Szupernóva

A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, melynek során a csillag
luminozitása (néhány hónapon keresztül) egy átlagos galaxiséval vetekszik. Neve az égbolton új
(latinul nova, azaz „új”) csillagként való feltűnéséhez kapcsolódik, régebben hívták
vendégcsillagnak is. A „szuper” a kevésbé fényes nóváktól való megkülönböztetésre szolgál,
melyek más okból fényesednek ki.

Az NGC 4526 spirálgalaxisban fellángolt SN 1994D Ia típusú szupernóva (balra lent)

A Kepler által megfigyelt szupernóva (SN 1604) maradványa a Spitzer űrtávcső (infravörös, a képen pirossal), a Hubble
űrtávcső (látható fény, a képen sárgával) és a Chandra űrtávcső (röntgen, a képen zölddel és kékkel) képeiből összeállítva

A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, mely a környezetét hidrogénnel,

héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul,
miközben egyre ritkább lesz. Ha a szupernóva-robbanás közeli por- vagy gázködöt nyom össze,
ott megindíthatja újabb csillagok kialakulását, és nehezebb elemekkel szennyezheti azt a ködöt.
A Napban és Földünkön található, lítiumnál nehezebb elemek léte annak köszönhető, hogy a
Naprendszer keletkezésekor a közelünkben több szupernóva-robbanás történt.

A szupernóvák többször joule energiát képesek kibocsátani, nagyjából annyit, amit a Nap
egész élettartama során. Megkülönböztetünk I. (ezen belül Ia, Ib és Ic) és II típusú
szupernóvákat az alapján, hogy a robbanási folyamat korai színképében kimutatható-e a
hidrogén. Újabban több, a hagyományos osztályozási rendszerbe nehezen besorolható
szupernóvát is felfedeztek.

Az ismertebb szupernóvák közé tartozik a Nagy Magellán-felhőben fellángolt SN 1987A jelű,

valamint az 1604-ben felfedezett Kepler-féle szupernóva (SN 1604). Ez utóbbi, illetve az 1572.
évi Tycho Brahe-féle szupernóva (SN 1572) jelentős lökést adtak a csillagászat fejlődésének,
mivel a korabeli klasszikus felfogást, amely az állandó csillagokat az éggömb változatlan
részeinek tartotta, véglegesen megingatták.

Megfigyelésük története
A Rák-köd szupernóva-maradvány a Bika csillagképben, az 1054-es szupernóva maradványa

Anaszázi indián sziklarajz, az 1054-es szupernóva ábrázolásával, a „vendégcsillagot” a holdsarlóval ábrázolva

Kepler szupernóvája az általa készített csillagtérképen, „N”-nel („Nova”) jelölve

A legkorábbi ismert szupernóva az SN 185, ezt kínai csillagászok jegyezték fel i. sz. 185-ben. Az
emberiség írott történelmének legfényesebb csillagközi eseménye az SN 1006 megfigyelése volt
a Farkas csillagképben, amelyről a Föld több pontján készültek feljegyzések. Hónapokig
megfigyelték, és fényénél éjszaka akár olvasni is lehetett. Az SN 1054-et több helyről is
megfigyelték (de Európából sajnos nem), ennek maradványa a Rák-köd. A Rák-köd régebbi
rajzait és újabb fényképeit összehasonlítva a 20. század elején jöttek rá arra, hogy a köd tágul,
és hogy a tágulás valamikor 1000 körül kezdődhetett. A galaxisunkban szabad szemmel
megfigyelhető két legutolsó szupernóva (az SN 1572, ezt Tycho de Brahe fedezte fel és az SN
1604, Kepler szupernóvája) fontos volt abból a szempontból, hogy döntő bizonyítékot
szolgáltatott az arisztotelészi világkép megdöntésére, mely szerint a Holdon túli világ teljesen
változatlan.

A távcső feltalálása után vált lehetővé a Tejútrendszerünkön kívüli, extragalaktikus szupernóvák

felfedezése, ezek közül az első az 1885-ben, az Androméda-galaxisban felfedezett S
Andromedae (SN 1885A) volt. A 20. században a csillagászoknak sikerült megérteniük a
különböző szupernóva-típusok működési mechanizmusát, valamint szerepüket a héliumnál
nehezebb elemek létrejöttében. A nagyon távoli szupernóvák – standard gyertyaként használva
– lehetőséget biztosítanak a Világegyetem korának és tágulási sebességének meghatározására:
az ezekből szerzett bizonyítékok alapján a Világegyetem egyre gyorsulva tágul.

A szupernóvák felfedezése
A felfedezett szupernóvák számának alakulása, 1993-tól külön színekkel jelölve a szupernóva-kereső programokat

Mivel a szupernóvák viszonylag ritkák (egy, a Tejútrendszerünkhöz hasonló galaxisban

átlagosan 50 évenként lángol fel egy, bár például a csillagontó-galaxisokban ez sokkal gyakoribb
is lehet), ezért egyszerre számos galaxis megfigyelésére van szükség a megfelelő nagyságú
mintavételhez.

A más galaxisokban fellángoló szupernóvák előrejelzésére nincsen lehetőség (a Tejútrendszeren

belül is csak nagyon korlátozottan), így, amikor felfedezik őket, akkor már javában zajlik a
folyamat. A szupernóvák legfontosabb adata legnagyobb fényességük, ezért ennek elérése előtt,
a viszonylag rövid ideig tartó fényesedő fázisban lenne a legjobb felfedezni őket. A nagyszámú
amatőr csillagász ebben jelentős segítséget nyújt, ők rendszerint vizuális módszerrel, a távcsőbe
bepillantva fedezik fel a galaxisban megjelent új csillagot.

A 20. század végétől kezdve megnőtt az automatizált keresőprogramok jelentősége,

számítógéppel vezérelt távcsövekre szerelt CCD-kamerák képeit erre a célra megírt
szoftverekkel hasonlítják össze. Amatőrök is dolgoznak hasonló módszerekkel, de profi
csillagászok is üzemeltetnek ilyen rendszereket, ilyen például a Katzman Automatic Imaging
Telescope. A szupernóvák időben történő felfedezését segíti az Supernova Early Warning
System (SNEWS) rendszer, mely a szupernóvák felől érkező neutrínók észlelésére koncentrál: a
neutrínók a csillagok magjának összeroppanásakor indulnak útjukra, még azelőtt, hogy a csillag
szupernóvaként felrobbanna, így a felfénylés előtt érkeznek a Földre, emellett a csillagközi anyag
sem nyeli el őket.

A szupernóvákat távolságuk szerint kétfelé oszthatjuk: a (közeli) kis és a (távoli) nagy

vöröseltolódású szupernóvákra, a kettő között a z = 0,1-0,3 vöröseltolódás-értékek mentén
húzódik a határ. A közelebbi, kis vöröseltolódású szupernóvák elég fényesek ahhoz, hogy
színképüket részletesen tanulmányozhassuk, így lehetőség nyílik fizikájuk alaposabb
megismerésére. A nagy vöröseltolódású szupernóvák jelentősége leginkább a világegyetem
tágulásának mérésében mutatkozik, standard gyertyaként felhasználva őket ugyanis
megmérhető az adott galaxis távolsága, vöröseltolódásukból pedig a távolodási sebességük,
amely a Hubble-állandó pontosításához szükséges.

Újabban sikerült megfigyelni régebbi szupernóvák fényhullámainak terjedését, a robbanáskor

útjára induló fényimpulzus ugyanis - egy fénysebességgel táguló gömbfelületen haladva -
megvilágítja az útjába kerülő csillagközi gázt és port. Az ilyen fényjelenségről megfelelő
érzékenységű műszerekkel akár színképeket is felvehetünk, így korábbi szupernóvák
tanulmányozására is lehetőség nyílik.[1]

A szupernóvák osztályozása

A szupernóvákat színképük alapján hagyományosan (Fritz Zwicky nyomán) két fő osztályba

soroljuk, az I típusban nem láthatóak a hidrogén színképvonalai, a II típusban láthatóak.[2] A
robbanás mechanizmusa alapján az Ia altípus mögött teljesen különböző fizikai folyamat áll,
mint az Ib, Ic és II altípus mögött.

I típus: A korai spektrumban nem láthatók a II típus: A korai spektrumban kimutatható a

hidrogén színképvonalai hidrogén színképvonala

A színkép nem tartalmaz „átlagos“ II típus: Domináns

szilíciumot hidrogénvonalak

II P típus: A
Ia típus: A II L típus: A
fénygörbe a
színkép IIb típus: Erős fénygörbe a
Ib típus: Ic típus: maximum elérése
szilíciumot héliumvonalak maximum
Magas Alacsony után egy ideig
is tartalmaz elérése után
héliumtartalom héliumtartalom még magas
lineárisan
szinten marad
csökken
(„plató”)

Ia típus
Egy Ia típusú szupernóva-jelölt fantáziarajza: a fehér törpe (jobb oldalon, lent), anyagot szív el a felfúvódott, nagy méretű,
de ritka vörös óriás légköréből. A fehér törpe felé áramló anyag akkréciós korongot képez, majd folyamatosan gyorsulva
zuhan a fehér törpére. Amikor a fehér törpe tömege eléri a Chandrasekhar-határt, fellángol a szupernóva

Az SN 2006bp szupernóva látható, ultraibolya és röntgenképe

Az SN 1987A szupernóva-maradvány fejlődése, 1994–2004 között. A szupernóva által keltett, a fénysebesség mintegy
egyhuszadával haladó lökéshullámrendszer beleütközött a körülbelül egy fényév átmérőjű, a progenitor által 20 000 éve
ledobott gázgyűrűbe, és fénylésre késztette[3]

Az MCG +05-43-16 jelű távoli spirálgalaxisban majdnem pontosan egy időben robbant két szupernóva, az SN 2007ck II
típusú és az SN 2007co Ia típusú szupernóva. Az Ia szupernóva mintegy tízszer fényesebb, bár az SN 2007ck már
korábban elkezdett halványodni. A NASA Swift műholdjának felvétele, a látható fény tartományában[4]

Bővebben: Ia típusú szupernóva

Kisebb tömegű csillagok, melyek egy szoros kettős rendszer részei és fehér törpeként, az
átmeneti végstádiumukban a kísérőcsillaguktól – amely többnyire egy vörös óriás – anyagot
kapnak. Az idők folyamán több nóvakitörés is előfordulhat, melyek során a felhalmozott
gázokból a hidrogén fuzionál és a fúzió végtermékei visszamaradnak. Ez a folyamat egészen
addig tart, amíg a fehér törpe meg nem közelíti a Chandrasekhar-határt és így a saját
gravitációja következtében olyan sűrűvé nem válik, hogy a hőmérsékleti nyomás szerepét a
teljes összeomlás megakadályozásában a kvantumnyomás veszi át. A hőmérsékleti nyomás
alatt működő magfúzió önszabályozó rendszer, ugyanis ha a magfúzióban felszabaduló energia
hatására nő a csillag belső hőmérséklete, akkor a megnövekedő hőmérsékleti nyomás hatására
kitágul a csillag, aminek következtében lehűl, és így csökken a magfúzió hevessége. A
kvantumnyomás azonban független a hőmérséklettől. Így ha egy kvantumnyomás
következtében egyensúlyi állapotban levő csillagban beindul valamilyen magfúziós folyamat,
jellemzően szénfúzió, akkor a megnövekedő hőmérséklet hatására nem tágul ki a csillag, vagyis
nem csökken a hőmérséklete, így a magfúzió szabályozatlan formában egyre hevesebbé válik és
a csillag egy gigantikus méretű termonukleáris bombaként felrobban, és a magfúzióban részt
vevő összes anyag rendkívül gyorsan vassá és hozzá hasonló nehéz elemekké alakul át. Ezt a
jelenséget termonukleáris, vagy más néven Ia típusú szupernóvának is nevezik. Annak ellenére,
hogy e folyamatban relatív alacsony tömegű csillagok vesznek részt, ezek a legfényesebb
szupernóvák.

Bármennyire is hihetetlen, az Ia típusú szupernóvák gigantikus termonukleáris robbanása

számunkra kezdetben közvetlenül láthatatlan marad. Ugyanis a szupernóva felrobbanásakor
kidobott anyag bármennyire forró is, sűrű és átlátszatlan. A kidobott anyagnak addig kell
tágulnia, amíg átlátszó nem lesz. Az Ia típusú szupernóva esetében, ahol az anyag kezdetben
nagyon sűrű volt, olyan mértékű táguláson kell a ledobott anyagnak keresztül mennie míg
átlátszó lesz, hogy eközben teljesen lehűl. Így látható fény kisugárzására már nem
számíthatnánk. A szupernóva fényességét tehát valami másnak kell biztosítania, ez pedig nem
más, mint a radioaktív bomlás.[5] Ha a robbanás többszörös héliumatommagból felépülő
anyagból – mint például szén, oxigén vagy szilícium – táplálkozik, akkor olyan anyag keletkezik,
ahol a protonok és neutronok száma (hasonlóan a kiinduló anyagokhoz) szintén egyforma.
Ugyanakkor a legalacsonyabb a nukleáris potenciálja a vasnak van, ennek atommagjában 26
proton és 30 neutron van. Ezt a természet úgy állítja a szupernóva robbanás során elő, hogy
először egy ugyanilyen atomsúlyú de azonos protonból és neutronból álló elemet készít a
termonukleáris fúzió során. Ez a nikkel-56 (56Ni). A 56Ni atommagjában 28 proton és 28 neutron
van. A 56Ni instabil és radioaktív bomláson megy keresztül, ennek során az egyik protonja
neutronná alakul, és kobalt-56 (56Co) keletkezik, aminek atommagjában 27 proton és 29 neutron
van. A 56Co is instabil, egyik protonja neutronná alakul át, aminek következtében egy 26
protonból és 30 neutronból álló atommag keletkezik, ami nem más, mint a vas-56, vagyis a
közönséges vas. A vas pedig már stabil, sőt a létező legstabilabb elem, így ez már nem megy át
átalakuláson. A radioaktív bomlások során keletkezett gamma-sugarakat elnyeli a táguló anyag,
amitől felforrósodik, és ennek a forró anyagnak a sugárzását láthatjuk hónapokon át az Ia típusú
szupernóva fényeként. A 56Ni felezési ideje 6,1 nap, a 56Co felezési ideje pedig 77 nap.

Az extragalaktikus távolságmérésben szerepük nagyon fontos: mivel az elfogadott elméletek

szerint a robbanás mindig a Chandrasekhar-határ elérésekor történik, ezért a robbanó csillagok
tömege, így a robbanásban részt vevő anyag mennyisége, végső soron a robbanás abszolút
fényessége minden esetben megegyező. Így lehetőség nyílik standard gyertyaként történő
felhasználásukra igen távoli galaxisok esetében, melyekben robbannak.

Újabban vitatják az Ia szupernóvák állandó abszolút fényességét bizonyos esetekben:[6] elvben

elképzelhető, hogy szoros kettős rendszerekben mindkét komponens fehér törpévé alakult, és
egymás körüli keringésük közben egyre közelebb kerülve egymáshoz, egyszerre csak
összeolvadnak, és így lépik át a Chandrasekhar-határt, az így keletkező objektum tömege
bizonytalan, elvben a Chandrasekhar-határ kétszeresét is megközelítheti, így a szupernóva
fényessége is jóval nagyobb lehet, így egyes esetekben a szupernóvákkal történő távolságmérés
bizonytalan lehet.

Ennek az elméletnek azonban ellentmond egy 2009-ben publikált modell,[7][8] mely két egymás
körül keringő megközelítően azonos tömegű (0,83-0,90 M☉) fehér törpe összeolvadását
modellezi. Az ilyen kiinduló paraméterekkel fellángoló szupernóva fényessége azonban alatta
marad a "szokásos" Ia típusénak és azoktól eltérő a spektruma is. Az SN 1991bg-ről elnevezett
1991bg altípus megközelítőleg az Ia szupernóvák 10%-át teszi ki.

Más esetekben, ha a robbanó csillag forgási sebessége igen nagy, a centrifugális erő ellene
dolgozhat a csillag összeroppanásának, így újra a szokottnál nagyobb tömeg elérésekor
robbanva, megint csak fényesebbé téve a létrejövő szupernóvát.

Ib, Ic, és II típus

Nagy tömegű csillag magjának összeomlása, Ib Ic vagy II. típusú szupernóva

A Messier 51 galaxisban fellángolt SN 2005cs II típusú szupernóva

Bővebben: Ib és Ic típusú szupernóva

Bővebben: II típusú szupernóva

Nagyméretű csillagok, melyek kezdeti tömege meghaladja a 8 naptömeget, nukleáris

fűtőanyaguk teljes elhasználása után fejlődésüket a mag összeroppanásával fejezik be. A
folyamat eredményeképpen egy kompakt objektum, pulzár (kb. 8-20 naptömegű csillag
robbanása esetén), fekete lyuk (kb. 20-40 naptömegnyi csillag robbanása esetén) vagy magnetár
keletkezhet. A 40-100 naptömeg kezdeti tömegű csillagok az összeomlás során nem
robbannak.[9]

Az Ib és Ic típusú szupernóvák, hasonlóan a II-es típushoz, nagy tömegű csillagokból alakulnak

ki, amelyek fűtőanyaga a magban elfogyott. A progenitor csillag azonban az erős csillagszél,
vagy egy társcsillag hatására a külső hidrogénrétegét elvesztette.[10] Az Ib és Ic típusú
szupernóvák feltehetően nagy tömegű Wolf–Rayet-csillagok összeomlásakor alakulnak ki,[11] a
II-es típus pedig valószínűleg a kék szuperóriásokból keletkezik. Bizonyos mérések pedig arra
utalnak, hogy az Ic típusúak kis százaléka okozza a gammafelvillanásokat, ez azonban nem
zárja ki azt, hogy bármelyik, a külső hidrogénrétegeitől megszabadított nagyméretű csillag Ib
illetve Ic típusú szupernóvaként felrobbanva gammakitörést eredményezzen, a robbanás térbeli
lefutásának függvényében (azaz lehetséges, hogy a gammakitörés keskeny csóvája elkerüli a
Földet és így nem érzékelhető).

A szupernóvák elnevezési rendszere

A szupernóvákat az IAU nevezi el. Nevük mindig az adott év számával kezdődik, azután egy
nagybetű azonosítja az egyes szupernóvákat, minden évben A-val kezdve. Napjainkban a
különféle keresőprogramok sokkal több szupernóvát fedeznek fel, mint amennyit ezzel a
nomenklatúrával el lehet nevezni (26 darab), ezért az adott év első 26 szupernóvája után egy két
kisbetűből álló elnevezést használnak: az első azonosítja az év egy fél hónapos időszakát (az a
január első felét, a b január második felét, és így tovább), a második betű pedig ezen belül az
időszakon belül az adott szupernóvát, a-val kezdve és folyamatosan haladva.

Néhány, a történelmi időkben látott szupernóva, mivel az adott év nyilvánvalóan egyetlen észlelt
szupernóvái voltak, betű nélkül szerepel, ilyen például a Kepler által látott SN 1604, vagy a Tycho
Brahe által látott SN 1572.

Hatásuk a csillagközi környezetre

Nehéz elemek forrásai

A szupernóvákat tekintik az oxigénnél nehezebb elemeknek fő forrásainak: a Fe56, illetve az

ennél könnyebb elemek a nukleáris fúzió során jönnek létre, míg a vasnál nehezebbek a
szupernóva robbanás során fellépő nukleoszintézisben keletkeznek. Nagy valószínűséggel
szupernóvákban megy végbe a nukleoszintézis gyors változata, az r-folyamat („rapid”, azaz
gyors), mely rendkívül nagy hőmérsékleten és nagy neutronsűrűségnél indul be. A folyamat
neutronokban gazdag, kimondottan instabil atommagokat hoz létre, melyek gyors béta-
bomlással tartósabb atomokat képeznek. Az r-folyamat II típusú szupernóvákban indul be, és a
vasnál nehezebb elemek megközelítően felének létrejöttéért felelős, mint például a plutónium, az
urán és a kalifornium.[12] Csak egy másik folyamat létezik, melyben vasnál nehezebb elemek
keletkezhetnek, mégpedig az öreg, nehéz vörös óriásokban fellépő s-folyamat, amely azonban
lassabb, és ólomnál nehezebb elemeket nem tud létrehozni.

Szerepük a csillagok fejlődésében

A szupernóva-robbanás maradványát egy kompakt objektum és egy anyagból álló, gyorsan

táguló hullámfront képezi. Ez az anyagfelhő a megközelítően két évszázadig tartó tágulás alatt a
csillagközi teret „kisöpri”, majd a következő 10 000 év folyamán adiabatikus tágulás során
lassan lehűl és anyaga keveredik a csillagközi anyagokkal.[13] Az Ősrobbanásban keletkezett a
hidrogén, hélium és a lítium, míg az ennél nehezebb elemeket csillagok és szupernóvák hozzák
létre.
Az ilyen módon keletkezett elemek gazdagítják a molekuláris felhőket, melyekben a csillagok
kialakulnak.[14] Ennek következtében a csillagok minden generációja különbözik a többitől,
kezdve a korai univerzum csak hidrogénből és héliumból álló III. populációs csillagaitól, egészen
a több fémet tartalmazó I. és II. populációs csillagokig. A szupernóva-robbanás a legfontosabb
mechanizmus a csillagokban a nukleáris fúzió során keletkezett nehéz elemek űrben történő
elosztására. A csillagok elemösszetétele jelentősen befolyásolja élettartamukat és feltehetően
hatással van a bolygók kialakulásának valószínűségére.

A táguló szupernóva-maradvány felhője mozgási energiájával elősegítheti a környező

molekuláris felhőkben a csillagképződést, a felhő tömörítésével.[15]

A rövid élettartamú radioaktív izotópok bomlási maradványainak vizsgálatával kimutatható, hogy

egy közeli szupernóva-robbanás befolyásolta a Naprendszer összetételét, és akár
csillagképződési folyamatot is beindíthatott.[16] A szupernóvában keletkezett elemek tették
lehetővé a Földön az élethez szükséges kémiai konfiguráció kialakulását.

Szupernóva-jelöltek a Tejútrendszeren belül

A Tejútrendszerben átlagosan 50 évente várható új szupernóva fellobbanása.[17]

Galaxisunk számos óriáscsillaga jutott el fejlődésének abba az állapotába, hogy csillagászati

értelemben rövid időn belül (néhány ezer - millió év) szupernóvává váljék. Ilyenek a ρ
Cassiopeiae, az η Carinae,[18][19] az RS Ophiuchi,[20][21] a VY Canis Maioris,[22] az Antares és a
Spica is. A hasonló állapotban lévő Betelgeuze az utóbbi 15 évben gyorsan elkezdett
összehúzódni, ami utalhat közelgő szupernóva előtti állapotra is.[23]

A Wolf-Rayet-csillagok közül többről feltételezhető, hogy a közeljövőben szupernóvát fognak

produkálni, ilyen a például a γ Velorum és a WR 104, ez utóbbi a földi bioszférára is veszélyes
lehet, mert forgástengelye és ebből eredően a robbanáskor felszabaduló energia nagy részének
kisugárzási iránya megközelítőleg a Föld felé mutat.[24]

A legközelebbi szupernóvajelölt az IK Pegasi,[25] ez a fehér törpe mindössze 150 fényév

távolságban van (ellentétben az óriáscsillagok ezer fényév körüli távolságával), és Ia típusú,
sokkal fényesebb szupernóvaként fog megsemmisülni, de tömege jelenleg a számítások szerint
mindössze a Nap tömegének 1,15-szöröse,[26] ami még nagyon messze van a Chandrasekhar-
határtól.[27]

Jegyzetek
1. Famous supernovae still echo across Wayback Machine-ben –
the Milky Way (http://www.astronomy.co Hírek.csillagászat.hu; Szerző: Kovács
m/asy/default.aspx?c=a&id=7009) . József
Astronomy.com (http://www.astronom
5. Sonderberg, Alicia (2008. 11). „X Rays
y.com/) , 2008. május 30. (Hozzáférés:
Mark the Spot: A Newborn Supernova”.
2008. május 31.)
Sky & Telescope 116 (No. 5), 26-31. o.
2. Supernova Classification (http://astrono (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember
my.swin.edu.au/cosmos/S/Supernova+ 17.)
Classification) – COSMOS – The SAO
6. Stevenson, David (2007. 07). „A Bigger
Encyclopedia
Bang”. Sky & Telescope 114 (No. 1), 32-
3. Kozmikus gyöngysor a Nagy Magellán- 37. o. (Hozzáférés ideje: 2009.
felhőben (http://hirek.csillagaszat.hu/csi szeptember 17.)
llagok_vegallapotai/20070225_huszeves
7. Szalai Tamás: Két törpe is durranhat
azsn87a.html) Archiválva (https://web.
nagyot (https://web.archive.org/web/20
archive.org/web/20070610004955/htt
091114050453/http://hirek.csillagaszat.
p://hirek.csillagaszat.hu/csillagok_vegall
hu/csillagok_vegallapotai/20091111_sz
apotai/20070225_huszevesazsn87a.ht
ubluminozus_sn.html) .
ml) 2007. június 10-i dátummal a
Hírek.Csillagászat.hu, 2009. november
Wayback Machine-ben –
11. [2009. november 14-i dátummal az
Hírek.csillagászat.hu (http://hirek.csillag
eredetiből (http://hirek.csillagaszat.hu/c
aszat.hu/) Archiválva (https://web.arch
sillagok_vegallapotai/20091111_szublu
ive.org/web/20100208181007/http://hir
minozus_sn.html) archiválva].
ek.csillagaszat.hu/) 2010. február 8-i
(Hozzáférés: 2009. november 11.)
dátummal a Wayback Machine-ben;
Szerző: Kiss László 8. Ruediger Pakmor; Markus Kromer,
Friedrich K. Roepke, Stuart A. Sim,
4. Szimultán szupernóvák (http://hirek.csill
Ashley J. Ruiter, Wolfgang Hillebrandt:
agaszat.hu/csillagok_vegallapotai/2007
Sub-luminous type Ia supernovae from
0626_szimultan_szupernovak.html)
the mergers of equal-mass white dwarfs
Archiválva (https://web.archive.org/web/
with M~0.9 M_sun (http://lanl.arxiv.org/a
20070819183742/http://hirek.csillagasz
bs/0911.0926) . arXiv.org, Cornell
at.hu/csillagok_vegallapotai/20070626_
University Library, 2009. november 5.
szimultan_szupernovak.html)
(Hozzáférés: 2009. november 11.)
2007. augusztus 19-i dátummal a
 9. J. Craig Wheeler. Kozmikus
katasztrófák. Alexandra Kiadó, 122. o.
(2004). ISBN 9633686826
10. Close Binary Progenitors of Type Ib/Ic
and IIb/II-L Supernovae (http://adsabs.h
arvard.edu/abs/1997rdbs.conf..153P)
- The Third Pacific Rim Conference on
Recent Development on Binary Star
Research - 1997.; Szerző: Pols, Onno
11. Modulations in the radio light curve of
the Type IIb supernova 2001ig: evidence
for a Wolf-Rayet binary progenitor? (htt
p://cdsads.u-strasbg.fr/abs?orig_server=
http://adsabs.harvard.edu&orig_bitmap=
http://adsabs.harvard.edu&2004MNRAS.
349.1093R) Archiválva (https://web.ar
chive.org/web/20080517231213/http://
cdsads.u-strasbg.fr/abs?orig_server=htt
p%3A%2F%2Fadsabs.harvard.edu&orig_
bitmap=http%3A%2F%2Fadsabs.harvar
d.edu&2004MNRAS.349.1093R)
2008. május 17-i dátummal a Wayback
Machine-ben – Monthly Notices of the
Royal Astronomical Society – 2004/04;
Szerző: S. D. Ryder et al
12. Diverse Supernova Sources for the r-
process (http://www.journals.uchicago.e
du/cgi-bin/resolve?id=doi:10.1086/305
198) – The Astrophysical Journal
494:285-296 – Szerzők:Y.-Z. Qian, P.
Vogel, G. J. Wasserburg (1998)
13. Introduction to Supernova Remnants (htt
p://heasarc.gsfc.nasa.gov/docs/object
s/snrs/snrstext.html) . High Energy
Astrophysics Science Archive Research
Center, NASA (HEASARC), 2006.
szeptember 7.
14. Kulyk, Christine L.: Explosive Debate:
Supernova Dust Lost and Found (http://
www.space.com/scienceastronomy/060
619_mystery_monday.html) . [1] (http://
www.space.com) , 2006. június 19.
15. J. Krebs, W. Hillebrandt (1983). „The
interaction of supernova shockfronts
and nearby interstellar clouds (http://ad
sabs.harvard.edu/abs/1983A&A%E2%8
0%A6128..411K) ”. Astronomy and
Astrophysics 128 (2), 411–419. o.
16. Taylor, G. Jeffrey: Triggering the
Formation of the Solar System (http://w
ww.psrd.hawaii.edu/May03/SolarSystem
Trigger.html) . Planetary Science
Research, 2003. május 21. (Hozzáférés:
2006. október 20.)
17. Molnár Péter: Galaktikus szupernóvák
gyakorisága (https://web.archive.org/we
b/20090417062125/http://hirek.csillaga
szat.hu/a_tejutrendszer_szerk/2006011
2_szupernovagyakorisag.html) .
Hírek.Csillagászat.hu, 2006. január 13.
[2009. április 17-i dátummal az
eredetiből (http://hirek.csillagaszat.hu/a
_tejutrendszer_szerk/20060112_szupern
ovagyakorisag.html) archiválva].
(Hozzáférés: 2009. március 5.)
18. Biggest Star in Our Galaxy Sits within a
Rugby-Ball Shaped Cocoon (http://www.
eso.org/public/outreach/press-rel/pr-20
03/pr-31-03.html) Archiválva (https://w
 eb.archive.org/web/20070814103909/ht
tp://www.eso.org/public/outreach/press
-rel/pr-2003/pr-31-03.html)
2007. augusztus 14-i dátummal a
Wayback Machine-ben - ESO Press
Release 31/03, 2003. november 18.
19. Possible Hypernova Could Affect Earth
(https://web.archive.org/web/20000620
143437/http://www.space.com/science
astronomy/astronomy/milan_eta_carina
e_000307.html) - Space.com - 2000.
március 7.; Szerző: Milan, Wil
20. Mystery of Explosive Star Solved (http://
www.space.com/scienceastronomy/060
719_ophiuchi_nova.html) - Space.com
- 2006. július 19.; Szerző: Than, Ker
21. Astronomers See Future Supernova
Developing (http://www.spacedaily.com/
reports/Astronomers_See_Future_Super
nova_Developing_999.html) - (https://web.archive.org/web/20100208
Spacedaily.com - 2006. július 25.
22. Astronomers Map a Hypergiant Star's
Massive Outbursts (http://hubblesite.or
g/newscenter/archive/releases/2007/
03/full/) – HubbleSite NewsCenter –
2007. január 8.; Szerzők: D. Weaver, R.
Humphreys
23. Kereszturi, Ákos: Robbanás előtt állhat a
Világegyetem legnagyobb csillaga, a
Betelgeuse (https://web.archive.org/we
b/20090616173353/http://www.origo.h
u/tudomany/vilagur/20090612-betelgeu
se-hamarosan-szupernovakent-fel-is-rob
banhat-a-csillag.html) . [Origo] Világűr
(http://origo.hu/tudomany/vilagur/inde
x.html) , 2009. június 15. [2009. június
16-i dátummal az eredetiből (http://ww
w.origo.hu/tudomany/vilagur/20090612-
betelgeuse-hamarosan-szupernovakent-f
el-is-robbanhat-a-csillag.html)
archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június
15.)
24. Közeli szupernóva-robbanás a Föld felé
irányuló energiasugárral? (http://hirek.csi
llagaszat.hu/csillagok_vegallapotai/200
80306-veszelyes-szupernova-robbanas-a
-kozeljovoben.html) Archiválva (http
s://web.archive.org/web/200803090254
57/http://hirek.csillagaszat.hu/csillagok_
vegallapotai/20080306-veszelyes-szuper
nova-robbanas-a-kozeljovoben.html)
2008. március 9-i dátummal a Wayback
Machine-ben – Hírek.csillagászat.hu (htt
p://hirek.csillagaszat.hu/) Archiválva
181007/http://hirek.csillagaszat.hu/)
2010. február 8-i dátummal a Wayback
Machine-ben; Szerző: Kovács József;
2008. március 6.
25. IK Pegasi (HR 8210) (http://www.eso.or
g/public/outreach/eduoff/cas/cas2004/
casreports-2004/rep-310/) - ESO -
2004; Szerző: Tzekova, Svetlana
Yordanova
26. The hot white-dwarf companions of HR
1608, HR 8210, and HD 15638 (http://ad
sabs.harvard.edu/abs/1993PASP..10
5..841L) - Astronomical Society of the
Pacific, vol. 105, no. 690 - 1993/8.;
 Szerzők: W. Landsman, T. Simon, P. d=dn2311) – NewScientist – 2002.
Bergeron május 23.; Szerző: Samuel, Eugenie

27. Supernova poised to go off near Earth (h

ttp://www.newscientist.com/article.ns?i

Források

További információk

Irodalom
Vinkó József: Távolságmérés szupernóvákkal: tények és talányok, Fizikai Szemle, 2006/7.

Sonderber, Alicia: X Rays Mark the Spot: A newborn Supernova, Sky & Telescope, 2008/11

Weboldalak
Vinkó József (SZTE): Újdonságok a szupernóva-kutatásban (http://www.mcse.hu/index.php?o
ption=com_mediatar&task=show&archID=0320&Itemid=338) – Előadás a Magyar
Csillagászati Egyesület honlapján (http://www.mcse.hu/) 2007. szeptember 22.

Hogyan nem fedeztem fel a 2008D jelű szupernóvát? (https://web.archive.org/web/20080115

195905/http://hirek.csillagaszat.hu/asztroblog/20080113-sn2008d.html) –
Hírek.csillagászat.hu (https://web.archive.org/web/20100208181007/http://hirek.csillagasz
at.hu/) ; Szerző: Sárneczky Krisztián, 2008. január 13.

Dávid Gyula: Az űr megtermékenyítése - szupernovarobbanások és a galaktikus reprocesszáló

rendszer (http://www.mcse.hu/index.php?option=com_mediatar&task=show&archID=0213&It
emid=338) – Előadás, 2006. december 13.

Kapcsolódó szócikkek

Csillagászat

Szupernóvák listája
A lap eredeti címe:
„https://hu.wikipedia.org/w/index.php?
title=Szupernóva&oldid=23962975”

Utoljára módosította The Late Philip J. Fry 3 hónapja

A lap szövege CC BY-SA 3.0 alatt érhető el, ha

nincs külön jelölve.