You are on page 1of 94

B öjté C saba

© Böjte Csaba, 2013


© Helikon Kiadó, 2013
B ö jt e C saba

A Fehér Szív Útja

HELIKON
Előszó

A m ai világban nagyon sokan foglalkoznak


fizika i testük, belső szerveik megtisztításá
val, méregtelenítésével, ezért az emberek
különféle kúrákon vesznek részt, nehéz gya
korlatokat végeznek, táplálkozásukat, min-
dennapi életüket átszervezik. Szerintem jó l
teszi az, aki elindul ezen a sokszor orvosok
által javasolt úton, hogy tavasszal a sok téli
salaktól, méreganyagtól, tartósítószertől
a testét megszabadítsa.

5
Az em ber testi-lelki valóság, nekünk nem
választanunk kell a test és a lélek között,
hanem az embert a maga egységében kell
elfogadjuk, értékeljük és ápoljuk. Nem sza
bad se a testi, se a lelki dimenzióját az élet-
nek elhanyagolni, megvetni, m ásodrendű
nek bélyegezni. Bűn az is, ha valaki e szép
világnak és benne az embernek csak a lelki,
szellemi oldalát értékeli, de az is gond, ha
nem veszünk tudomást arról, hogy az Isten
alkotta ember nem csak 50-70-100 kg élő
szövet. Ezért, kisebb testvéri szeretettel,
szeretnék egy utat mutatni, mely az egész
embert a maga szellemi, lelki méltóságában
képes megtisztítani, gyógyítani, felszabadí
tani, az Isten-gyermeki örömteli méltóság
ra emelni.

A tudatosan elkövetett bűneink lehúznak,


a rossz döntéseink, át nem gondolt csele-
kedeteink szabadságunkat, emberi méltó-
ságunkat nem csak beszennyezik, de ös
sze is törhetik. Az orvosok egybehangzó
véleménye, hogy a gondolatban, cseleke
detben, mulasztásokkal elkövetett bűne
ink mindenféle testi, szellemi betegségnek
a forrásai lehetnek. Anyánk, az Egyház a
húsvéti szent időben az em bereket ö sz
tönzi az elcsendesedésre, a szellemi, lelki
tisztulásra, a bűnbánat tartására. Ősidőktől
a lelki tisztulás útjára lépő ember Isten tör-
vényeire figyel, azok fényében újítja meg
életét. Az erkölcsi életünket szabályozó pa­

8
rancsok világosak, egyértelműek, és hos
szú évezredek tapasztalata alapján váltak
az emberiség közkincsévé, ezért merem én
is a bűnbánat útján m int jelzőoszlopokat
magunk elé állítani.

Isten a történelem során három szor adott


parancsokat az emberiségnek.

I. A Szentírás szerint, m ég a bűnbeesés


előtt, T erem tőnk két dolgot kért tőlünk:
‫ ״‬Szaporodjatok és sokasodjatok, és hajtsá
tok uralmatok alá a földet” . Igazából e pár
szóban Isten az önfenntartás, fajfenntartás
parancsát adta nekünk. M inden embernek

9
kötelessége az életét fenntartani, megtanul
ni uralni a saját testét, de a kommunikáció
alapvető eszközeit is, a beszédet, írást és
mindazt, mi egy embert emberré tesz. Ha
útra kelünk, uralnunk kell a közlekedőesz
közt, a szerszámokat, a gépeket, mindazt,
mi körülvesz, mit az emberiség évmilliár
d ok alatt felfedezett, alkotott, mi a civili-
zációnk része, m eghatározója. U ralnunk
kell gondolatainkat, vágyainkat, szavain
kat, p ont úgy, ahogyan a mi U runk Jézus
Krisztustól láttuk, aki még elárulása esté
jén is, nagycsütörtökön képes volt testvérei
lábát megmosni. Term észetesen nemcsak
‫ ״‬uralni” , nagyra értékelni kell az életet,
hanem azt alázattal, szeretettel m int drága
ajándékot, tovább kell adnunk a gyerme
keinknek, az utánunk jövő generációknak.
A fajfenntartás ösztöne minden élőlényben
ott van, nekünk ezt a törvényt Isten írásba
is adta a Teremtés könyvének az elején. Az
élet továbbadása, szolgálata olyan parancs,
melyet ha tudatosan megszegünk, súlyos

10
bűnt követünk el. Az Isten adta fényt, az
életet bűn veszni hagyni, kioltani.

II. Sajnos nem volt elég e két rövid, világos


parancs, ezért Isten a bűnbe esett emberi-
ségnek részletes eligazítást adott a tízparan-
csolatban. A tízből a három első parancso
lat T erem tőnk felé irányítja figyelmünket,
a következő hét szüleinkkel és embertársa-
inkkal való viszonyunkat határozza meg.

1. Uradat, Istenedet imádd,


és csak neki szolgálj!

2. Isten nevét hiába ne vedd!

3. Az Úr napját szenteld meg!

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

11
5. Ne ölj!

6. Ne paráználkodj!

7. Ne lopj!

8. Ne hazudj, mások becsületében


kárt ne tégy!

9. Felebarátod házastársát ne kívánd!

10. Mások tulajdonát ne kívánd!

III. És végül megváltónk, Jézus Krisztus


hihetetlen töm örséggel összefoglalta Is
ten akaratát a Főparancsban, az Isten, az
embertárs és az önmagunk szeretetének a
parancsolatában.

12
‫ ״‬Szeresd U radat, Istenedet teljes szíved
ből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez
a legfőbb: az első parancs. A második ha
sonló ehhez: szeresd felebarátodat, m int
önmagadat. E két parancson függ az egész
törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40.)

T öbb ezer év és összesen tizenöt rövid, tö


m ör parancs, melyeket ha betartanánk, a
mi életünk is, de az emberiség élete is gyö
keresen megváltozna. Nem az a cél, hogy
mi egymás életét vizsgálgassuk, ítélkezve
egymás hibáit, bűneit kiteregessük, mert
az acsarkodás csak rosszabbá tesz bennün
ket. Az vinne előbbre, ha mindenki a maga

13
életében teremtene rendet, és ez lehetséges
is, mivel a magunk élete felett mi magunk
döntünk. Vegyük alázatosan, hosszan Is
ten parancsait, kéréseit, és a boldogságra
vezető útjelzőkövei mentén induljunk el.
L épjünk rá a bűnbánat, a tisztulás útjá
ra, és m inden egyes törvénynél megállva
gondolkozzunk el, hogy életünk mennyire
van összhangban az Isten adta normákkal.
T udnunk kell, hogy a bűnbánat útjára lépő
ember az elcsendesedés, az elmélkedés fé
nyében nemcsak a múltját faggatja, hibáit
ism eri fel, hanem kem ény döntéseket is
hoz, pályáját bölcsen módosítja, saját lép
teit - a múltját megbánva - a szeretet útjára
igazítja.

Az elmúlt napokban B udapesten voltam,


és a pálos Sziklatemplomtól a Gellért-hegy

14
oldalában a pesti ferences templomba za
rándokoltam néhány testvéremmel. Nagy
élmény volt a csodálatosan szép tájban, jó
időben, imádságos szeretettel bandukol
ni a templom felé, melyben, mikor odaér
tünk, éppen szentmiseáldozatot m utatott
be az atya. A zarándokutunk végén az Eu
karisztiában az élő Isten fogadott. Ezt az
egyórás utat mint bűnbánati zarándoklatot
tiszta szívvel merem ajánlani mindenkinek.
Remélem, eljön az az idő, mikor a földből
sudáran kinő tizenöt kopjafa, mindegyik-
be belefaragva egy-egy isteni parancs, hogy
mint néma felkiáltójelek megállítsanak, és
némán ösztönözzenek lépteinket Istenünk
lépteihez igazítani.

Kisebb testvéri szeretettel,

Csaba testvér, Déva,


2013.febr.13.

15
A Fehér Szív Útja

A tisztulás, a bűnbánat, az engesztelés útja


nem más, m int a boldogságra vezető út.
Sokan vágyunk a boldogságra, a testi-lel
ki tisztulásra. Egy békésebb, nyugodtabb,
egészségesebb életre. Ez a belső vágy iga-
zította az emberek lépteit ősidők óta a za
rándokutakra, hisz a magányos vándorlás
nagyban segíthet bennünket abban, hogy
elcsendesedjünk és megtisztuljunk, hogy
lelkiismeretünk hangját meghallva, az élet-
pályánkat bölcs döntésekkel nyugodtan
kiigazítsuk, megvilágosodjon az életünk.
A boldogság, a testi-lelki megtisztulás utá­

17
ni vágy mindenkiben ott van. Sokan ezért
lépnek rá a Szent Jakab-zarándokútra, de
a csíksomlyói Szűzanyához és Rómába is
sokan ezért indulnak el. Állapotbeli köte-
lességeink sajnos sokszor nem teszik lehe-
tővé, hogy hosszú zarándokutat vállaljunk.

Ezért szeretnénk egy nagyvárosi zarán


dokutat Budapest központjában kijelölni,
az elcsendesedésre, eszm élődésre vágyó
emberek számára. A Fehér Szív Útja, aho-
gyan a testi-lelki tisztulás útját nevezzük,
hisszük, hogy valóban a boldogságra vezet.
A pálos atyák Sziklatemplomától indul, és
a Gellért-hegy oldalában a Gellért-szobrot
érintve az Erzsébet hídon keresztül a Pesti
Ferences Templomig tart, ahol az arra vá
gyók egy lelki beszélgetést, egy szent gyó
nást is kérhetnek a ferences testvérektől,

18
majd szent áldozásban m egpecsételhetik
azt az élő új szövetséget, melyet Istennel
és testvéreikkel kötöttek. Ez az út nemcsak
lelki, de testi tisztulásukat is szolgálja, hisz
a történelm i tájon, bent a város szívében
és mégis jó , tiszta levegőn, a Gellért-hegy
csendes sétányain, fent a D una fölött ban
dukolsz, m eg-m egállsz, m ajd kifúvod,
kiizzadod testedből a nagyváros porát,
szennyét. Haladsz, és megtisztulva tisztáb-
bá teszed a világodat is, hisz óhatatlanul
elm ondasz a lábad alatt elterülő nagyvá
rosért is egy-egy fohászt, így a szeretet, a
jóság fényét gyújtva tisztább, világosabb
lesz mindannyiunk élete.

Fontosnak látom kihangsúlyozni, hogy e


kis könyvecskével, mely csak egy segédesz
köz akar lenni a kezedben, akár a szobád

19
csendjében, de bárhol máshol hosszan já r
hatod a magad tisztulásának az útját. Ne
feledd: a cél nem az út, és nem is a könyv,
mert a cél benned van. És az ugyanaz, mint
a tékozló fiú célja: a megtérés.

Legyen a jelszavad: felkelek és Atyámhoz me


gyek! J ó utat kívánok.

20
1. A fajfenntartás
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentiéleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Szaporodjatok és sokasodjatok. Boldog az
az ember, ki gyönyörködhet szépen fejlő
dő, bontakozó gyermekeiben, unokáiban.
Az is boldog, aki Isten-gyermeki szabad,
b o ldog életét meg tudja osztani fizikai,
szellemi, lelki gyermekeivel. Aki tanításá
val, példájával oktatja, neveli az utána jövő
generációkat.

Az élet vállalása, továbbadása nem egy


kedves kis jó szándékú javaslatocska, ha
nem Isten első s így legfontosabb parancsa,
mely ellen nagyon gyakran vét a hu szon-
egyedik század embere. M ennyei Atyánk
azt szeretné, hogy az Ő isteni öröme a mi
öröm ünk legyen, ezért az életadás örömét
nagylelkűen m egosztotta velünk, és azt
akarja, hogy a létezés öröm ét bátran meg­

22
osszuk gyermekeinkkel, unokáinkkal, az
utánunk jövő generációkkal.

Az első állomásnál nézzek magamba, hogy


mennyire készültem fel az élet vállalására.
T u d ato san vállalom, vállaltam-e a gyer
m ekáldást? M ásoknak m ilyen tanácsot
adok ezen a téren? Szolgálom-e környeze
tem ben a megfogant, kibontakozó életet?
Mint felnőtt ember, nevelő, pedagógus jó
szándékkal tanítom, nevelem a kisebbeket?
Mit tanulhatnak a szavaimból, a tetteimből
a fiatalok, a gyermekek?
Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, az édes-
apákért, az édesanyákért im ádkozunk.
Add, hogy bátran, örömmel lépjenek a par
ancsolatod útjára, és benned bízó lélek
kel vállalják legszebb ajándékodat, az élet
befogadásának és szolgálatának a csodáját.
Im ádkozunk m inden felnőttért, de külö
n ösen a tanárokért, a nevelőkért, segítsd
meg őket, hogy az emberiség szellemi, lelki
kincseit alázattal meg tudják osztani a fel-
növekvő nemzedékekkel.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is

24
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

25
2. Az önfenntartás
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléteknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
H ajtsátok uralm atok alá a földet. Boldog
az az ember, aki testi, lelki és szellemi ké
pességeit fenn tudja tartani, és azt napról
napra kibontakoztatva Isten-gyermeki mél
tóságában szabadon élhet.

Az Isten azt akarja, hogy az ember ura le


gyen vágyainak, ösztöneinek, és így sza
b ad o n kiválassza legszebb álmát, és azt
bölcsen megtervezve, társaival összefogva
kitartó, szívós, becsületes munkával ural
va a term észet erőit, törvényeit, jó gazda
módjára földünk adottságait szabadon fel
használva megvalósítsa azt, amiért e föld
re született a maga és a szerettei örömére.
Létünk fenntartásáért, kibontakoztatásáért
dolgozunk, vállalunk áldozatos m unkát,
fogunk össze társainkkal.

28
‫סיס‬

Uralom a kommunikáció és a közlekedés


eszközeit, m indazt, ami szükséges a m a
gam és családom , népem életének fenn-
tartásában, kibontakozásában? Képzem
m agam at, tanulok, hogy m egism erve a
fizikai, technikai, gazdasági élet alapvető
törvényeit, eligazodhassak e világban, hogy
így ne sodródó szolgája, hanem ura legyek
az életemnek? Küzdök magam és népem
autonómiájáért, összefogással, szövetség-
kötéssel, bölcs, méltányos kiegyezéssel?
Szabadon élek az elért jogaimmal?

Könyörögjünk: U runk, Istenünk, segíts,


hogy testi, lelki képességeimnek ura legyek.

29
Ne diadalm askodjék felettem a restség, a
tunyaság, a szürke tudatlanság, a szellemi,
a lelki tespedtség. Világosítsd és erősítsd
meg értelmemet, hogy kibontakoztathas
sam és uralni tudjam mindazokat a képes-
ségeimet, amelyeket nekem adtál. Segítsd,
hogy bölcsen élni tudjak ajándékaiddal, és
szabadon, a jóság és a szeretet vezessen éle-
tem minden napján.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts

30
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

31
3. A Teremtőnkkel való
viszonyunkat
szabályozó parancs

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szol
gálj. Boldog az az ember, ki felemelt fővel,
gyermeki szeretettel keresi és megtalálja
Istenét. Örömmel vele együtt élheti életét,
majd a jól végzett munka örömével egy asz
talhoz ülhet Teremtőjével.

Ez a parancs egy tudatos, szeretetteljes


odafigyelést jelent Uradra, egy éber, min
dig kész nyitottságot arra, hogy meghalld
és teljesítsd Istened kérését. Ő, aki a nyel
vemet teremtette, képes szólni hozzám, és
ő, aki a fülemet alkotta, meg tudja hallani
szavamat. Istent imádni és neki szolgálni a
tiszta lelkiismeretemre való hagyatkozást
jelenti. Azt, hogy semmilyen kompromisz
szumot nem kötök, hanem legtisztább, leg
szebb vágyaimat, melyekben felismertem

34
Terem tőm akaratát, kitartó, alázatos m un
kával szépen megvalósítom.

Elfogadom egy felsőbb entitás létét, ki,


mint egy jó szülő, szeretettel fordul felém?
Az im ádság csendjében figyelek lelkiis-
m eretem szavára? A Szentírással, Isten
parancsaival, egyházammal egyeztetek-e
döntéseim előtt? Vállalom, akarom ezt a
szívélyes, személyes, élő kapcsolatot Iste
nemmel? Legalább a kíváncsiság szin tjén
fordulok-e tudatosan feléje, megnyitva az
ajtót, melyen Ő kopogtat, hogy beléphes
sen életembe?

35
Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, ajándé
kozzál meg élő hittel, és fordítsd magad
felé arcunkat. Nyisd meg szemünket, hogy
örömm el rácsodálkozzunk és megláthas
suk csodás szép akaratodat magunkkal és
a világgal kapcsolatosan. Segíts, hogy a
felismert jó t képesek legyünk bölcsen, tü
relmesen, kemény munkával napról napra
szépen megvalósítani.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts

36
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

37
4. A tiszteletadás
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléteknek! M iképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Isten nevét hiába ne vedd! B oldog az az
ember, ki m indent és mindenkit tisztel, és
ő maga is tiszteletben éli az életét ezen a
földön.

Nemcsak Istent, de Isten m inden terem t


ményét tisztelnünk kell akkor is, ha szomo
rúság, kétségbeesés, félelem vagy düh szo-
rongat is bennünket. Ahogyan mi magunk
elvárjuk az emberi létünkből fakadó tisz
teletet, ugyanúgy mi magunk is tisztelettel
kell beszéljünk teremtőnkről, testvéreink
ről, mindarról, mi körülvesz, hisz minden
és mindenki a Jóisten ajándéka. Isten azt
szeretné, hogy ajándékozzuk meg terem-
tőnket, de egymást is bizalommal, tisztelet
tel, és hogy erről a fölséges útról soha sem-
mi le ne térítsen bennünket. Csodálatos a
bizalom, ahogyan a nagypénteki kereszten

40
Krisztus a lelkét tisztelettel a mennyei Atya
kezébe ajánlja.

Megvan bennem ez a tisztelet Istenemmel


szemben? A szavaim, cselekedeteim, gesz
tusaim tükrözik ezt az őszinte tiszteletet
Terem tőm és a testvéreim felé? A nehéz
ségekben, nehéz percekben, a gondok kö
zepette is meg tudom őrizni lelkem nyugal-
mát, emberi méltóságomat?

Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, annyira


vágyunk, hogy bízzanak bennünk, hogy
emberi méltóságunkat tiszteletben tartsák.
Segíts minket, hogy soha semmilyen körül­

41
mények között se sértsünk vagy bántsunk
meg se szóval, se gesztussal téged, a T e
rem tőt, de senki mást sem a te teremtmé-
nyeid, a mi testvéreink közül.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

42
A boldogságra vezető parancsolatok útján
tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

43
5 . A bölcs életvezetés
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Az Ú r napját szenteld meg! Boldog az az
ember, ki bölcsen be tudja osztani az ide
jét, és a Terem tőjére, társaira, munkájára,
önmagára figyelve kiegyensúlyozottan éli
szorgalmas életét.

M indennek megvan az ideje a nap alatt.


A m unkás hétköznapoknak is, de a Jó-
isten n el, testvéreinkkel való öröm teli,
felüdítő találkozásnak is. Az im ádság, a
munka, a pihenés és a lelket felüdítő szó
rakozás mind-m ind Isten drága ajándéka.
Egy szülő nem csak tanulásra, m unkára
fogja a gyermekeit, hanem bölcs mértékkel
számukra örömteli ünnepnapokat is szer
vez. Lehetőséget terem t a gyermekeinek
az Istennel és a társaival való találkozásra.
A szellemi, földrajzi szülőföld megismeré
sére, bebarangolására is.

46
Az Űr napját megszentelni testvéreimmel
egy közös szentmisén, istentiszteleten részt
venni földi létem legcsodálatosabb csúcsa
is, de a m indennapi létem éltető forrása is,
mely nélkül term éketlen szürkeségbe tö
p örödik életünk. Mit szoktam vasárnap,
ünnepnap tenni? A hétköznapok monoton
váltakozását felváltja életemben a szellemi,
lelki újjászületést hozó ünnepek eljötte?
Családomat, a rám bízott alkalmazottakat,
munkatársaimat jósággal el tudom vezetni
oda, hogy ők is az Ű r napját megszentel
ve szellemi, lelki erőben újjászülessenek?
K örnyezetem et meg tudom ajándékozni
életet adó, szép keresztény ünnepekkel?

47
Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, vágyunk
a békét, öröm et, feltörő életöröm et hozó
szép ünnepek után. Szent Ágostonnal vall
juk, hogy nyugtalan a mi szívünk, míg meg
nem nyugszik benned, Istenünk. Kérjük,
vezess bennünket, gyermekeidet, hogy hét
köznapjainkat beragyogó ünnepeink való
b an a Veled való találkozásban a béke és a
megújuló élet ünnepei legyenek.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts

48
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

49
6. A szülőkkel való
viszonyunkat
rendező parancs

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Atyádat és anyádat tiszteld! Boldog az az
em ber, aki szüleivel békében él. Tiszteli
apját, anyját, nagyszüleit. Ki át tudja venni
és tovább tudja vinni mindazokat a szelle
mi, lelki, anyagi értékeket, melyeket szülei,
felmenői, ősei hordoznak, birtokolnak.

Létünket Isten áldásával szüleinktől kap


tu k, a hála és a tisztelet alapvető köteles
ségünk. Még ha ők nem is teljesítették a
maguk szülői feladatát, az bennünket nem
oldoz fel a magunk feladata alól, mert min
den em bernek kötelessége a saját fizikai,
lelki, szellemi szüleit szeretni, gondozni,
jósággal a segítségükre lenni, az ő álmaikat,
céljaikat megism erni, és ha lehet, jó vég
re vinni. Szörnyű seb, ha valaki leszakad
ősei törzséről, és parttalanul sodródik az
élet hullámverésében. Ezáltal nemcsak ma­

52
gát teszi földönfutó hontalanná, hanem a
szüleitől kapott és a gyermekeinek tovább
adandó kincsek eltékozlója is. Létével szét-
szakítja az élet generációkon keresztül ívelő
fonalát.

M ennyire ismerem , tisztelem fizikai szü


leimet? Elfogadom-e azt a szellemi, lelki
apaságot, mely népem, egyházam, és mely
h o rd o z engem ? Szülőföldem ism erője,
tisztelője vagyok-e? Hogy szoktam beszél
ni, vélekedni m indazokról, kiktől fizikai,
lelki, szellemi létemet, identitásom at kap
tam? Mindaz, mi meghatároz, azt gyermeki
örömmel el tudom fogadni?

53
K önyörögjünk: U runk, Istenünk, segíts
m egism erni, m egszeretni szüleim et és
mindazokat, kiknek fizikai, lelki, szellemi
létemet köszönhetem. Vezess, hogy szere
tő gyermekként ajándékba kapott létemet
megköszönjem, jóságos, figyelmes munká
val megháláljam, és maradéktalanul gyer
m ekeim nek, szellemi, lelki utódaim nak
továbbadjam mindazt, mit jósággal nekem
adtak.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.

54
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

55
7. Az élet tiszteletének
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! M iképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
N e ölj! B oldog az az em ber, ki békében
él testvéreivel, ura az indulatainak, sem
mással, sem önmagával szemben nem ag-
resszív.

Fontos, hogy se szavainkkal, se gondolatai


nkkal, se tetteinkkel ne ártsunk senkinek,
senki életét, épségét, biztonságos létét ne
bántsuk, ne rövidítsük meg. Sem ember-
társamat, se önmagamat nem szabad meg
gondolatlanul veszélyeztetni, betegségnek
kitenni. Az életet tisztelni kell, bármilyen
form ájában is jelenik meg, m ert az Isten
ajándéka. Jézus urunk magáról mondotta,
hogy én vagyok az élet, és m indazoknak
a nevét felírják, akik egyetlen pohár vizet
is adnak akár a legkisebbeknek. Ez azt je l
enti, hogy nem elég nem ártani, hanem az
életet szeretettel, jósággal szolgálni is kell,

58
m ert sokszor a semmittevés, a közömbös
félrenézés is gyilkosság, ahogyan a költő
mondja: ‫ ״‬Vétkesek közt cinkos, aki néma” .

M ennyire vagyok ura gondolataim nak,


tetteimnek? Viccből, játékból, meggondo
latlan bravúrkodással kiteszem e magam
és társaim életét veszélynek, a m unka, a
közlekedés, a sport vagy a szabadidő alatt?
T udatában vagyok-e, hogy nemcsak fizi
kai, hanem lelki, szellemi, anyagi, erkölcsi
élete is van m indenkinek körülöttem ? És
a társaim jo g át mindezekhez tiszteletben
tartom-e?

59
K önyörögjünk: U runk, Istenünk, szere
tettel kérünk, segíts megérteni e hatalmas
világot, melybe beleszülettem, melyben én
is egy vagyok a sok-sok szállal egymáshoz
kapcsolódó, csodálatos léttel bíró élőlé
nyek között, és vezess, hogy a magam létét
úgy bontakoztassam ki, építsem fel nap-
ról napra, hogy ne sebezzek meg senkit a
környezetem ben. Az én létem, életem ne
legyen kárára senkinek.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.

60
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a h a
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

61
8. A testi kapcsolatokat
szabályozó parancs

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! M iképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Ne paráználkodj! Boldog az az ember, aki
megtalálja az őszinte szerelemmel szere
tett társát, és tiszta, hűséges házasságban
éli meg e testi és lelki egységét azzal, akit
kiválasztott.

A mardosó testi vágy, az élet továbbadásá


nak képessége Isten drága ajándéka, melyet
boldogságunk kiteljesedéséért, utódaink
nemzésére kaptunk terem tőnktől. H atal
m as lehetőség, melynek bölcs használata
a tiszta boldogság forrása lehet, de aho
gyan oly sok em ber életében is láthatjuk,
könnyen válhat a szenvedés, a fájdalom,
sebzettségünk forrásává is. Talán földi vi
lágunkban semmi másból nem fakad en
nyi csodálatos tiszta öröm, de ennyi életre
szóló fájdalom, szenvedés sem, mint a testi
szerelemből. Ezért is Istennek erre a drága

64
ajándékára, erre a semmihez nem fogható
készségünkre, hogy egymásnak szeretettel
csodálatos szép testi öröm öket, gyönyö-
röket adom ányozhatunk, nagyon kell vi
gyázzunk, és már az első pillantásunknak,
szavainknak, gesztusainknak urai kell hogy
legyünk. N em szabad felületes, át nem
gondolt, elhamarkodott kapcsolatokba ke
verednünk, ezáltal sebet, fájdalmat okozva
másoknak, szeretteinknek, magunknak.

Mennyire vagyok ura vágyaimnak? Ki pa


rancsol az én testemben, az őszinte szere
tét s jóság, vagy az állati gerjedelmek, za
bolátlan nem i ösztöneim, fellángoló testi
vágyaim? Viselkedésemmel, szavaimmal,
öltözködésemmel milyen üzenetet küldök
a környezetemben élőknek?

65
Könyörögjünk: U runk, Istenünk, csodás
táltos paripákat adtál. A vágyaimban a T e
drága ajándékaidat fedezem fel. De nélkü-
led lovaim széttörik világomat, megsebzik
m indazokat, kiket szeretek. Kiölni őket
nem szabad, hisz nélkülük a semmittevés
rozsdája kimarja létemet. Segíts megzabo
lázni vágyaimat. Akaratomból hámot fonni
és jó mélyre ereszteni a földbe az ekevasat,
hogy bő termés fakadjon lábam nyomán.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden­

66
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

67
9. A magántulajdon
tiszteletének parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Ne lopj! Boldog az az ember, aki a mások
javait tiszteli, és becsületes munkájával elő
tudja teremteni mindazt, amire neki és sze-
retteinek szüksége van.

Oly könnyen tönkretehetem , elherdálha


tom a m ások, de akár a magam szellemi,
fizikai munkájának a gyümölcsét. Mindazt,
amit az emberi értelem vagy a kétkezi mun-
ka létbe hívott, m egalkotott, vagy törvé
nyesen valaki megszerzett, az az ő tulajdo
na. E földi békés lét alapja a magántulajdon
tisztelete, a tulajdon kölcsönös tisztelete
nélkül létünk kiszámíthatatlan torzsalko
dásokba, pusztulásba torkollik.

70
Nem a m ások javainak elvétele által kell
szaporítanod javaidat, hanem kitartó, be
csületes munkával, mely által nemcsak gaz-
dagabb, hanem erősebb, ügyesebb, több
is leszel. A tiszta, szép élettel megszerzett
erkölcsi gazdagságot is ellophatod, ösz-
szetörheted hazugsággal. A tudom ányos
eredm ényeket, felfedezéseket, művészeti
alkotásokat is el lehet lopni, tönkre lehet
tenni, és ez is bűn.

M ennyire tisztelem a mások szellemi, lel


ki, anyagi, erkölcsi javait? Van-e a tulaj
d o nom ban valami olyasm i, am iért nem
dolgoztam meg, amit nem becsületes úton
szereztem meg? Hajlandó vagyok-e kárta
lanítani azokat, akiknek bárm inem ű kárt,
veszteséget okoztam?

71
K önyörögjünk: U runk, Istenünk, segíts
becsületes, kitartó munkával mindazt elér-
ni, megvalósítani, amire szükségünk van.
Védj meg m inket a kapzsi vágyaktól, óvj
meg minket a mások szellemi, lelki, anyagi
értékeinek eltulajdonításától, tönkretéte
létől. A dd, hogy soha ne tapadjon mások
tulajdona a kezünkhöz, hogy Isten gyér-
mekeinek szabad, bűntelen életét élhessük.

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és

72
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

73
10. Az őszinteség
parancsa

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Ne hazudj! Boldog az az ember, aki őszinte
szeretetben, hazugság, álnokság, képm u
tatás nélkül éli életét, és éri el szép terveit,
valósíthatja meg legszebb álmait.

T etteink, gesztusaink, szavaink nem sza


had, hogy bárkit félrevezessenek, elbizony
talanítsanak, veszélybe sodorjanak. Nem
szabad m ásnak látszani, m ást m utatni,
m int amik vagyunk, m int am ennyit való
jában érünk, mint amire képesek vagyunk.
A hazugságnak a mai világban számtalan
válfaja burjánzik, sok-sok közülük sajnos a
mindennapi életünk részévé vált, és ezáltal
sok-sok em beri szenvedés forrása is lett.
A céljaink eléréséhez felhasznált hazugság
hom ok, melyre igen veszélyes építkezni,
m ert az igazság órájában m inden össze­

76
dőlhet, és maga alá tem etheti verejtékes
m unkánknak gyümölcsét is. Nem szabad
hazug, csaló szerződéseket kötni, és azokat
a törvényes látszathoz ragaszkodva fenn
tartani, ezáltal másokat megnyomorítani.
A tudatosan hazugságot, torzított igazsá-
got közlő médiának, a nem ellenőrzött, fél-
igazságokat mondó újságnak, televíziónak
a bűne hatványozott, hiszen a jóhiszem ű
embereket félrevezeti, tévedésbe sodorja,
sokszor pusztulásba taszítja.

M ennyire vagyok őszinte, m egbízható


környezetem m el, szeretetteim m el? Van-
nak olyan szavaim, gondolataim, tetteim,
melyek a testvéreim becsapását célozták,
célozzák meg? Az életem ben az igen az
valóban igen? A nem az valóban nem ?

77
Tudom -e, hogy ami ezen felül van, az ha
zugság? Jóváteszem a hazugságaimmal, rá
galmaimmal okozott károkat?

Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, olyan ne-


héz hitelesnek, igaznak lenni. Olyan köny-
nyen az álnok hazugságok útjára téved az
ember. Szeretettel kérünk, oltalmazz meg
a képmutatástól, a csalástól, a másokat be-
feketítő rágalmaktól, megszólásoktól. Se-
gíts, hogy soha senkit ne vezessünk félre,
ne vigyünk hazugságainkkal tévedésbe, ne
térjünk le soha az őszinte, becsületes, tiszta
élet útjáról.

78
Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko-
zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

cA>

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

79
11. A házassági tisztaság
parancsa

> ---------------------- ‫ס‬ ‫ס‬ ‫ס‬ ‫^ ג ־ ־‬ — — --------- <

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Felebarátod házastársát ne kívánd! Boldog
az az ember, aki megtalálta a maga társát, és
nem vágyik hűtlenül mások házastársára.

'4'
<FO

A velünk együtt élő családokban a felesé-


geket, a férjeket tisztelnünk, védenünk kell,
ha úgy van, még saját magunktól is. Társa-
ink örök életre szóló, megfontolt döntését
el kell fogadnunk, sőt tám ogatnunk kell,
hogy azt szépen, boldogan meg tudják élni.
A hűséges élet nehéz, és ezt a terhet szere-
tetből vállaló testvéreinket csak bátoríta-
ni, segíteni szabad. Ez a magatartás teheti
társadalmunkat a béke, a nyugodt alkotás
földjévé. V annak népek, ahol a házasság-
törésért ma is halálbüntetés jár. Tudatosan
kell építenünk a hűségünket, és minden kis
kinövést, mely azt veszélyezteti, irgalmat-
lanul ki kell irtanunk. A szeretet, a kölcsö-

82
nös ragaszkodás pislákolása már hűtlenség,
ezért táplálnunk kell a tüzet, hadd lobog-
j on, égjen, világítsa be életünk m inden
zegét-zugát. Tegyünk meg mindent, hogy
társunknak is könnyű legyen hűségesen
ragaszkodni hozzánk. Ne legyen számára
kín, teher a házastársi hűség, hisz ha a tár-
sunkat hűtlenségbe engedjük, taszítjuk, ak-
kor szinte mindegy, ki a hibás, mert mind
a két autó, ha koccan, akkor összetörik, és
ilyenkor sovány vigasz, hogy nem én vol-
tani a hibás.

G%

M ennyire veszem kom olyan a házassá-


gi hűséget? M egteszek m indent, hogy a
társam is meg tudja őrizni, öröm m el, jó-
kedvűen hűségességét? A körülöttem élő
házastársaknak segítségére vagyok életem-
mel, példámmal, szavaimmal abban, hogy

83
tisztán, szépen éljék meg a m aguk szent
családi életét?

σAo

K önyörögjünk: U runk, Istenünk, szere-


tettel imádkozunk a házastársakért. Áldd
meg őket tiszta szívvel, töretlen, sírig tar-
tó hűséggel. A dd, hogy sok-sok jókedvű,
egészséges család népesítse be a földet, a
gyermekek szeretetben, ép családban jöj-
jen ek a világra, legyen nekik édesapjuk,
édesanyjuk, had d nőjenek fel szabadon,
bűn nélkül az Isten gyermekeinek boldog
életére.

0‫־‬0

84
Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko-
zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talon! és a dicsőség, mindörökké, ámen.

0^0

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

85
12. Belső indulataink,
vágyaink
felügyeletének parancsa

>‫־־״‬ <

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléteknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Mások tulajdonát ne kívánd! Boldog az az
ember, aki békében él mindenkivel, és nem
vágyik mások tulajdonára.

G$b

Ki Istentől kapott tulajdonságait értékel-


ve, azokat bölcsen felhasználva a megszer-
zett anyagi, szellemi javaival megelégedve,
szorgalm as m unkában élheti életét. Az
irigység, a kapzsiság, a m ohó hírvágy hi-
heteden sok em bert, családot tönkretett.
M int fertőző betegség, képes egész társa-
dalmakat megfertőzni és szétporlasztani,
ezért könyörtelen kitartással űzzük el ma-
gunktól őket, szabadítsuk fel m agunkat a
testvéri szeretetre. K orunk egyik legször-
nyűbb rákfenéje a feneketlen m ohóság,
a parttalan hírvágy. A legtöbb családnak
annyi minden anyagi java van, ami elégsé-
ges lenne akár több emberöltőnek is. T u d ­

88
n u n k kell, hogy m inél jo b b a n terheljük
hátizsákunkat, annál nehezebb terhet kell
hordoznunk. A pacsirta, még ha aranylánc
is az, ami húzza lefelé a szárnyát, nem tud
szabadon repülni, felemelkedni a kék égbe.
Sajnos a kollektív hírvágy tetten érhető a
bankok, a kereskedők tevékenységeiben,
kik hihetetlen haszonnal végzik m unká-
ju k at, arcátlanul megfosztják a hozzájuk
folyamodókat, de sajnos, még az államok
törvényeiben is kimutathatóak. Innen fa-
kad a gazdasági krízis, és a sok-sok hábo-
rús konfliktus is, mely oly sok ember arcát
eltorzítja, életét megnyomorítja.

Mi mozgat engem? Az anyagi javak meg-


szerzésének, birtoklásának a vágya? Meny-
nyire vagyok megelégedve m indazzal az
anyagi, lelki, szellemi kinccsel, m it Isten

89
nekem adott? A világot nem tudom meg-
változtatni, de a magam szívéből kiűztem-e
a kapzsi hírvágyat?

0*0

Könyörögjünk: U runk, Istenünk, oly sok


ember arcát elcsúfítja a feneketlen hírvágy,
kapzsiság. Sajnos, oly sokan balgán csak
az anyagi javak bővelkedésében látják föl-
di életük célját. Szeretettel kérünk, értesd
meg gyermekeiddel, hogy az anyagi javak
eszközök egy értelmes, tevékeny, gyümöl-
csöző élethez, de nem a földi létünk célja,
értelme.
Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko-
zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talorn és a dicsőség, mindörökké, ámen.

c^b

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

91
13. A főparancs:
Szeresd Uradat,
Istenedet!

> --------- --------« X > 3 ‫ | | | *־‬g § g ^ - O ‫>־‬o

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Szeresd U radat, Istenedet, teljes szíved-
b ő l, teljes telkedből, m inden erődből és
teljes elmédből! Boldog az az em ber, aki
terem tőjét nem csak elfogadja és tiszteli,
hanem a kölcsönös szeretet szárnyakat
adó, új világot terem tő csodálatos, tiszta
kapcsolatában felnőve élheti életét, meg-
tapasztalhatja azt a felemelő, tiszta érzést,
hogy őt kicsinysége ellenére is a nagy Isten
elfogadja és szereti.

c^b

Istent nemcsak félnünk, tisztelnünk, meg-


hallgatnunk kell, hanem Jézus útmutatása
szerint teljes szívünkből szerethetjük, hisz
Ő a tiszta szeretet, és őszinte, fenntartások
nélküli szeretettel van irányunkban. Mind-
annyian Isten képére és hasonlatosságára
születtünk, és Isten legszebb vonása az,
hogy Ő a feltétel nélküli szeretet. Földi

94
létünk célja, értelme megtapasztalni, hogy
milyen jónak lenni, mennyire szép, csodá-
latos szeretve lenni, szeretetben élni, és így
lassan, szépen magunk is tiszta, parttalan
szeretetté válunk. Olyan jó újból és újból
megtapasztalni kicsinységünk ellenére Is-
ten végtelen szeretetét, melyre az egyetlen
em berhez méltó válasz az, ha mi is teljes
erőnkből, tiszta szívünkből szeretjük az
Istent.

O-TQ

M ilyen gyakran gondolsz U rad ra, T e-


rem tődre? Szoktál leülni T e re m tő d elé
imádságos szeretettel? Bizalommal, hittel
m eghányod-veted életed nagy kérdéseit?
Lelkiismereted csendjében kérsz tőle taná-
csokat? Képes vagy iránta való bizalommal
járni a szeretet útján?

95
‫סיס‬

Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, e felboly-


dult világban sokszor olyannyira elbizony-
talanodunk, de lelkünk m élyén érezzük
a vágyat a tökéletes elfogadás, önátadás
iránt. K érünk, nyisd meg a szem ünket,
hogy megláthassuk és m egérthessük azt a
mérhetetlen jóságot, mellyel irántunk vagy,
döbbenjünk rá, hogy T e mennyire szeretsz
bennünket, és ez fakassza fel szívünkben
a ragaszkodást, bizalmat, azt a szeretetet,
mely az egyetlen méltó válasza a T e irán-
tunk való szerelmednek.

0T*

Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko-


zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te

96
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talon! és a dicsőség, mindörökké, ámen.

c%

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

97
14. A főparancs:
Szeresdfelebarátodat!

>------------ --------------------------- --- <

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! M iképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Az em bertársaim m al való szeretetteljes
együttélés parancsa. Ó h, milyen boldog
az az em ber, ki társaiban meglátja terem-
tő Istene szép vonásait, és őszinte bizalom
által felépített lépésről lépésre a kölcsönös
szeretettel egy élő, alkotó közösséget!

o^b

Az Ú jszövetség népéhez tartozó em ber


nemcsak tiszteli, becsüli, elfogadja az em-
bertársát, hanem ennél többre hivatott:
testvéri szeretettel, őszinte jóakarattal éli
meg mindennapjait az embertársaival. Bol-
dog az az ember, ki őszintén, tiszta szívvel
tudja szeretni em bertársait, még azokat
is, akik nem érdemlik meg ezt, hisz így át-
alakul Urának és Terem tőjének képére és
hasonlatosságára, ki felkelti napját jókra és
gonoszokra egyaránt. Akár a kis mag, mely
csak a szép, meleg tavaszi napfényben, az

100
áldott, langyos esőtől öntözött földben ké-
pes gyökeret ereszteni, szárba szökkenni,
virágot bontani, mi m agunk is, de a mel-
lettünk élő testvéreink is csak az önzetlen
szeretet m elegében vagyunk képesek ki-
bontakozni, m agunkból egymás számára
a legtöbbet kihozni. A hal a vízben él, az
ember pedig csak szeretetben és jóságban
képes emberhez méltó tiszta, nemes életet
élni, magából a legtöbbet, legnemesebbet
kihozni.

cT0

M ennyi szeretet, jóság, irgalom van ben-


nem a környezetemben élő emberek iránt?
Tudok-e nagyvonalúan újrakezdeni, máso-
kat biztatni, lelkesíteni, jóra, szépre taníta-
ni? Életem ajándék a környezetemben élők
számára? A szavam, mindennapi munkám,
puszta létem Isten áldó simogatása azok

101
számára, kiknek szerencséjük van engem
megismerni?

‫סיס‬

Könyörögjünk: Urunk, Istenünk, arra vá-


gyunk, amit Szent Pál olyan szépen m on-
dott ki, mikor arról beszélt, hogy: ‫ ״‬...élek
én, de m ár nem én élek, hanem Krisztus
él bennem ” . Segíts, Urunk, hogy a T e jó-
Ságoddal, szereteteddel, irgalmaddal éljük
életünk. A T e képedre és hasonlatossá-
godra átalakulva tapasztaljuk meg, hogy
milyen édes és gyönyörűséges szeretetben
élni a testvéreinkkel, és hogy ez valóban
így legyen, szent szavaiddal így imádko-
zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és

102
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

c^b

A boldogságra vezető parancsolatok útján


tisztítsd meg jósággal szívünket, Istenünk.

103
15. A főparancs:
Szeresd önmagadat!

^ ) - ^ ^ ‫ ־‬00‫־‬--- -------- <

Dicsőség az Atyának, a F iúnak és a


Szentléleknek! Miképpen kezdetben,
most és mindörökké, ámen.
Önmagunk egészséges szeretetének, a tisz-
tességes önbecsülésnek a parancsa. Boldog
az az ember, aki szereti a saját testét, lelkét,
Istentől kapott szellemi, fizikai képességeit,
és azokat bölcsen, kitartó munkával megis-
meri, feltérképezi, kamatoztatja, és képes
szeretetben élni.

c:?b

T estünket, lelkünket, fizikai, szellemi ké-


pességeinket, talentumainkat Istentől kap-
tu k, és azokat m int drága ajándékokat el
kell tudjuk fogadni. Meg kell becsüljük és
hálás szívvel szeressük. Ezeket a talentu-
m okat nagyra tartva kamatoztatnunk kell,
a helyes önismeret, önbecsülés nélkül nem
tudunk kiegyensúlyozott, békés életet élni.
Hiányosságaink, korlátaink sokszor Isten
drága ajándékai, még ha azt kezdetben nem
is látjuk. Bíznunk kell T erem tőnkben, ki

106
bölcsen elrejtette szívünkben, értelmünk-
ben azokat az értékeket, kincseket, melyek-
kel meg szeretné ajándékozni általunk a vi-
lágot. Isten selejtet nem teremt, egészséges
önbecsülés nélkül képtelenek vagyunk ön-
magunkat fenntartani, feladatainkat önálló-
an ellátni, Isten áldásává válni szeretteink,
embertársaink javára.

'Jk'

M ennyire tisztelem, szeretem magamat?


Meg vagyok elégedve mindazzal a képes-
séggel, tulajdonsággal, mellyel Isten meg-
ajándékozott? T isztában vagyok korlá-
taimmal, hiányosságaimmal, és azokat el
tudom fogadni? M ennyit törődöm testi,
lelki tisztaságommal, egészségemmel, ép-
ségemmel? A jó szamártestvért, a testemet
sporttal, pihenéssel, egészséges táplálko-
zással karban tartom? Mikor voltam utoljára

107
orvosi ellenőrzésen? Fogaim at, testem et
ápolom, tisztán tartom?

G%

K önyörögjünk: U runk, Istenünk, segíts


meg, hogy helyesen meg tudjam becsülni
önmagamat. Egészséges, akaratod szerinti
szeretettel fogadjam el ajándékaidat, sze-
ressem , ápoljam , tanulással, sporttal fej-
lesszem képességeimet, bontakoztassam ki
talentumaimat, melyeket jó n ak láttál rám
bízni. M ents meg a nagyképű beképzelt-
ségtől, attól, hogy túlszeressem magamat,
de attól is, hogy kisebbségtudattól görcsöl-
ve magamat leértékeljem, eldobjam.

O^b

108
Ezért Jézus Krisztus szavaival így imádko-
zunk: M iatyánk, ki vagy a m ennyekben,
szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te
országod, legyen meg a te akaratod, amint
a mennyben, úgy a földön is. A mi minden-
napi kenyerünket add meg nekünk ma, és
bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is
m egbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts
meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a ha-
talom és a dicsőség, mindörökké, ámen.

‫סיס‬

A boldogságra vezető parancsolatok útján


fogd szorosan a kezünket, Istenünk.

109
Böjte Csaba atya gyermekvédelmi munkájáról
és annak támogatási lehetőségeiről, leveleiről,
programjairól a www.magnificat.ro honlapon
tájékozódhat.
www.helikon.hu
Felelős kiadó Szász Zsolt
Irodalmi vezető Kovács Attila Zoltán
Olvasószerkesztő Gilicze Gábor
Műszaki szerkesztő Kovács Balázs Sándor
Nyomtatta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt.
Felelős vezető György Géza vezérigazgató
ISBN 978-963-227-405-8

You might also like