BARÁTH TIBOR

A MAGYAR NÉPEK ŐSTÖRTÉNETE

I-II. KÖTET
A MŰ ALAPJÁN AZ ÖSSZEFOGLALÓ JEGYZETEKET
KOZSDI TAMÁS
KÉSZÍTETTE BUDÁN
2002. DECEMBER – 2003. MÁRCIUSA KÖZÖTT
Magyarországon Kiadta:
Somogyi Zoltán P.O. Box 190, Franklin Park, NY 08823-0190, USA – 1997

TARTALOMJEGYZÉK
 
Ψ I. RÉSZ Ψ
 
1. AZ ŐSHAZA TÖRTÉNETI ÉGHAJLATA ÉS ELSŐ GYARMATOSAI
2. A HUNOK IRÁNI (RÉGI KELET) EREDETÉNEK BIZONYÍTÉKAI
3. A MAGYAROK DÉL-KELET AFRIKAI (RÉGI KELET) EREDETÉNEK
BIZONYÍTÉKAI - A MADÁR, AZ OROSZLÁN ÉS A PÁRDUC SZIMBÓLUMOK
4. POLITIKAI SZERVEZŐDÉSBELI AZONOSSÁGOK
 
Ψ II. RÉSZ Ψ
 
5. A MAGYAR NYELV MINT A RÉGI KELET KULTÚRNYELVE
6. A SUMIR ÉS A MEZOPOTÁMIAI NYELV AZONOSSÁGAI
7. A SUMÉR ÉS EGYIPTOMI NYELV EGYFORMÁN MAGYAR NYELV
8. KIEGÉSZÍTÉSEK A MAGYAR NYELV RÉSZHEZ
9. AZ ÍRÁS EREDETE
10. AZ ŐSHAZAI ÍRÁSMÓDOK ALAPELVEI
11. ROVÁSJELEKKEL ÍRT KELETI MAGYAR NYELVEMLÉKEK
12. EGYIPTOMI HIEROGLIFÁKKAL ÍRT MAGYAR NYELVEMLÉKEK
13. AZ EGYIPTOMI ÍRÁS IS MAGYAR ÍRÁS
 
Ψ III. RÉSZ Ψ
 
14. A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI HITVILÁGA – TERMÉKENYSÉGI VALLÁS
15. A NAPKÖZPONTÚ VILÁGKÉP
16. A TEMETKEZÉSI HELYEKRŐL
17. HALOTTAK KÖNYVE
 
Ψ IIII. RÉSZ Ψ
 
18. A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI ÁLLAMSZERVEZETE -A KIRÁLYI
INTÉZMÉNY ÉS A KÖZIGAZGATÁS
19. A KIRÁLYOK TRÓNNEVEI ÉS URALKODÓI CÍMEI
20. URALKODÓI JELVÉNYEK
21. A PAPI INTÉZMÉNY
22. A VALLÁS POLITIZÁLÓDÁSA
23. IV. AMENHOTEP VALLÁSI REFORMJA
 
Ψ V. RÉSZ Ψ
 
24. A VÍZÖZÖN UTÁNI ELSŐ CIVILIZÁCIÓK
25. ÁRPÁD KORMÁNYZÓ
26. A KAUKÁZUSI ÁRPÁDIAK ÉSZAKI GYARMATAI - KÁLDI ORSZÁG ÉS
MEZOPOTÁMIA
27. ÁRPÁD KIRÁLYSÁGA ÉS EGYIPTOM
28. A HUNOK KIALAKULÁSA
29. A KAUKÁZUSI ÁRPÁDIAK DÉLI GYARMATAI
 
Ψ VI. RÉSZ Ψ
 
30. ELSŐ KIVÁNDORLÁS - A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA
MEZOPOTÁMIÁBA
31. MEZOPOTÁMIA KIRÁLYAI
32. MÁSODIK KIVÁNDORLÁS - A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA A
FÖLDKÖZI-TENGERHEZ
33. HARMADIK KIVÁNDORLÁS - A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA A
NÍILUS VÖLGYÉBE
 
Ψ VII. RÉSZ Ψ
 
34. MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA MEZOPOTÁMIÁBAN
35. MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA A FÖLDKÖZI-TENGER
KELETI PARTVIDÉKÉN
36. HURI ÉS MITANNI TÖRZSEK
 
Ψ VIII. RÉSZ Ψ
 
37. MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA A NÍLUS VÖLGYÉBEN
38. MÉNES ÉS OSIRIS PÁRHARCA
39. THOT MEGGYÓGYÍTJA OSIRIST
40. THOT MEGBÉKÍTI A HUNOKAT ÉS A MAGYAROKAT
41. HUNMAGYAROK LÉTREJÖTTE
42. THOT EGYIPTOM KIRÁLYA
43. HYKSOS TÁMADÁS EGYIPTOMRA
44. A HYKSOSOK EREDETE
45. AZ ÁRJA FAJ EGYESÜLT
46. A HÁROM MAGYAR ORSZÁG SZOMSZÉDSÁGA
47. HETITA-EGYIPTOMI ÖRÖK BARÁTSÁG
48. A SIVATAGI NÉPEK BEÖZÖNLÉSE A MAGYAR ORSZÁGOKBA
49. AZ EGYSÉGES VILÁGKULTÚRA
 
Ψ VIIII. RÉSZ Ψ
 
50. MIT TUDUNK A HUN VAGY SZÉKELY ÍRÁSMÓDRÓL
51. HUNGAR ÉS MAGYAR NÉV EREDETE
52. A SZÉKELY NÉV ÉRTELME
53. A MAGYAROK FELELŐSSÉGE
 
 
54. KIEGÉSZÍTŐ JEGYZETEK
 
 
 Ψ I. RÉSZ Ψ
 
AZ ŐSHAZA TÖRTÉNETI ÉGHAJLATA ÉS ELSŐ GYARMATOSAI
 
A Régi Kelet klímatörténete magyarázatul szolgál arra, hogy miért indult el a két magyar
nyelvű népág, az északon lakó hun és a délen lakó magyar egymás irányában a történelmi
találkozóra és közös nemzet kialakítására.
A régibb korszak (paleolitikum) idején földünk éghajlati viszonyai lényegesen eltértek a
mai állapotoktól. Akkoriban a föld átlagos hőmérséklete alacsonyabb volt.
Az állandó Hómező lenyúlt a Himalájáig, fedte az Ural hegység java részét és lezárva
tartotta a Kaukázuson átvezető átjárókat.
Európa több mint fele alkalmatlan volt állandó emberi telepedésre, a helyhez kötött életre.
Ez a tény is határozottan cáfolja a finnugor tudósok szibériai őshaza elméletét, hiszen az
akkori klimatikus viszonyok között Szibéria Kr.e. 6000-ig semmiféle népnek sem lehetett
lakóhelye.
A föld felmelegedése i.e. 8000 táján indult meg, 6000-ben meggyorsult. Következménye
az lett, hogy hatalmas víztömegek megemelték a tengerek és folyók vízszintjét.
Ezeknek az állapotoknak az emlékét őrzi a mezopotámiai, egyiptomi és bibliai
forrásokban említett vízözön. A katasztrófában a régibb kőkori emberiség javarésze
elpusztult, a maradék pedig a magaslati helyekre zsúfolódott össze: a Kaukázus hegyeiben és
a délkelet-afrikai hegyvidéken.
Az áradások után Kr.e. 4000 táján kezdődő hőségben az erős párolgás következtében a
belvizek kezdtek eltűnni. Amíg a Kaukázus alatti menedékhelyen lévőknek ez új
életlehetőséget nyitott, mert levonulhattak dél felé, a forró égöv alatt lakóknak megélhetési
zavarokat okozott.
Az egyenlítő táján tehát a felszárított talajnedvességet ezentúl nem pótolta semmi,
kihaltak az erdők, elszáradt a növényzet s maradt a por és homok.
Abban a mértékben, amint a sivatagosodás haladt előre, újabb és újabb néphullámok
voltak kénytelenek nedvesebb, hűvösebb tájakra vonulni, felfelé északra.
Amíg tehát a kaukázusi menedékhelyről dél felé indult a nép, a dél-afrikai
menedékhelyről észak felé kényszerült. A Biblia emlékezése szerint a vízözön elől
megmenekült emberiség egyik ága a Kaukázus alatti hegyekben talált oltalmat, a híres bárka
az Ararát hegyén érintett újra földet. A régészek viszont az emberiség legrégibb nyomait az
afrikai Nagytavak vidékén találják a hegyek között, ahova a vízözön elől az emberiség másik
ága vonult.
A Kaukázusi menhelyről ment a lakosság egy része délnyugat felé a Jordán, Orontes
folyók mellékére, ahol Jerikó és Jármó a legrégibb eddig ismert csiszolt kőkori telepek;
másrészt délkelet felé, a Káspi-tó alá és a Tigris folyó vidékére, meg az iráni beltenger egyre
szélesbedő partvidékére.
A kiinduló pont a Kaukázus vidéke, az Araxes völgye volt. Az új helyek ugyanis ebből a
központból nézve esnek nyugat felé: Setét Hon, Esthon, Nyugathon, illetve kelet felé: Káldi,
Kálti, Kaldea, Chaldis.
A másik gócpont ahol a neolitikus kultúra nyomait megtalálták Délkelet-Afrikában volt, a
Nagytavak vidékén. A letelepült élet legrégibb nyomait a Turkani kerületben lévő Magasi
község határában találták meg a Nakuru folyó vidékén lévő Hyrax dombon, továbbá az
Eburru hegy alatt és a Njoro folyónál.
 A két ősi gócpontból gyarmatosított területeken az i.e. IV és III. évezred fordulóján a
magyar nyelv már kiterjedt használatban volt. A nyelvészek a pionír népre vonatkozó
ismereteiket abban összegzik, hogy azok valamennyien ragozott nyelvet beszéltek és egymást
megértették. (Genezis 11: Az egész földön csak egy nyelv, csak egy beszéd dívott”)
A régészek szerint a víz alól felszabadult területeken a neolitikus kultúra, helyi
előzmények nélkül, hirtelen és magas fokon jelent meg, összes kísérő jelenségeivel együtt:
írással, földműveléssel, ipari tudással és kiforrt hitvilággal.
 
A HUNOK IRÁNI (RÉGI KELET) EREDETÉNEK BIZONYÍTÉKAI
 
A hun királyok népük származási helyéül Iránt jelölték meg. A hunok életterülete a Kr.e.
II. évezredben felölelte a Kaukázus hegységtől és a Káspi-tótól délre a Perzsa-öbölig és a
Vörös-tengerig terjedő földet. Kelet felé határai jóval a Tigrisen túlra húzódtak, egyes leírások
szerint egészen az Indus folyó völgyéig értek.
 
A néprajz kutatói szerint a griffes-indás hun díszítmények közeli rokonságot mutatnak a
Tigris-Eufrátesz völgyében és általában Irán területén használt díszítésekkel.
A hunok által használt geometrikus írásrendszer is Iránhoz köti az ő megelőző földrajzi
lakóhelyüket, tekintve, hogy ott is és Eritreában is ugyanazokat a betűtípusokat használták.
A hunok őshazájukkal, Iránnal és Egyiptommal akkor is szoros kapcsolatban maradtak,
amikor a Fekete-tenger északi partján új országot szereztek és népük zömével odavonultak. A
tőlük immár messze eső Etiópiából (!) és Egyiptomból (!) azonban még mindig adókat
szedtek ami csakis régi uralmuk alapján képzelhető el. Külpolitikájuk a 370-es években
bekövetkezett nagy fordulatig elsősorban szintén dél felé irányult.
Folyton küzdtek odalent a római és perzsa imperalizmus ellen, amely őket lakóhelyeikről
kiszorította, mintha fel akarták volna szabadítani egykori hazájukat.
Amikor utóbb Atillának nem sikerült Európa nyugati részeit is birtokba vennie, ő is azt a
gondolatot forgatta agyában, hogy visszatér Keletre és Egyiptomot szerzi meg. Az ő halála
után talán éppen e gondolatnak az igézete alatt vonult ki a Kárpát-medencéből a hunok
tekintélyes része.
A hunok, akiktől népünk jelentős része származik, egykor a Régi Keleten éltek, a táj
félhold alakú felső részében, a Perzsa-öböltől félkörben nyugat felé, egészen a Nílus deltájáig
elterülő szakaszon (e területet Termékeny Félholdnak is nevezik)
 
A MAGYAROK DÉL-KELET AFRIKAI (RÉGI KELET) EREDETÉNEK BIZONYÍTÉKAI
A MADÁR, AZ OROSZLÁN ÉS A PÁRDUC SZIMBÓLUMOK
 
A magyar ág őshazáját emlékezésein kívül az általuk használt szimbólumok segítségével
is ugyanerre a tájra helyezhetjük. Két legfontosabb népi szimbólumunk a madár és az
oroszlán volt. Bizonyítékok:
(1) már az európai hunok egyik okmányán is madár jelképezte a magyarokat (2) madár
volt az Árpádokkal érkező csoport jelvénye is. Az ok kézenfekvő: a ’madár’ összecseng a
’magyar’ népnévvel és emiatt ősidők óta a képírás módszere szerint azzal írták a nép nevét.
(3) Amidőn kr.e. 3200 táján a Vörös-tenger nyugati partvidékén élő magyar törzsek
felkerekedtek és elindultak az észak-egyiptomi hun királyság meghódítására, szintén madarat
használtak szimbólumként.
Ami az oroszlánt illeti, (1) szimbólumát éppen olyan sűrűn használták az Árpádi vezérek,
magyar királyok és nemzetségek mint a madarat. Az ok itt is kézenfekvő: a Régi Keleten az
oroszlán neve magaru volt, amely a képírás szellemében ugyancsak a magyar nevet adta. (2)
Egyiptom déli eredetű királyai, a hetiták királyai és más őshazai királyok is oroszlán lábú
széken trónoltak, mint „magyar úr szék urai” (úr-szék később ország) kőbe meredt oroszlánok
őrizték palotáikat, a „magur honát” és ugyancsak azok álltak sorfalat temetkezési helyeik,
piramisaik előtt.
Árpádék honfoglalása idején egyes előkelő tisztségek viselői hivataluk jelzésére a pettyes
párduc bőrét terítették vállukra. Ez a szokás is megvolt Egyiptomban és Mezopotámiában,
ahol a napisten (Szem-úr) papjai viseltek ilyen hivatali öltözetet. Az állat bőrén látható
pettyek a szem alakját utánozzák.
A párducbőr viselete Afrikában a mai napig megmaradt és egyes bennszülött uralkodók
azzal jelzik, hogy ők az égi isten földi képmásai. Egyszóval a magyar szimbólumok
kalauzolása mellett is Délkelet-Afrikába érkeztünk.
 
POLITIKAI SZERVEZŐDÉSBELI AZONOSSÁGOK
 
Ugyanerre a területre utal egyébként hetes politikai szervezetük, amelyben Árpád hét
Magyarja a Duna-medencébe érkezett. Hetes szervezetben éltek a Dél-Egyiptomiak is. Hetes
szervezetű nép alapította Etiópiát, hetes alapon volt megszervezve a hetiták országa és
ugyancsak hetes szervezetben szállták meg az Appenin-félszigetet a keleti eredetű etruszkok.
Mindezekből arra következtethetünk, hogy nemzetünk magyar ágának őshazája is a Régi
Keleten volt, de a hunok őshazájától délebbre, Eritrea (Etiópia) vidéke körül.
 
 
Ψ II. RÉSZ Ψ
 
A MAGYAR NYELV MINT A RÉGI KELET KULTÚRNYELVE
 
A Krisztus előtti évezredekben a Régi Keleten két kultúrnyelv virágzott: az egyiket
sumírnak, a másikat egyiptominak mondják. A sumírról azt vélik valahonnan északról eredt
és a Tigris és Eufrátesz közén bontakozott ki irodalmi nyelvvé. Onnan terjedt el azután
Mezopotámia többi részébe és az Eufráteszen túl nyugat felé, egészen a Földközi-tengerig.
Az egyiptomi nyelvről úgy vélekednek, azt nemcsak a Nílus völgyében beszélték, hanem
egész Délkelet-Afrikában.
E két nyelvet a világ legrégibb nyelvének ítélik. A sumírnak illetve egyiptominak mondott
nyelv alkalmazási területe pontosan az, amelyet a két ősi magyar népág, a hun illetve magyar
első szállásterületének ismertünk fel.
A mezopotámiai nyelvet első vizsgálói szkíta nyelvnek minősítették. Ma már pontosabban
szólnak és világosan magyar, finnugor vagy uralaltai típusú nyelvnek mondják, de mégis
sumírnak nevezik. A sumír megjelölést 1869-ben Oppert francia tudós vetette fel és az ő
sugalmazása nyomán terjedt el a kézikönyvekben.
Azok a szövegek, amelyeket sumírnak mondanak, kétféle írással készültek: képírással
vagy ékírással. Aki nem tud igazi sumírul (magyarul) a képírásos mezopotámiai szövegeket
nem fejtheti meg.
A helyes hangzósításnak, valamint a helyes átírásnak és megértésnek alapfeltétele az
volna, hogy a mai kutató ismerje a nyelvet, amelyen a szóban forgó ókori szöveg készült és
tudja annak kiejtési szabályait. Ez az ismeret azonban hiányzik, következésképpen nincs meg
az a bűvös kulcs, amivel a titkot kinyithatnánk. Az ilyen kulcs hiányában az idegen tudósok
pótkulcsokhoz folyamodnak. A mezopotámiai sumér nyelvet a perzsa, asszír és főleg a héber
nyelv segítségével, az egyiptomit pedig a kopt és görög segítségével próbálják hangzósan
átírni. Ezzel tovább romlik a szó eredeti alakja.
 A puszta igazság tehát az, hogy a tudósok csináltak egy sumér és egy egyiptomi nyelvet,
ami az igazi sumérnak és igazi egyiptominak csak karikatúrája, de amely a valóságban
sohasem létezett.
 
A SUMIR ÉS A MEZOPOTÁMIAI NYELV AZONOSSÁGAI
 
Nyelvtan szempontjából a mezopotámiai (sumír) és a Nílusvölgyi (egyiptomi) nyelvet
egyformán az jellemzi, hogy a szavaknak van egy hangtanilag általában nem változó része: a
szavak töve. A nem változó tőhöz szóelemeket, úgynevezett ragokat illesztenek. Ez a két
jellemző vonás alapján a mezopotámiai és egyiptomi nyelvet ragozó nyelvnek mondják.
Egy másik jellemző vonása a két nyelv nyelvtanának, hogy bennük a jelző a jelzett szó
előtt áll és a meghatározó szó megelőzi a meghatározottat. pl. nagy úr, magas hegy, illetőleg
Napúr, Honúr, Szemúr.
A mezopotámiai és egyiptomi beszéd nyelvtanának, hangtanának és szókincsének
tökéletes egyezése nagyon valószínűvé teszi, hogy itt nem két különböző kultúrnyelvvel
állunk szemben, hanem egy és ugyanazzal a nyelvvel.
A Régi Keletnek csak egy kultúrnyelve volt. Ezt bizonyítja, hogy az emberek e nagy
darab föld egyik végéből elvándorolhattak a másik végébe, de tolmácsra nem volt szükségük
sehol sem. Ábrahám a mezopotámiai Úr városából elment a nyugati hetita vidékre, onnan
tovább Egyiptomba, majd újra vissza a hetiták közé és semmi nyelvi akadályt nem talált.
Mindenütt személyesen tárgyalt a vezetőkkel és leszármazói, mint például József, magas
állami tisztségeket tudtak szülőföldjüktől messze eső tájakon betölteni.
A Régi Keleten komoly nyelvi akadály Kr.e. 1000-ig alig lehetett, de még azután is
értették egymás beszédét.
Az i.e. I. évezred folyamán a Régi Keleten az ősnyelv rohamosan kezdett háttérbe szorulni
és helyét az asszír-szemita, majd az újperzsa és arab nyelv foglalta el.
A szemita nyelvek a mezopotámiai-egyiptomi nyelvtől lényeges dolgokban különböznek.
Azok nem ragozott, hanem hajlított nyelvek; ott a hangsúly nem elől van, hanem hátul. Ezért
azokban a sumír-egyiptomiból átvett szavak első szótagbeli magánhangzója elnémul és kiesik,
következésképpen elől mássalhangzó torlódás keletkezik. A héberben a jelző helye is
fordított: a jelző a jelzett szó után áll, a héberben van hím és nőnem, a héber a képzők nagy
részét (ban-ben, hoz-hez, val-vel) a szavak elejéhez forrasztja.
A Régi Kelet nyelvcseréjét nem is az ősnyelv kihalása magyarázza. Nem azért múlt el ott
annak a csengése, mintha a nyelv megszűnt volna létezni, hanem azért mert a nyelv beszélői
más tájakra vándoroltak. El kellett vándorolniuk, mert az asszír és perzsa népírtások és a
termőföldek rendszeres elpusztítása miatt megszűnt a további életlehetőségük. Erre a
katasztrófára utal a Biblia is: Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket más országokba,
mindenfelé, az egész föld kerekségére (Genezis 11). Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek,
magukkal víve magas kultúrájukat.
 
A SUMÉR ÉS EGYIPTOMI NYELV EGYFORMÁN MAGYAR NYELV
 
(1) A Mezopotámiában egykor beszélt nyelv és a mai magyar nyelv egyformán ragozott
nyelvek. (2) Az igével mind a két nyelvben voltaképpen csak a két időbeli állapotot lehet
külön formával kifejezni: a jelenben folyó cselekményt és a befejezett cselekvést. (3)
időviszonyítás egyik nyelvben sem használatos. (4) a jelző és értelmező szokványos helye
mind a két nyelvben a jelzett illetve az értelmezett szó előtt van és a jelzőt nem ragozzák. (5)
A főneveknek itt sincs, ott sincs nemük; a határozott névelő mind a két nyelvben a mutató
névmásból eredt és egyformán A és AZ.
 Az összes élő és kihalt nyelvek közül egyedül a magyar az, amely a sumír nyelv
szókincsét szinte hamisítatlanul megőrizte.
A mezopotámiai és egyiptomi nyelv ugyanaz az ősnyelv és az egyiptomit és a
mezopotámiait is lehet magyarul olvasni. A Régi Kelet ősnyelve, az úgynevezett sumír és az
úgynevezett egyiptomi nyelv szabályos magyar nyelv volt. Felállíthatjuk a sumír = egyiptomi
= magyar egyenlőséget, a már korábban megállapított szkíta = hun = avar = magyar
egyenlőség mellé. Ha ezt a két egyenlőséget egyfolytában írjuk le, 6000 esztendő népi
története összefüggő és szakadatlan láncban jelenik meg szemeink előtt.
 
KIEGÉSZÍTÉSEK A MAGYAR NYELV RÉSZHEZ
 
Az ómagyar nyelv egyik legfontosabb jellemzője, hogy abban a mássalhangzók száma
kevesebb volt, mint ma: hiányoztak belőle a lágy hangok a B C CS D F G GY NY TY Z és
ZS, valamint a H hang is. Ahol a mai magyar nyelvben ilyen hangok fordulnak elő, azok
helyett a régi nyelvben kemény hangok szerepeltek: P állott a mai ’b’ és ’f’ helyett; K a mai
’g’, ’gy’, ’h’ helyett; T a mai ’d’, ’ty’, ’z’, ’zs’ helyett; S a mai ’cs’, ’gy’ helyett; N a mai ’ny’
helyett. Száz szavunk akkor még SZATA lehetett, Kéz: KETE, víz: VETE, méz: METE, a fa:
PA, a fészek PESUK volt s a hon helyett azt mondták ON, AN. A hunok neve UNI volt.
Magyar helyett a MAKAR, MASAR, MATAR stb. neveket használták.
A balti és urali népek is a magyar nyelvű hatalmas keleti közösségből szakadtak ki.
A mai magyar szem, régiesen Szum, az egyiptomiban és sumérben Szem, Szum. Ugyanez
a szó a vogulban Szem, osztjákban Sziem, zürjénben Szin, votjákban Szín, mordvinban
Szelme, észtben Szilm, finnben Szilme (régiesen Szuome). A magyar Kéz, régiesen Kete, az
egyiptomiban és sumérben Ket, ugyanez a szó a vogulban Kat, osztjákban ket, cseremiszben
Ked, votjákban Ki, lappban Ket, észtben Keszi, finnben Kete. Ezek a tanúszavak azt mondják,
hogy a balti és urali nyelvek nagyszerűen beilleszkednek a magyar ősnyelv családjába, azok is
a Régi Kelet gyermekei.
 
AZ ÍRÁS EREDETE
 
A múlt század tudósai azt tartották, hogy az írás szemita találmány, NEBO szemita isten
ajándéka. Amikor azonban előkerültek az Ótestamentumnál régibb ékírásos anyagtáblák és
azok megfejtése elkezdődött, kiderült, hogy az írást feltaláló nép ragozott nyelvet beszélt. Ma
pedig már azt is tudjuk, hogy Nebo isten (úr) helyes ábécés átírásban Napúr.
Hacsak ennyiben állna az írás eredetére vonatkozó ismeretünk, annak ügye bennünket,
magyarokat akkor is felettébb érdekelne, hiszen mi beszéljük a Régi Kelet ragozott nyelvét, a
mi őseink voltak Kelet egykori urai és ma már a világon egyedül mi értjük meg az
írásfeltaláló isten nevét.
A világ legrégibb írott emlékeit i.e. 3800 tájáról nem Európában találták, hanem a Régi
Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyók alsó szakaszán. Korban rögtön utánuk következnek a
Nílus völgyében talált írásos okmányok, Kr.e kb. 3200-tól kezdve, majd az Indus völgyében
talált feljegyzések.
Az írás, amikor a három keleti kulturális gyújtópontban – Mezopotámiában, Egyiptomban
és az Indus völgyében – először megjelenik, mind a három helyen azonos szerkezeti és formai
jelleget mutat.
Az írás mind a három helyen helybeli előzmény nélkül, hirtelen és teljesen kiforrt
állapotban jelent meg. Ezekből a megfigyelésekből arra következtettek, hogy az írást nem
találhatták fel a mondott tájak egyikén sem, hanem mindegyikre egy közös harmadik helyről
vitték be első apostolai.
 Az írás földrajzi eredete egy olyan tájhoz kapcsolható, ahol valóban magyar nyelvű
ősnépek laktak és amely táj a szóban forgó három írásgyakorlat területéhez képest sugárzó
központ volt, mint ezt népi vonatkozásban megállapítottuk.
Az írás attól a pillanattól kezdve van, amidőn az emberek gondolataikat,
mondanivalójukat vizuális eszközzel kezdték társaik tudomására hozni. Eszerint az írás
kezdete és rendszeres alkalmazása legalább kr.e 8000-re nyúlik vissza.
A legősibb gondolatközlő jelek és később betűk gyakran éppen egy-egy gesztust
ábrázolnak. A kéz egyik fajta tartása, nyitott tenyérrel ábrázolva, ezt a szót írta Egyiptomban:
AD, egy másik fajta tartása, behajlított tenyérrel ábrázolva, KAP. Az alsó kar behajlított
tartásban beszorított ujjakkal az AKAR gondolatot fejezte ki, viszont az egyenesen feltartott
két kar kifelé fordított tenyérrel ezt írta: KÉR. Ezeknek az ősrégi gondolatközlő jeleknek
tanúsága szerint a mutogatás és az írás egymással szorosan összefüggő, közös tőről fakadó
három párhuzamos jelenség, ugyanabból az okból, ugyanabban az időben keletkezett
gondolatközlő módszer.
Mivel az idézett legősibb írásjelek – Ad, Kap, Akar, Kér – egyiptomiul is ugyanúgy
hangzottak, mint ahogy magyarul hangzanak, újabb alátámasztást adnak annak a gondolatnak,
hogy az írás eredete a magyar nyelvű népekhez kapcsolódik.
Az írásjelek grafikai megjelenésük, illetve alakjuk szerint két típusba oszthatók: 1. az
olyanok, amelyek valami konkrét dolgot ábrázolnak (képírás) és 2. azok amelyek
önmagukban semmit sem mondó mértani jelek (geometrikus vagy rovásírás). A képírás
régibb, rendszere bonyolultabb, mint a hozzá képest modern és egyszerű rovásírásé.
Az egyiptomi hieroglifikus rendszerben mintegy ezerkétszáz jel szerepel. A rovás
ábécéjében mindössze 20-25 jel szokott szerepelni. Amíg a képírásos írásmódokban az
olvasás nehézsége az írásjelek nagy számából ered, a rovásban a nehézség az írásjelek kevés
számára vezethető vissza. A rovás tulajdonképpen máig használatban van. Belőle eredt a mai
ábécé (amit tévesen mondanak római ábécének), és formáin épül fel a modern gyorsírás.
Az írás magyar találmány, az őshazában élt magyar nyelvű népek alkotása.
 
AZ ŐSHAZAI ÍRÁSMÓDOK ALAPELVEI
 
A Régi Keleten az időszámításunkat megelőző évezredekben négyféle írásmód volt
használatban: 1 a kezdetben mindenütt alkalmazott tiszta képírás 2. az abból származott
egyiptomi hieroglifikus írás 3. az ugyancsak képírásból eredt, de attól alakilag nagyon
eltávolodott mezopotámiai ékírás és 4. a fejlődés magas fokát jelentő rovásírás.
Ezen írásmódok csupán technikai kivitelezésében: az írást hordozó anyag, a betűkészlet és
íróeszköz tekintetében különböznek egymástól; elvi felépítésük, rendszerük ugyanaz.
Mind a négy keleti írásfajta tudósai úgy vélekedtek, hogy elég a mássalhangzókat jelölni,
de a magánhangzókat nem szükséges. Minden mássalhangzóban eleve bennefoglaltatik a
magánhangzó. A T kiejtése Té, a K kiejtése Ká, Ke, stb.
Amikor kétes olvasás esete forgott fenn, az illető íráscsoporthoz egy pótjelet vagy
pótképet illesztettek, ami figyelmeztette az olvasót a megfelelő hangzósításra. A
mezopotámiai ékírásban ezek az értelemmeghatározó jelek általában a vonatkozó szó előtt
állnak, az egyiptomiban azok után.
 
ROVÁSJELEKKEL ÍRT KELETI MAGYAR NYELVEMLÉKEK
 
A rovásjelekkel írt és a Kr. előtti időkből származó magyar nyelvemlékek első nagyobb
csoportját a Vörös-tenger déli partvidékén találjuk, főleg a jelenlegi Etiópiának Eritrea
tartományaiban, valamint az arábiai oldalon. Ezeket haboshoni nyelvemlékeknek nevezzük.
 A rovásjelekkel készített régi keleti magyar nyelvemlékek második nagyobb csoportját a
Földközi-tenger keleti partvidékén találjuk: Szíria, Fönícia és Kánaán területén, valamint az
innen keletre és északra eső hetita vidéken. Ezek az emlékek is a Kr.e. I. évezredből
származnak. Ezeket fenicei néven említjük.
A fenícei és a haboshoni nyelvemlékek írásjelei hasonlítanak a Duna-Tisza vidéki
székely-hun-magyar rovásjelekhez. A jelek hangértéke azonban különbözik.
 
 
 
EGYIPTOMI HIEROGLIFÁKKAL ÍRT MAGYAR NYELVEMLÉKEK
 
Egyiptom első ismert sorsdöntő eseménye a Nílus völgyében kialakult két ősi királyság,
Észak-Egyiptom és Dél-Egyiptom egyesítése volt egy és ugyanazon uralkodócsalád
fennhatósága alatt. Az esemény időszámításunk előtt kb. 3200 táján zajlott le s vele kezdődik
az úgynevezett dinasztikus kor.
Az uralkodóházak szerint való eligazodást még az egyiptomiak saját történetírója, egy
pap, névszerit Manetoth vezette b, aki a Kr.e. 3. században, a görög befolyás idején élt.
 
Régi királyság
I. és II. dinasztia 3197-2778 thiniti királyok kora
III-V. dinasztia 2778-2324 memfiszi királyok kora
VI-XI. dinasztia 2324-2065
XI-XII. dinasztia 2065-1785 thébai birodalom kora
XIII-XVII. din 1785-1580 hiksosok uralma
 
Új királyság
XVII-XX. dinasztia 1580-1085
XXI. dinasztia 1085-950 papkirályok kora
XXII-XXIII. din 950-730 líbiai királyok kora
XXIV. dinasztia 730-715 saiti királyok kora
XXV. dinasztia 715-663 etiópiai királyok kora
XXVI. dinasztia 663-525 saiti királyok kora (ujra)
XXVII-XXX. din 525-332 perzsa dúlás ideje, az utolsó egyiptomi királyok kora
332 arab elözönlés. Ptolemaios és a római királyok uralma

 
AZ EGYIPTOMI ÍRÁS IS MAGYAR ÍRÁS
 
Az egyiptomi hieroglifikus írás a magyar népek őshazájában korábban mindenütt használt
tiszta képírásból alakult ki, akárcsak a mezopotámiai ékírás, azzal a különbséggel, hogy
Egyiptomban a jelek képszerűsége mindvégig megmaradt.
Az idők folyamán az egyiptomi írásnak három válfaja alakult ki. A legrégibb és folyton
használt forma az volt, amelyben a képekkel ábrázolt dolgok felismerhetők maradtak.
A díszes képírás mellett a IV. dinasztiától kezdve kb. Kr.e. 2450-től kialakult egy
egyszerűbb írás. Ez is képírás, de jeleit csak egy-két elkapkodott vonással vetették papíruszra
és azok a mai folyóírás módjára egymással összekötötték.
Harmadik fajta írásmódjuk sok rövidítést tartalmazott, akárcsak a mai magasabb fokú
gyorsírás. Ezt az írást a szakirodalomban demotikus néven tartják nyílván. Olvasásáról
egyenlőre nem lehet szó.
 Az egyiptomiak egyik hagyománya szerint, írásukat egy tudós fiatalember foglalta
rendszerbe, aki a két ókirályság egyesítése idején élt. Ő volt Ménes király észak-egyiptomi
szakértője, bizalmas irnoka. Nevét két szótaggal írták, mindegyiket egy-egy T-vel, s azok
helyes átírása a T/D ikerhangok figyelembevételével Tu-Do: Tudó. Idegen szakemberek
ezeket az írásjeleket TUTU, TETI, THOT alakban adják. A magyar átírás a helyes. Megerősíti
azt a mezopotámiai párhuzam, ahol az írnokot szintén Tudónak nevezték és ékjeleit DUDU
alakban írják át.
THOT mindent tudott, írták róla az egyiptomiak. Mérte az időt, számolta a napokat és
hónapokat, jegyezte az éveket, szakértője volt a törvényeknek és művészeteknek, értett
mindenfajta bölcsességhez, még a kézmozdulatokat is értelmezte.
Az egyiptomi képírást megalkotójáról, aki papi szerepet is vitt és utóbb szentté lett, az
egykorúak pap írásnak vagy szent írásnak nevezték.
 
Ψ III. RÉSZ Ψ
 
A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI HITVILÁGA – TERMÉKENYSÉGI VALLÁS
 
A Régi Kelet legrégibb vallása az úgynevezett termékenységi vallás volt, amelynek
központi problémája az anyaság és szexualitás. Ez a vallás bizonyos szabályokat, erkölcsöt írt
elő és volt teológiája.
Magyarázata szerint a világot egy istenanya szülte, ugyanúgy miként anya szüli
gyermekét. Következésképpen a világmindenség teremtőjét nőalakban képzelték el, akinek
ismertetőjele az emberfelettiség és az örökkévalóság volt.
Az élet célját ez a vallás a létért való küzdelemben és a faj fenntartásában jelölte meg s a
másvilági életben a földi élet folytatását vélte.
Az anyaisten megnevezésére az őshazai magyar népek elsősorban az UR szót használták.
Úr szót mi ma is használunk és vele az istent is jelöljük, akárcsak ötezer évvel ezelőtt.
Ha őseink az istent nem általánosságban kívánták megnevezni, hanem mint az emberi nem
teremtőjét, ebbeli minőségét az US (IS, ES): (Ős) szóval juttatták kifejezésre.
Egy harmadik istent jelentő őshazai kifejezés a NAT-UR volt (Nagyúr).
Ha végül az istenre világigazgatói és kormányzói tevékenységében gondoltak és őt
valamint segítő személyeit ebbeli minőségben kívánták szerepeltetni, valamennyiüket TE-FU
NET-EREK (Tevő Nagyurak) kifejezéssel illették.
Az Ős és Úr szavak összekapcsolásával azután további istenre utaló kifejezések
keletkeztek pl. US-UR (ősúr), AR-ES (Erős), URU-AS (óriás).
Az istenfogalom megjelölésére használatban volt az ESTAN, ASTAN is, mai Isten
szavunk régi alakja. E nevet Egyiptomban már a két királyság idején (Kr.e. 3200 táján) kelt
írásokban is megtaláljuk, de akkor még nem isten értelemben volt használatos. A kifejezés
eredetileg a napnyugatra, napeste (EST) irányában elterülő hont (ON, AN) jelentette és királyi
címként szerepelt, mint EST-AN UR (Esthon ura).
Ménes király tanácsosa, a Tudó, aki a két Egyiptom egyesítésekor oly nagy szerepet
játszott és utóbb az egyesített királyság ura lett, egyike az elsőknek aki az ASTANU UR,
ASTAN UR: Esthon ura címet használta.
Mivel az egyiptomi királyt földi istennek tartották és később az égi istennel azonosították,
az ESTAN UR és UR ESTAN kifejezés a magyar nyelvekben az Úristen megjelölésére
használt névvé lett.
Ha az isten nő voltát kívánták kifejezésre juttatni, ezt a NET TA-SZO-NU kifejezéssel
tették amiből lett a Nagyasszony. De hívták őt NU, ANU, ANA, NANA, NINE: Nő, A Nő,
Anya, Néne, Néni névvel, sőt gyakran egyszerűen csak teremtő szervének nevét mondták ki,
ami az ókori világban nem volt gyalázó kifejezés.
 Az anyaisten tisztelete a legrégibb kortól kezdve megszakítás nélkül, folyamatosan
bizonyítható egészen az őshazai nagy birodalmak összeomlásáig, sőt még azután is, mélyen
be a keresztény korba.
A legrégibb vallási formaidején ősanya mellett ősatyáról eleinte nem esett szó. Akkoriban
még nem fogták fel az atya nemzésben betöltött szerepét. De amikor a felismerést megtették,
az anyaistenhez szükségszerűen hozzáadták férfi társát, aki azután a legtöbb magyar
kultúrtájon fokozatosan az anyaisten fölé emelkedett és lett a fő-, vagy egyedüli isten, az igaz
isten. Ezzel a változással egyidejűleg az anyaistent megjelölő összes nevek átszálltak a férfi
istenre mint az Úr, Nagyúr, Ős, Isten.
Dél-Egyiptomban a férfi isten neve MEN, AMEN volt: Mén, A Mén. ez a név is az isten
atya mivoltára, teremtő tevékenységére utal. Mezopotámiában ő volt MEN-ROT. Mén-rúd, és
NIMROD, NEM-RUD: Nem-rúd. Szíriában és Kánaánban BELE, BEL, BELA, BAAL, BAL:
Bél, Béla, Bál nevet viselte.
Az őskori vallási gondolatkörben akár a nő, akár a férfi volt a fő-, vagy egyetlen isten,
mindig a termékenység, a létért való küzdelem, a fennmaradásért való harc tükröződött.
A közvélemény széles rétegében még ma is az a vélemény uralkodik, hogy az ókorban az
istenek száma ezernél is több volt. Ez a téves nézet onnan ered, hogy a tudósok nem értik az
istenneveket és azok használati módját. Valahányszor ugyanis egy-egy név mellett az isten
UR szójelét látták, mindannyiszor külön istent képzelnek el. A valóságban a régieknek
egyszerre csak egy istenük volt. Ha neki több nevet is adtak, azok mindig ugyanarra az istenre
vonatkoztak, de hol az egyik hol a másik tevékenységét vagy személyiségét hangsúlyozták. A
napistennek pl. 75, Osirisnek 100-nál is több nevét ismerjük.
 
A NAPKÖZPONTÚ VILÁGKÉP
 
A napközpontú világkép az őshazai magyar népek második vallási szintézise volt.
A naphit elterjedését nagyon megkönnyítette a termékenységi vallás egyik tétele, amely
azt tanította, hogy a Nap (NABU, NIP, NAP) az istenanya NU gyermeke volt, akárcsak a
többi égitest, a bolygók és a csillagok.
Később lett a nap képében megnyilatkozó isten az egész világ központi magyarázó
tényezője, a teremtő, a kormányzó és a világfenntartó isten, az ég és föld ura.
Az új vallás előbb a királyi udvarokban s a művelt réteg körében honosodott meg, azután
fokozatosan szélesebb és szélesebb rétegekben terjedt el, hogy végül hivatalosan a napkorong
legyen az egyisten képe.
A napkorongot magát azonban nem tekintették istennek; abban csak az isten látható képét
szemlélték.
A világ keletkezését többé nem fizikai megtermékenyítéssel, fogamzással és születéssel
magarázták, hanem szellemi folyamatnak képzelték el. Úgy gondolták, hogy a teremtés
szóbeszéddel történt; az isten akarta hogy legyen és amidőn kimondta az igét, - lett!
A napisten sok neve, Napúr, Égúr, Szemúr, Képúr, Honúr, Magúr. Mindet értjük,
valamennyi két egytagú magyar szó összekapcsolásából keletkezett. Ez a szókincs fényes
bizonyíték arra, hogy a napvallás is a magyar népek találmánya.
 
A TEMETKEZÉSI HELYEKRŐL
 
Piramis (Peremes) volt az egyiptomi királyok ünnepélyes temetkezési helye. A legelsőt a
III. dinasztia Az Ősúr (ZOSER) királya emeltette a Delta alatt, a Memfisszel szemben levő
Szakkarában Kr.e. 2686 táján.
 Akinek nem futotta vagyonából, hogy testét nagyúrkertben és kőszobában helyezzék örök
nyugalomra, de életében valaki mégis volt, annak tetemét barlangba vitték, vagy sziklába vájt
üregben helyezték el. A bejáratot aztán elzárták és előtte oszlopot állítottak emlékére.
A régészek az oszlopot kippusz vagy cippus névvel említik. Talán ebben is, mint a magyar
kopjafában, az elhunyt férfi mivoltának jelképét kell látnunk. A jelenség párhuzamba állítható
azokkal a kőoszlopokkal, amelyeket ménhíreknek neveznek és Szíria, Fönícia, Etiópia
területén nagy számban fordulnak elő.
 
HALOTTAK KÖNYVE
 
Hieroglifikus írással készített szöveggyűjtemény, a Nílus völgyében élt ókori magyar nép
hittanáról és történetéről. (a) Istenekhez intézett himnuszokat, sóhajokat, imákat (b)
varázsigéket, rituális útmutatásokat (c) történeti feljegyzéseket tartalmaz.
Kr.e. 3500-től az időszámítás szerinti II. századik folyamatosan íródott, frissült. A
leghosszabb ideig írott mű az ötödik civilizáció történetében.
A szövegeket először az istenek titkára égi sugalmazásra foglalta írásba. Ő volt az
egyiptomi tudományok és művészetek megalapítója, és egyben az emberiség első tudósa.. Tu-
Tu = AT-út-U = THOT. Jelentése Tudó. Nevezték még MAKHERU ÚR-nak is (Magyar úr)
Hitvese (MAT) is magyar volt. Nevének hieroglif írása a Madártoll (MAT).
Thot magyarul írt. „NET-UR-AK Ti-T-A-RA Ma-Ha-R-U iR. Ki-Bá-NY-A-AHA-A-TA
A Kö-Fe-T, aRA PEL-Ira Fé-éM-E A Be-Tu-(ket) eGY-eB AT-A-T-A, Má-S-oK A-SZTÁ
Kő-Be Nyo-M-Ku-Ká-K” (A nagyurak titkára magyarul ír. Kibányásztatja a követ, arra felírja
fémmel a betűket egyéb adattal, mások aztán kőbe nyomkodják)
Egyik legteljesebb Halottak Könyve másolat a XVIII. dinasztia idejében készült (kb. kr.e.
1400). A királyi titkár és kincstartó ANI (Huni) másolta.
A vallást az ősmagyar népek találták ki. Az általuk megfogalmazott hittételeket az elsőtől
az utolsóig átvette a kereszténység.
MATAR-IOS (Jézus, a Magyar Jós) tanulóéveit a magyar népek legszebb keleti
országában Egyiptomban töltötte.
A magyar nyelv legrégibb és legmonumentálisabb emléke az egyiptomi Biblia
 
Ψ IIII. RÉSZ Ψ
 
A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI ÁLLAMSZERVEZETE -
A KIRÁLYI INTÉZMÉNY ÉS A KÖZIGAZGATÁS
 
Magyar elődeink úgy gondolták, hogy isten miután befejezte a teremtés művét,
visszavonult égi birtokára, a földiek kormányzását pedig rábízta kiválasztottjaira, a királyokra.
A királyi intézményt isteni eredetűnek tartották, a királyt pedig úgy tekintették, mint a
földön isten örökébe lépett férfiút. Ő lett tehát az élet ura, minden birtok tulajdonosa, minden
hatalom forrása. Nem is tartozott munkájáról másnak felelőséggel, mint megbízójának, de
neki is csak halála után. A király így tulajdonképpen isten volt a földön.
A földi isten (király) annyiban mégis különbözött az égi istentől, hogy nem öröktől fogva
létezett, hanem volt életének kezdete. De ez a kezdet mégsem volt azonos a közönséges
emberek kezdetével, mert az égi isten beavatkozásával indult meg. Valahányszor ugyanis egy
fáraó fogantatott, úgy vélték, hogy isten mindannyiszor visszatért a földre és a jövendő
anyakirályné beárnyékolását személyesen végezte el.
Az isteni vér tisztaságának megőrzése a királyi családban fontos feladat volt, ha már a
koronához való jognak és az uralkodásra való alkalmasságnak az istenember fajtából való
származás volt a feltétele. Ezért történhetett, hogy gyakran leánytestvérüket vették feleségül.
 
A KIRÁLYOK TRÓNNEVEI ÉS URALKODÓI CÍMEI
 
Az egyiptomi királyok trónneveiket akként választották meg, hogy abban az isteni
megbízatás kifejezésre jusson. Ezért a trónnév rendszerint az isten valamelyik nevét foglalta
magában: Úr, Mén, Magar, Tudó, Szemúr, Napúr, amihez hozzáfűzték a helyettességet
kifejező szavak egyikét: Képe, Mása, Színe, Árnyéka.
Így keletkeztek az ilyen összetett trónnevek, mint Ra-mása, Ra-képe, Tudó-mása, Tudó-
méne, Tudónak-a-méne, Magar-színe.
A trónnevek tehát értelemmel bírnak, mindegyikük egy-egy rövid mondat. Ismertebb
példák: SEM-IRA-MIS: Szemúrmás; SEM-ER-KET: Szemúr II (vagyis második); THUT-
MOS-ES: Tudó-Mása; THUT-MES: Tudó-Mása; TUTENKH-A-MEN: Tudónak a Méne; A-
THOT-IS: A Tudós; MEN-KHEP-ERE: Mén Képura; MEN-ES: Ménős; ős szavunkkal
képzett trónnevek: Z-OS-ER: Az Ősúr; US-ER-KAF: Ősúr Képe.
 
URALKODÓI JELVÉNYEK
 
Az őshazai magyar királyok trónneveken és uralkodói címeken kívül rangjukat mutató
jelvényeket is használtak.
Mezopotámiában a legrégibb uralkodói jelvények közé tartozott a nap, hold és csillag. Az
erdélyi magyar székelyek címerében is a nap, hold és a csillag szerepel, amit oda régi
hagyományok alapján illesztettek be; tehát ők is „Napotthonnak” nevezték egykor országukat.
Egy másik mezopotámiai uralkodói felségjelvény a fején viselt, különlegesen megalkotott
kendő volt.
A dél-egyiptomi király legfontosabb ismertetőjele egy madár volt, amely vele
kapcsolatban igen gyakran szerepelt: sírokban, falfestményekben, címerek tetején. Madár
helyett gyakran annak csak egy tollát használták szimbólumként, mert a toll hieroglifikus
értéke is MAT volt, s ez a toll a hajba illesztve az arc kerekségével (UR) viselőjét megint a
MAT-AR (Magyar) nép tagjának írta.
Az Árpáddal bejött magyarok, maga a vezér is, madártollat viseltek fejdíszként, aminek
jelentését most már tudjuk: így fejezték ki népi hovatartozásukat.
Eredetileg az egyiptomi deltában letelepedett magyar népcsoportnak is madár volt a
szimbóluma, de ez a letelepedés után háttérbe szorult és helyet adott olyan szimbólumoknak,
amelyek a lakóterület Hon (HUN) szavát sugalmazták az Úrral kapcsolatban. Ilyen
szimbólum volt az ONK: egy T alakú írásjel tetejére szerelt O figurával.
Amikor Egyiptomban a magyar-hun testvériség kialakult és a két népnek közös királya
lett, a király a magyar és a hun jelvényt egyidejűleg viselte: fején hordta a tollat, karjával az
ONK jelvényt tartotta, jelezve, hogy ő egy személyben a Magyarok és Hunok ura.
Lépten-nyomon szereplő felségjelvény a bot és az ostor. Eredetileg mindkettőt az északi
király használta, de az egyesítés után a déli királynak is ez lett a jogara.
Az egyiptomi magyar királyok további fontos jelvénye a királyi korona. Eredetileg az
északi és a déli királynak külön koronája volt. A déli viselte a fehér színű hegyes koronát
(HEDJED-nek nevezték), az északi király koronája vörös színű volt és URERET meg
TASAR koronának nevezték.
Később a két koronát egybe szerkesztették. Előre került a déli magyarok hegyes koronája,
mögötte szerepelt második rangsorban az északiak vörös koronája.
 
A PAPI INTÉZMÉNY
 
 Az ókori világ alapvető bölcselete szerint királyságtól független, önálló papi intézményről
nem beszélhetünk, hiszen a Teremtő a földön minden hatalmat a királyok kezébe tett le s ez az
Ég Urával való érintkezést is magába foglalta. A király volt az egyedüli igazi pap, a többi pap
pedig akárcsak a királyi tisztviselők, csakis átruházás folytán, mint a király megbízottai,
képei, helyettesei és másai gyakorolhattak hatalmat.
A helyzet hamarosan másként alakult. A papi tevékenység roppant széles körre terjedt ki.
A papi emberek magukat különbnek tartották, hiszen az isten az ő szájukkal közvetíti
intézkedéseit, és fordítva is ők a fontos személyek, mert az emberek kívánságait csak ők
tudják meghallgatásra érdemes formában – az isten elé terjeszteni.
Így az egyházi szervezet öntudatban a polgári közigazgatás fölé emelkedett és kisiklott a
királyi ellenőrzés alól. Betetőzte a dolgot, hogy egyes főpapok óriási vagyonra tettek szert.
A papi szervezet az őshazában nagyjából két ágazatra oszlott. Az egyikbe azok tartoztak,
akik az istent a nap képében tisztelték. Nekik három nagy központjuk volt: Észak-
Egyiptomban (H)ON, a görög Heliopolisz, Dél-Mezopotámiában NAPUR (Nippur) városa; és
a Vörös-tenger nyugati partvidékén AXUM (Égszem). A második nagy papi szervezetet azok
alkották, akik istent mint megtermékenyítő lényt, hímnemű állatok képében képzelték el. Ez
volt az Amén-vallás, és fellegvára a dél-egyiptomi Théba volt.
A királyi udvarban élő papoknak nagy szerepük volt koronázáskor és temetéskor, ők
foglalkoztak a naptár igazgatásával s vele kapcsolatban az ünnepnapok kijelölésével és a
mezőgazdasági munkák elindításával. Idejük elég jelentős részét az égi szem (nap)
mozgásának figyelésére fordították: jegyezték a nap keltét, nyugtát s a látóhatáron való
emelkedését és süllyedését.
A szempap, vagy udvari nappap működése közben párducbőrt viselt vállán, ami beszédes
szimbólum volt, mert az állat pettyes foltjai a szem alakját ábrázolták és a szemlélőnek tudtul
adták, hogy az égi isten, Szemúr képviselőjével állnak szemben.
A papok foglalkozása a tudomány számos ágának művelésére is kiterjedt. A papok
művelték a jogtudományt, ők voltak jártasak a törvényekben és mint bírák is működtek. Az
egyiptomi magyar papok érdemének kell tulajdonítanunk az időszámításnak és keltezésnek a
nap járásával kapcsolatos megállapítását. Ezen a téren feltűnő pontosságot értek el,
eredményeiket Kr.e. 46-ban átvették a rómaiak. Addig a római naptár hibás volt, késett.
Elsőrendű papi feladat volt az írástudomány művelése. A Halottak Könyvének ránk
maradt részét egy heliopoliszi és egy thébai pap foglalta írásba. Ugyancsak egy heliopoliszi
pap írta meg Egyiptom első összefüggő történetét Kr.e 3. század során. Őt MANE-THOT-nak
neveztek (Mennyit tud). A mezopotámiaiak történetét szintén papi ember készítette el,
névszerint BEROS (Boros).
A papok ellátását nemcsak kiterjedt birtokai szolgálták, hanem a hívek köteles vagy
önkéntes adományai is. A mindennapi munkában a papok az isten nevében időnként szünetet
rendeltek el. Az ilyen napok közül hetente egy kizárólag pihenésre szolgált.
A legfontosabb ünnep december 25-e volt, akkor ünnepelték az isten (Nap) születését.
Ezen a napon az égitest elérkezett a téli napfordulóhoz és újra emelkedni kezdett a
látóhatáron, újraszületett és vele együtt a természet is új életre kelt. Nagy ünnep volt a tavasz
ünnepe, az aratás ünnepe és az őszi betakarítás kezdete.
Különleges ünnep volt a király koronázása, mely alkalommal a király rituális futást
végzett. Teljes díszbe öltözve felhágott egy dombra, hogy lássa őt és elismerje isteni ura, a
Nap. Néha az országot jelképező mező szélén kellett a királynak koronázása alkalmával
kétszer körbefutnia, egyszer mint Dél-Egyiptom ura, másodszor mint Észak-Egyiptom ura.
Ilyenkor a világ négy tája felé egy-egy nyilat röpített ki fegyveréből, így jelezve, hogy
országát bármely világtáj felől jövő ellenséggel szemben megvédi.
 Az európai magyar királyoknak is volt rituális futásuk koronázásuk alkalmával. Teljes
díszben ők is fellovagoltak a koronázó dombra, bemutatkoztak a magyarok istenének s ott a
világ négy tája felé egy-egy kardvágást tettek.
 
A VALLÁS POLITIZÁLÓDÁSA
 
A magyar-hun testvériség kialakulása Egyiptomban a II. dinasztia alatt ment végbe,
melynek eredményeként a hun elem teljes jogegyenlőséget nyert és a Deltában visszavette
politikai vezető szerepét. Mivel a II. dinasztia hun területen, Észak-Egyiptomban székelt,
hamarosan a nappapok befolyása alá került. A benyomás az, mintha az egész kettős királyság
vezetése átcsúszott volna az északiak kezébe és dél magyarsága visszahúzódott volna
törzsterületére, Théba környékére.
Mindegyik vallás a maga területén békében élt, a napvallás északon, a termékenységi
délen.
A legjellemzőbb újdonság az volt, hogy a politikai-katonai egyesítés idejének hőseit,
északon Ősurat (Osirist), délen Ménest istenekké nyilvánították.
Osiris tragikus sorsú király volt, élete szimbólumává lett a hunok szenvedésének és
történetének. A királyt országa lerohanásakor elfogták, megfosztották királyi méltóságától,
férfiasságától is.
A hun nép nacionalizmusa az Osiris-tiszteletben élte ki magát és azért az Osiris-
misztérium eljátszása és megünneplése a hun nép legbensőségesebb ünnepévé lett, ami a téli
napfordulón játszódott le.
Az Osiris-ünnepség izgalommal várt csúcspontja az volt, amidőn Osiris
meggyógyulásának jeleként titokzatos oszlopát merőleges helyzetbe állították fel és a népnek
bemutatták. Később minden észak-egyiptomi halott mellére ilyen gyógyoszlopot helyeztek a
feltámadásba vetett hit kifejezésére. Osiris vallási keretbe ágyazott misztériuma tiszta hun
történet, ami a feltámadás gondolatával átkerült a keresztény vallásba Jézus, a magyar jós,
Osiris őstörténetét megismétlő históriája révén.
Dél-Egyiptom magyar népénél a nemzeti öntudat szintén az első király, Ménes
istenesítése köré fonódott. A kialakulás itt valamivel később következett be, bizonyára északi
hun hatásra, úgy Kr.e. 2050 táján, amikor újra a déli elem került Egyiptom kormányrúdjára.
Addig Amént inkább csak Thébában tisztelték istenként. Jelképe az ő ünnepnapján
körmenetben vezetett fehér bika volt, amely AP szarvai között viselte az UR korongot s ez
jelképezte, hogy ő az Apa-isten. Ábrázolták ez istenné lett hódító királyt északi mintára férfi
tagjával, amelyet itt múmia módjára öltöztettek fel.
Amént utóbb a nappal is azonosították és így lett a neve Amén-Ra.
Azzal, hogy Egyiptom két vezető népe egy-egy új istent – Osirist és Amént – emelt a lelki
élet középpontjába, a régi egyisten tiszteletét némileg homályba borította. Súlyosbított a bajt,
hogy az emberek kételkedni kezdtek az intézményekben, dogmatikus tételekben.
Botrányosnak tartották a szent bordélyházak intézményét, kifogásolták a papok anyagias
életét és elvetették a tételt, hogy az isten volna az oka mindennek.
A válságot az robbantotta ki, hogy a hiksosok kiűzése után, a Kr.e. 16. századtól kezdve,
az egyiptomi birodalom újra thébai vezetés alá került s vele együtt Amén-papok befolyása
roppant megerősödött. A birodalom olyan területeket kebelezett be, mint Kánaán, Libanon,
Szíria, ahol szintén a termékenységi kultusz dívott. A meghódított területeket a Mén-papok
úgy tekintették, mint saját gyarmataikat. Mindaz a kincs, ami ezekből a gyarmatokból
mérhetetlen mennyiségben ömlött Egyiptomba, fegyverek, állatok, százezer számra menő
rabszolga, az Amén-papok tulajdonába került.
A régi feliratokból kivakarták a hun királyok nap nevét és helyére Amén neveket
illesztettek. E változás során a magyar-hun egyensúlyi helyzet megbomlott.
  
 
IV. AMENHOTEP VALLÁSI REFORMJA
 
IV. Tudómás (Thutmoses) megelégelte királyi hatalmának süllyedését, az Amén-papok
gyámkodását. Meg akarta tisztítani a vallást az új istenektől, visszatérni az ősi egyisten
tiszteletére, aki egyedül a nap képében nyilvánult meg felfogása szerint. A törésre IV.
Amenhotep fáraó idején (Kr.e. 1370-1352) került sor. A király elhagyta székhelyét, Thébát, az
Amén-papok fellegvárát és egy távolabb eső helyen állította fel udvarát. Tüntetőleg letette
Amén nevét, új nevet vett fel és magát nyomatékosan napkirálynak címeztette (NAP-KHUR-
URIA).
Az Amén templomokat bezáratta, papjai működését betiltotta, vagyonukat elkobozta,
minden rájuk vonatkozó jelvényt összetöretett s az Amén nevet a műemlékekből kivakartatta.
Kijelentette hogy csak egy isten van, aki a nap tányér alakjában nyilatkozik meg. A
napkultusz hangoztatása visszatérés volt a múlthoz s alatta a hun nép önvédelmi harca
húzódott meg. Téves tehát úgy feltüntetni a dolgot, hogy Akhnaton király az első történelmi
személy, aki az egyisten hitet megfogalmazta.
A reformátor király politikája túllőtt a célon. Össze lehetett törni az Amén-képeket, de
nem lehetett a hunok lelkéből kitörölni Osirist és nem lehetett a magyarok lelkéből sem
eltávolítani Amént. Az idegen elemek befolyása alá került Akhnatont elhagyták a hunok,
éppúgy amint elhagyták a magyarok, s nem maradtak körüle csak felbiztatói. Ezért a
forradalmár király halálakor (Kb. kr.e. 1352) a nagy reformoknak egyszerre vége lett. Az
Amén-papok visszatértek számkivetésükből, minden hatalmukat visszavették és sok került a
felforgatók felelőségre vonására.
Aki a forradalomban felelősnek érezte magát, igyekezett a harag és a megtorlás elől
külföldre menekülni. Ment is mindenki, aki csak tudott és amerre csak menekülni lehetett. A
legjárhatóbb út a déli kapun át vezetett, mert amióta az ott állomásozó 240,000 egyiptomi
katona dezertált, a szabad járáskelésnek akadálya nem volt. Ezen az útvonalon rengeteg nép
távozott Egyiptomból, akik a Vörös-tenger irányába húzódtak, Etiópia, Dél-Arábia területére,
tovább a Nílus-völgyébe a 3. zuhatag alá. Utóbbi területen Makori-Ta néven építettek új
országot.
Akik még tovább mentek a 4. zuhatag alatti Nubiában állapodtak meg és ott Nap-Ta
(NAPATA), még lejjebb MEROE néven létesítettek királyságokat.
Észak felé nem volt lehetséges tömegesen kivándorolni, mert a Híres Ajtó előtt még ott
állt a II. egyiptomi hadsereg. Kifutásra csak a Sinai-félsziget sok kockázattal járó sivatagján át
volt lehetőség. Erre ment egy második emigráns csoport, főleg – de nem kizárólag – zsidók,
akiknek vezetőit Asszíria ígéretekkel halmozta el, hogy kivándorlásukat irányítja és elhelyezi
őket Kánaán földjén. Akiket Asszír elhívott, azokból lettek az ESRA-ELITAK. A vallási
összeütközések miatt Egyiptom magyar népe hatalmas rajokban kezdett szétszóródni és az
ország politikai összetartó ereje meggyengült.
 
 
Ψ V. RÉSZ Ψ
 
A VÍZÖZÖN UTÁNI ELSŐ CIVILIZÁCIÓK
 
A Legkorábbi települések - a Kaukázustól dél felé - Kr.e. 6500 körül a Tigris és a Zab
folyó találkozásánál (Észak Irak) alakultak ki. AR-PACH (vagy AR-PACH-i-YAS) és
QALET-JARMO (Árpád és Kelet Gyarmata) elnevezéssel.
 A következő városok SAM-AR-RA (Szemúr, Napisten Otthona), MAT-AR-AH (a hely,
ahol a magyar ős lakott), GA-URA (Kő ura, vagyis az ország urának székhelye) és AR-BELA
(Bál úr, a termékenységi Isten székhelye.
Ekkor a Tigris folyó még IDI-KLAT és az Eufrátesz BUR-UTU-nak (Bor útja) hivatott.
A két folyó között terült el MESO-POT-AM-JA (Mezőföldből álló ország)
A Tigris mentén szervezték meg a KALDI vagy KALTI (Keleti) nevű országot.
A Termékeny Félholdnak nevezett terület legfontosabb neolitikus helynevei egytagú
magyar szavak összetételéből keletkezett.
 
ÁRPÁD KORMÁNYZÓ
 
Árpád a Napisten (Szemúr) harmadik fia volt, aki a Tigris felső vidékét (IDI-KLAT és
Zab környéke) – az úgynevezett Árpádi Földet (Arpachi Ta) kormányozta. Ezen a területen az
eredeti lakosság az időszámításunk szerinti 635-ig folyamatosan élt.
A vidéken egy híres kerámiaüzem dolgozott. Legjellemzőbb tárgyuk a kulacs alakú
ivóedény volt melyeket napszimbólumokkal díszítettek.
ARPAD az őshaza északi sávjában gyakran használt kőkori istennév s egyben királynév
volt. Szerepelt AR-PAD Mezopotámiában, említi a nevet az Ótestamentum a Tigris folyó
felső vidékén AR-PACH-SHAD illetve AR-PHAXAD alakban és létezett az Eufrátesz
nyugati nagy kanyarában egy ARPAD királyság azonos nevű fővárossal. A Nílus völgyében
is volt Árpád, nevének hieroglifáit az angol tudósok így írják át: ER-PET és ER-PAT.
 
A KAUKÁZUSI ÁRPÁDIAK ÉSZAKI GYARMATAI
KÁLDI ORSZÁG ÉS MEZOPOTÁMIA

Árpád dinasztia szervezte a Tigris mentén elterülő Káldi (Keleti) országot. Árpád
dinasztia adta Káldi első dinasztiáját, melyről lakosait Árpádi népnek neveztéki[i].
Káldi nem azonos a későbbi Sumerországgal. Kr.e. 5000-ben Sumerország (a két folyó
köze) mocsaras és lakatlan világ volt ii[ii]. A Perzsa öböl akkor még 200 kilométerrel beljebb
nyúlt a szárazföldbe mint napjainkban.
A Tigris és Eufrátesz völgyi első kultúra Kr.e. 3500-től említhető. Ez előtt csak Árpád
Káldi országa létezett.
 
ÁRPÁD KIRÁLYSÁGA ÉS EGYIPTOM
 
Az Eufrátesz nyugati nagy kanyarulatának külső oldalán megalapították ARPAD
királyságot (ma Szíria). Ez az Árpád Királyság Kr.e. 10. századtól Kr.e. 740-ig jelentős
szerepet játszott a keleti események irányításában
A Nílus deltájába a földrajzi adottságok miatt a Szuezi-öböl vége és a Földközi tenger
közötti keskeny, mocsaras területen jutottak át. Ezt a bejáratot HIRUS AITU (Híres Ajtó)
néven nevezték. A Delta első közigazgatási központja (görögül Buton), PI UT JOIT (Be itt
jött) volt.
A második központja (görögül Busir) PER ASAR (P-A-AR EST-UR) = Vár, Estúr Hona
volt.
Innen a népesség továbbterjedt a Fayum nevű oázisba. Az oázis környékét T-ARK-HAN
(Tó Urak Hona) néven ismerték. Keletkezési ideje kb. kr.e. 4300.
A jóval lejjebb lévő BAD-AR-I (Batúr) telepet (görögül Abydos = Heliopolisz,
Napvárosa) kr.e. 4000 táján alapították. Idők múltán egy darabig ez a város lett a Delta
közigazgatási középpontja.
 Evvel egyidős a Badari felett 120 km-re lévő második hon város UNNU (görögül
Hermopolisz)
 
A HUNOK KIALAKULÁSA
 
A Nílus deltájába és a folyó völgyébe északról betelepült magyar nyelvű törzsek
megannyi kisebb-nagyobb Honba szerveződtek, s magukat abból képzett szóval Honi, Huni
(ONI, UNNI, ANI) azaz hazai, bennszülött népnek kezdték nevezni, ami aztán általánossá lett
és rajtuk is maradt.
Ők lettek a történelem Huni népe, mai nyelvünkön Hunok.
Ugyanez a nép szállta meg a Sínai félszigetet és az onnan délre a Núbiáig terjedő
sivatagosodó területet, valamint a Nílustól nyugatra eső Líbia jelentékeny részeit.
Mind a két terület lakóit egyformán ANU-nak nevezték.
A Régi Kelet (ma Közel-Kelet) felső részeit a Kaukázus völgyéből, a csiszolt kőkor idején
az Araxes és Zab folyók mentén székelő ősi Árpád-dinasztia népesítette be. Ennek eredménye
a Tigris mentén húzódó Kelethon (Keleti ország) és a Nílus völgyében kialakított Esthon.
Az egész területet magyar nyelvű nép szállta meg, a Honi vagy Hun.
 
A KAUKÁZUSI ÁRPÁDIAK DÉLI GYARMATAI
 
A magyar nyelvű népek második gócpontja Délkelet Afrikában volt, a Vörös tengertől dél
felé.
Itt a kaukázusi típusú fehér ember első képviselői kr.e. 7000-6000 között jelentek meg.
Ugyanabból az iráni-kaukázusi forrásból érkeztek, amelyből a Termékeny Félhold
lakossága is állt.
A kelet-afrikai nagytavak környékén (Tanzánia, Etiópia, Uganda) számos magyar
települést alapítottak.
A forró égövi viszonyok miatt, hogy a kiszáradást elkerüljék a folyók völgyébe
tömörültek, tengerek és tavak mellé húzódtak.
Ahova először összetömörültek, a Vörös-tenger, Eritrea (Etiópia) és Szomália részeire
csak ideiglenes megoldás volt. Ezt a vidéket PUNT-nak nevezzük (P-UN-Te-Te SET =
Büntette Sütő <értsd: Napisten>)
 
Ψ VI. RÉSZ Ψ
 
ELSŐ KIVÁNDORLÁS -
A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA MEZOPOTÁMIÁBA
 
A legkorábbi felkerekedők az Eritreai partvidékről (Észak-Etiópia) indultak – Arábiát
megkerülve – a Perzsa-öbölbe.
A kivándorlókat nappapok vezették új hazájukba. Kr. e. 3500 körül értek 40 nap hajóút
után a Tigris és Eufrátesz közötti mocsaras vidékre, ahol árpádi – gyér – lakosság élt.
Öt várost alapítottak. ERI-DU (Úti Tó), UR (Úr) – Romjait máig Mughernek nevezik – A-
SM-AR, SAM-ARRA és MADHAR-AYA. Ezek más történetíróknál Uruk <Úri kő>,
Larszam, Lagas <Lakás>)
Uruk (Úri Kő) = a Bibliai Erek városával. 500 éven át az újonnan érkezők vallási és
kulturális központja volt.
További gyarmatok S-URU-PPAK (Az Író Papok Városa) a legrégibb mezopotámiai
íróiskola városa.
NIPPUR (Napúr) egész Mezopotámiában a Napvallás központja volt.
 A gyarmatot összefoglaló néven a Napisten SUM-ER (Szemúr) országának nevezték, de
hívták ARI-KI-nek (Úri Kő = Árja ország) és KI ENGIRA-nak (Hungaria)
Az Árpádok idejében elnevezett Idi-Klat akkor lett Tigris (az eritreában lévő Tigré
tartomány emlékeként)
Mezopotámia első telepesei hajókon érkeztek az új hazába.
Ezt a járművet a görög szövegekben Alos-nak írták át (Hajós)
A beérkezők magas kultúrájú, szorgalmas emberek voltak.
Partraszállás után kimérték a földet, házakat, templomokat építettek, kenyérmagvakat
szórtak, majd nemsokára arattak.
 
MEZOPOTÁMIA KIRÁLYAI
 
Az első dél-mezopotámiai király neve EVECHOUS (evezős) volt. Az első beérkező
csoportban jött még OANNES (Honős). Később érkezett AN-NED-UTOS (A Nagy Utas) is.
Ezen, délről érkezett magyaroknak az árpádiakkal való egyesülésükig tíz királyuk volt.
AMMEN-ON (A Mén Hon Ura), MELAG AR-OS (Meleg Úr Ős – forró vidékről jött király),
EVEDO-R-ANCH-OS (Evező Úr, Honok Őse), KIS-UTH-R-OS (Kis Útúrős).
Mezopotámia első királyai fejükön Koronát (AR) viseltek és hatalmi jelvényeket hordtak.
Botot (POT) és lándzsát (ANA) tartottak a kezükben (KETE). AR-POT-(H)ANA = Árpád
Hona.
Szimbólumaik közt szerepelt az afrikai oroszlán (MAGUR-nak hívták), a madár és a
kígyó.
Oannes az utódok számára leírta az őshazai ismereteket kezdve a világ teremtésével.
URUK város királya GILGAMES (lásd képen), aki az égi úton utazó Szemes Napistentől
származott, tőle kapta hatalmát és megbízatását.
Neve három írásjelből áll ISD-UB-AR vagy D-HUB-AR (Habúr = jelentése az őshazában:
pap). Hetita források GIS-GAMAS-nak (Kis Kamasz) nevezik.
Mindnyájan magyarul beszéltek, csiszolt kőkori kultúrával rendelkeztek, írástudók voltak
és az égi vallás hívei.
 
 
 
MÁSODIK KIVÁNDORLÁS -
A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA A FÖLDKÖZI-TENGERHEZ
 
Kr.e. 3000 táján egy eritreai csoport a Vörös-tengeren felfelé hajózott az Akabai-öböl
partjáig EVILÁT földjére.
Onnan tovább vándorolt a Fekete-tenger keleti partvidékére. Itt két országot szerveztek
Kánaánt és Föníciát.
Kánaán az Akabai-öböl végi kikötőtől a tenger partján lévő RA-FA-ig húzott vonal felett
terül el.
Észak felé a Karmel hegy lábánál futó KIS-HONT folyóig ért, befelé a szárazföld felé
pedig a GENESARET tóig.
Kánaán fölött van Fönícia egészen a Libanoni hegy lábáig.
A gyarmatosítók a termékenységi vallás követői voltak. A jövevényeket Punti néven
nevezték (utalva az etiópiai elnevezésükre)
Idővel a tengerpart mellett élő gyarmatosítókat Föníciaiaknak, még a szárazföld beljebb
eső részein élők a Kánaániak lettek.
A gyarmatok így két nemzetté váltak, de nyelvben, szokásban és kultúrában nem váltak el
egymástól.
 A föníciaiak megőrizték hajós életformájukat és messzeágazó kereskedelemmel
foglalkoztak (gyantát, szörmét, érceket, fűszereket szállítottak)
A kánaániak bensőséges földművelést űztek, s ügyességük „tejjel mézzel folyó”
paradicsommá vált.
Írásuk a rovás vagy geometrikus írás maradt, ahogy Etiópiában is volt, eltérően a
környezetükben alkalmazott képírástól.
A Dél-Egyiptomot benépesítő magyar népággal a Föníciaiak és Kánaániak magukat
mindig rokonnak érezték.
Kánaáni és Egyiptomi magyarok az ótestamentumban is testvérnépként szerepelnek, a
közös MIZRAIM néven.
Herodotos így emlékszik meg erről „Ez a nép saját elbeszélése szerint régebben az
Eritrea-tenger partján lakott. Onnan azonban elvándorolt és Szíria tengerparti részén szállt
meg, ahol ma is lakik”
Fönícia legrégibb városa TYR (kr.e. 2750). Ősi városaik továbbá SYD-ON, BERU-TA
(Beirut)
A Földközi-tenger keleti partvidékére vándorolt déli magyar törzsek Szíriában és
Anatóliában szállt meg.
A Szíriában megtelepedetteket összefoglaló névvel <Hét Fiainak> nevezték. Etiópia is
ET-IO-PIA = Hét Jó Fia)
Az ószövetség sűrűn említi HETH fiait és törzseik számát hétben állapítja meg. Ezen
törzsek (TES) mindegyike magyar volt.
HIT-T-i-TES (Hét Földi Törzs), PERIZ-i-TES, A-MO-R-i-TES, KAN-AAN-i-TES,
GIRGAS-i-TES, JEBUS-i-TES, HIV-i-TES
A Szíriában és Anatóliában hazát foglalt hetes törzsek közös király alatt egy birodalomban
egyesültek.
Királyukat és egyesítőjüket nem a déliek adták, hanem az Anatóliába települt magyarok,
akik neve Huni volt.
 
HARMADIK KIVÁNDORLÁS -
A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA A NÍILUS VÖLGYÉBE
 
A kivándorlások közül ez volt a leghatalmasabb. kr.e. 4000-3600 között történt.
A honfoglalást hét úr vezette és HETH AR (Hét Úr) országának nevezték el.
A bevonulók itt is a termékenységi vallás hívei voltak. Istenüket Mén és Bak szavaival
nevezték.
Kormányuk székhelye AMUN ON (Amén Hon) melynek másik neve a galambjairól
(tubáiról) híres Théba lett.
Hozott szimbólumaik a hosszú csőrű hangyász, az oroszlán és a nagy szárnyú sas.
A déli hazából eredt a királyi törzs neve is MÉN. Egyiptomot Etiópia gyarmatának
tekintették.
Mindhárom kivándorlás és északon történő letelepedés az Árpádi magyarok
szomszédságába vezette az egykoron Etiópiai Magyarokat.
 
 
 
 
Ψ VII. RÉSZ Ψ
 
MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA MEZOPOTÁMIÁBAN
 
 A Magyar-hun testvériség kialakulását háborúskodás előzte meg. Hol az egyik, hol a
másik győzedelmeskedett így idővel belátták, egyik fél sem tudja a másikat megsemmisíteni.
Okosabb dolognak tűnt barátságot kötni.
A béke alapja az egyenrangúság volt. Közös Magyarországot alkottak.
Átfogó közös politikai szervezetet hoztak létre és közös erővel a Régi Kelet felső részét
egészen a Földközi-tengerig egységes birodalommá szervezték.
Kr.e. 3000 táján (1) Uruk városban alakult ki legelőször egész Mezopotámia összefogása,
ahol az első egyesítő Gilgames volt.
Utána (2) Úr városában., majd (3) UKUS pateszi (Íj és Nyíl országa), aki után fia és utóda
(4) LUGAL ZAGESSI (=Előkelő az Egyesítő) folytatta az egyesítést.
Az ötödik egyesítő ISTAR termékenységi Istennő egyik papnőjétől született fattyú
gyermek SARGONiii[iii] (SARGUNI SAR ALI) volt.
A III. Úr dinasztia (kb. kr.e. 2000) egyesítette a keleti magyar birodalmat. A dinasztia
megalapítója UR-NAMMU király (UR ENG-UR = Hungár Úr) lett.
Az örökség Babilonra szállt (kr.e. 1700) egy Hun Úrhabra HAM-UR-ABU-ra.
Babilon következő uralkodója KOSA, KASSI (kos szimbólumú népágból) lett (kr.e.
1500).
Kr.e. 1200 körül a sivatagból beszivárgó idegen népelemek birtokba vették a magyar
alapítású Asszír városállamot és kr.e. 13. századtól a kr.e. 7. századig mérhetetlen szenvedést
zúdítottak a magyar népekre, felidézve bukásukat és kivándorlásukat.
 
MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA A FÖLDKÖZI-TENGER KELETI
PARTVIDÉKÉN
 
Egy-két kivétellel itt nem került sor komolyabb fegyveres összetűzésre.
A betelepedés idején nem is volt szervezett katonai és politikai hatalom a térségben.
A Hetiták nemzetté való összefogása kr.e. 1900-ban a Halys kanyarjában kezdődött.
Itt az Árpádiak gyarmatosító politikája révén már létezett – nem túl fejlett – politikai és
katonai mag.
A király PIT-KHANA volt akinek fia és utóda AN-I-TAS.
Kr.e. 1740 táján TABAR-NAS (Tábor Nagy) egy katonakirály volt a hét tartomány ura s
azokba fiait és rokonait küldi helytartókul.
A hét tartomány összefogása fegyveres erővel történt meg s kormányzásukat a király
parancsuralmi módon végezte.
Tábor Nagy fia, HAT-TUS-IL a Hét Törzs Ura trónnevet viselte.
Amint a Halys hajlásában ez a Hétország megalakult, azonnal terjeszkedni kezdett
délkelet felé, hogy a Szíriában lévő másik Hétországot is bekebelezze.
A két területet együtt KAT-TU, KAT-TI (Kettő) néven nevezték, de mindkét helyen
használatba maradt a Hét-i-Ta név.
Az így létrejött birodalom jelvénye a kettős sas lett.
 
HURI ÉS MITANNI TÖRZSEK
 
Katti Birodalom a kr.e. 14. század folyamán két Hun eredetű törzsszövetség
bekebelezésével bővült.
Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása között lakó HURI (Úri Nép) vagy HOR, a
másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI.
Ezen bővítéssel a Katti Birodalomban a Hun részleg vezető szerepe nagyon megerősödött.
A Huri és Mitanni törzsek kr.e. 2000 táján a Van-tó környékéről kerekedtek fel.
 Nemzeti szimbólumuk a hegedű volt (innen a húr-i népnév), ami a nagy hegedű-nép
részét, húrját jelentette.
Ragozó nyelvet beszéltek így a kr.e. 14. századi egybeolvadásuk a Katti Birodalommal
simán zajlott, mert a Huri és a Mitanni törzs is magyarul beszélt.
A Katti Birodalom legnagyobb kiterjedése idején a Sínai félszigetig, kelet felé az
Eufráteszig ért.
Kr.e. 1600-ban villámháború keretében Babilont szerette volna magába olvasztani, ami
szintén Árpád által gyarmatosított terület volt.
A Katti Birodalom a magyar mesék Heted Hétországa, a Régi Kelet (Közel Kelet)
harmadik nagyhatalma, Babilon és Egyiptom mellett.
Kr.e. 1190 táján a Hetita főváros egy éjszaka alatt elpusztult, a lakosság a fennsíkról
szétfutott.
A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette hajdani függetlenségét és laza
konföderációt hozott létre, mindig váltakozó törzs vezetésével.
Ragyogó kultúrájukat kb. kr.e 740-ig megőrizték.
Az ország kettős, Hun és Magyar jellege kiütközött. Kétféle embertípus, az egyiknek
egyenes az orra, a másiké hajlott sasorr.
Szimbólumaik között szerepel az északiak botja és szarvasa, valamint a déliek oroszlánja.
Egyidejűleg használták a kaukázusi képírást és a magyarok haboshoni rovásírását.
Volt egy harmadik írásrendszerük is, a Mezopotámiából terjesztett ékírás, a régi sumír
uralom hagyatéka.
Katti királyok voltak HONT-IL-IS (Hon Úrős), MA-UR-S-AR (Magyar Ősúr), AMMUN-
AS (ménős)
A Katti dinasztia a Kaukázusi Árpádok leszármazói, vagyis a Hun elem irányító szerepe a
két magyar nép fölött is jelen volt a testvéresülésben.
 
 
Ψ VIII. RÉSZ Ψ
 
MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA A NÍLUS VÖLGYÉBEN
 
Észak Egyiptomi dinasztia megalapítója ER-PAT (Árpád) volt.
Neve mellett gyakran szerepelt őshazájára utaló Zab név, amit SAB, SEB alakban írtak le.
Árpád dinasztia több királyt adott a kialakuló országnak a déli magyarok bejöveteléig (kr.e.
3400-3200)
Az egyiptomi történet megnyitó szakaszában két azonos fajtájú és nyelvű nép vetélkedett
egymással. Mindketten KHERU (király) követők voltak.
Északról hatoltak be a Hunok és a Deltától Théba környékéig terjedő szakaszt vonták
ellenőrzésük alá.
A Delta neve Bothon volt, az alatta Thébáig nyúló rész Esthon.
A Magyarok délről indulva, a Fehér Nílus völgyében terjeszkedtek észak felé, s amint
fajtestvéreink szomszédságába értek, a Thébáig terjedő alsó szakasz urai lettek.
Királyaik a Hét Úr és Nagy Úr címet viselték.
Az egész Nílus völgy feletti uralomért folyó harcok győztese a déli magyarok lettek.
A két egyiptomi ősi királyságot kr.e. 3200 táján egyesítették.
Az egyesítés idején Észak Egyiptom királya az Árpádi Ősúr (Osiris) volt, Dél Egyiptomé
pedig Ménes, a Mén Ős.
Az egyik legvéresebb ütközetet Théba felett, DENDERAH (Tündérek) völgyében vívták
meg és KHADE NETER (Nagyúr Csata) néven tartották nyilván.
 Az egyesítés alkalmával lezajlott második és egyben döntő ütközet a Delta alatti hun
főváros, Hon terében történt, ahol a magyarok a hunok seregeit bekerítették és Ősúr hun
királyt fogságba ejtették.
A hun király elfogott testőreit és csatárait ott azon nyomban felakasztották.
A Delta (Bothon) területének megszállására nem került sor, de az anyagi javakat
összeszedték és elhurcolták.
A magyarok elhajtottak 120,000 hadifoglyot, 400,000 tehenet és 1,422,000 kecskét.
A hunok erejének megsemmisítése után Ménes hadvezér és Nagyúr felvette az Esthon Ura
címet, kezébe vette az ostort és fejére tette Észak Egyiptom koronáját.
 
MÉNES ÉS OSIRIS PÁRHARCA
 
Előkelő Ménes Főúr a Nílus mindkét országában úr lett.
A győztes magyarok Memfisz körül katonai támaszpontot létesítettek.
Ménes (Ménúr) hatszor sújtott le buzogányával Ősúr (Osiris) fejére, amitől a volt király
súlyosan megsérült.
Ezenkívül a hun királyt Osirist barbár büntetéssel, kiherélték.
Te-SZ-Ne-K AGY-éK-A-A-Ba HENT-eS-Ne-K KES-eK-eT. KU.ERE.S.UK eM-eSZI A
T-USU. HUS K-A-AN-Ná-áT éS Ne-Ki AB-áB-áK Me-Kö-Ti-K iv[iv]. (Tesznek ágyékába
Honősnek késeket (értsd: kiherélik) elmetszik a toszó (húsból való) kannáját és neki a bábák
megkötik.
 
 
 
THOT MEGGYÓGYÍTJA OSIRIST
 
Tudó (THOT) jelen volt az egyiptomi magyar élet nagy fordulóján.
Neki köszönheti Osiris, hogy sérüléseibe nem halt bele.
Mindennap megjelent Ősúr betegágyánál, bekente sebeit olajjal és bekötözte azokat.
Gyógyítása sikerrel járt.
Meggyógyította a beteg szemét, helyreigazította elferdült orrát, egybeforrasztotta széttört
bordáit és férfitagját visszavarrta.
Osiris kiheverte sérüléseit.
 
 
THOT MEGBÉKÍTI A HUNOKAT ÉS A MAGYAROKAT
 
A Hunok nem feledték megaláztatottságukat és királyuk szenvedéseit és felgyógyulását.
Ezeket beleszőtték hitvilágukba és Osirist, minden beteg ember – élő és holt –
reménységének, meggyógyulásának és feltámadásának szimbólumává tették meg.
A katonai események után sem sikerült a két királyság népeit összebékítve egyesíteni.
Ez Esthonban egy folyamatosan éleződő konfliktussá fejlődött.
Néhány év alatt azonban, THOT közbenjárására lecsitult a konfliktus és elmúlt a mindkét
testvérnép számára végzetes háború veszélye.
THOT rámutatott, hogy minden tekintetben a hatalmasabb a gyengébb ellen
munkálkodott, mire idővel mindkét táborban kialakult a bűntudat és mindkettő keresni kezdte
a kiengesztelődés útját.
THOT alkalmas volt a békítő szerepre, aki Ménes király hű szolgája, a Hét Magyarok
nemzetségéből származó okos ember valamint Ősúr (OSIRIS) ápolója és megmentője volt.
 Nincs is a magyar őstörténelemnek nála rokonszenvesebb alakja, sem hozzá hasonlítható
géniusza.
 
HUNMAGYAROK LÉTREJÖTTE
 
THOT abból a helyes megállapításból indult ki, hogy a közös származású két magyar nép
küzdelme bűn volt.
Ezt a bűnt ki kell írtani, az ellenségeskedést be kell szüntetni.
Ha ez megtörtént, a sérelmeket jóvá lehet tenni, majd a két nép és két királyság
összeolvasztását egy nemzetté végre lehet hajtani.
THOT összeházasíttatta a két nép leányait és fiait.
Ménest megkoronázta az Északi Hun Koronával, Osirist pedig a Déli Magyar Koronával,
hunmagyarokat és magyarhunokat hozva ezzel létre.
Egyiptomban kettős királyság, dualizmus alakíttatott ki, az egyenjogúság alapján.
Ménes feleségül vette Ősúr utolsó testvérét, ezzel erősítve meg a társas uraság létrejöttét.
A kései utódok hálásan emlékeztek Thotra, aki örök dicsőségben részesült.
Észak s Dél Egyiptom magyarjai megbékültek, közös munkára összefogtak és
megkezdődött a Nílus völgyiek ragyogó világtörténeti szerepe.
Hasonlóan alakult Mezopotámiában is.
THOT így emlékszik vissza: Én vagyok a Tudó, aki az első szabályokat (alkotmány)
bocsátja ki…
Teremtője vagyok nemzetek és népek életének…
Elértem, hogy Osiris győzedelmeskedjék ellenfelein.
Én vagyok a Tudó, a magyar, aki kivívta, hogy a gyengébb győzelmet nyerjen és aki
megbosszulja a gonoszt és az elnyomót, amiért rosszat tett.v[v]
 
THOT EGYIPTOM KIRÁLYA
 
Egyiptomnak két királya lett, mindketten Esthon és Bothon Ura címmel rendelkeztek.
Ménes áttette székhelyét Thébába, s az lett a következő évezredekben a Mén-törzs
fellegvára.
Északon a megnyomorított Osiris helyett THOT, a hunok Nádora (Nagyura) kormányzott.
Ősúr halála után pedig királyi utódja lett.
Ménes halála után az ő örökségét is átvette az egyezmény értelmében. Ő volt a Nílus
völgyi egyesített kettős királyságnak első közös uralkodója.
A magyar-hun egyezményben Ménes és Ősúr élettartamára átmeneti intézkedéseket
hoztak létre és a két királyság perszonális úniója a vetélkedők halála után lépett életbe.
A kettős királyság jellege azonban még sokáig fennmaradt. Ezért a közös királyt kétszer
koronázták meg, először a déli koronával, majd az északival.
Idővel ez a kettősség megszűnt, a hunmagyarok lélekben egyesültek, a két korona testét
egybe szerkesztették és Egyiptom a Régi Kelet legnagyobb hatalmasságává fejlődött.
Egyiptom kr.e. 1700-tól hatalmának a tetőpontján állt, a fáraó szava törvény volt a Nílus
teljes völgyében a II. zuhatagig, valamint keletre az Eufrátesz folyóig.
A folyóvölgy lakossága ebben az időben elérte a 7 milliót.
 
HYKSOS TÁMADÁS EGYIPTOMRA
 
Kr.e. 1700 körül HYKSOS néven egy titokzatos nép tűnt fel, amely azon nyomban betört
a Deltába, lerohanta Esthont és a Théba vidéki területeket. kivéve az egész völgyet uralma alá
helyezte.
 Új fegyverneme segítette győzelemhez, amely a kétkerekű lófogatú harckocsi volt, amin
két nyilas katona is utazott.
A Hyksosok a főhadiszállásukat a Delta keleti részén állították fel, ahol egy 240,000
személyt befogadó katonai tábort létesítettek.
Ez a katonatábor volt az A-VARIS (A város)
A politikai ügyeket egy hét személyes kormány vitte, székhelyük HET-VARET (Hét
Városa) volt.
Egyiptomi uralmuk százötven évig kr.e. 1500-ig tartott.
 
A HYKSOSOK EREDETE
 
A Hyksosok lovas életformát követtek és az AR-HIKU-SASU (Öreg Sas) országából
jöttek, akik a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak.
Leghíresebb királyuk I. Apophis (A-KN-UN-RA)
Magyarul beszéltek.
Amikor a Hyksos vezetőket Egyiptomból kiűzték, a helyben maradt tömegek minden
nyom nélkül beolvadtak az egyiptomi magyarokba.
 
AZ ÁRJA FAJ EGYESÜLT
 
Az árja fajtánk – vízözönkor elkülönült – két ága, a hun és a magyar hosszú külön út után
(a) a Tigris-Eufrátesz völgyében (b) a nagy Hetita Birodalomban és a (c) Nílus völgyében újra
összetalálkozott.
Egymással testvéresülve virágzó nemzeteket alkottak, mindenütt kettős királyságot hozva
létre és kettős hagyományt ápolva.
Ez a „katti” politikai képlet nagyon sikeres volt és az őshazát elhagyva, más országok
alapításánál is ezen politikát alkalmazták, mely a teljes jogegyenlőségre alapult. AMEN.
 
A HÁROM MAGYAR ORSZÁG SZOMSZÉDSÁGA
 
A Nílus völgyi magyar népek eltanulták az új Hyksos harci technikát és hatalmas
harcikocsi-parkot szerveztek.
Kezdetét vette az Egyiptomi hódítások sora.
Benyomultak Szíriába és egészen az Eufráteszig terjeszkedtek.
Ez a terület azonban már Hetita érdekeltség volt
III. Tudómása (Thutmosis) és II. Ramás (Ramses) valamint THOT sűrűn vezettek
hadjáratokat az új területekre, amiből tömérdek kincs, rabszolga, drágakő és arany ömlött
Egyiptomba.
Egyiptom az északi perem államok alávetésével birodalmi méretekre tágult, nagyhatalmi
állását kr.e. 1500-től kb. kr.e. 1100-ig megtartotta.
Miután mindhárom keleti magyar ország Mezopotámia, Egyiptom és Hétország
egyformán birodalommá alakult, szomszédokká váltak és harcok alakultak ki a területhatárok
meghatározása körül.
 
HETITA-EGYIPTOMI ÖRÖK BARÁTSÁG
 
Az egyiptomi-hetita párbaj évtizedekig tartott kr.e. 1296-ban.
II. Ramás egyiptomi és Mavatilis hetita királyok is részt vettek az ütközetekben.
Az egyiptomiak taktikai hibájának és a saját harci kocsijai fölényének köszönhetően a
Hetiták győztek.
 A harcok ellenére mindkét fél megtartotta eredeti birtokállományát és a királyok is
maradtak posztjaikon.
A mérkőzés ezúttal sem volt meddő, mert a küzdő felek belátták, hogy egymáshoz való
viszonyukat, fegyveres erővel nem tudják szabályozni.
Diplomáciai megoldást találtak a teljes egyenlőség alapján egymás jogainak kölcsönös
tiszteletben tartásával.
Ez a meggyőződés öltött testet a két birodalomban kr.e. 1280 és 1269 között megkötött
örök barátsági szerződésben, amelyet III. HAT-TUS-IL-IS (Hét Törzs Úrőse) akkori hetita
király leányának Ramás egyiptomi királyhoz való feleségül adásával erősítettek meg.
A frigy szövegét időtálló anyagra, nemesfémből készült táblára írták fel, mint életbe vágó
és titkos okmányt, amelyet nagyon gondosan, vallási áhitattal őriztek.
 
A SIVATAGI NÉPEK BEÖZÖNLÉSE A MAGYAR ORSZÁGOKBA
 
Hasonló barátsági szerződések szabályozták a harmadik keleti nagyhatalommal a Babiloni
vezetésű Mezopotámiával való viszonyt is.
Ennek a hálózatnak köszönhető, hogy az őshazai magyar népek főtörekvése a béke
megóvása volt.
A Régi Keleten kr.e. 1250-ig árja családba tartozó magyar nyelvű népek vitték a
főszerepet.
Ekkor a szomszédságban a környező sivatagokból nagyobb tömegekben más fajtájú népek
érkeztek.
Ezek a sivatagi népek kiművelődve a magyar kultúrában, önállóan kezdtek szervezkedni s
a magyar területekről fontos országrészeket szakítottak ki.
Kr.e. 1250-ben az egyiptomi, a katti és a babiloni birodalmak valamint a kaukázusi-iráni
őshaza magyar országainak lélekszáma elérte a 30 milliót!
 
AZ EGYSÉGES VILÁGKULTÚRA
 
A világ három legnagyobb ősi kultúrájának egysége (Tigris-Eufrátesz völgyi, Nílus
völgyi, Indus völgyi) bizonyítja a világkultúra lényegbeli egységes voltát és egy központból
való eredetét.
Kis-Ázsiába, Szíriába és a Nílus völgyébe ugyanaz a nép telepedett be és szervezett ott
államokat, mint amely a Tigris és Eufrátesz völgyét is megszállta és azt társadalmilag és
politikailag először megszervezte.
Ez a szervező nép a Kaukázus vidéki Árpádok magyar népe volt.
 
Ψ VIIII. RÉSZ Ψ
 
MIT TUDUNK A HUN VAGY SZÉKELY ÍRÁSMÓDRÓL
 
A rovást Magyarországon az Árpád-korban széltében használták, sőt még a 16.-17.
században is, főleg a vidéki közigazgatásban. Erre rengeteg okleveles bizonyíték áll
rendelkezésre, valamint az a körülmény, hogy a legfontosabb állami adót a beszedés módjáról
„rovásadónak” nevezték és a befizetésekről szóló nyugtákat rovással állították ki. Amidőn
adóról beszélünk, ma is a ’kirovás’ szót használjuk.
A magyar rovásgyakorlat fennmaradt emlékei kőbe vésett, falra festett vagy papirosra
tintával írt szövegek.
A hunoktól ránk maradt rovásos emlékek viszont mind aranyba vésett feljegyzések.
 Akármilyen gyakorlatában nézzük a rovást: szkíta, hun, székely, magyar, iráni, vörös-
tengeri, föníciai, krétai vagy etruszk alakjában, az mindig következő elveket alkalmazza: (1)
Az írás csak a mássalhangzókat jelöli következetesen, a magánhangzókat nem. (2) A hangok
beillesztése a nyelv törvényei szerint történik, ahogyan a hangrend és hangilleszkedés
megköveteli. Aki nem tud magyarul, rovással írt szöveget sohasem tudhat pontosan elolvasni.
(3) Mivel magánhangzók nem szerepelnek az írásban, minden mássalhangzó voltaképpen
szótagot ír.
Az időszámításunkat megelőző évezredekből származó magyar szövegek feltűnő jó
magyarsággal szólnak hozzánk. Pl. az 1055-ös tihanyi alapító oklevélben FEHERU UARU
REA MENEH HODU UTU REA található (Fehérvárra menő hadi útra). De ha az időben nem
sokkal későbbi Halotti Beszédre gondolunk, ott az írás grafikája a képzőket és ragokat a
maguk helyén tünteti fel, összeforrasztva a szók tövével.
A titok abban rejlik, hogy a 11. század folyamán a rovásírás a kereszténységre való
áttéréssel fokozatosan háttérbe szorult a latin betűs írás mellett. Az írnok, aki a fent idézett
magyar kifejezést beiktatta latin szövegébe még a rovás szellemében gondolkodott és
tökéletesen annak szellemében írta le mondanivalóját ábécés írásjegyekkel a mássalhangzós
elemekre építve grafikáját.
A tihanyi alapítólevél példája átírás előtt: Fe-He-Ru Va-aR-Ra Me-Ne-H Ho-Da iT-UR-A
és ennek szabályos kiolvasása pontosan ’Fehérvárra menő hadi útra’.
(Ábra szövege: Rovással készített magyar nyelvemlékek fontosabb lelőhelyei a Régi Keleten)
 
HUNGAR ÉS MAGYAR NÉV EREDETE
 
A Kárpát medence akkor nyerte el első egységes politikai szervezetét amikor ott a
nemzetnek hun ága (kutya és farkas szimbólumú népek) és nem a magyar volt az úr. Innen a
Hun-gár eredet.
Álmos fia, Árpád 9-ik századi bejövetelekor uralomcsere történt.
A hun helyett, a magyar lett az úr.
Árpád, a szkítiából jött Hét Magyarok fejedelme bevette Ungvárt (Hunuarat = hun úr
székhelyét).
A helybéli lakosság Hungária fejedelmének nevezte őt.
Árpád itt, az összes Kárpáti magyar törzset hatalma alá véve a Hunokkal egyetértésben
rendezte be az ország kormányzását.
Ettől a ponttól máig a Hungari és Magyari között nincs többé különbség.
Atillát (Hennar Medír (Magyar Honúr)) a hunok idejében is már nemcsak hun királynak,
hanem magyar királynak is mondják.
A Hungár és a Magyar név egymással felcserélhető, azonos jelentésű név.
Orosius 4. századi történetíró így írt: Pannónia európai ország, amit nemrég a Hunok
foglaltak el és amit ez a nép saját nyelvén HUNGARIA-nak nevez.
A kárpát medencei magyar nemzet teljes neve Hungari röviden HUNI, vagy UNI, mivel a
H-t gyakran nem ejtették.
 
A SZÉKELY NÉV ÉRTELME
 
A székelyek nem az árpádi magyar csoporttal jöttek az országba, hanem már Atilla király
idejében is itt laktak. Ők azonban nem hun, hanem szkíta néven szerepeltek a történelemben,
vagyis még a hunok előtt, a keleti oldalról jövő legelső magyar néphullámmal érkeztek a
Kárpát-medencébe kr.e. 700 és 510 között.
A Szkíta-székelyek zöme a Nagyalföldön élt, az övék volt tulajdonképpen az egész
Kárpát-medence felelőssége és a mai Buda helyén állott Sicambria nevű fővárosuk.
 Az Atilla halála utáni bonyodalomban, törzseik egymástól elszakadtak, de amidőn
meghallották, hogy Árpád vezérrel a magyarok egyik jól szervezett ága újra megjelent a
kárpátok bejáratainál, eléjük lovagoltak és egyesült erővel harcoltak és közös akarattal
állították helyre az ország Atilla halálakor felbomlott politikai egységét.
Minden más magyar néprésznél jobban tudták, mi a fennmaradás első számú parancsa. A
magyar nemzet fennmaradásának egyetlen módja: „Ha nem szakadozunk el egymástól”
A székelyekről a legrégibb írásos feljegyzések SICELI, SICULI (Síkhelyi) néven
emlékeznek meg.
Árpádék bejövetele után a magyar népek egymás között felosztották az ország területét. A
legértékesebbnek tartott táj, a füves puszta az országvezető csoportnak, Árpádéknak jutott, a
székelyeké pedig az ország Biharon túl elterülő keleti része lett, ahol ők meglehetősen
függetlenül éltek. Kaptak nagy helyet az országban, de nem Pannónia síkságán a
Nagyalföldön, hanem az ország határhegyei között. Miután így a székelyek földrajzi
környezete megváltozott, logikusan vették fel az „erdő helyi” nevet.
 
 
 
A MAGYAROK FELELŐSSÉGE
 
A magyarok felelőssége és hivatása óriási.
Mi vagyunk a hatalmas keleti örökség egyetlen hiteles letéteményese, az ókori világ
egyetlen hivatott tolmácsolója.
A mi nyelvünk nélkül az emberiség első korszaka örökre homályban maradt volna.
 
 
KIEGÉSZÍTŐ JEGYZETEK
 
A Kárpát-medencében volt a nyugati hun birodalom súlypontja, ott székelt a dinasztia és
onnan uralkodott a három nagy hun király: Oktár, Ruga és Atilla. A hun királyi nemzettség a
mai Szeged környékén lakott.
 
Az iráni térségben és a Vörös-tenger mellékén szereplő magyar nyelvű népeket az örmény
források közös néven KUS vagy KHUS népeknek nevezik.
 
Az ONK szimbólumot az egyiptomiak az élet szimbólumának is tekintették. Azt
jelentette, hogy viselője sohasem hal meg, hanem örök életű. A jelet ezért főként csak istenek
és az ugyancsak örök életűnek feltételezett királyok és családtagjaik viselték.
 
A Vörös-tenger egész partvidéket hajdan HABAS-HON (Habos Hon) néven nevezték,
utalva víz melletti elhelyezkedésére.
 
i [i]
Ezért van a Mezopotámiai ősi hagyományban, hogy lakosaik legősibb része északról ered.
ii [ii]
Az ókori történelemtudomány elvetette hogy a neolitikus kultúra bölcsője Sumerország lett volna, s onnan terjedt
volna szét a világba. A kezdetet ma már Kr.e. VII. évezredből ismerjük, amikor sumér még nem volt.
iii[iii]
Az apja iráni volt.
iv[iv]
Egyiptomi Biblia, eredeti hieroglifikus írásának átírása
v[v]
Halottak Könyve 622,629

http://osemlekezet.fw.hu/