Petőfi Sándor Felhők Ciklus

Petőfi Sándor Költészete Magyarországon a Reformkor idejében a Romantika jegyében bontakozott

ki. Költészetében különös helyet foglal el a Felhők-ciklus. Lelki válságának a lírai tükre ez a 66
költemény, amely leginkább az epigramma formához közelít.

Az 1845-46 között keletkezett művek arról tanúskodnak, hogy az alkotó egyszerre élt át lelki és
művészi válságot. A művekben felerősödnek a Romantika túlzásai. Tartalmuk inkább csak ötletek,
gondolatok felvillanása. Olykor egy metafora hatásos kifejtése a vers tárgya.

Ilyen típusú költemény A bánat? Egy nagy óceán. Bár rövid terjedelme leginkább az epigrammához
közelíti a művet, de az időmértékes forma a szabályosságot nem tükrözi. Ez a rövid terjedelem inkább
a Romantikára jellemző töredékességet idézi. Romantikus jegy az is a műben, hogy a lírai én
érzelmeit indulatait felfokozottan jeleníti meg. Erre utalnak a mondatvégi írásjelek: „A bánat? Egy
nagy óceán.” A költemény központi képe két metafora: a bánat-óceán, öröm-gyöngy. Ezeket a
metaforákat fejti ki a teljes mű során, erőteljes ellentéteket alkalmazva köztük. Az óceán méreteit a
bánat nagyságával állítja párhuzamba, és ezt ellentétezi az apró gyöngyként ábrázolt öröm képével.

Petőfi számára 1846 Tavasza meghozza a lelki betegségből való kilábalást. Ekkortól újra Pesten van,
ahol elkezdi szervezni a Tízek Társaságát fiatal írókkal. Erre egy évre 1847. március 15-én megjelenik
Összes költemények című kötete, amelynek a mottója költészetének két legfontosabb témaköre, a
szabadság és a szerelem.