Professional Documents
Culture Documents
A 9 órakor kezdődő misére a gyerekek népviseletben, ennek híján szép ruhában érkeznek. Mise után a
különböző korcsoportok mást-mást csinálnak:
Innen énekszóval közösen vonulunk élen a kisze babával, megyünk egy kört, és a kijelölt helyen majd a
kiszebabáról levesszük a felső, jó ruhát és elégetjük, vagy vízzel jól lelocsoljuk. “Kivisszük a betegséget,
behozzuk az egészséget.”
Ezután következik a villőágak behozatala: minden lány fog egy zöld ágat, amit felszalagoznak (textil
szalagot meg lehet tartani jövőre, de krepp papír is lehet) és így vonalnak vissza. Ezért kérem, mindenki
hozzon magával zöld leveles ágat (nem barkát), mert az jelképezi a tavaszt, a természet megújulását.
A nagylányok csoportja odamegy a szüleikhez, ahol az édesanyának le kell törni egy ágat és megvesszőzni
a lányát: „menj/menjetek férjhez!”.
A kislányok egyelőre csak részt vesznek, figyelnek, hogy pár év múlva már ők is tudják, mi lesz a
feladatuk. A régebbi képeken a sor végén sétáló pindurkák most már a sor elejére kerültek. 😊
Eredetileg ez is egy adománygyűjtő szokás, amit el szoktak osztani egymás között vagy együtt fogyasztják
el. Várunk adományként „jutalomfalatkákat”, be lehet tenni mise előtt a közösségi helységbe vagy kint
lesz egy asztal erre a célra.
Vendégség.