You are on page 1of 1

Kölcsey Ferenc élete 7.o. 2020.03.17. Elkészítési határidő: 03.24.

1790. november 8-án született Sződemeteren. Nemesi családból származott. Apja korán
meghalt, ezért az akkor 6 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át
tanult. Jobb szeme világát gyermekkori himlő következtében elveszítette. 11 éves korában
meghalt édesanyja. A megyei hatóság az árva gyermekeknek gyámot jelölt ki Debrecenben
költészetet tanult. 13 éves korában írta első verseit. Még Csokonai Vitéz Mihály temetésén
ismerkedett meg Kazinczyval, akinek barátsága nagy hatással volt rá. Ettől az időtől fogva
Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek.1809-ben befejezte tanulmányait a
debreceni református kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára
már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. Álmosdra vonult vissza kis birtokára,
s ott gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. 1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az
Élet és Literatura című folyóiratot.Az 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja
lett.1832-ben országgyűlési követté választották. Mint politikus a reformok híve volt, küzdött
Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmányért, a magyar nyelv jogaiért. Hazatérése után
többet politikai közszereplést nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836-ban a Kisfaludy
Társaság alapító tagja lett. Halála hirtelen, következett be. Egy hivatalos útja alkalmával
szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838-ban
meghalt.1823. január 22-én fejezte be nagy költeményét, a Himnuszt. E napot ma a Magyar
kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey sajátkezű aláírásával az Országos
Széchényi Könyvtár őrzi.

Feladatok:

1. Hány évet élt a költő?


2. Húzd alá a szövegben, mely városokban élt !
3. Hány éves koráig tanult Debrecenben?
4. Befejezte-e ügyvédi tanulmányait?
Válaszodat indokold, másold ki a szövegből a választ:

5. Mi célból utazott Pestre?


6. Minek a rövidítése lehet az MTA?
7. Politikusként miket szeretett volna elérni? Keretezd be a szövegben a választ!
8. Melyik a helyes válasz? Karikázd be a betűjelét!
a. 1832. jan.22-én fejezte be a Himnuszt.
b. 1823.jan. 22-én kezdte el írni a Himnuszt.
c. 1923. jan.22-én fejezte be a Himnuszt.
d. 1822.jan.23-án fejezte be a Himnuszt.
e. 1823.jan. 23-án fejezte be a Himnuszt.
9. Mit ünneplünk ma a Himnusz születésének napján?

10. Hol található a mű kézirata?


11. Írd mellé, hogy igaz-e vagy hamis az állítás! I vagy H betűvel jelöld!
-a Sárospataki Református Kollégiumban tanult
- édesapja küldte Debrecenbe tanulni
- példaképe Kazinczy volt
-ügyvédként is dolgozott
- hosszú betegség után hunyt el
- megalapította a Kisfaludy Társaságot

You might also like