1

KRISTEN PROBY

Tarts velem!

Első kiadás
Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2016

2
 TARTALOM:
Amikor Natalie Conner békés reggeli sétájára indult, hogy
fényképeket készítsen a parton, nem számított rá, hogy összetűzésbe
keveredik egy szexi idegennel. És különben is, miből gondolja, hogy
a lány őt akarja lefényképezni? Ki ez a férfi? Egy dolog azonban
biztos: rendkívül vonzó és hihetetlenül romantikus. – Natalie sebzett
lelkének pedig most épp erre van szüksége.
Luke Williams csupán egy kis magányra vágyik, így a feléje
szegezett újabb fényképezőgép látványától azonnal a lencse mögötti
szépségnek esik. Amikor rájön, hogy a lánynak fogalma sincs róla, ki
is ő, felébred benne a kíváncsiság, és a lány vonzereje a hatalmába
keríti. Natalie pimaszsága az újdonság varázsával hat rá, ráadásul a
lány teste szexre termett, és Luke nem tud betelni vele. Ám arra még
nem áll készen, hogy elmondja neki, ki is ő valójában.
Natalie egyenes természet, aki nehezen viseli a hazugságokat és a
titkokat. Mi lesz ennek az új kapcsolatnak a sorsa, amikor rájön, mit
is rejteget Luke?

3
 Írta: Kristen Proby
A mű eredeti címe: Come Away With Me
(With Me In Seattle Book 1.)

Copyright © 2012 by Kristen Proby

All rights reserved.

Fordította: Benedek Dorottya

A szöveget gondozta: Leléné Nagy Márta

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a

borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014

ISSN 2064-7174
ISBN 978 963 399 652 2

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2016-ban

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail:info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők:
Zsibrita László, Gerencsér Gábor
Korrektorok: Szécsényi Tibor, Réti Attila
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített,

illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye
nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár
elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és
bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

4
Ezt a könyvet édesanyámnak, Gail Holiennek ajánlom.
Köszönöm, hogy továbbadtad
a jó szerelmes könyvek iránti szeretetedet.
Te vagy a legklasszabb nő, akit ismerek.
Szeretlek, anyu.

5
 1. fejezet

A
FÉNY TÖKÉLETES EZEN A REGGELEN. A szemem elé emelem
a Canon gépemet, és lenyomom a gombot. Katt! A Puget
Sound tengerszoros csupa szín: rózsaszínben, sárgában és
kékben pompázik, a levegő pedig alig mozdul. A hullámok lágyan
nyaldossák a betonkorlátot a lábamnál, és én beleveszek az előttem
feltáruló szépségbe. Katt!
Balra fordulva észreveszek egy fiatal párt a járdán. A Seattle-i
Alki Beach elég elhagyatott, eltekintve néhány, a szokásokra fittyet
hányó embertől és a korán kelő, álmatlanságtól szenvedőktől,
amilyen én is vagyok. A fiatal pár az ellenkező irányba sétál kéz a
kézben, egymásra mosolyogva, én pedig feléjük emelem a lencsét –
katt! Ráközelítek a tornacipőjükre, összekulcsolt kezükre, és lövök
még pár képet, miközben fotográfusszemem elismerően pillant erre
az intim pillanatra a parton.
Beszívom a sós levegőt, és ismét a tengerszorosra meredek,
miközben egy piros vitorlás csónak lassan kisiklik a vízre. A kora
reggeli napfény épp szikrázni kezd körülötte. Megint felemelem a
gépemet, hogy megörökítsem a pillanatot.
– Mi a jó fészkes fenét művel?
Megpördülök a dühös hangra, mire tekintetem egy kék szempárral
találkozik, ami mintha csak a ragyogó reggeli vizet tükrözné.
Azonban a hozzátartozó arc felettébb idegesnek tűnik.
Nem egyszerűen dühös. Szinte ádáz az arckifejezése.
– Tessék? – nyikkanok meg, rátalálva a hangomra.

6
 – Miért nem képesek egyszerűen békén hagyni? – A jóképű –
nagyon is jóképű – idegen előttem már remeg az indulattól, mire én
ösztönösen, a homlokomat ráncolva hátralépek, és hasonlóan
bosszúsan rápillantok. Mi a jó fészkes fenét művel?
– Nem akartam megzavarni – felelem, és örömmel veszem észre,
hogy a hangom erősebb a dühtől. Még egy lépést hátrálok. Nagyon
úgy tűnik, hogy Mr. Gyönyörű Kék Szemnél és Szexi Görög Isten
Arcnál valami nem stimmel. Sajnos követi hátrafele tett
mozdulatomat, mire érzem, ahogy a pánik görcsbe rántja a
gyomromat.
– Megelégeltem, hogy követ. Azt hiszi, nem veszem észre? Adja
ide a gépet! – Kinyújtja hosszú ujjú kezét, mire én tátott szájjal
bámulok rá. A mellkasomhoz szorítom a fényképezőgépet, hogy
védelmezőn átöleljem.
– Nem. – A hangom meglepően nyugodt. Legszívesebben
menekülőutat keresve körbekémlelnék, de nem tudom levenni a
tekintetem a dühös, tengerkék szempárról.
Nyel egyet, szeme résnyire szűkül, majd hangosan beszívja a
levegőt.
– Adja ide azt a rohadt gépet, és nem jelentem fel zaklatásért.
Nekem csak a képek kellenek – mondja halkabban, ám ugyanolyan
fenyegetően.
– Nem adom oda magának a képeimet! – Ki a franc ez a fickó?
Elfordulok, hogy elfussak, de megragadja a karomat, és visszapördít,
hogy ismét a szemébe nézzek, miközben a gépemért nyúl. Sikítani
kezdek, miközben alig hiszem el, hogy gyakorlatilag a bejárati
ajtómban akarnak kirabolni. Ekkor váratlanul elenged, kezét a
térdére támasztja, miközben a fejét rázva kétrét görnyed, és
észreveszem, hogy remeg a keze.
Szent ég!
Megint hátralépek egyet, futásra készen, de az idegen, fejét
továbbra is lehajtva, felemeli a kezét, és így szól:
– Várjon!
El kéne futnom. De gyorsan. Hívni a rendőrséget, és lecsukatni ezt
az őrültet, mégsem mozdulok. A légzésem kezd megnyugodni, a
félelmem csillapodik, majd egyszeriben megérzem, hogy úgysem fog
bántani.

7
 Ja, biztos a baltás sorozatgyilkosok áldozatai is így gondolták,
mielőtt. ..
– Ööö, jól van? – Kissé lihegek, és ekkor veszem észre, hogy még
mindig olyan erővel szorítom a fényképezőgépet a mellkasomhoz,
hogy az már fáj. Ellazítom a karomat, és lassan leengedem, amikor a
férfi felkapja a fejét.
– Ne merészeljen lefényképezni! – A hangja halk, kimért,
egyenletes, de még mindig remeg, miközben a levegőt kapkodja,
mintha épp most futotta volna le a maratont.
– Oké, oké. Nem fogom. Visszateszem a lencsére a fedelet. – Ügy
teszek, ahogy mondtam, miközben a tekintetemet nem veszem le az
arcáról, ő pedig meredten figyeli a kezemet.
Jesszus!
Mély levegőt vesz, és megrázza a fejét, én pedig immár teljes
egészében végigmérhetem. Azta! Gyönyörű arc, markáns, borostás
áll, és azok a mélykék szemek! Aranyszőke haja szanaszét áll.
Magas, sokkal magasabb az én százhatvannyolc centimnél, vékony
testalkatú, széles vállú. A rajta lévő kék farmer és fekete póló a
megfelelő helyeken kiemeli az izmait.
Francba! Fantasztikusan nézne ki meztelenül. Bár kissé ironikus a
dolog, nagyon is szívesen látnám a fényképezőgépem előtt.
Ismét a szemembe néz, és ekkor mintha valahonnan ismerősnek
tűnne. Úgy érzem, ismernem kéne, de a felismerés múló pillanata
eltűnik, amint megszólal:
– Szeretném, ha ideadná nekem a gépet, kérem.
Komolyan beszél? Továbbra is ki akar rabolni?
Röviden felnevetek, végül elfordítom róla a tekintetem, felnézek a
kék égre, és megcsóválom a fejemet. Lehunyom a szemem, majd
ismét ránézek, miközben ő feszülten figyel engem.
Azon kapom magam, hogy mosolygok, miközben azt felelem:
– Ezt a gépet aztán tuti nem kapja meg.
Oldalra billenti a fejét, és ismét résnyire húzza a szemét. A
valahol a gyomrom mélyén lévő izmok megfeszülnek szívdöglesztő
tekintetétől, mire némán megrovom magam. Nehogy bezsongj a kora
reggeli, szexi támadódtól!
– Nem kapja meg ezt a gépet. Ki a fenének képzeli magát? – A
hangom ezúttal erőteljesebb, és képzeletben hátba veregetem magam
érte.
8
 – Tudja, ki vagyok.
A válasza teljesen összezavar, összevont szemöldökkel meredek
rá megint, és ismét elfog az a különös érzés, hogy ismernem kéne
valahonnan, de aztán idegesen megcsóválom a fejem.
– Nem, nem tudom.
Erre a férfi felvonja az egyik szemöldökét. Kezét keskeny
csípőjére téve elmosolyodik, miközben kivillan tökéletes fogsora.
Ám ez a mosoly nem tükröződik a szemében.
– Ugyan már, édes, ne játszadozzunk egymással! Adja ide azt a
fényképezőgépet, vagy törölje ki a képeket, és mindketten mehetünk
a dolgunkra.
Minek kellenek neki a képeim? Hirtelen felötlik bennem, hogy
valószínűleg azt hiszi, őt fotóztam.
– Egyetlen képem sincs magáról, édes – válaszolom.
Szeme ismét résnyire húzódik, a mosolya eltűnik. Nem hisz
nekem.
Teszek felé egy lépést. Mélyen a kikerekedett, kék szemébe
nézek, és jól érthetően megismétlem:
– Egyetlen. Kép. Sincs. Magáról. A gépemen. Én nem portrékat
készítek. – Érzem, hogy elpirulok, és egy pillanatra elkapom a
pillantásom.
– Akkor mit fényképezett? – A hangja most nyugodt, de
zavarodottnak tűnik.
– A vizet, a hajókat – intek a tengerszoros felé.
– Láttam, hogy felém irányítja a lencsét, amikor ott ültem – mutat
a mögöttem lévő padra. Annak a helynek a közelébe, ahol a kéz a
kézben sétáló párt fényképeztem. Ismét felemelem a gépet, és látom,
ahogy a rejtélyes idegen megfeszül, ám ezúttal nem veszek róla
tudomást. Bekapcsolom a gépet, és elkezdem átlapozni a képeimet,
amíg oda nem érek azokhoz, amikről azt képzeli, róla készültek. Felé
lépve megállok mellette, karom szinte súrolja az övét, és érzem a
vonzó testéből áramló meleget. Kényszerítenem kell magam, hogy
erről meg tudjak feledkezni.
– Tessék, itt vannak azok a képek, amiket csináltam. – Felé tartom
a kijelzőt, es lassan végigmegyek rajtuk megmutatva neki az
összesei. – Akarja látni a többit is?
– Igen – suttogja.

9
 Tovább pörgetem a képeket a vízről, az égről, a hajókról, a
hegyekről. Nem tudom nem beszívni friss, tiszta illatát, miközben ő
egyre csak a képeket nézi, mindegyiket alaposan végigmérve, alsó
ajkát mutató- és hüvelykujja közé csippentve. Közben végig a
homlokát ráncolja.
Édes istenem, milyen jó illata van!
Több mint kétszáz képet készítettem aznap reggel, így beletelik
pár percbe, mire mindet végigpörgetem. Amikor végzek, a férfi a
szemembe néz, és én látom a tekintetében a szégyenkezést. Nem
vagyok benne biztos, de mintha kissé szomorú lenne.
A szívem nagyot ugrik, amikor elmosolyodik. Ez egy igazi,
széles, őszinte mosoly, ami eltörli szomorú arckifejezését. Lassan
megcsóválja a fejét. Ezzel a mosollyal gleccsereket tudna
megolvasztani. És háborúknak tudna véget vetni. Megoldhatná vele
az államadósság miatt fenyegető gazdasági válságot.
– Elnézést kerek.
– Nagyon helyes. – Kikapcsolom a fényképezőgépet, és elindulok.
– Hé, komolyan sajnálom!
– Szörnyen el lehet telve magával, ha azt képzeli, hogy mindenki,
akinél fényképezőgép van, a maga fotóját akarja. – Folytatom az
utamat, de persze utolér, és felveszi lépteim ritmusát.
Miért van még mindig itt?
Megköszörüli a torkát.
– Megtudhatnám a nevét?
– Nem – felelem.
– Öhm, miért nem? – Zavarodottnak tűnik.
Basszus, én is össze vagyok zavarodva.
– Nem szokásom elárulni a nevemet azoknak, akik megpróbáltak
kirabolni.
– Kirabolni? – Lépés közben megtorpan, és kezét a könyökömre
téve, engem is megállít. Lenézek a kezére, majd vissza rá, fagyos
tekintettel.
– Eresszen el! – Azonnal engedelmeskedik.
– Én nem akartam kirabolni.
– Megpróbálta elvenni a fényképezőgépemet. Ezt mégis minek
nevezné? – Ismét elindulok, de rájövök, hogy a házamtól ellentétes
irányba megyek. Fenébe!

10
 – Nézze, nem vagyok tolvaj. Megállna egy percre? – Megint
megtorpan, kezével megdörzsöli az arcát, és rám néz.
Szembefordulok vele, csípőre teszem a kezem a farmeromon, így a
fényképezőgépem ártalmatlanul lóg a nyakamban, és rá meredek.
– Nem tudom, ki maga – felelem lényegre törő hangon.
– Ez nyilvánvaló – válaszolja. Ajkai körül mosoly bujkál, és
érzem, ahogy a gyomrom megfeszül, reménykedve, hogy megint
felvillantja azt a széles vigyorát. Láthatóan örül annak, hogy gőzöm
sincs, kicsoda, engem azonban szörnyen idegesít. Ismernem kéne?
– Miért mosolyog? – Azon kapom magam, hogy visszamosolygok
rá.
Tetőtől talpig végigmér, tekintete végigsiklik sötét hajamon, amit
aznap esetlen kontyba fogtam össze, egyszerű, piros felsőmön, ami
rásimul a mellemre, farmeromon, formás csípőmön és combomon,
majd ismét a szemembe néz. Mosolya szélesebb lesz mire elakad a
lélegzetem.
Azta!
– Az én nevem Luke. – Kinyújtja felém a kezét, en pedig csak
meredek a kezére, majd rá, mivel továbbra sem bízok meg benne
teljesen. Felvonja egyik szemöldökét, ami egy kihívással is felér.
Majd azon kapom magam, hogy apró kezemet az ő nagy, erős kezébe
teszem, és határozottan megszorítom.
– Natalie.
– Natalie. – Lassan ejti ki a nevemet, majd lepillant a számra, mire
én az ajkamba harapok. Hirtelen beszívja a levegőt, és ismét rám
emeli a tekintetét.
Basszus, annyira gyönyörű!
Kihúzom a kezem a szorításából, és lenézek, nem tudván, mi mást
mondhatnék, és továbbra is zavarban vagyok, amiért még mindig itt
álldogálok vele.
– M-mennem kell – dadogom hirtelen idegesen. – Nagyon...
érdekes volt megismerkedni magával, Luke. – Lassan megkerülöm,
hogy elinduljak hazafelé, de elállja az utat.
– Várjon, ne menjen el! – Egyik kezével beletúr a már így is
szanaszét álló, aranyszínű hajába. – Tényleg nagyon sajnálom ezt az
egészet. Hadd tegyem jóvá! Mit szólna egy reggelihez?
Kissé összevonja a szemöldökét, mintha nem ezt akarta volna
mondani, de aztán reményteljes pillantást vet rám.
11
 Mondj nemet, Nat! Menj haza! Menj vissza az ágyadba! Mm... az
ágyba Luke-kal...Verejtéktől csillogó testek, összegyűrt ágynemű,
feje a lábam között, testem megvonaglik, ahogy a tetőpontra érek...
Állj le!
Megrázom a fejem, miközben megpróbálom félresöpörni ezt a
fantáziálást, majd azt felelem:
– Nem, kösz. Mennem kell.
– Várja otthon a férje? – kérdezi, gyors pillantást vetve a gyűrű
nélküli ujjamra.
– Ö... nem.
– A barátja?
– Nem – válaszolom apró mosollyal.
Arcvonásai ellazulnak.
– A barátnője?
Nem tudom megállni, hogy ezen ne nevessek fel.
– Nem.
– Jó. – Megint rám villantja azt a széles mosolyt, és én
kétségbeesetten akarok igennel felelni ennek a jóképű idegennek, de
közbeszól a józan eszem, és emlékeztet, hogy nem lenne
biztonságos, nem is ismerem, és bármennyire elbűvölő is, akkor is
csak egy idegen.
Én pedig aztán tudom, milyen veszélyeket rejthet egy idegen.
Így inkább figyelmen kívül hagyom a lábam közti szorító érzést,
ismét röviden rámosolygok, és olyan udvariasan, de határozottan
válaszolok, ahogy csak tudok:
– Azért kösz. Legyen szép napja, Luke!
Persze az udvarias, de határozott válaszom jelen pillanatban
inkább suttogásra hasonlít.
Francba!
Miközben sietve továbbállok, még hallom a motyogását:
– Legyen szép napja, Natalie!

***

Gyorsan lépdelek hazafelé, miközben Kim Kardashianhez méltó

hátsó felemen érzem Luke pillantását, amíg be nem fordulok a
sarkon, a házam felé. Miért nem vettem hosszabb felsőt? A szívem
vadul kalapál, és csak szeretnék biztonságba érni, távol a lehengerlő
12
mosolyú rablóktól. A testem már hosszú idő óta nem reagált így egy
férfira sem, és miközben elismerem, hogy ez kellemes érzés, Luke
egyszerűen csak túl... Azta!
Becsukom és bezárom a bejárati ajtót, majd követem az illatokat a
konyhába. Jules reggelit készít!
– Szia, Nat, jó képeket készítettél ma reggel? – Legnagyobb
örömömre legjobb barátnőm épp palacsintát süt, és érzem a sütőben
piruló szalonna illatat is. Megkordul a gyomrom, miközben leteszem
a gépemet a pultra, és odahúzok egy bárszéket.
– Igen, jó reggel volt – felelem. Elgondolkodom, hogy
beszámoljak-e Luke-ról. Jules hajlamos túl romantikus színben látni
a dolgokat, és valószínűleg a beszélgetés végére már össze is
házasítana minket, de ő az egyetlen, akit mindenbe beavatok,
úgyhogy miért is ne?
– Lőttem pár jó képet. Majdnem kiraboltak... csak a szokásos
reggel.
Magamban elmosolyodok, amikor Jules levegőért kapva
megpördül, és közben leejt egy palacsintát a kőpadlóra.
– Mi? Jól vagy?
– Jól. – Majd felhorkantok. – Valami fickó teljesen kiakadt, hogy
őt fényképezem. – Elmesélem neki a találkozásomat Luke-kal, és
mikor a végére érek, édesen mosolyog.
– Úgy hangzik, megkedvelt téged, barátném.
Megint horkantok.
– Mindegy. Csak egy pasas az utcáról.
Jules a szemét forgatva visszafordul a palacsintákhoz.
– Lehet, hogy csak egy pasas az utcáról, de ha tényleg olyan szexi,
amilyennek leírtad, akkor igenis el kellett volna vele menned
reggelizni.
Sötét pillantást vetek rá.
– El kellett volna mennem reggelizni a dögös rablóval? –
kérdezem hitetlenkedve.
– Jaj, ne dramatizáld már túl! – Jules megforgatja a szalonnát a
sütőben, majd újabb adag palacsintatésztát kanalaz a serpenyőbe. – A
beszámolód alapján nagyon kedvesnek tűnik.
– Ja, amikor épp nem a felháborítóan drága fényképezőgépemet
próbálta elcsórni, valóban tökéletes úriember volt.

13
 Jules felnevet, és én sem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak
el.
– Mi a programod mára?
A témaváltásnak megörülve, megkerülöm a pultot, és elkezdek
megpakolni egy tányért a finomságokkal.
– Délre van egy munkám, délután pedig ki kell szállítanom pár
képet. Így délelőtt rám fér majd egy kis alvás.
– Megint nem tudtál aludni? – kérdezi Jules.
Megrázom a fejem. Az álom sosem jön olyan könnyen a
szememre.
Visszaülök a székre, és beleharapok a szalonnába. Jules mellettem
terem.
– És te?
– Nos, mivel kedd van, gondolom, megyek dolgozni. – Jules
nagyon sikeres befektetési bankár Seattle belvárosában. Nem is
lehetnék büszkébb régóta mellettem álló, legjobb barátnőmre. Okos,
gyönyörű és sikeres.
– Valamiből meg kell élnünk. – Befalom a mennyei palacsintákat
a tányéromról, elöblítem az edényeinket, és elkezdem bepakolni a
mosogatógépet.
– Majd én megcsinálom – indul felém Jules, de leintem.
– Nem, te főztél. Ezt most én csinálom. Menj dolgozni!
– Köszi! Jó munkát! – Párszor játékosan felvonja felém a
szemöldökét, majd a garázs felé indul.
Legyen szép napod az irodában, drágám! – kiáltom utána, mire
mindketten nevetünk.
Felmegyek a lépcsőn a szobámba, és meztelenre vetkőzöm.
Tényleg szükségem van egy kis alvásra. Az ügyfeleim jól
megfizetnek azért, hogy a fotózás jó hangulatban, kellemesen teljen,
így kipihentnek kell lennem.
A szobám nagy, a padlótól a plafonig érő ablakokkal. Ez az egyet
len szoba a házban, ahol van rózsaszín. Imádom a halványrózsaszín
paplanomat és a bolyhos, rózsaszín párnáimat. Az ágykeret egyszerű,
de a fejtámla egy régi csűrajtó, amit a falra szögeztem, hogy
rusztikusabb hangulatot adjak neki.
Bedőlök a királyi méretű ágyamba, a finom ágynemű lágyan
rásimul meztelen testemre, majd kinézek az ablakon az óceánra.
Imádom ezt a házat. Sosem akarok innen elköltözni. Soha. Már csak
14
maga ez a kilátás is megfizethetetlen. A zafírkék víz látványa
megnyugtat, és miközben a szemem elnehezül, egy mélykék
szempárra és arra az elragadó mosolyra gondolok, majd álomba
merülök.

15
 2. fejezet

D ÉLUTÁN FELKEREKEDEK, ÉS LESZÁLLÍTOM a bekeretezett

képeket a virágokról és a tengerparti jelenetekről az Alki
Beach-i éttermeknek és üzleteknek.
– Üdv, Mrs. Henderson! – Rámosolygok az ősz hajú, telt
asszonyságra a Tengernyi Ajándék az egyik kedvenc
csecsebecseboltom pultja mögött. Örömmel veszem észre, hogy a
pénztár felett az egyik munkám lóg. A falakon végig polcok, tele
tengerparti dísztárgyakkal, ékszerekkel és más művészi munkákkal.
Mindig nagy élmény itt körülnézni.
– Szervusz, Natalie! Látom, hoztál nekem valamit! – mosolyog
Mrs. Henderson. Megkerüli a pultot, és szeretetteljesen átölel.
– Így van. Remélem, hasznukat veszi majd.
– Ó, igen, épp most fogytam ki a többiből, amiket a múlt héten
hoztál. Te lettél itt a népszerű, fiatal művész. – Mrs. Henderson
rácsodálkozó „ó!” -kkal és „á!”-kkal átnézi a munkáimat, nekem
pedig dagad a mellem a büszkeségtől, amikor azt mondja, hogy
mindet kéri.
A pultnál beszélgetünk, miközben kitölti nekem a csekket a múlt
heti bevételről, majd megfordulok, hogy távozzak, ám ekkor
nekiütközöm egy kemény mellkasnak.
– Ó, elnézést... – Hátralépek, és felnézek. Ó, a francba!
– Helló, Natalie! – Luke bámul le rám, szája sarkában mosoly
bujkál. Meglepettnek, vidámnak tűnik, és egyszerűen olyan... Jó ég!
– Helló, Luke! – A hangom megint elfúlóan hangzik, amiért
némán megrovom magam.

16
 Mrs. Henderson az üzlet hátuljába megy, hogy segítsen egy
vásárlónak, magunkra hagyva minket a férfival. Lebámulok a
szandálomra, emlékeztetve magamat, hogy hamarosan
pedikűröztetnem kéne.
Mit kéne neki mondanom?
– Ezek szerint művész vagy – pillant Luke a bekeretezett
képeimre, amik még mindig a pulton hevernek.
– Igen – követem a pillantását. – A helyi üzletekben adom el a
munkáimat.
Elvigyorodik, és megint érzem azt a rándulást a gyomromban.
– Mit keresel itt? Nem olyan embernek tűnsz, aki ilyen helyeken
szokott vásárolni.
– A nővéremnek keresek ajándékot a születésnapjára. – Elkezdi
átnézni a képeimet. – Ezek tökéletesek lennének. Épp most vett egy
új lakást. Melyiket javasolnád? – néz rám, és nekem nem marad más
választásom, mint hogy csatlakozzak hozzá a pultnál, és közel
hajoljak hozzá, hogy együtt nézzük át a több mint húsz képet.
– Inkább a virágokat vagy a tájképeket szereti? – kérdezem.
– Ööö – nyel egyet. Csak nem én vagyok rá ilyen hatással? Kicsit
közelebb hajolok hozzá, miközben úgy teszek, mintha a képeket
akarnám jobban szemügyre venni a pulton, és hallom, ahogy egy
pillanatra elakad a lélegzete. – Talán a virágokat.
– Én ezeket választanám. – Magamban mosolygok, kiélvezve a
közelségét most, hogy már nem érzem fenyegetőnek a jelenlétét.
Kiválasztok négy, különböző színű virágos képet, és négyzetbe
rendezem őket, hogy megnézhesse.
– Tökéletes. – Mosolya beragyogja az arcát, és én nem tudok nem
visszamosolyogni rá. – Nagyon tehetséges vagy.
A bókjától egy pillanatra megilletődöm, és érzem, ahogy
elpirulok.
– Köszönöm!
Luke kifizeti Mrs. Hendersont, majd jön utánam, ahogy elindulok
kifelé az üzletből, az autómhoz.
– Innen hová mész? – kérdezi, amikor utolér.
– Hát, ez volt az utolsó kiszállításom, úgyhogy haza
– Vagy – feleli hétköznapi hangon – meghívhatlak egy kávéra.

17
 A gyomrom izgatottan összeszorul. Még mindig érdeklődik
irántam! És vajon én érdeklődöm iránta? Még mindig lehet baltás
gyilkos. Vagy rosszabb.
– Vagy egy délutáni italra? – folytatja.
Elmosolyodom, és elkapom a pillantásom, továbbra is az autóm
felé tartva.
– Vacsora? Vehetek neked egy fagyit? – Szabad kezével kócos
hajába túr, mire a gyomrom vidáman bukfencezik egyet.
Egy nyilvános hely biztonságos lenne, így, mielőtt még
túlagyalnám a dolgot, azon kapom magam, hogy azt felelem:
– Menjünk, igyunk valamit! Van egy klassz bár innen egy
utcányira.
– Mutasd az utat! – Jesszus, azért a mosolyért bármit megtennék.
– Nem akarod berakni a kocsidba a nővéred képeit?
– Gyalog jöttem – von vállat.
– Gyere, rakd be őket hozzám! – Kinyitom a Lexus városi
terepjáróm csomagtartóját, és felnyitom neki.
– Szép kocsi – mondja meglepetten. Megemeli a szemöldökét,
amikor rám néz.
– Kösz. – Visszapattintom a fogantyút, hogy ismét becsukjam és
bezárjam az autót, majd elindulunk a járdán.
Luke kihúzza pilóta-napszemüvegét puha fehér pólójának a
nyakkivágásából, és felteszi, úgy pillantgatva körbe, mintha meg
akarna róla bizonyosodni, hogy senki nem figyeli, mire én
összevonom a szemöldökömet. Zavarja, hogy meglátják velem? Ha
így van, miért hívott el?
Még mindig ezen töröm a fejem, amikor kitárja előttem a kedvenc
ír kocsmám ajtaját, és belépünk a hűvös helyiségbe.
– Helló! Üdvözlöm önöket a Kelta Hullámban! – mosolyog ránk
egy fiatal kiszolgáló. Tekintete kissé tovább időzik Luke-on, mire én
magamban a szememet forgatom. – Gyönyörű idő van odakint –
folytatja. – Kint vagy bent szeretnének leülni?
Luke-ra pillantok, aki habozás nélkül rávágja:
– Bent.
– Rendben, kövessen, szépfiú – kacsint Luke-ra, rólam teljesen
megfeledkezve, majd egy bokszhoz vezet minket a bár hátuljában.

18
 Leülünk, és Miss Kacérka az asztalon heverő, kedvezményes
délutáni itallapra mutatva ismét széles mosolyt villant Luke-ra, majd
magunkra hagy minket.
– Kényelmetlenül érzed magad, hogy velem vagy? –
Elhatároztam, hogy a végére járok a dolognak.
Luke-nak elakad a lélegzete meglepetésében, leveszi a
napszemüvegét, felfedve mélykék, meghökkent tekintetét. A
gyomromban lévő csomó lassan engedni kezd.
– Nem! Nem, Natalie, egyáltalán nem. Sőt, nagyon örülök, hogy
veled lehetek. – Olyan őszintének tűnik. – Miért kérdezed?
– Nos... – Hálásan belekortyolok a vízbe, amit a pincérnő az imént
kihozott. – Csak olyan...
– Igen?
– Hirtelen olyan csendes lettél. – Ez a legjobb kifejezés, ami az
eszembe jut. Basszus, miért vagyok ilyen ideges a jelenlétében?
– Örülök, hogy itt lehetek veled. Csak... – Megcsóválja a fejét, és
beletúr a gyönyörű hajába. – Eléggé magamnak való ember vagyok,
Natalie. – Gyorsan kifújja a levegőt, majd behunyja a szemét, mintha
valami bonyolult vitát folytatna le magában, mielőtt visszaemeli rám
ragyogó, kék tekintetét.
– Rendben – emelem fel a kezem, mint aki megadja magát. –
Csak meg akartam róla győződni. Semmi gond.
Biztatóan elmosolyodom, és felkapom az itallapot, mielőtt még
mást is mondhatna. A hangulatváltozása és annak oka nem tartozik
rám. Csak egy italra ültünk be. Nem kell rögtön mindent olyan
komolyan venni.
Rám mosolyog, és az esetleges bájcsevejtől Kacérka Pincérnő
ment meg, aki felveszi a rendelésünket.
Luke felém fordulva felvonja egyik szemöldökét.
– A hölgy mit kér?
– Margaritát jéggel, só nélkül, extra lime-mal. – Szemöldököm
felszalad, amikor a pincérnő arca kivörösödik, és a rendelésemre
csupán a jegyzetfüzetébe való heves firkálás a válasza. Luke nagyon
vonzó, nem hibáztathatom, amiért ekkora figyelmet szentel neki,
mégis valami bennem rejlő ősi erő legszívesebben kikaparná azt a
szép barna szemét.
És Luke még csak nem is az enyém.
Asztaltársam felnevet.
19
 – Legyen kettő.
– Természetesen. Még valamit? – kérdezi a pincérnő Luke-tól,
szándékosan megfeledkezve rólam, és én magamban elmosolyodom,
amikor a férfi alig méltatja pillantásra, úgy hadarja:
– Nem, köszönjük.
– A mai nap után kijár nekem egy margarita – kortyolok bele a
vizembe.
– És mégis milyen napod volt? – hajol előre Luke, és imádom,
hogy őszintén érdeklődőnek tűnik.
– Hát – dőlök hátra, és felnézek a plafonra, mintha ezen komolyan
el kellene gondolkodnom. – Lássuk csak! Nem aludtam sokat előző
éjjel, így korán reggel úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni, és
dolgozom egy kicsit. Amikor is majdnem kiraboltak – nézek vissza
rá, arcomon szarkasztikusan rémült tekintettel. Luke nevet, igazi,
mélyről jövő nevetéssel, mire összeszorul a gyomrom. Édes istenem,
annyira gyönyörű!
– És aztán...?
– És aztán, miután sikeresen megmenekültem – mosolygok rá, és
ő fültől fülig vigyorog, álla a tenyerén pihen –, hazamentem,
megreggeliztem a lakótársammal, aztán lepihentem.
– Azt szívesen megnéztem volna. – Szemét résnyire húzza, és
érzem, ahogy elpirulok.
– Szívesen megnézted volna, ahogy a lakótársammal reggelizem?
– Nem, te, okostojás, azt néztem volna meg szívesen, ahogy
alszol.
– Biztos vagyok benne, hogy az sem olyan izgalmas. –
Megköszönöm a pincérnőnek az italt, és nagyot kortyolok belőle. Ó,
ez menynyire jó!
– És amikor felébredtél?
– Komolyan az egész napom érdekel.
– Igen, kérlek. – Luke is az italát kortyolgatja, és én az ajkát
figyelem, ahogy ráncokba szalad a szívószál körül. Ó, te jó ég!
– Öhm... – köszörülöm meg a torkomat, és Luke ismét
elvigyorodik. Láthatóan élvezettel tölti el, hogy így reagálok rá. –
Délben volt egy fotózásom, ami körülbelül kettőig tartott. Aztán
kiszállítottam a képeimet a környékre, és megint belefutottam ebbe a
jóképű támadóba, akivel most együtt italozgatunk.
– Ez az utolsó rész tetszik a legjobban
20
 Ó!
– És maga mit csinált ma, uram? – kérdezem, könyökömet az
asztalra támasztva, és megnyugodva, hogy a figyelem ismét rá
terelődik.
– Érdekes módon én sem aludtam jól múlt éjjel, így korán keltem,
hogy sétáljak egy kicsit, és élvezzem a vizet. – Elhallgat, hogy igyon
egy kortyot.
– Mm hm...
– Aztán totál hülyét csináltam magamból egy hihetetlenül vonzó
és gyönyörű nő előtt, akibe belebotlottam. – Ettől elakad a
lélegzetem, és az ajkamba harapok Vonzó és gyönyörű? Azta!
Luke tekintete az ajkamra siklik.
– Megbocsátott neked, amiért hülyén viselkedtél? – kérdezem
elhalóan.
– Nem vagyok benne biztos. Remélem.
– Aztán mit csináltál?
– Hazamentem, és olvastam.
– Mit olvastál? – Mm, ez a margarita fantasztikus!
Luke egy pillanatra összevonja a szemöldökét, majd vállat von.
– Valamit a munkámhoz.
– Ó? Mivel foglalkozol? – Intek Miss Kacérkának hogy töltse újra
a poharam, kérdőn Luke-ra pillantok, és a bólintására neki is
rendelek egy újabb kört.
– Miért akarod tudni? – Ezt már suttogja, és hirtelen elsápad. Mi a
franc? Tényleg sorozatgyilkos? Vagy kém? Esetleg munkanélküli, és
most egy olyan nőt keres, aki kitarthatja? Ezt a legutolsó gondolatot
elvetem: nem ezen a környéken élne, ha munkanélküli lenne.
– Na, most már felkeltetted a kíváncsiságomat – dőlök előre. Úgy
tűnik, elég kényelmetlenül érzi magát, így úgy döntök, véget vetek a
szenvedésének. – De ez tényleg nem tartozik rám. Tehát olvastál. És
aztán?
Luke láthatóan megnyugszik, de én enyhe csalódottságot érzek,
amiért nem árulja el, mivel keresi a kenyerét.
– Én is aludtam.
Vigyorogva végigmérem.
– Szívesen lettem volna légy a falon.
Ó, már szinte el is felejtettem, milyen szórakoztató is tud lenni a
flörtölés!
21
 Felnevet, ezzel engem is megnevettetve.
– Azután pedig elmentem, hogy megvegyem a nővérem szülinapi
ajándékát, és rátaláltam a tökéletesre.
– Ó? És mi volna az? – billentem oldalra a fejem, kiélvezve ezt a
kis játékot, miközben a finom italt kortyolgatom.
– Nos, van egy elképesztő helyi művész, aki pazar képeket készít,
és szerencsére ráakadtam néhány munkájára. – Szinte büszkének
tűnik, amitől vidám melegség szalad végig a testemen.
– Nagyszerűen hangzik. – Nem tudom, mi mást mondhatnék.
– Szóval, ma volt egy fotózásod? – Hűha... témaváltás.
– Igen. – Azt hiszem, kelleni fog, még egy margarita, ha ez a
beszélgetés abba az irányba megy, amire gondolok. Jelzek Miss
Kacérkának, és anélkül, hogy megkérdezném, Luke-nak is rendelek
egyet.
Luke felvonja az egyik szemöldökét.
– Azt hittem, nem készítesz portrékat.
– Miből gondoltad ezt? – kérdezem a homlokomat ráncolva.
– Onnan, hogy te magad mondtad ma reggel a lehető
legkülönösebb találkozásunk során.
– Ó, igaz. Nem hagyományos portrékat készítek. –
Megköszörülöm a torkomat, es körbenézek a helyiségben. Kerülöm a
tekintetét, imádkozva, hogy nem teszi fel azt a kérdést, és az arcom
megrándul, amikor mégis:
– Akkor miféle portrékat készítesz? – Zavarodottnak tűnik.
Mély levegőt veszek. Francba!
– Nos, az változó. Az ügyféltől függ. – Megint ideges vagyok.
Nem sok embernek beszélek fotókarrieremnek erről az oldaláról;
egyesek túlságosan hamar ítélkeznek, és őszintén szólva, ez nem
tartozik senki másra, csak rám és az ügyfeleimre.
– Nézz rám! – A hangja halkan, komolyan cseng, most már nem a
játékosság hallatszódik ki belőle. Fenébe!
A szemébe nézek, és nyelek egyet.
– Nekem elmondhatod, Natalie.
Ó, annyira... szexi. És kedves. Ez lehetséges lenne?
– Talán majd egy nap. Amikor majd te is elmondod, mivel
foglalkozol. – önelégülten elvigyorodom, és a lábammal megbököm
őt az asztal alatt, mire könnyedebben folytatja:
– Ezek szerint lesz majd „egy nap”?
22
 Ó, nagyon remélem!
– Ha jól játszod ki a lapjaidat.
– Nagyon kis pimasz vagy, ugye?
– Arról még fogalmad sincs, Luke.
– Szeretném, ha lenne, Natalie – mondja ismét komoly tekintettel,
amitől zavaromban fészkelődni kezdek.
– Igazi széptevő vagy, ugye?
Luke elmosolyodik azzal a széles, elragadó mosolyával. Megint
rávigyorgok, és felhajtom a harmadik pohár italomat is. A fejem
kezd elködösülni, és tudom, hogy most már jobb, ha leállok az
alkohollal.
– Még egyet? – int Luke Miss Kacérkának, de megrázom a fejem.
– Jobb, ha most mar a víznél maradok.
– Rendben. Kérnék még vizet a hölgynek és nekem, legyen szíves.
– A túlságosan is barátságos pincérnő előgyeleg, szándékosan
ringatva a csípőjét, hogy felkeltse Luke figyelmét, de ő észre sem
veszi, csak engem bámul.
– Milyen filmeket szeretsz?
Háh? El akar hívni moziba?
– Nem sok filmet nézek.
Tökéletes fejét oldalra billenti, és úgy néz rám, mintha épp most
jelentettem volna ki, hogy a disznók repülnek.
– Tényleg?
– Nem sok időm van rá.
– Ki a kedvenc színészed? – mosolyog, és az az érzésem támad,
hogy ez valamiféle teszt, amihez nem kaptam meg az utasításokat.
– Azt sem tudom, kik népszerűek manapság. – Hátradőlök a
bokszban, és összeszorítom a számat, miközben elgondolkodom a
kérdésen. – Kamasz koromban Robert Redfordért voltam odáig –
vonom meg a vállam.
Luke olyan képet vág, mint akit gyomorszájon vágtak, és én
hirtelen zavarba jövök. Majd gyönyörű arcán megjelenik szokásos
mosolya, és tekintete ellágyul, ahogy végigmér.
– Igen? Nem túl öreg ő hozzád egy kicsit?
Felnevetek.
– De. De az Ilyenek voltunkat tizenöt éves koromban láttam vele
és Barbara Streisanddel, és azonnal beleszerettem Hubbellbe. Olyan

23
volt, mint egy álom. Nem sokat foglalkozom a filmekkel. Tele
vannak ostoba locsogásokkal.
Luke felnevet.
– Locsogásokkal?
– Igen! Ha látok még egy előzetest valami hülye vámpíros
filmhez, kiugrom az ablakon.
Megint a homlokát ráncolja, körbenéz a bárban, majd vissza rám,
szeme résnyire szűkül, tekintete ideges.
– Mi az? Mi rosszat mondtam?
– Semmit. Csak tele vagy váratlan meglepetésekkel. Hány éves
vagy, huszonhárom?
Miért akarja tudni a koromat?
– Huszonöt. Te?
– Huszonnyolc.
– Akkor te már igazi vénség vagy – kuncogok.
– Tetszik, ahogy nevetsz. – Szemében vidámság csillog, és engem
megint elönt az elégedettség, elfelejtem, hogy ideges vagyok, és
rájövök, hogy egyszerűen csak élvezem a társaságát. Olyan könnyű
vele beszélgetni.
Az órámra nézek, és döbbenten látom, mennyi az idő. Már három
órája ülünk itt!
– Jobb, ha megyek – mosolygok rá. – Már régóta vagyunk itt.
– Az idő csak úgy repül, ha egy gyönyörű emberrel töltőd. –
Előrehajol, megfogja a kezemet, és engem teljesen magával ragad a
varázsa. Az ajkára pillantok, amit megnyal, mire zavarba jövök.
Mielőtt még észbe kapnék, már vissza is húzza a kezét, én pedig
csalódottságot érzek, hiányzik a bőre melegsége.
– Az érzés kölcsönös – jelenik meg ismét egy pimasz mosoly az
arcomon, és a számláért nyúlok.
– Ó, nem. Az az enyém – kapja ki Luke a kezemből a számlát, és
előássa a pénztárcáját.
– Szívesen kifizetem a saját italomat.
Rám mered, és meglepetten látom, mennyire kiakadt ezen a
mondaton. Hűha!
– Nem.
– Oké. Köszönöm!
Már ismét mosolyog, amikor azt feleli:
– Nagyon szívesen.
24
 Luke rendezi a számlát, majd kilépünk az utcára. Sietve
visszaveszi a napszemüvegét, és láthatóan alaposan körbenéz, hogy
szemügyre vegye, kik járkálnak körülöttünk. A szívem nagyot
szaltózik, amikor megfogja a kezemet, és elindulunk a kocsim felé.
A nap épp most kezdett ereszkedni az égbolton. Kibámulok a
káprázatos tengerszorosra, a kék vízre, a hajókra, a hegyekre, és azt
kívánom, bárcsak nálam lenne a gépem. Felpillantok Luke-ra, akinek
megfeszül az állkapcsa, tekintetét lefelé szegezi, és élénk tempót
diktál.
– Hé, lassíts egy kicsit! – rángatom meg kicsit a kezét, és
szándékosan lassítok a lépteimen. – Ennyire sietsz, hogy
megszabadulhass tőlem?
– Nem, egyáltalán nem. – Ismét körbenéz, majd rám mosolyog, és
lassít.
– Gyönyörű lesz a naplemente. Van kedved sétálni a parton?
Ígérem, nem fényképezek. – Felmutatom neki üres kezemet, hogy
lássa, nincs benne semmi.
Luke elvigyorodik, majd megint körülnéz, én pedig követem a
tekintetét. Sokan vannak idekint, kiélvezve ezt a csodás napot az
Alki Beachen. Luke megrázza a fejét, és egy pillanatra szomorúnak
tűnik.
Megállunk az autómnál, és azt hiszem, engem néz, de nehéz
megmondani a napszemüvegén keresztül.
– Nem szeretem a tömeget, Natalie. Ez egyfajta fóbia nálam. –
Megint megrázza a fejét, beletúr szexi hajába, elengedi a kezemet, és
csípőre teszi a kezét.
– Nem baj. – Megsajnálom, és legszívesebben megvigasztalnám.
Eddig még egyetlen férfit sem akartam megvigasztalni, soha. Sosem
tápláltam még gyengéd érzelmeket egy férfi iránt sem. Mindig
csupán kellemes szórakozást jelentettek nekem, vagy a legrosszabb
rémálmot. Nem tudom, miért, de azon kapom magam, hogy
felnyúlok, és a két tenyerem közé fogom az arcát, hogy
megnyugtassam.
– Hé – mondom lágyan. – Ne aggódj emiatt, Luke!
Fejét a tenyerembe hajtja, kifújja a levegőt, kezét az enyémre
teszi, megszorítja, és megcsókolja az ujjaimat.
Jó ég!

25
 – Gyere! – vetek véget szándékosan ennek az édes pillanatnak,
mivel egy kis távolságra van szükségem. – Hazaviszlek.
Luke eltátja a száját.
– Nem hagyom, hogy végiggyalogolj a tömegen ezekkel a
lenyűgöző művészi fotókkal. Szállj be!
Rám villantja vonzó, egész arcán elterülő mosolyát, majd beül az
anyósülésre.
Ó, Natalie, mibe keveredtél?

26
 3. fejezet

L UKE HÁZÁHOZ RÖVID ÚT VEZET A PARTON KERESZTÜL,és

rájövök, hogy csupán pár száz méterre lakik tőlem. Int, hogy
álljak meg egy kapuval védett kocsibehajtónál. Csupán egy
egysávos utat látok magam előtt, a ház innen nem látszik.
– A kód: 112774 – mondja.
– Azta, rám bízod a kapud kódját? – Próbálom fenntartani
közöttünk a könnyed, ékelődő hangvételt, hogy leplezzem az
idegességemet, amiért látni fogom a házát. Vajon be is fog hívni?
– Meg lennél lepve, hogy mennyi mindent rád bíznék, Natalie. –
Rápillantok, és elkapom töprengő tekintetét. – Valójában én is meg
lennék lepve.
Erre nem válaszolok, hanem behajtok a balra húzódó kapun, és
elakadt lélegzettel bámulok az előttem feláruló gyönyörű, modern
otthonra. Nem olyan nagy, inkább egyszerű, de a kilátás a tenger-
szorosra elképesztő, a fehér ház pedig új építésű, letisztult
vonalakkal, rengeteg hatalmas ablakkal, az épület elejét határoló,
gyönyörű, lila és kék hortenziákkal, szépen nyírt bokrokkal a felhajtó
mentén.
– Hű, Luke, ez gyönyörű.
– Köszönöm! – Hangjában ismét büszkeség csendül, egyértelmű,
hogy szereti az otthonát. Rámosolygok; nagyon is jól ismerem ezt az
érzést.
Úgy parkolok, hogy az ő oldala legyen a bejárat felé, es nem
mozdulok, hogy kikapcsoljam a biztonsági övemet. Luke már ki is

27
szállt, majd elképedésemre megkerüli az autót, es kinyitja nekem az
ajtót.
– Kérlek, gyere be! – nyújtja felém a kezét, de én habozok.
– Mennem kéne...
– Tényleg nagyon szeretném, ha bejönnél. – Beveti elbűvölő
mosolyát, és érzem, hogy megenyhülök. – Hadd mutassam meg a
kilátást! Talán csinálhatnék neked vacsorát. Ennyi, esküszöm. –
Szemében csintalanság bujkál, és én nem tudok neki ellenállni.
Nem is akarok.
– Nem tartalak fel?
– Nem, szabad ember vagyok, Natalie. Gyere!
Leállítom a motort, és megfogom a kezét. Azta! Ujjaimon most is
elektromos feszültség szalad végig, amikor hozzám ér, és a szemem
kikerekedik, amikor megtalálja az övét. Mosolya eltűnt, helyette
mélyen a szemembe néz. Az ajkához emeli a kezemet, majd becsukja
mögöttem az ajtót, és a házhoz kísér anélkül, hogy elengedne, mintha
bármelyik percben megszökhetnék.
Nem tudok nem elismerő pillantást vetni a csípőjén feszülő
farmerra, ami kiemeli izmos fenekét. Fehér pólóját kitűrve viseli, ami
tökéletesen simul válla és karja izmaira. Legszívesebben hátulról
megölelném, orromat a hátába temetném, beszívnám az illatát, és
megcsókolnám a határozott vonalú lapockáit.
Komolyan, be kéne tiltani, hogy valaki ilyen tökéletes legyen.
Nyilvánvaló, hogy nagy gondot fordít a megjelenésére. Hirtelen úgy
érzem, nem vagyunk egy súlycsoportban. Ő egy abszolút tízes, én
pedig szerencsés vagyok, ha elérem a hetest, miután helyrehoztak és
kifényesítettek a kedvenc szalonomban. Nem beszélve teltebb
csípőmről, combomról és az úszógumimról, ami nem számít, hány
felülést vagy jógagyakorlatot végzek, nem tűnik el. Tudom, hogy
nem vagyok kövér, de nem is vagyok olyan szupermodell vékony,
mint Jules.
És egészen a mai napig ez nem is zavart.
Luke kinyitja az ajtót, majd felém fordul, és tekintete elárulja,
hogy nem a hibáimat látja. Úgy tűnik, teljesen elégedett azzal, amit
lát, és a remény újult erővel tölt el.
– Isten hozott, Natalie! Érezd magad otthon. – Követem őt a
házba, és nem tudom elnyomni a széles vigyort, amikor körbenézek
pazar otthonában. A nagyszobája hatalmas, magas beltérrel és
28
halványkhaki falakkal. A csupa üveg hátsó falon a Puget Soundra
nyílik kilátás. A kényelmes bútorok kék és fehér színűek, egy
leheletnyi zölddel. Legszívesebben befészkelném magam a
kanapéjára, és egész nap a tájat nézném.
Körbemegyek a szobában, szandálom kopogása visszhangzik a
sötét fapadlón, majd egy darabig kibámulok az ablakon. A nap már
alacsonyan jár, épp a hegyek felett, a fodrozódó, kék vízben
tükröződve, miközben kecses, fehér vitorlások sodródnak előtte
elegánsan. Megfordulok, és látom, hogy Luke még mindig a szoba
másik végében áll, és kezét keresztbe fonva engem figyel. Bár
olvashatnék a gondolataiban!
– Mi az? – kérdezem, majd testtartását utánozva, összefonom a
karom, ami a mellemet kissé feljebb nyomja, és ami így jobban
kirajzolódik a V-nyakú, piros pólómban.
– Olyan gyönyörű vagy, Natalie!
Ó!
Leengedem a karomat, és szólásra nyitom a számat, de semmi
nem jön ki rajta, így csak megrázom a fejem, és jobbra nézek, a
pazar konyhájára.
– Nagyon szép a konyhád.
– Igen. – Szimplán konstatálja, majd elindul, lassan felém sétál. A
tekintetében most már nyoma sincs tréfának, sokkal inkább vágynak.
Irántam.
Akkor sem tudnék megmozdulni, ha akarnék.
– Szeretsz főzni? – A hangom magasabb, mint általában, és az
idegességem is visszatért, ám ezúttal nem a félelemtől. Egyáltalán
nem félek tőle. Inkább bizonytalanságot érzek.
– Igen – feleli ismét, és amikor mellém ér, felemeli a kezét, hogy
bosszú ujjaival végigsimítson az arcomon. Nagyot nyelek, és állom
kék tekintetét.
– Nem akarsz a konyhádról beszélgetni? – suttogom.
– Nem – suttogja ő is.
– Ó! – Lenézek a szájára, majd vissza a kék szempárba. – Akkor
miről akarsz beszélgetni?
– Nem akarok beszélgetni, Natalie. – Mégis mióta ilyen szexi
dolog a sugdolózás? A combom megfeszül, hirtelen melegem lesz,
kiver a víz, és zihálok.

29
 Luke két kezébe veszi az arcomat. Továbbra is mélyen a
szemembe néz, mintha így próbálna meg közvetíteni egy fontos
üzenetet, vagy talán az engedélyemet kéri? Enyhén hátradöntöm a
fejem, ő pedig lassan az ajkamhoz közelíti az övét. Egy ideig ott
pihenteti, mintha percek telnének el, gyengéden csókolva, alig
nyomva puha ajkát az enyémnek. Felnyúlok, és megfogom az
alkarját, mire felnyög, és elmélyíti a csókot, szétválasztva az
ajkaimat, és nyelvével csiklandozva az enyémet.
Ó, istenem, olyan jó illata van, szakértő ajka pedig igazi drog,
aminek egyszerűen nem tudok ellenállni. Szám oldalát és alsó
ajkamat harapdálja, majd ismét beveszi a számat. Kihúzza a
hajamból a hajgumit, vállam köré terítve hosszú, gesztenyebarna
hajamat, és beletúr.
– Annyira. Gyönyörű. Vagy – motyogja a számnak, minden szót
édes csókkal kötve össze, és én teljesen megrészegülök az érzéstől.
Kezemet a vállára teszem, ujjaimmal csavargatom a haját, és úgy
kapaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta.
Ó, ez a pasi aztán tud csókolni!
Ismét lassít a csók ritmusán, finoman tartva a fejemet a két
kezével, és könnyed csókokat lehel az államra, arcomra, orromra,
majd ajkát a homlokomra tapasztja, és mélyen beszívja a levegőt.
Kezemet visszacsúsztatom a vállára – szent ég, milyen kidolgozott
teste van! –, végigsimítom izmos karját, majd az alkarján
megpihentetem, miközben úgy érzem, mintha lebegnék.
Nem akarom, hogy abbahagyja.
Miközben elmosódott tekintetem kitisztul, Luke továbbra is az
arcomat fogva elhúzódik, és gyengéden lemosolyog rám.
– Ezt egész nap meg akartam tenni.
Honnan jön ez a zene? Rájövök, hogy a mobilom csöng a
táskámban, ami még mindig a vállamon lóg, így megszakítom a
meghitt közelséget, hogy megkeressem. A Maroon 5 tovább énekel
arról, hogy egy érmés telefonon beszél, és Luke mosolya nagy
vigyorra vált, miközben felveszem a telefont.
– Szia, Jules! – Luke felvont szemöldökét látva odatátogom neki a
„lakótárs” szót.
– Nat! Nem válaszoltál az üzeneteimre. Jól vagy? – Bosszúsnak
tűnik, mire a szememet forgatom.

30
 – Jól vagyok. Bocsi, nem láttam az üzeneteidet. A táskámban volt
a telefon, biztos nem hallottam. – Ellépek Luke-tól, aki kezét
keskeny csípőjén pihenteti, miközben próbálom kitisztítani a fejem.
– Van vacsoraprogramod?
– Vacsora?
Luke közelebb hajol, és odasúgja a másik fülembe:
– Én főzöm neked a vacsorát. – Rám kacsint – kacsint! –, majd a
konyha felé indulva magamra hagy.
– Öhm, igen, van vacsoraprogramom – rándul meg az arcom, mert
tudom, hogy most következik a Jules-féle vallatás.
– Ó? – Biztosra veszem, hogy tökéletesre igazított szemöldöke
most felszaladt.
Nagyon nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez így, hogy Luke is
hallótávolságon belül van. Hallom, ahogy Adele egyik száma
felcsendül, és megfordulok. Luke megállt a hangszóróknál, és most
az iPodjával babrál.
– Igen, valami közbejött. Miért? Mi történt? – Luke most már a
konyhában kotorászik a hűtőben, így nagyszerű rálátásom nyílik
farmerbe csomagolt fenekére. Szent isten!
– El akartalak hívni vacsorázni a kollégáimmal, de ha programod
van, majd este találkozunk. – Némi szünet. – A rablótámadó az?
Elképedek. Tipikus Jules.
– Talán.
– Szuper! Érezd jól magad, vigyázz magadra, és csinálj pár képet,
ha tudsz! Szióka! – És már le is tette, én pedig csak nevetni tudok
rajta. Ó, Jules és az ő önfeledt hozzáállása!
– Tehát ő volt a lakótársad? – kérdezi Luke, miközben
mindkettőnknek tölt egy pohár fehérbort. Belekortyolok, és
kellemesen rácsodálkozom gyümölcsös, édes ízére.
– Igen, csak meggyőződött róla, hogy jól vagyok. – Leülök a
világos színű, gránit szigetpulthoz, és átnézem az üzeneteimet.
Három jött, mindegyik Jules-tól.

Szia, Nat! Van kedved ma elmenni vacsorázni?

Nat? Kapcsold be a telefonod!
Natalie, most foglalok asztalt... vacsora?

31
 Hoppá! Leteszem az iPhone-t a pultra, és megint belekortyolok a
borba. Luke engem figyel.
– Bocsi, kicsit udvariatlan voltam – mosolygok bocsánatkérően.
– Aggódott, amiért nem válaszoltam az üzeneteire.
Luke a fejét csóválja.
– Egyáltalán nem vagy udvariatlan, Natalie. És, mit szólnál egy
kis Alfredo szószhoz?
Elmosolyodom flörtölős hangjától.
– Régóta tart a viszonyom az Alfredo szósszal.
– Igazán? – kuncog, és immár zilált hajam egy tincsét a fülem
mögé fésüli. – Az a mázlista Alfredo szósz.
Megint megfordul, hogy edényeket, serpenyőket, mindenféle
hozzávalót vegyen elő a kamrából és a hűtőből. Annyira... jól fest a
konyhában.
Amikor visszapördül, hogy elrendezze a kipakolt káoszt,
észreveszi, hegy őt nézem, és felig elmosolyodik.
– Min gondolkozol?
– Nagyon jól mutatsz a konyhában.
– Nahát, köszönöm – hajol meg előkelően, mire felnevetek.
– Ki tanított meg főzni?
– Édesanyám. – Feltesz főni egy fazék vizet, majd elkezd sajtot
reszelni.
– Mit segíthetek?
– Ülj le oda, és légy gyönyörű!
Elpirulok.
– Komolyan szeretnék segíteni.
– Oké, akkor reszeld meg a sajtot, én pedig nekilátok a csirkének.
Boldogan megkerülöm a pultot, és átveszem tőle a sajtot,
miközben azt figyelem, milyen könnyeden mozog a konyhában. A
helyiség nemsokára grillen sülő csirkétől illatozik, amitől összefut a
nyál a számban. Luke mögém lépve körülöttem matat, hogy
ellenőrizze a sajtot, anélkül, hogy igazából hozzám érne.
A bőröm szinte lángol. Érints meg! Ne engedj el! De nem így
tesz; mielőtt még észbe kapnék, arrébb lép, és a testem szinte remeg
a hiányától.
Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna ilyen vonzerőt bar
melyik férfi iránt. Kicsit ijesztő, de remek érzés.

32
 – Oké, azt hiszem, mindjárt készen vagyunk, és tálalhatunk.
Leszűrnéd a tésztát? – Örömmel segédkezem neki, miközben ő
befejezi a szószt, és a gyomrom megkordul.
Mm... egy szexi pasi, aki tud főzni!
Luke tányérokat, evőeszközöket és szalvétákat húz elő.
– Együnk odakint, és élvezzük a kilátást!
– Remek ötlet – mosolygok. Miközben tálalunk, megfogjuk a
borunkat, és kimegyünk a nagyszobából nyíló hátsó verandára. A
kinti étkezőhely lenyűgöző. A piros és a barna meleg árnyalatai
jellemzik, egy hatszemélyes asztallal, egy hatalmas, rozsdamentes
acél grillezővel, kinti, konyhai szekrényekkel, hűtővel és
mosogatóval.
Leülünk, az édes csók miatti korábbi idegességem elmúlik, és
egyszerűen csak vagyok.
– Éhes vagy? – kérdezi, mintha csak olvasna a gondolataimban.
– Éhen halok!
– Akkor lássunk neki!
Veszek egy falatot, és lehunyom a szemem.
– Mm... ez na’on jó.
Eltakarom a számat a szalvétámmal, és felnevetek. Luke
elvigyorodik, szeme csillog, miközben belekortyol a borba.
– Örülök, hogy ízlik.
– Szóval – lapátolok fel egy újabb falatot. – Anyukád tanított
főzni?
– Igen, mindig azt mondta, hogy mindegyik gyerekének el kell
tudnia látni önmagát, miután kirepültünk a fészekből. – Figyelem,
ahogy felszúr egy kis darab csirkét a villájára.
– Hány testvéred van?
– Kettő.
– Idősebbek, fiatalabbak? – kérdezem. Istenem, ez a pasi tud
főzni!
– Idősebb nővér, fiatalabb öcs.
– És mivel foglalkoznak?
– Samantha, a nővérem szerkesztő a Seattle Magazinnál. – Luke
arcáról csak úgy süt a büszkeség – Mark pedig épp főiskolai
tanulmányait hagyja veszendőbe menni alaszkai halászként.
– Ezek szerint nem helyesled? – emelem fel kérdőn a
szemöldökömet, miközben belekortyolok a borba.
33
 – Nos, még fiatal. Gondolom, jobb, ha most éli ki vad
szenvedélyeit – von vállat.
– És a szüleid? – Jó hallgatni, ahogy a családjáról mesél.
Egyértelmű, hogy nagyon szereti őket.
– Redmondban élnek Apu a Microsoftnál dolgozik, anyu pedig m
i hon van. – Lepillant az üres tányéromra.
– Finom volt, köszönöm! – Hátradőlök a székemben, és
kinyújtóztatom a lábamat.
– Nagyon szívesen. – Annyira fiatalnak tűnik azzal a félénk
mosolyával. – Kérsz még?
– Ó, nem, tele vagyok – paskolom meg a hasamat, majd
kipillantok a vízre. – Fantasztikus a kilátás.
– Igen, az. – Ránézek, ő pedig engem bámul. Érzem, ahogy
felforrósodik az arcom.
– Nagyon tudsz hízelegni.
– Neked könnyű hízelegni.
Ezen elmosolyodom.
Oldalra billenti a fejét, a kezébe veszi az enyémet, és a szájához
emeli. Most először ér hozzám a combremegtető csók óta, és én
felsóhajtok bőrének melegétől.
– Gyönyörű vagy, Natalie. Miért nem hiszed el?
Ledermedek. Eddig még senki nem vont kérdőre a
bizonytalanságom miatt, mert azt még soha senkinek nem mutattam
meg. Vállat vonok.
– Örülök, hogy így gondolod.
Erre a homlokát ráncolja, de nem erőlteti tovább a témát.
– így gondolom.
– Bárcsak itt lenne a fényképezőgépem! – Észre sem veszem,
hogy ezt hangosan is kimondtam, de aztán érzem, hogy Luke
megfeszül mellettem.
– Miért? – A hangja hűvös, a tekintete pedig egyenesen
sarkvidéki.
– A kilátás miatt – intek a víz felé. – Ebből csodálatos kép lehetne.
Ettől kicsit ellazul.
– Talán egy nap majd megörökítheted.
– És már megint itt az a bizonyos „egy nap” – vigyorgok rá, és ő
visszamosolyog.

34
 – Egy nap – ismétli, mire kicsit megszédülök. Kissé
megborzongok, ahogy egy szellő söpör végig a teraszon. A nap már
lebukott, az ég lila és narancsszínekben úszik, és a levegő kezd
lehűlni.
– Fázol? – kérdezi.
– Nem, jól vagyok.
– Biztos?
– Egy icipicit fázom, de nem akarok bemenni.
– Mindjárt jövök. – Ezzel feláll, és összeszedi a tányérokat.
– Hé, majd én elmosogatok. Te főztél.
– Badarság. A vendégem vagy, Natalie. Különben is van egy
házvezetőnőm, aki reggel elvégzi a takarítás nagy részét. Ülj le! És
maradj veszteg! – Komoly pillantásával odaszegez a helyemre, majd
bemegy.
Olyan parancsolgatós. De azt hiszem, nem bánom. Eddig még
senki nem volt olyan bátor, hogy utasítgasson. Kellemes
változatosság.
Hallom, ahogy az iPod Adele-ről valami bársonyos, bluesos
dallamra vált, és Luke néhány pillanattal később visszatér egy zöld
plüsstakaróval és az iPhone-ommal.
– Villogott a telefonod; gondoltam, talán megnéznéd, mi jelzett –
nyújtja át nekem, de még mielőtt ránézhetnék, felém nyújtja a kezét.
– Gyere velem!
– Hová megyünk?
– Csak oda – mutat egy kényelmesnek tűnő kanapéra a terasz
végében. Megfogom a kezét, majd odavezet, én pedig leülök,
Ix lesüppedve a párnákba, ő is mellém telepszik, és ránk teríti a
takarót. Karját a vállam köré fonja.
– Ez így gyors – nézek kék szemébe, miközben azon töprengek,
biztonságos dolog-e ilyen gyorsan a karjában lennem, annak ellenére,
hogy egyáltalán nincs ellenemre.
– Csak gyönyörködünk a kilátásban, Natalie. – Közelebb húz
magához, kezét lejjebb csúsztatja az oldalamon, én pedig a vállára
hajtom a fejem. Eszembe jut a telefon a kezemben, amit most
előhúzok a takaró alól, hogy elolvassam az üzenetet, amit meg sem
próbálok elrejteni Luke elől.

Helló, szépségem! Van terved ma estére?

35
 A barátomtól, Granttól jött, és bár egy ideje már nem feküdtünk le
egymással, néha, ha berúgunk vagy magányosak vagyunk, keressük
egymás társaságát. Már hetek óta nem hallottam felőle, és persze
most kell jelentkeznie, amikor ennek a szexi pasinak a karjában
vagyok.
Basszus, basszus, basszus! Luke megfeszül mellettem, én pedig
elhajolok tőle, de rányomok a válaszküldésre, továbbra sem takarva
el előle a képernyőt. Nincs semmi takargatnivalóm.

Igen, van tervem. Bocsi.

Luke izmai nem lazulnak el mellettem, és tudom, hogy ideges.

Francba!
Grant szinte azonnal válaszol.

Holnap?
Bocsi, Grant, most nem érdekel.
Oké, szia. Nat!

Szótlanul a zsebembe csúsztatom a telefont, és visszahajtom a

fejem Luke vállára. Mit is mondhatnék? Luke felsóhajt, és
szorosabban ölel magához. Egy ideig egyikünk sem szólal meg.
Végül felnézek rá.
– Jól vagy?
– Miért ne lennék?
– Öhm, nem tudom. Csak meg akartam róla győződni. – Az utolsó
mondatot már suttogva ejtem ki. Mintha dühös lenne rám, de én
semmi rosszat nem tettem. Hiszen leráztam a srácot!
Hirtelen megmozdul, és előveszi az iPhone-ját a zsebéből.
– Mi a számod?
Kikerekedett szemmel pillantok rá, mire ő kérdőn felvonja a
szemöldökét. Gyorsan lediktálom neki, ő pedig beírja a névjegyek
közé.
– Mi a családneved?
– Conner. – Elmenti a nevemet és a számomat, én pedig lehunyom
a szemem, és beszívom Luke tiszta illatát, miközben ő továbbra is a
telefonját nyomkodja.
Az iPhone rezegni kezd a zsebemben.
36
 4. fejezet

E LŐHÚZOM A TELEFONT A ZSEBEMBŐL, és a takaró fölé emelem.

– Nocsak, ezt nézd, kaptam egy üzentet! Vajon kitől
jöhetett? – rebegtetem meg a szempilláimat Luke felé,
miközben édesen mosolygok.
Ő csak nevet.
– Talán jobb, ha megnézed.
– Ó! Jó ötlet – kuncogok, és elcsúsztatom a nyilat a képernyő
alján, hogy felélesszem a telefont, majd megnyitom az ismeretlen
óimról érkezett üzenetet. Legszívesebben úgy sikongatnék, mint egy
kamaszlány, de csak mosolygok, miközben elolvasom az SMS-t.

Szia, Natalie! Mentsd el ezt a számot,

sokat fogod még látni. – Luke Williams

Rávigyorgok, majd elmentem a számát és a nevét a telefonomba.

– Szóval – mosolya eltűnik, arca elkomorodik. Visszahúzódom, el
az érintésétől, felé fordulok, lábamat a másik térdem alá dugva,
lélekben felkészülök egy komoly beszélgetésre.
– Szóval?
– Szóval – néz rám szinte gyanakvóan, és egy pillanatra elfog az
aggodalom. – Ki az a Grant?
– Csak egy barát – vonom meg a vállam.
Felvonja az egyik szemöldökét.
– Ez az üzenet nem úgy hangzott, mintha csak egy baráttól jött
volna, Natalie. Férfi vagyok, ismerem a különbséget.
Elfordulok tőle, és a sötétedő vizet figyelem.
37
 – Nézz rám! – A hangja élesen cseng, én pedig ismét ráemelem a
tekintetem.
– Csak egy barát, Luke. Igen, a múltban volt köztünk testi
kapcsolat is, de az már régen volt.
– Mennyire régen?
– Hónapokkal ezelőtt.
– Hány hónappal ezelőtt?
– Múlt ősszel.
– Van valaki más is?
– Mi közöd hozzá?
– Az, hogy te vagy az első nő, akit behívtam az otthonomba, és
csak arra tudok gondolni, hogy meztelenre vetkőztetem a gyönyörű
testedet, és ájulásig keféllek. Tudnom kell, hogy van-e
versenytársam. Én nem osztozkodom, Natalie. – Szeme szinte lángol,
tökéletes ajka szétnyílik, ahogy erősen beszívja a levegőt, kezét
pedig ökölben tartja.
Szólásra nyitom a számat, majd ismét becsukom. Szentséges isten,
meg akar kefélni!Nos, én is hasonlóan gondolkozom, parancsolgató
uraság.
– Azzal, hogy azt mondod, nem osztozkodsz, már olyan, mintha a
tied lennék, Luke.
– És nem vagy? – suttogja.
Ez kezd túl sok lenni.
Kevesebb mint huszonnégy órája ismerem a pasit, és ő már a
jogairól beszél! Egy részem Igen!-t kiált, de a francos ésszerű részem
felkapja rút fejét, és makacsul megrázza: Nem!
Felpattanva lerángatom magamról a takarót.
– Nézd, Luke... – Hirtelen mellettem terem, erős keze az államon,
hogy kénytelen legyek rá nézni.
– Válaszolj, kérlek! – Az érintése gyengéd, de a tekintete zord, és
olyan erővel hat rám, amit eddig nem ismertem.
– Nincs senki – suttogom.
– Hála az égnek! – És ajka már az enyémen van, de a mohó
szenvedély helyett, amire vágyom, ajka finom és gyengéd, mintha
így akarná emlékezetébe vésni a számat. Elengedi az államat, hogy a
hajamba túrjon, míg a másik kezét a derekamra teszi, és magához
húz. Amikor felsőtestem az övéhez préselődik, felnyögök. A

38
mellkasa és.1lusa kőkemény izom. Átölelem, nehogy eszébe jusson
elhúzódni, kezemet a hátába mélyesztem.
Merészen összezárom a fogaimat az alsó ajka körül, és finoman a
számba szívom. Szemét nagyra nyitja, tekintete találkozik az
enyémmel, és nyelvét a számba nyomja, kellemes ritmusban
csúsztatva az enyém mentén.
Hevesen vesszük a levegőt, kezem nem tud leállni, fel-le mozog a
hátán, és érzem, ahogy kemény izmai megfeszülnek, miközben az
keze sem áll le.
Mindkettő a fenekemre csúszik, és szorosan megmarkolja,
miközben ajkai elindulnak a szám sarkától lefelé, a nyakamhoz.
– Istenem! – Nekidöntöm a homlokomat, és érzem, ahogy a
nyakamál elmosolyodik.
– Nagyon jó segged van, Nat. – Még szorosabban von magához,
és a hasamnál megérzem egyre feszülő férfiasságát. Én is
lecsúsztatom a kezem a fenekére.
– Ezt rólad is el lehet mondani, Luke – felelem elhaló hangon.
Elhúzódik, szeme kissé üveges a vágytól, és tudom, hogy az az
enyémet tükrözi.
A rohadt életbe, akarom ezt a férfit!
Karunk még mindig a másik körül, egymás fenekébe
kapaszkodva. Ismét megszorítom, ujjaimat finoman felcsúsztatom az
inge alá, csupasz bőrére, és mosolygok, amikor elakad a lélegzete.
Gyönyörű kék szeme az enyémet figyeli, én pedig ujjamat a boxere
derekába tolom, és annak mentén előrehúzom a farmere elejéhez.
Kezét hirtelen az enyémre téve leállít, miközben a tekintetét nem
veszi le rólam. Mindkét kezemet az ajkához emeli, és mindegyik
ujjamat megcsókolja, majd hátralépve elenged. A közénk besüvítő
hideg levegő pofonként ér. Zavarodottan és csalódottan ráncolom a
homlokom, miközben az elutasítás bénító fájdalmát érzem.
Most meg mi a fene van?
– Miért álltál meg? – Hallom a hangomban a sértettséget, és
megköszörülöm a torkomat.
– Nat, határozottan nem akarok leállni... – Felé lépek, de ő
elhátrál, és megadóan felemeli a kezét.
– Luke...
– Natalie, lassítsunk egy kicsit.
Hát nem ezt akarják a férfiak?
39
 – Ha meggondoltad magad velem kapcsolatban... – Megint elém
áll, még mielőtt befejezném a mondatot, megfogja az arcomat,
kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, ahol még mindig ott
tükröződik a nyers vágy.
– Idefigyelj, Natalie! Nem gondoltam meg magam. Akarlak.
Gyönyörű vagy, okos és állati dögös, de nem akarok túl gyorsan
haladni.
– Nem értem. – Becsukom a szemem, és megrázom a fejem.
– Hé! – Megint a szemébe nézek, ő pedig rám mosolyog,
ujjhegyeit végighúzva az arcomon. – Csak lassan.
– Azt nem tudom, milyen, Luke.
Összevonja a szemöldökét, és azt suttogja:
– Én sem, úgyhogy majd együtt megtanuljuk.
Össze vagyok zavarodva, a testem őt akarja, a szavai
megrészegítenek.
– Tehát semmi szex? Egyáltalán? – Úgy hangzom, mint egy
gyerek, akitől elvették a cukorkáját.
– Ma este nem – feleli mosolyogva. Mély levegőt vesz,
megcsókolja a homlokomat, és megfogja a kezemet. Felveszem a
takarót, és lemegyünk. A zene még mindig szól.
Elveszi tőlem a takarót, és a hosszú, kék kanapéra dobja a
jobbomon.
– Szeretnél körbenézni?
Még mindig a homlokomat ráncolom a szexet kizáró megjegyzése
miatt, de a gondolat, hogy láthatom az otthona többi részét, jobb
kedvre derít, így hát bólintok.
Ujjait az enyéim közé fűzi.
– Köszönjük, hogy minket választott ezen a szép napon, Miss
Conner. örülünk, hogy velünk tart.
Nevetek az idegenvezető hangján, és egy kicsit ellazulok. Tudja,
hogyan nevetessen meg.
– A konyhát már láttad.
Imádom a konyhát.
Mosolyog, és végigvezet egy folyosón, majd megmutat egy
vendégszobát a hozzá tartozó fürdőszobával. A folyosó végén egy
másik, csukott ajtó áll, amire legyintve azt mondja:
– Azt jelenleg csak tárolónak használom.

40
 Visszamegyünk a nappaliba, majd fel a lépcsőn egy hatalmas
emeleti, tévészobának használt helyiségbe, ahol újabb modern,
kényelmes bútorokat helyeztek el. A falra szerelt lapos tévé óriási,
nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel.
– Mi olyan vicces? – pillant a tévére, miközben kuncogok.
– A férfiak és az ő nagy tévéik.
Ő is nevet, majd végigvezet egy újabb vendég- és fürdőszobán.
A felső szint másik végében található az ő lakosztálya, még több
padlótól plafonig érő ablakkal és csodás kilátással. Hatalmas
helyiség, nagyméretű, fehér bútorokkal, valamint zöld, kék és khaki
árnyalatokkal.
Hihetetlenül békés.
A fürdőszobája gyönyörű, nagy, tojáshéj alakú káddal és külön
zuhanyzóval, ami önmagában is egy egész szoba lehetne.
Izgatottan kapok levegő után, amikor megmutatja a gardróbot.
– A nők és az ő gardróbjaik – nevet, és én is csatlakozom hozzá.
– Ez, barátom, egy fantasztikus gardrób.
– Igen, az – ért egyet, és megszorítja a kezem, majd a hálószobán
át visszakísér le, a lépcsőn, a nagyszobába.
Hirtelen kényelmetlenül érzem magam, és még mielőtt
végiggondolhatnám, finoman megfogom a kezét, karomat a derekára
teszem, ujjaimat a hátán összekulcsolva, átölelem. Karja a vállam
köré csúszik, és Luke megcsókolja a hajamat, beszívva az illatomat.
– Köszönöm a vacsorát – motyogom a mellkasának.
– Bármikor.
– Köszönöm, hogy körbevezettél.
A fejem búbján érzem, ahogy elmosolyodik.
– Bármikor.
– Köszönöm a telefonszámodat.
Nevetve elhúzódik.
– Ajánlom, hogy használd.
– Úgy lesz. – Kilépek az öleléséből, és felveszem a táskámat.
Ideje hazamenni, és erről az édes, szívdöglesztő pasiról álmodozni.
Amikor vele vagyok, egyáltalán nem tudok gondolkozni.
Kikísér az autómhoz, kiveszi a képeket a csomagtartóból, és
beviszi őket, majd visszajön, hogy kinyissa nekem az ajtót.

41
 – Írj, ha biztonságban hazaértél. – A házából kiszűrődő fények
árnyai az arcán táncolnak, a fény visszatükröződik lenyűgöző
szeméből.
– Igenis, parancsolgató uraság – nevetek fel rá.
– Parancsolgató? – összeszorítja a száját, mintha ezen eltűnődne,
majd elvigyorodik. – Talán egy kicsit.
Lehajol és megérint, csak az ajkával, amit puhán végighúz az
enyémen.
– Jó éjt, gyönyörűm!
– Jó éjt! – Istenem! Annyira fincsi! Örülök, hogy még maradt
bennem annyi lélekjelenlét, hogy beszálljak a kocsiba, és
bekapcsoljam a biztonsági övét. Luke visszamegy a bejárati
lépcsőhöz, onnan integet, miközben elhajtok a behajtóján.
Szent ég!

***

A táskámat a bejárati ajtó mellett lévő előszobái asztalra dobom, a

kulcsomat pedig a kulcstartó tálba, és előhalászom a telefonomat.
Hallottam, hogy jelzett, amikor hazafelé vezettem, és pontosan
tudom, ki üzent.
– Nat, te vagy az? – Hallom, ahogy Jules tűsarkai sietve kopognak
a nappali és az előszoba közötti fapadlón.
– Igen, hazajöttem.

Köszönöm a mai napot. Kérlek, szólj, ha hazaértél

– Luke

Elmosolyodom, és legszívesebben fel-le ugrálnék örömömben.

– Nos, akkor gondolom, jól ment. – Jules csípőre tett kézzel áll
előttem, szőke fejét oldalra billenti, és káprázatos arcán egy mosoly
jelenik meg. Még mindig a munkához felvett áfonyaszín ruháját és
magas sarkúját viseli, hosszú haját pedig hátratűzte.
– Ó, igen, jól ment.
– Tehát mégsem az a rablótípus, ugye?
– Nem – nevetek. – Nagyon kedves. És ó, istenem, Jules,
eszement szexi. – Alsó ajkamat aggodalmasan beszívom, de Jules
belelát a fejembe.
42
 – Hidd el, nem túl nagypályás neked, Nat. – A homlokomat
ráncolva pillantok rá.
– Nem ezt akartam mondani.
A szemét forgatja.
– De ezt gondoltad. Te is nagyon dögös vagy, Nat. Élvezd ki!
Szerencsés, hogy érdeklődsz iránta. Mindketten tudjuk, hogy ez nem
fordul elő túl gyakran.
– Igen, engem is ez aggaszt.
Elmesélem neki a délutáni italozást, hogy Luke mintha
kényelmetlenül érezte volna magát, amiért velem van, de amikor a
házában voltunk, sokkal lazább volt. Megemlítem neki az eddigi
legjobb csókomat és a naplementét.
Jules türelmesen végighallgat, nem szakít félbe vagy kezd el
vihogni és ugrálni, ahogy általában szokott. Egyszerűen csak rám
mosolyog, és még mielőtt észbe kapnék, átölel.
– Megérdemelsz egy rendes srácot, Natalie. Ne fuss el előle!
Élvezd ki! Komolyan. – Nekidőlök, és hirtelen úgy érzem, menten
sírva fakadok, ami elég zavarba ejtő.
– Azt sem tudom, mikor látom újra.
Elhúzódik, és rám vigyorog.
– Ó, van egy olyan érzésem, hogy nemsokára. Szerintem teljesen
elbűvölted. – Hát itt van az a Jules, akit ismerek!
Mosolyogva lerúgom a cipőmet.
– Megyek, lefekszem. Sűrű nap volt.
– Rendben, jó éjt, édesem! – Röviden ismét átölel, majd
visszamegy a nappaliba, és folytatja, amit azelőtt csinált, hogy
megérkeztem.
Felszaladok a lépcsőn, egyenesen be, a fürdőszobába. Lemosom a
sminkem, megmosom a fogam, és egy pillanatra szemügyre veszem
magam a tükörben. Megérintem az ajkam. Még mindig érzékeny
Luke csókjaitól. Arcom kipirult, zöld szemem csillog. Sötét hajam,
amit Luke kibontott a kontyból, kócosan lóg, és egész szexi
benyomást kelt.
Eszembe jut a fenekemre tett megjegyzése, így megfordulok, és i
meredek, alaposan megvizsgálva. Mindig is túl nagynak, túl
keleknek és szembeötlőnek találtam a hátsó fertályom. Igen,
határozottan kerek hátsóm van. Gondolom, Luke erre bukik.

43
Magamban elmosolyodok, meztelenre vetkőzöm, lekapcsolom a
villanyt, és beingok az ágyba, hogy visszaírjak neki.

Nem, ÉN köszönöm a mai napot. Jól éreztem magam, annak

ellenére, hogy majdnem kiraboltak. Hazaértem, és biztonságban
ágyba bújtam.
– Nat.

A kacér válaszom elégedett mosolyt csal az arcomra, majd

hátradőlök a párnákra. Néhány másodperc múlva jelez a telefonom.

Örülök, hogy rendben hazaértél.

Mi a terved holnapra?

Jó ég! Gyorsan rányomok a válaszküldésre.

Holnapra nincs munkám, arra gondoltam, csinálok pár képet a

Snoqualmie-vízesésnél. Te mit terveztél?

A mobilra meredek, amíg meg nem hallom a jelzését.

Mikor vegyelek fel? :)

Elég biztos a dolgában, mi? Nem tudom visszatartani a nevetést,

és az oldalamra fordulok, miközben a válaszon agyalok.
Biztonságos dolog ez? Nálam lesz a fényképezőgépem, és tudom,
mennyire kiborulsz tőle. Magamban kuncogok, miközben nagyon
szellemesnek érzem magam, amikor hirtelen megcsörren a
telefonom. ő az.
– Szia!
– Azt hittem, már megbocsátottad a ma reggelt. – Idegesnek
hangzik. Mi a...?
– Csak egy ostoba tréfa volt, Luke. Ne haragudj! Ügy tűnik, az
SMS-ezés nem a legmegfelelőbb mód a flörtölésre – hunyom le a
szemem.
Mély levegőt vesz.

44
 – Nem, te ne haragudj. Nem bánod, ha holnap csatlakozom
hozzád? – Jesszus, milyen szexi hangja van, ráadásul
reményteljesnek hangzik. Ki vagyok én, hogy visszautasítsam?
– Örülnék a társaságnak. Legyen, mondjuk délelőtt tíz?
– Az jó lesz. – Mintha megkönnyebbült volna, és engem ismét a
hatalmába kerít az a szédítő érzés a mellkasomban.
– Elküldöm a címemet.
– Oké – sóhajt. – Szóval már ágyban vagy?
Ó, most kezd érdekes lenni! Elmosolyodom, és a hátamra
fekszem.
– Igen. Te?
– Én is.
– Hosszú napunk volt. – Elképzelem abban a hatalmas, lenyűgöző
ágyban meztelenül az ágynemű alatt, mire a szám hirtelen kiszárad.
– Igen, az volt. – Az ágynemű suhogását hallom, ahogy az ágyon
elhelyezkedik.
– Remélem, ma éjjel jobban alszol.
– Én is. – Hallom, ahogy elmosolyodik.
– Múlt éjjel miért nem tudtál aludni?
Hosszú szünet áll be, teljes a csönd, és már azon gondolkozom,
hogy talán elment a vonal.
– Luke?
– Itt vagyok. – Megint sóhajt, majd így folytatja: – Egyszerűen
nem igénylek sok alvást. És te? Miért keltél olyan korán?
Nem vagyok teljesen elégedett a válaszával, de nem firtatom
tovább.
– Már pár éve álmatlanságtól szenvedek. Általában csak néhány
órát alszom hosszabb-rövidebb megszakításokkal.
– Az szívás – sóhajtja.
– Igen, de a kora reggeli napfényt még az előnyömre is
fordíthatom.
– Kissé munkamániás vagy, nem, Natalie? – Csak nem nevet
rajtam?!
– Nem, csak élvezem, amit csinálok.
– És mit viselsz ma éjjel az ágyban? – Úristen! Ez aztán a hirtelen
témaváltás!
–Jó éjt, Luke! – felelem somolyogva.
– Szép álmokat, Natalie! Reggel találkozunk.
45
 Leteszi, de kevesebb mint tíz másodperc múlva máris üzenetem
érkezik.

Alig várom, hogy reggel találkozzunk, és hogy egy nap láthassam,

mit viselsz az ágyban

Ó, határozottan fején találtam a szöget, amikor azt mondtam, hogy

igazi széptevő.

Már megint az az „egy nap”! Én is várom a holnapot.

Aludj jól, szépfiú. szükséged lesz rá. :) puszi

Két év óta most először tényleg gyorsan elalszom, nyugodtan

álmodom, és a nappal kelek.

46
 5. fejezet

B ASSZUS! KÉSÉSBEN VAGYOK!

Luke bármelyik percben itt lehet értem, én meg még
mindig ide-oda rohangálok a házban, összeszedve a
fényképezőgép részeit, táskámat és szandálomat. Épp lófarokba
kötöm a hajam, amikor megszólal a csengő.
Francba!
– Szia! – mosolygok, amikor ajtót nyitok, majd a szám tátva
marad az ínycsiklandó látványától. Sötétszőke haja még vizes a
zuhanytól, és szokás szerint szanaszét áll. Egyszerű, szürke póló van
rajta, a nyakkivágásába csúsztatott napszemüveggel és khakiszínű,
kissé buggyos rövidnadrággal.
Nyami.
Lehetetlenül kék szeme ragyog, miközben rám somolyog.
– Szia, gyönyörűm! Fantasztikusan áll neked a piros.
Érzem, ahogy elpirulok. Imádom ezt a piros, ujjatlan topot,
amihez egy farmersortot húztam, ami kellőképpen kiemeli a
fenekemet. Csak neki.
– Készen vagy?
– Majdnem. – Hátralépek, hogy beengedjem, majd becsukom
mögötte az ajtót. – Kicsit késésben vagyok. Sűrű volt a reggel, de
mindjárt kész vagyok.
– Megint nem tudtál aludni? – néz le rám a homlokát ráncolva.
– Igazából épp ellenkezőleg. Túl jól aludtam, majdnem elkéstem a
jógáról, és még pár dolgot el kellett intéznem. – Felveszem a

47
fényképezőgép-táskát, és lekapom a ridikülömet a kisasztalról az
ajtónál. Utálom szétszórtnak érezni magam!
Luke elveszi tőlem a fényképezőgép-táskát, átveti a vállán, én
pedig hálásan vigyorgok rá.
– És te? Jobban aludtál?
– Sokkal, köszönöm!
– Körbevezetnélek, de már szeretnék indulni. Esőnap?
– Abszolút, menjünk!
Füttyentek, amikor meglátom Luke nyitható tetejű, sportos kis
Lexusát a felhajtómon. Beteszi a táskát az apró hátsó ülésre, majd
kinyitja nekem az ajtót, sármos arcán egy széles vigyorral, mint egy
macska, ami épp most nyelte le a kanárit.
– Nem semmi járgány!
– Gondoltam, szép nap lesz ahhoz, hogy leeresztett tetővel
menjünk.
– Jól hangzik. – A bőrülés alacsony és puha, én pedig akaratom
ellenére is le vagyok nyűgözve. Jó ízlése van.
Nemsokára már a városon át száguldunk, majd ki Seattle-ből, a
90-es autópályán. Ennek a kocsinak aztán van sebessége! A nap
melegen süt, a szél kellemesen fúj, Luke pedig felteszi a Maroon 5-
ot. Nincs szükség felesleges bájcsevejre, egyszerűen csak élvezzük
egymás társaságát, én pedig hátradőlök az ülésen, és a buja, zöld tájat
figyelem útban a vízeséshez.
Nyilvánvaló, hogy Luke tudja, merre kell menni, és ahogy
közeledünk, lekapcsolja a zenét, és a bal térdemre teszi a kezét. Már
ez az apró érintés is életre kelti a libidómat, és mély levegőt veszek,
hogy megnyugtassam szabálytalan szívverésemet.
– Ezek szerint már jártál itt korábban.
Luke rám mosolyog.
– Igen, a szüleink gyakran hoztak ide minket gyerekkoromban
piknikezni meg ilyesmi.
– Nem bánod, ha a kocsiban hagyom a fényképezőgép-táskámat?
Csak a gépet hozom.
– Nem gond, lezárom a tetőt. – Luke türelmesen megvárja, amíg
összeszedem, ami kell a táskából, majd leengedi a tetőt, bezárja a
kocsit, és elindulunk át a fedett hídon, ami a hotelhez és a vízeséshez
vezet a turisták gyönyörűségére.

48
 A nyakamba akasztom a gépet, és útközben ellenőrzöm a
beállításokat.
– Mióta vagy fényképész? – kérdezi Luke. Merőn figyeli, ahogy
a gombokat nyomogatom.
– Valójában egész életemben az voltam. Apu vett nekem egy
digitális gépet körülbelül tízéves koromban, és azóta soha semmi
mást nem akartam csinálni. – Az emléktől elmosolyodom, és
felnézek rá.
– Biztosan nagyon büszke rád – motyogja.
A fájdalom gyorsan, keményen söpör végig rajtam.
– Már elment.
– Elment?
– A szüleim már közel három éve meghaltak. – Francba, nem
akartam ezt elmondani!
– Istenem, Nat, úgy sajnálom! – Luke megtorpan, majd a karjába
kapva olyan szorosan tart, hogy a gép kettőnk közé préselődik, és én
zavarba jövök a szememet szúró könnyektől. Nem akarom, hogy
ebbe a napba szomorúság vegyüljön.
– Jól vagyok – teszem a tenyerem izmos mellkasára, és felnézek
az arcába. – Jól vagyok. Ma ne szomorkodjunk.
Luke összevont szemöldökkel pillant le rám, tekintete tele van
együttérzéssel, és megkönnyebbülésemre nem látszik benne
szánalom. Nem akarom, hogy sajnáljon.
– Hé, jól vagyok. Komolyan. – Két kezem közé veszem az arcát, ő
pedig elfordítja a fejét, és egy csókot lehel a tenyeremre.
– Oké. – Elenged, és folytatjuk az utunkat a vízeséshez. Hamar
odaérünk, mert nincs messze az úttól.
Luke-ra nézve észreveszem, hogy még mindig a gondolataiba
mélyed, enyhén ráncolja a homlokát.
– Luke, fel a fejjel! Semmi rosszat nem mondtál. Örülök, hogy itt
vagy.
Megint a szemembe néz, és kajánul elmosolyodik. Egy kicsit
ellazulok, és örülök, hogy ismét oldódik a hangulat, majd felemelem
a gépemet, amikor rákanyarodunk a vízesésre.
– Annyira örülök, hogy ma nincs itt senki más – próbálok témát
váltani.
– Engem meglep, hogy így van – feleli.

49
 – Hát, mindjárt vége a nyárnak, és hét közepe van, így gondoltam,
hogy nagyrészt csak a miénk lesz a hely. – Elkezdek fényképezni.
Luke hátralépve figyeli, ahogy dolgozom. Ide-oda járkálok az
úton, különböző szögeket keresve, közben megállok, hogy
változtassak a beállításokon, és lekapjak néhány virágot, pókhálót és
egyéb apróságokat, amiken megakad a szemem. A fák lombja épp
most kezd színt váltani, így azokat is lencsevégre kapom.
– Mehetünk tovább? – pillantok hátra Luke-ra. – Remélem, nem
untatlak.
Megcsóválja a fejét, miközben karját maga előtt összefonva egy
kerítésnek támaszkodik. Nyugodtnak tűnik, de a szemével merőn
figyel.
– Semmi unalmas nincs abban, ha téged nézhetlek, Natalie.
Ó!
Leengedi a karját, megfogja a kezemet, és megcsókolja az
ujjaimat, mielőtt továbbvezetne a földúton, hogy a vízesés aljánál is
készíthessek képeket. Itt is arrébb áll, és hagyja, hogy dolgozzak.
Miközben mozgok, magamon érzem a pillantását, és magamban jót
kuncogok.
Körülbelül húsz perc múlva már elégedett vagyok a készített
képekkel.
– Oké, azt hiszem, megvagyok.
Megfordulok, és látom, hogy Luke szeme kikerekedett a
meglepetéstől.
– Mi az?
Megrázza a fejét.
– Máris végeztél?
– Hát – pillantok a gépemre. – Majdnem négyszáz fényképet
csináltam. Azt hiszem, ennyi között már találok pár jót.
– Biztosan gyönyörűek lesznek.
Vigyorgok, ráteszem a fedelet a lencsére, óvatosan, nehogy felé
irányítsam, és hagyom, hogy a gép a csípőmnek ütődjön. Nem értem,
miért nem szereti, ha fényképezik, de tiszteletben tartom. Bárcsak
rávehetném, hogy modellt álljon nekem! Igazi élvezet lenne
megörökíteni.
– Min gondolkozol? – kérdezi, miközben az ösvényen
visszaindulunk az autóhoz. Mellettem jön, keze a derekamon.

50
 – Miért nem szereted, ha fényképeznek? -A szemembe néz, majd
gyorsan elkapja a pillantását. Szórakozottan vállat von, de látom
rajta, hogy titkol valamit.
– Nézz rám! – mondom gyengéden, mosolyogva.
Mélykék szeme találkozik az enyémmel, arckifejezése mintha
csak azt kérdezné: „ez meg mire jó?”
– Nekem elmondhatod.
Megállunk az ösvényen, és egymás felé fordulunk. Az egyenetlen
talaj miatt szemem majdnem egy vonalban van az övével. A vállára
teszem a kezemet. Luke szeme még jobban elkerekedik, és nyel
egyet, mintha vallomást készülne tenni. A gyomrom görcsbe rándul.
Beszélj hozzám!
Egyszer csak megrázza a fejét, és egy pillanatra lehunyja a
szemét.
– Egyszerűen csak nem szeretem.
A homlokomat ráncolva rápillantok, de ő továbbra is csak a fejét
rázza, és azt suttogja:
– Ez is része a tömegkerülő fóbiámnak. Hülyeség, tudom.
Még faggatnám, de leemeli a kezemet a válláról, összekulcsolja az
ujjainkat, majd a karunkat a háta mögé vezetve közelebb húz
magához. Orrát nekidörgöli az enyémnek, kék szeme beszippant.
– Egész nap csak arra tudtam gondolni, hogy megcsókollak.
– Ezen nem gondolkodni kell. – Engem is meglep a kacér
válaszom, és az, hogy egyáltalán képes vagyok válaszolni, amikor
olyan hevesen kalapál a szívem.
Luke elmosolyodik, majd szenvedélyes, mindent elsöprő csókkal
borít el. Elengedi a kezemet, és megtalálja a fenekemet, mint előző
éjjel, és még közelebb húz magához. Két kezem közéveszem az
arcát, el nem eresztve, és már el is vesztem benne. Olyan ördögien
jól csókol! Az ajkamat harapdálja, miközben a nyelve finoman,
türelmesen kényezteti az enyémet. Felnyögök, beletúrok a hajába, és
úgy kapaszkodók bele, mintha az életem múlna rajta.
– Elnézést!
Hátrapillantok, és egy csapat túrázót látok, akik próbálnak
elmenni mellettünk az ösvényen. Hoppá! Luke felnevet, és elhúz az
útból, hogy a csapat folytathassa az útját.
– Azt hiszem, lebuktunk – suttogja Luke a fülembe, miközben a
fülem mögé simítja az egyik tincsemet, és megcsókolja az arcomat.
51
 – Igen, én is azt hiszem – nevetek elfúló hangon, majd
továbbmegyünk a szexi kocsija felé.

***

– Hoztál ennivalót? – Nem tudom leplezni a meglepetésemet,

miközben Luke elővesz egy kis hűtőládát és egy takarót a
csomagtartóból. Elrakom a fényképezőgépem, és csípőmmel az
autónak dőlök.
Félszegen rám mosolyog.
– Igen, piknikhez készültem. Tudok egy kedves kis helyet arra,
lefelé, ahol pihenhetünk egy kicsit. Remélem, te is jó ötletnek tartod.
Azt mondtad, mára nincs munkád.
– Jól hangzik, éhen halok.
– Remek. Gyere! – Megfogja a kezem, és bevezet a fák közé, egy
másik földútra. A fák és a páfrányok buján, sűrűn nőnek körülöttünk,
nem sok napfényt engedve át. Néhány percnyi séta után az ösvény
egy tisztásra ér. Gyönyörű mező terül el előttünk magas, zöld fűvel.
Közepén egy magas, terebélyes tölgyfa áll; nagy, zöldellő ágai
rengeteg árnyékot nyújtanak.
– Ó, ez gyönyörű! – Elengedem a kezét, hogy a fűben a
méltóságteljes fához siessek, és felbámuljak a lombkoronájára. – Ez
a fa legalább kétszáz éves.
Arcomon hatalmas mosollyal Luke-ra pillantok. Nem messze
tőlem áll zsebre tett kézzel, lábánál a hűtőládával és a takaróval.
– Örülök, hogy tetszik.
Megint felnézek.
– Luke, imádom.
Segítek neki kiteríteni a fa árnyékába a nagy, zöld takarót, ami
alatt előző éjjel összebújtunk.
– Helyezkedj el kényelmesen!
Lerúgom a szandálomat, leülök a puha takaróra, kinyújtom a
lábam, és a kezemre támaszkodva hátradőlök. Luke is leveszi a
cipőjét – mm, csupasz lábak –, letérdel a pokrócra, és kinyitja a
hűtőládát.
Gyümölcssalátát, szendvicseket, humuszt és sós kekszet vesz elő.
A gyomrom megkordul, mire mindketten nevetünk.

52
 – Ezt mind te csináltad? – Átnyújt nekem egy szendvicset, én
pedig rávetem magam. Mm...
– Igen, ma reggel dobtam össze. – Felém nyújtja a gyümölcsöket,
majd bekap egy humuszba mártott kekszet. – Imádom, ha egy nő
szeret enni.
Megáll a falat a számban, és összevont szemöldökkel ránézek,
mivel eszembe jut a combom és a kerek fenekem.
– Ezt meg hogy érted?
– Csak úgy, ahogy mondtam. Imádom, ha egy nő élvezi az
ételeket – von vállat, majd értetlenkedve pillant az arckifejezésemre.
– Mire gondoltál, hogy értem?
Francba!
– Nem tudom. – Lenyelek egy epret.
Szeme résnyire szűkül.
– Azt ne mondd, hogy bajod van a testeddel.
– Ne légy nevetséges! – A rohadt életbe!
– Natalie, gyönyörű vagy, nincs okod szégyenkezni.
– Nem láttad, hogy faltam fel azt a szendvicset? Nem
szégyenkezem. – Ne beszéljünk erről többet!
Megcsóválja a fejét.
– Ez nagyon finom – mosolygok édesen.
Nem úgy néz ki, mint aki beveszi ezt a hirtelen témaváltást, de
nem hozza szóba, hanem elkezdi visszapakolni a maradékot a ládába.
Lefekszem a hátamra, és mély, elégedett levegőt veszek. Ó, ez
nagyon kellemes! Meleg, késő nyári nap, jó étel, egy szexi pasi...
Igen, ez egy nagyon jó nap. Luke egyszer csak az ölébe veszi a
lábamat, és elkezdi masszírozni.
Ez a nap egyre fantasztikusabb lesz.
– Ó, te jó ég! Főzöl, és lábat is masszírozol. Biztosan csak
képzelődöm. – Hallom, ahogy felnevet.
– Hé, ez meg mi? – futtatja végig a hüvelykujját jobb lábfejem
belső ívén.
Ó, az.
– Egy tetoválás.
Megcsiklandozza a lábamat, mire ficánkolva felnevetek.
– Azt én is látom, okostojás. Mi áll rajta?
– „Egyszerre csak egy lépést” – felelem, és felsóhajtok, ahogy
folytatja a csodát a talpamon.
53
 – Milyen nyelven?
– Olaszul – válaszolom.
Ujjai végigkövetik a betűket, én pedig a könyökömre
támaszkodva figyelem. Amikor rám néz, a szeme szinte lángol, mire
a gyomrom legmélyén megfeszülnek az izmok.
– Szexi – vigyorog.
– Köszi – vigyorgok vissza rá.
– Van több is? – Oldalra billentve a fejét a másik lábamért nyúl.
– Igen.
Tekintete az enyémbe mélyed, szeme összeszűkül.
– Hol?
– Különböző helyeken.
– Nem látok többet. – Végigpásztázza csupasz lábamat, karomat,
mellkasomat.
– Csak a lábamon lévőt lehet látni, ha ruhában vagyok, és azt is
csak akkor, ha nincs rajtam cipő – suttogom. Ó, ez nagyon jó!
Elengedi a lábamat.
– Hé! Én élveztem azt a lábmasszázst.
Megfogja a bokámat, szétnyitja a lábamat, majd négykézláb előre
lépdelve fölém mászik, amíg az orra szinte súrolja az enyémet.
– Tudni akarom, hol van a többi tetoválásod, Natalie.
Az ajkamba harapok, és megrázom a fejem. Ki tudna megszólalni,
ha ilyen közel van hozzá?
– Nem árulod el, hol vannak? – Közelebb hajol, és gyengéden
megcsókolja a szám sarkát.
Ismét megrázom a fejem.
– Akkor azt hiszem, kénytelen leszek megkeresni őket.

54
 6. fejezet

A
SZÁM MÁSIK OLDALÁT IS MEGCSÓKOLJA, miközben tekintete
az enyémbe fúródik.
Lassan bólintok.
Luke elvigyorodik, miközben hátrányom a takaróra, és fölém
ereszkedik. Szentséges Mózes, olyan jó érzés! Hosszú, izmos teste
tökéletesen illeszkedik lágy domborulataimhoz. Egyik lábát az
enyéim közé teszi, mire a csípőmön érzem meredező férfiasságát.
A pólója alá csúsztatom a kezem, hogy végigsimítsak csupasz
bőrén, fel és le a bordáin. Makulátlan bőre csak úgy feszül
szoborszerű izmain.
Miközben továbbra is az őrületbe kerget tehetséges
nyelvmunkájával, keze csípőmről a mellemre kúszik, mire
felsőtestem ívben megfeszül, még inkább a kezéhez nyomva a
mellemet. A mellbimbóm kemény, a melltartóm és a felsőm alatt
duzzad, és Luke nekinyomja a hüvelykujját.
– Nyisd ki a szemed! – Felnézek a tökéletes kék szempárba, ami
szenvedélytől és vágytól fűtve pillant le rám. Lélegzetem elakad,
ujjaimmal megcirógatom az arcát.
– Olyan kívánatos vagy, Natalie. Nem tudom megállni, hogy ne
érintselek meg.
– Imádom, amikor megérintesz.
– Igazán? – Az arcomat simogatja, miközben kisimítja belőle a
kóbor hajtincseket.
– Igen – suttogom.

55
 – Olyan puha a bőröd – motyogja, ujjaival továbbra is az arcomat
becézve. – Imádom a domborulataidat.
Szemem kikerekedik.
– Ne ráncold a homlokod! – Lehel egy csókot a szemöldököm
közé, mintha ezzel akarná eltüntetni a ráncokat.
– Én azért nem vagyok annyira odáig a domborulataimért. – Ez
egy elrebegett vallomás, amit még soha senkinek nem mondtam el,
és, őszintén szólva, még soha nem éreztem magam ennyire
sebezhetőnek.
Kék tekintete ismét az enyémbe fúródik, miközben nyomatékkal,
tagoltan ejti ki a szavakat:
– Gyönyörű. Vagy.
Becsukom a szemem, de megérinti az államat, kényszerítve, hogy
megint ránézzek.
– Köszönöm!
Ajka ráakad az enyémre, ezúttal gyengéden, nem sietve, a számat
kényeztetve, mintha sosem akarna abbahagyni. Elmozdítom a
csípőmet, és a combjának nyomom, mire halkan felnyög.
A vérem felpezsdül. Még sosem akartam úgy férfit, ahogy Luke-
ot. Legszívesebben teljesen felemészteném. Most és keményen, és
azt akarom, hogy ez egész nap tartson. Imádom, hogy ilyen gyengéd
velem.
Felül, engem is magával húz, és megragadja a pólóm alját.
– Látni akarlak. – Hangja elfúló és vágytól teli és ebben a
pillanatban bármit megtennék, amit kér.
Fejem fölé emelem a kezemet, de meg mielőtt lehúzhatná a
felsőmet, vízcseppeket érzek az arcomon. Felnézek, és észreveszem,
hogy az ég beborult, elkezdett esni, és a víz átszivárog a tölgyfa
levelei között.
– Nedves leszek – suttogom a szájának.
Elvigyorodik, szeme vidáman rám villan.
– Remélem is.
Nem tudom elfojtani a nevetést, és karomat a nyaka köré fűzöm.
– Az is, de mindjárt bőrig ázunk.
– A fenébe vele – motyogja Luke, továbbra is gyengéden
csókolva. Egyik kezét lecsúsztatja a hátamon a vállamtól a
fenekemig, és én szinte dorombolok.
– Mennünk kéne – vonom fel a szemöldökömet.
56
 – Ne hidd, hogy nem fogom felderíteni a rejtélyes tetkóidat.
– Mi lett azzal, hogy lassítunk? – A légzésem kezd megnyugodni,
de a szívem még hevesen ver. Ó, mit tesz velem ez a pasi ?
– Azt hiszem, meggondoltam magam – feleli teljesen komolyan.
Hála az égnek!
– És miért? – A hajába túrok, teljesen megrészegülve
helyezkedem el az ölében, miközben szorosan átkarol.
– Mert nem tudom rólad levenni a kezem. Nem tudom, mit
művelsz velem, de mintha valami bűbáj alatt állnék. – Majd
összeszedi magát, és felnéz a sötétedő égboltra.
– Egyre sűrűbben esik, menjünk vissza. – Elenged, összeszedjük a
holminkat, majd futva megindulunk a fák között, vissza az autóhoz.
Mire odaérünk, teljesen átázunk, és úgy nevetünk, mint a gyerekek.
– Nem akarom összevizezni a bőrülésedet!
– Amiatt ne aggódj, csak szállj be! – nyitja ki nekem az ajtót. –
Nem akarom, hogy megfázz, bébi.
Bébi? Bébi! Tetszik nekem, hogy így hív? Segít beszállni,
becsukja az ajtót, és átfut a vezetőüléshez. Rám néz, zihál, haja és
pólója csupa víz, gyönyörű kék szeme tréfásan csillog.
Ó, igen. Nagyon is tetszik.
– Hazaviszlek, hogy megszárítkozhass. – Elindítja az autót, kiáll a
parkolóból, és elindul az autópálya felé.
– És, mesélj még magadról! – Luke, miközben felhajt az
autópályára, rám pillant.
– Mit szeretnél tudni? – kérdezem.
– Kedvenc együttesed?
– Maroon 5 – vágom rá nyomban.
– Kedvenc filmed? – kérdezi vigyorogva.
– Hmm... ezt már megbeszéltük – nevetek. – Továbbra is az
Ilyenek voltunk.
– A, igen, Robert Redford-rajongó vagy. – Megcsókolja a
kezemet, és sóhajt.
– Az vagyok.
– Első barátod? – kérdezi, és idegesen fordul ismét felém, én
pedig lefagyok. Hogy válaszoljak erre a kérdésre?
– Tudod, nem nagyon csinálok ilyesmit – helyezkedem úgy az
ülésen, hogy ránézhessek.
Rám pillant, majd vissza az útra.
57
 – Milyesmit?
Vállat vonok, miközben próbálom megtalálni a megfelelő
szavakat, és azon tűnődöm, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom
kell.
– Hé – fűzi az ujjait az enyéim közé, majd megcsókolja a
kezemet, mielőtt az ölébe húzná. – Miről van szó?
– Általában nem sok időt töltök el a férfiakkal. Nem smárolok
velük órák hosszat. Nem megyek el velük vacsorázni. Nem játszom
velük kérdezz-feleleket. Egyszerűen... nem. – Ez így olyan rosszul
hangzik!
Ismét rám néz, ezúttal meglepetten.
– Oké, akkor mit csinálsz velük? – Fészkelődni kezd az ülésen, és
arra gondolok, hogy most biztos dühös lesz.
– Csak dugok velük. – Tessék. Kimondtam.
– Mi? – Ó, igen... azt hiszem, tényleg nagyon dühös.
– Luke, én nem randizom. – Ó, hogy magyarázzam ezt meg?
Eddig még soha senkivel nem akartam randizni. Amíg meg nem
ismertem őt.
– Ezzel most le akarsz rázni? – kérdezi hitetlenkedve, és elengedi
a kezemet.
– Nem! – Lehunyom a szemem, és megrázom a fejem. – Úgy
értem, mielőtt megismertelek. Csak nem akarom, hogy azt hidd,
könnyűvérű vagyok, és minden pasival az erdőbe járok, amikor még
csak kevesebb mint két napja ismerem őket.
– De azért dugsz velük – vicsorogja.
– Nos, régebben, igen. – Ismét előrefordulok az ülésen, és
kibámulok a szélvédőn. – Mielőtt a szüleim meghaltak...
Megint megfogja a kezem, és én döbbenten kapom felé a fejem.
– Folytasd!
– Mielőtt meghaltak, és én fősulis voltam, nem sokra tartottam
magam. És ezért mások sem tartottak sokra. Én döntöttem úgy, hogy
nem randizom, Luke. De a szex olyasmi volt, amit irányítani tudtam.
Semmit sem akartam érezni a férfiak iránt. – Nagyot nyelek, és
behunyom a szemem a rám törő szégyentől.
– Történt veled valami, ami miatt így éreztél? – A hangja
halálosan nyugodt. Túlságosan is nyugodt.
– Öhm... – Ezt még soha senkinek nem mondtam el. Kivéve
Julest.
58
 – Nézd, Nat, én is érzek köztünk valamit és arra a formás,
gyönyörű kis seggedre esküszöm, hogy ma este szeretkezni fogok
veled. Nem megdugni akarlak. Ezért szerintem fontos, hogy most
őszinték legyünk egymással. Semmi meglepetés. – Helyes arca
nagyon komoly, édes kifejezést ölt.
– Tegnap este még azt mondtad, meg akarsz kefélni.
– Úgy volt. Most is így van. És így is lesz. De nem ma este.
– Ó! – lehelem.
– Igen. Szóval, mi történt, bébi?
Kihúzom a kezem az övéből, és az ölemben tekergetem az
ujjaimat. Luke sávot vált, miközben próbálom összeszedni a
gondolataimat. Ó, ez nagyon fáj!
– Tizenhét éves koromban néhány hónapig randiztam egy sráccal,
akit jó fejnek hittem. Szűz voltam, ami miatt folyton hecceit, de nem
érdekelt. Az isten szerelmére, hiszen még csak tizenhét voltam!
– Nos, a lényeg, hogy egyik éjjel túl messzire ment. Nálunk
voltunk, a szüleim elmentek valahova, így egyedül voltunk... –
Elhallgatok, és kinézek az ablakon, de a szégyen mocsarától nem
látom az épületeket és a fákat.
– Megerőszakolt.
Luke hirtelen beszívja a levegőt, arca eltorzul a dühtől.
– Kibaszott seggfej!
– És ez még nem is a legrosszabb – nevetek fel keserűen az
emléktől.
– Ez kibaszottul nem vicces – mered rám, mire elkomorodom.
– Hidd el, tudom. – Nyelek egyet. – Eléggé káromkodós vagy.
– Még a felét sem hallottad. Mi történt azután?
– A szüleim hazajöttek. – Ez már egy elsuttogott vallomás. Luke
ismét hangosan kap levegő után.
– Az apám majdnem megölte. Kihívtak a zsarukat. Felelősségre
vonták. A srác apja szenátor volt, a szüleim pedig rendesen
végigvitték az ügyet, beperelték őket, és nyertek. Apukám nagyon
népszerű ügyvéd volt. Elég szép kártérítést kaptam a per után,
amihez azonban soha nem fogok hozzányúlni. Nincs rá szükségem, a
szüleim gondoskodtak róla, hogy meglegyen mindenem. És különben
sem akarom, hogy közöm legyen hozzá.
Luke hosszú ideig nem szól semmit. Csak vezet, és úgy tűnik
teljesen a gondolataiba mélyed.
59
 – Szóval – töröm meg a csendet – ezért volt annyi kalandom a
fősulin. Jó pár évnyi tanácsadás és a szüleim halála kellett ahhoz,
hogy felébredjek, és véget vessek ennek az önromboló
viselkedésnek.
– És a tetoválások? – kérdezi.
– Nem, ironikus módon azoknak semmi köze nincs a múltamhoz,
sokkal inkább a gyógyulásomhoz.
Továbbra sem néz rám. Basszus, túl hamar mondtam el neki!
– Hé – fogom meg a kezét. – Tudom, hogy ez így sok volt
egyszerre, hiszen még csak most találkoztunk. Ha most inkább
kiraknál otthon, és véget vetnél ennek, megérteném.
– Nem, Natalie, ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem – szorítja
meg az ujjaimat, mire mintha egy kő esne le a szívemről.
– Kissé csendesnek tűnsz.
– Őszintén szólva, nem tudom, mit mondjak – néz rám a homlokát
ráncolva.
– Én csak... – Szünetet tartok, hogy összeszedjem a
gondolataimat. – Úgy érzem, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és
úgy gondoltam, tudnod kell. – Az utolsó két szót már suttogom.
– Nem randiztál még senkivel, soha?
Megrázom a fejem.
– Édes, egy csomó mindent be kell pótolnunk. – A hangja megint
gyengéd, és érzem, ahogy lassan átjár a remény érzése.
– Igazán?
– Ó, igen. De lenne egy kérdésem.
– Oké.
– Hol van most az a seggfej?
– Nem tudom. Miért?
– Mert ki fogom nyírni.
El sem hiszem, hogy ezt mondja! Halkan kuncogok.
– Nem kell. Biztos vagyok benne, hogy így is elég nyomorult
élete van, Luke.
– A pokolban lenne a helye.
– Majd odakerül – fogom szorosabban a kezét. – Hidd el, engem
már nem érdekel. Apu megmentett.
– Hála az égnek! – csókolja meg az ujjaimat, és érzem, ahogy
ellazul mellettem.

60
 Azta, elmeséltem neki a legrosszabbat, és még így is látni akar?
Hogy lehetek ilyen szerencsés?
Miután Luke leparkol nálunk, leállítja a motort. Kinyitja nekem az
ajtót, hátulról kiemeli a fényképezőgép-táskámat, és követ a házhoz.
Kinyitom az ajtót, és intek neki, hogy jöjjön be.
– Jules! – szólítom a lakótársamat, de a ház üresnek tűnik.
– Nem hiszem, hogy itthon van – mosolygok Luke-ra, majd
elvegem tőle a táskát, és leteszem a földre, a ridikülömet pedig az
asztalra helyezem a kulcsával együtt, amit elkértem tőle.
– Körbevezethetlek? – kérdezem hirtelen félénken.
– Persze, csak utánad.
Megfogom a kezét.
– Köszönjük, hogy minket választott ezen a szép napon, Mr.
Williams. Örülünk, hogy velünk tart.
Luke nevet, igazi, szívből jövő nevetéssel, és érzem, ahogy a
félénkségem lassan elpárolog.
– Ó, imádom a humorérzékedet, Natalie.
Felveszem a földről a fényképezőgép-táskát, mire felvonja a
szemöldökét.
– Megmutatom a stúdiót is, ezt pedig elrakom.
Bólint, majd végigvezetem a házon.
– Látom, nálad is gyönyörű a kilátás – int a padlótól a plafonig érő
ablakok felé a nagyszobában, mire elmosolyodom.
– Igen. Mint látod, ez itt a nappali, az étkező és a konyha–
pillantok végig a piros és barna kanapékon, az étkező sötét fabútorain
és a konyha egyszerű eleganciáján.
– Szép konyha – kacsint le rám.
– Az – felelem, mire halkan felnevet. – De nem igazán szoktam
főzni. Az főleg Jules reszortja.
– Szívesen főznék itt neked – mondja ragyogó szemmel.
– Az jó lenne. – Érzem, ahogy elpirulok. – Oké, menjünk át a
stúdióba, aztán megmutatom a felső szintet.
– Odakint?
– Igen, a vendégházat alakítottam át stúdióvá. Az a kedvenc
helyem. Gyere!
Kivezetem az üveg tolóajtón, át a hátsó kerten a stúdióhoz. Az
ajtónál megtorpanok, és töprengve rápillantok.
– Mi az? – kérdezi látható kíváncsisággal.
61
 – Csak ne akadj ki, oké?
– Miért akadnék ki?
– Nos, ugye mondtam, hogy nem hagyományos portrékat készítek
– harapok az ajkamba.
– Bébi, a korábbi beszélgetésünk után, és azután, ahogy most
irántad érzek, garantálom, hogy nem fogok kiakadni.
Az arcát tanulmányozom, és látom, hogy komolyan gondolja, így
megfordulok, hogy kinyissam az ajtót.
Hát akkor lássuk: lesz, ami lesz.
Belépek, és lerakom a táskát a földre. Felkapcsolom a lámpát,
mire Luke is bejön. Megáll a küszöbön; szája tátva marad, szeme
kikerekedik, ahogy végignéz a helyiségen.
Megfordulok, és vele együtt körbenézek. Az egyik sarokban egy
királyi méretű ágy áll fehér baldachinnal, készen a holnapi fotózásra.
Az ablakok itt is padlótól a plafonig érnek – tökéletes a megvilágítás!
A fogasokon fehérneműk, fűzők, boák, cipők és más kellékek
sorakoznak. De Luke tekintetét, úgy tűnik, a nagyalakú képek vonták
magukra, amik a szobában lógnak.
Odalép az egyikhez, és a szenvedély viharában lévő párra mered.
A fotó fekete-fehér, és oldalról ábrázolja az egymáshoz simult párt,
akik a hatalmas ágyon hevernek, fölül a férfival, szája a nő mellén. A
nő hátrahajtja a fejét, szája nyitva, lába a férfi csípőjére tekeredik,
lábfeje a férfi combján pihen.
Egy erotikus, intim kép, az egyik kedvencem.
Luke körbefordul, és végignéz a falakon lévő összes műalkotáson;
néhányuk provokatív pózban ábrázol nőket vagy férfiakat,
legtöbbjükön azonban párok vannak különböző szexpozíciókban.
Végül a tekintete megakad rajtam.
– Ezzel foglalkozom – suttogom.
– Natalie – nyel egyet, és ismét a kedvenc képemre pillant. – Ez
hihetetlen.
– Igazán?
Bólint, szeme kikerekedik.
– Igen, lenyűgöző. Baromi szexi. Hogy csöppentél bele ebbe?
Nem tudom elfojtani az arcomra kiülő mosolyt.
– Még a fősuli alatt. A lányok megkértek, hogy csináljak róluk
intim képeket a barátjuknak, így berendeztem egy stúdiót a
lakásomban, az egész ott kezdődött.
62
 – És a párok?
– Az már jött magától. A legtöbbjük visszatérő kliens, a barátjuk
vagy a férjük imádta a róluk készült képeket, és akartak pár közöset
is.
– Ez nem pornó. – Ezt mindenképp tisztázni akarom, és közben az
arcát figyelem.
Luke a homlokát ráncolja.
– Bébi, ez művészet. Egyáltalán nem pornó.
Megkönnyebbülten mosolygok.
– Van itt egy hálószoba is, ahol a kellékeket és a bútorokat
tárolom a különböző beállításokhoz, a konyhában pedig frissítőket
szolgálok fel a klienseknek. Néha a lányok ott is szeretnek
fotózkodni. Az mindig szórakoztató szokott lenni.
Luke elém lép, két tenyere közé fogja az arcomat, és gyengéden
megcsókol.
– Elképesztően tehetséges vagy.
Azta!
– Köszönöm! És csak hogy tisztázzuk, ide sosem hozok férfiakat.
Soha. – Szeme csintalanul villan.
– Ezt vegyem kihívásnak?
– Nem, csak ténynek.
– Miért?
– Mert ezek nem az én emlékeim, hanem a klienseimé.
– Tehát egy férfit sem hozol ide?
– Csak téged, szépfiú – mosolygok szégyenlősen.
– Ezt jó tudni.
– Valójában – folytatom, egyenesen ragyogó, kék szemébe nézve
–, eddig még egy férfit sem engedtem be az otthonomba.
Elkerekedik a szeme, és mélyen beszívja a levegőt
– Az ágyadba?
– Az csak az enyém.
– Ez most meg fog változni. – Megfogja a kezem, kihúz a
stúdióból, bevágja mögöttünk az ajtót, és visszavezet a házhoz.
– Hol a hálószobád?

63
 7. fejezet

S
ZENT ÉG, MINT AKINEK VALAMI FONTOS KÜLDETÉSE VAN!
Luke zihálva, vadul forgó szemmel vonszol végig a házon.
– A hálószobád? – kérdezi ismét, és én felmutatok a
lépcsőre, de megszólalni már nem tudok.
Még a saját nevemre sem emlékszem! És még csak hozzám sem
ért.
Azta!
Miközben felfelé húz a lépcsőn, megcsodálom feszes fenekét, és a
gyomrom görcsbe rándul.
– Jobbra – találom meg végül a hangomat, ő pedig beránt a
szobámba, becsukja és bezárja az ajtót, majd magához húz.
Még mindig rengeteg fény árad be a tengerszoros kék vizére néző
ablakokon, én pedig ott találom magam Luke karjaiban, kezem széles
vállán, és igyekszem az elmémbe vésni gyönyörű arcának minden
egyes vonását.
– Olyan jóképű vagy – suttogom.
Rám vigyorogva előrehajol, hogy orrát a nyakamhoz nyomja,
miközben finoman elindul velem az ágy felé. Hála az égnek, hogy
ma reggel bevetettem!
Arra számítok, hátralök a matracra, de ehelyett hátralép, és
egyáltalán nem ér hozzám. Lángoló tekintete végigpásztázza a
testemet, majd a szememnél állapodik meg.
– Biztos vagy ebben? – Hogy mi?
– Kétségeid támadtak?

64
 – Jesszus, dehogy, csak biztosra akarom venni, hogy te is ezt
akarod, bébi. Ha nemet mondasz, az is rendben van, de kérlek,
istenem, ne mondj nemet.
Ó, hű! Átadja nekem döntés jogát, de nem tudom, hogy azért, amit
az autóban meséltem neki, vagy egyszerűen csak lovagias, bár,
őszintén szólva, nem érdekel. Ez az én választásom.
Ő az én választásom.
Egyenesen a szemébe nézek, és meglepően nyugodt hangon azt
felelem:
– Luke, kérlek, vetkőztess le, és szeretkezz velem!
Elmosolyodik, azzal a széles mosolyával, amitől kihagy a szívem,
majd kibújik a pólójából.
Hűha!
Csupa izom és széles váll. Hasa, mint egy szoboré azokkal a
hihetetlenül szexi vonalakkal, amik végigfutnak a csípőjén egészen a
péniszéig. Karja izmos… annyira... erős.
Felemelem a kezem, hogy megérintsem, de ő még mindig
mosolyogva megrázza a fejét.
– Ha most hozzám érsz, sokkal gyorsabb lesz minden, mint ahogy
szeretnénk.
Ó!
– Előttünk az egész éjszaka.
– Amit ki is fogunk használni, bébi, bízz bennem. De ez az első
alkalom különleges lesz.
Elkezdem levenni a felsőmet, de megállít.
– Ezt én szeretném.
– Akkor siess! – A hangom szinte szűkölő, de nem tehetek róla, és
csak nevetni tudok rajta.
– Örömmel. – Egyetlen gyors mozdulattal lehámozza magáról a
nadrágját és az alsóját, és egyszer csak teljes pompájában láthatom
Luke-ot az első sorból.
Olyan, mint egy görög isten. A teste minden szempontból
tökéletes.
És akar engem!
Hozzám lép, megragadja a felsőm szegélyét, és áthúzza a fejemen.
Melltartóm pántja alá csúsztatja az ujjait, lehajol, hogy a fülcimpám
alatt elkezdje harapdálni a nyakamat.
– Luke – motyogom.
65
 – Nyugi, bébi! – Mögém nyúl, egy ügyes mozdulattal kikapcsolja
a melltartómat, és lehúzza a karomon. Kezével a ruhám és a fenekem
közé nyúl, megmarkolja, majd lassan lecsúsztatja a lábamon a
sortomat és az alsóneműmet, módszeresen eltávolítva azokat.
Ó, milyen jól bánik a kezével!
Megint felegyenesedik, felemel, és hirtelen a karjába kap. A
nyaka köré fonom a karomat, ő pedig puhán megcsókolja az ajkamat,
miközben letesz az ágyra.
– Édes istenem, gyönyörű vagy, Nat – suttogja a nyakamnak, mire
lehunyom a szemem, és belekapaszkodom a takaróba.
– Keressük meg azokat a tetoválásokat.
Mosolygok, miközben ajkát és nyelvét használva elindul lefelé a
mellem felé. Levegő után kapok, amikor szájával határozottan ránt
egyet az egyik mellbimbómon, majd hozzáértőn a nyelvével
kényezteti. Az érzés villámként csap az ágyékomba, majd a csípőm a
saját kénye szerint kezd mozogni. Luke nevét nyögöm, és ujjaimmal
puha, szőke haját tekergetem.
– Csss, bébi! – csúsztatja kezét a másik mellemre, és megcsavarja
– Ó, istenem!
A testem elsöprő erővel válaszol az érintésére.
A bőrömön érzem, ahogy elmosolyodik, majd ismét lefelé indul,
ám hirtelen a jobb oldalamra fordít.
– Hát ez meg mi?
– Talán egy újabb tetoválás? – felelem rekedten, miközben kézéi
végighúzza a bal csípőmtől a vállamig.
– Mit jelent, bébi?
A bordáimon végigfutó felirat egy mondás, éppúgy, mint az
összes tetoválásom, de túlságosan lefoglal a légzésem kordában
tartása ahhoz, hogy beszélni tudjak.
– Natalie, mit jelent? – csókol meg minden egyes betűt
gyengéden, miközben a könyökére támaszkodva átöleli a csípőmet.
– Azt, hogy „Légy boldog a pillanatban.” – Felnyögve folytatom:
– „Ez a pillanat az életed.”
– Milyen nyelven? – Most az ujjait húzza végig rajta. Ó, atyaég!
– Szanszkrit.
– Mm... fordulj a hasadra!

66
 Eleget teszek a kérésének, és felsóhajtok, miközben megcsókolja
a vállamat, majd átvándorol a gerincemre, egyre lejjebb, lejjebb és
lejjebb.
– Istenem, őrületbe kergetsz a csókjaiddal! – nyögöm, és érzem,
ahogy elmosolyodik érzékeny bőröm felett.
– És ez? – harapdálja a hátamat a bordáim között.
– Az görögül van.
– Mit jelent, gyönyörűm? – Ó, istenem, a keze mindenütt ott
van,.1bőröm szinte lángol, és ő azt akarja, hogy beszéljek?
– „Szeress szívből!”
– Olyan kibaszott szexi vagy, Nat.
– Melletted kibaszottul szexinek is érzem magam, Luke.
Szájával lejjebb kúszik a derekamra.
– Itt nincs tetoválásod? – Hallom, ahogy mosolyog.
– Nincs – felelem.
Nyitott szájjal nedves csókokat hagy a bal fenekemen, aztán a
jobbon, majd hallom, ahogy elakad a lélegzete.
– Jézusom, bébi!
Már a felső combomnál jár, a jobb fenekem alatt, és mozdulataitól
szinte ellököm magam az ágytól.
– Nyugi. Ez micsoda?
Elmosolyodom.
– Egy tetoválás.
– Ó, csak nem okoskodunk? – csap élesen a fenekemre, mire
felkiáltok.
– A! – döbbenten, kikerekedett szemmel pillantok le rá, de ő csak
vigyorog.
– Mit jelent? – vonja fel az egyik szemöldökét, azt üzenve, hogy
feleseljek vele, ha merek, mire nyelek egyet.
A rohadt életbe, még soha senki nem ütött meg. Egészen... izgató.
– „A boldogság utazás” – suttogom. – Franciául.
Felnyög, és finoman megcsókolja. Visszafekszem az ágyra, és
csak élvezem a harapdálásait, a csókjait, amikkel elárasztja a
lábamat. Megáll, majd ismét elidőzik a jobb lábfejemnél, amitől
vigyorognom kell, és összeszorítom a lábamat.
Hirtelen a hátamra fordít, felemeli a bal lábfejemet, behajlítja a
térdemet, megcsókolja a bokámat, és lassan elindul felfelé a
lábamon. Egy álom őt figyelni, ahogy a bőrömet imádja.
67
 Szeme résnyire szűkül, amikor észreveszi a köldökpiercingemet,
de aztán elsötétül, amikor meglátja frissen gyantázott
szeméremcsonti részemet.
– Ó, édes, ez meg mi?
Kinyitom a szám, hogy szellemesen visszavágjak, de a mondat a
torkomban reked, amikor azt a szexi, szőke fejét lehajtja, és nagyon
finom, apró csókokat lehel a szeméremcsontomra varrt két szóra.
– Azt jelenti: „Bocsáss meg!” Olaszul.
Még egy utolsó, nedves csókot lehel rá, majd feljebb mászik, meg
puszilja az ezüst szívecskét a hasamon, majd még feljebb, a
szegycsontomig, míg a könyökére támaszkodik a fejem két oldalán,
kisimítja a tincseket az arcomból. Kék szeme vágytól izzik, szája
nyitva, miközben zihálva veszi a levegőt, és én még sosem éreztem
magam ennyire kívánatosnak, ennyire vonzónak egész életemben.
– Van róla fogalmad, milyen elképesztő vagy? – Orrát az
enyémnek dörgöli, és finoman megnyalja a két ajkam közti rést.
Szakadozott lélegzetem elakad.
– Félig sem olyan elképesztő, mint amilyenné te teszel.
– Ó, istenem, bébi, akarlak. – Érzem a bőrömön nyilvánvaló
erekcióját, és hívogatóan felemelem a csípőmet.
– Igen – harapok bele alsó ajkába.
Lenyúl kettőnk közé, és finoman a csiklómra teszi az egyik ujját.
A testem ívbe feszül, és felnyögök, ahogy az érzés egészen a
lábujjaimig sugárzik.
Szája most szenvedélyesen tapad az enyémre, keményen és
hosszan csókolva.
Hirtelen megérzem, ahogy fantasztikus ujjával lejjebb vándorol
hüvelyem bejáratához, és felnyög az ajkaimon.
A rohadt életbe, milyen nedves vagy!
– Annyira akarlak.
Ujját ki-be mozgatja bennem, majd ugyanezt két ujjal folytatja, én
pedig szinte belehalok a testemen végigbizsergő érzésbe.
Megmarkolom a fenekét, és kéjesen felemelem a medencémet.
– Most.
– Várj még!
Mi a franc? Várjak még?!

68
 Hirtelen lebukik az ágy mellett, előkeresi a nadrágját, és elővesz a
hátsó zsebéből egy fóliás kis csomagot. Elmosolyodom, ahogy
fellepi, tekintete az enyémbe fúródik, és ráhúzza a péniszére.
Ismét fölém hajol, és hüvelyem bejáratához helyezkedik. Ujjaimat
végighúzom a gerincén észbontó hajáig, majd megint felemelem a
lábamat és a medencémet. Orrát az enyémnek dörgöli, és lassan, ó,
olyan átkozottul lassan belém ereszkedik.
– Ó, istenem! – sóhajtom, miközben Luke szorosan lehunyja a
szemét, és az enyémnek szorítja a homlokát.
– Natalie – suttogja szaggatott hangon.
Teljesen belém hatol, majd megáll. Amikor elkezdem mozgatni a
csípőmet, megállít, és ismét lebámul rám.
– Csak várj!
Én csak mozogni akarok, azt akarom, hogy ki-be csússzon
bennem, hogy felrobbanjak körülötte, de ő olyan nyugodtnak tűnik.
Megfeszítem körülötte az izmaimat, csak egyszer, és ennek már
megvan a hatása.
– Francba – suttogja, és lendületet kapva elkezd ki-be mozogni.
Én a csípőmmel segítek rá, és hamarosan édes ritmust alakítunk
ki.
Ajka megint az enyémen van, ide-oda vándorolva és összeforrva
az enyémmel, keze pedig a fejem körül, a hajamba gabalyodva.
Körmömet végighúzom a hátán, ő pedig egyik kezét a mellemre
csúsztatja, majd a csípőmre, végül még lejjebb, hogy térdemet
megfogva, még szélesebbre nyissa, és érzem, hogy kezdek
megfeszülni, miközben testemen minden szőrszál égnek áll, és
arcomat a nyakába temetem.
– Igen, bébi, engedd el!
És én így teszek, megremegve körülötte.
– Ó, Luke!
Érzem, ahogy hirtelen megmerevedik, még kettőt lök magán,
majd belem ömlik.
– Natalie!

***

69
A légzésem kezd megnyugodni, látásom kitisztul, miközben Luke-ot
a mellkasomhoz szorítom. Ujjaimmal puha, szőke hajába túrok, és
lepillantok rá, miközben az ő légzése is lelassul.
– Sajnálom, nehéz vagyok. Egy óra, és megmozdulok. – Luke
nem moccan, de mosolyog.
Rántok egyet a haján, majd lehajolva megcsókolom a homlokát.
– Jó így – suttogom, és folytatom a haja simogatását.
– Csak jó? – ráncolja a homlokát tréfálkozva, és a karjára
támaszkodva megszakítja testünk édes összefonódását. Megszabadul
az óvszertől, majd lefekszik mellém, és a karjába von.
– Oké, jobb, mint jó.
– Hogy vagy? – kérdezi egyszerre komolyan.
– Én... – keresem a megfelelő szót. – Fantasztikusan.
– Igen, tényleg az vagy – csókol meg gyengéden. – Szóval, minek
a sokféle nyelv?
Vállat vonok, és elkapom a pillantásom, de ő visszafordítja az
államat, hogy ránézzek.
– Nem akarom, hogy bárki megtudja, mit jelentenek, hacsak nem
mondom el nekik.
– Ki részesült eddig ebben a szerencsében, Miss Conner? – vonja
fel egyik szemöldökét.
– Te – suttogom.
– És még?
– Te.
Döbbenten néz rám.
– Tényleg?
– Igen.
Ujjaival végigsimít az arcomon, majd hüvelykujjával az alsó
ajkamon, én pedig ráharapok.
– Ó, csak nem durván akarod?
– Talán majd később.
– És most mit akarsz csinálni, bébi? – Ó, annyira édes!
– Azt hiszem, lezuhanyoznék – somolygok rá, majd felülök,
kikászálódom az ágyból, és felé fordulok.
– Imádom a fenekedet, Nat.
Nevetek, megfordulok, megrázom felé, majd elindulok a
fürdőszoba felé.
– Jobb, ha te is jössz, mielőtt elhasználom az összes meleg vizet!
70
 8. fejezet

K I EZ A NŐ, ÉS MIT TETT VELEM?

El sem hiszem, milyen fesztelen vagyok Luke közelében,
főleg meztelenül. Még soha, de soha nem mászkáltam úgy
pucéran, mintha az olyan természetes dolog lenne. Az ügyfeleim
folyton ezt teszik, és csodálom is a magabiztosságukat, de ez
egyszerűen nem én vagyok.
Legalábbis máig nem én voltam.
Amíg nem találkoztam Luke-kal.
– Imádom a fenekedet, Nat. – Szavai, amiket azelőtt mondott,
hogy kimászott volna az ágyból, hogy csatlakozzon hozzám a zuhany
alatt, még most is mosolyt csalnak az arcomra. Imádja a kerek
fenekemet, a testékszereimet, a domborulataimat.
Felpillantok rá a zuhanyzóban, és elmosolyodom. Ó, milyen jól
néz ki. Épp a haját mossa, én pedig nem tudom megállni, hogy ne
nyomjak egy kis tusfürdőt a kezembe, és kenjem a hátára.
– Mm... – nyögi, és hátradönti a fejét a vízsugár alatt, hogy
leöblítse a haját.
– Milyen gyakran jársz edzeni? – kérdezem.
– Majdnem mindennap – feleli, majd megfordul, és most ő önt
egy kis tusfürdőt a kezébe. – Fordulj meg!
– És te? – kérdezi, miközben elkezdi masszírozni a vállamat.
Mi is volt a kérdés? – motyogom.
Hallom, ahogy felnevet.
– Milyen gyakran jársz edzeni?

71
 – Heti háromszor vagy négyszer járok jógára, ha be tudom
illeszteni. A munkám során is elég sokat mozgok. Ennyi – vonom
meg a vállam.
– Nálad beválik. – A hangja komoly, és én mosolyogva
hátrapillantok rá.
– Nálad is.
Kezével ritmusosan köröket ír le a hátamon és a fenekemen, majd
megkerül, így most az én hátam van a vízsugár alatt, és elöl is elkeld
masszírozni.
– Nagyszerű kezed van – suttogom, és megkapaszkodom a
csípőjében.
– Neked meg nagyszerű bőröd – feleli. Kezét végighúzza a
mellemen, a feszes mellbimbómon, és a szappanos víz végigfolyik a
testemen. Egyik kezét lassan levezeti a hasamon, és egyik ujjával
megtalálja a csiklómat. A falnak támaszt, és fogai közé veszi a
fülcimpámat.
– Á!
– Szívesen szeretkeznék itt veled, bébi, de nincs óvszeradagoló a
fürdőszobádban. – Érzem, ahogy elvigyorodik, és felnézek ragyogó,
kék szemébe.
Mielőtt még belém csúsztathatná az ujját, megragadom a kezét, az
ajkamhoz emelem, a számba veszem az ujját, és erősen szívok rajta
egyet. Pupillája kitágul, és az ajkába harap.
– Jobb ötletem van.
Ezzel lecsúsztatom a kezem a mellkasára, a hasára és a csípőjére.
Letérdelek, így szemmagasságba kerülök szemrevaló, nagyon is
kemény hímvesszőjével. Köré kulcsolom az ujjaimat, fel-le
mozgatva, miközben felnézek a szemébe.
– A francba, bébi! – Lehunyja a szemét, és mindkét kezét a
zuhanyzó falának támasztja. A gyönyörű arcára kiülő élvezet
felbátorít.
Közelebb hajolok hozzá, körbenyalom férfiasságának a végét,
majd a számba veszem, és erősen szívok rajta egyet.
– A rohadt életbe!
Ó, igen!
Ki-be mozgatom a számban, fogaimat az ajkaimhoz szorítva.
Szívok és nyalok, körbe-körbe a hegyénél, miközben elhúzódom.

72
Elkezdi felém mozgatni a csípőjét, mire egyre mélyebbre és
mélyebbre veszem a számban, és a végét a torkomban érzem.
– A fenébe, Nat! Hagyd abba, bébi, el fogok élvezni!
De én nem akarom abbahagyni, úgyhogy nem hagyom. Folytatom
a kínzást, kiélvezve, hogy ezzel az őrületbe kergetem. Megragadja a
kontyomat a fejem búbján, és felnyög, amikor elélvez, én pedig
gyorsan nyelek egyet.
Felvigyorgok rá, miközben Luke zihál, és homlokát a csempének
támasztja. Miközben próbál levegőhöz jutni, szeme felhevült
kékjével lenéz rám, felhúz, és hosszan, hevesen megcsókol.
Ó, istenem!
– Gyere, menjünk ki a víz alól! – Elhúzódik, elzárja a vizet, és a
kezembe nyom egy bolyhos törülközőt.
– Éhes vagy? – kérdezem.
– Majd éhen halok – vigyorog komiszul, én pedig felnevetek,
magam köré csavarom a törülközőt, közben megkerülve őt bemegyek
a szobába. Kiszúrom a szürke pólóját a földön, és felkapom.
Ledobom a törülközőt, és áthúzom a felsőjét a fejemen. Mm... olyan
az illata, mint neki.
Fehérneműt nem veszek fel. Kuncogok a merészségemen, majd ki
megfordulok, és Luke-ot látom, aki csípője körül egy törülközővel áll
az ajtóban, és engem figyel.
– Ez nem volt semmi, Nat.
– Örülök, hogy tetszett – felelem mosolyogva. – Gyere, keressünk
valami kaját a konyhában!
Megvárom, amíg felveszi a nadrágját – ő sem vesz alsót! – majd
lemegyünk.
Luke leül az egyik bárszékre, és nézi, ahogy a konyhában
sürgölődöm.
– Fogalmam sincs, mink van itthon – vallom be félénken. – Ez
Jules területe. Hm... Cézár salátát?
Kihúzom a tálat a hűtőből, ő pedig bólint. Mindkettőnknek
szedek, majd a pultot megkerülve leülök mellé.
– Szóval egyáltalán nem szoktál főzni? – kérdezi.
Vágok egy grimaszt.
– Tudok, de inkább nem teszem. Mindig is Julesszal laktam, és ő
imád főzni, tehát ez nálunk így nagyon jól működik.
Jules nevének említésére hallom, ahogy kinyílik a bejárati ajtó.
73
 – Nat? – szól.
– A konyhában vagyok – kiáltok vissza.
– Társaságod van?
Összevonom a szemöldököm.
– Igen.
– Oké, megyek, lefekszem. Holnap találkozunk. – Hallom, ahogy
a cipőjében feltopog a lépcsőn.
Luke felvonja a szemöldökét, és rám néz. Vállat vonok.
– Talán rossz napja volt.
– Talán – felelem a homlokomat ráncolva, de aztan nem
foglalkozom vele. Majd holnap rákérdezek. Azt hittem, majd
megeszi a kíváncsiság, hogy láthassa Luke-ot, de tekintve, hogy
mindketten félmeztelenek vagyunk, kicsit megkönnyebbülök. Nem
akarom, hogy rajtam kívül bárki is lássa Luke-ot póló nélkül.
Leöblítem a tányérjainkat, bepakolom őket a mosogatógépbe,
majd visszafordulok, és a pultra támasztom a könyökömet.
– Itt maradsz éjszakára? – kérdezem.
Luke szeme kikerekedik, és elmosolyodik. Nem mond semmit,
csak feláll, és a pultot megkerülve mellém lép. Anélkül, hogy
megérintene, közelebb hajol, és ajkát finoman az enyémre helyezi.
Úristen, hogy akadtam én egy ilyen pasira?
– Szívesen maradnék éjszakára – suttogja az ajkamnak. Ó, megint
ez a szexi suttogás, ami olyan jól megy neki.
– Oké – suttogom vissza.
Hirtelen hátat fordít nekem, és így szól:
– Ugorj fel!
– Tessék?
– Ugorj fel a hátamra, felmegyünk. – Hátranyújtja a karját, hogy
elkapjon, mire nevetve felugrom a hátára, karomat a nyaka, lábamat
pedig a csípője köré fonom.
Lehajolok, és fogammal meghúzom a fülcimpáját, ő pedig
nekiiramodik a lépcső felé, könnyedén mászva meg a fokokat, és
mindketten, mint az őrültek nevetünk, amikor megáll az ágyam
mellett, és lehúzza róla a felső takarót.
Felsikítok, amikor minden bevezető nélkül az ágyra dob.
– Tudod – mondja hirtelen komoly arckifejezéssel, miközben
lefekszik mellém az oldalára.
– Mit? – kérdezem szarkasztikusan.
74
 Ujjhegyét végighúzza pólója nyakkivágásán.
– Meg sem kérdezted, hogy kölcsönkérheted-e pólómat.
– Nem? – kérdezem kikerekedett szemmel, és az ajkamba
harapok.
Megrázza a fejét.
– Nem. Nagyon udvariatlan dolog volt tőled.
– Szörnyen sajnálom. Hogyan tehetném jóvá? – próbálok bűnbánó
arcot vágni.
– Nem tudom. Nagyon megbántottál. – A hangja továbbra is
nagyon komoly, és én legszívesebben felnevetnék, de ahhoz
túlságosan is élvezem ezt a kis játékot.
– Vehetek neked egy újat? – kérdezem.
– Hát, ez a póló nagyon a szívemhez nőtt.
– Ó! – harapok megint az ajkamba, és a hátára lököm Luke-ot. –
Esetleg lefotózhatom, és odaadhatom neked a képet.
Kigombolom a nadrágját, ő pedig felemeli a csípőjét, hogy
lehúzhassam a lábán, szabaddá téve merev hímvesszőjét. Előhúzok
egy óvszert a zsebéből, majd a földre dobom a nadrágot.
– Nem – suttogja. – Az nem lenne ugyanaz.
– Hm... – Ráhúzom az óvszert a péniszére, és a lábamat csípője
két oldalára teszem. Résnyire húzott szemmel nézek le rá, mintha
egyre csak ennek a problémának a megoldásán gondolkodnék.
– Nos – teszem keresztbe a karom, hogy megfogjam puha, szürke
pólóját, és áthúzzam a fejemen. – Akkor, gondolom, jobb, ha
visszaadom.
Odaadom neki a felsőt, de ő a földre dobja, és felül, hogy az
orrunk összeérjen. Két keze közé fogja a fenekemet, magára emel, és
én leereszkedem rá.
– Úristen, bébi, milyen nedves vagy!
– Ez a kis játék beindított.
Felnyög, és megcsókol, miközben kezét a hátsómon tartva mozgat
fel és le. Kezemet a vállára teszem, és lökök rajta egyet, mire
visszadől az ágyra. Lehajolok, és gyengéden megcsókolom,
miközben a csípőm tovább mozog, keze még mindig a fenekemen.
Aztán felülök, és körülötte megfeszülve igazán mozogni kezdek,
kiélvezve, hogy milyen mélyen van bennem. Kezét felcsúsztatja a
hasamon, hogy megfogja a mellemet, és hüvelykujjával kényeztesse
a mellbimbómat.
75
 – Áh! – dobom hátra a fejem. Erősebben, gyorsabban nyomom
magam lefelé. Érzem, ahogy megfeszülök, és hamarosan elérem a
csúcspontot.
– Vigyél magaddal, bébi! – ragadja meg a csípőmet, egyre
keményebben húzva magára, míg fel nem robbanok körülötte.
Mielőtt még visszaérkezhetnék a földre, Luke kicsusszan alólam,
és a hasamra fektet. A hátamon fekszik, mellszőre a lapockámat
csiklandozza. A tarkómat csókolja, majd a tetoválásomat. Egyik
lábával szétnyitja az enyéimet, és máris ismét bennem van.
– Ó, istenem!
– Ó, bébi, olyan jó érzés benned lenni! – Az öklére támaszkodik a
két oldalamon, majd újra és újra belém hatol, azt az édes pontot
nyomva a vaginám elülső részén, apró, fényes szikrákat keltve egész
testemben. Érzem, ahogy megint a végponthoz közeledek, és Luke
nevét kiáltom, amikor elélvezek. Az orgazmus egész testemet
megfeszíti, és teljesen kifacsar.
Ő is a nevemet kiáltja, ahogy jön utánam, majd a hátamra rogy.
– Azta! – motyogom a párnába, és érzem, ahogy elmosolyodik
rajtam.
– Hogy mondod?
– Azta! – ismétlem, nem mozdítva a fejemet.
Beleharap a vállamba, mire felkiáltok, és levetem magamról.
Nevet, miközben megszabadul az óvszertől, kettőnk köré teríti a
takarót, és a karjába von, mellkasa a hátamhoz ér.
– Elnézést, kisasszony, nem hallottam.
– Azt mondtam, ez épphogy csak elment.
Hangosan felnevet, és közelebb húz magához.
– Rossz az időzítés, ha azt mondom, hogy szedek fogamzásgátlót?
– Megfordulok a karjában, mert látni akarom a reakcióját.
– Mi? – Szeme összeszűkül, és mérgesnek tűnik. Francba!
– Hát, igen, szedek. Miért borultál ki? – Kicsit hátrébb húzódom,
hogy az arcába nézhessek.
– Mintha azt mondtad volna, hogy már majdnem egy éve nem
voltál senkivel.
– Így van.
Felvonja egyik szemöldökét.

76
 – A nők nem állnak le vagy kezdik újra a szedését csak azért, mert
kapcsolatban vannak – forgatom a szemem. – Az túlságosan
megzavarná a hormonjainkat.
– Ó! – ráncolja ismét a homlokát, majd a tetoválásaimra néz.
– Minden évben voltam kivizsgáláson. Tökéletesen egészséges
vagyok – mosolygok.
– Tehát magamévá tehettelek volna a zuhany alatt?
Nevetek és bólintok, de aztán abbahagyom, és elgondolkodva
nézek rá.
– Nos...
– Én is rendszeresen járok kivizsgálásra, kábé ugyanannyi ideje
nem voltam senkivel, mint te, és makkegészséges vagyok.
– Akkor igen. – Ó nagyon nem akarok arra gondolni, ahogy más
nőkkel van. Nem, nem, nem.
– Fenébe, azt hiszem, mehetünk megint zuhanyozni.
Nevetek, visszasimulok a karjába, és fejemet a mellkasára hajtom.
– Majd holnap, most álmos vagyok.
– Talán majd együtt kigyógyítjuk a másikat az álmatlanságból.
– Egy próbát megér – ásítom, és megcsókolom a mellkasát.
– Aludj csak, bébi!

***

Reggel ragyogó napsütésre ébredek, körülöttem egy nehéz kar. Eddig

még soha senkivel nem aludtam együtt, úgyhogy ez új. És
elképesztően kellemes.
Luke a párnámon alszik. Olyan fiatalnak és nyugodtnak tűnik.
Már ráférne egy borotválkozás, haja pedig zilált, mint általában.
Legszívesebben beletúrnék, de hív a természet, így óvatosan
kicsusszanok a karja alól, és kimegyek a fürdőbe.
Amikor lábujjhegyen visszaosonok a szobába, Luke még mindig
mélyen alszik, de most a másik oldalán fekszik, meztelen teste
összegabalyodott a takaróval, így láthatóvá vált egyik csupasz karja,
lába, feneke és a háta.
Szentséges, édes kis Jézus, nem semmi látvány!
Nem tudok uralkodni magamon. Miféle önérzetes nő tudna
ellenállni annak, hogy megérintsen egy ilyen férfit az ágyában?
Én biztosan nem.
77
 Visszamászom az ágyra, és tenyeremet végighúzom a sarkától
kezdve felfelé, izmos vádliján, combján, feszes fenekén és hátán,
majd Híjaimmal a hajába túrok. Nyakát, majd a vállát harapdálom.
Megcsókolom a gerincét, és elindulok lefelé a derekáig, a két nagyon
szexi kis gödröcskéig, épp a feneke felett.
Hallom, amint nyögve elvigyorodik.
Körmeimmel végigsimítok a fenekén, a combján, és csókjaimmal
elindulok felfelé a testén, fogaim közé véve egyik mellbimbóját,
kezemet csípőjének szexi V alakú mélyedésén nyugtatva. Álmos,
vidám, kék szempárba nézek fel.
– Jó reggelt, szépfiú!
– Jó reggelt, gyönyörűm!
Hirtelen a hátamon fekszem, Luke pedig az enyéim közé fűzi
ujjait, és mindkét kezemet a fejem fölé húzza. Megcsókolja a
nyakamat és az államat majd kezét lecsúsztatja a karomon, hogy
megfogja az arcomat.
– Hogy vagy ma reggel? – suttogja a számnak, és orrát az
enyémnek dörgöli.
– Jól.
– Csak jól? – Megcsókolja az állkapcsomat, mire felsóhajtok.
– Mit akartál hallani? – kérdezem, és hátradöntöm a fejemet, hogy
jobban hozzáférjen az államhoz.
– Azt, hogy csodálatosan – suttogja.
Mosolygok, és végighúzom a kezem a hátán.
– Az is stimmel.
Felemeli a fejét, hogy megint rám nézzen, én pedig a két kezem
közé veszem az arcát.
– És te? – kérdezem.
– Még sosem voltam jobban.
Szemem kikerekedik őszinte válaszától.
– Hű, nekem egy „jól” is megfelelt volna.
– Ó, édes, azon mar tegnap reggel túljutottam.
– Micsoda széptevő vagy.
Rám mosolyog.
– Te pedig gyönyörű vagy így reggel.
Ezt a megjegyzést egy horkantással viszonzom, és elkezdem
lerázni magamról, de ő erősen tartja az államat.

78
 – Te. – Csók. – Pedig. – Csók. – Gyönyörű. – Csók. – Vagy. –
Csók.
Szent ég!
– Te sem vagy olyan rossz – mosolygok a szája alatt.
– Akarlak bébi – motyogja.
– Azt érzem – nyomom neki a csípőmet ágaskodó
hímvesszőjének, mire levegő után kap.
– Jézusom, olyan kanossá teszel, mint valami tinédzsert, Nat. Mi a
fenét művelsz velem? – Kék szeme az enyémbe mélyed, és
megmozdítja a csípőjét, péniszének végét hozzám nyomva, én pedig
megbillentem a medencémet, ismét magamban üdvözölve.
– Ah! – Megragadom a vállát, ő pedig mélyen belém hatol. Arcát
a nyakamba temeti, gyengéden szívva és csókolva. Lökései egyre
gyorsabbak és keményebbek, légzésünk szaggatott.
– Ó, bébi... még soha... basszus, olyan jó érzés benned!
Két kezem közé veszem a fenekét, és megszorítom, még
mélyebbre húzva magamban.
– Gyere velem, bébi! – zihálja, és érzem, ahogy eléri a
csúcspontot, és engem is visz magával.
– Ó, igen! – kiáltom, és megremegek körülötte.
Percekkel később, miután testünk és légzésünk megnyugodott,
felemeli a fejét, és gyengéden megcsókol. Lassan kicsusszan
belőlem, és észreveszem, hogy enyhén felsértett, de nem bánom.
– Mindjárt jövök. – Kikel az ágyból, és kimegy a mosdóba.
Felülök, és lustán nyújtózkodom egyet. Ó, igen, határozottan fáj.
Ezeket az izmaimat már jó ideje nem használtam. Átölelem
magam, majd felkelek, és felkapok egy pólót meg egy cicanadrágot.
– Felöltöztél. – Nevetek Luke csalódott arckifejezésén, amikor
kijön a fürdőszobából. Két karjába von, szorosan átölel, mire
felsóhajtok. Azta, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!
– Megyek, főzök kávét. Odalent találkozunk? – simítok végig az
arcán a kezemmel.
– Persze, máris megyek.

79
 9. fejezet

-J Ó REGGELT, NAPSUGARAM! – köszönök Julesnak, amikor

besasszézom a konyhába. Épp most ért vissza a futásból,
szőke haját lófarokba fogta, rajta is cicanadrág és fehér póló
van. Visszateszi a kávéport a fagyasztóba, és rám mosolyog.
– Neked is jó reggelt! Elment már?
– Nem, egy perc és lejön. Iszunk egy kávét.
– Áthívtad. – Ez nem kérdés.
– Igen.
– És hagytad, hogy itt aludjon.
– Igen.
Kék szeme élesen fúródik az enyémbe.
– Ezzel most megleptél.
– Tudom – sóhajtom, és előveszek három bögrét a szekrényből.
– Ő más, Jules. Nem tudom, merre tart ez az egész, de ki akarom
deríteni.
Mosolyogva meglapogatja a vállamat.
– Örülök neked, édesem.
Hallom, ahogy Luke belép mögöttem, és Jules szeme majd kiugrik
a helyéről. Tudom, dögös!
Megfordulok, és rámosolygok.
– Luke, ő itt a legjobb barátom, Jules. Jules, ő itt...
– Luke Williams! – visítja Jules, most már mosolyogva, kezét
ökölbe szorítva, miközben gyakorlatilag fel-le ugrál.
– Ó, istenem! Ó, istenem! Ó, istenem! Luke Williams a
konyhánkban! – Meglöki a vállamat, és apró örömtáncba kezd.
80
 Mi a fene?
Visszanézek Luke-ra, aki teljesen ledermedt és elsápadt. Nagyot
nyelve rám néz, de nem érint meg.
Jules abbahagyja a táncikálást.
– Nem mondtad, hogy Luke Williamsért vagy oda!
– Ezek szerint ismered? – kérdezem suttogva.
Miről maradtam le?
Jules megtorpan, eltátja a száját, a szeme elkerekedik.
– Természetesen, már hallottam róla. Nat, ő itt Luke Williams.
– Azt tudom – felelem, de elpirulok, és kezdem magam úgy
érezni, mint egy palimadár, aki ellen összeesküdtek.
– Nem, Nat...
Végre Luke is megszólal:
– Natalie, meg tudom magyarázni.
Felém nyúl, de én elhúzódom tőle, és megkerülöm a pultot,
növelve köztünk a távolságot.
– Megmagyarázni? Mit?
– Natalie. – Jules nyel egyet, és Luke-ra néz, arcán idegesítő,
elaléló mosoly jelenik meg, majd ismét felém fordul. – Luke
Williams egy híresség.
– Mi? – Résnyire húzott szemmel pillantok Luke-ra, és hirtelen
minden összeáll.
Mi a jó fészkes fenét művel?
Miért nem képesek egyszerűen békén hagyni?
Nem szeretem a tömeget.
– Az Éjjeljárók filmekből, Nat – suttogja Jules.
Luke nem szól semmit, és már nem is néz rám. Kezét a csípőjén,
fejét lehajtva tartja.
– Hazudtál nekem. – Utálom, hogy ilyen megtörtnek hangzik a
hangom.
Felkapja a fejét, és mélyen a szemembe néz azzal a gyönyörű, kék
szemével.
– Nem, nem hazudtam.
– Többször is megkérdeztelek, hogy mi a foglalkozásod, de
mindig kitértél előle. – Ó, ez mennyire fáj!
– Én csak... – túr bele a hajába. – Natalie, amit irántad érzek...
– Hagyd abba! – emelem fel a kezemet. – Épp tegnap mondtad az
autóban, hogy ne legyen köztünk semmilyen meglepetés.
81
 Nyel egyet.
– Istenem, olyan hülyének érzem magam! – hunyom le a szemem,
és legszívesebben a pultra támasztanám a fejem, és sírva fakadnék.
– Ne, bébi... – indul el felém Luke, de én ismét elhátrálok, mire
megáll.
– Nem, most te figyelj ide, bébi! – Egyre nő bennem a düh, már
szinte remegek tőle. – Olyan dolgokat mondtam el neked, amiket
soha senkinek. És te egész idő alatt hazudtál nekem.
– Nem erről van szó...
– Natalie... – lép előre Jules, de én egy pillantással beléfojtom a
szót.
– Tehát csak egy vicc voltam. „Lássuk, milyen messzire tudok
menni ezzel a lánnyal, mielőtt rájönne, ki is vagyok?” Nos,
megdugtad, Luke. Jó neked.
– Nem! – kerüli meg a pultot, figyelmen kívül hagyva a
jelzéseimet, hogy ne közeledjen, és megragadja a vállamat. Tekintete
fagyos, arcán megfeszülnek az izmok, mintha fájdalom gyötörné.
– Nem, Natalie. Ez nem egy vicc volt. És nem megdugtalak,
hanem szeretkeztem veled.
Ez az egész olyan kínos.
– Az országban mindenki tudja, ki vagy, Luke.
– Nem mindenki – feleli.
– Igaz, úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, akinek még annyi esze
sincs, hogy felismerjen. – Lerázom a kezét, és hátralépek. Luke
leereszti a karját.
– Natalie – próbálkozik Jules ismét. – Honnan tudtad volna, ki ő?
Sosem láttad a filmjeit.
– Az arca milliónyi pólón ott virít, Jules! Még akcióhős-figurákat
is mintáztak róla.
Luke arca megrándul, és elfordul.
– A nők, korra való tekintet nélkül, ugyanúgy sikítanak utána,
ahogy te tetted kibaszott öt perccel ezelőtt, és teljesen megkergülnek!
Hiszen az arcok tanulmányozásából élek!
– Istenem, mekkora idióta vagyok! – Olyan kínosan érzem
magam, hogy legszívesebben messzire futnék. Azt akarom, hogy
Luke elmenjen. Azt akarom, hogy a karjába zárjon, és azt mondja,
mindez nem igaz.

82
 Mi a fenét akarhatna tőlem? A világon bárkit megkaphat. Szó
szerint.
– Nat... – nyúl felém Luke, de én elhúzódom, tudomást sem véve
a hangjában érződő fájdalomról.
– Csak menj el!
– Nem, nem akarok elmenni. – Gyönyörű arca eltorzul a
fájdalomtól, az enyémet tükrözve. Magam köré fonom a karomat,
nehogy hozzám érjen.
– Nem akarom, hogy itt legyél. Nem lehetek olyasvalakivel, aki
hazudik nekem. – Ó, csak menj!
– Én nem hazudtam neked! Natalie, ez már nem része az
életemnek. Beszéljük meg!
Eleget hallottam, és nem akarok a közelében lenni.
– Egy óra múlva fotózásom van, le kell zuhanyoznom, és mire
lejövök, azt akarom, hogy eltűnj.
– Túlreagálod a dolgot! – Most már szinte dühöng, tekintete
könyörögve fúródik az enyémbe.
– Tűnj a pokolba a házamból! – kiáltom, miközben arcomon forró
könnycseppek gördülnek végig.
– Natalie, ne csináld ezt...
Megfordulok, felszaladok a lépcsőn, át a szobámon, be a
fürdőszobába, és magamra zárom az ajtót. Nekidőlök, és lecsúszok a
padlóra, testem rázkódik a zokogástól.
– Natalie, nyisd kis az ajtót!
Francba, utánam jött!
– Menj innen! – A hangomban immár nem maradt erő. Csak azt
akarom, hogy elmenjen.
– Nem megyek innen, az isten verje meg! Nyisd ki azt a kurva
ajtót!
– Nem! – Felállok, és a homlokomat az ajtónak támasztom, kezem
ökölben pihen a hűvös, fehér fán.
– Natalie, Isten legyen a tanúm, ha nem nyitod ki az ajtót, akkor
betöröm. Gyere ki, és nézz rám! – Hangja szakadozott, közel az
enyémhez. És nagyon dühös. De én is az vagyok! Nem válaszolok,
mire Luke hirtelen beleöklözik a falba az ajtó bal oldalán.
– NYISD KI EZT A KIBASZOTT AJTÓT!
Továbbra sem válaszolok; arcomon forró könnycseppek folynak
végig.
83
 – Rendben van, Nat, ha ilyen gyerekesen akarsz viselkedni,
rendben van. Nekem erre nincs szükségem. – Hallom, ahogy
kidübörög a szobámból, majd le a lépcsőn.
Hogy keveredhettem ilyesmibe? Hogyhogy nem ismertem fel? A
haja hosszabb, és már jó öt év eltelt a legutolsó film óta, így a teste is
változott, és idősebb is, de hogyhogy nem ismertem fel azt a
gyönyörű arcot?
Ekkor eszembe jut a beszélgetésünk a bárban. Ha látok még egy
előzetest valami hülye vámpíros filmhez, kiugrom az ablakon.
Ó, istenem! Hát lehetne ez még ennél is kínosabb?
Luke három vámpíros filmben játszott, amik nemcsak hogy
nézettek voltak, de olyan hatalmas szenzációt gerjesztettek, hogy az
ember lépten-nyomon a sztárokról szóló hírekbe botlott, a
mindenféle kapcsolt áruról nem is beszélve.
És én az elmúlt negyvennyolc órában beleszerettem egy férfiba,
aki nemcsak hogy teljesen nagypályás a számomra, de még csak nem
is ugyanazt a sportot játsszuk.
Miért nem mondta el? Miért hagyta, hogy elmeséljem neki a
titkaimat, miközben ő egyet sem osztott meg velem?
Duzzogva a zuhanytálcához lépek, és folyatni kezdem a vizet. A
fotózásig össze kell szednem magam. Megrándul az arcom. Ma egy
pár érkezik, akikről intim képeket kell készítenem, és bátorítanom
kell őket, hogy szeressék egymást, legyenek romantikusak.
Francba!
Gyorsan lezuhanyozom, de még néhány másodpercig a víz alá
tartom az arcomat. Szörnyen fogok kinézni vörös, felpuffadt
szemmel.
Miután megtörülköztem és felöltöztem, megszárítom a hajamat, és
egy kontyba tűzöm. Megvizsgálom az arcomat a tükörben. Igen,
vörös és puffadt szemek. Nem nyűglődöm a sminkkel, csak
imádkozom, hogy a szemem a következő fél órában megnyugodjon.
Csak túl kell élnem ezt a fotózást, aztán bebújhatok az ágyamba, és
napokig sírhatok, ha akarok. Csak két órán kell túl lennem úgy, hogy
nem gondolok Luke-ra.
Kidugom a fejem a fürdőszobaajtón, de a háló üres. Hála az
égnek! A falon nem látszik Luke ütésének a nyoma. Nem sújtott le
túl erősen. Bemegyek a vendégszobába, és kilesek az utcára néző
ablakon. Luke kocsija eltűnt a felhajtóról.
84
 Elment.
Odalent Jules még mindig a konyhában van, kezében egy bögre
kávéval, könnyes szemmel.
– Natalie, annyira sajnálom.
Megadóan felemelem a kezemet.
– Nem a te hibád. Most nem tudok erről beszélni, Jules. Néhány
perc múlva kliensek jönnek hozzám.
– Teljesen összeomlott, Nat.
– Csak hagyd abba!
– Beszélned kell vele.
– Hagyd abba! Jules, most nem tudok erről beszélni. – A hangom
elcsuklik, és mély levegőt veszek, hogy visszafojtsam a könnyeimet.
– Oké, akkor majd a fotózás után beszélgetünk.
– Nem kell munkába menned? – kérdezem.
– Kikértem magam. Itt leszek veled – mosolyodik el kissé.
– Szeretlek, Jules. – Megfordulok, hogy induljak, de ekkor
eszembe jut valami – Megtennél nekem egy szívességet?
– Persze, mi lenne az, édesem?
– Lehúznád az ágyat, és kimosnád az ágyneműt? – Nem tudnám
elviselni az illatát később, amikor átadom magam az önsajnálatnak.
– Persze.

***

Életem legrosszabb fotózásán vagyok túl. Szétszórt voltam, szomorú

és ingerült. A pár fantasztikus volt és szexi, látszott, mennyire
szeretik egymást, és tudom, hogy sikerült pár nagyon jó képet
csinálnom, de rosszul érzem magam, amiért nem a szokásos,
könnyed időtöltést nyújtottam, így visszafizetem majd nekik a díjat.
Ez a legkevesebb, amit tehetek.
Khakiszínű sortba és kék, ujjatlan felsőbe bújok, és halat adok az
Úrnak a legjobb barátomért, amikor meglátom a frissen mosott
ágyneműt. Az izmaim egyfolytában az előző éjjeli elfoglaltságunkra
emlékeztetnek, mire a szívem minden egyes mozdulatukkal és meg
feszülésükkel összetörik
Odalent felkapom az iPhone-omat, hogy megnézzem az
üzeneteimet, és visszahívjam azokat, akik kerestek, majd

85
előbányászok egy üveg teát a hűtőből, és csatlakozom Juleshoz a
hátsó verandán.
– Hogy ment? – kérdezi.
– Pocsékul – felelem egy vállrándítással, miközben belesüppedek
az egyik piros, puha fotelbe.
– Sajnálom.
– Visszafizetem a pénzüket, de szerintem így is örülni fognak a
képeknek. – Bekapcsolom a telefonomat, és mély levegőt veszek.
– Biztos vagy benne, hogy meg akarod nézni? – kérdezi Jules
mellőlem, a másik fotelből. Szeme csukva van, fejét a nap felé
fordítja.
– Meg kell néznem, hogy hívott-e valamelyik kliensem. Ő nem
érdekel. – Nem vagyok hajlandó hangosan kiejteni a nevét.
Hét nem fogadott hívásom van, öt hangposta üzenetem és három
SMS-em.
Luke-tól semmi sem érkezett, és bármennyire nem érdekel, mégis
kicsit csalódott vagyok. Azt mondta, neki erre nincs szüksége, és
lehet, hogy ez azt jelenti, hogy ezzel végeztünk is?
Valószínűleg igen. Luke Williams bárkit megkaphat, miért akarna
épp engem?
Kikapcsolom a telefont, lecsapom az asztalra az italom mellé,
felhúzom a térdemet az államhoz, ráhajtom a fejemet, és szabad
folyást engedek a könnyeimnek.
– Ó, édesem, ne sírj! – Jules átül mellém, és átölel.
– Olyan ostobának érzem magam – motyogom a vállának.
– Tényleg nem tudtad, ki ő?
– Nem. Most már kicsit másképp néz ki – felelem védekezően.
– Igen, igaz. Jól megöregedett. – Hangjában mosoly bujkál, és én
csak egyetérteni tudok vele.
– Igen – sóhajtom. – Persze, most már látom, hogy ő az. Azonnal
tudnom kellett volna, amikor megpróbált kirabolni a parton.
– Talán csak túlságosan meglepődtél.
– Lehet, de a későbbiekre milyen mentségem van? Majdnem két
teljes napot töltöttem vele, Jules.
– Hé, hagyd abba az önmarcangolást! Két napig élvezted egy
édes, szexi pasi társaságát. Ez még nem bűn.

86
 – Olyan sok mindent elmondtam neki. Meséltem neki a
szüleimről, az erőszakról, mindenről. Még a stúdiót is megmutattam
neki.
Jules kikerekedett szemmel néz le rám.
– És a saját ágyadban szexeltél vele.
– Ne is emlékeztess!
– Hogy fogadta mindezt?
Felülök, és belekortyolok a teába.
– Úgy tűnt, együtt érez velem a szüleim miatt. Az erőszak
feldühítette, és legszívesebben kinyírná azt a taknyot. A stúdiót egész
lazán fogadta, azt mondta, szexi, és hogy tehetséges vagyok.
– Hát, ez mind nagyon biztatóan hangzik.
– És a múlt éjjel egyszerűen... – hogy is írhatnám le? – Elképesztő
és csodálatos volt. Imádja a domborulataimat, és amikor hozzám ér,
az... azta! – Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el, és Jules
visszamosolyog rám.
– Lefeküdtél Luke Williamsszel. – És ezzel a mosolyom eltűnik. –
Ne haragudj, de adj nekem öt percet, hogy ezt megemésszem.
Tényleg olyan szexi meztelenül, mint a filmekben?
– Meztelen a filmben? – kérdezem nyikkanó hangon.
– Igen, hátulról. Az a kedvenc részem.
Ó, határozottan nem tetszik, hogy egész Amerika látta Luke
hátsóját.
– Szerintem a feneke élőben sokkal jobb – felelem.
– Jaj, nem bírom! – nevet fel Jules, mint egy tizenöt éves. –
Tudod, az öt évvel ezelőtti, legutolsó Éjjeljárók óta nem szerepelt új
filmben.
– Hogyhogy?
– Nem tudom – vonja meg Jules a vállát, és visszamászik a
helyére, miközben belekortyol a teámba. – Az a hír járta, hogy az
egyik rajongója betört a házába, és kárt tett magában.
Döbbenten kapom fel a fejem.
– Luke is megsérült?
– Nem, azt hiszem, nem. Ha jól tudom, nem volt otthon. De ki
tudja, mi igaz a bulvárhírekből? Azt hallottam, csak úgy otthagyta L.
A.-t, és abbahagyta a színészkedést. Fogalmam sem volt, hogy
ideköltözött.
– Idevalósi – magyarázom. – Errefelé lakik a családja.
87
 – Ó, szuper. – Jules az arcomat vizslatja. – Biztos, hogy le akarod
ezt zárni, Nat? Látnod kellett volna ma reggel, miután elfutottál.
– Mit csinált?
– Nos, eléggé hőbörgött, de hát te is. Káromkodva járkált fel-alá,
én pedig próbáltam megakadályozni, hogy utánad menjen, mert
tudtam, hogy azzal nem old meg semmit.
– Nem, nem akartam látni.
– Teljesen magába zuhant. Odáig van érted. Szerintem jobban
meg kéne ismerned, mármint a valódi énjét, és adni a dolognak egy
esélyt. – A homlokomat ráncolva pillantok rá. – Ráadásul még sosem
láttalak így viselkedni egy férfi miatt. Ne tegyél még le róla!
– Hazudott nekem, és tudod, hogy mi erről a véleményem!
– Ó, Natalie, gondolkozz! Arra még nem gondoltál, hogy talán
kellemes változatosságot jelentett neki, hogy olyasvalakivel lehet, aki
nem kihasználni akarja? Aki nem ismerte fel, nem sikítozott és tett
fel neki hülye kérdéseket? Csak egy normális srác volt egy normális
lánnyal. Ezt én sem akarnám tönkretenni.
Ezen eltűnődöm, és igen, van értelme.
– Akkor is el kellett volna mondania, legalább tegnap. – Most már
duzzogok, de nem érdekel.
– Igazad van. Hagyd, hogy bocsánatot kérjen. Talán így kapsz
valami szép ajándékot tőle. Valami ékszert? Bort? Virágot? – Nevet,
amikor kioltom rá a nyelvem.
– De nem ma.
– Ne játszadozz vele, Nat!
Dühösen fordulok felé.
– Én nem játszadozom. Megbántott. A mai napot inkább a legjobb
barátommal és csajos dolgokkal tölteném. Különben is, amikor
kiviharzott a szobámból, azt mondta, neki erre nincs szüksége,
úgyhogy gondolom, már nem is érdeklem annyira.
– Ó, dehogynem – legyint egyet a felvetésemre. – Szeretnél
shoppingolni? – kérdezi reménykedve.
– Nem. Furcsa módon, inkább moziba mennék. De semmi Luke
Williams-film.
– Oké, amúgy sem adnak semmit, amiben benne lenne. Azt
hiszem, megérdemlünk egy kis extra vajat a popcornunkra.
– És semmi diétás üdítő. És mivel te előbb ismerted fel, mint én,
te fizetsz.
88
 Jules elbiggyeszti az ajkát, majd összeszedjük magunkat, beülünk
a kocsiba, és elindulunk a moziba, ahol néhány órára
belefeledkezhetek valaki másnak a történetébe, és azzal az egy
emberrel tölthetem az időmet, akiben teljesen megbízom.

89
 10. fejezet

M ÁR KÉSŐRE JÁR, MIRE J ULESSZAL HAZAÉRÜNK . A

mozgalmas akció-kalandfilm, amit elcsíptünk – nem
mással, mint Vin Diesellel –, pontosan az volt, amire
szükségem volt, hogy pár órára kiszakadjak a valóságból. És utána
végül beadtam a derekam, és elmentem Julesszal vásárolni. Hogyan
is tudnék én, Natalie Conner ellenállni egy pár új cipőnek? Imádom a
cipőket.
– Az a piros Louboutin, amit találtál, valami észveszejtő –
vesszük elő a szatyrokat a Lexusom csomagtartójából.
– Tudom, imádom. Nem tudom, hova veszem majd fel, de nem
tudtam otthagyni. – Felkapom a cipő szatyrát, és elindulunk a ház
felé.
Azonnal meg is torpanunk, amikor meglátjuk, mi vár ránk az ajtó
előtt. A verandát, a lépcsőt és minden szabad felületet többtucatnyi
rózsa borít különböző alakban, méretben és színben. Az illatuk
varázslatos. Legalább ötven tucat rózsa lehet ott.
– Ó, Natalie! – Jules szeme kikerekedik, arcvonásai ellágyulnak,
ahogy körbenéz.
Nem tudom megállni, hogy ne érzékenyüljek el én is egy kicsit.
– Hű! – Csupán ennyit tudok kinyögni, és elönt a
megkönnyebbülés. Talán még sincs vége? Felmegyünk a lépcsőn,
óvatosan, hogy semmit ne borítsunk fel, és észreveszek egy
borítékot, amit az ajtóra ragasztottak, rajta a nevemmel.

90
 – Tessék! – veszi le Jules, és adja oda nekem. Túl sötét van, hogy
el tudjam olvasni, úgyhogy bemegyünk, és ledobjuk a csomagjainkat.
Jules elkezdi behordani a csokrokat.
– Hová tegyem ezeket?
– Öhm... nem tudom. Tegyél belőlük mindenhova, ahol van hely.
– Erre szélesen elmosolyodik.
– Ezért megérdemel egy nagy „köszönöm”-öt, kislány.
– Igen, meg. – Érzem, ahogy én is elvigyorodom, majd lebámulok
a borítékra, és óvatosan feltépem.

Kedves Natalie!
Íme egy-egy rózsa minden egyes alkalomért, amikor ma rád gondoltam.
Bárcsak hajlandó lennél beszélni velem, hogy megmagyarázhassam, miért
nem mondtam el, ki is vagyok, és hogy mennyire sajnálom, hogy a
barátnődtől kellett megtudnod! Sok mindent meg kell magyaráznom, és
remélem, adsz rá esélyt, hogy jóvátegyem.
Kérlek, hívj, ha készen állsz beszélgetni.
A te Luke-od

Ó, igen, határozottan tudja, hogy kell elbájolni egy lányt. A

zsebembe csúsztatom az üzenetet, és segítek Julesnak behordani a
virágokat, amiket aztán szétszórunk az egész házban. A nappali úgy
fest, mintha másnap temetésre vagy esküvőre készülnénk, amin
nevetnem kell.
– Látod? – vigyorog Jules. – Mondtam, hogy teljesen megőrül
érted.
– Vagy csak egyszerűen őrült – felelem kuncogva.
– Jobb, ha felhívod, és megköszönöd neki.
– Igenis, anyu – forgatom a szemem. Miután az utolsó csokrot is
behoztuk és elrendeztük, bezárjuk az ajtót. – Tessék, ezeket vidd fel
a szobádba!
– Nem kell kétszer mondanod! – Jules mindkét hóna alá kap egy-
egy csokrot, és elindul fel a lépcsőn a vásárlókörúton vett új
szerzeményeivel.
Felkapom a telefonomat, amit egész nap kikapcsolva tartottam, az
új cipőmet és egy csodásan elrendezett, tökéletes, hosszú szárú,
gyöngyökkel díszített rózsacsokrot, és felmegyek a szobámba.
Lerúgom a szandálomat, az éjjeliszekrényre teszem a vázát, a cipőt
91
pedig berakom új helyére, a gardróbba. Amikor visszalépek a
csokorhoz, nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg, és orromat
ne temessem a selymes, illatos szirmok közé. Ekkor észreveszek egy
újabb üzenetet, amit a szálak közé tűztek, kihúzom, és leülök az
ágyra, hogy elolvassam.

Ezek a csodálatos, hosszú lábaidra és finom, vörös ajkaidra emlékeztettek.

Egy nap majd szeretnélek semmi másban, csak gyöngyökben látni.

Ó, istenem! Ilyen érzés, amikor az embert leveszik a lábáról? Nem

tudom, de az biztos, hogy jó érzés. És ekkor rájövök, hogy Luke
végig azon volt, hogy elbűvöljön: a finom vacsora nála, összebújás a
verandáján, miközben a naplementét nézzük, a fantasztikus piknik
tegnap. És abban is igaza volt, hogy múlt éjjel szeretkezett velem. A
szex még soha nem volt számomra ilyen bensőséges.
De hazudott is, még ha csak elhallgatással is, és ez nálam
szakítóok.
Elhatározom, adok neki esélyt arra, hogy megmagyarázza. Holnap
átmegyek hozzá, és meghallgatom. Máris hiányzik; az érintése, a
mosolya, őszinte nevetése, és talán ez rémít meg a legjobban, még a
celeb kiléténél és annál a ténynél is jobban, hogy a bolygón
bármelyik vézna kis meseszép nőt megkaphatná.
Ha a dolgok így haladnak tovább, még a végén sérülök.
De a gondolattól, hogy nem látom többé, fájdalom nyilall a
mellkasomba.
Előveszem a zsebemből a telefonomat és a bejárati ajtóra tűzött
üzenetét. Bekapcsolom a mobilt, és türelmetlenül várom, hogy
feléledjen.
Három nem fogadott hívás, két hangpostaüzenet és két SMS.
Egyik sem Luke-tól.
A hangpostaüzenetek a klienseimtől jöttek, így ezeket elmentem,
és emlékeztetem magam, nehogy holnap elfelejtsem visszahívni őket
és a másik négyet délelőttről.
Legördülök Luke számáig, és rákoppintok a „hívás”-ra.
Már az első csengetésnél felveszi.
– Szia! – szól bele halkan a kagylóba.
– Szia! – rebegem, szememet lehunyom a hangja hallatán. –
Köszönöm a gyönyörű virágokat.
92
 – Tetszenek? – Hallom, hogy mosolyog.
– Elbűvölőek. És bőségesek – kuncogom.
– Sokat gondoltam ma rád.
– Azt látom.
– Natalie, annyira sajnálom...
– Ne, Luke – szakítom félbe, hangjának fájdalma az én fájdalmam
is. – Én is sajnálom. Talán egy kicsit túlreagáltam a dolgot.
– Nem, megértem. Mondanom kellett volna valamit tegnap.
– Igen, kellett volna – sóhajtom. – Nem akarom ezt telefonon
megbeszélni. Ráérsz holnap reggel?
– Találkozni akarsz holnap? – Hallom hangjában az izgatottságot,
mire még jobban elolvadok.
– Hát, arra gondoltam, hogy átmehetnék, és beszélhetnénk.
– Igen. Gyere most!
Felnevetek, és az oldalamra fordulok az ágyban, miközben érzem,
hogy a gyomrom reggel óta most először végre kezd ellazulni.
– Fáradt vagyok, és nem hí szem, hogy most kész vagyok egy
hosszú beszélgetésre.
– Mit csináltál ma? – kérdezi.
– Julesszal elmentünk vásárolni. – Mondjam el neki a mozit is?
– Mit vettél? – Istenem, imádom a szexi hangját!
– Cipőt.
– Szereted a cipőket?
– Nő vagyok. Reménytelenül, visszavonhatatlanul szerelmes
vagyok a cipőkbe.
– Hogy néz ki az új cipőd?
– Piros, tűsarkú Louboutin – vigyorgok, miközben a dögös új
cipőmre gondolok.
Luke füttyent egyet.
– Hűha!
– Igen, egyértelműen hűha – nevetem.
Hirtelen csend támad, és már arra gondolok, megszakadt a vonal.
– Luke?
– Igen, bocsi, csak elképzeltelek, ahogy csak az a cipő és
gyöngyök vannak rajtad.
– Hűha! – motyogom.
– Igen, egyértelműen hűha volt – feleli halkan, de hallom, ahogy
vigyorog, és semmit sem akarok annyira, mint megérinteni.
93
 – Mit csináltál még ma? – kérdezi, visszarántva a valóságba.
– Nos, vicces, de elmentünk mozizni.
Hallom, ahogy elakad a lélegzete.
– Azt hittem, nem igazán szoktál filmezni.
– Nem is, de nehéz reggelem volt, és egy időre meg akartam
feledkezni mindenről, így feltankoltunk popcornból, üdítőből és egy
csupasz felsőtestű Vin Dieselből.
– Jó volt?
– Egy csupasz felsőtestű Vin Diesel mindig jó – felelem kissé
megvetően.
– Ez most fájt, Natalie.
– Egy csupasz felsőtestű Luke még jobb – suttogom.
– így már jobb – suttogja vissza.
– Szeretem, amikor suttogsz.
– Igazán? Miért?
– Szexi.
– Tényleg?
– Nagyon is. – O, imádom, amikor így flörtölünk!
– Igyekszem nem elfelejteni.
Hirtelen azt kívánom, bár éltem volna az ajánlatával, hogy most
menjek át hozzá, így mielőtt még hülyét csinálnék magamból a
könyörgésemmel, elköszönök tőle.
– Holnap reggel kilenckor? – kérdezem.
– Csinálok reggelit – mormolja.
– Jó éjt!
– Jó éjt, gyönyörűm! – suttogja.

***

A csengő szűnni nem akaró hangjára ébredek. Az ébresztőre

pillantok. Ki a fene nyomja az átkozott csengőmet reggel fél
nyolckor? Körbebotorkálok, míg találok egy cicanadrágot és egy
pólót, majd morcosan lecammogok a lépcsőn.
Az ajtóban egy fiatal, szőke lány áll, talán tizenhat lehet, kezében
egy starbucksos pohár és egy szál rózsa.
– Te vagy Natalie? – kérdezi mosolyogva.
– Igen.

94
 – Ezeket neked hoztam – nyomja izgatottan a kezembe a
szállítmányt.
– Öhm, köszi – veszem el tőle őket, az orromhoz emelve a rózsát.
– Van egy üzenet is – nyújtja felém, majd összeüti két tenyerét. –
Ez a legromantikusabb dolog, amit valaha láttam!
Nevetek izgatottságán, és szélesebbre tárom az ajtót, hogy
láthassa a több tucat rózsacsokrot a nappaliban. Szeme majd kiugrik
csinos kis fejéből.
– Szent ég! Hű! Nagyon szerencsés vagy. Szia! – integet, és
elmegy.
Belekortyolok a kávéba – ó, istenem, mennyei! Honnan tudta,
hogy a fehér mokka a kedvencem? –, aztán kihajtogatom az üzenetet.

Jó reggelt, gyönyörűm!
Csak egy kis apróság, hogy jól induljon a napod.
Alig várom, hogy találkozunk.
Luke

Szentséges Mózes, annyira édes! Jules ásítozva lejön a lépcsőn.

– Ki jött?
– A Starbucks szokott házhoz jönni? – kérdezem.
– Ú, bárcsak úgy lenne! – Észreveszi a kávét és a rózsát.
– Egy lány épp most hozta ezeket.
– Jesszus, ez már kezd émelyítően romantikus lenni. – Jules a
konyha felé indul, én pedig nevetve követem.
– Ma reggel találkozom vele.
– Jó. Nem kellenek a részletek. – Elkezdi lefőzni a saját kávéját. –
Várjunk csak! Kettőnk közül csak neked van szerelmi életed. Mégis
akarok részleteket. És képeket!
Vigyorogva szagolok ismét a rózsába.
– Nem fogok lefeküdni vele. Csak beszélgetni fogunk.
– Persze.
– Tényleg.
– Oké. Majd tudasd, hogy ment. – Lecsurgatja a kávét, és rám
mosolyog. – Örülök, hogy adsz neki még egy esélyt.
– Csak azért, mert ő az a Luke Williams?
– Nem, hanem azért, mert rendes srác, aki végre úgy bánik veled,
ahogy megérdemled.
95
 – Mibe keveredtem?
– Valami jóba – vonja meg a vállát. – Ne gondolkodj rajta annyit,
csak élvezd!
– Oké. Lezuhanyozom, és átmegyek hozzá reggelizni.
– Vigyázz magadra! – kiáltja utánam.
– Mindig vigyázok – kiáltom vissza.

***

Megállok Luke ajtaja előtt, és habozok, mielőtt megnyomnám a

csengőt. Nem öltöztem túl? Lepillantok sárga nyári ruhámra és
pántos, fekete szandálomra. A nyár még bosszúszomjasan ott lóg a
levegőben, meleg nap lesz. Talán sortot kellett volna vennem.
Talán abba kéne hagynom a hezitálást, és megnyomnom azt az
átkozott csengőt.
Luke néhány pillanattal később ajtót nyit, és még mielőtt bármit is
mondhatnék, a karjába kap, és olyan vággyal telve csókol meg,
amilyet még nem éreztem. Egyik kezét a derekamra csúsztatja,
közelebb húzva magához. Másik keze a fejemre simul, miközben
szája fürgén jár az enyémen ide-oda, nyelve a számba hatol, hogy ott
táncoljon az enyémen.
Ó, istenem, mennyire hiányzott! Csupán huszonnégy óra telt el, de
olyan, mintha napok óta nem láttam volna. Kezemet végigfuttatom a
hátán a felsője alatt, kitapintva sima bőrét, és felnyögök a szája alatt.
Lelassítja a csókot, gyengéden érintve az ajkát az enyémnek, és
amikor kinyitom a szemem, a homlokát az enyémnek támasztja.
– Mindig így nyitsz ajtót? – suttogom.
– Ó, istenem, Natalie, már attól féltem, soha többé nem látlak. –
Hangja rekedtes a gyötrelemtől, én pedig két kezem közé veszem az
arcát, így kérve, hogy rám nézzen.
– Itt vagyok.
– Hála az égnek! – Hátralép, és a tekintetem végigsiklik rajta. A
teste fantasztikus dolgokat művel a farmerrel és a fehér inggel,
aminek ujját könyékig feltűrte. Lába csupasz. Haja zilált, szexi, és
szinte csak úgy kiált az ujjaim után.
– Csodálatosan nézel ki. Gyere be, érezd magad otthon! – A
konyhából érkező illatok ínycsiklandóak, és megkordul a gyomrom.
– Csak nem főzöl? – kérdezem, hátrapillantva rá.
96
 – Megígértem, hogy csinálok reggelit.
– Már küldtél kávét, ami isteni volt, és váratlan. Köszönöm! –
Lábujjhegyre állok, és röviden szájon csókolom.
– Szívesen – mosolyog. – Remélem, szereted a francia pirítóst, a
szalonnát, a gyümölcsöt és a kávét.
– Tökéletes.
– Már mindent kivittem.
Követem ki, a lenyűgöző verandára, de int, hogy menjek előre.
Tényleg csak pár napja voltam itt? Sokkal hosszabb időnek tűnik,
annyi minden történt azóta.
Az asztalt fehér terítő borítja. Az étel melegítőlapokon áll
domború ezüstfedők alatt. Van kávé, gyümölcslé, de amin megakad a
tekintetem, azok a vörös rózsák. Az asztalra három tucat rózsát
helyeztek három csokorban, egymástól egyenlő távolságban.
Könny szökik a szemembe, miközben a vállamon érzem Luke
kezét. Annyit vesződött miattam! Még azok után is, ahogy tegnap
beszéltem vele.
Megfordulok a karjában, és felnézek átható, gyönyörű, kék
szemébe.
– Köszönöm szépen.
– Örömömre szolgált, édes. Megmondtam az autóban: sok
mindent kell bepótolnunk. Szokj hozzá!
Nem tudom, mit feleljek erre. Átölel, és megcsókolja a
homlokomat.
– Gyere, együnk! Éhen halok.
Leülünk ugyanoda, ahova legutóbb is. Leemeli a fedőket, és én
elismerően szippantom be a finom illatokat.
– Fantasztikus az illata. – Meleg szirupot öntök a francia pirító-
somra, és beleharapok a szalonnába. – Mm... szalonna.
Nevet, és ő is vesz egy falatot a szalonnából.
– Imádom nézni, ahogy eszel, bébi.
– Miért? – kérdezem, miközben a szám tele van a puha finom
pirítóssal.
– Mert annyira őszinte vagy ilyenkor. Mint, gondolom, minden
mással is. Imádom, hogy élvezettel eszel.
– Az biztos. Láttad, mekkora a fenekem?
Szeme szikrázik, amikor rám mered a kávésbögréje felett.
– Soha ne becsméreld így magad a közelemben, Natalie!
97
 Te jó ég!
A homlokomat ráncolva nézek le a tányéromra
– Nem tudom, hányszor kell még elmondanom vagy
megmutatnom, mennyire gyönyörűnek talállak, ahhoz, hogy felfogd.
– Luke... – Előrenyúl hosszú ujjaival és megfogja az államat,
hátrabillentve a fejemet, hogy ismét ránézzek.
– Nézz rám! Semmi olyan nincs a testeden, ami miatt
kényelmetlenül kéne érezned magad. Egyél, amennyit csak szeretnél.
Szeretem nézni, ahogy eszel. Szeretnék együtt edzeni veled csak
azért, mert szeretem nézni, ahogy mozogsz. Gyönyörű vonalaid
vannak, és alig várom, hogy ismét hozzád érjek.
– Oké.
Mi mást is mondhatnék erre?
– Elhatároztad, hogy minden egyes virágos kifutófiúnak állod az
egyetemi költségét? – kérdezem, próbálva elterelni a témát.

98
 11. fejezet

L UKE NEVET A MEGJEGYZÉSEMEN, mire egy kicsit ellazulok.

Tényleg oda kell figyelnem, mit mondok a testemről a
közelében. Még sosem voltam ennyire tudatában a
méreteimnek egy férfi mellett sem, de valószínűleg csak azért, mert
eddig nem igazán érdekelt, mit gondolnak rólam. Ha nem kellettem
nekik, leléphettek.
Azt viszont nem akarom, hogy Luke lelépjen.
– Köszönöm a reggelit. – Felemelem a kávémat, hátradőlök a
székemben, hogy a vizet és a rajta suhanó vitorlásokat csodáljam.
– Szívesen. – Feláll, és kinyújtja felém a kezét. – Gyere
helyezkedjünk el kényelmesen, hogy mindent meg tudjunk beszélni.
Azta, nem kell majd harapófogóval kihúznom belőle! Ez jó.
Megfogom a kezét, és leteszem a kávét, de a narancslevet magammal
viszem, és követem a puha kanapéhoz. Leülök, felé fordulok, és
várom, hogy belefogjon.
Luke a kanapé szélén ül, és a hajába túr. Látszik, hogy izgatott,
talán még ideges is. Nem tudom, mit mondjak, hogy
megnyugtassam, de kétségbeesetten várom, hogy megszólaljon.
– Hé – mondom, és összefűzöm az ujjainkat. – Minden rendben.
Kezdd ott, ahol szeretnéd, aztán majd onnan megyünk tovább.
Tekintete aggodalmas, szemöldökét összevonja, ahogy hátradőlve
megcsókolja az ujjaimat.
– Először is, nem akartam hazudni neked – néz egyenesen a
szemembe. – Őszintén kellett volna beszélnem veled aznap, amikor

99
itt voltál, de az az igazság, hogy teljesen elvesztem. Néha még a saját
nevemet is elfelejtem a közeledben.
Tehát ez vele is megesik, mi?
– Mint tudod, aznap reggel, amikor találkoztunk, azt hittem,
engem fotózol. Ez mostanában nem túl gyakori, de néha megesik, és
olyankor bepánikolok.
– Sosem foglak lefotózni az engedélyed nélkül.
Megszorítja a kezemet, és keserűen elmosolyodik.
– Köszönöm – feleli halkan. Mély levegőt vesz, és folytatja: –
Néhány évvel ezelőtt az életem kész őrület volt. A lesifotósok
könyörtelenek tudnak lenni, és néha a rajongók még náluk is
rosszabbak. Sosem éreztem jól magam tömegben, fogalmam sincs,
miért, de az, hogy szó szerint több százan üldöztek végig az utcán
rendszeresen, igazi fóbiát váltott ki belőlem. Öt éven keresztül
életem minden egyes percéről beszámoltak.
Felém fordul, szeme tágra nyílt, tekintete űzött.
– Akkor sem lehetett volna barátnőm, ha akartam volna. Egy
percem sem maradt magamra.
– Mintha olvastam volna, hogy együtt voltál a filmbeli
partnereddel. .. Meredith Akárkivel.
Ingerülten megrázza a fejét.
– Azt csak a film kedvéért terjesztették. A nyilvánosság miatt. Ha
egy nagy költségvetésű filmben vagy, a stúdió irányítja az életed,
Nat. Ők mondják meg, kivel legyél, mit csinálj, hová menj. Túl fiatal
voltam ahhoz, hogy igazán felfogjam, mit is jelent ez.
– Meredith kedves lány, de sosem volt a barátnőm, és ez újabb
példája annak, milyen kegyetlen a sajtó. Addig csavarják a dolgokat,
amíg meg nem kapják azt a sztorit, amit szeretnének – bármit, csak
ne az unalmas valóságot. – Nyel egyet, összeráncolja a homlokát,
majd gyönyörű, kék szeme ismét az enyémbe fúródik.
– Ha felmerül benned valami kérdés a múltamról, inkább engem
kérdezz. Ne az interneten keresgélj.
Jó ég!
– Oké.
– Ez fontos. Felemelhet, de a földbe is döngölhet minket, és én
nem akarlak olyasmi miatt elveszíteni, ami már nem része az
életemnek.
– Jelennek meg még rólad cikkek? – kérdezem.
100
 – Néha, de hála az égnek már nem olyan gyakran.
– Az elmúlt öt évben tényleg nem forgattál?
– Nem, nem szerepeltem filmekben – feleli.
– Miért nem?
Megint a hajába túr.
– Mert az a pénz nem mindig éri meg az árát.
– Ezt hogy érted?
– Sok pénzt kerestem azokkal a filmekkel, Nat. Még most is,
köszönhetően az értékesítéseknek, a könyvelőmnek és az
ügyvédeimnek. És továbbra is sok pénzt kereshetnék a filmekkel, de
milyen áron? Hogy zaklassanak és megmondják, hogyan éljek?
– És mi van az olyan színészekkel, mint Matt Damon vagy Ben
Affleck? Úgy tűnik, nekik sikerül normális magánéletet élniük –
emlékeztetem.
Bólint.
– Igen, de ők már kicsit idősebbek, és nem fiatal nőknek szóló,
romantikus vígjátékokban játszanak. Ők már nincsenek annyira a
magazinok hasznára.
– Tehát már nem a filmiparban dolgozol? – kérdezem kíváncsian;
még mindig nem mondta el, mit is csinál.
– Nem ezt mondtam.
Ó!
– Oké.
– Most producer vagyok, segítem a filmek létrejöttét. Már nem
vagyok színész.
– És ez azt jelenti, hogy gyakran kell hosszabb időre elutaznod? –
Igyekszem elfojtani a hangomból kiérződő pánikot, de a vérem
megfagy. Nem akarom, hogy az idő nagy részét távol töltse!
– Nem, a munka nagy részét itthonról végzem – csókolja meg
ismét a kezem. – Néha pár napra elutazom L A.-be vagy New
Yorkba, de ennyi. Vannak más producer kollégáim is, akik jobban
kézben tudják tartani a munkafolyamatokat.
– Ó! – Azta, tényleg teljesen más világban él, mint én. – Lenne
egy kérdésem.
– Mondd csak!
– Jules azt mondta tegnap, hogy hallotta, hogy valaki kárt tett
magában a házadban.
Luke elsápad, a tekintete hirtelen elsötétül.
101
 – Igen. Épp New Yorkban voltam, hogy az utolsó filmet
népszerűsítsem. – Nyel egyet. – Egy fiatal lány, egy rajongó, betört
hozzám. Felgyújtotta a házat.
Elakad a lélegzetem.
– Ó, istenem!
– Ez is épp elég szörnyű lett volna, de elszámította magát. Bent
ragadt a házban, és ott halt meg.
– Szent ég, Luke!
– Ekkor jöttem rá, hogy nekem ennyi elég volt. Az egész tiszta
őrültekháza volt, és én nem tartoztam oda. Más színészek jobban
elboldogulnak ebben a világban, de számomra nem éri meg, ha ez
mások életébe kerül.
– Az a lány bizonyára nem volt teljesen magánál, édes.
Szemét hirtelen felém kapja.
– Most először szólítottál máshogy, mint a nevemen.
Félénken mosolyogva megvonom a vállam.
– Igen, valószínűleg nem volt magánál. De ettől még nem lett
jobb.
– Hiányzik?
– A munka igen. Élveztem a színészkedést, és szeretem azt hinni,
hogy jó voltam benne. A filmezés szórakoztató volt, sokat tanultam
belőle. De a többi része nem hiányzik.
– Oké, itt az egymillió dolláros kérdés: miért nem árultad el?
– Először nem hittem neked, amikor azt mondtad, nem tudod, ki
vagyok – mosolyog rám szomorkásan. – Ez ritkán, de előfordul. És
aztán, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy igazat mondasz, olyan üdítő
volt kicsit normálisnak lenni.
– Te nem vagy normális, Luke, és ezt a szó pozitív értelmében
mondom.
Elvigyorodik.
– Tudod, hogy értem. Nem mentél át te is tizenöt evesbe, mint
Jules tegnap. Úgy tűnt, engem kedvelsz, és nem egy filmszereplőt.
– Sosem láttám a filmjeidet – felelem tényszerűen.
– Ez tetszik – mondja őszintén.
– De el akartad mondani? Előbb vagy utóbb rájöttem volna. Ez a
bajom, Luke. Ezért akadtam ki rád annyira tegnap. Olyan dolgokba
avattalak be, amiket nem osztok meg bárkivel. A tetoválásokról még
Jules sem tud.
102
 Szeme felparázslik a tetoválásaim említésére, de én folytatom:
– A beszélgetésünk után az autóban tudnod kellett, hogy nem
igazán bízom meg a férfiakban. Legyen szó akármelyik férfiról. Nem
engedek férfit az életembe.
– Remélem, ez hamarosan megváltozik – suttogja.
– Nem indítottál túl jól, ha az volt a célod, hogy ez megváltozzon.
– Natalie, gondolj a többi alkalomra, amikor együtt voltunk. Még
mindig ugyanaz a férfi vagyok, aki tegnap reggel előtt voltam.
Ugyanúgy szeretek főzni, szexinek találom a foglalkozásodat, és alig
tudom megállni, hogy hozzád érjek. Csak egy férfi vagyok.
– Tudom.
– Tényleg?
– Igen. Nem vagyok bolond. De kevesebb mint egy hét után
jobban ismersz bárkinél, és emiatt kicsit idiótának érzem magam. A
tegnapi nap nagyon zavarba ejtő volt.
– Nekem is.
– Nos, örülök, hogy vége.
– Minek?
– Az első zavarba ejtő pillanatunknak.
Mosolyog, de aztán ismét elkomorodik.
– Újrakezdhetjük?
– Nem.
Arckifejezése csalódottá válik.
– Tehát vége?
– Nem, nem akarom újrakezdeni, mert az azt jelentené, hogy
mindent kitörlünk, ami eddig történt, és őszintén szólva, eltekintve a
tegnapi naptól, az elmúlt pár nap igazán jó volt. – Az ajkamba
harapok, és rápillantok.
Hihetetlenül jóképű arcán elbűvölő mosoly jelenik meg, amitől
egy pillanatra kihagy a szívem. Istenem, annyira... vidámnak tűnik.
Nem tudom megállni, hogy ne tükrözzem a mosolyát.
– Natalie, ezek voltak életem legszebb napjai, de komolyan.
– Hűha!
Luke végül az ölébe és a karjába von. A nyakába temetem az
arcomat, átölelem, és nem eresztem, beszívom szexi illatát, és puha
csókokat lehelek az arcára.
Elhúzódom, két kezem közé fogom az arcát, és mélyen a szemébe
nézek.
103
 – Soha többé ne színészkedj előttem!
– Bébi, emiatt nem kell aggódnod.
Ekkor megcsókol, és hirtelen elindulunk. Velem együtt feláll, és
visszamegy a házba. Ügy visz, mintha súlytalan lennék, és ez
annyira... szexi.
– Hová megyünk? – kérdezem az ajkától.
– Az ágyamba.
Ó!
– Nem takarítottuk el a reggelit.
– Majd később.
– A verandán is levetkőzhetnénk – javaslom, és beleharapok a
fülcimpájába.
Felnyög.
– Nem, az ágyamban. – Most már a lépcsőn járunk. –
Levetkőztetlek, és legalább egy hétig ágyban maradok veled.
Nem tudok elfojtani egy nevetést.
– Hétfőn klienseim vannak.
– Oké, de ma és holnap csak az enyém vagy.
– A tiéd? – szalad fel az egyik szemöldököm.
– Az enyém – ismétli, és finoman letesz az ágya mellé. Megfogja
a ruhám szélét, és áthúzza a fejemen.
– Édes istenem, rajtad nincs alsónemű!
Elvigyorodom.
– Nincs.
– Egész eddig úgy ültél tőlem pár centire, hogy egy átkozott
fehérnemű sem volt rajtad?
– Igen – nevetek, és elkezdem kigombolni az ingét. Meredten
figyel, miközben egyesével kipattintom a gombokat. Lehúzom az
inget a vállán, és hagyom, hogy a földre hulljon.
Ezután ujjamat boxerének gumija és a bőre közé nyomom, mint
legutóbb, amikor megállított. Luke szeme vágytól szikrázik, és
ezúttal nem mozdul, hogy megállítson. Elmosolyodom, és nyelvemet
végighúzom az alsó ajkamon. Ujjaimat végigcsúsztatom a hasán a
sliccéig, és kigombolom a farmerját. Lassan lehúzom a puha anyagot
és a szürke boxerét karcsú csípőjén, majd a lábán. Kilép belőlük, és
félrelöki őket.
– Így, most már utolértél – mondom halkan, és ismét felnézek
lángoló, kék szemébe.
104
 Nem ér hozzám, amitől elönt a vágy. A bőrömön akarom tudni
azokat az ügyes kezeket!
– Imádom, amikor így nézel ram – motyogja, és felém lép.
Hátrálok, lábszáram hátsó része az ágy szélének ütközik.
– Hogy nézek rád?
– Gyönyörű, zöld szemed úgy néz rám, mintha alig várnád, hogy
megérintselek.
– Így is van.
– Feküdj le az ágyra, bébi!
Úgy teszek, ahogy mondja, és felpillantok rá, élvezve a kilátást,
amit Luke jelent. Testemből minden vér a lábam közé szökik, és
zihálva veszem a levegőt. Anélkül, hogy igazából hozzám ért volna.
– Mit művelsz velem? – kérdezem meglepetten, hogy hangosan is
kimondtam a szavakat.
Elvigyorodik, felmászik az ágyra, két lába közé veszi az enyéimet,
és kezét a vállam mellé helyezi.
Még most sem ér hozzám. Lehajolva ajkát végighúzza az
enyémen; egyszer, kétszer.
– Elcsábítalak.
– Jól csinálod. – Elmosolyodik az ajkam felett. Megfogom a
csípőjét, de elhúzódik. – Hé!
– Kapaszkodj a fejtámlába!
– Én inkább beléd kapaszkodnék.
Ismét gyengéden megcsókol.
– Bízz bennem, bébi! Fogd meg a fejtámlát!
Hátranyúlok, és belekapaszkodom a fehér fatámlába.
– Tartsd ott a kezed, oké?
– Oké.
Mosolyog, és megint megcsókolja az ajkamat, majd az államat.
Behunyom a szemem, és hátrahajtom a fejem, hogy jobban
hozzáférjen a nyakamhoz. Ezt ki is használja, és a nyelvével lejjebb
vándorol a kulcscsontomig.
Ó, te jó ég!
Testével az enyémnek préselődik, ahogy egyre lejjebb halad.
Egyik kezével megszorítja a mellemet, ujjaival izgatva érzékeny
mellbimbómat, miközben a másikat a szájába veszi, és az érzés
azonnal kihat az ágyékomra.

105
 – Ó, istenem! – Testem ívbe feszül, ahogy a bizsergés végigszalad
rajta. Lágyan ráfúj a mellbimbómra, majd átzarándokol a másikhoz,
hogy annak is megadja a kellő tiszteletet
– Olyan gyönyörű – duruzsolja a mellemnek. – Imádom a
melledet. Tökéletesen illik a tenyerembe.
– Most már elvehetem a kezemet? – lehelem.
– Azt már nem. Hagyd ott őket, ahol vannak!
– Meg akarlak érinteni.
– Majd arra is sor kerül, de most még ne mozdulj.
Idegességemben felnyögök, ő pedig tovább csókolja a testemet.
Nyelvével eljátszik a köldökpiercingemmel.
– Ez olyan szexi.
– Azon gondolkoztam, hogy kiszedetem.
– Kérlek, ne, imádom.
– Oké – felelem tartózkodón.
Elvigyorodik, és folytatja az útját lefelé, miközben keze lecsúszik
az oldalamon a csípőmhöz. Hirtelen megragadja combom belső
részét, és szélesre nyitja. Orrát nekidörgöli a tetoválásnak a
szeméremcsontomon, majd felsóhajt.
– Kinek kell megbocsátanod, bébi?
Levegő után kapok, és tágra nyílt szemmel meredek le rá.
Tekintete találkozik az enyémmel, és én zavartan észlelem, hogy
könnyek csiklandozzák a szemhéjamat.
– Magamnak – suttogom.
– Ó, bébi! – Lágyan megcsókolja a tetoválásomat, miközben uj-jai
feljebb csúsznak combom belső felén a középpontom felé. Egyik
ujját végighúzza a nyílásomon a csiklómtól a végbélnyílásomig, mire
felkiáltok.
– Áhh! Úristen!
– Édes, olyan nedves vagy. – Nyelve követi az ujját, mire a
csípőm megremeg. Leszorítja a combomat az ágyra, szélesre nyitva
magának.
– Olyan édes. – Bámulatos nyelvét megint visszahúzza a
hajlataimhoz, majd belém hatol vele, olyan bensőségesen csókolva,
mintha csak a számmal tenné, miközben orrát a csiklómra szorítja.
– Szent ég! – kiáltok, és érzem, ahogy elmosolyodik. Keze körém,
a fenekemre tekeredik, megemel, és elszántan, még jobban hozzám
dörgölőzik. Orrát ide-oda mozgatja a csiklómon, miközben nyelve
106
körbe-körbe jár bennem, és én már szinte félek az orgazmusomtól.
Gyorsan, keményen élvezek el, a még mindig a fejtámlát markoló
kezemmel lökve el magam az ágytól, Luke nevét kiáltva, vagy
legalábbis azt hiszem, azt kiáltom.
Az is lehet, hogy értelmetlen szavak hagyják el a számat.
Luke folytatja az édes kínzást, míg az utolsó remegés is végigfut
rajtam, majd csókjaival feljebb jön a testemen, melleimnél megállva,
hogy mindkettőnek külön figyelmet szenteljen. Végül rám
nehezedik, medencéjét az enyémnek szorítja, két könyöke vállam két
oldalán pihen. Merev pénisze nagyon is nedves középpontomhoz ér,
és amikor megmozdítom a csípőmet, hogy köré fonjam a lábam,
érzem, ahogy fel- és lecsusszan rajtam.
Luke szorosan lehunyja a szemét.
– Ó, istenem, Natalie, olyan jó érzés így!
– Ez kölcsönös. – Feltámaszkodom és megcsókolom, egyszerre
érezve az ő és a saját ízemet.
Most már a csípőjét is mozgatja, fel-le csúsztatva azt az isteni,
nagy és kemény péniszét érzékeny testrészemen, de még nem hatol
belém. Hímvesszőjének vége újra és újra a csiklómnak ütközik, apró
szikrákat küldve szét egész testembe.
– Hadd érintselek meg – könyörgök.
– Istenem, igen, érints meg!
Halleluja!
Megmarkolom a haját, és közelebb húzom magamhoz. Mohón
csókolni kezd, és bár amit odalent művel, fantasztikus érzés, már
csak azt akarom, hogy bennem legyen.
– Luke – lehelem a szájára.
– Mit szeretnél, bébi?
– Téged. Magamban. Most. – Minden egyes szó élesen cseng a
csókok között. Felnyög, és végül belém csusszan.
Keményen.
Ó, édes istenem!
– Áh! – Újra és újra belém hatol, minden egyes lökés erősebb,
mint az előző. Légzése szaggatott. Lenyúlok, megfogom a fenekét, és
mélyebbre húzom.
– Ó, Natalie, gyere velem, bébi! – Szavai, hangja lesz a vesztem,
és érzem, ahogy felrobbanok körülötte. Beleveszek az érzésbe,

107
miközben újabb lökésekkel teljesen belém hatol, előre-hátra
mozogva, míg belém élvez.
Ujjaimat végigfuttatom a gerincén, majd finoman nedves hajába
túrok, miközben ő megrázkódik fölöttem, imaként suttogva a
nevemet.

108
 12. fejezet

I MÁDOM A HAJÁT , épp megfelelő a hosszúsága ahhoz, hogy újra és

újra végigfuttassam az ujjaim puha fürtjein. Luke elégedetten
felsóhajt, arca a szegycsontomon pihen, én pedig átölelem. Még
hosszú ideig így maradunk, édes csendbe burkolózva.
Amikor a légzése lelassul, és már azt hiszem, hogy elaludt,
felemeli a fejét, megcsókolja a mellkasomat ott, ahol eddig a feje
volt, és a tekintetünk találkozik.
– Maradj itt a hétvégére!
– Azt hittem, ezt már eldöntöttük – felelem.
– Igaz – csókol meg gyorsan, majd legördül rólam, és kimegy a
fürdőszobába. Igen, nagyon csinos feneke van.
– Volna egy kérdésem – kiáltok utána.
– Mi az? – kiáltja vissza.
– Volt fenék-dublőröd a filmben? – Áthúzom a ruhámat a
fejemen, és az ujjaimmal kifésülöm a hajam, hogy ismét
összefogjam.
– Ööö... – Hallom, ahogy vizet folyat a csapból, majd kidugja a
fejét az ajtón. – Nem.
– Ó! – Hogy érzek én ezzel kapcsolatban?
– Azt hittem, nem láttad a filmeket – villantja rám félmosolyát.
Édes!
– Nem is. De ez Jules egyik kedvenc része – magyarázom.
– Á! – Néhány percre ismét eltűnik a fürdőszobában, majd tiszta,
piros boxerben bukkan fel – nyami! –, és felhúzza a levetett farmerját
és fehér inget
109
 – Nem tudom, mit gondoljak erről – felelem halkan, miközben
nézem, ahogy öltözik.
– Miért?
– Nem tetszik a gondolat, hogy a szabad világban már mindenki
látta a fenekedet.
Lehúz az ágyról, erős mellkasához szorít, és kezét összekulcsolja
a derekamon.
– Miért vagy féltékeny, Natalie?
– Talán a több milliónyi lány miatt, akik utánad csorgatják a
nyálukat? – vonom fel a szemöldököm. – Tényleg, miért is vagyok
én féltékeny?
– Abszolút nincs rá semmi okod. – Ajkát finoman végighúzza az
enyémen, ahogy szokta, és amitől mindig elgyengül a térdem. – Csak
a te tekintetedet és kezedet akarom a fenekemen tudni, bébi.
– Oké – suttogom a szájának. – Ha itt maradok hétvégére – lépek
ki az öleléséből, és megfogom a kezét –, haza kell szaladnom néhány
dologért. Nem számítottam hétvégi kiruccanásra.
– Menjünk, intézzük el most, aztán jöjjünk vissza ide!
– Az egész hétvégét idebent akarod tölteni?
– A nagy részét, igen – emeli fel a kezemet a szájához. – Ma
maradhatunk itt, és azt csináljuk, amihez csak kedved van. Engedd,
hogy főzzek neked, és kényeztesselek.
Tátva marad a szám, képtelen vagyok megformálni a szavakat.
– Holnap pedig szeretném, ha átjönnél velem a szüleimhez
vacsorára.
– Tessék?
– Minden vasárnap családi nap van, és azt hiszem, most az öcsém
is a városban van.
– Nem találkozhatok a családoddal! – Kikapom a kezem az
övéből, és átölelem a hasamat. Még hogy találkozni a családjával!
– Miért nem?
– Kevesebb mint egy hete ismerjük egymást!
– És?
– És? És! Luke...
Gyorsan ismét megfogja a kezem, és lustán mosolyog le sokkos
tekintetemre.
– Csak néhány szelet hús a grillen, Nat. Nem nagy ügy.
Szeretném, ha találkoznál velük.
110
 – Nem gyors ez egy kicsit?
Összevonja a szemöldökét, lenéz a kezünkre, majd vissza a
szemembe.
– Velem töltőd a hétvégét. Ennek az is a része, hogy egy délutánt
a családommal vagyok. Szeretném, ha velem jönnél.
Szeretné, ha találkoznék a családjával! Egyszerűen nem tudom
felfogni. De olyan reményteljes szemekkel néz rám, és be kell
valljam, egy részem nagyon kíváncsi a szüleire és a helyre, ahol
felnőtt.
– Rendben, veled megyek.
Szeme kisfiús izgalommal csillan fel.
– Tényleg?
– Igen, úgy tűnik, nem tudok ellenállni a bűverődnek – felelem
szarkasztikusan.
– Gyerünk! – csap a fenekemre, és kiterel a lépcsőhöz. – Menjünk
el a holmidért, mielőtt még megint letépem rólad ezt a ruh.ii

***

Luke étkezőasztalánál ülök, és a képeimet szerkesztgetem.

Körülbelül egy órába telt, mire összeszedtük a ruhaimat, laptopomat,
fényképezőgépemet, memóriakártyáimat és egyéb szükséges
holmijaimat. Aztán újabb fél óra volt, mire eltakarítottuk a reggelit.
Gyorsabban is haladhattunk volna, ha nem váltottunk volna
egyfolytában annyi csókot, érintést, titkos pillantást egymással.
Katy Perry Teenage Dream című száma hirtelen számomra is
értelmet nyer.
Átpillantok a fényes nappalira, a kanapéra, ahol Luke hever
kényelmesen, csupasz lábfejét bokájánál keresztbe vetve mellette a
puffon forgatókönyvek sorakoznak egymáson. Az egyik kinyitva
fekszik az ölében, és miközben olvassa, Luke hüvelykujja körmét
rágja.
A kép, ahogy az ölébe csusszanok, és a forgatókönyvet átdobom a
kanapé felett, mosolygásra késztet, de aztán visszafordulok a
képernyőn megjelenített fotóhoz.
A vízesésnél készült képeket szerkesztem. Körülbelül huszonöt
kedvencet választottam ki, amiket majd kinyomtatok, bekeretezek, és
eladok a városban.
111
 Amikor bezárom a vízeséses képeket tartalmazó mappát,
érzékelem, hogy Luke felkel, és a konyhába indul.
– Kérsz valamit inni?
– Csak egy kis vizet, köszi – mosolygok fel rá, majd megnyitom a
következő, szerkesztésre váró fájlt.
Ezzel sokkal szórakoztatóbb lesz dolgozni.
A képernyőt az a pár tölti ki, akiket tegnap fotóztam. Luke mögém
lép, és leteszi a vizet az asztalra.
– Azta!
Vigyorogva felnézek.
– Jól néznek ki, ugye?
– Igen. Bár egy kicsit még el kell lazulniuk.
Nevetek.
– Az első húsz képet mindig ki kell törölnöm. Körülbelül ennyi
idő kell hozzá, hogy a kliensek megszokják a helyzetet.
Áttekerem az első húsz fotót, és megállok.
– Látod? Itt már azt sem érzékelik, hogy ott vagyok. – A szőke nő
egy fekete, kihívó alsóneműt visel. A sötét hajú férfi az ágyon ül
lábát keresztbe vetve, a nővel az ölében, aki karját a párja nyaka köré
fonja, ujjával a hajába túr, és csókolja.
– Igen, sokkal jobb. – Luke elkezdi masszírozni a vállamat,
miközben nézi, ahogy dolgozom.
– Mikor készítetted ezeket? – kérdezi.
– Tegnap. – A kezének dőlök, és felnyögök. Elképesztően ügyes a
keze.
– Miután összekaptunk. – Ez nem kérdés.
– Igen. Ó, istenem, ne hagyd abba!
Megcsókolja a fejem búbját, és érzem, ahogy elmosolyodik.
– Jobb szeretem akkor hallani ezeket a szavakat a szexi szádból,
amikor meztelen vagy.
Nevetek, hátradöntöm a fejemet, és felnézek rá, fejjel lefelé látva
az arcát.
– Majd később. Előbb még ezt be kell fejeznem. Így is
visszakapják a pénzüket, és szeretném minél előbb odaadni nekik a
képeket.
– Miért adod vissza a pénzüket? Nat, ezek fantasztikus képek.
– Mert nem a szokásos, könnyed fotózás volt, és emiatt rosszul
érzem magam.
112
 – Sajnálom – nyom még egy csókot a fejemre.
– Nem kell. Örülni fognak a képeknek, és annak is, hogy
visszakapják a pénzüket. Adj még egy órát.
– Oké, csak nyugodtan, bébi.
Visszamegy a forgatókönyvekhez, miközben rendezetlen hajába
túr, és én elvigyorodom, kiélvezve, hogy milyen könnyen tudunk
egymás mellett dolgozni.
Befejezem az utolsó simításokat is a túlságosan is tökéletes pár
szexi képein, és elégedetten mosolygok. A tegnapi szörnyű
hangulatom ellenére nagyon is jók lettek
– Oké, gyere, nézd meg!
Luke könnyed mozdulattal felkel a kanapéról, és ismét megáll
mögöttem. Büszkén mutatom meg neki az elkészült képeket.
– Elképesztőek. – Finoman megcsókolja az arcomat, mire
szélesen mosolygok, az elismerésétől ragyogva.
– Köszönöm! Remélem, nekik is tetszeni fog.
– Bolondok lennének, ha nem így lenne. Végeztél mára?
– Igen, ez volt az összes. A hétfői fotózásig nincs más dolgom. –
Kikapcsolom a gépemet, felállok, és nyújtózkodom egyet.
– Hogy megy az olvasás? – kérdezem a forgatókönyvek felé intve.
– Fárasztóan. Eddig mind pocsék.
– Egy kasszasiker sincs közöttük? – Kezemmel végigsimítok az
arcán, mert nem tudok ellenállni annak, hogy megérintsem.
– Meg sem közelítik. – Elfordul, és megcsókolja a tenyeremet,
amitől felbolydul a vérem.
– Sajnálom, hogy ilyen unalmas társaság voltam ma délután. –
Mindkét kezemet végighúzom a vállán, fel a nyakán, hogy közelebb
húzzam, és megcsókoljam az állát.
– Benned semmi sem unalmas, bébi. – Elfordítja a fejét, hogy
hozzáférjek a nyakához, én pedig finom csókokat hagyok rajta,
egészen a kulcscsontjáig. – Bar most, hogy mindketten végeztünk a
munkánkkal. ..
– Igen? – Ujjaim most mar a hajába túrnak, hogy ajka közelebb
kerüljön az enyémhez.
– Csinálhatnánk valami izgalmasabbat.
– Mire gondoltál? – Imádom, ahogy keze a derekamra vándorol,
miközben közelebb húz magához.
– Még mindig meztelen vagy a ruhád alatt?
113
 – Nem tudom – felelem szarkasztikusan, kikerekedett szemmel.
– Talán meg kéne nézned.
– Nem olyan könnyű az, bébi. – Ujjai közé fogja a szoknyámat,
feltűri a csípőmre, és megmarkolja csupasz hátsómat.
– Imádom a fenekedet. – Az ajkamat harapdálja, miközben
ritmusosan nyomkodja a fenekemet. Mm... olyan jó érzés. Egyik
kezét lecsúsztatja a lábam közé, és egyik ujjával hátulról belém hatol,
mire a testem ívbe feszül.
– Ó, Luke...
– Máris készen vársz rám, édes.
– Miközben olvastál, egyre csak arra tudtam gondolni, hogy
letámadlak a kanapén.
– Igazán? – kérdezi elragadtatott mosollyal, miközben folytatja a
kínzásomat az ujjával.
– Igen, eléggé beindított.
– Basszus, Natalie, engem már az is beindít, ha rád nézek.
– Gyere ide! – Visszavezetem a kanapéhoz, és intek neki, hogy
üljön le. Így is tesz, és ragyogó, kék, vággyal teli szemmel néz fel
rám.
Ahelyett, hogy elhelyezkednék az ölében, letérdelek a térde közé,
és a farmerja gombjához nyúlok.
– Túl sok ruha van rajtad – lihegem.
Kigombolom a nadrágját, ő pedig felemeli a csípőjét, hogy le
tudjam róla húzni, és meg tudjak tőle szabadulni. Merev férfiassága
kiszabadul; keményen és készen vár rám.
Megnyalom az ajkamat.
Még a pénisze is szép, bár sosem gondoltam volna, hogy valaha
ilyesmit fogok gondolni. Nagy és kemény, egy kis, göndör, szőke
szőrcsomó között. Nem szőrteleníti, de nincs is rá szüksége.
Kezemet felcsúsztatom a combján, és mindkét kezemmel
megmarkolom. Luke a fogán keresztül beszívja a levegőt, állkapcsa
megfeszül, szeme szinte lángol.
Elkezdem mozgatni a kezemet fel és le, majd lehajolok, és
megnyalom a végét, megízlelve a rajta keletkező folyadékgyöngyöt.
– A fenébe, bébi!
Kiszabadítja a hajam a lófarokból, és beletúr, mire felbátorodom,
számmal gyorsabban, mélyebbre húzom, nyelvemet végigfuttatva

114
lenyűgöző méretein. Bal kezemmel lenyúlok, és megfogom a golyóit,
mire felkiált:
– Elég! – Megfogja a karomat, az ölébe húz, és lendületesen
belém hatol, én pedig hálás vagyok, hogy a ruha alá nem vettem fel
bugyit.
– Áh!
– Nekem. Rád. Van. Szükségem. – Tekintetünk találkozik, kezét a
csípőmre szorítja, miközben fel-le mozgat büntető, édes ritmusban,
olyan mélyen lökve magát belém, hogy az már szinte fáj. Áthúzom
i ruhámat a fejemen, mire Luke szája megtalálja az egyik
mellbimbómat, amit könyörtelenül bekap és szívni kezd.
A kanapé hátuljába kapaszkodom a feje felett, és hátradőlök, hogy
s/abad hozzáférést engedjek neki a mellemhez, majd megadom
magam a méhem és a combom feszülésének, és felrobbanok
körülötte, miközben a testemen végigfut az érzékek éneke.
Luke még egyszer, keményen magára húz, és belém ömlik.
– Ó, igen, bébi!

***

A kanapén fekszünk egymás mellett. Luke ujjhegyét végighúzza a

bordámon lévő tetovált betűkön.
– Az a szüleim miatt van ott – suttogom.
– Miért pont ez a mondat? – suttogja ő is.
– Mert fontos, hogy ne felejtsük el, hogy éljük át a pillanatot.
Olyan gyorsan véget érhet.
– És miért a bal oldaladon van?
– Mert ott közel van a szívemhez.
Megcsókolja a homlokomat, és ujjaival nyugtatóan simogatja a
hátamat.
– Kérdezhetek róluk valamit? – Istenem, amikor így suttog, bármit
megkérdezhet!
– Persze.
– Mi történt velük?
Sóhajtok, és megcsókolom az állát.
– Egy repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg körülbelül
három évvel ezelőtt. Apu olykor repült, és volt egy kis gépe, amivel a
hétvégékre szoktak elutazni.
115
 – Elég drága hobbi.
– Igen, de ő megengedhette magának. – Mély levegőt veszek, és
felnézek Luke nyugodt szemébe. – Azt hiszem, már említettem, hogy
elég elismert ügyvéd volt.
– Igen.
– Nos, jó volt benne. Nagyon jó, és amikor mindketten meghaltak,
én lettem az egyetlen kedvezményezett.
– Hé, nem az anyagi helyzetedre voltam kíváncsi – simogatja meg
az arcomat.
– Tudom – vonom meg a vállam. – A lényeg, hogy épp Mexikóba
tartottak a hétvégére. Úgy volt, hogy én is velük megyek.
Luke karja megfeszül körülöttem, én pedig végigsimítok
mellszőrén.
– Az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy otthon maradok,
mert a következő héten vizsgáim voltak.
– Annyira sajnálom. – Ajkát most a homlokomon pihenteti, én
pedig hozzábújok, belemerülve karjának erejébe és testének
melegébe. – Biztosan nagyszerű emberek voltak
– Ezt miért mondod? – húzódok el, hogy kék szemébe nézhessek.
– Mert te is nagyszerű vagy, bébi.
Úristen, a széptevő még csak félig sem elég erős kifejezés erre a
pasira.
– Tényleg azok voltak – suttogom. – Tudom, hogy apu mindig azt
akarta, hogy több legyek egyszerű fotósnál: orvos, ügyvéd vagy
pénzügyi szakember, valaki, aki sokat keres. De tudod, mit?
– Mit?
– Még csak a szemük sem rebbent, amikor közöltem velük, hogy a
kenyeremet fényképek készítésével fogom keresni. Olyannak
szerettek, amilyen voltam. Csak azt akarták, hogy boldog legyek.
– Apu munkája kegyetlen volt, sokat követelt tőle, és igazi seggfej
tudott lenni a tárgyalóban. Egyszer elmentem megnézni, és alig
ismertem rá. Szinte féltem tőle. De otthon olyan szelíd volt. Nagy,
magas ember volt, nagy kezekkel. Mindig öblítő- és kávéillata volt.
És amikor már nagy voltam, akkor is hagyta, hogy az ölébe másszak,
és átölelt.
Luke nagyot nyel.
– Mi az? – kérdezem.
– Most már nincs senkid, aki vigyázzon rád.
116
 – Már jó ideje saját magamra vigyázok, édes. Ez már akkor is így
volt, amikor még éltek a szüleim.
Egy pillanatra lehunyja a szemét, állkapcsa megfeszül, mintha
dühös lenne vagy ideges. Mit mondtam?
Közelebb hajol, és ajkát végighúzza az enyémen, maga alá húz, és
finoman, gyengéden szeretkezik velem.

117
 13. fejezet

E GYEDÜL ÉBREDEK A KANAPÉN. Egy könnyű takaró van rajtam,

és még mindig meztelen vagyok a Luke-kal való szeretkezés
óta. A bőröm érzékenynek és melegnek hat a takaró alatt.
Legszívesebben összegömbölyödnék, és átaludnám az éjszakát.
Hű! Eddig még sosem volt részem finom, édes szeretkezésben, és
meg kell hagyni, nagyon kellemes.
Felülök, nyújtózkodom egyet, és szétnézek a nagyszobában.
Meglepetten látom, hogy odakint már sötét van. Mennyi ideig
alhattam? A konyha felől isteni illatok érkeznek, de Luke nincs
odabent. Felállok, magam köré csavarom a takarót, és elindulok,
hogy megkeressem.
Miközben a konyha felé tartok, meghallom Luke hangját, és
kinézek a verandára. A kanapén ülve a telefonján beszél.
Megfordulok, hogy felmenjek lezuhanyozni, és ne zavarjam, de aztán
meghallom a nevemet, mire megtorpanok, és hallgatózom.
– Kedvelni fogod.
Biztos a családja az.
– Nem, Samantha, nem erről van szó. Ő más. Nem mutatnám be
őt anyuéknak, ha erről lenne szó. Nézd, csak szólni akartam, hogy
holnap őt is magammal viszem. Anyuval már beszéltem, és ő nagyon
izgatott, hogy találkozhat vele. Ne játszd el a túlságosan védelmező
nővért holnap. Kérlek!
Nem tudom elfojtani a mosolyomat.
– Komolyan beszélek, Sam. Légy kedves! Én is szeretlek. Holnap
találkozunk.
118
 Leteszi a telefont, a hajába túr, és feláll, hogy bejöjjön, de ekkor
meglát az ajtóban. Röviden rámosolygok, miközben végignézek
zilált, jóképű külsején fakó farmerjában és fehér ingében.
– Túlságosan védelmező nővér, mi?
– Még a felét sem tudod.
– Tudok vigyázni magamra, Mr. Williams. – Mellém lép, én pedig
szétnyitom a takarót, hogy karjával átölelhesse a derekamat, majd a
vállára terítem a takarót.
– Tudom, de ő néha könyörtelen tud lenni. Sam és én mindig is
közel álltunk egymáshoz, mert kevesebb mint két év van köztünk.
Azt hiszi, mindentől meg kell védenie, úgyhogy ne lepődj meg, ha
egy kicsit hűvösen viselkedik veled holnap.
– Sosem kedvelte a barátnőidet?
– Még sosem találkozott egyikkel sem.
– Ezt meg hogy érted?
– Még senkit sem mutattam be a családomnak.
– És akkor engem miért?
Lehajol, és szokásos, gyengéd módján megcsókol, én pedig
felsóhajtok.
– Mert te nem tudtad, ki vagyok. És mert teljesen beférkőztél még
a bőröm alá is. Azt hiszem, sosem fogok tudni betelni veled.
– Szeretnélek jobban megismerni – suttogom, direkt nem véve
tudomást a megjegyzéséről.
– Én is, bébi.
– Jobban ismersz bárkinél.
– Még így is van mit tanulni. – Kisöpri a hajamat az arcomból, én
pedig megfogom a csuklóját, hogy megcsókolhassam a tenyerét.
– Mennyi ideig aludtam?
– Csak egy óráig.
– Jó illat van itt. – Luke levigyorog rám.
– Jó lesz kínai vacsorára?
– Mm... jól hangzik. Van időm még előtte gyorsan lezuhanyozni?
– Persze, bébi. Menj, zuhanyozz le, én pedig befejezem a
vacsorát. – Kilép a takaróból, és elenged.
– Hozzá tudnék szokni, hogy így kényeztetnek – jegyzem meg.
Megfordulok, és elindulok a lépcső felé, amikor halkan
hozzáteszi:
– Számítottam rá.
119
 ***

Luke szülei nem laknak messze. Esős vasárnap délután van, így Luke
fekete Mercedes városi terepjárójával megyünk. Mégis hány kocsija
van?
Balra nézek, és veszek egy mély lélegzetet, próbálva leküzdeni az
idegességemet. A gyomrom egyetlen görcs.
Egyenesen rettegek, hogy találkozom a szüleivel.
A hétvége idáig csodálatos volt. Tegnap vacsora után befészkeltük
magunkat a kanapéra, régi, 80-as évekbeli vígjátékokat néztünk, és
egész este nevettünk. Azután ágyba vitt, és édesen szeretkezett velem
úgy, ahogy a kanapén.
Jó ég, olyan gyengéd tud lenni! De nem tudom elfelejteni azt,
amikor az első alkalommal a fenekemre csapott, és eltöprengek,
vajon mikor tesz ismét hasonlót.
Végül is a változatosság az élet fűszere. Talán majd játszadozunk
még, amikor visszaérünk hozzá.
Luke olyan jól néz ki fekete pólójában és koptatott farmerjában.
Erős keze a kormányt markolja, és én megborzongok, amikor
eszembe jut, milyen érzés, amikor engem érint vele.
– Fázol? – nyúl a fűtésszabályzóhoz a műszerfalon, de én
megállítom a kezét.
– Nem, nem fázom.
Röviden rám pillant, majd ismét felém kapja a fejét, és felvonja a
szemöldökét.
– Imádom a kezedet – mondom, és az ujjai közé fűzöm az
enyéimet. Az ajkához emeli a kezemet, és megcsókolja a csuklómat.
– Ez csak egy kéz – mosolyog rám ravaszul, mire a gyomrom
ugrik egyet.
– Velem őrült dolgokra képes – suttogom.
– Viselkedj vagy félreállok az autóval, és magamévá teszlek. – A
szavaitól elakad a lélegzetem. Teljesen más arcát mutatja, mint múlt
éjjel, és ez őszintén szólva nagyon szexi. Az ágyékom lüktetni kezd a
vágytól, és elmosolyodom, amikor úgy döntök, belemegyek a
játékba.
– Ne tégy olyan ígéretet, amit nem tudsz megtartani.
– Ó, édes, ne aggódj, ezt az ígéretet biztosan meg tudom tartani.

120
 Lesöprök egy képzeletbeli porszemet a piros ruhámról. Hozzá
barna szandált vettem fel, és az idő miatt egy könnyű, kék
farmerdzsekit.
– Bizonyítsd be!
Felém kapja a fejét, és szemét résnyire húzza.
– Tessék?
– Hallottad – suttogom. Felhúzom a ruhámat a combomon, és
ujjaimmal megérintem a már így is érzékeny pontomat.
– Itt akarsz dugni a kocsiban, útban a szüleim felé? – kérdezi
hitetlenkedve, de a tekintete fellángol, a légzése felszínessé válik.
– Igen.
A következő kijáratnál lehajt az autópályáról, és leparkol egy
boltsor mögött. A fák sűrűn állnak körülötte, és a hosszú épület
mögött nincs forgalom. A legtávolabbi végénél áll meg, leállítja a
motort, és a műszerfal fölött az ölébe emel. Egyik kezével a hajamba
túr, a másikkal a ruhám alá nyúl, és megfogja a fenekemet.
– Olyan kibaszottul szexi vagy. Állandóan kívánlak.
– Én is téged.
Zihálok a vágytól, és most azonnal magamban akarom tudni.
– Vegyél a lábad közé, bébi! – Luke hátradönti az ülést egy
gombbal, én pedig hátradőlök a kormánynak, amíg kigombolja a
nadrágját, és kiszabadítja erekcióját. Két keze közé veszi a
fenekemet, oldalra húzza a tangámat, és magára húz.
– Ó, igen, Luke!
– Áhh!
Hevesen mozgok fel és le a kocsi szűk terében. Kezét a
fenekemen tartja, azzal irányít. Tekintetünk összekapcsolódik, szánk
nyitva, úgy kapkodunk levegő után.
– Francba, el fogok menni!
– Igen, bébi, gyere értem!
Lökök magamon még egyet-kettőt, és aztán felrobbanok, izmaim
nedvével vonva be péniszét, majd érzem, ahogy ő is elveszik alattam,
és belém élvez.
Előredőlök, homlokomat az övének támasztom, miközben a
légzésünk megnyugszik.
– Szent ég, Nat, ez elég váratlan volt!
Leszállok róla, visszamászok a helyemre, és megigazítom a
ruhámat.
121
 – Beindít, ha vezetni látlak.
– Hát akkor, a fenébe is, furikázzunk minél többet, bébi. –
Nevetek, és rájövök, hogy ez a hirtelen jött ötlet az idegeim
lecsillapításában is segített.
Luke felhúzza a sliccét, visszaállítja az ülést, és elindítja az autót.

***

Nemsokára megérkezünk a szüleihez, csupán néhány perc késéssel.

A tükörben ellenőrzőm a hajamat és a sminkemet, és közben
észreveszem ragyogó szememet és rózsás arcomat, egy nagyon is
kielégítő autós szex eredményeit.
– Ideges vagy? – kérdezi Luke.
– Igen – vallom be, de azért mosolygok. Áthajol a műszerfal
fölött, hüvelyk- és mutatóujja közé veszi az államat, és gyengéden
megcsókol.
– Imádni fognak. Nincs okod aggódni.
– Remélem, igazad van.
– Gyere!
Kipattan az autóból, és körbejön, hogy kinyissa nekem az ajtót,
majd odakísér a hatalmas, gyönyörű otthon bejáratához.
A fehér ház a gyarmati időket idézi, szépen rendben tartott
gyeppel és gyönyörű, színes virágágyásokkal.
– Anyukád kertészkedik? – kérdezem.
– Igen, a virágok a szenvedélye – feleli, én pedig nem tudom
megállni, hogy ne vigyorodjak el. – Mi az?
– Épp, mint a fiának. A nappalim most felvehetné a versenyt
anyukád rózsakertjével.
Nevet, miközben odaérünk az ajtóhoz, és megcsókolja a kezemet.
– Panaszkodsz?
– Egyáltalán nem.
A piros ajtó kinyílik, és egy kistermetű, filigrán alkatú szőke nő
jelenik meg benne széles mosollyal.
– Ó, drágám, hát itt vagy! – Luke lehajol, szeretetteljesen átöleli,
az anyja pedig puszival köszönti.
– Szia, anyu! Szeretném neked bemutatni Natalie Connert.
– Natalie, nagyon örülök. Isten hozott nálunk! – rázza meg a
kezemet kedvesen, én pedig azonnal megkedvelem.
122
 – Én köszönöm, hogy itt lehetek, Mrs. Williams.
– Kérlek, szólíts Lucynek! Gyertek be!
Követjük át a nagy előszobán a ház végébe, ahol valószínűleg a
konyha van. Útközben észreveszek egy elegáns nappalit, fehér
bútorokkal és egy nagy, szépen berendezett étkezőt. Luke még
mindig a kezemet fogja, és az ujjaimat csókolja. Felpillantok rá, ő
pedig gyengéden lemosolyog rám, láthatóan örül, hogy elhozott.
Jó ég, milyen jóképű!
– Itt van Luke és Natalie! – jelenti be Lucy, ahogy belépünk a
konyhába. A helyiség gyönyörű és nagy, barna és bronz színekkel
berendezve. A pultok teteje mind sötétbarna gránit, a készülékek
rozsdamentes acélból vannak a sütő pedig óriási. Bármelyik séf
örömmel venné ezt a konyhát. Az étkező rész hétköznapi stílusú, és
egy nagy szobába nyílik, egy nagy tévével és a barna, a réz és a
bronz újabb árnyalataiban úszó, kényelmes, hívogató bútorokkal.
Lenyűgöző és kényelmes.
– Isten hozott, Natalie! – A konyhában egy nagyon magas, szőke
férfi ügyködik. Megtörli a kezét egy konyharuhában, és a pultot
megkerülve elém lép. – Úgy örülünk, hogy megismerhetünk.
– Nat, ő itt az édesapám, Neil.
– Orvendek a találkozásnak, uram. – Határozottan megrázza a
kezemet, és kedves, kék szemével rám mosolyog. Luke az apja
kiköpött mása.
Luke öccse, Mark, aki szintén hasonlít a család férfitagjaira,
Neilnek segédkezik a konyhában.
– Szia, Natalie!
– Te biztosan Mark vagy – mosolygok rá, mire bólint.
– Igen, és én nézek ki itt a legjobban, téged kivéve – vigyorog rám
szélesen, én pedig nem tudom megállni nevetés nélkül. A Williams
férfiak mind olyan jóképűek, hogy az már bűn, ráadásul még
elbűvölőek is!
– Ő pedig itt – szakít minket félbe Luke, ingerült pillantást vetve
az öccsére – a nővérem, Samantha.
A lány az egyik puha kanapén ül, ölében az iPadjével, kezében
egy pohár borral. Gyönyörű és karcsú, mint az édesanyja; szőke, kék
szemű, finom vonásokkal, de metsző tekintettel, és nem mosolyog
vagy üdvözöl a családban.

123
 – Natalie – biccent felém egyszer, majd visszafordul drága
kütyüjéhez.
Felnézek Luke-ra, de ő Samanthára mered. Érzem, hogy feszült,
eszembe jut tegnap esti telefonbeszélgetésük, és megszorítom a
kezét, hogy lenézzen rám. Nyilvánvaló, hogy Samanthát lesz a
legnehezebb megismerni a családból.
Vállat vonva Luke-ra mosolygok, ő pedig visszamosolyog rám, és
kicsit enged a vállából a feszültség.
– Natalie, gyere, ülj le velem az asztalhoz, így beszélgethetünk,
amíg a fiúk főznek. Luke, vegyél egy kötényt, fiam! Azt hiszem,
apádnak kell a segítség a steakkel.
– Nincs szükségem segítségre – feleli Neil sértett hangon, de
látszik, hogy ez visszatérő vicc a családban. – Egyedül is meg tudok
sütni egy steaket.
Lucy a szemét forgatja felé, majd az étkezőasztalhoz kísér.
– Kérsz egy pohár bort, kedvesem?
– Igen, köszönöm!
Elhelyezkedünk az asztalnál az italunkkal, és én nagyot kortyolok
a borból, lélekben felkészülve a vallatásra, ami következik.
– És mondd csak, mivel foglalkozol, Natalie?
– Fényképész vagyok. – Luke-ra pillantok a konyhában, és a szám
kissé kiszárad a három nagyon helyes, sármos férfi látványától,
ahogy a konyhában sürgölődnek. Mi olyan vonzó a főzni tudó
férfiakban?
– Ó, milyen érdekes. Milyen képeket készítesz? – Lucy az asztalra
támasztja a könyökét, és belekortyol a borába, őszintén érdekli a
munkám, és ettől kicsit ellazulok.
– Nagyrészt természetfotókat. Az Alki Beachen lakom, nem
messze Luke-tól, így bőven van lehetőségem a vizet, a hajókat és a
környéket fotózni. És szeretek eljárni kirándulni is, hogy virágokat és
egyéb szépségeket fotózzak. – Megint beleiszok a borba, és közben
Luke pajkosan vigyorogva elkapja a pillantásomat, de aztán folytatja
a szeletelést.
– Szívesen megnézném néhány művedet. Van weboldalad?
– Nincs, különböző üzleteknek adom el a képeimet Alki
közelében és a belvárosban, a Pike’s Markét környékén.
– Meg kell majd néznem – mosolyog Lucy, én pedig előrehajolok,
hogy csak ő hallhassa a következő szavaimat:
124
 – Meg kell önnek köszönnöm valamit – suttogom.
Szeme kikerekedik, és még szélesebben mosolyog.
– Mit, kedvesem?
– Köszönöm, hogy megtanította a fiát főzni. Elképesztő a
konyhában.
Ezen szívből felnevet, és két keze közé veszi az enyémet.
– Ó, kedvesem, szívesen.
A konyhába pillantok, ahol Luke tátott szájjal bámul minket.
Összevonja a szemöldökét, én pedig magamban mosolygok.
– Miről sugdolóztok ti ketten?
– Semmiről – feleli Lucy ártatlanul. – Hogy áll a steakem?

***

Mindannyian a konyhaasztalnál ülünk. Neil az egyik végén, Lucy a

másikon. Én Neil jobbján ülök, Luke mellett, szemben Samanthával
és Markkal.
A férfiak bordahúsból készítettek steaket apró, piros, roston sült
krumplival és fokhagymás, szalonnás, sült spárgával. Luke újratölti a
poharamat, miközben a tálak körbejárják az asztalt.
– És Natalie – nyújt át Neil egy zsemlékkel teli kosarat –,
idevalósi vagy?
– Igen, Bellevue-ban nőttem fel.
– Ó? Az nem messze van innen. Ismerhetjük a szüleidet?
Luke kezében megáll a villa a tányérja és a szája között az apja
kérdése hallatán.
– Apu...
– Nem, nem gond – motyogom, Luke apjára mosolyogva. – A
szüleim néhány évvel ezelőtt elhunytak, de talán ismerték őket. Jack
és Leslie Conner.
Neil szemöldöke magasra szökik.
– Az ügyvéd Jack Conner?
– Igen, uram. – Veszek egy falatot a steakből.
– Olykor nekünk is dolgozott a Microsoftnál.
Felnézek, és észreveszem Samantha enyhén haragos tekintetét,
mielőtt egy tökéletesen közömbös arckifejezésbe rendezné a
vonásait, és egy hajtásra kiissza az előtte álló bor felét. Újratölti a
poharat, és abból is iszik még.
125
 – Sajnálattal hallom a szüleidet, Natalie – mondja Lucy kedvesen.
– Hallottam róluk a hírekben, amikor balesetet szenvedtek.
– Köszönöm! – Kétségbeesetten szeretnék témát váltani, és végül
Mark siet a segítségemre.
– És hogy találkoztatok?
Önelégülten mosolygok Luke-ra, úgy válaszolok:
– Luke egyik reggel megpróbált kirabolni.
Minden tekintet Luke-ra szegeződik, én pedig nem tudom
megállni nevetés nélkül. Luke elpirul, ahogy rám néz.
– Tudhatnád, hogy az öcsémnek nincs szüksége arra, hogy
másokat kiraboljon. – Samantha hangja hűvösen, gúnyosan cseng, és
egyértelmű, hogy nem találta viccesnek a megjegyzésemet. Mark
oldalba böki.
– Csak viccelt, Sam. – Luke megfogja a kezemet az asztal alatt, én
pedig a bal kezemmel folytatom az evést, eltökélten, hogy a jobbat az
övében tartom.
– Egyik reggel a parton fényképeztem, ő pedig tévesen azt hitte,
hogy róla csinálok képeket, így odajött hozzám. Elég dühösen.
Lucy mindentudó pillantást vet a fiára, majd ismét felém fordul.
– Hogyan reagáltál erre, Natalie?
– Én is dühös lettem. Azt hittem, a gépemet akarja ellopni.
– Azt hitted, Luke Williams ki akar rabolni? – kérdezi Samantha
hitetlenkedve.
– Akkor még nem tudtam, ki ő – vonom meg a vállam, és
kortyolok egyet a borból.
– Na persze – horkant egyet Samantha.
– Samantha... – Azonban becsípett nővére nem vesz tudomást
Luke figyelmeztető hangjáról.
– Mindegy – folytatom –, aznap ismét egymásba botlottunk,
amikor a születésnapodra keresett ajándékot.
– Amit talán nem is kapsz meg a viselkedésed miatt – teszi hozzá
Luke.
– Tehát azt akarod mondani, hogy nem tudtad, mi az öcsém
foglalkozása? – Samantha tekintete most már nyíltan ellenséges.
– Samantha, mégis mi ütött beléd? – Lucy elpirul, nyilvánvalóan
kényelmetlenül érzi magát a lánya műsorszáma miatt.

126
 – Persze most már tudom, mivel foglalkozik Luke, Samantha –
felelem, mielőtt még megszólalhatna. – De nem, először nem
ismertem fel.
– Tehát nem csak azért kefélsz az öcsémmel, mert gazdag
filmsztár?
A rohadt életbe!

127
 14. fejezet

-S
amantha!
– Mi ütött beléd?
– Jaj, istenem!
A Williams család egyként kezd el üvölteni Luke nővérével, de ő
határozottan kitart, és lángoló tekintettel mered rám. Meglepő módon
képes vagyok mély levegőt venni, és zenszerű nyugalmat erőltetni
magamra, ami nagyon nem vall rám.
Megszorítom Luke combját, amikor ő dühében elkezd
felemelkedni a székből.
– Samantha, mi a fene bajod van?
– Luke, hagyd!
– Nem, Nat, nem tűröm, hogy így beszéljenek veled, főleg nem a
saját családom!
– Hé! – szorítom meg megint a combját, és magamon érzem a
többiek tekintetét, amikor felnézek rá.
A nővére felé fordulok, és tudom, hogy a szemem megcáfolja
látszólagos nyugalmamat. Nagyon kiborított a megjegyzése.
– Először is, és nem akarok tiszteletlen lenni a családoddal,
Samantha, de hogy vagy képes ilyen dolgot feltételezni az öcsédről?
Samanthának elakad a lélegzete, én pedig folytatom:
– Nem csak arra célzol ezzel, hogy egy szajha vagyok, de azt
sugallod, hogy az öcsédnek annyi esze sincs, mint egy szamárnak,
amiért egy olyan nővel van, aki csak a népszerűségét vagy az anyagi
helyzetét használja ki, és ez egyáltalán nem zavarja.

128
 – Nekem nem kell, és nincs szükségem Luke pénzére. Nem
mintha rád tartozna, de teljesen jól elboldogulok, köszönöm szépen.
Még sosem láttam a filmjeit, de nem kétlem, hogy nagyon
tehetséges. Azt azonban határozottan tudom, hogy elképesztően
értelmes, komolyan ő a legkedvesebb férfi, akivel valaha
találkoztam, és gyönyörű, kívül és belül egyaránt. Nem tűröm, hogy
bárki is így beszéljen róla, Ms. Williams.
Ellököm a székem az asztaltól, és felállok.
– Natalie. – Luke a kezemért nyúl, és én megnyugtatóan
megszorítom.
– Van itt egy mosdó a közelben, ahol összeszedhetem magam? –
kérdezem Lucytól.
– Persze, kedvesem, a folyosó végén balra.
Lenézek Luke-ra, és a következményekkel nem törődve lehajolok,
és megcsókolom.
– Mindjárt jövök.
Miközben elsétálok a folyosón, nyugodtabban, mint ahogy érzem
magam, hallom, ahogy az asztaltársaság dühödten Luke nővérének
esik.
Helyes. Megérdemli, bármit kap is tőlük.
Megtalálom a fürdőszobát, és magamra zárom az ajtót. A mosdóra
támaszkodva lehajtom a fejem, miközben próbálom csillapítani a
remegésemet. Tudom, hogy az adrenalintól van, mégsem tudom
megállítani.
Talán nem kellett volna kinyitnom azt a nagy számat, de
Samantha annyira feldühített! Nem tudom, mi baja van velem, de
egész végig nyíltan ellenséges volt velem. És ez a megjegyzése az
utolsó csepp volt a pohárban.
Biztosra veszem, hogy a szülei most utálnak, amiért így
rácsattantam a lányukra az étkezőasztalnál. Bár ők is nagyon
döbbentnek tűntek, amikor Samantha így kifakadt, Mark pedig
szélesen vigyorgott, amikor felálltam az asztaltól.
Ó, hogy fogok visszamenni hozzájuk, és a szemükbe nézni?
Veszek öt mély lélegzetet. A remegés kezd alábbhagyni, de nem
tudom, milyen régóta lehetek idebent. Kinyitom az ajtót, és
visszaindulok az asztalhoz.
Mielőtt befordulnék a sarkon, meghallom Lucy kedves hangját.
– Édesem, nyilvánvalóan szeret téged.
129
 Megtorpanok, és fülelek.
– Anyu... – kezdi Luke, de Lucy félbeszakítja.
– Tudom, hogy nem tartozik ránk, de elég egyértelmű, hogy érez
irántad, drágám. Mi másért állt volna így ki melletted?
– Belevaló lány – azt hiszem, ez Mark hangja.
Úgy döntök, nem hallgatózom tovább, hanem visszamegyek a
szobába, és észreveszem, hogy Samantha már nincs az asztalnál.
Luke feláll, sietve mellém lép, és erős karjába zár.
– Jól vagy?
– Igen – lépek el tőle, és felmosolygok rá, majd a családja felé
fordulok. – Nagyon sajnálom, hogy úgy beszéltem a lányukkal...
Neil felemeli a kezét, és közbevág.
– Nem, Natalie, mi sajnáljuk, hogy így viselkedett. Kérlek, gyere,
fejezd be a vacsorát. Samantha már nem jön vissza közénk.
Felnézek Luke szemébe, aki idegesen és bizonytalanul figyeli a
tekintetemet.
– Oké.
– Biztos jól vagy? – suttogja.
– Igen, fejezzük be a vacsorát. – Visszaülünk a helyünkre, és
folytatjuk az evést.
– Ez nagyon finom – mosolygok Neilre, aki visszamosolyog rám.
– Örülök, hogy ízlik.
– Imádom azokat a férfiakat, akik tudnak főzni – vigyorgok
Lucyra, aki erre kedvesen elmosolyodik, és elhatározom, hogy a nap
hátralevő részét élvezni fogom.

***

Luke elég hallgatag a visszafele úton a vacsora után. A körmét rágja,

amiből látom, hogy gondolkodik valamin. Nem ért hozzám, mióta
eljöttünk, és ez kezd kicsit nyugtalanítani.
– Jól vagy? – kérdezem megtörve a csendet.
A homlokát ráncolva pillant rám
– Persze.
– Oké. Jó. – Összefűzöm az ujjaimat az ölemben, és kibámulok az
ablakon a város távoli fényeire. Miközben leparkolunk nála, a csönd
szinte fültépő. Kinyitja nekem az ajtót, és felkísér a lépcsőn, majd be

130
a házba. Felkapcsol egy lámpát, miközben én a konyhába megyek, és
leteszem a táskámat a pultra.
Megfordulok, hogy ránézzek, de meglepetten veszem észre, hogy
nincs a szobában. Hová ment?
Összevonom a szemöldökömet, miközben nyugtalanul
összeszorul a gyomrom. Ó, istenem, ezt most jól elcsesztem!
Biztosan dühös amiatt, ahogy vacsoránál a nővérével beszéltem. Hol
lehet?
Talán azt akarja, hogy elmenjek, és most hagy egy kis időt, hogy
összeszedjem a holmimat.
Felmegyek a lépcsőn, és elindulok a hálószobája felé,
kényszerítve magamat, hogy ne sírjak, amíg haza nem érek. Csak
fogom a cuccaimat, és eltűzök innen. Majd utána összeomolhatok.
Épp mielőtt átlépném a szobája küszöbét, megszólal a telefon a
zsebemben. Előveszem, új üzenetem érkezett.
Luke-tól.
Natalie, csatlakoznál hozzám, kérlek, a fürdőszobában?
Háh?
Átmegyek a hálószobán, a fürdőszoba bejáratához, ahol földbe
gyökerezik a lábam.
Luke vizet engedett a hatalmas, tojáshéj alakú kádjába, a
levegőben pedig levendula illata érződik. A komódon és a kád szélén
gyertyák égnek. Luke a kád mellett áll, és már csak a kigombolt
farmerja van rajta.
Végül rálelek a hangomra, de csak annyit tudok kinyögni:
– Szia!
– Szia!
– Azt hittem, dühös vagy rám.
– Miért? – lép oda hozzám, hüvelyk- és mutatóujja közé veszi az
államat, és hátradönti a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
– Mert olyan csendes voltál, mióta eljöttünk a szüleidtől.
– Csak gondolkoztam. – Ujjai az arcomat simogatják, és
gyengéden megcsókolja a homlokomat.
– Miről? – suttogom.
– Üljünk be a kádba! – Ó! Én azt akarom, hogy beszéljen hozzám.
– Kicsit túlöltözött vagyok egy fürdéshez.

131
 – Így van, bébi. – Lehámozza a dzsekimet a vállamról és a
karomról, majd egy közeli székre hajítja. Áthúzza a ruhámat a
fejemen, óvatosan összehajtja, és a dzsekire teszi.
– Lépj ki a cipődből!
Eleget teszek a kérésének, miközben képtelen vagyok róla levenni
a szememet. Körém fűzi a karját, és lehajol, hogy megcsókolja a
vállamat, miközben kikapcsolja a melltartómat és lehúzza a
karomon. Ahogy hátralép, hüvelykujjaimat a tangámba akasztom,
letolom a csípőmön, és hagyom, hogy a földre essen. Megállok
előtte, és elpirulok az örömtől, ahogy tekintete üveges lesz a vágytól,
miközben végigméri meztelenségemet.
– Te is túlöltözött vagy – suttogom, és a gyomrom ugrik egyet,
amikor észreveszem, hogy kitágul a pupillája.
– Tényleg. – Kicipzározza a nadrágját, és egyetlen sima
mozdulattal letolja a boxerével együtt, így már ő is teljes pompájában
áll előttem.
– Gyere! – nyújtja a kezét, hogy segítsen belépni a vízbe.
Belemerülök, és felsóhajtok, ahogy a forró víz körbeölel.
– Te nem jössz?
– De. – Belép a kádba, leül velem szemben, két lábát az enyéim
köré csúsztatva, és hátradől a kád másik végében.
– Ez nagyon kellemes. – Ez az igazság. A víz megnyugtat a
nővérével való nehéz találkozás után, ráadásul Luke meztelen, ami
mindent kellemesebbé tesz.
– Valóban az.
– Tudod, elég tömören fogalmazol.
Szinte félénken vigyorog rám.
– Ne haragudj. Sok minden jár a fejemben.
– Mondd el!
Megrázza a fejét.
– Azt már nem. Mi jár abban a helyes kis fejedben, Williams?
– Nagyon sajnálom, ahogy a nővérem ma este viselkedett veled.
Ó!
– Én csak azt sajnálom, ahogy reagáltam, Luke. Sajnálom, hogy
kényelmetlen helyzetbe hoztalak, és hogy így beszéltem a
családoddal.

132
 – Ne, nem kell bocsánatot kérned. Samantha túlment minden
határon. Volt egy olyan rossz előérzetem, hogy így fog viselkedni,
ezért hívtam fel tegnap este.
– Luke – veszem a kezembe az egyik lábát, és masszírozni
kezdem. Szeme kikerekedik, de aztán lecsukja, és egy sóhajjal
hátradönti a fejét a csempének. – Nekem nincsenek testvéreim, de
tudom milyen, amikor meg akarunk védeni valakit, akit szeretünk.
Amit nem értek, az az, hogy honnan jön ez a leplezetlen
ellenségeskedés? Fel nem tudom fogni.
– Nos, valami, amit ma mondtál, különösen telibe talált –
motyogja Luke, majd kinyitja a szemét, és sóhajt egyet, miközben
mindenhova néz, csak rám nem.
– Micsoda?
– Az a rész rólam, hogy elég hülye vagyok ahhoz, hogy
olyasvalakivel legyek, akiről tudom, hogy csak kihasznál, mert
gazdag vagyok és híres.
Elhűlök, és elejtem a lábát. Ó, istenem, ez szörnyen kínos!
– Nem értem.
A homlokát ráncolva a kezébe veszi a jobb lábamat, és
hüvelykujjával elkezdi dörgölni a tetoválásomat.
– A legutolsó kapcsolatom pontosan erről szólt.
– Ó! – Ezt nem akarom végighallgatni.
– Igen.
– Mikor volt ez?
– Több mint egy éve szakítottam vele.
– Mintha azt mondtad volna, hogy eddig senkit sem mutattál be a
családodnak. – A kád falának döntöm a fejem. Egyszerűen nem
tudok ránézni, amikor ilyen féltékeny, ideges és bizonytalan vagyok.
– Így is van. Sosem találkoztak vele. Tudtak róla, bár sokkal
inkább csak utána.
A plafont bámulom, miközben őt hallgatom, és próbálok ismét
rálelni arra a zenszerű nyugalomra, ami a szüleinél egyszer már
sikerült.
– Hogyhogy? – A hangom nyugodtabb, mint amilyennek
magamat érzem.
– Mert elment az újságokhoz, azt állítva, hogy terhes, miután úgy
döntöttem, hogy felbontom az eljegyzést.
– Hogy mi? – kapom fel a fejemet, a szemébe nézve. – Apa vagy?
133
 – Nem! – hunyja le szorosan a szemét, és idegesen megrázza a
fejét. – Ezt a hazugságot adta el a lapoknak, hogy visszavágjon,
amiért szakítottam vele.
– El akartad venni? – Úgy érzem magam, mint akit gyomorszájon
vágtak.
– Igen. – Az arcvonásaimat fürkészi, a reakciómat figyelve.
– És soha nem mutattad be a családodnak?
– Nem sok érdeklődést mutatott feléjük Mindig, amikor
megszerveztem volna, valami közbejött – von vállat.
– És ezt nem találtad furcsának?
– Akkor nem, most már igen.
– Miért szakítottál vele?
– Mert nem illett hozzám.
– Hz elég béna válasz.
– Ez az igazság – vonja meg a vállát sóhajtva. – Gondolom, végül
rájöttem, hogy ha nem lettem volna híres vagy gazdag, szóba sem állt
volna velem. Nem tetszett neki, hogy abbahagytam a színészkedést,
és azt remélte, hogy a producerkedés csak egy ideiglenes dolog, és
hogy nemsokára hiányozni fog, hogy nem én vagyok a
középpontban. Celebfeleség akart lenni, és ez már nem olyasmi volt,
ami az ínyemre lett volna.
– Beszélsz még vele?
– Nem.
Ismét hátrahajtom a fejem, és lenézek a most már ráncos ujjaimra.
A víz kezd kihűlni. Csak úgy repül az idő, amikor nyugodt
beszélgetést próbálsz folytatni a barátod exmenyasszonyáról.
– Gondolom, ez sok mindent megmagyaráz.
– Nat...
– Várj! – emelem fel a kezem, hogy elhallgattassam. – Adj egy
percet!
– Oké – vonja össze a szemöldökét, és folytatja a lábam
masszírozását.
Miért érzem magam megint úgy, mint akit elárultak? Aztán
hirtelen belém hasít a felismerés.
– Elég hülyén festhettem a családod előtt, hogy nem tudok a volt
menyasszonyodról.
Egyszer csak előrehajol, az ölébe emel, és körém fonja a karját,
nem törődve a közben kiloccsanó vízzel.
134
 – Lenyűgöző voltál ma. Attól, ahogy mellém álltái egyszerre
voltam büszke, és éreztem magam úgy, mint akit megfosztottak a
férfiasságától.
– Figyelmeztethettél volna.
– Tudom.
A hajába túrva felsóhajtok.
– Még mindig van mit tanulnunk a másikról.
– Mindenre sor kerül, bébi.
– Nagyon feldühített, ahogy a nővéred beszélt rólad.
Megrázza a fejét, és keserűen felnevet.
– Vicces, de igazából rólad beszélt, bébi.
– Tudom, de közben téged is megsértett vele, és ezt nem tudtam
elviselni.
– Még soha senki nem kelt így a védelmemre. Olyan dühös voltál,
mégis nyugodt és magabiztos. Zöld szemed csak úgy lángolt, és
olyan gyönyörű voltál. Legszívesebben ott helyben a magamévá
tettelek volna.
– Luke Williams! – húzódok el, és meredek rá döbbenten.
– Így igaz. Beindítottál, nagyon is.
– Nem hiszem, hogy helyénvaló lett volna, tekintve, hogy a
szüleid is ott ültek.
– Szerintem az sem érdekelt volna, ha a pápa és Elvis ülnek ott.
Nevetek, és megint hozzásimulok.
– Ó, bébi, mit csináljak most veled?
– Bármit, amihez kedved van.
– Gyere! – Felállít és kisegít a vízből, majd ő is kimászik
mögöttem. Nem tudom megszokni, mennyire erős. Úgy rakosgat ide-
oda, mintha súlytalan lennék.
Egy törülközőt teker a csípője köré, majd lekap egy másik puha,
fehér, bolyhos törülközőt a melegítő tartóról, és rám teríti. Magához
húz, és hosszan, szenvedélyesen megcsókol, mielőtt elenged, hogy
megszárítson.
Jó ég!
Tetőtől talpig átdörgöl a törülközővel, hogy felitassa rólam a
nedvességet. Nem tudok ellenállni, hogy ne hajoljak előre, és
csókoljam meg a szegycsontjánál, mire hallom, ahogy levegő után
kap.

135
 Amikor már teljesen száraz vagyok, leveszem a törülközőt a
derekáról, és viszonzom a gesztust, kiélvezve izmos testének
részegítő látványát.
– Így, teljesen száraz – suttogom.
– Hála az égnek! – Magához húz, keze a hajamba gabalyodik, és
szenvedélyesen megcsókol. Köré fonom a karom, és végighúzom a
körmömet a hátán.
– Istenem, bébi, itt, a fürdőszobában foglak magamévá tenni.
– Jó. – Körmömet megint végigfuttatom a hátán, mire felnyög a
nyakamnál. Hirtelen megfordít, szembe a mosdó feletti tükörrel, és
kezemet a komódra teszi. Felnézek, és rácsodálkozok arra a szexi
látványra, amit Luke nyújt, ahogy mögöttem áll, körülbelül tizenöt
centivel fölém magasodva, aranyszínű hajával és bronz bőrével, és
lehajol, hogy megcsókolja csupasz vállamat. Két kezét nyakam
hátuljára simítja, majd lecsúsztatja a gerincemen, egy pillanatra
elidőzve a tetoválásom felett, a keze útját figyelve, miközben egyre
hangosabban veszi a levegőt. Hátrahúzza a csípőmet, így a csap fölé
hajolok, és miközben megérint, nem tudom levenni a szemem
gyönyörű, kifejező arcáról.
Végül egyik ujját végighúzza a fenekemen, és belém csúsztatja.
– Ó, Luke!
– Bébi, máris készen állsz. – Érzem, ahogy péniszének végét a
nyílásom széléhez helyezi, és lassan, ó, olyan lassan belém hatol.
Tekintete találkozik az enyémmel a tükörben, miközben mélyebbre
hatol, míg teljesen el nem veszik a testemben.
– Üss meg! – Basszus! Ezt tényleg kimondtam hangosan?
– Tessék? – Megáll, keze a csípőmön, és döbbenten bámul rám a
tükörben.
– Üss meg!
– Durván szereted, bébi? – vigyorog rám incselkedve.
– Csak mióta veled találkoztam. – Arckifejezése pillanatok alatt
kíváncsiból birtoklóvá válik, mire az izmaim megfeszülnek körülötte.
– A rohadt életbe, Natalie! – Felemeli jobb kezét, és a fenekemre
csap vele.
– Igen! – Körözök a csípőmmel, ő pedig a csípőmet tartva elkezd
ki-be mozogni bennem. Felé tolom magam, és nemsokára beállítjuk a
ritmusunkat. Aztán megint felemeli a kezét, a hátsómra üt, ami olyan
rohadt izgató!
136
 – Újra? – kérdezi kifulladva.
– Igen.
Eleget tesz a kérésemnek és érzem, ahogy a gyomrom mélyén
összeszorulnak az izmok. A lábam megfeszül, majd én is Luke körül,
és az orgazmus végighullámzik egész testemen.
– Ó, bébi, igen! – Megbűvölve figyelem, ahogy Luke szorosan
lehunyja a szemét, és szorosabban markolja a csípőmet, ahogy az
orgazmus rajta is végigremeg, és belém ömlik.
Gyönyörű kezét ismét végighúzza a hátamon, légzése még mindig
egyenetlen, és rám mosolyog a tükörben.
– Nem tudtam, hogy durván szereted.
– Ez egy újfajta hajlam.
Kicsusszan belőlem, és lehajol, hogy megcsókolja a tetoválásomat
a combom felső részén, a fenekem alatt, mire levegő után kapok.
– Szerintem ez a legvadítóbb tetoválásod.
– Tényleg?
– Mm hm. – Végighúzza rajta az ujját, mire lúdbőrös leszek.
– Miért?
– Hát, mert olyan kibaszottul szexi.
– Örülök, hogy tetszik – vigyorgok le rá még mindig a tükörben.
– Mindegyiket szeretem – feleli komolyan, és én nem tudok nem
beleszeretni, csak egy kicsit, őszinte arckifejezésébe.
– Azt akarom, hogy boldog legyél, Nat.
– Ó! – Szavai hallatán megfordulok, ő pedig feláll, átkarolja a
vállamat, és magához húz.
– Nem tudom, mit kezdjek ezekkel az érzésekkel, amiket irántad
érzek – suttogom a mellkasának.
– Elég, ha napról napra haladunk, bébi. – Elhúzódik, és
gyengéden megcsókol.
– Oké, az menni fog.
– Jól van, menjünk, aludjunk egy kicsit. – Ezzel felkap a karjába,
és elindul az ágy felé.
– Tudod, tudok menni – nevetek, és a nyakába temetem az
arcomat.
– Nem kell, viszlek.
– Imádom, hogy ilyen erős vagy.
– Igazán?

137
 – Igen. Ha már itt tartunk, holnap korán kell kelnem a jóga miatt,
aztán tizenegytől fotózásom van.
– Oké. Szeretnéd, ha együtt ebédelnénk? – Hátrahúzza a paplant,
lefektet az ágyra, bemászik mögém, és a karjába húz.
– Nem untál még rám?
– Te rám untál? – Megfordít, hogy láthassa az arcomat.
– Nos, nem.
– Szeretnélek látni holnap ebédidőben. Kérlek.
– Oké – motyogom, és hozzábújok, hogy aludjak egy kicsit.

138
 15. fejezet

V ANNAK OLYAN NAPOK, amikor a munka szinte magától megy.

Szerencsére ez is egy ilyen nap.
Nem volt könnyű ma reggel kikelni Luke ágyából, de
örülök, hogy elmentem jógára, és ezzel beindítottam a
vérkeringésemet. Nyugodtan megreggeliztem Julesszal, miközben
beavattam a hétvége eseményeibe, és még csak haragudni sem
tudtam, amikor a tizenegy órás kliensem elkésett.
Brad egy szexi huszonegy éves, aki akár modell is lehetne.
Megvan hozzá az arca és a teste, és engem kért fel, hogy segítsek
neki feldobni a portfolióját. Általában nőkkel vagy párokkal
dolgozom, de Brad profi, aki komolyan szeretne betörni a show-
bizniszbe, így nem utasíthattam el.
Arról nem is beszélve, hogy magas, sötét hajú és nagyon jóképű.
Nem olyan rossz módja az időtöltésnek.
Egész délelőtt nagyon jól szórakoztunk. Brad simán megvan
százkilencven centi, és teljesen ki van gyúrva. Úgy, mint Luke, de
őrá most próbálok nem gondolni, hogy a munkára koncentrálhassak.
Míg Luke bronzbarna és szőke, Brad napbarnított és sötét: sötét
hajú és szemű, és még borostájának nyoma is sötéten virít
szoborszerű állán.
Csupán egy hihetetlenül apró boxer van rajta, ami alig takarja a
legfontosabbakat, deréktól lefelé pedig fehér szaténlepedő fedi.
– Nagyon jó vagy ebben, Natalie. Nem is tűnik munkának.

139
 – Köszönöm! – A szememhez emelem a gépemet, és fotózni
kezdek. – Ezeknek a fotózásoknak igazi kikapcsolódásnak kell
lenniük.
– Szingli vagy? – kérdezi, miközben szexi félmosolyt villant a gép
felé.
– Ó, nem – ráncolom a homlokomat. – Semmi flörtölés, Brad.
– Bocs, nem tudtam ellenállni. Agyban vagyok, szinte meztelenül,
miközben egy gyönyörű nő fényképez.
Nevetek, és kicserélem a memóriakártyát. Jó ég, milyen meleg
van itt! Leveszem a kék, kapucnis pulcsimat, így csak egy szűk,
fekete top marad a sportmelltartómon. Korábban cicanadrágot vettem
fel, de most kimegyek a fürdőszobába, és sortra váltom. Feltűzöm a
hajamat egy kontyba, és lerúgom a cipőmet.
– Oké, Brad, vissza az ágyba!
– Hogy is tudnék ennek ellentmondani? – Ő aztán tud flörtölni!
Visszamászik az ágyba, és lehúzza a lepedőt a csípőjéig.
– Oké, feküdj a hátadra, és egyik kezedet tedd a fejed fölé. Jó, ne
mozdulj! – Felpattanok az ágyra, és csípője két oldalára téve a lábam,
megállok fölötte.
– Ez nagyszerű kép lesz – kattintgatok elégedetten.
– Ne nézzek néhány képen komolyan?
– De, ne csak szexin mosolyogj. Tökéletes! – Katt, katt, katt.
Előrébb lépdelek mellette, az arcára fókuszálva. Majdnem elveszítem
az egyensúlyomat, de Brad felnyúl, és megfogja a vádlimat.
I Imi! Köszi – kuncogok, és folytatom az arca fotózását, miközben
egyik kezét visszaemeli a feje fölé, a másikkal pedig a lábamat tartja,
nehogy eldőljek.
– Mi a kibaszott fészkes fene folyik itt?!
Brad és én ijedten összerezzenünk a bejárati ajtóból érkező dühös
kiáltásra.
– Luke! Halálra rémítettél!
Brad azonnal elereszti a lábamat, gyorsan felismerve, hogy
megélhetésének zálogát bármelyik pillanatban bezúzhatják.
– Mi a franc ez, Natalie?
– Ne üvöltözz velem! – Leugrom az ágyról, és lerakom a
fényképezőgépet. – Brad, mehetsz öltözni. Amúgy is végeztünk.
Brad felkel az ágyból, miközben a lepedő lecsúszik róla, és én
elkapom a tekintetemet. Kimegy a fürdőszobába, hogy felöltözzön.
140
 – Mi a fene bajod van? – vicsorgok Luke-ra.
– Mégis mit gondolsz? Ott voltál az ágyon egy meztelen fickóval,
aki téged taperolt!
Mély levegőt veszek.
– Nem volt meztelen, Luke. Ahogy én sem.
– Nem állsz tőle távol – jegyzi meg.
– Hé, ezért mondtam, hogy ne akadj ki, amikor megmutattam
neked ezt a stúdiót.
– Azt nem mondtad, hogy fiatal, meztelen férfiakkal dolgozol –
feleli ismét dühösen.
– Általában nem is. Egy barátom barátja, akinek kell néhány kép a
portfoliójához. Ne légy ilyen féltékeny seggfej!
– Elhitetted velem, hogy nőkkel és párokkal dolgozol, Natalie.
– Luke, épp most mondtam, hogy ez kivételes eset.
– Nekem akkor sem tetszik.
– Nem számít, hogy neked tetszik-e vagy sem.
Luke úgy mered rám, mintha növesztettem volna egy második
fejet, és mindkét kezével a hajába túr.
Brad kijön a fürdőből, immár teljesen felöltözve, farmerban,
pólóban és sportcipőben.
– Kösz még egyszer, Natalie. Nagyon jól éreztem magam.
Kedvesen rámosolygok.
– Én is, és szívesen. Még ezen a héten megszerkesztem őket
neked.
– Remek. Szia! – Elmegy, és becsukja maga mögött az ajtót.
Visszafordulok Luke-hoz, aki résnyire húzott, jeges, kék
szemekkel méreget. Iszonyú dühösnek tűnik.
– Egészen pontosan mégis miért borultál ki? – kérdezem,
miközben az ágyhoz lépek, és elkezdem lehúzni.
– Natalie, arra léptem be ebbe a stúdióba, hogy a barátnőm ott áll
az ágyon egy meztelen férfi fölött olyan szerelésben, ami csak
éjszakai viseletnek lenne elfogadható, miközben a srác a csupasz
lábát fogdossa. Mégis mit gondolsz, miért borultam ki? – Hangja jó
néhány decibelt emelkedett, én mégis csak egy szón akadtam fenn.
– A barátnőd?
Elhallgat, és rám mered.
– Igen, a barátnőm. Azt hittem, az elmúlt hétvége után már itt
tartunk.
141
 Ó! Hűha!
– Tévedek? – A hangja nyugtalanítóan higgadt.
– Nos, nem, csak ezen még nem gondolkodtam el. – Végzek az
ággyal, és ismét felé fordulok. – Luke, ez a munkám.
– Nekem nem tetszik.
– Ez itt nem a te területed, hogy megmondhatnád, mit csinálhatok,
és mit nem.
– Nem ezt mondtam.
– Pedig úgy hangzott. Már évek óta csinálom. Eddig mindenkit
tudtam kezelni. Emlékezz, azt mondtam, senkivel sem fekszem le itt,
és főleg nem fekszem le a klienseimmel. Jézusom, tényleg ennyire
nem bízol meg bennem?
– Nem, én csak... – Megint a hajába túr, és fel-alá kezd járkálni.
– Nem számítottam arra, hogy úgy fogok érezni, ahogy akkor
éreztem, amikor megláttam, hogy téged tapogat.
– Hogy éreztél? – billentem oldalra a fejemet kíváncsian.
– Mint aki képes lenne őt megölni – morogja.
– Ó!
– Nat, gondolj bele, hogyan éreznél, ha fel kéne vennem egy
szerelmi jelenetet egy filmhez. Nekem az csak munka lenne, de
akkor is a karomban kellene tartanom egy másik nőt,
megcsókolnom...
– Itt állj le! – Nem akarom végighallgatni.
– Ez nekem ugyanolyan…
Jaj!
Mély levegőt veszek, és leülök az ágy szélére, hirtelen nagyon
fáradtnak érzem magam.
– Sajnálom, erre nem gondoltam. Édes, már évek óta nem kellett
senkinek sem elszámolnom a tetteimmel.
– Tudom.
– Féltékeny voltál.
– Az enyhe kifejezés.
Egy részem legszívesebben sikítozva örömtáncra kelne, de
visszatartom ezt a késztetést, és közömbösen meredek rá.
– Semmi okod nincs arra, hogy féltékeny legyél. Én csak téged
látlak, Luke, még akkor is, amikor nem vagy itt.
Szorosan lehunyja a szemét, mintha valami súlyos tehertől
szabadult volna meg, én pedig közben végigmérem. Ma is egy ing
142
van rajta, ezúttal fekete, hozzá fekete farmer. Fiatalnak és
hihetetlenül vonzónak néz ki.
És én vagyok a barátnője.
Felállok, odamegyek hozzá, és a karomat a dereka köré fonom. Ő
is átölel, ujjait összefűzi a derekamon, és egy percig csak bámulunk
egymásra.
– Kérlek, ne légy dühös rám – suttogom.
– Nem vagyok.
– De az voltál.
– Igen, az voltam. – Megcsókolja a homlokomat. – Nincs itt
valami rendes ruhád?
– De, csak kissé meleg lett itt, úgyhogy levettem őket.
Megint résnyire húzza a szemét, és tekintete elkomorodik.
Francba!
– Ne akadj ki megint, ez előfordul, nem számít, kit fotózok.
Idebent nincs légkondi.
– Hogyhogy?
– Nos, őszintén szólva azért, mert egy verejtékező test sokkal
jobban mutat egy képen.
– Ó! – vonja össze a szemöldökét.
– Hé, hagyd abba! Nincs miért féltékenynek lenned, édes –
simítok végig az arcán, kiélvezve borostás állának érdességét a
tenyerem alatt.
– Imádom, amikor így hívsz. – A tenyeremnek dönti a fejét, és
lehunyja a szemét.
– Igazán?
– Igen, általában csak a nevemen szólítasz.
– Szóval odáig vagy a becézésekért, mi? – Lábujjhegyre állok, és
finoman megcsókolom az ajkát, mire a tekintete lángra kap.
– Ez nyilvánvaló, bébi.
– Imádom, amikor így szólítasz. – Szeme úgy ragyog fel, mintha
csak karácsony lenne.
– Miért?
– Mert még soha senki nem hívott így – suttogom.
Felsóhajtva közelebb húz magához.
– El is felejtettem, mennyire kevés a tapasztalatod a kapcsolatok
terén.

143
 – Ja, úgyhogy ne emlegesd. Még csak tanulok – csípek bele feszes
fenekébe, mire felnevet.
– Oké, oké. Csak tégy meg nekem egy szívességet – mondja ismét
komoly arccal.
– Mit?
– Ne legyen több szingli pasas. Kérlek.
A homlokomat ráncolom, és legszívesebben vitába szállnék vele.
– Kérlek, Natalie. A kedvemért.
– És ha van mellettünk egy gardedám is?
– Előbb szólj nekem, mielőtt újabb fickót fogadnál, és majd
megbeszéljük. Nem szeretek így érezni. Arra kérlek, tartsd
tiszteletben azt, ahogy érzek.
Nos, ha így közelíti meg...
– Oké, előbb veled beszélek. – Ezzel nagy engedményt teszek
neki, de nem tudom kiverni a fejemből azt, amit a szerelmi
jelenetekről mondott, és tudom, hogy beleőrülnék a féltékenységbe,
ha abban a helyzetben lennék.
– A filmjeidben voltak szerelmi jelenetek? – kérdezem az arcát
kutatva.
– Szerinted miért volt benne a csupasz fenekem? – vigyorog le
rám.
– Soha nem akarom látni azokat a filmeket, Luke.
– Nekem úgy is jó, bébi.
– Szóval a barátnőd vagyok, mi?
– Abszolút. – Hosszan megcsókol, én pedig a vállába
kapaszkodva közelebb vonom magamhoz.
Amikor elhúzódik, nem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy a
hajába túrjak.
– Oké, menjünk ebédelni! Ettől a veszekedéstől teljesen
megéheztem.
– Előbb vegyél magadra valami rendes ruhát!

***

Otthagyom Luke-ot a konyhában Julesszal, és felmegyek az

emeletre, hogy átöltözzek. Magamban elvigyorodom, ahogy eszembe
jut Luke aggodalmas tekintete, amikor ismét találkozott Julesszal, de
legjobb barátnőm ezúttal a lehető legközömbösebben viselkedett, én
144
pedig megkönnyebbültem, hogy a Luke-kal szemben tanúsított
kamaszos viselkedése alábbhagyott.
Felkapok egy kék farmert, ami szépen simul a fenekemre, egy
zöld felsőt és egy hozzáillő, zöld magas sarkút. Lehet, hogy csak
ebédelni megyünk, de sosincs alkalmam felvenni a magas sarkúimat,
és Luke elég magas ahhoz, hogy mellette nyugodtan viselhessem
őket.
Így úgy döntök, hogy akkor miért is ne. Úgy tűnik, ő is kedveli
őket.
Kifésülöm barna hajamat, amit hagyok szabadon lógni az arcom
körül, majd felteszek egy kis szemceruzát és szempillafestéket.
Ezzel el is készültem.
Luke-ot és Julest még mindig a konyhában találom, ahogy a
főzésről csevegnek.
– Én a sütőbe teszem a szalonnát – mondja éppen Luke. Háttal áll
nekem, így nem veszi észre, amikor belépek. – Úgy kevesebbet kell
takarítani a platnit.
– Nekem mindegy, hogyan készül. – Luke dereka köré fonom a
karomat, orromat a lapockája közé fúrom, és beszívom az illatát:
friss öblítő és tusfürdő, inge pedig puha a bőröm alatt. – Egészen
addig, amíg a számban végzi – motyogom a hátának, és hallom,
ahogy felnevet.
Megfordul, hogy rám nézzen, és közben szélesen mosolyog.
– Fantasztikusan áll neked a zöld szín. Illik a szemedhez. –
Ujjaival végigsimít az arcomon, mire felsóhajtok.
– Köszönöm! Ez már jobb annál, mint ami korábban volt rajtam?
– Sokkal. Van még mára fotózásod?
– Igen, egy, nyolc körül.
Erre összevonja a szemöldökét.
– Miért olyan későn?
– Sokan dolgoznak napközben, úgyhogy néha esti fotózásokat is
be kell iktatnom. Nem túl gyakori, mert jobb szeretek természetes
fénnyel dolgozni, mint a lámpáimmal, de néha muszáj.
– És ki jön? – néz rám töprengve, mire felsóhajtok.
– Csak egy lány, aki szeretne adni pár szép képet a férjének az
évfordulójukra.
– Ó, oké.
Beletúrok a hajába.
145
 – Ne aggódj, bébi. Jelenleg egy szingli férfi sem szerepel a
naptáramban.
– Szólsz majd, ha mégis?–szúrja közbe Jules. – Ez a sok
érzelgősség csak arra emlékeztet, hogy milyen régóta nem voltam
férfival. Menjetek már enni! Vagy szobára.
Elköszönünk tőle, és Luke tartja nekem Mercedesének az ajtaját,
hogy be tudjak szállni. Amikor ő is beül a volán mögé, áthajol a
műszerfalon, és röviden megcsókol.
– Hová megyünk? – kérdezem, miközben beindítja a motort.
– Mit szólsz a tengeri kajához?
– Seattle-ben élünk. Szerintem bárkinek, aki ideköltözik,
előfeltétel, hogy szeresse a tengeri kaját.
– Akkor tengeri kaja. – Megfogja a kezemet, és rám mosolyog. –
Gyönyörűen nézel ki.
– Köszönöm! – Érzem, ahogy elpirulok, és lepillantok
összekulcsolt kezünkre. – Te mindig gyönyörű vagy.
Nevet, és megrázza a fejét.
– Csak a gének teszik.
– Mit csináltál délelőtt? – kérdezem témát váltva.
– Elmentem az edzőterembe, és az edzőmmel dolgoztam.
– Van edződ? – Hát persze hogy van neki.
– Ja, mindig szétrúgja a seggem – vigyorog rám, én pedig nem
tudom megállni, hogy ne mosolyogjak vissza rá. – Milyen volt a
jóga?
– Nagyon jó. Imádom. Próbáltad már?
– Öhm, nem.
– Nem elég férfias neked? – forgatom a szemem.
– Nem erről van szó, csak jobb szeretem a szigorúbb edzéseket.
– Gyere velem szerda reggel!
A homlokát ráncolja, és az arcomat tanulmányozza.
– Alkut ajánlok.
Ajjaj, mi lesz ebből?
– Miféle alkut?
– Elmegyek veled szerdán jógázni, ha te holnap eljössz velem az
edzőterembe.
Az ajkamba harapva kinézek az ablakon. Attól félek, hogy úgy
festenék ott, mint valami idióta. Nincs olyan feszes kis testem, mint a

146
legtöbb nőnek az edzőtermekben. A jóga csak megerősít és
hajlékonnyá tesz.
– Nem kell velem jönnöd – suttogom.
– Natalie, mit mondtam?
– Semmit. – Nem tudok a szemébe nézni. Utálom, hogy ennyire
zavarba jövök a testem miatt, és már épp kezdek eljutni arra a pontra,
hogy ne érezzem magam úgy Luke előtt meztelenül.
– Bébi, mi a baj? – Beáll az étterem parkolójába, leállítja a motort,
és felém fordul az ülésen.
– Semmi, én...
– Nézz rám! – A hangja szigorúan cseng, és amikor a tekintetünk
találkozik, a szeme jegesen villan. – Mondd el!
– Nem, mindig dühös leszel, amikor a testemről beszélek. Csak
hagyjuk az egészet. Majd külön edzünk. Nem gond.
– Miért vagy ilyen szigorú magaddal? – kérdezi zavarodottan.
– Nem vagyok. Legalábbis előtted nem voltam – suttogom.
– Hagyd ezt abba! Nincs miért szégyenkezned, bébi.
– Nem szégyenkezem. Tudom, hogy vonzónak tartasz, és ezt
szeretem.
– Akkor mi a baj?
– Nem akarok hülyét csinálni magamból.
– De azt akarod, hogy én elmenjek jógázni, pereccé csavarjam
magam, és hülyét csináljak magamból.
Ó! Jó érv.
Kuncogva a szám elé kapom a kezem.
– Most rajtam nevetsz? – Megint mosolyog, és a gyomromban
lévő feszültség engedni kezd.
– Sose mernék olyat tenni.
– Akkor, jössz velem edzeni, vagy sem?
– Bárcsak engednéd, hogy lefotózzalak!
Szeme kikerekedik, teljesen megdermed, és én képzeletben meg-
rovóan seggbe rúgom magam.
– Miért?
– Mert nagyon szeretnélek lefotózni jógázás közben. Az nagyon
mókás lenne!
Ellazul és felnevet, miközben kiszáll a kocsiból, és körbejön, hogy
kinyissa az ajtómat.
– Gyere, szeretném nézni, ahogy eszel.
147
 16. fejezet

A
SALTY’S ÉTTEREM A P UGET SOUNSON ÁLL EGY MÓLÓN.
Nagyszerű kilátás és nagyszerű étel. A hostess lány az
ablakhoz ültet minket, ami a vízre néz, aztán belemerülünk
az étlap tanulmányozásába. Luke-ra pillantok, és nem tudok elfojtani
egy apró sóhajt. Olyan lehengerlően jóképű. Megint hüvelykujja
körmét rágja, miközben az étlapot olvassa.
– Megfoghatom a kezed? – nyújtom felé a kezemet.
– Bármikor megfoghatod, bébi – villant felém egy szexi mosolyt,
de nem a megfelelő kezét adja oda.
– Nem, azt, amelyiket rágcsálod.
A homlokát ráncolva nyújtja felém a kezét, én pedig az asztal fölé
hajolok, és megcsókolom hüvelykujjának körmét.
– A végén még vérezni fog. – Felnézek tengerkék szemébe, és
örömmel konstatálom, hogy a légzése megváltozott, az érintésem
beindította.
– Ne kezd ezt itt, kérlek. – A hangja halkan, csábosan cseng, mire
a gyomrom ugrik egyet.
– Nem értem, miről beszélsz – kerekedik ki a szemem ártatlanul.
– Csak gondoskodok róla, hogy még legyen étvágyad az ebédre is.
– Majd én megmondom, mihez van étvágyam – jelenik meg arcán
egy farkasszerű vigyor, de még mielőtt válaszolhatnék, egy pincérnő
jön az asztalunkhoz.
– Mit hozhatok önöknek? Kérnek előételt? – Ekkor mosolyogva
ránk pillant, de megdermed, amikor észreveszi Luke-ot, és minden
vér kiszökik az arcából.
148
 – Luke Williams! Ó, te jó ég! Nagy rajongója vagyok, Luke...
ööö... uram. Az összes Éjjeljárók részt már vagy negyvenszer láttam.
Ó, istenem, annyira jók! El sem hiszem, hogy itt van! Kérhetnék
egy autogramot? Esetleg egy fényképet? – A szavak csak úgy
záporoznak belőle, mire tátott szájjal dőlök hátra a székben.
Luke rám pillant, de aztán gyorsan összeszedi magát, és
elővarázsol egy vakító, bugyiledobó mosolyt kizárólag Miss
Ömlengőnek, de a szemében ez már nem tükröződik, és én tudom,
hogy ez a rajongóknak fenntartott mosolya.
Lenyűgöző.
– Sajnálom, nem szoktam fényképeket osztogatni, de szívesen
aláírok magának valamit.
– Ó, remek! Tessék – adja oda neki a pincérnő a jegyzetfüzetét és
a tollát.
– Hogy hívják, édes? – Ó, nagyon rájátszik a szerepre.
– Hilary. Ó, istenkém, várjon csak, amíg a barátaim rájönnek,
hogy találkoztam magával! Olyan irigyek lesznek. – Gyakorlatilag
fel-le ugrál, miközben Luke mosolya nem veszít erejéből.
– Nos, örülök, hogy szereti a filmeket. Parancsoljon – visszaadja a
lánynak a füzetet, aki a mellkasához szorítja, arca csupa érzelmesség,
és úgy fest, mint aki mindjárt elájul, nekem pedig el kell kapnom a
tekintetem, nehogy felnevessek, vagy a szememet forgassam.
Néhány hosszú másodperc után, amíg a lány csak áll ott, Lukéra
bámulva, úgy döntök, a megmentésére sietek.
– Tehát, öhm, most már szeretnénk rendelni, ha ez önnek is
megfelel, Hilary.
Erre felrázza magát a transzából, és elpirul, de nem néz a
szemembe.
– Ó, persze. Mit hozhatok önöknek? – várakozón mered Luke-ra,
aki elvigyorodik.
– Te mit kérsz, bébi? – És ezzel ismét visszatért a férfi, akit
ismerek.
– Csak egy lazacos cézársalátát, köszönöm, extra citrommal.
Milyen fehérboraik vannak? – Továbbra is Luke szemébe bámulok,
és megkönnyebbülten veszem észre, hogy a tekintete tréfásan csillog.
– Ó, öhm... – A pincérnő elhadarja a fehérborok listáját, és én egy
édes Rieslinget rendelek a salátámhoz.

149
 – És önnek mit hozhatok, Mr. Williams... ööö... uram? – Az arca
szinte lángol.
– Ugyanazt kérem, mint a barátnőm. Az jól hangzik.
Barátnő!
– Rendben, szóljanak, ha szükségük van még valamire. Még
egyszer köszönöm az autogramot! – És ezzel elmegy.
– Jól vagy? – kérdezem, amikor kettesben maradunk.
– Igen, ez nem is volt olyan rossz. És te?
– Én jót szórakoztam. Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek,
vagy megsajnáljam.
– Hé, ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok képes
megdobogtatni a hölgyszíveket? Ez most fáj – dől hátra, kezét
összekulcsolva a mellkasán, a szíve felett.
– Ó, nem, az én szívemet határozottan megdobogtatja, más egyéb
területekkel együtt Mr. Williams... ööö... uram.
– Nagyon szemtelen vagy, Natalie.
– Örülök, hogy észrevetted.
Ezután már csak az ebédünket szeretnénk élvezni, de más
pincérnők és konyhai dolgozók is odajönnek az asztalunkhoz, hogy
autogramot kérjenek, vagy arról áradozzanak, mennyin imádták Luke
filmjeit, és megkérdezzék, miért nem játszik mostanában.
Szerencsére az étterem nincs annyira tele, így a vendégek közül nem
sokan zaklatnak minket.
Végül, amikor már elveszítettem a számolást, hogy hány
alkalmazott szakította félbe az ebédünket, kimentem magam az
asztaltól.
– Jól vagy? – kérdezi Luke.
– Igen, mindjárt jövök – villantok felé egy ragyogó, megnyugtató
mosolyt, majd otthagyom.
Hilaryt a bárpult közelében találom.
– Szeretnék beszélni az igazgatóval, kérem.
– Ó, persze. Máris szólok neki. – Eltűnik egy ajtó mögött, ahol
valószínűleg a konyha van, és egy magas, vörös hajú nővel tér
vissza, aki korombéli lehet, és aki eddig még nem jutott el az
asztalunkig.
– Segíthetek, asszonyom? – Jó ég, mikor lettem én „asszonyom“?
– Remélem. Luke Williams és én épp itt ebédelünk, de az
alkalmazottai folyton megzavarnak minket, hogy autogramot
150
kérjenek, és kérdéseket tegyenek fel. Nagyra értékelném, ha
megkérné őket, hogy hagyják abba.
A homlokát ráncolva hallgatja a panaszomat.
– Elnézést kérek, egyáltalán nem lett volna szabad odamenniük az
asztalukhoz. Szembemegy a szabályzattal. Megengedi, hogy én
álljam az ebédjüket?
– Ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy magunkra hagyjanak
minket. Biztos vagyok benne, hogy nem ő az első híresség, aki
ellátogatott ide.
– Természetesen nem. Gondoskodom róla, hogy ne zavarják
önöket többet. Elnézését kérem a személyzet nevében is.
Visszamegyek az asztalunkhoz, és közben hallom, ahogy Hilary
szabadkozik a főnökének.
Amikor visszaérek, épp egy mosogatófiú áll az asztalnál, és
megkocogtatom a vállát.
– A főnöke szeretne magával beszélni.
– Ó! Oké. Köszönöm az autogramot! – vigyorog, majd elmegy.
– Ez többé nem fog előfordulni – tájékoztatom Luke-ot.
– Mit csináltál?
– Beszéltem az igazgatóval. A többi vendég egy dolog, de a
személyzet részéről nem helyes, hogy öt percenként megzavarnak
minket.
– Nat, ez egyszerűen néha így megy.
– Nos – vonom meg a vállam most már eleget láttak belőled. Ez
az én randim a barátommal, és nem vagyok hajlandó osztozkodni
rajta.
Szeme felcsillan, és a mosoly, amivel rám néz, ragyogóbb, mint a
pincérnőnek szánt bugyiledobó változat, mire olvadozni kezdek.
– A barátod nagyon élvezi ezt a randit veled.
– Örülök – mosolygok félénken, és belekortyolok a boromba.
Az étel nagyon finom, és többet már senki nem zargat minket,
hacsak nem azért, hogy megkérdezzék, kérünk-e még bort vagy
desszertet. Hilary leteszi az asztalra a számla bőrtokját, majd elsétál.
Luke kinyitja, összevonja a szemöldökét, majd elmosolyodik, és
felém nyújtja. Számla helyett egy üzenet van benne.

Köszönjük a türelmüket és a személyzet felé tanúsított

nagylelkűségüket. A mai ebédjüket a ház állja, és kérjük, fogadják
151
 el ezt a 250 dollár értékű ajándékkártyát, hogy nemsokára
visszajöhessenek egy nyugodtabb étkezésre.
– A vezetőség

– Hű, úgy látszik, hatott az igazgatóval való beszélgetésem.

– Úgy tűnik, vissza kell jönnünk még egy randira – vigyorog
Luke, majd a pénztárcájába csúsztatja a kártyát.

***

– Natalie, olyan jól éreztem magam ma este. A férjem biztos imádni

fogja ezeket a fotókat – mosolyog rám Darla, majd megölel, mielőtt
kilépne a stúdióból.
– Meglepetésében biztos lenyeli majd a nyelvét, ezt
garantálhatom.
– Talán valamikor az ünnepek előtt visszajöhetnénk egy páros
fotózásra. Az biztos nagyon szórakoztató lenne – veti Darla a vállára
fekete Coach táskáját.
– Az nagyszerű lenne! Csak szólj, hogy mikor tudnátok jönni.
Kikísérlek.
Elköszönök Darlától, és elkezdek rendet rakni a budoár témájú
fotózásunk után. Kellemes időtöltés volt Darlával dolgozni; nagyon
csinos és kacér, és volt néhány remek ötlete is. Összeszedem a
fehérneműket, amik majd a mosógépbe kerülnek, visszatolom a
bútorokat a helyükre, és lekapcsolom a munkafényeket, amikor
megszólal a telefonom.
A szívem kihagy egy ütemet, miközben abban reménykedem,
hogy Luke az. A randink után hazahozott, és azt mondta, hogy van
egy kis dolga otthon, ami részemről is rendben volt, mert nekem is
dolgoznom és mosnom kellett.
Mégis hiányzik, és a gondolat, hogy holnap reggelig nem látom,
amikor együtt megyünk az edzőterembe – amitől továbbra is rettegek
–, elég lehangoló gondolat.

Végeztél a fotózással, bébi?

Annyira imádom, amikor így hív.

152
 Épp most végeztem, megyek át a házba.
Te mit csinálsz?

Bezárom a stúdiót, és elindulok a ház felé.

A levegőben már érezni az őszt, és miután lemegy a nap elég
hűvös lesz, így miközben átvágok az udvaron, szorosan magamra
húzom a pulóveremet.
Jules égve hagyta nekem a konyhában a lámpát, és megállok a
hűtőnél, hogy kivegyek egy üveg vizet és egy fúrt szőlőt, mielőtt
folytatnám az utam a szobám felé. Ahogy a lépcsőn megyek felfelé,
meghallom Adele lágy hangját, és egy pillanatra eltűnődöm, vajon
Jules szobájából jön-e.
Belépek a szobámba, de azonnal meg is torpanok.
Szent ég!
A zene az én szobámban szól, és Luke is ott van, az ágyon ül
csupasz lábbal, fekete, rövid, otthoni nadrágban és fekete pólóban. A
homlokát ráncolva mered a laptopjára, miközben a körmét rágja.
– Szóval ezt csinálod.
A hangom hallatán elmosolyodik, és felnéz.
– Remélem, nem bánod. Jules engedett be. Gondoltam, itt
megvárlak.
Odalépek az ágyhoz, és mellé kucorodom, felajánlva neki az
utolsó szőlőszemet.
– Nem bánom. Épp rád gondoltam.
– Igazán?
– Igen.
Kikapcsolja a gépét, leteszi a földre, és amikor ismét
felegyenesedik, az ölébe mászom.
– Attól féltem, azt fogod gondolni, hogy túl elbizakodott vagyok.
– Hallom a hangján, hogy mosolyog, miközben megcsókolja a
fejem búbját, én pedig a mellkasába fúrom az orromat. Olyan jó őt
látni és megérinteni!
– Tényleg elbizakodott vagy, de nem bánom.
– Hiányoztál.
Elhúzódom, és végigsimítok az arcán.
– Ebédnél találkoztunk.
– Igen. De az már órákkal ezelőtt volt. Úgy tűnik, nem tudok
betelni veled, bébi.
153
 – Itt maradsz éjszakára? – kérdezem lélegzet-visszafojtva.
– Ha megengeded, akkor igen.
– Jó.
Megcsókolom a szája sarkát, az állát, az orrát, miközben
ujjaimmal puha hajába túrok. Gyönyörű szeme az enyémet figyeli,
miközben Luke türelmesen engedi, hogy megérintsem és
megcsókoljam. Keze lágyan masszírozza a hátamat, és a vágy lassan
felébred bennem.
Megragadom az inge alját, és hátradőlök, hogy át tudjam húzni a
fején.
– Imádom a testedet – motyogom, miközben kezemmel
végigsimítok a vállán, a mellkasán, le a karján, mire a keze
megfeszül a fenekemen.
– Igazán?
– Hm... – A nyakát csókolom, fel, egészen a füléig. – Nagyon
szexi vagy.
– Jézus, bébi, akarlak. – Erősnek és vonzónak érzem magam,
tudván, hogy megőrjítem az érintésemmel, és csak azt akarom, hogy
mindketten meztelenek legyünk. Most.
– A tiéd vagyok, Luke.
A szeme felizzik.
– A francba is, igen, az enyém vagy.
Gyorsan megszabadul a pulcsimtól, a felsőmtől és a
melltartómtól, aztán hátradönt az ágyon, hogy a nadrágomat és a
bugyimat is lehúzhassa.
A szája mintha egyszerre lenne mindenütt: a mellemen, a
nyakamon, az oldalamon. Kezem a hajában van, miközben
kicsusszan a sortjából és a boxeréből, majd a földre dobja őket.
– Ó, Luke! – A vérem most már a fülemben dobol, és alig várom,
hogy magamban érezzem.
– Igen, bébi, mit szeretnél?
– Téged, magamban. Most. – Elmosolyodik a hasamnál, és a
szájába veszi a piercingemet.
– Még nem.
Felnyögök, és megmozdítom alatta a csípőmet.
– Még nem, bébi. – Kezével leállítja a csípőmet, feljebb mászik a
testemen, és a könyökére támaszkodik mellettem. Hosszan és lassan
csókol, a nyelve hihetetlenül finom dolgokat művel a számmal. Erős
154
keze az oldalamat simogatja, én pedig két kezem közé veszem az
arcát, és ugyanolyan hévvel viszonzom a csókját.
Felkiáltok, amikor ujjai megtalálják a mellbimbómat, és
könyörtelenül húznak rajta egyet, apró bizsergéseket küldve az
ágyékomba. Nem tudok ellenállni, ismét megmozdítom a csípőmet,
majd kezemet végigfuttatom Luke oldalán, hogy megmarkoljam a
fenekét, és magamhoz húzzam.
– A fenébe, Nat, olyan gyönyörű vagy. – Csintalan szája lefelé
indul a torkomhoz. Kezét végighúzza a hátamon a fenekemig, és
egyik lábamat a csípője köré tekeri. Előrenyomja magát, és lassan,
épp hogy csak a pénisze végét csúsztatja belém.
– Ó, istenem, igen'
– Ezt akartad?
– Igen! Köré fonom a karom, és magamhoz húzom. Hirtelen
fölém gördül, mire a másik lábamat is köré kulcsolom, ő pedig
teljesen belém hatol. Amikor felemelem a csípőmet, felnyög, ajka az
enyémen, könyöke a fejem mellett, keze a hajamban.
Megragadom a fenekét, de ekkor hirtelen megáll, és ram mered,
szeme kékje mintha olvadna, arckifejezése teljesen komoly, szinte
áhítatos.
– Mi a baj? – kérdezem zihálva.
Megrázza a fejét, és lehunyja a szemét, mintha fájdalma lenne,
mire a szívembe pánikszerű érzés nyilall.
– Mi az? – simítok végig az arcán.
– Én csak... – Megint kinyitja a szemét, és merőn rám mered,
majd ismét mozgatni kezdi a csípőjét, ki-be járva bennem, mintha
nem csupán a vágy hajtaná.
– Csak olyan jó érzés benned lenni, bébi.
Felnyögök, és én is tovább mozgok, a csípőnk találkozik, majd
hirtelen hátraül a sarkára, és engem is magával húz, közben nem
szakítva meg a kettőnk közti drága kapcsolatot. Átölelem a nyakát,
lábamat a csípője melle helyezem, ő pedig fel-le vezet a
hímvesszőjén, keze erősen markolja a fenekemet.
Érzem az ó, nagyon is ismerős feszülést a testemben, ahogy
közeledik az orgazmusom, és valószínűleg ő is érzi, mert gyorsít a
ritmuson, és erősebben húz magára.
– Add át magad, bébi... Gyerünk gyönyörűm... Gyere értem! – És
én teljesen kimerülten török meg körülötte.
155
 Még egyszer magara húz, majd kitör alattam, közben a nevemet
kiáltva.

***

Luke átölel az ágyban, mellkasa a hátamnak préselődik. Meleg,

kényelmes és... biztonságot keltő érzés.
– Elég telhetetlen lettél, mióta találkoztam veled, Natalie.
Ezen muszáj nevetnem.
– Igen, nekem csak a tested kell.
– Tudtam! – csiklandozza meg a bordámat, mire ficánkolni
kezdek a karjában, és megfordulok, hogy az arcába nézzek.
– Te is szét fogod rúgni a seggem holnap az edzőteremben? –
futtatom végig az ujjam hegyét az alsó ajkán.
– Nem, én inkább csak gyönyörködnék a seggedben. – Nevetek,
és megcsókolom az állát.
– Azt bármikor megteheted, ezért nem kell elrángatnod az
edzőterembe.
– Jó móka lesz együtt edzeni.
– Oké.
– Bízz bennem!
– Bízok, ez már csak magától értetődő. – A hangom teljesen
őszinte. Tényleg bízok benne, és ez olyan melegséggel tölt el, amit a
szüleim halála óta nem éreztem.
Luke megcsókolja a homlokomat, és a mellkasára von.
– Most aludj, gyönyörű leány!

156
 17. fejezet

BREDJ, BÉBI! – fésüli ki Luke a hajamat az arcomból,

-É miközben gyengéden megcsókolja a homlokomat.

Azt akarom, hogy hagyjon békén, hogy visszabújhassak a
takaró alá, és tovább alhassak. Olyan korán van!
– Nem.
– Gyerünk, édes, nyisd ki azt a szép, zöld szemed!
– Nem kényszeríthetsz.
Nevetve megcsókolja az arcomat.
– Gyerünk, napsugárlány, kelj fel! Ideje, hogy megizzasszuk
magunkat, és kifacsarjuk a testünket az edzőteremben.
Az oldalamra gördülök, kinyitom az egyik szememet, és
bizonytalanul pislogok rá.
– Gyűlölsz.
– Nem, bébi, épp az ellenkezője. Gyere, keljünk fel! – Ajkával
végigsimít az arcomon, majd ismét az ajkamon, mire felsóhajtok.
– Maradjunk inkább itt, és itt izzadjunk, és facsarjuk ki a
testünket, szépfiú.
– Ó, nem, azt már nem. Gyerünk, felkelni! – csap rá a fenekemre,
és elgurul tőlem. Máris felöltözött!
– Ó, Jézusom, te igazi pacsirta vagy. Ez mindent megváltoztathat
– ülök fel, és nyújtózkodom egyet, miközben őt figyelem.
– Máris megszabadulnál tőlem? – mosolyog jót szórakozva a
helyzeten.
– Gondolkozom rajta – dörgölöm meg az arcomat, és ekkor jövök
rá, hogy kávé illatát érzem magamon. – Nincs kávészagom?
157
 Luke felvesz egy bögrét a kisasztalról, és belekortyol.
– Ezt neked hoztam fel, de mivel megszabadulnál tőlem, inkább
én iszom meg.
Erre kiugrok az ágyból, és a kezében lévő bögre felé vetődöm.
– Az enyém!
– A-á-á! – kapja el előlem. – Megsértetted az érzéseimet.
A vigyora elárulja őt, de azért belemegyek a játékba, kiélvezve a
civódásunkat.
– Nagyon sajnálom. Megkaphatnám, kérlek, azt a kávét?
Az ajkamba harapok, és ártatlanul pillantok fel rá a szempilláim
alól. Összeszorítja a száját, és ide-oda billenti a fejét, mintha a
kérésemen gondolkodna.
– Nos, talán. Ha megcsókolsz.
Csücsörítek, arcomat az övéhez emelem, és egy hangos
cuppanással arcon csókolom.
– És most? – kérdezem.
– Ó, szerintem te ennél többet is tudsz. Ez nagyon jó kávé – iszik
egy újabb kortyot, és gyorsan elhátrál, amikor megint megpróbálom
rávetni magam.
Taktikát váltok, a nadrágjába csúsztatom a kezem, megragadom
duzzadó férfiasságát, és fel-le dörzsölöm.
– És most?
Szeme nagyra nyílik, és huncutul vigyorog.
– Imádom a logikádat, bébi.
Átnyújtja nekem a bögrét, én pedig elengedem őt, és elindulok a
fürdőszoba felé.
– Hé!
– Majd az edzőteremben izzasztalak meg, és facsarom ki a
testedet, nem itt – jegyzem meg a vállam fölött, majd becsukom
magam mögött az ajtót, miközben Luke felnevet.
– Édes – kiáltja be az ajtón –, te mindenütt képes vagy
megizzasztani és kifacsarni.

***

Luke edzőterme kicsi, és távol esik a központtól, aminek nem kéne

meglepnie. Itt kevésbé valószínű, hogy felismerik, és tetszik, hogy
teljesen praktikus helynek tűnik, mindenféle flanc vagy felesleges
158
dekoráció nélkül, a hangszórókból pedig lelkesítő rockzene dübörög.
Nincs smoothie bár, sem lányok, akik szinte semmi ruhában
mászkálnának fel-alá. Az emberek edzeni jönnek ide, nem magukat
mutogatni.
Annyira Luke-ra vall ez a hely.
– Hol szeretnél kezdeni? – kérdezi tőlem Luke, miközben maga
előtt terel be az ajtón.
– Nem találkozunk az edződdel? – Megkönnyebbülök, hogy ma
csak mi ketten leszünk. Nem vagyok elég biztos a képességeimben
ahhoz, hogy egy edzővel dolgozzak. Tudom, hogy a domborulataim
ellenére erős vagyok és izmos, de nem szeretem, ha idegenek
tapogatnak, vagy figyelik a testemet.
– Ma csak mi vagyunk, bébi.
– Oké, akkor szerintem futok egy kicsit.
– Jól hangzik. – A futópadokhoz vezet, ahol kiválasztunk két,
egymás melletti gépet a sor végén.
– Hoztam zenét – húzom elő az iPhone-omat és a fülhallgatómat a
melltartómból, és bedugom a fülembe.
– Mit rejtegetsz még ott? – nevet Luke, és én is követem a
példáját. Tetszik, hogy ma ilyen könnyed hangulatban van. Jól érzi
magát, és ettől én is ellazulok. – Rendben, én addig megnézem a
híradót – mutat az előttünk lógó lapos tévére.
Megmutatja, hogyan kell beállítani a futópadot, bekapcsolja, majd
felugrik az övére, és egyenletes kocogásba kezd.
Kiszárad a szám. Szentséges Szűz Mária, ez a pasi elképesztő!
Szinte erőfeszítés nélkül mozog, és magamra kell szólnom, hogy ne
bámuljam, különben még megbotlok.
Beindítom a zenét – mára Lady Gagát hoztam –, és felveszem az
ütemét. Mindig is szerettem futni, csak valahogy sosem találtam rá
időt.
Az előttem lévő gombokra meredve kikapcsolom az agyam,
miközben Ms. Gagát hallgatom, ahogy egy rossz románcról énekel.
Pár perc, és már csak a mozgásomra figyelek, és elmosolyodom,
ahogy Kelly Clarkson arról énekel, hogyan válunk erősebbé.
Igen, ezt meg tudnám szokni.
Mielőtt még észbe kapok, máris eltelt fél óra, majdnem lefutottam
öt kilométert, és úgy izzadok, mint egy ló. Lelassítom a szalagot,
hogy öt percig csak sétáljak, majd leugrom, és a vizemért nyúlok.
159
 Jobbra fordulok, ahol eddig Luke volt, de most eltűnt.
A homlokomat ráncolva nézek körbe az edzőtermen, őt keresve.
Mivel nem találom meg azonnal, felveszem a törülközőmet,
visszacsúsztatom a telefonomat a melltartómba, és elindulok a
súlyzók között.
– Segíthetek? – Megpördülök a mély hang hallatán, és
elmosolyodom.
– Brad! Szia, hogy vagy?
– Jól.
Hátba vereget, csupán néhány másodperccel tovább felejtve
rajtam a kezét az udvariasnál, és szélesen rám mosolyog.
– Eddig még nem láttalak itt. Fontolgatod a tagságot?
– Ó, ma valaki mással jöttem.
– Király. Hozhatok neked egy kis vizet vagy egy száraz
törülközőt?
– Ezek szerint itt dolgozol – motyogom szárazon.
– Igen, így van. Hé, ha szeretnéd, megmutathatom, hogyan
dolgozz a súlyzókkal.
– Arra nem lesz szükség. – Brad és én megfordulunk Luke hűvös
hangjára.
– Helló! – mosolyog Brad Luke-ra, és kezet nyújt neki. – Tegnap
nem sikerült bemutatkoznom. Brad vagyok.
Luke megrázza a kezét, és rámosolyog, de a tekintete hűvös
marad.
– Luke.
Brad szeme elkerekedik, és nyel egyet.
– Szent ég, te Luke Williams vagy!
Luke mosolya nem veszít az erejéből.
– Igen, az vagyok.
– Hát, öhm... – Brad zavarodott pillantást vet rám, majd
visszamosolyog Luke-ra. – Örülök a találkozásnak. Később
találkozunk, Natalie – biccent felém, majd eltűnik a súlyzók között.
– Szóval, úgy tűnik, Brad több mint egy barát barátja – fordul
felém Luke zord, rideg tekintettel.
Francba!
– Nem, pontosan csak annyi.
– Nem úgy tűnt.

160
 – Akkor minek tűnt? – lépek hátra, és összefonom a karomat a
mellkasom előtt.
– Mint aki megpróbál téged felszedni.
Határozottan megrázom a fejemet.
– Csak szereti tenni a szépet, Luke. Csupán kedves volt. Éppen
téged kerestelek.
– Telefonon kerestek. Mennem kell, ne haragudj. Haza kell
mennem dolgozni.
– Rendben, menjünk.
– Te dolgozol ma? – nyitja ki nekem az autó ajtaját, és én beülök.
– Nem – felelem, amikor már ő is a volán mögött van. – Ma
szabadnapom van.
– Ha gondolod, gyere át. – Hogy tud ilyen könnyen dühös,
féltékeny hangulatából édesre és vendégszeretőre váltani?
– Nem, köszi, csak vigyél haza.
– Haragszol rám? – A hangja lágyan cseng, és én nem tudok a
szemébe nézni.
– Igen. Mindig így túl fogod reagálni, amikor egy férfival
beszélgetek?
– Két nap alatt kétszer tette rád a kezét, Natalie. Ő nem csak
beszélgetett.
– De én semmi rosszat nem tettem.
– Be akar jutni a bugyidba, és semmit nem tettél, hogy lerázd.
– Luke, nagyon is képes vagyok nemet mondani. Hidd el, egész
felnőtt életemben csak ezt tettem. Egészen mostanáig – emelem fel a
hangomat dühömben. Hát nem látja, hogy majd megőrülök érte?
Hogy nekem nem kell senki más?
– Sosem fogok megbékélni azzal, ha egy férfi hozzád ér. Ehhez
szokj hozzá. – A hangja élesen cseng, a tekintete hűvös.
Megáll a házam előtt, én pedig kipattanok, meg sem várva, hogy
kinyissa nekem az ajtót. Ő is kiszáll, és követ az elülső verandáig.
– Menj haza, Luke! Menj dolgozni! – Bedugom a kulcsot a zárba,
és elfordítom, de nagy kezével megragadja az enyémet, így nem
tudom elfordítani a kilincset.
– Natalie, ne légy rám dühös!
– Ne legyek dühös? Lehet, hogy a barátnőd vagyok, de nem a
tulajdonod.

161
 – Nem is mondtam, hogy az vagy – hátrál el, mintha pofon
vágtam volna.
– Brad csak egy kölyök, aki szereti csapni a szelet. Hidd el, soha
nem lesz köztünk semmi.
Tekintete fellángol Brad nevének hallatán, és én nem tudom
eldönteni, hogy legszívesebben megcsókolnám, amiért ennyire
féltékeny, vagy agyonverném, amiért ennyire elvakítja a
féltékenység.
Mély levegőt veszek, és úgy döntök, hogy taktikát váltok.
– Emlékszel, hogy tegnap egy filmbeli szerelmi jelenethez
hasonlítottad azt, hogy megláttál engem és Bradet a stúdióban az
ágyon?
– Igen – túr a hajába, miközben szörnyen idegesnek tűnik.
– Talán legyek én is mindig féltékeny, amikor egy rajongód
odamegy hozzád bájologni? Ók is csak a gatyádba akarnak bejutni.
Mindannyian. Arról fantáziáinak, hogy lefekszel velük, flörtölsz
velük, és a barátjuk leszel. Hidd el, azok a lányok több időt töltöttek
rólad ábrándozva, mint amibe bele akarok gondolni.
Szólásra nyitja a száját, de aztán becsukja, és megrázza a fejét.
– Ne merészeld azt mondani, hogy ez nem ugyanaz. Valakiért
bolondulni mindig ugyanazt jelenti. Bradnek épp annyi esélye van
bejutni a bugyimba, mint bármelyik szánalmas nőnek a gatyádba.
Luke hangosan kifújja a levegőt.
– Nos, azt hiszem, értem, mire gondolsz.
– Menj dolgozni! Én most lezuhanyozom.
– Még mindig dühös vagy rám? – szeli át a köztünk lévő
távolságot, és megszorítja a kezemet.
– Egy kicsit. De majd túl leszek rajta. Menj dolgozni, és majd
később beszélünk.
– Oké. – Lehajol, ajkát gyengéden végighúzza az enyémen, aztán
ujjait a hajamba fűzve magához húz, és hosszan megcsókol, mintha
ezzel akarna bocsánatot kérni, én pedig csak elolvadni tudok alatta.
– Teljesen megőrjítesz – motyogom az ajkának.
– Ez kölcsönös, bébi. Este beszélünk.
Otthagy a verandán, én pedig figyelem, ahogy behuppan kecses,
fekete, városi terepjárójába. Mosolyogva integet, és kitolat a
felhajtóról.

162
 Beleszerettem egy gyönyörű, szexi, édes, féltékeny,
irányításmániás pasiba.
Francba!
Amikor bemegyek, Jules épp a konyhában van. Levágom a
táskámat a pultra, és felrántom a hűtő ajtaját, egy kis vizet keresve.
– Nahát, helló, napsugaram! – köszön Jules szarkasztikusan.
– Mit keresel itt? Nem munkában kéne lenned?
– Most itthonról dolgozom. Hé, nagyon feldúltnak tűnsz. Mi
történt? – ráncolja a homlokát csípőre tett kézzel, amitől máris
jobban érzem magam.
– Csak felidegesített az edzőteremben. Luke-nak van egy
szörnyen féltékeny oldala.
– Ijesztően féltékeny vagy szexin féltékeny? – kérdezi Jules
felvont szemöldökkel.
– Idióta féltékeny – sóhajtom, és lehuppanok a nappaliban a piros
kanapé puha párnájára Jules követ leül a fotelbe velem szemben, és
csupasz lábát feldobja a puffra.
– Nyilvánvalóan megőrül érted – kortyol bele a vizébe.
Vállat vonok.
– Lehet. Nekem ez az egész nagyon új, Jules. Nem szeretem, ha
minden egyes lépésemet megkérdőjelezik.
– De ugye nem ment át hatalmaskodó seggfejbe?
– Nem, de van egy parancsolgató oldala. Nem olyan rossz
értelemben. Tudom, hogy törődik velem. Nagyon édes és gyengéd.
De atyám, Bradet nagyon nem kedveli – forgatom a szememet, és
hátradöntöm a fejemet a párnára.
– A szexi modell kliensedet, Bradet?
– Igen. – Elmesélem neki, mi történt tegnap a stúdióban, amikor
Luke besétált, és ma az edzőteremben, amikor összefutottunk
Braddel.
– Nahát, nem is értem, miért. Az a kölyök odáig van érted.
Dühös pillantást vetek rá.
– Dehogy! Csak szereti tenni a szépet! Ne kezd már te is!
– Sosem vetted észre, ha valaki érdeklődött irántad, Nat.
– Luke-nak nincs miért aggódnia.
– Ó, azt tudom – legyint egyet a kezével.
– Akkor ő miért nem?
– Ez az egész meg neki is új.
163
 – Mégis kinek az oldalán állsz?
– A tiéden, édesem. Mindig a tiéden. Hol van most?
– Hazament dolgozni. Valaki hívta edzés közben.
– Talán jót tesz nektek egy nap külön.
– Talán. Hé, valójában mit csinálsz itt? Újabban sokat dolgozol
itthonról.
Jules a homlokát ráncolva vállat von.
– A távmunka sokkal könnyebb.
– Á-á. Ezt nem veszem be. – Valamit nem mond el nekem. – Túl
jól ismerlek, Julianne Montgomery.
– Az új főnököm igazi faszfej – vonja meg ismét a vállát, de
közben úgy fest, mint aki a könnyeivel küzd. Aggodalmasan ülök át
a puffra, mire leveszi onnan a lábát, és megfogom a kezét.
– Bántott téged?
– Nem, csak egy leereszkedő seggfej – vonja meg újra a vállát, de
aztán könnyekben tör ki. Szent ég!
– Édesem, mi az? – Arcát a kezébe temetve keservesen sírva
fakad.
– Lefeküdtem vele – szipogja az ujjain keresztül.
– Mi? – Tátott szájjal, döbbenten egyenesedem ki. Julesnak van
egy szigorú szabálya: sosem szűri össze a levet a kollégáival.
– Aznap este, amikor először hoztad haza Luke-ot. – Eszembe jut
az az este, amikor Jules egyenesen felment az emeletre anélkül, hogy
bejött volna a konyhába, hogy találkozzon Luke-kal.
– Hogyan? Jules ez nem vall rád.
– Tudom – törli meg a szemét és az orrát a kézfejével. – Néhány
emberrel az irodából elmentünk vacsorázni, és túl sokat ittam.
– Édesem, próbálja megnehezíteni a dolgodat odabent?
– Nem! Semmi ilyesmi. – Mély levegőt vesz, és én adok neki egy
zsebkendőt. – Csak olyan kellemetlen. És az sem segít, hogy
szörnyen jól néz ki. Majdnem olyan jól, mint Luke Williams –
mosolyog rám, mire a vállam kissé ellazul.
– Azta, akkor tényleg nagyon jól nézhet ki.
– Ugye? – Megrázza a fejét, és tekintete ismét szomorúvá válik.
Utálom ezt a Szomorú Julest látni. – És Nat, megdöbbennél, ha
tudnád, mit rejteget a munkahelyi öltönyei alatt. Jó ég! Eddigi
átkozott életem legjobb szeretkezése volt.
– Jules, csak nem estél bele a fickóba?
164
 – Az sem számítana, ha igen. Az iroda szabályzata tiltja az ilyen
jellegű kapcsolatokat. Mindkettőnket kirúghatnak – Szemét megint
könnyek lepik el, én pedig olyan tehetetlennek érzem magam.
– Ő hogy reagált minderre?
– Hát eléggé kiakadt, amikor másnap reggel felébredt, és nem
voltam ott.
– Á, szóval bevetetted a jól bevált lefekszem-vele-aztán-lelépek-
amíg-alszik trükköt – bólintok mindentudóan.
– Igen. Nem akartam szembenézni a rákövetkező szégyenletes
reggellel.
– Ezért nem hibáztatlak. De ha kiakadt, amiért elmentél, talán
tényleg megkedvelt.
– Nem számít. Az egész reménytelen.
– De...
– Ne, ne próbáld szépíteni a helyzetet, Nat! Vége. Előbb vagy
utóbb majd visszamegyek az irodába, csak szükségem van egy kis
időre, hogy összeszedjem magam. Kivettem pár szabadnapot, most
pedig itthonról dolgozom, amíg összeszedem a bátorságom, hogy
megint találkozzak vele.
– Oké – masszírozom meg a karját nyugtatóan, majd felállok. –
Felmegyek zuhanyozni. Szólj, ha kellek.
– Köszi – mosolyog rám könnyes szemmel. – Ó, Nat?
– Igen?
– Az idióta féltékeny elég szexi.

165
 18. fejezet

-E GY ÓRA MÚLVA ÉRTED MEGYEK . KÉRLEK, ÖLTÖZZ ELEGÁNSAN.

Jaj, nekem! Az üzenetre meredek, és megint
elolvasom.
Aztán az órára pillantok. Fél hat van, és a leghatározottabban
távol állok az elegáns, szexi megjelenéstől. Azt sem tudom, hol
kezdjem.
Ez Julesnak való feladat.
– Jules! – kiáltok ki a szobám ajtaján, fejben sorra véve a
szekrényemben lévő ruhadarabokat.
– Tessék!
– Szexinek kell lennem.
– Mi?
A kezébe nyomom a telefonom, mire szélesen elmosolyodik.
– Azta, ő aztán tudja, hogyan vegyen le egy lányt a lábáról.
– Jules! – ragadom meg a vállát, és megrázom. – Segíts! Én ebben
nem vagyok jó.
– Gyere! – fogja meg a csuklómat, és maga után húz a
gardróbomhoz. – Egyértelmű, hogy az új, piros Louboutint veszed
fel – kapja le a cipőt a polcról, és felém nyújtja.
– Mit vegyek fel hozzá? – kezdek pánikolni.
– Nincs egy kis fekete ruhád?
– Nincs – vonom össze a szemöldököm. Úgy általában nem sok
ruhám van.
– Mindenkinek van egy kis fekete ruhája, Natalie.
– De nem nekem – vonom meg a vállam.
166
 – Állj be a zuhany alá, sikáld le magad a szivaccsal, és
borotválkozz! Mindjárt visszajövök.
– Ez fájdalmasan hangzik – kerekedik ki a szemem rémülten, de
Jules csak vigyorog ram.
– Még csak most kezdtük. Menj! Ketyeg az óra. – Ezzel visszasiet
a szobájába, én pedig elindulok zuhanyozni.

***

Ötven perccel később már csillogok és villogok. Jules begöndörítette

sűrű, gesztenyebarna hajamat, és sikerült feltűznie egy szexi konty-
kreációba, amiből néhány tincs az arcom köré lóg.
Az arcom egy Julianne-műalkotás. A szememet füstösre és
fülledtre festette, hangsúlyozva zöld színét. Kiemelte az
arccsontomat, az ajkamat pedig csábítóvá varázsolta egy áfonyavörös
rúzzsal, ami tizennyolc óráig garantáltan nem kenődik el vagy kopik
le, ami túl szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, de nem
ellenkezem.
Végignézek magamon a gardrób ajtaján lógó egészalakos
tükörben.
Dögös vagyok.
Jules kölcsönadott egy felbecsülhetetlen értékű fekete ruhát.
Vállvillantó, mély, V alakú nyakkivágásával egy olyan ruhára
emlékeztet, amit még egykor Elizabeth Taylor viselhetett. Hátán az
anyag mélyen a derekamra hull, szabadon hagyva a bőrömet.
Ujjatlan, a derekánál pedig egy széles öv tartja össze. A szoknyája
lágy esésű, és a térdem körül lebeg.
A ruha alatt lenyűgöző, fekete fehérnemű rejlik, és egy
harisnyakötő harisnyával. Még sosem viseltem harisnyát, de
hihetetlenül kényelmes, selymes, szexi hatású.
A gyönyörű, piros, tűsarkú Louboutine meg egyenesen tarol ezzel
a ruhával.
Jules belép a szobába, és ujját a szájába téve, hangosan füttyent
egyet.
– Nos, most mondd azt, hogy nem rittyentettünk ki téged szépen,
drága barátnőm.
Nevetve körbeforgok, hogy minden oldalról megnézhessen.
– Megteszi?
167
 – Kisanyám, Luke szívrohamot kap, amint meglát. Elképesztően
nézel ki – mosolyog, majd szorosan átölel.
– Tessék, ez a sál és táska megy az összeállításhoz – nyújt át egy
gyönyörű, piros sálat és egy ridikült, ami tökéletesen passzol a
cipőhöz, mire hálásan elmosolyodom.
Amikor megszólal a csengő, körülbelül ötmillió pillangó kezd el
verdesni a gyomromban.
– Majd én kinyitom. Te csak ne siess, izzaszd meg egy kicsit. –
Megpuszilja az arcomat, majd lesiet a lépcsőn.
Még néhány percig csak bámulom magam a tükörben, majd
bepakolom a dolgaimat Jules piros táskájába.
Hát akkor lássuk!
Ne ess le a lépcsőn! Ne ess le a lépcsőn! Ezt mantrázom,
miközben lemegyek az alsó szintre. Azt hiszem, még levegőt sem
veszek, olyan ideges vagyok. Vajon hová visz?
Leérek a lépcső aljára, kilépek az előszobába, és minden
lélekjelenlétem cserbenhagy.
Luke fekete, kétsoros öltönyt visel fehér inggel és kék
nyakkendővel, ami tökéletesen illik hihetetlen szeméhez. Bozontos
haját kissé megszelídítette, ami így szinte az ujjaim után kiált.
Minden ízében a gazdag, kifinomult filmsztár benyomását kelti, aki
csak az enyém.
Tekintete az enyémbe fúródik, és egy lassú, elragadtatott vigyor
jelenik meg az arcán.
– Natalie, teljesen elállt a lélegzetem.
– Te sem panaszkodhatsz.
Luke átszeli a köztünk lévő távolságot, és átnyújt egy csokor
vörös rózsát.
– Ez a tiéd.
– Köszönöm – motyogom, miközben orromat beletemetem a
virágokba, és beszívom az illatukat. – Gyönyörű szép.
– Mennünk kell, foglalásunk van – fogja meg a kezem, és
megcsókolja az ujjaimat, amibe az egész karom beleremeg.
– Oké.
Jules hirtelen, a semmiből bukkan elő.
– Vízbe rakom neked. Érezzétek jól magatokat! Mindketten
fantasztikusan néztek ki.

168
 – Köszi, Jules – adom oda neki a csokrot, majd Luke kiterel az
ajtón.
A Mercedese vagy a Lexusa helyett most egy fekete limuzin
parkol a felhajtón, nyitott hátsó ajtaja mellett egy elegánsan
kiöltözött sofőrrel.
– Asszonyom – biccent felém, én pedig rámosolygok. Szent ég,
Luke aztán kitett magáért! Így akar bocsánatot kérni? Ha igen, talán
többet kéne veszekednünk.
Bemászok a tágas limuzin hátuljába, és arrébb csúszok, hogy
Luke is be tudjon szállni. Akár tíz ember is simán elférne idebent, az
ülést puha fekete bőr borítja, és észreveszek egy lenyűgöző
hangszóró-berendezést és egyéb kütyüket is. A sofőrfülkétől
elválasztó ablak fel van húzva.
Luke kecsesen becsúszik mellém, és megint megcsókolja a
kezemet
– Luke, ez... elképesztő. Köszönöm'
– Még nem is mentünk sehová. – Olyan fiatalnak és boldognak
tűnik, és egyértelműen izgatott amiatt, amit mára tervezett.
– Ez már így is több a kelleténél.
– Nem ez pontosan az, amit megérdemelsz, bébi – hajol felém, és
édesen, gyengéden megcsókol, amitől megremeg a gyomrom. –
Lehengerlően festesz ma este.
Elmosolyodva elpirulok a bóktól.
– Köszönöm!
– Ez az új cipőd?
– Igen – vigyorgok.
– Csak annyit tudok rá mondani, hogy hűha.
– Tudom.
Nevet, és tölt nekem egy pohár pezsgőt, miközben a sofőr kitolat a
ház elől, és Seattle felé veszi az irányt.
– Tósztot mondok – emeli fel Luke a poharát, és én követem a
példáját. – Egy gyönyörű nőre, aki nagyon különleges lett a
számomra, és aki a legelképesztőbb ember, akit valaha ismertem.
Köszönöm, hogy itt vagy velem. – Az enyémnek koccintja a poharát,
és én sűrűn pislogok a könnyeimmel küzdve, miközben
belekortyolok az édes, rózsaszín italba.
– Elbűvölő vagy – suttogom, és félénken rámosolygok.
– Te pedig pokoli szexi.
169
 – Hová megyünk? – kortyolok még egyet a pezsgőből. Mm...
mennyei.
– Az meglepetés.
– Eltart egy ideig, amíg odaérünk?
– Egy kis ideig, igen. Miért kérdezed?
Kiveszem az italt a kezéből, és leteszem az enyém mellé egy kis
asztalra, a minihűtő közelébe.
– Azért, mert – kissé felhajtom a szoknyámat, és az ölébe ülök.
Szeme kikerekedik a meglepetéstől, erős keze felcsúszik harisnyás
lábamon. – Dugni akarok veled ebben a limuzinban.
– Jóságos ég, bébi, rajtad harisnya van! – Önelégülten mosolygok,
és bólintok.
– Nekem egy részletekig kidolgozott tervem volt arra, hogyan
csábítalak el ma este. – Lélegzete elakad, ahogy ágyékomat duzzadó
férfiasságának dörgölöm.
– Hidd el, nem akarom elrontani a terveidet. – Előrehajolok, és
ajkamat végighúzom az övén. – De ha körülbelül húsz másodpercen
belül nem vagy bennem, nem vállalok felelősséget a tetteimért.
– Ez egy olyan ajánlat, amit soha, de soha nem tudnék
visszautasítani, bébi. – Hátratol a térdén, hogy kigombolhassa a
nadrágját, kihúzhassa belőle az ingét, majd letolhassa a combjára.
Ahelyett, hogy meglovagolnám, lecsusszanok az öléből, le a
térdemre, a szőnyegezett, fényűző padlóra. Kezemmel végigsimítok
erős combján, majd a péniszén.
– Szent ég, Nat, ez kibaszott szexi.
– Teljesen megőrjítesz. – Hüvelykujjammal elkenem a
hímvesszőjének végén képződő folyadékgyöngyöt, majd a számba
veszem az ujjamat, és szívok rajta egyet, mire Luke szeme tágra
nyílik.
– Finom?
– Mm... a kedvencem.
Ezután Luke-ot veszem a számba, nyelvemet hímvesszőjének a
végénél forgatva, közben kezemmel végigsimítva teljes hosszán.
Érzem, ahogy ujjai épphogy súrolják a hajamat a fülemnél, és tudom,
hogy bele akar túrni, de nem akarja tönkretenni a frizurámat.
Ajkammal határozottan ráharapok a hímvesszőjére, és magamba
csúsztatom, amíg már a torkom végében érzem.
– Édes istenem, Natalie, hagyd abba!
170
 Magamban vigyorgok, és visszahúzódom, de aztán megint
előretörök, kiélvezve, hogy közben ezzel az őrületbe kergetem.
– Ne, állj le, nem akarok a szádba élvezni. – Lenyúl, és az ölébe
emel, így a két lábam megint a két oldalára kerül. Közénk nyúl,
félrehúzza a bugyimat, én pedig nekidörgölőzöm, érezve, ahogy a
nedvességem beteríti.
– Istenem, bébi, olyan nedves vagy!
– Olyan szexi vagy, édes. Magamban akarlak.
Felnyög, és szenvedélyesen megcsókol, miközben maga fölé
emeli a fenekemet, és könnyedén belém csusszan. Megragadom az
ülés háttámláját a feje mögött, és mozogni kezdek, először lassan, de
Luke a kezével egyre gyorsabb és gyorsabb ütemre sarkall.
– Gyere értem, gyönyörűm! – A nyakamat csókolgatja, és egyik
kezét közénk vezeti, hogy hüvelykujjával megdörzsölje a csiklómat,
és én teljesen elveszek. Megrázkódok, megfeszülök körülötte, és
felkiáltok, miközben még egyszer utoljára keményen magára húz, és
belém ömlik.
– A francba, Natalie! – Légzése szaggatott. Ujjaimmal a hajába
túrok, és megcsókolom, minden érzésemet, a szívemet és a lelkemet
is beletáplálva, így próbálva átadni azokat a szavakat, amiket nem
tudok máshogy közvetíteni: hogy mennyire szeretem.
Gyengéden két keze közé veszi az arcomat, és lelassítja a csókot,
majd elhúzódik, hogy a szemembe nézzen, és én látom a belőle
visszatükröződő szerelmet. Szinte felragyogok tőle, de közben
legszívesebben, amilyen gyorsan csak tudok, elszaladnék a másik
irányba.
– Köszönöm a ma estét – suttogom.
– Ó, bébi, még csak most kezdődik. – Lassan, édesen
elmosolyodik, és leemel magáról. Körbenézek, és találok egy
törülközőt; rendbe szedjük magunkat, megigazítjuk a ruhánkat.
Miután ismét elhelyezkedtünk az ülésen, Luke újabb adag pezsgőt
tölt, majd átkarol.
– Sajnálom a mait – motyogja.
– Én is – sóhajtok, és a vállára hajtom a fejemet. – Sikerült
végezned a munkával?
– A nagy részével. Még holnap el kell intéznem pár hívást.
– Ó, jó. – Ujjaival csupasz karomat simogatja, mire
legszívesebben dorombolni kezdenék.
171
 – Mit csináltál ma?
– Julesszal voltam – fogom meg a kezét, összekulcsolom az
ujjainkat, és ámulattal nézem, milyen hosszúak és kecsesek az övéi. –
Kicsit maga alatt volt, így azt tettem, amit ilyenkor a legjobb barátok
szoktak.
– Jól van? – őszintén aggódónak hangzik, mire én csak
mosolyogni tudok. Az én édes pasim.
– Jól lesz. Pasi ügy.
– Á! És mit takar pontosan ilyenkor a legjobb barát feladata? –
csókolja meg a homlokomat.
– Nos, rengeteg beszélgetést, fagyievést és még más dolgokat,
amiket nem hozhatok nyilvánosságra.
– Ó? – Nevetve megint megcsókolja a homlokomat.
– Igen, elárulhatnám, de akkor meg kéne öljelek, ám ahhoz
túlságosan ragaszkodom hozzád.
– Igazán? – dől hatra, hogy a szemembe nézhessen, és én
komolyan bólintok.
– Igen, nagyon is ragaszkodom hozzád.
– És egészen pontosan mihez ragaszkodsz? – mosolyog édesen, és
tudom, hogy az leselkedő hangnem ellenére őszinte választ vár.
– Ehhez – emelem fel a fejem, és gyengéden megcsókolom. –
Olyan édes dolgokat mondasz nekem, a testemet pedig életre kelted.
– Ezt örömmel hallom, gyönyörű leány.
Mosolygok, és megcsókolom a tenyerét.
– És szeretem a kezedet is, és azt, hogy milyen kifejező, és az
érzést, amikor rajtam van.
– Mm... ő is szeret rajtad lenni, bébi.
Arcomat a mellkasára hajtom, a szíve fölé.
– De leginkább a szívedet szeretem; hogy milyen kedves vagy, és
milyen finoman bánsz velem. Legtöbbször – teszem hozzá, és
felmosolygok rá.
Ajka szétnyílik, miközben kifújja a levegőt.
– Natalie, nem tudom, mit tettem, hogy kiérdemeltelek vele, de
ismét megtenném, újra és újra – simít végig az arcomon az ujjaival,
és gyengéden megcsókol, miközben a limuzin megáll.
– Itt vagyunk.

172
 Luke száll ki elsőnek, és megfogja a kezem, hogy kisegítsen a
lenyűgöző méretű autóból. Maga mellé húz, és a tekintetem az
előttünk álló, hatalmas kastélyra szegeződik.
– Jó ég!
– Ez a Château Ste. Michelle. Ma este itt fogunk vacsorázni.
– Nem is tudtam, hogy van éttermük – pillantok Luke-ra
kikerekedett szemmel.
– Nincs is. De vállalnak különleges alkalmakat. Ma este,
legalábbis egypár órára, csak a miénk.
Nem jutok szóhoz. Az egész Chateau-t kibérelte nekem?
– Gyere! – Az épület elejéhez vezet, ahol egy idősebb nő, olyan
ötven és hatvan év közötti lehet, már vár ránk.
– Jó estét, Mr. Williams és Ms. Conner! Én Mrs. Davidson
vagyok. Örülünk, hogy vendégül láthatjuk önöket. Lennének
szívesek követni? – Végigvezet minket egy kikövezett ösvényen a
kastély oldala mellett. Az utat régimódi lámpák övezik, bevilágítva
az épület egész oldalát.
Luke a karjába fűzi a kezemet, és engem vezetve követi Mrs.
Davidsont. Amikor bekanyarodunk az épület mögé, elakad a
lélegzetem a látványtól.
– Ó, Luke! – Érzem, ahogy elvigyorodik mellettem, a reakciómat
figyelve a leggyönyörűbb elrendezésre, amit valaha láttam. A
kikövezett út egy lugas alá vezet, amit szőlőindák borítanak. Az
indákról nehéz, lédús, lila szőlők lógnak. A körülbelül tíz darab,
kétszemélyes asztal fölött fehér, villogó, karácsonyi fények futnak
végig, amik a kis lugas egészét átszövik. A háttérben lágy, bluesos
dallam szól.
A köves udvar közepén álló kis asztalt fehér abrosz takarja. A
porcelán szintén fehér, de az egyik tányéron egyetlen szál rózsa
hever. Luke előrelép, és kihúzza nekem a széket, én pedig leülök.
Felemeli a rózsát, és én felnézek örömtől csillogó szemébe.
Megszagolja a kecses virágot, mielőtt felém nyújtja.
– Neked, gyönyörűm.
– Köszönöm! – Az orromhoz tartom a rózsát, és beszívom édes
illatát.
Luke leül velem szemben.

173
 – Édes, ez csodálatos. Köszönöm! – Előrenyúlok, és megfogom a
kezét, elérzékenyülve ettől az ellenállhatatlanul romantikus
gesztustól.
– Örülök, hogy tetszik – vigyorog, majd int a pincérnek.
– Uram, hölgyem. – A pincér fehér zakót, fekete nadrágot és
csokornyakkendőt visel. Idősebb úriember ősz hajjal és brit
akcentussal, és én nem tudok nem beleszeretni egy kicsit. –
Köszönjük, hogy ma este minket választottak. Három fogást
szolgálunk fel az előétel és, természetesen, a desszert mellett.
Remélem, éhesek – kacsint rám, majd int valakinek az épület
belsejében.
– Íme az előétel: chilis, fokhagymás, főtt tintahal 2009-es, száraz
Rieslinggel, valamint nyárson főtt hawaii csirke 2008-as Cabernet
Rieslinggel – teszik le elénk a tányérokat a borokkal együtt.
Luke-ra nézek az asztal felett.
– Túl jól néz ki ahhoz, hogy megegyem
– Jó étvágyat, bébi!
Nekilátunk az előételnek. A borok tökéletesen egészítik ki a
fogásokat, elképesztő ízekkel és érzetekkel töltve meg a számat.
Luke előrenyúl, megfogja a kezem, és hüvelykujjával masszírozza
az ujjaimat, miközben megisszuk a bort, és a következő fogásra
várunk.
– Jól érzed magad?
– Az nem kifejezés. Ez egy... igazi tündérmese. – Érzem, ahogy
elpirulok, de ez az igazság.
– Gyönyörű ez a szőlőskert. Egyszer el kell majd jönnünk nappal
is, hogy lásd a birtokot.
– Az nagyon jó lenne.
– Hozhatom az első fogást? – A pincér visszajött, hogy leszedje az
üres tányérokat és borospoharakat. – Mojitóban marinált laposhal
mangóval, avokádóval és feketebab-salátával, 2009-es Midsummer s
White-tal tálalva. Jó étvágyat hozzá! – lep hátra, magunkra hagyva
minket az isteni étellel.
Még két fogást eszünk végig: sertésbélszínt és New York-i steaket
aranyszínű krumplival, természetesen mindkettőt a tökéletes borral
kiegészítve.
Mire elérkezünk a desszerthez, már teljesen tele vagyok, és egy
kicsit spicces is a sok bortól.
174
 – Ó, istenem, Luke, nem tudom, hogy maradt-e még hely ebben a
ruhában a desszertnek – dőlök hátra a hasamat simogatva, mire Luke
felnevet, szeme vidáman csillog. Nagyon jól érzi magát, egész
vacsora alatt jókedvű és nyájas volt. Olyan jó ebben.
Int a pincérnek, aki azonnal ott terem.
– Igen, uram.
– Azt hiszem, Ms. Connerrel megfeleznénk a desszertet, ha
lehetséges.
– Persze, uram.
– Jó ötlet. Különben is, holnap reggel jógán ledolgozzuk ezt a sok
kalóriát.
– Á, igen, a jóga. Rá fogsz venni, hogy elmenjek, ugye?
– Nem kényszerítelek.
– Kihagyhatjuk, és helyette egész nap ágyban maradhatnánk –
kacsint rám Luke a borospohara felett.
– Én nem hagyhatom ki, én tartom.
– Ezt nem is tudtam – vonja össze a szemöldökét zavarodottan.
– Csak három órát tartok egy héten – vonok vállat. – Egyébként
meg nagyon hajlékony vagyok. Biztos élvezni fogod a látványt –
mosolygok önelégülten a poharamba, miközben a pereme felett őt
figyelem.
– Ki nem hagynám.
Ismét megjelenik a pincér, ezúttal a desszerttel: egy tányér epres
Crème Brulée-vel és két pohár Eroica Ice borral.
Ezenkívül letesz még az asztal közepére egy babakék, tiffanys,
nyaklánc méretű dobozt, meghajol felénk, majd elmegy.
Ó! Te! Jó! Ég!

175
 19. fejezet

D ERMEDTEN BÁMULOK A TÖKÉLETES, KÉK DOBOZRA,

fehér szalaggal kötöttek át. Ez meg mi?
amit egy

– A tiéd – suttogja Luke, és megfogja a kezemet.

Ráemelem a tekintetemet, de nem tudom, mit mondjak.
– Nem kellett volna – rebegem alig hallhatóan.
– Még ki sem nyitottad – feleli szárazon, tartózkodó tekintettel.
Biztos vagyok benne, hogy nem erre a válaszra számított. Nem
akarom megbántani az érzéseit.
Felemeli a dobozt, és felém nyújtja.
– Nyisd ki, bébi!
Lehúzom a szalagot a dobozról. Alatta, a doboz tetején egy
üzenetet találok.

Ez rád emlékeztetett.
Egyszerűen gyönyörű.
– Luke –

Jó ég!
Luke-ra mosolygok, és látom, hogy a válla kicsit ellazul,
miközben vigyorog. Előredől, az asztalra támaszkodik, és izgatottan
várja, hogy kinyissam az ajándékot.
Leemelem a doboz tetejét, és elakad a lélegzetem.
A Tiffany-kék szaténon egy gyönyörűen kidolgozott gyöngysor
pihen. A csatja platina, a gyöngyök pedig tejfehérek, szinte

176
szivárványszínű ragyogással, ami a körülöttünk lévő fények lágy
pislákolását tükrözi. Kiveszem a dobozból, a tapintása sima és hűvös.
– Luke, ez mesés.
– Várj! – kecsesen felemelkedik a székből, mögém lép, kiveszi a
kezemből a gyöngysort, és kikapcsolja. A nyakam köré keríti, és az
ujjaim azonnal megérintik, miközben bekapcsolja. Épp a
kulcscsontomig ér. Luke lehajol, gyengéden arcon csókol, és a kezét
nyújtja, miközben Norah Jones elkezdi énekelni, hogy tartsunk vele.
– Táncolj velem! – Luke kék szeme vidáman csillog, engem pedig
annyira magával ragad ez a romantika és ő, hogy nem tudok neki
ellenállni.
– Örömmel. – A karjába vonva elkezd körözni velem a kis
udvaron.
– Köszönöm a gyönyörű gyöngysort – suttogom neki.
– Szívesen, gyönyörűm. Tökéletesen áll rajtad. – Miközben előre-
hátra ringat a zenére, lehajol, és megcsókol.
– Ebben nagyon jó vagy.
Lemosolyog rám.
– A stúdió különórákra küldött.
– Ezt értékelem.
– Ezt örömmel hallom. – Ahogy véget ér a szám, közelebb húz
magához, majd átölel, ajkát a homlokomon pihentetve. – Gyere haza
velem ma este.
– Ma inkább hazamennél?
– Igen. Az ágyamban akarlak tudni.
Elmosolyodom, és végigfuttatom az ujjaim puha, szőke fürtjein,
elmerülve gyönyörű arcában. A szeme olyan kék, frissen borotvált
álla pedig élesen rajzolódik ki a félhomályban. Még sosem szerettem
senkit ennyire.
– Oké. De szükségem lesz néhány dologra otthonról.
Ujjai a bőrömön táncolnak a gyöngysor alatt, mire gerincemen
borzongató érzés fut végig.
– Jules már gondoskodott róla.
Felvonom a szemöldökömet.
– Nagyon biztos vagy a dolgodban.
– Csak remenykedem, bébi. – Megint megcsókolja a homlokomat,
és két keze közé veszi az arcomat. Ajka megtalálja az orromat,
arccsontomat, majd puhán megpihen az ajkamon. Egyik különleges,
177
gyengéd csókját leheli rám, és én felsóhajtok, miközben a gyomrom
mélyén lévő izom megfeszül.
– Vigyél haza! – suttogom az ajkának, mire hirtelen kinyitja
vágytól izzó szemét.
Luke visszakísér az asztalhoz, ahol észreveszem, hogy a
holminkat összecsomagolták, és valószínűleg visszavitték az
autóhoz. A pincér megjelenik a sálammal és a táskámmal, Luke
pedig a könyökhajlatába dugja a kezemet, visszavezet a kocsihoz, és
becsusszan mögöttem a bőrülésre.
Odabent egy friss üveg pezsgő és egy újabb szál vörös rózsa vár
minket.
– Mi ez az egész veled és a vörös rózsákkal?
– Nem tetszenek? – kérdezi aggodalmasan, a homlokát ráncolva.
– De, imádom őket. Elkényeztetsz – temetem az orromat a
szirmok közé, miközben szempilláim alól Luke-ra pillantok.
– Káprázatos vagy most abban a gyöngysorban, fekete ruhában és
a vörös rózsával az arcodnál – simít végig az arcomon az ujjával,
mire felsóhajtok.
– Köszönöm!
– Gyere ide! – emel könnyedén az ölére, én pedig hozzábújok, és
arcomat a nyakába fúrom.
– A mai este volt az eddigi legvarázslatosabb estém, Luke.
Érzem, ahogy elmosolyodik, miközben megcsókolja a
homlokomat.
– Nekem is.

***

– Ébredj, bébi, hazaértünk. – Luke a homlokomat csókolgatja, ujjával

az arcomat simogatja.
– Sajnálom, elaludtam. – Felülve észreveszem, hogy még mindig
a rózsát szorongatom.
– Szeretlek a karomban tartani, miközben alszol, bébi. Gyere,
menjünk be! – A sofőr kinyitja Luke ajtaját, ő pedig átemel a
mellette levő ülésre, és előreenged. Megköszöni a sofőrnek, majd
bekísér a házba.
A lábam kezdi érezni ennek a fantasztikusan gyönyörű cipőnek a
hatását, de még nem akarom levenni. Luke leveszi a sálat a
178
vállamról, közben ujjaival súrolva a bőrömet, és ezzel a libidóm
máris életre kel.
– Nem fáj a lábad? – Mindig úgy figyel rá, hogy érzem magam, és
ettől elmosolyodom.
– Egy kicsit, de nem baj.
Lehajol, a karjába kap, és elindul felfelé, a hálószoba felé.
– Te tényleg nagyon élvezed, hogy cipelhetsz – motyogom, és
arcon csókolom.
– Csakis önös érdek vezérel.
– Ó? És mi lenne az az érdek? – csókolom meg megint az arcát.
Imádom bőrének érzetét az arcom alatt.
– Nos, először is, nagyon élvezem, hogy a karomban tarthatlak.
Másodszor pedig, még nem akarom, hegy levedd azt a cipőt.
Bevisz a hálóba, és letesz a szoba közepén. Megnyom egy
kapcsolót a falon, mire a kisasztalon felvillan a lámpa, puha
árnyékokat vetve a helyiségre.
– Hadd segítsek levenni ezt a ruhát!
Megfordulok, ő pedig a vállamat csókolja, miközben lehúzza a
cipzárt, és lecsúsztatja a pántot a karomon. A ruha a földre hull a
lábamnál. Luke megfogja a kezemet, én pedig kilépek a ruhából, és
ismét felé fordulok.
Elakadó lélegzettel lép hátra egyet, nem érve hozzám. Még sosem
éreztem magam ilyen gyönyörűnek. Szeme rajongó vágytól fénylik,
ahogy végigsiklik a hajamon, a gyöngysoron, le a mellemre, amit egy
fekete, pánt nélküli csipkemelltartó tart a helyén. Tekintete
továbbsiklik a köldökpiercingemre, fekete, alig valamit takaró
bugyimra, ami illik a melltartóhoz, harisnyakötőmre, harisnyámra és
a gyilkos vörös cipőmre.
Igen, tudom, hogy most elképesztően nézek ki, és ez a
leglehengerlőbb, legszexibb érzés a világon.
Nem lépek oda hozzá, ott maradok, ahol vagyok, hagyom, hogy
beigya a látványt. Lassan felnyúlok, és kiengedem a hajamat, egyik
sűrű fürtöt a másik után, és hagyom, hogy a vállamra hulljon,
miközben a hullámcsatok a földre potyognak.
– Minden fantáziámat megtestesíted, Natalie – nyel egy nagyot
Luke, miközben kezét hol ökölbe szorítja, hol ellazítja, és tudom,
hogy alig várja, hogy megérintsen.

179
 Lágyan elmosolyodom, nem akarom megtörni ezt a varázst, majd
hátranyúlok, hogy kikapcsoljam a melltartómat, ami követi a ruhát és
a csatokat a földre, szabadon hagyva a mellemet. Mellbimbóm
megfeszül éhes tekintetétől.
– Mit szeretnél, mit tegyek? – suttogom.
Szeme az enyémbe mélyed, és kissé üveges, mintha részeg lenne,
de én tudom, hogy nem az este folyamán elfogyasztott bortól. Egy
pillanatra lehunyja a szemét, majd elkezdi levetni és hanyagul a
földre hullatni a ruháit.
Egyszer csak meztelenül áll előttem.
– Szinte félek megérinteni téged – suttogja.
– Miért? – billentem oldalra a fejem zavarodottan. Érints meg!
Kérlek, mindenre, ami szent, érints meg!
– Attól félek, hogy nem is vagy valóságos. – És ezzel meglátom
szemében a sebezhetőséget. Odalépek hozzá, kezemet
végigcsúsztatom fel a mellkasán, a vállán, a hajába. Kék tekintete az
enyémbe fúródik, és én gyengéden mosolygok.
– Valóságos vagyok, és a tied. – Lábujjhegyre állok, ajkamat
végighúzom az övén, amibe beleborzong, és hangosan kifújja a
levegőt.
Lenyúl, megmarkolja a fenekemet, felemel, a dereka köré fűzi a
lábamat, és előrelépdel velem az ágyhoz. De nem dob le rá;
hihetetlenül erős karját körém fonja, és finoman leenged anélkül,
hogy ajkát elmozdítaná az enyémről.
Őrülten, mohón csókol, két keze között tartva az arcomat,
miközben a könyökére támaszkodva fölém hajol. Kezem lecsúszik a
hátán a fenekéhez, majd vissza a vállához, újra és újra. Duzzadó
férfiassága a most már nedves bugyimnak nyomódik, ő pedig előre-
hátra mozgatja a csípőjét, elektromos szikrákat küldve szét egész
testemen.
– Istenem, erről fantáziáltam attól a naptól kezdve, hogy
megismertelek – motyogja, miközben szája ajkamról a nyakamra
vándorol.
– Miről?
– Rólad gyöngysorban és ebben a cipőben, ahogy körém
tekeredsz.
– És eddig milyen? – nyögöm, miközben nekem dörgölőzik, én
pedig megfeszítem a lábamat a csípője körül.
180
 Elmosolyodik a nyakamnál.
– Jobb, mint azt valaha is képzeltem.
Orrát a gyöngyöknek dörgöli.
– Káprázatosan festesz ezekben.
– Imádom. Köszönöm!
Feltolja magát a könyökére, és fényes kék szemét rám szegezi.
Hüvelykujját végighúzza az arcomon, én pedig a hajába túrok.
– Mi az? – kérdezem, elmerülve merő pillantásában.
– Szeretlek.
A szó erősen, határozottan, habozás nélkül pereg végig a nyelvén,
szeme meg se rebben, és én kétségkívül tudom, hogy komolyan
gondolja. A szívem kihagy egy pillanatra, szemem sarkából könnyek
potyognak. Két kezemmel megérintem finom arcát, miközben
felnézek erre a hihetetlen férfira.
– Én is szeretlek. – Ujjhegyével letörli a könnyeimet, majd
lehajol, és megcsókolja a szemhéjamat.
– Ne sírj, bébi! – Ajka az arcomat súrolja, majd visszatér az
ajkamra, én pedig teljesen a hatása alá kerülök, és elveszek benne.
– Szeretkezz velem, kérlek! – Mindennél jobban akarom. Érezni
akarom, ahogy végigáramlik rajtam, látni akarom az arcán a
szenvedélyt, ahogy kitör bennem.
Gyengéden elmosolyodik, felül, és két hüvelykujját beakasztja a
bugyimba. Felemelem a csípőmet, hogy lehúzhassa a lábamon.
Visszafekszik fölém, egyik kezét végighúzva a lábamon, a
harisnyámon, és gyengéden megdörzsöli a bőrömet a harisnya
végénél.
Isteni érzés.
Ügyes keze a lábam közé vándorol, és két ujját belém csúsztatja,
miközben hüvelykujja őrült módjára jár a csiklómon, mire ívbe
feszülök az ágyon.
Ó, istenem, ez annyira jó!
– Érezd, bébi!
Ó, érzem. Körözök a csípőmmel, ujjai érzéki ritmusban mozognak
be és ki. Lehajol, és megcsókol, nyelve az ujjaival egyező ritmusban
szállja meg a számat. Épp, amikor érzem, hogy az érzés felerősödik,
és a borzongás elkezdődik, visszahúzza az ujjait.
– Ne!
Levigyorog rám, majd gyorsan ismét kitölt, belém temetve magát.
181
 – Ó, igen!
– Jobb? – Tekintete lángolva mélyed az enyémbe, majd mozogni
kezd, engem pedig elönt a forróság. A testem lángra kap; a szívem
tele szerelemmel ez iránt a gyönyörű férfi iránt. Nem tudok
megszólalni, így csak bólintok, és belé kapaszkodom, megmarkolva
feszes fenekét, magamba húzva őt.
– Ó, bébi, olyan feszes vagy. – Összeszorítja az állkapcsát, én
pedig a legintimebb izmaimmal ölelem körbe, tudva, hogy már közel
jár saját heves kitöréséhez, én pedig majd megyek vele.
– Gyere velem, szerelmem! – Szeme tágra nyílik, majd ismét
lecsukódik, ahogy megremeg bennem. A testem követi,
összeszorulva körülötte, vágytól lüktetve.
– Ó, Natalie, igen!

***

Luke a kedvenc helyén pihen: feje a két mellem között, karja a

csípőm körül, miközben légzésünk kezd megnyugodni.
El sem hiszem, hogy huszonöt évet kellett várnom egy férfira, aki
őszintén, gyengéden szeretkezik velem.
Nos, majdnem huszonhatot, hiszen közeledik a szombat.
Azt is alig hiszem el, hogy épp most mondtuk ki az sz betűs szót.
Remélem, ez nem csak a pillanat hevének és a hihetetlenül
romantikus estének tudható be. De ahogy visszagondolok a
tekintetére, miközben kimondta, tudom, hogy komolyan gondolta.
Még ha csak ilyen rövid ideje ismerjük is egymás, és még olyan sok
mindent kell megtudnunk a másikról.
Azt is tudom, hogy a szívem még nem volt ennyire tele
érzelmekkel, és még sosem találkoztam ilyen kedves, intelligens és
édes férfival. Vele biztonságban érzem magam, ahogy gyönyörűnek
és megbecsültnek is.
Igen, van egy féltékeny oldala, de hát nincs mindannyiunknak?
– Ne gondold túl, bébi!
A homlokomat ráncolva pillantok le.
– Mit?
– Hallom, ahogy kattognak abban az édes fejedben a kerekek.
– Megcsókolja a szegycsontomat, legurul rólam, és felém fordulva
mellém fekszik, könyökével támasztva meg a fejét.
182
 – Nem gondolkodom.
– Pocsékul hazudsz – hajol előre, megcsókolja az orromat, és
kifésül egy tincset az arcomból.
– Le kell vennem a gyöngysort – ülök fel, és hátat fordítok neki,
majd érzem, ahogy kikapcsolja a csatot.
– Miért? – teszi le az éjjeliszekrényre, én pedig visszafekszem.
– Nem akarom, hogy éjszaka beleakadjon valamibe, és
elszakadjon – sóhajtom, aztán a kezemet végighúzom Luke oldalán a
csípőjéig.
– Komolyan gondoltam, ugye, tudod?
Mosolygok, és lustán nyújtózkodom egyet.
– Tudom.
– Mikor kelünk reggel? – Megkönnyebbülök, hogy témát vált.
Sok mindent végig kell még gondolnom.
– Kilenckor kezdődik az óra.
– Akkor jobb, ha alszunk egy kicsit.
– Én ebben a cipőben nem alszom.
Felnevet, felül, mindkét cipőt lehúzza a lábamról, és óvatosan a
földre helyezi őket. Ezután kikapcsolja a harisnyát a
harisnyatartóból, és lehámozza a lábamról.
– Gyönyörű a lábad, bébi – csókolja meg mindkét lábam, majd a
harisnyakötőt is leveszi és a földre dobja.
Visszamászik mellém, ránk húzza a paplant, és a karjába von. A
mellkasára hajtom a fejem, és sóhajtok, amikor megérzem az ajkát a
homlokomon.
– Aludj csak, gyönyörűm!
– Jó éjt! – motyogom, és kimerültén álomba merülök.

***

Hirtelen ébredek, és a kezemmel Luke-ot keresem, de nincs ott. Az

ágy hideg és üres.
Hová ment?
Felveszem a fehér inget, amit ő viselt az este, és kimegyek a
szobából. Nincs odafent, úgyhogy lemegyek az alsó szintre.
Odalent sötét van. Nem látom a nappaliban, sem a konyhában, és
már kezdek tényleg megijedni, amikor mozgást észlelek a verandán.

183
 Átvágok a sötétségen, és észrevétlenül kilépek a nyitott ajtón. A
korlátnál áll, holdfényben fürödve. Szexi csípőjére sötét pizsama-
nadrágot húzott, felül nem visel semmit. Könyökét a korlátra
támasztja, és az éjkék vizet nézi, ami visszatükrözi a holdat.
Teljes szívemből azt kívánom, bár nálam lenne a
fényképezőgépem.
Mögé lépek, megcsókolom a hátát, és köré fonom a karomat.
Szeretem így átölelni.
– Felébresztettelek? – suttogja.
– Nem, felébredtem, mert nem voltál ott – csókolom meg megint.
– Jól vagy?
– Igen, csak nem tudtam aludni. – Megfordul, csípőjét a korlátnak
támasztja, és átölel. A holdfény beragyogja az arcát, tekintete mélyen
az enyémbe fúródik. – Te hogy vagy?
– Magányosan. Gyere vissza az ágyba!
– Oké – suttogja, és megcsókolja a homlokomat. – Látom, megint
kölcsönvetted az ingemet.
– Rossz szokásom.
– Nem baj, majd odafent visszaadhatod. – Felkap a karjába, én
pedig nevetek, miközben felcipel a hálószobába.

184
 20. fejezet

M EGLEP, HOGY LUKE ELŐTT ÉBREDEK FEL. Egy óra múlva a

jógaórán kell lennünk, de nem tudok ellenállni annak,
hogy még egy kicsit ott feküdjek, és nézzem, ahogy alszik.
A kora reggeli napfény beszűrődik a padlótól a plafonig érő
ablakokon. Imádom Luke hatalmas hálószobáját a nagyméretű
bútorokkal. Az ágy óriási, a fehér ágynemű mintha egyiptomi pamut
lenne: finom, puha érzés a bőrömnek.
Luke a hátán fekszik, egyik kezét a feje fölé rakva. Arcvonásai
lágyak alvás közben, reggeli borostája olyan szexi az álla mentén,
bozontos haja pedig még a szokásosnál is bozontosabb.
És szeret engem!
Kimegyek a fürdőszobába, hogy válaszoljak a természet hívására,
és amikor visszamegyek, arcomon széles vigyorral összeszedem a
múlt éjjel szétszórt ruhákat, cipőket és hullámcsatokat a földről.
Észreveszem az egyik kis bőröndömet egy széken az ablak
közelében, és emlékeztetem magam, hogy ne felejtsek érte
köszönetét mondani Julesnak.
Örömmel fedezem fel benne a jógafelszerelésemet, pár tiszta
fehérneműt és egyéb szükséges ruhákat, piperéket, köztük egy
teljesen új fogkefét. Úgy döntök, hogy kipakolok, és egy kicsit
berendezkedem. Ha Luke azt akarja, hogy költözzek haza, rendben
van. Ha pedig ő is elhelyezné nálam néhány holmiját, az is rendben
van.
Leteszem a fogkefémet és a dezodoromat a fürdőszobai komódra,
a zuhanyban pedig otthagyom a tusfürdőmet és a samponomat. Jules
185
biztos elment bevásárolni ezekért tegnap este, ezért nemcsak
gondolatban mondok neki köszönetét, hanem azt tervezem, hogy
majd meglepem valami különlegességgel.
A ruhákat a bőröndben hagyom, de a jógaszerelésemet felveszem,
és ismét az ágyra pillantok.
Luke még mindig alszik, és még rengeteg időnk van, úgyhogy
hagyom még aludni. Lemegyek, hogy főzzek kávét.
Körbenézek a konyhában, eszpresszószínű szekrényeket
nyitogatok ki, és végül megtalálom a kávét meg a kávéfőzőt,
bekapcsolom, és kerítek néhány bögrét is. Miközben fő a kávé,
kinyitom a kétszárnyú, üvegezett ajtót, és kilépek a verandára, hogy
gyönyörködjek a Puget Sound látványában, és mélyen beszívjam a
friss levegőt.
Gyönyörű nap van. Az ég ragyogó kék, miközben a reggeli nap
kereken, fényesen süt le a mélykék vízre. A komp kecsesen siklik a
Bainbridge Island felé. A víz felett sirályok repülnek, és a szellő
lágyan kap a hajamba. Csodálatos nap.
– Azt hittem, nem vagy korán kelő.
Megfordulok Luke rekedtes, szexi hangjára. A karjába von, és
szorosan átölel.
– Jó reggelt, szépfiú!
– Jó reggelt, bébi!
Hátrahajtom a fejem, és rámosolygok.
– Kávét főzök.
– Érzem. Köszönöm! Miért nem keltettél fel? – csókolja meg a
homlokom, és melyen beszívja a levegőt.
– Olyan békésnek tűntél, és még nem kell sietnünk.
– Kipakoltál. – A mellkasának döntöm a fejem, kerülve a
tekintetét.
– Igen, de visszapakolhatok, ha azt szeretnéd, hogy ne hagyjam itt
a holmimat.
Ujjai közé fogja az államat, hátrabillenti a fejemet, és ajkával az
enyémet súrolja egy csókkal, amitől megfeszül a lábujjam.
– Nekem tetszik, hogy itt van a holmid. Hagyd csak itt!
– Oké – mosolygok rá félénken. – Igyunk egy kis kávét.

***

186
– Készen állsz? – vigyorgok Luke-ra, akin már laza, fekete
rövidnadrág és atléta van. Fantasztikusan néz ki.
– Amennyire csak lehetséges. – Idegesnek tűnik, mire ellágyul a
szívem.
– Minden rendben lesz. Csak ne feledd, amit mondtam: a saját
tempódban haladj, és csak addig nyújtózz, ameddig kényelmes. Nem
akarom, hogy lesérülj.
– Nem fogok.
– Oké. – Tudom, hogy azt hiszi, menni fog neki, mint a karika-
csapás. Kétségkívül remek kondiban van, de a jóga megterhelőbb
fizikailag, mint azt a legtöbben gondolják.
Kinyitom a terem ajtaját, és magam elé engedem Luke-ot. Az
üvegablakok mind el vannak fehérítve, hogy az erre járók ne álljanak
le bámészkodni. Az egyik falat végig tükör borítja hozzáerősített
korláttal a délutáni balettórához, az egyik sarokban pedig
jógamatracok állnak feltekerve. Odamegyek a zenelejátszóhoz, és
kiválasztok egy megnyugtató dallamot.
– Oké, tegyük ki a matracainkat. A többiek is mindjárt
megérkeznek.
– Általában hányan vannak ezen az órán? – Kiérzem a hangjából a
nyugtalanságot, hogy esetleg felismerik.
– Kábé nyolcan-tízen. Ez kis létszámú óra.
Bólint, és kiterítjük a matracainkat, én a terem elejébe a
tükrökhöz, ő pedig elém. A vendégek lassan besétálnak,
kiválasztanak egy-egy matracot, majd elhelyezkednek. Senki sem
figyel fel Luke-ra, aki erre láthatóan ellazul. Megnyugtatóan
mosolygok rá, ő pedig rám kacsint.
– Rendben van, kezdjük el! – A következő egy órában
végigvezetem a csoportot a különböző pózokon, úgy váltogatva a
testhelyzeteket, hogy az új és a tapasztaltabb jógázók is követni
tudják. Általában belefeledkezem a zenébe és a jóga ritmusába, de
most Luke erős teste eltereli a figyelmemet. Hajlékonyabb, mint
gondoltam, ráadásul kecsesen is végzi a gyakorlatokat. Igazi élvezet
izmos testét figyelni, ahogy megmozdul és elernyed.
ő is engem néz, és láthatóan nem csak az érdekli, hogyan kell
felvenni a következő pozíciót. Amikor a tekintetünk találkozik, a
kettőnk közti vibrálás szinte tapintható, és tudom, hogy ugyanúgy
beindítom, mint ő engem.
187
 Alig várom, hogy kettesben maradjunk.
Épp a lefelé néző kutyapózban vagyok, amikor körbenézek a
csoporton, és látom, hogy Luke a fenekemet bámulja.
Önelégülten elmosolyodom.
Végül elérkezünk az óra végéhez, és már olyan felizgatott
állapotban vagyok, hogy alig látok rendesen. A többiek elbúcsúzva
kiszivárognak a teremből, hogy folytassák a napjukat, és végre
kettesben maradunk Luke-kal. Odalép az ajtóhoz, elfordítja a zárat,
mire a szívem nagyot szakozik a mellkasomban.
– Lesz még itt óra ma reggel? – kérdezi.
– Nem, csak délután – felelem.
– Jó.
– Mire gondoltál? – kérdezem.
– Arra – kezdi, miközben lassan felém sétál –, hogy te vagy a
legszexibb nő, akit valaha láttam.
Szeme résnyire szűkül, arca pedig komoly, ahogy felém tart.
– Ó! – Próbálok kipréselni magamból egy értelmes választ. – Ezek
szerint tetszett?
– Fogalmam sem volt, hogy így tudod mozgatni azt a fantasztikus
kis testedet.
– Már jó ideje csinálom.
– Igen, azt látom. – Végül karnyújtásnyira előttem megáll, és én
felemelem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán.
– Örülök, hogy eljöttél. Élvezet volt nézni, ahogy mozogsz.
A megjegyzésemtől elragadtatva elmosolyodik, kezét az enyémre
teszi, fejét a tenyeremnek dönti, és néhány pillanatra lehunyja
babakék szemét. Amikor kinyitja, már vágytól izzik.
Jó ég, imádom, amikor így néz rám!
A tükörhöz lépdel velem, két keze közé veszi az arcomat, és úgy
csókol, mintha az élete múlna rajta. Megragadom a csípőjét, és
átadom magam a csóknak, az elmúlt egy óra minden feszültségét
belétáplálva.
– Akarlak – suttogja az ajkamnak.
– Én az elmúlt egy órában végig akartalak. Nem is értem, hogy
tudtam beszélni óra közben. – Luke elmosolyodik az ajkamon.
– Vegyük le ezeket, mit szólsz hozzá? – Áthúzza a topomat és a
sportmelltartómat a fejemen, és a földre dobja őket, majd gyorsan
megszabadít a nadrágomtól meg a bugyimtól is. Én is viszonzom a
188
szívességet, és megfosztom fekete edzőszerelésétől. Ezután a tükör
felé fordít.
– Kapaszkodj a korlátba, bébi!
Örömmel engedelmeskedem neki. A vállamat csókolja, miközben
körém fonja a karját, a kezébe veszi a mellemet, és ujjaival érzékeny
mellbimbóimat izgatja. Tükörképünk látványa elektromos bizsergést
küld az ágyékomba. Nagy, bronzszínű keze szétterül a mellkasomon,
fehér mellemet markolászva. Ajka a vállamon, szeme csukva,
arckifejezése szinte állatias, vágyakozó és ó, istenem!
– Áh! – Hátrahajtom a fejem a mellkasának, a kezének nyomva a
mellemet.
– Teljesen megőrjítettél azzal a sok pózzal, bébi. Fogalmam sincs,
hogyan tartottam féken a merevedésemet.
Elakadó lélegzettel mosolygok rá a tükörben.
Egyik kezét lecsúsztatja az oldalamon, végig a tetoválásomon, a
csípőmön, a fenekemen, majd megtalálja a középpontomat.
– Basszus, bébi, olyan készen vársz rám. – Ajka már a nyakamat
harapdálja, apró borzongásokat keltve végig a gerincemen.
Hirtelen hátrahúzza a csípőmet, így a korlátba kapaszkodva két-rét
görnyedek, és erősen rácsap a fenekemre, mielőtt belém csúsztatja a
péniszét.
– Ó, istenem! – Egyik kezével a hajamat markolja, másikkal a
csípőmet, és egyre gyorsabban és erősebben löki belém magát,
miközben vágytól viharos tekintetét az enyémre szegezi a tükörben.
A fenébe, olyan jó érzés! Nekitolom magam, és érzem, ahogy az
orgazmus gyorsan és keményen végigfut a testemen, és felrobbanok
körülötte.
Még kétszer előrelendül, majd ő is megremeg a kitörésétől.

***

Miközben kilépünk a jógateremből, kapok egy üzenetet Julestól.

Szülinapi vacsi holnap este a szülőknél? Hozd Luke-ot is!
A homlokomat ráncolom. Hogy hozzam ezt fel?
– Mi a baj? – Luke az autójához kísér, és lehajol, hogy
megcsókoljon, mielőtt beülne a volán mögé.
– Semmi.
A szemöldökét felvonva fordul felém, én pedig zavarba jövök.
189
 – Mondd el, bébi!
– Jules szülei meghívtak minket magukhoz vacsorára holnap
estére.
– Ó? Mi az alkalom? – indítja be a motort, és kikanyarodik a
parkolóból a hazavezető útra.
– A szülinapom – suttogom, és az ajkamba harapok.
– Mi? – pillant rám kikerekedett szemmel, majd visszakapja a
tekintetét az útra.
– Nos, igazából majd csak szombaton lesz, de ők holnap szeretnék
megtartani – tekergetem az ujjaimat az ölemben, és lefelé meredek.
Ez olyan kellemetlen.
– Közel állsz a családjához?
– Igen, lényegében örökbe fogadtak, miután a szüleim meghaltak.
– Erről sokkal könnyebb beszélni. – Nagyszerű emberek. És
Julesnak van négy bátyja. A legidősebbnek, Isaacnek és a
feleségének most született kisbabája, akit még nem láttam.
– Tehát ez olyan családi dolog lesz. – Ó, mit gondolhat most?
Nem tűnik dühösnek, de boldognak sem.
– Igen. Eljössz velem?
– Persze. Jól hangzik. De mikor akartad elmondani, hogy a
hétvégén van a szülinapod?
Ó!
Vállat vonok, és kinézek az ablakon.
– Őszintén szólva, nem gondoltam rá. Nem akarok nagy ügyet
csinálni belőle.
– De én talán igen. – A hangja megtévesztően lágy.
– Ne légy dühös! – suttogom. – Hülyén éreztem volna magam, ha
azt mondom: „Akkor menjünk jógázni, ja, és amúgy szombaton van
a szülinapom.”
– Nem, ez nagyon is sokat segített volna. – Megáll a házam előtt,
hogy kitegyen, és tudjak dolgozni. Kiveszi hátulról Jules ruháját és a
cipőmet, majd bemegyünk.
– Tehát akkor holnap este elmegyünk a vacsorára?
– Igen – ölel át szorosan.
– Köszönöm! Sok dolgod van ma? – kérdezem, próbálva elterelni
a témát.
– Igen, akad. Neked?

190
 – Van két fotózásom, aztán el kell vinnem Jules ruháját a
tisztítóba.
Erre hirtelen összevonja a szemöldökét.
– Jules ruháját?
Francba!
– Igen, kölcsönadta.
– Miért?
– Mert nekem nincs ilyen elegáns ruhám – vonom meg a vállam.
– Nem nagy ügy.
– Nem akarom, hogy másoktól kelljen kölcsönkérned – húzza
résnyire a szemét, és kezét a csípőjére teszi.
– Luke, a lányok már csak ilyenek. Kölcsönvesszük egymás
ruháját. Nem nagy ügy.
– Szülinapod alkalmából el akarlak vinni vásárolni.
– Ne! – rázom meg a fejem határozottan, és elindulok a konyhába.
– Miért ne?
– Nem kell nekem ruhát venned. Szemrebbenés nélkül tudok
magamnak venni háromezer dolláros cipőket, Luke. Nem kell
felruháznod.
– Nem mondtam, hogy szükséged van rá. A barátod vagyok, az
isten szerelmére. Mi ezt csináljuk. Engedd, hogy kényeztesselek.
– Így is elkényeztetsz – mosolygok, miközben eszembe jutnak a
virágok, a kávé és a tegnapi vacsora. – A létező összes módon
elkényeztetsz.
– Nat, nagyon sok pénzem van. Megengedhetem magamnak, hogy
költsék rád.
– Én is – fonom össze a karomat a mellkasom előtt.
– Olyan rémesen makacs vagy! – túr a hajába a fejét csóválva,
miközben én jót szórakozom rajta.
– Csak nem vigyorogsz?
– Olyasmi. Vicces vagy, amikor dühös vagy rám.
Felnevetve az ég felé emeli a tekintetét.
– Istenem, mert idegesítő vagy.
– Tudom. De szeretlek.
Tekintete ellágyul, és a karjába von.
– Én is szeretlek.
Felágaskodom, és könnyedén megcsókolom az ajkát meg a szája
szélét.
191
 – Komolyan mondom, bébi. Vidd el a hitelkártyámat, es menjetek
el Julesszal vásárolni. Mindketten, az én költségemen, a szülinapod
alkalmából.
Kinyitom a számat, hogy ellenkezzek, de ekkor Jules viharzik be a
konyhába.
– Oké, nekem nem kell kétszer mondani. Köszi – kacsint Lukéra
vigyorogva.
– Hé! Azt már nem. Komolyan.
– Jules, van valami terved holnapra a szüleid vacsorája előtt? –
kérdezi tőle Luke, de közben megfeszült állkapoccsal rám néz.
Nagyon csúnyán alulmaradok ebben a vitában.
– Nincs. Holnap teljesen szabad vagyok – mosolyog Jules.
– Remek. Akkor elvinnéd, kérlek, a barátnőmet vásárolni? És azt
hiszem, hogy a szépségszalon is nyitva lesz.
A szépségszalon is? Tátva marad a szám.
– Megtiszteltetés lenne és örömömre szolgálna, kedves barát-
sógorom – nevet Jules a megjegyzésén, és Luke is csatlakozik hozzá,
én pedig csak pislogni tudok, hol az egyikükre, hol a másikukra.
– Én is itt vagyok az istenverte szobában, emberek!
– Tudom, bébi, csak próbálok megszervezni neked valamit a
szülinapodra – villant felém Luke egy farkasszerű vigyort, miközben
kacsint, és én nem tudom eldönteni, hogy képen töröljem vagy
megcsókoljam.
– Kedvelem a barátodat, Nat – mosolyog rám édesen Jules, és
tudom, hogy veszítettem.
– Rendben van – motyogom.
– Nagyon buzdító a lelkesedésed. – Luke szeme tréfásan csillog.
– Elmegyünk a szépségszalonba, de vásárolni nem. – Őszintén
remélem, hogy elfogadja a kompromisszumot, de az állkapcsából
látom, hogy nincs értelme vitatkozni.
– Elmész vásárolni. És megveszed, amihez csak kedved van.
Nincs limit a kártyán.
A fejemet csóválva nézek rá.
– Ki beszél itt makacsságról?
Luke vállat von, szenvedélyesen megcsókol, majd hirtelen
elhúzódik, mire kissé elveszítem az egyensúlyomat.
– Átjössz hozzám, miután végeztél?

192
 – Igen, üzenek, amikor kész vagyok – sóhajtom, beletörődve a
holnapi sorsomba. Tudom, hogy Jules gondoskodik majd róla, hogy
kövessem Luke utasításait.
Áruló.
– Jól van. Később találkozunk – csókol meg ismét, és a homlokát
az enyémnek támasztja. – Szeretlek, gyönyörűm.
Ezzel a világom ismét helyrebillen, és ebben a pillanatban bármit
megtennék, amit csak kér.
– Én is szeretlek, parancsolgató uraság.

193
 21. fejezet

-J ULES , NEM AKAROM ELKÖLTENI LUKE PÉNZÉT . – A hangom

kissé nyafogósan cseng, de nem érdekel.
– Édesem, szeretne a kedvedben járni. Szülinapod van.
A Neiman Marcus ruhaboltban lézengünk Seattle belvárosában.
Nincsenek sokan, tekintve, hogy hét közepe van. A tökéletes
frizurával rendelkező eladónő nagyon figyelmes és már-már túl
lelkes, hogy nyélbe üssön egy hét közepi üzletet.
– Olyan érzés, mintha kitartott lennék.
Jules nevet, miközben leemel egy kék blúzt az állványról, majd
gyorsan el is veti.
– Nem vagy kitartott. Tessék, próbáld fel ezt! – nyújt át egy fekete
blúzt, majd folytatjuk a nézelődést.
Reggel már elmentünk a szépségszalonba. Mindketten
bejelentkeztünk arckezelésre, masszázsra, pedikűrre, manikűrre és
gyantára. Meg kell mondjam, fantasztikus érzés volt.
– A szépségszalon bőven elég volt. Nagyszerű volt, lazító és
tökéletes.
– Nat, ne makacskodj! Luke hihetetlenül nagylelkű, és azt akarja –
akarja –, hogy ma jól érezzük magunkat. Egyetértek, hogy nem kell
rögtön mindent felvásárolni, de tegyél a pasid kedvére, és vegyél pár
szép holmit. Valószínűleg szükséged lesz még elegáns ruhákra, ha
továbbra is előáll olyan ötletekkel, mint a tegnapi, ami, tegyük hozzá,
ó, te szent ég! Ráadásul talán egyszer majd el kell menned egy
filmbemutatóra vagy ilyesmire, és oda nem vehetsz fel akármit.
Igaza van: ó, te szent ég!
194
 Erre még nem gondoltam. Vajon elmegy azoknak a filmeknek a
premierjére, amiken most dolgozik?
Francba!
Két órával és néhány ezer dollárral később szatyrokkal és
dobozokkal megrakodva lépünk ki az üzletből. El sem hiszem, hogy
Jules rábeszélt erre az egészre. Örülök, hogy ő is talált magának pár
dolgot. Luke értékelni fogja.
Szert tettem három új estélyire és a hozzájuk illő fehérneműre,
néhány blúzra és farmerra, két pár – Manolo Blahnik! – cipőre és egy
új Gucci táskára.
Lehet, hogy visszatáncolok, és holnap mindent visszahozok.
Jules egy pár Louboutin cipőt és egy táskát szerzett be.
Gyönyörűen fest, ahogy kimegyünk az áruházból, és az autó felé
indulunk. Most látom a legboldogabbnak a főnökével való légyott
óta: mosolygós, gondtalan és nyugodt.
Háromórányi szépítkezés és kétórányi vásárlás a Neimanban
valaki más pénzén már csak ilyen hatással van egy lányra.
Hazafelé indulunk, hogy felkészüljünk a ma esti partira. Nagyon
izgatott vagyok, hogy láthatom Jules családját, és találkozhatok az új
unokahúgával, a kis Sophie-val.
Luke egy óra múlva itt lesz.
– Azt a csinos, új, piros felsőt veszed fel az új farmerral? –
csomagolja ki Jules új Louis Vuitton táskáját a barna papírból, és
sietve belepakolja minden cuccát.
– Igen, azt hiszem. Az a táska fantasztikus. – A cipőkön kívül a
táskák a másik gyengém, és az én Gucci szerzeményem láttán is csak
ámuldozni tudok.
– Mondtam már, hogy kedvelem a barátodat? – vigyorog Jules.
– Tény, hogy nem semmi pasi.
– Komolyan szeret téged, Nat. Szinte a homlokára van írva. Csak
azt akarja, hogy boldog légy.
Ettől kicsit ellágyulok. Igaza van. És ha az, hogy elkényeztethet
néhány új dologgal, boldoggá teszi, ki vagyok én, hogy
panaszkodjak?
– Szóltál róla a családodnak? Nem akarom, hogy átmenjenek
őrjöngő rajongókba.

195
 – Igen, figyelmeztettem őket. Rengeteg idejük volt rá, hogy otthon
menjenek át őrült rajongókba. Rendben lesznek. Egyébként is,
bátyáim vannak. Őket nem érdekli, mennyire szexi.
– Igaz. – Egymásra mosolygunk, aztán felmegyünk az emeletre,
hogy kicsípjük magunkat ma estére.

***

– Szia, gyönyörűm! – húz magához Luke, és hosszan megcsókol.

– Szia, szépfiú! – mosolygok rá, és betessékelem a házba.
– Készen vannak a hölgyek? – Istenien néz ki fekete farmerjában
és kitűrt, fehér ingében. Ujjaimat végigfuttatom puha, szőke haján.
– Igen.
– Boldognak tűnsz – csókolja meg az arcom, és megint magához
húz. – És gyönyörűnek ebben a piros blúzban.
– Új. – Érzem, ahogy elpirulok.
– Igazán? Nagyon tetszik.
– Köszönöm, mindent köszönök–csókolom meg, két kezem közé
zárva gyönyörű arcát.
– Jól éreztetek magatokat?
– Nagyszerűen. Elkényeztettél minket. Köszi, hogy Julest is
bevetted.
– Odáig vagyok érte.
– Ó? – vonom fel a szemöldökömet.
– Szeret téged, és ő a legjobb barátod.
Istenem, olyan édes!
– Jaj, istenem, kérlek, ne legyetek ilyenek egész este! – lép ki
Jules az előszobába a szemét forgatva.
– Neked is szia – nevet Luke. Megcsókolja a homlokomat, majd
elenged.
– Köszi a mai napot, Luke. Nagyszerűen éreztük magunkat, és
immár ennek az elragadó táskának a büszke tulajdonosa vagyok –
mosolyog Jules édesen.
– Illik hozzád. Szívesen. Mehetünk?
Felkapom a fényképezőgép-táskámat, majd követem Luke-ot a
kocsihoz. Amikor észreveszi a táskámat, kérdő tekintettel pillant
rám.

196
 – Azt hitted fényképezőgép nélkül megyek egy családi vacsorára,
a legújabb szépségemmel? Nőből vagyok, Luke.
Elvigyorodik, es kinyitja nekem az ajtót.
Luke és én külön kocsival követjük Julest a szülei házához.
Seattle északi részén laknak egy új lakóparkban, ahol a legtöbb ház
ugyanúgy néz ki: rendben tartott gyep, kis elülső verandák,
kosarakból alálógó színes virágokkal és a járdákon bicikliző
kölykökkel. A ház átlagos méretű, hatalmas hátsókerttel.
Senki, még maguk a Montgomeryk sem tudják, hogy én voltam az
a névtelen adományozó, aki idén kifizette a jelzálogkölcsönüket.
– Szép környék – jegyzi meg Luke, mire rámosolygok.
– Az. Illik Jules szüleihez. A gyerekek már mind kirepültek,
úgyhogy a ház mérete tökéletes nekik. Örülök, hogy ilyen szép nap
van, így kiülhetünk a kertbe. Jules édesapja nagyszerűen berendezte.
Imádni fogod.
Megállunk a háznál, és Jules édesanyja, Gail elénk siet, hogy
üdvözöljön minket.
– Ó, hazajöttek a lányaim! Szervusz, drágám – ölel át, és érzem,
hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Ez az asszony nagyon
különleges a számomra.
Elhúzódik, és kezét továbbra is a vállamon tartva rám néz.
– Elbűvölően festesz, drágám. Boldog szülinapot!
– Köszönöm, Gail. Ő itt a barátom, Luke.
– Mrs. Montgomery – nyújt neki kezet Luke, de Gail őt is a
karjába szorítja.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Luke. Kérlek, szólíts Gailnek.
Isten hozott!
Luke szélesen, és egy kicsit megszeppenve mosolyog.
– Köszönöm!
– Szia, anyu! – öleli át Jules szorosan az édesanyját.
– Már mindenki itt van. Kint vagyunk a kertben. Apád a grillnél
süt, én pedig imádkozom, nehogy az egész házat felgyújtsa.
Luke megfogja a kezem, és keresztülsétálunk a gyönyörűen
berendezett otthonon, el a modern konyha mellett, ki a hátsó kertbe.
Luke-nak elakad a lélegzete, mire elmosolyodom.
– Én megmondtam – motyogom neki.
A ház hátulja be nem épített, zöld területre néz, így arra nincsenek
szomszédok. A kert majdnem egy hektár. Kerítését gyönyörű bokrok
197
határolják. A napelemes lámpákkal övezett, kikövezett utak
mindenfele ágaznak, és különböző kertrészekbe vezetnek. A virágok
a színek kavalkádját adjak- pirosak, sárgák, lilák, rózsaszínek. Itt-ott
egy-egy pad is áll, hogy le lehessen ülni, a napban gyönyörködni.
Az árnyékot hatalmas gyümölcsfák nyújtják. Steven Montgomery
végtelen órákat tölt a kert csinosításával, és ez meg is látszik rajta.
A köves udvar szintén hatalmas és fedett. A bal, szemközti
sarokban egy óriási rozsdamentes acélgrill áll, amiből most füst
gomolyog. Az udvar közepét két kör alakú kerti asztal foglalja el hat-
hat székkel, jobbra pedig egy kiülős rész van két kétszemélyes
hintaszékkel.
– Egy egész napot el tudnék itt tölteni – jegyzi meg Luke, mire
bólintok.
Az asztalokra pillantva észreveszek két ismerős, de váratlan arcot,
és Luke felé pördülök.
– Itt vannak a szüleid.
Kissé elpirul, és vállat von.
– Jules megkérdezte, hogy meghívhatja-e őket, és én jó ötletnek
tartottam. Szerettem volna, ha a családjaink megismerik egymást,
Nat.
– Hű! – Teljesen eláll a szavam. Folyton meglep valamivel.
– Nem gond?
Hogy nem gond-e? Imádom érte. A szülei elbűvölőek, és igen,
szeretném, ha megismernék a családomat. Nekem csupán Jules
családja van.
– Nagyszerű ötlet. – Megkönnyebbülten elmosolyodik, és
megcsókolja a kezemet.
Odakísérem Luke-ot az asztalhoz, bemutatom Jules nagy
családjának, aztán megölelem Lucyt és Neilt.
– Olyan jó téged látni, drágám. – Lucy különösen szorosan ölel
magához, és én viszonzom az ölelését.
– Köszönöm, hogy eljöttek. Mindkettejüknek nagyon örülök.
Jules édesapja otthagyja a grillt, és felém kocog.
– Gyere ide, szülinapos lány! – ölel át, majd körbepörget. – Túl
sovány vagy. Majd én felhizlallak.
Nevetek, és nyomok egy puszit sima arcára. Alacsony férfi, de
izmos, mint a fiai, a feje búbján már kopaszodik, de régebben szőke
volt, mint a lánya. Az egyik legkedvesebb férfi, akit ismerek.
198
 – Alig várom. Már éhes vagyok.
– Jól van. Ő itt a barátod? – fordul Luke felé a kezét nyújtva.
– Igen, ő Luke.
– Valami felkapott filmcsillag, ugye? – Jaj, nekem! Kellemetlen
helyzetbe hozza Luke-ot. Hirtelen csend telepszik az udvarra, ahogy
mindenki elhallgat, és rájuk figyel.
Elvörösödöm, és közbe akarok vágni, de Luke a könyökömre teszi
a kezét, és lemosolyog rám, mielőtt határozottan megrázná Steven
kezet
– Nem, uram nem vagyok sem felkapott, sem csillag. Köszönöm,
hogy engem és a családomat is meghívott ma magukhoz.
– Ugye nem kell majd kinyírjalak, amiért bántod őt? – Steven még
nem ereszti el Luke kezét, hanem résnyire szűkült szemmel néz rá,
én pedig legszívesebben elsüllyednék. Most.
Te szentséges ég!
Luke felnevet.
– Nem, uram. Segíthetek a sütésben?
– Tudsz grillezni? – mosolyodik el Steven, és én kifújom a
levegőt.
– Igen.
– Hát miért nem mondtad? Bordát és csirkét sütünk. – Ezzel
Steven megtapogatja Luke vallat, és a grillhez vezeti.
Jules bátyjai odamennek, hogy bemutatkozzanak neki, és
megkínálják sörrel, és ezzel folytatódik a társalgás.
Isaac felesége, Stacy szorosan átölel.
– Boldog szülinapot! – Filigrán alkatú nő vörös hajjal és nevető,
kék szemmel.
– Köszönöm! Fantasztikusan nézel ki! Hol a kisbabád? – nézek
körbe az udvaron, amíg meg nem látom Sophie-t Jules karjában, az
egyik hintaszékben.
Stacyvel csatlakozunk hozzá, és én kinyújtom a kezemet.
– A baba. Az enyém.
Jules felnevet.
– Még csak most vettem kézbe.
– Nem érdekel. En még nem fogtam meg. Add át, Montgomery!
Jules átnyújtja a kis Sophie-t, mire szinte elolvadok. Még nagyon
kicsi, kevesebb mint két hetes. Sötét haja hosszú, puha és kissé
borzas, ahogy a babahajak általában. Stacy egy csinos kis rózsaszín
199
haj pántot húzott rá. Gyönyörű rózsaszín ruhácskája és rózsaszín
nadrágja van, a lábacskája pedig csupasz.
Végigsimítok az arcán, és a homlokának nyomom az ajkamat.
Éppen alszik, fittyet hányva a körülötte zajló partira.
– Ó, Stacy, azt hiszem, beleszerettem – mosolygok az újdonsült
anyukára, aki sugárzik a büszkeségtől.
– Olyan jó kisbaba.
– Elragadó – nézek le rá megint, és elmozdítom, hogy a
mellkasomon pihenjen, az állam alá kucorodva. A hátát simogatom,
miközben ringatom és dúdolok neki. Nincs ahhoz fogható érzés, mint
egy újszülött az ember testén.
– Olyan édes vagy – duruzsolom neki.
Felnézek, és a tekintetem találkozik Luke vizslató pillantásával.
Engem figyel, arckifejezése kifürkészhetetlen. Mire gondolhat.
Rámosolygok, mire a szája sarka felfelé görbül, és tekintete
ellágyul.
Balra pillantok és észreveszem, hogy Luke édesanyja, Lucy is
eltűnődve néz rám. Lassan elmosolyodik, és ram kacsint.
Sophie nyafogó hangot hallat, és lepillantok rá. Megfogom a
cumiját, és a szájába nyomom, ő pedig mohón szívni kezdi,
miközben ujjhegyeimmel végigsimítok puha haján.
– Natalie!
– Háh?
Jules nevet.
– Azt kérdeztem, hogy elhoztad-e a fényképezőgépedet.
– Persze. A legújabb modellem épp itt van a karomban. Talán
vacsora után készíthetnénk pár családi képet.
– Naná. Most add vissza a babát!
– Nem.
– Olyan önző vagy – néz rám Jules haragosan, mire Stacy
felnevet.
– Igen. Sophie és én most elmegyünk sétálni – állok fel vele, és
elindulok az egyik ösvényen egy árnyas kert felé.
– Hát nem gyönyörűek a virágok, Sophie? – suttogom az alvó
babának, miközben ringatom.
– Nagyon jól bánsz vele. – Luke csatlakozik hozzánk, és én lustán
rámosolygok.

200
 – Imádom a kisbabákat. Sosem volt testvérem, így minden
vágyamat Jules családján keresztül élem ki – vonok vállat, és
nyomok egy puszit Sophie fejecskéjére.
Luke előrenyúl, és ujját végighúzza a csöppség arcán, mire a
szívem ugrik egyet. Ujja olyan hatalmasnak tűnik az apró arcocskán.
– Nagyon édes – suttogom.
– Ahogy te is – fésüli egy tincsemet a fülem mögé, és
hüvelykujjával végigsimít az államon, mielőtt ismét zsebre rakná a
kezét.
Lenézek az alvó babára. Életemben most először elképzelem,
hogy egy nap mindez talán nekem is megadatik. Egy férj és egy
kisbaba, és amikor elképzelem, ez a férfi előttem van az oldalamon.
Teljesen elvette az eszem a szerelem. Hagyd abba! Add vissza a
babát!
– Hé! Kész a vacsora, és vissza akarom kapni azt a babát! – Jules
az udvar széléről kiált felénk, én pedig Luke-ra mosolygok.
– Később majd szkanderozhatok vele, ha megint kézbe akarom
venni a babát.
Luke felnevet, és visszakísér minket az udvarra vacsorázni.

***

Ez volt életem legjobb szülinapi vacsorája. A Montgomeryk

könnyedén maguk közé fogadták Luke családját, élénken
elbeszélgettek velük, élvezték a társaságukat. Neil és Lucy
nyugodtnak és boldognak tűnnek, együtt nevetnek Stevennel és
Gaillel, és megosztják egymással a történeteiket azokból az időkből,
amikor a gyerekeik még kicsik voltak.
Az összes báty, Isaac, Will, Caleb és Matt kegyetlen viccekkel
ugratták Luke-ot, amiért híres színész, csinos színésznőkről
kérdezgették, és sokat beszélgettek a futballról, mivel Will jelenleg a
Seahawksnál játszik, és mivel férfiból vannak.
Mi ez az egész a férfiakkal és a futballal?
Luke többet nevetett, mint ahogy valaha láttam, és még inkább
beleszerettem, miközben a családom körében figyeltem. Nagyon
figyelmes volt velem: újratöltötte a poharamat, a kezemet fogta, és
egész este leste, hol vagyok. Azt hiszem, ha ezt más valaki csinálja,

201
úgy éreztem volna, megfojtanak, de ő inkább azt éreztette velem,
hogy mennyire szeret.
Mert szeret.
Sophie baba egész este körbejárt közöttünk, és most épp Lucy
karjában fekszik csendesen, miközben Lucy gügyög neki.
– Hát nem az unokák a legelképesztőbbek? – mosolyog Gail
szeretetteljesen az unokájára.
– Nekünk még nincs, de már alig várom – vigyorog Lucy Gailre,
majd Luke-ra, aki erre mocorogni kezd a székében.
Nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel rajta hangosan.
– Viccesnek találsz, bébi? – húzza össze a szemét Luke, de látom,
hogy az közben tréfásan csillog.
– Igen, ez vicces volt.
– Oké, itt a torta! – jön ki Jules a házból egy gyönyörű
csokitortával, rajta huszonhat gyertyával.
– Fel fogod gyújtani azzal a házat, Jules.
Ezen elvigyorodik, majd leteszi elém.
– Kívánj valamit! – súgja Luke a fülembe.
Egy fújásra elfújom a gyertyákat.
Gail felvágja a tortát, és körbeadja a tányérokat. Isteni az illata.
Gail süti a legfinomabb tortákat.
– Köszönöm, hogy a kedvencemet sütötted, Gail – hajolok előre,
és nyomok egy puszit az arcára.
– Szívesen, drágám. Szeretlek.
– Én is szeretlek.
– Oké, most jöhetnek az ajándékok! – pattan fel Jules, én pedig
összevonom a szemöldököm.
– Nem kell ajándék. Hányszor kell még nektek elmondanom,
hogy nem kell ajándék?
De mindenki csak nevet rajtam.
– Nem hallgatunk rád, kölyök – vigyorog rám Isaac, mire dühös
pillantást vetek rá.
– Téged nem szeretlek.
– Dehogynem.
– Már így is túl sokat tettetek értem. – Idegesen Luke-ra pillantok.
– Zavarba hoz, ha ennyi mindent vesztek nekem.
– A szülinap nem is az igazi ajándékok nélkül – tesz le elém Jules
egy gyönyörű, piros ajándékzacskót. – Először az enyémet nyisd ki!
202
 – Izgatottan ugrál a székében, és jókedve rám is átragad.
A kedvenc parfümömet vette meg nekem, és egy csodás
ezüstkarkötőt.
– Ó, köszönöm! Imádom!
– Kölcsönkérhetem? – Ezen mindannyian nevetünk, és én ismét
ellazulok, a családom társaságát élvezve.
Szokás szerint kissé túlzásba estek. Jules bátyjai egy
ajándékkártyára valót dobtak össze.
– Megint mehetünk vásárolni! – kiáltunk fel Julesszal egyszerre,
majd nevetésben törünk ki.
Luke is felkacag mellettem, és megcsókolja a halántékomat, mire
megszeppenve mosolygok rá.
Lucytól és Neiltől egy nagylelkű Microsoft ajándékkártyát kapok
a bellevue-i üzletbe. Azta!
– Nagyon szépen köszönöm!
– Örömünkre szolgált, drágám – mosolyog Lucy, és megpuszilja
Sophie édes fejecskéjét.
– A miénk jön – nyújt át Gail egy lila ajándékzacskót lila
csomagolópapírral.
– Már ez a parti is több mint elég!
– Ne feleselj! – rázza felém az ujját Steven, miközben próbál
szigorú képet vágni, de ezt a tréfás megjegyzését már hallottam, és
csak kuncogok. – Különben elnáspángollak.
– Igenis, uram. – Kinyitom a zacskót, és egy pár fülbevalót találok
benne, amit azonnal felismerek, és elakad a lélegzetem, miközben az
arcukat figyelem.
Mindketten gyengéden mosolyognak rám.
– Ez a tiéd. – Megint a gyönyörű gyémánt fülbevalóra nézek, és
végigfuttatom rajta az ujjamat. Nemrég megtisztították, és most
szikrázik a lágy, esti fényben.
– Szeretnénk, ha a tiéd lenne – mondja Gail könnyes szemmel, és
úgy érzem, én is mindjárt elsírom magam.
– Az édesanyádé volt. Julesnak kéne megkapnia. – A hangom
rekedtes a könnyektől.
– Rengeteg ékszerem van. Ez a tiéd. Nana imádott téged. – Jules
végigsimít a hajamon, és tudom, ha megmozdulok, elbőgöm magam.
Annyira eláraszt ennek a családnak a szeretete.

203
 Megrázom a fejem, de azért hátratolom a székemet, megkerülöm
az asztalt, és szorosan átölelem Gailt és Stevent. Gail a szemét
törölgeti, Steven pedig a két keze közé veszi az arcomat, és rám
mosolyog.
– Szeretünk, kislány.
– Én is szeretlek titeket. Köszönöm!
Visszaülök a helyemre, és felnézek Luke gyönyörű arcába.
Elmosolyodva megcsókolja az ujjaimat.
– Végül, de nem utolsósorban – tesz le elém Luke egy barna
borítékot.
– Nem, édes, már így is túl sok mindent kaptam tőled – rázom
meg a fejem, és visszacsúsztatom felé a borítékot.
– Nyisd ki! – mondja ingerülten, és visszatolja elém.
– Nyisd már ki! – kiáltja Will az asztal túloldaláról, mire dühös
pillantást vetek rá. – Nem bírom ezt az átkozott feszültséget!
Ezen mindannyian nevetünk, és én kinyitom a borítékot. Két
útlevelet és egy útitervet húzok elő belőle.
Elolvasom az útitervet, mire minden vér kiszökik az arcomból, és
tátva marad a szám.
– Tahitira megyünk?!
Az asztaltársaság hujjog, fütyül és kiáltozik örömében. Jules
bátyjai tapsolnak, állva éljenezve Luke-nak, aki felnevet.
– Igen, holnap, egy hétre.
– De dolgoznunk kell.
– Nekem épp most ért véget egy projektem, és abban
reménykedtem, át tudod ütemezni az időpontjaidat. – Ahogy rám
néz, kék szeme szerelemtől ragyog.
– Azta! Tahiti?
Luke nevet, majd megcsókol, egyenesen a számon, az egész
családom előtt.
– Menjetek szobára! – kiáltja Matthew.
Megköszörülöm a torkom, és körbenézek az udvaron.
– Csak azt akarom mondani – kezdem, és kipislogom a könnyet a
szememből –, hogy mindenki, akit szeretek ezen a világon, most itt
van, és el sem tudom mondani, milyen hálás vagyok, hogy itt
vagytok nekem. Köszönök mindent, amit értem tettetek, és nem csak
ezeket az ajándékokat, bár ezek is csodálatosak. Nagyon szerencsés

204
vagyok. Még a fiúknak is vannak jó pillanatai – mosolygok rájuk,
mire felém emelik a poharukat, és rám kacsintanak.
Mély levegőt veszek.
– Köszönöm, hogy a családotok része lehetek. Nagyon szeretlek
titeket!
Felnézek Luke-ra, majd körbe az udvaron, minden egyes arcra,
amik oly kedvesek nekem.
– És most adjatok ide azt a babát!

205
 22. fejezet

-J ÓL ÉREZTEM MAGAM VELÜK – kulcsolja össze az ujjainkat

Luke, és megcsókolja a kezemet, miközben hazafelé vezet,
az Alki Beach felé.
– Ők is örültek, hogy ott voltál. Köszi, hogy eljöttél, és meghívtad
a szüleidet. Nagyszerűen éreztem magam. – Nem tudom elrejteni
örömteli mosolyomat.
– Örülök. Izgatott vagy az utazás miatt? – vigyorog.
– Rengeteg dolgom van még ma, hogy időben elkészüljek. Talán
ma otthon kéne aludnom, hogy be tudjak pakolni, elintézzem a
telefonokat meg ilyenek.
Luke a homlokát ráncolja.
– Nekem nem tart sokáig, hogy összepakoljak. Kirakhatlak otthon,
hazamehetek pakolni, aztán visszajöhetek hozzád. – Nyel egyet, és
rám néz.
– Mi a baj? – Miért lett hirtelen ilyen ideges?
– Nem akarom, hogy lekoppints.
– Hogy lekoppintsalak?
– Igen, hogy végül úgy dönts, mégsem akarsz jönni.
Honnan jön ez a sebezhetőség?
– De akarok menni.
– Akkor jó – mosolyog rám.
Mint kiderül, nekem sem kell sok idő a pakoláshoz. Egy hét
Tahitin néhány bikinit, strandkendőt, pulóvert és flip-flopot jelent.
Teszek még be egy csinos ujjatlan ruhát és egy magas sarkút is, hátha

206
elmegyünk vacsorázni, valamint pár sortot és felsőt. Majd reggel
bedobom a piperéket a kilenc órás járatunk indulása előtt.
A konyhaasztalnál ülök, és elkezdem felhívni a jövő heti
ügyfeleimet, hogy átrakjuk az időpontjukat, amikor meghallom, hogy
Luke belép a bejárati ajtón.
– Bébi?
– A konyhában!
– Szia! – hajol le, és édesen megcsókol, mire felsóhajtok.
– Szia! El kell intéznem néhány hívást. Addig érezd magad
otthon.
– Oké. – A hűtőhöz lép, és kivesz belőle egy üveg vizet.
Fél órával később már mindenkit felhívtam és átütemeztem, és
ezzel hivatalosan is szabadságon vagyok.
El sem hiszem1
Hatalmas vigyorral az arcomon Luke ölébe mászok a kanapén.
Eddig egy forgatókönyvet olvasott.
– Helló, boldog lány! – fúrja az orrát a nyakamba.
– Helló, megszállottan nagylelkű barátom. – Felnevet, és körém
fonja a karját.
– Már alig várom, hogy ott feküdjek veled a homokos
tengerparton, bébi.
– Hm... én is. És hogy búvárkodjunk!
– Szoktál búvárkodni? – Szaglássza továbbra is a nyakamat,
miközben a fülemet harapdálja, mire mocorogni kezdek.
– Igen, régebben. Már egy jó ideje nem voltam.
– Olyan jó illatod van. Mit szeretnél még csinálni?
– Nos, egy teljes napig... – A hajába túrok, és elhúzódom, hogy
belenézhessek igéző szemébe.
– Igen?
– Az ágyban akarok maradni veled, meztelenül.
– Az lesz a kedvenc napom az egész nyaralás alatt – simogatja a
hátamat, mire vigyorgok.
– Nekem is. Egy olyan kunyhóban fogunk lakni a vízparton?
– Igen.
– Remek. Akkor mehetünk meztelenül úszni.
Vidáman felnevet.
– Nem vagy te egy kicsit magamutogató?

207
 – Nem, majd este megyünk. – A vállára hajtom a fejem, és nagyot
sóhajtok, hirtelen fáradtnak érzem magam, de közben teljesen
ellazultnak is. – Hozhatom a fényképezőgépemet?
– Gondoltam, hogy szeretnéd.
– Nem hozom, ha kellemetlenül érzed magad miatta. – Ma este
külön figyeltem, hogy ne legyen rajta a képeken, amikor vacsora
után a kis Sophie-t és a családtagjainkat fotóztam.
– Teljesen megbízom benned. Lefényképezhetsz.
Hirtelen felegyenesedem az ölében, a szám tátva marad, a szemem
tágra nyílt.
– Tényleg?
– Nos, szeretnénk majd fotókat a nyaralásunkról, nem? Natalie,
azok után, amiket együtt csináltunk, hogy is ne bíznék meg benned
annyira, hogy lefényképezz? Kellenek a közös emlékek.
Egyre szélesebben mosolygok, és olyan... boldog vagyok.
– Majd meghalok, hogy lefotózhassalak, és mielőtt még kiakadnál
rám...
– Nem fogok kiakadni rád – mondja nevetve.
– Azért szeretnélek lefotózni, mert ez a munkám, és olyan
gyönyörű vagy, Luke. Már olyan sokszor kívántam azt, hogy bárcsak
megörökíthetnélek. Sosem fogom megosztani a képeinket senkivel,
hacsak nem adsz rá engedélyt, de szeretnélek lefotózni. Szeretnék
közös fotókat.
– Én is szeretnék közös fotókat.
Szorosan átölelem, majd ismét a vállára hajtom a fejem.
– Álmos vagy? – suttogja, miközben ritmusosan simogatja a
hajamat.
– Egy kicsit. – Felnézek gyönyörű, kék szemébe. – Köszönöm!
– Bébi, már mondtam, élvezem, hogy kényeztethetlek.
– Nem, nem azt – rázom meg a fejem, és lesütöm a szemem. –
Vagyis igen, azt is köszönöm. Csak...
– Mi az? – billenti hátra az államat, hogy a szemembe nézhessen.
– Szeretlek.
Szeme felragyog, és mélyen beszívja a levegőt.
– Szeretlek, bébi.
– Feküdjünk le.
– Örömmel. – Ezzel könnyedén a karjába kap, és felvisz az
emeletre.
208
 ***

– Hosszú út lesz. – A hangom erős, de a gyomrom görcsben van.

Luke felbérelt egy sofőrt, hogy kivigyen minket a reptérre, és most
az autó hátsó ülésen ülünk. Erős kezébe kapaszkodom, és az ajkamat
harapdálom.
– Minden rendben lesz. – Luke az ölébe húz, és az orrát a
nyakamba fúrja. Felismerem benne az elterelő taktikát, de az nem
segít.
– Megállunk L. A.-ben? – kérdezem.
– Nem.
– Ó! – ráncolom a homlokomat, és elakad a lélegzetem, amikor az
ajka a fülem alatti érzékeny pontot súrolja. – Nem is tudtam, hogy
van közvetlen járat Seattle-ből Tahitira.
– Nem tudom, hogy van-e. Az egyik barátom kölcsönadta a
sugárhajtású gépét.
– Ó! – Jó ég!
– Nat, repültél már, mióta a szüleid meghaltak? – billenti hátra az
államat, és a szemembe néz, tekintete ideges és aggódó. Két kezem
közé veszem az arcát.
– Nem.
– Bébi, nem okoz ez gondot neked? – csókolja meg a tenyeremet.
– Megleszek. Olyan ez, mint egy ragtapasz letépése: csak túl kell
esni rajta.
– Ha ez megnyugtat, úgy tervezem, hogy az út nagy részére
lekötöm a figyelmedet. Nem lesz időd félni – vigyorog rám huncutul,
mire nevetek.
– ígéretek, ígéretek...
Nemsokára megérkezünk a SeaTac reptérre. A sofőr leparkol egy
kifutópályán, egy hatalmas magángép mellett. Sokkal nagyobb, mint
bármi, amit az apám valaha vezetett.
A sofőr kinyitja nekünk az ajtót, majd elkezdi átrakodni a
csomagjainkat a gyönyörű gép fedélzetére. Luke beszél a pilótával, a
másodpilótával és a csinos légiutas-kísérővel, de az én fülem
túlságosan zúg az idegességtől, hogy meghalljam, vagy érdekeljen,
mit mondanak.

209
 A tizenkét személyes utastér belseje gyönyörű. A tágas üléseket
puha, fekete bőr borítja. Luke odakísér két egymás melletti üléshez,
ahol kényelembe helyezzük magunkat.
– Hogy vagy?
– Hogy festek? – suttogom.
– Sápadtan, üveges szemekkel.
– Vagyis rémülten.
– Igen.
– Az helytálló.
Luke becsatolja nekem a biztonsági övét – Jesszus! –, és átkarol.
– Itt vagyok, bébi.
– Tudom. Nemsokára jobban leszek.
Gyönyörű, kék szeme tele van aggodalommal, és én magamhoz
húzom, hogy megcsókolhassam. Ajkát végighúzza az enyémen a
szokásos módon, amibe mindenem beleremeg, és ujjaival végigsimít
a hajamon.
– Gyönyörű vagy ma. – Egyszerű kék farmer és zöld ujjatlan felső
van rajtam. Végignézek fekete pólóján és khaki sortján, majd
elmosolyodom.
– Te is, szépfiú.
Ekkor a pilóta hangja szűrődik ki a hangszórókból, aki bejelenti,
hogy készen állunk a felszállásra, milyen magasságon fogunk
repülni, és meddig fog tartani az út. Szerencsére elég sima
repülésnek nézünk elébe.
Hallom, ahogy a motor életre kel, és elhúzódom Luke öleléséből,
hogy a kezébe kapaszkodhassak. Pillanatokkal később már a
kifutópályán robogunk, majd elemelkedünk a földtől.
Mindjárt elájulok.
– Lélegezz, bébi!
Mély levegőt veszek, majd kifújom.
– Újra. Maradj velem, bébi, csak lélegezz!
Istenem, mennyire szeretem. Engem nyugtatgat, miközben egyre
feljebb emelkedünk, majd beállunk egy magasságra, és lassan
megnyugszom.
– Jól vagyok – suttogom.
– Hozhatok önöknek valamit? – áll meg mellettünk a magas,
hosszú lábú, szőke utaskísérő. Eddig észre sem vettem, milyen
csinos. – Összeülhetek egy kis reggelit, ha szeretnék.
210
 Határozottan megrázom a fejem.
– Csak egy kis vizet kérek.
– Én is, köszönöm!
Megisszuk a hideg vizet, miközben Luke tekintete továbbra is az
arcomat pásztázza, és én egy kicsit elpirulok.
– És, kié a repülő? – kérdezem.
– Spielbergé – vigyorog rám.
A rohadt életbe!
– Mármint Steven Spielbergé? – kérdezem.
– Bizony. Ő rendezte azt a filmet, amit épp most fejeztünk be, és
aminek én is a társproducere voltam. Néha együtt dolgozunk.
Tartozott nekem egy szívességgel – von vállat.
– Annyira nem egy súlycsoportban játszunk – csóválom meg a
fejem.
– Ez meg mi a fenét jelentsen? – Felé kapom a fejem dühös
kitörésére, és tátva marad a szám haragos pillantásától.
– Ne haragudj... – A homlokomat ráncolva körbepillantok az
utastérben. Ez már túlmutat az egyszerű gazdagságon. Tudom, mit
jelent vagyonosnak lenni. De ez már a Forbes 100-as listájába tartozó
három-országot-tudnék-venni-a-pénzemen típusú gazdagság.
– Ez nem az enyém. Kölcsönkaptam. Azt hittem, tetszeni fog.
– Tetszik is. Minden csodálatos. Te is csodálatos vagy. Csak néha
teljesen eláll tőled a lélegzetem, Luke.
– Igen, nos, úgy tűnik, ez fertőző, mert te is teljesen elbűvöltél.
– Egyszerre érzem magam sebezhetőnek, rémültnek, izgatottnak
és szeretettnek, és egyszerűen muszáj magam körül éreznem a karját,
így kikapcsolom az övemet, egyik lábamat átvetem Luke másik
oldalára, és elhelyezkedem az ölében. Luke meglepetten vonja fel a
szemöldökét, majd két kezébe fogja gömbölyű fenekemet. Imádom,
hogy olyan magas, hogy még ebben a pózban is gyakorlatilag
szemmagasságba kerülünk egymással. Megfogom sima arcát, felé
hajolok, és úgy csókolom meg, mintha az életem múlna rajta.
Érzem, ahogy a keze fel-le vándorol a hátamon, és én
nekidörgölöm a középpontomat.
– Basszus, bébi, teljesen megőrjítesz.
– Hm... – A szája sarkát harapdálom, és kinyitom a szemem, hogy
a tekintetünk találkozzon. – Akarlak. Segíts elfelejteni, hol vagyunk!

211
 Átveszi az irányítást a csók felett, két kezével megragadja a
hajamat, az övéhez húzva az arcomat, úgy csókolva, mint aki napok
óta nem ért hozzám.
Mintha nem épp ma reggel szeretkeztünk volna.
Közénk nyúl, kikapcsolja a biztonsági övét, és könnyedén felemel,
miközben kezével erősen tartja a fenekemet. Karcsú dereka köré
fonom a lábam, és karomat a vállának támasztva, kezemmel a hajába
túrok.
– Hová megyünk? – motyogom.
– A hálószobába. – Hálószoba? Egy repülőn?
– Mi a baj azzal az üléssel, ahol voltunk? – hajolok le, a
fülcimpáját harapdálva.
– Nem adom meg az utaskísérőnek azt az átkozott élvezetet.
– Ó! – El is felejtettem. Mert ő ezt teszi velem. Mindent elfeledtet
velem. És ez annyira szexi!
A gép hátuljába visz, át egy ajtón, egy kis szobába egy
kétszemélyes ággyal. Gyönyörű, hívogató ágyneműje és párnái a
barna, a zöld különböző árnyalataiban várakoznak.
– Szex a repülőn! – Kihúzom magam a karjában, és két kezem
közé fogom az arcát. – Még sosem szexeltem repülőn.
Szélesen elvigyorodik, és megcsókolja az államat.
– Én sem.
Ujjaimat finoman végigfuttatom puha, szőke fürtjein, égszínkék
szemébe meredek, és csak azon tudok töprengeni, hogy mivel
érdemeltem ki ezt a gyönyörű férfit.
– Olyan gyönyörű vagy. – Luke összevonja a szemöldökét erre a
hangulatváltozásomra, és csak áll ott velem a szoba közepén, és nem
tesz le.
Megrázza a fejét, és egy csókot lehel a kulcscsontomra.
– Nincs bennem semmi különös.
– Ó, édes! – Erősebben fonom magam köré, és szorosan tartom.
– Gyönyörű vagy, belül és kívül egyaránt – súgom a fülébe.
– Vetkőzzünk le, most! – morogja, miközben letesz. Csak nevetni
tudok azon, ahogy egyszer csak ruhák összevisszasága vagyunk,
amiket ledobálunk és átrepítünk a szobán, ahogy mindketten alig
várjuk, hogy meztelenek legyünk, és megérintsük egymást.
Amikor az utolsó ruhadarabtól is megszabadultunk, Luke felém
nyúl, szenvedélyes ölelésbe szorítva, de ahelyett, hogy lelökne az
212
ágyra, a falnak támaszt, nekem szorítva erős testét és csípőjét, merev
hímvesszője a hasamnak nyomódik.
Kezét lecsúsztatja a karomon, összefűzi az ujjainkat, és kezünket a
fejem fölé vezeti, odaszorítva a falhoz. Hihetetlenül gyengéd szája
most a nyakamon van, fel-le vándorolva rajta. Egyik kezébe fogja két
csuklómat, miközben a másikkal végigsimít a karomon, le a
mellemig, hogy ujjaival izgassa a mellbimbómat.
– Jó ég, Luke!
– Istenem, olyan gyönyörű vagy. Imádom, ahogy a melled a
kezemhez simul.
Testem vágyakozva ívbe feszül a falnál, miközben Luke még
mindig a fejem fölé szorítja a kezemet.
– Nyugi, bébi! – Keze ráérősen lejjebb csúszik a csípőmre, majd
hátra a fenekemre, amit gyengéden megdörzsöl, aztán rácsap.
Erősen.
– Ah! – Érzem, ahogy elvigyorodik a nyakamnál, és én az
ajkamba harapok. Hogyhogy ennyire beindít, ha rácsap a fenekemre?
Kibaszottul izgató érzés.
– Újra – suttogom.
– Ó, bébi! – csókolja meg az államat és a szám sarkát, lejjebb
haladva az állkapcsomon. – Durván akarod?
– Csak veled. – És ez az igazság. Csak ő tud úgy hozzám érni,
ahogy szokott, és úgy felpezsdíteni a testemet, ahogy szokta.
Részegítő érzés.
– A fenébe is, úgy legyen. – Megint rám csap, majd egyik lábamat
a combja köré fűzi, de túl magas ahhoz, hogy péniszét a
középpontomnak dörgölje.
– Emelj fel! – könyörgök.
– Ó, majd. Türelem, gyönyörűm. – Elképesztő kezével ismét
mögém nyúl, az immár felforrósodott fenekemhez, majd le a
hajlataim közé. Egyik ujját belém csúsztatja és körkörösen mozgatja,
és én szinte beleszédülök az általa keltett bizsergésbe.
– Luke! Kérlek! – Csuklómmal a kezének feszülök, de hiába. Meg
akarom érinteni! Magamban akarom tudni
– Mit szeretnél, bébi? – duruzsolja, miközben ujjával a
legfinomabb módon tovább ostromol.
– Téged. Kérlek – suttogom a nyakának.

213
 – Majd arra is sort kerítünk. Légy türelmes, szerelmem. Felejteni
vagyunk itt, emlékszel?
– Jelenleg a saját átkozott nevemre sem emlékszem.
Felnevet, és édesen megcsókol.
– Most elengedem a kezedet. Tedd a fejedre!
– Mi? – Ennek semmi értelme.
– Csak tedd a fejedre!
– Meg akarlak érinteni – biggyesztem el a számat, mire
megcsókolja az alsó ajkamat.
– Még nem. Bízz bennem!
Elengedi a kezemet, én pedig ujjaimat összefűzve a fejemre
teszem, és fejemet a falnak döntöm.
– Jól van. Ne mozdítsd onnan a kezedet, bébi!
– Oké – suttogom.
Tovább csókolja az arcomat és a nyakamat, gyengéden ráharap a
fülcimpámra, majd lejjebb vándorol.
És már pontosan tudom, mit fog tenni.
– Basszus – nézek le rá, ahogy csókjaival a mellemhez ér, és a
szájába veszi a mellbimbómat. A légzésem szaggatottá válik, a vér
őrült sebességgel áramlik végig a testemen.
Még soha semmi nem izgatott fel ennyire.
– Nyugi, bébi. Tartalak.
Miközben letérdel, jobb lábamat a vállára húzza, és átkarol,
alkarjával támasztva meg, és nagy kezével megmarkolja a
fenekemet.
– El fogok dőlni.
– Azt nem hagyom. – Megcsókolja a köldökpiercingemet, majd
három édes csókot lehel a tetoválásomra.
Ösztönösen leengedem a kezemet, és a hajába túrok, de Luke
elrántja a fejét, majd dühösen rám mered.
– Tedd. A. Fejedre!
Ó!
– Meg akarlak érinteni.
– Később. Gyerünk, bébi, tedd, amit mondok!
– Oké. – Gondolkodás nélkül visszateszem a kezem a fejemre, ő
pedig a csiklómra szorítja az ajkát, és szív rajta egyet.
A jó kibaszott életbe!

214
 – A rohadt életbe! – A szájának nyomom a csípőmet, de ő kissé
elhúzódik, hogy lejjebb vándoroljon nyílásom széléhez, ahol
bensőségesen megcsókol, nyelvét ide-oda, körbe-körbe mozgatva,
ingerelve. Finoman harapdál, majd nyelvét belém csúsztatja,
miközben beszívja az illatomat.
Nem tudom levenni róla a szememet. A száját magamon látni a
legerotikusabb dolog, amiben valaha részem volt.
Keze a fenekemet markolássza. Jobb keze, amivel még mindig
engem tart, közelebb csúszik a középpontomhoz. Kisujját nedves
mélyedésembe mártja, behajlítja és kihúzza, és miközben szájával
folytatja édes kínzását, kisujját ismét becsúsztatja éppen... oda.
Lángoló, kék tekintete az arcomat vizslatja. Ügy elárasztanak a
különböző érzetek, hogy az már pusztító. Ujja lassan ki-be jár, és az
érzés elképzelhetetlen. Kissé züllöttnek, ledérnek és ó, olyan
szexinek érzem magam tőle.
Luke orrát a csiklómnak nyomja, és az érzés mindent elönt.
Minden egyes pontomat megnyomja – szó szerint –, mire remegve és
lüktetve szétesek, egyre csak élvezve. Olyan, mintha sosem akarna
véget érni.
Kihúzza belőlem a kisujját, és csókjaival elindul felfelé a
szeméremcsontomra, a hasamra, a mellemre és végül az ajkamra.
Ismét a falnak szorít a testével, mert nélküle a földre rogynék.
– Kérlek – nyafogom, alig ismerve rá a saját hangomra.
– Bármit, bébi.
– Tégy a magadévá! – Tekintete az enyémbe fúródik, és elsötétül.
– Épp most tettem – motyogja a számnak, végighúzva rajta az
ajkát. Megint megfogja a kezemet, és a fejem fölé tartja.
– Tégy a magadévá az ágyon! – csókolom meg. – Kérlek!
A mellkasához szorítva mindkettőnket megfordít az ágy és a fal
közti kis területen. Lerántja a paplant az ágyról, és lefektet.
– Feküdj a hasadra, bébi!
Átfordulok a hasamra, ő pedig hirtelen rám hengeredik, kemény
hímvesszője a fenekemnek nyomódik, mellkasának szőre a hátamat
csiklandozza. Megcsókolja a nyakam közepét, majd elindul lefelé a
gerincemen, kissé elidőzve a hátam közepén lévő tetováláson.
– Miért az áll rajta, hogy „Szeress szívből!”? – kérdezi.
– Tessék?
– Miért pont ez a tetoválás?
215
 Pislogok, és össze kell szednem az agysejtjeimet, hogy válaszolni
tudjak a kérdésére.
– Mert mindig is ezt akartam: szívből szeretni és szeretve lenni.
Orrát nekidörgöli a tetoválásnak.
– Most teljesült, Nat.
– Tudom.
Érzem, ahogy elmosolyodik, miközben folytatja az útját lefelé a
hátamon. Megcsókolja a fenekemet, egyszerre csak az egyik oldalt,
majd ajkát végighúzza a jobb combomon lévő tetováláson, a
fenekem alatt.
– És ez? Miért pont „A boldogság utazás”?
– Mert hosszú út volt számomra, mire ismét boldog lettem.
– Ó, bébi! – Lábával széttárja az enyéimet, és egyik ujját
végigfuttatja a végbélnyílásomtól a csiklómig, amitől a hátsó felem
feltolom az ágyról.
– Áh, Luke!
Megfogja a csípőmet, és belém hatol, olyan mélyen, amennyire
csak tud.
Eszméletlen érzés. Teljesnek, boldognak, szexinek és szeretettnek
érzem magam.
Rácsap a fenekemre, ami elmaradt, amikor a falnak szorított, majd
elkezd ki-be mozogni bennem, újra és újra keményen érkezve.
Kezemmel a lepedőt markolom, és felkiáltok, amikor megérzem a
lábam és a pénisze körüli izmok jól ismert feszülését. Luke a
csípőmbe kapaszkodik, szinte már fájdalma an, még egyszer lök
magán egyet, majd hevesen elélvez, és kitör bennem.

216
 23. fejezet

A
Z ELKÉPESZTŐEN GYÖNYÖRŰ BUNGALÓNK VERANDÁJÁN
ÁLLOK, gépemet a vízre irányítva, és egy ragyogó színű halat
fotózok. Körülbelül egy tucat képet csinálok, majd felnézek,
és a szigetet is megörökítem. Mindjárt lemegy a nap, már alig várom,
hogy lefotózhassam a pálmaiak sziluettjét a naplemente fényében.
– Szia, bébi! – Luke hátulról átkarol, és orrát a nyakamba fúrja. –
Hogy vagy?
– Azt hiszem, holnap kisebb fájdalmaim lesznek, de jól. Már el is
felejtettem, milyen kimerítő lehet a búvárkodás – mosolygok felé
fordulva.
Egyszerűen eláll tőle a lélegzetem.
Félmeztelen, csak egy fekete rövidnadrág van rajta, ami szexin lóg
alá csípőjéről, szabadon hagyva az izmoknak azt a lefelé tartó V
formáját, ami eltűnik az anyag alatt. Mióta itt vagyunk, kicsit
megkapta a nap, amitől a bőre szinte aranyszínű. A szám minden
egyes alkalommal kiszárad, amikor ránézek.
És mivel megtehetem, felemelem a lencsét, és lefényképezem.
Luke félénken mosolyog, én pedig készítek még egy képet.
– Imádlak téged fotózni.
– Észrevettem. Többször szegezted rám azt az izét, mint bármi
mást az elmúlt három napban, mióta itt vagyunk.
– Nem igaz – nevetek, 6 pedig kiveszi a kezemből a
fényképezőgépet, és hirtelen én leszek a modell. – Hé! Most a lencse
rossz oldalán vagyok.

217
 – Kölcsön kenyér visszajár, bébi. Mutasd azt az édes mosolyodat!
– Hátradőlök a korlátnak, és játékosan pózolok neki, csípőmet
kitolva az egyik oldalra, kezemet pedig szarong szoknyám ívére téve.
– Gyakran kell majd idejárnunk – motyogja, miközben tovább
lövi rólam a képeket.
– Miért?
– Mert imádom nézni, ahogy egész nap egy szál bikiniben
mászkálsz. Láthatom a tetoválásaidat.
Elmosolyodom, és elfordulok, bal oldalamat mutatva neki.
Felemelem a bal karomat az arcom mellé, könyökhajlatomon
keresztül pillantva vissza rá.
– Fényképezd le ezt a tetoválást, és akkor nézegetheted, amikor
csak akarod.
– Istenem, jó vagy ebben. – Tovább fotóz, miközben szeme
tréfásan, vágytól csillog, és én rámosolygok.
– Oké, várj még! – Leveszem a szarongot, hagyom, hogy a földre
hulljon, és figyelem, ahogy Luke szeme tágra nyílik. Imádom, hogy
ekkora élvezettel bámulja a testemet. Korábbi bizonytalanságom már
rég elmúlt. Hátat fordítok neki, és áthúzom a hajam a vállamon.
Kezemet kétoldalt a korlátra támasztom. Tudom, hogy ebből a
szögből jól láthatja a hátamon és a combomon végigfutó tetoválást. –
Tessék!
Hallom, ahogy a gép életre kell, Luke légzése pedig megváltozik.
– Végeztél? – kérdezem.
– Igen – suttogja. Visszafordulok felé, és felülök a korlátra.
– Óvatosan!
– Jól vagyok, nem fogok leesni. – Úgy helyezkedem, hogy kissé
oldalasan látszódjak, és felhúzom a jobb lábfejemet a korlátra. így jól
látható a tetoválásom. – Fotózd le!
Ráközelít a lábamra, és vagy tízszer lenyomja a gombot.
– Utálom, hogy el kell keserítselek – mondom szárazon –, de az
utolsó tetoválásnak kettőnk kis titkának kell maradnia.
Tekintete elsötétül, ahogy hátralép, és még több képet készít
rólam.
– Tehát senki más nem látta még eddig ezeket a tetoválásokat? –
kérdezi arca előtt még mindig a fényképezőgéppel.
– A legtöbbjüket.
– Ez meg mit jelent? – engedi le a gépet, és rám mered.
218
 Francba!
– A szeméremcsontomon lévő a legújabb, és senki más, csak te
meg a tetováló művész látta. A hátamon lévő néha kilátszik, amikor
egy bizonyos stílusú felsőt vagy ruhát viselek, de még soha senki
nem kérdezte meg, mit jelent. Valójában csak te tudod, mit
jelentenek.
– És ami az oldaladon és a lábadon van? – kérdezi.
Vállat vonok.
– Nem voltam szűz, amikor találkoztunk.
A homlokát ráncolva lepillant, én pedig azon töröm a fejem, hogy
vidíthatnám fel.
– Hé! – ugrom le a korlátról, és átszelem a köztünk lévő
távolságot. – A múlt már lezárult, Luke. Mindkettőnknek.
– Tudom – nyel egyet, és rám néz azzal a kék szemével. – Csak
egy kicsit őrjítő belegondolni, hogy más férfiak is megérintettek.
– Édes – mosolygok, és ujjaimmal végigsimítok az arcán. – A te
érintésed az egyetlen, ami valaha is számított. Olyan érzésekkel
ismertettél meg, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. Ne
aggasszon az, hogy mi volt előtte. Csak téged látlak. Különben is –
veszem tőle vissza a fényképezőgépet, és rápattintom a lencsére a
fedelet –, te, szerelmem, sem voltál már szűz.
– Honnan tudod? Talán az voltam – kuncog.
– Az ki van zárva, hogy szűzen ilyen jó legyél az ágyban.
– Ó? Mennyire vagyok jó? – kacsint rám, a karjába von, és
végighúzza a kezét szinte teljesen csupasz hátamon.
– Hm... egész jó. – Nevet, miközben lehajol, és leheletkönnyű
csókokat szór a szám szélére.
– Egész jó, mi?
– Ja, elviselem. A kedvedért.
– Csak elviseled? – Hozzáértő, puha ajkával továbbvándorol az
államon, fel a fülemhez.
– Nem könnyű, de valahogy ráveszem magam.
Nevet, gyengéden két keze közé veszi az arcomat, és ajkát lágyan
végighúzza az enyémen, oda és vissza, majd nyelvét a számba
csúsztatja, és hosszan, de továbbra is gyengéden csókol. Szeretően.
Mintha egész nap ráérnénk. Megfogom a csípőjét, és középső
ujjaimat a nadrágjába akasztom, kezem fele az anyagon, másik fele
csupasz bőrén.
219
 Istenem, ez a pasi aztán tud csókolni!
Elhúzódik, de az arcomat nem engedi el, és mélyen a szemembe
néz.
– Hű – motyogom, mire arcára vidám kifejezés ül ki.
– Jól viselted?
– Igazán jó vagy ebben.
– Ahogy te is. Hoztál magaddal elegánsabb ruhát?
Pislogok a hirtelen témaváltástól.
– Igen, miért?
– Különleges vacsorát terveztem.
– Ó! Fényképezni akartam a naplemente fényében.
– Így is megteheted. Hozd magaddal a gépet!
– Oké. Mikor indulunk?
– Fél óra múlva.
– És hová megyünk? – kérdezem.
– Az meglepetés, szülinapos lány – mosolyog, és hüvelykujját
végighúzza az alsó ajkamon.
– Már vége a szülinapomnak.
– Ez a szülinapi nyaralásod, úgyhogy még mindig szülinapos lány
vagy – csókol meg finoman, majd az ujjaim közé fűzi az övéit, és
bekísér.
A ház egész nagy, két hálószoba, egy hatalmas közös rész és két
fürdőszoba van benne. A nagyobbik fürdőszobának kétszemélyes
kádja van, ami egy nyitott verandán áll, ahonnan kilátni az óceánra.
Valójában a legtöbb helyiség nyitott, gyönyörű, lebegő
függönyökkel, amik némi magánszférát biztosítanak. A padló sötét
fa, de a legtöbb szobában van üvegbetét, hogy le lehessen nézni az
alattunk úszkáló halakra.
A berendezés első osztályú, drága és hívogató. Az ágy hatalmas,
puha, fehér ágyneművel, paplannal és párnákkal. A közös
helyiségben rengeteg a szín: narancssárga, sárga és piros árnyalatok.
Igazán gyönyörű.
– Jártál már itt? – kérdezem Luke-tól, miközben előveszem a
ruhámat és a magas sarkúmat.
– Nem, most vagyok itt először. A cipőre nem lesz szükséged.
– Ó, oké. Flip-flop?
– Igen.
– Homokos részre megyünk?
220
 Elmosolyodik, és kacsint egyet. Oké, úgysem fogja elárulni.
– Te is átöltözöl?
Magára kap egy fehér rövid ujjú inget, de nem gombolja be.
– Tessék, máris átöltöztem.
Nevetek, és hátranyúlok, hogy kioldjam a bikinimet, és hagyjam a
kezembe hullani. Lenézek, és ugyanezt teszem az alsó részével is.
Meztelenül a komódhoz lépek, és előkeresek egy tangát.
– Semmi alsónemű. – Megfordulok, és tátott szájjal bámulok
Luke-ra. Szeme csak úgy izzik.
– De...
– Semmi. Alsónemű.
Jesszus! Milyen parancsolgató. De tetszik. Furcsa.
– Oké. – Áthúzom a fekete, ujjatlan ruhát a fejemen, és
eligazgatom, majd belebújok a fekete flip-flopba. Lendületesen
végighúzom a fésűt a hajamon, amit aztán egyszerű copfba fogok a
bal oldalamon, és ami így a bal mellemre hullik. Könnyű sminket
kenek fel, majd megfordulok, és látom, hogy Luke kifürkészhetetlen
tekintettel engem figyel.
– Kész vagyok.
Megrázza a fejét, mintha ezzel szedné össze a gondolatait, majd
gyengéden rám mosolyog.
– Menjünk!
– És, eddig melyik volt a kedvenc részed a nyaralásból? –
kérdezem Luke-tól, miközben bekapok egy falat steaket. Egy
vacsorával lepett meg egy magányos, apró szigeten, a vízen. A
szálloda hozott át minket csónakon, és már itt várt ránk a megterített
asztal, ami a székekkel együtt a sekély, tökéletesen tiszta vízben áll,
a puha fehér homokon.
Ez szinte versenyez a szőlőskerttel a romantikus skálán.
– A mai búvárkodás is tetszett – kortyol a borába, majd vállat von.
– De a kedvenc részem az, hogy itt lehetek veled.
Mosolyogva csóválom meg a fejem.
– Széptevő.
Luke felnevet, és folytatja az evést.
– És a te kedvenc részed?
– Én is élveztem a mai búvárkodást. A manta ráják elképesztőek
voltak. De a tegnapi városnézést is élveztem. Még egyszer köszönöm
a bokaperecet.
221
 – Gyönyörűen áll rajtad.
– Holnap mit csinálunk? – kérdezem. Lábammal a vízben
körözök. Kellemes érzés, ahogy a lábujjaim között áramlik.
– Mintha valami olyasmi rémlene, hogy egy teljes napot ágyban
szeretnél tölteni.
– Ó! – kerekedik ki a szemem.
– A holnapi nap a nyaralásunk félideje, az jónak tűnik erre a célra
– vonja fel a szemöldökét, mire elvigyorodom.
– Meztelen fürdőzés! Rémisztgethetjük a halakat.
– És a szomszédokat – vigyorog.
– Nem, a szobánk hátulja el van különítve. Már ellenőriztem.
Döbbenten néz fel rám, majd nevetésben tör ki. önelégülten
mosolygok vissza rá, és megiszom a boromat.
– Ez gyönyörű – nézek ki a vízre, és felsóhajtok. A nap lassan
ereszkedik, és már végeztünk az evéssel. – Nem bánod, ha készítek
néhány képet?
– Csak rajta, bébi. – Luke tölt magának még egy pohár bort,
hátradől, és engem figyel. Átvetem a gép szíját a nyakamon – nem
akarom a vízbe ejteni –, majd felállok, és belegázolok a sekély vízbe.
Kellemes meleg a bokám körül, a homok puha a talpam alatt, a fény
pedig tökéletes.
Körülbelül száz képet készítek a vízről, a fákról és az apró
szigetről. Mintha csak egy trópusi szigetről készült naptárból lépett
volna elő. Ezután a lencsét ellazult barátomra irányítom, és párszor
lefotózom anélkül, hogy észrevenné. Lefelé néz a borára,
arckifejezése merengő. Felnéz rám, felém villantja azt a szexi
félmosolyát, és ekkor maga a tökély. Nyitott, fehér ing, fekete
rövidnadrág, szőke haj és aranybarna bőr, lezseren egy romantikusan
megterített, kétszemélyes asztal mellett, egyetlen szál rózsával egy
vázában.
A látvány lehengerlő.
Luke hirtelen feláll, felém sétál a vízben, és elveszi tőlem a
fényképezőgépet. Átkarol, maga mellé húz, felénk fordítja a lencsét,
és csinál egy képet kettőnkről.
Az elmúlt három napban, amikor odakint voltunk, és nálam volt a
fényképezőgép, mindig megkért valakit, hogy csináljon rólunk egy
képet.

222
 Igen, rengeteg emléket megörökítünk, ami folyton mosolygásra
késztet.
Visszaakasztja a gépet a nyakamba, és megcsókolja a
homlokomat.
– Köszönöm a vacsorát. Nagyon finom és romantikus volt.
– Szívesen.
– Mikor jönnek értünk? – csúsztatom fel a kezem a mellkasán,
majd vissza, nyitott inge alatt.
– Körülbelül húsz perc múlva.
– Oké, sétáljunk addig a parton. Kicsi a sziget, körülbelül tíz perc
alatt körbe is érjük.
– Menjünk! – Összekulcsolja az ujjainkat, és elindulunk a bokáig
érő vízben gázolva.
Amikor visszaérünk az asztalhoz, már épp jön is értünk a fuvar.
Beszállunk a kis csónakba, és elindulunk a sötétedő vízen keresztül.

***

Arra ébredek, hogy a nap az arcomat süti, és meztelen testem

fedetlenül hever az ágyon. Luke feje pedig a lábam között van.
– Jó ég! – A könyökömre támaszkodva felülök az ágyon, és
teljesen döbbenten meredek le Luke-ra, miközben megemelem a
csípőmet, hogy arcát belém fúrhassa, a csiklómat nyalva és izgatva.
– Jó reggelt, bébi! – suttogja a középpontomnak, és ráfúj arra a
legérzékenyebb pontra.
– Ó, istenem! – csak ennyit tudok kinyögni, miközben
visszarogyok az ágyra. Érzem, hogy elvigyorodik, majd két ujját
belém csúsztatja, és behajlítja, mintha azzal hívogatna valakit, mire
az érzések végigszikráznak egész testemen.
A rohadt életbe!
Megfeszülök, és hevesen elélvezek, miközben Luke folytatja a
csiklóm szívását, és ujját tovább mozgatja bennem, mire izmaim
megremegnek körülötte. Végül gyengéden megcsókolja a
tetoválásomat, és folytatja varázslatos útját fel a testemen, míg
mellém nem fekszik, és kifésüli a hajamat az arcomból.
– Jó reggelt! – motyogom. – Nem is olyan rossz módja az
ébredésnek.

223
 – Örülök, hogy tetszett. – Megcsókol, és én érzem rajta a saját
ízemet is, ami ismét lángra lobbantja a libidómat. Luke-ot meglepve,
megragadom a vállát, hátranyomom az ágyra, ráfekszem, és lüktető
intim részemet kemény péniszének nyomom. A saját trükkjét
bevetve, összefűzöm az ujjainkat, kezeinket a feje mellé vezetem, és
odaszorítom.
– Mit fogsz csinálni velem? – vigyorog, szeme vágytól fénylik.
Nekinyomom a csípőmet, mire élesen kifújja a levegőt.
– Hát – hajolok le, és gyengéden megharapom a nyakát, majd
végighúzom rajta a nyelvemet. – Ezután a fantasztikus ébresztő után,
azt hiszem, a magamévá teszlek.
– Igazán? – Nekifeszül a kezemnek, de én minden erőmmel
visszanyomom. Mindketten tudjuk, hogy könnyedén kiszabadíthatná
magát, de ő belemegy a játékba. – Én nem állítalak meg, bébi.
Előredőlök, amíg meg nem érzem hímvesszőjének végét a
nyílásom bejáratánál, majd ráereszkedem, míg végül teljesen bennem
van.
– A rohadt életbe – suttogja Luke összeszorított fogain keresztül.
– Ez olyan jó érzés.
Elkezdek mozogni, lassan és felszínesen, előre-hátra, incselkedve
és felizgatva őt. Minden egyes lefelé tett mozdulattal megfeszítem
körülötte az izmaimat, aztán ellazítom, amikor visszaemelkedem.
Ajkamat finoman végighúzom az övén, és orra hegyének dörgölöm
az enyémet.
Épp amikor úgy érzem, mindjárt elélvez, leállok, és ellazítom az
izmaimat.
– Ó, milyen pimasz vagy. Megérdemelnél egy fenékre csapást.
– Fogom a kezedet – válaszolom, és ismét mozogni kezdek.
– Így van. – Lehunyja a szemét, és az ajkába harap, miközben
gyorsítok a tempón, és az élvezet már egyszerűen túl sok. Elengedem
a kezét, felülök, és gyorsan, keményen meglovagolom.
– Fogd meg az ágytámlát! – Imádom, hogy most én vagyok a
főnök Luke szeme még jobban kikerekedik, és eleget tesz a
parancsnak.
Hirtelen legördülök róla, a kezembe, majd a számba veszem, és
erősen szívok rajta egyet.
– A kibaszott életbe! – Megfogja a fejemet, de én elhúzódom tőle,
és rámeredek.
224
 – Fogd. Meg. Az. Ágytámlát!
Elmosolyodik, és engedelmeskedik, én pedig folytatom az édes
kínzást, lenyalva róla édes ízemet, kezemet fel-le húzogatva
merevedésén, mire ő a számba ömlik.
Miközben megnyugszik, csókjaimmal elindulok felfele a testén,
kiélvezve formás hasát, fogammal ingerelve köldökét. Ujjhegyeimet
felcsúsztatom az oldalán, mire mocorogni és nevetni kezd.
Megcsókolom a nyakát, az állát, és végül könnyű csókot lehelek a
szájára.
– Kölcsön kenyér visszajár – suttogom tegnapi szavait, mire
felnyög.
– Jézusom, Nat, ki fogsz nyírni.
– Á, de milyen halál lenne az!
Felnevet, és gyengéden megcsókol, majd hirtelen feláll, és engem
is magával húz, meztelen vállára kapva.
– Innen gyönyörű kilátásom van a fenekedre, szerelmem. – Aprót
csapok az említett testrészre, ő pedig viszonozza a gesztust. – Hová
megyünk?
– Meztelen fürdőzni! – Kocogva elindul – kocogva! – velem a
hátán ki a verandára, le a vízbe vezető lépcsőn, és csak úgy behajít az
óceánba.
Hangos ploccsanással érkezem a meleg vízbe, és köpködve
emelkedem a felszínre. Nem túl mély, kevesebb, mint két méter, és
miközben kifésülöm vizes hajamat az arcomból, látom, ahogy Luke
fejjel előre beugrik. Kecsesen mellém úszik, én pedig csak ámulni
tudok hátizmainak mozgásán.
– Szia! – mosolygok rá szemérmesen, amikor kiemelkedik
mellettem a vízből, és köré fonom a karomat és a lábamat.
– Szia! – vigyorog, és kezét a derekam a teszi, majd a levegőbe
repít, hogy háttal érkezzem a vízbe.
Óh, szóval játszani fogunk! Meztelenül!
Sikítva emelkedem ismét a felszín felé, és ráfröcskölöm a vizet, ő
pedig nevetve visszafröcsköl.
Megint felém úszik, én pedig igyekszem gyorsan elmenekülni, de
ő elkap, és megint eldob.
– Azt akarod, hogy megfulladjak?
– Talán csak a szájon át lélegeztetést akarom gyakorolni.

225
 – Ahhoz nem kell kinyírnod! Nem ellenkeznék – kuncogok, és
megint lefröcskölöm, miközben élvezettel figyelem meztelen testét a
tiszta vízben, ami a szeméhez hasonlóan tökéletes kék színben
játszik.
– Istenem, olyan gyönyörű vagy most – mondja.
– Én is épp erre gondoltam. – Odaúszom hozzá, és megint
rácsimpaszkodom.
– Szeretek veled játszani–jegyzi meg, és megcsókolja az orromat.
– Én is. Az ágyban és azon kívül is – mosolygok pimaszul, és az
ajkát harapdálom.
– Meg kell mondjam, nekem ez a reggeli volt az első alkalom.
– Jó vagy rossz első alkalom? – túrok vizes hajába, kiélvezve,
hogy meztelen testünk összefonódik a meleg Csendes-óceánban.
– Határozottan jó, bár be kell valljam, jobb szeretek én irányítani.
– Nos, a változatosság az élet fűszere. Néha szeretlek meglepni. –
Megcsókolom az állát, mire felnevet.
– Nem panasznak szántam, bébi.
– Hm... akkor jó.
Megemeli a csípőmet, és hirtelen belém csusszan. Homlokomat az
övének szorítom, miközben megáll, teljesen kitöltve engem.
– Szeretlek
– Ó, bébi, én is szeretlek. Gyerünk, ijesszünk rá a halakra!

226
 24. fejezet

E Z AZ UTOLSÓ NAPUNK A TRÓPUSI PARADICSOMBAN, és direkt

korán kelek, hogy biztosan Luke előtt ébredjek. Olyan sok
mindent tett értem ezen a héten – vagyis a fenébe, ebben a
hónapban -, hogy nekem is kell valami különlegeset tennem érte,
mielőtt visszatérünk a valóságba.
Nem mintha a valóság olyan rossz lenne, csak igazi áldás volt,
hogy egész hétre csak az enyém lehetett.
A Meztelen Napunk után, ahogy elraktároztam az
emlékezetemben, Luke egy cápaetető kirándulással lepett meg, amit
korábban úgy értelmeztem volna, hogy én vagyok a menü, de végül
ez lett életem egyik legizgalmasabb élménye. Sosem fogom
elfelejteni, ahogy ott állok a derékig érő, meleg vízben, körülöttem
több tucat kezes cápával, amik a kezemben lévő étel után
kujtorognak.
Tegnap pedig kétszemélyes, romantikus relaxáló kezeléseken
voltunk. Az elmúlt két hétben több időt töltöttem
szépségszalonokban, mint az elmúlt két évben összesen.
Nem mintha panaszkodnék.
De a mai nap az utolsó napunk itt. Megint belesek a hálószobába,
hogy megbizonyosodjak róla, Luke még alszik, majd kimegyek a
bungaló alatti vízbe vezető lépcsőre, hogy megvárjam, amíg kenun
kihozzák a reggelinket. Az ételt és a kávét egy tálcára teszem, majd
visszamegyek a hálóba.
Miután leteszem a mennyei illatú reggelit a puffra az ágy végében,
Luke testére mászom, és megcsókolom.
227
 – Luke, édes, ébredj – harapdálom az ajkát, majd áttérek a
nyakára, miközben ő megmozdul alattam.
– Reggelt! – motyogja.
– Jó reggelt, szerelmem! Ébredj! Van számodra egy
meglepetésem.
Összevont szemöldökkel végigsimít a hátamon.
– Nehéz úgy szeretkezni, ha így fel vagy öltözve, bébi.
Nevetek, miközben kinyitja szexi, kék szemét.
– Nem ilyesmivel készültem. – Lemászok róla, és az ágy végéhez
lépek. Ó közben felül, az ágynemű az ölébe hullik, megdörzsöli az
arcát, majd a hajába túr. Reggeli borostája elképesztően szexi.
– Reggeli! – teszem le a tálcát az ágyra kettőnk közé, és leemelem
az ezüstfedőt a tányérról. Nagy adag palacsinta, szalonna, tojás és
gyümölcs van rajta. Mellette pedig két bögre és egy üvegkancsóban
kávé.
– Ezt te rendelted? – kérdezi.
– Igen, gondoltam, egyszer én is megetetlek téged. –
Elmosolyodik, és két keze közé veszi az arcomat.
– Köszönöm, bébi.
– Szívesen. Remélem, éhes vagy – tartok egy epret a szájához.
Beleharap, én pedig bekapom a maradékot.
– Nagyon is – feleli, és rám emeli vágytól izzó tekintetét.
– Később – suttogom.
– Nem vagy valami szórakoztató – biggyeszti el az ajkát,
miközben tölt megának egy kis kávét, mire felnevetek.
– Tegnap éjjel nem ezt mondtad. – Gondolataimat erre a tegnapi
szeretkezésünk emléke tölti ki a teraszon lévő kádban, és az ajkamba
harapok.
– Nem, a tegnap éjjelre nem panaszkodom.
– Mikor indulunk? – kérdezem.
– Csak este. Miért?
– Van mára valami különleges tervünk? – Eszek egy falatot a
palacsintából, és felnyögök. – Istenem, de finom!
– Jó ég, imádom nézni, ahogy eszel, bébi. Nem, nem terveztem
mára semmit. Eszedbe jutott valami?
Vállat vonok, és veszek még egy falatot a palacsintából.
– Mi az?

228
 – Semmi, felőlem bármit csinálhatunk – vonok vállat, de hirtelen
félénkséggel kerülöm a tekintetét. Sehova sem akarok menni ma,
csak vele akarok lenni, és nem tudom, miért fogott el így a
szemérmesség, hogy ezt megmondjam neki. Butaság.
– Natalie. – A hangja komolyan cseng, és én a szemébe nézek. –
Mi a baj?
– Semmi. Csak azon gondolkoztam... – Leteszem a villámat, és az
ajkamba harapok. – Csak szeretnék itt maradni, amíg ki nem kell
mennünk a reptérre. Szeretnék egyedül maradni veled, amíg csak
lehet itt, ebben a trópusi buborékban. – Az utolsó szavakat már
suttogom, majd felpillantok rá, hogy lássam a reakcióját.
Édesen mosolyog.
– Ettől miért jöttél zavarba?
Megint vállat vonok, és lesütöm a szemem.
– Nem tudom. Gondoltam, te talán inkább mennél valami nagy
kalandra, mielőtt elmegyünk, de én csak téged akarlak.
– Bébi, nézz rám! – Gondolkodás nélkül engedelmeskedem neki,
és egy kő esik le a szívemről, amikor látom gyönyörű mosolyát.
– Veled tölteni ezt a napot ebben a gyönyörű, trópusi
paradicsomban, nekem tökéletesen hangzik.
– Oké – mosolygok rá megkönnyebbülten, majd folytatom az
evést.
Befejezzük a reggelit, és amíg Luke a zuhany alatt van, megjön a
kenus szobaszerviz, hogy elvigye a koszos edényeket és ágyneműt. A
férfi elég nagydarab és beszédes, miközben összeszedi a dolgokat a
dobozába, hogy betegye a kenuba.
– A férje nagyon szerencsés ember–mosolyog rám, én pedig
visszamosolygok, de belül úgy érzem, itt valami nem stimmel.
Milyen illetlen dolog ilyet mondani' De nem javítom ki a családi
állapotommal kapcsolatos tévedését, és csak annyit felelek:
– Köszönöm!
– Mióta házasok?
– Öhm, nem olyan régóta. – Miért készít ki ez a beszélgetés? Már
rég megtanultam, hogy bízzak az ösztöneimben, így átvágok a
szobán, és megállok egy nagy kanapé mögött, közel a
fürdőszobaajtóhoz.
– Ó, az jó. – A férfi odajön a kanapéhoz, és lesöpör egy
képzeletbeli porszemet a narancsszínű anyag karfájáról. A
229
szívverésem felgyorsul, ahogy eluralkodik rajtam a félelem. Próbál
közelebb jönni, és tekintete most már egy ragadozóé. – Figyeltem
magát ezen a héten. Maga nagyon gyönyörű.
– Azt hiszem, most jobb, ha elmegy – kerülöm meg a kanapét,
hogy távolabb kerüljek tőle, de ő követ, mire a torkomban érzem a
szívemet.
– Miért?
– Mert nem akarom, hogy itt legyen. A férjem bármelyik percben
kijöhet, és engem maga nem érdekel. Tűnjön el innen a fenébe, vagy
kirúgatom!
– Azt nem teheti, ez a hely a nagybátyámé – nevet, és most már
gyorsabban közeledik.
– Luke! – sikítom, de még mielőtt teljesen kiejteném a nevét, a
nagydarab fickó előreesik, és nekicsapódik a falnak. Luke zihálva és
a dühtől eltorzult arccal szorítja a férfi torkát. Kétszer behúz neki,
mire a férfi úgy sikít fel, mint egy kislány, és az orrából vér fröccsen.
Biztosra veszem, hogy eddig még senki nem mert rá kezet emelni.
– Gondoskodom róla, hogy többé egy nőhöz se tudjon hozzáérni
ebben a nyaralóban, maga seggfej. – Luke hangja hűvösen,
nyugodtan cseng, tekintete fagyos. Ez egy olyan, nagyon is dühös
oldala, amit eddig még nem láttam.
– Jól vagy, bébi? – kérdezi, de közben nem néz rám, tekintetét a
férfira szegezi.
– Igen. – A hangom erősebben szól, mint amilyennek magamat
érzem, és ennek örülök.
– Hívd a recepciót, és mondd meg nekik, hogy szóljanak a
zsaruknak. Mondd el nekik, mi történt.
Úgy teszek, ahogy mondja, és néhány perc múlva egy
motorcsónak áll meg a kunyhónknál az igazgatóval, a rendőrséggel
és egy férfival, aki bizonyára a seggfej nagybátyja.
A rendőrség átveszi az ügyet, és felváltják Luke őrhelyét. Luke
ekkor odasiet hozzám, és a karjába szorít. Bizonyára túl sokkos
állapotban vagyok, hogy bármi mást tegyek azon kívül, hogy tágra
nyílt szemmel bámulom a történteket.
– Jól vagy? – Luke nyugtatólag simogatja a hátamat.
– Igen, jól. Nem ért hozzám, csak nagyon ijesztő volt, de tudom,
hogy megtette volna, ha nem vagy itt. Rögtön ereztem, hogy valami
nem stimmel vele, amint bejött, így a kanapé mögé húzódtam, a
230
fürdőszoba közelébe, ha esetleg próbálkozna valamivel, amit meg is
tett. – Megborzongok, mire Luke szorosabban ölel magához.
A nagybácsi kiált a rendőröknek, hogy tartóztassák le az
unokaöccsét. Úgy tűnik, nem ez az első alkalom, hogy ez előfordult.
A Seggfej egyre csak sír és rimánkodik, de ez senkit nem érdekel.
Miközben a történteket figyelem, a félelmet puszta düh váltja fel.
Kilépek Luke öleléséből, és a Seggfejhez lepek, akit már
megbilincseltek a rendőrök. Elesetten, rémülten és könnyes szemmel
néz le rám, és mielőtt még megfogalmaznám magamnak, mit is
csinálok, a térdemet hirtelen felrántom a lába közé, mire ő a földre
rogy.
A mellkasom hevesen emelkedik és süllyed, és hirtelen mindenki
elhallgat.
– Nem vagyok áldozat – mondom keményen, szilárdan és
hangosan, mert azt akarom, hogy minden egyes szót jól halljon. – És
maga nem más, mint egy nagy szarkupac.
– Látták, mit tett velem? Vádat akarok emelni! – sírja a nyafogó
Seggfej, de a nagybátyja a kezét felemelve elhallgattatja.
– Én semmi olyasmit nem láttam, amit ne érdemeltél volna meg.
Vigyék ki innen!
A rendőrök elvezetik, és a tulajdonos sűrű bocsánatkérésbe kezd,
ajándékjegyeket, visszafizetést és bármit felajánlva, amit csak
szeretnék. Bizonyára azon imádkozik, hogy ne menjünk a sajtóhoz,
amit úgysem tennénk meg.
Luke nem hagyná.
Megfordulok, és Luke-ra nézek, akinek a tekintete
megfejthetetlen, arcvonásai kemények. Közli az igazgatóval, hogy
továbbra is még ma el szeretnénk utazni.
– Vádat emelünk, de én sem akarom, hogy ez a sajtó fülébe jusson
– mondja, mire a szívem kihagy egy ütemet.
Ó, istenem! Ez nagyon rosszul vette volna ki magát, ha a
szennylapokhoz kerül. Hirtelen elfog a bűntudat. Otthagyom Luke-
ot, hogy egyedül rendezze le a dolgot, és bemegyek a hálószobába
pakolni.
Luke akkor jön be, amikor épp végzek az alsóneműs fiókkal.
Egyenesen hozzám lép, és erős karjába von, előre-hátra ringatva, a
homlokomat csókolva.
– Tényleg jól vagy?
231
 – Annyira sajnálom.
– Mit? – húzódik el, és a homlokát ráncolva pillant le rám. – Te
semmi rosszat nem tettél.
– Nagyon rossz lenne neked, ha a szennylapok megneszelnék.
– Hidd el, nem fogják. Sem a szálloda, sem én nem akarjuk ezt.
De ez most nem fontos. Te sokkal fontosabb vagy, bébi. Bántott
téged?
– Nem, már mondtam, hogy nem ért hozzám. De jólesett tökön
rúgni – mosolygok, és Luke megint magához szorít.
– Annyira megijedtem, amikor a fürdőből kilépve meghallottam a
sikolyodat. Láttam, ahogy az a mocsok rád akarja vetni magát, és
őszintén szólva ezután már nem sok mindenre emlékszem. Csak meg
kellett akadályoznom, hogy hozzád érjen. – Hüvelykujját végighúzza
az arcomon, és én megcsókolom a tenyerét.
– Köszönöm!
– Mindig megvédelek, bébi. Ezért vagyok itt. Ezt akarom tenni.
– Tudom, és ez az egyik oka, amiért szeretlek. Nem tudom, miért
nem borultam ki. – Vállat vonok, és elvigyorodom. – Gondolom,
egyszerűen csak erősnek éreztem magam és tudtam, hogy itt vagy, és
nem bánthat. – Kezemet végigfuttatom a haján. – Jól vagy?
– Amíg te jól vagy addig igen, jól vagyok Istenem, imádom,
milyen erős vagy, bébi. Nem semmi látvány volt, ahogy a padlóra
küldted.
– Jobb, ha az eszedbe vésed, ha esetleg valami helytelennel
próbálkoznál – szorítom neki a testemet, és rámosolygok.
– Ó, igazán? Azt hiszed, leteperhetsz? – dörgöli az enyémnek az
orrát, mire felsóhajtok.
– Valószínűleg nem, de a dolog birkózós része jó móka lenne.
Felnevet, és gyengéden rám mosolyog. Ideje áttérnünk a másik
ajándékára.
– Szóval, mielőtt ilyen csúnyán félbeszakítottak minket, épp egy
másik ajándékot akartam neked adni, amikor kijössz a
fürdőszobából.
Felvonja a szemöldökét.
– Van nekem egy ajándékod?
– Olyasmi, igen. – Egy elég konzervatív, fekete, kapucnis
strandruhát viselek. A nyakamtól a térdemig eltakar, és az elején
cipzár van.
232
 Ellépek Luke-tól, és lassan elkezdem lehúzni a cipzárt,
összehúzva tartva az anyagot. Amikor teljesen lehúztam a cipzárt,
lerázom a ruhát a vállamról, ami így a lehull a földre a lábamhoz.
Luke-nak elakad a lélegzete, szeme kitágul, és megtalálja az
enyémet, arcán széles mosoly jelenik meg. Csupasz csípőmre teszem
a kezem, és oldalra billentem a fejemet.
– Tetszik az öltözékem?
Elém lép, ujjait végighúzza a gyöngysor alatt, és szokásos
gyengéd csókjával megcsókol, mire elgyengül a térdem.
– Bébi, tudod, hogy imádom ezt az öltözékedet. Nincs ahhoz
semmi fogható, mint téged semmi másban, csak ebben a
gyöngysorban látni.
– Imádom, ahogy rám nézel – suttogom.
Luke tekintete éhesen siklik végig a testemen, és amikor ismét a
szemembe néz, lágyan megcsókol.
– Ma nem akarlak megdugni, Natalie – suttogja az ajkamnak.
Ó!
– Nem? – suttogom én is, és hátrahajtom a fejem, ahogy ajka
lejjebb vándorol a nyakamon.
– Nem.
– Imádom a suttogó hangodat.
Elvigyorodik.
– Tudom.
– Akkor mit akarsz csinálni?
– Lassan, édesen szeretkezni veled. – Ujjhegyei épphogy csak
hozzám érnek, a hátamat simogatva, amibe beleborzongok,
miközben ajka hasonlóan tesz a nyakamon. Őrjítő érzés.
– Ez csodásan hangzik.
A karjába kap, én pedig a hajába fonom az ujjaimat, miközben
ajkam puha csókkal megtalálja az övét. Luke finoman leenged az
ágyra, befed a testével, és lábát az enyém közé rakja. Jobb kezét
felcsúsztatja a bal karomon, és összekulcsolja az ujjainkat, de
ahelyett, hogy a fejem fölé emelné, egyszerűen csak leteszi az ágyra,
a fejem mellé.
Ez most nem arról szól, hogy lefogjon, vagy játszadozzon velem.
Hanem arról, hogy megmutassa, mennyire szeret, és ez erővel,
önbizalommal és gyengédséggel tölt el.

233
 Bal kezének ujjaival végigsimít a hajamon az arcom mellett,
miközben puhán, lágyan, türelmesen tovább csókol. Talpamat a
lábszárára támasztom, fel le dörgölve rajta, simogatva, miközben
szabad kezem ujjhegyeivel fel-le dobolok erős hátán.
Érzem, ahogy megkeményedik, de nem mozdul, hogy belém
hatoljon. Még nem.
– Olyan gyönyörű vagy – motyogja az ajkamnak.
– Te teszel gyönyörűvé – suttogom neki, mire felnyög.
Apró csókokat lehel a szám oldalára. Ujjaimat a haja közé fűzöm,
és gyengéden simogatom.
– Imádom a hajadat. Olyan kellemes érzés az ujjaim között.
– Ezt gondoltam – suttogja, és érzem, ahogy elmosolyodik a
nyakamnál. – Mindig beletúrsz.
– Légyszi, sose vágasd le. – Imádom suttogó hangját hallgatni.
– Rendben. – Megcsókolja a fülcimpámat, majd a fogával
csiklandozza. – Elképesztő bőröd van. Olyan sima és puha. És
mindig olyan jó illatod van.
Szavai csábítóan hatnak rám, keze továbbra is a hajamba fonódik,
a testem pedig elégedetten duruzsol.
Csípőm megmozdul alatta, és érzem, ahogy Luke vigyorog a
nyakamnál.
– Tudod, mit teszel velem.
– Te is ugyanazt teszed velem, bébi. – Lejjebb ereszkedik a
csípőjével, péniszét nedves középpontomnak nyomva. A vége a
csiklómhoz ér, mire felnyögök.
– Akarlak.
– Tudom. Én is akarlak. – Imádom a suttogásokat, a puha
sóhajokat és lélegzetvételeket. Most szeretkezünk a legcsendesebben,
ami nem kevésbé részegítő.
Ó, olyan lassan kezd belém hatolni, egyik örömteli centit téve
meg a másik után, míg végül teljesen bennem van. Fizikailag és
érzelmileg is teljesen betölt, és érzem, hogy szemem sarkából
könnycseppek gördülnek le.
Ez az édes, védelmező, kedves, szexi férfi szeret engem. És én is
szeretem őt, ó, nagyon is.
– Ne sírj, bébi! – Suttogó hangja rekedtes az érzelmektől. Lassan
mozogni kezd, ki és be. Lábamat feljebb húzom a csípőjére, még

234
mélyebbre engedve őt, és amikor hozzáér ahhoz a legérzékenyebb
ponthoz, mintha szikrák repkednének végig a testemen.
– Ó, el fogok élvezni, szerelmem.
– Igen – súgja a fülembe, mire elveszek, az orgazmusom teljesen
felemészt, de alig adok ki hangot, annyira magával ragadott ez a
csendes szeretkezés.
Luke megmerevedik, még egyszer belém löki magát, majd a
nevemet suttogva belém ömlik.

235
 25. fejezet

R ÁJÖTTEM, HOGY ISMÉT A VALÓ VILÁGBAN

olyan… vészes.
Már egy hete hazaértünk a romantikus tahiti
lenni nem is

kiruccanásunkról, és beállítottunk egy kellemes rutint, ami

munkából, napközbeni, flörtölős üzenetekből, edzésből, jógázásból
áll, miközben éjszakánként hol nála, hol nálam alszunk.
Ma este nálam vagyunk, és Julesszal vacsorázunk.
– Nem így kell tésztát főzni! – Jules gyönyörűen fest, mint
mindig, ahogy hitetlenkedő pillantást vet a barátomra, mire
elmosolyodom.
– Akkor hogy a fenébe kell? – Luke teljesen kiakadt rá, én pedig
kezemben egy pohár borral hátradőlök, és élvezem a műsort.
– Még forrás előtt kell a vízbe tenni a sót. Ezt mindenki tudja.
– Tudod, mit, csináld akkor te! Én addig kényeztetem a
barátnőmet. – Otthagyja Julest, hogy ő fejezze be a vacsorát, a pultot
megkerülve odajön hozzám, és megcsókol.
– Csúnyán bánik veled? – kérdezem az arcát simogatva.
– Nem, csak nem tud főzni, és nem hajlandó végighallgatni.
– Tudod, hallak ám – mered ránk Jules, mire nevetünk.
Imádom velük tölteni az estéket. Mindketten a világot jelentik
nekem, és örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással.
– És, Luke, mikor jön ki az új filmed? – keveri meg Jules a tésztát.
– Most pénteken – válaszolja Luke, és belekortyol a borába.
– Hogy mi? – fakadok ki. Fogalmam sem volt! Miért nem mondja
el nekem ezeket a dolgokat?
236
 – Öhm, az egyik filmem pénteken jön ki.
Döbbenten bámulok rá. Jules hol egyikünkre, hol másikunkra
pillant, majd így szól:
– Hoppá!
– Miért nem mondtad? – Ez olyan bántó.
– Nem jutott eszembe – von vállat Luke a homlokát ráncolva.
– Nemsokára kijön egy nagyjátékfilmed, amit több millióan
fognak látni, és nem jutott eszedbe megemlíteni a barátnődnek? –
fordulok felé a székemen.
Mi a franc?
– Én csak az elkészítésében vettem részt; nem szerepelek benne,
vagy ilyesmi.
– Nem érdekel, Luke. Ez nagy dolog. Elmész a premierre?
– Nem, biztos nem – rázza meg a fejét, és a hajába túr.
– Miért nem? El kell menned. Te is részt vettél benne.
– Nem – nyel egy nagyot. – Ebből én már nem kérek.
– Akárhogy is, el kellett volna mondanod. Sosem beszélsz a
munkádról, miközben az enyémről mindent tudsz. – Ez már eddig is
zavart, és örülök, hogy Jules felhozta.
– Egyébként mit csinál egy producer? – kérdezi Jules, miközben
leszűri a tésztát, és elkezdi rétegezni a lasagnét egy üvegtálba.
– Az a producertől függ. Több különböző szerepük lehet. Vannak,
akik végig a forgatás helyszínén tartózkodnak, és onnan irányítják a
dolgokat. Mások a színfalak mögül dolgoznak, egy stúdióból küldve
a pénzt, vagy színészeknek és rendezőknek hízelegve. Sok a teendő,
és általában több producer dolgozik a különböző munkákon.
– Oké, és te pontosan mit csinálsz? – kérdezem őszinte
érdeklődéssel.
– Én a színfalak mögül készítem elő a dolgokat, így itthonról is
dolgozhatok. Néha el kell ugranom L. A.-be vagy New Yorkba egy
rövid megbeszélésre, de ez mostanában ritka. Szinte bármit el lehet
intézni telefonon vagy e-mailben. Tehát színészekkel és rendezőkkel
egyeztetek, és néha konferencia-beszélgetéseket folytatok, hogy
pénzt biztosítsak az egyes filmekhez – Beszéd közben a kezével is
gesztikulál, olyan élénken és lelkesen, hogy rájövök, tényleg szereti,
amit csinál. Rámosolygok, és arcon csókolom.
– Büszke vagyok rád.
– Miért?
237
 – Mert olyasmit csinálsz, amit szeretsz, és amiben jó vagy.
– Honnan tudod?
– Nem lennék együtt egy igazi lúzerrel – felelem pimaszul, mire
felnevet.
– És mennyi pénzt kellett összeszedned a pénteken kijövő
filmhez? És egyébként is, ki játszik benne? – teszi be Jules a lasagnét
a sütőbe, majd figyelmesen hallgatva áthajol a pulton.
– A címe Kíméletlen lövés, és Channing Tatum van benne.
Akciófilm, rengeteg dublőrrel és robbanással, úgyhogy nagy volt a
költségvetése. Körülbelül százmillió.
Jules és én egymásra nézünk, aztán vissza Luke-ra.
– Ne haragudj, azt mondtad, százmillió dollár? – A hangom szinte
visító. Zavarba ejtő. Majdnem annyira, mint a tény, hogy a barátom
százmillió dollár összegyűjtéséért felelős.
– Igen – mosolyog Luke szégyenlősen. – Az akció- és
kalandfilmeknek mindig nagyobb a költségvetésük, mert rengeteg
operatőri és vizuális munkát igényel, meg egy csomó minden mást is,
amikhez már nem annyira értek, de azt tudom, hogy drágák.
Nyelek egyet. Azta!
– Tehát ez egy igazi kasszasiker.
– Igen, arra számítunk, hogy körülbelül százötven milliót fog
hozni a hétvégén – von vállat megint, de szeme büszkén ragyog.
– És itt jönne a személyes kérdésem, és nyugodtan mondd meg,
hogy inkább törődjek a saját dolgommal, de kíváncsi vagyok, mert a
munkám során pénzzel foglalkozom. – Jules szeme kíváncsiságtól
csillog, és én pontosan tudom, mit fog kérdezni.
– Oké, ki vele! – vigyorog Luke. Ö is tudja.
– Nos, azt tudom, hogy a színészek általában mennyit kapnak egy
nagy költségvetésű filmért, de mi van a producerekkel?
– Miután minden lezárult, kifizették a jogokat meg mindent, ebből
a filmből körülbelül tizenötöt zsebelek be.
Összehúzott szemmel nézek rá, és az ajkamba harapok, mivel nem
vagyok benne biztos, hogy jól értettem a szavakat, amik az imént
hagyták el a száját. Julesra pillantok, aki hol kinyitja, hol becsukja a
száját, és szintén nem tud megszólalni.
Luke nem néz ránk, hanem a borát bámulja.
Végül Jules szólal meg először.

238
 – Kérlek, mondd, hogy van egy átkozottul jó szórakoztatóipari
ügyvéded és egy rakat jó hírű szórakoztatóipari könyvelőd. Mert ha
nincs, ismerek néhányat – mondja teljesen komolyan.
Luke bólint.
– Igen, ezt már évekkel ezelőtt elrendeztük.
– Akkor jó – feleli Jules.
Nem tudom, mit mondjak. Azt tudtam, hogy gazdag, de fogalmam
sem volt, mennyire. Végül Luke rám néz.
– Jól vagy?
– Igen – suttogom.
– Kissé sápadtnak tűnsz – mondja aggodalmasan.
– Jól vagyok – rázom fel magam, és Julesra nézek támogatásért.
– Nat – mondja Jules. – Tőled sem idegen a pénz.
– Nem.
– A szüleid vagy húszmilliót hagytak rád.
Luke elfehéredik.
– Tudom.
– Akkor meg mi a baj? – kérdezi Jules halkan.
Összevonom a szemöldököm.
– Azt hiszem, csak sok ez így egyszerre. – Luke-ra nézek, és
végül, mivel muszáj megérintenem, megfogom a kezét. – Sajnálom,
édes. Tudod, hogy nekem nem olyan fontos a pénz. Azt hiszem, csak
meglepő hallani, hogy a barátom színészekkel és több száz milliós
filmekkel foglalkozik, és Steven Spielberggel barátkozik. Könnyű
róla megfeledkezni, mert olyan távol élünk attól a világtól.
– Nat, nem véletlenül határoltam el magam tőle.
– Tudom.
– Ne akadj ki rám – suttogja.
– Nem akadtam ki rád – mosolygok, visszanyerve a
lélekjelenlétemet.
– Öhm, kérdezhetek még valamit? – emeli fel Jules a kezét,
mintha az iskolában lennénk, mire nevetünk.
– Persze.
– Elkérhetném Channing Tatum telefonszámát?
Mindannyian röhögőgörcsöt kapunk, és örülök, hogy elmúlt a
korábbi feszültség.
– Házasember, Jules.
– Francba – ráncolja Jules a homlokát. – Az összes jó pasi foglalt.
239
 – Luke – ugrok le a székről, és megállok két combja között, a
karját simogatva. – Szeretném megnézni a filmedet a hétvégén.
– Tényleg? – döbben meg teljesen.
– Igen. Ebből élsz. Támogatni akarlak. Menjünk el a premier
napján.
– Mondtam már, hogy nem járok premierekre. Nem utazom el
ezért L.A.-be – rázza meg a fejét határozottan.
– Nem, úgy értem, itt. Menjünk el itt, Seattle-ben a premier
napján.
Jules izgatottan fel-le ugrál.
– Én is menni akarok! Biztos találok partnert.
– Mozduljunk ki. Menjünk duplarandira, nézzük meg a filmet,
esetleg vacsorázhatunk is. Ünnepeljük meg!
Luke elmosolyodik, széles, bugyit leolvasztó mosollyal, és mióta
ismerem, most először őszintén büszkének és izgatottnak látszik
amiatt, amit csinál.
– Tényleg szeretnétek menni?
– Naná!
– Akkor menjünk. De próbáljunk meg keresni egy kijjebb eső
mozit. Nem akarom, hogy elrontsa az esténket az, hogy felismernek,
és három órán keresztül hülye autogramokat kell osztogatnom.
– Majd egy késő esti vetítésre megyünk vacsora után a
külvárosban. És felvehetsz egy ballonkabátot kalappal és
napszemüveggel – vigyorgok Luke-ra, mire ő összeszűkült szemmel
néz rám.
– Nagyon okosnak hiszed magad.
– De azért szeretsz – mosolygok édesen.
– Istenem, menjetek szobára! – veszi ki Jules a lasagnét a sütőből.

***

– Ideges vagyok – nézek zavaromban Julesra. – Mi van, ha nem

tetszik?
– Akkor majd hazudsz azzal a szép, tökéletes száddal, és
megmondod, mennyire imádtad. A barátnők már csak ezt teszik, nem
számít, miből él a barátjuk. – Átnézi a szekrényemet, egy olyan ruhát
keresve, amit felvehet a ma esti mozizáshoz.

240
 – Kit hozol magaddal? – kérdezem, miközben áthúzom a fekete
ruhámat a fejemen, és belelépek a fekete Manolo Blahnik cipőmbe.
– De ne oktass ki!
– Ööö, oké.
– A főnökömet.
– Jó ég! Azt hittem, már nem akarsz randizni vele. – Mi a fene?
– Nem mondanám, hogy randizunk.
– Lefekszetek egymással?
– Nem. Határozottan nem. Nem is olyan rossz ember, mint
amilyennek képzeltem. Amint elmúlt a szégyenérzet... hát, egész
kedves fickó. Gondoltam, miért ne hívhatnám el őt – harap az ajkába,
és beteszi magának az egyik ezüst fülbevalómat.
– Remélem, tudod, mit csinálsz, Jules.
– Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, de csak egy estéről van
szó. Légyszi, ne csinálj belőle nagy ügyet, oké?
– Maga leszek a megtestesült nyugalom. Meg vagyok sértve, hogy
másképp gondoltad. És még a ma esti vacsorát is állni akartam.
Rám mosolyog, amikor megszólal a csengő.
– Itt az egyik pasink – indulok az ajtó felé, indulásra készen. –
Majd én kinyitom.
Lekocogok a lépcsőn, és kinyitom az ajtót, mire egy óriási csokor
vörös rózsával találom magam szemben.
– Hé, helló!
Luke kidugja a fejét a csokor mögül, és rám mosolyog.
– Helló, gyönyörűm, ez itt a tiéd.
– Köszönöm, szerelmem. – Orromat a rózsákba temetem, és
beszívom az illatukat, miközben Luke bejön, és becsukja maga
mögött az ajtót. Fantasztikusan néz ki a kék ingben, ami illik a
szeméhez, és a khakiszínű nadrágban.
– Jól nézel ki – motyogom, és lágyan megcsókolom.
– Te pedig elképesztően – simít végig az arcomon, mire elpirulok.
– Gyerünk, ezeket vízbe teszem, aztán megyek, megnézem a
barátom filmjét.
Luke nevet.
– Tényleg? Jól hangzik.
– Tudom. Nagyon híres, de nem mondhatom el, kicsoda, mert
magunknak való emberek vagyunk – biccentek felé komolyan, tágra
nyílt szemmel.
241
 – Biztos, hogy nem tudom kihúzni belőled? – öleli át a derekamat,
miközben elrendezem a virágokat a vázában.
– Nem, lakat van a számon.
– A fenébe, én meg még abban reménykedtem, hogy ma este
elvihetlek valahová – fúrja az orrát a nyakamba, mire felsóhajtok.
– Nos, talán később elmehetünk valahová, a másik randim után.
Luke megcsiklandozza az oldalamat, mire felsikítok.
– Azt már nem. Te az enyém vagy, bébi. Szokj hozzá!
Megfordulok a karjában, kezemet végigfuttatom a haján, és
felmosolygok rá.
– Csak téged akarlak, szerelmem.
Tekintete ellágyul, és szokásos gyengéd módján megcsókol,
amitől teljesen elérzékenyülök.
– Én is, bébi.
– Jaj, istenem, ti ketten sosem hagyjátok abba? – forgatja a szemét
Jules, miközben belép a szobába, mire Luke önelégülten
elmosolyodik, és arcon csókol.
– Nem.
– Bleee! Náthán most üzent, pár perc és itt...
Ekkor megszólal a csengő.
– Úgy látszik, már itt is van. Kinyitom – mosolyog Jules, és a
bejárati ajtóhoz megy.
– Ki a fickó? – kérdezi Luke.
– Az egyik kollégája – felelem, mire Luke felvonja a
szemöldökét.
– Igazán?
– Igen. Érdekes lehet.
– Gyere be, és ismerkedj meg velük! – lép be a konyhába Jules,
nyomában egy nagyon vonzó férfival fekete farmerban és fekete,
hosszú ujjú ingben. Olyan magas, mint Luke, a válla széles, a csípője
karcsú, a tarkójánál rövid lófarokba fogta hosszú, sötét haját, a szeme
szürke, állkapcsa szép, szögletes. Igen, éppoly lélegzetelállító, mint
amilyennek Jules leírta. Szeme kedvesen csillog, és alig tudja levenni
Jules arcáról, miközben ő bemutat minket neki.
Teljesen odáig van érte.
– Nate, ő itt a lakótársam, Natalie és a barátja, Luke Williams.
Nate mindkettőnkkel kezet fog, és Luke-ra mosolyog.

242
 – Orvendek. Nem mondanám, hogy rajongtam a korábbi
filmjeidért, de azokat már tényleg szeretem, amiket most csinálsz. A
Kíméletlen lövésre már hónapok óta várok – mosolyog
mindkettőnkre, majd hátralép, hogy átölelje Jules vállát.
– Remélem, tetszeni fog. – Luke nyugodtnak tűnik, mire
magamban megkönnyebbülten felsóhajtok.
– Mehetünk? Éhen halok.
– Menjünk! – Luke megfogja a kezemet, majd mindannyian
beszállunk a Mercedesébe, én előre, Luke mellé, Jules és Nat pedig
hátra.
– Hol szeretnétek enni? – kérdezi tőlünk Luke.
Felé fordulok, hogy válaszoljak, és látom, hogy Nate Jules kezét
csókolja. Csak barátok egy fenét! Majd később kifaggatom.
– Mit szólnál ahhoz a kis mexikói helyhez, ahova a múlt héten
vittél? – javasolom. – Csendes hely, és isteni a margaritájuk.
Jules és Nate egyetértően bólogatnak.
– Akkor legyen a mexikói. – Luke felemeli a kezemet, és
megcsókolja az ujjaimat, mire szégyenlősen rámosolygok.
Az étterem aránylag kihalt egy péntek estéhez képest. A
tulajdonos ismeri Luke-ot, így egy magánbokszhoz kísérnek minket
az étterem hátuljában, ahol nem leszünk szem előtt.
Miután kihozták a csipszet és a salsaszószt, és mindannyian
rendeltünk, hátradőlünk, a margaritánkat kortyolva, hogy
megismerjük Nate-et.
– És, Nate, mivel foglalkozol? – kérdezi Luke.
– Ugyanannál a biztosítónál dolgozom, mint Julianne – feleli, és
rámosolyog Julesra.
A szemöldököm szinte a hajvonalamig szalad, miközben
tekintetem találkozik Juleséval.
Julianne? Senki sem hívja így.
Jules összeszűkült szemmel pillant vissza rám, így üzenve, hogy
fogjam be.
– Mióta vagy ott? – kérdezi Luke, aki nem vette észre néma
párbeszédünket.
– Körülbelül nyolc éve.
A vacsora nagy része alatt főleg semmiségekről beszélgetünk.
Nate udvarias, figyelmes, és nyilvánvalóan teljesen odáig van
Julesért.
243
 És az érzése kölcsönös.
Luke a combomra teszi a kezét, és megszorítja, mire
összekulcsolom az ujjainkat.
– Szoktál vitorlázni? – kérdezi egyszer csak Nate.
– Már voltam párszor, de régen. Te?
– Igen, ami azt illeti, van egy katamaránom, amit itt tartok Seattle-
ben. Velünk tartanátok valamelyik délután a tengerszoros körül?
Luke lenéz rám, hogy kikérje a véleményem, mire én mosolyogva
bólintok, elkapva Jules apró bólintását.
– Jól hangzik.
Kihozzák a számlát, és még mielőtt bárki hozzáérhetne, lecsapok
rá.
– Nem hagyom, hogy te fizess – matat Luke a pénztárcája után, de
én elkapom előle a számlát.
– Dehogynem. A te filmed premierjét ünnepeljük, úgyhogy most
én fizetek.
– A fenéket. Add ide azt a számlát!
– Az enyém – szorítom a mellkasomhoz, miközben előhúzom a
kártyámat a pénztárcámból.
– Az istenit, Nat...
Magamhoz húzom, és hosszan, lassan megcsókolom. Mikor
elhúzódom, mindketten alig kapunk levegőt.
– Hagyd, hogy fizessek. Büszke vagyok rád, a fenébe is.
– Nem tudok ellenkezni veled, amikor ezt csinálod – motyogja
úgy, mint aki undorodik magától, de közben látom, hogy hihetetlenül
kék szeme tréfásan megcsillan. Önelégülten mosolygok, miközben
átadom a számlát és a kártyámat a pincérnőnek.
Nate kíváncsian nézi végig a jelenetet, majd széles vigyor jelenik
meg az arcán.
– Haver, te aztán jól kifogtad – jegyzi meg Luke-nak.
– Azt el sem tudod képzelni – morogja Luke.

244
 26. fejezet

-N ÉGY JEGYET KÉREK A KÍMÉLETLEN LÖVÉSRE. – csúsztatom

oda a kártyámat a jegykiadó lánynak mosolyogva a
moziban. Elég korán jöttünk, mert hátúira akarunk ülni,
hogy ne keltsünk feltűnést, és utoljára távozhassunk, amikor vége a
filmnek.
– Ez az utolsó átkozott alkalom, hogy hagyom, hogy bármiért is te
fizess – morogja mögöttem Luke.
Jules és Nate csak nevetnek rajta, én pedig nyugodtan mosolygok.
Veszünk két extra nagy popcornt és üdítőt, és megkeressük a
helyünket. Bár több mint félórával korábban érkeztünk, meglepetten
látom, hogy már ülnek bent páran.
Felmászunk a legfelső sorba a lépcsőzetesen elrendezett székek
között, és leülünk középre, Jules és én a fiúk közé.
Luke két kezét végighúzza a combján, és mély levegőt vesz.
– Ideges vagy? – súgom a fülébe.
Lemosolyog rám, és megcsókolja a homlokomat.
– Egy kicsit.
– Meg szoktad nézni a filmjeidet? – kérdezem.
– Igen, de általában csak a nyitó hétvége után, hogy lássam, mit
szólnak hozzá az emberek. A nyitó hétvége mindig idegtépő, és
általában sűrű.
– Örülök, hogy eljöttünk. Nagyon izgalmas.
Nevet, és vesz egy marokkal a popcornból.
– Én is. Remélem, tetszeni fog.
– Biztosan imádni fogom.
245
 A terem gyorsan megtelik, a fények végül kialszanak, és
elkezdődnek az előzetesek.
Döbbenten látom, hogy az öt reklámozott filmből kettőnél Luke E.
Williamst tüntetik fel producerként. Elképedve nézek rá, mire ő
szégyenlősen rám somolyog. Megcsóválom a fejem, bekapok pár
szem popcornt, mire felnevet.
Mire a film elkezdődik, már nagyon izgatott vagyok, és
legszívesebben ujjongva felpattannék, amikor Luke neve jelenik meg
a vásznon a nyitó sorok alatt. Ehelyett hosszan megcsókolom, majd
már szinte nevetségesen büszkén rámosolygok.
Nehéz megállapítani, de azt hiszem, erre elpirul.
A film fantasztikus. Amikor a szinte meztelen Channing Tatum
átsétál a színen, Jules és én összenézünk, és nevetésben törünk ki.
Nem tudjuk visszafogni magunkat. Luke undorodva megdobál
popcornnal.
Pörgős, kétórás film, amitől az ember végig tűkön ül, míg a végén
kiderül, hogy „ki a rosszfiú”. Tényleg sok benne az akció és a
robbanás. Van egy heves szerelmi jelenet is benne Channing és a
partnernője között, amit nem tudok nem kívülálló szemmel nézni,
tudva, hogy Channing valójában házas, és elgondolkodom, hogy a
felesége vajon mit szól ezekhez a jelenetekhez.
Emellett hihetetlenül örülök, hogy Luke másfajta szerepet vett fel
a filmiparban.
Az egyik különösen véres jelenetnél Jules és én elfordulunk a
székünkön.
– Ó, istenem, most komolyan? – A számhoz kapom a kezem,
amikor rájövök, hogy ezt hangosan is kimondtam, mire Nate és Luke
nevetni kezd rajtunk.
Miközben a végén feljönnek a feliratok, nem tudom letörölni a
vigyort az arcomról. Halkan tapsolni kezdek, amikor Luke neve
ismét feltűnik, mire ő rám mosolyog. Megvárjuk, amíg a többiek
mind kimennek, a fények felkapcsolódnak és csak utána hagyjuk el a
termet. Ahogy felállunk, szorosan átölelem Luke-ot, a mellkasába
temetve az arcomat, és beszívom szexi illatát. Hátrahajtom a fejem,
és felnézek ragyogó, kék szemébe.
– Imádtam. Olyan büszke vagyok rád. Minden egyes filmednél ezt
csináljuk majd. Kerek egy listát.
Ujjaival végigsimít az arcomon, miközben édesen mosolyog.
246
 – Rendben – csókol meg gyengéden.
– Ohm, Nat? Ez egy duplarandi. Kérlek, ne most vesd rá magad a
szuperhíres barátodra – Nevetek, és hátrapillantok Julesra.
– Csak értékelem a művét – felelem kimérten.
– Értékeld inkább akkor, amikor kettesben vagytok. Gyerünk,
menjünk! – Jules és Nate elindulnak előttünk, ki a teremből. Követni
akarom őket, de Luke elkapja a könyökömet, és visszahúz.
Visszafordulok felé, mire megint megcsókol, ezúttal
szenvedélyesen, szeretetteljesen. Elhúzódik, és homlokát az
enyémnek támasztja.
– Mi az? – kérdezem.
– Köszönöm a ma estét. Szeretlek, bébi.
– Én is szeretlek.

***

Úgy döntünk, folytatjuk az ünneplést, és elmegyünk inni. A

közelünkben kötünk ki, a Kelta Hullámban, és nem tudom elfojtani a
mosolyomat, ahogy eszembe jut az első alkalom, amikor Luke-kal itt
jártunk. Mintha évek teltek volna el azóta.
A hely eléggé tele van a helyiekkel, de senki nem figyel fel ránk,
ahogy elfoglalunk egy bokszot a terem végében.
– Elég jó a margaritájuk – jegyzi meg Luke, és rám mosolyog. Ő
is emlékszik!
Vigyorogva bólintok, és úgy határozunk, hogy margaritával
folytatjuk.
Luke rendel nekem egyet úgy, ahogy szeretem.
– És, Nate – kortyolok bele az italomba. Mennyei. – Hogy tetszett
a film?
– Kitűnő volt, ahogy azt sejtettem is. Neked?
– Én nyilván elfogult vagyok, de nagyon tetszett. Kivéve azt a
nagyon véres részt.
– Ja, mi ez az egész a fiúkkal meg a vérrel? – fintorodik el Jules
bájosan.
– Én férfi vagyok. És szeretem a vért – üt Nate a mellkasára az
öklével, mire mindannyian felnevetünk.
– A szinte meztelen Channing Tatum azonban mindig kellemes
látvány – kapom el Jules pillantását, és egymásra kacsintunk.
247
 Luke oldalba bök a könyökével, miközben Nate sötét pillantást
vet Julesra, mire kuncogok.
– Azt hiszem, igazi kasszasikert köszönhetünk magának, uram
– csókolom meg Luke sima arcát, mire rám villantja szexi
félmosolyát. Édes!
– Örülök, hogy mindnyájatoknak tetszett.
– Te mit gondolsz róla? – kérdezi Jules.
– Örülök a végeredménynek. Szerintem a stáb jó munkát végzett,
és a film szórakoztató volt. Úgy tűnt, a közönségnek is tetszik.
Tudom, hogy idiótán vigyorgok, miközben beszél, de nem tehetek
róla.
– Mi az? – kérdezi tőlem.
– Csak szerintem nagyon klassz vagy – vonok vállat.
– Te is nagyon klassz vagy.
– Ó, tudom – kortyolok az italomba, és Nate-re kacsintok, aki
nevet a jeleneten.
– Most min dolgozol? – kérdezem.
– Épp most kezdtem meg a tárgyalásokat egy stúdióval egy újabb
Marvel-filmről, ami jövő nyáron jön ki. A film pedig, amit Tahiti
előtt fejeztem be, egy romantikus vígjáték Anne Hathawayjel, ami
tavasszal érkezik.
Hallani, ahogy a munkájáról beszél, annyira... szexi. Miközben
magyaráz, ujjhegyeimmel a combját simogatom. Megfogja a
kezemet, a szájához emeli, megcsókolja az ujjaimat, majd
összekulcsolt kezünket visszateszi az ölébe.
– Mielőtt még elfelejteném – iszik Luke egy nagy kortyot az
italából. – Apu nagy meglepetéspartival készül anyunak következő
szombat este évfordulójuk alkalmából. Jules, téged és a családodat is
szívesen látunk.
Elragadtatva Luke-ra mosolygok, amiért azt szeretné, hogy az én
családom is ott legyen a szülei partiján.
– Ó, de jó! Szólok nekik. Kiöltözős buli lesz? – kérdezi Jules.
– Igen, apu mindent bevet. Ez a harmincötödik házassági
évfordulójuk.
– Hű! – kortyolok az italomba. Harmincöt év.
– Mi az? – mered rám Luke, mire nyelek egyet.
– Csak ez elég hosszú idő – vonok vállat.
– Az én szüleim már negyven éve házasok – teszi hozzá Jules.
248
 – A te szüleid még együtt vannak, Nate? – kérdezem.
– Nem, engem édesapám nevelt fel. Mindig is egyedülálló volt.
– Segíthetek a parti szervezésében? – kérdezem Luke-tól.
Luke kedvesen lemosolyog rám, és megcsókolja a homlokomat.
– Nem, azt hiszem, apu és Sam mindent elintéznek. Csak gyere el
velem.
– Szóval én csak a csinos nő leszek az oldaladon, ugye? –
ráncolom a homlokomat, mintha ezzel megsértett volna, mire Luke
felnevet.
– Ó, te sokkal több vagy egy egyszerű, csinos nőnél, bébi – csókol
meg gyengéden. Jules öklendező hangokat hallat, miközben Nate
nevet.
– Jobb, ha megyünk, amíg még szét tudjuk őket választani –
jegyzi meg Jules, és int a pincérnőnek a számláért.

***

Szombat reggel arra ébredek, hogy az ágy üres mellettem. Felülök, és

nyújtózkodom egyet, mire a fehér ágynemű az ölembe csúszik
csupasz testemről. Hallgatózom, Luke házának zajait figyelve, hátha
be tudom mérni, merre lehet, de minden csendes.
Megdörzsölöm az arcomat, és ekkor veszem észre az
éjjeliszekrényen a starbucksos poharat és a vörös rózsát, mellettük
egy üzenettel.
Ó, folyton elkényeztet.
Belekortyolok a kávéba. Még mindig meleg, tehát nem állhat itt
régóta. Beszívom a gyönyörű rózsa illatát, és kihajtogatom az
üzenetet.

Ma reggel dolgozom.
A lenti dolgozószobában vagyok. Szeretlek.
– Luke

Dolgozószoba? Nem emlékszem, hogy láttam volna itt olyat. Volt

egy szoba odalent, amiről első ittlétemkor azt állította, hogy tároló.
Eltöprengek, hogy vajon az lehet-e az.
És ha igen, miért mondta, hogy tároló?

249
 Vállat vonok, és tovább kortyolom a kávét Luke gyönyörű
ágyában. Ma esik, és a hatalmas ablakokon vízcseppek folynak
végig, homályba borítva a tengerszoros fodrozódó vizét.
Felveszem azt a kék inget, amit Luke viselt előző este, és a
keresésére indulok.
És tényleg, amikor leérek, és elindulok a folyosón, a szoba, amit
Luke tárolóként nevezett meg, nyitva van, és hallom, ahogy a
telefonján beszél.
– Igen, láttam a ma reggeli számokat. Nagyszerű hír. Örülök,
hogy elégedett. Nem, előbb megvárjuk a hétfői mutatókat, majd
utána döntünk róla. Rendben, később beszélünk – rakja le, miközben
belépek.
– Szóval ez mégsem tároló helyiség–nézek körbe az irodáján,
mire úgy érzem, mintha én is egy filmbe csöppentem volna.
Itt tartja filmes karrierjének relikviáit. Az őt is ábrázoló Éjjeljárók
plakátok bekeretezve lógnak a falakon. Ezenkívül a szobában
mindenhol díjak, oklevelek és fényképek állnak, amiken
hírességekkel és fontos emberekkel pózol. A legtöbb fotón
hihetetlenül fiatalnak tűnik.
Ismét a barátomra pillantok, aki hatalmas íróasztala mögött ül.
Fehér pólójában és farmerjában hátradől a székében, és nyugtalanul
figyel.
– Mi az? – kérdezem, oldalra billentve a fejemet.
– Haragszol?
– Amiért hazudtál erről a szobáról?
– Igen.
– Nem.
– Ó! – vonja fel a szemöldökét zavarodottan.
– Tudom, miért tetted. Tartogatsz még valamilyen meglepetést?
– kérdezem, miközben megkerülöm az asztalát.
– Nem.
– Akkor jó.
Luke hátratolja a székét, én pedig felülök elé az asztalra, a szék
karfáján támasztva meg a lábamat, miközben ő visszagördül,
átkarolja a derekamat, és a hasamba temeti az arcát.
A hajába túrva lehajolok, hogy megcsókoljam a feje búbját.
– Jó illatod van – motyogom. – Nélkülem zuhanyoztál?

250
 – Igen, korán keltem. A premier utáni nap mindig sűrű. Ráadásul
hoznom kellett neked kávét is.
Elmosolyodom a fejénél.
– Köszönöm a kávét.
– Szívesen.
Ekkor megszólal a telefonja. Hátradőlve felveszi, miközben egyik
karját a derekam körül hagyja.
– Williams – szól bele tömören, hivatalosan, és én lemosolygok
rá.
– Helló, Channing, kösz, hogy visszahívtál, haver. Csak szólni
akartam, hogy tegnap este megnéztem a filmet. Fantasztikus munkát
végeztél. – Néhány másodpercig hallgat, majd felnevet. – Tudom.
Örülök, hogy túlélted. Hogy van a gyönyörű feleséged? Jó. Hé,
van egy újabb munkám, amit a következő évre nézek át, elküldhetem
a forgatókönyvet? Egész jó. – Luke megint a hasamba fúrja az orrát,
így alig kivehetően, de hallom Channing – Channing ó te jó ég
Tatum! – hangját a vonal túlsó végén.
– Oké, a jövő héten átküldőm. Jó hétvégét, megérdemled.
Szevasz!
– Jókedvűnek hangzott – jegyzem meg.
– És okkal. Nagyon jók a ma reggeli számok.
– Említettem tegnap, milyen büszke vagyok rád?
– Igen. Különösen akkor tetszett, amikor meztelenül mondtad –
villant rám Luke egy farkasszerű vigyort, mire felnevetek.
– Az nekem is tetszett.
– Valójában – fogja két keze közé a fenekemet, és közelebb húz
magához –, nem adtam rá engedélyt, hogy felvedd ezt az inget.
– Jaj nekem, jobb, ha leállok ezzel.
– Tudom. Az ember azt hinné, hogy mostanra már megtanultad,
mi következik ilyenkor.
– De szeretem az ingeidet – biggyesztem el az ajkamat.
– Én pedig ezt szeretem. – Lassan kigombolja a gombokat, én
pedig kibújok az ingből, és hagyom, hogy lehulljon mögém az
asztalra.
Luke élesen beszívja a levegőt. Gyönyörű, kék szeme egy
vonalban van a mellemmel, és tekintetével úgy mér végig, mintha
elevenen akarna felfalni.

251
 – Édes istenem, olyan gyönyörű vagy! – Előrehajol, és orra hegyét
ide-oda és körbe a jobb mellbimbómnak dörgöli, ami megfeszül az
érintéstől. – Imádom, ahogy a lenyűgöző tested az érintésemre
reagál.
Ugyanezt elvégzi a bal mellbimbómmal is, mire halkan
felnyögök.
Ott ül a széken, teljesen felöltözve, én pedig teljesen elveszek már
csak az orra érintésétől is.
Hihetetlen.
Felnéz rám, miközben a szájába veszi az egyik mellbimbómat, és
szív rajta egyet, majd csókjaival és nyelvével átvándorol a másikra,
amivel ugyanezt teszi. Keze a fenekemet simogatja és markolja,
miközben egyre lejjebb halad a testemen.
– Támaszkodj hátra, bébi!
Azt teszem, amit kér, ő pedig megcsókolja a köldökpiercingemet.
– Olyan rohadt szexi! Mióta van ez meg?
– A tizennyolcadik születésnapomra kaptam.
– Nagyon dögös. – Megint megcsókolja, majd lejjebb indul, a
tetoválásomra.
Hirtelen az asztal szélére húz, mire még jobban hátrahajolok, a
könyökömre támaszkodva, és teljesen feltárulok előtte. Gyengéden
megcsókolja a sötét betűket.
– Ne dőlj hátra! Azt akarom, hogy végignézd.
Basszus! Talán ez a legizgatóbb dolog, amit valaha mondtak
nekem.
– Oké. – A hangom reszelős a vágytól, mire Luke izzó, kék
szemekkel felvigyorog rám.
Lehajol, és csak a nyelve hegyével végignyal a csiklómtól a
hajlataimig, majd vissza, aztán szája megállapodik a csiklóm fölött,
nyelvével egyre csak köröz rajta, és finoman megszívja.
Hátrahajtom a fejem, és hangosan a nevét nyögöm, majd
visszahajolok, hogy tovább nézzem.
Olyan rohadt izgató, amikor rajtam van a szája.
Egyik kezét előrecsúsztatja a fenekemről a combomra, és egyik
ujjával belém hatol.
Eltolom magam az asztaltól, miközben a lábamat még mindig a
szék karfájának támasztom, de Luke szorosan a szájához húz. Nyelve
előre-hátra vándorol a csiklómon, miközben az ujjával csodákat
252
művel bennem. Mélykék szemét rám szegezi, miközben hangosan
felrobbanok.
Csókjaival felfedező útra indul a combomon, és kihúzza belőlem
az ujját.
– Istenem, olyan jó ízed van. Állandóan akarlak, Nat. Sosem
tudok betelni veled.
– Gyere ide! Most – zihálom, miközben őt akarom.
Feláll, és letolja a farmerját.
– Rakd a derekam köré a lábad, bébi!
Teljesen kitölt, miközben lábammal átkulcsolom a derekát.
Lehajol, hogy megcsókoljon, egyik kezével az arcomat fogva, a
másikkal az asztal szélébe kapaszkodva, miközben keményen belém
löki magát.
– Ó, istenem! – Kezem a fenekén van, még beljebb húzva őt.
Érzem, ahogy az orgazmus máris végigremeg rajtam.
– Gyere értem, gyönyörűm! – súgja a fülembe. Szexi hangja
megadja a végső lökést, és újabb tetőpontra repít, amitől a fenekébe
vájom a sarkamat.
– Istenem, Nat! – Megremeg, ahogy elélvez bennem, csókokkal
hintve tele az arcomat, a hajamat markolva.
– Csak ajánlani tudom az íróasztali szexet – motyogom, és lustán
felvigyorgok rá.
Nevet, és ülőhelyzetbe húz.
– Igen, gyakrabban kéne csinálnunk.

253
 27. fejezet

-S
ZIA, NATALIE! Kösz, hogy itt találkozunk, és nem kell
elmennem hozzád a képekért.
Rámosolygok Bradre, és röviden átölelem. A
Starbucksban találkozunk, hogy átadhassam neki a kész fotókat, és
hozzá tudja tenni a portfoliójához még a délutáni meghallgatása előtt.
Az italunkkal ülünk az asztalnál, miközben átnézi őket.
– Azta, nagyon jó vagy.
– Jó volt a modellem – kacsintok rá, és belekortyolok a kávémba.
Ahogy közeleg az ősz, a napok egyre hűvösebbek és esősebbek, így
hálás vagyok a meleg mokkáért.
Brad szégyenlősen mosolyog, és tovább nézegeti a képeket.
– Te segítesz benne, hogy jól nézzek ki. Mikor mehetek a
következő fotózásra?
– Nos, Brad, az nem lesz olyan egyszerű – vágok egy grimaszt,
ahogy eszembe jut Luke. Jó ég, Luke-nak még az sem tetszene, hogy
Braddel kávézom.
– Ó? – vonja fel a szemöldökét.
– A barátomnak nem tetszik, hogy szingli férfiakat fényképezek
egyedül. Ez neki ilyen biztonsági kérdés – vonok vállat, és
bocsánatkérőleg mosolygok.
– Én sosem bántanálak, Nat – ráncolja a homlokát Brad,
miközben szörnyen érzem magam.
– Tudom. Talán el tudom intézni, hogy Jules is ott legyen, így
nem lennénk egyedül. Valószínűleg így Luke sem bánná.

254
 – Rendben. Nagyszerű munkát végzel. Sajnálom, hogy korábban
olyan túlbuzgó voltam. Gyönyörű vagy, és hülye lennék nem
megpróbálni, de megértem, hogy foglalt vagy. Nem gond. Beszélek a
barátoddal, ha szeretnéd. – Brad nagyon komolynak tűnik, mire
megpaskolom a hátát.
– Köszi. Majd megoldjuk.
– Natalie?
Ismerős kék szempárba pillantok fel, és a szívem kihagy egy
ütemet.
– Szia, Samantha!
– Gondoltam, hogy te vagy az. – Szeme metszőn fénylik, ahogy
végigpillant Braden, majd visszanéz rám, és én legszívesebben
elsüllyednék. Basszus! Az összes ember közül pont neki kell
meglátnia Braddel!
– Találkozunk majd szombaton anyu és apu partiján? – kérdezi
csinos arcán hamis mosollyal.
– Igen, Luke-kal ott leszünk.
– Akkor ott találkozunk. – Ezzel kilibeg a kávézóból, én meg
felnyögök, fejemet a kezembe temetve.
– Ki volt ez?
– Luke nővére.
– Nagyon nem kedvel.
Kuncogva felnézek rá.
– Nem, egyáltalán nem.
– Hogyhogy?
– Hosszú történet. Örülök, hogy tetszenek a fotók. Szólok majd,
ha tudtam beszélni Julesszal és Luke-kal a következő időpontunkról.
– Oké, remek. Hé, komolyan gondoltam, beszélek Luke-kal, ha az
segít, és felvilágosítom, hogy semmilyen hátsó szándék nem vezérel.
– Megjegyzem. Köszi a kávét.
– Szívesen.

***

Francba!
Hogy a fenébe fogom megmagyarázni a mai találkozót Braddel
Luke-nak? Tudom, hogy Sam közölni fog vele valamit, és
imádkozom, hogy ne azelőtt hívja fel, mielőtt hazaérnék. Luke
255
nagyon féltékeny, ha Bradről van szó, és tudom, hogy előre szólnom
kellett volna neki, de butaságnak tűnt engedélyt kérni egy klienssel
való találkozóra egy nyilvános helyen.
Azt hiszem, bajban vagyok. Talán a szexszel el tudom terelni a
figyelmét.
– Édes, hazaértem! – engedem be magam a házba azzal a kulccsal,
amit akkor adott nekem, miután visszajöttünk Tahitiról.
– A dolgozószobában vagyok – kiáltja vissza.
Ledobom a táskámat a kanapéra, és hátraviszem a két nagy
bevásárlószatyrot a dolgozószobába.
Kedves mosollyal az arcán üdvözöl, aztán meglepetten felvonja a
szemöldökét a szatyrok láttán.
– Mit vettél?
– Néhány apróságot a szüleid évfordulójára – mosolygok rá
idegesen.
– Igazán? – vigyorog elragadtatottan. – Miket?
– Nos, kaptam apukádtól egy kis segítséget a héten – kezdem
előhúzni a képkereteket, összesen nyolcat. – Kértem tőle fényképeket
róla és anyukádról minden ötödik évből, mióta házasok, kezdve az
esküvői fotójukkal.
Előveszem az utolsó keretet is, és elrendezem őket Luke asztalán.
Végignéz rajtuk, majd tekintete megállapodik az utolsónál.
– Az esküvői képüket és ezt, a szülinapomon készültet
csináltattam a legnagyobbra, a többit pedig köréjük lehetne tenni.
Luke felemeli a képet, amit a partin csináltam, és hosszú ideig
csak mered rá. Épp nekem pózoltak merev mosollyal és testtel, mire
Luke elsütött egy viccet, mindannyiunkat megnevettetve. Ezen a
képen Lucy egyenesen a fényképezőgépbe nevet, Neil pedig
lemosolyog rá, miközben arcuk szinte összeér, és a kettejük közti
szerelem szinte tapintható.
Ez a kedvenc képem arról a napról.
– Olyan tehetséges vagy, bébi. Imádni fogják. Anyu biztos kirakja
majd a nappaliba. – Leteszi a képkeretet az asztalra, magához húz, és
szokásos, gyengéd módján megcsókol, amitől elgyengül a térdem.
– Remélem, tényleg tetszeni fog nekik.
– Édes vagy. De nem kellett volna. Már odaírtam mindkettőnk
nevét az ajándékra, amit vettem nekik.

256
 – Tudom – ölelem át szorosan, és arcomat a mellkasába fúrom. –
De szerettem volna valami kedves dologgal készülni nekik. Nagyon
megkedveltem a szüleidet. Erre is ráírhatjuk mindkettőnk nevét.
Érzem, ahogy elmosolyodik a fejem búbjánál.
– Egyébként mit vettél nekik?
– Mi vettük nekik – pontosít, mire elmosolyodom. – Lefoglaltunk
nekik egy második nászutat Dél-Franciaországban.
– Hát persze – nevetek, és megcsókolom a szegycsontját.
– Ez talán vicces?
– Nem – húzódom hátra, és felnézek helyes arcába. Nem
borotválkozott ma reggel, és én végighúzom a kezemet az arcán,
kiélvezve borostájának durvaságát. – Imádom, hogy ilyen nagylelkű
vagy.
Vállat von, és mintha feszengene.
– Megérdemlik.
– Igen.
– Eldöntötted már, mit veszel fel szombaton? – kérdezi, miközben
visszateszem a képeket a szatyrokba.
– Igen, találtam valamit a minap, amikor Julesszal elmentünk
vásárolgatni. Még egyszer köszönöm, hogy Jules családját is
meghívtad. Már nagyon várják.
– A szüleim nagyon élvezték a társaságukat. Örülni fognak nekik.
– Sok munkád van mára? – kérdezem, lélekben felkészülve arra,
hogy beszámoljak neki Bradről.
– Nem, végeztem. És neked…
– Én is szabad vagyok mára.
– Hm... mihez kezdjünk egy teljes nappal ilyen esős időben? –
emeli ujját az ajkához, mintha ezen mélyen elgondolkodna, mire
felnevetek, de aztán eszembe jut, hogy valahova el kell mennem,
mire a mosolyom lelohad, és Brad és a Sammel való találkozás az
utolsó, amire gondolni tudok.
– Valójában sajnálom, hogy elrontom a terveidet, de valamit el
kell intéznem – nézek le a kezemre, majd vissza rá, az ajkamba
harapva.
– Oké, elkísérjelek?
– Nem kell jönnöd, ha nem akarsz.

257
 – Én mindig veled akarok lenni. Hová mész? – Aggodénak tűnik,
nekitámaszkodik az íróasztalnak, és keresztbe fonja a karját a
mellkasa előtt.
– A temetőbe – vonok vállat idegesen.
– Miért?
– Csak kétszer megyek egy évben: a szülinapomon, amit most
kihagytam, mert a hihetetlenül szexi barátom elrángatott egy trópusi
paradicsomba – vigyorgok rá szemtelenül, mire ő visszavigyorog
rám.
– A másik alkalom pedig az ő születésnapjuk.
– Az övék? – kérdezi zavarodottan.
Bólintok.
– Ugyanazon a napon születtek, három év különbséggel. Mindig
nagy ünnepséget csaptak egy fergeteges partival és egy utazással.
Engem is mindig vittek, így erre örökké emlékezni akarok a
kedvükért. – Az utolsó pár szót már suttogom.
Elém lépve megcsókolja a homlokomat.
– Menjünk!

***

Ahogy közeledünk a temetőhöz, elönt a szomorúság. Az én

kocsimmal megyünk, mert én tudom, merre kell menni a nagy
sírkertben, és mert szükségem volt valamire, ami leköti a
figyelmemet.
Valószínűleg hazafelé már Luke fog vezetni.
– Ne haragudj, édes, de ez azt hiszem, egy szomorú nap lesz
nekem. Nem gyakran engedem át magam az érzésnek, de általában
nem vagyok jó társaság, miután ott jártam.
Lágyan megcsókolja az ujjaimat, és mélyen felsóhajt.
– Bárcsak sose kellett volna ezen keresztülmenned, Nat! Ez
olyasvalami, amin nem tudok segíteni, de bármit megtennék, ha
tudnék.
– Tudom – suttogom.
Megállok az egysávos kocsibehajtón néhány sorral lejjebb a
szüleim nagy sírkövétől. Miután kiszállok az autóból, a hátsó ülésre
nyúlok a két csokor virágért: apunak liliomot, anyunak napraforgót
hoztam. Ez volt a kedvencük.
258
 Odasétálok a nyugvóhelyükre, Luke pedig néhány lépés
távolságból követ, hogy teret hagyjon nekem. Mindig tudja, mit
tegyen, hogy megnyugtasson. Később majd meg kell neki
köszönnöm.
A temetőnek ez a része egy dombon áll, nagyszerű kilátással a
belvárosra, a Space Needle toronyra és a tengerszorosra. Körbenézek
rajtuk, majd visszafordulok a nagy, feketemárvány sírkőhöz.
Letérdelek elé, nem törődve a nedves talajjal, és lesöpröm a
leveleket meg a füvet a kőről, megtisztítva, elfoglalva magam
valamivel, hogy ne kelljen a nevükre és a dátumokra néznem. A
virágokat a nevük felirata alá helyezem, majd a sarkamra ülve
felnézek.
CONNER, áll a kő tetején nagy, vastag betűkkel, a nevükkel és a
dátumokkal. Alattuk a bibliai idézet: Én a kedvesemé vagyok, s ő az
enyém.
Előrehajolok, és tenyeremet a sima, hideg márványra teszem,
drága nevükre, lehunyom a szemem, és hagyom, hogy az emlékek
elárasszák a tudatomat.
Luke is letérdel mellém, és kezét a hátamra teszi.
– Mesélj róluk, bébi! – Hangja rekedtes, miközben lágyan
masszírozza a hátamat.
Nem nézek rá, szememet csukva tartom, kezem a kövön, de azon
kapom magam, hogy mesélni kezdek.
– Anyu imádóit sütni. Minden hétvégén sütöttünk sütit, még akkor
is, amikor már főiskolás voltam. Csinos nő volt, és gyakran zárt a
karjába. – A könnycseppek most már szabadon áradnak,
végigfolynak az arcomon, a körülöttünk hulló esővel keveredve.
A Stanfordon szerzett mesterdiplomát, de ahelyett, hogy
bölcsödébe adott volna, úgy döntött, otthon marad, és ő maga nevel
fel. Mindig azt mondta, ez volt a legjobb, amit tehetett, és hogy
nagyon hálás a lehetőségért, amiért gondoskodhatott rólam és apuról.
– Olyan okos volt és vicces, ő volt a legjobb barátom – suttogom,
és letörlöm a könnycseppeket az arcomról, majd kezemet
visszahelyezem a márványra.
– Apu is különleges ember volt, csak inkább a maga komolyabb
módján. Odáig volt anyuért. Számára a nap anyuval kelt és
nyugodott le. Folyton elkényeztette, ami őt juttatja eszembe, ha rád
gondolok – mosolygok magamban.
259
 – Mindegy, milyen hajtás volt a munkahelyén, mindig hazajött
hozzánk, minden este. Könyörtelen üzletember volt, de a
leggyengédebb ember, akit valaha ismertem. És amikor arra került a
sor, hogy megvédje a lányát, makacsul, szilárdan kiállt mellettem,
semmi nem állhatott az útjába.
Ők voltak a világom középpontjai – temetem arcomat a kezembe,
előre-hátra ringva, és hagyom, hogy a fájdalom átvegye felettem az
uralmat. Luke átkarolva a mellkasára von, ringatva, megnyugtató
szavakat mormolva a fejem búbjának, amiket azonban nem tudok
kivenni. Megcsókol, és azt mondja, sajnálja.
Végül, amikor már egy könnycseppem sem maradt, a felsőm
ujjába törlőm az orromat, lepillantok a fekete kőre, és a nevüket, a
dátumokat, az idézetet bámulom.
– Ők is idén ünnepelnék a harmincötödik házassági
évfordulójukat. – Luke-nak elakad a lélegzete meglepetésében, és
megint megcsókolja a fejem búbját. – Hét évig próbálkoztak, mire
megfogantam. Mindent megpróbáltak, de semmi sem működött, így
feladták, és beletörődtek, hogy sosem lesz gyerekük. Azt
fontolgatták, hogy talán majd később örökbe fogadnak valakit. Anyu
partner lett egy cégnél, és az életük kezdett egy nagyon
gyerekmentes irányt venni.
Aztán hirtelen, a nyolcadik évben anyu terhes lett. Az ötödik
hónapban majdnem elvetélt, és hónapokig tűrte az ágynyugalmat, de
itt vagyok, teljesen egészségesen.
– Hála az égnek! – suttogja Luke.
– Hiányoznak – tör rám megint a sírás.
– Tudom, bébi.
Hosszú ideig csak térdelünk ott a nedves földön az esőben. Mintha
órák telnének el, de lehet, hogy csak tíz perc. Végül Luke feláll, a
karjába kap, a mellkasához szorít, és visszavisz az autóhoz. Beültet,
becsatol, majd megcsókolja a homlokomat. Miközben megkerüli a
kocsit, felhúzom a térdemet, átkarolom, így összegömbölyödve
végigbőgöm a hazafelé vezető utat.
Luke bevisz a házba, fel a hálószobájába. Már nem sírok, de
teljesen kimerültem, szúr a szemem, és elborít a szomorúság.
Luke finoman letesz az ágy szélére, és leveszi a cipőmet.

260
 – Állj fel, bébi! – Engedelmeskedem neki, mire lehúzza rólam a
koszos farmert. – Emeld fel a kezed! – mondja, és áthúzza a felsőmet
a fejemen.
Leveszi a melltartómat, megfogja a vállamat, és visszaültet az
ágyra. Az egyik szekrényhez lép, elővesz belőle egy fehér pólót,
visszajön, és rám adja. Leveti a saját piszkos ruháit is, majd elővesz
egy tiszta pólót és pizsamanadrágot.
Luke hátrahajtja a takarót az ágyon, és belefektet.
– Még fényes nappal van – ellenkezem, de ő megcsókolja a
homlokomat, és végigsimít az arcomon.
– Aludj egyet! Teljesen kimerültél, bébi. Idehozom a laptopomat,
és itt maradok veled, oké?
– Köszönöm – fogom meg a kezét, az arcomhoz húzom, és
orromat a tenyerébe fúrom. – Köszönöm a mai napot. Annyira
szeretlek. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. – Érzem, hogy
megint sírás fojtogat, mire elszégyellem magam.
– Hé, nyugi, bébi! – csókolja meg Luke a homlokomat és az
arcomat, szabad kezével nyugtatóan simogatva a hátamat. – Velem
semmi nem fog történni. Most aludj. Mindjárt visszajövök.
Előveszi a telefonját és kikapcsolja, majd ugyanezt teszi az
enyémmel is. A vállamra húzza a takarót, és kimegy a szobából.
Néhány perc múlva egy nagy üveg vízzel és a laptopjával tér
vissza.
Bemászik mellém az ágyba, én pedig felé fordulok. Felemeli a
kezét, hátrasimítja a hajamat, és gyengéden lemosolyog rám.
– Szeretlek, gyönyörű leány. Most aludj egy kicsit. Pár óra múlva
felébresztelek.
– Oké – suttogom. Lehunyom a szemem, és miközben Luke
ritmikusan simogatja a hajamat, álomba merülök.

261
 28. fejezet

M A ESTE VAN LUKE SZÜLEINEK A PARTIJA, és ennél

izgatottabb már nem is lehetnek Épp az utolsó simításokat
végzem a sminkemen – kezdek egész jó lenni ebben! –,
miközben Luke a hálószobámban öltözik. Jules folyton be- és kijár a
szobából, hogy kölcsönkérjen valamit, kérdéseket tegyen fel, vagy
csak csevegjen, mert ő is ideges.
De azért szeretem.
Hallom, ahogy Luke felnevet, és belépek a szobámba. Telefonon
beszél, és amikor meglát, a szeme elsötétül és üvegessé válik, mire
elégedetten bólintok. Küldetés teljesítve.
Egy fekete ruha van rajtam, ami szabadon hagyja az egyik
vállamat. Magas derekán strasszok futnak végig, és egészen a piros
Louboutin cipőbe bújtatott lábamig ér. A hajam elegáns kontyban
van, hála Jules kézügyességének, és feltettem a gyöngysoromat is.
Kifinomultnak és szexinek érzem magam.
– Rendben, apu, mennem kell. A klubban találkozunk. Csak
mondd azt neki, hogy elviszed vacsorázni. Oké, szia! – teszi le a
telefont, és odalép hozzám.
Olyan jól néz ki fekete öltönyében, fehér ingében és fekete nyak
kendőjében! Szőke haját igyekezett rendbe szedni, de biztosra
veszem, hogy nemsokára összeborzolom.
Tekintetét végigjártatja a ruhámon és a hajamon, ujjhegyét pedig
végighúzza a bőrömön a gyöngysor alatt.

262
 – Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. – Megcsókol,
azon a minden porcikámat elgyengítő módján, én pedig végigsimítok
sima arcán.
– Köszönöm! Te is szépen kicsípted magad, szépfiú. Rendben
leszel ma azzal a sok emberrel?
– Igen, nem lesz gond. Színész vagyok, rémlik? Egy estére el
tudom játszani, hogy más vagyok.
– Nem akarom, hogy rosszul érezd magad. – Nem tud átverni.
Látom a szemén, és abból, ahogy a nyakkendőjével babrál, hogy
ideges.
– Szinte mindenkit ismerek. A szüleim nem hívnának meg egy
csomó idegent, úgyhogy minden rendben lesz. – Megcsókolja a
homlokomat, szája félmosolyra húzódik. – Aggódsz miattam?
– Persze. Hiszen szeretlek.
Tekintete ellágyul.
– Én is szeretlek.
– Hé, Nat, kölcsönkérhetem a... Jaj, istenem! Erre most nincs
időnk – rázza meg Jules a fejét fintorogva, és hangos léptekkel
bevágtat a beépített szekrényembe, majd az egyik fülbevalómban jön
ki. – Kölcsönkérhetem ezt a fülbevalót?
– Igen – nevetek. – Ez a ruha lehengerlő.
– Ugye? Tudom – villant felém egy elégedett vigyort, majd lassan
körbefordul, hogy megmutassa pánt nélküli, piros ruháját.
Elképesztően jól áll neki a piros.
– Elhozod ma Nate-et? – kérdezem.
– Dehogy, nem mutatom be a családomnak – rázza meg Jules a
fejét határozottan, majd ejti a témát. Még mindig nem beszél valami
sokat Nate-ről.
– Rendben – vonok vállat mosolyogva. – Jössz velünk?
– Nem, Isaac és Stacy értem jönnek. Majd ott találkozunk.
– Készen vagy, bébi? – kérdezi Luke.
– Menjünk!

***

Az évfordulós partit Seattle külvárosi részére, Bellevue-ba

szervezték egy magánklubba, ahol Luke szülei is tagok. A báltermet

263
gyönyörűen feldíszítették színes virágos asztaldíszekkel, égősorokkal
és gyertyákkal.
Vendégkönyv helyett a bejárat közelében egy kétszemélyes fapad
áll fekete filctollal, hogy mindenki ráírhassa a nevét. Neil majd
kiteszi Lucy kedvenc otthoni virágoskertjébe.
– Luke, ez elképesztő. Samantha és az apukád nagyszerű munkát
végeztek. Anyukád teljesen odalesz.
Luke szélesen elmosolyodik.
– Imádni fogja. Gyere, hadd mutassalak be néhány embernek!
Az egyik pincér tálcájáról elemei két pohár pezsgőt, és az egyiket
átnyújtja, miközben elvegyülünk az emberek között. Izgatottan
látom, hogy Gail és Steven már megérkeztek, és mindkettejüket
megölelem.
– Ó, istenem, mindketten mesésen néztek ki! – Gail egyszerűen
varázslatosan fest szabadon hagyott rövid, szőke hajával és
gyönyörű, királykék estélyijében. Steven is nagyon kitett magáért
fekete öltönyével és nyakkendőjével. Nem is lehetnék rájuk
büszkébb.
– Drágám, lélegzetelállítóan nézel ki – szorít magához Gail.
Szeme szeretettől és boldogságtól csillog.
– Köszönöm, hogy eljöttek. A szüleim nagyon fognak örülni – ráz
kezet Luke Stevennel, majd megpuszilja Gailt.
– Mi köszönjük a meghívást. Nagyon jól festesz, drágám.
– Örülünk, hogy itt lehetünk – feleli Steven is, és Luke-ra kacsint.
Háh? Felnézek Luke-ra, azon töprengve, ez meg mit jelenthetett,
de az arca semmit nem árul el.
A terem hamar megtelik emberekkel, Luke pedig szorosan mellém
szegődik, keze a hátamon, miközben bemutat a családjának és a
barátainak.
Végül, amikor egy pillanatra egyedül maradunk, hoz egy újabb
pohár pezsgőt, és a fülembe súgja:
– Hihetetlenül csodálatosan nézel ki ma este. Mindenkit elbűvöltél
a teremben.
Mosolya birtokló és szeretettel teli, és én elolvadok a szavaitól.
– Te vagy az, aki bárkit képes elbűvölni. Jól érzed magad?
– Igen, izgatottan várom anyu reakcióját. Valójában – pillant az
órájára – ideje, hogy mindenki elfoglalja a helyét.

264
 Vált pár szót a zenekar frontemberével, aki aztán közli a
vendégekkel:
– Hölgyeim és uraim, kérem, fáradjanak a helyükre. A tiszteletbeli
vendégek nemsokára megérkeznek.
Luke és én a főasztalnál ülünk Luke szüleivel, Samanthával és a
partnerével, valamint Luke öccsével, Markkal.
– Luke, Natalie, a párom, Paul. – Luke kezet ráz a fickóval,
miközben alaposan végigméri, mire magamban elmosolyodom.
Egy túlságosan védelmező öcs.
– Helló, gyönyörű! – villantja felém Mark a jól ismert Williams
vigyort, majd átölel. – Örülök, hogy még elviseled a bátyám
hülyeségeit. Hívj, ha eleged lett belőle – kacsint le rám, és én nem
tudok elfojtani egy apró nevetést.
– Ereszd el a barátnőmet, és szerezz magadnak egy sajátot! – húz
ki Luke az öccse öleléséből, miközben Mark csak vigyorog.
Igen, ezek a Williams férfiak mind igazi szívtiprók.
Luke megfogja a kezem, és megcsókolja az ujjaimat, miközben a
székemhez kísér közte és Mark között.
Hirtelen kitárul a bálterem ajtaja, és a terem tapsviharban tör ki.
Neil szeretetteljesen mosolyog le a feleségére, miközben Lucy szája
tátva marad, ahogy körbenéz a nagy teremben, és rájön, hogy
mindenkit ismer onnan.
Egy meglepett mosollyal Neil felé fordul, aki a karjába kapja,
mélyen hátradönti, és gyengéden megcsókolja. Nem hallom, mit
mond neki, de biztos valami olyasmit, hogy „Boldog évfordulót,
szerelmem!”
Nem tudom abbahagyni a mosolygást.
Lucy gyönyörű, fekete estélyit visel, Neil fekete öltönyt és piros
nyakkendőt. Fiatalnak és boldognak tűnnek, és látszik, hogy még
mindig nagyon szeretik egymást.
Miközben az emberek között az asztalunk felé tartanak, meg-meg-
állnak, hogy kezet rázzanak, és megöleljék a vendégeket. Luke felé
fordulok, és felmosolygok rá.
– Olyan boldognak tűnnek. Annyira örülök nekik.
– Én is – csókolja meg a homlokomat. Közben úgy döntök, éretten
fogok viselkedni, hogy helyrehozzam a dolgokat a nővérével.
– Samantha – hajolok át Luke előtt, hogy a nővére észrevegyen –,
nagyszerű a parti. Fantasztikus munkát végeztetek.
265
 Samantha egy pillanatra megdöbben, majd hamis mosolyt erőltet
magára, amitől a szívem csalódottan szorul össze. Ma este nem
fogjuk rendezni a dolgokat.
– Köszi, Natalie.
Felnézek Luke-ra, és vállat vonok. Luke szomorúan megcsóválja
a fejét, majd ismét a szüleire irányítjuk a figyelmünket.
Lucy szorosan magához ölel útban a széke felé.
– Ó, Natalie, ez csodálatos!
– Örülök, hogy boldog, és sikerült meglepni, Lucy. Boldog
évfordulót!
– Köszönöm – nyom egy puszit az arcomra, majd Luke-ot zárja a
karjába.
– Szervusz, drágám! – ölel át Neil mosolyogva. – Sikerült
befejezned azt a munkát, amin dolgoztál?
– Igen, és holnap nálam lesz a villásreggelin. – Villásreggelit
adunk Luke-nál holnap délelőtt, hogy odaadjuk a szüleinek az
ajándékokat, és családi körben ünnepeljünk.
– Tökéletes. Köszönöm – mosolyog rám Neil kedvesen, majd
folytatja az útját az asztal körül.
– A szüleim szeretnek téged – súgja Luke a fülembe.
– Ez kölcsönös.
Leülünk, majd Neil feláll, és megkocogtatja a vizespoharát a
kanalával, mire a terem elcsendesedik. Valaki odaadja neki a
mikrofont.
– Szeretném megköszönni mindnyájatoknak, hogy eljöttetek ma
este, és külön köszönöm elragadó lányomnak, Samanthának, aki
bűnrészesem volt az elmúlt hónapokban. Iszonyú volt ezt eltitkolni
gyönyörű feleségem elől – mosolyog le Lucyra, aki aranyosan
elpirul. – Nagyon szerencsés férfi vagyok. Különös kiváltság volt az
elmúlt harmincöt év minden napját a legjobb emberrel tölteni, akit
valaha ismertem. Luce, te vagy a legjobb barátom és életem
szerelme, szívesen újraélnék veled minden egyes napot. Köszönöm,
hogy minden hibámat elviselted, köszönöm a három gyönyörű
gyermekünket, és azt, hogy megtanítottál steaket sütni.
Miközben mindannyian felnevetünk, Lucy a szemét törölgeti, és a
férjére mosolyog.
– Boldog évfordulót, szerelmem! A következő harmincöt évre! –
Lucy feláll a tapsviharban, Neil pedig hosszan megcsókolja.
266
 A zenekar egy bluesos dallamba fog, és felszolgálják a finom
vacsorát.
– És, Natalie milyen volt Tahiti? – mosolyog rám kedvesen Lucy
az asztal felett.
– Meleg, romantikus és abszolút tökéletes – felelem kacsintva. –
Haza se akartam jönni.
Luke megcsókolja az ujjaimat.
– Majd visszamegyünk.
A zenekar elkezdi játszani az At last című számot Etta Jamestől,
mire Neil feláll.
– Azt hiszem, ez a mi dalunk, gyönyörűm.
Megfogja Lucy kezét, és miközben mindannyian őket figyeljük,
könnyedén a táncparkettre vezeti. Úgy néznek egymásra, mintha az
egész teremben csak ők léteznének.
– A szüleid nagyon szerelmesek egymásba – súgom oda Lukénak.
– Igen, és a gyerekükként kezd egy kicsit kellemetlen lenni a
dolog – csóválja meg a fejét, de a szeme tréfásan csillog. –
Csatlakozunk hozzájuk?
– Persze.
Miközben a táncparkettre vezet, látom, hogy a többi pár is, köztük
Jules szülei, feláll, hogy táncoljon az édes dallamra. Luke a karjába
von, és lassan körbejárunk a parketten.
– Szeretek veled táncolni – simítok végig az arcán, mire kék
szeme felizzik.
– Akkor többször kéne csinálnunk.
– Igen, többször kéne – mosolygok fel rá, de ekkor tekintete
hirtelen elkomorul. Mi a baj?Még mindiga tömeg miatt ideges?
– Nat, én...
Ekkor Jules suhan el mellettünk, karján Luke egyik
unokatestvérével.
– Határozottan örülök, hogy egyedül jöttem – mondja Jules fojtott
hangon, miközben elmegy mellettünk, mosolyog, vállat von, és
felénk integet az ujjaival. Láthatóan élvezi a partit.
– Mit kezdtél el mondani? – kérdezem Luke-tól.
Luke kifújja a levegőt, szorosan magához von, a fülemhez fúrja az
orrát, és azt suttogja:
– Szeretlek.

267
 Az este gyorsan és varázslatosan telik. Luke egy percre sem enged
el maga mellől, dühös pillantást vetve bárkire, aki felkér táncolni,
mire én csak nevetni tudok birtokló ösztönein.
Senki nem kér tőle autogramot, és Luke udvariasan pózol a
fotósnak, akit Samantha fogadott fel az alkalomra, tudva, hogy a
képeket majd csak a család láthatja.
– Hát itt vagy! – Megpördülök Stacy izgatott hangjára, és
szorosan átölelem.
– Helló, csini lány! Én megmondtam, amikor megvettük, hogy ez
a ruha tarolni fog – lépek hátra, és megcsodálom gyönyörű, fehér
ruháját, ami szabadon hagyja a vállát. Tökéletesen illik az alakjára, ő
maga pedig ragyog a boldogságtól.
– Köszönöm! Te is elképesztően nézel ki.
Isaac is átölel.
– Szia, kölyök! Köszi, hogy segítettél kiválasztani Stacynek ezt a
ruhát. Kész kínzás. Még két hét, mire hozzáérhetek, és addig tuti
belehalok.
Mindannyian nevetünk fájdalmas arckifejezésén, én pedig
megpaskolom az arcát.
– Szegényke. Szerintem Sophie-ért megéri.
– Igen – derül fel az arca. – Az biztos. Hé, táncolnál velem?
Felnézek Luke-ra, aki vállat von, majd Stacy felé fordul.
– Megtisztelne, gyönyörű hölgyem?
Stacy mélyen elpirul, miközben megfogja a kezét, és Luke a
parkettre vezeti. Tudom, mit érez; Luke igazi szívtipró.
Isaac sem panaszkodhat. Magas, izmos és napbarnított, sötétszőke
hajjal és mindent megolvasztó barna szemmel. Évekig belé voltam
zúgva.
– Jól érzitek magatokat? – kérdezem tőle.
– Igen, főleg Stacy, úgyhogy nem panaszkodhatom. Luke jó srác.
Először még nem voltam benne olyan biztos, de megkedveltem.
– Hogyhogy?
– Apu és én elbeszélgettünk vele a minap.
– Hogy mi? – Én erről miért nem tudtam?
– Igen, te dolgoztál, ő pedig meghívott minket, fiúkat ebédre –
von vállat, és úgy mosolyog, mint aki rejteget valamit. Ismerem
Isaacet. Olyan bevehetetlen, mint egy erőd. Ha valamit el akar
titkolni, azt még véletlenül sem adja tovább.
268
 – Ó! Nem említette.
– Nem? – von ismét vállat, mintha az egész nem lenne nagy ügy.
– Nos, a lényeg, hogy kedvelem.
– Azta, megkapom a báty hozzájárulását? – nyitom tágra a
szemem és tátom el a számat szarkasztikusan.
– Amíg jól viselkedik, addig igen.
– Én szeretem, amikor nem viselkedik olyan jól – kacsintok rá, és
nevetek, amikor zavarba jön.
– Ú, ez már túl sok információ. Jézusom, erről nem akarok tudni.
Boldog vagy? – pillant le rám ezúttal komolyan, és ekkor érzem,
mennyire szeret.
– Igen. Luke jó ember, Isaac. Szeret engem. Nem arról van szó,
hogy mivel foglalkozik, hogy mi történt a múltamban, vagy hogy
mennyi pénzünk van. Hanem arról, hogy ki vagyok, amikor vele
vagyok – vonok vállat kicsit zavartan. – Mellette különlegesnek
érzem magam.
– Á, Nat. Te amúgy is különleges vagy, édes. Örülök, hogy erre
végre te is rájöttél. Elvezet nézni, ahogy szerelembe esel – kacsint le
rám. – Na, mielőtt túlságosan is elérzékenyülök, át tudnál ugrani
valamelyik este vigyázni a babára? Szükségem van egy kis időre
kettesben a feleségemmel.
Nevetek.
– Persze, mondjuk két hét múlva?
– Ó, istenem, igen! Köszönöm!

***

Ahogy az este lassan a végéhez közeledik, Luke még magával húz

egy utolsó táncra, a parkettre. A lábam már iszonyúan sajog, de nem
tudok neki nemet mondani. Imádok a karjában ringani.
Felfigyelek rá, hogy a zenekar Norah Jones Come Away With Me
dalát játssza, mire meglepetten nézek fel Luke-ra, aki gyengéden
mosolyog le rám.
– Azt hiszem, ez a mi dalunk. Ma este is éppolyan gyönyörű vagy
ebben a gyöngysorban, mint akkor a szőlőskertben. Elakad tőled a
lélegzetem, Natalie Grace Conner.
Ó!

269
 Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, miközben felnézek
rá. Puha, szőke hajába túrok.
– Te aztán tényleg tudod, hogy vegyél le egy lányt a lábáról, Luke
Edward Williams.
Tekintete végigsiklik az arcomon, miközben körbeforgunk a
teremben. Esküszöm, most csak mi ketten létezünk itt, és nem
érdekel, ki néz minket.
Luke lehajol, és arcát gyengéden az enyémnek nyomja.
– Köszönöm! – suttogja.
– Mit? – suttogom én is.
– Hogy az enyém vagy.

***

Amikor visszaérünk Luke-hoz, ő bekísér a házba, és becsukja a

bejárati ajtót. Finoman meghúzza a kezemet, a karjába vonva.
– Gyönyörű voltál ma este. Mindenkit elbűvöltél – mormolja a
hajamba.
– Nagyon jól éreztem magam. Csodálatos családod van – fúrom
az orromat a mellkasába, és beszívom szexi Luke-illatát.
– Biztos nem bánod, hogy holnap átjönnek villásreggelizni?
– Persze hogy nem. Még a főzésben is segítek majd.
Ezen felkuncog.
– Köszönöm a szolgálataidat.
– Jó ügyet szolgál. Menjünk lefeküdni! – húzódom el, de ő
megállít, tekintete hirtelen elkomolyodik.
– Még ne.
– Jól vagy?
– Még annál is jobban. Valamit meg akarok mutatni.
– Ó, oké.
Megfogja a kezemet, és átvág velem a szobán. A hangszóróknál
megáll, és beizzítja az iPodját, mire felhangzik egy bluesos, lassú
dallam. A verandához vezet, kinyitja a kétszárnyú üvegajtót,
megnyom egy kapcsolót, mire elakad a lélegzetem.
A verandát finom, romantikus díszítésbe vonta. Minden szabad
felületet a szirmuk közé tűzött apró, fehér gyöngyöktől fénylő, vörös
rózsacsokrok borítanak. A plafonon végig pislákoló izzók vannak

270
kifeszítve, a kanapé mellett pedig egy kis asztal áll egy vödör jéggel,
pezsgővel és két pohárral.
Megfordulok, és kikerekedett szemmel pillantok fel Luke-ra.
– Ezt meg mikor csináltad?
– Még korábban felkértem rá pár embert, amikor nálad
készülődtünk a partira.
– Luke, ez varázslatos – fordulok vissza, hogy elakadó lélegzettel
nézzek végig a gyönyörű verandán. Luke olyan romantikus.
Hátulról átkarol, és arcát a nyakamba fúrja.
– Tetszik?
– Imádom. Köszönöm!
– Gyere, ülj le! – vezet a kanapéhoz, ahol kényelembe helyezzük
magunkat. A ruha a lábam körül lebeg, ahogy leülök; olyan puha a
bőrömön. Magamban elmosolyodom, amikor eszembe jut, hogy
nincs rajtam fehérnemű. Luke-nak majd tetszeni fog, amikor rájön.
Mindkettőnknek tölt egy-egy pohár pezsgőt, az enyémnek
koccintja a poharát, én pedig belekortyolok az italba.
– Szép ez az este. Nincs is olyan hideg. – Hátrahajtom a fejem a
párnára, és lehunyom a szemem, a vizet hallgatva, amit nem
láthatunk a sötétben. Luke az ölébe emeli a lábamat, én pedig felé
fordítom a fejemet, hogy nézhessem.
Leveszi a cipőmet, és elkezdi masszírozni a lábamat.
– Ó, édes istenem, szeretlek.
Felnevet.
– Csak nem fáj?
– Egy kicsit. De ezért a cipőért megéri.
– Az már igaz. Említettem már, milyen gyönyörű vagy ma este?
– Egyszer-kétszer – kacsintok rá, és felsóhajtok, amikor
hüvelykujját a talpamnak nyomja. – Nagyon jól bánsz a kezeddel.
– Örülök, hogy értékeled.
– Tudod, ezt meg tudnám szokni. Ezek a virágok, a talpmasszázs,
a pezsgő és te, az én jóképű barátom.
Összevonja a szemöldökét, mire a szívem kihagy egy ütemet. Mi
rosszat mondtam?
– Hé! – húzom ki a lábam az öléből, és közelebb csúszok hozzá,
az ölébe feküdve. Luke átkarol, a mellkasára von, és két keze közé
veszi az arcomat. – Mi az?

271
 Tekintete az enyémbe fúródik, mélykéken és komolyan, és én
tudom, hogy valami fontos dolog jár a fejében.
– Mondd el, bébi! – simogatom az arcát, ő pedig elfordítja a fejét,
hogy megcsókolja a tenyeremet.
– Azt hiszem, nem akarok már a barátod lenni.
Hogy mi?
Ledermedek, és résnyire húzott szemmel nézek rá.
– Oké, összepakolom a holmimat – kezdek felkelni az öléből, de ő
szorosabban húz magához, állkapcsa feszes, szemét lehunyja.
– Nem, nem így értettem. Nem szakítok veled.
– Akkor mit csinálsz? – suttogom.
– Épp elcseszem az egészet – nyitja ki a szemét, amiből félelmet,
vágyódást és szeretetet olvasok ki.
Mi ez az egész?
– Egész este meg akartam ezt tenni, de nem találtam rá megfelelő
alkalmat, és ennek örülök, mert így kell megtörténnie, amikor
magunk vagyunk. – Nyel egyet, és mély levegőt vesz. – Natalie,
mióta ismerlek, az egész világom megváltozott. Olyasmire találtam
rá veled, amiről nem is tudtam, hogy hiányzik, de amire nagyon
vágytam. Olyan gyönyörű nő vagy, kívül és belül egyaránt. Teljesen
elbűvöltél. Nem tudom levenni rólad a kezem. Olyan vonzó vagy,
vicces és okos. A szemtelenséged pedig megőrjít – mosolyog le rám,
és ujjhegyét végighúzza az alsó ajkamon.
Nem jutok szóhoz, ami nem is baj, mert úgy tűnik, még nem
fejezte be.
– Nem tudom elképzelni nélküled az életem. Te vagy a világom
középpontja, Nat. Szeretni akarlak, védelmezni, veszekedni, és
gyerekeket nevelni veled, és a végtelenségig elkényeztetni életem
hátralévő részében.
Mély levegőt vesz, és előhúz egy kis Tiffany-kék dobozt a
nadrágzsebéből. Érzem, ahogy kikerekedik a szemem, szívverésem
felgyorsul, és elakad a lélegzetem.
Tekintetem az övét keresi, miközben Luke gyönyörű kezében
tartja az apró dobozt.
– Natalie, légy a feleségem! Gyere hozzám!

272
 29. fejezet

Te! Jó! Ég!

Ó! Tekintetemet Luke arcára szegezem, és minden levegő

kipréselődik a tüdőmből.
Menjek hozzá! Menjek hozzá?
Ez még olyan korai. Hiszen még csak, mióta is, kevesebb mint két
hónapja ismerjük egymást? Két hihetetlen hónapja.
Aggódó tekintete mélyen fúródik az enyémbe, a kék a zöldbe, és a
szívem mélyén tudom, hogy a válasz: igen. Mindazok után, amiken
az elmúlt két hónapban keresztülmentünk, mindazok után, amiket
megosztottunk egymással, én sem tudnám elképzelni az életemet
nélküle.
És nem is kell.
Mert feleségül akar venni!
– Bébi, én itt mindjárt szívrohamot kapok – mozdul meg Luke,
hogy kinyissa a kis kék dobozt, de én a kezére rakom az enyémet, és
megállítom. Döbbent tekintettel pillant rám, de én megnyugtatóan
mosolygok.
– Csak szeretnék pár dolgot mondani. – Belül most már szédülök
és fel-le ugrálok, a szívem a torkomban ver, de kívül elképesztően
nyugodt maradok.
– Folytasd! – motyogja továbbra is kissé rémülten és
bizonytalanul.
– Amikor elképzelem a jövőt, Luke, én téged látlak, téged, nem a
pénzedet, hogy mivel foglalkozol, vagy hogy kiket ismersz. Szeretlek
és tisztellek azért, amiért ilyen kedves, odaadó, szerető férfi vagy.
273
Azt akarom, ami a szüleimnek is megadatott; amin a te szüleid is
osztoznak. Megtiszteltetés lenne a feleségednek lenni, gyerekekkel
ajándékozni meg, és felépíteni veled egy életet.
Miközben beszélek, a könnycseppek szabadon patakzanak végig
az arcomon. Luke tekintete ellágyul, karját szorosabban fűzi körém.
– Ez egy igen? – suttogja, és én könnyes szemmel felnevetek.
– Igen.
– Hála az égnek! – Lágyan végighúzza az ajkát az enyémen, én
pedig két kezem közé veszem az arcát. – Egy percig komolyan
aggódtam – súgja az ajkamnak.
Ó, hogy imádom a suttogó Luke-ot!
Vagyis egyszerűen csak szeretem Luke-ot.
– Teljesen megdöbbentem. Azt hiszem, még lélegezni is
elfelejtettem.
– Most már megmutathatom ezt? – emeli fel a gyűrűsdobozt,
miközben levigyorog rám.
– Mindenképpen.
Leültet a kis kanapéra, és letérdel elém. Jó ég! A szexi pasim
látványa, szanaszét álló, szőke hajjal, ragyogó kék szemmel, fekete
öltönyben, meglazított nyakkendőben, ahogy előttem térdel, kezében
egy kis kék gyűrűsdobozzal egy olyan kép, amit örökre megőrzők
majd.
– Amikor ezt megláttam, tudtam, hogy a tiéd. Azóta megvan,
hogy megvettem a gyöngysort.
Elhűlök, a szemem tágra nyílik. Az óta az este óta a
szőlőskertben, feleségül akar venni!
– Akkor úgy gondoltam, még nem állsz készen – nevet, miközben
én megrázom a fejemet.
Kinyitja a dobozt, és a bársonyon egy gyémántcsoda pihen. A
szögletesre csiszolt kő nagy, de nem őrült nagy. Platinába van
foglalva, mindkét oldalán egy-egy sor kisebb gyémánttal, amik
egymás körül tekergőznek, hogy a kőnél találkozzanak.
Megint könnycseppek kezdik szúrni a szememet, miközben Luke
kiveszi a dobozból, felhúzza a bal kezemre, és megcsókolja.
– Köszönöm! Ez tökéletes.
– Mint te. – Feltolja magát, és szenvedélyesen megcsókol, én
pedig köré fonom a karomat, és közelebb húzom.

274
 Megfogja a szoknyám szélét, feltolja a combomra, és végighúzza
a kezét a lábamon a szoknya alatt, hogy megragadja a csípőmet.
– Jézusom, imádom ezt az új szokásodat, hogy nem viselsz
fehérneműt. – Elmosolyodom az ajkánál. – Beleírjuk az eskübe.
Semmi fehérnemű.
Ezen nagyot nevetek, majd elhallgatok, amikor előrehúzza a
csípőmet, és hátradönt a kanapé puha párnáira.
Reszketve beszívja a levegőt, amikor lenéz rám, ahogy ott
fekszem a gyöngysorban, felgyűrt, fekete szoknyámban, csípőtől
lefelé meztelenül.
– Van róla fogalmad, milyen gyönyörű vagy most?
– Te teszel gyönyörűvé.
Hátraül a sarkara és egyik ujjával belém hatol, tekintetét a
középpontomra szegezi, a kezét nézve.
– Te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam, bébi.
Felnyögök, ahogy folytatja a kínzást az ujjával. Légzésem
felgyorsul, és zihálni kezdek. Jézusom, mit művel velem már csak
egyetlen ujjal is!
– Luke, én téged akarlak.
– Ó, hidd el, engem is megkapsz. – Kihúzza belőlem immár
nedves ujját, és szív rajta egyet. – Jó ízed van.
Lehajol, hogy tenyerével szétnyissa a combomat, és ezzel a
szeméremajkaimat is. Belekapaszkodok a kanapé párnáiba,
felkészülve a szája hihetetlen inváziójára, és felemelem a csípőmet,
amikor a szája beterít, és nyelve a hajlataim közé hatol.
– Ó, istenem! – Kezemmel a hajába túrok, miközben körözni
kezdek a csípőmmel. Luke megragadja a csípőmet, még magasabbra
húzva a medencémet, és elképesztő szájával folytatja izgató
hadjáratát. Orra hegyét a csiklómnak dörgöli, én pedig remegve utat
engedek az orgazmusnak, a nevét kiáltva.
Miközben a testem megnyugszik, Luke a combom belsejét
harapdálja.
– Szent ég, jó vagy ebben! – lihegem, és ujjaimat végigfuttatom
bozontos szőke haján.
– Mm, örülök, hogy tetszik, bébi. Most gyere, állj fel! – áll fel
kecsesen. Leveszi a zakóját, a nyakkendőjét és az ingét, majd a
veranda padlójára dobja őket.

275
 – Az után, amit az előbb műveltél velem, a lábam kész kocsonya.
Nem hiszem, hogy fel tudnék állni.
Megfogja mindkét kezem, álló helyzetbe húz, és karomat
meztelen válla köré fonja.
– Csak kapaszkodj belém.
– Boldogan – motyogom a nyakának, miközben keze a hátamra
csúszik, és lehúzza a ruhám cipzárját. Leengedem a jobb karomat,
hogy lehúzhassa a ruhámat, amit hagy a lábaimnál fodrozódva
lehullani.
– Istenem, melltartód sincs? Még jó, hogy ezt eddig nem tudtam,
különben bezárkóztam volna veled a klub mosdójába, és egész
éjszakára meztelenül ott tartottalak volna – csúsztatja lejjebb a kezét
a fenekemre.
– Te nem vagy meztelen.
– Ó, azt akartad, hogy én is meztelen legyek? – kérdezi ártatlanul,
mire megharapom a kulcscsontját.
– Vetkőzz le!
– Nagyon kis követelőző lettél, nem igaz?
– Miért nem vagy még meztelen? – Keze a fenekemről
visszavándorol a hátamra, és elkezdi kivenni a hullámcsatokat a
hajamból, ami a vállamra hullik.
– Imádom a hajadat – motyogja, miközben figyeli, ahogy
tincsenként kibomlik.
– Én is imádom a hajadat – túrok bele az ujjaimmal, mire Luke
elmosolyodik.
– Tudom.
Miután a hajam kiszabadult, megfogja a kezemet, egyesével
megcsókolja az ujjaimat, miközben tekintete az enyémbe mélyed.
Ellép előlem, mire a hűvös, esti levegő bevág közénk, amitől
megborzongok, és a mellbimbóim megmerevednek.
– Imádom a testedet. Imádom, hogy ilyen formás, mégis erős és
fitt vagy – járatja végig a tekintetét mohón az idomaimon.
– Örülök – mosolygok félszegen. – De te még mindig nem vagy
meztelen.
Luke felvonja egyik szemöldökét.
– Türelmetlenek vagyunk?
– Azt akarom, hogy a vőlegényem szeretkezzen velem –
suttogom, mire szeme nagyra nyílik.
276
 – Mondd még egyszer! – suttogja.
– Szeretkezz velem! – suttogom vissza.
– Nem, a másik részét.
Apró mosolyra húzom a számat.
– A vőlegényem.
– Istenem, igent mondtál. – Nyel egyet kikerekedett szemmel,
majd elmosolyodik, egy szívtépő, széles, örömteli mosollyal, én
pedig ismét beleszeretek.
Bólintok, és lepillantok a gyönyörű gyűrűmre. Alig várom, hogy
én is gyűrűt húzhassak az ujjára.
– Azt hitted, nemet mondok?
– Nem, csak... – túr a hajába. – Csak nagyon ideges voltam.
Átszelem a köztünk lévő távolságot, és lágyan megcsókolom.
– Nincs miért idegesnek lenned a közelemben. Már jó ideje tiéd a
szívem. És most, elragadó vőlegényem, kérlek, vigyél ágyba, és
szeretkezz velem.
Luke a karjába kap, és felvisz a hálószobájába, útközben végig
gyengéden csókolva.
– Hé, gyönyörűm, ébredj! – Luke a fülcimpámat harapdálja, mire
én álmosan felé fordulok.
– Elég sokáig ébren tartottál – motyogom még mindig csukott
szemmel. Hallom, ahogy kacag.
– Sajnálom. De fel kell kelnünk, hogy elkezdjük előkészíteni a
villásreggelit – csókolja meg az arcomat, aztán az orromat.
Kinyitom a szemem, és jobb kezem tenyerét az arcára simítom, a
gyűrűm megcsillan a reggeli fényben. Ragyogón Luke-ra mosolygok,
aki gyengéden megcsókol.
– Inkább maradjunk az ágyban egész nap, és szeretkezzünk.
– Jól hangzik – húzódik el, és arrébb gördül -, de kábé két óra
múlva mindenki itt lesz, és még sok a dolgunk. A kávéd ott van az
éjjeliszekrényen. Menj, zuhanyozz le, a konyhában találkozunk.
– Szeretlek.
Pimaszul rám vigyorog.
– Én is szeretlek. Most kelj fel! Odalent találkozunk.
Kimegy a szobából, én pedig még egy percig ülök az ágyban,
idiótán vigyorogva a gyűrűmre. Végül felrázom magam, fogom a
kávémat, és a fürdőszobába sietek.

277
 ***

– Oké, mit segíthetek? – kérdezem, amikor belépek a konyhába.

Luke a tűzhelynél áll, bal vállán egy fehér konyharuhával. Fehér
vászoning és fakókék farmer van rajta, a lába pedig csupasz.
Nyami.
– Tessék, szeleteld fel a gyümölcsöket. – Sárgadinnyét, epret,
szőlőt és barackot vesz elő a hűtőből, én pedig fogok egy
vágódeszkát és egy éles kést, hogy nekilássak a feladatnak.
– Isaac említette tegnap, hogy valamelyik nap elhívtad a fiúkat
ebédelni. – Megfogom az egyik sárgadinnyét, félbevágom,
kimagozom, és elkezdem felszeletelni.
– Igazán? – ráncolja össze Luke enyhén a homlokát, miközben
kikeveri a palacsintatésztát.
– Igen, csak ennyit volt hajlandó elárulni, azon kívül, hogy kedvel
egészen addig, amíg jól viselkedsz. Megmondtam neki, hogy jobb
szeretem, ha nem viselkedsz jól – vigyorgok, és elkezdem letépni a
szárakat az eprekről.
– Meg akartam tőlük kérdezni, beleegyeznek-e, hogy feleségül
kérjelek.
Szavai hallatán tátott szájjal megpördülök. Luke vállat von, és egy
serpenyőbe önti a tésztát a tűzhely tetején.
– Miért?
– Mert ők a családod. Szeretnek, védelmeznek, és mert ez a
szokás – kortyol bele a kávéjába, miközben engem figyel.
Hűha!
– Mit mondtak?
– Megkértelek, vagy nem?
– És ha nemet mondtak volna?
Nevetve megcsóválja a fejét.
– Akkor is megkértelek volna.
Átfordítja a palacsintát, én pedig odalépek hozzá egy eperrel, és a
szájához emelem.
– Tessék. – Beleharap, a maradékot pedig bekapom. – Mm, finom.
Megnyalom a hüvelykujjam, Luke pedig megfogja a csuklómat,
és lenyalja a mutatóujjamat.
– Imádom nézni, ahogy eszel.
A vágy gyorsan, forrón áramlik végig rajtam.
278
 – Igen?
– Igen.
Visszalépek a gyümölcsökhöz, és letépek egy szőlőszemet a
szárról. Mire megfordulok, Luke már kivette a palacsintákat a
serpenyőből, és lekapcsolta a tűzhelyet.
Tetszik a gondolatmenete.
Az ajkához simítom a szőlőszemet, majd a számba kapom, és
lassan elrágom.
– Kérsz belőle? – nyújtok felé egy szőlőszemet. Luke lassan
átszeli a kettőnk közti távolságot, és ajkával kiemeli a szőlőt az
ujjaim közül.
– Tetszik ez a játék – suttogja, mire elvigyorodom. Feltesz a
pultra, a lábam a levegőben lóg. Belép a két lábam közé, és még egy
epret tesz az ajkamhoz. A fogam közé veszem, majd lehajolok, hogy
haraphasson belőle egy falatot az ajkaim közül, miközben egy csókot
is lehelek rá.
Eper- és Luke-íze van, és én felnyögök a szájánál.
– Istenem, olyan szexi vagy.
Zöld felsőmet áthúzom a fejemen, és a földre hajítom, amit aztán
a melltartóm is követ. Felveszek még egy epret, Luke szemébe
nézek, az ajkamba harapok, és a mellbimbóimnak dörgölöm a piros
gyümölcsöt, amitől azok megmerevednek. Luke hirtelen
levegővétele és ujjainak megfeszülése a fenekemen elárulja, hogy
tetszik neki az előtte kibontakozó látvány.
Felhúzom az epret a bőrömön a mellkasomra, az államra, majd a
számba teszem, kiélvezve édes lédússágát.
Luke nem mozdul, csak engem néz, farmerba bújtatott fenekemet
markolva, ahogy ott ülök deréktól felfelé meztelenül, és próbálom
elcsábítani a vőlegényemet.
Luke szájába teszek egy darab sárgadinnyét, miközben lehajolok,
megcsókolom, és a gyümölcs levét a saját számba szívom.
– Megőrjítesz – suttogja a számnak.
– Épp ez a cél – suttogom vissza.
Hirtelen felemel, és én köré fonom a lábamat, miközben Luke
megfordul, és az étkezőasztalhoz siet. Letesz rá, és miközben
felemelem a csípőmet, lehúzza róla, majd a lábamról a farmeromat,
és vele együtt a bugyimat.

279
 Áthúzza az ingét a fején, nem törődve a gombokkal, majd puha,
kék farmerját letolja a combján.
– Nem tudok betelni veled – borít be a testével. Kezével a
hajamba túr, arcát a nyakamba fúrja, érzékeny bőrömet csókolva és
szívva.
– Nem is akarom, hogy betelj velem – fűzöm lábamat a csípője
köré, és ő tövig belém csusszan, én pedig megfeszülök körülötte.
Bal kezével megfogja a jobb kezemet, a fejem fölé húzza, és
egyenletes tempóban elkezd mozogni ki és be.
– Teljesen felizgat, ha enni láthatlak. Az édes szád a legszexibb
afrodiziákum, amit valaha láttam. – Ajka megtalálja az enyémet, és
én elveszek szavaiban és testében, ami kecsesen és határozottan
mozog az enyémen.
Kezemet végigfuttatom a hátán feszes fenekéig, és szorosan
tartom, miközben ő növeli a tempót.
– Ó, istenem! – nyögöm.
– Nézz rám! – morogja, és tekintetem találkozik az övével. –
Nézni akarom, ahogy elélvezel.
Basszus!
És ennyi elég is, hogy átbillentsen a tetőponton. Még kétszer
előrelendül, majd megáll, és az ajkába harap, miközben belém ömlik.
– Istenem, Nat, egyszer meg fogsz ölni! – Gyengéden megcsókol,
majd kicsusszan belőlem, és lesegít a kemény asztalról.
– Nem tehetek róla, hogy ennyire begerjeszt, ha étellel látsz –
csapok csupasz fenekére, majd összeszedem a ruháimat a fürdőszoba
felé menet, hogy megmosakodjak és felöltözzek.
Mire visszamegyek hozzá a konyhába, Luke már felöltözött, és
egy újabb adag palacsintát süt a serpenyőben.
Arcon csókolom, és folytatom a gyümölcsszeletelést.
– A jövő héten L. A.-be kell mennem. – Luke megfordítja a
palacsintát, és felém fordul.
– Hogyhogy? – Miután minden eperről letéptem a szárat, a
barackokkal folytatom.
– Lesz egy megbeszélésem, amin személyesen részt kell vennem.
Csak egy éjszakára megyek el.
– Ó, oké – vonom össze a szemöldökömet. Ez lesz az első éjszaka,
amit külön töltünk a szőlőskerti varázslatos nap óta.
– Gyere velem – mondja.
280
 – Nem lehet. Még mindig be kell pótolnom pár ügyfelet a
nyaralásunk miatt. Jövő héten végig be vagyok táblázva – dobok egy
magot a szemetesbe, majd egy újabb barackot veszek a kezembe.
– Csak egy éjszakáról lenne szó – motyogja, és ekkor veszem
észre, hogy mögöttem áll. Hirtelen sebezhetőnek érzem magam, de
nem tudom, miért. Csak egy éjszaka! Túlélek egy éjszakát nélküle.
Megfordulok, és rávillantok egy mosolyt. Nem akarom, hogy
meglássa a bizonytalanságomat.
– Minden rendben lesz. Melyik nap mész?
– Szerdán kora reggel. És csütörtökön jövök, dél körül.
– Ez egy hosszú megbeszélésnek hangzik – vonom fel a
szemöldökömet.
– Több megbeszélést is beiktatok, ha már ott vagyok. Biztos
megleszel?
– Persze. Szeretlek, de azt hiszem, egy éjszakát még kibírok
nélküled. Jules és én majd csapunk egy csajos estét.
– Oké – csókolja meg az orrom, majd visszalép a palacsintákhoz,
és beteszi a szalonnát a sütőbe.
– Mit csinálunk azzal a sok virággal odakint – kérdezem témát
váltva.
– Hogy érted?
– Nem a verandán szeretnél enni?
– Nem, idebent eszünk. Behozhatjuk őket, ha szeretnéd.
Odamegyek az üvegajtóhoz, és kinézek a gyönyörű virágokra,
miközben próbálom lerázni a Luke jövő heti távozása miatt rám tört
szomorúságot.
– Gyönyörűek. Nem tudom, hová tehetnénk őket.
– Most hagyd ott őket, majd később eldöntjük.
– Oké. – Megterítem a nagy étkezőasztalt hat személyre,
narancslevet: és kávét töltök az üvegkancsókba, és épp leteszem őket
az asztalra, amikor megszólal az ajtócsengő.
– Kinyitom – villant felém Luke egy mosolyt, mire kicsit
ellazulok, mivel izgatott vagyok, hogy átjönnek a szülei, és
odaadhatjuk nekik az ajándékukat.
– Szervusz, drágám – nyom egy puszit Lucy Luke arcára, majd
bejön a nagyszobába. Őt Neil és Mark követik, a sort pedig
Samantha zárja.

281
 Nyilvánvaló, hogy már sokszor jártak Luke-nál. Ismerősen
mozognak a helyiségekben, én pedig arrébb húzódom, és élvezettel
figyelem Luke-ot a családja körében.
Akik most már az én családom is.
– Mindenki, szeretném nektek bemutatni gyönyörű
menyasszonyomat, Natalie-t. – Nevetek, miközben Luke mellém lép,
és megcsókolja a kezemet.
– Igen – mondom erőltetett komolysággal. – Már találkoztunk.
– Ó, Natalie, olyan izgatott vagyok, hogy a családunk része leszel
– ölel magához szorosan Lucy, én pedig pislogok a hirtelen rám törő
könnyektől.
– Köszönöm!
– Én pedig még azt hittem, hogy a megfelelő fivért választod majd
– csóválja meg Mark a fejét szomorúan, csalódott grimaszt
erőltetve magára.
– Úgy lett – nevetek sebzett arckifejezésén, és röviden megölelem.
– Ne szomorkodj. Találunk majd neked egy rendes lányt.
Mark felnevet, és a konyha felé indul, hogy elkobozzon egy szelet
szalonnát.
– Nem kell. Megvagyok.
– El a kezekkel a szalonnától! – szól rá Luke.
Neil is megölel, és két keze közé veszi az arcomat, kedves szeme
boldogságtól csillog.
– Boldog vagy, édes lányom?
– Igen, köszönöm!
– Jól van.
Luke szülei mindketten olyan jószívűek és befogadóak. Samantha
azonban a szemét forgatja, miközben tölt magának egy csésze kávét.
– És – csillan meg a szeme rosszindulatúan, miközben Luke-ra
néz, majd vissza rám, és én lélekben felkészülök arra, ami nemsokára
elhagyja bosszúszomjas száját. – Ki volt az a jóképű férfi, akivel a
minap találkoztál a kávézóban?

282
 30. fejezet

SSZEVONOM A SZEMÖLDÖKÖMET, majd az összes vér kifut az

Ö arcomból, ahogy Luke felé fordulok. Luke szemöldöke szinte

a hajáig felugrott. A szoba elcsendesedik.
– Az egyik ügyfelemmel találkoztam, hogy átadjam neki a
megrendelt képeket. – Tekintetemet Luke-ra szegezem, akinek
arckifejezése megváltozik, és már el is tűnt az én gondtalan, vidám
vőlegényem. Pontosan tudja, kiről beszélek, és nagyon dühös.
Basszus!
Elfelejtettem neki beszámolni a Braddel való találkozásról, mert
ugyanaznap történt, amikor kimentünk a temetőbe.
– Hogy hívják? – kérdezi Sam, miközben kortyol egyet a
kávéjából.
– Brad – motyogom Luke-ot figyelve, aki kifújja a levegőt, és
lehajtja a fejét. – Elfelejtettem elmondani, mert aznap mentünk ki a
temetőbe – teszem hozzá halkan, vékony hangon.
Samantha egy pillanatra a homlokát ráncolja, nyel egyet, és szinte
bűntudatos arcot vág.
Luke rám mered, tekintete fagyos, engem pedig a sírás fojtogat.
– Ne légy dühös, csak odaadtam neki a képeit. Megkérdezte,
eljöhet-e még egyszer, de megmondtam neki, hogy te nem örülnél
neki. Felajánlotta, hogy felhív, és ő maga beszél veled, hogy tudd,
nem érdeklődik úgy irántam. Semmiség volt az egész.
– Miért nem mondtál valamit, amikor hazaértél?
– Tényleg elfelejtettem. Mert nem volt jelentősége.

283
 – Nekem nem így tűnt, amikor rámosolyogtál és a vállát
fogdostad.
Samantha önelégülten vállat von, én pedig ledermedek.
– Sam! – Lucy hangja élesen, hangosan cseng.
Luke nem veszi le a tekintetét az arcomról, én pedig megrázom a
fejem.
Sötét pillantást vetek Samre, és ökölbe szorítom a kezemet. Hogy
merészeli?
– Mi a fene bajod van? – A hangom remeg a dühtől.
– Mit tettem? – kerekedik ki Samantha szeme ártatlanul.
– Egy ügyféllel találkoztam. Megpaskoltam a vállát, amikor
ideges lett attól, hogy beszélnie kell a túlságosan védelmező
barátommal egy gardedámmal ellátott fotózás lehetőségéről. Egy
rohadt nyilvános helyen voltunk, és csak beszélgettünk.
Mostantól mindig így lesz, Samantha? A következő hatvan évben
végig meg fogod kérdőjelezni a szándékaimat a bátyáddal
kapcsolatban? Van egyáltalán fogalmad róla, mennyi pénzem van
Luke nélkül? Nincs szükségem a pénzére vagy a kapcsolataira.
Amikor a szüleim meghaltak, több mint húszmillió dollárt
örököltem. – Sam elsápad, és hallom, ahogy Lucynak elakad a
lélegzete, de én csak folytatom.
– A bátyád híres. Lépj túl rajta! Akkor sem szeretném kevésbé, ha
hamburgereket sütne, ha azt szeretné. Úgy tűnik, te vagy az egyetlen,
aki nem tud elvonatkoztatni attól, mivel foglalkozik.
Hozzámegyek, Sam. Hosszú távon mellette maradok. Szeretném,
ha jó viszonyban lennénk. Szerintem, ha adnál rá egy cseppnyi
esélyt, megkedvelnél.
De nem tűröm tovább, hogy ilyen hangon beszélj velem. Nem
érdemlem meg.
– Nem bízom benned – köpi ki a szavakat Samantha a fogain
keresztül.
– Én sem bízom benned, úgyhogy azt hiszem, kvittek vagyunk.
– Luke-ra nézek, hogy lássam, mit gondol. Kezét zsebre vágva
tartja, és elgondolkodva mered rám. – Akarod, hogy elmenjek?
– Nem, ne menj! – lép felém Lucy, majd a lánya felé fordul. –
Samantha, nevetségesen viselkedsz.
Én továbbra is Luke-ot figyelem. Még nem válaszolt. Neil és
Mark szintén dühösen merednek Samanthára.
284
 – Nos? – emelem fel felé kérdőn a szemöldököm.
– Nem, ez a te otthonod – mondja Luke halkan, meleg tekintettel.
Ó, hála az égnek!
– Sam – folytatja Luke csendesen, és az asztalt megkerülve a
nővéréhez lép. Samantha továbbra is engem méreget, de aztán
elfordítja a fejét, hogy az öccse szemébe nézzen. Lucy megfogja a
kezemet, én pedig röviden rámosolygok. Nem tudom abbahagyni a
remegést.
– Hagyd ezt abba! Feleségül veszem Natalie-t. Szeretem őt, Sam.
Senkihez sem hasonlítható a múltamból. Úgyhogy ideje félretenned
az előítéleteidet, és továbblépned. Ahogy én is tettem.
Luke a hajába túr, rám néz, majd visszafordul a nővéréhez.
– Ha benne nem bízol, bízz bennem. Adj neki egy kis esélyt.
Semmit nem ártott neked.
Sam megrázza a fejét, lehunyja a szemét, és hirtelen nagyon
fáradtnak tűnik.
– Nem tudnám elviselni, ha megint megbántanának.
– Most éppen te bántasz engem, Sam.
Samantha úgy szívja be a levegőt, mintha Luke arcon ütötte volna.
– Tessék?
– Amikor őt bántod, engem bántasz. Hagyd abba! Ez a mi
otthonunk, és ha nem tudod tiszteletben tartani a jelenlétét, akkor
nem látunk itt szívesen.
Jó ég! Engem vesz védelmébe a nővérével szemben, amitől
legszívesebben átölelném és megcsókolnám, de nem mozdulok,
teljesen megbénított a döbbenet.
Körbenézek a szobában Lucyra, Neilre és Markra, és úgy döntök,
túl sok idő ment el ezzel.
– Éhes vagyok. – A hangom nyugodt és könnyed. – Együnk,
különben még Mark felfalja az összes szalonnát.
Lucy rám mosolyogva megszorítja a kezemet, miközben
elindulunk a konyha felé, hogy kirakjuk az ételt az asztalra. Mark és
Neil segítenek mindent elrendezni, én pedig a szemem sarkából
figyelem, ahogy Luke fojtott hangon mond valamit Samnek.
Gyengéden megöleli a nővérét, majd kijön hozzám a konyhába.
– Sajnálom. – Átölelem a derekát, és beszívom az illatát.
– Nem kell. Semmi rosszat nem tettél. Ne haragudj Sam miatt.
Megrázom a fejemet.
285
 – Együnk!
– Oké.
Nekilátunk a finom ételeknek, és a hangulat jelentősen javul.
Megkönnyebbülök, hogy a társalgás nem erőltetett vagy
kényelmetlen a Sammel való vitám után. Sam továbbra is engem
méreget az asztal túloldaláról, de már nem vet rám csúnya
pillantásokat, úgyhogy gondolom, egy lépéssel közelebb kerültünk
egymáshoz.
– Natalie, hadd nézzem azt a gyűrűt! – hajol felém Lucy, én pedig
idióta vigyorral az arcomon dicsekszem a gyönyörű gyűrűvel.
Lucy a fiára mosolyog.
– Olyan jó munkát végeztem veled.
Luke felnevet, én pedig bólintok.
– Így igaz. Jó ízlése van.
Luke megcsókolja a kezemet, és rám mosolyog, tekintete lágy és
szerető.
Reggeli után leszedjük az asztalt. Lucy, Sam és én mindent
elpakolunk, és egy adag frissen főzött kávéval csatlakozunk a
férfiakhoz a nappaliban.
– Ajándékok! – ugrálok fel-le tapsikolva, izgatottan, hogy
átadhatjuk az ajándékokat Luke szüleinek. Ezen mindenki nevet, én
pedig elvigyorodom. – Imádok ajándékozni.
– Nem kellett volna vennetek semmit.
– Persze, hiszen csak a harmincötödik házassági évfordulójukat
ünnepük. – Úgy döntök, megint megpróbálkozom az olajággal, és
Sam felé fordulok. – Segítenél, kérlek, behozni az ajándékot a másik
szobából?
Sam szeme meglepetten kikerekedik, de aztán jóindulatúan vállat
von.
– Rendben.
Elmosolyodom, és Luke dolgozószobájába kísérem, ahol a
hatalmas doboz az asztalon áll.
– Jó ég, ez aztán a nagy doboz!
Nevetek.
– Tudom, fene sok idő volt becsomagolni. Tessék, te tartsd ezt az
oldalt, én pedig fogom a másikat.
Együtt felemeljük. Igazából nem nehéz, csak körülményes, és
kivisszük a nappaliba.
286
 – Mi az, csak nem valami bútort vettetek? – kérdezi Mark
erőltetett komolysággal. Kiöltöm felé a nyelvemet, majd Sammel
letesszük a dobozt a földre Neil és Lucy elé.
– Nyissák ki! – ülök le Luke mellé, aki átkarolja a vállamat.
Luke szülei két oldalról esnek neki a doboznak, letépve a papírt,
és leemelve a tetejét.
– Szent ég! – kapja Lucy a szájához a kezét, miközben a doboz
tartalmát nézi. Elkezdi egyesével kivenni a fekete keretes képeket,
Neil pedig átveszi tőle, és elrendezi őket a padlón. A doboz alján a
két nagy kép lapul: ami az esküvőjükön, és ami a szülinapomon
készült.
– Ezek csodálatosak. – Maguk elé tartják a partin készült fotót,
úgy nézegetik. – Natalie, nagyon tehetséges vagy.
Elpirulok, boldogan, hogy tetszik nekik az ajándék.
– Köszönöm!
Luke megcsókolja a kezemet.
– Van még más is.
– Mi? – ráncolja a homlokát Neil, aki ebbe az ajándékba nincs
beavatva, mire kuncogok.
– Elküldünk titeket egy második nászúira Dél-Franciaországba.
Minden ki van fizetve, akkor mentek, amikor akartok.
Luke szüleinek tátva marad a szájuk. Lucy ismét a fényképükre
pillant, és elsírja magát.
– Jaj, anyu, mi a baj? – paskolja meg Mark esetlenül a hátát.
Láthatóan kényelmetlenül érinti egy zokogó nő látványa.
– Azt hiszem, egy kicsit elérzékenyültem. Először a tegnapi parti,
aztán a fiamtól kapok egy gyönyörű menyet, most pedig
Franciaországba megyünk. Sok ez így ilyen rövid idő alatt.
Neil megcsókolja a homlokát, és ad neki egy vászon zsebkendőt
Nem is tudtam, hogy a férfiak még hordanak maguknál ilyesmit.
Mindenkinek töltök friss kávét, és a következő egy óra nagy
részében csak ülünk, és esküvőkről beszélgetünk.
– Kijelöltétek már az időpontot? – kérdezi Lucy.
– Nem – vihogok, és Luke-ra nézek. – Csak tizenkét órája k^i te
meg a kezemet.
– A téli esküvők nagyon hangulatosak.
– Segítségre lesz szükségem. És... – nézek összevont
szemöldökkel Luke-ra, aki végigsimít a hátamon.
287
 – Mi a baj?
– Nem akarom, hogy a lesifotósok megneszeljék.
– Nagy esküvőt szeretnél? – kérdezi Neil.
– Nem, csak a családtagokkal és a közeli barátokkal – vonok
vállat. – Bár igazából ezen még nem gondolkoztam.
– Minden lány eltervezi az esküvőjét. Ez az, ami minket, férfiakat
halálra rémít – vigyorog Mark.
Megrázom a fejem.
– Én sosem akartam férjhez menni. Nem is foglalkoztam ezzel.
– Van egy ötletem – szólal meg Sam halkan. – Mit szólnátok, ha
máshol tartanátok az esküvőt? Mindenkit odarepíthetnétek, és
lehetne egy kis esküvőtök egy bájos helyen, például Tahitin.
Az ötlet gyökeret ver a fejemben, és elmosolyodom. Luke-ra
pillantok, aki visszamosolyog rám.
– Mit gondolsz? – kérdezem tőle.
– Én a férfi vagyok. Te csak közlöd, hogy mikor és hol kell
megjelennem, mit kell felvennem, és én ott leszek.
Samre vigyorgok.
– Nekem tetszik az ötlet. Majd még beszéljünk róla később.
Sam rám mosolyog – rám mosolyog! –, én pedig lelki szemeim
előtt már látom, ahogy Luke-kal egy fehér homokos tengerparton
egybekelünk, körülöttünk a kristálykék óceánnal.

***

– És mi a terved holnap estére Julesszal? – Luke és én

összekucorodva ülünk a kanapén. Kedd este van, és ő másnap reggel
indul, amire eddig minden erőmmel próbáltam nem gondolni. Nem
akarom, hogy elmenjen.
– Szerintem a stúdióban leszünk.
Luke felvont szemöldökkel pillant le rám.
– Hogyhogy?
– Szeretné, ha készítenék neki néhány képet – vonok vállat. –
Nem egészen tudom, miért, már így is egész gyűjteménye van.
– Hogy érted?
– Ezek szerint nem olvasod a Playboyt.
– Nem, mióta túl vagyok a hormonoktól tomboló
kamaszkoromon. Miért? – Zavarodottnak tűnik, amikor felé fordulok
288
a kanapén, majd leesik neki, és a szeme kikerekedik. – Most csak
viccelsz.
– Nem. A főiskola alatt többször pózolt nekik – nevetek, ahogy
visszagondolok arra az időre. – Rajta gyakoroltam a legtöbbet, hogy
fejlődjek. Körülbelül egy évig dolgozott a Playboynak, majd egy szer
csak abbahagyta. Azt mondta, elég volt belőle ennyi, és ideje
továbblépnie.
– Azta!
– Nehogy felmenj az internetre Jules képei után kutakodni – nézek
rá résnyire húzott szemmel, és összefonom a karomat a mellkasom
előtt.
Luke felnevet.
– Nem, kösz. Gyönyörű nő, de most már inkább testvéremként
tekintek rá. Nem akarom meztelenül látni.
– Ezt örömmel hallom.
– Nem, csak egy nő van, akit meztelenül akarok látni.
– Ó? – kérdezem ártatlanul. – Ki lehet az a szerencsés nő?
– Csak ez a lenyűgöző, barna hajú szépség, akit ismerek.
Gyönyörű a teste, és neki vannak a legszexibb tetoválásai, amiket
valaha láttam – húz az ölébe, így két térdem a csípője két oldalára
kerül. Az egyik inge van rajtam, valamint bugyi, mert lefekvés előtt
tévéztünk.
– Ismerem talán? – kérdezem.
– Nem tudom. Mindig ellopja az ingeimet, és egy elragadó gyűrűt
visel a bal kezén. – Áthúzza az inget a fejemen, és az orrát az egyik
mellbimbómnak dörgöli.
– Azt hiszem, sejtem, kire gondolsz – suttogom, és lehunyom a
szemem, miközben orra bizsergető érzéseket küld végig a hátamon.
– Igazán?
– Hm... reménytelenül szerelmes beléd – nyomom neki a
középpontomat meredező férfiasságának, kiélvezve farmerjának
érzetét a bőrömön.
– Basszus, bébi, már az átkozott nadrágon keresztül is érzem,
hogy milyen forró és nedves vagy. – Keze a csípőmön van, úgy tolja
nekem magát.
– Akarlak – csókolom meg. – Most.

289
 Hátracsúsztat a térdén, kigombolja a nadrágját és letolja a
csípőjén. Nagy keze megmarkolja a fenekemet, maga fölé emel,
majd magára ereszt.
– Ó, istenem! Luke, ez olyan jó érzés. – Elkezdek körözni a
csípőmmel, meglovagolva őt, izzó, kék szemébe bámulva. Szája
nyitva van, légzése felerősödik és felgyorsul.
Erősen szív egyet az egyik mellbimbómon, mire felkiáltok. A
mellbimbóim újabban extra érzékenyek lettek.
– Finoman – zihálom, mire elengedi, és nyelvét gyengéden
végighúzza rajta.
– Így jó? – kérdezi.
– Ó, igen, több mint jó.
Anélkül, hogy megszakítaná élvezetes kapcsolatunkat, egyetlen
könnyed mozdulattal feláll, miközben én továbbra is rajta
csimpaszkodom. Lefektet a kanapéra, és befed a testével. Felemeli a
bal lábamat, a mellkasomnak nyomva, majd átvetve a vállán, szélesre
nyitva, és elkezd mozogni bennem.
– Luke – nyögöm, ahogy az érzékek végigsöpörnek rajtam.
Csípőm az övének préselődik, és Luke olyan birtokló tekintettel néz
le rám, olyan állatias vággyal, hogy hevesen elélvezek.
– Igen! – Elengedi a lábamat, és hirtelen kicsusszan belőlem, a
hasamra fordítva. Felemeli a fenekemet, és visszalöki belém a
péniszét, miközben rácsap a fenekemre.
– Szent ég! – sikoltom a párnákba kapaszkodva.
Luke lenyúl, erős kezével megragadja és hátrahúzza a hajamat,
épp csak egy aprót rántva rajta, miközben másik kezével a csípőmet
keményen és gyorsan merev hímvesszőjére vonja.
Imádom, amikor így tesz a magáévá.
Légzése szaggatott, heves.
– Gyere megint!
– Nem megy – Ha most megint elélvezek, attól biztos elájulok.
– Gyere. Megint. – Meg erősebben húzza a hajamat, a fenekemre
csapva, és én nem tudok neki ellenállni. Az izmaim remegve
megfeszülnek, valószínűleg az eddigi legintenzívebb orgazmusomtól.
Összefüggéstelenül felkiáltok, öklömet a kanapénak nyomva,
miközben a testem hátrafeszül Luke-nak, aki a nevemet üvöltve
robban fel bennem.

290
 – Csessze meg! – Kicsusszan belőlem, és magához húz, az
arcomat, orromat, szememet csókolva, arcomat két kezébe fogva. –
Jól vagy?
– Persze – felelem a homlokomat ráncolva, nem értve az
aggodalmát. – Miért ne lennék?
– Még sosem voltam veled ilyen durva. Jézusom Nat, teljesen
elveszed az eszem. Melletted megfeledkezem magamról – futtatja
végig a kezét a hátamon nyugtatóan.
– Édesem, én szeretem veled a durva szexet. Ezt te is tudod.
Teljesen megbízom benned. Jól vagyok – mosolygok rá. – Bármikor
rácsaphatsz a fenekemre. Rohadtul izgató.
Luke nevet, miközben továbbra is próbál levegőhöz jutni, és
magához szorít.
– Istenem, mennyire szeretlek!

291
 31. fejezet

E GÉSZ ÉJJEL NEM ALUDTAM. Háborog a gyomrom, és kissé

émelygek. Tudom, hogy amiatt van, mert Luke ma reggel
elmegy, amitől ideges leszek. Végig aggódni fogok érte, amíg
biztonságban haza nem ér. Utálom, hogy repülővel megy.
Nem mintha ilyen rövid időre érdemes lenne autóval mennie.
Az ébresztő zöldes ragyogása szerint öt óra van. Luke hamarosan
fel akar majd kelni, és összekészülődni, mert nyolckor indul a járata,
úgyhogy elkezdem felébreszteni.
Imádom keltegetni.
Megcsókolom az arcát, ujjaimat végigfuttatom a haján.
– Ébresztő, szerelmem.
– Hömf.
– Gyerünk – felelem nevetve. – Ébredj! Össze kell készülődnöd az
indulásra.
Luke felém fordul, és a karjába zár, arcát a nyakamba temetve.
– Aludj vissza! – motyogja.
Ó, imádok erős karjában lenni.
– Ha visszaalszunk, lekésed a gépedet – csókolom meg az ajkát,
miközben továbbra is a haját simogatom.
– Bárcsak velem jönnél!
– Holnap már itthon leszel.
– Nem akarlak itt hagyni.
Elmosolyodom, miközben a szívem kissé megremeg.
– Megleszek.
– Kiviszel a reptérre?
292
 – Persze.
Felsóhajt, tekintete komolyan méregeti az arcomat.
– Jól vagy? – simítok végig borostás arcán.
– Máris hiányzol.
– Ó, maga aztán nagyon szerelmes, Mr. Williams.
Luke felnevet, és a hátamra görget. Kézfejét végighúzza az
arcomon, és megcsókol azon a gyengéd módján, amitől teljesen
elgyengülök.
– Igen, attól tartok, így van.
– Ez rám is igaz – suttogom.
– Örömmel hallom.
Orrát végighúzza az enyémen, miközben felemelem, és a derekára
kulcsolom a lábamat. Még mindig meztelenek vagyunk az előző esti
szeretkezés óta. Luke elmozdul, hogy kemény pénisze a hajlataimnak
simuljon, és gyengéden mozogni kezd előre-hátra.
Tudom, hogy ez teljesen más lesz, mint a tegnapi durva szex a
kanapén. Ez most lassú lesz és édes.
Lágyan csókol, miközben tekintetét rajtam tartja. Hátrahúzza a
csípőjét és ó, nagyon lassan belém csusszan.
– Luke! – sóhajtom a szájának.
– Szeretlek – suttogja.
Nem gyorsít a tempón, csak folytatja az egyenletes, lassú ütemet,
be és ki, két keze között tartva az arcomat, és az egész olyan
gyönyörű, hogy nem tudok gátat szabni a szemem sarkából potyogó
könnyeknek.
– Ne sírj, bébi! – törli le a könnycseppeket az ujjhegyével,
miközben az enyémnek dörgöli az orrát.
– Annyira szeretlek – suttogom neki vissza. – Kérlek, vigyázz
magadra! – Luke szeme kikerekedik, és tudom, hogy látja
szememben a sebezhetőséget, és végül megérti az utazása miatti
félelmemet.
– Ó, bébi! – Szorosan lehunyja a szemét, és a nyakamba temeti az
arcát. Köré fonom a karomat, magamhoz húzom, miközben
fokozatosan növeli a tempót és a nyomást bennem, mire körülötte
lüktetve elélvezek, ő pedig belém ömlik.

***

293
– Mindjárt megkezdődik a beszállás. Jobb, ha átmész a biztonsági
ellenőrzésen. – Luke baseballsapkát és szemüveget visel, remélve,
hogy így nem ismerik fel a reptéren. Dögösen néz ki.
Mindig dögösen néz ki.
– Erezd jól magad Julesszal ma este! – húz magához, majd
hosszan és lassan megcsókol.
– Légy jó! – vonom fel rá a szemöldökömet, mire felnevet.
– Holnap találkozunk. Hívlak, amint a hotelbe értem – csókol meg
ismét, majd ajkát a homlokomra nyomja, és mélyen beszívja a
levegőt, mintha tényleg nem akarna elengedni.
– Oké. Jó utat, szerelmem! – simítok végig az arcán, majd
hátralépve figyelem, ahogy elindul a biztonsági ellenőrzések és a
terminál felé.
– Natalie? – kiáltja Jules, amikor kinyitom a házunk bejárati
ajtaját. Egész héten alig voltam itthon.
– Igen, én vagyok. – Nem igazán érzem jól magam, és nem
hiszem, hogy ennek Luke útjához lenne köze.
– Luke ma reggel elment?
Bemegyek a konyhába. Jules épp egy bagelt vajaz, és ahogy az
illata eléri az orromat, összerándul a gyomrom.
– Ó, a francba! – futok a fürdőszobába hányni, alig érve oda
időben.
– Hé, jól vagy? – Jules az ajtóban áll, és engem figyel. Ő az
egyetlen ember a világon, akinek hagynám, hogy ott álljon, és nézze,
ahogy hányok.
– Szerintem elkaptam az influenzát. Egész reggel émelyegtem.
Azt hittem, az idegességtől, de nyilvánvalóan nem.
A gyomrom megint megremeg, és én a vécécsészébe
kapaszkodom, miközben hevesen öklendezem.
Jules eltűnik, és egy nedves törülközővel és egy pohár vízzel jön
vissza, hogy kiöblíthessem a számat. A mosdókagylóra teszi a
poharat, majd a nyakamhoz nyomja a törülközőt, mire felnyögök.
– Köszönöm!
– Gyere, menj fel az emeletre, az agyadba. Feküdj le egy kicsit,
hátha attól megnyugszik a gyomrod.
– Oké.
Jules követ az emeletre. Nem érzem magam annyira rosszul, csak
rettenetesen émelygek. Utálok hányni.
294
 Miközben bemászom az ágyba, megszólal a telefon a zsebemben.
Luke-tól jött üzenet.

Mindjárt felszállunk. Senki sem ismert fel.

Máris hiányzol, gyönyörűm.

Mosolyogva koppintok a válaszküldő gombra.

Te is hiányzol. Vigyázz magadra!

Egy darabban szeretnélek újra látni.

És nekem megint hánynom kell. Kisietek a fürdőszobámba, és a

következő fel órában ott is maradok. Jules körülöttem lézeng a
nedves rongyokkal meg vízzel, és egy törülközőt nyom a térdem alá.
– Szerintem be kéne mennünk a sürgősségire.
– Nem, jól vagyok – öklendezek megint.
– Igen, látom, hogy majd kicsattansz az egészségtől – jegyzi meg
Jules szárazon.
– Ne légy undok!
– Nat, aggódom. Nem tudod abbahagyni a hányást.
– Most már semmi sem maradt, amit kihányhatnék.
– De továbbra is öklendezel. Ez nem normális, még az
influenzánál sem. Nincs is lázad.
A gyomromban fájdalmasan megfeszülnek az izmok, miközben
tovább öklendezem a vécé felett.
– Nat, ne kényszerít», hogy hívjam az anyámat!
– Ő az én pártomat fogja fogni – válaszolom.
– Rendben, akkor Luke-ot hívom.
– Ne, ő amúgy sem tehetne semmit L. A.-ből.
Újabb öklendezés. Istenem, már semmi nem maradt bennem! Mi a
baj velem?
– Oké, Nat... irány az autó! Itt egy tál – nyom Jules egy nagy
műanyag tálat a szám alá, majd talpra segít. – Egyórányi folyamatos
hányás már túl sok. Valószínűleg már ki is száradtál.
Besegít a kocsiba, és bevisz a közeli kórház sürgősségi osztályára.
Meglepő módon elég nagy ott a csend, így gyorsan sorra kerülök, és
beterelnek egy szobába. Hálás vagyok érte, hogy Jules velem van,

295
hogy megadja a személyes adataimat; én még annyi időre sem tudom
abbahagyni az öklendezést, hogy összerakjak egy mondatot.
Sikerül vizeletmintát adnom, és átöltöznöm kórházi hálóingbe.
– Natalie, Mo nővér vagyok. Ma én leszek a segítségére. Tegye be
ezt a tablettát a nyelve alá! Zofran a neve, és enyhíti az émelygését.
– Hálásan fogadom el a gyógyszert a kedves, filigrán alkatú
nővértől, és mély levegőt veszek.
– Hadd vizsgáljam meg még egyszer – mosolyog Mo, majd
megméri a hőmérsékletemet és a vérnyomásomat, és meghallgatja a
szívverésemet. – Minden értéke normális. Ez jó jel. Dr. Anderson pár
perc múlva itt lesz.
– Köszönöm! – Jules mellém húz egy széket, és ekkor megcsörren
a telefonom. Luke az.
– Halló?
– Szia, bébi, a hotelban vagyok. Minden rendben?
– Igen, minden rendben. Épp Julesszal vagyok. – Jules szeme
kikerekedik, miközben azt tátogja: „Mi a fenét művelsz?” Legyintek
felé.
– Oké, jól van. Most indulok az első megbeszélésemre. írok,
amint tudok.
– Rendben, jó megbeszélést! Szeretlek.
– Én is szeretlek. – Hallom a hangján, hogy mosolyog, amikor
leteszi.
– Natalie...
– Ne! Úgysem tehet semmit L. A.-ből. Semmi értelme, hogy
aggódjon. Holnap már különben is itthon lesz.
– Arról azért tudnia kéne, hogy a sürgősségin vagy. – Istenem,
milyen makacs.
– Ez a gyógyszer, amit adtak, enyhíti az émelygést. Valószínűleg
úgyis nemsokára hazaküldenek.
– Kopp-kopp! – dugja be a fejét az ajtón egy alacsony termetű,
szőke nő. – Dr. Anderson vagyok. Hallom, nem érzi jól magát,
Natalie.
– Az elmúlt másfél órában végig hánytam.
– Egyfolytában vagy szakaszosan?
– Egyfolytában. Alig kaptam levegőt, amíg a nővér oda nem adta
azt az émelygés elleni tablettát.

296
 – Van bármi más panasza, például hasmenés, láz, hasüregi
fájdalom? – Miközben beszélgetünk, folyamatosan jegyzetel a
kartonomra.
– Nem, csak a hányás. Ma reggel egy kicsit émelyegtem, de azt
hittem, csak az idegeim. Aztán jött a hányinger.
– Oké, nos, úgy tűnik, ezt stabilizáltuk. – Megtapogatja a bőrt a
kezemen, majd benéz a számba és az orromba. – Szépen kiszáradt,
úgyhogy rákötném az infúzióra, hogy legyen egy kis folyadék a
szervezetében. Közben veszünk vért, megvizsgáljuk a vizeletét, és
meglátjuk, mit találunk, rendben? – mosolyog le rám kedvesen.
– Rendben. Hazamehetek még ma?
– Valószínűleg igen. Meglátjuk, milyenek az eredményei, és
nemsokára visszajövök.
– Látod? – fordulok Jules felé, miután az orvos kiment. –
Valószínűleg csak az influenza.
Mo nővér siet be ismét a szobába, és beköti az infúziót.
– Jaj, ne, én már itt sem vagyok! – pattan fel Jules, és kisiet a
szobából. Móra vigyorgok.
– Úgy fél a tűtől, mint más a pókoktól.
Mo nevet, vért vesz tőlem, majd megint eltűnik, magamra hagyva
Julesszal.
– Hogy érzed magad? – kérdezi.
– Jobban. Még egy kicsit émelygek, de már nincs hányingerem.
– Jól van. Kezdtél rám ijeszteni.
Egy ideig mindketten kellemes csendben üldögélünk, a
telefonunkat ellenőrizve és tévézve. Elég sokáig várunk, körülbelül
két órát, mire újra látjuk az orvost.
– Elnézést, hogy megvárattam magukat. Elvégeztem néhány
szükséges vérvizsgálatot, amik beletelhetnek egy kis időbe. –
Mellém húz egy széket, és úgy fest, mint aki hosszú beszélgetésre
készül.
Francba, mi bajom lehet?
– Van egy jó hírem és egy olyan, ami vagy jó, vagy rossz, attól
függően, hogy tekint rá.
– Rendben. Akkor először a jó hírt szeretném hallani.
– Teljesen egészséges. Minden eredménye normális, és a laborból
is teljesen jó adatok érkeztek.
– Az jó.
297
 – Kivéve, és ez a másik hír, hogy terhes.
Hallom, ahogy Jules levegő után kap mellettem, de én alig fogom
fel az orvos szavait.
– Mit mondott?
– Azt, hogy terhes.
– Nem, az lehetetlen – rázom meg a fejem határozottan. Itt biztos
valami tévedés lesz.
– Ó? – vonja fel az orvos a szemöldökét. – Hogyhogy?
– Szedem a fogamzásgátló tablettákat. Soha, de soha nem felejtem
el. Soha. Igazi Tabletta Náci vagyok.
– A tabletta nagyon hatásos lehet a terhesség-megelőzésben, de,
éppúgy, mint bármelyik másik fogamzásgátló, nem nyújt
százszázalékos védelmet.
– Nem, ha megfelelően szedem, márpedig úgy szedem, akkor nem
leszek terhes.
Látom, ahogy Jules előkapja a telefonját, és mohón elkezdi
nyomkodni a kijelzőt, miközben az orvos türelmesen mosolyog rám,
és megpaskolja a lábamat.
– Natalie, a tabletta csak kilencvenkilenc százalékban hatékony,
még ha megfelelően szedik is. Mindig van rá egy százalék esély,
hogy nem működik, és úgy tűnik, most maga az az egy százalék.
– Mi?! – A világ elkezd darabjaira hullani körülöttem.
– Igaza van, Nat – nyomja Jules a telefonját az arcom elé. – Ezt
nemcsak egy képzett orvos mondja neked, de még a WebMD
információival is egybevág. Kilencvenkilenc százalékban hatékony.
– Ezek szerint ez rossz hír? – kérdezi Dr. Anderson.
Julesra nézek, aki ugyanolyan döbbentnek tűnik, mint amilyennek
magamat érzem.
– Nem tudom.
Az orvos a gyűrűmre pillantva szélesen elmosolyodik.
– Talán csak váratlanul érte. A vizeletéből és a véréből is
kimutattuk. Szeretnék végezni egy ultrahangos vizsgálatot is, hogy
lássuk, hányadik hétben van.
Mo nővér kimegy a szobából, majd egy kis, kerekes
ultrahangkészülékkel tér vissza. Ahelyett, hogy az eszközt lapos
hasamra tenné, az orvos felemeli a lábamat, és beakasztja a szíjba,
hogy a hüvelyemen keresztül vizsgáljon meg.

298
 – A baba még túl kicsi, hogy a kívülről is látni lehessen –
magyarázza.
Baba? Ó, istenem!
A nővér lekapcsolja a villanyt, és mindannyian a gép képernyőjére
nézünk. Hirtelen egy fekete kör jelenik meg rajta, körülbelül akkora,
mint egy negyeddolláros, amiben meg-megrebeg valami.
– íme! – mosolyog Dr. Anderson. – Azt mondanám, hogy
körülbelül a hatodik hétben lehet.
Jules megfogja a kezemet, és mindketten megbűvölten meredünk
a képernyőre.
– Az ott a szíve? – kérdezem, a rebbenésre mutatva a képernyőn.
– Igen. Ezen a gépen mást nem nagyon lehet látni, de az a fekete
terület ott a magzatvíz, a rebbenés pedig a szíve. A hányása és az
émelygése olyasmi, amit vészes terhességi hányásnak hívunk. Olyan,
mint a reggeli rosszullét, csak százszor rosszabb. Valószínűleg elég
émelygős lesz a terhesség alatt, úgyhogy felírok magának egy
hányinger elleni orvosságot. Nem tesz kárt a magzatban. Emellett
azonnal álljon le a tabletta szedésével, szedjen szülés előtti
vitaminokat folsavval, és a következő négy hétben vegye fel a
kapcsolatot a szülészorvosával.
Megnyom egy gombot a gépen, mire az kinyomtat egy képet a
felvételről.
– Tessék, valami, amivel dicsekedhet – kacsint rám. – Még egy
ideig bent tartjuk, adunk magának még egy adag infúziót, és
meggyőződünk róla, hogy a hányingerét sikerült elfojtanunk, azután
hazamehet.
– Rendben.
Ezzel kimegy, Jules és én pedig csak bámulunk egymásra.
– Jól vagy? – kérdezi.
– Nem – felelem bágyadtan.
– Imádom a gyűrűdet. A kép, amit elküldtél róla szombat este,
nem volt túl előnyös.
– Köszi.
– Oké, beszéljünk róla józanul – fogja meg Jules a kezemet, és a
szemembe néz. – Szeret téged.
– Azt fogja hinni, hogy ezzel próbálom behálózni.
Jules felnevet – felnevet –, és megszorítja a kezemet.
– Natalie, ez meg sem fog fordulni a fejében.
299
 – De a családjáéban igen.
– Ki a francot érdekel?
– Alig jegyeztük el egymást.
– Most csak összevissza beszélsz. Natalie, nézz rám!
– Túl korai – gyűlik könny a szemembe, miközben Julesra nézek.
Hál’ istennek, hogy itt van velem! – Még csak nemrég találkoztunk,
még annyi mindent kell megtudnunk a másikról, Jules. Kevesebb
mint egy hete jegyeztük el egymást. Túl korai.
A könnyek most már szabadon patakzanak végig az arcomon,
amikor megint megszólal a telefonom. Azonnal hangpostára állítom.
– Nat, beszélned kell vele.
– Ezt nem fogom neki telefonon keresztül megmondani.
– Nem, úgy értem, aggódni fog, ha nem veszed fel, butus. – A
telefonom megint megszólal, de most túlságosan sírós lenne a
hangom ahhoz, hogy felvegyem.
– Vedd fel te! Mondd azt neki, hogy a fürdőszobában vagyok,
vagy ilyesmi.
– Natalie telefonja – veszi fel Jules. – Nem, bocsi Luke, épp a
fürdőben van. Szóljak neki, hogy hívjon vissza? Aha. Ó, oké,
megmondom neki. Szia!
– Nos? – kérdezem, amikor lerakja.
– Most épp egy másik megbeszélésre megy, de később még hív.
– Jó – döntöm a fejemet az ágyra. – Ó, istenem, mihez fogok
kezdeni?
– Miről beszélsz? Te és Luke szülők lesztek – fogja meg Jules
megint a kezemet. – Nat, fantasztikus szülők lesztek.
– Túl korai – suttogom, majd mindkét kezemet az arcomra
teszem, úgy zokogok.

300
 32. fejezet

A
SÍRÓGÖRCSÖM LASSAN ELMÚLIK, ÉS MÉLY LEVEGŐT
VESZEK,amikor Mo nővér visszatér, hogy kicserélje az
infúziós zacskót.
Hogy fogom megmondani Luke-nak, hogy terhes vagyok?
Tudom, hogy szeretne gyerekeket, ahogy én is, de nem most. Még
nem is vagyunk házasok. Nem tudnám elviselni, ha azt hinné, olyan
dologba próbálom belekényszeríteni, amit nem akar.
Jules bekapcsolja a tévét, váltogat a csatornák között, majd megáll
egy esti szórakoztató pletykarovatnál.
– Ma lencsevégre kaptuk Luke Williamst.
A rohadt életbe!
– Épp elfogyasztott egy romantikus ebédet Vanessa Hornnal, az
Éjjeljárók egyik szereplőjével. Vajon ezzel Luke végre előbújt a
rejtekhelyéről, hogy felfrissítse a románcát az elragadó Vanessával?
Ők ketten több mint egy évig jegyben jártak, mielőtt tavaly év elején
szakítottak. Szerelmet érzünk a levegőben! Ne aggódjatok, mi majd
minden friss hírről beszámolunk Luke-kal és Vanessával
kapcsolatban, amint több mindent megtudunk. – Közben a képernyőn
egypár ma készült fénykép jelenik meg. Felismerem Luke-on azt a
fekete pólót és farmert, amit a repülőútra vett fel. Ö és a gyönyörű,
szőke Vanessa valóban egy étteremből lépnek ki, miközben Luke
átkarolja a lányt, és rámosolyog, orra Vanessa füléhez ér. Aztán
mutatnak egy fotót, amin Luke átöleli Vanessát, és magához húzza
egy csókra. A fényképezőgép rossz szögből kapta le őket, így azt
nem látom, hogy a szájuk összeér-e, de egyértelmű, hogy mit
301
csinálnak. A következő képen a lány beszáll egy autóba, miközben
Luke tartja neki az ajtót. Az utolsón pedig Luke beül ugyanannak az
autónak a volánja mögé.
– A rohadt életbe, megcsal engem.
– Ezt nem tudhatjuk.
– Épp most láttam a saját szememmel!
– Nat, ezek csak a rohadt lesifotósok. Mindenfélét kitalálnak.
– A képek nem hazudnak. Ezt bárkinél jobban tudom. Te is láttad,
hogy ért hozzá, és nézett rá. Megcsókolta.
A féltékenység ösztönösen söpör végig rajtam. A szívem kalapál,
a légzésem felgyorsul, és érzem, ahogy felforrósodik az arcom. Ha
nem lenne bennem az émelygés elleni gyógyszer, megint elhánynám
magam.
– Natalie – mondja Jules, és megfogja a kezemet. – Biztos vagyok
benne, hogy ez nem az, amire gondolsz.
Megrázom a fejem, és szabadjára engedem könnyeimet.
– Vége.
– Nem, Natalie. Nincs vége. Beszélj vele róla holnap!
– Nincs miről beszélni – rázom meg megint a fejem, miközben
képtelen vagyok elhinni, amit az imént láttam. – Nem tudok
megbízni benne. Nem élhetem vele ezt a celebéletet.
– Ostobaságokat beszélsz.
– Fogd be! Neked az én pártomat kéne fognod! Te én átkozott
barátom vagy, nem az övé. Hiszen megcsal! Épp most láttam rá a
bizonyítékot, úgyhogy mutass némi rohadt együttérzést, Jules!
– Sajnálom – fakad ő is sírva, mire nyomorultul érezni magam.
– Gyere ide! – csúszok arrébb, ő pedig felmászik mellém az ágyra.
Magához húz, úgy zokogunk együtt. – Mihez kezdjek?
– Hagyj egy kis időt magadnak! Még csak most tudtad meg, hogy
terhes vagy, miután több órán keresztül rosszul voltál. Jelenleg nem
tudsz józanul gondolkodni. Igen, hagyj magadnak egy kis időt! –
Jules a hajamat simogatja, és én olyan hálás vagyok neki.
– Rendben.
Ekkor jelez a telefonom; Luke-tól jött üzenet.

Nemsokára végzek a mai megbeszélésekkel, bébi.

Este hívlak. Szeretlek.

302
 – Szemét – dobom le a telefonomat, nem is törődve a válasszal, de
könnycsatornám gátja újra megnyílik. Körülbelül öt perc múlva
újabb üzenet érkezik.

Egész nap nem hallottam felőled. Hiányzol. Jól vagy?

– Nat, beszélned kell vele.

– Nem. – Kikapcsolom a telefont, és a táskámba dobom.
Pár perc múlva dr. Anderson visszajön a receptjeimmel és a
zárójelentésemmel.
– Most már elmehet, Natalie. Sok szerencsét!
Arra szükségem lesz.
Jules elvezet a patikáig, majd hazamegyünk. Hirtelen fel vagyok
pakolva gyógyszerekkel és vitaminokkal.
Amikor hazaérünk, felmegyek a szobámba, bemászok az
ágyamba, bevackolódom, és úgy zokogok, mint még soha a szüleim
halála óta. Szó szerint úgy érzem, mintha a világom darabjaira
hullana, és lényegében így is van. Nem lehetek Luke-kal. Csak
mentségeket keresne arra, amit ma láttam, de változtatni úgysem tud
rajta. Elég bensőséges módon ért ahhoz a nőhöz. Régebben jegyesek
voltak, és hazudott arról, hogy sosem beszél a volt menyasszonyával.
Kezemet a hasamra szorítom. Ó, istenem, és mihez kezdjek a
babával? Legyek egyedülálló szülő? Tulajdonképpen megtehetném,
nem látok más lehetőséget. De ennek már a puszta gondolatától is
meghasad a szívem.
Elalszom az ágyam közepén, sírva és gyászolva az eddigi legjobb
kapcsolatomat, annak az embernek az elvesztését, akivel életem
hátralevő részét terveztem tölteni.

***

– Ébredj, Nat! – Összerezzenve ébredek Luke hangjára.

– Mit keresel itt? – A szeme aggódó, és sápadt arccal hajol fölém.
– Egész nap nem tudtalak elérni, és aggódtam, így hazajöttem.
Miért nem mondtad, hogy beteg vagy?
– Ki mondta neked, hogy beteg vagyok? – ülök fel, és elhúzódom
az érintésétől, mire Luke zavarodottan ráncolja a homlokát.

303
 – Jules mondta, hogy ma rosszul voltál, ezért bevitt a
sürgősségire. Bébi, nem nézel ki valami jól.
– Igen, lehet, hogy fertőző vagyok. Jobb, ha most hazamész –
ölelem át magam, miközben nem tudok ránézni.
– Natalie, mi a baj?
– Csak nem érzem jól magam.
– Francokat, nézz rám! Hol van a gyűrűd? – pillant a bal kezemre.
– Az ékszerdobozomban.
– Miért nincs az ujjadon? – A hangja erősebben cseng, és kezd
komolyan kétségbeesni, de én még mindig szomorú és dühös
vagyok, miközben tombolnak a hormonjaim, és tudom, hogy ez nem
fog jól elsülni.
– Luke, szerintem jobb, ha most hazamész.
– Nem. Mondd el, mi a baj!
Nem tudom elfojtani a könnyeimet, azok végigcsorognak az
arcomon. Luke felém nyúl, de én elhúzódom.
– Hadd érjek hozzád!
– Nem – rázom meg a fejemet. – Csak menj haza.
Luke idegesen túr a hajába.
– Nat, hadd segítsek! Beszélj hozzám!
– Már így is eleget tettél.
– Ez meg mit jelentsen?
– Csak menj haza! – kiáltom.
– Nem! – üvölti ő is.
A kezembe temetem az arcomat, és gyűlölöm magam, amiért
előtte sírok.
– Csak menj – suttogom.
– A frászt hozod rám. Mi a baj?
– Láttalak – emelem fel a fejemet, és egyenesen a szemébe nézek.
– Láttalak Vanessával egy étterem előtt L. A.-ben. Láttam, ahogy
átkarolod, és ahogy az orrodat az átkozott fülének nyomod, a szádat
pedig a szájára, majd beszállsz vele egy autóba.
Luke összevonja a szemöldökét, és nyel egyet.
– Most takarodj innen!
– Natalie, az egy üzleti ebéd volt. Az egyik filmről beszéltünk,
amihez felkértem. Rajtunk kívül még hárman voltak ott. Őket is
láttad a képeken?
– Nem érdekel.
304
 – Én nem hazudok neked.
– Tudom, mit láttam.
– Pontosan azt láttad, amit azok a szemét lesifotósok akartak,
hogy láss! Már az elején megmondtam, hogy velem beszélj ilyenkor,
Natalie.
Hajthatatlanul megrázom a fejem.
– Hazudtál, amikor azt mondtad, már nem beszélsz a volt
menyasszonyoddal. Teljesen kiakadsz rám Brad miatt, azt kéred,
hogy tartsam tiszteletben az érzéseidet, amikor férfiakkal dolgozom,
de egy szóval sem említed, hogy találkozol azzal a nővel, akit
nemcsak hogy kihasználtál, de majdnem el is vettél? A képek alapján
nemcsak beszélgettetek. Megdugtad abban a kocsiban?
– Jézus úristen, dehogy! Te ezt gondolod?
– Csak menj. Nem tudok megbízni benned, és nem akarom, hogy
itt legyél.
– Sokkal nagyobb ügyet csinálsz ebből, mint amekkora.
Esküszöm, hogy csak egy üzleti megbeszélés volt.
– Oké. Akkor sem akarom, hogy itt legyél.
– Basszus, Nat! – pattan fel, és elkezd körözni a szobában, szeme
vadul jár, kezével a hajába túr. – Miért nem hiszel nekem?
– Hazudtál nekem, átléptél egy olyan határt, amit nem tudok
elfogadni.
– Nem hazudtam! – üvölti. – Eddig valóban nem beszéltem vele,
most is csak azért, hogy beszálljon abba a rohadt filmbe!
Jaj, miért nem megy már el? A könnycseppjeim megint utat
törnek maguknak.
– Bébi, ne sírj! Esküszöm, hogy ez az igazság – lép felém, de én
felemelem a kezem, hogy megállítsam.
– Tudnod kell, mit jelentett nekem, hogy vele láttalak. Nem úgy
festettetek, mint egyszerű kollégák, Luke. Átkaroltad, és olyan
tekintettel néztél rá, ahogyan rám szoktál, amikor rám mosolyogsz.
– Luke nyel egyet, én pedig folytatom. – Olyan, mintha egyetlen
pillantásoddal kitépted volna a szívemet és a földbe tiportad volna.
Most feldúlt vagyok, sértett, tombolnak a hormonjaim, és ma este
képtelen vagyok veled beszélni. Egy kis térre van szükségem,
méghozzá most, mert képtelen vagyok rád nézni.
– Natalie, mindketten tettünk dolgokat, amiket megbántunk. A
fenébe is, hiszen az egész tested egy térkép a hibáidról.
305
 Rápislogok. Most komolyan ezt mondta nekem?
– Gondolom, ez is egy olyan tapasztalás, amit hozzáadok majd a
térképemhez. Most tűnj a házamból, mielőtt kihívom a rendőrséget.
– Szeretlek – néz egyenesen a szemembe. Kék tekintete tele van
félelemmel. – Ennek még nincs vége. Hagyok neked egy kis időt, de
a fenébe is, Nat, ennek még nincs vége.
Kimegy a szobából, és becsapja maga mögött az ajtót. Pár
pillanattal később hallom, ahogy a bejárati ajtó is becsapódik, majd
beindítja a motort – talán a Lexusét? –, és kihajt a felhajtóról.
Visszadőlök az ágyra, túl kimerültén a síráshoz vagy, vicces
módon, az alváshoz.
– Nem szóltam neki a babáról – mondom, amikor Jules bejön a
szobába.
– Gondoltam. Letagadta?
– Azt mondja, csak egy üzleti ebéd volt az egyik film miatt,
amiben felajánlott neki egy szerepet – felelem monoton hangon.
– Lehet, hogy ez az igazság.
Sötét pillantást vetek rá, mire folytatja.
– Natalie, ha nem öt perccel a műsor előtt tudod meg, hogy terhes
vagy, akkor is így reagáltál volna?
– Igen.
– Én nem hiszem – mászik be mellém Jules az ágyba, de nem ér
hozzám. – Édesem, szerintem a mai nap igazi érzelmi hullámvasút
volt a számodra.
– Ez igaz – sóhajtok, és egyik karommal eltakarom az arcomat.
– Szörnyű dolgokat vágtunk egymás fejéhez.
– Hallottam.
Megint rámeredek, mire Jules vállat von.
– A szobám kábé négy méterre van a tiédtől, és kiabáltatok.
– Mit gondolsz? – kérdezem, mert szeretem Julest, ő is szeret
engem, és az igazat fogja mondani.
– Az igazat akarod hallani, vagy a hűséges legjobb barát
szöveget?
– Öhm, mindkettőt.
– Oké. – Mély levegőt vesz, és lenéz rám. – Luke a legjobb dolog,
ami valaha történt veled. Én nem hiszem, hogy ma megcsalt.
Szerintem csak figyelmeztetni kell, hogy körültekintőbben
viselkedjen, főleg nyilvános helyen, mert a rohadt lesifotósok
306
bármiből képesek egy jó sztorit kreálni. De már évek óta nem ebben
a világban él, így megértem, miért volt óvatlan.
Elhallgat, és mélyen a szemembe néz.
– Natalie, szeret téged. Könnyes volt a szeme, amikor kiviharzott
innen. Tudja, hogy elcseszte. És nemcsak erről van szó – emeli fel a
kezét, hogy elhallgattasson. – A babára is gondolnod kell. Nem azt
mondom, hogy a baba kedvéért maradj vele, csak azt, hogy tudnia
kell róla, és azt sem szabad elfelejtened, hogy most a hormonjaid
uralják az elmédet.
Próbálom feldolgozni, amit mond Igaza van. Valószínűleg csak
felfújom a dolgot.
– Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy magam mellé akarom
kényszeríteni a babával – suttogom.
– Édesem, miért hinné ezt? Nem direkt csináltad.
– Félek.
– Minden rendben lesz – ölel szorosan magához.

***

Másnap reggelre már kezdem magam kicsit hülyén érezni.

Elképesztő, mennyi mindenre képes egy kis alvás, az émelygés elleni
gyógyszer és egy kiadós sírás.
És most hogy teszem jóvá?
Lezuhanyozom, a tükörben homlokráncolva pillantok felpuffadt
szememre, miközben összekészülődöm. Szörnyen festek. Felkapok
egy farmert és egy pulóvert, majd kiveszem a gyűrűmet az
ékszerdobozból, és visszahúzom az ujjamra.
Sok mindent meg kell beszélnünk, de túl leszünk rajta.
Jules a konyhában van, amikor lemegyek.
– Szörnyen nézel ki.
– Kösz. Már egy kicsit jobban érzem magam.
– Akkor jó. Átmész?
– Igen.
– Rendben.
– Oké, akkor gondolom, megyek.
– Minden rendben lesz.
– Köszönöm! Mindent köszönök, Jules.

307
 – Szeretlek. Most menj, szerezd vissza a pasidat! – Egymásra
vigyorgunk, én pedig gyalog elindulok. Átsétálok Luke-hoz, hogy
mozogjak egy kicsit, és szívjak egy kis friss levegőt. Nem lakik
olyan messze tőlem.
Séta közben azokra a figyelmességekre gondolok, amikkel Luke
az elmúlt két hónapban kifejezte, hogy szeret. A kávék, a
masszázsok, hogy mindig érdekli, hogy érzem magam, vagy mit
gondolok. Még a birtoklási vágya is a szeretetéről árulkodik. És a
virágok! Az a több száz virág.
A szülinapomról és Tahitiról nem is beszélve. Ahogy a gépen a
karjában tartott. Ahogy a temetőben átölelt.
Istenem, annyira szeret. Én pedig mindennek lehordtam tegnap.
Bocsánatot kell kérnem. Jóvá kell tennem.
Meggyorsítom a lépteimet, és kevesebb, mint negyedóra alatt
megérkezem hozzá. Úgy döntök, inkább bekopogok, mint hogy
használjam a kulcsomat, mert nem tudom, hogy fogadna, de nem jön
ajtót nyitni. Újra és újra megnyomom a csengőt, de továbbra sincs
válasz.
Fura.
Bemegyek a kulcsommal, és körbenézek a házban, Luke-ot
szólongatva. Sehol sem találom. Felmegyek, de ott sincs. Az ágya
olyan, mintha azóta nem aludtak volna benne, hogy tegnap reggel
elindultunk a reptérre.
Francba! Hol lehet?
Előhúzom a telefonomat a zsebemből, és felhívom. Csak csöng és
csöng, aztán bekapcsol a hangposta.
– Szia, én vagyok. Itt vagyok nálad, de te nem vagy itt. Kérlek,
hívj fel! Aggódom. – Ahogy lerakom, kicsit képmutatónak érzem
magam azok után, hogy ő tegnap este átjött, mert aggódott, én pedig
kidobtam.
Küldök neki egy SMS-t is, ha esetleg nem hallgatná le a
hangpostáját, majd lemegyek.
Kilépek a verandára, és beszívom a virágaim illatát. A kora őszi
hűvös időnek köszönhetően meglepően frissek maradtak. Leülök a
kanapénkra, és eszembe jut a szombat este, amikor a szülei
évfordulós partija után Luke megkérte a kezemet.
A gyűrűmre nézve mosolygok.
Hol lehet?
308
 Megpróbálom megint felhívni, de most is csak a hangposta
kapcsol be.
Hirtelen megszólal a csengő, és megyek, hogy kinyissam az ajtót.
Samantha az.
– Hál’ istennek, hogy itt vagy – ölel át, mire én is döbbenten, de
automatikusan megölelem.
– Mi a baj?
– Téged kerestelek. De nem tudom a telefonszámodat. Nálatok
voltam, és Jules mondta, hogy átjöttél ide.
– Mi a baj? – ismétlem.
– Luke-ról van szó. Nat, balesete volt. Be kell mennünk a
kórházba.
Jaj, édes istenem, ne!

309
 33. fejezet

-M
jobb kanyart.
i TÖRTÉNT? – Samantha utcai terepjárójának az
anyósülésén ülök, miközben őrült tempóban haladunk.
A műszerfalnak támaszkodom, amikor bevesz egy éles

– Nem tudom a részleteket. Apu hívott körülbelül fél órája, ő

mondta, hogy a Harbor View Kórházból hívták, hogy tudassák,
bevitték Luke-ot. Meg kellett várniuk, amíg felébred, hogy
megkérdezzék tőle, kit értesítsenek.
Sírás fojtogatja, és én ösztönösen megfogom a kezét. Kit érdekel,
hogy utál, most csak én vagyok itt neki.
– Ezek szerint ébren van? – A könnyek az én arcomon is szabadon
folynak. Csak oda kell érnem hozzá, hogy a karomban tarthassam, és
meggyőződhessek róla, hogy életben van.
– Ébren volt, gondolom, hol felébred, hol visszaalszik. Anyu, apu
és Mark már ott vannak. Nem tudom, hogyhogy egyikünknek sincs
meg a számod. Nos, az rendben van, hogy nekem miért nincs meg,
de senki másnak sincs, azonban Luke egyszer említette, hol laksz,
úgyhogy elmentem hozzád, és akkor mondta Jules, hogy átmentéi
Luke-hoz.
– Köszönöm, hogy megkerestél. Fogalmam sem volt. – Istenem,
vezess gyorsabban!
– Natalie, mindent annyira sajnálok. – Most már mindketten
zokogunk. – Vasárnapig fel sem fogtam, mennyit jelentetek
egymásnak, és csak Luke-ot féltettem. Az a ringyó Vanessa nagyon
megbántotta, és nem tudtam volna elviselni, ha valaki megint így
310
elbánik vele. De ahogy ti ketten egymásra néztek, látom, hogy
tényleg szeretitek egymást.
– Tudom. Ezzel most ne foglalkozz, Sam. Csak érjünk oda hozzá,
kérlek. – Ó, istenem, mihez kezdek, ha elveszítem? Az után a sok
szörnyűség után, amit a fejéhez vágtam?
Mi van, ha soha nem láthatja a gyerekét?
Nem, nem szabad így gondolkoznom. Luke jól van.
Kérlek, legyen jól!
Samantha talál egy parkolóhelyet, és miközben besietünk a
hatalmas seattle-i egészségügyi központba, átnézi az üzeneteit, azt az
SMS-t keresve, amiben az apja leírta, hová kell mennünk.
Egymás kezét fogjuk a leghosszabb liftúton, amit eddig átéltem.
Végül megtaláljuk Luke szobáját. Neil és Lucy odakint állnak az ajtó
előtt, az orvossal beszélnek. Lucy azonnal odalép hozzánk, amikor
látja, ahogy végigsietünk a folyosón.
– Rendben lesz.
Ó, köszönöm, Istenem!
– Mi történt? Láthatom? – Nem tudom féken tartani az arcomon
végigfolyó könnycseppeket, és legszívesebben félrelökném Lucyt,
hogy a szerelmemhez rohanjak.
– Igen, láthatod. Adtak neki nyugtatót – fogja meg Lucy
mindkettőnk kezét. – El is veszíthettük volna.
Lenézek rá, és észreveszem sápadt bőrét, a karikákat kék szeme
alatt. Szorosan átölelem.
– Mi történt? – kérdezem megint.
– Autóbalesetet szenvedett ma hajnalban, két óra körül. Egy
részeg sofőr belement, és kisodorta az út közepére, az 5-ös
autópályán. – Lucy letörli a könnyeit, én pedig úgy érzem, mindjárt
rosszul leszek.
Azután történt, hogy elküldtem. Ó, ez az egész az én hibám!
– Mit keresett az autópályán olyankor? – kérdezi Samantha.
– Veszekedtünk – suttogom. – Ez az én hibám. Ó, istenem,
annyira sajnálom.
– Nem, drágám, nem – húz Lucy a karjába, és ringatni kezd. –
Nem a te hibád.
– Nat, menj be hozzá. Én itt maradok anyuval – teszi Sam a kezét
a vállamra megnyugtatóan, én pedig belépek Luke szobájába.
A világom hirtelen megdermed.
311
 Teljesen mozdulatlanul fekszik a kórházi ágyban. A bal szeme
fölött leragasztottak egy sebet, arcán nagy horzsolás húzódik.
Kórházi hálóinget visel, hasonlót ahhoz, amiben én voltam előző
nap. Mutatóujját szorítókötésbe tekerték, karjára vérnyomásmérőt
húztak, könyökhajlatába pedig infúziót nyomtak. Bal csuklóját
szoros kötés fedi.
Az ágya mellé lépek, megfogom az ép kezét, majd leereszkedem a
székre, és sírva fakadok.
– Kérlek, bébi, ébredj fel! Hallanom kell a hangodat – simogatom
a kezét, és az arcát fürkészem, mintha a puszta akaratommal fel
tudnám ébreszteni.
Neil bejön a szobába, és megpaskolja a vállamat.
– Adtak neki egy kis gyógyszert, hogy tudjon aludni.
– Vannak belső sérülései? – kérdezem.
– Nem, csak néhány összezúzott borda, egy kificamodott csukló
és jó pár horzsolás itt-ott, de nagy szerencséje volt. Ha az autó a
másik irányba pördült volna, lehajtott volna a hídról.
Felnyögve Luke vállába fúrom az arcomat.
– Annyira sajnálom.
– Natalie, nem a te hibád, édesem. A párok már csak veszekednek.
Meglepetten pillantok fel Neilre.
– Lucy elmondta, hogy veszekedtetek, és hogy valószínűleg ezért
volt Luke odakint olyan későn – mosolyog barátságosan, és megint
megszorítja a vállamat.
– El is veszíthettem volna – suttogom.
– Rendbe jön. Csak egy kis törődésre van szüksége pár hétig.
Leviszem Lucyt, és a gyerekeket a büfébe egy kis reggelire. Maradj
nyugodtan!
– Nem hagyom itt.
– Nem is kérnélek rá.
Ekkor egy csinos, szőke nővér siet be a szobába, ellenőrzi Luke
adatait, és rám mosolyog.
– Nagyon jól bírja. Maga Natalie?
– Igen – felelem meglepetten.
– Magát szólongatta ma reggel, amikor magához tért. örülni fog
magának, amikor felébred – kacsint rám, majd kimegy. Luke és én
egyedül maradunk.

312
 – Ó, édes! – nyúlok előre, és ujjaimat végigfuttatom puha, szőke
haján. Utálom, hogy így kell látnom őt, összetörve, sebezhetően
ebben a steril ágyban. Olyan erős és állhatatos. Ez most itt nem ő. Ez
így nincs rendjén.
És tudom, hogy mindenki azt állítja, nem így van, de nem tudom
nem magamat hibáztatni azért, hogy most itt van.
Megszólal a telefonom, Jules az.
– Szia! – suttogom, hogy ne ébresszem fel Luke-ot.
– Mi a fene folyik ott? – Hallom hangjában a pánikot, és halkan,
gyorsan magyarázni kezdek.
– Luke-nak balesete volt, miután tegnap elment tőlünk. A Harbor
View-ban vagyunk. Jól van, csak tele van zúzódásokkal, de most
benyugtatózták.
– Máris megyek.
– Köszi, Jules.
Egész délelőtt Luke mellett maradok, miközben a többiek jönnek
és mennek. A szülei és a testvérei bejönnek, hogy megöleljenek, és
felváltva virrasztanak ott velem. Jules is megjön, hoz nekem kávét,
és szintén csatlakozik hozzám egy időre. A nővér és az orvos is kibe
járkálnak, a gépeket ellenőrizve és jegyzetelve.
– Meddig fog még aludni? – kérdezem az orvostól.
– Lassan már hat órája adtuk be neki a gyógyszert, úgyhogy
hamarosan fel kell ébrednie.
– Bebújhatok mellé? – nézek az orvosra könyörgő szemekkel.
– A bal csuklója kificamodott, és ezen az oldalon néhány bordája
is összezúzódott. Maradjon a jobb oldalán, és akkor rendben lesz, de
csak finoman.
– Köszönöm!
Óvatosan befészkelem magam Luke jobb oldalára, és
megcsókolom borostás arcát. Fejemet a vállára hajtom, a haját és az
arcát simogatom.
Ó, annyira szeretem.
– Annyira szeretlek – suttogom neki. – Annyira sajnálom, ahogy
viselkedtem. Annyira sajnálom.
Tovább duruzsolok neki, fejemet a vállára hajtva, kezemet a szíve
fölé téve. Igyekszem teljesen mozdulatlan maradni, nehogy
meglökjem vagy megnyomjam.

313
 Arra ébredek, hogy Luke ajka a homlokomon van. Felemelem a
fejem, és látom, hogy gyönyörű, kék szemével engem figyel.
– Ó, istenem, Luke! – erednek el ismét a könnyeim, de ezek most
a megkönnyebbülés könnycseppjei. Ébren van!
– Csss, bébi, jól vagyok. – Úgy helyezkedem, hogy jobb karjával
át tudjon karolni, és beletúrok a hajába.
– Annyira sajnálom. Mindent annyira sajnálok. – Luke megint
megcsókolja a homlokomat.
– Én is sajnálom. – A hajamat simogatja, és megcsókolja az
államat.
– Hogy érzed magad?
– Kicsit összetörve. De örülök, hogy itt vagy.
– Sam jött értem ma reggel.
– Igazán?
– Igen, a szüleid felhívták, ő pedig megtalált nálad.
Luke felvonja a szemöldökét.
– Nálam?
– Odamentem ma reggel, hogy bocsánatot kérjek, de nem voltál
otthon, úgyhogy ott vártalak. Jules mondta Samanthának, hogy ott
vagyok. – Ahogy eszembe jutnak azok a szörnyű másodpercek,
amikor még nem tudtam, hogy él-e vagy hal-e, megborzongok.
– Fázol? – kérdezi Luke.
– Nem, miattad aggódom. Mit kerestél odakint olyan későn?
– Nem tudtam hazamenni. Nem voltál ott, nem hagytad, hogy
veled maradjak, úgyhogy úgy döntöttem, furikázok egy kicsit.
Lehunyom a szemem, és megrázom a fejem szégyenemben,
amiért úgy beszéltem vele tegnap.
– Kemény nap volt a tegnapi – suttogom.
– Igen, az volt. Mesélsz róla?
Felülök, mire Luke a homlokát ráncolja.
– Előbb hadd szóljak az orvosnak, hogy megvizsgálhasson, és
miután gondoskodtunk rólad, és még mindig akarsz beszélgetni,
akkor beszélgetünk.
– Ne hagyj itt! – kapaszkodik belém, szorosan lehunyva a szemét.
– Soha többet – felelem, mire szeme felrebben, és az enyémbe
fúródik. – Soha – ismétlem.
Előrenyúlok, és megnyomom a piros nővérhívó gombot.
– Miben segíthetek? – kérdezi egy hang.
314
 – Luke felébredt – válaszolom, továbbra is a haját simogatva.
– Máris küldök valakit.
– Üdv, Mr. Williams! – mosolyog az orvos Luke-ra, és amikor
meglát mellette, rám kacsint. – Jó hírem van. Holnap már ki is rúgjuk
innen. Szép kis sérüléseket szerzett, de semmije sem tört el, és a CT-
vizsgálat szerint nincs belső sérülése. Maga nagyon szerencsés.
– Köszönöm! Ehetek?
– Éhes vagy? – kérdezem tőle.
– Éhen halok.
– Persze hogy ehet. De kezdje valami könnyűvel. Ma még semmi
steak. – Felkelek, hogy az orvos megvizsgálhassa Luke-ot.
Kihasználva az időt, felhívom Julest, és megkérem, hogy hozzon
neki egy könnyű szendvicset és egy csésze levest a kedvenc
helyünkről.
Azután felhívom Luke édesanyját azon a számon, amit korábban
adott meg nekem, hogy tudassam vele, hogy a fia felébredt, és már
holnap hazaengedik.
Megígérik, hogy estefelé bejönnek.
Az orvos épp akkor végez, amikor leteszem a telefont.
– Jules hoz neked egy kis vacsorát – fogom meg Luke jobb kezét,
és az arcomhoz húzom.
– Neked is haza kéne menned enni, és pihenni egy kicsit.
– Nem megyek el nélküled.
Egy kis ellenkezésre számítok, de Luke csak félszegen mosolyog,
és az arcomat simogatja.
– Oké. Mesélsz a tegnapról?
– Nem tágítasz, ugye?
– Tudni akarom, mi történt.
– Talán inkább holnap térjünk vissza erre, amikor már otthon
leszel.
– Mondd el, bébi! – Az arca komoly és egy kicsit szomorú, én
pedig lehunyom a szemem. Most mondjam el neki a babát, amikor a
kórházban van, vagy várjak még vele?
Kinyitom a szemem. Luke még mindig türelmesen figyel, és
tudom, hogy megérdemli az igazságot.
Mély levegőt veszek.
– Nem éreztem jól magam tegnap reggel, mielőtt elmentél, de azt
hittem, csak az idegeim miatt, mivel repültél, és féltem.
315
 Megfogom a kezét, mire ő finoman megszorítja az enyémet.
– Bárcsak elmondtad volna!
– Nem akartam, hogy aggódj. Amikor hazaértem, sokkal rosszabb
lett. Egy bő óráig csak hánytam, még akkor is öklendeztem, amikor
már semmi nem maradt a gyomromban – húzom el undorodva az
orromat. – Szexi, mi?
– Folytasd! – feleli.
– Jules bevitt a sürgősségire, amikor az öklendezésem nem akart
elmúlni.
– Miért nem hívtatok fel?
– Egész nap megbeszéléseid voltak, és úgysem tudtál volna tenni
semmit L. A.-ből.
– Hazajöhettem volna a következő géppel.
– Csak tudni akartam, mit mond az orvos. Biztosra vettem, hogy
csak az influenza az, és majd azt mondják, igyák sokat és pihenjem
ki magam – vonok vállat.
– És mit mondtak?
Az ajkamba harapok, és egy pillanatra lehunyom a szemem.
– Nos, egészséges vagyok.
– De?
Most vagy soha.
– És hathetes terhes – suttogom.
Lenézek a kezünkre. A szoba elcsendesedik.
Mintha órák telnének el, mire Luke végül azt suttogja:
– Nézz rám!
Megrázom a fejem.
– Nézz rám, bébi!
– Nem szándékosan csináltam.
– Nézz rám, Natalie!
Lassan felemelem a pillantásomat, ő pedig szeretetteljesen,
csodálkozva és egy kicsit zavarodottan néz rám. De nem dühös.
– Nem vagy dühös? – kérdezem.
– Miért lennék dühös?
– Mert még túl korai – rázom meg a fejem, és lehunyom a
szemem. – Egyszerűen túl korai.
– Nem vagyok dühös. De Nat, nem azt mondtad, hogy szeded a
tablettát?

316
 – De, szedtem is. Megrögzött mániás vagyok, ha a tablettáról van
szó, de az orvos azt mondta, hogy mint bármelyik másik
fogamzásgátló, ez is csődöt mondhat, és nyilvánvalóan ez történt.
Felnézek Luke elbűvölő arcába, és mély levegőt veszek, hogy
lélekben felkészüljek a történet befejezésére.
– Tehát az orvos közölte, hogy terhes vagyok, és ultrahanggal
megvizsgált, hogy lássa, hol tartok. Kaptam egy képet is. Egy perc,
és megmutatom.
– Oké – suttogja.
– Miután az orvos kiment, Jules elkezdte kapcsolgatni a szobában
lévő tévét, és amikor egy esti pletykarovatnál megállt, megláttalak. –
Próbálom elengedni a kezét, hogy felálljak és járkáljak egy kicsit, de
ő szorosan tartja.
– Ne menj el! Fejezd be a történetet!
– A világom mintha darabjaira hullott volna. Jobban utáltam
azokat a képeket, mint eddig bármit. Utáltam azt, ahogy arra a nőre
nézel. .. – A hangom bereked, így megköszörülöm a torkom.
– Nat, semmiség volt.
– Tudom, de nem annak tűnt, és amikor megtudtam, hogy
eljegyezted, teljesen megbolydultak a hormonjaim, megijedtem,
rosszul voltam, és csak veled akartam lenni.
– Gyere ide!
Visszafekszem mellé, és szorosan mellé bújok.
– Amikor tegnap nem tudtalak elérni, azt hittem, beleőrülök.
Egyik megbeszélésre sem tudtam igazán koncentrálni. Nem vall rád,
hogy nem válaszolsz az üzeneteimre és a hívásaimra.
– Először nem tudtam, mit mondjak, utána pedig dühös lettem rád.
– Sikerült elérnem egy késő esti járatot vissza Seattle-be, es
egyenesen hozzád mentem. A többit meg már tudod.
– Sajnálom, amiket mondtam.
– Én is.
– Luke, nem akarom, hogy annak a nőnek a közelében legyél.
Nem akarom, hogy vele dolgozz.
– Tegnap este felhívtam miután eljöttem tőled, és megmondtam
neki, hogy inkább keresek helyette valaki mást. Nem beszélek vele
többet. Sajnálom, hogy megbántottalak. Nem karoltam át, amikor
kijöttünk az étteremből. Es pláne nem csókoltam meg. Valószínűleg
csak átöleltem búcsúzóul, de az sem jelentett semmit Már arra sem
317
emlékszem, mit csináltam, de a szennylapok mindig kiforgatják a
dolgokat, hogy úgy nézzenek ki, ahogy ők akarják. Valószínűleg épp
azon gondolkodtam, hogy felhívlak.
– Tehát – összegzi Luke, és én hátradöntöm a fejemet, hogy a
szemébe nézzek. – Lesz egy kisbabánk.
Szélesen elmosolyodik, és úgy fest, mint aki... büszke magára.
– Nagyon úgy fest.
– Szerintem jobb, ha nem húzzuk sokáig az esküvőt.
– Luke, nem akarom, hogy úgy érezd, el kell venned csak azért,
mert terhes vagyok...
– Itt hagyd abba! Azelőtt kértem meg a kezed, hogy tudtunk volna
a terhességről.
– Tudom, de...
– Semmi de. Natalie, annyira szeretlek. Szeretnék közös
gyerekeket. Ez egy csodálatos dolog. Korai, korábban jött, mint
ideális lett volna, de egy baba sosem lehet rossz dolog. Fantasztikus
anya leszel.
Nem tudtam, hogy képes vagyok egy nap ennyit sírni. Friss
könnycseppek potyognak a szememből. Megkönnyebbültem, boldog
vagyok, és annyira szerelmes ebbe a gyönyörű férfiba!
Luke lehajol, orrát az enyémnek dörgöli, szokásos gyengéd
módján megcsókol, amitől mindig elgyengülök.
– Szeretlek, bébi.
– Én is szeretlek.
– Ó, istenem, Natalie, az a szerencsétlen ember majdnem meghalt.
Muszáj marcangolnod? – libben be Jules egy zacskónyi étellel.
Csípőre teszi a kezét, és megcsóválja a fejét.
– Ne pimaszkodj, Jules! – ülök fel, és elkezdem kipakolni Luke
vacsoráját. Megkordul a gyomrom, és hálásan veszem észre, hogy
Jules nekem is hozott enni.
– Lesz egy gyerekünk – vigyorog Luke szélesen Julesra.
– Tudom. Annyira örülök nektek – lép Jules Luke-hoz,
megpuszilja, és mindkettőnkre rámosolyog.
– Tartsd távol magad a pasimtól, Montgomery!
– Jézusom, hogy te milyen önző vagy!

***

318
Már egy hete itthon vagyunk, és Luke nagyrészt felépült a
sérüléseiből. Még néhány hétig nem járhat edzeni, de a sebhelyek
halványulnak.
– Itt a költöztető autó.
– Nem emelsz fél semmit. Meg se forduljon a fejedben. A csuklód
még mindig gyógyul. – Mostanában engem sem emelt fel, és mar
kezd hiányozni.
– Akkor mar ketten vagyunk.
– Az én csuklómnak semmi baja – vonom fel a szemöldököm,
miközben átvág felém a nagyszobán.
– Imádom a szemtelen kis szádat – csap a fenekemre Luke, mire
felsikítok, mielőtt kezét a hasamra szorítaná. – Ez a gyönyörű nő sem
emelhet, akit teherbe ejtettem.
Nevetek, és végigsimítok jóképű arcán.
– Biztos azt akarod, hogy beköltözzek?
– Persze. Két hónap múlva úgyis összeházasodunk, így logikus –
Megmerevedik, és a homlokát ráncolva néz rám. – Te nem akarod?
– Én ott akarok lenni ahol te vagy. Annak pedig nincs értelme,
hogy Juleshoz költözzünk be – vigyorgok. – Jules addig lakhat ott,
amíg szeretne, én pedig továbbra is tudom használni a stúdiót a
munkámhoz.
– De? – vonja fel a szemöldökét.
– De, szerintem ahogy gyarapodik a családunk, talán több
hálószobára lesz szükségünk.
Luke tekintete ellágyul, és gyengéden homlokon csókol.
– Bármelyik házat megveszem neked, amelyiket csak szeretnéd.
– Egyelőre jó lesz itt. Aztán majd meglátjuk.
– Oké – csókol meg ismét, mielőtt a költöztetők becsöngetnek, és
elkezdik berakodni a dobozokat és néhány bútort. A cuccaim nagy
részét otthagytam Julesnak. Az összes doboz a vendégszobába megy,
hogy a saját tempómban pakolhassam ki őket. A lerakodás nem tart
sokáig.
– Kell dolgoznod ma délután? – kérdezem Luke-tól, miután a
költöztetők elmentek.
– Nem, neked?
– Nem. – A lépcsőhöz megyek, és lassan elindulok felfelé, a
hálószobánk felé.

319
 – Mi a csudával tudnánk lefoglalni magunkat egy esős, csütörtöki
délutánon? – suttogja Luke a fülembe a lépcső tetején.
– Hm... olvashatnánk – javaslom.
– Nem, azt mostanában sokat csináltam – harapdálja a nyakamat,
miközben átkarolja a derekam, és tenyerét a hasamra simítja.
– Megnézhetnénk egy filmet.
– Most nincs hozzá kedvem.
Végül eljutunk a hálószobáig, és én megfordulok a karjában,
gyengéden csókolva őt, miközben ujjaimat végighúzom az arcán.
– Kifogytam az ötletekből – suttogom.
– Nem baj – suttogja ő is. – Nekem is van pár ötletem.

320
 Epilógus

-S
ZENT ÉG!
Egy gyönyörű bungalóban állok Tahitin, egy egész
alakos tükör előtt, és alig ismerek rá a nőre, aki
visszabámul rám.
Imádom az esküvői ruhámat. Hosszú és könnyű, csak úgy lebeg a
szellőben. Fehér sifon, gyöngyös felsőrésszel és spagettipánttal, a
szoknya pedig a magas derékrésztől egészen a földig ér. Cipő ma
nem lesz rajtam. A sminkem klasszikus és egyszerű, tökéletes a
tengerparti esküvőhöz, a hajamat begöndörítettük, és körülményes,
vörös rózsával díszített kontyba tűztük a bal fülem mögött.
A nyakamban pedig ott lóg a gyöngysor.
– Elképesztően nézel ki – puszil meg Jules, én pedig idegesen
rámosolygok. Ő is csodásan fest az egyszerű, rózsaszín
sifonruhájában. Körbenézek a kunyhóban, és boldogan, elégedetten
elmosolyodom. Csupa gyönyörű nő vesz körül. Luke édesanyja,
Lucy, és Jules édesanyja, Gail az egyik sarokban beszélgetnek.
Mindketten bűbájosan festenek csinos, rózsaszín ruhájukban.
Samantha és Stacy a kis Sophie fölé hajolnak, aki egyszerűen
elragadó a halványrózsaszín ruhácskában és a rózsaszín hajpántban.
Természetesen Jules a tanúm, Stacy és Sam pedig a
koszorúslányaim. Úgy tűnik, Sammel Luke balesete után eltemettük
a csatabárdot, és jó barátok lettünk. Az esküvőszervezés
legfárasztóbb feladatait ő vállalta magára.
– Ideges vagy? – kérdezi Stacy.

321
 – Addig nem voltam, amíg fel nem vettem a ruhát, de most már az
vagyok egy kicsit – mosolygok, és megint a tükörbe nézek. Jó ég,
férjhez megyek!
Neil lép be az ajtón, és szélesen elmosolyodik, amikor meglát
minket.
– Azért küldtek, hogy ezt odaadjam – nyújt át egy becsomagolt
dobozt egy kártyával, majd arcon csókol.
– Mindjárt itt az idő.
– A fiúk készen vannak? – kérdezem.
– Igen, és a jövendőbelid kész idegroncs. Készen áll, hogy
feleségül vegyen.
Nevetve megpuszilom Neilt.
– Tessék, vigye ezt vissza neki! – adok oda neki én is egy
becsomagolt dobozt egy kártyával. – Üzenem, hogy nemsokára
találkozunk. Én leszek a nő a fehér ruhában.
Bemegyek a hálószobába, hogy ott nyissam ki az ajándékot. Luke
élvezi, hogy kényeztethet. Mintha nem lett volna elég, hogy egy
teljes hétre lefoglalta az egész csodás nyaralót a családunknak és a
barátainknak, hogy kézben tartotta az esküvői előkészületeket, még
ajándékot is kaptam tőle minden áldott nap.
Megőrülök érte.
Luke ezt írta a kártya borítékjára:

Előbb nyisd ki a dobozt, utána olvasd el ezt!

Olyan parancsolgató.
Kibontom a gyönyörű, fehér papírt, ami alatt egy apró, Tiffany-
kék doboz lapul. Benne, szaténpárnán egy elragadó gyémánt
fülbevaló pihen. Halványrózsaszín, szögletesre csiszolt gyémánt,
amiből egy-egy ovális kő csüng alá. Elakad tőle a lélegzetem.
Előhúzom a kártyát, és leülök az ágy szélére.

Szerelmem
Amikor ezt olvasod, már csak percek választanak el
attól, hogy a feleségem legyél.
Ki sem tudom fejezni, mekkora megtiszteltetés,
hogy az enyém vagy.
Készen állok, hogy életem hátralévő részében

322
 szeresselek, mint a férjed.
Teljes lényemmel szeretlek.
– Luke

Hát nem egy széptevő?

***

Natalie úgy döntött, hogy Tahitin szeretné megtartani az esküvőt a

családunk és a barátaink körében, így mindenkit iderepítettem, és egy
hétre lefoglaltam az üdülőhelyet, kimondottan erre az eseményre.
Remélem, ezzel valóra tudom váltani az álmát.
Begombolom a fehér ingemet, szemügyre veszem magam a
szüleim bungalójának hálószobájában álló tükörben. Nat azt szerette
volna, ha a fiúk khakiszínű nadrágot és fehér inget viselnek a
szertartáson, így rajtam is ez van.
Ő a főnök.
A hajam kész gubanc, mint mindig, és úgysincs értelme beállítani,
mert Nat ujjai megtalálják, amint meglát engem.
Elmosolyodom, ahogy a menyasszonyomra gondolok. Micsoda
szerencsés flótás vagyok! Natalie kétségkívül a legszexibb nő, akit
valaha láttam, hosszú, sötét hajával, gyönyörű, zöld szemével és
elképesztően dögös idomaival. De a szíve az, ami megfogott.
Kedves, szerető természete és pimasz szája az, ami nélkül nem
tudnám elképzelni az életemet.
De nem is kell.
– Hé, Williams, hagyd abba önmagad csodálást, és gyere ide egy
esküvői koccintásra! – szól Jules bátyja, Isaac a kunyhó
nagyszobájából.
Minden férfi itt van: az öcsém, Mark, Jules – és Nat – bátyjai,
Isaac, Caleb, Matt és Will, valamint az édesapjuk, Steven. Apu
felemeli a poharát, ahogy átnyújtja nekem az enyémet egy tósztra.
– A fiamra és Natalie-re. Hála istennek, hogy igent mondott.
– Úgy van, úgy van!
Mindenki felhajtja az italát, és a szobában megint eluralkodik a
káosz, ahogy a férfiak disznó vicceket és tréfás sértéseket kiabálnak.
Ez azonban nem nyugtatja meg az idegeimet.

323
 Nem amiatt aggódom, hogy elveszem a barátnőmet, hanem
legszívesebben már túl lennék az egészen.
– Apu, át kéne vinned valamit Natalie-nek – adok oda apunak egy
kis kék, Tiffanys dobozt.
– Rendben, úgyis rá akartam még nézni édesanyádra. Készen
állsz? – mosolyog, és megveregeti a hátamat.
– Igen, eddig is készen álltam. Nyomjuk le ezt a műsort! – Apu
nevet, ahogy elindul a menyasszonyi lakosztály felé, Isaac pedig
odalép hozzám még egy röviditallal.
– Nem, haver, tiszta fejjel akarom végigcsinálni – utasítom vissza,
és kinézek az ablakon Nat kunyhója felé.
– Nem neked lesz, te idióta, hanem nekem – vigyorog Isaac, majd
felhajtja a tequilát, és vág egy grimaszt. – A rohadt életbe, ez aztán a
jó itóka. Készen állsz?
– Mindenki csak ezt kérdezgeti. Igen, készen állok. Több mint
készen.
– Jó hatással vagy rá, tudod?
Meglepetten nézek Isaacre. Natalie családja mindig is szívesen
látott, és barátságos volt velem, de tudom, hogy a bátyjainak vannak
fenntartásaik, és mivel nekem is van egy nővérem, nem hibáztatom
őket ezért.
– Hogy érted?
Isaac vállat von, végignéz a többieken, majd visszafordul felém.
– Oldottabb, többet nevet. Jesszus, nem tudom, ember!
Egyszerűen csak boldog. Már régóta ismerem, de nem emlékszem,
hogy valaha ennyit mosolygott volna.
– Ennek örülök – bólintok, és magamban elmosolyodom.
– De ha bántod őt vagy a babát – folytatja Isaac, és már tudom,
mit fog mondani -, akkor kinyírlak.
– Nem lesz rá szükség, nem fogom bántani – nyújtok neki kezet, ő
pedig elfogadja, majd megölel.
– Isten hozott a családban, bratyó!
– A lányok készen vannak – jön vissza apu a szobába, kezében
egy becsomagolt ajándékkal. Megmondtam Natnek, hogy ne vegyen
nekem semmit. Nekem csak rá és a babára van szükségem. – Ez a
tiéd.
Bemegyek a hálószobába, hogy egyedül nyissam ki az ajándékot
és az üzenetet, miközben azon jár az agyam, vajon tetszik-e neki a
324
rózsaszín gyémánt fülbevaló, amit átküldtem. Az esküvőn minden
rózsaszín, így a gyémántnak is rózsaszínnek kellett lennie.

Luke,
Tudom, azt mondtad, Baba és én vagyunk minden, amire a
szükséged van, de nem tudtam megállni, hogy ne vegyek
neked valamit.
Azért választottam ezt az ajándékot, mert azt jelképezi, milyen
drága vagy nekem.
Hálás vagyok azért az időért, amit velem töltöttél, és azokért
az évekért, amiket még családként és szerelmesekként együtt
töltünk. Te vagy, akire vártam, Luke, és el sem hiszem, hogy
néhány röpke óra múlva tényleg az enyém leszel.
Köszönöm, hogy velem akarod megosztani az életedet.
Szeretlek
Nat
Ui: Alig várom, hogy megcsókolhassalak

És még ő hív széptevőnek. Istenem, de szeretem ezt a nőt!

A fehér dobozban egy platina Omega órát találok fekete
számlappal. A belsején egy véset szerepel, amitől elvigyorodom. Nat
imádja a hasonló feliratokat. Szexi teste is tele van velük.

Az enyém vagy most, mindig, mindörökké.

– Nat

Az már egyszer biztos.

325
 Felhúzom az órát a bal csuklómra, és visszasietek a nagyszobába.
– Menjünk! Ne húzzuk tovább az időt.
Mielőtt bárki válaszolhatna, elindulok a fapallón a homokos
tengerpartra, ahol a szertartást tartjuk. Az üdülő nagyszerű munkát
végzett a fehér székek és a vörös rózsákkal díszített, kis lugas
felállításával, valamint az itt-ott, a homokban elhelyezett,
meggyújtott gyertyákkal, amik lágy ragyogásba vonják a
tengerpartot. Mindjárt lemegy a nap, és tudom, hogy Nat arra fog
majd gondolni, milyen tökéletesek a fények.
Sokakkal kezet rázok, és integetek a körülbelül ötvenfős
vendégseregnek, akik ideutaztak az egyhetes ünnepségre, majd
Isaackel és Markkal szorosan a nyomomban odaállok a lugashoz. Az
első sor a szüleinknek van fenntartva, és elintéztem, hogy egy-egy
széken liliomok és napraforgók legyenek Natalie szüleinek a
tiszteletére.
Hol lehet?
A lányokat már látom, mindannyian rózsaszín ruhában vannak.
Megkönnyebbültem, hogy a nővérem, Sam és Nat az eljegyzés óta
barátok lettek, és jobban megismerték egymást. Sam örömmel
segített megtervezni az esküvőnket.
Édesanyáinkat a székekhez kísérik, mire a szívem kissé
gyorsabban kezd verni. Jézusom, nem bírom a várakozást. Látnom
kell őt.
Hol a fenében lehet?
Végül Jules, Sam és Stacy is elindulnak felénk, elfoglalják a
helyüket, és a zene megváltozik. Megjelenik Natalie és az édesapja,
és a világ többi része hirtelen megszűnik létezni. Gyönyörű, sötét
haját begöndörítették, a bal füle mögött laza kontyba tűzték és
rózsával díszítették. A ruhája hosszú és lenge, gyöngyös felsőrésszel
és spagettipánttal, kezében a nagy virágcsokor vörös rózsákból áll,
szirmaik között gyöngyökkel. Új gyémánt fülbevalója a fülében
csillog és, hál’ istennek, rajta van a gyöngysor is.
Egyre szélesebben vigyorgok, ahogy lenyűgöző, zöld szemébe
bámulok, és a szívem megnyugszik. Ez az.
– Ki adja férjül a menyasszonyt? – kérdezi a lelkész.
– A szülei nevében én – feleli Steven, és Nat kezét az enyémbe
helyezi.

326
 Minden egyes alkalommal, amikor megérintem, a gyomrom
bizseregni kezd. Minden egyes alkalommal. Olyan erő húz hozzá,
amiről sosem gondoltam volna, hogy létezik, és sosem fogok ráunni
az érzésre, ami a közelében elfog.
– Elképesztő vagy – suttogom neki, és elvigyorodom, amikor Nat
félénken elmosolyodik, és rám néz hosszú, sötét szempillája alól.
– Te is gyönyörűen festesz – suttogja.
Annyi átkozott alkalommal hívhat gyönyörűnek, ahányszor csak
akar.
– Üdvözlöm a barátokat és a családtagokat! – fog bele a lelkész.
Elmond egy gyors imát, majd rá is tér a gyűrűátadásra.
– Ezzel a gyűrűvel férjemül fogadlak – mondja Natalie lágy, édes
hangján. Tekintete az enyémbe fúródik, miközben felhúzza a gyűrűt
az ujjamra.
– Ezzel a gyűrűvel feleségül veszlek – felelem, és felhúzom a
jegygyűrűt vékony ujjára, az eljegyzési gyűrűje fölé.
A szertartás hátralevő része viszonylag rövid. Ügy döntöttünk,
mellőzzük a közös gyertya meggyújtását és az élő zenét, hogy a
fogadalmainkra tudjunk koncentrálni. Közösen írtuk meg a
fogadalmunkat még a múlt héten, mielőtt elindultunk volna ide.
Nevettünk, vitatkoztunk, és Nat még sírt is, de végül sikerült egy
olyannal előállnunk, ami mindkettőnknek tetszett. Ahelyett, hogy
külön-külön mondanánk el, együtt fogjuk mondani, felosztva a
sorokat.
– És most, Luke és Natalie közösen elmondják fogadalmukat. -A
lelkész hátralép, én pedig Natalie mindkét kezét az enyémbe veszem,
és hüvelykujjamat végighúzom az ujjain.
– Készen állsz? – suttogom, és mély levegőt veszek.
– Igen – rebegi szokásos pimasz mosolyával. Istenem, ez a
mosoly őrült dolgokra késztet.
Megköszörülöm a torkomat, és mélyen egymás szemébe nézve
elkezdjük.
– Fogadom, hogy szeretni foglak.
– Fogadom, hogy szeretni foglak – feleli erőteljes hangon.
– Hogy tisztelni foglak.
– Hogy a legjobb barátod leszek.
– Hogy felolvasok neked – simítok végig az ujjammal sima
arcbőrén, és látom, ahogy szeme lassan felizzik.
327
 – Hogy varázslatos lesz az életünk.
– Hogy szerelmes leveleket írok neked.
– Hogy nevetek a vicceiden – kacsint rám, mire elvigyorodom.
– Hogy mindig főzök neked kávét, vagy házhoz hozatom.
– Hogy segítek a főzésben.
– Hogy a legújabb frizurádat mindig a legjobbnak tartom majd
– fésülöm egyik tincsét a füle mögé.
– Hogy türelmes leszek.
– Hogy mindig támogatom a vágyaidat és az álmaidat.
– Hogy nem hagyom, hogy a hírnevem beárnyékolja a
kapcsolatunkat – mondja, és nem tudom megállni, hogy ne nevessek
a többiekkel.
– Hogy én leszek a legnagyobb rajongód – felelem. Istenem,
mennyire szeretem!
– Hogy minden reggel felébresztelek.
– Hogy én ébresztelek fel téged minden reggel. Nem vagy korán
kelő típus.
– Hogy minden este megcsókollak.
– Hogy fogom a kezedet.
– Hogy sosem felejtem el, hová tettem a kulcsomat és a
telefonomat.
– Hogy vigyázok rád – veszek még egy nagy levegőt.
– Hogy hiszek benned.
– Hogy hiszek magunkban.
– Hogy sosem adom fel – fogja szorosabban a kezemet.
– Hogy soha, de soha nem adom fel.
– Hogy mindenki másról megfeledkezve, csakis hozzád leszek hű.
– Hogy mindennap azon dolgozom, hogy az a férfi legyek, akit
megérdemelsz.
– Hogy mindennap azon dolgozom, hogy az a nő legyek, akit
megérdemelsz. – Most már mindkettőnk szeme könnyes.
– Fogadod, hogy a feleségem leszel?
– Igen. Fogadod, hogy a férjem leszel?
– Igen. – A fenébe is, igen, fogadom.
– Örömmel mutatom be önöknek Mr. és Mrs. Luke Williamst.
Megcsókolhatja a menyasszonyt.
Két kezem közé veszem Natalie gyönyörű arcát, ő pedig ujjait
végigfuttatja a hajamon, miközben olyan szeretettel, olyan
328
bizalommal néz rám, hogy elakad a lélegzetem. Lassan lehajolok,
orromat az övének dörgölöm, és ajkamat végighúzom az ajkain úgy,
ahogy szereti. Nat felsóhajt, ahogy átölelem, szorosabban húzva
magamhoz, majd kezemet a kettőnk közti, kis pocakjára teszem.
A vendégek tapsolnak, édesanyáink a könnyeiket törölgetik. A
homlokának támasztom az enyémet, ő pedig végigsimít az arcomon.
– Szeretlek – suttogom.
– Én is szeretlek. És most nyomás táncolni!

329
 Köszönetnyilvánítás
Először is köszönet a férjemnek: köszönöm, hogy szeretsz, hogy
kihívások elé állítasz, és hogy kitartasz mellettem, még akkor is,
amikor a számítógépbe temetkezem, és elveszek a saját világomban.
Szeretlek, szépfiú.
Anyunak és apunak: köszönöm, hogy az ÉN szüleim vagytok,
hogy ösztönöztetek, hogy olvassak, használjam a képzelőerőm, és
elhiggyem, hogy bármire képes vagyok, amit csak kitűzök magam
elé. Ti ketten vagytok a legszeretőbb, legkedvesebb, legokosabb
emberek, akiket ismerek. Szeretlek titeket.
Mike-nak: a kínzás, aminek gyerekként alávetettél, most vicces
anekdotákként hozzák meg gyümölcsüket a könyveimben.
Úgyhogy... köszönöm, hogy igazi kis öcsi vagy. És köszönöm, hogy
az egyik legjobb barátom vagy. Büszke vagyok rád, Mickey.
Tanya Robbnak: nemcsak a legjobb bétaolvasó vagy a világon. Te
voltál a legjobb barátom, támogatóm és bizalmasom az elmúlt
harminc (ess!) év nagy részében. Ha az írásaimról van szó, nincs
senki más, aki úgy bátorítana, mint te. Köszönöm, hogy mindig hittél
a tehetségemben, és hogy gyönyörűvé teszed az életem. Nem tudom,
mihez kezdenék nélküled.
Nichole Boyovichnak, Kara Ericksonnak, Eke Leónak, Courtney
McDanielnek, Holly Pierce-nek és Samantha Baernek: maguk,
hölgyeim, egyszerűen FENOMENÁLISAK! Köszönöm, hogy
elolvastátok a Tarts velem-et, elmondtátok a véleményeteket, és
megszerettétek Luke-ot és Natalie-t. Ti vagytok a legjobb
bétaolvasók, akikről egy lány csak álmodhat!

330
 Lori Francisnek: Csajszi, te egyszerűen bámulatos vagy. El sem
hiszem, hogy milyen nyitott és őszintén kedves voltál ehhez az új
íróhoz, elképesztő mennyiségű tanáccsal és segítséggel látva el őt.
Nagy szerencsém van, hogy rád akadtam! Nagyon szépen köszönöm,
hogy beleszerettél a könyvembe, és hogy kész voltál küzdeni érte.
Nemcsak a kemény munkádért és a lelkesedésedért, de a
barátságodért is hálával tartozom.
Sali Powersnek és Jenny Aspinallnek: Van róla fogalmatok,
milyen őrület számomra, hogy ti, fantasztikus nők, akik a messzi
Ausztráliában éltek, nemcsak hogy elolvastátok a könyvet, és annyi
segítséggel láttatok el, de még nagyon kedves barátaim is lettetek?
Köszönöm a támogatásotokat, időtöket és bátorításotokat. Nagyra
értékelem!
Renae Porternek: te vagy a VALAHA volt legjobb borítótervező!!
Ó, istenem, imádom a borítót! Köszönöm, hogy velem dolgoztál.
A bloggereknek és íróknak, akiktől segítséget, bátorítást kaptam
és tanultam: köszönöm! Tudjátok, kik vagytok.
És végül, de semmiképp sem utolsósorban NEKED. Az
embernek, aki ezt a könyvet tartja a kezében. Köszönöm, hogy
elolvastad Luke és Natalie történetét. Remélem, tetszett.
További jó olvasást!

331