You are on page 1of 6

Főoldal / Cikkek / Bőrbetegségek

Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?


Szerző: WEBBeteg - B. M., szakfordító, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Anyajegyek az egész testfelületen, bárhol előfordulhatnak különböző színekben, formában és méretben. Általában
jóindulatúak, egyes esetekben azonban rákos elváltozásokká fajulhatnak. Cikkünkből kiderül, hogyan ismerheti fel
a veszélyes anyajegyeket, és milyen lehetőségek léteznek a kezelésükre.

Anyajegyek keletkezése és kialakulásuk okai


Anyajegyek ott alakulnak ki, ahol nagy mennyiségben gyűlnek össze a bőr színét adó pigmentsejtek (melanociták). A legtöbb anyajegy
barna vagy fekete színű. De előfordulhatnak vöröses, illetve kékes színűek is. Ezek mellett vannak még ún. naevus-sejtek is, amelyek
közeli rokonságban állnak a melanocitákkal, és szintén anyajegyeket vagy májfoltokat képeznek.

Egyes anyajegyek már a születéskor jelen lehetnek a bőrön, míg mások csak évekkel később alakulnak ki. Aki örökletesen nagyon
világos bőrű, általában jellemző rá a nagyszámú anyajegy is. Új tanulmányok arra utalnak, hogy az anyajegyek számát nem csupán a
gének határozzák meg. Döntő szerepe van annak is, hogy gyermekként az illető mennyi időt töltött a napon anélkül, hogy a káros
sugarak ellen bármiféle védelmet biztosítottak volna számára.

A terhesség alatti hormonális változások is hozzájárulnak a nagyszámú anyajegy képződéséhez. A terhesség során nagyon gyakran
előfordul, hogy jóindulatú anyajegyek rosszindulatúvá alakulnak. Ezért az állapotos nőknek szigorúan oda kell figyelniük anyajegyeik
rendszeres ellenőriztetésére!

Hirdetés

Szakorvos rövid időn belül

DOKIO az egészségplatform Megnyitás

Anyajegyek és bőrrák

HOGYAN VÉDJÜK MEG GYERMEKEINKET A NAP KÁROS SUGARAITÓL?

A csecsemőket semmilyen körülmények között nem szabad napoztatni, és a gyerekek is csak a megfelelő óvintézkedések mellett
tartózkodhatnak a napon. Lássuk, mik is ezek!

Hogyan védjük meg gyermekeinket a nap káros sugaraitól?


Korábban jóindulatú anyajegyek is rákos elváltozásokká fajulhatnak. Veszélyes jel, ha méretük, formájuk vagy színük megváltozik. Az
ilyen anyajegyeket diszplasztikus naevusnak nevezik. A többi anyajeggyel ellentétben a kóros anyajegyeket alkotó sejtek között sokkal
több az atipikus. Egy diszplasztikus naevus, nem feltétlenül, de lehet a fekete bőrrák (melanoma) előjele.

Különösen veszélyeztetettek azok az emberek, akiknek nagyon sok (több, int 40) anyajegyük van vagy szabálytalan alakúak az
anyajegyeik. Esetükben akár 15-ször nagyobb lehet a bőrrák kialakulásának a kockázata. Emellett jelentősen nagyobb a kockázat
azoknál is, akiknek szűk családi körében előfordult a betegség.

Hogyan ismerhetők fel a veszélyes anyajegyek?

Az alábbi jegyekre kell odafigyelnie, ahhoz, hogy anyajegyéről megállapíthassa, hogy veszélyes-e vagy sem:

Aszimmetria: nem egyenletesen kerek vagy ovális foltok.

Az anyajegy határa: az egészséges anyajegy határai élesek. Az elmosódott körvonalú anyajegyeket ezzel szemben intő jeleknek kell
tekinteni!

Szín: ha az anyajegy színe több tónusú, akkor rendszeresen ellenőriztetnie kell bőrgyógyásszal!

Átmérő: az öt milliméternél nagyobb átmérőjű anyajegyeket is orvosi megfigyelés alatt kell tartani.

Változás: Különösen figyeljen oda, és orvossal rendszeresen ellenőriztesse azokat az anyajegyeket, amelyeknél a négy felsorolt
változásból legalább egyet tapasztal!

Ha nagyon sok anyajegye van vagy gyanús elváltozást észlel, ne késlekedjen felkeresni egy bőrgyógyász szakorvost! Ha a bőrrákot korai
stádiumban felfedezik, akkor a páciens gyógyulási esélyei majdnem 100 százalékosak. Mindezek mellett akkor is fel kell, hogy keressen
egy bőrgyógyászt, ha valamelyik anyajegye megsérül, viszket, fáj vagy begyullad, nedvedzik vagy vérzik.

Az anyajegyek vizsgálata: bőrrákszűrés


Aki a veszélyeztetett csoportba tartozik, rendszeresen kell, hogy ellenőriztesse anyajegyeit, legalább évente egy alkalommal! A
bőrgyógyász az egész testen előforduló valamennyi anyajegyet átvizsgálja, és könnyen észreveszi a veszélyes elváltozásokat. Az
anyajegyekről fotók is készíthetők, melyek segítségével a következő kontrollvizsgálat alkalmával könnyebb bizonyosságot szerezni
arról, hogy az anyajegy változott-e vagy sem.

Azt, hogy az anyajegy valóban rosszindulatú-e, csak eltávolítása és a belőle vett szövetminta vizsgálata (biopszia) után lehet biztosan
megállapítani.

ANYAJEGYSZŰRÉS ÉS ÖNVIZSGÁLAT

> Anyajegyszűrés - Mikor ajánlott a vizsgálat?


> Anyajegyszűrésre megyek - Mire készüljek?
> Anyajegy és melanoma - Különbségek és műtéti eltávolítás
> A rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának okai, megelőzése

Anyajegyek eltávolítása
Ha egy anyajegyről azt gyanítja az orvos, hogy rosszindulatú, akkor helyi érzéstelenítésben el kell távolítani. Az anyajegy eltávolítása
különböző módszerekkel történhet. A nagyobb anyajegyeket szikével vágják ki, majd a sebszéleket a méret függvényében egy vagy
több öltéssel zárják össze.

Az anyajegyek eltávolítása során, ha lehetséges, kerülik a lézer alkalmazását, mivel az megégeti a szövetsejteket és az eltávolított
anyajegy nem lesz vizsgálható. Semmi esetre sem szabad kísérletezni az anyajegy otthoni eltávolításával. Ellenkező esetben nem csak
borzalmas sebek alakulhatnak ki, hanem életveszélyes fertőzés is. Az anyajegyek eltávolítását kizárólag bőrgyógyász végezheti!

Az anyajegy eltávolítását követően két hétig nem szabad sportolni, illetve olyan tevékenységet végezni, amely az érintett bőrfelület
megerőltetésével jár. Bizonyos ideig a sebet víz sem érheti.Négy jó tanács

1. Ha az Ön esetében nagy a kockázat, akkor havonta vizsgálja át anyajegyeit! Figyeljen oda a változásokra! Kérjen meg egy
családtagját, ismerősét, hogy nézze át azokat a bőrfelületeket, amit maga nem tud ellenőrizni, például a fejbőrét!

2. Évente ellenőriztesse anyajegyeit bőrgyógyásszal! Minél korábban felfedezik a bőrrákot, annál jobbak a gyógyulás esélyei! Ha gyanús
elváltozást észlel, azonnal kérjen időpontot bőrgyógyásztól, hogy az orvos minél hamarabb láthassa!

3. Ha különösen sok anyajegye van, vagy szabálytalan alakú anyajegyei vannak, kerülje a tűző napot, és nyáron tartózkodjon inkább
árnyékban! Ha kimegy a napra, magas faktorszámú napvédő készítménnyel kenje be bőrét! Különösen gyerekeknél fontos a megfelelő
napvédelem, mivel a gyermek- és fiatalkori napégések két- háromszorosára növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát.

4. Ne essen azonnal pánikba, ha egy szabálytalan alakú anyajegyet fedez fel! A fekete bőrrák ritka betegség, a legtöbb anyajegy
ártalmatlan.

Forrás: WEBBeteg

B. M., szakfordító; gesundheit.de

Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Módosítva: 2020.08.30 11:33, Megjelenés: 2017.09.11 18:56

Címkék:
Anyajegy, Bőrrák, Anyajegy eltávolítás, Anyajegyszűrés

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)

Cikkajánló
Szénanátha Biztonságban nyáron is
A jól ismert panaszok: tüsszögés, orrfolyás. Covid-19 gyorstesztek kedvezményes áron. (x)

Bőrgyógyászati szűrés... Hogyan működik a fényterápia?


A bőrrák gyógyítható, ha időben észlelik. A szűrésre többféle módszer Pontosan hogyan működik a fényterápia? Milyen betegségeknél
áll rendelkezésünkre: a klasszikus dermatoszkópon túl manapság alkalmazható? Mit érdemes tudnunk erről a terápiás módszerről?
nagyon...

Gyanús változások az anyajegyekben Most kell ellenőriztetni az...


Egészségünk megőrzéséért felelősek vagyunk, a bőrünkön kialakult Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az
rosszindulatú elváltozások korai felismerése fontos feladatunk. A anyajegyeinket. Az emlékező bőrről, a gyanús jelekről, az
gyanút... eltávolítás...

Évekig is időzített bomba lehet az... Milyen a gyanús anyajegy? -...


A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is Az anyajegyszűrés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni,
észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség hiszen ezzel a vizsgálattal dőlhet el a bőrön lévő pigmentált
esetén sebészi... elváltozások...

Anyajegy, vagy bőrrák? Végzetes lehet az anyajegy!


A nyári napfény, az UV-sugárzás még azokat is érte, akik rendszeresen Évről évre többen szembesülnek vele, hogy a napbarnítottságért túl
használtak napvédő készítményeket és igyekeztek árnyékban nagy árat kell fizetni. Az aranybarna bőrszínt legtöbben az
maradni. egészséggel...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!


Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor
leiratkozhat.
Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót

Az Ön neve Az Ön e-mail címe FELIRATKOZOM

Hirdetés
Ellenanyag-

teszt akció

PARTNEREINK HÍREI

Mennyi ellenanyagot termel az immunrendszerem?


Minden esetben az S-fehérjét kimutató teszteket keressük!

Digitális eszközök
Helyettesíthetik-e a személyes találkozást az orvossal?

Tiszta légút percek alatt


Csökkentse az orrdugulást a
Xilomare erejével!

Égető kérdés
A dohányzással járó ártalmak csökkentésének számos módja létezik.

ORVOS VÁLASZOL

Dr. Bodnár Edina


bőrgyógyász, onkológus

> Festékes anyajegy

> Szemölcs vagy anyajegy az orron

> Anyajegyelváltozás

Hirdetés
INFOGRAFIKA ÉS VIDEÓ

Festékes anyajegy
TESZT AJÁNLÓ
Tovább a Médiatárhoz >

Migrén vagy nem? MDX kérdőív

További tesztek >

SZAVAZÁS

Hogyan védi gyermeke bőrét nyáron?

Gyermekeknek való fényvédővel.


Délelőtt 11 és délután 15 óra között nem tartózkodik a szabadban.
Árnyékos helyen tartózkodik.
Sehogy nem védem a kicsi bőrét.

SZAVAZOK

Korábbi szavazások >

Friss cikkek
Betegségek
Életmód
Médiatár
Egészség tesztek
Orvosmeteorológia
Médiaajánlat
Impresszum, kapcsolat
Szakértőink
Orvos válaszol
Adatvédelem és felhasználási feltételek

Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a
mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

© 2008-2021 Webbeteg Kft.

You might also like