Impresszum

 
A jelen digitális kiadás alapjául a 2014-ben megjelent Nemzetközi üzleti technikák
(Akadémiai Kiadó, Budapest) című mű szolgált
 
Sorozatszerkesztő
Blahó András
 
Írták
Constantinovits Milán, Sipos Zoltán
 
ISBN 978 963 05 9723 4
 
Kiadja az Akadémiai Kiadó,
az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35.
www.akademiai.hu
 
Első magyar nyelvű digitális kiadás: 2016
 
© Constantinovits Milán, Sipos Zoltán, 2014
© Akadémiai Kiadó, 2016
 
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó igazgatója
 
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és
televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.
Előszó
Adam Smith, angol klasszikus közgazdász, akit „minden közgazdászok atyja” minőségében is
tisztelnek, munkáiban kifejtette azt az elméletet, miszerint minden gazdagság, gyarapodás
alapja a munka és a munkamegosztás, illetve a nemzetközi kereskedelemben is a nemzetközi
munkamegosztás (és az ezt kísérő specializáció, szakosodás) jelenti a gazdasági haladást:
vagyis azt, hogy minden ország a számára leginkább gazdaságos, legolcsóbban előállítható
termékek gyártására és kivitelére szakosodik. Teóriáját (az abszolút előnyök tanát) követője
(„eszmei tanítványa”), David Ricardo fejlesztette tovább, amikor kidolgozta a komparatív
költségek elméletét, ezt a nagy hatású és máig elismert felfogást. Ő is azt vallotta, hogy
lehetséges az országok közötti, kölcsönösen előnyös kereskedelem, még a
munkaráfordítások tekintetében abszolút hátrányban lévő országok számára is. Ezt a
megállapítást eddig senkinek nem sikerült meggyőzően cáfolni, és ez a hatás folyamatosan
érvényesül a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban mint a nemzetközi piacok felé törekvés
egyik hajtóereje, motivációja. Napjaink világgazdaságában is érvényesülni látszanak ezek a
kölcsönös előnyök, még akkor is, ha állandó törekvés figyelhető meg az egyoldalú és
aszimmetrikus előnyökkel járó kapcsolatokra.
A nemzetközi kereskedelemből realizálható előnyök mértéke attól is függ, hogy milyen
szakértelem birtokában kapcsolódunk be annak folyamataiba. Sok tekintetben sajátos piac
ez, nagyon is sokféle jelenséggel, amelyek megismerése igen jelentős erőfeszítést igényel. A
szerzők szándéka szerint ehhez kíván segítséget nyújtani ez a szakkönyv.
A nemzetközi munkamegosztás világméretű fejlődésének egyik eredménye a
nemzetközi gazdasági integráció. A kisebb nemzetgazdaságok integrációs tömörülései
javítják a résztvevők külpiaci versenyképességét, és új típusú piacokat és új intézményi
formákat hoznak létre. Az Európai Uniót tekinthetjük a legfejlettebb nemzetközi gazdasági
integrációnak, amely a legmesszebb jutott ebben a fejlődési folyamatban. A nagy részben
megvalósított „négy szabadság” elve alapján a tagországok arra törekszenek, hogy az
integrációs övezeten belül megvalósuljon az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő
szabad áramlása. Természetesen szép számmal akadnak ellenérdekelt országok, illetve
csoportok is, továbbá válságok és konfliktusok is fékezik ezt a fejlődést. Az integráció
fejlődésének eredményeit is azok élvezhetik leginkább, akik ismerik a folyamatok lényegét,
értik a háttérben zajló mechanizmusokat, és képesek a feltáruló lehetőségek kihasználására.
Például ismerik a közösségi kereskedelem feltételeit, szabályait, képesek azokhoz
alkalmazkodni, és gyorsan reagálnak a változásokra. Az integrációs tömb belső, közösségi
kereskedelme valójában továbbra is országok közötti kereskedelem, amelyre egységes
szabályok vonatkoznak, de nemzetközi szerződések és szokványok alapján valósul meg, és
eltérő földrajzi, politikai, gazdasági és kulturális adottságokkal jellemezhető országpiacokat
és nemzeteket kapcsol össze. A jelen könyv felkészíti az olvasókat a sajátosságok
felismerésére, az üzleti lehetőségek kihasználására és a nemzetközi kereskedelmi
szokványok megfelelő, igényes és eredményes alkalmazására.
Magyarország nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének mintegy háromnegyed
része az Európai Unió országaihoz kapcsol bennünket. A szoros kapcsolat természetes és
érthető, hiszen viszonylag közeli és jól ismert országokról van szó, ahol hagyományai is
vannak a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatoknak. Miután azonban a kapcsolatokat időről
időre érdekeltérések és válságok terhelik, ésszerű lenne a kapcsolatrendszer diverzifikálása,
vagyis a kapcsolatok bővítése a globális gazdaság más erőközpontjaival, az Európán kívüli
országokkal, mint például a feltörekvő BRICS országok, az amerikai kontinens országai, a
délkelet-ázsiai „kis tigrisek”, vagy a közép-keleti olajban gazdag országok, illetve az afrikai
kontinens fejlődésnek indult piacai. A kívánatos piacbővítést is csak igényes szakmai tudással
lehet elvégezni, amihez segítséget adhat a jelen munka tanulmányozása is. A „keleti nyitás”
politikáját is csak jó szakmai felkészültségű szakemberek tudják igazán sikerre vinni.
A jelen szakkönyvben található ismeretanyag egyaránt szól a tényleges és leendő
nagyvállalati és a kisvállalkozó üzletembereknek, üzletkötőknek, marketingszakembereknek.
A nemzetközi szokványok és üzleti gyakorlat megismertetésével bevezet a hazai és a globális
külkereskedelmi feltételrendszerhez való alkalmazkodásba. Bemutatja az eredményes üzleti
munka módszereit és az ésszerű kockázatkezelés lehetőségeit is. A könyvet jó szívvel ajánljuk
tehát gyakorlati szakembereknek, üzleti menedzsereknek, vállalkozóknak. Az információs
társadalom piacán a több tudás adott kérdésben üzleti előnyt jelent. Itt pedig a gyakorlatban
közvetlenül alkalmazható ismeretekről van szó. A szerzők elméleti és gyakorlati szakmai
pályafutása négy évtizeddel ezelőtt kezdődött, és azóta is töretlenül ehhez a területhez
kapcsolódik, igen érdekes és változatos időszakokat ölelve át. Ismereteik sokoldalú és újszerű
összefoglalását tartja kezében a kedves olvasó.
 
Budapest, 2014. január 23.
A szerzők
1. A külkereskedelem sajátosságai
A nemzetközi kereskedelem vagy külkereskedelem számos sajátossággal jellemezhető más gazdasági
tevékenységek, funkciók vagy ágazatok működéséhez képest. Ilyen mindenekelőtt a fokozott állami
szabályozás, amely a külpiac esetleges káros hatásait próbálja elhárítani. Ide tartoznak az országok
közötti gazdasági, politikai és kulturális különbségek, a megoldandó pénzügyi problémák és a
felmerülő kockázatok is. A külpiacra irányuló vállalkozói döntések során mindenekelőtt ezekkel a
peremfeltételekkel kell számolni a kudarcok elkerülése érdekében.

1.1. A nemzetközi kereskedelem és az állami szabályozás

1.2. Vállalkozói döntések
1.3. A nemzetközi piac sajátosságai
Felhasznált irodalom
1.1. A nemzetközi kereskedelem és az állami szabályozás
A külkereskedelmi tevékenység lényege a külkereskedelmi szerződés előkészítése,
megkötése és lebonyolítása. A külkereskedelem alapvetően behozatalt (import) és kivitelt
(export) jelent, de ismerünk számos különleges ügylettípust is. Ilyenek például a
csereügyletek (barter, kompenzáció stb.), a bérmunka, a vegyesvállalat alapítása külföldi
partnerrel és egyebek.
A magyar jogszabályok szerint a külkereskedelem „áruk, szolgáltatások és anyagi
értéket képviselő jogok kivitele és behozatala”. E tevékenységben az egyik szerződő fél
rendre „külföldi”. A külfölddel való szoros, közvetlen kapcsolat számos problémát vet fel, és
sajátos kockázatok forrása. Ezért az állami szervek, hatóságok szinte minden országban
intenzíven és sokféle módon igyekeznek kézben tartani, ellenőrizni és olykor korlátozni az
országok közötti kereskedelmet, áruforgalmat. Ez az állami befolyásolás gyakran rejtetten,
kevésbé láthatóan valósul meg.
Magyarországon 1949-től 1987-ig tartott a külkereskedelem állami monopóliumának
korszaka. Ma már a külkereskedelem „alanyi jog”. A forint mint nemzetközi fizetőeszköz
mind a folyó műveletek, mind a tőkeforgalom tekintetében konvertibilis.
Új jelentőséget adott a külkereskedelem hatósági és piaci jellegű állami szabályozásának
Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. Ez számos jogszabály átalakítását,
„harmonizálását” tette szükségessé. Szükségessé vált az egységes európai szabályozás
bevezetése a kereskedelem területén is. A magyar kereskedelmi politika ma már lényegében
az Európai Unió kereskedelempolitikájának része, és alapvetően annak nemzeti szintű
végrehajtását jelenti.
A gazdaságpolitika nem nélkülözheti a nemzetgazdaság számára kulcsfontosságú
szabályozást a külgazdasági kapcsolatok területén. Lehetőség szerint össze kell hangolnia a
gazdasági növekedés, az infláció és a munkanélküliség alakulásával a külkereskedelmi
mérleget és a folyó fizetési mérleget is. Éppen ez az a pont a szabályozásban, ahol az állami
(nemzeti) beavatkozás hatása gyakran félresiklik: hiszen más országok is próbálják
befolyásolni nemzetközi mérlegeik alakulását, tehát óhatatlanul érdekkonfliktusok alakulnak
ki a nemzetállamok között, amelyeket fel kell oldani. Erre szolgálnak az államközi
szerződések és a nemzetközi szervezetek, amelyek gyakran sikeresen teremtenek
kompromisszumokat.
A külkereskedelmi tevékenység tehát olyan terület, ahol fokozottan, intenzíven
érvényesül az állami befolyásolás, szabályozás szerepe. Ez minden országra jellemző.
Magyarország jelentős mértékben liberalizálta (szabaddá tette) belső piacát a külföldi
vállalkozók, kereskedők és tőkebefektetők számára. (Lásd 52/2012 (III. 28.) Korm. rendelet.)

1.2. Vállalkozói döntések

A vállalkozó számára az import-export üzlet alapvetően áru- vagy szolgáltatásvásárlás az egyik
országban és ennek értékesítése a másikban. A nemzetközi piac hatalmas mérete és bonyolultsága
miatt nehéz az információszerzés a piaci lehetőségekről és korlátokról, ami miatt széles tere nyílik a
közvetítő kereskedelemnek. Az árukereskedelem korlátozása vámokkal és egyéb eszközökkel,
valamint a sokrétű globalizációs folyamatok azt eredményezik, hogy az áruk helyett és mellett egyre
jelentősebb a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem és a tőkeforgalom. A működő tőke, a munkaerő,
a technológia nemzetközi áramlását egyre inkább az áruforgalom alternatívájának kell tekinteni.
 Egy vállalkozónak a külpiacra lépés előtt számos döntést kell hoznia. Ilyenek elsősorban a
következők:

 kíván-e egyáltalán külföldön értékesíteni vagy vásárolni,

 melyik országot, melyik régiót válassza célpiacául, s ott milyen piaci szegmentumot célozzon
meg,
 milyen módon lépjen ki a külpiacra: árumozgatással, tartós együttműködési szerződéssel (pl.
licencia, franchise) vagy tőkét fektessen be inkább,
 mely hazai és külföldi partnereket és közvetítőket lehet, illetve célszerű bekapcsolni, velük
milyen szerződéseket kössön,
 hogyan szervezze meg a marketinget és az értékesítést,
 hogyan csökkentse költségeit és kockázatát a nemzetközi piacon, és hogyan érjen el
megfelelő nyereséget.

 
További döntéseket igényel az erőforrások optimalizálása (például a jó nyelvtudással,
tárgyalókészséggel rendelkező munkatársak körének kialakítása), az alkalmazható fuvarozási,
raktározási módok, a potenciális versenytársakhoz való viszony, a hatósági előírásoknak való
megfelelés, a szerződéses feltételek stb. (Constantinovits–Sipos, 2008).

1.3. A nemzetközi piac sajátosságai

A hazai piachoz képest a külső piacok néhány jellemző eltérést, sajátosságot mutatnak. Ezeket öt
pontban lehet összefoglalni.

1.3.1. Politikai és jogi eltérések az országok között

1.3.2. Állami szabályozás

1.3.3. Pénzügyi problémák

1.3.4. Kockázatok

1.3.5. Kulturális különbségek

1.3.1. Politikai és jogi eltérések az országok között

A politikai rendszer működése, intézményei, egy ország politikai kultúrája meglehetősen jellemzőek
az adott államra. Természetes, hogy ez komoly különbségekhez vezet az országok között:
demokratikus és diktatórikus rendszerek, polgári, katonai és vallási alapú kormányzatok, egy- és
többpárti struktúrák működnek.

A külpiaci vállalkozásnak alkalmazkodnia kell a különböző helyzetekhez, politikai rendszerekhez.

Céljait csak empátiával, semleges és alkalmazkodó viselkedéssel érheti el.
 A politikai környezet megváltozásából eredő politikai kockázat tekinthető a nemzetközi piac
egyik legsajátosabb jelenségének és legnagyobb veszélyforrásának is. A politikai kockázat
gyűjtőfogalmába sorolható az államosítás minden formája (nacionalizálás, kisajátítás, elkobzás), a
háborús, polgárháborús események, a rendszerváltozás, kormányzati változás, valamint a
kereskedelempolitikai megszorítások számos válfaja (pl. vámemelés, engedélyek megtagadása,
árfolyam-változtatás, adóemelés stb.).

A jogszabályok eltérései is jellemzőek a nemzetközi piacra. A jog is a politika szándékainak

megnyilvánulása. A kereskedelempolitika nemzeti piacvédő szabályait is jogszabályokkal hívják
életre: így például a vámokat, a trösztellenes, antidömping és piacvédelmi rendelkezéseket, a
munkaügyi és adótörvényeket.

A nemzetközi kereskedelemnek nincs egységes, minden országban alkalmazható jogrendszere.

Ezért a külkereskedelmi ügyletekben általában ki kell kötni az adott szerződésre irányadó nemzeti
jogot és a választott bíróságot. A nemzetközi kereskedelem egységes jogi kereteinek hiányát és a
nemzeti jogok ütközéseit segítenek még feloldani a nemzetközi kereskedelmi szokványok és az
államközi szerződések, valamint a nemzetközi jogegységesítési törekvések is. Európában igen jelentős
jogegységesítési folyamatok kezdődtek el az Európai Unió keretén belül: az úgynevezett „közösségi
jog” (acquis communautaire) egyre nagyobb szerepet játszik, de változatlanul nagy a nemzeti
jogszabályok jelentősége is.

1.3.2. Állami szabályozás

A külkereskedelem a mezőgazdasághoz hasonlóan olyan ágazat, amely kiemelkedő kockázatokat
hordoz. Mindkét szektor igen fontos a nemzetgazdaság számára. A külgazdasági
kapcsolatrendszerben szinte összegyűjtve, koncentrálva jelennek meg a hazai és a nemzetközi
gazdaság összes konjunkturális problémái és az egyes országok érdekkonfliktusai. A külkereskedelem
áruforgalmának a protekcionista kereskedelempolitika jegyében fogant állami befolyásolása
általában a kivitel támogatását és a behozatal korlátozását jelenti. (Ennek eszköztárát külön
fejezetben vizsgáljuk.)

1.3.3. Pénzügyi problémák

A nemzetközi kereskedelemben ma már nem használnak saját értéket hordozó aranypénzeket
fizetőeszközként. A nemzeti papírpénzekre pedig a nemzetközi piacon nincs a belföldi (hazai)
forgalmukban jellemző elfogadási kényszer. Ezért a modern külkereskedelemben elsősorban az
általánosan elfogadott, a pénzpiacokon is elismert és bizalommal övezett konvertibilis valutákat
használják, amelyeket devizaformában mozgatnak az országok közt (bankátutalás, váltó, csekk,
bankkártyák, hitelkártyák stb.). A konvertibilis valuták árfolyama azonban csak részlegesen tekinthető
rögzítettnek, a jegybankok intervenciós vásárlásai és eladásai útján. Az árfolyamok a piaci (tőzsdei,
bankközi stb.) tendenciák szerint változnak.

A külkereskedelmi ügyleteknek ilyen módon állandó kísérő jelensége lesz a valutaárfolyamok

változásának kockázata. Az árfolyamkockázat a külkereskedelem másik alapvetően fontos, szerves
sajátossága. Elkerülése csak az egységes nemzetközi valuták bevezetésével lehetséges. Egy ilyen
regionális kísérlet az Európai Unió pénzügyi uniójának keretében az euró bevezetése 1999-ben.

Az árfolyamkockázat rendszeres veszteségforrás (és nyerési esély is) a nemzetközi piac szereplői
számára. Sajátos tranzakciós költség, amely tényleges költséggé változtatható, például a biztosítás
díjává vagy a banki határidős ügylet bankjutalékává. A kockázat menedzselése az üzleti munka fontos
része.

A nemzetközi pénzügyi problémák másik területe a transzferkockázat, amely a politikai kockázat

részterületének tekinthető. Egyes országok eladósodása, valutahiánya időnként oda vezet, hogy nem
teljesítik a nemzetközi fizetési kötelezettségeket. Ilyenkor a külföldi hitelezők, hitelbe árut szállítók
követelései „bennragadnak”, csak más áruk közvetítésével vagy sehogyan sem realizálhatók.

Pénzügyi probléma továbbá az egyes országok eltérő (néha csillagászati számokkal

jellemezhető) inflációs üteme, a nemzetközi eladósodás komplex, globális problematikája, a bankok
esetenként megrendülő likviditása és más folyamatok.

1.3.4. Kockázatok
A külkereskedelemben egyes kockázatok mértéke, jelentősége megnövekszik, elsősorban a
nemzetgazdaságok elkülönülése, a nagyobb távolság (földrajzi, nyelvi és kulturális értelemben is) és
az információk nehezebb hozzáférhetősége, olykor túlzott sokfélesége miatt. Ilyenek például a vevők
likviditására, fizetőképességére, fizetési készségére vonatkozó, általában egy bizonyos ország
számviteli rendszerében, néha torzítva megfogalmazott adatok. Ezek miatt a külpiacon megnövekszik
a fizetési (kereskedelmi) kockázat.

Más kockázattípusok sajátosan jellemzik a nemzetközi piacot. Mint láttuk, ilyenek elsősorban a
politikai és árfolyamkockázatok.

A külpiaci ügyletek, a nemzetközi üzleti tevékenység elemi egységei egyfelől több kockázattal
járnak a fentiek miatt. Olyan okok miatt is, amikor például hiányoznak a normális, napi üzleti munka
feltételei, nincs meg a szükséges közbiztonság, vagy erős a terrorizmus fenyegetése. Másfelől
azonban a több piacon jelen lévő vállalkozás jelentős üzletpolitikai előnye lehet a kockázat
diverzifikációja, több kockázatviselő, több ügylet, több piac közötti elosztása.

A külkereskedelmi ügyletekben előforduló legtipikusabb kockázati formákat a következőkben

lehet összefoglalni:

1. A külkereskedelmi ügylet tárgyát képező áru megsérül, megromlik, állapota

megváltozik: ez az árukockázat.

2. A vevő fizetésképtelenné válik, csődbe megy: ez a kereskedelmi kockázat.

3. A szerződés teljesítése közben az árviszonyok megváltoznak, a nyereségesnek indult

ügylet veszteségessé változik: ez az árkockázat.

4. A valutaárfolyamok megváltozása a nyereséget csökkenti: így érvényesül az

árfolyamkockázat.

5. Politikai események lehetetlenné teszik az ügylet végrehajtását: ez a politikai

kockázat lényege.
 6. Természeti csapás sújtja a szerződő feleket: ez a természeti kockázat
(Constantinovits–Sipos, 1999).

1.3.5. Kulturális különbségek

A kulturális környezet jelentősen megnehezítheti a nemzetközi üzletszervezést. A kultúra a szokások
összessége, életmód, stílus, hagyomány. Kulturális antropológiai értelemben úgy határozható meg,
mint a tanult, társadalmilag öröklött viselkedésmódok összessége. A kultúra elemei általában a
társadalmi intézmények (pl. család, politikai hagyományok, társadalmi szervezetek, jog stb.), a nyelv,
a tudás, hitvilág és vallás, anyagi kultúra, művészet, erkölcs, humor stb. A kultúra elemei mintegy
összeolvasztva tükrözik az adott társadalom tagjai által követett értékeket, normákat, attitűdöket.

A kulturális különbségek legismertebb szakmai feldolgozása G. Hofstede nevéhez fűződik.

Munkássága során öt dimenzióban mérte meg a kultúrák közötti különbségeket. Ezek:

1. a hatalmi távolság indexe, a függőségek elfogadása, a tekintélytisztelet,

2. a bizonytalanság kerülése, ami nehezítheti a sikertelen vállalkozás utáni újrakezdést

és befolyásolja a kockázatvállalási attitűdöt,

3. individualizmus és kollektivizmus, amely azt jellemzi, hogy milyen a társadalom tagjai

közti kapcsolat minősége,

4. férfiasság és nőiesség, amely szerint a fontosabb értékek a teljesítményhez és

ranghoz, vagy a környezethez és gondoskodáshoz kapcsolódnak-e,

5. a hosszú távú orientáció, amely a dinamikus jövőorientáltságot állítja szembe a

statikus múlt és jelen koncepciójával (Hofstede, 1997).

A gyakorlatban a külpiacra lépő vállalkozónak számolnia kell az egyes országok eltérő kultúrájával, és
megfelelő módon alkalmazkodnia kell ahhoz. Az eltérő kultúrákhoz való alkalmazkodás egyik
(elsődlegesebb, könnyebben tanulható) szintje a ténybeli ismeret, ami az adott kultúra
sajátosságainak megismerését jelenti: például, hogy a Távol-Keleten pálcikával esznek. A magasabb
fokú, az ottani partnerekhez közelebb vivő alkalmazkodási mód a magatartásuk illeszkedése, az adott
kultúra ismert szokásainak átvétele, alkalmazása: például, hogy elsajátítjuk a pálcikával evés
gyakorlatát, és azt magától értetődően alkalmazzuk is.

Felhasznált irodalom
52/2012 (III. 28.) Kormányrendelet az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok
országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (1999): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula Kiadó,

Budapest
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi
technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest

Hofstede, Geert (1997): Cultures and Organizations: Software of the Mind. McGraw Hill, New York
2. A nemzetközi kereskedelem intézményi környezete
A külkereskedelem peremfeltételei, külső befolyásoló tényezői között elsődleges jelentősége van az
intézményi környezetnek. A gazdasági jelenségek általában folyamatosan változnak, míg intézményi
környezetük szakaszosan, időről időre igazodik a változásokhoz. Ezért rendszeresen támadhatnak
konfliktusok a gazdasági folyamatok résztvevői és az intézményi környezet irányítói között.

A nemzetközi kereskedelem intézményi feltételrendszere ráadásul változatos is, országonként

változó. Ez további konfliktusok és kockázatok forrása. Egységes nemzetközi (globális) jogrendszer és
intézményi rendszer hiányában a külkereskedelmet számos intézményi hatás éri és befolyásolja.

Ezek közül ebben a fejezetben megvizsgáljuk:

 a külkereskedelem állami szabályozásának eszköztárát,

 az államközi szerződések rendszerét,
 a legfontosabb nemzetközi szervezeteket,
 valamint a nemzetközi kereskedelem hazai szabályozásának rendjét.

2.1. A külkereskedelem állami szabályozásának eszközei

2.2. Államközi szerződések
2.3. Nemzetközi szervezetek
2.4. A külkereskedelmi tevékenység feltételei
Magyarországon
Felhasznált irodalom
2.1. A külkereskedelem állami szabályozásának eszközei
A külgazdasági kapcsolatrendszer szabályozási érzékenységének, a hatósági irányítás fokozott
figyelmének oka általában a nemzeti és csoportérdekek védelme. A külkereskedelem szabályozása
nem autonóm döntés kérdése. Noha a hatóságok, állami szervek hozhatnak önálló döntést például
vámemelésről, importtilalmakról, szubvenciókról, az érintett partnerországok erre többnyire hasonló
szankciókkal válaszolnak. Így a szabályozás végeredménye ellentétes lehet az eredeti céllal.

Az országok érdekütközései elsősorban a külgazdasági kapcsolatokban jelennek meg. Ez

magyarázza azt a kiemelt, fokozott figyelmet, amelyet az állami gazdaságpolitika az export és import,
a külpiaci vállalkozások, valamint a nemzetközi munkaerő- és tőkeforgalom iránt tanúsít.

A külkereskedelem állami befolyásolásának eszközei lehetnek

mindenekelőtt autonóm eredetűek, ha egyoldalú állami intézkedéssel hívták életre az adott
rendelkezést. Ilyen például az egyes áruk behozatalának időleges tilalma. Szerződéses eredetű a
szabályozás, ha nemzetközi megegyezéssel alakult ki, mint például a GATT/WTO keretében
többoldalú eljárással lekötött vámcsökkentő intézkedések.

Protekcionistának tekinthető minden olyan importkorlátozás és exportösztönzés, amely a hazai

termelést részesíti előnyben, a hazai piacot védi. Diszkriminatív a szabályozás, ha egyes országokat
vagy piaci szereplőket másokkal szemben hátrányosan megkülönböztet.

A szabályozás technikája lehet adminisztratív, ami alapvetően tiltást vagy utasítást fejez ki (pl.

importengedély megvonása vagy egészségügyi előírások). Az ilyen rendelkezéstől eltérni nem szabad.
Az indirekt vagy piaci szabályozás a bevétel, a költségek és a nyereség befolyásolásával fejti ki hatását
(pl. vám, adó). A kétféle befolyásolás esetenként átcsap egymásba: az igen magas „tiltó vámok”
lényegében leállítják a behozatalt, míg másfelől az engedély, amelyet illeték fizetése ellenében
automatikusan meg lehet kapni, inkább az adó egy fajtájaként érvényesül.

Normatív a szabályozás akkor, ha minden egyes piaci, üzleti eseményre (pl. minden import-
ügyletre) érvényes. Differenciált akkor, ha országcsoportonként más és más a szabály (pl. többféle
vámtételt tartalmazó, „többhasábos” vámtarifa). Egyedi a szabályozás, ha adott helyzetre különleges,
máshol nem alkalmazott eljárásokat alakítanak ki.

A szakirodalom általában lényeges követelményként fogalmazza meg az állami

szabályozás stabilitását, kiszámíthatóságát, hatékonyságát és rugalmasságát is. Ezek az elvárások
könnyen ellentmondásba kerülhetnek egymással. A külkereskedelemben alkalmazott szabályozó
eszközöket az 1. táblázat foglalja össze.

1. táblázat.  A külkereskedelem állami befolyásolásának protekcionista eszközrendszere

 I. Adminisztratív eszközök II. Piaci szabályozó eszközök

 Engedélyezési rendszerek 1. Exportra ható eszközök:

 Kvóták, kontingensek
 Piacvédelmi intézkedések o termelési és exportszubvenciók
 Adminisztratív protekcionizmus
o adókedvezmények

o hitelkedvezmények

o valutáris eszközök

o kollektív exportösztönzés

2. Importra ható eszközök:

o vámok

o importletét

o illetékek

3. Exportra és importra is ható eszközök:

o árak befolyásolása

o árfolyam-politika

o adórendszer

(Constantinovits–Sipos, 1999)
2.1.1. Engedélyezési rendszerek

2.1.2. Kvóták és kontingensek

2.1.3. Piacvédelmi intézkedések

2.1.4. Adminisztratív protekcionizmus

2.1.5. Termelési és exportszubvenciók

2.1.6. Adókedvezmények

2.1.7. Hitelkedvezmények

2.1.8. Valutáris eszközök

2.1.9. Kollektív exportösztönzés

2.1.10. Vámrendszerek

2.1.11. Az import egyéb szabályozói

2.1.12. Árfolyam-politika

2.1.13. Árszabályozás és adóztatás

2.1. A külkereskedelem állami szabályozásának eszközei

2.1.1. Engedélyezési rendszerek

A külkereskedelem hatósági irányításának eszközrendszerében kiemelt szerepet tölt be a
külkereskedelmi forgalom engedélyezési rendszere. A külkereskedelmi forgalom liberalizálódása
korántsem vezetett az engedélyezési rendszerek megszűnéséhez, csupán azok módosulását
eredményezte. Az egyes országok engedélyezési rendszerében értelemszerűen a behozatal
engedélyezése az elsődleges, a kivitel engedélyezése ennél lényegesen kisebb jelentőségű.

Az engedélyezés tipikus formái lehetnek általában:

1. Tevékenységi engedély, amely a piaci szereplők számára lehetővé teszi a

külkereskedelmi forgalomba való bekapcsolódást. A külkereskedelem állami monopóliumára
jellemző a külkereskedelmi jogosultság korlátozása, az ebben részt vevők körének szűkítése.
Azt a rendszert, amelyben lényegében minden gazdasági egység folytathat külkereskedelmi
tevékenységet, nevezik Magyarországon az alanyi külkereskedelmi jog rendszerének. Ez
esetben általában nem szükséges tevékenységi engedélyt kérni.

2. Forgalmi engedély, amely az egyes áruféleségek vagy egyes árutételek kivitelét és

behozatalát engedi meg bizonyos piaci szereplőknek. Az általánosan szabad forgalmú
terméket liberalizáltként tartják számon. Ezek behozatalához, kiviteléhez nem szükséges
külön forgalmi engedély. A nem liberalizált áruk forgalma gyakran mennyiségi
korlátozásokhoz kapcsolódik (kontingentálás).
3. Devizaengedélyezés: ez lényegében a kötött devizagazdálkodás eszköze, ahol a
konvertibilis devizák felhasználása (importra is) engedélykötelessé tehető. Előfordul azonban
ilyen engedélyköteles forgalom szabad devizás országokban is, ahol ez a külfölddel szemben
fennálló tartozások és követelések ellenőrzésének eszköze.

Az engedélyezési rendszer a külkereskedelem állami irányításának viszonylag rugalmas eszköze, mert

bár kialakításakor és működtetése során az állam figyelembe veszi a különböző kereskedelmi tárgyú
nemzetközi megegyezésekből, a nemzetközi szervezeti tagságból és az egyes nemzetközi
áruegyezményekből származó kötelezettségeit, mindenkori gazdasági helyzetének és
kereskedelempolitikai érdekeinek megfelelően a rendszer – meghatározott keretek között és
feltételek betartásával – bármikor módosítható.

Az engedélyezési rendszer kialakítását és működtetését az országok jelentős részénél

befolyásolja a GATT-körtárgyalásokon létrehozott importengedélyezési kódex (megállapodás a
behozatali engedélyezési eljárásról), amely részletes előírásokat tartalmaz az engedélyezési
eljárásokra. A megállapodás célja, hogy a két általános és alapvető – automatikus és nem
automatikus – engedélyezési módszer szabályainak megállapításával az eljárásokat egyszerűsítse,
áttekinthetőbbé tegye, biztosítsa az előírások méltányos alkalmazását, a felek közötti konzultációk
hatékony lebonyolítását, a vitás ügyek méltányos rendezését, s ezzel megszüntesse az engedélyezési
eljárások nemzetközi kereskedelmet akadályozó jellegét.

Az engedélyezési eljárás tehát lehet automatikus és nem automatikus. A kódex szerinti

automatikus importengedélyezésnél a kérelem jóváhagyása – beleértve az importáru
megvásárlásához szükséges deviza rendelkezésre bocsátására vonatkozó engedélyt is – egyetlen
hatóságnál, egyidejűleg és automatikusan történik. A nem automatikus importengedélyezési eljárás a
kontingensek és más importkorlátozások adminisztrálására hivatott.

A forgalmi engedélyek kiadása általában a külkereskedelmi főhatóságok, esetenként átruházott

hatáskörben a vámhatóságok feladata, míg a devizaengedélyek kiadása a devizahatóság hatáskörébe
tartozik. Az engedélyeket és az azok alapján lebonyolódó forgalmat a legtöbb országban a
vámhatóságok ellenőrzik.

A forgalom engedélyezése keretengedélyek és egyedi engedélyek formájában történhet.

Keretengedélyeket szokás kiadni a liberalizált termékekre és esetenként a nem liberalizált
termékekre megállapított globális kontingensek alapján lebonyolódó forgalomra. Többnyire egyedi
engedélyezés alá esik a nem liberalizált cikkek forgalma. Az engedélyezés történhet illetékmentesen,
de illetékfizetési kötelezettség is előírható.

2.1.2. Kvóták és kontingensek

A kvóták mennyiségi korlátozást fejeznek ki, és a termelés, forgalom vagy felhasználás maximumát
jelölik. (Esetenként előfordulhat más értelmű alkalmazás: pl. minimális érték vagy átlagos forgalom
stb.) Kvótákat alkalmaz például az Európai Unió agrárpiaci rendtartása a termelés szabályozására és
az olajexportőr országok szervezete (OPEC) a kitermelés és export korlátozására az árak tartása
érdekében.

A kontingensek a ma már ritkán alkalmazott árucsere-forgalmi megállapodások elemei: a

kontingensek az állami irányítás hatósági eszközeinek tekinthetők, mivel azok a kontingentált
termékekből adott időszakban lebonyolítható forgalom maximumát jelölik. A kontingensek
kimerülése után forgalmi engedélyek kiadására általában nem kerülhet sor. A kontingensek
forgalomszabályozó szerepe elsősorban az engedélyezési rendszer útján érvényesül.

A kontingensek forgalomkorlátozó hatása értelemszerűen erőteljesebb, mint az ilyen céllal

alkalmazott piaci szabályozó eszközöké. A vámok például megnövelik ugyan az importált áru árát, de
általában nem teszik lehetetlenné a forgalmat. A kontingensek és más mennyiségi korlátozások
viszont nem engedik a forgalom további növelését.

Különleges korlátozó eszköz a vámkontingens. Lényege, hogy adott forgalmi szint alatt
alacsonyabb, felette magasabb vám kerül alkalmazásra. Ez kíméletesebben gátolja a túlságosan
magas importforgalmat.

A globálkontingens, gyűjtőkontingens vagy vegyes keret többféle árut tartalmazó, átfogó

értéklimit, amely bármely, benne szereplő áruval kitölthető. Célja a benne felsorolt áruféleségek (pl.
luxuscikkek) forgalmának együttes korlátozása, esetenként devizatakarékossági vagy más célból.

2.1.3. Piacvédelmi intézkedések

A gazdaságot érintő állami szabályozás egyik alapelve a „piaci verseny tisztaságának védelme”. A
külkereskedelem területén idetartozik az antidömping eljárás, amelynek az a célja, hogy meghiúsítsa
az önköltségi árnál olcsóbb importot. Az ilyen eljárást a legtöbb országban jogszabályok írják le. A
dömping tényét általában igen nehéz igazolni: a termelő vagy exportőr hazai költségviszonyai alig
dokumentálhatók. Ha a dömpingvád igazolást nyer a bíróság vagy más illetékes hatóság vizsgálata
során, akkor igen magas antidömping vám kivetésére és más intézkedésekre kerülhet sor.

A kiegyenlítő vámot az antidömping vámhoz hasonlóan használják akkor, ha az indokolatlanul

alacsony importár az exportőr országában alkalmazott szubvencionálás, állami támogatás
eredménye. (Kiegyenlítő eljárás)

A piaczavarási eljárás a hazai piac védelmében az egyik végső eszköz, amely, bár ritkán
alkalmazzák, igen hatásos lehet. A piaczavarást akkor szokták alkalmazni, ha az olcsó importnál a
dömping vagy a túlzott szubvencionálás nem bizonyítható ugyan, mégis a behozatal olcsósága kárt
okoz a célpiac hazai termelőinek. A kár megnyilvánulhat piac vagy munkahelyek elvesztésében. Egyes
országok már akkor is alkalmazzák ezt a piacvédelmi eljárást, ha az érintett termelőket „kár
fenyegeti”. A piacvédelem eme legrugalmasabb eszköze igen kemény intézkedésekkel járhat:
engedélyek megvonása, kontingentálás, „önkéntes exportkorlátozásra” való felszólítás, vámpótlék
stb. Mindig fennáll azonban a partner országok retorziójának veszélye.

2.1.4. Adminisztratív protekcionizmus

Ahogy a vámok szerepe a nemzetközi kereskedelemben csökken, a vámszintek csökkentésével együtt
(amelyek a GATT és a WTO munkájának eredményei) mind nagyobb jelentősége lesz a behozatal
állami, adminisztratív eszközökkel történő, rendszeres vagy eseti korlátozásának. Ebbe a fogalmi
körbe sorolható minden állami kezdeményezésű előírás, mely olykor nemzetközi szerződésbe is
bekerül.

Ilyenek elsősorban:

 az egészségügyi, egészségvédelmi előírások (pl. állat- és növény-egészségügyi szabályok,

tilalmak),
 a környezetvédelmi előírások (pl. katalizátor nélküli gépkocsik importjának korlátozása),
 szabványok és összetétel-előírások (pl. a német sörszabvány szigorát az importra is
kiterjesztették),
 az iparjogvédelmi, szerzői jogvédelmi intézkedések, illetve általában a szellemi tulajdon
védelme,
 a csomagolási előírások,
 a minőségi előírások.

2.1.5. Termelési és exportszubvenciók

Az exportszubvenció gyakori célja a világpiaci árnál rendszerint magasabb hazai önköltség, illetve
belföldi ár ellensúlyozása a versenyképesség növelése és az exportkedv fokozása érdekében. A
támogatás forrása rendszerint az államháztartási bevétel. Szubvenciókat ma már elsősorban csak a
mezőgazdasági és élelmiszer-ágazatokban alkalmaznak, de a GATT-, WTO- és más nemzetközi
egyezmények vívmányai miatt ez is mindinkább háttérbe szorul. A szubvenció felfogható „fordított
vámként”, vagyis a hazai termelést a vámhoz képest más módon segítő eszközként. A
szakirodalomban megkülönböztetnek költségcsökkentő (előzetesen adott) és veszteségtérítő
(utólagos) szubvencionálást. A szubvenció előnye a vámhoz képest – elméletileg – az, hogy nincs
inflációs hatása.

2.1.6. Adókedvezmények
Az adókedvezmény a nyugat-európai országokban széleskörűen alkalmazott, az ún. értéknövekedési
adó (Value Added Tax = VAT; taxe sur la valeur ajoutée = TVA; Mehrwertsteuer) visszatérítése
formájában. Az értéknövekedési adózás lényege, hogy az adót az egyes termelési és értékesítési
fázisokra vetik ki, a termékhez az egyes fázisokban hozzáadott érték alapján. A kivetett adókat
megfelelő módon nyilvántartják, és ha a terméket igazoltan exportálták, a befizetett adókat
visszatérítik.

Az adó tehát mind belföldön, mind külföldön a végső fogyasztót terheli, ily módon ez az
adófajta semleges hatásúnak tekinthető, általában nem ösztönzi és nem is gátolja sem az exportot,
sem az importot.

Az adó-visszatérítések elvi alapja az adókiegyenlítés, amelynek során az adóhatóság

a rendeltetési ország elvét valósítja meg, ami azt jelenti, hogy az áru abban az országban visel
adóterhet, amelyikben rendeltetésének megfelelően (a termelői vagy a fogyasztói szférában)
elhasználják. A rendeltetési ország elve ily módon kizárja az áru kettős megadóztatását, ugyanakkor
azonban biztosítja, hogy az áru legalább egy alkalommal (a fogyasztás helyén) adókötelezett legyen.
Az adókiegyenlítés tehát az exportárunál a közteher (adó) visszatérítésével jár. Az exportőrök
számára esetenként jelentős támogatást jelent az exporttermelés céljait szolgáló importáruk után
fizetett vám visszatérítése is.

2.1.7. Hitelkedvezmények
Az állami hitelkedvezmények az exporttermék gyártására és/vagy az áru hitelben történő
értékesítésére vonatkoznak. Az exporttermékek gyártásához nyújtott hitelkedvezmények
leggyakoribb formája az ún. előfinanszírozási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy az exportterméket
előállító gazdálkodó szervezet hitelt vegyen fel a gyártás valamennyi vagy bármelyik fázisára (a
tervezéstől a leszállítás előtt esetleg szükségessé váló beraktározásig), azzal a további
kedvezménnyel, hogy az ilyen hitel után a kialakult piaci kamatlábnál alacsonyabb kamatot kell
fizetnie. A hitel feltételei közül a kamat mellett kedvezményes lehet a törlesztési idő hossza, a
törlesztés kezdetéig adott türelmi idő, a kamat melletti kezelési és egyéb költségek elengedése vagy
csökkentése stb.

Sajátos finanszírozási segítséget jelentenek az exportőrök számára a kormányhitelek és az állami

támogatással nyújtott kedvezményes bankhitelek és hitelkeretek. Mindkét esetben lényegében az
exportőr vagy a külföldi vevőkör a hitel kedvezményezettje. A hitelezés kockázatát többnyire az állam
vállalja át. A kormányhitelek esetében az állam megfelelő szerve (rendszerint központi bankja) útján
hitelt nyújt egy másik államnak, gyakran azzal a kikötéssel, hogy a hitel levásárlása (vagyis vásárlás a
hitel erejéig) csak a hitelt nyújtó országban lehetséges. A nemzetközi bankhitelek lényegében abban
térnek el a kormányhitelektől, hogy mind a hitelező, mind az adós meghatározott bank, és a hitelezés
nem államközi, hanem bankközi szerződés alapján történik. A bankhitelek is lehetnek célhitelek,
amelyek felhasználási köre szintén előre meghatározott.

A bankhitelek sajátos formáját képviselik a kormány által garantált bankhitelek, amelyeknél a

hitelező bank kormánya vállal garanciát az adósért, tehát arra vállal kötelezettséget, hogy
amennyiben lejáratkor az adós nem fizet, helyette ő teljesít. A kormányhitelek és a bankhitelek
nyújtása jelentős exporttámogató eszköz lehet, mivel az ilyen hitelekre történő szállításoknál az
exportőr élvezheti a hiteladás minden előnyét (nagyobb versenyképesség, magasabb ár), anélkül,
hogy annak hátrányai (az ellenérték későbbi befolyása, a fizetéssel kapcsolatos kockázatok)
terhelnék.

Az állam a céghitelek (áruhitelek) nyújtását is többféle formában támogathatja és támogatja. A

támogatás egyik gyakori módja az áruhitel okmányainak megelőlegezése (refinanszírozása). Ez az
eljárás – a kormányhiteleknél leírtakhoz hasonlóan – lehetővé teszi, hogy az exportőr a hitelben
értékesített áru ellenértékéhez az áru leszállítását követően, az állami támogatás jóvoltából
gyakorlatilag azonnal hozzájusson.

A hitelkedvezmények körében említendő az exporthitel-biztosítás mint az állami

exporttámogatás eszköze. Ez az exporttal kapcsolatos céghitelnyújtás és exportfinanszírozás általános
eszköze. A szubvencionálás itt a biztosítási díjbevételt messze meghaladó kártérítési kifizetésekben
jelenik meg. Ez a politikai és árfolyamkockázatok körére jellemző, míg a kereskedelmi (gazdasági)
kockázatoknál általában fenntartható a biztosítási egyensúly a bevételek és kiadások körében.

Az exporthitel-biztosítási intézetek tömörülése a Berni Unió, amelyet 1933-ban hoztak létre, és

titkársága Párizsban működik. Célja: a garancianyújtásokkal kapcsolatos tapasztalatcsere, valamint a
garancianyújtás időtartamának szabályozása a hitelezés területén megnyilvánuló konkurenciaharc
fékezése érdekében.

2.1.8. Valutáris eszközök

Az export ösztönzését szolgáló valutáris eszközök alkalmazása elsősorban a valutaleértékelés elvén
alapul: az exportőr ezáltal több hazai fizetőeszközt kap azonos valutabevételért. A leértékelés
exportösztönző hatásáról széles körben szakmai viták folynak, amelyek utalnak például a leértékelés
inflációs (és exportot zavaró!) hatására, az importhányad drágulására, a külföldi partnerek
alkumagatartására stb. Ennek ellenére még ma is általános receptnek tekinthető a Nemzetközi
Valutaalap és a Világbank szakértői szemében is a devalváció. A valuta leértékelése rövid távon
ösztönzi az áru- és a szolgáltatásexportot, a tőkebehozatalt és a beutazó turizmust. A valuta
felértékelése vagy általában a felértékelt, erős valuta ezzel éppen ellentétes hatásokkal jár.
Közgazdasági szempontból látni kell azonban, hogy a felsorolt hatások általában csak rövid távon
érvényesülnek, hosszú távon a hatás már megváltozik és ellentétes is lehet.
 A kötött devizagazdálkodást folytató országok ezen túl alkalmazhatnak többes árfolyamot,
exportprémiumokat stb. is, noha a nemzetközi szervezetek szabályai szerint ez is tiltott gyakorlat.

2.1.9. Kollektív exportösztönzés

Kollektív exportösztönzésen (trade promotion) az állami és érdekképviseleti szervek olyan
tevékenységét értjük, amely segítséget nyújt az exportőröknek új piacok megszerzéséhez vagy a
meglevő piacokon eladásaik fokozásához, információkkal látja el őket, elősegíti az árupropagandát, az
eladók és a vevők találkozását stb.

A kollektív exportösztönzés költségeit általában vagy legalábbis zömmel a költségvetésből

fedezik. Önálló exporttámogatási forma, lényegében szervezési, információs és
propagandatevékenység, amelyet az egyes országok különböző módszerekkel, de minden esetben a
kivitel közvetlen pénzügyi eszközökkel való támogatásától elkülönítve valósítanak meg.

A kollektív exportösztönzés gyakori célja a kis és közepes cégek, illetve a világpiacon nem eléggé
versenyképes vállalatok támogatása.

2.1.10. Vámrendszerek
A külkereskedelemben a vámok kezdettől fogva fontos szerepet játszottak, jóllehet alkalmazásukra a
történelmi fejlődés különböző szakaszaiban eltérő körülmények közepette, más-más célból került
sor.

A vám olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz, amely

árképző tényezőként érvényesülve a vámhatáron áthaladó áruk árában tereli, korlátozza azok
importját vagy exportját.

A meghatározás alapján három lényeges vámtulajdonságot emelhetünk ki:

1. árképző tényező,

2. közadó,

3. gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz.

E három tulajdonság közül a legfontosabbnak az árképző tényező szerepét tekinthetjük. Ez teszi

ugyanis lehetővé, hogy a vám gazdaság-, kereskedelempolitikai eszközként funkcionálhasson. A
vámot – mint tudjuk – a vámhatáron áthaladó áru után kell fizetni. Nyilvánvaló, különösen a
kisméretű, a világpiacon nagyobb súllyal nem rendelkező országok esetében, hogy ezt a vámterhet az
értékesítendő áru tulajdonosa a fogyasztókra továbbhárítja, vagyis az importált termék belföldi árát a
vámmal megnöveli. Az állami beavatkozás a vám esetében tehát az árrendszeren keresztül
érvényesül, a külföldi termék bevitelét adminisztratív módon nem korlátozzák.

A vámot szokás a külkereskedelmi forgalmat terhelő adóként is definiálni. Ennek – mint arra
utaltunk – történelmi okai is vannak, hiszen a vámokat először elsődlegesen az állami (kincstári)
adóbevételek növelésére alkalmazták. Nyilvánvaló, hogy a vám mint a külföldről származó áruk
árában megjelenő pénzügyi teher, közel áll a forgalmi adókhoz. Alapvető különbség azonban, hogy
míg a forgalmi adó a hazailag előállított és a versenyző külföldi terméket egyaránt sújtja, a vám csak a
külföldi terméket terheli.

Jogi státusukat tekintve különbséget teszünk autonóm és szerződéses vámok között. Az

előbbieket az alkalmazó ország törvényhozása (esetleg kormánya) alakítja ki, illetve fogadja el, míg az
utóbbiak az érintett partnerországokkal folytatott két- vagy többoldalú tárgyalások alapján jönnek
létre, rendszerint kereskedelmi szerződések részeként. Az áruknak a vámhatáron át való mozgási
iránya szerint ismerünk export-, import- és tranzitvámokat.

A vámtétel meghatározásának módja alapján ún. érték- (ad valorem) és specifikus vámokat

különböztetünk meg. Az értékvámok esetében a vámtarifában szereplő vámtételeket a vámolás
alapjául szolgáló ár (ún. vámérték) százalékában határozzák meg. A specifikus vámtétel viszont a
vámolandó áru egységnyi mennyisége után fizetendő vám összegét tartalmazza.

A vámok lehetséges kereskedelempolitikai szerepéről az a megközelítés mondja a legtöbbet,

amelynek alapján aszerint lehet a csoportosítást elvégezni, hogy milyen gazdasági, illetve
gazdaságpolitikai célt akar az alkalmazó ország elsődlegesen elérni. Vannak fiskális és védővámok.
A fiskális vámok célja a külkereskedelmi forgalom megadóztatása a költségvetési bevételek növelése
céljából. A védővámok alkalmazásával az állam a külkereskedelmi forgalom (elsősorban
természetesen az import) korlátozásán keresztül éri el célját.

Legjellegzetesebb típusoknak a nevelő-, illetve a piacbiztosító vámokat tekintjük. A nevelővámot

fejlődésben lévő „fiatal”, még nem versenyképes ágazatok védelmére vezetik be. A piacbiztosító
vámok segítségével a fejlődésük zenitjén túljutott, hanyatlóban lévő, már nem versenyképes
ágazatok fennmaradását kívánják elérni. Míg a nevelővám alkalmazása átmeneti jellege miatt
összeegyeztethető a szabadkereskedelmi törekvésekkel, a piacbiztosító vámot tipikusan
protekcionista kereskedelempolitikai eszköznek kell minősíteni.

A devizavédelmi vámok célja a kereskedelmi, fizetési mérleg védelme.

Az antidömping és a kiegyenlítő vámok feladata a külföld részéről jelentkező, tisztességtelennek

ítélt verseny semlegesítése. Az antidömping vám a világpiaci ár és a dömpingár különbségét hivatott
áthidalni, míg a kiegyenlítő vám kivetésére akkor kerül sor, ha a külföldi szállítók országukban
exportszubvencióban részesültek.

A taktikai vám olyan védővámot jelent, amelyet az érintett országok azért vezetnek be, hogy a
partnereikkel folytatandó vámtárgyalásokon pozíciójukat erősítsék – az ún. retorziós vámok révén
viszont az érintett ország meg kívánja torolni valamely partnerország vele szemben alkalmazott és
általa hátrányosnak ítélt lépését.

A preferenciális vámok sajátos védővámtípust képeznek annyiban, hogy alkalmazásuk feltétele

egy magasabb, az ún. legnagyobb kedvezményes vám létezése. E vámok elsősorban nem az import
korlátozására, hanem annak az alkalmazó ország érdekei szerinti terelésére szolgálnak, vagyis a
vámpolitikában a pozitív diszkrimináció eszközei.

A vámok fenti csoportosítási ismérvei segítséget jelenthetnek egy adott ország

vámpolitikájának, illetve az annak megvalósítását szolgáló vámtarifa jellegzetességeinek jobb
megismeréséhez. Nyilvánvaló, hogy minél aktívabb vámpolitikát folytat egy ország, a vámtarifában
található vámtételek annál differenciáltabbak. A vámpolitikai lépések általában differenciáltak,
szelektív jellegűek.
2.1.11. Az import egyéb szabályozói
A behozatal vámok mellett korlátozható a vámok hatását növelő illetékek, vámpótlékok segítségével.
Az import visszaszorításának ezenkívül ismert módja az ún. paratarifális protekcionizmus, amely a
vámtételek százalékos mértékét magasabb alapra igyekszik vetíteni (pl. hazai nagykereskedelmi ár).
Ezt a gyakorlatot a GATT Vámérték Kódexe alapján próbálják háttérbe szorítani.

A vámhoz hasonló hatású szabályozó eszköz az import letéti rendszer, amely az importőrt
kötelezi az import ellenértékénél nagyobb összeg banki lekötésére az ügylet lebonyolításának
időtartamára. A likviditás ilyen korlátozása értelemszerűen korlátozza az import további lehetőségeit.

2.1.12. Árfolyam-politika
A hazai valuta értékének (árfolyamának, piaci jegyzésének) befolyásolása a szabadkereskedelmi alapú
világrend és a „kiigazítási politika” tipikus állami szabályozó eszköze.

A hagyományos felfogás szerint a hazai valuta leértékelése (vagyis árfolyamjegyzésének

növelése) támogatja az áru- és szolgáltatásexportot (a bevétel növelésével vagy az árcsökkentés
lehetővé tételével piaci versenyben). Segíti továbbá a bejövő turizmust és a tőkebehozatalt, hiszen
egységnyi külföldi fizetőeszköz (deviza) több hazai pénzt ér a leértékelés után. A leértékelés
korlátozza, megdrágítja az importot, a kimenő turizmust és a tőkekivitelt. Ezeket a hazai valuta
felértékelésével lehet ösztönözni.

Az újabb, tudományosabb és körültekintőbb, elméletileg is megalapozott kutatások több

ponton vitatják az árfolyamváltozások ilyetén hatásait. Az exportösztönző hatás például csak akkor
lehet tartós – vetik fel –, ha a valutaleértékelés folyamatos és nem egyszeri, mert különben a piacok
gyorsan igazodnak a megváltozott árfolyam- és árarányokhoz. Egy másik ellenvetés a tőkeforgalom
esetében az, hogy a működő tőke befektetői rövid távon lehetnek ugyan érdekeltek az adott nemzeti
valuta leértékelésében, a befektetés végrehajtása előtt, ezt követően azonban már az árfolyam és
árszínvonal stabilitásában érdekeltek: olyannyira, hogy jelentős változások esetén ki is vonhatják
befektetett tőkéjüket.

2.1.13. Árszabályozás és adóztatás

A külkereskedelem szempontjából az árak azért lényegesek, mert jövedelmezőségre gyakorolt
hatásuknál fogva befolyásolják a gazdálkodó szervezetek export-, importérdekeltségét. Ha ugyanis
egyes termékek belföldi ára magasabb, mint a külpiaci ár, importtermékekkel való kiváltásukra, ha
pedig alacsonyabb, belföldi előállításukra és exportra ösztönöz.

Az árak tehát a külkereskedelemben a gazdálkodó szervezetek export-, importérdekeltségén

keresztül fejtenek ki szabályozó hatást, ezért gyakori, hogy az állam mindenkori
kereskedelempolitikai érdekeinek megfelelően igyekszik azokat befolyásolni.

Az árak ellenőrzésére irányuló állami törekvéseket tükrözik egyes, széles körben, sok országban
alkalmazott módszerek. Ilyenek például:

 az antidömping- és a piacvédelmi intézkedések,

 a trösztellenes törvények (amelyek a monopolárakat is tiltják),
 az állami megrendeléseknél, közbeszerzéseknél alkalmazott „költség plusz” árképzés, vagyis
az árszint és nyereségszint ellenőrzése, előírása („árellenőrzés”).
 
Az adóztatás úgy tekinthető, mint az állami költségvetés javára történő elvonás. Ilyen módon a
vámhoz hasonlít, de általában a belföldi piaci szereplőket is sújtja. Kereskedelempolitikai hatást akkor
fejt ki, ha más mértékű a hazai és a külföldi cégek adóterhe. (Constantinovits–Sipos, 2008).
2.2. Államközi szerződések
A külkereskedelem állami szabályozása, többé-kevésbé protekcionista befolyásolása nemzeti vagy
csoportérdekek alapján valósul meg. Az import korlátozása, az export ösztönzése szükségszerűen
konfliktusokhoz vezet az országok közötti kapcsolatokban. A konfliktusok feloldását, illetve
korlátozását, vagy legalább megfelelő kezelését teszik lehetővé az államközi szerződések. Ezek
általában kompromisszum eredményei, amelyek nemcsak kereskedelmi és gazdasági kérdéseket
szabályoznak, hanem elsősorban a politika szféráját érintik (az állami politika céljait, szándékait
tükrözik), másfelől azonban vonatkozhatnak kulturális, egészségügyi stb. területekre is.

A nemzetközi szerződések rendszerint három fő részből állnak. Az első, a bevezető

rész (preambulum), amelyben azt szokták kifejteni, hogy mely országok milyen indítékoktól
vezéreltetve kötik a megegyezést. A második részben rögzítik azokat az elveket és határozatokat,
amelyekben a felek megállapodtak, így ez a rész a megegyezés fő részének tekinthető. A harmadik –
befejező – rész a megegyezés életbelépéséről, felmondásáról, meghosszabbításáról stb. intézkedik.

A nemzetközi szerződések megkötését tárgyalások előzik meg. Ilyen célú tárgyalásokat csak
azok folytathatnak, akik arra felhatalmazással rendelkeznek. A tárgyalások ezért a meghatalmazottak
megbízóleveleinek kicserélésével kezdődnek. A delegációk részben plenáris ülésen, részben
albizottsági üléseken egyeztetik álláspontjukat, amelyet végül a szerkesztőbizottság szövegez meg. A
megegyezés szövegtervezetének plenáris ülésen történő megvitatása és jóváhagyása után kerül sor
a parafálásra (kézjeggyel való ellátásra), ami azt jelenti, hogy a tárgyaló felek a maguk szintjén
befejezték tevékenységüket. A parafált szerződés aláírással, kormányjóváhagyással,
majd ratifikálással lép hatályba.

Magyarországon a nemzetközi szerződéseket általában jogszabályba foglalják, és azok

kihirdetésükkel lépnek hatályba. A különböző szinten kötött szerződéseket különböző szintű
jogszabályokban hirdetik ki. A ratifikálással hatályba lépő szerződéseket törvénnyel vagy törvényerejű
rendelettel, a kormányközi szerződéseket kormányrendelettel, a miniszter nevében kötött
egyezményeket pedig miniszteri rendelettel teszik közzé.

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szabályozása érdekében az egyes államok kétoldalú

szerződéseket és más nemzetközi megegyezéseket kötnek egymással, melyek lehetnek nyíltak vagy
zártak, aszerint, hogy lehetséges-e további országok csatlakozása. A legtöbb szerződés (megegyezés)
funkcionális természetű: egy bizonyos, behatárolt problémakörre vonatkozik.

A szerződések lehetnek átfogó, általános jellegűek is: ezek elsősorban a szerződő felek
kölcsönös jóindulatát demonstrálják, és további megegyezések szándékát tükrözik.
Megkülönböztethetünk, földrajzi értelemben, regionális és globális szerződéseket is.

Az államközi szerződéseknek több alaptípusa ismert, amelyek a gyakorlatban sokszor

keverednek egymással. A jellegzetes alaptípusok a következők:

1. Szerződések, amelyek hosszú távra szabályoznak általános, elvi kérdéseket a

gazdaság vagy a politika területén (pl. alapszerződés, békeszerződés, kereskedelmi
szerződés).

2. Egyezmények, amelyek ugyancsak hosszú távra szólnak és elvi jellegűek, de egy-egy

konkrét kérdést szabályoznak részletesen (pl. postaforgalmi, légiforgalmi egyezmények,
áruegyezmények).
3. A megállapodások rövidebb időre szóló, konkrét szabályozást adnak meghatározott
gazdasági kérdésekben (pl. árucsere-forgalmi megállapodás, beruházásvédelmi
megállapodás, fizetési megállapodások).

4. A jegyzőkönyvek rövid, a fentieket kiegészítő, rövid időszakra konkrétan lebontó

szabályozások. Néha, átmeneti jelleggel helyettesíthetik is a magasabb rendű
megegyezéseket.

5. A levélváltás bármely kérdésben a megegyezést keresi, annak szándékát igazolja.

6. Az úriemberek megállapodása (gentlemen’s agreement) szóban is megköthető.

Általában kisebb jelentőségű ügyekben alkalmazzák.

A továbbiakban szerződéseket és megállapodásokat mutatunk be, amelyek a külkereskedelem és a

külgazdasági kapcsolatok területén fontos szabályozó szerepet töltenek be.

2.2.1. Kereskedelmi szerződés

2.2.2. Árucsere-forgalmi megállapodások

2.2.3. A fizetési (klíring-) megállapodás

2.2.4. Az államközi bartermegállapodások

2.2.5. Kooperációs megállapodások

2.2.6. A kettős adózást kizáró egyezmények

2.2.7. A beruházásvédelmi megállapodások

2.2.8. A nemzetközi áruegyezmények

2.2.1. Kereskedelmi szerződés
A kereskedelmi szerződés általában két ország között a gazdasági, elsősorban kereskedelmi
kapcsolatokat szabályozza, elvi síkon, hosszabb időre, általános jelleggel. A szabályozott kérdések
köre igen széles lehet: felöleli mindazokat, amelyek a két ország közötti áruszállítással, elszámolással,
kereskedelmi és egyéb képviselettel, iparjogvédelemmel stb. kapcsolatosak. Általában kiemelt
jelentőséget tulajdonítanak a vámoknak és a kereskedelem egyéb korlátainak.

A szerződésben foglalt érdemi szabályozás elvek rögzítését jelenti.

A kereskedelmi szerződések leggyakrabban az alábbi rendező elveket tartalmazzák:

1. a legnagyobb kedvezmény elve,

2. az egyenlő (nemzeti) elbánás elve,

3. a viszonosság elve.

1. A legnagyobb kedvezmény elve azt jelenti, hogy a szerződő felek – azokon a

területeken, amelyeket ezen elv alapján kívánnak szabályozni – megadnak egymásnak
minden olyan kedvezményt, amelyet harmadik országgal kötött szerződésekben megadtak,
vagy meg fognak adni. A legnagyobb kedvezmény elve tehát a hazai piacon a külföldi
szerződő partnereket egymással egyenlővé teszi, kizárva ezáltal a diszkriminációt. Sem
különleges kedvezményeket, sem pedig különleges előnyöket nem ad.

2. Az egyenlő (nemzeti) elbánás elve a szerződő fél állampolgárait és jogi személyeit a

hazai állampolgárokkal és jogi személyekkel azonos elbírálás alá vonja. Ennek értelmében –
adott kérdésben – a külföldieket a hazaiakkal azonos jogok illetik meg, ugyanakkor azonos
kötelezettségeik is vannak. Röviden, itt a külföldieket a belföldiekkel teszik „egyenlővé” a
szerződő partnerek. A legnagyobb kedvezmény elvéhez hasonlóan bármilyen kérdés
rendezésére alkalmas, nemegyszer úgy, hogy alternatívaként szerepel a legnagyobb
kedvezmény mellett. Az ipari és kereskedelmi tevékenység feltételeire (pl. adózás,
engedélyezés) mindkét elv alkalmazható.

3. A viszonosság elve lényegében azt célozza, hogy a felek egymásnak olyan

kedvezményeket nyújtsanak, amelyeket harmadik partnernek nem kívánnak megadni. Így
ezeket a kedvezményeket kivonják a legnagyobb kedvezmény hatálya alól. A viszonosság
elve jelentheti általában a kölcsönös kedvezmények nyújtására való hajlandóságot, de
vonatkozhat csak a szerződés egyes pontjaira is.

2.2.2. Árucsere-forgalmi megállapodások

A külkereskedelmi forgalom kétoldalú, kompromisszumos kiegyensúlyozásának egyik hagyományos
formája az árucsere-forgalmi megállapodás. A forgalmat kontingensekkel korlátozzák, amelyek
behatárolják az import mennyiségét vagy értékét.
 Az árucsere-forgalmi megállapodások a partnerországok import-export céljait, vételi és eladási
szándékait tükrözik; az áruforgalom volumenét, értékét, bővítésének ütemét és hozzávetőleges
struktúráját rögzítik, egy- vagy többéves időtartamra.

Az árucsere-forgalmi megállapodások az 1929–1933-as gazdasági válság idején,

forgalomkorlátozó-forgalomszervező céllal jöttek létre. Ma elsősorban a fejlődő országokkal
folytatott kereskedelemben használatosak. Szerepük a kölcsönös érdekeknek megfelelő volumenű,
dinamikájú és szerkezetű áruforgalom létrejöttének biztosítása.

Az árucsere-forgalmi megállapodások érdemi részét a kontingenslisták képezik. A kontingensek

mennyiségi vagy értékbeni korlátozást fejeznek ki. A szerződő országok arra vállalnak kötelezettséget,
hogy a kontingensek mértékéig megadják a be- és kiviteli engedélyeket. Általában a forgalom
létrejöttét az állam nem garantálja, de ha a kereskedők az ügyletet megkötik, annak lebonyolítását
engedélyezi. A korábbi szocialista országok esetében az ún. kötelező kontingensek államközi
kötelezettségvállalást jelentettek a forgalom lebonyolítására. A kötelező kontingensekben szereplő
export-, illetve importszándékok a partnerországok vállalatai által jelzett exportlehetőségeket és
importszükségleteket tükrözték, nemegyszer úgy, hogy azt a partnervállalatok előzetesen
egyeztették.

Az árucsere-forgalmi megállapodásokban a kiemelt cikkeket kontingenslisták tartalmazzák. A

kontingenslistán szereplő termékeket a felek vagy mennyiségben, vagy értékben rögzítik, illetve a P.
M. (pro memoria) megjelöléssel látják el. A P. M. jelölés azt jelenti, hogy az engedélyező hatóság a
kérelem benyújtásakor veszi fontolóra a be-, illetve kivitel engedélyezését. Mennyiségi
kontingenseket állapítanak meg a viszonylag könnyen meghatározható cikkekre, homogén árukra (pl.
betonacél, városi autóbusz, kőolaj stb.), értékkontingenseket pedig azokra a termékekre, amelyek
esetében a széles termékválaszték, a sokféleség a mennyiségben történő meghatározást nem teszi
lehetővé (pl. ékszer, csokoládé, alumínium féltermékek stb.). Mivel a két ország közötti áruforgalom
nem csupán kontingentált termékekből áll, szerepelhet az árucsere-forgalmi megállapodásban
ún. enunciatív lista (szabad lista), amely a korlátozás alá nem eső termékeket sorolja fel, valamint az
ún. vegyes keret, amelyben az összes egyéb, nem kiemelt termék forgalma egy globális értékhatár-
megjelöléssel ellátva jelenik meg. A vegyes keret értékhatára akár egyetlen, benne szereplő termék
forgalma révén is elérhető.

Az árucsere-forgalmi megállapodások megkötésénél a felek saját gazdasági,

kereskedelempolitikai érdekeiket tartják szem előtt. Ennek megfelelően arra törekednek, hogy a
realizálni szándékozott forgalom ne csak formailag (mérlegszempontból), hanem tartalmilag is
egyensúlyban legyen.

Az árucsere-forgalmi megállapodások világszerte, így Magyarországon is erősen visszaszorultak,

a GATT és más nemzetközi szervezetek szabadkereskedelmi törekvései jegyében. A  bilateralizmus, az
árukapcsolási gyakorlat azonban napjaink nemzetközi kereskedelmében is él.

2.2.3. A fizetési (klíring-) megállapodás

A nemzetközi pénzügyi elszámolások lebonyolíthatók államközi megállapodások nélkül és államközi
fizetési megállapodások alapján. A fizetési megállapodások sajátos típusát képviselik a
klíringmegállapodások, amelyek elsődlegesen a kötött devizagazdálkodást folytató országok közötti
elszámolás szabályozására alkalmasak.
2.2.3.1. A klíringmegállapodások tartalma

2.2.3.2. A kétoldalú és a többoldalú klíringmegállapodások

2.2.3.1. A klíringmegállapodások tartalma
A klíringmegállapodásokban általában a következő kérdések szabályozására térnek ki:

1. Meghatározzák, hogy milyen jogcímeken keletkezhetnek a szerződő országok között

klíringben elszámolható tartozások és követelések.

2. Megnevezik a számla vezetésére jogosult bankokat, és meghatározzák a

számlavezetés rendjét. A klíringszámlákat általában a szerződő országok központi bankjai
vezetik. A számlavezetés lehet egyoldalú és kétoldalú.

3. Klíringmegállapodásban rögzítik a technikai hitel (overdraft) mértékét is. A technikai

hitel nyújtása az áruforgalom időszakossága miatt szükséges. A technikai hitel alapján és
mértékéig ugyanis az egyes országoknak akkor is van devizadiszponibilitásuk, ha előzetesen
még nem exportáltak a partnerországba. A technikai hitel a tárgyidőszakban folyamatosan
rendelkezésre áll, tehát nemcsak a szállítások megkezdését, hanem azok folyamatosságát is
hivatott biztosítani. Egy ország klíring devizadiszponibilitása adott időpontban ily módon nem
más, mint a követelések és a tartozások nettó egyenlegének a technikai hitelkerettel növelt
összege (azaz: követelések–tartozások+overdraft).

4. Az elszámolások pénznemét, a választott elszámolási egységet ugyancsak rögzíteni

kell a megállapodásban. A klíringelszámolás egységéül ugyanis választhatják a felek

1. az egyik fél valutáját,

2. egy harmadik ország valutáját, de

3. az elszámolás történhet kreált elszámolási egységben is.

 
Klíring-devizaelszámolási egységben fennálló követelés az, amely csakis a
klíringmegállapodást kötő országokban használható fel a megállapodásban rögzített
jogcímeken keletkezett tartozások kiegyenlítésére, illetve tartozások
keletkeztetésére.

5. Bár a felek az áruforgalomhoz hasonlóan, a fizetési forgalomban is

kiegyensúlyozottságra törekednek, a gyakorlatban ez nem mindig sikerül. A
klíringmegállapodásokban szabályozni szokták az év végi számlaegyenlegek, más
néven klíringcsúcsok kiegyenlítésének módját is. Elszámolható az egyenleg a következő évi
áruszállítással vagy szabad devizában.

2.2.3.2. A kétoldalú és a többoldalú klíringmegállapodások

Más államközi szerződésekhez hasonlóan a klíringmegállapodások is lehetnek kétoldalúak és
többoldalúak. Mivel szorosan kapcsolódnak az árucsere-forgalmi megállapodásokhoz, amelyek
zömmel a forgalom kétoldalú kiegyensúlyozottságát célozzák, a klíringmegállapodások is általában
kétoldalúak.
 A kétoldalú klíringmegállapodásban szabályozott fizetési forgalom csak akkor tekinthető
kiegyensúlyozottnak, ha egyik fél sem adósodik el tartósan a másikkal szemben. A tartós eladósodás
ugyanis törvényszerűen az áruforgalom zsugorodásához vezet, mivel egyik félnek sem áll érdekében
a klíringen belül tartósan hitelező pozícióba kerülni.

A multilaterális klíringelszámolásoknál az egyes országok más országokban kitermelt

követelésüket folyamatosan ismét más országokban keletkezett tartozásaik kiegyenlítésére
fordíthatják. A többoldalú klíringelszámolásoknál a szerződő országoknak nem egymással, hanem a
központi számlavezető hellyel szemben keletkeznek tartozásaik és követeléseik, és ez a számlavezető
hely a tagok számláit folyamatosan megterheli, illetve a jóváírásokat is folyamatosan eszközli.

2.2.4. Az államközi bartermegállapodások

Az államközi bartermegállapodások az árucsere-forgalmi és a klíringmegállapodások ötvözeteként
foghatók fel, mivel ezekben – rendszerint évenként meghatározásra kerülő – árulisták adnak
lehetőséget az árucsere-forgalom lebonyolítására, a forgalmazott áruk ellenértékének elszámolása
pedig a kijelölt bankoknál, speciális számlákon történik.

Az államközi bartermegállapodás érvénye értelemszerűen nem zárja ki a szerződő felek

gazdálkodó szervezetei közötti konvertibilis elszámolású árucsere-forgalom egyidejű lebonyolítását.

A bartermegállapodások lényege a precízen kiegyensúlyozott forgalom, az eladósodás

elkerülése. Gyakran még az árszinteket is ez a cél határozza meg, így ezeket sokszor támadják a
nemzetközi szakértők a verseny korlátozása miatt. (Végeredményben minden bilaterális, más
versenytársakat kirekesztő megállapodás korlátozza a szabad versenyt.)

Az államközi bartermegállapodások mellett ismeretesek bankközi kereskedelemfejlesztő és

kereskedelemteremtő bartermegállapodások is. Ezek is a kétoldalú kereskedelem egyensúlyát
célozzák. Megszervezésük azonban nem feltétlenül az állam részéről történik. Barterügyleteket cégek
is köthetnek egymással, ehhez nem szükséges felsőbb szintű bartermegállapodás.

2.2.5. Kooperációs megállapodások

A nemzetközi kutatási-fejlesztési, termelési és piaci együttműködés államközi szabályozását a
viszonylag új keletű államközi kooperációs megállapodások látják el. Ezek általában kétoldalúak, és a
szerződő felek vállalatai, szervezetei közötti műszaki, tudományos, ipari és egyéb együttműködést
szabályozzák általános jelleggel, hosszabb távra (5–10 évre).

A megállapodások általában kimondják, hogy a szerződő államok kölcsönösen támogatják a

vállalataik közötti kooperációkat, tartós együttműködési formákat. Ide szokták sorolni például a közös
gazdasági vállalkozások létesítését, új termelőkapacitások együttes létrehozását, áruk közös
előállítását és a harmadik piaci együttműködést. A nemzeti és nemzetközi iparpolitika fontos eszközei
lehetnek továbbá a licenciák, dokumentációk, az ipari eljárások cseréje és közös hasznosítása,
konzultációk, konferenciák szervezése, szakértők cseréje, tapasztalatcserék stb.

A kooperációs megállapodások keretében lehetőség van pótlólagos kedvezményként olyan, a

kooperációkhoz kapcsolódó áruk szállításának kikötésére, amelyeket más államközi megállapodás
nem tesz lehetővé.

A megállapodások végrehajtásának előmozdítására és felügyeletére általában kormányközi

vegyes bizottságot hoznak létre, amely a két kormány képviselőiből áll, és rendszeresen (pl. évente)
ülésezik.
 Magyarországnak tíznél több nyugat-európai és tengerentúli országgal van érvényes
kooperációs megállapodása. Ezeket a megállapodásokat még az Európai Unió szabályai is
meghagyták nemzeti hatáskörben.

2.2.6. A kettős adózást kizáró egyezmények

A kettős adózást kizáró államközi megállapodások alapvető célja és feladata, hogy a szerződő felek
természetes és jogi személyei között a gazdasági, tudományos, kulturális stb. kapcsolatokat
elősegítse azáltal, hogy az ilyen céllal befektetett tőke, illetőleg az ilyen területeken létrejövő
kapcsolatok során szerzett jövedelem kettős (mindkét országban történő) megadóztatásának
kizárásával biztosítsa a résztvevők anyagi érdekeltségét.

A kettős adózást kizáró egyezmények kialakulása századunk 30-as éveire tehető. Bevált
gyakorlat a külföldi érdekeltségek létesítése mind az önálló (saját), mind a külföldivel való közös
(vegyes) érdekeltség formájában. Az érdekeltségvállalás, tőkeberuházás célja lehet – a működő tőke
befektetése révén elérhető nagyobb nyereség mellett – az alapító vállalat új piacra történő
behatolásának elősegítése vagy pozíciójának megerősítése valamely piacon.

A kettős adóztatás elhárítására kötött egyezmények közös vonása, hogy az ún. egyenes adókra
vonatkoznak. Mivel az egyes adók fajtáit az egyes országok törvényei némileg eltérően szabályozzák,
azok felsorolása és értelmezése a megállapodásokban is szokásos.

Egyenes adónak tekintendők általában az olyan adók, amelyeket az érvényben lévő törvények
alapján közvetlenül a vagyon, a vagyonszaporulat, illetőleg a tiszta jövedelmek után szednek (pl.
vagyonadó, jövedelemadó).

A kettős adóztatás kizárására kötött egyezmények többnyire úgy rendelkeznek, hogy az

ingatlanvagyon (pl. a kereskedelmi vagy ipari üzem), valamint az abból származó jövedelem csak
abban az államban adóztatható, ahol a vagyon, illetve a vállalat üzlettelepe van. (Ez utóbbiba
általában beleértendők az állandó képviseletek is.)

Kereskedelmi áruforgalom esetében leggyakrabban a rendeltetési ország elvét alkalmazzák –

vagyis az árut csak a felhasználás helyén adóztatják meg, míg az exportált áru után az exportáló
országban esetleg már befizetett adót visszatérítik.

Amennyiben a vállalatnak mindkét szerződő államban van telephelye, mindkét állam csak a
területén lévő üzlettelep céljára szolgáló vagyont, illetve az annak tevékenységéből származó
jövedelmeket adóztatja.

Az egyezmények részletesen szabályozzák a szolgálatteljesítésből és egyéb munkából származó,

valamint a szerzői jogokból, találmányi szabadalmakból származó jövedelmek stb. adóztatását is.

2.2.7. A beruházásvédelmi megállapodások

A beruházásvédelmi megállapodások célja a működő tőke országok közötti áramlásának elősegítése a
tőkeexportőrök biztonságának megteremtése által. Az ilyen államközi, illetve kormányközi
szerződésekben a szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a másik ország
tőkebefektetőinek vagyonát tiszteletben tartják, nem államosítják, vagy ha arra mégis sor kerülne,
azt csak a közjó érdekében, megfelelő jogi alappal hajtják végre, és az érintett tőketulajdonost
kellőképpen kártalanítják. A kötelezettségvállalás a befektetett tőke jövedelmének és az egyéb
járandóságoknak a szabad átutalhatóságára is kiterjed.
 Beruházásvédelmi megállapodásokat az 1960-as évektől általában a fejlett és a fejlődő országok
kötnek egymással, az esetleges államosításból és a transzferzárlatból eredő kockázatok
kiküszöbölésére, illetve csökkentésére. Az ilyen kockázatok szempontjából szóba jöhető országok
belső jogrendszerei a külföldi tőkebefektetők védelmét általában biztosítják, a jogszabályok
egyoldalú megváltoztathatósága miatt azonban azt a tőketulajdonosok rendszerint nem tartják
elegendőnek, befektetéseikhez nagyobb biztonságot, államközi szerződés keretében nyújtott és saját
államuk által számon kérhető garanciát igényelnek.

Az egyes szerződések tartalma és megszövegezése értelemszerűen eltérő, de azokban – a

bevezető rész mellett, amelyben a szerződő felek céljait szokták megfogalmazni – általában
meghatározzák a tőkebefektetés fogalmát, valamint azt, hogy kik lehetnek tőkebefektetők.
Rendszerint nemcsak a vállalatok, hanem az egyéni cégek és magánszemélyek tőkebefektetéseire is
garanciát vállalnak.

A megállapodások lényeges része a beruházások engedélyezésének és elősegítésének

kijelentése. Erre és egyéb kérdésekre a legnagyobb kedvezmény és a nemzeti elbánás elvét
alkalmazzák. Fontos a tőkék, hozamok, hiteltörlesztések és felszámolás miatt kivont összegek szabad
átutalhatóságának kikötése, ugyancsak a fenti elvek alapján.

A beruházások védelmére általában kizárják az államosítások lehetőségét. Ha erre kivételesen

mégis sor kerülne, azt csak a „közjó érdekében”, nem diszkriminatív módon szabad végrehajtani, és
azonnali, megfelelő (normál piaci értéken történő) és hatékony (szabadon átutalható) kártérítést kell
fizetni a tulajdonosoknak.

A megállapodások a vitás kérdések eldöntésének módját, az azzal kapcsolatos illetékességet is

mindig szabályozzák. Az illetékesség kikötése némileg eltér, egyfelől aszerint, hogy a vita államok
vagy magánszemélyek között merül fel, másfelől a szerződő felek tagsági státusa és egyéb
megfontolásai miatt is. Az államok közötti vitás kérdések eldöntésénél általában a Hágai Nemzetközi
Bíróság illetékességét szokták kikötni, míg a cégek, illetve magánszemélyek közötti vitáknál az ICSID-
et (International Center of Settlement of Investment Disputes: Beruházási Viták Rendezésének
Nemzetközi Központja – Washingtonban működő, a Világbankhoz tartozó intézmény) mondják ki
illetékesnek.

A beruházásvédelmi megállapodásokat általában 10–15 évre kötik, azzal, hogy érvénye,

felmondás hiányában, automatikusan meghosszabbodik, és az abban foglaltak a szerződéskötés előtti
meghatározatlan vagy meghatározott időtartamra is érvényesek. (Ez utóbbi megoldást a korábban
államosító országok szokták alkalmazni annak érdekében, hogy a szerződő partner, illetve annak
szervezetei pótlólagos igényeket ne támaszthassanak.) Magyarország a működőtőke-beáramlás
elősegítése érdekében fokozatosan köt beruházásvédelmi megállapodásokat, eddig elsősorban a
nyugat-európai országokkal. (Pl. Németországgal, Belgiummal, Franciaországgal, Hollandiával.)

2.2.8. A nemzetközi áruegyezmények

A nemzetközi nyersanyagpiacok stabilitásának elősegítése érdekében egy-egy fontos nyersanyag
nemzetközi kereskedelmét áruegyezményekkel szabályozzák. Ezekben a multilaterális államközi
egyezményekben az adott termék legnagyobb termelői (exportőrei) és felhasználói (importőrei)
vesznek részt. A részt vevő országok célja általában a rendkívüli, nagymértékű, rövid távú
áringadozások kivédése. Mivel a nyersanyagok többnyire tőzsdecikkek, a spekuláció miatt gyakran
lehet számítani ilyen piaci mozgásokra.
 A piaci egyensúly fenntartását a különböző áruegyezmények más és más eszközökkel kísérlik
meg.

1. Alsó és felső árhatárt szabnak. Az ársávon belül igyekeznek tartani az árakat, attól
eltérő árakon nem kötnek ügyleteket.

2. Hatékonyabb megoldás a kiegyenlítő készletek (ütközőkészletek) alkalmazása,

amelyekből piacra dobnak megfelelő mennyiséget, ha az ár túl magas. Alacsony árak esetén
a készletet felvásárolják.

3. Kvótarendszerrel a piacot felosztják, programozzák. Az exportőrök a kvótáknak

megfelelően korlátozzák szállításaikat. A kvóták így főleg az alacsony árszintek esetén
érvényesítendők. Ehhez hasonló hatást ér el a termelés korlátozása is.

A nemzetközi áruegyezmények fontosabb képviselői a Nemzetközi Gabona Megállapodás, a

Nemzetközi Ónegyezmény, a Nemzetközi Kávéegyezmény, a Cukoregyezmény. Az UNCTAD (az ENSZ
Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete) nyersanyag-szabályozó programja keretében hozták létre a
nyersgumi- és a jutaegyezményeket. Az 1990-es években az államközi szerződések körében előtérbe
kerültek a nemzetközi tőkemozgást szabályozó beruházásvédelmi megállapodások és kettős adózást
kizáró egyezmények. Megfigyelhető, hogy ezek rendszere is a nemzetközi munkamegosztás
szerkezeti változásait és a kockázat alakulását követi (Constantinovits–Sipos, 1999).

2.3. Nemzetközi szervezetek

Az egyes országok kormányai saját gazdasági és egyéb ügyeikben szabadon és függetlenül
döntenek. Világszerte is mind gyakrabban adódnak azonban olyan problémák, „ügyek”,
amelyek egynél több, szélső esetben a világ valamennyi országát érintik. (Két vagy több
országot érinthet például egy-egy, nemzetközi vízi úttal kapcsolatos probléma; vagy a világ
valamennyi országát érintheti például az ózonlyukkal kapcsolatos gond.) Ilyen ügyekben egy-
egy ország önmagában nem illetékes, következésképpen szükség van olyan nemzetközi
intézményekre, szervezetekre, amelyek az abban részt vevő országok pénzügyi
támogatásával és azok érdekében végzik a határokon átnyúló tevékenységek irányítását és
ellenőrzését. Sok ilyen intézmény működik a világban. A nemzetközi gazdaság szempontjából
legfontosabbakat a következőkben említjük.
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF), amely az országok közötti
monetáris kapcsolatok szervezésével foglalkozik, beleértve a fizetésimérleg-hiányos
helyzetbe került országok hitelekkel történő megsegítését.
A Világbank (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, International Bank for
Reconstruction an Development – IBRD). Létrehozásakor (az 1944-es Bretton Woods-i
konferencián, az IMF-fel együtt) a tagállamok háború utáni újjáépítését volt hivatott
támogatni. Jelenleg a kevésbé fejlett tagállamokban megvalósuló beruházásokban és a
gazdasági növekedést segítő reformok finanszírozásában vesz részt.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organization for Economic
Cooperation and Development, OECD). A szervezet célja a tagországok gazdasági
növekedésének és a foglalkoztatottság színvonalának elősegítése, a gazdasági-szociális jólét
növelése gazdaságpolitikájuk koordinálása révén. További cél a tagországok fejlődő országok
érdekében kifejtett erőfeszítéseinek ösztönzése és összehangolása. (Tagjai az EU- és EFTA-
tagállamok, Észak-Amerika, Japán, Ausztrália és Új-Zéland.)
Az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (U.N. Conference on
Trade and Development, UNCTAD) a fejlődő országok gazdasági növekedésének
előmozdítását célozza.
Az elmúlt öt évtizedben alapvető szerepet játszott a nemzetközi kereskedelemben az
1947-ben 23 ország által kötött Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (General
Agreement on Tariffs and Trade – GATT). Ennek alapján különféle fórumok jöttek létre olyan
többoldalú tárgyalások lebonyolítására, amelyek a mindenkori időszerű világkereskedelmi
problémák megoldását célozták, valamint elősegítették a vámok fokozatos leépítését, és
egyéb, a kereskedelmet gátló tényezők felszámolását. Az évek során kiérlelt magatartási
normák (elvek), az ún. fordulók záróokmányai, kodifikált kereskedelempolitikai szabályok –
Dömpingellenes kódex, Szubvenciós kódex, Vámérték-megállapítási kódex stb. – szolgáltak
(szolgálnak) alapul az 1995-ben jogutódként létrehozott Világkereskedelmi Szervezet (World
Trade Organization – WTO) számára.
A GATT alapokmányából származóan, illetve a későbbiekben kidolgozott és a WTO által
megerősített elvek közül kiemelkednek a következők:

 a hazai termelést csak vámokkal szabad védeni,

 a szerződő felek közötti problémákat konzultációk útján kell feloldani,
 rendszeres tárgyalásokat (fordulókat) kell tartani a vámok mérséklése és a
kereskedelem egyéb akadályainak fokozatos leépítése érdekében,
 a legnagyobb kedvezmény elve,
 az egyenlő (nemzeti) elbánás elve,
 a viszonosság (reciprocitás) elve.

 
A fordulók viszonylag hosszú időn át folytatott körtárgyalások. Az elmúlt évtizedekben ezek
jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetközi kereskedelem akadályainak csökkentéséhez.
Így a nemzetközi kereskedelemben az átlagos vámszínvonal az 1947. évi 40-ről a kilencvenes
évtized elejére 4,7 százalékra mérséklődött. Egy sor régi és új keletű probléma azonban
változatlanul megoldatlan. Jelenleg az úgynevezett Dohai Forduló van folyamatban.
1995. január 1-jével kezdte meg működését a nemzetközi kereskedelmet szabályozó,
mintegy 130 tagországot tömörítő Világkereskedelmi Szervezet, a WTO. A WTO hatáskörébe
számos megállapodás felügyelete tartozik. A WTO-egyezmény az áruk kereskedelméről a
következő multilaterális megállapodásokat tartalmazza:

 Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény 1994 (GATT 1994),

 Megállapodás a GATT 1994. II. cikk l (b) pontja értelmezéséről,
 Megállapodás a GATT 1994. XVII. cikke értelmezéséről,
 Megállapodás a GATT 1994. évi fizetésimérleg-rendelkezéseiről,
 Megállapodás a GATT 1994. XXIV. cikke értelmezéséről,
 Megállapodás a GATT 1994. alatti kötelezettségek alóli felmentéséről,
 Megállapodás a GATT 1994. XXVIII. cikke értelmezéséről,
 1994. évi Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezményhez kapcsolt Marrakesi
Jegyzőkönyv,
 Mezőgazdasági Egyezmény,
  Egyezmény az állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról (SPS),
 Textil- és Ruházati Egyezmény,
 Egyezmény a kereskedelem technikai akadályairól (TBT, Szabványkódex),
 Egyezmény a kereskedelmi vonzatú beruházási intézkedésekről (TRIMS),
 Egyezmény a GATT 1994. VI. cikkének végrehajtásáról (Antidömping kódex),
 Egyezmény a GATT 1994. VII. cikkének végrehajtásáról (Vámérték kódex),
 Egyezmény az előzetes áruvizsgálatról,
 Egyezmény a származási szabályokról,
 Egyezmény az importengedélyezési eljárásokról (Engedélyezési kódex),
 Egyezmény a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről (Szubvenciós kódex),
 Egyezmény a védőintézkedésekről.

 
Az árukereskedelemmel foglalkozó megállapodások mellett szerves részévé váltak a
következő megállapodások:

 Általános Szolgáltatáskereskedelmi Egyezmény (GATS),

 Egyezmény a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonzatairól (TRIPS),
 Megállapodás a vitarendezési szabályokról és eljárásokról,
 Kereskedelempolitikai Felülvizsgálati Mechanizmus.

 
A WTO a tagországok közötti tárgyalások folyamatos színteréül szolgál (Constantinovits–
Sipos, 1999).

2.4. A külkereskedelmi tevékenység feltételei Magyarországon

Magyarország 2004. május elsejétől az Európai Unió teljes jogú tagjává vált.

Hazánk külgazdasági kapcsolatainak kb. 80 százalékát a 25 tagúra kibővült Európai Unió

tagállamaival folytatja. Az EU a közös kereskedelempolitika elveinek megfelelően az Unión belül nem
alkalmaz vámokat, korlátozásokat, megvalósítva a szabad áru- és szolgáltatásáramlás elvét.

Az Európai Unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemben pedig közös külső vámokat
állapít meg, a nemzetközi tárgyalásokon (pl. WTO) képviseli az EU érdekeit, illetve képviseli egy adott
EU-tagország érdekét egy nem EU-tagországgal szemben. A közös kereskedelempolitika kiterjed a
kereskedelempolitikai eszközök alkalmazására is, így az engedélyezési rendszerre is. A mezőgazdasági
termékekre nem vonatkozik a közös kereskedelempolitika, ezt a területet a KAP (CAP), azaz a közös
agrárpolitika szabályozza.

A csatlakozási szerződés értelmében az EU jogszabályai azonnali hatállyal életbe léptek, ennek

magyarországi jogszabályi feltételeit létre kellett hozni a korábbi törvények, rendeletek
érvénytelenítésével és az új joganyag kihirdetésével.

Hazánk EU-csatlakozásával az Európai Unió által felhatalmazott hatóság Magyarországon a

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, amely szervezet jogosult az EU jogszabályai alapján a
meghatározott esetekben az engedélyeket kiadni.
 A jogszabályok megjelennek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és magyarul olvashatóak a
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján (www.mkeh.hu), ezért ezeknek a változó
szabályoknak az ismertetése nem feladata ennek a kiadványnak.

A kiinduló alapvető jogforrás a magyar külkereskedő számára a már említett 52/2012 (III. 28.)
Kormányrendelet: az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve
vámhatárt átlépő kereskedelméről szóló rendelet.

Továbbra is tevékenységi engedély, illetve engedélyköteles termékek a haditechnikai eszközök,

fegyverek és lőszerek, robbanóanyagok és pirotechnikai termékek, a biztonsági papír, és a radioaktív
anyagok. Ezek pontos felsorolása megtalálható a vonatkozó jogszabályok mellékleteiben (52/2012
(III. 28.) Kormányrendelet).

Hazánk európai uniós csatlakozásával az EU 28 tagországának viszonylatában vámmentesen

folyik a külkereskedelem, vagyis a közösségi kereskedelem. Az EU-n kívüli országokkal szemben
közösségi szinten meghatározott import vámtarifák vannak. A legfejlettebb országokkal (USA,
Kanada, Japán stb.) az EU a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazásával gyakorlatilag a
legmagasabb vámtételeket alkalmazza, a fejlődő országok relációjában, például volt gyarmatokkal, és
az ún. ACP-országokkal szemben (pl. Nigéria, Jamaica) az egyoldalú vámpreferencia elvét, az ún. GSP-
t (General System of Preferences) alkalmazza. A csatlakozás után az EU-ba érkező importot bármely
tagország területén azonos módon lehet „belföldiesíteni”, azaz nem kötelező a Magyarországra
bejövő árukat hazánkban vámkezeltetni, hanem lehet (ha ez gyorsabb és ésszerűbb) például az
érkező kikötőben, mondjuk Hamburgban vámkezeltetni.

A vámrendszer szerepe Magyarországon csökkent a csatlakozással. Egyes számítások szerint a

hazai költségvetés mintegy 60 milliárd forint vámbevételtől esett el a csatlakozás évében. A forgalom
növekedése ezt később kiegyenlítheti az adók és egyéb költségvetési bevételek tekintetében.
Megállapítható, hogy a csatlakozás pénzügyi egyenlege pozitív. A vámtételek módosulása során 5500
vámtétel csökkent, 1600 pedig növekedett, a többi változatlan maradt. Az uniós vámtarifa
vámtételeivel számolva, a vámvédelem mértéke és a vámok védő hatása külső forgalmak esetén nem
változott jelentős mértékben. Vagyis az unió külső vámtételeinek alkalmazása nem okozott lényegi
változást.

A magyar importra 1,53 százalék az unió külső vámjaival számított átlag vámszint, az
agrártermékekre pedig 2 százalék. Az unió vámtarifájában a vegyi és a feldolgozott termékek importja
élvezi a legnagyobb vámvédelmet (4-4,5 százalék átlagosan). A hazánk számára fontos nyersanyagok
vámszintje nem éri el az egy százalékot sem.

Az EU-n kívüli országokba, illetve harmadik országokból az EU-ba irányuló kereskedelmi

forgalom esetén az Európai Unió vámtarifáját, a TARIC vámrendszert kell alkalmazni. Ez a TARIC
rendszer, amely 24 ezer soros és 11 hasábos, tehát jóval bonyolultabb a korábbi Magyar
Kereskedelmi Vámtarifánál, tartalmazza az importnál és az exportnál alkalmazandó összes
intézkedést. Nemcsak a vámtételeket, hanem a kvótákat, korlátozásokat, tilalmakat is (pl. export
embargó).

A TARIC-ot minden tagország használja. Folyamatosan töltik fel új információkkal. Jelenleg több
ezer jogszabályt és azok vámjogi végrehajtási módját találhatjuk meg benne.

A hazai szervezeti struktúra viszonylag újabb eleme a Nemzeti Külgazdasági Hivatal. A Nemzeti
Külgazdasági Hivatalt (Hungarian Investment and Trade Agency, HITA) 2011. január 1-jével a magyar
kormány hozta létre azzal a céllal, hogy a külföldi vállalatok magyarországi befektetéseinek
 ösztönzése és a kétoldalú kereskedelem elősegítése mellett támogassa a hazai vállalkozások
külgazdasági tevékenységét.

A Hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő, önállóan gazdálkodó szervezet.

Célkitűzéseit és feladatait rendezvények (szakkiállításokon való kollektív megjelenések, üzletember
találkozók, képzések stb.) személyes, cégre szabott konzultációk és kiadványok révén valósítja meg.
Tevékenysége során széles körű hazai és nemzetközi együttműködést folytat, elsősorban
minisztériumok, szakmai szövetségek és kamarák részvételével. Befektetés-ösztönzési tevékenysége
során kiemelt prioritásként kezeli a munkahelyteremtést. Részt vesz a közép- és hosszú távú
külgazdasági stratégiaalkotáshoz szükséges háttéranyagok és elemzések készítésében. Kialakítja az
üzletfejlesztési és befektetésösztönzési célú cég-, beszállítói, ipari parki és más adatbázisok moduljait,
valamint karbantartja az adatbázist. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal számos országban működtet
külgazdasági szakdiplomata-hálózatot a kirendeltségeken, illetve együttműködik szerződéses
partnerekkel. A Hivatal Magyarországon minden megyét lefedően biztosítja szolgáltatásait.

Felhasznált irodalom
52/2012 (III. 28.) Kormányrendelet az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok
országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelméről

320/2010 (XII. 27.) Kormányrendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról

Branch, Alan (2011): Export Practice and Management. Cengage Learning, Australia, Brazil, Japan, etc.

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (1999, 2003): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula

Kiadó, Budapest

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi

technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest

Hill, Charles W. L.–Hernández-Requejo, William (2011): Global Business Today. McGraw-Hill, Irwin, New

York

Majoros Pál (1999): Magyarország a világkereskedelemben. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Reuvid, Jonathan–Sherlock, Jim (2011): International Trade. An essential guide to the principles and
practice of export. Kogan Page, London, Philadelphia, New Delhi
3. Kereskedőtípusok a nemzetközi piacon
3.1. Az elosztási rendszer elemei, funkciói, szereplői
3.2. Nemzetközi kereskedőtípusok
3.3. Vállalkozástípusok és szerződéses kapcsolatok a magyar
külkereskedelemben
3.4. A nemzetközi kereskedelem egyéb közreműködői
Felhasznált irodalom
3.1. Az elosztási rendszer elemei, funkciói, szereplői
A marketing disztribúciós csatornában történik a külpiaci kereskedelmi tranzakciók
végrehajtása, lebonyolítása a különféle funkciókat ellátó közvetítő kereskedők segítségével.
A történelmi fejlődés során az árutermelő piacgazdaságok kialakulásával jött létre az áru
termelésének és felhasználásának, fogyasztásának tulajdonosi, földrajzi elkülönülése és
ezáltal a kereskedelmi és közvetítői kereskedői funkció szükségessége is. A termelő és a
felhasználó között azonban nemcsak a közreműködő kereskedők láncolatával találkozhatunk,
hanem finanszírozó és biztosító pénzintézetekkel, szállítmányozókkal, fuvarozókkal,
reklámügynökségekkel stb. is. Tágabb értelemben tehát a termék és fogyasztó találkozását
a disztribúciós-elosztási rendszer biztosítja, amely a termelőt és fogyasztót, valamint az
összes közreműködőt magában foglalja. Az elosztási rendszert a résztvevők funkciói alapján
feloszthatjuk fizikai elosztásra (marketinglogisztikára) és értékesítési útra
(marketingcsatornára). A fizikai elosztással, a nemzetközi logisztika összetett
tevékenységeivel: a nemzetközi szállítmányozás, fuvarozás, raktározás, készletezés,
finanszírozás kérdéseivel a későbbi fejezetekben foglalkozunk.
Az értékesítési utat (csatornát) azok a kereskedők alkotják,
akiknek áruközvetítő, illetve viszonteladói tevékenysége révén az exporttermék a termelőtől
a végső felhasználóig, a fogyasztóig eljut. A csatorna résztvevői között bonyolódik az áru
tulajdonjogának, ellenértékének és az információknak a cseréje. A nemzetközi értékesítési
csatorna egyik sajátossága az, hogy az áru tulajdonjoga többnyire árut megtestesítő
értékpapírokban, az ellenérték pedig pénzt, illetve követelést megtestesítő értékpapírok
formájában áramlik.
A nemzetközi disztribúciós csatorna résztvevői általában a következő
marketingfeladatokat láthatják el (Kotler–Keller, 2006):

 információgyűjtés a jelenlegi vevőkörről, a potenciális vevőkről, vásárlói szokásokról,

versenytársakról,
 eladásösztönzés: kommunikáció a vásárlók megnyerése érdekében,
 tárgyalás: az adásvétel létrehozása céljából,
 megrendelés,
 pénzügyi birtoklás: források biztosítása, készletfinanszírozás,
 kockázatvállalás,
 fizikai birtoklás: gondoskodás az áru fizikai áramoltatásáról, a gyártótól a végső
felhasználóig (fogyasztóig),
 fizetések,
 tulajdonátruházás.

 
A felsorolt folyamatok között vannak előre irányuló (a termelő–kereskedő–fogyasztó
útvonalon zajló) folyamatok (fizikai mozgatás, tulajdonátruházás, értékesítés-
elősegítés), visszafelé irányuló (megrendelés) és mindkét irányba mozgó (információgyűjtés,
pénzügyi kockázatvállalás) folyamatok. A csatorna hossza a közbenső közvetítők számától
függ.
Közvetlen marketingcsatornáról beszélünk, ha a gyártó közvetlenül a végső
fogyasztónak ad el (pl. postán keresztül, házaknál, gyártó a saját tulajdonában lévő
boltjában, illetve az online kereskedelem is ide tartozik). Ez a forma a nemzetközi
kereskedelemben meglehetősen ritka.
Egyszintű a marketingcsatorna, ha csak egy közvetítő kapcsolódott be. Ez inkább a
termelőeszköz kereskedelem speciális termékeinél és a hadiipari termékeknél fordul elő,
ahol általában két állami vállalkozás, illetve intézmény (pl. hadügyminisztérium) közötti
tranzakciót kell menedzselnie egy közvetítőnek.
A nemzetközi kereskedelemre a többszintű értékesítési csatorna a jellemző. A
fogyasztási cikkek külkereskedelmében általában több közvetítőt (pl. gyártó, exportőr-
kereskedő, ügynök, importőr-nagykereskedő, nagykereskedő, kiskereskedő) találunk, mint a
termelőeszközök forgalmazásánál. Itt a terméket a gyártó maga és ügynökön keresztül
többnyire közvetlenül a végső felhasználónak adja el.
Az értékesítési csatornában részt vevő kereskedőtípusok a következők lehetnek:
külkereskedelmi cégek, kereskedőházak, shipperek, nagykereskedelmi vállalatok,
kiskereskedelmi vállalatok, termelőüzemek, egyesülések, szövetségek, szövetkezetek,
ügynökök, képviselők. A kereskedők szerepvállalásában az általuk ellátott funkciók körében
jelentős változásoknak lehetünk tanúi: a hagyományos közvetítő kereskedő funkciókról, mint
például

 a földrajzi távolságok áthidalása,

 a termelés és a fogyasztás közötti időkülönbségek áthidalása,
 az optimális termelési sorozatnagyság és a fogyasztó kis mennyiségre vonatkozó
igényei közötti feszültség feloldása,
 a választékkialakítás,
 a kommunikációs és információs szakadék áthidalása,
 a finanszírozási hitelfunkció,
 az árukezelési funkció

ellátásáról áttevődik a hangsúly a piacteremtő, piacépítő funkcióra, azaz a fogyasztói igények

feltárására, befolyásolására, a goodwill-teremtésre, a termelés befolyásolására, a
reklámtevékenységre.
A közvetítő kereskedő lényegében – akaratlanul is – sajátos transzformációs
tevékenységet is végez, amikor az árut a fogyasztóhoz eljuttatja, azáltal, hogy tevékenysége
révén megváltoztatja a gyártó által létrehozott terméket – pl. saját hírnevét, piaci
ismertségét adja hozzá, saját védjegy alatt forgalmazza stb. A közvetítő kereskedő ezzel a
sajátos transzformációs funkciójával élve megváltoztathatja a termék hasznosságáról és/vagy
értékéről a gyártó által eddig kialakított képet, amely lehet előnyös is a gyártó számára, de
jelenthet veszélyt is, ha az így kialakított kép jelentősen eltér a kialakítani szándékolt
imázsától (Tóth Tamás, 2008).

3.2. Nemzetközi kereskedőtípusok

A nemzetközi kereskedelemben működő kereskedők hagyományos szakosodásának
figyelembevételével a kereskedők feloszthatók

 ügylettípus szerint (export-, import-, tranzitőr, reexportőr, barterkereskedő, switch

kereskedő stb.),
 árufajta szerint (nyersanyag-, gabona-, fa-, bőrkereskedők),
 földrajzi megoszlás szerint (tengerentúli, közel-keleti stb., illetve európai kereskedők),
 jellemző partnerkapcsolataik (érdekeltségük) szerint.

 
Természetesen a csoportok „keveredhetnek”, hiszen a kereskedő a jellemző profil mellett sokféle
ügylet megszervezését vállalja. Részletesebben itt csak a kereskedők jellemző partnerkapcsolatai
(érdekeltségük) szerinti csoportosítását tekintjük át.

3.2.1. Kereskedőtípusok jellemző partnerkapcsolataik (érdekeltségük) szerint

3.2.2. Kereskedőtípusok jogi szempontból

3.2.1. Kereskedőtípusok jellemző partnerkapcsolataik

(érdekeltségük) szerint
Az értékesítési csatorna szereplői közül a közvetítő kereskedőket az értékesítésben elfoglalt fő
funkciójuk, jellemző partnerkapcsolataik, érdekeltségük alapján három nagy csoportba tudjuk sorolni.
Így a kereskedő tevékenykedhet

 a saját nevében, saját számlájára,

 a saját nevében, más számlájára,
 más nevében, más számlájára.

 
Mindhárom kereskedőcsoportba tartozó szereplő különböző típusú, különböző áruféleségekre
vonatkozó, különböző földrajzi irányokban létrejövő ügyletek megkötésében és lebonyolításában
lehet érdekelt.

3.2.1.1. Saját nevükben, saját számlájukra dolgozó kereskedők

3.2.1.2. Saját nevükben, más számlájára dolgozó kereskedők

3.2.1.3. Más nevében, más számlájára dolgozó kereskedők

3.2.1.1. Saját nevükben, saját számlájukra dolgozó kereskedők

Az ebbe a csoportba sorolható kereskedők saját kockázatukra veszik meg a termelőtől az árut és
értékesítik. Hasznuk az eladási ár mínusz a vételi ár és a költségek különbsége. Tevékenységükkel
meggyorsítják a tőke körforgását, és megkímélik a termelőt saját tőkéjének a forgalomban történő
lekötésétől. A saját nevükben, saját számlájukra dolgozó kereskedőknek számtalan típusa létezik.

1. Külkereskedelmi cégek, amelyek export-import, tranzittevékenységet folytatnak,

rendszerint kiterjedt értékesítési hálózattal rendelkeznek, általában árura szakosodnak.
Erősségük lehet a specializált külkereskedelmi szakismeret, a nyelvismeret, a kiépített piaci
kapcsolatrendszer.

2. Kereskedőházak, amelyek tőkeerős, importra vagy exportra szakosodott cégek,

jelentőségük a tengerentúli kereskedelemben még ma is nagy. Közismertek a japán
kereskedőházak, amelyek többnyire saját bankári és ipari háttérrel is rendelkeznek. A japán
mintájú kereskedőház a kereskedelmi tőke egyik tipikus megjelenési formája. Jelentős
szerepet játszhat a termelés és értékesítés folyamatának egységes, piacorientált,
marketingszemléletű megszervezésében. Alapvető funkciói, tevékenységi körei általában
sokrétűek és egymásra épülnek: bel- és külkereskedelem, termeltetés, üzleti tevékenység
finanszírozása, kockázatviselés és kockázatmegosztás, információs rendszerek kiépítése és
működtetése, piacszervezés, anyagi értéket képviselő jogok nemzetközi kereskedelme
(nemzetközi technológiatranszfer), a gazdasági erőforrások fejlesztése stb.

3. A shipper ma már ritka kereskedőtípus, aki eredetileg saját fuvarozási tevékenységet

is végzett, saját hajókkal, s így használta ki az árak piaconkénti eltéréseit. A speditőrök
(szállítmányozók) saját számlás tevékenységét tekinthetjük bizonyos mértékben a shipperek
„utódjának”.

4. Különleges kereskedőtípus az igazoló ház (confirming house), amely megerősíti

(igazolja) a tengerentúli cégek európai megrendeléseit, és kifizeti az export ellenértékét. Így
lényegében közvetítőként átvállalja az export kockázatait.

5. A nagykereskedelmi vállalatok főleg a közvetlen importban lehetnek érdekeltek,

különösen a szolgáltatást, a szervizt, kiskereskedelmi hálózatot igénylő cikkeknél. Alapvető
tevékenységük a készletezés, raktározás, a választék kialakítása, a hitelnyújtás a
kiskereskedőknek.

6. A „fizess és vidd” (Cash and Carry, C and C) vállalkozástípus az USA-ban alakult ki, a

korlátozott kereskedelmi szolgáltatást nyújtó kereskedők egyik típusaként. A hagyományos
nagykereskedelmi funkciókból kettőről „lemondanak”, mégpedig a hitelezésről és
a szállításról. A kiskereskedőnek tehát rögtön kell fizetnie (innen az elnevezésben
szereplő cash – készpénzfizetésre történő utalás), és neki kell a saját költségére elszállítania
(elszállíttatnia) a vásárolt árut, amit viszont olcsóbban (diszkontáron) kap, mintha a
tradicionális nagykereskedőnél vásárolt volna. A kiskereskedő likviditási helyzetétől, szállítási
lehetőségeitől (és persze a versenytársak áraitól) függ, hogy melyik nagykereskedőtől
vásárol. A C and C megoldás mindkét fél számára a forgalom bővítését jelentheti, hiszen a
kiskereskedő megismerkedik a nagykereskedő teljes áruválasztékával (és így viselkedése
hasonló lesz az áruházi vásárlóéhoz).

7. A polcfeltöltő (rack jobber) nagykereskedő érdekeltté teszi a kiskereskedőt, hogy

olyan termékeket is átvegyen, amelyek „profilidegenek” számára (pl. vegyesboltoknak
könyvet, játékokat szállítanak), az el nem adott árut a nagykereskedő visszaveszi (ez
többnyire bizományi kapcsolatot is jelent). A kiskereskedőnek tehát nincs kockázata, viszont
ha az áru kelendő, növeli forgalmát (és nyereségét), a nagykereskedőnek pedig nem kell
kiépítenie saját kiskereskedelmi hálózatát (ami új termék esetén ugyancsak kockázatos
vállalkozás).

8. A kiskereskedelmi vállalatok körébe tartozik minden olyan vállalkozás, amelynek

tevékenysége az áru (szolgáltatás) közvetlen eljuttatása a végső felhasználóhoz, a
fogyasztóhoz. A kiskereskedők főbb típusai: bolti kiskereskedők, szaküzletek, áruházak
különböző változatai (önkiszolgáló, szupermarket, hipermarket, diszkont- és raktáráruház).
Sajátos kiskereskedelmi forma a bolt nélküli kereskedelem, amely az utcai automatákon
keresztül történő értékesítést jelenti, például az üdítők, sörök, élelmiszerek, dohányáruk
esetében.
9. Csomagküldő vállalkozások, amelyek lehetnek csomagküldő áruházak (postázó
áruház vagy katalógus-áruház), de lehet a vállalkozó termelő, illetve nagykereskedő is. A
csomagküldő megküldi katalógusát (ajánlatát) a lehetséges vevőkhöz, akik a megrendelést
telefonon vagy bérmentesített postai válaszlapon feladhatják. Ezek a vállalkozások általános
fogyasztási cikkek (ruházat, háztartási cikkek, játékok, hobbitermékek, könyvek stb.)
értékesítésével foglalkoznak. A speciális műszaki termékek forgalmazása már jobban igényli
a személyes tájékoztatást, meggyőzést. Az ún. webáruházokon keresztül történő online
értékesítés is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen például az interneten megrendelt könyv is
postai úton vagy a cég saját futárszolgálatával érkezik.

10. Az ipari termelőüzemek, ezek egyesüléseinek, szövetségeinek részesedése elsősorban

a beruházási javak és termelőeszközök forgalmazásában jelentős. Kisebb termelőüzemek,
magánvállalkozások, szövetkezetek termékeik gazdaságos értékesítése érdekében közös
vállalkozásokat, exportegyesüléseket hoznak létre (Constantinovits–Sipos, 2008).

A nemzetközi kereskedelemben igen jelentős szerepet játszanak a multinacionális (transznacionális)

vállalatok. Ezek – akár termelő, akár kereskedelmi vállalkozásokról van szó – több országban,
többféle tevékenységet folytatnak, és nemzetközi forgalmuk igen nagy. Eszközeiket, erőforrásaikat és
nyereségüket igyekeznek a nemzetközi piacon optimalizálni. Leányvállalataik sok országban jelen
vannak, az ún. belső (a leányvállalatok és anyavállalataik közötti) áru- és pénzforgalom a
világkereskedelem nagy hányadát teszi ki.

A felsorolt kereskedőtípusok közül jó néhány a nemzetközi kereskedelemben egyedárusítói

jog alapján is működhet. Ez azt jelenti, hogy az adott kereskedő egy adott termékre vonatkozóan,
meghatározott földrajzi körre (piacra) kizárólagos jogot kap, azaz az adott termék exportőre
(gyártója) csak rajta keresztül értékesítheti termékét.

Az egyedárusítói jogok alapvetően versenykorlátozó hatásúak, az Európai Unió szabályozása

szerint mégis mentességet élveznek a 83/83/EGK és 84/83/EGK irányelvek alapján. Ezek szerint
viszont az egyedárusítót nem lehet kötelezni minimális árumennyiségek átvételére. A fogyasztó
választékhoz való jogát sem lehet korlátozni olyan területvédelmi megállapodásokkal, amelyek
kizárnák a hasonló avagy helyettesítő termékek importját, illetve amelyek szerint egy adott terméket
adott területen csak egyetlen kereskedőtől lehetne beszerezni.

3.2.1.2. Saját nevükben, más számlájára dolgozó kereskedők

Ezeket a kereskedőket hívjuk bizományosoknak. A bizományos olyan export-importtal foglalkozó
közvetítő, aki a megbízó feltételei (amelyet a bizományi szerződés tartalmaz) szerint köteles eljárni,
bizományi díj (az eladási ár meghatározott százaléka) ellenében. A bizományi szerződés egyik
leglényegesebb feltétele a limitár, amely importnál azt a maximális, exportnál azt a minimális árat
jelenti, amely felett a bizományos nem vásárolhat, illetve alatta nem adhat el. Sok esetben abban is
megállapodnak, hogy a tényleges eladási ár és a limitár közötti árkülönbözeten osztoznak. A megbízó
és a bizományos közötti elszámolásnál a tényleges eladási ár, a bizományos által viselt költségek
nagysága és a limitár egyaránt szerepet játszik.

A bizományos a hiteladás kockázatát a megbízótól különdíjfizetésért – delcredere-jutalékért –

átvállalhatja. Ezt hívjuk delcredere felelősségvállalásnak. A megbízó akkor él ezzel a lehetőséggel, ha
nem ismeri a partnert, bizalmatlan, a külkereskedő bizományos pedig piaci információit, üzleti
kapcsolatait „kamatoztathatja” a delcredere felelősségvállalásával.

A bizományos a bizományi szerződés alapján nem vállal kockázatot, és nem érheti veszteség (az
esetleges delcredere megbízástól eltekintve), hiszen az üzleti döntéseket a megbízó hozza. Azonban,
ha nem „a jó kereskedő gondosságával” teljesíti a megbízatását, akkor viselnie kell az ebből keletkező
kockázatot és költségeket (pl. elmulasztja felhívni a megbízó figyelmét a szállítmánybiztosítás vagy az
árfolyam-biztosítás megkötésének szükségességére stb.). A bizományos, mivel saját nevében köti a
szerződést (amelynek szerződésszerű realizálása viszont a megbízótól függ), „kockáztatja” az üzleti
hírnevét, goodwilljét, ezért saját érdeke, hogy partnere megbízható legyen. Mivel a bizományos
jövedelmét elsősorban a forgalom határozza meg, ő a forgalom tartós növelésében érdekelt.

A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban kialakult bizományosi szerződés általában arra irányul,

hogy a megbízó exportárui távoli országok piacain, a helyi bizományosok piaci kapcsolatain keresztül
vevőkre találjanak. Ehhez gyakran létesítenek bizományosi vagy konszignációs raktárt olyan
termékekből, amelyekből a piac helyszíni, közvetlen kiszolgálása indokolt (pl. alkatrészek). A
bizományi raktár létesítéséhez többnyire bankgaranciát vagy egyéb biztosítékot kérnek a
bizományostól a fokozott kockázat csökkentésére.

3.2.1.3. Más nevében, más számlájára dolgozó kereskedők

Ezek a „klasszikus” közvetítő kereskedők, feladatuk a potenciális üzleti partnerek összehozása, a
piackutatás, esetleg a szerződés létrehozásában, kialakításában való közreműködés. Három típusát
különböztetjük meg: ügynök, képviselő és alkusz (illetve bróker).

Az ügynök feladata a partnerek összehozása, személyes közvetítés. Jutalék ellenében dolgozik –

mint már említettük – a megbízóval kötött, rendszerint eseti, egy-egy alkalomra szóló szerződés
alapján.

A képviselő az ügynöknél szélesebb tevékenységi körrel rendelkezik, megbízója termékeit,

szolgáltatásait, együttműködési lehetőségeit stb. folyamatosan hozza a potenciális partnerek
tudomására. Az exportőr és a külföldi képviselő közötti jogviszonyt a képviseleti szerződés
szabályozza. A megbízás lehet ad hoc (meghatározott árumennyiség értékesítésére szóló, eseti)
megbízás, valamint meghatározott vagy meghatározatlan időre szóló megbízás. Ha a
megbízás kizárólagos joggal ruházza fel a képviselőt, azaz a képviseleti szerződésben meghatározott
piacon csak a képviselő révén értékesítheti a megbízó az áruját, akkor kizárólagos képviselőről
beszélünk. Ha mégis közvetlenül ad el, akkor az ilyen eladás után is jutalékot tartozik fizetni a
képviselőnek. A kizárólagos képviselő tehát piacvédelmet élvez. A nem kizárólagos
képviselő szerződésében általában szokásos a vevővédelem nyújtása, azaz az általa szerzett vevők
felsorolása, akikkel a megbízó közvetlenül (a képviselő megkerülésével) nem köthet üzletet. A több
alképviselőt foglalkoztató, irányító céget nevezik vezérképviselőnek. Az Európai Unió harmonizálta az
egyes nemzeti szabályozást a 86/653/EGK irányelv megfogalmazásával a kereskedelmi képviselő
tevékenységére. Ezek szerint a jutalék az ügylet megkötése után azonnal esedékes, sőt a jutalékra a
képviselő a képviseleti szerződés felbontását követően is meghatározott ideig jogosult (Törzsök,
2008).

Az alkusz eseti megbízás alapján, főleg a koncentrált piacokon tevékenykedik, munkájáért díjat

kap az eladótól vagy a vevőtől. A tőzsdén tevékenykedő tőzsdeügynököt brókernek nevezzük.
3.2.2. Kereskedőtípusok jogi szempontból
A nemzetközi kereskedelemben jogi szempontból magánszemélyek, jogi személyek és
ezek társulásai vesznek részt. A jogi személyek körében megjelennek állami és egyéb vállalatok,
valamint szövetkezetek és egyéb társulások is. A legtöbb jogi személy azonban az ún. kereskedelmi
társaságok kategóriájába tartozik, amelyek nemcsak kereskedelemmel foglalkozó cégek lehetnek,
hanem termelők, szolgáltatók is. Elnevezésük arra utal, hogy (az európai jogrend szerint)
tevékenységük a kereskedelmi jog hatálya alá tartozik. Ennek négy alapformája a következő:

 közkereseti társaság: akkor keletkezik, ha két vagy több személy közös cégnév alatt
kereskedelmi tevékenységet folytat, korlátlan, egyetemleges és közvetlen felelősség mellett;
 betéti társaság: a közkereseti társaság továbbfejlesztett változata. A beltagok a társaság
tartozásaiért korlátlanul, egyetemlegesen és közvetlenül felelnek. A kültagok felelőssége a társaságba
bevitt vagyonuk (betétjük) erejéig áll fenn;
 korlátolt felelősségű társaság: meghatározott számú és ismert tagból áll, akik egymás között
szerződéssel létesítik a társaságot. Előre meghatározott törzstőkével alakul, amely (tagonként eltérő
nagyságú) törzsbetétekre oszlik. A tagot megillető üzletrész és a szavazati jog a törzsbetét
nagyságához igazodik. A tagok harmadik személyekkel szemben a társaság kötelezettségeiért nem
felelnek (Az angolszász jogban ez a társasági forma ismeretlen, a kontinentális jogalkalmazású
országokban – így hazánkban is – a kis- és középvállalatok kedvelt és igen elterjedt társasági formája,
amely biztosítja a tagok kockázatviselésének korlátozását és a személyi összetétel ellenőrzését.);
 részvénytársaság: a legelterjedtebb társasági forma. Előre meghatározott számú, egyenlő
névértékű részvényből álló alaptőkével alakul. A tagokat (részvényeseket) a részvény befizetése
(megvásárlása) után semmiféle anyagi felelősség nem terheli, sem a társasággal, sem harmadik
személyekkel szemben.

 
Magyarország 2004-es Európai Uniós csatlakozása óta a 2004. évi XLV. törvény „Az európai
részvénytársaságról” lehetőséget nyújt a magyarországi székhelyű európai részvénytársaság
(rövidítve: SE) alapítására is.

A vállalkozások konkrét jogi szabályozása természetesen időben és térben változatos formát

mutat, ezért nem célunk bemutatni az egyes országok idevágó törvényi rendelkezéseit, sem a magyar
módosított társasági törvény szerinti jelenlegi leírást.

A részvény tagsági jogokat megtestesítő értékpapír. A részvény megtestesíti a nyereségre

(osztalékra) szóló és a tulajdonosi jogosultságokat (szavazati jog). A nemzetközi kereskedelemben
megjelenő egyéb vállalati formák is kapcsolatban állnak a részvénytársaság fogalmával:

 holding: más vállalatok részvénycsomagjait, az irányításukhoz szükséges

részvénymennyiséget birtokló tulajdonosi vállalkozás;
 családi vállalat: nem feltétlenül részvénytársaság, de ha igen, akkor részvényeit egy család
tagjai birtokolják;
 multinacionális avagy transznacionális vállalat: több országban, többféle tevékenységet
végző, általában több nemzetiségű tulajdonban lévő monopólium (részvénytársaság), amely
meghatározó szerepet játszik egyes árucsoportok világkereskedelmében;
 vegyesvállalat: külföldi részvétellel jön létre, szintén igen gyakran részvénytársasági
formában.
3.3. Vállalkozástípusok és szerződéses kapcsolatok a magyar
külkereskedelemben
3.3.1. A külkereskedelmi tevékenység megszervezése

3.3.2. Vállalatközi szerződéses kapcsolatok

3.3.1. A külkereskedelmi tevékenység megszervezése

A külkereskedelem szervezésének két módja lehetséges:

1. A közvetlen (direkt) export/import, amikor a termelő/szolgáltatóvállalat terméke első

külföldi vevőjét maga keresi meg, és köt szerződést – esetleg külföldön is meglévő – saját
értékesítési szervezetének igénybevételével.

2. A közvetett (indirekt) export/import esetén a termelővállalatnak arról kell döntenie,

hogy melyik külkereskedelmi vállalattal, milyen együttműködési forma keretein belül és
milyen feltételekkel exportáljon.

3.3.2. Vállalatközi szerződéses kapcsolatok

Amennyiben a magyarországi termelő-kereskedelmi vagy szolgáltatóvállalat nem akar saját maga,
önállóan külkereskedelmi tevékenységet folytatni, akkor a megfelelő szakismerettel rendelkező
szakvállalathoz kell fordulnia. Ezekkel a vállalatokkal különböző tartalmú szerződéses kapcsolatokat
hozhat létre, amelyek révén termékeit exportálhatja/importálhatja.

3.3.2.1. Saját számlás kapcsolat

3.3.2.2. Bizományi szerződés

3.3.2.3. Ügynöki megbízás

3.3.2.1. Saját számlás kapcsolat

A termelő (export esetén) a termékét közvetlenül, saját költségére és kockázatára értékesíti
külföldön. Más esetben a kereskedő vagy kereskedőház megveszi a belföldön előállított terméket, és
saját nevében és saját számlájára értékesíti.

3.3.2.2. Bizományi szerződés

Magyarországon a bizományos érdekeltsége szerint a bizományi szerződés három fajtája terjedt el:

1. A lineáris jutalékú (sima) bizományi szerződésben a bizományos a forgalommal

egyenesen arányos bizományi díjat kap. A forgalom növelésében érdekelt a külkereskedő.

2. A differenciált jutalékú bizományi szerződésben a külkereskedőt vagy a forgalomtól,

vagy pedig a limitárnál kedvezőbb külkereskedelmi ár elérésétől függően ösztönzik a
bizományi díj progresszív emelkedésével. A volumentől vagy árnyereségtől függő, növekvő
vagy csökkenő bizományi díjkulcsokat a felek előre rögzítik.
3. A nyereségérdekeltséggel kombinált bizományi szerződés leggyakrabban előforduló
változatánál a felek előre megállapodnak a limitár és a tényleges eladási ár közötti
árkülönbözet megosztásának arányában. A tipikus osztozkodási arány 30-70 vagy 40-60
százalék.

A bizományi díj mértékében a felek minden esetben szabadon állapodhatnak meg. Magyarországon
is lehetőség van a bizományi szerződésben a delcredere felelősségvállalásra, ámbár a gyakorlatban ez
igen ritka.

3.3.2.3. Ügynöki megbízás

Sok esetben a piaci szereplők egymásnak jutalék ellenében üzleteket „hoznak”, azaz ügynöki
kapcsolatot létesítenek. Külkereskedelmi tapasztalatok hiányában az új piaci szereplők gyakran bízzák
meg az ügynököt (külkereskedőt) a külkereskedelmi szerződés lebonyolításával is (természetesen
külön díj ellenében).

3.4. A nemzetközi kereskedelem egyéb közreműködői

A teljesség igénye nélkül az alábbiakban soroljuk fel a nemzetközi kereskedelem egyéb
közreműködőit:

 konjunktúra- és piackutató cégek,

 közvélemény-kutató intézetek,
 információs központok,
 kereskedelmi kamarák,
 céginformációt nyújtó intézetek,
 vásár- és kiállításszervező cégek,
 reklám- és PR-cégek,
 biztosítóintézetek,
 bankok, hitelintézetek, faktorintézetek,
 állami exportösztönző intézetek,
 minőségellenőrző intézetek,
 fuvarozók és szállítmányozók, logisztikai központok,
 közraktárak, raktárak,
 szabadkikötők, kikötők,
 tőzsdei brókercégek, aukciós társaságok,
 konzulátusok,
 vámhatóságok,
 választott bíróságok,
 nemzeti állami hatóságok,
 nemzetközi szervezetek és képviseleteik.

DEALER
Az amerikai (angol) piacokon jól ismert közvetítő-kereskedő típus, a dealer hazánkban is
ismertté vált. A dealer végezhet nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenységet,
általában bizományosi konstrukcióban dolgozik. Magyarországon bizonyos autómárka-
kereskedőket szoktak dealereknek nevezni.
 Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi
technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest

Kotler, P.–Keller, K. L. (2006): Marketingmenedzsment. Akadémiai Kiadó, Budapest

Tóth Tamás (2008): Nemzetközi marketing. Akadémiai Kiadó, Budapest

Törzsök Éva (2008): Külkereskedelem technikai ismeretek. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Intézet, Budapest
4. A nemzetközi kereskedelmi szerződés előkészítése és
megkötése
A nemzetközi kereskedelmi ügylet magában foglalja a

 nemzetközi kereskedelmi szerződést előkészítő tevékenységeket, az ajánlati tevékenységet,

és magát
 a jogi aktust, amely létrehozza a nemzetközi kereskedelmi szerződést,
 továbbá a szerződés teljesítéséhez szükséges egyéb szerződéseket: nemzetközi
szállítmányozói, fuvarozói, szállítmánybiztosítási, raktározási, ügynöki, képviseleti stb. szerződéseket.

 
A nemzetközi kereskedelmi szerződés előkészítő szakasza tágabb értelemben a potenciális eladó és
vevő minden olyan tevékenységét jelenti, amelynek eredménye a külkereskedelmi szerződésben
realizálódik.

Ilyen tevékenységek a külkereskedelmi piackutatás, az akvizíciós munka (reklámtevékenység,

vásárokon, kiállításokon való részvétel), személyes tárgyalások, ajánlati tevékenység.

4.1. A külpiaci piackutatás

4.2. Az ajánlati tevékenység
4.3. Kalkuláció
4.4. Ajánlatok értékelése, a versenyképesség kérdései a
nemzetközi kereskedelemben
4.5. A nemzetközi kereskedelmi szerződés létrejötte
Felhasznált irodalom
4.1. A külpiaci piackutatás
A külpiaci piackutatás módszertana megegyezik a belföldi piackutatáséval, itt csak a nemzetközi
kereskedelmi sajátosságokat fogjuk ismertetni.

A helyszíni (primer) piackutatás eszközei: a megkérdezés, megfigyelés és a kísérlet a

külkereskedelemben igen drága módszer, ezért ezt mindig megelőzi az íróasztal- (szekunder)
piackutatás, amely a már meglévő piaci információkat használja és értékeli. Sok esetben – fogyasztási
cikkeknél pl. – a szekunder piackutatás sikere esetén is elmarad a végső fogyasztó közvetlen
megkérdezése, hiszen a nemzetközi kereskedelemben a viszonteladók láncolatával áll szemben az
exportőr, így a felhasználók szegmentációjára sem itt kerül sor, hanem az értékesítési csatorna
importőr–nagykereskedő–kiskereskedő szintjein. Természetesen a külpiacra lépő exportőr kereskedő
marketingstratégiájának kidolgozásakor szerepe van a klasszikus keresletkutatásnak és stratégiai
eszközének: a piacszegmentálásnak.

Hangsúlyozni kell azonban a viszonteladók keresletet befolyásoló tevékenységét, így a

nemzetközi marketing gyakorlatában olyankor is a push értékesítési csatornapolitikát célszerű
alkalmazni, amikor a végső felhasználó megnyerése a cél, és az ennek megfelelő eszköz a pull
csatornapolitika lenne belföldi piacon. A magyarázat a pull politika eszköztárának (TV-reklámok)
költségességén kívül abban rejlik, hogy a viszonteladó sokkal jobban ismeri saját fogyasztóinak
ízlését, fogyasztói szokásait, mint a külföldi exportőr. A kivétel itt is erősíti a szabályt, hiszen jó
néhány fogyasztási cikket forgalmazó multinacionális vállalat él a globális marketingkommunikáció
közvetlen eszközeivel, így a direkt TV-reklámmal is. Az ún. gravity értékesítési csatornapolitikánál az
eladó lemond a csatorna tagjainak ellenőrzéséről, befolyásolásáról, hiszen az első viszonteladónak
adja el a termékét, és további sorsával nem törődik. Ez a gravitációs értékesítési csatornapolitika
tulajdonképpen a tudatos csatornapolitika hiányát jelenti (Tóth Tamás, 2008).

A külkereskedelmi piackutatás másik sajátossága az, hogy a szekunder információk beszerzése

sem könnyű feladat, sok esetben az adatokhoz, információkhoz objektíve nehezen lehet hozzáférni,
avagy ellentétes-ellentmondásos információkhoz jutunk, amelyeket célszerű közvetlen módon
ellenőrizni. A képviselők elterjedt alkalmazásának egyik oka is az lehet, hogy a legtöbb piaci
információt a képviselő szállítja, a statisztikai adatokhoz hozzátéve saját piaci ismeretét, értékelését,
javaslatait. Az információs források általában a nemzetközi szervezetek (pl. WTO, OECD), hazai és
európai uniós intézmények statisztikai (online elérhető) kiadványai, üzleti újságok, piackutató
intézetek tanulmányai (országtanulmányok, iparági és termék szintű tanulmányok), vállalati éves
jelentések. Fontos információs források a vállalati belső információk, tárgyalások, külföldi utazások
tapasztalatai, úti jelentések.

A piackutatás alapossága és minősége meghatározza a marketingdöntések megalapozottságát,

és jelentősen csökkentheti a külkereskedelmi ügyletre vonatkozó döntések objektíven létező
kockázati szintjét is.

4.2. Az ajánlati tevékenység

Szűkebb értelemben a szerződés előkészítésén az ajánlati tevékenységet értjük. A továbbiakban az
ún. bécsi egyezmény alapján tárgyaljuk az ajánlati és szerződéses feltételeket, mivel Magyarország
legfontosabb kereskedelmi partnerei is ratifikálták ezt az egyezményt. Az Egyesült Nemzetek
Egyezményét az Áruk Nemzetközi Adásvételi Szerződéseiről (1980. április 11. Bécs) Magyarország
1988. január 1-jével léptette hatályba törvényerejű rendelettel (Magyar Közlöny, 1987). Az
Egyezmény szabályozza az adásvételi szerződés megkötésének módját, valamint az eladónak és a
vevőnek az ilyen szerződésből származó jogait és kötelezettségeit.

Az Egyezmény 101 cikkelyből és az alábbi négy részből áll:

I. rész: Alkalmazási kör és általános rendelkezések

II. rész: A szerződés megkötése

III. rész: Adásvétel

IV. rész: Záró rendelkezések

Az egyezmény célja, hogy a nemzetközi kereskedelem alapügyletét jelentő adásvételi szerződés

egységes szabályozását megteremtse, és ezáltal elősegítse az ilyen típusú külkereskedelmi
szerződések megkötését. Az egyezményt akkor kell alkalmazni a különböző államokban telephellyel
rendelkező felek közötti adásvételi szerződésekre, ha ezek az államok részesei az egyezménynek,
vagy a nemzetközi magánjog szabályai szerint valamely részes állam jogát kellene alkalmazni. A
szerződést kötő felek azonban jogosultak az egyezmény alkalmazásának kizárására, illetve
eltérhetnek tőle, módosíthatják bármely rendelkezésének jogi hatását. Az egyezményben kifejezett
rendelkezéssel nem szabályozott ügyekben az általános elveket, gyakorlatot, szokást, szokványt kell
alapul venni, ha nincsenek ilyen elvek, akkor az adott kérdést a nemzetközi magánjog alapján
alkalmazandó jog rendelkezéseivel összhangban kell megoldani.

Az ajánlatot a bécsi egyezmény, összhangban a nemzetközi szokással és gyakorlattal, a

következőképpen határozza meg:

„Egy vagy több meghatározott személyhez címzett, szerződéskötésre irányuló javaslat akkor
minősül ajánlatnak, ha kellően meghatározott, és jelzi az ajánlattevőnek azt a szándékát, hogy
elfogadása esetén magát kötelezettségben állónak tekinti. A javaslat akkor minősül kellően
meghatározottnak, ha megjelöli az árut, és kifejezetten vagy értelemszerűen megállapítja a
mennyiséget és az árat vagy rendelkezéseket tartalmaz ezek meghatározására.”

Az ajánlat akkor válik hatályossá, amikor megérkezik a címzetthez. Noha a bécsi egyezmény az
ajánlat lényegének tekinti az ajánlati kötöttséget – tekintetbe véve a gyakorlatot –, úgy rendelkezik,
hogy a visszavonhatatlan ajánlatot is vissza lehet vonni, ha a visszavonó nyilatkozat az ajánlatot
megelőzően vagy azzal egy időben érkezik meg a címzetthez.

Ha az ajánlat címzettje elfogadja az ajánlatot, és az elfogadás hatályossá válik (azaz az

elfogadás közlése az ajánlattevőhöz megérkezik), létrejön a szerződéses jogviszony az ajánlattevő és
címzettje között. A hallgatás nem jelent elfogadást! Az elfogadás az ajánlat címzettjének elfogadói
nyilatkozata vagy az elfogadásra utaló magatartása. Ilyen ráutaló magatartás (cselekedet) lehet az
áru feladása avagy az ajánlatnak megfelelő ellenérték (pénz) átutalása, illetve akkreditív (lásd később)
megnyitása.

Az ajánlat lehet szóbanállási (lejárati) határidővel (opcióval) megjelölt, ilyenkor az elfogadásnak

a határidőn belül kell megtörténnie, illetve lehet szóbanállási határidő feltüntetése nélküli – ekkor
ésszerű időn belül kell elfogadni az ajánlatot, figyelembe véve az ügylet körülményeit, a kialakult
gyakorlatot, a piaci szokást, beleértve a telekommunikációs eszköz időigényét is. Ha tevőlegesen
(ráutaló magatartással) történik az elfogadás, akkor ezen cselekedeteknek kell a megadott határidőn
belül megtörténniük, illetve a már említett ésszerű időn belül. A szóbeli ajánlatot azonnal el kell
fogadni, hacsak a körülményekből más nem következik. Hasonlóan az ajánlathoz, az elfogadást is
vissza lehet vonni, ha a visszavonás az elfogadás hatályossá válását megelőzően vagy azzal egy
időben érkezik meg az ajánlattevőhöz.

A bécsi egyezmény ajánlati definíciójából következően az ajánlat jogi kötelezettségvállalást

jelent, azaz az ajánlattevő az ajánlattól nem léphet vissza akkor, ha az ajánlat címzettje az ajánlatot
változatlan tartalommal elfogadta (és az elfogadás hatályossá vált). A nemzetközi kereskedelmi
gyakorlatban az ilyen ajánlatot nevezzük kötelező ajánlatnak. Az ajánlat visszautasítását jelenti és új
ajánlatnak minősül, ha az ajánlatra adott és annak elfogadására utaló válasz módosításokat,
kiegészítéseket, korlátozásokat tartalmaz. Elfogadásnak minősül viszont az ajánlatra adott válasz,
amely az ajánlat feltételeitől lényegesen nem különböző eltérő feltételeket is tartalmaz, és az
ajánlattevő nem emel ellenük kifogást. Ilyen esetben az ajánlati feltételek az elfogadásban szereplő
módosításokkal együtt alkotják a szerződéses feltételeket.

A lényegesen módosító feltételeket a bécsi egyezmény pontosan meghatározza (19. cikk 3.

bekezdése): „Az ajánlat feltételei lényegesen módosító jellegűnek tekintendők, egyebek között az
árra, a fizetésre, az áru minőségére és mennyiségére, a teljesítés helyére és idejére, az egyik félnek a
másikkal szembeni felelőssége mértékére vagy a viták rendezésére vonatkozó kiegészítő vagy eltérő
feltételek.”

A kötelező ajánlat különleges formája a pro forma számla, amely kereskedelmi számla

formájában kiállított ajánlat (általában a vevő importengedélyének kiváltásához szükséges).

Létezik a kereskedelmi életben ún. kötelezettség nélküli ajánlat is, amely jogilag nem kötelezi az
ajánlattevőt, ekkor viszont az ajánlatnak tartalmaznia kell a „kötelezettség nélküli” kifejezést.
Kötelezettség nélküli ajánlatot általában akkor adnak, ha az adott piaci lehetőségeket nem ismerik, és
az elérhető árat kívánják ilyen módon kötelezettség nélkül tesztelni, avagy az ajánlatot valamely
konkurens megbízásából kérték, és nem kívánják kiadni az ár- és kondíciós feltételeket.

Az ajánlat megjelenési formája lehet levél, telex, távirat, telefax, és a választ is illik ugyanabban
a formában és ugyanazon a nyelven adni, ahogyan az ajánlat érkezett. Az ajánlat tartalma
értelemszerűen megegyezik a szerződéses feltételekkel.

A leglényegesebb ajánlati feltételek a következők: az áru meghatározása, az ár és paritás,

fizetési mód, szállítási határidő.

4.3. Kalkuláció
Az ajánlati ár kialakításánál a külkereskedőnek figyelembe kell vennie az ügylettel kapcsolatos
költségeit, ráfordításait, azaz kalkulációt kell készítenie. A kalkuláció elkészítésének ideje szerint
megkülönböztetünk elő-és utókalkulációt.
4.3.1. Előkalkuláció

4.3.2. Utókalkuláció

4.3.3. Teljes önköltségszámítás

4.3.4. Fedezetszámítás

4.3.5. Kalkuláció a kereskedő pozíciójától függően

4.3.1. Előkalkuláció
A külkereskedelmi ügylet megkötése előtt végzett kalkulációs tevékenység eredménye az
előkalkuláció, amely a lehetséges költségek számbavételét jelenti. Az ajánlati ár természetesen
üzletpolitikai okokból eltérhet az előkalkuláció eredményeként kapott ártól. Az előkalkuláció jellegét
befolyásolják a termelő és a külkereskedő közötti különböző elszámolási formák is.

4.3.2. Utókalkuláció
A külkereskedelmi szerződés realizálása után történik az utókalkuláció, amely az ügylet tényleges
eredményét mutatja meg. Az utókalkuláció lényege, hogy a már ismert költségeket veti egybe az
árbevétellel. Ekkor derül ki, hogy az ügylet eredménye mennyire tér el az előkalkulált nyereségtől. Az
eltérés oka a szerződéses feltételek módosulása, a fuvarköltségek változása, reklamáció, késve
fizetés, stb. lehet. Az eltérés elemzése, kiértékelése a jövőbeni üzletek sikere miatt is szükséges,
hiszen rámutathat az előkalkuláció során elkövetett tévedésekre is.

A kalkulációs technikák bemutatása előtt szükséges megismerkedni a különféle

költségtípusokkal (Constantinovits–Sipos, 2003).

A külkereskedelmi áruforgalmi költségeket (amelyek az áru értékesítése érdekében a

külkereskedő vállalat működésével kapcsolatban felmerült ráfordítások) az elszámolás módja szerint
fel lehet osztani közvetlen és közvetett költségtípusokra.

A közvetlen költségek a külkereskedelmi kalkulációban tételesen szereplő költségek, amelyek

közvetlenül az értékesítési tevékenység végzésével kapcsolatosak:

 belföldi-külföldi fuvarköltségek,
 okmányok beszerzésének költségei,
 bankköltségek (az adott ügylettel kapcsolatos része),
 biztosítási díjak (az adott ügylettel kapcsolatos része),
 ügynöki, képviselői jutalék,
 egyéb.

 
Azokat a költségeket, amelyeknél nem határozható meg a költségviselés helye egyértelműen,
közvetett (rezsi-, illetve általános) költségeknek nevezzük. Ezeket a költségeket fedezi például a
bizományi kapcsolatban a bizományi díj, illetve a társasági améta szerződésnél az árrés.
Külkereskedelmi vállalatnál ezek az általános költségek a forgalom 1-2 százalékát teszik ki. Ezen belül
a legnagyobb tétel (ez akár 80 százalék is lehet) a munkabér és közterhei.

Tipikus közvetett (rezsi) költségek:

 reklám- és propagandaköltségek,
 reprezentációs költségek,
 beutazók költségei,
 üzletszerzési költségek,
 ajánlati költségek,
 külföldi utazások költségei,
 belföldi utazások költségei,
 gépkocsi-fenntartási költségek,
 bérleti és kölcsöndíj,
 származási bizonyítvány, konzuli láttamozás díja,
 biztosítási költségek,
 minőségi és egyéb vizsgálati költségek,
 bankköltségek,
 bankkamatok,
 árfolyam-különbözet,
 igazgatási helyiségek fenntartása,
 nyomtatvány-, írószerköltségek,
 postaköltségek,
 szakkönyvek előfizetési díja, tagsági díjak,
 adók, illetékek,
 egyéb igazgatási költségek,
 improduktív költségek,
 telekhasználati díj.

 
Az árkialakítás, illetve kalkuláció szempontjából még egy költségfelosztási mód nagyon fontos:
a költségek csoportosítása az áruforgalom változására történő reagálásuk szerint:

 Állandó (fix) költségek azok, melyek nem reagálnak a forgalom volumenének változására,

attól függetlenek (pl. irodahelyiség bérleti díja, munkabérek). A „függetlenség” viszonylagos, hiszen
ha tartós a piacvesztés, előbb vagy utóbb a külkereskedő vállalat is megkezdi a létszámleépítést,
esetleg kisebb irodába költözik stb. – és fordítva: ha tartós a forgalomnövekedés dinamikája, több
külkereskedő szükséges, új, illetve nagyobb irodaház stb.
 A változó költségek nagysága a forgalom alakulásával változik. Ennek három típusát
különböztetjük meg:
o Arányosan (lineárisan, proporcionálisan) változó költségek – az áruforgalom
változásával azonos ütemben változnak, a forgalom meghatározott százalékában (pl. ügynöki jutalék,
bankkamat).
o Degresszíven (csökkenő arányú) változó költségek – az áruforgalom változásánál
kisebb ütemben változnak (pl. raktározási költségek). Növekvő forgalom esetén tehát a degresszív
költségek egység-költségcsökkentést eredményeznek.
o Progresszíven (növekvő arányú) változó költségek – az áruforgalom növekedési
ütemét meghaladóan növekednek. Ilyen például sok esetben (főleg új piacszerzés vagy új termék
bevezetése esetén) az akvizíciós (reklám-, utazási) költség.

 
A költségnövekedés és a forgalom növekedése közötti összefüggést ki lehet fejezni az ún. reagálási
fok mértékével.

Az említett költségek reagálási foka:

állandó költségek r = 0

arányos költségek r = 1

degresszív költség 0 < r < 1

progresszív költség r > 1

A kalkuláció módszere szerint lehetséges önköltségszámítás és fedezetszámítás.

4.3.3. Teljes önköltségszámítás

A teljes önköltségszámítás a külkereskedelmi ügylet során felmerülő összes költséget számba veszi,
keletkezési helyük szerint és költségviselőkre elosztva. Különféle számítási módszerekkel (pl.
ún. pótlékoló kalkulációval) a közvetett költségeket megpróbálják az adott konkrét ügyletre
szétosztani, s így meghatározni a közvetlen és közvetett költségek ügyletre eső összegét.

4.3.4. Fedezetszámítás
A fedezet- (avagy hozzájárulás-) számítás lényege, hogy az eladási árat nem a felmerülő költségekből
vezeti le, hanem a piacon elérhető árból (illetve árbevételből) számol vissza, az állandó és az
arányosan változó költségekkel dolgozik. A progresszív költségektől a módszer eltekint, a degresszív
költségeket a reagálási fok felhasználásával arányosan változó, illetve állandó költségekre osztja. Ezt
az eljárást hívják költségredukciónak. Ha az árbevételből levonjuk az arányosan változó költségeket,
megkapjuk a fedezetet (hozzájárulást), amely megmutatja, hogy a termék milyen összeggel járul
hozzá a fel nem osztott fix költségekhez és a nyereséghez.

Ez a módszer lehetővé teszi a termékek hozzájárulás szerinti rangsorolását, mivel kiküszöböli a

közvetett költségek felosztásának torzító hatását, amit a teljes önköltségszámítás nem tud
megoldani.

4.3.5. Kalkuláció a kereskedő pozíciójától függően

Monopolhelyzetben az exportőr érvényesíteni tudja az általa meghatározott árat, amely fedezi az
összes költségét (beszerzési, értékesítési, rezsiköltségek), és megfelelő nyereséget biztosít számára.
Ezt hívjuk progresszív kalkulációnak.

A monopolhelyzet többnyire csak időleges, ezért nehezen másolható, új, illetve szabadalommal
védett termékek piaci bevezetése esetén célszerű ilyen módon képezni az eladási árat. A
leggyakoribb az ún. retrográd kalkuláció alkalmazása, amikor az eladó követő pozícióban van, és az
adottnak tekinthető piaci árból kell visszafelé számolva megállapítania a maximális beszerzési árat,
természetesen figyelembe véve saját költségeit és tervezett nyereségét.
 A közvetítő kereskedő különbségkalkulációt végez, ekkor „adottság” a lehetséges eladási és a
beszerzési ár egyaránt. ha a kettő különbsége fedezi a költségeit és számára megfelelő nyereséget
biztosít, akkor érdemes az üzlettel (termékkel) foglalkoznia.

4.4. Ajánlatok értékelése, a versenyképesség kérdései a

nemzetközi kereskedelemben
Az ajánlatok kiértékelésénél az ajánlat összes feltételeit össze kell hasonlítani, a
kereskedelmi és a műszaki jellemzőket is.
Az ajánlati ár elválaszthatatlan a paritástól és a fizetési kondícióktól. Importnál a
Magyarországon szokásos eljárás, hogy magyar határparitásos áron vizsgálják az ajánlatok
versenyképességét, vagy pedig az importőr telepére leszállított paritáson. Fontos elemezni,
hogy az esetleg hitelben történő vásárlás költségei (kamat) hogyan viszonyulnak az azonnali
fizetésért kapható árengedmény, a skontó mértékéhez. Az ajánlati árakat (mind exportnál,
mind importnál) – hacsak nem vagyunk monopolpozícióban – az alku során tudni kell
„bizonyítani”, dokumentálni.
Elsőrendű árdokumentációs forrás a vevő részére kiállított, illetve kifizetett számla,
amely már egy realizált, lebonyolított ügyletet bizonyít. A tőzsdei árjegyzés is ebbe a
csoportba tartozik.
Másodrendű források a kötelező ajánlatok és a szerződések. Mivel ezek realizálása még
nem történt meg, a végső ár (a különféle engedmények miatt) változhat – ezért ezeknek
kisebb a bizonyító ereje.
A harmadrendű források közé tartoznak a katalógusárak, a nem kötelező ajánlatok
informatív árai, a kiutazók, ügynökök nem dokumentált (szóbeli) információi.
Összefoglalóan, az ajánlatok kiértékelésénél figyelemmel kell lennünk:

 az áru minőségére,
 az áru mennyiségére,
 az árra (és a valutanemre),
 a fuvarparitásra,
 a fizetési módra,
 az árengedményekre,
 a szállítási határidőre,
 az értékesítési (beszerzési) csatornára,
 egyéb tényezőkre (pl. csomagolás, biztosítás stb.).

 
A versenyképesség megítélésénél a kereskedő jó hírnevének, a régi, tartós kapcsolatoknak
(és így a megbízhatóságnak) meghatározó jelentőségük van.
Szándéklevél
Az angolszász üzleti életben igen gyakori az ún. szándéklevél (Letter of Intent) alkalmazása. Ez
a magyar külkereskedelemben is előfordul, és – a közhiedelemmel ellentétben – kötelező
ajánlatnak számít, ha eleget tesz a bécsi egyezmény ajánlati definíciójának, mivel nem az
elnevezés számít, hanem a tartalom.

4.5. A nemzetközi kereskedelmi szerződés létrejötte

A külkereskedelmi szerződés a szerződést kötő felek egybehangzó akaratnyilvánításával jön
létre. A bécsi egyezmény alapján a szerződés abban az időpontban jön létre, amikor az
ajánlat elfogadása hatályossá válik, azaz amikor az elfogadás megérkezik a címzetthez.
Az egyezmény szerint „Az adásvételi szerződést nem szükséges írásba foglalni, sem
írásos módon bizonyítani, és az más alakszerűséghez sincs kötve. A szerződés bármely
módon bizonyítható, ide értve a tanúvallomást is.” (11. cikk.)
Magyarország a ratifikáláskor élt azzal a lehetőségével, hogy kikötötte az írásbeliséget.
(Ez elsősorban a néhai KGST-kereskedelem szabályozása – ÁSZF – miatt volt szükséges.) A
bécsi egyezményhez fűzött záradékunk alapján az egyezmény hatálya alá tartozó
szerződéseknél nem alkalmazható az írásbelitől eltérő más forma az ajánlatadásra,
elfogadásra, szerződés módosítására, megszüntetésére. Az egyezmény értelmében a
szerződést kötő felek eltérhetnek, módosíthatják az egyezmény feltételeit – ez azonban nem
vonatkozik az írásbeliséget érintő záradékra! Természetesen az egyezmény alkalmazását
kifejezett módon ki lehet zárni.
Az ajánlat meghatározásából is következik, hogy létrejöhet a szerződés a vevő
kezdeményezésére is, azaz a vevő megrendelésének vagy vételi ajánlatának eladói
visszaigazolásával. A rendelés, illetve rendelés-visszaigazolás gyakran történik
formanyomtatványon, amely tartalmazza a szerződéskötésre vonatkozó állandó feltételeket.
Összefoglalva, külkereskedelmi szerződés az alábbi módokon jöhet létre:

1. az eladó ajánlata és ennek visszaigazolása a vevő részéről;

2. a vevő rendelése és ennek visszaigazolása az eladó részéről;
3. a felek szándéknyilatkozatának (Letter of Intent) elfogadása;
4. személyes tárgyalás során a felek megegyezése;
5. mintaszerződés vagy általános üzleti feltételek elfogadása;
6. confirming house közvetítő kereskedő bekapcsolása.

 
Az alábbi cikk ismertette a legnagyobb értékű (kb. 50 millió USD) adásvételi szerződés
létrejöttével kapcsolatos jogi eljárást, amelynek során a peres eljárásban először alkalmazták
a bécsi egyezmény rendelkezéseit.
 A szándéknyilatkozat (Letter of Intent) a magyar gyakorlatban nem jelent mindig jogi
kötelezettségvállalást, azonban a nemzetközi üzleti életben az angolszász területen
többnyire igen. Erre jó példa az a jogvita, amely a Malév és a Pratt & Whitney (USA) cég
között folyt 1990–1992 között. Az amerikai fél a Malév szándéknyilatkozatát kötelező vételi
ajánlatnak fogta föl, ezért – amikor a Malév végül is a konkurens GE cégtől vásárolt –
beperelte a Malévet. A per során a Bécsi Egyezmény joga került alkalmazásra (mindkét fél
országa ratifikálta az egyezményt, és alkalmazását a felek nem zárták ki). Megállapítást
nyert, hogy a szándéknyilatkozat kötelező vételi ajánlást jelent, így első fokon az amerikai
cég nyert, de a Legfelsőbb Bíróság a Malév javára ítélkezett, megállapítván, hogy a
szándéknyilatkozat nem kellőképpen meghatározott annak tárgya tekintetében, tehát a
konkrét hajtóművek típusának megnevezése hiányzott. A tanulság világos: az alábbi nyelvi
forma „szándékunkban áll Önöktől vásárolni” – vagy „megrendelünk Önöktől” a magyarban
eltér egymástól, míg a „Letter of Intent” az angolszász országokban mély gyökerekkel
rendelkezik. A Bécsi Egyezmény szerint mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg, hogy az
ajánlat definíció szerinti tartalmának megfeleljen (Constantinovits, 2002).
 
PRATT & WHITNEY KONTRA MALÉV
„A közelmúltban végérvényesen lezárult az eddigi legnagyobb pertárgyértékű magyarországi
gazdasági perek egyike: a Legfelsőbb Bíróság szeptember 25-én jogerős ítéletben kimondta,
hogy nem jött létre érvényes adásvételi szerződés 1990 őszén az egyesült államokbeli – és a
Kelet-Közép-Európa repülőgéppiacán stratégiai pozícióra törekvő – United Technologies
International Inc. Pratt & Whitney hajtóműgyártó cég (felperes) és a Malév (alperes) között.
A peres vita jogi hátteréről és a döntés várható hatásairól dr. Jurasits Zsolt, a Malév jogi
képviselője adott összefoglalót.
1990 második felében a Malév tárgyalásokat folytatott a Pratt & Whitney (PW) céggel
arról, hogy a magyar vállalat a PW-vel cserélteti ki TU-154-es repülőgépflottájának
hajtóműveit, illetve segítségével megfelelő hajtóműveket választ ki széles törzsű
repülőgépekhez. A második témában ugyanakkor a Malév – a PW tudtával –
megbeszéléseket kezdett a két nagy vetélytárssal, a General Electric, valamint a Rolls Royce
céggel is.
A szovjet gyártmányú repülőgépek áthajtóművezési programja keretében a légitársaság
és a PW képviselője 1990. december 4-én szándékmegállapodást írt alá, melynek
értelmében a PW a Malév által rendelkezésre bocsátott repülőgép testére felszereli két saját
hajtóművét. A megállapodás egyik pontja rögzítette: a program megvalósítása a
későbbiekben kiválasztott repülőgépekhez (Boeing vagy Airbus) vásárlandó hajtóművek
megválasztásához kötött, vagyis a felperes (PW) a program megvalósításában kizárólag akkor
hajlandó részt venni, ha a Malév őt cége generális partnerének tekinti.
 
A PW 1990 októberétől december 14-ig folyamatosan úgynevezett támogató ajánlatokat
juttatott el a Malévhez. A legutolsó ajánlat átadásakor a PW képviselője számára fontossá
vált egy olyan tartalmú levél megírása, amelyből megállapítható, hogy tárgyalásai
eredménnyel jártak, ugyanakkor szándéknyilatkozatot kért a Malévtől a cég új nyugati
repülőgépei számára vásárlandó hajtóművekkel kapcsolatban a már említett pont
figyelembevételével. A magyar vállalat vezérigazgatója kiállította a szándéklevelet, de
ugyanakkor tájékoztatta a PW-t, hogy konkurenseivel továbbra is kapcsolatban marad.
A felek megállapodtak a program azonnali megkezdésében, és megbeszélték, hogy a
szerződést különböző egyeztetések után, ünnepélyes keretek között írják alá 1991 tavaszán.
Miután a Malév Boeing-gépek vásárlása mellett döntött, és egyértelművé vált, hogy
ezekre a géptestekre lényegesen célszerűbb a General Electric által gyártott hajtóműveket
megvásárolnia, a magyar légitársaság vezetősége a kézenfekvő megoldást választotta.
A PW azonban elfogadó nyilatkozatként értelmezte a Malév szándéklevelét, így ennek
alapján érvényes és végrehajtható adásvételi szerződés jött létre. Ezért az amerikai cég a
Fővárosi Bíróságon »szerződés létrejöttével kapcsolatos megállapítási pert« kezdeményezett.
A felek az első fokú eljárás kezdeti szakaszában megállapodtak, hogy a vitában az áruk
nemzetközi adásvételéről szóló és a Magyarország által is aláírt bécsi konvenció
rendelkezéseit alkalmazzák. Ugyanakkor, ha a konvenció valamely kérdésre nem tartalmaz
előírást, a Connecticut Államban érvényes joggyakorlat az irányadó.
Eljárási kérdésekben természetesen a magyar perrendtartási szabályok érvényesültek. A
Fővárosi Bíróság első fokon – úgy tűnik, inkább a magyar jog által is ismert előírások
alkalmazásával – az adásvételi szerződés létrejöttét állapította meg. Álláspontja szerint a PW
a Malév számára »egyoldalú hatalmasságot« biztosított a repülőgép, a repülőgép-hajtómű,
az egyes hitel-, karbantartási, szervizelési és egyéb feltételek tekintetében – a támogató
ajánlatok keretei között. Kinyilvánította, hogy a létrejött szerződés teljesítésre alkalmas.
Feltételezte ugyanakkor, hogy a felperes a későbbiekben kártérítési igényt is kíván
érvényesíteni. A szerződés feltételrendszerével kapcsolatban rögzítette, hogy az amerikai és
a magyar kormányzati jóváhagyások – függetlenül attól, hogy azok a vonatkozó jogszabályok
alapján egy szerződés létrejöttének a feltételei – csak a későbbi tényleges szerződésteljesítés
feltételeinek tekinthetők…
…A Fővárosi Bíróság döntése elleni fellebbezésében a Malév kérte, hogy súlyos eljárási
szabálysértések alapján (kereseten való túlterjeszkedés, perköltség-biztosíték hiánya stb.) a
Legfelsőbb Bíróság helyezze hatályon kívül az ítéletet.
A fellebbezés teljes szerkezetére az érvek és kérelmek egymásra épülése volt a jellemző,
vagyis az alperes mindig kérte a következő igény vizsgálatát és elbírálását, amennyiben a
bíróság az előzőnek nem adott helyt.
A Malév tehát annak megállapítását kérte, hogy a felperes támogató ajánlatai jogi
értelemben ne minősüljenek ajánlatnak, mivel nem határozták meg az árut, nem jelölték
 meg annak árát, és az egyéb említett feltételek sem teljes mértékben meghatározottak.
Kérte, hogy a bíróság mondja ki: az alperes decemberi nyilatkozata nem volt
elfogadónyilatkozat, mivel nem állt konkrét kapcsolatban a felperesi levelekkel, csak elvi
elkötelezettséget fejezett ki a további tárgyalások folytatására (előszerződés jellegű
megállapodás). A bíróság ítélete értelmében legyen a szerződés érvénytelen, mivel a
megállapodást nem hagyták jóvá az illetékes kormányszervek (érvénytelen jognyilatkozatok).
Továbbá a magyar cég igényelte annak megállapítását, hogy a megállapodás a
tisztességtelen piaci magatartás tilalmába ütköző szerződés, hiszen az áthajtóművezési
program és a hajtóművásárlás egymáshoz való viszonya tekintetében az árukapcsolás egy
tipikus esetével állunk szemben.
A Legfelsőbb Bíróság 1992. szeptember 25-i jogerős ítélete értelmében a PW támogató
ajánlata – a Malév által megjelölt indokok miatt – jogi értelemben nem minősül ajánlatnak.
Ugyanakkor a Malév szándéknyilatkozata – mivel nem jelölt meg konkrét hajtóműtípust –
nem áll oly mértékű összefüggésben a felperesi támogató ajánlatokkal, hogy az szerződést
létrehozó, elfogadó válasznak legyen tekinthető.
A másodfokú hatóság hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság döntését, és kötelezte
a felperest a perköltségek megtérítésére.
Ezáltal a Malév az erkölcsi elégtételen túl gazdasági előnyökhöz is jutott, hiszen a
magyar légitársaságot most privatizálják. Szakértők a vállalat összvagyonának 5–15
százalékában állapították meg a függő per elvi értékét…”
(Világgazdaság, 1992. október)
4.5. A nemzetközi kereskedelmi szerződés létrejötte

Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán (2002): A nemzetközi kereskedelmi ügyletek menedzsmentje. Doktori (PhD)
értekezés. Kézirat. Szent István Egyetem, Gödöllő

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2003): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula Kiadó,

Budapest

1987. évi 20. tvr. Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben,
az 1980. évi április hó 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 1987. november
29. 55. szám

Tóth Tamás (2008): Nemzetközi marketing. Akadémiai Kiadó, Budapest

5. A személyes tárgyalás
A XXI. század globalizált világának kommunikációs technikai vívmányai (videokonferencia, skype stb.)
lehetővé teszik az interakciót költséges és fárasztó utazások nélkül, ám a személyes találkozásokat
semmi sem pótolhatja.

A nemzetközi kereskedelmi ügylet minden fajtájánál és minden fázisában fontos szerepe lehet a
személyes tárgyalásnak, az ügylet előkészítésétől a szerződéskötésen keresztül az üzlet realizálásáig,
a vevőgondozásig.

Különösen különleges külkereskedelmi ügyleteknél, kooperációs szerződéseknél,

termelőeszközök és szolgáltatások kereskedelmében, az ún. bizalmi cikkek (pl. gyógyszer, hadiipari
termékek stb.), tartós fogyasztási cikkek (pl. autó) értékesítése során, illetve nagy értékű termékeknél
kiemelt jelentősége van a személyes eladásnak, a személyes meggyőzésnek.

A személyes eladás kommunikációs folyamatában sosem szabad megfeledkezni arról, hogy a

tárgyalás során a cél a kommunikációs üzenet „helyszíni” megértetése és elfogadtatása a partnerrel,
hiszen a visszacsatolás – az egyéb marketingkommunikációs eszközökkel (pl. reklám) szemben – itt
azonnal érzékelhető. A másik sajátossága a személyes eladásnak, hogy a kommunikációs csatorna
maga az üzletember, a maga személyiségével, jellemével és megjelenésével együtt.

További lényeges jellemzője a személyes eladásnak az, hogy bármely termék, illetve szolgáltatás
eladása előtt az üzletembernek saját magát kell „eladnia” vagy legalábbis tárgyalópartnerként
elfogadtatnia személyét a másik féllel. Ez csak akkor sikerülhet, ha hitelesek vagyunk, azaz hitelesen
alakítjuk szerepünket, vagyis, ha azonosulni tudunk az általunk képviselt véleménnyel, üzenettel.

5.1. Tárgyalási stratégiák és taktikák

5.2. Idegen kultúrák találkozása az üzleti életben
Felhasznált irodalom

5.1. Tárgyalási stratégiák és taktikák

A tárgyalási stratégia és taktika kialakításához a következőket szükséges a fölkészülés során tisztázni
(Constantinovits, 1999):

1. Milyen célt (célokat) kell elérni?

A célokat fontossági sorrendbe kell rendezni (ez a célhierarchia megállapítása), amelyet a szervezeti

és személyi célok egyaránt meghatároznak.

2. Ki a tárgyaló partner? Mit akar ő elérni és miért?

A „ki”-re viszonylag könnyű a válasz egy céginformáció birtokában, ha nincs idő beszerezni
céginformációt vagy az „utcáról esik be” a tárgyaló fél, akkor csak a névjegyre és ösztönünkre, illetve
tapasztalatunkra hagyatkozhatunk. A kérdés másik felére már nehezebb válaszolni, mégis át kell
gondolni a partner lehetséges célhierarchiáját, az esetleges korábbi tárgyalások avagy hasonló
helyzetek alapján. Az igazi választ csak a tárgyalás hozza meg, a személyes találkozásig csak
hipotézisekkel élhetünk.

3. Milyen a tárgyalási pozícióm?

Milyen piaci pozícióból tárgyalunk? Erős vevői–gyenge eladói helyzetről, esetleg reklamációról stb.
van szó? Természetesen ennek a kérdésnek a megválaszolása egyben az inverz kérdést is fölveti:
milyen pozícióból tárgyal az „ellenfelem”?

4. Milyen hatalommal, befolyással, támogatással rendelkezem, és milyennel a partner?

A hatalom és befolyás kérdéseit szervezeti és személyi aspektusból kell vizsgálni. Ki milyen pozíciót
foglal el a vállalatnál, milyen tárgyi (szakmai) és tárgyalási tudással rendelkezik. A támogatás a
tárgyaló „hátországát” jelenti, azaz mennyire számíthat cégére, illetve munkatársaira, milyen a
vállalati légkör, mekkora az „ellendrukkerek” tábora.

5. Ki az „erősebb”, kinek fontosabb a tárgyalás és az eredménye: a megállapodás?

Az előzőekből már nagyjából ismerjük az erőviszonyokat, ezt azonban az üzletfelünk személyisége,

motivációs bázisa (és persze a sajátunk) módosíthatja.

6. Mennyi idő áll rendelkezésre a tárgyaláshoz, és mennyire lenne szükség?

A nemzetközi kereskedelemben a külföldön tartózkodás ideje már költségoldalról is behatárolt. Itt

figyelembe kell venni az eltérő kultúrák egymástól különböző időfelfogását is, máskülönben eleve
esélytelenné válunk. (Pl. jelentős az eltérés az USA-beli, a japán avagy a kínai „időszükséglet” között.)

7. Hol és milyen körülmények között kerül sor a tárgyalásra?

Mindenki a saját vagy semleges területet preferálja, ugyanis „hazai” terepen ki lehet használni a saját
„pálya” minden előnyét, az ellenfelet izolálhatom a „zavaró” információktól, és a fizikai
körülményekkel, környezeti elemekkel is manipulálhatom.

8. Kik vesznek, vegyenek (vehetnek) részt és milyen szereppel a tárgyaláson?

Másként kell fölkészülni, ha csoportos tárgyalásról van szó, és másként, ha egyedül vagyunk. Saját
delegáció összeállításánál gondolnunk kell jogász (az amerikai tárgyalók például ritkán jelennek meg
saját jogászuk nélkül), műszaki szakember szükségességére, esetleg egyéb munkatársakra. A
szerepet, illetve a tárgyalási stratégiát és taktikai elemeket előre kell megbeszélni az egyes
résztvevőkkel. Az „ellenséges” csapat összeállításából ki kell derítenünk, hogy ki az igazi főnök, a
döntéshozó személy. (Lehetséges ugyanis, hogy a delegáció vezetője csak formailag dönt –
valamelyik beosztottja vagy szakértője javaslatára.)

9. Mi az, amire nem gondoltam a fenti nyolc pont átgondolása során, és esetleges befolyással lehet a
tárgyalás eredményére?

A jó üzletember tudja, hogy mindig van ilyen tényező, a véletlen és a szerencse nem lebecsülendő
szereplői a tárgyalásnak!

A személyes tárgyalás folyamatát öt szakaszra szokás osztani:

1. nyitás;

2. felderítés;

3. ajánlattétel;

4. alku;

5. megállapodás, aláírás (ratifikálás).

5.1.1. Nyitás

5.1.2. Felderítés

5.1.3. Ajánlattétel

5.1.4. Alku

5.1.5. Megállapodás, aláírás (ratifikálás)

5.1.1. Nyitás
A nyitás során a tárgyalófelek megteremtik a tárgyalás légkörét. A cél a kezdeti feszültség oldása, a
baráti hangulat kialakítása. Ezt hívják small talknak. A felek üdvözlik egymást, bemutatkoznak,
névjegyet cserélnek, elhelyezkednek, és nekilátnak a „kötetlen” beszélgetésnek. A small talk során
kölcsönösen felmérik egymást, ellenőrzik az előzetes információkat, hipotézisüket a másik féllel
kapcsolatban. Folyamatosan figyelik és értékelik egymást – a semleges témák (utazás, szálloda,
közlekedés, közérzet stb.) miatt elsősorban a már ismertetett metakommunikációs jelzéseket a
találkozástól, kézfogástól az ülésmódig, vokális jellemzőkig stb. (Constantinovits–Vladár, 1996). Az
első pillanat(ok) jelentőségével, a benyomáskeltéssel a partnerek pozitív képet akarnak kialakítani,
mivel tudják, hogy a kezdetben kialakult légkör, stílus általában végig jellemzője lesz a tárgyalásnak.
Ez az időszak a tárgyalás tervezett idejének 5–10 százaléka lehet, attól függően, hogy a felek ismerik-e
már korábbról egymást, illetve milyen nemzetiségű tárgyalókról van szó (pl. japán, kínai, arab vagy
dél-amerikai üzletember esetében ez a nyitási szakasz sokkal hosszabb, mint a nyugat-európai–
amerikai kultúrkörben).

A nyitó lépések sorába tartozik a megállapodás a tárgyalás témájában és módjában (napirendi

pontok tárgyalási terve, tempó és időtartam), amely eltérhet az esetleg előzetesen egyeztetett
menetrendtől. Ekkor már megítélhetjük emberünk stílusát, következtethetünk a várható
magatartásra, és eszerint módosíthatjuk a felkészülés alapján kialakított stratégiánkat.

5.1.2. Felderítés
Változtatásra a következő szakasz – a felderítés – is lehetőséget nyújt. Ekkor ugyanis mind a két fél
kifejti kiinduló álláspontját a témáról. Alapvetően kétféle tárgyalási stratégiáról beszélünk. Az egyik
(és leginkább sikerre számító) a kölcsönös előnyökön alapuló megegyező-együttműködő
(kooperatív) tárgyalási stratégia, a másik a versengő (kompetitív), egyoldalú előnyökre törekvő. A
felderítés – információgyűjtés – információértékelés folyamán már észlelhetjük, hogy partnerünk
melyik utat választotta.

Eladási pozícióban a leggyakoribb tárgyalási (meggyőzési) technika az ún. AIDA-

modell alkalmazása (Plank–Dempsey, 1980), amely elemeinek alkalmazása tulajdonképpen
mindenféle tárgyalási módnál megfigyelhető.

Elemei:

A = ATTENTION: a vevő figyelmének felkeltése,

I = INTEREST: a vevő érdeklődésének fenntartása,

D = DESIRE: a vevő vásárlási óhajának felkeltése,

A = ACTION: a vevő cselekvésre, vételre, szerződés aláírására késztetése.

A klasszikus ügynökök szokták alkalmazni a szabványszöveg módszerét, ez előre betanult

„konzerv” érvrendszer, hatékonysága éppen ezért kicsi.Hatékonyabb, de nehezebb módszer
a szükségletkielégítő tárgyalási technika, valamint a mélyeladás. Az első módszernek a lényege, hogy
az eladó figyelmesen meghallgatja a vevő igényeit, problémáit, majd ennek alapján megoldást
javasol, amely kielégíti a feltárt szükségleteket. A mélyeladás elsősorban az eladó-vevő
kommunikációs kapcsolatának pszichológiájára épít, de felhasználja a többi technika egyes elemeit is.
Csoportos tárgyalásnál ezek a sémák tisztán alig alkalmazhatóak, hiszen a csapatmunka megköveteli
a szerepek fölosztását, a különféle taktikák bevezetésére nagyobb a lehetőség.

5.1.3. Ajánlattétel
Az ajánlattétel és alku során a kooperatív stratégia mindig hangsúlyozza a megegyezést, első
lépésként az elvi egyetértést és végül a részletekben történő megegyezést. Az ajánlat megtételekor
különösen fontos, hogy nyíltnak, megbízhatónak és őszintének tűnjünk, különben az eddigi kedvező
légkör elromolhat, és a tárgyalás nyílt küzdelemmé, harccá alakulhat át. Ez következik be akkor, ha túl
magas ajánlati árat (vagy túl alacsony vételi árat) adunk meg (azaz, ha a piaci viszonyokhoz képest
„védhetetlen” ajánlatot teszünk) –, kivéve, ha az adott kultúrában a nagymértékű engedmények
adása-kapása az alku „előírt” rendszerét képezi. Tipikus példa erre az arab, illetve török kereskedő
üzleti felfogása.

5.1.4. Alku
Az alku a tárgyalás érdemi és leghosszabb része. Alapvetően kétfajta tárgyalási stratégiát
különböztethetünk meg: az együttműködő – kooperatív – és a versengő – kompetitív – stratégiát.

5.1.4.1. A kooperatív tárgyalási stratégia taktikai eszközei

5.1.4.2. A kompetitív tárgyalási stratégia taktikai elemei

5.1.4.1. A kooperatív tárgyalási stratégia taktikai eszközei

 tárgyalási szünet kérése (illetve javaslata): főleg holtpontra jutáskor ajánlatos megoldás; a
szünet lehet akár egynapos is, „az aludjunk rá egyet” felkiáltás jegyében. Ez lehetővé teszi mind a két
fél számára a presztízsvesztés nélküli ideiglenes visszavonulást;
 fehér asztal invit: megállapodás előtt ebéd-, illetve vacsorameghívás, a kötetlenebb helyszín
(és az evés-ivás) hatására oldottabb légkörben gyakran pillanatok alatt elhárítják a felek az eddig
reménytelennek tűnő akadályokat. Hasonló eredményre vezethet egy közös tenisz- vagy golfparti
(angol–amerikai megoldás);
 „push money”: a diszkrét megvesztegetés néhány fejlődő országban az üzletkötés feltételét
jelenti, de kivételes esetben az európai–amerikai üzleti kultúrában is sikerrel alkalmazható;
 őszinteség: szituációtól függően (ha a partnerünk is a kölcsönösen előnyös megállapodás
híve) feltárhatjuk lehetőségeink határát. Partnerünk csak akkor fogja akceptálni őszinteségünket, ha
korábban, az alku során még nem éltünk az „őszintén megmondom, hogy ez a legutolsó ajánlatunk”
című formulával;
 kölcsönös érdekekre és célokra való hivatkozás: eltérő álláspontok ütközésénél inkább az
érdekekre kell koncentrálni;
 a partner önbecsülésének erősítése: a pozitív énkép megerősítését szolgálja, ha a partnert
gyakran szólítjuk meg teljes névvel és ranggal (pl. Herr Direktor Schwarz stb.). Amerikai tárgyalóknál
ez kevésbé hatásos, ott inkább a keresztnévvel történő megszólítás előnyös, baráti kapcsolatot
szimulál. Ide tartozik, hogy a tárgyalás folyamán kerüljük a vevőben negatív asszociációt keltő szavak
használatát, úgymint: költségek, gond, rossz, döntés, nehéz, kötelező, kötelem, kötelezettség, fizetni,
fájdalom, halál stb. A pozitívakat viszont gyakran használjuk: egészség, garancia, megérteni, igazság,
jog, bizalom, pénz, biztonság, új, nyereség, érték, boldog, komfort stb.

5.1.4.2. A kompetitív tárgyalási stratégia taktikai elemei

A versengő, egyoldalú előnyökre törekvő tárgyalási stratégiára jellemző az agresszív magatartás,
győzni akarás, dominancia, állandó információszerzésre való törekvés a másik fél gyenge pontjainak
feltárása érdekében:

 egyoldalú engedmények kikényszerítése: a kialkudott árat nem tekinti végleges

megállapodásnak, hanem új kiindulási-tárgyalási alku alapjának;
 pókerarc: nem ad metakommunikatív visszajelzést, ellenáll a kooperatív, baráti légkör
megteremtésének,
 túljátszott érzelmek: harag, felháborodás kifejezése eltúlzottan gesztikulálva, ez destabilizáló
hatású;
 váratlan túlzások: meglepetések, blöffölések;
 maratoni tárgyalás: időhúzás, az ellenfél fizikai, pszichikai ellenállásának megtörése, a totális
kifárasztás a célja; kiegészülhet kávé, üdítő, étel kínálásának hiányával stb. A maratoni tárgyalás már
az ún. „piszkos trükkök” kategóriájába tartozik;
 „nincs rá felhatalmazásom”: a tárgyalás végén közli a partner, hogy nincs joga megállapodni,
az a főnöke hatásköre. Kivédése: a tárgyalás elején tisztázni kell a résztvevők hatáskörét, sőt akár a
megbízó- (felhatalmazó-) levél bemutatását is kérni lehet (ha alapunk van a gyanakvásra);
 fenyegetés, ultimátum: veszélyes taktika, a tárgyalás azonnali befejezéséhez vezethet.

 
Mit lehet tenni, ha a partner ilyen (vagy hasonló) harci eszközöket vet be? A legjobb ellentaktika a
rendíthetetlen nyugalom és annak tüntető kimutatása, hiszen ezzel jelezzük, hogy nem jár sikerrel a
destabilizáló taktika. Adott esetben abba kell hagynunk a tárgyalást, és ki kell vonulnunk. Az
engedményes tárgyalásnál pedig arra kell ügyelni (mindenfajta alkunál), hogy szigorúan a viszonosság
elvén, csak viszontengedményért engedjünk! (Ezért kell feltételes módban fogalmaznunk: „ha Ön x
engedményt ad, mi is készek lennénk arra, hogy … stb.”)

5.1.5. Megállapodás, aláírás (ratifikálás)

A tárgyalás utolsó szakasza a megállapodás rögzítése és az aláírás (vagyis: a ratifikálás). A szerződés
együttes fogalmazása (illetve a szerződéstervezet véglegesítése) elmélyíti a közös munka élményét,
és a feleket a szerződés betartására morálisan „kényszeríti”. Ha nem járt sikerrel a tárgyalás, akkor is
célszerű jegyzőkönyvben rögzíteni az eltérő álláspontokat, ami később utat nyithat a folytatáshoz.

5.2. Idegen kultúrák találkozása az üzleti életben

Korábban gyakran hivatkoztunk arra, hogy bizonyos viselkedési-tárgyalási módok, eljárások
az adott kultúrkörtől függnek. Természetes, hogy másként kell tárgyalni egy keleti, távol-
keleti és egy amerikai üzletemberrel, de régión belül is különbséget kell tenni például a kínai
és a japán, az iráni és a kuvaiti, az angol és a német tárgyalási kultúra és szokások között. A
kiindulási pont: a másik fél „másságának” elfogadása, illetve a saját „másságunk”
elfogadtatása! Szabaduljunk meg az előítéletektől és sztereotípiáktól!
A sikeres tárgyaláshoz szükséges ismernünk a tárgyalópartner nemzeti kultúráját,
történelmét, hagyományait. Értelmeznünk kell az eltérő metakommunikációs jelzéseket.
(Például a sémita népek tárgyalási távolsága rövidebb, mint az európaiaké. Durván
megsérthetjük tehát üzletfelünket, ha hátralépésünkkel vagy hátrahúzódásunkkal
helyreállítjuk az általunk normálisnak tartott személyes távolságot.) A szembenézés az
őszinteség, odafigyelés jele (általában), de egy „tipikus” amerikai ideges lesz az általa túl
merevnek tartott tekintetünk hatására. Az arab tárgyaló megsértődik, ha bal kézzel adunk át
neki egy prospektust, tárgyat, ajándékot, hiszen az a „tisztátalan” kezünk. A példákat vég
nélkül lehetne folytatni, miközben megengedhetetlen módon általánosítgatunk: „egy arab”,
a „tipikus” amerikai, a kínai tárgyaló stb., hiszen a viselkedését mindig a konkrét
személy származási helye, neveltetése, iskolázottsága, vallása, társadalmi státusa határozza
meg.
A verbális kommunikációnál figyelembe kell venni: nem biztos, hogy az azonos
elnevezéseken ugyanazt a fogalmat értik a tárgyaló felek. A nyelvi relativitás hipotézise
szerint a különböző nyelveken beszélő emberek különbözőképpen látják a világot! Vagyis az
idegen nyelv más világszemléletet jelent. Elképzelhető az is, hogy egy adott fogalomnak
nincs megfelelője az idegen nyelvben, vagy pedig több hasonló is van. Tipikus példa: az
eszkimóknál a „hó” szóra több szinonima található, a hó jellegétől függően, ugyanakkor
Nigériában nincs szó a hóra – hiszen ott ez a valós dolog nem létezik – viszont legalább tíz
szinonima van a homokra, mivel a homokvihar és típusai ott meglehetős jelentőséggel bírnak
a mindennapi valós életben. Hasonló példákat találhatunk elvont fogalmak használatánál is.
A nemzetközi kereskedelemben a személyes eladás folyamatában ezért az üzletember
kulturális felkészültsége, jó kommunikációs készsége és pozitív személyisége döntő
sikertényező lehet.
Egy tanulságos, sikeres üzletkötést mutat be alábbi példánk:
 
„1996-tól 2012-ig dolgoztam a svéd SANDVIK AB. SMT Divíziójának (SMT = Sandvik Materials
Technology) magyarországi kereskedelmi képviseleténél. Feladatunk az anyacég által
gyártott korrózióálló acél alapanyagok (varratnélküli csövek, vastag falú csövek, rúdanyagok)
értékesítése volt.
A 2007-es év hozta ezen időszak alatt a legnagyobb sikert, nevezetesen egy 1,6 M USD
értékű, hőcserélő csövekre vonatkozó megrendelést.
Az üzlet előkészítése 2007 januárjában kezdődött, amikor is a Sandvik Brasiltól (a
Sandvik Brazíliai Kereskedelmi Irodája) értesítettek, hogy a Petrobras nevű brazil kőolajipari
óriáscég egy nagyobb lélegzetű fejlesztést indít, amihez egyebek közt több hőcserélő
készülék legyártására is szükség lesz. Ezen készülékekhez potenciális gyártóműként a korábbi
jó referenciákra való tekintettel a magyar DKG-EAST (Nagykanizsa) is szóba jöhet.
Konkurenciaként természetesen még jó pár gyártómű (elsősorban hazai brazil cégek)
jelentkezett.
Megindult az előzetes egyeztetés a Petrobras, illetve a gyártóművek között a
készülékekről. Mi mint Sandvik Magyarország Kft. a hőcserélőkhöz szükséges csövek
szállításában juthattunk szerephez, ha a magyar vállalat nyeri a munkát. Szerencsére ez így
alakult, valószínűleg a kedvező árajánlat és a jó kapcsolatok, illetve referenciák
eredményeképpen.
2007. május elején kapta a DKG-EAST a rendelést a készülékek tervezésére,
kivitelezésére és 2008. június 30-ig történő leszállítására. Innentől kezdve szoros
együttműködés (szinte napi kapcsolat) alakult ki a megrendelő Petrobras és a DKG-EAST mint
készülékgyártó, valamint a DKG-EAST és közöttünk. (Mi a hőcserélő „lelkét”, a csöveket
ajánlottuk meg.) A csövek szállítására konkurencia volt egy ukrán és egy osztrák csőgyártó.
Mi komoly műszaki támogatást kaptunk egyrészt a svéd anyacég műszaki stábjától, valamint
információkat a brazíliai sandvikos kollégáktól. Sok-sok egyeztetés után 2007. szeptember
közepére kialakult a végleges műszaki specifikáció, amely kétféle speciális anyagminőségű,
korrózióálló, varratnélküli csőről szólt. Az egyiket, ami az összérték kb. 1/3-a volt, csak mi
tudtuk műszakilag teljesíteni. A másik nagyobb mennyiséget az osztrák versenytársunk,
illetve mi is tudtuk volna műszakilag, de a konkurens ár 1-2%-kal olcsóbb volt, az egyéb
 feltételek (fizetés, szállítási határidő) megegyeztek. A DKG-EAST megkérdezte tőlünk, hogy
mennyivel emelnénk az 1/3 rész árát, ha a 2/3 részt nem tőlünk rendelné. Fontolóra véve a
régi jó partnerkapcsolatot, a válaszunk az volt, hogy 3%-kal. 10 percen belül felhívtak, hogy
miért csak ennyivel emelnénk az árat, hiszen azt a részt mindenképpen tőlünk rendelnék. Azt
válaszoltam, hogy: »Nem akarjuk megbosszulni, hogyha a nagyobbik részt nem tőlünk
rendelitek!«
Eltelt hosszú 20 perc! Felhívtak, és a műszaki igazgató közölte: »Tőletek vesszük az
egészet!«
A történetnek két tanulsága van:

1. A brazil, illetve svéd kollégáink segítsége nélkül biztos, hogy nem tudtuk volna a
rendelést megszerezni. Ez nagyon jó példa a nemzetközi kollegiális együttműködésre.
2. Ha egy partnerrel kölcsönös bizalmat és jóindulatot sikerül kiépíteni, azt őrizni kell, és
nem szabad egy alkalom kedvéért veszélyeztetni, mert a hosszú távú együttműködés
sokkal értékesebb!”

 
(A fenti esettanulmány Kántor Miklós sales manager kézirata alapján készült.)

Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán (1999): A személyes eladás stratégiái és taktikái a nemzetközi
kereskedelemben. Marketing & Menedzsment 33/1, 57–60.

Constantinovits Milán–Vladár Zsuzsa (1996): The cooperative verbal behavior in business talks. Society
and Economy in Central and Eastern Europe 1996/3. Quarterly Journal of Budapest University of
Economic Sciences

Plank, R. E.–Dempsey, W. A. (1980): A framework for personal selling to organizations. Industrial

Marketing Management 14/8, 243–249.
6. A nemzetközi adásvételi szerződés tartalmi feltételei
A nemzetközi adásvételi szerződés leglényegesebb tartalmi elemeit a bécsi egyezmény szerint már az
ajánlat tartalmazza, ennek kiterjesztett feltételeit az alábbi 12 pont alapján ismertetjük
(Constantinovits–Sipos, 1999):

1. a szerződést kötő felek cégszerű megnevezése,

2. az adásvételi szerződés tárgyának (az áru) megnevezése,

3. az áru minőségének pontos meghatározása (utalás a szokványokra, szabványokra,

mintára stb.),

4. az áru mennyiségének megadása a cca. megjegyzés +–5%-ot jelenthet (fontos az

egyértelmű mértékegység),

5. az ár/egységár, valuta neme (az ár természetesen nem értelmezhető a paritás

nélkül),

6. a fuvarparitás (Incoterms 2010 klauzula) megjelölése,

7. a fizetési mód és idő, a bankkapcsolat megjelölése,

8. a szállítási határidő, szállítási mód,

9. a csomagolás módja,

10. műszaki, vevőszolgálati tevékenység, garancia, szerviz,

11. a szerződéskötésre irányadó jog, a bírói illetékesség,

12. egyéb kérdések, záradékok.

A szerződés tartalmi feltételei közül kiemelten tárgyaljuk a paritást (lásd Incoterms 2010), a fizetési
módokat, eszközöket és a fizetéshez kapcsolódó finanszírozási-refinanszírozási kérdéseket és a
fuvarozási módokat.

6.1. A szerződést kötő felek cégszerű megnevezése

6.2. Az adásvételi szerződés tárgyának megnevezése
6.3. Az áru minőségének meghatározása
6.4. A szerződéses áru mennyiségének megadása
6.5. A csomagolás módjának meghatározása
6.6. A szerződéses ár meghatározása
6.7. A szállítási határidő
6.8. Paritás
6.9. Fizetési mód
6.10. Szállítási mód
6.11. A szerződésre irányadó jog, bírói illetékesség
6.12. Egyéb kérdések, záradékok
Felhasznált irodalom

6.1. A szerződést kötő felek cégszerű megnevezése

A potenciális szerződő félnek különféle vállalatokban lehet érdekeltsége, illetve különféle cégeket
birtokolhat. A preventív (megelőző) kockázatvédelem elve értelmében nem közömbös, hogy a
szerződő fél milyen jogi formájú társaságot képvisel, például kft., illetve bt. (lásd a 3. fejezetet). A
pontos cégnév ismeretében tudjuk beszerezni a céginformációt (büroinformációt) és
bankinformációt, amelyek a partner jogi, gazdasági hátteréről és fizetési moráljáról tájékoztatnak.
Ehhez szükséges ismerni a partner bankkapcsolatát, bankszámlaszámát.

6.2. Az adásvételi szerződés tárgyának megnevezése

A bécsi egyezmény értelmében (a mennyiség és az ár mellett) az áru megnevezése és minőségének
meghatározása jelenti a kellően meghatározottságot.

6.3. Az áru minőségének meghatározása

A minőség meghatározása függ az adott termék jellegétől, a piaci szokásoktól és a partnerek már
kialakult gyakorlatától is. Tömegárunál, mezőgazdasági, illetve nyersanyagoknál lehet hivatkozni
tőzsdei szabvány minőségekre, jó átlagminőségre: FAQ (Fair Average Quality), szokványminőségre
(standard quality), vagy a szokásos minőségre (quality as previous consigment) megbízható, hosszan
tartó üzleti kapcsolat esetén. Aukciókon, tömegáru raktárról történő értékesítésekor használják a tel-
quel (olyan-amilyen) meghatározást, illetve ha a vevő a teljes raktári árumennyiséget megtekintheti,
akkor a megtekintés szerinti (quality as inspected) formulával az eladó kizárhatja felelősségét a nem
rejtett hibából adódó minőségi kifogásokért. A piaci átlagminőségre utal a középminőségre
(átlagminőségre), megszokott, rendes minőségre: GOB (Good Ordinary Brand) történő utalás.

Termelőeszköz-kereskedelemben a minőséget gyártási dokumentáció, műszaki rajzok,

specifikációk, szabványok – pl. nemzetközi szabvány: ISO-standardok – határozhatják meg. A
szabványok egységesítése régóta tartó folyamat, amelynek célja, hogy a nemzeti szabványok ne
legyenek gátjai a nemzetközi kereskedelemnek. A szabványok harmonizációját jelenti a már említett
ISO (International Organization for Standardization – Nemzetközi Szabványügyi Szervezet), illetve az
Európai Unió keretében folyó szabványharmonizáció. Az ISO mellett jelentős a szerepe az IEC-nek
(International Electrotechnical Commission – Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság).

Élelmiszereknél (pl. bor) a minőséget az eredetmegjelöléssel (amely a konkrét földrajzi

környezet megadásával több, mint a származási hely) is lehet specifikálni. Gépipari tartós fogyasztási
cikkeknél, sorozattermékeknél a márka és típuselnevezés a világszerte ismert termékeknél elegendő
(pl. Audi A4 1,8t), más esetben műszaki leírással, fotókkal szokás a minőséget meghatározni.

Fogyasztási cikkeknél a szabványokra történő hivatkozás, esetleg a komponensek megadása

mellett a leggyakoribb a minta szerinti szerződéskötés. Ilyen az átlagminta (átlagos minőséget jelent),
a típusminta bevezetett árminőséget képvisel, az ellenminta (a vevő által az eladónak küldött minta,
amely az elvárt minőséget mutatja), a referenciaminta (az eladó által korábban már exportált
minőséget reprezentálja, és az lesz a szerződéses minőség).

A szerződő feleknek nemcsak a minőséget kell rögzíteniük a szerződésben, hanem annak

ellenőrzési módjait is. A szerződésben választ kell adni a következő kérdésekre: ki, mikor, hogyan és
kinek a költségére tanúsítja, illetve ellenőrzi, hogy a szerződéses áru megfelel-e a szerződésben
rögzített minőségnek. A tanúsítást végezheti az exportőr/gyártó ún. műbizonylattal, illetve
végeztetheti minőségellenőrző intézettel, amely a minőséget ún. minőségi bizonyítvánnyal tanúsítja.
A felek megállapodhatnak folyamatellenőrzésben is, ekkor a vevő, illetve megbízottja a gyártás
közben is jogosult ellenőrzésre. Mintavételes ellenőrzés esetén rögzíteni kell a mintavétel módját.

A minőséghez kapcsolódó sajátos szerződési forma az ún. specifikációs és lehívásos

szerződések. Specifikációs szerződés esetén az áru teljes mennyiségét rögzítik, de a választékot (az
áru pontos minőségét, szín- és méretválasztékát) nem, hiszen például divatcikkek forgalmánál a vevő
nem tudhatja előre a részletes fogyasztói igényt. A szerződéskötéskor az eladónak viszont rögzítenie
kell azt a legkésőbbi időpontot, amíg a vevőnek a specifikációt meg kell adnia, aminek hiányában az
eladó jogosult a teljes mennyiséget az általa választott minőségben (pl. színben) leszállítani. Hasonló
a helyzet a lehívásos szerződéssel is. Itt a részszállítások időpontját kell a vevőnek a szerződéskötés
után meghatározott időben közölnie az eladóval. Ha ezt elmulasztaná, az eladó jogosult a teljes
szerződéses mennyiséget a vevő lehívási instrukciói nélkül feladni. A kétfajta szerződés általában
logikusan kapcsolódik egymáshoz.

Az Európai Unió fogyasztóvédelmi elvének megfelelően irányelveket ír elő a termékmegfelelés

bizonyítására (93/465/EGK irányelv melléklete). A termékmegfelelés igazolása annak tanúsítása, hogy
az adott termék az irányelvek által előírt biztonsági követelményeknek eleget tesz, különös
tekintettel a fogyasztó egészségének és testi épségének védelmére. Ez azzal jár, hogy a terméken fel
kell tüntetni a CE jelzést (Communauté’ Européenne) azoknál a termékeknél, amelyekre az irányelv
vonatkozik, mivel ez a termék EU-piacon történő forgalomba hozatalának előfeltétele. Ez elsősorban
a felügyelő hatóságoknak szóló jelzés, de a fogyasztó is ért belőle: a terméket ellenőrizték,
biztonságosnak találták, és kiadták a forgalmi engedélyt. A CE jelzés nem minőségi igazolás, nem
szabványmegfelelőségi igazolás, hanem forgalomba hozatali engedély, a termék „útlevele” az unión
belül (Törzsök, 1999).

6.4. A szerződéses áru mennyiségének megadása

Az adásvételi szerződésben az áru mennyiségi jellemzőinek meghatározásakor az alábbiakat
szükséges rögzíteni:
  a mértékegységet,
 a bruttó és a nettó adatokat, esetleg a tárát (a csomagolóanyag súlyát) külön is,
 a megengedett mennyiségi toleranciát,
 a mennyiség ellenőrzésének módszerét, helyét és idejét.

 
A mennyiségi egység lehet valamilyen nemzetközi mértékrendszer választott mértékegysége
(tonna, kg, méter, yard, libra, bushel stb.) vagy valamilyen, az adott áru kereskedelmében
jellemző csomagolási egység (bála, zsák, láda stb.). A mértékegység pontos értelmezése
különösen fontos akkor, ha az eltérő mértékrendszerek vagy szokások miatt még azonos
elnevezések is eltérő mennyiségeket jelentenek. Például a metrikus (SI) mértékrendszerben
1 tonna = 1000 kg, de az amerikai mértékrendszer ismer ún. short tonnát, ami 907,8 kg,
vagy long tonnát is, ami 1016,047 kg. (Az USA ugyanis nem csatlakozott az SI nemzetközi
mértékrendszerhez.) Ezért célszerű az ajánlatban, illetve szerződésben kiírni, hogy metrikus
tonnáról van szó.
Csomagolt áruknál a szerződő felek fel szokták tüntetni az áru bruttó és nettó súlyát
vagy térfogatát, vagyis a mennyiség csomagolást is tartalmazó vagy anélküli adatát egyaránt.
A fuvareszköz megrendeléséhez a vevőnek ismernie kell a bruttó adatokat és a térfogatot.
A partnerek esetenként körülbelüli mennyiség szállításában is megállapodhatnak,
ilyenkor a mennyiség mellett vagy a kb. (ca. vagy cca.) jelzés áll, vagy a mennyiségi
tűréshatárok (mennyiségi tolerancia) pontos mértéke. „Kb.” jelölés esetében az eltérés
nagyságát a piaci szokások értelmezik. Általában plusz-mínusz 3–10% szokott lenni a
tolerancia, ezért célszerű ezt is a szerződésben kifejezetten rögzíteni, hiszen a kereskedelmi
gyakorlat szerint a „kb.” (cca.) megjelölés nélkül is lehetőség van 2–5 százalékos mennyiségi
különbözetekre. Ha a szállított mennyiség a tűréshatárok között marad, akkor a vevő nem
kifogásolhatja a szállítást hiányra hivatkozva.
A tengerentúli kereskedelemben a fuvarozás során bekövetkező súlyveszteségek vagy
súlyváltozások miatt tisztázandó az is, hogy a szerződéses mennyiséget behajózott
mennyiségként (shipped weight) vagy a rendeltetési kikötőben kirakott mennyiségként
(landed weight) értik-e. A hivatalos mérlegelést a kikötőben tevékenykedő
ún. tallyman végzi.

6.5. A csomagolás módjának meghatározása

A szerződésben a felek általában meghatározzák az áru csomagolásmódját. Hacsak az
adásvételi szerződés másként nem rendelkezik, az eladó feladata, hogy a csomagolásról a
szerződésnek megfelelően vagy – előírás hiányában – a szokásos módon gondoskodjék. A
csomagolás biztosítja, hogy:

 az áru mozgatása, rakodása, tárolása folyamán ne károsodjék,

 mozgatása, rakodása, tárolása folyamán könnyen kezelhető legyen,
 az áru a környezetet ne károsítsa.

 
A csomagolás egyúttal reklám- és információhordozó eszköz is. Az ajánlati vagy a szerződéses
ár mindig tartalmazza a csomagolást, hacsak az eladó nem közli kifejezetten, hogy a
csomagolást külön felszámítja. Értékes csomagolóanyagok felhasználása vagy különleges
csomagolási kívánalmak esetén csomagolási felár számítható fel.
A csomagolás módjának megválasztását az alábbi tényezők befolyásolják:

 Az áru jellege, természete, súlya, mérete. Az ömlesztett áruk, például kőszén, kőolaj,
búza stb. általában nem igényelnek csomagolást, míg más áruk nemcsak igénylik a
csomagolást, de csomagolásuknak több variációja is lehet, és a legcélszerűbbet kell
megtalálni. A közlekedési eszközöket csomagolás nélkül szokták fuvarozni.
 A fuvarozás módja, a fuvarozási útvonal. Az áru védelme szempontjából lényeges a
fuvarozás módja, időtartama, hossza, az átrakások száma, valamint az, hogy Európán
belüli vagy kontinensek közötti fuvarozásról van-e szó. A közúti, vasúti, tengeri, légi vagy
kombinált fuvarozási módok ugyanis jellegüknél fogva eltérő csomagolást igényelnek.
 Éghajlati viszonyok a fuvarozás folyamán és a rendeltetési országban. Tengerentúli
exportnál az áru gyakran hetekig van úton, és ezalatt különféle klimatikus hatásoknak
van kitéve. Így nem megfelelő csomagolás esetén tenger- és esővíz károsíthatja, de a
levegő magas páratartalma is járhat kedvezőtlen következményekkel, mert fokozza a
korrózió veszélyét.
 Hatósági csomagolási előírások. Vannak országok, például az USA vagy Ausztrália,
ahol a növényi eredetű csomagolóanyag használatát például tiltják. Az EK is dolgozott ki
direktívákat az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok, műanyagok stb.
használatával kapcsolatban. Ezeket a direktívákat nálunk a Magyar Élelmiszerkönyvben
rögzítették. Kábítószer tartalmú gyógyszerek, illetve alapanyagok szállításánál
gondoskodni kell külön ólomzárról, hogy a fuvarozás során a csomagolás
érintetlenségéről azonnal meg lehessen győződni.
 A környezetvédelmi előírások. Egyes piacokon, főleg a fejlett ipari országokban, nagy
súlyt fektetnek a környezetbarát csomagolásra, és importnál azt az árut preferálják,
amelynek csomagolása környezetbarát.
 Marketingszempontok. A fogyasztási cikkeknél a csomagolás ugyanis nemcsak védi az
árut, de befolyásolhatja eladhatóságát is, megerősítheti az eladóról kialakuló képet.
 Költségszempontok. A csomagolás költsége egyre fontosabb tényezője a csomagolás
megválasztásának, hiszen az exportőrök világszerte a logisztikai költségek
csökkentésének lehetőségeit keresik. A csomagolás terjedelme, mérete, önsúlya,
nagyban befolyásolják az árukezelés egyéb költségeit is, például a fuvarköltségeket,
rakodási, tárolási költségeket.

 
Csomagolási formák
 
Ömlesztett áru. Vannak olyan áruk, amelyek csak kevés csomagolást igényelnek vagy
ömlesztve szállíthatók, mint például acéllemez, vasrúd, búza, kőolaj.
Bála. Más áruféleségeknél ismert csomagolási mód a bálázás. Ilyenkor az árut, például a
gyapotot, papírt, gyapjút stb. ponyvába takarják és drótkötéllel kötik át. Ez olcsó
megoldásnak számít. A bálázott áru könnyen kezelhető, azonban a bála nem biztosít
különösebb védelmet.
Zsák. A zsák készülhet jutából, gyapotból, műanyagból vagy papírból. Sokféle áru
csomagolására használják, pl. cement, műtrágya, vegyi anyagok stb.
 Hordó, dob. Hordóba vagy dobba szokták csomagolni a folyékony anyagokat. Elterjedt a
dobozok, ládák és fémmel bélelt ládák használata is.
Farekesz, faláda. Általában farekeszben, faládákban szoktak szállítani gépeket,
berendezéseket vagy élelmiszereket, mint például narancsot, almát stb. Ez a csomagolási
mód a légi és a tengeri fuvarozásban nagyon gyakori.
Konténer. Forradalmasította mind a csomagolást, mind az árutovábbítás során az
árukezelést a konténerek használata, amelyek méretezésüket és az áruk tulajdonságaihoz
alkalmazkodó változataikat tekintve sokfélék. A nemzetközi kereskedelmi forgalomban az
ún. 20 és 40 lábas acélkonténer használata a legelterjedtebb.
Egységrakomány-képző eszközök. Az áruk mozgatása és elosztása biztonságosan és
gazdaságosan csak gépesítéssel valósítható meg, ami feltételezi az úgynevezett
egységrakomány-képző eszközöket. Ilyenek a raklapok vagy paletták és a konténerek, közös
néven a rakszerek, amelyek a fuvareszköz tartozékát nem képző segédeszközök. Funkciójuk
összetett. Egyrészt az áruk rögzítésére és védelmére szolgálnak a fuvarozás tartama alatt,
másrészt alkalmasak a gépesített árumozgatáshoz kialakított egységrakományok képzésére.
Anyaguk lehet fém vagy műanyag, méretük szabványosított. A rakodólapok ésszerű
kihasználása akkor lehetséges, ha a becsomagolt áru mérete alkalmazkodik a raklap
méretéhez. A raklapok szokásos méretei: 800×1200 mm, 1000×1200 mm, 1000×1000 mm. A
nemzetközi és belföldi árufuvarozásban a 800×1200 mm rakfelületű, ún. EUR raklapnak is
nevezett palettákat csereforgalomban használják. A csereforgalomban való használat azt
jelenti, hogy a vasút a neki átadott egységrakományok számának megfelelő üres rakodólapot
szállít vissza a feladónak záros határidőn belül. Ha a raklapcsere nem oldható meg, akkor a
vevő az eladónak kifizeti a raklap árát.
A másik egységrakomány-képző eszköz a konténer, mely saját futómű nélküli fuvarozási
segédeszköz. Tartós kivitelű, tehát ismételten és hosszú ideig felhasználható. Kialakítása
olyan, hogy kezelése könnyű, alkalmas többféle fuvareszközön multimodális szállításra.
Méretük szabványosított, lehet kis konténer 1–3 m³ vagy az alatti, közepes konténer 3–15 m³
közötti és nagy transzkonténer 15–60 m³ térfogattal. Megvédik az árut a mechanikai
hatásoktól, csökken az árukár veszélye. Előnye a konténer alkalmazásának az is, hogy rövidül
a szállítás időtartama, ugyanis a konténeres szállítás pontosan és tervszerűen szervezhető
(Mikolay, 2001).
A nemzetközi kereskedelemben szokásos csomagolási formák alakultak ki, amelyek
igazodnak az áru jellegéhez és a fuvarozás módjához, útvonalához és általában külön árképző
tényezők, azaz az eladási árat jelentősen módosíthatják. Ismert rövidítésükkel is jelölve
ezeket:

 SWP (SeaWorthy Packing) tengerképes csomagolás: általában erős külső burkolatú,

vízhatlanságot biztosító csomagolás, amely az árut a hajótérben megvédi a káros
mechanikai és klimatikus hatásoktól.
 CP (Continental Packing) szárazföldi csomagolás: ez a csomagolás is védelmet nyújt a
fuvarozási ártalmakkal szemben, de a kisebb igénybevétel a szárazföldi fuvarozásoknál
nem tesz szükségessé olyan erős csomagolást, mint az előbbi esetben. Az áru jellegétől
függően általában ládába, bálába, kartondobozba csomagolást értenek a szárazföldi
csomagolás alatt.
 MP (Machine Packing) bálaprés: laza, nagy tömegű áruk fuvarozásra való
előkészítésénél alkalmazzák (gyapjú, gyapot, juta), mert a bálaprés által az áru
terjedelme csökkenthető, ami jelentős megtakarítást eredményez a fuvarköltségekben.
  FP (Fit Packing) az áru alakjához idomuló csomagolás: az áru védelmét biztosítja, és
jó fuvartér-kihasználást tesz lehetővé.
 SCP (Strict Confidential Packing) semleges csomagolás: (szokás még neutral
packingnek is hívni) a származási hely nem derülhet ki a csomagolásból pl. reexport
esetén. A semleges csomagolással az exportőr megbízhatja a szállítmányozóját is.

6.6. A szerződéses ár meghatározása

A 4. fejezetben a kalkuláció címén tárgyaltuk az előkalkuláció és az ajánlati ár készítését, illetve az
ajánlati árat befolyásoló tényezőket. Az áralku következményeképpen az ajánlati ár a legritkábban
esik egybe a szerződéses árral.

A kalkuláció eredményeként kapott ajánlati ár finomítása az árképzés eszközeivel történik. Az

árképzés során nehezen számszerűsíthető, minőségi tényezőket kell figyelembe venni:

 áralkutartalék,
 piaci bevezető ár alkalmazása (új termék vagy új piac esetén),
 konkurenciaharc (árverseny) a piacon maradásért, illetve a piaci részesedésnövelés
érdekében,
 presztízs árazás (a termék imázsának kialakítása érdekében),
 rabattok, skontó nyújtása,
 felárak (pl. minőségi) számítása,
 a szokásostól eltérő egyéb üzleti kondíciók,
 a kereskedő goodwill-je,
 a vevő hírneve, pozíciója az értékesítési csatornában,
 földrajzi árdifferenciálás szükségessége.

 
A külkereskedelem egyik sajátossága éppen az, hogy a szerződéses ár kialakulását sokkal több
tényező befolyásolja, mint a belföldi piacon. Gyakorlatilag az összes szerződéses feltétel (beleértve az
alkalmazandó jogot is) árképző feltétel lehet. Ha eladunk 2250 USD/tonna áron alumíniumcsövet,
akkor ezzel még nem határoztuk meg az árat, az ár értelmezhetetlen a paritás nélkül. Adott esetben
mondjuk az ár 2250 USD/tonna CIF LONG BEACH Incoterms 2010 paritáson. Továbbra is kérdéses a
fizetési mód (pl. 180 napos hitelre adtunk el budapesti lejáratú és kifizetésű stand by akkreditívvel)
ismerete nélkül. Az árat befolyásolja az áru pontos minősége (pl. AlMgSi 1-es ötvözet), mennyisége, a
tengerálló csomagolás, a vállalt (esetleg azonnali) szállítási határidő stb. Az adásvételi ár
értelmezéséhez, a piaci pozíció felméréséhez minimum szükséges az áron és valutanemén kívül a
paritás és a fizetési kondíciók ismerete.

A külkereskedelmi szerződésben kétfajta ármeghatározás létezik: a fix ár és mozgóár. A fix ár a

szerződés érvényessége alatt nem változik (és eltekintve az utólagos engedmények nyújtásának
lehetőségétől) ez lesz a számlázott ár is. Mozgó ár avagy csúszó ár a másik lehetőség, amikor a
szerződő felek a szerződéskötéskor csak a végleges ár kialakításának feltételeiben egyeznek meg –
pl. csúszóár-klauzula képletben –, amelyet a meghatározott szállítási határidő előtt, az előre rögzített
időben érvényes statisztikai adatok alapján számítanak ki. (Például alumíniumöntvény esetében az ár
a Londoni Fémtőzsde (LME) előre meghatározott határidős árfolyamának megfelelően alakul.)

Bonyolult berendezések esetén az árképlet tartalmazhatja a munkabérek változását, a különféle

komponensű alapanyagok különféle tőzsdei jegyzések szerinti árfolyamváltozásait. Nyilvánvalóan
akkor van értelme árképlettel dolgozni, ha hosszú határidőre, nagy értékű termékeket kell szállítani.
Az alapelv – a viták elkerülése érdekében –, hogy a felek a szerződéskötéskor állapodjanak meg az
ún. bázisárakban, az árképletben, az árképlet kiszámításához szükséges statisztikai adatok
forrásában és a toleranciában (pl. ±5%), ami azt jelenti, hogy ha az ár a megadott tűréshatáron belül
marad, akkor nem használják az árképletet.

6.6.1. Árengedmények

6.6.2. Felárak

6.6.1. Árengedmények
A nemzetközi kereskedelemben a következő árengedmények játszanak szerepet.

6.6.1.1. Rabattok

6.6.1.2. Skontó

6.6.1.3. Bonifikáció

6.6.1.1. Rabattok
 

Mennyiségi rabatt

A mennyiségi rabatt olyan árengedmény, amelyet a nagy tételben vásárló vevőknek szoktak adni,
mivel az eladó a nagy tételek miatt költségcsökkentést érhet el, amit részben megoszt a vevővel.

Forgalmi rabatt

Ha az eladó a kedvezményt valamilyen időszakon belül megrendelt tételek összessége után nyújtja,
forgalmi rabattról van szó. Ezzel az eladó tartós kapcsolat kialakítására és a folyamatos rendelések
biztosítására törekszik.

Hűségrabatt

A hűségrabatt nem köti a kedvezmény igénybevehetőségét adott mennyiség megrendeléséhez, ezzel

az eladó a vevő lojalitását, a folyamatos rendeléseket, azaz a kiszámíthatóságot jutalmazza.

Bevezetési rabatt

A bevezetési rabatt új termék bevezetése esetén attraktívvá teheti az árut az importőr számára.
Ennek igénybevehetősége időben értelemszerűen (a bevezetési időszakra) korlátozott.

6.6.1.2. Skontó
A skontó az az árengedmény, amelyet az eladó helyez kilátásba a vevőnek, amennyiben a számlát
meghatározott, az eredetileg nyújtott hitel lejáratánál rövidebb időn belül kiegyenlíti.
 A skontó vetítési alapja az a nettó összeg, amely már nem tartalmazza az egyéb jogcímeken
kapott kedvezményeket (kereskedelmi és mennyiségi rabatt).

A skontó tartalmazza:

 a levonás mértékét százalékban, amely általában 2–5 százalék,

 az időtartamot, amelyen belül a kedvezmény igénybe vehető, és a számla eredeti
esedékességét. Például 5 százalék skontó 10 napon belüli fizetés esetén 90 napos hiteleladásnál.

6.6.1.3. Bonifikáció
Akkor beszélünk bonifikációról, ha az eladó nem szerződésszerűen teljesít, és ezért a vevőjének
kártérítésként utólag árengedményt ad. A reklamáció rendezésének egyik módja.

6.6.2. Felárak
A külkereskedelmi árképzésben bizonyos esetekben az eladó jogosult úgynevezett felárakat
alkalmazni, amelyek megfelelnek az adott piac szokásos feltételeinek. Ilyenek lehetnek:

1. különleges minőség esetében,

2. szokásos szállítási határidőnél rövidebb szállítási határidő vállalásakor,

3. az adott terméknél szokásos minimális mennyiség alatti rendelés esetén,

4. különleges csomagolási előírás alkalmazásánál,

5. bármely egyéb olyan esetben, amelynél az eladó a szokásos szolgáltatásokon túl

valamilyen többletszolgáltatást nyújt a vevőnek.

6.7. A szállítási határidő

A szállítási határidőt alapvetően kétféleképpen lehet meghatározni a nemzetközi
kereskedelmi szerződésekben, nevezetesen vagy azonnali (prompt) szállításról van szó (az
eladó a szerződéskötés időpontjában szállít), vagy határidőre (termin) szállít a
szerződéskötés után meghatározott időben.
A prompt szállítási határidő kikötése szokásos raktárról történő értékesítés esetén,
tőzsdei kereskedelemben, úszó árukra kötött szerződéseknél. De a prompt kikötés jelenthet
– a piaci-üzleti szokástól függően – 3–10 napon belüli szállítást is.
Határidős szállítási határidő esetében általában olyan termékről van szó, amelyet az
eladó a vevő részére gyárt le, avagy máshonnan kell beszereznie. A következő változatai
lehetnek:

1. meghatározott naptári nap kikötése,

2. időtartam megjelölése,
3. feltételtől függő időtartam (pl. akkreditívnyitástól számítva 90 napon belül),
 4. fix szállítási határidő kikötése.

 
Ha a szállítási határidő tartalmazza a fix szót, vagy a szerződésből egyértelmű, hogy a
vevőnek csak akkor érdeke a teljesítés, ha az meghatározott időben, késedelem nélkül
történik, akkor fix ügyletről van szó. Ekkor a vevő a szállítási határidő túllépése esetén
érdekmúlás miatt elállhat a szerződéstől, és kártérítésre is jogosult.

6.8. Paritás
A paritás fogalma alatt azt a földrajzi helyet értjük, ahol az áru szállításával kapcsolatos költségek és
kockázatok átszállnak az eladóról a vevőre. (Részletesen lásd a 11. Incoterms 2010 című fejezetnél.)

6.9. Fizetési mód

Részletesen tárgyaljuk a 12. fejezetben.

6.10. Szállítási mód

A szállítási módot részben behatárolja a szerződéses paritás, illetve a feleknek meg kell állapodniuk a
szállítási módról.

Más és más csomagolási módot igényel a vasúti, a tengeri, a légi fuvarozás, és ez, mint
korábban említettük, önmagában is árképző tényező. Erről részletesebben szólunk a 9. fejezetben.

6.11. A szerződésre irányadó jog, bírói illetékesség

Az adásvételi szerződés lényeges részét képezi, hiszen vitás kérdés esetén fontos, hogy hogyan
állapodtak meg a felek a jog, illetve a bírói illetékesség kérdésében. A megállapodás alku kérdése,
hiszen nyilvánvaló, hogy az eladó, illetve a vevő számára saját országa jogrendszerének kikötése
egyoldalú előnyöket jelenthet. Ezért az az általános gyakorlat, hogy harmadik ország jogát
alkalmazzák. Ha a felek elmulasztják a mértékadó jog meghatározását, akkor jogvita esetén a
nemzetközi magánjog szabályai alapján az eljáró bíróság fogja megállapítani, hogy melyik állam
jogrendszerét kell alkalmazni az adott esetben.

Az áruk adásvételi szerződéseinél utalunk a korábban részletesen tárgyalt bécsi egyezményre

(hacsak a felek nem zárták ki az alkalmazását a szerződésre), ez esetben is meg kell azonban
állapodni a bírói illetékesség kérdésében. A bírói illetékesség kérdésében a nemzetközi kereskedelmi
gyakorlat kizárja a polgári bíróság alkalmazását (mert lassú, körülményes), és inkább az állandó vagy
eseti választott bíróság az általános. Az állandó bíróságok tőzsdék és kereskedelmi kamarák mellett
működnek, tagjaikat az elnök nevezi ki (annak a szervezetnek az elnöke, amelyhez a választott
bíróság tartozik). Az eseti választott bíróság tagjait a szerződő felek jogosultak kijelölni. A választott
bíróság ítélete rögtön jogerős, végleges és kötelező.

6.12. Egyéb kérdések, záradékok

Az egyéb kérdések között szokták szabályozni a felek a műszaki, vevőszolgálati, alkatrészutánpótlás-
szállítási kötelezettségeket, garanciális kérdéseket (berendezések, gépexport, fővállalkozás esetén). A
legáltalánosabb záradék az ún. hatósági záradék, amelyben a szerződő felek rögzítik, hogy a
szerződés érvényessége valamely állami intézmény hatósági engedélyétől, jóváhagyásától függ (pl.
export-import engedély, kvóta stb.). Lehetséges a szerződéses valuta értékállandóságát biztosító
 záradék (árfolyamzáradék) alkalmazása is. (Ilyenkor a szerződéses valuta árfolyamát rögzítik egy
másik valutához viszonyítva.) A szerződésszerű teljesítést a felek „ösztönözhetik” a kötbérfizetési,
illetve kártérítési kötelezettség rögzítésével. Ezért fontos, hogy meghatározzák a felek az említett
kötelezettségek alóli mentesítő okokat, azaz mi tekintendő ellenállhatatlan erőnek (vis maiornak).

Vis maior (force maior), erőhatalom, magasabb erő (angolul: Act of God), ellenállhatatlan erő az,
ami a felek akaratán, hatáskörén kívül esik. Általában a természeti csapásokat sorolják ide
(földrengés, árvíz, tűzvész stb.). A legvitatottabb a sztrájk megítélése (üzemi sztrájk, országos sztrájk
stb.), ezért célszerű a feleknek a szerződésben rögzíteni, hogy mit tekintenek  vis maiornak.

A reexporttilalom kikötése szintén szokásos záradék.

Az egyedárusítói jog kikötése általában nem az adásvételi szerződésben szabályozott, erre külön

szerződést szoktak kötni a megfelelő forgalmi garanciák meghatározásával. Az egyedárusítói jog a
viszonteladó biztonságát szolgálja: az eladó kötelezi magát, hogy az adott terméket az adott piacon
kizárólag az egyedárusítónak adja el.

Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (1999): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula Kiadó,
Budapest

Mikolay Lászlóné (2001): Gyakorlati külkereskedelem. Szókratész, Budapest

Törzsök Éva (szerk.) (1999): Üzleti környezet az Európai Unióban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
kiadványa, Budapest
7. Okmányok és értékpapírok a külkereskedelemben
A külkereskedelmi ügyletek megvalósítását (lebonyolítását) egész sor okmány kitöltése és
felhasználása kíséri. A külkereskedelem az egyik leginkább bizonylatigényes gazdasági tevékenység.
Egyes vizsgálatok szerint a külkereskedelemben több száz féle okmány működik. Ez annak
tulajdonítható, hogy a hatósági ellenőrzés, az eladó és vevő közötti kapcsolattartás és az egyéb
szereplőkkel való levelezés (pl. bankok, fuvarozók stb.) egyaránt sok bizonylatot igényel. Az
okmányok egy része csökkenti a résztvevők kockázatát és növeli bizalmukat is. Az eladó általában
okmányokkal igazolja, hogy teljesítette szerződéses kötelezettségeit, leszállította az árut. A vevő ezen
okmányok ellenében fizet.

A külkereskedelmi okmányok egy része a szerződő felek kötelezettségeinek teljesítését igazolja

(pl. fuvarlevelek). Más része jogosultságot igazol (pl. csekk). Egyes okmányok értékpapírnak
tekinthetők, amennyiben a rajtuk feltüntetett jog csak a papír átadásával vagy felmutatásával
érvényesíthető.

Az okmányokat feloszthatjuk aszerint is, hogy az ügylet lebonyolításának, teljesítésének melyik

fázisában alkalmazzák ezeket:

 Az áruval kapcsolatos kereskedelmi okmányok, amelyek az áru előállításával, exportra

előkészítésével kapcsolatosak (pl. számlák, minőségi bizonylatok, feladási értesítés, csomagjegyzék).
Ezek a teljesítés első fázisában jelennek meg.
 A szállítási okmányok a fuvarozás, szállítmányozás, raktározás, átrakás során keletkeznek.
Ilyenek a fuvarokmányok és a szállítmányozási, raktározási bizonylatok.
 Hatósági okmányok az állami szervekkel való kapcsolattartás során keletkeznek, és rendkívül
fontosak, mert hiányuk meghiúsíthatja a teljesítést. Idesoroljuk a hatósági engedélyeket,
vámokmányokat.
 A fizetéssel, átutalással, ellenérték-kiegyenlítéssel kapcsolatos banki okmányok alkalmazása
(pl. akkreditívek, váltók).
 Az áruval kapcsolatos kockázattal függ össze néhány biztosítási okmány (pl. biztosítási
kötvény) és egyes banki eszközök alkalmazása (banki biztosítékok mint bankgarancia, bankkezesség).

7.1. Az okmányok alkalmazása a külkereskedelemben

Felhasznált irodalom
7.1. Az okmányok alkalmazása a külkereskedelemben
Az okmányok kiterjedt alkalmazása a külkereskedelmi ügyekben elsősorban a kockázattal
magyarázható. A nagyobb földrajzi távolság, a nyelvi kommunikáció nehezebb volta, az állami
szabályozás változásai igénylik a precíz, részletesen kidolgozott szerződéseket éppúgy, mint a sokféle
írott dokumentumot. A külkereskedelem nagykereskedelmi jellege miatt és a kockázat csökkentése
érdekében alakult ki az okmányok ellenében történő fizetés gyakorlata. Ez azt jelenti, hogy a vevő (aki
általában nem fogyasztó vagy felhasználó) nem az áru, hanem az áruval párhuzamosan neki elküldött
okmány ellenében fizet. (Lásd később a 14. fejezetben: akkreditív, inkasszó.) Ezt az elvet
ábrázolhatjuk a külkereskedelmi ügylet elvi logisztikai modelljében (7.1. ábra).
 7.1. ábra.  A külkereskedelmi ügylet elvi logisztikai modellje

A külkereskedelemben gyakori okmányokat a következő rendszerben foglalhatjuk össze, a teljesség

igénye nélkül:

1. Fuvarokmányok (fuvarlevelek):

o vasúti fuvarlevél,

o közúti fuvarlevél,

o folyami fuvarlevél,

o légi fuvarlevél.

2. Szállítmányozói elismervények:

o átvételi elismervény,

o FCR.

3. Számlák:

o kereskedelmi számla,

o pro forma számla,

o előszámla,
o vámszámla,

o konzuli számla.

4. Bizonyítványok:

o származási bizonyítvány,

o növény- vagy állat-egészségügyi bizonyítvány,

o gyógyszerbizonyítvány,

o műbizonylat,

o minőségvizsgálati bizonyítvány,

o súlyjegyzék,

o csomagolási jegyzék,

o feladási értesítés.

5. Banki okmányok:

o bankinformáció,

o hitellevél,

o bankgarancia,

o banknyugta.

6. Vámokmányok:

o tranzitigazolás,

o Egységes Vámokmány (EV vagy SAD),

o EUR-1.

 
7. Értékpapírok:

o az áru tulajdonjogát tartalmazó értékpapírok:

 hajóraklevél,

 kiszolgáltatási jegy,

 folyami rakjegy,

 közraktári jegy,

 FCT,

 FIATA B/L;

o a pénzkövetelést tartalmazó értékpapírok:

 váltó,

 csekk;

o egyéb jogosultságot tartalmazó értékpapírok:

 részvény,

 kötvény.

7.1.1. Fuvarokmányok és szállítmányozói elismervények

7.1.2. Számlák

7.1.3. Bizonyítványok

7.1.4. Banki okmányok

7.1.5. Vámokmányok

7.1.6. Az értékpapírok
7.1.1. Fuvarokmányok és szállítmányozói elismervények
A fuvarozók és a szállítmányozók által kiállított fuvarokmányokat a különböző fuvarozási ágak
bemutatásánál részletesen tárgyaljuk, ezért itt csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy ezek az okmányok
az eladó és a vevő számára egyaránt kiemelkedő szerepet töltenek be a nemzetközi
kereskedelemben. A nem értékpapírként funkcionáló fuvarokmányok, tehát a fuvarlevelek (vagy azok
másodpéldányai) az eladó számára bizonyítják a fuvarozási szerződés létrejöttét, és többnyire
tartalmazzák azok leglényegesebb feltételeit is, számlaként szolgálnak a befizetett fuvardíjról és
egyéb költségekről, igazolják a feladás időpontját, és többnyire a feladott áru mennyiségét is,
utólagos rendelkezési jogot biztosítanak a küldemény felett, és az esetleges reklamációk
érvényesítésénél sem nélkülözhetők.

A vevő számára a fuvarokmányok azért fontosak, mert ezek alapján ellenőrizheti, hogyan
teljesített az eladó (pl. a feladás időpontja, az áru mennyisége, a kifizetett fuvardíj stb.). A fuvarlevél
vagy másodpéldánya – fizetés fejében történő – átadásának megkövetelésével kivédheti a birtokon
kívül kerülés, illetve az eladó visszaélési lehetőségének a veszélyeit, és így olyan okmányok birtokába
jut, amelyekre az általa támasztandó esetleges reklamációk rendezéséhez is szüksége lehet. A
fuvarlevelek általában tartalmazzák az áru feletti rendelkezés jogát, de nem a tulajdonjogot. A
fuvarozók kiszolgáltatják a címzettnek a küldeményt a fuvarlevél felmutatása nélkül is. A
szállítmányozók a megbízás alapján fuvaroztatásra átvett árukról állítják ki a különböző
elismervényeket. Ezeken kívül értékpapírokat is alkalmaznak.

7.1.2. Számlák
A számlák, attól függően, hogy milyen célból állítják ki azokat, különbözőek lehetnek. A nemzetközi
kereskedelemben alkalmazott számlatípusok:

1. kereskedelmi számla,

2. előszámla,

3. pro forma számla,

4. vámszámla és

5. konzuli számla.

A kereskedelmi számlát (commercial invoice, Handelsrechnung, facture commerciale) az eladó állítja

ki, és abban a vevővel elsődlegesen az általa fizetendő összeget közli. Ezen túlmenően azonban az áru
megnevezését, minőségét, mennyiségét, egységárát, az esetleges árengedményeket és felárakat, a
fuvarozás módját és eszközét, a fuvarparitást, a rendeltetési helyet, a csomagolási egységek számát,
tartalmát és jelét, a fizetési módot (akkreditíves fizetésnél az akkreditív számát), a származási helyet,
az importengedély számát, a szerződés számát és keltét, valamint az eladó cégszerű aláírását is
tartalmazza.

Előszámlát (preliminary invoice, Vorfaktura, facture préalable) az eladó akkor állít ki, amikor a
végleges elszámolást megelőzően szeretne hozzájutni az áru ellenértékéhez, illetve az ellenérték
jelentős részéhez.

Pro forma számla (pro forma invoice, Proforma-Rechnung, facture pro forma) kiállítására vagy
egyes országok importengedélyezéssel kapcsolatos hatósági előírásai miatt vagy eladói ajánlat
helyettesítése céljából kerül sor. Ezt az okmányt is az eladó állítja ki, és az mindenképpen tartalmazza
az ügylet (ajánlat) tárgyát képező áru pontos megnevezését, mennyiségét, árát és a fuvarparitást.
Amennyiben a pro forma számla ajánlatot helyettesít, és nem tartalmazza a kötelezettség
nélkül (subject being unsold, freibleibend) kitételt, az kötelező ajánlatnak minősül, s így a vevő
részéről adott elfogadói nyilatkozattal a szerződés létrejöttét eredményezheti.

A vámszámla (customs invoice, Zollrechnung, facture douanière) az áru beviteli vámkezeléséhez

szükséges olyan okmány, amelynek benyújtását egyes országok előírásai kötelezővé teszik. A
vámszámlának a kereskedelmi számlán szereplő és azzal egyező adatokon túlmenően – országonként
eltérő előírások szerint – tartalmaznia kell egyéb adatokat is. (Így pl. a vámérték meghatározásához
szükséges költségeket.)

A konzuli számla (consular invoice, Konsulatsfaktura, facture consulaire) benyújtásának előírása

ugyancsak a dömping elleni védekezést célozza, mivel abban az importőr ország exportőr országában
működő konzulátusa láttamozásával elsősorban az exportáru-eladó országában érvényes piaci árat
igazolja.

7.1.3. Bizonyítványok
A származási bizonyítvány (certificate of origin, ursprungszeugniss, certificate d’origine) az áru
származását igazoló okmány, amelyben rendszerint az eladó országának kereskedelmi kamarája
igazolja, hogy az árut abban az országban termelték, ott állították elő.

Az egészségügyi bizonyítványok jelentősége egyre növekszik. Növények és állatok, illetve ilyen

eredetű termékek nemzetközi forgalmánál a megfelelő egészségügyi bizonyítványhoz általában
nemcsak az importőr, hanem a tranzitországok is ragaszkodnak, annak érdekében, hogy a fertőző
betegségek behurcolását elkerüljék. Ennek megfelelően a bizonyítvány útja nem szakad el az áruétól,
az mindig árut kísérő okmány.

A növény-egészségügyi bizonyítvány (phytosanitary certificate, Phitopathologisches Zertificat,

certificat sanitarie-phytopathologique) olyan hivatalos szerv (Magyarországon a Növényvédelmi
Központ) által kiállított okmány, amely azt igazolja, hogy az okmányban megnevezett növény,
növényi rész, növényi termék veszélyes kártevőktől, valamint betegségektől mentes, továbbá, hogy a
szállítmány az importőr országában érvényben lévő, illetőleg az egyéni növény-egészségügyi
rendelkezések szempontjából megfelelőnek tekinthető.
 Az állat-egészségügyi bizonyítvány (veterinary certificate, Veterinarzertificat, certificat
veterinaire) azt igazolja, hogy az áru az elszállítás időpontjában megfelelt az importőr és a
tranzitország(ok) állat-egészségügyi előírásainak, hogy fertőző betegségtől mentes helyről származik,
illetőleg megfelelően berendezett üzemben, olyan kezelés(ek)nek alávetve állították elő, hogy az
áruban esetlegesen előforduló kórokozók bizonyossággal elpusztultak, ezért fogyasztásra alkalmas.

A gyógyszerbizonyítvány (Certificate of Pharmaceutical Products) kiállítása gyógyszerészeti

termékeknél lehet szükséges, amennyiben az árut emberi használatra szánták, és az exportőr és/vagy
az importőr országának előírásai szerint kötelező ellenőrzés alá esik. Az okmányt az exportáló
tagállam illetékes hatósága állítja ki.

A műbizonylat (quality certificate of the works, Verkattest, certificat d’usine) beruházási javak,

gépek és berendezések, járművek stb. kereskedelmi forgalmában használatos okmány, amelyben az
áru minőségét maga az eladó, illetőleg az azt előállító gyár igazolja, beleértve a berendezés
fontosabb tulajdonságait, paramétereit is. Alkalmazásának alapja a kellő bizalom, mert annak
hiányában a vevők általában minőségi bizonyítvány kiállításához ragaszkodnak.

A minőségi bizonyítvány (quality certificate, Qualitätszertificat, certificat de qualité) a felek

megállapodásának megfelelő semleges szervezet, minőségellenőrző intézet, laboratórium vagy
kutatóintézet állítja ki, és abban az általa elvégzett vizsgálatok eredményét igazolja.

A súlybizonylat (súlyjegyzék) (weight certificate, Gewichtszertificat, certificat de

poids) kiállítására elsősorban a tömegáruk tengerentúli kereskedelmében kerül sor, ahol az okmányt
kiállító vagy igazoló független hatóság, intézmény, esetleg hatósági engedéllyel rendelkező vállalat az
áru feladási vagy érkezési (behajózási vagy kihajózási) súlyát igazolja, de nélkülözhetetlen okmány az
olyan áruk forgalmánál is, amelyekre az importőr országa súlyvámot alkalmaz.

A feladási értesítést (despatch note, Versandaviso, avis d’expédition) az eladó küldi a vevőnek
(és esetleg a címzett speditőrnek vagy banknak, illetve egyéb bizalmi kéznek), annak érdekében, hogy
az áru fogadására és egyéb kötelezettségei (pl. hajóállítás, az ellenérték kifizetése stb.) teljesítésére
felkészülhessen.

A csomagolási jegyzék (packing list, Packliste, liste d’emballage) az adásvételi szerződés és/vagy
törvény (pl. vámtörvény) által megkívánt olyan okmány, amely az áru megnevezését, a csomagolási
egységek számát, azok egyenkénti tartalmát (méret, szín, géptípus, alkatrész stb. megnevezésével),
az egyes csomagolási egységek bruttó és nettó súlyát és ugyanezt az egész szállítmányra
vonatkozóan, az adásvételi szerződés számát, a rendeltetési helyet, a számlaszámot és a
kereskedelmi hitellevél számát, valamint az egyes csomagolási egységek terjedelmét egyaránt
tartalmazza.

7.1.4. Banki okmányok

A bankok tevékenységével kapcsolatos számos okmányról a fizetési módok tárgyalásánál bővebben
lesz szó (12. fejezet). Ilyenek például a cégek, bankok fizetőképességével kapcsolatos
bankinformációk, amelyek érkezhetnek levélben, telexen, telefaxon stb. A legfontosabb banki
okmányok közé tartoznak az akkreditívek, hitellevelek, inkasszók, bankgaranciák és kezességek. Ezek
valamilyen fizetési biztosítékot, ezzel kockázatcsökkentést jelentenek az eladó számára. A megtörtént
fizetések igazolása gyakran banknyugtával történik. A bankoknak a fizető fél (a vevő) által adott
átutalási megbízások, inkasszós megbízások, akkreditívnyitási és egyéb felkérések jelentik a bank
tevőleges bekapcsolását az ügyletekbe.
7.1.5. Vámokmányok
A vámhatóságok a külkereskedelmi forgalom hatósági ellenőrei, hivatalos adószedői (vámszedői) és
esetleg a forgalom statisztikai megfigyelői is. Az importált áru után az importőr általában vám
fizetésére köteles. A vámköteles áru bevallását és a vám fizetésére tett javaslatot tartalmazza
a vámáru-nyilatkozat vagy vámindítvány.

Magyarországon és az Európai Unió külső forgalmában általában egységes vámokmányt

alkalmaznak (SAD – Single Administration Document). Az EUR-1 igazolás a termékek
szabadkereskedelmi területről való származását igazolja. Ezenkívül az EU közösségi forgalomban az
IntraStat okmány szolgálja a statisztikai forgalommérés céljait, a külső forgalomban pedig az
ExtraStat-nak nevezett okmány.

7.1.6. Az értékpapírok
A külkereskedelemben fontos szerepet töltenek be az értékpapírok mint különleges okmányok. Az
értékpapír olyan okmány, amely jogosultságot tartalmaz, és ez a jog csak az okmány átadásával
(felmutatásával) érvényesíthető. Egyszerűsítve úgy is mondhatjuk, hogy az értékpapír valamilyen
jogot testesít meg. Az értékpapír birtokosa számára megjelenítheti például egy áru tulajdonjogát
(ezen belül a birtoklás, a használat és a rendelkezés jogát is), vagy egy pénzösszegre szóló követelést
vagy más jogosultságot.

Az értékpapírokon szereplő jogosultság az értékpapír nélkül nem gyakorolható, nem

érvényesíthető. Viszont az értékpapír átruházásával a jogosultság másnak is átadható. Egy
hajóraklevél átruházása másik cégre a rajta feltüntetett áru tulajdonjogának törvényes átadását
jelenti. Egy értékpapír jogos (igazolt) birtokosa tehát egyben az értékpapíron szereplő áru, pénz,
vállalatrész stb. jogos tulajdonosa is.

Az áru feletti tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok:

 a tengeri hajóraklevél (bill of lading),

 kiszolgáltatási jegy (delivery order),
 a folyami rakjegy és
 a közraktári jegy.

 
Az áru feletti tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok szerepe a nemzetközi kereskedelemben abból
adódik, hogy azok az áru jelenléte, megtekintése, fizikai átadása nélkül is lehetővé teszik az adásvételi
szerződések kötését és lebonyolítását, illetőleg az áru tulajdonjogának átruházását. Emellett tengeri
forgalomban is lehetőséget biztosítanak gyűjtőforgalom szervezésére, illetve a rakomány
megbontására, továbbá módot nyújtanak az értékpapírban szereplő áru okmány alapján való
elzálogosítására, záloghitel felvételére is. Mindennek igen nagy jelentősége van a közvetítő
kereskedelem szempontjából.

A pénzt megtestesítő értékpapírok:

 a váltó és
 a csekk.

 
A pénzt megtestesítő értékpapírok az áru ellenértékének kiegyenlítésénél készpénzkímélő
(pénzhelyettesítő) és hiteleszközként egyaránt széles körben alkalmazottak a nemzetközi
kereskedelemben. Ezeknek az okmányoknak az átadása nem azonos az azokban feltüntetett
pénzösszeg átadásával. A fizetés csak az okmányokon szereplő összeg tényleges kifizetésével
tekinthető teljesítettnek. Az okmányokhoz tapadó szigorú jog és igényesség alkalmazásukat az eladó
számára is biztonságossá teszik. Emellett a váltó és a csekk alkalmazásához az eladónak is és a
vevőnek is számos gazdasági érdeke fűződik. (A vevőnek nem kell pénzeszközeit előre lekötnie, az
eladó a váltó leszámítoltatása vagy átruházása révén pénzhez juthat stb.)

Egyéb jogot, követelést megtestesítő értékpapírok:

 a részvények és
 a kötvények.

 
Az értékpapírok előbbi két csoportjához képest a részvények és kötvények szerepe a nemzetközi
kereskedelemben – a biztosítási kötvény kivételével – nem mondható jelentősnek. A külkereskedelmi
ügylet lebonyolításánál általában árumozgatásra is sor kerül, és ezt a folyamatot különböző – a
fuvarozás veszélyeiből eredő és politikai kockázatok – terhelik. Érthető tehát, hogy az érdekeltek a
kockázat elhárítása vagy mérséklése céljából gyakran kötnek biztosítási szerződést, amelynek
alapvető, a kártérítési igényre feljogosító okmánya a biztosítási kötvény.

A kötvényeknek – Magyarországon például belföldön is – számos fajtáját alkalmazzák. Ezek

általában kölcsönkötvények, amelyek ellenértékét meghatározott kamatláb alkalmazásával és
rendszerint a kötvényben szereplő törlesztési terv szerint fizetik vissza. A kölcsönkötvények – bár
viszonylag ritkán – a külkereskedelemben is használatosak. Biztosítékként való lekötésük elsősorban
a határidős tőzsdei ügyleteknél gyakori. A részvények a külgazdasági tevékenység más ágában, a
külföldi tőkeberuházásoknál, vegyesvállalatok létesítésénél játszanak, illetve játszhatnak fontos
szerepet, tekintve, hogy azokat gyakran részvénytársaság formájában alapítják és működtetik.

Az értékpapírok kedvezményezettjüknek (első birtokosuknak) az okmányon való megjelölési

módja szerint kiállíthatók

 bemutatóra,
 névre és
 rendeletre szólóan.

 
Az értékpapírok átruházása kiállítási módjuktól függ, így kihatással van forgalomképességükre és
biztonságukra is. A kiállítási módokkal kapcsolatban megjegyezzük, hogy az értékpapírok eltérőek
attól függően is, hogy ún. ipso iure (saját jogán, a törvény erejénél fogva), vagy csak rendeleti záradék
feltüntetésével forgatható papírokról van szó. A kiállításra vonatkozó általános szabályok az
utóbbiakra vonatkoznak (rektapapírok). A külgazdasági tevékenység során használatos okmányok
közül ipso iure forgatható a váltó, a csekk, a részvény és a közraktári jegy, ugyanakkor értékpapírnak
minősül a bill of lading, a delivery order, a kötvények minden fajtája, így a biztosítási kötvény is,
valamint a folyami rakjegy.

a) A bemutatóra szólóan kiállított értékpapírok

A bemutatóra szóló értékpapírokon általában nem tüntetik fel a kedvezményezettet (az első
tulajdonost), hanem az ahhoz kapcsolódó jogok gyakorlására az okmány bemutatóját (bearer,
Überbringer, Porteur) hatalmazzák fel, vagy megnevezik ugyan az első tulajdonost, de a „vagy
bemutatónak” kifejezéssel lehetővé teszik, hogy bárki legyen is az okmány bemutatója, élhessen az
ahhoz fűződő jogokkal (pl. a részvényhez kapcsolódó szelvényutalványra osztalékot vegyen fel, a bill
of ladinggel kiválthassa az árut stb.).

Mivel a bemutatóra szóló értékpapírokhoz fűződő jogokat az okmány birtokában bárki

gyakorolhatja (a jogérvényesítésnél a jogosultságot az okmány birtoklásán kívül mással általában nem
kell igazolni), ezért azok átruházását sem kötik formaságokhoz. Az ilyen okmányok átruházása
egyszerű átadással történik.

A bemutatóra szóló kiállítási mód alkalmazásának célja és egyúttal előnye, hogy az okmány
birtokosai megerősíthetik inkognitójukat, ezért alkalmazásuk elsősorban a közvetítő
kereskedelemben célszerű. További előnyként említhető, hogy az ilyen okmányok igen
forgalomképesek. Ugyanakkor azonban korántsem biztonságosak, mivel a jogtalan birtokosok
(eltulajdonítók, megtalálók) is élhetnek az azokhoz fűződő jogokkal. Éppen ezért a nemzetközi
kereskedelemben alkalmazott értékpapíroknál a bemutatóra szóló kiállítást viszonylag ritkán
alkalmazzák.

b) A rendeletre szólóan kiállított értékpapírok

A rendeletre szólóan kiállított értékpapírokon általában megnevezik azt a személyt, aki az

értékpapírokhoz fűződő jogokat gyakorolhatja, és annak neve mellett ún. rendeleti záradékot (XY-nak
vagy rendeletére – to order) is feltüntetnek. Kivételt képeznek ez alól az ipso iure forgatható
értékpapírok, amelyek – mint korábban már említettük – a törvény erejénél fogva forgathatók, ami
azt jelenti, hogy az ilyen okmányok a rendeleti záradék nélkül (tehát formailag névre szólóan kiállítva)
is rendeletre szólónak minősülnek.

A rendeletre szóló értékpapírok tulajdonjogának átruházása forgatással (az okmány

megfordításával a hátoldalon), teljes vagy üres forgatásban történhet. Teljes forgatásnál az okmány
előoldalán megnevezett eredeti tulajdonos, többszöri átruházás esetén a későbbi tulajdonosok is –
mint forgatók – megnevezik a következő tulajdonost – mint forgatmányost –, majd cégszerűen
aláírnak. A teljes forgatmánnyal forgatott értékpapírokhoz fűződő jogok érvényesítésénél a
forgatmányosok összefüggő láncolata igazolja a mindenkori birtokos jogosultságát.

Az üres forgatásnál az értékpapír eredeti (előoldalon megnevezett) tulajdonosa (a forgató) nem

nevezi meg az új tulajdonost (a forgatmányost), csupán az okmány hátoldalán cégszerűen aláír és
átadja az okmányt. Amennyiben további üres forgatás(ok)ra kerülne sor, az egyszerű átadással
történik. Az üresen forgatott és a bemutatóra szóló értékpapírokat a beváltáshoz teljes forgatmánnyá
kell tenni. (Az eredeti okmánytulajdonos cégszerű aláírása elé vagy fölé, esetleg azzal a
megjegyzéssel, hogy helyette a jogot érvényesíteni kívánó – lejáratkori – birtokost kell cégszerűen
megnevezni.) Ezt rendszerint az okmánytulajdonos végzi el, de a megnevezés jogilag olyannak
minősül, mintha a következő birtokost az eredeti okmánytulajdonos jelölte volna meg, amit
aláírásával is hitelesített. Az üres forgatásnál tehát a közbenső tulajdonosok ismeretlenek
maradhatnak, ami nemcsak a közvetítő kereskedelemben, hanem például a váltókötelezettség alóli
mentesülés miatt is követelmény lehet.
 A forgatással kapcsolatban végül megjegyezzük, hogy van egy harmadik forgatási mód is, az ún.
inkasszó, meghatalmazói forgatás, ami nem jár az okmány tulajdonjogának átruházásával, keretében
a forgató (az okmánytulajdonos) csupán felhatalmazza (megbízza) a forgatmányost (rendszerint a
bankot), hogy helyette és számára éljen az értékpapírhoz fűződő jogokkal (pl. váltó- vagy
csekkösszeget szedjen be).

A rendeletre szólóan kiállított értékpapírok tehát kellően forgalomképesek, ugyanakkor

megfelelően biztonságosak is, ezért a nemzetközi kereskedelemben gyakran alkalmazzák ezeket.

c) A névre szólóan kiállított értékpapír

Az értékpapírok névre szóló kiállításánál mindig megnevezik azt a személyt, aki az értékpapírhoz
fűződő jogokat gyakorolhatja, és – ipso iure forgatható értékpapírok kivételével – a megnevezés
mellett megjegyzést, tiltást nem alkalmaznak. Az ipso iure forgatható értékpapírok névre szóló
kiállítása máshogyan történik. Mivel ezek az okmányok formailag névre kiállítva is rendeletre szólnak,
névre szóló kiállításuk csak az ún. negatív rendeleti záradékkal (XY-nak, de nem rendeletére, not to
order, XY only) lehetséges.

A névre szólóan kiállított értékpapírok átruházása engedményezői (cessziós) nyilatkozattal

(cedáló levéllel) lehetséges. Az engedményezői nyilatkozatban mindig megjelölik az új birtokost (a
jogutódot). Az engedményezést vagy magára az értékpapírra vezetik rá, vagy külön okmányba
foglalják és azt az értékpapírhoz csatolják. Engedményezői nyilatkozatot általában közjegyző előtt
tesznek, vagy közjegyzővel hitelesíttetik az okiratot.

A névre szólóan kiállított értékpapírok tehát igen biztonságosak, ugyanakkor – az átruházási

módból eredően – nem kellően forgalomképesek. Emellett nem adnak módot az okmány
kiállításának alapjául szolgáló külkereskedelmi ügylet résztvevőinek a háttérben maradásra, ezért
azokat a nemzetközi kereskedelemben viszonylag ritkán alkalmazzák.

Felhasznált irodalom
Branch, Alan (2011): Export Practice and Management. Cengage Learning, Australia, Brazil, Japan, Korea
etc.

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (1999, 2003): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula

Kiadó, Budapest

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi

technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest

Hegyi Anna–Törzsök Éva–Gulyás József–Metz Zsuzsa–Sipos Zoltán (1991): A külkereskedelem technikája

és szervezése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

8. Nemzetközi logisztika – nemzetközi szállítmányozás

8.1. Nemzetközi logisztika
8.2. Nemzetközi szállítmányozás
8.3. Közraktározás
Felhasznált irodalom

8.1. Nemzetközi logisztika

A marketing-logisztikai elosztási csatornában az áru fizikai áramlása történik, az itt
közreműködő kereskedők a nemzetközi fuvarozók, nemzetközi szállítmányozók és ezek
ügynökei és képviselői, raktározó cégek, logisztikai tanácsadó cégek és globális logisztikai
szolgáltatást nyújtó vállalatok. A logisztika – amely egyébként több ezer éves múltra
tekinthet vissza, hiszen a hadtápellátás az ókori háborúktól kezdve a II. világháborúig
stratégiai jelentőségű kérdés volt – a marketingszemléletnek megfelelően a vevőkiszolgálás
magas szintű megvalósítását tűzi ki céljául. A nemzetközi szállítmányozók a hagyományos
fuvarszervezési tevékenységek mellett új feladatokat, illetve funkciókat is ellátnak.
A logisztika lényegében a gazdasági rendszerek (szervezetek) térbeli és időbeli áthidaló
folyamatainak összessége. Idetartozik a termeléshez szükséges készletezés, raktározás,
anyagmozgatás éppúgy, mint a nemzetközi elosztás fizikai árumozgatási rendszere, az
információgazdálkodás, a fuvarozás és a szállítmányozás is. A nemzetközi logisztikát a
nemzetközi kereskedelem szempontjából tekintve alapvetően a nemzetközi marketingcélok
megvalósítási eszközének tekintjük (maga a marketing kialakulása is a fizikai elosztásra,
disztribúcióra vezethető vissza). A nemzetközi logisztikai rendszer tartalmazza a nemzetközi
szállítmányozást, nemzetközi raktározást, nemzetközi fuvarozást, biztosítást, mindazokat a
tevékenységeket, amelyek szükségesek az adásvételi szerződés fizikai teljesítéséhez, az áru
vevőnek történő átadásához (Hinkelman, 2002).
A logisztika fogalma a fizikai elosztásnál tágabb fogalom, hiszen információ és
okmányok áramlásáról is szó van, ezeket az áramlási folyamatokat elő kell készíteni, tervezni,
irányítani, ellenőrizni. Ezért a legtöbb definíciójában megtalálhatjuk az alábbi jellemzőket
(Constantinovits–Sipos, 2008):
A logisztika az anyag (alapanyag, féltermék, készáru) és a hozzá kapcsolódó információs
áramlási folyamatok (beszerzés, szállítás, anyagmozgatás, készletezés, elosztás) integrált
tervezésével, irányításával, realizálásával és ellenőrzésével foglalkozó tudomány.
Az említett logisztikai folyamatok irányítása, optimalizálása a piaci verseny eszközévé
vált. A logisztikai szemléletű vezetés sok segítséget adhat a piaci versenyben: például
megszervezheti a vevők megrendeléseinek számítógépes feldolgozását és nyilvántartási
rendszerét; prompt teljesítheti a rendeléseket raktárról vagy a termelési program
átalakításával; kialakíthatja a szállítási határidők pontos betartásának rendszerét.
A logisztikai szemlélet alkalmazásával lerövidíthető az az idő, amíg a termék a termelési
folyamatban tartózkodik. Ilyen költségtakarékos törekvéseket tükröz a nyersanyagkészletek
minimálisra csökkentése, vagy akár megszüntetése. Ehhez az egyes nyersanyagok, félkész
termékek, alkatrészek, részegységek stb. pontos, órára ütemezett beérkezése, ennek
megszervezése szükséges. Ezt nevezik JIT (Just In Time: éppen időben) rendszernek, amely
leginkább a legfejlettebb országokban (Japán, USA) terjedt el (Kovács, 2004). A pontos
beérkeztetés megszervezését vállalhatja a szállító, a fuvarozó, a szállítmányozó vagy a
komplex szolgáltatást nyújtó logisztikai cég. Fontos hangsúlyozni az integrált logisztikai
szemléletet, hiszen ha a raktári készletezés minimalizálásából származó költségcsökkentés
miatt az esetleg gyorsan és bizonytalanul változó vevői igényeket nem tudják időben
kielégíteni, az így keletkezett kár (elmaradt haszon, imázsvesztés, piacvesztés etc.) sokkal
nagyobb lehet, mint a költségmegtakarítás (Constantinovits, 2013).
A nemzetközi logisztika elsősorban a nagyobb kockázat kényszerű vállalásában
különbözik a belföldi logisztikai tevékenységtől, amely természetesen a nagyobb
költségekben is megmutatkozik. A nagyobb földrajzi távolság (különböző országokon
keresztül) jelentősebb árukockázatot jelent (átrakások miatti kockázatok etc.), a hosszabb
ideig történő szállítás már önmagában megnöveli a vis maior jellegű károk valószínűségét. A
feladó (eladó), illetve paritástól függően, a vevő a pénz forgási sebességének növelésében
érdekelt, a minél rövidebb ideig tartó szállítási idő kisebb tőkelekötést jelent, és egyben
csökkenti a valutaárfolyam-kockázatot is. Megfigyelhető trend az elmúlt 25 évben, hogy
drasztikusan csökkent (kb. 50 százalékkal) az átlagos rendelési ciklusidő, és ezzel
párhuzamosan nőtt (kb. 60 százalékkal) az éves raktárkészletek forgási sebessége.
Ez a trend igaz a nemzetközi logisztikában is, noha természetesen a rendelési ciklusidő
eleve hosszabb a nemzetközi kereskedelem (korábban részletezett) sajátosságai miatt.
A rendelési ciklusidő az az idő, amely a vevő rendelésének feladásától az áru átvételéig
és a vevő raktárában történő elhelyezéséig tart. Ennek hossza értelemszerűen
versenytényező. A rendelési ciklusidő alatt a következőket kell elvégezni: a rendelés
fogadása, beléptetése a logisztikai rendszerbe, feldolgozása, raktári komissiózás
(kiválogatás), csomagolás, leszállítás, kikézbesítés, kirakodás.
A logisztikai költségek (árukezelés, fuvarozás, raktározás etc. költségei) az összes költség
10–40 százalékát teszik ki, az összes ilyen költségek kb. 25–35 százaléka nemzetközi
fuvarozással, illetve a nemzetközi szállítmányozással kapcsolatos. Ezért nagyon fontos a
költségcsökkentés szempontjából a fuvarozási folyamatok gyorsítása és pontos
megszervezése is. Ennek érdekében számos új technológiát vezettek be a fuvarszerződésben.
Ilyenek például:

 óriási kapacitású fuvareszközök alkalmazása;

 multimodális, kombinált fuvarozás, ami nagyon lerövidíti az átrakási időt, a
konténerek és más egységrakományok alkalmazásával;
 maximális alkalmazkodás a fuvaroztatók igényeihez a fuvarozók részéről, s a
legkedvezőbb fuvarozási módok alkalmazása.

 
A piaci verseny rákényszeríti a nemzetközi fuvarozókat és a szállítmányozókat, hogy eddigi
logisztikai feladataikhoz újakat is vállaljanak:

1. tanácsadás, elemzés, tervezés a fuvarfeladatokkal kapcsolatban,

2. átrakóterminálok, átrakóközpontok működtetése,
3. árumanipulálás a raktárban vagy a fuvarozás közben (átcsomagolás, megjelölés etc.),
4. információszolgáltatás,
5. vevőszolgálati tevékenység (pl. áru őrzése, alkatrészek tárolása etc.),
6. a kockázat felmérése és elhárítása (biztosítás kötése),
7. vámügyintézés, vámkezelés.

 
A logisztikai szemléletmód alkalmazásával a fuvarozók és szállítmányozók a klasszikus
funkcióikat meghaladó tevékenységek végzésével logisztikai üzemekké fejlődhetnek (és
bizonyos mértékben egymás versenytársaivá is válhatnak). Ebben a fejlődési folyamatban
várható tendencia a nagy szállítmányozó és fuvarozóvállalatok dominanciája, a nagy és
hatékony átrakóbázisok kiépítése, a mind sokszínűbb, korszerű fuvarozási módszerek
kialakulása és az integrált fuvarozási láncok kialakítása.

8.2. Nemzetközi szállítmányozás

A nemzetközi logisztikai tevékenység egyik kulcseleme a szállítmányozó, hiszen a nagyobb földrajzi
távolságok miatt a fuvarozási költségek és a fuvarozás kockázatainak mérséklése előtérbe helyezte a
nagy szakértelemmel, tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkező speditőrök bekapcsolásának
fontosságát. Sok esetben, pl. gyűjtőforgalomban a szállítmányozó nélkülözhetetlen szereplője az
adásvételi szerződés realizálásának. A szállítmányozó (speditőr) olyan vállalkozó-kereskedő, aki az áru
továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb (pl. szállítmánybiztosítási) szerződéseket megköti.

Tevékenysége során a szállítmányozó a megbízó tulajdonában lévő árura ad megbízást, jogilag

tehát megbízási szerződésről van szó. A megbízó lehet az eladó vagy a vevő (avagy a megbízásukból
eljáró harmadik személy) az adásvételi szerződés paritása szerint. (Lásd az Incoterms 2010 paritásait.)
Az elszámolás módja szerint a szállítmányozó működhet bizományosként, illetve saját számlás
vállalkozóként. Bizományosként a megbízó megtéríti a szállítmányozó költségeit (tételes
költségelszámolás alapján: fuvardíjat, raktározási díjat, hatóságoknak fizetett díjakat és illetékeket
stb.), és meghatározott bizományi díjat (2–8 százalékot) fizet a szállítmányozó tevékenységéért. Saját
számlás vállalkozás esetén a szállítmányozó a saját nevében köti meg a szükséges szerződéseket,
tevékenységét a szállítmányozó egyösszegű díj ellenében vállalja, ez az átalányösszeg fedezi a
költségeit és biztosítja a nyereségét. (Szokás ezt ún. átvételi díjtétel elszámolásának is nevezni.)

A szállítmányozók bekapcsolása a logisztikai folyamatba annak ellenére előnyös és

összköltségcsökkentő, hogy tevékenységük közbeiktatódik a megbízó és a fuvarozó közé, a
szállítmányozói díj pedig látszólag megdrágítja az árufuvarozást. Az előnyök a szállítmányozó speciális
szaktudása és az általuk szerezhető fuvardíjszabási kedvezmények révén realizálódnak. Általuk
lehetővé válik a legkedvezőbb fuvarozási útvonal, fuvarozóeszköz és a legmegbízhatóbb fuvarozó
kiválasztása. A szállítmányozók fuvargyűjtő-fuvarkoncentráló tevékenységük miatt rendszeresen nagy
tömegű áruk fuvarszervezését végzik, így optimális méretű piacot biztosítanak a fuvarozók számára,
akik a meghirdetett avagy egyedi tarifáikból jelentős kedvezményeket, engedményeket,
refakciákat (amely az eredeti fuvardíj kb. 20–50 százaléka) nyújtanak a szállítmányozóknak. A
refakciákból a megbízó is részesedik, így olcsóbban fuvaroztat, mintha saját maga lépett volna
közvetlen kapcsolatba a fuvarpiaccal.

A szállítmányozók hagyományos tevékenységi formái elsősorban a következők:

 fuvarszervezés, fuvarozási szerződések megkötése, áruk feladása és kiváltása,

 raktározási, biztosítási, kikötői szerződések megkötése, tengerentúli kikötői forgalom,
 árukezelés és őrzés,
 hajótérfoglalás vonalhajókra,
 hajóbérleti szerződések közvetítése,
 átrakások megszervezése és felügyelete,
 vásári és kiállítási áruk célba juttatása (és visszahozatala),
 speciális szolgáltatást igénylő áruk fuvaroztatása (pl. élő állatoké),
 „bizalmi kéz” funkció ellátása, közreműködés konstrukciós ügyletekben (pl. reexport, tranzit,
kompenzáció),
 vámkezeltetés,
 gyűjtőforgalom realizálása, szervezése.

 
A szállítmányozók szakosodhatnak a különféle fuvarozási módoknak (vasúti, közúti, tengeri és légi)
megfelelően is.

8.2.1. A szállítmányozói szerződés megkötése

8.2.2. A szállítmányozók által kiállított okmányok

8.2.3. A szállítmányozók felelőssége

8.2.1. A szállítmányozói szerződés megkötése

A szállítmányozói szerződés a felek megállapodásával jön létre, formája a szállítmányozónak adott
megbízás és a megbízás elfogadása.

A megbízó köteles a szállítmányozónak az árura vonatkozó összes lényegi adatot (az adásvételi
szerződés alapadatain kívül a részletes konszignációs adatokat) megadni az alábbiak szerint, hogy a
szállítmányozó eleget tudjon tenni a megbízásnak.

A szállítmányozási megbízás tartalma:

1. az áru megnevezése,

2. az áru súlya és térfogata,

3. a küldemény száma, szignója (jele), az árudarabok száma, a csomagolásra vonatkozó

adatok,

4. az adásvételi paritás (pl. Incoterms 2010),

5. a feladó megnevezése; feladási állomás; a címzett és a rendeltetési hely

megnevezése,

6. az áru kezelésére vonatkozó (különleges) előírások (hűtött áruk, élő állatok

szállításánál),

7. a fuvarozási útvonal és fuvarozási mód megjelölése (esetleg az igénybe vevő

fuvarozók, szállítmányozók előírása),

8. az áru mennyiségi és minőségi átvételéhez szükséges utasítások,

9. a fuvarozáshoz szükséges okmányok átadása,

10. egyéb adatok.

 
A szállítmányozó a megbízás teljesítése során a jó kereskedő gondosságával köteles eljárni (például
ha a megbízásban szereplő útvonalnál kedvezőbb megoldást tud, köteles értesítenie erről a
megbízóját). Ha a szállítmányozási szerződés a már említett, ún. átvételi díjtételes formában történik,
akkor a szállítmányozó jogosult a szerződéses partnereit (fuvarozókat, további szállítmányozókat)
saját maga meghatározni.

8.2.2. A szállítmányozók által kiállított okmányok

A leggyakoribb szállítmányozási okmány a szállítmányozói átvételi elismervény (speditőr recepisz,
Spediteur Recepice), amely az áru átvételét és a megbízás elfogadását is igazolja.

A szállítmányozói átvételi elismervényt elsősorban a gyűjtőforgalomban használják, amikor

például a vasúttársaság nem tud fuvarlevél-másodpéldányt adni, mivel azt csak az egész tételről – a
vagonrakományú küldeményről lehet kiállítani. Ilyenkor a speditőr recepisz az árufeladást is igazolja,
és alkalmas okmány az áru ellenértékének beszedésére, de az áru feladójának természetesen nem
biztosítja az utólagos rendelkezés jogát, mint a vasúti fuvarlevél másodpéldánya.

A szállítmányozók – a szállítmányozási szerződések, szállítmányozói okmányok egységesítése

(valamint saját szakmai-érdekvédelmi céljaik) érdekében – 1926-ban Bécsben létrehozták nemzetközi
szervezetüket, a FIATA-t.

A FIATA francia rövidítés: Fédération Internationale des Associations des Transitaires et

Assimilés (magyarul: Szállítmányozási Egyesületek Nemzetközi Szövetsége), székhelye Zürich. Az
egységes szállítmányozói átvételi elismervény különféle típusait az alábbiak szerint dolgozta ki:

a)  FCR (Forwarding agent’s Certificate of Receipt – szállítmányozói átvételi igazolás)

Hasonló a funkciója, mint a nem FIATA szállítmányozási átvételi elismervénynek, igazolja, hogy a
szállítmányozó az árut átvette, vállalja, hogy azt harmadik személynek vagy rendeletére továbbítja,
vagy rendeletére tartja. Az FCR-okmány igazolja, hogy a szállítmányozó az árut külsőleg sértetlenül
vette át, közli továbbá a küldemény súlyát és tartalmát. Az FCR nem értékpapír, a megbízónak csak
addig van rendelkezési joga az áru felett, amíg még az okmányt kibocsátó szállítmányozó rendelkezik
a küldemény felett, ekkor pedig a megbízónak vissza kell adnia az FCR eredeti példányát. A
szállítmányozó az FCR alapján arra vállal kötelezettséget, hogy az okmány rendelkezései szerint jár el,
s nem vállalja azt, hogy kiadja az árut az FCR eredeti példánya birtokosának.

b)  FCT (Forwarding agent’s Certificate of Transport – szállítmányozói igazolás fuvarozásról)

A szállítmányozó igazolja a küldemény átvételét és azt, hogy az okmányon szereplő árut

visszavonhatatlanul továbbította a megjelölt jogosult részére. A speditőr az FCT alapján kötelezi
magát arra, hogy az árut az okmány ellenében az okmány birtokosának vagy rendeletére
kiszolgáltatja. Az FCT ezért forgatható értékpapírként funkcionál.

c)  FIATA Combined Transport Bill of Lading – FIATA FBL (FIATA Bill of Lading)

A FIATA B/L értékpapír sajátos okmány, amelyet szállítmányozó állít ki, de mégis fuvarokmánynak
tekintendő, mivel a fuvarozási szerződés megkötését igazolja, továbbá tartalmazza a szállítmányozó
ún. eredményfelelősségét, azaz felelősséget vállal az áru eljuttatásáért az átvétel helyétől a
kiszolgáltatási helyig, olyan állapotban, amilyenben azt a fuvaroztatásra átvette. Az FBL a kombinált
fuvarozásban (multimodális – több fajta fuvarozási mód összekapcsolásával létrejövő – fuvarozás)
elterjedt okmány, amely lehetővé teszi, hogy az eladó az áru fuvarozásra történő átadásakor B/L-t
kapjon, és így az áru ellenértékéhez hamarabb hozzájuthat.

8.2.3. A szállítmányozók felelőssége

A szállítmányozók a megbízási szerződésben felelősséget vállalnak a megbízás teljesítéséért, s a jó
kereskedő gondosságával kötelesek a megbízó érdeke alapján eljárni. Ebből következik, hogy
felelősséggel tartoznak az általuk kötött fuvarozási és egyéb szerződések szakszerű megkötéséért,
valamint a partnerek kiválasztásáért. A szállítmányozót, ha bizományos elszámolásban működik, nem
terheli eredményfelelősség, csak ha saját számlás tevékenységet végez, illetve ténylegesen
fuvarozóként lép fel. Abban az esetben viszont fuvarozói felelősség terheli a küldeményben
bekövetkezett károkért, ha az árukár akkor keletkezett, amikor az áru az ő birtokában volt. A
szállítmányozó (a fuvarozóhoz hasonlóan) árukár esetén mentesül a felelősségtől, ha a kár az alábbi
okok miatt következett be:

1. vis maior (ellenállhatatlan erő),

2. az áru belső tulajdonsága,

3. a csomagolás elégtelensége,

4. a feladó nem adta át a szükséges okmányokat (vagy elégtelen módon töltötte ki),

5. a feladó vagy a címzett gondatlanul járt el (hiányos tájékoztatás stb.).

8.3. Közraktározás
A nemzetközi logisztikai folyamatban az áruáramlás szabályozásában, az áruellátás
mennyiségi igényének kielégítésében – optimális ráfordítás mellett – kiemelt jelentősége van
a közraktári funkciók igénybevételének, hiszen a kereskedelmi ügylet lebonyolítása során is
sor kerülhet az áru betárolására. Tegyük fel, hogy az áru hamarabb készül el, de a vevő nem
járul hozzá az előszállításhoz, az áru kikötőbeli fogadásáról (hajótérfoglalásról) a vevő nem
gondoskodott időben, ezért szükségessé válik az áru kikötői beraktározása, avagy a
leszállított árut a vevő valamilyen kifogásra hivatkozva nem veszi át, és az eladónak kell
gondoskodnia az áru elhelyezéséről, tárolásáról. Különleges ügyletek esetén (pl.
reexportügylet realizálásakor) az áru csak ideiglenesen marad belföldön, és exportálásáig
közraktárba helyezik. A közraktári ügylet lényege azonban mégsem az áru raktározása,
hanem a közraktári szerződés alapján az áru megőrzése, letétbe fogadása. A közraktár a
szerződés szerint a befogadott áruról ún. közraktári jegyet állít ki a letevő javára. A közraktár
teljes vagyonával felel a közraktárjegyen feltüntetett áru szerződéses ideig történő
mennyiségi, minőségi megőrzéséért.
A közraktárjegy (Warehouse note) ipso iure forgatható értékpapír, amely két részből áll:
az árujegyből (cedule) és a zálogjegyből (warrant). A két rész külön-külön is átruházható,
azonban csak együttes birtoklásuk biztosítja a közraktárjegy birtokosának a tulajdonjog (és
jogelemeinek: a birtoklás, a használat és rendelkezés jogának) korlátlan használatát. A
közraktárjegy mindkét részének, továbbá az ún. közraktári letéti könyv sorszám szerinti letéti
szelvényének tartalmaznia kell:

 a közraktári jegy elnevezését (árujegy, zálogjegy),

 a közraktár megnevezését,
 a letéti szelvény sorszámát,
 a letevő nevét, címét,
 a letett áru megjelölését, mennyiségét, minőségét és értékét,
 a közraktári szerződésben kikötött közraktári díjból és egyéb szolgáltatások díjaiból
fennálló követelés összegét,
 a közraktározás időtartamát a lejárat pontos megjelölésével,
 a raktározás helyét,
 a kiállítás keltét,
 a közraktár cégszerű aláírását.

 
A közraktárjegy igen elterjedt hitelfedezeti eszköz is, mivel a hitelt nyújtó félnek (pl. a
banknak) nem a hitelt felvevő hitelképességét, hanem az áru piacképességét és a közraktár
megbízhatóságát kell vizsgálnia. A hitelt nyújtó bank a zálogjegy és az árujegy hátoldalára
feljegyzi a nyújtott hitelnek és kamatainak összegét, valamint a hitel lejáratát. A hitelt
felvevő árutulajdonos a hitel fedezeteként átadja a zálogjegyet, amely zálogjogot biztosít a
kölcsönt nyújtó banknak. A zálogjegy hátoldalára, az árujegyre és a letéti könyvbe az alábbi
adatokat kell írni:

 a kölcsönadó nevét, székhelyét, bankszámlaszámát,

 a lejáratkor esedékes pénzösszeget, beleértve a kölcsön lejáratáig számított kamatot,
 a visszafizetés esedékességének napját,
 a kölcsönt fölvevő nevét, székhelyét.

 
Az árujegy az áru fizikai mozgása nélkül is lehetővé teszi az áru adásvételét, mivel a
közraktárba beraktározott árut az árujeggyel is ki lehet váltani, ha az árujegy tulajdonosa a
zálogjegyen a fentieknek megfelelően feltüntetett követeléseket a közraktárnál letétbe
helyezi.
A kölcsön visszafizetésekor a bank visszaadja a zálogjegyet a kölcsön fölvevőjének, aki
azután már szabadon rendelkezhet az áru felett. Nemfizetés esetén a közraktári jegy
óvatolására kerül sor, és a bank kezdeményezheti a letett áru kényszerértékesítését árverés
útján.
A nemzetközi kereskedelemben különleges jelentősége van az ún. vámszabad
(konszignációs) raktáraknak, amelyek a vámhatóság felügyelete alatt állnak, és az általuk
vezetett konszignáció (jegyzék) alapján vámmentes raktározási lehetőséget biztosítanak. A
konszignációs raktárak területe vámszabad területnek számít, ezért importvámot csak a
belföldi felhasználásra kivitt áruk után kell fizetni, a vámszabad területre történő árukivitel (a
konszignációs raktárra történő szállítás) pedig exportnak minősül, és az ehhez szükséges
engedélyek birtokában és a formaságok betartásával lehet a betárolást elvégezni. A
konszignációs raktári (vámszabad területi) áru manipulációknak a jelentősége Magyarország
számára az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után lecsökkent, hiszen 2004 májusától –
értelemszerűen – erre csak az EU és az EU-n kívüli (pl. USA–EU, Japán–EU, Kína–EU) országok
nemzetközi kereskedelmében van lehetőség.
 
„A fentiek illusztrálására következzék itt egy esettanulmány a Sea+Air kombinált szállítási
módról.
Ez egy olyan kombinált szállítási módot jelent, melyben az adott áru tengeren indul el,
viszont légi szállítmányként ér a címzetthez. Az elmúlt években történő széles körű
elterjedése Kína növekvő világgazdasági térnyerésével magyarázható, illetve a fuvarozási
mód sajátosságával, amely lehetővé teszi a nagy távolság időben is gazdaságos áthidalását.
Az esettanulmány az Expeditors gyakorlatából vett példával illusztrálja ezt a kombinált
megoldást, amikor az áru egy távol-keleti kikötőből elhajózik Dubaiba, ahol egy erre a célra
kialakított terminálon átrakják a rakományt repülőre, és onnan már légi úton folytatja az
útját végcélja felé.
Mi értelme van Sea+Air-t használni?
Sea+Air-t nem minden esetben logikus használni, ez olyan megoldás, ahol mérlegelni
kell az igényeket, illetve a lehetőségeket ahhoz, hogy eldöntsük azt, hogy érdemes e ezt a
módot választanunk.
A következő szituációk fordulhatnak elő, amikor a Sea+Air jó megoldás lehet:

 Egy szállítmány lekési a hajót, és így már nem tud a végcéljához érni időben.
 Amikor nem annyira sürgős egy áru, hogy légivel küldjék, így pénzt takaríthatunk meg
a raktárköltségeken a címzettnél.
 Ha az áru értéke túl alacsony ahhoz, hogy megérje légivel küldeni.
 Ha a feladó állomáson helykapacitási problémák adódnak a raktározás tekintetében.

Milyen esetekben nem lehet Sea+Air-t használni?

Az alábbi esetekben nem lehetséges:

 veszélyes áru,
 romlandó áru,
 extrém magas értékű áruk esetében,
 ha az áru súlya nem éri el a minimum 500 kg-ot,
 lítium akkumulátorok esetében kísérőokmányoktól függ (MSDS, DG letter).

Mennyivel olcsóbb, mint a légi szállítás?

Általában 30%-kal olcsóbb, mint egy légi szállítás költsége, és a tranzitidő 35–50 napról 18–
23 napra csökken.
Az alábbi példával remekül lehet érzékeltetni a Sea+Air hasznosságát:
Az egyik kiemelt ügyfelünknek problémája akadt egy szállítmánnyal. A cég a legnagyobb
elektronikai gyártó cégek egyike, az egyik vezető a televízió-gyártásban. Ezen a piacon az
állandóan változó igények és sales stratégiák miatt nagyon fontos, hogy tartsák a vállalt
határidőket. Mivel ebben az esetben a kínai partnerük nem tudta időben elindítani az egyik
konténerüket, a beütemezett gyártásuk veszélybe került.
Mit tesz ilyenkor egy átlagos beszerző? A legtöbb esetben az egész mennyiséget
behozzák légi szállítmányként, vállalva ezzel egy nagyon magas pluszköltséget!
 Mit tesz ilyenkor az Expeditorsszal szoros kapcsolatban álló beszerző? Megkér minket,
hogy vizsgáljuk meg, milyen megoldást tudnánk ajánlani a probléma minél
költséghatékonyabb rendezésére. Nos, ilyen esetben a Sea+Air a legjobb megoldás.
Íme a konkrét példa számokkal, súlyadatokkal, méretekkel. (A díjakat megváltoztattam,
annak érdekében, hogy ne sértsek üzleti titkot.)
Origin (származási hely): SHA
Destination (rendeltetési hely): BUD
Actual weight (tényleges súly): 46 paletta/6900 kg – 150 kg/paletta
Méretek: 120×100×130 cm/paletta – halmozható
Chargeable weight (díjszámítási súly): [(120×100×130)/6000)]*46 = 11,960 kg
A díjak struktúrája a következő:
Origin: Pickup (áru átvételi költségek), Customs process (vámeljárási költségek),
Terminal Handling (terminál kezelési költségek)
Airfreight (légifuvar): magában foglalja a tengeri és a légi szállítás költségeit
FSC (fuel surcharge): üzemanyagfelár, melyet a légitársaságok terhelnek a speditőrökre,
melyet a speditőrök „at cost” (költségen) számláznak tovább az ügyfeleikre
ISS (International Security Surcharge): biztonsági felár, ugyanaz az eljárás, mint az FSC-
nél
Destination: Terminal Handling, Customs Process, Delivery (szállítás)
Nagyon fontos információ! Sea+Air szállításnál az üzemanyag felárat a tényleges
súlyadatból kell kalkulálni, míg a léginél az ún. „Chargeable Weight”-ből – mely a tényleges
és a volumetrikus súly közül mindig a nagyobb. Így nagyon terjedelmes áruknál hatalmas
összegeket lehet spórolni, főleg amikor a két FSC között is nagy a különbség.
Íme a légi és a Sea+Air díjak összehasonlítva, a megtakarított összegekkel kiegészítve:
Total tranzitidő: 21 nap

Tényleges súly 6,900 Megtakarítás Százalék

Volumetrikus súly 11,960 USD 20,263.00 40

SEA+AI Egységá Vámeljárás Termina Freigh FSC Termina Vámeljárás Szállítá Teljes
R r i költségek l t l i költségek s költség
FOB
paritáson
számolva

USD
SHA- 1.0
0.14 60 0.2 1.67 0.12 36.00 0.12 30,124.6
BUD 5
0

AIR                  

USD
SHA- 2.1
0.14 60 0.2 1.8 0.12 36.00 0.12 50,387.6
BUD 7
0
 Mint a példa is bizonyítja, ezzel a megoldással 20,000 USD volt a megtakarítás ahhoz
képest, mintha légi szállítmányként jött volna be az áru, nem beszélve arról, hogy így
legalább két hét raktározási költségeivel sem kellett számolni.”
 
(Fenti esettanulmány Tímár Zsolt Expeditors Intl. Hungary Kft. sales manager kézirata alapján
készült.)

Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán (2013): Nemzetközi kereskedelemtan. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Aula Kiadó, Budapest

Hinkelman, Edward G. (2002): Dictionary of International Trade. 5th edition, World Trade Press

Kovács Zoltán (2004): Logisztika. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém

9. A nemzetközi árufuvarozás
A külkereskedelmi ügyletek körébe tartoznak a külkereskedelmi áruforgalmat lehetővé tevő, azt
kiegészítő szolgáltatásokra irányuló szerződések is.

Külkereskedelmi szerződésnek tekintendők azok a szerződések, amelyeket árunak külföldi által

végzendő fuvarozására, szállítmányozására, raktározására, minőségi átadásra és átvételre
vonatkozóan kötnek, továbbá minden olyan szolgáltatásra vonatkozó megállapodás, amelyet belföldi
személy bármilyen minőségben (titkári, tanácsadói, szakértői, ellenőri stb.) külföldi részére, annak
kereskedelmi tevékenysége előmozdítása érdekében nyújt.

A következő fejezetben megvizsgáljuk a nemzetközi fuvarozás feltételrendszerét, a nemzetközi

szabályozás elemeit és mindenekelőtt az alkalmazott okmányokat. Témánk szempontjából az utóbbi
a legfontosabb, mivel a fuvarokmányok az üzleti munka napi gyakorlatának részét képezik.

9.1. A fuvarozás fogalma és résztvevői

9.2. Az árufuvarozási szerződés
9.3. Fuvarozási ágak, fuvareszközök
9.4. A fuvarozási mód és útvonal megválasztása
9.5. A nemzetközi közúti árufuvarozás
9.6. A vasúti fuvarozás
9.7. A tengeri árufuvarozás
9.8. A nemzetközi folyami (dunai) árufuvarozás
9.9. A nemzetközi légi árufuvarozás
Felhasznált irodalom
9.1. A fuvarozás fogalma és résztvevői
A nemzetközi kereskedelembe bekerülő árukat el kell juttatni a termelés vagy az értékesítés
helyéről a fogyasztóhoz, felhasználóhoz. A külkereskedelmi szerződések résztvevőit, az
eladót és a vevőt általában jelentős földrajzi távolság választja el egymástól. Ezért kiemelt
jelentősége van a fuvarozási mód és a fuvareszköz meghatározásának, valamint a fuvarozási
feladatok végrehajtásának.
Az áru fuvarozása alapvetően fontos része a nemzetközi kereskedelmi folyamatoknak. A
fuvarozási költség az áru árát növeli, s általában megoszlik az eladó és a vevő között, a
paritásválasztás függvényében. Az egyes áruféleségek tömege, fajsúlya, romlandó jellege
vagy más tulajdonsága korlátozhatja fuvarozhatóságukat.
Sok olyan terméket ismerünk, amely nagy súlya, térfogata, nehéz kezelhetősége miatt
csak korlátozottan kerülhet be a nemzetközi kereskedelembe (pl. az építőanyagok egy része:
falazótégla, transzportbeton, folyami kavics). Más áruk viszonylag alacsony értékük miatt
számítanak túlságosan fuvarigényesnek (pl. olyan nyersanyagok, mint a vasérc, a barnaszén),
hiszen a fuvarköltséget a drága (jobb minőségű) és az olcsó (szerényebb minőségű)
tömegárura egyformán kell kifizetni.
A fuvarozó az a vállalkozó, aki általában saját fuvareszközével az áru földrajzi
helyváltoztatását, továbbítását végzi. A fuvarozási szerződés keretében a fuvarozók arra
vállalkoznak, hogy a fuvarozásra átvett árut eljuttatják a rendeltetési helyre. A fuvaroztatók
az áru megfelelő állapotban, arra alkalmas csomagolásban történő átadására és a fuvardíj
kifizetésére vállalnak kötelezettséget. A fuvarozó elvileg köteles olyan állapotban
kiszolgáltatni a címzettnek az árut, ahogyan azt fuvarozásra átvette.
A fuvarozási szerződés szereplői tehát:

1. a fuvarozó, aki az árut továbbítja;

2. a fuvaroztató,aki erre megbízást ad;

A fuvaroztató lehet:

o a feladó, aki az árut elindítja a fuvarozási folyamat elején (ez általában az

eladó vagy megbízottja),
o a címzett, akinek a fuvarozó a fuvarozási folyamat végén az árut kiszolgáltatja
(általában a vevő vagy megbízottja);
3. a szállítmányozó, akinek feladata a fuvarozási folyamat megszervezése, irányítása.
Betöltheti a többi résztvevő szerepét is: lehet pl. feladó vagy címzett is. A fuvarozási
folyamat szereplői között általában a szállítmányozó (vagy más néven speditőr) teremti
meg a kapcsolatot a bonyolultabb, tengerentúli fuvarozás esetén. Fuvarozást közvetítő
és szervező tevékenységüket lényegében bizományosi jelleggel végzik.

 
A fuvarozástól el kell határolni a szállítás fogalmát. A szállítás az eladó tevékenysége, aki a
szállítási szerződés (termékértékesítési szerződés) alapján a vevő rendelkezésére bocsátja az
árut. A szállítás nem jelent mindig árufuvarozást, fuvaroztatást – ez a szerződési paritástól
függ. Az EXW paritásnál például a teljes fuvaroztatás a vevő gondja, az eladó saját
telephelyén (mondjuk gyárudvarán vagy raktárában) teljesíti a szállítási szerződésből rá
háruló feladatot: az áru kiszolgáltatását a vevőnek. FOB paritás esetén az eladónak már
fuvaroztatnia is kell az indulási (berakodási) kikötőig, CIF esetén pedig az érkezési
(kirakodási) kikötőig.
Magyarországon számos fuvarozóvállalat és kisvállalkozó van. Ismertebb nagy fuvarozók
a MÁV, MALÉV, a közúti fuvarozó cégek, pl. a Waberer. A szállítmányozók száma is jelentős.
Nemzetközi szállítmányozásra specializálódott vállalatok a MASPED, a PORTOLAN, az
ECOTRANS, a HUNGAROCARGO stb.

9.2. Az árufuvarozási szerződés

A fuvarozók a fuvarozási szerződésben arra vállalkoznak, hogy a fuvarozásra átvett árut
meghatározott idő alatt eljuttatják a rendeltetési helyre, és ott a címzettnek, vagy a jogos átvevőnek
kiszolgáltatják olyan állapotban, amilyen állapotban azt fuvarozásra átvették. A fuvaroztatók ezzel
szemben az áru fuvarképes állapotban való átadására, továbbá a fuvardíj és az egyéb – a fuvarozót
megillető – költségek kifizetésére vállalnak kötelezettséget.
 A fuvarozási szerződés mindig létrejön a fuvarozás megkezdése előtt, azonban általában nem ölt
önálló okmányformát. Létrejöttét a különböző fuvarozási ágaknál kiállított fuvarlevél, illetve annak
megfelelő példánya igazolja, de ez csak a szerződés legfontosabb feltételeit tartalmazza, míg a
szerződés további feltételei a fuvarozók különböző szabályzataiban (a meghirdetett díjtételek mellett
fuvarozóknál rendszerint a tarifában) találhatók meg.

A fuvarozók fuvarozási kötelezettségét, felelősségét, a fuvarozási határidőt, az útvonal

megválasztásának lehetőségét, a feladó és a címzett rendelkezési jogát stb. a nemzetközi
árufuvarozás során általában a fuvarozási ágak sajátosságaiból kiinduló nemzetközi egyezmények
szabályozzák.

A nemzetközi szabályozás egyes fuvarozási ágaknál (légi, közúti) a fuvarozási szerződést a felek
megállapodásával tekinti létrejöttnek. Ugyanakkor például a vasúti fuvarozási szerződés akkor jön
létre, amikor a fuvaroztató az árut a kiállított fuvarlevéllel együtt fuvarozásra átadja, a fuvarozó a
fuvarlevél másodpéldányát aláírva és lepecsételve visszaszolgáltatja.

A fuvarlevelet általában a fuvaroztató állítja ki, és ő felel az abban feltüntetett adatok

valódiságáért. A fuvarozó az árura vonatkozó (mennyiségi, minőségi) adatokért általában csak akkor
felel, ha azokat az átvételkor ellenőrzi (pl. mérlegel), és azt a fuvarlevélben is igazolja.

A fuvarozási szerződés során a fuvarozó ún. eredményfelelősséget vállal, amikor arra vállalkozik,

hogy az árut eljuttatja a feladási helyről a rendeltetési helyre, és ott kiszolgáltatja a címzettnek, illetve
a jogos átvevőnek, olyan állapotban, amilyen állapotban azt fuvarozásra átvette. A nemzetközi
árufuvarozás során a fuvarozók felelősségének eseteit, mértékét és a felelősség alóli mentesülés
lehetőségeit ugyancsak a fuvarozási áganként létrehívott nemzetközi egyezmények szabályozzák.

A fuvarozási szerződések okmányszerű megjelenései a fuvarokmányok: fuvarlevelek vagy más

okmányok, amelyek között értékpapírok is vannak.

9.3. Fuvarozási ágak, fuvareszközök

A nemzetközi kereskedelemben jelentős fuvarozási ágak a következők:

1. Vasúti fuvarozás, amely a legnagyobb jelentőségű az európai országokban, s még

inkább azokban, amelyeknek nincs tengeri kikötőjük. A vasúti árufuvarozás előnye a
tömeges árutovábbítás és a környezet kisebb mértékű igénybevétele. Hátránya a
pályához kötöttség és az óriási eszközigény.
2. Közúti fuvarozás, amely a legdinamikusabban fejlődik világszerte. Mind több és több
kamiont láthatunk az utakon. Előnye a háztól házig szolgáltatás, a gyorsaság és az, hogy
kisvállalkozásban is végezhető. Hátránya a komoly levegő- és egyéb
környezetszennyezés, a határállomásokon való gyakori várakozáskényszer és a
visszfuvarszerzési probléma. Felmerül a közutak teherbíró és áteresztőképességének
kérdése is.
3. Légi fuvarozás, amely a leginkább gyors és színvonalas szolgáltatások nyújtására
képes. Igen gyorsan fejlődik a II. világháború óta. Előnye a rendkívüli gyorsaság mellett a
biztonságos árukezelés. Hátránya a magas fuvarköltség.
4. A tengeri árufuvarozás teremtette meg a kontinensek közötti árukapcsolatokat.
Számos ország (a szigetországok, mint például Japán, Nagy-Britannia) szinte csak ilyen
módon szervezhette meg nemzetközi árukapcsolatait. Ez az ősi fuvarozási módszer teszi
lehetővé a világpiac működését, természetesen a korszerű technika eredményeinek
felhasználásával. A tengeri árufuvarozásnak nincs számottevő versenytársa a többi
fuvarozási mód között a kontinensek közötti forgalomban. Előnyös oldala a fuvarpiaci
sokszínűség, az áruféleségekhez való alkalmazkodás, a tömeges fuvarozás lehetősége.
Hátránynak tekinthető a fuvaroztatók szempontjából az egyes hajózási piacok
monopolizáltsága és az egyes országok eltérő távolsága a tengertől.
5. A folyami (belvízi) fuvarozás előnye, hogy nagy tömegű áru olcsó továbbítását teszi
lehetővé. Hazánkban elsősorban a Duna jelentős vízi út. Nemzetközi jellege tovább
erősödött a Duna–Rajna–Majna-csatorna megnyitásával. A folyami fuvarozás
hátrányaként említik viszonylagos lassúságát és a vízi utakhoz való kötöttségét.
6. A kombinált fuvarozás az alapvető fuvarozási módok összekapcsolása egy ügylet
keretében. Főleg az egységrakományok, pontosabban a konténerek alkalmazásával vált
lehetségessé tömeges méretekben, mivel az átrakás egyszerűbb és biztonságosabb lett.
A konténer önmagában véve is fuvareszköznek tekinthető, amit továbbíthatnak
vasúton, gépkocsin, hajón, repülőgépen. Számos ország van olyan földrajzi helyzetben,
hogy kereskedői számára eleve szükségszerű a kombinált fuvarozás, ha exportálnak
vagy importálnak. Ezt a jelenséget nevezik „multimodalizmus”-nak is, mivel ez minden
esetben kombinált, multimodális fuvarozást igényel (Branch, 2011).

Nálunk, az európai kontinensen belül általában fennáll a választás lehetősége: ha

például Magyarországról Olaszországba fuvarozunk árut, választhatunk, hogy vasúton,
közúton, esetleg légi fuvarral bonyolítsuk-e le az ügyletet. Távolabbi piacra irányuló
fuvarok esetén (pl. Afrika) már tengeri fuvarozást is igénybe kell venni, tehát többféle
fuvareszközre és több fuvarszervező munkára van szükség. Az áru csomagolását is meg
kell erősíteni, hogy bírja a tengeri igénybevételt (sós víz, pára, átrakások stb.).

Olyan országok, amelyek messze vannak fontosabb piacaiktól és azoktól tenger

választja el őket, általában kénytelenek kombinált fuvarozásban lebonyolítani
kereskedelmüket (pl. Japán, Ausztrália). A földrajzi távolság miatt megnövekvő
fuvarozási költség csökkentése igen fontos lehet a piaci versenyben. Ezért építettek
például Japánban óriási méretű tankhajókat a nyersolaj importjához.

7. Egyre nagyobb jelentőségű a kőolaj és a cseppfolyós

földgáz csővezetékes továbbítása. Magyarország is jelentős részben így importálja
ezeket az energiahordozókat. (Volumenét, az így továbbított súlyt tekintve, előkelő
helyen áll hazánk külkereskedelmi fuvarozási statisztikájában.) A csővezeték megépítése
igen nagy beruházási igénnyel jár, viszont az árufuvarozásnak ez a módja rendkívül
olcsó, ha a csővezeték már megvan. A csővezetékes árutovábbítás működését és jogi
kereteit tekintve eltér a többi fuvarozási módtól: például általában nincs elkülönült
fuvarozó, a fuvarpiaci verseny alig érvényesül, nincs hagyományosan értelmezett
fuvarokmány stb.
9.4. A fuvarozási mód és útvonal megválasztása
A külkereskedelmi áruk fuvarozásánál gondosan kell elkészíteni a fuvarkalkulációt, és meg kell
tervezni a munkafolyamatokat és a költségeket. A feladónak gyakran választania kell több fuvarozási
lehetőség és több megközelítési útvonal között.

A választáshoz elsősorban a következő szempontokat veszik figyelembe:

1. a fuvarozásra kerülő áru jellege: konténerek, ömlesztett tömegáruk, csomagolt

darabáruk, romlandó vagy más ok miatt sürgős küldemények stb.;

2. a feladás helye és a rendeltetési hely közötti földrajzi adottságok, távolság és a

lehetséges útvonalak: például, hogy szükséges-e tengeri fuvarozás igénybevétele;

3. a fuvarköltség mértéke, ami elsősorban az árutól és a fuvarozási módtól függ. A

fuvarköltségek külföldön mindig devizában fizetendők. A devizafuvardíj és mellékköltségei
jelentős tényezői az üzleti kalkulációnak. A fuvardíj mértéke a fuvarpiac helyzetétől is függ:
általában minden fuvar megdrágul, ha nagy kereslet nyilvánul meg iránta.

A fuvarköltségekben a fuvardíjon kívül megjelenhetnek például:

o vámok, illetékek,

o kikötői díjak,

o szállítmányozói díjak,

o ügynöki jutalékok,

o mérlegelési, számlálási költségek,

o raktárköltségek,

o kamatköltségek,

o okmánykiállítási díjak stb.;

4. a fuvarozás időigénye, ami a szerződés teljesíthetőségét befolyásolja. A gyorsabb (pl.

expressz, légi) fuvarozás a vevő jobb kiszolgálását segíti ugyan, de növeli a költségeket is;

5. tengeri fuvarozás esetén a kikötőválasztás szempontjai a magyar külkereskedők,

illetve szállítmányozók számára igen sokrétűek. Megemlíthetők például:
o a kikötő felszereltsége, specializáltsága (pl. van-e megfelelő darukapacitás,
olajszivattyú és -tárolóhely, vagy konténerterminál);

o a kikötői szolgáltatások színvonala a tapasztalatok alapján, más kikötőkkel

összehasonlítva és a díjakkal összevetve;

o a vízmélység (nagy tengeri hajók fogadásának lehetősége);

o a kikötő szárazföldi megközelítésének lehetőségei, ennek költségei és

devizakihatása;

o a kikötő forgalma (hajók indulásának gyakorisága).

A magyar külkereskedelemben a fuvarozási ágak közül meghatározó jelentőségű a közúti és a vasúti

fuvarozás (Constantinovits–Sipos, 2008).

9.4.1. A környezet fokozott védelme

9.4.1. A környezet fokozott védelme

Az árutovábbítás munkafolyamataira nézve is komoly kihívás a természeti környezet védelmének
kötelezettsége. Egyes fuvarozási folyamatok rendkívüli mértékben szennyezik környezetünket. A
tankhajózás például a tenger élővilágát veszélyezteti az olaj és más folyékony anyagok elfolyása,
szivárgása, valamint a tartályhajók ürítése és tisztítása (kiöblítése) révén – nem is beszélve a már-már
rendszeresen ismétlődő tartályhajó-balesetekről, amelyeknél hatalmas olajmennyiség kerülhet a
tengerbe. Ennek részleges eltávolítása is óriási költséget és erőfeszítést igényel.

Számos ország úgy próbál megszabadulni a veszélyes (mérgező, sugárzó, szennyező stb.)
hulladékoktól, hogy külföldre küldi, hajóba rakva. Ezért komoly díjakat is fizetnek a befogadó,
általában fejlődő országoknak. Időnként híradások szólnak mérgező anyagokkal rakott hajók nehéz
utazásairól, amelyeket egyetlen ország hatóságai sem engednek be kikötőikbe. Ilyenkor a rakomány
végállomása esetleg a tengerfenék lesz.

A szárazföldi fuvarozásban is krónikussá vált a környezetszennyezés. A dinamikusan fejlődő

gépkocsiforgalom gyors ütemben mérgezi a levegőt, a talajt és a vizeket. Több ország úgy igyekszik
megkímélni területét a közúti tranzitfuvarozás környezetpusztító hatásától, hogy egyrészt
tranzitdíjakat vet ki az áthaladó kamionokra (mint most már Magyarország is), másrészt korlátozza az
éves szinten kiadható útvonalengedélyek számát (mint pl. a Cseh és a Szlovák Köztársaság). Az ilyen
intézkedések sértettjei, a nagy fuvarozó országok, akiknek az érintett útvonal fontos,
viszontintézkedésekkel torolják meg e lépéseket. Újfajta kereskedelmi fuvarpolitikai konfliktusok
keletkeznek az egyes országok között.
 A kevésbé környezetszennyező fuvarozási módok (vasúti, belvízi) segíthetnek talán a probléma
megoldásában. Ilyen esély például az úgynevezett „hucke-pack” vagy „kenguru” fuvarozás, amelynek
lényege, hogy a kamionokat egy adott útszakaszon vasúton fuvarozzák tovább. A sajátos technológia
kipróbálására hazánkban is sor került már – egyre több eredménnyel.

Komoly feladatot jelent természetesen az is, hogy magának a vasúti forgalomnak,

pályaigényének, átrakó és egyéb bázisainak, berendezéseinek a környezetszennyezését csökkentsék.
Ugyanez igaz például a dunai hajóforgalomra vagy a légi közlekedésre is. A fejlettebb országok
gyakorlati példái azt mutatják, hogy a túlságosan tömegszerűvé váló, koncentrált árufuvarozás adott
helyen és időben erősen árt a természeti környezetnek. Az árufuvarozásban tovább kell keresnünk a
környezetkímélő megoldásokat, mert az áruforgalom nem szűnhet meg.

9.5. A nemzetközi közúti árufuvarozás

A nemzetközi kamion- (és tehergépkocsi-) fuvarozás viszonylag új, igen nagy jelentőségű és gyorsan
fejlődő fuvarozási mód. A háztól házig jelleg miatt egyre népszerűbb, amit az is elősegít, hogy
viszonylag gyors, és elkerülhetők az átrakások. A kamionfuvarozáshoz nagyméretű, korszerű
járművekre és jó úthálózatra van szükség. Európában a közúti fuvarozás dinamikusan fejlődő
versenytársa a vasúti és légi fuvarozásnak. Magyarországon az 1990-es évek végén első helyre került
a külkereskedelmi forgalom realizálásában. A Közel-Kelet felé irányuló forgalmat tengeri kompjáratok
is segítik. Kelet-Európa tranzitútvonalnak számít ebben az irányban. A legnagyobb „kamionos”
országok közé tartoznak ebben a földrajzi régióban: Görögország, Törökország, Ausztria,
Németország, Bulgária, Magyarország.

A közúti fuvarozás további térnyerését megkérdőjelezi azonban a környezeti ártalmak

problémája, valamint az utak és határállomások szűk áteresztőképessége. Nagy szerepe van a
kamionfuvarozásnak a romlandó és kényes áruk gyors fuvarozásában (húsfélék, élő állatok, zöldség,
gyümölcs), amire gyakran speciális hűtőkamionokat használnak. Ugyancsak lényeges a kikötői
forgalom, amelynél a visszfuvar könnyebben biztosítható.

Gondot jelent az egyes országokban az útengedélyek beszerzése, mivel a legtöbb ország

meghatározza azt a mértéket, hogy más országok járművei milyen gyakorisággal használhatják
útvonalait. Ennek megfelelően adják ki az útengedélyeket, amelyek kiadása után újabbakra általában
már nem lehet számítani. Az útengedélyek több esetben nemzetközi vitákat, konfliktusokat váltottak
ki. Az államok kétoldalú egyezményekben próbálták ezeket feloldani. Az Európai Unió egységes belső
piacának megteremtésével az útvonal-engedélyezési szabályok rendszere megváltozott. A
korlátozások nem tarthatók fenn a belső piacon, ahol szabadnak nyilvánítják az áruk, szolgáltatások,
tőkék és személyek mozgását. Az engedélyezés a belső és külső fuvarozók vonatkozásában merül fel.
Ezért is nagy a jelentősége Magyarország EU-csatlakozásának

9.5.1. A közúti fuvarozás nemzetközi szabályozása és feltételei

9.5.1. A közúti fuvarozás nemzetközi szabályozása és feltételei

A nemzetközi közúti árufuvarozás első érdekvédelmi szervezete, a Nemzetközi Közúti Fuvarozási
Egyesület (International Road Transport Union, IRU) az 1940-es években jött létre. Ma is segíti a
fuvarozók alkalmazkodását a változó feltételekhez. Az IRU támogatásával jöttek létre a fontosabb
nemzetközi egyezmények és szervezetek.
 A nemzetközi közúti áruforgalomban kiemelkedő jelentőségű egyezmény a CMR (Convention
relative au contrat de transport international de Marchandise par Route), azaz az egyezmény a
nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről. Ez az aláíró országok számára a nemzetközi közúti
határátlépő forgalom jogi szabályozási hátterét jelenti, 1961-től van érvényben. Az Európai Gazdasági
Bizottság szakbizottsága dolgozta ki, Magyarország az egyezményhez 1970-ben csatlakozott. Az
egyezményben részes államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a nemzetközi közúti fuvarozási
szerződésekből eredő jogviszonyokra a CMR-t alkalmazzák. A CMR olyan nemzetközi közúti
fuvarozási szerződések esetében alkalmazható, amelyeknél legalább az egyik szerződő fél állama
aláírója az egyezménynek.

A CMR-fuvarlevél a nemzetközi közúti árufuvarozás egységesített okmánya. A feladó a

fuvarlevél birtokában rendelkezhet az áru felett, reklamálhat a fuvarozónál, illetve felhasználhatja
banki benyújtási okmányként a fuvarozás tényének igazolására. A fuvarlevél tanúsítja továbbá a
fuvardíjfizetést is. A CMR-fuvarlevél a fuvarozási szerződés létrejöttének bizonyítéka, de nem maga a
szerződés. A nemzetközi közúti fuvarozási szerződés ún. konszenzuális, azaz megállapodásos
szerződés, így ha nem töltenek ki fuvarlevelet, a szerződés jogilag akkor is létrejön. A szerződést nem
feltétlenül szükséges a CMR fuvarlevél-nyomtatványon rögzíteni, attól eltérő formában is meg lehet
állapodni. A nemzetközi gyakorlat azonban általában a CMR formafuvarlevelet alkalmazza. A
fuvarlevelet 3 eredeti példányban állítják ki, amit a feladó és a fuvarozó is aláír. Ebből: az 1. példány a
feladóé, a 2. példány az átvevőé, a 3. példány a fuvarozóé.

A közúti fuvarozás díjszabásai változóak. A fuvardíjak kialakításánál figyelembe veszik az

önköltséget, a visszfuvar lehetőségét, a konkurencia helyzetét (a piaci versenyt), a devizális
lehetőségeket is. Ebben a fuvarozási ágban még nem alakultak ki egységes nemzetközi díjszabások.
Igen sok kisebb-nagyobb fuvarozóvállalat versenyez egymással, s így igen jelentős a pillanatnyi
fuvarpiaci kereslet és kínálat szerepe. A közúti fuvarozók felelőssége a CMR szerint kiterjed az áru
elvesztésére, sérülésére és késedelmére is. A felelősség értékben korlátozott, és nem terjed ki az
olyan károkra, amelyek a feladó hibájából, a csomagolás hiányosságaiból vagy az áru sajátos
természete miatt keletkeztek.

9.6. A vasúti fuvarozás

Magyarországon – földrajzi helyzete, vagyis a tengerektől való elzártság és a szárazföldi
tranzitútvonalak áthaladása miatt – fontos és különleges szerepe van a vasúti fuvarozásnak. Ez a
fuvarozási ág nagy hagyományokkal rendelkezik nálunk. Bár teljesítménye folyamatosan csökken, a
nagy volumenű áruk továbbításánál nélkülözhetetlen. A Magyar Államvasutak Rt. leginkább
jövedelmező tevékenysége, a díjszabások és elszámolási módok sajátosságai miatt, a nemzetközi
tranzitfuvarozás.

A magyar vasút teljesítménycsökkenése azért sajnálatos, mert ez a fuvarozási mód

meglehetősen környezetbarát. A forgalom csökkenését számos tényező okozta.

Ilyenek például:

 A vasútra fordított fejlesztési eszközök, beruházások szerény és csökkenő mértéke. (Sajnos, a

vasút rendkívül tőkeintenzív, nagy eszközparkot és sok fejlesztést igénylő üzem.)
 A vasút hagyományos, szabályzatokkal irányított, „egyenruhás” szervezete és működési
módja egyre kevésbé felel meg a külkereskedelem igényeinek. A piaci változásokra gyorsan reagálni
próbáló kisvállalkozó számára nem természetes partner a vasút. Hasonlóképpen problematikus a
korszerű logisztikai szemlélet multinacionális vállalati alkalmazása számára is.
 Mind az észak–déli, mind a kelet–nyugati európai tranzitútvonalak közt egyre inkább élesedik
a fuvarozási verseny, amelyben egyre fontosabb a szolgáltatások minősége, a pontosság, a
megbízhatóság.
 A MÁV jelentős fuvarveszteséget szenvedett el a KGST megszűnésével és a hagyományos
„államközi” kereskedelem háttérbe szorulásával is.

 
A vasúti fuvarozás európai rendszere úgy épült ki, hogy országonként lényegében egy vasúttársaság
van monopolhelyzetben és állami tulajdonban. Ez magyarázza a vasúti fuvarozás nemzetközi
működésének néhány sajátosságát.

Előnyösnek tekinthetők a fuvaroztatók számára a következő sajátos vonások:

 a vasút nagy teljesítőképességénél fogva nagy tömegű áruk viszonylag gyors és biztonságos
elfuvarozására képes, viszonylag kedvező fuvardíjak mellett;
 meghirdetett – s így a tárgyidőszakban alkalmazni köteles – tarifák alapján fuvaroz
(tarifakényszer);
 a fuvarozási ágak közül egyedül a vasúton érvényes fuvarozási kényszer, aminek alapján a
legtöbb vasúttársaság törvény útján is kötelezhető fuvarozásra;
 a felmerülő fuvarozási igénytől függetlenül, általában menetrend szerint indítja járatait;
 a vasút által kínált fuvarozási lehetőség gyakorisága (például vonatot gyakrabban indítanak,
mint hajót);
 az egész Európát és más földrészeket is összekötő és behálózó vasúthálózat biztosítja a
nemzetközi kereskedelem tárgyát képező áruk egységes fuvarjog alapján való elfuvarozásának
lehetőségét, beleértve a kontinensek közötti forgalomban az indulási kikötőbe való fuvarozás és az
érkezési kikötőből való elfuvarozás lehetőségét is;
 a nemzetközi (több ország területét érintő) vasúti fuvarozás előnye és egyben technikai
feltétele, hogy a vasutak szerte a világon, így Európa nagy részén is, azonos nyomtávot (nyomközt)
építettek ki, ezért az árut általában nem kell átrakni a különböző országok és/vagy vasutak csatlakozó
pontjain.

 
A nemzetközi vasúti árufuvarozás jelentőségét növelő és működését elősegítő további sajátosság,
hogy a különböző országok vasutai jogosultak egymás javára, illetve terhére szerződést kötni, aminek
alapján a fuvarozásban részes vasutak egyetemlegesen felelnek a szerződés teljesítéséért.

9.6.1. A vasúti fuvarozás szabályozása Európában

9.6.2. A nemzetközi vasúti fuvarlevél

9.6.3. Fuvardíj és fuvardíjfizetés

9.6.4. A vasút felelőssége

9.6.1. A vasúti fuvarozás szabályozása Európában

A vasúti árufuvarozás kezdetén a fuvarozás szabályozása csak egy-egy országon belül vált
szükségessé. A vasúti fuvarozás fejlődése, a nemzetközi vasúthálózat kiépítése azonban szükségessé
tette az egyes országok eltérő fuvarozási szabályai helyett a fuvarozás egységes, nemzetközi
szabályozását.
 Ezek a megállapodások, a bennük szabályozott kérdésektől függően a következőképpen
csoportosíthatók:

1. műszaki kérdésekkel foglalkozó,

2. kereskedelmi jellegű és

3. jogi kérdéseket szabályozó megállapodások.

A műszaki kérdésekkel foglalkozó szerződésekhez sorolhatjuk például a vasutak nyomtávolságát,

valamint a vasúti kocsik forgalomképességét (a kocsik forgalomba állításának, átadásának,
átvételének, átmenetének, használatának, javításának, üzemi fenntartásának stb. kérdéseit)
szabályozó megegyezéseket.

A kereskedelmi jellegű megállapodásokhoz tartoznak a nemzetközi átmeneti díjszabályok, a

köteléki díjszabások, valamint a vasutak egymás közötti fuvardíj-elszámolására vonatkozó nemzetközi
megegyezések.

A jogi jellegű megállapodások a vasutak (fuvarozók) és a fuvaroztatók közötti jogviszonyt,

valamint a vasutak egymás közötti kapcsolatait szabályozzák.

Ezek a megállapodások közvetve vagy közvetlenül a nemzetközi árucsere-forgalmat is érintik,

ezért azok egy részének ismerete a külkereskedő számára is fontos lehet.

Az első Vasúti Árufuvarozási Nemzetközi Egyezményt – CIM (Convention Internationale

concernant le transport des Marchandises par chemin de fer) – 1890-ben kötötték, és 1893-ban lépett
életbe.

Az 1980 májusában lezárult revíziós konferencia eredményeként 1985. május 1-jén

szerkezetében és tartalmában is jelentősen átdolgozott megállapodás lépett életbe, a következő
dokumentumok meghirdetésével:

 Nemzetközi vasúti fuvarozásra vonatkozó egyezmény (convention relative aux transports

internationaux ferroviaire – COTIF).
 A COTIF „A” Függelékeként az Egységes jogszabályok utasok és poggyász nemzetközi vasúti
fuvarozására vonatkozó szerződésről (Règles Uniformes concernant le contrat de transport
international ferroviaire des voyageurs et les bagages – RU/CIV).
 A COTIF „B” Függelékeként az Egységes jogszabályok áruk nemzetközi vasúti fuvarozására
vonatkozó szerződésről (Règles uniformes concernant le contrat de transport international
ferroviaire des marchandises – RU/CIM).

 
A szerkezeti változás lényege abban foglalható össze, hogy szétválasztották az államokat alapvetően
érintő kérdéseket (COTIF-Egyezmény) és az alapvetően vasúti hatáskörbe tartozó fuvarozási-fuvarjogi
kérdéseket (B Függelék-CIM). Ezáltal lehetőség nyílik az utóbbiak esetében gyorsabb, rugalmasabb
alkalmazkodásra a változó követelményekhez, fuvarpiaci feltételekhez, fuvaroztatói igényekhez.

A COTIF/CIM tagjai az európai országok, a volt Szovjetunió kivételével, továbbá Irak, Irán,
Libanon, Szíria, Algéria, Marokkó és Tunézia.
 A CIM magasrendű jogszabály, amelyet nem a vasutak vagy a vasutakat felügyelő szakhatóságok
(közlekedési minisztériumok, illetve az ezeknek megfelelő más elnevezésű hatósági felügyeletek)
hagynak jóvá, hanem az Egyezményhez csatlakozó országok törvényhozása, a parlamentek. A vasutak
korszerűsödésével járó műszaki fejlődés, új fuvarozási módok bevezetése, a gyakran módosításra
szoruló szabályok azonban egyrészt viszonylag jelentéktelen ügyekkel terhelték a törvényhozásokat,
amelyeknek a módosításokat jóvá kellett hagyniuk, másrészről a sok adminisztrációt is igénylő új
szabályozás a hosszú átfutási idő miatt akadályozta ezek bevezetését és a vasutak munkáját. Ezen a
helyzeten változtatni kellett, ezért hozták létre a COTIF-ot.

A COTIF/CIM a következő általános kérdéseket szabályozza:

 a vasutak fuvarozási kötelezettségét (fuvarozási kényszer), de felsorolja azon áruféleségek és

esetek körét is, amelyekkel kapcsolatban a vasutak mentesülnek a fuvarozási kényszer alól, illetve
arra csak meghatározott feltételek teljesítése esetén kerülhet sor (feltételesen fuvarozható tárgyak);
 az előbbiekben felsoroltakon kívül speciális szabályozásokat is tartalmaz a COTIF „B”, azaz a
CIM Mellékleteiben, éspedig a vasúti teherkocsik használatára (RIV), a veszélyes áruk fuvarozására
(RID), a magánkocsik forgalmazására (RIP), az expresszáruk fuvarozására (RIEX), a konténerek
forgalmára (RICO) és a rakodólapos árufuvarozásra;
 a díjszabás-alkalmazás általános feltételeit;
 a fuvarozási szerződés megkötésének feltételeit, előírva az alkalmazandó fuvarokmányokat, a
fuvarozási útvonalakat;
 a fuvarköltségek megfizetésének feltételeit;
 az áru vasúti kocsiba való berakásának, fuvarozásra való átvételének feltételeit;
 a vasutak által betartandó fuvarozási határidőket és póthatáridőket;
 a küldemények átvevő részére történő kiszolgáltatásának feltételeit;
 a fuvarozási szerződés módosításának lehetőségeit és módját;
 a fuvarozási és kiszolgáltatási akadály felmerülése esetén követendő eljárást;
 a vasutak felelősségének, kártérítési kötelezettségének mértékét;
 valamint az áru elvesztésével, megsérülésével kapcsolatos fuvaroztatói igényérvényesítés
módját, ideértve az elévülés feltételeit is, a vasutak egymás közötti kapcsolatát, a fuvarköltségek
elszámolását, a kártérítési igények rendezését stb. (Constantinovits–Sipos, 2008).

9.6.2. A nemzetközi vasúti fuvarlevél

A fuvarlevél-garnitúra példányai közül az eredeti a küldeményt kíséri, a másodpéldányt pedig a feladó
kapja meg a feladás igazolásául. Az említett két példányon kívül a másolati példányok a vasút belső
ügykezelésében használatosak, illetve vámolási és fuvardíj-elszámolási célokat szolgálnak.

CIM-forgalomban a fuvarlevél kiállítási nyelve a vasutak között erre vonatkozó

megállapodásoktól függ, ilyen megállapodás hiányában a feladási ország hivatalos nyelvén kell
kiállítani, és a francia, német vagy olasz nyelvű fordításokat mellékelni kell. Ha a kiállító ország nyelve
– mindkét forgalomban – azonos a felsorolt nyelvek valamelyikével, nincs szükség külön más nyelvű
fordításra.

A fuvarozási szerződést a feladó akkor köti meg a vasúttal, amikor a vasút az árut a fuvarlevéllel
együtt átveszi. A fuvarlevél jogi szempontból nem azonos a fuvarozási szerződéssel. A fuvarozási
szerződés a fuvarlevél adatain kívül magában foglal még más, a vasút egyéb szabályzataiban
megtalálható előírásokat is. A vasút az átvett fuvarlevelet a küldemény átvétele és a feladó által
vállalt fuvarozási költségek kifizetése után lebélyegzi.
 A feladók felelősek azoknak az adatoknak a helyességéért, amelyeket a fuvarlevélbe bevezettek.
A vasútnak jogában áll a fuvarlevélben szereplő adatok felülvizsgálata. Előfordulhat, hogy a fuvarlevél
adatai nem felelnek meg a valóságnak. Ilyen esetekben az eltérő adatokat rávezetik a fuvarlevélre,
illetve ha az eltéréseket a feladási állomáson állapítják meg, a fuvarlevél másodpéldányára is.

A lebélyegzett fuvarlevél szolgál a fuvarozási szerződés bizonylatául. A vasút az áru fuvarozásra

történő átvételét a fuvarlevél-másodpéldányon igazolja. A fuvarlevél másodpéldányának jelentőségét
az adja meg, hogy

 bizonyítja a fuvarozási szerződés létrejöttét, a küldemény fuvarozásra történő átvételét, az

átvétel időpontját;
 biztosítja a feladó utólagos rendelkezési jogát a küldemény felett;
 a vasút ebben igazolja a fuvardíj és egyéb költségek kifizetését.

 
A feladó által a fuvarlevélbe bejegyzett adatok csak akkor bizonyító erejűek, ha ezeket a vasút a
fuvarlevél másodpéldányán elismeri. Az olyan áruk esetében, amelyek berakását a feladó végzi el, a
fuvarlevélnek az áru súlyára és darabszámára vonatkozó adataiért a vasút csak akkor felelős, ha
ezeket ellenőrizte és a fuvarlevél másodpéldányán külön igazolja. A vevők éppen ezért általában
olyan fuvarlevél-másodpéldány átadását kérik fizetéskor, amelyen a feladási állomás a kívánt
adatokat igazolja. A vasutak a súlyért és a darabszámért általában akkor vállalnak felelősséget, ha a
berakást maguk végezték el, illetve ha ezen adatok megállapítása lehetséges.

A fuvarlevél-másodpéldány csak az áru feletti rendelkezési jogot biztosítja birtokosának, tehát

magát az árut nem testesíti meg, nem értékpapír, átadásával az áru feletti tulajdonjog nem ruházható
át. (Tehát ebben különbözik a hajóraklevéltől, amely az áru tulajdonjogát testesíti meg.) A fuvarlevél-
másodpéldány különleges szerepét a külkereskedelemben az adja, hogy a feladó ennek birtokában a
fuvarozási szerződést megváltoztathatja, módosíthatja, azaz rendelkezhet a küldemény felett.

Nagyon gyakori inkasszóokmány a kontinentális viszonylatú áruüzleteknél a fuvarlevél-

másodpéldány. Tekintve, hogy igen fontos jog, a rendelkezés joga fűződik hozzá, a vevők a
külkereskedelemben a fizetéseknél általában megkövetelik, hogy az eladók ellenérték
kiegyenlítésével egy időben adják át nekik a fuvarlevél-másodpéldányt is, ezzel megszüntethető a
feladó joga a fuvarozási szerződés módosítására, és eleve elkerülhetők az esetleges visszaélések. A
feladó a fuvarozási szerződést módosíthatja, illetve utólagos rendelkezést adhat a feladási állomáson,
amíg birtokában van a fuvarlevél másodpéldánya.

9.6.3. Fuvardíj és fuvardíjfizetés

A vasutak által nyújtott szolgáltatásokért, teljesítményért a fuvaroztatók a vasutaknak díjat fizetnek.
A vasútnak fizetendő díjak nagyságát a vasúti díjszabások határozzák meg.

A fuvardíjak alakulását a következő tényezők befolyásolják:

 a fuvarozás távolsága,
 a fuvarozás módja,
 a fuvarozandó áru súlya és egyéb tulajdonságai,
 a fuvarozandó áru osztálya.

 
A fuvarozás módjánál a vasutak megkülönböztetnek:
 teheráru- és
 gyorsáru-fuvarozást.

 
Az áruk tulajdonságai közül mindenekelőtt az áru súlya játszik szerepet a fuvardíjak kialakítása során.
A vasutak az árukat – alapvetően súlyuktól függően – darabárukra és kocsirakományú árukra osztják
fel.

A fuvardíj, valamint az egyéb mellékdíjak kifizetésének módját a két nemzetközi vasúti

megállapodás eltérő módon szabályozza.

A CIM elvben a feladóra bízza, hogy a fuvardíjat az útvonal melyik pontjáig fizeti ki, a CIM tehát
a szabad fuvardíjfizetés elvét rögzíti.

Ez azt jelenti, hogy a feladó

1. kifizetheti a fuvardíjat feladáskor a teljes fuvarozási útvonalra, egészen a rendeltetési

állomásig,

2. kifizetheti a fuvardíjat az útvonal egy meghatározott pontjáig, ahonnan majd a

címzett fogja kiegyenlíteni a fuvardíjat a rendeltetési állomásig,

3. nem fizet fuvardíjat, hanem a teljes fuvardíj kifizetését a címzettre hárítja át.

A CIM-ben részes vasutak között a tranzitfuvardíjak elszámolását korábban az 1949. évi montreux-i

vasúti konferencia szabályozta. A montreux-i konferencián elfogadott szabályozás szerint az átmeneti
vasutak a tranzitfuvardíjak összegével mindig a végpálya, azaz a rendeltetési ország vasútját terhelték
meg. A jelenlegi szabályozás rugalmasabb, és a fuvardíj tényleges beszedésén és elosztásán alapul.

9.6.4. A vasút felelőssége

A fuvarozó vasút az áruk elfuvarozását a fuvarozási szerződés alapján végzi el. A fuvarozási szerződés
egyik lényeges kérdése, hogy a vasút a küldeményt az átvevőnek olyan állapotban köteles
kiszolgáltatni, amilyen állapotban a fuvarozótól átvette. Az a vasút, amelyik az árut fuvarozásra
átvette, felelős a fuvarozás végrehajtásáért az egész útvonalon, egészen az áru kiszolgáltatásáig. Azok
a vasutak, amelyek az árut a feladási vasúttól az eredeti fuvarlevéllel együtt további fuvarozásra
átvették, ugyancsak felelnek a fuvarozási szerződés végrehajtásáért. A vasút felelőssége azokra a
károkra terjed ki, amelyek

 az áru teljes vagy részleges elvesztéséből, megsérüléséből, illetve

 a fuvarozási határidő túllépéséből adódnak.

9.7. A tengeri árufuvarozás

9.7.1. A tengeri fuvarozás sajátosságai és fajtái

9.7.2. A vonalhajózás

9.7.3. A vonalhajózás okmányai

9.7.4. Hajóbérleti szerződések

9.7.1. A tengeri fuvarozás sajátosságai és fajtái

A tengeri árufuvarozás mozgatja meg világszerte a legnagyobb árutömeget a nemzetközi
kereskedelemben. Viszonylag biztonságosan, nagy távolságra képes egyszerre sok árut eljuttatni, s
ezzel mintegy összeköti az országokat és kontinenseket. A világ kereskedelmi flottája több tízezer
nagyobb és számtalan kisebb hajóból áll. A legnagyobb kereskedelmi hajóparkkal rendelkező
országok: Japán, USA, Görögország, Anglia, Norvégia, Franciaország. Köztük találhatók az úgynevezett
„olcsó lobogójú” országok, amelyekben igen sok hajót jegyeztetnek be a hatóságnál más országokbeli
tulajdonosok is. Itt a bejegyzés (regisztrálás) díja igen alacsony. Hagyományosan ilyen ország Panama,
Honduras, Libéria és Costa Rica. A bejegyzett hajók űrtartalma alapján Libéria vezeti a világrangsort.

A kereskedelmi hajók igen sokfélék aszerint, hogy milyen áruk fuvarozására építették őket és
milyen rakodási módszerrel dolgoznak. A legfontosabb hajótípusok a következők:

1. Az ömlesztett száraz rakományt fuvarozó hajók (bulk carrier-ek) – például szén, ércek
fuvarozására.

2. Hagyományos darabárukat fuvarozó hajók (conventional cargo), amelyekbe ládákat,

bálákat, zsákokat rakodnak, általában rakodólapra téve vagy hálóba összefogva.

3. Tankhajók, amelyek a legnagyobb forgalmi részesedést képviselik a világ tengerein és

a legnagyobb hajók is egyben. Főleg kőolajat fuvaroznak. Japánban már kétmillió tonna
feletti teherbíró képességű óriástankereket is építettek.

4. Konténerhajók, amelyek konténereket fuvaroznak, rendkívül meggyorsítva ezzel a

rakodást. Ehhez azonban külön kikötői telepekre (konténer-terminálokra) van szükség.

5. Ro-Ro hajók, amelyeknél a rakomány kompszerű rakodási módszerrel gördül be és

ki (roll on-roll off). Így a rakodás még gyorsabb és olcsó is, hiszen a rakományt nem kell
megemelni.

6. Hűtőhajók (reefer), amelyek főleg romlandó élelmiszereket fuvaroznak.

7. Folyami uszályokat, bárkákat egységrakományként befogadó hajók („LASH” lighter

aboard ship), amelyekbe a rakományt beúsztatják.

8. Kombinált hajók, amelyek több áruféleség szállítására alkalmasak (pl. „OBO” ore-
bulk-oil = olaj, szárazáru vagy érc fuvarozására).

 
A tengeri hajók teljesítőképességét és méretét a hajó tonnában kifejezett teherbíró képességével
jellemzik. Megkülönböztetünk bruttó és nettó teherbíró képességet: az előbbi tartalmazza a hajó
üzemanyagai és felszerelése (élelmiszerek stb.) súlyát is. Az utóbbi az árukkal kitölthető, hasznos
teherbíró képesség. A teherbíró képességet metrikus tonnában (1000 kg) vagy long tonnában (1016
kg) adják meg. A fuvarozásnál mindkét mértékegységet használják.

A bruttó befogadóképesség a hajó teljes térfogatát, a nettó pedig az áruraktárak térfogatát adja
meg. Ezen adatok alapján határozható meg a hajóba berakható árumennyiség, valamint a kikötői és
csatornahasználati díjak. Ez lehet az alapja a hajók bérleti díjának is.

A hajók minőségének, tengerálló-képességének ellenőrzésével hajóosztályozó intézetek

foglalkoznak (pl. a londoni Lloyd’s Register of Shipping). A hajókat már építésük során ellenőrzik, sőt
már az acéllemezek hengerlését is. A hajóépítésben igen szigorú szabványokat kell betartani.

A kész hajó vízre bocsátása után bekerül a hajóregiszterbe (nyilvántartásba). A hajóosztályozó

intézetek (regiszterek) első-, illetve másodosztályú hajókat tartanak nyilván, de van sok, osztályba
már nem sorolt hajó is. A fuvarozás a legjobb minőségű első osztályú hajókon a leginkább
biztonságos, de a legköltségesebb is. A hajók állapotát és osztályba sorolását rendszeresen ellenőrzik.

A tengeri fuvarozás két alapvető módozata a vonalhajózás és a bérelt hajózás. A vonalhajózás

menetrend szerint történik, mindig azonos útvonalakon. A bérelt hajózás viszont az igényeknek
megfelelően, változó útvonalon folyik. A két forma közti különbség alapja az, hogy a vonalhajózás
esetén fuvarozási szerződést kötnek, ami az árura irányul. A bérelt hajózásnál a szerződés bérleti
jellegű és a hajóra vonatkozik.

9.7.2. A vonalhajózás
A vonalhajók tehát mindig azonos útvonalon, azonos kikötőket érintve, menetrend szerint
közlekednek. A vonalhajók menetrendjei a hajólisták, amelyeket a hajóstársaságok, kikötők és
szállítmányozók tesznek rendszeresen közzé. A hajólisták tartalmazzák a hajók fontosabb adatait,
érkezésük és indulásuk tervezett időpontját.

A vonalhajózás igen tőkeigényes üzletág. Ezért erősen monopolizált is: a hajóstársaságok

kartelleket és üzemközösségeket hoznak létre, ezeket általában konferenciáknak nevezik. A
konferenciák piaci versenyharcot folytatnak a kívülálló hajóstársaságok ellen, ami esetenként éles
„fuvardíjháború” formáját ölti. (Ez igen olcsó fuvardíjakat is jelenthet.) A konferenciák egységesítik
okmányaikat, díjtételeiket és üzleti feltételeiket. A fuvaroztatókkal szerződéseket kötnek, amelyben
kedvezményeket ígérnek azoknak, akik csak velük fuvaroztatnak (hűségrabatt).

A fuvardíjakat a vonalhajózásban a díjszabásokban közlik. A fuvardíj nem lehet alku tárgya, és

általában egységesen, minden fuvaroztatóra alkalmazzák. A fuvardíjakat ritkán változtatják, de egyes
fuvaroztatók kaphatnak kedvezményeket, továbbá esetenként pótlékokat állapítanak meg. A fuvardíj
alapját az áru súlya és térfogata, csomagolása, a rakomány mennyisége, az üzemeltetési és átrakási
költségek, a fuvarozási útvonal és időtartam határozzák meg.

Ezt az alapdíjat egészítik ki a pótlékok, például:

 a nehézsúlypótlék (nagy tömegű árudarabok esetén),

 a hosszúsági pótlék (pl. vasúti síneknél),
 a téli pótlék (fagyveszélyes kikötők érintésekor, télen),
 a zsúfoltsági pótlék (zsúfolt, sok várakozással fenyegető kikötőkben).
 
Ismerünk még időjárási pótlékot, útvonalpótlékot, árfolyampótlékot, kockázati pótlékot stb.

A vonalhajókra hajóteret foglalni a szállítmányozók segítségével lehet. A hajótérfoglalás

bizonylata a könyvelési jegy (booking note). A vonalhajózásban érvényesülő általános üzleti
feltételeket a hajóstársaságok diktálják. Ezt a fuvarokmányok hátoldalára nyomtatják vagy külön
kiadványokban közlik. Az általános feltételeket Liner Terms néven szokták feltüntetni, és nem lehet
eltérni az ezekben foglalt szabályoktól.

A fuvarozó felelősségét ezek a feltételek, valamint egyes nemzetközi egyezmények szabják meg.
A fuvarozó felelőssége az áru hajóba rakásától a kirakásáig terjed. A fuvarozónak joga van a hajót
másik hasonló hajóval helyettesíteni. A könnyítő hajók költségeit mindig a fuvaroztató viseli. Nem
felel a fuvarozó a hajó alkalmazottainak hibáiért, élő állatokért és a felső fedélzeten fuvarozott
árukért. A fuvarozó felelősségének felső határa árukár esetén 835 SDR csomagolási egységenként,
vagy 2,5 SDR/kg.

9.7.3. A vonalhajózás okmányai

a)  A hajóraklevél

A tengeri árufuvarozás legfontosabb fuvarokmánya a hajóraklevél (bill of lading, B/L). Ez olyan, az áru

tulajdonjogát megtestesítő értékpapír, amelynek felmutatásával az áru tulajdonjoga igazolható és
érvényesíthető. A tulajdonjog átruházható a hajóraklevél átruházásával.

A hajóraklevél a vonalhajózásban azt igazolja, hogy:

 a fuvarozási szerződést a hajóraklevélen szereplő feltételek szerint megkötötték;

 a hajóstársaság átvette a feladótól az árut elfuvarozásra;
 a fuvardíjat már kifizették-e, vagy még nem.

 
A hajóraklevél a fuvarozóval szembeni reklamáció alapja lehet. Szükség van rá az áru kiváltásához is:
a hajóstársaság csak az eredeti B/L ellenében szolgáltatja ki a rakományt.

A hajóraklevelet a gyakorlatban több eredeti példányban állítják ki (általában háromban). Erre

azért van szükség, hogy az elvesztés vagy késedelem elkerülhető legyen, továbbá, hogy különböző
utakon juttathassák el az eredeti példányokat a vevőhöz, bankjához vagy szállítmányozójához. A
kiállított eredeti példányok mind külön-külön is értékpapírok. A hajóstársaság egy eredeti B/L
példány ellenében is kiszolgáltatja a rakományt. Egy példány felhasználásával a többi érvényét veszti.

A bankhoz történő okmánybenyújtás fontos okmánya is a hajóraklevél. Ide általában a teljes

sorozatot (full set), valamennyi eredeti példányt kell benyújtani a konkrét előírástól függően. Miután
a bank kiegyenlítette az eladó számláit a B/L alapján, az okmány egy eredeti példányát a vevőhöz
vagy szállítmányozójához továbbítja, hogy az érkező hajóról kiválthassák az árut. Az is lehetséges,
hogy a hajóraklevél átruházásával a vevő továbbadja a még meg sem érkezett „úszó árut” egy
következő vevőnek.

A hajóraklevélnek tartalmaznia kell:

 az áru mennyiségét, a csomagok számát, vagy a feladó által megadott súlyt,

 az áru külső jelöléseit, amelyek a rakomány azonosítását szolgálják,
 az áru minőségét, illetve látható állapotát, esetleges károsodását.
 
Természetesen feltüntetik a hajóraklevélen a hajóstársaság nevét, esetleg zászlaját is (ami a cég
megjelölésére szolgál), a feladó és a címzett megnevezését, a hajó nevét, a hajóraklevél jellegét stb.

b)  A hajóraklevél típusai, változatai

A hajóraklevél kiállítása előtt a hajóstársaság képviselője (általában a rakodást vezető hajóstiszt)

gondosan megvizsgálja az egyes árudarabok épségét, csomagolásának állapotát. Az esetleges
hiányosságokat rávezetik az okmányra. Nagyon fontos, hogy a hajóraklevél tiszta (clean) legyen, ami
azt jelenti, hogy nem szerepel rajta az áru állapotára vonatkozó hátrányos megjegyzés. A bankok
általában csak ilyen, tiszta okmány ellenében teljesítenek fizetést, mivel a vevők ezt írják elő
számukra. Ha az áru állapotára vonatkozó negatív észrevételek kerülnek a hajóraklevélre, akkor
„szennyezett” (foul vagy unclean) okmányról beszélünk. Ilyen megjegyzés lehet például:

 „öt láda törött”,

 „használt zsákok”,
 „sérült konténer”,
 „egy hordó szivárog”.

 
A hajóraklevél fontos változatai az úgynevezett pozicionált B/L-ek. Ezek arról adnak információt a
vevőknek, hogy hol volt az áru az okmány kiállításakor. Közülük a vevők legszívesebben fogadják az
elhajózott áruról szóló, shipped B/L-eket. Itt az áru már úton van az okmány kibocsátásakor, vagyis
érkezése a rendeltetési kikötőbe az okmány kézhezvételekor már rövid időn belül várható (esetleg
már meg is érkezett). A leggyakrabban használt változat a hajóba rakott árut igazoló on board B/L. Itt
a hajóraklevelet a berakodás után, de még a hajó elindulása előtt adta ki a hajóstársaság képviselete,
irodája. Az elhajózásra átvett áruról kiállított hajóraklevél a received for shipment B/L. Azt igazolja,
hogy a hajóstársaság képviselője átvette már a rakományt elfuvarozásra, de az még a rakparton vagy
raktárban van. A berakodás még nem történt meg, sőt lehet, hogy a hajó sem érkezett még oda. A
vevők és bankjaik általában nem szívesen vesznek át és fizetnek ki árukat ezzel a feltétellel.

Közvetlen (through) hajóraklevelet több fuvarozó bekapcsolódása esetén állítanak ki. Ilyenkor

az első fuvarozó felelősséget vállal a többiek tevékenységéért is. A rövid (short) B/L légipostai
levélpapíron, csak a legszükségesebb alapadatokat tartalmazza. Combined transport B/L kiállítása
kombinált (multimodális) fuvarozásnál szokásos. Stale B/L-ről akkor beszélünk, ha az okmányt késve
mutatták be a banknál fizetés végett. Az akkreditív szokványa szerint a bankok megtagadják a 21
napnál régebben kitöltött B/L-ek honorálását. A felső fedélzeti (on deck) B/L-eket a vevők általában
visszautasítják, mert a hajóstársaság az ilyen árukért nem felel. A bérelt hajózásnál is állítanak ki
hajórakleveleket (Charter B/L). Ezt nem mindig fogadják el értékpapírként a bankok, de egyébként
ezek is fuvarokmánynak minősülnek.

A fizetés céljából a bankhoz benyújtandó hajóraklevél-előírások gyakran tartalmazzák az alábbi

kitételt: „3/3 clean, on board B/L”. A 3/3 jelentése: full set, azaz három eredeti példányban kell az
okmányt kiállítani és mindhármat benyújtani a vevő bankjához. Az okmány legyen tiszta, az árura
vonatkozó negatív megjegyzésektől mentes, és igazolja a hajóba rakás tényét. Ezek betartása esetén
fog fizetni a vevő bankja.

 
c)  A vonalhajózásban alkalmazott egyéb okmányok

 Booking note (könyvelési jegy): a hajótérfoglalás okmánya, amit a szállítmányozó tölt ki és

küld el értesítésként.
 Mate’s receipt (hajóstiszti elismervény): a hajóba rakott áru átvételéről. Ennek alapján állítják
ki az on board vagy shipped B/L-eket.
 Dock receipt (rakparti elismervény): a kikötőben átvett árukról. Csak a received for shipment
B/L kiállítására ad alapot.
 Delivery order (kiszolgáltatási jegy, D/O): értékpapír. Egy hajóraklevéllel feladott áru
résztételeiről állítja ki a szállítmányozó a B/L bevonásával, ha az úszó árut több vevőnek adják el.

9.7.4. Hajóbérleti szerződések

A bérelt hajózás lényege, hogy a hajók a fuvarigénynek megfelelően közlekednek. A tulajdonos
átengedi a hajót (vagy a hajótér egy részét) a bérlőnek.

A hajóbérletnek három fajtáját különböztetjük meg:

 az útvonalbérletet, ahol a bérlő egy bizonyos útra kapja meg a hajót, de az üzemben tartás
költségeit a tulajdonos viseli,
 az időbérletet, ahol a hajót a bérleti idő alatt a bérlő tartja üzemben, és a tulajdonost a
kapitány képviseli,
 a haszonbérletet, amelynél a hajót legénység nélkül engedik át.

 
A hajóbérleti szerződés (Charter Party, C/P) igen részletesen, általában több oldalon részletezve
tartalmazza a bérlet feltételeit. A szerződéskötés gyorsítása és egyszerűsítése érdekében szokványos
hajóbérleti szerződéseket dolgoztak ki a hajótulajdonosok, árufajtánként és földrajzi régiók
(útvonalak) szerint. A hajóbérleti szerződések megkötését segítik a hajózási ügynökségek és
szállítmányozók. Két hajótértőzsde is működik Londonban és New Yorkban.

A hajóbérleti szerződésekben szabályozott fontosabb kérdések a következők:

 a hajó megnevezése, osztálya, lobogója, teherbíró képessége,

 a fuvarozandó áru pontos megnevezése, meghatározása,
 a tervezett útvonal (ha útvonalbérletről van szó),
 a bérlet időtartama (időbérlet és haszonbérlet esetén),
 a bérleti díj meghatározása,
 a hajó beállási ideje a bérlőnek történő átadáshoz, rakodáshoz,
 a tervezett (engedélyezett) rakodási idők (útvonalbérlet esetén),
 a rakodási idő túllépéséért fizetendő felpénz (demurrage), amelyet a bérlő fizet, illetve az
időmegtakarításért járó jutalom, amelyet a bérlő kaphat (dispatch money).

 
Több szerződéses kérdésben opciót lehet kikötni. Ilyen például a rakományopció, amikor hasonló
áruféleségek közül választhatja meg a bérlő a rakományt. A földrajzi opció esetén mód van a
rendeltetési kikötő későbbi kiválasztására (megadott időn és régión belül, pl. opció – olasz kikötő)
(Constantinovits–Sipos, 2003).

9.8. A nemzetközi folyami (dunai) árufuvarozás

A magyar külkereskedelemben jelentős a Dunán lebonyolított nemzetközi folyami
árufuvarozás is. Európában több hajózható folyó is van, s jelentőségüket mint nemzetközi
vízi utakét tovább növelhetik a csatornák (pl. a Duna–Rajna–Majna-csatorna). A Duna mint
nemzetközi vízi út kevéssé kihasznált. Igaz, ezt akadályozza a gyakran változó vízszint is. A
Duna–Rajna–Majna-csatorna kínálta lehetőségek jobb kihasználása is kikötők építését, a vízi
út rendezését teszi szükségessé.
Az 1948-ban kötött Belgrádi Egyezmény mondta ki a Duna menti országok kizárólagos
jogát a dunai forgalom szabályozására. A Dunát nemzetközi vízi útnak minősítették, amely
szabadon hajózható. Létrehozták a Nemzetközi Duna Bizottságot, amelynek székhelye
Budapest.
A Duna menti országok hajózási vállalatai a dunai áruforgalom szabályozására dolgozták
ki a Dunai Árufuvarozási Feltételeket (DÁF) a Pozsonyi Egyezményben (1955). E szerint az
áruk dunai fuvarozásra feladhatók uszályrakományként (legalább 70 százalékos
uszálykihasználás esetén), részrakományként és darabáruként (5000 kg alatt).
A dunai fuvardíjak sajátossága, hogy eltérőek a hegymeneti és völgymeneti díjtételek.
Ez a fuvarozás sajátosságain kívül azért érvényesül, mert a völgymenetre lényegesen kisebb
fuvarigény nyilvánul meg.
Az árufuvarozás okmánya a folyami fuvarlevél, amely nem értékpapír. Bizonyítja a
fuvarozási szerződés létrejöttét és biztosítja az utólagos rendelkezés jogát. A fuvaroztató
kívánságára az uszályrakományú áruküldeményekről rakjegyet állíthatnak ki, ami értékpapír.
Mód van a bill of lading kiállítására is.

12.4. Előre fizetés

Az eladó számára ez a legelőnyösebb fizetési mód, és értelemszerűen a vevő számára ez a
legkedvezőtlenebb, hiszen előbb fizet, mintsem az eladó teljesítene. Így vállalja a vevő azt a
kockázatot, hogy az eladó nem teljesít, késve teljesít, vagy nem szerződésszerűen teljesít (a vevő az
áru megtekintése előtt fizet). A fentiek miatt az előre fizetés meglehetősen ritka a nemzetközi
gyakorlatban, két esetben szokott szokásos fizetési móddá válni:

1. a vevő bonitása, hírneve (goodwillje) nem megfelelő, a bank- és céginformáció

alapján más fizetési mód a vevő üzleti morálja miatt az eladó számára elképzelhetetlen
lenne,

2. az eladó monopolpozíciót élvez, a vevő számára nincs más alternatíva, mint a vétel a
meghatározott feltétellel.

Az előre fizetés történhet bankátutalással (számlajóváírással), váltó, illetve csekk kibocsátásával,

átadásával és beváltásával (illetve a váltó leszámítolásával) ritkább esetben készpénz
átadásával. Készpénzes (cash payment) előre fizetés esetén az eladónak ellenőriznie kell a
bankjegyeket, hogy valódiak és érvényesek legyenek. A tradicionális külkereskedelmi forgalomban
csak a kis értékű ügyleteknél szokásos a készpénzes fizetés, vagy pedig az áru természete miatti
különleges üzleteknél, illetve az illegális üzleteknél (fegyver- és kábítószer-kereskedelem).

Itt kell megjegyezni, hogy az előlegfizetés nem önálló fizetési mód, hiszen bármely fizetési
módhoz kiköthető az előleg fizetése. Igaz ugyanakkor, hogy ha az eladó százszázalékos előlegfizetést
kér, akkor már előre fizetésről beszélünk.

12.5. Okmányos meghitelezés

Az előre fizetésnél említett alapvető bizalmi és üzleti kockázati problémák áthidalására jött létre az
okmányos meghitelezés gyakorlata. A bizalmatlanságot és a nem fizetés kockázatát hivatott föloldani
ez a fizetési mód, amelynek alapelve az egyenlő biztonság megteremtése az eladó és a vevő számára.
Az eladónak az előre fizetés a legkedvezőbb, a vevőnek pedig ahhoz fűződik érdeke, hogy a megfelelő
árut még a fizetés előtt megtekinthesse, és esetleges kifogásait a fizetés során érvényesíthesse. Az
alapvető érdekellentétet egy harmadik fél bekapcsolása oldotta fel – ez a bank –, mely bizalmi kéz
szerepét betöltve közreműködik az áru és ellenértékének fair cseréjében.

Az okmányos meghitelezés (documentary credit), a magyar külkereskedelmi szaknyelvben

az akkreditív fizetési módját a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) 600 sz. kiadványban közzétett
szokványa szabályozza, amelynek címe: Az Okmányos Meghitelezésekre vonatkozó Egységes
Szabályok és Szokványok, angolul: ICC Uniform Customs and Practice for Documentary Credits (UCP
600), és a legutóbbi 2007-es átdolgozás után ez az új változat 2007. július 1-jétől „érvényes” (UCP
600. 2007/ICC). Azok a bankok, amelyek alkalmazzák az akkreditív (UCP 600) legújabb szokványát,
bejelentik a Nemzetközi Kereskedelmi Kamarának. A szokvány alkalmazását ez esetben is az adott
banknak magán az akkreditíven is fel kell tüntetnie.

A továbbiakban a szokvány értelmezése alapján tárgyaljuk az akkreditív fizetési módot. Az

angol-amerikai üzleti nyelv az akkreditívet egyébként Letter of Creditnek hívja, rövidítése
Magyarországon is elterjedt: L/C (Constantinovits–Vladár, 2008). A nemzetközi kereskedelemben az
egyik legelterjedtebb fizetési mód lett az akkreditív, és egyben a külkereskedelmi szerződés fizetési
feltételének olyan megkülönböztető sajátossága – hasonlatosan az Incoterms paritásaihoz –, mely
belföldi szerződés esetében egyáltalán nem használatos, nem létező fizetési mód.
12.5.1. Az akkreditív lényege

12.5.2. Az akkreditívvel kapcsolatos jogviszonyok

12.5.3. Okmányvizsgálatok és a nyitó bank döntése

12.5.4. Az akkreditív szokásos, legfontosabb feltételei

12.5.5. A kereskedelmi hitellevél (Commercial Letter of Credit, rövidítve: C/L/C)

12.5.6. Készenléti akkreditív (stand by letter of credit)

12.5.7. Feltöltődő akkreditív (revolving credit)

12.5.8. Back to back akkreditív (almeghitelezés)

12.5.9. Packing Credit (megelőlegező) akkreditív

12.5.10. Red clause (meghitelezés)

12.5.11. Lokál akkreditív

12.5.12. Nem operatív akkreditív

12.5.13. Preavizós akkreditív

12.5.1. Az akkreditív lényege

Az akkreditív egy bank (a nyitó bank) kötelezettségvállalása arra, hogy ügyfelének (a megbízónak) a
kérésére és utasítása szerint az akkreditívben előírt okmányok benyújtása és az akkreditívben
meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetében harmadik személy (a kedvezményezett) javára
vagy rendelkezése szerint fizetést teljesít. Az UCP 600 szerint a „meghitelezés bármely megállapodást
jelent, bármilyen elnevezéssel vagy leírással, mely visszavonhatatlan, és egyidejűleg magában foglalja
a nyitó bank határozott kötelezettségvállalását rendben lévő benyújtás honorálása tekintetében”. A
szokvány az okmányos meghitelezést (documentary credit) a továbbiakban is a „meghitelezés”
(credit) szóval jelöli.

A fizetésteljesítés lehet azonnali, és akkor az ún. látra szóló akkreditívről (sight payment

credit) van szó, és lehet határidős, ez az ún. halasztott fizetésű (deferred payment credit). A
váltóelfogadást, másik bank általi váltó elfogadtatását ígérő akkreditív az ún. acceptance credit
(elfogadványhitel, váltóelfogadással fizető akkreditív, akcepthitel). A negociált akkreditív (negotiation
credit) esetében a nyitóbank negociálásra hatalmaz fel egy bankot, azaz arra, hogy ellenértéket adjon
(megvásárolja) az intézvényt és/vagy okmányokat az akkreditív kedvezményezettjétől.

A szokvány előírja, hogy az akkreditívnek (meghitelezésnek) világosan fel kell tüntetnie, hogy
látra szóló fizetéssel, halasztott fizetéssel, váltóelfogadással vagy negociálással vehető-e igénybe.

Az okmányos meghitelezés visszavonhatatlan (irrevocable) még akkor is, ha erre nincs külön

utalás. A visszavonhatatlanság azt jelenti, hogy az akkreditívet a nyitó bank nem szüntetheti meg,
nem módosíthatja a kedvezményezett beleegyezése nélkül.
 Az akkreditív önálló jogügylet. Az akkreditívnek az alapügylettől való függetlenségét
hangsúlyozza az 5. cikkely is, amely szerint: „a bankok okmányokkal foglalkoznak, és nem árukkal,
szolgáltatásokkal vagy teljesítésekkel, amelyekre az okmányok esetleg vonatkoznak”. Ez mindkét fél
számára rejt előnyöket és hátrányokat is. Az eladó biztos lehet abban, ha akkreditívszerűen teljesít
(tehát az előírt okmányokat a megfelelő módon és időben prezentálja), pénzéhez jut. Jelentős
változás a jelenlegi UCP 600-as szokványban a korábbiakhoz képest, hogy az okmányeltérést nem
szabályozza olyan szigorúan. A korábbi szokványok szerint a benyújtott okmányok között egy betű
eltérés sem volt megengedett. Az ICC vizsgálata alapján okmányeltérés miatt a benyújtott
akkreditívek 70 százalékát először visszautasították a bankok. Ezért számít lényegi könnyítésnek az
alábbi rendelkezés: „Az okmányokban szereplő adatoknak… nem kell megegyeznie, de nem állhatnak
ellentmondásban egymással az adott okmányon belül, valamint más előírt okmány adataihoz vagy a
meghitelezés előírásaihoz képest sem. A kereskedelmi számlán kívül, az egyéb okmányokban, ha
feltüntetik az áruleírás, szolgáltatás vagy teljesítés elnevezését, elegendő általánosan megjelölni
azokat oly módon, hogy azok ne álljanak ellentétben a meghitelezés előírásaival.” (14. cikk)

A vevő szemszögéből kedvező, hogyha kellő gondossággal írta elő a benyújtandó okmányok
körét, akkor a szerződéses áruért fog fizetést teljesíteni. Veszélyt a vevő számára az rejthet, ha az
okmányok nem fedik a valóságot. A szokvány erre a lehetőségre is gondolva kizárja a bankok
felelősségét az okmányok pontossága, valódisága, hamisítása vagy joghatálya tekintetében, az
okmányok késedelmes továbbításáért és az elháríthatatlan erőhatalom, vis maior következményeiért
(sztrájk, háború, felkelés, zavargás stb.). Ezek az eladó kockázatát képezik. A bankok kizárják saját
felelősségüket az általuk bekapcsolt bankok teljesítéséért is, mivel ezt a megbízó utasítására teszik,
ezért ennek költségét és kárveszélyét a megbízó, azaz a vevő köteles viselni.

12.5.2. Az akkreditívvel kapcsolatos jogviszonyok

Az akkreditívvel kapcsolatos jogviszonyok három csoportba oszthatók:

1. a megbízó és a nyitóbank közötti megbízási jogviszonyra, amelynek tárgya az

akkreditív feltételeinek meghatározása és megnyitása,

2. a nyitóbank és a kedvezményezett, és az esetlegesen bekapcsoló megerősítő bank és

a kedvezményezett közötti akkreditív-jogviszonya

3. az akkreditív lebonyolításában közreműködő bankok közötti megbízási

jogviszonyokra, amelyek értesítésre, fizetésre (váltóelfogadásra, negociálásra),
megerősítésre vonatkozhatnak.

12.5.2.1. A megbízó és a nyitóbank közötti jogviszony

12.5.2.2. A nyitó bank és a kedvezményezett jogviszonya

12.5.2.3. Az akkreditívben közreműködő bankok közötti jogviszonyok

12.5.2.1. A megbízó és a nyitóbank közötti jogviszony

A vevő (a megbízó), a nyitóbank ügyfele ad megbízást az akkreditív megnyitására, és a
külkereskedelmi szerződés alapján határozza meg azokat az okmányokat és feltételeket, amelyeket a
kedvezményezettnek az akkreditív igénybevétele érdekében teljesítenie kell.
 Az akkreditív feltételeinek meghatározása az az eszköz a vevő számára, mely az eladót
kötelezettségének szerződés szerinti teljesítésére tudja ösztönözni (pl. minőségellenőrzési
okmányok, tiszta (clean) B/L stb. előírásával).

Az okmányos meghitelezés a szerződéstől független, önálló jogügylet. De nem szabad

elfelejtkezni arról, hogy ezt a jogügyletet megelőzi az őt létrehozó adásvételi szerződés, amelynek
fizetési feltételét szabályozó pontja előírja, hogy milyen típusú akkreditív megnyitásával történik a
vevő fizetési kötelezettségének teljesítése. Ebből következik, hogy ha a vevő eltér a megállapodástól
(pl. sight payment credit helyett halasztott fizetésű akkreditívet nyit, avagy nem a szerződéses
paritásnak megfelelő fuvarlevél, illetve szállítási okmány benyújtását írja elő stb.) az akkreditív
feltételeinek meghatározásánál, az eladó jogosult kérni a vevő költségére a megnyílt akkreditív
módosítását, illetve elállhat a szerződés teljesítésétől a vevő szerződésszegésére hivatkozva.

Sokszor a szerződő felek nem határozzák meg a szerződésben részletesen az akkreditív

feltételeit, a benyújtandó okmányok körét, és ezért kerül sor a módosításra. Az akkreditív nyitása,
illetve módosítása attól kezdve él önálló életet (és számít önálló, az alapszerződéstől független
jogügyletnek), amikor az akkreditív jogügylet kedvezményezettje, tehát az eladó elfogadta (illetve
nem utasította vissza) a megnyílt akkreditív feltételeit.

12.5.2.2. A nyitó bank és a kedvezményezett jogviszonya

A nyitó bank és a kedvezményezett között létrejövő jogviszony az akkreditív lényegét jelenti, ez a
tulajdonképpeni akkreditív jogviszony. A nyitó bank kötelezettségvállalása szempontjából a szokvány
az akkreditívek alábbi négy típusát különbözteti meg:

1. ha a meghitelezés látra szóló fizetést ír elő, látra fizet,

2. ha a meghitelezés halasztott fizetést ír elő, fizetés az akkreditív előírásainak

megfelelően az esedékesség időpontjában,

3. ha a meghitelezés váltóelfogadást ír elő, akkor

o a nyitó bank általi váltóelfogadás előírása esetében a kedvezményezett által a

nyitó banknak a neki címzett intézvényt elfogadja, és esedékességkor kifizeti, vagy

o a kedvezményezett által egy másik banknak címzett intézvény elfogadása és

esedékességkori kifizetése történik, ha a meghitelezésben előírt címzett bank nem fogadja el
a neki címzett intézvényt, vagy esedékességkor nem fizeti ki az általa elfogadott váltót,

4. ha a meghitelezés negociálást ír elő, a kibocsátók elleni megtérítési igény nélkül

kifizeti a kedvezményezett által kibocsátott intézvényt és/vagy a meghitelezés alapján
benyújtott okmányokat.

A negociálás itt az akkreditíven alapuló követelés megtérítési igény nélküli – azaz visszkereseti jog
nélküli – megvételét jelenti.
 A meghitelezés nem nyitható meg úgy, hogy az a megbízónak címzett intézvénnyel legyen
igénybe vehető. Ha az akkreditív ennek ellenére a megbízónak címzett intézvényt ír elő, a bankok az
ilyen intézvényt további okmánynak fogják tekinteni.

Ha a meghitelezés nemcsak a nyitóbanknál vehető igénybe, minden akkreditívben meg kell

jelölni azt a bankot (ez a kijelölt bank – nominated bank), amelyet a nyitóbank felhatalmazott a
kifizetésre, vagy intézvény(ek) elfogadására vagy negociálásra. A szabadon negociálható
meghitelezésben bármely bank lehet kijelölt bank. Az okmányokat a nyitó bankhoz vagy a megerősítő
bankhoz (ha van ilyen), vagy bármelyik más kijelölt bankhoz kell benyújtani.

12.5.2.3. Az akkreditívben közreműködő bankok közötti jogviszonyok

Az akkreditív lebonyolítása során a vevő (ügyfél, megbízó) megbízásából a nyitó bank különféle
funkciók elvégzésére bekapcsolhat más bankot vagy bankokat. A nyitó bank által megbízott másik
bankot (amely általában a nyitó bank eladó országbeli levelezőpartnere) második banknak vagy
bekapcsolt banknak nevezzük.

Az eladó érdeke az, hogy ez a második bank saját számlavezető bankja legyen, de erre
természetesen nincs biztosíték – ez is részét képezi az adásvételi szerződés során folytatott alkunak.
(Ezért is szokták gyakran a második bankot – félreérthetően és helytelenül – az eladó bankjának
hívni!) A második bankot a vevő kérésére, költségére és kockázatára a nyitó bank kapcsolja be az
akkreditíves ügyletbe. A bekapcsolt bank(ok) a következő feladatokat láthatják el: értesítés,
megerősítés, fizetés (negociálás).

a) Az értesítő (avizáló, advising bank) bank

A nyitó bank a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat alapján nem közvetlenül küldi meg az akkreditívet
(amely formáját tekintve lehet levél, távirat, telex, telefax SWIFT-rendszeren keresztül stb.) a
kedvezményezettnek, hanem a kedvezményezett országában levő bank útján.

Az értesítő banknak postás szerepköre van, az akkreditív másolatát megküldi a

kedvezményezettnek, előtte azonban ellenőrzi az akkreditív hitelességét (létező bank nyitotta-e meg,
az aláírások cégszerűek és azonosíthatóak – tehát feltehetően nem hamisítottak). Ha az avizáló bank
az akkreditív külső megjelenése szerinti hitelességet nem tudja megállapítani, akkor ezt késedelem
nélkül közölnie kell a nyitó bankkal. Az értesítő bank külön felkérésre (és jutalékért) vállalhatja a
megerősítést és a fizetést is.

b) A megerősítő (igazoló) bank

A nyitó bank felhatalmazhat egy másik bankot arra, hogy megerősítse a nyitó bank visszavonhatatlan
akkreditívjét. Ez a megerősítés (igazolás) a megerősítő bank (igazoló bank) kötelezettségvállalása
arra, hogy az akkreditívben előírt feltételek teljesítése és az előírt okmányok benyújtása esetében
ugyanazokat a kötelezettségeket teljesíti a kedvezményezettel szemben, mint amelyeket a nyitó bank
vállalt az akkreditívben, hiszen a megerősítő bank és a kedvezményezett között ugyanolyan akkreditív
jogviszony jött létre, mint a nyitó bank és a kedvezményezett között. Ebből következően a
kedvezményezett a megerősítés miatt kétszeresen is biztosítva van, az akkreditív teljesítésére akár a
nyitó bankkal, akár a megerősítő bankkal szemben igényt támaszthat. A megerősített (igazolt,
confirmed) akkreditív biztonságot nyújt az eladónak a nyitó bank esetleges fizetésképtelensége,
illetve átutalási (transzfer) tilalmak, politikai kockázatok esetében. A megerősítő bank lehet az avizáló
bank is, de lehet egy független „harmadik” bank is. A megerősítő bank mindenképpen az eladó által
elismert, jó bonitású, első osztályú bank, amely iránt az eladó érthetően több bizalommal van, mint a
vevő esetleg ismeretlen nyitó bankja iránt.

c) A fizető bank

Az akkreditívben a szokvány szerint meg kell jelölni a már említett kijelölt bankot (ha nem a nyitó
bank fog közvetlenül teljesíteni), amely az akkreditívben vállalt kötelezettséget teljesíti: fizet, váltót
fogad el vagy negociál. Ez általában a kedvezményezett országában lévő bank, sok esetben azonos az
értesítő bankkal. Ennek az ún. fizető banknak a kötelezettsége, hogy a benyújtott okmányokat
ellenőrzi, hogy megfelelnek-e az akkreditív előírásainak. Ha igen, akkor ez a fizetésre kijelölt bank
teljesíti a nyitó bank kötelezettségeit a kedvezményezettel szemben, fizetéseit a nyitó bank a
megbízás alapján számára megtéríti. A fizető bank a nyitó bank „pénztárosaként” működik, a nyitó
bank megbízottja. Ha a fizető bank nem teljesítené a megbízás alapján a fizetési kötelezettségét, a
kedvezményezett a nyitó bank ellen léphet fel.

12.5.3. Okmányvizsgálatok és a nyitó bank döntése

A bankok a meghitelezésben előírt minden okmányt ésszerű gondossággal kötelesek megvizsgálni,
hogy meggyőződjenek arról, hogy azok külső megjelenésük szerint megfelelnek-e vagy sem a
meghitelezés kikötéseinek és feltételeinek. Azokat az okmányokat, amelyek külső megjelenésük
szerint nincsenek összhangban egymással, külső megjelenésük szerint nem felelnek meg a
meghitelezés kikötéseinek és feltételeinek. A nyitó bank, a megerősítő bank (ha van ilyen), vagy a
megbízásukból eljáró kijelölt bank mindegyike az okmányok kézhezvételének napját követő öt
bankmunkanapot meg nem haladó ésszerű időn belül köteles az okmányokat megvizsgálni és
eldönteni, hogy elfogadja vagy visszautasítja az okmányokat, és döntéséről megfelelően tájékoztatni
azt a felet, akitől az okmányokat kapta.

Ha a benyújtott okmányok megfelelnek az akkreditív előírásainak, a nyitó bank és/vagy a

megerősítő bank azonnal teljesíti az akkreditívben vállalat kötelezettségét (fizetés, váltóelfogadás
stb.), illetve megtérítést nyújt annak a kijelölt banknak, amely fizetett, halasztott fizetési
kötelezettséget vállalt, intézvényt fogadott el vagy negociált. Ha a nyitó bank azt állapítja meg, hogy a
benyújtott okmányok nem felelnek meg az akkreditív kikötéseinek és feltételeinek, a nyitó bank saját
megítélése szerint megkeresheti a megbízót, hogy adjon felmentést az eltérés(ek) kifogásolása alól.

Ha a nyitó bank és/vagy a megerősítő bank (ha van ilyen) vagy a megbízásukból eljáró kijelölt
bank úgy dönt, hogy visszautasítja az okmányokat, illetve a felmentést a nyitó bank a megbízótól nem
kapta meg, akkor a kedvezményezett igényének teljesítése (az okmányok visszautasításával) elmarad.
A visszautasításról haladéktalanul, de legkésőbb az okmányok átvételének napját követő ötödik
bankmunkanap elteltéig értesítenie kell azt a bankot, amelytől az okmányokat kapta, vagy a
kedvezményezettet, ha az okmányok közvetlenül tőle érkeztek. Ebben az értesítésben konkrétan meg
kell jelölni azokat az eltéréseket, amelyek miatt a bank visszautasítja az okmányokat, és nyilatkozni
kell arról, hogy az okmányokat visszaküldi a benyújtónak avagy a benyújtó rendelkezésére tartja.

12.5.4. Az akkreditív szokásos, legfontosabb feltételei

1. Nyitó bank megnevezése.
2. Megbízó neve, telephelye.

3. Kedvezményezett neve, telephelye.

4. Az akkreditív lejárata (hely, időpont): Ameddig az akkreditív igénybe vehető, e

határidőig lehet az okmányokat benyújtani. Ha nincs külön szállítási határidő az
akkreditívben feltüntetve, akkor a bankok visszautasítják a szállítási okmányok keltétől
számított 21 napnál később benyújtott okmányokat.

5. Szállítási határidő: a szállítási okmány kelte nem lehet későbbi e határidőnél.

6. Az áru megnevezése.

7. Az áru mennyisége: pontosan vagy cca. megjelöléssel, a kb. meghatározásnál a

szokvány 10 százalékos toleranciát (± 10 százalékos eltérést) engedélyez. Hacsak az
akkreditív kifejezetten nem rendelkezik úgy, hogy a megadott mennyiségtől eltérni nem
lehet, akkor a szokvány a kb. (cca.) megjelölés nélkül is engedélyez 5 százalékos toleranciát.
Mindkét esetben azonban a túllépés (az igénybevételek) összege nem haladhatja meg a
meghitelezés összegét.

8. A meghitelezés összege, devizaneme: pontos összeggel, vagy cca. megjelöléssel

(ekkor (± 10 százalékos eltérés megengedett).

9. Az igénybevétel módja: a szokvány előírja, hogy minden meghitelezésnek világosan

fel kell tüntetnie, hogy látra szóló fizetéssel, halasztott fizetéssel, váltóelfogadással vagy
negociálással vehető-e igénybe.

10. A kijelölt bank megnevezése: Minden akkreditívnek meg kell neveznie a fizető
(halasztott fizetést ígérő), váltóelfogadó vagy negociáló bankot, kivéve, ha a negociálást
bármely bank végezheti.

11. Részszállítás engedélyezése: Hacsak az akkreditív külön nem tiltja, akkor

megengedett.

12. Átruházhatóság, oszthatóság: Az akkreditív átruházható, ha azt a nyitó bank

kifejezetten megengedi, és átruházhatónak jelölte. Hacsak a meghitelezésben másként nem
írták elő, az átruházható akkreditív csak egyszer ruházható át. Az átruházhatóság azt jelenti,
hogy az eredeti kedvezményezett maga helyett más kedvezményezettet jelöl meg,
oszthatóság esetén pedig maga helyett több kedvezményezettet jelölhet meg. Az
átruházható akkreditív egyben osztható is.

13. A benyújtandó okmányok: Ez a pont jelenti az akkreditív „lelkét”, a leglényegesebb

feltétel. A benyújtandó okmányok száma és fajtája egyben jelzés az eladó és a vevő egymás
iránt érzett bizalmának fokáról is.

o Kereskedelmi számlák: külső megjelenésükből kitűnőleg az akkreditív

kedvezményezettjének kell kiállítani a megbízó nevére (kivétel az átruházható akkreditív) és
a számlákat nem kell aláírni. A kereskedelmi számlában szereplő áruleírásnak meg kell
egyeznie a meghitelezésben szereplő leírással. Az összes más okmányban az áru leírható
olyan általános kifejezésekkel, amelyek nincsenek ellentmondásban az akkreditívben
szereplő áruleírással.

o Vámszámla, konzuli számla, fuvarozási okmányok: valamennyi szállítási

okmányra vonatkozik a szokvány meghatározása a külső megjelenés szerinti megfelelőségre.
Elfogadják – ellenkező előírás hiányában – azt a bármilyen elnevezésű okmányt, amely külső
megjelenése szerint úgy tűnik, hogy megjelöli a fuvarozó nevét, és az okmányt aláírta, vagy
más módon hitelesítette a fuvarozó, vagy a fuvarozó nevében annak megnevezett ügynöke.
Tengeri szállításnál a hajóskapitány (vagy megnevezett megbízottja) is aláírhatja a
fuvarlevelet. A hajóraklevélnek, a nem forgatható tengeri fuvarlevélnek tartalmaznia kell,
hogy az árut berakodták, vagy egy megnevezett hajóval elhajózták. Légi szállításnál fel kell
tüntetni a fuvarozásra elfogadást a fuvarlevélen, közúti, vasúti vagy belvízi-folyami
fuvarozásnál az áru leszállítás, elküldés vagy fuvarozás végett történő átvételét kell a
fuvarlevélen szerepeltetni. A többmódozatú (multimodális) szállítási okmányok esetében a
szokvány szerint a külső megjelenésre megfelelő okmányból ki kell tűnnie, hogy ki szervezte
a szállítást, ez lehet egy fuvarozó (például hajóstársaság), vagy egy operátor, általában
szállítmányozó. Az ilyen szállítmányozói okmány a kombinált fuvarozásnál használt Fiata
Combined Transport Bill of Lading. A tengeri/óceáni hajóraklevelet a hajóstársaság, vagy
annak megnevezett ügynöke, a hajóskapitány, vagy annak megnevezett megbízottja írhatja
alá. Minden szállítási okmánynak tisztának (cleannek) kell lennie, különben a bankok
visszautasítják az okmányokat (illetve az akkreditívben foglalt fizetési ígéret teljesítését).
Tiszta szállítási okmány az, amely nem tartalmaz az áru és/vagy a csomagolás hibás állapotát
kifejezetten megállapító záradékot vagy bejegyzést.

o Biztosítási okmányok.

o Egyéb okmányok: származási bizonyítvány, minőségi

bizonyítvány, csomagolási jegyzék, radioaktivitási igazolás stb.

o Intézvény: Az intézvény címzettje általában a nyitó bank, de a nyitásból

kitűnően más bank is lehet.

Az akkreditív igénybevétele során az alábbi leggyakoribb okmányeltérések szoktak előfordulni,

amelyek miatt a nyitó bank megtagadja a teljesítést és visszautasítja a benyújtott okmányokat:

1. a fuvarokmány nem tiszta,

2. a kereskedelmi számlán eltérő áruleírás, illetve eltérő adatok szerepelnek, mint az

akkreditív szövegében,

3. a benyújtott okmányok egymással nincsenek összhangban (eltérő mennyiségek,

összegek stb.),

4. hiányos okmánygarnitúra benyújtása, valamely előírt okmány benyújtásának

elmulasztása,
5. késve benyújtott okmányok, stale B/L,

6. az akkreditív lejárata utáni benyújtás,

7. nem szabályosan kiállított, kellékhiányos váltó, illetve intézvény,

8. tiltás ellenére részszállítás vagy átrakás történt,

9. a számla hiányos, nem tartalmazza az akkreditív szerinti paritást,

10. a biztosítás nem megfelelő, nem fedezi például az akkreditívben előírt kockázatokat,

11. a szállítás az akkreditív előírásaitól eltérő kikötők között történt,

12. gépelési hibák az okmányokon, a javítások a szállító által nincsenek hitelesítve,

13. az akkreditív előírása ellenére az akkreditívszám és/vagy a vevő rendelésszáma nem

szerepel az okmányokon,

14. az okmányok nem az akkreditív szerinti nyelven lettek kiállítva.

Az eladó hibalehetősége sajnos sokáig folytatható lenne, ez jelenti az eladó kockázatát az

akkreditíves ügyletben, és ez növeli a vevő biztonságérzetét, hogy szerződéses árut kapjon.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az akkreditíves fizetési mód mégis az eladónak

kedvezőbb, hiszen ha akkreditívszerűen teljesít, pénzéhez jut, nem kerül birtokon kívül, a vevő pedig
halasztott fizetésű akkreditív esetén sem tilthatja meg a fizetést az áru minőségére hivatkozva, ha az
okmányokat a nyitó bank elfogadta. A vevő fizeti az akkreditívnyitási költségeket (beleértve a
bekapcsolt bankokét is), továbbá kamatveszteséget szenvedhet, ha a nyitó bank ragaszkodik a nyitási
megbízással egyidejűleg az akkreditív összegének elkülönítéséhez, zárolásához. Ez alól kedvező
kivételt jelenthet a vevő részére bizonyos különleges akkreditívtípusok alkalmazása (Constantinovits–
Sipos, 2008).

12.5.5. A kereskedelmi hitellevél (Commercial Letter of Credit,

rövidítve: C/L/C)
Az angolszász országok gyakorlatában alkalmazzák. Jellegzetessége abban nyilvánul meg, hogy az
akkreditív kibocsátója (a nyitó bank) arra kötelezi magát, hogy az előírt okmányok és az ezek
kíséretében benyújtott intézvény és maga az akkreditívlevél (okirat) időben történő bemutatása
esetén bármely jóhiszemű harmadik birtokosnak (ez az ún. bona fide holders záradék) kifizeti az
akkreditív összegét, illetve elfogadja az általában későbbi időpontra szóló intézvényt (draftot). A váltó
kibocsátója az eladó, rendelvényese a negociáló bank és címzettje a nyitó bank. A váltó
esedékességekor az akkreditív lejárati idején belül a negociáló bank fog fizetést követelni a nyitó
banktól (Hinkelman, 2002).
12.5.6. Készenléti akkreditív (stand by letter of credit)
Formáját tekintve akkreditív (hiszen szerepel is az UCP 600 szokvány definíciójában), tartalmilag
azonban a vevőért nyújtott bankgarancia. Az USA viszonylatában alkalmazzák, mivel ott a bankok
nem vállalhatnak bankgaranciát a vevőért. A nyitó bank fizetést ígér, ha a megbízó nem teljesíti
fizetési kötelezettségét. Igénybevételéhez ez esetben a kedvezményezett nyilatkozata szükséges,
hogy a vevő nem fizetett, és a feladási-szállítási okmányok benyújtása.

12.5.7. Feltöltődő akkreditív (revolving credit)

Nagy összegű, több részszállítással teljesítendő szerződéseknél alkalmazzák. A nyitó bank
kötelezettséget vállal, hogy a keretösszegen belül (a szerződéses érték) meghatározott részösszeg
erejéig akkreditívet nyit, és ha az igénybevétel megtörtént, az újabb részszállítás erejéig föltölti az
akkreditívet, megújítja azt. Az eladó számára biztonságos, mivel a nyitó bank a teljes keretösszegre
ígér fizetést, a vevőnek pedig azért előnyös, mert csak az esedékes részszállításra kell az
akkreditívfedezetet biztosítani, és nem a teljes szerződéses összegre.

12.5.8. Back to back akkreditív (almeghitelezés)

Elsősorban reexport ügyleteknél alkalmazzák olyan esetben, amikor az ügylet bizalmi jellegénél fogva
a reexportőr nem tud átruházható akkreditívet kérni a vevőjétől. Ilyenkor a vevő megbízásából a
reexportőr javára nyílt akkreditív alapján a bank megnyit egy másik akkreditívet az eladó javára. Az
első akkreditív fedezetét képezi a második akkreditívnek, és a kettő együtt alkotja a back-to-back
meghitelezést. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a reexportőr a saját vásárlását is a vevőjével
finanszíroztassa meg, és nagymértékben csökkentse az ügylet pénzügyi kockázatát.

12.5.9. Packing Credit (megelőlegező) akkreditív

A bekapcsolt bank a nyitó bank tudta nélkül nyújt előleget, hogy a tőkeszegény közvetítő az árut be
tudja szerezni. A bank számára fedezet a kedvezményezett zálogtartó nyilatkozata.

12.5.10. Red clause (meghitelezés)

A red clause meghitelezés esetén a nyitó bank a bekapcsolt banknak a piros tintával írt záradék
összegéig engedélyt ad a kedvezményezett részére hitelnyújtásra. A nyitó bank az előlegfizetési
megbízással felelősséget vállal a kedvezményezettért. Kockázata csökkentése érdekében
természetesen megfelelő biztosítékot kérhet (bankgaranciát, zálogjogot stb.).
12.5.11. Lokál akkreditív
A nyitó bank helyi, nem konvertibilis valutában ígér fizetést.

12.5.12. Nem operatív akkreditív

A megnyílt akkreditív hatályba lépését a nyitó bank valamilyen feltételhez köti, amit az eladónak kell
teljesítenie, hogy az akkreditív operatívvá válhasson.

12.5.13. Preavizós akkreditív

A nyitó bank a vevő megbízásából akkreditív nyitását ígéri előavizójában, a nyitáshoz azonban az
eladónak bizonyos feltételeket kell teljesítenie (például kiviteli engedély beszerzése és prezentálása).

12.6. Bankgaranciával fedezett fizetési ígéret

Az eladó szempontjából az akkreditíves fizetési mód utáni legbiztonságosabb fizetési mód,
amely biztosítja, hogy az eladó ne kerülhessen birtokon kívül. A fizetés időpontja szerint a
szállítással egyidejű is lehet, azonban általában a hiteleladásnál alkalmazott fizetési mód,
amikor a vevő az áru birtokába kerülvén utólag fizeti az ellenértéket. Formailag tehát
átutalásról van szó, amelynek fedezete a vevő által az áru kiszállítását megelőzően
nyitott bankgarancia. A bankgarancia az alapügylettől független jogi kötelezettségvállalást
jelent, ha a vevő nem fizet (például az átutalással) a szerződéses fizetési időpontban, akkor a
bankgaranciát nyitó bank fog fizetni, azaz az eladó jogosult lehívni a bankgarancia összegét.
A bankgarancia tehát a garanciát nyújtó bank visszavonhatatlan fizetési
kötelezettségvállalása (természetesen a bankgaranciának – B/G-nek is van lejárati
határideje), függetlenül az őt létrehozó alapjogviszonyból származó kifogásoktól (pl.
reklamációktól).
Ez különbözteti meg a bankkezességtől, ahol a kezes bank minden olyan esetben
megtagadhatja a fizetést, amilyen jogcímen kliense, a vevő jogosan utasította el a fizetést,
például minőségi kifogásokra való hivatkozással.
A bankgaranciával fedezett fizetési mód kedvezőbb a vevő számára, mint az akkreditíves
fizetési mód, mivel saját bankkapcsolata függvényében általában nem kell a B/G fedezetét
leraknia, illetve számláján zároltatni, és a B/G nyitás költségei is alacsonyabbak. Az eladó
kockázatát a bankgaranciát nyújtó bank jelenti, hiszen adott esetben, ha nem első osztályú
bankról van szó, bankcsődnél birtokon kívül kerülhet.

12.7. Okmányos beszedvény

A külkereskedelemben igen elterjedt fizetési mód, amely egyértelműen a vevőnek kedvezőbb fizetési
konstrukció, és számára kedvezőbb, mint az akkreditíves avagy bankgaranciás fizetési módozatok.

Az okmányos meghitelezéshez hasonlóan a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szokványban

szabályozta az egységes alkalmazását.
 Az Egységes Beszedési Szabályok – Uniform Rules for Collection URC 522 számú ICC szokvány (a
továbbiakban: URC) jelenlegi változata 1996. január 1-je óta van érvényben. A bankok bejelentik az
ICC-nek, ha alkalmazzák a szabályokat, és ezt a beszedésre vonatkozó okmányokon is föltüntetik.

Okmányokon fizetési okmányok és/vagy kereskedelmi okmányok értendők. A fizetési

okmányok: az idegen váltók, saját váltók, csekkek, nyugták és egyéb fizetés elérésére használt
okmányok. A kereskedelmi okmányok: számlák, fuvarozási okmányok, árut megtestesítő
értékpapírok. Az URC a beszedvény alapvetően két fajtáját különbözteti meg:

1. az ún. tiszta beszedvényt, amely olyan fizetési okmányok beszedését jelenti,

amelyekhez nem mellékeltek kereskedelmi okmányokat;

2. az ún. okmányos beszedvényt (documentary collection), amely kereskedelmi

okmányokkal ellátott fizetési okmányok, vagy fizetési okmányokkal nem kísért kereskedelmi
okmányok beszedését jelenti. A külkereskedelemben gyakoribb az okmányos beszedvény
alkalmazása, ezért a továbbiakban ezt ismertetjük.

Az okmányos beszedvényt a már említett documentary collection elnevezésen kívül szokták

okmányos inkasszónak is nevezni.

A fizetést az eladó kezdeményezi, ő lesz a megbízó, aki a beszedés elvégzésével megbíz egy
bankot, ezt a bankot hívjuk küldő banknak. Ha a küldő bankon kívül másik bank is bekapcsolódik a
beszedésbe (általában több bank is bekapcsolódik), ezt beszedő banknak hívjuk. A bemutató
bank olyan beszedő bank, amely a címzettnek – aki a vevő – a megbízásnak megfelelően bemutatja
az okmányokat. A beszedő és a bemutató bank általában ugyanaz, kivéve, ha a küldő banknak
nincsen közvetlen kapcsolata a címzettel.

Az URC kizárja a bankok felelősségét az okmányok tartalmával kapcsolatban. A beszedési

megbízás során nem vizsgálják az okmányokat, kivéve a küldő bankot, aki fölhívhatja megbízója
figyelmét olyan okmányhibákra, amelyek a fizetés megtagadását eredményezhetik. Egyébként pedig
a bankok kötelesek jóhiszeműen eljárni, és ésszerű gondosságot tanúsítani.

A bekapcsolt bankok tevékenységéért is kizárja a szokvány a felelősséget, továbbá az okmányok

valódiságáért, az abban feltüntetett adatok hitelességéért, például mennyiségért, minőségért,
értékéért. A bankok az okmányokat csak külső megjelenésük szerint kötelesek ellenőrizni, hogy
azonosak-e a beszedési megbízásban előírt okmányokkal. Az akkreditív szokványához hasonlóan a
szokvány kizárja a bankok felelősségét az okmányok, üzenetek késedelmes továbbításáért,
elvesztéséért, valamint ha tevékenységüket vis maior jellegű események miatt nem tudják elvégezni.

Az okmányos beszedvénynek a nemzetközi gyakorlatában két alaptípusát különböztetjük meg.

Aszerint, hogy az eladó milyen mértékű kockázatot vállal, beszélhetünk ún. sima (vagy nyitott)
okmányos inkasszóról és az ún. vinkulált okmányos inkasszó típusokról.
12.7.1. A sima (nyitott) okmányos inkasszó

12.7.2. Vinkulált okmányos inkasszó

12.7.3. Az okmányos beszedvény fajtái a fizetés esedékessége szerint

12.7.1. A sima (nyitott) okmányos inkasszó

Az eladó az árut a vevő címére és rendelkezésére adja fel, az árut megtestesítő értékpapírt – például
a B/L egy példányát szintén közvetlenül a vevőnek küldi meg. Az áruszállítással kapcsolatos
okmányokat a beszedési megbízással és a kereskedelmi számlával együtt az eladó a saját bankjának, a
küldő banknak küldi. A vevő tehát a fizetés előtt megkapja az árut. A küldő bank az okmányok és a
számla megküldésével felszólítja a vevő bankját, a beszedő bankot a fizetésre. A beszedő bank
prezentálja az okmányokat a vevőnek (címzettnek), és felszólítja az ellenérték átutalására. Itt
jelentkezik az eladó számára a kockázat, hiszen birtokon kívül kerülhet, ha a vevő megtagadja a
fizetést. Az egyetlen eszköz az eladó kezében, amely azonban nem tekinthető fizetési garanciának, a
bankok fizetési felszólításának morális kényszerítő ereje. Ha a vevő megtagadja a fizetést, akkor
elveszíti üzleti jó hírnevét, hiszen a jövőbeli bankinformációkban kedvezőtlen megjegyzés fog
szerepelni fizetési szokásával kapcsolatban. További kockázati elemet, kamatveszteséget okozhat az
eladónak, ha a vevő késedelmesen tesz eleget fizetési kötelezettségének. A fenti kockázati elemek
miatt a sima okmányos beszedvényt csak megbízható partnerkapcsolatban célszerű alkalmazni.

12.7.2. Vinkulált okmányos inkasszó

A vinkulált okmányos inkasszó lényege, hogy az eladó nem kerülhet birtokon kívül (ellentétben a
sima okmányos inkasszóval), mivel az áru sem a vevő címére, sem rendelkezésére nem mehet.
Három típusa alakult ki: az indirekt, a direkt és a speditőr vinkuláció.

1. Indirekt vinkulált okmányos inkasszó

Az eladó a vevő országában lévő speditőr címére és a beszedő bank (amely a küldő
bankunk kapcsolata) rendelkezésére küldi az árut. A beszedő bank vagy a bemutató
bank felszólítja a vevőt fizetésre, aki fizetés után hozzájut az okmányokhoz. Ha árut
megtestesítő okmány van a bank birtokában, akkor fizetés ellenében az
értékpapírhoz hozzájut, és ki tudja váltani a speditőrtől az árut (pl. B/L vagy
közraktárjegy ellenében). Ha nincs árut megtestesítő értékpapír (mivel például az áru
vasúton érkezett a speditőrhöz), a bank fizetés után árufelszabadító jegyet ad a
vevőnek, amely alapján a speditőr kiadja az árut.

Kockázati elemek az eladó számára:

o A vevő nem váltja ki az árut, így az eladónak gondoskodnia kell a

visszaszállításról vagy új vevőről.

o A vevő késve váltja ki az árut – kamatveszteség.

o A vevőnek a speditőr a fizetés igazolása nélkül kiszolgáltatja az árut. Ez már a

kriminalitás körébe tartozó eset. Védekezés ellene: az eladó speditőr kapcsolata lehet csak a
külföldi címzett speditőr, semmiképpen sem lehet a vevő speditőrje, aki esetleg az eladó
engedélye nélkül árumegtekintést biztosíthat – fizetés előtt – a vevő számára, aki például
minőségi kifogásra hivatkozva fog késlekedni az áru átvételével.

2. Direkt vinkulált okmányos inkasszó

Az eladó a beszedő bank címére és rendelkezésére adja föl az árut. A bank felszólítja
a vevőt fizetésre, aki fizetés ellenében megkapja az árut és az árura vonatkozó
okmányokat, illetve az árut megtestesítő értékpapírt. Az eladó szempontjából nagyon
biztonságos, csak a késedelmes árukiváltás, illetve ki nem váltás okozhat károkat.
Alkalmazását korlátozza, hogy a bankok hagyományos kereskedelmi árukat nem
tudnak befogadni, ezért az URC szokvány is előírja, hogy előzetes banki beleegyezés
szükséges a bank részéről. Általában kis tömegű, de nagy értékű áruk nemzetközi
kereskedelmében használatos, például nemesfém-, ékszer-kereskedelem etc.

3. Speditőr vinkulált inkasszó

A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban elterjedt, a szokvány értelemszerűen nem

foglalkozik ezzel a típussal, hiszen nem bankbeszedvény.

Az eladó ugyanis az árut a külföldi speditőr címére és rendelkezésére adja fel,

azzal a megbízással, hogy a speditőr csak a fizetés meghatározott igazolása után
adhatja ki az árut a vevőnek. A fizetés igazolása történhet bankátutalást igazoló
banknyugta átadásával, de a vevő hozzájuthat az áruhoz akár készpénzfizetéssel vagy
váltó ellenében is, hiszen a speditőr vinkuláció lényegéhez tartozik a bank
kikapcsolása az ügyletből, részben bankköltségkímélés céljából, részben pedig az
üzleti diszkréció érdekében (reexport-, tranzitügylet esetén). Lényeges kockázati elem
a speditőr megbízhatósága, hogy fizetés előtt ne szolgáltassa ki az árut, engedély
nélkül ne adjon árumegtekintési jogot, továbbá a szokásos kockázat: a vevő
késedelmes fizetése, illetve az áru ki nem váltása. A fizetési felszólítást gyakran a
speditőr végzi, így mindenképpen többletköltség is felmerül, amit az eladónak kell
állnia.

12.7.3. Az okmányos beszedvény fajtái a fizetés esedékessége

szerint
A fizetés időpontja szerint az okmányos inkasszónak két fő típusa alakult ki: a látra szóló és a
halasztott fizetésű.

1. Látra szóló inkasszó (Documents against Payment: D/P)

 A vinkulált okmányos inkasszó olyan formája, amikor a vevő az okmányok
benyújtásakor fizet, ez azonnali fizetés teljesítését jelenti, általában bankátutalás
formájában, de idetartozik a látra szóló váltó (a sight draft) ellenében történő
okmánykiadás is. Ha az áru gyors kiváltása mindkét fél érdeke, és nagyfokú a partneri
bizalom, akkor az eladó engedélyezheti, hogy a bank az ún. zálogtartói nyilatkozat
(Trust Receipt – T/R) ellenében az okmányokat kiadja a vevőnek, hogy a vevő a
vámkezelést, illetve a szükséges bevizsgálásokat elvégezhesse. A T/R a vevő
elismervénye a bank áru feletti zálogjogáról, az áru kifizetéséig nem szerez
tulajdonjogot a vevő.

2. Halasztott fizetésű okmányos inkasszó (Documents against Acceptance: D/A)

A vinkulált okmányos inkasszó halasztott fizetésű változata, amely hitelnyújtást jelent

a vevőnek, aki az okmányokhoz és az áruhoz fizetési ígéret ellenében jut. Az
elnevezésből adódóan a fizetési ígéret többnyire egy váltóban testesül meg,
pontosabban a beszedő vagy bemutató bank az eladó által a vevőre címzett határidős
váltó (intézvény) elfogadásakor adja ki az áru kiváltásához szükséges okmányokat.
Váltó lehet a vevő által kiállított saját váltó is.

A vevő fizetési ígérete nemcsak váltó lehet, hanem ide tartozik a vevő bankja (a
beszedő bank) által nyújtott bankgarancia (B/G), illetve a bankkezesség is, hogy a
vevő fizetni fog. A fizetési ígéret lehet a vevő fizetést ígérő nyilatkozata is, hogy
lejáratkor fizet. Dél-Amerikában szokásos fizetési ígéret az ún. pagare nyilatkozat
adása a banknak. Ez a fajta adósi nyilatkozat, fizetési ígéret megjelent
Magyarországon is az amerikai multinacionális cégek gyakorlatában. Ez persze nem
lenne baj, ha a kölcsönösségen alapulna, de az amerikai–magyar kapcsolatok
aszimmetriája itt is megmutatkozik. Látni kell, hogy ezek a fizetési nyilatkozatok
sokkal kevésbé biztonságosak, mint a váltóval, illetve bankgaranciával tett fizetési
ígéretek.

12.8. Céghitelnyújtás
Kereskedelmi hitelnek vagy céghitelnek nevezzük azt a hitelezési formát, amikor az eladó az árut
hitelben szállítja a vevőnek. A hitel árát az eladó természetesen beépíti a szerződéses árba a piaci
szokásos kamat figyelembevételével. A hitel futamideje általában egy éven belüli, a nemzetközi
kereskedelemben a 60, a 90 és a 180 napos hiteleladás a leggyakoribb. A hitelnyújtás előtt az
eladónak gondoskodnia kell a kockázatának csökkentését jelentő információk beszerzéséről, a bank-
és céginformációk bekéréséről a vevő fizetési moráljáról és pénzügyi-gazdasági helyzetéről. Fontos
tényező a vevő jó üzleti hírneve és az adott termék piacán kialakult fizetési szokások. A hitelező
eladónak még a szerződés megkötése előtt célszerű megvizsgálnia a finanszírozási és refinanszírozási
lehetőségeit, valamint ezek költségeit. A céghitelnyújtás természetesen nem önálló fizetési mód,
hiszen az előre fizetésen kívül, mint a korábbiakban láttuk, minden fizetési módnál lehetőség van
halasztott fizetésre. A céghitelnyújtásnak két típusa létezik: a fedezett céghitelnyújtás és a fedezetlen
nyílt hitelnyújtás.

12.8.1. Fedezett céghitelnyújtás

12.8.2. Fedezetlen céghitelnyújtás

12.8.1. Fedezett céghitelnyújtás

Fedezett hitelnyújtáskor az eladó valamilyen biztosítékot, garanciát kap arra, hogy a vevő a hitelt
vissza fogja fizetni. Az ilyen biztosítékot nevezzük hitelfedezeti eszköznek, amely az alábbi lehet:

 az akkreditív valamely halasztott fizetésű változata, illetve valamely különleges akkreditív,

 az okmányos beszedvény D/A változata,
 váltó,
 bankgarancia,
 bankkezesség,
 T/R vagy hasonló jellegű zálogjog nyújtása (kézizálog: árulombard, illetve értékpapírlombard),
 közraktárjegy,
 értékpapírletét,
 zárolt számla,
 egyéb biztosíték.

 
A fedezett céghitelnyújtásnál az eladó az okmányok negociálásával (a követelés bankári
megelőlegezésével), váltó esetében leszámítolással a követelése ellenértékéhez azonnal hozzájuthat
(a költségekkel csökkentve). Ez azonban „visszkereseti joggal” történik: ha a vevő nem fizet, akkor
ennek kockázatát az eladó viseli, és vissza kell fizetnie a megelőlegezett ellenértéket.

Forfetírozás (à forfait ügylet): bankoknak az a speciális üzletága, mely közép- és hosszú lejáratú,
váltóval fedezett követelések visszkereset nélküli megvásárlását jelenti. A sokszor évek alatt
megvalósuló nagyberuházások finanszírozását még komoly tőkeerős cégek sem tudják egyedül, hitel
nélkül vállalni.

Mivel itt minden esetben visszkereset nélküli váltóleszámítolásról van szó, a forfetőr minden
esetben gondosan mérlegeli a vállalt kockázatát, ami nemcsak a vevő fizetésképtelenségére
vonatkozik, hanem jóval szélesebb körű, politikai kockázatot is felölelő felelősségvállalást jelent.

A vállalt hitelkockázat – cég- és országkockázat – függvényében a forfetírozás költségei (ami a

leszámítolási kamatláb és a bankjutalék összege) is meglehetősen magasak lehetnek.

12.8.2. Fedezetlen céghitelnyújtás

Ha a céghitel nyújtása hitelfedezeti eszköz biztosítása nélkül történik, akkor nyílt hitelről beszélünk.

A céghitelnyújtás esetén egyre gyakrabban kerülnek exportőreink olyan helyzetbe, hogy

biztosíték hiányában is hitelnyújtásra kényszerülnek. A termelőt és a felhasználót sok esetben a
viszonteladók egész láncolata köti össze, és az egyes láncszemek az egyik ügyletben hitelezők,
ugyanakkor a másikban adósok. Ily módon a hitel a piaci kapcsolatok szerves részévé vált. Ebben a
helyzetben alakította ki a kockázat megosztásának és a likviditás javításának igénye a pénzintézetek
(bankok és faktorházak) speciális üzletágát, melynek tárgya kockázatokkal terhes követelések
biztosítása és finanszírozása. Ennek egyik formája a faktorálás.

A megbízó az áruszállításból származó bankári biztosítékkal nem fedezett rövid lejáratú

követelését, illetve annak behajtását a faktorra engedményezi. Mind a bel-, mind a külkereskedelmi
hitelforgalomban alkalmazható eljárás. Mi a továbbiakban az exportfaktorálást ismertetjük.

Az exportfaktorálás résztvevői:

 a megbízó, vagyis az adásvételi ügylet eladója,

 az exportfaktor, akire az exportőr a követelését engedményezi,
 az importfaktor, az exportfaktornak a vevő országában lévő üzleti kapcsolata, akire tovább
engedményezi a követelését, és ily módon megosztja vele kockázatát,
 az importőr, aki közvetlenül az importfaktornak történő fizetéssel tesz eleget
kötelezettségvállalásának.

 
Megjegyezzük, hogy az ún. „csendes” faktorálás esetén a vevőnek nincs tudomása arról, hogy fizetési
ígéretét eladója felülgarantáltatja, ilyenkor természetesen az eladónak fizet közvetlenül.

Az UNDROIT 1988-ban fogadta el a faktorálás egységes szabályzatát. Eszerint a faktor mint a

követelések engedményezettje az alábbi szolgáltatásokat nyújtja, illetve legalább kettőre vállal
kötelezettséget:

 követelések nyilvántartása esedékesség szerint,

 a vevő fizetésképtelenségéből fakadó kockázat átvállalása (delcredere felelősségvállalás),
 követelések behajtása,
 exportokmányok megelőlegezése.

 
A faktorálás díja az egyes résztevékenységek után megállapított költség-, illetve díjtételekből tevődik
össze:

 a nyilvántartás vezetése után egy összegben megállapított díj,

 a delcredere felelősségvállalás díja (általában az ügylet értéke után százalékban megállapítva,
 a finanszírozás kamatköltsége a kifizetés és a lejárat közötti futamidőre számítva.

 
Az eladó a faktorálás segítségével megnyerhet olyan vevőket, akik átmeneti likviditási gondjaik miatt
az ügyletkötés időpontjában nem fizetőképesek, és a hitelkockázat áthárítása mellett még saját
likviditását is javíthatja finanszírozási faktorszerződéssel. Különösen előnyös lehet a faktorálás olyan
eladók számára, akik egy-egy piacra rendszeresen hitelben szállítanak, és így még a nyilvántartás
adminisztrációs terheitől is mentesülhetnek. Hátrányként említhető, hogy meglehetősen költséges,
és ugyanakkor nem nyújt védelmet minden kockázat, így a politikai kockázat miatti nem fizetés ellen.
A vevőnek pedig azért előnyös a faktorálás, mert lehetősége van akkor is vásárolni, amikor pénzügyi
helyzete ezt nem teszi lehetővé. Mentesülhet a költséges bankgarancia vagy egyéb biztosíték
nyújtása alól, és a faktorszerződés költségeiből sem kell részt vállalnia.

12.9. Nyitva szállítás

 Ez a fizetési mód az eladó számára a legkedvezőtlenebb, a vevőnek pedig értelemszerűen a
legkedvezőbb. Önálló fizetési mód, amely nyílt (fedezetlen) céghitelnyújtást jelent, hiszen az
eladónak semmiféle hitelfedezeti eszköz nem áll rendelkezésére, az egyetlen „garancia” a
fizetésre a vevő szerződésben vállalt fizetési ígérete, amelyet azonban csak peres úton lehet
érvényre juttatni, ha a vevő nem kíván fizetni. Az eladó teljesen ki van szolgáltatva a
vevőnek, birtokon kívül kerülhet, illetve fizetési késedelem esetén további, előre nem
kalkulált hitelnyújtással számolhat (pl. a vevő 90 nap helyett 100 napra fizet).
Fentiekből következik, hogy csak bizalmi alapon célszerű élni ezzel a fizetési móddal,
megbízható üzleti partnerkapcsolat esetén, hiszen az eladó kockázatát nem lehet eléggé
hangsúlyozni. Technikailag a nyitva szállítás lényege, hogy az eladó az árut a vevő címére és
rendeletére adja föl, az okmányokat is (ha van árut megtestesítő értékpapír, akkor azt is)
közvetlenül a vevőnek küldi meg. A vevő átveszi az árut, és utólag teljesít fizetést.
Az eladó a kereskedelmi számla küldésével közvetlenül a vevőt szólítja fel fizetésre,
hogy a szerződés szerint például a számla keltétől számítva 90 napra fizessen. A fizetés
legtöbbször banki átutalással történik, de a vevő fizethet készpénzben, váltó, illetve csekk
átadásával is. Tradicionális üzleti partnerek esetében a bankköltségek kikapcsolásával a felek
csökkenthetik a tranzakciós költségeiket.
Ha az ellenérték megfizetése az okmányok, illetve a kereskedelmi számla átvétele után
azonnal esedékes, akkor nem beszélhetünk nyílt hitelnyújtásról, hiszen a nemzetközi
kereskedelmi gyakorlatban ez általában 8, illetve maximum 30 napon belüli utólagos fizetést
jelent, amely nem tekinthető céghitelnyújtásnak. A sima okmányos inkasszóval
összehasonlítva (amely szintén lehetőséget nyújt az eladónak a fedezetlen, nyílt hitel
nyújtására) a nyitva szállításnál hiányzik a beszedő bank morális, erkölcsi felszólító ereje (ami
ugyancsak nem számít hitelfedezeti eszköznek), hiszen a fizetési felszólítást bank
bekapcsolása nélkül közvetlenül maga az eladó küldi.
Mindkét fizetési módnál az eladó birtokon kívül kerülhet, nyitva szállításnál – mint
említettük – a bankköltség megtakarítása miatt olcsóbban. Az említett kockázati elemek
ellenére elterjedt fizetési módnak számít, ami elsősorban a multinacionális vállalatok
szerepének növekedésével magyarázható, hiszen Magyarországon is a nagy multik
leányvállalataikkal nyitva szállítással dolgoznak, sőt rendszeres beszállítóikkal is. A nyitva
szállítás valóban feltételezi a felek közötti tartós kapcsolatot és bizalmat; és ha van jellemző
fizetési mód a kapcsolati marketingre, akkor ez az. Az angol–amerikai megnevezése –
hasonlóan a magyarhoz – nagyon kifejező: on open account (Constantinovits, 2002).

Felhasznált irodalom
A beszedésre vonatkozó egységes szabályok URC 522. 1995/ICC
Constantinovits Milán (2002): A nemzetközi kereskedelmi ügyletek menedzsmentje. Doktori
(PhD) értekezés, Kézirat. Szent István Egyetem, Gödöllő
Constantinovits Milán (2013): Nemzetközi kereskedelemtan. Szent István Egyetemi Kiadó,
Gödöllő
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2003): Külkereskedelmi technika – külpiaci kockázat. Aula
Kiadó, Budapest
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Aula Kiadó,
Budapest
Constantinovits Milán–Vladár Zsuzsa (2008): Terminológiai rendezés a nemzetközi
kereskedelemben: elvek és esetek. Alkalmazott Nyelvtudomány 8/1–2, 55–69.
Hinkelman, E. G. (2002): Dictionary of International Trade. Novato, California: World Trade
Press
Mádl Ferenc–Vékás Lajos (1997): Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok
joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Az okmányos meghitelezésre vonatkozó egységes szabályok és szokványok. UCP 500. 1993/ICC
Az okmányos meghitelezésre vonatkozó egységes szabályok és szokványok. UCP 600. 2007/ICC
13. Kockázat és kockázatmenedzsment a külkereskedelemben
A nemzetközi piac kockázatai speciálisak, amennyiben mértékük erőteljesebb, mint a hazai piacon.
Például egy távol-keleti vevő likviditási helyzetéről még nehezebb hiteles információkat szerezni,
mint egy magyarországi cégről. Másfelől, a nemzetközi piac sajátos, csak rá jellemző kockázatokat is
felvet, mint a politikai és az árfolyamkockázat. A kockázatok kezelése során megkülönböztetünk
ügyleti szintű és üzletpolitikai kockázatokat. A kockázatok csökkenthetők áthárítással, megosztással,
kompenzációval. A kockázat elkerülése is egy lehetséges stratégia, de ez a profitról való lemondással
is járhat (Bernstein, 1998).

13.1. Bizonytalanság és kockázat

13.2. A nemzetközi piac különleges kockázatai
13.3. Kockázati stratégiák
13.4. Az ügyleti szintű kockázatok csökkentésének eszközei
Felhasznált irodalom
13.1. Bizonytalanság és kockázat
A bizonytalanság és a kockázat objektív gazdasági kategóriák, amelyek jelen vannak minden
vállalkozásban és döntésben. A bizonytalanság az a tény, hogy környezetünkről általában
korlátozott információkkal rendelkezünk, és a jövő sem látható pontosan. Gyakran ilyen
korlátozott informáltság mellett kell azonban döntéseket hozni. A bizonytalanság okozza a
kockázatot, amely gazdasági tevékenységünk velejárója (Zoltayné, 2005).
A gazdasági életben érvényesülő kockázat úgy határozható meg, mint a kitűzött céltól
való eltérés lehetősége. A cél sokféle lehet: nyereség elérése, piacok meghódítása, pénzügyi
stabilitás stb. A kockázatot általában úgy értelmezik, mint a veszteség lehetőségét, pedig
pozitív eltéréseket is okozhat, mint például az áremelkedés termékünknél (Sipos, 1993).

13.2. A nemzetközi piac különleges kockázatai

A nemzetközi piacon számos olyan veszteségforrás, kockázat érvényesül, amely nem fordul elő a
belföldi piaci kapcsolatokban. Egyes kockázati formák sokkal erőteljesebben mutatkoznak meg a
külső piacokon. A külkereskedelem éppen azért tekinthető kiemelkedően kockázatos
tevékenységnek, mert különböző piacokat kapcsol össze: a hazai piacot a nemzetközivel (Benczes–
Csáki–Szentes, 2011).
13.2.1. Ügyleti szintű kockázatok

13.2.2. Üzletpolitikai kockázatok

13.2.1. Ügyleti szintű kockázatok

1. A külkereskedelmi ügylet tárgyát képező áru minőségével függ össze az árukockázat.
A vevő kárára az eladó a szerződésben foglaltnál gyengébb minőségű árut szállíthat. Az áru
minősége a fuvarozás, tárolás során is károsodhat, az áru állapota megváltozhat (fuvarozási
kockázat).

2. A vevő késve fizet, illetve fizetésképtelenné válik, csődbe megy. Ez

a kereskedelmi vagy gazdasági kockázat alapesete. Idesorolható még a partner fizetési
késedelme, esetleges rosszhiszeműsége, csalárd viselkedése (pl. okmányhamisítás).

3. A szerződés teljesítése közben a költség- és árviszonyok megváltoznak, a nyereség

csökken vagy a nyereségesnek indult ügylet veszteségessé változik: ez az árkockázat.
Idetartozik az inflációs általános áremelkedés kockázata is.

4. A valutaárfolyamok megváltozása a realizálható nyereséget is megváltoztatja: így

érvényesül az árfolyamkockázat. Jelentős veszteséget okozhat és megnehezíti az üzleti
kalkulációt.

5. Politikai események vagy gazdaságpolitikai intézkedések lehetetlenné teszik az ügylet

végrehajtását: ez a politikai kockázat lényege. Tipikus esetei a háború, polgárháború,
államosítás, engedélyek megtagadása vagy visszavonása.

6. Természeti csapás sújtja a szerződő feleket, vagy ők maguk idéznek elő ehhez
hasonlót, főleg környezetszennyezés által: ez a természeti kockázat. A környezeti kockázat
főleg azért jelent érzékeny problémát, mert gyakran az egyik ország vállalatai okoznak
károkat a másik ország lakosainak.

Ezek a kockázattípusok az egyes külkereskedelmi ügyletekben jelennek meg, amelyekben konkrét

veszteséget okoznak, ezért tekintjük őket „ügyleti szintű” kockázatoknak.

13.2.2. Üzletpolitikai kockázatok

1. A termelt termékek eladhatóságának és költségeik megtérülésének kockázata: a piaci
kockázat,

2. az értékesített termék (szolgáltatás) esetleges káros hatásainak lehet felelősségi

kockázata,

3. a vállalat vagy vállalkozás folyamatos fizetőképességének likviditási kockázatával kell

számolni,
4. a felvett hitelek mozgó kamatainak kedvezőtlen változása a kamatkockázat,

5. a különböző célpiacok (országok) politikai stabilitásának és fizetőképességének

(hitelképességének) alakulását jelzi az országkockázat.

Több kockázattípus is van, amely megjelenhet ügyleti és üzletpolitikai (vállalati) szinten: így például az
ár- és az árfolyamkockázat, a termékfelelősségi vagy a politikai kockázat. Egyes nyersanyagok,
energiahordozók árváltozása pedig országok sorsát is befolyásolja (pl. a nyersolaj ára).

A következő néhány példa a különféle kockázatokat szemlélteti.

Árkockázat (ügyleti szintű)

Egy magyar iparvállalat elektromos távvezeték építését vállalta egy arab országban. Az ügylet
azonban mintegy 280 millió forintos veszteséggel zárult a magyar cég számára. Ennek okai között
szerepeltek a költségek változásai is, például:

 nem mérték fel eléggé a helyszíni terepadottságokat, utóbb komoly költségnövekedést

okozott a sivatagi talajban a vezetékoszlopok alapozása;
 a megrendelő „menet közben” módosította az építési tervet, ami óriási többletköltséget
jelentett a vállalkozónak;
 nem kértek előleget a vevőtől, ami többletkamatterhet eredményezett az eladónak;
 a nyersanyagárak a vállalkozó számára kedvezőtlenül alakultak a kivitelezés időszakában (pl.
alumíniumárak).

 
Árfolyamkockázat (üzletpolitikai szintű)

A brit Laker Airways légitársaság az 1980-as évek elején nehéz helyzetbe került. Kölcsöntartozását
USA dollárban kellett törlesztenie, és az üzemanyagot is főleg dollárért vásárolta. Bevételei viszont
főleg angol fontban jelentkeztek. Az angol font az 1979. évi 2,40-es dollárárfolyamról 1982-re 1,60-ra
esett. Így a cég fontban kifizetett költségei erősen felszöktek, olyannyira, hogy a veszteség
csökkentése érdekében felhagytak a légi szállítással.

Környezeti kockázat (ügyleti, üzletpolitikai és országos jelentőségű)

Tűz ütött ki a Sandoz cég baseli raktárában, Svájcban, ahol egy szállítmány rovarirtó szert készítettek
elő fuvarozásra. A tűzoltó víz, amely a vegyszerekkel keveredett, a közeli Rajnába került. Személyi
sérülés nem történt, de a Felső-Rajnából gyakorlatilag minden élőlény kipusztult, német területen,
Karlsruhéig. A folyó menti városoknak más ivóvízbázist kellett keresniük. Számos egyéb költség
merült fel a mérgezés elleni védelemben. A svájci cég ellen az okozott károk miatt öt ország
kormánya, vállalatai és állampolgárai indítottak kereseteket.

Politikai kockázat (ügyleti és üzletpolitikai)

Egy magyar fővállalkozó erőművi berendezéseket kivitelezett és szállított egy közel-keleti ország
részére az 1980-as évek közepén. A megrendelést nem előzmények nélkül kapták: a magyar vállalat
már több piaci sikert ért el, jelentős referenciákkal rendelkezett a környező országokban. A
fővállalkozás során egyes kockázatokat alábecsültek, így a korábbi tapasztalatok alapján nem
kötöttek biztosítást a háborús kockázatokra sem.

A két szomszédos ország között váratlanul mégis kitört háború következtében az építés-szerelés
alatt álló beruházási létesítmény jelentős károkat szenvedett (lebombázták). A magyar vállalat
számára elveszett a már befektetett eszközök értéke, a személyi és piaci költségek, valamint a háború
miatt egy időre mindkét hadviselő ország piaca.

Kereskedelmi (gazdasági) kockázat (ügyleti és üzletpolitikai)

Egy magyar vállalat egyedi légtechnikai berendezéseket gyárt és exportál. Külföldi vevőivel tartós és
jó kapcsolatokat épített ki. Az egyik üzleti évben az export mégis az előző évi szint 47 százalékára
esett vissza egy jelentős partnerük csődje miatt. A konkrét üzleti veszteség, amit le kellett írni, csak
kb. egymillió forint volt. A piaci veszteség viszont ennél jóval nagyobb, és az igényelt állami
támogatás egy részét is elvesztették.

Árukockázat (ügyleti szintű)

Egy amerikai vállalat több száz tonna szárított burgonyát szállított németországi egyedárusítójának. A
címzett megvizsgálta az áru minőségét, és kijelentette, hogy az nem éri el a szerződés szerinti íz- és
állományjellemzőket. Erre hivatkozva a fizetést is megtagadta. Az eladó kénytelen volt jelentős
árengedménnyel, más piacon értékesíteni a terméket (Constantinovits–Sipos, 2008).

13.3. Kockázati stratégiák

13.3.1. A kockázat megelőzése

13.3.2. A kockázat csökkentése

13.3.1. A kockázat megelőzése

Külkereskedelmi szerződések kötése előtt célszerű minden lehetséges intézkedéssel csökkenteni a
kockázatot. Ezt az előzetes védekezést preventív biztosításnak nevezhetjük. Lényege a partner helyes
kiválasztása, a vele kapcsolatos informálódás és a megfelelő szerződéses feltételek kialakítása. A
preventív biztosítás a kockázat csökkentésének fontos eszköze, a kockázati stratégia fontos eleme az
üzletkötés előtti fázisban. Egy vállalat vagy vállalkozó stratégiájának fontos része, hogy mekkora
kockázatok vállalására hajlandó és képes. Ha feltételezzük, hogy a nagyobb kockázatú szituációban
általában magasabb nyereséget lehet elérni – vagyis, hogy az ésszerű kockázatvállalásnak díja,
kockázati prémiuma, nyereségnövelő hatása van, akkor a kockázat optimuma nem lehet azonos a
kockázat minimumával. A kockázatvállalás mértékének elméletileg a kitűzött nyereségcélokhoz és a
tartalékok mértékéhez kell igazodnia. A vállalható kockázat mértékének meghatározása is a kockázati
stratégiához tartozik.
13.3.2. A kockázat csökkentése
A már vállalt kockázat azonban utólag is mérsékelhető. Az alapvető kockázatcsökkentő stratégiák: a
kockázat megosztása, áthárítása és kompenzációja. Ezeket az üzletkötés után vagy azzal egy időben
lehet alkalmazni.

1. A kockázat megosztása (redukálása, porlasztása) abban áll, hogy egyszerre nem

tesznek ki kockázatnak túlságosan nagy értéket, hanem ezt több külön ügyletre osztják el.
Ennek alapja az a tény, hogy a több hasonló vállalkozás nem sikerülhet egyformán rosszul.
Legalább egy részüknek a véletlen törvényei szerint jól kell sikerülniük. Ilyen
kockázatmegosztás esetén a lehetséges veszteség kisebb, mint egy nagy vállalkozás esetén.

2. A kockázatok áthárítása is a felmerülő kockázat elosztását jelenti, de nem több

vállalkozásra, hanem az egyes gazdasági alanyok között. A kockázatot ily módon át lehet
hárítani:

o a külföldi kereskedelmi partnerre,

o az államra,

o a belföldi partnervállalatra,

o a biztosítóra

o és esetleg a bankra is.

Az áthárítás konkrét módszerei közül megemlíthetjük a szerződéses záradékokat, a

biztosítást, az állami garanciákat, a bankgaranciát, a határidős ügyleteket és a taktikai
vásárlásokat. A kockázat ilyen áthárítása gyakran csak részleges: tulajdonképpen
együtt jár a kockázat megosztásával. (Gondoljunk csak a biztosításnál az
önrészesedésre.)

3. A kockázatok kompenzációja a külkereskedelmi ügyletek és egyéb műveletek olyan

kombinálásából áll, amelynél a veszteségeket az egyidejűleg bekövetkező, körülbelül azonos
nagyságú nyereségek egyenlítik ki. Klasszikus példája a tőzsdei hedge (fedezeti) ügylet.

A kompenzáció megvalósítható az árfolyamkockázatoknál is. Ezeket több valutára kell

elosztani, hogy az egyik pénznem leértékelődését ellensúlyozhassa a másik
felértékelődése. A vállalati árpolitika is megvalósíthatja a kockázatok kompenzációját,
például úgy, hogy a stabil pozíciójú, könnyen értékesíthető termék áremelése
kiegyenlítse egy kevésbé keresett termék áresését.

13.4. Az ügyleti szintű kockázatok csökkentésének eszközei

Az egyes kockázatok teljes elhárítása általában nem lehetséges, de nem is célszerű, ha a piacon
nyereséget kívánunk elérni. A vállalt kockázatok csökkentésére azonban a külkereskedelemben is
számos eszközünk lehet.
13.4.1. Árukockázat

13.4.2. Fuvarozási kockázat

13.4.3. Kereskedelmi kockázat

13.4.4. Árkockázat

13.4.5. Árfolyamkockázat

13.4.6. Politikai kockázat

13.4.7. Természeti csapások kockázata

13.4.1. Árukockázat
Az árukockázat jelentős részének csökkentésére hatékony módszer az áru minőségének a
szerződésben történő pontos meghatározása. Az importőr – a vétel tárgyát képező áru teljes és
pontos leírása mellett – előírhatja az áru minőségét meghatározó nyersanyagok minőségét, a készáru
megfelelő csomagolását és raktározását. Fenntarthatja magának a gyártásközi és szállítási ellenőrzés,
valamint a minőségi átvétel jogát. Kiköthet úgynevezett garanciális hányadot, ami azt jelenti, hogy az
ellenérték egy részét visszatartják, és kifizetését a minőségi átvételtől teszik függővé. A szállító
felelősségét egyértelművé kell tenni az áruhiányok, rejtett hibák és más minőségi problémák esetére.

Az exportőr úgy csökkentheti árukockázatát, ha egyértelművé, pontossá teszi a szerződés

feltételeit (pl. a jótállás időtartamát), ha elhárítja a felelősséget a következményi károkért, illetve, ha
csökkenti a reklamációk lehetőségét (pl. rövid reklamációs idő).

13.4.2. Fuvarozási kockázat

A fuvarozási kockázatok csökkenthetők a fuvareszközök megfelelő megválasztásával (pl. I. osztályú
hajó igénybevétele), az áru szilárdabb csomagolásával. A védekezés, illetve a kockázatáthárítás
általános, hatékony módja a szállítmánybiztosítás.

13.4.3. Kereskedelmi kockázat

Az ügyletek kereskedelmi kockázatainak csökkentéséhez is a preventív biztosítás a legfontosabb
eszköz. Az importőr például óvadékot vagy a garanciális ráta kikötését kérheti, az exportőr előleget
kérhet, kötbért írhat elő fizetési késedelem esetére stb.

A fizetésképtelenség, csőd kockázata több eszközzel is csökkenthető. Ügyletkötés előtt széles

körben informálódni kell a vevő pénzügyi helyzetéről és üzleti szokásairól! Az exportőr vállalaton belül
létre kell hozni egy olyan rendszert, amely minden fizetési késedelmet azonnal jelez. A megfelelő
fizetési mód alkalmazása is komoly biztosítékot jelenthet (pl. akkreditív), akárcsak a bankkezesség,
bankgarancia kérése. A kereskedelmi kockázat ellen hitelbiztosítást is lehet kötni. Előnyös lehet a
faktorálás alkalmazása is. Az eladó kockázatát korlátozhatja még a tulajdonjog fenntartása, bizalmi
kéz bekapcsolása, illetve a fizetendő késedelmi kamat kikötése a szerződésben.
13.4.4. Árkockázat
Az árkockázat igen erősen érvényesül gépek, berendezések exportra történő gyártásánál. Ezért ilyen
esetekben általában mozgó árban állapodnak meg. A végső fizetendő ár tehát a konjunktúra
függvényében alakul ki. A csúszóár-záradék alkalmazása lehetővé teszi, hogy a piaci árváltozásokat az
árak tényleges kifizetésekor figyelembe vegyék. A klauzulát alkalmazzák azonos termékek folyamatos
szállításánál is.

Tőzsdecikkek kereskedelmében az árkockázati veszteségek ellen fedezeti ügyletekkel lehet

védekezni. Itt az árváltozás okozta kárt kiegyenlíti egy másik, ellentétes irányú ügyletből elért
nyereség.

Exportra történő gyártás esetén egyes országokban az állami exporthitel-biztosító intézetek

fedezetet adnak az árkockázat ellen.

13.4.5. Árfolyamkockázat
Az árfolyamkockázat csökkentésében az ügyleti munka gerince a valuták megválasztása. Tartozni
gyengülő, követelést szerezni erősödő pozíciójú valutában érdemes. Ehhez természetesen figyelni
kell, sőt előrejelezni az árfolyamváltozásokat. Célszerű az exporthiteleknél többféle, lehetőleg erős
valutát alkalmazni. Az importban gyenge valutákat érdemes választani.

A szerződéses biztosítékok különleges fajtái az értékállandósági záradékok. A szerződéses valuta

értékét köthetjük egy erősebb pozíciójú valutához (valutazáradék) vagy több valuta átlagos
értékváltozásához (valutakosár-záradék).

Elképzelhető még a forint és a külföldi valuta értékviszonyának kikötése (forintzáradék), és az

arany szabadpiaci árának teljes vagy részleges figyelembevétele az értékállandóság
meghatározásánál (arany-, illetve kombinált záradék).

Az árfolyamkockázat kivédésére a magyar vállalatok (exportőrök és importőrök

egyaránt) határidős devizaügyleteket is köthetnek a kereskedelmi bankokkal. Ez azonban csak az egy
évnél rövidebb lejáratú hitelek árfolyamkockázatainak fedezésére szolgál.

Tartós üzleti kapcsolatok esetén jó megoldást jelenthet a tárgyalásos klauzula, amely a

szerződésben biztosítja a felek egyezkedési kötelezettségét arra az esetre, ha az árfolyamváltozások
valamelyik félnek komoly veszteséget okoznának. Az exportőr az exporthitel-biztosítás keretében is
csökkentheti árfolyamkockázatát. Bevált módszer a devizahitel felvétele az export refinanszírozására.
E kockázattípust vállalati szinten úgy is mérsékelhetjük, ha a tartozások és követelések közt, illetve
azokon belül is megfelelő valutaarányokat alakítunk ki úgy, hogy az egyes árfolyamváltozások hatásai
kiegyenlítsék egymást.

13.4.6. Politikai kockázat

A politikai kockázat elhárításához elengedhetetlen a partnerország helyes megválasztása, e
kockázattípust mégis igen nehéz csökkenteni. A leghatékonyabb eszköz a vállalatok szempontjából az
állami exporthitel-garancia, amely éppen ezért fontos exporttámogató eszköz. Magyarországon az
exporthitel-biztosítás keretében vannak ilyen módozatok.

A vállalat saját hatáskörén belül csak úgy mérsékelheti tevékenysége politikai kockázatát, ha
diverzifikálja piacait, és nem specializálódik csak egy-két országra. A kockázat ilyen megosztása
különösen a fejlődő országokkal folytatott kereskedelemben fontos.
 13.4.7. Természeti csapások kockázata
A természeti csapások kockázatát is megoszthatja a vállalat, ha minél több és minél tőkeerősebb
külföldi partnerrel létesít kapcsolatot. Így egy esetleges katasztrófa is csupán egy részét érinti
üzletkörének, s nem veszítheti el emiatt egész piacát, csak egyik partnerét.

A kockázatok kezelésénél fontos alapelv, hogy a legtöbb kockázati forma költséggé alakítható
át. Itt arról van szó, hogy egy előzetes ismeretlen mértékű ráfordítást (a kockázatot) ismert, konkrét
költséggé alakíthatjuk át. Ennek egyik alapvető formája a biztosítás.

Felhasznált irodalom
Benczes István–Csáki György–Szentes Tamás (2011): Nemzetközi gazdaságtan. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Bernstein, Peter L. (1998): Szembeszállni az istenekkel. A kockázatvállalás különös
története. Panem Kiadó, Budapest
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi
technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest
Sipos Zoltán (1993): Vállalkozás és kockázat a nemzetközi piacon. Kandidátusi értekezés,
Budapest
Zoltayné Paprika Zita (2005): Döntéselmélet. Alinea Kiadó, Budapest
14. A nemzetközi kereskedelmi szerződés realizálása
A nemzetközi kereskedelmi szerződés sikeres előkészítése, a szerződéskötés után következik a
szerződés realizálásának szakasza, az ún. lebonyolítás. A lebonyolítás nem igazán szép magyar
kifejezés, azonban a szaknyelvben (a német szaknyelv alapján) ez honosodott meg. Elnevezése
ellenére nemcsak az adminisztratív ügyek intézését jelenti, hanem a fölmerülő problémák kreatív
megoldását is magába foglaló tevékenységek együttese, amelynek célja az üzlet megvalósítása. Az
eladónak a szerződés teljesítése érdekében gondoskodnia kell a szerződéses áru leszállításáról, a
vevőnek pedig a szállítmány fogadásáról és az ellenérték kifizetéséről.

A lebonyolítás munkafázisai részben a külkereskedelemi ügylet típusától, részben az adott piaci

előírásoktól, szokásoktól függnek. Értelemszerűen nem ugyanaz a lebonyolítás eljárása reexport
esetében, illetve licenceladásnál. Eltérés van az export- és az importügyletek lebonyolításánál,
általában az export igényel nagyobb munkát, itt jelentkezik a nagyobb kockázat, ezért az export
lebonyolítást ismertetjük részletesebben.

A különbségek ellenére a lebonyolítás folyamatát egy nagyon általános algoritmussal

szemléltetjük, amely a különféle ügyletek realizálásában meglévő alapvető azonosságokra,
általánosítható feladatokra hívja fel a figyelmet (Constantinovits, 2013).

14.1. Az export lebonyolításának algoritmusa

14.2. Az import lebonyolításának algoritmusa
14.3. A szerződés életbe léptetése
14.4. Fizetési garanciák beszerzése
14.5. Finanszírozási lehetőségek ellenőrzése
14.6. Az áru beszerzése
14.7. Határidők betartása
14.8. Minőség-ellenőrzés
14.9. Szállítmánybiztosítás kötése
14.10. Szállítás, teljesítés, okmányok
14.11. Az ellenérték behajtása
14.12. Elszámolás, utókalkuláció készítése
14.13. Reklamáció
Felhasznált irodalom
14.1. Az export lebonyolításának algoritmusa
1. A szerződés életbe léptetése

2. Fizetési garanciák beszerzése

3. Finanszírozási lehetőségek ellenőrzése

4. Áru beszerzése

5. Határidők betartása

6. Minőség-ellenőrzés

7. Szállítmánybiztosítás kötése

8. Szállítás, teljesítés, okmányok

9. Ellenérték behajtása

10. Elszámolás, utókalkuláció készítése

14.2. Az import lebonyolításának algoritmusa

1. A szerződés életbe léptetése

2. Fizetési biztosítékok nyújtása

3. Finanszírozási lehetőségek vizsgálata

4. Szállítmánybiztosítás kötése

5. Áru szállítása, átvétele

6. Minőség-ellenőrzés

7. Ellenérték számla szerinti kifizetése

8. Elszámolás, utókalkuláció készítése

Láthatjuk, hogy az importlebonyolítás fázisai sok tekintetben hasonlítanak az exportlebonyolítás

feladataihoz, illetve egymást feltételező funkciókról van szó, ezért csak az exportalgoritmust
mutatjuk be részletesen, és ahol ennek jelentősége van, ott kitérünk az import sajátosságaira is.

14.3. A szerződés életbe léptetése

A szerződés teljesítése érdekében mindkét félnek ez az elsődleges feladata, ha a szerződést
úgy kötötték, hogy az valamilyen utólagos feltétel teljesítése után léphet életbe.
Ilyen feltétel lehet a vevő részéről nyújtandó fizetési garancia, pl. akkreditív megnyitása,
bankgarancia nyújtása, előlegfizetés stb.
A szerződés életbe lépését köthetik a felek a vevő beszállításának teljesítéséhez, ha a
vevő köteles a szerződés szerint csomagolóeszközt, különféle segédanyagokat
(alkatrészeket) szállítani, amelyek az eladó teljesítéséhez nélkülözhetetlenek. A vevő a
beszállítások értékében előírhatja azt, hogy az eladó nyisson bankgaranciát, előlegnyújtáskor
pedig például előleg-visszafizetési bankgaranciát. Ezekben az esetekben a szerződés életbe
léptetésével kapcsolatos feladatok és a fizetési garanciák beszerzése és nyújtása egybeesnek.
Sor kerülhet az életbe léptetésre akkor is, ha az a felek akaratán kívül eső feltételhez
kötött, például a szerződés érvényességét és életbe lépését hatósági jóváhagyástól,
behozatali, illetve kiviteli engedélyek megadásától tették függővé.

14.4. Fizetési garanciák beszerzése

Ha az eladó fedezett hiteleladás kikötésével exportál, a hitelfedezeti eszközt, a fizetés
biztosítékát még az áru beszerzése előtt meg kell kapnia a vevőtől. Az eladónak ellenőriznie
kell, hogy a kapott biztosíték – például az akkreditív feltételei, a bankgarancia tartalma –
megfelel-e a szerződésben foglaltaknak. Ha nem, sürgősen intézkedni kell az akkreditív
módosíttatásáról, esetleg magának a szerződésnek a módosításáról is.
Importnál az üzletkötőnek intézkednie kell a kikötött fizetési garanciák nyújtásáról,
ennek megfelelően kell utasítania bankját az akkreditív, avagy bankgarancia nyitásáról, és
persze gondoskodnia a fedezetről.

14.5. Finanszírozási lehetőségek ellenőrzése

Az eladó a fizetési garanciák birtokában (ha rendelkezik bankra szóló határidős követelést
megtestesítő biztosítékkal, például halasztott fizetésű akkreditívvel, bankgaranciával,
határidős váltóval etc.) eljár bankjánál vagy más pénzintézetnél (pl. váltó forfaitolásánál) az
okmányok, illetve a pénzkövetelés megelőlegeztetése érdekében. Nyitva szállításnál a
faktorálással vagy exporthitel-biztosítás kötésével lehet a kockázatot csökkenteni.

14.6. Az áru beszerzése

Az eladó a fizetési biztosítékok, esetleges hitelbiztosítás megkötése után hozzáláthat az áru
legyártatásához, legyártásához, illetve beszerzéséhez. Tevékenysége természetesen függ
attól, hogy saját számlás kereskedőként vagy bizományosként dolgozik-e. Már a gyártás
folyamán, illetve a szerződés szerint gondoskodnia kell arról, hogy az áru szerződéses
minőségű legyen.

14.7. Határidők betartása

Az exportőr belföldi szerződéses viszonyától függ, hogy az előírt szállítási határidőket hogyan
tudja betartani, illetve betartatni. Ha a gyártó időben jelzi az exportőrnek, hogy a
szerződéses szállítási határidőhöz viszonyítva előszállítást kíván teljesíteni, vagy
előreláthatólag nem tudja a szállítási határidőt betartani, akkor gondoskodni kell a partner
hozzájárulásáról, esetleg a szerződés és például az akkreditív feltételeinek módosíttatásával.
14.8. Minőség-ellenőrzés
A szerződéstől függően például a gyártás közbeni minőség-ellenőrzés előírásánál az eladónak
meg kell szerveznie a vevő képviselőjének minőség-ellenőrzési tevékenységét, az elvégzett
ellenőrzésről az előírt jegyzőkönyvet kell fölvenni. Független minőség-ellenőrző intézet
vizsgálatához az eladónak az erre vonatkozó megbízást időben kell megadnia.

14.9. Szállítmánybiztosítás kötése

Paritástól függően – például CIF és CIP Incoterms 2010 paritásoknál – az eladó köteles a
szállítmánybiztosítást saját költségén megkötni a vevő javára, és gondoskodni a
szállítmánybiztosítási kötvény beszerzéséről. Egyéb paritás esetében (kivéve természetesen
az EXW, FCA paritásokat) az exportőr a megbízójával kötött szerződés alapján, saját számlás
konstrukcióban pedig saját kockázatára dönt szállítmánybiztosításról, ennek típusáról, illetve
a kiegészítő (pl. W) biztosítások megkötéséről.

14.10. Szállítás, teljesítés, okmányok

Az eladó értesíti a vevőt (avizálás), hogy az áru szállításra kész, és paritástól függően intézkedik a
fuvarozásról a szállítmányozási megbízás, diszpozíció kiállításával, vagy a fuvarozónak EXW esetén a
telephelyen történő átadással. Előtte azonban az eladó gondoskodik a kivitelhez szükséges
vámkezelésről. A kiviteli ellenőrzést a területileg illetékes vámhivataltól kell kérni, az áru
fuvareszközbe való berakása előtt vagy azzal egyidejűleg. A kiviteli vámkezeléshez szükséges
okmányokat – számlát, származási bizonyítványt – a vámhatóság részére prezentálni kell. A kiviteli
ellenőrzés vagy a feladási helyen, vagy a vámhivatal illetékességéhez tartozó vámudvaron történik. A
kiviteli ellenőrzés a magyar vámtörvény alapján a vámkezelés egyik módja, a többi: ideiglenes kivitel,
passzív feldolgozás, árutovábbítás, raktározás, ideiglenes behozatal, aktív feldolgozás, a belföldi
forgalom számára történő vámkezelés.

A kiviteli ellenőrzést az Egységes Vámáru-nyilatkozattal (EV-okmány) kell kérni – ez az ún. Single

Administration Document (SAD-okmány) változata. Az EV-okmányt az illetékes vámhivatalhoz kell
benyújtani.

A vámkezeléshez szükséges mellékelni az alábbi okmányokat:

 kereskedelmi számlát (importnál: vámszámla, kereskedelmi számla);

 EUR-1. bizonyítványt, amellyel a vevő igazolni tudja, hogy az áru társult országból származik,
ugyanis ekkor az importőr országában alacsonyabb vámot vetnek ki (ez egyben az EU-forgalomban a
származási bizonyítvány);
 FORM A származási bizonyítványt, ha import esetében mi nyújtjuk az ún. GSP
kedvezményt (GSP = General System of Preferences = Általános Preferencia Rendszer);
 általános származási bizonyítványt (ez az exportőr számlán tett nyilatkozata, amelyet
valamely kamara, pl. kereskedelmi vagy iparkamara hitelesített). Olyan relációban használják, ahol
nincs másfajta megállapodás érvényben a származás igazolására;
 növény- és állat-egészségügyi bizonyítványt;
 fuvarokmányt;
 kiviteli engedélyt, csak az engedélyköteles termékeknél.

 
Értelemszerűen importügylet lebonyolításakor az import vámkezeléséhez is a fenti okmányok
szükségesek.

Okmányok. Az eladónak a lebonyolítás során itt van az egyik legnagyobb körültekintést igénylő
feladata, hogy gondoskodjék a szerződéses fizetési módnak – és természetesen a paritásnak –
megfelelő (és adott esetben az akkreditív előírásainak megfelelő) tiszta, clean fuvarokmány
beszerzéséről, akár élve a garanciavállaló levél (Letter of Indemnity) adta lehetőséggel is.

14.11. Az ellenérték behajtása

A nemzetközi kereskedelmi ügylet általában profitorientált vállalkozás, így az eladó
teljesítése és annak szerződésszerű igazolása után (közben) jogosan várja a vevő teljesítését,
a számla kifizetését. A nemzetközi kereskedelemben, mint a korábbi fejezetekből láthattuk, a
fizetés legelterjedtebb módja az okmányok ellenében történő fizetés (okmányos
meghitelezés, okmányos beszedvény), azaz az eladónak a különféle fizetési módoknak
megfelelően okmányokkal kell igazolnia a szállítást, és a vevő a valamilyen módon hozzá
eljuttatott kereskedelmi számla alapján fizetést teljesít, többnyire bankátutalással (váltó
átadásával). Nyitva szállításnál, sima okmányos inkasszónál gyakran fordul elő, hogy a vevő
késve vagy egyáltalán nem akar fizetni, például minőségi kifogásra hivatkozva.
Az eladó feladata, hogy a jó kereskedő gondosságával mindent megtegyen az ellenérték
befolyásáért, fizetési felszólítások, sürgetések küldésével, jogi eszközök igénybevételével, a
felmerülő reklamációk azonnali megoldásával (például utólagos árengedmény nyújtásával:
bonifikációval, ha jogos a minőségi kifogás). Fedezett hiteleladás esetében pedig az előírt
okmányok prezentálásával tud az eladó hozzájutni az ellenértékhez. Ha a tárgyalásos,
kooperatív megoldások nem vezetnek eredményre, a külkereskedőnek gondoskodnia kell a
peres eljárás időbeni megindításáról.

14.12. Elszámolás, utókalkuláció készítése

Az eladó a szerződés realizálása után elszámol üzleti partnereivel, és elvégzi az
utókalkulációt. Az exportőr a befolyt ellenérték alapján elkészíti az utókalkulációt, amely
megmutatja, hogy az adott nemzetközi kereskedelmi ügylet végül is a felmerült költségekkel
összevetve milyen eredményt, mekkora nyereséget, illetve veszteséget realizált az
előkalkulált eredményhez viszonyítva. A nemzetközi kereskedelemben objektíven előforduló
bizonytalanságok, például olajár-változás miatti fuvarköltség-változás, amelyek a különféle
kockázati elemekben nyilvánulnak meg, okozzák azt a szinte természeti törvényszerűséget,
hogy az előkalkulált eredmény szinte mindig el fog térni az utókalkulálttól. Ezeknek az
okoknak az elemzése nélkülözhetetlen tanulságul szolgálhat a következő szerződésnél,
hiszen ne zárjuk ki a külkereskedő szubjektív okokra visszavezethető tévedési lehetőségeit
se.

14.13. Reklamáció
Reklamációnak nevezzük valamelyik szerződéses fél (eladó vagy vevő) kifogását a másik fél
külkereskedelmi szerződéses kötelezettségének teljesítésével kapcsolatban.
A reklamáció tárgya általában a leszállított áru minősége, mennyisége, szállítási
késedelem, illetve a vevő részéről a már említett fizetési késedelem, a vevő szakszerűtlen,
helytelen intézkedései következtében keletkező károk (például téves szállítási diszpozíciók
adása). A reklamációkat a szerződésben rögzítettek szerint, illetve ennek hiányában a
 kereskedelmi szokásoknak megfelelően, a jó kereskedő gondosságával kell rendezni, az üzleti
goodwill érdekében korrekt módon és gyorsan. A személyes tárgyalásnak, a kommunikációs
képességeknek itt ugyanolyan lényeges a szerepe, mint a szerződéskötésnél, hiszen a
reklamáció megfelelő módon történő rendezése a jövőbeni, további üzletek alapfeltétele. A
reklamáció jogosságáról természetesen meg kell győződni, akár kiutazással és helyszíni,
közös jegyzőkönyv fölvételével, amely a kárigény megfogalmazásán kívül tartalmazza a
reklamáció rendezésének konkrét formáját is (a kifogásolt áru kicserélésével, pénzbeli
kártérítéssel, utólagos árengedménnyel, a mennyiségi hiány pótlásával, kötbér fizetésével). A
szerződő felek bírósághoz fordulhatnak, ha nem sikerül békés úton, megegyezéssel rendezni
a reklamációt, ezért van jelentősége a szerződéskötéskor alkalmazandó jog és az illetékes
bíróság pontos meghatározásának.
Az üzleti jó hírnév megőrzése és a reklamációk elkerülése érdekében a szerződést kellő
gondossággal, biztosítékok és garanciák kikötésével, és jogász közreműködésével ajánlott
megkötni (Constantinovits–Sipos, 2008).

Felhasznált irodalom
Constantinovits Milán (2013): Nemzetközi kereskedelemtan. Szent István Egyetemi Kiadó,
Gödöllő
Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Aula Kiadó,
Budapest
Felhasznált irodalom
15. Különleges nemzetközi ügyletek
A nemzetközi kereskedelem ügyletek (üzletkötések) sorozatában konkretizálódik, és azok
lebonyolításával valósul meg. Az ügylet két vagy több fél egyetértő nyilatkozata, amely jogviszonyt
hoz létre, illetve jogokat és kötelezettségeket változtat vagy szüntet meg. A kereskedelmi
ügyletekben általában áruk, szolgáltatások adásvétele történik az eladó és a vevő között. A
nemzetközi ügyletek körébe azok tartoznak, amelyek keretében a felek két különböző ország
állampolgárai, természetes vagy jogi személyei.

Magyarországon külkereskedelemnek általában a nem Európai Unióhoz tartozó országokkal

folytatott kereskedelmet tekintik. Az EU övezetén belüli forgalom a közösségi kereskedelem, amely
azonban jellegét tekintve jobban hasonlít a külkereskedelemre, mint az országon belüli
kereskedelemre. Hiszen két ország között valósul meg, nemzetközi szokványokat alkalmaznak rá, a
lebonyolítása is több országot érint.

Az ügylet tárgya lehet:

 áru, szolgáltatás, anyagi értéket képviselő jog adásvétele,

 ezekkel kapcsolatos fizetés és hitelnyújtás,
 szakosítás és kooperáció,
 külföldi gazdasági vállalkozások alapítása,
 külföldiek magyarországi kereskedelmi képviselete.

 
Ebbe a körbe tartozik, ideértendő az egyszerű adásvétel mellett az áruk cseréje, bérlete, az árukra
vonatkozó letéti, raktározási, fuvarozási, szállítmányozási szerződés, a vállalkozási, megbízási
szerződések, a szakértőküldés, a piackutatás, biztosítás és fedezetnyújtás stb.

15.1. A nemzetközi ügyletek típusai

15.2. Kapcsolt ügyletek (csereügyletek, tranzakciós ügyletek)
15.3. A reexportügyletek
15.4. Bérmunka
15.5. Szellemi termékek adásvétele
15.6. A kihasználási megállapodás  (franchising)
15.7. A nemzetközi kooperáció
15.8. Export-fővállalkozás, rendszerexport
15.9. A termelőeszköz-bérlet (lízing)
15.10. Szolgáltatásra kötött ügyletek
15.11. Különleges ügyletkötési formák
Felhasznált irodalom
15.1. A nemzetközi ügyletek típusai
A külkereskedelem két fő iránya a kivitel és a behozatal. Ezen belül jelentős az ún. egyszerű
áruügyletek aránya: az exportügylet lényege a külföldi értékesítés, az importügyleté pedig a külföldről
történő beszerzés, mindkét esetben az ellenérték devizában való kiegyenlítésével. A nemzetközi
gazdasági kapcsolatokban érvényesülő sokféle érdek, a nemzeti és nemzetközi kereskedelempolitikai
szabályozások, a világpiac hullámzása és a tudatos spekuláció számos különleges
ügyletfajtát alakítottak ki. Különlegesnek tekintünk minden olyan ügyletet, amely valamilyen
formában eltér az egyszerű, „sima” export- és importügyletektől.

Az eltérés lényege lehet:

 a forgalmazott áru speciális jellege (pl. licencvásárlás),

 a beszerzés, eladás speciális módszere (pl. a tőzsdei ügyletek),
 több ügylet összekapcsolása egy áru esetében (pl. reexport),
 árukapcsolás: különböző áruk eladása és vétele egymást feltételezi (pl. kompenzáció),
 sajátos áru + szolgáltatás + jog csomag értékesítése (pl. franchising),
 valamilyen vállalkozás végrehajtása (pl. bérmunka),
 szolgáltatási, képviseleti, bérleti szerződés.

 
A külkereskedelmi ügyleteket a következő csoportosításban tárgyaljuk:

1. egyszerű áruügyletek:

o export,

o import;

2. különleges áruügyletek:

o kapcsolt ügyletek: kompenzáció, adresszáció, viszontvásárlás,

o reexport, tranzit, switch ügyletek,

o bérmunka;

3. különleges vállalkozási ügyletek:

o szellemi termékek adásvétele (elsősorban licenc és know-how),

o kihasználási megállapodás (franchising),

o kooperáció,

o export-fővállalkozás,
o termelőeszköz-bérlet (lízing),

o külföldi magyar érdekeltségek, vegyesvállalatok létesítése,

o külföldiek magyarországi kereskedelmi képviselete;

4. szolgáltatásra kötött ügyletek:

o fuvarozási, szállítmányozási, biztosítási, raktározási szerződések;

5. különleges ügyletkötési módok (koncentrált piacok esetében):

o versenytárgyalás (tender),

o árverés (aukció),

o tőzsdei ügyletek.

15.2. Kapcsolt ügyletek (csereügyletek, tranzakciós ügyletek)

Ezek lényege, hogy két, ellentétes irányú árumozgás kapcsolódik egymáshoz: kölcsönös, egymást
feltételező szállítások történnek. Az árucsere, árukapcsolás gyakran pénzmozgás nélkül realizálódik:
tehát mintegy visszafejlesztett kereskedelemről van szó. Ez különösen a fejlett devizatechnikai és
bankári eszközök ismeretében tűnhet anakronisztikusnak.

A kapcsolt ügyleteknek igen sokféle oka lehet. Újkori reneszánszuk az 1930-as évek válságos
időszakára tehető: a pénzrendszer átalakulása papírpénz alapúvá, a külkereskedelmi kontingentálás,
a klíringek bevezetése egyrészt megrendítette a pénz iránti bizalmat, másrészt az egyes országok
erőteljes intézkedéseket tettek külkereskedelmi és fizetési egyensúlyuk fenntartására. A kapcsolt
ügyletek célja lehet még a tőkemenekítés, a kontingensen felüli áruszállítás vagy a kereskedelmi
kapcsolat rendezetlensége, devizatakarékosság vagy -hiány stb.

A kapcsolt ügyletek fajtái a következők:

a)  Hagyományos kompenzációs ügylet vagy barter

Lényeges, hogy a két szembeállított terméket a pénzmozgás teljes kikapcsolásával cserélik ki: esetleg
még árat sem képeznek. A két csereáru egyenértékű mennyiségeit adják át. A csere körülbelül
egyidejű szállításokat jelent, közvetítőt ritkán kapcsolnak be. Alapja a bizalom. Az oda-vissza
fuvarozás történhet azonos fuvareszközzel is.

A látszólag „egyszerű” árucsere számos problémát vet fel, és igen bonyolult ügyletté épülhet.
Először is, az áruk különleges tulajdonságai és a kereskedők specializálódása miatt nehéz a két
partner között tartani az ügyletet, igen nehéz a cseretárs megtartása. Ha a kompenzációban több
ország több cége vesz részt, csereügyletek összefüggő láncolatát alkotva,
akkor többlábú vagy többsarkos kompenzációról beszélhetünk. A bonyolultabb
ügyleteket gesztor bonyolítja le.

Hasonló nehézségeket okozhat az áruk közti megfelelő cserearány kialakítása. Ehhez általában a

dokumentált „világpiaci árat” veszik figyelembe. Ha az egyik fél előszállításba kerül, felmerül
a birtokon kívül kerülés veszélye. Ez kivédhető bizalmi kéz bekapcsolásával (pl. az előszállított árut egy
szállítmányozónak küldik, aki bevárja a másik áru beérkezését), vagy letétet, bankgaranciát köthetnek
ki.

b)  Kompenzációs ügylet

A mai értelemben vett kompenzációs ügylet jellemzői:

 A két szállításra csak egy szerződést kötnek, de a két áru értékét pénzben mérik és
számlázzák.
 A szállításokat általában kifizetik. Ez lehet egyszerű elszámolás is (klíring), vagy hazai pénzben
történő fizetés.
 A két kapcsolt áru közt nincs technológiai kapcsolat, egymástól függetlenül gyártott
termékek.
 Az ellenvásárlás transzferálható, vagyis a kapcsolt (viszontvásárolt) áru eladható
(reexportálható) harmadik félnek.
 A szállítások nem egyidejűek, de rendszerint 3 éven belül bonyolódnak le. Több partner és
közvetítő is bekapcsolódik az esetek többségében.

 
A kompenzációnál alkalmazott fizetés általában nem jelent nemzetközi valuta-transzfert (mivel a
kompenzáció gyakorlatilag éppen ennek elkerülését célozza). A leggyakoribb eset, hogy az előszállító
fél pénzkövetelését a másik fél az áru szállításával szünteti meg. A pénzkövetelések regisztrálása,
illetve esetenként a kétirányú pénzmozgás a banki finanszírozás és az állami támogatás alapjául
szolgál.

A kompenzációs ügyleteknek több jellemző típusa van. Az úgynevezett teljes kompenzációnál az

exportőr – rendszerint fejlett országbeli cég – kötelezettséget vállal, hogy az általa szállított áru
ellenértékét a vevő országában levásárolja. A kisebb vállalatok általában csak részleges
kompenzációra vállalkoznak, amikor a kötelezettség csak a szállított érték bizonyos hányadára
vonatkozik.

c)  Viszontvásárlási vagy ellenszállítási ügylet (counterpurchase, Gegenlieferungen)

Ezt sokan a kompenzáció fejlettebb formájának tekintik. Fő jellemzője, hogy két külön szerződést
kötnek a két, összekapcsolt árura. Ez a két áru technológiailag független egymástól. A számlázás
azonos valutában történik, és minden egyes szállítást kifizetnek, függetlenül a többitől. Érdekes
sajátosság, hogy az eredeti szállító viszontvásárlási kötelezettségét másik cég átvállalhatja. A két
szállítás 4-5 év eltéréssel is realizálódhat.

Az ellenszállítási, viszontvásárlási ügylet a fejlettebb országbeli cégeknek kedvezőbb az

exporttámogatás, a finanszírozási, biztosítási lehetőségek miatt. Olyan ügylet is van, amelyben a cég
fejlődő országbeli vásárlással szerez jogot későbbi exportra (amit esetleg másnak átadhat).

Az ellenvásárlásnál alkalmazott második szerződést keretszerződésnek nevezik (skeleton

contract, Rahmenvertrag). Ebben rögzítik az eladó viszontvásárlói kötelezettségét, meghatározott
időn belül, tetszőleges vagy meghatározott árukörben. A viszontvásárlás vállalása fontos
versenytényező lehet a magyar exportőrök gyakorlatában is a fejlődő országok piacán, akár úgy is,
hogy az ellentételt reexportálják.

d)  Adresszációs ügylet

E névvel olyan kompenzációs ügyleteket szoktak jelölni, amelyeknél az árumozgást pénzmozgás is

követi. Ez az elnevezés tehát vonatkoztatható a modern kompenzációs ügyletekre és a
viszontvásárlásokra is (b és c pontok).

e)  Termékfizetéses kompenzáció, kooperáció vagy visszavásárlás

Gyakori jelenség a visszavásárlási kötelezettséggel történő berendezésértékesítés. Az ilyen kapcsolt

ügyleteknél a két áru közt technológiai kapcsolat van (az egyik a másik terméke). Általában két külön
szerződést kötnek a szállításokra. Egy meghatározott valutában számolják el valamennyit. A két
szállítás közt akár 10 év is eltelhet, a gyakran hosszas szerelési, építési idők miatt. Erre az időszakra
áruhitel-megállapodást kötnek, amit áruszállítással lehet törleszteni.

Itt jegyezzük meg, hogy a kapcsolt ügyleteknél elég sok a terminológiai bizonytalanság. A fent
leírt termékfizetéses kompenzációt számos országban kooperációnak nevezik. Az adresszáció
kifejezést az angolszász szakirodalom nem ismeri. A barter elnevezést Kelet-Európában az itt leírtnál
szélesebb értelemben használják, akárcsak magát a kompenzációt.

f)  Offset ügylet

A viszontvásárlásos ügyletek sajátos változata, amelynél a nagy értékű és stratégiai jelentőségű
technológiák és berendezések (nem ritkán katonai felszerelések, rendszerek) ellenértékét részben
áruval, részben tulajdonnal (ingatlan, cégtulajdon, részvények stb.) fizetik vissza.

g)  A csereügyletek különleges kockázatai

A barterügyleteknél már említett sajátos problémák (a cserepartner megtalálása, a cserearány

kialakítása, a birtokon kívül kerülés elhárítása) más csereügyleteknél is jelentkeznek. A legfontosabb
talán az, hogy az ár mindig viszonylagossá válik: a csereügyletekbe bevitt áruk árát az értük cserébe
szállított áruk relatív értéke határozza meg. Így például az áremelés nem jelent semmit, ha a csereáru
ára is azonosan emelkedik.

Hasonló kockázatot jelent a viszontvásárlás vagy az  ellenszállítás elmaradása, a teljesítés

egyoldalúvá válása. Problémát okozhat a termelő vagy eladó számára a viszontvásárolt áru
átruházása (ami igen gyakori) és az ezzel támasztott nemkívánatos verseny (Hill–Hernández, 2011).

15.3. A reexportügyletek
A reexport lényege egy import- és egy exportügylet összekapcsolása. A reexportőr külföldi
viszonteladásra vásárol árut harmadik országban. A vétel és eladás tárgya tehát ugyanaz a külföldi
eredetű áru, amelyet a reexportőr saját kezdeményezésére, kockázatára közvetít két piac között.

Az ilyen ügyletek célja általában a haszonszerzés, spekulatív kereskedői ügyesség révén, de más
célok is felmerülhetnek. Eszerint csoportosíthatjuk is a reexport változatait.

1. Haszonüzletnek tekintjük a deviza-árnyereség megszerzésére irányuló ügyleteket.

Akkor jelentkezik nyereség, ha az eladás árbevétele a beszerzési áron felül fedezi a fuvar-, a
biztosítási és egyéb költségeket, kamatot, illetve ezeken felül még többlet (haszon) is marad.

A két ügylet sorrendje szerint vannak fedezetlen és fedezett haszonügyletek.

Fedezetlen az ügylet akkor, ha a reexportőr előbb veszi meg az árut és később
próbálja eladni. Fedezett ügyletről beszélünk, ha az eladás megelőzi a vásárlást. (A
haszonügyleteket általában olyan tömegárukra kötik, amelyek adott piacokon, többé-
kevésbé adott árakon, nehézség nélkül beszerezhetők. A nyereség alapja éppen a
piacok alapos ismerete.) Más nézet szerint csak az a haszonüzlet tekinthető
fedezettnek (s nagyobb kockázattól mentesnek), amelynél a vételi és eladási ügyletet
közel egy időben kötik meg; így mindkét árat és az árut is pontosítani lehet.
2. Választékbővítő reexport révén kielégíthetők a vevők speciális igényei. Hazai árualap
helyettesítésére, kiegészítésére, választékbővítésre, komplettírozásra is alkalmas.

3. Fuvarköltség-megtakarító reexport esetén az ügylet célja a földrajzi távolság

„lerövidítése”. Ha például egy távoli országot kívánunk gabonával ellátni, a saját búzát
eladhatjuk egy közeli piacon, s a befolyt pénzből a célország közelében vásárolhatunk.

4. Tranzitügylet esetén (ami nem tévesztendő össze a tranzitfuvarozással) a közvetítő

megbízást kap az eladótól vagy a vevőtől, hogy hajtson végre viszonteladást a két ország
között. A tranzitügylet oka általában az eladó és a vevő országa közti rendezetlen diplomáciai
kapcsolat vagy más politikai, jogi, kereskedelmi természetű akadályok. A tranzitőr megfelelő
árrés ellenében köti meg és bonyolítja le az ügyletet: megveszi, majd továbbadja az árut a
vevőnek. Tevékenysége így gyakorlatilag kockázatmentes.

5. Kereskedelempolitikai reexportügyletek kötésére országos gazdasági,

kereskedelempolitikai (egyensúlyi) célból kerül sor. Ezt nem a vállalatok kezdeményezik,
hanem az állam. Célja lehet például a klíringben vagy más kétoldalú elszámolásban
felhalmozódott követelések átváltása, államközi kötelezettségek teljesítése stb. A felmerülő
veszteségeket is általában az állam viseli, a reexportőrt különböző preferenciákban
részesítheti. (Ilyen volt például az egykori szovjet államadósság koncesszióba adása
Magyarországon.)

6. Switch ügyleteknek nevezzük a klíring hátterű reexportügyleteket, amelyek valuta

átváltását teszik lehetővé. Az áru-switch esetén is beszélhetünk haszonügyletekről (ahol a
nyereség a cél) és kereskedelempolitikai szándékú üzletekről.

7. A bemeneteli switch célja a klíringtartozás kiegyenlítése: ezért a konvertibilis

devizáért vásárolt árut a klíringpartner felé, klíringdevizáért értékesítik. Ennek ellentéte
a kijöveteli switch: a klíringben tartósan hitelező pozícióba került fél a klíringdeviza-
követeléséért vásárolt árut szabad devizáért, harmadik országban értékesíti, akár
veszteséggel is.

8. A körügylet egy bemeneteli és egy kijöveteli ügyletből tevődik össze: szabad devizáért

vásárolt árut klíringben adnak el, majd a követelésért másik árut vesznek a klíringen belül, és
azt szabad devizáért, másik piacon értékesítik. Ez mindig haszonügylet, aminek az árak és
árfolyamok eltérése az alapja.

Általában minden reexporthoz szükséges az eredeti eladó engedélye. Minden reexport lehet –
statisztikai szempontból – közvetlen és közvetett. A közvetlen reexport nem érinti fuvarozás közben a
reexportőr országát, nem halad át annak vámhatárán, így nem kerül be a vámstatisztikába sem. A
közvetett reexport lényege, hogy áthalad a reexportőr ország vámhatárán.

A reexport finanszírozását általában meg lehet oldani előzetes, saját tőkebefektetés nélkül,
amire a közvetítő kereskedők törekszenek is. Gyakran hitelben vesznek és készpénzért adnak el,
vagyis a vevővel finanszíroztatják saját vásárlásukat. (Ez természetesen kamatköltséget jelent a
közvetítőnek.) A kereskedelmi bankok általában hitelezik a kereskedők konstrukciós tevékenységét.

15.4. Bérmunka
A bérmunkaügylet lényege, hogy a bérmunkáltató (a passzív fél) alapanyagot ad át a
bérmunkát végző (aktív) félnek, aki azt feldolgozza, és bérmunkadíj ellenében visszaszállítja.
A díjat kiegyenlíthetik devizával, alapanyaggal vagy késztermékkel. A bérmunkát az aktív fél
oldalán ösztönözheti a kihasználatlan kapacitás, a kevésbé versenyképes hazai alapanyag, a
megrendelő által átadott korszerű technika, technológia, licenc stb. A passzív fél általában az
olcsóbb külföldi munkaerőt és a beruházási költség megtakarítását tartja szem előtt.
Magyarországon igen jelentős bérmunkát végez fejlettebb országbeli megrendelők
részére a szolgáltató szektor, a mezőgazdaság és az ipar. Az aktív bérmunka előnye lehet az
export bővítése, a kapacitás jobb kihasználása, új termelésszervezési eljárások adaptálása a
termelékenység növelésére, technológiai, piaci, kereskedelmi ismeretek beszerzése, és
esetleg új gépek beállításának lehetősége. A piac stabilizálása csökkenti az értékesítés rövid
távú kockázatát. A bérmunka hátránya a változó gazdaságosság, a nagyobb
kiszolgáltatottság, a hosszú távú „elkényelmesedés” veszélye. A konfekcióiparban ide
sorolható az igen éles verseny is, elsősorban távol-keleti országok részéről.
A mezőgazdaságban végzett bérmunka lehet bértermeltetés (pl. vetőmag, bogyós
gyümölcs stb.), az állattenyésztésben bértenyésztés, -hizlalás, -nevelés.
A bérmunkaügyletek realizálása vámolás szempontjából is a bérmunkát végző cégek
feladata. A külföldről érkező nyersanyag ideiglenes vámkezeléssel behozatali előjegyzésbe
kerül, amíg a feldolgozás tart. A késztermék visszaszállításakor ezt megszüntetik. Vámot
fizetni csak a belföldiesített, hazánkban maradó (belföldön eladott) termék után kell. A
készáru kiszállítása után a külföldi anyagokkal el kell számolni a vámhatóságnak (Benczes–
Csáki–Szentes, 2011).

15.5. Szellemi termékek adásvétele

A tudományos-technikai forradalom előtérbe helyezte a szellemi termékek kereskedelmét a műszaki
fejlesztés előmozdítására. Az ilyen szellemi termékek két alapeleme a licenc és a know-
how. A szabadalmi (licenc-, vagy licencia-) szerződések lényege a szabadalommal védett találmány,
tudás átengedése (átvétele), illetve használatának megengedése. A know-how- (tudni-hogyan;
technológiai ismeret, fortély) szerződés tárgya szabadalommal nem védett műszaki ismeret átadása,
átvétele.
 Legnagyobb jelentősége a kettőt összekapcsoló, kombinált szerződéseknek van. Ezek gyakran
kapcsolódnak komplett berendezések szállításához, kooperációhoz. A licenc- és know-how-ügyletek
különlegessége tehát az érintett áruk jellegében van.

15.6. A kihasználási megállapodás (franchising)

A franchising-szerződés keretében az engedményező megengedi, hogy partnere, a
kedvezményezett az ő márkajelzését, kereskedelmi nevét, szimbólumát, módszereit
használja, és az általa előírt marketingmódszerekkel árut, szolgáltatást forgalmazzon.
A franchising lényege tehát az engedményező nem anyagi jellegű vagyonának kihasználása a
kedvezményezett által. Ehhez kapcsolódhat know-how átadása, áruszállítás, vevő- vagy
ügyfélszerzés is. Mindezért a kihasználót fizetési kötelezettség terheli: ez egyszeri előlegből
és folyamatos jutalékból áll. A franchising jó példája a nemzetközi szállodaláncok működése.

15.7. A nemzetközi kooperáció

A korszerű nemzetközi munkamegosztás nagy jelentőségű alapformája a külkereskedelem mellett
kialakuló, arra épülő termelési kooperáció, tartós termelési együttműködés.

A termelési kooperáció típusai a következők:

1. Licenc alapján való termelés: ez csak akkor minősül kooperációnak, ha az

értékesítésben vagy más területen az eladó és a vevő közös vállalkozást hajt végre, tartósan
együttműködik.

2. Termékek szállítása a vevő terveivel, utasításaival megegyezően: ha a vevő műszaki

segítséget is ad a gyártáshoz, illetve az értékesítésben is együttműködnek.

3. Gyártás- és gyártmánymegosztás: ha a felek részegység-, illetve késztermék-

specializációt hajtanak végre.

4. Termékek közös előállítása, vagy közös szolgáltatás végzése: ez lényegében a

gyártásmegosztás továbbvitele, a részegységekből közös termék készítése. Idesorolható az
úgynevezett összeszerelő üzemek működtetése is.

5. Műszaki fejlesztési együttműködés – közös tervezés, kutatás stb.

A kooperáció kereskedelmi vetülete általában az úgynevezett harmadik piaci együttműködés (a

kooperációs termék közös értékesítése).

15.8. Export-fővállalkozás, rendszerexport

A fejlődő országok ambiciózus fejlesztési programjai, a műszaki fejlődés felgyorsulása, a
beruházásoknál jelentkező sokféle, összetett, nehezen áttekinthető feladatok hívták életre a
fővállalkozói tevékenységet.

A komplett berendezések, „kulcsrakész” üzemek, komplex rendszerek iránti, egyre szélesedő

kereslet gyors fejlődést indukált a kínálat szervezésében is. A rendszerexportban egyre nagyobb a
szellemi termékek hányada, a szolgáltatások és garanciák értéke és terjedelme. A tényleges
áruhányad fontos ugyan, de nem elsődleges: a cél, a feladat az eladott rendszer zavartalan
működésének biztosítása. Ehhez betanításra, szerelésre, próbaüzemeltetésre is szükség van.

Mindezt a fővállalkozó szervezi meg. A fővállalkozás olyan összetett műszaki, gazdasági és

kereskedelmi tevékenység, amelynek során a fővállalkozó az alvállalkozók tevékenységét és saját
szolgáltatásait koordinálva teljesíti a megrendelő részére a szerződésben kikötött eredményt. A
fővállalkozás természetesen irányulhat mind belföldi, mind külföldi igények kielégítésére. A külföldi
megrendeléseket hatékonyan mozdíthatja elő egy hazai, korábban érintett referenciaüzem.

A fővállalkozó felelőssége széles körű: a megrendelővel szemben felel az alvállalkozók

tevékenységéért; garanciát kell vállalnia a létesítmény időben, megfelelő minőségben történő
átadásáért és működtetéséért. A fővállalkozó kockázatai (felelőssége) és szolgáltatásai fedezetéül
realizálja (a beszerzési és az eladási ár különbözeteként megjelenő) fővállalkozói díjat. Ennek határt
szab a piaci verseny.

A rendszerexport esetenként más jogi formákban is megvalósulhat: ilyen például a konzorciumi

szerződés, a koncesszió, esetleg vegyesvállalat.

15.9. A termelőeszköz-bérlet (lízing)

A lízingügylet lényege, hogy a termelő erre szakosodott közvetítő cégtől bérbe veszi a termelési
eszközöket. A közvetítő (általában bank) veszi meg és adja bérbe a gépeket, berendezéseket a
partner igénye szerint.

A lízing az USA-ban alakult ki, és előnyei miatt dinamikusan terjed. Legnagyobb előnye, hogy
pótlólagos finanszírozási lehetőséget biztosít, a bérlő a berendezést teljes egészében idegen eszközök
segítségével kapja meg. A bérleti díjat folyamatosan kell fizetnie, hasonlóan a hiteltörlesztéshez.
Ezért a bérleti díj meglehetősen magas: öt évre szóló bérleti szerződésnél lehet a gép árának
másfélszerese, sőt kétszerese is (a kamat mértékétől függően), mert fedeznie kell a pénzpiaci
kamatot, a közvetítő egyéb költségeit és hasznát is. A bérlők számára általában mégis megéri, a
finanszírozás mellett azért is, mert adómegtakarítást is eredményez.

A bérelt gépet általában a bérlő a szerződés lejárta után megtarthatja. Esetenként azonban egy
gépet többször is bérbe adnak (operatív lízing).

15.10. Szolgáltatásra kötött ügyletek

A külkereskedelemben az áruforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások értéke Magyarország
esetében is jelentős. Ez az úgynevezett láthatatlan export. A legfontosabb ilyen szolgáltatások
a következők:

 a nemzetközi vasúti, közúti, légi, tengeri, folyami árufuvarozás,

 a csővezetéken vagy kábelen történő anyag-, illetve energiatovábbítás,
 a külkereskedelmi szállítmányozás (fuvarszervezés), raktározás,
 a nemzetközi biztosítási tevékenység,
 az előző pontokban érintett ügynöki, képviseleti tevékenység,
  bankári szolgáltatások,
 kutatás, építés, szerelés, oktatás, szakértőküldés (ezek részben a szellemi exporthoz is
sorolhatók) stb.

15.11. Különleges ügyletkötési formák

A különleges (koncentrált) piaci formák a kereslet és kínálat összpontosításának intézményes formái.
Egyes termékek kereskedelmében meghatározó szerepet játszanak.

1. A versenytárgyalás vagy tender lényege, hogy egy nagy értékű megrendelés

elnyeréséért az ajánlattevők meghatározott feltételekkel versengenek. A megrendelő végül
kiválasztja a számára legkedvezőbbet.

Versenytárgyalást leggyakrabban az egyes országok állami közületi szervei írnak ki,

különféle beruházásokra. Jelentős kiíró a Világbank (IBRD), amelynek Magyarország
is tagja. Általános módszer a versenytárgyalás a közületi beszerzéseknél nálunk is.

A versenytárgyalásokon a kereslet a megrendelés általában jelentős volumene

miatt tekinthető koncentráltnak. A kínálat a versenyző ajánlatokban összpontosul.

A komplett berendezések, kulcsrakész objektumok, komplex rendszerek

fővállalkozásban történő exportját rendszerint tenderajánlat készítésével kell
elkezdeni.

A versenytárgyalás előkészítésének fázisában kialakítják a verseny feltételeit,

követelményeit. Ezeket a feltételfüzetben foglalják össze.

A versenytárgyalást kiírhatják nyilvánosan, ha a feltételeket valamilyen

szaklapban közlik. Ilyenkor bárki pályázhat. Ez a módszer inkább csak tömegáruk
esetén szokásos. A nyitott vagy nyílt kiírás esetén a feltételfüzetet pénzért bocsátják a
pályázni kívánók rendelkezésre. A zárt versenytárgyaláson csak a felkért cégek
vehetnek részt. A legtöbb országban igyekeznek előre kiszűrni az alkalmatlan vagy
nemkívánatos pályázókat. Az előzetes minősítés alapja a korábbi tapasztalat, a
meglevő referenciák, a jelenlegi kapacitás.

A feltételek három részre oszthatók:

o általános feltételekre, amelyek a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit, a

benyújtás módját, a határidőt tartalmazzák. Ide tartozik a bánatpénz is, amit a pályázók
tesznek letétbe, hogy bizonyítsák ajánlatuk komolyságát. A döntés után a nyertes kiegészíti
letétjét (ez a jó teljesítést, az ajánlott feltételek betartását szavatoló garancia), a többiek
visszakapják a bánatpénzt;

o műszaki feltételekre, amelyek a részletes tervdokumentációt tartalmazzák.

Ennek elkészítése költséges és hosszadalmas, mégis célszerű és általában szükséges is, hogy e
feltételeket minél gyorsabban benyújtsák átvizsgálásra a kiíróhoz;
o kereskedelmi feltételekre, amelyek közt legfontosabbak az ár és a
hitelkondíciók. Nem mindig a legolcsóbb ajánlatot választják: döntő lehet a márkanév, a
műszaki megbízhatóság, a hazai alvállalkozók bekapcsolása stb.

A tenderbontás során a beérkezett ajánlatokat formai szempontból ellenőrzik,

majd összehasonlítják, értékelik. A tapasztalat szerint döntő lehet a
versenytárgyalásokon való közvetlen jelenlét (pl. a képviselő útján a konkurensek
megfigyelése, a kiíró szerv bizalmának megnyerése).
A döntés után, az eredményhirdetés során közlik, hogy melyik ajánlat nyerte el a
megrendelést. Ezt az indoklást is tartalmazó záróközleményt nyílt versenytárgyalás
esetén a szaklapokban közlik, ami egyrészt piaci információt jelent, másrészt növeli a
nyertes cég üzleti hírnevét.
A megrendelés odaítélését követően alku során módosíthatják a feltételeket. A
teljesítésbe alvállalkozókat is be lehet vonni.
 

2. Az árverés (aukció) olyan piac, ahol az egyedi sajátosságokat (is) mutató árukat az

értük legtöbbet kínálónak adják el. Az ár kialakítható licitálással (a kikiáltási ár
emelésével), árlejtéssel (a maximális kikiáltási ár csökkentésével) vagy írásban tett vételi
ajánlatokkal.

A külkereskedelmi aukciók többségét árvereztető társaságok szervezik. Az

árutulajdonosoktól begyűjtik az árut, tételekre osztják, és katalógust bocsátanak ki.
Lényeges feltétel, hogy amennyiben minta alapján történik az értékesítés, az egész
tétel is megtekinthető legyen az árverés előtt. A vevő reklamációs joga ezért
korlátozott.

3. A tőzsdék egyik fajtáját a határidős árupiacok jelentik. Különleges módon szervezett

és szabályozott piacok ezek, amelyeken úgynevezett helyettesíthető tömegáruk adásvétele
folyik (pl. kávé, kakaó, fémek, gyapot stb.). A tőzsdei ügyletek többsége csak névleges,
spekulatív jellegű kötés, amelyek célja nem a tényleges lebonyolítás, csupán az árnyereség
elszámolása.

A tőzsdei ügyleteket csoportosíthatjuk a teljesítés időpontja és az ügyletkötés célja

szerint. A teljesítés időpontja szerint megkülönböztetünk azonnali
(prompt) és határidős (termin) ügyleteket. Azonnali ügylet esetében a vállalt szállítást
azonnal (illetve igen rövid időn belül) teljesíteni kell, míg termin ügylet esetében vagy
a tőzsde által előírt későbbi határnapon, vagy – ahol ezt a tőzsde szabályzata
megengedi – a felek által meghatározott későbbi időpontban.

Az üzletkötés célja szerint ismerünk tényleges (effektív),

spekulatív és fedezeti ügyleteket. A tényleges ügylet azért jön létre, mert a vevő
ténylegesen birtokolni akarja az árut, akár azonnali, akár későbbi szállítás után.
(Például a termelőnek azonnal vagy később nyersanyagra van szüksége.)

A spekulatív ügylet teljesen más természetű. A partnerek mindegyikének célja az

ügyletkötés napja és a teljesítés napja közötti árváltozás kiaknázása, nyereségszerzés
érdekében. A spekulatív ügyletek szereplői biztosítják alapjában a tőzsdei
 ügyletkötések folyamatosságát. Nekik ugyan nincs szükségük az árura, de a keresletet-
kínálatot folyamatosan mozgásban tartják, így gyakorlatilag mindig lehet üzleteket
kötni. Az áremelkedésre számító (vételi jellegű) spekulatív ügyleteket hausse (hossz)
ügyletnek nevezik, az árcsökkenésre számító eladási műveletet pedig baisse (bessz)
ügyletnek. Az a fedezeti művelet, amely az áremelkedés ellen véd, hausse ügyletre
épül: a határidős vásárlás áremelkedés esetén nyereséget hoz. Ez kompenzálhatja
például a ténylegesen beszerezhető fizikai nyersanyag drágulását. Ez a
vételi hedge ügylet. Az árcsökkenés ellen védő baisse (eladási) határidős ügylet
árnyereség esetén kiegyenlíti az olcsóbban értékesített tényleges áru árveszteségét
(Constantinovits–Sipos, 2008).

Felhasznált irodalom
Benczes István–Csáki György–Szentes Tamás (2011): Nemzetközi gazdaságtan. Akadémiai Kiadó,
Budapest

Constantinovits Milán–Sipos Zoltán (2008): Nemzetközi kereskedelmi ügyletek. Külkereskedelmi

technika, külpiaci kockázat, tranzakciók. Aula Kiadó, Budapest

Hill, Charles W. L.–Hernández-Requejo, William (2011): Global Business Today. McGraw Hill Irwin, New
York etc.

Tóth Tamás (2008): Nemzetközi marketing. Akadémiai Kiadó, Budapest

Fogalomtár
adresszáció
A kompenzáció tényleges fizetést jelentő változata, a kompenzációhoz kapcsolódó
bankszámla-megállapodások révén.
 
ajánlat
Meghatározott címzetthez küldött, szerződéskötésre irányuló javaslat, amely jogi
kötelezettségvállalást tartalmaz, és a tartalma kellően meghatározott (árumegjelölés, ár,
mennyiség tekintetében).
 
akkreditív, okmányos meghitelezés
A külkereskedelemben alkalmazott fizetési mód. Alkalmazásának lényege, hogy a nyitó bank
fizetési ígéretet tesz az eladó javára a vevő megbízásából. A fizetést akkor teljesíti, amikor az
eladó igazolta a szerződés szerinti teljesítést (áruszállítást) az előírt okmányok bemutatásával.
A legújabb szokvány, az ICC UCP 600. (Okmányos meghitelezésekre vonatkozó Egységes
Szabályok és Szokványok) szabályozza ezt a fizetési módot.
 
akkreditívnyitás
Vevő megbízása szerinti kötelezettségvállalás a megbízást teljesítő (nyitó) bank részéről az
eladó részére.
 
alkusz (bróker)
Tőzsdei üzletkötő: a tőzsdetag egy személyben felhatalmazott megbízottja, a tőzsdén joga van
üzletet kötni.
 
állat-egészségügyi bizonyítvány
Élőállat-szállításoknál és állati termékeknél azt igazolja, hogy az áru az elszállítás
időpontjában megfelelt az importőr és a tranzitországok állat-egészségügyi előírásainak.
 
all risks (minden veszély ellen)
Szállítmány- (cargo) biztosítási záradék, amely minden biztosítható kockázatra fedezetet
nyújt, kivéve a politikai és a háborús kockázatokat. Általában önrészesedés nélkül köthető.
Megfelel az 1982-ben kidolgozott új Lloyd’s feltételek szerinti „A” biztosítási fedezetnek.
 
arbitrage

1. Választott bíróság (tőzsdei, kamarai stb.) jogviták eldöntésére.

2. Azonos időpontban, azonos áruk és devizák különböző koncentrált piacokon kialakuló
árai közti különbség kihasználása.
3. Devizakereskedelem.

 
árengedmény
Az eredeti árból a vevő javára számított árkülönbözet. Lehet

1. hibás áru esetén minőségi engedmény,

2. mennyiség függvényében rabatt,
3. rövidebb határidővel történő fizetésnél skontó,
4. idénytől függően árleszállítás.
 
árfolyamkockázat
A valuták közti értékarányok változásából származó veszteség és nyereség lehetősége.
 
árlejtés (dutch auction)
Árverésen alkalmazott árforma. A maximumként meghatározott árat addig csökkentik, amíg
azt egy részt vevő vásárló el nem fogadja.
 
áruátvételt igazoló hajóraklevél (received for shipment Bill of Lading)
Olyan hajóraklevél, mely elismeri az áru elhajózásra történt átvételét, de az árut még nem
hajózták be.
 
árukapcsolásos ügyletek
Az eladó az általa szállított áru ellenértékének részbeni vagy teljes kiegyenlítésére elfogadja a
vevő szállítási ajánlatát, vagyis áru cserélődik áru ellenében. Típusai: barter, kompenzáció,
visszavásárlás, viszontvásárlás, offset ügylet.
 
árumintavásár
Eladásra szánt áruk mintáinak kiállítása az adott árucikkek teljes választékával. A nemzetközi
vásárok ma általában árumintavásárok.
 
áruokmány
Szűkebb értelemben a külkereskedelmi ügylet lebonyolítása során az adott áru szállítását,
tárolását bizonyító okmány, pl. folyami, légi, közúti, vasúti fuvarlevelek, hajófuvarlevél,
kiszolgáltatási jegy, közraktárjegy, szállítmányozói okmányok az áru átvételéről és
továbbításáról, postai feladóvevény.
Tágabb értelemben minden egyéb, az áruhoz kapcsolódó okmány, pl. származási,
egészségügyi bizonyítvány, konszignáció stb.
 
áruszámla, kereskedelmi számla
Az áruval kapcsolatos adatokat tartalmazza, és a tulajdonjog átruházását kezdeményezi a
vevőre.
 
árutőzsde (commodity exchange)
Helyettesíthető tömegáruk (gabona, gyapot, színesfémek stb.) koncentrált piaca. Az áru nincs
jelen, a tőzsdei szokvány határozza meg a minőségét.
 
árverés (auction)
A keresletet és kínálatot koncentráló piaci forma. Eseti aukciókat a kínálat és a kereslet
alakulásától függően szerveznek. Az aukciók alkalmasak mind egyedi sajátosságokat mutató
tömegáruk (pl. tea), mind egyedi áruk (pl. műtárgyak) forgalmazására. Az aukciókon az áru
vagy az azt reprezentáló minta megtekinthető.
 
árverési árkialakítási módszerek

1. Licitálás: A kikiáltási árral indul, majd előre meghatározott módon emelik az árat. Az
árut az kapja meg, aki a legmagasabb árat hajlandó fizetni.
2. Árlejtés: a maximumként meghatározott árat addig csökkentik, amíg ezt egy részt
vevő vásárló el nem fogadja.
 3. Beírásos eljárás: az árverési árak nem nyilvános kialakításának módszere. A
katalógusban szereplő árukra a vásárolni szándékozók írásban adják meg árajánlatukat.
Ezeket az árkialakítás napján összehasonlítják, és a legmagasabb árat ígérő kapja meg az
árut.

 
árverési felvásárló ügynök (buying broker)
A vevő megbízásából, de a saját nevében árveréseken (egyes árveréseken kötelezően)
működő ügynök.
 
ATA igazolvány (carnet ATA)
(Admission Temporaire, Temporary Admission)
Nemzetközi vámszavatossági okmány, melyben a kibocsátó kereskedelmi kamara kezességet
vállal az előjegyzésben vámkezelt áru vámterhének – ha szükségessé válik – kifizetéséért.
Importnál leggyakrabban a kiállításokra, árubemutatókra időlegesen behozott és
visszaszállításra kerülő áruk esetében alkalmazzák, ugyanígy használják fel hasonló céllal
kiszállított magyar áruknál.
 
átutalás
Készpénz nélküli fizetési módozat, amely az egyik fél bankszámlájáról a másik fél
bankszámlájára történő átírással bonyolódik le.
 
avalizál
A váltókezes aláírásával kezességet vállal (avalizált váltó) a váltó összegének megfizetéséért.
Fel kell tüntetni a váltón, hogy melyik aláíróért vállalja a kezességet.
 
azonnali (prompt) ügylet
A határidős (termin) ügylet ellentéte; a teljesítés az ügyletkötés időpontjában esedékes.
 
back to back Letter of Credit (almeghitelezés)
Reexportügyleteknél alkalmazott fizetési mód, amikor a reexportőr javára nyílt akkreditív lesz
az általa nyitandó akkreditív fedezete. A két akkreditív feltételei az összeg kivételével
lehetőség szerint egyezőek.
 
bánatpénz
Koncentrált piacokon (aukción, versenytárgyaláson) a résztvevők, pályázók versenyajánlati
komolyságának biztosítékául szolgál. Visszalépés, elállás esetén a letétbe helyezett bánatpénz
elvész.
 
bankcsekk
A csekkszerződés két bank között jön létre, így a csekk kibocsátója és címzettje is bank.
 
bankgarancia
A bank önálló fizetési kötelezettségvállalása a kedvezményezett (hitelező) felé, első
felszólításra történő fizetésre, a felek (hitelező–adós) közötti jogviszony vizsgálatától
függetlenül.
 
bankkezesség
A bank járulékos kötelezettségvállalása az adósért, tartalma az adós kötelezettségéhez
igazodik. A bank élhet mindazon kifogással, amelyekkel az alapügyletre hivatkozva az adós
élhet.
 
barter
Áruk vagy szolgáltatások közvetlen pénzmozgást kikapcsoló cseréje. Az ügylet létrejötte
feltételezi, hogy a cserére felajánlott áru vagy szolgáltatás iránti igény a partnerek között
kölcsönösen fennáll.
 
behozatali előjegyzés
Ideiglenes jellegű vámkezelés: a vámáru csak meghatározott ideig és meghatározott jogcímen
tartható az országban. Alkalmazására leggyakrabban a bérmunkaügyleteknél kerül sor. Az
előjegyzés időtartama alatt nem kell vámot fizetni.
 
behozatali engedély
Az importügylet tárgyára vonatkozó állami hozzájárulás, hatósági engedély szerződéskötésre
és a behozatal lebonyolítására.
 
belgrádi egyezmény (a dunai folyamhajózásról)
1948-ban kötött egyezmény. Lehetővé teszi a hajózást minden ország részére, de az
intézkedés és az igazgatás jogát csak a Duna menti országoknak tartja fenn. Létrehozta a
budapesti székhelyű Duna Bizottságot.
 
bemeneteli switch ügylet (aller)
A klíringdeviza szabad devizára való átváltásához kapcsolódó ügyletek egyik fajtája. Szabad
devizáért vásárolt áru eladását jelenti klíringdeviza ellenében. A klíringegyensúly
helyreállítására alkalmazzák.
 
bemutatóra szóló értékpapír
Az értékpapíron nem tüntetik fel a kedvezményezettet, illetve a „vagy a bemutatónak”
kifejezéssel lehetővé teszik, hogy az értékpapír mindenkori bemutatója élhessen az ahhoz
fűződő jogokkal.
 
bérelt hajózás (tramping)
Nem menetrendszerű hajó bérlete, vagy ilyen hajóra a hajótér egy részének a bérlete.
Szemben a vonalhajózással, ahol a fuvarozási szerződés tárgya az áru, a bérelt hajózásnál a
szerződés tárgya a hajótér, illetve annak egy része. A hajóbérleti szerződéssel (charter party,
C/P) a hajótulajdonos hajója egészét, vagy annak egy részét átengedi a bérlőnek. Változatai:
útvonalbérlet, időbérlet, csupasz hajótestbérlet.
 
beszedvény (inkasszó)
Követelés beszedése bank bevonásával. Sima beszedvénynél pénzügyi okmányok (csekk,
váltó), okmányos beszedvénynél kereskedelmi okmányok (számla, fuvarokmány stb.)
kerülnek az adósnál bemutatásra, és fizetés ellenében kiszolgáltatásra.
 
bill of lading (B/L) lásd hajóraklevél
 
bizalmi kéz
Az ügyletben nem érdekelt semleges személy vagy vállalkozás, akiben az ügyletben
érdekeltek kölcsönösen megbíznak. Szakmai gyakorlatban leginkább a
német Treuhand kifejezés használatos. Gyakori, hogy szállítmányozók töltik be
a Treuhand szerepét, de ugyanígy igénybe vehetők a bankok is.
 
bizományos
Más (megbízója) számlájára, de saját nevében köti ügyleteit. Megbízójától limitárat kap,
amelynél kedvezőtlenebb feltétellel nem hozhat létre ügyletet. Tevékenységéért bizományosi
jutalék illeti, hiteleladások kockázatának átvállalásáért delcredere jutalékot kap.
 
bizományosi raktár (konszignációs raktár)
Bizományosi szerződés alapján, a bizományosnál létesített raktár olyan termékekből,
amelyekből a piac helyszíni, közvetlen, folyamatos kiszolgálása indokolt (pl. alkatrészek). A
konszignációs raktárkészlet értékesítéséig a megbízó tulajdonában marad.
 
biztosítás
Az előre nem látható, de véletlenszerűen bekövetkezhető események anyagi következményei
(kárai) elleni védelem. A bekövetkezett károk fedezésére a biztosítási díjakból fedezett
kockázati alapot használja fel a biztosítótársaság. Fontosabb változatai: személy-, vagyon-,
felelősségbiztosítás.
 
biztosítási bizonylat (insurance certificate)
A biztosítási szerződés megkötésének okmánya, ennek alapján állítja ki a biztosítótársaság
kívánságára az értékpapírként funkcionáló biztosítási kötvényt (insurance policy).
 
biztosítási klauzulák (záradékok)
Az angol Lloyd’s biztosító dolgozta ki a szállítmányozásban leggyakrabban alkalmazott
záradékokat (Institute Cargo Clauses). Attól függően, hogy milyen kockázati blokkokat
tartalmaznak, az all risks, a WA és az FPA (új változatuk az A, B és C feltétel) záradékok
ismeretesek.
 
biztosítási kötvény (insurance policy)
A biztosítási szerződés értékpapírként működő okmánya, kár esetén megtestesíti a
kártérítéshez való jogot. Ez a jog az értékpapír-átruházás rendje szerint bárkire átszállhat.
 
biztosítási összeg
A biztosítást kötő tünteti fel a biztosítási ajánlaton, elvileg meg kell egyeznie az áru értékével.
Ha lefelé tér el, alulbiztosításról, ha felfelé tér el, felülbiztosításról beszélünk.
 
biztosított
Kár esetén a kártérítési igény jogosultja. (CIF paritás esetén például a vevőt kell
biztosítottként megadni.)
 
blank endorsed (üresen forgatva)
Rendeletre szóló értékpapírok forgatásánál a forgató nem írja be az új kedvezményezett nevét.
Így további átruházása is sima átadással történhet mindaddig, míg az utolsó kedvezményezett
be nem írja a saját nevét.
 
bonifikáció (jóváírás)
Minőséghibás termékre adott utólagos árengedmény.
 
bonitás
A partner fizetőképessége, fizetőkészsége, vagyoni helyzete.
 
C paritások, klauzulák (Incoterms 2000 C terms)
Az Incoterms 2000 és az Incoterms 2010 4 záradékcsaládja (E, F, C, D) közül a C csoport
azokat a záradékokat (klauzulák, feltételek) tartalmazza, amelyeknél még az eladót terheli a
főfuvarozás költsége (pl. a tengeri fuvardíj fizetése), de a kockázat már a szállítónak
(fuvarozó, szállítmányozó) történő átadáskor átszáll a vevőre. (Ezért mondják kétpontos
paritás-családnak.)
Ide tartozik a CFR (Cost and Freight); a CIF (Cost, Insurance, Freight); a
CPT (Carriage Paid to …); a CIP (Carriage, Insurance Paid to …).
 
cargo (rakomány)
Eredetileg a teherhajó hasznos terhét jelentette, a szállítmánybiztosítási gyakorlatban azonban
valamennyi fuvareszköz hasznos terhét. (Cargobiztosítás – szemben a fuvareszközre
vonatkozó Casco-biztosítással.)
 
céghitel
Az exportőr cége nyújtja a vevőnek.
 
certificate (igazolás, bizonyítvány)
A külkereskedelemben számos fajtája használatos, a legismertebbek: egészségügyi
bizonyítvány; biztosítási igazolás, szállítmányozó elszállítási igazolása; származási
bizonyítvány.
 
CFR (C and F, Cost and Freight)
Költség és fuvardíj megnevezett rendeltetési kikötőig fizetve. Az Incoterms 2010. évi
kétpontos klauzulája; a költségeket a rendeltetési kikötőig az eladó viseli, a kárveszély az
indulási kikötőben, az árunak a hajó fedélzetére kerülésével száll át eladóról vevőre. Tengeri
és belvízi szállításnál használt paritás.
 
charter party (hajóbérleti szerződés)
Nem menetrend szerint, meghirdetett díjtételekkel, hanem a mindenkori igényeknek
megfelelően közlekedő hajók bérlése változó bérleti díjakkal. A tengeri tömegáru-fuvarozás
tipikus formája. A bérlés vonatkozhat az egész hajóra vagy a hajótér egy részére.
Változatai: line charter, time charter, bareboat charter (útvonal-, idő-, csupasz hajótest
bérlet).
 
CIF (Cost, Insurance, Freight)
Költség, biztosítás és fuvardíj megnevezett rendeltetési kikötőig fizetve. Az Incoterms 2010.
évi kétpontos klauzulája; a költségeket a rendeltetési kikötőig az eladó viseli, az eladó saját
költségén a vevő javára legalább C biztosítási klauzulával biztosítási szerződést köt a CIF ár
110 százalékára, a kárveszély az indulási kikötőben az árunak a hajó fedélzetére kerülésével
száll át eladóról vevőre. Tengeri és belvízi szállításnál használt paritás.
 
CIM (Convention Internationale concernant le Transport des marchandises par Chemin
de Fer, Egyezmény a nemzetközi vasúti árufuvarozásról)
A fuvarozók és a vasutak között létrejövő fuvarozási szerződés kérdéseivel foglalkozik (pl.
szerződés megkötése és tartalma, okmányai, útirány, fuvarozási határidő, áru feladása,
kiszolgáltatása, vasút felelőssége stb.).
 
Címzett (váltó esetén)
Az idegen váltóban fizetésre felszólított szereplő (intézvényezett), váltójogi kötelezettsége a
váltó aláírásával jön létre, ekkor „elfogadó” lesz belőle.
 
CIP (Cost, Insurance Paid to… –
Fuvarozás és biztosítás fizetve a megjelölt rendeltetési helyig)
Az Incoterms 2010 kétpontos klauzulája; a költségeket a rendeltetési helyig az eladó viseli, az
eladó saját költségén a vevő javára legalább C biztosítási klauzulával biztosítási szerződést
köt a CIF ár 110 százalékára, a kárveszély az áru szállítónak (fuvarozó, szállítmányozó)
történő átadásával száll át a vevőre. Minden fuvarozási módra használható, leginkább a
szárazföldi és multimodális árutovábbításnál használják.
 
clean okmány (tiszta okmány)
Az áruval kapcsolatos fuvarokmány nem tartalmaz semmilyen hátrányos megjegyzést,
záradékot sem az árura, sem a csomagolásra vonatkozóan.
 
CMR fuvarlevél
A nemzetközi közúti fuvarozási szerződés okmánya, az Egyezmény a nemzetközi közúti
árufuvarozási szerződésről (CMR) alapján nemzetközileg egységes tartalma van (1–18. sz.
rovatokkal), 3 eredeti példányát a feladó és a fuvarozó aláírja. (Az l. példány a feladóé, a 2.
példány az átvevőé, a 3. példány a fuvarozóé.) Nem értékpapír.
 
commercial letter of credit lásd kereskedelmi hitellevél
 
csekk
a bank és ügyfele közötti csekkszerződés alapján kibocsátott írásbeli meghagyás, amellyel a
kibocsátó utasítja bankját, hogy számlaköveteléséből azonnal fizessen ki meghatározott
összeget a csekk birtokosának. Pénzhelyettesítő fizetési eszköz, követelést megtestesítő
értékpapír.
 
D/A (documents against acceptance, okmányok váltóelfogadás ellenében)
Az okmányos inkasszó határidős változata. Okmányok felszabadítása, váltó, illetve egyéb
biztosíték, például bankgarancia ellenében.
 
DÁF (Dunai Árufuvarozási Feltételek)
Az 1955-ben létrehozott Pozsonyi Egyezmény része, a dunai fuvarozás általános kérdéseit
szabályozza (fuvarozók és partnereik jogviszonya, egységes díjszabás, vontatás,
segítségnyújtás).
 
DDP (Delivered, Duty Paid)
 
Vámfizetéssel leszállítva (…megnevezett rendeltetési hely)
Az Incoterms 2010 egypontos klauzulája. Az eladó viseli az összes költséget és kockázatot az
importáló ország megnevezett rendeltetési helyéig, amíg az árut importra elvámolva a
vevőnek át nem adta. Minden fuvarozási módnál alkalmazható.
 
delcredere (hitelezési kockázat átvállalása)
Közvetítő kereskedő (bizományos, képviselő, ügynök) által hitelben történő eladásnál a
hitelezési kockázat átvállalása. Ezért a közvetítő kereskedő delcredere jutalékot kap.
 
devizaszámla
Külföldi fizetőeszközben fennálló követeléseket, tartozásokat tartalmazó bankszámla.
 
dispatch money (prémium)
Hajóbérleti szerződésnél (line charter) kapja a bérlő, ha a rakodás a meghatározott
időtartamnál hamarabb történik meg.
 
D/O (delivery order, kiszolgáltatási jegy)
Leggyakrabban a tengeri fuvarozásban fordul elő: a B/L bevonása (átadása) ellenében a
hajóstársaság vagy egy nemzetközi szállítmányozó állítja ki egy eredeti példányban. Árut
megtestesítő értékpapír. Kibocsátásának célja a B/L „aprópénzre váltása”, annyi részre, ahány
felé az árutulajdonos az úszó árut eladta.
 
dokkelismervény (dock receipt)
Kikötői hatóság átvételi elismervénye az elszállítandó áruról. Fontos, hogy az okmány tiszta
legyen, vagyis az árut a kikötői hatóság hiba-észrevételezés nélkül vegye át. A nem tiszta
átvételi elismervény az eladó jogi helyzetét hátrányosan befolyásolja. Az árunak a kikötői
rakpartra, illetve a hajóhoz történő fuvarozását igazolja. Ennek alapján állítják ki a received
for shipment (elhajózásra átvéve) B/L-et.
 
D/P (documents against payment)
Az okmányos inkasszó látra szóló változata. (Okmányok, illetve árufelszabadítás fizetés
ellenében.)
 
draft (intézvény)
A fizetésre felszólított (címzett) által még alá nem írt idegen váltó. Az aláírással
elfogadvánnyá válik.
 
egyedárusítási jog
Kizárólagos forgalomba hozatalt biztosító jog rögzítése.
 
elektronikus adatcsere (electronic data interchange, EDI)
Az Incoterms 2000 és az Incoterms 2010 szerint alkalmazható az átadás igazolására, ha az
eladó és a vevő elektronikus kapcsolattartásban állapodtak meg. Ez azt jelenti, hogy a korábbi
hagyományos teljesítést igazoló okmányokat elektronikus, online üzenettel ki lehet váltani.
 
előre fizetés
Az áru ellenértékének kifizetése a szállítás megtörténte előtt.
 
elvámolva (duty paid)
Az Incoterms 2010 szerint csak a DDP paritásnál viseli az eladó a beviteli vámköltséget.
 
elsőtiszti elismervény (mate’s receipt)
A hajóba rakást és az elhajózást igazoló hajóraklevél kiállítására szolgáló, a hajó elsőtisztje
által adott elismervény.
 
engedményezés (cedálás, cesszió)
Jogok átruházása (pl. névre szóló értékpapíroknál, kárigény érvényesítésénél stb.)
 
engedmény
Az ármunka kísérője az árjegyzékben feltüntetett árak csökkentésével. (Lásd még rabatt és
skontó.)
 
értékpapír
Olyan okmány, amely egy jogot tartalmaz. Ez a jog nem érvényesíthető az értékpapír átadása
vagy felmutatása nélkül. Szólhat névre, rendeletre és bemutatóra.
 
EUR-1 okmány
A származást igazoló okirat (szállítási bizonyítvány) az Európai Unióban.
 
EV-vámokmány (egységes vámokmány)
A vámkezelés egységes okirata, amelyet a vámkezeltetést végző tölt ki, kódolva.
 
Eximbank
Export-Import Bank Zrt. A kivitel pénzügyi támogatására, kedvezményes finanszírozására
létesített magyar pénzintézet.
 
exporthitel-biztosítás
Az exportkövetelések elvesztésének vagy értékcsökkenésének biztosítása kereskedelmi,
politikai és árfolyamkockázatok ellen. Más országokban is van hasonló nevű intézmény.
 
EXW Üzemből (…megnevezett helységbe)
Az Incoterms 2010 egypontos paritása.
A vevő visel minden költséget és kockázatot, amely az árunak az eladó telephelyétől a
rendeltetési helyre való juttatásáig felmerül.
 
faktorálás
Áruszállításból vagy szolgáltatásnyújtásból származó, nem fedezett, rövid lejáratú
követelések visszkereset nélküli eladása, engedményezése a faktorintézetre.
 
FBL (Fiata Bill of Lading)
A legfontosabb Fiata okmány; kibocsátásával a szállítmányozó fuvarozói jellegű
kötelezettséget, eredményfelelősséget vállal. Értékpapír. Általában a multimodális, kombinált
fuvarozásnál használják, de akkor is kibocsátható, ha az okmány csak egy fuvarozási típust
fedez.
 
FCR (Forwarder’s Certificate on Receipt) lásd szállítmányozási átvételi igazolás
 
FCT (Forwarders Certificate of Transport)
Szállítmányozó igazolása áru továbbításra átvételéről. Fiata okmány, értékpapír.
 
FIATA (Fédération Internationale des Association de Transitaires et Assimilés)
A szállítmányozók nemzetközi szervezete.
 
float on/float off (FO-FO)
A kombinált fuvarozás egyik technikai megoldása; a bárkaszállító hajókba beúsztatják a
bárkákat.
 
fly on/fly off
A kombinált fuvarozás egyik technikai megoldása, rakományegységek hajóba be- és kirakása
helikopterekkel.
 
FOB (Free On Board – Költségmentesen a hajófedélzetre/…megjelölt elhajózási kikötő)
Az Incoterms 2010 egypontos klauzulája. Az eladó átadási kötelezettségét akkor teljesíti, ha
az áru a megjelölt elhajózási kikötőben a hajó fedélzetére került, odáig visel minden költséget
és kockázatot.
 
folyami fuvarlevél
A folyamhajózás fuvarokmánya, nem értékpapír, jogi szempontból megegyezik a szárazföldi
fuvarlevelekkel.
 
forfet-ügylet (à forfait ügylet)
A bankok speciális üzletága, mely közép- és hosszú lejáratú, váltóval fedezett követelések
visszkereset nélküli megvásárlását jelenti.
 
forgalmi engedély
Az export vagy import tárgyára vonatkozó hatósági hozzájárulás, engedély a szerződéskötésre
és a forgalom lebonyolítására.
 
forgatás
Rendeletre szóló értékpapírok átruházásának módja. Van teljes forgatás, üres forgatás és
inkasszóforgatás. A váltó, csekk, közraktárjegy és bizonyos részvények akkor is
forgathatók (ipso iure), ha nincs az okmányon rendeleti záradék.
 
forgatmány
Átruházási záradék, amellyel a korábbi tulajdonos (forgató) új kedvezményezettre
(forgatmányos) ruházza át az értékpapír tulajdonjogát.
 
foul (szennyezett) B/L
Olyan hajóraklevél, amely az árura, illetve a csomagolásra vonatkozóan hátrányos
megjegyzést, záradékot tartalmaz (pl. a zsák szakadt).
 
FPA (Free of Particular Average – mentes a részleges károktól)
Szállítmánybiztosítási záradék, a kockázati fedezet a legszűkebb. (Bizonyos kivételektől
eltekintve csak az egész szállítmány vagy az egyes csomagolási egységek teljes kárát térítik.)
 
franchise (önrészesedés)
Az a kockázathányad, amit a biztosító nem vállal át, azt a biztosítottnak kell viselnie.
 
franchise ügylet
Szolgáltatáslicencia, kihasználási megállapodás. Védjegy, márkanév használati jogának
átengedése.
 
full set (teljes sorozat)
A Bill of Lading eredeti példányainak összessége. A B/L feltünteti az eredeti példányok
számát.
 
fuvarlevél-másodpéldány (duplicat)
A vasúti fuvarozási szerződés megkötésének okmánya a fuvarlevél, ebből a vasút a feladónak
a fuvarlevél másodpéldányát adja.
 
fuvarokmány
A fuvarozási szerződés megjelenési formája. A nemzetközi kereskedelemben az eladó ezzel
tudja igazolni, hogy teljesítette szállítási kötelezettségét.
 
GSP (General System of Preferences – Általános Preferenciális Rendszer)
A GATT (Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény) keretében elfogadott
vámkedvezmények rendszere. A fejlődő országok a fejlett országoktól egyoldalú, nem
viszonozandó vámcsökkentéseket kaphatnak.
 
háborús kockázatok biztosítása
Esetenként önálló biztosítási záradékként is köthető, vagy az alapbiztosításokat (FPA, WA, all
risks) pótdíjjal lehet kiegészíteni. CIF paritás esetén a „W” (war) paritáskiegészítés jelzi, hogy
az eladónak ilyen biztosítást kell kötnie.
 
hágai szabályok
A fuvaroztatók érdekeinek védelmét, illetve a tengeri hajóraklevelek feltételeinek
egységesítését teremtették meg az 1924-ben elfogadott hágai szabályok.
 
hajóálláspénz (demurrage)
A hajóbérlő által késedelmesen elvégzett ki- és berakodás miatt fizetendő pénzösszeg.
 
hajóberakást igazoló hajóraklevél (On board B/L)
Olyan hajóraklevél, amely igazolja az áru hajóba történt berakását.
 
hajóbérleti szerződés (carter party, C/P)
A hajóbérleti szerződésben a hajó tulajdonosa hajóját vagy annak egy részét átengedi a
bérlőnek. A szerződés a fuvarozás összes feltételeit tartalmazza.
 
hajóraklevél (Bill of Lading, B/L)
A tengeri árufuvarozás legfontosabb fuvarokmánya. Az áru tulajdonjogát tartalmazó,
átruházható értékpapír. Több eredeti példányban állítják ki, valamennyi eredeti példány együtt
a teljes sorozat (full set). Bármelyik eredeti példánnyal kiváltható az áru, ezzel a többi eredeti
példány érvényét veszti.
 
hitelbiztosítás
Exportkövetelések elvesztésének vagy értékcsökkenésének biztosítása kereskedelmi, politikai
és árfolyamkockázatok ellen.
 
hitellevél lásd akkreditív
 
IATA (International Air Transport Association)
A légitársaságok által – a tisztességtelen verseny kiküszöbölésére – létrehozott kartellszerű
szervezet, székhelye Montreal.
 
idegen váltó
Feltétlen fizetési felszólítást tartalmazó, ipso iure forgatható értékpapír. A felszólítást
a kibocsátó írja, a fizetésre felszólított a címzett, aki elfogadóvá válik a váltó aláírásával.
Elfogadói aláírás előtt intézvény (draft), utána elfogadvány (akcept) az értékpapír neve.
 
igazoló ház (confirming house)
Az igazoló ház megerősíti a tengerentúli importőrnek az európai exportcéghez feladott
rendelését, és kifizeti az exportőrnek az áru ellenértékét.
 
igazolt akkreditív (confirmed L/C)
A nyitó bank mellett egy másik, a nyitó bank által kijelölt bank is megerősiti az akkreditívben
tett fizetési ígéretet, és a maga nevében is fizetést ígér.
 
Incoterms (International Commercial Terms)
A párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) első ízben 1936-ban dolgozta ki a
Nemzetközi Kereskedelmi Feltételeket. Többszöri módosítás után a legutolsó változat az
Incoterms 2010. A korábbi feltételek változatlanul alkalmazhatók, ha a szerződésben azokra
hivatkoznak. Az Incoterms paritás akkor lesz a szerződés elválaszthatatlan része, ha
hivatkoznak rá.
Három lényeges elem az Incoterms paritásokban:

 a költségeket ki viseli (meddig az eladó és honnan a vevő),

 a kárveszélyviselés átszállásának helye (teljesítési hely),
 az eladó és vevő részéről teljesítendő feladatok (pl. okmányok átadása, avizálás,
biztosítás kötése, hajótérfoglalás, beviteli és kiviteli engedélyek megszerzése,
vámkezeltetés és vámfizetés stb.).

 
inkasszó lásd beszedvény
 
intézvény (draft)
Az idegen váltó mindaddig, amíg a címzett azt alá nem írta (ekkor válik elfogadvánnyá).
 
intézvényezett (címzett)
Az idegen váltóban a fizetésre felszólított. Ha aláírja a váltót, elfogadóvá válik.
 
IRU (International Road Union, Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egylet)
1948-ban hozták létre az egyes országokon belül és nemzetközi viszonylatban a gépjármű-
közlekedés fejlődésének elősegítésére. Ma nemzeti tagvállalatai (Magyarországon a
Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete) állítják ki például a TIR vámszavatossági
okmányt.
 
járulékos paritások
Az Incoterms-paritásokhoz alkalmazható költségviselés (költségmegosztás) módosítására
szolgáló kiegészítések. Ezek közül Magyarországon leginkább a következőket alkalmazzák:
FI (free in, bérmentve be/fedélzetről hajótérbe)

FIO (free in and out, bérmentve be és ki)

W (war risks, háborús kockázatok – biztosításnál)

C (comission, jutalék)

I (interest, kamatok, bankköltségek)

CI (comission and interest, jutalék és kamatok, bankköltségek)

L (landed, partra rakva – a CIF paritáshoz)

Az Incoterms-ben ezek a kiegészítések nem szerepelnek, kereskedelmi szokásnak
tekintendők.
 
kárbiztos
A biztosító által a biztosítási szerződés okmányában meghatározott azon természetes vagy
jogi személy, aki a kárjegyzőkönyv felvételében közreműködik.
 
kárszámla
A biztosított kárigényét kárszámlában közli a biztosítóval.
Tartalma:

 az áruban keletkezett kár,

 a kármegállapítás költségei,
 az áru mentésével kapcsolatos költségek.

 
kárveszélyviselés
Az adásvételi szerződés lényeges eleme; azt határozza meg, hogy az eladó meddig viseli a
kockázatot. (Ez a teljesítési hely.) Előtte történő árumegsemmisülés esetén az eladónak újra
kell az árut szállítania.
 
kereskedőház (trading house)
Tőkeerős, importra vagy exportra szakosodott cég, jelentősége nagy a tengerentúli
kereskedelemben. Külön kategóriát képeznek a japán kereskedőházak, amelyek többnyire
saját bankári, ipari és áruházi háttérrel rendelkeznek.
 
kereskedelmi hitellevél (commercial letter of credit)
Az akkreditív olyan (látra szóló vagy határidős) váltóval kombinált változata, ahol a nyitó
bank nemcsak a kedvezményezett, hanem minden jóhiszemű váltóbirtokos felé
kötelezettséget vállal az intézvény elfogadására. (Negociált meghitelezés.)
 
kereskedelmi kockázat
A vevő, partner csődjének, fizetésképtelenségének vagy rosszhiszeműségének kockázata.
 
késve bemutatott hajóraklevél (stale B/L)
Az akkreditívben előírt határidő lejárta után, vagy ennek hiánya esetén a kiállítástól számított
21 nap után a bankok a hajóraklevelet nem fogadják el.
 
kiszolgáltatási jegy (delivery order)
Árut megtestesítő, forgatható értékpapír, mely az áru kiváltására jogosít. A teljes sorozat
hajóraklevél bevonásával a hajóstársaság vagy szállítmányozó állítja ki.
 
kiviteli előjegyzés
Ideiglenes jellegű vámkezelés kivitelnél bemutatásra (vásárok) vagy bérfeldolgozásra
kiküldött árukra. Visszahozatalkor csak az értéknövekedés után kell vámot fizetni.
 
kiviteli engedély
Az exportügylet tárgyára, az ügylet megkötésére és lebonyolítására vonatkozó hatósági
engedély.
 
kizárólagos képviselő
Kizárólagos képviselőről beszélünk, ha a megbízó az adott piacon csak a képviselő révén
értékesítheti áruját. Ha mégis közvetlenül ad el, ilyen eladás után is jutalékot tartozik fizetni a
képviselőnek. (Piacvédelem – exclusivity.)
 
klauzula (clause, záradék)
Szerződésekben alkalmazott kikötés, záradék (pl. az Incoterms paritásai).
 
kocsirakomány
Az egy fuvarlevéllel feladott minden olyan küldemény, amelynek súlya legalább 5000 kg,
vagy amelyhez a kocsit kizárólagos használatra veszik igénybe.
 
kompenzáció
Kapcsolt ügyleti forma, áru áru ellenében cserélődik (pénzmozgás nélkül, ha pénzmozgás is
van, adresszációról beszélünk), de a szállítandó áru értékét már pénzben is kifejezik, és sor
kerül kereskedelmi számla kiállítására.
 
koncentrált piacok (concentrated markets)
A kereslet és/vagy kínálat koncentrálásának intézményes piaci megoldása. Ebbe a kategóriába
sorolhatók a vásárok, a kiállítások, a tőzsdék, az árverések, a versenytárgyalások.
 
konferencia (mint hajózási szakkifejezés)
Egyike a hajózási monopóliumok ár- és területi kartelljeinek.
A kartellek célja: közös, viszonylag stabil fuvardíjszabás, a fuvarpiac, a fuvarozás
területeinek felosztása, közös okmányok és hajózási feltételek, rendszeres, állandó
szolgáltatások, gyakori vonalhajó járatok.
A konferenciaformán kívüli további együttműködési formák: agreement forma, kötetlen
szerződéses együttműködés, pool forma, szigorúan szervezett elszámolási közösség.
 
konzuli számla (consular invoice)
A dömping elleni védekezést célozza, mivel abban az importőr ország az exportőr országában
működő konzulátus láttamozásával az exportárunak az eladó országában érvényes piaci árát
igazoltatja.
 
könnyítő hajó (lighter)
Előfordul, hogy tengerjáró hajók nagyobb merülési mélységük miatt nem tudnak a rakodópart
mellé állni. Ilyenkor az áruk be- és kirakodásához a rakparttól a hajóig ún. könnyítő
hajókat alkalmaznak. (Az FAS paritásnál a könnyítő hajóba rakás felel meg a hajó oldala
mellé feltételnek.)
 
kötbér (compensation money)
Szerződéses feltételek nem megfelelő teljesítése esetén fizetendő meghatározott összeg.
 
kötelező ajánlat
Az ajánlat kötelezőnek minősül, ha az ajánlattevő nem tünteti fel a „kötelezettség nélkül”
jelleget (pl. csak tájékoztató jellegű, kötelezettség nélkül, közbenső eladás fenntartásával,
raktárkészlettől függően stb.).
 
közös hajókár, nagy hajókár (grosse Havarie)
Tengerhajózásnál szándékos és ésszerű áldozathozatal (pl. rakomány elárasztása vízzel tűz
esetén, vagy hajó szükségkikötőbe vontatása) a közös tengeri vállalkozásban egyesült
tulajdonosok (érdekek, rakomány, hajó, fuvardíj) közös biztonsága érdekében. A
rakománytulajdonosok az árut a közös kárhoz való hozzájárulás után kapják meg.
 
közraktári jegy
Két részből áll: árujegyből (cédule, weight note) és zálogjegyből (bulletin de gage,
warrant). Mindkét rész külön-külön is átruházható, de csak a két rész együttes birtoklása
biztosítja a tulajdonjog gyakorlását.
A zálogjegyet hitel-igénybevétel esetén nyújtják át a hitelezőnek.
 
közvámraktár
A vámhivatal, a vámügynök, a fuvarozó, szállítmányozó vagy a posta által üzemeltetett
raktárak. A közvámraktárban bárki áruja elhelyezhető. Ilyen raktár csak a vámhatóság
engedélyével hozható létre és annak felügyelete alatt működtethető.
 
közvetlen hajóraklevél (through B/L)
Több hajóstársaság által történő fuvarozás esetén kiállított hajóraklevél. Az első hajóstársaság
felel a fuvarozásért, és ő szedi be a fuvardíjat is, majd ő számol el a fuvarozásba bevont többi
hajóstársasággal.
 
közvetlen reexportügylet (direct re-export)
Az árut az importőr manipuláció nélkül továbbexportálja a célországba. Ilyenkor az áru
fizikailag nem jelenik meg a reexportot bonyolító országban.
 
landed (partra rakva)
Az Incoterms CFR és CIF klauzuláinak kiegészítő, ún. járulékos paritása, amely már nem
szokvány, hanem szokás. Az eladó vállalja a rendeltetési kikötőben az áru rakpartra rakásának
költségeit.
 
látra szóló váltó (sight draft)
Ha hiányzik a váltó esedékességének megjelölése, akkor látra szól; az ilyen váltó akkor
esedékes fizetésre, amikor a kötelezettnek bemutatják.
 
L/C
Az angol Letter of Credit rövidítése, amely magyarul okmányos meghitelezést (akkreditívet)
jelent.
 
lehívás
Olyan keretszerződéseknél, ahol a vevő jogosult az egyes részszállítások előtt meghatározott
idővel megadni a szállítási diszpozíciót.
 
leszámítolás
Váltóeladás lejárat előtt egy pénzintézetnél. A bank a lejáratig esedékes kamatok és saját
költségei levonásával, visszkereseti jogának fenntartásával vásárolja meg a váltót.
 
letter of indemnity
Garanciavállaló levél; az eladó adja a tengeri fuvarozótársaságnak annak érdekében,
hogy clean és/vagy ne stale Bill of Ladinget állítsanak ki.
 
licenciakereskedelem
Az ügylet tárgya anyagi értéket képviselő jog átadása, iparjogvédelmi vagy egyéb jogi
oltalom alatt álló műszaki, szellemi ismeret. Fajtái: szabadalmi, know-how, védjegy,
franchising, illetve ezek kombinációi.
 
licitálás
Árverési árforma; kikiáltási árral indul, majd előre meghatározott módon emelik az árat. Az
árut az kapja meg, aki a legmagasabb árat hajlandó fizetni érte.
 
likvidációs iroda
Határidős ügyleteknél a tőzsdéhez szorosan kapcsolódó speciális szervezet. Garantálja a nála
regisztrált szerződések teljesítését, és ennek érdekében ír elő letéti kötelezettséget.
 
limitár
A megbízó által a bizományos részére meghatározott ár, eladás esetén az a minimális, vétel
esetén maximális ár, amelyen az üzlet még létrehozható. Az elszámolás a tényleges kötésáron
történik.
 
line charter
A bérelt hajózás azon formája, amikor a bérlő meghatározott útvonalra veszi bérbe a
hajótulajdonostól a hajót.
 
liner terms (vonalhajózási feltételek)
A vonalhajózás feltételeit általában előre meghirdetik. Ezeket részben a B/L elő- és hátoldala
tartalmazza, részben pedig a hajóstársaságok előírásai, illetve a kikötői szokványok.
 
Lloyd’s Register of Shipping – London (Lloyd’s hajóosztályozási regiszter)
Az egyik legismertebb hajóregiszter. Tartalmazza a hajók nevén és osztályán kívül azok
legfontosabb adatait (pl. teherbíró és befogadóképesség).
 
local akkreditív
A bank ügyfele megbízásából helyi, nem konvertibilis valutában vállal kötelezettséget a
kifizetésre. Az eladó a benyújtott – és rendben talált – okmányok ellenében neki járó összeget
csak másik áru vásárlására használhatja fel. Kompenzációs ügyleteknél alkalmazott fizetési
megoldás.
 
lombardhitel
A bank rövid lejáratú hitelnyújtása kézizálog átadása ellenében. Kézizálog lehet áru,
áruokmány, közraktárjegy, egyéb értékpapírok.
 
mate’s receipt lásd elsőtiszti elismervény
 
minőségi bizonyítvány
A szerződő felek a szerződéses minőség bizonyítására előírhatják független minőség-
ellenőrző vállalat igazolását.
 
mozgó ár
A szerződő felek szerződéskötéskor megállapodnak egy árképlet (és bázisár) alkalmazásában,
amely alapján a végső szerződéses ár kiszámítható. Az árképlet tartalmazhat bér- és
anyagköltségeket, illetve egyéb paramétereket.
 
multimodális fuvarozás
Az áru rendeltetési helyre juttatásához többfajta fuvareszközt kell egymással kombinálva
igénybe venni (pl. kamion–vasút–hajó–kamion).
 
multi-packet hajó
Többfajta rakodási eljárás fogadására alkalmas tengeri hajó.
 
műbizonylat (Werkattest)
Az előállító gyár igazolása az áru minőségéről, beleértve a fontosabb tulajdonságokat,
paramétereket is. Megbízható ügyfeleknél helyettesítheti a minőségi bizonyítványt, mivel
igazolja az áru gyártója szerinti szerződéses minőségét.
 
negatív rendeleti záradék
Az ipso iure forgatható értékpapírokat (váltó, csekk, részvény, közraktárjegy) negatív
rendeleti záradékkal lehet névre szólóvá tenni. A megnevezett kedvezményezett neve mellé
oda kell írni a „de nem rendeletére” megjegyzést, angolul: not to order, avagy only xy. A
negatív rendeleti záradékkal ellátott értékpapírok tulajdonjogát nem lehet forgatással
átruházni, hanem csak ún. engedményezői nyilatkozattal (cessziós nyilatkozattal, cedálással),
amelyhez többnyire közjegyző közreműködése is szükséges.
 
negociálás
Az ún. bekapcsolt (második) bank az akkreditívet nyitó bank felkérésére vagy anélkül, saját
elhatározásából, saját költségére és kockázatára megveszi az akkreditívokmányokat. Az
eladónak fizet, a nyitó bankhoz a negociáló bank továbbítja az okmányokat, és ott jut hozzá a
követeléséhez.
 
Nemzetközi Kereskedelmi Kamara
(International Chamber of Commerce – ICC) párizsi székhellyel működő szervezet. Célja az
egyes nemzeti kereskedelmi kamarák tevékenységének támogatása. A nemzetközi
kereskedelem fejlesztéséhez jelentősen hozzájárul a kereskedelmi és a fizetésekkel
kapcsolatos szokványok (pl. az ICC UCP 600. szokványának 2007. évi átdolgozott kiadása)
kidolgozásával, időről időre történő korszerűsítésével.
 
Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egylet lásd IRU
 
Nemzetközi Vasútegylet (Union Internationale des Chemins de fer – UIC)
Az egyik fontos tevékenysége a vasutak közötti fuvardíj-elszámolások végzése.
 
Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény
(Convention relative aux transports internationaux ferroviaires – COTIF)
A nemzetközi vasúti személy- és árufuvarozási egyezményeket magában foglaló
alapegyezmény, az árufuvarozásra vonatkozó része a CIM.
 
notify (értesítendő)
A hajóraklevelekben szerepelhet a notify megjegyzés, ilyenkor a hajóstársaság a rendeltetési
kikötőben a hajó megérkezéséről köteles a megadott címet (notify address) értesíteni.
 
növény-egészségügyi bizonyítvány
Igazolja, hogy az okmányban megnevezett növény, növényi rész, növényi termék veszélyes
kártevőktől és betegségektől mentes.
 
nyitó bank (opening bank, issuing bank)
Az akkreditíves ügyletben a vevő bankja. A vevő megbízása szerint vállal kötelezettséget az
eladó felé. A kötelezettségvállalás az akkreditívnyitás. A nyitó bank kapcsolja be az
akkreditíves ügyletbe az ún. második bankot vagy más néven bekapcsolt bankot, amelynek
lehet értesítő banki, fizető banki (kijelölt banki), igazoló banki, illetve negociáló banki
funkciója. E funkciókat több bekapcsolt bank is elvégezheti.
 
nyitva szállítás
Az eladó az árut a vevő címére és rendelkezésére adja fel, az okmányokat is a vevőhöz küldi.
Bankot nem kapcsol be a beszedésbe, a vevő utólag átutalással vagy készpénzzel, váltó,
illetve csekk átadásával fizet. Az eladó számára ez a legkedvezőtlenebb fizetési mód, mivel
fennáll a birtokon kívül kerülés veszélye.
 
okmányos elfogadvány lásd D/A
 
okmányos inkasszó lásd beszedvény
 
okmányos meghitelezés lásd akkreditív
 
opció

1. A kereskedelemben az alku speciális formája; az egyik fél lehetőséget kap, hogy

későbbi időpontban nyilatkozzék a felajánlott feltételek elfogadásáról (mennyiségi,
minőségi, ajánlati idő opció).
2. A tőzsdén az ügylet realizálására vagy attól való visszalépésre vonatkozó jog
(határidős ügyleteknél).
3. Hajóbérleti szerződésnél a rakomány és az útvonal megválasztásának utólagos
lehetősége (rakományopció, földrajzi opció).

 
opciós ajánlat
Lejárati határidővel adott kötelező ajánlat, az ajánlattevőt ajánlata a megadott határidőig
kötelezi.
 
opciós díj (option money)
Tőzsdei opciós ügyletnél az opció megvásárlásáért fizetett díj. Gyakori elnevezése még:
prémium.
 
osztályba sorolás (register)
A hajókat osztályozó intézetek (pl. a londoni Lloyd’s Register) annak a megállapításával
foglalkoznak, hogy a hajók mennyire alkalmasak hajózásra, és megfelelnek-e a biztonsági
követelményeknek. A hajók minősítéséről bizonyítványt adnak ki.
 
osztálydíjszabás (class rate)
A légi fuvarozásnál speciális áruk szállításánál alkalmazott díjtételek. Ez lehet kevesebb vagy
több, mint az alapdíjszabás (kevesebb pl. sajtótermékeknél, több pl. élő állatoknál).
 
óvás
A váltóval kapcsolatos eljárás, amelynek során közjegyzői okirat igazolja, hogy a címzett
megtagadta az elfogadást; a váltóadós megtagadta a fizetést; a váltófizetés biztonsága
veszélyeztetve van. Az óvásra a váltóper megindításához lehet szükség.
 
önrészesedés (franchise)
Az a kockázati hányad, amelyet a biztosító nem vállal át, azt a biztosítottnak kell viselnie.
Ezzel igyekeznek a biztosítók érdekeltté tenni a biztosítottakat a túl nagy kockázatok
elkerülésében.
 
összetett fuvarozás lásd multimodális fuvarozás
 
packing credit
Az eladó bankja az eladó javára nyitott akkreditív alapján, a nyitó bank tudta nélkül, saját
kockázatára előleget fizet.
 
packing list
Csomagolási jegyzék minden egyes csomagolási egységről, amely tartalmazza az adott
rakomány bruttó és nettó súlyát, valamint a csomagok jelölését.
 
paritás
Kereskedelmi szerződésekben azt fejezi ki, hogy a megadott ár milyen szolgáltatások
nyújtásával értendő, azaz meddig viseli az eladó az áru szállításával kapcsolatos költségeket
(ez a fuvarparitás) és meddig az áruval és szállításával kapcsolatos kárveszélyt (ez a teljesítési
hely). Lásd Incoterms 2010.
 
politikai kockázatok biztosítása
Háborús cselekmények, polgári zavargás, sztrájk miatti kockázatok biztosítási fedezetbe
vétele. Az FPA, WA, all risks záradékokat pótdíj fizetésével lehet kiterjeszteni, de az új angol
záradékok alapján a különböző országok biztosítói önálló biztosításként is megkötik.
 
prémium (hajóbérlet)
A hajóbérleti szerződés útvonalbérlet formájánál a szerződésben a hajótulajdonos
meghatározza a berakásra és kirakásra felhasználható időt (beállási idő). Ha a rakodáshoz
ennél rövidebb idő szükséges, a bérlő prémiumot (lásd dispatch money) kap.
 
pro forma számla
Számla formájában adott kötelező eladói ajánlat, amely a potenciális vevő országában előírt
importengedélyezési eljárás miatt szükséges.
 
prompt ügylet
Olyan (tőzsdei) ügylet, ahol az ügyletkötés és a teljesítés időpontja egybeesik. Mindig
tényleges tulajdonosváltozást jelent (effektív ügylet).
 
rabatt
Különböző címen nyújtott árengedmény. Ismertebb formái: mennyiségi rabatt, bevezetési
rabatt, hűségrabatt, funkciórabatt, csendes rabatt.
 
rakjegy
Az áru berakását igazoló fuvarozói okmány. Legismertebb formái a folyami rakjegy és a
hajóraklevél. Mindkettő megtestesíti az árut, értékpapír.
 
rakodó dereglye (lighter) lásd könnyítő hajó
 
rakományegység
A fuvareszköz megtöltése szerint a rakományegység lehet darabáru, illetve kocsirakomány
(folyami szállításnál uszályrakomány).
 
red clause L/C
Akkreditívhez kapcsolódó hitelnyújtás az eladó részére. A nyitó bank piros tintával írt
záradékban nyilatkozik arról, hogy a kijelölt bank előleget fizethet az akkreditív
kedvezményezettjének.
 
reexportügylet
Egy import- és egy exportügylet összekapcsolása, amelynek tárgya ugyanaz az áru. A
reexportőr megveszi az eladótól, hogy vevőjének eladja magasabb áron. Indirekt, ha érinti a
reexportőr országát, direkt, ha nem.
 
refakcia
A vasutak (fuvarozók) részéről adott titkos fuvardíjkedvezmény, bizalmas megállapodással.
 
refinanszírozás
Az exportőr hitelnyújtásának elősegítésére a bank finanszírozza a céghitelt nyújtó kereskedőt.
 
regisztertonna
A hajókat teherbíró képességük (metrikus tonnában mérve) és befogadóképességük
(regisztertonnában mérve) szerint osztályozzák. 1 regisztertonna = 2,83 m³.
 
rektapapír
Névre szóló értékpapír (pl. B/L), amely csak akkor forgatható, ha kiállítója rendeleti
záradékkal látja el.
 
rendeleti záradék
A rekta értékpapíroknál alkalmazott záradék, amely lehetővé teszi ezen értékpapírok
tulajdonjogának átruházását forgatással. Az ipso iure forgatható értékpapíroknál csak
udvariassági kellék.
 
rendeltetési kikötő
Tengerentúli eladásoknál az érkezési kikötő. Mint földrajzi pontnak fontos szerepe van az
Incoterms paritásokban.
 
rendelvényes
Az értékpapír kedvezményezettje. Megnevezése név szerint, rendeleti záradékkal vagy
„bemutatóra” jelzéssel történik. A kiállítás különböző formái határozzák meg, hogy a
kedvezményezett hogyan ruházhatja át jogait.
 
részkár (részleges kár)
A károsult másoktól nem kap hozzájárulást. Szemben a közös hajókárral, egyéni kárát a
biztosító rendezi (mennyiségi hiány, minőségromlás stb.).
 
részletezés (specifikáció)
Az áru megnevezését, a csomagolási egységek számát és tartalmát (méret, szín stb.), a bruttó
és nettó súlyokat tartalmazza.
 
revolving akkreditív (feltöltődő akkreditív)
Nagy értékű, folyamatos részszállításokkal megvalósuló ügyletekben használatos. A nyitó
bank az eladónak a teljes szerződésértékre fizetési ígéretet ad, de a megbízónak mindig csak
az esedékes részszállítás fedezetét kell letennie.
 
roll-on/roll-off
A tengeri hajókat alkalmassá teszik közúti fuvareszközök befogadására. A fuvareszközök
saját kerekeiken gördülnek fel a hajóra, majd az érkezési kikötőben le a hajóról.
 
saját váltó
Feltétel nélküli, kötelező fizetési ígéretet megtestesítő, ipso iure forgatható értékpapír.
 
SDR (Special Drawing Rights, Különleges Lehívási Jogok)
A Nemzetközi Valutaalap által működtetett speciális elszámolási és tartalékolási egység,
amelynek árfolyamát valutakosár segítségével határozzák meg. Használata a jegybankok
közötti elszámolásokra korlátozódik. Bővebben lásd: Vígvári András: Pénzügy(rendszer)tan.
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008.
 
shipper

1. Saját hajókkal rendelkező specializálódott kereskedő. Saját áruszállításon kívül

bérfuvarozást is vállal.
2. A B/L-ben shippernek nevezi a hajóstársaság az áru átadóját (általában a
szállítmányozó adja át a hajóstársaságnak az árut).

 
skontó
Fizetési árengedmény. Az eladó akkor nyújtja, ha a vevő a hiteleladás helyett az azonnali
fizetést választja, mértéke általában 2–5%.
 
specifikáció lásd részletezés
 
spediteur recepisse
Az árufeladás igazolására szolgál. Nem biztosítja birtokosa részére a küldemény feletti
rendelkezési jogot.
 
speditőr (forwarding agent, spediteur)
Szállítmányozó, szállítmányozói tevékenységet iparszerűen folytató kereskedő, általában
bizományos, aki a saját nevében, de a fuvaroztató számlájára, a fuvarozókkal végezteti a
szállításokat.
 
speditőr inkasszó
Olyan okmányos beszedés, amikor a szállítmányozó címére és rendeletére feladott árut a
szállítmányozó csak az ellenérték kifizetése után adhatja ki.
 
stale (késve bemutatott B/L)
A késve bemutatott B/L esetében a bankok megtagadják a fizetést. Az akkreditívszokvány
szerint a B/L a kiállítás dátumától számított 21. napon válik stale-lé.
 
súlyjegyzék
Ha az árut súly alapján számlázzák, a súlyt az előírt időpontban és helyen kell hivatalosan
megállapítani. Ez súlyjegyzék (mérlegjegy) kiállításával történik.
 
SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication)
A SWIFT-rendszer a pénzügyi műveletekkel kapcsolatos információk számítógépes
közvetítésére szolgál. (Ilyen műveletek például a devizaátutalások, inkasszómegbízások,
akkreditívnyitások, garanciák.) Zártkörű bankközi telekommunikációs hálózat, ma mintegy 40
ország 2000 bankja van bekapcsolva.
 
switch ügylet
Reexport jellegű áruügylet, melynek célja klíringdevizák szabad devizára való átcserélése
(kijöveteli switch), illetve szabad deviza klíringdevizára cserélése (bemeneteli switch)
áruügylet segítségével.
 
szabadkikötő
Tengeri vagy folyami kikötők területének az a része, amely ki van véve az adott ország
vámterületéből, vámkülföldnek számít. A szabadkikötő területén működő üzemek részére az
áru vámfizetés nélkül érkezik, csak akkor kell a vámot megfizetni, ha a feldolgozott áru az
ország területére megy.
 
szállítmánybiztosítás
Kollektív tartalékképzés a fuvarozási tevékenység során bekövetkező, de előre pontosan nem
látható káresemények miatti anyagi veszteség megtérítésére.
 
szállítmányozói átvételi igazolás
(Forwarding agent’s Certificate of Receipt – FCR)
FIATA-okmány, az áru szállítmányozó által történt átvételét igazolja. Tartalmazza a harmadik
személy megnevezését, akinek a rendeletére az árut továbbítja, illetve akinek a rendeletére
tartja. Nem értékpapír. Egy eredeti és három másolati példányban állítják ki. A
szállítmányozó csak az eredeti példány visszaszolgáltatása után fogadhat el módosítást a
megbízótól.
 
szállítmányozói igazolás fuvarozásra átvételről
(Forwarding agent’s Certificate of Transport – FCT)
Ezt az okmányt a speditőr állítja ki. Kötelezettséget vállal az árunak a megfelelően forgatott
értékpapír ellenében az általa megnevezett szállítmányozón keresztül történő
kiszolgáltatására. Az FCT értékpapír viszonylag még kevéssé terjedt el.
 
szállítmányozói igazolás veszélyes áru fuvarozásáról
(Shipper’s Declaration for the Transport of dangerous goods – SDT)
Ez a veszélyes áruk fuvarozásának megkönnyítésére szolgáló okmány az egyértelmű
adatszolgáltatás biztosítására.
 
Szállítmányozók Nemzetközi Szövetsége
(Fédération Internationale des Associations des Transitaires et Assimilés – FIATA)
A szállítmányozók nemzetközi szervezete ma már mintegy 100 ország 1200 szállítmányozóját
tömöríti. Legfontosabb célkitűzései: szakmai érdekvédelem, a szakmai gyakorlat
egységesítése, a speditőrokmányok egységesítése.
 
származási bizonyítvány
Annak igazolása, hogy az árut egy adott országban termelték, állították elő. Részben a
többhasábos vámtarifák megfelelő hasábjának alkalmazásához szükséges a beviteli
vámkezelésnél, részben kereskedelempolitikai célja van, importkorlátozó intézkedések esetén.
 
szóbanállási idő (ajánlat)
Az ajánlattevő megjelöli azt a lejárati (szóbanállási) határidőt, ameddig az ajánlati feltételeket
magára nézve kötelezőnek tartja.
 
szokvány
Írásba foglalt szokás. Jogérvénye csak akkor van, ha a felek szerződésükben kikötötték (írásba
foglalták) alkalmazását.
 
teem forgalom (trans-europe express marchandises)
Európa legfontosabb termelő- és felhasználó központjait összekötő gyorstehervonatok
hálózata sürgős és romlandó áruk szállítására.
 
teljes sorozat (full set)
Több eredeti példányban kiállított értékpapírnál azt jelenti, hogy minden eredeti példány
együtt van. Elsősorban a Bill of Ladinget jellemzi a több eredeti példányban történő kiállítás.)
A bankok az akkreditívfeltételekben mindig előírják a teljes sorozatot a hajóraklevelek
benyújtásánál.
 
teljesítési hely
Az a hely, ahol az eladó a vevő rendelkezésére bocsátja az árut, és ahol a kockázatviselés
átszáll az eladóról a vevőre.
 
tel-quel (olyan-amilyen)
Reklamációs jog nélkül, a megtekintett állapotban vásárolt árutétel, általában nem egységes és
nem is pontosan meghatározott minőségű árura utal. A minőségi kockázatot a vevőre hárítja.
Általában raktári elfekvő készletek kiárusításánál szokták a minőség meghatározására
alkalmazni.
 
tényálladéki jegyzőkönyv
Fuvarozás során sérült, elveszett árura vonatkozólag felvett, kiszolgáltatás előtti jegyzőkönyv.
A fuvarozóval szembeni kártérítési igény érvényesítéséhez szükséges.
 
terjedelmes (többször mérő) áru
Olyan áru, amelynél a súly/térfogat viszonyban 1 tonna több mint 1 m³-nek felel meg. A
többször mérő áruknál bizonyos határon felül a fuvarozóvállalatok a fuvardíjat térfogat után
számolják.
 
terminügyletek
Olyan (tőzsdei) ügyletek, ahol a teljesítés az üzletkötéshez képest később történik.
 
tétel (lot)
Tőzsdén, aukción a kötésegység megjelölése. Tőzsdei ügyleteknél a tétel egész számú
többszörösére lehet kötést létesíteni.
 
time charter
A hajóbérleti szerződés azon változata, amikor a hajót meghatározott időre veszi bérbe a
bérlő. Ebben az esetben az üzemeltetés költségeit neki kell viselnie.
 
TIR carnet (Trafic International Routier carnet)
Lényegét tekintve vámszavatossági okmány, melynek alapján az IRU nemzeti tagvállalata
szavatolja a vám megfizetését, illetve az áru vámkezeltetését, ha az valamilyen oknál fogva a
tranzitországban marad.
 
tiszta szállítási okmány lásd clean okmány
 
töréskár
Az áru természetéből fakadó biztosítható kockázatok egyik fajtája (pl. gépek, üveg szállítása
esetén). A WA záradéknál pótdíjjal biztosítható, az all risks záradékban benne van.
 
tranzitügylet
Olyan külkereskedelmi ügylet, amelynél az exportőr és az importőr közé bekapcsolódik egy
harmadik országbeli cég megbízottként, kvázi eladói vagy vevői szerepben.
 
trust receipt (T/R) lásd zálogjog
 
tulajdonjog-fenntartás
Az áru tulajdonjogának fenntartása a teljes vételár kifizetéséig. Számlában alkalmazott
záradék.
 
útvonal-hajóbérlet (trip vagy line charter)
Teljes rakományra vagy részrakományra vonatkozó, egyszeri fuvarozásra szóló hajóbérleti
szerződés, meghatározott útvonalon.
 
ügynök (agent)
Egy rendszerint földrajzilag körülhatárolt területen a megbízó megbízásából, szerződéssel
szabályozott módon tevékenykedő kereskedő. Más nevében, más számlájára dolgozik,
ügyletek közvetítésével foglalkozik.
 
váltó (bill of exchange)
A váltó a törvény által (1965. 1. sz. tvr.) szabályozott formában kiállított ipso iure forgatható
értékpapír, amely feltétlen fizetési ígéretet (saját váltó) vagy fizetési felszólítást (idegen váltó)
tartalmaz. Fizetési és hiteleszköz, kereskedők egymás közti forgalmában általánosan
használják.
 
váltókezesség (aval)
A váltókezes a váltón külön záradékban (pl. „pour aval”) kezességet vállal az általa
megnevezett váltószereplőért. (Megnevezés hiányában a kibocsátóért.)
 
váltóleszámítolás (diszkontálás)
A váltó esedékesség előtti eladása egy pénzintézetnek visszkeresettel. A lejáratig számított
kamat a névértékből levonásra kerül.
 
valutazáradék
A szerződésben feltüntetett valutakövetelés értékét valamely más kiválasztott valutához
viszonyítják, a két valuta arányának változása a fennálló tartozás névleges összegét
megfelelően módosítja. (A szerződéses valuta értékcsökkenésekor emeli, felértékelődésekor
csökkenti.)
 
vámáru
A vámhatárt átlépett áru mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték,
vagy újra ki nem szállították külföldre.
 
vámáru-nyilatkozat
Vámkezelés kérése, a kért vámkezelési módozatok megadásával.
 
vámbiztosíték
A vámhatárt átlépő árukra a vámhatóságnak adott biztosíték (készpénzben vagy
bankgaranciával) a vám és egyéb közterhek (áfa stb.) összegére a vámáru sorsának végleges
elintézésig.
 
vámelőjegyzés
Ideiglenes jelleggel beérkező vagy kiküldött áruknál (kiállítási tárgyak, munkagépek,
bérmunka stb.) alkalmazott vámkezelési eljárás, amikor vám nem kerül megfizetésre, csupán
előjegyzik, de az áru visszaszállításakor törlik.
 
vámérték
A vámkivetés alapjául szolgáló, a határparitásra korrigált áruérték. A vámhatóság általában a
kereskedelmi számla szerinti értéket fogadja el.
 
vámhatár
A vámterület határa. Ez általában az országhatár, de vámhatár veszi körül a vámszabad
területeket is.
 
vámkezelés
A vámáru további sorsának eldöntését célzó eljárás. A kívánt vámkezelési eljárást
árunyilatkozattal kell kérni.
 
vámszabad terület (duty free area)
Olyan elkülönített terület (raktár, kikötő, üzem stb.), amely földrajzilag egy ország területéhez
tartozik, politikailag az állam fennhatósága alatt áll, de a vámjog külföldnek tekinti, és a
deviza- és külkereskedelmi jogszabályok alkalmazása szempontjából is külföldnek minősül.
Vámszabad területen gyakran történik továbbfeldolgozás, kiszerelés, átcsomagolás, és gyakori
a konszignációs raktárak létesítése.
 
vámszámla
Egyes országok vámhatóságai által szerkesztett speciális számlaformula, ez szükséges a
vámkezeléshez. A dömping elleni védekezés egyik eszköze.
 
vámtarifa
Árufelsorolás, a nemzetközi kereskedelemben előforduló termékek vámtarifaszámát,
árumegnevezését és a vámtételeket tartalmazza.
 
vámterület
Egy ország területe, kivéve a vámszabad területeket.
 
vámtétel
A vámtarifa szerint fizetendő vám mértéke az importáru értéke után.
 
Vasúti Árufuvarozásra Vonatkozó Nemzetközi Egyezmény
(Convention Internationale Concernant le Transport des Marchandises par Chemin de
fer – CIM)
Az 1893-ban életbelépett, azóta többször módosított nemzetközi egyezmény a vasúti
fuvarozás szabályait egységesíti.
 
vinkulált inkasszó
Az okmányos inkasszó azon változata, ahol a vevő fizetés nélkül nem kerül az áru birtokába,
az eladó nem kerülhet birtokon kívül. Változatai: indirekt, direkt és speditőr vinkulált
inkasszó.
 
vis maior (magasabb erőhatalom, ellenállhatatlan erő, elháríthatatlan erő)
A külkereskedelmi gyakorlat ide sorolja a következő eseményeket: természeti katasztrófák
(árvíz, földrengés, villámcsapás stb.), politikai katasztrófák (háború, forradalom, zendülés),
államhatalmi cselekedetek. A szerződéses kötelezettségek alól mentesítő oknak számít.
 
visszavásárlásos ügylet (buy back)
Termelőberendezések, kulcsrakész gyárak, gyáregységek exportjánál alkalmazzák. Ilyenkor
az exportőr kötelezettséget vállal, hogy az általa szállított berendezés értékéig, vagy annak
egy meghatározott százaléka erejéig az azon gyártott termékeket visszavásárolja, vagy annak
piacot biztosít. Ellenérték (eredménytermék) realizálásával történő fizetés (pay as you earn).
 
visszkereset nélkül (without recourse)
Váltó negociálásánál, továbbadásnál (forgatás) a visszkereset kizárása.
 
visszavonhatatlan akkreditív
Lejáratig a bank kötelezettségvállalását nem vonhatja vissza. Az új ICC UCP 600. szokvány
csak visszavonhatatlan okmányos meghitelezést ismer. A korábbi szokvány (és kereskedelmi
gyakorlat) szerint az akkreditív akkor visszavonhatatlan, ha nincs benne a „visszavonható”
megjelölés.
 
viszontvásárlásos ügylet (counter trade)
Lényege, hogy az eladó ígéretet tesz, az általa szállított termék értékéért vagy ennek
meghatározott százalékáért viszontvásárlásokat fog eszközölni. Az exportra és az importra két
külön szerződést kötnek, és egy harmadik szerződésben kapcsolják össze a kétirányú mozgást.
 
vonalhajózási feltételek (liner terms)
A vonalhajózás feltételeit tartalmazzák: hajóraklevél elő- és hátoldala, hajóstársaságok
előírásai és díjtételei, kikötői szokványok.
 
WPA (with particular average)
Biztosítási záradék, amely kár esetén fedezi a részkárokat is. A biztosítás kiterjed a tengervíz
által okozott károkra is.
 
war risks (háborús kockázatok)
Incoterms klauzula kiegészítése, CIF paritásnál szokásos, ha az eladó a fuvarozás veszélyéből
eredő alapkockázaton kívül az árut köteles háborús kockázatok ellen is biztosítani. A CIF and
W paritás már nem Incoterms paritás, azaz nem szokvány, hanem szokás.
 
zálogjog
A hitelező javára biztosított jog, trust receipt (zálogtartói nyilatkozat) adásával. A bankok ily
módon védekeznek a birtokon kívül kerülés ellen, ha megbízójuk halasztott fizetésű
akkreditívet nyittat, illetve az okmányos beszedvény D/P változatánál.