Képesek-e a gyerekek vajon pontos beszámolót adni egy átélt traumatikus eseményről?

Sokszor a
traumának csak a gyermek az egyetlen tanúja, ezért nagyon fontos, hogy hogyan is számol be róla az
illető. A traumatikus eseményre alapvetően hatással van több tényező is például egyszeri alkalom
vagy többször követezett be, váratlan esemény volt-e, egy személyt érint-e. Emellett a traumák
emlékeire hatással van az is, hogy a személy hogyan éli meg azt.

Laboratóriumi és klinikai kutatások is bebizonyították, hogy az élet első két évében az események
implicit nyomot hagynak és ezek nem válnak később hozzáférhetőbé az explicit memóriában. A
gyermekek eleinte sematikus vázat képeznek le az eseményekből, később forgatókönyveket
alkalmaznak, így válik a rendszer egyre komplexebbé.

Fivush szerint nehézséget okoz az óvodás korú gyermekeknek a specifikus események előhívása, az
utánzás és rutinos események miatt. A 2-3 éves gyerekek visszajátszanak átélt eseménysort, ezt
nevezhetjük utánzásos esemény-előhívásnak.

Nelson szerint a gyermekek emlékezetére jellemző, hogy még hiányzik a szelf-involváltság, az időbeli
jelötség és az élményforrás. Fivush továbbá úgy gondolja, hogy az emlékek események reprezentáció.
Ahhoz, hogy a gyerekek ki tudják terjeszteni időben a szelfjüket szükségük van arra, hogy
megkülönböztessék mások perspektíváit, képesek legyenek perspektíva váltásra és időbeli
perspektíva váltásra is. Itt segíthet, ha másik személlyel együtt idézik fel a közös emléket, összevetik
azokat. Erre több kutatási készült.

Nehéz megállapítani, hogy a gyerkeknek mik a valós emlékei, még a szakemberek sem tudják mindig
elmondani pl. felvett videó alapján. Bruck és munkatársai két ellentmondó hiedelemről számolt be.
Pinokkió és papagáj, előbbi amikor a hamis történet egyre színesebbé válik, mindig hozzáadnak
valami újat, korábban el nem mondott részletet. Utóbbi pedig, a nem igaz információk szinte
mesterkélten jelennek meg az elmesélésben. Ugyanezen kutatók kikérdeztek 4 és 5 éves gyerekeket
és azt az eredményt kapták, hogy többszöri kikérdezésnél, hogy a téves narratívák egyre
részletgazdagabbá válták, ismétlés hatására ez egyre jobban fokozódott. Valós beszámolókban
inkább ugyanazt a részt ismételgették, nem költöttek hozzá újat. Azonban, ha irányított kérdésekről
volt szó, akkor még a valódi traumatikus emlékhez is hozzákerültek új részek. Ez alátámasztja azt,
hogy mennyi nehézséget is rejt magában a gyermekek kikérdezése.

Egy másik kutatásban 7 évésekkel foglalkoztak, nem megtörtént eseményeket kellett meghallgatniuk.
Majd, ha ezek a történetek negatívak voltak, akkor inkább volotak képesek téves emlékek
létrehozására, mintha semlegeset hallgattak volna meg.

Továbbá az is alátámasztja a gyerekek kikérdezésének nehézségeit, hogy a téves következtetések és

sugalmazások eltorzítják az emlékezetüket, sőt még a pletyka is lehet rájuk ilyen hatással. Principe és
munkatársai is alátámasztották ezt, hogy a kisgyerekek hajlamosak hallott információkról is úgy
nyilatkozni, mintha az a saját emlékük lenne. A kisebb, főleg 3-4 éves gyerekek levonnak
következtetéseket, ezeket tovább adják, majd elraktározzák, mintha a saját emlékük lenne. Nagyobb
gyerkeknél 5-6 éveseknél erre ellaborált narratíva is épülhet, így még részletgazdagabban számolnak
be az eseményekről, azaz még hihetőbbnek tűnnek ezek a téves emlékek.

London és munkatársai szerint a különböző technikák a kikérdezések során pl. irányított kérdések,
létrehozhatnak vagy előhívhatnak tévesek emlékeket. Ceci és Bruck szerint minél fiatalabb valaki,
annál valószínűbb a téves emlékek megjelenése. Ezek mögött állhat kognitív (pl. forrásmonitorozás),
szociális (pl. sztereotípiák) vagy egyéni (pl. mennyire hajlamos valaki téves emlékek létrehozására)
tényező. Ennek ellenére fontos kiemelni, hogy a 3-5 évesek is lehetnek jó, megbízható tanúk, csak
ehhez megfelelő módszereket kell használni és meg kell teremteni a megfelelő környezetet.