Kik vagyunk az Identity Operating System

betöltődése előtt?
- az IDOS-tól való megszabadulás

2012. június 19.

forrás: http://www.zeropoint.org/2012/06-idos.html

Az IDentity Operating System (IDOS) meggátol bennünket abban, hogy teljes mértékben
megtapasztaljuk az isteni egység természetes állapotát. Jelen írás az IDOS leállítására és az
individualitás zsarnoksága alóli felszabadulásra irányuló hatékony módszereket vizsgálja.

Amikor reggel először ébredünk, tudatában lehetünk némelykor elménk egy rövid ideig tartó
zavarának, mikor is megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk, és mi életünk kontextusa.
Előző nap talán egy közeli ismerősünk halála miatt szenvedtünk, sikertelenül vizsgáztunk,
nyertünk a lottón, vagy szerelembe estünk, de ebben a pillanatban csupán vagyunk – elveszve
a tiszta tudatosságban – és mindezen életkörülménybeli tényezők láthatatlanok és
anyagtalanok. Ez a béke, amit mi zavarként értelmezünk, rendszerint másodpercekig tart
csupán, mielőtt az összezavart elme emlékezni kezdene, hogy kik vagyunk ... és életünk teljes
építményének együttese hirtelen visszaugrik elénk, és magunkra öltjük az identitás maszkját,
az identitásét, amely magában foglalja, hogy minek gondoljuk magunkat, és mit gondolunk
arról, hogy éreznünk kellene. Mindez a számítógép operációs rendszere betöltődéséhez
hasonló – elménk betölti a személyiséget.

Természetesen, időnként előtöltött operációs rendszerrel ébredünk, mivel az már az álom

állapotában elindításra került. Mivel akinek gondoljuk magunkat elsősorban emlékeinken
alapul, egy valamilyen visszamaradt operációs rendszer, amellyel felébredünk, könnyen
különbözhet ébrenléti operációs rendszerünktől, mert emlékeinket általában nem visszük
magunkkal az álom állapotába (amikor mégis, azt lucid álomnak nevezzük, mivel megőrizzük
ébrenléti identitásunkat). Ezért csak a felébredéskor előtöltött operációs rendszerek okoznak
mentális disszonanciát (kicsit a Linuxról Windowsra való gyors váltáshoz hasonlóan).

De kik vagyunk, mielőtt ezek az identitás operációs rendszerek betöltődnének, mielőtt az

identitás állapotába belépnénk? Ki vagy mi vagyunk, amikor a tiszta létezés szabad
állapotában vagyunk? Ez a kérdés annyira mély, hogy benne rejlik a lehetőség, hogy ha
alaposan, hitelesen és hajthatatlanul megvizsgáljuk, mélyreható változást vihet bennünk
végbe.

Az elme az, ahová identitás operációs rendszerünk, vagyis az IDOS betöltődik; az a

számítógép processzor, amely az IDOS-t futtatja. Mivel az elme a testtel / idegrendszerrel
szorosan integrált, az identitás általában testelme fókuszált. Nem futó IDOS-sal születünk,
hanem azt a nagyon korai életkortól kezdve fejlesztjük ki, másokéval – szülők, testvérek,
tanárok és a médiában, könyvekben és számítógépes játékokban látható emberek / karakterek
– kölcsönhatásban hatásban futva. A társadalom felépítése IDOS alapú, emiatt az a szerepe,
hogy az IDOS erősítse minden adandó alkalommal, és ezen identitás program tömeges
implementációja teszi lehetővé az emberi társadalom következetes (jóllehet diszfunkcionális)
működését.
Az IDOS-sal az a probléma, hogy tagadja természetes állapotunkat, önmagunk és a világ
hamis képét mutatva. Mivel elsődleges vagy valódi természetünk a tapasztalatunk minden
aspektusával való egység, az IDOS egy olyan világnézetbe való agymosással, amelyben más
diszkrét lényekkel és objektumokkal kölcsönható elkülönült individuumok vagyunk, elvág
bennünket önmagunktól, hagyva, hogy egy konceptuális fantázia világban – az elkülönültség
világában – botladozzunk. Talán észre sem vesszük botladozásunkat, legalábbis eleinte,
csakúgy, ahogy az alkoholista sem regisztrálja koordinációjának megszűnését. Sőt, még úgy
is gondolhatjuk, hogy elégedettek vagyunk elkülönült életünkkel, de végül tudatára fogunk
ébredni egy alapvető és mögöttes elégedetlenségnek. Erre gondolt Buddha, amikor azt
mondta: „Minden szenvedés.” A „szenvedés” kifejezés egy kicsit drámaian hangozhat a
modern társadalmak legtöbb embere számára, de az eredeti páli nyelvű kifejezés, a dukkha
fordítása szélesebb értelemben a „szorongás”, „stressz” és „elégedetlenség” kifejezéseket is
magában foglalja, és ezek biztos fémjelzései mindennapi életünknek.

A buddhisták szerint ezen elégedetlenség oka a vágy. De a vágy maga, jóllehet természetesen
probléma, valójában nem a gyökér probléma. Az elme nyugtalan – ez a természete – és így
vágyak mindig keletkeznek legalábbis hébe-hóba. De ami a szenvedést okozza a vágyakkal
kapcsolatban az, hogy kötődünk hozzájuk, és a kötődés az identitás gyümölcse. Például, ha
vágy ébred bennünk egy bizonyos személy iránt – akkor függésbe kerülünk tőle. De ha ez a
folyamat IDOS keretein belül zajlik, ahogy ez szinte mindenkinél van, akkor a vágy
identitással keveredik. Ekkor a másik személy teljessé KELL, hogy tegyen bennünket –
személyessé válik. Ennek következtében egész vágyálmokat szövünk azokból a
gondolatokból, hogy milyen kapcsolatban szeretnénk lenni azzal a személlyel, kontrasztot
teremtve a kapcsolatunk hiányzó valóságával, ami sokkal nagyobb fájdalmat okoz, és így a
kapcsolat iránti vágy még sokkal sürgetőbbé válik.

Végtére is, az olyan vágyak, amelyeket békén hagyunk, amelyekkel nem azonosulunk, és így
nem kerülnek felnagyításra a fantáziálásunkkal, valójában nem okoznak szenvedést. Még
mindig késztetést hoznak létre a test-elmében, különösen, ha túléléssel kapcsolatosak (például
mikor élelemre vágyunk, amikor testünk valóban éhes), de mi továbbra is békét
tapasztalhatunk, akár teljesülnek ezek a vágyak akár nem. Tehát a vágyainkkal való
azonosulás zavarja meg békénket, nem a vágyak maguk.

Hajszoljuk vágyaink – tulajdonlás, elfogadás, ön-képek, lelkiállapotok, kapcsolatok, szex,

kényelem, élelem, hatalom, hírnév és vagyon iránti vágyak – beteljesítését, mert úgy
gondoljuk, hogy e vágyak beteljesítése bennünket, mint individuumot teljessé és boldoggá
tesz. Végül is, mi a tapasztalatunk: megvesszük a bicajt, amit mindig is akartunk, vagy
szeretkeztünk a személlyel, aki után epekedtünk, és egy pillanat erejéig valóban
beteljesedettnek, boldognak és békésnek éreztük magunkat ... amíg a következő vágy /
fantázia fel nem merült. De ha közelebbről megvizsgáljuk a folyamatot, rájövünk, hogy még
az ideiglenes béke sem a miatt keletkezett, amire vágytunk, hanem magának az elszabadult
vágynak a kielégítése által. Tehát valójában nem a bicaj, vagy a nő hozta el számunkra a
boldogságot, hanem az utánuk való vágy megszűnése vitt vissza bennünket természetes
állapotunk élvezetéhez és békéjéhez.

A természetes állapot egyet jelent a teljességgel és a békével. Csak, mert elménk arra
programozott, hogy születésünk óta az IDOS-t (Identity Operating System) futtassa,
feledkezünk el a teljesség alapállapotáról. Annyira felemésztődünk a személy léttel, hogy
valódi természetünk elkerüli a figyelmünket. De hogyan jelentkezzünk ki az IDOS-ból?
Hogyan lépjünk be természetes állapotunkba?
Az a probléma ezekkel a kérdésekkel, hogy ők maguk is identitást foglalnak magukban
(hogyan csináljuk „mi” stb.), és ezért szintén az Identity Operating System termékei. Akinek
gondoljuk magunkat, az IDOS, és az IDOS az, aki azt gondolja, hogy mi vagyunk. Tehát az
IDOS-ból való tudatos kilépés olyan lenne, mint saját betöltő programunkkal betölteni
magunkat: nem könnyű teljesítmény. De meg lehet csinálni; tévedés, hogy nem tudjuk
befolyásolni igaz természetünk megtalálásának folyamatát. Sok tanító felébredése, aki e
szempontot hangoztatta, spontán, mindenféle spirituális gyakorlat vagy érdeklődés nélkül
történt, és így elutasítják az olyan spirituális gyakorlatokat, mint a meditáció és a Satsang,
mint amelyeknek végső soron semmi hasznuk az IDOS leállításában. Jóllehet, még
megválasztani sem tudjuk, mikor álljon le az IDOS, bizonyosan el tudjuk készíteni a
processzt, amely nagy eséllyel segít kipróbálni és tesztelni az IDOS leállítási módszereket.
Sőt, maga az élet az, ami természetes módon destabilizálja az IDOS-t, különösen, ahogy
öregszünk.

Az IDOS életünk első felében, egészen a felnőttkorig, és azután programozódik belénk –

hajlamosakká válunk személlyé válni, kifejlesztünk egy identitást. Aztán, a felnőttkortól a
nyugalomba vonulásig az IDOS futtatásának szakértőivé válunk, és látjuk, hogy mit tehet
értünk a program. De aztán, amikor sokkal idősebbekké válunk, az IDOS természetes
hanyatlása következik be, mivel már nem rendelkezünk több energiával vagy erőforrással a
színjáték hatékony fenntartásához. Testünk, mi identitásunk fő horgonya, elkezd leromlani, és
elménk az identitás további nagy csökkenését, destabilizálódását tapasztalja. Ezért jelenthető
ki, hogy az élet múlása önmagában egy valamiképpen egy megvilágosító folyamat.
Természetesen mindannyian ismerünk öreg és megkeseredett embereket, akik elmúlt
identitásokba ragadtak, de azért van sok ilyen viselkedés, mert tapasztalják az identitás
természetes hanyatlását, és ezért ellenállnak ennek a folyamatnak, ahhoz akik/amik voltak, és
régi gondolkodásmódjukhoz ragaszkodva. Mivel IDOS az, akinek gondoljuk magunkat,
hanyatlásával nagy félelmet érzünk közelgő halálunk miatt, és ezért gyakran kétségbeesetten
próbáljuk fenntartani a program működését, rendszerint még erősebben azonosulva a fiktív
karakterrel, amit eljátszunk. Még demencia típusú problémák is lehetségesek, amelyek száma
most az identitás korában ugrásszerűen emelkedik, részben az erős és tudattalan ellenállásnak
köszönhetően, amellyel a legtöbb ember bír, lehetővé éve identitásuk halványulását az élet
kései szakaszában, az identitás belülről való erodálását okozva, amely hatalmas zavart okoz.

De az IDOS-t a fiatalabbak is korlátozónak érzik, ezért fókuszálódik oly sok szabadidős

tevékenységünk az operációs rendszer ideiglenes leállítására módszerek sokasága
segítségével: szerelem, extrém sportok, kockázatvállalás, alkoholfogyasztás, rekreációs
szerek, szex, filmek és fantázia játékok, étkezés és vásárlás. Igen, még a vásárlás is! Minden
egyes alkalommal, amikor kielégítünk egy vágyat, ideiglenesen megkönnyebbülést nyerünk
tőle, és az identitástól, amely a vággyal behálózott bennünket. Így a legtöbben sokat áldozunk
az életünkből, megpróbálunk legalább ideiglenesen „kijönni a fejünkből”, és valami sokkal
nagyobb és magába foglaló dologba kerülni. Még a heroin függő is egy megvilágosodási
küldetést teljesít! Az élet tehát egy természetes felébredési folyamat.

A fenti, IDOS-tól ideiglenesen mentesítő módszereknek az a problémája, hogy gyakran

negatív hatással van testünkre és függőséget okoz elménk számára, és súlyos árat fizethetünk
az IDOS-tól való ideiglenes mentességért. Amikor függőségbe keveredünk, az IDOS alóli
mentesülés dopaminemelkedéshez kapcsolódik, így nincs esélyünk megtapasztalni valódi
természetünket, amikor az IDOS átmenetileg leáll. Így, még ha ideiglenesen az
identitásnélküliség állapotába kerülünk is, nem a valódi természetünket tapasztaljuk, hanem
egy mindent elsöprő test-elme érzést vagy emelkedettséget. Ily módon az IDOS korlátozása és
emelkedettségek eufóriája a rombolás és nyugtalanság ördögi körébe zár bennünket,
megnehezíti számunkra igazi természetünk felismerését. (Igaz természetünk mindig jelen van,
de amikor a test-elme károsan stimulált, a tanú állapot megtalálása még nehezebb.) Azt
mondják, sok esetben, amikor ezek romboló ciklusok az IDOS végleges leállását okozzák,
őrületet vagy megszabadulást eredményeznek – ha meg nem ölik előbb a test-elmét.

Szóval, mit tehetünk eme identitás játék hatékony és biztonságos, hosszú távú eltávolítás
érdekében? Szerencsére, részesültünk az áldásban bizonyos tanítók tanácsa által, akik
áthozták a korokon, és a napjainkban is folytatják, akik fenntarthatóbb módokat találtak az
IDOS (időnként végleges) leállítására, amelyek közül néhány leghatékonyabb a következő:

1. Azok társaságában való tartózkodás, akik nem futtatják az IDOS-t

2. Meditáció
3. Tantra
4. Ön-kutatás

Ezek nem egymást kizáró módszerek, és az IDOS-t sikeresen leállítók közül sokan a
kombinációját alkalmazták e technikáknak.

Az első módszer szerint olyan valaki társaságban időzöl, aki nem futtatja az IDOS-t.
Nehézségekbe ütközhet olyan valakit találni, aki mentes az Identity Operating System-től, de
az ilyenek gyakran jelennek meg spirituális tanítók alakjában. Gyakran kiszagolhatod őket a
béke és szeretet érzéséből, amelyben a közelükben részesülsz, ezért van az, hogy az emberek
hajlamosak vonzódni feléjük, és beleszeretni ezekbe a tanítókba (ezt nevezik az önátadás
útjának). Mivel ennyire erős hatást gyakorolhatnak az IDOS-t futtatókra, ezért gyakran
tiszteletben álló és piedesztálra emelt emberek. Ez mérsékli a tanítvány vagy imádó identitását
a tanítóhoz képest, és ez az erős identitás gyengülésének fontos tényezője lehet. Ami azonban
ebben az egyenlőtlen kapcsolatban általában történik, az nem az IDOS összeomlása, hanem az
IDOS imádóvá vagy követővé való módosulása. A hiteles tanár vagy guru megpróbálja
kihúzni tanítványait vagy követőit az imádó-identitásból, és a tiszta létezésbe tolni, de ez csak
akkor jár sikerrel, ha a jó tanítóról van szó, és a tanuló készen áll, ami viszonylag ritka
kombináció. Ez okból lehet, hogy a legtöbb imádó nagyon spirituális és szeretetteljes, de az
identitás elengedéséhez nem kerül közelebb, mint bárki más. Az ilyenek egy életre szeretett
tanítójuknál telepednek le, a spirituális ébredés helyettesítéseképpen.

Itt azt is meg kell említeni, hogy legtöbben, akik az identitás játék alól mentesítik önmagukat,
a tanítókat és az úgynevezett felébredett tanítványokat is beleértve, valójában az IDOS-nak
csak egy finomabb változatát – spirituális változatát futtatják. Ők a felébredés eljátszása
közben valójában spirituális fantáziálásba vesznek bele. Az ilyenek azonosítása nehézségekbe
ütközhet, ha mi magunk futtatjuk az IDOS-t, így a hiteles IDOS leállítót találni a véletlenen
múlhat egy kicsit. Ha egy hamis IDOS leállító – valaki, aki az IDOS spirituális ízével házal,
nevezzük SPIDOS-nak – hálójába ragadunk, akkor egy hiteles IDOS leállítóhoz vezető
visszaút kihívást jelenthet. Ez azért van, mert a SPIDOS egy IDOS leállító illúzióját kelti, és
igaz természetünket szimulálja, a konceptuális spirituális ébredés virtuális világának
csapdájába csalva bennünket. De egyes embereknek csapdába kell esniük, egy időre legalább,
és így biztos, hogy helyük van a világon a SPIDOS tanítóknak, akik legtöbbjének sorsa végül
a kegyvesztettség, megadva számunkra a saját IDOS verziónk hitelesen leállításához
rendkívül szükséges sokkot. Az összes virtuális világ végül repedéseket fejleszt ki.
A második út, amellyel leállíthatjuk az IDOS-t, ha az időt az elme kínzásával töltjük, a
meditáció elnevezésű elme-koncentrációs technika használatával, amely figyelmünknek
rendszerint belső érzéseinkre, hangokra és mondatokra, energiaáramlásra, vagy a légzésre
való összpontosítását foglalja magában. Ez a meditációs technika során elvonja az elmét az
identitás fenntartásától, lehetővé téve számunkra, hogy az IDOS-nélküliséget gyakoroljuk.
Amint gyakorlottakká és rendszeres meditálóvá válunk, megnöveljük az esélyét egy tartósabb
IDOS összeomlásnak. Azonban, amint azt már említettük, fennáll a reális veszélye, hogy az
IDOS csupán SPIDOS-sá alakul, így meditációnk a spirituális identitás fenntartásának
központi támaszává válik. Tény, hogy a legtöbb rendszeresen meditáló ember még sohasem
jutott el az IDOS leállásáig, mivel túl sokat fektettek be a spiritualitásba, különösen, ha
spirituális tanítók vagy spirituális tanítók követői.

A harmadik út a tantra jóga útja. Itt nyugaton is egyenlőségjelet tesznek tantra és a szex közé,
de a szexuális tantra csak az egyik aspektusa ennek a gyakorlatnak, egy olyan aspektus, amely
általában ki van ragadva a kontextusból a nyugati gyakorlók által, az identitás egyesülésben
(jóga) való erózió helyett az élvezetet állítva a középpontba. A tantra a buddhizmus és
hinduizmus misztikus ága, és azon megfigyelésen alapul, hogy minden teremtmény az isteni
energia áramlása két kozmikus polaritás (Shiva és Shakti; férfi és nő; isten és istennő) között,
és hogy bizonyos beavatások, rítusok és rituálék (amelyek számos különböző tevékenységet
foglalnak magukban, beleértve a meditációt, mantrákat, mudrákat, a jógát és a szexuális
egyesülést) csatorna tud lenni, hogy az energia ilyen módon elvezethet bennünket az
egyesüléshez, és így a megszabaduláshoz. A tibeti buddhista hagyományban a tantrát tekintik
a megvilágosodáshoz vezető leggyorsabb útnak, mert képes a bennünk lévő erőteljes energiák
kihasználásával a felébredésre sarkallni bennünket. A tantra azonban ugyanazokat a
buktatókat rejti, mint a fentebb leírt meditáció – gyakorlói gyakran fejlesztenek ki spirituális
identitást az IDOS leállítása helyett, így ahelyett, hogy elveszítenék identitásukat, tantrikus
szakértőkké válnak, akik érzelgős mázzal kenik be az identitásnak az isteni unió
boldogságában való elvesztése fogalmát. Az autentikus tantra egy bonyolult folyamat lehet,
amely különleges (és gyakran titkos) instrukciókat és személyes beavatást igényel, ezzel az
IDOS leállításának e módszerét kevésbé hozzáférhető téve a legtöbb ember számára.

Az IDOS leállításának negyedik és talán legközvetlenebb módszerét Ön-kutatásnak nevezzük.

Ramana Maharshi, az 1950-ben meghalt indiai spirituális mester volt a legfőbb szószólója
ennek a módszernek, valamint legbefolyásosabb tanítványa Hariwansh Poonja (Papaji), és
magában foglalja, hogy állhatatosan feltesszük önmagunknak a kérdést: „Ki vagyok én?”,
vagy „Mi vagyok én?”, kísérleteként annak, hogy tapasztalati úton lefogjuk identitásunkat. Ha
elég komolyak, hajlíthatatlanok és figyelmesek vagyunk e megközelítést illetően, akkor
közvetlenül azon felismerésre jutunk, hogy valójában nincs válasz a kérdésre, mert az
identitás csupán az IDOS program illúziója, amely némán és láthatatlanul fut életünk
hátterében. Amikor az IDOS színjátéka ezen a szisztematikus módon feltárásra kerül, a
program gyakran véglegesen leáll. (Hogy valójában mikor és hogyan történik meg az
összeomlás, az nem a „mi” ellenőrzésünk alatt áll, mert pontosan a „mi” az, amit
összeomlasztunk. Egyesek ezt az „isteni kegyelem”-nek tulajdonítják.)

Ahogy a fenti három másik módszernél említettük, a legtöbb Ön-kutatást gyakorolónak

valójában nem sikerül az IDOS leállítása, az inkább Non-identity Identity Operating System-
mé (NIDOS) alakul. Így a nem-identitás könnyen válhat új identitásunkká, és azt szimuláljuk,
amit gondolunk, hogy az IDOS összeomlás után tapasztalatunk. A NIDOS-t közismerten
nehéz észrevenni, mert az ilyet egy ingoványos nem-identitás és ego nélküliséget futtat,
rendszerint tudattalanul. Az árulkodó jelek egyike, hogy valaki NIDOS-t futtat, az erős vágy,
hogy tanítson, és Szatszangot tartson, mivel ezek révén identitását erősíti, könnyebben
fenntartóvá téve a színjátékot. (Ezért mondják hagyományosan a tanítók a tanítványnak, hogy
készen áll a tanításra, mert a hiteles felébredéskor a vágy valójában nincs jelen kezdetben,
mivel az újonnan felébredett tanítvány az identitás elvesztése által elfújt állapotban van.)

Van tehát ez a négy elsődleges „spirituális” módszerünk (vannak továbbiak is) az IDOS
gyengítésére és esetleg végső leállítására. Esetenként a leállás spontán megtörténik,
mindenféle módszer alkalmazása nélkül – épp a normál élet során. De anélkül, hogy
valamiféle útitervet készítenének azon nemzedékek, akik sikeresen leállították az IDOS-t, az
ilyen spontán leállást megtapasztaltak, gyenge tanítókként végezhetik, mert a felébredés első
megízlelését teljes és tökéletes megvilágosodásnak élték meg. Nincs tanítójuk vagy útitervük,
ami pályán tartsa őket, amikor az IDOS újraindul, és az általában újraindul, sajnos.

Valójában, amikor egy hiteles IDOS leállást tapasztalunk, az IDOS általában elég gyorsan
újraindítja magát, nem utolsósorban azért, mert az identitás annyira túlsúlyban van IDOS-
fixált társadalmunkban, hogy könnyen visszahúzódhatunk az IDOS-ba, ha még nem
szilárdultunk meg teljes mértékben a nem-identitásban. És ezek az időleges IDOS leállások,
amelyeket a legvalószínűbb, hogy a NIDOS vagy SPIDOS vált ki – az elme rohan, és
megpróbálja a kisajátítani a tapasztalatot. Ha bölcsek vagyunk, és/vagy egy jó tanító tanácsát
követjük, akkor fel fogjuk ismerni, hogy mi történik, és folytatni fogjuk akármelyik módszert
vagy módszereket, amelyek használatával az IDOS leállhat. Általában több leállásra van
szükség, mielőtt az IDOS teljesen törlődne rendszerünkről, és nem tud újratöltődni. De
sokszor túl csábító az időleges leállást teljes megszabadulásnak látni, és aztán a NIDOS-t
vagy SPIDOS-t futtatni, hogy eredményesen süteményünk is legyen, és együnk is (nem-
identitással való azonosulás).

Amíg le nem töröljük az IDOS-t a rendszerünkről, segíthet csökkenteni az IDOS

újraindulásának az esélyét, ha minimálisra csökkentjük a kapcsolatot a világ-megszállott
identitással. Hasznos, ha olyanok társaságában tartózkodunk, amennyire csak lehet, akik
hitelesen leállították az IDOS-t, és célszerű is lecsökkentheti vagy elejteni életünk azon
aspektusait, amelyek az identitást segítik vagy fejlesztik – aspektusok, amelyek magukba
foglalhatnak kapcsolatokat, foglalkozásokat, intellektuális törekvéseket, filmeket, a televíziót,
számítógépes játékokat, spirituális tanításokat és könyveket. Mindaddig, amíg elménket az
identitás bármely koncepciója (különösen a nem-identitás identitásáé) szórakoztatja, az IDOS
egy változata újra fog töltődni. Nem a vége a világnak, ha így van, mert csupán tovább
folytatjuk az identitás eltávolítását rendszerünkről, amíg világunk a végéhez nem érkezik, és
ki nem alszik az identitás lángja. De túl gyakran ragadunk bele szabadság első ízének
csapdájába.

Persze, csak mert az IDOS leállt, nem azt jelenti, hogy elveszítjük összes érzésünket,
legalábbis a kezdeti sokk után nem, azt gondolván, ki lettünk fújva a vízből. Ha ez lenne a
helyzet, nem tudnánk funkcionálni a világban, és egész idős gondoskodásra lenne
szükségünk. Az IDOS leállásakor fenntartjuk individualitásunk működő érzetét, amelynek
nincs érzelmi részesedése. Az individualitás ezen működő érzete azokon a memória fájlokon
alapul, amelyek továbbra is jelen vannak, memóriák, amelyek lehetővé teszik számunkra a
hatékony működést egy identitás-központú világban. Általában hozzáféréssel rendelkezünk
ezekhez a memória fájlokhoz az IDOS-on keresztül, amely azokat a kinek és minek gondoljuk
magunkat szolgáltatással nyújtja számunkra, de az IDOS leállásakor memóriánk nem
rendelkezik többé az identitás ragadósságával.
És az identitás nélkül futó show során azt látjuk, hogy vágyaink és gondolataink maguk is
kezdenek megszűnni, így mély békébe merülünk. Ez nem azt jelenti, hogy vágy- és gondolat
nélküliekké válunk, csak leállítottuk, hogy az identitás a vágyak és gondolatok burjánzását
ösztönözze. Vágyak és gondolatok még mindig jönnek és mennek, mint égen a sodródó
felhők, de nem tudják többé megzavarni a tartós lelki egyensúlyt.

Utolsó pontként meg kell említenünk, hogy az IDOS leállásának nem feltétlenül kell
drámainak lennie (csak szeretünk olyanokról hallani, akik jó történeteket kreálnak.) Valóban,
a drámai leállás vagy felébredési tapasztalat sokkal csábítóbb lehet az elme számára, hogy
megragadja, újraindítsa az IDOS-t – a drámai leállás különleges érzés jó alapja lehet – a
további leállásokat nehezebbé téve. Az IDOS eliminációs ciklusok (amelyek rendszerint sok
leállást és újraindulást foglalnak magukban) valójában gyakran egészen enyhék lehetnek, így
egy nap felébredünk, és ráébredünk, hogy az IDOS nem töltődött újra, mi pedig békében
vagyunk. De akár drámai a felébredés, akár leírhatatlan, a legfontosabb tényező számunkra,
hogy a tudatosság jelen pillanatára koncentráljunk, és ne arra, hogyan kerültünk a pillanatba.
A felébredéshez vezető út irrelevánssá válik, amikor ráébredünk, hogy az egész identitás-játék
illúzió volt először is, és hogy aki/ami valójában vagyunk, az mindig is formán és
meghatározáson túli – az idő és a tér színjátékán kívüli volt.