A csicsóka

(Helianthus tuberosus)

A fészkesvirágzatúak családjába tartozik, és a napraforgó (Helianthus annuus) rokona. Amíg a

burgonyának (Solanum tuberosum) mérgező bogyótermése van (általában a csucsorfélék
családjában sok a toxikus faj, egyik kivétel szerencsére a paradicsom!), addig a
csicsókának kis méretű fészekvirágzatában éppen olyan kaszattermések fejlődhetnek, mint
a napraforgóban. A mi éghajlati adottságaink között azonban nem érlel termést, apró kaszatai
főként őshazájában, Észak-Amerikában, Kaliforniában érnek be. Néhány korai, nálunk
is magot termő csicsókafajta nagyon ritka. Csak az a csicsóka hasznos, aminek a
talajban fejlett gumói vannak. A gumók lehetnek sárgák, fehéresek vagy lilásak, alakjuk is
változatos (pl. gömbölyű, hosszúkás, elágazó). A hazai csicsókafajták és a kivadult
állományok legtöbbször október elejétől október végéig virágoznak, és ilyenkor a
megtermékenyülés valószínűsége kicsi.
Több, a csicsókához hasonló virágzatú, dísznövényként ültetett évelő Helianthus-faj is
ismert, melyek kivadulva főleg gyomtársulásokban nyomulnak előre. Ezek azonban csak
szárgumó nélküli, föld alatti tarackokat hoznak létre.
A csicsóka ősszel kiszedhető gumóin jól lehet látni a következő évi hajtás apró
kezdeményeit, a rügyeket. Talajban hagyva áttelel, még az erős fagyokat is jól kibírja. Már
április elején elkezd hajtani (csírázni), megjelennek az erőteljesen fejlődő hajtások. Őszig
akár két méterre is megnőhetnek, zöld tömegük dús, ha a talaj is tápanyagban bővelkedik.
A tiszta és vegyszermentes területen élő csicsóka gumója nyersen is fogyasztható. Ízletes,
kissé édes, legjobb meghámozva. Kitűnő takarmány, főként sertéseknek. Nem véletlen,
hogy korábban vadtakarmányként sokfelé telepítették, de az is igaz, hogy ahol egyszer
meghonosodik, ott annyira elszaporodik, hogy szinte ki sem lehet pusztítani. Napraforgó
táblák mellett azért lehet nemkívánatos, mert a napraforgónak több kórokozóját és
kártevőjét terjeszti.
A gumóban található oligofruktánok – mint rostanyagok – növelik a csicsókagumó
táplálkozásélettani értékét. Orvosi tapasztalatok, fiziológiai mérések alapján
megállapították, hogy a ballasztanyagokban és inulinban gazdag csicsókagumó a
jóllakottság érzésének gyorsításával az elhízást és annak kísérőbetegségeit, a
magasvérnyomást, a cukorbetegséget, az érelmeszesedést és a szívinfarktust képes
megelőzni.
Közvetve rákpreventív, mivel a csicsóka különösen hajlamos mikroelemek, így pl. réz, cink
és szelén felhalmozására. Immunrendszerünk erősítésében és az oxidatív sejtkárosodás
hátráltatásában ezeknek az elemeknek különösen fontos szerepük van. Természetes
azonban, hogy elemvizsgálattal meg kell győződni arról, hogy az említett mikroelemek
egyáltalán megtalálhatók-e a talajban, hiszen hiányuk esetén a csicsóka nem képes
akkumulálni. Az is előfordulhat, hogy ipari telepek, feldolgozók közelében vegyszereket,
esetleg nehézfémeket halmoz fel. Tehát a termőhely ökológiai gazdálkodásnak megfelelő
kiválasztása alapkövetelmény!
A csicsóka zöld, dús levelű hajtása, még zsenge zöld állapotban kitűnő, akár silózható
takarmány is. Nem is szólva a gumóról, aminek feletetése – a gondos és gazdasági állatra
meghatározott arányokat figyelembe véve – az ökológiai állattartásban is igen hasznos.
Ipari szempontból is újraértékelendő. A gumó az inulin előállításának egyik fő
nyersanyaga. A teljesen tiszta, homokmentes csicsókalisztből akár tészta vagy kenyér is
készíthető önmagában vagy más lisztfélével keverve, sőt tablettázható gyógyszerészeti
eljárással. A hámozott és kockára vágott nyers csicsókagumó előnyösen társítható
szeletelt vagy reszelt sárgarépával, továbbá zöldborsóval vagy zöld lóbabbal. Almaecettel
savanyítva salátaként, akár önmagában is – de csak mértékkel –fogyasztható!