BARÁTOMHOZ

Petőfihez

Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:

S mily szívesen fogadnék szót neked!
De átkozott gebe az a Pegaz,
Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.

Tegnap már mintha írni kezdenék,

Egészen a tollrágásig menék,
De, varjú tépje meg a rossz lovát,
Hiába biztatám, hogy: co tovább!

Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talán

Egy kis Petőfiség ragadna rám:
Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,
Csuklott a múzsa s rámrivallt: „elég”!

Mit is haszontalankodom vele,

Mikor szivem zsibajjal van tele.
Vendége jött s avval sok a dolog,
Minden kis érzelem sürög-forog.

Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,

S egymásba ütközik minduntalan.
De nem csoda, a szív vendége nagy
S igen kedves neki, mert az te vagy.
(1847 szept.)