Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Oldal 2

JODI ELLEN MALPAS
Kell a férfi
Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 2

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014
A fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Ellen Malpas: This Man Confessed
A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent Ez a férfi A férfi alatt
Ez a könyv a képzelet műve.

A nevek, alakok, helyek és események a szerző képzeletének a termékei, vagy fiktív módon
felhasználtak. Bármilyen egybeesés valós eseményekkel, helyszínekkel, élő vagy holt személyekkel
csak a véletlen műve.
Copyright © 2013 by Jodi Ellen Malpas Hungarian translation © Hoppán Eszter, 2014 Hungarian
translation © Eff Balázs, 2014 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014
ISBN 978 963 383 252 3

Köszönetnyilvánítás
A családomnak és a barátaimnak többször is köszönetet mondtam már ezen az őrület alatt, így
ezúttal olyan emberek következnek, akik azóta léptek be az életembe.
Jenny és Gitte, már mondtam nektek, és mondani fogom ezután is, újra és újra: a fenébe is,
nagyon szeretlek benneteket, és semmi cicó!
Az ügynökeim, Andrea Barzvi és Kristyn Keene az ICM Partnersnél: amikor besétáltam az
irodátokba, tudtam, hogy a legjobb helyre jöttem. Először voltam inkább izgatott, mint túlhajszolt, és
ezt nektek köszönhetem. Örökké hálás vagyok érte.
Beth és Selina a Grand Central Publishingnél, köszönet nektek azért, hogy hittetek bennem mint
új szerzőben. Lenyűgöznek a jövőm lehetőségei - azé a jövőé, amelyet ti támogattok és erősítetek.
Köszönöm.
Köszönet a bloggereknek, akik fáradhatatlanul reklámozzák és támogatják az írókat, és az én
őrült, Jesse- megszállott hölgyeimnek, akik teljesen új értelmet adtak a „lelkes” szónak. Örülök, hogy
vagytok nekem, úgyhogy soha ne hagyjatok el! Még hosszú évekig szándékozom lekötni eleven
érdeklődéseteket, és már alig várom!
Annyi minden történt az Ez a férfi és A férfi alatt kiadása óta, hogy felfogni is nehéz, mégis
megtörtént, és velem történt meg - velem, a kis angol lánnyal, akinek volt egy lappangó ötlete,
amelytől nem tudott megszabadulni. És örülök, hogy nem tudtam megszabadulni tőle, mert ha így
lett volna, nem lenne Jesse Ward, és nem lenne taposás vagy visszaszámolás, nem lennének
mogyoróvajba mélyedő ujjak. Ez csak néhány azok közül a rabul ejtő dolgok közül, amelyeket
rázúdítottam csodás olvasóimra - ez, és két ember őrült, szenvedélyes szerelme.
A Kell a férfiban rejlő feszültség hatalmas, és remélem, hogy sikerült is kifejeznem. Mert ez a
lezárás - a végkifejlet, Jesse és Ava sztorijának utolsó része.
Olvassák élvezettel!
Jodi

I. fejezet
Az idegeim cafatokban lógnak. Fogalmam sincs róla, miért. Tudom, hogy helyesen
cselekszem, mégis tiszta idióta idegbeteg vagyok. Egyedül vagyok, a nap első néhány csöndes,
elgondolkodó pillanatát élem át, és valószínűleg ezek lesznek az utolsók is. Már vártam ezt a
töredéknyi kis időt, szinte fohászkodtam érte a mindent elnyelő káoszban. Szükségem van erre a
pillanatra, amikor magam lehetek, amikor felfoghatom a hatalmas ugrást, amit végrehajtok, amikor
megpróbálhatom összeszedni magam. Tudom, hogy a mai naptól ezek a pillanatok roppant
értékesek lesznek.
Ma lesz az esküvőm.
A mai napon fogom odaígérni magam ennek a férfinak az életem hátralévő részére. Nem mintha
ehhez bármiféle papírra vagy fémkarikára szükségem lenne. De neki szüksége van. Ezért van az, hogy
mindössze két héttel az után, hogy a Lusso teraszán letérdelt előttem, hozzámegyek. Most pedig
köntösben ücsörgök a Manor egyik magánlakosztályában a kanapén - abban a lakosztályban, ahol
Jesse akkor, hetekkel ezelőtt sarokba szorított és próbálom összeszedni magam.
A Manorban lesz az esküvőm.
Életem legnagyobb napjára az én uram plüss-szexparadicsomában kerül sor. Az idegeim nem
csak amiatt bizseregnek , mert én vagyok a menyasszony. A szüleim, a bátyám és egyéb
családtagjaim már itt kószálnak valahol Jesse állítólagos vidéki nyaralójában. Mind a házat
vizsgálgatják, és a fényűző luxusról áradoznak. Ezért van ötkilós lakat a mellék- helyiségekbe vezető
kétszárnyas ajtón. Ezerszer ellenőriztem ezt is meg azt is, hogy minden fából készült, kereszt formájú
falidíszt és az aranykereteket eltávolítsák a magánlakosztályokból. A Manor személyzetének is az
idegeire mentem. Jesse szerencsétlen alkalmazottai kénytelenek voltak elviselni az állandó
pattogásomat és a folyamatos figyelmeztetéseimet, hogy a családom semmiről sem tud. Csak a
vállukat vonogatták, megnyugtatón vállon veregettek, vagy együtt érzőn néztek, de ettől még nem
éreztem jobban magam. A családom férfi tagjai miatt nem is izgultam annyira, ők úgyis beveszik
magukat a bárba, és csak akkor mozdulnak el onnan, ha muszáj, de az anyám és a nagynéném -
egészen más. Anyám a maga imádatával minden iránt, ami luxus, végiglelkendezik mindent, magára
vállalva az idegenvezető szerepét, hogy megmutassa, milyen csodálatos Jesse vidéki birtoka. Bár ne
tenné! Bár maradna apuval a bárban. Bár odabetonozhatnám egy székhez, és éjjel-nappal Mario Cso-
dájával traktálhatnám. Olyan pluszstressz ez, amire tényleg semmi szükségem nincs az esküvőm
napján, de amikor az én problémás, neurotikus szülinapos fiúm átölelt kemény, melegerejével, és
kiterített a teraszon, csak egyetérthettem - rohadtul semmi szükség józan észre.
Tudom, hogy ő mindenről gondoskodott. A Manor valóban úgy néz ki, mint valami exkluzív
nyaraló, de én tudom, mi van a felső emeleten, és hogy az a sok ágy most táncol a fejem fölött,
mintha magányosak lennének. Mert valószínűleg azok is. A Manor már két napja zárva van a tagság
előtt, az előkészületek miatt, és ez már önmagában is hatalmas pénzügyi veszteség Jesse-nek a
visszatérített tagsági díjak miatt. Úgyhogy most a férfi tagok körében is olyan népszerűtlen lehetek,
mint a nők közt. Biztosan egytől egyig gyűlölnek - a nők azért, mert elhalásztam az orruk elől az
urukat, a férfiak pedig mostantól azért, mert akadályozom őket kedves szexuális kalandozásaikban.
Felpillantok a plafonra, és kihúzom magam, hogy elűzzem a fokozódó feszültséget. Nem válik be.
Túl ideges vagyok. Felülök. A tükörhöz vonszolom magam, és végignézek magamon. Nyugtalanságom
dacára elég üdének tűnök. Szinte sugárzóm. A sminkem könnyű és természetes. Philippe fantasztikus
munkát végzett, amikor csillogást adott sötét hajamnak, a hosszú, súlyos tincsek szabadon lobognak,
egyik oldalt ékköves fésűvel megtűzve. Jesse leeresztve szereti a hajamat.
Azt is szereti, ha csipkében vagyok.
Az ajtó felé fordulok, ahol a ruhám lóg, és a szememmel szinte magamba szívom a hatalmas
csipketömeget - rengeteg csipke, itt-ott apró gyöngyök csoportjaival. Elmosolyodom. El fog állni a
lélegzete. Ez az egyszerű, keskeny vállpántos, ejtett hátú, derékban szűkített darab térdre kényszeríti

az én uramat.
Visszafogott elegancia.
Az elefántcsontszín csipke fölkúszik a fenekemen, rásimul a combomra, és minden irányba
szétterül körülöttem vagy egy méterre: rengeteg, rengeteg csipke. Zoe a Harrodstól dicshimnuszokat
zengett erről a ruháról. Teljesen eltalálta az ízlésemet, egészen az egyszerű, elefántcsontszín magas
sarkúig. Semmi extra, csak egy klasszikus Christian Louboutin tűsarkú.
Felkapom a telefonomat az éjjeliszekrényről. Mindjárt dél. Készülnöm kell. Egy óra múlva a nyári
teremben vár Jesse, és esküt teszek neki, hivatalossá téve a neki tett ígéretemet. A gyomrom
hirtelen fordul egyet... megint.
Kibújok a köntösből, és leteszem a papucsom, mielőtt belebújnék a pánt nélküli elefántcsont
csipkefűzőbe, felhúznám a hasamon, és elrendezgetném apró melleimet a tartókban. Éppen csak, de
mégis eltakarják a tökéletes kör alakú horzsolást a mellemen. A jelemet.
Az ajtón halk kopogás hallatszik. Vége a csöndes töprengésnek.
- Igen - kiáltom, és felkapom a köntösömet a fehérnemű fölé, aztán az ajtó felé indulok.
- Ava, drágám, van rajtad valami? - Anyám az.
Kinyitom az ajtót.
- Van, és segíts.
Anyám benyomul, és becsukja maga mögött az ajtót. Fantasztikusan néz ki, egyáltalán nem a
hagyományos örömanyás stílust hozza, blézerrel és kalappal, hanem csodálatos osztrigaszín
szaténruha feszül remek alakján. Rövid, egyenes hajában tolldísz és gyöngy.
- Ne haragudj, drágám! Csak megmutattam Angéla néninek a wellnesst. Szerintem meg fogja
kérdezni Jesse-t, hogy eljöhet-e. Le volt nyűgözve. A wellnesshez kell tagsági, vagy csak a
vendégeknek van?
Összerezzenek.
- Csak a vendégeknek, anya.
- Értem. De biztos vagyok benne, hogy a családdal kivételt tesz. A nagyszülei, Isten nyugosztalja
őket, azt hinnék, hogy a Buckingham-palotában vannak - kezdi babrálni a hajamat, és én eltolom a
kezét. - Sikerült már belevarázsolnod magad a fehérneműbe ? - méri végig köntösös személyemet
csokoládébarna tekintetével. - Már ideje lenne.
Megint leveszem a köntöst, és az ágyra hajítom.
- Szükségem van rád, hogy meghúzd - fordítok hátat neki, és előrehúzom a hajam a vállamra.
Jesse nem hiába masszírozott mindenféle krémet a hátamba két teljes hétig, teljesen eltűntek rólam
az ütésnyomok. A testi jelek eltűntek, de az agyamba örökre bevésődött az a nap.
-Jól van. - Anyám elkezd babrálni a kapcsokkal. - Ava, látnod kellett volna a nyári termet.
Egyszerűen csodálatos. Annyira szerencsés vagy, hogy ilyen fantasztikus helyen mehetsz férjhez. Egy
ilyen helyet csak úgy lehet megfizetni, ha az ember adósságokba veri magát.
Örülök, hogy nem látja az arcom, mert fájdalmas nyugtalanságot látna rajta.
- Tudom. - Én is láttam a termet, és valóban gyönyörű. Tessa, az esküvőszervezőnk csinálta meg,
de a Manor eleve fényűző ragyogást áraszt, akár esküvő van, akár nincs. Én magam igen kevéssé
működtem közre a saját menyegzőm előkészítésében. Jesse a leánykérés másnapján már bemutatta
nekem Tessát, ebből arra lehetett következtetni, hogy az én drágalátos férfim már előzőleg megbízta
őt az esküvő megszervezésével - azzal az esküvővel, amelyet elvileg felnőtt emberek módjára
közösen kellett volna megbeszélnünk. Valamint kapóra jött az is, hogy a Manornak volt esketési
engedélye. Meg sem kérdeztem Jesse-t, ezt hogyan intézte el. Én mindössze annyit tettem, hogy
elmentem Zoe-hoz ruhát választani. Esetemben szó sem volt tervezési stresszről, legfeljebb
helyszínstresszről.
- Tessék. - Anyám körbeforgat, és visszahúzza a hajamat a hátamra. Elgondolkodva méreget, és
tudom, mi következik. - Drágám, adhat neked anyád egy jó tanácsot?
- Nem - vágom rá gyorsan, kis mosollyal.
Ő visszamosolyog, és leültet az ágy végébe.
- Ha feleség lesz belőled, a férjed lényegévé válsz - mosolyodik el szeretetteljesen. - Hadd Higgye

csak azt, hogy ő a főnök, higgye csak, hogy nem is tudnál élni nélküle, de sose hagyd, hogy elvegye a
függetlenségedet vagy az egyéniségedet, drágám. És simogatni kell az egojukat, a férfiak olyanok -
kacag fel. - Szeretik azt gondolni, hogy ők hordják a nadrágot, neked pedig meg kell hagynod őket
ebben a hitükben.
Enyhén megcsóválom a fejem.
- De anya, erre semmi szükség.
- Dehogynem - erősködik. - A férfiak komplikált lények.
Fanyarul felkacagok. Fogalma sincs, hogy ez az én lényem mennyire komplikált.
- Tudom.
- És hiába az erősférfi-látszat, nélkülünk gyengék! - Piruló arcomat a sajátjához vonja. - Ava, én
tudom, hogy Jesse szeret, és csodálom az őszinteségét, amikor az érzéseiről van szó, de ne feledd, ki
vagy. Sose hagyd, hogy megváltoztasson, drágám.
- Nem fog, anya. - Nem tetszik a beszélgetés iránya, bár már úgyis mindegy. Két napig voltak
velünk, miután Jesse megkérte a kezem, és csütörtök óta voltak megint Londonban, így aztán
megtapasztalhatták, hogyan viselkedik velem Jesse - eltekintve a tombolásoktól és a mindenféle
mértékű dugásoktól. Látták az izzást, az álladó érintéseket, a vonzalmat, és figyelő tekintetük nem
maradt észrevétlen. Legalábbis előttem. Jesse mit sem sejt. Vagyis nem mit sem sejt, hanem nem
érdekli, én pedig nem akarok változtatni ezen. Vágyom a folyamatos érintkezésre, éppúgy, mint ő.
Anya rám mosolyog.
- Gondoskodni akar rólad, és meglehetősen világossá tette, hogy értékes vagy neki. Annyira
boldoggá tesz engem és apádat a tudat, hogy találtál egy olyan férfit, aki imád, aki a csillagokat is
lehozná neked az égről.
- Én is imádom őt - feleltem csöndesen. Anyám szavainak őszintesége belemart a hangszálaimba,
s kissé megremegett a hangom. - Kérlek, ne ríkass meg. Tönkremegy a sminkem.
A tenyerébe fogja az arcom, és puszit nyom a számra.
- Jó, hagyjuk az érzelmeskedést. Csak annyi, hogy sose tégy olyasmit, amit nem akarsz. Azt is
látom, hogy elég meggyőző tud lenni. - Ezen elnevetem magam, és anya velem nevet. Még hogy
meggyőző. - Olyan kár, hogy az ő családja nem tud itt lenni - mélázik anyám.
Kissé megrezzenek.
- Már mondtam, külföldön élnek. Nem nagyon tartják a kapcsolatot - Nem akartam belemenni
abba, miért marad távol Jesse családja. Nagyon nem. Elég a sztori, amit Jesse akkor szőtt, amikor
először találkoztunk. Teljesen hihető.
- A pénz - sóhajt fel anyám. - Több családot szakít szét, mint bármi más.
- Valóban - helyeselek. Akárcsak a szextanyák és a playboy nagybácsik.
Újabb kopogás hallatszik, és Elizabeth otthagy az ágyon, hogy kinyissa az ajtót.
- O, ez Kate lesz - fuvolázza.
- Hoztam inni! Hú, Elizabeth, fantasztikusan nézel ki! - Kate izgatott hangja már behatol a
szobába, mielőtt még ő maga is benyomulna anyám mellett, és derűs kék szemmel végigmérne. - Te
még nem öltöztél fel ? - tesz le egy tálcát a faládára. Csodásán fest egyszerű elefántcsontszín
szaténruhájában, hosszú fürtjei lángnyelvekként keretezik fehér arcát. Ő az egyetlen
koszorúslányom, de lelkesedésben tízzel is felér.
- Most fogok - állok fel, és megigazítom a melleimet a fűzőben.
- Nesze, igyál egyet - nyújt felém valami rózsaszín löttyöt.
- Igen, igen, mindenképpen! - kántálja anyám. Becsukja az ajtót, és sietve szerez magának is egy
poharat. Belekortyol és felmordul. - Az a kis olasz tudja, mi kell a nőknek.
Fejemet rázom a felém nyújtott pohárra.
- Nem, nem kell. - Nem akarok alkoholt lehelni Jesse orra alá.
- Kisimítja az idegeidet - erősködik Kate, megfogva a kezemet és belenyomva a poharat. - Igyál
csak.
Ő tudja az idegességem okát. Vele ellenőriztettem a lakatot és a magánlakosztályokat vagy
ezerszer. Felvont szemöldökkel biccent a pohár felé, én pedig beadom a derekam, és jót húzok Mario

Csodájából. Csodás, mint mindig, de rajtam most nem segít semmiféle alkohol.
- Hol van Jesse ? - érdeklődöm, és leteszem a poharat. - Múlt éjszaka óta nem láttam. - Ismerve
anyám maradi nézeteit, ragaszkodtam hozzá, hogy az esküvő előtti éjszakán aludjunk külön. Jesse
csak egy perccel éjfél előtt volt hajlandó elhagyni a szobámat, akkor is csak fenséges
bosszankodással, miután anyám már dörömbölt az ajtón, hogy elküldje. Láttam rajta, hogy
legszívesebben letaposná Elizabethet, de meglepő módon különösebb cirkusz nélkül beadta a
derekát, s csupán egyetlen gyilkos pillantást vetett anyámra, aki kikísérte.
- Szerintem készülődik - hajt le Kate egy Csodát.
- Lassan a testtel, Katie Matthews! - feddi anyám, és elveszi tőle a poharat. - Még előtted áll az
egész nap.
- Elnézést - vigyorodik el pimaszul Kate. Én tudom, miért kezd el máris inni: a problémát Samnek
és Dannek hívják.
- Mi van apuval meg a tesómmal?
- A bárban vannak, Ava. Minden férfi ott van - hangsúlyozza ki Kate a „minden”-t.
- Minden férfi ? - kérdezek vissza. - Úgy érted, Sam is?
Kate rábólint nyilvánvaló célzásomra.
- Igen, mindegyik, kivéve Jesse-t, és beleértve Samet... meg Dant.
Összerezzenek. A mai nap kemény lesz Kate-nek. Dan elhalasztotta visszatérést Ausztráliába,
hogy itt lehessen az esküvőmön, de nem mondott túl sok mindent, se a lánykérés estéjén, se azóta,
de nem is kellett. Nyilvánvaló, hogy gondot okoz neki az életem alakulása és Kate közelsége is, főleg
hogy egy mit sem sejtő Sam is a színen van. Kate is küszködik, noha próbálja leplezni.
- De most már gyerünk - üti össze a tenyerét Kate. - Felöltözöl végre, vagy így akarsz bevonulni ?
Persze Jesse nem bánná...
Rámosolygok temperamentumos barátnőmre. Ő tud Jesse csipkemániájáról, anyám viszont nem.
- Felöltözöm. - Kicsomagolom a cipőmet a selyempapírból, és felhúzom. Egy csapásra jó tíz
centivel magasabb leszek. - Hajrá! - Mély levegőt veszek, és az ajtó felé indulok, ahol a ruhám vár.
Megállok előtte, és magamba szívom a különleges látványt.
- Talán elmehetnél a mosdóba, mielőtt belebújsz - javasolja anyám, aki odalép mellém. - Ó, Ava.
Még sosem láttam ehhez foghatót.
Egyetértőn felmordulok, és többször is végignézek a műalkotáson.
- Tudom. És igen, rám fér egy pisilés. - Otthagyom anyámat, hadd csodálja a ruhát, és a
fürdőszoba felé indulok, s rajtakapom Kate-et, ahogy anyám háta mögött kuncog. Ha az esküvő
helyszíne nem aggasztana eléggé, akkor is itt van a probléma, hogy Dan és Kate egész nap csak egy
köpésnyire lesz egymástól.
Halkan becsukom az ajtót, mielőtt elvégezném a dolgom, és kiélvezném a magányos pillanatot,
amíg kiürül a hólyagom. Aztán hangos kopogást hallok a lakosztály ajtaja felől, majd anyám fejhangú,
rémült sivítását. Mivel tudni szeretném, mi történik, sietve rendbe hozom magam, és kezet mosok,
aztán kilépek a fürdőből.
-Jesse! - Anyám szemlátomást teljesen fel van dúlva. - Nem leszünk jóban, ha nem azt csinálod,
amit kell!
Kate-re pillantok, aki magához vesz még egy kis Csodát, amíg anyám nem néz oda. Vállat von, és
vigyorog.
- Mi a helyzet? - kérdezem.
- Jesse látni akar téged, Elizabeth meg hallani sem akar róla.
Égnek emelem a tekintetem, aztán az ajtóra nézek, ahol anyám elállja keret és az ajtószárny közti
rést. Aztán meghallom Jesse-t.
- Nem lesz semmi gond, mama, ha beengedsz. - Tudom, hogy Jesse vigyorog anyámra, de játékos
modora nem téveszt meg. Kihallom hangjából a fenyegetést, még anyámmal szemben is. Be fog
jönni, és ebben Elizabeth sem akadályozhatja meg.
-Jesse Ward, ne nevezz engem mamának, amikor alig kilenc évvel vagy fiatalabb nálam - fröcsögi
anyám. - És most menj innen! Fél óra múlva úgyis meglátod.

- Ava! - kiabál be Jesse anyám mellett.
Visszakapom a tekintetem Kate-re, ő pedig bólint, mint aki szavak nélkül is ért. Mindketten az
ajtóhoz ugrunk. Kate leakasztja a ruhámat, én pedig felfogom az alját, aztán kirohanunk vele a
fürdőszobába, és felakasztjuk az ottani ajtó belső oldalára.
Kate nevet.
- Anyád jobb belátásra tér, vagy mindenáron tovább akarja idomítani ?
- Fogalmam sincs. - Lesimítom a ruhám elejét, és követem Kate-et kifelé, aztán becsukom
magam mögött az ajtót. Anyám továbbra is őrzi a bejáratot, erősen megvetve lábát. De ez nem fogja
útját állni Jesse-nek.
-Jesse, ne csináld! - Anyám nekifeszül az ajtónak. - Ne! Balszerencsét hoz. Csöppet sem tiszteled
a hagyományt, te makacs alak?
- Engedj be, Elizabeth! - Jesse már a fogát csikorgatja, jól tudom.
Katie-re pillantok, és megrázom a fejem. Jesse átgázol anyámon, mint ahogy ígérte, hogy
megteszi, ha anyám az útjába áll, márpedig most kétségtelenül ez a helyzet.
Katie újabb poharat vesz el a tálcáról, és lezseren az ajtóhoz sétál.
- Elizabeth, engedd már be. Úgysem tudod megállítani. Ez a fickó egy rinocérosz.
- Nem! - Anyám a padlóba vájja sarkait - nem mintha számítana. Már ő is kapiskálhatná ezt, bár
még nem töltött el túl sok időt Jesse társaságában. - Ez nem egy... O! Jesse Ward!
Magamban elmosolyodom, miközben látom, hogy elszánt anyámat kissé fölemelik, majd
óvatosan arrább teszik, hogy hozzám lehessen férni. Anyám lesimítja a ruháj át, és megigazítja a
hajdíszét, miközben folyamatosan pöröl az emberemmel. Aztán visszanézek a nyitott ajtóra,
ahonnan zöld vágy tavak merednek rám a kifejezéstelen, borostás arcból. Mohó tekintetem elszakad
az övétől, és lassan elindul lefelé félmeztelen testén, ahogy előttem áll egy szál bő sortban, nedves
mellkassal, verítéktől sötétlő hajjal. Megint futott.
- Nos! - puffog anyám. - Ava, mondd meg neki, hogy menjen el! - Nem tűnik túl boldognak.
Megint Jesse szemébe nézek.
- Semmi baj, anya. Csak öt perc.
Jesse szeme helyeslőn felszikrázik, miközben türelmesen várja, hogy anyám beadja a derekát, és
magunkra hagyjon bennünket. Anyám persze mit sem vesz észre ebből, de Jesse-től még ez az apró
gesztus is szokatlanul tisztelettudó. Máskor bárhol és bármikor azonnal lecsap rám, így aztán az a
tény, hogy nem rakja ki anyámat a szobából erővel, kész meglepetés. Egy kicsit átgázolt ugyan rajta,
de lehetett volna durvább is.
Perifériás látásommal észlelem Kate-et, aki odamegy anyámhoz, és megfogja a karját.
- Gyere, Elizabeth. Csak pár perc.
- De hát a hagyomány! - ellenkezik anyám, de azért hagyja, hogy Kate kivezesse. Halványan
elmosolyodom. Jesse és az én kapcsolatomban aztán igazán nincs semmi hagyományos. - Mi az a
forradás a mellkasán? - hallom anyám kérdését, miközben hagyja magát kivonszolni a szobából.
Az ajtó becsukódik, és mi továbbra is egymás szemébe nézünk, s egyikünk sem szól semmit jó
hosszú ideig. Csak iszom magamba a látványát, minden egyes kidolgozott izomrostját, a tiszta
szépség minden porcikáját.
Végül megszólal.
- Nem akarom levenni a szemem az arcodról.
- Nem?
Finoman megrázza a fejét.
- Ha megtenném, csipkét látnék, ugye ?
Bólintok.
- Fehér csipke?
- Elefántcsontszín.
Kissé megemelkedik a mellkasa.
- Magasabb is vagy, úgyhogy magas sarkú cipő van rajtad.
Újra bólintok. Nagy veszély fenyegeti a frizurámat, a sminkemet és az alsóneműmet, ha az a

szempár elkalandozik az arcomtól. Valamint veszélybe kerülne a napirend is. Tessa bármelyik
pillanatban itt lehet, hogy ellenőrizze, kész vagyok-e, hogy aztán közölje velem, hány lépésnyire van
a nyári terem, és mennyi idő alatt kell odaérnem.
Jesse pislog néhányat, és tudom jól, hogy nem tud ellenállni a leselkedés csábításának; jobban
tud majd uralkodni magán, ha szembesül a teljes élménnyel, és én is jobban tudok majd. De nem
egyszerű. Verítékcseppek csorognak le a halántékán, a nyakán, le a mellkasára, majd csillogva ka-
nyarognak tovább a hasa domborulatain, hogy eltűnjenek a nadrágja dereka alatt. Megrebbenek,
amikor tekintete elengedi az enyémet, és lustán végigpásztázza a testem, s közben egyre
hevesebben emelkedik-süllyed a mellkasa. Bizsereg mindenem, s próbálom féken tartani testem
reakcióit a tökéletességére, de azt is akarom, hogy azonnal és helyben a magáévá tegyen.
- Épp most gázoltál át anyámon. - Próbálom palástolni a vágyamat, de mint mindig, most sem
sikerül. Ennek a pasinak lehetetlen ellenállni, főleg amikor így néz - amikor csak úgy süt belőle a
csodálat.
Megelőzöm. Lassan odamegyek hozzá, és megállók verítéktől csillogó teste előtt, aztán buja
ajkára pillantok. A légzése felgyorsul, a mellkasa majdnem hozzáér az enyémhez.
- Az utamban volt - feleli halkan, nagy levegőt véve.
- Balszerencsét hozol. Nem lenne szabad látnod a szertartás előtt.
- Akkor tarts vissza! - Lehajtja a fejét, és szája súrolja az enyémet, de a testemhez nem ér. -
Hiányoztál.
- Csak tizenkét óra telt el. - A hangom fojtott és csábító, pedig jól tudnom, hogy nem lenne
szabad ösztönöznöm az érintkezést, amikor ő csupa izzadt izom, én meg ott állok tökéletes hajjal és
sminkkel, talpig csontszín csipkében.
- Az túl sok. - Lassan végigfuttatja nyelvét az alsó ajkamon, s halk nyögést csal ki belőlem.
Folyamatosan küzdők a természetes késztetéssel, hogy belekapaszkodjam széles vállába. - Te ittál -
vádol meg szelíden.
- Épp csak egy kortyot. - Olyan, mint egy véreb. - Nem kéne ezt csinálnunk.
- Hogy mondhatsz ilyet, amikor így nézel ki, Ava? - Ajka az enyémre tapad, a nyelve bejáratot
keres, biztatja az ajkamat, hogy szétváljon és befogadja. Forró hevessége eloszlatja minden eddigi
idegességemet, s mindenről elfeledkezem, ahogy birtokba vesz, de a kezét nem használja. Csak a
nyelvünk érintkezik, de ez is éppoly pusztító, mint bármi más. Érzékeim telítődnek, az elmém
elködösül, a testem szinte könyörög érte, de ő csak a nyelvét mozgatja lassan, folyamatosan, néha
visszahúzódva, hogy játsszon az ajkammal, aztán visszacsusszant a számba. Együtt zümmögök a
ritmusával, és combom között bekövetkezik az elkerülhetetlen, miközben kényeztet.
- Jesse, lekéssük a saját esküvőnket. - Meg kell állnunk, mielőtt továbblépünk a következő
szintre. Nekem kell megtennem.
- Ne mondd, hogy hagyjam abba, Ava. - Ráharap az alsó ajkamra és lassan a foga közé szívja. -
Soha ne mondd, hogy hagyjam abba, amikor csókollak. - Lassan térdre ereszkedik, megfogja a
kezem, és lehúz magához. Lerúgom a cipőm, és engedelmeskedem. Hüvelykujjával néhányszor
körkörösen végigsimít a kézfejemen, aztán csodás zöld tekintete az enyémet keresi. - Készen állsz
erre az egészre? - kérdezi csöndesen.
A homlokomat ráncolom.
- Azt akarod kérdezni, hogy még mindig hozzád akarok-e menni?
Kissé elhúzza a száját.
- Nem. Abban nincs pardon. Azt kérdezem, hogy készen állsz-e.
Alig tudok elfojtani egy mosolyt az őszinte megnyilvánulás hallatán.
- És ha azt mondom, hogy nem?
- Nem mondod.
- Akkor miért kérded?
Szégyenlősen elmosolyodik, aztán vállat von.
- Ideges vagy. Én pedig nem akarom, hogy ideges legyél.
- Jesse, azért vagyok ideges, mert itt esküszünk. - Szerintem a menyasszonyoknál általában

normális dolog az idegesség, de nekem mégis a helyszín okozza a legnagyobb gondot.
Lehervad a mosolya.
- Ava, mindent elrendeztem. Mondtam, hogy nem kell izgulnod, úgyhogy semmi okod rá. Ennyi.
- Nem hiszem el, hogy rávettél. - Lehajtom a fejem, s némi bűntudat fog el, amiért kételkedtem a
szavában. Pontosan tudom, miért esküszünk a Manorban. Mert itt nincs várólista, nem kell senkihez
alkalmazkodni a foglalással. Itt minden késedelem nélkül oltárhoz vezethet.
- Hé! - emeli fel az állam, és kényszerít, hogy fájdalmasan szép arcába nézzek. - Hagyd ezt abba!
- Bocs - mormogom.
- Ava, kicsim, azt akarom, hogy élvezd a mai napot, ne pedig olyasmin idegeskedj, ami úgysem
történik meg. Sosem tudják meg, ezt ígérem neked.
Lerázom magamról a nyugtalanságot, és elmosolyodom. Máris jobban érzem magam
megnyugtató szavaitól. Hiszek neki.
- Rendben.
Nézem, ahogy feláll, és odamegy az egyik komódhoz, kivesz valamit a fiókból, aztán elmegy egy
törülközőért. Összevonom a szemöldököm, amikor visszatérdel hozzám, és megtörli az arcát, aztán a
haját, majd magára teríti a törülközőt.
Széttárja a karját.
- Gyere ide! - mondja halkan, én pedig habozás nélkül az ölébe mászom, és hagyom, hogy
átfogjon a karjával, arcomat a mellkasán nyugtatom, a törülközőn. Tiszta verítékének illata az
orromba kúszik, és én azonnal megnyugszom. - Jobb ? - kérdezi, és közelebb húz.
- Sokkal jobb - mormogom bele a törülközőbe. - Szeretlek, uram - vigyorodom el.
Érzem, hogy kissé megremeg alattam, a néma kacagás jeleként.
- Azt hittem, hogy az istened vagyok.
- Az is.
- Te pedig az én csábító démonom. De lehetsz a ház hölgye is.
Elhúzom a fejem a mellkasától, és látom, hogy vigyorog.
- Nem vagyok a szexház hölgye!
Nevet és visszahúz, miközben élvezettel simogatja fényes hajamat, és mélyen, elégedetten
beszívja a levegőt.
- Amit csak akarsz, hölgyem.
- A „hölgyem” pont megteszi. - Tudom, hogy a kezem végigfut nedves hátán, de igazából nem
törődöm vele. - Annyira szeretlek.
- Tudom, Ava.
- Készülődnöm kell. Tudod, férjhez megyek.
- Valóban? És ki a szerencsés flótás?
Elmosolyodom, és újra elhúzódom tőle. Látni akarom.
- Egy problémás, neurotikus irányításmániás - nyúlok fel, és megérintem az arcát. - De nagyon
jóképű - suttogom, és a tekintetét keresem, amely engem fürkész. - Eláll a lélegzetem, amikor
hozzám ér, és az eszméletlenségig dug. - Várom, hogy letoljon, de csak vékony vonallá keskenyedik a
szája, úgyhogy megcsókolom az állát, és a szája felé indulok. - Már alig várom, hogy egybekeljünk.
Lassan menned kéne, hogy ne várakoztassam meg.
- Mit szólna ez a pasi, ha rajtakapna, ahogy egy másik férfival csókolózol? - kérdezi a szám mellől.
Elvigyorodom.
- Valószínűleg kiherélné, aztán elásná vagy elégetné - valami ilyesmi.
Nagyra nyitja a szemét.
- Eléggé féltékeny típusnak tűnik. Nem hinném, hogy magamra akarnám szabadítani.
- Tényleg nem kéne. A földbe taposna - vonok vállat, ő pedig nevet. Azzal a szikrázó szemű
nevetésével, amitől sugarak szaladnak szét abban a gyönyörű zöld szempárban. - Boldog vagy? -
kérdem.
- Nem, majd betojok a félelemtől - dől hátra, és engem is magával húz. - De bátor vagyok. Csókolj
meg.

Rávetődöm, számmal végigsimítok az arcán, és elégedetten búgok, de nem kapok időt túl sok
élvezetre.
Kitárul az ajtó.
- Jesse Ward! Tágulj az izzadt testeddel a lányomtól! - anyám megbotránkozó kiáltása megtöri a
meghitt pillanatot.
Nevetésben török ki, anyám hangja kizökkent a Jesse iránti transzból. És Jesse hagyja.
- Ava! Izzadságszagú leszel! Állj fel! - Dühös tűsarkak kopognak felénk. - Tessa, segíts, jó?
Hirtelen kezek ragadnak meg mindenhol, és próbálnak lerángatni Jesse-ről.
- Anya! Elég ebből! - nevetek, és Jesse-be kapaszkodom. - Majd felállók egyedül!
- Akkor csináld! Fél óra múlva lesz az esküvőd, a hajad tönkrement, megszegtél egy régi szokást,
és itt hemperegsz a földön a leendő férjeddel - pufog tovább anyám. - Tessa, szólj rá!
- Igen, gyerünk, Ava! - Tessa kemény, mégis fojtott hangja szinte belém döf. Kedves nő, de
mindene a szervezettség.
- Oké, oké - morgok, feltápászkodom Jesse-ről, és lesimítom a ruhám.
- Nézz csak végig magadon! - jajdul fel anyám, és a hajamat kezdi babrálni. Kétségbeesetten
próbálok komoly arcot vágni, miközben Jesse még csak nem is tesz úgy, mintha távozni akarna,
hanem inkább felkönyökölve gyönyörködik abban, hogyan ráncigál az anyám. - Mint két nagy gyerek
- folytatja Elizabeth egyre dühösebben, és problémás pasimra szegezi csokoládébarna tekintetét. -
Kifelé!
- Rendben. - Jesse egyetlen sima rugaszkodással feláll, gyönyörű izmai kidudorodnak. Tessa
nyálcsorgató bámulata nem kerüli el a figyelmem, de hamar kizökken kábulatából, amikor észreveszi,
hogy összevont szemöldökkel figyelem.
- Majd én a gondjaimba veszem a vőlegényt - jelenti ki, és próbál mindenhova nézni, csak az én
istenem félmeztelen felsőtestére nem. - Gyere, Jesse.
- Várj! - Jesse a nyakamra néz. - Hol a gyémántod?
- A kurva életbe! - kapok a mellkasomhoz, és vadul végighodozom a tekintetemet a földön. - A
francba, francba, francba! Anya!
- Ava! - hördül fel Jesse. - Kérlek! Moderáld magad!
- Ne pánikolj! - Anyám négykézlábra ereszkedik, és keresgélni kezd az ágy alatt, míg én a plüss-
szőnyeget fésülöm át.
- Itt van! - kapja fel Tessa a padlóról az ékszert, és Jesse azonnal kikapja a kezéből, mielőtt
elindulhatna felém.
- Fordulj meg! - morogja, és azonnal engedelmeskedem. Szívem vadul dörömböl. Ez a nyavalyás
gyémánt lesz egyszer a halálom. - Tessék. - Ajka a vállamra tapad, csípője a fenekemhez simul.
- Majd adok én nektek a padlón hemperegni! - dohog anyám. - Most pedig kifelé! - kezdi
rángatni jövendőbelim karját, és Jesse nem rázza le magáról.
Hátrafordulok, és intek Jesse-nek, aztán pukedlizem, mire anyám felhördül, Jesse pedig vigyorog,
aztán hagyja, hogy Tessa kituszkolja.
- Remek. És most bújj bele abba a ruhába, Ava O’Shea! Hol van?
A fürdőszoba felé mutatok, és leülök az ágy végére.
- A fürdőben. És már nem sokáig szólíthatsz így - jegyzem meg fensőbbségesen.
Anyám végigtrappol a szobán.
- Nekem mindig is Ava O’Shea leszel - morogja. - Talpra! Apád egy perc múlva itt lesz, hogy
lekísérjen.
Felállók, és elrendezem a fehérneműmet.
-Jól van?
- Apád? - kérdez vissza anyám. - Ideges, de nem annyira, hogy pár whiskyvel ne lehetne
orvosolni. Utál szerepelni.
Valóban. Nyilván alig várja majd, hogy átadhasson Jesse- nek, hogy végre elmenekülhessen a
figyelem elől, és beleolvadhasson a tömegbe. Váltottunk pár szót a beszédekről, és láttam az arcán a
rettegést. Mondtam neki, hogy nem muszáj, de ő ragaszkodott hozzá, akárcsak anyám.

A ruhám lekerül a fogasról, és ott pompázik előttem. Anyám vállára támaszkodom, és belelépek,
anyám pedig felhúzza rajtam, hogy átdughassam a karom a finom pántok alatt, aztán megfordít, és
begombolgatja a tucatnyi apró gyöngyöt végig a hátamon. Megigazítja vállamon a pántokat.
Csöndben van, aztán megáll. Tudom, mit látnék, ha hátrafordulnék, és nem vagyok benne biztos,
hogy el tudnám viselni. Aztán szipogás üti meg a fülem.
- Anya, kérlek ne!
Megindul a keze.
- Mit ne?
Hátrafordulok, és gyanúm beigazolódik. A tekintete felhős, és halkan szipog.
- Anya! - figyelmeztetem szelíden.
- O, Ava! - Kiszalad a fürdőszobába, vad vécépapír-tépdesés hallatszik, majd orrfújás zaja.
Tudtam, hogy ez lesz. Aztán felbukkan az ajtóban, és a szemét nyomkodja valami papírral. - Ne
haragudj. Eddig olyan jól bírtam.
- Valóban - helyeselek. - De most segíts! - El kell vonnom a figyelmét.
- Persze, persze. Mit csináljak?
- A cipő - mutatok arrafelé, ahol lerúgtam a lábbelimet, ő pedig felkapja, és a lábam elé teszi.
- Köszönöm. - Felhúzom szétfolyó ruhámat, és belecsúsztatom a lábam a Louboutin-féle
költeménybe. - Milyen az arcom? - érdeklődöm.
Nevet.
- Úgy érted most, hogy az egészet beletörölted Jesse-be ?
- Igen - felelem, és a fürdőszoba felé indulok, hogy szemügyre vegyem magam.
- Rád férne egy kis púder - kiabál utánam.
És igaza van. Fogom a púderpamacsot, és végighúzom az arcomon, aztán fölfrissítem lekopott
rúzsomat, és fölteszek még egy kis szemfestéket. A hajam immár nem annyira selymesen sima a
padlón végrehajtott hempergés után, de a fésű még a helyén van. Sokkal jobban érzem magam. És
ez Jesse műve. A puszta jelenlétével is kiszív belőlem minden aggódást, és most már alig várom, hogy
teljes csipkedíszemben odalent legyek, és találkozzam vele.
- O, Joseph, nézd csak a lányod! - kiált fel anyám, arcát apu vállába temetve és telekönnyezve a
háromrészes antracitöltönyt. Kate enyhe homlokráncolás kíséretében megsimogatja a hátát, apám
pedig gyöngéden derékon fogja. Ez ritkaság. Nem az a testkontaktusos fajta.
Rámosolygok, és ő viszonozza.
- Ne kezdd! - figyelmeztetem.
- Nem is akartam mondani semmit - nevet. - Csak annyit, hogy gyönyörű vagy. Tényleg gyönyörű,
Ava.
- Tényleg? - döbbenek meg ezen a leplezetlen szeretetmegnyilvánuláson, még ha csak a szavak
szintjén is.
- Igen, tényleg - biccent élesen. - Kész vagy? - Elfordítja magától anyámat, és lesöpri az öltönyét,
mintha az előbb nem is mondott volna szerető szavakat a kislányának.
- Igen, abszolút kész vagyok. Apu, vezess Jesse-hez - jelentem ki parancsolón, és ez meg is teszi a
kívánt hatást: mindenki nevet. Sokkal jobb. Nem bírok el ennyi erős érzelmet. Jesse pont elég.
Tessa ront be.
- Gyertek már! Valami gond van? - fürkészi végig a többieket, akik mind rám néznek. - Elizabeth,
Kate, gyertek le, legyetek szívesek - kíséri ki őket a szobából. - Ava, három perc múlva várlak a nyári
teremben.
Magunkra hagy bennünket apuval.
- Most pedig belém kell karolnod, apu - incselkedem.
Eltorzul az arca.
- Mennyi ideig ?
- Ameddig tart, hogy leérjünk - markolom fel a kálámat - egyetlen szál kálát.
- Akkor haladjunk - emeli fel a könyökét, és én az övébe fonom a karom. - Kész?
Bólintok, és hagyom, hogy apám levezessen a nyári terembe, ahol a szexház ura vár rám.

2. fejezet
Kate és Tessa az ajtó előtt vár bennünket, s az esküvőszervező elégedettnek tűnik, Kate pedig
spiccesnek. Próbálok egyenletesen lélegezni, miközben érzem, hogy apu megfeszül mellettem.
Rápillantok, de ő mereven előreszegezi a tekintetét.
- Készen álltok? - kérdezi Kate, és lehajol, hogy elrendezze az uszályomat. - Nem hiszem el, hogy
nem veszel föl fátyolt.
- Jaj, ne - hördül fel Tessa. - Ehhez a ruhához nem illik a fátyol - kezdi a hajamat rendezgetni és az
arcomat púderezni.
- Látni akarja az arcomat - felelem halkan, és szorosan lehunyom a szemem. Hirtelen rádöbbenek
a teljes horderejére annak, amit tenni készülök. Na tessék. Kitágul a mellkasom, és remegés fog el.
Kábé két hónapja ismerem ezt a férfit, és most az oltár elé vonulok vele. Hogy történhetett ez?
A nyári terem ajtaja feltárul, zene üti meg a fülemet, s csak amikor ráismerek Etta James dalára,
akkor tudatosul bennem, hogy még csak a zenét sem én választottam az esküvőmre. Egyáltalán
semmit sem én csináltam. Fogalmam sincs róla, hogy mi történik, és mikor. A saját lábamat
bámulom, hirtelen sírhatnék fog el, és tudom, mit fogok látni, amikor fölnézek.
Apu megbök a könyökével, és amikor rápillantok, szelíd, megnyugtató szemébe nézek. Apám
halovány mosollyal félrebiccenti a fejét, és én követem a tekintetét. Összeszorítom a szám, és lassan
fordítom a szemem. A francba is, eddig annyira jól ment. Tudom, hogy minden szem rám szegeződik,
de én csak a szőnyeg túlsó végén álló zöld szemű férfira koncentrálok. Kezét lazán összekulcsolja
ezüstszürke háromrészes öltönye előtt, és egész testével felém fordul. Kissé elnyílik a szája, kicsit
mintha csóválná a fejét, és a tekintete az enyémbe mélyed. Apám újra megbök, én pedig kieresztem
a levegőt, amit már jó ideje tartogatok, aztán látom, hogy Kate elindul előttünk. De nem tudom
mozgásra bírni a lábamat. Mintha képtelen lennék parancsokat eljuttatni az izmaimhoz. Aztán
hirtelen kizökkenek a transzból, és kényszerítem a lábamat, hogy mozduljanak és előrevigyenek, de
alig tehetek két lépést, és ő máris elindul felém. Hallom anyám döbbent hördülését, aki nyilván ki
akadt, hogy Jesse így fittyet hány a hagyományokra, és megállók, apámat is lefékezve, hogy
megvárjam a vőlegényem. Teljesen komoly az arca, és amikor odaér hozzám, a bőrömet szinte
perzseli a pillantása, miközben végigfürkészi az arcomat, aztán megállapodik a számon. Lassan
fölemeli a kezét, megfogja az állam, és hüvelykujjával megsimítja. Belesimulok a kezébe; nem tehe-
tek róla. Minden feszültség elszáll belőlem az érintésétől. A szívverésem lelassul, a testem ellazul.
Lehajol, és a fülemhez tartja a száját.
- Add a kezed - suttogja.
Nyújtom a kezem, és ő magához húzza, gyöngéden, aztán a szájához érinti. Majd rácsattint egy
bilincset a csuklómra.
Rámeredek, s halovány mosolyt látok játszani szépséges ajkán, de ő nem néz rám. Lesüti a
szemét, és ráhúzza a másik bilincskarikát a saját csuklójára. Mi a fenét művel? Felpillantok apura, de
ő csak a fejét csóválja. Anyámra nézek, aki a kezébe temeti az arcát, látható kétségbeeséssel. Apám
elenged, aztán elindul előre anyámhoz, aki azonnal felháborodott sustorgásba kezd, ahogy apu
odaér. Tekintetem végigsöpör az egybegyűlteken, és látom, hogy akik ismerik Jesse-t, azok
vigyorognak, de akik nem, azok se mind meresztik a szemüket, vagy tátják el a szájukat. Kate és Sam
kuncog, John megvillantja aranyfogát, és aztán ott a bátyám. Ő nincs lenyűgözve.
Teljesen meg vagyok döbbenve. Nem is tudom, miért. Mindig úgy viselkedik, ahogy épp kedve
szottyan, de épp az esküvőnkön? A családom előtt? Anyám ki fog akadni. Eddig semmi sem
hagyományosan történt - semmi sem látszik abból az álomesküvőből, amit nyilvánvalóan már
kislánykorom óta megálmodott nekem.
Lassan magamhoz térek, és Jesse szemébe nézek.
- Mit művelsz? - kérdezem halkan.
Odahajol, és szelíden szájon csókol, aztán elindul a fülem felé.
- Olyan dugni valóan nézel ki.

Hördülök egy halkat, és piros lesz az arcom.
-Jesse, mindenki ránk vár.
- Hadd várjanak - visszavándorol a szája az ajkamhoz. - Nagyon, nagyon, nagyon tetszik ez a ruha.
Hát persze hogy tetszik neki: színtiszta csipke. Anyámra villan a tekintetem, s látom, ahogy
bocsánatkérőn néz az anyakönyvvezetőre. Halvány mosoly ül ki a szám sarkába. Beletúrok piszkos
sötétszőke hajába, és megrántom. Mostanra már hozzá kellett volna edződnöm.
- Mr. Ward, engem is megvárakoztat.
Érzem a fülemen a mosolyát.
- Készen állsz rá, hogy szeress, tisztelj és engedelmeskedj?
- Igen. Vegyél el most.
Elhúzódik, és rám villantja kizárólag nekem fenntartott mosolyát.
- Keljünk egybe, te csodalány - Bilincses kezével megfogja az enyémet, és vezetni kezd a
szőnyegen.
***
- Tessék - nyújt felém egy félig telt pezsgőskelyhet. - Csak könnyedén, Mrs. Ward - Látszik rajta, nem
nagyon akarja, hogy megigyam a gyöngyöző folyadékot.
Szabad kezemmel átveszem a poharat, mielőtt visszaszívhatná az ajánlatát. Újabban zavarja, ha
iszom, és pontosan tudom, miért.
- Most már levennéd a bilincset? - érdeklődöm.
- Nem - vágja rá azonnal. - Egész nap el sem fogsz mozdulni mellőlem. - Int Mariónak, hogy
hozzon egy üveg vizet, és hirtelen belém hasít, hogy sosem ihatunk együtt Jesse-vel, még az
esküvőnk napján sem.
Körülnézek a bárban. Mindenki beszélget, eszegeti a körbehordott falatkákat, és pezsgőzik.
Minden nyugis és laza - én is. Miután Jesse átgázolt minden hagyományon, gyorsan elmondtuk a
fogadalmainkat, aztán folytatta a renitenskedést. Kötelességének érezte, hogy a torkomig dugja a
nyelvét, mielőtt otthagytuk az anyakönyvvezetőt, aztán felkapott, és kivitt a nyári teremből, szegény
anyám meg loholt utána, és ráparancsolt, hogy várja meg a zenét. Esélye sem volt. Jesse elhelyezett
engem a saját bárszékemen, és végigsimogatott az ajkával, amíg a násznép lassan utánunk nem
szivárgott.
Dant veszem észre a terem túlsó végében. Nagyon csöndes, és folyamatosan Kate-et figyeli,
tehát egyúttal Samet is. Tudtam, hogy így lesz - tudtam, hogy kínos lesz, ha egy helyen vannak, és
így, hogy Sam a képbe került, még kínosabb.
- Min gondolkodsz?
Jesse felé fordítom a figyelmem, és elmosolyodom.
- Semmin.
Teljesen lefoglal. Tenyerét a tarkómra teszi, és masszírozni kezd.
- Boldog vagy?
- Igen - vágom rá. El vagyok ragadtatva. És ezt ő is tudja.
- Helyes. Akkor a küldetés teljesítve. Csókolj meg, kis feleségem. - Odahajol, és a száját nyújtja.
- Kiakasztottad az anyámat - szegezem neki könnyedén.
- Majd túlteszi magát rajta. Azt mondtam, csókolj meg.
- Szerintem nem fogja. Elrontottad élete nagy napját - vigyorgok.
- Ne akard, hogy még egyszer kérjelek, Ava - figyelmeztet, én pedig magamhoz húzom, és
megadom neki, amit akar.
- Ebből elég! - üti meg anyám szirénázása a dobhártyámat. - Vedd le azt a bilincset a lányomról! -
kezd el babrálni a csuklómon. - Jesse Ward, te egy szent türelmét is próbára tennéd! Hol a kulcs ?
Jesse elhúzódik, és összehúzott szemmel mered anyámra.
- Valami olyan helyen, ahová sosem szeretnél betévedni, Elizabeth.
Anyám felhördül, és bosszús pillantást vet rám.
- A férjed kész veszedelem.

- De én szeretem - jelentem ki, és anyám próbálja visszafojtani a cseresznyepiros ajkára tolakodó
szerető mosolyt, és kétségbeesetten igyekszik megőrizni szigorúságát, de tudom, hogy ő is imádja
Jesse-t. Tudom, hogy tetszik neki, mennyire szeret engem, és talán felbőszíti őt a férjem, de egyben
el is bűvöli. Minden nőre ilyen hatással van. Pusztán azért, mert történetesen az anyám, Elizabeth
sem immúnis erre.
- Tudom, drágám - csippenti össze az arcom, aztán a bárpult felé fordul, és kér Mariótól egy
Csodát.
- Remek! - veti ránk magát Tessa, és kiveszi a poharat a kezemből. - A fotós már vár. Arra
gondoltam, hogy először essünk túl a családi képeken, aztán csak ti ketten. Vegyétek le azt a
bilincset.
Nézem, hogyan teszi a pultra a poharam, aztán hogyan nyúl Jesse vize után, de újdonsült férjem
elhúzza előle, és Tessa csak az üres levegőbe markol.
- Mi nem leszünk rajta a képeken, megmondtam - jelenti ki Jesse.
- Tényleg nem? - nyögöm ki döbbenten. Ezt a hagyományt is lábbal akarja tiporni?
- Rajta kell lennetek - erősködik Tessa. - Hogy lesznek így emlékeitek? - Teljesen rémültnek tűnik.
Fogadni mernék, most azt kívánja, bár soha ne vett volna a nyakába minket. Vagyis Jesse-t; nekem
semmi közöm ehhez a naphoz.
- Tessa, vidd ki a családot a fotózáshoz - rendelkezik Jesse azon a bizonyos hangon. - Nekem
nincs szükségem képekre ahhoz, hogy emlékezzem.
Elhűlve nézek rá.
- Nem leszünk rajta a családi képeken? - Te jó ég, újabb indok anyámnak a kétségbeesésre.
- Nem - feleli határozottan.
- Nem tagadhatsz meg anyutól egy fotót a lányával. - Jesse nem válaszol, csak lezseren ránt egyet
a vállán. Ráncolom a homlokom. - Szándékosan tolsz ki vele - morgom. - Fotózkodunk.
- Nem - vágja rá kurtán.
Összehúzott, eltökélt szemmel meredek az én csodálatos férjemre. Ezen most nem fog átgázolni.
- De fotózkodni fogunk. Ez az én esküvőm is, Ward.
Tátva marad a szája, a vizesüveg megáll félúton a kezében.
- De én nyugalmat akarok. Csak te és én.
- Fotózkodunk - felelem, teljes magabiztossággal. Alakul a duzzogás, de most nem hagyom, hogy
ő nyerjen.
Kissé összehúzza a szemöldökét, de nem ellenkezik. Int Tessának, hogy szedje össze a
vendégeket, és terelje ki a Manor háta mögé. Nézem, ahogy Tessa azonnal átvedlik parancsnokká, és
elkiáltja magát, hogy mindenki menjen ki a kertbe.
- Akkor gyere! - morog Jesse, és leemel a székről, aztán a lábamra állít. Magamban ujjongok.
Fejlődik, vagy talán inkább én fejlődöm - kezdem megtanulni, hogyan bánjak vele. Azt hiszem,
hatalmas előrelépést tettünk. Tudja, mikor kell engednie, mint ahogy én is.
Kivezet a napfényre, a gyülekező vendégekhez. Tessa ide-oda állítgatja az embereket, de anyám
persze azonnal átrendez mindent. Meglátom Kate-et, akit épp Sam gyömöszöl, és azonnal Dan felé
pillantok. Azt látom, amire számítok. Csúnyán néz. Vajon Kate direkt csinálja?
Felpillantok Jesse-re.
- Kérlek, csináld, amit mondanak. - Minél jobban csinálja a fesztivált, annál tovább fog tartani, és
anyu annál idegesebb lesz.
- Ha megígéred, hogy utána lesz egy kis nyugtunk.
- Megígérem - nevetek.
- Akkor jó. Utálok osztozni rajtad - mormogja, és én elmosolyodom. Tudom, hogy így van.
Jesse a következő egy órában tökéletesen együttműködő. Átáll, ha kérik, mosolyog, ha kérik, és
még a bilincset is szó nélkül leveszi rólam az egyéni képekhez. Az utolsó kattintás után azonban
azonnal felkap, és visszavisz a Manorba.
Nemsokára már csak ketten vagyunk az egyik lakosztályban - ott, ahol valamikor sarokba
szorított, és megpróbált elcsábítani, és ahol az esküvőre készültem. Az ajtó zajtalanul becsukódik

mögöttünk, és Jesse a hatalmas, szaténnal borított ágyhoz vezet. Fölemel, rátesz az ágyra, és fölém
magasodik. Vággyal teli zöld szeme rám mered.
- Egy kis nyugalom - suttogja, és csókot nyom a számra, mielőtt a nyakamba fúrja az arcát.
- Te ölelkezni akarsz? - kérdezem, kissé meglepve.
- Hát persze - fúrja be magát még jobban. - Ölelkezni akarok a feleségemmel. Ugye, nem akarsz
visszautasítani ?
- Nem.
- Remek. Akkor hát a házasságunk a lehető legjobban kezdődik - feleli, teljes komolysággal.
Hagyom, hogy öleljen. Magamba szívom a teste súlyát, az illatát, a szívdobogását a
mellkasomon. Tetszik ez a nyugalom, de ahogy fölnézek a távoli mennyezetre, a gondolataim
természetes módon visszakanyarodnak mindahhoz, amin az elmúlt hetekben töprengtem - azokhoz
a gondolatokhoz, amelyeket mindenáron igyekeztem elűzni. De ez lehetetlen. A pillanat
tökéletességét, az egymás iránti szerelmünket beárnyékolják a valóság közelgő próbatételei.
Mikael nem jelentkezett, tehát vélhetően még mindig Daniában van. Eddig megmenekültem
ettől a feladattól, noha várhatóan hamarosan visszatér, és számítok rá, hogy találkozni akar majd
velem. Coral sem bukkant fel még, Sarah pedig nagy ívben repült, miután bevallott mindent, amiben
amúgy is biztos voltam. Kérdezősködtem, minél többet akartam tudni, de aztán utamat állta egy
kemény, „ne forszírozd” pillantás. Jesse nem volt boldog, de én igen. Sarah a múlté. Nekem ennyi
elég. Mattról sem hallottam, úgyhogy nyilván megértette az üzenetet, de még mindig túl kíváncsi
vagyok, vajon mit tud Jesse alkoholproblémájáról. Aztán ott a menstruációm, aminek hétfőn kell
megjönnie. Még sosem vártam ennyire semmit. Egy baba? Eszembe sincs ilyesmi, és jól tudom, hogy
mostanáig alaposan a homokba dugtam a fejem. Jó mélyen.
Jesse nem említette megint, de tudom, hogy szeretné, ha terhes lennék. Azt is tudom, hogy
sunnyog ez ügyben. Kezdem kiismerni az én problémás, neurotikus, irányításmániás emberemet - az
ivással, a parancsolgatással együtt. De ezt a részét sosem fogom megérteni. Vagy talán mégis. Azt
akarja, hogy oda legyek szögezve hozzá, ezt teljesen világosan értésemre adta, és talán úgy gondolja,
hogy egy gyerekkel elérhetné ezt. Talán ebben látja a tökéletes ürügyet arra, hogy hagyjam ott az
állásomat, amit ugyancsak kifejezetten szeretne. De én szeretem a munkámat. Szeretek tervezni és
ügyfelekkel tárgyalni. Emiatt sok csatánk volt. És továbbra is lesz... hacsak nem vagyok terhes. Mert
arról fogalmam sincs, hogy akkor mi lesz. Tudom, hogy figyelni fogja a menstruáció jeleit, és ezeket
nem tudom elrejteni előle. Két hete óvszert huzatok vele, amit kifejezetten utál, de ha még nem
vagyok terhes, akkor maradjon is így.
- Megtennél valamit a kedvemért? - kérdezem halkan.
- Bármit. - A nyakamon érzem forró leheletét, felé fordulok, és próbálom elérni, hogy rám
nézzen. Feje kiemelkedik védett rejtekhelyéről. A haja kócos, zöld szeme az enyémbe kapcsolódik. -
Mit szeretnél, bébi ?
- Meg tudnád állni, hogy ne beszélj Patrick előtt Mikaelről? - húzom össze magam. Eddig sikerült
távol tartanom a főnökömtől, de mivel Patrick és Irene itt lesz az esti fogadáson, nem vagyok benne
biztos, hogy Jesse vissza tudja fogni magát. Mostanában békesség uralkodott a Mikael-fronton, és
dolgozhattam, bár Jesse állandóan hívogatott. Csöppet sem lennék meglepve, ha tudná, hogy Dan
ügyfelem nincs az országban.
- Belementem, hogy nem megyek el Patrickhez, ha beszéltél vele. És szerintem nem beszéltél -
húzza fel várakozón a szemöldökét.
Nem, nem beszéltem, mert fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá. Patricknek már az is épp elég
megrázkódtatás volt, hogy hozzámegyek az egyik ügyfelemhez, alig egy hónappal a szerződéskötés
után. Aligha sokkolhatom most meg azzal, hogy elhagyom a Rococo Union legfontosabb ügyfelét, azt
az ügyfelet, aki Patrick nyugdíjának garanciája - amely nyugdíjra nem lesz szüksége, ha ezt meghallja,
mert ott helyben szívrohamot kap.
- Adj időt hétfőig - könyörgök neki. - Hétfőn beszélek vele.
- Hétfőn - nyugtázza, kissé összehúzott szemmel. - De komolyan mondom, Ava. Hétfőig kapsz
időt, aztán jövök én.

- Oké.
Mordul egyet, aztán visszatemetkezik a nyakamba.
- Hétfő - motyogja. - És mikor vihetlek el?
- Amikor ilyen gyorsan akartad az esküvőt, figyelmez tettelek, hogy egy darabig nem lesz nászút.
És belementél, emlékszel?
Fölemeli a fejét, és rám mered.
- Akkor mikor lesz a feleségem végre csak az enyém ? Mikor szerethetem végre?
- Mindig szerethetsz. Amikor nem dolgozom, mindig veled vagyok. És épp elégszer üzengetsz
meg hívogatsz, úgyhogy még olyankor is össze vagyunk kötve. - Ezt is kezelnem kell valahogy. Nem
lehet bírni vele.
- Azt akarom, hogy add fel a munkát - morogja, én pedig a fejemet rázom, mint mindig, amikor
előhozakodik ezzel. A követelődzésig még nem jutottunk el, de ez nem jelenti azt, hogy nem is
fogunk. Sőt, nagyon is valószínű, hogy sor fog kerülni erre, és még valószínűbb, ha Mikael előkerül. -
Élj a pihenésnek- erősködik.
- Hogyan élhetnék a pihenésnek, ha állandó jelleggel hozzád vagyok kötve ?
A csípője az ágyékomhoz tapad, mire én élesen beszívom a levegőt.
- Rendben. Akkor legyél az élvezetek asszonya - vigyorog rám a ravasz kis dög, és gyanítom, hogy
ebből hamarosan dugás lesz. Szeretném, ha keményen maga alá gyűrne. Jóleső változás lenne az
elmúlt órák jámbor Jesse-éhez képest.
- Ward, most nem lehetek a tiéd. Különben is le kell mennünk, mielőtt még anyám jönne föl.
A szemöldökét ráncolja, és felsóhajt.
- Az anyád elég problémás tud lenni.
- Akkor ne húzd fel - nevetek.
Lemászik rólam, és az ágy szélére húzódik.
- Látnia kell, hogy kinél van az erő - mondja, és kezdi visszatenni rám a bilincset.
Egyre jobban szórakozom.
- Megérintesz. Hát persze hogy nálad. - Próbálom elhúzni a szabad kezem a kezéből, de a fémes
kattanás elárulja, hogy már késő. Fölnézek rá. Az a kaján mosoly.
- Bocs. - Megrázza a csuklóinkat, újabb kattanás. - Kinél van az erő ?
Összevonom a szemöldököm.
- Nálad, legalábbis mára. - Hátrasimítom a hajam, és megigazgatom a gyémántot.
- Nagyon ésszerű vagy - mondja halkan, és a számra tapad. Megfogom a vállát, és magamba
szívom a nyelvét meg a tenyere melegét a derekamon. - Hm - búgja. - Nagyon finom vagy, Mrs.
Ward. Készen állsz?
Megrázom magam.
- Igen - Forró vagyok, és zihálok.
A tekintete a hasamra vándorol, és lassan fölemelkedik a keze. Mindig ezt csinálja, megerősítve
mindazt, amit már úgyis tudok, de az egész határtalanul megnyugtat. Ez a kis ügy a legnagyobb
terhem. Nem akarok babát.
Összerezzenek, amikor hozzám ér, ő pedig megdermed, ujjai könnyedén pihennek a hasamon.
Nem néz föl, csak vár néhány pillanatig, aztán széttárja az ujjait, és nagy, szelíd köröket kezd rajzolni
a bőrömre. Bár abbahagyná! Egyikünk sem beszél róla, de soká már nem halogathatjuk. Biztosan
érzi, mennyire nem lelkesedem.
Elhúzódom, és a keze lehanyatlik.
- Gyere! - Képtelen vagyok ránézni. Megindulok az ajtó felé, de aztán megállók, mert Jesse nem
jön utánam, s a bilincs a csuklómba vág. Egy kicsit megrándulok.
- Megbeszéljük ezt a dolgot, Ava? - kérdezi egy idő után.
- Milyen dolgot? - Most nem tudom, nem akarom.
Az esküvőm napján nem. Hetek óta kerülgetjük a forró kását, de most én térek ki a beszélgetés elől.
Teljes tagadásban vagyok, jól tudom, de napról napra jobban nyomaszt a dolog. Lehet, hogy terhes
vagyok.

- Tudod jól.
Továbbra is lefelé nézek, és nem tudom, mit mondjak. Az idő mintha lelassulna, kiterjesztve a
kettőnk közti kényelmetlen csöndet, s amikor hallom, hogy levegőt vesz, és meg akar szólalni, ha már
én hallgatok, kivágódik az ajtó, és beront anyám. Azt hiszem, még sosem örültem ennyire neki, de
kétlem, hogy fokozná Jesse iránta érzett szeretetét.
- Megkérdezhetem - szól szigorúan -, hogy ti ketten miért nem szöktetek el inkább valahová
megesküdni ? A vendégek odalent vannak, épp felszolgálják a vacsorát, nekem pedig elegem van
abból, hogy próbállak kordában tartani benneteket.
- Már megyünk is - húzom meg a bilincset, de Jesse nem enged.
- Csak egypár perc, Elizabeth - szólal meg aztán Jesse.
- Nem, nem, már megyünk is - ellenkezem, és magamban könyörgök, hogy hagyja az egészet.
Esdeklő pillantást vetek rá, ő pedig fejcsóválva felsóhajt. - Légy szíves - mondom halkan.
Frusztráltan a hajába túr, és veszedelmesen megfeszül az állkapcsa. Nem örömmel, de beadja a
derekát, és hagyja, hogy kivonszoljam a szobából. Nem tudom elhinni, hogy épp ezt a napot
választotta a tisztázó beszélgetés forszírozására. Az esküvőnk napját.
Lemegyünk a lépcsőn, de megmarad köztünk a kínos csönd. Anyám semmit sem vesz észre. Én ki
vagyok akadva. Miért éppen ma?

3. fejezet
A nyári terem fantasztikusan fest. Tessa remek munkát végzett a színekkel - csak zöld és fehér.
Alapvetően a fehér szín uralkodik, csak néhol vannak zöld növények a minden szabad helyet elborító
fehér kálák között. A székek fehér organzába burkolva, nagy masnikkal, az asztalokon elszórt
páfránylevelek. Magas üvegvázák kristálytiszta vízzel és hosszú szárú kálával.
Egyszerű, visszafogott elegancia.
Végigettem a háromfogásos menüt, bor nélkül beletörülköztem a szalvétába, és örültem
bárkinek, aki beszélgetni akart velem. Mindent elkövettem, hogy ne kelljen Jesse- re néznem. John
mint Jesse vőfélye rövid, kedves beszédet mondott, de tényleg rövidet. Nem merült bele a
barátságuk történetébe, és nem említette Carmichael bácsit vagy a régi szép időket. Szűkszavú
ember volt, s ezúttal sem tért el a szokásától, s senki sem pfújolt humortalan stílusán. John nem
humorizál, bár meglehetősen viccesnek találja Jesse kapcsolatát velem.
Aztán apu. Majdnem elsírom magam, miközben fölidézi a fiatalságomat, fölemlegeti minden
vadságomat, aztán elmeséli, amikor rajtakaptak, hogy édességet csórtam, és aztán gyorsan
megettem a bizonyítékot.
Aztán feltolja a szemüvegét, és ránk néz.
-Jesse, sok szerencsét! - mondja komolyan, mire a vendégek felkacagnak, Jesse pedig
elmosolyodik, és a poharát emeli, aztán feláll, a kezét leeresztve, hogy ne húzzon a bilincs. Apámat
megtapsolják, amikor leül, és gyorsan lehajt egy whiskyt tisztán, miközben anyám mosolyogva simo-
gatja a vállát.
Jesse az asztalra helyezi a vizét, és felém fordul. Térdre ereszkedik, és megfogja a kezem.
Kiegyenesedik a hátam, és gyorsan végignézek a termen. Látom, hogy mindenki bennünket figyel.
Miért nem lehet soha a szabályok szerint játszani?
Hüvelykujja gyors köröket rajzol a kézfejemre, eljátszik a gyűrűimmel, és megforgatja őket az
ujjamon, mielőtt helyreigazítaná őket. Rám emeli azt a zöld szempárt, és megdöbbent a belőlük
sugárzó színtiszta boldogság. Boldoggá teszem, még akkor is, amikor duzzogok valami olyasmi miatt,
amit tényleg meg kéne beszélnünk. Miután hosszú csatát vívtam, hogy szóra bírjam ezt a férfit, a
végén én kerülgetem a dolgokat. Én futamodom meg, még ha ő okozza is a problémát, ami elől
menekülök.
- Ava - mondja halkan, mégis tudom, hogy az egész terem hallja. - A csönd szinte ordít. -
Gyönyörűségem - mosolyodik el haloványan. - Csak az enyém vagy - hajol oda, és megcsókol. - Nincs
szükség arra, hogy felálljak, és hangosan elmondjam, mennyire szeretlek. Nem akarok senkit
meggyőzni erről. Csak és kizárólag téged.
Gombóc keletkezik a torkomban, pedig még csak most kezdte.
Felsóhajt.
- Teljesen a tiéd vagyok, bébi. Elnyeltél és belefojtottál a szépségedbe és a személyiségedbe.
Tudod, hogy nem tudok létezni nélküled. Éppolyan gyönyörűvé tetted ez életem, mint amilyen te
magad is vagy. Miattad szeretnék méltó életet élni - hogy veled élhessek. Te vagy minden, amire
szükségem van - hogy rád nézhessek, hallgathassalak, érezhesselek. - Leereszti a kezem, és a
combomra simítja a kezét. - Hogy szerethesselek.
Romokban heverek. Anyám is romokban hever. Mindenki romokban hever. Az alsó ajkamba
harapok, hogy ne zokogjak, és próbálom visszanyelni a torkomat feszítő gombócot, a szememet
pedig elfutja a könny, amikor lenézek Jesse szép vonású arcára - az én veszedelmes férjemre, aki
folyamatosan pusztít, érzelmileg és testileg egyaránt.
- Szükségem van rád mindezekhez a dolgokhoz, Ava. Szükségem van rád, hogy örökké
vigyázhassak rád.
Hallom anyám csöndes zokogását, és nem tudom útját állni a sajátomnak. Most már nem.
Régebben csak az érintésével döntött romba. Most már az érintésével és a szavaival egyaránt.
Pusztító kéjre vagyok kárhoztatva mellette, szétolvasztó gyöngédségre és szívrepesztő érzelmekre.

Nap mint nap kikészít majd.
- Tudom - suttogom.
Bólint, és kifúj egy teljes tüdőnyi levegőt, mielőtt felállna, és magához húzna. A szabad kezével
átölel, és erősen magához szorít, hogy pótolja a másik kéz hiányát. Az arcom a nyakába simul, és
friss, mentás illatától lehunyom a szemem, és elégedetten fölsóhajtok. Föl kell forgatnom eddigi
elképzeléseimet, és el kell gondolkodnom azon, hogyan fogom ezt kezelni. Mert most már mindig ez
lesz, bármennyire szeretném is, ha elmúlna.
A teremben megszűnik a némaság. Amikor kibontakozom Jesse öleléséből, látom, hogy mindenki
áll, és ritmuos, tisztelgő taps visszhangzik a teremben. Zavarban kéne lennem, mégsem vagyok. Jesse
úgy beszélt hozzám, mintha kettesben lennénk, bizonyítva, hogy tényleg nem érdekli, hol van, és ki
van még ott - bárhol és bármikor, ahogy mindig is volt és mindig is lesz.
Látom, hogy anyám közeleg. Átöleli Jesse-t.
- Jesse Ward, imádlak - súgja Jesse fülébe, aki fél kézzel megöleli. - De kérlek, vedd le végre a
lányomról azt a bilincset.
- Arról szó sem lehet, Elizabeth.
Anyám elengedi, rácsap a vállára, aztán megjelenik Kate.
- Te jó ég! Hadd csókoljam meg a lábadat.
Összevonom a szemöldökömet, miközben ide-oda rángatják a karom a gratulálok, akik kézről
kézre adják az én kis neurotikus explayboyomat tetszetős beszéde után. Az esküvőnk napja van, és
én mégis valahol máshol akarok lenni. Ez a sok ember itt, beleértve anyámat és Kate-et is, csak
terhemre van. Csak őt akarom egyedül, de már szállingóznak az esti vendégek is, úgyhogy erről
ennyit.
Miután vagy ezer puszit kaptam, és Jesse is mindenkivel kezet rázott, elindul velem kifelé a
teremből.
- Ava!
Megfordulok, és a bátyám áll mögöttünk. Szinte jobb szeretném, ha nem lenne itt. Látszik rajta,
hogy küszködik, és ezt nagyon fájdalmas látni. A csuklómra pillantok, és azon tűnődöm, hogyan
vegyem rá Jesse-t, hogy elengedjen. Anyám kedvéért nem tette meg, és nem nagyon bízom benne,
hogy a bátyám kedvéért megteszi. Tudom, hogy Dan tart tőle, és azt is tudom, hogy Jesse tudja ezt.
Jesse felé pillantok, és észreveszem, hogy néz. Tudja, mire gondolok, és tudom, hogy nem örül neki,
de mégis a zsebébe nyúl, és elővesz egy kicsi kulcsot.
Szó nélkül leoldja rólam a bilincset, amely magányosan csüng le a csuklójáról.
- Menj - mondja halkan, és fenyegető pillantást vet Danre.
Dan is megteszi, ami tőle telik, s hasonlóan fenyegető pillantással válaszol. Semmi szükségem
erre attól a két férfitól, akik a legfontosabbak az életemben. Tudom, miért óvatos Dan, még ha nem
ismeri is a teljes sztorit, és azt is nagyon jól tudom, hogy Jesse miért az. Dan veszélyt jelent. A
fivérem, de attól még veszélyforrás. Legalábbis Jesse szemében mindenképp.
Odahajolok Jesse-hez, és megcsókolom, miközben érzem, hogy a keze a csípőmre kúszik, és
végigsimít a fenekemen, aztán elszakítja a tekintetét Dantől, és a számra mered.
- De ne tartson soká - enged el, és a bár felé indul.
- Gyere! - nyújtom a kezem Dannek, és ő megfogja. Hagyja, hogy kivezessem a kertbe.
Egy darabig nem szólunk, amíg a kavicsos ösvényt rójuk, s a teniszpályák mellett elhaladva az
erdőben találjuk magunkat. Az alacsonyan járó alkonyati nap átszüremlik a levelek közt, csillogó
fényfoltokat rajzolva a földre. Mindkettőnknek bőven van mondanivalónk, de egyikünk sem akarja
elkezdeni, úgyhogy inkább a táncoló fényfoltokat figyeljük. Még sosem éreztem ilyesmit korábban.
Sosem volt köztünk feszültség, de most mintha mindent be akarnánk pótolni. Most igazán
kényelmetlenül érezzük magunkat.
Elengedem Dan kezét, és fölemelem a ruhám. Rálépek egy nagyobb ágra, amibe beleakad a
sarkam. Megbillenek.
-Jaj!

- Vigyázz! - kapja el Dan a könyökömet. - Ez a cipő nem kirándulásra való - mosolyodik el
halványan.
Azonnal ellazulok.
- Valóban nem - egyenesedem fel.
- Ava... - Elfullad a hangja.
Fáradt pillantást vetek rá.
- Mondd csak ki, Dan. Bármit akarsz mondani már az is baa, hogy megismerkedtem Jesse-vel,
most mondd csak ki!
- Oké. Nem bírom a pasit.
Egy kicsit hátrahőkölök. Hisz alig ismeri.
- Oké - nevetek feszengve. - Nem gondoltam, hogy ennyire szókimondó leszel.
Vállat von.
- Mit akartál, mit mondjak?
- Hisz nem is ismered. Csak akkor egyszer próbáltál beszélgetni vele, akkor próbáltad
megismerni, amikor figyelmeztetni akartad - vádolom meg, és igazam van. Anyám megakadályozta
Dan fivéri beszédét, de Dan mégis elkezdte, és Jesse rángó állkapcsa s nyilvánvaló önuralma elárulta,
mit tart Dan szándékolt intelmeiről.
- Akkor mesélj erről az ivásdologról - állít próba elé.
Elkerekedik a szemem.
- Te meg miről beszélsz ? - Nem tetszik az a megvető pillantás, egyáltalán nem.
- Arról az ivásdologról, amiről Matt világosított föl minket, és amiről azóta se esett szó. Az a tény,
hogy nem nyúlt alkoholhoz egész nap, senkinek sem kerülte el a figyelmét, Ava. De ez enyémet
legalábbis biztosan nem. Anya valószínűleg túlságosan el volt foglalva az örömanyai teendőkkel
ahhoz, hogy odafigyeljen.
Tudtam, hogy ez túl sok lesz a jóból. Miután Jesse megnyerte magának a szüléimét azzal a ravasz
húzással, hogy Londonba vitte őket, ők azonnal megkedvelték, és nem került elő újra az ivás kérdése.
Elintézték azzal, hogy Matt rágalmazásáról van szó, anélkül hogy én segítettem volna nekik erre a
következtetésre jutni. Semmi szükségem nem volt rá, hogy Dan előássa ezt az ügyet, ami
tulajdonképpen nem is ügy. Jesse egy kortyot sem ivott azóta, hogy rátaláltam a Lussóban. Nincs rá
szüksége, ha én ott vagyok neki, márpedig ott vagyok.
- És hol van a családja? - kérdezi Dan.
- Már mondtam. Nincs velük beszélő viszonyban.
- Világos - nevet föl. - Milyen kényelmes. Mint azt hinni, hogy utálom Mattét.
Ez a kis megjegyzés felbosszant. Leszámolás kezdődik, de nem érzem szükségét, hogy
megvédjem Jesse-t. Nincs miért megvédeni, még ha a bátyámról van is szó, aki válaszokat vár.
- Egyszerre Matt szószólója lettél? - Ez csúnya megjegyzés volt. Dühös vagyok, pedig még sosem
haragudtam Danre. - Nincs itt semmiféle titok. Nincs családja, úgyhogy hagyd békén. Beszéljünk
arról, ami igazán rág. Beszéljünk Kate-ről.
Most rajta a sor, hogy nagyot nézzen. Hát igen, elevenébe találtam. De nem fogom hagyni, hogy
elrontsa a nagy napot az ítélkezésével. Az ítéletei nem igazságosak, és én nem akarom hallani őket.
- Semmi sem rág! - rivall rám, és a hangnem világosan jelzi, hogy valóban érzékeny pontot
találtam. - Szarok Kate-re!
- Hát persze! - nevetek. - Azért nem vetted le róla a szemed egész nap. Ne menj oda, Dan!
- Különben is ki a franc ez a Sam?
Felhördülök. Tudtam! Lehet, hogy nem vagyok elragad a Kate életének jelenlegi irányától, de
jobb, ha Sammel van, mint hogy a garantált katasztrófába rohanna Dannel.
- Jó neki. - Köpök egyet. Nem tudom elhinni, hogy ezt mondtam. Dan ott helyben meghalna, ha
ismerné Kate és Sam kapcsolatának részleteit. Én magam se tudok mindent, de van róla
elképzelésem. - Jobb, ha annyiban hagyod a dolgot. - Felemelem a ruhámat, és visszavonulásra
készülök, de Dan elkapja a karom.
- És mi van, ha én nem így akarom?

- Vedd le róla a mocskos kezed! - hallatszik az ismerős, fenyegető morgás, és hátrafordulva Jesse-
t pillantom meg. Zihál, és gyilkos arcot vág.
- Semmi baj. Már végeztünk - rántom el a karom. El kell tüntetnem innen Jesse-t, mielőtt átgázol
a testvéremen. És nem szavakkal.
Dan előre lép.
- Ő a húgom.
Jesse közelebb megy, a szeme szinte fekete.
- Ő a feleségem.
A bátyám felkacag, ami nem jelent jót, Jesse elboruló tekintetéből ítélve. Közbe kéne
avatkoznom, de nem igazán van kedvem a két dühödt kutya közé állni. Aztán látom, hogy Jesse keze
ökölbe szorul, és tudom, hogy azonnal cselekednem kell.
A karjára teszem a kezem, mire ő összerezzen. Annyira Danre koncentrál, hogy nem érzékeli: én
vagyok az. Amikor azonban kapcsol, kizökken a gyilkos farkasszemből, és felém fordul. Azonnal
megenyhül a pillantása.
- Menjünk - mondom halkan, és megfogom a kezét.
Bólint, és velem együtt megfordul, nem néz még egyszer Danre. Hálás vagyok ezért. Dan
nyilvánvalóan nincs jó helyzetben, és tudom, milyen tud lenni, amikor védekezésbe szorul. Kate
akaratlanul is, de ingerli őt, és Dan próbálja ezt azzal kompenzálni, hogy velem foglalkozik.
Visszaindulunk a Manor felé, hátrahagyva Dant.
- Add a kezed! - szól Jesse. Hagyom, hogy újra rám tegye a bilincset. - És ne kérd megint, hogy
levegyem.
- Nem fogom - morgom. Jobb lett volna, ha már el sem oldoz. Akkor nem rágódnék egyszerre
Kate dolgán is meg Jesse-én is. - El is dobhatod a kulcsot.
Felszalad a szemöldöke.
-Jobb lett volna, ha maradtál volna hozzám kötve?
- Igen - ismerem be. - Ne engedj el újra!
- Rendben - egyezik bele. - Iszol valamit?
Megyünk tovább a ház felé, újra bilincsben, újra együtt.
- Jó lenne. - Egész nap alig ittam alkoholt, és kissé meg is lep, hogy Jesse most ilyesmit ajánlgat.
- Gyere! - Magához húz, és megcsókolja a homlokom. - Nem állok jót magamért, Ava. Mégha a
bátyádról van is szó.
- Tudom - felelem halkan. Kellemes csalódást okoz az önuralma. Jesse-nek nem számít, kit intéz
el, és ezen Dan sem segített sokat. Vissza akart tartani, ami a lehető legrosszabb, amit tehetett. Nem
szeretném, ha a férjem és a fivérem egymás ellen fordulna, de tudom, hogy Jesse sosem hátrálna
meg, ha rólam van szó, Dan pedig sosem veszítené el teljesen az önuralmát. Ez súlyos probléma.
Megérkeztek az esti vendégek. Ahogy a bár felé haladunk, minden lépésnél valaki a nyakunkba ugrik.
Amikor nagy nehezen odaérünk, Jesse felrak a székemre, és kapok egy üveg vizet. Víz? Az átlátszó
folyadékra meredek, majd Jesse- re, aki ügyesen tesz úgy, mintha nem venné észre hitetlen-
kedésemet. Víz?
Tessa jön oda füstölögve. Épp oly feldúltnak tűnik, mint korábban az anyám.
- Hol a fenében voltatok? - kérdezi méltatlankodva, és hol Jesse-re, hol rám pillant. - Fel kellett
volna vágnotok a tortát!
Jesse kibont egy üveg vizet, és hosszan kortyol belőle. Kicsit sem zavarja Tessa
aggodalmaskodása.
- Semmi baj.
Tessa mérgesen rázza a fejét, és a fogadócsarnok felé indul. Akár el is mehet. Úgy tűnik, hogy
nincs szükség többé a szolgálataira.
- Nem akarod felvágni a tortát ? - érdeklődöm, miközben a csuklóm fölemelkedik, amikor Jesse
visszacsavarja a kupakot. - Kate minden követ megmozgatott, hogy ilyen hamar elintézze nekünk.
Jesse odanyúl, és megigazítja a gyémántomat.
- Akkor ne vagdossuk szét - feleli komolyan.

- Borzasztó vagy - sóhajtok fel, és a bár túlsó végén Samet és Drew-t pillantom meg, amint
apámat szórakoztatják. Apámnak kissé ki van vörösödve az arca. Anyám lubickol a figyelemben.
Nyilván felajánlja, hogy megmutatja a birtokot, Kate pedig részegnek tűnik. Tom ernyedten legyint
felém, Victoria pedig csajosan integet, aztán Drew felé pillant, és lesimítja szőke fürtjeit. Szegény Sel
próbál beilleszkedni a sokadalomba, és szinte szikrázik, de az új pasija nincs itt. Elmosolyodom, és
visszafordulok Jesse-hez. Tessa viharzik be ismét.
- Oké. Beszéltem Elizabethtel - lihegi Tessa. - Nemsokára jön a tortavágás és a nyitótánc, úgyhogy
el ne tűnjetek megint. - Elrohan, én pedig elmosolyodom. Láthatóan nagyon megbánta, hogy
elvállalta ezt a megbízást.
- Jól vagy, bébi ? - simít végig meleg tenyere az arcomon.
- Igen, remekül - felelem, pedig nem vagyok jól. Összevesztem a bátyámmal, és ilyen még sosem
történt korábban.
- Nem nézel ki valami jól. Azt akartam, hogy élvezd ezt a mai napot.
Magamban nevetek. Akkor hagynia kellett volna, hogy igyam, és nem kellett volna felhoznia azt
a témát, ami leginkább zavar mostanában.
-Jól vagyok - hajtogatom, és nagyot kortyolok a vizemből. A francba ezzel a vízzel.
Patrick és Irene közeledik, medveforma főnököm hatalmas törtfehér ajándékzacskót cipel, a
felesége talpig állatmintában. Valami ruha kell, hogy legyen. Mindenesetre megragadja a figyelmet.
Gyorsan visszanézek Jesse-re.
- Itt van Patrick. Hétfőt mondtál, ugye, nem felejtetted el? - Ezt muszáj gyorsan leszögeznem.
Jesse odapillant a válla fölött.
- Nem, Ava. De csak hétfőig szól a haladék.
- Virág! - nyomja oda a zacskót Patrick. Arcon csókol, aztán a kezét nyújtja Jesse-nek. - Mr. Ward
- üdvözli, majd a homlokát ráncolja, amikor észreveszi a bilincset.
- Szólítson Jesse-nek. Köszönöm, hogy eljöttek - rázza meg Jesse Patrick kezét.
- Rendben, Jesse. - A főnököm elszakítja a tekintetét a csuklónkról. - Ő Irene - int a feleségének,
aki hatalmas mosollyal imbolyog oda hozzánk. Magamban elmosolyodom. Ö is Jesse hatása
alákerült.
- Örvendek - közli, gyakorlatilag kacarászva.
- Én is - villantja rá Jesse a csak nőnemű lényeknek fenntartott mosolyát, és Irene ott helyben
atomjaira hullik szét. Jesse egyszerűen hihetetlen. - A bár a rendelkezésükre áll.
- Köszönöm! - leheli Irene. - Csodálatos ez a hotel!
- Szia, Irene - mondom mosolyogva. Irene leakad Jesse-re és rám pillant. Félelmetes nő, de
ebben a pillanatban épp nem tűnik annak. Túlságosan lefoglalja, hogy kidüllessze a mellét, és
behúzza a hasát. - Hogy vagy?
- Remekül! - fuvolázza a képembe. - Ava, fantasztikusan nézel ki!
- Kösz - nyögöm ki meglepetten. Soha életében nem mondott még nekem semmi szépet, egyszer
sem, és most nem vártam tőle semmi ilyesmit. Általában csak a társasági életérői kerepel, meg a
többi semmittevő nőről.
Patrick megfogja a felesége könyökét, és elvezeti.
- Iszunk valamit - ráncolja a homlokát, és én szeretetlek pillantást vetek rá. Tudom, hogy idegesíti
a felesége.
- Érdekes nő - mélázik Jesse, s kissé riadtan szemléli az imbolyogva távolodó leopárdmintás
alakot.
Felkacagok.
- Pokollá teszi Patrick életét.
- El tudom képzelni.
- Itt van John - nézek el Jesse mögött. A jókora alak felénk közeledik, arcán az állandó fenyegető
kifejezéssel. A bilincsre mered, aztán odabiccent nekem. Én visszabiccentek.
Jesse a zsebébe nyúl, és előszedi a kulcsot, aztán a csuklóm felé közelíti.
- Mit csinálsz? - húzom el a kezem.

- Kell váltanom pár szót Johnnal - csikorgatja a fogát Jesse.
- Nem, nem - nevetek. - Az nem úgy megy, hogy akkor eresztesz el, amikor csak kedved szottyan.
Szó sem lehet róla, Ward - nézek Johnra, akinek továbbra is kifejezéstelen az arca.
- Nemsokára visszajövök, Ava - húzza vissza a csuklómat Jesse.
- Nem! Hova mész? - Johnra pillantok. - És ő hova megy?
- Minden rendben van, kislány.
- Nem. Egyáltalán nincs minden rendben! - Egy kicsit talán túl hangosan kiabálok, mert Jesse
ijesztő pillantást vet rám. Nem érdekel. Ezt nem csinálhatja velem. Nem rázhat le csak úgy, amikor
kedve tartja. Az esküvőnk napja van.
- Vigyázz a szádra! - csikorogja hozzám hajolva. - Egy- pár perc, és itt vagyok. Te pedig itt
maradsz, Ava.
Meghátrálok kíméletlen vadsága elől, s döbbenten nézem, ahogy kinyitja a bilincset, aztán
odalép Johnhoz. Ott kuporgok a bárszéken, én, a menyasszony, csodás ruhában, a nyakamban
fantasztikus gyémánttal, körülöttem a nevetgélő, iszogató vendégekkel, és haza akarok menni.
Könnyek fojtogatnak, és nagyon, nagyon megvagyok bántva. Leszállók a bárszékről, hogy
kihasználjam váratlan szabadságomat, és kimenjek pisilni. Meg talán sírok is egy sort. El kell tűnnöm
szem elől, mielőtt megindulnak a könnyeim. Mi a baj velem?
- Mit csinálsz, drágám? - jön oda anyám.
Hamis mosolyt erőltetek magamra. Anyu túl sok Csodát ivott. A haja sem áll már tökéletesen,
mégsem foglalkozik vele, ami biztos jele annak, hogy már be van állva. - Vécére megyek. Mindjárt
jövök.
- Ne segítsek? Nem tudod, hova tűnt Kate? - néz körül a bárban.
- Nem, menni fog. - Otthagyom anyámat, és a mosdók felé indulok, szomorúan sóvárogva az
egyedüllétre. Már nem iruló-piruló menyasszony vagyok. Nem csillog a szemem, és nem mosolygok
boldogan. Kiégettnek és érzelmileg megviseltnek érzem magam. Súlyosan felsóhajtok, és
megcsipkedem az arcomat, hogy próbáljak valami színt adni neki. Kissé elnyűtten festek.
Oóóó, édes isteneeem!
Felkapom a fejem, és a nyögés irányába fordulok. Továbbra is egyedül vagyok, és visszafojtom a
lélegzetem. Az egyik fülkéből mocorgást hallok. Valaki szexel a vécében? Ne! Gyorsan felkapom a
szoknyám alját, hogy kirohanjak. Nem akarok zavarba ejtő helyzetbe kerülni. Megteszem az első
sietős lépést, de megdermedek, amikor kivágódik az ajtó, és Kate támolyog elő.
Felhördülök, és elengedem a ruhámat.
- Mi a fenét művelsz ? - bukik ki belőlem. Tudom, hogy Sam kissé bosszús, amiért minden
rázósabb dolgot összeszedtek, és elzártak az esküvő idejére, de azért egy kicsit várhatott volna.
Kate is kővé dermed, vörös haja kész szénakazal, s döbbent arcába lóg.
- A francba! - mondja halkan, és rendezgetni kezdi a ruháját.
- Nem tudtatok volna várni? - kérdezem szörnyülködve, de kissé megkönnyebbülten is, hogy
nem egy másik vendéget kaptam rajta.
- Ava... - kezdi, de ekkor egy férfi is előkerül. És nem Sam az.
Leesik az állam.
- Dan? - Ezt nem hiszem el. - Mi a fenét műveltek?
Dan vállat von, és nem néz rám, minden figyelmét a nadrágja összegombolására fordítja. A
tekintetem egyikről a másikra ugrál. Várok valamit, de semmit sem kapok, egyiktől se. Csak állnak
ott, és mindenhova néznek, csak rám nem.
Dühösen meredek Danre.
- Megmondtam, hogy felejtsd el! - kiabálok rá, mielőtt Kate-re zúdítanám haragomat. - És te is!
Mi a franc van veletek? Nem tanultál a korábbiakból?
- Semmi közöd hozzá, Ava - jegyzi meg Dan szárazon, és kisétál a női mosdóból, magunkra
hagyva bennünket pajkos barátnőmmel.
- Kate! - próbálkozom tovább, de ő továbbra is kerüli a pillantásomat. Tudja, hogy hatalmas hibát
követett el. - Mi van Sammel? - teszem föl a kérdést. A szerencsétlen srác valahol odakint van, és mit

sem sejt. - Nem hiszem el. - A homlokomra tapasztom a tenyerem. Az agyam szinte belesajdul a
rengeteg információba.
Kate csuklik és kacarászik egy kicsit, aztán a mosdókagylónak támaszkodik, hogy ne imbolyogjon
annyira.
- Tök jól érzem magam - jelenti ki fensőbbségesen. - És ennek semmi köze hozzád.
- Rendben - jelentem ki, és megemelem a ruhám. - Akkor itt hagylak, hogy még jobban érzed
magad. - Megfordulok és kimegyek, egyenesen Jesse irodája felé.
A nyári teremből kivitték az asztalokat, viszont tele lett emberekkel, a zenekar pedig klasszikus
R&B-vel próbálja táncba csalogatni a közönséget. Mosolyogva átvágok a vendégek közt, s mindent
elkövetek, hogy boldog menyecskének tűnjek, de a hosszúnak ígérkező beszélgetéseket csírájukban
fojtom el. Nemcsak a testvéremmel vesztem össze, hanem most már Kate-tel is. Szeretnék valahova
elszökni Jesse-vel, ahol boldogok vagyunk - ahol a világ és a problémák nem hatolnak át a mi kis
buborékunkon, és ahol csak a mi kettőnk dolgai léteznek.
Végigviharzom a folyosón, egyenesen be az irodába, és a szívem egyszeriben a cipőmbe süllyed,
ahogy megpillantom az odabent lévőket.
Csak két ember.
Jesse... és Coral.

4. fejezet
Hirtelen még jobban elromlik a napom. A kanapé két átellenes végén ülnek, és mindketten hirtelen
felém fordulnak. Én csak állok, és kissé elveszettnek érzem magam. Minden dühöm, minden
frusztrációm egyetlen fájdalmas érzésben csúcsosodik ki. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe,
és a szívem vadul dobolni kezd. Teljesen összetörtem.
Mivel nem tudom, mi mást tehetnék, csak azt érzem, hogy ez a nő nem láthat engem
összeomlani, lassan hátralépek, és óvatosan becsukom az ajtót. Zsibbadtan, keserű ködben
bolyongok a folyosón, de ahelyett, hogy visszatérnék a vidám tömegbe, azon kapom magam, hogy
elkerülöm a csevegő, táncoló sokadalmat, és a kavicsos ösvényen az erdő felé indulok.
Leteszem legyőzött porhüvelyemet egy kidőlt fatörzsre, és piszkálni kezdem az elszáradt kérget.
Porrá morzsolom az ujjaim között, s a sötét, hideg levegő csípni kezdi védtelen bőrömet. Csak
beszélgettek, de Jesse pontosan tudja, mit érzek az iránt a nő iránt - bármilyen nő iránt, aki valaha
megvolt Jesse-nek, és ő mégis az esküvője napján is szakít rá időt. Teljesen kikészültem.
Legszívesebben ráordítanék Jesse-re, és ököllel verném a mellét, de nincs hozzá erőm. Minden harci
szellem elszállt belőlem. A lelkemet lecsupa szította a sok siráma, a sajátom és másoké, s védtelen,
sebezhető lettem. Kétkedő is. Most, épp az esküvőm napján, kételkedni kezdek abban, hogy meglesz
bennem az az erő, amire nyilvánvalóan szükségem lesz Jesse mellett, leküzdeni a többi nőt és a
problémákat... ügyeket. Hirtelen belém hasít a saját tehetetlenségem ténye, és kicsordulnak a köny-
nyeim, rá a csipkére. Ez vagyok, pontosan: tehetetlen. Nem tudom elűzni ezeket a nőket. Nem
hánthatom le Jesse-ről a múltját, és nem irányíthatom más emberek tetteit. Csak annyit tehetek,
hogy beveszem a tablettáimat. A kezembe temetem az arcom, és hangtalanul zokogok magamban.
Még ahhoz sincs erőm, hogy tisztességesen sírjak.
Szánalmas hüppögésemen át hallom, ahogy közelít a hátam mögül. Még eldugult orrommal is
érzem a friss víz és a mentol illatát. És még teljesen lezsibbadva is érzem a jelenlétét. Minden
porcikám érzi őt, csak a szemem nem akar ránézni.
Letörlöm a könnyeimet, és szipogok egyet.
- Tudom, hogy itt vagy - mondom halkan, és a földet nézem.
- Tudom, hogy tudod. - Egyenletes léptek roppannak az avaron, egyre hangosabban, ahogy
közeledik, és a perifériás látásommal érzékelem, ahogy leguggol mellém. De nem ér hozzám.
Összekulcsolja a kezét maga előtt, hüvelykujjai lassan köröznek egymás körül. Hallom, ahogy a zihá-
lása alábbhagy. Rohant, mint az őrült, hogy megtaláljon, és most itt guggol mellettem, némán,
amikor magyarázkodnia kellene, elmondania, hogy miért hagyott ott az esküvőnk napján, csak hogy
találkozzon egy nővel, aki imádja őt - egy nővel a sok közül, akik imádják őt.
Nevetek magamban.
- Nem furcsa, hogy annyira közel vagyunk egymáshoz, mégis csak ülsz itt, és nem tudod, mit
mondj nekem? - Látom, hogy megmozdul, aztán kinyújtja a kezét, és a combomra teszi, s forró
érintése olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket nem akarok. Lepillantok széttárt ujjaira, a lapos,
gyémántos platinagyűrűre, amely épp olyan, mint az enyém, és felszikrázik, amikor megfeszülnek az
izmai, és megszorítja a combomat. - Ezért inkább megfog - mondom halkan.
- Szeret téged - suttogja. - És szeretné eltörölni a múltat, ami fáj neked.
Felé fordítom az arcom, és a zöld tavakban megbánást látok.
- Akkor miért találkoztál vele? Az esküvőnk napján, amikor megfogadtad, hogy egész nap csak
mellettem leszel, miért hagytál ott, hogy találkozz vele ?
- Nem hagyhattam a kapu előtt így, hogy érkeznek a vendégek, Ava.
- Mondd meg neki, hogy menjen el!
- És csináljon jelenetet?
- Mit akart ? - kérdezem. Biztosan okkal jött ide. - Tudta, hogy ma megesküszünk?
Jesse a homlokát ráncolja, ajka eltűnik a foga közt.

- Igen, tudta.
Ezek szerint korábban beszéltek.
- És mégis eljött? Meg akarta akadályozni? Be akart rontani és kijelenteni, hogy nem
egyesülhetünk a házasság szent kötelékében? - Ez nevetséges.
- Nem tudom, Ava - fordítja el a tekintetét.
- Mikor beszéltél vele utoljára? - Kell, hogy legyen valami előzmény.
Jesse felsóhajt.
- Állandóan hívogatott meg idejárkált. Én mindig mondtam, hogy nem segíthetek neki.
Megmondtam, hogy semmit sem érzek iránta. Nem tudom, mi mást tehetnék még, Ava.
- Te hogyan definiálod a viszonyt? - kérdezem.
Gyorsan visszanéz rám, tekintetében zavar.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy ő szerelmes beléd, te meg azt mondod, hogy csak szex volt. Neki nyilvánvalóan ennél
jóval többet jelentett. - Méregetem, próbálom fölbecsülni a várható reakciót.
- Bébi, már megmondtam, hogy csak szex volt. Ők mindig többet akartak, de én soha nem adtam
rá semmi okot, hogy ilyesmit várjanak. Soha.
Összerezzenek, amikor azt mondja, „ők”. Ez sok-sok nőt jelent, akik mind őt akarják, sok nőt,
akikkel lefeküdt, sok nőt, akik beleszerettek. Szívesen elmondanám Jesse-nek, mit mondott Coral
arról, hogyan kívántatta meg magát vele, de akkor rájönne, hogy én vettem föl a telefont. Miután
valaki egyszer is volt vele, hogy is ne akarná megint, hogy is ne lenne szüksége rá. Velem is így volt,
de nálam ez most már mélyebb, mint a testi érintés igénye. Most már a puszta létezéshez is kell.
- Azt akarom, hogy többé ne találkozz vele - erősködöm.
Újra rám néz.
- Nem fogok. Nincs rá szükségem.
Nagy levegőt veszek, és a földet vizslatom.
- Elegem volt ebből az esküvőből. El akarok menni.
- Ava, nézz rám! - parancsolja szelíden.
- Jesse, ne kezdj parancsolgatni, amikor így érzem magam.
- Talán nem hallottál jól. Azt mondtam, nézz rám! - Most már nem szelíd, de reményvesztett
állapotomban nem dacolok vele. Hagyjanak békén.
- Mi van? - engedelmeskedem a logikátlan utasításnak.
Térde ereszkedik előttem, és megfogja a kezem.
- Elcsesztem. Nagyon sajnálom. Próbáltam őt távol tartani tőled. Pánikba estem, és azt hittem,
hogy talán jobb belátásra tudom bírni egy beszélgetéssel. Nem akartam, hogy botrányt csináljon a
nagy napodon.
- Ez a te nagy napod is - emlékeztetem csöndesen. - Elég lett volna, ha egyszerűen csak
elmondod.
- Tudom. - Odahajol és átölel. - Hadd tegyem jóvá. Mit akarsz tőlem, bébi? Csak mondd!
Belesimulok.
- Csak vigyél ágyba - felelem halkan.
- Rendben. - Talpra állít, és érzéki csókkal támogatja mega bocsánatkérést. - Majd később
barátkozunk. - Felnyálából, és elindul velem vissza a Manorba.
A nagy franciaajtón keresztül érkezünk a nyári terembe, és azonnal anyám dühödt pillantásaival
találjuk magunkat szembe.
- Hát itt vagytok! - indul felénk, még mindig spiccesen, de látható bosszúsággal. - Nem vágtátok
fel a tortát, és még nem volt meg a nyitótánc. Ez most esküvő, vagy mi?
Semmi ilyesmihez nincs kedvem. Itt vannak az esti vendégek, és vegyülnünk kellene velük, de
egyszerűen nem akarom.
- Fölviszem Avát az emeletre. Fáradt. - Jesse meg sem áll anyám előtt, nem is tesz le. Átvisz a
nyári termen, a vendégek között, és senki kedvéért meg nem áll.
- De hát még csak tíz óra! - Anyám ki van akadva, ahogy az várható volt. - Mi lesz a vendégekkel ?

- Ott a bár, meg a rengeteg ennivaló, Elizabeth. Szerintem megoldják. - Jesse anyám iránti
türelme egyre fogyatkozik, és ez kölcsönös.
- Ava, kérlek! Beszélj a fejével! - Anyám most már könyörög, és hirtelen megsajnálom. Ez az ő
számára is nagy nap, és az én uram átgázolt rajta.
Tenyerembe fogom Jesse arcát, aki elnyújtott léptekkel halad tovább, de anyám jön velünk.
Magamhoz húzom Jesse arcát.
- Egy kicsit maradjunk - mondom halkan, mire megtorpan. - Csak még egy kicsit.
- Fáradt vagy - ráncolja a homlokát. Igen, fáradt vagyok, de nem fizikailag. Szellemileg vagyok
teljesen kimerülve. - Hadd vigyelek az ágyadba, bébi.
- Táncolj velem! - húzom végig az orrom hegyét az arcán, és beszívom frissvíz-illatát. -
Táncoljunk! - Érzem, ahogy megfordul, és belenyomja az arcát az orromba. Tudtam, hogy ráveszem.
- Hál’ istennek! - kiált fel anyám mögöttünk.
Jesse először talpra állít a táncparkett közepén, aztán odamegy a zenekarhoz, és mond valamit
az énekesnek. A fickó mosolyogva bólint, aztán mindenki elhagyja a táncteret, és csak én maradok
ott egyedül, bizonytalanul és kiszolgáltatottan. Aztán az énekes elhagyja a színpadot, a zenekar többi
tagjával együtt, és Snow Patrol töri meg a csöndet a Chasing Carsszal. Jesse szembefordul velem, és
csak áll, néz. Elolvadok, és tudom, hogy ha anyámra néznék, őt is szétfolyva látnám, úgyhogy nem
teszem. A férjemre szegezem a tekintetem, és nézem, ahogy lassan elindul felém, aztán átfog, és
magához szorít. A vállára hajtom az arcom, és ringatózni kezdünk, szorosan tart erős karja közt.
Megfogom a hátát, és lecsukódik a szemem. Testem magától követi lassú, lágy mozdulatait.
- Ne haragudj, bébi - suttogja a hajamba. - Ne haragudj, amiért az előbb magadra hagytalak.
Felsóhajtok. Tudom, hogy megbánta, de jobb szeretném, ha inkább előre gondolkodna. Kicsit
megszorítom, hogy jelezzem a megbocsátásom.
- Akkor hagyjuk is.
Kifújja a levegőt, és a tarkómra tapasztja a száját.
- Minél jobban igyekszem, hogy ne bántsalak meg, annál kevésbé sikerül. Reménytelen vagyok.
- Hallgass!
- Jó, de attól még sajnálom - szorít még erősebben. - Már alig várom, hogy ágyba kerüljünk.
- Én is - felelem. Megint mindenki ott van körülöttünk.
- Holnap egész nap föl se kelünk - folytatom.
- Ahhoz előbb haza kell mennünk.
Kissé lehangol ez az emlékeztető. Itt maradunk éjjelre. Minden szoba a vendégeké, főként az én
családomé.
- Akkor reggel az lesz az első dolgunk - jelentem ki halkan. Tudom, hogy udvariatlanság otthagyni
a vendégeket, de nem akarok Kate és főleg Dan szemébe nézni.
- Rendben - helyesel. - Miután áztattuk magunkat egy kicsit a fürdőben, és megreggeliztünk a
szüleiddel.
Hagyom, hogy szelíden ringasson. Újra lecsukódik a szemem, és kissé megnyugszom. Hagyom,
hogy Jesse kiszívja belőlem a feszültséget.
- Bár elvittél volna valahová. Valami nyugodt helyre, ahol csak ketten vagyunk.
- Szerintem is jobb lett volna. De fogadok, hogy anyádnak lett volna egy-két szava hozzá.
Magamban elmosolyodom. Hát igen, lett volna. Kinyitom a szemem, és látom, hogyan rángatja
húzódozó apámat a táncparkettre, aztán Kate és Sam jön Victoriával és Tommal. Megint lehunyom a
szemem, és beleolvadok Jesse-be.
- Mrs. Ward, csak nem elalszol rajtam? - kérdezi halkan.
- Hm. - Túl elégedett vagyok így, a karjában, körülöttünk a többi párral, láthatatlanul a sötétben,
csak érezve őt és az illatát.
- Szeretlek - dugja az orrát a hajamba, és mélyen beszívja a levegőt. - Olyan rohadtul szeretlek.
- Tudom - suttogom, elfordítom a fejem, és elkapom a száját. Boldogan zümmögni kezd, és kissé
megemel. A mellkasához szorít, nyelveink lágyan mozognak. - Mr. Ward, már megint feltűnősködik!
- Le vannak szarva. Bárhol és bármikor, bébi. Tudod jól. - Elhúzódik. - Hadd lássam azt a

szempárt.
Megmutatom neki, amit látni akar.
- Miért akarod mindig látni? - érdeklődöm.
Erre csak elmosolyodik, de zöld szeme továbbra is eszelősen csillog.
- Mert amikor belenézek, biztosan tudom, hogy valóságos vagy.
Halványan visszamosolygok rá.
- Pedig valóságos vagyok.
- Örülök neki. Még nem is mondtam, mennyire gyönyörű vagy - csipkedi az ajkamat, és szelíden
ringat mindkettőnket. - Gondolni gondoltam, de az én csodálatos hölgyem szavamat szegi,
valahányszor ránézek. Mintha minden alkalommal először látnám, újra és újra - néz rám kutatón,
aztán felsóhajt. - Tőled dobog a szívem, bébi. És most már csakis neked. Meg tudod érteni ezt?
Halványan bólintok. Tényleg megértem.
- Csak nekem. - Megfogom a tarkóját, és élvezem sötétszőke hajának tapintását az ujjaim közt. -
Vigyél ágyba.
Kissé lefittyed a szája széle.
- Vajon az én csodálatos anyósom megengedi?
Vállat vonok.
- Nem érdekel. Csak magamnak akarlak. Vigyél ágyba.
- Rendben. - A lábamra állít, és megcsókol. - Nem kell kétszer mondanod, Mrs. Ward.
- Pedig már mondtam.
A homlokát ráncolja.
- Az az anyád hibája - Átölel, és kivezet a parkettről, kerülgetve az összekapaszkodó párokat. - Ó,
nézd csak Clive- ot és Cathyt! - jegyzem meg, amikor meglátom a gondnokot és Jesse takarítónőjét
összesimulva. Olyan édesek, Jesse felkacag, én pedig észreveszem Kate-et Sammel. Az- tán a
távolban a bátyámat is észreveszem: rosszallóan mered a barátnőmre meg a pasijára. Ez az egész
kezd nagyon összekavarodni. Még sosem akartam, hogy Dan ne legyen a közelemben, de most
éppen ezt kívánom. Mi a francot képzel Kate ?
Jesse megbök, mire magamhoz térek. Látom, hogy észrevette, kit nézek.
- Nekem nem úgy tűnik, mintha vége lenne - húzza fel a szemöldökét.
Igaza van. Tényleg nincs vége, de ezt nem mondom ki.
Jesse épp lehajol, hogy fölvegyen, amikor Snow Patrol elhalkul, és átadja a helyét valami másnak
- valami hangosabbnak és pörgősebbnek. Érzem, hogy az arcom mosolyra húzódik, amikor Jesse
megdermed, aztán megszólal a férfiénekhang.
- Szia, Justin - mormolom halkan, és figyelem, ahogy fölegyenesedik. Elgondolkodva hátralép,
megfogja a szmokingja szárnyait, és ránt egyet rajtuk, majd lesöpri őket. Vad, izgatott szemmel
mered rám.
- Ó, Mrs. Ward - csóválja meg a fejét. - Fel fogom szaggatni a padlót. - Elkapja a kezem, és
visszacibál a táncparkettre, annak is a közepére. Vigyorgok, mint egy idióta, amikor megigazítja a
szmokingját, és leporolja a kezét, mielőtt elkap, és eszembe juttatja, hogy mozog egy isten.
Tényleg felszaggatja a padlót.

5. fejezet
Egy teljes óra telt el, és Jesse teljesen megnyerte magának anyámat és a vendégsereget a
táncbemutatójával. Végre útban vagyok az emeletre Jesse karjában. Lerúgtam a magas sarkúmat, és
most Jesse kezében himbálódzik. A fejem mintha ólommal lenne tele a vállán, és nem bírom nyitva
tartani a szemem. Hallom, ahogy a cipőm koppan a földön, és nemsokára talpra állítanak.
Homlokom Jesse mellkasára hanyatlik.
- El kell hálnunk a házasságot - motyogom, s a fejemet forgatva szívom be az illatát. A világ
legmegnyugtatóbb illata.
Könnyedén felkacag.
- Túl fáradt vagy, bébi. Majd elháljuk reggel - veregeti meg a tarkómat, és lefejt a mellkasáról,
hogy szemügyre vehessen. Mindent elkövetek, hogy teljesen kinyissam a szemem, de nagyon
nehezemre esik.
- Tudom - próbálom lehajtani az arcom, de ő visszatartja, és aprólékosan végigfürkészi az arcom.
- Mi van? - kérdezem.
- Mondd, hogy szeretsz - követeli.
A szemem se rebben.
- Szeretlek.
- Mondd, hogy...
- Szükségem van rád - szakítom félbe. Tudom a leckét.
Elgondolkodva elmosolyodik.
- El sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok ettől.
- De el tudom - javítom ki. Pontosan tudom, mert én is ugyanezt érzem. Ezt ő is tudja.
Lehajol, és könnyedén megcsókol.
- Meztelenül akarlak, kiterülve rajtam. Vegyük csak le ezt a ruhát. - Megfordít, és elkezdi
gombolgatni a gerincem mentén végigfutó gyöngyöket. - Mi a helyzet a bátyáddal meg Kate-tel? -
érdeklődik.
A kérdéstől azonnal felpattan a szemem. Nagyon jó kis kérdés. Remélem, hogy semmi, de nem
vagyok hajlandó izgatni magam.
- Nem tudom. - És ezzel az igazat mondtam. Tényleg nem tudom. De arról nem szólok Jesse-nek,
amit a vécében láttam.
- Vagy megtanultál uralkodni a rossz szokásodon, vagy az igazat mondod - tolja le a ruhát a
vállamról, és lehúzza a lábamhoz, hogy kiléphessek belőle.
- Az igazat mondom - fordulok szembe vele. Fölegyenesedik, és az ajtóhoz megy, hogy fölakassza
a ruhámat.- Szerintem ez a mostani találkozás régi emlékeket idézett föl bennük, ennyi az egész.
- Emlékeket? - jön vissza Jesse.
Megint megfordít, hogy kiköthesse a fűzőt.
- Csúnyán bántak egymással - folytatom. - Kate-et ismered, Dan pedig messze nem a
világlegtoleránsabb embere. Csúnyán összekaptak. Mindketten jobban jártak, amikor Dan elment.
- De most visszajött.
- Vissza, de hamarosan megint elmegy. De mi van Kate- el és Sammel? - Újabb készülődő
katasztrófa.
- Már mondtam, semmi közünk hozzá.
-De hát Kate tag a Manorban. - Vádlónak tűnnek a szavaim, ami rendben is van, mert ez a
célom. - Miért engedted ezt?
- Nem feladatom kikérdezni a jelentkezőket, hogy miért akarnak tagok lenni. Csak a büntetett
előéletet, az egészségi állapotot és a pénzügyeket nézem. Ha tudnak fizetni, akkor minden rendben,
és ha nem veszélyes bűnözők, akkor föl vannak véve. Nem tartok terápiás üléseket, hogy feltárjam az
indítékaikat, Ava.
Pofákat vágok az üres levegőnek magam előtt.

- A tagok elkövethetnek vagy elkaphatnak bármit két Manor-beli látogatás között is, vagy
éppenséggel le is tartóztathatják őket. Honnan tudhatod?
- Mert vállalják a havi rendszeres tesztelést, és rendszeres jelentéseket is kapok. Nem lehet
mindent tökéletesen megelőzni, de lehetőség szerint kontrollálni kell. Óvszer nélkül nincs
behatolásos szex, és az őszinteségük része a megállapodásnak. - Kifűzi az utolsó szemet, és leveszi
rólam a fűzőt. - Ezek az emberek a társadalom megbecsült tagjai, Ava.
- Akik szeretik a perverz szexet idegenekkel, meg a fura segédeszközöket? - mordulok fel.
- Ehhez nekem semmi közöm.
Dehogynem. Nagyon is köze van hozzá. Ebből él, és ez volt az élvezete. Nem tetszik a
gondolataimnak ez az iránya, és inkább próbálok arra koncentrálni, milyen érzés, ahogy összefogja,
és oldalra húzza a hajam. Az ajka összetéveszthetetlen forrósága a tarkómon aztán teljesen eloszlatja
ezeket a gondolatokat. Megborzongok, ő pedig nevet.
- Kate sérülni fog - mondom halkan.
Karja meztelen hasamra fonódik, és magához húz. Mostanra teljesen fölébredtem.
- Miből gondolod?
Megfeszül a vállam.
- Tudom, hogy kedveli Dant.
Jesse csípője a derekamhoz nyomódik, és lustán, tudatosan körözni kezd.
- És tudom, hogy Sam meg őt kedveli.
Felnyögök, ahogy föl-le mozog, és száját a fülemhez szorítja. Nem is csinálok úgy, mintha nem
hatna rám.
- Miért nem tudnak úgy randizni, mint más normális pár? - lehelem.
- Semmi közünk hozzá - suttogja Jesse.
Ez az. Ez a hang, az a nyavalyás csípőmozgás és a kemény mellkas leterít. Megfordulok és
megindulok, tolom az ágy felé.
- El kell hálni a házasságot - lököm az ágyra, és terpeszben ráülök. Derűsen néz föl rám. - Mr.
Ward, átveszem a hatalmat. Ellenvetés ?
Elvigyorodik.
- Tombolj, bébi. De a szádra vigyázz.
- Száj - suttogom, és elkapom a nyakkendőjét. Magam felé rántom, úgyhogy kénytelen fölülni, ha
nem akar megfulladni. Riadtan tágra nyílik a szeme, amikor az orrunk összeér. - Kinél van a hatalom?
- kérdezem halkan.
- Úgy tűnik, hogy most éppen nálad - próbál elnyomni egy mosolyt. - De ne nagyon szokj hozzá.
Elmosolyodom, és a szájára tapasztom a szám. Közös nyögésben olvadunk össze. Hozzápréselem
a testem, leszorítom az ágyra, miközben ajkaink tökéletes harmóniában mozognak együtt. Olyan
hihetetlenül össze vagyunk kapcsolódva. Tudom, mit szeretne, és hogyan szeretné, még ha ő maga
nem vallja is be. Mostanában túl sokat kaptam i szelíd Jesse-ből, de ezen most segítünk. Elszakadok
az ajkától és a nyaka felé veszem az irányt, kiélvezem az érzést, ahogyan erős keze végigsiklik a
hátamon, de a csüngő bilics érintése már kevésbé kellemes.
- A francba, te lány - nyög fel.
- Nem kívánsz ? - incselkedem, és a füleit harapdálom, aztán erős, nedves köröket rajzolok a
cimpája alatti mélyedésbe. Részegítő az illata.
- Ne tegyél föl idióta kérdéseket - feszül nekem, és tudom, hogy át fog fordítani, átveszi az
irányítást, úgyhogy még nagyobb erővel nyomom vissza.
-Jaj, ne, Ward! - Látom, hogy föl-le mozog a mellkasa, arca megfeszül. Látszik, hogy küzd az
ösztöneivel, de nem adom fel. Tudom, hogy egy pillanat alatt le tudna nyomni, minden erőfeszítés
nélkül, mégsem teszi. Amellett, hogy mostanában ilyen szelíd, valamit be is akar bizonyítani - azt,
hogy uralni tudja ezt az erőt, hogy képes ésszerű lenni. Annyira igyekszik... és mindig kudarcot vall.
Előrenyúlok, és megfogom a kezét, ő pedig elővigyázatosan figyeli, ahogy felemelem. A bilincs
megcsörren. Rápillantok, hogy felmérjem a reakcióját, de megértést látok. Aztán megfeszül a karja.
Szelíden megrántom, de nem hagyja, hogy oda irányítsam, ahová szeretném. Ez a végső próba.

Tudom, mit érez, amikor nem tud elérni, de ez indokolatlan és szükségtelen félelem, amelyen túl kell
lépnünk. Megint rántok egyet, és kissé felvonom a szemöldököm. Jesse kelletlenül, de hagyja, hogy
az ágy fejéhez közelítsem.
- Most nem fogsz elmenni - zihálja. - ígérd meg, hogy most nem hagysz itt.
- Csak ha megígéred, hogy nem húzod fel magad. - Rácsattintom a bilincset a farúdra, és lenézek
Jesse-re. - És nem leszel dühös rám.
Halványan megrázza a fejét, és nagy levegőt vesz. Tudom, hogy nehéz most neki.
- Csókolj meg! - utasít.
- De most én vagyok a főnök - emlékeztetem.
- Jesszusom, bébi, ne tedd még nehezebbé, ami már amúgy is az - nyúl fel szabad kezével, és
elkapja a felkaromat, és lehúz, hogy megint a mellkasához feszüljek. A szám a szájához tapad, és
csodálatos ajka eltelít. Igaza van, nem teszem még nehezebbé. Csak lassan.
Hagyom, hogy szórakozzon a szájával, közben ujjaimmal a hajába túrok, és megrántom,
miközben nyelveink átveszik egymás ritmusát. El vagyok szánva, hogy kitaposom belőle az aggódást,
de rövid kórházi tartózkodásom után ez időbe telik. Elkezdem kioldozni a nyakkendőjét, lerántom a
nyakáról, és gombolgatni kezdem az ingét, amíg megérzem kemény mellkasát a tenyerem alatt.
Lelassítom a csókot, elhúzódom. Felmordul, szorosan lehunyja a szemét, de én nem törődöm
látható rosszallásával, és ajkam elindul a nyakán, lefelé a mellkasára, végig kemény hasán, amíg
elérek a nadrágja cipzárjáig. Orrom végigszánt a farka hosszán, mire megrándul a csípője, és
fojtottan felhördül. Beválik a tervem. Teljesen megvadítom, hogy amikor majd elengedem,
tomboljon, és remélhetőleg eszméletlenre dugjon. Túl sok kemény szexet kell bepótolnunk.
Érzem, hogy megfogja a tarkóm, és egy kicsit meghúzza a hajam. Önelégülten elmosolyodom
magamban, aztán kigombolom a nadrágját, és lassan lehúzom a cipzárt, aztán a bokszerja alá
csúsztatom a kezem, és határozottan megragadom kőkemény farkát.
A csípője megfeszül, a bilincs hangosan megcsörren.
- A francba, Ava! A kurva életbe! - Felkapja a fejét, és kétségbeesett, mohó tekintettel mered
rám. - A szádat, most!
Visszamászom rá, és a tenyerem közé fogom az arcát.
- Azt akarod, hogy a számba vegyelek. - Rátapadok... keményen.
- Csináld.
- Kinél van a hatalom, Jesse? - Megharapom a száját, mire felnyög.
- Nálad, bébi. A szádat.
Elmosolyodom, és lejjebb csúszom, aztán kiszabadítom a farkát, és incselkedve végighúzom
nedves nyelvem a dákóján.
- A francba - nyög fel. - Jézusom, Ava. Elképesztő a szád.
- Jó? - kérdezem, és félig a számba veszem, aztán kihúzom.
- Túl jó. Nem ok nélkül vettelek el.
Kissé beleharapok, figyelmeztetőn.
- Végig akarod?
- Csináld!
Rácuppanok, és a szám végigsiklik rajta, amíg a torkom aljáig nem ér. Hangosan felhördül, és az
ágyéka fölfelé lendül. Próbálom ellazítani a számat, próbálom befogadni, de a reflexek erősebbek, és
hirtelen öklendezni kezdek.
Mi a franc!
Gyorsan elengedem, és kiugróm az ágyból. A gyomrom kavarog, és kiver a víz. Hánynom kell.
Kirohanok a mosdóba, és lerogyok a vécécsésze elé, aztán mindent kiadok magamból, miközben
próbálom elhúzni a hajam az arcomból.
- Ava! - kiáltja Jesse, és élénk bilincszörgés hallatszik. - Ava!
- Én... - Újabb hányás forrasztja a torkomra a szót, pedig azt akartam mondani, hogy jól vagyok. A
francba is, el kell engednem.
- Jesszusom, Ava! - A folyamatos bilincscsörgetés csak úgy visszhangzik a lakosztályban, Jesse

rémült kiáltásaitól kísérve.- A kurva életbe, Ava!
Nem tudok megszólalni. A torkom összeszorul, a szemem könnybe lábad, a gyomrom fáj az
erőlködéstől. Mi a fene van velem? Még alig kezdtem el. Korábban a végtelenségig be tudtam venni,
és sosem történt ilyesmi. A fenébe is, émelygek. Vécépapírt tépek, és megtörlöm a homlokom. Össze
kell szednem magam és visszamennem, hogy kioldozzam, mielőtt szívrohamot kap.
- Ava! - A zörgés folytatódik, majd valami hatalmast reccsen, és Jesse beviharzik a fürdőbe,
kigombolt ingben, de szmokingban, arcán színtiszta rettenet. Megint jól megcsináltam. Próbáltam
ráébreszteni, milyen nevetségesen túlzó és szükségtelenül féltő, csak rontottam a helyzeten. Jól
vagyok, persze. Csak éppen nem bírom abbahagyni a hányást. Újra a vécé fölé hajolok, és újabb
görcsök tesznek beszédképtelenné.
Próbálok inteni neki, megnyugtatni, hogy minden rendben, de aztán sürgősen megint bele kell
kapaszkodnom a csészébe. Átölelem a fajanszot, és öklendezem.
-Jesszusom, bébi - aggódik a neurotikus kis bolond. Épp csak rosszul vagyok egy kicsit. Érzem,
hogy közelebb jön. Hátrafogja a hajam és simogatja a hátam. Nem tehetek semmit. Megmérgeztek.
Biztos, hogy megmérgeztek.
- Jól vagyok - törlőm meg az arcom, amikor érzem, hogy többet már nem tudok hányni.
- Látszik - feleli szárazon. - Hadd nézzelek.
Sóhajtva megfordulok, és látom, hogy ott ül a földön mögöttem.
- Még mindig meg akarsz dugni ? - próbálom csillapítani látható aggodalmát. Már nem próbálom
megszüntetni az aggódását azért, hogy jobban érezzem magam. Minden alkalommal csak kudarcot
vallók.
Az égnek emeli a tekintetét.
- Ava, kérlek!
- Ne haragudj.
- Egyszer még megölsz engem, hölgyem - söpri ki a hajat az arcomból. - Jól vagy?
- Nem. Émelygek. - Előredőlök, az arcom csupasz mellkasára bukik.
- Mit gondolsz, mitől van? - kérdezi csöndesen.
Megmerevedem. Még nem állok készen rá. Nem állok készen rá, hogy cafatokra tépjem, amiért
eldugta a tablettáimat. Most épp nincs erőm hozzá, úgyhogy nem mondok semmit, de muszáj lesz
kihúznom a fejem a homokból, és szembenéznem a valósággal - azzal a valósággal, hogy nagy
valószínűség szerint terhes vagyok. Az életem kész pokol lesz a következő kábé nyolc hónapban -
színtiszta borzasztó, elviselhetetlen pokol.
- Vigyél vissza az ágyba!
Hallom, ahogy kifújja a levegőt. Nyilvánvalóan csalódott. Már nem élhetek sokáig tagadásban, de
pillanatnyilag megment az, hogy inkább törődni akar velem. Feláll és felhúz.
- Te vagy a legidegesítőbb nő ezen a bolygón. Akarsz fogat mosni ?
- Persze.
Lemosolyog rám, és végighúzza kézfejét az arcomon.
- Minden jó lesz.
Valóban? Neki biztosan. Ő megkapja, amit akar, bár hogy miért is akarja pontosan, az kibaszottul
rejtély, de ebben majd elmerülök akkor, amikor nem érzem ezt a reményeden, erőtlen ernyedtséget.
- Hát persze - helyeselek elhalón, és meglátom a csuklójáról csüngő bilincset... mega jókora vörös
sebet. - Jesse! Mit műveltél? - Elkapom a kezét, és magam felé fordítom. A csuklója belső oldala
csupa haragosvörös duzzanat. Eláll a lélegzetem. A francba is, ez nagyon fájhat.
Elhúzza a kezét, leveszi a bilincset, és ledobja a földre.
- Miattad ver a szívem, bébi, de miattad is fog megállni - csóválja a fejét, és ráemel a pultra. - Azt
mondtad, nem tudsz élni nélkülem, igaz?
- Igen.
Vádlón összehúzott szemmel mered rám.
- Akkor ne akarj megölni.
Érzem, hogy mosolyognom kell.

- Nagyon tudsz drámázni!
- Nincs semmi drámázás abban, hogy aggódom, ha a feleségem okádik, miután a szájába vette a
farkam.
Kirobban belőlem a nevetés. Hátravetett fejjel, lehunyt szemmel hahotázom. Úgy igazán. A
könnyeim is csorognak, meg minden. A hányásroham nevetőrohamnak adja át a helyét. Képtelen
vagyok abbahagyni, és Jesse sem avatkozik be. Hagyja, hogy az enyém legyen a pillanat, s türelmesen
várja, hogy megfékezzem a hahotázásomat, és tartja a fogkefét a szám előtt.
- Ne haragudj! - csukladozom. - Annyira sajnálom. - Törölgetem a szemem, és csodálkozó zöld
tekintet, felvont szemöldök és beszívott száj kísér. - De annyira vicces.
- Örülök, hogy viccesnek találod. Nyisd ki a szád.
Hagyom, hogy kinyíljon a szám, és Jesse elkezdi mosni a fogamat, a szokásos módon ráncolva a
homlokát a koncentrálástól. Amikor végez, hűsítő kendővel megtörli a homlokom, aztán felkap, és az
ágyhoz szállít. Nagyot nézek, amikor meglátom az ágy támláját. Romokban hever, hegyes szilánkok
állnak ki belőle. Jesse teljesen tönkretette az ágyat.
- Feküdj le! - tesz le a matrac szélére, én pedig habozás nélkül beljebb mászom, és hosszú,
elégedett sóhajjal elnyúlok.
Átfordulok, és nézem, ahogyan vetkőzik. Mohó tekintetem magába issza tökéletességét.
- Nem hiszem el, hogy az első, a feleségedként eltöltött éjszakára az egyik kínzókamrádban kerül
sor. - A kellemetlen gondolattól kissé fészkelődni kezdek, és hirtelen arra gondolok, hogy kik
fekhettek egyben az ágyban, és mi mindent művelhettek. Fel akarok kelni.
- Senki sem aludt még ebben az ágyban, Ava. - Jesse olvas a gondolataimban.
A homlokomat ráncolom.
- Csakugyan?
Jesse elmosolyodik, és lehúzza az ingét.
- Senki sem járt ebben a szobában, amióta téged becserkésztelek. - Figyelmesen néz, és a
gondolataim visszakanyarodnak ahhoz a naphoz, amikor rájöttem, hogy csapdába estem. - És az ágy
is új.
- Tényleg? - bököm ki, kissé meglepetten.
Jesse nevet.
- Tényleg.
- Miért?
- Mert nem akarlak olyan ágyban megkapni, amiben már mások... - ráncot vet az arca... - jártak -
fejezi be.
Ahol már mások dugtak, erre gondol, de nem érdekel, hogyan fogalmazza meg. Ebben az ágyban
még nem aludt, nem dugott, nem hempergett senki, és máris jobban érzem magam ettől a
gondolattól.
- És azóta tényleg senki nem járt ebben a szobában? - kérdezem.
Lerúgja magáról a nadrágot, és lehúzza a bokszeralsóját.
- Csak én. Vegyél le mindent. Meztelenül akarlak.
Lenyúlok, és lehúzom a bugyimat.
- Itt üldögéltél egymagadban, és rám gondoltál? - vigyorgok.
Odamegy az egyik fiókos szekrényhez, és kinyitja a felső fiókot.
- Jobban, mint gondolnád - feleli halkan, és egy melltartóval a kezében fordul vissza.
Az én melltarTommal.
- Az az én melltarTom! - szalad ki belőlem. Hirtelen belém villan, amikor sarokba szorított. Itt
hagytam a melltarTom, és ő mostanáig őrizgette?
Leteszi a komód tetejére, és szégyenlősen vállat von, aztán visszajön az ágyhoz, és befekszik
mellém. Azonnal hozzábújok, és a nyaka hajlatába teszem az arcom.
- Kényelmes így? - kérdezi.
- Hm - búgom, és simogatni kezdem. Szükségem van rá, hogy érezzem, kell a bőrkontaktus.
Ezek szerint itt üldögélt, és rám gondolt. És őrizgette a melltarTomat. Azóta senki más nem járt

itt, és az ágyat is kicseréltette.
- Hogy érzed magad? - kérdezi, és hagyja, hogy simogassam.
- Remekül - sóhajtom. Pillanatnyilag valóban jól vagyok, de kétlem, hogy ez sokáig tarthatna.
Ő is sóhajt.
-Jól van. - Szorosabban átölel, szívverése a mellkasomon dobol. - Aludj, gyönyörű szépségem.
Ügy is teszek. A szemem lassan lecsukódik, és minden eltűnik.

6. fejezet
Kinyitom a szemem, és nyújtózkodom. Elégedetten, zajosan, nagy mozdulattal terpeszkedem az

ágyon. Aztán elmosolyodom magamban, és hallgatom Jesse távoli neszeit a fürdőszoba felől - a
csapból zubogó víz zaját, a tevés-vevést, aztán annak az összetéveszthetetlen hangját, ahogy
felkavarja a vizet, hogy buborékot csináljon. Önjelölt fürdőmesterem tartja a szavát. Hosszas ázás
következik a kádban, és nyilvánvalóan némi beszélgetés is. Vajon akarom én ezt a kádban
beszélgetést ma?
A hatalmas ágy széléhez araszolok, aztán fölkelek, és odamegyek a lakosztály fürdőszobájához.
Az ajtókeretnek támaszkodom. Jesse az ablaknál ül egy székben, könyöke a térdén pihen, és kinéz a
Manor kertjére. Ő is meztelen, kidolgozott izmai duzzadnak a hátán, és sötétszőke haja nedves a
mindent átható párától. Egész nap tudnék így állni és nézni őt, de még így háttal is látszik, hogy
járnak a fogaskerekek a fejében, és ezerrel dolgozik az agya. Azt is tudom, min töpreng. Valószínűleg
az elutasító viselkedésemen gondolkodik, meg azon, hogyan tudna itthon, maga mellett tartani.
Holnap már hétfő van, munkanap.
Az én kiszámíthatatlan, problémás, neurotikus irányításmániásom.
Az én egykori playboyom.
És a jelenlegi férjem.
Hozzá kell érnem.
Halkan odamegyek, és egyre jobban tetszik, amit látok. A bőröm bizseregni kezd a szikráktól,
amelyek mindig kicsapnak köztünk, ha egymás közelében vagyunk. Megdermedek, és visszatartom a
lélegzetem.
- Úgyis tudom, ha a közelemben vagy, kislány - nem néz hátra. - Sosem úszód meg.
A testem ellazul, a tüdőm összelappad, ahogy kifújom a levegőt. Elébe kerülök, és az ölébe
mászom, arcomat a mellkasához simítom.
Átfog a karjával, és az arcát a hajamba temeti.
- Próbáltál észrevétlenül becserkészni?
- Sose sikerül.
- Nem is fog. Hogy vagy ma reggel?
Belemosolygok a mellkasába.
- Remekül.
- Kiváló - feleli, és közelebb húz. - Ne menj holnap dolgozni.
Kissé megroskadok az ölében, bár sejtettem, hogy ez jön, és örülök, hogy a másik gondolatának
nem ad hangot. Azzal a feltétellel mentem hozzá ilyen hamar, hogy nem lesz nászút, és hajlandó
abbahagyni a túlféltést meg a szeszélyeskedést. Az ösztöneim azt súgják, hogy minden fronton
kudarcot vallott. Felülök, és szembefordulok vele.
- Dolgoznom kell.
Megcsóválja a fejét.
- Egyáltalán nem kell dolgoznod. Az kell, hogy együtt legyünk.
- Együtt vagyunk.
- Tudod jól, mire gondolok - mordul fel. - Nem áll jól magának a szarkazmus, hölgyem.
Ezzel sehová sem jutok, úgyhogy lemászom az öléből, és a kád felé indulok.
Nem kell látnom, hogy tudjam, milyen arcot vág.
- Megfürdöm. - Bemászom a kádba, és hátradőlök, de már mozdulnom is kell, hogy helyet adjak
neki, amikor hallom rosszalló mordulását, amint közeledik.
Beül, és elhelyezkedik mögöttem, hogy a mellkasának dőljek, és belemorog a fülembe, aztán
megharapja.
- Már mondtam, hogy ne harcolj velem.
- Akkor fejezd be az értelmetlen követelődzést - vágok vissza nyersen.
Még erősebben harap a fülcimpámba.

- Ezt is mondtam már. Semmi értelmetlen nincs abban, hogy biztonságban akarlak tudni.
- A magadénak akarsz tudni - hunyom le a szemem, és nekidöntöm a fejem. Kezem vizes, izmos
combjára siklik.
- Nem - fonódnak össze az ujjaink. - Biztonságban akarlak tudni.
- Hogy ezt ürügyül használhasd mindenféle szélsőséges viselkedéshez.
- Nem. Te kergetsz az őrületbe.
- Te kergeted magad. Holnap elmegyek dolgozni, te pedig hagyod, és nem hisztizel. Megígérted. -
Muszáj emlékeztetnem a megállapodásunkra, hiába tudom, hogy nem felejtette el, és igazából nem
fontos neki, hogy tényleg betartsa.
Újra érzem a száját a bőrömön, és minden erőmre szükségem van, hogy fel ne nyögjek.
- De megígérted, hogy engedelmeskedsz. Szerintem a házassági fogadalom felülír minden más
ígéretet, amit korábban tettünk. - Felül, és a fenekemhez simul. - Talán valakinek az kell, hogy
belepumpáljak egy kis értelmet?
Összerezzenek, a víz hullámot vet. Imádnám, ha egy kicsit megpumpálnának, de nem adom be a
derekam.
- Azt is megígérted, hogy nem erőlteted rám a saját józan eszedet, mert az csak a te
szempontodból józan ész. - Kezdem azt kívánni, bár sosem egyeztünk volna meg. Az értelem átadása
egyenlő a kemény dugással.
- Szeress, tisztelj és engedelmeskedj - suttogja, és önkéntelenül feléje fordulok erre a hangra,
ajkam az övét keresi. - Ennek van értelme, nem igaz?
- Nem - lehelem. - Amit te kérsz, annak jobbára nincs túl sok.
- De nekünk van - tapad rám a szájával. - Mondd, hogy nekünk van értelmünk.
- Van értelmünk.
- Jó kislány. Ülj fel, hogy lemoshassalak. - Elengedi a szám, ettől hirtelen elhagyatottnak érzem
magam, és előretol maga előtt. - Megreggelizünk a famíliáddal, aztán hazaviszlek. Rendben?
- Rendben. - Már alig várom, hogy otthon legyek, viszont csöppet sem várom, hogy lemenjek, és
találkozzam Kate-tel meg Dannel. Az az ostoba lány. Meg sem próbálom kiszedni belőle, hogy mit
gondolhat, mert úgysem érteném meg, és szerintem ő maga se érti. Emlékszik egyáltalán? Eléggé
részeg volt. És ott van Sam. Némán felnyögök.
Hogyan nézzek Sam szemébe ezek után?
- Min gondolkodsz? - kérdezi Jesse, miközben csutakol.
- Kate-en - vágom rá. - Kate-en és Samen.
- Már megmondtam, hogy...
- Ne mondd megint, hogy semmi közöm hozzá, Jesse - torkolom le. - A legjobb barátnőm. Úgy
érzem magam, mintha lassított felvételen nézném, ahogy a vesztébe rohan. Meg kell állítanom.
- Neked a saját dolgoddal kell törődnöd, Ava - mondja korholón. - Kész is vagy. - Lerakja a
szivacsot a kád szélére, és feláll mögötte. Kiszáll, és felkap egy törülközőt. - Mosd meg a hajad -
törülközik meg, aztán a derekára csavarja a törülközőt. - Talán nem ártana, ha a mi kapcsolatunkban
is szentelnél ennyi figyelmet valaminek, amit tisztáznunk kellene. - Szinte lyukat fúr belém várakozó
tekintetével, és én menten megfeledkezem Samről és Kate-ről, de nem igazán van ínyemre új keletű
beszélgethetnéke. Inkább belemerülök a habokba. Még mindig nem állok készen erre, és
észreveszem, hogy ez a nagy bőbeszédűség leginkább csak az általa választott témákra vonatkozik.
Nem nézek rá, de tudom, hogy a homlokát ráncolja. Tőlem aztán ráncolhatja. Most a magam
módján intézem el a helyzetet. De vajon pontosan hogyan is? Úgy, hogy olyan mélyre dugom a fejem
a homokba, amennyire csak lehet. Pontosan úgy.
Kézen fogva lépünk be a Manor éttermébe, ahol ujjongás és taps fogad bennünket, nekem a zajon
kívül mégis az tűnik fel először, hogy Kate szemlátomást nincs jó bőrben, Dan pedig meredten
bámulja Jesse-t.
Férjuram vagy nem veszi észre, vagy nem törődik vele, mert felkap engem, megindul velem az
asztalok között, és lerak egy székre anyámmal és apámmal szemben, aztán letelepszik mellém.
- Drágám! - visít fel anyám. - Milyen csodálatos volt a tegnapi nap, egy bizonyos nehéz ember

ellenére - bámul szúrósan Jesse-re az asztal fölött.
-Jó reggelt, Elizabeth - vigyorog anyámra Jesse, aki ősszehúzza a szemöldökét, de látom rajta,
hogy alig bír elfojtani egy mosolyt. - Hogy vagy, Joseph?
Apám biccent kolbászrágás közben.
- Remekül. Élveztétek a nagy napot ?
- Igen, köszönjük. Mindenetek megvan? - néz végig Jesse az éttermen, ellenőrizve, hogy a
személyzet foglalkozik-e a többi vendéggel.
- Túlságosan is - nevet apám. - Reggeli után indulunk, úgyhogy most ragadom meg az alkalmat,
hogy megköszönjem a vendéglátást. Valóban különleges nap volt.
Mosolygok apám udvariasságán. A modora sosem hagyja cserben. Örülök, hogy jól érezték
magukat.
- Dan is veletek megy? - próbálom megtudni, mintegy mellékesen.
- Nem. Nem mondta? - kérdez vissza anyám.
Jesse megken egy pirítóst, és megfogja a kezem. Leteszi a kenyeret, és felém biccent, némán
jelezve, hogy egyem meg.
- Valamit mintha mondott volna - harapok a pirítósba.
- Egy darabig Londonban marad. - Anyám elkezdi levagdosni a zsíros részt apám baconjéről,
engem pedig köhögés fog el.
- Hogy micsoda?
- Londonban marad, drágám.
Tudom, hogy jól hallottam. Arrafelé pillantok, amerre Dan ül Angéla nénivel, de nyilvánvalóan
ügyet sem vet a néni fecsegésére. Csak Kate-re figyel.
- Miért? - teszem föl a kérdést. - Azt hittem, hogy a szörfiskolával kell foglalkoznia, hogy
felfuttassa. - Ez rossz hír. Leteszem a pirítóst a tányéromra, de Jesse azonnal fölveszi, és újra a
kezembe nyomja.
- Azt mondja, nem keli sietnie, én meg nem vitatkozom. - Anyám elvesz egy kávét Pete-től, aki
elém is letesz egyet.
- Nincs benne se kakaó, se cukor - mondja.
Felpillantok rá, és hálásan elmosolyodom.
- Köszönöm, Pete. - A pirítós visszakerül a tányéromra, de Jesse ismét fölveszi.
- Egyél - nyomja a másik kezembe.
- Nem kell ez a rohadt pirítós! - fakadok ki hangosan, mire mindenkinek megáll a kezében az
evőeszköz az asztalunknál.
- Ava, a szád! - szól rám Jesse, és érzem magamon anyámék döbbent tekintetét az asztal másik
oldaláról. Én magam is meg vagyok döbbenve, de semmi szükségem arra, hogy erőszakkal etetni
próbáljon, se Danre, hogy maradjon, és tovább komplikálja az amúgy is bonyolult helyzetet. Mire
játszik vajon? Nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem, a Jesse iránti ellenszenv és az irántam érzett
aggodalom tartja vissza.
Ügyet sem vetek Jesse hitetlenkedő pillantására meg anyámék meghökkenésére, és felállók az
asztaltól.
- Hová mégy? - áll fel velem együtt Jesse. - Ava, ülj le! - A hangja figyelmeztető, még így, a
szüleim előtt is, de már tudhatnám, hogy magasról tesz rá, hol van, és kivel. Megbüntet vagy felfal
bárhol és bármikor. A szüleim sem jelentenek akadályt.
- Ülj le, és fejezd be a reggelidet, Jesse - lépek el mellette, de elkapja a csuklóm.
- Tessék? - nevet.
Egyenesen a szemébe nézek.
- Azt mondtam, hogy ülj le, és fejezd be a reggelidet.
- Akkor jól értettem. - Visszahúz a székemre és a kezembe teszi a pirítóst, aztán hozzám hajol, és
száját a fülemhez nyomja: - Ava, most sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy produkáld
magad. Legalább a szüleidre légy tekintettel - simogatja meg meztelen combom belsejét. - Szeretem
ezt a ruhát - suttogja.

Édesdeden rámosolygok anyámékra, akik folytatják az evést. Jesse-nek van képe anyámékra
hivatkozni? Összekoccan a fogam, amikor végigsimít a bugyim varrásán, és a fülembe fúj. Látja, hogy
vesztésre áll, ezért érintéssel próbálkozik, hogy előnyre tegyen szert. A francba vele! Ösz-
szeszorítom a combomat, és remegő kézzel emelem föl a kávéscsészét, miközben ő tovább kínoz
forró leheletével a fülemnél, a szüleim megkönnyebbülten reggeliznek tovább. Elég sokat voltak már
együtt velünk, megszokták Jesse állandó igényét arra, hogy hozzám érjen.
Jesse elhúzódik, és önelégült pillantást vet rám. Igen, most győzelmet aratott, de csak azért,
mert teljesen igaza van. Ez itt most tényleg nem a megfelelő hely és idő, főként hogy anyuék is itt
vannak. És tudom, hogy Jesse-t sem dobja fel túlságosan a hír, amit anyám az imént közölt. A férjem
és a bátyám nem kedvelik egymást, és jobb, ha ehhez hozzászokom, mert tudom, hogy egyikük sem
fog bé- külést kezdeményezni.
- Jesse-nek igaza van, Ava - szólal meg hirtelen apám, legnagyobb elképedésemre. - Jobban
odafigyelhetnél arra, hogy beszélsz.
- Igen - helyesel sietve anyám. - Úrilányhoz nem illő.
Nem kell a férjemre néznem ahhoz, hogy tudjam: hízik a mája a szüleim támogatásától.
- Köszönöm, Joseph - koccantja térdét a térdemhez az asztal alatt, én pedig visszabököm.
- Akkor hát mikor mentek nászútra? - mosolyog ránk anyám az asztal fölött.
- Amikor a feleségem azt mondja - feleli Jesse szárazon, és a pirítósomra néz. - Mikor fog ez
bekövetkezni, hölgyem ?
A számba tömök egy csücsköt, és vállat vonok.
- Majd ha lesz időm. Most rengeteg dolgom van bent. És a férjem tudja ezt - nézek rá vádlón,
mire ő elvigyorodik. - Min vigyorogsz? - érdeklődöm.
- Rajtad.
- Rajtam micsoDan?
- Mindenen. A szépségeden, a személyiségeden meg azon, hogy mindig az őrületbe akarsz
kergetni. - Odanyúl, és megigazítja a gyémántomat. - És azon, hogy az enyém vagy.
A szemem sarkából látom, ahogy anyám olvadozik, látva, hogyan nyilvánítja ki az én problémás
pasim ilyen nyíltan az imádatát.
- O, Joseph! - búgja. - Emlékszel még, milyen volt ilyen szerelmesnek lenni?
- Nem - nevet apám. - De most már induljunk - törli meg a száját, és feláll. - Elmegyek a mosdóba,
aztán hozom a csomagokat.
Elizabeth nem válaszol. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy szépen mosolyogjon ránk. Apám
kimegy, én pedig Kate felé fordítom a figyelmem. Borzasztóan néz ki, fehér bőre a szokásosnál is
sápadtabb, de még máskor oly élénkvörös haja is fakónak tűnik. Valami gabonapelyhet piszkál,
miközben Sam túláradóan szóval tartja, mintha észre sem venné leharcolt állapotát. Tudom, hogy
Kate másnapos, de az is nyilvánvaló, hogy nem csak fejfájással és gyomorpanaszokkal küszködik. Sam
nem lehet ennyire érzéketlen. Leveszem a tekintetem Kate-ékről, és Danre pillantok. Ő továbbra is
meredten bámulja a barátnőmet.
- Te is észrevetted? - kérdezi Jesse halkan, amikor látja, merre nézek.
- Igen, de azt mondták, hogy törődjem a saját dolgommal - felelem anélkül, hogy levenném a
szemem Danról.
- Valóban, de azt nem mondtam, hogy nem szólhatsz rá a bátyádra.
Jesse profiljára pillantok, de ő nem törődik a meghökkenésemmel, és feláll, amikor anyám is.
- Nemsokára jövök vissza elköszönni - simítja le a szoknyáját Elizabeth, és kimegy. Menet közben
megsimogatja Kate vállát. Kate halványan elmosolyodik, aztán felém néz, de gyorsan el is fordítja a
szemét. Némán felsóhajtok, és azon tűnődöm, mit mondhatnék a barátnőmnek. Teljes
katasztrófának tűnik, de az nem segít rajta, ha letolom.
Hirtelen eszembe jut, mit mondott Jesse, mielőtt anyu elment.
- Azt szeretnéd, ha rászólnék a bátyámra, hogy fogja vissza magát? - kérdezem.
Óvatos pillantást vet rám, aztán visszaül.
- Szerintem szólni kéne neki. Nem akarlak felzaklatni téged azzal, hogy én teszem meg, úgyhogy

talán neked kéne beszélned a fejével.
Már megpróbáltam, de szavaim süket fülekre találtak. Ezt persze Jesse-nek nem fogom
megmondani, mert akkor ő akarná kezébe venni a dolgokat.
- Beszélek vele - teszem le a pirítóst. - És mielőtt szólnál, nem vagyok éhes.
- Enned kell, bébi - nyúl megint a kenyér után, de rácsapok a kezére.
- Nem vagyok éhes - mondom erőteljes magabiztossággal. - Most már hazamehetünk?
Átfordítja a kezét, és megszorítja az enyémet. Elgondolkodva fürkész.
- Haza. Gyere!
Miután kikísértem a szüléimét, elkerültem Dant, és szóltam Kate-nek, hogy majd másnap reggel
hívom, aztán beülök az Aston Martin DBS-be, és visszaröpítenek a Lussóba - az otthonomba, ahol
házastársakként élünk majd Jesse-vel.
Kinyitom az ajtót, és kiszállnék, de felkiáltok, amikor hirtelen felkapnak.
- Van lábam - nevetek, és átkulcsolom Jesse nyakát.
- Nekem meg karom, hogy vihesselek - nyom egy sietős csókot a számra, és berúgja mögöttünk a
kocsiajtót, mielőtt bemennénk a Lusso előcsarnokába. - Ágyba teszlek, és reggelig ki se engedlek
onnan.
- Rendben - egyezem bele, de jobb, ha keményen fölkészül. Semmi kedvem a gyöngéd
maszatoláshoz.
Jesse profiljáról a gondnok pultjára pillantok. Jesse hirtelen megtorpan, és nagyot néz.
Jaj!
Én is nézek. A pult mögött, telefonnal a kezében egy férfi áll - és nem Clive az. Egészen biztosan
nem ő. Beharapom a szám, és magamban mosolygok. Hát, ez aztán biztos súlyos védelmező és
birtokló viselkedést fog kiváltani. Ehhez nem kell sok ész. Jesse ott áll az előcsarnok közepén, az új
gondnok pedig beszél a telefonba, és egymásra merednek. Aztán a gondnok rám pillant, és majdnem
hangosan elnevetem magam, amikor Jesse felmordul. Te jó ég, ezt a szerencsétlent menten
letiporják. Megszorítom Jesse vállát, és várom, hogy továbbmenjen, de neki mintha földbe
gyökerezett volna a lába.
- Hol van Clive ? - kérdezi az új fiútól, mit sem törődve azzal, hogy épp telefonál. Mozgolódni
kezdek, próbálom kiszabadítani magam, de csak rám villantja a tekintetét, és még szorosabban tart. -
Maradjon a helyén, hölgyem.
- Úgy viselkedsz, mint egy ősember.
- Fogd be, Ava! - Zöld szemének haragvó sugarát visszairányítja a szerencsétlen, fiatal portásra,
aki azóta letette a kagylót. - Clive! - ismétli Jesse nyomatékkal.
A fiú előjön a pult mögül, és önkéntelenül is végigmérem. Helyes srác. Szőke haja rövidre nyírva,
vidám, barna szem, karcsú termet. Persze nem egy súlycsoport Jesse-vel, de attól még jó pasi, és
emiatt veszélyt jelent - legalábbis Jesse szemében.
- Clive mellett fogok dolgozni, uram. Elvileg már korábban kezdenem kellett volna - folytatatja
félénken, és jól teszi. - De személyes okok késleltették, hogy beléphessek - Előrelép, és a kezét
nyújtja Jesse-nek. - Casey vagyok, uram. És állok rendelkezésére bármiben, amit... amiben tudok - áll
egyik lábáról a másikra.
Ismét mozgolódni kezdek, és komplett idiótának érzem magam az én féltékeny uram
szorításában, miközben az új srác bemutatkozik. Teljesen aranyosnak és őszintének tűnik, de Jesse
mégsem enged el.
- Mr. Ward - mondja Jesse kurtán, ügyet sem vetve a feléje nyújtott kézre.
- Örvendek, Casey - nyújtom a kezem, de Jesse hátralép. Az ég szerelmére! Jesse-re nézek, de ő
csak a fiatalemberre koncentrál. Nevetségessé teszi magát. Némi erőfeszítéssel kiszabadulok, és
előrelépek. Megint nyújtom a kezem. - Isten hozta a Lussóban, Casey! - mosolyodom el, és a
fiatalember óvatosan kezet ráz velem. Szegény azonnal felmond, ha nem lépek közbe. Clive
folyamatosan itt van, amióta a lakók beköltöztek. És már nem fiatal. Ráfér egy kis segítség.
- Köszönöm, Ava. Én is örülök, hogy megismerhettem - mosolyodik el ártatlanul, de közben ijedt
pillantást vett a vállam fölé. - Önök laknak a penthouse-ban?

- Igen, mi.
- A karbantartók jelezték, hogy megérkezett az új bejárati ajtójuk Olaszországból.
- Ez remek, köszönjük.
- Késedelem nélkül szereljék föl - horkan fel Jesse.
- Már megtörtént, uram - mosolyodik el büszkén Casey, és kulcsokat vesz föl a pultról.
Jesse szinte kitépi őket a kezéből, és odaveti a kocsikulcsokat.
- Hozza fel a bőröndöket! - Derűs kábulatban vonszolódom a lift felé, ahogy vártam, aztán Jesse
nekilapít a tükrös falnak, és rám tapad. - Tetszel neki - hörgi.
- Szerinted mindenkinek tetszem.
- Mert így is van. De az enyém vagy. - A számra tapad, és vadul csókolni kezd, egész testével a
falnak présel. El vagyok ragadtatva. Ez már nem a szelíd Jesse. Ez az erőteljes, domináns Jesse, és én
már készülök a dugásra, ami majd kárpótol az összes kihagyott ziccerért. Átkulcsolom a hátát, és
magamhoz szorítom - legalább akkora erővel, mint ő engem.
- A tiéd vagyok - zihálom két nyelvcsapás között.
- Nem kell győzködnöd. - Keze felsiklik a combomon, és durván megfog. Forró és nedves leszek,
és alig várom, hogy támadjon. Nagyon szükségem van erre. Ujja a csipke széle alá hatol. - Nedves -
dorombolja bele a számba. - Csak nekem. Megértetted?
- Megértettem. - Izmaim ráfeszülnek a belém dugott ujjára. - Még - könyörgök szégyentelenül.
Még többet akarok.
Elhúzza a száját, kihúzza az ujját, és kettőt dug vissza helyette.
- Ez tetszik? - nyúl be keményen, mélyen. - Ez tetszik, Ava?
Fejem hátrahanyatlik a tükörnek, a szám kinyílik, a szemem lecsukódik.
- Éppen jó.
- Vagy jobb szeretnéd, ha a farkam lenne benned? - A hangja vadállatias, ami meglepetés az
elmúlt hetek óvatoskodása után. Ha Casey ilyen hatással van az én uramra, akkor remélem, örökre
nálunk marad. Birtokba vesznek, és emlékeztetnek rá, hogy hol a helyem - nem mintha szükségem
lenne bármiféle emlékeztetőre. De azért benne vagyok. Előrehajtom a fejem, és belenézek zöld
szemébe, aztán lenyúlok, és kigombolom a sliccét, aztán belenyúlok a bokszerjába, és forró, lüktető
farkára kulcsolom a kezem. Kiesen beszívja a levegőt. - Nem feleltél a kérdésemre.
- Ezt akarom - szorítom meg a tövénél, és húzok egyet rajta. - Magamban akarlak.
Tesz egy utolsó kört az ujjával bennem, mielőtt kihúzza, és magára emel. Lábam a dereka köré
fonódik, kezem a tarkóját keresi.
- Tudtam, hogy értelmes lány vagy. - A lift megérkezik, és kinyílik az ajtó. Kilépünk a penthouse
előcsarnokába, ahol az ajtó magától kinyílik, és már megyünk is föl a központi lakosztály felé. -
Teljesen kikészítesz, Ava - tesz le az ágy szélére, gyorsan lehúzza rólam a ruhát, aztán lerántja a
pólóját, lerúgja a Converse-ét, letolja a farmerját, a fehér bokszerral együtt. Tényleg teljesen be van
zsongva, és én örülök ennek. Meg fog dugni.
Visszalök az ágyra, és végighúzza a bugyit a lábamon, és a melltarTomtól is hasonlóan gyorsan
megszabadít. Gyors, de még mindig nem eléggé. A türelmetlenségem nagy probléma - meg a
pompás meztelensége, amivel fölém tornyosul. Muszáj megérintenem. Felülök, és átfogom kemény
fenekét, aztán magam felé húzom, hogy a széttárt combom között álljon, alhasa a szemem
magasságában. Ajkamat gyöngéden az alhasához érintem, és végigcsókolom a forradását, de már
nem zavar. Jókora tökéletlenség ez a heg csodálatos testén, de az én szememben csak még töké-
letesebb tőle. Az én tökéletesen tökéletlen Adoniszom. Az én istenem. Az én férjem.
Érzem, hogy ujjai a hajamba szántanak, és tekintetem felfelé siklik feszes hasán, a mellkasán,
amíg meg nem találja azt a zöld szempárt, amely tele van... szerelemmel. Nem éhséggel vagy állati
vággyal - hanem szerelemmel.
Nem fog keményen megdugni, hanem szerelmeskedni akar, és azt is nagyon jól csinálja, de én
most a vadságára vágyom, és azt akarom, hogy többé ne bánjon úgy velem, mintha törékeny holmi
lennék. A kezem elindul vissza lefelé a törzsén, amíg a tenyerem eléri a tökéletes V betű szélét.
Odahajolok, és újra megcsókolom a hasát, aztán lehúzom a fejét magamhoz. Kecsesen feltolom

magam, és a dereka köré kulcsolom a lábam, miközben érzem magamon a karját, ahogy körülfog, és
magához szorít, hogy a szánk összeérjen.
Keményen.
Kéjesen.
Mindent elsöprően.
Nem ereszt le az ágyra. Átvisz a fürdőszobába, és meglovagolja a szófát, maga fölé állítva engem.
Fölnéz rám.
- Össze kell barátkoznunk. - Leránt, és a szánk összecsattan. - Senki sem akadályozhatja meg
soha, hogy meg kapjalak, Ava - mondja, miközben ajkunk egymásra tapad, és nyelvünk vadul
csatázik.
- Remek - húzom meg a haját, hogy előhozzam állati ösztöneit, amelyeket éppúgy szeretek, mint
az én gyöngéd férjemet. Tudja, mi kell most nekem, nagyon jól tudja, és meg is fogja adni.
- A csajom keményen akarja. - Elhúzódik, és most én hördülök fel. Zihálva, izzadtan néz fel rám. Ő
is meg akarja adni nekem, amit akarok; látom zöld szeme izzásán. Szinte füstöl a tekintete, sötét az
elszántságtól. Én teszem ilyenné.
Szelíden lerángat, miközben ő fölegyenesedik, hogy belém hatoljon, de én megdermedek, és
ezzel megakadályozom. Lehet, hogy őrülten kívánom, de észnél kell lennem, akárcsak az elmúlt
hetekben. Nincs rajta óvszer, és abból ítélve, ahogy megrántja a karomat, pontosan tudja, miért
fagytam le.
-Jesse. - Elhaló hangom pontosan elárulja felajzott vágyamat.
- Ava, most a magamévá teszlek, és nem fogsz megállítani mindenféle triviális kéréssel. - Leránt
és megcsókol. Halálos elszántsággal hatol a számba. Próbálok ellenállni, miközben tulajdonképpen
nem akarok. Talán épp erre a keménységre várok.
Szájával tartja a számat, közben pedig beigazodik, és belém csúszik. A lábam önkéntelenül
ráfonódik, és a bokánál összekulcsolódik mögötte, hogy közelebb húzzam.
- Jesszusom - zihálj a számba. - Kurvára tökéletes.
Tényleg tökéletes. És hirtelen eszembe jut, hogy ebben a nagy tökéletességben nincs semmi
védelem közöttünk. Csak test és test. Én és ő. Belehörgök a vállába, és a bicepszébe vájom a
körmeimet.
- Mozogj - utasítom. - Kérlek, mozogj.
- Majd ha eljön az ideje, bébi. Most hadd érezzelek egy kicsit. - Megfogja a kezemet, és a
tarkójára húzza, ahol kitapogatom a haját, és finoman megrántom. Aztán a tenyere lassan elkúszik az
oldalamon, a derekamra. Erősen megtart. Csak feszült lélegzetvételünk hallatszik. Súlyosan, kétség-
beesetten.
Megszorítja a derekam, és fölemel, hogy aztán hangos hördüléssel lassan visszaeresszen magára.
A szemem lecsukódik a színtiszta gyönyörben, és elengedem a tarkóját, hogy szilárd, meleg
mellkasára támaszkodhassam. Megcsodálom jókora izomkötegeit. Csupa makulátlan keménység
tárul a szemem elé, ami szinte kiált azért, hogy megérintsem ezt a tökéletességet. Kielégíthetetlen
kezem végigvándorol rajta, miközben újra megemelkedem és leereszkedem, lassan és módszeresen.
- Ne próbáld azt mondani, hogy nem jó - nyögi. - Ne próbáld azt mondani, hogy nem így kell
lennie. - Körözni kezd bennem a csípőjével. - Soha ne próbáld.
- Ne élvezz belém! - Talán elkábít az ereje, de a lényem egy apró része továbbra is észnél van.
- Ne írd elő, mit csináljak a testeddel, Ava. Csókolj meg.
Elvakítanak kemény szavai, a vágya hevessége, és a testem nem hajlandó ellenszegülni. Nála a
hatalom, és ezzel tisztában is van. A szám összeolvad az övével, a testem az övéhez simul, szinte
hívogatja, hogy tegyen magáévá úgy, ahogy csak akarja. A feje hátrahajlik, hogy megmaradjon a
szánk kapcsolata, miközben újra fölemelkedem és lesüllyedek rajta. Belenyögök a szájába - a
megadás mély, csábító hangján. Képtelen vagyok normálisan gondolkodni. Az agyamat megzavarja
az energiája, a csípőmozgása fájdalmasan akkurátus lendülete és lökése. Szinte megrészegülök a
kéjtől.

Búgni kezdek, ahogy fölemelkedem és leereszkedem rajta, újra és újra. Ahogyan a testem
legmélyére hatol, az maga a megtestesült gyönyör.
- Annyira jó vagy - zihálom. - Dugj, Jesse - keményebben akarom.
- A szád, Ava - fedd meg. - így. Most így maradunk - Iehunyja a szemét, és megmerevedik. Túl
gyöngéd velem. Nekem villámlás és fergeteg kell. Azt akarom, hogy keményen tegyen a magáévá. De
hetek óta csak ez van. És tudom, miért.
- Miért vagy olyan kíméletes velem? - dugom az orromat a nyakába, és szívogatom, harapdálom.
- Álmos szex - nyögi.
- Nekem nem kell álmos szex. - Ez nem teszi meg a kellő hatást. Persze, elélvezek, nyögdécselek
és remegek, de sikoltoznom kellene. Döngölés kell, nem dörgölés. - Dugj szét, Jesse.
Élesen beszívja a levegőt, amikor keményen rázökkenek.
- A szád, Ava. Jesszusom!
- Igen! - vonaglok föl-le.
- Ava! - kap el maga fölött. - Ne csináld, a rohadt életbe!
Érzem, ahogy lüktet bennem, mellkasa hozzám simul.
Belezihálok a nyakába, kezem ökölbe szorul a hajában. Erősebben szorítom.
- Ne bánj velem úgy, mint egy üvegpohárral.
- Nekem az vagy, bébi. Finom üvegpohár.
- Nem vagyok törékeny. Két hete még nem voltam az, és most sem. - Próbálok fölemelkedni,
mozognom kell, de erősen lefog. Ezért is nagyon remélem, hogy nem vagyok terhes. Ezt nem bírom
ki. Kiemelkedem a nyakából, és a szemébe nézek.
- Keményen. Keményen akarlak.
Megrázza a fejét.
- Álmos.
- Miért? - kérdezem. Vajon hajlandó lesz beismerni, amit már amúgy is tudok?
- Mert nem akarok kárt tenni benned - suttogja.
Próbálom fékezni a dühömet. Nem akar kárt tenni bennem, vagy a gyerekében nem akar kárt
tenni, aki talán nem is létezik?
- Nem fogsz. - Érzem, hogy kissé ellazul, úgyhogy kihasználom a lehetőséget, és gyorsan
fölemelkedem, aztán éles, elégedett kiáltással visszahanyatlom. Ő is felkiált. Tudom, hogy ő is
legszívesebben durván felnyársalna, leigázna és kiélvezne, de nem fogja megtenni, és ez megőrjít.
- A kurva életbe! - jajdul fel. - Basszus, Ava! Ne csináld!
- Gyerünk! - Megfogom az arcát, és mohón birtokba veszem a száját. Ha nem hagyom abba,
akkor győzhetek. - Vegyél birtokba - követelem, és ajkam végighúzom az arcán.
Elkapja a szájával, és nyelve dühödten belém hatol. Mindjárt megvan.
Gonoszul fölemelkedem és visszahullok, mire élesen fel- vakkant.
-Jó, nem igaz? Mondd, hogy jó.
- Jesszusom, Ava. Kérlek, ne.
Föl-le mozgok, egyre gyorsabban és keményebben.
- Hm. Jó az ízed. - Megőrjítem, és tudom, hogy ő is akarja, mert könnyedén megállíthatna. -
Akarlak.
Ez betesz neki, jól tudom. Tehetetlenül felhördül, és átveszi a mozdulataim ritmusát, megszorítja
a derekam, és föl-le húz magán.
- így - rikoltja, szinte dühösen, és tudom, hogy ez azért van, mert képtelen ellenállni nekem.
- Igen! - sikoltom.
Hirtelen feláll, a lábam továbbra is a derekára fonva. Odamegy velem a falhoz, és hozzáprésel.
- Keményen akarod, bébi ?
- Dugj szét! - kiáltom megvadulva, megszorítom a lábammal, és belemarkolok a tarkóján a
piszkosszőke hajba.
- A mindenit, Ava. Ne káromkodj! - Visszahúzódik, és előrelendül, újra és újra, s kielégülésem
sikolyai mindent elárasztanak. - Most jobb? - mordul fel, miközben keményen és mélyen dug. - Te

akartad, Ava. Ez a dugás jobb? - léljesen magánkívül van.
A falnak nyomva állom nekivadult ostromát, és bírnék még többet is. Két hétig tartott a gyöngéd
Jesse. Elegem van belőle, de hiába mondom. Kudarcot vallott minden kísérletem, jelzésem, hogy
keményebben szeretném. Sokkal keményebben.
- Válaszolj a kibaszott kérdésemre!
- Keményebben! - sikoltom, és a hajába markolok.
- Basszus! - A csípője dugattyúként dolgozik, megingok minden lökéstől, de imádom minden
egyes kemény, erőteljes mozdulatát. Ez végre kárpótol két hét lágyságért.
Az alhasam felizzik, és kiüt az orgazmus, amely olyan gyorsan érkezik, hogy időm sincs fölkészülni
rá. Szétrobbanok, a szemem lecsukódik, hátrahanyatlik a fejem, és felsikoltok.
- Még nem végeztem, Ava - vált fogást a combomon Jesse, és tovább ostromol.
Én sem végeztem. Az orgazmus megszédített, de máris útban van a következő. Elkapom a száját,
és mélyen belecsókolok, fájdalmas erővel megszorítom a derekát a combommal, és belemozdulok a
lökéseibe, az én sikolyaim és az ő hördülései összekeverednek.
- Igen! - vetem hátra a fejem. - Ó, istenem!
- Szemed! - kiált rám szigorúan.
Azonnal engedelmeskedem, és ökölbe szorul a kezem a hajában, amikor megáll, zihálva és
izzadtan. Az izzás azonnal alábbhagy bennem, de ekkor felhördül, hátrább húzódik, és én várom a
mindent elsöprő támadást. Lecsap, most már igazán keményen. Felkiáltok, amikor a hátam fájdal-
masan a falnak csapódik, de nem ad időt, hogy összeszedjem magam. Megint hátrahúzódik és
felnyársal. Elvesztette minden önuralmát. Ez tényleg durva lesz. Belekapaszkodom a hajába, és
széthúzom a lábamat, hogy hozzám férjen, amennyire akar.
- Ez elég kemény, Ava ? - hörgi, és belém döf.
- Igen! - sikoltom. Eszembe sem jutna abbahagyni.
Kíméletlenül tombol. Minden döfése egyre erősebb. Kiüresedik az agyam, a testem elernyed, és
szinte szállók a gyönyörtől. De aztán érzem, hogy a hátam elszakad a faltól, és az ágy felé visznek.
Jesse gyakorlatilag ledob, és négy- kézlábra állít, aztán mögém áll, és elkapja a csípőmet. Egy brutális
lökéssel és vadállati hördüléssel újra belém hatol, és minden egyes lökésébe belehúz. Arcom az
ágyneműbe fúródik, és verítékezve szorítom a lepedőt. Tiszta víz vagyok.
- Jesse! - sikoltom a nevét eksztatikus, kéjes elkeseredettséggel.
- Te akartad, Ava. Ne panaszkodj! - döf belém még keményebben. Most kiereszti az összes
felgyülemlett vadállati erőt, amelyet oly sokáig nyomott el magában. Tényleg elvesztette a fejét, és
az is eszembe jut, hogy talán szándékosan csinálta az egészet - próbált rám ijeszteni, hogy vissza-
kergessen az álmos szex birodalmába. De ha ez terve, csúfos kudarcot fog vallani. A testemnek épp
erre van szüksége. Nekem épp ez kell.
Próbálok a jelenre koncentrálni, és arra, hogy álljam a sarat. Befogadom az erejét, a legmélyebb
bensőmig hatoló, kirobbanni készülő kemény nyomást. Ettől most kisül az agyam.
- Keményebben! - rikoltom, és megszorítom a lepedőt.
- Ava! - ujjai a csípőmre fonódnak, és megszorítják, de a fájdalmas szorítás csöppet sem zavar. El
vagyok foglalva azzal, hogy a közelgő gyilkos orgazmusra készülődjem.
Meg is érkezik, és megint váratlanul ér. Kirepít a világból a kéj. Felsikoltok. Ő felordít. Aztán az
ágyra hanyatlóm, Jesse pedig rám. Karcsú teste maga alá temet. Lélegzetvétele a fülemben dobol, és
felforrósodott, verejtékes testtel zihálunk. Teljesen kész vagyok. Kimerültem, de sokkal jobban
érzem magam. Megint olyanok vagyunk, mint azelőtt.
Jesse felhördül, lök egyet a csípőjén, és az élvezete izzása magamhoz térít. Annyira hiányzott.
- Köszönöm - lihegem, lehunyom a szemem, és végtelen megnyugvást ad erőteljes, vad
szívverése a hátamon. Még ahhoz sincs erőm, hogy aggódjam, amiért belém lövellt. Nem mond
semmit. Nem mintha igazán számítana.
Nem szól semmit. Csak közös, szaggatott zihálásunk visszhangzik a hatalmas hálószobában.
Nehéz, hangos és elégedett. De aztán Jesse elhúzódik tőlem, és melegének hiánya a bőrömön arra
késztet, hogy megforduljak, és megnézzem, mit csinál. Felkel, a fejét fogja, és kimegy a

fürdőszobába. Még mindig próbálok úrrá lenni a szívdobogásomon és a lihegésemen, de ahelyett,
hogy örömteli kielégültséget éreznék, inkább bizonytalan és bűntudatos vagyok. Miattam vesztette
el az önuralmát. Én biztattam, csábítottam arra, hogy elveszítse a fejét, és hiába értem el a célom,
kicsit rosszul érzem magam. Eddig nagy erőfeszítéssel próbált úrrá lenni a vágyán, hogy uralkodjon a
testemen, bár hogy miért, az aggasztó. Nem a tény, hanem az ok a gond. Tudom, miért tette, és meg
kellene, hogy szüntesse a bűntudatot, mégsem ez a helyzet. Már elfogadtam, hogy sosem fogom
teljesen megérteni. Elfogadtam minden hibáját és problémáját. Ezek is hozzátartoznak a férfihoz,
akit annyira szeretek - a férfihoz, akivel olyan erős kapcsolat fűz össze, amely mindkettőnket az
őrületbe kerget. Olyan létfontosságú kötelék, amely mindkettőnket megnyomorít.
Előbukkant a fürdőszoba ajtajából, még meztelenül, nedvesen, és a mellkasa még mindig
láthatóan emelkedik- süllyed. Rábámulok. Ő is rám bámul.
Fölülök, és a mellemhez húzom a térdem. Kicsinek és esetlennek érzem magam. Nem így kéne
lenniük a dolgoknak kettőnk közt.
- Elvettem a tablettáidat. - Az álla remeg, és a nyakizmai kidagadnak.
A mindenféle megbánás és bocsánatkérés nélkül kimondott szavaktól elkerekedik a szeme.
Kiegyenesedem. Az arca kifejezéstelen, és noha eddig is tudtam róla, megvagyok döbbenve. Az, hogy
bevallotta, hogy hangosan kimondta, felspannol.
- Azt mondtam, elvettem a tablettáidat. - Jesse dühösnek tűnik.
Ezt nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni. Épp most rántották ki a fejem a homokból, és most
védtelennek, valamint rettentően dühösnek érzem magam. Érzem, ahogy fortyog bennem a harag,
kitörésre készen. Mintha egy kukta forrt volna bennem már hetek óta, csak nem tudtam róla. Most
már tudok. Tudom, hogy elvette. A viselkedése alátámasztotta ezt a feltevésemet, mégsem
haragudtam, mert egyszerűen nem törődtem vele, mintha nem számítana. Holnap kellene
megjönnie a menstruációmnak, és biztos vagyok benne, hogy nem fog. Ez a férfi, az én őrült férjem,
épp most vallotta be minden szégyenkezés nélkül, hogy elcsórta a fogamzásgátló tablettámat, és a
tagadás most vérforraló dühnek adja át helyét.
- Ava, az ég szerelmére! - kap a fejéhez. - Elszedtem a nyavalyás tablettáidat!
Szinte kirobbanok az ágyból.
És tombolni kezdek.
Nem is próbálok érvelni, mert ebben a helyzetben semmi ésszerű nincs. Egyre közeledem hozzá,
ő pedig óvakodva figyel, aztán amikor odaérek, adok neki egy hatalmas pofont. A tenyerem azonnal
égni kezd, de olyan dühös vagyok, hogy nem törődöm a fájdalommal. A feje oldalra fordul, a szemét
lesüti, és csak görcsös zihálást hallok, de ezek nem a kielégültség hangjai, hanem a haragéi.
Visszafordítja az arcát, és mielőtt felfoghatnám, hogy mit teszek, megint lendül a kezem, de Jesse
ezúttal elkapja az arca előtt. Kiszabadítom a csuklóm, és ököllel kezdem verni a mellét tomboló
haragomban. Ő pedig hagyja. Csak áll és tűri, hogy ököllel verjem, és a képébe ordítsak. Magas,
izmos termetével szemben nevetséges az én szánalmas kis erőm, és amikor már azt hiszem, hogy
összeesem a kimerültségtől, hátralépek, és könnyekre fakadok. A testem fölött is elvesztem az
uralmat.
- Miért? - üvöltök rá.
Nem próbál hozzám érni, nem közelít. Ott marad az ajtóban, arcán semmiféle érzelem nem
tükröződik. Még a homlokát se ráncolja, pedig tudom, hogy nagyon is koncentrál az ő kis dühöngő
feleségére.
- Nem törődtél vele, Ava. Legalább ezt ismerd el. - A hangja lágy és nyugodt. - Muszáj volt valami
reakciót kicsalnom belőled.
- Nem arra gondoltam, hogy miért mondtad el. Régóta tudtam. Azt kérdeztem, hogy mi a
francért csináltad?
Megjelenik az összpontosító ránc. A beharapott száj. Nem tudom, mi a fenét kell ezen ennyit
gondolkodni. Semmi sem változtat a tényen, hogy tiszta idióta. Idióta, és én is az vagyok, amiért
olyan sokáig nem törődtem vele. - Teljesen elveszed az eszem - csóválja a fejét. - Őrültségeket teszek
miattad, Ava.

- Szóval én tehetek róla? - visítom. - Már az után elkezdtek eltünedezni a tablettáim, hogy
megszereztél. - Azért mondtam, hogy megszerzett, mert úgy is volt. Szinte betört, nem lehetett
szembeszegülni az eltökéltségével.
- Tudom - mered a padlóra.
Nem, nem! A szemembe fog nézni, nincs sunnyogás. Elkapom az állát, és fölemelem azt a
makacs állát.
- Nem fogod megúszni mellébeszéléssel. Magadra vetted, hogy irányítsd az életem. Én nem
akarok semmiféle gyereket! Ez az én testem! Nem hozhatsz meg helyettem ilyen döntéseket! -
sikoltozom. - Most pedig elmondod, hogy mi a büdös francért csináltad ezt velem!
- Mert örökre meg akartalak tartani - suttogja.
Elengedem az állát és hátralépek.
- Csapdába akartál ejteni ?
- Igen - süti le megint a szemét.
- Mert tudtad, hogy elszöknék, ha rájönnék a foglalkozásodra meg az alkoholproblémáidra?
- Igen. - Nem hajlandó rám nézni.
- De én azután is visszajöttem, miután tudomást szereztem a Manorról meg az
alkoholproblémáról, te viszont mégis elvetted a tablettáimat. - Ez az ember kiismerhetetlen.
- De a múltamról még nem tudtál.
- Most már tudok.
- Tudom.
- Ne mondd már folyton azt, hogy tudom! - integetek az arca előtt. Kezdek megint kiakadni.
Fölemeli a tekintetét, de nem néz rám. Ide-oda pillant a szobában, mindenhova, csak felém nem.
Szégyelli magát.
- Mit akarsz mondani? - kérdezi halkan.
Igazából nem tudom, úgyhogy a gardrób felé indulok. Egy napja vagyok a felesége, és máris
faképnél hagyom, de fogalmam sincs, mi mást tehetnék. Felkapom szakadt farmeromat, és
felráncigálom.
- Mit csinálsz? - A hangja tele van félelemmel, ahogy vártam. Ezt sosem fogja feldolgozni, de
akkor sem, ha itt maradok. Ez most kemény csapás volt.
Nem felelek, csak arra koncentrálok, hogy fölvegyem a melltarTomat meg a pólómat, aztán
fogok egy kis táskát.
- Ava, mi a fenét művelsz? - kapja ki a kezemből a táskát. - Nem fogsz itt hagyni. - Valahol a
követelés és a könyörgés közt van a hangja.
- Egy kis távolságra van szükségem - szerzem vissza a táskát, és kezdem belegyömöszölni a
ruháimat.
- Minek? - kapja el a karom, de kirántom. - Ava, kérlek.
- Mit kérsz? - Vadul dobálom a ruháimat a táskába, mert félek, hogy ha nem koncentrálok erre,
akkor megint Jesse ellen fordulok. Nem vagyok képes ránézni. Tudom, mit látnék.
Félelmet.
- Kérlek, Ava, ne menj el.
- De elmegyek. - Megfordulok és elviharzom mellette, a fürdőszobába, hogy összeszedjem a
toalettszereimet. Nem tart vissza, és tudom, miért. Ugyanazért, amiért már hetek óta kímél. Mert
fél, hogy árt a gyerekének.
Mögöttem van, jól tudom, de tovább szedegetem a holmimat, és küzdők a késztetés ellen, hogy
egy hatalmasat lekeverjek neki, miközben legszívesebben vigasztalnám is. Teljesen össze vagyok
zavarodva.
- Ava, kérlek, beszéljük meg!
Döbbenten hátrafordulok.
- Beszéljük meg?
Félénken bólint.
- Kérlek.

- Miről kéne beszélnünk? A lehető legaljasabb dolgot művelted. Semmi olyat nem tudsz
mondani, hogy megértselek. Nem fogsz helyettem dönteni ilyenekben. Nem fogsz ilyen mértékig
irányítani. Ez az én életem!
- De hát tudtad, hogy elveszem a tablettáidat.
- Persze hogy tudtam! De talán azért, mert annyi minden más szart zúdítottál rám, amióta
megismertelek, egyszerűen nem is gondoltam bele, mekkora bajban vagyok. Mert tényleg nagy
bajban vagyok, Jesse, és nincs rá semmiféle mentséged. Az, hogy meg akarsz tartani, nem elég. Ez
nem olyan döntés, amit egyedül hozhatsz meg! - Próbálok lehiggadni, de vesztésre állok. - Mi van
velem? - rikoltom a képébe. - Mi van azzal, hogy én mit akarok?
- De hát szeretlek.
Úgy szorítom a táska fülét, hogy elzsibbad az ujjam. Kezdem komolyan elveszteni a csatát.
Elmegyek mellette, és elindulok lefelé a lépcsőn.
- Ava!
Ügyet sem vetek rá, csak megyek tovább. A dühöm engem is épp úgy megdöbbent, mint Jesse-t.
Ez már nem irányítási vágy. Ez már megbocsáthatatlan. Nem akarok gyereket.
- Ava, maradj! Megteszek bármit. - Egyre közelebbről hallom mögöttem a lépteit, de meztelen,
és bár teljesen szégyentelen, tudom, hogy nem menne emberek közé ruha nélkül.
Az ajtónál szembefordulok vele.
- Bármit?
- Igen. Tudod jól. - Olyan rémült arcot vág, hogy legszívesebben átölelném. Még most, hogy
bevallotta, amit tett, még most is küzdenem kell, hogy ne omoljak a karjába. De ha most engedek,
akkor élethosszig tartó manipuláció elé nézek. Ezt nem tehetem. Egy kicsit külön kell lennünk. Túl
intenzív ez az egész, és talán akkor kellett volna gondolkodnom, mielőtt hozzámegyek, de most már
késő. Elkövettem életem legnagyobb hibáját.
- Akkor most engedj el egy kicsit.
Kimegyek.

7. fejezet
Kate nincs otthon, úgyhogy ajtót nyitok, és fölmegyek a régi szobámba. Miután végtelennek tűnő
ideig ülök az ágyon, és nem akarom meghallani, hogy szól a telefonon az Angel a Massive Attacktől,
végül elszánom magam, és veszek egy hosszú zuhanyt. A vízsugár alatt állva beszappanozom magam
mindenhol, a szivaccsal végigcsutakolom a testemet, majd amint a hasamhoz érek, megáll a kezem.
Közömbös vagyok. Nincsenek bennem természetes anyai ösztönök, amelyek miatt meg akarnám
simogatni a pocakom. Még soha nem ötlött fel bennem az anyaság gondolata. Túlságosan fiatal
vagyok, és a karrieremre kell összpontosítanom. Életre szóló döntést még nem kellene meghoznom.
Jesse- nek nem volt joga ezt tenni. És nem volt joga, hogy ilyen erőszakosan magának követeljen
engem, mégis megtette. Nincs joga, hogy megmondja, mit viseljek, mégis megteszi. És ahhoz sincs
joga, hogy átgázoljon az életemen ilyen fennhéjázva, túlságosan, szemtelenül... ám mégis ezt teszi.
És én csak hagyom. Sok dologban ellene szegülök, de leginkább az történik, amit ő akar. Ám ez
alkalommal nem így lesz. Ez tiszta őrültség. Soha nem fog megváltozni. Nem tud megváltozni, nem,
ha rólam van szó. Továbbra is az életem része akar lenni, mert nem tud mást tenni. Jesse-vel I
kapcsolatban sok mindent elfogadtam, de most már látom, ezt semmiképpen sem vállalom. Nem
fogom. Kilépek a zuhanyzóból, és megtörülközöm, majd a szobámba megyek. Látom, csak egy nem
fogadott hívásom van az óta, hogy az utolsót kitöröltem. Ez meglepő - de ekkor megrezzen a ke-
zemben a mobil. Üzenet jött.
Ava, nem tudok élni nélküled.
Megrázom fejem, és sóhajtok, de nem válaszolok rá, mert nem is tudom, mit mondjak.
Az sem érdekel, hogy hajat kellene szárítanom, vagy bekrémeznem a testem. Fölveszek egy laza
pólót meg melegítőalsót, és bemászom a régi ágyamba, a hideg takaró alá. Rideg és csomós, és nincs
benne Jesse, egyedül vagyok, de most itt van a helyem.
Kiabálásra, sőt üvöltözésre ébredek. Besötétedett, a szobám fölötti üvegen halványan
beszűrődik a fény. Ki takarózom, kilépek az ágyból, átosonok a szobán, és halkan kinyitom az ajtót.
- Azt mondtam, vége! - üvölti Kate. - Ez sehová sem vezet!
O, a francba, nem kellene ezt hallgatnom, de győz a kíváncsiságom. Kate hátát látom az
előszobában, és imádkozom, hogy a másik Dan legyen. De nem Dan az, hanem Sam. Eddig is
sajnáltam a legjobb barátnőmet, de most majd megszakad érte a szívem. Nem tudja, mit csinál.
- Ugyan, Kate! - Sam hangja könyörgő, kissé zavart, amiből arra következtetek, fogalma sincs,
Kate miért akar véget vetni kapcsolatuknak.
Elég fura a „kapcsolat” szót használni az ő helyzetükre, de a viccet félretéve, ilyen életstílust és
lazaságot még nem tapasztaltam Kate és egy férfi között. Még a bátyámmal sem. Ha mindezen
túljutnának valahogy, akkor tudnám, tökéletesen egymáshoz illenek. Meg tudnám ölni a bátyámat!
És Kate-et is, amiért ilyen hülye volt.
- Menj el, Sam!
Kate áttrappol a lépcsőfordulón, egyenesen a konyhába, ahol, ahogy hallom, kinyit és becsap
minden egyes elérhető szekrényajtót. Aztán Samet látom, ahogy követi Kate-et.
- Mi történt? - kérdezi. - Mi változott meg?
- Semmi!
További csapkodások után kijön a konyhából, és a nappaliba megy Észreveszem, milyen sápadt
az arca, semmivel sem élénkebb, mint ma reggel. Vörös haja még most is rendezetlen, lazán
lófarokban lóg. Jól ismerem ezt az arckifejezést. Makacs és nem őszinte. Meg tudnám fojtani a hülye
libát. Most már én is azt akarom, hogy Sam elmenjen, és egyedül maradhassak a konok
barátnőmmel.
- Persze hogy valami megváltozott! - Sam szinte nevet, de idegességében. Nevet, de csak az
aggodalma érezhető. Ez is engem igazol. Sam tényleg kedveli Kate-et. Nagyon is.
- Menj el! - förmed rá Kate.
- Nem! Addig nem, míg meg nem mondod, mi a franc van!

Nem látom őket, ezért kiosonok, magamban bánva, hogy ilyen indiszkrét vagyok, de ezt
hallanom kell, mert én is olyan zaklatott vagyok, mint Sam. Azt hiszem, értem a helyzetet, és fogytán
a türelmem.
- Nem tartozom neked magyarázattal.
Sam most már tényleg nevet.
- Hah, de igen, szerintem nagyon is!
Megpillantom, amint Sam megpróbálja Kate-et ott tartani, de a hülye liba lerázza.
- Nem! Mi csak dugtunk, nem volt ennél több. Jó buli volt, amíg tartott, de én már unom.
Rideg szavai belém hasítanak, hát még Samnek mit jelent mindez! Nem szól semmit, de érezhető
a megbántottsága, ahogy kissé megrázza fejét.
-Jó buli? - ismétli. - Csak jó buli volt?
- Igen. És semmi több. Elég volt a buliból veled.
Amikor azt hiszem, ridegebb már nem is lehet, Kate kíméletlenségétől leesik az állam. Feldúlt.
Sam megmozdul, látom, hogy indul, ezért lassan és csöndben visszaosonok a szobámba, becsukom
az ajtót. Nem hibáztatom Samet, hogy feladta. Annak ellenére, hogy ilyen az életmódja, és Kate-et is
magával rángatta a sötét oldalra, az a napnál is világosabb, hogy a Kate iránti érzései mélyebbek,
semhogy csak futó kaland lenne. És tudom, Kate-nél is ez a helyzet.
Hallom a bejárati ajtó csapódását, majd zokogást. Kétségtelen, Kate sír. Kate soha nem sír!
Nagyon dühös vagyok rá, de hihetetlenül sajnálom, még ha hülye is. Mit próbál bizonyítani ezzel? Az
jut eszembe, mindez nem történt volna meg, ha Dan nem lenne.
Akár maradhatnék is a szobámban, hadd sírja ki magát, ám ahelyett, hogy hagynám, Kate
bánkódjon csak egyedül, kimegyek, a lépcsőfordulón át a nappaliba. Nem hagyom, hogy csak úgy
lerázzon magáról, ha majd később kérdőre vonom. Ha látom, hogy zaklatott, akkor neki is vállalnia
kell. Ez esetben nem hagyom, hogy kitérjen előlem.
A nappaliban az ajtónak támaszkodva hosszasan figyelem, ahogy a vállát kérlelhetetlenül rázza a
sírás. Ösztöneim azt súgják, üljek mellé, és vigasztaljam meg, de nem teszem, aztán jó tíz perc múlva
megtörli az arcát, és föláll, megfordul, és rögtön észrevesz engem az ajtónál. Ahogy azt sejteni
lehetett, közömbös arcot vág, és mosolyogni próbál. Mindez megzavarja az együttérzésemet és a
barátságunkat.
- Hé! - szól vidáman, míg elfojtja szipogását.
- Jól vagy? - kérdem, és nem mozdulok az ajtótól. Útját állom.
- Persze. Mit csinálsz itt?
Megigazítja a pólóját, fátyolos tekintete a földre szegeződik ahelyett, hogy rám nézne.
- Kint áll az auTom. Nem láttad?
Még mindig nem néz rám.
- Nem. Mit csinálsz itt?
A kérdésére most sem válaszolok. Nem hagyom, hogy az én bajomra terelje a figyelmet. És
egyébként is, mit is mondhatnék neki ? Még egy napja sincs, hogy férjhez mentem, és megjelenek a
lakásában egy teli bőrönddel. Ez biztosan rekord a házaspároknál.
- Bizonyára nem tűnt föl neked. Mert Sammel veszekedtél.
Szúrós tekintettel néz. Tudja, hogy lebukott.
- O! - mondja halkan, majd ragyogó mosollyal újra túl akar járni az eszemen. - Teát?
- Nem kérek - mondom hűvösen, nem viszonozva az ő derűs hangvételét. - Nem ártana, ha
magyarázatot adnál.
Érzem, ahogy a szemöldököm várakozón felvonom, és biztosan úgy beszélek, mint egy zsémbes
szülő, de nem adom fel. Ez alkalommal nem ráz le.
Fölnevet.
- Magyarázatot? Mire? - Az arcára fagy a mosolya, amint rájön, mit is mondott. Azért hívott
teázni, hogy könnyítsek a lelkemen, és látom az arcán, már bánja.
- Nos, talán kezdhetnénk a kis jeleneteddel tegnap este a bátyámmal, aztán megpróbálhatnád
megmagyarázni, miért vetettél véget a kapcsolatnak Sammel.

- Nem volt minek véget vetni.
- És mi van a bátyámmal ?
- Semmi közöd hozzá. - Megpróbál elmenni mellettem, de megmozdulok, és útját állom. - Menj
odább, Ava.
- Nem. Ülj le és beszéljük meg. Mi van veled ? Elvileg barátok vagyunk. Mindig mindent
megbeszéltünk egymásul. Megragadom a karját, és a kanapéhoz húzom, és vonakodva bár, de leül a
puha párnára.
- Mi folyik itt, Kate ?
Mérgesen hátradől a kanapén.
- Semmi.
- O, megőrülök tőled - mérgelődöm. - Beszélj, Matthews!
Könnyekben tör ki. Megkönnyebbülök. Már majdnem azon voltam, hogy pofon vágom, amiért
ilyen konok, de most átölelem, ő meg a karomban zokog. Nem tudom, Kate ezzel hogy van, de én
jobban érzem magam így. Tényleg kiborult.
Megpróbálom megnyugtatni.
- Kezdjük Sammel.
- Mondtam már neked, csak buli akart lenni. - A beszéde és a légzése akadozik.
- Tényleg? - kérdem. - Vagyis több lett, mint buli?
- Igen... nem... nem tudom! - Úgy tűnik, ő is olyan zavart, mint én. Sam és Kate kapcsolata nem
éppen eszményi, de úgy érzem, egészségesebb, mint bármi, amit Dannel valaha tettek, bár ez
őrültségnek tűnhet.
- Tudtam, ez történik, ha Dan megérkezik - sóhajtom. Ha most a bátyámmal beszélgetnék,
leüvölteném a telefonban. - Kate, ne felejtsd el, miért szakítottatok Dannel!
- Tudom. Rossz hatással vagyunk egymásra, de jó vele, Ava. Ha együtt vagyunk, olyan jó vele!
- Úgy érted, a szex jó vele. - Összerezzenek, arcomon rosszallás. Nem tudok így gondolni a
bátyámra.
- Igen, ám minden másban szörnyű kudarcot vallunk.
- Ez így igaz. - Egyetértek vele. Tanúja voltam a heves veszekedéseknek, hogy állandóan
civakodtak, láttam, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve. Nem tisztelték egymást - sem testileg, sem
lelkileg. Az egész csakis a szexről szólt. A megbabonázó szex nem kárpótolja a kapcsolat egyéb
hiányosságait, ami Kate és Dan esetében minden szinten megvolt. Annak idején erről tudomást sem
vettem, egész egyszerűen azért nem, mert a gondolat, hogy a legjobb barátnőm és a bátyám
szerelmesek egymásba, ideálisnak tűnt. Ám volt egy probléma. Nem voltak szerelmesek. Testi vágy
volt csak, egy értelmes ember ezt a napnál is világosabban látja.
Kate kibontakozik az ölelésemből, felül, és nyugodtan próbál lélegezni.
- Utálom a pasikat - jelenti ki.
- Rosszul teszed, főként, hogy van egy pasi, akinek te jelented a világot.
Kíváncsian rám néz.
- Sam?
Szívesen pofon vágnám, hogy ilyen vak.
- Igen, Sam.
- Ava! - nevet. - Samnek nem én jelentem a világot. Én mozgatom számára a világot a
hálószobában, ennyi.
- Úgy érted, jól kijöttök? - nézek rá kérdőn. - Dannel ellentétben, vele gondolatilag is jól kijöttök.
Mogorván néz rám. Tudja, hogy igazam van.
-Jó buli volt.
Ez alkalommal én dőlök hátra dühösen a kanapén.
- Lehetetlen alak vagy!
- Nem, csak realista - érvel. - Szex volt csak.
- Nos, akkor miért bőgtél, mint egy csecsemő?

- Nem tudom.
Feláll.
- Szarul érzem magam. Érzelgős lettem. Kérsz teát?
- Igen - felelem, és felállók, hogy kimenjek vele a konyhába.
Fölnyúl a szekrénybe, és kivesz két bögrét.
- Egyébként, miért vagy itt ?
A kérdés hallatán megtántorodom, és le kell ülnöm. Kimondjam neki? Kevesebb, mint
huszonnégy órával az után, hogy kimondtuk a boldogító igent, én otthagytam a férjem. Ezt már nem
úszom meg, bár tudva, Kate milyen könnyedén leráz engem a kérdéseimmel, nem is kellene fog-
lalkoznom azzal, megbántom-e. Ám szükségem van segítségre. Kate nyíltan vállalja, hogy kedveli
Jesse-t. Ez most gyökerestül megváltoztathatja a véleményét, és bár kiakadtam Jesse-re, mégsem
szeretném kibeszélni őt, hogy aztán a barátaim kételkedjenek benne. S ami azt illeti, bennem is. I
logy kételkedjenek a józan eszemben.
Úgy döntök, ez esetben szükségem van a legjobb barátnőmre. Megadom magam.
- Tudsz a tablettáimról, amelyek rejtélyes módon állandóan eltűntek?
Megfordul, és rosszallón néz rám, miközben filtert tesz a bögrékbe.
- Igen, ez vagy te és a nevetséges szórakozottságod.
- Hm, én is pont így gondoltam.
Visszanézek rá, és várom, hogy megértse, mire célzok, de ő csak vidáman tölti föl a bögrét vízzel,
majd tejjel.
- Legalábbis eleinte.
Kate fölkeveri a teát, az asztalhoz hozza, és ledobja magát az egyik székre.
- Eleinte ?
Értetlen arckifejezésén látom, még mindig nem tiszta nála a kép. Lehet, hogy csak a
másnaposságtól.
- Jesse tüntette el őket - bököm ki, mielőtt még meggondolnám magam, és hallgatnék róla.
Érteden arckifejezése a bögre mögül most komoran mered rám.
- Hogy mit csinált ?
- Eltüntette a tablettáimat. Azt akarja, hogy teherbe essem.
Döbbent tekintettel néz rám, és óvatosan leteszi a bögréjét.
- Ezt ő mondta neked?
- Igen - sóhajtom -, bár már sejtettem.
- Sejtetted, hogy ezt teszi? És nem védekeztél sehogy sem?
- Nem - mondom ingerülten, és felkészülök a felelőtlenségről tartott előadásra. Elég felelőtlen
voltam, de most Jesse-t okolom az egész pokoli helyzet miatt, nem csak azért, hogy a tablettákat
elvette. Igen, szólnom kellett volna neki, hogy védekezzen ő, de elfelejtettem. Olcsó kifogás, de
tényleg elfelejtettem, és mindezt azért, mert az őrült pasim teljesen elveszi az eszem.
Kate még mindig döbbenten néz. Nem csodálkozom, döbbenetes az egész.
- Ha tudtad mindvégig, miért nem szóltál neki ?
- Soha nem vallotta volna be, Kate. Őrült - mondom, bár azt hiszem, talán én voltam bolond,
amikor ekkora baromságot csináltam.
- De csak veled őrült - mondja Kate.
- Igaz, csak velem.
Kortyolok egyet a teából. Kate rám néz, de az arcán nem látni, mi a véleménye. Véleménye
biztosan van.
-Miért nem tettél semmit ellene ? - kérdezi.
Már féltem ettől a kérdéstől, és tudtam, hogy felteszi, mert ezt én magam sem értem.
- Fogalmam sincs.
- Teljesen tanácstalannak érzem magam. Nincs megfelelő magyarázatom.
Kate lekicsinylőn rázza a fejét.
- Nem értelek, és persze őt sem.

- Attól félt, hogy elhagyom - mondom halkan. Mi mentségem lehet ekkora ostobaságra?
- De hát a felesége vagy! - nevet föl. - A francba is, Ava! Mi a bajod azzal a pasival? Nos, tudom,
kissé őrült, de...
- Kissé ? - vetem oda gúnyosan.
- Nos, igaz, ez tényleg enyhe kifejezés rá, de én mindig bizalomgerjesztőnek találtam, ahogy
veled bánik. Annyira óv és szeret téged, aggódik érted. Mind tudjuk, hogy viselkedése nagyon is
szertelen, és köztudott, hogy korábban nem érdekelte más. De az, hogy eltünteti a tablettáidat?
Nem hittem volna, hogy ez a pasi még meg tud lepni, de ez alkalommal fölülmúlta saját magát.
- így igaz - tűnődöm, és lassan kavargatom a teám.
- Szóval, ha te tudtad, és ő tudta, hogy te is tudod, akkor most miért ez a szakítás ?
- Lehet, hogy a terve bevált.
Kate félrenyeli a teát.
- Terhes vagy ? - kérdi köhögve.
A szavak hallatán újra érzem a gombócot a torkomban, és mielőtt vissza tudnám fojtani,
könnyekben török ki. Levágom a bögrét az asztalra, arcomat a tenyerembe temetem... és zokogok.
- Ó, a francba! A fenébe! - szól Kate, miközben széke csikorog a konyhakövön, aztán érzem, hogy
mögöttem áll, és szorosan átöleli a vállam. Hallom, ahogy halkan nyugtatni próbál, mint egy
kisgyereket, aki elesett, és lehorzsolta a térdét. Hirtelen hülyén érzem magam. Nagyon, nagyon
hülyén. Hülye voltam, hogy oly sokáig nem vettem tudomást a gyanúmról, hülye voltam, mert nem
kapcsoltam idejében, és mert hagytam, hogy Jesse eltérítsen attól, amit tennem kellett volna - hogy
átlássak rajta, hogy a szörnyű terve ne valósuljon meg.
- Holnap kellene megjönnie. Tudom, hogy nem jön meg, és Jesse is ugyanúgy tudja - szipogom,
mire Kate elenged, és a fiókokhoz siet.
- Nem vettem róla tudomást, ami elkeserítette Jesse-t, de még nem állok erre készen, Kate, és
egyszerűen dühös vagyok magamra, rá meg még inkább. Néha csak hagyom, hogy történjenek a
dolgok, de ez már egészen másról szól. Nem szabad hagynom, hogy ezt tegye velem.
Kate zsebkendőt ad, én megtorlóm az orrom, míg ő mellém ül.
- Tökéletesen egyetértek - mondja nagyon határozottan. Hihetetlen megkönnyebbülést érzek,
hogy ezt mondja. Tudom, mennyire kedveli Jesse-t, és általában semmitől nem akad ki, még a férjem
provokáló dolgaitól sem, de ez már őt is kiborította, és ezt nagyra értékelem.
- Most mit teszel? - kérdi. - Megszívatod Jesse-t?
- Elvetetem a gyereket.
Kate álla leesik a döbbenettől. Ettől csak még nehezebb.
- Kate, el tudod képzelni, milyen lesz Jesse? Már most is az ő kezében vagyok, és egy bizonyos
mértékig ez tetszik, no de hogy terhes legyek?
Kate összeszedi magát.
- Istenem, Ava. Jesse az elmeosztályon fog kikötni.
- Ez nem valami jó érv - válaszolom csöndesen. Tudom, ez milyen hatással lesz rá, de ő még soha
nem gondolt arra, hogy az ő tettei milyen hatással lesznek rám. Még nem állok erre készen, és egy
pillanatra sem gondolta át, vajon én hogyan érzek. De nemcsak erről szól a dolog. Jó állásom van.
Huszonhat éves vagyok. Még nem akarok gyereket.
- Nem is tudom, mit is mondjak.
- Csak mondd azt, helyesen cselekszem!
Kissé megrázza fejét, és én esedezve figyelem borús arcát. Meg kell, hogy értsen.
- Rendben - mondja kelletlenül. Valójában nem úgy érti, rendben, ám nekem bármi jólndulat
elég, ami a lelkiismeretfurdalásomon könnyít. Már így is bűntudat gyötör, bár nem kellene. Össze
kell szednem magam, csak nem tudom, hogyan. Most nem kell gyerek.
- Köszönöm - suttogom, remegő kézzel fölveszem a bögrét, és belekortyolok.

8. fejezet
Hétfő van. Már hajnalban fölébredtem, és a mosdóba mentem, hogy megnézzem, megjött-e. Persze
minden tiszta és száraz, és én csak ültem, és csöndesen sírdogáltam. Még pár nap várakozás belefér,
de mindig is nagyon pontosan jön meg, így csak halogatom, ami elkerülhetetlen. El kell mennem
doktor Monroe-hoz.
A Green metróállomásnál vagyok, a Piccadilly vonalon, és figyelem a csúcsforgalomban
hömpölygő átláthatatlan tömeget. Ez hiányzik. Hiányzik a metró nyüzsgése, az, hogy pár saroknyit
sétáljak az irodámig - az izgatott tülekedés, az emberek ide-oda cikázása, az, ahogy az emberek
hangosan beszélnek - általában a mobiljukon. Mindez, párosulva az autók és buszok fékcsikorgásával,
a türelmetlen dudálásával, a biciklisek csilingelésével, furcsa módon mosolyt csal az arcomra, majd
valaki hátba vág, és furcsán néz rám, miért akadályozom a gyalogosok áradatának hömpölygését.
Felriadok az ábrándozásomból, és meglódulok, irány a Berkeley tér.
-Jó reggelt, virágszálam! - A nagydarab Patrick lép ki irodájából, és az íróasztalomhoz siet.
Leülök, és felé fordulok.
- Jó reggelt! - felelem színlelt vidámsággal és megjátszott jókedvvel.
Leül az asztalom szélére, amitől persze recseg a í:a, én meg persze feszülten várom, mi jöhet
még. Még egy nap.
- Hogy van a kis szemérmes menyasszony?
Gyöngéden megcsípi az arcom, és kacsint egyet.
- Szuperül - mosolygok, pedig nevetséges, hogy épp a Iegpontatlanabb kifejezést használtam,
ami a mostani érzéseimet le tudná írni. Mondhattam volna azt is, jól, minden rendben, nagyszerűen,
de nem... azt mondom, „szuperül”. Tiszta őrült vagyok.
- Csodálatos volt az esküvő után a fogadás. Köszönöm.
- Ó, nincs mit. Hol vannak a többiek? - kérdem, mert kétségbeesetten el akarom terelni a szót a
zűrzavaros esküvőről és a valószínűleg zűrzavaros házasságról is.
- Sal az iratszekrényt rendezi, Tomnak és Victoriának pedig már itt kellene lennie. - Az órájára
néz. - Van Der Haus. - néz újra a szemembe, én pedig igyekszem nyugodtnak tűnni a Dan ügyfelem
neve hallatán. - Felhívtad már?
- Még nem.
Betölt a számítógépem, megmozgatom az egeret, hogy megjelenjen a kép. Nem ment ki a
fejemből, hogy a határidő, amit kaptam, ma van, és Mikael megtorló tervéről beszélnem kell a
főnökömmel, ám figyelembe véve, hogyan állnak a dolgaim, hogy elhagytam Jesse-t, úgy gondolom,
az Úr nem azt akarja, ezen problémázzam.
- Azt mondta, fölhív, amint újra itt lesz Angliában.
- Rendben - mozdul meg Patrick az asztalomon. Legalább nyugton maradhatna, tekintettel
lehetne szerencsétlen idegeimre.
- És van valami újság az ügyfelekről? Kenték, Miss Quinn... Mr. Ward?
Kuncog a saját kis viccén és, bár zavaros a helyzet a férjem és köztem, hálás vagyok, hogy Patrick
elfogadja a kapcsolatomat Jesse-vel... ha egyáltalán lesz néhány nap múlva még kapcsolat.
- Minden nagyszerű. Mr. és Mrs. Kent gőzerővel dolgozik, Miss Quinn holnap kezdi a munkát, és
Mr. Ward azt szeretné, ha mihamarabb szállítanám az ágyakat az új szobákhoz. Ez akár hónapokig is
eltarthat.
Patrick fölnevet.
- Ava, virágszálam, nem kell a férjedet Mr. Wardnak szólítanod!
- Megszokásból - mormogom. Sok egyéb szó is eszembe jut, aminek most szólítanám.
- Azokra a szép rácsos, stilizált ágyakra gondolsz ?
- Igen - mondom, és kiveszem a fiókból a tervet, hogy megmutassam Patricknek.
- Elképesztő - mondja egyszerűen. - Fogadok, belekerül pár fontjába.
Elképesztő? Igen. Drága? Nevetségesen drága. Ám Patrick nem tudja, mire is jók ezek az ágyak

egy olyan helyen, mint a kastély. Az én szeretni való, nagy mackó főnökömnek a kastély nem jelent
többet egy kedves vidéki házikónál.
- Megteheti - vonom meg vállam, majd a tervet visszateszem a fiókba.
Boldogan rendezgetem a rajzot, amikor éles reccsenés zavarja meg az iroDank nyugalmát, aztán
rémülten látom, hogy Patrick riadt tekintettel arccal a földre zuhan. Riadtságát nem értem - mindezt
ő idézte elő. Ölemben az asztal darabjai, és csak hálát érzek, hogy a lábam nem volt az asztal alatt.
Eltört volna.
- A rohadt életbe! - kiabálja Patrick, miközben végiggurul az összetört fadarabokon és az
asztalomat díszítő írószereken - köztük a számítógépem lapos monitorján. Nem is tudom, mit tegyek,
fölpattanjak, hogy segítsek neki, vagy csak nevessek, bár ez utóbbi valószínűbb, mivel visszafojt-
hatatlan erővel tör föl bennem a röhögés, és minden önuralmamra szükség van, hogy ezt
visszatartsam. Mindez túlontúl vicces.
Csatát vesztettem. Kitör belőlem a nevetés, és a kacagástól mozdulni sem bírok. Patricknek a
világon semmi esélye, hogy segítség nélkül fölállhasson, de kétlem, hogy most hasznomat venné,
ugyanis lényegesen súlyosabb nálam.
- Ne haragudj! - kuncogom, és összeszedem magam.
Gyere! - nyújtom felé a kezem, ő felém nyúl, és ettől a
mozdulattól megfeszülnek ingén a gombok. Az ing szétnyílik, a gombok szanaszét repülnek az iroda
padlóján, és előbukkan Patrick pocakja. Ez nem segít, újult erővel kitör belőlem a nevetés.
- A francba! - szitkozódik, miközben szorosan fogja a kezemet. - A francba megint!
-Jaj, istenem! - kiáltom, és fölé hajolok, csak nehogy bepisiljek. - Jól vagy, Patrick?
Tudom, hogy semmi baja. Nem gurulna és szitkozódna, ha súlyosabban megsérült volna.
- Nem, rohadtul nem vagyok jól. Összeszednéd magad, és segítenél? - rántja meg kezem.
- Ne haragudj!
Semmi értelme. Csorog a könnyem, a szemfestékem már biztosan végigfolyt az arcomon.
Minden erőmet összeszedem, hogy Patricket fölsegítsem a földről, mindezt gyorsan, hogy
kimehessek a mosdóba. Pontosan ezt teszem, sikerül talpra állítanom.
- Bocsi! - mondom nevetve, és a női mosdó felé szaladok, elhaladok az iratszekrények és a rémült
Sal mellett.
Miután rendbe hoztam magam, és már nem rángatózom a nevetéstől, visszamegyek az irodába,
ahol már ott van Tom és Victoria, Sal pedig térden állva szedegeti a gemkapcsokat.
- Mi történt itt? - kérdi suttogva Victoria.
- Az íróasztalom megadta magát - mondom mosolyogva, és megpróbálom visszatartani a
nevetést. Ha most kitör rajtam, nem tudom abbahagyni.
- Lemaradtam róla! - kiált föl Tom sajnálkozva. - A francba!
A táskáját a szék háttámlájára akasztja.
- Drágám! Hogy van a menyasszony?
- Jól - felelem.
- Naná! - szólal meg Victoria. - Ha majd én férjhez megyek, az esküvőm olyan lesz, mint a tied,
csak nem a...
Szúrós tekintettel nézek a kis hülye kolléganőmre. Rájön, hogy majdnem kifecsegte a titkát, és
aztán kimegy az irodából.
Letérdelek, hogy segítsek Salnek.
- Csodaszép volt, Ava - mereng álmodozva. - Olyan szerencsés vagy!
Sal kedves szavai csak növelik a rosszkedvem - és ekkor megszólal a táskámban a mobilom.
Odapillantok a széttört íróasztal darabjainak kupacára. Nem beszélhetek vele. Kissé meg is lepett,
hogy egészen mostanáig nem hívott, az pedig még inkább, hogy tegnap este nem volt ilyen kitartó.
Mindez egyetlenegy dolgot jelent. Tudja, hogy túllőtt a célon. El sem tudom képzelni, most vajon mit
csinál, amellett hogy a Royal Parkban körbe-körbe fut.
Sal kérdőn néz rám, én meg csak mosolygok, és tovább szedegetem a gemkapcsokat. Csak most
kezdek el azon tűnődni, mi a csudáért takarítunk, szedegetjük össze az apró vackokat.

- Majd visszahívom - mondom Salnek, és arra gondolok, ez tényleg jótékony hatással lesz rá.
Amikor kész vagyunk, Sal föláll, és a konyhába megy, hogy csináljon egy kávét, én pedig
föltápászkodom, és Patrick irodájába indulok. Kopogok és bekukkantok. Az asztalánál ül, arca kissé
kipirult, és fésülködik.
- Minden rendben, Patrick? - kérdem, miközben az ajkam harapdálom idegességemben, aztán
meglátom begombolt zakóját, amely elrejti a kerek hasát.
- Igen, igen, jól vagyok - horkan föl, és a fésűt beteszi zakója belső zsebébe. - Szerintem Irene úgy
gondolná, ez jel arra, hogy le kellene fogynom.
Elmosolyodik, amitől már sokkal jobban érzem magam, amiért kinevettem. Én is elmosolyodom.
- Örülök, virágszálam, hogy felvidítottam a napod.
- Ne haragudj, de biztosan hallottad, hogy minden alkalommal nyikorog az asztal, amikor ráülsz.
- Persze hogy hallottam. Az az ócska vacak!
- Hát persze - mondom egyetértőn, komoly arccal. Az asztalom egyáltalán nem volt vacak. - Kérsz
egy kávét ?
- Nem - dörmögi. - Haza kell mennem átöltözni.
- Rendben.
Kisurranok az irodájából, és visszamegyek a fakupachoz, a mozdítható dolgok között kotorászom,
hogy megtaláljam a táskám. Megvan a mobilom, kitörlöm Jesse nem fogadott hívását, és az orvosi
rendelőt hívom.
- Patrick jól van? - kérdi Tom kuncogva. Victoria is odajön.
- Rendben van, de vágjatok komoly arcot, amikor majd hazamegy, hogy a szétszakadt ingét
átcserélje! - vigyorgok.
- Szétment rajta az ing? - nevet föl Victoria, és hátradől a székén.
Tom Victoriára néz, és ő is nevetésben tör ki.
- O, a rohadt életbe! Mit meg nem tennék, ha visszamehetnék az időben, hogy láthassam!
Sikerül visszatartanom a nevetést, nekilátok a pakolásnak, amikor felveszik a telefont a
rendelőben. Miután megküzdöttem a börtönőrnek tűnő recepcióssal, végül négyre kapok időpontot.
Elég gyorsan telik a nap, csak a férjemtől van néhány nem fogadott hívásom. Hívásai nem voltak
váratlanok, csak az lepett meg, hogy Jesse-ben nincs kitartás. Nem hívta föl az irodát, nem ugrott be,
nem hívott azonnal. Nem tudom, elégedettnek érzem-e magam, hogy elfogadta kérésemet, hogy
nagyobb mozgásteret adjon, vagy aggódnom kellene-e, hogy jellemtelenül ezt meg is adta nekem.
Már több mint huszonnégy órája nem láttam, és hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik, de ezen
túl kell lennem. Ragaszkodnom kell az elveimhez, és az egyetlen mód, hogy ez sikerüljön, ha nem
találkozom, és nem beszélek vele. Félelmetes, milyen hatással van rám, ha elszánom magam, és
egyedül akarok boldogulni, ezt általában az érintésével éri el, úgyhogy igen, a távolság a megoldás.
Fölkapom a táskám, és fölkelek ideiglenes íróasztalom, egy összecsukható asztal mellől, amelyet
eddig kint tároltunk.
- Megyek, sziasztok! - mondom, amint elhaladok három kollégám mellett. - Egyeztettem
Patrickkel.
Nincs kedvem megmondani, hová is megyek, mert az vitathatatlanul további kérdéseket szülne.
A magánélet tiszteletben tartása ebben az irodában luxus.
Kórusban elköszönnek, becsukom magam mögött az ajtót, és a metróhoz indulok. Az Angel
zenéje újra fölcsendül, amint közeledem az állomáshoz, de a mobilt a táskában hagyom. Ahová most
megyek, ott nincs szükségem arra, hogy rá gondoljak, de ez nehéz úgy, hogy a kedvenc száma, az,
amelyik ráemlékeztet, hangosan bömböl a táskám mélyéről. Másodperc töredékére abbahagyja,
aztán újrakezdi. Ügyet sem vetek rá, figyelmemet a közelgő állomásra terelem. Ijedtemben eláll a
lélegzetem, amint egy magas, vékony, zöld szemű akadály állja az utam, kezemmel a szívemhez
kapok, és alig kapok levegőt. Aztán kitör belőlem a düh.
- Mit csinálsz itt ? - kérdem kurtán.
- Nem veszed föl a telefont - mutat a táskámra. - Lehet, hogy nem hallottad meg.
Ahogy fölnézek rá, szemrehányást látok a tekintetében. Tutira tudja, hogy hallottam.

- Te követsz engem - mondom szemrehányón én is.
- Hová mész?
Közelebb lép hozzám, de én visszahátrálok. Nem hagyhatom, hogy megérintsen. És a francba,
hová is megyek?
- Egy ügyfélhez - mondom.
- Elviszlek.
- Megmondtam már, Jesse, szükségem van távolságra.
Tisztában vagyok vele, hogy mások is vannak körülöttünk, egyesek morgolódnak, mások
megbotránkozva néznek ránk, de engem nem zavar, és Jesse-t sem. Csak bámul rám, és baromira jól
néz ki a szürke öltönyben és kék ingben.
- Mekkora távolságra és mennyi időre? Szombaton vettelek feleségül, és vasárnap már elhagytál.
Felém nyúl, megragadja a felkarom, és végigsimít rajtam, megfogja a kezem. Mint mindig, most
is libabőrös leszek, és borzongás fut végig rajtam. Nézem, ahogy összekulcsolt kezünket bámulja,
ujjaink lassan egybefonódnak, és az ajkába harap.
- Kínlódom, Ava.
Rám néz fátyolos, zöld tekintettel.
- Nélküled tényleg kínlódom.
Az előttem álló pasiért megszakad a szívem, becsukom szemem, kétségbeesetten küzdők a belső
erő ellen, hogy odalépjek hozzá, és megöleljem. Ha nem az van, amit ő akar, fittyet hányva a
mértékre, akkor a Jesse-féle leszámolással, szívfacsaró szavakkal megtör engem. Nem lenne ez olyan
rossz, de tudom, komolyan gondolja minden egyes szavát. Újra megbénít.
- Mennem kell.
Utálom magam, amiért így itt hagyom. Megfordulok, hogy elinduljak, miközben biztosra veszem,
hogy vissza fog tartani, ám elengedi a kezem, és én továbbsétálok, döbbenten és meglehetősen
nyugtalanul.
- Drágám, kérlek! Bármit megteszek. Kérlek, ne hagyj el!
Esedező szavai hallatán halálra dermedek, fájdalom hasít belém. Megőrjít.
- Legalább hadd vigyelek el. Tíz perc autóval, csak ezt kérem tőled.
- Gyorsabb metróval - mondom csöndesen a morajló tömegben. A szemébe nézek.
- De szeretnélek elvinni.
- Nem érünk oda idejében a... - elhallgatok, mert eszembe jut, ha Jesse vezet, valószínűleg
odaérek. Ő is pontosan erre gondol, látom az arcán, ahogy kissé felhúzza a szemöldökét. Nem
mondhatom meg neki, hová megyek. Gutaütést kapna. Felpörgetem fáradt agyam, és egyetlen ötlet
jut eszembe. Megkérem, tegyen ki a rendelőnél a sarkon. Az a környék lakóövezet. Nem fog másra
gondolni.
Felsóhajtok.
- Hol az autód?
Arcán egyértelmű megkönnyebbülés fut át, amitől csak fokozódik a bűntudatom. Fogalmam
sincs, miért furdal a lelkiismeret. Nézem, ahogy lassan fölemeli a karját, és gyöngéden megfogja a
kezem, aztán lassan egy hotel parkolójába vezet. A fülkében a portás előveszi, és átadja Jesse- nek a
kulcsot, és ő csak akkor engedi el a kezem, amikor a kocsihoz érünk, és én beszállok.
A Piccadilly felé haladunk, előzékenyen vezet, sebességet is finoman vált. A vezetési stílusa pont
olyan, mint a hangulata: levert.
- Hová megyünk? - kérdi, miközben zenét kapcsol, és az Islands szólal meg a hangszóróból. Még a
zene is visszafogott és lágy.
Gondolatban gyorsan keresek egy utcanevet, ami a rendelő közelében van, és csak egy jut
eszembe.
- Luxemburg Gardens, Hammersmith - mondom, miközben kifelé bámulok.
- Rendben - válaszol csöndesen. Tudom, hogy engem néz. Meg kellene fordulnom, és
felelősségre vonnom, hogy adjon jobb magyarázatot arra, amit tett, de elkeseredettségemben
inkább mégsem teszem. Még a végén megadásnak vélné. Most nem adom meg magam. Egyszerűen

el kell jutnom a rendelőbe Jesse nélkül, és a szörnyű helyzetem megoldódik.
Behajt a Luxemburg Gardensbe, és lassan vezet a fák övezte utcában.
- Ez itt jó lesz - mutatok balra, és ő félreáll. Most már csak imádkozni kell, nehogy itt maradjon.
- Köszönöm - nyitom az ajtót.
- Szívesen - suttogja. Tudom, ha megfordulnék és ránéznék, látnám, ahogy a fogaskerekek
ezerrel pörögnek, és aggódó tekintetet fedeznék fel csinos arcán, ezért inkább nem fordulok meg.
Kiszállok a kocsiból.
- Velem vacsorázol ma este ? - kérdi hirtelen, mintha tudná, mindjárt elillan az esély.
Veszek egy mély lélegzetet, és visszafordulok.
- Csak tíz percet kértél, amit meg is kaptál. Nem mondtál semmit sem.
Otthagyom öt, megsebzetten, kétségbeesetten, és átmegyek az úton, de hirtelen megállók,
mivel eszembe jut, nincs is itt ügyfelemnek háza, ahová bemehetnék. Visszafelé kell mennem
legalább egy mérföldet, de azt nem tehetem, míg Jesse az autóban ül. Kinyitom a táskám, és úgy
teszek, mintha valamit keresnék, miközben azon imádkozom, induljon már. Várom, hogy fölzúgjon a
motor, pontosabban elkezdjen duruzsolni a DBS, majd egy örökkévalóság után meghallom. Duruzsol.
Visszapillantok, és nézem, ahogy a kocsi eltűnik a fák övezte utcán, még mielőtt visszafelé indulnék.
Hányingerem van, ami az idegességtől lehet. Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá. Mindazok után,
hogy számos alkalommal jöttem póttablettákért a háziorvosomhoz, s ő minden alkalommal
kiselőadást tartott, most igazi vallatásnak nézhetek elébe, és megkapom a még szigorúbb beszédet a
felelőtlenségemről. Azt hiszi majd, vágyom a büntetésre. Talán igaza is van.
Bejelentkezem, kezembe veszek egy magazint a váróban az asztalról, és húsz percig úgy teszek,
mintha olvasnék. Izgulok, rángatom a ruhám, hogy kissé lenyugtassam magam. Tényleg hányingerem
van, ami még rosszabb lesz akkor, amikor egy olyan cikket találok, ami - micsoda előjel - egy
kapcsolat lezárásáról szól. Kétségbeesett nevetés hagyja el az ajkam.
- Valami vicces?
Úgy érzem, odafagytam a székhez, amint Jesse ismerős bakancsa közelít, én pedig becsukom a
magazint.
- Te követtél engem? - kérdem teljesen ledöbbenten, és ránézek.
- Nem megy neked a hazudozás, drágám - állítja tényként, mégis gyöngéden.
Igaza van, szarul megy, de dolgoznom kell még rajta, ha ezzel a pasival maradok. Ha vele
maradok? Tényleg ez jutott az eszembe?
- Megmondanád, miért jöttél orvoshoz, és miért hazudtál nekem erről ?
Kezét csupasz térdemre teszi, és lassan átfogja, közben áthatóan figyeli az arcom.
Visszadobom a magazint az asztalra. Ettől a pasitól nem lehet szabadulni!
- Csak kontroll - mormogom a térdem felé, és megpróbálom kiszabadítani.
- Kontroll? - Teljesen más hangnemet vált. Már nem gyöngéd és kedveskedő. Dühöt hallani ki
belőle.
Érzem, ahogy a szorítása erősebb. Ezt ő nem döntheti el.
- Igen.
- Nem gondolod, hogy ezt együtt kellene tennünk? - kérdi.
Együtt? Döbbenten és dühösen nézek egyenesen rá, válaszként kíváncsi zöld szempár mered
rám. Próbálok olvasni a tekintetéből, ahogy ő is az enyémből, majd a keze elengedi a térdem.
Elrántom.
- Mint a döntésed, hogy megpróbálj teherbe ejteni ? Azt is együtt döntöttük el?
- Nem - válaszolja csöndesen, és elfordul tőlem.
Hosszan nézem tökéletes profilját, nem akarok engesztelilődni és elfordulni. Az ő idegei jók, az én
elkeseredettségem mostanra eltűnt, és újra csak dühöt érzek, egyre erősebben.
- Még csak rám sem tudsz nézni, ugye? Tudod, hogy amit tettél, az helytelen. Imádkozom a
Jólstenhez, hogy ne legyek állapotos, Jesse, mert a legádázabb ellenségemnek sem kívánnám azt,
amin miattad keresztül kellett mennem, nemhogy a gyerekemnek.
Most ő néz döbbenten. Szemét összehúzza, halántékánál a haja nedves az izzadságtól.

- Tudom, hogy terhes vagy, és azt is tudom, most mi lesz.
- Tényleg ? - És ezúttal nem akarom visszafogni a nevetést. - Akkor most mi van?
Az arca meglágyul, a szívverésem lelassul, ahogy az arcomhoz ér, és gyöngéden megsimogat.
Ajkam kissé szétválik, hüvelykujjával végigsimítja az alsó ajkamat, és közben figyel.
- Tökéletes - suttogja, és hirtelen a szemembe néz.
Tekintetünk kis időre egybeforr, de amint szólítanak, megszűnik a varázslat, amivel megbabonáz,
és eszembe jut, hol vagyok, és miért. A dühöm is hirtelen visszatér. Nem lenne tökéletes. Talán
számára, de számomra gyötrelem lenne. Ebbe nem megyek bele. Felállók, emiatt az egyik keze
lecsúszik a térdemről, a másik az arcomról, de legnagyobb megdöbbenésemre, Jesse is gyorsan föláll.
O, nem! Ugye, nem jön velem?! Ez anélkül is megalázó, hogy az idegbeteg uram belépjen a képbe.
Doktor Monroe bizonyára föltesz pár kérdést, miért is akarom elvetetni a gyereket, mindezt úgy,
hogy nem is tudja, hogy férjnél vagyok. A magyarázkodás túl hosszú lenne. Nincs kedvem magya-
rázkodni. Egyébként is, Jesse-nek nem szabad megtudnia, ha terhes vagyok. Soha nem engedné,
hogy elvetessem a gyerekét, és nem is merek belegondolni, mire lenne képes, hogy ebben
megakadályozzon. Tudom, nem vagyok jó hazudozó, mégis rákényszerülök ebben a fontos ügyben.
Nincs más választásom. Ez az egyetlen megoldás.
- Ne merészelj! - förmedek rá. - Ülj le! - mutatok a székre, és a tőlem telhető legfenyegetőbb
pillantással nézek rá. Nehéz. Bármelyik pillanatban rám tör a hányás. Borzasztóan érzem magam, és
nagyon-nagyon melegem van.
Meglepetésemre, bölcsen és óvatosan visszaül a székre, az arcán látom, valóban megdöbbent a
kitörésemen. Megfordulok, és úgy hagyom őt ott, mint akit arcon vágtak, majd veszek egy mély,
bátorító lélegzetet, és belépek a rendelőbe.
- Ava! Örülök, hogy látom!
Doktor Monroe talán a legkedvesebb nő, akivel valaha találkoztam - ötven-egynéhány éves, kissé
telt, bubifrizurás. A világon bármennyi időt rászán az emberre... általában. Annyira azért nem örült,
amikor harmadszor kerestem föl, hogy póttablettát adjon.
- Én is örülök, doktornő - felelem idegesen, és a szék szélére ülök.
Aggódva néz rám.
- Jól van? Kissé sápadt.
- Jól vagyok, csak kicsit émelygek. Talán a hőség.
Legyezem az arcom. Itt bent még melegebb van.
- Biztos benne ? - kérdi, tényleg aggódva.
Érzem, ahogy az állam megremeg, ettől a doktornő kerek arcán erősödik az aggodalom.
- Terhes vagyok! - tör ki belőlem. - Tudom, hogy joggal neheztel rám a tabletták miatt, de ne
tegye, kérem, ne tegye a dolgom még nehezebbé! Tudom, hülye vagyok.
Aggodalma azonnal együttérzésbe vált.
- Ó, Ava! - Megfogja a kezem, én meg úgy érzem, még jobban kell sírnom, együttérzése miatt
még reménytelenebb bolondnak érzem magam.
- Tessék! - Ad egy zsebkendőt, én meg hangosan kifújom az orrom. - Mikor kellett volna
megjönnie?
- Ma - vágom rá gyorsan.
A szeme elkerekedik.
- Csak ma? - kérdi. Bólintok. - Ava, mitől olyan bizonyos, hogy terhes ? A menstruáció késhet pár
napot, vagy akár korábban is megjöhet.
- Higgye el, tudom - szipogok. Már nem tagadom, szemtől szemben vállalom. Kiöntöttem a
lelkem.
Komoran néz, és a fiókjába nyúl.
- Vigye magával a mosdóba! - mondja, és ad egy terhességi tesztet.
Már azon vagyok, megkérdem, ott a rendelőben megcsinálhatom-e a tesztet, ám mosdó
hiányában hirtelen rájövök, mi a probléma, ezért kimegyek. A folyosóról átnézek a váróterembe, és
Jesse hátát látom. Még mindig ott ül, előrehajolva, könyökével a térdén, fejét a kezébe temetve.

Nem érdekel nyilvánvaló keserűsége, gyorsan a női mosdóba megyek.
Öt perccel később újra a doktornőnél vagyok, bámulok az asztal másik végén a tesztre. Ö ütögeti
a billentyűzetet, én eszementen dobolok a lábammal. Lélegzet-visszafojtva nézem, ahogy a tesztért
nyúl, fölveszi, rápillant, majd felém fordul.
- Pozitív - mondja egyszerűen, és fölemeli, hogy én is lássam. Tudtam, hogy az lesz, de a
megerősítés még valóságosabbá teszi, és mindez felkorbácsolja a fájdalmat és őrületet, amit ez az
életemben okozott.
Mégsem sírok.
- El akarom vetetni - mondom érthetően, egyenesen doktor Monroe szemébe. - Megtenné, hogy
intézkedik?
Nézem, ahogy belesüpped a székébe.
- Ava, természetesen ez az ön döntése, de nekem az a feladatom, hogy elmondjam, milyen
lehetőségek vannak még.
- Mik azok?
- Örökbefogadás, gyámság. Sok egyedülálló anya van, aki jól boldogul, és a szülei támogatnák,
segítenék magát.
Összerezzenek.
- El akarom vetetni - ismétlem, figyelmen kívül hagyva a tanácsait és az őszinteségét. Mégis,
tökéletesen igaza van. A szüleim támogatnának... ha egyedülálló lennék. De nem vagyok. Férjnél
vagyok.
- Rendben - sóhajtja. - Nos, megkell vizsgálom, menynyire előrehaladott a terhessége. - És újra
gépelni kezd a billentyűzeten, míg én csak ülök, kicsinek és hülyének érezve magam. - Fölírok még
néhány tablettát, hogy amint rendbe jött, újra védekezhessen. A kórház ellátja megfelelő
felvilágosítással az utógondozást és a mellékhatásokat illetően.
- Köszönöm - motyogom, és a receptért nyúlok. Nem engedi el rögtön, ránézek.
- Tudja, hol találhat meg. - Kérdőn néz rám, nyilvánvaló, hogy kételkedik a döntésemben, ezért
elmosolyodom, hogy meggyőzzem, jól vagyok, és jó döntést hoztam.
- Köszönöm - mondom újra, mert nem tudom, mit mondhatnék még.
- Vigyázzon magára, Ava!
Kiérek a rendelőből, és a falnak támaszkodom. Hirtelen még erősebb hányinger fog el.
- Ava, mi a baj ?
Egy szempillantás alatt mellettem terem, a hangja rémült. Lehajol hozzám, egészen az arcomig.
-Jézusom, Ava!
A homlokom izzadni kezd, a szám tele lesz nyállal. Érzem, hogy mindjárt hányok. Átrohanok a
folyosón, berontok a női mosdóba, és az első szabad vécében kiadom a gyomrom tartalmát. Az
ülőkébe kapaszkodom, és nem érdekel, hogy rögtön kezet mosok, vagy sem. Jesse nagy, meleg
tenyere a hátamat simogatja gyöngéden, miközben öklendezem, a hajamat is megigazítja, hogy ne
legyen útban.
- Jól va... - A gyomrom újra görcsbe rándul, és öklendezem. Leereszkedem, és összekuporodom a
vécé előtt, fejem a karomon pihentetem. Mi a francért hívják ezt reggeli rosszullétnek, amikor a nap
bármely pillanatában az emberre törhet? Hallom, hogy nyílik a mosdó ajtaja.
- O, Istenem! Hozzak egy kis vizet?
Doktor Monroe az. Ha lenne erőm, nyugtalankodnék, hogy Jesse-t itt látja mellettem a
mosdóban.
- Legyen szíves! - mondja Jesse.
Az ajtó újra csukódik, Jesse leguggol mögöttem, és hátulról átkarol.
- Vége ? - kérdi halkan.
- Nem tudom. Még mindig hányingerem van.
- Jól van, maradhatunk. Jól érzed magad?
- Igen - mondom dölyfösen.
Nem mond semmit. Doktor Monroe visszajön, Jesse elveszi tőle a vizet, és biztosítja, hogy jó

kezekben vagyok. Semmi kétségem. Mindig biztonságban érzem magam az ő kezében. Jesse
tökéletes lenne, ha nem lenne az az aprócska kis gond, hogy ilyen alattomos és sunyi módon viselke-
dett. Tökéletes pár lennénk. Továbbra is mögöttem guggol, hátrafogja a hajam, és időnként, amint
összeszedem magam, vízzel kínál.
- Jól vagyok - bizonygatom, és zsebkendővel megtörlöm a szám. Érzem, már nincs mit hányni.
Üres a gyomrom.
- Gyere! - állít talpra, megigazítja hátul a hajam. - Kérsz még vizet ?
Elveszem tőle a poharat, és a csaphoz megyek, hogy kezet mossak. Vizet veszek a számba,
öblögetek és kiköpöm, aztán fölnézek a tükörbe, és látom Jesse mögöttem áll. Úgy tűnik, aggódik.
Megtorlóm az arcom, és megigazítom a hajam.
- Hadd vigyelek haza! - mondja, és közelebb lép.
- Jesse, jól vagyok, tényleg.
Megölel, és megsimogatja arcom.
- Hadd vigyázzak rád!
Hirtelen kapcsolok, hogy azt akarja, szükségem legyen rá. Fölöslegesnek érzi magát, és miután én
otthagytam, a helyzet valószínűleg még rosszabb lett. Hogy lehetek olyan szemét, hogy ezt
megtagadjam tőle?
- Jól vagyok.
Hátralépek, és fölveszem a táskámat a földről.
- Nem vagy jól, Ava.
- Csak valami nem tetszett a gyomromnak, ez minden.
Kezem közben remegni kezd.
- A kurva életbe, asszony! Egy kibaszott orvosi rendelőben vagy, úgyhogy ne mondd nekem, hogy
jól vagy!
A hajába túr, és üvölt, csalódottan elfordul.
- Nem vagyok terhes - bököm ki gyorsan, de aztán átfut rajtam az a szörnyű gondolat, hogy Jesse
esetleg nem akar engem akkor, ha ezt elhiszi. Éles fájdalom nyilall a szívembe. Hányingerem van.
- Micsoda? - néz a szemembe hirtelen, a tekintete rémült, a teste remeg. Tényleg nagyon akarja.
Önkéntelen reakciómat visszafogom, és a kezem a testem mellett tatom.
- Megerősítették, Jesse.
- Akkor miért hánysz?
- Ez a dilim.
Gyönge kifogás, de az arcán döbbenetet látok, úgyhogy szerintem hisz nekem.
- Nem sikerült a terved. Megjött a menzeszem.
Nem tud mit mondani. Tekintete ide-oda vándorol, a teste még mindig remeg. A félelmem csak
erősödik attól, ahogy a hazugságomra reagált. Össze vagyok zavarodva, kimerültem, kikészültem. Ha
nincs gyerek, nincs Jesse. Most már teljesen egyértelmű.
- Nem örülök neki. Hazaviszlek, és figyelek rád.
Megfogja a kezem, de én elrántom, felbosszantott a megjegyzése. Nem örül neki? Figyel rám?
Miért? Hogy megbizonyosodjon, megjött-e a menzeszem?
- Soha nem vagy velem boldog - mondom egyenesen a szemébe. - Mindig valamivel kiborítalak.
Az még nem jutott eszedbe, talán kevésbé lennél boldogtalan, ha én nem lennék veled?
- Nem - néz rám rémülten. - Egyszerűen csak aggódom.
- Nos, ne aggódj. Jól vagyok - zárom rövidre a dolgot, és feldúltan elhagyom a mosdót.
A rendelőből egyenesen a szemközti gyógyszertárba megyek, és átnyújtom a receptet, aztán
leülök egy székre, és nézem, ahogy odakint Jesse zsebre tett kézzel föl-alá járkál. Visszafordulok, és
látom, amint a gyógyszerész időnként rám pillant, és rájövök, valószínűleg azt hiszi, szedem a
gyógyszert. Már majdnem azon vagyok, hogy odamenjek és megmagyarázzam, ám ekkor a nevemen
szólít, odalépek, és elveszem tőle a papírzacskót.
- Köszönöm - mosolygok rá, majd kimenekülök, ahol aggodalmaskodó férjem vár rám.
- Mi van benne? - nézi meredten a zacskót.

- Biztonsági tabletták - sziszegem az arcába. - Most, hogy már tudjuk, nem vagyok terhes, így is
akarok maradni.
Válla lehanyatlik, fejét lehorgasztja. A bűntudat majdnem fölemészt, amikor látom, hogyan
reagál a hírre, de nem szabad figyelembe vennem. Oldalról kikerülöm, elindulok, lábam kissé remeg,
a szívem nyugtalanul ver.
- Nem jössz haza, ugye? - szól utánam.
Visszanyelem a torkomban a gombócot, és lépkedek tovább. Nem, nem megyek haza, de a terv
csak öt napra szólt, így talán nem bukom le, hogy hazudtam neki, aztán majd aggódhatom a kórház
miatt, amint kapok időpontot. Viszont a szavaiban van valami véglegesség, és ami még aggasztóbb,
hogy Jesse nem követeli, maradjak vele. Ha ezt a babát elveszítem, nyilvánvaló, hogyJesse-t is
elveszítem. Ettől a gondolattól teljesen elérzékenyülök. Élet Jesse nélkül?
Lágy szellő fúj szemből, az arcomat könny áztatja.

9. fejezet
Tudtam, hogy ürességet fogok érezni. Tudtam, hogy üresnek, magányosnak és szerencsétlennek
fogom érezni magam. De arra nem számítottam, hogy így rám tör a lelkiismeret-furdalás. Amikor
Jesse ott állt előttem megsemmisülten, néha fájdalmasan belém nyilallt, de most már fölemészt
engem. És dühös vagyok, amiért így érzek. Az is kezd kikészíteni, hogy nem nagyon akaródzik
vizsgálati időpontot kérni.
Péntek van. Negyedik nap Jesse nélkül. Ez a hét igazi tortúra volt, és jól tudom, a többi sem lesz
jobb. A szívem majd megszakad, ami napról napra rosszabb, míg aztán, tudom, egyszer csak végem.
Már közel járok hozzá. Ami mégis a legjobban bánt, az a kapcsolat hiánya, ezért azon gondolkodom,
vajon Jesse vodkába öli-e bánatát, ami azt is jelentené, nőkkel van. Felpattanok az asztaltól, a
mosdóba rohanok, és rögtön hányok, de szerintem ez nem a reggeli - vagy bármi más napszakot
érintő - rosszullét. Ez a bánat.
- Ava, tényleg haza kellene menned. Nem voltál jól egész héten - hallom Sal aggódó hangját a
vécéajtón át.
Sóhajtva fölállok, lehúzom a vécét, majd a csapnál bevizezem arcom, és kezet mosok.
- Francba ezzel a nyavalyával - morgok magamban.
Salre nézek, csodálom szűk szoknyáját és fekete blúzát. Igazán megváltozott. A slampos lefelé bővülő
szoknya és garbó már a múlté. Még nem kérdeztem meg tőle, de ebből az új stílusból arra
következtetek, a randizás jól alakul.
- Még találkozgatsz azzal az internetes sráccal? - kérdem. Megneveztem volna a srácot, de
fogalmam sincs, hogy hívják.
- Mickkel? - kuncog. - Igen.
- És jól alakul? - fordulok meg, és nekidőlök a csapnak, aztán nézem, ahogy végigsimítja
szoknyáját, majd megigazítja copfját.
- Igen! - visít föl, mitől én összerezzenek. - Az a srác tökéletes, Ava!
Elmosolyodom.
- Mivel foglalkozik?
- Valami profi. Meg sem próbálom megérteni.
-Jó! - nevetek.
Már majdnem azt mondom, add csak önmagad, de azt hiszem, ez már kicsit késő. O már nem a
régi Sal. Hallom, amint megszólal a telefonom az új íróasztalomon.
- Bocsi, Sal.
A tükör előtt hagyom Salt, aki épp a száját rúzsozza.
Közelebb megyek az új, L alakú, keményfa asztalomhoz, nem törődve a mély csalódással, hogy
nem az Angelszól, de elkeseredem, amikor észreveszem, Ruth Quinn hív, fárasztó, ám magával
ragadóan lelkes ügyfelem, akivel ezen a héten már túl sok időt töltöttem.
- Szia, Ruth.
- Ava, úgy hallatszik, még mindig rossz bőrben vagy.
Tudom, sőt valószínűleg úgy is nézek ki.
- Sokkal jobban vagyok, Ruth.
Jobban vagyok, mert már nincs semmi a gyomromban.
- Jól van. Találkozhatnánk?
Már nem is hallom, hogy aggódna miattam.
- Baj van? - kérdem, remélve, hogy nincs.
Próbálom ezt a projektet, amennyire lehet, kézben tartani, mert bár Ruth meglehetősen
elégedettnek tűnik, szerintem kényes ügyfélnek bizonyulna, ha a dolgok nem úgy alakulnának, ahogy
ő szeretné.
- Nincs baj. Csak néhány részletet szeretnék tisztázni.
- Ezt telefonon keresztül is megtehetjük - javaslom.

- Szívesebben beszélném meg személyesen - válaszolja.
Leülök a székre. Persze, személyesen. Mindig szívesebben beszéli meg személyesen. A végső
számlája csillagászati összeg lesz. Egy óra itt, két óra ott, több időm megy el rá, mint magára a
munkára.
- Még ma - teszi hozzá.
Összeroskadok, és hallhatóan felnyögök. Ezt a pocsék hetet nem fogom Ruth Quinn-nel zárni.
Valójában Ruth- szal kedden kezdtem, szerdan volt egy közjáték. Nem fogom Ruth Quinn-nel
befejezni a hetet. Egyébként is, délután három óra van. Úgy gondolja, ő az egyetlen ügyfelem? Nem
zavarna amúgy, csak tíz percet tölt el azzal, hogy tisztázza, amit már tisztáztunk, aztán a következő
órában teával traktál, és próbál rábeszélni, menjünk együtt inni.
- Ruth, ma tényleg nem megy.
- Nem ?
Bosszúsnak tűnik a hangja.
- Hétfőn? - kérdem, de miért is mondom ezt? Akkor újra Ruth Quinn-nel kezdem a hetem.
- Hétfőn. Igen, hétfő jó lesz. Tizenegykor jó?
- Tizenegykor jó - lapozom a naptáram, és beírom.
- Nagyszerű - mondja az újra jókedvű Ruth. - Van valami jó programod a hét végére ?
Kezemben megáll a toll, hirtelen kényelmetlenül érzem magam. Nincs semmi jó programom a
hét végére azonkívül, hogy sebzett szívem ápolgatom, de még mielőtt tényleg átgondolnám, mit is
fogok mondani, őszintén kibököm.
- Nem, semmi különös.
- O, nekem sincs!
Tudom, újra ezt teszi velem.
- Menjünk, igyunk valamit.
Fejemet az asztalba verem. Nem lehet, nem tudom neki finoman jelezni. Fejemet nagy nehezen
fölemelem.
- Ami azt illeti, Ruth, azt mondtam, semmi különös, de a szüléimet látogatom meg Cornwallban.
Tényleg, semmi különös. Mindenesetre, nem nagy buli.
Fölnevet.
- Csak a szüleid meg ne hallják!
Én is nevetést erőltetek magamra.
- Úgy lesz!
- Akkor, érezd jól magad azzal, hogy nem csinálsz semmi különöset a szüleiddel, és viszlát hétfőn.
- Köszi, Ruth.
Leteszem a telefont, és az órára pillantok. Még egy óra, és mehetek.
A lépcsőn fölvonszolom fáradt testem Kate lakásáig, és egyenesen a konyhába megyek, kinyitom
a hűtőt, és rögtön egy üveg borral találom magam szemben. Csak bámulok rá. Nem tudom, mennyi
ideig, de a szemem az átkozott palackra mered. Csak akkor veszem le róla, amikor ismerős hangot
hallok, megfordulok, és Kate-et látom, de nem az ő hangja volt az, amire fölfigyeltem. Dan sétál be.
Mindketten szégyenkeznek, lebuktak.
- Mi folyik itt? - kérdem, és bevágom a hűtő ajtaját. Kate összerezzen, de hallgat. A bátyám
viszont nem.
- Semmi közöd hozzá - veti oda nekem, kezével átöleli hátulról Kate derekát, és arcon puszilja. Az
esküvőm óta most először látom, vagy beszélek vele, és úgy tűnik, nem igazán szerencsés találkozás.
Rosszallón néz rám.
- Lehet, hogy nekem kéne téged kérdeznem, mi folyik itt. Miért vagy itt?
Lefagyok, Kate-re nézek kérdőn, és ő enyhén megrázza fejét. Nem mondta el neki.
- Csak beugrottam munka után. - Újra Danre nézek. - Mikor mész vissza Ausztráliába?
- Nem tudom - vonja meg a vállát, és gyorsan leráz magáról. - Szia.
- Szia - mondom röviden, megfordulok, és megint kinyitom a hűtőt, hogy kivegyem a bort. Nem
kellene, de ahogy most állnak a dolgaim, nem tudom visszafogni magam. Kate is keresi a bajt, és én

napról napra egyre kevésbé kedvelem a bátyám. Soha nem gondoltam volna, hogy majd örülök,
hogy a hátát látom. Tudomást sem veszek a mögöttem folyó búcsúzkodásról, inkább a borra figyelek,
kiöntök magamnak egy nagy pohárral.
Mire a felét már elkortyolgattam, a lépcsőn lefelé haladó lépteket hallok, megfordulok, és
szemben velem hülye, vörös hajú barátnőm.
- Tisztára megőrültél? - intek felé, kezemben a pohárral.
- Talán - morogja, leül egy székre, és bort kér. - Hogy vagy?
-Jól! - Megfogok egy másik poharat, töltök és átnyújtom neki.
- Jó kis zűrzavart kavarsz magadnak - gúnyolódik, és kortyol egyet. - Ava, nem értékeljük újra az
itteni helyzetet? Te már lassan egy hete férjnél vagy, elhagytad őt, és terhes vagy.
Meghátrálok a kíméletlenségétől, míg ő végigméri a poharat a kezemben. Egy pillanat alatt
védekezni kezdek.
- Még csak pár hetes. Sok nő nem is tud róla, egészen a harmadik hónapig - próbálom enyhíteni
mélyen bennem munkálkodó lelkifurdalást.
Fölkel, fölül a pultra, és cigarettára gyújt.
- Pár pohár nem árthat meg, a másik dolog pedig, hogy nem is számít - mondja, kinyitja a
konyhaablakot, és kilógatja a karját.
- Mi nem számít? - kérdem rosszallón, és kelletlenül iszom egy kortyot.
- Hát, elveteted, nem? - vonja föl kérdőn a szemöldökét.
Érzéketlen szavai hallatán belém nyilall a lelkifurdalás,
de csak tovább kortyolom a bort. Azt hiszem, most még jobban elfojtom a bűntudatot, mint valaha.
- Igen - motyogom, és belesüppedek a székbe, a gondolataim valahol máshol járnak.
- Rendben! - Kate ellentmondást nem tűrő szavai kizökkentenek töprengésemből. - Elmegyünk
itthonról.
- Elmegyünk? - kérdem. Ez az utolsó dolog, amihez kedvem van.
- Igen, nem hagyom, hogy itt búslakodj tovább. Fölhívott már?
Szív egy slukkot, és néz rám kérdőn.
Bárcsak igennel válaszolhatnék!
- Nem.
Az ajka összezárul, tudom, ő is furcsának találja.
- Zuhanyozz le! Elmegyünk inni egy kicsit, nem sokat. - A poharamra néz. - Nem mintha
számítana, azt hiszem.
- Szerintem sem - rázom a fejem, a szavai belülről emésztenek. Sóhajt, és kipöcköli a csikket,
mielőtt bezárja az ablakot, és leszáll a pultról.
- Gyerünk, Ava. Már hetek óta nem buliztunk. Csak egy mértékletes pohár, cseverészünk, egy
szót sem Jesse-ről, Samről vagy Danről, csak magunkról, mint a régi időkben, mielőtt ezek a pasik
közénk álltak volna.
A régi időkön azt érti, Matt után, Jesse előtt. Abban a négy hétben jókat derültünk, mielőtt a
szexkastély ura berobbant az életembe, és fenekestül felforgatta.
-Jól van. - Fölállok az asztaltól. - Igazad van. Mást nem érek el, mint hogy hülye gondolatokat
forgatok az üres fejemben. Készülődöm.
- Nagyszerű!
- Kösz, hogy nem mondtad meg Dannek, miért vagyok itt.
Mosolyog, és együtt elmegyünk, hogy kicsit igyunk és dumáljunk.
Állandóan Jesse jár az eszemben, és mindent megteszek ez ellen, de amint besétálunk a
Barokkba, az első, akit észreveszek, Jay, az ajtónálló, és feladom. Rosszallón néz rám, amint
elhaladok mellette, abbahagyja beszélgetését a másik biztonsági őrrel, de én megyek tovább, befelé
a bárba anélkül, hogy egy szót is szólnék a nyilvánvalóan kiváncsi férfinak.
- Bort ? - kérdi Kate, és a bárpulthoz verekszi magát két kispályás között.
- Igen, koszi. - Tekintetem végigsiklik kedvenc kocsmámon, és rögtön a szemembe ötlik Tom és
Victoria. Még csak lelkifurdalásom sincs amiatt, hogy csalódást érzek, amiért itt vannak. Megérintem

Kate vállát, mire megfordul.
- Tudtad, hogy itt lesznek? - kérdem.
-Kik?
A fejemmel a meleg haverom és pimasz, néha ostoba kolléganőm felé intek, akik távolabb
táncolnak. Fogalmuk sincs, min megyek mostanában keresztül.
- Barbie és Ken - mondom gúnyosan és szárazon. Ahogy Kate csodálkozva néz, sejtem, nem
tudta, hogy itt lesznek.
- Tetszik a ruhád! - énekli Tom, és végigsimít a derékrészen.
Nézem a szűk, fekete dzsörzéruhát, amelyet Kate-től kaptam kölcsön.
- Köszi - veszem el a poharat Kate válla fölött.
-Jól vagy? - kérdem Victoriától.
Beletúr hajába, és az a vállára omlik.
- Elképesztően jól.
Nahát! Nemcsak jól, nagyszerűen, hanem elképesztően jól?
- Annyira jól? - kérdem arra vágyva, bárcsak egy kicsit abból az elképesztően jóból át tudna
nekem adni.
- Igen, annyira jól - vihogja.
- Megint szerelmes - böki Tom oldalba Victoriát, mire a csinos kis szőke szúrósan néz rá.
- Nem is, és ez igazán közönségesen hangzik ettől a hím- ringyótól.
Tom őszintén megütközik ezen, és én napok óta most először fölnevetek. Jólesik. Kate
csatlakozik hozzánk, és mivel nincs szabad asztal, csak ácsorgunk és csevegünk a bárpultnál. Jesse
persze még mindig eszembe jut, de ravasz kis barátnőm kis időre ügyesen eltereli a figyelmemet
róla. Egészen addig, míg föl nem nézek, és meg nem látom őt.
Szívverésem nem fölgyorsul... leáll. Hétfő óta nem láttam, és ha lehetséges, még
ellenállhatatlanabb, mint valaha. Rögtön tudom, Jay hívta föl, és bár úgy érzem, mindjárt
elrángatnak a bárpulttól, ez nem akadályoz meg abban, hogy lassan végigmérjem: a farmerját, fehér
ingét, a nyakát, majd az arcát - azt az arcot, amely mámorító látványt nyújt még akkor is, ha dühös
vagyok rá. Jesse nem tűnik dühösnek, és nem úgy néz ki, mint aki ivott. Kipihent, jó formában van, és
feltűnőbb, mint valaha. És a bárban ezt minden nő így véli. Nekik is feltűnt ez a lélegzetelállító pasi,
ahogy a helyiségen átvonult, sőt néhányan követik is. Jesse még rá is játszik. Csillogó zöld tekintete
kis ideig rajtam pihen, szívem újra ver... nagyon-nagyon hevesen. Arca kifejezéstelen, ahogy pár
pillanatig összeakad a tekintetünk, majd elfordul, mintha a jelenlétemről tudomásul sem venne, az-
tán továbbsétál a bárban, nők izgatott seregével a sarkában.
Le vagyok sújtva, gondolatban magyarázatot próbálok keresni arra, hogy az utóbbi négy napban
miért volt csöndben, miért maradt távol, merre járt, mit csinált. Nyilvánvaló, hogy nem búslakodik a
szakítás miatt. Öntelt, magabiztos, és szemtelenül jóképű - pontosan olyan, mint amikor
megismertem. Mindezt eddig is tudtam róla, de ebben a pillanatban fokozottan igaz rá. Tudja,
milyen hatással van rám és a lába előtt heverő nőkre.
Fojtogat a bizonytalanság és a dühös féltékenység, még mindig őt bámulom, ahogy a körülötte
lévő nőket ostromolja azzal az átkozott nézésével, amelytől a nők ott helyben elolvadnak. O, igen, ez
ő, a férjem, aki pont úgy néz ki, mint aki az átkozott tökéletesség bolygójáról pottyant ide.
Gyanakodva nézem, amint egy fekete hajú, vörös ruhás nő a karját simogatja, és nekem szó szerint
vissza kell fognom magam, hogy erőszakkal el ne távolítsam onnan. Hiszen én hagytam el őt, bár úgy
tűnik, ez őt nem nagyon zavarja. Fölnevetek magamban. Szüksége van rám? Pont úgy tűnik a dolog!
Észreveszem, milyen csöndben vannak a barátaim, ezért elfordítom a tekintetem utálatos
férjemről, és látom, Kate fürkészi arcom. Tom enyeleg a többi kis nőcskével, Victoria kínos csöndben
csoszog a bár közepén az idétlen magas sarkújában. Megrázom fejem, és fölnevetek. Húzok egy na-
gyot a borból, amit eddig óvatosan kortyolgattam, és egy pillanatra Jesse felé nézek. Tudja, hogy őt
nézem. Ha játszani akar velem, benne vagyok, és kevesebbel be sem fogom érni, mint azt
aranyérem.
- Táncoljunk!

Felhörpintem a maradék bort, a pultra vágom a poharam, majd átküzdöm magam az embereken
egészen a táncparkettig. Megfordulok, és addigra mindhárom hű barátom csatlakozott hozzám.
Kate idegesnek látszik. A barátnőm boráért nyúlok, de ő visszahúzza.
- Ne légy őrült, Ava! - figyelmeztet komolyan. - Tudom, hogy még terhes vagy.
Azon vagyok, hogy kigondoljak valami frappánsat, és visszavágjak vele, de nem jut eszembe
semmi, ezért tiszta hülyeségből megfordulok, és a pulthoz verekszem magam. Tudom, hogy Jesse
figyel, ahogy Kate is, de ez nem gátol meg abban, hogy rendeljek, és egy húzásra ledöntsek egy újabb
pohárral, majd visszatérek a táncparkettre.
- Bizonyítani próbálsz? - kiabál rám Kate. - Ha ilyen átkozott kis ribanc akarsz lenni, akkor
sikerült!
Szavai valószínűleg fölidegesítenek, ha az alkohol nem tompított volna el. Nem érdekel.
Dühös barátnőmről Tom visítása tereli el a figyelmem, a szeme fölcsillan, ahogy a DJ fölteszi Rob
D számát, a Clubbed to Deatht. Tom rám veti magát.
- Adj egy sípot, adj rám egy jó kis nácit, és tégy föl a pódiumra! Ibiza!
Kizárom a külvilágot, idegesítő pasimról minden gondolatot kitörlök, testem összhangba kerül a
zenével, karom a fejem fölé emelem, a szemem becsukom. Saját kis világomban vagyok. Csakis a
hangos zene jut el a tudatomig, körbevesz engem.
Elvesztem.
Elkábultam.
Csöndben megsemmisültem.
De ő itt van a közelben.
Érzem őt. Egyre közelebbről érzem friss illatát, aztán az érintését. Karom lassan leereszkedik,
miközben tenyerével végigsimít a hasamon, ágyékát a hátamnak nyomja, forró lehelete a fülemnél.
Teljesen körbevesz, és bár el kellene löknöm magamtól, képtelen vagyok rá. Fejem üres marad, és
elkezdek vele együtt mozogni, ahogy a nyakam csókolja, a hátamon érzem kemény férfiasságát. Túl
erőtlen vagyok ahhoz, hogy a fejem megtartsam, ezért kissé oldalra billen, és ő jobban hozzám fér.
Nyakam feszes, és ahogy erős nyelvével fölfelé halad, egészen a fülemig, nehéz, forró, fegyelmezett
lélegzettel, elolvadok. Nem tudok ellene tenni. Felnyögök, és odaszorítom magam, közelebb hozzá.
A zene egyre hangosabb, Jesse szorítása egyre erősebb, és mielőtt kinyitnám a szemem, elrángat
a táncparkettről. Megpróbálhatnék ellenállni, de nem teszem. Hagyom, vezessen a folyosón át
egészen a mosdókig, körülöttem minden lassúnak és elmosódottnak tűnik, én pedig csak Jesse széles
vállát figyelem magam előtt. Ahogy az átjáró végéhez közeledünk, visszapillantok, és látom, Jay min-
ket néz, majd Jesse megfordul, bólint neki, és kinyitja a mozgássérültmosdót, és belök engem. Az
ajtó hirtelen becsukódik, a zár kattan, és egy pillanat múlva már a falnak nyom a teste. A zene
hangosabb, fölnézek, és látom a menynyezetbe beépített hangszórókat, és ekkor hátra rántja a
Fejemet. Találkozik a tekintetünk. Szeme sötétzöld, zavaros, az ajka nyitva. A szívem hevesen ver,
ahogy megfogja a csuklóm, és fölhúzza, fejem két oldalához szorítja, majd hozzám hajol, foga közé
veszi az alsó ajkam, és belém harap, majd szorosan szívja. Eszemet vesztem, nem tudom irányítani a
testem. Gyomrom kavarog, a bennem szétáradó tompa lüktetés egyre lejjebb halad bennem.
Kétségbeesetten kívánom őt, de képtelen vagyok a fejemen kívül bármit is megmozdítani, mert
leszorítja a kezem, erős testét testemnek nyomja, ezért felé nyújtom az ajkam, de kitér előle. Az ő
feltételei szerint játszunk, amit azzal is bizonyít, hogy ajkát az enyém fölött néhány milliméterre
mozgatja körbe- körbe. Forró, mentolos lehelete fűti arcom, ám ő elhúzza. Játszik velem. Arra várok,
hogy megkérdezze, kívánom-e őt, már nagyon is kész vagyok a válasszal.
Tompa hang tör ki belőlem.
- Csókolj meg! - könyörgök. Akarom és kívánom őt egész testemmel.
Tekintete teljesen szenvtelen, ahogy megszorítja a csuklóm, és a testét még erősebben nekem
nyomja. Lassan fölém hajol, zöld szeme egészen belém mélyed, és ajkammal kezd izgató játékba.
Felnyögök, és megpróbálom az ajkát elkapni, de elhúzza, közömbös arccal, teljes önfegyelemmel.
Majd megőrülök kétségbeesésemben.
- Csókolj meg! - követelem rekedt hangon.

Meg sem hall, egyik karomat keresztbe teszi, hogy a kettő összeérjen, majd mindkét csuklómat
összefogja egy kézzel. Másik kezével lenyúl, ujját a térdemre helyezi, és lassan, finoman elkezd
gyötörni, érintése fölfelé kúszik a combomig, végig a csípőmön, bordáimon, mellemen, majd egyre
följebb, míg tenyerével átfogja a nyakam, hüvelykujja a nyakam mélyedésében, ujjai a tarkómon.
Pulzusom fölgyorsul, a szívem vadul ver, és bármelyik pillanatban összecsuklom. És mindeközben
kábító tekintetével tüzel engem. Vágyam olthatatlan hevében sikoltani tudnék, kétségtelenül Jesse-
nek ez a terve. Újra előrehajolok, de lopva kitér ajkam elől, és egyenesen a mellem felé halad, állával
húzza lejjebb a ruhám, és a mellemre tapad. Újra megjelöli tulajdonát.
Fejem a falnak támasztom, szemem tehetetlenül becsukódik. A két combom közti állandó tűz
kínzó, és attól félek, Jesse így hagy engem. Már többször megtette. Tapos rajtam. Nincs hozzá joga,
de nem vet ennek véget. Ellenállhatatlan vágyat érzek az érintésére, és most, hogy ez elkezdődött,
azt akarom, soha ne hagyja abba.
Az ember azt hihetné, a körülöttünk szóló dübörgő zenétől semmi más hang nem jut el fülünkig,
de ez nem így van. Túlfűtött lélegzetem heves és mély. Ezzel szemben Jesse-é lassú, felszínes és
fegyelmezett. Teljesen ő irányít, taktikája higgadt. Tudja, mit csinál.
Kielégítetlen vágyam miatt már üvöltenék, de Jesse megfordít, és a falhoz nyom, testem
kíméletlenül a csempének ütközik. Forró arcomat a hideg burkolaton pihentetem, Jesse térde ekkor
fölfelé mozdul, szétnyitja a combom. Megfogja a kezem, és a tenyerem a fényes csempére helyezi.
Nem szükséges, hogy szavakkal elmondja, tartsam is ott. Határozott mozdulata és az, ahogy lassan
elengedte a kezem, elárulta, mit vár el tőlem. Aztán az ajkát a fülemhez nyomja. Amikor a combomra
teszi a kezét, és megragadja a ruhám szélét, alig kapok levegőt, remegni kezd a testem. Lassan a
derekam felé halad, majd hallom, hogy lehúzza a sliccét. Türelmetlen vagyok, és csalogatón hátrafelé
nyomom fenekem, mire ő fenéken vág, pucér bőröm hirtelen lángra kap, és én elfojtok egy sikoltást.
- Dugj meg! - lihegem, mire újabb gyors ütést kapok. A fal felé fordítom az arcom, homlokom a
csempén pihen, perzselő leheletem bepárásítja a hideg, fényes felületet. Még meddig csinálja ezt
velem? Mennyi ideig kínoz még? Ám ekkor visszahúzza a csípőmet, a bugyimat oldalra rántja, és
belém hatol. Felkiáltok a lökéstől, a gyors benyomulástól, de ő csöndben van, még csak nem is liheg
vagy remeg. Lassan visszahúzza, pár pillanatig mozdulatlan marad, majd újra előremozdul. Forog a
gyomrom, kavarog a lejem, homlokom a csempén jobbra-balra fordul. Azt sem tudom, mit csináljak.
Újra megüt, váratlanul és erősen, és most fölsikoltok, de a zene túlüvölt engem. Lassan kihúzza,
kezét leveszi csípőmről, és fölfelé csúsztatja testemen, míg a tarkómig ér. Megszorít, és a fejem
oldalra mozdítja, ajka az ajkamra tapad. Felnyögök, alávetem magam kemény szájának, élvezem a
játékot. Korántsem kapok annyit, amennyit kérnék, csak egy kis előzetest abból, amit már
hiányoltam, hogy aztán epekedve otthagyjon.
Miután pár másodpercig teljesen mozdulatlan, helyzetet vált, hátul kiegyenesedik, és már nem
tartja vissza magát. Visszahúz engem, hogy összeérjünk újra és újra, minden egyes erőteljes, kemény
lökés segít, hogy megkapjam, amit akarok. A csúcsra jussak. És pont, amikor úgy érzem, mindjárt ott
vagyok, Jesse kihúzza, megfordít, és lovagló ülésbe emel. Újra belém csúszik, karom a nyaka köré
fonódik, tovább mozog, és gyorsan a csúcsra juttat. Fejem hátrahanyatlik, ajka forróságát a
torkomban érzem, ahogy harap, szív és csókol. Remegés fog el, ahogy a lüktetés, amely átjárja
testem, egybeolvad, és a csiklóm csúcsán köt ki. Még mielőtt a csúcsra érek, sikoltok, de aztán,
ahogy Jesse nyomásának egyre erősebb lüktetése feldob, és a mámorító kéj szakadékába taszít,
megsemmisülök, egyre hangosabban sikoltok, és tudom, ő is elélvezett, még ha csöndben maradt is.
A fejem izzadt fejéhez hajtom, zöld szeme üvegesen néz, arca józan, szenvedélytelen és érzéketlen.
Teljesen zavarba ejt. Megfogom a haját, és magamhoz húzom, de ő ellenáll, helyette lábamhoz nyúl,
és letolja a testéről. Talpra állok, viszonylag stabil maradok a falnak támaszkodva, és őt figyelem. A
kezét a bugyimba csúsztatja, belemarkol a nedvességbe, a tenyerét végigsimítja a mellemen, majd
megtörli a homlokát, begombolja a nadrágját, megfordul, és kisétál.

10 . fejezet
Néma csöndben állok, a dübörgő zene hirtelen elviselhetetlenné válik, kiegyenesedem, és minden
tőlem telhetőt megteszek, hogy összeszedjem magam. Ez így nem jó. Nem térek magamhoz a
döbbenettől. Egyetlen szót sem szólt hozzám attól a pillanattól kezdve, hogy a táncparketten odajött
hozzám, addig, míg a mozgássérültmosdóban, ahol megdugott, egyedül hagyott. Nem szeretkezett,
és nem vadul szexelt. Egyszerűen megdugta a feleségét, mint valami kis ringyót, akit fölszedett a
bárban. Fájdalmat okozott; a kétségeim még erősebbek, mint valaha. Mit tegyek most?
Összeszedem magam, amikor az ajtó meglendül, és Kate száguld be.
- Hát itt vagy! Indulunk!
- Miért?
Pánikba esik.
- Itt van Sam.
Ez minden?
- Ezzel el tudsz boldogulni, ugye?
- És a bátyád - teszi hozzá szárazon.
-Ó...
- Igen, ó! Gyerünk! - Megragadja kezem, és elhúz a mosdótól. - Hol van Jesse ? - kérdi, amint
bemegyünk a bárba.
Körbenézek, és meglátom, ahogy ott áll a pultnál, egyik kezében pohár, átlátszó itallal,
másikban... egy nő feneke.
Fölmegy bennem a pumpa.
Elrántom a kezem Kate-től, dühöngve sietek a szarházi, faszfej férjem felé.
- Hé, Ava, mennem kell! - kiált Kate.
Meg sem hallom, átverekszem magam a tömegen. Jesse fölnéz és észrevesz, de nem lepődik
meg. Nem tűnik úgy, mint akit rajtakaptak, vagy zavarban lenne. Miért is lenne? Tudja, hogy azért
vagyok most itt, mert nemrég megdugott a mosdóban, és jelezte, az övé vagyok. Rápillantok Samre,
aki határozott fellépésem miatt rémültebbnek néz ki, mint Jesse.
Amint odaérek Jesse-hez, kikapom a kezéből a poharat, és felhörpintem. Víz. Földhöz vágom, a
pohár összetörik, de a zene tovább dübörög, az emberek csevegnek. Aztán odafordulok a nőhöz,
akinek a keze most már az idegbeteg férj uram feszes seggén van.
- Húzz a francba! - üvöltöm a képébe, és lefejtem a kezét Jesse fenekéről. Nem kell
megismételnem a mozdulatot, ami Jesse kezét illeti. Már elvette a nő hátsó feléről, és a szavaimat
sem kell elismételnem. A nő elképedve bámul, és óvatosan lelép. Valószínűleg a legértelmesebb
dolog, amit valaha tett. Úgy érzem, ölni tudnék.
- Mi a faszt művelsz? - üvöltök Jesse-re.
Lassan felhúzza a szemöldökét, kis önelégült vigyort látok buja ajkán. Ez az első érzelmi reakció,
amit felfedezek rajta azóta, hogy belépett a bárba. Ám nem szól semmit.
- Válaszolj!
Megrázza fejét, és a pulthoz fordul, jelez a bárpultosnak.
Nos, hát ezt akarja. Megfordulok, és mindhárom barátom ott áll döbbent csöndben, Sammel együtt.
Én magam is megvagyok döbbenve, de korántsem maradok csöndben.
- Menjetek már innen! - kiáltom, és átvágok köztük, majd elszántan a táncparkettre lépek. Nem
tart sokáig, amíg megtalálom azt, amit keresek, jó sok ajánlatot kapok, amint a ruhám szélét
felrántom, de ehhez nem akárkit keresek. Pár másodpercig vizsgálódom, milyen a felhozatal, majd
egyenesen rávetem magam egy magas, jóképű, kék szemű pasira - vonzó pasira. Időt sem hagyok
arra, hogy megfontoljam, visszautasít-e. Odamegyek hozzá, pár pillanatot adok neki, hogy
méricskéljen, majd átölelem a nyakát, és megcsókolom. Szívesen belemegy ő is, nyelve rögtön a
számban van, karja a derekamon. Hülye voltam, hogy azt hittem, jó pasi lesz, de követem az ő
ritmusát, míg egyszer csak eltűnik. Kinyitom szemem, és látom, hogy az idegen pasi mogorván néz

jesse-re.
- Mi a fasz van? - kiáltja értetlenül, mire Jesse meglendíti öklét, és szegény pasinak behúz egyet...
egy nagyot. Elborzadva nézem, ahogy orrából szanaszét fröccsen a vér. Ám ez sem állítja meg.
Visszamegy Jesse-hez, padlóra rántja, öklök csapnak össze, egymás torkának esnek, és mindenki
hátrább húzódik, hogy helyet hagyjanak a két férfinak.
- Ava, mi a francot gondoltál? - üvölt fülembe oldalról Sam, vádló arccal. Nem tudom, mit
gondoltam. Azt hiszem, egyáltalán nem gondolkodtam.
Sam is, én is visszanézünk a padlóra, ahol Jesse az öklével lesújt a másik állára. Összerezzenek.
- Sam, kérlek, állítsd meg őket!
Jesse fehér inge vörös foltokban úszik, a másik pasi arca szétroncsolva, biztosan eltört az orra.
- Te teljesen megőrültél? - kérdi Sam.
Már majdnem könyörögni kezdek, de Jesse talpra áll, és felhúzza a pasit, nekitámasztja egy
oszlopnak, majd felhúzza térdét, és egy nagyot rúg a bordáiba. A férfi a földre esik, karjával átfogja a
törzsét. Szörnyen érzem magam, de nem amiatt, mert a férjem a fájó állát dörzsöli. A szegény idegen
férfi miatt érzem magam felelősnek, akit csak azért néztem ki magamnak, hogy Jesse-t
megleckéztessem. Mi a franc van velem?
Levegőért kapkodok, ellöknek az útból, és Jay siet át, miközben fölméri a helyzetet, majd szó
szerint ráveti magát Jesse-re, és kidobja a bárból. Hátrább lépek, ahogy elmennek mellettem, de
Jesse ellenáll, majd belém markol.
- Vidd ki innen a francos segged! - morog rám.
Hirtelen rájövök, milyen óriási baklövést követtem el, és mivel nem akarok szembenézni azzal a
következménnyel, amit egy dühöngő vadállat jelent a bár előtt, inkább a legbiztonságosabb
megoldást választom, a bárban maradok. Én küzdők Jesse-vel, Jesse pedig Jayjel.
Hallom, amint a kidobó káromkodik, és hadakozik velünk.
- Kifelé! - üvölti, és érzem, hirtelen fölemel valaki, és megvéd a kidobó vállától. - Kiviszem őt, ha
eltünteted innen azt a mocskos segged a bárból - üvölti Jesse-re.
Ez beválik, ám Jesse még ráförmed a kidobóra.
- Tartsd a mocskos kezed ott, ahol most van!
Amilyen őrült állapotban vagyok, jól megnézem, hol van Jay keze - egyikkel a derekamat, a
másikkal az alkaromat szorítja. Dacosan elkezdek rúgkapálni.
- Eressz el, a francba!
- Ember, hogy a francba tudod ezt elviselni ? - kérdi Jay, amint lépked kifelé a bárból.
Micsoda?
- Tisztára megőrjít - válaszolja Jesse, kritikus pillantást vetve rám, aztán visszafordul, és
megdörzsöli állát. - Légy vele óvatos!
Jay óvatosan letesz, és rosszallón megrázza fejét, közben kezet fog Jesse-vel, és otthagy minket a
járdan. Fenyegetőn méricskéljük egymást, miközben mindenki kirohan a bárból, köztük Dan is.
Egyáltalán nem kívánom, hogy mindezt lássa.
- A kurva életbe veletek, mind! - üvölti Jesse.
Dan odalép.
- Azt hiszed, itt hagyom Avát veled? - kiabálja. Imádkozom, hogy Dan fogja már be a száját, mert
mindazok után, .aminek most tanúja voltam, nem is kérdéses, hogy Jesse kinyírja Dant. Lassan
megfordulok, hogy segélykérő pillantást vessek Kate-re, de ő csak összeszorítja a száját, a többiek
meg hol Danre, hol Jesse-re bámulnak dühösen. Látták ma már az őrült Jesse-t. Nem fognak segíteni.
Jesse megragadja a könyököm, és mereven Danre bámul.
- Nem bánod, ha most hazaviszem a feleségem, ugye! - nem kérdés, hanem kijelentés.
- De, ami azt illeti, bánom.
Dan nem hátrál meg. Sötét szemében látom azt az rendíthetetlen csillogást.
- Dan, minden rendben van. Jól vagyok. Menj csak! - fordítom a fejem a többiek felé. -
Mindannyian, kérlek, menjetek! - Ám senki sincs, aki megtenné az első lépést.
Jesse szorítása erősödik.

- Mi a faszt gondoltok rólam? Mit fogok csinálni? - bömböli. - A pokolba is, ez a nő itt az életem!
Hátrahőkölök ezen a szenvedélyes kijelentésen, ahogy a többiek is, Dant is beleértve. Ha én
vagyok az élete, hol volt az utóbbi négy napban ? Miért bánt velem úgy, mintha csak egy tárgy
lennék? És miért fogdosta azt a nőt a bárban? Kitépem a karom a szorításából, és hátralépek, egy
pillantást vetek a barátnőmre. Nem is tudom, miért - tanácstalanságból, mert fogalmam sincs, mit
tegyek. Finoman megrázza a fejét. Azt jelzi, ne csináljak balhét. Okoskodó énem azt kiáltja: „Ne
hagyd, hogy leégessen” maradék józanabbik énem azzal nyugtatgat: „Ne égesd magad!”
Kate megnyugtató pillantásától fölbátorodva odalépek hozzá, a közben lejjebb húzom a ruhám
szélét, és butaságból vagy csak utolsó dacból megragadom a kezében lévő bort, és lehajtom.
- Ava! - próbálja megakadályozni.
- Sziasztok! - mondom, és a táskámat kikapom Kate másik kezéből, és Jesse felé fordulok. Jesse
figyelmeztetőn összeszorítja az ajkát, de egy csöppet sem érdekel. Folyton az jár a fejemben, mit tett
ma, és minden egyes tette egyre jobban dühít.
- Nem kell, hogy kövess!
Rám néz, tekintete egyértelműen haragos. Remélem, az én elégedetlenségem is nyilvánvaló, de
ha netán mégsem lenne az, undorodó pillantást vetek rá, majd ellököm az útból, és minden erőmet
összeszedve, megpróbálok nem tántorogva menni. Azt a bort már nem kellett volna meginnom.
Több okból sem.
Óvatlanul az útra lépek, hogy leintsek egy taxit, de még csak föl sem tudom emelni a karom.
- Ki ne lépj arra az átkozott úttestre! - mordul rám Jesse, és fölvesz a vállára. - Hülye nőszemély!
- A francba, Jesse! - De már visz is az úttestről a járdára. - Tegyél le!
- Nem!
- Jesse, ez fáj!
Azonnal letesz, és végignéz aggódó, zöld tekintetével.
- Fáj ? Hol ?
Mellkasomra teszem a tenyerem.
- Pont itt! - ordítom arcába.
Megtorpan, de aztán ugyanazt az előadást játssza el, veregeti vér áztatta mellkasát.
- Üdvözöllek az átkozott klubban, Ava! - üvölti olyan hangosan, hogy összerezzenek, aztán kissé
spiccesen sarkon fordulok, és elviharzok.
- Az autó erre van - kiabálja mögöttem. Megállók, és óvatosan hátraarcot csinálok, majd a másik
irányba visszasétálok. Nincs sok értelme menekülni. Be vagyok csípve, ő meg eltökélt.
- Nem tetszik a ruhád - hallom, ahogy mögöttem mérgelődik.
- Nekem tetszik - vágok neki vissza, és továbbsétálok.
- És miért ez van rajtad?
Utolér. Nem nehéz. Részeg vagyok, és magas sarkú van rajtam. Megállók és megfordulok, hogy a
szemébe mondhassam.
- Mert tudtam, hogy neked nem fog tetszeni! - kiáltom, kissé magamra vonva a járókelők
figyelmét.
- Igazad van! - kiált vissza rám.
- Jól van! Csak emiatt vagy dühös, vagy mert részeg vagyok, vagy mert megcsókoltam egy másik
pasit ?
- Emiatt mind, de hogy csókolóztál egy másik pasival, az kiverte a biztosítékot!
Remeg a dühtől.
- Te meg fogdostad egy másik nő seggét!
- Tudom! - bámul rám, én meg visszabámulok.
- Miért? Már untad, hogy csak egy nőd van? - kiabálom rekedten, aztán megállók, körülnézek, ki
hallotta az én kis kitörésemet. Megkönnyebbülten látom, a barátaink már mind elmenekültek a
helyszínről. Dönthettem volna amellett, hogy lehordom Jesse-t a birtoklási vágya vagy a
féltékenysége miatt, de nem, inkább a szextörténeteit választom.
Sötétzöld szemét résnyire húzza, ajka egyenes.

- A francba, az egészet te akartad!
- Én? Hogyan?
- Otthagytál! Azt ígérted, soha nem hagysz el!
Szemben állunk, bámuljuk egymást, mint két támadásra kész farkas, és egyikünk sem hátrál.
Mindkettőnknek van oka panaszra. Persze az enyém nyomosabb érv, de nem készültem föl arra,
hogy az utca közepén ácsorogjak egész éjszaka, hogy bebizonyítsam az igazam. Nem vagyok olyan
makacs, mint ő.
- Nem kellett volna magadra vállalnod, hogy a jövőmről döntesz - mondom nyugodtabban, és
kissé támolyogva továbbhaladok az autó felé. Fogalmam sincs, hol parkolt, de nincs kétségem afelől,
nemsokára rám üvölt, merre menjek.
- Púp vagy a hátam közepén - förmed rám. - Egyébként meg a mi jövőnkre gondoltam.
Hátulról átölel, és a karjában visz.
- Jesse, tegyél le! - mondom erőtlenül, panaszosan. Gyönge próbálkozásom, hogy kiszabadítsam
magam, eléggé szánalmas.
- Nem teszlek le, asszony.
Feladom. Testem gyönge, fejem még gyöngébb, fáj a torkom, és rekedt a sok kiabálástól.
Hagyom, hogy odavigyen az autóhoz és letegyen az anyósülésre, akkor sem csap balhét, amikor
odahajol, hogy becsatoljon. Értetlenül motyog, ahogy megigazítja a ruhám szegélyét, majd becsapja
az ajtót. Tudom, hogy betett az autóba, homályosan meg azt is tudom, hogy Ed Sheeran kellemes
zenéje szól, de annyira kimerültem, hogy már nincs erőm kiabálni ve le. Homlokom az ablaknak ér, és
üres tekintettel bámulom, hogyan húznak el mellettünk London fényei.
- O, jaj! - hallom Clive rosszalló hangját, amint magamhoz térek, ide-oda himbálódzva, ahogy
Jesse lépdel. - Hívjam önnek a liftet, Mr. Ward?
- Nem, boldogulok - rezeg rajtam keresztül Jesse hangja. - Ez a kibaszott ruha nevetséges -
motyogja, míg hívja A liftet, és amint az ajtó nyílik, azonnal belép.
A karjában térek magamhoz, és elkezdek kapálódzni, hogy kiszabadítsam magam. Úgy tűnik, már
nem vagyok részeg, és mivel se részeg, se dacos nem vagyok, egyszerűen nehéz eset lettem.
- Tudok menni - förmedek rá.
Gúnyosan lábra állít, de csak azért, mert nincs hova menekülnöm, és nincsenek autók, amelyek
előtt átmehetnék. A liftajtó kinyílik, és elsőként szállók ki belőle, miközben a táskámban kotorászom
a kulcsaimat keresve. Meglepően hamar megtalálom, de hogy a megfelelő kulcsot a zárba tegyem, az
egészen más kérdés. Egyik szemem becsukom, hogy megpróbáljak koncentrálni, majd lassan a zárba
irányítom a kulcsot. Hallom, ahogy Jesse magában mérgelődik mögöttem, de rá se hederítek, és
tovább próbálkozom a kulccsal. Biztosan elege van a várakozásból, mert hirtelen megfogja a
csuklómat, szilárdan tartja, és sikeresen a zárba illeszti a kulcsot.
Az ajtó kinyílik, lerúgom a cipőm, és átmegyek az óriási nyitott téren, óvatosan föl a lépcsőn.
Amint fölérek, nem a hálószoba felé indulok, inkább jobbra megyek, kedvenc vendégszobámba.
Ruhástul az ágyra roskadok anélkül, hogy lemosnám a sminkem, ami egyértelmű jele annak,
milyen kimerült és részeg vagyok. Mégsem hagyom, hogy ez sokáig izgasson. A szemem lassan
lecsukódik, és kábulat lesz úrrá rajtam.
- Ezt vedd le!
Érzem, ahogy lehúzza rólam a ruhát. Félig alszom, tudom, kissé még mindig be vagyok rúgva,
szempillámon összeragadt a szemfesték.
- Darabokra fogod vagdosni ? - motyogom gúnyosan.
- Nem - válaszol nyugodtan, erős karja átölel, és fölemel az ágyról.
- Lehet, hogy nem beszélgetek veled, asszony - suttogja de az ágyunkban nem beszélgetni akarok
veled.
A karom automatikusan felé nyúl, átölelem, és az arcom a nyakába temetem. Lehet, hogy kissé
részeg vagyok, és nagyon dühös, de fölismerem a kedvenc helyem. Lefektet az ágyba, és pár pillanat
múlva a hátamon fekszem, ő pedig a mellére szorít.
- Ava! - suttogja fülembe.

- Mi az?
- Megőrjítesz, asszony.
- Őrülten szeretsz?
Érzem, ahogy erősebben szorít magához.
- Azt is.
- Szeretlek.
Mi van? Összevissza zagyválok, összeragadt szempillám szétnyílik.
- Igyál! - parancsolja gyöngéden.
Nyöszörgők, és a párnám felé fordulok.
- Hagyj békén! - nyögök, és hallom, ahogy magában kuncog.
A fejem lüktet. Még csak föl sem emelem a párnáról, úgy érzem, mintha a Black Sabbath
dübörögne a fejemben.
- Hé, gyere ide! - karjával átfogja a derekam, és áthúz az ölébe. Érzem, ahogy a hajam simogatja,
kisöpri az arcomból, és úgy látom, szénsavas vizet tart számhoz.
- Igyál!- nyújtja közelebb. Hagyom, hogy a poharat számhoz billentse, kortyolok egyet a
buborékos italból.
- Mindet!
Megiszom az egész pohárral, és csupasz mellkasára roskadok. Nem vagyok jó másnapos.
- Mennyire rossz? - kérdi.
Tudom, hogy vigyorog.
- Rossz - morgom.
A szemhéjam nehéz, és túl lusta vagyok ahhoz, hogy végiggondoljam azokat az eseményeket,
amelyek összehoztak engem és ezt a gyilkos másnaposságot - összehozott engem és ezt az őrjítő
pasit.
Érzem, ahogy megmozdul az ágyban, hátradől, és magához húz. Nos, legalább beszél hozzám,
törődik velem ebben a szánalmas állapotban. Milyen ember bünteti azzal élete iszákos szerelmét,
hogy szórakozni megy, és le- részegedik? És amikor terhes lesz, nem mondja el neki? Milyen ember
kínozza túlzott birtoklási vágyban szenvedő férjét azzal, hogy nyelvét egy másik pasi torkán dugja le a
férje szeme előtt? Ugyanaz a fajta ember, aki élete szerelme elől elrejti a tablettákat, hogy
megpróbálja alattomos módon teherbe ejteni, hát ilyen ember. Egymásnak teremtett minket az ég.
- Sajnálom... kicsit - mondom csöndesen.
Megcsókolja a hajam.
- Én is.
Bátor. Biztosan szörnyen nézek ki, és büdös is vagyok. A másnaposság szaga nem hiszem, hogy a
legkellemesebb ébresztő, főként nem egy leszokó alkoholistának.
Szánalmasan, összekuporodva fekszem rajta, néha elalszom, néha fölébredek, néha magamnál
vagyok, néha nem.
- Min gondolkodsz? - kérdi csöndesen, már-már aggódva.
- Azon gondolkodom, nem mehet ez így tovább - felelem őszintén. - Nem jó ez így neked.
Kihagyom azt a tényt, hogy nekem sem jó ez így. Fölsóhajt.
- Nem magamra gondolok.
- Mit fogunk csinálni ? - erősködöm.
Pár pillanatig csöndben van, majd a hátamra fordít, és széttárja a combomat, hogy azzal öleljem
át. Mély lélegzetet vesz, és a homlokát a mellemre ejti.
- Nem tudom, de azt tudom, mennyire szeretlek.
Hátradőlök, és fölnézek a mennyezetre. Ezt én is tudom, de annak, hogy a szerelem mindent
legyőz, jelen esetben vannak korlátai. Minden alkalommal a szerelem az aduász, mintha az
elfogadható kifogás lenne az idegbeteg dolgaira.
- Miért csináltad? - kérdem. Nem kell tovább kifejtenem. Tudja, mire gondolok.
Fölnéz rám, a homlokán rosszallást látok.
- Mert szeretlek - mondja védekezőn. - Minden azért van, mert szeretlek.

- Úgy bánsz velem, mint egy ribanccal, egy bár mosdójában szó nélkül megdugsz, aztán kisétálsz,
és egy másik nőt fogdosol. Ezt is azért tetted, mert szeretsz?
- Csak valamit be akartam bizonytani - érvel csöndesen. - És vigyázz, hogy beszélsz!
- Nem, Jesse. Úgy viselkedtél, mint egy seggfej - mozdulok meg alatta, mire ő aggodalmasan rám
néz. - Le kell zuhanyoznom.
A szemembe néz, de végül kelletlenül enged fölkelni. Kivonszolom magam az ágyból, be a
fürdőbe, becsukom az ajtót, és fogat mosok, majd a zuhanyzóba lépek. Reményvesztettnek érzem
magam, és így másnaposán, csak vissza akarok bújni az ágyba és elfelejteni mindent, de az agyam
ijesztő területre téved, amitől még inkább megfájdul a fejem. Négy napig nem láttam őt. Minden
tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kockáztassak, de nem tehetek ellene, főként annak fényében,
ahogy legutóbb fölszívódott.
Összerezzenek, ahogy érzem, amint keze végigsiklik a hasamon, és az ajka a vállamon.
- Engedd! - suttogja, kezébe veszi a szivacsot, és megfordít. Letérdel előttem, megfogja a
lábfejem, a combjára teszi, és a szappanos szivaccsal simogatja lábam egyre följebb.
Eltűnt az arcáról a rosszallás. Elégedettnek, békésnek és nyugodtnak tűnik, pont olyannak,
amilyennek szeretem őt látni, és újra vigyáz rám.
- Hol voltál hétfő óta? - kérdem, és szigorúan figyelem. Nem lesz feszült, és nem néz rám
bizalmatlan tekintettel, egyszerűen lassan mosdat engem, miközben csobog ránk a víz.
- A poklot jártam meg - mondja szelíden. - Elhagytál, Ava.
Nem néz rám, nem beszél vádlón, de tudom, hogy arra utal, megszegtem az ígéretemet.
- Hol voltál? - kérdem újra, és leteszem a lábam a kőre, de aztán fölemelem a másikat, amikor a
bokámra koppint.
- Megpróbáltam neked teret adni. Nagyon jól tudom, milyen vagyok veled, Ava, és bárcsak vissza
tudnám fogni magam, tényleg! De nem tudom.
Még mindig nem válaszolt. Ezt jól ismerem.
- Hol voltál, Jesse ?
- Követtelek - suttogja - mindenhová.
- Négy teljes napon át? - kérdem.
Fölnéz rám, és abbahagyja a szappanozást.
- Az egyetlen vigaszom az volt, hogy lássam, milyen elesett vagy te is.
Felém nyúl, és megfogja kezem, odahúz magához, most már én is térdelek, szemben vele.
Kisimítja az arcomból a hajam, hozzám hajol, és gyöngéden megcsókol.
- Nem vagyunk szokványos pár, drágám. Különlegesek vagyunk. Ami nekünk megadatott, az nem
hétköznapi. Te hozzám tartozol, én pedig hozzád. Ez egyszerűen így van. Nem természetes, ha külön
vagyunk, Ava.
- Megőrjítjük egymást. Ez nem normális.
- Az életem nélküled, az nem lenne normális.
Az ölébe segít, a karomat átkulcsolja a nyaka mögött, majd a derekamat simogatja.
- Ez itt a mi helyünk - szorítja meg a derekam, hogy az igazát alátámassza. - Pont itt, mindig
velem. Soha többé ne csókolj meg más férfit, Ava. Akkor hosszú időre lecsuknak engem.
Ráébredek, mekkora barom voltam. Kinyújtom a karom, és megsimogatom az állát. Nincs
zúzódás vagy sérülésnyom.
- Ne csinálj többé ilyen átkozott őrültséget!
A mérgem már teljesen elmúlt, és tudom is, miért. Azért, mert tisztában vagyok azzal, mennyire
szeret engem. De ez lehet mentség a viselkedésére ? Az önpusztító viselkedésből ki tud törni, ha az
övé vagyok, és azt teszem, amit ő mond. Nem tagadom, hogy ez engem elkeserít, kikészít, és néha
azon gondolkodom, mi a francra számíthatok, de Jesse-nek ez az arca, a hihetetlenül odaadó
szerelme, rajongása, ez mind túltesz a zavaros, idegbajos viselkedésén. Mindez hir-
telen eszembe juttatja, hogy még terhes vagyok. Jesse pedig úgy tudja, hogy nem.
Megfogja az arcom, és az ajkát az ajkamhoz nyomja.
- Te meg ne légy többé ilyen dacos!

Ajka szélesen mosolyog a számon.
- Soha! - húzom közelebb magamhoz, ott, a csobogó víz alatt.

11. fejezet
A szombatunk javarészt a kiengeszteléssel telik. Megnőtt az étvágyam a bágyadt szex után, és

mindenben ellentmondtam Jesse-nek, csak hogy fölingereljem még egy szeretkezésre. Ezután,
gyorsan elfelejtvén mit ígértem neki együtt- létünkkor, kiprovokáltam egy emlékeztető dugást.
Miután a teraszon megreggeliztünk, a szabad ég alatt folytattuk a szeretkezést, amit egy ráadás
követett. Jesse szerint ezt az ígéretem megszegése tette indokolttá. De én tudom, hogy csak meg
akart bilincselni, s ezt meg is érdemeltem. Magáévá tett mindenhogy, minden pozícióban, és minden
egyes pillanatát élveztem, még akkor is, ha most kicsit keserű a hangulatom. Visszatértem, hogy
édesdeden megpihenjek a Jesse-féle hetedik mennyországban. Mivel Jesse nem tud a
terhességemről, úgy és akkor tesz magáévá, ahogy és amikor csak akar. A tegnapi nap többet
jelentett számomra, mint puszta kárpótlást, amiért az utóbbi időkben elvesztettem az uralmam Jesse
fölött. Boldogabb nem is lehetnék. De valóban nem hiányzik ez a terhesség.
Kate megérkezett, és abban is biztos vagyok, hogy a háttérben a bátyám hangját hallottam, bár
Kate tagadta. Érdeklődött, hogy Jesse és én kibékültünk-e. Azt is megkérdezte, elmondtam-e Jesse-
nek, hogy gyereket várok. Nem.
Azok után, hogy egy teljes napon át átadtuk magunkat az élvezeteknek, s visszatért minden a régi
kerékvágásba, és minden olyan, amilyennek lennie kell, meg vagyok győződve arról, hogy jó döntést
hoztam.
- Ott fogsz feküdni egész nap, vagy felöltözöl, s irány a Manor? - kérdezte Jesse, aki csodálatos
mezítelenségében a fürdőszoba ajtajában szárítgatta sötétszőke fürtjeit egy törülközővel.
Felhúzom magamat, és az ágy végéhez kúszom. Hasra huppanok, s a könyökömön támaszkodva,
államat a tenyeremben pihentetem. Tudom, mit fogok csinálni, és ő is tudja. Ez kiderül vakító zöld
szeméből. Nem arról van szó, hogy nem akarok elmenni a Manorba.
Egy bizonyos ostorral csapkodó boszorka távollétében Jesse vidéki birtoka mindent felülmúlóan
kellemes hely.
- Talán - a hangom hívogató és mély, mert ilyennek is szántam. - Merev vagy. - A hímvesszőjére
nézek, majd gyorsan visszapillantok rá.
Küzdők, hogy ne vigyorogjak. Az ajkamba harapok, s közelről szemlélem.
- Azért lehet, mert téged nézlek.
Törülközőjét lágyan a vállára veti, s az ajtókeretnek támaszkodik. Odáig vagyok ezért a
hamisítatlan, csábító káprázatért és mosolyért.
- Mindenhol kemény vagy.
- Kivéve itt - mondja mély hangon, közönyösen, a mellkasát paskolva. - Itt olyan lágy vagyok,
mint a lekvár. De csak neked.
Széles mosoly jelenik meg arcomon.
- Néha keményszívű vagy. - Eltűnődöm, miközben a hátamra fordulok, s a fejem az ágy végén
lelógatom.
- Te csábító nőszemély vagy, Mrs. Ward.
Fejjel lefelé nézem, amint lassan felém közeledik. Megáll előttem, lenéz, s merev hímvesszőjét
végighúzza a felső ajkamon.
- Akarod ? - kérdezi, ahogy végig húzza péniszét az ajkamon, oda-vissza. A forró nedvesség
kicsalja a nyelvemet, s ízlelésre csábítja. De ő elhúzódik, s megérinti a szája sarkát.
- Mondd, hogy kérlek.
- Kérlek.
Ujjhegyemmel végigsimítom a testét a mellkasától a hímvesszőjéig. Jesse felnyög, s merev
péniszét egyenesen az ajkam közé irányítja. Lassan kinyitom a szám, s látva az arcán a beleegyezést,
ajkammal körbezárom.
- Ava, kibaszott jó szád van - nyögi összeszorított szemmel.
- Abbahagyjam?

Finoman megharapom, s a fogamat végighúzom a sima húson.
- Akarod, hogy abbahagyjam?
- Azt akarom, hogy fogd be végre, és koncentrálj arra, amit csinálsz.
Mosolygok és elengedem. Majd felülök az ágy végébe, combja közé helyezkedem, megragadom
a hímvesszőjét, és szorítom... keményen.
- Ne húzz tovább, te nő!
Kezével rátalál a hajamra, s lenyom magához.
Semmilyen ellenállást nem tanúsítok. Szeretem ezt tenni vele. Fejemmel lefelé haladok, és
körmömet a feszes fenekébe mélyesztve magam felé húzom.
- O, basszus! - üvölt, fejemet ott tartva. - Csak maradj ott!
Hímvesszője a torkom mélyét súrolja, s én azzal küszködöm, nehogy felkavarodjon a gyomrom.
Csöndben maradok, miközben görcsösen a számba húzza tolja magát, a fejét hátrahajtja, s a
hajamba kapaszkodik. Muszáj erőt vennem magamon, hogy ne hányjam el magam, mert az elég
kínos lenne. Ehelyett inkább nem a számban lévő péniszre, hanem a hányingerem legyőzésére
összpontosítok. Behunyom a szemem, és az orromon keresztül mélyeket lélegzem. Mi a baj velem?
Ha a terhesség olyan undort vált ki belőlem, hogy még Jesse férfiasságát sem tudom elviselni, akkor
nem akarok tovább várandós lenni.
Egy kicsit megpihenek, s amikor elhúzódik, gyorsan kiengedem a számból. Ezután rám mászik, s a
lábamat maga köré kulcsolja. Tökéleteset kell alakítanom, látva kétkedő tekintetét. Nem szereti, ha
pihenőt tartok. Megtámaszkodom, s az ajkába harapok.
- Akarlak.
- Jól éreztem magam ott, ahol voltam - hadarja hitetlenkedve.
Ettől nevetnem kell.
- Örülök, hogy viccesnek találod, Ava.
- Nem találom annak, ne haragudj.
Rátapadok a szájára, és bevetem a „szükségkártyámat”. Ez az egyetlen lehetőségem.
- Akarlak.
Hátrahúzódik, és a szeme elkeskenyedik. Ez ijesztő. De aztán megsemmisít a mosolyával, amit
csak nekem tartogat.
- Soha nem kell kétszer kérned, bébi.
Leereszkedik az ágyra, és mellém heveredik.
- Szabadulj meg a törülközőtől!
Lerántom a fürdőlepedőt a nyakából, és a szoba túlsó oldalára hajítom.
- Tedd a kezed a fejemre! - utasít.
Azonnal engedelmeskedem, s ujjaimmal nedves, piszkosszőke hajával játszadozom.
- Húzd!
Letámaszkodik, és az ajkamat nyalogatja, miközben nyögdécselve a haját húzkodom.
- Keményen csókolj, Ava.
Szigorú hanglejtése tovább fokozza a vágyamat. Izgatottan a szájára tapadok.
- Hagyd abba! - utasít.
Úgy teszek, bár igazából nem akarok úgy tenni.
- Finoman csókolj! - suttogja.
Sóhajtok, s finoman, nagyon lassan végigcirógatom a nyelvemmel a száját. Ez maga a
mennyország.
- Elég! - szól keményen, és én megint abbahagyom. Visszahúz, és egy szerelmes csókot lehel az
ajkamra.
- Miért nem tudod olyan gyorsan csinálni a dolgokat, ahogy mondom?
Vigyorgok, közelebb húzom, és újra a száját követelem.
- Mert a te feleségednek a hatalomra fáj a foga.
Nevetve megfordul, s elhelyezkedem lovagló ülésben a csípőjén.
- Vedd át a hatalmat, bébi!

- Rendben.
Gyorsan beleegyezem, hímvesszőjéből felemelkedve. Lenyúl, de rácsapok a kezére.
- Elnézést.
- O, de sajnálom - vigyorog ártatlanul.
- Nem fogsz megdugni, vagy igen?
- Elfeledkezel Istenről?
Megragadom ágaskodó péniszét, és magamba vezetem.
- Most hagyott el az erőd.
Finoman ráereszkedem, s a vigyora hamarosan eltűnik. Helyette elégedettség tükröződik az
arcán.
Nyög, és megragadja a combomat.
- Lehet, hogy gyakrabban adom kezedbe az irányítást. Fölemelkedem, és lassan visszamerülök,
végigsimítok a mellkasán.
- Tetszik?
- Imádom.
Rám néz, és elkezd simogatni a combhajlatomig.
- Olyan jól nézel ki - mondom.
Ismét finoman megemelkedem, s mélyet sóhajtok.
- Tudom - feleli egyszerűen.
- Arrogáns vagy.
- Tudom. Emelkedj föl!
Felhúzom a szemöldökömet.
- Kinél van a hatalom?
- Nálad, de nem sokáig élvezheted, ha visszaélsz vele. Föl!
Elfojt egy mosolyt, s én mogorván nézek rá, de ennek ellenére fölemelkedem.
-Jó kislány - zihálja. - Gyorsabban!
Beletemetkezem, s lágyan szeretkezünk.
- De én így szeretem.
- Gyorsabban, Ava.
- Nem. Én irányítok.
Ismét fölemelkedem, de nem kapok esélyt, hogy kiszabaduljak. A hátam nekiszorul az ágynak, és
le vagyok szögezve.
- Ugrott az esélye, hölgyem.
Egyenesen belém hatol.
- Visszaveszem a hatalmat.
Bumm!
Sikítok, a lábam széttárul.
Bumm!
- Bassz meg! - kiáltom, ahogy a méhemnek ütközik.
- A szád!
Bumm!
-Jesse!
- Nincs szerencséd, bébi.
Hörög, nyög, szorítja csuklómat, s ütközésig hatol újra és újra. Lehunyom a szemem.
- A szemed!
A sokkoló üvöltésre fölpattan a szemem.
-Jobban!
Csurog a verejték az arcáról, s érzem, amint az arcomra csöpög. Muszáj kapaszkodnom,
karmolnom és harapnom őt, de teljesen elhagy az erőm, mint ahogy őt is.
- Engedd, hogy tartsalak!
Felsikoltok, engedve a szorításnak, ő pedig üvölt:

- Kié a hatalom?
- A tiéd, te kibaszott uralkodó dög!
- Nézd!
Bumm!
- Ez a tiéd!
Bumm!
- Száj!
Visítok.
- Élvezzünk együtt, Ava! - üvölti.
Nem tudok. Próbálok eljutni a csúcsra, de ez messze van még, túl mélyen. Minden alkalommal,
amikor úgy érzem, elérem, jön a következő löket, amellyel belém hasít büntető csípőjével, majd
visszavonul. A szemem lecsukódik, és nem tudok mást csinálni, mint tűrni a testemen áthaladó újabb
és újabb rohamokat.
-Jézusom, Ava. Mindjárt elmegyek!
És amikor ezt kiáltja, egy mozdulattal rám zuhan, kiengedve kezemet erős szorításából. Zihál,
teste összerándul, a bőre nyirkos. Én is ugyanezt élem át, kivéve a kielégülést.
- Nem mentél el - lihegi.
Nem tudok beszélni, így csak hümmögök, és a fejemet rázom. Karom ernyedten huppan a fejem
mellé.
- Sajnálom, bébi.
Megint hümmögök, s kísérletet teszek, hogy fölemeljem a karomat, és átöleljem, hogy tudja, jól
vagyok. Izmaim azonban cserbenhagynak. Jesse a szó szoros értelmében lebénított. Izzadt
mellkasunk egymáshoz préselődik, és akadozó légzésünk az egyedüli zaj. Mindketten teljesen kime-
rültünk. Ágyban akarok maradni, de aztán érzem, hogy legurul rólam, és a karjába vesz. Ellenkezem,
amint kicipel a fürdőszobába.
Fölfrissít egy kis permettel, lekap egy törülközőt a polcról, és leteríti a zuhanyzó aljába, és
ráfektet. Éppen össze akarom szedni minden erőmet, hogy csúnyán nézzek rá, amikor leereszkedik
hozzám, és széttárja a lábamat.
- Hadd élesszelek föl!
Beindítja a zuhanyt, hogy hűtsön, és odatelepedik széttárt combom közé. Mielőtt tényleg
fölébresztene, lágy nyelvcsapásokkal hatol belém.
A hátam megemelkedik, élettelen karom föléled, s visszatér a hangom.
- Ó! Istenem!
Nyirkos haját megragadva, testét magamra húzom, s az előbbi távoli orgazmusom közelebb
kerül. Nem akarom megfékezni. Lihegek, a hasizmom megfeszül, a fejem megemelkedik, ahogy a
friss víz az egész testemet éri. Mindenhol ott van. Nyalogat, harapdál, szív, csókokkal halmozza
el a combom belső részét, s lassan ismét belém mélyeszti a nyelvét.
- Ébren vagy már? - motyogja, s aztán lágyan megharapja csiklómat.
- Még! - követelem.
Hallom, hogy elneveti magát, s aztán követi az utasításomat. Teljesen fölfal, s finoman eljuttat a
csúcsra.
Csillagokat látok. Nyögök, s a kezemet a fejem fölé emelem. Túl jól csinálja. Rohadtul jól csinálja.
Vele lüktetek, és teljesen lebénulok. A hűvös permet mennyei, a zuhanyból folyamatosan érkező víz
nyugtatóan hat rám. Nem kelek fel a földről - senki és semmi kedvéért sem. Vissza is tehet
egyenesen az ágyba.
- Imádom, imádom, imádom érezni a lüktetésedet.
Végigcsókolja a testemet, amíg rátalál az ajkamra, amelynek most még több figyelmet szentel.
Csak a számmal válaszolok. Egy porcikámat sem tudom rávenni, hogy megmozduljon, és arra sem
veszem a fáradságot, hogy erőlködjem.
- Kárpótolva vagyok?
Ki vagyok szolgáltatva a csókjainak, és ő nevet. Közelebb húz, hogy jobban szemügyre vegyen.

Kibaszottul jól néz ki, s ő tudja is magáról. A seggfej.
- Szeretlek - megpróbálom kipréselni magamból a szavakat egy görcsös lélegzetvétel közepette.
Elbűvöl a mosolyával... ez az én mosolyom.
- Tudom, hogy szeretsz, bébi.
Fölkel, még mindig merev. Ez tetszik.
- Gyerünk! Most, hogy eleget tettem házastársi kötelességemnek, el kell mennünk a Manorba.
Megfogja a kezem, és minden erőfeszítés nélkül fölemel. Én nem segítek. Teljes testsúlyomat
elengedve ellenállok, de ez nem akadályozza meg.
- Muszáj mennem?- morgolódom, miközben sampont spriccel a fejemre, és mosni kezdi a
hajamat.
- Eddig még nem panaszkodtál, hogy jönnöd kell.
Rám vigyorog, s én forgatom a szemem.
- De igen. Kevés időnk van, s be kell hoznunk a lemaradásunkat. Négy nap van rá.
Oda se figyelek, mit mond, csak hagyom, hogy határozott kézmozdulataival megmasszírozza a
fejemet, s aztán leöblítse.
- Készen van, hölgyem. Indulás.
Megpaskolja a fenekemet, s elküld készülődni, amíg befejezi a zuhanyozást.
Vágyakozva nézem az ágyat, de bármennyire hívogató, ellenállok, és a gardróbszobába indulok
készülődni. Igenis van még időnk, hogy folytassuk, és még sok nehézségen kell túljutnunk.
Elrontottuk a végét, s számomra ez az indok, hogy orvosoljam a helyzetet. Ha terhes maradok,
kétségtelenül úgy kezel majd, mint egy törékeny nádszálat.
A konyhába megyek, és látom, amint Jesse őrjöngve kotorászik a szekrényekben. Karját
fölemelve, széles válla még jobban érvényesül a fehér pólóban, s a határozott férfi teljes
terjedelmének látványa arra késztet, hogy végigsimítsam az oldalamat, s nagyot pislogjak, hogy
elhiggyem, igazából ott van. Mosolygok. O tényleg valódi, és az enyém.
- Mit csinálsz? - kérdezem, a hajamba túrva. Megfordul, és riadtan néz rám.
- Elfogyott a Sun-Pat.
- Mi? - nevetek az aggodalmán. - Elfogyott a mogyoróvaj ?
- Nem olyan kibaszott vicces!
Bevágja a konyhaszekrény ajtaját, és nagy léptekkel a hűtőhöz indul. Föltépi az ajtaját, és
benyakal egy csomó ásványvizet.
- Mi a szart csinál Cathy? - morog.
Nem tudom megállni, hogy ne nevessek.
- Ez nem normális viselkedés, ha szeretsz valamit. Ez függőség.
Az én uram a mogyoróvaj rajba lett, s elképzelhető, hogy hamarosan elvonókúrára lesz szüksége,
ha valami nem változik, de gyorsan.
Elfordulva kuncogok, hogy észre ne vegye, amikor hallom a hűtőszekrény ajtajának csapódását.
Visszafordulok, de baromi rosszul próbálom visszatartani a vigyorgásomat. Fájdalmasan szorítom
össze az ajkamat, nehogy elmosolyodjam.
- Min vigyorogsz? - kérdezi mogorván.
- Mi ez a kényszer a mogyoróvajjal? - kérdezem összezárt ajakkal.
Karba tett kézzel, még mindig mogorva stílusban jegyzi meg:
- Szeretem.
- Szereted?
- Igen, szeretem.
- Ahhoz képest, hogy csak szereted, olyan vagy, mint egy savanyú uborka.
Most már egyáltalán nem tudom megállni, hogy önelégült mosolyom a felszínre törjön.
- Nem vagyok savanyú uborka - vitázik, és kicsit elneveti magát. - Nem nagy ügy.
- Rendben. - Vállat vonva mosolygok tovább. Pedig nagy ügynek látszik.
Átsétál a konyhán, megkerüli a pultot, s ahogy felém jön nagy, tágra nyitott szemmel bámulja a
lábamat.

- Mi a franc ez rajtad? - fakad ki.
Végignézek magamon, majd ismét belenézek döbbent, vakító zöld szemébe:
- Rövidnadrág.
- Úgy érted, bugyi ?
Megint elvigyorodom.
- Nem. Úgy értem, rövidnadrág.
Megfogom a farmersortom szélét, és felhúzom.
- Ha bugyi lenne, így nézne ki.
Egy pillanatra elakad a lélegzete, ahogy tanulmányozza az izgató ruhadarabot.
- Ne hülyéskedj már, Ava! Légy eszednél!
- Jesse - sóhajtok -, elmondtam már neked. Ha azt akarod, hogy hosszú szoknyában és garbóban
járjak, keress korodbeli nőt.
Visszahajtom a nadrágom szárát, s letérdelek, hogy bekössem a régimódi, zsémbes, morgolódó,
minden menő rongyra kiakadó férjem cipőjét.
- Lehet, hogy úszom egyet a Manorban.
Ránézek, s az arcán még mindig ott a megbotránkozás.
- Bikiniben?
Nevetek.
- Nem. Síruhában. Még jó, hogy bikiniben!
Tudatában vagyok, hogy ezzel túl mentem minden határon.
- Ezt most direkt csinálod, ugye ?
- Szeretnék úszni.
- Legszívesebben megfojtanálak - csattan fel. - Miért kell ezt csinálnod?
- Mert egy ostoba seggfej vagy. Egy kicsit lazábbnak kellene lenned. Lehet, hogy te öreg vagy, de
én még csak huszonhat. Próbálj meg ne barlanglakóként viselkedni. Mi lesz, ha tengerpartra
megyünk nyaralni ?
- Arra gondoltam, elmehetnénk síelni - mondja afektáló vigyorával. - Megmutatom, milyen jó
vagyok az extrém sportokban.
Mosolygok, első találkozásunk szavai visszhangoznak a Kilemben. Rávetem magam, az orrom
egyenesen a nyakába fúrom.
- Finom az illatod.
Kellemes illatát magamba szívom, ő pedig a karjában visz az autóhoz. Persze még mindig a
nagyon rövid sort van rajtam.
Elhajtunk a Manorba, gyorsan kiemel a kocsiból, és fölvisz a lépcsőn, s a hallban tesz le. Távoli
beszélgetés hangját hallom a bárból, s mosolygok, amint meglátom Johnt közeledni.
- Ava úszni szeretne - mormogja Jesse.
John csatlakozik hozzánk, s igyekszik lépést tartani Jesse-vel és az én gyors lépteimmel. John
felvont szemöldökkel néz rám.
- Tényleg, kislány?
Bólintok.
- Meleg van kint.
A John arcán átsuhanó mosoly jelzi, nagyon is jól tudja, mit fogok csinálni. Igen. Megpróbálom
kiverni az összes esztelen gondolatot a férjem fejéből, és ez jó hely a kezdéshez. Ez maga a
szexmennyország az uramnak, ahol a testrészek kivillanása mindennapi dolog. Nem áll szándékom-
ban levetkőzni és büszkén föl-alá járkálni, mindenki szeme láttára, de a bikiniben úszkálás kezdetnek
jó. Ha itt leküzdi a problémáját, akkor máshol is képes lesz rá.
Elhaladunk a bár mellett, s észreveszem Samet. Látom az arcát, de a teste belesüpped egy
székbe. Ez lelki válságára utal. A legjobb barátnőm egy idióta. Elrohan valami jó dolog elől, hogy
ismét valami szörnyűségbe kezdjen. Lehet, hogy Sam magával rántotta a mélybe, de nem érdemli
meg, hogy ennyit szenvedjen.
Mihelyst belépünk Jesse irodájába, elengedi a kezemet, és azonnal megcélozza a közös hűtőt.

Kivesz egy üveg mogyoróvajat, lecsavarja a tetejét, s belemártja az ujját. John rezzenéstelen arccal
leül Jesse íróasztalának túloldalára; mosolyogva figyelem. Odasétál a székéhez, leül, ujját a szájába
csúsztatja, és sóhajt egyet. Vajon szereti ezt?
- Mi újság? - kérdezi John.
- Nem működik a hármas kamera. Itt az ideje, hogy a biztonsági cég leselejtezze.
John a székében fészkelődik, hogy kivehesse a telefonját a zsebéből.
- Majd fölkeresem őket.
Felhívja a számot, feláll, és az ablakhoz sétál.
- Jól vagy, bébi ? - kérdi Jesse.
Gyorsan leveszem a szemem Johnról, és Jesse érdeklődő arcára pillantok.
- Igen. Jól vagyok.
Azon kapom magam, hogy még mindig az iroda ajtajában állok, így elindulok az íróasztala
irányába, és leülök a John melletti székre.
- Ne haragudj, kicsit elábrándoztam.
Az ujját megint a szájához emeli.
- Miről? - érdeklődik tovább.
Mosolygok.
- Semmiről. Csak néztem, ahogy letelepedtél a mogyoró vajaddal.
Ránéz az üvegre, és fölhúzza a szemöldökét.
- Kérsz?
- Nem. - Fintorgok, mert én nem szeretem, s ő csillogó zöld szemmel nevet rám. Rácsavarja az
üvegre a tetőt, s az asztalára csúsztatja. Most már jól van.
- Hogy van Sam?
- Szarul. Nem hajlandó beszélni róla. Hogy van Kate?
- Nem jól. Nem hazudok, tényleg nincs jól.
- Mit tudsz? Miért szakított vele?
A lehető legtermészetesebben vállat vonok.
- Valószínűleg a hely miatt.
Visszafogom magam, nehogy megégessem magam. Még a bátyámat sem merem megemlíteni.
- Valószínűleg így a legjobb.
Egyetértőn bólint.
- Úszni akarsz, vagy itt maradsz velem ?
Tudom milyen válaszra vár.
- Mit csinálsz? - kérdezem az asztalon lévő nagy papírkupacra pillantva.
Még sohasem láttam ilyen rendetlennek, és tudom, miért. Nincs itt Sarah. De egyáltalán nincs
lelkifurdalásom miatta, még akkor sem, ha Jesse íróasztala úgy néz ki, mint Bej rút bombázás után.
Ő is a papírkupacra néz, és sóhajt:
- Ezt fogom csinálni.
Átnéz egy halom papírt.
- Miért nem veszel föl valaki mást?
- Ava, ez nem ilyen egyszerű ezen a területen. Előbb meg kell ismerned valakit, hogy megbízhass
benne. Csak úgy nem hívhatom fel a munkaügyi központot, hogy megkérjem őket, küldjenek ki
valakit, aki tud gépelni.
Igen, most némi bűntudatot érzek. Igaza van. Befolyásos, magas pozíciójú és társadalmi rangú
emberekről van szó. Jesse egyszer azt mondta, hogy visszamenőleg megnézik ezeknek az
embereknek az élettörténetét, hogy meghatározzák a pénzügyi helyzetüket, a kortörténetüket,
illetve az esetleg elkövetett bűncselekményeiket.
Szerintem ez bizalmi munkakör.
- Tudnék segíteni.
Vonakodva felajánlom a segítségemet, bár ötletem sincs, hogyan kezdjek hozzá. Kétségbeesett
arckifejezése, ahogy az asztalán lévő papírhalomra néz, csak növeli a bűntudatomat.

Tekintetét rám emelve kérdezi:
- Megtennéd?
Vállat vonok, és fölveszem az első lapot, amelyre rátehe- tem a kezemet.
- Szerintem egy-két órába telik.
Végigfutom a kezemben lévő szöveget, és hátrahőkölök. Egy banki kimutatás. Legalábbis azt
hiszem. Az adatok inkább nemzetközi telefonszámokra hasonlítanak, tehát akár telefonszámla is
lehetne. Rápillantok Jesse-re. Vigyorog.
- Nagyon gazdagok vagyunk, Mrs. Ward.
- A büdös francba!
- Ava...
- Sajnálom. - Próbálok koncentrálni az összes számra, de belezavarodom.
- Ilyen dolgokat nem lenne szabad az asztalodon hagynod, Jesse. Rajta van a bankszámlaszámod.
Várjunk. Sarah intézte a pénzügyeidet ?
- Igen - mondja csöndesen.
Dühbe gurulok. Nem bízom abban a nőben.
- Van ötleted, hogy hol a pénzed, s hogy mennyi van?
Visszahelyezem a papírlapot az asztalra.
- Igen. Nézd! - mutat rá egy papírra. - Ennyim van, és ebben a bankban.
- Csak egy bankszámlád van? Mi van az üzleti számlákkal, megtakarításokkal, nyugdíjjal?
Kicsit ijedtnek és idegesnek tűnik.
- Nem tudom - mormogja, majd visszadobja a papírt a többi közé. - De segítesz, ugye?
Megint elmosolyodik. Hogyan is mondhatnék nemet? Ez az ember tele van pénzzel, és azt sem
tudja, hol tartja.
- Igen. Segítek.
Magamhoz veszek egy kupacot, átválogatom, miközben segélykérőn néz rám.
- Azt mondtam, segítek. Ez minden. Nem több néhány óránál.
Azt szeretné, hogy Sarah helyén dolgozzam. Látványosan megy össze a szavaim hallatán.
- De hiszen ez a tökéletes megoldás.
- Neked! Tökéletes megoldás neked! Nekem van saját szakmám. Nem fogom feladni, hogy
mindennap papírokat rendezgessek nálad!
A szemét disznó! Azt akarja, hogy irodai lány legyen belőlem Sarah helyett. Semmi esetre sem.
- És különben is - ledobok egy halom papírt az asztalra, és megállók -, még egy ostort sem tudok
megsuhintani, szóval úgy gondolom, kicsit alulképzett vagyok.
Nem is tudom, miért mondtam ezt. Szükségtelen és elég rosszindulatú megjegyzés volt.
Ledöbben. Visszaül a székébe, az arcán hitetlenkedéssel vegyes harag tükröződik.
- Nem gondolod, hogy kicsit gyerekesen viselkedtél?
- Sajnálom - felnyalábolom a táskámat. - Nem volt szándékos.
John ismét velünk tart, s megtöri a közénk furakodó kényelmetlen csöndet.
- Itt lesznek egy óra múlva. - Visszacsúsztatja a telefonját a zsebébe. - Mielőtt elfelejteném, még
három tagságot töröltünk.
Jesse felvonja a szemöldökét.
- Hármat?
- Hármat. - John megerősíti, amint az ajtó felé indul.
- Mindannyian nők - teszi hozzá, ahogy elhagyja az irodát.
Nézem, amint Jesse rákönyököl az asztalra, s az arcát a tenyerébe temeti. Rohadtul érzem
magam. Táskámat ledobom, és odamegyek az asztalához, hátradöntöm a székében, s felülök elé az
íróasztalra. Rám néz, miközben az ajkát harapdálja.
- Mindent kiválogatok. - A papírkupacra mutatok. - Mindenhol. De valakit föl kell venned erre a
célra. Teljes munkakörbe.
- Tudom. - A bokámat összefogja, s maga felé húzza, hogy lábam a térdén heverjen. - Menj úszni!
Én majd nekikezdek ennek. Rendben?

- Rendben. - Közelről figyelem, ő pedig azt figyeli, én hogy figyelem.
- Mit szeretnél, gyönyörű lány? Bökd ki! - mondja finoman mosolyogva.
- Azért szüntetik meg a tagságukat, mert nem vagy kapható, hogy kielé... - elharapom a szót -
hogy szexelj velük.
Ez mérhetetlen boldogsággal tölt el, nyilvánvalóan.
- Úgy tűnik. - Összeszűkül a szeme. - De úgy látom, ez tetszik a feleségemnek.
Vállat vonok, de nem tudom véka alá rejteni, hogy menynyire örülök ennek a hírnek.
- Milyen a nők és a férfiak aránya?
- A tagokra érted ? - kérdezi.
- igen.
- Hetven-harminc.
Leesik az állam. Én még úgy emlékszem, hogy Jesse azt mondta, durván ezerötszáz tag van. Ez
konkrétan ezer nőt jelent, aki mind a férjem után epekedik.
- Nos, lehet, hogy a Manort melegklubbá kellene alakítani.
Nevet, és a lábamat mozgatja az asztalnál.
- Menj úszni egyet!
Az öltözők üresek. Belecsusszanok a bikinimbe, leveszem a gyémántomat, újra összefogom a hajam a
fejem tetején, s a cuccaimat bepakolom az egyik szekrénybe. Bármikor jöttem ide Jesse-vel, nem
használtam ki a termálfürdőt és a sportolási lehetőségeket, de bizalmasan közölték, hogy meztelenül
nem lehet fürdőzni. így ezúttal bevállalom, hogy Jesse-t teszem próbára. Körbejárom a területet,
hogy valami életet találjak, de minden teljesen elhagyatott.
Vasárnap van, ebédidő. Azt gondoltam volna, hogy ez a csúcsidő a tagok számára, amikor
leginkább ki tudják használni a Manort.
Belépve egy hatalmas üvegépületbe, fölmérem a terepet, s rálelek a jakuzzira, a hatalmas
medencére és az üres napozóágyakra. Nyilvánvalóan senki nincs itt. Kizárólag a távolban csobogó víz
és lélegzetvételem hangját lehet hallani. Leteszem a törülközőmet egy osztályon felüli fa
napozóágyra, és óvatosan beleereszkedem a vízbe. Felsóhajtok. A víz kellemesen langyos.
Továbbhaladok lefelé a lépcsőn, elrugaszkodom, és mellúszásban a medence túloldalára siklóm.
Kedvemre való a nyugalom és a csönd, ahogy úszom a távokat. Senki nem társul hozzám, senki
nem használja a jakuzzikat, és senki nem jön, hogy a napozóágyakon megpihenjen. Aztán hirtelen
mozgást hallok, s megállók félúton, hogy megnézzem, ki közeledik a bejárat felől az öltözőkhöz.
Szememmel hol a női, hol a férfiöltöző bejáratát lesem, végül Jesse jelenik meg fekete, bő szárú
úszónadrágban. Elégedetten sóhajtok, s ezt mosollyal viszonozza. Ezután nyújtott testtel lemerül a
vízbe. A víz alig csobban körülötte, amint a felszín alá süllyed. A medence közepén lebegve nézem
magas teste árnyékát, amint a víz alatt siklik, amíg hozzám ér. A víz alatt marad, s alám úszik.
Ezután érzem, amint tenyerével közrefogja a bokámat, s visítva egy rántással én is a víz alá
kerülök. Csak egy lélegzetvételnyi időm marad, mielőtt eltűnök, s ösztönösen becsukom a szemem.
Ajkaink találkoznak, karjával átkarol, és forgat a víz alatt. Bőrünk egymáshoz simul, és nyelvünk vad
táncba kezd.
Ez olyan szép, de béna vagyok, és nem tudom sokáig visszatartani a levegőt, és biztos, hogy neki
is szüksége van rá, mivel sokkal régebb óta van lenn. Megcsípem, hogy jelezzem, nem kapok levegőt,
és a tüdőm hálás, amikor a felszínre érünk. Lábam a dereka körül ficánkol, és átkarolom a vállát.
Kitartóan próbálok kapaszkodni, s megkísérlem kinyitni a szemem. Amikor ez sikerül, egy piszkosul
nagy vigyor üdvözöl. Tudom, hogy az ő lába sem ér le, így vadul kell taposnia a vizet, hogy az én
csimpaszkodó testemet is megtartsa. De ez egyáltalán nem látszik kívülről. Ez ő. Olyan, mintha
minden erőfeszítés nélkül lebegne előttem.
Vizes haját kisimítom az arcából, és visszamosolygok rá.
- Te zárattad be az uszodát, ugye ?
- Nem tudom, miről beszélsz.
Hátára vesz, és a medence széléhez úszik.

- Soha nincs nyüzsgés ilyenkor.
- Nem hiszek neked. - Az államat vállán pihentetem. - Még a gondolatát sem tudnád elviselni,
hogy mások bikiniben látnak. Valld be, hogy így van!
Rátapintottam az igazságra.
A medence széléhez érünk, levesz a hátáról, és kiültet.
- Még a gondolatát is imádom, hogy bikiniben vagy.
- De nem mások szeme láttára.
- Elmondtam már, Ava. Nem osztozom rajtad senkivel és semmivel, még a szemükkel sem.
Kezét végigcsúsztatja combomon.
- Csak én érinthetem - suttogja.
Ahogy a keze hozzám simul, összezárom a combom. Arcomat fürkészi, majd gyöngéden
megcsókol.
- Ezt csak az én szemem láthatja.
Ujját oldalról bikinim alá csúsztatja. A lélegzetem elakad, ahogy gyöngéden megérint.
- Ezt csak én élvezhetem, bébi. Tudom, hogy megértesz.
- igen.
Felé fordulok, és a karommal körbefonom a vállát.
- Jól van. Csókolj meg!
Belecsobbanok a vízbe, és hosszú, forró, szenvedélyes csókkal díjazom. Mély nyögés tör elő
belőlünk. A kezét a derekamra teszi, teljesen körbeéri, ahogy szorosan tart. Örökkévalóságnak tűnik
csókolózásunk ott, a medence közepén. Csak ő és én. Faljuk egymást, megfojtjuk egymást, szeretjük
egymást.
Minden, ami történik egy létező és néha mérgező szerelem következménye, amit egymás iránt
érzünk. Ez a szerelem megbénít minket, s néha ésszerűtlen, szeszélyes magatartást vált ki belőlünk.
Mindkettőnkből. Valójában egy szinten vagyunk őrültség szempontjából, talán néha túl is teszek
rajta. Amit tenni fogok az is határozottan az őrültségemre vall. És ha kitalálja, hogy az ő őrült felesé-
ge mit tervez, kétségem nincs afelől, hogy ő is megtéb lyodik.

12. fejezet
- Szeretlek.
A mély suttogás mosolyt csal az arcomra. Átfordulok a másik oldalamra, és vakon megragadom.
- Hm - hümmögök, s a testét a magaméra húzom.
- Ava, fél nyolc van.
- Tudom - nyakába dünnyögve mondom. - Álmos szex. - Követelem, és a kezem végigpásztázza a
combját, amíg eléri, amit keres. Lazán megmarkolom.
- Bébi, én is szeretném, de ha nem kelsz fel idejében, pánikba esel, és csak a feléig jutunk el.
Megfogja a kezem, és felhúzza az arcához, miközben édesen csókolgatja az ujjaimat. - Hétfő
reggel van, és fél nyolc. Nem akarom, hogy engem hibáztass, amiért elkésel.
Kinyílik a szemem, és nedves arcára esik a pillantásom. Lezuhanyozott, ami azt jelenti, hogy már
a futásból is visszajött, ami meg azt jelenti, hogy késő van. Fölkelek, és ő gyorsan kitér az utamból,
nehogy összeütközzünk.
- Mennyi az idő ?
- Fél nyolc - mosolyog kedvesen.
-Jesse!
Felugróm, és beviharzom a fürdőszobába.
- Miért nem keltettél föl, amikor futni mentél?
Gyorsan megnyitom a zuhanyt, a mosdóhoz megyek, fogkrémet nyomok a fogkefémre.
- Nem akartalak felrázni. - Az ajtófélfának támaszkodik, és nézi, milyen veszettül súrolom a
fogamat. Vigyorog, semmi kétség, hogy a kapkodásomat találja mulatságosnak.
- Soha nem zavarta... elő - kiköpöm a fogkrémet a számból.
Arcán széles vigyor jelenik meg.
- Tessék?
Rázom a fejem, forgatom a szemem, s visszamegyek a tükörhöz, hogy befejezzem az öblítést.
- Azt mondtam, hogy ezelőtt soha nem zavartattad magad emiatt. Miért nem rángattál ki az
ágyból, és büntettél meg tizennégy mérfölddel ? Gyanakvó vagyok, te vagy a megmondhatója.
Vállat von, és velem jön a tükörhöz a saját fogkeféjével.
- Ha ez a kívánságod, legközelebb teljesítem.
- Nem, de kíváncsi vagyok, megteszed-e. Nem akarom rád erőltetni.
Belépek a zuhany alá. Egy gyors hajmosás és borotválás után gyakorlatilag futok a gardróbba.
Csak állok, és bámulom a fogasokon sorakozó ruhadarabokat. A legtöbbjén még a címke is rajta van.
Kemény munka kiválasztani a megfelelőt, az idő pedig rohan. Lerántom a vörös árnyalatú ruhám. Az
jó lesz.
Mire nagyjából megszárítottam a hajamat, gyorsan sminkeltem, s leértem a lépcsőn, Jesse
fölvette tengerészkék öltönyét fehér inggel, és magához vette a kocsikulcsokat is.
- Elviszlek.
- Hol van Cathy?
Fölnézek rá. Tetőtől talpig végigmérem. Ő az én férjem. Tényleg munkába kell mennem?
Kicsit összeráncolja szemöldökét.
- Nem tudom. Nem vall rá, hogy elkésik.
Megragadja kezem, és kivezet a teraszról.
- Mindened megvan?
- Igen.
Folytatjuk utunkat a Lusso halijába, és ahogy közelítünk a portához, látom, hogy Cathy ott
támaszkodik, és Clive- val beszélget. Mosolygok, és Jesse-re nézek, de ő nem is vesz róla tudomást,
pedig baromi jól tudja, hogy őt bámulom, és azt is, hogy mit gondolok.
- Ez megmagyarázná - kissé nevetve mondom.
- Csak beszélgetnek. - Jesse morgolódik s továbbmegy.

- Nagyon barátkozósnak tűnnek.
Látom, hogy Cathy izgatott és kuncog, ahogy Clive szórakoztatja őt a szövegével és a
gesztusaival. Pont olyan elbűvölőnek tűnik, mint Jesse házvezetőnője.
Észrevesz minket.
- O, már úton voltam felétek!
- Semmi baj.
Jesse nem zavartatja magát, meg sem áll. Én azonban szeretnék kicsit körbejárni, hogy
megnézzem az újításokat. Mosolyom szélesedik, ahogy haladunk, és Cathy meg Clive elvörösödik.
- Elfogyott a mogyoróvajam. - szól ingerülten Jesse.
- Van egy teljes doboz belőle a szekrényben, kisfiam. Gondolod, hogy hagynám tönkremenni ?
Cathyt zavarja Jesse kritikus megjegyzése. Engem pedig megnevettet, különösen amikor Jesse az
orra alatt dünnyög.
- Ne légy ilyen morcos! Csak beszélgetnek.
Leszidom, amint kiérünk a napsütésre, és Jesse beül az autójába.
- Ez nem helyes.
Elborzad, és elengedi a kezem.
Kotorászni kezdek a táskámban. A napszemüvegemet keresem.
- O, lehet, hogy felhívja magához, amíg mi nem vagyunk ott. Észrevettem, hogy a szobában a
lepedők kissé megvoltak... gyűrődve.
- Ava! - kiáltja, miközben a szemét az égnek fordítja, nem helyeselve a hallottakat. Ne már!
Nevetek.
- Ne viselkedj vénemberként!
- Nem vagyok az. - A megbotránkozás azonnal eltűnik arcáról. Most már vigyorog.
- Mi ez az önelégült mosoly? - kérdem.
Leveszi a napszemüvegét, közelebb húzódik hozzám, hogy az orrunk összeérjen.
- Vettem egy ajándékot neked.
- Nálad van?
Ajkamat a száján pihentetem.
- Mi az?
- Fordulj meg!
Visszafordulok, és nézem, ahogy elbűvölő szemével a vállam fölé biccent. Lassan sarkon
fordulok, s néhány pillanatig csak állok, és szemlélem a parkolót, bár nem tudom, mit kellene
észrevennem. Nem látok semmilyen feltűnő dolgot. Karját a vállam fölé emeli, és egy kocsi kulcscso-
móját lengeti meg arcom előtt. Abban a pillanatban megpillantok egy piszok nagy káprázatosán
fehér, fényes kerekű Rangé Rover sportautót. Vagy tankot. Akármi legyen is.
Ó, ne!
Nem jutok szóhoz. Hogy nem vettem észre ? Teljesen elvakít. Megcsörgeti a kulcscsomót
előttem, mintha nem látná, hogy már rájöttem, mi az ajándékom. Erre nincs szűkség. Utálom.
- A túloldalon - súgja, s megint megcsörgeti a kulcsokát.
- Arra az űrhajóra gondolsz? - kérdezem nyersen. - Nem fogom azt a valamit vezetni, s nem
érdekel, milyen megvonás és dugás lesz is a következménye.
- Nem tetszik? - kérdezi sértődött hangon.
A fenébe. Most mit mondjak?
- Szeretem a Minimet.
- Az nem biztonságos.
Most már támadó a hangja. Számítottam rá, hogy ilyen lesz. Körbejár, s döbbent arcomat nézi.
- Ez biztonságosabb.
Hitetlenkedés tükröződik az arcomon.
- Jesse, ez férfiaknak való autó, például Johnnak. Kibaszott nagy!
- Ava, vigyázz a kibaszott szádra! - mondja fenyegető tekintettel. - Direkt fehérben kértem. Ez női
szín. Gyere már! Megmutatom.

Megfogja vonakodó vállamat, s odavezet a hatalmas hógolyóhoz. Minél közelebb kerülünk
hozzá, annál jobban utálom. Túl giccses. Én a Minimet szeretem.
- Nézd!
Kinyitja az autót... és elakad a lélegzetem. Ez egyre rosszabb.
Fehér... mindenhol. Fehér bőr kormánykerék, fehér bőr sebváltó, fehér bőrülések. Még a
szőnyeg is fehér.
Fölnézek reménykedő férjemre, és rázom a fejem, de nem tudok hálátlan lenni. Annyira megvan
elégedve magá val. Eddig azt hittem, hogy ennek az embernek van ízlése.
- Nem is tudom, mit mondjak. Tényleg nem. Elég lett volna, ha csak egy karórát, nyakláncot vagy
valami ehhez hasonlót veszel.
Bárcsak egy órát, nyakláncot vagy valami ilyesmit vett volna nekem!
- Ugorj be! - Betessékel abba a... valamibe.
Eláll a lélegzetem. O, ne! Bele van varrva a vezetői ülés fejtámlájába, hogy „Mrs. Ward”. Ezzel
betelt a pohár.
- Én ezt nem vagyok hajlandó vezetni! - Gondolkodás nélkül tör ki belőlem a sértő
véleménynyilvánítás.
- Milyen hálátlan vagy!
Nos, legalább könnyítettem lelkemen, és a sarkamra álltam.
- Nem vagyok az! Ez az autó nekem túl sok!
- De biztonságos!
Fölvesz, és betesz a vezetőülésbe. Elveszek benne.
- Nézd!
Benyúl, megnyom egy gombot, és kiugrik egy kis doboz, amelyen egy számítógép képernyője
tűnik fel.
- Minden, amire szükséged van, itt van. Feltöltöttem a kedvenc számaidat.
Mosolyogva megnyom egy gombot, és a Massive Attack átszűrődik a hangszórók sokaságán.
- így gondolhatsz rám.
- Mindig rád gondolok, amikor ezt a számot hallom.
Kiugróm.
- Én a te autódat akarom. Ez a tiéd lehet.
Azzal rámutatok a fénylő fémtömegre.
- Az enyémet ?
Aggodalom fut végig az arcán.
- De ez egy kicsit... - végignéz az ajándékon - csajos.
- Igen az. Tudom, mire megy ki a játék, Ward.
Ujjamat a mellkasának szegezem.
- Az egyetlen dolog, amiért te ragaszkodsz ahhoz, hogy ezt az autót vezessem, az az, hogy
ütközés esetén kisebb legyen az esélye, hogy megsérüljek.
Átlátok rajta, és összeáll a kép. Megjelenik előttem a gyerekülés, és a babakocsi a
csomagtartóban. Na, ne! Megfordulok, és elviharzom kedvelt Minimhez, amelybe esélyem sincs
belegyömöszölni egy babakocsit.
Kiválóan érzem magam. Megvagyok a kocsimmal, s nincs szükségem a Jesse-féle jelenetekre.
Amint elhelyezkedem az ülésben, belenézek a visszapillantó tükörbe, és látom őt, ahogy az autónak
támaszkodva összekulcsolja a karját. Tudomást sem veszek mogorva tekintetéről, s elindítom a
Minit. Gyorsan hátratolatok, és egyenesen megcélzóm a kaput.
- Lehetetlen alak - motyogom magamban. Felnyúlok, hogy megnyomjam a gombot a fekete kis
kütyün, ami a kaput nyitja.
Nincs ott.
- Mi? - kiáltok hitetlenkedve, bár senki sem hallja. - A fenébe!
Beletaposok a fékbe, és kiugróm. Mogorvasága helyett ragyogó mosolya fogad.
- Hova szándékoztál menni ?

- Baszd meg! - vágok át a parkolón. Magamhoz veszem a táskámat, úgy hagyom ott az autót,
ahogy van. Még az első ajtót is nyitva hagyom. Erőteljes léptekkel, kopogó cipősarokkal a
gyalogosbejárat felé törtetek, hogy elkerüljem a Jesse-féle újabb nagyjelenetet. Ő azonban hirtelen
elkap, és visszarángat a fényes, vadonatúj esküvői ajándékomhoz.
- Figyelj oda, mit beszélsz azzal a kibaszott száddal!
Belök a kormányhoz, becsatol, de előtte kiszakítja kezemből a Mini kulcsát.
- Miért kell neked mindenben ellentmondanod?
Elkezdi átrakosgatni az összes kulcsomat az új autó kulcstartójára.
- Mert egy őrült seggfej vagy!
Kiszállok az ülésből.
- Miért nem tudsz munkába vinni?
- Már így is késésben vagyok egy értekezletről, mert a feleségem nem akarja azt csinálni, amit
mondanak neki.
Hátulról megfogja a nyakamat, és az ajkához húz.
- Bárki, aki most lát, arra gondolna, hogy egy megtorló dugáson vagy túl.
- Nem igaz!
Mosolyog, és forró csókkal lep meg. Egy hosszúval. Olyan csókkal, amely minden akaratosságot
kiver a fejemből.
- Hm. Finom vagy, bébi. Mikor végzel a munkával?
Megkönnyebbültem, mint mindig, s alig jutok szóhoz.
- Hatkor.
- Gyere egyenesen a Manorba. Hozd magaddal a dossziékat is, hogy véglegesíthessük az új
szobarendet!
Megnyom egy másik gombot, s leengedi a vezető melletti ablakot. Azután becsukja az ajtót, és
beül. Elégedettnek tűnik.
- Szeretlek.
- Tudom. - Azzal elfordítom a slusszkulcsot.
- Beszéltél már Patrickkel? - kérdezi, miközben szorosabbra húzza a biztonsági övemet,
emlékeztetve, hogy még nem tettem eleget a kötelezettségemnek.
- Hadd menjek már! - kiáltok, miután mást nem nagyon tudok mondani.
- Ezt nemnek veszem. Még ma beszélj vele!
Ez nem kérdés.
- Engedj, hadd menjek! - ismétlem nyomatékosan.
- Parancsára, hölgyem.
Egy utolsó figyelmeztető pillantást vet rám, de nem érdekel.
- Hol fogok parkolni ezzel a micsodával?
Nevetve elsétál a kocsitól, s aztán beugrik a DBS-ébe, és csikorgó gumikkal kihajt a parkolóból.
Miután nem tudom, mióta körözök, végre találok két egymás melletti helyet, ahol elférek székében.
Az ajtón belépve az első dolog, amit meglátok, egy kálacsokor, amely beteríti az egész asztalt, s
ahogy közelebb megyek, egy kis dobozt is észreveszek.
- Drágám! - Tom kitörése nem vonja el figyelmemet a dobozról.
-Jó reggelt! - köszöntőm.
Helyet foglalok a székemben, és kezembe veszem a dobozt.
-Hogy vagy?
- Vidáman, vidáman, és te?
Tom kíváncsinak tűnik, ezért leveszem a szemem a dobozról, mivel eszembe jut a legutóbbi
találkozásunk.
- Már régen is, de ha kell, újra elismétlem. Istenem, az a férfi szexi kis utódot tudna csinálni!
Elkezdi legyezni az arcát egy kávéspohár-alátéttel.
- Meleg van!
Csipkelődöm, aztán ismét a dobozzal foglalkozom. Most mivel lepett meg?

- Ki hozta ezt? - A dobozt fölemelve kérdezem.
- A virágoslány.
Tom megvonja a vállát, s visszatér a számítógépéhez, otthagyva az ízlésesen csomagolt
ajándékommal. Sóhajtok, amikor felnyitom a dobozt, és egy grafitszürke-arany Rolexszel találom
szembe magam. Pont olyan gyönyörű, mint Jesse karórája, csak nőiben, de még annál is pompá-
sabb kivitelezésben.
- Azt a mindenit! - A szeme könnybe lábad, amikor meglátja a doboz tartalmát. - Nem találok
szavakat, olyan gyönyörű!
Mosolygok a lelkesedésén, kiveszem a dobozból az órát, és a csuklómra teszem. Tényleg
gyönyörű.
- Tudom - válaszolok csöndesen. - Köszönöm, Sal.
Elteszem a virágokat az asztalról, a dobozt pedig a táskámba csúsztatom.
- Kérsz egy kávét, Ava ?
Sal a konyha felé indul.
- Kérek. Hol van Patrick és Victoria?
- Patricknek találkozója van, Victoria pedig terepszemlét tart.
- O, jól van.
Miután a virágokat vízbe tettem, beletemetkezem a munkába, és előkészítem a dossziét,
amelyet Ruth Quinnhez kell vinnem. Ezután Jesse kérésére kinyomtatom a szemérmetlenül drága
ágyak részletes listáját.
Tíz órakor a hányinger kerülget, és eltűnök a mosdóban. Hányni próbálok, de nem sikerül.
Fejemet a vécébe lógatom. Melegem van, rossz a közérzetem, és sírhatnékom támad. Meg kell
keresnem a cetlit a kórházi időpontommal. Hirtelen, egy kicsit elszántan - valószínűleg azért, mert
olyan szarul érzem magam - kimegyek a mosdóból, és pontosan azt teszem, amit elhatároztam, de
félúton megtorpanok, amikor észreveszem, hogy valaki az asztalommal szemközti kagylófotelban ül.
Sarah.
Már nincs is hányingerem. Dühös vagyok. Mi a francot keres itt ? Legszívesebben darabokra
tépném, de nem az irodámban. Ezért inkább hátat fordítok, és megpróbálok elmenekülni, s elrejtőzni
a mosdóban.
- Ava?
Legyőzöm a döbbenetemet, és menekülés helyett a hang irányába fordulok. Hetek óta nem
hallottam ezt a hangot. Kicsit meg is vagyok lepve, hogy talált rám, különösen a történtek
ismeretében. Én rúgattam ki.
- Sarah - közönyös a hangom.
Megingok. Mi mondanivalója van még?
Elég visszafogottnak tűnik. Haja lágyabb a megszokottnál, és mellét rövidre szabott értékes
blézer takarja. Rövid, mindkét oldalon slicceit ruhája figyelemre méltó a hozzá illő térdig érő
szoknyával.
- Mit keresel itt? - kérdem.
- Abban a reményben jöttem, hogy beszélhetek veled.
Fészkelődik a székben, nem találja a helyét. Pimasz modorának nyoma sincs. Váratlanul ér ez a
helyzet.
- Beszélgetni? - kérdezem óvatosan. - Miről?
Nincs mit mondanom ennek a nőnek.
Körülnéz az irodában, ahogy én is. Tom, a kissé tolakodó meleg barátom kíváncsian néz át, hogy
szemügyre vegye az idegen nőszemélyt, aki az asztalomnál ül.
- Kérsz egy kávét? - kérdezi, miközben visszanéz rám.
Annak ellenére, hogy legszívesebben elküldeném a francba, a bennem lévő kíváncsiság
felülkerekedik. Az íróasztalomhoz sétálok, és megfogom a táskámat.
- Másfél órám van - mondom rövidre fogva, s kisétálok, magam mögött hagyva őt az irodában. A
szívem túl gyorsan ver. Azt hittem, soha nem látom már viszont ezt az ostort pattogtató boszorkányt,

de most ismét szembe kell néznem vele. Mind az a kínszenvedés és dráma, amit okozott, még tisztán
él az emlékezetemben. Még látom Jesse-n az ostorcsapásai nyomát, a gyötrelmet az arcán, és együtt
érző testemet, ahogy betakarja. Van bőr a képén...
A közeli Starbucksba sétálok, és letelepszem egy székre. Nem veszek neki kávét. Tudom, hogy az
arcomra kiül a megvetés, ahogy az asztalhoz közeledik, de nem vagyok képes elrejteni az érzéseimet.
Nem is akarom elrejteni. Azt akarom, hogy tudja, mennyire utálom őt.
- Kérsz valamit inni? - kérdezi udvariasan.
Ez nem az a Sarah, akit én ismerek és megvetek.
- Kösz, nem.
Kicsit elmosolyodik.
- Azért én iszom valamit. Nem hiszem, hogy örülnének, hogy csak foglaljuk a helyet. Biztos nem
kérsz valamit ?
- Biztos.
Megrázom a fejem, és nézem, ahogyan csöndesen a pulthoz megy. Amikor megbizonyosodom,
hogy lefoglalja a rendelés, előveszem a táskámból a telefonomat, hogy üzenetet írjak Kate-nek. Ki
kell fürkésznem a dolgot.
Az a szemét kurva megjelent az irodámban.
Azonnal visszaír. Az biztos, hogy ez nem az a fajta üzenet, amelyet az ember szó nélkül hagy.
Ne!!! Tényleg? Ava, ne beszélj rébuszokban. Ki az a szemét kurva?
Majdnem kiesett egy ingerült átkozódás a számon.
Sarah!
Ismét azonnal jön a válasza:
Neeeee!
Ujjammal még gyorsabban pötyögök, mert látom, hogy Sarah-t éppen kiszolgálják.
Kibaszottul igaz! Majd hívlak!
Visszacsúsztatom a telefont a zsebembe, de hallom, hogy megint jön a válasz. El tudom képzelni,
ahogy az ujjai csakúgy suhannak telefonja billentyűzetén. Valószínűleg még vezet is.
Hívj fel most, tedd a telefont az asztalra. Szeretném hallani, mit akar mondani.
Azt már nem. Rázom a fejem. Soha nem tudott csöndben lenni, ha valami olyasmit hallott, ami nem
tetszett neki. Hogyan tudnám kimagyarázni legjobb barátnőm távolból jövő hangját?
Nem.
Elküldöm, s egy szmájlit is. Persze nyomban válaszol. Kurva!
Belököm a telefonom a táskámba, ahogy meglátom Sarah-t közeledni a kávéjával.
Keresztbe teszem a lábam, és még mindig az iránta érzet i utálatom ül ki az arcomra. Igen.
Annyira utálom. Mindent utálok benne, de leginkább azt, hogy Jesse-nek fájdalmat okozott. Nem
kellene erre gondolnom. Csak fölhergelem magam. Különben is a hangulatom az utóbbi időben elég
szeszélyes.
Leül, és finoman kevergeti a kávéját, a csészéjét nézve.
- Csak elnézést szerettem volna kérni mindazért, ami történt.
- Igen? - elnevetem magam.
Nem szól semmit, fölnéz, és idegesen mosolyog.
- Ava, tényleg sajnálom. Csak nem voltam fölkészülve az érkezésedre.
- O! - mondom összevont szemmel.
- Nem hibáztatnálak, ha elküldtél volna melegebb éghajlatra. Szörnyen viselkedtem. Nincs
mentségem.
- Kivéve azt, hogy szerelmes vagy belé. - Őszintén beszélek, és szeme meglepetésében
elkerekedik.
- Mi másért viselkednél így, Sarah?
Elfordul, de látom, hogy könnyes a szeme. O, tényleg szerelmes belé. Kicsit alábecsültem volna
ezt az ügyet?
- Nem foglak kitúrni, Ava. Azóta szeretem Jesse-t, amióta az eszemet tudom. - Rám emeli a

tekintetét. - Tudom, hogy ez sem mentség.
- De megkorbácsoltad! Ezt nem értem. Miért tennél ilyet azzal, akit szeretsz?
Enyhén mosolyog.
- Ezt szoktam csinálni. Beöltözöm bőrcuccba, kezembe veszem a korbácsot, és dugás előtt ütöm
őket.
Összerezzenek.
- Jól van.
-Jesse-t ez nem érdekelte.
- De így is lefeküdtél vele - nyíltan beszélek hozzá.
Jesse bevallotta nekem, és azt is tudom, hogy az előtt a szörnyű nap előtt, amikor rajtakaptam
őket az irodában, még soha nem korbácsolta meg. Sarah biztosan elemében lehetett, különösen,
hogy sikerült odacsalnia a Manorba, hogy szemtanúja legyek ennek a horrorisztikus jelenetnek.
Meglepettnek tűnik.
- Igen, de csak egyszer.
Igyekszik visszafojtani a könnyeit. Tényleg rosszul ítéltem meg ezt az ügyet.
- Vicces, nem? Még akkor is, amikor teljesen össze volt törve, nem engem választott. Mindenki
más jó volt neki, de én soha.
Most már kezdem érteni, bár még mindig nem repdesek örömömben, hogy Jesse esetét
felhánytorgatjuk. Mindenkivel lefeküdt a környéken, mindenkit megszerzett, akit csak akart, s amikor
akart... kivéve Sarah-t. A birtok tele van felkínálkozó nőkkel, de Sarah mindegyiken túltett. Jesse
mégsem akarta őt.
- Azt remélted, hogy megkíván majd, miután jól megkorbácsoltad?
A gyomrom is forog e szavak hallatán. Ismét rám tör a hányinger.
Rázza a fejét.
- Mostani ésszel tudnám, hogy nem. Túlságosan rád volt gerjedve. Nem tudnám elképzelni, hogy
eljön az a nap, amikor Jesse egy nő előtt térdepel.
- Úgy érted, remélted, hogy soha nem jön el az a nap.
- Igen, reméltem. Azt is reméltem, hogy fölveszed a nyúlcipőt, ha tudomást szerzel a Manorról.
Valóban elfutottam, de visszamentem. Sarah jelenete nem volt elég ahhoz, hogy elüldözzön,
miután rájöttem, hogy Jesse részeg volt. Átnézek rá az asztal fölött, és szánalmat érzek iránta.
Utálom ezért magamat, de akkor is így van.
- Sarah, Jesse barátként tekint rád.
Magam sem hiszem el, hogy még én próbálom vigasztalni ezt a nőt azok után, amit tett.
- Igen, úgy tekint rám.
Most már tényleg nevet. Ráncolja a szemöldökét, és megint kevergeti a kávéját.
- Azok után, amit tettél, és látva, hogy ő hogyan reagált rá, felismertem, mennyire hülye voltam.
Megérdemli a boldogságot. Megérdemel téged. Szereted őt a Manor, a tettei és az alkoholizmusa
ellenére. Szereted őt úgy, ahogy van, beleértve azokat a dolgokat is, amelyeket te hoztál ki belőle -
mosolyogva folytatja. - Megtanítottad érezni. Még megkísérelnem sem lett volna szabad, hogy ezt
elvegyem tőle.
Csak csöndben ülök, és bámulok rá. Ötletem sincs, mit válaszoljak. Mit mondjak neki ?
- Vissza akarod kapni a munkádat?
Ezt mondtam? Elkerekedik a szeme.
- Szerintem erre esélyem sincs. Mi a véleményed?
Nincs. Annak ellenére, hogy mindent bevallott, többé nem tudnék megbízni benne. Kicsit
sajnálom, de ahhoz nem eléggé, hogy ismét az életünk részévé válhasson. Soha nem kérdeztem meg
Jesse-t, miért rúgta ki. Egyértelműen visszautasította, hogy ez a beszélgetésünk tárgya legyen, de
nem volt elragadtatva, hogy Sarah kikerült a képből. Én pedig nem erőltettem a témát. De most
jobban érdekel, mint valaha, mi történt azon a beszélgetésen.
- Biztosan láttad őt egy csomó másik nővel. Miért pont engem pécéztél ki? - kérdezem, bár előre
tudom, mit válaszol.

- Te más voltál, mint a többi. Ez nyilvánvaló. Jesse Ward nem veszi üldözőbe a nőket. Jesse Ward
nem visz föl nőket a házába. Jesse Ward nem állja meg, hogy ne igyon. Megváltoztattad ezt a férfit.
Azt tetted, amit sok nő megpróbált tenni éveken keresztül, és belebukott, Ava.
Elnyerted az uradat.
Feláll.
- Gratulálok, Mrs. Ward. Vigyázz rá, s tedd boldoggá. Megérdemli.
Elmegy.
Amint látom őt kilépni a Starbucksból, összeszorul a torkom. Megnyertem az uramat.
Megváltoztattam. A kedvemért abbahagyta az ivást, s nem fekszik le fűvel-fával. Érzelmessé,
szerelmessé tettem. És szerelmes is. Nagyon szeret, és én is nagyon szeretem őt. A fenébe Ruth
Quinn-nel és a követelődzésével.
Felugróm, és rohanok a parkolóba. Közben Kate-t hívom. Még alig csörren meg a telefon, máris
fölveszi.
- Mit mondott ?
- Elnézést kért. Alig kapok levegőt. Mindenesetre megtartom a babát.
Nevet rajtam.
- Hát ez csak természetes, te kis csacsi.
Vidáman futok a parkolóba, s alig várom, hogy útközben túl legyek a Ruth-szal való találkozómon
is, és minél gyorsabban Jesse-hez érjek.
- Ava!
Mosolygós arca irritál.
- Szia, Ruth.
Látványosan betuszkolom a konyha egyik sarkába, és gyorsan fölmérem a terepet. Ügy tűnik,
minden simán megy. Semmi kivetnivalót nem látok.
- Ruth, nem tudok sokáig maradni. Van még egy meg beszélésem mára.
Szembefordulok vele.
- Igen? Egy kávét? - kérdezi reménykedve.
- Nem, tényleg nem kérek. Mi a baj? - kérdezem a lényegre térve.
Nem kapkodja el a választ, csak megkerüli az ideiglenesen összeeszkábált asztalt, és siirög-forog
a bögréjével.
- Előbb készítek magamnak egy kávét, azután leülhetünk a hallban. Ott kisebb a por.
Elhúzom számat, hogy kinyilvánítsam a nemtetszésemet.
- Sajnálom, Ruth, mára két találkozót is beiktattam. Akarod, hogy elhalasszuk ezt máskorra?
- O, nem tart sokáig.
Nem zavartatja magát. Kényelmesen teszi a dolgát, miközben türelmetlenül toporgok a háta
mögött. Mintha készakarva csinálná.
- Jól telt a hétvégéd a szüléiddé!?
A kérdés váratlanul ér, de gyorsan kapcsolok.
- O, igen. Köszönöm.
- Tényleg nem kérsz egy kávét ?
Lustán odaballag a hűtőhöz, hogy kivegyen egy kis tejet.
- Tényleg.
Most már nem tudom visszafogni magam. Nagyon idegesít ez a beszélgetés.
- Hát nem vicces ? Szinte biztos vagyok benne, hogy téged láttalak péntek este - mondja lazán
egy bárban. Mi is a neve ?
Kényelmesen beletölti a tejet a bögrébe, és még lassabban megkeveri.
- Megvan! A Baroque, a Piccadillyn.
- Á, igen, találkoztam néhány munkatársammal. Semmi több. Szombat reggel indultam a
szüléimhez.
Ujjaimmal vadul a hajamba túrok. Miért kell még neki is hazudnom? Az, hogy mikor és mit
csinálok, egyedül rám tartozik.

Mosolyogva megfordul, és a bal kezemre mered. Ránézek a gyűrűsujjamon ékeskedő gyémántra,
és kényelmetlenül érzem magam.
- Soha nem mondtad, hogy férjnél vagy - mondja nevetve. - Olyan hülyének érzem magam! Pont
én voltam az, aki azt mondta, hogy minden férfival tisztes távolságot tarts. S eközben végig férjnél
voltál!
Elvörösödöm, amint belém hasít a borzalmas felismerés. Meleg! Jaj, ne! Kibaszott egek! Ez
megmagyarázza, miért hívott el annyiszor egy italra, miért hívogatott, és akart velem találkozni, és
most a szeme a gyűrűmre tapad. Kedvel engem. Most aztán tényleg kellemetlen helyzetbe kerültem.
- Várjunk csak! - ráncolja a szemöldökét. - Emlékszem, a múlt héten azt mondtad, van barátod. -
Még jobban ösz- szehúzza a szemöldökét. - De a múlt héten még nem volt gyűrűd!
Toporgok.
- Csak nemrég mentem férjhez. - Nem akarok mélyebben belemenni. - A gyűrűm méretén
változtatni kellett.
Nem tudok a szemébe nézni. Kedves, de nem olyan értelemben.
- Miért nem mondtad el? - mondja sértett hangon.
Miért nem mondtam el? Sok oka van.
- Nem vertük nagydobra. Csak a család tudta.
Talán arra számított, hogy meghívom, vagy meg akart volna akadályozni a döntésemben? Ez a
beszélgetés egy re kényelmetlenebb, most már szeretnék Jesse-hez menni. Elmondjam neki azt is,
hogy terhes vagyok? Ahogy így elnézem, ez a hír csak még jobban padlóra küldené. Meg van sértve.
- Ruth, most már tényleg muszáj megkérdeznem, mit szerettél volna megbeszélni velem, hogy
gyorsan segíthessek. Aztán mennem kell. Sajnálom, hogy így alakult.
Nyilvánvalóan megpróbál, de nem tud őszintén mosolyogni.
- Nem. Menj csak! Ráér.
Megkönnyebbültem, de még mindig meg vagyok döbbenve. Talán ez volt a legjobb, ami
történhetett. Lehet, hogy ritkábban fog meghívni egy italra vagy egy találkozóra. Nem hiszem el,
hogy ez nem tűnt föl régebben. Egy nő, aki így néz ki, és nincs pasija? Nem sokáig foglalkoztat a
dolog. Alig várom, hogy lelépjek, és nem csak a női rajongóm miatt.
- Köszönöm, Ruth. Akkor tegyük át máskorra.
Körül se nézek. Gyorsan elindulok, és a vállam fölött integetek, ahogy szoktam. Hogy én milyen
hülye vagyok!
Leszaladok az ösvényen, s beugróm a fényes, új auTomba, majdnem elbőgöm magam, amikor
megszólal azAngel.
Kétségbeesetten benyomom a gombot a vezérlőn. Minden egyes perc örökkévalóságnak tűnik,
és a kapu még mindig nem nyílik. Beletúrok a táskámba, és megkeresem a telefonomat, hogy
felhívjam. Egyet csörren.
- Ava?
- Nem nyílik a kapu! - Feszültnek és őrültnek tűnök, de megőrülök, ha nem láthatom.
- Hé, higgadj le! - kéri aggódva. - Hol vagy?
- A kapunál. Már mióta nyomom a gombot, és senki nem nyitja ki!
- Ava, állítsd le magad! Megijesztesz.
- Szükségem van rád - zokogok.
Feltör belőlem a nyomasztó bűntudat, amelyet napok óta hordozok magamban.
- Jesse, kellesz nekem.
Nehéz légzése a telefonon keresztül is átszűrődik. Rohan.
- Hajtsd le a napellenzőt, bébi.
Könnyes szemmel fölnézek, s lerántom a fehér bőrt. Alatta két kicsi fekete készülék bújik meg.
Nem is várom meg az utasításait. Mindkettőt megnyomom, s a kapu kitárul. Ledobom a telefonomat
az utasülésre, és tövig nyomom a gázpedált. A motor nyomban felbőg. Most már zokogok.
Fájdalmasan előtörő könnyeim nagy cseppekben gurulnak végig az arcomon, s csak homályosan
látom a fákkal övezett utat, mígnem megpillantom Jesse Aston Martinját, amellyel az ellenkező

irányból száguld felém. Beletaposok a fékbe, kiugróm az autóból, és lélekszakadva futok felé.
Teljesen megriad. Szinte kirepül autójából, még az ajtót is nyitva hagyva, rohan az ő őrült,
hisztérikus feleségéhez. Nem tehetek róla, hogy kiakasztom, de ez a hirtelen jött megvilágosodás
pánikrohamot váltott ki belőlem. Elvesztettem az uralmam az érzelmeim fölött. A jégszívű perszó-
na, aki valaha voltam, most elolvad a látványától.
Egymás felé szaladunk, s azonnal érzem az ölelését, ahogy fölemelve magához szorít.
Vigasztalhatatlanul zokogok, miközben lassan lépkedünk az autóúton, s ő tart engem. Nagyon hülye
vagyok. Egy hülye, önző, szívtelen liba.
-Jézusom, Ava - mondja visszafojtott lélegzettel.
- Sajnálom.
Még mindig magamon kívül vagyok, de már sokkal jobban érzem magam a karjában.
- Mi történt?
- Semmi. Csak látni akartalak.
Még erősebben szorítom, bár ennél közelebb nem tudok hozzá kerülni.
- A kibaszott életbe, Ava! Magyarázd meg!
Megpróbál elengedni, de a szorításom nem lazul.
- Ava?
- Hazamehetnénk?
- Nem! Amíg nem mondod el, miért érzed ilyen kibaszott szarul magad - üvölti a karommal
csatázva. Esélyem sincs ellene. Hamar lefejt magáról. Szembe fordul velem. A karomat magasba
tartja, s minden egyes porcikámat végignézi.
- Mi folyik itt ?
- Terhes vagyok - zokogok. - Hazudtam neked. Sajnálom.
Teste megrándul, s leenged. Hátralép. Szeme elkerekedik, a homlokán mély ránc jelenik meg.
-Mi?
Megtörlöm az arcomon csorgó könnyeimet, és a földre nézek. Nagyon szégyellem magam. Ő
sem egy szent, de amíg ő megpróbált új életet létrehozni, én azon törtem a fejem, hogyan vessek
véget neki. Ez tényleg megbocsáthatatlan, de az is biztos, hogy soha nem vallom be neki, hogy ez a
gondolat megfordult a fejemben.
- Teljesen megőrjítesz - suttogom, sajnálkozva. - Megőrjítesz, és boldoggá teszel. Nem tudtam,
mitévő legyek.
Ez egy szánalmas, abnormális kifogás.
Néhány feszélyezett néma pillanat múlva, amikor még mindig nem szólal meg, veszem a
bátorságot, és szemébe nézek. Még mindig meg van döbbenve.
- A francba! Ava, miért akarsz összetörni?
Keze a fején, és fölnéz az égre.
- Most szórakozol velem? Mert erre rohadtul nincs szükségem, hölgyem. Éppen beletörődtem,
hogy nem vagy terhes. És most mégis az vagy?
- Kezdettől az vagyok.
Fejét lehajtja, kezét leengedi. Csak lógatja maga mellett, s közben hitetlenkedve fürkészi az
arcomat.
- Mikor akartad ezt közölni velem?
- Amikor én is elfogadtam.
Nem gondolok arra, hogy hazudjak, nincs is szükség rá. Amit mondok, ösztönös, természetes
reflexből fakad. Lehet, hogy azért próbáltam meg Jesse fölé kerekedni, mert nem akartam, hogy
ismét törékeny porcelánként kezdjen kezelni. Még most sem tudom, miért. Hülye voltam.
- Szóval, kisbabánk lesz?
Még a suttogását is alig hallom. Bólintok, hogy megerősítsem a hírt. Nem tudok megszólalni. A
szemét leveszi az arcomról, és a hasamat nézi. Elábrándozik, s látom, amint egy könnycsepp
végiggurul az arcán. Ez csak növeli a bűntudatomat. De amikor térdre borul, végleg eltörik a mécses.
Csak állok, sírok, és nézem görnyedt testét s előttem hulló könnyeit. Tényleg kiütöttem. Mintha

szüksége lenne a sajnálatomra.
Az én gyönyörű, érzelmes férjem megnyilvánulása arra késztet, hogy odasétáljak, s
leereszkedjem mellé. Karommal körbezárom, szorosan megölelem, ő pedig zokogva a nyakamba
borul. Kezével a hátamat simogatja, mintha érezni akarná, valóban mellette vagyok.
- Sajnálom - mondom csöndesen.
Nem szól semmit. Feláll, és felemel. Az autóhoz cipel, és betesz az utasülésre. Még mindig
csöndben van. Becsatol. Előveszi a telefonját öltönye belső zsebéből. Becsukja az autót, s elmegy
telefonálni. Közben az új auTomat az út széléhez tolja.
Amikor visszajön, a táskámat a lábamhoz teszi, s teljes csöndben utazunk hazafelé.

13. fejezet
Még akkor sem szólt hozzám, amikor a Lussóhoz értünk. Kiszáll, engem is kiemel az autóból, s elsétál
velem a gyanakvó tekintetű Casey mellett, majd letesz az előtér liftjében. Ránézek, de a tekintetét
előreszegezi, elkerülve a pillantásomat, amelyet az üvegajtók visszatükröznek. Amikor kinyitja a lakás
ajtaját, Cathy jön felénk a konyhából. Mosolya hamar az arcára fagy, ahogy érzékeli, hogy a vidám-
sága nem talál viszonzásra.
- Minden rendben van? - méreget mindkettőnket, majd Jesse-hez fordul, válaszra várva.
Ő azonban csak átadja neki a táskámat, és a lépcső irányába biccent. Kérlelőn nézek föl rá.
Nem bocsát meg. Ismét bólint.
- Fiú? - súgja Cathy óvatosan.
- Minden rendben van. Ava nem érzi magát túl jól.
Kezével lágyan megböki a hátam, sürget, hogy induljak el.
- Te is jössz? - kérdezem.
- Egy perc, és jövök. Menj csak - mondja.
Határozottabban megböki a hátam, és én otthagyom Cathyvel.
Ahogy elhaladok Jesse házvezetőnője mellett, kinyúl, és finoman megsimítja a vállam.
Mosolyogva szól:
- Örülök, hogy itthon vagy, Ava.
Viszonzom a mosolyát. Ez erőtlen mosoly. Bizonytalan vagyok, és egy kicsit aggaszt Jesse levert
állapota.
- Köszönöm.
Az emeletre indulok, belépek a hálóhelyiségbe, s lekuporodom az ágy végébe.
Nincs jobb ötletem, mint hogy lerúgom a cipőmet, s bevackolom magam az ágyba. Szemem
ismét megtelik könnyel. Térdemet a mellemhez felhúzva várok. Most, hogy mindketten elfogadtuk
ezt a helyzetet, tudom, hogy beszélni fogunk róla. Ahhoz azonban, hogy beszélgetni tudjunk,
mindkettőnknek meg kell szólalnia, s Jesse nem úgy néz ki, mint aki erre készül. Egyedül azonban
nem vagyok rá képes. Ötletem sincs, hogy mi megy végbe abban az őrült fejében, s ez a feszült
légkör csak kétségbe ejt. Nekem most támaszra és nem csöndre van szükségem. Nem szabad időt
hagyni, hogy meghátráljak.
Hirtelen felkapom a fejem, amikor a hálószobába lép. De nem néz rám. Inkább a fürdőszobába
megy. Hallom, ahogy ömlik a kádba a víz, és motoszkálva, a szokásos módon fürdéshez készülődik.
Összeszedi a kellékeit, és leteszi a kádhoz közel. Fürödni fogunk?
Túl sok idő telik el, és én csak ülök. Hallgatom a víz csobogását, és figyelem, ahogy Jesse tesz-
vesz a fürdőszobában. Végül hangtalanul besétál a hálószobába, s egy szó nélkül közeledik felém.
Megfogja a kezemet, s felhúz az ágyon. Levetkőztet, s leveszi rólam a Rolexet, amit még meg sem
köszöntem neki. Ezután fölemel, s bevisz a fürdőszobába.
Óvatosan beleenged a fürdőkádba.
- Kellemes a víz ? - gyöngéden kérdezi a kád mellett térdelve.
- Igen, finom - válaszolom, miközben nézem, ahogy leveszi az öltönyét, kikapcsolja a
mandzsettáját, és könyékig feltűri az ingét.
A szivacsért nyúl, belemártja a vízbe, beszappanozza, és gyöngéd, de határozott mozdulatokkal
elkezdi simítani vele a hátamat.
Kicsit össze vagyok zavarodva.
- Te nem ülsz be? - kérdezem csöndesen.
Azt szeretném, ha mellettem lenne, hogy érezzem és kényeztessem. Szükségem van rá.
- Engedd, hogy gondoskodjam rólad.
Hangja mély, és nem valami meggyőző. Ez nem tetszik nekem.
Felé fordulok, s látom zöld szemét és szenvtelen arckifejezését. Ez szíven üt. Most tényleg
kiütöttem az agyát.

- Szükségem van a közelségedre.
Fölemelem vizes kezemet, és megérintem az arcát.
- Kérlek.
Egypár pillanatig szemlél, mintha nem tudná eldönteni, mit kellene csinálnia. Aztán végül sóhajt
egyet, ledobja a szivacsot, és lassan vetkőzni kezd.
Belép mögém a kádba, s elmerül a vízben. Máris jobban érzem magam kemény karja lágy
bölcsőjében. De így nem látom, ezért szembe fordulok vele, és az ölébe ülök. Felhúzom a térdét,
hogy neki támaszthassam a hátam úgy, hogy láthassam. Megfogom a kezét, s összekulcsoljuk az
ujjainkat. Csak csöndben nézünk, miközben a kézmozdulatainkkal játszunk. Összekapcsolódó ujjaink
megcsillannak, ahogy gyűrűink fénye visszatükröződik a vízen. Most már nem esik nehezemre ez a
csönd.
- Miért hazudtál nekem, Ava? - suttogja, miközben ujjaink egymásba fonódnak.
Mozdulataim egy percre bizonytalanná válnak, de nem állok le teljesen. Ez az a kérdés, amire
számítottam, s amit meg is kell válaszolnom.
- Megijedtem. És még mindig félek.
Tettetem, hogy igazat mondok. Ez az az igazság, amit hallani akar. Tudnia kell, hogy ez az egész
helyzet megrémít.
- Tőlem - válaszol egyszerűen. - Tőlem félsz.
Nem köntörfalaz, nincs is rá szükség. Én tudom, mit ért ezen, és ő is tudja.
- Attól félek, hogy milyen leszel.
- Arra gondolsz, hogy még őrültebb - erősíti meg a mondandómat, a szemét az összefont
ujjainkon tartja.
- Még nem volt biztos semmi, és te már úgy kezeltél, mintha értéktelen tárgy lennék.
Lágyan kifújja a levegőt, és mindkettőnk kezét a mellkasára teszi, a szíve fölé, de még mindig
nem néz rám.
- Azt is gondolod, hogy jobban fogom szeretni a gyermekünket, mint téged.
Ezek a szavak megkeményítenek. Ezeket a szavakat soha nem tudtam elfogadni, amikor a
fejemben motoszkáltak. Aggódom, hogy gyermekünket jobban fogja szeretni, mint engem. Igen,
önző módon ez halálra rémít. Ezek az ésszerűtlen gondolatok mindig ott lebegtek valahol, most már
magamnak is be merem vallani. Nagyon friss ez a szerelem, s áldom, hogy megkaptam. Ki az, aki
lemondana egy ilyen erejű szenvedélyes szerelemről? Nem vagyok fölkészülve, hogy megosszam ezt
akárkivel, még ha az a valaki belőlünk van is.
-Jobban szeretnéd? - kérdezem fojtott hangon.
Ezt azért kell tudnom, mert már régóta vágyik egy gyermekre, és még mindig össze vagyok
zavarodva, pontosan nem is tudom megmagyarázni, hogy miért.
Lassan rám emeli a tekintetét, s olyan szomorúság ül ki az arcára, amilyet még sohasem láttam
ezelőtt. De lehet, hogy inkább csalódottság. Nem vagyok benne biztos.
- így érzed? - tenyerem a mellkasára teszi, s ott tartja. - Ettől még jobban szeretlek, Ava. Sokáig
nem volt szükségem rá, csak nyűg lett volna. Most viszont pont az ellenkezőjét érzem. Boldogsággal
tölt el, amikor rád nézek. A fájdalom belém hasít, amikor veszekszünk, s hevesen ver a szívem, ha
boldoggá teszlek. Lehet, hogy néha túlzásokba esem ezzel a szerelemmel, de ez soha nem változik.
Ugyanilyen hévvel foglak szeretni a halálom napjáig. Ha lesz gyerekünk, ha nem.
Az elhangzottak teljesen lebénítanak. Tényleg úgy érzem, ennél jobban nem lehet egy embert
szeretni, mint ahogy én szeretem őt.
- Nem akarok a szenvedélyes szerelmed nélkül élni.
Felnyúl, és megfogja a nyakam tövét, úgy húz magához,
amíg a homlokunk össze nem ér.
- Nem fogsz. Az irántad való szerelmem soha nem ég ki. Mindennap erősebbnek érzem, mert
minden egyes veled töltött nap emléke táplálja. Kincset érő emlékek, amelyeket soha nem akarok
elfelejteni. Gyönyörű emlékek árasztják el a képzeletemet, s ami előtte történt velem, csak el-
vesztegetett idő. Elűzik a múltamat, Ava. Szükségem van rájuk, és rád.

- A tiéd vagyok. - Nagyot sóhajtva felcsúsztatom kezemet a vállára.
- Soha ne hagyj el - gyöngéden megcsókol. - Nagyon fájt.
Beleülök az ölébe, magamhoz húzom, szorosan akarómba zárom, s a számat a füléhez tapasztva
súgom:
- Őrülten szerelmes vagyok beléd! Én is lángolok. Szűntelenül. - Megcsókolom a fülét. - Amíg csak
élünk.
Odafordul, s elkapja az ajkamat.
- Jó. A szívem majd kiugrik a helyéről.
Mosolygok. Boldogságát egy csókkal pecsételi meg, majd hátrább csusszan a kádban, ahogy
elterpeszkedem a mellkasán. Hosszú, hosszú ideig csókoljuk egymást. Kellemes, édes, és most
mindkettőnknek erre van szüksége. Tiszta, nem megalkuvó, erős szerelemre. Hatalmas erejűre.
Mindkettőnket megbénít.
Hátra tol, és kezében tartja az arcomat.
- Hadd fürdesselek meg!
- De nekem most így kényelemes.
Csak feküdni szeretnék a mellkasán, amíg a víz kihűl, és kénytelen leszek kiszállni az óriási
kádból.
- Kényelmesen feküdhetnénk az ágyban, és elaludhatnál a karomban, ahogy szoktál.
Hunyorítok.
- Még nincs késő délutá... - elharapom a szót. Nem mentem vissza dolgozni!
Elkezdeném noszogatni, hogy hívja fel Patricket, de hamar meggondolom magam, és visszabújok
a mellkasára.
- Volt rá gondom. Ezt a kérdést már lerendeztem, hölgyem.
- Mikor?
- Amikor hazahoztalak.
Megfordít az ölében, s kicsavarja a szivacsot.
- Mit mondtál neki ?
- Azt, hogy beteg vagy.
- Hamarosan kirúg - sóhajtok.
Nekitámaszkodom, s a fejemet felhúzott térdemre hajtva hagyom, hogy a szivaccsal rám
csorgassa a vizet, és lassú mozdulatokkal lemosdasson. Jólesik ez a csönd, a fejem zúg. Becsukom a
szemem, s élvezem, ahogy a szeretet elárasztja a testemet. Ennyire erős. Még egy köztünk lévő
tárgyon is áthatol, vagy egy élő személyen keresztül, mint például Coral vagy Sarah... vagy Mikael.
Soha semmi nem választ el bennünket... csak mi.
Miután kényeztetett egy darabig, bebugyolál egy törülközőbe, és ráültet a pultra.
- Maradj ott! - utasít gyöngéden, majd gyors csókot lehel az ajkamra, és meglepetésemre
otthagy.
- Hova mész ? - kiáltok utána.
- Csak várd ki!
Hallom, ahogy egy papírzacskóban kotorászik, és hamarosan ott terem előttem. Feltartja a
papírzacskót, és felhúzza a szemöldökét.
- Mi az? - kérdezem a törülközőmet igazgatva.
Mély lélegzetet vesz, és kinyitja. Kérdő tekintettel nézek rá, s magamhoz veszem a zacskót, hogy
belenézzek. Mihelyt azonosítom a tartalmát, kiegyenesedem, s döbbenten bámulok rá.
- Nem hiszel nekem?
Határozottan megvagyok sértve. Szemét forgatja, belenyúl, és elővesz egy terhességi tesztet.
- Természetesen hiszek neked.
- Akkor miért hoztad ezt?
Megragadom, megfordítom, s kiborítom belőle a kis dobozokat. Elkezdem fölszedegetni és a
pultra rakosgatni őket.
- Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc. Miért vettél nyolc terhességi tesztet ?

Visszanézek az én elkeseredett férjemre, s az orra alá dugdosom a dobozokat.
Ártatlan fejjel vállat von, s félretolja a dobozokat.
- Egy dobozban kettő van.
- Tizenhat? - tör ki belőlem.
Elkezdi kinyitni az egyik dobozt.
- Néha nem megbízhatóan működnek. Ezek csak pótdarabok.
Fogával előbb kinyitja a műanyag csomagolást, majd átnyújtja a benne lévő pálcát.
- Nézd, erre kell rápisilned!
Nézem, ahogy leveszi a tetejét, és rámutat a műanyag nélküli részre.
- Én már ilyet csináltam az orvosnál, Jesse. Tudom, hogyan működik. Miért nem hiszel nekem?
Beszívja az ajkát, és idegesen mondja:
- Hiszek neked, csak szeretnék magam is megbizonyosodni róla.
Enyhén sértve érzem magam, pedig nincs rá okom. Egyszer már félrevezettem, játszadoztam
vele. Nem hibáztatom, hogy most kézzelfogható bizonyítékot akar.
- Mióta van ez nálad?
Ajkát lebiggyeszti, bűntudattal vonogatja a vállát, lesüti a szemét. Semmit sem kell mondania.
Kinyújtom a kezemet, mire fölemeli a tekintetét. A szeme ismét ragyog
- Add ide!
A pálca felé intek, és nézem, ahogy elmosolyodik. Nagyon, nagyon mosolyog. Szerintem ez még
azon is túltesz, ahogy eddig mosolygott. Gyorsan elhessegetem féltékeny gondolataimat, amelyek
megrohantak emiatt. Nevetségesnek érzem magam. Leugrom a pultról.
- Kérlek, hagyj magamra!.
- Maradok - mondja.
- Nem fogok előtted pisilni - rázom a fejem. - Semmi esetre sem, Ward.
Leül elém a földre, a törülközője lecsúszik, s az egész testét látom. Az egészet.
- Izgass fel! - próbálja visszatartani önelégült mosolyát.
- A másik fürdőszobába megyek. - Gőgösen visszavágok, ahogy kikerülöm, s a kijárat felé indulok.
Kiáltok egyet, ahogy elkapja bokámat, és próbálom kiszabadítani tehetetlen testemet a szorításából.
Már csak arra leszek figyelmes, hogy megfordítja a testemet, s a hasamon fekszik, összefogva a
bokámat.
Rám néz imádni való, csillogó szemével, és duzzogó hangon mondja:
- Járj a kedvembe, bébi, kérlek.
Megrebegteti hosszú szempilláját. Igyekszem visszafojtani a mosolyomat, de ez szinte lehetetlen,
amikor így néz rám.
- Legalább legurulnál rólam ?
- Nem!
Felugrik, leereszti magáról a törülközőt; lenyűgöz a teste gyönyörűsége.
- Ettől jobban érzed magad?
Széttárja a karját, s a szemem nem tudom levenni merev férfiasságáról.
Boldogan felsóhajtok.
- Nem, ez csak elvonja a figyelmem - mélázom el.
Végigvizslatom a teste minden porcikáját oda-vissza, tetőtől talpig. Mindene elképesztően
bámulatos, émelyítően tökéletes. Az arcához érek. A tekintete perzsel, csakúgy, mint az enyém.
- Nem igazságos, ahogy a testemmel bánsz.
- Dehogyisnem. Ez az egyik legjobb tulajdonom!
Felém nyúl, és lerántja a törülközőmet.
- Egy másodperc, s mindjárt megkaparinthatod.
A szeme végigsiklik meztelen testemen, s sóhajt egy nagyot.
- Pont tökéletes.
- Nem ezt fogod mondani, ha meghízom, és dagadt leszek - morgolódom, s közben belém nyilall
a felismerés, hogy tényleg meghízom, és dagadt leszek. - És ha azt mondod, hogy több dolog van
Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal
100
bennem, amit szeretni fogsz, elválok.
Felkapom a törülközőt, s újra bebugyolálom magam. Nem érdekel, hogy látványosan zavarja,
amint elrejtem előle legféltettebb kincsét.
- Ne ejtsd ki a válás szót - fenyeget.
Megfogja a kezemet, s a vécéhez irányít.
- Ha neked úgy jobban tetszik, ezentúl kettő helyett fogok enni.
Vigyorogva néz le rám.
- ígérd meg, hogy akkor sem fogsz elhagyni, amikor képtelen leszek a számmal elérni a farkadat a
nagy hasam miatt.
Hátravetett fejjel nevet.
- Megígérem, bébi.
Befordít a vécé irányába.
- Most pedig pisiljünk néhány pálcára.
Törülközőmet felgyűrve, leereszkedem a vécékagylóra, Jesse pedig lekuporodik mellettem.
- Azt akarod, hogy a kezed a vécébe ragadjon megint?
Mosolygok, és a szája rezdüléséből látom, hogy emlékszik, amikor legutóbb a karjára ültetett a
kórházban.
- Hivatalosan is megjelöllek.
Erősen próbálkozik, hogy visszafojtsa a nevetését, de sehogy sem sikerül. Fenékre ül, és dől a
nevetéstől. Ettől sokkal jobban érzem magam. Miközben a férjem hisztérikusan röhöve fetreng a
földön, két combom között tartom a pálcát, s rápisilek.
- Ava, bébi, kibaszottul imádlak.
Felhúzza magát, és ismét mellém térdel, tenyerét a combomra teszi, odahajol, és egy csókot
nyom a számra... miközben a pálcára pisilek.
- Itt van.
Kihúzom a kezem, és átadom a tesztet. Elveszi, s nyomban ad egy másikat is.
- Mi van? - kérdem, meghökkenve nézve az új pálcikát.
- Megmondtam, néha rosszul jelzik az eredményt. Gyorsan!
Kapkodva nyújtja az újabb tesztet.
Elkeseredésemben ingatom a fejem, de elveszem az újabb pálcát, és megismétlem az előbbi
procedúrát. Alighogy végzek, már löki is oda az újabbat.
- Jesse, most ez mire jó ?
- Csak még egyet - bontja ki a zacskót.
- Az isten szerelmére! - Odakapok, s beteszem a két combom közé. Most már fenyegetőn nézek
rá.
- Ez az!
Megtorlóm magam, jelezve, hogy már nem jön ki belőlem semmi, úgyhogy nincs szükség újabb
pálcára.
- Tessék.
A tekercsről leszakítok valamennyi papírt, miközben szidom magamat. Eközben Jesse szép sorba
rendezgeti a teszteket a pulton.
Annak ellenére, hogy ez az egész dolog nagyon idegesít, nem tudom megállni, hogy ne nevessek,
ahogy ott áll mezítelenül, enyhén előrehajolva, kezét a térdére támasztva, s egészen közelről
bámulja a tesztet.
- Jól érzed magad? - kérdezem, s közben fölveszem a testtartását.
- Szerintem ezek eltörtek. Újabbakat kellene csinálnunk. Már indul is érte, de elkapom a karját.
- Még csak harminc másodperc telt el - nevetek. - Mosd meg a kezedet!
Megfogom a kezét, és a csap alá tartom. Egy pillanatra sem veszi le a szemét a tesztről,
miközben a kezét mosom.
- Több idő telt el annál - csipkelődik. - Sokkal több.
- Nem. Hagyd már abba az idegeskedést!
101
Ismét beállók abba a pózba, ahogy ő áll a pultnál. Szemünk sarkából figyeljük egymást. A szám
sarka kezd legörbülni. Szemöldökét védekezőn felvonja.
- Nem vagyok ideges.
- Persze hogy nem - húzom őt tovább.
- El akarja venni a pisijét, hölgyem?
- Egyáltalán nem, uram.
A csönd ismét közénk ereszkedik, s mindketten mozdulatlanul, mereven várakozunk. Várakozunk
a bizonyítékra, amit már így is tudok. Ezután néhány halvány betű kezd megjelenni az első teszten, s
én visszatartott lélegzettel figyelem. Nem tudom, miért. Talán azért, mert utánzóm az én vállalkozó
szellemű férjemet, aki dermedten áll mellettem. Mintha megállna az idő, ahogy a betűk lassan kiraj-
zolódnak, és egymást nézzük.
A szívem egyre gyorsabban ver, ahogy a következő teszten lassan megjelenő betűket nézem. A
szívem most már majd kiesik mellkasomból. Elfordítjuk a fejünket, mert már az utolsó teszten is
ugyanazok a betűk jelennek meg, mint a többin. Csak most veszem észre, hogy még a lélegzetem is
visszatartom. Végre kiengedem, s érzékelem, amint Jesse arcizmai megrándulnak. Felé fordulok.
Teljesen az érzelmeim hatása alá kerültem. Ő is felém fordítja a fejét. Még mindig a pult fölé hajolva,
a térdünket átkulcsolva állunk, s nem találunk szavakat.
- Köszöntelek, apuci - suttogom kissé reszkető hangon, miközben az arcomat nézi.
- A francba! - suttogja ő is. - Nem kapok levegőt!
Összeesik. A hátára fekszik a földön, s a plafont bámulja. Mi ez a döbbent reakció? Hiszen ezt
akarta.
Kiegyenesedem, kicsit megmozgatom vállamat, mert teljesen megmerevedett.
-Jól vagy? - kérdezem, ahogy lenézek rá.
Nem számítottam erre. Összeszorítja a száját, zöld szemét rám villantja. Felugrik, megragadja
akarómat, s nagyot rikoltva a magasba emel.
- Mi a bajod?
Beviharzik velem a hálószobába, finoman az ágyra tesz, lerántja rólam a törülközőt. Rám mászik,
s befészkelődik combom közé. Állát a pocakomon pihenteti. Rám néz, s valami hihetetlen
elégedettség tükröződik a tekintetében. A szeme őrült csillogása az egész arcát betölti, elrejtve nyir-
kos haját, szemöldöke ívét és összeharapdált ajkát. Hogy is vonhattam ezt kétségbe, amikor most
olyan nyugodt, mintha új életet adtam volna neki? Igen, azt adtam. Vagy ő adott nekem. így vagy
úgy, de a férjem boldog ember, és most, hogy végiggondolom, tisztán látok. Tisztán, nagyon tisztán.
Annyi szeretetet tud adni, ami több mint elég. Ez a lehengerlő férfi, a valaha volt playboy nagyszerű
apa lesz. Még akkor is, ha kicsit túlzottan gondoskodó. Nemcsak életet adtam neki, hanem értelmet
adtam az életének azzal, hogy nekiadtam magam, s egy új életet is - ami kettőnkből van. És ahogy
elnézem őt eufórikus állapotában, a legcsekélyebb kétségem is elillan. Szeretném vele ezt a babát.
- Szeretlek - mondja csöndesen. - Annyira, de annyira.
Mosolygok.
- Tudom.
Ajkát gyöngéden a hasamhoz nyomja, majd finoman megsimogat.
- És téged is szeretlek - suttogja lapos pocakomnak. Orrával a köldököm körül köröz, azután
fölkúszik az ágyon, s az egész testével betakar. Hajamat félretolja az arcomból, és csak engem néz.
- Megpróbálok jobban viselkedni. Úgy értem, veled. Nem szeretnék túlzottan rád telepedni és az
őrületbe kergetni téged.
- Szeretem, ahogy elhalmozol. Ez ellen szükségtelen tenned.
- Mondd meg, mit tegyek - kérlel.
- Tudni akarod, mi őrjít meg?
- Mondd csak meg! Nem tudok változtatni addig, amíg nem tudom pontosan, hogy min kell
változtatnom.
Egy szemérmes csókot lehel az ajkamra, és küzdők, nehogy elnevessem magam. Nem tudja? Az
év hátralévő részében itt maradhatnánk, ha ráborítanám az eddigi összes sérelmemet.
102
- Túl finoman kezeltél. Amikor azt hitted, terhes vagyok, elmúlt a szenvedély az ágyban, és ez
nem tetszett. Szeretném visszakapni az uralkodó énedet.
Elhúzódik, s fölvonja a szemöldökét.
- Mi a fenét csináltam veled?
- Függő vagy, de az utóbbi időben visszahúzódtál.
Őszintén válaszolok. Ez kikívánkozott belőlem, mert a következő nyolc hónapot nem egy
finomkodó Jesse-vel szeretném tölteni. Az biztosan megőrjítene. Szemöldökét összeráncolja
hunyorgó tekintete fölött.
- Az utóbbi időben keményen bántam veled.
- Igen, de csak addig, amíg nem tudtad, hogy terhes vagyok, és amikor azt gondoltad, hogy
gyereket várok, ki kellett provokálnom tőled.
- Szeretem, ha megdöbbentesz, és uralkodsz rajtam.
Szemöldökét még jobban összeráncolja.
- Nem szereted az álmos szexet?
Sóhajtok és felnyúlok, hogy megfogjam az állát.
- Nem lesz annak semmi baja tőle. Tudod?
- Annak? - kérdi nevetve. - Egy dolgot előre tisztázzunk, bébi. Nem fogjuk őt annak hívni.
- Még magzatnak is alig nevezhető.
- És akkor mi van?
- Nos, jelenleg leginkább egy mogyoróra hasonlíthat.
Nézem gyönyörtől szikrázó szemét és azt a pimasz mosolyt, amely végigfut gyönyörű arcán.
- O, ne, Ward - nevetek.
- Mi van?
Ledől, és az orrát végigdörgöli arcomon.
- Ez tökéletes!
- Én nem úgy tekintek a babánkra, mint egy mogyoróra! Elég ebből!
Sikoltok, ahogy megszorítja a csípőmet, és átadom magam a gyönyör és kínzás keverékének - a
kín nem szorul magyarázatra, és a vele járó gyönyör is normális. Ezek vagyunk mi.
- Hagyd abba! - kiáltom.
És ő azt teszi.
- A francba! - átkozódik.
- Mit csinálsz? - kiáltok mérgesen.
Lenéz a hasamra, aztán pedig rám, majd vissza megint a hasamra. Szégyelli magát, mert tudja,
mit csinált.
- Látod? - Vádlón nézek rá. - Ez az amiről beszéltem! Ha nem viselkedsz velem úgy, mint régen,
elköltözöm a szüléimhez, s velük fogom tölteni a terhességem hátralévő részét. Nem viccelek.
Megteszem. Tényleg. A szenvedélyt, a durvaságot, a megszámlálhatatlan dugást, a mértéktelen-
séget vissza akarom kapni - most!
Úgy néz rám, mint egy őrült. Szerintem az is.
- Lehiggadtál? - kérdezi komolyan.
- Az attól függ, hogy amit mondtam, eljutott-e az agyadig.
Beletúrok a hajába.
Kicsit elneveti magát, sóhajt, s a hátára fordul, magával görgetve engem is. Fölhúzza a térdét,
hogy megtámassza vele a hátamat, és alaposan végigmér. Hagyom. Ülök és várok, hogy összeszedje
magát. Várom, mit következik a hosszú sóhaj után.
- Emlékszel, amikor rád találtam a bárban, és megmutattam, hogy kell táncolni?
Mosolygok, ahogy a combjának dőlve fekszem.
- Bevallom, azon az estén jöttem rá, hogy beléd szerettem.
- Tudom, már mondtad. Részegen ugyan, de akkor is mondtad.
- Hm. Biztos a tánc volt az oka.
- Tudom. - Lazán megvonja vállát. - Jó vagyok.
103
Rázom a fejemet a beképzeltségén.
- Arrogáns vagy.
Felnőttem hozzá szerelemben. A magabiztossága hatalmas változáson ment keresztül, különösen
így, hogy csak az enyém lett. És minden joga megvan hozzá, hogy nagy önbizalma legyen.
- Úgy tűnik, gyorsabban vág az eszem, mint a gyönyörű feleségemnek - mondja, átfogva a
bokámat.
- Tényleg arrogáns vagy!
- Nem, most nem. Most csak őszinte. Látod, beismertem, hogy azelőtt is szerelmes voltam beléd.
Elfintorodom.
- S ettől okosabbnak érzed magad?
- Igen. Egész idő alatt frusztrált voltam. Azt hittem, gondok vannak nálad. - Szégyenlősen
elmosolyodik.
- Tudod, csak nem vallanád be.
- Mint, ahogy a többiek sem - erősítem meg.
El tudom képzelni, mennyire frusztráló lehet a visszautasítás egy olyan embernek, aki mindig
mindent könnyedén megszerzett.
- Ez csak azért volt, mert tudtam, hogy megsérülnék. Bár nem ismertelek, nyilvánvaló volt, hogy
te... - rövid szünetet tartok - tapasztalt voltál.
Azt akartam mondani, hogy szoknyavadász, de nem hiszem, hogy Jesse-re ez találó megjegyzés
lenne. A nők vetették magukat a lába elé, könnyű prédák voltak, s Jesse- nek nem kellett
megküzdenie értük. Amíg nem találkozott velem.
Ujjbegyével végigtapogatja a lábszáramat, s közben nézi.
- Amikor otthagytalak arra a négy napra...
- Ne! - kiáltok. - Ne beszéljünk róla!
- Csak hadd magyarázzak meg valamit! Ez fontos.
Fölnyújtja a karját, és magához húz, amíg az orrunk nem
találkozik.
- Összezavarodtak az érzéseim. Tőled vettem el az időt, de össze kellett szednem magam, hogy
tudjam, mit is érzek. Nem is tudom megmondani, miért viselkedtem úgy, mint egy őrült. Tényleg azt
hittem, hogy beleőrülök, Ava.
Egyáltalán nem tetszik ez a visszaemlékezés. Nem értem, miért van rá szükség, de azt már
tudom, hogy azért hagyot i cl, mert tisztában volt azzal, bajban van, és mert nem akart megbántani.
Nem akarom újra hallani.
Kicsit az ajkába harap, közvetlenül az orrom alatt, s az tán odanyomja az orrát.
- Három-négy napot csak azzal töltöttem, hogy átéljem a veled töltött idő minden egyes
pillanatát. Újra és újra visszajátszottam a történteket, s addig kínoztam magam, míg fölkerekedtem,
hogy megtaláljalak. S azután te megint elrohantál.
Persze hogy megint elrohantam. Az ösztöneim nem csaptak be. Még akkor is, ha nem voltam
egészen biztos, miért kell elfutnom, tudtam, hogy megkell tennem.
- Ava, azon az éjszakán, amikor bevallottad, hogy szerelmes vagy belém, minden kibaszottul
megvilágosodott, de egyben össze is zavarodott. Azt akartam, hogy szeress engem, de tudtam, hogy
nem ismersz igazán. Tudtam, hogy vannak olyan dolgok, amelyek ismét menekülésre késztetnek
majd, de azt is tudtam, hogy hozzád tartozom. Teljesen halálra rémisztett a tudat, hogy egyszer
elkezded kibogozni a szálakat, s akkor megint elmész. Nem tudtam vállalni ezt a kockázatot azok
után, hogy rád találtam.
Lehunyja a szemét, s vesz egy mély lélegzetet.
- Aznap este eltettem a fogamzásgátlódat.
Még csak meg sem döbbenek. Bevallotta. Nemcsak azt, hogy ellopta, hanem azt is, hogy miért.
Ez teljesen beleillik az ő őrült világába, s aggodalomra adhat okot, de az enyémbe is.
Ajkát lágyan az ajkamra nyomja.
- Egész éjjel ott ültem, s néztem, ahogy alszol, s csak az járt az eszemben, hogy mi lehetett az
104
oka, amiért nem kellettem neked. Tudom, hogy nem kellett volna eltennem, utólag már belátom.
Annyira kétségbe voltam esve!
Az arcomat a nyakába temetem. Mindennel tisztában voltam, kivéve, hogy nézett, miközben
aludtam. Tudom, hogy állandóan eltette, mert még sok dolgot meg akart tudni.
- Szóval, nem akarod a babát? Csak engem akarsz megtartani ?
Megfogja a fejem; a csak nekem tartogatott mosolyába ütközöm.
- Mindent veled akarok csinálni ezen a világon, bébi, azt is, amit tegnap egész nap.
A lelkem mélyén, azt hiszem, mindig is tisztában voltam vele.
- Köszönöm az órát.
Mosolyog.
- Szívesen, ismét.
Az ajkára tapadok, és elveszem benne. Lassan, lágyan, finoman. Pont úgy, ahogy ez a pillanat
megkívánja.

105
14. fejezet
A zümmögés és egyenletes dobbanások ismerős hangjára fölébredek, és elindulok az edzőterem felé,

tudva, hogy ott találom őt. Az üvegajtón át nézem izzadságban úszó hátát, ahogyan a futópadon
dolgozik, hullámzó izmai megfeszülnek, miközben a felfüggesztett tévén sporthíreket néz. Csöndesen
kinyitom az ajtót, és a futópad előtt elhaladva, a vele szemközti súlyemelőpadra ülök csupasz fene-
kemmel.
Fut... méghozzá nagyon gyorsan, ám amikor előrehajolok, az öklével rácsap a lassító gombra, és
egyenletesen lassuló tempóban teljesen megáll. Mélyen ülő, álmos szemmel nézem, ahogyan egy
törülközővel végigtörli a haját és az arcát. Ilyenkor tömény, tiszta, csillogó izzadság a teste.
Felfalnám!
Előrehajol, és rákönyököl a gép elejére, így közelről tanulmányoz engem.
- Jó reggelt. - Szeme lefut a testemen, majd vissza, mire újra a szemembe néz.
- Jó reggelt, neked is. Miért itt futsz? - Már úgyis tudom erre a kérdésre a választ, és ha az arcán
felvillanó aprócska, alig észrevehető vigyorból indulok ki, ő is tudja, hogy tudom.
- Tetszik a változás.
Kérdőn tekintek rá, de nem akarom provokálni. Ha a terhesség hatására nem fog többet
napfelkeltekor kirángatni az ágyból, hogy megkerüljük Londont, akkor örömmel várom a következő
kilenc hónapot.
- Nem emlékszem, mikor aludtam el.
- Szempillantásnyi idő alatt dőltél ki. Jó érzés volt, hogy mellettem vagy, úgyhogy hagytalak.
Angliáért alszol, bébi.
Erre a kijelentésre ásítva kinyújtózom.
- Hány óra? - Ahogyan a szavak elhagyják a számat, hallom nyílni és csapódni a bejárati ajtót,
majd Cathy vidám kiáltását. Ha Cathy itt van, akkor nyolc körül lehet, én pedig anyaszült meztelen
vagyok! Felpattanok. - Semmi nincs rajtam!
Vigyorogva lelép a futópadról.
- Úgy bizony. - Nevetve elindul felém. - Cathy mit fog gondolni ?
Gyorsan körbepillantok az edzőtermen, egy törülköző vagy bármi után kutatva, ami mögé
elrejthetem mez telenségem, és büszkeségemet megőrizve fölrohanhatok. Nevetnem kell. A
büszkeségem már aznap reggel elveszett, amikor Cathy ránk nyitott, amikor meztelenek voltunk.
Tekintetem a Jesse kezében lévő törülközőre vándorol, és gyorsan utánakapok, hogy kiteregessem.
- Nem hiszem, hogy mindent eltakar - vigyorog ön elégülten.
Igaza van. Kicsit nagyobb csak, mint egy arctörlő kendő.
- Segíts! - Könyörögve nézek rá, és válaszképp gyöngéd mosolyt kapok.
- Gyere ide! - Kitárja a karját, én pedig belesétálok, a szokásos módon, kissé megemelkedve.
Nedves teste csúszós, és finom illatú.
Odamegyünk, és kinyitjuk az edzőterem ajtaját, majd a fejét kidugva kiált. - Cathy?
- Igen, fiam.
- Hol vagy?
- A konyhában.
Erre gyorsan kisurran, és felszalad velem a lépcsőn. A válla fölött nézek át, ahogyan emelkedünk,
imádkozva, hogy Cathy ne jöjjön utánunk, csodálkozva a kérdésen. Nem jön. Büszkeségemet
megőrizve jutok el a biztonságos lakosztályig.
- így ni - tesz le, és csókot nyom a homlokomra.
- Hány óra van?
- Tíz perc múlva nyolc.
A szememet forgatom, és vádló tekintettel meredek rá.
- Miért nem ébresztettél föl? - Bemegyek a fürdőszobába.
- Szükséged van az alvásra.
106
- De nem 15 órán keresztül. - Elfordítom a zuhany gombját, és meg sem várva, hogy
fölmelegedjen, egyenesen belépek a vízbe. Föl kell ébrednem. Gyors mozdulatokkal bevizezem a
hajam, és egy kis sampont nyomok a tenyeremre.
Ő az üveg másik oldalán leveszi a futócipőit.
- Nyilvánvalóan igenis szükséged van rá - morogja.
Leöblítem és bebalzsamozom a hajam, majd elcsusszanok mögötte, figyelmen kívül hagyva a
további morgásokat, miközben belép a zuhany alá. Tíz perccel később már megszárítottam a hajam,
sminkeltem, felöltöztem, és lefelé tartok a lépcsőn, jóval Jesse előtt.
- Jó reggelt, Cathy. - Leveszem a telefonom a töltőről, és becsúsztatom a táskámba.
- Ava, kipihentebbnek tűnsz. - Cathy megtörli kezét a kötényében, és vizsgálódó tekintettel
gyorsan felmér. - Igen, sokkal kipihentebbnek.
- Úgy is érzem magam - nevetek.
- Mit szeretnél reggelizni?
- O, már így is késésben vagyok, Cathy. Majd bekapok, valamit a munkahelyemen - vállamra
dobom a táskámat.
- Enned kell! - Jesse ellentmondást nem tűrő hangja hátulról érkezik, és ahogy homlokráncolva
megfordulok, nyakkendővel a kezében találom magam előtt. - Egy bagelt kér, Cathy. - Az öltönybe
bújtatott tökéletesség utolér, és az egyik bárszékre emel. - Tojással. - Egy pillanatig elgondolkozik
valamin. - Igazából mégsem kér tojást.
Elkerekedett szemmel lépek le a bárszékről, Jesse összezavarodott házvezetőnőjére nézve.
- Cathy, köszönöm, de eszem a munkahelyemen.- Kisétálok a konyhából, otthagyva a némán
tátogó Jesse-t.
- Hé! - Magam mögött hallom még a döbbent hangját, ahogyan becsapom a lakás ajtaját. Nincs
futás. Akkor is enni fogok. Nincs tojás. Az elégedettségem rövid ideig tartott. Megnyomom a lift
gombját, de az nem nyílik, ezért ráütök, egyre jobban fölhergelve magam. - Semmi tojás? - ordítom a
számsorra, amikor a lift még mindig nem akar megérkezni.
- Minden rendben?
Megpördülök, és szemben találom magam a neurotikus kontrollmániásommal, aki lazán zsebre
dugott kézzel áll va nézi, ahogyan a dühöm rázúdul az ártatlan gombokra.
- Ehetek tojást! - kiabálom.- Mi az új kód?
- Tessék?
- Hallottad. - Már ököllel verem a táblát.
- Igen, hallottam. De meg szeretném adni a lehetőséget, hogy változtass a hangnemeden. -
Rezzenéstelen az arca, nem hatotta meg a kirohanásom, nekem azonban elkerekedik a szemem a
szemtelenségére. . Megadj a a lehetőséget, hogy változtassak?
Elindulok felé, nyugodtan és összeszedetten, és lábujj - hegyre állok, hogy a lehető legközelebb
kerüljek csodálatos arcához, amit ebben a pillanatban legszívesebben darabokra tépnék.
- Menj... a... picsába - lehelem, mielőtt elviharzanék a lépcsők felé, reménykedve, hogy még nem
tett lépéseket annak érdekében, hogy ennek az ajtónak is megváltoztassa a kódját. Nem tett.
Önelégülten mosolygok, ahogyan belépek. Tizenhárom emelet meg fog ölni, de nekiállok, hálát
rebegve a lépcsők istenének, hogy lefelé kell mennem.
A hetedik emeletre érve leveszem a magas sarkúmat, a negyediknél pedig meg kell állnom, hogy
lélegzethez jussak. Kimelegedtem, izzadok, és hányinger kerülget.
- Kibaszott pasi - mormogom, majd egy mély levegőt véve továbbindulok. Belépek az
előcsarnokba a vészkijáraton át, belegyalogolva abba a bizonyos mellkasba, amely azonnal vissza is
nyom a lépcsőházba. Meg sem próbálok szabadulni a szorításából. Teljesen legyőzött.
Lábam fölemelkedik a földről, ahogy hozzányom a betonfalhoz. Azok után, hogy lecsörtettem a
lépcsőkön az előcsarnokba, izzadságban úszom, és kimerültén kapkodok levegőért, miközben Jesse a
Lusso tetejéről kényelmesen liftbe szállt, és most egyenletesen, nyugodtan lélegezve áll velem
szemben.
- Nem lesz békülős szex! - Gyakorlatilag lihegni tudok csak. Még az enyhe rosszullétem ellenére is
107
küzdenem kell a vonzása ellen. Nem hódolok be. Ma csak tojást nem kaphatok, holnap viszont már
valami sokkal eszementebb dolog következik.
Ajkai egyenes vonalba rendeződnek, szeme pedig összeszűkül.
- A szádat!
- Nem! Nem fogsz... - Idáig jutok, mielőtt szája rátapad az enyémre, teljes erővel támadást
indítva. Pontosan tudom, mire megy ki a játék, de ez sem akadályoz meg abban, hogy a táskámat a
földre ejtve, kezemmel az öltönybe bújtatott hátába kapaszkodjak. Fölemelem lábamat, és átvetem
a csípője körül. Ez az a Jesse, akit én ismerek és szeretek. Nem is lehetnék boldogabb. Felnyögök,
megrántom a zakóját, belemarkolok a hajába, és harapni kezdem az ajkát.
- Makacs nőszemély. - Fülemhez emeli a fejét, harapdál, foga belekoccan a fülbevalómba. -
Valaki nagyon felizgult. - Megcsókolja a fülcimpám alatti érzékeny részt, amibe tetőtől talpig
beleborzongok. - Csináljam úgy, hogy itt a lépcsőházban sikoltozz, Ava?
O, te jóisten, vágyom rá, hogy itt a lépcsőházban dugjon meg.
- igen.
Elhúzódik, lefejti magáról a lábamat, mire a talpam újra a földet éri, aztán megigazítja az ágyéka
környékét, közben lesütött szemmel vizsgálja a meglepett arcomat.
- Nagyon szívesen tenném, de késésben vagyok.
- Te szemétláda - sziszegem, és közben kétségbeesetten próbálom összeszedni magam. De
semmi értelme. Minek tettessem, hogy nem hatott ám? Úgysem szokott sikerülni. Lehajolok, és
fölveszem a táskámat, kinyitom az ajtót, és zaklatott kopogással végigvonulok az előcsarnokon.
-Jó reggelt, Ava. - Clive üde, vidám hangja szinte irritál.
Kipréselek magamból egy halk motyogást, majd kilépekek a napfényre, és fölteszem a
napszemüvegem, miközben örömmel tölt el a tény, hogy az ajándékom helyett az én Minim vár. Ki
kell engednie, és jobb, ha megteszi. Bepattanok, és beindítom, mire valaki rögtön kopog az
ablakomon.
- Igen? - kérdezem az ablaküveget leeresztve.
- Elviszlek a munkába. - Ez az a hang, de fütyülök rá.
Felhúzom az ablakot.
- Nem kell, köszönöm. - Vigyázva, hogy ne hajtsak rá a lábára, kifordulok, és előveszem a
táskámból a mobilom, tárcsázva a Lusso számát. - Jó reggelt, Clive. - A köszöntésem jóval kedvesebb
az előbbi motyogásnál, amit az öregfiú felé nemrég eleresztettem.
- Ava?
- Igen, ne haragudjon a zavarásért. Ki tudná nekem nyitni a kaput ?
- Persze, azonnal.
- Köszönöm, Clive. - Önelégült mosoly játszadozik a szám szélén, és ahogy a kapu nyílik, az
anyósülésre hajítom a mobilom. Nem tétovázom, egyenesen kihajtok a parkolóból, pillantásommal
még elkapom a feje fölött integető Jesse-t, mielőtt visszasétál az előcsarnokba.
Egy örökkévalóságig tart, amíg föl-alá keringve végre parkolóhelyet találok, és bezuhanok az
irodába, másfél óra késéssel. Még mindig enyhén izzadt vagyok, lélegzet után kapkodok, a
zaklatottságom pedig nyilvánvaló, főleg amikor a táskámat olyan erővel hajítom az asztalra, hogy
lesodorja magával a tolltarTomat, a csörömpölés hangjára pedig a kollégáim érdeklődve dugják ki
fejüket a konyha ajtajából, nem értve, mi ez a felfordulás.
- Jólesett ? - kérdezi Tom, akinek meleg babaarca kíváncsian néz végig izzadásfoltjaimon.
- Igen! - kiáltom rá, majd lerántva a táskámat a földre, végül bezuhanok a székembe. Néhány
mély lélegzetet veszek, hogy megnyugodjam, majd a székemmel a konyha felé fordulva, szembe
találom magam három pár felhúzott szemöldökkel. - Mi van ?
- Borzalmasan festesz - zendít rá Victoria. - Szerintem ma otthon kellett volna maradnod.
- Hozok neked egy kávét a Starbucksból - ajánlja föl kedvesen Sally.
A rám irányzott tekintetek kíváncsiból aggódóvá válnak, mire az én savanyú ábrázatom is
megenyhül. Elfelejtettem, hogy tegnap betegségre hivatkoztam. - Köszi, Sal. Az nagyon jól esne.
Az asztalához lépve kivesz néhány bankjegyet a pénzes dobozkából.
108
- Még valaki ?
Tom és Victoria kórusban kiabálja rendelését, Sal pedig kissé hátralépve próbálja megérteni
őket, majd azonnal ki megy, valószínűleg azért, hogy elmeneküljön őrült hangulatom elől.
Bekapcsolom a gépem, és elkezdem betölteni az e-mail fiókomat. Tom és Victoria egy szempillantás
alatt az asztalom végénél terem.
- Nyúzottnak tűnsz. - Tom egy tollat forgat az ujjai kőzött, és fürkészőn néz, miközben türkiz inge
és sárga nyak kendője ingerlőn hat fáradt szememre.
- Nagyon sápadt vagy, Ava. Biztos, hogy jól érzed ma gad? - Victoria hangja és tekintete
aggódóbb Toménál, aki egyszerűen csak gyanakvással néz rám.
Elkezdem végigpörgetni az e-maileket, megjelölve és törölve a szemét- és reklámlevelek
tömegét.
-Jól vagyok. Hol van Patrick? - Csak most, kissé lényugodva veszem észre, hogy a főnököm nem
jelent meg ki nyomozni a zaj forrását.
- Személyes találkozók - dalolják kórusban, rosszalló tekintettel.
- Nem tegnap voltak a személyes találkozói ?
- Holnap már benn lesz - válaszol Tom. - Szerintetek végre elválnak Irene-nal ?
Őszintén fölnevetek.
- Nem! - Bár őrületbe kergeti Patricket, ő mélyen szerelmes a feleségébe.
- O, eszembe sem jutott - kerekedik el Victoria kék szeme. - Láttad, miben volt az esküvődön?
- Igen! - visít fel Tom. - Egy bűntett volt!
Victoria nevetve sétál vissza az asztalához, én pedig Tomra nézek, és annak az önámító meleg
férfinak látom, ami valójában. A meleg barátomnak semmi joga mások divatérzékéről ítéletet
mondani.
- Mi van? - kérdezi, szemével végigfutva rikító torzóján. - Káprázatos, ugye?
- Pompás - nevetek, majd tekintetemet levéve az iroda sarkába visszalibegő Tomról,
visszaterelem figyelmemet a számítógépem felé,
Kinyílik az iroda ajtaja, és egy nő jelenik meg, kosárral a karján.
- Ava Ward? - Tomra, majd a felém szegezett toll irányát követve, rám néz.
- Helló! - üdvözlöm, ahogyan az asztalom felé utat tör, és leteszi rá kosárkáját. - Segíthetek
valamiben? - Nem ismerem.
Szemem öntudatlanul követi kezét, ahogy fölemeli a hordozót fedő tarka anyagdarabot, és
belenyúl a kosárba.
- Reggeli. - Mosolyogva elém helyez egy papírzacskót, majd egy újabb mozdulattal egy kávé is
előkerül, papírpohárban. - A kávém nem volt elég jó neki, ezért a Starbucksból hozatott velem egyet.
Extraadag kapucsínó, csokoládé és cukor nélkül. - Nem tűnik túl lelkesnek. - Jó étvágyat. - Majd ezzel
megfordul, és kimegy az irodából.
Sóhajtva tolom odább a zacskót. Egy csöppet sem vagyok éhes, viszont majd meghalok egy kis
kávéért. Iszom egy kortyot, azonban a savanyú íz hatására azonnal elfintorodom.
- Uúúú.
- Minden oké? - kérdezi szemöldökét ráncolva Tom, az iroda túlsó feléről.
- Persze. - Felállók, és kimegyek a konyhába, ahol leveszem a pohár fedőjét, majd miután egy jó
adag cukrot beleszórtam, megkeverem a kávét, és újabb kortyot iszom belőle. Édes elégedettséggel
sóhajtok.
- Egy kávé Avának! - Sally egy starbucksos poharat lengetve lép be a konyhába. - O! - Teljes
zavarodottság ül ki az arcára, ahogy meglát a meleg, édes lét kortyolgatva.
Boldogan sóhajtok fel.
- Kézbesítve, a figyelmes férjemtől.
Megenyhül.
- Ez olyan édes.
- Nem, valójában nem volt az. De tettem bele magamnak egy kicsit. - Majd kisétálok a zavartan
pislogó Sal mellett, vissza az asztalomhoz, utat törve a táskám felé, ami kor meghallom, hogy a
109
telefonom új üzenet érkezését jelzi.
Reggelizel?
Még egy nagyot húzok a kávémból, és válaszolok.
Nyami.
Nem köszönöm, mert nem vagyok túl hálás. Kicsit émelygek még, de a kávé megteszi a hatását.
Még le sem teszem a telefont, újra megszólal.
Úgy örülök, hogy a házasságunk az Őszinteségen alapul.
Ösztönösen fölnézek, és meglátom, ahogy ott áll, egy csokor kálával a kezében, szinte belém
fúrva bosszús tekintetét. A székembe lassan visszaereszkedve, nem tudom visszatartani az ajkamon
felszakadó, elnyúló sóhajt. Felém lép, biccentve üdvözli Tomot és Victoriát, majd belesüllyeszti
magas, karcsú alakját az asztalom túloldalán álló székbe, és leteszi elém a virágokat.
- Egyél - parancsol határozottan, fejével az asztal szélére száműzött papírzacskóra bökve.
- Nem vagyok éhes, Jesse - siránkozom, de nem tudok elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy
visszavágjak vagy odabökjek.
Aggódó arccal, tekintetével az arcomat vizsgálva előrehajol.
- Bébi, sápadt vagy.
- Vacakul érzem magam - vallom be. A reggeli rosszullét végre a megfelelő napszakban
jelentkezik. Semmi értelme, hogy színleljek, mert nyilvánvalóan nem érzem jól magam, és nem is
tűnök úgy, mint aki jól van. Feláll, és a székem mögé sétál, majd előrehajolva a homlokomra teszi a
tenyerét, és a fülembe suttogja.
- Forró vagy.
- Tudom - sóhajtok fel, és arcomat a szájához nyomom, szemem lecsukódik, az agyam pedig már
nem ad semmilyen utasítást. Hogy lehet, hogy még mindig ennyire kimerült vagyok? - Remélem,
bűntudatod van - mondom halkan. Ez csakis az ő hibája. Sajnálom magam.
Elenged, a székemet maga felé fordítva a szemembe néz. Mellém guggolva megfogja kezemet.
- Engedd, hogy hazavigyelek - kéri, de az esdeklő tekintetéből ítélve már látom, hogy tudja,
ellenkezni fogok.
- Majd elmúlik.
- Néha olyan lehetetlen vagy. - Keze közé fogja arcomat. - A terhesség csak még szeszélyesebbé
és dacosabbá tesz.
Kipréselek magamból egy kis mosolyt.
- Szeretlek készenlétben tartani.
- Úgy érted, szeretsz őrületben tartani.
- Abban is.
Sóhajtva előrehajol, és édesen megcsókol.
- Kérlek, egyél. - Könyörög, nem parancsol. - Talán attól jobban leszel.
- Rendben - adom be a derekam. Hajlandó vagyok megpróbálni, mert bár egy falat kaja
gondolatától is legszívesebben émelyegni kezdenék, a mostaninál rosszabbul aligha érezhetem
magam.
Az ellenkezés hiánya egy kissé meglepi.
- Jó kislány.
Visszafordít az asztalomhoz, és kezembe nyomja a papírzacskót, de ahogy kinyitom, és
megcsapja az orrom a bacon illata, tényleg émelyegni kezdek.
- Nem hiszem, hogy menni fog. - Újból lezárom a zacskó száját, de az röviddel ezután kisuhan a
kezem közül, majd szembetalálom magam a kicsomagolt, szalvétára helyezett bagellel. Leküzdve az
ellenállhatatlan vágyat, hogy azonnal kirohanjak a mosdóba, és lenyúljak a torkomon, óvatosan
lecsippentek egy darabkát, és a számhoz emelem. Lassan, óráknak tűnő másodpercekig rágok,
férjem aggódó, figyelmes tekintetétől kísérve. Aztán lenyelem. Nem öklendezem. - Lehet, hogy csak
a bagelt eszem meg? - Újabb darabot tépek, de nem bírok ránézni a baconre.
Rám mosolyog.
- Igen. Látod, milyen boldoggá teszel, ha azt csinálod, amit kérnek tőled?
110
Tudomást sem véve róla, bekapom a kenyeret, közben pedig minden egyes harapás könnyebbé,
minden nyelés kevésbé gyomorforgatóvá válik. Ő pedig csak áll, és nézi, ahogyan átverekszem
magam a reggelim nagy részén, csak néhány kenyérdarabkát és a bacont meghagyva.
- Most boldog vagy? - kérdezem. És tudom, hogy én az vagyok. Már most sokkal jobban érzem
magam.
- Visszatért a színed. Igen, boldog vagyok. - Fellapátolja a maradékot, és behajítja a szemetesbe,
majd lehajol, mígnem az orrunk egy vonalba ér. - Köszönöm - vigyorog, én pedig viszonzom. - A
munkám itt végéhez ért. - Hozzányomja ajkát az enyémhez. - Most pedig hagyom, hogy a feleségem
nyugodtan dolgozhasson.
- Dehogy fogod - gúnyolódom.
Szemtelen mosollyal az arcán fordul vissza.
- Talán még benézek egyszer-kétszer.
- Nem, nem fogsz! - nevetem ki újra.
- Nem ígérek olyasmit, amit nem tudok betartani. Patrick itt van? - Kérdése eszembe juttatja,
hogy még mindig nem beszéltem Mikaelről a főnökömmel.
- Nem. Egész nap találkozói vannak.
Fölegyenesedik, szemét a hajamra szegezi, egyértelmű, hogy azt figyeli, ujjaim matatnak-e a
hajamban. De nem fog rajtakapni, mert Patrick tényleg találkozókon van. - Elkésem miattad - jelenti
ki a Rolexére pillantva.
- Magad miatt késel el. - Elhessegetem, és a virágok után nyúlok, hogy betegyem őket a vízbe. -
Indulj.
Fölemelt kézzel elkezd hátrálni.
-Jobban érzed magad?
- Igen. Köszönöm. - Tényleg nagyon hálás vagyok neki.
A számomra fenntartott mosolyával megajándékozva, rám kacsint, dob egy csókot, és kimegy az
irodából, otthagyva engem egy kis vigyorral a már nem sápadt arcomon, miközben Victoria és Tom
szeretetteljesen mosolyog, Tom pedig teljesen elalél uram háta mögött.
Ők is még mindig a hatása alatt vannak.
Reggelimmel a gyomromban sikerül végigcsinálnom a napot. Sokkal jobban érzem magam. Jesse öt
üzenetet küldött, mindegyikben érdeklődve, hogy érzem magam, és mindegyikre ugyanazt a választ
kapva: jobban.
Az utolsó üzenetben azonban más kérdés állt.
Még a Manorban vagyok. Jössz ? Eszünk egy steaket.
Az utolsó mondattal megnyer magának.
Indulok. Csók.
Elrendezem az asztalom, és búcsút intek a kollégáimnak, majd az ajtóban szembe találom
magam egy nővel, aki egy csokor virágot tart a kezében.
- Ava O’Shea? - kérdezi. Nem a szokásos virágos, és a lánykori nevemen szólít. Biztos vagyok
benne, hogy Jesse soha nem tenne ilyet, ráadásul ma már hozott virágot.
- Én vagyok. - Gyanakvónak tűnök, de az is vagyok. Csak most veszem észre, hogy a csokor nem
kálákból áll, és közel sem friss. Tulajdonképpen elhervadt. Kezembe nyomja a csokrot, és az orrom
alá dugja az írótábláját. Hervadt virágokért cserébe akar aláírást? Kinyújtom telerakott karomat, és
sikerül egy összevissza firkantást produkálnom a papírra.
- Köszi - veti oda lazán, megfordul, és elindul az ajtó felé.
Megrökönyödve nézek a virágokra.
- Ezek elhervadtak - szólok a hátához.
- Tudom - válaszol zavartalanul.
- Maga szerint normális dolog hervadt virágokat kézbesíteni ?
Nevetve fordul meg.
- Furcsább megrendeléseim is voltak már.
Meghátrálok. Hogy micsoda? Folytatja útját kifelé, mit sem törődve azzal, hogy felvilágosítson,
111
így megkeresem a mellékelt üdvözlőkártyát, és foglalt kezemmel utat törve kihúzom a kis borítékból.
AZT MONDJA, HOGY SZÜKSÉGE VAN RÁD.
EZ HAZUGSÁG.
AZT HISZED, JÓL ISMERED ŐT.
DE NEM.
ÉN ISMEREM.
HAGYD EL.

112
15. fejezet
Egy pillanatra a szívverésem is eláll, és rögtön egy név ugrik be.

Coral.
Talán aggódnom kellene, de nem teszem. Már csak a gondolatára is halálos birtokvágy érzése
tölt el. Hirtelen mint egy villámcsapás költözik belém a Jesse-re jellemző temperamentum, aminek
hatására a földre dobok minden kezemben lévő dolgot, és lassan eltépem a rosszindulatú fi-
gyelmeztetést. Ki a fenének gondolja magát? Ő csak szex volt, semmi több, csak egy futó szex. Vajon
újra kapcsolatban van a férjemmel? Meg kellene kérdeznem Jesse-t, és ezzel felkorbácsolni a
kíváncsiságát, annak ellenére, hogy nem akarom, hogy erről tudjon? Nem akarom, hogy bármi
fölidegesítse. El tudok bánni az üres fenyegetésekkel. Hagyjam őt, vagy mi legyen? Az út mellett álló
kukába tömködöm a fonnyadt virágokat és a kártyát, és a parkoló felé indulok. Hirtelen elönt az
iszonyú vágy, hogy vele legyek.
Azonban megtorpanok, ugyanis a parkoló, ahol reggel a Minimet hagytam, üres. Autó sehol.
Felpillantok az emelel számát jelző táblára, és megállapítom, hogy pontosan otí állok, ahol kell.
Mégis hol a fenében van a kocsim?
- Minden oké, kislány. - A dörmögő, mély hangot hallva megfordulok, és meglátom Johnt, a
Rangé Rover ablakán kihajoló Johnt. - Szállj be!
- Ellopták az automat! - lengetem a karom az üres hely felé, majd visszafordulok, hogy
meggyőződjem róla, nem képzelődöm.
- Nem lopták el, kislány. Pattanj be!
- Micsoda? - fordulok riadt szemmel a hegyméretű fekete férfihoz. - Akkor hol van?
Tisztán látom John kemény arcán, hogy feszeng.
- Az a kibaszott férjed elvitette. - Fejével az anyósülés felé bólint.
- Te most viccelsz velem? - nevetem el magam.
A szemöldökét egészen a szemüvege fölé húzva, komolyan visszakérdez.
- Mit gondolsz?
Egy mély lélegzetet veszek, hogy megnyugodjam, elindulok az anyósülés felé, és beülök.
Rendben, ha neki szüksége van rám. Szüksége van rám, hogy az őrületbe kergethessen!
- Meg tudnám fojtani - morgom magam elé, kirángatva és bekattintva a biztonsági övemet.
- Légy vele kíméletes, kislány. - John elkezd dobolni a forgó kormányon, ahogyan kihajtunk a
parkolóházból a napfényre.
- John - kezdem tárgyilagos hangon -, kedvellek, de tényleg, viszont hacsak nem világosítasz fel,
és mondasz egy elfogadható indokot a férjem neurotikus viselkedésére, akkor ezt a kérésedet
figyelmen kívül fogom hagyni.
Mélyről jövő, gurgulázó hangon fölnevet, még a nyakát is hátraveti, látni engedve az állát, amit
mindig elrejt.
- Én is kedvellek, kislány - mondja kuncogva, miközben a szemüvege alá nyúlva megtörli a
szemét. Még soha nem láttam ezt a hatalmas, fenyegető vadat ennyire jókedvűnek. Ez
megmosolyogtat, majd a mosoly a próbára tevő férjek és fenyegető üzenetek gondolatának hatására
vihogásba fullad, azonban John arca túlságosan is hirtelen kisimul, és a nevetésemmel, egy szemüveg
céltábláJakent, egyedül maradok.
Hisztérikus állapotomból visszaránt az arckifejezésének hirtelen megváltozása.
- Lehet, hogy ennél rosszabb vár rá. Azt hiszem, illik gratulálnom. - A feje előrehajlik, amiből arra
következtetek, hogy a hasamat nézi, majd tekintete visszatér az útra.
- Elmondta neked? - kérdezem hitetlenkedve. Még nem akarom, hogy bárki megtudja. Ez túl
korai.
- Nem volt rá szükség, kislány.
- Nem? - Talán John tud róla, Jesse mennyire vágyott egy kisbabára?
- Nem. Gyakorlatilag elkotyogta, amikor a számítógépe képernyőjét betöltötte a Harrods
113
gyerekosztályának oldala. Ezzel és a fején egész nap ott ülő vigyorral elárulta.
Belesüppedek az ülésembe. El tudom képzelni, ahogy Zoe-t megbízza a különféle luxus
babaholmik felkutatásával. Zoe arcát is el tudom képzelni, amikor megkapja Jesse- től a legújabb
bevásárlólistát, mindezt úgy, hogy csak néhány hete ismert meg, és öltöztetett fel a gyönyörű estélyi
ruhámba az évfordulós vacsorán. Aztán alig pár hét múlva őt bízzák meg az esküvői ruhám
kiválasztásával, és még kevesebb idő elteltével ő veszi meg a születendő gyerekünk keresztelő-
ruháját. Mit gondolhat magában? Gyorstüzelők, azt. Hogy Jesse felcsinált, azért kapkodunk ennyire,
és ezt fogja gondolni mindenki más is, beleértve a szüléimét és Dant is. Meddig tudom magamban
tartani, mielőtt elmondom nekik?
John megáll a Manor előtt, én pedig tétovázás nélkül kiugrom a Rangé Roverjéből, és fölmegyek
a lépcsőn.
- Az irodájában van - kiált utánam John.
- Köszi, John. - A saját kulcsommal nyitom ki az ajtót, és egyenesen a Manor hátsó részébe
megyek, áthaladva a nyári szobán, miközben magamban elmosolyodom a hirtelen támadt csöndön.
Pillantásom a savanyú képpel, kezükben itallal összesereglett nőkre esik. - estét! - üdvözlöm őket
széles mosollyal, fáradozásaimért cserébe pedig elhaló motyogások kórusa válaszol. A mosolyom
még nagyobb lesz arra a gondolatra, hogy ezek a savanyú arcok a terhességem hírére még tovább
fognak savanyodni. Önelégült vagyok.
Amikor Jesse irodájához érek, kinyílik az ajtó, és egy egyszerre feszültnek és megkönnyebbültnek
tűnő férfi lép ki rajta. Steve az. Felöltözve és ostor nélkül a kezében másképp néz ki. Megdöbbenve
megtorpanok, leginkább azért, mert egy darabban látom. Most egyáltalán nem tűnik beképzeltnek.
- Szia! - dadogom, hangomon jól hallható a meglepődés.
Szemét rám emeli, látszik, hogy enyhén zavarban van, de elmosolyodik.
- Ava.
Én rábámulok, és bár tudom, hogy illetlenség, fogalmam sincs, mit mondjak. Nincsenek az arcán
horzsolások vagy monoklik, nem biceg, és nem úgy néz ki, mint akinek most ajánlották fel, hogy
válasszon a koporsós temetés és ham-vasztás között.
- Hogy vagy? - kérdezem végül, miután az agyam ennél jobb ötlettel nem tudott előállni.
- Jól vagyok. - Kezét becsúsztatja a zakója zsebébe, de továbbra sem tűnik kevésbé feszengőnek.
- És te?
- Én is jól vagyok. - Ez annyira kínos. Amikor legutóbb találkoztunk, megkötözött, és még a szart
is kiverte belőlem. Beképzelt és mézesmázos volt, de ennek a férfinak már nyoma sincs. - Jesse-nél
voltál?
- Igen - nevet föl. - Elég hosszú ideje kerültem már. Bocsánatot kellett kérnem.
- O. - Az agyam megint cserbenhagy. Elég őszintének tűnik, de ha én férfi lennék, és Jesse a
véremet akarná, akkor azt hiszem, vállalnám a megalázkodás szégyenét, és nincs kétségem, hogy ő is
ezt választotta. Ha ő nem lenne, mi nem léptünk volna előre. Bár már hetek teltek el, tudom, hogy
Jesse csöndben fortyogott ezen.
- Tőled is bocsánatot kell kérnem - dadogva beszél. - Igen, khm... én... én sajnálom.
Megrázom a fejem. Most én jövök zavarba. Én kértem rá, hogy korbácsoljon meg. Én voltam az.
Nekem kéne bűntudatot éreznem, amiért ilyen veszélybe sodortam. - Steve, nekem nem kellett
volna megkérnem téged. Rosszul tettem.
- Nem. - Mosolyog, de ezúttal kedvesen.- Túl sokáig feszítettem a határokat, túlzásokba estem,
és nem becsültem meg a nőket, akik bíztak bennem. Valójában szívességet tettél nekem, de persze
nyilván azt kívánom, bár soha ne bántottalak volna.
Visszamosolygok.
- Elfogadom a bocsánatkérésedet, ha te is az enyémet.
Előveszi a kocsikulcsot, és elmegy mellettem.
- Elfogadva. Szia.
- Szia - köszönök el a hátától.
Belépek Jesse irodájába, és ott találom őt, a padlón térdelve, mire az agyamat hirtelen fájó
114
emlékek árasztják el. De most teljesen fel van öltözve, öltönyben ül, előtte a földön szerteszét
papírkupacok. Fölnéz, az én szívem pedig összeszorul a gyönyörű arcát uraló bősz tekintet látványá-
ra. Homlokát mélyen ráncolva koncentrál.
- Hahó! - Becsukom magam mögött az ajtót, mire a tekintetében ülő kimerültség a másodperc
töredéke alatt megelégedéssé változik.
- Itt van az én szépségem. - Törökülésben nyújtja felém a karját. - Gyere ide! Szükségem van rád.
Lassan indulok felé.
- Rám van szükséged, vagy arra, hogy mindezt szétválogassam neked?
Fintorogva, türelmetlenül lengeti meg a karját.
- Mindkettőre.
Beülök az ölébe, és hátradőlök, amíg végül a hátam az ő mellkasán nyugszik. Karjával átöleli a
vállam, orrát belefúrja a hajamba, és hosszú, mély lélegzetet vesz.
-Hogy vagy?
-Jobban.
- Akkor jó. Nem szeretem, ha rosszul érzed magad.
- Akkor nem kellett volna csalnod és felcsinálnod - vágok vissza szárazon, mire válaszként
megbök a lábával. - Láttam Stevent elmenni.
- Hm - mormogja a fülembe, megharapdálva a fülcimpámat.
- Temetést vagy hamvasztást ajánlottál fel neki? - Újra bökés a válasz, ettől elmosolyodom.
- Valójában olajágat ajánlottam neki. Nem áll jól magának a szarkazmus, hölgyem.
Szóhoz sem jutok. A nyakamat tettem volna szegény Steve közelgő végére.
- Mitől lettél ilyen megfontolt?
- Én mindig megfontolt vagyok. Kettőnk közül te vagy az ésszerűtlenebb, szépségem.
Meg sem próbálok vitatkozni. Még csak nem is gúnyolódom vagy nevetek fel, azonban a kis
megjegyzéséről eszembe jut valami.
- A kocsim ellopásában mi olyan megfontolt lépés? - kérdezem. - És mégis hogy sikerült a kulcsok
nélkül elvinni ?
- Automentő - válaszolja bármilyen megbánás vagy további magyarázkodás nélkül.
Előrenyúlok, és fölveszek a földről néhány papírt, bármit, csak hogy ne kelljen visszavágnom a
nevetséges vádjára, ami szerint nem vagyok meggondolt.
- Milyen volt a napod? - kérdezi.
Megpróbálom csillapítani a testemben eluralkodó feszültséget, majd átkozom magamat, amiért
az első reflexemmel kibontakoztam az öleléséből, hogy ő ne érezze meg. Amilyen nyugodt most,
semmi szükség arra, hogy a felszarvazott exbarátnője üres és elcsépelt fenyegetéseivel aggasszam.
- Hatékony. Na, nem kezdjük el?
Felnyög, de elenged.
- De, azt hiszem, kezdjük.
A következő egy órában végtelen sok papírt válogatunk át, köztük váltókat, számlákat,
szerződéseket. Én dátum szerint sorba állítom, majd precíz halmokba rendezem, a végén pedig egy
gumiszalaggal átkötöm őket. Jesse belesüpped az irodai székébe, és a számítógépével kezd matatni,
én őt nézem, miközben az utolsó halom papír kötözésével elkészülök. Ide-oda mozgatja az egerét, a
homloka tökéletes vonalba ráncolódik szemöldöke fölött. Kíváncsian felállók, hogy megnézzem,
miben mélyedt el ennyire, habár gyanítom, hogy már úgyis tudom a választ. Felém pillant, miközben
az asztala felé haladok, és sietősen lezárja a képernyőjét.
- Vacsora ? - feláll.
Gyanakodva nézek rá, és mellette elhajolva visszakapcsolom a képernyőt. Ahogy gondoltam:
babaholmik mindenfelé. Egyszerre több oldal is megvan nyitva, és ahogy a képernyő alját átfutom,
több babaholmit gyártó cég nevét látom, mint amennyit el tudtam képzelni. Még egy organikus
pelenkáknak szentelt oldal is van köztük. Kérdőn nézek rá, de nem hisztizhetek vele, főleg úgy, hogy
szégyenlősen megvonja a vállát, és elkezdi harapdálni az alsó ajkát.
- Csak kutakodtam egy kicsit. - A földet bámulja, és lábával az irodai szőnyeget simogatja.
115
Teljesen elolvadok. Legszívesebben megölelném. És meg is teszem. Az izgatottságát és őt magát is
átölelem... szorosan.
- Tudom, hogy mennyire izgatott vagy, de nem lehetne, hogy még ne mondjuk el senkinek?
- Pedig ki szeretném kiáltani - panaszolja -, elmondani mindenkinek.
Soha nem mondaná meg senki, hogy ez ugyanaz a férfi. Az első találkozásunkkor, ugyanebben az
irodában, egy öntelt és arrogáns seggfej, most pedig?
- Tudom, de még csak pár hetes. Ez balszerencsét hoz. Általában a nők legalább az első
vizsgálatot megvárják.
- És mikor van az első vizsgálat? Kifizetem. Holnap elmegyünk, és csináltatunk egyet.
Nevetek és elengedem.
- Még nagyon korai lenne, és egyébként is elvégzik a kórházban.
Úgy bámul rám, mintha legalább még egy fejem nőtt volna.
- Ki van zárva, hogy az én gyerekem egy állami kórházban szülessen!
- Én...
- Nem, Ava, ezt nem bocsátom vitára. Ennyi. - És ez a jól ismert hang, amivel semmi értelme
ellenkezni, jól tudom. - Soha, semmilyen körülmények között. - Rázza meg a fejét. Láthatóan még a
gondolat is zavarja.
- Mit gondolsz, mit csinálnának vele ?
- Nem tudom, de esélyt sem akarok nekik adni. - Megfogja a kezem, és elindul velem kifelé az
irodából.
- Rendesen fizetem a járulékokat, ahogy te is. Jogunk van az állami egészségügyet használni.
Hálásnak kéne lenned.
- Az vagyok, és ez fantasztikus, de nem fogjuk igénybe venni a szolgáltatásukat. Ennyi.
- Bolond - mormogom, vigyorogva pillantva rá.
Bár látom, hogy próbál komoly maradni, a mosolyom visszatér.
- Csinos a ruhád. - A szeme, az enyémmel együtt, lefelé vándorol a testszínű, ceruzaszoknyás
ruhámon.
- Köszönöm.
- Mutatni akarok neked valamit. Gyere velem! - Kinyitja az ajtót, és a csípőmre tett kézzel elindul
velem.
- Mit? - kérdezem, miközben engedem, hogy gyöngéden kivezessen az irodájából, keresztül a
folyosón.
Beleborzongok, amikor a szája enyhén súrolja a fülemet.
- Majd meglátod.
Kíváncsiságot érzek... és egy kicsit elakad a lélegzetem is. Csupán ettől a néhány elsuttogott
szótól és a csípőmön nyugvó kezétől iszonyúan megkívánom őt. Valószínűleg a terhesség okozza, de
lehet, hogy csak miatta. Nem, biztos, hogy az utóbbi miatt, de ha a két hatást ötvöznék, akkor
hatalmas szexgondban lennék.
Áthaladunk a nyári szobán Jesse egy-egy bólintással, én kedvesen mosolyogva üdvözlöm a
Manor vendégeit, majd fölmegyünk a lépcsőn, és továbbhaladunk a folyosón, míg a ház
kibővítéséhez érkezünk.
Az utolsó szoba ajtaját nyitja ki, a szobáét, ahonnan megszöktem, ahol a földön ülve a
vázlataimat rajzoltam, és ahol Sarah figyelmeztetése elhangzott. Nem különösebben kedvelem ezt a
szobát, azonban ahogyan gyöngéden betol, és az egész tér a szemem elé tárul, elakad a lélegzetem.
Ez a szoba többé már nem egy üres váz, nyers vakolattal és durva fapadlóval. Fényűző
lakosztállyá változott, amit fekete és aranyszínű, pompás anyagokkal díszítettek fel. Óvatosan járom
körbe, magamba szippantva az elképesztő teret. A hatalmas ágy, amelyet még a vázlatok között
álmodtam meg, életre kelt, és most a szoba közepén áll, halvány aranyszínű, fekete csipke, kálákkal
hímzett szaténnal letakarva. Az ablakokat ugyanilyen anyagból készült, aranyfüggönyök takarják, a
cipősarkam alatt pedig a padló puha és süppedős. Amikor lenézek, rájövök, hogy egy óriási plüss-
szőnyegen állok, ami olyan vastag, hogy a lábam nem is látszik ki belőle. A szemem most a falakra
116
vándorol, és meglátom az egyiken azt a tapétát, amit még én választottam, a másik három pedig az
ágyhoz és a függönyhöz illő halvány aranyárnyalatban pompázik. Az egész szinte tökéletes mása
annak, amit terveztem.
Jesse-hez fordulok.
- Ez a te műved ?
Halkan becsukja az ajtót.
- Odaadtam valakinek a rajzodat, és megbíztam, hogy valósítsa meg. Közel jár ?
- Igen. De mikor? - kérdezem.
- Nem számít, hogy mikor. Csak az számít, hogy neked tetszik-e. - Óvatosan, sőt talán kissé
izgulva néz rám, mi közben megpróbálja leolvasni az arcomról a választ.
- Tökéletes.
A testtartásán jól látható, hogy tényleg izgult, mert most egyszerre megnyugszik.
- Ez csak a miénk.
A szemem elkerekedik.
- A miénk? - Mit ért ezen? Azt akarja, hogy itt éljünk? Nem fogok ideköltözni.
Észrevehette az arcomon az aggodalmat, mert szelíden elmosolyodik.
- Senki nem járt még ebben a szobában, és soha senki nem i is fog. Ez a mi szobánk. Biztos jól fog
esni neked egy alvás vagy egy kis pihenés, ha itt vagy velem, amikor dolgozom.
- Úgy érted, amikor majd a sok súly cipelésétől bedagad a bokám, és kimerült leszek? - Hirtelen
rám zuhan a szörnyű gondolat, hogy kisbabánk lesz, családot alapi tünk, a Manornak viszont
hatalmas része és szerepe lesz ebben az életben. A gyermekem apja egy szexklub tulajdonosa. Ha
megszületik a baba, nem akarom, hogy idehozzuk, viszont ha Jesse egész nap dolgozik, soha nem fo-
gom őt látni. Szinte soha nem lesz velünk. Ezek az ijesztő, bizonytalan érzések továbbra is ott
szunnyadnak bennem, és a hirtelen ráeszmélésem azzal fenyeget, hogy fölemelik csúnya pofájukat,
és visszataszítanak pár lépéssel. Soha nem fogja eladni ezt a helyet. Ezt már bebizonyította. Ez mind
Carmichael gyermeke volt.
- Úgy értem, ha szükségünk lesz rá, akkor itt van - válaszol csöndesen.
Én nem akarom, hogy szükségünk legyen rá. Ha soha nem jövünk ide, akkor soha nem is lesz rá
szükségünk. De ezt nem mondom ki. Értem hozta létre ezt az egészet, ezért inkább leveszem a
tekintetem az ő zöld, figyelemmel teli szeméről, és elkezdem tanulmányozni a halvány aranyszínű
falakat. Nincs rajta semmilyen festés, képek vagy díszítés.
Kivéve a feszületet.
A szemem rátapad a hatalmas, sötét fából készült feszületre, és észreveszem, hogy az álló fa
kétharmaDanál átívelő darab két végén bilincsek lógnak - fényes, aranyszínű, bonyolult mintázattal
vésett fémdarabok, amit azért erősítettek föl a léc két végére, hogy valamit megtartsanak.
Hogy valakit megtartsanak.
Lassan fordulok vissza Jesse felé, meglátva, hogy még mindig engem néz, figyelmesen kémlelve a
műalkotásra adott reakciómat.
- Ez mit keres ott? - kérdezem halkan.
- Én kértem, hogy tegyék oda - válaszol ugyanolyan halkan, enyhe terpeszben, lazán zsebre
dugott kézzel.
- Miért?
- Azt hiszem... segíthet. - A tekintete tüzes, a szája szélét harapdálja.
Segítség? Nem értem, mennyiben és hogyan segíthet bármilyen problémánkon egy feszület,
hiszen még én magam sem tudom, mi miatt szorulunk segítségre ? Azonban a zavarodottságom sem
tudja lelassítani szívem egyre hevesebb dobogását. Ő meg csak ott áll, magával ragadó célja az
arcára írva, ami még a szívverést is elállítja, és felkorbácsolja a testemben lakozó összes vágyat.
- Miben szorulunk segítségre ? - a hangom rekedt suttogás csak, tele sóvárgó vágyakozással.
Elindul felém, mire a testem vágyai még tovább fokozódnak.
- Te nagyon vágysz rá - mondja halkan én viszont nem élvezem annyira, amióta tudom, hogy a
gyermekemmel vagy várandós. - Elkezdi levenni a Grenson cipőjét, zokniját, majd zakóját, a válláról
117
levetve, az ágyra engedi. - Ezért sokat töprengtem, és megszületett bennem a kompromisszumos
szex gondolata.
A lélegzetem eláll, és valamilyen, számomra is érthetetlen okból, hátrább lépek. Nem tudom,
miért, hiszen megbízom benne, mégis sokkol a világos szándéka.
- Nem értem.
Lassú mozdulatokkal kioldozza a nyakkendőjét, majd elkezdi kigombolni az ingét.
- Majd megérted. - Nyitott inggel, a teste egy kis darabkáját látni engedve provokálja tovább
tekintetemet, majd átmegy a szoba túloldalán lévő szekrényhez, amiben valamivel babrálni kezd.
Ezután a szobát spirituális, bizsergetően izgató zene halk, lassú moraja árasztja el.
Megmerevedem.
- Mi ez? - kérdezem, miközben lassan visszasétál hozzám, és átkarol, én pedig érzem magam
fölött a lélegzetét.
- Amber. Érzékiség - válaszol gyöngéden.- A túlvilág. Passzol, nem gondolod?
Tökéletesen egyetértek, de a szám megtagadja, hogy megszólaljak, és kimondjam a szavakat.
- Nem kell mindig kegyetlennek lennie, Ava. Enyém a hatalom, mindegy hogyan teszlek
magamévá. - Gyöngéden hátrafelé tol, amíg a feszület elé nem kerülök. - Különben sem a kegyetlen
dolgokat szereted. Hanem azt, hogy ilyen kérlelhetetlenül teszlek magamévá. - A hangja gyöngéd és
magabiztos. így lehet. Igaza van. Nem csupán a teste ereje, hanem a fölöttem gyakorolt hatalma az
oka.
- Szóval már nem fogsz többet értelmet dugni belém? - kérdezem ugyanolyan gyöngéd, de
kevésbé magabiztos hangon.
Az ajkán visszafojtott mosoly játszadozik.
- Fogsz még velem ellenkezni ?
- Valószínűleg - lehelem.
- Akkor semmi kétségem afelől, hogy fogok, kis csábítom. - Ujjaival az állam alá nyúlva, fölemeli a
fejem az övéhez. - Ha olyan keményen meg akarlak dugni, hogy sikíts, meg foglak. Ha szeretkezni
akarok veled úgy, hogy dorombolj, azt is meg fogom tenni, Ava. - Gyöngéden rányomja a száját az
enyémre, én halkan zihálva lehunyom a szemem. - Ha oda akarlak kötözni ehhez a kereszthez, akkor
oda is foglak. - Lassan a hátam mögé nyúlva lehúzza a ruhám cipzárját, majd elhúzza a testemtől, és
lehajol vele, hogy ki tudjak lépni belőle. Ahogyan visszahajol, elkapja a kezem, és megcsókolja a
jegygyűrűmet. - Az enyém vagy, és azt teszek veled, amit akarok.
A fejemet lehajtom, és csukott szemmel hallgatom. A lélegzetem gyönge és ziháló, eltelek a halk
zene érzéki dallamával, testem pedig szinte sikolt az érintéséért. Ahogyan ő akarja. Ahogyan ő
szeretne magáévá tenni.
Érzem, ahogyan leveszi a melltartomat, majd a kezemet a bilincshez emeli. Kattan a zár, és újra
megcsókol, miközben lassan a másik kezemet is a kis aranylánchoz viszi.
Meg vagyok kötözve, keresztre feszített, hatalmába kerített. Mégis száz százalékig biztonságban,
száz százalékig kényelmesen érzem magam.
- Nézz rám, bébi - suttogja a nyakamat simogatva.
Ahogy fölemelem súlyos szemhéjamat, megbénít a tiszta szerelem sötétzöld tava.
- Mondd, hogy ilyet még soha nem csináltál. - Ez az egyetlen nyugtalanító gondolat, ami a
fejemben cikázik. A közösségi szobában töltött időszakom alapján soha nem gondoltam volna, hogy
ilyen mértékű intenzitás és intimitás létezhet két ember között, azonban csak rövid időt töl töttem
ott, és bár amit megtapasztaltam, intenzívnek bizonyult, soha nem volt benne egy csöppnyi szerelem
sem. Bennünk viszont megvan ez a szerelem.
A kezét a tarkómon végigsimítva magához húz, az arcunk már olyan közel kerül egymáshoz, hogy
majdnem ősszeér.
- Soha. - Szája lágyan az enyémre tapad, én pedig a szememet behunyva, készségesen, de nem
féktelenül engedek puha ajkának. Nyugalom és béke érzése tölt el, ahogy a nyelve komótosan
behatol a számba, hogy ott mozogva, forogva, visszahúzódva, majd újra előtörve lustán behálózzon.
Egyáltalán nem is zavar, hogy nem ölelhetem át. Szorosan tartja a nyakamat, de úgy csókol, mintha
118
üvegből lennék, én viszont nem kapaszkodom belé. Mindent megkapok a szájától, amire szükségem
van. Nem jut eszembe szorosabb érintkezést követelni. Ez így tökéletes.
Nyelve a fülem felé indul, a fülcimpám szélén végigfut, közben hozzáér az arcomhoz, és érzem az
ismerős, meg nyugtató enyhe borostáját. Bizsergető érzés, testem minden porcikája belezsong
nyelve erotikus, szakszerű mozdulataiba. Majd abbahagyja és elhúzódik.
- A szemed, bébi.
Határozott erőfeszítéssel fölfeszítem a szemhéjaim, és végignézem, ahogyan ledobja magáról az
ingét, látni engedve az enyhén barna, feszes, sima bőrt, szinte támadást indítva a szemem ellen,
amely ide-oda cikázik széles mell kasa, mellizmai, a hasa és a sebhelye között. E látvány hatására
fölemelkedem, és azt kívánom, bár ne lennék megkötözve. De az érintése iránti vágyam hamar
elillan, amikor látom, hogy az övét meglazítja, kigombolja a nadrágját, lehúzza a sliccét, és izmos
combjain leengedi nadrágját.
Meztelenül és megbocsáthatatlan tökéletességgel áll előttem. A nyugalmam elszáll. Küzdők az
ösztönös vágy ellen, hogy lerázzam bilincseimet, és ordítva követeljem a testi kontaktust.
Valószínűleg ő is észrevette az önuralmam bukását, ugyanis a másodperc töredéke alatt hozzásimul a
testemhez, és lenéz kétségbeesett szemembe.
- Hagyd, hogy a zene újra átjárjon, Ava. Tartsd kordában.
Én próbálom, de egyszerűen túl nehéz úgy, hogy közben meztelen izmai rátapadnak fogva tartott
testemre.
- Nem megy. - Szégyen nélkül bevallom. Nem érzek szégyent. Elemészt a vágy. Újra behunyom a
szemem, gyöngeségemben erő után kutatva, hogy engedelmeskedni tudjak neki. Hirtelen
melegséget érzek a kezemnél, és rájövök, hogy azért, mert ökölbe szorított kezemet tenyerébe zárja.
Együttműködve behajlítom kezem, mire elenged, és ujjait könnyeden végigsimítja karom belső felén,
útját libabőr kíséri, mígnem tapintását melleimen érzem. A szememet még mindig nem nyitom ki, de
tudom, hogy ajka egyre közelebb kerül. Érzem, ahogy lehelete egyre közelebb ér, és szétárad a
bőrömön. Majd végül szája összetéveszthetetlen melege rácsukódik a jobb mellemre. Pontos
taktikával dolgozik. Mélyen magába szív, lassan forgatja nyelvét, majd elhúzódik, és gyöngéden
megcsókolja mellbimbómat, csak hogy utána újrakezdje a szopogatás, forgatás és csókolás körét. Én
magamat teljesen megadva, hátrahajtott fejjel, mélyen nyögdécselek. Magamba iszom minden
gondos mozdulatát, miközben halkan sóhajtok, és hagyom, hogy a fejem ernyedten a vállamra
dőljön. A combom között bizsergést érzek, ami egyenletesen lüktetve veri ritmusát.
Foga fájón harap a mellbimbómra, mire a fejem fájdalmas kiáltás kíséretében előrelendül. A kín
nyilvánvaló, de nem enged el. Csupán hosszú szempilláin keresztül fölnéz rám, ahogyan próbálok a
szorításnak ellenállni. Nem engedek. Nem kérem, hogy hagyja abba, inkább leküzdöm a fájdalmat, és
határozott tekintettel válaszolok, és enyhe mosolyát látva rögtön tudom, hogy jól döntöttem. A mell-
bimbóm megmenekül a szorításból, és ahogy szopni kezdi, újra visszatér belé a vér is, mire halkan
föllélegzem.
- Az én szép hölgyem megtanulja, hogyan kontrollálja - állapítja meg, miközben combomon
lehúzza bugyimat, és bokámat fölemelve leveszi. Majd utat tör a melleim között, a nyakamon fölfelé,
vissza a számhoz, közben finoman tapogat, és lassan két ujját belém csúsztatja. Azonnal levegő után
kapkodok.
- Csssss - suttogja. - Idd magadba, Ava. Érezd minden egyes pillanatát a kéjnek, amivel
megajándékozlak. - Kihúzza az ujjait, majd határozottan újra előretör, mélyen és magasan. Bár ujjai
lágyan és egyenletesen mozognak, izmaim keményen markolják. Aztán hirtelen eltűnnek, de mielőtt
csalódottan reklamálhatnék, érzem, ahogyan a pénisze nedves hegye a csiklómhoz ér. Nem kerüli el
figyelmemet, milyen kicsike, éles lélegzetet vesz, de túlságosan eltelek forró érintésével ahhoz, hogy
rászóljak, tartsa kordában. Imádnám, ha én oktathatnám ki erről. Körbevezeti, megforgatja előttem
nedves hegyű acélosságát, miközben fejét az enyémmel egy magasságba hozva, mélyeket liheg a
számra. Szemünk összetalálkozik, és tökéletes rajongás árad belőlük, majd lassan az enyémhez emeli
ajkát, és megcsókol. A szenvedély csókja ez, tele forrósággal és odaadással.
Ezúttal mindketten fölnyögünk, és elakadt lélegzettel fölemelkedünk a helyünkön, hogy
119
megerősítsük magunkat.
- A karod rendben van? - mormogja a számba.
- Igen.
- Készen állsz arra, hogy magamévá tegyelek, Ava? Mondd, hogy készen állsz.
- Készen állok. - Magával sodor.
Meggörnyedve a bejáratomhoz emelkedik, majd elengedi ajkamat.
- Nyisd ki a szemedet nekem, bébi.
Azonnal engedelmeskedem, szeme mágnesként vonzza magához tekintetemet. Nézem, ahogyan
sietség nélkül kitárja a nyílásomat, és belém csúszik.
- Ó, istenem. - Felsóhajtok, de fenntartom a szemkontaktust, nem akarom megtörni ezt a
hihetetlen intimitást.
-Jézusom. - Zihálva enyhén megrázza a fejét, és csillámló verejték jelenik meg a homlokán,
combomat pedig hátulról megragadva feszes ágyékához húzza, miközben mély, torkából felszakadó
nyögéssel visszahúzódik, és újra előtör, fejét pedig nyakamba temeti. Ösztönösen én is ráhajtom a
fejemet, szememet becsukom, miközben ő tartóoszlopán lustán végighaladva lágy csókkal ér a fülem
alá.
- Én vezetek - suttogja és te követsz.
Szavaitól mélyet nyelek, és szájához fordulva rátapadok ajkára, istenítve őt, miközben ő valóban
megáld ágyéka következetes, nyugodt és kontrollált kiváltságaival.
Be és ki. Be és ki. Be és ki.
Amikor így vagyunk, semmi és senki más nem létezik. Bár nyugalmat árasztó zene vesz minket
körül, és mindketten nyugodtak is vagyunk, egymásra tapadva súrolódik testünk, és a kéjtől teljesen
magunkon kívül vagyunk.
Kihúzza, aztán újra beteszi. Teljesen megtölt, és nem csak minden egyes tökéletes simogatással.
A szívem is telve van. Telve vad, erős, halhatatlan szerelemmel.
Előrelök, de ezúttal hallok egy tiszta, éles sóhajtást.
- El fogsz menni. - Szavaim halk, kapkodós lélegzettel csúsznak ki.
- Még nem. - Nézem, ahogyan szemét becsukva, egész szemöldöke mentén összeráncolja
homlokát, miközben megtartja egyenletes tempóját. Elismerésre méltó az önuralma, de én gyorsan
odaérek, ahol lennem kell. Elég az arcára néznem, hogy szétterjedjen bennem az egyre gyorsuló,
körkörös lüktetés, és most aggódom, hogy megtörök Jesse előtt.
Levegő után kapkodok, majd újra a szájára nyomom ajkamat. Ezúttal én ingerlem őt, ő pedig
mohón elfogadja a kihívást, nyelvét számba behatolva, nagy körökben forgatja. Ujjait combom hátsó
felébe mélyeszti, hogy magasabbra emelve még mélyebbre hatoljon. Keményen megüt, és a számba
kiált, mire én az ajkát elengedve nyaka hajlatába menekülök, elfojtva a heves görcsök támadása
okozta sikolyomat. Keményen őröl, lassan húzódik vissza, hogy aztán újra visszacsusszanjon, mindezt
oly kontrolláltam
- A kurva életbe - motyogja halkan, egy utolsó, észbontó alkalommal visszahúzódva és pontosan,
tapasztalattal simogatva.
- Jesse! - Ráborulok a vállára, és erősen beleharapok, miközben meglovagolom a testem minden
szegletéből előtörő, heves hullámzásokat. Megrándul, kiált, és megmarkolja a combomat, miközben
belém élvez, én pedig érzem, ahogyan megtölt, átmelegít, kiteljesít a perzselő esszenciája. Elalélt és
erőtlen vagyok, de furcsa módon soha nem éreztem még magam ilyen erősnek.
Arcával a nyakamba borul, én pedig az övébe, és az egész szeretkezés minden nyugalmával
együtt a vég nem volt sem nyugodt, elhúzott orgazmus, sem pedig őrületes vágta a robbanás felé.
Most találtuk meg középutunkat - keverékét a tiszta és gyöngéd Jesse-nek és a domináns szex Úrnak,
akit én annyira szeretek.
- Ez tökéletes volt - suttogom a fülébe. Szükségem van az ölelésére, de nem kell kérnem. Már
átölel az egyik karjával, a másikkal pedig a bilincsekért nyúl, hogy eloldozzon. Majd kezét
megcserélve, eloldozza a másik kezemet. Az enyhe fájdalom és zsibbadás ellenére a kezem azonnal
rátalál Jesse erős karjára. Szinte megfojtom, ahogyan combomat összeszorítom, és arcomat a vállán
120
nyugtatom, miközben az ágyhoz visz, és engem maga alá gyűrve, lefekszünk. Forró és nyirkos hátam
jóleső érzéssel fogadja a hideg szatén érintését, és nem kerüli el a figyelmemet, hogy hasam fölött
enyhén megemelkedik inkább, de nem nehezedik rám egész testsúlyával.
- Tetszik neked az új szobánk? - suttogja hajamba.
A mennyezetre mosolygok.
- Felállítunk itt egy bölcsőt is? Tudod, arra az esetre, ha a babát idehozzuk a Manorba. - Teste
megmerevedéséből arra következtetek, hogy sikerült bogarat ültetnem a fülébe.
Lassan fölemelkedik, és az oldalamhoz fekszik, fejét kitámasztott könyökén nyugtatja.
Ujjhegyével a köldökömnél köröz, miközben engem tanulmányoz.
- Nem áll jól magának a szarkazmus, hölgyem.
A lehető legártatlanabb arcot vágom. Tudom, hogy ez egy csöppet sem számít. Vonzónak találja
az apró szurkálódásaimat.
- Csak kérdeztem.
Enyhén felhúzza a szemöldökét, és ujjai körözését komoly szemmel követve rám néz. - Pocakod
van.
Sértett horkanással még jobban belesüppedek a matracba.
- Ne beszélj butaságokat. Épphogy csak terhes vagyok.
- Nem vagyok buta. - Egyenes tenyérrel óvatosan simogatni kezd. - Alig látható, de itt van. -
Előrehajol, és meg csókolja a hasamat, majd újra visszakönyököl. - Jól ismerem ezt a testet, és látom,
hogy változik.
Szemöldököm ráncolva nézek le a hasamra, de tökéletesen laposnak tűnik. Csak képzelődik.
- Ahogy gondolod, Jesse. - Egy ilyen tökéletes pillanat után nincs kedvem ellenkezni vele, még
akkor sem, ha legszívesebben meglegyinteném, amiért arra célzott, hogy híztam.
Újra előrehajol, és a hasamhoz közelíti a száját.
- Látod, mogyoró? Anyukád megtanulja, kié a hatalom.
- Csak semmi mogyoró! - Kapom fel a fejem haragos tekintetet szórva rá. Visszavigyorog. - Találj
ki egy másik nevet. Nem fogod a gyerekünket olyasmiről elnevezni, aminek a megszállottja vagy, és
nap mint nap zabálod.
- A te megszállottad vagyok. És téged is mindennap megzabállak. Mégsem nevezhetem a
gyermekünket egy dacos kis csábítónak.
- Nem, az valóban nem volna helyes. De nevezhetnéd, mondjuk, babának. - Most már én
vigyorgok.
Hirtelen felpattanva, lovagló ülésbe ereszkedik a csípőmön, csuklómat lefogja, azonban még
mindig nem ereszkedik rá testsúlyával a hasamra.
- Hagyd, hogy a babánkat mogyorónak hívjam.
- Soha.
- Pumpáljak beléd még egy kis értelmet?
- Igen, kérlek. - Talán túlságosan is reménykedve válaszolok, egyre szélesebb mosollyal.
Nevet, és szemérmesen megcsókol.
- A terhesség szörnnyé változtat. Induljunk! A felesegém és mogyoró már biztos éhes.
- A feleséged és a baba tényleg nagyon éhesek.
Zöld szeme megcsillan, fölhúz az ágyról, majd engem öltöztet föl, mielőtt ő is fölhúzná az
alsónadrágját, nadrágját és ingét. A mellkasához lépve elveszem kezét a gallérjától, begombolom
helyette ingét, miközben néma tekintettel kísér. Ahogyan hátranyúlok, hogy betűrjem ingét a
nadrágjába, arcom a mellkasán nyugszik, és természetesen hosszú ideig tart, amíg nyilvános
megjelenéshez méltóvá varázsolom.
- Öv? - kérdezem hátrább lépve. A helyzetet élvezve mosolyog, miközben lehajol, és a földről
fölemelve a kezembe adja. Elveszem, viszonozva mosolyát, majd elkezdem befűzni a nadrágjába, és
végül bekapcsolom. - Kész vagy.
- Nem, még nem. - A cipője felé biccent. - Ha már dolgozol, végezd alaposan a munkádat.
Ahelyett, hogy a szemtelenségére reagálnék, leültetem az ágy szélére. A sarkaimra ülve
121
letérdelek, és elkezdem feladni a zokniját.
- Ez így megfelel, uram? - Meghúzkodom néhány szőrszálat a sípcsontján, mire elrántja magát:
- Basszus! - Lenyúl, és megmasszírozza a sípcsontját. - Erre semmi szükség nem volt.
- Ne legyél pimasz - vágok vissza szárazan, majd miután feladtam rá a cipőjét feltápászkodom.
Lábát becsúsztatva feláll, nyakkendőjét a zakója zsebébe gyömöszöli, miközben homlokráncolva
engem bámul.
- Te tényleg szörnyeteg vagy.
Édesen mosolygok, kényszerítve homlokát, hogy kisimuljon, de közben az ajka megrándul.
- Kész vagy? - kérdezem. Megrázza a fejét, és megfogja a kezem, majd így kivezet a szobánkból,
le a bárba. A szokásos székemre ültet, Mario pedig egy szempillantás alatt ott terem.
- Ward asszony! - Vidáman, akcentussal kiejtett szavai a szokásos reakciót váltják ki belőlem.
Elmosolyodom.
- Mario, szólítson Avának - dorgálom meg kissé. - Hogy van?
- O! - A bárkendőjét vállára terítve előrehajol. - Nagyon jól vagyok. Mit hozhatok önnek?
- Két vizet - szól gyorsan közbe Jesse. - Csak két vizet kérünk, Mario.
Szemrehányón tekintek a férjemre, aki a mellettem lévő széken foglalt helyet.
- Azt hiszem, én kérnék egy kis bort is a vacsorám mellé.
Szemrehányó tekintetem egyáltalán nem hozza zavarba.
Valójában felém sem fordul.
- Lehet, hogy kérnél, de nem fogsz kapni. Két vizet, Mario. Ezúttal már nem kéri a bár vezetőjét,
hanem parancsol, és Mario, köztünk cikázó figyelmes tekintetéből ítélve, nem fogja újból
megkérdezni, mit fogyasztanék. Ehelyett inkább gyorsan eliszkol a bár hátuljában sorakozó hűtők
höz, én pedig Jesse-re bámulok, de ő továbbra sem viszonozza tekintetem, helyette inkább magához
inti Pete-et. - Két steaket kérünk, Pete. Az egyiket közepesen, a másikat jól átsütve. Semmi vér vagy
ilyesmi.
Jól látható Pete arcán a zavarodottság, ahogyan az enyé met elborító hitetlenkedés is.
- Oöö... igenis, Mr. Ward. Saláta és újkrumpli ? - kérde zi Pete. Kérdő tekintete az én döbbent
arcomra sodródik, érzem, ahogyan bámul, de nem foglalkozom vele, mert túlságosan leköt, hogy a
leheteden férjemre meredjek.
- Igen, de figyelj oda, hogy az egyik steak teljesen át legyen sütve. - Jesse átveszi Mariótól a két
üveg vizet, és az egyiket elkezdi kitölteni nekem. - A salátaöntethez használnak tojást?
Elfojtott köhintésem sem veszi észre. Továbbra is Peteet nézi, várakozón felhúzott szemöldökkel.
Szegény Pétének fogalma sincs, mi történik itt.
- Nem vagyok benne biztos. Kérdezzek rá?
- Igen, és ha van benne tojás, akkor a jól átsütött steak- hez járó salátát öntet nélkül kérjük.
- Rendben, Mr. Ward.
Mario visszahúzódik, ahogyan Pete is, mi pedig kettesben maradunk a bárnál, én döbbent
csöndben ülök, Jesse pedig víztöltögetői kötelességének eleget téve kerüli meglepett felesége
tekintetét. Tudja, hogy ostobán nézek rá, a fenébe is, nagyon jól tudja.
Visszafordulok a pulthoz, látszólag nyugodtan és csöndben, de belül tombolok. Egyszerűen nem
tud uralkodni magán.
- Ha most nem mész ki abba a konyhába, hogy megváltoztasd a rendelésemet, és nem kérsz
nekem egy pohár bort, akkor még egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy a terhesség hátralévő
részét a szüleimmel egy fedél alatt töltsem.- Tudom, hogy erre rám néz. Érzem, ahogyan a meglepett
zöld szempár szinte lyukat perzsel a profilomba. Fölemelem a pohár vizemet, és lassan felé fordítom
az arcom. - Nem te fogod megszabni az étrendemet, Ward.
- Nem először idegesíted föl magad a terhesség alatt - sziszegi felém halkan. Nem tűnik
boldognak, de én sem vagyok az.
- Dühös voltam rád. - Még mindig nyugodt a hangom, de már bűntudatot is érzek.
A szemöldöke felszalad.
2-73
122
- És úgy gondoltad, Hogy ezt a gyerekemen vezeted le ?
Megérzem a szavaiban lakozó neheztelést.
- Folyton csak arról beszélsz, hogy „az én gyerekem”. Ő a miénk.
- így értem én is!
- Vagyis értem egy csöppet sem aggódsz? Az én biztonságom már nem számít? - Figyelmesen
nézem, fölmérve a szavaimra adott reakcióját.
Sokkoltam, mert nem érkezik ellentámadás. Elgondolkodva harapdálja az üveg száját, az agyában
lévő fogaskerekek fénysebességgel zakatolnak. Végül leereszti, és a székét tőlem elfordítva, mélyen
beletúr a fején ágaskodó, sötét szőke fürtjeibe.
- A kurva életbe - káromkodik halkan. - Kurvára, bassza meg, bassza meg, bassza meg!
- Komolyan kérdezem, Jesse - szilárdítom mega fenyegetésem. Tudatosítani akarom benne, hogy
nem vetem alá magam ennek. Rosszul tettem, hogy fölidegesítettem magam, mindezt várandósán,
de ez csak a következménye annak, amit ez az ember velem művel - aminek ez az ember kitesz
engem. Nem fogom újra fölizgatni magam, de egy pohárka vörösbortól nem lesz semmi bajom, és a
csak félig átsült steak is veszélytelen. Hogy a tojásról ne is beszéljünk.
Látom, hogy összeszorított szemmel mély lélegzetet vesz, majd nyugodt arcomhoz fordul. Kiveszi
kezem közül a vizespoharat, és a pultra helyezi, tenyerébe véve kezemet.
- Sajnálom.
Majdnem leesem a székről.
- Sajnálod? - Nem tudom leplezni a hangomban érezhető meglepetést. Még ha magabiztos volt is
a fenyegetésem, remélni sem mertem, hogy tudomást vesz rólam.
- Igen. Sajnálom. Idő kell még, hogy hozzászokjam.
Fölnevetek.
- Jesse, ez anélkül is épp elég nehéz, hogy meg kelljen küzdenem egy elszabadult
irányításmániással. Ez nem olyasmi, amit terveztem, még csak fontolóra sem vettem. Nincs
szükségem még arra is, hogy fölöttem állj, és figyeld minden mozdulatomat, ellenőrizve minden
falatot, amit a számba veszek. Kérlek, ne nehezítsd meg te is még jobban a dolgom. - A nevetve
kezdett beszédemet teljes komolysággal fejezem be. Minden egyes szót komolyan gondolok, és ezt ő
is tudja. Látom a bűnbánó szemén.
Tudom, hogy nem képes uralkodni magán, de meg kell tanulnia. Keményen meg kell dolgoznom
egy kis önbizalomért, és akkor talán ő is megenyhül kicsit. Nagyravágyó gondolat, tekintve, hogy
nehezen tanulta meg csillapítani kihívó viselkedését, ha rólam van szó.
Egy mély sóhajt kieresztve fölállok, és lába közé lépek.
- Azt szeretném, hogy a gyermekemnek legyen egy apja. Kérlek, próbáld meg csökkenteni a
stressz okozta infarktus lehetőségét, és lazíts egy kicsit. - Összevissza csókolom az arcát, ahol csak
érem, és ahol csak engedi.
- Hm. Dolgozni fogok rajta, bébi. Tényleg próbálkozom, de nem lehetne, hogy legalább
kompromisszumot kössünk?
- Milyen kompromisszumra gondolsz?
Érzem, hogy kezét a fejemhez csúsztatva, megfogja a hajamat, elvonva arcától a vele
foglalatoskodó számat. Lebiggyeszti az ajkát.
- Kérlek, ne igyál. - Esdeklő szemmel néz rám, és túlságosan is gyorsan jövök rá, hogy milyen
fontos ez most számára. Még ha nem vallja is be, egy felépülő alkoholista. Normális körülmények
között egyszerű meggondolatlanság lenne részemről alkoholt legurítani a torkomon. Az ő
gyermekével a szívem alatt viszont ennél sokkal súlyosabb lenne a helyzet. Kegyetlen tett lenne.
- Nem fogok - egyezem bele, és az arcát elborító megkönnyebbülést látva rémesen érzem
magam, nagyon-na gyon rémesen. - Na, menj, és szerezz nekem egy félig átsütött steaket. - Csókot
lehelek a szájára, majd az öleléséből kibújva visszaülök székemre. - És szeretném, ha a salátámon
lenne öntet - biccentek felé.
Futólag megsimogatja az arcom, és otthagy a pultnál, hogy teljesítse küldetését, és szerezzen egy
közepesen átsütött húst a feleségének.
123
Ahogy körbehordozom a tekintetem a báron, azonnal feltűnik, hogy tele van emberekkel,
márpedig ez korábban, amikor Jesse behozott ide, és elkezdtünk vitázni, majd ki békültünk, elkerülte
a figyelmemet. Vajon hallották, miről beszélünk? Uramisten, lehet, hogy most vallottuk be a tagokkal
teli bárnak, hogy várandós vagyok? Különbö ő társaságokon futtatom át a szemem, akik mind isznak
és beszélgetnek, de a kíváncsi figyelem, ami minden látógatásomat kíséri, most is jelen van. Néhány
hang közül Natasát szúrom ki a sarokban, és szinte megsemmisülök, ami kor a szeme a hasamra
siklik. Érzem, hogy elvörösödöm, és inkább sietve elfordítom a székem a pult felé, menekülve
áthatón fürkésző tekintete elől. Olyan könnyű elfelejteni, hogy miközben mi ennyire elmerülünk
egymásban, vesze kedve, kibékülve vagy csak egyszerűen a másik társaságát élvezve, körülöttünk a
világ nem áll meg.
-Jó estét, Ava. - Drew visszafogott hangja irányába fordúlok, és nem is kicsit lepődöm meg azon,
hogy farmerban látom. Elegáns inge betűrve, fekete haja is tökéletesen áll, mint mindig, na de
farmer?
- Szia. - Nem tudom megállítani a ruházatán le- és föl szaladó szememet, és amikor zavartan
fölemelkedik, rájövök, hogy neki is feltűnt vizslató tekintetem. Gyorsan kizökkentem magam illetlen
bámészkodásomból. – Hogy vagy?
-Jól. És te? - Mario felé biccent, aki azonnal a hűtőbe nyúl, és felszolgál egy sört Drew-nak.
- Szuperül.
- O, gratulálok. - Fölemelt üvegével felém int.
Némán tátogok. Ő is tudja?
- Nem gondoltam volna, hogy megérem a napját - rázza a fejét.
- Igen! - trillázza Mario. - Egy kisbaba!
Szándékosan hangosan engedem ki bosszús lélegzetemet. Remélem, a drágalátos férjem füléig is
elért, aki éppen a konyhában biztosítja, hogy a steakem közepe rózsaszínű legyen.
- Köszönöm. - Ez minden, ami eszembe jut. Egészen addig, amíg meg nem látom a bárba
visszatért Jesse-t, ahogy felém tart, mire gondolatban elkezdem összegyűjteni a szavaimat.
Azonban ő vág bele előbb.
- Jusson eszedbe, hogy ehhez semmi közünk.
- Mihez ? - kérdezem homlokráncolva, ahogyan figyelmeztetőn rám néz, ami rendben is lenne,
ha tudnám, mivel érdemeltem ki. - Te meg miről beszélsz ?
Szemét összehúzva veszi el a pultról a vizét, mire meglátom őket.
Sam és Kate.

124
16. fejezet
- Mi a franc? - Felugróm a székemből, de visszanyomnak, még mielőtt belekezdhetnék a
szónoklatomba.
- Ava. - Hangja éles és komor, nem mintha tudomást vennék róla, azonban feltűnik, hogy Jesse-
hez hasonlóan Sam sem vesz tudomást Kate elvonulásáról, így dühömet inkább férjemen töltöm ki.
- Kinek mondtad el?
Hirtelen tűnik el arcáról a figyelmeztető grimasz.
- Néhány embernek.
Az ajkam összehúzódik.
- Elmondtad mindenkinek, ugye ? - Nem értem ezt a férfit. Még szegény szüleim sem tudnak
róla, hogy nemsokára nagyszülők lesznek.
- Lehet, hogy igen.
-Jesse - megsemmisülve nyögöm.
Imádni való arca könnyeden veszi el ingerültségem élét, majd bűnbánó vállrándításával
véglegesen meg is semmisíti bosszankodásomat.
- Meg tudjuk látogatni hét végén az apósomékat ? - teszi föl a kérdést csöndesen.
- Ami azt illeti, igen. Jobb, ha mi megyünk, mielőtt még a hírek minket megelőzve jutnak el
Cornwallba.
Elvigyorodik és lehajol, szánk pedig összeforr, miközben keze a hasamon landolva a nem létező
domborulatot, nyelve pedig a számat cirógatja.
- Nagyon boldog emberré teszel, Mrs. Ward.
- Ennek az az oka, hogy jelenleg hagyom, hogy tökéletesen eltaposs.
- Nem, hanem azért, mert gyönyörű, talpraesett vagy, és csak az enyém.
- Az én emberem! - Sam boldog köszöntése kiszakít a kis privát pillanatunkból. Vállon veregeti
Jesse-t, majd engem fölállítva, tetőtől talpig végigmér. - Látszik - mondja a pocakomra bámulva,
mielőtt fölemeli szikrázóan kék szempárját. - Csak úgy sugárzol.
Őszintén elnevetem magam, és majd meghalok azért, hogy megkérdezhessem, a sok boldog
jókívánság között tud-e bárki is a várandósságom körülményeiről.
- Ez nagyon vicces, mert valójában leginkább szarul érzem magam. - jegyzem meg csípősen.
- Vigyázz a szádra, Ava! - csattan fel Jesse, de nem törődöm vele, hanem inkább elindulok Sam
felé, megfogva Kate kezét.
- Üljünk oda a sarokba. - Édesen mosolyogva elvonszolom a pulttól. Sápadt arca óvatosan figyel,
és még milyen jól teszi, de ellenkezés nélkül engedi, hogy a nyüzsgő bárnak a férfitól távol eső,
csöndesebb kis asztalához vezessem.
Gyakorlatilag betuszkolom egy székre.
- Rendben, Matthews, beszélj. - A szórakoztató kifogásokon már rég túlnőtt a dolog, úgyhogy
jobb, ha meg sem próbálkozik ilyennel. Főleg most nem, amikor a bátyám is benne van a dologban,
még akkor is, ha per pillanat nem túlságosan szeretem őt.
- Akkor hát - kezdi csicseregve, kemény utasításom zavarba se hozza - most már hivatalos?
- Mi ? - Vele szemben ülök le.
- A baba - biccent a hasam felé. - Nem veteted el.
- Kate! - Megbotránkozva tör ki belőlem a suttogás, miközben gyorsan körbenézek a közeli
asztaltársaságokon. Biztonságban vagyunk, de keményszívű kijelentése felzaklat, és az egész ügy
kezdete óta először, védelmezőn a hasamra teszem kezemet. Ki nem mondott bűntudatot érzek.
Elmosolyodik.
- Ava, tudtam, hogy nem lennél rá képes.
Nem jutok szóhoz.
- És ezt miért nem mondtad korábban?
- Magadtól kellett rájönnöd. - A pultnál beszélgető férfiakra néz. - Nem igazán értem az
észjárását, de nézd azt az arcot - mosolyog szeretettel Jesse-re. - Egy hajszál választott el tőle, hogy
elmondjam neki, Ava.
125
Tudtam, hogy így lesz. Követem a tekintetét, és egy nagyon boldog férfit látok, bár ő mindig
boldog, ha együtt vagyunk, vagy csak mindig boldog, amikor alávetem magam a lehetetlen
dolgainak. Akármelyik is az igazság, tagadhatatlanul engem is boldoggá tesz, ha ilyennek láthatom,
tudván, hogy mindennek én vagyok a forrása - én és mostantól az ő kis mogyorója is. Jesse elkapja a
pillantásom, és rám kacsint, mire a megelégedettség meleg sugara önti el a szívem, azonban
eszembe jut, hogy van egy barátom, akinek a magyarázatát várom.
- Hé! - fordulok az asztal túlsó végéhez. - Itt az idő, hogy magyarázatot adj.
Kate fáradt arccal újra felém fordul. Nem örülök neki.
- Visszaküldtem a bátyádat Ausztráliába.
- Ó? - Előrehajolok, az új hírek maguk alá gyűrnek. - És visszamegy ?
Megvonja a vállát.
- Nem tudom, de szombat óta nem hallottam felőle.
- Tudtam, hogy így lesz - ráncolom a szemöldököm. - Mi történt?
- Sam történt - válaszol halkan. - Nem ideális a helyzet, de dolgozni fogunk rajta.
- Úgy érted, a Manorban?
- Tulajdonképpen, igen.
- Akkor miért vagy most itt ? - kérdezem. Ha azon dolgoznak, hogy a Manort és minden más
buktatót kiirtsanak a kapcsolatukból, nem lenne logikus lépés teljesen elkerülni ezt a helyet?
- Csak megiszunk valamit.
- De nem fogsz elcsábulni... - Legszívesebben lekevernék egyet magamnak, amikor érzem, hogy
elpirulok. - Tudod... - a plafont bámulom. - ...hogy megkapd az adagod?
Kate hisztérikus nevetőgörcsben tör ki, öklével úgy csapkodja az asztalt, hogy hátrább ugróm.
- Ó, Ava. Tekintve, hogy ennek a helynek a tulajdonosához mentél feleségül, nevetséges a
prűdséged.
- Nyilván - jegyzem meg gúnyosan, egy kissé megbántva. Nem vagyok prűd.
Ahogy úrrá lesz a nevetésén, kedvesen rám mosolyog. Bár nem találom viccesnek a
megjegyzéseit, azért boldog vagyok, hogy visszatért a régi énje.
- Ezentúl csak egymással fekszünk le. - Kijelentésén egyszerre szórakozik, és veszi komolyan:
magában jól mulat leesett államon, viszont komoly is, mert minden szabadelvűsége és a
kapcsolatának fásultsága ellenére tényleg szereti Samet, ez pedig még soha nem fordult elő vele.
Becsukom tátva maradt szám.
- Örülök a boldogságodnak. - Valójában el vagyok ragadtatva. - Szóval, miért vagy itt megint?
- Itt vannak privát szobák - vigyorodik el.
- De hát a hálószobátok is elég privát!
- Igen, de nincs... - kezdi egyre szélesebb vigyorral - ... megfelelően bútorozva.
A szám hirtelen becsukódik, és elkerekedik a szemem... aztán elnevetem magam. Jó ég,
erkölcstelen kis céda!
- Szégyentelen vagy. - Szívből nevetek, még a könnyem is kicsordul. Olyan jólesik mindezt
megosztani a szenvedélyes barátnőmmel, habár ha annak idején megkérdeznek, min kacarászunk
majd hónapokkal később, a szóban forgó téma mérföldekre lett volna a tippjeinktől. Plüss
szexklubok, a szexbirtok ura - akinek már a felesége vagyok, és akinek a gyermekét várom - és a
Manor szexi, aranyos tagjai, akiknek egyikével Kate kísérletezget. Az életem fejre állt, és kifordult
önmagából.
- Nem tudom elhinni - prüszkölöm. - És Sammel kit hívtatok meg játszadozni? Mármint mielőtt
ezt az új sza bályt bevezettétek.
Kék szeme kéjesen táncol.
- Egy bizonyos ragyogó fekete hajú, modorosfélét.
- Nem!
Csibészes szemvillanással bólint.
- A hálószobában ugyanolyan morcos. Szexi!
- Menj a fenébe!
126
- Nem megyek! - Tenyerét legalább húsz centire nyitja egymástól. - És briliánsán használja.
- Ó, Istenem, elég volt! - Horkantok fel csitítón.
Hátradőlve a székén, próbálja ő is kordában tartani a nevetését.
- Lehet, hogy nagyon jó volt, de Sam állóképességét és technikáját nem győzheti le - sóhajt fel
mosolyogva. - És nem nevettet meg úgy, mint az a fasz.
Nem tudom visszatartani az arcomra kiülő mosolyt. Bár nem terjengős beszédben, de épp most
vallotta be, hogy szereti Samet. Eljött az áttörés, és ennek úgy örülök.
- Nem is tudod, mennyire örülök, hogy végre ezt hallom tőled.
- Igenis, kimondom - vág vissza szárazon, áthajolva az asztalon. - Még egy pillanatra térjünk
vissza Mr. Morcosra, aztán ígérem, nem beszélünk róla többet, jó?
- O, ez érdekesen hangzik. - Tükrözve az ő testtartását áthajolok az asztalon, amitől csak néhány
milliméterre van egymástól az arcunk. - Teríts.
- Van egy piercingje.
- Mellbimbó? - Egy kissé túlságosan is megbabonázva kérdezem, de a fejét rázza.
Kiegyenesedem, és nagyjából lemérem a húsz centit tenyereim között. Bólint. - Nem! - A tartózkodó,
kimért Drew-ra nézek, tekintetem automatikusan az ágyékára esik.
- Nem fogod látni a farmerján keresztül, Ava - kuncog Kate, engem is újra magával ragadva. Igazi,
visszafojthatatlan, rekeszizom-szorító, szinte bepisilős nevetéssel. Könnyeimen át látom, ahogy Kate
kidugja a nyelvét. - Majdnem beletört egy fogam.
- Kérlek! - Majd leesem a székről, menthetetlen vagyok.
- Mi olyan vicces ?
Szememet törölgetve küzdők, hogy összeszedjem magam, és fölnézek a szexbirtok urára, aki a
kuncogó feleségén szórakozó tekintetével néz le rám.
- Semmi, semmi. - Fogadni mernék, hogy tudott erről, és emiatt tanácsolta, hogy foglalkozzam
inkább a saját dolgaimmal.
Kerülöm Kate tekintetét, mert tudom, hogy kivár, de nem adom meg neki a lehetőséget arra,
hogy egy beszólással vagy vicces kacsintással újra megnevettessen.
Jesse leül mellém.
- Itt van a vacsorád. - Jelez Pete-nek, aki felénk indul a tálcával.
- O, éhen halok. - Elhelyezkedem a székemen, és mosollyal köszönöm meg az elém lerakott
steaket. - Közepesen átsült ? - kérdezem, megmutatva mindenkinek a számból kilógó krumplit.
Pete kedves mosollyal válaszol.
- Ahogy szereti, Ava. - A kezembe ad egy kést és villát, majd leteszi Jesse tányérját is. - Hozhatok
még valamit, uram?
- Köszönjük, nem, Pete.
- Hagylak titeket enni. - Kate fölemelkedik, de én rászegezem a késemet.
- Nem, ülj! - Lenyelem a krumplimat. - Nincs semmi gond. Ülj le!
Visszaereszkedik a székére.
- Oké, de nem kell rögtön rajtam kitöltened a dühödet.
Jesse hirtelen elkapja a csuklómat, és lenyomja az asztalra.
- Ne hadonássz a késeddel, Ava - figyelmeztet élesen.
Lenézek a tányérom mellett biztonságba helyezett késre. Felvágom a steakemet, és egy hosszú,
elégedett sóhajjal a számba veszek egy darabkát.
- ízlik? - kérdezi Jesse, és ránézve egy elégedett villanást látok a villája tájékán.
- Mint mindig - válaszolok, majd visszairányítom a figyelmem Kate felé, azonban rá kell jönnöm,
hogy az új társaságunk akadályt jelent a további kérdések feltételéhez. Pedig ezenkívül egy
érdekesebb téma sem jut eszembe. Minden, amiről érdemes lenne beszélni, az asztalon hever, főleg,
amikor Sam és Drew is csatlakozik hozzánk.
Elmélázva rágom a falatot, ahogy Drew az egyik, Sam pedig Kate másik oldalát foglalja el. Soha
nem tudok már ugyanúgy nézni rájuk, és a fenébe is, a szemem folyamatosan Drew ágyéka felé
vándorol. Egy piercing? És pont ott? Soha nem gondoltam volna, erre viszont már nem tudom
127
visszafojtani a számban ülő hatalmas steakdarab mellett előtörő vihogást. Kate elkapja a tekintetem,
és újra kidugja a nyelvét.
Megakad a torkomon a falat.
Köhögni kezdek, és kiköpöm az ételdarabkákat. Jesse csörömpölve teszi le evőeszközeit, és
kezével rácsap a hátamra. Paskolgatni kezd.
- A fenébe is, asszony. Lassíts, nem fog elsétálni a tányérodról.
Ezzel egy csöppet sem segít. Levegőért kapkodva próbálom lenyelni a félig megrágott
húsdarabot, miközben könnyező szememen át látom Sam és Drew megzavarodott arcát, és bűnös
barátném sápadt vonásain a lehető legönelégültebb vigyort.
-Jól vagyok - zihálom, majd köhintek még egyet, hogy kitisztuljon a torkom -, csak félrement.
- Tessék. - Jesse a kés és villa helyett egy pohár vizet ad a kezembe. - Igyál.
- Köszönöm. - Elveszem a poharat, és azzal a lendülettel meg is iszom az egészet, és bár
igyekszem az asztal túlsó végén ülő Kate tekintetét elkerülni, csúfosan elbukom. Sérülékeny
állapotomra mágneses erőként hat az ő csintalan viselkedése. Ezúttal a szája előtt, lazán ökölbe
szorított kezét föl-le mozgatva, szopást imitál. Kiköpöm a számban lévő vizet, és minden bizonnyal
jól céloztam, mert Sam és Drew mellett Kate-et is eltalálom. Sam és Drew azonnal felpattannak
székükből, Kate viszont meg sem mozdul, csak nevet.
- Basszus, Ava. - Jesse felkap egy szalvétát. - Beléd meg mi a fene ütött? - Elkezdi megtörölni a
számat, miközben én teljesen szétcsúszom, és csak messziről hallom Sam és Drew káromkodását,
Kate el nem múló kacagásával szinkronban.
- Bocsánat - nevetek. - Annyira sajnálom. - Ránézek Samre és Drew-ra, akik a Mariótól kapott
szalvétákkal törölgetik magukat. Most már nem nézek Kate-re, viszont ahogy körbetekintek a báron,
észreveszem, hogy a társaság fele a kis magánszámomat figyeli.
-Jól vagy? - A hangjából kiszűrődő aggódás visszarántja Jesse-re a figyelmemet.
- Sajnálom - ismétlem. - Fogalmam sincs, mi ütött belém. - Persze valójában pontosan tudom, és
érzem, hogy a velem szemben ülő átkozott tehén továbbra is némán magára akarja vonni a
figyelmemet. De én ezt nem akarom. Kezembe veszem evőeszközeimet, és egészen a vacsorám
végéig a tányéromra szegezem a tekintetem. O ezt imádja.
Látom, hogy velem szemben Sam visszaereszkedik a székére.
- A terhesség ezt teszi a nőkkel ? - kérdezi kuncogva.
- Jobb ez, mint a hangulatingadozások - fűzi tovább Kate.
- Tényleg, szóljatok, ha elkezdődnek - zendít rá Drew is.- Azt még tudom kezelni, ha leköpnek, de
egy szópárbajnak már nem örülnék.
Édes Jóistenem! Érzem, ahogy a vállam rángatózni kezd, és tudom, hogy Kate megint rám
vigyorog, de ezúttal kordában tudom tartani. Lehajtott fejjel fogyasztom el a vacsorámat.
-Jól látom, hogy végeztél ? - néz Jesse az üres tányéromra, majd elhúzza, és odaadja Pete-nek.
- Hm - dőlök hátra a székemen -, ez mennyei volt.
- Azt látjuk. - Drew felhúzott szemöldökkel követi a Pete tálcájára vándorló üres tányéromat.
- Búcsúzzatok el, hölgyek. Késő van. - Jesse az asztalon áthajolva kezet fog a fiúkkal, majd feláll,
és Kate arcára nyom egy puszit.
Csatlakozom hozzá, lehajolva megpuszilok mindenkit.
- Majd csörgess meg - suttogom, amikor Kate-en van a sor.
- Úgy lesz - trillázza.
Amint kilépünk a bárból, Jesse érdeklődve néz le rám.
- Összeszedted magad, Mrs. Ward?
Kérdőn viszonzom tekintetét.
- Te tudtál róla, ugye?
- Miről?
- Kate, Sam és Drew hármasáról. - Tekintetemet le nem véve róla, engedem, hogy az
előcsarnokon átvezessen.
Nem is tagadhatná az arcán átsuhanó meglepetést.
128
- Ezen nevettél annyira? Elmondta neked?
- Igen - erősítem meg, és legszívesebben hozzátenném, hogy ennél még többet is elmondott -
sokkal, sokkal többet. - Miért nem mesélted el nekem?
- Azért, hogy legyen min kiakadnod ? - kérdezi.
- Nem akadtam volna ki - jelentem ki magabiztosan, ahogy a kavicsos út széléhez érünk. - Én
üljek az óriás hógolyómba?
- Nem, velem fogsz utazni. - A DBS anyósüléséhez vezet, de nem szólok egy szót sem. Nem
akarom ezt a túlméretezett dögöt vezetni.
Beindítja a motort, és finoman lehajt a kocsifeljárón, és csak akkor veszem észre, hogy a kezemet
a hasamon tartom, amikor ő is ráhajtja tenyerét. Nincs szükségem vizuális megerősítésre, tudom,
hogy engem néz, így csak némán bámulom az autó ablakán át a lassan elsuhanó fákat, miközben ujjai
az enyémekre fűződve, gyöngéden megszorítják kezemet.
Magamban elmosolyodom. Ez pont így jó.

129
17. fejezet
Újra a jól ismert zümmögő hangra ébredek. Felülök, de azonnal nagyon rosszul érzem magam. Egy
nyögés kíséretében zuhanok vissza a párnámra, de a gyomrom reakciójából ítélve hamar rájövök,
mekkorát tévedtem, mert nincs időm az ágyban heverészni és azon rágódni, milyen pocsékul érzem
magam. Hányni fogok.
Kipattanok az ágyból, és egyenesen a fürdőszobába sietek, épp azelőtt elérve a csodás kis
vécékagylónkat, mielőtt az előző este tartalmával díszíteném fel.
- Ne - siránkozom, egy guriga vécépapírt tépkedve. Ez annyira nem tűnik normálisnak. Mintha a
testem teljesen megtagadná az agyam elégedett gondolatait. Fejemet a kezemen pihentetve hosszú
ideig ölelem a kagylót, küzdve a verejtékezéssel, a semmibe motyogva. - Ez szemétség. - mormogom.
- Miért teszed ezt velem? - Lenézek a hasamra. - Te is olyan provokátor leszel, mint az apukád, ugye?
Egy mély és hosszú kilégzéssel felhúzom magam, és a hálószobába megyek, magamra húzva az
első, kezem ügyébe eső ruhadarabot, ami végül Jesse tegnap eldobott ingének bizonyul. Nem is
próbálkozom, hogy egy fokkal jobban nézzek ki, mert azt akarom, hogy lássa a szenvedésem. Leérve
rögtön szembetalálom magam vele, ahogy az edzőteremből kilépve befordul a folyosón, futónadrág-
ján kívül csak egy törülközőt terít meztelen vállára, haja pedig izzadt fürtökbe kócolódva övezi
ragyogó arcát, és persze észbontóan néz ki. Ettől csak rosszabbul érzem magam.
- O, bébi - motyog együtt érzőén. - Vacakul vagy?
- Borzalmasan. - Fintorogni próbálok, de a kimerült testem nem engedelmeskedik. Csak állok
előtte, élettelenül, két karom bénán lóg az oldalam mellett. Végtelenül sajnálom magam.
Felkap, és a konyhába visz.
- Már épp meg akartam kérdezni, miért nem vagy meztelen.
- Ne is fáraszd magad - morgom. - Le foglak hányni.
Nevetve fölültet a konyhapultra, és kisimítja sápadt arcomból összekócolódott hajamat.
- Gyönyörű vagy.
- Ne hazudj nekem, Ward. Úgy nézek ki, mint egy kupac szar.
- Ava - dorgál meg gyöngéden. Nem kérek bocsánatot, leginkább azért nem, mert az egyszerű
beszédhez sincs energiám. - Muszáj enned valamit.
Kérlelve rázom meg a fejem, mert már az evés puszta gondolatától is öklendeznem kell. De
tudom, hogy egy eleve vesztes csatát vívok. Amíg nem reggelizem valamit, nem fog békén hagyni.
Közben nyílik és csukódik a bejárati ajtó, és meghallom Cathy vidám hangjának a csilingelését.
Nincs más rajtam Jesse ingén kívül, de még arra sincs energiám, hogy zavarba jöjjek, így a helyemen
maradok minden feszengés, aggódás nélkül, elég pocsék állapotban.
-Jó reggelt! - trillázva köszönt minket, és leteszi óriási szőnyegtáskáját a konyhapultra. - Jaj,
kedvesem, mi történt ?
Jesse helyettem is válaszol, amit jól tesz, mert képtelen vagyok kinyitni a számat.
- Ava nem érzi jól magát.
- O, a rettegett reggeli rosszullétek? El fog múlni. - Cathy ezt úgy jelenti ki, mintha nem úgy
néznék ki, mint aki mindjárt összeesik. Ezek szerint ő is tud róla.
- Elmúlik? - kérdezem Jesse karjába omolva. - Mikor? - Kezével hátamat simogatja, arcát a
hajamba temetve, rajongással puszilgat, de nem szól egy szót sem. Ez nagy valószínűséggel annak a
jele, hogy a válasz őt is érdekli.
- Attól függ. Fiú, lány, anya, apa - válaszol Cathy, és közben hallom, hogy fölteszi a teáskannát. -
Néhány nőnek csak néhány hétig tart, de van olyan is, aki az egész terhesség alatt szenved tőle.
- O, Istenem - kiáltok fel. - Ilyet ne is mondj.
- Csssss - csitít Jesse, egyre intenzívebben masszírozva a hátamat.
Rosszabb vagyok, mint egy csecsemő. Tényleg ennyire rossz a helyzet.
- Gyömbér!
Az oda nem illő szócska elég ahhoz, hogy meggyötört arcomat elrántsam Jesse nedves testétől.
130
- Hogy mi ?
- Gyömbér! - ismétli Cathy a táskájában kotorászva. Jesse-re nézek, de ő is ugyanolyan értetlenül
áll. - Gyömbérre van szükséged, kedveském. - Elővesz egy doboz gyömbéres kekszet. - Felkészülten
jöttem. - Jesse-t odább tolva elém lép, és az orrom alá dugja a kibontott csomagot. - Reggelente
ébredés után egyél meg egyet. Csodákat művel! Vegyél.
Bölcsen belátom, hogy a háttérben lézengő Jesse és az anyáskodó Cathy mellett esélyem sincs
ellenkezni, így veszek egy darab kekszet, és leharapok egy apró falatkát.
- Ez majd megnyugtatja a gyomrodat. - A tőle megszokott meleg mosollyal néz rám, és
megcirógatja az arcomat.
- Olyan izgatott vagyok.
Ilyen állapotban nem tudom viszonozni a lelkesedését, így erőtlen mosollyal válaszolok, és
hagyom, hogy Jesse átültessen az egyik bárszékre.
- Ezeket az új fiú adta. - Jesse kezébe nyom egy kupac levelet. - Helyes kis gazfickó, nem?
Ezen elnevetem magam, főleg, amikor Jesse egy utálkozó horkantás kíséretében kikapja a ráncos
ujjak közül a borítékokat.
- Nagyon aranyos - erősítem meg, hirtelen valahonnan erőt merítve egy egész mondat
megformálásához. - De nem fog Clive hiányozni neked, Cathy?
- O, egyáltalán nem. - Előveszi a bageleket, és felmutatja, mire Jesse-vel mindketten elismerőn
bólintunk. - Ma elvisz randizni.
A kekszem szélét tovább rágcSalva oldalba bököm Jesse-t, de nem vesz rólam tudomást.
Kíváncsiságom kielégítése helyett elkezdi kinyitogatni a borítékokat.
- Biztos jó lesz - csicsergem.
- Az lesz. - Egyetértve odateszi a pirítóst, és feltöri a to j ásókat.
Reggeli közben boldogan merülök el a beszélgetésben, megbeszéljük, hogy Clive hová viszi majd,
én pedig részletesen beszámolok a rosszulléttel való küzdelmeimről, ami kor belém nyilall, hogy
Jesse-nek már egy jó ideje a hangját sem hallottam. Még csak meg sem mozdult. A bagel is érin
tetlenül fekszik előtte. Közelebb tolom a tányért.
- Edd meg a reggelid.
Meg sem moccan, még rólam sem vesz tudomást.
-Jesse? - Olyan, mint aki révületbe esett. - Jesse, minden rendben?
Megfordít egy borítékot, és átfutja. Én is elolvasom.
Jesse Ward
Magánjellegű és bizalmas
- Mi ez? - kérdezem.
A szemembe néz. Tekintete üveges és bizalmatlan. Nem tetszik nekem.
- Menj fel.
Megmerevedem.
- Miért?
- Ne kelljen még egyszer mondanom, Ava.
Visszavonulva próbálom az arcáról leolvasni, mi történt,
de egyedül abban vagyok biztos, hogy valami bántja velem kapcsolatban. Ennek ellenére azt is
tudom, hogy jobban teszem, ha a második felszólítást már nem várom meg. Azon esetek egyike ez,
amikor tudom, hogy nem szabad ellenkeznem. Elkezd remegni, és bár fogalmam sincs, miről van szó,
biztos vagyok benne, hogy nem Cathy előtt akarja elmondani. Elnézést kérve leszállók a székről,
csöndben kiosonok a konyhából, és fölmegyek a lépcsőn a lakosztályába, végig azon töprengve, mi
bánthatja. Nincs időm sokáig töprengeni. Mert belép a szobába, továbbra is kezében a levél és a
boríték.
Fortyog dühében. Jól látom keze enyhe remegéséből és villogó szeméből. Dühödt tekintete
szinte felnyársal.
- Mi a franc ez?
Ösztönösen a kezében tartott lapra esik a tekintetem, de fogalmam sincs, mit tartalmaz.
131
- Mi áll benne? - kérdezem idegesen.
Kettőnk közé tolja a papírt.
- Meg akartad ölni a kisbabánkat? - olyan nyugodtan mondja ki.
A föld is megnyílik alattam, és úgy érzem, visszatarthatatlanul zuhanok a semmiségben tátongó
fekete lyuk felé. Nem tudok ránézni. A szemem ide-oda cikázik a lába alatti padlón, forró könnyek
szöknek a szemembe. Az agyam cserben hagy, de még ha eszembe jutnának is a megfelelő szavak,
mind hazugság lenne, és ezt ő is tudná.
- Válaszolj! - üvölti, mire felugróm, de még mindig nem tudok ránézni. Mélységesen szégyellem
magam, a bűntudat nem is lehetne rosszabb, hiszen együtt töltöttem az elmúlt napokat Jesse-vel, és
láttam, éreztem, hogy milyen boldog, törődő és figyelmes. Arra gondoltam, hogy megszakítom ezt a
terhességet. Arra gondoltam, hogy megszabadítom a testem ettől a babától. Az ő kisbabájától. A mi
kisbabánktól. Erre nincs mentség. - Ava, az isten szerelmére! - Még mielőtt megpróbálnám
összeszedni és megformálni a szavakat, megragadja vállamat, és arcomat az övével egy vonalba
rántja.
Én viszont még mindig kerülöm zöld tekintetét, mert tudom, hogy nem leszek képes elviselni,
amit ott találok. Megvetés... undor... hitetlenség.
- A fenébe is, nézz rám!
Csak erőtlenül rázom a fejem, amilyen gyáva vagyok. Magyarázatot érdemel, de nem tudom, hol
kezdjem. Az agyam teljesen leállt, így védve magam Jesse elkerülhetetlen dühkitörésétől. Valójában
már kitört.
Keményen megmarkolja az államat, és kényszerít, hogy tudomást vegyek róla. Könnyes
szememen át is tisztán látom az arcára kiült teljes csalódottságot.
- Sajnálom - zokogom. Ez az egyetlen, amit mondani tudok. Ez az egyetlen, amit mondhatok.
Tényleg sajnálom, hogy ilyen szörnyű gondolataim támadtak.
Megsemmisült tekintettel néz rám, tovább tüzelve bűntudatomat.
- Összetörted a szaros szívemet, Ava. - Ellök magától, és bevonul a gardróbba, magára hagyva a
darabokra hulló, szánalmasan remegő testemet. A rosszullét már a múlté, helyét átveszi a bénító
szégyen. Hirtelen undorodni kezdek magamtól, ebből sejtem, hogy Jesse mit érezhet.
Amikor újra felbukkan, egy marék ruhát tart a kezében, de nem vesz elő bőröndöt, hogy
belepakolja, és a fürdőszobából sem hoz ki semmit. Egyszerűen csak kisétál, továbbra is egy szál
futónadrágban. A torkom annyira összeszorul, hogy még sikítani sem tudok, hogy maradjon. Egy
helyben maradok megbénulva, nem mozdul semmim sem, kivéve a megállíthatatlanul könnyező
szememet. Aztán hallom a bejárati ajtó csapódását, és amikor észbe kapok, már a földön fekve
zokogok halkan.
- Ava, kedvesem? - Zihálásomon keresztül épphogy csak meghallom Cathy lágy, meleg hangját. -
Ava, az isten szerelmére, mi történt? - Tökéletesen nyilvánvaló lehet számára, hogy nem a reggeli
rosszulléttől szenvedek, és a velem üvöltöző Jesse-t is hallania kellett.
Megérzem puha teste közelségét, és ösztönösen köténye felé fordulok, karomat átvetve a vállán.
- Ó, kedvesem, ó, ne! - Gyöngéden ringatni kezd, közben halk szavakat suttogva a fülembe, csitít.
- Ó, Ava, drágám, semmi baj. Mondd el nekem, mi történt.
Megpróbálok szavakat formálni, de csak még jobban elkezdek sírni. A kényszer, hogy fölfedjem a
bűnömet, és megosszam a bűntudatom, csak még jobban tudatosítja bennem, milyen önző módon
gondolkodtam.
- Gyerünk. Hadd készítsek neked egy teát - csillapít Cathy, kerekded alakjával föltápászkodva a
hálószoba padlójáról, majd a karomat magával vonva bátorít, hogy én is álljak föl. Nagy nehezen
sikerül, mire karja alá vonva levezet a konyhába.
Köténye zsebéből a kezembe nyom egy zsebkendőt, majd elkezd a teáskanna körül serénykedni.
Némán figyelem őt, egyedül remegő lélegzetemet hallani, ahogy igyekszem visszavenni az uralmat
remegő testem és szabálytalan légzésem fölött. Minden erőmmel próbálkozom, de elkerülhetetlenül
eszembe jut az összes korábbi alkalom, amikor feldühítettem Jesse-t valamivel, azt leszámítva, hogy
ezúttal tényleg tébolyodottnak tűnt. Ezúttal tényleg magamra haragítottam.
132
Cathy a kannából két bögre teát tölt ki, az enyémbe pedig egy kis cukrot is tesz, anélkül hogy
megkérdezett volna, vagy én kértem volna.
- Szükséged van egy kis erőre - magyarázza, miközben megkeveri, majd két tenyerem közé adja. -
Idd meg, drágám! Nincs olyasmi, amin egy tea ne tudna segíteni. - A sajátját maga elé húzva, elkezdi
fújni, felém terelve a meleg gőzfelhőt, ami éppen előttem oszlik szét. Nézem, míg el nem tűnik, és
ott maradok üres tekintettel a semmibe bámulva. - És most mondd el szépen, mitől került ez a fiú
ilyen savanyú hangulatba és te ilyen állapotba?
- El akartam vetetni a babát - válaszolom a levegőnek. Jesse kedves, ártatlan és üdvös
házvezetőnőjének arcát minden bizonnyal elborítja az iszonyat, és ezt nem akarom látni.
Várakozásaimat megerősíti a hallgatása és az, ahogy a perifériámban látom szája előtt lebegő
bögréjét. Megdöbbent, ahogy engem is sokkolnak az imént hangosan is kimondott szavak. Zavarban
vagyok.
- Ó! - egyszerűen ennyit mond. Mit is mondhatna még?
Azt tudom, hogy nekem mit kellene mondanom. Magyarázkodnom kellene, elmondanom az
érveimet, de bár becsaptam Jesse-t, és beletapostam a boldogságába, most védelmezni szeretném
öt. Nem akarom, hogy Cathy megtudja, milyen groteszk módon estem teherbe, és emiatt elítélje őt.
Csakis emiatt és abbéli félelmemben, hogy nem vagyok még fölkészülve erre, gondolkodtam el a
terhesség megszakításán, de az elmúlt napok bebizonyították, hogy tévedtem. Jesse feltárta a
mélyen bennem lakozó reményt, boldogságot és a bennem növekvő kisbaba iránt érzett szeretetet -
egy darabka belőlem és egy darabka belőle együtt egy életet alkotnak. A mi kisbabánk. A gondolat,
hogy ettől meg akartam szabadítani a testemet, már teljességgel rémisztő. Undorodom magamtól.
Cathyhez fordulok.
- Soha nem tudtam volna megtenni. Hamar rájöttem, hogy hülye vagyok. Csak sokkot kaptam.
Nem tudom, hogyan szerzett tudomást róla. - Most, hogy kissé lenyugodtam, tényleg elkezd
foglalkoztatni, honnan tudja.
A levél. A boríték.
- Ava, most nyilvánvalóan megdöbbenti. Adj neki időt, hogy észhez térjen. Még mindig állapotos
vagy, és csak ez számít. Ezt ő is hamar be fogja látni.
Cathyre mosolygok, de a szavaitól egyáltalán nem érzem jól magam. O nem tudja, mi történt,
amikor Jesse legutóbb elhagyott.
- Köszönöm a teát, Cathy. - Lemászom a székről. - Lassan indulnom kell dolgozni.
Összehúzott szemöldökkel néz a bögrémre.
- De hát hozzá sem nyúltál.
- Ö! - Gyorsan lenyelek néhány forró kortyot, a kapkodásban minden bizonnyal megégetve a
szájpadlásomat, de egy papírdarab a hálószobában szinte ordítva követeli, hogy minél előbb
olvassam el. Futólag puszit nyomok Cathy arcára, miközben szeretetteljesen megsimogatja a
karomat, majd kimenekülök a konyhából.
Gyorsan felszaladok, és habozás nélkül felkapom a papírköteget, szembe találva magam néhány
brosúrával, amelyet egy levél sarkához csíptettek. A levél tárgya egy vizsgálati időpont. A brosúrák
ömlesztett mennyiségű tudnivalót szolgáltatnak az abortuszról. Az agyam gyorsan dolgozza fel az
információt, a levél tetejére nézve pedig a saját nevemet és címemet találom. Nem, nem az én
címemet. Matt címét.
Zihálva gyűröm össze a papírhalmot, és egy dühös kiáltással a falhoz vágom. Olyan kibaszottul
hülye vagyok. Nem adtam meg az új címem a sebészeten. Nem adtam meg az új címem senkinek. Az
összes levelem Matthez érkezett, és a szemétláda kinyitotta őket. Biztos a plafonig ugrott örömében,
amikor ezt meglátta. Mi a franc baja van ennek a mocskos, kibaszott csavargónak? Elöntenek az át-
kozott érzelmek. Szomorú vagyok, sérült vagyok, és rohadtul mérges vagyok.
Ahelyett, hogy feszültségemet az ajtón, falon vagy bármilyen kezembe eső tárgyon tölteném ki,
elmegyek zuhanyozni.
Amikor alig fél órával később az előcsarnokba lépek, még mindig remegek. Már elkéstem, de
életemben először nem a munkám az elsődleges számomra. És ez most csak előnyömre válik, mert
133
üres aggyal a gombok előtt állva rájövök, hogy fogalmam sincs, milyen számsort üssek be. Visz-
szanézek az ajtónkra, és azon töprengek, ne menjek-e vissza megkérdezni Cathyt, de aztán inkább
elvetem ezt az ötletet, és a vészkijárathoz lépve bepötyögöm annak a kódját, és belépek a
lépcsőházba. Le kell vezetnem ezt a feszültséget, mielőtt emberek közelébe kerülök. Le tudnám
harapni valakinek a fejét, pedig a dühömet csak Mattnek tartogatom.
-Jó reggelt, Mrs. Ward! - A lépcsőházból kilépve Casey barátságos hangja fogad, miközben már
nem a dühtől, hanem a kimerültségtől lihegek.
- Casey - szuszogom, visszabújva a magas sarkúmba.
Tetőtől talpig végignéz rajtam. Isten tudja, hogy nézhetek ki. Nem is fáradok azzal, hogy
szerezzek egy tükröt, inkább kifújom a hajam a szememből, és megpróbálom elrendezni a fürtjeimet.
- Minden rendben? - kérdezi.
- Persze.
- Gratulálok! - mondja. Ijedten nézek rá. Jesse nem osztaná meg az örömhírt a portással. Nem
kedveli. - Az esküvőhöz. - teszi hozzá Casey. - Nem tudtam róla.
Összeráncolom a szemöldököm. Jesse elmondta volna neki ? Lehet. Valószínűleg kihasználta az
időt, hogy megjelölje a tulajdonát.
- Köszönöm. - Elvonulok előtte, és a napfényre kiérve fölteszem a napszemüvegem,
reménykedve benne, hogy az óriási lencsék eltakarják zaklatott arcomat. John áll velem szembe.
Vállat von, mire én megrázom a fejem. - Nem megyek veled, John. - A kulcstarTomat a Minim felé
irányítom, és elindulok a parkoló másik végébe.
- Gyerünk, kislány! Ne erőltesd - mélyen mordul, de valójában kérlel.
- John, sajnálom, de ma én vezetek - makacskodom, a tőlem telhető legkeményebb hangot
megütve. És ez nehéz. Legszívesebben tovább sírnék. Szörnyen haragszikrám, és mégis, megint
elküldte értem Johnt, hogy vigyen el a munkahelyemre. Mint mindig, most sem tudja megállni.
Megállók, és szembefordulok ezzel a barátságos óriással. A Rangé Roverje motorháztetője mellett
áesorog, segítségkérőn nyújtva felém karját. - Jól van? - kérdezem.
- Nem, kibaszottul meg van őrülve. Mi történt ?
- Semmi - válaszolom halkan, hálásan nyugtázva, hogy John nem tudja, Jesse miért veszítette el a
fejét. Valószínűleg túlságosan szégyell engem, hogy bárkinek elmondja, és ehhez minden joga
megvan.
- Semmi ? - elneveti magát, majd ijesztő arca halálos komolyságba fordul. - Ugye, nincs semmi
köze ahhoz a Dan faszfejhez?
- Nem - rázom a fejem, és arra gondolok, hogy Mikael egy másik olyan dolog lehet, amitől Jesse
dühbe gurulhatna.
- És te jól vagy? - Bár szemüvege továbbra is takarja az arcát, tudom, hogy a hasamat nézi. Azt
hiszi, valami történt a babával.
Bólintok, kezem pedig ösztönösen a búzavirágkék ruhámra helyezem, a köldököm tájékára.
-Jól, John.
- Ava, kislány, engedd meg, hogy elvigyelek dolgozni, és akkor legalább úgy mehetek vissza a
Manorba, hogy el tudom neki mondani, rendben megérkeztél - int a mögötte álló metálfekete
tömbre.
Nehezemre esik megtagadni John kérését. Jesse-re gondol, és tudom, hogy velem is törődik.
Minden más esetben engednék neki, jelenleg viszont van egy elintézendő exem, és alig várom, hogy
darabokra tépjem őt.
- Sajnálom, John. - A kocsimba pattanok, és tárcsázom Casey-t, hogy kinyissa nekem a kaput. Se
kód, se kapunyi tó. Bárki azt gondolhatná, hogy rabként akar fogva tartani. A Lusso parkolójában
magam mögött hagyva a minden bizonnyal felbőszült Johnt, elindulok a munkahelyemre.
Az irodába belépve a kollégáim a tekintetem hatására óvatosan rántják vissza figyelmüket a munka
felé. Ma nem vagyok képes felhőtlen csacsogásra és a boldogság színlelésére. Koncentrálnom kell,
hogy a lehető legnyugodtabban és legcsöndesebben teljen el a nap. Szóba állni másokkal olyan
kockázatot rejt magában, amit most nem vállalhatok. A bennem lakozó őrjöngés bármikor
134
kirobbanhat, és kárba veszhet.
Nyugodtan tudok dolgozni, egyedül cikázó képzeletem téríti el a figyelmemet, magam elé
képzelve, mit csinálhat most Jesse, és mit fogok én Matt-tel csinálni. A túléléssel jól haladok, addig,
amíg Patrick oda nem ül új asztalom szélére. Már azelőtt meglátom, hogy a hangját hallanám, ami
még soha nem történt meg. Elmaradt a jól megszokott, figyelmeztető recsegés, és ez egy kissé
meglep. Végül megörülök az asztalom szélére leülő főnökömet kísérő ismerős recsegő hangnak, még
akkor is, ha magamban, lélegzetemet visszafojtva könyörgöm a fa tartósságáért.
- Virágom, szeretnék naprakész lenni. Napok óta nem beszéltünk. Az én hibám, tudom.
Erre most nincs szükségem. Az agyam tele van gondolatokkal, kivéve a munkával, és rettegek a
Mikael-kérdéstől is. Tisztában vagyok vele, hogy csak lopom a napot, de ezen most nem tudok
változtatni.
- Valójában nincs túl sok újdonság. - Folytatom a levelet, amin már egy órája dolgozom. Még csak
két sort írtam le, pedig csak egy egyszerű mintakérés az egyik gyártó felé.
- Ó, akkor hát minden rendben van?
- Igen, minden. - Rövid és tömör a válaszom, pedig igyekszem, hogy ne legyen az.
- Jól vagy, virágszál? - Bár valójában rám kellene szólnia, hogy szedjem össze magam, és
válaszoljak neki rendesen, tisztán látszik, hogy a főnököm aggódik értem.
Abbahagyom a gépelést, és kölyökmackó kinézetű munkaadómhoz fordulok.
- Ne haragudj. Igen, minden rendben, de ma még egy rakás dolgot szeretnék elintézni a nap
végéig. - Lélekben tapsviharral jutalmazom magam, amiért átküzdöttem magam ezen a kisebb
beszéden. Úgy tűntem, mint aki jól van, és szeretné minél előbb folytatni a munkáját, amin még
Patrick sem találna soha fogást.
- Tökéletes! - Nevet föl. - Akkor hagylak is. Az irodámban leszek. - Fölemelkedik az asztalomról,
ami négy év óta először nem reccsen meg, de én így is megrezzenek.
- Ava, ne haragudj a zavarásért. - Sal félénk hangját hallva bűntudatom támad.
- Mi újság, Sal? - Fölnézek az átlagosból irodai szirénné változott munkatársunkra, ám a
skótkockás szoknyát meglátva leolvad arcomról az erőltetett mosoly. Visszatért, én pedig ma reggeli
érkezésemkor annyira el voltam foglalva a figyelmeztető pillantások kiosztásával, hogy észre sem
vettem. A reszelt körmök és mélyen dekoltált felső hiánya is elkerülte a figyelmemet. Ahogyan az
sem tűnt fel arckifejezéséből, hogy a legborzasztóbb hírt kapta. Dobták.
- Patrick megkért, hogy nézzem át a fizetési felszólításokat. Itt van a lista. - Egy nyomtatott
névsort ad a kezembe, az ügyfelek nevével. - A kiemelt sorok egy héten belül esedékesek, és
szeretné, ha udvariasan emlékeztetnétek az ügyfeleiteket, hogy időben megtörténjenek a
kifizetések.
Homlokráncolva nézek a kiterjedt listára.
- De ezek még nem jártak le. Nem emlékeztethetem őket olyasmire, amit el sem felejtettek. -
Épp elég zavarba ejtő a megkésett kifizetések után szaladgálni.
Megvonja a vállát.
- Én csak a hírnök vagyok.
- Korábban ilyet soha nem kért tőlünk.
- Én csak a hírnök vagyok! - csattan fel, én pedig visszahőkölök. Aztán könnyekben tör ki. Illene
felpattannom és megnyugtatnom, de csak ülök a helyemen, és nézem, ahogyan könnyeit az
asztalomra potyogtatja. Mindenki figyelmét magára vonva prüszköl és szipog, beleértve Patrickét is,
aki még az irodájából is kimerészkedik, hogy lássa, mi ez a zűrzavar, majd a könnyező Salt látva,
sietősen vissza is húzódik. Tom és Victoria a tollával kopogtatja asztalát, egyikük sem jön oda, hogy
szorult helyzetemből kisegítsen. Pedig tényleg szorult helyzetben vagyok. Nem tudom, mit tegyek
vele, de mivel senki más nem tűnik segítőkésznek, nekem kell elrendeznem a helyzetet. A hosszú
listát a papírtálcámba csúsztatva felállók, és a könyökénél fogva a fürdőszobába vezetem Salt, majd
kezét zsebkendőkkel megtöltve, csöndesen megvárom, hogy összeszedje magát.
Egy jó öt perc múlva szólal meg végre.
- Gyűlölöm a férfiakat - ez minden, amit mond.
135
Ezen elmosolyodom. Azt hiszem, ez a mondat a bolygónkon élő összes nő szájából elhangzik az
élete egy adott pontján.
- Nem mennek jól a dolgok közted és...
- Ki ne mondd a nevét! - vág közbe. - Soha többé nem akarom hallani.
Ez nem is baj, mert nem emlékszem a nevére.
- Szeretnél róla beszélgetni?
- Nem - sziszegi, megtörölve az arcát. Egy csöppnyi sminkfolt sem látszódik a zsebkendőn.
Tökéletesen és igazán visszaváltozott unalmas Salié. - Soha! - undorodó tekintettel teszi hozzá.
Megkönnyebbülök. Még ha el is mondaná, az agyam nem tudná feldolgozni. Hallgatnék, de nem
figyelnék.
- Rendben. - Megértésem jeléül megsimogatom a vállát, miközben valójában inkább a
megkönnyebbülést érzem.
- Egyszer ott van, aztán eltűnik. Egyszer felhív, aztán nem. Ez mégis mit jelent? - Várakozással néz
rám, mintha én tudnám a választ.
- Úgy érted, játszadozik veled? - elkezdek figyelni.
- Minden füttyentésére ugrom, szóval igen. Ülök, és várom, hogy felhívjon, és amikor
találkozunk, nagyon kedves, de mindig csak rólam akar beszélni. Az én barátaimról. Az én
munkámról. - Újra szipogni kezd. - Mikor akar majd lefeküdni velem?
Köhintéssel álcázom az előtörő nevetésem.
- Azért aggódsz, mert még nem próbált meg ágyba vinni ? - Ez nagyon ritka. Örülnie kellene.
- Igen! - Nekidől a falnak. - Nem tudom, mennyi ideig tudunk még beszélgetni.
- Sal, az kedves, hogy meg akar téged ismerni. Túl sok férfi van, akit csak egy dolog érdekel. -
Szexuálisan frusztrált vajon? Vagy tudatlan a szexualitás terén? Talán még soha nem volt férfival? El
sem tudom képzelni, de azt hiszem, tudom a választ, ha egyre jobban piruló arcából indulok ki. Sal
még szűz? A rohadt életbe! Hány éves egyáltalán?
Hirtelen nagyon is kész lennék odafigyelni, de Victoria feje bukkan fel az ajtóban, megálljt
parancsolva kihallgatási szándékomnak.
- Ava, a telefonod folyamatosan cseng. - Kilépve nem tudja megállni, hogy ne vessen egy gyors,
ellenőrző pillantást tükörképére.
- Sal, ezt föl kell vennem. - Jesse lehet, és biztos magánkívül van. - Minden rendben lesz veled?
Bólint, majd szipogva kifújja az orrát, és rám emeli könnyes tekintetét.
-Jobban vagy már? - kérdez engem.
- Igen. - Összehúzom a szemöldököm, mert elfelejtettem a legutóbbi munkahelyi
kimaradásaimat. Mégnem állok rá készen, hogy megosszam az új híreket.
- Nem úgy nézel ki. Mi a baj ?
Egy elfogadható indokért kutatok az agyamban, amivel megmagyarázhatnám, miért rohanok ki
folyton a mosdóba, és miért van rossz kedvem.
- Gyomorrontás. - A legjobb, amivel elő tudok állni.
- És a házasélet? Jó? Mézeshetek?
Pár pillanatig némán állok, eltöprengve azon, hogyan lyukadtunk ki hozzám.
- Minden szuper - hazudom.- Talán nemsokára elcsípünk egy kis nyaralást. Jesse nagyon elfoglalt
- hazudok tovább, de mivel Sal azon kevés személyek egyike az életemben, akik még nem jöttek rá a
rossz szokásomra, biztos vagyok benne, hogy nem bukom le. Otthagyom, mielőtt még tovább
kíváncsiskodhatna, és eltelve a reménnyel, hogy egy halom nem fogadott üzenet vár Jesse-től,
visszasietek az asztalomhoz. Mélyen csalódnom kell. Ruth Quinn az. Nem beszéltem vele azóta, hogy
lemondtam a találkozónkat, és nem is vagyok benne biztos, hogy szeretnék, de a telefon újra
megcsörren a kezemben. Nem kell visszahívnom. Addig fog keresni, amíg föl nem veszem, és úgysem
bujkálhatok előle örökké.
- Helló, Ruth. - Elég természetes a hangom.
- Ava, hogy van? - O is természetesnek tűnik.
-Jól, köszönöm.
136
- Vártam, hogy felhívjon. Elfeledkezett rólam? - nevet.
Valójában, igen. A leszbikus rajongása hátrább juttatta a fontossági sorrendben.
- Egyáltalán nem, Ruth. Később szerettem volna felhívni. - Tökéletes hazugság, amit mondok.
- O, nos, akkor megelőztem. Tudunk esetleg holnap találkozni ?
A székembe süppedek, miközben az agyamon ezernyi kifogás suhan át, amivel le tudnám rázni,
de tudom, hogy szembe kell vele néznem. Tudok profi lenni. - Persze, egy körül megfelel?
- Tökéletes. Már várom. Viszlát! - Leteszi, én pedig lehajtom a fejem. Biztos vagyok benne, hogy
várja. Holnap nadrágot veszek föl, és nem erőltetem meg magam.
Tom divatos szemüvegét orra hegyére tolva pillant rám.
- Szakítás ? - kérdezi. Nem kell megkérnem, hogy fejtse ki bővebben egyszavas kérdését.
- Bonyolult. - Lerázom, és elkezdek néhány rajzot tanulmányozni, de valami az iroDan kívülről
elvonja a figyelmemet.
A bátyám.
A járDan álldogálva néz be az irodába, majd, miután évezredekig tűnő pillanatokig nézünk
egymásra, belép az ajtón.
- Szia - mosolyog.
Integetésszerű mozdulattal emelem föl a kezem.
- Szia - suttogom. Már megint abban a kínos szakaszban vagyunk.
- Ebéd? - kérdezi reménykedve.
Elmosolyodom, és a táskámat magamhoz véve, követem kifelé. Fortyogó dühöm már
lecsillapodott, de majd később újra fölélesztem. Most azonban szeretném rendbe hozni és
visszaterelni a megszokott mederbe a dolgokat Dannel, mielőtt visszamegy Ausztráliába. Tökéletes
seggfejként viselkedett, de nem tudok haragot tartani, főleg a bátyámmal nem.
- Tom, egy óra múlva visszajövök.
- Khm - válaszol. Visszafordulva meglátom, ahogyan álmodozva bámulja Dant. - Ég veled, Ava
testvére. - És dúdolva lengeti puha csuklóját, komolyan rebegtetve hozzá a szempilláit. Összehúzom
a szemöldököm, főleg amikor látom, hogy Dan szeme ijedtében elkerekedik, és elkezd kihátrálni.
- Khm, igen. - Köhint, és kihúzza magát, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy még férfiasabbnak tűnjön.
- Viszlát. - Még a hangja is mélyebb lett.
Kinevetem.
- Gyerünk! - kitessékelem az ajtón. - Van egy csodálod.
- Óriási - vág vissza. - Nem mintha homofób lennék, vagy ilyesmi, tudod. Akármi izgatja a
fantáziádat.
- Azt hiszem, Tom a te fantáziádat akarja izgatni.
- Ava! - elszörnyedve néz rám, később viszont elvigyorodik. - Jó ízlése van, az nyilvánvaló.
- Nem akarom kipukkasztani a léggömbödet, de majdnem minden férfival így viselkedik. Nem
vagy különleges számára.
Egymás mellett elindulunk lefelé a Bruton úton, a Starbucks felé.
- Kösz. - Könyökével nevetve megböki a vállamat.
Én azonnal viszonzom a bökést, és rámosolygok. Rendben leszünk.
Dan leteszi a kávékat és a szendvicsét, én pedig, pillanatnyilag megfeledkezve arról, hogy teljességgel
szokatlan, amit csinálok, azonnal beleszórok három csomag cukrot a poharamba, mígnem fölnézve
szembetalálom magam Dannel, aki homlokráncolva nézi kavargató mozdulataimat.
- Mióta teszel cukrot a kávédba?
Megáll a kanalam, és őrült módjára kutatok az agyamban egy életképes kifogásért. Nem
beszélgettünk, de a dolgok elcsitultak. Ha közölném vele, hogy terhes vagyok, az visszalőne minket a
kínos kapcsolatba, ezért úgy döntök, hogy tökéletes szarzsák módjára megvárom, amíg visszamegy
Ausztráliába. És akkor megkérem anyámat, hogy mondja el neki.
- Hullafáradt vagyok. Szükségem van egy cukorlöketre. - Ez a legjobb, ami eszembe jut.
- Fáradtnak is tűnsz. - Gyanakodó tekintettel ül le mellém.
- Tényleg fáradt vagyok - vallom be. Nem kell a hajfürtjeimet tekergetnem.
137
- Mitől?
- Munkahelyi stressz. - Félig igaz, de ezúttal már küzdenem kell, hogy a kezemet az asztalon
tartsam.- Szóval, te jól vagy?
- Kate megmondta, hogy pattanjak meg, de biztos vagyok benne, hogy már úgyis tudod. -
Kicsomagolja a szendvicsét, és beleharap.
Igen, tudom, de azért van értelme megerősíteni a hírt.
- Soha nem lett volna szabad odamenned, és igazán nem lett volna szabad éppen az esküvőm
napján.
- Igen túlmentem a határon. Sajnálom. - Előrenyúl, és tenyerét a kézfejemre teszi. - Soha nem
veszekedtünk még.
- Tudom. Borzalmas volt.
- Az én hibám volt.
- Igaz - vigyorodom el, mire az ujjával kimerve az orromra pöccint egy adag habot a kávémról.
-Hé!
- Egyébként gratulálok - mosolyog.
- Mi? - robban ki belőlem.
- A nagy napon végül nem is gratuláltam az esküvődhöz. Túlságosan lefoglalt a seggfejkedés.
- Ó, köszönöm. - A hirtelen megkönnyebbüléstől elengedem magam, azonban szinte ugyanolyan
hamar megdermedek, mint egy deszka. Matt tud róla, és eddig fantasztikus munkát végzett, hogy a
szüleimnek naprakész információkat szolgáltasson a szerelmi életemről. Erre, mint a héja fog
lecsapni. A nemrég még higgadó őrjöngésem valódi pánikká fokozódik. Gyorsan elvetem a lehető-
séget, hogy már felhívta volna anyámat és apámat, mert ha megtette volna, akkor Dan is tudná, és
akkor nem ülne velem szemben ilyen boldogan csámcsogva tonhalas szendvicsén. Ez rossz hír. El kell
érnem Mattét, még azelőtt, hogy beszélne a szüleimmel. Vagy egyszerűen fölhívhatnám a szüléimét,
és elmondhatnám nekik én magam. Ez lenne az ésszerű megoldás, de látni akarom őket Jesse-vel. Ezt
most jól akarom csinálni, ami abszurd gondolat, de azok után, ahogy megtudták Jesse-t, és aztán jött
a sokkolóan kapkodós esküvő, ezt a részt különlegessé szeretném tenni.
- Jól vagy? - Dan aggódó hangja ránt ki egyre inkább szétfolyó gondolataim mélyéről.
- Igen. Mikor is mész vissza?
- Ha visszaértem Harvey-hoz, fölmegyek a netre, és megnézem, milyen járatok vannak. -
Szalvétájával meg- törli a száját, majd belekezd egy illedelmes bocsánatkérő beszéd megtartásába.
A következő fél órában hallgatok, bólogatok, igeneket és nemeket válaszolok, de az agyam
fényévekre a beszélgetéstől valójában azt próbálja meg eldönteni, hogy mi lenne a leghelyesebb
döntés. Miért nem hívta már fel őket Matt?
- Ki fognak rúgni.
- Tessék? - Lenézek a Rolexemre, látva, hogy tíz perc múlva három. Már elkéstem, de nem érzem
sürgősnek, hogy visszasiessek az irodába. Az egyetlen sürgető dolog, hogy egyszer s mindenkorra
lerendezzem a kis Matt-ügyemet. - Igen, jobb, ha eltűzök.
- Csinos óra - bólint a csuklóm felé.
- Nászajándék. - Felállók, és lesöpröm magam. - Merre mész ?
- Harvey-hoz vissza.
- Oké, felhívsz majd? Úgy értem, ugye, nem mész el csak úgy?
Szeme megtelik melegséggel, és felállva magához húz, a lehető legnagyobb öleléssel zárva
karjába.
- Sehova sem mennék anélkül, hogy búcsút ne mondanék az én kishúgomnak. - Megpuszilja a
fejemet. - Többet ne rúgjuk össze a port, jó ?
- Oké. De akkor maradj a nadrágodban. És próbálj meg civilizáltan viselkedni a férjemmel, ha
legközelebb egy társaságban kell vele tartózkodnod.
- Megígérem - biztosít. Kicsit meglepődöm, amikor nem mutat rá, hogy Jesse is udvariatlan volt,
márpedig tényleg az volt. - Vigyázz magadra.
- Te is. - Otthagyom Dant, de ahelyett, hogy visszatérnék az irodába, újra beteget jelentek, és a
138
kocsimhoz megyek. Vékony jégen járok, de ez tényleg nem várhat. Matt nem lesz otthon, de az
irodájában bent lesz, és tényleg nem érdekel, hol osztom ki neki a verbális pofonokat.

139
18. fejezet
De nincs az irodájában, és már hetek óta nem is járt ott. Miután a kora délutáni forgalomban
keresztülvezettem a városon, felkanyarodtam az üvegépület bejáratához, ahol a munkaadó cégének
kereskedelmi központja található, mindezt csak azért, hogy ott a recepciós közölje velem, Matt
hetekkel ezelőtt elveszítette az állását. Emlékszem, hogy említette, kifogásként a pocsék
viselkedésére, de később eszembe sem jutott.
A szerencsétlensége ellenére nem érzek szánalmat vagy aggodalmat iránta. Semmi nem fogja
csillapítani a dühömet és a megvetésemet. Elhatározással telve visszaülök az automba, és előhúzom
a táskámból a telefonomat. Le fogom őt nyomozni.
Egyszer csörög ki.
- Ava.
Önelégültséggel és mély megelégedettséggel átszőtt hangot vártam, így amikor meghallom ezt a
megtört és feszült hanghordozást, teljesen összezavarodom. Hosszú pillanatokba telik, mire
összerakok egy mondatot, és mire sikerül, egyáltalán nem azt mondom, amit valójában akartam.
- Minden rendben?
Halkan elneveti magát.
- Miért nem kérdezed meg a férjedet ?
A tarkómat az ülésem fejtámlájának döntöm, és az autom mennyezetére bámulok. Számíthattam
volna erre.
- Mennyire súlyos ?
- O, csak néhány törött borda és monokli. Semmi komolyabb. A férjed tudja, hogy kell jól
elvégezni egy munkát. Ezt elismerem.
- Miért tetted ezt ?
- Mert mindent akarok, ami neki veled megvan. Vagy akartam. Kate nagy örömmel újságolta el,
hogy hozzámész, és aztán az a levél odaesett a lábtörlőmre. Csodálkoztam, hogy miért akarnál
abortuszt végeztetni, ha férjnél vagy, így arra tippeltem, hogy ő nem tud róla. Megragadtam a
lehetőséget. Miért lesz abortuszod ?
- Nem lesz.
- Akkor miért...
- Mert sokkot kaptam - ordítom védekezve. Nem fogok neki magyarázkodni. Csönd ereszkedik
közénk, és a legkisebb kényszert sem érzem, hogy további magyarázatokat adjak. - Azt hiszem, eljött
a pillanat, amikor fel kell adnod, Matt.
- Ami azt illeti, nem akarom kitenni magam a tébolyult férjed egy újabb verésének. Még érted
sem éri meg az a fájdalom, amit most érzek.
Nevetek magamon és azon a butaságom, hogy szinte sajnálom őt.
- O - folytatja -, és ne aggódj Elizabeth és Joseph miatt. Kaptam egy kis ízelítőt abból, mi történik,
ha megosztom a híreidet. Javasolhatom, hogy változtasd meg a címedet, hogy a jövőben ne kapjam
meg a többi szarságodat?
Leteszi, én pedig hitetlenkedve bámulok a telefonomra. Még a felét sem tudtam rázúdítani
azoknak a szavaknak, amelyekre egész nap készítettem az agyamat. Nem tudtam a gyűlöletemet
ráköpni vagy arcon csapni. Annyira szeretném felpofozni. Önelégült mosolyra húzódik a szám, ami
csak szélesebb lesz, amikor elképzelem a Matt vesztes seggét elpáholó Jesse-t. Nem kedvelem az
erőszakot, de ha választanom kell valakit, akin Jesse a dühét kitölti, akkor csakis Matt lenne a
választottam. Mindent megérdemel, amit kap, és kétségem sincs afelől, hogy sem én, sem a szüleim
soha többet nem fogunk róla hallani. Egy újabb ügyet pipálhatok ki a listámról. Sarah bocsánatot
kért, ami önmagában értéktelen, de elment, és csak ez számít. Coral eltűnt. Kate és Sam együtt
vannak, Kate és Dan pedig nem. Kibékültem a bátyámmal, Mattét pedig megtaposták. Ez utóbbin
újra elmosolyodom. De a legfontosabb teendőm most az, hogy megtaláljam és kiengeszteljem a
140
férjemet. Az anyósülésre dobom a telefonom, és visszaindulok a városba.
Úgy érzem magam, mintha tisztító hadjáratot vezetnék. Elég sok ügyet megoldottam,
beismerem, hogy néhányat véletlenül, de az új közös életünk nemsokára mentes lesz a
problémáktól, és ebben a pillanatban elhatározom magam, hogy holnap a legvégső feladattal is
megbirkózom. Mikael. Még mindig nem hallottam felőle, bár az igazat megvallva, nincs semmi, amit
mondhatna, amit velem megoszthatna, így még fogalmam sincs, mi értelme a találkozónknak. Még
nem tért vissza Daniából, vagy ha igen, akkor nem tudok róla, de föl fogom hívni. Megteszem a nyitó
lépést. Tele vagyok elhatározással, hogy felszámoljam ezt az utolsó problémát. Küldetésem tárgyává
emelem. Bármit hajlandó vagyok ezért megtenni.
A London Bridge-en áthaladva észreveszek egy ismerős autót a visszapillantó tükörben. Jesse
autója. A maga kiszámíthatatlan módján ide-oda szlalomozik a forgalomban, előzgetve, általában
súlyos sérüléseket hagyva maga után. Pár pillanatig a szemem folyamatosan kapkodom a tükör és az
előttem lévő útszakasz között, gyomorszájam elszorul a gondolatra, hogy nemsokára mivel fogok
szembekerülni. Követett, ami azt jelenti, hogy követett Matt irodájához, ami azt jelenti, hogy
rohadtul el fog szállni az agya. Bár nem találkoztam Matt-tel, de a szándék megvolt, és nem fogom
megpróbálni elhitetni magammal, hogy Jesse nem tudja, Matt hol dolgozott. Még szép, hogy tudja,
hol dolgozott. Küzdenem kell a szélsőséges aggodalom és szélsőséges düh szétszakító érzésével.
Nyilvánvaló, hogy aggódom, de a düh jelenleg elhomályosítja ezt az érzést. Követ engem? Nem
kellene meglepődnöm. Nem kellene többet meghökkennem azon, milyen messzire képes elmenni - a
tettei, a reakciói és a meglepő reakciók, amelyeket belőlem képes előhívni.
Tudom, hogy ő az, de ez nem akadályoz meg abban, hogy jobbra forduljak, majd újra jobbra, és
végül megint csak jobbra, visszaérve a kiindulási pontomhoz. Ahogy vártam, néhány autónyi
távolságban a DBS továbbra is követ. Megtáncoltatom egy kicsit. Kinyúlok az ülésre a mobilomért, és
megnyomom a gombokat.
- Igen? - sziszegi feszülten és tömören. Nyoma sincs a szokásos bébinek vagy a kéjjel teli
hangnak. Meg vagyok lepve.
-Jót vezetsz?
- Tessék?
-Jót vezetsz? - ismétlem, ezúttal már az összeszorított fogamon keresztül préselve a szavakat.
- Ava, mégis mi a francról beszélsz? És ha elküldöm érted John, akkor szállj be a kibaszott
kocsijába.
Elengedem a fülem mellett a második részt, és a vissza pillantó tükörbe nézve ellenőrzőm, hogy
nem képzelődtem. Nem.
- Arról beszélek, hogy követsz engem.
- Micsoda? - kiabál türelmetlenül.- Ava, nincs időm szaros kis rejtvényekre.
- Nem rejtvény, amit mondok. Mi a fenének követsz engem?
- Nem követlek, Ava.
Újra felpillantok.
- Akkor fölteszem, több száz Aston Martin kering London-szerte, és az egyik véletlenül épp
engem követ.
Csönd telepszik a vonalra, majd meghallom, ahogy mély lélegzetet vesz.
- Te most vezetsz?
- Igen! - visítom. - Kibaszott köröket teszek meg, és te követsz engem. Nagyon béna detektív
lennél!
- Az autom követ téged?
- Igen! - Dühömben öklömmel verem a kormányt. Azt hiszi, ilyen hülye vagyok?
- Ava, bébi. Nem ülök a kocsimban, a Lussóban vagyok. - Már nem türelmetlen a hangja.
Aggódik, ami engem is megijeszt.
Újra belenézek a tükörbe, és meglátom a DBS-t, már csak egy kocsira tőlem, ki-be úszva a
látóteremben.
- De ez a te autód - mondom halkan.
141
- A picsába! - ordítja, én pedig ösztönösen elrántom a fülemtől a telefont. - John!
-Jesse? Mi a fene történik? - A reakciójától görcsbe rándul a gyomrom.
- Ellopták az automat.
- Ellopták? Hogy lehet egy Aston Martint csak úgy ellopni ? - Biztos vagyok benne, hogy ez
lehetetlen.
- Hol vagy? - kérdezi.
Kétségbeesve nézek körbe, ismerős pontok után kutatva.
- A rakparton vagyok, a város felé haladok.
- John! A rakpart. A város határán. Két percen belül hívd fel. - Autóajtók csapódását hallom. -
Bébi, figyelj rám. Csak vezess tovább, rendben?
- Rendben - helyeselek, miközben az előbbi harag helyét tiszta félelem veszi át.
- Most le kell tennem.
- Nem akarom - suttogom. - Maradj a vonalban, kérlek.
- Ava, le kell tennem a telefont. John felhív, amint megszakítom a vonalat. Akkor hangosítsd ki,
és tedd az öledbe, hogy oda tudj figyelni. Értetted ?
Nyugodt próbál maradni, de nem tudja elrejteni a félelmét. Átjárja a rekedt hangját, engem
pedig megrémít.
- Ava, bébi. Mondd, hogy megértetted, amit kértem!
- Értem - suttogom, majd egy motor hangja nyomja el a vonalat. Jesse egyik motorja. A vonal
megszakad.
A szívem vadul dörömböl a mellkasomban, a kormányt markoló kezem láthatóan remeg, és a
pániktól könnyes szemmel nézem az utat. Amikor csörögni kezd a telefonom, ügyetlenül matatok a
gombokkal, mire fel tudom venni.
-John?
- Szia, kislány. Szabad a kezed?
- Nem, várj. - Gyorsan hangosbeszélőre váltok, ledobom az ölembe a mobilom, és újra két kézzel,
erősen markolva fogom a kormányt, miközben próbálom abbahagyni a remegést. - Kész vagyok.
Megcsináltam.
- Minden rendben, kislány. - Olyan nyugodtnak tűnik a hangja. - Gyorsan nézz körbe, és mondd
el, milyen messze van Jesse kocsija.
Megteszem, amit kér.
- Csak egy autóval hátrább.
Halkan hümmög.
- Szeretném, ha anélkül, hogy gyanúsnak tűnne, olyan lassan vezetnél, ahogy csak tudsz. Csak
épp a határon belül, érted?
Azonnal elengedem kissé a gázpedált.
- Oké.
- Jó kislány. Most pedig mondd el, hogy pontosan hol vagy.
Balra pillantok.
- Most haladok el a Millennium Bridge mellett.
- Ez jó - töpreng. - Most koncentrálj az útra.
- Rendben. Miért vagy ilyen nyugodt? - kérdezem. Nem panaszkodni akarok, hiszen rám is
átragadt. A nyugalom enyhe fuvallata érint meg a vonalon keresztül, ami őrület, ha a forrására
gondolok - egy óriási, marcona kinézetű, napszemüveges fekete férfi, akiből látszólag árad az
erőszak.
- Elég egy őrült faszfej, nem gondolod?
A növekvő félelmem közepette is sikerül egy kicsit elmosolyodnom.
- De - helyeselek.
- Most pedig mesélj, hogy érezted ma magad? - Úgy kérdezi, mintha egy tökéletesen normális
beszélgetést folytatnánk.
- Jól. Jól éreztem magam. - Természetesen nem mondok igazat, de milyen kérdés ez, amikor
142
éppen autósüldözésbe keveredek? Mi lesz a következő? Egy baltát lóbáló elmebajos? Jézusom,
mióta megismertem ezt az embert, megjártam a poklot is, de ez már egy hollywoodi kasszasiker
valóságos másának tűnik. Ki a fene követ engem?
- Rendkívüli apa lesz belőle, Ava.
John gyöngéden kimondott szavai átszivárognak a vonalon, és behálózzák körülöttem a levegőt,
azonnal visszarántva gondolataimtól.
- Tudom, hogy az lesz. - Nem látom Johnt, de ha előttem volna, biztosan megvillanna az
aranyfoga.
- Akkor ti ketten abbahagyjátok a baszakodást, és rendbe hozzátok ezt? - Olyan a hangja, mint
egy apáé, amitől még tovább nő e termetes emberóriás iránt érzett szeretetem.
- Igen - értek egyet. - O! - Hirtelen valami előretaszít, a kulcscsontomon átvetett biztonsági övem
pedig megfeszül, bevágva a ruhám alá, egészen a bőrömbe.
- Ava? - Nem tudom, miért, de John hangja távoli és tompa. - Ava, kislány!
-John? - Körbetapogatom az ölemet, de nem találok semmi. - John!
Bumm.
Újra megzökken az autó, én pedig ösztönösen rázárom tenyeremet a kormányra, mire éles
fájdalmat érzek a vállamban.
- A francba! - A visszapillantó tükörbe nézek, és leblokkolok, amikor meglátom, hogy már
közvetlenül mögöttem halad a DBS, bár most egy kissé lemaradt. - John? - ordítok. -John, hallasz
engem? - A szemem folyamatosan ez előttem lévő út és a visszapillantó tükör között cikázik, Jesse
autója pedig minden egyes alkalommal közelebb kerül. Megpróbálok rálépni a gázra, de a testem
működésre képtelen, kivéve a DBS közeledését rettegve figyelő szememet.
Bumm!
- Nem! - kiabálom, ahogyan kanyarogva próbálom átvenni az uralmat a Minim fölött. Esélyem
sincs. Az agyamát ezernyi különböző parancs árasztja el, de egy értelmes gondolatot sem tudok
összerakni, hogy kiválasszam a legmegfelelőbbet. Egyenesbe hozom az auTom, csak hogy újra nekem
jöjjön. Sírni kezdek. Az érzelmeim eluralkodnak rajtam, és egyre azt sugallják, hogy félnem kell. És azt
teszem. Rettegek.
Csatt!
Ezúttal teljesen elveszítem az irányítást. Sikoltani kezdek, amikor a kormány szabadon elkezd
forogni, és hirtelen már oldalt haladok a lehajtó sávban. Aztán újra csattanást hallok, és megint
előrerándul a testem. Kétségbeesve küzdők az elszabadult kormánnyal, de az a saját akarata szerint
forog, így teljesen pánikba esem, és megrántom a kéziféket. Nem tudom pontosan, hogy ezután mi
történik, újra előre és hátra rándulok, és teljesen elszédülök az ablaküvegen át keringő, elmosódott
képektől. Épületek, emberek és autók forognak körülöttem, mígnem végül egy hatalmas csattanás
hatol át a dobhártyámon, a testem hevesen megrándul, és becsukódik a szemem. Nem tudom, hol
vagyok. De egy helyben vagyok. Nem mozog már semmi.
Nyögve megmozgatom a nyakamat, és kinyitom a szemem, hogy kinézzek az ablakon. A forgalom
leállt. Az egész. Emberek szállnak ki a kocsijukból, és felém indulnak. Odább csúsztatom a lábamat,
és megmozgatom a kezemet, gyorsan észlelve, hogy érzem mindegyiket, majd kikapcsolom a
biztonsági övemet, és kimászom az autóból. Az emberek felém gyalogolnak, én viszont az ellenkező
irányba indulok - a DBS felé megyek, ami még mindig járó motorral, csupán néhány méterre áll. A
makacs vágy, hogy megtudjam, ki tette ezt, hirtelen elnyomja a félelmet. Erőszak, fenyegetés és
most ez? Milyen bolygóról jött ez? A történtek ilyen halmozódása fejbe vág.
Már csak pár méterre vagyok tőle, amikor a motor felbúg, mint valami kibaszott, hátborzongató
fenyegetés. Nem állít meg. Azonban megállít egy több lóerős gép egyre erősödő hangja.
Megtorpanok, és földbe gyökerezett lábbal nézem, ahogy a DBS csikorgó kerekekkel elindul, majd
John Rangé Roverje suhan utána. Ez nem velem történik. Szeretném megcsípni, pofon vágni magam,
vagy legalábbis szeretnék fölébredni. Olyan mintha a fejemben körözve felzúgna Jesse egyik
motorjának a hangja, mire megfordulok. Farolva áll meg, és motorját elhajítva, felém rohan, nincs
rajta se bőrruha, se bukósisak, csak egy kopott farmer és halvány póló védik a testét - a ruhák,
143
amelyeket a szekrényből kirángatott, mielőtt otthagyott. Nem vagyok képes megmozdulni. Csak
állok, és várok a helyemen állva, hogy hozzám érjen, és amikor ez hamarosan megtörténik, keze
gyorsan az arcomat kezdi simogatni, miközben én csak üresen bámulok elborzadt, zöld szemébe.
- Ava, Jézusom, bébi. - A mellkasához húz, egyik kezével a tarkómat simogatja, a másikkal a
csípőmet fogva szorosan magához ölel. Szeretném viszonozni az ölelését, szükségem van rá, hogy én
is megöleljem, mégsem történik semmi, akárhogy parancsolok is a testemnek. Hallom, hogy Jesse
telefonja megcsörren, mire fejemet elengedve kihalássza a zsebéből. - John?
Jesse álla alá temetve jól hallom John dühödt hangjának mély morajlását, és messziről azt is
kiveszem, ahogyan azon értetlenkedik, mi a francért kellett Jesse-nek egy ilyen értelmetlenül gyors,
kibaszott autó.
- Hol vagy ? - kérdezi Jesse, a szavak között megpuszilva a fejemet.
Ezúttal nem értem, amit mond. Csak a szirénákat hallom - szirénák érkeznek minden irányból.
Elhúzódva Jesse mellkasától, rengeteg rendőrautót és két mentőautót pillantok meg. Mindezt
miattam? De aztán észreveszem az összegyűrődött autóhalmot, ami nem az enyém. Ahogyan a
közeli lámpaoszlopra csavarodott jármű sem az. Az emberek és elhagyatott autók káoszán át
észreveszem az utat és a járdát elválasztó korláttól megtört Minimet. Megborzongok.
-John, addig folytasd a keresést, amíg meg nem találod, ki vezette a kurva automat. - Jesse
leteszi, és visszacsúsztatja zsebébe a telefont. Maga felé fordítja az arcomat. - Nézz rám, bébi.
Rábámulok. Nem tudom, mit mondjak.
- Hol van a bukósisakod?
Mély levegőt vesz, és két tenyere közé fogja az arcomat.
- A kurva életbe. - Hosszan szájon csókol. - Miért kell neked mindig ellenkezned? -
Végigcsókolgatja az orromat, az ajkamat, a szememet és az arcomat. - Elküldtem érted Johnt, hogy
vegyen föl, Ava. Miért nem engedted, hogy elvigyen a munkahelyedre ?
- Mert szét akartam szaggatni Mattét - vallom be. - De megelőztél engem.
- Olyan mérges voltam, Ava.
- Nem csináltam volna végig. Nem öltem volna meg a kisbabánkat. - Érzem, hogy ezt végre ki
kellett mondanom.
- Cssss. - Tovább csókolgatja az arcomat, és a karom végre fölemelkedik, hogy szorosan
megöleljem. Soha többé nem akarom elengedni.
- Elnézést, uram. - A furcsa hangra mindketten az ott ácsorgó rendőr irányába fordítjuk
figyelmünket. - A fiatal hölgy jól érzi magát?
Jesse rám néz, és tekintetével elkezd tetőtől talpig megvizsgálni.
- Nem tudom. Jól vagy?
- Rendben vagyok - válaszolok félszegen mosolyogva. - És a többi sofőrrel mi történt? - A két
másik tönkrement autó felé nézek.
- Csak néhány karcolás és zúzódás - válaszol a zsaru. - Mindannyian nagyon szerencsések voltak.
Szeretné, ha megvizsgáltatnánk, mielőtt pár kérdést föltennénk? - Kedvesen mosolyogva int egy
mentőautó félé.
Drámainak és egy kicsit túlaggódónak érzem.
- Tényleg jól érzem magam.
Jesse felmordul, és egy haragos tekintetet vet felém.
- A kezembe veszem ezt , és alaposan elfenekellek vele.
-Jól vagyok. - Azonban a kocsimra ez már nem igaz. Szörnyen fest. Anya rögeszméje, hogy soha
ne váljunk el haragban, még soha nem érintett meg ennyire. Megbecsülöm, és soha többé nem
fogom rosszkedvvel otthagyni Jesse-t. Soha.
Jesse teátrálisan kifújja a levegőt, és hátraejti a fejét.
- Ava, kérlek, ebben ne ellenkezz velem. Könnyedén le tudlak fogni a mentőautóban, hogy
megerősíthessék, jól vagy. - Visszahajtja a fejét. - A könnyű vagy a nehéz utat választod?
- Megyek - egyezem bele csöndesen. Bármit megteszek, amit kér. Kiszabadítom magam az
öleléséből. - A táskám.
144
- Idehozom. - Elfut.
- A telefonom a padlón van! - Kiáltom utána, de csak a karját feje fölött lengetve jelzi, hogy
hallotta. Másodpercek alatt vissza is ér, a rendőr pedig, utat vágva a járókelők tömegén át, a
mentőautóhoz vezet minket.
Az autó hátsó felében egy rohammentős segítőn nyújtja felém a kezét, de nincs alkalmam
megragadni. Hátulról fölemelnek, és betesznek a furgonba.
- Köszönöm. - Jesse-re mosolygok, és látom, ahogyan a rendőr elővesz egy tollat és egy
jegyzettömböt a zsebéből.
- Uram, amíg a hölgyet megvizsgálják, nem lenne ellenére megválaszolni néhány kérdésemet ?
- De igen, ellenemre van. Meg kell várnia.
- Uram, szeretnék önnek föltenni néhány kérdést. - A rendőr ezúttal már nem kedvesen szól.
Jesse egész testével felé fordul, tekintetéből tisztán kiolvasható a fenyegetés. Eltapos egy zsarut.
- A feleségem és a gyermekem ül ennek a mentőautónak a hátuljában, és csak a halál
akadályozhat meg abban, hogy most velük legyek. - Hátralép, és oldalra emeli a karját. - Úgyhogy a
fenébe is, lőjön le.
A rendőr fölnéz rám, én pedig bocsánatkérőn mosolygok vissza. Arra vágyom legkevésbé, hogy
Jesse-t most lecsukják. Nem tudom, hogy a magas hőfokon égő érzelmek hatására-e, de a rendőr
bólint, és int Jesse-nek, hogy csatlakozzon hozzám. A mindent eltaposó uram arcán még ott ül a
fenyegetés, amikor visszafordul felém, de ez aztán gyorsan szertefoszlik. Arca a hasammal van egy
vonalban, de tekintete lefelé irányul, csupasz lábamat nézve.
Előrenyúl, és vádlim belső felén végighúzza ujját.
- Bébi, megsérültél.
Lenézek.
- Hol? - Nem érzek semmit. Megfogom a szoknyám, és feljebb húzom, de vágásnak semmi
nyoma. Még feljebb emelem, de csak még több vért látok, sérülést nem. Összezavarodva nézek
Jesse-re, de ő dermedten nézi, ahogyan a vér forrása után kutatok. Szemét az enyémre emeli. Elke-
rekedett tekintete nyugtalan. Ez nem jelent jót. Elkezdem rázni a fejem, miközben előrenyúl, és
felhúzza a szoknyámat, amennyire csak lehet.
Nincs vágás.
A vér a bugyimból folyik.
- Ne! - felkiáltok, ahogy a felismerés tornádóként csap le rám.
-Jézusom. - Visszaengedi a ruhám szegélyét, és beugrik a mentőautóba, és a karjába kap. - A
rohadt életbe, ne!
- Uram!
- A kórházba. MOST!
Gyöngéden egy hordágyra fektetnek, a fémajtók csapódására viszont felugróm. A mellkasa felé
fordulok, és a pólóját megmarkolva, elrejtem előle az arcomat.
- Ne haragudj.
- Hallgass, Ava. - A tarkómnál fogva elhúzza a fejemet. A szeme zöld felhő. - Kérlek, csak hallgass.
- Hüvelykujjával letöröl néhány könnycseppet a szemem alól. - Szeretlek.
Ez a büntetésem. így bűnhődöm a mérgező gondolataimért. Én megérdemlem, de Jesse nem.
Neki az a boldogság jár, amit ez a baba adhatott volna neki. A baba az én kiterjesztésem, és tudom,
hogy velem nem tud betelni. Leromboltam az álmát. Hamarabb kellett volna tisztán látnom. Meg
kellett volna változtatnom a címem a sebészeten. Hagynom kellett volna, hogy John vigyen
munkába. Nem kellett volna Matt irodájához mennem. Olyan sok mindent tettem, vagy nem tettem,
amivel megváltoztathattam volna a dolgok mostani folyását.
A szégyenem elemészt, és egész életemben üldözni fog. Végül nem úgy történt, ahogy először
hülyén elterveztem, de a vége ugyanaz lett. Megöltem a kisbabánkat.

145
19. fejezet
A körülöttünk uralkodó csönd szinte fáj. A mentőautóban egész úton sírtam, Jesse pedig
folyamatosan bizonygatta, hogy mennyire szeret engem. Nem tehetek róla, de úgy érzem, csak azért
ismételgeti, mert nem tud mást mondani. Ez a szó nem hoz se megnyugvást, se vigaszt. Nem mond-
ja, hogy nem számít, mert tudom, hogy nem lenne igaz. Nem mondja, hogy nem az én hibám, mert
tudom, hogy hazugság. Azt sem mondja, hogy minden rendben lesz, és én nem tudom, hogy így lesz-
e. Amikor már végre kezdtem látni a fényt a problémák soha véget nem érő alagút- jának kijáratánál,
akkor belénk csap a legrosszabb pusztítás - egy olyan pusztítás, amelyet nem lehet helyrehozni. Úgy
érzem, ezt semmi nem fogja helyrehozni. Az egymás iránt érett szerelmünk a legvégső határig
próbára lesz téve, de a bennem motoszkáló fájdalom nem tölt el reménnyel. Nem vagyok benne
biztos, hogy ezt túl tudjuk élni. Örökké neheztelni fog rám.
Elutasítja a nővér által odatolt kerekes széket, és a karjában visz be a mentőautóból. Csöndben
követi az orvost a zsúfolt folyosón át, egész úton mereven előrenézve és csak egyszavas válaszokat
adva a felé intézett kérdésekre. Én nem érzek semmit, csak a Jesse mellkasán nyugvó tenyerém alatt
dörömbölő szívverését. Mintha minden idegvégződésem elhalt volna. Nem érzek semmit.
Miután örökkévalóságnak tűnő ideig utaztam Jesse gyöngéd karja között, végül egy magánszoba
hatalmas ágyára fektetnek. Gyöngéd, és minden egyes mozdulatából, ahogyan a hajamat simogatja,
megtámasztja a fejemet, és az ágy végén fekvő vékony takarót a lábamra teríti, sugárzik a lágyság és
szeretet. De még mindig nem jönnek a vigasztaló és megnyugtató szavak.
Minden oldalról gépek és orvosi műszerek vesznek körül. Egy nővér marad velünk, de a mentős
orvosok távoznak, miután rövid tájékoztatást adtak az állapotomról, amelyben beszámoltak a
történtekről és a kórházba tartó úton végzett vizsgálatokról. A nővér jegyzetel, majd néhány műszert
odacsíptet a fülemhez, és fölerősít mellkasomra. Kérdéseket tesz föl, én pedig halkan válaszolok, de
a tekintetem mindvégig Jesse-n tartom, aki tenyerébe temetett arccal ül a sarokba helyezett széken.
A nővér végül magára vonja vonakodó tekintetemet a kezembe adott köntössel. A mosolya
szánakozó. Aztán kimegy a szobából. Legszívesebben csak tartanám a kezemben egy ideig, amíg elég
idő el nem telik, talán a következő hét, de akár a következő év is lehet. Azt szeretném, ha már a
következő év lenne. Egy év múlva vajon már el fog múlni ez a bénító fájdalom és bűntudat?
Végre, háttal Jesse-nek, az ágy mellé megyek, és hátranyúlok, hogy lehúzzam a ruhám cipzárját.
A néma csöndben meghallom, hogy feláll, mintha mozdulataim kirántották volna a rémálomból, és
eszébe juttatták volna kötelezettségeit.
Odajön, és megáll előttem, de csak a padlót tudom bámulni.
- Engedd - szól lágyan, a ruhám után nyúlva.
- Semmi baj. Nekem is megy - ellenkezem gyöngén. Nem akarom, hogy bármi olyat tegyen, amit
nem szeretne.
- Bizonyára megy. - Fölhúzza a ruhát, a fejemen átemelve. - De ez az én feladatom, és
ragaszkodom hozzá.
Megremeg az arcom, ahogy próbálom visszafojtani az állandó könnyezést, mert nem akarom,
hogy bármi feltüzelje a bűntudatot, amit érezhet.
- Köszönöm - suttogom, továbbra is kerülve őt könnyezö tekintetemmel.
Ez lehetetlennek bizonyul, főleg azért, mert lehajol, és a fejét a nyakamhoz nyomja, kényszerítve,
hogy fölemeljem hozzá az arcomat.
- Ne köszönd meg, hogy gondoskodom rólad, Ava. Ezért kerültem erre a világra. Ez az, ami itt
tart. Soha, de soha ne mondj ezért köszönetét.
- Mindent tönkretettem. Elveszítettem az álmunkat.
Lenyom az ágyra, és elém térdel.
- Te vagy az álmom, Ava. Éjjel-nappal csak te. - Párás és elmosódott a tekintetem, de tisztán
látom a zöld szempárból kicsorduló könnyeket. - Bármilyen veszteséget túlélek, csak a tiédet nem.
Sohasem. Ne nézz így, kérlek. Ne nézz úgy, mint aki azt hiszi, itt a vége. Nekünk soha nem lehet
146
végünk. Semmi nem fog minket megtörni, Ava. Érted, amit mondok?
Halkan sírva bólintok, egy szót sem tudok kigondolni vagy kinyögni.
A kézfejével nagyjából megtörli az arcát.
- Megvárjuk, amíg ezek az emberek megmondják, hogy rendbe fogsz jönni, utána hazamegyünk,
hogy együtt legyünk.
Újra bólintok.
- Mondd, hogy szeretsz.
Hangosan felzokogok, és kezemmel megkeresem a vállát, majd magamhoz húzom.
- Szükségem van rád.
- Nekem is szüksége van rád - suttogja. Bár keze hűvös, és enyhén remeg, a hátamat érve
megadja azt a vigasztalást, amire szükségem van. Rendbe jövünk. Összetörik a szívünk, de
rendbejövünk. - Hagyd, hogy rád adjam ezt a köntöst.
Felhúz az ágyról, de ő maga térden marad, és elkezdi levenni véráztatta alsómat. Nem tudok
odanézni. Összeszorítom a szememet, és érzem, de nem látom, ahogyan az alsóneműm lassan
lecsúszik a combomon. Ujjhegyének jól ismert koppintása a bokámon jelzi, hogy lépjek ki belőle, de
továbbra is összeszorítom a szememet. Azonnal érzem, hogy elment mellőlem, majd egy csap
csöpögését hallom, és visszatér, egy nedves ruhával gyöngéden végigtörli a combom belső oldalát. A
szívem fájdalmasan összeszorul, és folyamatos küzdelemmel nyelem le könnyeimet.
- Karok. - Jesse lágy parancsára felbátorodom, és kinyitom szemem. Magam előtt látom, a
köpennyel a kezében. Atbújtatom a kezemet, majd megfordít, hogy bekösse. - Állj fel - rendelkezik.
Ahogy visszahelyezkedem az előző pózba, kopogást hallok. Jesse igenlően válaszol.
Ugyanaz a nővér tér vissza, és ezúttal magával hoz egy fehér köpenyes orvost is. Óvatosan
becsukja maga mögött az ajtót, és Jesse felé bólint, aki még feszültebbé válik, és tudom, miért.
Az orvos a mellettem álló műszereken kezd matatni, majd az ágy szélére ereszkedik.
- Hogy érzi magát, Ava? - kérdezi.
- Jól. - Magától csúszik ki a számon a szócska, amivel
kapcsolatban Jesse elfenekeléssel fenyegetett. Felsóhajt, de nem szól közbe. - Rendben vagyok,
köszönöm.
- Értem, nem érez fájdalmat vagy görcsöket, vágást vagy zúzódást?
- Nem, semmit.
Kedvesen elmosolyodik, és felhajtja a hasamat takaró lepedőt.
- Akkor nézzük meg, mi történt. Megtenné, hogy felhajtja a köpenyt, hogy megvizsgálhassam a
hasát?
Még most, a legsötétebb és legkilátástalanabb helyzetben is érzem, hogy Jesse-ből milyen
feszültség tör elő arra a gondolatra, hogy egy másik férfi hozzám érhet. Könyörgő tekintettel nézek
rá, de ő a fejét rázza.
- Talán jobb lesz, ha most kimegyek - mondja halkan, az ajtó felé lépve.
- Ne merd megtenni! - kiabálok rá. - Itt ne merj hagyni engem! - Tudom, hogy mennyire viaskodik
magával, és azt is tudom, hogy bár ez több a soknál, és csakis az értelmetlen birtoklási vágyából
fakad, elviselhetetlen számára látni, ahogyan egy másik férfi hozzám ér, de ezen most túl tud lépni.
Most túl kell ezen lépnie.
Az orvos enyhén megzavarodott tekintetét járatja közöttünk, várva, hogy Jesse rászánja magát,
és az ágyam mellé álljon. Mihez kezdenék, ha kisétálna? Nem hiszem, hogy el tudnám viselni, de
végül egy hosszú, minden erejét összpontosító, mély lélegzettel visszajön, és leül mellém. Két
tenyerével közrefogja kezemet, magához húzza, és fejét ráhajtja. Nem bír odanézni.
Két oldalról támogatnak, az egyik férfi felhúzza a köpenyemet, és elkezdi megvizsgálni a
hasamat, míg a másik mély lélegzeteket véve, simogatja a kezemet. Én csak hátrahajtott fejjel
bámulom a mennyezetet, és azt kívánom, bár mihamarabb vége lenne az egésznek, hogy Jesse
hazavihessen, és fájdalommal telve elkezdjük feldolgozni a történteket. Ki vezette a DBS-t? Ez
egészen új fényt vet a bárban történt kihagyásomra. Mikael biztos nem annyira bosszúszomjas, hogy
ilyen messzire elmenne.
147
- Ez egy kicsit hűvös lesz - figyelmeztet az orvos, mielőtt krémmel keni be a hasamat. A
képernyőt figyelve csúsztatni kezdi az eszközt, mire a kis szoba azonnal susogások és zizzenések
elmosódó zajával telik meg. Hüm- mög, és furcsa hangokat ad ki, ahogyan szabad kezével a gép
gombjait kezeli, majd még jobban a hasamhoz szorítja a szürke készüléket. Nem fáj. Semmi nem fáj,
mert még mindig kába vagyok. Végül megáll a keze, nem csúsztatja már, és nem nyomkod
gombokat. Ránézek a képernyőt feszülten figyelő orvosra. Végül visszanéz rám. - Minden rendben
van, Ava.
- Tessék? - suttogom. A haldokló szívem egyszerre erőre kap, és egészen a torkomig ugrik,
meglepetésemben köhögni kezdek.
- Minden a legnagyobb rendben. A terhesség első szakaszában előforduló enyhe vérzés teljesen
normális, de a körülményekre tekintettel, az a legbölcsebb, ha óvatosak vagyunk.
Érzem, ahogy Jesse keze megfeszül, mígnem annyira szorítja az enyémet, hogy fájdalmamban
fölszisszenek. Azonnal elenged, és lassan fölemeli a fejét, mígnem tekintetünk találkozik. Szeme mély
zöldje elkerekedik a sokktól, arca könnyben ázik. Én gyöngén rázom a fejem, mintha a mai nap
összes borzalma közül épp ezt a kis apróságot álmodnám. Csak bámulunk egymásra, egyikünk sem
tudja, hogy reagáljon a hírre. Kinyitja a száját, de nem ad ki hangot. Én is nekiveselkedem, de a
szavak nem jönnek.
Feláll, majd azonnal visszaül, csak hogy újra felálljon, és elengedje a kezemet.
- Ava még mindig terhes? O... ő... ott... mi...
Az orvos kissé elneveti magát.
- Igen, Ava még mindig állapotos, Mr. Ward. Üljön le! Megmutatom.
Jesse döbbent szemmel néz rám, majd a monitorra függeszti a tekintetét.
- Fölállnék, ha szabad. Éreznem kell a lábamat. - Hunyorítva enyhén előrehajol az ágy fölött. -
Nem látok semmit.
Nehezen, de ráveszem magam, hogy bódult férjemről én is odanézzek, de nem látok mást, mint
fekete-fehér pihék összevisszaságát. Az orvos rábök a képernyőre.
- Ott, nézzék. Két tökéletes szívhang.
Megdermedek. Két szívhang ?
Jesse visszahőköl, és dühödten támad az orvosra.
- A kisbabámnak két szíve van?
Az orvos fölnevet, szemén látszik, hogy jól szórakozik.
- Nem, Mr. Ward. Mindkét babájának egy szíve van, és mindkettő tökéletesen ver.
Leesik az álla, és hátratámolyog, amíg a lába beleütközik a székbe, ő maga pedig hangos
huppanással belezöttyen.
- Elnézést, legyen szíves megismételni - motyogja.
Az orvos kacarászik. Viccesnek találja? Én nem. Először volt egy babám, aztán nem volt, most
pedig két babám van? Legalábbis számomra ilyen érzés, amit mond. A fehér köpenyes úr teljes
testével Jesse felé fordul.
- Mr. Ward, engedje meg, hogy egyszerűen és érthetően fogalmazzak, ha ez segít.
- Kérem. - Jesse suttogva válaszol.
- A felesége ikreket vár.
- A picsába - nyel egyet. - Volt egy olyan érzésem, hogy ezt fogja mondani. - Rám néz, de hiába
teszi, ha valamilyen szót, arckifejezést vagy bármi mást vár tőlem. Még mindig kábult és döbbent
vagyok. Ikrek?
- Nagyjából hathetesek lehetnek.
Igen, megvagyok döbbenve, de azt viszont pontosan tudom, hogy ez lehetetlen. Úgy öt hete
menstruáltam. Nem lehetnek idősebbek négyhetesnél.
- Elnézést, de ez tévedés lehet. Ez idő alatt volt egy menzeszem, előtte pedig tablettát szedtem. -
Arról nem kell tudnia, hogy időnként elfelejtettem bevenni egyet-egyet. Most ez nem számít.
- Vérzése volt? - kérdez.
- Igen!
148
- Ez nem lenne szokatlan - legyint könnyeden. - Engedje meg, hogy elvégezzek néhány mérést.
Nem szokatlan? Óvatosan Jesse-re nézek, de csak egy mozdulatlan, hajlott hátú alakot látok.
Mintha kővé dermedt volna. Most végre izgatott? Én nem tudom, de jobb, ha hozzászokik. Ez mind
az ő műve. Ezért semmilyen felelősséget nem vagyok hajlandó vállalni. Szóval jobban oda kellett
volna figyelnem. Az ösztöneimre kellett volna hallgatnom, korábban és keményebben ellentmondani
neki. Vagy az is lehet, hogy nem. Ez a lehető legjobb bosszú. Nem erre számított, és ha nem lennék
én magam is az utolsó porcikámig megdöbbenve, akkor azt hiszem, önelégültséget éreznék. Azt
hiszem, kinevetném a meglepett, jóképű arcát, és emlékeztetném, hogy ezt ő kérte. Ő kérte,
úgyhogy jobban teszi, ha mihamarabb kilábal a kábulatból, és szembenéz a tényekkel. Apa lesz, hát
legyen. Bebiztosítom. A dacoló, neurotikus, explayboyom új kihívás elé néz, amit egy hormonoktól
elszabadult feleség és két üvöltő kisbaba fog megtestesíteni. A párnámon hátradőlve tényleg
elmosolyodom, és lélekben egy káosz uralta fantáziavilágba úszom, ahol Jesse a haját tépi, miközben
én nézem, ahogyan két pelenkás a figyelméért versenyezve rohangál a bokája körül - egy
fantáziabirodalom, ami nem is olyan sokára túlságosan is valóságossá válik. Az uramnak nemsokára
kemény csatákat kell vívnia a követelőző részlegen, ugyanis az egyetlen, amit tiszta szívből kívánok,
hogy mindkét kisbaba örökölje minden idegesítő tulajdonságát. Remélem, az apjukra ütnek majd, és
remélem, hogy a hátralévő élete minden egyes napján ellent fognak neki mondani. Nézem ezt a
mozdulatlan alakot, és magamban elmosolyodom. Azért is szeretném, hogy rá hasonlítsanak, mert
gyönyörű, és a felszín alatt tiszta és hatalmas szeretet buzog benne. Szeretet irántam és szeretet a
kisbabáink iránt.
Lágyan landolok a Jesse-féle hetedik mennyországban.
***
Azt tanácsolták, hogy egy-két napig még pihenjek, megvizsgálták, nem sérült-e a gerincem, majd az
orvos kinyomtatott nekünk egy képet, és hazaengedett. Kéz a kézben sétáltunk ki a kórházból, Jesse
a sarkánál fogva, óvatosan hordozta a kis fekete-fehér színű képecskét. Annyira elmerült a
fényképben, hogy azt sem nézte, merre megy, így nekem kellett végig vezetnem. John értünk jött, és
kitett a Lussónál, és soha nem láttam még annyira nevetni, mint amikor elmeséltem neki a híreket,
amelyeket kaptunk. Én mondtam el, mert Jesse még mindig nem beszélt, még azt sem kérdezte meg,
John elkapta-e a DBS-t. Én rákérdeztem. Elvesztette a rohadék nyomát.
Elhaladtunk a meglepett Casey mellett, akire nem dörrent rá senki, majd a lift felé irányítva Jesse-t,
már épp elkezdtem volna hízelegni, hogy árulja el az új kódot. Nem mondta el. Csak öntudatlanul
beütötte a négy számot. 3,2, 1,0.
Belül darabokra esem, de látszólag megőrzőm a komolyságom.
Már a konyhában vagyunk, amikor Jesse, még mindig a fényképet bámulva, felül az egyik
bárszékre, én pedig kitöltők egy pohár vizet, arra várva, hogy visszatér az élők közé. Adok neki fél
órát, azután nyakon öntöm a hidegvízzel.
Fölmegyek, és fölhívom Kate-t, aki döbbenten kapkodja a levegőt, először a drámai
autósüldözés, utána pedig az ikrek hírére. Végül elneveti magát. Lezuhanyozom, megszárítom a
hajam, bekenem magam krémmel, és belebújok a thai halásznadrágomba, majd elmosolyodom,
amikor eszembe jut, hogy ez együtt fog tágulni a pocakommal.
Amikor újra lemegyek, még mindig mozdulatlanul trónol a szigetén, továbbra is fényképet
bámulva.
Egy kicsit zaklatottan ülök le mellé, és magam felé fordítom az arcát.
- Meg fogsz szólalni a közeljövőben?
Szeme sokáig pásztázza az arcomat, mígnem a szemembe néz.
- Rohadtul nem kapok levegőt, Ava.
- Én is sokkot kaptam - vallom be, bár láthatóan közel sem annyira, mint ő.
Lassan, erősen harapdálja az ajkát, ahogy a fogaskerekek mozgásba lendülnek az agyában. Ez
engem is óvatosságra int.
149
- Én is egy ikerpár tagja voltam - szól csöndesen.

150
20. fejezet
Elengedem az arcát, és teljesen belesüppedek a székembe, a mai napon pedig már sokadszorra
cserbenhagynak a szavak. Semmi. Az égvilágon semmilyen ötlet nem jut eszembe. A mai, hosszú nap
során most ér a legnagyobb sokk.
Gyöngén elmosolyodik.
- Az én talpraesett asszonyom hallgat.
Valóban. Teljesen és valósággal nem jutok szóhoz. Azt lehetne gondolni, hogy megszoktam már a
döbbenetes és meglepő kijelentéseket ettől a férfitól, de nem, minden egyes hülye alkalommal újra
lecsap.
Kinyúl, és gyöngéden megsimogatja az arcomat, majd nyakamra csúsztatja a kezét,
hüvelykujjával lágyan a torkomat masszírozva.
- Fürödj velem - kér halkan, fölemelkedve a székéből, magával húzva engem is. - Szükségem van
a közelségedre.
Fölemelkedem a testéhez, karomat átvetem a vállán, lábam pedig a kedvenc helyére vándorol,
ahogy elindul velem a lépcsőn. Gondolkodás vagy bármilyen lelki bátorítás nélkül ajkam a nyakához
ér, és megcsókolom. Csak csókolgatom, magamba szívom az illatát, és érzem, amint a belőle áradó
mentás frissesség és az erős teste mélyen megnyugtat. Tudom, hogy most az életének egy nagy
szeletébe fog beavatni, de nem fogom kipréselni belőle az információt. Nem fogom kiverni belőle
vagy dührohamot kapni, ha mégis a hallgatást választja. Nyugodtan ráfoghatta volna az új hírekre a
hangulatát. Elhittem volna neki, de nem tette. Megosztott velem valamit, ami az ő része, és nem volt
szükség arra, hogy fenyegetéssel húzzam ki belőle. Az mondta, hogy egy ikerpár tagja volt, nem azt,
hogy még mindig az. És most a felesége ikrekkel várandós, ami minden bizonynyal felszínre hozott
egy nagyon mélyre eltemetett érzést.
A fürdőszobába érve fölültet a pultra, és nekilát a szokásos fürdőrutinjának, ellenőrizve a
hőmérsékletet, feltöltve a kádat és megkavargatva a vizet, hogy buborékok képződjenek. Előveszi a
törülközőket, elrendezi a kád szélén a pipereholmikat, majd, miután végzett, és a fürdőkád is meg-
telt, visszafordul hozzám. A trikóm felé nyúl, miközben ajkát az enyémre nyomja, és nyelveink
egymásba belefeledkezve mozognak, miközben a ruhámtól megszabadít, csak arra a pillanatra
távolodunk el, amikor átbújtatom fejem a ruhadarab nyakán, majd újra egymásnak esünk, folytatva
édes és sóvár csókunkat. Ez a csók különleges. Egy igazán különleges csók, én pedig nem akarom
megszakítani, így nem veszem még le a pólóját. A csók nem egy intenzív szeretkezés felvezetése. Ez a
csók felvezetése annak a fájdalmas vallomásnak, amit tenni fog, és én pontosan tudom, hogy most,
ebben a szent pillanatban, amikor ajkaink kapcsolódásán keresztül belém tölti minden szerelmét,
valójában erőt próbál gyűjteni. Ilyen módon bizonyosodik meg arról, hogy valódi vagyok, mielőtt
elém tárja a múlt fájdalmas szegletét.
A kezem utat tör a pólója alá, körbejárva a kemény, feszesen hullámzó hasát.
- Vedd le - kéri a csók közben. - Kérlek, vegyél el mindent, ami közöttünk áll.
A kérésétől egy pillanatra megtorpanok, de amikor még erőteljesebben nyomja hozzám ajkát,
újra rátalálok magamra. Ez nem csak egy kérés volt, hogy vegyem le a ruháit. Gyorsan dolgozom.
Hirtelen az a sürgető szükség lesz számomra a legfontosabb, hogy meztelen teste az enyémhez
préselődjön, így elválnak ajkaink, és felhúzom a pólóját, kigombolt nadrágját lejjebb tolom, hogy le
tudja rúgni magáról. Lehúz engem a pipereasztalról, a thai nadrágomat leveszi rólam, és a
fehérneműmet is lehúzza a combomon. Gyorsan odapillantok, vér után kutatva. Nem véres. A
kisbabáink jól vannak. Fölemel magához, kezem egyenesen a hajába túr, szám pedig automatikusan
ajkára tapad, miközben belép a vízbe, és ölében velem térdre ereszkedik.
-Jó így a víz? - suttogja, miközben ráereszkedem a csípőjére.
-Jó. - Testemet az övéhez nyomom, melleim nekinyomódnak a kemény mellkasának, vállára
könyökölve kezemet a feje köré borítom, miközben ajkam könyörtelenül, de lágyan dolgozik.
- Mindig jó - suttogja.
151
- Mindig tökéletes, ha az enyém vagy.
- A tiéd vagyok. - Ujjaival beletúr a hajamba, majd megmarkolva visszahúzza a fejemet. Az arcába
lehelem a levegőt. - Ezt tudod, ugye ?
- Feleségül vettél, persze hogy tudom.
Megrázza a fejét, és a kezemet elkapva, leveszi a jegygyűrűmet, és feltartja. - Azt hiszed, ez
szimbolizálja az irántad érzett szerelmemet?
- Igen - vallom meg halkan.
Kicsit elmosolyodik, mintha nem érteném. Nem értem.
- Akkor el kellene távolítanunk belőle ezt a gyémántot, és beborítani a szívemmel. - Lassan
visszacsúsztatja az ujjamra.
Elhelyezkedem az ölében, és kinyújtom kezemet, tenyeremet a mellkasán nyugtatva.
- Pontosan ott szeretem a szívedet, ahol van. - Előrehajolok, és megcsókolom a bőrét. -
Szeretem, ahogyan akkor dobog, amikor rám nézel.
- Csak érted, bébi. - Újra összeér a szánk, és hosszú pillanatokig megerősíti, amit az előbb
mondott. - Engedd, hogy megfürdesselek - motyogja, a nyakamat csókolgatva. - Fordulj el tőlem.
Húzódozva hagyom, hogy fölemeljen az öléből, és csípője elé ültetve maga is mögém üljön,
belekezdve a szokásos fürdetésbe. Elégedetten sóhajtok, de nem szólok semmit. És azt se tervezem,
hogy kádbéli beszélgetésre unszoljam. Ezúttal nem. Ezúttal neki kell kezdeményeznie. Persze a
kíváncsi agyam már túlpörgött, de nem én leszek az, aki a kényelmes csöndet megtöri. Ráadásul
magamba szívom a szeretetet Jesse Központi Hetedik Mennyországában, és nagyon is élvezem. Az
uram múltjának semmi jelentősége nincs a jövőnkre nézve. Ezt ő maga jelentette ki korábban, és
most értem meg ennek a jelentését.
- Jól vagy? - kérdezi, a szivaccsal simogatva nyakam tövét.
Lemosolygok a vízre.
- Rendben vagyok.
Látom a vizet fodrozódni, kis hullámok nyaldossák a testem, ahogyan közelebb húzódik, és
fülemhez hajol.
- Egy kissé aggódom az én kis dacos csábítomért - suttogja.
Nem akarom a testemben szétáradó melegséget és bizsergést érezni, de ez olyasmi, amin soha
nem fogok tudni uralkodni, amikor a közelemben, ráadásul a fülemben érzem sóhaját.
Hozzábújtatom az arcom.
- Miért?
- Mert túl csöndes, annak ellenére, hogy új információkkal áll szemben. - Megcsókolja a
halántékomat, és magával húzva hátradől.
- Ha el szeretnéd nekem mondani, akkor el fogod.
Megrázkódik alattam a mellkasa, ahogyan csöndesen fölnevet.
- Nem vagyok benne biztos, hogy kedvemre való, amit a terhesség művel a hölgyemmel. - Kezét
a hasamra teszi. - Először farokfóbiája lett, valahányszor a szájához közelítek. - Enyhén megemeli
csípőjét, mintha demonstrálni akarná, mit veszítek. Pontosan tudom, mit veszítek, és nem örülök
neki. - Másodszor pedig nem áld meg azzal a törekvésével, hogy észhez térítsen.
Hanyagul megrántom a vállamat.
- Engem pedig az uram nem áld meg a széles körű dugási tapasztalataival, így azt hiszem, kvittek
vagyunk, nem?
Nevet, engem pedig elkezd dühíteni, hogy nem szemben ül, mert így nem látom a szemében
táncoló szikrákat és a könnyű szempilláit.
- De továbbra is megáld a mocskos szájával. - Enyhén megcsíp a csípőcsontomnál, mire én
megrándulok és elhúzódom, de végül visszatelepszem. A csönd is ránk telepszik. Tudom, hogy az
agyában zakatolnak a fogaskerekek, mert szinte hallom. Olyan, mintha azt várná, hogy kikény-
szerítsem a vallomást. De nem fogom. Csöndes távolság- tartás ereszkedik ránk.
Végül felsóhajt, és elkezd ujjbegyével köröket rajzolni a köldököm két oldalán.
- Jake-nek hívták. - Nem mond ennél többet. Csak az ikertestvére nevét közli, aztán semmi mást,
152
én pedig csöndben fekszem az ölében, arra várva, Hogy kidolgozza magából. A saját tempójában
haladva kell végigcsinálnia, anélkül, hogy bátorítanom kelljen. Tudom, hogy azt szeretné, ha innentől
én vezetném, de szükségem van rá, hogy mindent önszántából mondjon el. - Ezt szándékosan
csinálod, ugye? - kérdez. Tudja, ezért csöndben maradok. Újra felsóhajt, én is együtt emelkedem és
süllyedek a mellkasával. - Istenített. Olyan akart lenni, mint én. Soha nem fogom megérteni. - A
hangjából dühöt érzek, majd hirtelen megfordít, hogy szembenézzek vele. A hasamon fekszem,
beborítva őt, és fölnézek a bánattal teli zöld szempárba. - Nem tudom egyedül csinálni, bébi. Segíts
nekem.
Az ösztönök közbelépnek, én pedig feljebb húzom magam a testén, hogy az arcomat nyakának
hajlatába fúrjam.
- Nem hasonlítottatok? - kérdezem. Az ikrek biztos nagyon hasonlítanak.
- A lehető legmesszebb voltunk a hasonlóságtól. Külsőnket és személyiségünket is tekintve.
- Ő nem volt egy Isten? - kérdezem csöndben, majd eszembe jut, hogy ezzel talán azt is
sugallhattam, hogy az ikertestvére csúnya volt. Nem így értettem, bár ez a tulajdonság valóban elég
távol lenne Jesse-től.
Gyöngéden simogatja a hátamat.
- Egy zseni volt.
- És hogy lehet ez tőled messze?
- Jake-nek ott volt az esze, hogy túléljen. Nekem megvolt a külsőm, amit használtam is, amit te is
jól tudsz. Jake viszont nem használta az eszét. Ha azt tette volna, nem lenne halott.
O? Visszavonok minden korábbi elhatározást, ugyanis minden irányból kérdések bukkannak fel a
fejemben, amelyeket nem tudok visszatartani.
- Hogyan halt meg?
- Elütötte egy autó.
- És hogy kapcsolódik ez ahhoz, hogy nem használta az eszét?
- Mert részeg volt, amikor kitántorgott az útra.
Földereng bennem a megértés, és elég gyorsan terjed.
Pénteken kiléptem az útra. Én is részeg voltam.
- Nem csak Carmichael az oka annak, hogy nem beszélsz a szüléiddel, ugye? - kérdezem.
- Nem, ebben sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy a bátyám haláláért én vagyok a felelős. -
Érzelmektől mentesen, szinte szarkazmussal a hangjában jelenti ki. Arad belőle a neheztelés. -
Carmichael és a Manor csak ezután jöttek, mint utolsó szögek a koporsóba.
-Jake volt a kedvencük? - Utálom föltenni ezt a kérdést. Földühít még a gondolata is, de szép
lassan kezdem megérteni. Nem ismerem Jesse családját, de azok után, hogy elmesélte, mennyire
szégyellték őt és az életmódját, nem vágyom arra, hogy megismerjem őket. De mindebből arra
következtetek, hogy a köztük lévő szakadék nem csak a Manornak és egyéb hozadékainak
köszönhető.
- Jake volt minden, amit egy fiútól elvártak. Én nem. Próbáltam azzá válni. Tanultam, de nekem
nem jött olyan természetességgel, mint Jake-nek.
- Ő viszont rád akart hasonlítani ?
- Arra az aprócska szabadságra vágyott, amit a kevésbé tehetségesnek tartott fiúként vívtam ki
magamnak. Minden figyelmüket Jake-re, a zsenire irányították - akire büszkék lehetnek. Jake az
Oxfordra fog járni. Jake huszonegy éves kora előtt már be fogja zsebelni az első millióját. Jake
egy nemesi származású angol lányt fog feleségül venni, akivel választékos beszédű, udvarias, okos
gyerekeket fognak nemzeni. - Szünetet tart. - Azt leszámítva, hogy Jake ezek közül egyikre sem
vágyott. Önállóan akarta megválasztani a saját életének irányát, és az a legtragikusabb, hogy tökéle-
tesen választott volna.
- És mit történt? - Teljesen leköti a figyelmemet. Most igazán az elemében van.
- Volt egy házibuli. Tudod, tele italokkal, lányokkal és... lehetőségekkel.
Igen, tudom, és lefogadom, hogy Jesse rendszeres vendége volt ezeknek a buliknak.
- Majdnem tizenhét évesek voltunk. A záróvizsgáinkra tanultunk, készen álltunk az oxfordi
153
felvételire. Természetesen az én ötletem volt.
- Mi ? - Nem vagyok benne biztos, hogy kedvemre való a története iránya, de tudom, hogy rá
fogok jönni.
- Hogy kiruccanjunk, és tinédzserek legyünk, hogy kiszabaduljunk a tanulás soha nem szűnő
mókuskerekéből, és végre ne a szüléink elvárásainak megfelelően viselkedjünk. Tudtam, hogy ezért
még megfizetek, de kész voltam szembenézni a szüleim haragjával. Csak pár pohárral ittunk volna,
mint a testvérek. Szerettem volna egy kis időt együtt tölteni vele, ahogyan a normális gyerekek
szokták. Csak egy este volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos árat fogok fizetni.
A szívem szakad meg érte. Kihúzom a fejem a nyaka nyújtotta kis kuckóból, és felülök. Látnom
kell az arcát.
- Elragadtattad magad?
Felszökik a szemöldöke.
- Én? Nem! Csak pár pohárkával ittam, de Jake úgy döntötte le a feleseket, mintha ezután soha
többet nem ihatna. Gyakorlatilag az ölemben vittem ki abból a házból. És akkor minden kitört belőle.
Hogy mennyire gyűlöli ezt a fojtogató légkört, hogy nem akar az Oxfordra járni. Egyezséget
kötöttünk. - Gyöngéden, szeretettel mosolyog. - Megegyeztünk, hogy együtt mondjuk el nekik, nem
akarjuk tovább csinálni. Önálló döntéseket akartunk hozni a saját álmainkra alapozva és nem azzal
törődve, hogy mi kápráztatná el azokat a szemét faszokat, akikkel a szüléink összejártak. - Most már
tényleg mosolyog. - Motorbiciklivel akart járni, de ezt faragatlan és útszéli szokásnak tartották.
Vakmerőségnek. - Összeszorítja a szemét, majd újra kinyitja, de elveszíti az erejét. - Soha nem láttam
még olyan boldognak, mint amikor együtt lázadásra adtuk a fejünket, végre egyszer azt csinálva,
amit szerettünk volna, és nem azt, amit elrendeltek. És aztán kisétált az útra. - Szemét az enyémbe
fúrja, a reakciómat kémlelve. Látni szeretné, hogy azt gondolom-e, ő a hibás
- Nem hibáztathatnak téged. - Enyhe dühöt érzek.
Elmosolyodik, és kisöpri az arcomból a hajszálakat.
- Felelőssé tesznek, mert felelős vagyok. Nem kellett volna leráncigálni Jake-et a tökéletes
ösvényről. Az idióta bolondnak nem kellett volna rám hallgatnia.
- Ez nem úgy hangzik, mintha bármerre is rángattad volna - ellenkezem.
- Akkor most nem lenne halott, Ava. Mi lett volna, ha...
- Ne, Jesse! Ne gondolj ilyeneket! Az élet tele van egy rakás „ha’-val. Mi lett volna, ha a szüleitek
nem fojtogattak volna? Mi lett volna, ha hamarabb állsz fel, és mondod azt, hogy elég?
- Mi lett volna, ha szót fogadok? - Az arca rezzenéstelen. Ezt a kérdést ismételgette magában
mindig, és soha nem találta meg rá a választ.
Már majdnem ráhagyom az egészet.
- Akkor soha nem találtál volna meg engem. - Érzem, ahogy az érzelmeim elszorítják a
hangszalagomat. - És én soha nem találtam volna rád - suttogom, és már a gondolat is kikészít.
Könnyek csorognak végig az arcomon. Ez elgondolhatatlan. Elviselhetetlen. Minden okkal történik, és
ha Jake még életben lenne, akkor Jesse élete kétségtelenül más irányba haladt volna, és mi ketten
soha nem találkozunk. Kimondtam, mert talán ez a fejében kavargó buta gondolat talán megenyhíti
a vihart.
Hátradönti a fejét, és a pocakomra néz.
- Az életem minden eseménye feléd vezetett, Ava. Egy örökkévalóságig tartott, de végre
megtaláltam, hová tartozom.
Megmarkolom a kezét, és a hasamhoz teszem.
- Hozzám és ehhez a két pici emberkéhez.
Szeme felfut a testemen, másik kezével pedig megragadja a csípőm, és magához szorít.
- Hozzád és ahhoz a két pici emberkéhez - erősíti meg. - A mi emberkéinkhez.
Most már érthető, miért így reagált a hírekre, és minél többet mesél a szüleiről, annál kevésbé
kedvelem őket. A külsőségek iránti szükségtelen vágy szétszakította a családjukat.
- Mi a helyzet Amelie-vel?- kérdezem.
- Amelie jó házasságot fog kötni, majd jó feleség és jó anya lesz belőle, úgy hiszem, eleget tesz a
154
kötelességeinek. Doktor Dávid állt ott, nem?
- De igen.
- Akkor meg is van. - Hangja enyhe keserűséggel telik meg, amiről nem tehetek, de én is érzem.
Soha nem akarom megismerni Jesse szüleit. Már magam előtt látom egy dohos, angol gentleman
képét, zsebórával, vadászpuskával és gumicsizmába tűrt szövetnadrággal. Ez lenne Jesse apja. Az
anyja? Valószínűleg egy kétrészes ruhát viselő asszony, valódi gyöngyékszerekkel, mesterkélt száj-
tartással, aki csakis teát, csakis illendően csontszínű, angol kerámia étkészletben, csakis a nap
megfelelő szakában hajlandó felszolgálni. Azt is lefogadom, hogy nem lehet más, mint Earl Grey.
Elmosolyodom magamban, ahogy magam elé képzelem az arcukat és Jesse folyamatos
káromkodását.
És a Manor. Jake halála után valóban sztrájkba kezdett, mintha a küldetése lenne az
ellenszegülés, így próbálva kitölteni a bátyja halálakor keletkezett űrt, és furcsa módon egy kicsit
bosszút is állva a haláláért. Megduplázta a vétségeket, Jake nevében is, és biztosítva, hogy soha nem
szegi meg az esküjüket. Habár nagyon remélem, hogy Jesse-nek nem az volt az álma, hogy hedonista
playboy legyen belőle. Azonban most már érthető a motorok iránt tanúsított érdeklődése.
- Jake halála után kezdtél egyre több időt tölteni Carmichael társaságában?
- Igen. Carmichael tudta, mi a dörgés. Ő maga is átélte ugyanezt a nagyapámmal. - Végigsimít a
hátamon. - Kényelmes így?
- Igen, jól vagyok. - Gyorsan elhessegetem az aggódását, várva, hogy folytassa.
- Megkönnyebbültem. Kiszabadultam abból a közegből, ami minden egyes nap eszembe juttatta,
hogy Jake már nincs velem, és eltereltem a figyelmemet a Manor körüli munkákkal, amelyekkel a
bácsikám megbízott. - Kissé megemelkedik. - Biztos vagy benne, hogy kényelmesen vagy ?
- Rohadtul biztos vagyok! - Megcsípem a mellbimbó ját, mire elneveti magát. Ez jó jel. Miközben
megosztja ezt velem, megkönnyebbül.
- Szóval kényelmes - ismétli elmerengve.
- Igen, az. Milyen munkáid voltak?
- Mindenféle. Összeszedtem a bárban az üvegeket, füvet nyírtam. Az apám a plafonon volt, de
nem hagytam, hogy megállítson. Aztán bejelentették, hogy elköltözünk Spanyolországba.
- És te megtagadtad, hogy velük menj.
- Igen. Addig a pontig még nem merészkedtem be a Manor szobáiba. Még mindig Manor-szűz
voltam - vigyorog. Tudom, hogy vigyorog. - De a tizennyolcadik születésnapomon Carmichael hagyta,
hogy elszabaduljak a bárban. A lehető legrosszabb dolog, amit tehetett. Könnyedén belecsúsztam.
Természetesen jött. Túl természetesen. - Fölnézek rá. A vigyor szertefoszlott. - Ha már az is elvonta a
figyelmemet a problémáimról, hogy egyszerűen csak ott voltam a Manorban, akkor a Manorban
lerészegedni és szexelni, az egyenesen megszüntette őket.
- Légvárépítés - suttogom. A mérhetetlen italozással és kalandozásokkal csak a szülei által
ráterhelt bűntudat elől akart elmenekülni. - Mi volt erről Carmichael véleménye?
Elmosolyodik.
- Szerinte ez csak egy időszak volt, ami el fog múlni. Aztán fogta magát, és ő is meghalt
mellettem.
- És a szüleid rá akartak venni, hogy add el a Manort. - Ezt a részt már ismerem.
- Igen, a bácsikám halálhírére hazarepültek Spanyolországból. És itt találtak engem, a család
fekete bárányának fiatal mását, egy uraskodó, iszákos nőfalót. Nem voltak ott, hogy megfelelő fiú
anyagot gyúrjanak belőlem, és így megtapasztalhattam a szabadságot. Beképzelt és magabiztos let
temn, és most már végtelenül gazdag is. - Összeszorítja az ajkát. Tengernyi harag tombol benne. Ezt
tényleg nem lehet helyrehozni. - Megmondtam nekik, hova dugják az ultimátumukat. A Manor volt
Carmichael élete, és most már az enyém lett. Ennyi.
Mit mondhatnék erre? Azt hittem, mindent tisztán látok, de ez a beszélgetés mindent, amit
eddig hallottam, felülmúlt. A számára két legfontosabb embert veszítette el idő előtt, mindkettőjük
halálában szerepet játszottak az autók, tehát mi a fenének kell úgy vezetnie, mint egy őrült? Nem
értem, de a hallottak mind megmagyarázzák a túlzó oltalmazását.
155
- A mi gyerekeink azokká válhatnak, akivé szeretnének. - Megcsípem az arcát. - Kivéve, ha
playboyok szeretnének lenni.
Tenyerével megmarkolja a fenekemet, és erősen megmasszírozza.
- Nem áll jól magának a szarkazmus, hölgyem.
- Szerintem meg igen - vágok vissza csöndesen.
- Igazad van, tényleg jól áll. - Felcsúsztat, és megcsókolja a mellbimbómat. - A nyom, amit
hagytam, kezd elhalványulni.
- Akkor frissítsd fel. - Az általa is jól ismert csábító oldalamat elővéve, hozzányomom a
mellkasomat, mire rátapasztja ajkát redős bimbómra, és lágyan nyalogatni kezdi. Hosszú, mélyről
feltörő, elégedett nyögés tör fel belőlem, orromat nedves hajfürtjeibe túrom, és magamba szívom
fantasztikus illatát.
- Kellemes ? - kérdezi, fogával megszorítva.
- Hm. - Megkönnyebbülést és békét érzek.
A szája arra a helyre mozog, ahol megjelölt, és gyöngéden elkezdi szívni, a felszínre hozva a vért.
- Ava, elbizonytalanodtam, hogy mit érzek a melledhez érő babáinkra gondolva. - Elenged, és én
lecsusszanok, rásimulva valami nagyon kemény részre. A szeme kikerekedik, és élesen beszívja a
levegőt. - O, ne, nem lehet. - Fölemel engem, és felül. - Én nem tudok, Ava. És te se merj csábító
üzemmódba kapcsolni.
Haragos tekintetet vetek rá.
- Cornwall. - A fenyegetésemre először visszahőköl, de hamar viszonozza haragos tekintetemet,
talán még vadabbul.
- Nem mész sehova! - dörmögi és feláll, térdelő alakomnak pont megfelelő magasságba hozva
ezzel gyönyörűen sima, vaskeménységű botját. Megmarkolom, mielőtt kiléphetne a fürdőkádból,
átfogva és megszorítva őt tenyeremmel. - Basszus, te kis vad kínzó.
- Itt hagysz engem egyedül? - Hosszan és lassan húzom. Olyan gonosz vagyok.
Megrázza a fejét.
- Ava, nincs az az isten, hogy én most magamévá tegyelek.
- Ülj le! - A kád széle felé biccentek, majd hozzáérek nyelvemmel a hatalmas farka nedves
széléhez.
Felszisszen, és a mennyezetre néz.
- Ava, ha elhányod magad, és itt hagysz engem állva, el fogom veszíteni a kibaszott eszemet. -
Gyöngéden előredöf.
- Nem foglak. - Ebben én sem vagyok biztos, de sokféleképpen lehet ezt csinálni. - Ülj le! -
Lenyomom a kád szélére, és letérdelek az ágyékához, de esélyt sem kapok, hogy elővegyem a
kreativitásomat.
Megragadja a karomat.
- Ha én ezen az oldalon ülök, akkor te ülsz a másikra. - Kiéhezetten megcsókol, majd zihálva eltol
magától, szeme szikrázik. A várakozástól összeszorul a gyomrom. - A lábadat tárd széles terpeszbe.
Elakad a lélegzetem, de azonnal el is átkozom érte magam. Abba a világba csalogat, ahol minden
irányítás az ő kezében van. Azokkal az ígéretekkel és kéjjel teli szemmel biztat engem, aminek
kockázatos lenne ellentmondanom. Kezét a karom alá csúsztatja, gyöngéden fölemel és hátratol.
Elhelyezkedem, fenekemet az óriási kád szélére helyezve. Nedves húsom alatt keménynek érzem, de
nem aggódom. Úgy tűnik, nem tudok másra koncentrálni, mint az előttem ülő férfira, aki csupa izzás
és csupa keménység. Aztán a nyelvét végighúzza alsó ajkán, én pedig észreveszem, hogy utánozom
mozdulatait.
- Kapd be az ujjaidat, Ava - parancsolja. Nincs lassú, lassú közeledés, amitől tartottam. Most a
domináns Jesse dolgozik benne. En is elememben vagyok. Tudom, hogy mindez nem kemény szexbe
fog torkollani, de az a tekintet, a póz, az utasító hangnem...
Számhoz emelem az ujjaimat, és becsúsztatom ajkam közé, lassan, precízen, szememet egy
percre sem véve le az övéről. Ha próbálnám, se tudnám. A megszokott függőségemet is elég nehéz
kordában tartani, de amikor leeresztett, remegő szempillákkal néz rám, vágyat árasztva felém... ak-
156
kor lehetetlen.
- Csúsztasd lefelé a kezedet - utasít nyersen. - Lassan.
Engedelmeskedve, lassan húzom végig a tenyeremet a testemen, súrolva a mellbimbómat,
megsimítva a hasamat. - Ez elég lassú?
- Mondtam, hogy beszélj ? - kérdezi, le nem véve rólam a szemét.
Lebiggyesztem az ajkam, de folytatom az utamat lefelé, elérve csípőhajlatomat.
- Állj! - Tekintetét kiszakítja az enyémtől, és komótosan lefelé vándorol, magába szippantva a
birtokát, majd elér a kezemhez. - Egy ujjal, bébi. Lassan csúsztasd be egy ujjadat.
Úgy teszek, ahogy parancsolja, mély lélegzetet véve becsúsztatom az egyik ujjamat.
- Emlékeztetlek, hogy az az enyém. - Rám villantja szemét.- Úgyhogy legyél vele gyöngéd.
Azok a szavak, ahogy mondja őket, és a tény, hogy teljesen komolyan gondolja, arra kényszerít,
hogy csukott szemmel próbáljak magamhoz érni.
- A szemed, Ava.
Mélyeket lélegzem, hogy megpróbáljam megnyugtatni magamat, és követem az utasítását.
- Jó kislány. - Lenyúl, és lazán megmarkolja magát. A szívverésem felgyorsul. - Kóstold!
Nem vagyok félénk. Soha nem vagyok az, mindegy, hogy mit tesz, vagy mit kér, hogy tegyek. Az
agyam mindig észlel egy kis idegességet, talán egy kis tartózkodást is, de elég egy pillantás abba a
szempárba, és azonnal letarolja ezeket az érzéseket. Kezem felsiklik a testemen, és lassan, csábítón,
provokatívan becsúsznak ujjaim a számba, én pedig szégyentelenül felnyögök.
-Jó? - Könnyeden húzogatja merevedő tagját, miközben engem bámul. A vágytól megvadulok, de
tudom, hogy nem mozdulhatok el a kád oldalától. Tudom, hogy kié a hatalom.
Kéjes és buja pillantást vetek rá, ahogyan nyalogatom és szopogatom az ujjaimat, fölizgatva
magam egészen a remegő vágyak reménytelen pusztításáig.
- Ezt igennek veszem. - Megrándul, majd kicsit megszakítja a lassú ritmust, valószínűleg ő maga is
le kell, hogy nyugodjon. - A rohadt életbe, Ava.
Tudom, hogy az önuralma megingott, én pedig, előnyömet kihasználva, visszaereszkedem a
kapumhoz, ujjaimat széttárom, és kimért, aprólékos módon elkezdem magam kényeztetni. A hátam
meghajlik, még jobban széttárom a lábamat, nyögés tör fel belőlem. A testem hullámzik, ahogyan
önmagam, ritmusos tapintásának hatására, a kontrollt elveszítve, szabadjára engedem sóhajaimat.
- A fenébe, Ava. Nézz rám! - sziszegi. Parancsára szemem és arcom visszatér. Ő is közel jár a
csúcshoz. Teste megmerevedik, ökle pedig gyorsabban és keményebben dolgozik. Ezzel csak tovább
bátorít, az én ujjaim is fölgyorsulnak, az én testem is megfeszül. - Közel vagy, bébi.
- Igen! - El fogom veszíteni.
-Jézusom, még ne. Uralkodj rajta!
- Nem tudok - kiabálom, mert kétségbeesem a gondolatra, hogy abbahagyja, amit velem csinál.
Túlcsordulok. Jön. - O, Istenem!
- Ava, a francba, kontrolláld! - Most már sietve mozog az ökle, a szeme forog, de mindvégig
rajtam tartja azt a zöld párt.
Mindent megpróbálok. Teljesen megfeszülök, lábam a vizet csapkodja, ahogy megrándulok, és
próbálom legyőzni a testemen végigfutó vonaglást.
- Jesse - reménytelenül kiáltok fel. A belsőmben szétáradó bizsergés irányíthatatlanná válik.
- Ava, kibaszottul csodásán nézel ki. - Szabadjára engedett mozdulatai túllendítik, és nyögve esik
térdre a vízben, kieresztve a visszafojtott kiáltást.
Azonnal elhúzom a kezemet, amikor feje combom közé esik, és szája rám tapad, miközben
előttem térdelve tovább dolgozik magán. A hüvelyemet beborító forróság az ajkáról még mélyebb
eksztázisba taszít. Megrántom a ha ját, még mélyebben magamba tolva őt. Üregeim kéjesen fognak
felrobbanni.
És aztán megtörténik.
Combom közé szorítom fejét, ahogyan szabadjára engedem a vigasztaló gyönyörűség elnyújtott
remegését és a mélyről jövő, nehéz lélegzetet. Ég a tüdőm. Elernyedek. Gyöngéden forgatja és
mozgatja a nyelvét, lágyan nyalogatva, majd elindul fölfelé a testemen, mígnem a számhoz ér.
157
Letérdeltet, és megragadva a kezem, a sajátja helyére, acélkeménységű lándzsájára vonja. Nem
ment el.
- Most én jövök - suttogja. - Tartsd magad felé.
Nedves csúcsát csiklómhoz nyomja, tovább növelve a folyamatos bizsergést. Átveszem az
irányítást, és lágyan kezembe véve, elkezdem egészen a csúcsáig masszírozni. Szabad kezével már a
nyakamat fogja, erősen tartja a fejemet, miközben szájával ugyanolyan gondosan dolgozik, ahogy én
teszem a kezemmel. Ez nem sietős vagy őrjön- gős. Kontrollált és nyugodt. Sokkal jobban tud
uralkodni rajta, mint én.
- Csak folytasd így - suttogja a számba. - Örökké így tudnék maradni.
- Szeretlek. - Nem tudom, miért érzem fontosnak, hogy most kimondjam, de megteszem.
Nyelvével lágyan simogatja körbe a számat, visszahúzódik, az ajkammal játszik, aztán újra
visszatér a számba, a nyelvemmel kacérkodni. Én pedig egész idő alatt magamba szívom a figyelmét,
és folytatom bársonyos keménységének elcsábítását. Ez engem tökéletesen megnyugtat, őt pedig
legalább annyira felizgatja.
- Tudom - mormogja, és egy halk nyöszörgéssel a csókja megkeményedik, és elmegy, beterít
engem forró kivonatával, miközben markomban vonaglik, és nyögdécselve csókol tovább.
- A munkám itt elvégeztem - sóhajtok fel, elengedve őt, ujjaimat nedves hajába túrom, kicsit
meghúzva.
- Maga kegyetlen, asszonyom. - Sarkára ülve az ölébe húz. - A víz kezd kihűlni.
Eddig nem vettem észre, de most, hogy említi, elkezdek remegni.
- Egy kicsit. - Vállamat megvonva hozzábújok, melegséget keresve.
- Engedd meg, hogy megtisztítsalak. - Megpróbál letenni, de panaszosan fölmordulok, és a
hátába mélyesztem körmeimet. - Gyors leszek. Nem akarom, hogy megfázz.
- Még nagyobb erőbedobással kezdi lefejteni testemet sajátjáról, és mielőtt föleszmélnék, már
szivaccsal törölget.
- A hölgyem elfáradt. - Csókot lehel az orromra. - Összebújás?
Bólintok, és kiemel a kádból. Csöndben szárazra töröljük egymást, és utat találunk az ágyunkhoz,
ahol egymás mellé zuhanva, azonnal megtaláljuk a megszokott összebújós helyünket - ő a hátán, én
a mellkasára terülve. Fejem a nyakába fúrom, ő pedig engem simogat.
- Soha nem fogom jobban szeretni az egyiket a másiknál - jelenti ki halkan.
Nem válaszolok. Helyette megcsókolom a nyakát, és még szorosabban hozzábújok.

158
21. fejezet
A végtelenségig tudnék itt feküdni, nézve azt, ahogyan alszik, érezve, amint a mentaillatú levegő
időnként megsimítja az arcomat, és felkelti bennem az összetartozás mély érzését. Az, ahogyan a
keze gyengéden elhelyezkedik a hasamon, megerősíti e férfi iránti szerelmemet. Testének töké-
letessége felgerjeszti az érintés iránti vágyamat. Millió dolog van, ami kétségbe ejt ezzel a férfival
kapcsolatban, de végtelen dolog van, ami miatt imádom őt. Sőt, még bizonyos kétségbeejtő dolgokat
is imádok benne.
Az ellenállás teljes hiányában kezdeményezek, és végigfuttatom a hüvelykujjam borostás arcán,
egészen szétnyílt ajkához, mosolyogva nézem, ahogy ettől kissé megremeg, majd sóhajt, és újra
megnyugszik. Öntudatlanul körözni kezd a keze hasamon. Arcának hibátlan gyönyörűsége halálom
napjáig lenyűgöz majd - enyhén napbarnított bőre, szinte lányos szempillái, a finom redő a
szemöldöke fölött, ezek mind csak töredékei elbűvölő vonásainak. Egy élet kellene ahhoz, hogy
felsoroljam őket. Az én kétségbeejtő emberem, minden kihívásával együtt.
Kalandozó kezem átsuhan az arcán, ujjbegyeim végigkövetik feszes nyakát, és a tenyerem
tovasiklik erős felsőtestére. Elégedetten, álmodozva sóhajtok, hogy ezeket a csendes pillanatokat
testének és arcának felfedezésével tölthetem, szinte azt kívánva, hogy a végtelenségig így
maradhassunk, hogy csak nézhessem és érezhessem őt, zavartalanul. De akkor sosem hallanám a
hangját, sosem láthatnám azt a tekintetet, és sosem tapasztalhatnám meg lépteinek zaját és a
visszaszámlálásokat.
- Befejezted a simogatást? - Hangjának durvasága kijózanít az álmodozásból, kezem megtorpan a
sebhelyénél.
- Nem, csak maradj csendes és mozdulatlan. - Suttogva parancsolok, folytatva a ráhajolást.
- Amit csak parancsol, hölgyem.
Vigyorgok, és előrehajolok, ajkammal a szája fölött körözve.
-Jó kisfiú.
Csukott szemhéja megremeg, és szája sarkában önelégült mosoly bújik meg. - Mi van akkor, ha
rossz kisfiú szeretnék lenni ? - kérdi.
- Te diktálsz - hangsúlyozom, mire szemtelenül rám kacsint. Semmi sem fog megakadályozni
abban, hogy rámosolyogjak erre az arcra, bármennyire is szigorú és komoly próbálok lenni. - Jó
reggelt.
Túl gyorsan cselekszik. Már a hátamon vagyok, megfeszülve a teste alatt csupán fél másodperc
elteltével, kezem a fejem fölött. Arra sincs időm, hogy tudatosuljon bennem a támadása, vagy hogy
felsikítsak a meglepettségtől.
- Valaki álmos szexre gondol. - Elmélkedik, majd rám hajol, hogy az orromat harapdálja.
- Nem. Jesse Wardra gondolok, ami egyben azt is jelenti, hogy többfajta dugás jár a fejemben.
Lassan, megfontoltan emeli fel szemöldökét.
- Telhetetlen vagy, kislányom. - Keményen megcsókol. - Vigyázz a szádra.
Gyorsan viszonzom a csókját, de megállít, visszahátrál. Megráncolom a homlokom. Mosolyog. Az
az önelégült mosolya. Erősebben ráncolom a homlokom, de nem veszi figyelembe.
- Gondolkodtam - vallja be végül.
A homlokomról rögtön eltűnik a ránc. A gondolkodó Jesse majdnem olyan aggasztó, mint az
összevissza járkáló.
- Miről? - Kérdezem gyanakodva.
- Arról, hogy milyen drámai a házaséletünk.
Igaza van. Ezzel nem tudok vitatkozni, de hova akar kilyukadni ?
- Hát jó. - Mondom ki lassan, bár nem igazán tudom, hogy jó-e egyáltalán.
- Hadd vigyelek el. - Könyörög. A zöld szeme vágyakozva néz, és most már biggyeszti is az ajkát.
Vajon kezd rájönni, hogy a szeme felér egy érzéki dugással? - Csak mi ketten, egymagunkban.
- Sosem leszünk már egyedül - emlékeztetem.
159
Felemelkedik, és lepillant a hasamra, és látom, hogy mosolyog, majd leereszkedik, hogy
megcsókolja a pocakomat, mielőtt viszonozza kiskutya tekintetemet.
- Engedd, hogy szeresselek. Engedd, hogy az enyém légy pár napig.
- És mi lesz a munkámmal? - Mostanában igazán megkérdőjelezték az elkötelezettségem.
- Ava, tegnap autóbaleseted volt.
- Tudom. - Mondom beleegyezően. - De vannak megbeszélt találkozóim, és Patrick...
- Én majd elrendezem Patricket. - Rögtön félbeszakít. - Majd ő elintézi a találkozóidat.
Összeszűkül a tekintetem.
- Elrendezed, vagy átgázolsz rajta? - kérdem. Előveszi a fájdalmas nézését, aminek ezúttal nem
dőlök be.
- Majd beszélek vele.
- Csak finoman.
Vigyorog. - Valahogy úgy...
- Nem, Ward. Nem valahogy. Finoman. Nem tűrök vitát.
- Akkor ez igent jelent? - kérdi reménykedve. Annyira megölelgetném, néha olyan imádnivalóan
seggfej.
- Igen. - Egyetértek vele, hiszen neki is ugyanannyira szüksége van a pihenésre, mint nekem, sőt,
vélhetően még inkább. A tegnapi események egyáltalán nem segítettek az aggodalmán. - Hova
megyünk?
Lendületbe jön, kiugrik az ágyból, mint karácsony reggelén a kisgyerekek.
- Bármerre, nekem nyolc.
- Nekem nem! Én nem síelek! - Már a gondolattól is feláll a szőr a hátamon, ahogy elképzelem
magam orkándzsekiben felszerelkezve, két fadarabbal a lábamon.
- Ne légy hülye, te nő. - Forgatja a szemét, majd eltűnik a öltözőszekrényben, pár pillanat múlva
pedig megjelenik egy bőrönddel. - A gyerekeim vannak ott. - Mutat a hasamra. - Szerencséd van,
hogy nem láncollak az ágyhoz a terhességed hátralévő időszakára.
- Megtehetnéd, ha szeretnéd. - Könyökömet hozzászorítom az ágytámlához. - Nem fogok
panaszkodni.
- Egy igazi csábító vagy, Mrs. Ward. Gyere, pakoljunk. - Visszamegy a gardróbhoz, és otthagy
engem az ágyon lógva. Egy hangos morgással, amelyet ő is meghall, átgördülök az ágy szélére, és
követem őt abba a szobába, amelyet gardróbnak hívunk. Random módon húzza le a ruhákat, majd
egy halomba dobálja őket a bőrönd mellé.
- Hová megyünk?
- Nem tudom. Telefonálgatok párat. - Vidáman pakolja be a bőröndjét, de rám néz, és látja,
ahogyan nekidőlök az ajtófélfának. - Te nem pakolsz?
- Hát, nem tudom, hová megyünk. Meleg, hideg? Autó, repülő ?
- Autó - tisztázza finoman, pár újabb pólóért nyúlva. - Nem repülhetsz.
- Mi az, hogy nem repülhetek? - szúrom oda a kérdést a hátának.
- Nem tudom. Légnyomás. - Megvonja meztelen vállát. - Összenyomhatja a babákat.
Csak azért nevetek, mert egyébként fejbe vágnám.
- Mondd, hogy viccelsz!
Lassan felém fordul. Nincs elragadtatva a humoromtól. Tökéletesen rá van írva arra a kibaszottul
tökéletes arcára.
- Veled kapcsolatban nem viccelődöm, Ava. Ezt tudhatnád.
Nevetséges.
- A légnyomás nem nyomja össze a gyerekeinket, Jesse. Ha elviszel, hát repülővel viszel. -
Majdnem dobbantok egyet a lábammal, hogy nyomatékosítsam a rendeletemet.
Kissé ledöbben a követelésemen, majd gondolkodóba merül, harapdálja az ajkát, működésbe
lendül a fogaskerék.
- Nem biztonságos a repülés a terhes nők számára - mondja halkan. - Valahol olvastam.
- Hol olvastál erről ? - kérdem nevetve, attól félve, hogy hamarosan elővesz egy kézikönyvet
160
Terhességi tanácsok címmel. Akkor hagyom abba a nevetést, amikor az öltönyei közül valóban
előkerül a Terhességi tanácsok kézikönyv.
- Itt - mutatja fel szégyenlősen. - Fólsavat is szedned kéne.
Bámulom, ahogy lobogtatja előttem könyvet, majd lenyűgözve és szórakozottan nézem, ahogyan
elkezd belelapozni. Bizonyos oldalak szamárfülezve vannak, és azt hiszem, láttam egy
szövegkiemelővel megjelölt bekezdést is. Tudja, mit keres, és nem tehetek mást, mint hogy megvá-
rom, amíg az én gyönyörű, neurotikus irányításmániásom megtalálja, amit szeretne.
- Itt, nézd! - odatolja a könyvet az orrom alá, és rámutat az egyik oldal közepére, amely ki van
emelve filccel. - Az egészségügyi minisztérium javaslatára a nőknek négyszáz milligramm fólsavat
kellene beszedniük naponta táplálékkiegészítőnek a fogamzás ideje alatt, majd ezt folytatniuk
kellene a terhesség első tizenkét hetében, mialatt kifejlődik az újszülött csigolyája. - Összeráncolja a
szemöldökét. - De nekünk két gyerekünk van, szóval lehet, hogy nyolcszáz milligrammot kellene
bevenned.
A szívem telítődik, majd kicsordul.
- Szeretlek! - mondom mosolyogva.
- Tudom - továbblapozgat. - A repüléses rész is itt van valahol. Csak...
Kiverem a kezéből a könyvet, és mindketten követjük a tekintetünkkel az esés lendületét a
padlóig, miközben a kötet többször pattanva landol. Összeszűkült szemmel rám néz, egyenes vonallá
szorítva a száját. Ettől csak még önelégültebben mosolygok, mire ő még haragosabban ráncolja össze
a homlokát. Belerúgok a könyvbe. Zihálni kezd.
- Vedd fel a könyvet! - mordul rám.
- Hülye könyv. - Újra belerúgok. Még mindig vigyorgok.
- Vedd fel a könyvet, Ava.
- Nem. - Feleselek sértődötten. Pontosan tudom, mit csinálok. A szemem gyönyörködik a
vadságban, amely Jesse különleges fizikumából árad.
Fölvonja a szemöldökét, a védjegyeként is szolgáló szemöldökráncok vonalai összeérnek. Nagyon
erősen gondolkodik. Tudja, mit játszom vele. Majd három ujj jelenik meg a szemem előtt.
- Három - suttogja.
Még szélesebben vigyorgok, miközben eltolom a kezét.
- Kettő - ellenkezem.
Nehezen tudja csillapítani a vicsorgását.
-Egy-
- Zéró, bébi - fejezem be helyette, és visítok a gyönyörűségtől, amikor bár elítélően, de
gondoskodással felvesz a vállára, majd átszállít a hálószobába. Hangosan nevetek, amint ledob az
ágyra, túl nagy precizitással, mielőtt betakarna, és elfésülné a hajamat az arcomról.
- Hölgyem, mikor tanul már fegyelmet ? - kérdezi, magához ölelve a fejemet, hogy találkozzon az
orrával.
- Soha - vallom be.
Mosolyog, a csak nekem tartogatott mosolyával.
- Remélem is. Csókolj meg.
- Mi van, ha nem? - kérdezem. Pedig meg fogom csókolni. És ezt ő is tudja.
Ezután lenyúl, és ujjjbegye megpihen a csípőcsontom fölött. Visszatartom a lélegzetem.
- Mindketten tudjuk, hogy meg fogsz csókolni, Ava. - Ajka ajkamat csiklandozza. - Ne
vesztegessük a drága időnket, ami alatt beléd veszhetek. Most csókolj meg.
A nyelvem kicsúszik a számból, majd találkozik az alsó ajkával, és előadom a saját kis
csábításomat, lassan csúszkálva, míg ő is megadja magát, és szabadjára engedi a nyelvét. Középen
találkozunk, majd édesen körözünk, míg ő nyög, és brutális erővel megtámadja a számat. Magamban
húzok magamnak egy strigulát. Ugyanannyira ellenállhatatlan vagyok a számára, mint ő az én
számomra.
- Hmm - sóhajtok, amint találkozom nyelvének szándékosan vad csapkodásával. Ez az, amire
szükségünk van. Egypár napra egymással, szeretve egymást, hozzászokva a küszöbönálló közös
161
jövőnkhöz. Egy olyan jövőhöz, amelyben most már két gyerek is van. Szükségem van Jesse-re most
egy darabig, semmilyen zavaró körülmény nélkül, csak ő és én.
- Nem volt leírva egészen egyértelműen, hogy nem repülhetek, ugye ? - kérdezem, csak félig
tudatlanul. Tudtam, hogy nem lehetett leírva, hiszen már láttam állapotos nőket repülőkön. Ez egy
újabb Jesse-féle hülye terhességi szabály.
Az ajkam szét van harapva és szívva.
- Logikus - mondja.
- Nem, ez neurotikus - vitatkozom. - A terhes nők állandóan repkednek, szóval repülővel viszel
valahova, ahol meleg van, és folyamatosan velem fogsz foglalkozni. Nonstop együttlét. Nonstop
együttlétet akarok. - Tudom, hogy ez kielégíti, és amikor felemeli a fejét, szopogatva az ajkamat,
ahogy szokta, a száján lévő csodás mosoly megerősíti ezt.
- Kurvára nem tudok várni - megcsókolja az orrom, és felkel. - Akkor gyere. Értékes ünneplőidőt
vesztegetünk. - Kacsint. Megfordul, majd otthagy a fehér lepedők közt fetrengve. Ez tényleg egy
boldog pasi, e pillanatban be kell látnom.
***
Lehúzom a lépcsőkön a bőröndöm, pattogva gurul a fokokon.
- Hé! - A kiáltás hallatán felugróm, majd megbotlom a lépcsők között, így kénytelen vagyok
megkapaszkodni a korlátba, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Egy elnyújtott sóhaj zeng keresztül
a levegőn, majd dübörgő léptek zaja hallatszik felfelé a lépcsőn. Megdermedek. - Mi a faszt csinálsz,
te nő ?
A félelmem haraggá alakul.
- A kurva életbe, Jesse. A kurva kibaszott életbe! Ez a te kurva hibád volt. - Rögtön észreveszem a
nyelvbotlásom, a Jesse által kiadott morgásból ítélve minden valószínűséggel úgy káromkodtam,
mint egy kocsis. Háromszor, egy levegőre. Lelkifurdalással hunyorgok fél szemmel.
- Vigyáznál a kurva SZÁDRA?! - Elveszi a bőröndöt. - Várj itt! - vakkantja, és én valóban
megteszem, leginkább azért, mert mozdulatlanná és némává tett a dühös ordítás. Jesse gyakorlatilag
ledobja a bőröndöm, amikor a lépcső végére ér, anyázva és káromkodva, majd visszajön, fel a lép-
csőn, és magával visz. - El fogod törni a kibaszott nyakad, te hülye asszony!
- Csak a bőröndöt akartam levinni! Miattad ugrottam egyet. - Most nem mocorgok, és nem
próbálok szabadulni.
- Semmit sem kellene kihordanod, csak a gyerekeimet!
- A MI gyerekeinket.
- Én is ezt mondtam, baszd meg! - Finoman letesz. - Csak semmi agyalágyult szarakodás,
hölgyem.
Zihálva, pufogva rendezem vissza a felsőm.
- Mégis hogyan lehet egy bőröndcipelés agyalágyult ?
- Úgy, hogy terhes vagy.
Ó, ezt nem bírom már.
- Jobb lenne, ha visszavennél, Ward. - Pontosan az arcába mutatok. - Cornwall!
Konkrétan nevetni kezd, amitől még feszültebbé válók. Aggódnia kellene, nem röhögnie.
- Hányszor fogsz még fenyegetni a kibaszott Cornwallal ? - kérdi pimaszul, mintha egyfolytában
ezt tenném, és sosem hagynám abba. Lehet, hogy nem fogom. Annyira nem vágyom a terhességem
teljes időtartamát a szüleimmel tölteni, de ennél bármi jobb.
- Most elmegyek! - kiabálom az arcába.
- Akkor menj. Elviszlek. - Felveszi a bőröndömet, és kimegy az ajtón, majd visszanéz a válla
fölött,tés látja, ahogyan földbe gyökeredzik a lábam. Mit ért azon, hogy elvisz ?
-Jössz? - kérdi.
Most szívat.
- Felhívtad Patricket? - kérdem, követve őt. Jesse a világ semmi pénzéért sem vinne önként az
anyámhoz.
162
- Igen - válaszol kurtán és élesen. - Csütörtökre kell visszaérned a munkába. - Becsukja mögöttem
az ajtót, mielőtt hívná a liftet.
- Nem hiszem el, hogy a visszaszámlálást használtad új kódként. - Morgok, de nem foglalkozik
velem.
Halkan megyünk le, nézem a tükörképünket az üvegezett ajtókban, mialatt ő Johnnak telefonál.
Nem foglalkozik velem.
Kinyílnak az ajtók, és ő bólogat nekik, mialatt folytatja a beszélgetést a nagy emberrel, azt
mondva Johnnak, hogy állítsa rá Steve-et, mielőtt elmondja neki, hogy engem a szüléimhez visz. És
mire állítsa rá Steve-et?
- Szia, Ava. - Casey vidám hangja gyorsan kedves mosolyt varázsol barázdákkal teli arcomra. -
Akarom mondni, Mrs. Ward! - Jesse közben Johnnal kiabál, amíg elérünk a házfelügyelő pultjához.
Oda se figyelek rá.
- Jó reggelt, Casey. Jól vagy?
- Nagyon jól, köszönöm. Csodás napunk van. - Biccentve kifelé mutat, és én kinézek, majd
meglátom a napsütést. - Szép napot, Ava!
- Köszönöm! - Kissé álmodozva megyek ki a fülledt levegőbe, majd rögtön észreveszem, hogy az
esküvői ajándékunk különös módon visszakerült a Lussóhoz, de egy pillanat alatt elfelejtem a fehér
Rangé Roverem, amikor meglátok egy Aston Martint.
- Ja, kösz, öreg. - Jesse leteszi a telefont, és egyenesen a furcsa autó csomagtartójához megy,
becsúsztatva a bőröndöt.
- Mi ez? - kérdezem, a DBS-re mutatva.
Lezárja a csomagtartót, és elgondolkodva megsimítja borostás állát.
- Lehetséges, hogy egy autó.
- Istenem, nem áll jól a szarkazmus. Úgy értem, hogy kerül ide ?
- Egy garázsból érkezett, hogy az enyémet helyettesítse, amíg megtalálják. - Megfogja a
könyökömet és bevezet.
- Még mindig nem találták meg a kocsidat ?
- Nem - gyorsan és a témát lezárva válaszol, nem hagy lehetőséget tovább göngyölíteni a
szálakat, nem mintha ez megállítana.
- Steve mit csinál? - kérdem, mire visszakozik, egy pillanatra meginogva a cselekedeteinek
tervszerű láncába vetett hitében.
- Semmit. - Hazudik, és én gyanakodva felemelem a szemöldököm, csak hogy tudja, tisztában
vagyok vele. - Megnéz egy-két dolgot nekem. - Fúj egyet, majd átnyúl, hogy bekössön.
Eltolom a fontoskodó kezét, amint megpróbálja a pocakom fölött megigazítani a biztonsági övét.
- Leállítanád magad végre ? - Kilököm, és rázárom az ajtót, egy sötét tekintetű, tűnődő
férfihalmazt hagyva az ablak másik oldalán. Kezdek arra gondolni, hogy jobb lenne, ha az
anyámékhoz vinne. Nem tudom, hogy elviselném-e, és már meg sem akarom meggyőzni magam
arról, hogy le tud-e állni. Két gyerekkel a hasamban kétszeres anyámasszony katonájának tűnök.
Jesse anyámasszony katonájának. És tudom, mibe néz bele Steve, és azt is tudom, hogy Jesse miért
hagyta sértetlenül Steve-et. Steve beleegyezett, hogy utánanéz a drogos múltamnak, és most a
balesetnek is utánajár. Hátradöntöm a fejem á fejtámlának, majd megfordulok kissé, hogy lássam őt,
ahogyan beállítja a sofőrülést, hogy kényelmesen elférjen hosszú lába. - Miért nem az én kocsimmal
megyünk? - kérdem a ragyogó hógolyóm felé biccentve.
Leáll a mozdulat közben, és rám néz a szeme sarkából.
- Nem vezethetsz messzire.
Belül mosolygok.
- Nem, de te tudnál. - Hisztiznem kéne, hogy rávegyem, hogy vezesse azt az átkozott verdát. Még
azon se lepődnék meg, ha golyóálló lenne.
- Igen, tudnék, de most itt van ez. - Elhesseget, és megindítja a motort hangosan burrogtatva,
büszke mosollyal. - Ezt hallgasd. - Elégedetten felsóhajt, majd hatalmas erővel beletapos a gázba, és
elindul.
163
Húzódozva csodálom a DBS mély hangját, a fejem lazán fekszik, Jesse csodás profiljában
gyönyörködöm.
- Akkor hát hová viszel? - kérdem, miközben kiveszem a táskámból a telefont.
- Mondtam már, az anyádhoz.
Drámaian forgatom a szemem. Tudom, hogy inkább menne önszántából fejjel a falnak, minthogy
saját akaratából meglátogassa az anyámat.
- Oké - sóhajtok, miközben Kate-et hívom.
- Add ide a mobilod - a keze felém közelít, ujjai a közöttünk lévő levegőt markolásszák- Nincs
telefon.
- Fel kell hívnom Kate-et.
Megragadja a telefonom, majd kikapcsolja.
- Mindenkit felhívtam, akinek tudnia kell róla, hogy elmegyünk, beleértve Kate-et is. - Lazítson,
hölgyem!
Nem próbálom visszakövetelni. Nem kell.
***
- Ava, bébi, kelj fel.

Kinyitom az öklöm, majd kinyújtózom. Kezem beleütközik a plafonba. Zavarodottan felnézek, és
látom a kocsi tetejét. Majd, miután oldalra nézek, álmos tekintetem az irányításkényszeresemre esik.
Vidáman mosolyog rám.
- Hol vagyunk? - Megdörzsölöm a szemem.
- Cornwallban - válaszol gyorsan.
Az ébredező agyam épp konstatálja, hogy pisilnem kell.
- Állj meg! - fakadok ki. Egy kissé harapós is vagyok. - Pisilnem kell. - Az ajtóhoz nyúlok, és
megragadom a kart, hogy kimenjek, amikor a pillantásom ráesik a környezetre. Felismerem - az
alacsony kerítés a kis temető körül, a kis kunyhó, amelyen keresztül sétálhatsz, hogy utána a
kanyargós ösvényen a parthoz érj. A homok és a levelek keveréke, amely összegyűlik a
csatornaárokban. Mind ismerős. Túl ismerős.
Megfordulok, hogy szembenézzek vele.
_ Nem vicceltél! - Még egyszer megnézem, de a szárítóra akasztott vizes fürdőruhák csak
igazolják a félelmemet. - Itt hagysz az anyámnál? - A hangom sértődötten cseng. Sértődött vagyok.
Lehet, hogy Jesse nem tud mit kezdeni a túlféltésével, vagy arra a következtetésre jutott, hogy ha a
szüleim vigyáznak rám a terhesség alatt, könnyebben elkerülheti a szívinfarktust, amely amúgy jó
eséllyel bekövetkezhet. A házasságunkat is Megmenthetné, mert az utóbbi pár hónapban elég sok
volt ^z irányítási vágy az ő részéről, és a védekezés az én részemről - ez addig így is maradna, amíg
nem vagyok túl kövér a megtorláshoz. Olyan leszek, mint egy bálna. Hatalmas. Gigantikus. Óriási és
terhes, és nagyon nem szexi. Sírni tudnék.
Érzem, ahogyan a keze átcsúszik a nyakamon, és megragadja a tarkómat, magához fordítva az
arcomat.
- Ne fenyegess Cornwall-lal. - Vigyorog, én pedig sírni kezdek, mint egy hülye, hormonzavaros
terhes nő. Indokolatlan könnyeim között látom, ahogy eltűnik a vigyora, és türelmetlen várakozás
jelenik meg az arcán.
- Bébi, viccelek. Senki sem közelíthet meg, csak a testemen keresztül. Ezt te nagyon jól tudod. -
Magához ölel, és én beletemetem magam a nyakába, szipogva, mint egy hülye. Teljesen indokolatlan
a bőgésem, jól tudom. Sosem hagyna el. Mi a baj velem? - Ava, nézz rám.
Még szipogok párat, majd vonakodva emelem fel a fejem, így láthatja a könnyekkel áztatott,
szétfolyt arcomat.
- Olyan kövér leszek. Hatalmas! Ikrek, Jesse! - A kórházban szerzett önelégültségem már rég
elhagyott. Csökkent a vágyam az iránt, hogy az ordító babákkal és a hangulatingadozásaimmal
kínozzam őt. Huszonhat vagyok.
164
Nem akarok lógó csöcsöket és terhességi csíkokat. Sosem veszek föl többé csipkét. - Nem fogsz... -
Nem tudok rá gondolni, sem kimondani.
- Kívánni - fejezi be helyettem. Tudja.
Kissé bólogatok, bűntudatot érezve, hogy megint annyira önző voltam, de az a tekintet, amikor a
karjában tart, vagy akárhányszor rám néz... nem tudom mi lenne velem, ha ezt elveszíteném.
Szükségem van rá. Sarkalatos pontja a kapcsolatunknak.
- Igen. - Őszintének kell lennem. Ez az egyik félelmem, egy az összes többi közül, amelyek
végigkísérik a terhességemet.
Kicsit elmosolyodik, majd az arcomra teszi a kezét, és a hüvelykujjával gyengéd köröket rajzol.
- Kedvesem, ez sosem fog előfordulni.
- Nem tudhatod. Nem tudhatod, hogy fogsz érezni, amikor dagadt bokám lesz, és egy dinnye lesz
beékelve a lábam közé.
Hangosan felnevet.
- Ez így lesz?
- Valószínűleg.
- Hadd mondjam el, hölgyem, hogy amióta a gyerekeimet hordod, napról napra jobban kívánlak,
és úgy tudom, már több hete terhes vagy. - Kissé megsimogatja a hasamat a szabad kezével.
- Nem vagyok még kövér - morgok.
- Nem leszel kövér, Ava. Terhes vagy, és hadd mondjam el, a gondolat, hogy egy darabot belőlem
magadban hordasz, kibaszottul kábítóan boldoggá tesz, és... - Lassan odatolja a csípőjét. Érzem a
merevedését. - ...még jobban kívánlak minden kibaszott alkalommal. Most meg fogd be, és csókolj
meg, feleségem.
Cinikusan ránézek, ő pedig várakozva vissza, még egy lökéssel feljebb emelkedve. Tökéletes
mozdulattal elkap, és gyakorlatilag ráesem. Most ebben a pillanatban elhatározom, hogy nem
engedem majd, hogy megtörténjen. Addig fogom azokat a medencecsontos-padlógyakorlatos dol-
gokat csinálni, amíg kék nem lesz a fejem. Futni is fogok, és csipkét fogok hordani a terhességem
alatt.
- Hmm, ez az én kislányom - hümmög, amikor engedem lélegezni. - A fenébe, Ava, imádnám
letépi rólad azt a csipkebugyit, és őrülten megdugni téged most rögtön, de nem akarok közönséget.
- Nem érdekel. - Újra támadásba lendülök, a nyelvemmel a száját ostromolva, erősen huzigálva a
haját. Azt mondta, szeretne megdugni. Nem érdekel, hol vagyunk.
- Ava. - Nevetve küzd ellenem. - Hagyd abba, vagy nem vállalom a felelősséget a tetteimért.
- Nem tartalak majd felelősnek. - Nem adom fel. Felhúzom a pólóját, odaküzdve magam az
erekciójához.
- A rohadt életbe, asszony - mordul rám.
Majdnem elérem, de ekkor hangos kopogás hallatszik
az ablakon, pont a fejem mellett. Zihálva felegyenesedem, gyorsan visszafogva a szinte olthatatlan
gerjedelmem. Pár másodpercig egymásra nézünk, mindketten fújtatva, majd lassan, egyszerre
fordítjuk a fejünket az ablak felé.
Egy rendőr. És nem tűnik nagyon boldognak. Gyorsan átkerülök Jesse öléből a székemre, a vörös
összes árnyalatában pirulok. Jesse azzal a huncut morgással morog, amíg összeszedem magam.
- Na, majd ez megtanít. - Leengedi az ablakot, és a rendőr felé fordul. - Elnézést, uram. A
feleségem terhes. Hormonok. Nem tudja levenni rólam a kezét. - Kiprésel egy nevetést, zihálva
ütögetem a combját. Nevetgél, megfogja a kezem, és megszorítja. - Látja?
A rendőr köhint, és ő maga is elpirul. - Igen... Hát... Ööö... Közterület. - Körbemutat. - Kérem,
menjenek tovább.
- Látogatóban vagyunk. - Jesse visszatekeri az ablakot, ezáltal kizárva minden további
hümmögést és habozást a piros orcájú rendőr részéről, majd újra felém fordítja csintalan arcát.
Ez a laza Jesse. Szégyentelen, ahogy mindig, de imádni- való és szeretnivaló és csibészes minden
porcikájában.
- Készen állsz?
165
- Azt gondoltam, a repülőhöz viszel. - Imádom Newquayt, és alig várom, hogy lássam anyámat és
apámat, de amit most igazán akarok, az Jesse, és csak Jesse.
- Oda viszlek, majd miután elmondjuk a csodás anyósomnak, hogy nagymama lesz. - Kiugrik a
kocsiból, és otthagy, miközben teljesen elhűlve és hirtelen nem vagyok annyira elragadtatva attól,
hogy anyámat látni fogom. El fog ájulni. - Kifelé!
Becsukom a szemem, és megpróbálok lenyugodni.
- Miért csinálod ezt velem? - kérdem.
- Tudniuk kell. - Megfogja a kezem, és kihúz.
- Nem, csak alig várod, hogy elújságold a negyvenhétéves anyámnak, hogy nagymama lesz.
- Egyáltalán nem. - Nagyon védekező, de ismerem a játékát. Szereti fordítva simogatni a macskát.
Megfogja a kezem, és elvezet az úton a részben tengerparton fekvő szülői házhoz.
- Honnan tudtad, hova kell jönni? - Csak most jutott eszembe, hogy még nem is volt itt. Vagy
igen?
- Telefonáltam, és megkérdeztem a címeteket. És gondolom, az az apukád kocsija. - Odamutat
apám Mercede- sére. - Igazam van?
- Igen - morgok. A szüleim már nyilvánvalóan várnak. Miközben megközelítjük az ajtót, Jesse felemeli
a kezem, és kedvesen megcsókolja, majd röviden rám kacsint. Mosolygok az idegesítő szélhámosra.
Majd rácsap a kezemre egy bilincset.
- Mit művelsz? - próbálom eltolni magam, de késő. Ügyesen bánik a bilinccsel. - Jesse!
A bejárati ajtó kicsapódik, és a anyám ott áll egy koptatott farmerban és egy kis krémszínű
pulóverben.
- Hazajött a kislányom!
- Szia, mama! - Jesse vidáman felemeli az összebilincselt kezünket, és mosolyogva integet.
Tudtam, hogy majd ezt csinálja, és még amikor a kedves anyukám döbbenten bámul ránk, akkor sem
győzöm visszatartani a hatalmas mosolyomat. Jesse játékos, és én ezt szeretem.
Anyám kissé idegesen végigméri a mögöttünk lévő teret, majd megragadja Jesse-t, és behúzza a
folyosóra.
- Vedd le azt a bilincset a lányomról, te vadember.
Jesse nevet, és rögtön eltávolítja a bilincset, ezáltal visz-
szavarázsolva Elisabeth arcára a mosolyt.
- Elégedett vagy? - kérdi.
- Igen - anyám megveregeti a férjem vállát, mielőtt közel jön és magához ölel. - Olyan jó látni
téged, édesem. Már előkészítettem nektek az üres szobát.
- Maradunk? - kérdezem, viszonozva az ölelést.
- Reggel repülünk - zendít rá Jesse. - Gondoltam, benézünk, még mielőtt anyukád azt gondolná,
hogy elrejtelek előle.
Anya eltol, és megöleli Jesse-t.
- Köszönöm, hogy elhoztad őt látogatóba - mondja, különösen erősen megölelve őt.
Mosolygok, miközben látom, hogy Jesse is viszonozza az ölelést, felém forgatgatva a szemét,
anyám válla fölött. Mindez nem neki való. Tudom, hogy szívesebben tartana meg magának a hét
összes napjában, de igazán próbálkozik, és egyre jobban szeretem ezért.
- Hozd ki az ittlétből a legjobbat, Elisabeth, mert reggel elrabolom őt.
- Igen, igen, tudom. - Anyám elengedi Jesse-t. - Joseph! Itt vannak! Felteszem a teát.
Követjük őt a konyháig, és körbenézek, konstatálva a szüleim házának állandó tökéletességét és
rendezettségét. Nem itt nőttem fel, de Elisabeth mindig törekedett arra, hogy reprodukálja a
gyerekkori otthonomat, még a falat is lebontotta, hogy az ebédlőt összekösse a konyhával, hatalmas
közös térré alakítva azt.
Apám a konyhaasztalnál ül, újságot olvas.
- Szia, apa! - Áthajolok a vállán, és megpuszilom az arcát, ő pedig szokása szerint feszültté válik a
közeledéstől.
- Ava, hogy vagy? - Összecsukja az újságját, és kezet nyújt Jesse-nek, aki már kényelembe
166
helyezte magát az apa melletti széken. - Jól megugráltat ?
- Persze - Jesse odapillant, én pedig fintorgok.
Miután meglátogattam a mosdót, leülök az asztalhoz az apámmal és a férjemmel, és csendben
nézem, ahogyan fecsegnek, míg anya elkészíti a teát, olykor rövid közbeszólásokkal félbeszakítva a
beszélgetés fonalát. Csodálatos látvány. Sosem álmodtam volna erről. Olyan boldog vagyok.
- Arra gondoltam, hogy lemehetnénk a malomhoz vacsorázni ma este - mondja anya, miközben
az asztalra helyezi a teát. - Lesétálunk. Csodás este lesz.
Apa mormogva egyezik bele, kétségtelenül vágyik pár korsóra.
-Jól hangzik - mondja.
- Tökéletes - Jesse a térdemre teszi a kezét, és megszorítja.
Igen, tökéletes.

167
22. fejezet
- Hölgyeké az elsőbbség - Jesse kinyitja nekünk az ajtót, és anyával kislisszanunk. - Joseph.

- Köszönöm, Jesse. - Apám előremegy, elvezet minket a kandalló melletti asztalhoz, amit egy
gyertyasorral világítottak meg a megszokott farönkök és lángok helyett, amelyek a téli hónapokban
ropognak és lobognak.
- Italt? - kérdi Jesse, kihúzva nekem a széket, de később megakadályozza, hogy letegyem a
fenekem, mert észreveszi, hogy alattam kemény fa van, nincsen rajta semmilyen párna. Állva hagy,
majd gyorsan kicseréli egy közeli, magas támlájú karosszékre, amely királyi zöld bársonnyal van
kárpitozva.
- Egy pohár fehérbort kérnék. - Anya finoman lenyúl, és előveszi a szemüvegét, hogy
elolvashassa az étlapot.
- Egy korsó Carlsberget kérek szépen! - mondja apa.
- És a gyönyörű hölgynek? - kérdi Jesse, miközben lenyom a puha székbe.
- Ásványvizet kérek. - Gondolkodás nélkül rendelek, mire anya feje felemelkedik az étlapból.
- Semmi bor? - Döbbent tekintettel néz rám a szemüvege fölött.
Letelepszem, és érzem, hogy Jesse idegeskedik mögöttem, ahogyan betolja a székemet közelebb
az asztalhoz.
- Nem, korán kell indulnunk - vetem oda természetes hangon, miközben a kezembe veszem a
menüt. Nagyon korán emlékeztetnek az ittlétünk okára. Igazán nem várom a nagy vallomást.
- Ó - anyám még mindig meglepett, de nem feszegeti a témát, helyette a specialitásokra hívja fel
a figyelmet az étlapból.
Érzem Jesse forró leheletét a fülemnél. Kissé reszketek, és még mindig egy kicsit be vagyok
zárkózva a korábban ért baleset után.
- Szeretlek! - megpuszilja az arcomat, és odanyúlok, hogy érezhessem a borostás arcát.
- Tudom.
Otthagy minket az asztalnál, hogy megrendelje az italokat, és nézem, ahogyan anya mindent
felolvas az étlapról apának, majd folytatja a napi ajánlatokkal a bárban elhelyezett táblákról.
- Van már valami hír Danról? - kérdem.
- Igen, nemrég hívott, kedvesem - feleli anya. - Azt mondta, hogy tegnap együtt ebédeltetek.
Milyen szép! Mondtam neki, hogy a nyaralás előtt eljöttök, de nem tudott róla. Csodálkozom, hogy
Jesse-nek nem jutott eszébe, hogy elmondja neki.
Nem vagyok meglepve, de úgy tűnik, anya boldog tudatlanságában nem veszi észre a férjem és a
testvérem között forrongó gyűlöletet.
- Utolsó percben találtuk ki. - Rázom meg a fejem magyarázatképpen. - Jesse valószínűleg
elfelejtette megemlíteni. - Egy fikarcnyit bűnösnek érzem magam. Egy pillanatig se tartott volna
elmondani Dannek, hogy nem leszünk egy ideig Londonban.
Megmenekülök a további kérdésektől, amikor letesznek az asztalra egy tálcát. Mindenki elveszi
az italát és a szüleim elismerően sóhajtoznak az alkohollal teli poharaik felett. Ránézek a saját tiszta
vízzel töltött poharamra éppen annyi lelkesedéssel, amennyit érzek iránta, majd sóhajtozva anya
borospoharára.
- Akkor te mit rendelsz? - kérdi anya. - Azt hiszem, én tengeri tálat.
Odahajolok Jesse-hez hogy megosszuk az étlapot, a kezem leejtem a térdére. Felveszi, és
szórakozottan megcsókolja, miközben nem veszi le a szemét a menüről.
- Mit szeretnél, bébi ?
- Nem tudom.
- Én fokhagymás kagylót eszem - jelenti ki apa, rámutatva a táblára, ahol nyálcsorgató tenger
gyümölcsei ajánlatokat látunk. - Eszméletlenül finom. - Csettint egyet, majd kortyol a korsóból.
Őrlődöm. A tenger gyümölcsei kötelező, főleg azért, mert közel vagyunk a tengerhez, de mit
rendeljek?
168
Tenger gyümölcsei tálat, tele nyeregkagylóval, kék kagylóval és garnélarákkal, vagy kék kagylót
fokhagymás vajba mártogatva, meleg, frissen sütött kenyérrel. Korog a gyomrom, sürgetve, hogy
betöltsem.
- Nem tudom eldönteni.
- Mondd meg, melyiken töprengesz, és segítek - néz rám Jesse, várva, hogy rávilágítsak a
dilemmára.
- Kék kagyló vagy tenger gyümölcsei tál - elmélkedem.
Elkerekedik a szeme.
- Egyik sem! - böki ki, magára vonva a szüleim figyelmét, hogy mindketten megmerevednek az
italuk kortyolgatása közben. *
- Miért? - összeráncolom a homlokom, de nagyon gyorsan rájövök, hogy pontosan miért.
Biztosan olvasott róla valamit abban a hülye könyvben. - Jaj, ne már, Jesse!
Megrázza a fejét.
- Nem, nem, hölgyem, esélye nincs. Van valami higanyszerű cucc abban a halban, ami kárt tehet
a magzat ideg- rendszerében. Ne is próbálj ellenkezni.
- Egyáltalán engedsz bármit is enni ?
- Igen. Csirkét, steaket. Mindkettő gazdag fehérjében, és az jó a babáinknak.
Frusztráltan tiltakozom, és erősen megragadom a poharat. Meg fogok bolondulni. Mire
megérkeznek ezek a babák, rászokom a nyugtatóra.
Annyira el vagyok foglalva a duzzogással, hogy beletelik pár pillanatba, amíg észreveszem a
szülők döbbent arckifejezését az asztal másik oldalán.
Afrancba!
- Csak stílusosan, Ava! - Jesse morog, és leteszi az étlapot az asztalra. Hitetlenkedő pillantást
vetek rá. Én?
- Terhes vagy? - böki ki anya, nyilvánvalóan regisztrálja a beáramló információáradatot.
- Ava? - Apa ráerősít, mialatt Jesse-re nézek, aki bámulja az étlapot, amelyet épp most tett le az
asztalra.
Magamba szívok egy nagy adag önbizalmat, és összeszorítom a fogam. Ebből már nem lehet
kimenekülni, álmomban sem gondoltam persze hogy Jesse megengedi, hogy elhagyjam Newquayt
anélkül, hogy ne mondjam el nekik.
- Meglepetés! - suttogom, mint egy gyáva rendőr.
- De csak öt perce vagytok házasok! - zihál anya. - Öt perce!
Nézem, ahogyan apa a kezét ráteszi az övére megnyugtatásképp, de ez nem fogja megállítani.
Érzem a vihar közeledtét, ami ebben az esetben Jesse-fajta eltaposást is jelent. Nem tudom
elképzelni, hogy jól viselne egy leszidást az anyámtól. Bár anyámnak igaza van. Még tényleg csak pár
rövid hete vagyunk házasok. Nem pontosan öt perce, de belefér. Nem merem elmondani, hányadik
hétben járok. Összerakná elég gyorsan az adatokat, és kiszámolná, milyen kevés idő telt el ezzel az
emberrel való megismerkedésünktől addig, amíg felcsináltattam magam. A tény elfogadása, hogy
ilyen korán hozzámegyek a megismerkedésünk után, bőven elég volt, még akkor is, ha Jesse egy
finom eltaposást végzett, és elnyerte az apám beleegyezését.
Csendben maradok, ahogyan Jesse is, ahogyan az apám is, de az anyám nem. Ó, nem, ő csak
most indult be. A borospoharán lévő ujjmozgásból és a nagy levegővételekből meg tudom mondani.
És nagyon elkezdhetett aggódni, mert a szeme kitágul és Jesse-re irányul.
- Kényszerházasság volt, ugye ? Azért vetted el, mert muszáj volt!
- Kösz! - nevetek, és azon gondolkodom, milyen obszcén az anyám részéről, hogy ilyen mondjon.
Nem gondolkozik normálisan, és ostoba szarságokat mond. A velünk töltött közös idő rövidsége
ellenére is tudja, hogy mit érzünk egymás iránt.
- Elisabeth - Jesse előredől, feszülten, az állkapcsa megfeszül. A legrosszabbra gondolok. - Tőled
ennél jobbat vártam! - Nyugodtnak tűnik, de érzem az ingerültséget a hangjában, és alig tudom
hibáztatni. Megsértették, engem is. »
Anya fúj egyet, de apa közbeszúr, még mielőtt visszavághatna.
169
- Tehát az esküvőn még nem tudtátok?
- Nem - felelek gyorsan, és két kézzel fogom meg a poharat, hogy a reflexeim ne áruljanak el.
Igen, mindketten rohadt jól tudtuk, még akkor is, ha most tagadom.
- Értem - sóhajt apa.
- Nem hiszem el - nyafog anya -, a terhes menyasszony csak egy dologra utal.
- Akkor kurvára ne mondd el senkinek - vágok vissza, anya és a reakciója mélységesen felhúzott.
Nem hibáztatom. Sokkoló, sokkal jobban, mint azt ő valaha is gondolná, de hogy azt feltételezi, hogy
emiatt vezettek oltárhoz ? Ettől csak dührohamom lesz, szóval nem tudom, mit érezhet most Jesse.
A rángatózó teste már árulkodik, de amikor megfogja a kezem, és elkezdi tekergetni a
karikagyűrűmet, tudom, hogy most eltapossa anyát.
Előrehajol, én becsukom a szemem.
- Elisabeth, nem vagyok tizennyolc éves srác, akit kényszerítenek arra, hogy a helyes utat
válassza egy gyors baszás után egy lánnyal. - Nem mordul rá teljesen az anyámra, de ahogy résnyire
nyitom a szemem, hogy meglessem, pontosan mennyi vadsággal van dolgunk, látom, hogy az ajkát
harapdálja. - Harmincéves vagyok. Ava az életem, és nem engedem, hogy megsértsétek vagy
felhúzzátok, szóval vagy elfogadjátok, és áldásotokat adjátok, vagy hazaviszem az én kedvesem
ebben a pillanatban. - Még mindig forgatja a gyűrűmet, és annak ellenére, hogy éppen élesen helyre
tette a melodramatikus anyámat, most megcsókolnám. És fel is pofoznám. Nem akarja, hogy
felhúzzanak. Ez tőle rohadt viccesen hangzik.
- Na, nyugodjunk le egy kicsit, jó? - mondja apa, nyugodtan és finoman, az örök mediátor. Nem
csak a közeledést, a szembesülést sem szereti. Látom, ahogyan figyelmeztetve oldalra pillant az
anyámra, ami elég ritka dolog a részéről, és csak akkor nyilvánul meg, ha valóban szükségszerű. És
most határozottan szükségszerű, mert Elisabeth nem adja fel, Jesse széttapossa, és az sem lesz
nagyon finom. Szokatlanul toleráns volt eddig, de ugyanakkor anya is egész jól viselte a kihívást
jelentő emberemet.
- Ava - mosolyog apa az asztal másik végéből, a kezét a felesége karján tartva. Finom üzenet ez,
hogy fogja már be, a pokolba is. - hogyan érzed magad ez ügyben?
-Jól - felelem gyorsan, és érzem, ahogyan Jesse megszorítja a kezem, keresnem kell a jól helyett
valami mást kifejezést. - Tökéletesen. Nem is lehetnék boldogabb - mosolygok vissza apára.
- Nos, akkor hát házasok, pénzügyileg stabilak - nevet. Elég vicces azt mondani Jesse-re, hogy
pénzügyileg stabil. - És rohadtul felnőttek már, Elisabeth. Kapaszkodj. Nagymama leszel.
Elég megalázottan érzem magam, az eddigi reakciókból ítélve az ember azt gondolná, hogy
tinédzser pár vagyunk. Bocsánatkérőn Jesse-re nézek, aki teljesen kétségbeesetten rázza a fejét.
- Nem leszek nagyi! - fulladozik anya. - Negyvenhét éves vagyok. - Meglebbenti a haját. -
Mondjuk lehetnék nagynéni - elmélkedik.
- Az lehetsz, amit akarsz, Elisabeth. - Jesse újra felveszi az étlapot, egyértelműen azt jelezve, hogy
maradjunk ennyiben. Nem mondanám, hogy meghal azért, hogy tovább taposson.
- És neked vigyáznod kéne a szádra, Jesse Ward! - Átnyúl az asztalon, és megpöccinti az étlap
tetejét, de nem kér bocsánatot. - Várj! - sikoltja.
- Mire ? - kérdi apa.
Anya Jesse és köztem mozgatja a tekintetét, oda-vissza, végül Jesse-re nézve, aki emelt
szemöldökkel várja, hogy anya elárulja, mire is várunk. - Többes számot mondtál, babáink. Azt
mondta, a mi babáink.
- Ikrek. - Jesse szélesen mosolyog, minden irritáció és eltaposási jel eltűnik egy pillanat alatt.
Finoman megdörzsöli a pocakomat. - Két baba. Két unoka.
- Hát átkozott legyek - nevet apa. - Na ez tényleg nagyon különleges dolog. Gratulálok! - Egy kissé
megemelkedik a felsőteste a büszkeségtől, elragadtatott mosolyra késztetve.
- Ikrek? - szól közbe anya. - Ó, Ava, kedvesem! Ki fogsz merülni. Milyen...
- Nem, nem fog. - Jesse gyorsan leállítja, mielőtt még anyám jobban beleássa magát a csapdába.
- Itt vagyok neki én. Kész.
Anya izgatottan visszaül, és befogja, és én egy sóhajtás- nyira elolvadok. Igen, itt van nekem.
170
- És itt vagyunk neked mi is, kedvesem - mondja anya halkan. - Sajnálom. Kissé sokkot kaptam. -
Előrehajol, és kinyújtja a kezét. Megfogom. - Mindig ott leszünk neked.
Mosolygok, de rögtön rájövök, hogy nem lesznek ott nekem. Több száz kilométerre laknak
Londontól, és azzal, hogy Jesse családja teljesen kiesik a képből, nem lesz az, hogy felhívom a
nagyszülőket, hogy ruccanjanak át, és szabadítsanak fel egy órára. Nem lesz beugrás anyához egy
csésze teára, hogy lássa az unokákat. Érzem magam körül Jesse karját, próbálja megakadályozni a
váratlan és nem várt gondolataim áramlását. Ránézek, és egyenesen a szemébe bámulok.
- Ott vagyok neked én - erősíti meg, mintha olvasna a gondolataimban. Valószínűleg ezt tette.
Bólogatok, próbálom magam meggyőzni, hogy valóban csak rá van szükségem, de két babával a
láthatáron és Jesse-vei a Manorban, fenyegető egyedüllétet látok - egy olyan helyen, ahol
felnőttekkel való találkozásra nincs sok esély, és hát valljuk be, két gyerekkel elboldogulni kemény
lesz, és csak a barátok látogatásaira szorítkozhatok majd.
- Döntöttek már?
Felnézek, látom a tollal és notesszal felfegyverezett pincérnőt. Szélesen mosolyog Jesse-re.
- A steaket kérném. - Mondom, s kezem lassan lecsúszik a férjem térdére, ezzel is jelezve az én
birtokviszonyaimat. A nő nem próbál semmit sem leírni, és nem kérdezi meg, mennyire szeretem
átsütve. Csak bámul, tágra nyílt szemmel, mohón, fel és le mozog a tekintete az uram ülő alakján. - A
steaket - ismétlem a „kérem” nélkül. - Közepesen átsütve.
- Tessék? - leszakad Jesse-ről a tekintete, aki kis önelégült mosollyal rejtőzik el az étlap mögé.
- A steaket, közepesen. Segítsek leírni? - kérdezem feszülten. Hallom Jesse kuncogását.
- Ó, persze. - A nő tollat fogó keze akcióba lép. - És önöknek?
- Nekem kék kagyló lesz - morogja apa.
- Nekem a tenger gyümölcsei tál - énekel anya. - És még egy bort kérnék - emeli fel a poharát.
A pincérnő gyorsan lejegyzi, visszafordulva Jesse-hez. Újra mosolyog. - És önnek, uram?
- Mit javasol? - Hátrafújja pár méterrel azzal a mosolyával, ami csak a nőknek van fenntartva.
Forgatgatom a szemem, amint látom, hogy a pincérnő hátrahúzza a copfját, és teljesen
elvörösödik.
- A bárány nagyon jó.
- Ugyanazt kéri, amit én. - Összeszedem az étlapokat, és odalököm neki édesen mosolyogva. -
Közepesen.
- Ó. - A pincérnő Jesse-re néz, megerősítésre várva.
- A feleségem megmondta. - A férjem előrehajol, és átöleli a vállamat, de szemét a pincérnőn
tartja. - Azt csinálom, amit mondanak, szóval úgy tűnik, steaket eszem.
Fintorgok, anya és apa nevet, a pincérnő elalél a jegyzetfüzete fölött, majdnem biztosan azt
kívánva, hogy neki is legyen egy ura, aki azt csinálja, amit ő szeretne. Micsoda vicc. Hátramegy,
belecsúsztatja a tollat és a füzetet a köténye első zsebébe.
- Lehetetlen vagy - mondom halkan, miközben a szüleim kuncognak és elmélyülten nézik,
keresztül az asztalon, ahogyan Jesse szívat. - És mégis mióta csinálod azt, amit mondanak neked?
- Ava, ez igazán udvariatlan volt - leckéztet meg anya. - Jesse ki tudja választani magának az ételt.
- Semmi gond, Elisabeth. - A férjem még szívat egy kicsit. - Tudja, mit szeretek.
- Szeretsz lehetetlen lenni - gúnyolódom, miközben az arcomat a borostájához nyomom.
- Szeretem nézni, ahogy elnyomsz - suttogja a fülembe. - Hátra tudnálak dönteni ezen az
asztalon, és jó keményen megbaszni.
Nem zihálok vagy hőkölök vissza a durva szavaitól, amelyeket a társaságunkat teljesen figyelem
nélkül hagyva mondott. Egyértelműen csak nekem szánta őket. Felé fordulok, a számat a fülére
helyezve.
- Ne mondd többet azt, hogy baszni, csak akkor, ha valóban meg fogsz baszni.
- Vigyázz a szádra.
- Nem.
Nevet, és megharapja a nyakam. - Arcátlan.

171
- Hát akkor igyunk! - apa vidám hangja kijózanít minket a privát pillanatunkból. - Az ikrekre!
- Az ikrekre! - kántálja anya, és mindnyájan koccintunk, azzal egyetértésben, hogy nagyon kövér
leszek.
ízlik a steak, de nem tudom megállni, hogy ne bámuljam, ahogyan az asztal túloldalán szüleim
végigszántanak a válogatott finom tenger gyümölcsein. Miután Jesse rendezi a számlát, lassan
visszasétálunk a szüleim házához, útközben, ahogy sétálgatunk és beszélgetünk, anya megmutatja az
összes látványosságot Jesse-nek. Amikor hazaérünk, apa leül a megszokott helyére az ablakba,
felszerelkezve a távirányítóval, anya pedig felteszi a teavizet.
- Esti tea? - kérdi.
Jesse átnéz a konyhán, és elkapja, ahogyan ásítozom.
- Nem, viszem Avát aludni. - Jöjjön, hölgyem. - Odajön, és ráteszi a kezét a vállamra, majd kivezet
a konyhából. Nem ellenkezem, végül is. - Kívánj jó éjszakát anyukádnak!
- Jó éjt, anya.
- Igen, menjetek aludni. Holnap korán keltek - mondja, amint felteszi a teát.
- Kívánj jó éjszakát apukádnak! - utasít Jesse, amikor átmegyünk a halion.
-Jó éjt, apa.
- Jó éjt nektek! - apa oda se fordítja a fejét a tévétől. •
Jesse lefelé tol a lépcsőn, és átvezet a folyósón, amíg eljutunk a vendégszobába, ahol elkezd
vetkőztetni.
- Ez kedves volt - elmélkedem, amint a ruhámat lehúzza a fejem irányába.
- Az volt, de az anyád időnként még mindig egy seggfej. - Jesse szárazon válaszol. - Add ide a
csuklód.
Feltartom a kezem, és nézem, ahogyan leveszi a Rolexem, és rácsúsztatja az éjjeliszekrényre. -
Megint eltapostad - mosolygok.
Odanyúl a nyakamhoz, és elkezdi kibogozni a krémszínű csipkeSalamat.
- Előbb-utóbb megtanulja. - Eltávolítja a Salamat, látszik a gyémántom. Mosolyog, amint középre
igazítja. - Várod a pár napos folyamatos együttlétet ?
- Nagyon várom - válaszolok egy kis hezitálás után, és odanyúlok, hogy kigomboljam az ingét.
Nagyon nem megy. Ez az este csodás volt, de ha egyedül leszek a Jesse- univerzumban, és senki sem
lesz körülöttem, az megint más lesz. Sóhajtok, amint lehúzom az ingét a válláról. - Egyszerűen túl
tökéletes vagy. - Odahajolok, és megcsókolom a mellkasát, elidőzve az ajkammal.
- Tudom - egyezik bele humor és szarkazmus nélkül. Tényleg tudja, az arrogáns seggfej.
Leejtem az ingét, és elkezdem lehúzni a sliccét, miután a kezemet hátracsúsztatom a kemény
feneke fölé.
- Ezt imádom. - Belenyomom a körmöm.
- Tudom - egyezik bele újra, mosolygásra késztet. Ahogyan a kezem lesiklik a combjához,
előrecsúszom a tenyeremmel, és lazán megfogom. Kemény, tudtam, hogy az lesz. - És te is tudod, ezt
én mennyire szeretem.
Szív egy kis levegőt a foga között, és elhúzza az ágyékát, de továbbra is fogom.
- Ava, bébi, az istenért se vinnélek ágyba az anyádéknál.
- Miért ? - biggyesztek. - Tudok csendes lenni - átmegyek csábítóba.
Kételkedve néz rám, igaza van. Ezt egyáltalán nem tudom garantálni.
- Nem hiszem, hogy tudsz.
Lejjebb guggolok, és kikötöm a cipőjét, és ő egyenként felemeli a lábát, hogy a zoknival együtt
levegyem a cipőit. Megfogom a farmerja csípőrészét, és lassan lehúzom a lábán.
- Azt hiszem, meglepődnél a képességeimen. - Emel. - Rácsapok a bokájára.
- Úgy érted, meglepődnék azon, hogy mire vehetlek rá. - Egyenként felemeli a lábát, hogy
levegyem a farmerját és a bokszerját. - És sosem fogok meglepődni. Ilyen hatással vagyok rád.
Persze hogy pimasz, de teljesen igaza van, nem mintha elmondanám ezt neki. Nincs szükség rá.
Szó nélkül tudja. Ahelyett, hogy a felfuvalkodott egóját tovább növelném, lecsúszom, és
megcsókolom a lábfeje tetejét, majd az ajkammal a bokájához közelítek, forgatgatva a nyelvem és
172
csókolgatva a combjáig. Kényelmesen simogatom a tenyeremmel a combját, érezve, ahogyan az
ajkam végigpásztázza meztelen bőrének minden milliméterét. De hirtelen a nyakánál vagyok, annak
ellenére, hogy elhatároztam, végigviszem a dolgot.
Beszívom az illatát, és lábujjhegyre emelkedem, hogy elérjem az állát, ami most magasabban
van, mert a plafon felé fordul. Nem érem el.
- Mi a baj ?
- Próbálom türtőztetni magam - a hangja érdes.
- Nem akarom, hogy ezt tedd.
- Ne mondd ezt, Ava - figyelmeztet.
- Nem akarom, hogy ezt tedd - ismétlem meg, mélyen, torokhangon, harapdálva a nyakát.
Gyorsan cselekszik. A keze végigkígyózik a derekamon, és egy dörmögéssel odalök a legközelebbi
falhoz. Eksztatikus állapotba kerülök, próbálok nyugodt maradni, de a szám félig nyitva, sokkos
állapotban lélegzem.
- Mintha valami hangot adnál ki - jegyzi meg halkan, megtartva az arcom egyik oldalát, és
odanyomva a számat a füléhez. Összezárom az ajkamat, becsukom a szemem, és odatámasztom a
fejem a falhoz. Összpontosítanom kell, mert nem fogja megkönnyíteni a helyzetemet, még akkor
sem, ha ma könnyeden játszik. - Most jól figyelj. - Kikapcsolja a melltartomat, a kezét az arcomon
tartva és a száját a fülemnél. - Úgy tűnik, a szüleid kedvelnek. Ne cseszd el.
Ó, Istenem, gyorsan elröppen az önbizalmam. Miért nem foglalt egy hotelszobát, a fenébe?
Fájdalmasan ráharapok az ajkamra, elhatározva, hogy csendben maradok, mialatt a
csipkemelltarTomat lehúzza a testemről és ledobja a földre még mielőtt lehajol, és a szájába veszi a
mellbimbómat, majd addig szopogatja a kis dudort, amíg bizsereg és kemény nem lesz. Beleütöm a
fejem a falba, az arcom elváltozik, amint megpróbálok visszatartani egy kéjsóhajt.
Nem sikerül.
- Óóóóóó, Istenem - mormogom, újra beleverve a fejem a falba.
- Ó, kedvesem - rögtön az ajkamnál van. - Egyszerűen nem tudod visszatartani, ugye ?
Megrázom a fejem, szégyentelenül egyetértve.
- Nem.
- Ami csak igazolja, amit mindketten tudunk, ugye? - Feltolja meztelen csípőjét, lábujjhegyre
kényszerítve, hogy meneküljek az újabb dörzsöléstől, ami még inkább behódolásra késztet.
Újra sikertelen vagyok.
- Igen - lihegek, irányíthatatlanul, viaskodva a meztelen vállával.
- És mi az, Ava? - Megharapja az ajkát, és úgy marad, várva a válaszomat - a választ mindketten
tudjuk.
- Te irányítasz. - Erősítem meg csendesen. Látom a beleegyezés szikráját a szemében, és
lenyúlok, hogy megragadjam, de eltolja magát, és finoman megázza a fejét.
- Csak gondoltam tisztázzuk, ki irányít. - Visszatolja a kezem. - És be kell biztosítanom a szüleid
jelenlegi álláspontját rólam, úgyhogy csönden maradsz. - Bámul rám, nyilvánvalóan a
beleegyezésemre várva. Beleegyezem, de nem garantálom, hogy csendben leszek. - Csendben tudsz
maradni, Ava?
Hazudok.
- Igen. - Elvakít ő is és a képességei is, és nem fogok nemet mondani, ha arról van szó, hogy az
ágyban egybesimulunk. A terhesség kemény dolgokat művel velem. Mindennél kétségbeesettebben
kívánom, ha ez egyáltalán lehetséges.
Lustán pislog, és egy alig észrevehető mosoly suhan át az arcán. Felnyúl, és elhúzza a kezemet a
hajamtól.
- Úgy tűnik, van egy kis probléma - suttogja. - Ne mozdulj. - Hátrál, és rá akarok kiabálni, de
felvesz valamit, és elvonja a figyelmem, ahogyan lassan közeledik felém, elrejtve azt, amit a kezében
tart. Nyugtalankodom, vonaglok, és nagyon gondolkodom, hogy mit is tarthat a kezében, de nem
enged túl sokáig szenvedni. Előrenyújtja a kezét, és feltartja a csipke salamat, majd a csuklója köré
tekeri és kifeszíti. Összeszorítom a fogamat és a combomat. Sőt minden kis izmom megfeszül a
173
gondolattól, amit a Sál ígér, és tudom, hogy nem a szememet köti majd be vele.
- Azt hiszem, ezt csendes dugásnak nevezzük. - Odahúzza a sálat a számhoz, és becsúsztatja az
ajkam közé. - Lazítsd el a nyelved - mondja finoman, átvezeti a fejem mögé, és megköti alaposan, de
finoman. - Ha úgy érzed, sikítanod kell, harapj rá. Értetted?
Bólogatok, a szemem követi őt, ahogy lehajol, és leveszi a bugyimat, nem is baj, hogy nem tudok
beszélni, mert leblokkolt az agyam. Nem jut eszembe semmi, az egyetlen gondolatom a várakozás.
És persze egy kis elmélkedés is, hogy vajon Jesse ezt mással is eljátszotta-e. Talán. Elég valószínű.
Nem tetszik a gondolat, de a letaglózott állapotom megakadályoz abban, hogy kergessem ezt a
gondolatot, ez és a forró nyelve, ami fel és le fut a combom belső oldalán. Nem akarok kiabálni, de
így is ráharapok a sálra, a szemem csukva, a dobogó szívem páros ütemben ver a mellkasomban.
Meglepően nyugodt vagyok.
Ráerősít, amikor hevesen beleszuszog a fülembe, és belefonja a kezét az enyémbe, majd feltolja
a mögöttem lévő falra, végül megcsókolja a karom belső oldalának érzékeny bőrét, finoman és
fájdalmas lassúsággal. Rögtön arra gondolok, hogy az egyetlen sikításom a türelmetlenségnek fog
szólni. Ráérős lesz.
- Azt hiszem, ezt fekve csináljuk. - A mély, magabiztos hangja arra késztet, hogy irányításért
könyörögjek, ahogyan a még mindig összekulcsolt kezünket lehúzza, majd elkezd hátrafelé menni,
arra biztatva, hogy vele együtt lépjek. Nem mintha szükségem lenne a biztatásra. Követni fogom ezt
az embert, bármerre megy, mindegy hogy az egy ágy vagy a világ vége.
Lehajol és megfog, mielőtt kiegyenesítené a lábát, majd letérdel a kis franciaágyra, és felkúszik,
finoman leterítve engem. Megpuszilja az orrom hegyét, elsöpri a hajam az arcomból, majd óvatosan
az oldalamra fordít, felemeli a behajlított lábamat, hogy beterpeszthesse a másikat, amely még
mindig párhuzamos az ággyal. Előretör, egyik kezével támaszkodva, a másikkal fogva a lábam,
figyelem, ahogy közelebb jön, amíg eléri a bejáratom. Ha tudnék, sikítanék, de a tevékenységem az
ágy támlájának megmarkolásá- ra korlátozódik. A hátam meghajlik, még akkor is, ha csak
kapaszkodik ott, kínzó érzés.
- Ava - megcsókolja a lábam. - Ezzel semmi sem ér fel. - Lassan belém csúszik, a feje
hátrahanyatlik, és oda kell néznem. Túlteszem magam a késztetésen, hogy a kéj közepette
becsukjam a szemem, így nézhetem az arcát. Az állkapcsa megfeszül, még jobban szorítja a bokámat,
a most már szabad keze megpihen a derekamon, a teste megkeményedik, kirajzolódnak és
megduzzadnak az izmai. Annyira szeretném érezni, de lebénít az élvezet, és nem tudok mozogni.
Igaza van. Semmi sem tud és semmi sem fog felérni ezzel. Észveszejtőn jó, rá vagyok tapadva, rabul
ejtett. Annyira hihetetlenül szerelmes vagyok belé.
- Tetszik, amit látsz ? - kérdi, ahogyan lassan visszahúzódik. Annyira rá vagyok kattanva az
izmainak a mozgására, hogy nem veszem észre, hogy lehajtotta a fejét, és tanulmányoz. Elhallgattat,
belém foltja ezt az élvezetet és elvárja a lehetetlent. Azt akarja, hogy válaszoljak? Nem lenne szük-
séges, tudja a választ, de ennek ellenére bólogatok. Nem mosolyog, és nem is adja semmilyenjeiét az
egyetértésnek. Csak fokozatosan, mélyen belém hatol, mintha megjutalmazna a csendes
válaszomért. Nekem is tetszik, amit látok! Meg vagyok áldva csípőjének precíz mozgásával. Lehet
hogy nem tudok élvezetemben felkiáltani, de tudok nyöszörögni. Szóval megteszem.
Miután lassan kihúzza, újra egyenesen bedugja. Lassan kifejleszt egy stabil ritmust. Kontrollált és
pontos marad, és mélységesen erős, de nélkülözve azt az erőt, amire tudom, hogy képes.
Határozottan meg akarja erősíteni a mondanivalóját - a durvaság szükségtelenségét, annak a
durvaságnak, amelyre, azt gondolom, szükségem van, és egy olyan dolgot erősít meg ezzel,
amelyben nem vagyok biztos, hogy meg kellene erősíteni, ha nem lennék terhes. Alaposan el-
kényeztet, rendkívül figyelmes velem. Be tudom érni ezzel az elkövetkezendő pár hónapban.
Újra nyöszörgők, amint őröl, és amikor érzem a fogát a bokámon, a fejem hátrahanyatlik, és
váratlan, forró bizsergést érzek mindenhol a bőrömön, de legintenzívebben a combomon.
- Elveszti az irányítást - suttogja halkan, feljebb emelkedve a térdein, magával húzva az alsó
részemet. Elkezdem rázni a fejem, szorosabban kapaszkodva a támlához és megfordítva a testem,
igyekszem a hátamra kerülni. Igyekezetem hiábavaló. Sosem tudnám legyőzni. Erősen tartja a csí-
174
pőmet, odaszögezve, ahova akar. - Ne harcolj, Ava! - vág vissza pontosan, de óvatosan. Ez semmi
ahhoz képest az erőhöz képest, amivel tudom, hogy rendelkezik. De még mindig jó. Nem szükségem
van rá, hanem könyörgök érte. Nagy a különbség, de a telhetetlenségemet jól és a megfelelő módon
kezelte, így már elvárom ezt.
Újra behatol határozottan és egy újabb nyomással. Megpróbálok megint megfordulni, de
hiábavaló. Sosem fogok nyerni, csak kifárasztom magam, és szeretnék energiát spórolni arra a
hatalmas kiengedésre, ami már érik. Ráharapok a sálra, és tompán sikítok.
- Megőrjítelek, bébi? - kérdi egy fikarcnyi önelégültséggel, amikor visszaáll egy gyengéd,
egyenletes ritmusra.
Nem nézek rá. Behunyom a szemem, hogy elkapjam a dobogó ritmust a bensőmben még mielőtt
rám szól, hogy tartsam kordában. Uralkodik felettem. És bár lassú és erőlködés nélküli, még így is
élvezetes, és így is el fogok menni.
- Ügyes vagy, Ava. - Bemegy, körbeforog, majd kijön. - A csábítom megerősödik. - Ki, be, ki, be, ki.
Nyöszörgők, a támlának nyomom a fejem. A vére belémáramlása felfoghatatlanul jó. Annyira jó.
Uramatyám! Próbálom kiabálni a nevét, de csak egy feszült, hallhatatlan vonyítást sikerül kiadnom.
- Ava! - suttogja hangosan. - Fogd be a szád! - A kemény kijelentést egy kontrollálatlan csípőlökés
követi. Ez csak egy újabb sikítást hív elő, de ez már megfejthetetlen. Ez az érzéki fordulópont felizgat,
majd a száját a lábamra teszi, és harapdál, egészen le, és lenyúl, hogy hüvelykujjával a csiklómon
körözzön. Ez kirobbant. Nyelek egyet, a testem rángatózik, merev nyíllá feszül, az izmaim görcsbe
állnak, és ráharapok a csipkekendőre. Ha tudnék beszélni, összevissza lőném a káromkodásokat,
úgyhogy megkérdőjelezhetetlenül jó dolog, hogy nem tudok. Remegek, nyögök, és Jesse még mindig
hatol belém, még mindig merev, és még mindig harapdálja a bokámat. Kezd kifogyni az élvezet, de
még mindig megy és megy és megy.
Végtelenül hálás vagyok, amikor leengedi a lábam, és a hátamra fordulhatok. Már össze vagyok
törve, de még mindig engesztelhetetlenül elfogódott Jesse iránt, ahogyan mélyen belém ássa magát,
és eligazítja a lábam, hogy megnyugodjon a combom között.
- Jó ? - kérdi, a szemöldöke magabiztosan felemelkedik, és lenéz rám. Bólogatok, a szemem
lecsukódik, bármennyire kétségbeesetten is szeretném legeltetni Jesse nyirkos, jóképű ábrázatán. A
haját is szeretném érezni, és megrángatni egy kicsit, de a kezem a támlához ragadt. - Sosem fogod
tudni, milyen élvezetet okoz számomra, ha látlak szétesni az érintésemtől - suttogja, és résnyire
nyitom a szemem, látom, amint felemeli a felsőtestét, így két, dagadóan izmos kezén támaszkodik.
Nem úgy tűnik, hogy megkísérel hozzám tapadni, csendesen megelégszik azzal, hogy fölőttem
mozog. Egy kis idő múlva, amikor mozdulatlanul áll, de még mindig rángatózik, megerőltetve magam
rendesen kinyitom a szemem. Bámul rám, és vár a tekintetem- re _ Visszatértél.
Igen, de a testem még mindig pulzál a lüktető farok körül. Próbálok mondani valamit, a kifáradt
agyam elfelejti, hogy be van tömve a szám, de amint ráébredek a korlátaimra, meggyőzöm a
karomat, hogy emelkedjen fel, és szendvicsben fogja közre az arcát. Már majdnem kétnapos a bo-
rostája. Imádom.
Megfordítja a fejét, hogy megcsókolja a tenyerem, mielőtt leereszkedik a könyökéig, és az ujjait
bemélyeszti a sál alá, az pedig a nyakamra csúszik. Tudok beszélni, de elég viccesen, nem akarok
most semmit mondani. Tartom Jesse arcát, magamba szívva az örömöt izzadt, borostás közelsé-
géből, és csupán ettől boldog vagyok.
- Szeretnélek megcsókolni! - jelenti ki, de miközben a kívánság édes, még mindig fényévekre van
a szokásos „Csókolj meg!” parancstól. Valószínűleg ezért emelkedik fel teljesen a szemöldököm,
Jesse szeme pedig csillog a szórakozottságtól.
- Szeretnél?
- Hmm - végighúzza a hüvelykujját az alsó ajkamon, és mereven néz. - Tényleg szeretném.
- Megcsókolhatsz. - Kiszáradt a szám a bekötéstől, emiatt érdes és mély lett a hangom.
A hüvelykujja odaér a szám sarkához és vissza, át az ajkamon. - Nem engedélyt kérek. - Szeme
becsukódik, majd újra kinyílnak, egyenesen rám szegeződve. - Csak hangosan gondolkodom.
- Miért nem hagyod abba a gondolkodást és cselekszel? - Felemelem a csípőmet, ezzel
175
jelezve,hogy nem csak csókra vágyom. Jesse felkúszása tényleg le fog harcolni. Még mindig
bizsergek, a merevedése még mindig önelégülten bennem lüktet.
- Követelődzől, Mrs. Ward?
- Megtagadod, Mr. Ward?
- Nem, de te igen...
- Tudom, ki irányít. - Félbeszakítom, mire huncutul grimaszol, majd alámerül, ajkai érintkeznek az
enyémmel, és elveszi azt, amit olyan szívesen adok.
- Még sosem kóstoltam ennél jobbat! - A csípője forog, fölszítva vágyam maradékát.
- Még egy tejszínhabos Avát sem? - kérdezem a buja, nedves szája mellett.
- Még egy tejszínhabos Avát sem. - Erősíti meg, végig- harapdálva az útját a fülemig. - Még egy
kakaóvajasat sem. - Morogja, alányúl, és beakasztja a karját a térdem alá. Felhúzza a behajlított
lábamat, és beleülteti az öklét a matracba, hogy a lábam a keze fölött legyen. - Csak tisztán - szopo-
gatja a fülcimpámat. - Nyersen - harap tovább - és meztelenül -, majd csábítóan meghúzza a fogával.
Beleborzongok, ahogyan végigpásztázza az arcomat, és beledugja a nyelvét a számba. - Ava - fejezi
be egy suttogással. - Tiszta, nyers, meztelen. - És még három teljes napig teljesen... az... enyém.
Mosolygok a szájához simulva, és megtalálom a haját, képtelen vagyok ellenállni a pajkos
rángatózásnak, ahogyan morog, és kielégít azzal a borzalmasan élvezetes, csodálatosan tehetséges
csípőjével. Mély őrlések. Finom alámerülések. Könnyű visszahúzódások. Sóhajtok, és ő morog, mé-
lyen a torkából, de nem szeretnék újra elmenni. Tudnék, de nem akarok. Szeretnék rá koncentrálni,
így a saját köreim találkoznak az övéivel, optimális kapcsolatot és élvezetet biztosítva, csak neki.
Amikor megérzem testének pulzáló hullámait, amelyek bennem lüktetnek, tudom, hogy közel a
vége, ezért erősebben csókolom, megrángatom a haját egy kicsit, és nyögdécselek. Lángol, és amikor
egy leheletnyire ellöki magát, tudom, hogy a szememet szeretné. A kezem a nyakára teszem. A
lüktető nyaki ere illik a heves zihálásához. Összeakad a tekintetünk, az övé tele étvággyal, az enyém
megadással.
- A szívem hevesen ver. - Morogja, belém nyomva egy utolsó, mély lökést, és csak tartja magát,
belélegzik, és erősen elkezd remegni. - Basszus, ez rohadt jó érzés.
Nem csatlakozom a tetőponthoz, de ez nem akadályoz meg abban, hogy finoman nyöszörögjek,
és beszívjam a forró leheletemet, a combom megtalálja a csípőjét, és a karom a vállára kerül, hogy
magamhoz húzzam őt. Határozottan megcsókolom, erőszakosan ellepem a száját, átsegítve őt
testének rángásán és lökésein.
-Jó? - kérdem, közel a szájához.
Tovább csókol, és finoman megharapja a nyelvemet.
- Ne kérdezz kibaszott hülye kérdéseket - figyelmeztet határozottan, a hátára fordul, és fölemeli
a karját, hogy fölkínálja a kedvenc helyem. Az ujjbegyeim megtalálják a sebét, és megkezdik a
szokásos mozgásukat egyik oldalról a másikra ahogyan önelégülten magához húz, és belelehel a
hajamba. - Oké?
- Ne kérdezz kibaszott hülye kérdéseket - grimaszolok a felsőtesére.
- Ava, egyszer belereszelek egy szappant a szádba.
Valószínűleg megtenné.
- Mikor indulunk?
- Hét körül. Heathrow-ból délben repülünk.
- Heathrow? Vissza kell vezetnünk Londonig? - Most ugrat?
- Igen. Csak itt tudtam járatot foglalni ilyen szűk időn belül.
Elkezdek duzzogni, de a hangvétel véglegesnek tűnt, és mi értelme lenne a panaszkodásnak,
amikor tudom, hogy nem érek el vele semmit ? Nem csak a szűk időhatár és a foglalás miatt.
- Legalább Bristolból találtál volna valamit. - Egyszerűen nem tudom türtőztetni magam.
- Fogd be! Inkább beszéljünk a hét végi terveinkről!
- Vannak terveid? - kérdem.
- Igen, sok csipke és meztelenség van benne. - Megcsókolja a fejemet, és rögtön elvonja a
figyelmem.
176
Csak én, Jesse és sok meztelenség, miután a sok csipkét eltávolítóttuk... lassan. Mosolygok,
szorosabban odasimulok, és hagyom, hogy álmos képzeletem bejárjon mindent, ami Jesse-hez
tartozik.

177
23. fejezet
- Minden megvan? - Anya még mindig pongyolában van, miközben az aggodalmaival nyaggat.
- Igen - sóhajtok teljes elkeseredettségemben, tizedik alkalommal.
- O, rövid volt, de nagyon örülök, hogy meglátogattatok minket. - Megpaskolja az arcomat, és
megpuszil. Nem nekem kéne ezért learatni a babérokat. Ha nem lett volna Jesse, ki tudja, meddig
halogattam volna ezt az utazást. - Vigyáznod kell magadra.
Megforgatom a szemem, de megölelem.
- Nagyon jó volt látni.
- Most arra utalsz, hogy nem tudok vigyázni a feleségemre? - kérdi Jesse szigorúan, mialatt
becsukja a csomagtartót.
- Nem, azt mondtam, hogy vigyázzon. - Haragosan ránéz Jesse-re. - És sosem utalnék arra, hogy
nem tudsz vigyázni az én lányomra. - Rám bök. Mintha O’Shea asszonyságnak csesztetési kényszere
lenne.
Jesse átvágtat, otthagyja az apámat álldogálni a kölcsönzött DBS mellett.
- Nem kell vigyáznia magára, mert megteszem én helyette. - Elhúz az anyukám szorításából,
visszakövetelve a feleségét az anyósától. - Enyém - mosolyog és úgy tesz, mintha fojtogatna, hogy
alátámassza, amit mondott.
- Fenyegetés - fújtat anya, és megpróbálja leplezni a mosolygását. - Joseph! Ne legyenek ötleteid.
Mind megfordulunk, és azt látjuk, hogy apa végighúzza a tenyerét az Aston Martin csillogó
borításán. Ha elég közel lennék, biztosan egy sóhajt is elkapnék.
- Csak csodálom - mondja magában. - Azt gondoltam, a tiéd fekete bőr belülről.
Odapillantok Jesse-re, és telepatikusán üzenem, hogy gyorsan találjon valami magyarázatot arra,
hogy a kocsi belseje hogyan változott át fekete bőrből krémszínűvé.
- Az enyém szervizben van. Ez egy kölcsönkocsi. - Gyorsan megadja a magyarázatot késedelem és
feszültség nélkül. Annyival jobban tud nálam hazudni, és ezt utálom benne.
Apa nevet.
- Én nem kapok ilyen kölcsön kocsikat a szervizben.
Jesse mosolyog, és elvezet az anyósüléshez, finoman lenyom, és beköt, majd megigazítja az
övemet. Ellököm a kezét, rámordulok.
- Nem vagyok tehetetlen - mormolom.
- Nem, végtelenül tehetséges vagy - hunyorít felém -, abban hogy kibaszottul idegessé tegyél!
- Te idegesíted fel magad! - feleselek, ellökve őt és bezárva az ajtót. Leengedem az ablakot. -
Sziasztok! - Odadobok a szülőknek egy puszit, és látom, ahogy Jesse kezet fog apával, és
szemérmesen megpuszilja anya arcát, majd átmegy a kocsi előtt, lyukakat szúrva belém a
tekintetével az ablakon keresztül, ahogy szokott.
Becsusszan, és elindítja a motort.
- Ez a hét vége sokkal kellemesebb lesz, ha azt teszed, amit mondok. - Morog, miközben elhajt a
szüleim házától.
Integetek nekik, majd szembefordulok az ülésemen, hogy lássam.
- Be tudok csatolni egy biztonsági övét.
- De szeretném én csinálni - motyogja komoran. - Az én dolgom.
- Az, hogy becsatold az övemet ? - nevetek.
- Nem áll jól a szarkazmus, hölgyem. - Elkezd pár kapcsolót pöcögtetni a kormányon. - Az én
dolgom, hogy vigyázzak rád. Nem voltál rosszul ma reggel?
- Nem - sóhajtok. - Mivel betömtél egy gyömbéres kekszet a számba, amint felébredtem, és ez
megoldotta a problémát - gúnyolódom hátradőlve, amikor beindul a magnó, és Mr. JT csatlakozik
hozzánk. Meglepődve és szórakozottan nézek Jesse-re. Tudja, hogy nézem, de nem veszi figyelembe.
- Megkérted őket, hogy tegyék be ezt a CD-t, ugye? - minden porcikámmal küzdők a vigyorgás ellen.
Az útra hunyorog.
178
- Ne légy hülye.
- Megkérted. A különleges kérelmek nyomtatványon, amit kitöltöttél, azt írtad: „Kérem,
tegyenek a zenelejátszóba Justint.” - Megállók. - Egy szívecskét és pár puszit is tettél rá? - Most már
önfeledten vigyorgok.
Lassan, kedvetlenül néz rám.
- Azt gondolod, vicces vagy?
- Igen. - Előrenyúlok, és feltekerem a hangerőt, majd bugizom az ülésemben énekelve és
általában jól felhúzva a JD-fan uramat. - Hé! - Sikítok amikor az ujjai megszorítják a csípőmet, és a
zene megint lehalkul. - Én élveztem ezt.
- Élvezned is kéne. Nagyon tehetséges ember - jelenti ki őszintén Jesse.
- Te vagy tehetséges ember.
- Tudom - vonja meg a vállát. - Sok közös van bennünk. Remek fickó.
- Ismered személyesen?
- Nem. Mindig kéri, hogy találkozhassunk, de túl elfoglalt vagyok - most ő leplez egy mosolyt.
Nevetek, és felcsúsztatja a Wayfarer napszemüvegét, de előtte még rám kacsint, és enyhén
megrántja a vállát. Könnyed Jesse. Atyám, hogy imádom ezt az embert.
Jesse körbevezet a repülőtéren, kerülgetve a kocsikat, rossz irányokba indulva, és úgy általában azt
sugallva, hogy fogalma sincs, merre megy.
Látom a repülőtér parkolójának jelét, amint elúszik az ablakunk mellett, és gondolatban
megráncolom a szemöldököm. Majd ránézek az órára. Tizenegy harminc, és fél órán belül már
repülnünk kell. Még be sem csekkoltunk, a biztonsági ellenőrzés sem volt meg, meg semmi.
- A francba! - bukik ki belőlem, miközben felveszem a táskámat.
- Ava, a szád! Mi van? - Túl hirtelen fordul be egy sarkon, és megkell kapaszkodnom az ajtóban,
hogy ne veszítsem el az egyensúlyom.
- Nyugi már! - Bökök rá idegesen. Vajon ez megfelelő alkalom lenne arra, hogy megjegyezzem,
hogy hülyén vezet ?
- Ava, nem vagy sehol nagyobb biztonságban, mint velem egy kocsiban. Mi a baj ? - Nem néz
rám, így nem veszi észre a kételkedő tekintetemet, de aztán gyorsan eszembe jut, miért is estem
kétségbe valójában.
- Az útlevelem. - Mondom, elmerülve a táskámban, teljesen haszontalanul keresve, hiszen
tudom, hogy nincs ott.
Nem oda tettem, és abbahagyom a turkálást, amikor ráébredek, hol is hagytam. Jesse ki fog akadni. -
Otthagytam az útlevelem a kacatos dobozomban. - Mondom, miközben erőteljesen átkozom
magam, hogy eddig miért nem válogattam át azt a dobozt.
Előrenyúl, és felnyitja a kesztyűtartót.
- Nem, nem felejtetted el, de a nevedet elfelejtetted átíratni, Miss O’Shea - odalöki az ölembe, és
számonkérőn rám néz.
- Tehát szingliként utazom? - kérdem, miközben kinyitom, és megcsodálom a lánykori nevem.
- Fogd be, Ava - kiabál, és megáll, majd kiugrik, gyorsan átküzdi magát az én oldalamra, és
kinyitja az ajtót. Magam is megtettem volna, de csak tátott szájjal nézek ki az ablakon. - Gyerünk!
Felnézek, és látom, amint egy jól öltözött ember közeledik egy pilóta egyenruhában lévő
emberrel. Kikapják az útlevelet a kezemből, kezet ráznak, aláírások, papírmunka elvégezve, majd a
poggyászunkat is kiveszik a csomagtartóból.
- Egész nap itt fog ülni, hölgyem? - Kinyújtja a kezét, és automatikusan megfogom, engedve,
hogy kisegítsen a kocsiból.
- Mi az? - kérdem, biccentve a játékrepülőhöz hasonló gépre, ami pár méterre van tőlünk.
- Az egy repülő - válaszol humorosan, majd odavezet a járművöz. Ettől nem érzem magam sokkal
lelkesebbnek, mert a közeledéssel nem lesz nagyobb, és akkor sem leszek meggyőzve, amikor Jesse-
nek le kell hajolnia, hogy ne verje be a fejét, amikor beszáll abba az átkozott dologba. Tétovázom a
nevetségesen kevés számú lépcsőn, amin fel kell mennem ahhoz, hogy beszálljak, és Jesse
hátrafordul. Hogy megnézze, mi tart vissza, hiszen a kezünk szorosan össze van fonva. - Ava?
179
- Én nem szállók fel erre a bigyóra - hirtelen indokolatlan félelemroham tör rám. Sosem féltem
még a repüléstől. De ez a kis repülő tényleg felpumpálja az ereimben a félelmet. Egy kicsit levegőért
is kapkodok.
Mosolyog, de egyben ráncolja is a szemöldökét.
- Persze hogy felszállsz. - Finoman átkarol, bátorítóan, de nem változik az álláspontom. Sőt!
Visszahőkölök. - Ava, sosem mondtad, hogy félsz a repüléstől! - Újra lehajol, és felegyenesedik a
repülő másik oldalán.
- Nem félek. A nagy repülőket szeretem. Miért nem nagy repülővel utazunk? - Hátranézek és
rengeteg repülőt látok. - Miért nem egy olyannal megyünk?
- Mert valószínűleg azok nem oda mennek, ahova mi megyünk - mondja finoman. Érzem,
ahogyan a kezem elernyed, mert közeledik, és a keze már az arcomon. - Tökéletesen biztonságos -
nyugtat meg, elfordítva az összes nagy repülőtől az arcomat, amelyekre fel szeretnék szállni. Nem
érdekel, hogy nem oda mennek, ahova nekünk kell, bárhova elmegyek velük.
- Nem néz ki biztonságosnak - mögé pillantok, és látok egy tökéletesen elhelyezkedett nőt,
tökéletes hajjal és sminkkel és tökéletes mosollyal. - Túl kicsi.
- Ava - a gyöngéd, biztató hangja visszavonzza a tekintetem, és ránézek. Mosolyog rám.
- Ez én vagyok, a birtoklási vágyban szenvedő, kontroll-* őrült szörnyed - lágyan megcsókol. -
Tényleg azt gondolod, hogy szándékosan veszélybe kergetlek?
Megrázom a fejem, teljesen tisztában azzal, hogy gyerekesen viselkedem. Habár meglepett a
félelmem. Sokkolnia kéne, hogy Jesse magánrepülőt bérelt, de nem ez történik. A tény, hogy nekem
ezen a repülőn kell utaznom, az sokkol. - Egy kissé ideges vagyok - vallom be csendesen, regisztrálva
az értelmes agyammal a láthatóan közel lévő személyzetet, beleértve a mögöttem álló pilótát.
- Válaszolj a kérdésemre - erőlteti.
- Nem, nem azt gondolom.
-Jó. - Mögém kerül, megragadja a vállamat, és finoman feltaszigál a lépcsőn. - Imádni fogod, hidd
el.
- Jó reggelt! - A tökéletes nő, aki még mindig tökéletesen áll a helyén, köszönt minket, kinyújtva
a kezét, hogy jelezze, merre kell mennünk. Igazán nincs rá szükség, két út van, és egyáltalán nem
akarok közel menni a pilótafülkéhez.
Amint kitárul előttem a teljes folyosó, látom, hogy csak pár ülés van, mindegyik masszív és
mindegyik bőr, mind állítható, és csak kettő van belőlük egy sorban. Középre vezetnek,
megfordítanak, és leültetnek a finom puhaságba. Csendben maradok, és megállóm, hogy
elhúzódjam, amikor Jesse bekapcsolja az övemet, és leül szembe velem. Rögtön felemeli a lábam az
ölébe.
- Pezsgőt, uram? - A tökéletes hölgy visszatért, nézem, ahogy végigpásztázza az uramat, de
túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy összeszedjem a bátorságomat, és ne hisztizzek.
- Csak vizet - válaszol Jesse röviden, nincs mosoly, nincs elismerés és nincs „kérem”. A nő gyorsan
visszavonul, és Jesse lecsúsztatja a balerinacipőmet a lábamról, hanyagul ledobja a földre, mielőtt
elrendezkedne és elhelyezné úgy a lábamat, hogy masszírozhassa. - Oké ? - kérdi.
- Nem igazán. - Nem tudom, mi ütött belém. - Volt normális járat is, ugye? - Gyanakodva
kérdezem, lopva odapillantok a szokatlanul kis ablakra.
- Nem tudom. Nem néztem meg. Nem a legkedvezőbb ajánlatot kerestem, Ava.
- Te nem, de én azt szeretném. - Megmozgatom a lábujjaimat. - Mégnem dagadt a lábam, ugye
tudod?
A hüvelykujjai nagyon finoman dolgoznak, gyengéd körök a lábam belseje felé.
- Csukd be a szemed, és helyezd magad kényelembe, bébi - gyengéden parancsol, és megteszem,
amit kér. Lassan lecsukódik a szemem, és az utolsó kép, amit látok, az uram, aki szeretetteljesen
masszírozza a lábam, és próbál megszabadítani a hirtelen rám törő idegességtől.
Hagyom, hogy az agyam kikapcsoljon, és félig öntudatlan állapotba kerülök egy pillanat alatt.
Nem olyan nehéz feladat ez akkor, amikor ő megérint. Még akkor is, ha ez csak a lábam. A szokásos
jelenet, amikor Jesse kihúzza belőlem a gondokat. Legyen az jogos vagy teljesen triviális,
180
szükségtelen vagy csinált probléma, Jesse megoldja.
Majd az elmém végigsiklik az összes Jesse-féle dolgon, és belül mosolygok - eszembe jut az
összes csipke, a kakaóvaj és szidalmazás a káromkodásért. Sóhajtok. A változatos stílusú Jesse-
dugások, a csábítás, a játékosság és a gyengédség. Most tényleg mosolyognék. A bilincsek, a csipke
száj- tömő, a feszület, az evezőgép és a tejszínhabos Ava éclair. Felgyorsul a szívverésem. A
piszkosszőke, a függésre hajlamos, sármos, de vidám szempár, a szobrászati tökéletesség és a
kétnapos borosta. Ahogyan feltűri a gallért a pólóján, a különböző mosolyai, nekem és a többi
nőnek, és most a pocakomnak is. A vadsága, a védelmezése, az irányítási kényszerei. Ahogyan jár és
ahogyan eltapos, és a különböző módok, ahogyan szeret, kíméletlen, nyers rajongással. Ahogyan vi-
szonzom ezt a rajongást.
Öntudatlan megmozdulok, hallom a nevetését. A finom, mély nevetést. Majd érzem a nyelve nedves
melegségét a lábujjamon. Mosolygok, amint kizökkent a férjemről való álmodozásból. Kinyitom a
szemem, és a mosolya fogad, amit csak nekem tartogat.
- Álmodunk? - kérdi, harapdálva a kisujjam.
- Rólad - sóhajtozom. - Mondd, mikor szállunk le, hogy a fejem a térdem közé hajthassam.
- Én teszem majd a fejem a lábad közé - szopogatja a lábujjam, én pedig beleremegek.
- Csak mondd meg.
- Nézz ki az ablakon, bébi.
Összeráncolom a szemöldököm, és kibámulok, leszálló- pályára és repülőkre számítva, de
helyette felhőket látok.
- Ó! - Kiesem hirtelen a nyugalmamból, majd semmilyen mozgást nem észlelek. Hangokat is alig
hallok. Jesse nagyon higgadt. Oldalra nézek, és látom a vizeinket az erősen fényesített asztalon, majd
ránézek a folyósóra, és látom a tökéletes nőt pepecselni a gép másik részében. - Miért nem
mondtad? - kérdem, hátradőlve a székemen.
Megcsókolja a lábujjam.
- Hogy kihagyjam a hangod és a nézésed? - Leteszi a lábam. - Gyere ide. - Egy pillanatra nem
mozdulok. Kicsatolom az övemet, és szó szerint az ölébe merülök, belefészkelve a fejemet az álla alá
és kezemet a nyaka köré fonva. - Aludjon tovább, hölgyem!
Nem kell kétszer kérnie. A korai kelés és a hosszú autóút kimerített, és nem akarok összetört
lenni, amikor leszállunk, bárhova érkezünk is. Még mindig nem kérdeztem, de nem érdekel. Meleg
lesz, napfényes, és csak én meg Jesse leszünk kettesben.
Még mindig Jesse ölébe vagyok furakodva, amikor hallom őt halkan beszélgetni, de csak
mormogásként ér el hozzám a hangja. Egy kissé támolyogva eltolom magam, és látom felettünk a
tökéletes nőt lézengeni.
- Üdvözlöm Malagában, Mrs. Ward. - Rám mosolyog egy őszintéden, „munkaköri kötelesség”
mosollyal.
- Köszönöm - viszonzom a mosolyát, egy kicsit vérszegényebben, de még mindig határozottan
őszintébben. Málaga? Azaz a spanyolországi Malaga? Azaz közel Marbellához, az a Málaga?
- Visszatért a gyönyörű hölgyem. - Megcsókolja az arcomat. - Élvezted az utazást?
Ránézek az álmoskás ködből, és látok egy borostás, homályos, mosolygós arcot és összeborzolt
sötétszőke hajat.
- Borzoltam a hajad álmomban? - morgok, és felnyúlok, hogy lesimítsam.
- Sok mindent csinálsz álmodban. A végtelenségig néznélek.
Mozgásba lendülök, de nem jutok sehová.
- Ki akarok nyújtózni - panaszkodom tekeregve. Hallok egy kattanást, és rögtön kiszabadulok. -
Be kellett hogy kösselek. - Segít felállni, és nézi, ahogyan felemelem a kezem, megérintve a repülő
plafonját. O, ez túl jó érzés.
- Nem kellene a landoláshoz bekötnöm magam? - kérdem. A székem felemelve, az asztal eltolva,
és a cuccaim óvatosan az első ülés alá tűrve.
Cinikusan felvonja a szemöldökét.
- Igen, majdnem agyon kellett hogy tapossam a kedves hölgyet. - Ő is feláll, és lehúzza a
181
blúzomat, amely egészen a köldökömig felcsúszott a nyújtózkodástól. Tartja, míg befejezem. - Kész?
- Igen - ásítok, ahogy elengedi a blúzom szegélyét. Tudom, hogy ez valószínűleg egy előjele
annak, ami következni fog ebben a pár napban, de jó lesz, ha megvilágosodik, mert elhoztam a
bikinijeimet, és hordani is fogom őket.
Ahogyan kimegyünk a fényes napsütésbe, mosolygok, a forróság megüt és felmelegít, egészen a
bensőmig. Vagy tovább. Már így is van bennem egy kellemes, nyugodt melegség, és ez csak
növekedni fog a következő napokban. Pár lépcsőfok után leérünk a leszállópályára, ahol egy elegáns
spanyol férfi köszönt minket, aki átad egy kulcscsomót Jesse-nek. Akkor veszem észre a DBS-t.
- Most komolyan? - fakadok ki. - Nem utazhattunk volna taxival?
Fintorog, majd aláírja a papírokat, amelyeket elé tolnak.
- Nem utazom tömegközlekedéssel vagy taxival, Ava.
- Pedig kéne. Egy vagyont spórolhatnál meg rajta.
Visszaadja a papírt a férfinak, majd gyorsan betol az autó rossz oldalára, szinte be is dob. Amint
becsatol, összeszedem magam, és elhelyezkedem az ismerős, bár egy kicsit melegebb, puha
bőrüléseken, és hallgatom a csomagok koppanását és puffanását a csomagtartóban.
Jesse beugrik, és feltolja a napszemüvegét.
- Készen állsz arra, hogy eldobd az agyad a következő három napban?
- Nem, vigyél haza! - mosolygok, és áthajolok, hogy egy csókot nyomjak az ajkára.
- Esélye sincs, hölgyem. Az enyém vagy, és ezt a végtelenségig ki fogom használni. - A tenyerével
közelebb húzza a fejemet, és viszonozza a csókom.
- Mindig a tiéd vagyok.
- Helyes. Szokj hozzá. - Kiszabadulok, még mielőtt hirtelen beindítja az Astont, és elsüvítünk a
repülőtől.
- Hozzá vagyok szokva - elmélkedem, könyökölve az ajtón, és ráhajtva a fejemet, hogy láthassam
az ismeretlen világ továbbhaladását. Minden nagyon unalmas és betonrengeteg-szerű egy jó ideig,
amíg elhaladunk a repülőtértől Málaga nyüzsgő központján, de amint elérjük a tengerpartot, a
Földközi-tenger és ég találkozásának látványa leköti a figyelmemet az út hátralévő részében. Mansun
a Tágra nyűt térről énekel, és a forróság illata összekeveredik a régi út felkavart porával, ami sokkal
erősebben érvényesül, mint a friss víz csábító illata, bosszússá téve az orromat. Kellemes csendben
haladunk tovább, a lejátszó szórakoztat bennünket a háttérben, Jesse keze a térdemen, én szorítom
az övét. Meglesem a profilját, és mosolygok, mielőtt becsukom a szemem, és lazítok tovább a
bőrülésben, és belegondolok az előttünk lévő nyugalmas, zavartalan időszakra.
Nem alszom el, kinyitom a szemem, amikor a kerekek alatt döccenőssé válik az út, és az autó elkezd
táncolni. Odanézek az útra, és az első dolog, amit észreveszek, az az elhanyagolt állapota.
Kőtörmelékek vannak mindenhol, így Jesse-nek óvatosan kell kerülgetnie a gyűrött felületen a
gödröket, hogy nehogy megsértse az értékes kocsit. Sosem láttam még ilyen óvatosan vezetni, de
egészen nyilvánvaló, ha egy picit gyorsabban menne, az levinné a kocsi alját.
- Hol vagyunk? - Kérdem, keresve a jelét bármi árulkodónak. Semmi nincs, csak elhagyatott
földdarabok, ez az idióta, poros, lerobbant út és pár ház. Nem, nem is házak, a kunyhók elnevezés
megfelelőbb lenne. Ezekben nem is lal% hatnak emberek.
- Ez a paradicsom, bébi - mondja Jesse halál komolyan. Majdnem nevetek, de az aggodalmam
megakadályoz. Láttam már a paradicsomot, mondjuk csak képeken, de ez a lehető legtávolabb áll
tőle. Amikor éppen követelném, hogy vigyen haza, egy kolosszális falécekből álló kerítést pillantok
meg, ami mögül hatalmas fehér falak magaslanak ki a végtelenbe. És meglátom.
Paradicsom.
Van egy felirat a falon a kerítés mellett. „Paradicsom.” Nem mondhatja komolyan. Paradicsom?
Nemhogy nem paradicsom, de ennél pimaszabb nevet nem választhattak volna egy szállásnak!
Paradicsom? Azokat a falakat évtizedek óta nem érintette fehér festék. Kezdek émelyegni ebben a
csodás kocsiban is. Erre a szemétdombra hozott ? Három napig együtt lehetünk, és ide hozott ? In-
kább aludnék a kocsiban. A nyugalmam már nem annyira nyugalom, most nem, körbe vagyok véve
ezzel a teljesen nyugtalanító kilátással. Igen, csendes, de az egész kihaltsága a környezetnek inkább
182
kísérteties érzést kelt bennem, mint nyugalmat.
- Jesse... - Nem tudom pontosan, mit kellene mondanom. Nem tűnik feldúltnak mindezektől,
arra gondolok, lehet, hogy volt már itt korábban is. Ha volt, akkor miért tér vissza? Nem ad
magyarázatot, csak megnyom egy kapcsolót, és mosolyogva nézi végig, ahogyan a fakapu szétnyílik.
Volt már itt. Inkább befogom, az előítéletem ellenére, nem fogok itt maradni. Szó sem lehet róla.
Magamban duzzogok, amikor elhagyjuk a kaput, és rögtön sötétségbe zár egy hatalmas zöld
baldachin, a legnagyobb, amit valaha láttam, ez húzódik felettünk végig az úton. Itt-ott fehér virágok
csoportja világlik, és a lehető leg- áthatóbb illat áramlik be a kocsiba, még úgy is, hogy minden ablak
csukva van.
- Ez az illat - beleszívok mélyen, és egy sóhajtással fújom ki.
- Ez még semmi. Alkonyat kor a legáthatóbb. - Jesse is beszívja az illatot, majd hümmög az
élvezettől, ahogyan kifújja. Teljesen zavarban vagyok. Feleleveníti az emlékeket.
Míg az illat valóban mennyei, még mindig aggódom a hollétünk miatt, de viliódzni kezd a fény a
fedett út végén, majd olyan éles fénysugarak csapnak át a szélvédőn, hogy bár rajtam van a
napszemüveg, hunyorognom kell. Mintha hirtelen felkapcsolnák a villanyt, majd észreveszem, hogy
ahova hoztak, az valóban...
A paradicsom.
Elakad a lélegzetem, kicsatolom az övem, és előreülök, pislogok, hogy biztosan tudjam, nem
képzelődöm. A szürke betonrengeteg és a szemétdomb teljesen eltűnt, és átvette a helyét az idilli
mennyország, kibomló zöld növényzettel, szépen lenyírt rétekkel és pompás pergolákkal pirosló virág
pomponokban. Hirtelen megállunk, és nem vesztegetem az időt, kirobbanok a kocsiból, bezárom az
ajtót, és magamba szívom az új, javított környezetem levegőjét. Elkezdek sétálni a csikorgó
macskaköves úton a terrakotta villa felé, nem törődve azzal, hogy megvárjam Jesse-t, még csak meg
sem bizonyosodom arról, hogy a nyomomban van. Fellépkedem a lépcsőn a teraszra, ami körbeveszi
az egész házat, hogy beláthassam a teljes birtokot.
Paradicsom.
Amikor úgy látom, mindent magamba szívtam, újra Jesse-re figyelek, és látom, ahogy ül a DBS
motorháztetőjén, szétnyitott lábbal, a bokájánál összefogva, karja összefonva. És mosolyog. - Mit
gondol az én gyönyörű hölgyem? - kiált oda.
Kinyújtom a kezem, és leszakítok egy árva levelet a lugas bozótjából, ami a terasz fölött húzódik.
Megszagolom, és sóhajtok. - Arra gondolok, hogy megérkeztem a Jesse- mennybe.
- Hova? - hangjába értetlenség és szórakozottság ve- gyül.
Mosolygok, leejtem a levelet, és elkezdek futni felé, alig veszem észre, hogy egyre jobban
szórakozik, és felkészül a támadásomra. Elrugaszkodom felé, a testem felveszi a szokásos tartást, és
megcsiklandozom a száját, telve lelkesedéssel. Nem állít meg. Csak tart a fenekemnél fogva, és
mosolyog a brutális erőmön.
- A legkedvencebb helyem a világon - mondom, leválva az ajkáról, majd ránézek, rögtön
észrevéve, hogy a Wayfarers napszemüveg még mindig rajta van. Leveszem, hogy lássak mindent
belőle.
- Boldog vagy? - kérdi annak ellenére, hogy feltűnően egyértelmű, mennyire el vagyok
ragadtatva.
- Elragadtatott - beletúrok az ujjaimmal a hajába, és a szokásomhoz híven megráncigálom.
- Akkor én mindent megtettem. - A szája a nyakamhoz vándorol és finoman beléharap, még
mielőtt leválaszt magáról. - Hadd vigyem a csomagokat!
- Segítek - mondom automatikusan, követve őt a kocsi hátsó részéhez, de hamarosan
hátrafordul, és megállít egy figyelmeztető nézéssel. - Jó, akkor nem segítek. - Felemelem a kezem, és
kiveszem a kocsiból a táskám helyette, majd követem Jesse-t vissza az egyemeletes villához.
Ledobja gyorsan a bőröndöket, amíg meg nem találja a megfelelő kulcsot, legalább három
különbözőt kipróbálva. Az ajtó kitárul, és teljes sötétségbe vezet be, csak egy- pár fénynyaláb
szüremlik át a zárt redőny résein. Nem látok sokat, de érzek, a gazdag parfümöt a belső terekben is,
ami átható és mindenhová beáramló.
183
- Várj itt! - instruál Jesse, ledobja a bőröndöt az ajtó mellé, majd eltűnik, újra kimenve. Bámulok
a falakra, keresem a kapcsolót, de nem találom, a bejárat felől beszűrődő fény ellenére sem. Majd,
mint egy reflektor, amely bevilágít egy sötét színpadot, hirtelen beáramlik a napsütés, és beleütközik
a szemközti falba. Majd egy újabb és újabb ablakból tör be, átszelve az első fénynyalábot, így egy
fényes keresztet formál a szoba homályában. Majd még egy és még egy. Nézem, ahogy a szoba
átváltozik egy zsúfolt fénykereszteződéssé, nincs többé sötétség, csak beáramló napsütés, minden
ablakból és ajtóból. Be akarom csukni érzékeny szememet, de lehetetlen, túl sok mindenre kell
koncentrálnom. A falak finomak és fehérek, a padlózat hatalmas mézszínű kőlapokból van kirakva,
krémszínű szőnyegekkel, amelyeket random módon helyeztek el. Egy óriási, U alakú kanapé áll
szemben az ajtóval, amely egy növényekkel sűrűn körbevett medencéhez vezet. És mögötte a ten-
gerpart.
- Hűha. - Szuszogok, és óvatosan megyek, az izgalmam egyre csak nő, amint feltárul előttem a
kilátás. Még mielőtt tudatosítanám, átmegyek a teraszon, keresztülszelem a gyepet, és
szembetalálkozom egy fém öntött vas kapuval, amely elválaszt engem és a tengert.
- így. - Jesse keze hirtelen az enyémen, betesz egy kulcsot a zárba, és kinyitja a kaput, átengedve
rajta. Tíz, homokkal és fűvel leterített, lépcsővé formált párnafa vezet le a partra. A part elhagyatott,
és amint jobbra-balra nézek életjelet keresve, észreveszem, hogy egy öbölben vagyok. Nincs
egyetlen birtok sem a láthatáron - nincs tengerpart ti büfé, hotelok, nincs semmi. Tényleg csak mi
vagyunk, ez a csodálatos villa és a Földközi-tenger meleg, déli kéksége.
- Még mindig a Jesse-mennyben? - suttogja a fülembe, átkarolva elöl a vállamat, és magához
húzva, hogy nekidőlve megpihenhessek a felsőtestén.
- Ott vagyok. És te hol vagy?
- Én? - kérdi, csókolgatva az arcomat és tenyerét finoman odacsúsztatva a pocakomra. - Bébi, én
a paradicsomban vagyok.
Elégedett mosollyal becsukom a szemem, belemerülök a testébe, megfogom a hasamon lévő
kezét, ujjaink össze- kulcsolódnak. A Jesse-menny valóban maga a paradicsom.
A délután további részét kipakolással töltjük, a zöldségesnél szállítmányt veszünk át, és Jesse
körbevezet, megmutatja a hat hálószobát, mindegyikből ajtó nyílik a teraszra. A konyhát, amely
fehér és modern, kőmintás munkalapokkal és néhol felfüggesztett rácSallványokkal, amelyekről
fémserpenyők lógnak a tűzhely fölött, megőrizve a villa rusztikus jellegét. Mint lakberendező,
magam sem végezhettem volna jobb munkát. A hálószobák falai egyszerű tapétájúak, de az ágyakat
pazar textíliák borítják, és libegő brokátfüggönyök lógnak az ablakok előtt.
Elszórtan elhelyezett vásznak teszik változatossá a falakat, és a véletlenszerűen elhelyezett
szőnyegek megtörik a teljes villa padlóját borító munkalap egyszerűségét. Ez a hely szerepel Jesse
múltjában. Tudom, de nem erőltetem. Mondta, hogy sok évig tartott a felújítás, szóval gondolom, az
övé a hely. De ezt nem erősítette meg.
Most a hatalmas faasztalnál ülünk a konyha és a nappali között, egy fagylaltkehellyel, és nem
tudom már visszatartani a kérdéseimet. A helynek jelentősége van Jesse életében, és nagyon küzdők
a kíváncsiságom ellen.
Enyhén mosolyogva néz rám, és a számhoz emelem a poharat, miközben ő folytatja szomja
figyelmen kívül hagyását, még mindig rajtam tartva a szemét. Kétségbeesetten ki akarom faggatni, és
ő tudja ezt, de szenvedésre késztet. Ahelyett, hogy ő maga adja ki az információt, nyűglődöm,
megvárja, amíg kihúzom belőle, pedig megígértem magamnak, hogy többet nem fogom kérdeni a
múltjáról. Már nem érdekel, de az érdektelenséget gyorsan elnyomja a bennem lévő tudásszomj.
Nem bírom ki.
Hálás vagyok, amikor előttem megszólal, megelőzve, hogy elárasszam a kérdéseimmel.
- Szeretnél enni valamit?
Nem tudom leplezni a meglepődöttséget az arcomon.
- Főzni fogsz rám? - Cathy nincs itt, és tudja, hogy én utálok főzni.
- Lehetett volna személyzetem, de csak magamnak akartalak. - Ugyanazzal a pimasz mosollyal
mosolyog. - Úgy gondolom, jól kell tartanod a férjedet, és teljesítened kell házastársi kötelességedet.
184
Köhögök egy kicsit az arroganciája hallatán. A kötelességem?
- Amikor elvettél, tudtad, hogy utálok főzni.
- És amikor te hozzám jöttél, tudtad, hogy nem tudok főzni - vág vissza pofátlanul.
- De neked ott van Cathy.
- Angliában ott van Cathy, aki etet, ami egy jó dolog, mivel ezt a feleségem nem teszi meg. - Most
komolyan beszél. - Spanyolországban itt a feleségem. És ő főz valamit. Jó volt a csirke is.
Igaza van, finom volt, de ez nem azt jelenti, hogy élveztem is, bár hazudnék, ha azt mondanám,
hogy nem élveztem nézni, ahogyan Jesse eszik. Cserében etetem, és ezzel a gondolattal készen állok
arra, hogy főzzek neki valamit.
-Jó - felállók. - Teljesítem a kötelességem.
- Jaj, Istenem, itt az ideje, hogy azt csináld, amit monJanak - közli őszintén, nincs mosoly, sem
humor. - Akkor hát, elkezdheted.
- Ne menj túl messzire, Ward - figyelmeztetetem, majd otthagyom őt az asztalnál, és odamegyek
a hűtőhöz. Nem kell sok idő ahhoz, hogy eldöntsem, mit főzzek. Megfogok pár paprikát, chorizo
kolbászt, rizst és gombát egy kis báránybordával, és odaviszem egy vágódeszkával és egy késsel
együtt a munkalapra.
Nekiállok, elfelezem a paprikákat, kimagozom őket, majd apróra darabolom a gombát és a
kolbászt, és összesü- , töm őket. Megfőzöm a rizst, vágok pár szelet friss kenyeret, és megsütöm a
serpenyőben a bárányt. Ő ül és végignézi az egészet, nem ajánl fel segítséget, nem kezdeményez
semmilyen beszélgetést. Csak csendben végignézi, ahogyan teljesítem abbéli kötelességem, hogy őt
megetessem.
Már félig betöltöttem a paprikákat, amikor megjelenik előttem, és áthajol a mérleg fölött.
- Nagyon ügyesen dolgozik, hölgyem.
Felveszem a kést, és ráripakodom.
- Te csak ne parancsolgass. - Sokkol, amikor a nyugodt arckifejezése megváltozik, és kikapja a
kezemből a kést.
- Ne hadonássz kibaszott késekkel, Ava!
- Ne haragudj! - mondom, rápillantva a kezére, és ráébredve arra, hogy mennyire ostoba vagyok.
Ez egy veszélyesnek tűnő penge, és én itt játszom vele, mint egy tornász a szalagjával. - Ne haragudj -
ismétlem.
Leteszem óvatosan, Jesse pedig úgy tűnik, összeszedi magát.
- Minden rendben. Felejtsük el.
Odamegyek az asztalhoz, hogy valamit csináljak az újabb bocsánatkérés helyett.
- Szeretnéd megteríteni az asztalt ?
- Persze - mondja halkan, talán arra gondolva, hogy kicsit túl messzire ment. Nem tudom, de az ő
visszahúzódása és az én feldúltságom egyértelműen feszültséget teremtett.
Jesse otthagy, és csendben megteríti az asztal kettőnknek, mialatt én befejezem az ebédet.
- Parancsolj - elé teszem a tányért, de mielőtt elhúznám a kezem, megragadja, és felnéz rám
bűnbánó tekintettel.
- Túlreagáltam.
Máris jobban érzem magam.
- Semmi baj. Jobban oda kéne figyelnem.
Mosolyog.
- Ülj le. - Kihúzza a székem, de amint leülök, feláll. - Hiányzik ide valami - adja tudtomra, majd
elhúz, otthagy elmélkedve, hogy vajon hova is mehetett. Nem kell sokat várni rá, majd amikor
visszajön, magával hoz egy gyertyát az egyik kezében, és egy távirányítót a másikban. Talál valahol
gyufát, meggyújtja a gyertyát, és leteszi az asztal közepére, majd megnyom pár gombot a
távirányítón, és betölti a villát egy tiszta férfihang. Rögtön felismerem.
- Mick Hucknell? - kérdem kissé meglepetten.
- Vagy maga az isten. Mindkettő megfelel - mosolyog és leül.
- Megosztanád a címedet? - kérdem, majd felveszem a tompa késem és a villám.
185
- O megérdemli - válaszol. - Ez jól néz ki. Együnk.
Egy kis mosollyal veszem tudomásul, hogy bólogató
tányér fölött, és levágok magamnak egy bárányszeletet, ellenálok a késztetésnek, hogy újra
beleszúrjam a késem, amikor Jesse áthajol, hogy megnézze a húsomat. Ellenőrzi, hogy mennyire van
átsütve. Segítek neki, és megfordítom a tányérom, hogy láthassa a kotlett belsejét. Boldog lehet. Én
a steaket közepesen, de a bárányt alaposan átsütve szeretem.
Átszúrok egy darabot a villámmal, és a számhoz emelem.
- Szabad? - kérdezem komolyan, ami illik Jesse-hez és a helyzethez.
- Igen, szabad - mondja, majd levág egy darabot a saját bárányhúsából, és beveszi az első falatot
a szájába. Rág, bólogat, majd lenyeli. - Te tudsz főzni, asszony.
- Sosem mondtam, hogy nem tudok. Csak nem szeretek.
- Még nekem sem?
Gyorsan odanézek, hogy lássam az arckifejezését, és pont olyan, amilyentől féltem. Nincs benne
semmi humor, és nem is biggyeszt felém játékosan. Tudom, mire megy ki a játék, és bár valóban
szeretek rá főzni, nem szeretném ezt csinálni mindennap.
- Belefér - válaszolok hidegen.
- Szeretem, ha főzöl rám. Elég normálisnak tűnik.
Megállók és leteszem a késem.
- Normálisnak?
- Igen, normálisnak. Mint amit a normális házas emberek csinálnak.
- Normális, hogy a feleség főz, és a férfi eszik. Ez kissé hímsoviniszta - nevetek, de ő nem. Még
mindig arra koncentrál, hogy óvatosan vágjon és egyen. Normálist akar? Akkor neki is törekednie kell
arra, hogy normális legyen, De szeretném én ezt ? Nem lennénk egy pár, ha ő normális lenne. Inkább
a számba veszek még egy falatot ahelyett, hogy ősembernek nevezzem. Sosem leszünk normálisak,
nem teljesen, és reménykedem is, hogy nem vagyunk azok.
Megvonja a vállát, leteszi az evőeszközt a tányér szélére, és hátradől, majd lassan felemeli a
szemét, rám néz, amint tudatosan rágja az ételt. Vajon mi járhat a fejében? Elmerülök szeme
zöldjében, és lelassul a rágásom, majd elkezdem felvenni az ő ritmusát.
- Ez nem normális ? - kérdi mély torokhangon.
- Úgy érted, együtt vacsorázni ?
- Igen.
Kissé megvonom a vállam.
- Igen, az normális.
Finoman bólogat.
- És mi van, ha felteszlek vacsora közben az asztalra, és megduglak? Az normális lenne?
A szemem elkerekedik a meglepetéstől. Nem tudom, miért, mert az nálunk valóban normálisnak
számítana. - A mi esetünkben normális elvenni bármit, amit akarsz, amikor akarod. Elfogyaszthatsz
egy feleséged által készített vacsorát, ha épp azt akarod.
- Jó - összeszedi a kést és a villát. - Szeretem azt, ami nálunk normális.
Összeráncolom a szemöldököm.
- Ennek mi értelme volt? Valami aggaszt? - kérdem.
- Nem - válaszol, de túl gyorsan vágja rá.
- De, van valami - vágok vissza. - Eszedbe jutott, hogy a két baba megakadályozza majd a bármit,
bármikor lehetőségét ?
- Egyáltalán nem.
- Nézz rám - követelem, és ő megteszi, de sokkoló a tekintete. Nem adok rá alkalmat, hogy
megszegje a parancsomat, vagy megkérdezze, hogy tudom-e, kivel beszélek. - Eszedbe jutott, ugye ?
Elkedvetlenedik.
- Bárhol, bármikor.
- Nem, a babákkal már nem így lesz - ki tudnám nevetni. Végre megtette. Hirtelen rájött, hogy a
testem fölött lévő hatalma meginog. Folytatom az evést, elbűvölve ettől a felismeréstől. Nem hiszem
186
el, hogy eddig erre nem gonlt _ Sok figyelemre lesz majd szükségük.
Egy villával mutat rám. Nem késsel, villával.
- Igen, az lesz az elsődleges feladatod, hogy vigyázz a gyerekekre, de szorosan a második lesz az,
és nagyon szorosan, hogy engem boldogíts. Bárhol, bármikor, Ava. Lehet, hogy kontrollálnom kell
majd az irántad érzett vágyamat bizonyos mértékig, de nem hiszem, hogy fel fogom áldozni életem
célját, azaz azt, hogy fogyaszthassalak. Folyamatos együttlét. Bárhol, bármikor. Ez nem fog
megváltozni, csak azért, mert kisbabáink vannak. - Felszúr egy falat bárányt, és lehúzza a villáról a
szájával.
Ha az, hogy akarja, hogy főzzek, az hímsoviniszta, akkor nem is tudom elképzelni, hogy ez a
beszéd mit képviselhet.
- Még akkor is, ha éppen össze vagyok törve az éjszakai szoptatásoktól? - szúrok oda.
- Túl fáradt leszel, hogy elvigyelek? - kérdi döbbenten.
- Igen.
- Majd szerzünk egy dadát. - A bárány egy újabb éles szúrásban részesül, és én magamban
röhögök.
- De nekem itt vagy te - emlékeztetem.
Sóhajt, és leejti a kést és a villát a tányérjára.
- Valóban - az ujjbegyeivel nyugtatásképp köröz a halántékán. - Itt vagyok neked, és mindig itt
leszek. - Átnyúl, és megfogja a kezem. - ígérd meg nekem, hogy sosem fogod azt mondani, hogy „túl
fáradt vagyok”, vagy hogy „nincs kedvem”.
- Te mondod mindig, hogy túl fáradt vagyok! - gyakorlatilagvisítok. - Az rendben van a részedről,
hogy megdöntesz.
- Azért, mert én irányítok - mondja őszintén. - ígérd meg - erősködik.
- Akarod, hogy megígérjem neked, hogy bárhol, bárhogyan megdughatsz?
Elnéz, mielőtt komolyan visszanézne rám.
- Igen - mondja egyszerűen.
- És mi van, ha nem? - csak azért kínozom, mert élvezem. Sosem leszek túl fáradt ennek az
embernek, de a rejtett felismerése eléggé szórakoztató. Gondolhatott volna minderre akkor is,
amikor ellopta a gyógyszerem.
Nevet az arrogáns disznó, majd hátradől, és felhúzza a pólóját a feje fölé, felfedve magát és
tökéletességét. Lenéz a felsőtestére, mintha magát is emlékeztetné hibát- lanságára. A szemem a
felsőtestén. Csoroghatna a nyálam a bárányra, és én harciasan ellen is állok Jesse taktikájának.
Magamba szívom az isteni mivoltát, a tekintetem próbálja befogadni az összes porcikáját, az agyam
pedig folyamatosan emlékeztet. De kezd elhalványulni az em- lékeztetés.
- Ennek sosem fogsz tudni ellenállni - és a felsőtestére mutat.
Újra felnézek, és meglátom a magabiztos, világoszöld árnyalatokat a szemében.
- Hozzá vagyok szokva. - Elszakítom a vágyakozó tekintetemet a tökéletes arcáról, vissza a
tányéromhoz. A szemem nem a boldogságtól sugárzik, és próbálom újra ösz- szeszedni magam. -
Tudod, egy idő után már ugyanaz - teszem hozzá a lehető legtermészetesebben.
Rögtön ott terem, elhúz az asztaltól, és lefektet az egyik szőnyegre. Időm sincs felfogni, mi
történik, amikor már alig veszek levegőt, ő pedig teljesen betakar.
- Nagyon rossz hazudozó vagy, bébi.
- Tudom - adom meg magam. Tényleg szar vagyok benne.
- Nézzük akkor, mennyire vagy hozzászokva, jó? - Oldalra teszi a karomat, és rám ül lovagló
ülésben, helyretolva engem. Nem tudok mozogni, és ez nagyon aggaszt. Már túlságosan sokszor
voltam így, és a legtöbb esetben nagyon boldogtalanná váltam a végére.
- Jesse, kérlek, ne - Könyörgök, szinte értelmetlenül. Tudom, hogy sehova sem vezet. Eltaposó
kedvében van, a hirtelen felismerés, hogy lehet, hogy nem ő lesz a középpontban, arra ösztönzi,
hogy megerősítse a helyzetét, és lehetőleg megjelöljön engem is. Jesse olyan, mint egy oroszlán.
- Mi van? - Annak ellenére, hogy rohadtul tudja, mi van. - Hozzá vagy szokva.
Teljesen tisztában van azzal, hogy színleltem a nemtörődömséget. Sosem fogok hozzászokni, és
187
olyan boldog vagyok. így fogok ránézni, így fogom értékelni, így fogok eltelítődni a vágytól életem
végéig. És alig várom. Ez a vágy éppen most folyik az ereimben. Mindig várakozó állásponton van,
finoman zümmög, készen állva egy érintésre vagy egypár szóra. Majd a zümmögés bizsergéssé
változik a pocakomban, majd türelmetlenséggé, majd kínzó vággyá a robbanásig, legyen az a finom,
gurulós fajta vagy az agyeldobós, kiabálós fajta. Most is bizserget. A hasizmaim összehúzódnak, és
ennek valószínűleg tudatában van, mert az eddigi hódításaival ellentétben most a gyomromon ül.
Megvilágosodott abban is, hogy nem fogja bántani a babáinkat, mint ahogyan abban is, hogy ezentúl
már nem kizárólag az övé leszek.
A jelenlegi pozícióm kényelmetlensége és a kegyetlen lüktetés a combom között nem enyhül,
amikor térdre emelkedik, és elkezdi kigombolni a farmerját. Ez fájdalmas lesz. Ha a teljes erejű
domináns Jesse lesz, akkor ki akarom egészen használni, és nincs semmi remény arra, hogy meg-
ragadjam a lehetőséget a kifeszített testemmel és karommal. Érzem, hogy egy sikítás közeledik, de
bármennyire is próbálom levenni a telhetetlen tekintetemet a hasizmáról és arról, ahogyan kibontja
a farmerját, próbálkozásom szánalmasan sikertelen. Hozzá vagyok szokva? Kibaszott nevetséges
dolog ezt állítani.
- Jesse, engedj fel. - Nem akarok forgolódni, mert csak kifáraszt, és nem lesz energiám arra, ami
reményeim szerint következni fog.
- Nem, Ava. - Letolja egy kicsit a farmerja derekát, így kilátszik a szoros, fehér Armanija. Ez egyre
nehezebb.
- Kérlek - könyörgök.
Pillantásnyi győzelemi szikra mutatkozik a félig csukott szemében, még akkor is, ha mindketten
tudjuk, hogy még nem végzett.
- Nem, Ava - ismétli hirtelen, becsúsztatva a hüvelykujját a bokszerja gumijába.
Rápillantok a sötétszőke szőrrengetegére és farkának el- téveszthetetlen, feszes, finom bőrére.
- Jaj, Istenem! - Becsukom a szemem reménytelenségemben, utálva és egyben imádva őt. A
sötétségben maradva teljesen el vagyok varázsolva, amikor nem hallom a szokásos felkiáltást arra,
hogy nyissak ki. Nem sokáig vagyok elbűvölve. Akkor főleg nem, amikor megérzem a lüktetését
valami keménynek és nedvesnek az ajkam között. Természetes ösztönnel tágra nyitom a számat, de
nem hatol belém. Lehet, hogy hányás lenne a vége, de még mindig imádkozom az orális
behatolásért. Kinyitom a szemem, hogy lássam a hasát, ahonnan a kezét letette a fejem mellé, így
most fölém magaslik. Felpillantok, hogy lássam az arcát, tudom, hogy mit fogok látni, de ez nem állít
meg. Tudom, milyen nézést fogok találni, tudom, hogy teljesen őrületbe fog kergetni, és azt is
tudom, hogy emiatt még jobban tudok majd dugni.
És ott van, az én uram, egy hihetetlenül erős karon támaszkodva, az elvetemült, fanatikus szeme
lefelé néz, az elképesztően hosszú szempillái legyezik azt a csodás arcot, és egy kis szemmozgással
már a hasát nézem és a mellkasát, amelyeket veszélyesnek kellene nyilvánítani. Ráadás, hogy fogja
magát, és végigpásztázza az ajkamat a királyi nagyságú farkával, készen vagyok.
- Szájba - kérem tőle nyugodtan.
- Mit csináljak veled, Ava? - kérdi, egyértelműen tudva a válaszom, és húz még egy kicsit, egy
újabb érintkezéssel az ajkamon.
- Kurvára össze fogsz nyomni - kiáltok fel egy értelmetlen vonaglással.
- Vigyázz a kurva szádra - gyakorlatilag morogja a szavakat, amivel csak fokozza az izgalmamat és
a hevületemet.
- Kérlek!
- Hozzám vagy szokva?
- Nem!
- És sosem leszel. Ez a mi normálisunk, bébi, szokj hozzá. - Belecsúsztatja magát egy nyögéssel a
számba, és én készségesen, lelkesen és mohón fogadom be. Nyögdécselek a támadásban, szopok,
nyalok, és harapok. Visszatartja az erejét, de nem érdekel. Ez aztán a kontaktus. - Csak finoman, Ava
- préseli ki a szavakat, és felnézek, hogy gyönyörködhessem feszült arcában, ahogyan nézi a számat
és benne a saját merev farkát. - Imádom a kurva szádat, te nő. - A szabad keze odacsúszik a
188
nyakamhoz, és megáll a nyakszirtemnél, egy helyben tartva, mialatt ő előretör, lassan, egyenletesen,
finoman. Nincs szükség a keménységre, de azt sem mondanám, hogy nem teljesíti azon kötelességét,
hogy ő legyen a domináns Jesse. Kidolgozta a tökéletes egyensúlyt a normális kapcsolatunkban, még
akkor is, ha én nem, de kezdem kapiskálni, és ő rohadt jól mutatja nekem az utat.
Finoman végigharapdálom az acélkeménység közepéig, érzem az egyenletes lüktetés jeleit,
amelyet a lába mozgása kísér, ami tartja a kezemet. Ez kellő ösztökélés. A nyalásaim és a támadásim
erősödnek, figyelmen kívül hagyva abbeli kérését, hogy gyengéd legyek. El fog menni. Nyögdé-
cselek, ő kibök egy sor káromkodást, de utána már nincs a számban. Térdre emelkedik, a kezébe
veszi a duzzadt farkát, és nézi a résre nyílt számat, amint befejezi. Feszült vagyok, de újrafrissült az
egyik kedvenc képem, amikor Jesse hozzásegíti magát az orgazmushoz, de most még jobb, mert
felnyúlt, és kisimította a haját a nedves arcából, végighúzva a kezét a piszkosszőke hajrengetegben,
tovább feszítve mellkasának izmait. Majdnem megfulladok a gyönyörtől. Ha pár percet adnának,
elmennék, csak attól, hogy nézem. Uramatyám, istenien néz ki.
-Jézusom! - mondja, hátraülve a sarkára, és elhúzva a fölsőm és a melltartom, mielőtt becélozza
az erekcióját a mellem közé, és elszórja a magjait a teljes mellkasomon. Liheg, izzad és forgolódik, és
az ondója mindenhová szétterül.
Megjelölve.
- Bárhol, bármikor, bébi. - Fúj egyet, lehajol, és rám támad ajkának erőteljes nyomásával. Ezt is
szívesen fogadom, engedve, hogy továbbra is elvegye azt, amit akar. - Kibaszottul tökéletes.
- Hmm - hümmögök, nincs is rá szükség, hogy bármit is mondjak. Ez tökéletes volt. Jesse
tökéletes. - Gyere ide. , Felül, és eligazítja a melltartomat és a topomat, mielőtt feláll és felhúz.
Odavisz az asztalhoz, letesz a székre, és rámutat a tányéromra. - Fejezd be a vacsorád.
- Nem hánytam - mondom, majdnem büszkén.
- Ügyes vagy.
- Miért nem mentél el a számban? - kérdem, mialatt felhúzza a sliccét.
Komoly arca megváltozik, de csak egy kicsit. Leül, és rábólint a késemre és a villámra, némán, majd a
kezébe veszi a sajátját.
- Lehet, hogy megmérgezi a babákat.
Fia tele lenne báránnyal a szám, megfulladnék, de ehelyett összevissza köpködök a nevetéstől. -
Mi ? - kuncogok.
Nem ismétli meg, csak kacsint, és még egy kicsit jobban belezúgok.
- Egye meg a vacsoráját, hölgyem!
Vigyorgok a tányéromba, és befejezem az ételt, teljesen elégedetten, annak ellenére, hogy
nekem nem volt orgazmusom.
- Mit csinálunk holnap ?
- Hát, nem tudom, te mit fogsz, de én zabálni és szórakozni fogok.
- Egész hétvégén bezárva tartasz majd a paradicsomban? - Nem bánom, de azért jó lenne egyet
sétálni vagy akár vacsorázni valahol.
- Nem terveztem, de megnézhetem a zárakat. - Beleteszi a villáját a szájába, és lehúz róla egy
darab töltött paprikát, lassan, miközben rám néz, felvont szemöldökkel. Ötleteket adok neki.
Nincs visszaút, csak szélesedik a mosolyom, telve boldogsággal, ahogy próbálom befejezni az
evést.
- Istenem, imádom azt a kibaszott vigyort. Mutasd!
Most nem vigyorgok. Rendesen mosolygok, és ő is megajándékoz eggyel, ami csak nekem van
félretéve, csillogó szemmel.
- Boldog vagy? - kérdem.
- Kibaszottul.

189
24. fejezet
Tudom, hogy mosolygok álmomban. Ki sem kell nyitnom a szemem, hogy tudjam. Hűvös tengeri
fuvallat áramlik be a nyitott ajtókon, a sós tengeri levegőnek és annak a pikáns parfümnek a
keveréke mindenre emlékeztet, amire szükségem van. De egyik illat sem képes elnyomni a világon
számomra legkedvesebb illatot, amely beivódott minden egyes rojtjába annak a gyapjú ágyneműnek,
amelyben ő aludt. De ő nincs az ágyban.
Az első dolog, amit látok, amikor kinyitom a szemem, egy gyömbéres keksz, néhány
fólsavkapszula és egy pohár víz. Elmosolyodom, és összeszedve a kapszulákat beveszem mindet a
vízzel, mielőtt magamba tömném a kekszet. Elcsoszogom az ágy széléig ügyet sem vetve
fehérneműre vagy ruhára. Egyedül vagyunk egy elhagyatott parton, és nem felejtettem el, hogy azt
kívánta tőlem, minden reggel így jöjjek le reggelizni, ráadásul most azon sem kell aggódnom, hogy
Cathy megérkezik. Meztelen valómban jelenek meg tehát a villa fő részében, hogy felkeressem az
uramat, de néhány perc keresés után sincs az Úr sehol. Észreveszem, hogy a függöny meglibben az
ajtóknál, amelyek a nappali részből a verandára vezetnek, ezért átküzdöm magam a mozgó anyag-
tömegen, amíg a teraszra érek. Mély lélegze
tét veszek a friss levegőből. Tökéletes. Korán van, a nap alacsonyan jár, de a hőség intenzív, és csak
némiképp enyhíti a szellő, amely teljesen az arcomba fújja a hajamat. Igyekszem, hogy laza,
rendezetlen kontyba kössem, és ahogy a látásom kitisztul, megpillantom őt a távolban. Éppen fut,
történetesen egy bő sortban, se póló, se edzőcipő. A fakorlátra hajolok, és boldogan nézem, ahogy
közelebb és közelebb jut, és izmos alakja szikrázik a reggeli nap fényében. Lehetne látomás is.
-Jó reggelt! - csiripelem, amikor már néhány méternyire van izzadtan, levegő után kapkodva. Ez
szokatlan. Általában robotként fut, és sem fáradtság, sem túlzott megerőltetés nem látszik rajta
soha.
Megfog egy törülközőt, amely a korláton lógott, mosoly bujkál az arcán.
- Valóban jó reggel. - Szeme végigvándorol meztelenségemen, amelyet alig takar az oszlop,
amely mögött állok. - Hogy érzed magad?
Gyorsan végiggondolom, és végzek egy testi állapotfelmérést, megállapítva, hogy tökéletesen
érzem magam. Egyáltalán nem érzem magam betegnek.
-Jól.
- Jó - közelebb jön a pavilonhoz, és felnéz rám. - Adj egy csókot!
Áthajlok, és megcsókolom az ajkát, jellemző illata felfokozva a tiszta izzadságtól áthatóan
érezhető körülötte.
- Izzadt vagy.
- Mivelhogy kibaszott meleg van - húzza el magát. - Reggeli ? - Kérdésként teszi fel, de nem
kérdésnek érti. Ha nemet mondanék - nem kérdéses -, rám mordulna, és lehetséges, hogy
bevonszolna, és kényszerítene, hogy megetessem.
- Készítek neked reggelit. - Elindulok a veranDan át a hálószobánk felé.

- Hová mész? - szól utánam.
- Felvenni valamit.
- Hé! - kiáltja, és megfordulva felháborodásban úszó arcot látok. - Vigye a csupasz seggét abba a
konyhába, hölgyem!
- Tessék? - nevetek fel.
- Hallottad - várakozón néz rám, szinte biztatva, hogy szembeszálljak vele.
Lenézek a meztelenségemre, és felsóhajtok. Nem fog ilyeneket kérni, amikor már robbanni
készülök. Elvonom még én az ételtől, de most egyelőre jól érzem magam a bőrömben, és
nyilvánvalóan ő is jól érzi magát, hogy nézheti, így visszafogom a lépteim, és belépek a villába a
konyhába vezető ajtón át, miközben gyors csapás éri a hátsóm, ahogy elhaladok Jesse mellett.
190
Ha nálunk az a szabályszerű, hogy meztelen seggel készítem én, és esszük meg mindketten a
reggelit, akkor szeretem a szabályainkat. Ha nálunk az szabályszerű, hogy három órába kerül
elkészülni, mert egyikünk sem tudja levenni a kezét a másikról, akkor szeretem a szabályainkat. Ha
nálunk az szabályszerű, hogy felveszek egy nyári ruhát, és úgy néznek rám, mintha teljesen elment
volna az eszem, akkor már nem lelkesítenek úgy a szabályaink.
- Gondolja át újra, hölgyem! - túrja át a ruháimat magában szitkozódva és fintorogva, ahogy
véleményezi, és félredobálja a őket. - Ezt szándékosan csináltad.
- Meleg van - nevetek. A csipkémben állok a szoba közepén és figyelem, ahogy történetesen
Jesse veszti el az eszét.
-Jézusom, Ava! - emel fel egy pánt nélküli csöppnyi kis fölsőt igen kurta rövidnadrággal.
- Nekem meg azokkal a furcsa nézésekkel kell küzdenem, amiket te kapsz nap mint nap. -
Elvigyorodik. - Igen, és eltiprod mindegyikőjüknek a tulajdonosát.
Felnevetek, és elhagyom a szobát.
- Az én eltiprási szertartásom még mindig enyhébb, mint a tiéd.
És a paradicsom egyre jobb. Bár hagyni Jesse-t a maga módja szerint elzárva tartani engem a villában
valóban nagyon csábító volt, fel akartam vele fedezni a környéket, kéz a kézben sétálni, elfogyasztani
egy ebédet, azaz másképp is együtt lenni. Ez nem történt meg túl gyakran, mióta megtaláltuk
egymást, és bár ő egy kicsit duzzogott miatta, tudom, hogy ma másképp is örömét lelte bennem.
Karja a vállamon szorosan hozzá simulva őrzött, és amikor egy tengerparti bárban ettünk, a
közvetlen közelében ültetett le, hogy fenntarthassa a kontaktust.
Már alkonyodott, amikor a hepehupás úton visszadöcögtünk a villához. Az ismerős illat ütötte
meg az orrom, ahogy átsuhantunk a fakapun, és lekocsikáztunk a kövezett úton a zöld-fehér boltozat
alatt.
-Jó napod volt? - kérdi, miközben leállítja a motort, és szinte reménykedve néz rám.
- Igen, köszönöm. És neked?
- Életem legszebb napja volt, bébi. De most ki kell találnom, hogy mit csinálunk az est hátralévő
részében. - Kikapcsolja az övem, és áthajol, hogy kinyissa nekem az ajtót. - Kiszállás.
Követem az utasítását, kipattanok a puha bőrülésből.
- Mit csinálunk?
- Játszani fogunk. - Már a kocsi felém lévő oldalán van, ravaszul, felvont szemöldökkel néz le rám.
- Mit játszunk? - Szerfelett kíváncsi vagyok, és ez egyértelmű.
- Majd meglátod. - Kézen fog, és a villához vezet. - Találkozzunk a hallban lévő perzsaszőnyegen!
- egy csókot lehel az érteden kifejezést öltött arcomra, és otthagy a bejárati ajtónál, mint egy
elhagyott alkatrészt.
Hová megy? Rosszalló arccal nézem, ahogy a háta eltűnik a szobából a háló felé, és mivel más
tennivalóm nincs, mint követni az utasítását, ledobom a táskám, és a kijelölt szőnyeg felé veszem az
irányt, majd letelepszem a puha, tömör anyagra. Kíváncsi agyam pörög, de nem sokáig. Jesse »
újra megjelenik egy pakli kártyát keverve.
- Kártyázunk? - kérdezem, és próbálok nem túl csalódottnak tűnni.
- Igen. - Rövid, egyszerű válasza jelzi, hogy igen, valóban kártyázunk, nem számít, hogy mennyire
tiltakozom.
Kártya?
- Nem akarnál inkább lakomázni belőlem? - A kacér taktikával próbálkozom, de kevés
önbizalommal. Tudom, mikor győzhetek, és ez a mostani nem ilyen alkalom.
Óvatosan szemmel tart, miközben leteszi a seggét a szőnyegre egy kanapé hátának dőlve és
hosszú lábát kinyújtva maga előtt. - Vetkőzős pókert játszunk.
Ülő helyzetemben azonnal mozgolódni kezdek.
- Nem tudok pókerezni. - Veszteni fogok, de olyan rossz dolog az? - Nem fair a játék, ha nem
tudom, hogy játsszák. - Úgy döntök, rossz dolog. Jesse elég öntelt, és le akarom mosni azt a
magabiztos nézést az arcáról. A versenyszellem kiszabadult a palackból.
- Oké - mondja lassan, miközben óvatosan keveri a kár
191
tyát, hogy illeszkedjen meggondolt szavaihoz mit szólnál a huszonegyezéshez ? - Észre kellett hogy
vegye a zavart az arcomon, mert mosolyog egy kicsit. - Blackjack?
Kifejezéstelenül nézek rá.
- Nem, sajnálom. Fogalmam sincs, miről beszélsz. - Kinyújtom a lábam, és hátratámaszkodom a
kezemre. - Snapszer ?
Hátravetett fejjel nevet, azzal a harsogó nevetéssel, amit úgy csodálok.
- Snapszer?
- Igen, nagyon gyors vagyok.
- Ava, hagyjuk a snapszert a bébik érkezéséig. - Kuncog kicsit magán, és mindkettőnknek kioszt
két-két lapot. - Oké, én vagyok a bank, neked pedig meg kell nézned a lapjaidat.
Vállat vonok, és felveszem őket, egy tízest és egy hatost látok.
- Oké.
- Mid van?
- Nem mondom meg!
Forgatja a szemét.
- Ez egy próbakör. Mondd meg, mid van!
A mellemhez szorítom a lapokat.
- Egy tízes és egy hatos - mondom gyanakodva.
- Tehát tizenhat ? - kérdezi.
- Összeadod őket ?
Meg fogja még ezt bánni. Talán már meg is bánta.
- Igen, összeadod őket.
- Rendben. Ebben az esetben tizenhatom van. - Felvillantom neki a kártyáim.
Beleegyezőn bólint.
- Szóval az a győztes, aki legközelebb van huszonegyhez, miután minden játékos húzott.
_ Milyen húzás ? - Visszatartok egy széles mosolyt, amikor hátraveti a fejét, és
kétségbeesettségében a plafonra néz.
- Az a húzás, amit épp kifejtenék, Ava.
- Ó, oké. Fejtsd csak ki!
Újra leereszti a fejét, és kiereszt egy fáradt sóhajt. Határozottan meg fogja ezt bánni. Lefogadom,
már most azt kívánja, bárcsak a lakomázást választotta volna.
- Rendben. Tizenhatod van, és olyan közel kell jutnod huszonegyhez, amennyire csak lehetséges,
anélkül hogy túlfutnál. A túlfutás azt jelenti, hogy huszonegy fölött vagy. Érted?
- Értem.
- Jó. Összesen tizenhattal húznod kéne, vagyis adok neked még egy kártyát. Érted?
- Értem.
Elém tol még egy lapot, én pedig titokzatosan felveszem, mintha még nem tudná, mit tartok a
kezemben.
- Mid van? - kérdi.
- Egy király. - Nem vagyok egy kártyazseni, de tudom, hogy ezzel túlfutottam. A padlóra hajítom a
kártyáimat. - Nem is akartam húzni!
- Nem állhatsz meg tizenhaton, Ava.
- De legalább nem futottam volna túl!
- Nem, viszont én valószínűleg ütni fogom a tizenhatot, tehát neked is meg kell kockáztatnod. -
Megfordítja a saját lapjait egy bubit és egy dámát fedve fel.
- Húsz - erősítem meg gyorsan.
- Helyes. És én megállók, tehát nyerek. - Újra összegyűjti a lapokat, és keverni kezd. - Érted?
- Ó, szét fogom rúgni a segged, Ward. - Összedörzsölöm a tenyerem, és kényelembe helyezem
magam.
Versenyszellemem mosolyra bírja, miközben valószínű lég azt gondolja, hogy behúzott a csőbe.
Végeredményben is Jesse Ward mindenben lenyűgöző.
192
- Beszélnünk kell arról, hogy mit teszünk fel tétnek.
- Köszönöm, de én nem vagyok éhes. Eleget etettél ma már.
Feje újra visszahullik, ahogy harsányan nevet. Én igyekszem megőrizni a komolyságomat, de
annyira szeretem, amikor nevet.
- Úgy értem, mit teszünk fel tétnek, nem úgy, hogy mit eszünk feltétnek! - Zöld szeme
megállapodik rajtam. - Istenem, kibaszottul szeretlek.
- Tudom. Mit teszünk fel tétnek? - Egyre jobban tetszik nekem ez a játék.
- Hány ruhadarab van rajtad? - Tekintete tetőtől talpig bejárja a testem, mintha fejben számolná
ki.
A kártyázás nem is tűnik most már olyan rossz dolognak.
- Három. Ruha, melltartó, bugyi. O, és a cipő, tehát öt - mutatok a szandálomra.
- Vedd le a szandált! - utasít. - Rajtam kettő van. - Megrántja a pólóját és a rövidnadrágját.
- Mi van a bokszeralsóddal?
- Túlontúl akadályozott - veti oda tényszerűen, miközben kioszt két-két kártyát. Pontosan tudom,
hová vezet ez. Akadályok nincsenek. - Az veszít, aki előbb meztelen - vigyorog rám -, és a győztesé az
uralom.
Eláll a lélegzetem a lelkes arckifejezésétől.
- Mi történt a bárhol bármikorral?
- Méltányos leszek - vonja mega vállát a lapjaim felé biccentve. - Ne erőltesd! Bármikor vissza
tudnám vonni az uralomról szóló ajánlatomat.
Óvatosan felveszem a lapjaim, és az arcomhoz közel tartom. Jesse magabiztos, mint mindig, ad
nekem egy ruhadarabnyi előnyt.
- Semmi méltányos nincs abban, hogy a kapcsolatunk erőviszonyairól alkudozunk. - Lepillantok
alapjaimra, két hetest látok. - Húzok.
Odacsúsztat nekem egy lapot még mindig vigyorogva.
- Mindez a mindennapjaink része, hölgyem. Parancsolj.
- Köszönöm! - felelem udvariasan felhúzva a lapot a padlóról és elhelyezve a többi között.
Nyolcas. Drámaian fújtatok és közénk hajítom őket. - Túlfutás - morgom.
Mosolyogva fordítja meg saját lapjait egy bubit és egy kilencest fedve fel.
- Azt hiszem, megállók - mélázik. - Vesztettél. - Rázom a fejem, ahogy nézem, amint leteszi a
lapokat, és lassan már mászik felém tekintetét szilárd elhatározással égetve az enyémbe. A szívem
egyre hevesebben ver portyázásra kész alakjának közelgő látványától, és amikor már közel van, las-
san a nyakam mögé emeli a kezét. - Lazítsuk meg a ruhát!
- suttogja, miközben kioldja a csomót. - Állj csak fel!
Kényszerítem magam, hogy felálljak, pedig csak annyit szeretnék, hogy hanyatt fekhessem, és
most azonnal az övé legyek. Megtarthatja az uralmat. Nekem nem kell. Soha. Vággyal teli szemmel
figyelem, ahogy megfogja a ruhám szegélyét, és álló helyzetbe emelkedve a fejem fölé húzza, majd a
kanapéra hajítja, ahogy különválik a testemtől.
A fülemhez hajol, és a fülcimpámba harap.
- Csipke - duruzsolja enyhe, forró légáramot lehelve a bőrömre. Minden erőfeszítésem ellenére
megfeszülök, és ő, mint aki jól végezte dolgát, ott hagy állva mint egy vággyal teletöltött zsákot, majd
visszahelyezkedik a fenekére.
- Ülj le.
Behunyom a szemem, és összeszedem magam. Erősnek kell lennem, mert ő komolyan veszi a
játékot. Visszaülök a csipkémben, és mint egy tökéletes csábító - ami vagyok szélesre tárom a lábam,
és megtámaszkodom a karomon. Ha játszani akar, akkor játszom én is.
- Osszon újra, uram!
Az értő mosoly, ami átsuhan a jóvágású arcán jelzi, hogy tudja ezt. Az ő csábítója méltó a
hírnevéhez. Kiosztja a lapokat, én elővigyázatosan figyelem, majd rögvest kinyilvánítom megállási
szándékomat. Komolyan bólint, és megfordítja a lapjait. Egy kilencese és egy dámája van. - Megállók.
- Néz rám, én elvigyorodom, és kihívóan vetem oda a két királyomat, mielőtt négykézláb utat vágnék.
193
Lovagló ülésbe helyezkedem a combján, és megfogom a pólója szegélyét. - Elvesztetted a pólót -
suttogom, miközben felhúzom. Készségesen emeli fel a karját, és én a háta mögé dobom a pólót,
sóhajtva és ráhajolva a testére, hogy megcsókoljam a mellkasát. - Hmm, kemény. - Csintalanul az
ölébe fúrom magam, rábírva őt egy éles lélegzetvételre, de aztán kiszállok az öléből, és visszatérek a
szőnyeg másik végén lévő pozíciómhoz. - Ossz!
Teljesen nyilvánvalóan harcol a vággyal, hogy a szőnyegre teperjen. Meg tudom állapítani
ágyékának diszkrét emelkedéséből és abból, ahogy vadul az ajkába harap. Ténylegesen koncentrálnia
kell, és én ténylegesen szeretem ezt. És a látvány fokozódni fog minden körrel, amit megnyerek. Csak
még egy, és enyém ő, az uralom és minden.
Újra oszt, én pedig besöpröm a lapjaimat, gyorsan tizennégyet számolok össze.
- Húzok, légy szíves. - Intek neki, hogy adjon egy lapot. Kettes. Összesen: tizenhat. Most tényleg
nem tudom, mi a szart csináljak. - Megállók. Nem húzok! - Mosolyogva készít elém még egy lapot. -
Ne! Ne, megállók! - elsöprőm a lapot, mosolya vigyorba fordul át.
- Határozatlan vagy? - kérdi, miközben elnyúlt testét újra megemeli túlontúl nagy nyomatékot
helyezve arra a mellkasra.
Visszafogom árulkodó tekintetemet, elszántan arra, hogy ne veszítsem el a koncentrációt. Nem
fogom elveszteni a fejem, de pokoli érzés ellenállni a sürgetésnek, hogy lopjak egy-egy pillantást.
Vagy hogy csak bámuljak rá.
- Nem, megállók - erősítem meg kimérten.
- Oké - kétségbeesve harcol egy mosollyal, ahogy megfordítja a lapjait. - Hmmm, tizenhat -
tűnődik. - Mit tegyek?
Vállat vonok.
- Te jössz. - Nem erősítem meg a szavait a próbakörünkből. Belehalok, de nem. Látni akarom,
hogy Mr. Mindenben Tökéletes hogyan játssza meg ezt.
- Húzok - mondja, és felfordít egy lapot.
Nem tudom, hogyan, de sikerül rendezetten tartani az arcom, amikor egy hatost fordít fel.
- Ó, drágám - suttogom, miközben tekintetem a lapjairól a törzsére, a nyakára és az imádnivaló
arcára emelem. - Te megkockáztattad - odadobom neki a kártyáim, amelyek teljes összege tizenhat. -
Én nem. Elvesztetted a sortodat.
Bágyadtan legörbítve az ajkát megvizsgálja a lapjaim, csóválja a fejét.
- Győztél, bébi.
- Enyém az uralom. - Kezdek mászni felé, nem akarok késlekedni, hogy rátehessem a kezem. Ez
volt életem leghosszabb kártyajátéka.
- Hogy érzel ez ügyben? - kicipzározom a sortja sliccét.
Nem próbál megállítani. Hátát a kanapéhoz nyomja, hogy megemelje a fenekét, és le tudjam
ügyeskedni a combjáról a ruhadarabot. Ahogy a merevedése felfedi magát, alig tudom visszatartani
magam.
- Ugyanezt kérdezem tőled - dörmögi mély torokhangon száz százalék szexualitással a hangjában.
- Erősnek érzem magam - átdobom a sortját a feje fölött, és kiveszem a kártyapaklit a kezéből
gondosan az egyik oldalra helyezve.
Előrenyúl, és az alsó ajkamhoz érinti a hüvelykujját, ujjai közé veszi, szája szétnyílik, szeme az
enyémbe kacsint.
- Mit tervez az én kis csábítom?
El kellene tolnom a kezét, de nem teszem.
- Fel készül adni az uralmat - suttogom kezem a combjára helyezve, és felemelkedem, amíg össze
nem ér az orrunk. - Mit szól ehhez az én istenem?
Diadalmasan elmosolyodik.
- Az istened azt mondja, hogy a csábítója jól megtanulta a leckét. - Nagy keze a csuklómra
kulcsolódik, és felemeli a kezem, hogy a vállán nyugodjon. - Az istened azt mondja, hogy a csábítója
nem fogja megbánni, hogy megadta magát neki. - Ajkát az enyémhez nyomja, nyelve lassan
pásztázza végig a szám. - De ez az isten és a csábítója is pontosan tudja, hogy működnek a
194
hétköznapi viszonyaink. - Csipkebugyis testemet hátradönti, s homlokát nyugtatja az enyémen. - És
tökéletesen működnek.
Megmerevedem, de közeledem a tenyeréhez, hogy ösz- szeérjünk.
- Tökéletes vagy. - Ajkam megtalálja az övét, kezem pedig automatikusan a haját keresi. Újra
belemarkolok. Egyszerűen nem tudom megállni.
- Tudom - motyogja követelőző ajkam között, és végig csúsztatja a kezét a derekamon a
fenekemig. - Azt hittem, feladtad az uralmat.
Nem tudnék megállni, még ha az életem múlna is rajta, magamban imádkozom mindenhez, ami
szent, hogy ne próbálja véglegesíteni a hatalmát, mert kétségbeesve epekedem utána, és szükségem
van rá.
- Kérlek, ne állíts le! - Teljesen szemérmetlen vagyok, nyelvem még mindig a száját keresi.
Felnyög, magához húz, és semmi jelét nem adja annak, hogy megállítana. Engedi, hogy kedvem
szerint tegyek vele.
- Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani.
- De igen, tudsz - vitázom nyelvem határozott, kemény csapásai között, bár elég hülye vagyok,
hogy erre most emlékeztetem. Gyakran mond nemet, amikor fáradt vagyok, vagy ha igazából meg
akar tiporni.
- Most nem - köré fonódom, úgy áll, észre sem vettem, hogy megtörtént. Túlságosan is fel
vagyok ajzva, de amikor a hűvös éjjeli levegő megcsapja a csupasz hátamat, a testébe fúrom magam,
egyre szorosabban tartva és egyre hevesebben csókolva. Agyam egy piciny része sem gondol arra,
hogy hová megyünk. Nem érdekel.
A partot lágyan nyaldosó éjjeli hullámok morajló hangja az első dolog, amit meghallok. Aztán
megérzem a Földközi-tenger sós levegőjét. A levegő hűvös, de a kényelmesen enyémhez illeszkedő
test melege minden kényelmetlenséget elűz. Perzselődöm, és azt hiszem, még a Déli-sark sem tudna
lehűteni. Jesse gondosan veszi a fa lépcsőfokokat, ahogy levisz engem a tengerpartra, de nem visz be
a vízbe. Letérdel, és lerak a puha, nedves homokra gondoskodva róla, hogy ajkaink végig összeérje-
ne
k. Kezem bejárja izmos testét, lábam vonaglik alatta, és gyorsan kapkodok levegő után, ezt az sem
segíti, amikor egy lágy hullám kicsap, megkerüli elernyedt testem, és a hideg, sós tengervíz sekély
tócsája vesz körbe. Ijedt, csendes sikolyom visszatarthatatlan, körmeim a bicepszébe vájnak, hátam
megfeszül, ahogy próbálok szökni a felfrissülésből, csipkével fedett mellem az ő puszta mellkasához
nyomva. Perzselő testem azonnal lehűl.
- Csitt! - nyugtat. - Csendben. - Lágy szavai azonnal megnyugtatnak. Nem tudom, hogyan, azt se,
miért. Még fázom, de ő mindig le tud csillapítani. Végigcsókolja a nyakam, harapja és szívja, mielőtt
újra az arcom csókolná végig. - Szeretlek - suttogja. - Kibaszottul szeretlek, szeretlek, szeretlek.
A szívem majd kiugrik a helyéből.
- Tudom. - A szám érinti az övét. - Tudom, hogy szeretsz. Szeretkezz velem. - Ez az, amire most
szükségünk van. Nem baszás. Nem keményen. Csak szerelem.
- Sosem terveztem mást. - Megfogja a csipkét, és lehúzza a bugyim végig a lábamon. - Álmos,
hajnali szexnek nevezzük majd ezt.
Kezem felcsúszik a karján, amíg a két tenyerem már az arcán formál serleget. Tökéletesen tisztán
látom az arcát, habár sötétség vesz minket körül. Az álmos, hajnali szex talán az új kedvencem lesz.
-Áll az alku - mormolom megemelve lábam, hogy segítsek a fehérnemű eltávolításában.
Karja lecsúszik a derekamra, és kicsit megemel, hogy hozzáférjen a melltartom hátuljához. Egy
kézzel veszi le, és ereszti le a karomon, ahol lógva hagyom a csuklóimon, amelyek nem akarják
elengedni az arcát. Ajkam az övén akarom tartani, nyelvének finom cirógatása az enyémen a Jesse-
féle mennyország legfelsőbb szintjére emel. A mellbimbóim tovább duzzadnak a hidegtől, de főleg a
vágytól csiklandozva. Aztán sóhajtva elhúzza az arcát a kezemből, és hátralép. Pár pillanatig
tanulmányoz, mielőtt belém hatolna aprólékosan, alaposan, tökéletesen és megállva, amikor még
csak félig merült el.
Arca kifürkészhetetlen, de az a zöld szempár mindent elmond. A legmélyebb bensőmbe
hatolnak. Áhítattal és rajongással van tele.
195
- Teljesen? - kérdi oly csendesen, hogy alig hallom a könnyed hullámverésben.
Bólintok, és megbillentem a csípőm, csendesen és türelmetlenül. Csábító huncutságom működik.
Vesz egy reszkető levegőt, és gyorsan megemel, amikor egy másik hullám lopakodik felénk. Újra
felkiáltok a hidegtől, de inkább a hirtelen, teljes behatolás az oka. Magához szorít, amint a víz
visszavonul, arcom a torkához nyomódik, aztán úton vagyok vissza a homokba. Kezem megtalálja
helyét a vállán, alkarja megtalálja az övét a fejem valamelyik oldalán. És csak nézünk egymásra. Ez
már önmagában túlmegy a gyönyörön. Teljesen betölt, és érzem, ahogy lüktet. Köré fonom magam,
de egyikünknek sincs semmi sürgető oka, hogy gyorsan befejezzük. Hűvös van, mindketten vizesek
vagyunk, de tökéletesen boldogok. Semmi sem létezik körülöttünk, csak ahogy mi szeretnénk.
- Akarod, hogy én mozogjak? - száját az enyémhez érinti. - Mondd, mit akarsz, bébi!
- Csak téged. Ahogy csak jössz.
- Féktelen szerelemmel jövök irántad. Az elég jó?
Az több, mint elég jó. Megcsókolom ahelyett, hogy válaszolnék, de elhúzza magát, elnehezülő
szeme szóbeli válaszra vár.
- Elég jó - nyugtázom egy csendes sóhajjal, érezvén, hogy valószínűleg most szentesítettem, hogy
próbára tegyen. De elég jó.
- Ennek örülök - fölfelé rántja a csípőjét engem csendes levegővételre, magát a nyaki izmai
megfeszítésére késztetve. - Olyan kibaszott jó vagy. Nem is tudom, hogy bírtam ki idáig e nélkül.
Léteztem, Ava, nem éltem. - Fokozatosan kihúzza belőlem, majd kényelmesen visszanyomja, ajkát az
enyémhez szorítja, hogy belém fojtson egy apró, gyönyörteli sikolyt némi hideg érzettel fűszerezve,
ahogy újabb hullám lep meg. - Most már élek. És ez csak miattad van.
- Értem - mondom a szája körül, mert tudom, hogy ez a következő kérdése. - Mindent értek.
- Jó. Szükségem van rád - újra ki és be, mindketten nyögünk, és feszülünk. - Szeretem a
szokásainkat.
Mosolygok, és megvonaglom alatta, ahogy aprólékosan újra belém hatol. A szokásaink. Szeretem
a szokásos dolgainkat is. Szokásos az, hogy Jesse olyan hevesen szeret, hogy megőrjít. Az is, hogy én
ugyanúgy viszonzom. És az is, hogy elfogadom őt minden kihívásával együtt. Annyira odavagyok érte.
Már nem is érzem a körülöttem nyaldosó tenger húsét. Vágy fut át az idegeimen, felforrósítja a
bőröm, és minden egyes lökésre megfeszítem az összes izmom, amim csak van. Szenvedélyem felér
az övével, csókolom, és érzem őt, a haját húzom, és nyögök. Olyan precízen mozgatja vissza és előre
azt a csípőjét, olyan egyenletesen, hogy minden döfés egyre közelebb visz a tetőponthoz. Puha
nyelve szám minden zugát bejárja, farkának kemény bársonyossága - ahogy ki-be csúszik bennem -
kimondott extázis, mint mindig.
Kifejezésre juttatom nemtetszésemet, amikor megszakítja a csókot, de nem vesz rólam
tudomást, miközben tartva az iramot hátrahajol, hogy tanulmányozzon.
- Látnom kell téged! - fújtatja. - Látnom kell izzani azt a szempárt, amikor elmegyünk.
-Jesse! - zihálom. Nem is kell már olyan sokáig várnia. A kapcsoló élesítve, az én uram
figyelmessége és rutinja velem- Tudván, hogy testi fenyítésben részesülök, ha becsukom a szemem,
keményen próbálok ellenállni a kísértésnek, hogy hátravessem a fejem, és szorosan összezárjam a
szemhéjam. Nehéz, amikor ezt csinálja velem.
Megemeli a felsőtestét, és megtámasztja magát az öklein.
- Közel van - figyel meg csendesen. - Tartsd még, Ava. Ne állíts meg! - Növeli az iramot szemét
egy pillanatra sem véve le az enyémről.
- Kérlek, ne állj meg! - Kezem megtalálja az utat a fenekéig, és keményen megragadom,
magamba nyomva őt.
- Tudod akkor, mit kell tenned. - Határozottan és mélyen köröz, majdhogynem szándékosan
nehezíti a dolgom. Visszafojtok egy sikolyt, és minden erőm összeszedem, hogy késleltessem az
elkerülhetetlent, amíg ő kész nem lesz. Ehhez mély, irányított légzésre van szükség, így hát lélegzem
egy nagyot, és belekezdek a légzésszabályozó gyakorlatsorba. Tudja, hogy küzdők. Tudja, mert a fel-
ismerés mosolya enyhén ott dereng az arcán, ahogy lenéz rám, és felerősíti lökéseit. Bicepsze is
kidudorodik jelezve öklének süppedését a homokba, ahol támaszkodni próbál, hogy
196
büntetőszerelmeskedésével kínozzon. És istenemre, sikerrel jár. Minden egyes alkalommal egyre
jobb lesz.
Fekszem alatta, magamba szívom a figyelmességét, ádázul harapom az ajkam, és sistergek,
bugyogok, belehalok, hogy elengedjem. Megvadult érzékszerveimen át keresem bármi jelét, hogy ő
is közel van, és kezdek kétségbe esni, amikor semmit sem találok, de aztán szemének zöldje eltűnik
szemhéja mögött, csak nagyon rövid időre, és a csípője megrándul. Harcol. Attól tartva, hogy lelassít,
hogy összeszedje magát, gyorsan a dereka köré kulcsolom a lábam, és minden lábizmomat
felhasználva magamba tolom őt. Ez a veszte.
- Te kis... BASSZUS! - Feje hátrahanyatlik, egyenletes üteme gyorsan erőteljesebb lökésekké válik.
Kihasználom a lehetőséget, hogy levette rólam a tekintetét, és ösz- szezárom a szemem.
Visszatartom a levegőt is. - A szemed!
- A sötétség rövid ideig tartott. Szemhéjam újra nyitva, és egy nyirkos, kemény, csalódott arcot látok.
Csalódott, mert nem tudja kontrollálni. - Bassza meg, hölgyem! - kapkod levegő után. - Jössz velem?
- Igen!
- Tudom. - Elmerül bennem, mint egy dugattyú, határozottan ordít, újramegújra, aztán
odavakkantja: - Gyere!
- Én pedig ostrom alatt vagyok, egész testem olvadni kezd, ahogy heves csapásokkal támadják, és
reszket az ernyedés állhatatos kirobbanásában, amely csak jön, jön és jön. Teljesen át vagyok
forrósodva, ondója csordogál rajtam, ahogy megnyugszik, kimerültén sóhajtozva.
Légzése éles. Az enyém kapkodó. Még mindig a karján támaszkodik, és bőségesen izzad, míg én
egyik oldalról a másikra forgatom a fejem majdhogynem tájékozódásomat vesztve az orgazmusom
intenzitásától.
- Elvesztettem tőled a kontrollt, Ava - lihegi le rám. - A fenébe is, asszony, kibaszottul
megőrjítettél.
Karom a fejem fölé hanyatlik a nedves homokba, és rögtön észreveszem, hogy újabb tócsa vonul
épp vissza, nem mintha a testem érezné. Kigyulladok a forróságtól. - Nem fogsz belehalni -
ellenkezek zihálva.
Megrázza a fejét, mintha ő se tudna tájékozódni, mielőtt kicsusszan belőlem, és a karjára
hanyatlik, mellbimhóm az ajka közt tartva. Alig érzékelem körém zárt szájának forróságát.
- Ez jólesik - nyögöm, végre számottevő időre is becsukva a szemem, míg a mellemet habzsolja. -
Csináld még!
_ Olyan jó ízed van - mormogja azon a helyen, ahol az anyajegyem van, és mélyen szívja.
Boldogan hagyom a maga szórakozására, míg azon vagyok, hogy stabilizáljam a légzésem és a
zakatoló szívemet, de még mindig hevülök. - Vigyél a vízbe! - pihegem. - Le kell hűlnöm.
Megrázza a fejét, és elengedi a mellem, hogy rám nézzen.
- Nem lehet, hölgyem. - Visszatér a mellemhez minden további magyarázat nélkül.
- Miért ? - erősködöm.
Mindkét mellbimbóm megcsókolja, mielőtt arcát közel emelné az enyémhez. Szeme
csalafintaságtól szikrázó tó.
- Megfagyaszthatja a bébiket.
Nem nevetek, de elvigyorodom.
- Nem fogja.
Kisimítja a hajam az arcomból, és keze egyre följebb csúszik a karomon, míg ujjai összefonódnak
az enyémmel a fejem fölött.
- Hogy tudhatod ilyen biztosan?
Megemelem a fejem, csak hogy ajkammal elérjem őt, azt az őrült, szeretnivaló segget.
- Még ha ez igaz is lenne, ami nem az, jelenlegi testhőmérsékletem is kiakasztja a mutatót, tehát
valószínűleg épp pörkölöm a bébijeidet, ahogy itt beszélünk.
Elszörnyedésének egyértelmű drámai megnyilvánulásaként zihál, és felugrik lábra állítva engem
is.
- Bassza meg, hölgyem! Le kell hogy hűtsük önt. - A vállára kap, és rácsap a seggemre.
197
- Aúú! - nevetek játékosságától felvidultan. - Lassan menj, hogy hozzászokjam!
- Ó, nem. - Gyorsan gázol befelé, és hagyja, hogy a leg- rosszabbtól féljek. - Nincs időnk
baszakodni. Fennáll a veszély, hogy egy pár jól átsült bébink lesz. - Megragadja a csípőm, miközben
én nyafogok és izgek-mozgok, de erősen markol. Maga fölé emel, csípőm a nagy tenyerén nyugszik,
kezem a vállán, és egy fondorlatos arcra tekintek le, amely próbál komoly lenni. Annyira vigyorgok,
hogy fáj az arcom.
- Helló, gyönyörűség!
- Szia - megfeszítem magam. Tudom, mi jön, vagy legalábbis remélem, hogy tudom, mi jön.
Elveszti a csatát, és mosolyával kenegeti a bőröm, meghajlítja karját, és lejjebb enged, hogy
elhelyezzen egy csókot az ajkamon.
- Viszlát, gyönyörűségem! - Erős karja gyorsan kinyúlik, és én visítva röpülök ki a sötét égbe,
lábam és kezem mindenfelé hadonászik zilált örömömben. Vizet érek, még mindig sikítva, de a víz
gyorsan elfojt, ahogy elmerülök. A zavaros esemény fakó buborékjai a vízben biztosan nem csak
tőlem származnak, ezért sürgősen elrugaszkodom a lábammal, és a felszínre küzdőm magam
sóhajtva bukkanva fel és gyorsan körbefordulva háromszázhatvan fokban, hogy meglássam őt. Ő
sehol sem látszik, és görcsös lélegzet- vételemet leszámítva halotti csend van. Lefagyok, ameny-
nyire csak tudok, csak a lábam tempózik lágyan alattam. A fenébe is, hol van? Halk vízgyűrűk
fodrozódnak el az irányomból és nem tudom eldönteni, hogy én okozom-e a zavart a vízben, vagy
valami lenn a mélyben — valami magas, karcsú és gyönyörű, valami, ami átkozottul sokáig képes
visszatartani a levegőt. Nem tudom, miért, de én is viszszatartom a levegőt, és csendben
fontolgatom a következő lépésem. Nyugodt és csendes maradjak, vagy iszkoljak ki a partra?
Iszkolj, maradj, iszkolj, maradj.
Kiengedem a tüdőmből a benntartott levegőt.
- A francba, a francba, a francba. - Teljesen meg vagyok hasonulva, a szívem lüktet, ahogy
határozadanságom- mal harcolok, de aztán csobbanást hallok magam mögött, és a lábam magától
mozgásba lendül. Úgy úszom, mintha az életem múlna rajta, mintha maga a Nagy Fehér üldözne.
Visítok is, mint egy kislány. - Ó, bassza meg! - vonyítom, beszennyezve az éjjeli levegőt a mocskos
számmal, amikor valami megragadja a bokám, és húzni kezd lefelé. Megvadult karok és lábak forgó
tömege vagyok, valószínűleg rugdalom és ütöm őt, de nem tudom visszafogni magam. Tulajdonképp
meg is érdemli. Ijedségem mostanra kissé dühvé vált, ütöm a kezeket, amelyek megragadnak.
Szememet bántja a só, valahányszor megkísérlem kinyitni, és a tüdőm hamarosan felrobban. Most
pedig a feje a combom között.
A felszínre török, és rögtön dühös kiáltásban engedem ki a tüdőmből a levegőt.
-Jesse! - A vállán szállít ki a tengerből, karját összezárja a lábszáram fölött a mellkasán.
- Mi az, bébi ? - még csak nem is liheg.
- Te! - Párszor meglegyintem a fejét, mielőtt rácsapok, es az állát megragadva felrántom a fejét. -
Hadd lássalak! - sziszegem agresszívan.
O nevet.
- Helló!
- Veszélyes vagy.
Úgy tűnik, erőfeszítés nélkül áll lábra, úgy emelkedik ki a vizből, mint valami túlvilági lény.
- Szeretsz - mondja nekem magabiztosan.
Lehajlok, de nem érem el.
- Meg akarlak csókolni - nyafogom.
- Tudom. - Egy rejtélyesen koordinált mozgássorozattal lekap a válláról, és egy tizedmásodperc
alatt már a karjában fekszem. - És most meg is tudsz.
A vigyor most már állandó tartozék az arcomon, csillogó szeme hasonlóképpen, és egyáltalán
nem mutatja a fakulás jelét. Olyan boldogok vagyunk. A Pihentető Jesse teljes szenvedélybe és
huncutságba fullaszt. A Jesse-féle hetedik mennyország ennél már nem lehet jobb.

198
25. fejezet
Annyira hozzá tudnék szokni ehhez. Tudnék minden reggel boldogan elnyúlva heverészni, érezni a
szellőt a meztelenségemen, és kimászkálni a verandára, hogy az istenemet csodáljam a távolból,
ahogy az öböl ívében fut. Tudnék neki reggelit készíteni annak ellenére, hogy abszolút utálok főzni,
és tudnék csupaszon ülni az asztalnál, amíg folyamatos elismerő dünnyögéssel eltünteti az ételt, amit
készítettem neki, mielőtt ujját egy üveg mogyoróvajba meríti, amelyet bizonyára azért csomagolt be,
mert nem tud nélküle élni. Ki tudnám nyitni a szám, amikor utasít, hogy etethessen, és át tudnék
nyúlni, és csak simogatni a csupasz, napbarnított mellkasát, mert szeretem érezni. Tudnék tekergőzni
a széken, amikor rám kacsint, és az ölébe ránt, hogy nekem essen, és aztán egy kézzel folytassa a
reggelijét, míg a másikkal engem tart egy villányi lazacot kínálva. Bele tudnék bújni úgy a bikinimbe a
paradicsomi visszavonultság- ban, hogy sem megbotránkozott, sem követelő pillantásokat nem
kapok, hogy vegyek fel valami normálisát, és úszni menni a villa óriási medencéjének frissességében.
Kihúzhatnának a kezemnél fogva, és megszáríthatnának, aztán hecsomagolhatnának, és vihetnének
a zuhanyzóba, ahol leszappanoznak, és mindennel kiszolgálnak, ami zuhanyzásnál csak lehetséges.
Mindennel, ami zuhanyzásnál lehetséges... és egy kicsivel még többel is. Nagyon-nagyon hozzá
tudnék szokni ehhez.
Ez az utolsó napunk a paradicsomban, és kicsit kétségbeesettnek érzem magam még
borzasztóan elégedett állapotomban is. Ez az utolsó napunk, hogy kizárólag csak egymással
foglalkozhassunk a zűrzavar és a problémák nélkül, amelyek most mind a Londonba való
visszatérésünkre várnak. Ülök az ágyon a lábujjaim közé ékelt papír zsebkendőkkel és egy világos
rózsaszín körömlakkal a kezemben. Elmúlt dél. Az egész reggelt a szabályaink szerint töltöttük, most
pedig egy kikötői délutánra és egy alkonyi vacsorára készülök, és tollászkodom. Nem akarok haza
menni. Örökre a paradicsomban akarok maradni, csak én és Jesse.
- Azt hittem, megegyeztünk, hogy nincs több körömfestés, hanem kerítünk valami különleges
whiskyt.
Felnézek, látom amint Jesse a mindennapi rutinnak megfelelően törülközővel dörzsöli
piszkosszőke, nedves haját, bár ez nem is olyan mindennapi, ha Jesse csinálja. Semmi sem egyhangú
vagy hétköznapi, amit ez az ember csinál. Hátradőlök a párnámon, és élvezem a gyönyörteli látványt.
Ö meztelen, én elolvadok.
- Ki kell festenem a lábkörmömet. - Felrázom az üveget, és lecsavarom a kupakot. - Nem tart
sokáig, és a kezemet nem kell megcsinálnom. - Meglengetem előtte a már megszáradt rózsaszín
körmeim.
Átsétál, teljesen bronzbarna és meztelenségének következtében a testalkata határozottan
látványos, felmászik az ágyra, majd a térdére ül a lábamnál.
- Hadd csináljam én! - Kiteríti a törülközőt a combján, és fogja a lábamat a fehér gyapjún
nyugtatva.
- Te akarod kifesteni a körmömet? - kérdem kissé szó rakoztatónak találva, hogy férfias férjem
ilyen lányos feladatra vállalkozik. A szeme se rebben, nyilvánvalóan nem zavarja, hogy ily mértékig
törődik a feleségével.
Kiveszi a kezemből a körömlakkot, és megigazítja a lábam, hogy jobban végezhesse önmagának
kijelölt feladatát.
- Talán még némi gyakorlatot is szerzek benne - közli faarccal és tárgyilagosan. - Nemsokára már
úgyse éred majd el.
Lábam reflexszerűen lendül meg egyenest a gyomrába találva, nem mintha elérné a kívánt
hatást. Csak mosolyog a térdén ülve, és újra elhelyezi a lábam.
- Nem akarok hazamenni - mondom halkan.
- Én sem, bébi. - Nem tűnik meglepettnek, hogy ezt hallja, mintha olvasna a gondolataimban,
vagy tisztán ugyanez járna a fejében. Végighúzza az ecsetet a nagylábujjam körmének a közepén,
majd a két szélén is.
199
- Mikor jöhetünk vissza? - kérdem figyelve, ahogy az összpontosítás megjelenik a homlokán.
Mosolyra késztet, egy pillanatra elfeledteti velem csüggesztő gondolataimat.
- Visszajöhetünk, amikor csak akarod. Csak szólj, és már rajta is vagy azon a repülőn. - Áttörli a
bőrt a körömágyamnál, és hátradől tanulmányozni a keze munkáját. Nem is olyan rossz, ha
figyelembe vesszük a nagy kezet és az apró ecsetet. Felnéz rám. - Jól érezted magad? - kérdi
mosolyogva, nagyon is jól tudva, hogy igen, és nagyon is jól tudva, főleg azért, mert épp most
mondtam neki, hogy nem akarok elmenni.
- Paradicsom - tűnődöm hátravetve a fejem. - Folytasd! - biccentek a térdén nyugvó lábamra.
Szeme pajkosan elkeskenyedik.
- Igenis, asszonyom!
- Jó fiú - sóhajtok álmodozva a párnán pihenve. - Mi lesz, ha hazaérünk?
Folytatja a körömfestést, nem adja meg a kérdésemre a kellő nyugtatást. Valamit tenni kell,
lehetőleg a rendőrségnek, és nem Steve-nek. Bár az, hogy Jesse kimenekített az országból kellemes
egérút volt, de tudom azt is, hogy józanságának megőrzése érdekében is történt. Nem rejtegethet
örökké a paradicsomban, bár tudom, ő egyáltalán nem tartja irracionálisnak ezt az ambiciózus
célkitűzést, és ha megőrzi ezt a hangulatát és a nyugodt természetét, én sem fogom. A pa-
radicsomban vagyunk, emlékeznem kell erre. Azért van ez, mert teljesen az övé vagyok zavaró
tényezők és problémák nélkül. Ez az egyedüli oka, hogy éppen boldogan élek a Jesse- féle hetedik
mennyországban, semmi más. Londonba való visszatértünkkel gyorsan repülni fogok innen, az
biztos.
- Az lesz, hogy te dolgozni mész, és végre teljesíted az ígéreted, és felvilágosítod Patricket
Mikaelről. - Vet rám egy számonkérő pillantást, amelyre ügyet sem vetek.
- Azt hiszed, Mikael lopta el az autód?
- Fingom sincs, Ava. - Leteszi a lábam, és felemeli a másikat. - Rajta vagyok az ügyön, úgyhogy ne
törd rajta azt a csinos kis fejedet.
- Hogyhogy rajta vagy? - bukik ki belőlem a kérdés. Tényleg tudni akarom, mert valami azt súgja,
hogy mint Jesse legtöbb megoldása, ez sem szokványos lesz.
Ahogy előre tudtam, pillantása figyelmeztetőn állapodik meg rajtam, és tudatában vagyok, hogy
ha ezt erőltetem, még Londonba való visszatértünk előtt ki leszek penderítve a Jesse-féle hetedik
mennyországból.
Állom a rosszalló pillantását pár pillanatig nem hátrálva meg és nem törölve le arcomról a
várakozó tekintetet, bár tudom, hogy úgyse kapok kielégítő választ. Magamban már csendben el is
fogadtam ezt, és gondolatban mar bele is egyeztem, hogy nem firtatom.
- Vége - mondja egyszerűen, és tudom, hogy tényleg.
Úgyhogy relaxálok, és hagyom, hogy befejezze körmeim kifestésének komplikált feladatát, míg
csendben méltányolom mind az előzékenységét, mind a tényt, hogy össze van görnyedve, teljesen
lehajol, hogy végezhesse feladatát, fnég sincs egyetlen úszógumi sem a hasán, semekkora se.
- Kész vagy - jelenti ki visszacsavarva a kupakot. - Még ebben is elképesztő vagyok - nincs tréfa a
hangjában.
Felhúzom a lábam, és előre hajlok, hogy megnézzem, félig azt várva, hogy rózsaszínre pingált
lábakat látok, de nem. Valóban, Jesse körömfestésben is elképesztő, mint minden másban, kivéve a
főzést.
- Nem rossz - vetem oda közömbösen egy eltévedt lakkfoltocska letörlését színlelve, ami nincs is
ott.
- Nem rossz? Jobb munkát végeztem, mint amilyet maga valaha is fog, hölgyem! - Felugrik az
ágyból. - Olyan szerencsés vagy, hogy vagyok neked.
Kötekszem.
- Te nem vagy szerencsés ? - kérdem hitetlenkedve. Micsoda egy arrogáns seggfej.
- Én még szerencsésebb vagyok - kacsint, és egy sóhajtás kíséretében gyorsan kiránt támadott
helyzetemből. - Gyerünk, hölgyem! Menjünk kóborolni! - Jóval lelkesebb a mai kirándulással
kapcsolatban, mint a tegnapival volt, ez pedig nyilvánvalóan jelzi a boldogságát, azt, hogy máshogy is
200
szeret.
Kihajtunk a körforgalomból, fel egy biztonsági kapuhoz, amely levezet a kikötőhöz. Jesse leengedi az
ablakot, felvillant egy műanyag kártyát egy képernyőnek, és a kapu azonnal kinyílik engedve, hogy
áthajtson rajta.
- Hol vagyunk? - kérdem ülésemben előre kémlelve, hogy lássam az utat előttünk.
- Ez a kikötő, bébi. - Lépésben halad tovább, és befordul egy gyalogos övezetbe, az emberek
gépiesen engednek utat, nem kényszerítik második villantásra a DBS-t. Furcsának gondoltam volna
ezt, de gyorsan feltűnnek a márkás autók tucatjai, mind az öblökben parkol. És nem csak akármilyen
Mercik és BMW-k. Egy sor Bentley-t látok, Ferrari- kat, még Aston Martint is, mindről üvölt, hogy
milliomos a tulajdonosa. Ezek az emberek teljesen nyilvánvalóan hozzászoktak a nevetségesen drága
autókhoz, de az én figyelmem gyorsan elterelődik a drága járművek soráról, amikor egy kavalkádra
leszek figyelmes, és csónakok csoportjára. Nem, nem csónakok. Ezek jachtok.
- Bassza meg - suttogom, amikor Jesse behajt egy üres öbölbe, és kikapcsolja a világítást.
- Ava! Kérlek, vigyázz a kibaszott szádra! - fáradtan fújtat egyet, és kikászálódik a kocsiból, utat
törve az én oldalam felé. Én az ülésembe ragadtam ámulatba esve a kikötő számtalan hegycsúcsának
vakító fehérségétől. - Kiszállás!
Szórakozottan, Jesse kezének segítségével kászálódom ki, miközben tekintetem a hajókon
tartom. Szavakat sem találok. De aztán mégis.
- Kérlek, ne mondd, hogy ezek közül az egyik a tiéd. - Tágra nyílt szemmel nézek rá. Nem tudom,
miért tűnök olyan meglepettnek. Ez az ember több, mint vagyonos, de egy jacht?
Mosolyogva húzza le a sötétítőt.
- Nem, sok évvel ezelőtt eladtam.
- Tehát volt hajód?
- Igen, de kibaszott lövésem se volt, hogy hogyan kell hajózni ezen az izén. - Kézen fog, és elvezet
a kocsitól egy járda felé, ahol biztonságban vagyunk a mozgó járművektől.
_ Akkor egyáltalán miért vetted meg? - kérdem felnézve rá, de ő csak a vállát rándítja a
kérdésemre, és a tenger túlpartjára mutat.
- Az ott már Marokkó.
Követem kezének irányát, de csak a nyílt vizet látom, próbálja elterelni érdeklődő figyelmemet.
- Remek - maró szarkazmussal mondom, csak hogy tudja, átlátok a trükkjén. Levonom saját
következtetéseimet a paradicsomról és a nagy jachtokról, de ahogy korábban már emlékeztettem
magam, Jesse múltja pontosan ez.
- A cinizmus nem áll jól magának, hölgyem. - Karja alá von, és belecsókol a fülembe. - Mihez
lenne kedved?
- Kóricáljunk egyet.
- Kóricáljunk?
- Igen, kóricáljunk - ismétlem egy mulattatott arckifejezésre tekintve fel. - Mint kószálni,
bolyongani, barangolni.
Lemosolyog rám, majdnem teljesen elbűvölve.
- Oké. Úgy érzem, egy újabb Camden jön.
- Igen, pont, mint Camden, de trükkös szexboltok nélkül - fejezem be halkan.
Most ő nevet.
- Ó, pedig a mellékutcák tele vannak trükkös szexboltokkal. Akarod látni ?
- Nem, nem akarom - mormogom visszagondolva a mi saját kis rúdtáncos mulatságunkra annál
az őrült, bőrbe bújt domina típusnál. Magamban fújtatok egyet. Sarah típusa. Szent szar, pont úgy
nézett ki, mint Sarah, leszámítva az ostort, ami helyett rúddal játszott. Nagyon is lehet, hogy Sarah-
nak is van rúdja, ki tudja, de hirtelen felmerésemet beárnyékolja a két nő hasonlósága. – Nem
találtad vonzónak, ugye? - Nem kell kifejtenem. Tudja, mire gondolok.
Megfogja az állam, és felemeli, hogy szemtől szembe kerüljünk.
- Mondtam már neked. Egyetlen dolog van, ami felpörget, és amit szeretek a csipkéjében.
- Jó - mondom halkan, mert nem tudom, mi mást mondhatnék. Valószínűleg ő is kapcsolt Sarah-
201
ra, és bár Sarah többé-kevésbé elfogadta, hogy Jesse idegenkedik a bőrbe bugyolált seggétől,
hallanom kellett, és tőle, nem mástól.
Megcsókolja a homlokom, és a hajamba fújja a levegőt.
- Gyerünk, Mrs. Ward! Kóricáljunk!
Alaposan betelek a kóricálással, mire visszaérünk a kikötő széléhez, és tudom, hogy Jesse az utolsó
leheletéig a kedvemben akart járni, amikor erősködik, hogy vegyünk meg mindent, amihez
hozzáértem, vagy ránéztem, azzal a szándékkal, hogy csökkentse a válogatásra szánt időt. Ez nem is
nagyon zavart volna, ha nem pont olyan boltok lettek volna, amelyekben nézelődtünk. Ez nem
Camden. Igen, volt néhány csecsebecsés stand, de engem főleg a butikok bősége felé irányított,
miközben hagyta, hogy milliószor inkább feltűnőnek érezzem magam, mint a Harrodsban valaha is. A
csendes, minimális méretű tereket csak néhány kulcsfontosságú darabbal öltöztették be, nem
hagytak túl nagy területet a császkáláshoz. Láttam egy drága cserzett bőr táskát, amit merészeltem
megérinteni, csak hogy érezzem a bőr puhaságát, de ezt a kis mozdulatot Jesse természetesen
tetszésem kifejezésének vette, gyorsan be is cso- magoltatta, és már a zacskóban is volt. Nem
próbáltam
megállítani. Tényleg nagyon tetszett az új táskám, ezért kimutattam felé a hálámat, amelyre ő azzal
válaszolt, hogy mindent megvett nekem, amire a délután során csak ránéztem, minden alkalommal
várakozón pillantva rám, hogy köszönetre sarkalljon.
- Beteszem ezeket a kocsiba. Várj meg itt! - A gyalogos övezet szélén hagy, miközben a számat
ajakbalzsammal kergetem, átmegy az autóhoz, hogy lerakodja a csomagokat, majd gyorsan
visszaindul, és felkap. Visszafojtok egy sikolyt, amint a karján csüngök, elragadva. - Istenem, hi-
ányoztál. - Szája könnyedén, frissen benedvesített ajkamra csúszik, amint úgy tart a karjában, hogy
mindent lásson. Mint mindig, most sem törődök a helyszínnel és a társasággal, hagyom, hogy úgy
tegyen velem, ahogy kedve tartja. - Hmmm, jó ízed van. - Visszahúzódik, és lebiggyeszti a száját, ajka
enyhén csillog az ajakbalzsamomtól.
- Ha már női szájfényt akarsz viselni, akkor csináld rendesen! - Kinyúlok, hogy felrakjam, és nem
tesz semmit, hogy megállítson, még össze is húzódik, hogy megköny- nyítse a kenegetést. - így már
jobb - állapítom meg mosolyogva - Csillogó ajakkal még jóképűbb vagy.
- Valószínűleg - ért egyet teljes könnyedséggel ajkát csücsörítve. - Gyerünk, megkell etetnem a
feleségem és az apróságaimat. - Visszahelyez függőleges helyzetbe, és elkezdi igazgatni a kis sárga
nyári ruhám elcsúszott pántjait. - Ezeket meg kéne húzni.
Egy vállrándítással lesöpörve matató kezét előre megyek, és magamnak igazítom meg a pántokat
figyelmen ^vül hagyva a mögülem jövő tiltakozó morgást.
~ Hol etetsz meg? - kérdem a vállam felett, tartva a lépéselőnyt. De nem lépkedem sokáig.
Elkapja a csuklómat, és hirtelen mintha holt terhet húznék.
- Ne sétálj el tőlem! - morogja gyakorlatilag megpör- dítve, hogy az arcába nézzek. Homloka
összeráncolva, én pedig vigyorgok. - És letörölheted ezt a vigyort az arcodról. - Előrelép, hogy
megfeszítse a pántokat, miközben egy elviselheteden feleségről motyog valamit, aki kibaszottul
megőrjíti. - így jobb. Hol vannak azok a ruhák, amiket én vettem neked?
- Otthon - felelem kurtán, nem mintha bármelyik illene egy napfényes vakációhoz. Arra épp nem
adott időt, hogy bevásároljak a nyaralásra, ezért egy néhány évvel ezelőtti nyári ruhatárammal
oldottam meg. Húszas éveim elején jártam akkoriban, és ezek a ruhák, amelyekre állandóan morog,
ezt tükrözik.
Türelmesen mély levegőt vesz.
- Miért kell veled mindig olyan nehéznek lennie ?
- Mert tudom, hogy megőrjít - vékony kötélen táncolok, tisztában vagyok vele, de e tekintetben
nem fogok meglágyulni. Sosem.
- Élvezed, hogy háborodott őrültet csinálsz belőlem.
- Te csinálsz magadból háborodott őrültet - nevetek. - Ezen a területen nincs szükségem a
segítségedre, Jesse. Mondtam már: nem te döntesz a ruhatáramról.
Szeme zöld bosszúságban ég, de én nem rettenek meg kiszámíthatatlan hevességétől. Tényleg
202
elég bátor vagyok.
- Megőrjítesz - ismétli, mert nem tudja, mi mást mondhatna.
- Mit fogsz csinálni ? - kérdem magabiztosan. - Elválni ?
- Vigyázz a kibaszott szádra!
- Nem is mondtam csúnyát! - most már tényleg kuncogok.
- De, kibaszottul is! A legcsúnyább szót ráadásul. Megtiltom, hogy ezt mondd!
Ó, most már tényleg elkap a nevetés.
- Megtiltod?
Karját tekintélyt parancsolóan fonja össze a mellkasán, mintha valami hülyegyerek lennék.
_ Igen, megtiltom.
- Válás - suttogom. .
- Most meg olyan gyerekes vagy - fújtat, épp, mint egy gyerek.
- Gyerekes - vonom meg a vállam. - Etess meg!
Hangosan méltatlankodik, és megrázza a fejét.
- Kibaszottul ki kéne hogy éheztesselek, és étellel kellene hogy jutalmazzalak, ha nem azt
csinálod, amit baszottul mondanak neked. - Megfogja a vállamat, megfordít, és egy tengerparti
étterem felé vezet. - Itt etetlek meg.
Egy kétszemélyes asztalt mutatnak nekünk a kinti teraszon, amit egy vidám, sima fekete hajú és
hozzá illő bajszú spanyol tesz rendbe.
- Italt? - kérdi enyhe spanyol akcentussal.
- Vizet, köszönjük. - Jesse leültet, és betolja a székem, majd szemben helyet foglal, és átnyújt egy
étlapot. - A tapas mennyei.
- Te választasz. - Visszaadom az étlapot az asztal felett. - Biztos vagyok benne, hogy jót
választasz. - Pimaszul felvonom a szemöldököm, ő pedig elveszi kezemből az étlapot elgondolkodva,
de gúnyos vagy rosszalló nézés nélkül.
- Köszönöm - mondja lassan.
- Szívesen - viszonzom, miközben mindkettőnknek kitöltők egy pohár vizet, amikor a pincér egy
jéghideg vízzel teli Mancsot helyez az asztalra. Fülledt idő van, az üvegkan- Cs° oldalán lecsorgó víz
látványára erősen rám tör a szomjúság. Egy hatalmas korttyal felhajtom az egész poharat, és rögtön
újat töltök.
- Szomjas vagy? - ámulva néz, ahogy gyorsan végzek a második pohárral is bólogatva a pereme
fölött. - Óvatosan - figyelmeztet. Szemöldököm felhúzom, de képtelen vagyok abbahagyni, hogy
nyeljem a jeges italt. - Elárasztod a bébiket.
A nevetéstől köhögök kicsit, és leteszem a vizem, hogy szalvétát ragadjak. - Nem hagynád ezt
abba?
- Mit? Csak mutatok némi atyai törődést - megbántva néz, de tudom, hogy nem az.
- Nem hiszed, hogy tudok vigyázni a babáinkra, ugye?
- De igen - feleli lágyan, de abszolút meggyőződés nélkül. Valójában nem hiszi. Le vagyok
döbbenve, és valószínűleg látszik az arcomon, még úgy is, hogy kerüli a tekintetemet, hogy magától
ne is lássa.
- Mit gondolsz, mit a francot fogok csinálni ? - megbánom a kérdést abban a másodpercben,
ahogy kibukik a számon, és még jobban, amikor felkapja a fejét, és lövell rám egy szkeptikus
pillantást. - Ne! - figyelmeztetem, hangom elcsuklik, és a megbánás könnyei azonnal égetni kezdik a
szemem hátsó részét. Keményen küszködöm, hogy visszapislogjam őket, képzeletben összeverve
magam a szívtelen gondolatokért. Magamtól is elég szörnyen érzem magam, anélkül is, hogy Jesse
tüzelné a bűntudatomat.
Bármerre és mindenfelé nézelődök, kivéve Jesse-re, mert ha most az arcába néznék, az arra a
sötét helyre emlékeztetne, amit el kell felednem. Nem kárhoztatom, hogy megkérdőjelezi a
képességeimet, én magam is elég kétkedő vágyóidé itt van nekem ő, ahogy erre állandóan
emlékeztet is.
Egy szívdobbanás alatt mellém ül, és az oldalához von a hátamat simogatva és a hajamba
203
temetve a száját.
_ Sajnálom. Kérlek, ne légy dühös!
_ Rendben vagyok - söprőm félre aggodalmát. Tisztán Játszik, hogy nem vagyok rendben, de nem
veszthetem el az érzelmi kontrollt egy étterem közepén, ahol mindenki lát- Egy néhány asztallal
odább ülő nő már bámulni is kezdett. Nincs hangulatom ilyen minden lében kanál alakokhoz, ezért
rásandítok, mielőtt kibontakoznékjesse mellkasából. - Mondtam, hogy jól vagyok - vetem oda
röviden, felemelve a poharam, csak hogy valami mást csináljak, mint a sírás.
- Ava! - mondja halkan, de nem tudok rá nézni. Nem tudok a szeretett férfi szemébe nézni,
amikor tudom, hogy mély lenézést mutat. Meg fogja ezt valaha bocsátani nekem? Sziklaszilárdan
hiszem, hogy sosem mutattam volna ki, de a gondolat még mindig ott volt, és ő olvasta feke- tén-
fehéren. - Nézz rám! - most határozottabban hangzik, erősebben, de nem engedelmeskedem
észlelve, hogy az a rohadt nő még mindig bámul. Pillantásunk összetalálkozik, rávetem a „menj a
picsába!” nézésem, amely gyorsan arra készteti, hogy visszatérjen a vacsorájához.
- Három.
Ténylegesen forgatom a szemem, de nem azért, mert elkezdte a visszaszámlálást. Nem. Azért,
mert tudom, hogy semmi Jesse-féle baszásban vagy letiprásban nem lesz részem, ha eléri a zérót.
- Kettő.
Mintha egy répát lóbálna előttem, amiből sosem fogok harapni. Hülyeség, tudom, de belém
ivódott a szűkig Jesse-re és minden kibaszott képességére, hogy megadásra bírjon, és úgy tűnik, a
terhesség csak fokozta ezt az ágyamat.
Fáradtan kifújom a levegőt, és matatni kezdek a villámmal, ellenállva a megadásnak, mellyel
valószínűleg csak olajat teszek a tűzre.
- Zéró, bébi - felkap a székből mielőtt az agyam felfogná a visszaszámlálás végszavát, és már a
padlón is vagyok, csuklóm a fejem fölé szegezve, és Jesse lovagló ülésben a derekamon. Szemem
tágra nyílik, a vendéglő elcsendesedik. Egy gombostű elejtését is hallani lehetne. Felnézek Jesse-re,
aki nem szégyelli magát, és abszolút nem törődik a környezetünkkel. Kiterített egy étterem padlóján.
Mi a kibaszott francot játszik? Le sem merem venni róla a szemem. Érzem, ahogy tengernyi
megdöbbent tekintet szegeződik a látványosságra, amit Jesse művelt. Halálra váltan pihegek.
-Jesse, engedj felállnom! - gondoltam, hogy sok mindenre képes, de ez ? Ez túlmegy a
pofátlanságon. A rohadt életbe, mi van, ha valaki megpróbálja leszedni rólam?
- Figyelmeztettelek, bébi - arca úszik az élvezetben, míg én egyszerűen meg vagyok rémülve. -
Bármikor, bárhol.
- Igen, rendben - mocorgok. - Meggyőztél.
- Nem hiszem - közli tárgyilagosan, kényelembe helyezve magát, arcát az az enyém fölé tartva. -
Szeretlek.
Bárcsak teljesen elnyelne a föld! Hogy egy forgalmas utcán erőszakoskodik, és kicsókolja belőlem
a lelket is, az egy dolog. Egy forgalmas étteremben a padlóhoz szögezni viszont őrültség.
- Tudom, engedj felállnom!
- Nem.
O, Istenem! Még a kések és villák csörömpölését sem hallom, ami jelzi számomra, hogy minden
étkezés leállt.
- Kérlek! - könyörgök csendesen.
- Mondd, hogy szeretsz!
- Szeretlek - préselem ki a szavakat a fogam között.
- Úgy mondd, mintha komolyan is gondolnád, Ava! - Nem fogja feladni, addig nem, amíg nem
követem a hülye, ésszerűtlen rendszerét, hogy megelégedjen.
- Szeretlek - lágyabban hangzik, de még mindig nehézkesen.
Gyanakodva veti rám a szemét, de mi a fenét vár? Több vagyok, mint megkönnyebbült, amikor
felemelkedik, és talpra állít, úgy döntve, hogy térden marad előttem. Szép lassan kiegyenesítem
magam, bármit megteszek, hogy ne kelljen felnéznem a vacsorázok tömegére, akik kétségkívül még
mindig döbbenten figyelnek. Miután jóval több időt szántam arra, mint valójában szükség lett volna
204
rá, hogy leporoljam magam, megkockáztatok egy gyors körbepillantást az éttermen, majd
felkészülök, hogy ott helyben ezer halált halok. Nagy a kísértés, hogy elébe fussak, de észre- veszem,
hogy Jesse még mindig előttem térdel.
- Kelj fel! - suttogom halkan, bár nyilvánvaló, hogy mindenki hallja. Még mindig síri csönd van.
Térden állva jön előre, amíg a lábam elé nem ér, majd felcsúsztatja a kezét körbe a seggemig
kutyaszemet meresztve rám.
- Ava Ward, én gyönyörű, dacos nőm! - Arcom egy másodperc alatt tovább forrósodik. - A
legboldogabb emberré tettél ezen a kibaszott bolygón. Hozzám jöttél, és most ikrekkel áldasz meg. -
Egyik kezét átcsúsztatja a fenekemről a pocakomra, rajongva köröz rajta, majd elhelyez egy csókot a
közepén. Nézőinktől határozottan hallatszik pár sóhaj. - Annyira kibaszottul szeretlek. Hihetetlenül jó
anyja leszel a gyerekeimnek. - Nem tehetek semmi mást, mint hogy nézek le rá, ahogy megteszi
nyilvános bejelentését, a kínos bolondja. És még több sóhaj. Felállva végigcsókolja a testem, amíg a
nyakamhoz nem ér. - Ne próbáld meg megállítani, hogy szeresselek. Elszomorít.
- Elszomorít, vagy megőrjít? - kérdem halkan.
Előbújik a nyakamban lévő rejtekhelyéről, összefogja a
hajam, lesimítja a hátamon, majd a kezem az arcomhoz illeszti.
- Elszomorít - erősíti meg. - Csókolj meg, asszony!
Nem vágyom további kellemetlenségekre, így hát alkalmazkodom, és megadom neki, amit akar.
így korábban szabadulhatok. De aztán kitör a taps, és én hamarosan már hiányolom Jesse ajkát az
enyémről, amikor meghajol, és visszaültet. Maradunk?
- Szeretem - vonja meg a vállát, mintha csak ez megmagyarázná, miért fektetett két vállra a
padlón, és miért követelt szerelmi vallomást, mielőtt egy csomó idegen előtt bejelentette volna,
hogy ikreket várunk.
- Ikrek!
Felugróm a pincér izgatott, tört angoljára, aki egy üveg pezsgőt lóbál előttünk.
- Ünnepelniük kell. - Durran a pezsgő dugója, és tölt két pohárba. Kínosan érzem magam. Nagyon
figyelmes, de egyikünk sem fog inni belőle semmi esetre sem.
- Köszönöm! - mosolygok fel rá, és imádkozom, hogy ne ólálkodjon körülöttünk, figyelve, ahogy
koccintunk és kortyolunk. - Ez nagyon kedves. - Hallania kell, hogy gondolatban ellenkezek, vagy
észreveszi levert arcomat, mert visszahátrál, és hagyja, hogy felmérjem a körülményeket. Az
emberek visszatértek az ételükhöz, látszik néhány gyöngéd pillantás, de úgy tűnik, az érdeklődés el-
halt. Bár az a nő még mindig bámul. Összeráncolom neki a szemöldököm, de megzavar, amikor Jesse
keze a térdemen landol. Megfordulok, és látom, hogy arca tiszta ravaszság.
Igen, tisztán és érthetően demonstrálta igazát, mindenki számára jól láthatóan.
- Nem hiszem el, hogy ezt megcsináltad.
- Miért? - tolja el a pezsgőspoharakat.
Épp azon vagyok, hogy kifejtsem a véleményem, de újra érzem, hogy valaki néz, és azt is tudom,
ki. Lassan megfordulok, és látom, hogy a nő ismét engem bámul. Néhány asztallal arrább ül, és egy
csomó ember van közöttünk, de egy kis rés tiszta rátekintést enged a tömegen át, és nyilvánvalóan
neki is, mert eléggé él vele.
- Ismered azt a nőt? - kérdem a férjemet rajta tartva a szemem, bár a nő közben visszatért a
vacsorájához.
- Milyen nőt? - kérdi Jesse áthajolva felettem, hogy lássa, merre irányul a tekintetem.
- Ott, azt a nőt halvány kék kardigánban - majdnem átmutatok az éttermen, de még gyorsan
megzabolázom emelkedő ujjamat. - Látod?
Miután már úgy tűnik, egy örökkévalóság telt el, és még mindig nem válaszolt, megfordulok, és
látom, ahogy Jesse arca elsápad, és napbarnított elégedettségét a döbbenettől elnyúlt arckifejezés
váltja fel.
- Mi történt ? - ösztönösen a homlokára teszem a kezem, hogy megmérjem a hőmérsékletét, de
csak a második érintésre fogom fel, hogy jéghideg. - Jesse? - kifejezéstelenül bámul mögém, teljes
transzban. Aggódni kezdek. - Jesse, mi a baj ?
205
Megrázza a fejét, mintha valami megrázkódtatást akarna kiverni belőle, és úgy néz rám, mintha
kísértetet látna. Látom, hogy próbál félrenézni, de az én férjuram szánalmasan elbukik. Valami
komoly baj van.
- Megyünk. - Feláll, feldöntve egy poharat és egy kicsivel még több figyelmet vonva magára. Egy
halom pénzt dob az asztalra, és idejét nem vesztegetve fölhúzza döbbenettől merev testemet a
székből, és kivezet az étteremből.
Határozott szándékkal tör utat a kocsi felé, engem gyakorlatilag vonszol maga után.
- Mi a bajod? - próbálom újra, de tudom, hogy hiába. Teljesen ki van kapcsolva.
A kocsi nyitva, én pedig nézek rá, amint besegít, de nincs válasz. Se jóváhagyás, se egy
arckifejezés, se magyarázat. Azt viszont észreveszem, hogy válla feszült és megemelkedik, mellkasán
látom, hogy zihálva lélegzik. Állandóan mögém néz, de közben próbál betuszkolni a kocsiba.
- Jesse ? - ismeretlen női hang tereli el a figyelmem meg- hasonlott férjuramról egy mögöttem
lévő nőre. Arra a nőre. Összezavarodva nézek rá, és érzem, hogy Jesse keze szorosabban markol
belém. Most már a lélegzését is hallom. Teljesen megvagyok zavarva, de még így is sikerül felmér-
nem a nőt, szemem fel-le futkos ezen az idegenen, aki azzal töltötte ideje jó részét a tengerparti
vendéglőben, hogy bámult rám vagy Jesse-re, vagy egyszerre mindkettőnkre. Nem vagyok biztos
benne. De minél tovább nézem, annál tisztábban látok mindent.
Jesse megpróbál visszatolni, hogy szálljak be a kocsiba, de nem törődöm vele, mert túlontúl
izgat, ki néz.
- Ava, bébi, indulunk. - Nem követel, és nem ordít rám türelmetlenül ellenkezésem ellenére sem.
Ettől sírni támad kedvem.
-Jesse, fiam. - A nő előrelép, félelmeim beigazolódnak.
- Nem hívhatsz így! - szólal meg Jesse kurtán. - Ava, szállj be a kocsiba!
Beszállok. Ez minden megerősítés, amire csak szükségem volt. Nem kell, hogy többet halljak, se
egymás leordibálását, se magyarázkodásokat. Ez Jesse anyja. Megemelem magam az ülésben, és
nézem, ahogy Jesse hátulról megkerüli a kocsit, és aggodalmat érzek, amikor látom, hogy az anyja
elsiet a sétány mellett, hogy elébe vágjon. Nézem, ahogy a fia karjára teszi a kezét, és Jesse lerázza,
hallom, ahogy könyörög, hogy beszélhessenek, és aztán látom, ahogy a testét a vezetői oldal
ajtajához szorítja, hogy megakadályozza Jesse-t a beszállásban. Jesse keze a hajához kap, és remeg,
az arcán lévő fájdalomtól meghasad a szívem. Nem fogja fizikailag eltávolítani az anyját, ami
sebezhetővé teszi. Nem ülhetek csak így itt, és nem hagyhatom, hogy így küszködjön, ezért kiszállok,
és szilárd elhatározással körbemegyek Jesse-hez és az anyjához.
Megállók Jesse előtt, mint egy védelmező pajzs, és egyenesen a nő szemébe nézek. - Kérem,
legyen szíves elmenni.
Jesse áthajol rajtam.
- Nem kéne itt lenned. Miért vagy itt? - Hangja megtört és remeg, akárcsak a teste. Érzem, ahogy
a remegés végigfut a hátamon. - Amalie esküszik a hét végén Sevillában. Miért vagy itt ?
Felsejlik a felismerés. Nem olvastam el olyan figyelmesen a meghívót, hogy feltűnjön a dátum
vagy a helyszín, de Jesse nyilvánvalóan igen. Mi másért hozott volna ide, mint azért, mert úgy tudta,
hogy a szülei nem lesznek a közelben? Sosem kockáztatta volna meg, és bár én furcsának találtam,
nem erőltettem a témát. De itt vannak. Ez pedig teljesen kikészíti Jesse-t.
- Az apád - kezdi a nő. - Az esküvőt elhalasztották, mert az apádnak infarktusa volt. Amalie
próbált elérni, miután nem jött válasz az esküvői meghívóra.
Jesse mellkasa az enyémhez szorul, és tudom, hogy beszélni fog, ami jó, mert nekem semmi
mondanivaló nem jut az eszembe. A szavam elállt. Ez az információmennyiség túl sok.
- És mondd csak, miért Amalie próbált elérni ? Miért nem te ?
- Azt gondoltam, a húgodnak válaszolni fogsz - feleli gyorsan. - Reméltem, hogy a testvéred
hívását felveszed.
- Nos, tévedtél! - üvölt a vállamon át, amitől összerez- dülök. - Nem csinálhatod ezt velem. Már
nem, anya. A befolyásod egyszer már szétbaszta az életem, és most magamtól hozom rendbe!
A nő arca megrándul, de nem védi meg magát. Zöld szeme, amely épp mint Jesse-é, ködös és
206
elszánt. Olyan sok gondolat fut át az agyamon, de az elsődleges most Jesse és nyilvánvaló gyötrelme.
Az anyja is kínlódik, de én már most nem szeretem, úgyhogy ő nem az én problémám.
- Ikrek - suttogja kezével előre nyúlva.
Megdermedek. Mozdulni sem tudok. Szeme a hasamat
tanulmányozza, ráncos arcán mindenütt elmélyült fájdalmat látok. Jesse visszahúz, csak hogy
elkerüljem keze érintését a pocakomon. Ez megtöri a kábulatomat, és újraértékelteti velem a
helyzetet. Nem tart sokáig. El kell vinnem innen Jesse-t.
- Ava! - hangja megenyhül a fülemben. - Kérlek, vigyél innen!
A szívem a torkomban dobog.
- Szépen kérem! - az anyjára nézek, aki még mindig a középtájamra fókuszál. - Kérem, menjen!
- Ez egy újabb esély, Jesse - a nő már pityereg, de egyáltalán nem érzek iránta rokonszenvet.
Jesse nem szólal meg. Csendben és nyugodtan mögöttem marad. Talán transzba esett, és én még
meg sem vagyok lepődve. Ez a néhány szó csak fokozta elszántságomat, és tiszta dühvé változtatta
kitörni készülő könnyeim. De mégsem rohanhatok ki az anyjával szemben.
Megfordulok, és Jesse karjára csúsztatom a kezem.
- Gyerünk! - mondom lágyan, és meghúzom a karját. Hagyja, hogy vigyem. Ez egyszer én vezetem
őt, és gyorsan teszem. El vagyok rá szánva, hogy kimenekítsem a férjem ebből a helyzetből, amely
szenvedést okoz neki. Csupán néhányszor láttam őt olyannak, mint most, és minden ilyen alkalom
szívfájdalomban végződött. Nem vagyok rá felkészülve, hogy akár őt, akár magamat újabb kapcsolat-
beli nehézségeknek tegyem ki.
Kinyitom az anyósülés ajtaját, és finoman betessékelem Jesse-t, miközben ő kifejezéstelenül néz
maga elé. Többet érzek, mint megkönnyebbülést, amikor látom, hogy az anyja elölről megkerüli a
kocsit, mert ez azt jelenti, hogy én gyorsan körbesiethetek hátulról, és bevágódhatok a vezetőülésbe.
Az első, amit teszek az, hogy megkeresem a zárat, és mindent bezárok, majd átkutatom Jesse-t a
kulcsokért. Korábban sosem vezettem még az út „rossz” oldalán, vagy akár csak balkormányos autót,
de most nincs arra idő, hogy ilyen semmiségen bepánikoljak. Beindítom a DBS-t, és alig nézek hátra,
ahogy gondatlanul kitolatok a helyünkről, majd egyesbe teszem, és egy kicsit óvatosabban elhúzok.
Megkockáztatok egy pillantást a visszapillantó tükörbe , és egy férfit látok, aki átkarolja Jesse anyját.
Az apja.
Szemem gyorsan végigpásztázza az előttünk lévő utat, észreveszem a kijárat kapuját, de arra már
nincs esélyem, hogy pánikolhassak is a nyitókártya megtalálásán. Felemelkednek, és egy másodperc
alatt magam mögött hagyom Jesse szüleit. Rápillantok a férjemre, és nem tetszik, amit látok: egy
gondterhelt ember, aki érzelmek nélkül, tompán bámul ki az ablakon. Ha dühös lenne, jobban
érezném Magáin, de nem az. Az egyetlen ismerős dolog rajta a mély, szemöldökén átívelő barázda,
amely azt mutatja, hogy bonyolult elméjében túlpörögtek fogaskerekek. Furcsa módon ezek az apró
jelek vigaszt nyújtanak. De az, amin gondolkozhat, már egyáltalán nem.
Újabb esély? Ezt mondta Jesse anyja. Nem tudom Jesse-t hibáztatni, hogy lefagyott, kiváltképp,
mivel az anyja épp most utalt rá, hogy a Jesse ikreinek születése mindent rendbe hozhat. Ez
kegyetlen és önző megállapítás, az unokák születése sosem fogja ellensúlyozni a bánatban és árulás-
ban korábban eltelt éveket.
Ezek a bébik és én Jesse esélye vagyunk a boldogságra, és nem a szülei lehetősége, hogy minden
tévedésüket helyrehozzák. Ha az anyja azt tervezte, hogy a gyerekeimet használja majd fel
valamiféle családterápiára, hát jobb, ha újragondolja!
Fogalmam sincs, merre megyek, de valahogy sikerül Jesse- ből kicsiholnom az irányt. Végül a
paradicsom ismerős illata nyugtat meg teljesen, ahogy végigvezetek a kövezett behajtón a villáig. A
férjem kiszáll az autóból, és a veranda felé indul, én pedig próbaképpen hátulról követem. Nem
tudom, mit tegyek. Tudom, hogy nem fogunk beszélgetni, ezért azt kell tennem, amit az ösztönöm
sugall, az pedig az, hogy csak legyek ott neki. Ne vadásszak információra, hogy a saját kíváncsiságom
enyhítsem, és ne dobbantsak a lábammal, hogy válaszokat követeljek. Tudom már, amit tudnom kell,
azaz tudom, hogy Jesse életét túlontúl befolyásolták a szülei. Most ő maga akarja helyre hozni ezt,
ahogy mondta, nekem pedig hagynom kell, hogy így tegyen.
207
Követem a villába, és ott találom állva a szoba közepén. Csendben közelítek hozzá hátulról, de
nem rázkódik össsze, amikor a kezébe csúsztatom az enyémet. Tudta, hogy a közelében vagyok, mint
mindig. A hálószobába vezetem, elkezdem kigombolni az ingét. Nem szikrázik köztünk testi
fellángolás, nincs mély, vágyakozó lélegzetvétel. Csak gondját viselem.
Fejét lehajtja, teljességgel levert, de hagyja, hogy levetkőztessem, mígnem meztelenül és
csendben áll már előttem. Indulok, hogy ágyba rakjam, de szilárdan áll, és visz- szafordít maga felé,
majd kicipzározza a ruhám, és lehúzza rólam a fejem fölött arra ösztönözve, hogy emeljem fel a
karom. Hagyom, hogy ezt tegye, bármit, ami kirántja melankolikus állapotából, így hát nyugton állok,
míg elvégzi feladatát, és kikapcsolja a melltarTom, mielőtt letérdelne, és lehúzná a lábamon a
bugyimat. Felemel magához, lábam megtalálja a helyét a csípője körül, ő pedig elhelyezkedik az
ágyon, háttal a fejtámlának, így én az ölében ülök. A mellkasához szorít. Nincs rá felkészülve, hogy
bármilyen távolság legyen köztünk, ami nekem is jó. Karja teljesen átölel, orra a hajamban,
szívverése lassú és ütemes a fülemben. Ez minden, amit tehetek, és ha kell, halálom napjáig tenni is
fogom.

208
26. fejezet
Olyan másképp érzem magam ma reggel. Nem nyújtóztam végig az ágyon, amint egy gyenge szellő
simogatja a meztelen testem, és nem is tudok kinyújtózni. Beletelik pár másodpercbe, hogy rájöjjek,
miért nem. Mert Jesse mögé vagyok bebábozódva, és miatta nem tudok kinyújtózni, mivel félig
rajtam fekszik, félig mellettem, így legalább nem nyomja a hasamat. Az arca be van szorítva az állam
és a vál- lam közé, a lapos tenyere a hasamon, és forró, mentolos lehelete melegíti a nyakamat.
Miért nem fut? Az ébredező agyam egy kicsit elveszett, de nem sokáig. Gyorsan begyorsul,
emlékeztetve a tegnap esti eseményekre, a fájdalomra, a kínra és a sokkra. A paradicsom fejjel lefelé
fordult. A mi kis boldogsággubónk el lett taposva. A szülei tudnak rólam, és Jesse kis demonstrációja
után az étteremben azt is tudják, hogy a fiuk házas, és ikreket vár.
Az ujjaim belecsúsznak a hajába, felnézek a plafonra, majd gyöngéden masszírozom. Nem akarok
erre gondolni. Nem akarok mélyre ásni, és igazából nem is gondolom, hogy erre szükség lenne.
Ennyire zavarodottnak látni őt elég ahhoz, hogy felfogjam, mit is érez a szülei iránt. Csak annyit kell
tennem, hogy itt vagyok, meghallgatom, amikor beszélni akar, és megölelem, ha pátyolgatásra van
szüksége. A fájdalmas arca sok sötét eseményt hozott fel a kö- zÖs múltunkból - a pillanatot, amikor
Kate nappalija előtt állunk, és ő könyörgőtt, hogy hagyjam el, azt, amikor otthagytam részegen a
Lussóban és a pillanatot, amikor megtaláltam az irodában ostorozva Sarah-t. Mindezek az incidensek
újabb kínzó fájdalomhoz vezettek, és meg kell akadályoznom mindenáron, hogy megismétlődjenek.
És meg is fogom. Ennek az embernek zaklatott múltja van, de én megjavítom mindazt a fájdalmat és
szenvedést. Nem csodálom, hogy el akar ezektől távolítani. Én vagyok a kis mennyország darabkája,
és sosem fogom megengedni, hogy visszaessen a pokoli, homályos múltjába.
Miközben beszélek magamnak, tudom, hogy ő is ébren van. Érzem a hosszú szemöldökének
enyhe csiklandozá- sát, de nem árulom el, csöndben maradok, engedve, meghagyva a teret a
gondolkozásnak, az ujjaimmal folytatom a hajának gyengéd simogatását és fejének egyenlőtlen
masz- szírozását. Akkor is tudná, hogy ébren vagyok, ha nem mozognék.
- Sosem hoztalak volna ide, ha tudtam volna. - A rekedtes hangja megtöri a csendet, mivel annyi
idő eltelt, teljesen elvesztettem az időérzékem. - Sosem akartam, hogy a közös életünket
befolyásolja a múltam.
Az életünket többféleképp homályosította el a múltja, és tudom, hogy sosem akarta egyik hatást
sem, hogy megtörténjen. De megtörtént. És most ez is hatással lehet, ha engedi.
- Nem befolyásolt minket - biztosítom. - Úgyhogy tényleg ne is hagyd.
- Nincsen helyük az életemben, Ava. Előtte sem volt, es most meg főleg nincs. - A keze lassan
elkezd mozogni a hasam felett.
Tudom, miért mondja ezt. A gyerekei nem fogják helyettesíteni Jake-et. Nem fognak könnyíteni
Jesse szüleinek bűntudatán. És tudom biztosan, hogy a kisbabáink nem lesznek a békülés okai sem.
Bizonyos dolgokat nem lehet megbocsájtani, és az, hogy az ember anyja és az apja mást tesz, mint
ami a szeretet vagy a támogatás fogalmába belefér, az csak pár a sok közül. Apám mindig azt
mondta, hogy sosem tudná megmondani, mit cselekedjek, csak tanácsot tud adni. Azt mondta, hogy
sosem kényszerít bele semmi olyasmibe, ami boldogtalanná tenne. Hangsúlyozta, hogy mindig
mellettem lesz, a döntéseim ellenérre is, és jobbá teszi a dolgokat, ha egy rossz döntést hozok. És
valóban megtette. Sokszor. Nem tettem olyan extrém dolgokat, amiket Jesse választásai vontak
maguk után, de az elv még mindig ugyanaz. Ezért vannak a szülők. Nem befolyásolják a gyerekeiket a
saját érdekeik miatt. Az együttérzésem határtalan. Jesse mindig azt mondta, hogy én vagyok az
egyetlen, akire szüksége van, és tudom, hogy ezt teljes szívéből így gondolja. És teljesen érthető, ha
megnézzük, hogy ez az ember min ment keresztül. Nem csak a pia meg a nők, hanem a szülei, és ez
mindennek a gyökere.
- Nem kell semmit sem megmagyaráznod. Te és én. - Megismétlem a szavait, hogy megerősítsem
a sajátomat.
209
A hátára gurul, és odahúz, bátorítva arra, hogy felmász- szak a mellkasához. Odamegyek, és
elkezdem a sebhelye lassú keresését.
- Ez a hely Carmichaelé volt - mondja halkan. - Része volt a birtokának, ahogyan a hajó is.
- Tudom - mosolygok magamban. Beigazolódott a saját véleményem a pénzzel kapcsolatban.
- Honnan tudod?
- Miért lenne egy villád olyan közel a szüleid házához ?
Nem látom, de tudom, hogy mosolyog.
- A gyönyörű hölgyem rémületbe kerget.
- Miért ? - kérdem, ráncolva a szemöldököm a mellkasa irányába.
- Mert általában annyira követeli az információt.
Egyet kell, hogy értsek, de többet tudtam meg az óta,
hogy meggyőztem magam, hogy befogom a számat, mint akkor, amikor kiabáltam és követelődztem.
- Nem létezhet semmi olyan, amit elmondanál, és meggyőzne arról, hogy elmeneküljek tőled.
- Örülök, hogy ezt mondod - mondja halkan.
Ha bármi lenne, amit elmondana, feszültté válnék tőle, és arra gondolnék, hogy bárcsak ezt ne
mondta volna, akkor pontosan ez lenne az. Nem mozgok, mert ha felnézek rá, az csak arra biztatná,
hogy folytassa, és már előre tudom, hogy nem fog tetszeni, amit hallok. Úgyhogy pontosan ott
maradok, ahol voltam, a tekintetem átszúródik a mellkasán. Meg tudnám rúgni magam. Miért
mondtam ilyen hülyeséget ? Olyan, mintha akaratlanul is vallomásokat akarnék kihúzni ebből az
emberből.
A tudatlanság boldogság. A tudatlanság boldogság.
- Ava? - mondja ki halkan.
- Mi az ?
- El kell mondanom neked valamit. - Nekirugaszkodik, de teljesen elengedem magam, hogy
megakadályozzam a felkelést, nem mintha nem lenne borzalmasan mindegy. Minimális erőkifejtéssel
levesz a mellkasáról, és a hátamra fordít. Közrefogja a derekamat, de nem ereszkedik rám teljesen.
Nem fogom a tervezett menekülési kísérletemet bevetni, nem mozdulok sehová. Egypár pillanat
erejéig ha- tapdálja az ajkát, amíg felnézek rá, az arcomat bejárja egy hitetlenkedő arckifejezés.
Tudom, hogy érzékenyebb választás a tudás, a hatalom, de amióta Jesse bemutatott a tu-
dáshivatalba, kibaszottul beparáztat.
Megfogja a kezem, és szorosan tartja. - Megkértem Sarah-t, hogy felügyeljen a Manorra, amíg
elutazunk.
- Mi? - Felemelem a fejem, és elkezdem köszörülni a torkom.
- Elrendezi a dolgokat, amíg itt vagyok. John nem tudja egyedül megcsinálni, Ava.
- De pont Sarah? Azt mondtad, elmegy, és ezzel vége. - Elsápadok. Folyamatosan forr a vérem, és
melegíti az arcomat. Minden gondolatom, ami a szökésben lévő szülőkhöz és a sötét múltjához
kapcsolódik, eltűnik, amikor meghallom az ő nevét. - Miért engednéd meg azok után, amiket csinált
? - Kitépem a kezem az övéből, és megpróbálom ellökni. - Szállj le rólam!
- Ava, lenyugszol végre ?
- Miért ? Aggódsz, hogy megsérülnek a gyerekeid ? - köpöm oda.
Ez a mondat csalódottá változtatja az aggódó tekintetét. Mogorván néz rám, de leszarom. - Ne
beszélj kibaszott hülyeségeket. - Sikerül megfognia hadonászó kezemet, és ösz- szekulcsolnia a fejem
fölött.
- Te tudod! - kiabálom az arcába. A folyamatos megfigyelés és a túlaggódás mindent elárul.
- Mindig is aggódó voltam, szóval ne húzza elő ezt a kártyát, hölgyem!
Igaza van, valóban mindig is az volt, de ideges vagyok, és bármit felhasználok ellene, ami arra
emlékeztet, hogy félrementünk egy kicsit. - Ő végzi el a munkát, vagy én.
Megállók, és megfordulok.
- Szóval megint neked dolgozik? - Ezt nem hiszem el- A megható kis beszéde a kávézóban szart
sem ért. Valószinűleg Sarah keze van ebben. Jesse feláll, és elindul felém. - Állj meg ott, ahol vagy,
Ward! - Ujjammal az arca felé döfök. - Ne próbálj kiengesztelni vagy meggyőzni arról, hogy mindez
210
rendben van, mert kurvára nincs.
- Vigyázz a kurva szádra!
- Nem! Szerelmes beléd! Ezt tudtad? Minden, amit csinál, azért van, mert el akar tőlem venni,
szóval ne is gondolj arra, hogy meggyőzöl arról, hogy ez jó ötlet.
- Tudom.
Befogom a szám, és egy kicsit visszafogom magam.
- Mi az, hogy tudod?
- Tudom, hogy szerelmes belém.
- Tudod?
- Persze hogy tudom, Ava. Nem vagyok kibaszottul hülye.
Fintorgok.
- Valószínűleg az vagy. Bárkin átgázolnál, aki megpróbál elvenni tőled, és ő mégis pont az orrod
előtt egészen jó munkát végez, de te inkább figyelmen kívül hagyod. - Megfordulok, és becsörtetek a
konyhába. Szükségem van egy kis vízre, hogy ne kaparjon a torkom.
- Nem hagytam csak úgy szó nélkül, Ava. Megbeszéltem vele, és bevallotta, és megbánta az
egészet.
- Persze hogy megbánta. Hiszen veszített! Valószínűleg azt sajnálja, hogy nem végzett jobb
munkát. - Lecsapom a poharat a munkalapra. - És szó nélkül hagytad. Felajánlottad neki a temetést
vagy a hamvasztást ?
Az arca elváltozik.
-Mi?
- Az általános opció azoknak az embereknek, akik engem megbántanak. Felajánlottad Sarah-nak?
- Nem, állást ajánlottam neki, cserébe azért, hogy soha többé nem avatkozik közbe. Azt
mondtam neki, hogy ha kéred, elküldöm.
- Kérem! - kiabálom. - Kérem!
- De nem csinált semmit.
Kételkedve nézek a vastag arcbőrű idiótára a pult másik végén.
- Nem csinált semmit ?
Szeme összeszűkül, és hosszan, súlyosan fújja ki a levegőt.
- Úgy értem, nem csinált semmit, amióta visszahelyeztem. Te pedig egy rendes repedéssel
jutalmaztad meg az állkapcsán azokért a dolgokért, amiket előtte művelt.
- Miért teszed ezt? Tudod, hogy érzek, Jesse.
- Mert elkeseredett, Ava. Nincs élete a Manoron túl.
- Sajnálod? - kérdezem, már kissé nyugodtabban. Mindent szeretek ebben az emberben, kivéve a
hirtelen empátiáját az összes, múltjában szereplő nőért, aki megpróbálja szabotálni a
kapcsolatunkat. - Nézd meg, mit csinált Matttel, az isten szerelmére.
- Ava, először is, szeretném, ha lenyugodnál, mert ez nem tesz jót se neked, se a babáknak.
- Nyugodt vagyok! - visítok, nemesen felemelve a poharam. Nagyon messze vagyok attól, hogy
nyugodt legyek.
Sóhajt, és hirtelen megmozgatja a fejét, hogy megropog- tassa a nyakát, mintha valami lelki
nyomástól próbálná magát megszabadítani. Fogalmam sincs, miért olyan stresszes. Mi lenne, ha
elmondanám, hogy én továbbra is dolgozom Mikaelnek, hogy meglássuk, azzal milyen reakciót hívok
elő. Ugyanaz az ügy, nagyjából.
Odajön hozzám, kiveszi a szemüveget a kezemből, felemel, és feltesz a munkalapra. Megfogja az
államat, és oda- húzza, hogy találkozzon az arcával. Továbbra is mogorván nézek rá, egészen mérges
tekintettel.
- Sarah-nak nincs semmije. Kirúgtam, amikor tisztára mosta magát, és nem gondoltam többé rá. -
Vesz egy nagy levegőt. - Egészen addig, amíg John nem beszélt vele, és Sarah nem mondott neki
mindenféle elcseszett szarságot, aminek a legrosszabb része az volt, amikor a halál gondolatát
említette, ami jobb, mint nélkülem élni.
A gyanakvó elmém rögtön arra gondol, hogy ez egy újabb terv, amivel Sarah el akarja kapni a
211
férjemet. Nem bírom ki.
- Nárcisztikus figyelemvadász - vágok vissza, még mindig mogorván. - Sarah eddigi cselekedetei
tisztán mutatják, hogy meddig képes elmenni.
- Én is erre gondoltam, de John nem volt biztos benne. Aztán megtalálta. Sarah felvágta a
csuklóját, és egy doboz fájdalomcsillapítót is bevett. - Jesse felvonja a szemöldökét, ahogy
visszaugrok. - Nem segélykiáltás volt, Ava. Nem a figyelmet akarta vele felhívni. John éppen hogy el
tudta vinni a kórházba. Meg akart halni.
Az agyam minden szempontból cserbenhagy. Nagyon sok kényes kérdés van, amit
megkérdeznék, de semmi sem jön ki a számon. Kiürültem.
- Nem akarok még egy halált a lelkiismeretemen száradni, bébi. Jake-kel kelek és fekszem
mindennap. Nem tudom megtenni.
Megfulladok az együttérzéstől. - Meglátogatott engem - mondom. Nem tudom, ez most honnan
jön.
- Mondta. - Odanyúl, és megpaskolja az arcomat. - De meglepett, hogy ezt sosem említetted.
Mit is mondhatnék? Hogy Sarah szavai miatt lettem olyan jótékony? Vagy, hogy ő az oka annak,
hogy olyan állapotban jelentem meg a Manornál? - Nem gondolom, hogy fontos - válaszolom
erőtlenül. Vajon Jesse tud ja, hogy Sarah pontosan mikor látogatott meg? Mert ha igen, akkor azt is
biztosan tudja, hogy pár óra múlva teljesen zavart voltam, és kétségbeesetten akartam őt látni.
- Sarah volt az, aki elmondta Mattnek, hogy iszom. - Elkezdi harapdálni az ajkát.
Továbbhátrálok, a keze lehanyatlik az arcomról. - Szóval Matt így tudta meg ? Te is így tudtad
meg, hogy a ruháimat Mattéktől kapom?
Bólogat.
- Azt mondta, hogy véletlenül meghallott egy telefon- beszélgetést, amiben mondtad valakinek,
hogy el szeretnél vinni pár dolgot. Túl mérges voltam ahhoz, hogy ösz- szerakjam. Elsötétedett
minden, hirtelen cselekedtem, és utánakérdeztem.
Szóval csak folytatódik Sarah vétségeinek listája. Annyira kétségbeesetten nem akarom sajnálni.
- Azt mondta, nem tud többé neked dolgozni - emlékeztetem. - Szóval hogyhogy mégis sikerült ?
- Megkérdeztem. Nem fogok soha találni egy másik embert, aki el tudja végezni ezt a munkát,
ami azt jelenti, hogy nekem kell elvégeznem, és én nem állok készen arra, hogy feladjam az együtt
töltött időnket. És tudnod kell, hogy csak úgy fogadta el az ajánlatot, ha te is beleegyezel.
Ha beleegyezem? Ettől aztán tényleg úgy érzem magam, mint egy darab szar. Szóval Sarah sorsát
az én kezem pecsételi meg? Ha nemet mondok, megint megpróbálja megölni magát ? És ha
belemegyek, akkor megint lesz egy kör, egy újabb fejezet, amiben ő el akar szakítani minket egymás-
tól? Ez túl nagy felelősség. Miért próbálta megölni magát, az az idióta nő?!
- Nem túl sok a választási lehetőségem - motyogom. - Ha ezt nem fogadom el, akkor lehet, hogy
megint pengét tesz a csuklójához, és akkor mindketten kimondhatatlan bűntudatot fogunk érezni. -
Próbálkozom logikusan gondolkodni, sikertelenül. Nem akarom elveszíteni Jesse-t a Jvlanorral
szemben, a legjobb időkben, főleg nem a sok papírmunkával szemben, ami teljesen stresszeli majd.
Sosem fogom látni, de ha ezt elfogadom, akkor elfogadom mindazt, amit Sarah ellenünk tett, és nem
hiszem, hogy erre képes vagyok, még akkor sem, ha a nő megpróbálta megölni magát. De Jesse
szavai folyamatosan ismétlődnek a fejemben.
Jake-kel kelek ésfekszem mindennap. Nem tehetem meg.
És ezt én sem tehetem meg vele, a társaságomon kívül kizárólag a Manorban elemében lévő
Indiana Jones miatt. A szorongásom igazolódott, de Jesse bűntudata nem, és nem tudok többet
segíteni annál, amit már ő maga is megtett. Nagyon önző és kegyetlen lennék. Túlságosan is
szeretem.
Újra megpaskolja az arcomat, és rám szegezi őszinteséggel teli zöld tekintetét. - Szívem szerint
azt mondanám neki, hogy ne menjen el, de nem vagyok felkészülve arra, hogy boldogtalannak
lássalak.
Őrlődöm legbelül. Arra is felkészült, hogy akár újra vér tapadjon a kezéhez, még akkor is, ha
mindez nem az ő hibája, csak azért, hogy engem boldognak lásson?
212
- Nem, jobban szeretném azt, hogy te velem légy, mint azt, hogy ő elmenjen.
- Valóban? - a hangja meglepettnek tűnik.
- Persze, de meg kell ígérned nekem valamit.
- Bármit, hiszen tudod jól. - Megcsókolja a homlokomat.
Ez nem teljesen igaz, mert ezt ő nem kérné tőlem. Próbálok eltekinteni az enyhítő
körülményektől, de nehéz nem figyelembe venni, hogy egy nő öngyilkossági kísérletet hajtott végre,
mert a férjem nem akarta őt.
- Amikor megszületnek a gyerekek, nem leszel a Manorban éjt nappallá téve. Olyan gyakran
leszel velem amilyen gyakran csak tudsz. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megcsinálni. - A félelem,
hogy egyedül maradok az ikrekkel eléggé megriaszt. Nem érdekel, hogy ezt épp beismertem. Egy
baba már önmagában elég ijesztő. Két baba? Rettegek, és ezt Jesse-nek tudnia kell.
Az ajka mosolyra húzódik. Viccesnek tartja a pánikrohamomat ?
- Ava, jó mélyre kell eltemetned, ha bárhogyan máshogy cselekszem. Meg tudod csinálni, mert
itt vagyok melletted. - Beleburkol az ölelésébe, és lehúz a pultról, így nincs más választásom,
minthogy csüngjek rajta, lábammal átkarolva meztelen csípőjét és kezemmel a csupasz vállát. - Min-
den rendben lesz.
-Tudom - vallom be. Bizonytalannak érzem magam, folyamatos visszaigazolásra van szükségem.
Jesse mindig meg fogja adni nekem, de egy kissé aggaszthatja az izgatottságom. Alig mutatok
bármilyen anyai ösztönt. Nem a nőnek kellene a könyveket olvasnia és fólsavat vásárolnia?
- Ne veszekedjünk. Összetörik tőle a szívem, és nem akarom, hogy stresszes légy. Vigyáznunk kell
a vérnyomásodra. - Elkezd a hálószoba fele lépkedni. Összekulcsolom a kezem a tarkóján, és
hátrahajolok, hogy láthassam az arcát.
- El fogom kobozni azt a könyvet.
Rám vigyorog.
- Ez az én könyvem. És megtartom.
- Barátokat kell szereznünk. - Kiegyenesedem, odahú- zom a testem az övéhez, hogy a
mellbimbóm a szájánál legyen. - Olvastad a könyvnek azt a részét, ahol azt írja, hogy a férjnek
szolgálnia kell a feleségét, ahogyan az parancsolja?
Gyengéden harapdál, és forgatgatja a nyelvét nagyon finom, lassú körökben, kiváltva belőlem
egy nyögést, magából pedig egy kacajt.
- Olvastam, de a repülőnk két órán belül felszáll. Több időre van szükségem, úgyhogy a kádban
szolgállak, amikor hazaértünk. Rendben?
- Nincs rendben - feleselek, odanyomva a mellkasom a szájához. - Szeretnék a paradicsomban
maradni.
- Javíthatatlan vagy, és ezt imádom - lenyom az ágyra, amit egy felháborodott horkantással
kísérek. - De el kell érnünk azt a repülőt.
- Szükségem van rád. - Megmarkolom erősen a farkát, csábítóan, de ő elugrik.
- Ava, amikor az enyém vagy, szeretem, ha van rád időm - nyom egy csókot az ajkamra. -
Csomagolás.
Visszapattanok az ágyra teljesen felfűtve a hormonjaimtól. Vége a paradicsombéli időnek.

213
27. fejezet
Alig élek, amikor odaérünk a Lussóhoz. Végigaludtam az út legnagyobb részét, és még mindig össze
vagyok törve. Nem is próbálkozom meg azzal, hogy kiszálljak a kocsiból, amikor Jesse lekapcsolja a
gyújtást, és kicsatolja a biztonsági övemet. Ott maradok belesüppedve a bőrülésbe, amíg el nem
távolítanak onnan. Épp sikerül felnyitnom a szemem, amikor már a felvonóban vagyunk, és sikerül
emlékeztetnem az álmos agyamat Jesse szépségére. A férjem kinyitja a zárakat, berúgja az ajtót,
majd újra bezárja, és felvisz a lépcsőn. Még mindig be van csukva a szemem, de felismerem a
franciaágy rég nem látott, tintahalas felületét, amikor Jesse lefektet rá.
- Megeresztem a fürdővizet, és hozom a bőröndöket, rendben?
- Hmm. - Oldalra fordulok. Nem is gondolok arra, hogy fürödjem egyet Jesse-vel, és ilyen nem is
volt még. Hallom, ahogy hangosan nevet, majd a víz folyását a mosdóból, aztán újra felemel. - Azt
gondoltam, a bőröndökért indultál - motyogom.
- Már felhoztam. Ava. Megint elszundítottál. - A fáradt lábamra állít, és lehúzza a ruháimat, de
előtte ő is levetkőzik fél kézzel, miközben a másik kezével engem támaszt, mint ha azt gondolná,
hogy összecsuklok. Lehet, hogy valóban össze tudnék. Zéró energiám van.
Felemel a földtől, és belemerülök a kádba vele együtt, és egyáltalán nem segítek. Hagyom, hogy
elhelyezzen, úgy, hogy belekapaszkodom a karjába, az ölében vagyok, arcom egyik oldala szorosan a
vállához tapad. A forró víz egyáltalán nem ébreszt fel.
- Ez hiányzott már - mondja higgadtan a fürdetőm. - Tudom, hogy fáradt vagy, de csak pár percet
kérek.
- Rendben - egyezek bele. Addig, amíg megtöröl és ágyba tesz, bármit megtehet velem.
- És nekem ki kell téged szolgálnom - teszi hozzá. Álmoskás szemem hirtelen felnyílik, és a
rozsdás agyam felélénkül. Ehhez mindenképpen találok valahonnan energiát. Azonnal föl is
kászálódnék, de nevetve megállít. - Jézusom, Ava. Te is rohadtul megtennéd, ugye ?
- Mindig.
- Meg vagyok hatva, de szeretem, ha a feleségem magánál van, amikor megdugom.
- Ne mondd ki a dugás szót - morgok rá. - Ettől csak még jobban kívánlak.
- Egyáltalán lehetséges ez ? - kérdi komolyan.
- Valószínűleg nem - nem zavartatom magam, amiért gúnyolódom az arroganciáján. Igaza van. -
Hadd lássam - panaszkodom, amint vonaglok a vasszorításában. Kihúzom fáradt testemet, és
meglovaglóm az ölét, majd felnyúlok, hogy érezzem a majdnem kétnapos borostáját. - Ne
borotválkozz holnap.
-Ne?
- Ne. A második nap a kedvencem. - Odahajolok, hogy az arcom az arcához érhessen. - És
szeretném, ha szürke öltöny és a fekete ing lenne rajtad.
- Nyakkendővel vagy nyakkendő nélkül?
- Nyakkendővel. A szürkével, lazán megkötve. - Csókolgatom, egészen az ajkáig, majd gyöngéden
becsúsztatom a nyelvem.
Viszonozza a csókomat, finoman, édesen, szeretettel.
- Ha te elhatározod, mit fogok felvenni, akkor úgy igazságos, ha én is eldönthetem, hogy te mit
fogsz felvenni.
- így is ezt teszed.
- Nem, nem teszem, mert nem engeded. - A keze megtalálja a tarkómat, és közelebb húz
magához.
- Mit szeretnél, mit vegyek fel ? - Gyakorlatilag belenyögöm az ajkába a szavakat.
- A fekete ruhádat.
- Amelyik a térdemig ér és háromnegyedes ujja van?
- Azt. Minden ruhát szeretek, amit hordasz, de azt igazán szeretem. - Ráharap az ajkamra,
214
beszippantja, és átszívja a fogán, ahogy szokta. - Nem - suttogja.
Megint semmibe fog venni. Meg tudom mondani az arcán lévő kétségbeejtő határozottságról.
Valószínűleg joga van visszautasítani, de ez nem fogja megállítani a lüktető vágyat, ami elárasztja
telhetetlen lényemet. Mindig sóvár- gok érte, de az utóbbi időben könyörtelenül. - Azt mondtad,
nem tudsz nekem nemet mondani. - Észreveszem, ahogy az ágyékom pimaszul hozzásúrlódik az
övéhez. Szégyentelen vagyok.
- Akkor tudok, amikor alig bírja nyitva tartani a szemét, hölgyem. A válaszom, nem, vége. - Nagy
kezével fenyegetőn megfogja a csípőmet, én pedig egy kicsit eltaszítom, mielőtt megfordít, hogy az
átázott szivaccsal végigmossa a hátamat. - A terhesség jojózik a hormonjaiddal.
- Csak akkor, ha továbbra is visszautasítasz. Gyakran megteszed, és még nem is vagyok kövér.
- Ava - csap le rám. - A terhesség össze is zavar. Hagyd abba.
Sóhajtok magamban, és leejtem a fejem a behajlított térdemre, előrehúzva a hajam a vállam
fölött, hogy Jesse hozzáférhessen a hátam teljes felületéhez. A szivaccsal végrehajtott ritmikus
mozgás újra elálmosít, és bedobom a törülközőt, engedve, hogy úgy legyen, ahogyan Jesse akarja.
Abban a pillanatban azonban, ha akkor is visszautasít, ha nem vagyok mentálisan és fizikailag fáradt,
pokollá változik az életem.
- Köszönöm, hogy elvittél a paradicsomba - motyogom csendesen.
Megcsókolja a vállamat, és ráteszi a száját a fülemre. - Bébi, te viszel engem mindennap a
paradicsomba.
Nem vagyok valami kicsattanóan vidám. Jesse felkelt, elment futni, felöltözött, mind nélkülem, de
hagyott nekem gyömbéres kekszet és fólsavat az ágy mellett egy kis vízzel. Állok az egészalakos tükör
előtt a csipkémben, szárítom a hajam, amikor meglátom a másik felem berontani a hálószobába.
Nem dicsérem meg, csak egy kicsit. Nincs megborotválkozva, és rajta van a szürke öltöny, a fekete
ing és a nyakkendő, ahogyan kértem, de ez nem javítja a kedvem, bár ő enni valóan fest.
- Jó reggelt - ciripeli, boldogan és éberen.
Haragosan nézek rá, és leteszem a hajszáríTomat a földre,
majd berohanok a gardróbba, hogy keressek valamit, amit felveszek. Tudom, mit kellene levennem a
vállfáról, de egyszerű gyerekességből ezt nem teszem meg, mást veszek fel, felhúzom, és gyorsan
becipzározom. Kimegyek a gardróbból , és becsúsztatom a lábamat a fekete velúr magas sarkúmba,
majd egyenesen a fürdőszoba felé megyek. Tisztában vagyok vele, hogy perifériás látásával követi az
összes mozdulatom. Gyorsan odakapom a tekintetem, és amikor átmegyek előtte, látom, hogy a
kezét finoman a nadrágjának zsebébe csúsztatta, és szórakozott tekintettel néz rám. Nem
szórakoztatom az éles nyelvemmel, ehelyett odamegyek a fürdőszobai tükörhöz, és elkezdek
gyorsan sminkelni.
Belép, és mögém áll, és a friss víz hatású kedvességével az orromra koppint.
- Mit gondolsz, mit csinálsz? - kérdi ugyanolyan szórakozott arccal, mint korábban.
Megállók a sminkelés közben, és hátrább lépek a tükörtől.
- Sminkelek.
- Hadd fogalmazzam újra. Mit gondolsz, mit viselsz?
- Egy ruhát. - A szemöldöke felemelkedik a hajáig. - Nem jó bal lábbal felkelni, hölgyem. -
Felemeli a fekete ceruzaszoknyámat. - Vedd fel a ruhát.
Veszek egy nagy levegőt, és szó nélkül odafordulok a ruhához. Felveszem a kedvéért, de csak
azért, mert jófej vagyok. Nemcsak a paradicsomból lettem kiűzetve, ahogyan ezt megjósoltam
magamnak, hanem a Jesse- mennyországból is kitúrtak. London egyáltalán nem tesz jót a
kapcsolatunknak. Nem, hadd fogalmazzam újra. Jesse Londonban nem tesz jót a kapcsolatunknak.
Csak azért teszek egy kitérőt ezzel, hogy bebizonyítsam, mennyire sok kellemetlenséget okoz.
Nem mintha érdekelné. Türelmesen áll, és nézi, ahogyan leveszem az engedély nélküli ruhát, és
kicserélem az előírtra. Odanyúlok a hátamhoz, megfogom a cipzárt, és felhúzom a hátamon, de csak
félig tudom felhúzni, mert a kis fémdarab kiesik a kezemből. Megint megtalálom, de ugyanaz
történik.
Becsukom a szemem, mert utálom, hogy az önelégültn seggfejt kell megkérnem arra, hogy
215
segítsen.
- Segítenél felhúzni a cipzárt, kérlek?
- Persze - csiripeli, és a következő pillanatban már odanyomja magát a hátamhoz, az ajka a
fülemnél. - Nagyon szívesen - dörmögi, ezzel elindítva egy vad hormonhullámot, ami átsöpör rajtam.
Megfogja a hajamat, és előreteszi, majd megfogja a cipzárt, és elkezdi húzni. - Ó, jaj.
- Mi az ? Elromlott ? - Nevetni tudnék. Nem azért, mert baj van a ruhámmal, hiszen szeretem ezt
a darabot, hanem azért, mert tudom, hogy nem fog munkába küldeni egy nyitott anyaggal a
hátamon.
- Ohm... - megpróbálja újra. - Lehet, hogy kihíztad.
Levegőért kapkodok, teljesen meg vagyok rémülve, és
megfordulok, hogy megnézzem a hátamat a tükörben. Pár centinyi meztelen hús kandikál ki a két
cipzár között, és az anyag nem nyúlik. Kívül és belül is megereszkedem. Elkezdődött. A terhesség
összes mellékhatása felgyorsul, mert két apró kis magzatom is van, nem csak egy. Nem akarok sírni,
bár tudnék, egészen könnyen. Megkell, hogy öleljem. Csatlakoznom kell Jesse izgalmához. Neki
minden teljesen rendben van. Ó, ő mindennek a végén is isten marad, míg az én testem valószínűleg
tönkremegy. Odafordulok hozzá, és látok egy aggódó tekintetet és egy szopogatott ajkat. Azt
gondolja, össze fogok omlani.
- Most már felvehetem a másik ruhát?
Láthatóan megenyhül, és még fel is veszi nekem a másik ruhát, segít nekem átöltözni a már
leselejtezettből az újonnan engedélyezettbe.
- Gyönyörű! - mondja. - Húznom kell. Cathy lenn van, es készített neked reggelit. - Kérlek, edd
meg.
- Megeszem.
Nem tudja leplezni a meglepettségét a könnyű behódo- lásomon.
- Köszönöm.
- Nem kell, hogy megköszönd azt, hogy eszem - motyogom, és felveszem a táskám. Kimegyek a
hálószobából.
- Úgy érzem, meg kellene köszönnöm neked mindent anélkül, hogy neked ezzel vitatkoznod
kellene. - Lekísér a lépcsőn. - Azért vagy begurulva, mert nem elégítettelek ki ma reggel? - kérdi,
szórakozottsággal a hangjában.
- igen-
- Gondoltam. - Megfogja a kezem, és megfordít úgy, hogy a testem nekiütődjön a mellkasának.
Majd elevenen felfal a szájával. Okkal és meggyőződéssel visz el, és nem fogom megállítani. Sosem
fog felérni azzal a szexszel, amit ma reggel kihagytunk, de lehet, hogy egy ideig csillapítja az
étvágyam. - Szép napot, bébi. - Visszafordít, és rácsap a fenekemre, majd elvezet a konyha boltíves
folyosójához.
- Cathy, győződj meg arról, hogy a feleségem megeszi a reggelijét.
- Úgy lesz, fiam. - Cathy legyint egyet a feje fölött, de nem fordul meg.
- Később találkozunk! És ne felejts el beszélni Patrickkel.
- Kisuhan, még mielőtt megvárná a válaszom, hogy valóban fogok-e beszélni Patrickkel. Tudom, hogy
ez már nagyon a körmömre ég.
- Ava, olyan jól nézel ki! - csendül át Cathy hangja a konyhán. - Csupa csillogás és frissesség!
- Köszönöm, Cathy! - mosolygok a kedvességén, de azon elmélkedem, hogy valószínűleg csak azt
szeretné, hogy jobban érezzem magam. - Elvihetem magammal a kiflit? Egy kissé kifutottam az
időből.
- Persze. - Elkezdi becsomagolni a péksüteményt egy fóliába. - Jól szórakoztatok?
Még szélesebb lesz a mosolyom, amikor közelebb megyek hozzá, hogy elvegyem a reggelimet. -
Csodásán éreztük magunkat - mondom, mert valóban, leszámítva az utolsó, borzalmas éjszakát, így
igaz.
- Annyira örülök. Mindkettőtöknek kellett egy kis pihenés. Mondd, segít a keksz ?
- Igen.
216
- Tudtam. És ikrek! - Beleteszi a kiflit a táskámba, és megpaskolja az arcomat. - Tudod, milyen
szerencsés vagy?
- Igen - válaszolom, és valóban így gondolom. - Mennem kel.
- Igen, igen, menj, kedves, én elkezdek mosni.
Otthagyom Cathyt, hogy különválaszthassa a sötéteket
a világosoktól, és beszállok a liftbe, miután beütöttem az új kódot. Gyorsan odaérek a Lusso
előcsarnokába, ahol meglátom Casey-t, aki épp újságokat válogat.
-Jó reggelt, Casey - köszönök, amikor elszökdelek mellette.
- Mrs. Ward! Visszatért! - elkísér a kintről j övő világos- ságig. - Jól érezték magukat ?
- Casey, nem kell Mrs. Wardnak hívnod, az Ava is megteszi. Nagyon jól, köszönjük. - Felteszem a
napszemüvegem, és kiveszem a kulcscsomót a táskámból. - És hogy tetszik az új munkahely?
- Most már jobban, hogy visszatért.
Megállók egy pillanatra.
- Tessék?
Teljesen elvörösödik, és elkezd a kezében lévő borítékokkal pepecselni.
- Ez rosszul jött ki. Bocsánat. Csak hát... tudta, hogy maga az egyetlen nő az épületben?
- Tényleg?
- Igen. Ezek a gazdag üzletemberek egy szót se szólnak. Csak morognak rám, és telefonon
parancsolgatnak. Maga az egyetlen, akivel tudok beszélgetni. Ezt értékelem, ennyi.
- Ó, rendben. - Mosolygok a furcsaságán. - Úgy érti, gazdag üzletemberek, mint a férjem?
Tovább vörösödik.
- Csak jó újra egy vidám arcot látni errefele.
- Köszönöm - mosolygok, és ő visszamosolyog, acélkék szeme csillog. - Jobb lesz, ha most
megyek.
- Persze. Később találkozunk. - Hátralép, majd megfordul, és hétköznapi léptekkel továbbmegy,
vissza az asztalához. Rá kell kapcsolnom. Az első napom, amióta visszatértem, és elkésem. Jó pontot
kell ma szereznem Patricknél.
Meg sem torpanok, amikor kimegyek a Lussóból, és pár lépés után meglátom Johnt, aki rám vár.
Még csak meg sem vonja a vállát bocsánatkérőn, ahogy szokta.
- Hogy vagy, John? - Jó újra látni, hiányzott ez a barátságos fickó.
- Minden oké, kislány - dörmögi, követve az anyósülésig. Beugrók, és bekötöm magam a
biztonsági övvel, és nézem, ahogy John egy pillanat alatt beül mellém. - Ma nem fogsz panaszkodni,
ugye ? - kérdezi, a hangja telve nevetéssel.
- Azt hiszem, a saját halálos ítéletemet írnám alá, ha megtenném - válaszolok szárazon.
John nevet, és elhelyezi hatalmas testét, majd elindítja a Rangé Rovert.
- Örülök. Szigorúan utasítottak, hogy a megfelelő módon kezeljelek, ha tiltakozol. - Átnéz sötét
napszemüvegén. - Nem akartam ehhez folyamodni, kislány.
Rávigyorgok.
- Szóval te vagy a fogadott testőröm? - Tudtam, hogy ha Jesse rá akarna bízni valakire, csakis
John lehet az. Viccelek, persze, de John nem igazán értékeli, hogy neki kell mindennap fuvaroznia a
munkába.
- Ha ilyen kibaszott boldog marad, mindent megteszek, amit csak akar. - John kivezet a
parkolóból. - Jól vagytok a babáiddal? - Érdeklődés közben szemmel tartja az utat.
- Igen, de most már hárman vagyunk, akik megleckéztethetjük Jesse-t - morgok.
- Őrült egy seggfej. - Kacag, és kilátszik az aranyfoga. -Hogy vagy?
- Úgy érted, terhesen, vagy a baleset után? - Rajta tartom a szemem, lesve a reakcióját. Tudni
akarom, mik voltak a fejlemények, amíg nem voltunk itt.
- Mindkettő, kislány. - Nem mond többet.
-Jól, mindkét téren, köszönöm. Van valami hír Jesse kocsijáról? - Gyorsan bedobom a kérdést,
eléggé biztonságban érzem magam ahhoz Johnnal, hogy kibökjem, amit akarok.
- Nem kell aggódnod emiatt, kislány - válaszol hűvösen. Lehet, hogy eléggé biztonságban érzem
217
magam ahhoz, hogy megkérdezzem, de eszembe jut, hogy John pedig eléggé biztonságban érzi
magát ahhoz, hogy lemosson a pályáról. Nem fogok kiszedni belőle semmit. - Milyen volt a
paradicsom? - kérdi elterelésképpen.
- Mennyei! - tűnődöm. - Amíg bele nem botlottunk Jesse szüleibe. - Nem vagyok benne biztos,
hogy ezt el kellene mesélnem, de már elhagyta a számat, és az amúgy mindig nyugodt óriás
tekintetéből ítélve most sokkoltam őt. Bólogatok, és megerősítem, hogy jól hallotta, mire a csillogó
homloka összeráncolódik a napszemüvege fölött. - Amelie házasságát elhalasztották, mert Jesse apja
szívinfarktust kapott - folytatom. John bizonyára tisztában van az esküvővel, a meghívó miatt és
amiatt is, hogy Jesse szülei közel laknak a paradicsomhoz. Jesse szerint az örökkévalóság óta ott van.
- Henrynek szívinfarktusa volt? - kérdi meglepetten. - És mi történt?
- Mi történt ?
- Igen. Beszéltek egymással? Hogy reagált Jesse? - John nagyon kíváncsinak tűnik, ami engem is
felcsigáz.
Mindent elpletykálok.
- Jesse gyakorlatilag hivatalos bejelentést tett az egész vendéglő előtt, ahol ettünk. Elmondta az
egész rohadék világnak, hogy összeházasodtunk, és ikreket várunk. - Megállók, és hagyom, hogy John
kontrollálhatatlan nevetésben törjön ki. - Mindenesetre egy nő elkezdett bámulni, és megkérdeztem
Jesse-t, hogy ismeri-e, mire egészen furcsán viselkedett, és kiráncigált a helyről. Az anyja aztán ránk
talált a kocsik mellett, és elkezdett valamit mondani az ikrekről. Tudod, mert Jesse is iker volt. -
Látom, ahogy John egyértelműen bólogat. Vajon mire következtet mindebből?
- Ennyi ?
- Igen, elvittem tőle. Annyira megbántottnak tűnt.
- És utána ivott ?
- Nem - sóhajtok -, de van egy olyan érzésem, hogy ivott volna, ha nem vagyok ott. -
Folyamatosan látom Jesse arcát, az arcot, amely az élet habzsolásától, az ivástól és a korbácsolástól
lett ilyen. - Ismerted őket?
- Nem igazán. Nem szoktam kérdezgetni.
Bólogatok. Tudom, hogy John a világ kezdete óta benne van a képben, és Carmichael legjobb
barátja volt, szóval többet kell tudnia, mint amennyit kiad magából.
- Hogy van Sarah? - John megmozdul az ülésben, és felém fordítja fenyegető arcát.
-Jobban, mint volt.
Belesüllyedek az ülésembe. Erre nem tudok semmit mondani, szóval befogom, kibontom a
kiflimet, és hagyom, hogy John csendben vezessen tovább.
Hallhatóan sóhajtok, amikor megáll a járdaszegélynél.
- Mi a baj, kislány?
Megragadom a táskámat, és kiszállok a kocsiból, mielőtt meggyőzhetném Johnt, hogy vigyen el a
Manorba.
- Lehet, hogy ideje lenne beajánlanom a főnökömnek egy Dan klienst.
- O - mondja lassan. - Sok sikert.
Azt hiszem, magas labdát dobtam a szarkasztikus Johnnak. Sok sikert ?
-Jaj, kösz, John - mondom gúnyosan, majd becsapom az ajtót, és hallom a mély bariton nevetés
elhalkulását, amikor az ajtó közénk kerül. Nagy levegőt veszek, és belépek az irodába. Sosem
rettegtem attól, hogy munkába jöjjek, de most nagyon.
Tom visítása az első dolog, amit meghallok.
- O, Istenem, Ava!
És utána meghallom Victoriát.
- Hűha, igazán lebarnultál.
Majd meglátom a sugárzó Salt, aki lelkesen integet felém.
- Ava, olyan jól nézel ki!
Végül megközelítem az asztalomat, és földbe gyökeredzik a lábam. Lufik... mindenhol. Rajtuk
kisbabás rajzok. Egy csomag pelenka az asztalomon, és egy Hogyan... kezdetű útmutató az
218
anyasághoz. De a legrosszabb, és ezt fel is emelem, hogy meggyőződjem róla, valóban az-e, aminek
látszik: egy kismama-farmernadrág a székemen, pontosabban ráterülve a teljes székemre. Mintha ez
a reggel nem lett volna eléggé depresszív. A kihízott ruhámmal, a Jesse-féle ébresztő hiányával és
most egy emlékeztetővel arra, hogy úgy fogok kinézni, mint egy bálna. Tényleg elmondta min-
denkinek. Meg fogom ölni.
- Tudtam! - oson oda Tom az asztalomhoz. - Tudtam, hogy terhes vagy! De ikrek! Hűha, ez
annyira izgalmas! Rólam fogod elnevezni őket ?
Leteszem a kismama-öltözéket, és belezuhanok a székbe. Két perce vagyok itt, de már elegem
van. Dupla baba, dupla izgalom, dupla hízás és dupla idegesség.
- Nem, Tom.
Drámaian kapkod a levegőért.
- Mi a bajod a Tommal?
- Semmi - vonom meg a vállam. - Csak nem fogom egyik kisbabámat sem így nevezni. - Horkant
egyet elégedetlenségében, és elhúz, gratuláció nélkül.
- Gratulálok, Ava. - Sally lehajol, és megölel. Tudtam, hogy Salben megbízhatom. - Kávét?
- Kérek. Három cukorral. - Viszonzom az ölelését, hagyva, hogy Sal hatalmas melle ülő
helyzetemben az arcomba csapódjon. - Hogy vagy, Sal?
- Pompásan - tör ki belőle, majd a konyhába táncol. Hamar arra a következtetésre jutok, hogy Sal
szerelmi élete megint egyenesben van.
- Hol van Patrick? - Ezt a kérdést senki konkrét emberhez nem intézem, mert már senki sem áll a
bébifertőzött íróasztalomnál. Tom az irodában grasszál, engem látványosan figyelmen kívül hagyva,
míg Victoria ábrándozik, engem bámulva. - Hahó! - integetek felé.
_ Ó, bocsi! Csak azon tűnődtem, hogy vajon milyen szín ez.
- Mi?
- Hát a bőröd színe. Én azt mondanám, mély bronz. - Valamit lefirkant, és tudom, hogy ezt: „mély
bronz”. - Szóval, most a gyerekek?
Azonnal védekező tartásba helyezkedem.
- Igen - villámgyorsan rávágott válaszom arra készteti, hogy gyorsan felnézzen a jegyzetfüzetéből.
Hosszú szőke fürtjei a vállára omlanak, és elmosolyodik. Ha ez póthaj, akkor nagyon ügyes munkát
végzett. - Gratulálok, Ava.
- Köszönöm - mosolygok, de nagyon hiteltelenül -, és köszönöm ezt is. - A fejem fölött lebegő
lufikra mutatok.
- Ó, az Tom volt. - Visszatér a számítógépe elé.
- Köszönöm, Tom. - Egy ceruzát hajítok át az iroDan, ami a feje oldalát találja el. Kibillenti a
szemüvege egyensúlyát, és ijedtében egy nagyot horkant. - Bocsánat - összeszorítom a számat, hogy
visszafojtsam a nevetést.
- Munkahelyi terror - nyöszörgi, és én elvesztem a csendben maradási fogadalmamat. Mocorgok
a székemben, és megvárom amíg Sally szemöldökét ráncolva elém rakja a kávét, majd megfordul,
hogy lássa, min vigyorgok. O is vihogni kezd.
- Hol van Patrick, Sal? - kérdezem, mivel Victoriától semmi választ nem kaptam.
- Délre benn lesz - válaszolja. - Nem nagyon járt errefele mostanában.
- Nem?
Rázza a fejét, de nem mond semmi mást, majd visszatér a számlákból álló kupachoz a
kartotékszobába.
- Ava - zendít rá Tom, kiegyenesítve divatos szemüve
gét fel kell hívnod ezt a Rutht. Egész nap az irodai telefont nyüstölte, téged keresett.
Nevetésem hamar alábbhagy. Meg is feledkeztem a cso- dálómról. - Mit mondott ? - kérdezem
közönyösen, a táskámban kutatva a telefonom után, amikor eszembe jut, hogy még mindig nem
kapcsoltam be. Csütörtök reggel óta ki van kapcsolva, azóta, hogy Jesse elkobozta.
- Nemsokat - megigazítja az égszínkék nyakkendőjét. - A munkával minden rendben.
Megtartottam a csütörtöki találkozódat vele, de nem volt túl lelkes, hogy csak engem talált itt.
219
Akaratlan grimasszal a székembe süllyedek, amikor életre kel a telefonom a kezemben, és
azonnal elkezd bombázni tucatnyi nem fogadott hívással, üzenettel és e-maillel. Végigfutok rajtuk,
válaszolok Kate „Üdv otthon” üzenetére, anyukám „Hívj fel, amikor berendezkedtél” üzenetére,
mielőtt megszámolnám a Ruthtól érkezett nem fogadott hívásokat. Tizenegy van, de leszbikus
ügyfelem telefonos nehézbombázása ellenére mégis Mikael két nem fogadott hívása az, ami
megdobogtatja a szívemet. Ezt már nem tudom tovább elkerülni, és most először komolyan
végiggondolom, hogy ki lehetett a felelős azért, hogy bedrogozott engem, és megpróbált leszorítani
az útról. És akkor ott vannak az elfonnyadt virágok. Ezek egy nőtől származnak, semmi kétség efelől,
ami ugyanarra a következtetésre sarkall: Mikael semmiképpen nem lehetett a felelős. O egy
üzletember, és ráadásul annak is a tisztességes fajtájából. De mi van a biztonsági kamerák
felvételeivel? Lehet, hogy ezek az esetek nem is függenek ösz- sze? A pénzem Coralnál van, vagy
talán Sarah-nál. A virágok mégis Sarah bocsánatkérése után érkeztek. És az autós üldözés is azután
történt. Vajon még mindig játszik velem? Az íróasztalra ejtem a telefonom. Sajog az agyam.
Forgatni kezdem a ceruzát, gondolkodom, hogy mi lehetne a következő lépés. Nem tart sokáig.
Feloldom a képernyőzárat, és felhívom Mikaelt. Még ki sem csöng, amikor lágy, enyhe akcentussal
megszólal a vonal túlsó végén.
- Ava, milyen jó, hogy újra hallak.
- Ebben biztos vagyok - válaszolom szárazon. - Sikerült kibogoznod a válásod? - Rögtön a szívébe
döföm a tőrt, és a vonal másik végén lévő hallgatásból ítélve stratégiám sikerrel jár.
- Igen, elintéztem - válaszolja óvatosan.
- Ó, rendben. Mit tehetek érted, Mikael? - Megdöbbent saját magabiztosságom. Lehet, hogy egy
őrülttel játszadozom itt, és teljes tiszteletlenséggel beszélek vele, akár egy ügyféllel vagy egy
valóságos pszichiátriai esettel.
Halkan felnevet.
- Itt az ideje, hogy találkozzunk, nem gondolod?
- Nem, nem gondolom - válaszolom hirtelen. - Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy üzleti
kapcsolatunk ezennel véget ért, Mr. Van Dér Haus.
- Miért is, ha szabad kérdeznem?
A kérdésére megtorpanok kissé, de hamar összeszedem magam. - Azt mondtad, nagyon
érdekesnek találod, hogy úgy egy hónapnyit találkozgattam Jesse-vel. - Ezt nem akarom letagadni.
- Igen, csakhogy most már a felesége vagy és ikreket vársz tőle. Megszakad a szívem, Ava.
Most annyira nem tudom hamar összekapni magam. Honnan a francból tudja? Nem is tudhatom
biztosan, hogy komolyan mondja, vagy csak gúnyolódik. Elnémulok.
- Mr. Van Dér Haus - vigyázok, hogy ne legyek túl hangos, folyamatosan figyelem az irodát. Ennek
nincs most itt sem a helye, sem az ideje, de már elkezdtem. Nem vagyok hajlandó addig befejezni ezt
a társalgást, amíg el nem mondtam, amit el kell mondanom. Felállók, odább lökdösöm a lufikat, és
bevetem magam a konferenciaterembe, becsukva magam mögött az ajtót. - Ez most Jesse-ről és a
feleségedről szól? - Tudom, hogy jól hallom, amint lélegzete kissé eláll, és ez tápot ad a
magabiztosságomnak. - Mert ezzel én már tisztában vagyok, úgyhogy csak az idődet vesztegeted.
- Ó, szóval Mr. Ward vallott ?
- A volt feleséged felbukkant Jesse lakásán, Mikael. Sajnálom ami történt, de nem tudom, hogy
ez hova vezet. - Egyáltalán nem sajnálom, de talán, talán-talán, rá tudom venni, hogy belássa a
dolgokat.
Nevet, és ez izgatja a bronz színű bőrömet. - Ava, teljesen hidegen hagy a volt feleségem. O csak
egy pénzfaló szajha. Engem csak a te boldogságod érdekel. Jesse Ward nem a neked való férfi.
Hirtelen megrándulok a feleségére vonatkozó durva megjegyzésére, és a konferenciaasztal
szélére támaszkodom.
- És te meg...? - Rágódóm a szavakon, gondolatban megszidva magam amiatt, hogy a
visszahőkölés legcsekélyebb jelét sem mutatom. Érdekli őt az én boldogságom?
- Igen, engem érdekel - mondja szelíden. - Nem fogok a hátad mögött más nőkkel találkozni, Ava.
Majdnem leejtem a telefont. Hát erről is tud?
220
- Mindazonáltal - kétségbeesetten próbálom újra megtalálni a mondandóm ritmusát -, azt
hiszem, hogy túl sok minden történt már közöttünk ahhoz, hogy folytatni tudjuk a közös munkát.
- Túl sok minden történt ? - kérdi. - És azt tudod, hogy mit csinált, amikor elhagyott téged?
- Igen - nyögöm ki, azon tűnődve, hogy honnan a francból tudhatja. Azt hittem, sikerült ezt
titokban tartaja - A Jesse-vel való kapcsolatomnak semmi köze nincs hozzád, Mikael. Tudom, hogy
mit tett - nagyon rosszulesik kimondani. - Beszélni fogok Patrickkel, és kilépek a The Life Building
projektből. De használhatod a terveimet, és megbízhatsz mást az építéssel. - Leteszem a telefont, mi-
előtt még valamit válaszolni tudna erre, és mélyet sóhajtok. Fellélegzem. Nem tudom, hogy miért
érzem úgy, hogy egy kő esett le a szívemről, még mindig meg kell mondanom Patricknek a dolgot, és
a Mikaellel való beszélgetés jó pár dolgot felkavart bennem. Nem biztos, hogy az életem tenném rá,
de nem hinném, hogy képes lenne addig elmenni, hogy megerőszakoljon a randin, és leszorítson az
útról, főleg akkor, ha azt szeretné, hogy otthagyjam Jesse-t, és vele legyek. Mi haszna lehet belőlem
holtan? Hangosan felkacagok a megértés apró kis privát pillanatában. Valaki megpróbált megölni. Ez
őrület.
A telefonom táncol a kezemben, a képernyőre vetett gyors pillantás pedig elárulja, hogy a nap
csak most kezdődött. Ruth Quinn-nel kell foglalatoskodnom, ami most mégis az üdítőbb feladatok
egyikének tűnik.
- Szia, Ruth.
- Ava! - meglepettnek tűnik. - Nem is említetted, hogy elutazol.
- Last minute út volt, Ruth. Minden rendben?
- Igen, minden oké, de meggondoltam magam a konyhaszekrény ügyébe. Tudnunk találkozni,
hogy megbeszéljük?
- Hát persze. - Épp hogy sikerül elnyomnom egy ásítást. - Van egy halom papírmunkám, úgyhogy
holnap találkozhatunk.
- Délben - válaszolja. Nem ragaszkodik a mai naphoz, ami kellemes meglepetés.
- Hát akkor, meg is beszéltük, Ruth. - Leteszem, és igyekszem magamhoz képest a lehető
legszenvtelenebb arcot vágni. Nem is olyan nehéz, tulajdonképpen. Egyáltalán nem is viselt meg a
két utóbbi telefonbeszélgetés. Úgy érzem, duzzadok az erőtől, hogy intézem a dolgokat, ahelyett,
hogy hagynám, hogy a dolgok intézzenek el engem.
Befészkelem magam az íróasztal mögé, és a kedd hátralévő részét arra használom, hogy a
felgyülemlett iratcsomót eltüntessem.
Hamar eljön a hat óra, és én vagyok az utolsó, aki elhagyja az irodát. Patrick nem tért vissza a
munkába, ahogy számítottam rá, de felhívott, hogy biztosítson arról, hogy holnap benn lesz. Majd
akkor személyesen beszélek vele, de most csalódott vagyok. Erős késztetést érzek arra, hogy mielőbb
megszabaduljak ettől a szellemi tehertől.
Azonnal beszállok a nagy fekete Rangé Roverbe, nem panaszkodom, nem tétovázom.
- Szia, John.
- Kislány - elindítja az autót. - Milyen volt a napod?
- Konstruktív. A tiéd?
- Csodálatos - motyogja.
Olyan érzésem támad, hogy válasza cinikus. - Hová megyünk? - Hátradőlök az ülésben, remélve,
hogy azt mondja, a Lussóba, de nem tartom vissza a lélegzetem. Jesse maga jött volna értem, ha
haza mennénk.
- A Manorba, kislány. Hogy ment a főnököddel? - Felém pislant, kíváncsi arckifejezéssel figyel.
- Sehogy, nem volt benn ma.
- Ezt élvezni fogja a köcsög rohadék. - Nevet.
Egyetértőn kuncogok. Tudom, hogy igen, de nem mondhatom el Patricknek, ha nincs itt, hogy
elmondhassam neki. Nem igazán lehet ezért engem hibáztatni, mert legalább Mikaelnek elmondtam,
ezt igenis felhozhatom a védelmemre. Ez mutatja, hogy bennem megvolt a szándék, és tényleg.
Kiugróm, amint John megáll, és szaporán lépkedem, majd kinyitva az ajtót gyorsan benyomulok.
- Azt mondta, hogy várd meg a bárban, kislány. - John utánam kiált, de úgy teszek, mintha nem
221
hallanám. Nem fogok a bárban várni Jesse-re. Miután három napig csak az enyém volt, az első
napom a munkahelyen mindennél hosz- szabbnak tűnt. Gyorsan átügetek a lépcsőkön a Manor hátsó
része felé, a nyári szobán keresztül, mielőtt John utolérne. A szokásos látogatók vannak ott, de nem
időzöm el, hogy kifürkésszem megjelenésem hatását.
Rögtön Jesse irodájába rontok kopogás nélkül, és anélkül, hogy belegondolnék, hogy esetleg egy
fontos üzleti tárgyalást szakítok meg. Volt már pár efféle meglepetésem.
És most rendesen meg is lepődöm.

222
28. fejezet
- Dan? - kérdezem óvatosan a bátyám hátát bámulva. Jesse-vel szemben ül az asztal túloldalán, a
nevét hallva megfordul. - Mit csinálsz te itt ? - Látogatása hirtelen és hihetetlen körülményei
meglepnek.
- Szevasz, kölyök. - Széles mosollyal feláll, és elindul felém, hogy megöleljen. - Gratulálok.
- Nemsokára talán lesz valaki, akinek én magam mondhatom el - mormogom, bátyám válla fölött
szemrehányó tekintetet lövellve Jesse-re. O csak szégyenlősen megvonja a vállát, és elfintorodik,
mielőtt beszélni kezd. - Szeretlek
- és meghúzza az öltönyét, majd a pólóját, mintha eszembe akarná juttatni, hogy ma reggel azt vette
fel, amit én kértem tőle, ezért nem lehetek rá mérges.
- Szóval, mit csinálsz itt? - ismétlem, fejemmel Jesse felé intve, de ő csak újra megvonja vállát, és
hallgat. Ez újdonság.
- Helyrehozok néhány dolgot. - Dan elenged, és ujjaival átsimítja kócos, fekete haját. - Nem
akartam anélkül hazamenni, hogy elrendezném ezt.
- O - Jesse-re nézek, de a fenébe is, megint csak megvonja a vállát. - Akkor hát kibékültetek?
- Valami ilyesmi. Viszont nekem most mennem kell.
- Találkozóm van Harvey-val. - Jesse-hez fordul. - Köszönöm-
_ Semmi gond. - Jesse bólint, nem törődve az udvariassággal’ hogy felálljon, és kikísérje a
testvéremet. Ez és a folytonos vállrándítások gyanakodóvá tesznek.
- Mikor mész vissza? - kérdezem, amikor a bátyám újra felém fordul.
- Nem vagyok benne biztos. A járatoktól függ. Majd hívlak, jó ? - Megpuszilja az arcomat, és
elmegy mellettem, szembetalálva magát az ajtó előtt álló óriási fickóval. John felém fordítja
fenyegető tekintetét, mielőtt kikíséri a bátyámat Jesse irodájából. Egyáltalán, mi a fenét keres ő itt?
Gyanakodva fordulok Jesse felé, és tudom, hogy tudja, mire gondolok, mert kerüli a
tekintetemet.
- Mi volt ez az egész ?
-Mi?
A fotelhoz megyek, és ledobom a táskámat, majd elfoglalom a testvérem megüresedett helyét.
- Nézz rám - szólítom fel. Ez a két szó mindig beválik, de nem azért, mert Jesse engedelmeskedik
nekem. Hanem azért, mert mindig sokkolja, ha kimondom. Nem érdekel. Olyan döbbenten nézhet
rám, ahogyan csak akar. - Miért volt itt Dan?
Feláll, és magához veszi az asztalról a telefonját.
- Bocsánatot kért.
A képébe nevetek. Dan soha nem kérne bocsánatot, főleg nem Jesse-től. Egész életemben
ismertem, és tudom, hogy túl büszke ahhoz, hogy meghátráljon, főleg egy olyan ember esetében,
mint Dan, ahogyan minden férfi, elárendelve erezné magát egy ilyen helyzetben. A tény, hogy ő a
bátyám még nem fogja semmissé tenni a kettejükben dúló tesztoszteron túltengést.
- Nem hiszek neked.
- Ez elszomorít, bébi. - A férjem komoly arcot vág, ami még gyanakvóbbá tesz. - És most mesélj.
Mit mondott Patrick?
Érzem, hogy gyanakvó tekintetem bűnbánóvá változik, és most én kerülöm a tekintetét.
- Nem mondtad el neki, ugye ? - egy cseppnyi haragot érzek a hangjában. - Ava?
- Nem volt bent az irodában - bököm ki gyorsan. - De holnap ott lesz, és akkor beszélek vele.
- Túl késő, hölgyem. Megvolt az esélyed. Újra és újra és újra.
- Ez nem igazságos - vitatkozom. - Már elmondtam Mikaelnek, hogy nem dolgozom neki többé,
úgyhogy nem mondhatod, hogy nem próbálok megoldást találni. - Válla állásából és a szeme vad
villanásából azonnal tudom, hogy súlyos hibát követtem el.
- Hogy mit csináltál?
223
- Jesse, nem hiszem, hogy ő gyógyszerezett be engem. Azt mondta, hogy engem akar, akkor meg
miért bántana?
- Be kellene fognom a számat. A szavaim hallatán leesik az álla.
- Te meg mi a kibaszott fenének beszélsz vele ? - Kezét az asztalra fekteti, mint egy támadásra
készülő ezüsthátú gorilla. Egy kicsit hátrább csúszom a székemen.
- Tudja, hogy te... - a fogamhoz kocogtatom körmömet
- ...más nőket szórakoztattál, amíg együtt voltunk. - Visz- szatartom lélegzetemet, mert tudom, hogy
most csak tápláltam az egyre növekvő dühét.
- Megegyeztünk, hogy erről nem beszélünk többé. - Szinte kipréseli a szavakat, az álla megfeszül.
- Elég nehéz, amikor bizonyos emberek folyamatosan emlékeztetnek rá. - Most előrehajolok,
rátalálva egy pillanatnyi bátorságsugárra. Nem hagyom, hogy zavarba hozzon ez ügyben. - Honnan
tudja? - Már azelőtt tudom a választ, még mielőtt Jesse letagadhatná, hogy Mikael egyáltalán tudja.
Ahogyan a száját harapdálja, és néhány más jelből, de leginkább a gyors felfogóképességem miatt
hamar levonom a következtetést. - Mikael exfelesége. O is egyikük volt, ugye? - kérdezem. Szemét
behunyja, én pedig felállók, és testtartását tükrözve áthajolok az asztal felett. Nincs szükség rá, hogy
válaszoljon. - Hónapokat mondtál. Azt mondtad, hónapok óta nem voltál vele, és nem érted, hirtelen
miért szimatol itt. Vele is egynél többször feküdtél le!
- Nem akartam, hogy kiborulj. - Még mindig támadó a hangja. Nagy hangú védekezési módszer.
- Meséld el. Felhívogattad őket, hogy álljanak sorba az ajtód előtt ?
- Nem, ha megneszelik, hogy piálok, úgy körbezsong- nak, mint legyek a szart.
- Gyűlöllek.
- Nem, nem gyűlölsz.
- De igen.
- Ne törd össze a szívemet, Ava. Számít, hogy ki volt ?
- Nem, az számít, hogy hazudtál nekem.
- Csak megvédtelek.
- És ebben az a csodás, hogy minden egyes alkalommal, amikor ezt teszed, végül megbántasz.
- Tudom.
- Vagyis megtanultad a leckét?
- Minden egyes kibaszott nap újra emlékeztetem magam. - Erőszakosan ragadja meg az államat,
de gyengéden szól hozzám. - Sajnálom.
- Jó - egy bólintással meghozom a döntést, majd hirtelen rájövök, hogy amióta mindketten az
asztal fölé hajolunk, az arcunk összeér. Perzseljük egymást haragos tekintetünkkel, amibe egy
leheletnyi vágyakozás is vegyül. - Hogy történhetett ez az egész? - Mondom ki hangosan is a kérdést,
amit csak gondolatban akartam megfogalmazni.
- Úgy, gyönyörűségem, hogy nekünk összetapadva kell léteznünk. Folyamatosan kapcsolatban
egymással. Csókolj meg.
- Már beletörődtem, hogy egy seggfej vagy, úgyhogy semmi szükség a kis próbálkozásaidra, hogy
rávegyél, hogy a karodba omoljak. - Bár pontosan ezt fogom tenni.
- Hiányoztál, bébi.
Felmászom az asztalára, és előrecsúszva a térdemen átölelem, ajkunk összeforr. Buta módon
nekem is hiányzott. Elég egyetlen munkanap a paradicsom után, és úgy érzem, rosz- szul bánnak
velem, átvernek. Jesse elvonástól szenvedtem, és most végre markomban tarthatom a következő
adagomat.
- Azt kívánom, bár tiszta és érintetlen lennél - motyogom, végigcsókolva arca minden szegletét.
Mind közül ez a legnagyobb kívánságom - hogy bár senki ne lett volna előttem és a kapcsolatunk
alatt. Megbocsátottam neki, őszintén, de még mindig küzdelmes a felejtés.
- Az vagyok. - Leül bőrfoteljába, és addig ráncigái, amíg beadom a derekam, és megengedem,
hogy ölébe vonjon. - A legfontosabb részem érintetlen. - Kezemet elkapva néhány pillanatig
elgondolkodva forgatja a jegygyűrűmet, majd kitárja a tenyeremet, és mellkasára fekteti. - Leg-
alábbis az volt, amíg be nem léptél az irodámba. Most viszont már teljesen leigázták, és majd
224
felrobban az irántad érzett tiszta szerelemtől.
Elmosolyodom.
- Szeretem érezni, ahogyan ver. - Lehajolok, és zakóját félretolva fülemet a pólójára fektetem. -
Szeretem hallani is. - Ez az egyik legmegnyugtatóbb hang a világon.
Átkarol, és közelebb húz magához.
- Milyen napod volt ?
- Le van tojva. A paradicsomban szeretnék lenni.
Felnevet, és puszit nyom a fejemre.
- Én veled mindig a paradicsomban érzem magam. Nincs szükségem egy villára.
- Nyugodtabb voltál a paradicsomban. - Úgy van, ahogy mondom. Tudom, hogy Londonba
visszatérve lassan újra felszínre fog törni szerelmem neurotikus, kontroli- mániás énje.
- Most ellazultam.
- Igen, mert az öledben ülök, és betakarlak, mint egy kabát - válaszolok kajánul, kiérdemelve egy
oldalba bökést. Nevetek, megfordulok az ölében, és így már az asztala felé nézek. - Milyen volt a te
napod?
Kezét előrecsúsztatja a hasamra, arcát pedig a vállamra támasztja, beszippantva egy jó adagot a
hajamból. Köpködve, vigyorogva tolja odább.
- Hosszú. Hogy vannak a kis apróságaim?
-Jól. - Szemem a jegyzettömbjére vándorol. - Miért írtad ide a bátyám nevét ? - Előrenyúlok,
hogy közelebb húzzam, de már későn, mert azonnal elúszik az orrom elől, és bevándorol Jesse
asztalának legfelső fiókjába. Gyors mozdulatától meglepve visszarántom a kezemet. - Daniel Jo- seph
O’Shea? - Homlokomat ráncolva meredek magam elé, mert biztos vagyok benne, hogy számokat
láttam azon a lapon, de nem telefonét. - Miért írtad le Dan bankszámlaszámát ?
- Nem írtam. - Gyorsan és feszülten zárja rövidre a kérdésemet. A fenébe vele, nem tanult
semmiből.
Az öléből kiemelkedve szembehelyezkedem vele, és az ő „ne erőltessük” tekintetével egyenlő
erejű pillantásokkal büntetem. - Három másodpercet adok, Ward.
Ajka ideges, egyenes vonalba szűkül.
- A visszaszámlálás joga az enyém - állítja gyerekesen.
- Három. - Még fel is emelem három ujjamat, a lehető legprovokatívabb kéztartásban.
Ugyanolyan gonosz vagyok, mint ő. - Kettő. - Lehajtom egy ujjamat, de nem jutok el az egyig vagy a
nulláig, mert belém hasít az egyértelmű megvilágosodás. - Te pénzt adsz neki!
- Nem. - A legkevésbé meggyőző módon rázza a fejét, még a lába is felemelkedik ültében.
Ugyanolyan rossz ha- zudozóvá kezd válni, mint én. Annyira örülök.
- Szarul hazudsz, Ward. - Sarkon fordulva elrohanok, főként azért, hogy még utolérjem a
bátyámat, de azért is, hogy elmeneküljek, mielőtt még Jesse elkap.
- Ava!
Szokás szerint nem veszek tudomást róla, milyen fenyegetőn kiabálja a nevemet, és a nyári
szobába érve sprintelni kezdek. Tudom, hogy a nyomomban van, és nem csak a mögöttem
visszhangzó viharos léptekből. Áthaladok a konyhán, a báron és az éttermen, majd lefékezem a
sarkammal, amikor meglátom az előcsarnok hatalmas, köralakú asztalánál ácsorgó Dant. Nem csinál
semmit, és nem beszél senkivel. John is itt van, és azt is tudom, hogy miért. Ugyanaz az oka, amiért
az első napokban mindenhová elkísért. Aggódva figyelem, ahogy Dan körbenéz, John pedig próbálja
továbbterelni, ő viszont nem emelkedik fel, még a nagy fickó kedvéért sem.
Jesse mellkasa a hátamba ütközik, majd felemel, és megfordít. Nem vidám.
- A rohadt életbe, asszony! Agykárosodást fogsz okozni a babáknak! Nincs futás!
Ha nem aggódnék ennyire a bátyám tartózkodási helye és viselkedése miatt, akkor kinevetném
ezt az eszement őrültet, aki erősen tart a karja között.
- Higgadj le! - Kibújok, és megfordulok, majd meglátom, hogy Dan minket figyel. A homloka
összeráncolva, John pedig türelmetlennek tűnik.
Dan lustán újra körbehordozza tekintetét az előcsarnokon. Majd kíváncsi tekintete Jesse-n
225
állapodik meg.
- Ha ez egy hotel, akkor hol van a recepciós pult ?
- A mi? - Jesse hangja türelmetlen, szinte támadó, én pedig azt kívánom, bár ne volna az. Ez egy
leleplező bizonyíték, és imádkozom, hogy nagyon gyorsan találjon ki valamit.
- Hol veszik át a kulcsokat a vendégeid ? És a helyi látványosságokkal mi van? Nem szoktak ilyen
állványokat kihelyezni, tele rohadt sok szórólappal, amik megmutatják az embereknek, hová
menjenek? - Felnéz Johnra. - És miért van rá szükség, hogy egy gorilla kísérjen mindenhová?
Én lehajtom a fejemet, Jesse megdermed, John felmordul. A bátyám kicsit gyorsabban rakja
össze a kirakóst, mint én. Nekem egyik dolog sem tűnt fel, Johnt leszámítva. Próbálok az üres
agyamban kutatni valami magyarázat után, bármi után, de egyszerűen nem találok semmit. Engem,
vagyis minket, tökéletesen rajtakaptak. Majd meghallok egy hangot, és ez az egyedüli hang, amit
ebben a pillanatban nem akartam hallani.
Kate.
Láthatóan megroggyanok, és érzem, hogy Jesse a derekamra helyezi kezét. Miért nem mond
semmit? Borzadva nézem és hallgatom, ahogyan Kate és Sam, kacarászva, egy mást ingerelve,
láthatóan felizgulva, jön le a lépcsőn. Ez katasztrófa. Nem tudom megállni, és néma parancsként
Jesse bordái közé könyökölök, hogy végre megszólaljon. O, Istenem, kérlek, mondj valamit!
Kate és Sam mit sem tud arról a néma csarnokról, ami a lépcső alján várja őket, cirógatják és
kényeztetik egymást, illetlenségeket mondogatnak a másiknak, amik közül az egyik biztosan
tartalmazta azt a szót, hogy „műpénisz”. A pokolban vagyok, és mindeddig senki nem szólalt meg,
kivéve rosszéletű barátnémat és mocskos szájú barátját, de ők nincsenek ezzel tisztában... még.
Azonban gyanítom, hogy ez nemsokára megváltozik, és nem úgy tűnik, hogy Jesse megszólal. Némán
áll mögöttem, valószínűleg ugyanolyan tehetetlenül. Sarokba szorítva érzem magam. Ilyen közelről
és lassan még nem láttam két vonat összeütközését. Dan és a Manor, Dan és Kate, Dan és Sam, Dan
és Jesse. Ez nagyon durva következményekkel jár.
- O! - Kate elragadtatott sikolya visszhangzik az előcsarnokban, Sam begerjedt nyögésétől
kísérve. Majd megjelennek a lépcső alján egymásba font karok és tomboló ajkak kusza csomóJakent,
egymást elevenen felfalva. A lakosztályban kellett volna maradniuk, mert már lassan valósággal
egymásnak esnek.
- Sam! - Nevetve borul a vállára, majd találkozik a tekintetünk, és az arca még sugárzóbb lesz,
amíg meg nem látja a bátyámat. Most nem nevet. Valójában úgy fest, mint aki mindjárt gutaütést
kap. Feltápászkodik, megböki a háborgó Samet, majd eligazgatja a haját és zilált ruházatát. De nem
szólal meg, ahogyan Sam sem, miközben a csendes hallgatóság között jártatja a tekintetét.
Dan töri meg az ordító csöndet.
- Hotel? - Tekintetével szinte lyukat fúr Kate-be és Sambe, rendszeres időközönként oda-
odanézve rájuk, majd kérdő tekintetét Jesse-re emeli. - Gyakran engeded, hogy a barátaid így
viselkedjenek a létesítményeidben?
- Dan - előrelépek, de nem jutok túl messzire. Jesse elém áll.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha visszajönnél az irodámba, Dan. - Jesse hangja és testbeszéde
félelmet keltő.
- Kösz, nem. - Dan, szemét Kate-en tartva, szinte kineveti. Soha nem láttam mégKate-et ennyire
feszengeni, Sam pedig valószínűleg nem érti, mi zajlik körülötte. - Kurvákkal töltőd meg, és kuplerájt
csinálsz belőle ?
- Mi a franc ? - kiált fel Sam. - Mit képzelsz magadról, kihez beszélsz? - Sam megindul előre, de
Kate elkapja a karját, és visszahúzza.
- Ez nem egy kupleráj, én pedig nem vagyok kurva. - Kate hangja remegő és bizonytalan, ahogy
Sambe kapaszkodik. Szeretnék közbelépni, hogy megvédjem, de nem jönnek a nyelvemre a szavak,
ráadásul Jesse segít nekem.
Danhez lép, és tenyerét a bátyám tarkójára helyezi, majd hozzá hajolva valamit a fülébe suttog.
Ez a lehető legfenyegetőbb módszer, és nem is akarok belegondolni, hogy mit mondhatott, főként,
amikor Dan beleegyezőn követi Jesse-t, minden további győzködés nélkül. Én is utánuk megyek,
226
hallani akarom, ami elhangzik, de megállítanak, hiába tudtam titkon előre, hogy így lesz.
- Várj meg a bárban, bébi. - Megpróbál visszafordítani, de kissé sértve érzem magam. Nem
vagyok benne biztos, hogy szeretném, ha Jesse egyedül magával vinné Dant a szobájába.
- Szeretnék jönni. - Magam sem hiszek színlelt önbizalmamban. Ismerem ezt a tekintetet. Lehet,
hogy lágyította a parancsot azzal, hogy bébinek szólított, de nem ver át.
Nem lépek be az irodába. Nem, a bár felé veszem az utam, és nem a saját lábamon. Egy bárszékre
ültet, Mariót szólítja, és rám szól a ne erőltesd tekintetével.
- A helyeden maradsz. - Arcon csókol, mintha az megbékítene. Nem fog. Szúrós pillantásokat
vetek a hátára, ahogyan hosszú, egyenletes lépésekkel méltóságteljesen kivonul a bárból.
- Hohó! - Mario boldog trillája elvonja figyelmemet férjem távolba tűnő hátáról. - Nézzenek csak
magára... hogy is mondják? Mint egy virág. Ki van virulva! - Megcsipkedi az arcomat a bárpulton át,
majd kezembe ad egy üveg vizet. - Önnek nem jár több Mario Csodája!
Felmordulok, de elmosolyodom, majd egy hosszút kortyolok a jéghideg vízből, és hagyom, hogy
Mario a többi tag felé fordítsa a figyelmét. Sam jön be, elég vidámnak tűnik, arcán a megszokott
gödröcskékkel. Összezavarodom.
- Hé, anyuci! - Szemtelenül megsimogatja a hasamat. -Hogy vagy?
-Jól... - A szavak lassan gördülnek le a számról. - Hol van Kate ?
- A mosdóban - válaszol gyorsan, majd int egy sörért Mariónak.
Elnézek mögötte, töprengve, hogy ne menjek-e megnézni a barátnőmet.
- Rendben van?
- Ja, jól van. - Nem néz rám, de úgy érzem, tudja, hogy egy teljesen összezavarodott arc bámul rá.
Szeme sarkából rám pillant, majd egy megadó sóhajjal megszólal. - Tudom, hogy mit hisztek mind, de
nem vagyok hülye.
Kiegyenesedem.
- Én nem hiszem, hogy hülye vagy - védem meg magamat. - Talán kicsit hanyag, de nem hülye.
Elmosolyodik.
- Tudok Kate-ről és Dan-ről. Rájöttem már az első találkozásunkkor, amikor csak említette a
nevét. Tudom, hogy miért hagyott engem ott, és tudom, hogy valami történt az esküvőtökön.
Tudom, hogy bűnösnek tűnök, és azon gondolkodom, hogy Kate vajon tud-e minderről.
- Miért hallgattál róla?
- Nem tudom - elgondolkodva a szájához emeli a sörösüveget. Én tudom, de ki szabad
mondanom? - O remek lány - vonja meg a vállát.
Egyetértőn bólogatok, magamban mosolygok. Boldogan összekoccintanám a fejüket. És sírni
tudnék Samért. Valami azt súgja, hogy nem sok nővel osztotta meg árvaságának történetét, ha
egyáltalán megosztotta bárkivel is, de Kate tud róla, és bár látszólag mindketten lazán és gondtalanul
viselkednek, tudom, hogy rengeteg olyan érzés lappang bennük, amit egyikük sem ismer be, vagy
legalábbis nem kezd vele semmit. Ez annyira nyomasztó.
- Azt hiszem, megyek és megkeresem Kate-et. - Felállók, és megsimogatom Sam vállát - a
megértés néma gesztusa, amire ő szemtelen mosollyal válaszol, és lehajolva néhány érzelgős
butaságot suttog a köldökömnek.
Otthagyom a szerelmi bánatban szenvedő Samet a bárpultnál, és megkeresem hülye barátnémat
a mosdóban. Legszívesebben két másik emberre rontanék rá, de Kate-et választom. A lehetséges
célpontjaim közül egyik sem fog tárt karokkal fogadni, de bízom benne, hogy Jesse elrendez mindent.
El sem tudom képzelni, mi hangzik most el az irodában. Csak remélem, hogy akármi történik, Dan
nem rohan majd panaszkodva a szüléinkhez, és minden reményemet a férjembe helyezem, aki ezt
megakadályozhatja.
Kinyitom az ajtót, és meglátom a lefolyó fölé hajoló Kate-et, vörös haja teljesen eltakarja arcát,
ahogy a mosdókagylóba mered.
- Szia. - Óvatosan közelítek, mert nem akarom, hogy támadni kezdjen.
Erőt véve magán felemeli a fejét, látni engedve teljes kétségbeesésben úszó szemét.
- Szerinted kurva vagyok?
227
- Nem! - Megdöbbent, hogy egyáltalán ilyet kérdez. Egy kicsit talán vakmerő, de soha nem volt
kurva. Magamban az összes itteni nőt valóban annak tartom, és igaz, hogy Kate ugyanolyan
mélységekbe kalandozott el, ahová mindegyikük, tehát elvben miért lenne más ? Ezektől a
gondolatoktól elönt a bűntudat. O más, mert ő a barátom, és jól ismerem. O mindezt csak Samért
teszi, vagy azt hiszi, hogy meg kell tennie Samért. Hirtelen más színben kezdem el látni a Manor
hölgyeit. Biztos vagyok benne, hogy sokan csakis egy cél érdekében vannak itt, és ez nem más, mint
egy magas, karcsú istenség, aki már nem szabad. Megnősült, és útban vannak az ikrei, ami ezeket a
nőket sokkolta és feldühítette. Hogy bizonyítsák, tagságokat mondtak vissza, néhány hajthatatlan
pedig még tovább megy. Például bedrogoznak engem, vagy leszorítanak az útról, vagy fenyegető
üzenetet küldenek nekem. Hirtelen nagyon ijesztővé válik a gondolat, hogy ezek közül a nők közül
bármelyik állhat emögött. Jesse vajon gyanakszik valakire ?
- Mi a francba keveredtem, Ava? - Kate kérdése megakasztja zavarbaejtően cikázó
gondolataimat.
- Szerelem? - bököm ki, mielőtt végiggondolhatnám, hogy bölcs dolog-e ilyet mondani.
Elkerekedő szeme azt súgja, hogy nem az. - Újra letagadod, ugye?
- Nem - suttogja azt hittem, túl vagyunk már ezen a szarságon.
- Hogy túl vagyunk-e ? - nevetek. - Kate, már hetek óta túl voltunk rajta. - Teljesen felbőszít, de
kissé fel is szabadultam. Vak barátnőm végre meglátta a fényt, vagy legalábbis elismerte, hogy már
rég látja - tök mindegy, hogy melyik az igazság. Igazából leszarom. - A pasi ott ül a bárpultnál, és a
másik... - megtorpanok, hirtelen visszaszívom, amit mondani készültem. Nem akarom figyelmeztetni,
hogy Sam tud Danről. Ezt intézzék el ők egymás között.
- Mit csinál? - kétségbeesetten néz, ami csak megerősít döntésemben, hogy kissé fogjam vissza
magam. Meglép, és esélyt sem ad Samnek, hogy elmondja a maga verzióját.
- Vár rád - zárom rövidre.
A teste tetőtől talpig elernyed, és a megelégedettség finom párája borítja be egész lényét. -
Szóval el kellene mennem? - kérdezi megerősítést várva. Ritka dolog őt kételkedni látni, vagy hogy
bátorítást vagy megerősítést kérjen.
- El kellene menned - erősítem meg elhatározását egy vigyorral. - Meg kell kockáztatnod, Kate.
Meglátod, meg fogsz lepődni, hogy merre visz el Sam.
- Ezt gondolod ?
- Igen, mindenképpen - elmosolyodom, és karomba vonom a most kételytől marcangolt, de
általában igen magabiztos barátomat, és megpróbálom teljesen eltüntetni belőle a kételyt. - Kérlek,
menj, és beszélj vele. És hagyd, hogy ő is szóhoz jusson.
- Oké - hagyja rám a lány -, elmegyek. - Fanyalgó arccal tol el magától. - Kímélj meg ettől a gejl
szartól.
- Persze. Ez tisztára én vagyok - a tükör felé fordulok, Kate-tel együtt, és mindketten elkezdjük
dörzsölni a szemünket.
- Mit gondolsz, mit mond Jesse Dannek? - Kate kérdése azonnal ráébreszt arra, hogy ők
kettesben vannak.
- Nem tudom - mondom homlokomat ráncolva, de gyanítom, hogy mégis sejtem. - Kiderítem. Jól
vagy?
- Kibebaszottul királyul. - Gyors puszit nyom az arcomra, és kivezet a mosdóból, majd egyenesen
a pulthoz megy, míg én Jesse irodája felé veszem az irányt.
Berontok, szemem szinte csukva, mintha védeném magam attól, hogy a bátyámat a falhoz
szorítva lássam, a torkánál fogva. De szerencsére nem ez történik. Ugyanúgy ülnek, mint amikor
legutóbb rájuk rontottam: Jesse a székében, ellazulva, Dan pedig háttal nekem.
- Miért fogadsz el pénzt Jesse-től? - kérdezem határozottan, megpróbálva mindkettejüket
meggyőzni arról, hogy üzleti ügyben jöttem. Természetesen észreveszem, ahogy Dan válla
felemelkedik, és befeszül. Lehet, hogy porig rombolta Jesse birodalmát, én viszont épp most döntöt-
tem romba ezt a kis egyezségüket itt, úgy, hogy fogalmam sincs, miről szól, és nem is érdekel. De ez
nem gátol meg abban, hogy folytassam. - Fogsz nekem válaszolni ?
228
Dan nem, de Jesse válaszol.
- Ava, mondtam, hogy maradj ki ebből.
- Nem hozzád beszélek. - Bátran vágok vissza, a hitetlenkedés ormótlan nyilát döfve belé.
- Hát én viszont hozzád beszélek - válaszol ő.
- Hallgass - az íróasztalhoz megyek, és hátba bököm Dant. - Nagyon kussolsz. Nincs semmi
modanivalód?
- Látod, hogy mivel kell megbirkóznom? - Jesse két tenyerét az ég felé emeli kétségbeesésében. -
Kibaszott vérszívó. - Szúrós pillantást vetek Jesse-re, és hátba verem a bátyámat.
- Beszélj, mi van?
- Leégtem - mondja Dan halkan csóró lettem, nincstelen, ahogy tetszik. Jesse megígérte, hogy
kisegít.
- Te kérted? - nyögöm ki hitetlenkedve. Ez igen meredek, tekintve a férjem és a bátyám remek
viszonyát.
- Nem, ő ajánlotta fel... és ez mindkettőnknek előnyös volt, egészen tíz perccel ezelőttig.
- Te megzsaroltad a bátyámat ? - hirtelen felé fordítom a tekintetem, aki most tenyerét a szája
elé szorítja, mint aki így próbál uralkodni magán. - Lefizetted, hogy kussoljon?
- Nem, kölcsönadtam neki egy kevés pénzt, és hozzátettem egy aprócska záradékot a
szerződéshez a későbbi időkre.
Ez felháborított, de buta módon fel is szabadított. Jesse azt mondta, hogy a szüleim sosem fogják
megtudni, és biztosított, hogy betartja a szavát.
- És mi van a szörfiskolával? Miért nem kérdezted meg inkább apát és anyát ? Biztosan adtak
volna neked kölcsön egy kis pénzt.
- Nem néhány ezresről beszélünk itt, Ava. Nyakig ülök a szarban. Belevertem magam egy marha
nagy kölcsönbe, hogy biztosítsam a részesedésem a cégben, és az üzlettársam lelépett a zsével. Én
meg le vagyok szarva.
Darabokra hullok.
- Miért nem mondtál erről semmit ?
- Szerinted? - Igazán megalázóttnak tűnik. - Kiforgattak mindenemből. Semmim sem maradt,
Ava.
Dan átül a mellettem lévő székbe, ami csak egy dolgot jelenthet. Tudom, hogy mi itt nem pár
ezresről beszélünk. - Ötezer, tízezer, mondd mennyi ?
- Csak néhány ezer - Dan közbelép még mielőtt Jesse maga elmondaná. Egy percig sem hiszek
neki.
-Jesse? - nem hagyom annyiban, és határozott tekintettel szegezem a székhez. Tudni akarom,
hogy mekkora bajban van a bátyám.
Szeme pár pillanatra kiszabadul a tekintetem szorításából, és Danre szegeződik, mielőtt egy nagy
levegőt véve elkezdi a halántékát masszírozni.
- Sajnálom, Dan, neki nem fogok hazudni. Kétszáz, drágám - mondja a férjem egy hosszú
kilégzéssel, tovább folytatva a sóhajtást a kissé oldódó feszültségben. Talán nekem sem ártana egy
kis halántékmasszázs. Remélem, hogy a kétszázon fontot ért, de tudom, hogy hiú reményeket táplá-
lok. Kissé sokkos állapotban hátrahőkölök, és Jesse abban a pillanatban kiugrik a székéből.
Mérgesnek látszik.
- A rohadt életbe, Ava. - A vállamnál fogva egy helyben tart. - Jól vagy? Szédülsz? Le akarsz ülni?
Nem akarsz leülni ?
- Kétszázezer! - ordítom. - Milyen elcseszett bank ad neked kölcsön kétszázezret ? - Félretolom a
szöszmötölő Jesse-t, és hagyom, hogy felfogja az információt, hitetlenségemet haraggá változtatva. -
Jól vagyok.
- Ne taszíts el magadtól, Ava - üvölti Jesse, és a könyökömnél fogva körbevezet az íróasztala
körül. Finoman beleültet a hatalmas irodai székébe. - Ne kapd fel ennyire a vizet, kedvesem, ez nem
tesz jót.
- A vérnyomásom rendben van - mondom idegesen, de érzem, hogy valószínű, ezzel tényleg
229
kiverte nálam a biztosítékot. - Kétszázezer. Normális bank nem ad ennyit kölcsön egy szörfiskolára. -
Az ausztrál bankoknak ugyanúgy kell működniük, mint a brit bankoknak. Simán bárki arcába
röhögnek, ha előáll egy ilyen agyament ötlettel. Menynyibe kerülhet egy tucat szörfdeszka?
- Nem, igazad van. - Dan egyre jobban belesüllyed a székébe, egyre kisebbre és kisebbre húzva
össze magát. Ez jól jelzi jelenlegi lelkiállapotát: kicsinek és ostobának érzi magát. - Egy uzsorás
viszont simán.
- Istenem! - fejemet a tenyerembe temetem. Tudom, hogyan dolgoznak, bár nekem személy
szerint szerencsére nem volt közöm egyhez sem. - Mégis, mit képzeltél? - Érzem, ahogy Jesse
nyugtatóan, körkörösen masszírozza a hátamat, de semmi hatással nincs az állapotomra.
- Nem gondolkodtam, Ava - sóhajtja.
Eltakarom az arcom, de csak azért, hogy Dan láthassa rajta a kiábrándultságom. Azt hittem, hogy
okos fiú.
- Csak ezért jöttél haza?
- Keresnek engem. - Dan megtört arca fájdítja a szívemet. - Ezektől az alakoktól nem szabadulsz,
ha nem fizetsz.
- Azt mondtad, hogy jól vagy - emlékeztetem, de a magyarázatot hiába várom, csak vállat von. -
Maradj itt - felülök a székben -, ne menj vissza. - Hallom Jesse halk nevetését, és látom Dan halvány
mosolyát. Mindkét reakció arra utal, hogy mentési ötleteimet nem veszik komolyan. De azt is jelzik,
hogy a két férfit igencsak szórakoztatja a naivitásom. Nem látom a probléma súlyosságát. Ausztrália
ugyanis a bolygó túloldalán van.
- Ava - mondja Dan, aki szintén előrehajol. - Ha nem megyek vissza, ők jönnek ide. Már
figyelmeztettek, és én hiszek nekik. Nem akarom apa, anya meg a te életedet kockára tenni... - Dant
a mondat közepén egy köhintés szakítja félbe, aminek hatására a tekintete rólam Jesse-re vándorol.
Nem kell hátrafordulnom, hogy tudjam, milyen arckifejezést vág a férjem. A bátyám folytatja. - Ezek
az emberek veszélyesek, Ava.
A fejem fáj, és Jesse masszázsa egyre erősebbé válik. Visz- szafektetem a fejem a székre, és
felnézek Jesse-re.
- Ennyi pénzt nem lehet csak úgy feltenni egy bank számlára. Ez nem számít pénzmosásnak?
Nem akarom, hogy belekeveredj, Jesse. - Nagyon rosszulesik ezt mondani, ismerve a bátyám
sajnálatos helyzetét, és tudva, hogy számára Jesse jelenti az egyedüli esélyt, de megvan nekünk
bőven a magunk baja Dan nélkül is.
Rám nevet.
- Azt hiszed, hogy tennék én bármit is, amivel veszélybe sodorhatnálak téged és a kölyköket ? - a
hasam felé bólint. - Annyi pénzt utalok át Dan számlájára, amennyivel visz- sza tud térni Ausztráliába.
Megkaptam egy offshore bankszámla adatait, ahova majd átutalom a kétszázezret. Nem fogják
tudni, hogy honnan származott a pénz, bébi. Máskülönben nem is vállalnám.
- Tényleg nem? - megerősítésre várok.
- Tényleg nem. - Felhúzza a szemöldökét, és lehajol, hogy arcon csókoljon. - Vannak megoldások.
Bízz bennem. - Magabiztosságát látva azon tűnődöm, hogy vajon próbálta-e ezt már korábban is.
Egyáltalán nem lennék meglepődve.
- Oké - egyezem bele, fogadom a csókját, majd végigsimítom az arcát. - Köszönöm.
- Ne köszönd meg - figyelmeztet komolyan.
Átnézek az íróasztalon keresztül a testvéremre, aki látványosan fellélegzett. - Megköszönted a
férjemnek? - kérdezem, bár azonnal meg is bánom kissé.
- Persze - vág vissza sértetten Dan. - Én sosem kértem, Ava. Azért jöttem, hogy megbékéljünk. A
férjed kutakodott kicsit. - Dan fellengzős hangneme nem igazán segí- tetné őt ki ebből a
slamasztikából, tekintettel arra, hogy jelenleg Jesse-től függ az élete, de ő mégis támad.
- Igen, kutakodott? - hirtelen felnézek. - Kutakodtál?
Szinte körbe-körbe forgatja a szemét, mintha arra gondolna, hogy hülye vagyok, hogy nem
sejtettem, hogy valami nincs rendjén.
- Látom én, amikor szarban van egy férfi, Ava.
230
- Ó - suttogom. Ez nekem túl sok. Úgy érzem, teljesen kimerültem. - Indulhatunk haza? -
kérdezem.
- Sajnálom. - Jesse felhúz a székéből, és gyorsan végigméri a testemet és az arcomat. -
Elhanyagoltalak téged.
-Jól vagyok, csak elfáradtam. - Sóhajtok, és odavonszolom Danhez a kimerült testem. - Mikor
indulsz ? - Kérdésem gyorsnak és harciasnak hat, de nem tudtam megállni. Pontosan tudom, hogy
miért teszi ezt Jesse, és nemcsak azért, hogy lecsendesítse Dant. Ez csak egy fontos mellék-
körülmény volt, amikor épp szükség volt rá. Első sorban azért csinálja, mert nem akarja
megkockáztatni, hogy az ausztrál maffia felbukkanjon Londonban, másodszor pedig azért, mert
tudja, hogy én egy roncs lennék, ha bármi történne Dannel, ami pedig nagyon is valószínűsíthető,
hacsak Jesse nem segíti ki őt ebből az ördögi helyzetből, amibe ez az idióta belemászott. Nem
mernék mérget venni arra, hogy Jesse egy fityinget is viszontlát még ebből a pénzből életében. Dan
egész életében nem fog annyit keresni, hogy vissza tudja neki fizetni.
- Ma este - Dan feláll. - Idejönnek, ha nem térek visz- sza csütörtökig, szóval azt hiszem, most egy
időre el kell búcsúznunk.
- Nem is szándékoztál elmondani nekem, hogy elmész? - kérdezem.
- Felhívtalak volna, kispajtás - éreztem a szégyent a hangjában, de ettől még nem könnyebb. -
Már nem vagyok a kedvenc pasid - teszi hozzá mosolyogva. Nem fogok vele vitatkozni. Ő már nem a
kedvencem. Mindig is ő volt, még akkor is, amikor Matt-tel és Adammel jártam, de már nem az.
Kedvenc pasim épp egyenesen tartja a fáradt testemet, és megnyugtató érintésével simogatja a
hasamat.
- Vigyázz magadra - egy mosolyt még kipréselek magamból, mivel nem akarom áthágni anyukám
utasítását, hogy sose váljunk el a szeretteinktől rossz kedvvel.
- Szabad? - A bátyám Jesse engedélyét kéri, kitárt karral előre lépve.
- Persze. - Jesse keze kelletlenül eltávolodik a hasamról de még mindig támogat, míg Dan végez
az öleléssel.
Nem akarom, de nincs mit tenni. Hagyom, hogy néhány könnycsepp elszabadulva Dan zakójába
ivódjon, amint viszonzom erős szorítását.
- Légy óvatos, kérlek. Könyörgök.
- Hé, minden rendben lesz. - Kinyújtott karja közé fog.
- Nem hiszem el, hogy a férjed egy szexklub tulajdonosa.
- Elmosolyodom, mialatt ő letörli az arcomról a könnyeket a hüvelykujjával, és megcsókolja a
homlokomat. - Vigyázz rá!
Dan kinyújtja a kezét Jesse felé, aki szó nélkül elfogadja, egy fikarcnyi undort sem mutatva
bátyám sértő kérése miatt. Csak bólint, majd visszahúz maga mellé, még mielőtt Dan teljesen
szabadon enged.
- Mondd el nekik, hogy a pénz a hét végéig a számlájukon lesz. Nálad a bizonyíték. - Jesse ujjai
finoman babrálnak a hajamban, miközben szavai élesen csengenek. - És ne legyen balhé, amikor
elmész - figyelmezteti.
Tudom, hogy ez mit jelent, de fogalmam sincs, hogy mi lehet a bizonyíték. Kilúgozott agyam túl
fáradt ahhoz, hogy egyáltalán megkérdezzem, és igazából nem is érdekel. Elnézem, ahogy Dan
egyetértőn bólint, és kisétál Jesse irodájából, vissza sem nézve.

231
29. fejezet
- Mutatni akarok valamit - szól hozzám Jesse, ahogy kisegít a kocsiból a Lussóhoz. - Akarod, hogy
fölvigyelek?
Nem tudom, miért kérdezi tőlem, mire felfognám a kérdést, a karja már körbeölel.
- Mit akarsz mutatni ? - kérdezem, miközben öltönyös vállán pihentetem a fejemet.
Ezek az első szavaim, mióta láttam, ahogy Dan otthagyja Jesse irodáját, és nem azért, mert a
férjem nem szólt hozzám. Még ahhoz sem voltam képes összeszedni az erőt, hogy figyelmeztetően
Sarah-ra morduljak, ahogy a Manor előcsarnokán áthaladtunk. A nő kínosan rám mosolygott,
megfékezte a kezét, hogy Jesse-hez érjen, hátrább lépett, majdnem észrevétlenül, mintha valamiféle
reakciót várna tőlem. Nyilvánvalóan zavarta, amikor figyelmen kívül hagytam a jelenlétét. Úgy
döntöttem, hogy elsétálok, és hagyom, hogy Jesse és ő a munkáról beszéljenek. Tudom, hogy ennyi
volt, és ennyi is lesz mindig: csak üzlet.
- Majd meglátod. - Férjem a Lusso előcsarnokába lép velem. Csak mosolygok, amikor meghallom
Clive vidám hangját. Nem lehet neki könnyű rajta tartani a szemét az új portásunkon, de mindig
tisztelni fogom Clive-ot a kora miatt. Sokkal jobban kedvelem viseltes, derűs arcát, mint Casey
hamvas, csinos képét.
- Gratulálok - ismételgeti. - Nem vagyok meglepve.
Jesse igazán sugárzik, Cathy pedig izgatott lesz.
- Csodálatos hírek! - egyre közelebbről hallom a hangját, ahogy Jesse átvisz a márványlift
irányába.
- Parancsoljon, Mr. Ward! - Clive odaugrik Jesse elé, és benyomja a lakosztály liftkódját.
- Köszönöm, Clive! - Jesse oly vidámnak tűnik, ha az ikreinket juttatják az eszébe.
Nem túl sok beszélgetést kezdeményezett az úton visszafelé a városba, hagyott, hadd
gondolkodjam el csendben a legújabb felfedezésemen - azon, hogy a bátyám egy idióta, és hozzá
képest a férjem kétszázszor értelmesebb.
- Nagyon jó, Mr. Ward, nagyon jó. Vigyázzon magára, Ava! - Clive parancsa szigorú, naivan
mosolygok, ahogy morcos arca kisimul, amikor az ajtók becsukódnak.
- Hagyja csak, Clive, tegezzen nyugodtan! - hangsúlyozom játszi könnyedtséggel.
Jesse fölemelt, figyelmeztető szemöldökkel néz rám.
- Biztos benne, Ava? - kérdezi Clive bizonytalanul.
- Persze hogy biztos vagyok benne - közben pedig vigyorgok.
A férjem birtoklási vágyához vidám eltökéltség szükséges.
- Akkor ezt most komolyan veszem. - Clive is vigyorog, majd kilépünk a liftből, és beenged minket
a lakosztályba.
Belépünk a szobába, majd belököm az ajtót, és hagyom, hogy becsukódjon mögöttem.
- Nemsokára már nem tudsz így felemelni - dörmö- göm, miközben szorosan kapaszkodom Jesse
nyakába.
Nagyon fog hiányozni, de elképzelni sem tudom, hogy akkor is ilyen könnyedén felemel majd,
amikor a bőröm pattanásig feszül, s dupla ekkora leszek. Olyan könnyedén, mintha csupán az ő
testének a folytatása volnék.
- Ne aggódj, babám! - csókol homlokon, ezután megfordul, és a hátával meglöki a dolgozószoba
ajtaját, hogy kinyíljon.
- Már megnöveltem a súlyokat, felkészülésképpen.
Elakad a lélegzetem, és meghúzom a haját.
- Hé! - lábra állok, de még kapaszkodom a hajába.
- Vadóc vagy, kedvesem - mosolyog, és lehajtja a fejét, hogy meggátolja a hajhúzást.
- Elengedsz ?
- Csak akkor, ha azt mondod, bocsánat! *
232
- Bocsánat - még mindig mosolyog. - Sajnálom! Gyere, menjünk!
Vicces. Meg tudná állítani a szívverésemet, mégis hagyja, hogy én nyerjem ezt a kis meccset,
legalábbis ezúttal. Elengedem a haját, és lerúgom a cipőmet.
- Sajog a lábam - panaszkodom a lábujjaimat nyomkodva. - Miért vagyunk a dolgozószobádban?
- Mutatni akarok valamit.
- Egy képet Jackről? - kérdezem reményteljesen, talán egyben túl hevesen is. Tényleg látni
akarom Jesse ikertestvérét, kíváncsi vagyok, vajon hogy nézhet ki.
- Nos, nem - ráncolja a homlokát.
- Akkor mit ? - kérdezem izgatottan.
Ravaszul néz, aggódóan. és nagyon kisfiúsán.
- Mi van veled?
- Fordulj meg! - javasolja gyengéden, zsebre dugott kézzel.
- Nem vagyok benne biztos, hogy meg akarok - válaszolom.
Csodálkozom, de ő csak csendben áll, és ráncai egy helyen összpontosulnak a homlokán.
Nyugtalanítja, hogy vajon mi aggaszthat engem, és rettenetesen kíváncsi, mit fogok szólni. Lassan
megfordulok. Azt akarja, hogy csukjam be a szemem, de jóval izgatottabb vagyok annál, hogy ezt
megtegyem neki. Ezután a fal lassan kezd láthatóvá válni, és eláll a lélegzetem. Tátott szájjal
kapkodom a levegőt. Hátrább lépek, mert Jesse mellkasa hozzám szorul. Lehetséges, hogy közelebb
lépett hozzám, hogy megnyugtasson. Nem tudom pontosan. Még fel sem fogtam ezt az egészet.
Egyik oldalról a másikra siklik a tekintetem.
A fal teljesen velem van beborítva.
Minden egyes négyzetcentiméter én vagyok. Nem bekeretezett képek vagy olajfestmények, esetleg
fényképek. Ez tapéta a javából, habár soha nem találnád ki, hogy az. Mivel minden egyes illesztés
olyan hihetetlenül tökéletes, úgy néz ki, mint az igazi művészet egy hatalmas darabja, ez a
legnagyobb megtiszteltetés számomra, én vagyok a közepén, elterülök a Manorban a szobánkban
meztelenül, csukott szemmel és tátott szájjal.
A hajam fényes hullámai, a vággyal telt arcom és a testemből pulzáló rezgések keretbe foglalása
ez, amely még a szemcsékből is tapintható. Ahogy itt állok, szinte érzem is.
Tekintetemmel körbefutom, magamba szívom mindezt. Ez túl sok, csak kapkodom a levegőt,
ahogy felismerem magamat, ahogy egy másik képen háttal vagyok, s a Manor lépcsőin szaladok le.
Nem lenne olyan különös, de tisztán látom a kála fehér virágát, végig a testemen. Még a ruhát is
felismerem. Egy tengerész mintájú testhez simuló ruha. Ezt a ruhát viseltem akkor, amikor legelőször
beszéltem Mr. Jesse Warddal.
- Ez volt az első ruha, amit levettem rólad - dörmögi. - Ezután már egy kicsit megszállottsággá is
vált, hogy ruhákat szedjek le rólad - hangja csendes és bizonytalan. Körbefordulok, a szám még
mindig tátva. Talán még megszólalni se tudok.
Az ajkába harap, közelről figyel engem. Nyelek egyet, és visszafordulok a falhoz.
Ava fala.
Mindenhol én vagyok. A Lusso megnyitásának éjjelén: a hajódokkon a pádon ülök a szerelmi
légyottunk után. A zuhanyzóban, a konyhában, a teraszon. A Harrods öltözőfülkéjében, a Manor
bárjában. A kicipzározott biciklis dzsekimben és Jesse krémszínű kötött felsőjében, amit tőle
koboztam el, de túl nagy volt rám. Mosolygok, megjegyezem neki, hogy a képek többségén szaladok
előle. Számtalanszor meztelen vagyok, vagy csak egy csipkében állok, vagy csak egy mandzsettában
fekszem az ágyon. Egy másik képen pedig a Manor uszodájában vagyok. Mosolygok Kate-tel;
kisöpröm a hajamat az arcomból, a Baroque-ban ebédelek, táncolok a barátaimmal, és
megkoppintom a körmömmel a metszőfogamat. Azt is látom, ahogy összegörnyedek az Aston Martin
utasülésén, totál részegen. Futok a Temze felé, majd összeesem a Green Parkban a fűben. Tolom a
bevásárlókocsit a bevásárlóközpontban, átöltözöm a bő, viseltes ruhámba, és fogat mosok. Elalszom
a repülőn, és a paradicsomban állok a veranDan. A piaci standokon lökdösődöm, rugdosom a
homokot a parton, és reggelit főzök a villában. Épp csak tegnap tértünk vissza Spanyolországból.
Hogy tudta mindezt kivitelezni? Alszom az ágyban, a karjában - olyan sokszor elalszom a karjában.
233
Minden egyes arckifejezés valóságos, és minden egyes szokásom feltűnik a képeken. Olyan, mint az
életem képekben, amióta csak megismertem őt. Nem tudtam egyikről se. Valóban a megszállottam
lett, és ha tudtam volna erről a korábbi napokban - mintha csak folyamatosan követne engem - úgy
hiszem, csak egyre gyorsabban futottam volna előle. Jóllehet, most már nem tenném. Csak arra
emlékeztetett most egy fárasztó nap után, amit irántam érez.
Teljesen le vagyok döbbenve, nem akarom tudomásul venni, hogy a fal tövéhez visz a lábam.
Lassan sétálok végig a fal mellett, magamba szívva mindezt, a szemem minden egyes pillanatban
felfedez egy képet, amit azelőtt nem.
- Tessék - Jesse csendben elvon az Ava-faltól, és egy fekete alkoholos filctollat nyom a kezembe.
Ami már önmagában is megmosolyogtat.
- Azt akarom, hogy írd alá!
Fogom a tollat, és nézek rá, nem vagyok benne biztos, hogy viccel-e, vagy sem. Azt akarja, hogy
csúfítsam el az Ava falat ?
- írjam alá a nevemet? - kérdezem zavartan.
- Igen, bárhol - mutat a képekre.
Visszatekintek a falra, és lágyan mosolygok, még elvarázsol a látvány, ami elém tárul. Közelebb
lépek, lepattintom a filctoll kupakját, keresek egy üres helyet, hogy a nevemet odafirkantsam,
viszont ekkor az első képre véletlenül foltot ejtek a toliammal. Mosolygok magamban, s a Manoros
képek alá ezt írom:
Ma ismertelek meg.
A nyugodt életem kezdete volt ez.
Ettől a pillanattól lettem a te Avád.
Aztán a következő képre, ahol a kikötőnél ülök a Lusso bemutató estéjén, ezt írom:
Ma belém hasított a tudat, hogy tiszta szívemből szeretlek.
Azt akartam, hogy te is így érezz irántam.
Majd ahhoz a képhez, ahol Jesse autójában ülök részegen. Csak mosolygok, ahogy ezt írom:
Ma rájöttem, hogy tudsz táncolni. Azt is beismertem magamnak, hogy szerelmes vagyok beléd, és
úgy gondoltam, talán el is árulhatnám ezt neked.
Nagyon belelendültem. Gyorsan megkeresem a képemet, amin a vastag pulóverben vagyok, miután
megtépázott engem abban az izében.
Ma rájöttem, hogy én csak a szemedért vagyok oda.
Majd az alá a kép alá írok, amin meztelenül sétálok ki a hálószobából, miután összeesve találtam
Jesse-t a Lussónál, és megmutatta nekem, hogy hogyan is tud beszélni.
Ma megtapasztaltam, hogy csak az érintésedre és az élvezetedre vágyom. A mai napom kedvenc
része az volt, amikor azt mondtad nekem, hogy szeretsz.
A toliam átvándorol arra képre, amin meg vagyok bilincselve.
Ma bevezettél a büntetőszex rejtelmeibe.
Gyorsan végigfürkészem a falat, és találok egy képet, amin vele szemben sétálok a Ritz
előcsarnokában.
Ma rájöttem, milyen öreg vagy... és hogy nem szeretsz megbilincselve lenni.
Nem bírom abbahagyni. Minden egyes kép egy emléket hordoz, és azon kapom magam, hogy egyik
képet jelölöm szavakkal a másik után. Le sem állít. Csak folytatom, mintha egy naplót vezetnék az
életem elmúlt hónapjairól. Nem szükséges, hogy feljegyezzem őket, minden egyes pillanat az
agyamba van vésve. Jó és rossz, de ezek mindegyike jó. Olyan, de olyan sok. Néha túl könnyű
kicsúszni a peremre, amikor a rossz dolgok kerülnek előtérbe. A rövid együtt- létünk alatt a rossz
dolgok bombáztak minket, de a jó túlsúlyban volt a dacoló pillanatokkal. Erre emlékeztetett.
A kezem már sajog, mire az utolsó képhez érek - legalábbis átmenetileg az utolsó képhez,
egyelőre. Kétségtelen, hogy több feliraton is gondolkodni fogok. Ez az egyetlen, ahol a paradicsom
teraszán állok. A falhoz nyomom a toliamat.
Ma jöttem rá, hogy igazad van. Rendben leszünk.
És igen, van egy dudor a hasamban, és szeretlek, amiért tőled kaptam.
234
Mindig szeretni foglak.
Vége.
Visszahelyezem a kupakot a tolira, veszek egy mély levegőt, és szembefordulok a szerelmemmel,
egyenesen beleütközöm a mellkasába, érzem a friss, mentaillatának fuvallatát. Nézek rá, kutatom az
őszinte arcát és a sötétzöld szemét.
- Kész vagyok! - sóhajtom csendesen, de ő nem néz rám. A feliratokat tanulmányozza, tekintete a
falat pásztázza, hébe-hóba szünetet tart, miközben olvasgatja az írásaimat.
Megfogja a tollat, és közelebb lép ahhoz a képhez, ahol a Manor előtt állok. Valami személyeset
ír a falra. Nem látom, mit körmöl, megpróbálom eltolni a testét, és oldalról megnézni, de túl közel áll
hozzá. Végül eláll onnan, és meglátom, mit írt a kép tetejére.
Innentől kezdett el újra verni a szívem.
Mostantól az enyém vagy.
Összeszorítom a számat, és figyelem, ahogy ahhoz a képhez megy, amin a Manor kertjének gyepén
ülök az eskövői ruhámban, tetőtől talpig elefántcsont fűzőben, miközben a nap sugarai tűznek át a
mögöttem álló fák között. A távolba nézek, minden bizonnyal a fotóst fürkészem. Jesse ismét a
falhoz közelít, de megtorpan, a toll végét rágja. Egy tökéletes glóriát rajzol a fejem fölé, majd ezt írja
alá:
Gyönyörűségem.
Hajthatatlan csábítom.
Kedvesem.
Angyalom.
Avám.
Mosolygok rá, ahogy közelítek felé, kiveszem a tollat a szájából, és visszahúzom őt az álmodozásból a
földre. Visszateszem a kupakot, és leejtem a filcet a padlóra, majd bájosan felkapaszkodom a
férjemre, amíg körbe nem burkolom a hatalmas testét.
Tenyere a fenekemen dorbézol, tekintete teljesen belém ég.
- Ava, életem leghosszabb napja volt a mai.
- Hosszabb, mint a legutóbbi leghosszabb nap ?
- Minden egyes nap egyre hosszabb. Hiszem, hogy neked köszönhetem ezt a különleges időt. -
Szavaival arra késztet, hogy lehúzzam a karjáról a dzsekijét, és hogy ajkam mohón a szájához
érintsem.
- Csak nyugodtan - figyelmeztet gyengéden, és felváltva felemeli a karját, így megszabadíthatom
a dzsekijétől.
- Ennyire sürgős ?
Fékezni próbálom a számat, hogy nehogy teljesen felfaljam az ajkát - könnyebb mondani, mint
csinálni, amikor már két teljes napja nem volt velem.
- Ez túl hosszú volt - dörmögöm, miközben a nyakkendőjét húzom, és minden bizonnyal
fojtogatom is, de nem engedem el az ajkát, ezzel bizonyítva, hogy már túl rég láttam.
- Hé - finoman meghúzza az alsó ajkamat, megpróbál zsákmányul ejteni.
Nem könnyítem meg a dolgát, habár nem sokáig küzdők vele. Nehezen kapok levegőt, meg se
érintem, mielőtt ismét lábra állok.
Miután hátrább lép, lerúgja magáról a Grensons cipőt és a zoknit, majd áthúzza a fején a
nyakkendőjét. A szeme izgatott, és képzeletben leégeti rólam a ruhát.
- Vetkőzz le! - parancsolja, miközben az inge gombjával bajlódik, ezután elkezd a mandzsettájától
is megszabadulni, de egyszer sem szakítja meg a szemkontaktusunkat, így kicsit sem segít a szexre
éhes állapotomon, egyáltalán nem, majd átveszi felettem az uralmat - ostoba várakozás, miközben
itt áll, és velem szemben vetkőzik.
Három másodpercembe telik, hogy a ruháimat teljesen kicipzározzam, és áthúzzam a fejemen. A
csipkémben állok, és egy futó pillantást veszek a pocakomra, hogy megnézzem, vajon nőtt-e a nap
folyamán. Belélegzem, és megpróbálom megmérni. így kicsit elterelem a figyelmemet a férjem
mestermunkájáról, ami csak pár lépésre van. Több, mint valószínű, hogy igaza van, és azért van egy
235
fekete, testhez simuló ruhám, hogy ezt be is bizonyítsam. A kezem fel-le siklik a köldökömig, a
gyűrűm csak úgy csillog, ahogy a köldököm körül simogatom a bőrömet. A kötelék egyre jobban
erősödik. Egy darabka én és egy darabka Jesse, valójában két magzat növekszik bennem, a melegség
hirtelen érzetével egy gondolat lesz úrrá rajtam, amit sosem éreztem korábban - melegség, ami egy-
re csak fokozódik, amikor Jesse keze pihen az enyémen. Lehajol, szimatolja az arcomat, és így
könnyen hozzá tud férni a számhoz.
- Hihetetlen, ugye ? - kérdezi ismét, miközben a testével lefoglal. Megerőltetés nélkül tárja szét a
combom.
- Igen - egyetértek vele, teljes szívemből.
- Pont, mint te - teszi hozzá.
- És te.
- Inkább, mint te - vitatkozik.
- Mutasd meg, milyen hihetetlen vagy! - Elfelejtettem - ingerlem az önteltségét a szavaimmal.
Meghajolok, aztán a magasba emel, magasabbra saját magánál, le kell hajtania a fejét ahhoz,
hogy folytathassa a csókolózást. Halkhörgés áramlik ki belőle, áthalad az összekapcsolódott
ajkainkon, s így még jobban felmelegít engem.
Később átsétál az irodájából a lakosztály hatalmas nyitott részébe, ahol az óriási sarokgarnitúrára
fektet, és a hátsóm a kanapé végéhez nyomódik, így a csípőmet a karjának tudom támasztani.
Leveszi a nadrágját és a bokszerját, felfedi a gyönyörű péniszét, amely kemény és tüzelésre kész.
Szinte csak érintésnyire van tőlem. Letérdel a kanapé végébe, hogy jól szemügyre vehessem.
Nincs időm panaszkodni. Leveszi a bugyim, a lábam széttárom, ő pedig a combom belsejét
csókolgatja gyengéden, ezután áttér a másik combomra, és finoman kínoz.
Előre-hátra halad, egyik oldalról a másikra, egyre magasabbra ér minden egyes mozdulattal. A
keze följebb hatol, ezért egyre jobban ver a szívem.
- Jesse - a levegőbe nyújtom a lábam, hogy mozgatni tudjam.
A következő pillanatban felemelem a kezem, hogy megragadjam a kanapé háttámláján lévő bőrt,
a másik kezemmel a tarkójába kapaszkodom.
- Emlékszel, milyen hihetetlen vagyok? - kérdezi komolyan, elhúzza a hátát, és megdönti a
testemet.
- Igen. - A keze egy pillanatra megremeg, ahogy hűvös lélegzete szétterjed rajtam, a combomat
bizsergetve.
- A fenét! - feleli.
Megpróbálom összecsukni a lábam, amikor a csiklómon érzem a nyelve érintését, de tovább
ingerel, ad egy kis ízelítőt abból, ami következni fog. A lábam már nem mozdul, kivéve, ahová ő
akarja, szélesebbre tárom, szenvedélyesen.
- Suttogj, Ava! - a nyelve belém hatol, és kimondhatatlanul finoman cirógat, középen nyalogat.
Felkiáltok, fejemet nekikoppantom a fal egyik oldalának, majd a másiknak.
- Hihetetlen? - pimasz, és biztos a dolgában, megszerezte az előnyt. - Mondd, mit érzel, bébi!
A hajába markolok, kezemet ökölbe szorítom, és elmondom neki, amit tudnia kell. Mindeközben
a csillagokat figyelem, köldököm tájéka sajogni kezd, és a lábam képtelen mozdulni. Ekkor belém
hatol az ujjaival, és hogy tartani tudjam a fejem, elengedem a kanapét és a haját. A hasizmaim
megmerevednek, miközben megemelem a felsőtestemet, majd csillapítom a nyomás megterhelő
hullámzását. Lázas boldogságomban úgy döntök, hogy látni akarom őt, a könyökömre támaszkodom,
és meredten bámulom a testemet, s vele együtt őt. Látom a tenyerét, ahogy a hasamon nyugszik,
miközben az ujjai lassan belém hatolnak.
- Szólj hozzám! - dug engem.
Fájdalmasan és elsöprően borít el a szenvedély.
- Úgy érzem, mintha nekem találtak volna ki.
A szavaim éppen olyan elszántak, mint az arckifejezésem. O is így gondolja.
Mosolyog, és ledől, gyengéden csókolgatja az érzékeny bőrömet, mielőtt felemelné a lábát.
Megragadja a combom alsó részét, felemeli a fenekemet, és magához igazítja. Sikerül a
236
felsőtestemet is megemelnem, a kezemen támaszkodom magam mögött, mivel így látom a
legjobban, ahogy belém vezeti a farkát. Kitűnő látvány. Mindketten a merev péniszére
koncentrálunk, ahogy belém hatol. A kezünk szükségtelen, mintha lenne egy önvezérléses eszköz,
ami mindent odavisz, ahová tartozik. Összetalálkozik a hüvelyem bejáratával, habozik egy kicsit, csak
kínzóan súrolja az ürességet. Türelmetlen vagyok, a lábam körbefonja a derekát, így tudom közelebb
húzni magamhoz, legalább így nem tud megmoccanni. Kivéve, míg azt nem mondja, de nem szól
semmit. Csak önelégülten mosolyog, az arcán szinte észrevehetetlen vigyor, közben még mindig le-
hunyva tartja a szemét, szokatlan módon ingerel. Kikészít engem. A hátamon fekve haldoklom, de
túlságosan leköt a kegyetlen kényeztetése.
- Bemenjek? - kérdezi, pedig nem is néz rám.
Meg fogok bolondulni, s az én ellenszegülésem az ő magabiztos jellemével ütközik össze, ezért
egyensúlyba kell jönnöm vele.
- Ha szeretnéd - halk tartózkodásom zöld utat enged neki.
- Ha szeretném?
Belém hatol kissé, de ez elég arra, hogy visszafojtsam a nyögést. Tudom, hogy azt akarja, hogy
sokáig várjak, bár türelmetlen vagyok és követelőző, mégis kordában tudom tartani magam.
- Mi van, ha ez tetszik?
Egy kicsit tovább megy. Tudom, hogy tátani kezdem a számat, és tudom, hogy a mellkasom
gyorsan tágul. Keményen próbálok ellenszegülni, de minden egyes idegrostom fel van áldozva. Az
egyik kezemmel a helyemen maradok, míg ő letépi rólam a melltartómat. Mindkét mellbimbómat
élesen megcsípi, visszaharapok, és az intenzív fájdalom elegyedik a kéjjel a sikításomban.
- A gyönyörűségem ügyeskedni próbál - mondja ábrándosán.
Visszailleszti a kezét, hogy megmarkoljon, készen arra, hogy tovább dugjon.
- Gyalázat, hogy milyen higgadtnak tetteted magad! Kicsit abbahagyja, a lüktetés lecsillapodik. A
fejemet visszahajtom, s felnyögök.
- Ezt már szeretem - szól hozzám.
Teljesen elmerül bennem, csodás makkjával keféli a méhemet.
- Mutass egy kis elismerést, Ava!
Kihúzza a péniszét, és ezúttal meglepően keményen csinálja. Karom rázkódni kezd, majd
kétségbeesetten a fejem is.
- Még! - követelem.
Ezúttal túlságosan is ingerel.
- Még!
- Az attól függ.
- Mitől?
- Azt mondtad, nem kell mindig keménynek lenni. -Küzdők, hogy lélegzethez jussak, nagy kortyokban
nyeldesem a levegőt.
- Most viszont azt mondom, hogy légy az. Végül elolvastad a könyvnek azt a részét, ami
megerősíti, hogy nem fogsz ártani a babának?
- Igen - vágja rá reszelés hangon.
- Jó könyv - nyögöm ki.
- Most már jó könyv - ért velem egyet.
- Most már, hogy elolvastad a leglényegesebb részt, már jó könyv.
- Mindig is jó könyv volt, de azt mondja, figyelned kell a testedre - ezzel kicsusszan belőlem, majd
újra behatol egy újabb nyögés kíséretében.
- Figyelek. Azt mondja, keményebben - lihegek.
- A baba biztonságban van. Azt olvastam.
Sziszeg ahogy szabályosan kifújja a levegőt.
- Kétségtelenül elpáholhatlak - a tenyerei hatalmasat csattannak a fenekemen, és én felsikoltok.
- Már megint csapkodsz! - sikoltok fel, ahogy újra belém hatol.
- De nem gondoltam volna, hogy utána terhes leszel.
237
A fenekemre egy újabb éles csapást mér.
-Jó?
- Igen.
Megpróbálom megemelni a fejemet, és amikor sikerül, hálásan remegni kezdek. A nyelvem
magától hagyja el a számat, hogy csábítóan és lassan az alsó ajkamhoz vándoroljon.
- Varázslatos vagy - szűröm a fogam között.
Mély levegőt veszek, figyelem az összes, hasán lévő apró izmot és a kidülledő bicepszét, ahogy
magához szorítja az ülepemet.
- Tudom - gyengéden és lassan kefél engem.
- O, Istenem.
A karom végül megadja magát, s hanyatt fektemben leomlik.
- Tudom - ért egyet velem. - Kurvára tudom.
- Jesse, el fogok élvezni. - Nem is vesződöm azzal, hogy ellenállást tanúsítsak. Az már a múlté.
- Micsoda? - ki- és becsúszkál újra. - Figyelsz a testedre, Ava?
- Igen, azt mondja, arra van szükségem, hogy elélvezzek!
- Ne légy ilyen kibaszott okos!
Elfordul, teljesen kihúzza és becsúsztatja a farkát egyenesen fel a vaginám közepébe, így fokozza
a súrlódást.
- Nos, nekem azt mondja, átkozottul jó munkát végzek rajtad - rázkódik.
Érzem, ahogy a remegés a lábából a karjába sugárzik, de még így is finoman, selymesen
kényeztet.
- Dugj meg, szükségem van rád.
Leengedi a derekamat, megragad a kezemnél, s egy laza mozdulattal felhúz magához. Elterülök
alatta a pokrócon, ő pedig elkezdi a nyelvével izgatni a mellbimbómat, a kezével pedig combom közé
vándorol, s belém vezeti magát.
Most már érzem a bőrét, olyan édes, ezt még meg is jegyzem neki. Minden négyzetcentiméterét
érzem a kezemmel.
- Csókolj meg! - kérlelem, de ő csak tovább kínoz. Összeérnek az ajkaink, majd belém csusszan a
pénisze, és a testünk minden lehetséges ponton érinti egymást. Tökéletes a lendülete, ringatom a
csípőmet, hogy minden egyes mozdulatnál érintkezzen vele. Provokálom, hogy egyre mélyebbre
hatoljon. A kezem a fenekén landol, és megmarkolom. Elbűvöl, ahogy éhesen és vadul táncol a
nyelvével a számban.
- Úgy gondolom - markolja a fenekemet, miközben kefél -, neked ki kellene... - most megfogja a
nyakam, és a fülcimpámat harapdálja - ...lépned a munkahelyedről.
A fejemet rázom, majd felfelé billentem a csípőmet, egy hosszú, boldog sóhaj közepette.
- Nem!
- De az egész napot ezzel akarom tölteni. Add vissza a szádat! - rivall rám.
Felé fordulok.
- Várnod kell majd, amíg hazaérek - beleharapok az ajkába, és a fenekemet a kezéhez tolom,
hogy simogasson.
- Nem akarom - harap vissza. - Akárhol, akármikor - akadékoskodik.
- Kivéve, amikor dolgozom - válaszolom zihálva. - Mélyebbre - kérlelem.
- Ó, akkor kérhetsz bármit - feleli.
A gazfickó nem akar mélyebbre menni.
- Nem lépek ki a munkahelyemről - felelem.
- Hogyan várod el, hogy gondoskodjam a babákról, ha te dolgozol? - intézi hozzám a szemtelen
kérdést a szám közelségében, miközben fájdalmasan tökéletes kört ír le a csípőjével. - Hiába akarod,
hogy én viszont otthonról végezzem munkám, így nem fogok tudni gondoskodni a babákról. -
aggodalmaskodik.
- Most már kezdesz kínos lenni - közlöm vele, mire elengedi a számat, és lehajol, hogy
beleharapjon a mellbimbóimba, mielőtt elindul a testemen felfelé, közben végig csókolgatva.
238
- Mélyebbre, kérlek! - kérlelem.
- Rendben - egyre beljebb halad.
Nagyon mély. Ez olyan édes, csodálatosan mély. Mosolygok.
- Hmmmmmm.
Lelassít, és a testem csókolgatására koncentrál.
- Látod? Megadok mindent, amire vágysz.
- Minden bizonnyal, de tudom, merre tart ez, és ezt úgy nevezik, hogy zsarolás. Arra van
szükségem, hogy vigyázz velem.
- Túl jó vagyok neked - gúnyolódik.
- O! - felelem.
Az orgazmusom idejének kihúzásán ügyködöm, mert ez olyan jó. Folyamatosan csak szeretkezni,
érezni egymást, és megragadni a boldog pillanatot. Elfojtja a kielégült sóhajomat, s a szám
felfedezésére tér át, mintha sose csinálta volna ezelőtt.
Szeretkezéseink vajon erotikusak vagy romantikusak, kemények vagy lágyak? Mindig olyanok,
mint az első alkalommal - merengek magamban.
- Ki kellene mutatnod a háládat - cuppan le az ajkamról. és a felsőtestét a karjára támasztja.
- Nem gondolod, hogy kimutatom? - kérdezem.
A testünket nézi, ahogy hátradől, és én is azt nézem, látom őt teljes valójában felbukkanni a
vaginámból.
- Nézd ezt! - sóhajtja, és támaszkodva áttöri a nyílásomat, közben pedig engem csodál.
Kibaszott tökéletes. Alámerül, finoman és lassan tódul ki a forró levegő, ami melegíti az arcomat.
Remegni kezdek, és a karom a fejem mögé ejtem.
- Lihegni kezdtél - állapítja meg, most az alkarjára támaszkodva. - Mindened remeg - folytatja
tovább.
A csípője megtorpan az alapos ostromlásban, és reszketni kezd.
Most már ő is zihál és remeg.
Visszafojtom a lélegzetem, és megfeszítem az összes izmom, készen arra, hogy meglovagoljam az
orgazmust.
- Azt hiszem, el akarsz menni.
Csóválni kezdem a fejem, pedig szívem szerint bólintanék, és azt kiáltanám: igen! Fészkelődöm a
gyönyörű, kemény teste alatt, bőrünk izzadsága egymással elegyedik. A karom és kezem hirtelen a
magasba emelkedik, mindent saját maguktól döntenek el. Most azt, hogy mit szeretnének. Ujjaim
befűződnek a füstös szőke hajába, és keményen belemarkolok.
- Kétségtelen, hogy el akarsz menni - mosolyog rám.
Magabiztosnak hangzik és nyugodtnak, de a teste
görcsbe rándul, ahogy megpróbálja fenntartani a stabil ütemet. Egyre jobban lemarad. A
csípőmozgásai kiszámíthatatlanná válnak, ez is azt bizonyítja, hogy folyamatban van az orgazmusa,
és hogy gyorsan kezdi elveszíteni az önuralmát.
- Dugj meg! - üvöltöm.
Ezzel megpecsételek mindent. Vissza akar térni a lényeg, re, én pedig egyre erősebben
kapaszkodom a hajába, és fej. emelkedem, hogy a csillogó vállába harapjak. Minden úgy történik,
ahogy elterveztem.
- Dugj, dugj, dugj! - üvöltözöm.
Egyre keményebben és gyorsabban csinálja, az arcát beletemeti a hajamba.
- Most, Ava! - kiált fel. - Nekem kampec - jelenti ki.
Fogam leválik a testéről, és egyesülök vele, a nemi örömével. Leengedem a karomat, eleresztem
a nyakát, és a csípőmmel csavarok egy utolsót, hogy érezzem a testét az enyémben.
Óvatosan rám zuhan, lassan dörzsöl, ahogy harapdál- ja a nyakamat.
- Kérlek, mondj föl! - könyörög. - Akkor tényleg ez lehetne örökké.
Nem vagyok képes megszólalni, kivéve, hogy dörmögök némi ellenvetést, amit a nyaka körüli
nyomás növelésével fokozok.
239
- Ez egy igen volt? - nyalogatja a sós arcbőrömet és a számat. - Mondj igent!
- Nem - vitatkozom.
- Makacs nőszemély - belecsíp az ajkamba, és a hátamra gurít, fenntartja a szenvedélyt bennem,
én pedig csak kényelmesen ledőlök az ölébe.
- Megkell újítanunk a fogadalmunkat - jelenti ki.
A homlokomat ráncolom. Pár percre még szükségem van, hogy a tüdőm megteljen levegővel, és
kész legyek válaszolni neki.
- Még egy hónapja sem vagyunk házasok - válaszolom hirtelen.
Megragadja a csípőmet, én pedig megfeszítem azt, de elekor látom, ahogy a tekintete a hasamra
vándorol, és a figyelmeztető tekintete alatt mosolyra derül, ahogy fenyegető kezét a kis pocakomhoz
vezeti, és elkezdi cirógatni.
- Igen, csak egy hónap, de te már el is felejtetted egy fontos részét az ígéretednek - morgolódik,
ahogy ezt kijelenti
- Szót fogadhatnál.
Sikerül felemelnem a karomat, és átkulcsolnom a nyakát.
Fuldoklást szimulál, közben pedig vigyorog. A karomnál fogva lenyom, nyakam köré fonja
hatalmas tenyereit. Mindketten készek vagyunk megfojtani egymást.
- Ki nyert? - kérdezi, az orrát az orromhoz nyomva.
- Te - felelem.
- Helyes - ért egyet velem. - Szomjazom.
Megrázom a fejét, erre elmosolyodik.
- Hozok egy kis vizet - mondom.
- Nem válogathatsz, és nem választhatsz, ha teljesíteni akarod a házastársi kötelezettségedet. -
Lemászom a testéről, és gyengéden felemel úgy, hogy még egyszer a fenekemre csapjon, mielőtt
elsétálok.
- Vizet, szolga! - parancsolja.
- Ne lökdöss, Ward! - figyelmeztetem.
Elcseni a melltartómat, ezért teljesen meztelenül kell kimennem a konyhába.
- Azt még csak ne is gondold, hogy úgy jöhetsz ide visz- sza, hogy nem láthatom a melled! - kiált
utánam.
Az én mosolyom a világon a legszélesebb, ahogy kinyitom a hűtő ajtaját, és kiveszek két palack
vizet. Nehézségekbe ütközöm, ahogy a két jéghideg üveget tartom a kezemben, így nem
büntethetem a bőrömet, gyorsan leveszek valamit a majdnem üresen árválkodó polcról, amire az
üvegeket rakhatom. Vigyorgok ismét.
- Nem hallottad, amit mondtam? - Jesse sértő hangja megcsapja a fülemet, ahogy újra
felbukkanok a lakosztály hatalmas, nyitott részén. A fedetlen keblemet figyeli.
- Hallottalak. - Leteszem az üvegeket a kanapéra, és Jesse meglepett arcát szemlélem a vállam
fölött hátrasandítva.
Még mindig a hátán fekszik, és gyanakvóan néz rám a zöld szemével.
- A feleségem gyönyörű arca ravaszságot rejt - hunyorít.
Lassan felül, és a kanapénak támasztja a hátát.
- És valamit leplez előlem. - Eléri, és megragadja mögöttem a palackokat, majd lóbálni kezdi őket,
mielőtt lassan lecsavarja a kupakjukat.
- Ravaszdi.
Leereszkedem hozzá, és odabújok, amikor egyszer csak leteszi az üveget, és megragadja
hatalmas tenyerével a fenekemet.
- Olyan kifürkészhetetlen vagy - fintorodik el.
Az egyik kezével leszáll a tomporomról, majd a kezével betakarja a mellem.
- Mit rejtegetsz? - kérdezi.
- Valamit - bosszantom, ahogy átfordulok az oldalamra.
Nyakát próbálja nyújtogatni, hogy sikerüljön lesnie, mivel matatok.
240
- Nem - figyelmeztetem, mire megsértődik egy kicsit, majd ismét visszafekszik a kanapéra. A háta
mögött lecsavarom a kupakot, és le is ejtem, mielőtt felkínálnám az én istenemnek, akinek kíváncsi
szeme épp most pattan ki az elé táruló látvány hatására.
- Ura vagyok a helyzetnek - vigyorgok.
Pupillái kitágulnak, de most a felháborodástól.
- Nem, nem akarom, ha erről van szó.
- Felejtsd el, semmiképp sem, soha!
- Nyugi! - Mosolygok, majd lenyomom a kanapéra. Jobban vágyom az ölelésére, mint a szexre,
amikor meglátom aggódó ráncait, amelyek a homlokán húzódnak meg, és arra gondolok: Isten
szereti ezt a fickót. Ahogy az alsó ajkamat harapdálja, figyeli a kezem, amint lassan a mogyoróvajas
dobozhoz vándorol, és eltűnik annak mélységében. Grimaszolok, ahogy az ujjam cuppanva
kiszabadul, és az orrom undorodva ráncolódik a mutatóujjamon lévő rengeteg massza látványától.
- Ne izgass ezzel, bébi! - Jesse szeme a masszával bevont ujjaimat figyeli, és tekintetével követi,
ahogy lefelé húzom a testemen, és elkenem a mellbimbómon. Fagyasztóan hideg és gusztustalan, de
a zsivány kis arcomon meghúzódó jókedv további csatákra ösztönöz.
A tekintete az enyémmel vetekedik.
- Hoppá! - grimaszolok, ő pedig közelebb lopakodik, lassan és látszólag fesztelenül, ami abszurd,
mert tudom, hogy meghalna azért, hogy eltakarítsa mindezt, és nem csak azért, mert a szájába
szeretné venni a mellem.
Boldog morgása megnevettet. Forró nyelvével a számba vándorol.
- Hű, a kibaszott mindenségit! - mosolygok.
Szétnyal, teljesen szétszedi a mellkasomat a nyelvével.
Visszazuhan, és nyalogatni kezdi az ajkát.
- Nem hittem, hogy még lehet ennél finomabb.
Vigyorgok, mint egy idióta, ahogy a mogyoróvajban kutatok. Felfelé tartom az ujjamat.
- A jobb vagy a bal mellen szeretné, uram?
Szétszed a tekintetével, ahogy a tekintetével az egyik
mellemről a másikra vándorol.
- Nem vesztegethetem az időmet. Tedd mindkettőre!
Mosolygok, de követem a sürgős utasítását. Ismét rám veti magát, mielőtt teljesen levenném az
ujjamat a mellemről, amelyiket bekentem.
- Le a textilt, te istenség!
Az orromat a hajába temetem, teljesen elbűvöl, ahogy beleharap a fenekembe.
- Aúúú!
- Gúnyolódó kislány.
- Finom?
- Sosem eszem többé másképp, tehát most már ki kell, hogy lépj a munkahelyedről, mert
szükségem van arra, hogy elérhető légy, ha nyalogatni akarlak, amikor megkívánom.
Van egy kis folt az orrán, rárepülök, hogy lenyaljam.
- Azt hittem, utálod a mogyoróvajat - közli, mire megtorpanok.
- így van, de imádom az orrodat.
Végül megcsókolom, és visszaszerzem a pozíciómat.
- Megtennél valamit értem? - kérdezem
Figyelmesen néz. Megint nagyon gyanakvó, de ekkor már nem rejtegetek semmit sem előle, csak
egy védőbeszédet, amit hamarosan hallani is fog. Kicsit pihenget, majd cirógatni kezdi a testemet.
- Mit szeretnél, édes ?
- Azt akarom, hogy mondj igent, mielőtt kérdezek - kérlelem csendesen és ésszerűtlenül, azelőtt
kérve erre, mielőtt fölvetném a témát.
- Hízelegni próbálsz nekem - ajkával megérinti az arcomat.
Azonban ekkor idegesen elfordítom a fejemet, a dobozt mellénk teszem.
- Badarság.
241
- Vedd elő újra a mogyorókrémes dobozt, kedves - abbahagyja a vigyorgást. - Még nem vagyunk
készen.
Forgatom a szemem, és ismét belenyúlok a masszába, majd újra bedörzsölöm magam.
- Boldog vagy?
- Elragadtatott.
Nincs rá idő, hogy lemossam a mellemről a mogyoróvajat.
- Most mondd, mit szeretnél? - kérdezi.
- Igent kell mondanod! - győzködöm teljesen bizalmatlanul.
Még ha igent mond is, vissza fogja vonni, ha azt akarja.
- Ava - sóhajtja. - Nem fogok egyetérteni valamivel anélkül, hogy tudnám, miről van szó. Ennyi.
Duzzogok.
- Kérlek! - próbálom kihúzni belőle az igent és közben a mogyoróvajas ujjamat a számba
csúsztatom.
- Olyan vonzó vagy, amikor duzzogsz - dörmögi.
- Csak mondd! - kérlelem.
- Azt szeretném, hogy visszavond Sam és Kate tagságát a Manorban - hadarom, és közben
visszatartom a lélegzetemet.
Elszántan hiszem, hogy Jesse ki tud segíteni ebben. Tudom, hogy Sam és Kate kapcsolatában
fontos szerepet játszik ez, és remélem, hogy beszélni fognak egymással, de a Manor bűvköre nélkül
több esélyük van. Felkészülök Jesse „nem a mi dolgunk” dumájára, de nem ez következik. Igazából
semmi sem következik. Nem gúnyolódik, még csak el sem utasít. Csak néz rám, enyhén mosolyogva.
- Rendben - vállat von, és az ujját a tégelybe meríti, szétterítve a krémet a cicimen.
- Micsoda? - tudom, teljesen zavarodottnak tűnök, artij abszolút megállja a helyét, mert
ténylegesen össze vagyok zavarodva. Nem volt szükség semmi csáberőre vagy győzködésre, hogy ezt
kicsikarjam tőle.
- Azt mondtam, rendben.
Újra a mellemen fekszik, miközben a tarkóját fürkészem.
- Igazán? - kérdezem.
Méltányolnom kellene, nem kérdezgetnem őt. Megpillantom csodaszép mosolyát, és ő a
tenyerével körbefogja az arcom.
- Sam már törölve is van.
Zihálok.
- Tudtam, hogy végül megteszed, amit megígértél.
Tudnom kellett volna. Nagyon boldog vagyok.
Jesse feláll, és egy szempillantás alatt lefektet a kanapéra, és ő is ledől mellém.
- Mindig azt teszem, amit mondanak nekem - feleli.
- Gyere közelebb! - kérlelem.
Kezembe veszem a tégelyt, és a padlóra helyezem a kanapé mögé, majd Jesse mellkasára
fekszem.
- Ölelés - fújja ki a levegőt elégedetten.
Hitetlenkedve prüszkölök mielőtt elcsendesedem, arcommal a nyakához simulok, és az
ujjbegyemmel simogatom a sebhelyét, ahogy mindig is szoktam.
- Nem fázol? - kérdezi, majd összekulcsolja a lábát az enyémmel, ezután erős karjával magához
szorít.
- Hmmm - sóhajtok, és lehunyom a szemem, kiélvezek minden egyes pillanatot a szerelmemmel -
kiélvezem az illatát, az érintését, a szívverését, a testét a testemen.
- Szeretlek, Jesse, egyre jobban és jobban, amióta csak itt vagyok.

242
30. fejezet
Szép álmaimat köhintés szakítja félbe. Legalábbis úgy gondolom, hogy ez köhintés. Annak hangzik, de
sem az elmém, sem a testem nincs még felkészülve az új nap üdvözlésére, így figyelmen kívül
hagyom a hangot, és magamra húzom a takarót.
A zaj újra és újra hallatszik, egyre nehezebb semmibe venni. Pokolian idegesít. Fél szemem
résnyire nyitom, és az első dolog, amit meglátok, az Jesse nyugodt, sármos arca. Bosszankodásom
alábbhagy, amikor tudatosul bennem, hogy már harmadik napja nem borotválkozott.
Már megint az a köhécselés. Nem gondolok semmire, ahogy a zaj forrása felé fordulok, és
fölfedem Cathy előtt anyaszült meztelen testemet.
- A fenébe! - visszaesem Jesse mellkasára, és a mozdulatommal fölriasztom álmából.
- Jesse! - suttogom, hogy Cathy ne hallja meg. - Jesse! Kelj fel! - kérlelem.
Mielőtt kinyitja a szemét rám mosolyog, és a keze a hátsómra vándorol, egy szorítással
nyugtázva az ébresztgetést.
- Ha kinyitom a szemem, egy hatalmas tábla csokit fogok látni, a kurva életbe, ugye? - hangja
mély és erőteljes, a szavai szexuális töltetűek, összeszorul tőlük a gyomrom.
- Nem. Látni fogsz majd egy nagy, széles, sötét valamit - suttogom. - Nyisd ki a szemed!
Azt teszi. Zöld szeme kipattan, és közben a szemöldökét ráncolja, én elhajolok, ő pedig elnéz a
vállam felett.
- O! - meglepődik.
Most már szélesebbre nyílik a szeme, és zavartan pislogni kezd.
-Jó reggelt, Cathy! - üdvözli a nőt.
- Pizsamát kell venned, ha szereted a hajnali madárcsiripelést - Cathy viccelődő hanghordozása
még inkább lapu- lásra késztet. - Vagy legalább vegyél föl egy alsót. A konyhában leszek, készítek
reggelit - teszi hozzá.
Hallom sietős lépteit, ahogy magunkra hagy meztelenségünkben, és kétségbeesetten fújom ki a
levegőt, majd visszaejtem a fejemet a férjem mellkasára. Jesse kuncog. Neki ez rendben van, nekem
kell óvnom az erényeit.
-Jó reggelt, kedvesem! - megmozdítja, majd széttárja a lábát, amitől a combja közé kerülök. -
Hadd lássam az arcodat! - kérlel.
- Ne már, elpirultam... - az arcomat a nyakához nyomom, talán eltűnik a szégyenfoltom, ha elég
hosszú ideig rejtegetem.
- Olyan szégyenlős vagy - vigyorog. Tudom, hogy boldogabb lennék, ha tekintettel lenne a
zavaromra, de nem tesz így, ez eldöntetett.
- Felmegyünk az emeletre ? - kérdezi.
- Igen - mormogom, pontosan tudva, hogy Cathy biztosan meg fog jelenni, és kopogtat majd az
ajtón. Ez olyan, mint amikor próbálom direkt kirúgatni magam a munkahelyemről, hogy ne kelljen
megadnom Jesse-nek azt az örömöt, hogy felmondok csak azért, mert ő erre kér.
Óvatosan felülök, és ellenőrzőm Cathy hollétét, aztán hangosan felnevetek, amikor Jesse is felül,
és a kanapé hátánál kidugja a fejét, hogy ő is körbenézzen. Kérdőn rám tekint, és felvonja a
szemöldökét.
A rövid, kitörő kacagásom megzavarja.
- Mi olyan vicces ? - kérdezi.
- Úgy nézel ki, mint egy szurikáta - kuncogok, és lehuppanok a földre, teljesen közszemlére téve
magam.
Kontrollálatlan röhögőgörcsöm közepette visszaillesztem a melltartómat a cicimre, mert ez majd
megóvja az erkölcseimet, amikor még bugyi sincs rajtam.
- Húzd be a nyakad! - mosolygok.
Szórakozottan felhorkan, és látszólag megsértődik a hisztérikus feleségére, majd gyengéden
eltolja a testemet, hogy kiszabadítsa a lábát, mielőtt felállna és megragadna. A vállára dob, és
243
közben még mindig mosolyog. Ahogy a lépcsőhöz sétál kitűnően rálátok kemény fenekére.
- Ahonnan én jövök, ott ez valami teljesen mást jelent - csap rá a fenekemre. - Te vagy az, aki
mindig forgolódik! - teszi hozzá.
- Tudom, mit jelent, ha ellenőrződ, hogy tiszta-e a terep
- ironizálok. Végigsimítom a tenyeremmel a hátát. Kettesével veszi a lépcsőfokokat, de nem esem le,
zötykölődöm a vállán, ő pedig még csak nem is liheg. Nem, hanem csak úgy repül a fényes fekete
ónixlépcsőkön, mint valami különc berepülő pilóta.
- így... - betesz a zuhanyzóba, és megengedi a vizet - ... később majd megkapod a magadét.
- Remélem, most már végre zárni fogod a dolgozószobádat - jelentem ki, ahogy Cathy kedves,
ártatlan arca megjelenik lelki szemem előtt.
Mosolyog.
- Csak nekünk, szívem. Van egy kulcsom, és egyet el fogok rejteni a fehérneműs fiókodban a
csipkehalmok között. - Rendben?
- Rendben - egyezem bele. Már igazán késésben vagyok, de ez sem akadályoz meg abban, hogy
közelebb lépjek, és megragadjam a reggeli merevedését. Ötletem sincs, hogy tud ilyen gyorsan
izgalomba jönni, de elégedett vagyok a látvánnyal. Hátrább lép, és önelégülten mosolyog, ahogy
szokása szerint egy kört ír le a combomra, miközben a tekintetem a lüktető hímvesszőjén legeltetem.
- Ava - figyelmeztet gyengéden, hátrahőkölve, de csak csitít, és közben a tenyerébe temeti az
arcát.
- Ha nem veszel fel most azonnal, a fenekem egész nap sajogni fog. - jelzem felé. - Vigyél! - szólok
csendesen, megerősítve a kérésemet. Közelebb lépek, ezzel csökkentve a közöttünk lévő távolságot,
és tenyere a fenekemre csúszik, arca teljes megelégedést tükröz.
- Ó, foglak - válaszolja, ahogy felkap. - Most már nem menekülhetsz.
- Nem is akarok.
- Jó ? - lehajol, és gyengéden csókolgat. - Imádom a ruhád.
- Nincs is rajtam, szóval el is hagyhatjuk - vágok vissza.
Mosolyog, kinyitom a szemem, és elmerülök a boldogságőszinte, zöld mélységében. - Kedves
emlékek? - kérdezi.
- Nagyon.
- A combom közti rész folyamatosan izgalomban van, nem tudok így dolgozni menni. Enyhítened
kell a vágyat, ami a lágyékomban keletkezik.
Még mindig ellenállhatatlannak tartom, de ez a szakadatlan szükséglet, hogy mindig velem
legyen, elveszi az életemet. El fogok késni, bár szarnom kéne rá, és tudom, hogy Ő szarik is rá
magasról.
Cathy nyugtalan kiáltása üti meg a fülünket. Kiegyenesedem, egyből félbeszakítom féktelen
kéjelgésünket.
Jesse még az előtt tűnik el, hogy felfognám, mi történik. A kádban ülök, azon elmélkedve, vajon
mi folyik odakint. Gyorsan kimászom, és a gardróbszobába szaladok. Megragadom az első blúzt, ami
a kezembe akad, majd átsprintelek a gardróbszobán, hogy visszaszerezzem a cipőmet, amíg a blúzom
ujjába csúsztatom a karom. Nagy sietségemben útközben gombolom be a ruhámat. Félúton vagyok a
lépcsőn, amikor látom, hogy Jesse, aki épp a fehér bokszerját viseli, Cathyt terelgeti el a kapualjból.
- Azt hittem, Clive volt - liheg. - Cathy, majd én foglalkozom ezzel. - Búcsúzás gyanánt kezet nyújt
Cathynek. Odakintről ajtócsapkodás hallatszik, de Jesse nem akarja, hogy a párbeszédet én is
halljam.
- Ki a fene gondolta, hogy ő az ? - köpködi a nő csúnyán a szavakat.
Sosem láttam még ilyen bosszúsnak Cathyt.
- Cathy - Jesse gyengéd hangon próbálja kiengesztelni Cathyt. - Kérlek, menj, és válassz valami
reggelit Avának - suttog, ahogy hagyja halkan becsukódni az ajtót, mintha nem akarná, hogy halljam
őt. Én viszont rendületlenül figyelem a jelenetet, ahogy Cathy elmegy, dörmögve magában, és ekkor
a tekintetem Jesse-re téved, amint az alsó lépcsőfokhoz érek. Észrevesz, gyanakvón nézek rá.
- Mi folyik itt ? - kérdezem.
244
- Semmi, kedvesem - mosolyogni próbál, de szerencsétlenségére nem sikerül neki. Hangja
nyugtalan, odakintről csapkodás hallatszik. - Cathy reggelit néz neked - feleli válasz helyett.
- Indulok. Nem vagyok éhes - válaszolom határozottan, bámulva őt.
- Ava, nem ettél semmit tegnap este. - Gyere, és egyél valamit reggelire! - Hangja nyugtalanná
válik.
Nem hinném, hogy mindenbe beleszólhatna.
- Mondom, nem vagyok éhes - állok keményen a sarkamra, s szinte szikrákat hány a szemem,
ahogy a zöld szemébe nézek.
Úgy érzem, mindjárt megőrülök.
Rázkódni kezd az ajtó, és idegesítően nyikorog, Jesse vadul szorítja össze az állkapcsát, ahogy
felfelé tekint a messzeségbe. Szeretném azt gondolni, hogy a makacs idióta, aki lakosztály ajtaján
dörömböl, okozza Jesse idegességét, de tudom, hogy ez csakis én vagyok.
- Ava, mi a faszért nem tudod azt csinálni, amit mondanak neked? - idegesen lehajtja a fejét, és
egyből tudom, hogy a munkára gondol.
- Gyere, és edd meg a reggelid! - lassan ejt ki minden egyes szót, de én most is a melóra
gondolok.
- Nem - tovább idegeskedem, félig meztelen vagyok, ahogy megragadom a kilincset. - Ne csináld,
mennem kell! - húzom, ahogy kell, de most sem megy. - Jesse, nyisd ki azt a kurva ajtót!
- Figyelj-!
- Baszd meg! - úgy rángatom az ajtót, mint egy hormonokkal telepumpált terhes nő.
- Ava! - Egy helyben tartja, míg én sikertelenül küszködöm, hogy kinyíljon. Sose fogok nyerni, de
akkor se vonom vissza, amit mondtam.
- Semmiképpen.
Azonban mindketten lefagyunk, amikor egy olyan hang zavarja meg a csatánkat, ami nem a
miénk. Elmebetegek vi-
jogába kerültem. Már nincs szükségem arra, hogy Jesse kinyissa az ajtót, mert akkor úgy repülnék ki,
mint a tasmán ördög a rajzfilmben, és összetörném magam.
Összeszorítom a fogam, ahogy nézem őt. Jesse lába láthatóan megroggyan. Mi a fenét csinál itt
ez a nő? Visszaélek azzal a pillanattal, amikor a férjem kibillen a koncentrációból, és a bukásából
előnyt kovácsolok, így ki tudom nyitni az ajtót. Ezután egyszer csak szemtől szembe kerülök Corallal.
- Mi a fenét keresel te itt ? - sziszegem, ahogy figyelem őt, megvetéssel tekintve rá. A haja össze
van fogva ma, a fekete copfja szánalmas kinézetet ad neki.
Elsápad, ahogy rám tekint, majd a félmeztelen uramra. Miért nem vettél fel valami farmert vagy
pólót magadra? - gondolom.
- Beszélnem kell veled! - határozottnak tűnik.
- Egyedül - teszi hozzá, pimasz pillantást vetve rám.
Az állhatatossága a nullára csökken.
- Több esélyed van arra, hogy az angol királynővel teázz - vicsorgok.
Egy másodperc alatt felhergelem magam, és abszolút nem tudom a dühömet kordában tartani.
- Mit akarsz? - Érzem Jesse kezét a hátamon nyugodni. Néma kérés arra, hogy nyugodjam le.
Sosem működik. Minél jobban figyelem az arcátlan ringyót, annál idegesebbé válók. Úgy érzem
magam, mint egy lefedett fazék, ami robbanásra kész.
- Kérdezni akarok tőled valamit - jelenti ki Coral.
- Ava - Jesse higgadt hangja csak jobban feldühít. - Nyugodj meg, drágám!
A tenyere a pocakomra siklik, ahogy megsimogatja. Aggódik a vérnyomásom miatt, a bolond. A
vérnyomásom a legutolsó dolog, amiért aggódnia kellene. A készülődő vérfürdő miatt jobban kellene
aggódnia.
- Nyugodt vagyok - felelem.
Persze ez nyilvánvalóan nem igaz.
- Nem foglak újra kérni - mondja Jesse.
Eltolom a kezét a pocakomról, de ő nem engedi, hogy megszökjem. Visszahúz. Ez nem fog
245
működni, de beszélni kezd, mielőtt lefeszegethetném a karját az utamból.
- Coral, ahogy már korábban is megmondtam. Ez soha nem fog megtörténni. - Jesse hangja egyre
idegesebbnek tűnik, a korábbi kis alakításom után nem tudom biztosan, hogy miattam vagy Coral
miatt. - Baszd meg, találj magadnak valaki mást, akit csesztethetsz!
Gondolatban megsimogatom őt. Biztosan nevetséges lehetek Jesse pólójában, a hajam
csokibarna hullámai vadul nézhetnek ki a tegnapi sminkemmel.
Coral Jesse-ről néhányszor rám tekint, mielőtt önelégült képpel bámulni kezdi az uramat. Nem
szeretem ezt a nézést. Merész, és biztos vagyok benne, hogy a szavai is azok lesznek. Nem megy
sehova, amíg nem mondja meg, hogy miért jött ide, és mit akar mondani. Rettenetesen kíváncsi
vagyok, miről is lehet szó pontosan.
- Legyen, ahogy akarod - unottan megvonja a vállát, és egy darab papírt csúsztat Jesse-hez.
- Mi a franc ez? - kiált fel Jesse idegesen.
- Nézd meg a saját szemeddel! - odacsapja elé a papírt, ezzel kényszerítve, hogy nézze meg
maga.
Nem tehetek róla, odafordulok, és megpróbálom meglesni a papírt, de Jesse eltol a karjával.
Megragadja, és leesik az álla, ahogy rászegezi a tekintetét. Coralt figyelem közben, aki sunyin
mosolyog. Annyira sunyin, hogy ilyet még nem láttam.
- Mit szórakozol? - kérdezi Jesse.
Tekintetem Jesse hátára mered. Izmai olyan merevek, mint a beton, formájuk kirajzolódik,
feszültsége szinte tapintható.
Tudni akarom, mit tart a kezében, és azt is, hogy mi okozza Coral gúnyos vigyorát, de ugyanakkor
érzem, talán igazán jobb, ha nem tudom.
- Mi ez ? - kérdezem.
Nem akartam ezt a kérdést feltenni, csak úgy kicsúszant. De Jesse nem válaszol.
Coral viszont igen.
- Ez a kisbabám ultrahangképe - feleli.
Tudom, botladozni kezdek, és a férjem felém fordul, hogy megtámasszon, de minden elsötétül.
- Kurva életbe! - kiáltok fel.
Jesse nem esik teljesen kétségbe, viszont megijed, és tudom, azért, mert az összes vér kimegy a
fejemből. Szédülök.
- Fenébe, Ava - fordul felém Jesse.
Kicsúszik a lábam alól a talaj, de nem ütődöm a padlónak. Nem ájulok el. Összelapátolnak, és egy
pillanat múlva már a kanapén ülök, a fejemet a térdemre hajtom.
- Lélegezz, kedvesem! Csak lélegezz! - aggódik Jesse.
Érzem a férjem tenyerének érintését a fejemen, finoman
dörzsöli nagy, ideges köröket írva le vele.
- Mi a francot szórakozol? - kiáltja mellőlem. - Ostoba liba! Hónapok óta nem feküdtem le veled.
- Négy hónapja, és négy hónapja is mentem el - válaszolja a nő csendesen és büszkén. - Számolj
utána! - parancsolja Coral.
Ismerem ezt a ravasz tekintetet, de nem vagyok képes ránézni, mert akkor tuti, hogy neki ugróm.
Szabályoznom kell a légzésemet, mert a zúgás még mindig hallatszik a fülemben, és a sötétség
újrakezdődik. A padlóra fogok zuhanni arccal előre, ha felállók.
- Az nem lehet. - Jesse idegesen pattog, messzire hallatszik a bizonytalansága. - A picsába!
Ez a baba előbb fog megszületni, mint az enyém, és ismerem Jesse elszántságát a gyerekek iránt,
elsőnek fogja tartani, és Coral babáját tarthatja majd először a karjában. El fog hagyni. Egyedül leszek
két síró gyerekkel, és nem lesz segítségem. Az ikreink apa nélkül maradnak. Ki fogja megmaszírozni a
lábamat, ha bedagad? Ki fog szeretgetni a csipkémben, amikor striák fedik majd testemet ? Ki ad
majd enni nekem, amikor éhes leszek, és ki fog fólsavval táplálni, elkenni a mogyoróvajat a
mellemről, és kifesteni a lábujjaimat, amikor már nem érem el őket ? Fulladozni kezdek a pániktól,
de gyors pillantást vetek a papírra, amit Jesse a földre dobott, hogy megóvjon engem. Nem nézett
arra a képre, pedig mintha csak a mi babáink lennének. Nem gyengült el a térde, és nem szorította
246
magához Coralt, hogy megölelje.
Mi a baj velem? Úgy érzem magam, mintha egy olyan táska lennék, amely túláradó érzelmekkel
van teletömve. Lehajolok, és felveszem a földről a fekete-fehér képet. Mindketten figyelnek, de nem
kapkodom, először is megpillantom Coral nevét. Ez minden bizonnyal az övé. De nincs dátum a
képen. Sem a terhesség becsült ideje. Közelebbről tanulmányozom a képet.
- Ava, mit csinálsz ? - kérdezi Jesse, de én eltolom magamtól.
- Igen, mit csinálsz? - kérdezi Coral is.
A képre mutatok.
- Megpróbálom kitalálni, hogy négy- vagy öthetes terhes vagy-e - merengek, tekintetemet a
képen tartva. - Arra tippelek, csak négyhetes.
- Négy hónapos vagyok. Nem négyhetes.
- Nem, te nem - nézek Jesse-re. Visszatartja a lélegzetét. - Mikor is feküdtél le vele utoljára? -
kérdezem a férjemtől.
- Négy-öt hónappal ezelőtt. - A fejét rázza, a homlokát ráncolva. - Ava, nem tudok
visszaemlékezni olyan régre. Előtted nem léteztem. - Keze a combomon nyugszik, súlyosnak tűnik. -
Mindig használtam gumit, de ezt te is tudod.
- Tudom - bólintok, de nincs egyetlen másik lehetőség sem, belehalok megkérdezni, különösen a
betolakodó előtt. Lehunyom a szemem.
- Ő volt az egyik... - elharapom a szavakat. - Csináltál...? - leállítja a küszködésem.
- Nem - válaszolja nyugodtan a tenyerével fogva a tarkómat. - Nézz rám!
- Nem - ismétlem.
Bólintok egy halk kifújás közben, és bizakodóan rámo- solygok. Nem kell gyanakodni, mert nincs
mit bevallania. Gondolataink megosztása miatt majdnem elfelejtem, hogy Coral a közelben áll.
- Vele maradsz, amikor egy másik nőnek is gyereket csinált? - kérdezi mosolyogva a nő. - Hol van
az önérzeted?
Most már apadiót taposom. Csendben Jesse-re tekintek, a beleegyezését kérve.
Rám mosolyog, és beleegyezően megcsókolja a nyakam.
- Jó szórakozást a babával! De kérlek, ezt hagyjuk meg egy kis szócsatának! - felelem.
Jesse a pocakomra pillant, és egyetértőn bólint, majd megvető pillantást vet az arcátlan ringyóra,
de nem szól semmit. Ezt az egyet meghagyta nekem.
- Milyen másikról beszélsz? - Coral magabiztossága szétesik egy pillanat alatt. Ötlete sincs, mit
kezdjen ezzel.
Jesse mellé állok, és figyelem őt.
- Add ide a képet!
Kérésemmel ítélkező tekintetét Coralról magamra vonom.
- Milyen képet? - forgatja a szemét a férjem.
- Az egyetlent, amit mindenhová magaddal viszel. - Nem vagyok hülye. - Hol van?
- A kabátzsebemben - ismeri be bátortalanul Jesse.
- Add vissza az ultrahangképemet! - követeli Coral.
- Nem, megvárod, amíg visszajön - tekintetével nem kegyelmez Coralnak.
- Micsoda? - böki ki Coral hitetlenkedve. - így beszélsz a gyereked anyjával?
Jesse feszülten mocorog.
- Te nem vagy a kibaszott anyja a gyerekemnek, átvertél! - egyre mérgesebb. Gyógyírt kell
találnom erre egyszer s mindenkorra.
Ott hagyom őket, és egyenesen Jesse irodájába megyek, megkeresem a kabátját, ahová tegnap
este tette. Keresgélek a zsebeiben. Egy kicsit viseltes, semmi kétség, hogy zsebből zsebbe rakosgatta
a papírt. Gyorsan visszasietek, és észre- veszem, hogy Coral és Jesse egyre közelebb állnak egymás-
hoz. Jesse ugyanott áll, de Coral közelebb lépett.
- Van bennünk valami különleges, Jesse - közelebb lép hozzá, ahogy megérinti őt, de Jesse ellöki
magától.
- Különleges? - mosolyog hidegen Jesse. - Dugtalak egy ideig. Megbasztalak, és te viszonzásképp
247
seggbe rúgtál. Mi a fene különleges lenne ebben? - kérdezi a férjem.
- Többször is visszajöttél. Ez jelent valamit - a ringyó hangja tele van reménnyel. Teljesen félrevezető.
- Tettél azért, hogy szükségem legyen rád - ingerli Coral Jesse-t.
Ezek a szavak a húsomba vájnak. Közbe akarok szólni, de hallani akarom Jesse válaszát.
- Nem, te tettél arról, hogy szükséged legyen rám. Alig beszéltünk még egymással, amikor már le
is fektettelek. Egy darab hús voltál számomra, ami vonzott engem. - Jesse közelebb lép, és lehajol,
enyhén meglöki a nőt. A férjem hangja teli van méreggel. Átkozottul jól csinálja, teljesen
maga alá gyűri Coralt.
- Csak egy vagy a sok közül, vagy inkább még ennyi sem. Megragadtad az alkalmat, és most azt
hiszed, ettől függ az életed.
Szinte mosolygok.
Jesse végigméri őt, futó pillantást vetek rá, arra a beképzelt emberre, aki sokáig tárgyként
kezelte a nőket, a férfira, aki ivott, dugott, majd kihajította a lányokat, akikkel dolga volt.
- Mi a francért képzeled, hogy elhagynám érted a feleségemet ?
- Azért, mert gyereket várok tőled - Coral pökhendisége most már teljesen darabokra hullik.
Tudja, hogy a csatát elvesztette.
- Hazudsz - vág vissza Jesse, de némi bizonytalanság
van a hangjában.
- Hazudik - vetem közbe, kellemetlen ilyen közel látni őt Jesse-hez, még ha a képébe morog is, és
nekem végképp kellemetlen úgy lenni vele, hogy érinti valami, aminek soha nem lenne szabad
érintenie.
- Nem hazudok. Ott a bizonyíték - a nő a képre szegezi a mutatóujját.
- Igen, az - megfordulok, és a képébe nyomom. - Ez egy hathetes terhességet mutató
ultrahangfelvétel.
Coral a szemöldökét ráncolja.
- Nem, ez négy hónapos.
- Ez nem a te gyereked, Coral!
- Akkor kié ? - kérdezi lassan. Kezdi érteni, mire célzok.
- Ez az én gyerekem. - Az ütött-kopott papírdarabra tekintek.
- És Jesse-é - feleli.
-Mi?
- Nos, ahogy mondom, a kisbabám - válaszolom én. Ami igazából azt jelenti, hogy a kisbabáim.
Láthatod, nekünk ikreink vannak. Ez tényleg egy hathetes ultrahangfelvétel. Itt van két kis
apróságunk. Azt is tudom, hogy megpróbáltad leszakítani az ultrahangfelvétel felső részét. Ám
megéreztem, hogy valami nem stimmel. Nem tudom, hogyan. Talán ez az anyai ösztön - vonom meg
a vállam. - Ez minden?
Coral szája enyhén tátva marad, s nem is lehetnék már büszkébb magamra, hisz képes vagyok
higgadt maradni. Jesse-nek igaza van.
- Hacsak nem tudod csodával határos módon előszedni a hiányzó darabot, és megerősíteni a
terhesség dátumát, addig úgy gondolom, végeztünk. - Figyelmesen tekintek rá, de nem szól semmit.
A közöttünk lévő térbe dobom a képet. - Most baszd meg, és találj egy igazi apát a fattyadnak! - le
sem veszem róla a szemem, és addig állok az ajtóban, amíg becsukódik, és Coral végleg eltűnik
innen.
- Távozol, vagy ki kell, hogy rúgjalak? - kérdezem közelebb lépve.
A nő lehajol, és felveszi a képet, mielőtt kimegy az ajtón. Idegesen Jesse-ről rám, a megzavart,
terhes feleségre tekint, és ahogy átlép a lakosztály küszöbén, még megvetőn belenézek a szemébe,
és a férjem exkurvája visszanéz rám. Idegesen harapdálja a felső ajkát, talán nem kellene, de
haragszom Jesse-re is. Füstölgők mellette, ahogy felmegyünk a lépcsőn, a zuhanyrózsából még
mindig folyik a víz, úgy hagytam ott. Amikor visszaérkezem, levetkőzöm, majd megmosom a fogam.
Kevesebb, mint fél óra alatt készülök el, és máris azt érzem, hogy csak legyen vége a napnak.
Becsukom a szemem, ahogy kiöblítem a hajam, de érzem, ahogy Jesse mögém lo- pózik. Nem érint
248
meg, de tudom, hogy itt van. Minden aggálya elszállt. Érzem, ahogy végigfut egy ingerület a nedves
hátamon. A bizonyíték, hogy nem érintett Coral ügyében, csak megerősíti az igazamat. Most már
felírhatok dolgokat a baba-mama listámra, amik majd kiadásba vernek minket? Alig két napja, hogy
visszajöttünk a paradicsomból, és már teljesen ki vagyok merülve idegileg. A nyugalom és a béke
szigete volt. Ez az, amire most és mindig szükségem lenne. Úgy érzem, egyre közelebb kerülünk
egymáshoz, ahogy a dolgok összekovácsolnak minket.
A természetes, igazi szivacs ismerős tapintását érzem a hátamon, és Jesse tenyerét, ahogy a
pocakomat simogatja. Óvatos, pedig nem kéne annak lennie. Az egyetlen dolog, ami bánthat, az ő és
az ő hitvány előélete.
-Jesse, semmi kedvem - odább lépek tőle, és befejezem a hajmosást. Nem tudja, mit csináljon,
még nem találta magát ilyen helyzetben. Megpróbál az érintésével megnyerni magának. A keze
ismét a hasamra téved. - Mondtam, nincs kedvem - morgok idegesen, és leveszek egy törülközőt,
hogy megtöröljem magam.
- Azt ígérted, sose mondod majd ezt - morog vissza.
Betakarom magam a törülközővel, és ránézek, ahogy áll a csordogáló vízben.
- Elkésem. - Ott hagyom őt izgatottságában, miközben minden az arcára van írva.
Épp ki akarok jönni a hálószobából, amikor megjelenik kába, szomorú tekintettel.
- Édesem, megszakad a szívem. Utálok harcolni veled. - Nem tesz semmilyen erőfeszítést, hogy
magához húzzon.
- Nem harcolunk - letörlöm a szomorúságot az arcáról a kezemmel. - Meg kell, hogy változtassuk
a lift kódját, és azt is ki kell találnunk, vajon hogy tudott feljönni ide.
Kisétálok a szobából, de mielőtt a lépcsőhöz érnék, érzem, ahogy megfogja a derekamat a meleg
kezével, és megállít.
- Meg fogom, de barátokat kell szereznünk - mondja.
- Felöltöztem. Most nem szerzünk.
- De ne akard, hogy az egész napomat azzal töltsem, hogy azon kattogok, hogy nem beszélsz
velem. - Letérdel elém, felnéz rám. - A napok már így is elég hosszúak. Hozzád beszélek - dörmögi. -
Miért duzzogsz? - sóhajtja.
- Azért, mert egy nő megrohamozta a házunkat, és követelőzni próbált, Jesse. Ezért duzzogok.
- Gyere ide! - Közel húz magához, és a karjába burkol.
- Imádom, amikor elnyomsz - dörmögöm a mellkasán. - Igazán mennem kell.
- Rendben - csókot nyom a hajamra, és eltol, a kezébe fogva az arcomat. - Mondd, hogy barátok
vagyunk - kérlel.
- Barátok vagyunk - felelem.
A mosolyával megenyhíti a rossz kedvemet. Már mosolygok is.
- Jó kislány.
- Majd később szerzünk barátokat. Menj, hozd a reggelid.
- Mennem kell. Már 8.30 - állítja Jesse.
- 8.30? - csodálkozom.
- Két perc múlva - erősíti meg, visszafordulva hozzám.
- Várj meg! - kérlelem.
- Akkor siess! - figyelmeztet, mire eltolom őt magamtól, ő pedig vigyorogva elkocog.
Boldog és huncut újra.
A konyhában találom Cathyt, ahogy becsomagol egy perecet, és még dörmög valamit az orra
alatt. Hirtelen megáll, amikor megpillant.
- Ava! - a kötényébe törli a kezét. - Próbáltam megállítani ezt a kis bosszúálló szajhát.
Valami azt súgja, hogy Cathy korábban találkozott már Corallal.
- Ne aggódj, Cathy! - mosolygok, és megsimogatom a karját. - Akkor már ismerted? - préselem ki
magamból gyengéden a szavakat.
- O, ismerem őt, és nem kedvelem. - Ismét dörmögni kezd, ahogy visszafordul a pulthoz
elcsomagolni a reggelimet. - Négy hónappal ezelőtt visszatért, nyaggatta Jesse-t. Mondtam neki,
249
nézd, te rosszindulatú, eltévelyedett nőszemély. Hagyd békén a fiút, és próbáld meg rendezni a
házasságodat!
Mosolygok, ahogy a dühös, hirtelen kézmozdulatait figyelem, szabályosan csapkod a
perecemmel.
- A pokol tüze semmi egy megsértett nő haragjához képest - néz rám. - Eltetted a fólsavat?
- Nem - visszasétálok a hűtőhöz az üvegért, mielőtt beveszem a pirulákat, amiket Cathy tart a
kezében egy gyömbéres keksz kíséretében.
- Köszönöm.
- Szívesen, drágám. - Vigyorog ráncos arcával. - Biztosan visszatettem a helyére - fintorog, majd
ismét elmosolyodik, visszahozza a perecemet, és beteszi a táskámba. - Majd edd meg, azért
csomagoltam!
- Ez úgy hangzott tőled, mint ahogy Jesse mondaná - lenyelem a tablettákat.
- Ő a gondodat viseli, Ava. Ne ítéld el ezért! - gúnyolódik kedvesen, közben pedig a vállam fölött
elnéz.
Itt van Jesse is, immár felöltözve.
- Felöltöztem - mosolyog, miközben megigazítja a nyakkendőjét.
- Milyen gyönyörű az én feleségem.
Forgatom a szemem, de egyáltalán nem jövök zavarba.
- Most már mehetek dolgozni ?
Lehajtja a gallérját, és megdörzsöli a háromnapos borostáját. Nem adok neki még két percet,
hogy megborotválkozzon.
- Bevetted a fólsavat?
- Igen - mormogom.
- Reggeliztél? Jó lenne, ha megennéd rendesen - figyelmeztet a férjem, megfogva a kezemet. -
Viszlát, Cathy! - búcsúzunk kórusban.
- Viszlát, kedvesem! Viszlát, fiatalúr! - köszön el Cathy.
Kicsit óvatos vagyok, amikor elhagyjuk a lakosztályt,
még óvatosabb, amikor kilépünk a liftből a Lusso előterébe érve, de úgy tűnik, Coral nincs sehol.
Összerezzenek, amikor a recepciós pultnál meglátom Clive-ot.
-Jó reggel, Ava! Mr. Ward! - Az öregfiú vidámsága rövid életű lesz, amint Jesse megszólítja.
- Clive - kezdi Jesse -, hogy a pokolba jutott be és föl a lakosztályba egy nő ?
Clive arcán teljes zavarodottság látszik.
- Mr. Ward, épp most jöttem a műszakot megkezdeni.
- Épp most ?
- Igen, segítettem az új srácnak... - pillant az órájára - ...csak tíz perccel ezelőtt. - Tovább lapulok.
Casey-t kellene nyakon csípni. Az új portás iránti rokonszenvem kezd csökkenni.
Jesse bekukucskál a pult mögé. Casey talán sose tér vissza.
- Mikor fejezi be a műszakot? - kérdezi Jesse kurtán.
- Négykor végzek - válaszol Clive. - Valami rosszat tettem, Mr. Ward? Tájékoztattam a
szabályzatról a srácot.
Kimegyek a napfényre.
- Mi a szarért van akkor a szabályzat? - morog Jesse az orra alatt. - John majd elvisz munkába -
mondja, ahogy kilépünk.
- Mikor kapom vissza a Minimet? - kérdezem figyelve a magas fickót a parkban, ahogy a
vezetőülés melletti ablaknak támaszkodik.
- Nem kapod vissza. Mondj le róla!
- Ó! - reagálok csöndesen. - Imádom a Minimet.
- Nos, amikor majd magam viszlek munkába, akkor. - Jesse kinyitja a Rangé Rover utasoldali
ajtaját, és besegít. - Ha megtalálom, ki lopta el a kocsimat.
- Miért nem viszel el te a munkahelyemre ?
Kihúzza a biztonsági övem, és becsatol, mielőtt egy
250
csókot nyomna a homlokomra. - Van pár értekezletem a Manorban.
- Akkor miért akartad, hogy megvárjalak? - kérdezem vonakodva.
- Hogy betehesselek John kocsijába, és emlékeztesselek, hogy beszélj Patrickkel.
- Oké - hallhatóan felsóhajtok. - Hihetetlen vagy.
- Gyönyörű vagy. Legyen szép napod! - Még egyszer megcsókol, és bezárja az ajtót, átnyújtva
Johnnak egy levelet, mielőtt a DBS-hez sétál. Gyanús nekem ez a bólintás, úgyhogy amikor John
beszáll mellém, teszek róla, hogy ezt észre is vegye.
- Mizu, kislány?
- O - felelem.
- Semmi sem változott azóta - John komolyan moso lyogva válaszol.
- Nem, semmi sem változott - dörmögöm.

251
31. fejezet
Egy órát késtem a munkahelyemről, de ma nem kapok ezért letolást. Patrick itt van, és az
asztalomnál áll, amikor végül beviharzom az ajtón.
- Virágszálam - szól elkerekedett szemmel, ez a legutolsó dolog, amire ma szükségem lenne.
Elkéstem, és most az irodai órára tekint. - Te ezt mennyinek látod?
Ez volt az első és egyetlen olyan pillanat, amikor a főnököm a nemtetszését fejezte ki velem
kapcsolatban. Mindig a karrieremnek éltem, de időközben a magánéletem is előtérbe került.
Kísértem a sorsomat, amióta Jesse belépett az életembe.
- Sajnálom, Patrick - felelem.
Nem hazudhatok, és nem etethetem valami kitalált mesével egy ügyféllel való tárgyalás előtt, így
csak az maradt, hogy bocsánatot kérjek.
- Ava, ismerem az életedet, ami eléggé felgyorsult az utóbbi időben. Gratulálok egyébként, de
szükségem van az elszántságodra.
Előveszi a fésűjét a belső zsebéből, és megtisztítja egy ezüstszegélyű törlőkendővel.
Kissé le vagyok döbbenve. Gratulálok egyébként? Ez aligha volt őszinte.
- Sajnálom! - ismétlem, mert tanácstalan vagyok, mi mást mondhatnék. Egyébként ? Megsértett.
Patrick visszamegy az irodájába, és becsapja maga mögött az ajtót. Zavaromban a három másik
kollégám felé fordulok, akik fejüket lehajtva sunyítanak. Őket is lehordta? A székembe süppedek, és
eldöntőm, okos-e vagy sem, mindegy, hogy bosszantani fogom a főnökömet, és felhívom Kate-et.
Neki mindig barátságos a hangja. Ezért van szükségem arra, hogy most halljam.
Belemormog a telefonba üdvözlésképp.
- Még ágyban vagy? - kérdezem, beizzítva a számítógépemet.
-Ja, ja - gyorsan válaszol, annyira, hogy hallom, ahogy ledönti a telefont.
Mosolygok.
- Biztosan egy aranyos, kócos hajú hapsi van veled.
Igenért imádkozom, majd valami mocorgást hallok a
háttérből és minden bizonnyal kuncogást, amitől széles vi- gyorra ugrik a szám. Talán csak egy baráti
hangot akartam hallani, de a hívásom trükk is egyben.
- Talált, süllyedt - válaszolja kicsit felvisítva, de nem kerüli meg a kérdésemet, még csak nem is
hárítja.
- Sam!
- Oké, békén hagylak! Vannak dolgok, amiket muszáj megosztanom veled, és boldogabb vagyok
annál, hogy késlekedjem velük.
- Ne, Ava!
- Mi van?
- Várj még! - kérlel.
Valami mocorgást hallok, majd minden bizonnyal néhány kattanást, miután az ajtó becsukódik.
- Csak tudni akartam, hogy hogy haladsz Dannel - suttog érthető okokból.
Ezzel letörli a mosolyt az arcomról. Kate-nek nem kell tudnia a mocskos részleteket, épp annyira
szégyellem magam a bátyám miatt, mint ő saját maga miatt.
-Jól.
- Ennek örülök.
- Visszamegy Ausztráliába, és Jesse meggyőzte, hogy hallgasson erről.
- Felelősnek érzem magam.
- Kate, ő már rég kitervelte ezt, mielőtt megcsináltad volna az év belépőjét - most már
viccelődhetem ezzel. - Beszéltetek? - kérdezem óvatosan, kissé idegesen kopogtatva a tollammal az
asztalon.
- Igen, beszéltünk, tud Danről - rövid szünetet tart, tudom, hogy arra vár, hogy meglepetten és
252
megkönnyebbülten felsóhajtsak, de túl sok idő telt el ahhoz, hogy ezt eljátsszam.
Azért megpróbálom.
- Igazán? - majdnem felsikoltok, az iroda minden egyes szegletéből elképedő tekintetek
merednek rám.
- Mindegy, Ava - motyogja. - Úgy érzem magam, mint egy idióta. Nem olyan bolond, mint
gondoltam.
- Tudom - értek egyet.
- Tehát minden rendben?
- Igen, minden rendben, illetve valójában minden tökéletes - mosolygok megint.
- Nincs többé Manor?
- Nincs több Manor - erősítem meg.
- Hogy vagy? Feldobottan? Sajgó lábakkal? Terhességi csíkokkal?
- Még nem - nézek le a pocakomra. - Azt hiszem, talán nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen
dolgokkal szembesül - szúrok vissza a kíváncsiságának. Nincs az az isten, hogy én ezt megtartsam
magamnak.
- Ki kismama még? - kérdezi kíváncsian. - Ugye nem az az unalmas Sal?
- Nem - nézek át Salra, és tüstént nyugtázom, hogy valóban unalmas.
Hogy nem figyeltem meg eddig? A haja gyenge és élettelen. Nincs egyetlen hányódó sminkcucc
sem a táskájában, és a garbója kifordítva van rajta. Nem tudok biztosra menni, hogy kockás-e a
szoknyája, mert a lába az asztal alatt van, de erősen sejtem, hogy az van rajta.
- Akkor ki ? - Kate türelmetlensége enyhíti az unalmamat.
- Coral.
- Baszd meg!
- Nem, Coral tényleg terhes, és ez még nem minden.
Bosszantom, holott ez igazán nem szükséges. A teljes
figyelmét akarom, és azt, hogy megdöbbenjen. Még nem hallotta a sztorit.
- És azt állítja, Jesse-től van? Mi történt?!
Eltolom a telefont a fülemtől, talán az egész iroda, sőt még egész London is hallhatta ezt.
- Azt, de nem igaz.
- Várj, várj, várj! - lelki szemem előtt látom, ahogy hadonászik a kezével, és hallom az ágy
félreérthetetlen nyikorgását, ahogy föláll, majd áthalad a konyhán. Letelepszik egy székre.
- Coral terhes ?
- igen.
- És azt állítja, Jesse-től?
- Igen. - Kinyitom az e-mailjeim, hogy válaszoljak, ahogy szoktam. Kate megdöbbenését
figyelmen kívül hagyom. Túl is vagyok rajta.
- De nem?
- Nem.
- Honnan tudod? - kérdezi bizakodóan, becsületes hangján.
- Mert megpróbálta bemagyarázni, hogy a mogyoró olyan, mint a dió.
- Mi a szart beszélsz? - sóhajt szórakozottan.
Folytatom az e-mailjeim közötti görgetést az egeremmel.
- Az állította, hogy négy hónapos az ultrahangfelvétel, de teljesen világos volt, hogy nem, és
minden bizonyítékot lenyisszantott róla, a dátumot és minden adatot.
- A rafkós kurva.
- Az. Maximum négyhetes a baba a képen. Jesse kábé négy hónappal ezelőtt volt vele utoljára.
- Tartsd!
- Mi van?
- Kurva életbe. SAM! - üvölti, mire felugróm a székben. - Sam!
- Abbahagynád a fülembe kiabalást? - pattogok, mennydörgésszerű lépéseket hallok a vonalban,
aztán egy kicsapódó ajtó zaját. Sam dörmögő, álmos hangja és Kate magas, éber sikítása. Egyiküket
253
sem értem. Sam túl halk, Kate meg túl hangos, minden torzulva ér el hozzám.
- Kate ?
- Ava, a kurva életbe. Ezt nem hiszem el!
- Hagyd abba a kiáltozást, és beszélgess velem!
- Oké - lihegi. - Drew lefeküdt Corallal - gyorsan kiegyenesedem a széken.
- Mikor?
- Kábé négy-öt hete - mondja könnyedén.
- Honnan tudod?
- Sam mondta nekem. Egy patkány ez a nő, számító ribanc. Szegény faszi nem tudott semmit, és
valószínűleg nem is tudna, ha Sam nem bukkan fel azon a helyen. Rajtakapta Coralt, ahogy kilopódzik
tőle.
- Ó, a fenébe! - most már nem görgetem tovább az e-mailjeimet. Idegesen kopogtatom a
toliammal az asztalt.
- Miből gondolta, hogy csak úgy megúszhatja ezt? Arra gondolok, a baba három hónap késésben
lenne - morfondírozik Kate.
- A reményvesztett emberek reménytelen dolgokat csinálnak, barátném - nyugtatom.
Most már Sam van a vonalban.
-Jól vagy?
- Biztosan sokként ért a dolog, még ha Coral hazudott is.
- Igen. Jesse-vel együtt megdöbbentünk. - Teljes nyugodtsággal rázom le magamról ezeket az
újabb híreket is. Habár Drew nem fogja.
-Jól van. Óvatosnak kell lenned most, nem igaz? - kérdezi Kate kedvesen, de van a hangjában
némi figyelmeztetés is.
- Tudom, úgy teszek, és úgy is fogok a jövőben is. Figyelj, most jobb, ha megyek. Patrick velem és
Tómmal balhézik, Sál és Victoria pedig úgy néznek ki, mintha valaki arcon csapta volna őket.
- Ebéd holnap ?
- Tökéletes. Hívjál! - a barátnőm leteszi a telefont, én pedig körbesandítok az irodán. Mindig
olyan csend van, amikor a helyemen vagyok. A vállam felett Patrick irodájára pillantok, látom, hogy
az ajtaja zárva, és majd meghalok, hogy felhívjam Jesse-t, és elmondjam neki a legújabb
híreket. Tovább kísérteném a sorsot, és úgyis tudom, hogy Sam később fel fogja hívni. Készülnöm
kellene az értekezletemre Ruth Quinn-nel.
11.30, és még senki sem szólt. Patrick még nem jött ki az irodájából. Ideges vagyok, amikor a
főnököm ajtaján kopogok. Még nem nyitom ki, mint ahogy máskor tenném. Várok a hívására, és
amikor ez bekövetkezik, megvakarom a fejemet, és kedvesen mosolygok.
- Időpontom van délutánra Miss Quinn-nel.
-Jó. Kettőre gyere vissza! Értekezletünk van - a főnököm hangja nyers, és nem néz rám,
tekintetét a monitorra szegezi.
- Rendben - óvatosan becsukom az ajtót, majd szorongva és bizonytalanul elhagyom az irodát.
Értekezlet ? Egy értekezlet, ahol az lesz a téma, hogy az utóbbi időben nem teljesítettem a
kötelezettségeimet, efe- lől semmi kétség.
Nem mintha törődnék vele.
Egy mopedes futár érkezik, és sétál be az irodába. Levél Ava O’Shea-nek. Hangja tompán
szűrődik át a fején hagyott bukósisakon keresztül.
- Én vagyok - mormogom aggodalmasan, a leánykori nevem hallatán megfagy a vér az ereimben.
- Itt írja alá, kérem! - a futár egy csiptetős mappát nyom az orrom alá. Aláírom, majd elveszem
tőle a borítékot, amikor kész vagyok. Nem akarom elfogadni a kézbesítést, de John megjelenése
megállít. Megpróbál természetesen és fesztelenül viselkedni, amikor nekem felbőszültnek kellene
lennem a hatalmas termetű testőröm megérkezése miatt. A futár felpattan a mopedjére, és elszelel
az úton, járműve éles zajával kísérve. John kinyitja nekem a kocsi ajtaját, s én megborzongok, ahogy
rádöbbenek: még mindig a kezemben tartom a borítékot.
- Mit kaptál, kislány? - kérdezi gyengéden, fénylő homlokát ráncolva.
254
- Semmit - betömöm a táskámba a levelet, és beugróm a kocsiba, majd bekapcsolom a biztonsági
övét
- Mit csinálsz még itt ? - egyenesen belehajt a forgalomba, és a tenyerével dobolni kezd a
kormányon. Csodálkozom, hogy a bőr hogy nem lyukadt még ki az állandó dobolástól. - Időpontod
van, kislány.
Kíváncsi tekintetem felé fordul. Ezt egyáltalán nem kellene tudnia, mert a munkával kapcsolatos
naplómat lakat alatt tartom.
- Honnan tudod?
Az első pillanattól, amióta ismerem ezt a hatalmas, bosz- szantó, fekete embert, félelmetesnek
tartom, és ő még csak rám se néz.
- Rávett, hogy kövess engem, ugye ? - mondom vádlón.
Ezt nem hiszem el.
Időt adok neki, hogy a válaszon gondolkozzon, de az arca mindent elárul. Tudja, hogy most
megfogtam.
- Kislány, valaki megpróbált leszorítani minket az útról. Nem hibáztathatod Jesse-t, amiért egy
kicsit aggódik érted. Hová menjek?
- Lansdowne Crescent - válaszolom. - Tehát mi a mentséged arra az összes alkalomra, amikor
mögöttem lopakodtál ?
- Egy sincs - válaszolja őszintén.
- Azokban a régi időkben csak egy faszfej volt - mosolygok, és John velem együtt mosolyog,
behúzva a nyakát, éppen, ahogy szeretem.
- Nem unatkozol? - kérdezem.
- Nem - abbahagyja a mosolygást, és felém fordul, majd ártatlanul újra elvigyorodik. - Ez a faszfej
nem az egyetlen, aki törődik veled, kislány - mutat magára.
580
Össze kell szorítanom a számat, mielőtt a hülye, terhes érzelmeim eluralkodnának rajtam, és
kínos zokogásban törnék ki. Tudom, John ezt nem méltányolná.
- Én nem bánom, ha te sem - vonok vállat az érzelmes kijelentésére, mert tudom, hogy ezt
értékelni fogja, és valóban csendesen mosolyog, amikor rábólint.
- Olvasok - tájékoztat, kihajol, és kinyitja a kesztyűtartót. Kivesz egy könyvet, és a kezembe
nyomja, mielőtt visz- szahelyezi a kormányra a kezét.
Elolvasom a címet, és meggyőződöm róla, hogy jól látok, valóban ez van a szemem előtt.
- Bonszáj ok?
- így van.
Átlapozgatom az oldalakat, és lenyűgöznek az aranyos kis fák.
- Ez a hobbid?
- Igen, nagyon megnyugtató.
- Hol laksz, John? - nem tudom, honnan jött a kérdés.
- Chelsea-ben.
- Egyedül?
- Teljesen egyedül. - Mosolyog. - Én és a fáim.
Megdöbbenek. Sose gondoltam volna. Ez az ember, akiről első ránézésre azt gondoltam, hogy a
maffia tagja - ez a hatalmas, fekete ember, aki dörzsölt vén rókának néz ki, és biztonsági őr a
Manorban, ahol figyeli a felajzott férfiakat és talán a nőket is, most kiderül, hogy fákkal él együtt.
Elbűvölő.
- Megvársz kint ? - kérdezem Johnt pajkosan, amikor megáll Ruth Quinn háza előtt.
Aranyfoga csillog, ahogy a könyvért nyúl, hogy a kezébe vegye.
- Addig legalább elolvashatok pár oldalt.
- Olyan gyors leszek, mint a villám. - Ezzel kipattanok a kocsiból, és felszaladok az ösvényen Ruth
háza felé.
A bejárati ajtó már nyitva, mire bekopognék.
255
- Ava! - gyanúsan, túlzottan lelkesnek tűnik, ahogy meglát.
- Szia, Ruth! Hogy vagy?
- Mesésen. Gyere be! - Csekély rosszallással néz át a vál- lam felett, és gyorsan bevezet.
Nem akarok tovább maradni, mint szükséges. Hivatalosnak kell maradnom, amennyire csak
lehetséges.
Végigvezet a folyosón át a konyhába.
-Jól telt a hétvégéd? - kérdezi.
Igen is és nem is. Remekül és pocsékul egyben. Olyan, mint ha fényévekkel ezelőtt lett volna.
- Igen, kösz. És neked? - Letelepedem egy hatalmas tölgyfa asztal mögé, és előveszem a
papírjaimat.
- Csodásán - foglal helyet a mellettem lévő széken.
Udvariasan mosolygok, és kinyitom az aktát.
- Tehát, miről akarsz beszélni? Konyhaszekrényekről?
- Nem, azok miatt ne aggódj. Kitartunk az eredeti mellett. - Most a borhűtőről lesz szó - juttatja
eszembe. - Végül sima vagy dupla mellett döntöttünk?
Ha emiatt vonszolt csak ide, akkor nagyon dühös leszek.
- Dupla - válaszolom lassan.
Egyáltalán nem érzem jól magam. E miatt a két dolog miatt simán felhívhatott volna. A
telefonom csöngeni kezd a táskámban, de kinyomom, még ha az Angel is az. Úgy tervezem, hogy
nem maradok túl sokáig, és egyáltalán nem is szükséges itt lennem, tehát visszahívom, akárki is az,
amint el tudok innen szabadulni.
- Ez minden? - kérdezem bizonytalanul. Miután kinyomom a telefonom, megint csöngeni kezd.
- Nem veszed fel ? - kérdezi Ruth, miközben a táskámat figyeli.
- Semmi fontos - rázom a fejem. És érzem, hogy nem tévedek. - Van még bármi más, Ruth?
- Hm - kétségbeesetten szemügyre veszi a konyhát.
- Igen, meggondoltam magam a diófa padlóval kapcsolatban - válaszolja, miközben előhúz egy
magazint az asztal másik végéről. - Egyszerűen beleszerettem ebbe - a magazin borítóján lévő tölgyre
mutat.
Épp elkezdem felsorolni, miért kellene ragaszkodnunk a dióhoz, amikor a telefonom félbeszakít.
Behúzom a nyakam.
Ruth odatolja hozzám a táskámat.
- Ava, talán fel kellene venned! Akárki is az, minden bizonnyal beszélni akar veled.
Becsukom a szemem „adj nekem erőt” arckifejezéssel, és előveszem a telefont a táskámból,
hogy visszahívjam, bárki legyen is az, majd ellépek az asztaltól, és a hallba sétálok.
-Jesse, tárgyaláson vagyok. - Visszahívhatlak?
- Drágám, elvonási tüneteim vannak nélküled - dörmögi. - Neked nincsenek nélkülem?
- Van erre orvosság? - kérdezem, miközben tudom, mi rá a gyógyír. Az állandó együttlét.
- Mikor végzel a munkahelyeden?
- Nem tudom pontosan. Kettőkor értekezletem van Patrickkel. - Egy pillantást vetek Ruthra, aki a
divatmagazin lapozgatja. Talán nem is vesz tudomást rólam, de minden bizonnyal hall engem. Talán
ez jó dolog. Boldog házas vagyok az időm nagy részében, és még terhes is. Aggodalomra semmi ok.
- Ja, jó. Végül is már szóltál Patricknek, hogy beszélni akarsz vele - mondja Jesse.
- Igen
- Nos, nem fog sokáig tartani, ugye?
- Nem, valószínűleg nem, de mindegy, mert John úgyis megvár, ugye ? - válaszolok a kérdésére a
saját kérdésemmel.
- Megvár - szinte hallom a férjem vigyorgását a vonalban. - Hogy vannak a babák, kedvesem?
- A babáink jól vannak - hirtelen rájövök, mit is mondtam, és a kezem a pocakomra vándorol. -
Jesse, vissza kell mennem. Később találkozunk.
- Mit csináljak addig?
- Menj futni!
256
- Már megtettem - válaszolja büszkén. - Talán vásárolni megyek.
- Oké, menj vásárolni! - bátorítom, és remélem, hogy a bababoltba megy.
- Szeretlek - befejezem a párbeszédet.
- Tudom - sóhajtja.
- Szia! - Mosolygok, és leteszem a telefont a konyha felé indulva. - Elnézést ezért - mutatok a
mobilomra, és leülök.
- Akkor tölgy?
Ruth elveszettnek tűnik, ahogy engem tanulmányoz, és hirtelen a pocakomra téved a szeme,
amit jól takarok az asztal alatt. Biztos voltam benne, hogy kis részét hallotta a beszélgetésünknek, de
azért remélem, hogy hátha mégsem.
- Megrendelem a tölgyet. A konditerem és a dolgozó egyforma lesz, de még ellenőrzőm. Biztos,
hogy elfelejthetjük a diófát? Rendben lesz így?
A megerősítésére várok, de hiába fogynak el a pontok a listámról, amin felsoroltam magamnak a
teendőket, Ruth még mindig nem válaszol. Felnézek, és látom, hogy merengve bámul maga elé.
ugrik fel. - Igen, rendben, kérlek, tégy úgy! - feleli. Majd kis habozás után így szól. - Ava,
sajnálom, még csak egy csésze teával se kínáltalak meg, vagy egy pohár borral. Tarthatnánk egy kis
ebédszünetet.
- Őszintén szólva nem. Nem iszom.
- Miért?
Hirtelen érdeklődése fokozza a kényelmetlen érzésemet.
- Hétközben nem szoktam.
- Értem. Pedig elengedhetnénk magunkat egy kicsit - mosolyog, és kék szeme valahová a távolba
réved. - Hogy van a férjed?
A hirtelen belégzés sem segít rajtam. Olyankor nem, amikor az alkohol, a lazulás és a férjem egy
mondatban van összefoglalva.
- Jól van - elkezdem elpakolni a cuccaim, kilövésre készen.
Bár őszintén fájó pontra tapintott, de még mindig hosszasan bámul, kezd már kicsit
elviselhetetlenné válni.
- Átnézem az árajánlatokat, és hívlak.
Sietősen indulni készülök, véledenül meglököm a szék lábát a sarkammal, és hirtelen
megbotlom.
- Ava jól vagy?
- Igen, jól - összekapom magam, de Ruth visszatart, nem hagy indulni. Valójában megfogja a
karomat. A lábujjamtól a fejem búbjáig megfeszülök, ahogy gyöngéden megsimogatja az arcomat.
- Olyan gyönyörű - suttogja.
Hátrálnom kellene, de túlságosan meg vagyok lepődve, és megtorpanásom még inkább arra
ösztönzi, hogy szíve vágyának eleget téve megcirógassa az arcomat.
- Ruth?
- Ó, bocsánat. Elkalandoztam
- Mennem kell - mondom kedvesen.
Hátrább lépek, ő pedig leengedi a karját, és ahogy a zavar megjelenik az arcán, próbálja leplezni.
Mosolyog, és megpróbál elnézni.
- Igen, talán menned kéne.
Gyors léptekkel sietek lefelé a hallba, majd a bejárati ajtóig. Meglököm, hogy kinyíljon. Nem
csukom be magam mögött. John észrevesz, ahogy a kocsihoz szaladok.
- Ava - mondja, ahogy rohan, majd ellenőrzi, hogy fizikailag minden rendben-e nálam. Végül nagy
nehezen megnyugszik, amikor meggyőződik arról, hogy minden rendben, és lassan leveszi a
napszemüvegét. Aggodalma nem tűnne olyan különösnek, ha nem venné le a napszemüvegét, de ő
így tesz. Ezután pedig a Ruth házához vezető ösvényre tekint.
Lassítok a tempómon, és felé fordulok, hogy lássam, mi kelthette fel ennyire az érdeklődését.
Látom, hogy az ajtó úgy van, ahogy hagytam.
257
- Mizu, John? - kérdezem, és most már jobban érzem magam. Már elég távol vagyok egy
kliensemtől, aki most elég hátborzongatónak tűnt.
- Semmi, kislány. Szállj be a kocsiba! - John visszateszi a szemüvegét, és felém biccent ahelyett,
hogy megismételné, így bemászom a kocsiba, és várom, hogy jöjjön ő is.
Beül, és hátrafordul.
- Mi a fene volt ez ?
Belesüppedek az ülésbe, bekapcsolom az övét. Kicsit hülyén érzem magam.
- Azt hiszem, van egy női hódolóm - azt várom, hogy mosolyogjon, vagy megdöbbenjen, de nem
csinál semmit, csak tudomást véve a dologról bólint, majd elfordul.
- Valamit küldeni kéne ennek az anyaszomorítónak - morogja. - Hogy hívják?
- Ruth Quinn, különös nő - felelem, mire ismént bólint.
- Vissza az irodába?
- Igen, kérlek, John. - A táskámat a lábam közé teszem, és kiveszem a borítékot, amit korábban
gondosan beletettem. Valósággal bökdösött mostanáig, újra és újra emlékeztetett, hogy itt van és
vár rám, ezért most lenyúlok érte, teli kíváncsisággal.
- Mi az? - kérdezi John a barna A4-es borítékra tekintve, amit a kezemben tartok.
- Nem tudom biztosan - mormolom aggodalmasan. - Egy futár hozta.
Hogy teljesen őszinte legyek, ha egy újabb figyelmeztetés, akkor szólni fogok Jesse-nek, tehát
nincs következménye, ha John is tud róla. Kibontom, és kiveszek belőle egy kis kártyát. Ahogy
hosszasan szemlélem, eláll a lélegzetem.
- Mi az? - kérdezi John, hangja arra utal, hogy érintett az ügyben.
Meg se tudok szólalni. Olyan foka ez a rosszindulatnak. Az üzenet különböző újságokból kivágott
betűkből van összeállítva.
- Egy újabb fenyegetés - sikerül elhadarnom hirtelen lélegzetvételek közepette. Rosszul érzem
magam. Émelygek.
- Újabb?
- Igen. Már kaptam egyet félig elhervadt virágokkal. - Csak kidobtam és megsemmisítettem az
exhódításaim emlékével együtt.
Kinyitom az ablakot. Szükségem van némi friss levegőre.
- Mit ír? - John leveszi a napszemüvegét, és a kártyára tekint, amit leejtettem.
Felolvasom neki az üzenetet.
MEGMONDTAM, HOGY HAGYD EL!
- Mit írt az előzőben? Olyan volt, mint ez? - kérdezi. Próbálok visszaemlékezni, és összeszedni a
gondolataimat, előhívni az elmémből a másik üzenet szövegét.
- Hasonló volt, velem és Jesse-vel volt kapcsolatos. A fejemet rázom csalódottságomban. - Nem
emlékszem. A másikat kézzel írták. Dühös vagyok magamra, hogy megsemmisítettem.
Körültekintőbbnek kellett volna lennem, és el kellett volna mondanom Jesse-nek.
Olyan hülye voltam.
- Miért nem mondtad el Jesse-nek? - John nyugtalannak tűnik, és csak fokozza ezzel az
aggodalmamat.
-Jól van, kislány. - Nem mondja, hogy hülye lennék, de tudom, hogy ezt gondolja.
- Azt gondoltam, Coral az - válaszolom halkan.
- Még azok után is, hogy úgy lehordtad ma reggel ? - észreveszem, hogy John elnyom egy
halvány mosolyt.
- Nem gondolom, hogy Coral volt. Most nem.
- Te akarod elmondani Jesse-nek, vagy nekem kell? - kérdezi John komolyan.
Tudom, hogy érti. Nem is kell tovább ragozni, mert amikor rám néz, és esedező ábrázatom láttán
bólint, tudom, hogy megért.
- Rendben, megmondom neki én. Ha bármi másról lenne szó, nemet mondanék, de ez most
rólad szól. Nem ígérek semmi jót.
Felsóhajtok, de értékelem, hogy őszinte.
258
- Köszönöm. Visszamész a Manorba?
- Nem, majd felhívom. Te csak fejezd be a munkát, megvárlak.
- Rendben - felelem, de közben ingerült vagyok, sebzett, és ostobának érzem magam.
Megint alábecsültem valamit, amit nem lett volna szabad alábecsülni.
Amikor John kitesz a munkahelyemnél, az irodában még mindig kényelmetlen csend honol.
Mindhárom kollégám feje mélyen lehajtva, Sally hangulata továbbra is rossz, és Patrick ajtaja még
mindig zárva. Senki nem vesz tudomást a jelenlétemről, Sally nem kínál kávéval, úgyhogy ledobom a
táskám, és a konyhába indulok, hogy főzzek egyet.
Épp a cukrot kanalazom a csészébe, amikor dárga férjem csengőhangja hallatán feszültség lesz
úrrá rajtam. Ha tudnám, hogy megúszhatom, nem venném fel, de akkor hívná a vonalast, s ha arra
sem reagálnék, személyesen rontana be az irodába. Nagy levegőt veszek, ebből merítek bátorságot,
otthagyom a kávém, és megyek megkeresni a mobilomat.
Nem olyan beszélgetésre számítok, amit az egész iroda előtt akarnék lefolytatni, úgyhogy
bevonulok a konferenciaterembe, és magamra csukom az ajtót, hogy kapcsolatba léphessek dühtől
habzó szájú férjemmel.
- Kérlek, ne kiabálj velem! - buggyan ki belőlem, de azonnal el is tartom a telefont a fülemtől.
Helyesen teszem.
- Mégis mi a büdös francot képzeltél? - üvölti. - Ostoba nőszemély!
Szemem lecsukódik, és csöndben tűröm a kirohanását, közben a mobilt biztos távolban tartom
magamtól.
Két gúnyos megjegyzése között a lélegzete azért akadozik.
- Kurvára beleszakadok, hogy kisakkozzuk Steve-vel, mi a szar van, erre kiderül, hogy neked végig
írásos fenyegetés volt a kezedben? - Hallom, hogy egy ajtó bevágódik. – Te meg széttépted?! A
bizonyítékot, Ava, azt a kibaszott bizonyítékot?!!
- Sajnálom - közel állok ahhoz, hogy elsírjam magam. - Nem akartam, hogy aggódj, és azt hittem,
ártalmatlan.
- Ártalmatlan? Még azok után is, hogy elkábítottak? És még azután is ártalmatlannak tartottad,
amikor leszorítottak az útról? - Jesse iszonyú dühös, de jól tudom, azért ilyen gyilkos a haragja, mert
nincs hatalma az események fölött.
- Szólnom kellett volna róla.
Káromkodik, majd csend lesz, s lelki szemem előtt látom, ahogy férjem a székébe rogy, és ujjai
idegesen masszírozzák a halántékát.
- Mondd, hogy ma már nem mész sehova az irodából!
- Patrickkel találkozom, Mikaelről akarok vele beszélni.
Próbálom azt mondani, amiről tudom, hogy Jesse hallani szeretné. Még úgy sem vagyok képes
Mikaellel többé együtt dolgozni, hogy már nem őt gyanúsítom.
- Ava, ez nem Mikael műve - mondja sokkal nyugodtabban, mint ahogy érezheti magát.
Én tudtam ezt, de Jesse-t vajon mi győzte meg?
- Steve megerősítette, hogy Mikael akkor egy Dániába tartó gépen ült. Az elmúlt pár hétben oda-
vissza ingázott, de minden útja teljesen szabályszerű és törvényes volt.
O nem kábíthatott el, és nem vezethette az autómat, mert mindkét esetben bizonyítottan
Dániában volt. De vajon miért állítja, hogy ismer engem?
Ahogy Jesse az első fenyegetésre utal, hangja élesebbé válik.
- Mi van azzal a a férfival a biztonsági kamera felvételén? - kérdezem óvatosan.
- Nem tudom, Ava - sóhajtja. - A kocsimat tegnap találták meg, Steve utánanéz a dolognak. A
nyomkövetőt kiiktatták.
Fáradtan lerogyok az egyik plüssfotelba. Felhívhatnám rá a figyelmét, hogy nem én vagyok itt az
egyetlen, aki információt tart vissza, de nem teszem. Tudom, hogy Jesse minden lehetőséget
kihasznál; protekciót vesz igénybe, szívességeket hajt be, gyakorlatilag minden tőle telhetőt megtesz,
kivéve hogy a rendőrséget nem vonja be, pedig jó lenne, s mindeközben én... én egyszerűen csak
ostobán viselkedem.
259
- Bemenjek a Manorba munka után? - kérdezem.
- Ne, amint beszéltél Patrickkel John hazavisz, majd ott találkozunk. Szólok Steve-nek, hogy
ugrorjon be, most, hogy tudjuk, amit tudunk.
Észreveszem hangjában a szarkazmust meg a visszafojtott dühöt is. Nagy hibát követtem el. Nem
hívom fel a figyelmét arra, hogy a munkanapom nem ér véget akkor, amikor végeztem Patrickkel,
mert csak még több zúgolódás lenne a vége. Most tényleg be kell tartanom az ő játék- szabályait.
- Maradj az irodában, aztán ha hazaértetek, maradj nyugton. Megértetted?
- Értem - suttogom.
- Jó kislány. Beszélni fogok Steve-vel, és abban a percben indulok, hogy itt végeztem.
- Szeretlek - bököm ki sietve, mintha soha többé nem mondhatnám neki.
Felsóhajt.
- Tudom, kedvesem. Majd veszünk együtt egy forró fürdőt, ha hazaérek, rendben?
- Rendben. - A fürdő ígérete és férjem nyugodt szavai segítenek, hogy kicsivel jobban érzem
magam.
- Hölgyem, kérem, tegye, amire utasították! - ezzel az utolsó figyelmeztetéssel leteszi, de én
mégsem veszem el a telefont a fülemtől.
Tudom, hogy a férjem már nincs ott, de pár másodpercre azért a fülemen tartom a készüléket,
mintha abban reménykednék, hogy tévedek, és rekedtes, mély mormogása még jobban lecsillapít.
Csak akkor veszem el a mobilt, és törődök bele, hogy elment, amikor kinyílik a terem ajtaja, és
felbukkan Patrick.
- Hát itt vagy. - Még mindig úgy tűnik, hidegen hagyják az események, csak áll, és tartja az ajtót. -
Kész vagy?
- Igen. - Felemelkedem, de int, hogy üljek vissza.
- Á, maradj csak, úgyis itt tartjuk a megbeszélést.
Kiáltására egyesével megjelennek a többiek. Mindany-
nyian tanácstalanok, a teremben néma csend van. Mindenki érzi, hogy valami történik, s számomra
is kiderül, hogy ezen az értekezleten nem ketten leszünk Patrickkel.
Sál nem hoz teát, nincs süti se. Patrick fáradt és zaklatott, mi meg az értekezletetikett hirtelen
változása miatt össze vagyunk zavarodva. Hova lett a nyugodt légkör, amikor mind a főnök asztala
köré csoportosulunk, és sütivel tömjük magunkat, amíg Patrick tájékozódik az ügyfeleket érintő
fejleményekről?
- Bizonyára mindenkit érdekel, miért nem voltam mostanság túl sokat az irodában - ezzel leül az
asztalfőre, és kigombolja a zakóját, nehogy elszakadjon kerek pocakján.
Helyeslő moraj. Bár én is észrevettem, milyen sokat van távol, nem igazán töprengtem rajta. A
meglehetősen sűrű magánéletemmel voltam elfoglalva; férjhez mentem, teherbe estem, elhagytam
a férjem, majd visszatértem hozzá, eltűntem Spanyolországba, aztán az autóbaleset...
- Nos, minderre van magyarázat, és most vagyok abban a helyzetben, hogy fel is fedhetem az
indokokat. Nehéz yolt mindenki előtt titkolóznom. Tudjátok, hogy nagyra becsüllek
mindannyiótokat, de az ügyeket el kellett simítani, és mindennek végső formát kellett adni.
Hátradől, keze a hasán pihen. Tekintetem Tómról Victoriára aztán Salre vándorol, majd vissza;
azt próbálom kideríteni, hogyan reagálnak a bejelentésre, de csak üres tekintettel bámulnak rá.
- Nyugdíjba megyek - sóhajtja. - Elég volt.
Engem kivéve mindenki megkönnyebbülten fölsóhajt. Ha ő nyugdíjba megy, mi lesz a Rococo
Unionnal? Erre vajon senki nem gondolt?
- Mindenkit biztosíthatok róla, hogy az állása megmarad - még több sóhaj. - De én nem bírom
tovább. London mókuskereke felőröl, úgyhogy Irene-nal elköltözünk a tavakhoz.
Az első gondolatom az, hogy Patrick vajon jól meggondolta ezt. Csak Irene-nal fogja tölteni az
összes idejét? A második pedig az, hogy kinek fogok én dolgozni. Nem kell sokat várnom, hogy
kiderüljön. Az ajtó kinyílik, és Mikael sétál be.

260
32. fejezet
- Bemutatom a Rococo Union új tulajdonosát - zengi Patrick.

Tom és Victoria ájuldozik, de Sally ugyanannyira meg van döbbenve, mint én.
Mindketten levegő után kapkodunk; s bár azt pontosan tudom, hogy én miért reagálok így, de
hogy mi ütött Salbe, arról fogalmam sincs.
- Természetesen valamennyire már ismeritek őt - folytatja Patrick. - Mr. Van Dér Haus és én az
elmúlt néhány hétben komoly tárgyalásokat folytattunk, és végre sikerült megállapodnunk a
mindkettőnk számára elfogadható feltételekben.
- Alig várom, hogy belevágjunk. - Mikael a tekintetét rám szegezve, a többiekről tudomást sem
véve somolyog. - Azt hiszem, remekül fogunk tudni együttműködni.
Úgy hallom, a szobában mindössze három ember helyesel. Nem tartozom közéjük, és úgy tűnik,
Sál sem. Mivel a torkom összeszorult, egy hang sem hagyja el a számat. Nézem, ahogy Mikael
megkerüli az asztalt, és kezet ráz Patrickkel, mielőtt hivatalosan is bemutatkozik a kollégáimnak.
Amikor Salhez ér, szinte rá se néz, Sál pedig mélyen elvörösödik, és a tekintetét a padlóra szögezi.
Ezeknek viszonyuk van!
Tátva marad a szám a csodálkozástól, ahogy figyelem, hogy Sál milyen nyugtalanul izeg-mozog.
Hát innen tudja Mikael, hogy házas vagyok. Innen tudja, hogy ikreket vájok. Innen tud mindent!
A szobát hirtelen a Massive Attack Angel című száma tölti be, mindenki rám néz, én meg csak
ülök a széken, mint egy szobor, és ernyedten tartom a telefonomat.
- Nem veszed fel? - kérdezi Mikael. Nem viszonzom a mosolyát. Ezután kivágódik az iroda ajtaja,
John robban be lihegve, és gyorsan felméri a helyzetet, amibe belecsöppent.
Most már egész biztos lehetek benne, hogy a karrieremnek a Rococo Unionban végképp
befellegzett.
John előlép, nem érdekli, hogy mindenki tágra nyílt szemmel bámulja, és miután kikapja
élettelen kezemből a készüléket, gyorsan fölveszi, és beleszól.
- Minden rendben.
Nézem, ahogy John fel-alá járkál a konferenciateremben, és kábult elmém lassan utoléri az
eseményeket. Mindenki őt nézi, de senki nem vonja kérdőre. Biztos látta, amikor Mikael belépett az
irodába, és nyomban hívta Jesse-t. Rákiabálnék a nagy mélákra, de Mikael legutóbbi húzása szá-
momra amúgy is az utolsó szög a Rococo Union-beli karrierem koporsójában. Ez biztos, a másik szög
pedig John dühös, gonosz maffizózószerű viselkedése lesz.
Mikaelnek semmi szüksége egy belsőépítész cégre. Ez nevetséges, és már-már megszállott...
kicsit olyan, mint a férjem viselkedése.
John rám néz, biccent, s mivel még mindig nem jutok szóhoz, visszabólintok. Visszaadja a
telefonomat, én pedig rémülten nézek vissza rá. Itt és most nem bírok ki Jesse-vel egy heves vitát,
márpedig tudom, hogy az következik. Még mélyebbre süllyedek a széken, de John pillantásából
tudóin, hogy ezt nem úszom meg. Jesse beszélni akar velem, és tudom, hogy fölösleges ellenkeznem.
Feszülten veszem fel a telefont, felállók, és kimegyek a szobából.
- Igen, Jesse!
- Mi a FASZT keres ez ott ?! - heveskedik a férjem, s valószínűleg a haját tépi az idegességtől.
- O vette meg a vállalatot - mondom halkan és higgadtan, s azzal áltatom magam, hogy a
nyugalmam hatására a férjem is hasonlóan fog reagálni az ügyre.
Kiderül, hogy tényleg csak áltatom magam, mert amikor megszólal, a hangja hisztérikus.
- Szedd a holmidat, és Johnnal együtt induljatok! Érted?
- Értem - mondom gyorsan, tudva, hogy nincs más válsztásom.
- Láss is hozzá, míg a vonalban vagyok.
- Rendben.
Leengedem a telefont, visszamegyek az irodába, s látom, hogy hat szempár szegeződik rám.
Feszültség vibrál a levegőben. Felkapom a táskám, Johnra nézek, aki ismét bólint.
261
- Ava? - Patrick ismerős, aggódó hangja főnökömre, vagyis exfőnökömre irányítja a figyelmem.
- Bocsáss meg, Patrick. Nem vagyok képes továbbra is a Rococo Unionnak dolgozni.
- Mégis miért nem? Izgalmas időszak vár rátok. Mikael biztosított arról, hogy a nyereségből
téged is igazgatóvá léptet elő, részesedést kapnál. Kedvesem, hisz csakis így mentem bele a
megállapodásba. - Előbb csak áll, aztán homlokráncolva közelít. - Csodálatos lehetőség ez számodra.
Mosolygok, és Mikaelre pillantok, aki olyan, mintha megnémult volna.
- Elnézést, inkább úgy kellett volna fogalmaznom, hogy Mikaelnek nem vagyok képes dolgozni. -
Most minden szem a dánra szegeződik.
- Mikael győzködött már egy ideje, és hajthatatlannak bizonyult.
Vállamra kanyarítom a táskám, és Sallyhez fordulok.
- Téged használt fel arra, hogy rajtam tartsa a szemét. Sajnálom.
Bár eltakarja az arcát, azért látom, hogy sír. Mélyen együtt érzek vele.
- Valóban annyira elszánt vagy, hogy tönkretennél egy olyan bájos teremtést, mint Sally? -
kérdezem Mikaeltől. - Tényleg olyan kétségbeesetten törekszel bosszút állni egy férfin, hogy
felvásárolod a céget, amelyiknek az illető férfi felesége dolgozik?
- Külön öröm, ha az ember bosszút állhat egy nőcsábászon, de az elejétől kezdve vágytam rád.
Ezzel az egy mondattal gyakorlatilag igazolja is Jesse gyanúját.
- A férjed nem méltó hozzád.
- Igenis méltó hozzám, és az övé vagyok. Mindig is az övé leszek. Nagyobb nehézségekkel is
megküzdöttünk már, mint te, Mikael. Nem tudsz nekem olyat mondani, ami eltántoríthat attól az
elhatározásomtól, hogy vele maradjak.- Reszketek, de a hangom erős és egyenletes. - Nincs több
mondanivalóm számodra.
Elindulok kifelé, de az ajtóból visszafordulok:
- Sajnálom, Patrick.
John utánam jön, hatalmas keze a hátamon - mintha azt próbálná felmérni, milyen állapotban
vagyok.
Szomorú vagyok, egyszersmind furcsán elszánt is.
- Ava - az enyhe dán akcentustól, amit valaha olyan szexinek találtam, most csak kiráz a hideg.
John siettetne, de buta kíváncsiságtól hajtva lerázom őt, és Mikaelhez fordulok.
- Más nőkkel is kefélt, pedig együtt voltatok. A férjed nem méltó hozzád.
- Igenis méltó! - üvöltöm az arcába, mire döbbenten hátralép.
John keze a karomon, de lerázom.
- Ava, drágám...
Nem! Rajtam kívül senkinek nincs joga ítélkezni! Ő az enyém! Megbocsátottam, esélyt adtam
neki, és valószínűleg felejteni is tudok.
- Mikael, téged elvakít a harag - mondom nyugodtabban.
- Ez sokkal inkább rólad szól - a dán óvatosan a testőrömre pillant.
Elnevetem magam, és megrázom a fejem. - Ugyan már. Férjnél vagyok, terh...
- És így is kellesz.
Szorosan összeszorítom a szám, John figyelmeztetően morog.
- A lány foglalt.
Próbálna siettetni, de nem mozdulok.
- Te kábítottál el engem? - kérdezem Mikaelt, de az arcára kiülő rémület mindent elmond, amit
tudnom kell.
- Ava, sose bántanálak. Neked vettem ezt a vállalatot.
Hitetlenkedve rázom a fejem, és felnevetek.
- Téged felemészt a bosszúvágy. Nem is ismersz. Soha semmi meghittség vagy komoly kapcsolat
nem volt köztünk, se különleges pillanatok... semmi. Akkor mégis mi bajod?
- Felismerem, amikor valami értékeset látok, és kész vagyok megküzdeni érte.
- Hiába - közlöm nyugodtan mert mégha sikerülne is szétválasztanod bennünket, ami sosem fog
sikerülni, akkor sem lennék a tiéd.
262
Homloka ráncos lesz, ahogy összehúzza a szemöldökét.
- Miért nem?
- Mert nélküle meghalnék.
Megfordulok, és elhagyom a munkahelyemet, ahova tudom, hogy többé már nem térek vissza.
Kicsit szomorú vagyok, de annak tudata, hogy mi vár rám ezután az életben, hatalmas mosolyt
fakaszt az arcomon.
Akkor döbbenek csak rá, hogy a telefonom még mindig a kezemben van, a férjem pedig a vonal
másik végén, amikor már elhelyezkedtem John Rangé Roverében, és elindultunk. De Jesse-t nem
hallani, hanem látni akarom.
-Jesse?
Egy darabig csönd van, de tudom, hogy ott van. Olyan, mintha itt lenne velem, és csókjaival
érintené a bőrömet.
- Nem vagyok méltó hozzád - szólal meg halkan. - Mikaelnek igaza van, de túl önző vagyok, hogy
lemondjak rólad egy olyan ember javára, aki valóban megérdemel. Örökké együtt maradunk, sosem
válunk el, úgyhogy örökké fogsz élni, édesem.
Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, menynyire hálás vagyok azért, hogy ilyen önző
férjem van.
- Megegyeztünk - suttogom.
- Találkozunk a fürdőben.
- Megegyeztünk - ismétlem röviden, mert tudom, fuldoklás nélkül nem fogok tudni több szót
kimondani. Leteszi a telefont, én pedig a gondolataimba merülök, és nézem, ahogy London fényei
elsuhannak mellettünk. Elképesztő
599
megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam. Ez egyszer John autó. jában teljes a csönd. Se dudorászás, se
dobolás kormányon; kényelmes csöndben tartunk vissza a Lussóhoz.
- Gyerünk befelé, kislány - mondja John szelíden miután leparkol, majd kiugrik a kocsiból.
Kikapcsolom magam, és csatlakozom hozzá az autó előtt.
- Nem kell bekísérned - jegyzem meg, de olyan képet vág, hogy biztos lehetek benne, hogy
bekísér. - Jesse mondta, hogy fésüld át a lakosztályt, ugye ?
- Csak egy egyszerű ellenőrzés, ez minden. - Könyökömnél fogva vezet be a Lusso előcsarnokába,
amiért panaszkodhatnék, de nem törődöm vele. John túlságosan óvatos, de ha az elővigyázatossága
neki és az idegbajos férjemnek örömet szerez, akkor engedelmeskedem.
Meglep, hogy az egyenruhája nélkül itt látom Casey-t.
- Szia, Casey - szólítom meg, ahogy végigvezetnek mellette, de egy másodpercem sincs
beszélgetni vele, vagy esetleg figyelmeztetni arra, hogy nemsokára Jesse haragjával kell
szembenéznie. Azt azért észreveszem, milyen elegáns az öltönyében, és az engem kísérő gorillára
reagáló riadt arckifejezését is kiszúrom. John a legtöbb emberből ilyen reakciót vált ki; ahogyan
annak idején belőlem is.
John beüti a kódot, és mielőtt beszáll, hátralép, hogy előtte szállhassak be a liftbe. Újra beüti a
kódot.
- Tudod a kódot ? - kérdezem, és közben abban reménykedem, hogy fogalma sincs a kód
jelentőségéről.
Rám mosolyog, de nem tudom eldönteni, hogy pillantása sokatmondó-e vagy sem. Az a
szemétláda most okos volt, de azt hinné az ember, hogy kicsivel kreatívabb ennél.
Köhécselek egy sort, mert az jut eszembe, mennyire kreatív tud lenni Jesse, amikor eléri azt az
állapotot.
A férjem tulajdonképpen csodálatosan, észbontóan kreatív- Meg kellene engednem azt a
fürdővizet, de ahogy a lift ajtaja kinyílik, beugrik, hogy korán van, és Cathy még biztos itt piszmog
valahol a lakásban.
Ahogy belépünk, egyből a konyha felé indulok, táskámat a pultra dobom, de Cathynek nyoma
sincs, úgyhogy elindulok felfelé, hogy megkeressem, és felválthassam aznapra.
263
- Ava, kérlek, hadd ellenőrizzem előbb - hallom John mennydörgő lépteit.
- Komolyan, John? - Félreállok, hogy elmehessen mellettem. - Most te vagy a dajkám, amíg Jesse
hazaér?
Nagyon remélem, hogy nem, mert le akarok zuhanyozni a Jesse-vel tervezett lubickolás előtt.
- Nem. Csak a saját lelki nyugalmam érdekében - morogja. - Fejezd be a siránkozást.
Nyersesége meglep, de nem vitatkozom egy ilyen óriással. Hagyom, hogy ajtókat nyitogasson;
nyugodtan, mellemen összefont karral, az üvegkorlátnak támaszkodva várok. A reggeli
meglepetésvendégre tekintettel semmiképp nem szabad nyafognom emiatt.
- Minden tiszta.
- Micsoda megkönnyebbülés - mosolygok gúnyosan, és elrugaszkodom az üvegtől.
John hirtelen megáll, szemöldöke valahol a feje búbja és napszemüvege közt van félúton.
- Ne feleselj velem, kisasszony!
Most tényleg nagyon ingerült, pedig már azt hittem, közös nevezőre jutottunk.
- Felhívom a biztonságiakat, majd ők elintézik a kódot.
Nézem, ahogy ledübörög az alsó szintre.
- Cathy nincs sehol, ugye ? - kérdem a hátától.
- Nem, nincs itt - feleli, miközben a lakosztály vonalas telefonja felé indul, de mielőtt odaérne,
megcsörren a mobilja.
601
- Igen - mordul bele a kagylóba, majd kitérőt tesz a konyha felé. - Itt vagyunk, Cathy már elment,
de én itt maradok, amíg ideérsz.
Ahogy távolodik, a hangja is egyre halkul, de tudom, hogy Jesse-vel beszél.
- A kék ajtóra ráférne egy festés - mondja John szándékosan suttogva, de még így is tökéletesen
hallom. Ezért hátrány, ha valakinek ilyen mély, dörmögő hangja van. Fenyegetőnek tűnik, az igaz, de
szart se ér, ha suttogni kell.
- Lansdowne Crescent, de nem biztos. Csak egy pillanatra láttam, de ha ez nem ő, akkor van egy
hasonmása.
Észre sem veszem, és John hangja felé indulok. Persze, jól hallottam, és valójában nem is kell
olyan közel mennem ahhoz, hogy tudjam, a fülem nem csap be.
De az, hogy John megpróbálta az egészet hallótávolságon kívül elintézni, tetézve ezt Ruth Quinn
címének említésével és azzal, hogy John nyilvánvalóan felismerte a nőt - mindez arra kényszerít,
hogy odalépjek hozzá, és megnézzem az arcát, hogy megállapíthassam, mit fejez ki. Semmi jóra nem
számítok, pláne, hogy Jesse-vel beszél, ami pedig azt jelenti, hogy Jesse is ismeri Ruth Quinnt.
Minden lépéssel egyre rémültebb leszek, ahogy John mély, suttogó hangja felé tartok.
- Nincs ott senki? - John a konyha távolabbi végében járkál fel-alá. - Már mondtam: Ruth Quinn.
Tudom, hogy a látásom már nem olyan jó, mint régen, de a nyakamat rá, hogy ő az. Marhaság, hívd
inkább a rendőrséget ahelyett, hogy utána rohangászol.
Amikor aztán John lassan megfordul, és rájön, hogy ott vagyok, megdermeszt a rémület.
Szemlátomást elsápad, fekete létére.
- Ki ez a nő ? - kérdezem.
Nagy levegőt vesz, és leveszi a napszemüvegét, de azt kívánom, bárcsak a helyén hagyta volna,
mert amit a szeméből kiolvasok, igazolja a félelmeimet. Szemében aggodalom ül, márpedig ez a fickó
nem szokott aggodalmaskodni.
- Jesse, minél előbb hazajössz, annál jobb. A többit hagyd a rendőrségre.
John leereszti a mobilját, úgyhogy bár jól hallom Jesse dühös kiabálását, a szavai kivehetetlenek.
Zaklatott, ordító hangja azonban többet mond minden szónál. Sok jóval a rendőrségi beavatkozás
említése sem kecsegtet.
- Ki ez a nő ? - hangom reszelős, légzésem gyorsul. Nem tudom pontosan miért, de mélységes
szorongás és rettegés fog el.
John legyőzötten sóhajt, de nem válaszol, inkább hátat fordít nekem.
- Már túl késő, itt áll mellettem. Jobban tennéd, ha hazajönnél.
264
Még egy dühös kiáltás, és azt hiszem, úgy hallom, valami megüt valamit - talán ököl az ajtót -, a
kopott, kék bejárati ajtót. Fogytán a türelmem, és az, hogy nem tudok valamit, amiről érzem, hogy
tudnom kellene, oldja a dermedtségemet.
John felém nyújtja a telefont, és én késlekedés nélkül kapom ki a kezéből.
- Ki ez a nő ? - hangom nyugodt marad, de ha nem kapok választ, hamar dühbe gurulok, és
érzem, hogy olyan igazi, tomboló dühroham fog erőt venni rajtam.
Jesse zihál, hallom dübörgő lépteit a háttérben.
- Nem tudom biztosan.
- Ezt meg hogy érted ? - Most már üvöltök, hisz a válasz minden volt, csak kielégítő nem. A
férjem pontosan tudja, kicsoda Ruth Quinn.
- Úton vagyok, majd megbeszéljük.
- Nem, most mondd el!
- Ava, nem akartam elmondani, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy tényleg ő az - mondja
Jesse, közben a kerekek csikorgásánk a hangjától összerezzenek. Ez nagyon szép, de mivel John
képtelen suttogni, a titkolózás rohadtul nem jött be.
- Elmagyarázom, amint le tudunk ülni beszélni.
- Jól gondolom, hogy nem fog tetszeni a mondandód, ugye? - Minek is kérdezem... Azt akarja,
hogy leüljünk - nem jó előjel. Tulajdonképpen egy jó előjel sincs. Mégjohn is aggódik amiatt, ami
körülöttünk történik.
- Drágám, kérlek, hadd érjek előbb haza.
- Nem válaszoltál - emlékeztetem csendesen, miközben elhelyezkedem egy bárszéken. - Milyen
más mondanivalód van még? - Rám jön majd a menekülhetnék?
- Nemsokára hazaérek - ismétli, majd leteszi, és otthagy John telefonjával az állam alatt, az
idegességtől remegő gyomorral. Most kéne elfutni...
Annyira rettegek és akkora bennem a bizonytalanság, hogy legszívesebben elmenekülnék, de
nem Jesse elől, hisz annak már csak a gondolata is, hogy nélküle kelljen léteznem, az elevenembe
vág, úgy érzem, elsorvadok tőle.
De az ösztönöm azt súgja, hogy megkell védenem magam, bármi legyen is az, ami most vár rám.
Vagyis ránk.
Amikor a vonalas telefon hangja belehasít a csendbe, felugróm, John pedig dübörgő léptekkel
siet át a konyhán, napszemüvege már a helyén. Bár birtokában van a hiányzó információnak, meg
sem kísérelem vallatni.
Ahhoz képest, hogy egyébként milyen fenyegető a megjelenése, amikor visszatér a konyhába,
túlságosan is gondterheltnek tűnik.
- Lentről hívtak. Bezárod mögöttem az ajtót, és nem nyitod ki, csak akkor, ha felhívlak, hogy én
vagyok az. Hol a telefonod?
- Mi folyik itt? - csak állok, és reszketek.
- Hol a telefonod? - sürget John, miközben kiveszi remegő kezemből a saját mobilját.
- A táskámban. John, mondd el, mi van!
Kiszolgálja magát; kiborítja a táskám, így hamar megtalálja a mobilomat. Leteszi szépen a pultra,
aztán felkap, és finoman a bárszékre ültet.
- Ava, most ne vitakozz velem. A portásnak gyanús lett valaki, úgyhogy megyek, és ellenőrzőm.
Valószínűleg semmi az egész.
Nem hiszek neki, mert se a hangsúlya, se a testbeszéde nem igazolja, amit mond. Minden jel
szerint retteghetek, és bizony rettegek is.
- Rendben - hagyom rá vonakodva.
Bólint, kedvesen megszorítja a vállam, majd kivonul. Nemsoká hallom, hogy záródik a bejárati
ajtó, s magamra maradok; még mindig reszketek, a gondolataim száguldanak.
Egyszerűen képtelen vagyok lecsillapodni, csak Jesse-t akarom. Már az sem érdekel, mit akar
mondani, teszek rá. Felmarkolom a mobilom, felszaladok a hálóba, a fehérneműs fiókomból gyorsan
előkerítem Jesse dolgozószobájának kulcsát, aztán gyorsan visszaszaladok, és sietve kinyitom az
265
ajtaját. Tudom, rögtön jobban leszek, ha már a férjem nagy irodai székében ülök, ami kicsit olyan,
mintha ő maga ölelne át. Őrjöngve, lihegve rontok be, erre a szoba közepén ott találok egy nőt, aki
az én falamat bámulja.
Ruth Quinn.
Lábam megbicsaklik, amitől előre tántorodom, s eláll a szívverésem. De drámai belépőm és
döbbent zihálásom nem hozza zavarba, pillantásra sem méltat, csak elmerülve bámulja tovább a
falat.
Lenyűgözve áll, és ha nem tudnám, milyen reakciót váltott ki ez nő Jesse-ből és Johnból, akkor
sem hinném azt, hogy Ruth egyszerűen belém van zúgva, hanem ennyiből is látnám, hogy betegesen
megszállott is.
Mire felfogom, hogy el kéne futnom, már késő; amikor lassan elindulok hátrafelé, rám néz. Csak
árnyéka önmagának; nem az a csillogó szemű, hamvas bőrű nő, akit megismertem. Csak pár órája
találkoztam vele, de olyan, mintha évek teltek volna el azóta.
- Meg se próbáld - mondja, s hangja hideg, gyűlölködő, azonnal kizárja annak valószínűségét,
hogy ez a nő belém esett. Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy gyűlöl.
- A lift úgysem működik, Casey pedig a lépcsőn állít meg, ha próbálkoznál.
Lehet, hogy sokkos állapotban vagyok, de szavainak jelentése tiszta és világos. Világos a bevillanó
emlék is: Casey öltönyben, s aztán annak az éjszakának a felvételén is ő szerepelt, amikor
elkábítottak. Még az az ésszerű kérdés is felmerül bennem, hogy mégis hogy az ördögbe jutott be ez
a nő a lakásba, pláne Jesse dolgozószobájába.
Aztán Ruth meglóbál egy kulcscsomót.
- Túl könnyű volt. - Jesse asztalára dobja a kulcscsomót, tekintetem követi az útját, amíg
csörömpölve leér az asztalra, aztán megáll. A kulcsokat nem ismerem fel, de nem kell sokat
töprengenem azon, hogy mire valók.
- A férjed ostobasága miatt, és mert a szeretőm olyan kétségbeesetten igyekezett engem
boldoggá tenni, már majdnem unalmas lett a dolog.
Visszanéz a falra; ez az Ava-fal.
- Azt hiszem, Jesse kicsit beléd csavarodott.
Meg sem mozdulok, a lehetőségeimet latolgatom, de nincs kiút, esélyem sincs, hogy valaki
megtaláljon, és most, hogy az új portás őrködik, tehetetlen vagyok.
A nő ujja megérinti a falat ott, ahova Jesse felírt valamit.
- A szívem újra dobog? - kacag fel. Fagyos, baljós nevetése csak fokozza gyötrelmeimet. - Jesse
Ward, ez a mocskos, nőket kihasználó féreg szerelmes, házas és ikrei lesznek. Egyszerűen tökéletes!
Ezt nem gondolja komolyan, de ami ezt megelőzte, igen. Megint egy semmibe vett exszeretővel
állok szemben, de ez a nő más szint; Ruth gyűlöli Jesse-t és vele együtt engem is. Félelmetesen tiszta
pillanat; ahogy megfordul és a hasamat bámulja elárulja, hogy növekvő gyermekeinket is gyűlöli.
Rettegésem fokozhatatlan; megvagyok győződve róla, hogy kisbabáimmal együtt halálos veszélyben
vagyok.
Felfogom, hogy közelít hozzám, de azt nem, hogy én is mozdulok. Sajnos nem elég gyorsan, mert
pillanatok alatt elém kerül, és figyelmesen cirógatni kezdi a hasamat.
Aztán visszahúzza a kezét, és ököllel behúz egyet. Felsi- koltok, védekezőn összegörnyedek,
karomat a hasam köré fonom, hisz ösztönösen a babákat próbálom védelmezni.
Sikítva, a hajamnál fogva rángat ki Jesse irodájából a tágas lakosztályba.
- El kellett volna hagynod őt - üvölti, aztán a földre lök, és pontosan célozva rugdosni kezd.
Fájdalom hasít belém, ömlenek a könnyeim. Ha túljutnék a sokkon és az elképesztő fájdalmon,
talán meglelném magamban az erőt, hogy haragudni tudjak rá, hiszem Ruth épp a gyermekeinket
próbálja megölni.
- Mit tud az az erkölcstelen mocsok, amivel rávett, hogy vele maradj, te szánalmas ribanc, te?
Felránt, pofon vág, de az őrjítően szúró fájdalom vagy az égető érzés hatására sem veszem el
karomat a hasamról Azt soha, semmiképp, pedig vissza akarok vágni neki. Még a telefonom is a
kezemben van, de nem kockáztathatom, hogy hozzáférjen a hasamhoz.
266
Túlterhelt agyam sürget, próbál irányítani, utasítani, de csak arra tudok gondolni, nincs más
választásom: beletörődöm a nő elmebajába, és imádkozom, hogy mindhárman élve kerüljünk ki
ebből. Ha valaha is azt hittem egy helyzetről, hogy az maga a pokol, ez a pillanat bizonyítja, hogy té-
vedtem. Ez még a pokol legmélyebb bugyránál is rosszabb.
Őrjöngve visít, ökle az alkaromon landol, s testem ívben hajlik hátra; én is felsikoltok.
Ebből nem kerülök ki élve. Persze nem haltam még meg, de amennyire homályos látásom
engedi, a szeméből azt olvasom ki, hogy addig folytatja, amíg tényleg belehalok. Ez egy tébolyodott
őrült. Mi az ördögöt művelt vele Jesse?
Kivágódik a bejárati ajtó, és a nő hirtelen eltűnik előlem. Nagy keservesen tudok csak
megfordulni, miközben a hasamat markolom, és még mindig zokogok a fájdalomtól.
Még látom, hogy a nő eltűnik a konyhában, aztán könnyben úszó szemem megtalálja Jesse-t.
Egész testében remeg. Járt már fönt az emeleten, öklei fel vannak dagadva. Kétségbeesett tekintete
végigsöpör rajtam, homlokáról ömlik a verejték, arckifejezése a leplezetlen rettegés és az egész
lényét megrázó eszeveszett harag keveréke. Beletelik pár pillanatba, hogy összeszedje magát, és
látom, hogy képtelen eldönteni, hogy nekem segítsen-e, vagy az otthonunkba betörő őrültet
semlegesítse. Megszólalni nem tudok, de gondolatban azt üvöltöm neki, tegye az utóbbit. Elfojtott
zokogás tör fel belőlem, erre már minden ízében reszketni kezd, majd a konyha felé iramodik. Lábam
ösztönösen mozdul, és bölcs dolog vagy sem, de utána indulok.
Most már csak őt féltem.
Lefékezek, látom, hogy Jesse a szoba túlsó végében, Ruth pedig vele szemben a reggelizőpultnál
áll. Tökéletes háromszöget alkotunk, egymást lessük, mind levegő után kapkodunk, de Ruth az
egyetlen, aki egy késsel hadonászik. Telefonom hangos csattanással esik a padlóra, de Ruth figyelmét
ez nem tereli el. Ahogy, mintegy mellékesen, megforgatja a kezében a kést, megvillan a hatalmas
penge. Nekem szegezi ugyan, de a gonosz, borotvaéles kés látványa nem pusztán félelemmel tölt el,
hogy bántani fog engem vagy a kicsiket, de elszörnyedve nézek Jesse hasára is.
- Atyaúristen! - suttogom olyan halkan, hogy tudom, kapkodó lihegésünk közepette senki nem
hallott meg.
Hiszen azt mondta, az autóbalesete során sérült meg. Pontosan ezt mondta. Töröm a fejem,
keresem a pontos szavakat, de nem lelem őket, mert nincsenek ott. Csak a következtetés van, amit
magam vontam le. Borzasztó hibás volt a feltételezésem, ugyanakkor kétlem, hogy a férjem felfedte
volna a valódi elkövető kilétét - annak a személyét, aki most itt áll, és késsel fenyeget, úgy, hogy
nyilvánvalóan használni is kész. Nem hiszem, hogy valaha is bármi jobban meg tudna félemlíteni.
Most már mind a négyen veszélyben vagyunk.
- Örölük, hogy látlak, Jesse - köpi a szavakat Ruth, s nagyobb terpeszbe áll, hogy el ne veszítse az
egyensúlyát. Lecsapni készül.
- Én nem - válaszolja Jesse. Nehezen lélegzik, mégis nyugodtnak tűnik. - Mit keresel itt?
A nő mosolya fagyos.
- Örömmel hagytam, hogy belefulladj az önsajnálatba, halálra idd magad, és esztelenül kefélj
fűvel-fával, hogy betöltsd a magad teremtette űrt, erre egyszer csak szerelmes leszel. Megfosztottál
a boldogságtól, tehát nem hagyhatóm, hogy te boldog légy.
- Tízszeresen megfizettem már minden hibámért, Lauren.
Lauren? - kapom föl a fejem, s a fényes pengéről Jesse izzadt arcára nézek.
- Megérdemlem a sorsom - könyörgése szíven döf.
A férjem arról próbálja meggyőzni magát, hogy méltó hozzám, és az, hogy ennek az
elmebetegnek a jóváhagyására vár, rövid időre elfeledteti velem, hogy arcom lázasan ég, és hasam
még mindig tompán lüktet. Forr bennem a méreg.
- Nem érdemled meg. Megfosztottál a boldogságtól, én is megfosztlak a tiédtől.
A kés felém lendül, Jesse feszülten mozdul, majd űzött tekintete rám villan, mielőtt megállapodik
Ruthon - vagy Laurenen, ki tudja?
- Nem én fosztottalak meg a boldogságtól.
- De igen - sikoltja a nő. - Elvettél feleségül, aztán elhagytál!
267
Levegő után kapkodva pillantok Jesse-re, aki az ajkát harapdálja, tekintete ide-oda jár köztem és
az... exfelesége közt. Nős volt ? Nem kapok levegőt, gondolataim száguldoznak, és képtelen vagyok
felfogni, amit az imént hallottam.
Ruth rám néz, azonnal magához tér dühös kirohanásából, és elmosolyodik.
- Nem tudtad? Nos, ez meglepő, de talán mégis magyarázza, hogy miért maradtál vele.
Önelégültsége Jesse kétségbeesésével párosulva teljesen megbénít.
- Minket semmi nem választhat el.
Szavaim letörlik a vigyort Ruth arcáról, ugyanakkor
jesse is megfeszül. Fáradt szemébe nézek, és üres tekintetéből tudom, hogy ő nem így gondolja.
Fejem enyén reszketni, alsó ajkam remegni kezd. Megnyugtat, hogy tenyeremet a hasamra
csúsztatom, Jesse arckifejezése már kevésbé. Tekintete a hasamra siklik, arcán kétségbeesett
kifejezés suhan át.
- Bocsáss meg - mormogja. - El kellett volna mondanom.
A legmegbotránkoztatóbb dolgot ugyan tényleg sikerült a végére hagynia, de nem érdekel,
komolyan nem.
Minket semmi nem választhat el.
- Nem számít - próbálom megnyugtatni, de kishitűsége győzni látszik.
- Dehogynem számít - köpi a szavakat Ruth, s egymás helyett máris a késsel hadonászó
elmebeteg ribancra figyelünk, aki betört az életünkbe.
- Semmiről nem tud, ugye ?
Remélem, hogy téved. Remélem, hogy Jesse mindjárt bólint, és megmondja neki, hogy tudok én
mindenről - a Manorról, a piálásról, most már róla is... mindenről. De Jesse feje remegni kezd, s
bizonytalanságom egyre fokozódik.
- Nem tud a kislányunkról?
A szoba megfordul velem, Jesse pedig megindul.
- Maradj, ahol vagy! - kiabálja Ruth, s felé suhint a késsel.
- Ava... - Jesse kétségbeesetten szeretne odajönni hozzám. Tántorgok, ahogy megpróbálom
megemészteni az információt, és a férjem láthatólag belepusztul, hogy nem jöhet oda hozzám, még
ha nem is fizikailag tartják vissza. Tudja, ha mozdul, akkor a ribanc rám támad.
Van egy lánya ? Az én életem itt és most ér véget. Ez Jesse-
tői a döbbenet csúcsa, fokozhatatlanul. A férjem azért próbál kompenzálni, mert nem volt része az
életének.
- így van, házasok voltunk, és elhagyott, pedig gyereket vártam - köpi a szavakat a nő.
- Kényszerítettek, hogy elvegyelek, mert teherbe estél. Tudtad, hogy nem akarlak elvenni.
Tizenhét évesek voltunk, Lauren, és egyetlenegyszer csináltuk...
Hangja megtört és bizonytalan, mintha magát próbálná megnyugtatni, hogy helyesen
cselekedett.
- A saját döntésedért ne a szüléidet okold! - a nő megint tombol, keze megállíthatatlanul remeg.
- Megpróbáltam jóvá tenni a bűneimet, próbáltam boldoggá tenni őket.
Miközben a hallottakat próbálom megfejteni, a szoba továbbra is veszettül forog. Ennek semmi
értelme, pláne most, amikor ilyen veszélyes helyzetben vagyok. Zavarodottságom és riadalmam
ellenére felismerem, hogy létkérdés, hogy biztonságba kerüljek. Ki kell jutnom innen. Megpróbálok
elhúzódni, remélve, hogy a nő figyelme és haragja Jesse-re összpontosul, míg én csendben szökni
próbálok. Tudom, hogy Ruth - vagy Lauren - Jesse helyett rám támad majd, mert őt akarja
megbüntetni azzal, ha nélkülem kell tovább élnie. Mindent jól kiszámított, de én is!
- Ne mozdulj! - üvölt rám, mire megtorpanok. - Egy pillanatig se gondold, hogy elmenekülhetsz,
mert olyan gyorsan állítom bele a férjedbe ezt a kést, hogy az ajtón sem jutsz ki.
Fenyegetése meghiúsítja a tervemet, mert függetlenül az új információktól, elviselhetetlen a
gondolat, hogy kárt tegyen Jesse-ben.
- És mivel a legjobb részt még nem is hallottad, jó lenne, ha maradnál, hogy végighallgasd.
- Lauren! - recsegi Jesse figyelmeztetően.
268
A nő nevetése egyszerre ravasz és megszállott.
- Nocsak, nem akarod, hogy elmondjam a szép fiatal terhes feleségednek, hogy megölted a
kislányunkat ?
Jesse sebesen mozdul, most már semmi nem állíthatja meg. Tudom, mert közben megingok,
utána pedig megállíthatatlanul zuhanok a padló felé.
A világ túlterhelt elmémmel együtt milliónyi apró szilánra törik, de azt még felfogom, hogy a nő
is megmozdul, s a kés nyivánvaló szándékkal száguld felém.
Azt is felfogom, hogy Jesse a penge útjába áll. Miután sikerül tompítania az esésemet, Ruth-t is a
földre viszi, és bősz ordítással húz be neki egyet. Ruth csak nevet. Ez az elmebeteg ribanc csak röhög,
és cukkolja Jesse-t, akit a nő hisztérikus vidámsága csak még tovább bőszít.
- Nem én öltem meg a kislányunkat - ezzel újra megüti, s ahogy ökle csattan a látszólag vidám
arcon, beleremegek.
- De igen, te tetted! A halálba küldted, amikor beszállt abba a kocsiba!
- Nem az én hibám volt! - Jesse most már fölötte térdel, s Ruth hadonászó kezét próbálja lefogni.
- Nem Carmichaelnek kellett volna elvinnie a gyereket. Neked kellett volna vigyáznod rá. Öt évet
töltöttem egy gumiszobában, aztán húszat azzal, hogy azt kívántam, bárcsak sose hagytam volna,
hogy lásd a lányodat. Elhagytál, aztán megölted az egyeden lényt, aki belőled nekem megmaradt.
Nem engedem, hogy pótold őt! Belőled senki másnak nem juthat!
Jesse felüvölt, és egy utolsó nekirugaszkodás után kiüti a nőt. Nagy nehezen sikerül felülnöm,
nézem, hogy a férjem teste remeg az indulattól és a kimerültségtől. Minden egymásnak üvöltött
szavukat hallottam, minden világos; megdöbbentem, de sokkal inkább szomorú vagyok.
A találkozásunk óta elviselt minden őrültsége most nyert értelmet és igazolást. Jesse túlzott
védelmező ösztöne, ésszerűtlen aggódása, idegbeteg viselkedése - minderre most kaptam
magyarázatot.
Nem tartja magát méltónak a boldogságra, és igenis engem védelmezett. Bár egyben saját
magától és életének sötét történetétől is megóvott. Nem ő ült hát Carmichaellel akkor a kocsiban,
hanem a kislánya. Mindenki, akit valaha igazán szeretett, tragikus halált halt, s Jesse minden egyes
veszteségért magát tartja felelősnek. Vérzik a szívem ezért az emberért.
- Minket semmi nem választhat el - zokogom, míg felállni igyekszem, de térdelésnél tovább nem
jutok. Ez a nő azt hitte, ez fog elválasztani bennünket, de ez nem fog megtörténni.
Megkönnyebbültem. Tulajdonképpen számomra most állt össze a kép, minden apróságnak van már
értelme. Jesse feltápászkodik a padlóról, és kíntól gyötört zöld szemét rám függeszti.
- Annyira sajnálom - ahogy elindul felém, álla reszket.
- Nem számít - nyugtatom meg. - Semmi nem számít. - Karomat felé nyújtom, kétségbeesetten
szeretném, hogy érezze, legyen az bármilyen megdöbbentő és sötét is, én vele együtt efogadom az
élettörténetét is.
Különös nyugalom árad szét köztünk, mintha csendes, közös egyezség jönne létre, s várom, hogy
odaérjen hozzám.
Egyre türelmetlenebb vagyok. Mi tart ilyen sokáig? Mintha Jesse minden lépéssel lassulna, aztán
egy elfojtott nyögéssel térdre rogy, és felszisszen, amikor kezét a gyomrára szorítja.
Zavartan fürkészem az arcát, hogy kiderüljön, mi a baj, de amikor kinyitja a zakóját, meglátom a
véráztatta inget és az oldalából kiálló kést.
- NEEEEEEEEE! - sikoltom, máris talpon vagyok, odarohanok. Kezem a kés pengéje körül matat,
fogalmam sincs, mit tegyek.
- Atyaisten, Jesse! - Fuldokolva hanyatlik hátra, tenyere a sebet tapogatja.
- Istenem, ne, ne, ne, ne, ne, kérlek, Istenem csak ezt neü!
Térdre rogyok, azt perzselő fájdalmat, ami eddig az arcomat és a hasamat kínozta, most már a
mellkasomban érzem. Alig kapok levegőt. Férjem fejét az ölembe húzom, s szinte bomlottan
simogatom az arcát. Zöld szeme elfelhősödik.
- Nehogy becsukd a szemed - kiáltom őrjöngve. - Gyerünk, drágám, tartsd nyitva a szemed, nézz
rám!
269
Óriási erőfeszítés árán sikerül csak kinyitnia a szemét. Elfúló lélegzettel próbál szólni hozzám, de
elcsitítom, és hisztérikusan zokogva csókolom a homlokát.
- Ava...
- Cssss. - Egy tiszta pillanatomban a zakója belső zsebében megtalálom a mobilját, de így is csak
harmadszorra sikerül bepötyögnöm a három azonos számot. Utasításokat kiabálok a kagylóba,
sikoltozva könyörgök a vonal túlsó felén lévő nőnek, hogy siessenek. Csillapítani próbál, utasításokat
ad, de nem hallok semmit. Leteszem, Jesse egyre sápadó arcára figyelek inkább. Arca szürke, teste
teljesen elernyedt, kiszáradt ajka szétnyílik, kapkodva lélegzik.
A minket körülvevő kísérteties csend hangosabb, mint elfúló lélegzete.
- Jesse, nyisd ki a szemed! - kiáltok rá. - Ne merészelj itt hagyni engem! Rettentő dühös leszek, ha
magamra hagysz.
-Nem megy... - ahogy lehunyja a szemét, teste össze- rándul.
-Jesse!
Szeme még kinyílik, karját azonban hiába próbálja felemelni, feladja, hagyja, hogy visszahulljon
apadióra. Nem bírom hallgatni, ahogy levegőért küzd, úgyhogy az ő telefonjáról felhívom a saját
mobilomat, és hallom, hogy pár méterrel arrább megszólal az Angel. Ringatom a férjem a zenére,
csillapíthatatlanul zokogok. Ha a telefonom elhallgat, újratárcsázom, aztán megint újra és újra, amíg
a dal meg nem nyugtatja nehéz zihálását.
Kihunyó tekintettel néz fel rám, már nincs a szemében semmi, hiába kutatok bármi után, már
késő.
- Megtörhetetlen - mormogja, de szemét képtelen már nyitva tartani.
-Jesse, kérlek! Nyisd ki a szemed! - kétségbeesésemben megpróbálom felhúzni a szemhéját. -
NYISD KI! - könyörgök sikoltva, de minden hiába.
Elveszítem. Tudom, mert a saját szívverésem is lassul.

270
33. fejezet
Még két hétig nem néztem a szemébe. Ez volt életem két leghosszabb hete. Az eddigi életem során
az elhagyatottságról vagy szenvedésről alkotott minden elképzelést eltiportak a mostani gyötrő
érzések. Elvesztem. Tehetetlen vagyok. Hiányzik a legfontosabb részem. Az egyeden vigaszom az
volt, hogy láthattam békés arcát, és érezhettem a bőre melegét.
Négy nappal ezelőtt az orvos levette a lélegeztetőgépről, így most jobban látom őt, szakállas és
puffadt, és nem hajlandó magához térni, annak ellenére, hogy meglepte őket azzal, hogy felszínesen
és vontatottan bár, de már magától lélegzett. A penge egyenesen fölszelte az oldalát, föltépve a
gyomrát, és a helyzetet súlyosbította, hogy a műtét közben a tüdeje is összeomlott. Két hibátlan heg
éktelenkedik tökéletes felsőtestén, az új inkább egy tiszta metszés, nem úgy, mint a nő által legutóbb
ejtett egyenetlen seb. Láttam, ahogy naponta átöltöztetik, és ahogy a sebet kitisztítják. Már hozzá is
szoktam, ez a tökéletlenség nemcsak életem legszörnyűbb napjának emlékeztetője, hanem egy
újabb rész is őbenne, amit szerethetek.
Egyszer sem hagytam el az ágyát, csak a mosdóba futottam ki, amikor már olyan sokáig
tartottam vissza, hogy a hólyagom majd szétrepedt. Másodpercek alatt zuhanyoztam, amikor anyám
szabályosan betaszigált oda, de ilyenkor minden alkalommal megeskettem, hogy sikít, ha Jesse csak
megmoccan. Nem moccant. Ugyanaz a kezelőorvos és sebész naponta elmondta, hogy ez
türelemjáték. Jó erőben van, és egészséges, így a legjobbak az esélyei, de nem láttam javulást az óta,
hogy hagyták magától lélegezni.
Egy óra sem telik el anélkül, hogy ne könyörögnék az ébredéséért. Egy perc sem telik el anélkül,
hogy meg ne csókolnám valahol, remélve, hogy az ajkam érintése a bőrén valamit kivált. De nem. A
szívem minden nappal egyre lassul, a szemem egyre jobban ég, és a pocakom egyre nő. Mindig,
amikor a másodperc egy tört részéig magamra pillantok, eszembe jut, hogy a babáim talán sosem
találkoznak majd az apjukkal, és ez túl kegyetlen igazságtalanság ahhoz, hogy elfogadjam.
- Ébredj - követelem halkan, miközben potyogni kezdenek a könnyeim. - Te makacs ember! -
Hallom nyílni az ajtót, és homályos tekintetemmel megpillantom anyámat. - Miért nem ébred föl,
mama?
Ő egy pillanat alatt mellettem terem, és mert én nem vagyok hajlandó mozdulni, megkerül és
átölel.
- Most gyógyul, drágám. Föl kell gyógyulnia.
- Már túl régóta tart. Azt akarom, hogy fölébredjen. Hiányzik. - A vállam rázkódni kezd, és a
fejem az ágyra hanyatlik a reményvesztettségtől.
- Ó, Ava. - Anyám kétségbeesett, tehetetlennek és haszontalannak érzi magát, de nem
segíthetek, hogy bárki más jobban érezze magát, amikor én magam ilyen vigasztalan vagyok. - Ava,
drágám, enned kell. - Mondja lágyan, biztatva, hogy fölemelkedjem az ágyról. - Na, gyerünk.
- Nem vagyok éhes - mondok ellent neki.
- írok egy listát a makacskodásaidról, és amikor Jesse rendbe jön, mindegyikről beszámolok neki -
fenyegetőzne, de a saját hangja is megremeg, miközben egy doboz könnyű salátát kínál felém.
Tudom, hogy az elutasításnak semmi haszna, de csak a buta gondolat, hogy örömet szerzek neki,
ha eszem, vesz rá, hogy fél kézzel kinyissam a dobozt, és elkezdjem kiszedegetni a
koktélparadicsomokat.
- Beatrice és Henry most érkezett, drágám. - Anyu hangja óvatos, de már túl vagyok a Jesse szülei
iránt érzett megvetésen. Nincs bennem helye érzésnek, a bánaton kívül. - Bejöhetnek?
Önző módon elutasítanám. Csak magamnak akarom őt, de nem akadályozhattam meg, hogy az
újságok London- szerte papírra ontsák a késelés hírét. A hír gyorsan terjed, még Európa-szerte is. Két
nappal azután hogy Jesse kórházba került, az anyja és a húga érzelmileg összeroppantak, az apja csak
csöndben nézett maga elé. Kifejezéstelen arcán, amely ijesztően hasonlított Jesse-ére, érzékelni
tudtam a megbánást. Hallottam minden magyarázatot, de nem vették igazán komolyan. A végtelen,
hangtalan idő alatt, amíg itt ültem, és nem tettem mást, csak sírtam és gondolkodtam, már levontam
271
a saját következtetésemet. Egyszerű: Jesse bűne a sok tragikus eseményben, amely élete során
történt, eltaszította a szüleit. Lehettek ők is az egyik kiváltó ok, a maguk tolakodó, együttműködést
követelő módján, de józan ésszel, ismerve az én kihívó természetű emberemet, és most, hogy már
minden másról is tudok. Tudom azt is, hogy alapvetően a saját makacssága volt az, ami ezt a
szakadékot okozta. Azzal, hogy elhatárolta magát mindenkitől, aki a veszteségeire emlékeztette, úgy
gondolta, enyhítheti a bűntudatot - azt a bűntudatot, amelyet soha nem is kellett volna éreznie.
Nem adott magának esélyt hogy olyanok vegyék körbe, akik szeretik, és akik segíthetnek rajta. Azt
várta, hogy ezt én tegyem meg. Ehhez pedig talán már túl késő, mert élettelenül és érzéketlenül
fekszik itt, és habár megöl a gondolat, hogy nélküle kell leélnem az életem - ami így is bekövetkezhet
akkor inkább lenne eleven és egészséges, úgy, hogy én ne ismerjem. Buta ötlet, tudom, de a zavart
elmém nem sok értelmet mutat, amióta itt vagyok. Folyamatosan fáj a fejem, gombócot érzek a
torkomban, ami nem múlik, és az arcomat csípik a rászáradt könnyek. Kész roncs vagyok, és ilyen is
maradok, amíg élek, ha soha többé nem nyitja ki a szemét.
- Ava? - Anyám hangja és az, ahogy a vállamat dörzsöl- geti, visszahúznak a már túl ismerős
szobába.
- Csak egypár percre - egyezem bele, abbahagyom a salátaevést, és eltolom magamtól. Elizabeth
nem vitatkozik velem, és nem is próbál meg több időt kialkudni a számukra. Itt-ott lehetővé tettem
nekik öt percet, de bizalmasan nem.
- Jól van, drágám. - Eltűnik a szobából, és pár pillanat múlva halkan belép Jesse anyja, apja és
nővére. Nem veszek tudomást róluk. A szemem Jesse-re néz, a számat pedig szigorúan zárva tartom,
miközben az ágy mellé furakodnak. Az anyja sírni kezd, és a szemem sarkából látom, ahogy Amalie
vigasztalja. Az apja biztosan az arcát dörzsölgeti. Három szempár - mind zöld, csillog, és bánattal van
telve - az élettelen férjemet bámulja.
- Hogy van? - kérdi Henry az ágy körül járkálva.
- Ugyanúgy. - Felelem, félresimítva Jesse szőke hajtincsét a homlokáról, arra az esetre, ha
csiklandozná őt álmában.
- És veled mi van, Ava? Magadra is vigyáznod kellene. - Halkan, de szigorúan beszél.
-Jól vagyok.
- Megengeded, hogy meghívjunk enni? - kérdezi. - nem messze, csak a kórház éttermébe.
- Nem hagyom őt itt - erősítem meg milliomodik alkalommal. Mindenki megpróbálkozott ezzel,
és mindenki kudarcot vallott. - Fölébredhet, és nem lennék itt.
- Értem - próbál nyugtatni. - Akkor talán hozhatnánk valamit?
Bizonyára észrevette a salátát, de mindent megpróbál, az aggodalma valódi, de kéretlen.
- Nem, köszönöm.
- Ava, kérlek - erőlteti Amalie, de figyelmen kívül hagyom az unszolását, és megmakacsolva
magam a fejemet rázom. Jesse erővel is megetetne, bárcsak megtehetné.
Hallom a közös sóhajukat, majd nyílik az ajtó, és belép az éjszakás nővér, betolja az ismerős
kocsit, rajta a vérnyomásmérő, a lázmérő és számtalan egyéb berendezés, amellyel az állapotát
ellenőrzik.
- Jó estét - mosolyog a lány melegen. - Hogy van ma ez a szép férfipéldány? - Minden alkalommal
pontosan ezt mondja a műszakja kezdetén.
- Még mindig alszik - mondom neki, csak egy kicsit mozdulva arrább, hogy hozzáférhessen Jesse
karjához.
- Lássuk, mi a helyzet. - Megfogja Jesse karját, egy pántot rögzít a karjára, mielőtt megnyom
néhány gombot, hogy a készülék elkezdjen automatikusan felfúvódni. A lány hagyja, hogy az eszköz
tegye a dolgát, ő addig megméri a hőmérsékletét, majd ellenőrzi a szívmonitor papírszalagját, és
lejegyzi az eredményeket. - Ugyanaz. Erős, határozott embere van, édesem.
- Tudom. - Egyetértek, és a további kitartásáért fohászkodom. Nincs jobban, de rosszabbul sem,
és ez kell hogy reményt adjon. Ez minden, amim van. A nővér befecsken dez valamilyen gyógyszert a
karjába, mielőtt kicserélné az infúziós tasakot, majd a holmiját összegyűjtve, csöndben elhagyja a
szobát.
272
- Akkor békén hagyunk - töri meg a csöndet Henry. - Megvan a számom.
Igenlőn bólintok, és hagyom, hogy vigasztalásképpen a vállamat simogassák, aztán nézem, amint
sorban megcsókolják Jesse-t, utolsóként az anyja, könnyes arccal.
- Szeretlek, fiam - motyogja, mintha azt akarná, hogy én ne halljam meg, talán azt hiszi,
elítélném, amiért van bőr a képén. Sosem tenném. A szorongásuk elég ok arra, hogy elfogadjam
őket. Az én küldetésem célja, hogy visszaállítsa Jesse életét, olyanná, amilyennek lennie kellene.
Mindent megteszek, de nem tudom, hogy ő itt lesz-e, hogy elfogadja és értékelje.
Még több könny hull.
Fölnézek, és a fátyolon át látom, amint Kate, Sam, Drew és John lépnek be az ajtón. Formális
üdvök és viszlátok cserélődnek, és nem tudok elnyomni a számon kicsusszanó fáradt sóhajt a még
több ember érkezése láttán. Tudom, hogy mind csak Jesse és énmiattam aggódnak, de az erőlködés,
hogy feleljek a kérdéseikre, amikor érdeklődnek, olyan erőt követel meg tőlem, amivel nem
rendelkezem.
- Jól vagy, kislány? - dübörög John, és rábólintok, pedig nyilvánvalóan nem így van, de könnyebb
a fejem föntről leejteni, mint jobbra-balra mozgatni.
Fölnézek, és felkínálok egy kis mosolyt, amikor észreveszem, hogy lekerült a kötés a fejéről.
Napokig okolta magát, de mit tehetett volna, amikor Ruth Quinn szeretője vagy Casey hamis
ürüggyel lehívta őt, váratlanul rajtaütött, amint kilépett a liftből, és fejbe verte őt egy vasrúddal?
- Nem maradok - folytatja John. - Csak azt akartam, hogy tudd, ma mindketten bíróság elé álltak,
és mindkettő vizsgálati fogságba került.
Elégedettnek kellene lennem, de még arra sem jut erőm, hogy az legyek. Véget nem érő
kérdésekre válaszoltam, amelyekkel a rendőrök bombáztak, és Steve, az állomány tagja, naprakészen
informált az új eredményekről. Nyilvánvaló, hogy Ruth vagy Lauren, Jesse pszichotikus exfelesége és
Casey, a nő puncifüggő szeretője, aki - hogy a kedvére tegyen - pontosan azt csinálta, amit a nő
mondott.
- Na, jó - pillantok fel, a négy újabb, ez esetben együtt érző szempárra. Elegem van abból, hogy
ezeket nézzem. - Nem akarok udvariatlan lenni, de nincs erőm ah... - a hangom elhal, miközben a
szabadon lévő kezemmel a sajgó szemem felé nyúlok, hogy megdörzsöljem.
- Ava, menj haza, zuhanyozz le, és aludj egy kicsit. - Kate a székem mellé húz egy másikat, és
átkarolja a remegő vállam. - Mi itt maradunk. Ha fölébred, azonnal hívlak. ígérem.
Megrázom a fejem. Bárcsak mind feladnák. Nem megyek sehova, csak ha Jesse is velem jön.
- Gyere, Ava. Elviszlek. - Drew előrelép mint önkéntes.
- Ott, meglátod. - Sam is csatlakozik a meggyőzéspártiakhoz. - Mi maradunk, Drew meg vigyen
haza egy kis időre.
- Nem! - Egy vállrándítással leszerelem Kate-et. - Egy lófaszt megyek el innen, úgyhogy
leállhatnátok! - Egyenesen Jesse-re nézek, várom, hogy megszidjon, de semmi. - Ébredj!
- Oké. - Kate óvatosan közelít. - Leállunk, de kérlek, egyél valamit, Ava.
- Kate. - Fáradtan sóhajtok, keservesen azon igyekezve, nehogy elveszítsem az önuralmam. - Már
ettem egy kis salátát.
- Jól van. - Jól látható csalódottsággal álldogál, majd visszatér a többiekhez. - Nem tudom, mi
mást tehetnék. - Odalép Sam kitárt karja közé. Drew szomorúan néz rám, és eszembe jut, hogy e
pillanatban neki sem könnyű, miután kihasználta őt egy nő, hogy megpróbálja csapdába ejteni a
férjemet. Kate-től hallottam a furcsa kifejezést, amikor beszélgetéssel próbálta elterelni a
figyelmemet, de nem ismerem a teljes történetet. Azt azonban tudom, hogy Drew ennek a
helyzetnek a támogatója lett. Nem Coralé, csak a babáé, ami dicséretes dolog, tekintve, hogy a nő
mennyire becsapta őt.
- Indulunk - javasolja John a többiekhez fordulva, és szinte kitolja őket a szobából. Hálás vagyok,
udvariasságból épphogy csak elkezdek kipréselni magamból egy viszlátot, mielőtt minden
figyelmemet újra Jesse-nek szentelném.
A fejem újra az ágyon pihen, hosszasan küszködöm az elnehezedő szemhéjammal mindaddig,
míg végül az ellenállásom megtörik, és a szemem lassan lecsukódik, és útnak indít egy olyan tájék
273
felé, ahol semmit sem vagyok hajlandó megtenni, amire kér, ezért kénytelen az érintései tak-
tikájához folyamodni. Most épp hozzám ér, nagy tenyerével köröz kócos, természetesen szárított
hajamban, de az álmomban tökéletes vagyok, nem elgyötört, sápadt és rosszul öltözött, a
melegítőnadrágomban és az ő elnyűtt pólójában, abban, amit anyámtól kértem, hozzon el s
szennyestartóból, és amit nem cseréltem le, amióta itt vagyok.
Egy boldog helyen vagyok, újraélve ezzel e férfival minden pillanatot, mind a nevetést, a
szenvedélyt és a frusztrációt. Az agyam ismét lejátszik minden köztünk elhangzott
szót és megtörtént érintést. Minden másodpercet, minden együtt megtett lépést és ajkaink minden
egyes találkozását. Nem mulasztok el egy pillanatot sem - magas, karcsú teste fölemelkedik az
íróasztal mögül, mint amikor először találkoztam vele, szépsége minden lépéssel egyre nő, egészen
addig, amíg el nem áraszt az illata, amint fölém hajol, hogy megcsókoljon. Határozott érintését, ami
elképesztő érzelmeket gyújtott bennem. Mindez eleven, világos és boldog. Attól a pillanattól kezdve,
hogy beléptem abba az irodába, arra a sorsra voltam ítélve, hogy ezzel az emberrel legyek.
- Az én gyönyörű lánykám álmodik.
Nem ismerem föl a hangot, de ezek az ő szavai, így tudom, hogy ő szól. Válaszolni akarok neki,
megragadni a lehetőséget, hogy oly sok dolgot elmondjak neki, de a kétségbeesés még mindig nem
engedi, hogy megtaláljam a hangom. Visszasüppedek szavai elidőző visszhangjához, szüntelen
érintéséhez, ami most az arcomat becézi gyöngéden.
Erős, sípoló hang riaszt fel a boldog szunyókálásból, és reménnyel telve kapom fel a fejem, de azt
látom, hogy a szeme még mindig zárva, és a keze is ott nyugszik, ahol az imént - az egyik keze az
enyémben, a másik élettelenül fekszik az oldala mellett. Zavart vagyok, és összerándulok a sipító
zajra, ami, mint hamarosan rájövök, az infúziója, azt jelzi épp, hogy kifogyott a gyógyszer.
Nyújtózkodom, hogy elérjem a nővérhívót, de aztán felpattanok, amikor egy elfojtott nyögés hallok.
Nem tudom, miért ugrottam fel, a hang mély és halk, egyáltalán nem ijesztő, de a szívem így is majd
kiugrik a helyéről. Közelről nézem az arcát, arra gondolva, hogy talán csak képzelődtem.
Ekkor azonban a szeme megmozdul a szemhéja alatt, a szívem pedig még gyorsabban kezd
kalapálni. Késztetést érzek, hogy magamba csípjek, biztosan nem alszom-e, és azt hiszem, meg is
teszem, mert durva kis szúró a fájdalmat érzek, a bánat okozta zsibbadtság ellenére.
- Jesse ? - suttogom, és finoman a vállára ejtem a kezem hogy egy kicsit megrázhassam, bár
tudom, hogy nem lenne szabad. Újra felnyög, és megmozdul a lába a vékony pa_ muttakaró alatt.
Ébredezik. - Jesse? - Hívnom kellene a nővért, de nem teszem. Le kéne kapcsolnom a gépet, de azt
sem teszem. Halkan kellene beszéljek, de nem azt teszem. -Jesse! - Egy kicsit jobban megrázom.
- Túl hangos - panaszkodik megtört és a száraz hangon, eddig ellazult csukott szeme megfeszül.
Átnyúlok fölötte, és rácsapok a gép gombjára, hogy hallgasson végre.
- Jesse ?
- Mi van? - morog ingerülten, fölemeli a kezét, hogy megtapogassa a fejét. Az összes félelem és a
bánat szabadon illan el belőlem, és eláraszt a fény. Erős fény. Reményteli.
- Nyisd ki a szemed - követelem.
- Nem, kurvára fáj.
- Ó, Istenem. - A megkönnyebbülésem leírhatatlan, szinte fáj, ahogy villámként járja át
elgyengült testemet, és visszahoz az életbe. - Próbáld meg - könyörgök. Látnom kell a szemét.
Nyög egy kicsit, és látom, amint küzd, hogy végrehajtsa az ésszerűtlen utasításomat. Nem
enyhülök, hogy megkönyörülve rajta azt mondjam, hagyja abba. Látnom kell a szemét.
És íme.
Nem annyira zöld vagy lebilincselő, de van benne élet, ahogy hunyorogva, alkalmazkodni próbál
a szoba halvány világításához.
- Bassza meg.
Soha nem örültem még ennyire két szónak. Ez Jesse, erős. Én ostobán megterhelem azzal, hogy
csókolni kezdem a szakállas arcát, és csak akkor hagyom abba, amikor felszisszen a fájdalomtól.
__ Bocsánat! - locsogom, és eltolom magam tőle, amivel 0iég több kellemetlensége okozok neki.
- Bassza meg, Ava. - Arca eltorzul, és újra behunyja a szemét.
274
- Nyisd ki a szemed!
Megteszi, és túl izgatott vagyok, így föl sem tűnik, hogy engem korhol.
- Akkor ne okozz nekem ilyen kibaszott fájdalmat, asszony!
Nem hiszem, hogy voltam valaha ennyire boldog. Rettenetesen néz ki, szörnyű, de elviselem,
bárhogy alakuljon is a sora. Nem érdekel. Megtarthatja a hosszúra nőtt sörtéket az arcán. Minden
nap minden pillanatában káromkodhat nekem.
- Azt hittem, elvesztettelek. - Újra zokogok, amint magával ragad az ellenállhatadan
megkönnyebbülés, az arcom a tenyerembe hanyadik, hogy ne látsszon a meggyötört arcom.
- Kicsim, kérlek, ne sírj, most, hogy szart sem tudok tenni ellene. - Hallom, hogy mozdulni próbál,
amit egy káromkodással told meg. - Bassza meg!
- Ne mozogj - szidom meg, és letörlöm az arcom, mielőtt a kezem finoman a vállára tenném.
Nem vitatkozik velem. Kimerült sóhajjal ernyed vissza a párnájára, aztán fölemeli a karját, és a
karjából kiálló tűt kezdi figyelni, mielőtt még zavart pillantást vetne az ösz- szes őt körülvevő
gépezetre. Látom, amint az arcára kiül a felismerés, és tágra nyílt, rémült tekintettel emeli a fejét.
- Bántott téged - böki ki, küszködik, hogy fölülhessen közben sziszeg és összerándul. - A kicsik!
-Jól vagyunk - biztosítom őt, erővel visszakényszerítve az ágyba. Nehéz. A hirtelen felismerés
némi erőt adott neki. -Jesse, mindannyian jól vagyunk. Feküdj vissza.
-Jól vagy? Kérlek, mondd, hogy jól vagy.
- Jól vagyok.
- És a babák?
- Már volt két vizsgálat. - A kezemet az ő kezén nyugtatom, hogy érezzen. Ez teljesen ellazítja őt,
a szavaim is segítenek. Lehunyja a szemét, hogy arra akarjam ösztökélni, nyissa ki, de hagyom
pihenni. - Hívnom kéne a nővért.
- Ne, kérlek! Hagyd, hogy fölébredjek, mielőtt döfködni kezdenének. - Keze az arcomról a
tarkómra vándorol, enyhén megszorítja, némán jelezve, hogy jöjjek közelebb.
- Nem akarom, hogy fájdalmaid legyenek - tiltakozom, ellenállok, de az arca megfeszül, és
nagyobb erővel húz. - Jesse.
- Kapcsolat. Tedd azt, amit mondanak! - kulcsol át álmosan. Még most is lehetetlenül viselkedik,
amikor pedig hatalmas fájdalmai vannak.
- Nagy fájdalmaid vannak? - kérdezem, finoman az oldalához hajolva.
- Gyötrelmesek.
- Hívnom kell a nővért.
- Majd mindjárt. Még bírom.
- Nem, nem bírod. - Majdnem fölnevetek, kikerülve a sebét, óvatosan lepihenek mellé.
Egyáltalán nem kényelmes így, de ő örül ennek, hát így maradok. Adok neki öt percet, aztán hívom a
nővért, és semmit sem tehet, amivel megállíthatna - most az egyszer ez szó szerint így van.
- Örülök, hogy még itt vagy - mormolja, sok értékes energiát használ el arra, hogy az arcát az
enyémhez fordítsa, és megcsókoljon. - Feladtam volna, ha nem hallom állandóan a dacos hangodat.
- Te hallottál engem?
- Igen, furcsa volt, és kurvára idegesítő, amikor nem tudtalak kioktatni. Lesz olyan valaha is, hogy
azt teszed, amit mondanak? - Nem tréfál. Ez megmosolyogtat.
- Nem.
- Gondoltam - sóhajt. - Megkell neked magyaráznom ezt-azt.
Ez a néhány szó feszültté tesz.
- Nem, nem kell - vágok vissza, és megpróbálok elhúzódni tőle, hogy hívhassam a nővért, de nem
jutok sehova.
- Bassza meg! - fakad ki. - A picsába, picsába, picsába! - Még mindig küzd ellenem a buta férfi,
pedig én vagyok az, aki enged, jobban aggódom érte, mint ő magáért. - Maradj itt, és figyelj! -
követeli nyersen. - Nem mész sehová, amíg nem beszéltem neked Rosie-ról.
A név semmit sem kellett volna hogy jelentsen nekem, mégis jelentett. Elviselhetetlen
szívfájdalmat és évekig tartó önkínzást jelentett. Már régen be kellett volna vallania. Természetének
275
számos neurotikus vonását megmagyarázta volna.
- Lauren anyám és apám jó barátainak lánya volt - kezdi, és én összeszedem magam, mert
rájövök, hogy most az egész történet elém tárul. Nem csak a kisebb részek, amelyeket hallani
szerettem volna a lányáról, de az elmebeteg nő esete is, aki, aki majdnem elrabolta őt tőlem. - Biztos
vagyok benne, el tudod képzelni, ezt a típust - jól nevelt, gazdag és nagy tekintélyű a puccos
társaságban, amit kénytelenek voltunk elviselni. Egyszer együtt bolondoztunk, és ő teherbe esett.
Tizenhét évesek voltunk, fiatalok és ostobák. El tudod képzelni azt a botrányt ? Ha a mostani eszem,
mel csináltam volna végig... - Megmozdul, az arca összerándul, és még néhányat káromkodik.
Értem, és nem is kellene többet mondania, de hallgatok, és hagyom, hadd beszélje ki magából
több évnyi gyötrelmeit.
- Rendkívüli ülést hívott össze Lauren családja és az enyém, és az apja követelte, hogy vegyem
feleségül a lányát, mielőtt a szóbeszéd tönkretenné mindkettőnk családját. Jaké nem sokkal azelőtt
halt meg, én pedig belementem, remélve, hogyha próbálok megfelelni, az jobban összeköt a
szüleimmel.
Lecsuktam a szemem, és egy kicsit szorosabban bújtam hozzá, fölidézve a szüleimnél tett
látogatásunkat és az ő reakcióját, amikor anyám arra utalt, hogy azért vett engem feleségül, mert
teherbe estem.
- Egy tervszerű házasság? - kérdezem.
- Igen, de a két család közös erőfeszítéssel, elképesztő eredményességgel győzte meg a
közösséget, hogy reménytelenül szerelmesek voltunk egymásba.
- O az volt - suttogom, ismerve az irányt, amerre a történet tart.
- Én viszont nem voltam - jelenti ki csöndesen. - Kiházasítottak, és egy hónapon belül a szüleik
vidéki birtokára költöztem. Mindenki boldog volt, rajtam kívül. - Ujjai lustán játszadoznak a
hajammal, és fájdalmasan nagyot lélegzik, mielőtt folytatná. - Carmichael egy menekülési
lehetőséget kínált nekem, és végül összeszedtem annyira a bátorságomat, hogy, véget vessek ennek
az egész ördögi komédiának, ám Rosie érkezésekor elhatároztam, hogy apja leszek. Az a kislány volt
az egyetlen ember a bolygón, aki önmagamért szeretett engem, elvárások és nyomásgya^orlás
nélkül, ártatlanságában egyszerűen csak elfogadott engem. Nem számított, hogy csak egy kisbaba.
Mindez hatalmas büszkeséggel tölt el, de ez a történet nem egy „és boldogan éltek”-kel
végződik. És ettől megszakad a szívem.
- Igazi apuci lánya volt - mondja gyöngéden. - Nem tehettem semmi rosszat, és tudtam, hogy az
ő szemében soha nem is tudnék. Ez elég volt ahhoz, hogy átértékeljem az életmódot, amelybe
Lauren terhessége alatt süppedtem. Carmichael megszerezte a legjobb ügyvédet, hogy megpróbálja
megszerezni számomra a teljes felügyeleti jogot, mert tudta, hogy ő az én megváltóm, de Lauren
családja minden piszkos kis titkot előásott, Jake-től, a birtokig, a viselt dolgaimat a rövid időszakból,
amikor eljöttem Laurentől, Rosie születésekor. Nem volt reményem.
- A szüleid addigra Spanyolországba költöztek? - érdeklődöm.
A halk nevetéstől összerándul és felszisszen.
- Igen, elmenekültek a szégyen elől, amelyet a családra hoztam.
- Magadra hagytak - suttogom.
- Azt akarták, hogy menjek velük. Anyu könyörgött, de nem hagyhattam Rosie-t állandóan azzal a
családdal. Elítélték volna őt mint törvénytelen gyermeket, ha én ott lettem volna neki, akkor is. Az
nem megoldás.
- Akkor mi lett ?
- Rosie hároméves volt, amikor elkövettem életem legsúlyosabb hibáját. - Elhallgat, és tudom,
hogy az alsó ajkát harapdálja. - Lefeküdtem Sarah-val - mondja halkan.
- Sarah? - Erősen ráncolom a homlokom a nyaka mellett. Hogy lehet ebben Sarah-nak bármilyen
szerepe ?
- Carmichael és Sarah együtt voltak.
- Tényleg? - Óvatos, becserkésző mozdulattal ölelem át, de ezúttal engedi. Az ajkát harapdálja, és
visszatartja a lélegzetét. - Sarah és Carmichael? De azt hittem, a fickó egy nőcsábász.
276
- Az volt. Egy barátnővel - összerándul, ahogy levegőt vesz - és egy gyermekkel.
- És? - Most teljesen felülök. - Folytasd! - bököm meg. Ez a történet egyáltalán nem abba az
irányba halad, amire számítottam.
Hosszan, fájdalmasan vesz levegőt. Szólni kéne neki, hogy álljon le és pihenjen, de nem teszem. -
Carmichael ránk nyitott, amikor Sarah-val voltam. Kiverte a balhét, fogta a lányokat, és elment.
Uramisten.
- A lányokat? - kérdezem. Nem tudom, miért. Tudom, kik a lányok.
- Rosie-t és Rebeccát.
- A te Rosie-dat és az ő Rebeccájukat - suttogom. - Az autóbaleset?
Enyhén bólint, és lehunyja a szemét.
- Nem csak a nagybátyámat és a lányomat öltem meg. Sarah lányát is.
- Nem - rázom meg a fejem. - Az nem a te hibád volt.
- Gondolom, rájössz, hogy a rossz döntéseim volt az oka mindennek. Ava, olyan sok mindent
csesztem el, olyan sokszor, és megfizettem érte, de többé már nem fizethetek érte, mert te itt vagy
nekem. Mi van, ha újra rossz döntést hozok? Mi van, ha megint elcseszek valamit? Mi van, ha nem
fizettem ki a számlát?
Világosan látszik az a kívánsága, hogy mindent elrendezzen. Túl világosan. Tényleg rettegésben
él, de a helyzet sokkal rosszabb, mint képzeltem. Mindenért magát okol
ja, és bár a gondatlanságának talán volt is kisebb jelentősége, de alapvetően nem ő a felelős. Nem ő
vezette az autót, arni nekiment Jake-nek. Nem az ő autójában ültek a lányok. Nem is akart
megnősülni, és nyilvánvalóan jó apa szeretett volna lenni. Túl sok itt a ha meg a de. És Sarah? Ez
teljesen letaglózott. Gyermekük volt Carmichaellel, de az élettársa unokaöccsébe volt szerelmes ? A
kurva életbe, de bonyolult ez. Jesse és Sarah bizarr kapcsolata tisztázódott. Úgy érzi, az adósa. A
nőnek tényleg semmije sem maradt, miután elvesztette a lányát és a szeretőjét, a birtokon keresett
vigaszt, egy kicsit úgy, ahogy Jesse tette. Két megkínzott lélek, akik önostorozásba, szexbe, ivászatba
süppedtek, de sosem egymással. Igaz, ez Jesse döntése volt. Nem Sarah-é.
- Többet is fizettél, mint kellene. - A tekintetem a hasára téved. Fizikailag és lelkileg is fizetett, így
lett a férjem neurotikus, ellenőrzésmániás őrült, akinek most van mivel törődnie.
Velem.
- Mikor bántott még téged ezelőtt? - kérdezem, mert szükségem van az utolsó darabkára, hogy
összeálljon ez a hatalmas kirakós játék.
- Rosie halála után minden erejével bizonyítani próbálta, hogy szükségünk van egymásra. Egy
kicsit mindig is kiszámíthatatlan volt, de miután folyamatosan visszautasítottam a közeledését,
tényleg kezdett kiszámíthatatlanul viselkedni. Teljesen olyan stílusban beszélgettünk, mint a
bosszúszomjas, háziállat-gyilkos exházasok. - Rám mosolyog, mintha azt akarná mondani, szerencsés,
hogy nem volt kedvenc háziállata, amit az asszony fazékban megfőzött volna. Nem tudok
visszamosolyogni. Ez nem olyasmi, amin nevetni kéne.
- Ő mindig is egy kicsit labilis volt, de amikor folyamatosan visszautasították a közeledését,
tényleg elkezdett kiszámíthatatlanul viselkedni. Megpróbált kétszer is megölni. Ez nem tréfadolog.
- Vajon szándékosan esett teherbe?
- Alighanem.
- És ő szúrt meg?
- Igen
- Börtönbe került ?
- Nem.
- Miért?
Újra sóhajt.
- A családja segítséget szerzett neki, távol tartotta őt tőlem, cserébe a hallgatásomért.
- De nézd ezt a szörnyűséget, amit veled tett - mutatok a régi hegre. - Hogy tetted ezen túl
magad?
- Viszonylag felszíni sérülés volt. Ezúttal lényegesen jobb munkát végzett - néz le a hasára.
277
- Nem is mentél kórházba, ugye ? - Megdöbbenek. Ez egy csúnya heg, és messze nem felszíni. - Ki
varrt össze ?
- Az apja. Orvos volt.
- Ó, Istenem! A székre omlok. - És hol voltak a szüleid, mialatt mindez történt ? - A hangom, mint
egy káráló halaskofáé, de hol a szent szarban ér mindez véget ?
- Ok már visszatértek Spanyolországba.
-Jesse... - Becsukom a számat, erősen gondolkodni próbálok azon, mit is mondjak, mielőtt csak
úgy kikottyan- tanék bármit. Mint mindig, most is üres vagyok. Ettől a férfitól teljes mértékben eláll a
szavam. - Anyád Spanyol- országban - töröm a fejem. - Második esély? - Egyáltalán nem Jake-re
gondolt. Jesse az elveszett lányára utalt - egy esélyre, hogy újra jó apa legyen.
- Most már tényleg mindent tudsz. - Száraz hangja, még mindig szakadozó tekintete az enyémet
keresi, tudja, hol van, mégsem néz arra. - Most elhagysz ?
Ha eddig majd megszakadt érte a szívem, akkor most darabokra tört. Ez az egyszerű, tökéletesen
ésszerű kérdés és a bizonytalan hang, amelyen föltette, fájdalmasan szúró könnyeket csal a
szemembe.
- Nézz rám! - követelem élesen, és megteszi, a tekintete elképzelhetetlen fájdalomról árulkodik.
Ez olyan mélyen érint, hogy szabad folyást engedek a könnyeimnek. Akárcsak ő. Tudom, hogy most
én vagyok a megmentője. Én vagyok a kulcs a megváltásához. Én vagyok az ő angyala. -
Megtörhetetlen. - Zokogok a rám roskadó szomorúságtól, amit miatta érzek. Két hét üresség helyére
áradt az a boldogság, amit röviddel később a bánat váltott fel.
Levegő után kapkod, de nem tudom biztosan, hogy a fájdalomtól vagy a megkönnyebbüléstől.
- Fogd meg! - emeli felém súlyos karját erőtlenül. Az érintés hiánya most ölni tudna, különösen,
mert ő most tőlem függ, és rám van utalva.
Óvatosan felmászom az ágyra, óvatosan a csövek és kötszerek köré rendezem magam. Közelebb
húz.
- Jesse, légy óvatos!
-Jobban fáj, ha nem érinthetlek.
Ujjbegyei az államra kapcsolódnak, és arcomat az övé felé vonják, ekkor fölemelem a kezem,
hogy elkapjak egy kóbor könnycseppet, mielőtt még tenyeremmel végigsimítanám borostás arcát.
- Szeretlek - mondom halkan, gyöngéden az ajkához érintve az ajkam.
- Örülök.
- Ne mondd ezt! - Visszahúzódom, és csalódottan pillantok rá. - Nem akarom, hogy ezt mondd.
A zavara nyilvánvaló.
- De így van.
- Nem ezt szoktad mondani - suttogom, és figyelmeztetésképpen megrántom túl hosszúra nőtt
haját.
A vadságom miatt elhúzza a száját.
- Mondd, hogy szeretsz engem - követeli, alighanem túl sok energiát használva el arra, hogy
szigorúnak tűnjön a hangja.
- Szeretlek - engedelmeskedem azonnal, és széles, győzedelmes mosoly jelenik meg az arcán. Ez
a legnagyszerűbb látvány, akkor is, ha könnyek kísérik, és ha ő ráadásul kissé sápadt is.
- Tudom. - Édesen megcsókol, majd felszisszen, egy pillanatra kizökken, de a fájdalmat leküzdve
újra megcsókol.
- Most hívom a nővért - mondom határozottan. - Fájdalomcsillapítóra van szükséged.
- Rád van szükségem - mormogja. - Te vagy az én gyógymódom.
Vonakodva elhúzódom a szájától, feltápászkodom, és két kezembe fogom az arcát.
- Akkor miért vagy még mindig feszült, és sziszegsz kelletlenül?
- Mert kurvára fáj - ismeri el.
Adok neki egy utolsó puszit, és elhúzódom tőle, de előtte még eligazítom a takarót a derekánál.
Bár szörnyű őt ilyen gyöngének és tehetetlennek látni, a gondolat segít, hogy gondozhatom és
ápolhatom, amíg vissza nem nyeri az egészségét. Vigyázhatok rá, és nem tehet ellene semmit.
278
- Min mosolyogsz? - kérdezi, fölemelve a karját, hogy behajthassam a takarót.
- Semmin. - Átnyúlok fölötte, és végre megnyomom a nővérhívó gombot.
- Te ezt élvezni fogod, ugye?
Megtorpanok a vaskos párnái között, és amikor észreveszem az elégedetlen ábrázatát, kitör
belőlem a nevetés. Egy nagy, erős ember, akit gyönge, sérült teremtéssé fokoztak le. Nehéz lesz a
számára.
- Nálam a hatalom.
- Ne szokj hozzá - morogja, épp akkor, amikor kitárul az ajtó, és a nővér siet be rajta.
- O! O, jaj! - A nővér egy pillanat alatt az ágy mellett terem, ellenőrzi a gépeket, és körülötte
szöszmötölve a pulzusát vizsgálja. - Isten hozta, Jesse - mondja a lány, de ő újfent csak morog, és a
plafonra emeli a tekintetét. Meg fogja utálni ezt. - Kábultnak érzi magát?
- A francba - erősíti meg Jesse. - Mikor mehetek haza?
A szemem elkerekedik, a nővér meg fölnevet.
- Ne akarjuk átugrani a saját árnyékunkat. Lássam a szemét, kérem. - Előkap egy ceruzalámpát a
zsebéből, és várja, hogy az én mogorva uram rávillantsa zöld szemét. Amikor megteszi, a nővér kissé
megtorpan gyógyászati feladatai teljesítése közben. - A felesége mindent elmondott nekem erről a
szempárról - mereng, a lámpát az egyik oldalról a másikra mozgatva. - Tényleg nem akármilyen.
Büszkén mosolygok, lábujjhegyre ágaskodom, hogy átpillantsak a nő fölé hajló teste fölött, és
látom a fülig érő vigyorát.
- Ez minden, amimről mesélt magának, nővér? - kérdezi pimaszul.
A jó kedélyű nő figyelmeztetően felvonja a szemöldökét.
- Nem, a huncut vigyoráról is mesélt. Fürdő az ágyban?
Jesse elhúzza a száját, én meg fölnevetek.
- Nem, majd zuhanyozom - böki ki, rám villantva rémült tekintetét.
- Nem teheti, fiatalember. Addig nem, amíg az orvos meg nem vizsgálta, és el nem távolítjuk a
katétert. - Alaposan helyretette őt.
Miközben ő egyre jobban elborzad, a nővér fölemeli a katétert, hogy szemléltesse az akadályt. A
sértettség látványa a jóképű, szőrös arcán minden pénzt megér.
- A kurva életbe - morogja, a feje visszahanyatlik a párnára, és lehunyja a szemét, hogy elrejtse a
zavarát.
- Hívom az orvost - kuncog a nővér, miközben elhagyja a szobát, magamra hagyva az én szegény,
kiszolgáltatott férjemmel.
- Juttass ki innen valahogy, kicsim - könyörög.
- Szó sem lehet róla, Ward. - Öntök neki egy kis vizet, szívószálat teszek a műanyag poharába,
aztán a száraz ajkához teszem azt. - Igyál.
- Palackozott ? - kérdezi, az oldalt álló kancsót méregetve.
- Kétlem. Ne légy vízügyileg ilyen sznob, és igyál.
Teljesíti a követelésemet, és iszik pár kortyot.
- Ne hagyd, hogy a nővér az ágyban fürdessen.
- Miért ne? - kérdezem a poharat az éjjeliszekrényre helyezve. - Ez a munkája, Jesse, amit az
elmúlt két hétben elég jól végzett.
- Két hét? - nyögi. - Két hétig voltam kiütve?
- Igen, de inkább kétszáz évnek éreztem. - A hátamat az ágytámlának támasztom, megfogom a
kezét, és elmélázva forgatom a jegygyűrűjét. - Soha többé ne panaszkodj arról, hogy hosszú napod
volt.
- Rendben - egyezik bele. - De nem ő tisztogatott engem szivaccsal, ugye ?
Mosolygok.
- Nem, az én voltam.
Megdöbbenésemre ekkor felcsillan a szeme, és játékosan fintorog. Hogy juthat egyáltalán
ilyesmi az eszébe ?
- Szóval, miközben meztelen és eszméletlen voltam... dédelgettél engem?
279
- Nem, mosdattalak.
- Nem volt még egy huncut érintés sem?
- Persze hogy volt. - A két tenyerem közé fogom a fejét, és az önelégült arca fölé hajolok. - Föl
kellett emelnem a petyhüdt farkad, ahhoz, hogy hozzáférjek a löttyedt golyóidhoz. - Képtelen vagyok
leplezni a vigyoromat, különösen akkor, amikor a szeme tágra nyílik, mielőtt zordul összeszűkülne. Ez
olyan ember, aki büszke a testére és a szexuális teljesítőképességére. Nem kéne így kötekednem
vele.
- A pokolban vagyok - morogja -, kibaszott földi pokolban. Hozz egy orvost. Hazamegyek.
- Nem mégy sehova. - Szemérmesen megcsókolom, és hagyom, hadd morogjon az ágyában,
mialatt kisurranok a vécébe. Hetek óta vagy talán egész életem során ez az első alkalom, hogy
hétköznapi teendőket ilyen széles mosollyal az arcomon végzek. A szívem a mellkasomban hangosan
kalapál. Még a babáim is fejfájást kaphatnak ettől.
Amikor újra a szobába lépek, az orvos vizsgálja Jesse-t. Csöndben oldalra állok, közben a két férfi
között elhangzó kérdéseket és egyszavas válaszokat hallgatom. Az elmémmel jegyzeteket készítek,
és figyelemmel követem, ahogy az orvos kötést cserél a seben, és eltávolítja a csöveket. Úgy tűnik,
elégedett a gyógyulással, és örül Jesse éberségének. Az orvos annyira azért nem lelkes, hogy
eltávolíttassa a katétert, és még egy ötperces heves szóváltás sem képes meggyőzni erről.
- Talán majd holnap - próbálja békíteni Jesse-t. - Meglátjuk, hogy holnap készen áll-e egy kis
sétára. Csak most tért magához, Jesse.
- Akkor ezzel mi legyen? - mutat Jesse újra a karján lévő tűre, de az orvos a fejét csóválja, és
Jesse megvetően horkant.
Miután végzett a vizsgálódással, az orvos távozik, én pe dig visszatelepszem a székre.
- Minél inkább együttműködsz, annál előbb szabadulsz
- Fáradtnak tűnsz - mondja, témát váltva és rám terelve a figyelmet. - Eszel te valamit?
- Igen. - A ujjaim a rendetlen hajamba túrnak, teljességgel elárulva engem.
- Ava - nyögi -, indulj most, és egyél valamit.
- Anyám megetetett salátával. Nem vagyok éhes.
Elkerekedik a szeme anyám említésére. Tudom, mi jön.
- Mit mondtál nekik?
- Mindent - ismerem el. Az egészet végiggügyögtem neki, míg anyukám nyugtatgatott és
csillapítgatott. Csöndes toleranciával viselte. Bizarr volt. - A négynapos kimaradásodat leszámítva.
Elgondolkodva, már-már belenyugodva bólint. Tudnia kell, hogy ezt nem kerülhettem volna el.
- Rendben - mondja halkan. - Menj, és egyél valamit.
- Nem vagyok é...
- Ne mondjam még egyszer, hölgyem - csattan fel -, mert vizeletzacskó ide vagy oda, magam
viszlek le abba a kibaszott étterembe, és lenyomok valami ételt a torkodon!
Bölcsen gátat szabok a további vitának. Nem igazán vagyok éhes, de tudom, hogy megtenné,
amivel fenyeget, ezért fölemelem a fáradt testem a székből, és magamhoz veszem a húszast, amit
apám hagyott nekem Jesse éjjeliszekrényében.
- Neked is hozok valamit.
- Nem vagyok éhes. - Rám sem néz. Elmerült a gondolataiban- Szégyelli magát, pedig nem
kellene. Én nem teszem. tehát neki sem kell.
A kurta válasza miatti méltatlankodó arckifejezésemet elrejtem előle. Nem vitatkozom vele,
mert abból úgysem lesz semmi hasznom, és csak feszültté teszem őt. Hozok neki valamit, és
belediktálom, ha nem hajlandó enni.
Az ő hangulatának és az én sértettségemnek esélye sincs arra, hogy halványítsa az engem átjáró
ujjongást. Arroganciája és kihívó magatartása az igazi jele, hogy Jesse visszatért. Nem kaphattam
volna vissza sehogyan másképp.

280
34. fejezet
Egy szelet tejcsokoládét majszolok, miközben végigvánszorgok a kórházi folyosón. Sokkal jobban
érzem magam, elevenebben és éberebben, de a testem nem ért egyet az elmémmel. Pihenésre van
szüksége.
Megkerülöm a sarkot, amelyen túl Jesse kórterme van. Megtorpanok, amikor meglátom Sarah-t
az ajtó előtt téb- lábolni. A kilincs felé nyúl, majd visszalép, aztán megfordul, és indulni készül.
Megpillant engem, és ledermed, zavartnak tűnik, kínos számára a helyzet. Nem láttam őt itt, azóta,
hogy Jesse-t behozták, és azt hittem, távol akar maradni, de most, látva őt a folyosón álldogálni, arra
jöttem rá, hogy több napon is itt lehetett. Már láthattam is őt korábban, amikor elhomályosította az
elmém a bánat, de most nincs így. Most már azt sem tudom, mit gondoljak. Soha nem bocsátom
meg neki, amit tett, de megismerve a történetét, embertelen lenne tőlem, ha nem éreznék iránta
valamennyi együttérzést. Elvesztette a gyermekét. Ez tragikus, és önvédelemből egy merev álarcot
öltött fel. Jesse után vágyakozott. Értelmét látta annak, hogy egyesülve csillapítsák egymás bánatát,
míg Jesse számára a nő a veszteségekre emlékeztette, a rossz döntés miatt, amikor meg- baszta őt.
Két szenvedő lélek, akik különbözőképpen használták egymást, leszámítva, hogy Jesse másutt találta
meg a megváltást. Sarah viszont még mindig magának akarja őt.
- Jól vagy? - kérdezem, mivel nem tudom, mi mást mondhatnék neki. Megdöbbenti a kérdésem.
Mintha sírni akarna, mégis megőrzi rendíthetetlen arckifejezését. Hirtelen ráébredek, ő még nem
tudja, hogy Jesse fölébredt. Tudom, hogy John tájékoztatja, de erről nem tudhat. - Magához tért.
Rám villantja a tekintetét.
-Jól van?
- Jól lesz, ha az orvosra hallgat a makacs feje. - Feltartok egy kis üveg mogyoróvajat, amire az
étteremben bukkantam. - És eszik.
Elmosolyodik. Nyugtalan mosollyal.
- Remélem, több is van nálad ennél az egynél.
- Tíz. - Fölemelem a karom, amelyen egy papírtasak himbálódzik. - De ez nem Sun-Pat, úgyhogy
valószínűleg nem kéri majd.
Elneveti magát, de gyorsan abbahagyja, tudom, hogy azért, mert illetlennek gondolja. Alighanem
az is, nem azért, mert a helyzet nem vicces, hanem azért, mert velem nevet.
- Mindent tudok, Sarah. - Azt akarom, hogy tudomásul vegye, az empátiám csak az új
ismereteimnek köszönhető. - Sosem felejtem el, amit ellenünk próbáltál tenni, de azt hiszem, értem,
miért tetted.
Piros ajka szétnyílik, a megdöbbenéstől leesik az álla.
- Beszélt neked róla?
- A kislányodról. Rosie-ról. Carmichaelről, az autóbalesetről és persze arról, miért voltak a lányok
Carmichaellel.
- Ó! - Tekintetét a kék műanyag padlóra szegezi. - Ez mindig csak ránk tartozott.
Úgy érti, a történetük és a kapcsolatuk. És én meg, szentségtelenítettem. Az előttem álló nőből
mindig áradt a magabiztosság és a fölény, és én most feltártam az e mögött rejlő meztelen igazságot.
Semmi sem maradt belőle, és ezt ő is tudja. Sajnálom őt. Sajnálom, hogy megkaptam mindent, amit
ő akart, és ezt a férfi által birtoklom, akit ő akart. Megpróbálta megölni magát, de ez engem soha
nem állít félre. Soha semmi nem állít többé félre. Sem megvetett exszeretők, sem színvonalas
szexklubok, sem alkoholproblémák, sem pszichotikus exfeleségek, egy elveszett lány miatt érzett
megrázkódtatás, sem Sarah ki- égettsége. Sem az őrület, amely ezeket az okokat körüllengi. Ez az
férfi mindent rám zúdított, és én mégis maradok. Megtörhetetlenül.
- Láthatnám? - kérdezi halkan. - Megértem, ha nemet mondasz.
Azt kellene tennem, de az együttérzés nem hagyja, hogy megtegyem. Arra van szükségem, hogy
mindez véget érjen, és neki is.
- Persze. Itt várok. - Leülök egy kemény műanyag székre, és nézem, ahogy eltűnik az ő
281
kórtermének ajtaja mögött.
Nincs szükségem arra, hogy halljam, ami bent elhangzik. Jobb ötletem támad: befejezem a
csokirudat, a testem pedig hálás a cukorbombáért.
- Ava?
Fölnézek, és Jesse anyját meg a húgát látom a folyosón felém sietni.
- Sziasztok - felelem csokoládéval tele szájjal, és fölemelem a kezem, hogy jelezzem, képtelen
lennék többet mondani.
- A nővér azt mondta, hogy fölébredt. Jesse fölébredt. - Beatrice az ajtót nézi, majd újra engem.
Bólintok, és gyorsan rágok, nyelek, hogy megadhassam neki az információt, amire vár.
- Jól van. Zsémbes, de jól van.
- Ó, köszönöm, Istenem! - Megfordul, és átöleli Amalie-t. - Most már rendben lesz.
Látom, ahogy Amalie rám mosolyog az anyja válla fölött.
- Zsémbes?
- Vagy makacs... tetszés szerint. - Vállat vonok mosolyogva, és a zöld szeme megértőn csillog.
- Az utóbbi, az biztos. - Igazol engem, zokogó anyját a karjában tartva. - Jó, hogy enni látlak.
Lenézek az épp kivégzett csokirúd csomagolására, és mosolyogva gondolok arra, milyen jó érzés
is enni. Könnyedén el tudnék tüntetni még egyet.
- Henry hol van? - kérdezem.
- Épp most parkol. Nem bánod, ha bemegyünk hozzá? - kérdezi Amalie.
Hirtelen belém nyilall a súlyos felismerés, hogy Jesse nem tudja, hogy itt vannak. Fogalmam
sincs, hogyan kezeljem ezt. A szüleivel történt utolsó találkozásunk után kerülni kellene, hogy ilyen
potenciálisan stresszes helyzetnek tegyem őt ki, de az elnéző természetem azt is számításba veszi,
hogy Jesse úgysem menekülhet el ez elől. Bár közben hatalmas kockázatot vállalok, tudom, talán ez
lesz az egyetlen lehetőség, hogy együtt legyenek egy szobában. Meg kell őket hallgatnia. Ha nem
tetszik, amit hall, ám legyen, de en láttam a családját gyászolni. Még az én saját gyászom közben is
tisztán láttam. Itt az ideje, hogy minden hibát helyrehozzunk, nem számít, ki a vétkes. Ebben bízom,
de a vá lasztás az övé, és bárhogyan dönt is, én támogatom.
- Még nem volt alkalmam elmondani neki, hogy itt vagytok - magyarázom, szinte bocsánatkérőn.
- Amint fölébredt, lerohanták az orvosok, most meg egy barátja van bent.
- Megtennéd ezt most ? - Beatrice ellép Amalie mellől és előhúz egy zsebkendőt a kardigánja
mandzsettája alól. - Megmondanád neki, hogy itt vagyunk?
- Hát persze, de...
Amalie a szavamba vág.
- Nem akarjuk fölizgatni, szóval ne erőltesd.
- Azért próbáld meg - kapaszkodik a kezembe Beatrice rimánkodva. - Kérlek, igyekezz nagyon, a
kedvemért, Ava.
- Úgy lesz. - Érzem a nyomást, de a kétségbeesést is, ami az asszony minden pórusából árad. Én
vagyok a kulcsa annak, hogy újra együvé tartozhasson a fiával. O tudja ezt, Amalie is tudja, és én is.
Mindannyian megfordulunk, amikor Jesse szobájának ajtaja kinyílik, és Sarah kilép. Sírva jön ki,
és fölemeli a kezét, hogy megtörölje a szemét, a kabátja ujja fölcsúszik, és egy kötést veszek észre a
csuklóján. De eltereli a figyelmemet erről, hogy érzem, amint Jesse anyja feszültséggel telik meg.
Sarah könny áztatta szeme tágra nyílik a döbbenettől.
- Beatrice? - hebegi, miközben becsukja az ajtót.
- Mi a fenét keresel itt, te bosszúálló ribanc! - csattan fel Jesse anyja rideg hangon. Nem kell több
szó annak megerősítésére, hogy Beatrice ismeri Sarah és Jesse találkozásának történetét és az utána
következő eseményeket - az eseményeket, amelyek elvették az unokáját.
- Anya! - kiált fel Amalie, döbbenten.
Meghökkenek. Sarah megdöbbenése is nyilvánvaló, és ekkor Jesse szobájának ajtaja kinyílik, és ő
is ott áll döbbenten. Levegőért kapkodva futok oda hozzá, látom, hogy egy vékony takaró van a
dereka köré tekerve, és gyakorlatilag maga után vonszolja az infúziót és a katéterállványt.
- Jesse, az isten szerelmére!
282
- Anyu? - Nagyon zavartnak és kissé ingatagnak tűnik.
Jesse anyjának gyűlölettel teli arckifejezése azonnal ellágyul, amint meglátja sápadt fiát.
- Ó, Jesse, te buta fiú. Azonnal menj vissza az ágyba!
Most még jobban megdöbbenek. Jesse szakállas, kábult arcát nézem, és nem látok rajta mást,
csak a meglepetést. Beatrice felé fordulva pedig nyilvánvalóan látszik az óvó anyai ösztön, ahogy
vissza akarja terelni a fiát az ágyba. Nem tudom, mihez kezdjek ezzel. Van egyáltalán joga ilyet
követelni ?
Hihetetlenül bizarr helyzet, de amikor észreveszem, hogy Sarah csöndben eloldalog, és látom,
amint Amalie és Beatrice aggódva méregetik szálfa termetét, gyorsan a tettek mezejére lépek.
- Adj öt percet, Beatrice - mondom, visszatuszkolva Jesse-t a szobába, majd becsukom az ajtót
magam mögött. - Mit gondolsz, mit kockáztatsz? Feküdj vissza az ágyba!
Kinyitja a száját, hogy rám kiabáljon, de mindjárt be is csukja újra, ahogy inogni kezd.
- Ó, a francba! - Sosem tudnám elkapni. - A francba, a francba, a francba! - Elejtem a táskám, és
kétségbeesetten vezetem őt vissza az ágyba, de aztán nem tehetek mást, mint hagyom
összeroskadni, mint egy halom kemény izmot. - Te egy idióta vagy, Ward. - Annyira dühös vagyok rá.
- Mi a francért nem tudod azt tenni, amit mondanak neked? - Elrendezem az infúziót és a katétert,
mielőtt nehéz lábát a helyére tuszkolom, és újra ráterítem a takarót.
- Ki vagyok bukva - hadarja, fölemeli a karját, és a homlokára teszi.
- Túl hamar keltél föl.
- Mit keresnek itt, Ava? - kérdezi halkan. - Nem aka rom látni őket.
A vállam látványosan elernyed, de mielőtt leülnék az ágyára, gyorsan ellenőrzőm a kötését,
magamhoz húzom a karját, amellyel az arcát takarja el. Könyörgő szemmel néz rám. Ettől kikészülök,
de így is meg fogom próbálni.
- Én itt vagyok neked, és én vagyok minden, amire szükséged van, ezt tudom, de ez most egy
esély arra, hogy mindent a helyére tegyél az életedben. Csak pár percet adj nekik. Én itt vagyok
örökre, történjék bármi, de nem hagyhatom, hogy elszalassz egy lehetőséget, amely által életednek
ezen a területén békére lelhetsz, Jesse.
- Én nem akarok tönkretenni semmit, amim van - szűri a szavakat összeszorított foga közt,
lehunyva a szemét.
- Figyelj rám! - Megragadom az arcát, és jobbra-balra ingatom, hogy kinyissa a szemét. -
Mindazok után, amiken keresztülmentünk, tényleg azt hiszed, hogy lehet még bármi, ami
tönkreteheti, amink van? - Látnia kell, hogy ez nem érv. Fia tényleg csak emiatt aggódik, akkor ez
csak még inkább arra ösztönöz, hogy helyre hozzam. - A te feltételeiddel csináljuk. Lassú folyást
engedünk neki, ők pedig elfogadják.
- Csak rád van szükségem - mormolja keserűen, kezét a pólóm alá csúsztatva, a hasamat keresve.
- Csak rád és a babákra.
Felsóhajtok, a kezem a kezére teszem.
- Nem kell akarnod valamit ahhoz, hogy szükséged legyen rá, Jesse. Ikreket várunk. Tudom, hogy
itt vagyunk egymásnak, de szükségünk lesz a családtagjainkra is. Azt szeretném, ha a gyerekeinknek
két pár nagyszülője lenne. Nálunk nem szabályszerűek a dolgok, de mindent me gkell tennünk, hogy
a gyermekeink élete a lehető legnormálisabb legyen. Ez nem változtat meg bennünket vagy azt, ami
kettőnké.
Látom, hogy megérinti az okfejtésem, sápadt arcán töprengő kifejezés ül, míg végül enyhén
bólint, és óvatosan lehúz magához, karja betakar. Az ölelésébe ernyedek, hálásan, hogy legalább egy
kísérletet hajlandó tenni. Nem einelek szót azonnali gyógyulásért vagy újraegyesülésért, de ez a
kezdet.
- Mondd, hogy szeretsz - súgja a hajamba.
- Szeretlek.
- Mondd, hogy szükséged van rám.
- Szükségem van rád.
- Rendben. - Elenged. - Rázd fel a párnám, asszony. Ehhez kényelemre van szükségem.
283
Figyelmen kívül hagyom a pimaszkodást, és segítek, a kényelme érdekében.
- Kicsit magatokra hagylak titeket - mondom neki, felállva és az ajtó felé indulva.
- Te nem maradsz ? - nyögi, zöld szeme kidülled a rémülettől.
- Nem. Arra nincs szükség. Minden rendben lesz. - Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne
üljek mellé, és fogjam a kezét közben, de ezt neki magának kell végigcsinálnia. Már kijátszottam a
kisbaba kártyát, de az indokom sokkal komolyabb, mint az, hogy nagyobb családot szeretnék magunk
körül. Jesse-nek fizikailag és mentálisan is föl kell gyógyulnia. A megbocsátás a szüleinek jelentősen
elősegítheti ezt.
Kinyitom az ajtót, és rámosolygok Beatrice-re és Amalie- re, akikhez azóta Henry is csatlakozott.
Nem szólok semmit. Nyitva hagyom az ajtót, és eltűnök egy időre, engedve, hogy egy elveszett
család újra magára találjon.

284
35. fejezet
A paradicsomban vagyok.
Miután az orvosok egy teljes héttel Jesse ébredését követően már mindent rendben találtak,
elhagytuk a kórházat, úgy, hogy én támogattam őt. A tolókocsiról, amelyet a szobájához toltak,
hallani sem akar, ami egyáltalán nem lep meg. Az én nagy, keménykötésű férfimat három hétre
kórházi ágyba kényszerítették az orvosok, az őt ápoló embereknek kiszolgáltatva, szóval nem
tagadhattam meg tőle azt a méltóságot, hogy a saját lábán sétáljon ki a kórházból, még ha az egy
órát vett is igénybe. Visszatértünk a Lussóba, ahol Cathy tyúkanyóként sürgött-forgott körülötte,
gondoskodva arról, hogy az éléstárak tele legyenek, minden ki legyen mosva, és minden úgy nézzen
ki, mintha a visszatérésünket megelőző este is lakott lett volna a hely. Aztán adtam neki pár hét ki-
menőt. Kellett hogy kettesben maradjunk az otthonunkban. Gondoskodnom kellett Jesse-ről. Addig
kell ápolnom, míg újra olyan férfivá válik, amilyennek ismertem és szerettem.
Az első hét kész katasztrófa volt. Látogatók állandó folyama árasztotta el a lakást, köztük Jesse
szülei. Még mindig fura és kissé feszült a helyzet, de a férjem szemében olyan fényt látok, amelyet
sosem láttam korábban. Más ez, mint a fellobbanó vágy vagy a mélyülő harag. Ez a béke.
A rendőrség számos látogatást tett az első héten. Valószínűleg túl hamar, de Jesse ragaszkodott
hozzá hogy eltakarítsuk a szennyest, és a normális kerékvágásban folyjon tovább az életünk.
Beugrott Patrick a munkatársaimmal, kifejezve őszinte bocsánatkérését, amiért ilyen kellemetlen
helyzetnek tettek ki, de nem tudhatta, ahogy szegény Sál sem. Ő újra az egyhangú, kockás szoknyás
Sál volt, de elég boldognak tűnt így. Mikael kihátrált a Rococo Union megvásárlásától, és Patrick
felajánlotta, hogy visszakaphatom az állásomat, ám én udvariasan elutasítottam, és Jesse sem
próbált meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem térhetek vissza a munkámba, és valójában nem is akarok.
Az első mozgalmas hetet követő három hét után egyet szünet nélkül együtt voltunk, pont úgy,
ahogy azt ő szereti. Minden reggel együtt fürödtünk, és órákon át tartó beszélgetésbe bonyolódtunk
a kádban. Én átkötöztem a sebét, ő bioolajat dörzsölt a pocakomra. Én reggelit főztem, ő megetetett
minket, mialatt mindketten meztelenek voltunk. Hangosan felolvasta a terhesek kézikönyvét, és én
figyelmesen hallgattam. Úgy döntött, átugorja azokat a részeket, amelyek felkeltenék nevetséges
aggodalmát, én pedig kicsentem a könyvet a kezéből, és hangosan felolvastam neki ezeket a részeket
is. O korholt, én vigyorogtam. Rengeteg szexet akart, de nem szerettem volna fájdalmat okozni neki,
ami vicces az állandó csatározásaink után, amit a terhességem kezdete óta ebben a témában
folytattunk. Nehéz volt. A tomboló hormonjaim nem szelídültek.
Most, négy héttel később, kezem-lábam szétvetve fekszem a paradicsom fő hálószobájában az
ágyon, meztelen vagyok, és a Jesse-féle hetedik mennyország legmagasabb felhőjén sütkérezem.
- Kényelmes ?
Fölemelem a fejem, hogy, megállapítsam az uram hollétét, és látom, hogy ott áll a fürdőszoba
ajtajában, meztelenül, ahogyan szeretem.
- Nem, mert nem vagy itt mellettem. - Megpaskolom a matracot, és ő rám villantja mosolyát - az
én mosolyomat. Mégsem heveredik mellém. Széttárja a lábam, és felkúszik a combom között, frissen
borotvált állát megpihenteti az egyre növekvő pocakomon, és fölnéz rám azzal a csodás zöld
szemmel.
-Jó reggelt, gyönyörű lánykám.
-Jó reggelt. - Az ujjaim a nedves haja után tapogatnak, és egy elégedett sóhajjal még mélyebbre
süppedek az ágyba. - Mit csinálunk ma?
- Én már mindent elterveztem - jelenti ki, a derekamat harapdálva. - Azt fogod tenni, amit
mondanak neked.
- Van köze kártyákhoz ? - érdeklődöm mintegy mellékesen, de túlságosan is reménykedve.
Megfogadom, hogy ezúttal veszítek, és így nem lesz szükség hatalomátvételre.
- Nem.
285
Csalódott vagyok.
- Van benne szürkületi félálomszex?
Érzem a vigyorát a húsom körül, amit harapdál.
- Talán később.
- Akkor megteszem, amit csak akarsz - adom tudtára, combom összeszorítom egy újabb álmatag,
homokban való hempergődzés gondolatára, és az elmém várja, hogy mielőbb múljon a nap, és a
később mielőbb ideérjen.
- A napod most kezdődik, Mrs. Ward. - Egy sor cuppanós csókot nyom a köldököm köré, mielőtt
felülne és átölel. Átnyúl az éjjeliszekrényhez, és elvesz onnan egy borítékot. - Tessék.
- Mi ez? - kérdezem, és a szemöldököm ráncolva, óvatosan elveszem tőle. Nem szeretem a
meglepetéseket ettől a férfitól.
- Csak nyisd ki - erőlteti türelmetlenül, majd harap- dálni kezdi az ajkát. Az idegességem nő, attól,
hogy érzem, amint zakatolnak a fogaskerekei.
Nem vagyok benne biztos, hogy ki akarom nyitni, de a kíváncsiság elfojtja bennem az
aggodalmat, úgyhogy lassan kinyitom, miközben a tekintetem oda-vissza cikázik Jesse és a boríték
között. Lassan húzom elő a papírt, már el tudom olvasni az első sort: Haskett és Sandler Vagyon-
kezelő.
Ez semmit nem jelent nekem. Tovább olvasom, de se füle, se farka számomra ennek a jogi
zsargonnak. Az arcátlan mennyiségű számból, ami az oldal közepe táján található, mégis
következtetni tudok.
- Vettél még egy házat ? - kérdezem, rápillantva a papír fölött. Házat mondok, de a szám
nagyságából ítélve, ami mellé, mint most veszem észre, az „összegben” szó lett odaírva, inkább egy
palota lehet... vagy talán egy várkastély.
- Nem, eladtam a birtokot. - Az, ahogy most az ajkát harapdálja, már a kannibalizmus határát
súrolja. Rémesen mozog az állkapcsa, ahogy azt figyeli, hogyan reagálok a bejelentésére.
- Mit csináltál? - Próbálok felülni, talán azt gondolva, hogyha egyenesen ülök, az csökkenti a
megdöbbenésemet, de nem tudom megtenni, mert visszatol az ágyra.
- Eladtam a birtokot. - Fölém hajolva, nagy tenyerei közé fogja az arcom.
- Azt hallottam. Miért? - Nem értem. Utaltam rá, tudom, de sosem számítottam rá, hogy egy
kicsit is ügyet vet erre.
Lemosolyog rám, és incselkedve közelít ajkával az enyémhez. Kétségbeesetten szeretném tudni,
hogy mi váltotta ezt ki, de mint mindig, ugyanolyan kétségbeesetten vágyom az elbűvölő szája után.
Elejtem az iratot, és belemegyek a játékba, amelyet elkezdett, széles vállához érve közelítek a
szájához. A figyelmem elterelődött, de nem fogja megúszni anélkül, hogy magyarázatot adna erre. A
birtok mindent jelent számára, amit ismer, akkor is, ha már nem veszi igénybe az általa nyújtott
lehetőségeket.
- Hm, mennyei az íze, hölgyem. - Megharapja az alsó ajkam, aztán visszahúzódik, így az
könnyedén kicsusszan a foga közül.
- Miért? - erősködöm, miközben magamhoz ölelem, és a combomat a keskeny csípője köré
fonom. Nem engedem el, amíg ki nem tálal.
Néhány pillanatig elgondolkodva bámul rám, mielőtt levegőt venne.
- Tudod, mi van, amikor gyerek vagy? Mármint az általános iskolában.
- Igen - felelem lassan, felvonom a szemöldököm, és kétségkívül kíváncsian nézek.
- Nos - sóhajt -, mi a fenét csinálnék, ha a kicsik megkérnének, hogy menjek be egy nyílt napon,
ami ezekben az iskolákban szokott lenni ?
- Nyílt napon?
- Tudod, amikor az apuka feláll, és elmondja a gyerek osztálytársainak, hogy ő egy tűzoltó vagy
egy zsaru.
Összeszorítom az ajkam, kétségbeesetten próbálom elfojtani a nevetésem, hogy ő ilyen
nyilvánvalóan aggódik.
- Mit mondhatnék? - kérdezi komolyan.
286
- Elmondanád nekik, hogy te vagy a birtok szexura. - Ez nem jó. Nevetek. Istenem, de szeretem
ezt a férfit. Meg ragadja fokozatosan eltűnő csípőcsontomat, és ettől csak naég jobban nevetek. -
Hagyd abba!
- A szarkazmus nem áll jól magának, hölgyem.
- Kérlek, hagyd abba!
Elenged, és épp igyekszem magamhoz térni a hisztériás rohamomból, amikor megpillantom
aggodalmas arckifejezését. Tényleg aggódik.
- Azt mondd nekik, hogy van egy saját hotelod, ahogy azt a kicsinyeinknek is mondjuk. - Nem
tudom elhinni, hogy én próbálok neki kiutat keresni. Ez nyilvánvalóan mindig is aggodalomra adott
okot, de sosem gyakoroltam rá nyomást, mert tudtam, mit jelent neki az a nagy vidéki birtok.
A hátára gurul, én pedig gyorsan helyzetet váltok, és ráülök. Megragadja a combom tövét, és
fölnéz rám.
- Többé nincs rá szükségem. - Tényleg hajthatatlan.
- De ott volt Carmichael gyereke. Akkor sem akartad eladni, amikor az édesanyád és az édesapád
követelték. Akkor miért most?
- Mert itt vagytok nekem ti hárman.
- Mi hárman amúgy is mindig itt leszünk neked. - Még mindig nem sikerült megértetnie.
- Csak hármótokat akarom, és hogy ezt semmi se bonyolítsa. Nem akarok hazudni a kicsiknek a
munkámról. Sosem hagynám, hogy ott töltsék az időt, ami azt jelentené, hogy az az idő, amit veletek
és a gyerekekkel tölthetek, behatárolt lenne. A birtok egy akadály. Nem akarok akadályokat. Van
egyfajta múltam, és a birtok ennek a része kell hogy maradjon.
Elmondhatatlan megkönnyebbülést érzek, és az arcomon szétterülő mosoly is erről árulkodik.
- Szóval, megkaplak egész napra, mindennap ?
Szégyenlősen vállat von.
- Ha meg akarsz kapni.
Ráhanyatlom, és beborítom csókokkal a csodálatosan szép arcát. De gyorsan felülök újra, amikor
eszembe jut valami.
- Mi a helyzet Johnnal és Marióval? És Sarah-val? Mi lesz Sarah-val ? - Nem érzek rokonszenvet a
nő iránt, annak ellenére sem, hogy együtt érzek vele, de nem akarom hogy megint öngyilkosságot
kíséreljen meg. Johnt és Mariót viszont kedvelem.
- Már beszéltem velük. Sarah-nak az Egyesült Allamokban van munkalehetősége, John és Mario
pedig készen állnak a nyugdíjazásra.
- Ó! - mondom megadóan, de gyanítom, hogy mindegyikük takaros kis összeget kapott a
birtokon végzett szolgáltatásokért, függetlenül attól, milyen minőségben teljesítettek szolgálatot. -
És a tagok az új tulajdonos vezetése mellett visszajárnak majd?
Fölnevet.
- Igen, ha szeretnek golfozni.
- Golfozni ?
- A földeket átalakítják egy tizennyolc lyukú golfpályává.
- Ejha. Mi a helyzet a sportlétesítményekkel? - kérdezem.
- Mind maradnak. Elég látványos lesz. Nem sokban különbözik majd az én létesítményemtől,
kivéve, hogy a privát apartmanokból szállodai szobák lesznek, és a társalgót üzleti
konferenciateremmé alakítják.
El tudom képzelni, hogy látványos lesz.
- Akkor ezzel vége ?
- Vége. Most föl kell hogy készítselek a napod hátralévő részére. - Föl akar ülni, de magamhoz
szorítom.
_ Gondoskodnom kell a forradásodról. - Mutatok a sebére, ami már szinte teljesen eltűnt, aztán
lepillantok a saját alig látható horzsolásomra. - Neked meg az enyémet kell körüljárnod.
- Ezt majd később csináljuk, kicsim. - Fölemel, és talpra állít. - Menj, zuhanyozz le. - A fenekemet
csapkodja, hogy útnak indítson. Zokszó nélkül ballagok ki, ostoba mosoly- lyal az arcomon. Nincs
287
birtok, nincs Sarah, és Jesse csak az enyém... és a babáké.
Miután a kellemes meleg vízben áztattam és mindenütt megborotváltam magam, felületesen
megszárítottam a hajam, és matatni kezdtem a szekrényben valami holmi után, amit fölvehetek.
- Már választottam neked valamit - mondja a hátam mögött, felé fordulok és látom, hogy egy
laza furdőnadrágot visel, a kezében pedig egy rövid fűzős női fürdőruhát tart.
- Ez egy kicsit rövid, nem igaz? - jegyzem meg, mialatt a szememmel méregetem a finom
ruhadarab apró pántjait és libbenő szoknyarészét.
- Most az egyszer elnézem - vonja meg a vállát, és kicipzározza, mielőtt a lábam elé tartaná.
Ebből a rövid kijelentésből arra következtetek, hogy nem megyünk nyilvános helyre. Nézem, amint
letérdel előttem, hogy beleléphessek a fürdőruhába, és fogja a kezem, majd hátrább húzódik, és az
állát elgondolkodva a tenyerében nyugtatja. - Aranyos. - Beleegyezően bólint, és megfogja a kezem,
a verandára nyíló dupla ajtó felé vezetve.
- Cipő kéne.
- Lubickolni készülünk - oszlatja el az aggodalmamat, és vezet tovább a verandán, majd a füvön,
amíg el nem
657
érünk a partra nyíló kapuhoz. - Pancsolhatunk a hátunkon? - kérdezem szemtelenül, ő pedig megáll,
és álmélko- dó szemmel néz le rám.
- A terhesség csodálatos dolgokat művel magával, Mrs. Ward.
Tudom, hogy most a homlokom ráncolom.
- Én mindig ilyen sokat akarok.
- Tudom, hogy így van. Valami hiányzik - mondja, előteremt a háta mögül egy kálát, és a fülem
mögé dugja. - Sokkal jobb.
Felnyúlok, és érzem a friss virágot, egy kicsit zavartan mosolygok rá, de túlságosan elégedett
ahhoz, hogy faggassam. O rám kacsint, megcsókolja az arcomat, és továbbvezet, felém fordul,
amikor a rönkökhöz érünk, hogy meggyőződjön arról, óvatosan lépkedek-e rajtuk.
- Vigyázz annál a szálkás fánál - mondja, és az egyik rönk kicsorbult fokára mutat. - Óvatosan.
- Akkor hagynod kellett volna, hogy cipőt húzzak - morgok, kihagyom azt a fokot, és letottyanok a
következőre.
- Ava, ne ugorj - dühöng. - Összerázód a babákat.
- Jaj, fogd már be! - nevetek, és ugrálva veszem a többi lépcsőfokot lefelé, amíg a lábam
melegíteni nem kezdi az arany homok, amelybe belesüpped. - Gyerünk! - Futni kezdek a part
mentén, de amint a fejem fölemelve, az irányt keresné a tekintetem, földbe gyökeredzik a lábam.
Mindegyikük engem bámul. Minden egyes ember. Végigjártatom a tekintetem az emberek
során, megállapítva, hogy ott van mindenki, akit ismerek, köztük Jesse családja is. Kis szünet után
levegő után kapkodok, és már fordulok is az ellenkező irányba, és Jesse-t találom ott, amint fölém
tornyosulva mosolyog.
658
- Mit keresnek ők itt ? - kérdezem.
- Azért vannak itt, hogy tanúi legyenek a pillanatnak, amint hozzám jössz feleségül.
- De már házasok vagyunk - emlékeztetem. - így van, vagy nem? - Hirtelen aggódva fontolgatom
annak lehetőségét, hogy mindjárt kijelenti, egyáltalán nem is vagyunk házasok, és a birtoknak
valójában nem is volt engedélye erre.
- De, azok vagyunk. Csakhogy anya és apa lemaradtak arról a napról, és már korábban is így
kellett volna megtartanunk.
- Megfogja a kezem, és gyöngéden húzza maga után a vonakodó testem, amíg oda nem érünk a
vízhez, ahol mindkettőnk családja és a barátaink várnak ránk, mind mosolyogva és felszabadultan.
Utat nyitnak, és hagyják, hogy Jesse átvonszoljon köztük, egyenként mindegyikükre vetek egy
pillantást, de csak vidám arcokat látok, a bátyám arcán a legszélesebb a mosoly. Csak most áll össze
a kép, hogy miért fehér Jesse fürdőnadrágja, ahogy az én fürdőruhám is. Újra összeházasodunk?
A nedves homokon állít meg, ahol a szelíd hullámok mossák a lábfejem. Ekkor egy férfi köszönt
288
minket, aki a maga öltözékében éppolyan felszabadultnak tűnik, mint én, Jesse vagy a vendégeink.
Nyugodt vagyok, és elfogadó, amint üdvözöl bennünket, és a kezünket egymáséra téve összeköti.
Sikerült meglepni, de üdvözlöm azt, ami történik, és elismétlem a szavakat, amelyekre kérnek,
miközben Jesse szédítő tekintetét nézem, ő pedig mosolyog minden egyes szónál, amit neki szánok.
Mindent újra megerősítek. Megújítom az ígéretemet, hogy szeretni, becsülni fogom, és
engedelmeskedem neki, és amikor végeztem, fölfelé nyújtózom, hogy gyöngéden megcsókoljam a
zamatos ajkát. Automata üzemmódban működöm, csak teszem, amit kérnek tőlem, de nem azért,
mert nem tudom, mi mást tehetnék, hanem egyszerűen azért, mert ez az, amit tennem kell.
Mindennek ellenére rábízom magam erre a férfira. O mutatja az utat, és én követem. Mert tudom,
hogy mellette a helyem.
Amikor rajta a beszéd sora, az anyakönywezető oldalra lép, és Jesse közelebb mozdul, kezében
fogva a kezem fölemeli azt, és ajkát a lehető leghosszabban pihenteti rajta.
- Szeretlek - suttogja, hüvelykujjával simogatva ajka nyomát. - Egy örökkévalóság sem lenne
veled elég, Ava. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak az irodámban, tudtam, hogy az életem
dolgai megváltoznak. Úgy tervezem, életem minden másodpercét annak szentelem, hogy imádjalak,
rajongjak érted, és kényeztesselek, és azt is tervezem, hogy bepótolom a nélküled töltött üres
éveimet. Elviszlek a paradicsomba, kicsim. - Előrehajol, megragad a fenekem alatt, és fölemel a
magasba, úgy, hogy most ő néz föl énrám. - Készen állsz ?
- Igen. Vigyél - követelem, kezemmel a hajába túrok, és megcibálom.
- Már régóta az enyém vagy, Mrs. Ward, de most kezdődik el az egész igazán. - Erősen
megcsókol. - Nem kell többé kutakodnod, hogy belém láss. Mindent tudsz, amit tudni lehet. Nincs
több vallomás, mert már nincs mit elmondani.
- Azt hiszem, lenne még mit mondanod - suttogom, a nyakát szaglászva és mélyen magamba
szippantva friss, kedves mentaillatát.
- Tényleg? - kérdezi, és elindul velem a Mediterráneum csillogó hűvösében.
- Tényleg. Mondd, hogy szeretsz.
Megtorpan, zöld szeme csillog, kedvenc mosolyom ékesíti tökéletes száját, miközben kezemmel
követelőzően rángatom lenyűgöző, kócos, piszkosszőke hajkoronáját.
- Kurvára nagyon szeretlek, kicsim.
Mosolygok, a fejemet hátraejtem, és becsukom a szemem, ahogy forogni kezd velem körbe-
körbe. A nap melegíti az arcomat, és a teste az enyémhez közel mindenhol melegít.
- TUDOM! - Sikítom nevetve, mielőtt még a vízbe merülnénk, és ajkunkat a másik ajkához
tapasztanánk. Én úgy tapadok hozzá, mintha az életem múlna rajta, mert ez teljességgel így is van.
Ez van hát. Ezek vagyunk mi. Ez lesz számunkra a normális örökkön-örökké, nincs több sokkoló
fölfedezés, és nincs több vallomás. A két tökéletes sebhelye az őrülten tökéletes hasán állandóan
emlékeztet bennünket az együtt megtett utunkra, de a szakadatlanul ragyogó boldogság megdöb-
bentően zöld szemében állandóan emlékeztet, hogy még mindig enyém ez a férfi.
És mindig is enyém lesz.
Vége.

289
Epilógus
A rohadt életbe, meddig kell még elviselnem, hogy az otthonomat támadják, a feleségemet és a
gyerekeimet kisajátítják maguknak? Átkozottul sokáig, az a helyzet. Talán órákig is. Csak föl kellene
kapnom az ajándékaikat, oda kellene dobnom nekik egy kis tortát, aztán képükbe vágni az ajtót. Ma-
gamban csak mosolygok, ahogy elképzelem Elizabeth arcát, ha pontosan ezt tenném. Fájdalmas lesz,
és hogy tetézzük a bajt, idén vendégül látunk pár kis barátot is. No meg az anyukáikat - sok nőt, akik
elfogadták Ava meghívását, hogy maradjanak nálunk. És persze szívesen maradnak. Szép kis kas-
télyunk lépcsőjén kelledenül trappolok lefelé, begombolom az ingem, és azon gondolkodom, milyen
kifogást keressek, hogy ezt megússzam. Nem jut eszembe semmi. A gyerekeim ma ötévesek, és még
apuci elképesztő egyezkedő taktikái sem fogják meggyőzni őket arról, hogy a parti rossz ödet - most,
hogy már van saját akaratuk. Próbálkoztam az utóbbi négy évben, és pofára estem, de csak mert
szépséges feleségem az ő pártjukat fogta. Idén viszont tudom, ha csak velem lennének, meg tudnám
törni őket valamivel. Talán újra a síeléssel ? Leérek a lépcső aljára, belepillantok a tükörbe, és mo-
solygok. Napról napra jobban nézek ki. Még most is, és nem tud nekem ellenállni. Az élet átkozottul
jó.
-Apuci!
Megfordulok, és elolvadok a gyönyörűségtől, ahogy nézem, a kisfiam rohan lefelé a lépcsőn,
sötétszőke haja kócos csinos arcocskája körül.
- Helló, szülinapos!
Zöld szeme ragyog, ahogy megindul felém, a jóképű tökös kislegény!
- Várj csak! - nevetek föl, ahogy nekem szalad, és mászik rám.
- Találd ki, mi történt! - mondja izgatott tekintettel.
- Mi ? - mondom igazi érdeklődéssel. Tényleg kíváncsi vagyok.
- Lizabeth mama azt mondta, ma este nála aludhatunk. Holnap pedig elvisz minket az
állatkertbe!
Megpróbálom elrejteni a rosszallásomat, es hozza hasonlóan izgatottnak tűnni.
- Lizabeth mama túl messze lakik, és apuci szeret veletek állatkertbe menni - mondom, földobom
a vállamra, és visszafordulok a tükör felé.
- Látod, milyen jóképűek vagyunk?
- Tudom - feleli pimaszuk amitől elmosolyodom. - A mama és a papa tíz percre lakik. Megmértem
anyu telefonján.
És tényleg, drága anyósom valóban tíz percre lakik innen. A csodaszép Newquay sem tudta távol
tartani Elizabethet és Josephet az unokáiktól - vagyis sokkal inkább az én csemetéimtől.
- Hé, az jutott eszembe - váltok témát, vagy terelem másra a szót -, hogy elmehetnénk újra síelni
- mondom hülye hangon, túlzottan lelkesen, hátha így kelepcébe csalom.
- Hiszen megyünk.
Kicsi keze homlokomon pihen, így eltakarja összerán colt szemöldököm.
- Tényleg?
- Igen, anyu mondta, és azt is, hogy ne is hallgassunk rád, ha megpróbálsz minket lebeszélni a
partinkról.
Vállam leejtem, agyamon átvillan, hogy ezért még kap egy büntetődugást a kis csábító.
- Anyunak szüksége van apuci pénzére ehhez - jelentem ki szemérmetlenül.
- Mért nem akarod, hogy bulizzunk, apuci?
Kis homlokát odanyomja az én összeráncolt homlokomhoz, és rögtön szar alaknak érzem
magam.
- Én akarom, haver. Csak nem szeretek osztozni rajtatok - vallom be.
- Te is játszhatsz - lehajol, és puszit ad érdes arcomra. - Anyu örülni fog.
- Miért?
290
Tudom, miért fog örülni. A tervem miatta nem vált be. Ez már két büntetődugás - egy a tervem
miatt, a másik az önteltségéért.
- Mert nem borotválkoztál.
Tenyerével néhányszor megdörzsöl, rámosolygok a kis jóképű legényre, majd megindulok a
konyha irányába.
Megállók az ajtónál, és pár percig csodálattal bámulom az én angyalkámat, amint valami barna
masszát kever nagy hévvel a tálban, tökéletes fenekének íve magával ragadó. Átkozottul tökéletes. A
kisfiam nem nyaggat, hogy menjünk beljebb. Boldogan ücsörög a vállamon, várja, hogy megigézett
apja újra magához térjen. Hozzászokott már ahhoz, hogy álmodozom, főként, ha az anyja is ott van.
Gőzöm sincs, mivel érdemeltem ki ezt a nőt és ezeket a gyönyörű gyerekeket, de nem fogok a sors
istenével ellenkezni.
_ A francba! - szitkozódik Ava, ahogy egy darabka csoki fölrepül, és épp az arcán landol.
- Anyuci! Vigyázz a szádra!
Megfordul, kezében a csokoládéhabos fakanállal, mogorván bámul vigyorgó képembe, majd
nagy barna szemével a kisfiúnkra néz.
- Ne haragudj, Jacob.
Még szélesebben vigyorgok, ő még mogorvábban bámul. Önelégült vagyok, és ezért egyszer még
megfizetek. Nem játszhatja a kis kihívó csábítót itt a gyerekeink előtt, és ezt imádom.
- Mit csinálsz, édes? - kérdem. Jacobot leveszem a vállamról, és leteszem egy zsámolyra.
Odaadom neki a mobilom, hadd játsszon vele, majd a hűtőhöz lépek, és kiveszek egy doboz
mogyoróvajat.
- Mogyoróvajas muffint.
Nagy sietségben van, de nem ajánlom föl, hogy segítek neki. Tudja, milyen ügyetlen vagyok a
főzésben, és nem könnyítem meg a dolgát. Jövőre én mondom meg előre, hogy síelni megyünk.
Mögötte állok, nézek a tálba, és azon töprengek, ragaszkodni fogok a kedvencemhez. Isten áldja
meg, már millió- szor próbálta, de anyukám híres mogyorókrémes muffinját meg sem közelíti.
- Hány üveg mogyoróvajat pazaroltál el erre? - kérdem, miközben mögé állok, és nem hagyom ki
az alkalmat, hogy az ajkammal meg ne érintsem a nyakát. Túl jó illata van.
- Kettőt - húzza el tőlem a tálat. - Vissza akarom kapni Cathyt.
Fölnevetek, megforgatom Avát, a munkalaphoz nyomom, míg a fakanál az orrom előtt leng.
Fölizgat. Nem te
hetek róla. Hozzádőlök, nézem, ahogy engem bámul, és arcáról lenyalom a csokit.
- Ne kezdj el olyasmit, amit nem tudsz befejezni, Ward! - suttogja rekedt, csábító hangon.
Teljesen fölizgat.
A pokolba!
Mosolyog, és eltol magától, értve a helyzetet.
- Be kell fejeznem. A vendégek mindjárt itt vannak.
Öntelt megint, ezzel már három büntetődugásnál tartunk. Tudja, mit csinál - tudja, nem lesz
visszaszámlálás vagy leteperés, míg a gyerekek itt vannak.
O, édesem!
- Hol van Maddie ?
Diszkréten eligazítom a nadrágom, mielőtt szembenézek a kisfiámmá!, aki nem foglalkozik azzal,
mi folyik körülötte. Nem szokatlan látvány, hogy apu szereti anyut. Mégis, keményen küzdöttem és
uralkodtam magamon.
Föl sem néz a mobilomról, de kis arcocskáján látom, ahogy undor fogja el.
- A partira szánt ruháját veszi föl. Csupa fodor. Mama vette.
A homlokom ráncolom, tudom, a kislányom úgy fog kinézni, mintha vattacukor robbant volna föl
körülötte.
- Miért hiszi anyukád, hogy a kislányomnak úgy kell kinéznie, mintha rózsaszín vattacukor
támadta volna meg?
Leülök Jacob mellé, és az üveget kettőnk közé teszem, hogy ő is vehessen belőle. És vesz belőle.
291
Kis duci ujját belemártja, és kilapátolja a legnagyobb darabot. Szívemet büszkeség tölti el, ráfújok az
ujjamra, visszanézek Avára, mit reagál. Felhúzza a szemöldökét, kedvesen Jacobra néz, és rázza a
fejét, majd rám, de már nem mosolyog. Mit tettem?
- Ne cikizd ki Maddie-t, Jesse!
- Nem is! - nevetek, és élvezem minden pillanatát.
666
- Mama szerint te veszélyes vagy - néz föl rám Jacob, ujjacskája még mindig a szájából lóg ki. - Azt
mondta, mindig is az voltál, és az is leszel. De most már elfogadja.
Megvonja apró vállát.
Kitör belőlem a nevetés, és Ava is velem nevet, álmatag csokoládébarna szeme csillog, kívánatos
ajka csókra hívogat. Aztán ledobja magáról a kötényt, így fölfedi feszes, csinos alakját. Már nem
nevetek. Zihálok, és az asztal alá nyúlok, hogy elérjem. Ez egy átkozott állandó csata.
- Tetszik a ruhád.
Szemem lazán végigsiklik fekete ruháján, miközben azt tervezgetem, hogyan veszem majd le róla
később. Lehet, hogy kedves leszek, és hagyom, máskor is viselje, tényleg eszméletlen jól néz ki
benne, de majd aztán, nem adok neki túl sok időt.
- Anyu mindegyik ruhája tetszik neked - szól Jacob fáradtan, mire tekintetem elfordítom a testről
- arról a testről, amelyre annyira vágyom, majd eszemet vesztem.
- Igen - értek vele egyet, kócos kis szőke haját összeborzolom. - A ruháról jut eszembe, megyek,
megkeresem a húgod.
- Oké - egyezik bele, majd újra a mobilra figyel, és ujját az üvegbe dugja.
Fölugrok, és elindulok megkeresni Maddie-t, kettesével veszem a lépcsőket, majd belépek
rózsaszín, limlommal teli szobájába.
- Hol van az én kis szülinapos lányom?
- Itt! - visítja, ahogy a babaházból kibújik.
Eláll a lélegzetem.
- Ugye, nem ezt viseled, kicsi hölgy?
- De igen! - szalad át a szobán, én pedig utána.
- Maddie!
Mi a fene! Még csak ötéves! Ötéves, és kihívó rózsaszín nadrágot meg tépett pólót kell hogy
leszedjek róla. Hol a francban van az a fodros rózsaszín cucc ?
- Anyu! - sikítja, amint elkapom az ágyon a bokájánál fogva. Az egész házban hallani a sikítását.
NEM azt a cuccot vette föl.
- Anyu!
- Maddie, gyere ide!
- Nem!
Belém rúg - a kis ribanc megrúg, majd kirohan a szobából, én meg mint szánalmas, kiborult apa,
ott maradok a fodros rózsaszín ágyacskáján. Lepipált egy ötéves kislány. De ez a kislány az én
szépséges feleségem kislánya. Megszívtam.
Fölállok, kiegyenesedem, aztán indul a hajsza.
- Ne szaladj lefelé a lépcsőn, Maddie! - kiáltom, de gyakorlatilag én is rohanok lefelé utána.
Látom, ahogy a kihívó, rózsaszín nadrágos kis feneke eltűnik a konyhában, hogy az anyjánál keressen
védelmet.
Megállók, és figyelem, ahogy Avára mászik.
- Mi folyik itt ? - kérdi, és úgy néz rám, mintha megőrültem volna. Talán igaza van.
- Nézz rá! - mutatok a pici lányomra, mint egy kis dilisre. - Nézd!
Ava leteszi a földre, leguggol hozzá, csemetém arcából kisimítja hullámos csokoládébarna
fürtjeit, és annak a nevetséges pólónak a szegélyét lejjebb húzza. Azt aztán húzogathatja addig, amíg
csak akarja. Nem marad az az én kislányomon.
- Maddie!
Ava békítő hangnemben beszél, amit talán én is kipróbálhattam volna, mielőtt azok a durva
292
szavak kitörtek belőlem. Már megtanulhattam volna, hogy Maddie-nek ne mondjak nemet. Ez az
átkozott első számú szabály.
- Apuci úgy gondolja, a pólód egy picit rövid.
- így igaz - vágok közbe, hogy tisztázzuk a dolgokat. - Nagyon is rövid.
Komor pillantást vet rám.
- Apu egy picit túloz.
Eláll a lélegzetem, vádlón nézek Avára. Van benne annyi illendőség, hogy bocsánatkérőn pillant
rám.
- Látod, mit tettél?
- Apucinak hatalma van! - énekli Jacob, és ezzel minden esélyem elszállt, hogy én győzzek.
Most Avának áll el a lélegzete.
- Emlékezz csak, Ward! Ezek a kis fülecskék mindent hallanak.
Értelmesen viselkedem, és befogom az átkozott szám. Felségem nem tudja véka alá rejteni
bosszúságát, és nem is várom el tőle. Azt várom el tőle, hogy levegye piciny lányomról azt a
szánalmas kis pólót.
- Nem mondhatja meg, mit vegyek föl! - vág vissza Maddie, duci kis karját összekulcsolva. Nézem
az én öntelt csábítómat, aki nem tudja elrejteni azt az átkozottul szép mosolyát.
Atkozott pokolba! Hajamat hirtelen végigsimítom. Nem marad nekem ebből semmi, főleg, ha
Ava ráteszi a kezét. Egy pillanatra megfeledkezem a felfordulásról, és elmosolyodom, magamban
elképzelem, ahogy Ava meghúzza a hajam, miközben én a gyönyörű testébe hatolok. Ám azonnal
visszatérek a valóságba, mert a pici lánykám elégedetlenül mereszti rám a szemét.
Nézem, ahogy Ava próbálja meggyőzni, majd megfogja kis vállát, és felém fordítja.
- Maddie készen áll a kompromisszumra - veti oldalra fejét, azzal a „járj a kedvébe” nézéssel.
Ettől még nem érzem jobban magam. Maddie kedvébe jártam már, ami úgy végződött, hogy a
Waitrose-ból a vállamon cipeltem ki, miközben az ő sikításától zengett az épület, és engem halálra
rugdosott. Könyörgő tekintettel nézek Avára, duzzogok, mint egy idióta, de ő csak rázza a fejét, és
akaratos piciny lányunkat gyöngéden hozzám tereli.
Maddie már mosolyog rám, karjával felém nyúl, hogy fölvegyem. Átkozottul elolvadok tőle, de
Jézusom, micsoda pokol vár rám a következő években? Beleőszülök, vagy talán meg is halok. Még
akár börtönbe is kerülhetek, ha kislányomra egy kis pöcs ráteszi a kezét, én meg kihasítom a rohadt
szívét. Fölveszem, Ava pedig fölsegíti laza kis srácunkra a Converse cipőjét.
- Apu, nyugodj meg! így szívrohamot kapsz - szorít magához, és heves, őrült szeretetem az én kis
öntelt hölgyem felé újra a régi. Ám a feleségem így kiérdemli a negyedik büntetődugást.
- Apuci vagyok. És ne hallgass anyádra! - sietek fölfelé a lépcsőn, besietek a szobájába, és az
ágyra dobom. Szívem boldog, ahogy meghallom boldog sikítását, ahogy fölugrik, majd elkezd ugrálni,
csokoládébarna fürtjei ide-oda röpködnek.
- Jól van - dörzsölöm össze a tenyerem, hogy megtaláljam azt, amit én izgalmasnak tartok. Hol
találom a farmernadrágját és pulcsiját ? Kinyitom a rózsaszín szekrényét, keresgélni kezdek benne, és
azonnal rálelek valami tömör, fodros dologra. Kiveszem, és magam elé tartom ezt a borzadályt.
Maddie is undorral nézi.
- Többet a mama ne vásároljon neked ruhát!
- Szerintem se!
Leül, keresztbe teszi lábát.
- Szólsz neki ma, apu?
- Apuci - javítom ki, és elrejtem a ruhát a fölső polcon. - Lehet.
- Vicces - kuncogja.
- Tudom.
Kiveszek egy csinos kis matrózruhát. Nincs ujja, de van hozzá kardigán. - Mit szólsz ehhez ?
- Nem jó, apu.
- Apuci. No és ez? - mutatok egy citromsárga, térdközépig érő brokátos ruhára, de csak rázza a
makacs kis fejét.
293
- Maddie! - sóhajtom. - Azt nem viselheted.
Adjon isten nekem gyorsan átkozott erőt ahhoz, hogy ezt a kis makacs öszvért meggyőzzem.
- Cicanadrágot veszek föl.
Fölpattan, és kihúz egy rózsaszín fiókot.
- Ezt! - mondja, és fölmutat valami csíkos cuccot.
Beleegyezően bólintok. Ez nekem is megfelel.
- Na és a póló?
Lefelé néz, és végigsimít a pocakján.
- Nekem ez tetszik.
- Mit szólnál hozzá, ha nagyobb méretet keresnénk? - mondom egyezkedve. Leveszek egy hosszú
ujjú, mentazöld, szívecskés pólót, lelkesen mosolyogva fölemelem.
- Nekem ez tetszik. Tedd meg apuci kedvéért! - duzzogok, mint egy szánalmas, kétségbeesett
szarházi, és tudom, ez a kis ötéves is magában szarházinak tart.
- Rendben - sóhajt föl. Ez őrület. O jár az én kedvembe.
-Jó kislány! - fölemelem, és az ágyra teszem.
- Vedd le rólam! - És kis karját a magasba tartja, hogy azt az apró kis pólót le tudjam hántani róla,
aztán ráadom a zöldet, amit választottam, majd leveszem róla a
sortot is, és a csíkos cicanadrágot ráadom, végül a farmerdzsekit.
- Tökéletes!
Hátralépek, és elégedetten bólintok, majd kiveszem a szekrényből az ezüst Converse cipőjét.
- Ez jó lesz?
Nem is tudom, miért kérdem, nem hajlandó semmi mást fölvenni.
-Ja.
Csinos kis fenekére ül, és föltartja lábát, hogy rá tudjam adni a cipőt.
- Apuci! - Én pedig tetőtől talpig beleborzongok, hogy úgy szólít, ahogy mindig is kérem tőle. Akar
valamit.
- Igen, Maddie ? - kérdem lassan, óvatosan.
- Szeretnék egy hugicát.
Nevettemben majdnem seggre esem. Még egy kislányt ? A francba, be kell, hogy drogozzanak és
össze kell, hogy kötözzenek, hogy ehhez a spermámat vegyék. Semmi esély rá, a pokolba is, soha,
nem, soha!
- Mi olyan vicces? - kérdi zavartan, amint látja, menynyire nevetek.
- Anyuci és én boldogok vagyunk veletek, kettőtökkel - nyugtatom, miközben gyorsan ráadom a
másik cipőt is, hogy mielőbb szabaduljak ebből a szobából és ettől a témától.
- Anyuci akar még egy kisbabát - mesél tovább, és ahogy ránézek, csokibarna szeme komoly. Ava
még egy kisbabát szeretne? De hiszen utálta a terhességet! Én imádtam. O utálta. Imádtam benne
mindent, kivéve a szülést. Mindenen bosszút állt abban a pokoli huszonnégy órában. Belém vájta
körmét, állandóan üvöltött rám, és többször is megfenyegetett, hogy elválik tőlem. Káromkodott,
mint a kocsis. De ami igazán kikészített, az az volt, hogy mennyire szenved, és én nem tudok ellene
semmit tenni. Ennek nem kéne megint kitenni őt, és nem akarom, hogy ezt újra átélje.
- Csak te és a bátyád kell nekünk - bizonygatom, fölemelem az ágyról, és kis ezüstcipős lábára
állítom.
- Tudom - szalad el nevetve. - Anyuci mondta, hogy zavartan fogsz nézni, és így is van!
Végül csak nevetek, de nem azért, mert vicces. Nem. Azért, mert baromira megkönnyebbülök.
Soha nem tudnék nemet mondani Avának, ha még egy gyereket akarna, főleg azok után, hogy itt
vannak a mi kis megtestesült hasonmásaink. Fülig ér a szám, amit csak a gyerekeim érnek el nálam.
Örülök, hogy elrejtettem azokat a tablettákat.
Ez szaros életem leghosszabb délutánja. Több tucat gyerek rohangál föl-alá üvöltözve, az
anyukák úgy tesznek, mintha figyelnének csemetéikre, de az unatkozó háziasz- szonyok ádáz csapata
valójában engem figyel. Lehet, hogy abba kellene hagynom a személyi edzést, és tanácsokat kéne
osztogatnom a férjeknek, hogyan járjanak feleségeik kedvébe - talán különböző szinten órákat
294
adhatnék a házaséletről. Magamban mélyen elgondolkodva bólogatok, aztán észreveszem anyámat.
Ahogy rám néz, tudom, kiselőadást fog tartani.
- Fiam, lazíts!
Észreveszi kezemben a sörösüveget, én pedig nagyot kortyolok belőle. Odamegyek hozzá, és
feszült testét magamhoz szorítom.
- Anya, ne csinálj jelenetet!
Odavezetem a többiekhez, ahol apám, Amalie és doktor Dávid ücsörögnek, és boldogan
csevegnek. A gyerekeim miatt nem hanyagolom el a szüléimét.
- Én csak... - hebegi, ráncos kezét a hasamra teszi, és kissé megsimogat. - Csak aggódom, ez
minden.
Tudom, de nincs miért. Megiszom pár sört, mint más is, és ezt családom nyugodt társaságában
teszem. Vodkához hozzá sem nyúlok.
- Mondtam, nem kell aggódnod. Annak már vége. - És az apám melletti székre ültetem.
- Apa, kérsz egy sört ?
Fölnéz rám, és mosolyog.
- Nem, fiam. Megígértem Jacobnak, hogy megugráltatom őt azon a felfújható valamin.
A gyep felé mutat, megfordulok, és több tucat gyereket látok, színes cukorkákat esznek,
ugrándoznak és sikoltoznak az ugrálóvárban.
- Sok szerencsét! - nevet föl Dávid, kezét felesége göm- bölyödő hasára téve. Én is
elmosolyodom, és nézem, ahogy apám lassan odamegy Jacobhoz, aki eszeveszettül integet a
nagyapjának. Aztán látom, ahogy Elizabeth letérdel Maddie elé, megpróbálja a fürtjeit ráncba szedni.
- Hagyd őt, anyuka! - kiabálom a kerten át, mire Elizabeth csúnyán néz rám, kicsi hölgyem pedig
kuncogni kezd.
- Trappolj, apuci! - visít föl Maddie, haját kihúzza a mama kezéből, és elszalad, hogy a fára épített
házába menjen.
Vigyorgok, ahogy nézem, Ava anyja nagy nehezen lábra áll. Nem tehetek róla. Fenyegető
pillantást vet felém, amitől én csak még jobban vigyorgok. Semmi sem szórakoztat jobban, mint
amikor összetűzésbe kerülök vele, de ő is viszonozza a szívességet, emiatt nem ostorozom magam.
Élvezem.
- Miért lett a kislányod pont olyan, mint te ? - kiált oda nekem.
A sört majdnem kiköpöm.
- Mint én?
- Igen, mint te! Kihívó!
Megvetőn nézek rá. Biztosan viccel.
- Szerintem te is rá fogsz jönni, az én kis hölgyem kiköpött mása a te lányodnak. Önfejű!
Fortyog magában, megigazítja a blúzát, majd a konyhába megy, hogy Avának segítsen.
Kihívó? Ez a buta asszony azt sem tudja, mi a francról beszél.
Anyámat Amalie-val és Daviddel hagyom, és a barátaimhoz sétálok, akik, nem meglepő, a
bárpultnál kötöttek ki.
- Haver! - vereget hátba Sam, John bólint, én meg lehajolok, hogy Kate megpusziljon.
- Jól érzitek magatokat ? - kérdem és leülök. - Hol van Drew?
Kate fölnevet és az ugrálóvár felé mutat, ahol Drew kis- kölykök csoportján verekszi át magát,
hogy megtalálja a húgát.
- Biztos akar lenni abban, hogy Georgia sérülések és zú- zódások nélkül tér vissza az anyukájához.
- Ami a gyerekeket illeti... - üvegemmel Kate és Sam felé mutatok, és nem tudok komoly
maradni, amint Johnt elkezdi rázni a nevetés, és az egész francos ház vibrál mögöttem attól a mély,
gurgulázó nevetéstől.
- Jesse - sóhajtja, elege van az állandó kérdésekből -, már mondtam neked. Nincs bennem vágy
az anyaságra.
- Az én gyerekeimmel nagyon jól boldogulsz - érvelek. Tényleg nagyszerűen elvannak.
- Igen, mert az imádnivaló teremtményeket visszaadom neked, amikor már elegem van belőlük -
295
vigyorog, és én igazat adok, fölemelem az üvegem egy koccintásra.
- Megyek, megkeresem a feleségem.
Kiegyenesedem, hogy lássam, és hogy tudtára adjam,
mit is fog nemsokára kapni tőlem.
- Hol van?
A konyhában találom Cathyvel, aki átvette a sütés-főzést.
- Itt az én emberem! - énekli a volt házvezetőnőm, nyújtózik, hogy megpusziljon, majd kifelé
indul a konyhából egy teli tálca héj nélküli mini szendviccsel.
- Szólok Clive-nak, hogy szedje össze a kölyköket. Csodálatos nap!
Nézem, ahogy kimegy, lassan megfordulok, és meglátom, akit kerestem. Ava fürkészve figyel
engem, szeme lángol. Soha nem telik el velem.
- Hiányoztál - lépek hozzá, a palackot leteszem a munkalapra. A konyharuhát kiejti kezéből, a
pulton áthajol, engem akar, a kis csábító.
Nem vagyok finom vele. Megragadom, és a falhoz nyomom, szám édes nyakához ér.
-Jesse, ne! - sóhajtja, de bújik hozzám.
- Majd később letépem rólad ezt a ruhát és addig duglak, míg csak bírjuk.
Felnyög, csupasz térdét fölemeli, kemény férfiasságomon végigdörgöli.
Önuralom, önuralom, önuralom. Az az átkozott önuralom!
- Rendben - ért velem egyet bölcsen, nem mintha lenne választása. Bárhol, bármikor, ezt tudja. -
De most nem, a franca!
Elkeseredetten morgok, és hátrább lépek tőle.
- Átkozottul szeretlek!
- Tudom - mosolyog, de a szeme nem úgy ragyog, mint máskor.
- Mi a baj, édesem? - hajolok oda hozzá. - Mondd el!
Sóhajt, és szinte idegesen néz rám.
- Bárcsak itt lenne Dan!
Minden iránta való szerelmemre szükség van, hogy ne nézzek rosszallón vagy csalódottan. Nem
jövök ki azzal a pasival, nem tehetek róla.
- Hé, tudod, hogy jól van - emlékeztetem rá. A francba, az a faszfej közel fél milliómba került,
amióta ismerem, de ezt nem fogom Avával közölni. Az első esetről, amikor kisegítettem, tud, de a
következő kettőről már nem. Csak fölkavarná. Az a pasi csak a bajt keresi.
- Túl nehéz neki - mondom neki azt, ami megnyugtatja. - Tudod, Kate és Sam.
- Tudom - ért velem egyet. - Csak butaságot beszélek.
- Ugyan, dehogy! Csókolj meg, asszony!
El kell terelnem a gondolatait. Nem pazarolhat rá időt. Azonnal megcsókol, a számba nyög, és
beletúr a hajamba. Ez mindig beválik.
- Isteni ízed van! - nyögöm. A pokolba is, elvesztem az eszem. Ajkamba harapok, csípőm
tökéletes testének hajlatához nyomom.
- Mindjárt megszabadulok tőlük - jelentem ki. - A kis átkozottak.
Azzal a kihívó vigyorral néz rám, tovább izgatva.
- Ne légy igazságtalan! - nevet föl. - Ez a te gyerekeid napja.
- Nincs abban semmi igazságtalan, hogy téged és a gyerekeimet csak magamnak akarlak.
Megpróbálok koncentrálni, hogy megnyugodjam, de így, hogy a testem szorosan az övéhez
simul, szeme könyörög, hogy kívánjam őt, rohadtul lehetetlen.
- Nem nézhetek rád - motyogom, miközben hátralépék, és gyorsan kimegyek a konyhából,
mielőtt a pultor. áthajolnék hozzá.
Itt az ideje, hogy véget vessek a bulinak.
Szinte szó szerint kirúgom az utolsó embereket is, akik éppenséggel Ava szülei. Magukkal viszik a
gyerekeinket, így már szinte gyöngéd lehetek. Behajolok Joseph autójába, szívem boldogan ver,
ahogy gyerekeim nevetgélését hallgatom, és magamhoz szorítom őket.
- Fogadjatok szót a mamának! - kacsintok rájuk, mire újra fölkacagnak, Elizabeth rosszallón rám
296
néz, majd becsukom az autó ajtaját, és a ház felé szaladok, zsákmányomra éhesen.
- Ava? - kiáltom, bedugva fejem a konyhába. - Ava?
- Keress meg! - nevet föl, de fogalmam sincs, melyik irányból jön bársonyos hangja.
A francba, játszik velem.
- Ava, ne akarj kikészíteni! - figyelmeztetem. Hol a francban lehet? - Ava?
Most csöndben van, így ki fogja húzni a gyufát nálam, amint megtalálom.
- A francos életbe! - kiabálom, négyesével veszem a lépcsőt, beviharzom a hálószobába.
- Ava?
Semmi.
A hálószoba közepén állva azon merengek, mit is tegyek most. Nem tart sokáig.
- Három - mondom egyenletesen és optimális magabiztossággal. Magabiztos vagyok. Nem tud
nekem ellenállni.
- Kettő.
Nyugodtan állok, figyelem, van-e valahol mozgás. Semmi.
- Egy - mondom csöndesen, miközben a vágyam vadul erősödik. Érzem, itt van a közelemben.
- Zéró, édes - suttogja mögülem, buja hangjától ajkam mosolyra húzódik.
Megfordulok, és hátrahőkölök, amint meglátom, ahogy előttem áll, egy szál csipkebugyiban. Az
életbe, napról napra gyönyörűbb. Visszafogom magam, és lassan végignézek rajta, hibátlan testén,
kemény, tökéletes mellén, hihetetlenül lapos hasán és mesés lábán, lassan kigombolom az ingem,
leveszem a farmernadrágom. Nem zavarja. Szeme ragyog, ahogy nézi vékony testem. A dolgok nem
változnak.
- Tetszik, amit látsz? - hangom mély és csábító, bár ennek a nőnek nincs szüksége csábításra, ha
rólam van szó.
Kinyitja száját, és nyelvét kidugja felső ajkára. Merev vagyok. Mindenhol.
- Hozzá vagyok szokva - suttogja, szeme a mellkasomon.
Egy szempillantás múlva már csókolom, ajkát ajkam brutális erővel akarja. Nem áll ellen, és soha
nem is fog. Lábával átkulcsolja a csípőmet, karjával a nyakamat, és újra csak az enyém.
- Mit gondolsz, milyen hangosan fogsz fölsikítani, amikor megduglak? - kérdem, miközben a
falhoz szorítom, arcába lihegve.
- Azt hiszem, elég hangosan - zihálja, miközben keze a hátamba mar, majd a hajamba tép.
Mosolygok, hátralépek és beléhatolok, fejem hátraha- nyatlik, ahogy fölkiáltok, és nem hallok
mást, csak az ő sikoltását.
Már nem kell, hogy lássam a szemét. Nem kell meggyőződnöm arról, igazi-e.
Amíg a szívem dobog, tudom, hogy igazi.
Ez a vég.
679

297

Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Oldal 2

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Jodi Ellen Malpas Kell A Ferfi Oldal 2

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

JODI ELLEN MALPAS

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 2

Ez a könyv a képzelet műve.

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 3

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 4

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 5

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 6

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 7

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 8

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 9

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 10

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 11

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 12

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 13

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 14

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 15

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 16

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 17

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 18

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 19

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 20

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 21

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 22

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 23

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 24

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 25

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 26

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 27

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 28

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 29

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 30

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 31

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 32

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 33

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 34

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 35

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 36

Kinyitom a szemem, és nyújtózkodom. Elégedetten, zajosan, nagy mozdulattal terpeszkedem az

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 37

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 38

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 39

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 40

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 41

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 42

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 43

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 44

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 45

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 46

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 47

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 48

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 49

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 50

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 51

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 52

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 53

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 54

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 55

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 56

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 57

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 58

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 59

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 60

Jodi Ellen Malpas Kell a férfi oldal 61