12.

fejezet

Add meg a gyermekednek a jövőjét

Amíg a lelket célozzuk meg, amíg az egyénnek visszaadjuk az

önmagába vetett hitét, csak addig lesz jobban, lesz okosabb, növekszik
az intelligenciahányadosa, fejlődik az a képessége, hogy dolgokat
kezeljen, úgy válik erősebbé, kitartóbbá, lesz kedvesebb,
megbocsátóbb, megértőbb és elfogadóbb.

– Dianetika: egy tudomány kialakulása.

Ha anya úgy gondolja, hogy a balettleckékre szükség van, akkor

neki kellene elkezdenie járni.

Noha furcsának tűnhet, hogy egy harmincéves nő hajol a korlátra

vagy lendíti a kissé már gömbölyödő lábát a korlátra, a látvány
messze nem annyira szánalmas, mint látni, ahogy a hétéves lánya
összeszorított fogakkal végzi ugyanezeket a mozdulatokat csak
azért, hogy anyjának kedvére tegyen, noha szívesebben lenne otthon
és tervezne új ruhákat a babájának.

Noha néhány szülő soha nem igazán képes elfogadni a tényt, a

gyermek nem a tulajdonunk. Nem birtokoljuk őt, és soha nem is
fogjuk. Megszülhettük a testét, sőt még néhány testi
jellemvonásában hasonlíthat is ránk, de nem örökölte a vágyainkat.

Ő egy másik személy, egy különálló lény, saját vágyakkal és saját

ellenszenvekkel.
Név: Egy gyermeknek azt a képességét, hogy eldöntse, mi akar lenni és
mit akar tenni, hatalmas hiba alábecsülni, noha néhány szülő ezt
annak érdekében, hogy az életüket a gyermekükén keresztül éljék,
Jelszó: megteszi.

Jimmy tudós akar lenni, Apa viszont klasszis baseballjátékost

szeretne belőle nevelni, ugyanis Apa ebben nem volt olyan jó.

A tízéves kora előtt valamilyen tevékenység iránt szinte mindegyik

gyermek nagy érdeklődést mutat. Ez lehet zene, tánc, sport,
tudomány, művészet vagy valamilyen kézműves tevékenység. Ha
helyesen kezelik, ezen vonal mentén tanulni és fejlődni fog, valamint
egy életre szóló boldogságot okoz neki, és valószínűleg jól meg fog
élni belőle.

Látogatás Ha viszont egy kisgyermek korai érdeklődési körével kapcsolatban

2003. jan. 1. valamit rosszul csinálsz, akkor lehet, hogy felhagy vele és az életét
óta
azzal tölti, hogy téves szerepkörbe próbál beilleszkedni.
Szöveges mód
Auditálás közben azt találtam, hogy a kiskorában ért szülői
hatásra sok felnőtt nem megfelelő foglalkozást választott. Dolgoztam
olyan mérnökkel, aki valójában eladó, olyan filozófiaprofesszorral, aki
énekes és olyan eladóval, aki igazából fényképész akart lenni.
Valószínűleg te is tucatnyi ilyen példát tudsz találni.

Tulajdonképpen üdítő változatosságot jelent, ha olyan valakivel

találkozol, aki a helyes szakmát választotta – azt, amiről már
gyermekkorában is álmodott. Amikor egy ilyen személyt találunk, jók
az esélyei annak, hogy a munkáját mind sikerrel végzi, mind örömet
talál benne.

Egy gyermek céljait amellett, hogy a sajátjainkat ráerőltetnénk,

még kétféleképpen tudjuk összezúzni. A szándékát egyszerűen
semmibe vehetjük, vagy a céljait addig erőltethetjük, hogy besokall.

Az első elég nyilvánvaló. Végül is a kisgyermekek folyamatosan

arra vágynak, hogy helyeseljük azt, amit csinálnak. Ha a korai
próbálkozásait kinevetjük vagy semmibe vesszük, akkor lehet, hogy
többé nem próbálkozik, de az álmait soha nem adja fel.

A cél erőltetése nehezebben megfogható.

Fiatalúr kifejti, hogy szeretne hegedűn játszani. Az szülők ennek

annyira örülnek, hogy túlnyugtázzák a célját (emlékezz, hogy a
nyugtázás megállítás). Szaladnak és vesznek a fiúnak egy Stradivarit,
felveszik a legjobb oktatót és ragaszkodnak a napi három óra
gyakorláshoz. Hamarosan pedig meglepődnek, hogy a Fiatalúrt miért
nem érdekli többé a hegedű.

Pedig csak azért, mert már nem oka a célkitűzésének, hanem a

hatása. A szülei átvették tőle és most már ők irányítják azt. Ezt
valószínűleg azzal a hibával tetézik, hogy folyamatosan emlékeztetik:
„De kedvesem, pontosan ezt akartad. Csak megpróbálunk a
kedvedben járni.”

A személy céljai azok korábbi állapotában a legtörékenyebb. Ha

az első próbálkozásait leértékelik, soha nem fog fejlődni.

Ha elmeséli a céljait és azt túlzottan elismerik és megcsodálják,

akkor lehet, hogy az törlődni fog, és soha nem próbálja majd elérni. Ez
az oka annak, hogy a legrosszabb jellemvonásaink megmaradnak
(mert azokat soha nem nyugtázzák), és amiért a legszebb céljaink
meghiúsulnak (mert azokat viszont túlnyugtázzák).

Ne becsüld alá a nyugtázás hatalmát.

Mindig nyugtázd és csodáld meg a gyermek által elért

eredményeket – azokat, amelyeket már elért. Ez lehetővé teszi a
számára, hogy a ciklusait befejezze, és így szabadon foglalkozhat
más és jobb más dolgokkal. Segíts neki, hogy jövőbeli célokat
állíthasson fel.

Soha ne nyugtázd túlzottan azt, amit egy gyermek tenni akar. Vele
együtt aggódj, hogy hogyan fogja végrehajtani. Érdeklődést mutatva
és ötleteket adva tartsd életben a lelkesedését. Ne vedd el tőle a
céljait, csak néző legyél, a saját lelkesedésed pedig fogd vissza.

Ha egy gyermeknek oktatásra vagy felszerelésre lenne szüksége,

hagyd, hogy először segítséget kérjen, mielőtt bármit is adsz neki. Ha
 lehetséges, próbálj segíteni neki abban, hogy az elképzeléseihez
szükséges pénz egy részét ő keresse meg. Meglepő, hogy egy
gyermek mennyi munkát hajlandó elvégezni azért, hogy egy olyan
célhoz, amelyet tényleg el akar érni, közelebb kerülhessen.

Ha valamin elkezd dolgozni, ne avatkozz be a haladásába.

Csodáld meg azt, amit elért, mutass érdeklődést, de soha ne erőltesd
azt, hogy gyakoroljon vagy hogy dolgozzon rajta.

Paul hatodikos korában kezdett el érdeklődni a dobolás iránt.

Mivel ezt egy múló szeszélynek gondoltam, csak egy évvel később
vettem meg neki az első dobot. Ezek után egy cintányérkészletet
akart.

Amikor nem vettem meg neki, a szükséges pénzt a szomszédok

füvének lenyírásával és autóinak lemosásával egy hét alatt
összeszedte, majd később rávette az apját, hogy a dobkészlet
maradék részét is vegye meg neki.

A dobolás iránti érdeklődése soha nem csappant meg, minden

lehetséges alkalommal játszik. Soha nem tanácsoltam neki, hogy
gyakoroljon, és soha nem avatkoztam be a gyakorlásába.

Lee leginkább a művészetek iránt érdeklődik. Hároméves korában,

amikor a figyelmét egy tevékenységre csak néhány percig tudta
összpontosítani, festéssel két-három órán át el tudta magát foglalni.

Négyéves korára kinőtte a krétákat és a filléres bolti festékeket,

helyette professzionális vízfestéket és jó minőségű papírt akart.

Azért cserébe, hogy a festményeiből először én választhassak,

folyamatosan elláttam hozzávalókkal.

Mivel a tehetségek ritkán előforduló kombinációjával rendelkezik

(egyszerre művész és eladó), elég hamar elkezdett a munkájából
pénzt szerezni. A képeit eleinte egy pennyért adta, majd amikor
Angliába költöztünk, a festmények árát három pennyre emelte.

Ma kettős életet él. Azért, hogy a tanárait (és a hagyományos

művészeti ízlésüket) boldoggá tegye, megpróbál a kifestőkönyv
vonalai között maradni és a megfelelő színű krétát kiválasztani.

Otthon viszont emlékezetes absztraktokat fest, bemutatókat

rendez (azoknak, akiket kedvel) és folyamatosan árulja a műveit. A
munkáját már Detroitban, New Yorkban, Washington DC-ben, valamint
Anglia, Wales, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika különböző részein
élő emberek birtokolják.

Biztos vagyok benne, hogy ha tovább akarja folytatni a művét,

akkor semmi nem állíthatja meg abban, hogy sikeres legyen.

Különben is, mi a siker, ha nem az, hogy azt teszed, amit tényleg
tenni akarsz? Talán valójában fényképész akartál lenni. De ilyen
példából te is tucatnyit ki tudsz találni.

⇐ 11. Felelősség és ⇑ Ruth Minshull: ⇒ 13. Az elnyomó

ítélkezés Csodák reggelire személy