A görögök például úgy hiszik, ha az eresz lefolyójába teszik, az megvédi őket a villámlástól, a

villámcsapástól.

VIRÁGVASÁRNAP

Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe, húsvét előtti vasárnap.

Már a 7. század óta pálmát szenteltek ezen a napon. Nálunk ezt a barka helyettesíti. A barkát
a pap rendszerint a nagymise előtt szentelte meg, majd kiosztotta a híveknek. A
virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás ugyan, de a szentelt barkát
felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására is. Sokfelé élt az
a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert elszaporodnának a
legyek és a bolhák; a tojásból nem kelne ki a csirke. Másutt, pl. a zempléni falvakban azonban
beviszik a szobába és a szentkép vagy a gerenda alatt tartják, hogy azután hamvazószerdán
ennek a hamujával hamvazkodjanak. A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló,
rontás elleni hatékonyságot tulajdonítottak. A földműveléssel kapcsolatosan is hatékonynak
tartották, pl. a kert földjébe tűzik le, hogy elűzze onnan a férgeket. A virágvasárnapot
megelőző hetet sokfelé virághétnek nevezték és a névmágia miatt alkalmas időnek tartották a
virágmagvak vetésére. Virágvasárnapi jellegzetes népszokások kiszejárás és a villőzés.

KISZEHAJTÁS

A kiszehajtás, kiszejárás, kiszehordás virágvasárnapi leányszokás a magyar nyelvterület egy

részén: Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben. A kisze többnyire
menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice, banya néven is
emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették, vagy
elégettek. A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség
megszemélyesítője lehetett. A kiszi szó korpából készült savanyú levest, jellegzetes böjti ételt
is jelent. Az énekekben szó van a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka
behozataláról. A kiszehajtást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. Fiatal
menyecske ruháját, vagy csúnya, rossz ruhákat aggattak rá. Öltöztetéséhez és viteléhez
különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek felkapja, hamarosan férjhez megy;
ha véletlenül visszafordul a bábu, attól tartottak, hogy visszajön a betegség a faluba és elveri a
határt a jég. Ahol a kiszét vízbe vetették, minden lány egy-egy szalmacsomót dobott a vízbe.
Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy. Másutt
a vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek és egészségesek
maradjanak.
VILLŐZÉS

A villőzés jellegzetes virágvasárnapi leányszokás Zobor alján. A zoborvidéki (Nyitra vármegye)

magyar falvakban virágvasárnap a kiszehajtás után a lányok feldíszített, villőnek nevezett
fűzfaágakkal sorra járták a házakat. A villőágakat felszalagozták, esetleg kifújt tojásokkal
díszítették. A villőfa mérete szinte falvanként változott. Pl. Menyhén (Nyitra vármegye)
valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis
gallyat az ágról és "Mind menjetek férjhez!" szavakkal megveregette a lányokat. A villő szót,
egyrészt a szláv vila, vily 'tündér' másrészt a latin eredetű villus 'lomb' szóval hozza
kapcsolatba a kutatás. Volt, ahol a két szokás, a kiszehajtás és a villőzés - a kisze kivitele és a
villő behozatala - összekapcsolódott, ott feltehetően a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát
jelképezi.
Virágvasárnap
A tél végét, a tavasz közeledtét a virágvasárnap jelzi, mely a húsvét előtt egy héttel
van. A húsvét előtti utolsó vasárnap kettős jelentőséggel bír: az egyházi máig tart, a
világit már csak újraélesztve találjuk. A római egyház elnevezése szerint
Dominicapalmarum, azaz pálma-vasárnap. Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak
szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat
terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. A körmenet népe a
falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. Azokban az országokban,
amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa,
rekettye – helyettesítették, mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk
barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz –
számtalan hiedelem fűződött.
A zöld ág különböző tavaszi szokásokban (villőzés, virágvasárnapi zöldág-hordás,
májusfa állítás, pünkösdölés) és a kapcsolódó énekekben fordul elő. A játékdalokban is
állandó formula.
Virágvasárnaphoz két jellegzetes leányszokás kapcsolódott
1.)Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás. Virágvasárnap a lányok egy
szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán
levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szalmabábut kisze,
kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A bábu a
különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője lehetett. A
kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték,
úgy dobták a vízbe vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták.
A kiszehajtást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte meg. Fiatal
menyecske ruháját, vagy csúnya, rossz ruhákat aggattak rá. Öltöztetéséhez és
viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek felkapja, hamarosan
férjhez megy; ha véletlenül visszafordul a bábu, attól tartottak, hogy visszajön a
betegség a faluba és elveri a határt a jég. Ahol a kiszét vízbe vetették, minden lány
egy-egy szalmacsomót dobott a vízbe. Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik,
még abban az esztendőben férjhez megy. Másutt a vizes szalmacsomóval dörgölték az
arcukat, hogy ne legyenek szeplősek és egészségesek maradjanak.

Haj kisze, kiszéce,

gyöjj be sódar, gömböce.
Szabó Marisnak nincs ruhája,
üres a ládája.
Haj kisze ...
 Geci Rozi ládája
üresen van bezárva.
Ha üresen nem volna,
a kiszére adott volna.
Hej ki kisze ...
 
2.)A kiszehajtás után a villőzés következett. A lányok feldíszített, villőnek nevezett
fűzfaágakkal sorra járták a falut. A villőzés fő kelléke a különböző nagyságú villőág. A
villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Volt, ahol a másfél méteres fákat
a legények szerezték be a lányok számára. Fehér szalagokkal és kifújt tojásokkal
díszítették.
A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Más helyeken viszont
valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. A tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát
jelképezik. Jelenleg a villőzés élő gyakorlata a kislányok szokásaként figyelhető meg.

Kice, vice villő,

Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vicevillő,
Gyüjjön rád a himlő
Határainkat a jégeső el ne verje!
Kice-vicevillő,
Gyüjjön rád a himlő!
(Kodály 1909: 120–121)
VIRÁGVASÁRNAP
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe a húsvét előtti vasárnap. Már a 7.
század óta pálmát szenteltek ezen a napon. Nálunk ezt a barka helyettesíti. Néhol a barka
gyűjtésének is kialakultak hagyományai, például a századfordulón a göcseji iskolás fiúk
fejükön süveggel, oldalukon fakarddal, a lányok fehér koszorúval a fejükön gyülekeztek az
iskolában. A tanítójuk vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat vágni. Visszafelé már
egyházi énekeket énekeltek, a templomot háromszor megkerülve vitték be az ágakat.
A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás ugyan, de a szentelt barkát
felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására.
„Amikor meg lett szentelve akkor egyet-egyet lenyeltünk, hogy ne fájjon a torkunk. Azt a
szentelt pimpót megtartottuk a következő év húsvétjáig, s avva hevitették bé az ünnepi
kalácsnak. A pimpóból a kép mellé szúrtak több szálat, ami a következő esztendő húsvétjáig
ott volt, hogy távoltartsa a villámokat, betegségeket és újabban a sírokra is szoktunk egy-egy
szálat szúrni, s evvel a templomban nyert érdemeket a holtakért ajánlják fel” (Istensegíts,
Bukovina; Bosnyák S. 1977: 171).
Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, s ennek
különféle magyarázatát adták: A szegedi tájon azért nem vitték a barkát a szobába, mert úgy
hitték, hogy akkor sok lesz a légy a nyáron. A jászdózsaiak szerint elszaporodnának a legyek
és a bolhák. A bukovinai magyarok szerint a tojásba fulladna a csirke, és a tyúkok sem
kotlanának. A Tápió mentén pedig így figyelmeztettek: „Be ne vigyétek a házba, mert nem
lesz fias a tyúk alatt a tojás” (Barna 1985b: 779). A zempléni falvakban azonban beviszik a
szentelt barkát a szobába, és a szentkép vagy a gerenda alatt tartják. Az ágakat a következő
évig őrzik, majd tűzbe vetik, vagy a templomba viszik, hogy azután hamvazószerdán ennek
a hamujával hamvazkodjanak.
A szentelt barkának az állattartásban jósló, varázsló, rontás elleni hatékonyságot
tulajdonítottak. Medvesalján, Egyházasbáston a gazdasszony megszámolja, mert úgy hiszi,
ahány szem van rajta, annyi kislibája lesz a tavaszon. Péterfalván (Gömör m.) rontás ellen
szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét. Sándorfalván, Szeged környékén sertésvész
ellen szentelt barkát tettek az ólküszöb alá.
A földműveléssel kapcsolatosan is hatékonynak tartották. Tajtiban (Gömör m.) a kert
földjébe tűzik le, hogy elűzze onnan a férgeket. Turán a virágvasárnapot megelőző héten
virágot ültetnek, hogy szép virágjuk legyen. A virágvasárnapot megelőző hetet virághétnek
nevezték sokfelé, és a névmágia miatt alkalmas időnek tartották a virágmagok vetésére.
A legismertebb és általánosan elterjedt hiedelem szerint a villámcsapás, tűzvész ellen védi
meg a házat, sőt jégeső ellen is hatásosnak tartották a kapufélfára tűzött barkát. Nagy
viharban az andrásfalvi székelyek a pimpónak nevezett szentelt barkát meggyújtják, {7-
151.} hogy a házat megfüstölje, „akkor nem csapott be a házba a menkő” (Sebestyén Á. 1972:

144).
A húsvéti ünnepkörben, így virágvasárnap is szokás volt, hogy a lányok – esetleg a
legényekkel együtt – a tavasz behozatalának jelképeként zöld ágakkal, énekszóval vonultak
végig a falu utcáin. A beregi Tiszaháton a század elején még szokás volt a
virágvasárnapi zöldágazás. Az eladósorú lányok felpántlikázott nagy zöld ággal, énekelve
mentek végig a falu utcáin:
     Zöüd ág, zöüd ág, zöüd levelecske,
 Nyisd ki uram kapudat, hadd bújjak át rajta.
     (Babus 1976: 104)
Kalotaszegen virágvasárnap kimennek a fiatalok virágot szedni. Ez a szokás ma is él. Este
egyikük házánál magnetofonzenére táncolnak.
Virágvasárnaphoz két jellegzetes leányszokás kapcsolódott, de csak a magyar nyelvterület
egy részén. Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben gyakorolták
a kiszejárást, kiszehajtást, és ennél is szűkebb területen, a Nyitra megyei Zoboralján
ismerték, sőt néhol még gyakorolják a villőzés szokását. Zoboralján, egyes falvakban a két
szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Például Béden előbb villőztek,
azután vitték a kiszét, Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek.
A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, melyet kici, kiszőce, kicevice,
banya néven is emlegettek. A lányok énekszóval vitték végig a falun, majd a falu végén
vízbe vetették vagy elégették. A bábu a különböző magyarázatok szerint a tél, a böjt, a
betegség megszemélyesítője lehetett. A kiszi szó egyébként korpából készült savanyúlevert,
jellegzetes böjti ételt jelent. A kiszejárást a bábu elkészítése, ruhájának összeszedése előzte
meg. Deménden farsangi menyecskeviseletet adtak rá, Menyhén az az évben férjhez ment
menyecske ruháját. Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó községekben azonban az volt a szokás,
hogy a kiszére csúnya, rossz ruhákat aggattak és bekormozták. Drégelypalánkon úgy hitték,
hogy akik öltöztetik, még abban az esztendőben férjhez fognak menni. A kiszebábu
mozgatásának, a falun való végigvitelének is jelentőséget tulajdonítottak. Ipolyszécsénkén
úgy vélték, hogy aki elsőnek felkapja, hamarosan férjhez megy, Ipolybalogon pedig az a
hiedelem élt, hogy amelyik faluvégről viszik, onnan hamarosan férjhez mennek a lányok. Ha
véletlenül visszafordult a bábu, Horvátiban, Tompán attól tartottak, hogy visszajön a
betegség a faluba, Kelenyén ez esetben a jégesőtől féltek. A kiszebábu megsemmisítése
szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe vagy elégették,
és akkor a tüzet körültáncolták. Ahol a kiszét vízbe vetették, a szalmából minden lány
megragadott egy csomót, és például Menyhén a szalmacsomó elúszásából jósoltak a
férjhezmenetelre. Felsőszemeréden, Honton, Horvátiban, Tompán a vizes szalmacsomóval
dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.
A kiszejárás szövegei közül a felsőszemerédi a böjt kivitelére utal, és kiénekli a kiszére ruhát
adókat, illetve azokat, akik nem adtak:

Haj ki, kisze, haj, gyöjj be, sódar, gyöjj!

Haj ki, kisze, kiszőke, gyöjj be, sódar, gömbőce!
Az a Szabó Margit ojjan híres asszony,
ruhát kértünk tőle, a kiszére adott.
 Az a Píri Margit
{7-152.}
ojjan hires asszony,
ruhát kértünk tőle,
a kiszére nem adott.
     (MNT II. 122. sz.)
A villőzés fő kelléke a különböző nagyságú villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt
tojásokkal díszítettek. Vicsápapátiban mondta egy asszony a villőágról, hogy az a „tavasz
hirnöke, mentek a zöld ágban megmutatni, hogy jön a tavasz”. A szó eredetére nézve több
magyarázattal is szolgál a kutatás: a szláv vila, vily ’tündér’ szóval hozták kapcsolatba, vagy
a latin eredetű villus ’lomb’ szóval. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott.
Gerencséren a másfél méteres fákat a legények szerezték be a lányok számára. Fehér
szalagokkal és kifújt tojásokkal díszítették. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek
magukkal. Menyhén valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a
gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról; Menyhén megveregette a lányokat „Mind
menjetek férjhez!” szavak kíséretében, Csitáron az ágról letört gallyat eltette, és a kikelt
kislibákat átbújtatta alatta, hogy egészségesek legyenek.
A villőzés élő gyakorlata a kislányok szokásaként figyelhető meg. Kolonban ma már csak az
ismerősök, rokonok ablaka alá mennek. Énekük azonban változatlanul ugyanaz, mint amit
még a múlt században jegyeztek le:
Villő, villő ki háza ez?
Biz a jámbor ember háza.
Falu végén selyemsátor
Villő, villö, selyemsátor.
{7-153.} Adjon kendtek tyúkmonyát,
Ha nem tojott a kakas,
Egye meg a farkas!
     (Réső Ensel 1867: 182)
Gímesen a század elején Kodály Zoltán által lejegyzett éneket éneklik ma is:

Víllő, víllő, selemsátor!

Vár’ meg, víllő, vár’ meg,
hagy vegyem rám gyócsingem,
kireleiszon, kriszteleiszon!
     (Gímes, Nyitra m.; MNT II. 134. sz.)
Ahol a két szokás, a kisze kivitele és a villő behozatala összekötődött, önként adódik a
feltételezés, hogy a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezik. Erre utal némelyik
szövegváltozat is. Például Menyhén az alábbi szöveget énekelték:
     Kice, kice villő,
Majd kivisszük kice-vicét, villő,
Majd behozzuk a zöld ágat villő.
     (MNT II. 119. sz.)
Béden, ahol a két szokás összekapcsolódott, a kiszére hárítják a himlőt, és a kiszehordással
vélték elkerülni a jégesőt is:
     Kice, vice villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő
{7-154.} Határainkat a jégeső el ne verje!
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő!
     (Kodály 1909: 120–121)
A kiszejárás, villőzés változatait elsősorban Kodály Zoltán és Manga János lejegyzéseiből
ismerjük. A szakirodalomban a szokások eredetének, nemzetközi összefüggéseinek
kérdéseivel Róheim Géza (1925: 239–244), Manga János (1942b: 40–79) és Dömötör Tekla
(1964a: 104–107; 1974a: 74–75) foglalkoztak. A kiszejárás, villőzés dallamát és szövegét
világszerte ismertté tette Kodály Zoltán kórusfeldolgozása.