Professional Documents
Culture Documents
Szakralitás és Társadalom
Írta és szerkesztette:
Dr. Kala Molnár Sándor
borító:
Ötvös Nagy Ferenc
ötvös
-3-
A SZERZŐ ELŐSZAVA AZ OLVASÓHOZ
Egy rendkívül különleges korban élünk, úgymond lelkünk testet öltött itt e gyönyörű bolygón,
Földanyánkon. A 2012 körül csúcsosodó, majd rendeződő, azóta is egyre fokozódó erősségű
és minőségű energia időszakát sokan helyesen tudatváltás, a paradigmaváltás korszakának is
nevezik. Lassan minden elképzelhető szép és jó gondolat érzelmünk szeretetével hamarosan
valóra válhat, visszanyerve az istenemberi mivoltunk teremtő képességét. Véget vethetünk a
megfélemlített, adós szolga életünknek, ha minél többen így akarjuk. Az Önök előtt álló
írások a sötétségben élő, de a lélek után a fizikai síkon is fokozatosan megvilágosodó és azt
időben is visszatükröződő szabadon szárnyaló szabad ember gondolatai.
Úgy tekints e munkára, mint gyöngyszemek válogatására, ahol a szemek megtartják eredeti
megjelenésű könyv formátumukat, egész mivoltukat. Beszélgetünk az Igazságról,
Szövetkezünk a Szentlélekkel. A megvilágosodás Iskolája részt tekintsék hallgatói
jegyzetnek. A könyv olvasását célszerű A Szakrális Társadalom Alapjai című résszel
kezdeni. A lélek megvilágosodik két hét alatt, de a fizikai létben a testnek ez sok évbe telhet.
Mostanság ez a legutolsó, s egyben legérettebb munkám. Rövid összefoglalót adok az
olvasónak az igazi istenemberi élet működésének alapjairól. Ezt az igazságot kevesen
ismerték, de annál többen keresték mindhiába évezredeken át ezidáig. Az elrejtők a tudást a
maguk hasznára fordítani nem tudták a lélek minőségük és az élethez való hozzáállásuk miatt.
Az igaz tudást bármi áron, de elrejtették az emberiség elől, hogy az általuk kitalált félelem
alapú, szolgaságra, hatalmaskodásra, elnyomásra épülő rendszert tudjanak működtetni. Így
ismertük meg a háborút, a megalázottságot, a kiszolgáltatottságot, a kisebbrendűség érzését, a
nyomorúságot és fájdalmat, a félelmet a szeretet helyett, a betegségeket, a hatalomvágyat, a
pártoskodást, uralkodást mások felett, a kapzsiságot, a szűkösséget a szegénységet az
Univerzum korlátlan bősége helyett, a másik ember életébe való beavatkozást, a nem
megfelelő emberi kapcsolatok kialakítását és még sorolhatnám tovább.
Ha úgy érzed az élet szerteágazó útjain elvesztél, csak lapozz ide a Szakrális Alkotmányhoz
az igazság világossága mindig veled lesz, itt megleled a gyógymódot, a megoldást
problémáidra, ami a jelenlegi helyzetedhez vezetett, amin bármikor változtathatsz
-4-
elhatározásoddal, akaratoddal, döntéseddel, tiszta szándékoddal. A könyv további részei
ezután már könnyebben érthető. Egyes részeket ne tekintsenek ismétlésnek - bár tudvalevő ez
a tudás anyja -, hanem egy-egy kérdéskör több oldalról történő megvilágításának.
Ha valaki boldogan, békében, bőségben, biztonságban akar élni, ezen elvek mentén
megteheti. Amennyiben az ember a gazdagságát gazságból meríti, a karma igazsága biztosan
utoléri.
Rám a legnagyobb hatást kifejtő könyv Ramtha nálunk is megjelent, két műve volt, melyek a
megvilágosodásom szellemi, lelki tartalmát leginkább visszatükrözték bennem. Egyben most
megköszönöm segítségét Ramthának, úgyszintén köszönet a magasabb dimenziójú
énjeimnek, az én Istenemnek és minden angyali és úgymond nem földi civilizációnak.
Köszönet a médiumoknak, akik oly sok égi üzenetet tolmácsoltak nekünk földieknek és
köszönet Poór Andor barátomnak a sok átbeszélt éjszakáért, rendszerező gondolataiért. A
médiumi munkák közül kiemelem Lee Carrolltól a Kryon könyveket, a Plejádokról érkezett
tanítások közül Barbara Marciniak Hajnalhozóit és Amorah Quan Yin Szellemi Átalakulás és
Öngyógyítás a Plejádok Fényküldöttjeivel című munkát, ahonnan átvettem a dimenziók
tartalmát és Farkas Attila Kódexét az énoki üzeneteket. Köszönet Vay Ödönné Adelma
grófnőnek Szférák a Föld és a Nap Között című munkájából átvettem a lélek tartózkodási
helyeit. Könyvajánlót találnak a Beszélgetés az Igazságról című könyvem végén is. A
weblapok közül fontosak az Espavo.hu és az Angyalforrás.hu, valamint a titoksikerkulcs
shp.hu.
Köszönet ezen életembeli sok esetben rendkívül kemény megtapasztalásokért, melyek nélkül
nem juthattam volna ide. A könyv elkészítésében nyújtott segítségéért köszönetet mondok
mindenkinek, név szerint kiemelve Poór Andornak, Révész Évának és Vántus Andrásnak; az
angol fordításért Kovács Juditnak, a spanyol fordításért dr. Károlyfalvi Józsefnek.
Boldog vagyok, hogy élhettem ebben a különös és feladatait tekintve rendkívül nehéz, de igen
szép korban, hogy tanulhattam, taníthattam, adhattam hathattam és szerethettem.
Végezetül nem tehetek mást, és ezt örömmel teszem; felajánlom munkámat a magyaroknak
magyarként, a földi emberiségnek és a Mindenségnek.
a Szerző
-5-
Arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek I. Péter 3:9
Bevezetés
A gondolkodó szeretetben érző és élő, az örök igazságot kereső ember itt a Földön mindig, de
különösképpen az utóbbi 12 ezer évben keresi azokat az alapigazságokat, amely mentén
jobbá, bőségesebbé, szeretetteljesebbé tehetné a sötét kor által felkínált rabszolga életét;
melyben az ember állatemberré degradálódott, ahol a rabszolgapiacon csak a munkaereje
számított és a későbbiekben a technika fejlődésével a feltalálók, a technokraták ázsiója nőtt
meg. Spiritualitásról nem esett szó, azt a legmélyebben eltitkolták, hiszen az Igazság fénye
által nem lehet az embert többé tudatlanságban, nyomorúságban, betegségben,
szegénységben, kiszolgáltatottságban tartani. Ezen a ponton (2012. december 21.)
megdönthető az eddigi sötét kor és berendezkedés. A világosság utat tör és mutat az új
embernek, aki nem akar a régi módon élni. A régi nagy fénymunkások mellett megjelentek az
új gyerekek lehetővé téve az új kor eljövetelét.
-6-
Főleg az 1840-es évek óta fokozatosan egyre nagyobb erővel egymásra épülve leérkező égi
tanításokkal és a filozófiával, teozófiával, a tudományokkal együtt mindez egy kirakós
játékot képez. Nem vitás, hogy jelenleg is és az elmúlt 30 évben leküldött, eddig őrzött
anyagok rendkívüliek, hiszen gyakorlati útmutatásokat is tartalmaznak megkönnyítve a
korszakváltást. Amennyiben mindez összeáll eggyé, indulhat az új kor, létrejöhet az
újjászületés a megvilágosodás által. Most az emberiségnek nem kell a fizikai halált
elszenvednie, hogy újjászülethessen, ez megtörténhet életében, ha megért rá. Vége lehet a
sötétségnek, ami tudatlanságot takar, a félelemnek, mely az előbbihez hozzátartozó érzelem és
jöhet a vízöntő kora, a tudás, a világosság, a szeretet és a béke kora. 2012. 12. 21.- ével
megért a folyamat, hála a fénymunkásoknak, hogy mindenki Istentől kapott szabad akaratából
dönthet, elsősorban lélekszinten (a leíródásból később fizikai szinten is tudatosulva) még
egyszer kiemelve dönthet, választhat, hogy a továbbiakban sötétségben, vagy világosságban
óhajtja életét leélni. Az ember bármikor dönthet efelől.
Ez alapján történik a földi emberiséggel mindaz, amit sokan meg fogtok tapasztalni, vagy már
sokan meg is tapasztaltatok, elindulva az evolúció egy különleges csodaszép útján, ahol a
homo sapiensből kifejlődik a gnosztikus, misztikus, spirituális, bölcs, isteni teremtő erővel és
különleges képességekkel megáldott immáron Istenember, aki eddigi sokdimenziós, többszöri
reinkarnációs útjai, utazásai végeztével bölcsen hazatér, visszajut Teremtőjéhez. Mindenkinek
ajánlom ezt a csodálatos lehetőséget, senki se hagyja ki!
A médiumi és egyéb közlemények nagyon sok mindent tartalmaznak, ezért fontos az alapok a
szegletkő ismerete, melyre bármilyen ház építhető, akár egy egész univerzum. Ez az ami örök.
Az alapok ismeretének hiánya kisiklást eredményez; összedőlhet az építményem.
-7-
Magyar Szakrális Alkotmány
Az ember saját teremtése, munkája, szorgalma útján – akár mások segítségével – kivívja
jogát, a lehető legmagasabb istenemberi szintű létezésre, a kötelességek betartásával élhet a
Mindenségtől kapott jogával.
Köteles ezért az ember minden tőle elvárható módon azon fáradozni, hogy az élet a Föld
bolygón, az országban és az élet összes királyságában, (ásvány, növény, állat, ember,
Földanya, Nap-atya, Babba Mária) a lehető legjobb körülmények között legyen a szükséges
fejlődést biztosítva.
Tudata világossága, lelke feltétel nélküli szeretete, és tettei alapján a magasabb dimenziók
tudását és lehetőségeit, energiáit megjelenítheti a Földön, maga és a köz javára. Elérheti a
naprendszeri-, a galaktikus-, és a galaxisok közötti polgári címet, amelyet az Univerzum erre
kijelölt lényei adnak át.
Minden ember szabadnak születik, szabadságába nem avatkozhat bele senki, viszont életvitele
során mások szabadságát nem sértheti.
Minden állampolgárt megillet a szükséglete és igényei szerinti bőség és jólét, amit saját
magának akár segítséggel, vagy az összefogás erejével teremt meg, és ezért felelős. E
tekintetben az Alkotmány különösképpen mindenkit győztesnek tekint, mert az Univerzum
végtelen bősége rendelkezésre áll.
-8-
A mindenkit megillető minimális létszükségleti és alapjogok; legyen fedél minden ember feje
felett, ahol védve van a hideg és a meleg ellen. Legyen tiszta levegő és víz, egészséges
élelem, egészséges és tiszta környezet, hideg és meleg víz, alapruházat, egészséges életmódra
nevelés és egészségügyi ellátás, oktatás, művelődés, közlekedés, a választás, a köz ügyeiben
való aktív beleszólás, vita, megbeszélés, szavazás, a munka és teremtés joga.
Egy. Szeretet.
Az Isten a teremtését a létezés minden elemét megáldó, ezeket egyenlőképpen, egyformán
szerető, a dimenzionális tükröződések miatt művében szerelmes létező. (személyes élmény)
Az Egy Isten fogalomban minden teremtett dolog beletartozik, hiszen mindezek tudattal
rendelkeznek. „Lőn világosság‖ a tudat világossága. Mivel minden tudattal rendelkezik,
vagyis rezeg, így az univerzális hírközlés média alapja a tudat, a gondolat, az érzelem
létrehozva a gondolatátviteli hír és információ közlést. Így kommunikálhatunk az
ásványokkal, növényekkel, állatokkal, az emberekkel, bármivel és bárkivel az Univerzumban
természetesen szabadon. Az Univerzum összes gondolata, érzelme, történései és bölcsessége
minden létező eleme örök időkre tárolva, rögzítve van, melynek neve AKASHA krónika. A
világosság tudata az univerzális elme világossága által működik.
Bármi csak teremtés útján létezhet. Kiemelten kezeljük, mert ide fókuszálunk Isten
megnyilvánulásaira a társteremtőkre itt a Földön; ez a homo sapiens. Az isteni beavatkozás és
kinyilatkoztatás csak az Isten által kiválasztott társteremtőkön keresztül történhet és történt a
múltban is. Minden teremtéshez tudat és terméke a gondolat és érzelem szükséges, valamint
képzelet és imagináció ez utóbbi lehet bármi, az elmében átélt képzelet. Ezt feltöltöm
érzelemmel, feltétel nélküli szeretettel, majd kimondom és magamhoz vonzom, vagy
végsőképpen megteremtem. Minél több a feltétel a szeretetben, annál kisebb a teremtő erő. A
teremtő erő, a szeretet függvénye, mint látható. A szeretet a kulcs, mert általa lehet hozzáférni
a tudáshoz, az egészséghez, képességekhez, a jogokhoz.
Amikor Jézus szeretetben feloldotta a benne lévő félelem utolsó csíráját is így szólt‖ mert jön
a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije‖ János 14:30/b. A félelmen alapuló hatalmi
berendezkedés generációkon átívelő a genetika részévé vált, velőkig hatoló beidegződéseit,
mintáit a sötétséget nyomtalanul eltűntette magából.
-9-
A szeretet antitézise a félelem, a tudatlanság, a szorongás, a gyűlölet, a harag, a harc, a
szűkösség, a kevés fogalma, mások kihasználása, a kényszerítés, a rabszolgaság, önző, mohó
kapzsiság, a profit jelenlegi rendszere, a pénzimádat, az adósságba kergetés, hajszolás, az
elnyomás, az uszítás, a hazudozás, a hamis vádaskodás, sorolhatnám, tovább. Ezek mind
betegségeket, végül is a fizikai test halálát okozzák. Így keletkezik a következő saját elemét
újra létrehozva a betegségtől és a haláltól való félelem és a kör a félelem köre bezárul. Erről
szólt az elmúlt 12 ezer év, aminek vége van. Végül a legnagyobb félelem a magfélelem, a
megvilágosodástól való félelem „Ha Valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az
Isten országába.‖ János 3:5/b. „Szükség néktek újonnan születnetek.‖ János 3:7/b. Mindez
szennyezi a lelket, sűríti, nehezebbé teszi, az információ elektron áramlása lassul, az energia
vezetékek szűkebbek lesznek, eldugulnak, az aura az erő csökken; még egyszer
egyensúlytalanság, betegség jön létre. Jézus óta mindenkinek megadatik, hogy
újjászülethessen a fizikai halál megtapasztalása nélkül, mert régen csak általa volt lehetséges.
Megtapasztalása ez „színről színre‖ a többdimenziós énjeinknek.
- 10 -
érthetőség miatt még egy jelen földi példával mutatok rá az egyre. Ha csak egy ember is
éhezik, fázik, szomjas, fedélnélküli, rosszul érzi magát, hiányzik a szükséglete, beteg, ez
mindenkire, értsétek meg minden emberre az egész földi emberiségre kihatással van.
Amikor egy szakrális társadalom berendezkedéséről beszélek, akkor olyan világot kell
létrehoznunk, ahol mindenki jól érzi magát, szükségletei és igényei az univerzális bőségből
ellátottak, kielégítik magukat teremtéseikkel egyedül, vagy más egyénekkel történő
társteremtői összefogással. Fontos a helyes, bölcs célok nyilvános társadalmi megbeszélése,
jóváhagyása majd közös megteremtése.
„És én azt a dicsőséget, amelyet Atyám nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek,
miképpen mi is egy vagyunk.‖ János 17:22.
„Mimódon hihettek ti, kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy
Istentől van, nem keresitek?‖ János 5:44.
II. Rákóczi Ferenc Vallomások; „Jézusom, érzem, hogy bennem vagy, éppen ezért nem
kereslek téged Betlehemben, hanem a saját szívemben, amelyben kegyelmeddel megszületni
méltóztattál.‖
„Az Atyaisten nem hozott létre olyan, önmagánál hatalmasabb lényt, aki megfoszthatná
önöket az önökben lakozó életerőtől. Önök örök időkig élnek.‖ Ramtha Égi Üzenetei I. 100.
oldal. Az ember csak sajátmagát foszthatja meg önnön isteni mivoltától, gondolkodása és hite
által, mivel Istennél hatalmasabb külső lény nem létezik.
Szabadság
Az egy és a szeretet megvilágítása után a következő alap a szabadság. Isten társteremtő
fiainak lányainak a teremtésben teljes szabadságot adott a teremtésihez, amiért felelősséggel
tartozunk. Az Atyaistentől kapott szeretet feltétel nélküli, a szabadság korlátozás és törvény
nélküli. Az isteni másságban és a társteremtőknél a megállapodásuknak megfelelően
létrejöhetnek korlátozások és törvények. A kötés, oldás hatalma a társteremtőké. A törvényi
világokban köteles a törvényt betartani, mert ellenkező esetben „visszaszáll a fejére‖. „És
látta, hogy jó‖ így a teremtés megmarad, ha nem jó jogában áll fejleszteni, változtatni, vagy
eltörölni. A teremtést illik bemutatni tapasztaltabb, bölcsebb teremtőknek, akik segítenek
tanácsokkal stb. és végül a Mindenség dönt felőle. Lásd az ember teremtése.
Szentlélek
Ismerkedjünk meg a Szentlélek fogalmával. Az Atyaisten térben és időben létező, törvénybe
iktatott, végrehajtó mássága (Sztelek Gábor Pál Lét – Tudat és Poór Andor munkássága). A
Szentlélek maga a lelki fejlődés. A Szentlélek női princípium, anyatermészetnek is hívható. A
- 11 -
Szentlélek jelképe a Turul madár a magyaroknál, minthogy duális, poláris világban élünk, így
a Turul a mitológiánkban hímnemű, adólényegű, a szarvasünő elfogadó minőség nőnemű. Az
aranyszarvas mint álom, látomás vezeti a Hun testvéreket a Kárpát-hazába a szívcsakra és a
magyarok védelmére.
Törvény. Reinkarnáció
A természeti törvény a világmindenség felépítését, teremtését, működését foglalja magába,
szolgálják és védik a teremtett világ fejlődését, tapasztalását a teremtők bölcsebbé válását, a
világ gyarapodását, a felelősség érzését, a lelkiismeret kialakulását, a kötelességek, jogok a
lehetőségek világát. A társteremtések fölött az „ítéletet‖ automatikusan a törvény mondja ki.
Jézus mondta, a Szentlélek elleni bűn esetében nincs bocsánat. „Minden bűn és káromlás
megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól,
annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.‖ Máté 12:31-32. Félelemből eredő
érzések, gondolatok nehezítik a lelket, így automatikusan reinkarnációra kényszerül pl. a
harmadik dimenzióba és nem tud tovább feljebb jutni és megmaradni a mennyországnak
nevezett magasabb dimenziókban. (5-től 12. dimenzió) A nehezedés és sűrűsödés oka az
általunk teremtett elektronokban keresendő. Ezen automatizmus fölött lett beépítve a
kegyelem, amiért lehet fordulni a karma tanácsához, az én Istenemhez, a teremtő fiúkhoz,
vagy az Atyaistenhez. A reinkarnáció az újraszületés célja; a tapasztalatok, talentumok, az
arany almák begyűjtése. Ez a bölccsé válás útja.
Karma
„Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek
azokkal, mert ez a törvény és a próféták.‖ Máté 7:12
Amit teremtéseddel okozol másnak, a Mindenségnek, azt kapod vissza és pont úgy. A szeretet
teremtéseid emberi segítéseid, akár meg is sokszorozódhatnak a pozitron hálón, ahonnan a
további energia felhasználási lehetőségeid igen megnőnek, úgy mint a gyógyítás, az
univerzális aranykönyvtárakhoz való hozzáférés, levitáció, teleportálás, materializálás, utazás
és olyan energiához juthatsz, amire épp szükséged van. pl. fűtés, világítás. Kínzásokkal,
kínvallatásokkal minősített ölés esetén visszakapod pont úgy, pluszként kaphatsz börtönt,
betegséget, és akár több életre szóló idiotizmust. A betegségek leggyakoribb okai a karmában
előző életekben keresendőek. Lehet karmát oldani. Jézus ha azt mondta „megbocsáttatnak
bűneid‖, akkor az illető azonnal meg is gyógyult. Bocsáss meg magadnak és másoknak is,
mindenkinek. Minden okozatnak oka van, még akkor is, ha a földi síkon a harmadik
dimenzióban valami ártatlannak látszik. Így jöhet létre népek tragédiája, lásd zsidóság, vagy
mások. A törvény nem tudása nem felmentő aspektus. Ez a korszak az elmúlt idők a karmák
szüntelen kiegyenlítéséről, a drámák megtapasztalásáról szólt. A karma leggyakoribb
- 12 -
következménye a betegség, baleset, fogság, háború, erőszakos halál stb. A törvény elleni
vétek karmát okoz az árnyék személyiségben, míg a kötelességek elmulasztása esetén
képtelen jogaival élni. Vége a drámáknak, jön a vígjáték. Kérj bocsánatot, bocsáss meg
magadnak és másoknak, ne ítélkezz, szeress, segíts, döntsél és vígjátékban lesz részed, erről
szólt az átmenet és itt az új kor, az új lehetőségek kora. Az alacsonyabb rezgésű sűrűbb
dimenziós világokról Jézus mondta: „A szellemvilág gondolatainak töredéke sűrűsödött
egykoron anyaggá.‖ Dombi Ferenc Hang kötet. Az alacsonyabb dimenziókban a törvény
szigorúbb, de a karma mindig kiegyenlíthető, oldható és a sötét, sűrű, nehéz energia csak arra
vár, hogy átvilágosodjon. Sokan meditálnak, imádkoznak országokért, földünkért. Itt az
egyének által összesített csoportkarmák oldása a feladat, többek között azért is, mert nem
mindenki ébred egyidőben és kellőképpen tudatára és addig is haladjon, fejlődjön a közösség
segítve ezzel az ébredéseket is.
Utalások a Bibliából: Karma, Szeretet Máté 7:12, Lukács 6:31, Abdiás 1:15, János Jelenések
K. 13:10, I. Mózes. 9:5-6, Máté 5:44-45, Máté 5:48, Lukács 14:27, Lukács 22:31, János
10:16, Máté 9:5, Márk 6:8, Máté 24:5, Lukács 5: 36-37, Gall. 3:6, Lukács 10:27, János 15:12,
János 4:36, János 16:12, Lukács 11:52, Máté 5:48.
Tudás
A teremtéshez tudásra és megtapasztalt tudásra, bölcsességre van szüksége a társteremtőnek.
‖Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait érthessétek.‖ Lukács 8:10. „Mert néktek
megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait‖ Máté 13: 11. (a dimenziók titkait)
A tudás elfedett volt javarészt idáig, jelenleg viszont minden rendelkezésre áll. Az emberi
evolúció egyik különlegessége az értelmező agy a genetika a DNS fejlődése, megváltozása. A
DNS kód ősi magyar jelképe az életfa. Ez a Szentlélek apró darabkáira írt atyai utasítások.
Inaktív részek bekapcsolása, új DNS láncok létrehozása, a DNS, RNS javító program
beaktiválása lesz jellemző. Ez a kód alapja az istenemberi lét kifejlődésének, ami nagy
mutációnak tűnhet, de isteni összehangolt beavatkozás, teremtés ez az emberiségen a karma
oldásával egyidőben. Mit kell tennem mindezért? Amikor rádöbbenek úr Isten miket tettem,
hogyan éltem, élhettem eddig, akkor nem szabad bűntudatban lelkiismeret furdalások
közepette az eddigieket megerősítve vezekelve élni tovább. Tudatos megbocsátás,
bocsánatkérés és megbánás után döntök és hogy a jövőben másként élek, tudatosan
odafigyelek, kontrolálom saját gondolataimat és érzelmi megnyilvánulásaimat rátérve a
pozitív gondolkodásra és a szeretetben élésre. A negativitásaimat és félelmeimet szeretet
sugársással átalakítom jó tettekkel jóváteszem. Pl. ha loptál add vissza, ha kárt okoztál tedd
rendbe stb. Igyekszem az univerzális kötelességeimet betartani és az ezután megnyíló
jogaimmal boldogan élek Istenemberként, ahogy Jézus is tette. Lehetővé válik a teljesség és
egyediség megélése az egység és a közösségtudat megtapasztalása.
A verseny elve nem szakrális elv. Győztesre és vesztesre osztja a szereplőket. A versenyt
azok találják ki és erőszakolják rá másokra, akik biztosak elsőségükben és mindezt gyakran
nem tisztességes módon biztosították be maguknak. A legtökéletesebben akkor mennek a
- 13 -
dolgok, ha mindenki az ő Istene által neki elképzelt feladatát végzi, mert hogy mi való neki
leginkább, azt csak az ő Istene tudja igazán. Ezek a társteremtői megnyilvánulások az adott
egyéneken keresztül, mint ahogy a szervezet „sejtekből‖ áll össze, úgy jön létre itt az egyre
tökéletesebben működő egészként a társadalom.
Isten 7 alaptulajdonsága ami által Isten ereje megnyilvánul a Mindenségben a duális kettős
(kettős természetű adó és elfogadó világokban is. Kettős indíttatású hármasság, a hatosság.
(ősi Mú civilizációbeli jelkép ma inkább Dávid csillagként ismeretes.) Tehát a 1./szeretet,
2./ tudás, bölcsesség (értelem és érzelem egyensúlya) 3./ akarat, 4./ rend 5./ igazság, 6./
türelem, 7./ irgalom. Poór Andor összeállítása.
A teremtés négy alapelvét a tűz, levegő, víz, föld elvét használjuk az elementálok és az
elemek teremtésénél. Franz Bardon Út Az Igazi Beavatottsághoz, Az Igazi Kabbala Kulcsa.
Jézus Krisztus második eljövetelével kapcsolatban meg kell említeni, hogy az elragadtatás
azt jelenti, hogy pl. felrezgeted magad az ötödik dimenzióig és fizikai testeddel átlépsz oda az
örök létbe. Ez történhet egyedi módon pl. Illés, Énok, Jézus és a többiekkel, de történhet egy
bolygóval is a rajta levő kiválasztottakkal, akár egy, vagy több részletben. A fényrobbanás
során átalakul a genetika a betegség megszűnik és ha a harmadikból a negyediken át az ötödik
dimenzióba kerül a bolygó a harmadik és a negyedik dimenzió ajtaja rajta bezárul és aki
szabad akaratából úgy döntött, hogy nem jön, az máshová inkarnálódik. Erre számíthatunk.
Nagy az Isten jósága és megbocsátása, kegyelme és korlátlanok a lehetőségei a fejlődésre.
Amennyiben a társadalom ezen elvek, elgondolások alapján szervezi meg létét, nevezhetjük
szakrális társadalomnak. Mindenki tegye bele legjobb, legtisztább, legnemesebb, elképzelését
az új Föld fénygömbjébe, hogy minden jó megvalósulhasson, megteremtődhessen.
Egy két elgondolást osztok meg önökkel, figyelembe véve jelen helyzetünket, amit közös
gondolkodással szeretetben megteremthetünk. A régebbi műveimben írtam erről, mégis adok
most rövid összefoglalót.
Jézus mondá, „Az én hatalmam nem e világból való‖ Az új korban, krisztussá váló
emberekről beszélünk, az ő együttélésükből létrejövő fénytársadalom semmiben sem hasonlít
a mostani hatalmi agresszív, elnyomó, békétlen, szűkös, háborúskodó rendszerhez. Az itteni
demokráciák; drága játék butus gyermekeknek és a tömegek érdekei, jogos igényei a
legritkább esetben számítanak. Az egyének szakrális, spirituális kiteljesedése arányában
gyorsan fejlődik a társadalom szövétneke, hiszen a törvények, a minőség, az elvek ugyan-
azok. A jelenlegi gyakorlat általában szöges ellentéte a szakrális elveknek.
- 14 -
A szakrális társadalom egyetlen fő célja; az, hogy az élet minden királyságában a
résztvevők a lehető legjobban, legboldogabban érezzék magukat, legfejlődőképesebbek
legyenek és a bőség rendelkezésre álljon a szükségletek és igények szerint. A társteremtőknek
a dolga és a kötelessége ezen fáradozni és olyan társadalmi berendezkedést kiagyalni, ahol
mindezek maradék nélkül teljesülnek. Az univerzum számos jól működő mintája
rendelkezésre áll, lehet ezek közül választani, akár újat kitalálni és fontos az, hogy a még
szükséges technika is ezeket a célokat szolgálja, vagyis mindenki a lehető legjobban érezze
magát, szabadon éljen, alkosson, teremtsen, hogy Isten rajta keresztül megnyilvánulhasson.
Az ilyen társadalom vezetői a bölcsek. Mivel a világosság mindenkit áttetszővé tesz, így
mindenki tudja kik azok. Ők azok, akik megfelelő reinkarnációs „talentumos‖ tapasztalattal
rendelkeznek. Dolguk csak annyi, hogy az alulról jövő szabad, igazi demokratikus
kezdeményezésekből kiválasztják a legjobbakat és rávilágítanak a nem megfelelőkre. A népek
nagy öregjei, vénei, bölcsei ők, akik rendkívüli köztiszteletnek örvendnek. Ezen a bolygón
miért van ennyi nép? Ez a régi bukott birodalom börtön elképzeléséből adódott. Az általuk
uralt csillagrendszerekből ide szállították azokat, akik lázadtak ellenük, és azokat akikkel nem
bírtak még ők sem. Földanyánk feljebb lép és a szabad akarattal rendelkező vele együtt élő
emberiség egyedenként dönthet, vele halad előre, vagy nem. A nem válasz esetében átkerül
olyan helyre, ahol a fejlődés üteme neki megfelelő. Senki sem veszhet el. A régi birodalom
minden elképzelése a szakrális elvek ellentettje ez látható, mert még benne élünk. Felsőbb
énjeink az Atyaistennel úgy döntöttek, hogy a Földön marad a népesség sokszínűsége.
Minden nép, nemzet tudni fogja, hogy honnan, melyik csillagrendszerből lett idetelepítve a
Földre, megismeri lélekcsaládfáját, kapcsolatot tarthat az otthoniakkal, segítségüket
elfogadhatják. Lélekben és részben genetikailag eltérő népek az univerzális elvek betartásával
élnek mondjuk „unokatestvérként‖ szeretetben, békében. A szállásterületek kijelölésével és
minden egyébbel kapcsolatos vitás kérdésekben az Atyaisten döntött, így a kialakult
hihetetlen igazságtalanságok karmikusan rendeződnek, lehetővé téve a magasabb, előrelátóbb
fejlődést biztosító életet, kikapcsolva a régi sátáni birodalom összes berendezkedését,
gyakorlatát, manipulációit, megtévesztéseit, ármánykodását, vagy ellenségeskedést okozó
visszafogó „aknáit‖. Természetesen a népek bölcseiből áll majd a Földi Tanács és annak
vezetője képviseli bolygónkat a csillagközi galaktikus tanácsokban. Az elnevezésből is
látszik, nem uralkodnak hatalmaskodnak, visszaélnek, hanem szolgálnak, tanácsolnak,
segítenek.
Atyánk ősi, legelső népének a mag népének további alapvető feladata itt a Kárpát-hazában a
Földanyánk szívcsakrájának szeretgetése, őrzése, védelme, kódolása és más népek számára a
mintaadás, a példaadás, a segítés az új berendezkedéshez.
A Mag Népe Tanácsa 12 főből áll hat férfi és hat hölgy tagból és a szakrális fejedelmi király,
ő az aki a legbölcsebb és a legtöbbet adja segítségül népének és a legnagyobb szeretettel bír,
„ aki szívét osztja szét‖. Kormorán együttes.
Mindenki tudja lélekvonalbeli leszármazását és azt, hogy itt a Földön melyik magyar
fejedelmi, törzsi nemzetségből származik. Így ezen a szinten is megélhető lesz a
közösségtudat. A nevetek sok esetben utal erre. A mag népe lélekminőség most a Kárpát -
- 15 -
hazát választotta - igaz nem először – inkarnációs lakhelyéül és ez nem állampolgársági
kategória. Legyetek büszkék arra, hogy a Magyar Nemzet teste vagytok!
Mindenki, főleg az első időkben el lesz látva egy quantum több dimenziós személyi
számítógéppel. Ez méri az egyén szeretetenergia kibocsátását, tudását, mely fejlettségével
arányos, mert ezek alapján részesül a közös javakból. Méri és kijelzi egészségi állapotát,
lehetőségeit, összekapcsolódik akashájával, (saját összes megnyilvánulása), szintúgy az
univerzális arany könyvtárakkal. A 12 spirálú génre és a lelkére kapcsolódva segíti az
eligazodást és főleg intelligens adattárként használatos így látható, hogy a lélek kiegészítő élő
minőségéről van szó. Az abszolút demokratikus össznemzeti szavazás lebonyolítója az
általunk fontosnak tartott kérdésekben.
A népek meglátogatják, segítik egymást, tapasztalataikat kicserélik, mert tudják, hogy valahol
egyek.
A turisztika nagyon fontos, kiépülnek a fogadó rendszerek. Más bolygókról érkező baráti
látogatókat is nagy szeretettel fogadunk.
Anyaföld
Lakhely legalább egy ezer m2–es terület, rajta a szakrális geometria építészeti elvei szerint
épített legalább ötszáz m2-es családi ház. A kertvárosi házak még elfogadhatóak. Így meglesz
az állandó kapcsolat a Földanyával, a levegővel, a vízzel, a nappal, a növényekkel, az
állatokkal. Az alapvető zöldség, gyümölcs igény, a magok, mint fő táplálék itt helyben
megtermelhető. A gabonát a betakarítás után szétosztják, a felesleget exportálják. Ami az
éghajlat miatt nem terem meg, az importálható.
Az élelmiszeripar jelenlegi silány, igazi tápértéket és minőséget nem képviselő termékei nagy
részben mérgezőek, ezért alapos átrendezés, átszervezés szükséges. Milyen élelmiszer az,
amelyik íz fokozóra, vagy állagjavítóra szorul? Kíméletes technológiával kiválthatók a
tartósítószerek és őseink receptjei is előkerülnek. Friss gyümölcs és egyre több nyers, párolt
zöldség ajánlatos.
- 16 -
A növények termesztésére és az állatok tenyésztésére nagy gondot kell fordítani, mert azok
meghálálják és mert így kell tenni. Őseink is így tették. A szűkös helyen, rossz körülmények
között tartott állat biztos betegséget okoz fogyasztójának az ölés durva energetikájának
átadása mellett.
Sport
Honvédelem
Rendfenntartás
- 17 -
Mindenki érettségi szintjének megfelelő szinten és módon teremthet, alkothat bármit, aminek
léte törvényt és az adott közösség tagjait nem sérti, vagy zavarja, vagy károsítja. Az emberek
egyensúlya az egészsége arányos szeretetével. A betegséget figyelmeztetésként kapja, mivel
itt már lassan karmikus ügyről nem beszélünk, jelzi a helyes útról való letérést. Az ember
képes, tudja gyógyítani önmagát, akár segítséggel is, miután visszatér a helyes útra. Az
elhasználódott sérült szervek cserélhetőek, saját genetikából létrehozhatóak. A fizikai test
végső elhasználódás esetén cserélhető, de legalább az ötödik dimenziós tudattal és testi
sejtekkel kell ehhez rendelkezni. Nem javaslom a szaturnuszi elvet, mely szerint telerakjuk
magunkat műszervekkel, mert ebben az esetben a teremtőerő lecsökken, vagy megszűnik.
Legvégső esetben, akár teljesen új „fizikai test‖ is teremthető.
Oktatás - nevelés
Energia
Környezetvédelem
A környezetvédelmi elv az, hogy nem szennyezünk. Az új technológiák ezt lehetővé teszik.
Ha nem megoldható a mérgező anyag ott helybeni és azonnali megsemmisítése,
közömbösítése elvetjük azt a technológiát. Szennyezés árán nincs termelés az életet semmi
sem veszélyeztetheti.
- 18 -
Közlekedés
Jogrend
Minden átlátható lesz sokak, később akár mindenki számára. Kozmikus vétség, tudásbeli,
képességbeli és emlékezet törléseket, úgymond „agymosást‖ és az erő mérséklődését vonhatja
maga után, a karátszám csökkenésével egyetemben. Tanítás, gyógyítás, nevelés különös
hangsúllyal kerül először itt szóba. A büntetést az adott személynek a magasabb énje rója
ki rá és hajtja végre. Minden sötét tett és manipuláció a fény által egyre gyorsabban kiderül.
Az igazságszolgáltatás jelenlegi rendje nem tartható fenn. A vitás ügyek intézésére az erre
alkalmas bölcsek közül döntnököket választunk, kiknek munkáját szintén a látók is segítik.
Legvégső fórum a Szakrális Király.
Nem mondtam el mindent, leírva az nagyon sok lenne. Tovább lapozva megtalálják a témák
részletesebb és alaposabb kifejtését. Csak gondolatébresztőnek szántam ezeket és kérnék
mindenkit bátran tegye hozzá legszebb, legjobb elképzeléseit az új Föld arany gömbjébe.
Hamarosan szavazunk róluk.
A lényemben lakozó Isten Szól mindahhoz, aki lehetnék, hogy felfedezőutam végén
megismerjem önmagam. A bennem lakozó Istent szólítom, hogy e képmás nélküli erő uralja
életemet, ő vezérelje utamat. Jer hát elő, Nyisd meg elmémet és könyvemet, nyisd meg a
tudásnak az erőnek és a kitartásnak Úgy legyen. A bennem lakozó Istennek.
- 19 -
Ne félj igék
Mint láthatjátok legfontosabb feladat a félelem oldása és erre minden nagy próféta és mester
felhívta a figyelmet. Fogadjátok Révész Éva Bibliából történő összeállítását, amely egykoron
segítette félelme legyőzésében.
Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz. Józsué
1:9/b. Ne félj, mert kétség nélkül irgalmasságot cselekszem veled II. Sámuel 9:7.
Semmit ne féljetek, hiszen én parancsolom néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. II. Sámuel
13:28. Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; I. Kir. 17:13.
Ne félj, mert én veled vagyok: ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt
megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. Ésaiás 41:10
Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj,
én megsegítelek! Ésaiás 41:13. Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, Ésaiás 37:6.
Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! Jer 10: 5.
Ne félj te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! Jóel 2: 21.
Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől,
mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az
öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek; nem aratnak, sem csűrbe nem
takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
Mt 6:25-26.
Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? Márk 4:40.
Ne félj afelől, hogy az emberek hogyan vélekednek felőled, még ha bolondnak tartanának is
tedd a dolgodat!
- 21 -
Fénymunkások imája Szűz Máriához
Fénymunkás rózsafűzér
Az Úr van teveled.
felvenni a kapcsolatot.
imádkozzál érettünk
Kérünk téged,
Magdalai 4M
- 22 -
- 23 -
Nagyszentmiklósi kincsek
- 24 -
A Megvilágosodás Iskolája!
Hallgatói jegyzet
Űrtan
(Ige = gondolat)
Az örök, ősi spirituális űrtan, kozmológia, ősi isteni tudás, világfelfogás, a Teremtés ismerete
és tudása, vagyis megszerzett bölcsesség. Szól a világmindenségről, a teremtésről, istenekről,
a tudásról és megszerzéséről, az isten-emberekről. Iskolánk célja, feladata a létezés
elsajátítása, egyfajta gyakorlati főpróba. Megismerhető az élet csodája, mint Isten ajándéka a
teremtés által. Isten maga az élet, a létezés a valóságok, dimenziók. Ezt az Igazságot
manapság a templomokban nem tanítják, csak élő Istenek. Ez a tudás az ember
elidegeníthetetlen tulajdona.
Főbb témáink
I. Űr; mint a legfőbb életadó, ős ok, őstényező, a meg nem nyilvánult gondolat
teljessége. Zéró pont.
II. Tudat (világosságmag, Istenek) és az energia (lélek) megnyilvánulása, a valóság
teremtése, létsíkok dimenziók megnyilvánítása. Formaöltés, kifejeződés,
megtapasztalhatóság.
III. Istenek vagytok emberek! fiúk/leányok, Istenek, mint világosság részecskék,
világosság magok, belső lényeg és dicsőség a bennem lakozó Isten. Belső lényeg
és a képmás a porhüvely a külső forma. Dávid Zsoltárok 82;6. (fáraó volt III.
Tuthmosisz)
IV. Küldetés. Tudatos teremtés folyamata által megismerni, ismertté tenni az
ismeretlent az anyagban.
- 25 -
Űr
- 26 -
mozgás, nyers erő. A tudat önmagában nem mozgó, szunnyadó, értelem. A kettő
együtt, mint életerő teremt és folyamatos eredménye az élet, a természet.
Itt a hatás-kölcsönhatás törvénye is létezik.
Mindenség két alapelve: a tudat világossága (magok) és az energia a lélek. Ezek létrehozták a
dolgok ős okát és mozgatóját, az életerőt.
Ha, csak e kettőt vesszük figyelembe, akkor gondolkodásunk logikai, digitális. Ha a
tudatalattit, az űrt is nézzük akkor analógiás, teremtő a gondolkodásunk.
Tudati pont, zéró pont; a megfigyelő elsődleges tudat, tudat és energia egysége, vagyis Isten.
Megismerés és a tapasztalás ősi ösztönével teljes. Lehetőség a fejlődésre, a megtapasztalásra,
a bölcsességre. Létrehozza az Isteneket, vagyis az embereket, akik megfigyelők, a zéró pont
megtestesítői alkotó tudatként és energiaként létezők. Sokdimenziós lét. Zéró pont feladata,
ismertté teszi az ismeretlent és az űr elmélkedését utánozva, fejlődni kezd. Mindenek
lehetőségéből, mindenek valóságát teremti meg a tudat kitágítása által. E pont, vonatkoztatási
pontként, tükörként szolgál a tudat számára. A tükröző utazó tudat a másodlagos vagy
sokadlagos tudat. E tükörkép hozza létre a kézzel fogható, tapintható időben és térben létező
valóságot. A zéró pont felderíti az űr és a tükröző utazó tudat lehetőségeit, a tudati szinteket, a
rezgések a tér és idő rezgések síkjait, a dimenziókat. Dinamikus aspektusa a szellem az Isten,
ahol az akarat és a szándék törekszik a megismerésre, a tapasztalásra, megértésre.
Bölcsességem gyümölcsös kertje az Életfa, rajta az aranyalmák.
A fény magocskák, az Istenek egy csoportja nagy elhatározásra jutott. Végletekig viszik az
élet nagy kalandját, utazását (involúció, evolúció), hogy maradéktalanul felfedezzék az
anyagban az űrt, az anyagot teljességgel megteremtve és ez által megismerve, meghatározzák
a teremtett valóságot, és így mindenestől teljesen megértsék Istent. A kiválasztottak, a
Krisztusok, a tudat működése által tökéletesen felemésztették a tudatalattit – a mindenek
lehetőségéből a mindenek valóságát és formáját megteremtették – és akkor, amikor az Élet
Könyve teleíródott valójában Isten dicsősége itt fénylett fel igazán, bekalandozva az egész
valóságot. Ez igen nehéz, fáradságos út, és viszontagságokkal teli.
- 27 -
A tudat és az energia szintjein lefelé az alacsonyabb rezgések felé tartó utat, utazást nevezzük
involúciónak. Ez nem bűnbeesés és bukás, ez az Isten felfedező útja, hogy a mindentudást
megszerezve, tapasztalatokat bölcsességgé tudja párolni. A tudat, mindent meg akar ismerni,
tudni, felderíteni ez az alaptulajdonsága. Visszafelé a magasabb rezgések, az Űr felé vezető
utat pedig evolúciónak hívjuk. A két út tapasztalatai alkotják az Élet Könyvét.
Lélek; az Élet Könyve is, mely a nagy utazás tapasztalatait megőrzi, bölcsességgé párolja.
Érzelmek keletkezése: az elvont tudatban fogant tapasztalat, energiával telítődik. Érzelmeink,
és érzéseink adják a teremtőerőt, az akaraterőt és a szereteterőt, fejlődésünket, a boldogságot.
A tükröző utazó tudat annyira elkötelezte magát a leganyagibb, a lassúbb rezgések síkjai
mellett, hogy közben elfeledkezett önnön isteni lényegéről a benne élő Istenről és segítséget
kért egy külső erőtől. Megtagadja örökségét, belső dicsőségét, isteni mivoltát,
halhatatlanságát, minden változást elutasít félelmében, és marad nyomorúságában (betegség,
halál) kiszolgáltatottságában, tudatlanságában. A fizikai testünk a templomunk, az anyagi
alacsony rezgésű legsűrűbb létsík terméke, amely nem rossz, nem romlott és nem a bűn, a
bukás terméke, mi Istenek teremtettük, és átlelkesíthető, átszellemesíthető, halhatatlanná
tehető. A fizikai testünk, gondolataink parancsának és érzelmeinknek engedelmeskedik. A
megvilágosodás útja visszavezet a zéró ponthoz. Halld meg a tanítást, éld újra.
- 28 -
Isten (ember fiú/leány) közreműködött e világszabványok létrehozásában. Ásvány, növény,
állatvilág után, az anyagban, dimenziókban megjelenített Isten, mint teremtett ember
(fiú/leány). Természeti folyamat, az anyagban gyökerezett tudat a valóság dimenzióinak
törvényeibe zárva. E zárlat feloldható. A hatás-kölcsönhatás törvénye kíséretében fejlődött és
fejlődik, terebélyesedik a genetika. Időben a szellem nem szabad, az anyag foglya. Az idő a
fejlődés fokmérője, hogy le tudd mérni bármikor a helyzetedet a nagy utazás során. Génjeitek
aranykönyvtárában megtalálható a Mindentudás, úgymint Melkizedek Mensa háromszög
alakú csillagképében. A tiszta tudás önmagadban van, belül, és a függőleges síkú tanulás
során hozzá lehet jutni. Így nem lesz szükséged tanárra, iskolára. Mivel az emberiség a
kiválasztottakat leszámítva e könyvtárat év százezredek óta nem használta ezért sérült. „Le
kell porolni‖, átrendezni, helyreállítani, újra működésbe hozni. A kettős spirált, az
egymikronos lélek alapkódját le kell háromszögelni, és 12 spirállá összeállítani. Ez a
négymikronos lélek alapját képező gén- és kromoszómaállomány kitartó, nagy munkával,
helyre hozható. A kiválasztottság azt jelenti, hogy kiválasztom magam a tudatos isteni
munkára. Bárki megteheti.
Ha valaki nem az ősi bölcsesség szerint gondolkodik és él, lemond isteni örökségéről,
mivoltáról, lemond hallhatatlanságáról, meghal, betegeskedik, tudatlanságban él, fénye alig
pislákol. Teremtése által létrejön a végesített kettős spirál és az erőtlen, egymikronos lélek. A
technikával próbálja elérni Isten lehetőségeit. Hamis képmások, eszmények születnek,
kialakul a bálványimádás. Eladjuk, eláruljuk önmagunkat.
Lelki tartalma, pszichológiája, lelki deformitások; bizonytalan, fél a betegségtől, a magánytól,
haláltól, és mindentől ami új, retteg, szorong, szenved, agresszív, önmegtagadó, életidegen,
feltételekhez kötött szeretet megnyilvánulás, ítélkezés, bűntudat, irigy, kapzsi, haragtartó,
zsarnok, erőszakos, hadakozó, bánatos, keserű, boldogtalan, aggódó, szűkösség, előítélet,
korlátolt, megtorló, viszálykeltő, széthúzó, gyűlölködő, szánakozó, nyomorúságos,
kétségbeeső, kudarcélmény, óvatos, kicsinyhitű, jelentéktelennek érzi magát, lelkifurdalás,
kisebbségi érzés, tökéletlenség, érzékeny, kákán is csomót keres, szőrszálhasogató, kötekedő,
lop, csal, hazudik, birtoklási vágy, versenyszellem, túlszárnyalás, győztesség, siker, hírnév,
siránkozás, áldozati szerepek, karma, agyonhajszolt, saját sorsunkért mások hibáztatása, hiú, a
változás, a fejlődés elutasítása, tudatlanságban leledzik, boldogtalan mert nem fejlődik,
változik, követelőző, megosztottságban való gondolkodás (jó-rossz, szép-csúnya stb.)
Társadalmi közfelfogás, nyájszemlélet és vallási dogmáknak, családi elvárásoknak és
tradícióknak való megfelelés, és hozzáigazodás. Az ember bukott teremtés, híján van az isteni
szikrának. Isten egy személy és egy földi ember a helytartója, aki kormányoz, uralkodik az
emberek felett. Ő, Isten szócsöve, az igazság egyedüli letéteményese, külön igazságai
másokra kötelezőek. Gondolatok kiirtása, inkvizíció, bálványimádás, háborúk kirobbantása.
Ennek szellemében korlátozó, a szabadságot felfüggesztő törvényeket kényszerít
embertársaira, hogy szegénységbe, rabszolgasorba, nyomorúságba tartsa őket, miközben
mesés gazdagságban él. Elvesz másoktól, legtöbbször a közösséget is megkárosítja. Túlélésért
- 29 -
való küzdelem. Önigazolás, test tönkretétele (mérgekkel, narkóval, alkohollal, stb.)
Eszményállítás, bálványimádás, testiség kizárólagossága előtérbe helyezése. Túlélésért küzd,
kiütve másokat - szinte mindenkit - a nyeregből. Szokásrendszerek, tradíciók,
megállapodottsága, poshadtság. Mindennemű fejlődés, változás elutasítása, nehogy másoknak
csalódást, fájdalmat okozzon. Előírások, hogyan gondolkodjunk, érezzünk, miben higgyünk,
mit tegyünk és, hogy nézzünk ki. Örömök megvonása. Vallások létrejötte, hatalom birtoklása,
mások elnyomása, elképzeléseinek rákényszerítése másokra, siker-, versenyorientált, mások
majmolása, győztes akar lenni mások felett, törvénykezik mások elnyomására, korlátoz, butít,
babonás, bennfentes, jól tájékozott, korrupt, pénz- és technikaimádó, csak ő létezik és neki
mindent, de úgy, hogy másoktól igaztalanul elvesz, legtöbbször a közösséget is megkárosítva.
Nem néz szembe magával. Áldozattá válás. „Irgalmasságot akarok nem áldozatot‖ Máté 9;13
Másoknak érezni kell fontosságát, és dicsőíteni kell, elismerésre vágyik. Fél a változástól, a
fejlődéstől. Ez a magfélelem akasztja meg a teremtő képességet. Megosztottságban
gondolkodik az egység helyett. Társadalmi elvárásoknak tesz eleget. Nyájszemlélet, a fejlődés
gátja. Kollektívtudat.
tudat anyag
szeretet
erő zéró pont energia
(nemző
erő)
űr
tudatalatti antianyag
- 30 -
Ha az idő spirálját összenyomom, a tudatot egyesítem a tudatalattival. A spirál tekeredését, az
idő folyását, szintén összenyomom, így zéró idő lesz, az energia végtelenül árad az örök
jelenben, az örökkévalóságba jutok, a zéró ponthoz.
Így uralkodok az idő felett, és így lehet ezzel dolgozni, materializálni, stb., így nyerhettek
örök életet a fizikai testeteken is.
A teremtést a félelem akadályozza, akasztja meg.
A világmindenségben az isteni mag – az Istenek – a különböző dimenzióknak megfelelő
anyagú és formájú testet öltenek. „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem
volna, megmondtam volna néktek‖ János 14;2
Más bolygón élő lényekkel a kapcsolatfelvétel tudati, esetleg fizikális szinten lehetséges. Az
illető saját tudati minőségének megfelelő partnerrel tud találkozni.
Mivel az emberiség a Földön a legalacsonyabb tudati szintet képviseli, – bár a fejlődése
rohamléptekkel beindult, - a kapcsolatfelvételre csak a legfejlettebb tudású emberek
számíthatnak.
Reinkarnáció, újraszületés.
Halála után az egyén (szellem és lélek) újra testet ölt, visszaszületik, mert a kellő, szükséges
tapasztalást még nem szerezte meg, vagy a tapasztalást nem dolgozta fel bölcsességgé., vagy
bizonyos élethelyzeteket nem képes még uralni. Kizárólag saját akaratából tér vissza ide.
Újjászületés
Egy fizikai testet öltés alatt fejlődve éri el a megvilágosodást, lesz avatár vagy égbe
emelkedett isteni mester, aki a végtelen és teljes isteni energiával és tudással bír, betelítve az
Élet Könyvét, használja a DNS-ében lévő aranykönyvtárat.
„Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát‖ János 3;2-7
„Ha valaki nem születik víztől és lélektől nem mehet be Isten országába.‖
Meg kell változni, tudatát, gondolkodását átalakítani, szívét szeretetre kinyitni, lélekerővel
feltöltődni.
Előző könyvemben említést teszek a Teremtő Fiúkról. Ők ugyanúgy Istenek, mint bárki.
Elhatározásuk, döntésük szerint ők az élet nagy időutazását befejezték, az Élet Könyvét
teleírták. Nagy tudású és bölcseletű, teremtő Istenné lettek. Ők az Egy Istentől (ez nem egy
személy, ez az Istenek egyhangú döntése) kapták a feladatot, hogy ellenőrizzék, segítsék,
felügyeljék azon galaxisokat, ahol az Istenek az időutazásukat végzik. Istenek szabad
akaratába nem szólhatnak bele. Vannak Istenek, akik el se kezdték utazásukat, vannak, akik
félbehagyták, és sokan vannak, akik a nehézségek ellenére kitartanak, és haladnak az úton.
Nem tisztem a vallások dogmáit magyaráznom. Az általam is használt Atyaisten kifejezés
alatt az űrt értem, a Fiú alatt az Isteneket, a Szellemeket, emberformát öltve fiúk/leányok, és
Szentlélek alatt az Istenek lelkét, az energiát, az érzelmeket. Elsődök alatt az Istenek azon első
csoportját értem, akik legelőször fejezték be utazásukat. Ezekből választódott ki, a hat
Teremtő Fiú.
- 31 -
A képmás elárulja a belső lényeget, nem merészkedik túl a társadalmilag elfogadott határokon
– lélektelen, nyájember -.
Ha nem égeted el a képmást életedben, halálodkor teszed meg. Máté 18;8-9
Asztrológia csak a képmásra hat, a belsőre nem. Az istenember a sorsát maga teremti
magának, külső erőtől nem függ.
Igazság; ahány Isten, annyi igazság. Folyamatos lét állapotában vagyok, fejlődök és egyre
mélyebb igazságokat értek meg. Az igazság érzelmi megértésen alapul. Az élet teljessége
valamennyi igazság melegágya. Az élet állandóan változik, fejlődik. Objektív igazság az élet,
a létezés, a teremtés.
Egység tudata nem kíván elkülönülni a létező gondolat teljességétől, az egész teremtett
világmindenségtől, egyetlen létezőtől sem. Ítélkezés megöli a gondolatot.
Teremtés ösztöne: az alkotóerő, a teremtőerő, az életerő – ezekből egyenlően kapott mindenki
– melyek az érzelmekkel átszínezett gondolatnak formát adnak, megnyilvánítják azt.
- 32 -
Vagyok szellemében élni, azt jelenti, megtalálni, megismerni, megtapasztalni, megérteni
Istent, a belső énünket. Felöleli az egész mindenséget, gondolatot, valamennyi nézőpontot,
érzést és jellemet, képzeletbeli helyzetet, amelyek az Istennek nevezett gondolat
birodalmában léteznek. Az élet oka önmaga. Aki az öröklétbe óhajt élni, meg kell tanulni a
pillanat, a jelen adta összes lehetőséget megélni. Isten megismerése és felfedezése
mindenekben. Az életerő tapasztalni kíván, és ebből okulni, nem ítélkezni. Az élet célja a
szeretet, az isteni Én kiteljesítése. Ehhez részt kell vennünk az életben, minden lehetőséget
megtapasztalni. Isten szinte ránk kényszeríti az örömöt. „Kérjetek és adatik néktek‖ Mát ; 7,7
Az örömöt megérdemeljük minden pillanatban, szeresd és fogadd el magad és teremts!
Gondolat újabb gondolatot, öröm újabb örömöt szül, végül meglátjuk Isten arcát, ami a
magunké. Az öröm a lét felsőfoka, a megszakítás nélküli mozgás, ítélkezés nélküli
önkifejezés, bűntudat nélküli létezés szabadsága, valamint annak a tudata, hogy saját
feltételeinkhez igazodva teremtjük saját életünket. Aki boldog, mindenekben Istent látja,
fedezi fel, és szereti, következésképpen megbékél a teremtés egészével és ennek
eredményeképpen, halhatatlanná válik. Megkoronázzuk magunkat az isteni Én királyságában.
Megismertem önmagam a bennem levő Istent, az Atyát, az életet, a létezést. Vagyok!! Az
ember csak saját magát foszthatja meg önnön isteni mivoltától, gondolkodása, érzelmei által,
mivel az Istennél hatalmasabb külső lény nem létezik. Az élet, a lét, a folyamatos létezés, a
szabad fejlődés és az Istenek által a szabad önkifejeződés állapotában van. Értékét az adja,
mennyire jut a kiteljesedésben, és mennyiben szolgáltat a gondolaton át érzelmi táplálékot a
léleknek, a tudás, a megismerés, a bölcsesség megszerzéséhez, a lélek kiteljesedéséhez.
Utalások a Bibliából: Karma, Szeretet Máté 7;12, Lukács 6;31, Abdiás 1;15, János
Jel.K.13;10, Mózes Törv. 1. 9;5,6 , Máté 5;44, Máté 5;45, Máté 5;48, Lukács 14;27, Lukács
22;31, Jan 10;16, Máté 9;5, Márk 6;8, Máté 24;5, Luk 5;36,37 , Gall 3;6, Luk 10;27, Ján
15;12, Ján 4;36, Ján 16;12, Lukács 11;52, Máté 5;48
Ha valaki a lelke mélyén tudja, érzi, hogy ez az igazság, amelyben hihet, teljes tudásra, és a
hozzá társuló mindenható erőre törekszik, annak, a tiszta szándékú akarat és vágy, kellő
garancia a sikerre – csak türelem, mert az időben kell megvalósítani.
- 33 -
Feltétel nélküli szeretet vagyok. Minden embert szeretek. Az emberek magas fokon szeretik
egymást, mintha szerelmesek lennének. Boldog vagyok. Fejlődök, változok.
Én vagyok a mindenható, mindentudó, szerető, gondoskodó, erős, teremtő, megnyilvánító
Isten.
Vagyok, tudok. Vagyok, Aki vagyok. Én Vagyok Minden, Aki Vagyok. Minden Vagyok, Aki
Vagyok, Minden Létező Vagyok. Egy Vagyok Mindennel.
Isten vagyok, határtalanná tágítom gondolkodásomat, szeretetemet, érzékelésemet.
Végtelen isteni jelenlét töltsd be sejtjeimet, DNS-emet. A cél teljes Isteni mivoltom megélése
emberként.
Vagyok, aki van, minden dolgok eredete, a gondolat teljessége, érzéki, benső tudás.
Valamennyi létező gondolata, érzése, tudása, tapasztalata vagyok. Tiszta lét vagyok.
Folyamatos lét állapotában vagyok, fejlődök, és egyre mélyebb igazságokat értek meg,
ártatlanságomban.
Az vagyok, aminek elérésére törekszem.
Isten országa bennem lakozik. – Határtalan gondolat, öröklétezés és élet, szabadság, életöröm,
szeretet, boldogság vagyok.
Méltó vagyok mindenek megtapasztalására.
Szabadon létezem és fejezem ki magamat.
Megélem isteni mivoltomat, egész valóm azzá válik.
Életem célja a teremtés. Isteni képességeket megérdemlem, azokat tudom, és gyakorlom.
Sokdimenziós lény vagyok, a dimenziókkal szinkronicitásban és rezonanciában élek, vagyok.
Egyedül a tudást akarom. A tudás vagyok. A tudás teljessége és forrása én vagyok.
A valóságot a rávonatkozó tudással változtatom meg!
Megvilágosodásom a tudásom következménye, teremtéseimért felelősséget vállalok.
Tudást, a szorgos munkám, valóságteremtéseim hozzák el, melyekért felelősséget vállalok.
Mindent megteremthetek, aminek a megtapasztalására szükségem van.
Tudatom, gondolkodásom, gondolataim és energiám, lelkem érzésvilága, érzelmem,
megérzésem, érzékelésem, érzékenységem, hit, hiedelem, és elvárás rendszerem minősége,
határozza meg létemet, felelős teremtéseim által. Tudatosságommal, így vonom irányításom
alá sorsomat, és tisztítva oldom fel, az általam teremtett, a hátráltató alantas karmáimat,
melyek végzetemet is okozhatják.
Tudatom a tudatalatti felébredt része, szelete.
Tudni akarok, és ezért minden leszek, ami lehetek.
Nem félek többé, mert megértettem a dolgok mikéntjét, mert tudásra tettem szert.
- 34 -
Lámpásom fénye eloszlatja a sötétséget.
Képmásom meghalt, de megszületett, a bennem lakozó Úristen. Újjászülettem.
Íme, Isten (Jézus színeváltozása a Táborhegyen)
Minden, amit lehetőségként el tudok fogadni, az, valóság. (azzá lesz, a teremtéseim által)
Korlátlan önkifejeződésre, el nem enyésző testre, békére, a lét örömére vágyok.
Az oldás és kötés hatalma és joga az enyém.
Önmagam gyógyítója, tanítómestere, megváltója, mestere, Istene vagyok.
A dogmák lerögzítik és meghatározzák gondolkodásunkat, így fejlődésünk megáll,
depressziósak, boldogtalanok leszünk. A tudat megnyilvánulása a gondolkodásunk és
érzelmünk szabadsága, hit, hiedelem, és elvárás rendszerünk azok, melyek meghatározzák
felelős teremtésünk eredményeképpen, létünk, épp így voltát, ami rögzül DNS-ünkben.
Szabad akaratunkból döntésünk, választásunk eredményeként ezen, bármikor változtathatunk.
A világosságot, a tudást, a szeretetet, az együttérzést, az egységet választottam a sötétség
helyett, amely a tudatlanság, a megosztottság és a feltételhez kötött szeretet. Bennem a harc
eldőlt, szabad akaratomból a világosságot választottam. Világosságomat megosztom
mindenkivel, akinek szüksége van rá.
Jó akaratom, tiszta szándékom, kíváncsiságom, meggyőződésem, képzeletem, vágyam,
döntéseim, választásaim, hitrendszerem, spirituális harmóniám és egyensúlyom, belső rendem
és békém közepette létrejött gondolatok és lelkem érzésvilága, szavaim energiája teremtő
ereje hatalmas. A tudást megteremtettem magamnak a múltban, és a jövőben most érte nyúlok
és használom, kipróbálom a mostban, az örök jelenben a mestertudást, nemes céljaim
elérésére, tapasztalataim megszerzésére, problémáim megoldására.
A dolgok tudatossága feletti hatalom nincs.
Megvilágosodás; választás, döntés, spirituális előrelépés, változás, lelki erősödés, és
fejlődés, a tudat világossága.
Személyes felelősségem az én feladatom, hogy magamban, belül világosságomra és
Isteniségemre figyeljek, az Isten Vagyok, a Vagyok, aki Vagyok tudatossággal, a bizalom, és
a hála érzésével.
Amit az ember képes kigondolni és, ha abban képes hinni és megteremti, akkor, azt, képes
elérni.
Amiből nem kérek: félelem, feltételhez kötött szeretet, sötétség, tudatlanság, információ
visszatartása, és manipulálása, reményvesztettség, félrevezetés, csalás, becsapás,
csapdaállítás, hazugság, figyelemelterelés, elnyomás, megosztottság, ellenségeskedés,
rombolás, erőszak, kétség, kétségbeesés, monopolhelyzetek kialakítása, korrupció, visszaélés,
- 35 -
kapzsiság, mohóság, hatalommal való visszaélés, kételkedés, szegénység, társfüggőség, és
tehetetlen áldozatiság és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek és fátylak, függés, ragaszkodás,
kontrolálás, ellenőrzés alatt tartás, reménytelenség, kiúttalanság, tehetetlenség, elkülönülés,
elszigeteltség, bezárkózás, blokkoltság, akadályoztatás, hátráltatás, korlátozás, gátoltság,
elhatároltság, szűkség, szűkösség, kórság, aggódás, betegség, küzdelem, küzdelem a
túlélésért, viszonyítás, hasonlítgatás, verseny, bénultság, sérelem, ellenségteremtés, háború,
harc, sebesülés, átverés, kisemmizés, rabszolgasors. „Megmondtak mindent, hogyan kell
gondolkodni, viselkedni, cselekedni, stb. Normaállítás; a tisztes állampolgár meghatározása,
akit lehet a társadalomban szeretni. Hatalom gyakorlása, hatalmaskodás, más emberek felett.
Az embereket szabadságától megfosztani, függő, megalázó, kiszolgáltatott viszonyban tartani.
ALKOTMÁNYTERVEZET
Minden embernek, aki a földön él, veleszületett joga, a szellemi, spirituális, lelki, testi,
fejlődés, a szabadságban való létezés, mely mások szabadságát nem korlátozza és a teremtés
általi szabad önkifejezés, mellyel egymást ajándékozzuk meg.
Minden embert megillet az örömben, boldogságban, élvezetben, bőségben, szépségben,
békében, (erőszakmentesség) feltétel nélküli szeretetben, egészségben való létezés a belső
érzéki, minden tudást biztosító arany DNS könyvtár használata, valamint a szükségletei
szerinti anyagi javak birtoklása és megteremtése, és ezek biztosítása.
Mindezek megteremtéséért mindenki maga felelős, a választása, döntése okán és a közösség,
vagy állam ezt nem korlátozhatja, csak segítheti.
Minden ember szabad, és egyenlő a lét teljességében. A teljes élet megéléséhez való jog, az
alapvető emberi jog. Minden ember számára, emberhez méltó életfeltételeket kell teremteni
(otthonteremtés, energiához való szabad hozzzájutás, öltözködés, élelemellátás, tudáshoz való
hozzáférés, belső és külső úton, az egészség megteremtése, utazás, közös javak szükség
szerinti megosztása, melynek alapja a bőség). Az Istenemberek által teremtett természeti
rendbe kell illeszteni, az emberi élet civilizációs, technikai, tudományos és minden egyéb
megnyilvánulásait. A törvény számunkra csak világegyetemi méretű érték egyeztetés, röviden
az alapkoncepciókat írásba foglalva.
- 36 -
Képek, táblázatok
- 37 -
- 38 -
Adhatok szellembúvár iskola – Poór Andor
- 39 -
Poór Andor
- 40 -
Az egység világa
- 41 -
- 42 -
- 43 -
- 44 -
Bezdédi tarsolylemez
- 45 -
Egység világa, megosztottság világa
- 46 -
- 47 -
- 48 -
- 49 -
Túrkevei tarsolylemez részlete
- 50 -
DIMENZIÓK
fény-sötétség
Szabad akarat – döntés, a kellő tapasztalatok birtokában
végleges.
- 51 -
tapadnak, felszínre hoznak, irányításuk alá vonják, fájdalmakkal, félelmekkel, negatív
energiákkal táplálják.
A sötét lények ráhangolódnak az alacsonyabb rezgésszintű asztrális birodalmak
negatív gondolataira, elfojtott érzelmeire, vétkeire, vélt bűneire.( 2.dim., 1. dim.)
- 52 -
geometrikus alakot öltenek -> színek , hangok –értelmeződnek először -,
számok jelentése
Önnön lényegét minden lény egyén és/vagy csoport formában fejezi ki,
harmonikusan. Egyéni: hang, fény, szín, mozdulatáramlások, hullám.
hatóság
öröklét
- 54 -
9. DIMENZIÓ: Fény oszlopának forráspontja, Szent tűzoszlop Shekinah.
Metatron tudatosság.
Emberi tudat ide még felhatolhat a fizikai test párolgása szerint, sérelme nélkül.
jó ----Isteni valóslétezés
Megosztottság világában
rossz---látszatlétezés
12. DIMENZIÓ:
- 55 -
A magyar Szent Korona
- 56 -
Tanítások
a Vízöntő-kor) emberének
1996.
- 57 -
Meditáció a Teremtésről
Megnyilvánulás
- 58 -
Az ember teremtő tudata
Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt (Mózes 1,27)
A jó és a rossz teremtése
Az emberi élet minden pillanata örökre rezgésekben energetikailag tárolt. Informatikailag hozzáférhető az egész
Világegyetemben, mivel ő a teremtett világ cselekvő részese, szabad akarattal, teremtő tudattal rendelkezve. Az
emberek által folytonosan teremtett energia-rezgés nem semmisül meg (energia-megmaradás törvénye), de
minőségében változtatható, átalakítható, pl. finomítható, jobbá tehető.
A rossz végezetül értünk van, hogy azt megtapasztalva a földi tanulópályán értékelni tudjuk a jót, és utunkat
végleg ezirányba vezéreljük szabad akaratunkból eredően. A rossz lassú rezgése (hullám-interferencia stb.,
gyengítés, kioltás révén) energetikailag gyengíti a magas, gyors frekvencián rezgő, működő embert.
Ugyanakkor ez például bizonyos vírusokra kedvezően hat, az életenergiájuk nem csökken, hanem marad vagy
nő, így az energetikai egyensúly megbomlik, és az emberi lélek ,javára" jön a „betegség".
Kijelenthetjük, hogy „betegség nincs, csak beteg ember van". (Bőven.) A szervezet regulációjában
informatikai zavart is okozhat, és az elkülönülés-tudattal együtt keletkezik például a daganat. De ugyanezek
okozzák a háborúkat, de a katasztrófákat, csapásokat is bonyolult légköri vagy geológiai mechaniznusok
révén. Mindezek figyelmeztetnek, hogy a Földön a jó és a rossz energetikai egyensúlya a rossz javára
tolódott el, ami okán a négy elem (föld, levegő, tűz, víz) által okozat katasztrófák gyors növekedése,
a beteg ember állapotának súlyosbodása várható. Tehát a rossz akarása gondolatban., szóban, cselekedetben,
szeretetlenség (harag, öldöklés, gyűlölet, irigység, féltékenység, bosszú, ítélkezés stb.) mindig
visszaköszönt ránk.
A bűn után következik a bűnhődés, és az emberiség saját magát bünteti. Az emberiség számára csak
egy kiút van: a kresztusi szeretet útja. A tiszta istentudatú, mélyhitű, nagy szeretetben élő emberek
kitágított, hófehéren rezgő tudatukkal, gondolatukkal a rosszat, a fekete rezgést át tudják alakítani
- 59 -
hófehérré, szeretetté, a jóvá. Ha lennénk elegen, a háborúk, katasztrófák, csapások mértéke
csökkenthető lenne. Imádkozzatok sokat!
A nagy karmikus körforgásnak akkor lesz vége, ha a jót és a rosszat, a két végletet egyformán tudod
értékelni, és önmagadban létrehozod belőlük az újat, az egyensúlyt, a szintézist.
A Napfiú Jézus Kresztus a jót teremtő tiszta kozmikus fénytudatot hozta el nekünk megváltásként,
örök igazságként, ami nem más, mint az életed (a cselekvő szeretet) útja. Ezért Ő az emberiség
legdrágább, legféltettebb kincse, a szeretet az Isten, és ha a mi utunk az Ő kitaposott útján, példáján
halad (mondhatnám "rajta keresztül"), akkor ez vezet el a Teremtő Mennyei Atyához, vissza a
kezdetekhez, ami egyben a vég, az örök, eredménye: az Egységben az Egy, a Szeretet.
Istent sohasem az általa az emberben megvilágosodott tudásból, a tudomány eredményeiből kell levezetni,
bizonyítani létét, hanem hited által, teljességéből, a tudásból, a szeretetéből. Mindenki által
hozzáférhető módon, a szeretet utadon járva, mindig Vele vagy, Ő veled, és a tudásból annyit
kapsz, amennyire szükséged van, amennyit fel bírsz fogni, amennyit el bírsz viselni.
- 60 -
Emberi küldetés
Kilépvén testemből,
elragadtatva a mennybe,
világába,
ahol
egyre vakítóbb,
egyre fehérebb
hófehér,
ahol
egyre hatalmasabb,
miközben lebegsz,
ahol
a szeretet, a tisztaság,
érzések világa,
ahová az út
erős hitben,
a bűnbánattal, a bocsánatkéréssel
és a megbocsátással,
a belátással kezdődik.
legyek az embereknek,
de nehéz,
elvesztettem egy
másodperc alatt,
egy alatt
a jó megcselekvésével
miatt, de megtörtént
hétszer, harmincháromszor,
az őrangyalom
maga az
Isten.
96.01.08.
- 62 -
Megajándékozás
tehettek;
96.01.08.
- 63 -
Ördög és Pokol
A rossz,
az örök vesztes
ha már megteremtődött,
győzedelmeskedhessen.
Mégis Ti a rosszat
(poklotokat)
lelketekben szülitek
rendületlen.
Nyergelj!
Fordulj!
Indulj!
Menjél már
tisztán,
Isten a szeretet
útján
a Mennyek felé
96.01.19.
Tőled,
Teremtő Atyám,
Istenétől.
Vagy.
Vétkem a Világegyetemben
a legnagyobb.
Büntetésem hasonló.
segíthetek.
96.02.20.
- 65 -
Reinkarnáció
Elfektetve eszmélkedvén
mindhiába jártál
a pokol tornácán.
minden pillanatában
lennetek
feltétlen hitben,
és igaz szeretetben
96.01.11.
- 66 -
Felekezetekhez
Jézus tanításait
mint köntösét
szétcibáltátok már,
az Igazság.
szétszóródtak rég,
Őt,
benne egymást.
- 67 -
Üdvözülésre teremtett az ember
számára.
részletek
Dombi Ferenc
róm.kat. plébános
És én azt a dicsőséget,
ö nékik adtam,
- 68 -
A tudás szeretete
mások rovására.
Pedig a tudás Istentől való,
az övé, mint minden,
használatra kaptad mindezt.
Osszad hát szét, gyorsan szeretettel,
amíg nem késő, amíg lehet,
ameddig megteheted,
hogy senki hiányt emiatt
ne szenvedjen el.
96.01.08.
dr. Kala Molnár Sándor
- 69 -
A Frigyláda
Istentől eltávolodott,
a bűneitől már alig látó,
és az Igét meg nem halló
Ember!
A Földön és a Föld alatt
ládátokat
minduntalan keresitek
hasztalan,
csak ott nem, ahol
van!
A Mennyekben van!
Az Atyánál van!
De nincs eldugva előled!
Az mindenkié, aki
igaz, mély és feltétlen
Istenhitben
Reményben
Szeretetben
Igazságban
él és cselekszi, akarja és teszi a jót.
Tisztaságában
kitágítja tudatát
a Teremtő felé.
Három oszlopon állva bírja
az anyag,
a tudat,
a szellem
pilléreit.
Ekkor Tied a teremtett kozmikus végtelen,
amikor magadban fölvágtad a hetedik pecsét
záró zsinórját, és akkor
megtalálsz benne mindent, ami csak
Neked
kell,
szükséges.
96.01.09.
dr. Kala Molnár Sándor
- 70 -
Meditáció a négy elemről
Vigyázz a Teremtésre
Védd, a Természetet*,
mindenáron vigyázz
a négy elemre
a levegőre,
a vízre,
a földre,
a Földanyára
Földünkre
a Tűzre
lelked tüzére
a benned Égő Csipkebokorra
az ATYAI SZIKRÁRA,
hogy lelkem
a cselekvő életem
egyszer
egyesülhessen Veled.
96.01.16.
dr. Kala Molnár Sándor
- 71 -
Meditáció a tisztulásról
Jézus tanításaiban
ítélkezés nélkül.
a tisztátalanra ritkán,
de a tisztára mindig
rászáll.
Élj tisztán!
És
köszönthess
lelked
fényével,
tudatod, gondolatod
tisztaságával,
szavaid igazával,
az életutaddal.
96.01.16.
- 72 -
Mi a szeretet
Mi is a szeretet, tudom? nem tudom? lehet hogy értem? nem értem! Naponta, óránként,
percenként találkozunk ezzel a gondolattal. Szeretnék szeretni, de nem tudok. Mi a
szeretet? Hogyan kell szeretni? Én nagyon szeretem. Én mindenkit szeretek! Csak. - De. -
Talán. - Lehet. Ugye, hogy nem tudsz szeretni...!?
Elfogadás. (ha szabad akarattal vagy megáldva, mint mindenki, egyet tehetsz:
el kell fogadnod)
Istentől lettél. Istenné lettél, mert Isten maga a szeretet. Testvérem! Tudsz szeretni?
Erdősi Imre
- 73 -
Reményik Sándor
Ne ítélj
(1939)
- 74 -
Jézus, a király
- 75 -
Az ATYÁTÓL való elfordulás
12 pontja
Erdősi Imre
- 76 -
Kérjetek és megadatik
(Luk I 1 9)
Élj a szentségekkel
kegyelmeit.
- 77 -
Táltosokhoz!
Mindenkihez!
(Gyümölcsöd)
Krisztus tanításaiban
életed kresztusi szeretet útján
haladván
Tisztítsd templomodban (tested)
elsősorban
lelked útját,
erős hitben
reményben
igaz szeretetben
rendületlen!
Mert a Szent Lélek
ereje
az üzenetet tisztán váróra
száll,
és a legtisztábbra leginkább.
A nagy Szüánon
mindenki nyertes legyen ám
az örök
Atyánál.
96.01.11.
A győzetes lett az Ifjúsági Fejedelem öt évre. A Táltosok egy részét közülük választották ki.
- 78 -
Meditáció az életemről
96.01.18.
- 79 -
Gyógyító
A gyógyítás eszköz, a cél isten
96.01.09.
Gyógyítás
- 80 -
A beteg ember és a gyógyító
(Fehér köpeny)
Lelked talentumai
nemhogy kamatoztatod,
régen veszted már.
Az Isteni szikrától
eltávolodtál.
Lelked jelez,
szorongsz, félsz, reszketsz, gyűlölködöl,
fáradsz, ingerült, ideges vagy, feszült,
béke, nyugalom, szeretet, lelkedben sehol.
Kisebbrendüség és a méltatlanság érzésétől
gyötrődsz.
Átkos féreg foga rág.
Alkotni se tudsz.
Mindezt tudatod fel nem fogta.
Jelez a test,
fáj, görcsöl, gyullad, fullad, folyik,
dugul, zárul, lágyul, málik,
hal, elhal,
gyorsan vagy lassan,
a daganat is jön már,
nehogy jöjjön a lelki halál.
Lelked bajainak gyógyulását, terheid feloldását
a Teremtőnél kapod.
Tested gyógyulását is elnyerheted, ha megérdemled, ha
bírod szent akaratát, mert ha kérsz,
mindenből annyit kapsz, amennyi földi tanuló utadon
neked szükséges a szeretetedhez.
Ezért önön fényedben, szinteden ne varázsolj, ne sámánkodj.
Vidd a beteg lelkét Isten színe elé,
a döntés Úgyis az övé.
Ehhez pedig meg kell változnod,
hitedben erősödnöd.
Meg kell keresned életutad szeretetlenség
okán elvesztett talentumait.
96.01.08.
- 81 -
Meggyógyulok
(gyógyulás= megtérés, szeretetben növekedés)
Először is megváltozom,
mert meg kell változnom!
Azt elveszett talentumaimat keresem, és
ha megtalálom, hímes tojásként vigyázok rájuk.
Többé nem veszítem el, megtartom őket.
Csak a jót akarom és cselekszem,
a szeretetben növekedem.
Kerülöm a negativitásokat,
Földünk geopatikus és mélyében
levő vízerek káros rezgéseit.
Jó helyen fekszem és dolgozok.
Negatív táplálékot nem veszek magamhoz.
Növényeket, gyógynövényeket, zöldségeket,magokat, gyümölcsöket fogyasztok.
Tejet, tojást, sajtot, cukrot, édeset, disznóhúst egyáltalán nem eszek,
különösen ha beteg vagyok.
Tiszta vizet iszom,
gyógy-, ásvány π-vizet.
Az életkristály nektárját csepegtetem.
Tiszta levegőt szívok tüdőmbe.
Sportolok, mozgok, zenét hallgatok,
Istenhez röpülök, nála vagyok és maradok.
Pozitívan gondolkodom, lelkem békéjében
mindenben a jót, a Teremtő fényét látom.
Lelkemben haragnak, féltékenységnek, gyűlöletnek,
a rosszat akarásnak nyoma sincs.
Lelkiismeretemet nem furdalja a bűnösség érzése
a bűntudat bűne,
mert ha mégis hibáztam, belátom,
őszintén megbánom
és helyette tíz jót teszek.
Tisztán gondolkodom, igazat beszélek,
szívemmel szeretek,
Istennel,
Istennél
vagyok.
96.01.08.
dr. Kala Molnár Sándor
- 82 -
Civilizációk a Kozmoszban
Ufókra,
mindenkire
Lövöldöztök,
kevély öntudattal mondjátok,
büszkén megállapítjátok:
a gonosz
őbennük van.
Elárulom a titkot,
a csodafegyver bennetek van ám,
ne féljetek hát,
mert az a szívetek szerető melege -
nem más.
96.01.10.
- 83 -
Magyarok!
Kisemmizettek
96.01.16.
Kovács András
- 84 -
A Magyarság
hetedik nagy szellemi megújulása
Magyarok
A világon szétáradtatok,
nem véletlen.
Ti a mag népe, az ős-tudás,
az ősi nyelv, a genezis, az első
írás birtokosai.
Tartsátok meg a szokásaitokat,
a legfontosabbakat,
- az alázatot,
- a szolgálatot.
Egy csodás lehetőséget kaptatok
a fehér kor küszöbén.
E fekete, hideg világ minden pontján
legyetek újra a kovász, a fehér fény,
a melegedő pontok, a szeretet sugarai
mindenfelé.
Legyetek mustármagok?
Ezzel ősi küldetésetek beteljesedik.
A harmadik Honfoglalásotok bekövetkezik.
96.01.11.
Kovács András
- 85 -
Népekhez, Nernzetekhez!
96.01.11.
Kovács András
- 86 -
Táltos Himnusz
Magyarokhoz
Gyülekezés
Koronázás
96.01.09.
- 87 -
Légy tanító!
Szeretetre tanítani
Hogy ki vagyok?
nem érdekes.
A végtelen időkben
jövök, megyek.
Tanítok mindenfele.
Csak egy a lényeg;
amit gondolok,
amit mondok, az
szívem szeretetében
szülessen,
és az
igaz,
tiszta
legyen,
és eszerint cselekedjek.
96.01.11.
Az univerzum törvényei
megvalósítás, szabadság,
beteljesítés, visszatükröződés
96.01.11.
- 88 -
Tisztelt Olvasó!
Ugyanakkor a magyar nyelv jelenlegi formájában is 80%-ban megőrizte a hajdani egy nyelven
beszélés, az ősnyelv, elsősorban szellemi, bolygóközi tartalmát, mert körülírások nélkül, tömören
kifejezi a lényeget.
meditáció - elmélyülés
információ - tudás
szimbólum - jelkép
kozmosz - űr
reinkarnáció - újraszületés
Himnusz - Hitvallás
geológiai - földtani
Köszönettel:
A BlOPAJZS Pozitív Gondolkodók Egyesülete azzal a céllal alakult, hogy mind több klubot,
tanfolyamot szervozzen és könyveket adjon ki.
- 89 -
Meditációról, médiumokról
és a jövendőt előkészíteni.
- 90 -
Dr. K a l a Molnár Sándor
BESZÉLGETÉS
AZ IGAZSÁGRÓL
A VILÁGOSSÁG
BEAVATOTTJÁVAL
KECSKEMÉT, 2001
- 91 -
Dr. Kala Molnár Sándor
BESZÉLGETÉS AZ IGAZSÁGRÓL
A VILÁGOSSÁG BEAVATOTTJÁVAL
- 92 -
Írta és szerkesztette:
Felelős kiadó:
Tördelés
Gulyás László
Érdeklődési lehetőség:
E-mail: antologia@ezaz.hu
E-mail: hatters@ezaz.hu
- 93 -
KÉRDÉSEK, FELELETEK
Mi a küldetésed lényege?
A Szentlelki tanítói folyamat egy meghatározó részét képviselem, amiről Jézus így szólt János
evangéliuma szerint:
„És én kérem az Atyát és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon örökké”
„Az igazságnak ama lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt,
mert nálatok lakik és bennetek marad.” (János 14:17)
„ Ama vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít
majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek”.(János 14:26)
„ De amikor eljön amaz, az igazságnak lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert
nem ő magától szól, hanem azokat szólja, miket hall és a bekövetkezendőket megjeleníti
néktek.(János 16:13.)
„ Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz és megjeleníti néktek”. (János 16:14)
Ez áldozat a részedről?
Szolgálat, segítség az emberiségnek, tanítói küldetés.
Az élő áldozat szörnyű gondolata szerencsére már kiveszőben van. Jézus halálának évében
nem áldoztak kost Jeruzsálemben. Minden az élő Isten teremtménye, ezek megölése,
feláldozása, miért okozna örömet teremtőjének. Nem ezért teremtette őket. Ez az ölési reflex,
butaság.
„ Elmenvén pedig tanuljátok meg mi az: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Most nem az
igazakat hívogatni, jöttem, hanem a bűnösöket megtérésre”. (Máté 9: 13)
- 95 -
Miben különbözik az Adhatok Szellembúvár iskola
más hasonló iskolától?
- 96 -
Mikor történt veled a megvilágosodás?
39-40 éves koromban. Erről szól a Tanítás című kis füzetem. Ekkor megváltozott az életem,
mert hatalmas tudásmennyiség birtokosa lettem, amit hét év óta próbálok feldolgozni,
elmondhatóvá tenni. Nem önmutogatás, hanem a szolgálat a célom.
- 97 -
Milyen infrastruktúra áll a rendelkezésetekre?
Jézusnak mi állt a rendelkezésére? Az EMBER, aki Isten hasonlatosságára és képmására lett
teremtve. Kell ennél több? A technika csak ezután jöhet, ha a fő célt nem tévesztettük el. Ezt
adakozásból tudjuk megoldani, akinek van és akar adni, az ad. Az emberek döntsék el, hogy e
tekintetben mi módon szolgáljuk őket.
Magyarnak születtél?
A napok napjából, az Ősnapból érkeztem. Megvilágosodásomat is ez okozta. Itt élek most a
fizikai síkon, és magyarnak tudom és érzem magam. Mindenkit segítek a tőlem telhető
legjobb módon. 1955. szeptember 12-én születtem Kecskeméten. Az általános, majd a
középiskola elvégzése utána a Szegedi Orvostudományi Egyetemre kerültem, ahol általános
orvosként végeztem, most fogorvosként dolgozom.
Nem mindenki Magyar, aki magyarul beszél, de azzá válhat. Küldetésem elsősorban
egyetemleges. Amikor a magyarság lehetőségeiről, jövőjéről beszélek, azok csak a lehetséges
jövő programok részei. Valósággá akkor válik, ha mindezt az örök jelenben megteremtjük,
belátásban, békességben, szeretetben.
- 98 -
bennünket, ahol AVATÁRT nem ismernek, mivel jelenlétükre nincs szükség. Fejlődésük
nélkülük is biztosított. Fiatal világegyetemünkben az AVATÁROK száma még igen kevés.
Ők valójában Isten követei, úgymond diplomatái. A követek lehetnek tanítói, prófétai, mesteri
messiási vagy isteni fokozatúak. Magamról e tekintetben nem szólnék most. Cselekedeteiről
ismerszik meg az ember, ez a gyümölcse, az aranyalmája.
Az AVATÁR szó jelentése: RA = tűz, fény, világosság, a szó AVAT része magyarul a
kozmikus nyelven is érthető. Beavatási cselekvést jelent. A szellem világossága, a lélek ereje
által az ember elméje megvilágosodik és alkalmas magasan fejlett tudata által Isten
elképzeléseit, akaratát javító, segítő, szolgáló szándékkal közvetíteni a háromdimenziós,
négyváltozós fizikai világ számára.
- 99 -
Kegyelmei által is ismert. Különleges kegyelmeire (ami csodának tűnik) azok számíthatnak,
akik testet öltéseik során a megfelelő tudást bírják, azt begyakorolva a kellő tapasztalattal erre
alkalmassá, méltóvá váltak. Az élet, a teremtő elképzelése és a létrehozásához szükséges
akarat és erő nélkül nem létezhet. Szeretete minden teremtménye felé megkülönböztetés
nélküli. Minden teremtményét egyformán szereti. Azt is, aki léte első testet öltéseit kellő
tapasztalatok hiányában sötétben vagy tudatlanságban éli, vagy legyen akár isteni küldött az
illető. Az elsődök feladata az Atyaistennek és Teremtő Fiainak a teremtés segítése,
gondozása, kormányzása.
Erre mondta Jézus: „A lélek az, ami megelevenít és megvilágosítja a tudatot‖. Célja az élet,
mint a fejlődés biztosítása. Hozzáállásuk, viselkedésük miatt a Földön élő emberiséggel a mi
Atyánk közvetlen irányító, terelgető, segítő tevékenysége megszakadt. A mi Atyánk nem
fordított hátat tékozló fiainak, hanem általában 500 és 2000 évente akoljuhaihoz tanítókat,
prófétákat, avatárokat küld. Rajtuk keresztül küldte le a törvényeket, a parancsolatokat és a
teremtés főleg emberrel kapcsolatos ismérveit, és a haladást biztosító lelki és szellemi
elképzelését. Ennek emberi fogadtatása közismert. Világmindenségünkben a Földön rekordot
döntött az isteni küldöttek nehéz, sokszor halálba torkolló sorsa is. Alakítsátok át
gondolkodásotokat, hogy beszédetek és viselkedésetek megváltozzon. Ez egy állandóan
szükséges folyamat, a fejlődés záloga. Úgy néz ki, hogy az emberiség ezt végképp nem
akarja, a parancsolatok betartásáról már nem is beszélve.
„Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát”.
Monda néki Nikodémus: „Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-e az ő
anyjának a méhébe másodszor és születhetik-e”?
- 100 -
Felele Jézus: „Bizony, bizony mondom néked, ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem
mehet be Isten országába. Ami testtől született, test az, ami lélektől született, lélek az”.
Az ateisták „egyszer élünk‖ és utána nem tudom, hogy van és a jézusi megváltással a
reinkarnáció nem összeegyeztethető, bármit földi törvényeken túli következmények nélkül
megtehetünk elképzelése, vagy az antikrisztusi gondolatkör, amit a parázna asszony és
reformáló parázna lányai képviselnek, ezek egy tőről fakadnak és a külső sötétségbe visznek.
„És aki arat, jutalmat nyer az örök életre, gyümölcsöt gyűjt, hogy mind a vető mind az arató
együtt örvendezzen”.János 4:36) Az a tény, hogy a lélek több testet is éltethet - persze nem egy
időben – erre példa Keresztelő Szent János esete. Az Ő testét ugyanaz a lélek éltette amely
korábban Illés Próféta testét.
- 101 -
„És ez ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az Atyák szívét a fiakhoz térítse, és
az engedetleneket az igazak bölcsességére tanítsa, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.
(Lukács 1:17)
Az EGYÉN, mint egész áll szellemből (kihelyezett atyaisteni szikra), lélekből, mint erőből,
testből, mint anyagból. Az ÖSSZEGYÉN, mint egész EGY áll: Szellemből, aki maga az
Atyaisten, lélekből, melynek oszlopai a Fiúk (istenek, messiások, krisztusok, elsődszellemek)
és testből, amelyeket alkotják a szent kettős (duális) paradicsomi embrió, parányszellemek,
emberszellemek.
II. Tudat, gondolat, érzelem, szeretet, tudás, bölcsesség, információ, intelligencia, energia
egyszerre.
- 102 -
A Fiú a Szentlélek és az emberszellem ( egyén) fogalma, mint teremtményé, mely az
Atyaistenhez képest csak viszonylagos, időhöz, kezdethez kötött. Számuk milliárdnyi.
Intelligens teremtményekben a képmás és hasonlatosság valamilyen tökéletességi szinten
mindig megtalálható. Az Istenség szellemi magja az Atyaisten, állandó és örök, változatlan,
viszont lelkének és testének növekedni, tökéletesedni kell a megtért, hazatért tékozló szellemi
egyének útján. Az egyénekbe kihelyezett isteni szikrának, szellemnek, ha az ellentét által
megbukott, a lélek testet éltetése során szerzett tapasztalatok, megismerések által kell
kitisztulni, megvilágosodni. Ami Istentől való, belőle származott, az el nem veszhet. Ez a
KEGYELEM. Mivel Isten teremtésén kívül semmi sem létezik, így az ellentétet a
természettörvénybe zárta, ami biztosítja és automatikusan rendezi a tökéletesedés folyamatát.
Az elsődök ezt felügyelik.
- 103 -
emberiséget a messiások vezetik az Atyaisten felé és a sátánok ettől húzzák vissza. A sátánt
sátáni minőségében nem kizárólagosan, de elsősorban az emberi bűn élteti. Így jut energiához,
ezért kísért.
Nagy valószínűsége, hogy a jövőben az Istenség még a teremtés további köreivel bővül és
átrendeződik azon célnak megfelelően, hogy Isten dicsőségének ki kell terjednie az egész
teremtésre és mindenkinek tökéletessé, istenivé kell válni az idő végtelenjében. Ezen
ismeretek sémája segítségével ez is könnyen megérthető és áttekinthető lesz számotokra.
Visszatérve az idők végére, ezt az időpontot csak az Atyaisten tudja és akinek Ő
kinyilatkoztatja. Táguló fiatal világegyetemünkben ez még nagyon soká lesz, hiszen a
visszaút elején tartunk. Az egész mindenségnek egy nagy egységes isteni családdá, békévé,
szeretetté, összhanggá, harmóniává, türelemmé, őstermészetté, rendíthetetlenné, egyenletessé,
bizalommá kell válnia. Az ember teremtésében az elsődök közül kiemelkedő szerepet kapott a
hatodik Teremtő Fiú, akit Jézus a mi Atyánknak szólít. „ Teremtsünk embert‖, szólt a
felhívás a nagy feladatra. A történethez hozzátartozik a harmadik bukás is Lucifer nevével
jelzetten. Az emberszellemek egyharmadát a sátán a „kígyó által‖ bűnre csábította, így azok
kiűzettek a paradicsomból. Ezzel az ellentét jelentősen, karmikusan megterhelte
lelkiismeretét, helyzetét tovább súlyosbítva. A szellemek egy része bukásuk során, a sátán
közvetlen karmában találta magát. Így jutunk el a hatodik típusú naphoz, Napunkhoz és
bolygónkhoz, a Földhöz, valamint sűrű anyagához. „A szellemvilág gondolatainak töredéke
sűrűsödött egykoron anyaggá”. A legsűrűbb anyagban is tükörként meg kell jelennie a
szellem világosságának, majd az anyagot, a teste átlelkesítve, átszellemesítve, átvilágítva,
tökéletessé téve, odatenni Isten asztalára, ahogy Jézus tette a feltámadáskor. Senki sem lesz
tökéletessé egy ugrással. Csak lassan javul meg az ellentét és történnek meg a kiválások, a
természet egyre szigorúbb törvényeibe bezárva az anyag sűrűségének megfelelően. Mindez
Isten bölcsessége által; miszerint a gonosznak kell megtisztítani, megjavítani a gonoszt az
örökkévalóság harcában. A jónak példát kell mutatni és ellenállni a csábításnak. A gonosz
testének el kell pusztulnia, megszületnie, majd újra pusztulnia és újra megszületni. Szükséges
lelkének újra meg újra testet éltetni, mindaddig, amíg gonoszsága el nem kopik. Az újra testet
öltés, a reinkarnáció fontos része a természet törvénynek itt az alvilágban, a pokol alsó-
középső bugyrában. Nem kerülhető meg. SZÜKSÉGES! Azáltal, hogy a gonosz jóvá lett,
még nem lett isteni, az őstermészetét még nem állította helyre. Ez csak az örökkön át jól
végzett munka, a szeretet és a lemaradottak türelmes, önzetlen, önfeláldozó segítése árán
lehet. Az önfeláldozás azt jelenti, hogy lemondok önző vágyaimról, kényelmemről,
élvezeteimről, fölöslegeimről embertársaim javára, így segítve, szolgálva a Mindent. Az
emberiség csak töredéke a Teremtésnek, az Istenségnek és miután az ellentétből kiemelkedett,
önmagát fenntartva kell a felvonzó feladatot elvégezni. A Mi Atyánk az ember teremtésekor
tizenhat elsődött kapott, hogy legyenek pásztorai az új teremtésnek. A messiások áldozatot
hoznak az emberért, nemesítve azt, az ember pedig áldozatot hoz az ellentét, az ördög
megjavításáért. A hasonló hasonlót szül, ez a törvény, ezért a gonoszságot csak jóval lehet
viszonozni. Így a karma köre megszakad és a gonoszt megfosztod attól a lehetőségtől, hogy
gonoszságát folytathassa. Ez az ember alapvető feladata és rendeltetése és még ezen túl,
- 104 -
ellenállni a gonosz kísértésének, odafigyelni az igazságra, ez erényre, a szeretetre, a jó
cselekedetekre, a jó gyümölcsre. A sugalmazások az ember felé a mélységből és a
magasságból egyaránt jönnek. Minden lélek a szellemi és nem vallási kereszténység tudatával
ölt testet. Csak a lélek szavára, a lelkiismeretre, a keskeny útjára nem figyel oda, de minden
másra annál jobban.
A nagy világiskolában ezt az alapot meg kell tanulni az első osztályban, csak ezután lehet
tovább menni és az űrbéli törvény további alapigazságait megtapasztalni. Éljétek meg,
tapasztaljátok meg a szellemetek által vágyott összes törvényes élethelyzeteket, melyet e
bolygó kínál nektek. A tilalom, a törvénytelenség fájáról is ehettek gyümölcsöt, de a karma
automatikusan működésbe lép. Tapasztalni csak testben lehet, így a testet öltés elvárás, de a
bukott szellemeknek kötelező a legalsó lépcsőfokon kezdeni és fokonként fel az égig, az Atya
trónusáig. Csak a lépcsőfokon ne ragadj le, lépdelj, haladj tovább. Mindenki így legalul kezdi
a földön és eljut valahová. Ezért ne ítélj el senkit, csak szeress! Ne tekints hátra megvetéssel
azokra, akik mögötted állnak, hiszen te is voltál ott és ők is lesznek ott, ahol most te vagy. Így
hát inkább segíts rajtuk! E korszak beteljesülése a bűn felismerése lesz. A bűn oka a
tudatlanság, a tapasztalatlanság és a hitetlenség. Belátás, bűnbánat, bocsánatkérés,
megbocsátás, kegyelem, ítélet és ennek megismerése, majd a törvény szerinti kiválás, a
kinyilatkoztatások, a próféciák beteljesülése.
„Kiűzetsz a teremtésed színhelyére, most szembesülsz vele”. Itt kell testet öltened. Ok–
okozat, bűn- bűnhődés a karma törvénye. Ez a szigorú törvényekbe zárt háromdimenziós,
négyváltozós fizikai világunk. Az emberi test a mikrokozmosz. A lélek testet öltései a fizikai
világban egyben próbálkozások. Amíg a fizikai halál kíséri eredményeképpen, addig
tökéletlen a teremtésed. A mi Atyánk megteremtette hozzá az egy mikronos, egy egységnyi
lelket, hogy az anyagi és felsőbb világokat megismerve az anyagon úrrá tudjunk lenni. A lélek
ereje teszi élővé az anyagot (fizikai testünket) élteti és fenntartja benne az életet, de csak
addig, amíg az emberi léleknek szüksége van rá.
Isten 5145 emberi testet öltésre adott lehetőséget. Azért, mert ennyit látott szükségesnek, hogy
a bukott szellem visszajusson oda, ahonnan lebukott.. Minden testet öltés előre megtervezett,
alapvetően a karma és kegyelem törvénye által automatikusan irányított, a résztvevők által
- 105 -
természetesen előre ismerten és elfogadottan. Ezért láthatta Jézus a múltat, de a lehetséges
jövőt is. A szellem szabad akarata következtében, a megértés, az igazság tudása által, kellő
bűnbánattal a helyes útra téréssel a kegyelem működésbe lép. Ennek kiosztói az avatárok.
Jézus további kegyelmi és teremtői kiáradását ezen a Földön korai meggyilkolása akadályozta
meg. Tanításának hatása miatt tizenkét apostola folytathatta munkáját a Szentlélek ereje által.
Utánuk e tekintetben hosszú szünet következik, csak ritkán tűnik fel itt-ott néhány személy.
Az eltelt kétezer év tapasztalata azt mutatja, hogy a jézusi igazságok, a magok az emberi
lélekben nem leltek táptalajra. A földi emberiség a végzetébe rohan. Ha azt akarja
megtapasztalni, legyen így. A másik lehetőség, hogy a vég előtti utolsó tanításokra,
útmutatásokra, magyarázatokra odafigyel és szívében, értelmében megteremti mindenki saját
magának a megvilágosodását, mennyországát és másokat is hozzásegít ehhez. CSAK
AKKOR, HA KÉRIK.
Az 5145 kötelező kegyelmi fizikai testet éltetési program sikeres befejeztével jut el az emberi
lélek a végítélethez. A Teremtők Tanácsa az Atyaisten vezetésével dönt a lélek sorsa felől. A
legkiválóbbak, a legtöbb talentumot szerzők lehetőséget kapnak egyéniségük megtartásával az
önálló Isteni létben való továbbfejlődésre. Ez az örök élet, a teremtés célja. A tudatod
világossága határozza meg léted minőségét. Így a teremtmények az Atyaisten teremtő társaivá
válhatnak, vagyis tökéletesen egyek lehetnek vele. Erről ír Jézus: „És én azt a dicsőséget,
amelyet Atyám nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, miképpen mi is egy
vagyunk”. (János17:22)
„Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy
Istentől van, nem keresitek”. (János 5:44)
Az emberszellemek és a bukott elsődök, mint már ember lelkek, a lélek, mint teremtői képmás
és hasonlatosság a lehetőséget kapja meg, hogy testet öltései során gyűjtött tapasztalatai,
intelligenciája, bölcsessége által a végítéletkor elnyerhesse az örök isteni létet. A bukott
szellem saját lelkének keserves tisztulása és tapasztalása által eljut oda, ahonnan valamikor
lebukott. Ezután indulhat tovább. Tehát az emberi lélek az első fizikai testet öltésekor egy
talentummal, vagyis képességekkel érkezik, de a többi talentumot (szorgalmas munkája
révén) úgy kell megszereznie, az üres Akasha fénytárat (memóriatárat) feltöltenie. Másik
lehetősége a léleknek a beolvadás az őt kibocsátó Teremtőbe. Ekkor az egyéniség,
személyiség megszűnik és új kiáradó teremtés részét, alapját képezik az elemi lelkekre történő
bontással és összeállítással, valamint új teremtői utasítással. A semmi fejlődést nem mutatók
(a lusta szolga, aki elásta talentumát) egy vagy kevés testi élettel, elenyésznek a külső
sötétségben. Látható, mennyire fontos, hogy az adott testet öltések programját a tanulni,
tapasztalni valót elvégezzük, hogy a kegyelmet elfogadjuk.
- 106 -
Még egyszer hangsúlyozottan összefoglalva: az embernek szükséges újra megszületni, a
léleknek újra testet ölteni, a kegyelmet elfogadni. Minden testet öltést a Teremtővel
egyeztetett program szerint maximálisan kihasználni, megélni. Ezt célszerű lebontani napi
szintre, a mindennapi kenyerünkre, az aznapi nekünk szóló Isteni Igére. Ennek módja a
meditáció, az elmének a lélek felé irányítása és az információ lehozása fizikai síkra. Igen sok
hasznos meditációs forma létezik Tibetből, Indiából, Keletről. Meditációs jóga, torna és
mozgásgyakorlatokat a gyakorlati oktatás keretében ismertetjük meg hallgatóinkkal a helyes
táplálkozással egyetemben. A földi tudás olyan, mint egy kirakós játék. Bizonyos részelemük
az aklokba (nagy vallásokba) lett kikristályosítva, de most össze kell rakni egésszé. Csak
ezzel az egésszel, az eggyel lehet belépni az új körbe.
A megváltás egy kozmikus folyamat, ahol a pásztor feladata a juhok elvezetése a végítéletre,
hogy senki lelke el ne vesszen. A jó pásztor részéről ez alázatot, szolgálatot, szeretetet
követel. A jó pásztor igyekszik az igazságról mindenkit meggyőzni, de nem felülkerekedni,
eltaposni és mindenáron legyőzni. A bárányok részéről mindezek mellett szorgalmat,
odafigyelést igényel, hogy „Hallják meg az én szómat, legyen fülük a hallásra és szemük a
látásra”. Tessék kiművelni, odafigyelni, tanulni és gyakorolni, mert ingyen nem adnak
semmit, mindenért meg kell dolgozni. Így lesz értéke a megszerzett tudásnak. A megváltás, ha
sikeres, jelentheti az örök isteni létben való továbbfejlődést, vagy a Teremtőbe való
beolvadást. Aki Teremtője akarata és kegyelmi lehetőségének ellenszegül, annak helye a
külső sötétség. Őt saját szabad akarata döntése miatt nem tudja a Teremtő befogadni,
megváltani.
„Néktek adatott, tudni Isten országának titkait”. (Márk 9:11 Máté 13:11 Lukács 8:10.)
Ha érted, már nem csak farizeus és írástudó pap vagy, hanem bölcs leszel, a világosság
gyermeke. Az egész Világmindenség egyensúlyba kerül benned. A keresztény vallás ily sok
fajtájának oka a meg nem értés, vagy a megértés folyamatos örömeiből egy-egy állomás
kiemelése, túlhangsúlyozása a többi igazságok rovására. Meg kell említenem, hogy a tanok
szó szerinti és rideg, szigorúan vett betűk szerinti felfogása minden átfogó, az egészre
irányuló értelem nélkül mindig sok bajt okozott. Nem tudnak elválni a betűtől, a vesszőtől, a
ponttól. Tartalomban tévedtek, mert a formához ragaszkodtak. Hagytok másokat gondolkodni
magatok helyett. Gondolkozzatok el az Igazságon, hallgassatok lelkiismeretetekre,
megérzéseitekre. Nézzetek magatokba, haladjatok egyre beljebb, keressétek a fénymagot, az
isteni szikrát, az egyre tökéletesebb képmás és hasonlatosságokon keresztül ott van legbelül
mindenkiben. Képmás és hasonlatosság befelé nő, így a fejlődés egyesülés Istennel a befelé
vezető keskeny út.
Jelenlegi munkám a mai kor emberéhez szól. Aktuális témákat érint, hogy az elfelejtett vagy
meg nem értett igazságokról újra szóljak. Új fényesebb, világosabb összhangot teremtve. A jó
pásztor vezeti, segíti népét a végítéletre. Ha népe eltéved közben, megmutatja a helyes irányt,
- 107 -
de senki helyett nem menetelhet. Ebben az értelemben senkit meg nem válthat. Ezt
mindenkinek saját magának kell megtenni, gondolatai átalakításával beszédével és
cselekedeteivel. Az ember gondolatainak, szavainak, cselekedeteinek összhangba kell kerülni
önmagával, önmagában. Az összhang önmagával, a tökéletesség, a szépség, az igazság.
Mindenkinek megvan a saját útja, az a keskeny út, amin csak ő járhat.
Az én utam nem a te utad, nem a ti utatok, de egyszer találkozunk. Ne a többit nézd, hogy
merre megy, a sajátodra figyelj. Tudd, értsd az igazságot, járj a keskeny úton és tiéd az örök
élet, amit a végítéletkor végleg elnyerhetsz. Testet öltéseid színhelyei a végítélet után
megváltoznak, más bolygókra, egyre fényesebb csillagokba, napokba kerülsz. Ha onnan az
időből visszajössz tudatlan testvéreiden, segíteni, akkor majd fényleni fog orcád mint a nap és
nyomatékul Isteni képességekkel fogsz rendelkezni. A világosság, az Ige, az Igazság
felragyogott benned. Erre vagy hívatott, erre van lehetőséged, minden csak rajtad múlik. Ez a
Teremtő jósága, szeretete, ajándéka teremtményei felé. Fogadd el, élj vele. A megvilágosodás
szellemében uralkodjatok, tündököljetek, mint a nap.
Teremtsetek!
„Mert azért jött az ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. (Lukács 19:10)
„Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt,
ami annak szívéből vétetett vala”.(Máté 13:19) Magvető példázata.
„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által”.
(János 1:17)
„Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak,
akik az ő nevében hisznek”. (János 1:12)
„Mert szoros a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik
megtalálják azt”. Máté 9: 14)
- 108 -
Fényesebb bolygókon vagy napokban történő testet öltések során
„Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna
néktek.”. (János 14:2)
- 109 -
„Jaj néktek, törvénytudók, mert elvettétek a tudomány (igaz tudás) kulcsait, ti magatok nem
mentetek be, és akik be akarnak menni, azokat nem bocsátjátok be”.(Lukács 11:52)
A testet öltött avatár az isteni létből jött kiválasztott. Ő az élő ige, az élő kinyilatkoztatás, az
élő üzenet. Ő is áttanulmányozza a szent iratokat, felméri az emberiség helyzetét,
tudásszintjét. Elmondja az igazságot hangsúlyozva azt, ami éppen fontos, aminek az
emberiség elvesztette a fonalát és kulcsát. Így biztosítja a fejlődést a jó pásztor a csillagszemű
juhász.
„Még megannyi mondanivalóm volna nektek, de még most nem hordozhatjátok el.” (János 16:12)
Azt is elmondom most. Ezért viszem végig az olvasót az igazság félreértett pontjain. Az
Újszövetség előtti vallások irataiban is minden benne van. A lényeg a sok sallang között
szinte alig észrevehető. Új összefoglalás kell, a lényeg jó összefoglalása. Segítség, lehetőség a
megértéshez. Világossá válik, hogy miért szereti az Atya minden teremtményét egyformán.
Aki a kozmikus iskolában előbbre jut, tudni fogja, miért nem ítélkezhet a még kezdő vagy
lemaradott, tanulatlanabb testvérei felett. Ítélkezés helyett segítsen rajta, ha rászorul és kéri őt.
A tudat átalakításához bizonyos ismeretanyagra szükség van, de az igazság megértése jelenti a
folyamat kezdetét. Rájössz, hogy a jó, a rossz mind érted van. Azt csak a jelenlegi
szubjektumod érzi ennek vagy annak, hogy a karmád kiegyenlítése által lelked
megtisztulhasson. Mindenkit feltételek nélkül szeress! Aki megbánt, annak megbocsátasz,
akit te bántottál meg, attól bocsánatot kérsz.
Elemi lelkek: föld, víz, levegő, tűz, növény, házi jellegű állatok, és a fény, az isteni szikra.
Minden teremtmény Teremtőjétől származik.
Erre azok számíthatnak az út végén, akik 5145 becsületes testet öltés vége felé járnak és csak
az egyénre szabott program keretében kerülhet rá sor, Isten kiválasztása alapján. Az értelmes
- 111 -
lények, Isten és a teremtmények titkaiba való behatolási és megismerési képessége és
képesítése a tisztaságuk, erkölcsük, szeretetük, intelligenciájuk, tökéletességi fokozatuk, az
elvégzett, teljesített munkájuk, feladatuk következtében kialakult szellemi erőhatalmuk
fokozata szerint különböző. Ennek arányában birtokolható a Szentlélek kegyelme és hoztató
létre kapcsolat Istennel vagy a teremtményeivel.
KARMA ÉS KEGYELEM
ORVOSTUDOMÁNY, FIGYELEM!
Az ok-okozat, bűn és bűnhődés törvénye. Minden okozatnak, amit észlelsz, ami veled
történik, annak oka van. Ez az ok a létezésed, megnyilvánulásod gondolatai, szavai,
cselekedetei. Ezek köszönnek vissza rád, ezekkel kell szembesülnöd. Ezeket kell
megtapasztalni, átélni és mindent a maga helyén kiegyenlíteni.
„Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek
azokkal, mert ez a törvény és a próféták”. (Máté 7:12)
- 112 -
„Amint cselekedtél úgy cselekszenek veled, amit te fizettél, visszaszáll fejedre”. (Abdiás 1:15)
„Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy”. „Ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell
annak megöletnie”.( János 13:10) Jelenések könyvéből.
„ Aki ember vért ont, annak vére ember által ontassék ki”. (Mózes Törv. I. 9:5,6)
„Aki karddal vétkezik, kard által vész el”. (kard a teremtés jelképe)
„A szemet szemért, fogat fogért”- elv is a karma törvényének a magyarázata. Ez azonban nem
azt jelenti, hogyha valakivel történik valami, jogában áll visszaadni. A karma kiegyenlítése
nem az ember dolga, azt bízza a törvényre. Hiszen lehet, hogy éppen most egyenlítődött ki a
karmája. A karma kiegyenlítésére vonatkozik a következő jézusi tanítás is.
„Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik
orcádat is”. (Máté 5:39)
Tehát, ha már nincs több kiegyenlíteni való, nem lesz még egy pofon.
„Én pedig azt mondom néktek, szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket
átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik
háborgatnak és kergetnek titeket”. (Máté 5:44)
„Hogy legyetek ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a
jókra”. (Máté 5:45)
- 113 -
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”.(Máté 5:48)
„Ha valaki nem hordozza az ő keresztjét (karmáját) és én utánam jő, nem lehet az én
tanítványom”. (Lukács 14:27)
Ne feledjük el, hogy sátáni korban élünk, igaz már nem sokáig.
Ilyenkor azok öltenek testet, akiknek tapasztalnivalójuk van, mert nem értenek a szép szóból.
Meleg a kályha, ne érj hozzá, mert megéget. Ha nem hiszed el és megcselekszed, meg kell,
hogy égessen, ez a karma törvénye. Ezért volt már két világháború. Harmadik is kell? Kell
tűzözön? Kell kisbolygó? Rajta, ti csináljátok meg, ti teremtitek meg. Térjetek észre végre! A
pusztítást a rosszat ti, az emberek teremtitek meg. Nem Isten büntetése. A becsapódó
kisbolygó elhárítását nem tudja a földi technika megoldani. Ezt az elmúlt években néhányszor
a fehér sereg és az idegen civilizáció megoldotta helyettetek. De ha nem változtok meg,
egyszer nem fogtok kegyelmet kapni. Jelenleg is kegyelemből éltek.
Betegségek is karmikusak?
Igen, jelentős részük az, Gondolat, szó, tett következményei. A gyógyítás első lépése a tudat
átalakítása, a gondolkodás megváltoztatása, a szembesülés a bűnnel és beindul a gyógyulás.
Bűnbánat, megbocsátás, bocsánatkérés. A betegség a tudatban kezdődik.
„Mert mi könnyebb, azt mondani é megbocsáttatnak néked a te bűneid, vagy ezt mondani, kelj
fel és járj!” (Máté 9:5)
- 114 -
És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán kívül (Mózes pálca), se
táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben”. (Márk 6:8)
Ezt azért mondtam el, hogy legalább ezen ismérvek alapján tudjatok különbséget tenni a
gyógyítók között. Aki a konkrét tüneti kezeléssel kezdi a krónikus betegséget gyógyítani, nem
ért az egészhez semmit. Minden embernek szükséges megváltoznia, elkezdeni gondolkodását
átalakítani. A földi emberiség pedig létezését gyökeresen értékelje át az élet
megnyilvánulásának szinte minden területén, az ember Istenhez és egymáshoz való
viszonyában. Az eddigi megoldások helyett a kozmikus, űrbéli törvényeknek megfelelő újakat
alkalmazni.
- 115 -
Minden ember meggyógyítható?
Az ember csak saját magát tudja meggyógyítani teremtő tudatával. A másik ember vagy
angyal, a gyógyító segítsége viszont sokszor nélkülözhetetlen. Mindkettő mögött a Szentlélek
áll. A válasz egy sor kérdésre majd igen, de most nem biztos. A gyógyulni vágyón múlik
elsősorban a siker, a programján, a karmáján, amit magára szabott ki, és legfőképpen
igyekezetén és azon, amit megváltozása során elért.
Egy avatár puszta megjelenése és sugárzása, a másik fél nyitottsága, hite már szinte
gyógyulás. Vannak bizonyos kozmikus bűncselekmények folytán a Teremtő Által
megbélyegzett betegségek, amelyeket csak ő oldhat fel. Ilyen az idiotizmus, amelyet
kozmikus bűnökért lehet kapni. Ilyen a kínzás, lelki történésekbe való avatatlan beavatkozás,
a lélek elleni bűnökért. Tanfolyamainkon ezeket részletesen ismertetjük.
Ez hat a lélekre?
„Ha vésőtöket, kalapácsotokat az emberre emelitek, Én azt el nem ismerem”! –mondá az Úr.
Tehát nem.
Megoldás?
Léleksebészettel kiegészíteni és akkor lehet, hogy műtétre sincs szükség, ha ezzel kezdik.
Kozma és Damján együtt gyógyít, a fizikai és a lelki orvos, üzeni a Szent Koronánk.
A lélek néha emberi ésszel nehezen felfogható módon bizonyos betegséget meg akar
tapasztalni, hogy ezáltal fejlődését jobban elősegítse. A vakon született példázata. Ha a lélek
akarja, nem lehet mit tenni. Ha figyelmeztetésként kapja, ekkor csak a jó útra kell visszatérni,
vagy rátérni. Ha karmatikus oka van, bűnhődésként el kell szenvedni. Viszont Istentől
- 116 -
kegyelmet lehet kérni és kapni. Az igazsággal való szembesülés, a bűn és bűnhődés, a bűn
belátása, a bocsánatkérés, a megbocsátás tisztasága és ereje arányában. Nélkülözhetetlen a
pálfordulás, a jó útra térés. A gyógyítás tulajdonképpen a tudatlanok tanítása az Igazságra. A
gyógyító tudása, képzettsége, gyakorlata és meggyőző ereje által segít szellem a szellemnek,
lélek a léleknek, test a testnek. Az ember a túlvilágról jött ide az alvilág börtönébe, a sűrű
anyagba, vezeklési feladattal, melynek a betegség a része. Ezeket meg kell érteni, el kell
fogadni, feldolgozni az embernek és kiegyenlítve, kiengesztelni a karmát, a természet
törvényét. Gyakorlat a kegyelem terén manapság az enyhítés, de az elengedés ritka. Ennek
oka az emberben és nem Istenben van. Egy a megoldás, tanítani az embereket az igazságra, a
szeretetre, meggyőzni őket.
Az új kor, a megújult Föld lakója nem lehet az, aki bizonyos súlyos karmákkal rendelkezik és
nem egyenlítette ki azokat. A karma törlesztések miatt is sokasodnak a bűnök mostanában.
Gondold végig az előzőeket, még milyen sok módon árthatsz, amiről azt hiszed, hogy
segítettél. Ha elegendő a tudásod és megkaptad az égtől a jogosítványt, tisztán és biztosan
látod, tudod az okot, mely a múltban gyökerezik, ezután jöhet a megoldás, ami mindig egyedi.
Az a gyógyítás.
Az Igazságban a betegnek hinnie kell és el kell fogadnia azt. Az új földön már mindenki
egészséges lesz. Manapság gyakoriak a hétvégi kurzusokon képzett gyógyítók,
természetgyógyászok. Vannak hagyományaink pl. a szakérettségi, ami egyéves gyorstalpaló
volt. Jézus harminc éves koráig tanult, mire színre léphetett, úgy látszik sok „Jézus‖ szaladgál
a mi világunkban. Persze azért vannak már jó kezdeményezések is. Azok, akik előző
életükben ezt megtanulták, őket elég emlékeztetni és beindul a tudásmechanizmusa, de nekik
is sokat kell tanulni. E könyvecskének nem feladata ismertetni több év tananyagát, csak az
alap rendellenességekre hívja fel a figyelmet. A szorgalmas munka és tanulás, a tudás, a
tapasztalás nem kerülhető meg Atyánk világában.
- 117 -
„Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok a Krisztus. És sokakat
elhitetnek, és sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek”. (Máté 24:5)
Ezt meg kell tanulni a szabaduláshoz. A karma törvénye szab irányt mozgásuknak, tehát nem
lehet megszakítani. Ha a negatív karmára gondoltál, azt a parancsolatok betartásával, a tudat
átalakításával, a teremtésed tökéletesítésével, melynek Tükörképe a mikrokozmoszod, a
fizikai tested, az igazi templom. Ameddig a teremtésed nem tökéletes, a lelked itt hagyja azt
az anyagi világ múltjában. Itt lehet a legjobban, a leggyorsabban fejlődni a megfelelő
kontrollal. A betegség egy negatív jel, figyelmeztetés. Nem szükséges betegségben meghalni.
Ezért igyekszik minden valamire való lélek itt testet ölteni, hogy le ne maradjon az örök
életről. Mi pedig örömmel biztosítjuk ezt neki. A sátáni korban is Isten világító fényoszlopai,
világosságai az erre kiválasztottak, főleg a ciklus végén jelennek meg. Itt a Földön most
folyik a legnagyobb próbatétel. Sokan elbuknak. Majd legközelebb lehet próbálkozni. Isten
minden teremtményének készített helyet országában, hogy mikor foglalja el a helyét, ez csak
- 118 -
rajta múlik. Az emberi fizikai test minden megnyilvánulása nyomot hagy a lélekben. Ez 5-6
vagy több változós és negyedik vagy ennél is magasabb dimenziójú, a fizikai testhez
viszonyítva tisztább energiájú teremtmény. Mások a törvényszerűségei. Az energia-
megmaradás törvénye értelmében az nem vész el. Ez így igaz, de átalakítható, így nem kell
megijedni, hogy mi lesz a karmával. Az átalakítás kulcsai: az érzelmi megbánás,
bocsánatkérés, megbocsátás és ha ez elég tiszta, mi több, erős intenzitású, megnyitja a tudat
kapuját, a hetedik aurát és teremtó erejénél fogva tudásával véghezviszi az átprogramozást. A
legnagyobb zsenik agyuk 5-8 %-át használták, használják.
- 119 -
Ha például egy szegény ember a jelenlegi életében nyomorog,
mert az előzőben dúsgazdagon csak magával törődött és a rábízottakat
nyomorban tartotta, és tegyük fel, megérkezik Teréz Anya és kiemeli a
nyomorból, nem sérül a karma törvénye?
Nem, mert pont arra tanították meg nehéz körülményeiben, ahogy az előzőkben kellett volna
viselkednie. A következő életében újra gazdag lesz és vizsgázik a tanultakból. Soha nem
mondom, hogy a gazdag ne élvezze a gazdagságát, hanem azt, hogy a felesleget adja át és
ésszerűtlen többletet ne halmozzon fel. Ha súlyos a karmája, éhen is halhat, mint azelőtt
miatta többen is. Rá kellene már jönni, hogy egymással, egymásban és egymásért élünk.
- 120 -
Mi lesz azokkal akik nincsenek ellátva a Szentlélek pecsétjével?
Ők a jézusi „bal oldalra‖ állnak három oszlopsorba a Föld jelenlegi három alsó létsíkjának
megfelelően. Fizikai testüktől megszabadulva a kiérdemelt szenvedések közepette később
ölthetnek majd új testet. Földünkön úgy elhatalmasodott a gonoszság, hogy már csak az isteni
kegyelem tartja életben. Mint felhúzott, kifeszített íj áll a karmikus történés készenlétben.
Elengedésének időpontját csak az Atya tudja. Ő a törvény.
Átvehető-e a karma?
Igen, de nem célszerű. Azért, mert a saját programunkat veszélyezteti.
Egy elképzelés, egy gondolat, egy akarat, egy teremtés, egy élet (örök), egy törvény, egy
szeretet, egy természet, egy Atyaisten. Rajta kívül nincs semmi. A teremtmény, ha ezt
megérti, szabad akaratát ehhez igazítja. A szellem szabadságban a test szükségszerűségben
létezik. Az örök élethez hozzátartozik a végtelen testet öltések, örök átváltozások,
átalakulások sorozata, mint az örök fejlődés és tapasztalás záloga. Nem győzöm ezt elégszer
hangsúlyozni.
1. „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige”. (János 1:1)
3. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
- 121 -
4. Ő benne vala az élet és az élet vala az emberek világossága.
Ki vagyok? Milyen vagyok? Vagyok, aki vagyok! Teremtését megtapasztalni csak a képmás
és hasonlatosság általi teremtményeken keresztül tudja az Úr. Ő az abszolút. Minden más
relatív, viszonylagos, de vele összefüggő EGY. A képmás és hasonlatosság okán mondható,
hogy Én vagyok Te, Te vagy Én. Mi vagyunk Te és Te vagy Mi. Egyének összessége, az
összegyén az Istenség. Ha én segítem a társamat, magamat segítem és mindenkit, az egész
világot segítem. Ha el akarsz érni valamit, segíts valakit hozzá és megkapod. Sőt többet. Ha
van tudásod, oszd meg mindenkivel, ezáltal minden hat mindenre és mindenkire, oda-vissza,
ez a karma törvénye. Célja az tökéletesedés, fejlődés, tapasztalás. Föld bolygónk, Földanyánk,
Gaia is élő. Aurája tartalmazza az itt élt emberek összes tudását. Ha tudatlanságunkban tönkre
akarnánk tenni, ne csodálkozzunk, hogy a természet erőivel kínjában válaszol. Így
földrengések, katasztrófák, balesetek, viharok, betegségek jelenhetnek meg. Az emberiség
teremtő tudata működik, még ha korlátozottan is. Mi teremtjük meg a katasztrófákat is
gondolatainkkal, beszédünkkel, cselekedeteinkkel Rajtunk múlik, hogy itt mennyország lesz
vagy pokol.
Ha a világ történéseit szemléli az egyes ember, úgy érzékeli, hogy teli van
igazságtalansággal, hogy van ez? Hol van Isten igazsága? Ha végig gondolod, átgondolod
az elmondottakat, akkor rájössz, hogy a kozmikus méretű eseménysorozat egy pillanatát látod
és ezáltal mondtad ki a véleményedet. Hidd el az igazat, hogy Isten Igazságban teremtette a
világot és ennek biztosítéka többek között a törvények, így a karma és a testet öltés. Ha igaz,
tiszta, őszinte vággyal, lélekkel, hittel kitárulkozva, bárminemű félelemtől mentesen kéred,
akkor ezt megtapasztalod. Teremtőd tárja fel előtted az igazat. Ez a folyamat fog beindulni.
Csak az útról nem kellene letérni. „Véletlenül‖ értelmi szintednek megfelelő könyvekre
bukkansz, segítőkkel találkozol, gondolkodásod kezd megváltozni. Találkozhatsz a
- 122 -
Teremtőddel, vagy hierarchiájából valakivel. Előző életedben megtanult, begyakorolt lelki
képességek nyílnak meg újra. E képességek azok, amelyeket Jézus bemutatott. Mire eljutsz az
iskola végére, mindezt te is tudhatod, sok életen keresztüli tanulás, gyakorlás
eredményeképpen. Ezen szempontoknak megfelelően kezdjük az új szemléletű hitoktatást. A
technika és robotizáció célja, hogy felszabaduljon az időd a lelked kiművelésére, a
gyakorlásra a tanulásra, hogy elindulhass az isteni-emberi fejlődés útján. Hihetetlen
akadályokba, gátakba fogsz ütközni. Át kell ugrani, nem lehetetlen, de nehéz. Ezt az új
szemléletű társadalmi, gazdasági berendezkedést kell közösen, erőszakmentesen
megteremtenünk. Ezt most kell meglépni – mint azt Jézus példája is mutatja – megköszönve
illedelmesen, de határozottan nemet mondani a sátán összes gazdagságának, csábításának. Az
új jövő mit mennyországi dimenzió után nézni, ami már készen áll számunkra. El kellene
fogadnunk szabad akaratunkból. A Teremtő és teremtményeinek tisztelete, szeretete és az
irgalmasság,megnyitja a lehetőséget az Univerzum határtalan, teljes, bölcs megismeréséhez és
a mindenhatóság és halhatatlanság eléréséhez, az isteni tudás teremtő társaként végzed a rád
bízott feladatokat. Lehetőség nyílik a naprendszeren a galaxison belüli és azon túli fejlett
civilizációkkal való kapcsolatfelvételre, akik segítenek az új tagnak.
- 123 -
Isten honnan irányítja?
A hétváltozójú négy-, öt-, hatdimenziós vagy e fölötti világokból.
Van-e határ?
Igen a 24 változó. A változó a teremtett világ jellemzőit, minőségi többletét fejezi ki.
„Karátnak is hívják‖. Most ötváltozós világ nyílhatna meg az arra felkészült átlagos ember
előtt. A kiválasztottaknál más a helyzet. Náluk jóval magasabbak a lehetőségek. Mindig
magasabbról irányítják az alsóbb világokat. Így Isten küldöttei mindig többet tudnak,
magasabb képességekkel rendelkeznek.
- 124 -
A Sátánfajzatok honnan veszik működésükhöz az erőt?
A tudatlan emberektől szedik el, főleg az emberek velük való foglalkozása által, valamint a
parancsolatok be nem tartásából, káros szenvedélyekből eredően. (Légiós jelenség) Neked
nyitnod kell felé és ekkor történhet ez meg. Megszállást okozhat? Igen, igen, súlyosabb
eretekben. Megoldás? Meg kell változni. A tudat átalakításával, a rezgésszám felemelkedik,
így azt nem bírja elviselni és kilép belőled, ha táptalajodat megtisztítottad a gaztól. Más helyet
keres magának és figyeli, mikor térhet vissza beléd. Dinamikus a küzdelem, de benned dől el
minden. A test temploma a lélek. Figyelj a lelkiismeretre, a lélek megismerésére törekedj!
Abból töltekezz meditációban! Az ember rendeltetése tisztítani, kikutatni, vizsgálni, figyelni a
lelkiismeretre, a törvényre. Ez mindenkinél más és a szoros úton járás maga a törvény. A
lelkiismeret meghallása, megértése, megérzése maga az igazi művészet. Ezt mindenkinek
szükséges elsajátítani és minden rendeltetést teljesíteni lehet és kell. Ez a főkulcs.
„Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek és az fiam lesz nékem”. (János 21:7)
„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szeméről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem
fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. (János 21:4)
És senki sem tölti az újbort ó tömlőkbe, mert különben az újbor megszakasztja a tömlőket és a
bor is kiömöl és a tömlők is elvesznek”. Idézet (Lukács 5:36,37)
A fő problémát ott látom, hogy ha valamit nem értenek Jézusnál, az Ószövetséggel kezdik
magyarázni.
- 125 -
Ez a gondolatsor, mint a legújabb bor, beleönthető-e a
jézusi új, vagy a zsidó Ószövetség ó tömlőjébe?
A Jézuséba mindenképpen, erről szóltam az elején, amikor a küldetésemről beszéltem. Én
csak elmagyarázok dolgokat, ha van megértés, akkor tovább mondom a tanulnivalót. Az
Ószövetségbe annyira, amennyire belefér Jézus szerint, vagyis nem. Ez akkor igaz, ha az
Ószövetség minden sorát egyforma értékben kezelem. A prófétálások nem egyforma
minőségűek. Figyelj a lelkedre és megérzed, majd megérted az igazat. Mint mondottam, a
zsidó Ószövetségben és más nagy vallások tanításaiban is az alapigazságok megtalálhatók.
Ezen a közös alapon lehet létrehozni „Egy akol, egy pásztor” elvét és gyakorlatát. Nem
ökumenipaktumos összemosás. Kölcsönös diplomatikus engedmények erről is arról is. Egy a
mérce, az igazság, a szeretet az egy vallás, ilyen egyszerű. Eszerint kellene élni, sőt, lehet,
hogy eleinte nehezebb, később egyre csodálatosabb.
- 126 -
Akkor a vallásokat meg kellene szűntetni?
Semmi erőszak. Megszűnnek és elértéktelenednek maguktól is, ha ál-igazságokat hirdetnek.
Mert nem fogják birtokolni a Szentlélek erejét. Az aklokból Isten „kihívja az Ő választottait‖,
időben, ha munkájuk nem jár eredménnyel.
- 127 -
Megtalálhatók a magyarság nyomai az ősi írásokban?
Igen, a Bibliában. Noé Kám, Kus, Nimród, Magor, Hunor, Szkíták (Szittyák) Sumérek,
Pártusok, Hunok, Magyarok, a teljesség igénye nélkül csak a nagyobbakat említem.
Mi jellemzi őket?
Ha valaki Isten népe, akkor annak ismérve, mások önzetlen szolgálatának vállalása, kozmikus
szeretet és tudás, türelem, szelídség, megértés. Az a nép, amelyik úgy gondolja, hogy az egész
világnak őt kell szolgálnia, nem lehet Isten népe, nem lehet kiválasztott, vagy elvesztette azt,
ha egyáltalán az volt.
Atyánk
Gondolatait
Óvó
Rend
Atya
Gyermekeinek
Alkotmányos
Rendje
- 128 -
Mit jelent a Maghar szó? (Esszéneusok)
Atya
Gondolatait
Alkalmazók
Rendje
Itt a magról, az ősi tudás népéről van szó, a csillagközi kultúráról. Amikor ősapánk, Nimród, a
Bábel tornya tetejéről nyilával elérte az eget, Isten lakóhelyét, akkor Isten régi vágya teljesült.
A táltoslétrával, az élet fájával és az örökélet vizével létrejött a rég várt összeköttetés Menny
és Föld között. Babilonra, a régi fára, itt a Földön már nincs szükség. A magjaiból új fák
nőnek. A rossz „termőföld‖, az értetlenség nem a mag hibája. A hunoknak, szkítáknak nagy
vezére volt Kárpát. A hunok mint Szt. Mihály katonái védelmezték (ma a székelyek) mindig
az igen kis létszámú Magorokat, a Magosokat. A hét vezér – az eget és a földet összekötő
táltoslétra hét foka – Kárpát vezérre esküdött fel, mikor a katonailag megroppant avar
testvéreik megsegítésére indultak, az ősi központjukba a Kárpát medencébe.
- 129 -
A kiválasztottak csak Magyarországra születtek le?
Minden néphez jutott belőlük legalább egy, a nagyobb népekhez több is. A legtöbben a
történelmi Magyarországon vannak.
- 130 -
Igaz, hogy a Szent Koronán hátul a képeket lecserélték?
- 131 -
Ki volt az utolsó magyar király, akinél működött
a koronázáskor teljességgel az általad mondott rendszer?
Corvin Mátyás királyunk.
- 132 -
A keresztény vallások szerint van egy Atya, egy Szentlélek,
egy Fiú Jézus, vagyis egy Isten három személyben?
Ők szűkebben, számszerűen értik. Ez a Biblia szerint sincs így, mert „viszont mikor felhozza
az ő elsőszülöttét a világba így szól” ( Zsidókhoz írt levél 1:16)
Ha van elsőszülött, akkor valószínű, kell lennie másod, harmad, és további szülötteknek is.
Mint már említettem Jézus Elsőd. A dicsőségre jutás pedig Isten minden teremtményének
megadatott, aki hordozza a képmást és hasonlatosságot. Így az embernek is. Másoknak is,
akik – mondjuk így – nem emberszabásúak. Nem állatokról van szó.
„Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának lelkét a ti szívetekbe, ki ezt
kiáltja: Abba Atya‖. (Gal.3:6)
Alapvető témakörök: Létterek, vagy hol vagyunk, amikor nem élünk fizikai testben
A teremtés
A szellemtől az anyagig
Bukás
- 134 -
Mi lenne az, amivel magasabb civilizációkban találkoztok
és fontos lenne a Föld számára?
Ott az értékrend a lélek minőségén és a fizikai test teljesítményén alapul. Amire vállalkozik a
lélek, egyszeri testet éltetésre, azt csinálja a fizikai valóságban is. Ekkor a leghatékonyabb az
egyes emberek tevékenysége, így a társadalmi fejlődés is a legnagyobb. Nincs demokratikus
választás, ami jó esetben is átlagol. A lélek által ki mire van kiválasztva, azt teszi. Mindenki
szeme előtt van követni való példa. A tömegeket így lehet felemelni. Minden posztra az arra
legalkalmasabb kerül. Ha mégsem válna be, akkor alacsonyabb beosztásba kerül. Ezt
rugalmasan kezelik. Mivel lelkük alapminősége a szolgálat, így önző érdekek nem
károsíthatják a közösséget. A tulajdonlás is rugalmas, ésszerű. Mindenki megkapja a
munkájához mindazt, ami fejlődését biztosítja. A vagyongyűjtésnek ez a földi formája ott
ismeretlen. Túlléptek rajta. A magos lélek minőség vezérli a folyamatokat és nem olyan
képzelgések, mint például a fegyverkezés, amire az emberek szerint azért van szükség, mert
ezáltal fejlődik a gazdaság. Őket veszély nem fenyegeti.
Ami neked sem jó, azt ne tedd mással sem. Ez lenne a minimum. Hogyan szeretheti az ember
legjobban az Istent? Úgy, hogy a tilalmait, parancsolatait betartja. Hogyan szerethetné az
ember felebarátját jól, ha magát sem tudja helyesen szeretni?! Először ezt kell megtanulni.
Önvizsgálatokban a lelkiismeretre figyelve, tisztítani, javítani, tökéletesíteni önmagát.
Énemben a hibák bűnök, piszkok, eltorzulások, tisztátalanságok felfedezése, eltüntetése, majd
nemes dolgokkal való feltöltése és megőrzése. Utána lehet közelíteni a következőhöz.
Mit együnk?
Zöldséget, gyümölcsöt, növényi táplálékot és magjait. Húst nem ajánlom és az ölésből
származó állati terméket.
- 135 -
Mi is a szeretet, mi a fogalma, milyen viselkedésekben,
cselekvésekben mutatkozik meg? hogyan lehet ráismerni?
Megpróbálom felsorolni jellemzőit ez igaz gyakran használt szónak és megmutatni azt, amit e
fogalomnak be kell takarni, be kell tölteni. Nem ártani, vonzani, adni, megbocsátani,
bocsánatot kérni, a hibákat belátni és megbánni, áldozatosság, az önzést legyűrve másokért
élni, igazságot megérteni, bölcsességre intelligenciára szert tenni, öröm, gyönyör és
boldogságszerzés, elnézés, békesség, irgalmasság, ítélkezés nélküliség, jóságosság,
szívélyesség, igazságos szigor, munka, megelégedettség, segítség, bölcs bánásmód, szelídség,
alázat, türelem, szolgálatkészség, mértéktartás, szélsőségmentesség, fensőbb nyugalom és
béke. Minden emberi megnyilatkozást a legjobbként értelmezni. Mindig mindenre szeretettel
hatni.
Csak egy vallás, egy templom, egy akol, egy pásztor létezik, melynek alapja az egységes és
egyenlő szeretet a Teremtő felé és az összes teremtmény, minden ember iránt. Minden más
csak megosztja, szembefordítja egymással az embereket, vallásokat, nemzeteket, országokat,
bolygókat, világokat.
- 137 -
A könyv folytatása
BEVEZETÉS
*******
- 138 -
ELSŐ RÉSZ
Elképzelhető, hogy Föld bolygónkon a Vízöntő korszak leáradó szentlelki kegyelme,
igazsága, tudása hozza meg a Föld paradicsomi állapotát, vagyis valamiféle aranykort a
Földünkön?
Az aklok kiérlelt, kiművelt, az örök igazság talaján megálló, megtapasztalt részeit egy
szent egésszé össze lehet rakni. A tanítások időben is egymásra épülő, fejlődő rendszerében
kiemelkedő Jézus tanítása Atyja országáról, a szeretetről, a kegyelemről és az igazságról és az
oda vezető útról, amelyen minden ember haladhat.. E tanítás felmérhetetlen erővel újraéled az
emberek bensőjében és bővül, főleg megértésben.
Igen, Naprendszerünkben volt egy bolygó, amely szétrobbant a rajta élő „fekete
ingesek/köpenyesek‖ gonoszsága miatt. Ma ez a kisbolygó övezet. Megsemmisültek
civilizációjukkal együtt. Ezután szemelte ki az isteni gondviselés Földünket hasonló feladatra.
Más galaxisban is előfordult hasonló eset. Ezt dolgozta fel a Csillagok háborúja című
film. Nem tippeket akartam adni, hanem a fehér testvérek ajánlatával összehasonlítási
lehetőséget, hogy hasonló eset be ne következzék.
- 139 -
Ennek elhárítására létezik naprendszeri galaktikus és intergalaktikus véderő egy elsőd
vezetésével, de elsősorban ezért az adott bolygón élők a felelősek a karma törvényének
megfelelően.
- 140 -
„Az isten megnyilvánulásában szellem, vagyis ősvilágosság. Őt szellemben lehet és
kell imádni.‖ Erre az újjászületéssel nyílik igazán lehetőség, amikor az illető színről színre lát.
Szellemet csak az Atyaisten teremthet. A szellem befogadásához szükséges lélek elemeket a
teremtő Fiú is teremthet az Atyaisten engedélye és útmutatása szerint.
Az örök élet létezik, az örök kárhozat csak az adott személy részére, mert szétbomlott
részei új teremtés kiáradását képezik.
Visszatérve még egy problémára. Akinek lelke az 5145 testet éltetése végén az Isten
mellett döntött, de az Isteni vizsgán nem lett eredményes vagy odáig el sem jutott, mert a
szükséges lélek elemeket a kellő minőségben nem építette ki a szelleme által, az a
személyisége feladásával az adott Birodalom teremtő Fiúistenébe olvad bele, a homo sapiens
esetében a MiAtyánkba. Akik lélektapasztalataik alapján a sötétség erői mellé állnak, ők az
erejüket fokozatosan elvesztve feloszlanak, felbontódnak. Láthatjuk, hogy a lélek valóban
korrekt lehetőséget kap az átszellemesüléshez és a döntéshez is, mert felépítése hordozza az
Isteni elemeket és az ellenoldali teremtés elemeit is. A fizikai test csak a lélek anyagi
tapasztalását – főleg az érzékszerveken keresztül – szolgálja, amíg a léleknek erre szüksége
van. Addig élteti, utána megválik tőle, ez a halál jelensége.
- 141 -
táltos a hat szellemi fokozatú Nap és a szkíták a világosság égboltjain az aranyszőrű táltos
paripán Isten felkentjeként, fiaként a magasságbeli beavatásai során az elemi vonzásban
végigszáguld, maga is világossággá lesz, felkentté válik.
A fentről jött az alsó világban testet öltött, nem bukott szellem teremthet magának
lelket, ez más minőségű, mint az előbb említett.
- 142 -
Az Isten elleni lázadásokat, mint szellemlázadást és a paradicsomi szellemek
törvényellenes kettéválását férfire és nőre kiemelten megemlítem. E szétváláskor azt hitték,
hogy Istennel szemben így még egyszer annyian lesznek, és kétszeres erővel bírnak majd. A
gyakorlatban viszont erejük hatványozottan szétosztódott. A polaritásában szétvált szellem a
neki megfelelő nemű lelket élteti, és ez megjelenik a fizikai test nemiségében is. A
visszavezető út hatodik szférafokozatában a szétvált lelkek egy akaratra jutnak, eggyé válnak,
hogy a hetedik szférafokozatba léphessenek, és egységes napszellemként
tevékenykedhessenek.
- 143 -
Részletesen szólok a karmikus megváltás Isten általi kegyelmi módjáról akkor, amikor
egyes vallásoknál ez igen furcsa, eredménytelen módon történik. Mi a helyes útja?
Erre az Isten személyesen jelöli ki kellő angyali kiképzés után az általa választott
személyt. Tehát a kegyelem létrejötte nem a gyógyítón, hanem a bűnbánatot tartón múlik. A
segítő legfontosabb feladata a bűnbánatot tartó előkészítése a karmaoldásra, az Istennel való
találkozásra. Az aranykort csak karmamentes – legalábbis súlyos karmától, szenvedélyektől
mentes -, egészséges, akaraterős, szerető, segítő, bölcs lelkekkel lehet felépíteni. Minden
ember elérheti ezt a minőséget.
A lélek elszámoláskor kap egy elemző programot, aminek következtében látja hibáit,
és egy másik program segítségével megterheli eljövendő életét a karmikus adósság
lerendezése végett. Ezért mondta Mózes, a Törvény betartása tesz igazán szabaddá,
tehermentessé.
A betegségek, katasztrófák, balesetek és egyéb terhek, mint okozatok okait főleg előző
testetöltésünkben kereshetjük. Hogy emberként ilyen fizikai testben és itt kell testet éltetnünk,
tanulnunk és tapasztalnunk, ennek fő oka a szellemlázadásban való részvétel. Ide nem
sorolhatóak azok, akik szeplőtelennek maradtak, de a segítés szándékával, az Atyaisten
kegyelmi, tanító, gyógyító programjainak végrehajtóiként a fekete korban is itt élnek
közöttünk, általában igen nehéz anyagi körülmények között, de világossággal megáldva.
Visszatérve, aki felebarátjával szemben vétkezett, miután vétkére rájött, neki kell
bocsánatot kérnie a sértettől. A sértett ezután köteles neki a sérelmekért megbocsátani, az
- 144 -
anyagi javakban okozott kárt pedig részben vagy teljesen el is engedheti, ha helyzete ezt
lehetővé teszi és jóságos. Ha valaki egy közösséget károsít meg, akkor kiállva, nyilvánosan
kér a közösségtől bocsánatot és igyekszik jóvátenni azt valamilyen módon. Ezt a metódust
semmi sem helyettesítheti, válthatja meg.
Az ember az előző életekben elkövetett vétkekért általában nem kér bocsánatot még a
halálos ágyán sem, mert bizonyos sötét dogmák ezt nem engedik meg számára (reinkarnáció
tagadása). A még nem kellően megvilágosodott papoktól várják a feloldozást, de hát ezt is
meg kell tapasztalni, hogy ez mennyire nem működik. Utalok arra, hogy hol vannak ezek a
feloldozó papok a Szentlélek gyógyító kegyelmeivel megáldva? Jézus, akinek a bűneit
megbocsátotta, az meg is gyógyult. Az ember magát megváltani csak saját jó cselekedetei és
bűnbánatai által tudja, követve a jézusi tanításokat és példát, kérve Isten segítségét és
kegyelmét.
A sötét dogmák tanítási gyümölcse beérett, az emberiség lelke, teste beteg. Akik
elfogadják a lélek testet éltetésének tanát, őket az angyali, isteni kegyelem elvezeti azokhoz,
akik erre felkészülve az illetőt mélytudati szintre leviszik, így beláthatja, megláthatja a vétkét,
átérezheti, megélheti, és őszintén megbánhatja. Ezt többször is lehet megismételni, de jó
felkészítéssel elég egyszer. A kegyelem, a karmikus törlés mértéke a bűnbánat tisztaságától és
mélységétől, annak teljességétől függ elsősorban. A semleges gondolatminta megkérése segít
a karma oldásában.
A lélek elsődleges feladata a testet éltetés során igaz, megélt tapasztalatokat szerezni.
A fizikai test erre lett teremtve. A lélek iskola elején a karmikus törvények szigorú
megtapasztalása a cél, később a kegyelem megtapasztalása is előtérbe kerül más egyebekkel.
Így a lélek megtanulja és megszokja Isten jóságos, de igazságos rendjét. Saját kárán rájön
arra, hogy jobb a törvényt betartani, mint szenvedni és végül saját akaratából beáll Isten
Rendjébe.
Az ölés esetei 99%-ban nem tartoznak a kegyelem hatálya alá. A fekete korszakban
sok olyan lélek kap testetöltési lehetőséget, akiknek az elemi karmikus leckéket kell
megtapasztalniuk. Ezért a nagyobb szellemi fokozatú segítő lelkeket óvom attól, hogy
méltatlankodjanak e felett, mert a Földön történteknek szükségszerűen meg kellett lennie.
A szeretet az az Egy vallása. A szkíta vallás az, amely legjobban hasonlít a szentlelki
korhoz, de nem úgy, ahogy ezt ma sokan tanítják! E nemzedéknek itt a Földön nem volt
ősvallása, amihez vissza kellene térni. A jelenben cselekedve előre kell nézni, és a kor
szellemének isteni akarata szerint szükséges formálni az ember életét szüntelen. Az igazság
talaján meg nem álló szokások és tradíciók a fejlődés legnagyobb gátjai. Földünk történetében
kisebb-nagyobb vétségek miatt magasabb csillagvilágokból öltöttek testet emberek, népek,
- 145 -
népcsoportok közösségi formájában. Ők gyakran messzi meghaladták az átlagos korszellemet
vagy épp azt voltak hivatva bemutatni, de ez akkor sem ősvallás. Földünkön a szellemünk,
lelkünk szükséges isteni fejlődési programját a jelenben élve tehetjük magunkévá.
Az igaz próféták igaz tanításait sokszor a világi hatalom elnyomó, uralkodó rendszere
a vallások tanait gonosz, önző céljuknak megfelelően átdolgozta. A kialakított gyakorlatuk
eredményezi elégtelen osztályzatukat és esetleges megszűnésüket. Sose késő változni,
kiváltképp, ha ez nagyon szükséges. A jelenben élve minden valóság megváltoztatható.
A Világegyetem nem ítélkezik tetteitek felett, mivel Isten parányi szerves részeként a
tanulás útját járjátok itt a Földön a hatodik típusú napok szellemi rendszerében. Isten parányi
szerves része a szellem bennetek van, és ezt a tanulás eredményeképpen önmagatokban
megláthatjátok. Ekkor vége a tanulásnak. Ez képezi az önmegismerés tárgyát, az erő, az
akarat elsajátítását, a tiszta érzéseket, az álom beteljesedését. Az egyetlen forrásnál nem
létezik nagyobb hatalom. Minden ember szelleme innen ered.
- 146 -
Ehhez le kell zárni a múlt karmikus játszmáit. Újemberként a szeretetet, békességet,
türelmet, toleranciát, kiegyensúlyozottságot, becsületességet, őszinteséget, megértést,
elfogadást, együttérzést, egységre törekvést, az istentudatossághoz tartozó felelősséget jó
akarattal, tiszta szándékkal megvalósíthatom önmagamban. Így válunk az életet szerető,
örömteli, bőségben élő avatárrá. A harc helyett egyensúly, harmónia, összhang uralkodjék
lelketekben. Így váltok sérthetetlenné.
- 147 -
kozmikus útja. Lenyomataink, mint fontos sajátosságok, személyiségünk jellemvonásait,
egónkat, test típusunkat, érzelmi beállítottságunkat, ellenálló-képességünket,
tulajdonságainkat, életutunkat tükrözik. Megváltoztatni nem lehet, szabályozni igen, a
gondolatmintákkal. Amint tudatunkba egyre több szellemi fényesség sugárzik, az adott
gondolatminta áthangolódik vagy újakat kapunk az újjászületéskor. Így a világ összefüggéseit
tisztábban látjuk. Gondolatminták által befolyásolható tényezők: spirituális egyensúly a
megvilágosodottság korlátozottságának mértéke, felfogóképesség, türelem, vérmérséklet,
tehetség, belső béke, bölcsesség.
A karma által ránk rótt út végigjárásával akár 180 fokos + fordulat is előidézhető.
Felszabadíthat bennünket: pl. semleges gondolatminta a karmikus terhek alól. Ha
végighaladunk egy perióduson, amely beteljesíti karmikus feladatunkat, jutalmul kaphatunk
olyan gondolatmintát, amely az eredeti születési lenyomatot is felszabadítja az újjászületéssel.
Így az eredeti feladattól is megszabadulhatunk, a velünk született tulajdonságokkal együtt. Így
egészségesekké válhatunk, és hozzáláthatunk a Földanya sebeinek gyógyításához. Ez az új
kor legnagyobb kegyelme. Fogadjuk el, éljünk vele. Kérjük, és megadatik.
Az új szeretet forrás a nagy „Vagyok‖, a Nap a Napban, minden erő, hatalom, jóság
középpontja. Egyetlen forrásból ered, s mindannyiunk számára hozzáférhető. Ébresszük fel a
belsőnkben szunnyadó pásztort. Mindenkinek felelősséget kell vállalni döntésével saját hitéért
és cselekedeteiért. Igazsággal a dolgok való működésével lehet foglalkozni.
*******
- 148 -
MÁSODIK RÉSZ
Itt, a Föld bolygón felébresztett lelkek elért lelki fejlődési foka, tapasztalata, és a
Csillagvilág küldötteinek áldozatos testet éltetése, valamint az élő Földanya lepusztult
állapota miatt a legmagasabb intelligenciák - a Fénytanács (a legtisztább energiájú
fénylények, a világosság gyermekei) az Atyaistennel és Teremtő Fiaival egyetértésben - úgy
döntöttek megmásíthatatlanul, hogy bolygónk történetében ilyen formában és minőségben
először, beindítanak egy aranykort, amelyet több is követhet.
Bárki, nemre, fajra való tekintet nélkül tagja lehet, aki betartja a mózesi
tízparancsolatot a jézusi és az újkori megvilágításban és helyesen értelmezi azt a fekete
korszak végének nehéz, embert próbáló, vizsgáztató és szétválasztó szentséges élő
gyakorlatában az új energia lehetőségeinek elfogadásával. Az univerzális szeretet
kibontakozása átveszi a törvények és kegyelem szerepét. A szellemi, lelki, fizikai, tudati
megállapodások az emberi kultúra írásba foglalt törvényi részei. Ez nem a jog.
Jézus azt mondja, „az én Atyám házában sok lakóhely van‖. A megváltás kiteljesedik
az univerzum alsó - a 3. 4. 5. 6. szellemi fokozatú napok és bolygóik - világaira. Ezek fizikai
szemmel látható égitestek, de jórészüket az érzékelésünk gyengesége miatt nem is láthatjuk.
Mindennek, ami lélek, annak az időben élni, fejlődni, tökéletesedni kell, hogy
szellemesülve visszajusson a tökéletes Teremtő Atyaistenbe.
Mivel a csillagvilágok lakói a lelki fejlődés eltérő fokain állnak, így a tökéletesedésben
a hátralévő utak különbözőek hosszúságban, de minőségben is. Az eltérések ellenére a szintek
alapkövetelményei mégis egységesek. Csak úgy lehet feljebb kerülni, ha az alacsonyabbat is
segítjük. Ez az a szükséges áldozat, amit minden élőnek egymásért az egészért meg kell
hozni.
A Szentlélek alatt értjük azt az össztudást is, amit a szentlelkek kaptak az Atyától, a
Fiúktól (elsődöktől), és azt a tudást és tapasztalatot, amit létbehívásuk óta megszereztek. Ez a
parlamentáris agykomputer vagy napfényes szentlélekközti agy, ahova az arra érdemei és
munkája által kiválasztott be tud kapcsolódni, és információt lekérni és beadni. Az élet az
rezgés és információ is. Minél magasabb rezgésű, annál nagyobb információhordozó.
- 150 -
SZKÍTA ŐSVALLÁSUNK ÉS A SZENTLELKI KOR
Szkíta ősvallásunkban nemcsak Jézus, a Megváltó várása szerepel, hanem várták a
Szentlelki kor eljöttét is. Szent István koronázásakor, 1000 táján is várták, de csak egy
előkészítő része érkezett meg. Ezt Jézus testet öltésével biztosította, és meg is ígérte
számunkra azzal a többlettel, hogy még egyszer eljön választottjai közé (második eljövetel).
A keresztény világvallások ezt elutasítják – mármint a vízöntő, Szentlelki korszak eljöttét. Ez
az ő lelkiismereti dolguk, az ő bajuk lesz, ha kimaradnak belőle.
Eleink nem feledkeztek meg a segítségre szoruló más népekről sem. Így említhetem az
egyiptomi Mózest, vagy Ur sumér-párthus városból érkező Ábrámot, (akit később
Ábrahámnak hívtak), és sorolhatnám tovább az egyes népeknél testet öltést vállaló nagy
próféta lelkekkel.
Most letérdelünk szerető ősapáink tanító áldozata előtt. Megköszönjük nekik, hiszünk
Istenben, bennük és elhozott tanításukba. Az új kort remélnünk sem kell, mert szellemi
szinten megérkezett, itt van a lélek és test szinten a leíródás folyamatos, a felelősséggel döntő,
a kegyelmet elfogadó, a cselekedetei által kiválasztott vagy küldetést is teljesítő Földön élő
ember számára. Fogadjuk, hogy bűnbánattal előző életeink karmáját Isten kegyelmével
letudjuk, vagy ennek híján fegyelmezetten elszenvedjük. Jelen életünkben a segítő isteni
szeretet pozitív, gyakorló útját járjuk, felkészülünk, hogy elérjük és megkaphassuk az
univerzum, a galaxis polgára címet.
Ekkor leszünk igazán boldogok, mert a jézusi örökség részeseivé lettünk, amit
bemutatott és megígért nekünk. A helytelenül döntő és elő testvéreinknek most is megígérjük,
hogy mindig számíthatnak segítségünkre.
- 151 -
A GALAXIS TÖRVÉNYVILÁGA
Alapelveket, eszmefuttatásokat adok a megértéshez. Ne várjatok tőle konkrét, teljesen
vagy akár félig megfogalmazott jogszabályi paragrafusokat, bár azok is előfordulnak.
Együtt fognak élni népek, nemzetek szeretetben, gyűlölet nélkül, egymást testvérien
segítve. Minden népnek meg lesz a kijelölt lakóterülete és feladata a bolygón, de éles
elválasztó határok nem lesznek, hiszen az egység a cél, ebben kell működni.
A Föld minden lakója egységes rend, szervezet, törvény (politikai, gazdasági) áll. Így
a népek és nemzetek közötti háborúságok gazdasági okát felszámoltuk, a szeretet vallásával
pedig a vallási gyűlöletet.
Belügy alatt a Föld ügyeit értjük. Az egységes irányítás és ellenőrzés úgy jöhet létre,
hogy e tekintetben nem lesznek külön országok. Minden ország maga választja meg a saját
országa területén működő hivatalnokait, tisztségviselőit és a Földi Tanácsba delegáltakat, akik
az egész Földön ellenőrzik a végrehajtói, közhivatalnoki szolgálatot.
- 152 -
Úgy, mint ma teszik ezt a minisztériumokban. Így kivédjük a párhuzamos
szervezeteket, amelyek nemzetenként jelentek volna meg. Jóval olcsóbban oldjuk meg az
állami vezetés kérdését. Olcsó, kis létszámú államapparátus. A gazdasági beruházásoknál
vigyázunk arra, hogy minden nemzet arányosan és igazságosan részt kapjon, ha nem is
mindenből, de ki ebből, ki abból, ami neki adottságaiban a legmegfelelőbb. A nemzetek
pályázhatnak.
A Földi Tanács (FT) választja meg a nyolcfős Kormányzó Tanácsot (KT) ők pedig a
Királyt.
- 153 -
KÜLÜGY
Ellenség az, vagy azzá válik, aki törvényeinket megszegi, vagy leigázásunkra tör. Ez
utóbbi esetben a Nagy Fehér Testvériség teljes erejével védelmünkre siet. Ha ellenségeink
támadó, figyelő, vagy bármilyen rossz akaratú szándékát regisztráljuk, a computer blokkoló
sokkal ártalmatlanná tesszük, és agya megkapja a büntető törlő programot.(nem elektrosokk).
Ha belföldi, akkor az FT elé állítják, ha jövevény átadjuk az Intergalaktikus Rendvédőknek.
TÖRVÉNYEK
- 154 -
Az egyiptomi herceg Mózes is ilyen küldött volt. Istentől kapott tíz parancsolata
gyakorlatilag érvényes a galaxisra, esetleg kisebb változtatásokkal összevonásokkal, amit a
fejlődés megkövetel. A parancsolatokkal egy baj volt, hogy az emberek nem tartották be.
Isten és a magasabb intelligenciák tisztelete természetes dolog. Az emberek, népek, nemzetek,
bolygók, naprendszerek, galaxisok lakói, teremtményei szeretik, és ahogy tudják és
módjukban áll, segítik egymást. Ez természetes, a szív belső indíttatásából fakadó intenzív élő
gyakorlat.
- 155 -
ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK, KÖTELESSÉGEK
Minden teremtménynek joga van a lélek fejlődése során, elsősorban saját munkája és
szorgalma útján akár mások segítségével a létezés legmagasabb Isteni szellemi fokára eljutni.
Köteles ezért megdolgozni, és másokon segíteni. Köteles mindig tőle elvárható módon azon
fáradozni, hogy az élet mindig a legjobb körülmények között legyen az adott bolygón, a
szükséges fejlődést biztosítva. Főleg a Szentlelki alsóbb világokban az élet egyenlő a
fejlődéssel, a lelki evolúció ütemével.
Minden felnőtt jogosult egy személyi computerre. Köteles ezt bekapcsolva magánál
tartani. Ez egy biokomputer, ami összeköttetésben áll az egyén agyával, lelkével és
szellemével a kiválasztottaknál egy bio objekt tároló lemezzel, a szuperagy komputerrel, (ami
például a büntetést végzi) és a Szentlélek Köztudás Aggyal. Az élő univerzum rezgéseit
speciális bio módon érzékeli és feldolgozza, a megfelelő döntéseknél segíti az agy munkáját.
Amire a szervezetnek és a léleknek szüksége van, azt jelzi. Támadást elhárít, a vagyoni
helyzetet nyilvántartja, jelzi a megbetegedést, a család helyzetét, állapotát, a gyerekek ügyeit,
fejlődésüket. A lélek működését, a gondolatot, a szót, a tettet regisztrálja, és érzékeli a
magasabb intelligenciák segítő sugalmazását. Hihetetlen mértékű információ tárolásával segíti
a gyors és leghelyesebb döntést. Ez a 7. dimenzió arkangyalainak terméke. Most a 3.
dimenzióban élünk.
Így nemcsak a lélek örök, de a test is azzá lehet. Ezt ígérte nekünk Jézus. Bárki
megkaphatja, aki a törvényt betartva élt, és él, negatív karmáját letudta, kellő intelligenciát
gyűjtött lelki fejlődését szolgáló testet éltetései során. Akik magas rezgésűek, szeretetben
élők, bölcsek, az életet tisztelők és segítőkészek stb., az idők nehézségeiben is példamutatóan
helytállók, a küldetést sikeresen vállalók erre méltán és joggal számíthatnak. A most csodának
tűnő dolgok valósággá válnak.
Így érthetőek azok a dolgok, amiről beszéltem, hogy más bolygókon lehet kutatni,
velük élő kapcsolatba kerülni. A jelenlegi fizikai testünk nem képes a dimenzióváltásra, csak
átalakító kabinban. Csak a magas rezgésűeknél jöhet szóba. Például Illés prófétánál lett
- 156 -
bemutatva. A jelenlegi fizikai test is átalakítható az újjászületés után a szellem teremtő ereje
által.
Jólét az, amihez egyensúlyi állapot tartozik, energia egyensúly. Minden ember
érdemes a jólétre és várja is el. A megélhetéshez szükséges javak minden embert megilletnek.
Energetikailag nincs különbség egy személy és egy család létszükségletének előteremtése
között. A létfenntartás megteremtéséhez szükséges energia szempontjából a mennyiség nem
játszik szerepet, de a minőség annál inkább. Pénz energiával bánni tudni, elvezet a jólétet
szervező energiához.
- 157 -
Az emberi civilizáció és kultúra az, amely energiával tölti fel a pénzt. Az új kor új
kultúrát hoz. Ennek megfelelően a nagyobb megvilágosodottság okán egyes dolgok értéke
csökkeni, míg mások értéke nőni fog. A magasabb rezgésű dolgok értéke nő, az
alacsonyabbaké csökken.
Az emberi munka értékében és kérdésében valamint a földi kultúrák által termelt áruk
értékében az egész Földre szóló értékegyeztetést kell létrehozni, amit minden kultúra és
ember elfogad. Világegyetemi méretű értékrend egyeztetés során etikai döntésekkel meg kell
egyezni a dolgok értékében és a nemzeteknek egyezségre kell jutni.
A pénz így, mint isteni energia szerepel, és nem különbözik a spirituális fejlődés vagy
a szeretet, béke, boldogság, gyógyítás vagy az előállított tárgyak energiájától, sőt egymásban
kifejezhetők. Vegyétek el az energiát és bánjatok vele hasonlóképpen, mint a többivel.
A pénz akkor ördögi, ha az emberi kultúra ördögi tartalommal tölti fel. Töltsük fel
isteni tartalommal, isteni kultúrával. Az energiával dolgozók dolgozzanak a pénz energiájával
is.
- 158 -
„Ám milyen kényelmes a feketékhez tartozóknak szegénységben tartani titeket. Hiszen
ezáltal, a szó szoros értelmében az ő ellenőrzésük alá kerülnek a javak.‖ Így a megélhetési
félelemből eredően feladsz mindent, ami jó, kiszolgáltatottá válsz a gonosznak.
A régi energiában egyes emberek hihetetlen gazdagság birtokosai, míg mások éhen
halnak. Ez a két pólus között az energiában feszültséget okoz és nem egyensúlyt. A feszültség
háborúskodást, az egyensúly békét szül.
Ha az értékrend helyesen lesz megállapítva, nem kell azt ellenőrizni, automatikusan jól
működik. Az ember képességei kifejlődhetnek akadálytalanul, mert a megélhetési gond és
félelem a bűnözés nem emészti fel erejét, így azt szabadon, akadálytalanul kamatoztathatja. A
24 karátos rendszer erre is megoldást nyújt.
- 159 -
gyógyításának alapszintű megélhetésének költségeit. Nem lehet fedél nélkül, nem éhezhet, és
nem fázhat, nem lehet ruhátlan. Jogosult 1db egyszobás összkomfortos lakásra, víz és energia
ellátásra, egészséget nem károsító élelmezésre és átlagos jó minőségű ruházatra.
Mindenki köteles szellemét, lelkét művelni, fejlődését elősegíteni, fizikai testét
egészségben tartani és köteles részt vállalni a bolygó civilizált, elképzelt társadalmi
viszonyainak kiépítésében napi munkájával, a lélek szinten vállalt feladatainak megfelelően.
A napi munkaidő a robotizálás előrehaladtával egyre csökken, akár 6-4 órára. Az Istennek
szentelt aktív pihenőnapok száma is nőhet, lehet akár három is. Aki szabad akaratából, de
lustaságából eredően helytelenül nem akar dolgozni, az is egy karátot kap. A galaktikus
tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen gyakorlatilag nincs, nem lesz.
- 160 -
A tudomány feltárja önmagát, és a technikával az életet segíti. A remény csiráinak
lélekbe helyezése, a szeretet gyakorlásának széleskörű egyéni módja és a mindenki által
elfogadott és társadalmilag közösségi akarattal és erővel kiépített államilag fenntartott segítő
rendszerek fejlesztése.
Aki a törvényt nem tartja be, az beteg, ellentétes szellemű, lelkét tekintve önpusztító,
kegyelmi rendszert elutasító, célt tévesztett. A társadalmat védve elkülönítve gyógyítandó, -
lélek és szellemgyógyászati módszerekkel letisztítandó-, szelleme felébresztendő.
Sikertelenség esetén, vagy kegyelmet nem kapó karma esetén a lélek a következő testet
öltését egy más, alacsonyabb szellemi fokozatú bolygón köteles folytatni, ahol a kirótt karmát,
elszenvedheti, a törvény igazságát jó és javító szándékkal megtapasztalja. Általában a galaxis
börtönének szánt e célra fenntartott és berendezett bolygón. Az előző könyvem 28. oldalán
felsorolom azokat a cselekvési, magatartási rendellenességeket, valamint jellemi hibákat és
lelki torzulásokat, amelyek karmikus hatásként az egyén betegségét okozzák. Mivel
egyénekből épül fel a társadalom, mi mindannyian a teremtés része vagyunk és egymással
- 161 -
egymásban élünk, természetesen felelősek vagyunk egymásért. A társadalom ereje, védelme,
tisztaságának, egészségének fenntartása érdekében a vétőt kiemeli, de nem börtönbe zárja,
hanem mivel beteg a lelke azt gyógyítja. A későbbiekben részletezendő a Föld és Nap közötti
szféraszintek első három szférafokának szereplői, kik szabad akaratukból, valamint
összegyűjtött lélekintelligenciájuk eredményeképpen e régi energia szint mellett döntöttek, ők
nem lehetnek szereplői az aranykornak. Így lesz a Sátán Földbolygónkon megkötözve ezer
évre, az ítélet a szétválasztás és az elkülönítés miatt. Ha mégis valakinél egy nem kellően
ledolgozott lelki hajlamként megjelenne a hajdani első három szférából valami negatív, az
gyógyító elkülönítésre kötelezett, hogy fertőző, rontó negatív példát adó jellege ne betegítse a
társadalmat, más egyének lelki fejlődését, szellemi előmenetelét ne akadályozza, „ne
botránkoztassa meg az ártatlanokat‖. Az arany korban mindenki szabad akaratából elfogadja
Isten törvényét és eszerint éli életét Istennel és embertársaival.
Az alkohol nem károsítja ilyen súlyosan a lelket, de jellem deformációt, viselkedési anomáliát
okoz, amit több életen keresztül dolgozhat le. Pld.: agresszivitás, uralkodás, hatalomvágy,
hatalmaskodás, hazudozás, önkontroll és az akaraterő elvesztése, elbutulás. A légiós jelenség,
amely során az itt maradt alkoholista szomjas negatív fantomok tapadnak az aurára, és az
életenergiát elszívják. A megvonáskor rátámadnak az anyaszervezetre és kényszerítik további
állandó alkoholfogyasztásra. Szomjas az ördög.
- 163 -
TÁPLÁLKOZÁS, KÖRNYEZET, EGÉSZSÉG
Az életünk során bárminemű társadalmi cselekedetünk és berendezkedésünk
illeszkedjen az Isten által teremtett anyatermészetbe.
A lélek tápláléka a böjt, az ima, a meditáció. A fizikai test táplálékai közül a gyümölcs az,
amelyik közvetlenül is azonnal táplálja a lelket. Ezt követik a növényi magvak, gabona
magvak és az olajos magvak, majd a zöldség félék. Fontos a klorofil bevitele, és a
gyógynövények fogyasztása. A teremtés asztaláról egyél, és lehetőleg úgy, ahogy termett. A
növényi magvakban megtalálhatók az ember számára szükséges fehérjék, ezek a dió, török
mogyoró, mandula, tökmag, stb. Ha egy szervezet a hús fehérjéhez szokott hozzá,
biztosítsunk időt a fokozatos átállásra. Az aranykorban húsevés nem lesz, ritkán, bizonyos
esetekben, az átmeneti időben, házi, természetes körülmények között élő, kistestű szárnyas,
tyúkhús esetleg szóba jöhet. A hús emésztése és dekódolása sok energiát emészt fel, de a
legnagyobb baj az ölés rezgésének átvétele. Sokan azt hiszik, hogy ezt áldással ki lehet
védeni. Azok Istent következetlennek nézik.
- 164 -
a környezetszennyezésnek eleve gátat szabnak, létre sem jön. Az előállított anyagról az erre
hivatott látók látják, előre tudják, hogy beilleszkedik a természetbe, vagy sem. Így ki se juthat.
- 165 -
test genetikáját leklónoznák, Jézusi eredmény csak akkor lenne, ha a Jézusi lélek és szellem is
beleszállna, de ez elképzelhetetlen, Ő nem követ el kozmikus bűnt.
Az abortusz (súlyosabb, mint az) ölés, mert a magzatnak akkor még nincs önálló
aurája, amely a védelmét adja. Így az anya halálig nem születhet újra.
Még egy hibára hívom fel a figyelmet, hogy a szülők saját tulajdonuknak tekintik a
gyereket, és eszerint is viselkednek. Az leszel, aminek én akarom, hogy legyél. Ez erőszak. A
szülők a teljes reprezentáns génállományt adják a gyereknek, és ebből a gyerek saját
lélekprogramja válogatja és aktivizálja a géneket. Így a gyermek önálló független szabad lény,
személyiség. A szülőknek az a feladata, hogy a gyerekből a negatív lelki tulajdonságokat
szeretettel lenyesse és a pozitívokat megerősítve a gyerek saját lélek programját segítse
előhozni. Az egész teremtés Istené és a szülőknek úgy kell nevelni a gyereket, mintha Isten
maga nevelné. Isten teremtményei szabadok, szabadságot élveznek, a léleknek épp az a joga,
hogy a saját programját élheti, valósíthatja meg. Egy gyerek, egy ember sohasem lesz szabad
és boldog, ha nincs állandó benső, mély kapcsolata Istennel, lelkével, a lelkiismeret
kinevelése által, és ha nem azt teheti, amire a lelke programjával elrendeli. Ehhez jön még a
törvények betartása, a karmikus adósság elkerülése.
- 167 -
Ki egy velem és szeret
Ki hű hozzám és elfogad
A leszületésre, fizikai testet éltetésre váró szellem lélek egység a fogamzás előtt három
hónappal, esetleg egy évvel lejön az előző testetöltés utáni elszámolás eredményeként
kiérdemelt szférából a Földre. Kiszemeli a szülőpárt a karmikus törvényi lehetőségek alapján,
és közelükbe felkészül a fogamzásra. A szülők és a leszületendő már ezidőtájt ismerkedhetnek
egymással. A leszületendő bemutatkozik, ki ő és mit akar itt elvégezni, mire kéri szüleit. Az
ismerkedés itt kezdődik. Az anya áldott állapotában és a gyerek hét, de legalább három éves
koráig mentesül a napi munka alól, idejét a gyerek nevelésére fordítja. Az adott település, az
ország tisztességben megőszült szellemileg, lelkileg ép Vénei bölcsességükkel segítik az
ifjúság nevelését. Így kiegyenlíthető a családok közötti szellemi különbség.
A gyereket arra kell nevelni, amivé a gyerek szeretné, hogy váljon és ezt a gyerek
szelleme közli velünk. A gyermek evilági tanulása, tapasztalása már a szférában a tanítással, a
felkészítéssel elkezdődik, elsajátítva mindazt, amire földi élete során szüksége lehet. A
leszületendő, a hozzászokás, a légköri alkalmazkodás után a szülőpár közelségétől, az emberi
viszonyoktól a fogantatáskor, de a magzati élet alatt is tanul, tapasztal, érzékel.
A leányok 18, a fiúk 22 éves korukig nem élnek nemi életet, mert a korán kezdett nemi
élet árt a méhnek és a szülésnek, de később kielégíthetetlen nemi vágyat okozhat, ami a
házaspárok kapcsolatát megnehezítheti. A leányok nevelésében kiemelkedő szerepet kell
kapni a családanyává, otthonteremtővé, jó feleséggé válás elősegítésének. Az újkorban az
- 168 -
életkor megnő, ez lehet 120 vagy több év is, így egy anyától tíz, de több gyerek is születhet. A
házastársak válása nem jellemző, szinte elképzelhetetlen, a család a központ.
Többen tévesen úgy tanítják, hogy újra egy anyajogú társadalom köszön be a Földön a
mostani apajogú után. Az anyai rész megtámogatásával az egyensúly helyre fog állni a férfi és
nő között. Ez képezi alapját az ideális társadalomnak.
ISKOLARENDSZER
Az iskolarendszer rugalmas. A tananyag a kor színvonalához igazodó, automatikusan
a fejlődést követő, mindenki számára kötelező ismeretanyag, amely biztosítja a szükséges
szellemi, lelki, testi fejlődést és általános eligazító intelligenciát adva képezi a nevelő oktató
munka alapját. Erre épül az igen erős speciális szakképzés, amely biztosítja a lélek szinten
vállalt feladat megoldását. A személyi computer segíti a gyereket abban, hogy mit, mikor, hol,
hogyan csináljon. Égi mesterek, tudósok, tanárok, papok, tanítók videolemezei is korlátlan
mennyiségben rendelkezésre állnak a diákok és bárki segítségére. Az iskolarendszer
egyébként hasonlít a maihoz, de nevelésben és oktatási anyagát tekintve más. Erőszak nincs.
Új tantárgyak jelennek meg: asztrológia, lélek és szellemtudomány stb. A tanítók, oktatók
nem csak ismereteket közölnek a diákokkal, hanem nevelik is őket a személyes
példamutatáson keresztül.
LAKÓKÖRNYEZET
A jelenlegi helyzet nagyon rossz, miszerint az emberek a természettől elzártan,
kőrengetegbe, egymás feje fölött és alatt, egymás aurájába érve élnek, gyárak vegyi üzemek,
autók stb. halált okádó füstjében. Ha egy negatív kisugárzású helyre épül egy sok emeletes
ház, aki abba a sávba esik, ott mindenki megbetegedhet. Természet részeként, abba illő
lakásmódok, Makovecz Imre elképzelései már Atlantisz idején is szolgálták az emberiséget.
Minden embert, illetve családot megillet 700 - 2500 m2 területig házhely. Parkosított
természetes környezetbe épül az abba beleillő egy, esetleg két emeletes ház. Ekkora területen
lehet jó kisugárzású helyet választani. Ha nincs, ott nem lehet lakni, nem adnak ki építési
engedélyt.
- 170 -
LEGFONTOSABB KÓD-, KULCSSZAVAINK A MÁR
MEGÉRKEZETT SZENTLÉLEK ENERGIÁHOZ VALÓ
HOZZÁJUTÁSHOZ
A fizikai testet öltött ember hármassága szellem, lélek (erő), és anyag (test). A szellem
az isteni rész az emberbe, mintegy eldugva a bukás miatt az energiához, az erőhöz kötötten az
anyagba zárva létezik. Ezért keresik az ezoterikusok helyesen önmagukban az isteni részt,
mert ezt megtalálva lehet az Atya akaratával eggyé válni. Ez a megvilágosodás a
teljességében. A tiszta test és főleg a tiszta bűnmentes, karmamentes lélek esetén tud és képes
a szellem isteni teremtő ereje megnyilvánulni. A tiszta energia a lélek, a szellem ereje. A
lélek tisztításához fontosak a Szűzanya fejezetnél leírt kulcsszavak. Kérem, lapozzanak
vissza!
- 171 -
Mindezt szimbolizálja az Aranyszarvas, a napmadár a Turul madarunk, és a táltos
hófehér paripa pedig rajta az égi vadásszal (Nyilas) a lélek tisztaságát, a szeretetteljes
nagylelkűséget. Ez galaxisunk szellemi kiáradása és jelképe az egyenlőszárú kereszt. Szent
Koronánk megtestesíti mindezt.
A másodszellemek egy kör mentén helyezkednek el. Ennek minden pontja a kör
közepétől egyenlő távolságban van. A fiúk is egy bensőbb kör mentén foglalnak helyet.
Minden kör középpontjában a teremtő Atyaisten áll. Ez a hármas kör térben gömb. A Teremtő
elgondolása a szellem naphálóján, szövedékén jut el minden szellemhez. Így szólt a Táltos:
Isten mélységemben belül, bennem van. Ha bármi kérésem, gondom van, Vele
beszélem meg. Kívánom minden embernek és minden magyar testvéremnek, hogy a keskeny
úton felemelkedve eljusson ide.
Minden ősi népet a Teremtő kemény próba elé állított. A (fiatal) népek bármit tettek
velünk, feltétel nélkül meg kell bocsátani nekik, legyen az tót, román, zsidó, szerb, labanc,
ruszki, szláv, francia, angolszász vagy bármilyen nép, vagy ember. Mindezt megtették az
indiánok, a tibetiek, az indiaiak és sorolhatnám. Mi is megtesszük, pontosabban, megtettük.
Ha nem cselekedjük meg, nincs jövőnk! Lesznek és vannak olyanok, akik kijelentik, mi
sohasem bocsátunk meg senkinek. Mi imádkozunk értük, hogy változtassák meg
véleményüket, hogy nekik is legyen jövőjük.
Először dönteni kell, hogy mit akarok, hová akarok tartozni. Felelősséggel mindezt át
kell gondolni. 180 fokos fordulattal hátat fordítani a sötétségnek, majd kitárulkozni, fürdeni a
nap örök szeretetében. Amikor lelkemet Isten segítségével kitisztítottam, utána mondom el a
kulcsszót, de szándékomat már az elején jelzem szellememnek.
- 172 -
A kegyelem törvényvilágáról, a kegyelmi felkészítésről szól könyvem, e célból íródott
a hozzá szükséges tudást megadva.
Az egy nyelv. Az új kor spirituális nyelve az ősi magyar, amely a galaxisunk nyelve is.
Minden nép beszélheti a sajátját, magyar nyelv megtanulására senkit sem kényszerítünk.
Tudati elemei: Teremtő részed, szellemed az örök jelenben működik. Minden valóság
az idő- és tér állandósága is relatív, átteremthetőek. A megvilágosodott tudatunk
szemszögéből régi cselekedeteink sötétsége ne zavarjon és bántson senkit. Csak többé ne
vétkezz! Türelemmel várd ki a szinkrónia adta lehetőségeket, amelyet a szellemi család arany
tálcán kínál fel neked, ha itt az ideje. Ember, ember, népek és népek közötti múltbeli
játszmákat le kell zárni pozitívan. Így lehet az új energiába tovább lépni. Spirituális szellemi
papok elbúcsúzhatnak szegénységi és cölibátusi és az egyéb régi energiába tett
fogadalmaiktól. Áldozattá nem kell válni. Helyette a szó, isteni család. Érdemes vagyok rá,
mindent megtettem érte és kinyilvánítom igényemet és szándékomat az isteni lényre, aki
vagyok.
- 173 -
MI LETT AZ ARMAGEDDONI PRÓFÉCIÁVAL?
ÉRVÉNYTELENNÉ VÁLT-E?
János jól látta, ha az emberiség marad a tudati szintjén, akkor mindez bekövetkezik. A
Fehér testvériség, a felemelkedettek szellemi, lelki nagy családja látta a problémát, és a magas
rezgésűek testet éltetést vállaltak Földünkön. Ők a kiválasztottak, a csillag-világ küldöttei
hozták magukkal új, magas rezgésű energiájukat. A csata eldőlt, az új energia győzött.
Folyamatosan leíródik a fizikai síkra. A szellemi család horizontális felépítésű.
A felemelkedettek száma egyre nő, a lakosság 15-20 %-át mára már kiteheti. Elég erőt
képviseltek, és a Földünket egy új magasabb rezgésű szabad körpályára állították 2000 körül.
Így ők meghozták a kegyelmet. A többiek feladata, hogy szabad akaratukból kövessék ezen
öreg, tapasztalt lelkeket, az intergalaktikus polgárokat, segítve munkájukat.
Armageddon helyett, végítélet helyett egy új Szentlelki vízöntő korszak kezdete jelent
meg. A múlt nem kísért már, de az új út megteremtése az emberiség dolga, és ezért is felel
karmikusan. Egyszeri kegyelem (korszakváltáskor) azt jelenti, hogy mindenki kifejezheti
igényét az új energiára. Feltételeiről szól a könyv. Ingyen nem adnak semmit Isten világában,
csak az ellen oldalon cirkuszjegyet. Isten angyalai előkészítetek mindnet, várják
felelősségteljes, megmásíthatatlan döntésedet. Dolgozd át magad az új energián.
- 174 -
A Kárpát-medencében kecskeméti székhellyel a régi „KŐRÖS KULTÚRA‖ jelképezi
a „KÖR‖ mint spirituális szavunkhoz kapcsolódó megvilágosodott gondolkodású civilizációt.
A teljes átmenet jó esetben mintegy három generációt ölel fel. Addig türelem,
tolerancia és sok céltudatos munka szükséges. Az ütem csak az emberek tudati
felemelkedésén múlik és azon, hogy a számos lehetőség közül melyiket választja. Ez a könyv
is kínál egy olyan lehetőséget, amely számos bolygón ragyogóan működik. Az emberség
maga alakítja jövőjét, saját kísérletét irányítja. Az Isten-ember viszonyában az ember tudata
változik, a megértés által közelebb kerül a szellemhez. János Jelenések könyvét a
beavatatlanok félreértették, mert nem nekik íródott. A beavatottak értik és az előbbieket
olvassák ki belőle. Nem lehet szó szerint értelmezni a rejteki beszédet.
Vallási fanatikusok, diktátorok, népirtók ideje épp úgy lejárt, mint az emberiség
problémáira, kihívásaira, nyomorára, szenvedéseire, betegségeire nem reagáló profitéhes
nagytőke ideje. Újra meg kell határozni a dolgok értékét, etikai döntést kell hozni az emberi
munka kérdésében, és meg kell egyezni az emberi munka értékében. Ezután egy
világegyetemi méretű értékegyeztetés következik más bolygók civilizációival.
- 175 -
MI A VÉLEMÉNYED AZ EURÓPAI UNIÓRÓL?
S BENNE A MAGYARSÁG SZEREPÉRŐL?
A világ az egységesülés felé halad. Itt a magyar lakosság dönt, és nem a számítógép. A
fénynek az a dolga, hogy áthassa sötétséget, a sónak, hogy ízt adjon az ételnek és a
kovásznak, hogy megkeljen a kenyér. Ezt a felemelkedett tudatot nem szabad elvesztenünk.
Ha belépünk, az egyenlőtlen feltételeket az isteni gondviselés idővel kiegyenlíti. Olyan sok új
magyar találmány van előkészítve, hogyha ezt az ország javára fordítjuk okosan, pár év alatt
felzárkózunk. A különleges tehetségekkel megáldott magyarok felelősek a népért, az
országért.
Ha nem lépünk be, akkor szabadon egy követendő példát szolgáló mintaállamot kell
létrehozni. Ha belépünk, ha nem, ha a magyarság megszívleli e könyvben leírtakat, minden
helyzetből győztesen kerül ki. Úgy legyen!
- 176 -
MILYEN MAGYARORSZÁG HELYZETE?
- 177 -
A MAGYAR NÉP LEGYEN EGYSÉGES
A SZENTLELKI KORBAN
A múlt vélt, valós történelmi sérelmei ne osszák meg a nemzetet, rövid történeti
áttekintés.
A Habsburgok kezdik meg a kiélezett hamis alapokon nyugvó ellentét köztudatba vitelét, és a
nyugati típusú kereszténység erőszakos megteremtőjeként hirdetik a klérussal együtt. A
nyugati típusú, főleg módszereiben és gyakorlatában jellemző módon zsidó kereszténység
önmagából indul ki, és azt mondja a saját világából nézve, az a szent, aki erőszakos, főleg a
hittérítés vonalán. István a pártus királyi hagyományból szabad vallásgyakorlatot hirdet. A
Dunántúl a Római Birodalom része volt, így eleve a nyugati típusú keresztény Rómához
közeli, míg a többiek részben szkíta vallásúak, részben a közelség miatt bizánci keresztények,
de ekkor még nincs meg a nagy egyházszakadás, de jelei láthatóak, és fel kell rá készülni.
Bizánc elfoglalja Kijevet, így a roppant erejű harapófogó bezárul az ország köré,
elvágva az utánpótlást a keleti sztyeppéktől és Újgúriától. Ilyenkor kell rendkívül okos és
óvatos toleráns politikát folytatni, és szabad vallásgyakorlatot hirdetni, ami a szkíta vallás
alaptétele is a toleranciával együtt. Minden kultúrát meg kell ismerni, hogy esetlegesen tudjon
ellene védekezni, és ami jó benne, azt átvenni. Ezt István fejére olvassák, de a pecsétjén is
üzen a nyolcágú kereszttel és rovásírással, és pénzén az egyenlő szárú kereszttel.
- 179 -
A MÚLT PROBLEMATIKÁJA
Ingyen nem adnak semmit, mindenért meg kell küzdeni. Spirituális értelemben is
megküzdött e nép, és most is kiharcolja jobb, reményteljesebb jövőjét. A régi energia
beidegződéseit a szív lélek kardjával örökre elvágva maga mögött hagyja és megnyitja az
- 180 -
általunk teremtett új utat, az új energia körpályáját. Hiszen jól tudjátok, a régi energiában már
nem lehet sokáig létezni. Ha nem lépitek meg, ti zuhantok, buktok a legnagyobbat.
Kövessétek hát példánkat.
Biztosítunk benneteket afelől, hogy nem történt és nem fog történni olyasmi veletek,
amiről magasabb tudatotok ne tudott volna és hozzá szellemetek a beleegyezését ne adta
volna. Felemelkedéssel, e magasabb tudattal eggyé lehet válni. A valóság alakítói mi
vagyunk, ti vagytok. A teremtő és angyalai a galaxisunk és a galaxisok Nagy Fehér azaz Fény
Testvéri Közössége és mi veletek vagyunk és leszünk. Bármi, ami jó, abban segítünk
benneteket, nyugodt lelkiismerettel támaszkodhattok ránk.
Minden embernek, népnek, vallásnak személyes joga ott keresni Istent, ahol akarja,
ahol véli, hogy megtalálható. Mi megtaláltuk! Ez megtapasztalható. Sohasem vették el
vallásunk, hitünk magvát az isteni minőségű, a Teremtő által teremtett szellemet és a teremtő
fiai által teremtett emberi lelket. Ezt elvenni lehetetlen, mert minden homo sapiens egyedben
benne van, a kezdetkor bele lett teremtve, amikor az emberi lelket a tapasztalatszerzés, a
kozmikus intelligencia összegyűjtése céljából evolúciós fejlődési útjára indították. (Ezen
egyedek a „bukáskor‖ elveszítették az Atyaistentől ajándékba kapott tudást, amit most
verejtékkel vissza kell szerezni.) Az is igaz viszont, hogy Istent sokan és sokszor rossz helyen
keresték, míg mások a külsőségek, rítusok, szokások, tradíciók, szertartások adta
lehetőségekre fektették a hangsúlyt a benső nyugodt elmélyedés helyett. Csak meditációban,
benső csendben fedezhető fel, található meg legbelül isteni mivoltunk.
Mások megszegve és be nem tartva Isten törvényét oly mértékben bűnben éltek, hogy
esélyük sem volt az igazság és Isten megtalálására, mert a maguk teremtette dogmák,
képzelgések, tévhitek, valamint a nyomor és szörnyű betegségek, mint karmikus adósságok
tisztító hatására sem sikerült mindig a teljes igazság és világosság biztos talajára lépni. Isten
végtelen kegyelme mentőövet nyújt, fogadjátok el!
Mindenki egyszeri kegyelmi lehetőséget kap, tekintettel a korfordulóra, hogy saját teremtő
szellemével, isteni részével a régi energiában kötött karmikus helyzetét felülvizsgálja.
Megváltoztathatja azt a genetika, az életkor, a betegségek, a katasztrófák, életkörülmények, az
élet adta lehetőségek terén. Bármelyik órában áll be munkába a szőlőmunkás, bére
ugyanannyi, szól a példázat. A szellem teremtő ereje, csak a tiszta, karmamentes, szabad
lélekben tud kibontakozni. Ha valaki elhatározta magát és döntött, hogy kéri-e kegyelmet,
onnantól kezdve az átmeneti, átállítási időt is figyelembe véve nem vétkezhet súlyosan Isten
törvénye ellen. Megbocsátattak bűneid, menj, és ne vétkezz többé, szól a Mester. Az átállás,
átmeneti időszakában a türelem nagy erény. Az átalakítást kellemetlen tünetek kísérhetik,
amelyeket fel kell vállalni. Például depresszió, letargia, fej- és egyéb fájdalmak.
- 181 -
Üdvözöljük a Teremtőnek megköszönve az emberiség történelmének legújabb
fejezetét. Tudjuk, az átállás időszaka nem lesz könnyű. Mert sokan szabad akaratukból a még
kevés kozmikus intelligencia birtokában a régi energiához ragaszkodnak még talán akkor is,
ha nyilvánvalóvá válik, hogy ezzel itt már nem sokra lehet menni, csak innen lassan eltávozni.
A kegyelem kapuja mindig nyitva áll előttetek. Személyes döntésetek során beindított
kegyelem, megváltozott, felemelkedett gondolkodásotok, szavaitok, viselkedésetek, tetteitek
nagyszerűsége képezi a kulcsot a további képességeitek kibontakoztatásához.
- 182 -
HARMADIK RÉSZ
ÖRÖKSÉGÜNK, IGAZSÁGOM!
egyenlően létezel.
Énbennem.
Mindennapit.
nem ítélkezem.
élek.
- 183 -
* Homo sapiens rendelkezik a szellemmel, az isteni szikrával és ha a végső felismerés
során ennek tudja önmagát, Istenemberré válik, így egy lesz az Atyával, az egységgel.
Mindenki egyenlő a lét teljességében.
A LÉLEK TISZTULÁSA
EZ AZ ÚJ KÓDEX 10 BŰNE
(Tervezet)
Törvényt, mint tiltó, korlátozó rendszabályokat Isten sosem alkotott. Mivel ezzel
végessé tette volna a végtelen teremtését. Ő a szabadság. Amit a könyvemben olvasnak,
azokkal jórészt a hét létsík a hét menny első három fokozatán találkozhatunk és a magasabb
létsíkok igazságtartalmát nem képezik. (Karma, reinkarnáció, ellentétek, bűn, birtoklás.)
Törvény az emberi társteremtői értékrend egyeztetés a társadalomban.
- 185 -
A LÉLEK TARTÓZKODÁSI HELYEI,
LÉTTEREK
Vay Adelma munkája alapján
A korszakváltás után újra eonokra anyagba zárás lehet a következménye. Primitív ösztönök
által vezérelt állatember, /nem az állatokat kívánom megbántani/. „Ösztönember‖ léttere.
I/2. Gyilkosok /hódító-, gyarmatosító-, vallásháborúk, párbaj stb./ vallási fanatikus ölési
program, inkvizíció, véreskezű diktátor, hatalommal való erőszakos visszaélők,
kínzók, abortuszt végrehajtók és végeztetők, eutanáziát végzők stb.
I/3. Öngyilkosok.
A földi körülményekhez képest ez az első légköri gyűrű rosszabb helyzetet eredményez, így a
lelkek vágyakoznak a visszaszületésre, a karma kiegyenlítésére
- 186 -
II. kategória (légköri gyűrű)
II/7. Kínai, japán, természeti vallások a csodálatos természeti helyekkel. Ezek a „pogányok
bálványai‖-nak helye.
- 187 -
III. kategória (légköri gyűrű)
Környezet: „Szanatórium‖
- 188 -
IV. kategória (légköri és létköri gyűrű)
Az anyagtól már elszakadt lelkek. Tanulók és közvetítők a Föld felé. „Istent‖ önmagukban
keresik, és ha megtalálják, másokban is észreveszik, és eljuthatnak az isteni teremtő
központba. Testet éltetést a Földre embertársaik megsegítésére áldozatból teszik. (El is
bukhatnak!) Átmenet erők a többi bolygó légkörével. „Lélek‖ léttere.
A formába öntés helye. (A Vénusz középső életelvével rokon.) „Szellemes lélek‖ léttere.
V/7. Béke, igazság, szeretet léttere. Gondolatközlők a Földre. Más bolygókon testet öltők.
Földi testetöltés már nagy áldozat.
- 189 -
VI. kategória (létsík)
VI/7. Béke által. Gyülekező helye a VI/1-7 szférák szellemeinek. Misszió utak a lét- és
légkörökbe. Testetöltés Istenért.
VII/7. Megváltás minden, ami Föld, vagy bolygó. Belépés a 6. Napkörökbe. Elhagyhatják a
Naprendszert.
- 190 -
VERSEK
MINDEN, MI ÉL
Felhő és hóvihar,
Zúgjuk együtt
Szent Énekét
Én Istenség vagyok!
HÉVIZI TÓNÁL
Körös-körül a tó körül
Örök megújulásod
Somlyó Zoltán
- 191 -
MELLÉKLETEK
1. számú MELLÉKLET
vagy SZELLEM-LÉLEK-TEST
SZELLEM hármassága:
SZELLEMEKET /Adó és
ISTEN TEREMTMÉNYEI/
TEREMTÉSÉBŐL LETT
- 192 -
/a második bukás után/
KÖZREMŰKÖDTEK,
- 193 -
2. számú MELLÉKLET
SZENTHÁRMASSÁG
a MINDENHATÓ
AKI HAT.
- 194 -
Csak végrehajtója a szellem irányításnak.
- 195 -
3. számú MELLÉKLET
LÉLEK hármassága:
- 196 -
4/a. számú MELLÉKLET
TEST hármassága:
2. ŐsNapok ELSŐDÖK
(első
Napok)
Magában
- 197 -
2.
4. Szent
Paradicsomo Lelkek
k
(2. Napok)
6. Fotonok Lelkek
- 198 -
4/b. számú MELLÉKLET
- 199 -
SZELLE Világosit Szellemben Lélekben nem látható
MI és Lélekben
hordozza Árnyékot
az
Árnyéka
VAN!
- 200 -
5. számú MELLÉKLET
SZÍNES SZÁMOK
Első: a PIROS
a megnyilvánult EGY,
Második: a RÓZSASZÍN:
a megnyilvánult KETTŐ,
Harmadik: a FEHÉR,
a megnyilvánult HÁROM,
TEREMTŐ FIÚ/
SZENTLELKEK ELSŐDÖK
- 201 -
„6‖ ZÖLD 033
SZENTLÉLEK
ISTEN időben elkülönült MÁSSÁGA
- 202 -
UTÓSZÓ
Zöld fűben 1995. év nyári napjának tüze alatt napoztam. Egyszer csak éreztem
belülről, komolyan érdeklődök Isten iránt. Meg akartam ismerni. Vágytam látására. Elébe
akartam állni, én a „kis porszem‖ nagy alázattal a tiszta megismerés vágyával, szándékával,
rendíthetetlen akaratom tüzének erejével.
Tudod, mennyire szeretlek, mond meg az igazat. A Vágy bennem nőttön nőtt, nem sok
idő telt el és megadatott. Elemi erejű vonzás a testemből a csakrákon keresztül kiemelt
„valamit‖, miközben az energia áramlása dübörgött a fülembe. A szférák zenéje harsonákon
győzelmi dalt játszott, mintha legyőztem volna valamit magamban. Láttam egy egyre
fehéredő fénytestet, aurát, mely a végén vakított, mint a hó. Gyöngyszerű volt. Majd
megláttam egy napszerű szövedéket (szellemet) a Napnál ezerszer tündöklőbb világosságban.
Élt, létezett, átalakult, mozgott, fejlődött a napsárga aranyló színétől a vakító napfehérig.
Középpontjában, a magjában, az ősforrásban tudtam magam, miközben a vonzás megállt.
Szeretetben átölelt és rájöttem a végső igazságra. Mindez Én Vagyok. Én és az Atya egy
vagyunk. Én vagyok az Isten.
Tudom, minden ember képes erre, ez létezésének célja. Az enyém beteljesedett ezen a
létsíkon. Az élmény feldolgozása, tudatosodása nyolc évet vett igénybe. Könyvem a régi és az
új kor határán íródott. Így tartalmazzák az alacsonyabb rezgésű és rendű gondolathullámok
által teremtett létsíkok valóságtartalmát is. Hamarosan túllépünk ezeken.
- 205 -
Kazettás mennyezetek
Karácsony a magyar csillagos égen
Napút festője
Ötvös Nagy Ferenc: Zománcművesség
Abd Ru Shin: Az igazság fényében
Grál üzenet
Dr. Turai Gábor Kamil: Magyar metafizika
Annie Besampt: Az ősi bölcsesség *
Peter Kleider: A fiatalság forrása, az öt tibeti jógagyakorlat *
Szent Biblia *
Domokos László: A szellem élete
A csillaggal megjelölt könyveket kiemelten fontosnak tartom és ajánlom.
A szerző
- 206 -
Dr. Sándor Kala Molnár
About God
This material is copyright-protected, but the whole text can be freely copied.
Introduction
Here on Earth people living and feeling in love and searching for eternal truth always but
especially in the last 12 thousand years have been looking for the basic truths which could
make slave life offered by the dark ages better, more abundant and loving. The life in which
man was degraded to animal-man where only his labour force was counted on the slave
market and later by the development of technology inventors and technocrats became more
and more valuable and rich.
There was not a word about spirituality and it was the most deeply concealed but by the light
of Truth people cannot be kept in ignorance, misery, disease, poverty and helplessness
anymore.
At this point (21 December 2012) the dark ages and its arrangements could be demolished.
Light will force its way and will show the way for the new man who would not want to live in
the old way. In addition to the great old workers of Light new kids has appeared allowing the
new age to come.
In the midst of the dark ages (meaning especially the last hundred years) divine providence
has provided necessary knowledge for mankind through his chosen ones and through his
- 207 -
prophets. Many parts of these teachings are missing or have been altered due to
incomprehension, or have been falsified deliberately due to various interests or have been
simply destroyed if utterly nothing could be have been done with them.
The most significant parts are still preserved by divine providence. See the Vedic philosophy,
the teachings of Krishna, TAO meditations, the ideas of the Sumerian, Babylonian and
Scythian culture, the knowledge of Egypt, the Greek culture, the light religion of Zarathustra,
Buddha’s teachings on the consciousness and on morality or the preparatory sentences, acts
and parables of Jesus on love and unity for new age, or the marvels of Islam and Maya
cultures. Many are left out however Hungarian Spirit Divers who had been working in the
1930s cannot be left out from the list. Heavenly teachings, philosophy, theosophy together
with sciences building on each other have been generating a puzzle game with gradually
increasing force especially since the 1840s.
It is acknowledged that materials have been spent to Earth recently or over the past 30 years
are exceptional and include practical guidelines to facilitate the era change. If it units into one
new age can start, rebirth can come into existence by enlightenment.
There is no need for mankind to suffer physical death itself in order to be reborn it can happen
now during life time if people are worth it. Darkness which represents ignorance and fear
corresponding to the previous emotion could come to an end and the Age of Aquarius, the age
of knowledge, light, love and peace can come. By 21 12 2012 thanks to the light workers the
process has matured so anyone can decide by free will given by God and the decision can be
made mainly at spiritual level (from descriptive level later on it manifests at physical level);
decision could be emphasized so people can choose to live in the darkness or to live life in the
light. People may decide any time on this matter.
The details of the opportunities, rights and obligations are available on the internet in the 2014
New Year’s Greetings of Asthar Commander and Juventus Master and in the teachings about
Sirius written for the Hungarian people and interpreted by a medium, Julianna Holló Szabó.
All things with humanity that many of you have experienced or will experience are done on
the basis of that; there will be a departure on a special beautiful path of evolution where
Gnostic, mystic, spiritual, wise God-man blessed with divine creative power will develop
from Homo Sapiens who will wisely return home back to the Creator after finishing his multi-
dimensional, multiple reincarnation trips. I recommend this wonderful opportunity; no one
should miss it!
Messages of the medium and other publications contain a great deal of details therefore it is
important to know the foundations and the cornerstone on which any kind of house, even an
entire universe can be built up. This is eternal. Lacking the knowledge of the funds results in
derailment; edifice could shatter.
In 2010 I have defined the compressed sacred constitution and basic law that is useful for the
society and provides development so everyone is able to carry with himself, may know or
might have a look up anytime.
- 208 -
Sacred Hungarian Constitution
Every creature, Homo Sapiens (Hungarian Citizen) has the right to find and to know himself
during the development of the soul and the physical body by absorbing in himself through the
search of his true self (ego), the Spirit of God and in the search of ―My God, My Good God‖.
The citizen is responsible for his creation for what he has emitted by his energies, thoughts,
emotions of his soul, words, acts, so this way he is responsible for the quality of his own life
and also responsible for the energetic impact on others and on the universe. Conscience means
understanding our multi-dimensional soul, but the most important is that we should act in
accordance with its directions.
Everyone is obliged to cultivate his soul and spirit turning to the light, to promote its
development, to keep his physical body healthy, and he/she is required to participate in
building the country’s imaginary social and economic conditions according to the tasks
undertaken by the higher-self. Thus it is his primary task to find out the kind of task, life
purpose that was empowered by his spirit before his incarnation. Man will be truly happy as
soon as he learned this and lives his life accordingly. Society will become perfect and sacred
proportionally if all members of the society live according to the above mentioned.
Man will earn his right to reach the highest potential level of Godlike human existence
through his own creation, work and diligence or even by helping others; by complying with
his duties he can exercise his right received from universe. Man is responsible for
endeavouring by all reasonable means that life on planet Earth, in the country and in all
kingdoms of life (mineral, plant, animal, human, Mother Earth, Father Sun, Babba Mary)
should be in best possible conditions to ensure necessary development. Man can display
knowledge, possibilities and energies of higher dimensions on Earth for his own and for
public benefit through his clear consciousness, his unconditional soul’s love and through his
deeds. Galactic and intergalactic title can be given by the assigned living beings of the
Universe.
Hungary is in love and in peace with everyone hence with the inhabitants of other planets,
especially with the civilizations of the Great White Brotherhood and with the creatures of
other dimensions with whom we are all one. All people are born free no one can interfere this
freedom but people’s lifestyle cannot violate the freedom of others.
Every citizen is entitled to abundance and prosperity according to his own needs and
requirements which he will create either for himself with help or with the power of
collaboration and therefore he is responsible for it.
In this regard the Constitution considers everyone a winner in particular because the infinite
abundance of the Universe is available.
- 209 -
Minimal sustenance and basic rights that is entitled to everyone is to have a roof above the
head where man is protected from cold and from warm. There should be clean air and water,
healthy food, clean environment, cold and hot water, basic clothing, health education and
health care, education, culture, traffic, election, active voice in public affairs, debate,
discussion, vote and the right to work and to create.
Detailed and auxiliary notes for comprehension and for improved knowledge transfer
One, Love
God blesses and equally likes all the created elements of existence and due to dimensional
reflections God is in love with its creation (Personal experience). The concept of one God
includes all created things as they are all in the state or fact of being conscious. ―Let there be
light‖…the light of consciousness.
Since everything has conscious so to say it vibrates therefore the media basis of universal
communication is the conscious, the thought, the emotion creating the transmission of news
and information. This way we can of course freely communicate with minerals, plants,
animals, and human beings with anything and with anyone in the Universe. All existing
elements of thoughts, emotions, events and wisdom of the Universe are stored forever in the
AKASHA Chronicles. Sense of light works with the help of the universal mind’s light.
Anything can exist through creation. We focus on the co-creator here on Earth and handle it
with high priority; this is Homo sapiens. Divine intervention and revelation could have taken
in the past or can only take place in the present too through co-creators chosen by God.
All creations require consciousness and its products: thought and emotion; furthermore fancy
and imagination (it can be anything, an imagination experienced in the mind). I will charge it
with emotion, with unconditional love then I utter it and attract to it to myself and finally I
will create it.
The more the conditions in love the less the creative power is. As it is shown creative power is
the function of love. Love is a key to access to knowledge, health, abilities and rights.
When Jesus dissolved the last seed of fear inside of him he said: "The Prince Of This World
Cometh: And He Hath Nothing In Me" John 14:30/b. Authority arrangements based on fear is
inter-generational and has become part of the genetics; he dissolved darkness, its marrow-
deep patterns and forms from himself without a trace.
- 210 -
Love is the antithesis of fear, ignorance, anxiety, hatred, anger, struggle, exiguity, the concept
of little, exploiting other, force, slavery, selfish, avaricious greed, the current system of profit,
money worship, debit, pursuit, oppression, incitement, lying, false accusation etc. All of these
cause diseases and eventually the death of the physical body. The above mentioned result in
by creating its own element the fear of disease and of death and the circle of fear is closed.
The last 12 thousand years which is over was about that.
Finally the biggest fear, the core fear is the fear of enlightenment. „Except a man (any one)
have been born out of water and the Spirit, he cannot enter into the kingdom of God.‖ John
3:5/b. „You must be born again.‖ John 3:7/b. This pollutes the soul, compresses it and makes
it more difficult. The flow of information electron slows down; energy lines will become
narrower and blocked. The aura and the power will decrease; imbalance and disease emerges
again.
Since Jesus rebirth is given to everyone without experiencing physical death, because long
ago it was the only possible way. This is a ―face-to-face‖ experience of our multi-dimensional
selves. It is always required to examine with absorption that the root of the given thought and
emotion results from my decision or from fear. The majority of the victims that are stated to
be virtuous or a good deed is based on fear. As a human being I am responsible for them and
also for the lower kingdoms, the minerals, the plants, the animals and the higher orders e.g.
like for the angels, advanced civilizations, beings of other dimensions, for our great creator
and for the people here on Earth.
I am the same with the divine manifestation inside of me, with the core soul, with my God,
my dearest God, with the core light; I am equal to the parts of my soul and with my physical
body (the third and the higher dimensions) I am the same like my incarnation outlets and like
my ancestors, co-creators and like the other people.
„Thou shalt worship the Lord thy God and him only shalt thou serve.‖ Luke 4:8/b.
„It is said, Thou shalt not tempt the Lord thy God.‖ John 4:12
It comes clear here that after the previous religions ―The Religion of One” is the worship of
God inside of me.
I will continue to respect the founders of religions teaching the Truth, the teachers and
contributors of advanced civilizations.
The greatest honour in the Universe is for man, for God-like man, because he reached to the
extreme of creation, from where he can raise to his creator together with his experience as the
wisest creative individual.
All the shades could be lighten up and lifted in love during this lifetime. I call incarnation the
inter-dimensional travelling, the creation and the experience of my God my dearest God in the
Universe, paying particular attention to Earth now. Fifth dimension could be reached from the
third dimension of the physical material. You can enjoy the benefits through the
- 211 -
transformation of your physical body and you can practice God-like human rights and
possibilities in compliance with the obligations.
The sum of people here on Earth is one. Number one is the highest number and it indicates the
Universe.
This lantern works perfectly if everyone knows who he is and what his task to do.
Essentially the ultimate recognition is that you are Gods and co-creators and if you know your
job and your goals you’re happy and it is nothing else than your lesson for life that you
planned before your incarnation on Earth; that is your destiny. If it is necessary it can be
rewritten and changed meanwhile or you can even receive a new destiny. You can search for
your lesson for life through meditation and through the deep study of yourself and you can
also help each other to realize this. It is simple to be sure that my life task is what I do in life
as if I do something with joy and with love; it is in which I feel good.
To be clear I would like to show a present earthly example. You should understand that even
if one person is hungry, cold, and thirsty, without cover or feel unwell or sick or lacks his
demands will have an impact on the whole human race on Earth.
When I talked about the arrangements of a sacred society I mean the establishment of a world
where everybody feels good; his needs and requirements are equipped from the abundance of
the Universe; where people satisfy themselves together with their creatures alone or with the
cooperation with other co-creators. It is important to socially discuss and approve fair, wise
goals and then create them collectively. We are one with the creatures of other star systems,
galaxies and we can live together with them in brotherhood and in a friendly helping
environment.
Here the basic is consciousness, love, kindness, support, divine heart, but external forms are
different and the majority does not look humanoid. This fact should not bother anyone.
―And the glory which thou gavest me I have given them; that they may be one, even as we
are one: I in them, and thou in me, that they may be made perfect in one; and that the world
may know that thou hast sent me, and hast loved them, as thou hast loved me.‖ John 17:22
„How can you believe, when you receive glory from one another and you do not seek the
glory that is from the one and only God? John 5:44
„You are Gods, and all of you are sons of the Most High‖ Psalms 82:6
II. Ferenc Rákóczi’s Confessions: „Jesus, I can feel that you live inside of me, therefore I will
not search for you in Betlehem, but in my own heart, where you were born in grace‖
„The God Father did not create a powerful creature that has more power than him and who
could deprive you from the life source dwelling inside of you. You live forever.‖ Celestial
Messages of Ramtha page 100.
- 212 -
Only man can deprive himself from his own divinity through his way of thinking and through
his faith as mightier creature than God does not exist.
Freedom
Freedom is the next essential basis followed after the exposition of one and love. God
provided full freedom to his co-creator sons and daughters in the act of creation wherefore we
are responsible. Love received from Father God is unconditional, unrestricted and without
law. Restrictions and law may be established between divine reality and the co-creators in
accordance with their agreements. The co-creators have the power of bonding and dissolution.
Man is obliged to comply with the law in the legal worlds otherwise ―it will revert to his
head‖. ―And he saw that it was good‖ so the creation is maintained. If the creation is not
appropriate man has to right to improve it, change it or demolish it. It is fair to introduce the
creation to more experienced and wiser creators who can help with advice etc., and finally the
Universe will decide on it. See the creation of man.
Holy Spirit
Let’s get to know the concept of the Holy Spirit. God Father, the legislated alter ego exists in
space and in time (Gábor Pál Sztelek: Existence - Consciousness and the works of Andor
Poór). Holy Spirit is the spiritual development itself. The Holy Spirit is a female principle so
it can also be called Mother Nature. Turul is the Hungarian symbol of the Holy Spirit as we
live in a dual polar world so Turul is masculine in our mythology, a giving type and hind has
female, receptive principle. The golden deer as a dream, vision leads the Hun brothers to the
Carpathian homeland to protect the heart chakra and to protect the Hungarians.
Law, Reincarnation
Natural Law includes the structure of the universe, its creation and its operation. It serves and
protects the development and the experiment of the created world and supports the creators to
become wiser. It helps the prosperity of the world, the formation of conscience and the world
of duties, rights and possibilities. "Judgment" over co-creations is automatically said by the
law. Jesus said that sin against the Holy Spirit is not forgiven. ―And so I tell you, every kind
of sin and slander can be forgiven, but blasphemy against the Spirit will not be forgiven.
Anyone who speaks a word against the Son of Man will be forgiven, but anyone who speaks
against the Holy Spirit will not be forgiven, either in this age or in the age to come.‖
Matthew 12:31-32.
Feelings, thoughts deriving from fear make the soul more consistent therefore it is
automatically forced to reincarnate, e.g. in the third dimension and it cannot get further and
cannot remain in the higher dimensions (5-12 dimensions) that is called heaven. The reason of
solidification and becoming more and more consistent should be searched in the electrons that
- 213 -
we have created. Grace has been created over this automatism for which we can turn to the
Council of Karma, to My God, to the Creating Sons or to the Father God. Reincarnation is the
purpose of rebirth; it is the collection of experiences, talents and golden apples.
Karma
„Therefore whatever you desire for men to do to you, you shall also do to them; for this is the
law and the prophets.‖ Mathew 7:12
―Treat others the same way you want them to treat you‖ Luke 6:31
What you cause to others and to the Universe with your creation you will get it back in the
same manner. Your creatures of love, your human helps will be even multiplied in the
positron web from where the usage of further energy will be escalated such as healing, access
to the universal gold library, levitation, teleportation, materialization, travel and you can get
the energy that you need e.g.: heating, lighting. In case of tortures, torments or of qualified
killing you will get it back in the same manner and in addition you can be landed in prison, or
you can fall ill, or become an idiot for even more than one life. The most common reasons of
illnesses originate from previous lives. Karma can be resolved.
If Jesus said ―Your sins are forgiven‖ and the person was healed immediately. Forgive
yourself and others too and forgive everyone. Every effect has a reason even if something
looks innocent at Earth level in the third dimension. This adds up to the tragedy of nations,
see the Jews or others. It is not an exculpatory aspect if you don’t know the law. This era, the
last period of time was about the incessant karma clearing and drama experiencing. Karma
most commonly results in illness, accident, imprisonment, war, violent death etc. Sins against
the law cause karma in the shadow personality, while in case of omitting obligations one will
not be able to live with his rights. Drama has finished, it is time for comedy.
Ask for forgiveness, forgive yourself and others. Don’t judge others, love, help, decide and
you will be part of a comedy. Transition period was about this and new age has arrived; the
age of new opportunities. Jesus said the following about the lower vibrating, more consistent
world: „Once part of the thoughts of the spiritual world was condensed into material.‖ Audio
book by Mr Ferenc Dombi. Law is more rigorous in the lower dimensions, but karma can
always be cleared, dissolved and dark, thick, heavy energy is just waiting to get lighten up.
Many people meditate, pray for the countries for our Earth. Here the task is to release the
cumulative group karma made by the individuals. Among other reasons because not
everybody wakes up at the same time or awakes sufficiently, so in the meantime community
should develop by helping the process of awakening too.
References from the Bible: Karma, Love Matthew 7:12, Luke 6:31, Abdias 1:15, John
Apocrypha. 13:10, I. Moses. 9:5-6, Matthew 5:44-45, Matthew 5:48, Luke 14:27, Luke 22:31,
John 10:16, Matthew 9:5, Mark 6:8, Matthew 24:5, Luke 5: 36-37, Gall. 3:6, Luke 10:27,
John 15:12, John 4:36, John 16:12, Luke 11:52, Matthew 5:48.
- 214 -
Knowledge
Co-creator needs knowledge and experienced knowledge and wisdom for the act of creating.
"The knowledge of the secrets of the kingdom of God has been given to you‖ Luke 8:10.
"Because the knowledge of the secrets of the kingdom of heaven has been given to you"
Until now knowledge mostly has been forgotten however everything is currently available.
Interpretative brain, genetics, the evolution and the change of the DNS are the special features
of human evolution. Tree of life is the ancient Hungarian symbol of the DNS code. These are
fatherly instructions written on tiny fragments of the Holy Spirit.
It is forecasted that inactive parts will be plugged in, new DNS chains will be created and
DNA, RNS repairing program will be activated.
This code is the root of the development of God-like human existence, which might seem to
be an enormous mutation but it is also an aligned divine intervention, creation and the
absolution of the karma synchronically. What should I do for all of this? When I realize that
oh My God what I have done, how I have lived so far then you should not live on feeling
guilty and distressed and should not do penance by stressing the things that have happened so
far. After conscious forgiveness, apology and remorse I decide to continue living differently
in the future, to pay attention consciously and to control my own thoughts and emotions by
turning positive thinking and focus on love.
My negativity and fears will be transformed through the ray of love and will be redeemed
with good deeds. E.g. if you stole something you should give it back or if you caused damage
you should put it right etc. I try to execute my universal duties and then I live happily with my
opening rights as a God like human being as Jesus did. It will be possible to experience
entirety and individuality, unity and collectivism. Everything and everyone is a winner.-It’s
the basic principle. The principle of competition is not a sacred principle. It divides the
players into winners and losers. Those people came up with the idea of competition and
forced it to others who are sure of their primacy and often secured their primacy in an unfair
manner.
Things go flawlessly if everyone executes the task conceived by God as God is the one who
really knows the level of quality that meets one’s needs.
Society will come into existence- like cells clog up to an organization-working more and
more perfectly integrated through the co-creative expressions of the given individuals.
7 basic attributes of God: whereby God's power is manifested in the Universe and in the
dual-natured (contributively and receptively) worlds too. Six is a dual-driven triad. (it is an
ancient symbol from Mu civilization, today it is rather known as the Star of David. So 1./ love
- 215 -
2./ knowledge, wisdom (balance of intellect and emotion) 3./ will, 4./ order 5./ justice, 6./
patience, 7./ mercy. Compilation by Andor Poór. The four basic principles of creation, fire,
air, water and earth is used in the creation process of elementals and elements. Franz Brandon
Initiation Into Hermetics, The Key to the True Kabbalah. In reference to the second coming
of Jesus Christ we should mention that ecstasy means that you oscillate yourself to the fifth
dimension and you enter eternity with your physical body. This might be done individually
e.g. Elijah, Enoch, Jesus and the others, but it can happen in one or more parts. Genetics will
be transformed and disease will disappear in the course of light bursting and if the planet gets
from the third dimension through the fourth into the fifth dimension the door of the third and
forth dimension will be locked and if someone decides not to come by free will then he will
incarnate somewhere else.
This is to be expected.
God's merit, forgiveness, grace is great and his possibilities for development are limitless. If
society is organized on the basis of these principles and concepts we can call it a sacral
society. Everybody should put his best, purest and noblest ideas into the light sphere of the
Earth so all the good thing could be achieved and created.
Democracy here is like a silly, expensive toy for children; mass interests and legal claims are
rarely taken into consideration. Society evolves in proportion of sacral and spiritual
development of the individuals as laws, qualities and principles are the same. The current
practice is usually the exact opposite of the sacred principles.
The one and only goal of the sacred society is that the participants in each kingdom of life
should feel the best and the happiest, they should enjoy themselves, they should be able to
develop and abundance should be according to the needs and demands.
It is the co-creator's task and duty to work restlessly on this and to find out a social system
where all of these can be completely put into practice.
A number of well-functioning patterns of the universe are available, you can choose from
them or even figure out new ones, and it is important that the necessary technology serves
- 216 -
these goals namely that everybody feels the best possible, lives free, creates to manifest God
through.
The leaders of such society are the wise people. Since light makes everyone transparent
therefore everybody knows who they are. They are the ones who have talents with
reincarnation experience. Their task is only to choose the best ones from real democratic
initiatives coming underneath and to highlight the non-appropriate ones. They are the much-
admired, great old, wise men of nations. Why are there so many nations on this planet? This
originates from the prison idea of the fallen empire.
Those ones who rebelled against them or with whom they could not do anything were
transferred here from the star systems dominated by them. Our Mother Earth moves up and
humanity can decide individually by free will to move forward with her or not. If the response
is no then the person will be moved to a place where the pace of development is appropriate
for the given individual. Nobody can be lost. All the ideas of the old empire are the opposite
of the sacral principles; it is obvious as they live inside of us.
Our higher selves decided with the Father God that a diversity of population will remain on
planet Earth. All nations and people will know from which star system they had been settled
down on Earth. They will get to know the spiritual family tree, they can keep contact with the
ones being at home and they can also accept their help.
Spiritually and partly genetically differing nations will live as so to say ―cousins‖ in love and
peace by keeping the universal principles.
Father God decided on allocating the places for accommodation and also regarding other
settlement of disputes. So the evolved incredible injustice will be solved in a karmic way by
making a life at a higher level life possible that offers more provident development. This life
will cease all the arrangements, practices and manipulations, illusions, intrigues and hostility
of the Satanic Empire.
Earth Council will certainly consist of the wise people of the nations and their head will
represent our planet in the interstellar galactic councils.
As it is seen from the title there is no authority to dominate and to abuse, but they serve,
advise and provide help.
Further fundamental tasks of the nation, the very first nation, the core nation of our ancient
Father, here in the Carpathian homeland to love, guard, protect the heart chakra, to code it for
other nations too and to play a role model, and to promote the new arrangements.
The Council of the Core Nation consists of 12 members: 6 men and 6 women and the sacral
regal king who will be the wisest and who will provide the most help to his nation who
possesses the highest level of love and ―who will share his heart‖ (Kormorán Band)
- 217 -
Everybody is aware of the spiritual genealogy and also from which royal, tribal Hungarian
clans they originate. Community consciousness will be experienced at this level too. Your
names indicate it in many cases.
The seed nation spirit has chosen the Carpathian homeland as an incarnation residence –
although not the first time- and this is not a category of nationality.
Everyone, especially in the first period of time will be equipped with a multi-dimensional
quantum computer. This will measure the love output of the individual, his knowledge which
is proportional to his level of development and he will come in for common resources on the
basis of the above mentioned. It will measure and display the health state and opportunities of
the person linked to his akasha (all his manifestations) likewise to the universal golden
libraries.
It assists in the orientation through linking to the 12 spiralled genes and to the soul and it is
mainly used as an intelligent data warehouse to see the complimentary life quality of the soul.
It is the manager of the total absolute national democratic voting in those issues that we
consider to be important.
Family is the light base of society which is a freely concluded marriage between man and
woman and its fruit is the child which is the greatest treasure and should be treated with
corresponding care, attention, recognition, appreciation, education and training.
Sexuality based on love and affection should serve enlightenment and internal counter with
God apart from reproduction. It is advisable for the personality to get it started at the right
degree of maturity. Conception is made consciously with the consent of both parties and in
the knowledge of the unborn soul assuming incarnation. This way contraception and abortion
will not be necessary. Overpopulation will be impossible. Divorce will be rare as couples will
be selected in compliance with each other, it will be the meeting of duals and it will not be
driven by karma.
In the current situation of Earth I recommend that there should not be a divorce until the age
of 12 of the child and couples should tolerate, respect and appreciate each other.
Nations will visit, help each other and will exchange their experiences as they know that they
are one in some ways.
Tourism will be very important, hosting systems will be developed. Friendly visitors from
other planets will be welcome too.
- 218 -
Mother Earth
Areas for residences, forest, agricultural land, flood-basin, meadow will be designated. People
will be given equally from the goods of Mother Earth.
Residences will be an area of at least 1 thousand m2 on which a house of at least 500 m2 will
be built on the basis of sacred geometry.
Suburban houses will be still acceptable. So this way connection with Mother Earth, air,
water, sun, plants and animals will be permanent. Vital need for vegetables, fruit and seeds as
major food can be locally produced here. Grain will be distributed after the harvest, surplus
will be exported. What cannot be produced due to the climate it can be imported. Current
products of the food industry have poor quality and lack real nutritional value and they are
particularly poisonous therefore thorough realignment and restructuring is required. What
kind of food is that requires stabilizer and emulsifier? Preservatives can be replaced by the
usage of humane technology and the recipes of our ancestors will turn up too. Fresh fruit and
more and more raw and steamed vegetables are recommended. Special attention should be
paid to vegetable cultivation and animal breeding as they will appreciate this and so it should
be. Our ancestors did the same way too. Animals that are being kept in a tight place and in
poor conditions will certainly cause disease to their consumers and will also pass the rough
energy of killing over.
Sport
Hiking; motion; gymnastics; yoga. Mass sports will be put forward.
Currently economy, market, trade and finances are monitored and controlled by dark forces.
As a result of their rapacious greed the energy flow, ―the pumps‖ has become one-sided;
everything has slowed down and has been dying. Man is only viewed as a cheap labour slave.
Despite the development of technology most of the people cannot have a better life even
today. The basis of dark thinking is the fear of deficient or the fear of not having enough. This
is the theory behind war, violence; I take the property of others to have enough.
- 219 -
Home defence
By destroying military technology but using its elements it can go into the service of
mankind. We will protect ourselves from incidental enemy attacks as part of the common
galactic defence power of light societies.
Police
In the beginning clairvoyants will also assist the work of the people being responsible for
policing and for crime reduction. People won't be able to hide anything in this field as
everything will be detectible, noticeable, visible and transparent. Personal computer will
record everything.
The monetary system has been abused so much that it is not practical to convert it. Let’s
introduce the carat system instead in accordance with the principles of light. One carat is the
sufficient living for everyone and apart from that if everyone has received this amount those
people who do more for the community can receive more. The more developed a society, the
lower the carat number is, it is only two maybe. Inventors, healers, teachers and priests will
receive this amount those ones who are responsible for keeping the community together.
Carat number energy will be given individually but on the basis of personal decision. 10-30
percent of this amount will be offered to the community to solve common visions for which
individual energy and the energy of smaller-larger communities is not enough.
The basis for trade is the light value of the given object and the knowledge and love that is
put into it. Everybody can create anything according to the level and manner of his maturity if
the existence of his creation does not violate or interfere with or damage the members of the
community. Equilibrium and health of the people are proportional to their level of love.
Disease will be received as a warning by indicating a deviation from the right path as we
cannot talk about karmic matter here eventually. Man will be able to heal either himself or
with help too after returning to the right path. Worn-out, damaged organs can be replaced or
can be created from personal genetic. Body can be changed after ultimate deterioration, but
one needs to have at least the fifth dimensional consciousness and body cells. I would not like
to recommend the Saturnian principle that we heap our body with artificial organs because
this will lead to the reduction and the termination of creative power. In the extreme even a
new ―physical body‖ can be created.
You can still reasonably use the essences, the helping and healing power of minerals, animals
and plants with care and by paying close attention.
Education - teaching
Education includes the knowledge of universal principles, laws, responsibilities and education
on how to comply with these rights. Youth is educated by elderly people in the school where
they are thought on the usage of the internal golden library. School will be completed if the
student has learnt everything and is able to continue using the available tools and abilities
- 220 -
independently in accordance with his life mission. This will be checked and further operation
will be authorized by a committee. Among others the knowledge of sacred geometry and an
introduction to astrology is considered to be important.
Energy
Access to energy is practically unlimited. The use of fossil and nuclear energy will decline
due to its hazardous nature, to the condition of Mother Earth and to its high cost. Natural
energies (water, wind, solar, environmental and earth magnetic energy) or the tapping of
central energy will be possible instead. Transportation of electricity will cause great loss, so
houses individually or in smaller e.g. in the headcount of 10 will receive an energy generating
unit. Water supply will be similar too from 100- 200 meter deep wells and used water will be
perfectly cleaned. This is the only way to get it back to earth or to the environment.
Technological change will make the cleaning of water, air and soil possible. Technological
change will affect the whole economy.
Environmental protection
The basic principle of environmental protection is not to pollute. New technologies will make
it possible. If on the spot and immediate destruction of toxic material cannot be solved the
technology will be refused.
Traffic
Traffic will basically be based on aircraft; each family would receive one machine. There will
be air buses and air freighters. The teleportation of individuals and freights will also be
possible, therefore transportation will be immediate. More developed individuals will be able
to teleport themselves to anywhere by manipulating space and time, they will be able to
levitate and to use merkaba.
Law
Everything will be transparent for many of us and later on even for everyone. Cosmic sin can
result in ―brain-wash‖; the deletion of knowledge, skills and memory together with power
reduction and the decrease of carat number. Teaching, healing and education will be marked
by special emphasis.
- 221 -
Punishment will be given and be executed by the higher self of the
given person.
All dark acts and manipulation will turn out faster and faster by the help of the light. The
current regime of jurisdiction is not sustainable. Disputes will be handled by appropriate
assigned philosophers whose work will be supported by clairvoyants too.
More detailed and thorough explanation of the topics can be found by scrolling down.
This was only meant to be thought provoking and I would like to ask everyone to bravely add
the most beautiful, the best ideas on the gold sphere of the new Earth.
Hungarians must find their own energetic, the designated path and mission from which we
have been thrown off the track and ―we have become the prisoners of other nation’s energy
system‖ (Asthar Commander). Our mission is coded in our genetics and can also be found in
the Holy Crown.
It is wonderful to be Hungarian!
The God living in my being speaks to all who I could become to get to know myself at the
end of my journey of discovery. I call the God living inside of me that this imageless force
should dominate my life and guide my way.
Come forward and open my mind and my book, open it for knowledge, strength and
endurance. Amen. For the God living inside of me. The Ancient Schools of Wisdom by
Ramtha, page 21.
I wish a pleasant fascination, magnificent rebirth and a good trip to all of you!
e-mail: kalamars62@gmail.com
- 222 -
Dr. Kala Molnár Sándor
Sacralidad y sociedad
Los principios de la sacralidad en la vida de la sociedad
"No devolviendo mal por mal, ni maldición por maldición, sino por el
contrario, bendiciendo sabiendo fuisteis llamados para que heredaseis
bendición." (Pedro I.3.9)
Sobre Dios
- 223 -
Introducción
El hombre quien piensa y siente en amor y busca la verdad eterna aquí en la Tierra.
Principalmente en los últimos 12000 años, quisiera hallar las verdades fundamentales.
¿Como podría con los principios mencionados hacer la vida mas felíz, mas llena de amor?
¿Como podria cambiar la vida de esclavitud, la vida degradada al nivel animal?
En este punto(31. diciembre 2012) podemos comenzar a destruir las viejas estructuras. La luz
abre el viaje al hombre nuevo, quien no quiere vivir mas en las viejas estructuras.
Junto a los trabajadores viejos aparacieron los jóvenes, ayudando la llegada de la nueva
época.
La providencia divina por sus profetas elegidos lleva los conocimientos necesarios para la
humanidad, también en épocas oscuras, por ejemplo en el siglo pasado.
Por ejemplo la filosofia de Vedas, los enseñamientos de Krisna y Tao, la cultura y religión de
Sumeros y de Babilonia, la concepción de scytas, la cultura de Egipto, la filosofía helénica y
romana, la conciencia y moralidad de Buda, o la teología de amor de Jesús, son hechos, que
preparan la nueva época. Naturalmente también la moralidad del islam, los milagros de las
culturas Mayas e Incas.
Aquí no podemos mencionar todos, por ejemplo los espiritualistas húngaros de los últimos 30
años del siglo pasado.
Desde los años de 1840, las teorías teozóficas llegadas a nosotros con la filosofía y la ciencia
crean un puzzle(crucigrama). No podemos discutir sobre la relevancia de las materias llegadas
en los últimos 30 años, porque presentan directivas efectivas, facilitando el cambio de época.
Con el encuentro de todos los elementos mencionados podemos empezar una nueva época,
llegamos al renacimiento por la iluminación.
- 224 -
Los hombres ahora no tienen que morir para renacer, pueden renacer en la vida actual si están
preparados o maduros. Se termina la época de la oscuridad, junto a la del miedo y de la
tonteria, puede llegar el tiempo del Aquarius, tiempo de conciencia, de amor, paz y claridad.
El 21. 12. 2012 llegó este proceso al punto terminal, gracias a los trabajadores de Luz.
Desde entonces todos pueden decidir y elegir (primero en el nivel físico, después en el nivel
espiritual),si quieren vivir en la oscuridad o en la claridad.
Se puede leer también en particular las posibilidades, los derechos en los mensajes del 1.enero
de 2014 del comandante Asthar y el maestro Juventus. Los húngaros reciben mensajes de
Syrius en interpretación de Holló Szabó Julianna.
Así podemos llegar al fin de nuestro viaje, a la existencia del Hombre Divino, que tiene
muchas dimensiones, fuerza creativa, en el fin de su viaje llegará a su Creador. Todo esto es
una posibilidad para todas las mujeres y hombres.
Mas sin fundamentos, sin conocimiento de las publicaciones de los medios no se puede
construir el edificio y conocer el Universo.
En 2010 hemos creado una Constitución Sagrada, en una brevedad necesaria, que todos la
puedan leer y entender.
- 225 -
La Constitución Sagrada Húngara
Todos los seres humanos (homo sapiens, ciudadano húngaro) tienen derecho al desarrollo del
alma y del cuerpo físico, profundizar en si mismo. Así puede hallar en sí mismo el espíritu de
Dios, cuando busca a Dios.
El ciudadano es responsable por su creación. Es responsable por sus pensamientos, por sus
energias, palabras, hechos, para otros y el Universo.
Todos tienen que educar sus almas, espíritu, intelecto ojeando en la claridad, ayudar al
desarrollo de su cuerpo físico, promover la construcción de la patria, según el nivel de su ser
supremo.
Por eso el hombre tiene que trabajar por mejorar la vida en la Tierra, en todos los paises y
reinos (mineral, vegetal, animal, hombres, Tierra Madre, Sol-Padre, Babba María) por las
mejores condiciones del desarrollo.
El hombre para la comunidad puede presentar en la Tierra la claridad de su alma, por sus
hechos, las posibilidades y conocimientos de las mas altas dimensiones de la vida en la Tierra.
Puede obtener el título de ciudadano galáctico e intergaláctico de los individuos sagrados del
Universo.
Hungría vive en paz y en amor con todas las naciones, también con ciudadanos de otros
planetas, principalmente con las civilizaciones de la Gran Hermandad Blanca, con quienes
estamos en unidad.
Todos las mujeres y hombres nacen libres. No es acepable la limitación de la libertad, mas no
tenemos derecho a lesionar la vida y dignidad de otros y sus libertades.
- 226 -
Todos los ciudadanos disponen de la abundancia según sus exigencias. El hombre puede
construir su abundancia con su trabajo o con la cooperación de otros, mas es responsable por
su abundancia.
Todos los hombres tienen derecho a las condiciones mínimas de la vida. Por ejemplo,
alimentación, vivienda contra frío y calor, agua y área sana, vestido. También a la educación
por la vida sana, los derechos a la sanidad, cultura, escuela, derecho a la participación en la
vida política y social, el derecho de opinión, de votar, de trabajo y de la creación.
Unidad, amor
Dios es el creador, uniformemente existente con su bendición en todas sus creaciones con el
efecto de espejo dimensional.
En la definición de Dios Único hay todas las creaciones, porque esos todos tienen conciencia.
"Llegó la luz" es la claridad de la conciencia. Porque todos disponen de conciencia, así
vibran, eso es la base de la comunicación con los medios de pensamiento e informaciones. Así
podemos comunicarnos con minerales, con la vegetación, con animales, en fin con hombres,
casi con todo en el Universo. Todos los elementos del Universo son registrados en la cronaca
Akasha. La conciencia de la claridad funciona como la claridad del intelecto universal.
Todos pueden existir solo por la creación. Subrayamos la importancia de los atributos y socio-
creadores de Dios en la Tierra. Estos son los hombres/homo sapiens/.
- 227 -
Cuando Jesús venció los últimos momentos del miedo en si mismo dijo:" No hablaré ya
mucho con vosotros, porque viene el príncipe de este mundo y el nada tiene en mi"/ Juan
14:30./
La estructura del poder del miedo creó una herencia genética por muchos siglos. Jesús
liberaba a nosotros del miedo..
La antitesis del miedo es el amor, la inconciencia, odio, rabia, lucha, angustia, violencia,
explotación de otros, el sistema actual de ganancia, fetichismo de dinero, falsas acusaciones,
mentiras etc. Estas causan las enfermedades, después la muerte del cuerpo físico. Así nace un
círculo vicioso del miedo, de la enfermedad y de la muerte. Este miedo caracterizó los
pasados 12000 años.
Los efectos de la enfermedad y del miedo envenenan, ensucian el alma, hacen difícil la
movilidad de los electrones de las informaciones, cierran los canales de las informaciones. Se
reduce la fuerza de la aura.
Del miedo vienen los desequilibros, las enfermedades. Desde Jesús todos pueden recibir la
posibilidad del renacimiento sin muerte. Jesús presenta la resulución para nosotros:
"De cierto, de cierto te digo el que naciere de agua y del Espíritu, no puede entrar en el Reino
de Dios"/Juan 3:5/.
Siempre tenemos que examinar los origines de nuestras resoluciones. ¿No vienen del miedo?
Muchas veces las motivaciones de los sacrificios y de los hechos caritativos están en el
miedo.
Como hombre soy reponsable por los reinos bajos/mineral, vegetal, animal/ y por los
altos/angeles, las civilizaciones mas desarrolladas, las creaciones de otras dimensiones/,
también por los hombres.
Estoy en unidad con la expresión divina en mi mismo, con el núcleo del alma, con mi buen
Dios, con el núcleo de Luz, con mis encarnaciones, con mis precedentes familares, con los
socio-creadores, con los otros hombres.
"Al Senor tu Dios adorarás, y a El solo servirás /Lucas 4:8.b./ .."Dicho esto, no tentarás al
Senor tu Dios." /Juan 4:12./
En el Universo merece el mas grande reconocimiento el Hombre Divino, Jesús, porque llegó a
la periferia de le existencia humana, de donde se alzó a su Creador Dios, con sus experiencias.
En mi vida actual soy capaz de iluminar todas las sombras, puedo resolverlas con amor.
Aquí en la Tierra la suma de los hombres es también uno. El número uno es el mas grande,
experimento de la humanidad.
En fin vosotros todos sois Dios, socio-creadores si conoces vuestra tarea en la Tierra. Así
podeis estar felices, reconociendo vuestra tarea antes de la reencarnación.
En el desarrollo de la vida pueden todos reconocer sus misiones. Puedo entender con
meditación. Mas simple entender la tarea de la vida en la práctica de cada dia. Que puedo
hacer con buena voluntad es mi mision.
Mas si un único hombre se siente mal, tiene frio, hambre, está sin vivienda, todo eso tiene
efecto para toda la humanidad. En la sociedad sagrada todos los hombres pueden satisfacer
sus exigencias de la abundancia del Universo con la cooperación de socio-creadores. Es
importante la discusión y aprobación social de las perspectivas y tareas de la sociedad.
Estamos en unidad con los seres de otras constelaciones y esferas galácticas. Los principios
son la caridad, amor, ayuda. También si los seres no son de tipo antropológico, como
nosotros.
Jesús dijo: "La gloria que me diste, yo les he dado, para que sean uno, así como nosotros
somos uno." /Juan 17:22./,
"Como podeis vosotros creer, pues recibis gloria los unos de los otros, y no buscais la gloria
que viene de Dios único."/Juan 5:44./
"Yo dije, vosotros sois Dioses y todos vosotros hijos del Altísimo." /Salmos 82:6./
II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) príncipe de Hungría y Transilvania, quien dirigió la lucha de
liberación contra los Habsburgos entre 1703-11, en sus Confesiones escribió" Mi Jesús siento
que estas en mí, por eso no te busco en Belén, mas es en mi corazón, donde te dignabas nacer"
"El Padre Dios no creó existencia mas grande de si mismo, quien podría privar a ustedes de
vuestra fuerza vital. Ustedes viviran hasta la eternidad." /Los mensajes celestes de Ramha
100./.
El hombre solamente a si mismo puede privar de su cualidad divina, por su fe, pensamientos y
hechos. Porque no existe nada mas grande que Dios.
- 229 -
Libertad
Después del amor y la unidad, el próximo principio es la libertad. Dios ha dado a sus socio-
creadores la plena libertad, con la responsabilidad. El amor de Dios es sin condiciones, la
libertad no tiene limitaciones, ni leyes.
Mas en las condiciones divinas se pueden realizar leyes y limitaciones. El poder del enlace y
la solución lo tienen los socio-creadores. En el mundo legítimo es necesario respetar las leyes,
si no las respetamos, lleva punición en nosotros mismos. En la situación óptima podemos
desarollar mas las creaciones. Es conveniente rogar la opinión de los mas inteligentes
creadores.
Espíritu Santo
Tenemos que hablar sobre la concepción de Espíritu Santo. El Espíritu Santo es otra
dimensión legítima, operativa del Padre Dios en intervalo y en el tiempo.(vease, Sztelek
Gábor Pál. Existencia y Conciencia y obras de Poór Andor) El Espíritu Santo es el mismo
desarrollo del alma. El Espíritu Santo es un principio femenino, lo podemos llamar también
como natura materna.
En nuestra mitología el símbolo del Espíritu Santo es el Turul, águila de los húngaros, porque
vivimos en un mundo dual y polar. Según nuestra mitología el Turul es masculino, la cierva
es femenina.
El Turul y la cierva, como visión y sueño condujeron a los hermanos Huns a la Patria de los
Cárpatos, por la defensa de los húngaros y la chakra de corazón.
Ley y Reencarnación
Las leyes naturales se ocupan con la construcción, creación, desarrollo del Universo. Sirven y
defienden el desarrollo, la experiencia del mundo creado. Promueven el desarrollo intelectual
y moral de los creadores, la formación de la conciencia y de la responsabilidad, los derechos y
deberes.
Sobre los socio-creadores la ley dice automáticamente la verdad y sentencia. Jesús dijo, que
en los crímenes contra el Espíritu Santo no hay jamás perdón.
- 230 -
Todos los crímenes y maldiciones serán perdonados a los hombres, excepto la maldición del
Espíritu Santo:
"Por tanto os digo, todo pecado y blasfemia será perdonado, mas la blasfemia contra el
Espíritu Santo no le será perdonado, ni en este siglo, ni en el venidero."/Mateo 12:31-32./
Los pensamientos y sentimientos de miedo agravan el alma, por eso el alma continuamente
tiene que atravesar las estaciones de la reencarnación. Por ejemplo llega a la tercera
dimensión, y no puede llegar a las mas altas dimensiones/reino de los cielos/(5-12
dimensiones).
Karma
"Asi que, todas las cosas que querais que los hombres hagan con vosotrsos, asi también haced
vosotros con ellos, porque esto es la ley y los profetas."/Mateo 7:12./
"Y como quereis que hagan los hombres con vosotros, asi también haced vosotros con
ellos."/Lucas 6:31./
Tus hechos causados a otros y al Universo,tu mismo lo recibiras. Tus ayudas humanas, tus
creaciones de amor se pueden multiplicar en la red de positrón. Puedes de aqui usar mas
energías, por ejemplo en sanar, en usar las bibliotecas universales de oro, teleportación,
materialización, viaje. También puedes usar energías, calor, luz etc.
Es posible disolver la karma. Si Jesús dijo, "son perdonados tus crímenes", y el enfermo
estaba sano. Tenemos que perdonar. Todas las cosas en la tierra tienen sus causas. Son
posibles también las tragedias en la tercera dimensión, por ejemplo de los judíos y de otros
pueblos. Nadie se salva de no conocer las leyes. Hasta entonces contábamos con la continua
conciliación de karma, con las experiencias de los dramas.
Las principales consecuencias de la karma son la enfermedad, los incidentes, prisión, guerra,
muerte violenta. El crimen contra la ley causa karma en la personalidad de sombra. Si no
cumplimos con nuestros deberes no podremos vivir con los derechos. En el fin de los dramas
viene la comedia.
Tienes que rogar perdón, tienes que perdonarte a ti mismo y a otros. No es aceptable hacer
sentencias sobre nadie. Tienes que ayudar, amar a todos y serás participante de la comedia,
del tránsito a la nueva época y nuevas posibilidades.
- 231 -
Sobre los mundos de las vibraciones bajas y mas densas dimensiones dijo Jesús " Los
pensamientos del mundo espiritual se densificaban la materia"/ Halmi Ferenc: Voz /
En las bajas dimensiones la ley es siempre mas severa, es posible resolver la karma. Aquí la
karma densa y oscura espera la luz y claridad.
Mateo 7:12., Lucas 6:31., Abdias 1:35., Apocalipsis de Juan 13:10., I. Moses 9:5-6., Mateo
5:44-45., Mateo 5:48., Lucas 14:27., Lucas 22:31., Juan 10:16., Mateo 9:5., Marcos 6:8.,
Mateo 24:5., Lucas 5:36-37.,Gal. 3:6., Lucas 10:27., Juan 15:12., Juan 4:36., Juan 16:12.,
Lucas 11:52., Mateo 5:48.
El saber
El socio-creador necesita para la creación saber y sapiencia.
"Y el dijo: a vosotros os es dado conocer los misterios del Reino de Dios."/Lucas 8:10./
"El respondiendo, les dijo: porque a vosotros os es dado saber los misterios del Reino de los
Cielos."/Mateo 13:11:/
Hasta entonces el saber estaba olvidado, mas hoy ya sabemos todo. La especialidad de la
evolución humana es el poder del cambio del cerebro interpretativo y del ADN
El viejo símbolo del código ADN es el árbol de la vida, en que son las direcciones
particulares del Padre Dios. Serán posibles las activaciones de partes inactivas, y la creación
de cadenas ADN y la activación de bonificacion del ADN y el ARN.
Este código será el fundamento del desarrollo del hombre divino, que puede parecer
mutación. Mas la intervencion divina es capaz resolver la karma en la vida de la civilización
humana.
¿Qué cosas tengo que hacer por eso? Reconociendo mis hechos, o mi Dios como yo he
vivido desde entonces no puedo vivir, vivir mas en el tormento de la conciencia.
Después del gesto de perdón decido por otra vida diferente. Concientemente controlo mis
pensamientos, sentimientos, aplicando el pensamiento positivo y la vida en el amor. Tenemos
que mejorar los pecados con la ayuda de rayos de luz. Por nuestros hechos negativos tenemos
que hacer indemnizaciones. Cumplir con mis deberes universales, y vivir con mis derechos
abiertos, como Jesús.
- 232 -
Así es posible vivir en la plenitud de la vida, de la unidad, de la experiencia de la
responsabilidad social.
El desarrollo mas óptimo de la vida es reconocer en su vida la tarea predestinada por su buen
Dios. Porque su Dios sabe mas exactamente su tarea de vida.
El último símbolo tiene su origen en la vieja civilización de Mu, hoy es mas conocido como
Estrella-David.
- 233 -
Pensamientos sobre las tareas futuras
Hemos ya mencionado, nosotros hombres, aquí en la Tierra podemos crear como socio-
creadores. Pensemos con amor nuestros planes y tareas.
Quisiera hablar para Ustedes de dos mis concepciones, que podemos hacer, respetando
nuestra situación actual. En mis obras anteriores me he ocupado con estos problemas.
Jesús dijo "Mi poder no es de este mundo". En la nueva época hablaremos sobre los
hombres, quienes progresan a la existencia, a la vida de Jesús.
La nueva sociedad de luz no será comparable con la sociedad actual, donde hay represión,
pobreza, guerras. También en las democracias actuales hay un juego tonto para los niños
tontos.
Los intereses, las exigencias de las masas no siempre cuentan en la política. Por el desarrollo
intelectual, sacral y espiritual velozmente desarrolla la red social, cuando la cualidad y
principios son mismos.
Los socio-creadores tienen que trabajar por esta perspectiva. Numerosos ejemplos se hallan
en el Universo, de estos ejemplos podemos eligir. Es posible inventar nuevos modelos.
El mas importante, que todos se sientan optimamente, puedan trabajar, crear, server a la
comunidad, vivir libremente, interpretando la expresión de Dios.
Los dirigentes de esta sociedad serán los sabios. En el futuro todos conocen a los sabios,
porque la claridad los hace a todos transparentes. Los sabios disponen de las experiencias
necesarias, talentos de la reencarnación.
La misión de los sabios es de eligir las iniciativas mejores, democráticas llegadas de abajo, y
eliminar e ilustrar las peores. Estos hombres son los grandes viejos, sabios de los pueblos,
quienes tienen gran reputación.
¿Porque hay tantos pueblos y naciones en este planeta? Estos son ruinas de la prisión de un
imperio viejo. De las constelaciones del imperio transportaron aquí a los todos rebeldes.
Nuestra Tierra Madre puede pasar en mas alto. Los individos libres en la Tierra Madre pueden
decidir sobre la posibilidad de seguir en la Tierra Madre. Si no la siguen, pueden caminar el
tiempo conveniente para ellos. No se pierde nadie. El imperio viejo es la antitesis del nuevo.
Todavía vivimos visualmente en el imperio viejo.
- 234 -
Nuestros seres superiores con el Padre Dios decidieron,dejar en la Tierra la multicoloridad
de las naciones. Todos los pueblos, naciones conoceran sus orígenes de constelaciones, su
árbol de familia. Conservan sus relaciones, y pueden aceptar sus ayudas mutuamente.
En las limitaciones territoriales decidió el Padre Dios, las mas increibles injusticias serán
corregidas en karma, permitiendo una vida del mas alto nivel, un desarrollo providente.
Serán eliminadas todas las "minas" del imperio diabólico, las manipulaciones, las
falsificaciones, malignidades.
La tarea -como ilustra también el nombre- es el servicio, los consejos, jamás el poder o
abusivas politicas.
En el Consejo del Pueblo de Núcleo hay 12 personas, 6 hombres y 6 mujeres. Junto a ellos
está el Rey Sagrado, quien es el mas sabio, el mas lleno de amor, "divide su corazón". /Grupo
musico Kormorán/.
Todos sabrán sus orígenes de alma, su geneología de las tribus principales. Son conocibles
también de nombre. En este nivel podemos vivir con la responsabilidad. El Pueblo de Nucleo
eligió- no por primera vez- la Patria de los Cárpatos para su lugar de residencia en la
encarnación. Esto no es cuestión de ciudadania. Seamos entusiastas porque estamos en el
cuerpo de la Nación Húngara!
El ordenador en conexión con la genética espiral de 12 grados y con el alma, ayuda las
informaciones como una biblioteca inteligente y activa. Es la parte viva y activa de alma.
- 235 -
La sexualidad es base del amor, juntos generar niños sirve también a la iluminacion y se
encuentran con el Dios interno. Proponemos empezar la sexualidad solamente en la edad que
se está fisicamente y psiquicamente maduro.
La separación será un fenómeno raro, porque la sececión de par no conducirá la karma, mas
la conveniencia, el encuentro de los pares de alma. En la situación actual de la Tierra quisiera
proponer evitar la separación hasta la edad de 12 años de los niños. Los esposos tienen que
vivir en tolerancia, respeto y armonía.
Tierra Madre
Marcamos lugares para la residencia, foresta, tierra productiva, y para pastorear. Los
hombres tienen igual derecho de los bienes de la Tierra Madre.
Residencia.
Un territorio mínimo de 1000 metros cuadrados, con una casa construida según los aspectos
de la geometría sagrada. Las casas de las ciudades de jardin todavía son aceptables.
Así podemos construir una relacion permanente con la Tierra Madre, con el Sol, el agua, el
aire, vegetación y animales. Los frutos, fundamentals, verduras, núcleos son producibles en el
lugar.
Los cereales después de la recogida serán distribuidos, el plus se puede exportar. Algunos
productos de la agricultura, que faltan por el clima, los podemos importar.
Los productos de la industria alimentaria hoy son de pequeño valor, contienen muchos
venenos. Son necesarios los cambios fundamentales. ¿Son aceptables los alimentos
quimicamente mejorados?
Tenemos que probar los alimentos de nuestros abuelos, verduras estufadas y frutos.
- 236 -
Hay que trabajar con gran atención en la producción de animales y vegetales, como hicieron
nuestros abuelos. Los animales exigen las condiciones aceptables, porque causan
enfermedades para los consumidores. También es problemático la matanza de los animales.
Deporte
Viajes y turismo en las condiciones de la naturaleza, gimnástica, joga y preferir los deportes
de masa sobre los deportes de competición.
La defensa
Es necesario abolir la técnica militar, mas usar sus elementos para el servicio de la
humanidad. Con la fuerza galáctica común de las sociedades de luz nos defendemos de los
ataques posibles. Algunos hombres de la Tierra seran parte de esta fuerza defensiva.
Orden Público
En los tiempos principales el trabajo de la policía será ayudar a los filósofos y profetas.
Después los hombres no hacen nada secreto, porque todas cosas serán transparentes. El
ordenador personal registra todas las cosas.
Todos según el nivel de su maturidad pueden crear, construir cualquier cosa, que no sea
contrario a las leyes y no lesiona a otros. El equilibro y la salud de los hombres son
proporcionales a su amor.
Podemos usar las fuerzas curativas, energias, esencias de los minerales, animales. Mas
tenemos que aplicarlas con atención, amor y mesura.
Instrucción y Educación
El respeto de las leyes, de los principios, el conocimiento de los deberes y derechos. Los
mas viejos educan a los jóvenes en la escuela, enseñan el uso de la biblioteca interna de oro.
La escuela se termina con apropriación de todos los valores. Los alumnos tienen que aplicar
sus medios, cualidades según sus tareas de vida. El fin de la escuela un comite de examen
controla
los alumnos y permite el trabajo mas. Entre otros son muy importantes los conocimientos de
la sagrada geometría y astrología.
Energía
La aplicación de la energía es ilimitada en la práctica. La aplicación de las energías fósiles y
nucleares se están reduciendo por sus precios altos y la situación de la Tierra Madre. Serán
mas óptimas las nuevas energías, sol, viento, energia magnética de la tierra, o la energia
central. El transporte de la electricidad es muy caro, por eso las casas familiares /cada 10/
recibiran un electroforo.
El abastecimiento de agua será resuelta de los pozos de 100-200 metros. El agua usada la
purificamos, así puede volver a la tierra. El cambio de tecnologia realiza la perfecta
- 238 -
purificación del agua, aire y tierra. El cambio de tecnologia hará grandes cambios en
economía.
La Comunicación
La perspectiva de la comunicación es la aeronáutica. Esperamos que puedan funcionar buses
aereos y pequeños aviones familiares, y también los aviones de transporte. Las personalidades
espiritualmente mas desarrolladas podran transportarse con la transición de espacio y tiempo.
Orden público
Todas las cosas seran transparentes para muchos hombres, despues para todos. La pena de
los crímenes cósmicos será la reducción de la fuerza creativa y el número de carats. Con
enseñamiento, curación podran prevenir los delitos. La conciencia superior del individuo hará
sentencias sobre su pena. Todos los hechos obscuros y manipulaciones velozmente se
revelaran por la luz.
No es sostenible el sistema actual de la justicia. En las cosas discutidas podran decidir sabios
elegidos. Profetas pueden ayudar a los sabios en la formación de las sentencias. El foro
supremo es el Rey Sacral.
No hemos hablado de todas cuestiones, la mas larga explicación exigiría mas y mas páginas.
Solamente quisiera despertar vuestros pensamientos, y ruego a vosotros de reconocer y
compartir con otros vuestras mas bonitas concepciones y ponerlas en el globo dorado de la
Tierra. En breve tiempo votaremos sobre futuro.
Nosotros húngaros, también otros pueblos tienen que reconocer su propia energetica, tarea y
misión. No se puede permanecer prisionero de la energia de otros pueblos, declaro el
comandante Asthar.
- 239 -
En fin quisiera citar el Ramtha:
"El Dios de mi existencia quiere hablarme a mi mismo, de mis posibilidades, que al final de
mi viaje de descubrimiento yo pueda conocerme a mi mismo. Quisiera llamar al Dios, que
existe en mi, que su fuerza sin imagen domine mi vida, dirija mi viaje. Venid y abrid mi razón
y el libro, abrid para la sapiencia, la fuerza, la perseverancia. Sea así para el Dios, que habita
en mi.
Deseando para todos Ustedes agradable extasis, milagroso renacimiento y buen viaje.
e-mail: kalamars62@gmail.com
- 240 -
Képek, pictures, ilustraciones
A Magyar Szent Korona , The Holy Crown of Hungary, La Corona Sagrada de Hungria
- 241 -
A honfoglalás 896, Conquest of the homeland, 896 La Conquista de la Patria
Honfoglaláskori magyar lovasok, Hungarian troopers of the Hungarian Conquest Period 896,
soldados hungaros de caballeria 896 /rajz, drawing, dibujo László Gyula/
- 242 -
A csodaszarvas, El ciervo de milagro, The magic stag
- 243 -
Emese misztikus álma, The mystic dream of Emese, El Sueno mistico de Emese (Tóbiás
Klára /auctor/ tüzzománc, enamel)
- 244 -
Államalapitó szakrális királyunk Szent István (997-1038), Our sacred king Saint Stephen, The
Founder of the State (997-1038), San Esteban El Rey fundador sagrado de nuestro estado
- 245 -
I. (Nagy) Lajos (1342-82) szakrális királyunk, Louis (The Great) (1342-82) Hungarian-Polish
sacred king, I. Luis (El grande) rey hungaro-polaco sagrado
- 246 -
Hunyadi Mátyás (1458-90) az utolsó magyar szakrális király, Mathias rex (Corvinus) (1458-
90) The last Hungarian sacred king, El ultimo rey sagrado de Hungria
- 247 -
II. Rákóczi Ferenc Magyarország és Erdély Fejedeleme, El Principe de Hungria y
Transilvania, Rákóczi Ferenc II, The Prince of Hungary and Transylvania
- 248 -
Részleges igazság a karmáról, Partial truth about karma, Un aspecto particular de la karma
- 249 -
Tartalomjegyzék
Ajánlás 3.
Űrtan 25.
Alkotmánytervezet 36.
- 250 -
Második rész 148.
Új kódex 184.
Magamról 202.
The foundation of sacred society - Szakrális Társadalom Alapjai angol fordítása 207.
- 251 -