Irodalomelmélet

Kulcsár-Szabó tanulmány – Utak az avantgárdból

Kassák: Mesteremberek

Kassák folyóiratai az európai avantgárd törekvések gyűjtőhelyévé váltak, de leginkább az aktivizmus

fogalmával szokás leírni törekvéseiket. E fogalommal a német expresszionisták balszárnyát és a
Kassák-kör tevékenységét jelöli a szakirodalom, illetve általában azokat a tendenciákat, amelyek az
avantgárdon belül a határozott társadalmi-politikai cselekvés képviselői, a polgári világ
megváltoztatására törekednek, s úgy vélik, hogy a művészetet is e küzdelem szolgálatába kell állítani.
Jelszavuk, hogy nem a művészet, hanem az élet, a tett a fontos. Célkitűzéseiket politikai
kiáltványokban és agitatív – a művészettel olykor csak érintkező – formákban valósították meg.
Műveik sok szempontból az alkalmazott művészet fogalomkörébe tartoznak. Közvetlen mozgósító
hatást kívánnak elérni, ezért tudatosan élnek didaktikus eszközökkel. Az agitáció igényli a
nyilvánosságot, így a színpadi formákhoz is vonzódnak: a népszínház, a mozgáskórus, a szavalókórus
új színházi műfajokat is létrehozott. A képzőművészetben nagy szerepet szántak a mozgósító
plakátnak és az azzal rokon formáknak.

Az aktivizmus nemcsak közelít egymáshoz különböző művészeti ágakat, hanem az élet és a művészet
egybeolvasztásával, az előbbi primátusának hirdetésével bizonyos mértékig fel is számolja az önálló
művészetet.

Az óra az avantgárd művészetben is az idő jelképe: nemcsak a naptári, hanem a történelmi időt is
beleértve. Ez a kép a vizuális képzelet számára szürreális, az értelmezés számára azonban reális,
mert egyértelműen a történelem, a világháború abszurditását fejezi ki. Ezzel az abszurditással a
költemény szembeállít egy másfajta, egy eljövendő racionális kort: a mesteremberek új
társadalmát. A tegnap és a ma a szenvedés, a sírás kora, „a sötét bérkaszárnyák alján” ülnek a
„csúnya tömpe” ujjú emberek, mint „a megbontatlan anyag”. Ezt az anyagot átvarázsolja azonban
„a friss erő”, az építés holnapja. A költő a technikai civilizáció újdonságaival jellemzi az eljövendő
társadalmat. Az új világ célszerűségét, anyagelvűségét hangsúlyozza ezzel is: de az építés – és a 20.
századi formák – jellegzetesen konstruktivista motívumok. Az új mítosz – a technika és a dolgozó
ember mítosza – egyértelműen racionalista. Ez a racionalizmus, célelvűség veti el a régi életforma –
és a régi művészet – tartozékait: „félre az államdekorációkkal! a holdvilággal! és az orfeumokkal!”
(Az államdekoráció helyett eredetileg álomdekorációállt, s mindkét változattal készülnek modern
kiadások is. Az előbb keletkezett szövegváltozat inkább az irracionálisat veti el, a későbbi
konkrétabban a polgári államformát – vagy akár mindenfajta államtípust. A leninizmus szerint az
állam el fog halni a kommunizmusban.)

Az „idők új arca” egyetemes lesz: az utolsó sor szándékosan prózai felsorolása is hangsúlyozza,
hogy Kassák az egész emberiségben gondolkozik. Szinte végtelenné tágítja a teret és az időt, s
állandó mozgással, cselekvéssel tölti ki.

A vers két teret és két idősíkot fog át. A jelen terei: a harctér és a bérkaszárnya. Ezek ellentéteként
jelennek meg az új falak. Az új idők új arcának megjelenítéséhez a szimultanizmus eljárását is
fölhasználja a költő, mert az új világ építésének nagyszerűségét és egyetemességét az időbeli
egymásmellettiség jól tudja érzékeltetni. Az ellentétező szembeállítás e műre és a
konstruktivizmusra is jellemző. A múlt és a jövő, a rombolás és az építés, a háború és a béke, a
bérkaszárnyák és a felhőkarcolók, a pusztítás és a teremtés, a sötétség és a fény, a halott és az élő,
a meghaló és a születő, a tegnap és a holnap azonban nemcsak idő- és térbeli egymásutánjában
mutatkozik meg: a költeménynek az is sajátossága, hogy ezeket az ellentéteket egyetlen térbe és
egyetlen időbe zsúfolja szinte: a jövő itt dübörög már a jelenben.