Professional Documents
Culture Documents
^fntral
ELŐSZÓ 5
10. FEJEZET - A testbeszéd - avagy valójában miért számít az. hogy miképp nézünk ki? 121
13. FEJEZET - Hogyan közöljünk igazán rossz híreket, avagy a pozitív kritika is mégiscsak... kritika... 191
20. FEJEZET - Egy rövid teszt, amellyel felmerheted mennyit tanultál 285
IIIOMAS ERIKSON 5
ELŐSZÓ
Kellemes olvasást!
Thomas Erikson
6 THOMAS ERIKSON
BEVEZETÉS
IIIOMAS ERIKSON 7
BEVEZETÉS
8 THOMAS ERIKSON
BEVEZETÉS
9 T H O M A S ERIKSON
BEVEZETÉS
10 THOMAS ERIKSON
BEVEZETÉS
vagyok annyira kategorikus, és senkit sem ítélek el csak azért, mert nem
olyan, mint én. Hosszú évek óta sokkal türelmesebb vagyok azokkal,
akik a szöges ellentéteim. Azt azért nem állíthatom, hogy soha nem
keveredem konfliktusba, ahogy azt sem próbálnám elhitetni veled, ked-
ves olvasó, hogy sohasem hazudok, de manapság mindkét dologra csak
igen ritkán kerül sor.
Köszönettel tartozom Sturénak azért, hogy felkeltette érdeklődése-
met a téma iránt. Nélküle talán ez a könyv sem jött volna létre.
Hogyan bővítheted ismereteidet? Kezdetnek elolvashatod ezt a köny-
vet. Az egészet, és nem csak az első három fejezetet. Aztán pedig elin-
dulhatsz ugyanazon az úton, amelynek én húsz évvel ezelőtt nekivágtam.
Nem fogod megbánni, ezt megígérhetem.
Ha e könyv elolvasása után egyáltalán nem tanultál semmi újat, ígé-
rem, hogy visszafizetem az árát.
Thomas Erikson
viselkedéstudós, előadó és író
11 THOMAS ERIKSON
1. FEJEZET
A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ
A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐ!
IIIOMAS ERIKSON 13
1. FEJEZET A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI
14 THOMAS ER1KS0N
1. FEJEZET A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐ!
THOMAS ERIKSON 15
1. FEJEZET A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐ!
16 THOMAS ERIKSON 16
1. FEJEZET A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ A MEGHATÁROZÓ TENYEZO!
IIIOMAS ERIKSON
MIStg*
1. FEJEZET A KOMMUNIKÁCIÓBAN A BEFOGADÓ A MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐ!
... megérthető.
• Meg tudjuk érteni, mások miért érzik és teszik azt, amit éreznek és tesz-
nek - az adott pillanatban. A miérteken mindenki el tud gondolkodni.
... egyedi.
• A mindannyiunk számára közös feltételek ellenére minden ember
viselkedése egyedi, csak rá jellemző. Boldogulj úgy, ahogy neked jó!
... megbocsátható.
• Ne irigykedj, és ne panaszkodj - segrt, ha beszélsz róla. Tanulj meg
toleránsnak és türelmesnek lenni magaddal és másokkal szemben is!
18 THOMAS ERIKSON 18
2. FEJEZET
IIIOMAS ERIKSON 19
2. FEJEZET MIÉRT VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK?
ALAPVETŐ ÉRTÉKEIM
Az alapvető értékek annyira mélyen gyökereznek a jellememben, hogy
aligha lenne értelme megpróbálnom változtatni rajtuk. Ezeket gye-
rekként a szüleimtől tanultam, vagy még kiskoromban az iskolában
sulykolták belém. Az én esetemben ezek a tanulj, szerezz jó jegyeket
az iskolában, és ha megnősz, jó munkád lesz, illetve a verekedni csúnya
dolog különböző változatait jelentették. Az utóbbinak köszönhetően
például nem emelek kezet másokra. Harmadikos koromban vere-
kedtem utoljára, és jól emlékszem, alulmaradtam. (Iszonyú erős lány
volt.)
Egy másik fontos alapvető felfogás, hogy minden ember ugyanany-
nyit ér. Mivel a szüleim gyerekkoromban mindvégig erre neveltek, sosem
fogok egy embert a származása, a neme vagy a bőrszíne alapján megí-
télni. Mindannyian egy sor ilyen alapvető értéket hordozunk magunk-
ban. Ösztönösen tudjuk, mi helyes, és mi nem az. Ezeket az alapvető
értékeket senki sem veheti el tőlünk.
ATTITŰDÖK ÉS MEGKÖZELÍTÉSEK
A következő réteget az attitűdjeim jelentik. Az attitűd nem teljesen
egyezik meg az alapvető értékkel. Voltaképpen minden olyan szem-
lélet, viszonyulás, amelyet saját élményeim alapján alakítottam ki,
jobbára az általános iskola végén, a gimnáziumban, az egyetemen,
20 THOMAS ERIKSON
2. FEJEZET MIÉRT VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK?
21 THOMAS ERIKSON
2. FEJEZET MIÉRT VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK?
Ml MINDENNEK AZ EREDMÉNYE?
Összességében az alapvető értékeim és az attitűdjeim is befolyásolják
a viselkedésemet. Ezek együttesen alkotják alapvető magatartásomat, azt
a valódi személyt, aki a leginkább lenni szeretnék. Az alapvető magatar-
tás az, amelyet teljesen szabadon, mindennemű külső tényező befolyá-
sától mentesen gyakorolhatok
Nyilván érted már, mi ebben a kihívás: mikor mentesülünk teljes
mértékben a külső hatásoktól? Amikor különböző kontextusokban cso-
portokkal vitatom meg ezt a kérdést, rendszerint abban egyezünk meg:
álmunkban.
De az emberek különbözőek. Egyesek nem törődnek senkivel. Ők
mindig magukat adják, mivel sosem gondolkodtak el azon, milyennek
látják őket mások. Minél erősebb az öntudatod, valószínűleg annál job-
ban alkalmazkodsz a környezetedhez.
22 THOMAS ERIKSON
2. FEJEZET MIÉRT VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK?
IIK1MAS ERIKSON 23
3, FEJEZET
IIIOMAS ERIKSON 25
3. FEJEZET BEVEZETÉS ABBA A RENDSZERBE, AMELYET MOST KÍVÁNSZ MEGTANULNI
ANALITIKUS DOMINÁNS
• Lassú reakció • Gyors reakció
• Maximális törekvés a szervezettségre • Maximális törekvés az irányításra
Minimális érdeklődés Minimális érdeklődés a kapcsola-
a kapcsolatok iránt tokon belüli óvatosság iránt
• Történelmi időkeret Aktuális időkeret
Óvatos cselekvés Közvetlen cselekvés
Hajlam a beavatkozás elutasítására Hajlam a tétlenség elutasítására
STABIL INSPIRÁLÓ
• Nyugodt reakció Azonnali reakció
• Maximális törekvés a kapcsolatra Maximális törekvés mások bevonására
• Minimális érdeklődés a változás iránt Minimális érdeklődés a rutin iránt
• Aktuális időkeret Jövőbeli időkeret
• Támogató cselekvés Impulzív cselekvés
• Hajlam a konfliktus elutasítására Hajlam az elszigetelődés elutasítására
26 THOMAS ERIKSON
3. FEJEZET BEVEZETÉS ABBA A RENDSZERBE, AMELYET MOST KÍVÁNSZ MEGTANULNI
THOMAS ERIKSON 27
4. F E J E Z E T
A PIROS VISELKEDÉS
HOGYAN ISMERJ FEL EGY IGAZI ALFA-HÍMET, MAJD MIT TEGYÉL, HOGY
NE ÁLLJ AZ ÚTJÁBA?
Hogy mit csináljunk? Csináljuk úgy, ahogy én mondom! Most!
Hz az a személyiségtípus, amelyet Hippokratész az emberi vérmérsékle-
tekről szóló elméletében kolerikusnak nevezett. Az idegen szavak szó-
tára szerint a szó jelentése: lobbanékony, heves vérmérsékletű, ingerlékeny.
Hűha. A pirosat hamar észrevesszük, minthogy a legcsekélyebb erőfeszí-
test sem teszi arra, hogy leplezze, ki is ő.
A piros dinamikus és motivált egyén. Olyan céljai vannak az élet-
ben, amelyeket mások nehezen éreznek a magukéinak. E nagyra törő
célok elérése lehetetlennek tűnik. A pirosak mindig többre törekszenek,
egyre keményebben nyomulnak előre, és szinte sosem adják fel. Saját
képességeikbe vetett hitük megingathatatlan. Valódi meggyőződésük,
hogy elvileg bármit el tudnak érni - csak kellően keményen kell dol-
gozniuk érte.
A viselkedésükben sok piros vonást mutató emberek feladatorientál-
tak, extrovertáltak, és élvezik a kihívásokat. Gyorsan hoznak döntése-
ket, továbbá könnyen vállalnak vezető szerepet és kockázatot. Általános
nézet, hogy a pirosak vezető típusok. Örömmel veszik át az irányítást, és
a frontvonalra állnak. Annyira motiváltak, hogy akkor is előrejutnak, ha
valami az útjukba kerül. Alaphangulatuk versenyhelyzetben tökéletes.
IIIOMAS ERIKSON 29
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
Ezért nem szokatlan, hogy egy ügyvezető igazgató vagy egy elnök visel-
kedésében sok a piros elem.
A verseny e formája mindenben benne van, amivel a piros foglalko-
zik. Vélhetőleg nem teljesen igaz, hogy folyton vetélkedni és versenyezni
akarnak, de ha adódik a lehetőség, hogy nyerjenek valamit: miért ne?
Hogy mit lehet nyerni, nem is mindig fontos, de maga a versenyhelyzet
arra készteti a pirosakat, hogy minden rakétát begyújtsanak.
Pelle, egy korábbi szomszédom annyira szeretett versenyezni, hogy új
dolgok iránt kezdett érdeklődni. Jómagam szeretek kertészkedni, ezért sok
időt töltök odakint. Nem így Pelle, de amikor már elégszer hallott elismerő
megjegyzéseket a szép kertemről, megelégelte a dolgot. Egyik kerti projektbe
kezdett a másik után, mindvégig ugyanazzal a teljesen nyilvánvaló céllal:
hogy engem lepipáljon. Felesége megdöbbenésére Pelle új virágágyásokat
ásott, számtalan csodálatos növényt ültetett, a gyepet pedig golfpálya-szín-
vonalúra egyengette. Ahhoz, hogy lendületben tartsam, csak annyit kellett
tennem, hogy megfenyegettem: még több növényt szerzek be. Hamarabb ért
a helyi kertészetbe, mint hogy kimondhattam volna: „szerencsétlen lúzer".
A pirosakat más viselkedési jegyeikről is felismered. Ki beszél a leg-
hangosabban? A piros. Ki hadonászik kézzel-lábbal, amikor magyaráz
valamit? A piros. Ki válaszol elsőként a kérdésekre? Megint csak a piros.
Egy amúgy kellemes ebédnél ki formál kategorikus véleményt bármilyen
témáról? A piros. És kinek jut eszébe egy egész földrészt elítélni egyetlen
tévéműsor alapján? A pirosnak.
A pirosak társaságában mindig történik valami. Nem bírnak nyug-
ton ülni. Az inaktív idő számukra időpocsékolás. Az élet rövid, legjobb
nyomban munkához látni. Felismered ezt a típust? Mindig rohan. Lépj
félre, mert indul!
30 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
Ha olyanra van szükség, aki némi extra energiát hoz, jól jöhet, ha egy
piros személyt vonunk be a csapatba vagy a projektcsoportba. Ha mások
már régen feladták, ők akkor is fáradhatatlanul erőlködnek tovább - már
amennyiben elhatározták, hogy sikert érnek el. Az érdektelen vagy értel-
metlen feladatokat a piros semmibe is veheti.
f' 1
r ™ 1 Versenyszellemű Idötudatos
1
Határozott Meggyőző
Eltökélt ^ Céi-udatos J
r Eredményorientált
^
^ J L J
És szerinted? De jobb azonnal továbbmenni - padlógázt neki!
IIIOMAS ERIKSON 31
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
32 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
AZ IDŐ PÉNZ!
A pirosak sietnek. Gyerünk tovább!
A pirosak számára a gyors a jó szinonimája. Ha egy megbeszélésen ülsz,
es egyszer csak azt látod, hogy az egyik résztvevő valami mással foglal-
kozik, lehet, hogy egy piros emberről van szó, aki elvesztette az érdek-
lődését. Ha jobban megnézed, észreveszed: gondolatai máshol járnak.
Például a megvitatandó folyamat következő fázisánál. A pirosak agya
ugyanis olyan gyorsan jár, hogy jóval mások előtt továbblépnek.
Kevés dolog zavarja jobban a piros embert, mint a lassúság. Ha egy
megbeszélés vagy vita hosszúra nyúlik, könnyen félbeszakítja, hogy
megkérdezze, valóban szükséges-e tovább húzni. Hiszen már húsz perce
erről beszélünk. Az isten szerelmére, elvégre csak néhány milliós befek-
tetésről van szó. Ennyire nehéz ez?
Ha jobban belegondolunk, gyakran igazuk van. Amikor a csoport
többi tagja nehezen jut dűlőre, a piros ember gyakran bármilyen döntést
kész meghozni a továbblépés érdekében. Ha piros ember is van a csapat-
ban, semmi sem húzódik a végtelenségig. Végső soron mindig jobb, ha
valamit csinálunk, mint ha semmit. Nem igaz?
Ennek előnye nyilvánvaló. Olyan emberekről beszélünk, akik sosem
pazarolnak időt olyasmire, ami nem visz előbbre. Amint egy feladat nem
kellően egyértelmű, vagy túl sok időt igényel, a piros ember gondoskodik
IIIOMAS ERIKSON 33
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
róla, hogy a projekt - akár átlagos feladat, akár házépítés - során mind-
végig megmaradjon a tempó. Haladni kell!
Nagyjából tizenöt éve kezdtem el dolgozni egy kisebb, tízfős tanácsadó
cégnél. Olajozottan működő, vállalkozó szellemű, lendületes üzletmenetű
szervezet volt. Hatékonyságuk egyik oka a piros alapító személyiségében
rejlett. Björn számára semmi sem ment elég gyorsan. Egyetlen megbeszé-
lés sem tartott a feltétlenül szükségesnél tovább.
Második vagy harmadik hete dolgoztam az új munkahelyemen,
amikor egy dugóban ülve megcsörrent a mobilom. A kijelzőre pillantva
láttam, hogy Björn keres. Felvettem, és - ahogy a céghez való belépésem
kor kioktattak - beleszóltam: jó napot kívánok, majd bemutatkoztam és
elmondtam a cég nevét.
Türelmetlenül félbeszakított egy kérdéssel.
Kerestél? Nem, feleltem, majd levegőt vettem, hogy folytassam. Erre
már nem jutott időm. Oké, mondta, majd kinyomott.
Nyolc másodperc.
Bántó? Nos, akkoriban még nem is ismertük egymást. Bevallom,
akkor zavart egy kicsit. Három hete voltam a cégnél, a főnök hív, ráadá-
sul meglehetősen nyers hangon.
Miután jobban megismertük egymást - én pedig rájöttem, hogy Björn
piros -, megkérdeztem, miért volt olyan nyers a telefonban. Amellett,
hogy természetesen nem is emlékezett az esetre, azt mondta, feltehetőleg
csak annyit akart tudni, hogy kerestem-e. Miután úgy tűnt, hogy nem,
nem volt miért tovább beszélnünk. Nem rá vallott volna, ha vicces meg-
jegyzésekre vagy hosszas búcsúzkodásra pazarolja az időt.
Ennek az embernek a munkabírása ugyanakkor jóval meghaladta az
átlagosat. Björnnek egy közönséges munkanapon több mindenre jutott
ideje, mint a legtöbbünknek. Mind a mai napig megőrizte kivételes
képességét, hogy minden üres időt kihasználjon. Nincs olyan ötperces
szünet, amelybe ne tudna bepréselni egy e-mailt, egy telefonhívást vagy
egy jegyzőkönyv áttekintését. Kívülről úgy tűnhet, hogy fölöslegesen
34 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 35
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
36 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 37
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
Nekik nem elég, ha csak azt teszik, amit mindenki más. Az pedig, hogy
valami nehéz, számukra nem azt jelenti, hogy le kell tenni róla.
A pirosak nem félnek dönteni. Amikor mindenki más habozik, töp-
reng, és a kockázatokat mérlegeli, a piros meghozza a legvitathatóbb
döntést. A pirosak hajtóereje gyakran rendkívül erős. Ha elhatároztak
valamit, akkor teljes gőzzel kell haladniuk előre.
Rettenthetetlenségük okán olyasmit is meg mernek tenni, ami máso-
kat tétovázásra késztet. Ez gyakran olyankor derül ki, amikor eldurvul
a helyzet, és ők nem félnek meghozni a kemény vagy bonyolult döntése-
ket. Nem véletlen, hogy sok a piros vállalkozó. A jelenlegi gazdaságban
új céget indítani - különösen új üzleti ötlet alapján - nem gyáváknak
való műfaj. Nem árt, ha a hajtóerőt éppen a vezető képviseli. Az előre-
lépéshez erős szellem szükséges, annak felismerése, hogy a kockázatok
hozzátartoznak a hétköznapokhoz, és hogy kora reggeltől késő estig
keményen kell dolgozni - éveken keresztül. A pirosak ezt kezdettől fogva
átlátják, és egyáltalán nem riasztja őket.
Olyasvalaki re volna szükség, aki jól képvisel egy bizonyos ügyet a tár-
sasházban? Meggyűlt a bajotok az áramszolgáltatóval, aki szerint a mérő-
vel semmi gond? Esetleg az a vállalkozó, aki a tetőt javította, és beszerelte
az új liftet, trehány munkát végzett, és most nem vállalja a felelősséget? Te
magad telefonos ügyintézők és info@ kezdetű e-mail-címek falába ütkö-
zöl, és már éppen feladnád, amikor hirtelen eszedbe jut a második emeleti
szomszéd. Ő eléggé piros, nem? Nem ő volt az, aki a múltkori közgyűlésen
szembe mert szállni a közös képviselővel kedvenc témája, a szemétszállítás
ügyében? De igen, ő az.
Vond be a második emeleti fickót a folyamatba, és meglásd, mozgásba
lendülnek a dolgok. Talán motiválnod kell egy kicsit, elmagyarázva, hogy
ő is nyerhet rajta. El fogja indítani az ügyeket. És ezek jó eredménnyel
fognak zárulni. A slendrián vállalkozó újra felbukkan. A második eme-
leti fickónak pedig nem fog álmatlan éjszakákat okozni, ha valaki meg-
haragszik rá.
38 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 39
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
40 THOMAS ERIKSON
§. FEJEZET
A SÁRGA VISELKEDÉS
HOGYAN ISMERD FEL AZT, AKI NEM KÉT LÁBBAL ÁLL A FÖLDÖN -
ÉS MIT TEGYÉL AZÉRT, HOGY VISSZARÁNTSD A VALÓSÁGBA?
Ki csinálja meg ezt a klassz munkát? Én benne vagyok!
Kijutottunk a Hippokratész szerinti szangvinikus típushoz. Milyen szi-
nonimák felelnek meg ennek a típusnak? Optimista, életigenlő, esetleg
szenvedélyes? Egyesek szerint a lehetőségek embere... mit gondolsz
erről? Mindenesetre mindezek kitűnően illenek a sárga viselkedésre.
K/.ek azok az emberek, akik rajonganak az életért, és akik mindig talál-
nak módot arra, hogy élvezzék is azt. Az élet egy buli, és a sárgák ezt
a lehető legjobban ki akarják használni. Őket az élteti, hogy jól érezzék
magukat, és szünet nélkül nevessenek. És miért is ne? Elvégre valahol
mindig süt a nap.
Ismersz olyanokat, akik akkor is a napfényt veszik észre, amikor min-
denki más sötét felhőket lát? Találkoztál már olyannal, aki akkor is tud
nevetni, ha hónapok óta egyetlen jó hírt sem hallani? Akkor egy sárga
emberrel találkoztál. Csodálkoztál már valaha egy bulin, hogy miért
csoportosul mindenki egy ember köré? Hát, a kör közepén egy sárga
ember áll, és szórakoztatja azokat, akik szórakozásra vágynak. A sárga
gondoskodik arról, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon, és hogy min-
denki jól mulasson. Amikor viszont véget ér a vidámság, akkor továbbáll
egy másik helyre, ahol jobb a hangulat.
IIIOMAS ERIKSON 41
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
42 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 43
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
Lelkes
M Elragadó Meggyőző
1
M fc mk
Rugalmas • Nyitott Kreatív
J k
Spontán
II Könnyed Kommunikatív
Úgy látom, máris nagyon lelkesít a dolog. Nézzük hát meg alaposabban
a részleteket!
44 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 45
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
46 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
HIOMAS ERIKSOM 47
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
48 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
I I I O M A S ERIKSON 49
6. FEJEZET
A ZÖLD VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 51
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
52 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 53
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
Nyugodt Megbízható
Figyelmes Türelmes
Kiszámítható Csapatjátékos
54 THOMAS ERIKSON
6. FEJEZŐ A ZÖLD VISELKEDÉS
I I I O M A S ERIKSON 55
6. FEJEZET AZOLDVISELKEDES
56 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
I I I O M A S ERIKSON 57
4. FEJEZET A PIROS VISELKEDÉS
58 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 59
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
60 IIIOMAS ERIKSON 60
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 61
7. FEJEZET
A KÉK VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 63
7. FEJEZET A KÉK VISELKEDÉS
Ám egyfontos dolog, ha a kérdés nem merül fel, nem biztos, hogy a kék
barát bármit is szól a témáról. Nem érzi ugyanis szükségét annak, hogy
mindenkinek megmutassa, mennyit tud. Persze a kék ember sem tudhat
mindent, az lehetetlen. Abban viszont, amit mond, többnyire megbízhatsz.
64 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
Alapos Gondoskodó
í 1
Logikus
r j Minőségorientált
Módszeres f «- 1[ — J
Rendszeres ^ Részletorientált ^J ^ Szerériy
IIIOMAS ERIKSON 65
7. FEJEZET A KÉK VISELKEDÉS
próbáltunk közösen megoldani. Két óra elteltével előrelép egy kék ember,
és közli a választ. Számára a kérdés sosem jelentett problémát. Jól tudta,
hogy állnak a dolgok, és mivel a kékek gyakran nem látják az összké-
pet, nem mindig cselekszenek. Előfordult, hogy megkérdeztem, miért
nem szólt semmit, ha egyszer látta, hogy van egy megoldandó probléma.
A felelet pedig néhány alkalommal az volt: senki sem kérdezett.
Egy ilyen megjegyzés könnyen felzaklatja az embert. Ugyanakkor
meg tLidom érteni őt. Az, hogy őt nem kértük fel a vitában való részvé-
telre, leginkább az én gondom. Ő tudta, hogy tudja a választ, és beérte
ennyivel.
Az sem indokolt, hogy ujjongva tapsoljunk a kéknek, vagy felhívjuk
a pódiumra, ha zseniálisan megoldott egy hatalmas feladatot. Az üdvrival-
gás persze önmagában nem árt. A kék biccent egyet, nyugtázza a dicséretet,
átveszi a díjat, majd visszatér az íróasztalához, ahol hozzálát a következő
feladathoz. De közben talán azon töri a fejét, mire ez a nagy felhajtás -
hiszen csak a munkáját végezte.
66 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 67
7. FEJEZET A KÉK VISELKEDÉS
68 THOMAS ERIKSON
7. FEJEZET A KEK VISELKEDES
IIIOMAS ERIKSON 69
7. FEJEZET A KEK VISELKEDES
70 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 71
7. FEJEZET A KÉK VISELKEDÉS
72 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 73
7. FEJEZET A KÉK VISELKEDÉS
74 THOMAS ERIKSON
5. FEJEZET A SÁRGA VISELKEDÉS
IIIOMAS ERIKSON 75
7. FEJEZET A KEK VISELKEDES
Ahogy Ingemar Stenmark is. És ott van Björn Borg. A svéd miniszter-
elnök is kéknek tűnhet, de ez csak a látszat. A piros oldalát azzal leplezi,
hogy államférfit játszik. Nyugodt fölény, semmi sem zökkenti ki. A svéd
bank elnöke is jellegzetes kék típus. Bármennyit bírálják is azért, mert
nem csökkenti jobban a kamatokat, ő nyugodtan magyaráz.
76 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET
AZ ÉREM ÁTKOZOTT
MÁSIK OLDALA - AZAZ
SENKI SEM TÖKÉLETES!
I I I O M A S ERIKSON 77
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
78 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 79
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
80 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
Miért tart minden ilyen rohadtul sokáig? Nem tudnál igyekezni egy kicsit?
Nos, mit mondhatnék? Azt, aki kész bármilyen szabályt áthágni csak
azért, hogy előbbre jusson, nemigen lehet másnak nevezni, mint türel-
metlennek. Amikor a megszokott szolgálati út túl hosszú időt vesz
igenybe, a piros ember átugrik néhány szintet, és egyenesen ahhoz for-
dul, aki a döntést ténylegesen meghozza.
Az első példa, ami eszembe jut, szép fővárosunk forgalma. Bizonyos,
hogy a volán mögött sok stockholmi valamivel sietősebb az országos
állagnál - erről statisztikák is tanúskodnak. Mivel azonban a piros visel-
kedésről beszélünk, egy jó néhány évvel ezelőtti kollégámról szeret-
nék mesélni. Björnnel mindketten főleg autóval közlekedtünk, a város
határain belül is. Tömegközlekedéssel egyszerűen túl sokáig tartott az
utazás. Björn jogosítványát időnként bevonták, aminek oka kétségkívül
1/ volt, hogy a sebességkorlátozásokkal szemben valamelyest liberális
álláspontra helyezkedett.
THOMAS ERIKSON 81
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
82 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
közben hiba merül fel, van ideje még egyszer elvégezni a feladatot. Mi,
többiek ugyanakkor sosem tudhatjuk, mi fog történni.
THOMAS ERIKSON 83
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
84 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 85
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
86 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 87
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
érdeklődő, mint mások, csupán amint rájött, hogy a lányom jól van,
egyszerűen elvesztette az érdeklődését. A rá jellemző módon közölte,
hogy a kommunikációs csatorna lezárult. Ahelyett, hogy csak bólogatott
és hümmögött volna, és úgy tett volna, mint akit érdekelnek a többé-ke-
vésbé érdemi részletek, kerek perec kimutatta és megmondta, mit érez.
Ne feledd, hogy értelmezésekről beszélünk! A viselkedés mögötti
szándék egy dolog, az pedig, hogy befogadókként hogyan értelmezzük,
egy másik. Személy szerint jót nevettem az egészen, mivel elég jól isme-
rem Björnt. Tudom, hogy eszébe sem jutna bárkit tudatosan megsérteni.
Az, hogy időnként belegázol mások lelkébe, egyszerűen csak úgy alakul.
Hiszen ő az egyik legmelegszívűbb és legnagyvonalúbb ember, akivel
valaha találkoztam. Csak ismerni kell ahhoz, hogy megértsük.
Mit gondolsz, mi lett volna a helyes válasz az iskolaváltást firtató
kérdésre?
Jól.
Ennyi elég lett volna.
88 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 89
r
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
90 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 91
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
92 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 93
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
94 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 95
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
Aznap nem foghatott hozzá, mivel már délután három óra múlt.
Másnap pedig egy sor megbeszélése volt. Marad hát a következő hét.
Akkor viszont elutazik. Talán a rákövetkező héten, majd meglátjuk.
Már azelőtt elvesztette a meccset, hogy egyáltalán elkezdte volna.
96 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
ezt akartad mondani, Sven? Sven többnyire csak csóválta a fejét. Miért
engem kérdezel? Már megszokta ugyanis. És Gustav egész délelőtt nem
hagyta abba, mígnem aztán rendre utasítottam.
Senkit nem engedett szóhoz jutni, és amit mondott, azt szerinte kész-
pénznek kellett volna venni. Elszívta a többiek elől az oxigént, és meg
sem fordult a fejében, hogy vajon a másik tizenkilenc ember mit mond-
hatna. Az volt a vicces, hogy a teremben mindenki tisztában volt azzal,
mi történik, de egyikük sem mert szembeszegülni Gustawal. Lemondó
tekintettel néztek rám, abban reménykedve, hogy nekem majd sikerül
elhallgattatnom.
Az ebédnél lelkesen, mindenki hallatára közölte, hogy szerinte nagyon
jo a konferencia. Valójában a csoport túlnyomó része már a hangjától is
rosszul lett. Nehezen viselték...
THOMAS ERIKSON 97
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES I
98 THOMAS ERIKSON
8. FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA - AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
THOMAS ERIKSON 99
8-FEJEZET AZ ÉREM ÁTKOZOTT MÁSIK OLDALA AZAZ SENKI SEM TÖKÉLETES!
Ami helyes, annak tökéletesen helyesnek kell lennie, különben teljesen téves
Szögezzük le rögtön az elején! Az összpontosítást az adatokra és rész-
letekre túlzásba lehet vinni. Van egy határ, amikor már nem érdemes
tovább kutakodni. Emlékszel még az ügyvezető igazgatóra, aki vezetői
tréninget tervezett vásárolni? Nem jutott tovább a rajtkockánál.
Mivel a kékeknek éppen az efféle részletek ismeretére van szükségük,
a környezetükben ez gondot okozhat. A többiek, akik talán beérik az elég
jó szinttel, egyszerűen nem bírják végighallgatni a sok kérdést és a vég-
telenül akadékos kukacoskodást. Márpedig a kék ember tudja, hogy az
elég jó sohasem elég jó.
elek, számukra még nem jelenti azt, hogy tudom, miről beszélek. (Jusson
eszedbe a nő, akit pedantériával vádoltak.)
Pusztán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk, hogy a bizonyítás igénye
e személyek esetében jelentősebb. A tények ugyanis megmaradnak - ha
kellően felkészült vagyok, bizonyítani tudom, hogy amit mondok, igaz.
F.s idővel megbíznak majd bennem.
TANULJUNK ÚJ DOLGOKAT!
Lehetsz például:
TANULÁSI MODELL
Általában emlékezni szoktunk részvételünk szintjére
Testtartás
Laza, természetes, de nem túl löttyedt testtartásunkkal azt a benyomást
keltjük másokban, hogy nem vagyunk híján a kellő önbizalomnak. Az
összeroskadt tartást ugyanakkor levertségként vagy csalódottságként
értelmezhetik. Az egyenes gerincű, kissé merev testtartást az emberek
a dominancia jeleként, azaz a környezettel szemben a tisztelet elvárá-
saként foghatják fel. De az is lehet, hogy az adott személy egy katonai
akadémián tanult.
Tekintet
Tekintetünket sokféleképpen használjuk. Az ide-oda cikázó tekintet álta-
lában arra utal, hogy az adott ember valahol egesz máshol szeretne lenni.
Mások úgy neznek a szemünkbe, hogy nem is pislognak. Ez teljesen
más benyomást kelt. Azt mondják, hogy a hazugok nem állják az ember
tekintetét, és attól függően, hogy jobb- vagy balkezesek, az egyik vagy
másik sarok felé pillantgatnak. Mivel azonban ezt a hazudósak is tudják,
a legmegátalkodottabbak megtanultak mások szemébe nézve hazudni.
Szóval semmi sem magától értetődő. (Biztosabb támpontot jelent, hogy
ha valaki indokolatlanul a tarkóját tapogatja, akkor hazudik.) Ha valami
furcsa vagy kellemetlen, sokan az arcuk elé kapják a kezüket. Ha pedig
el kell gondolkodnunk, gyakran lehunyjuk a szemünket.
Fej és arc
Másokkal beszélgetve vagy bólogatunk, vagy rázzuk a fejünket, attól
függően, hogy egyetértünk-e vagy sem. Ha kifejezetten érdekel egy
vita, néha oldalra billentjük a fejünket, úgy figyelünk A gondterhelt-
séget többnyire az jelzi, hogy az ember lógatja a fejét, vagy ráncolja
Kéz
Igen, ez egy igazi „klasszikus". Mennyire kell megszorítanunk annak
a kezét, akit üdvözlünk? Egy átlagos kézfogás rengeteget elárulhat az
emberről. A lagymatag és erőtlen kézfogás nemritkán behódoló szemé-
lyiségre utal, ha tehát nem ilyen vagy, hasznos lehet, ha kicsit erősebben
szorítod meg a másik kezét. Az erőteljes kézfogás ugyanakkor vélhetőleg
az adott személy határozottságát jelzi. Aki túl erősen fog kezet, az való-
színűleg az előbbi kategóriába tartozik, csakhogy az utóbbiba szeretne.
Az ökölbe szorított kéz ritkán jelent jót, többnyire az agresszió jele. Az
ideges emberek a ruhájukat igazgatják, hajszálakat vagy cérnaszá'akat
szedegetnek róla. Ez sokszor arra utal, hogy masra szeretnének figyelni.
A hátratett kéz általában hatalmat és biztonságot fejez ki.
Emlékszel, mit írtam az imént a hazugságról? A hazug ember köny-
nyen elárulja magát, ha tenyerét a mellkasára - leginkább a jobb oldalra,
a szíve fölé - helyezve zaklatottan felsóhajt, amikor hazugsággal vádol-
ják Hogy én hazudok? Hogy mondhatsz ilyet? A mozdulat célja az őszinte
szándék megerősítése, de fölöslegessége és eltúlzottsága miatt azonnal
felhívja magára a környezet figyelmét: itt valami nem stimmel.
Személyes tér
Nagyon fontos, hogy mindenkinek van személyes tere, mivel minden-
kinek szüksége van egy olyan területre, amely csak az övé. Ez a tér lehet
például az a távolság, amennyire másokat megközelítünk beszélgetéskor.
A személyes tér nagy általánosságban 0,5-1 méter, a szociális tér pedig
1 -4 méter. Személyes téren azt értjük, amely például két, egymást ismerő
ember kommunikációjakor észlelhető. A szociális tér az idegenekkel való
PIROS VISELKEDÉS
Ezt a néhány egyszerű elvet érdemes észben tartani a pirosakicai kap-
csolatban:
Hang
Mit mondhatunk a hangjukról? Többnyire erős. Ezeket az embereket jól
halljuk, mivel nem vonakodnak megemelni a hangjukat, ha az szükséges
ahhoz, hogy meghallgassák őket. Persze a pirosakat is sok minden idege-
sítheti és nyugtalaníthatja, de ez legtöbbször nem hallatszik. A hangjuk
nemigen remeg meg.
Ez a pirosak egyik titka. Akármi folyjon is a háttérben, a piros meg-
győzően hangzik. Nem dadog, nem habozik. Mondja, ahogy jön. Ha nem
halljuk meg, meg is ismétli. Csak még hangosabban. És célba ér.
SÁRGA VISELKEDÉS
Ezt a néhány egyszerű elvet érdemes észben tartani a sárgákkal kapcso-
latban:
Hang
A sárga ember hangjából szüntelenül határozott lelkesedés árad. A sár-
gák nagyon lelkesek. (Ha pedig nincs kedvük valamihez, akkor meg
ZÖLD VISELKEDÉS
Ezt a néhány egyszerű elvet érdemes észben tartani a zöldekkel kapcso-
latban:
Hang
A zöld ember hangja sosem erős, nem valószínű, hogy túlharsogja a cso-
portot. Sőt, erőlködnöd kell egy kicsit, hogy meg is halld. Még ha egy
KÉK VISELKEDÉS
Ezt a néhány egyszerű elvet érdemes észben tartani a kék típussal kap-
csolatban:
Hang
A kék ember hangja, ha nem is gyenge, de legalábbis fegyelmezett és
visszafogott. Nem csap nagy hűhót maga körül. Rendszerint higgadt
benyomást kelt. Általában megfontolt. Mintha minden egyes szót pati-
kamérlegen kellene lemérnie, mielőtt kiejti a száján.
A kék ember hangjában többnyire nem sok a variáció, vagy egyáltalán
nincs. Nagyjából mindig ugyanolyan. Mindegy, hogy a tévéműsort olvassa
fel, vagy a választási győzelem után intéz köszönőbeszédet a nemzethez.
Különösebb ritmus és dallam nélkül beszél, a leírtakat követi. A zenészek
ezt nehezen szokták viselni. Szerintük nincs meg a kellő folyása.
ALKALMAZKODÁS
Milyen gyakran követünk egy adott mintát anélkül, hogy biztosan tudnánk,
működik-e?
Nincs tökéletes rendszer. Mindig vannak kivételek. Jusson eszedbe, amit
a könyv elején mondtam: ez a módszer az ember számára olyan, mint
i gy kirakós játék valamely darabja. Bizonyosan nagy és fontos darabja,
de távolról sem az egész kép.
Az alkalmazkodásról szóló szakaszt két részre bontottam. Az egyik
i és? azzal foglalkozik, mit érdemes tenned azért, hogy valóban szót érts
.1 másikkal - ha igazán célt akarsz érni, az illetőt jó kedvre akarod derí-
teni, és éreztetni akarod vele, hogy megérted. A másik rész arról szól,
mit tehetsz azért, hogy az adott embereket magad mellé állítsd. Hiszen
jz, hogy az egyes profilok mit akarnak, nem feltétlenül egyezik meg az
előrelépés legjobb módjával.
Ha jól döntesz, komoly eredményeket érhetsz el.
Tedd, amit mondtam, amilyen gyorsan csak lehet - és ha lehet, még gyorsabban!!
Ha pirosakkal beszélgetsz valamiről, egyet fognak érteni egymással
abban, hogy a legtöbb ember túl lassú. Túl lassan beszélnek, nehezen
térnek a tárgyra, továbbá túlságosan lomhán és nem kellő hatékonyság-
gal dolgoznak. A pirosak világában minden tul sok időbe telik.
Ne feledd, hogy mit mondtam a pirosak viselkedéséről, a türelmet-
lenségükről, arról, hogy azonnal akarnak eredményt. Ha valaki egész
álló nap csak csűri-csavarja a dolgokat, az őrületbe kergeti a piros típust.
A gondolat és a tett egységet alkot. Gyorsan kell csinálni. Ha a pirosak ki
nem állhatnak valamit, az a véget nem érő vita. Kihozza őket a sodrukból.
Ne feledd: ez üzlet!
Az üzleti életben üzleti hozzáállást tanúsítani - ez egyáltalán nem hang-
zik nagy kunsztnak, ugye? De gondolj csak bele! Ha üzletkötő vagy, fel-
tehetőleg részt vettél már egy sor értékesítési képzésen, ahol azt tanultad,
hogy ki kell alakítani a kapcsolatot az ügyféllel. Meg kell ismerni. Meg
kell nyerni magadnak.
Ez jó tanács. Tedd ezt! Építs ki annyi kapcsolatot, amennyit csak
szükségesnek találsz. Csak pirosakkal ne próbáld meg! Ha egy olyan
piros emberrel ülsz le megbeszélni valamit, akivel azelőtt nem találkoz-
tál, aligha kezdhetnéd rosszabbul, mint hogy megkérdezed, hol lakik,
hol volt nyaralni, vagy hogy mit gondol a tegnapi meccsről. Számára
ennél nincs lényegtelenebb. Nem csevegni vagy kapcsolatokat építeni
jött. Azért van itt, hogy üzletet kössön. Az igazán piros személyeket
kifejezetten provokálja, és akár agresszívvá is teszi, ha észreveszik, hogy
valaki barátkozni próbál velük
A piros nem azért van ott, hogy haverkodjon. Egyetlen célja van:
hogy üzleteljen. Nem kizárt, hogy - képletesen - kihajít, amennyiben
behízelgően vagy nyájaskodóan személyes hangnemet próbálsz megütni
vele. Ő maga el sem tudja képzelni, hogy ilyesmit tegyen, és inkább te is
tartózkodj ettől.
Nem azért vagyok itt, hogy haverkodjak veled. Vagy bárki mással
Amint az mostanra már kiderült számodra, a pirosak nem kimondottan
a kapcsolatokra összpontosítanak. De mint tudod, ez nem mindenkire
érvényes. A piros ember sokféle módon ápolhatja a kapcsolatait, ám
gyakran éri az a bírálat, hogy a magánéletben is ő diktálja a feltételeket.
Általános probléma, hogy a környezete úgy érzi magát, mintha
átment volna rajta egy úthenger. Igencsak ritka, hogy ez a piros ember
szándéka - egyszerűen csak így alakul. Ahol fát vágnak, ott hullik a for-
gács, és így tovább.
A pirosakban néha nem tudatosul, hogy mások azért fordulnak el
tőlük, mert kerülik a velük való konfliktusokat. Ez azzal jár, hogy a piro-
saktól lényeges információkat zárhatnak el. Azt még talán nem veszik
rossz néven, ha nem hívják meg őket a pénteki sörözésre, de ha fontos
döntésekből kihagyják őket, azt már nehezebben viselik Legrosszabb
esetben ez azt eredményezheti, hogy gyanakodni kezdenek a környeze-
tükben lévő emberekre, hogy tudatosan visszatartják a fontos informá-
ciókat: a hatalmi harc innen már pillanatok kérdése.
I
Következtetés: Ajánlkozz fel! Mutasd ki, hogy megközelíthető vagy,
mosolyogj sokat, ügyelj arra, hogy a testbeszéded nyitott legyen.
Amikor a sárga ember megkérdezi, hol nőttél fel, ne csak annyit
felelj, hogy Sundsvallban. Mondd el azt is, hogy pontosan hol lak-
tatok, hogy melyik futópályára jártál kocogni, hogy ismered a hot
dogos fickót és a H&M-ben dolgozó egyik eladólányt.
Lehet, hogy kicsit fölöslegesnek tűnik, de mindenképpen célszerű
érdeklődést mutatnod a sárga személye iránt. Nyilvánvalóan nehéz is
lesz nem megtudni róla dolgokat, mivel az illető önként is beszámol
mindenféléről. De a kíváncsiságodat mindenképp mutasd is ki.
És ne feledd, hogy a sárgák rendkívüli módon vevők a hízelgésre.
asztalokat, ami azt jelenti, hogy ha valaki 25 percet késik, akkor lemarad
az előételről és a desszertről is. Nem jut rá idő. A párommal negyedórá-
val hamarabb érkeztünk - mindkettőnk profiljában van némi kékség.
Leültünk az asztalhoz, és vártunk. Telt az idő. Negyven perccel később,
huszonöt perccel a megbeszélt időpont után megérkeztek a többiek,
kedélyesen viccelődve azon, hogy megfeledkeztek az időről. Éppen csak
leadtuk a rendelést, megettük a főételt, és fizettünk is, a következő ven-
dég már várta az asztalát. A dologban az a különös, hogy amikor utólag
felidézzük az esetet, ők úgy emlékeznek, hogy alig néhány percet késtek.
Egyszerűen kitörölték az agyukból, hogy a vacsorából fél órát kihagytak.
Ne ijedj meg! Rengeteg furcsa dolgot fedezhetsz fel, és ha van benned némi
kékség is, számos magyarázatot találsz majd arra is, hogy miért van az,
hogy néha bármi megtörténhet. És ez még mindig csak a fizikai valóság.
A találkozókat el kell halasztani, vagy elfelejtik őket, eltűnnek dolgok,
a parkolóban egész autókat nyel el a föld. Kulcsok nyomtalanul elvesz-
nek. Sok sárga emellett a hétköznapjait is teljes mértékben képtelen
megtervezni. Egymás után ötször is elmennek az üzletbe, minden alka-
lommal néhány dologért, mivel nem írják fel, mit kell venniük. Ez vagy
azon múlik, hogy úgy érnek oda, hogy nem tudják, mire van szükségük,
vagy azon, hogy szerintük tizenkilenc dolgot nem nehéz megjegyezni.
(Ne feledd, hogy a sárgák igen nagyvonalúak a saját képességeikkel kap-
csolatban. Ha valaki meghallgatja őket, szívesen a tudtára adják, hogy az
ő memóriájuk a legjobb a világon, és sosem felejtenek el semmit.)
Látom, hogy mozog a szád de egy szót sem hallok abból amit mondasz
Ez az oda nem figyelés egyik alcíme is lehetne, mivel a kettő összefügg.
Valljuk be őszintén: mindannyian követünk el hibákat. És még ha nem
igazi hibákról van is szó, aligha létezik olyan dolog vagy ember, amin
vagy akin nincs mit javítani.
Ez mindenki számára - még egy sárga ember számára is - egyér-
telmű. A sárgák egészen konkrét viták esetén egyet tudnak érteni azzal,
hogy másoknak igazán össze kell kapniuk magukat, erőt kell venniük
magukon, át kell gondolniuk a ténykedésükét. Még azt is elismerik, hogy
nem léteznek tökéletes és hiba nélküli emberek. Ez eddig rendben is van.
A gond akkor merül fel, ha ezeknek a sárgáknak azt adjuk az értésükre,
hogy nekik is volna miben javulniuk. Ez ugyanis konfliktust szül, főleg,
ha a bírálatnak nyilvánosan adunk hangol.
A sárgák nehezen viselik a kritikát. Nem kedvelik, mivel nem kelt jó
benyomást. Gondolj bele, van valaki, akinek nem tetszik minden, amit
ők tesznek és mondanak! Ültem már le kettesben sárgákkal, hogy sze-
mélyes visszajelzést adjak a profiljukról. Minden rendben zajlik mind
addig, amíg a Tökéletesítendő területek címhez, azaz a gyengeségekhez
nem érünk.
Ha nem is veszünk össze, de a helyiségben legalábbis megfagy
a levegő. Hamarabb felhúzzák a védőfalakat, mint hogy ki tudnánk
mondani: „rossz önismeret". A sárga ember legbelül tudja, hogy vannak
gyenge pontjai, csak éppen nem kíván beszélni róluk.
Emlékszem, öt vagy hat találkozó után azt gondoltam egy nagy cég
személyzeti igazgatójáról, hogy már ismerem. Túlléptünk azon a fázi-
son, hogy minden alkalommal pusztán csak kezet rázzunk, és már azt
is tudta, hogy iszom a kávét. A hetedik találkozó alkalmával eszembe
jutott, hogy megkérdezem, mit csinált a szabadsága alatt. Nem tudom,
mi jött rám. A tekintete először kiüresedett, majd nyugtalanul ugrált
ide-oda. Felemeltem a kezemet, és mondtam valami marhaságot, hogy
helyrehozzam a tévedésemet. Én sem meséltem el, mit csináltam a sza-
badságom alatt. Még körülbelül négy további találkozón voltunk túl,
amikor óvatosan közölte, hogy szilveszterre Thaiföldre utazik a család-
jával. így nyílt meg.
A minőség mindenekelőtt!
A kék embert a minőség hajtja. Minden más csak utána következik.
Hibázni nem lehet. Ez mindenekelőtt abból a mélyen gyökerező vágyá-
ból ered, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. A kék ember rosszul
érzi magát, ha nem végezheti munkáját kitűnő minőségben. És ennek
semmi köze ahhoz, hogy valójában milyen minőségre van szükség. Csak
arról szól, hogy őszerinte milyennek kell lennie.
Ez természetesen rengeteg időt igényel. Az előnye viszont nyilván-
való: ha rögtön jól csinálja az ember, akkor nem kell újrakezdenie. Ami
Rómát sem egy nap alatt építették fel - jó munkához idő kell
A kapkodás a hanyag embereknek való. Igyekezz! - mondhatjuk ezt
a kékeknek, de arra a fülükre nem hallanak. A sebesség nem önmagában
való cél. Sőt, stressz hatására sok kék ember csak még jobban visszafogja
a tempót, mivel most aztán különösen nincs idő hibázni, Jobb igazán
alapos munkát végezni, elkerülendő az időrabló javításokat.
Ennek ellenére néha kapkodni kell, nem utolsósorban a gyorsuló
ütemű társadalmunkban, sietni kell a munkahelyre, sietni kell a munka-
helyen, sietni kell a munkából haza. Sietni kell az iskolába, az óvodába,
igyekezni kell a forgalomban, az üzletben - mindenütt kapkodás megy.
Rendszerint nem buzdítok olyan viselkedésre, amely a stresszel össze-
függő betegségekhez vezet. Néha azonban muszáj igyekezni, hogy le ne
maradjunk. A kék embert ez látszólag teljesen hidegen hagyja. Ő szépen
dolgozik a saját tempójában, és nem törődik azokkal, akik kiégnek körü-
lötte. Ők ugyanis csak magukat hibáztathatják.
ÖSSZEFOGLALÓ
Most már van némi fogalmad arról, hogyan kezeld a különböző színű
embereket ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél. Először az a fontos, hogy
ráhangolódj a másik ember frekvenciájára, és alkalmazkodj hozzá. Ezzel
elnyered a bizalmukat, és magukra ismernek benned.
A főszabály tehát az, hogy a piros emberrel szemben püos viselkedést
mutassunk, a sárgával szemben sárgát, a zölddel szemben zöldet, es végül
a kékkel szemben kéket. Hiszen ez egyszerűnek hangzik, gondolod talán
magadban. Az igazi mutatvány viszont az, amikor te például sárga típus-
ként a kék emberhez vagy kénytelen alkalmazkodni. Ehhez gyakorlatra
lehet szükség attól függően, hogy te magad milyen színű vagy, mennyire
ismered magadat, és hogy mennyire szeretnél elérni valamit egy adott
Sok általam megismert főnök ezt úgy oldja meg, hogy egyszerűen
nem ad visszajelzést. Ha nem tudjuk, hogyan kell akár pozitív, akár nega-
tív visszajelzést adni, akkor mellőzzük. Talán nem szorul magyarázatra,
hogy ez nem megoldás.
Szorítkozz a tényekre!
Ez az egyik trükk Ne feledd, hogy a piros embert nem igazán érdeklik
mások érzései és véleménye: a tényeket nézi, és szereti megoldani a dolgo-
kat. Kiváló problémamegoldónak tartja magát, én pedig a csoport sikeré-
nek egyetlen kulcsává neveztem ki őt. Ez jól illett az egójához. Úgy tekintett
magája, mint a nagy vezetőre, akinek a vezetői képessége teremti majd
meg az ágazaton belüli teljes erőfölényt.
Következtetés
Készülj fel rendkívül alaposan, és meg se próbálj negatív visszajelzést
adni a piros embernek, ha aznap nem érzed magad elég erősnek.
Nagyon magabiztosnak kell lenned, így jól válaszd meg a megfelelő
pillanatot. A piros ember mindig erős, mindig tele van önbizalom-
mal, számára tehát mindegy. Ha kell, egy szempillantás alatt harcba
száll. És számíts rá, hogy megpróbál elégtételt venni. Összevissza fog
vádaskodni, csak hogy úgy érezze, övé az adu ász.
Ne sétálj bele a csapdájába!
T H O M A S ERIKSOM 197
13. FEJEZET HOGYAN KÖZÜLIÜNK IGAZÁN ROSSZ HÍREKET, AVAGY A POZITÍV KRITIKA IS MÉGISCSAK... KRITIKA
T H O M A S ERIKSOM 201
13. FEJEZET HOGYAN KÖZÜLIÜNK IGAZÁN ROSSZ HÍREKET, AVAGY A POZITÍV KRITIKA IS MÉGISCSAK... KRITIKA
az dühítette, hogy az asztal körül senki sem kérdezte meg, hogy miért
nem szól egy szót sem. Nem látták, hogy miattuk csinálja az egészet?
Az történt, hogy a felesége kezdett többször megszólalni, és a kelle-
mes társaságát értékelték is.
Némi idő után Janne visszatért a régi önmagához. Ez volt a legegy-
szerűbb. Nem tapasztalta a hallgatás közvetlen hasznát. Lena pedig ismét
feledésbe merült. Janne esetében fontosabbnak tartottam a barátságun-
kat annál, mintsem hogy megpróbáljam megváltoztatni a viselkedését.
Soha többé nem hoztam szóba a dolgot, de néha tartok egy-egy Janne-
szünetet. Egyszerűen ki kell pihennem őt.
Következtetés
Valójában a sárgákat a legnehezebb megváltoztatni, ellentétben
azzal, amit rugalmasságuk és kreativitásuk alapján feltételeznénk.
Nem igazán hallják meg, amit az ember mond nekik, és rendszerint
csak szabad akaratukból változtatnak valamin. Te annyit tehetsz,
hogy a szájukba adod a szavakat.
Érdemes észben tartani: a kellemetlen érzésekre is érvényes, hogy
a sárgák emlékezete gyenge. Még ha borzalmasan érzik is magukat a kri-
tika miatt, az is hamar a feledés homályába merül. Egész egyszerűen
mindent elnyomnak, ami terhes. Ezért ha egy ideig elviseled a sóhajto-
zást és morgást, sőt esetleg a könnyeket, haladhatsz tovább a célod felé:
a változás felé, amelytől mindketten jól érzitek majd magatokat.
Türelemmel és kitartással végül célt érsz majd.
Következtetés
Ha van benned emberség, márpedig, gondolom, van, akkor talán
furdalni kezd a lelkiismeret, és úgy érzed, hogy túl keményen bántál
a zöld emberrel. Én is emlékszem egy esetre, amikor leszidtam egy
kolléganőt a bankszektorban, mivel véleményem szerint nem azt tette,
amit kellett volna. Erre úgy reagált, hogy teljesen kiborult, és két napig
nem jött dolgozni. Rosszul éreztem magam emiatt, és amikor utólag
megbeszéltük a dolgot, kiderült, hogy nem konkrétan azokat az ada-
tokat kértem tőle. Csak feltételeztem, hogy ugyanarra gondol, mint én.
Készséggel elismerem, hogy akkoriban gyakorlatlan főnök vol-
tam, és nem túl hatékony. Ezért követtem el a klasszikus hibát: a hely-
zetet a saját szemüvegemen keresztül szemléltem, és egész egyszerűen
kiakadtam, amikor az ő szemüvegén keresztül valami más látszott.
Miután rájöttem erre, elszégyelltem magam. A kolléganő nekibú-
sult, és nagy ívben került engem. Ennek következtében hosszú ideig
a köszönésen kívül alig mertem hozzászólni. Ő meg azt tette, amiben
a zöldek jók: összehúzta magát, és a rendes feladataiból még keveseb-
bet végzett el.
Sok zöld ember ösztönösen érzi, hogy mikor célszerű különö-
sen lazára vennie a tempót. De ez a kolléganő ezúttal túlzásba esett:
gyakorlatilag egyetlen feladatát sem végezte el, mivel érezte rajtam
Szorítkozz a tényekre!
A következtetés egyértelmű: ha szót akarsz érteni a kék emberrel, szo-
rítkozz a tényekre. Valahányszor furdalni kezd a lelkiismeret, és arról
beszélsz, hogy mennyire nagyra értékeled, csak összezavarod. Számára
nem lesz egyértelmű, mit akarsz mondani. Az ő egóját nem kell simo-
gatni, és könnyedén átlát azon próbálkozásodon is, hogy becsomagold
a kritikát. Szorítkozz hát a tárgyra!
Ne alkalmazd a svéd főnökök és vezetők körében népszerű, nevezetes
szendvicsmódszert, miszerint egy súlyos üzenet (pl. túl sok ügyfelet veszí-
tettél, pluszköltségeket okoztál, nem készültél el időre, udvariatlan voltál
Berittel a recepción) tompítására és enyhítésére pozitív dolgokat is kell
mondani (pl. megbecsült munkatársunk vagy, többnyire helyesen cselek-
szel, néha semmilyen hibát sem követsz el, rendkívül kedvellek).
A dicséret-kritika-dicséret felépítésű szendvicsmódszerrel az a gond,
hogy senki sem érti meg az üzenetet. Mit akartál valójában mondani?
A kék ember számára ez különösen nehezen értelmezhető, mivel az,
amibe becsomagolod a közlendődet, a kapcsolatról és talán az érzelmek-
ről szól - azaz nem a munkáról. Ne feledd, hogy a kék ember nem azért
van ott, hogy a barátod legyen, hanem hogy dolgozzon. Beszéljetek erről!
Nyugodtan kérdezd meg, van-e javaslata, min lehetne javítani. Hasz-
nálj olyan szavakat, mint például minőség, kiértékelni, elemezni, nyomon
követni. Olyan nyelvezetet használj, amilyet ő szokott. Akkor sokkal
könnyebben szót értesz vele.
Következtetés
Nehéz kritizálni egy maximalistát. Ő tudja, mi a legjobb, és nem
változtatja meg a véleményét csak azért, mert a te névjegyeden vélet-
lenül egy menőbb beosztás szerepel. Ezért nagyon alaposan fel kell
készülnöd. Ennyi az egész.
Azt se feledd, hogy bár a kék ember esetében nehéznek bizo-
nyulhat a visszajelzés célba juttatása, neki nem okoz gondot mások
kritizálása. Jusson eszedbe, hogy mások összes hibáját észreveszi, és
esetleg a te tévedéseidre is akkor fog rábökni, amikor a legkevésbé
számítasz rá. Nem kifejezetten azért, mert bosszúvágy hajtja, hanem
mert egyszerűen... hanyag vagy.
KI ILLIK KIHEZ -
ÉS TULAJDONKÉPPEN MIÉRT?
•o
E
o
<o
xu
E
Hogyan állítsuk hát össze a csapatunkat? Nézd meg a fenti ábrát. Ezen
könnyen áttekinthető módon láthatod, hogy bizonyos kombinációk
miért működnek jobban, mint mások. Ha új embereket tervezel felvenni
a csapatodba, ebből indulhatsz ki.
Amint látod, a különböző színek eltérő mértékben illenek egymás-
hoz. Ismét csak rengeteg a kivétel, de ha feltételezzük, hogy a csoport
egyetlen tagja sincs tisztában viselkedésmintájával, ezért különösebb
önismerettel sem rendelkezik. Két ember rendszerint akkor tud köny-
nyen együtt dolgozni, ha például a testük hasonló tempóban működik
Természetes kombinációk
A fenti ábrát szemügyre véve láthatjuk, hogy a kék és a zöld megfelelő
kombináció lehet, és egyikük számára sem jelent túlzott megterhelést.
Nehéz kombinációk
Létezik ugyanakkor két igen bonyolult kombináció is. Ez nem azt jelenti,
hogy ők képtelenek együtt dolgozni - viszont bizonyos kihívásokat figye-
lembe kell venni. Az egyik megoldás az, ha mindketten jóval alaposabb,
mélyebb önismeretre tesznek szert.
Tekintsd meg a következő táblázatot!
Az egyes színek alatti jobb oszlopba azok a jellemzők kerültek, ame-
lyeket az illető saját maga észlel a profiljában - a jó és pozitív dolgokat.
A bal oldali oszlop pedig azt mutatja, hogy kevésbé kedvező körülmé-
nyek között az illető ellentéte mit érzékelhet. Biztosan hallottál már
olyanról, hogy valakit dögunalmas fickónak tartanak, ám amikor talál-
koztál az illetővel, nagyon érdekes embernek találtad, akinek sok izgal-
mas dolog lapul a tarsolyában. Akkor hát kinek van igaza, és ki téved?
Attól függ, kitől kérdezed.
A probléma a különböző színek ellentétében keresendő. A pozitív
kép azt fejezi ki, hogy az érintett profil milyennek látja magát. A negatív
kép azt mutatja, hogy mások milyennek érzékelik az adott embert. Mást
és mást látunk.
ZÖLD - STABIL
T H O M A S ERIKSON 217
14 I U L Z h l KI ILI IK KIHLZ ÉS TULAJDONKÉPPEN MIÉRT?
ÍRÁSBELI KOMMUNIKÁCIÓ
Feladó: kristian.jonsson@teamcommunication.se
Címzett. Cina.cinasson@coco.net
Tárgy: Megbeszélés
/K
>!
Feladó: kristian.jonsson@teamcommunication.se
r cina.cinasson@coco.net
Címzett:
Tárgy: (
\
Megbeszélés!
Csá!
Krille
Feladó: kristian.jonsson@teamcommunication.se
Címzett: cina.cinasson@coco.net
Tárgy; f ~ Megbeszélés!
Krille
Feladó: kristian.jonsson@teamcommunication.se
Címzett: cina.cinasson@coco.net
Tárgy: Megbeszélés
Szia Cina!
Csak emlékeztetni akartalak a holnapi 11 órás megbeszélésre.
Remélem, továbbra is megfelel neked. Lesz valami a kávé
mellé, hozok sütit otthonról. Szép napot!
Üdvözlettel:
Kristian
Feladó: kristian. j o n s s o n @ t e a m c o m m u n i c a t i o n . s e
Címzett cina.cinasson@coco.net
Tárgy: Megbeszélés!
Jó reggelt, Christina
Nagyra értékelném, ha az ügyfelünkkel tartandó holnapi
megbeszélés előtt áttekintenéd az ügyben hozott
elvi döntés alapját képező háttér-információkat.
Üdvözlettel:
Kristian Jonsson
+ 46704808080
kristian.jonsson@teamcommunication.se
éve megígérted, hogy új irodát kapok, de nem lett belőle semmi. Amikor
felvettek ide, 1997-ben, ugyanezt hallottam, de elmondanék valamit...
Ilyenkor minden előkerül. Vigyázz, nehogy te pattantsd ki a szikrát!
A probléma átfogó jellegű. A zöldek nem engedik ki a gőzt, hanem
visszafogják az érzéseiket, hogy ne okozzanak vitát, és ne lógjanak ki
a sorból. De ők is ugyanúgy éreznek és tapasztalnak mindent, mint bárki
más. Csak nincsenek meg a természetes eszközeik arra, hogy kiadják
magukból. Mi, a környezetükben élők annyit tehetünk ez ügyben, hogy
megkönnyítjük a dolgukat. Feltehetünk nekik kérdéseket, és figyelhe-
tünk a jelekre. Észrevehetjük testbeszédükben a cáfolatot. Teremtsünk
olyan környezetet a zöld ember számára, amelyben nem érzi magát
kényelmetlenül, ha elmondja a véleményét, és nem kell túlzott mérték-
ben visszakoznia a szokásos álláspontjához képest. Máskülönben min-
den frusztrációt befelé irányít. És már tudjuk hogy az efféle stressz mit
tehet az emberrel.
Van egy elméletem, amelyet ugyan tudományosan nem tudok alá-
támasztani, mindenesetre gyanítom, hogy ez lehet a zöldek kiégésének
fő oka. Addig hordozzák magukban a nyugtalanságot, a szorongást és
a haragot, hogy végül belebetegszenek Ez valós probléma, amelyet rend-
kívül komolyan kell venni.
STRESSZTÉNYEZŐK
ÉS ENERGIARABLÓK.
VALÓJÁBAN Ml A STRESSZ?
Villámgyors változások
és indokolatlan irányváltások
Ez a pirosak és a sárgák specialitása. Hirtelen döntések, amelyeket nem
is mindig indokolnak meg. A zöldeket zavarja, ha váratlan és gyors vál-
tozásokra kényszerítik őket, ez teljes közönybe sodorhatja őket. A leg
rosszabb változás az, amit reggel jelentenek be, és amit egy ellentétes
246 T H O M A S ERIKSON
17. FEJEZET STRESSZ1ÉNYEZÓK ÉS ENERGIARABLÓK. VALÓJÁBAN Ml ASTKESSZ?
Te elfajzott aktakukac!
Neked semmi fantáziád nincs? Ebben most egy kicsit rugalmasnak kell len-
nünk. Ez kitűnő indítás ahhoz, hogy a kék ember lába alól kicsússzon
a talaj. A szabályok és előírások megszegőit a kékek gyanakvással figyelik,
és rövid pórázon tartják őket. Ha a kék ember rájön, hogy egy olyan szer-
vezet karmai közé került, amely fütyül a szabályokra, jelentős ellenállást
válthat ki belőle.
TULAJDONKÉPPEN SEMMI
SEM VÁLTOZOTT. MINDIG IS ILYENEK VOLTAK AZ EMBEREK
Az eddig olvasottak háttere
Ebben a fejezetben azt magyarázom el, hogyan alakult ki az a kutatás,
amely e könyv alapját képezi. Ha nem érdekel a történelem, a múltra való
hivatkozások, a kutatás meg az effélék, amik ki tudja, mennyi időt vesz-
nek el az amúgy sűrű életedből, nyugodtan kihagyhatod. A többiek szá-
mára - régen így gondolkodtak az emberek: minden kultúra szükségét
érezte, hogy kategorizálja az embereket. A kőkorszaki fázisból kilépve
és emberként már többet gondolkodva a Földön mindenütt észrevették,
hogy az emberek sokfélék. Minő meglepetés!
Valójában azonban mennyire is különböznek egymástól az emberek?
És milyen módot találtak ennek leírására? Vélhetőleg ugyanannyi mód-
szert lehet találni, ahány kultúra létezik a Földön. Néhány példát azért
bemutatok.
Amint azt bizonyára észrevetted, a színek nem fontosak, csak arra szol-
gálnak, hogy a rendszert nem ismerők számára megkönnyítsék annak
elsajátítását.
HANGOK A VALÓSÁGBÓL
Egyéb?
Semmi. De, mégiscsak, a sárgákról. Az elmúlt években sokat törtem rajtuk
a fejem. Hogy mennyit dumálnak. Van egypár ilyen ismerősöm. Csak
szövegelnek, fújják az arcodba a meleg levegőt, de valójában nem sokat
mondanak. A szomszédom például. Állandóan terveket szövöget, de soha
nem lesz belőlük semmi. Engem persze ez nem izgat, de a felesége biztos
megőrül tőle. A cégemnél pedig nyilvánvaló, hogy a sárgák nem érnek el
túl sokat. De szerintem ez nem nagy gond. Egy kicsit jobban megfeszítem
a hüvelykszorítót, és jobb teljesítményt követelek. Ha ettől elkámpicsorod-
nak, azzal együtt tudok élni. Nem azért vagyunk ott, hogy jópofizzunk.
Úgy gondolod, éretlen viselkedés, ha valaki nem mondja el, mit gondol?
Hogy éretlen-e? Inkább őszintétlennek mondanám. Körülbelül olyan,
mint amikor egy gyerek vonakodik bevallani, hogy ő dézsmálta meg
a chipszeszacskót, holott megtiltották neki. De hiszen látom, hogy ott járt
- akkor mi értelme tagadni? Ez az, amit nem tudok felfogni. Ismerd el,
hogy hibáztál! Annyira nehéz az? Ismerd el, mit tettél, vagy mit nem tet-
tél, hogy továbbléphessünk. Ez a sumákolás viszont... az őrületbe kerget.
thomas e r i k s o n 261
19. FEJEZET HANGOK A VALÓSÁGBÓL
A piros viselkedésről?
A piros viselkedésről. És részben el is olvasta. Minden valószínűség szerint
ráismert a feleségére. Nevetgélt rajta, jobban belegondolva viszont nem
sok mindent mondott róla.
Mi történik ilyenkor?
Hogy mi történik? Hát... azt mondja, hogy nincs semmi gond. Hogy
minden szuper. Pedig nem így van. Mindig is könnyen kiigazodtam rajta
az arckifejezései alapján, messziről látszik, ha valami baja van. Az a gond,
hogy nem ismeri el, ha dühíti valami. Ami többnyire azt jelenti, hogy én
tettem, vagy mondtam valamit, amin mérgelődik. Mindössze az a gond,
hogy nem emlékszem semmire. Találgatnom kell. Ami teljesen lehetet-
len. Legtöbbször egy jelentéktelen, futólag elejtett megjegyzésről van
szó, amit én azonnal elfelejtek, amint kimondtam. És ha nem találom
ki, miről van szó, még jobban megorrol rám. Ez hetekig is tarthat. Nem
tudom felfogni, hogy bírja.
Mit tanácsolnál azoknak, akiknek veled van dolguk? Mit tartsanak észben?
(Szünet.) Hogy ne ijessze meg őket, ha néha egy kicsit „erőszakos"
vagyok. Ne hátráljanak meg csak azért, mert felemelem a hangom. Hogy
attól még nem vagyok mérges, ha... időnként keményen lépek fel. De
azt is, hogy ők is szóhoz juthatnak. A férjemmel gyakran beszélgetünk
arról, mennyire különböző módon közöljük a mondandónkat. Míg ő tíz
percen keresztül ismerteti a hátteret, és csak akkor tér rá a lényegre, én
azonnal a közepébe vágok. Lehet, hogy némi háttér-információt is adok,
ám feltehetőleg inkább nem. De az emberek gondoljanak arra, hogy úgy
is lehet dolgozni, hogy nem szövegelünk folyamatosan. A feladatra össz-
pontosítsák az energiájukat sok egyéb helyett. Csevegni a szabadidőnk-
ben is lehet.
Mire gondolsz?
Az áll benne, hogy gyorsan hozok döntéseket, és ez igaz is. De azzal nem
értek egyet, hogy nem gondos elemzésen alapulnak. Éppen ellenkezőleg:
én nagyon is analitikus alkat vagyok. Például mindig alaposan utánajá-
rok a dolgoknak. Mielőtt döntést hoznék valamiről, egy csomó ténynek
utánanézek. Szóval az elemzés egyáltalán nem stimmel.
Teljesen igaz, amit mondasz. A zöldek nemigen hajlanak arra, hogy vál-
toztassanak a dolgokon, a kékek pedig leragadnak például a kockázatok
elemzésénél. A piros viselkedésnek milyen gyenge pontjait veszed észre?
Olyanok, mint egy tank. Kétségkívül leginkább ez jut eszembe. Sokan
közülük kifejezetten faragatlanok. Igaz, hogy eredményorientáltak meg
minden, de attól még nem kell durvának lenni. Egyik-másik néha hihe-
tetlenül kurtán tud reagálni. Tudod, küldesz egy hosszú, kedves SMS t,
mire a válasz: OK. Nem sok idő hozzátenni még pár szót, nem kerül
semmibe, és az emberek pozitívabbak lesznek. Én mindig nagyon ügye-
lek rá, hogyan fejezem ki magam.
Hát, szóval, az egyik első mondata az volt, hogy az egyik ajtó ferdén áll.
Mégis úgy gondolod, hogy néha jó lenne egy kicsit pirosnak lenni?
Persze. De az ember olyan, amilyen. És a pirosak elég... kemények.
Mit gondolsz a saját színedről? Milyen zöldnek lenni a többi szín között?
A pirosak jelentik a gondot. Ők ugyanis nem kedvelnek bennünket,
zöldeket, pedig mi sokkal többen vagyunk. Panaszkodnak ránk, a saját
fülemmel hallottam. Sok mindent mondanak rólunk, és indokolatlanul
bántanak bennünket.
Tudni lehet?
Mi történt?
Többeket komolyan kritizált például azért, mert későn ernek be.
Behívatta őket. De engem nem. Én pontos vagyok.
Szóval néhányan nem tartották be a munkaidőt,
és ezért kritika érte őket?
Szabályosan lebaltázta őket.
Mit mondott?
Nem voltam ott, így nem hallhattam, de azt mondta, hogy ez elfogad-
hatatlan.
Kiabált és ordítozott?
Nem, de azt mondta, hogy ez elfogadhatatlan, és ha az illető ismét késve
érkezik, akkor figyelmeztetést fog kapni.
Egyéb?
Igen, nekünk, zöldeknek nem erősségünk a konfliktus. Egy kicsit jobban
meg kell tanulnunk kezelni.
Stefan kék közgazdász, egy több európai irodában jelen lévő, hatalmas
konszern központjában dolgozik. Azt állítja magáról, hogy piros vonások
is vannak benne, ám ez az elemzésből nem tűnt ki igazán. Sárga és zöld
színt nem talál a viselkedésében.
Mit gondolsz erről az eszközről? A DISC-nyelvről?
Nagyon érdekes koncepció. Úgy tűnik, a kutatás egészen hosszú ideje
foglalkozik ezzel a kérdéssel, amit izgalmasnak találok. Korábban is talál-
koztam már ennek az eszköznek egy másik formájával, abban különböző
betűkombinációk szerepeltek. Érdekes lenne összehasonlítani a két modellt.
Miért nem?
Nem az én dolgom. A vezetőség feladata.
Megemlítetted a vezetésnek?
Nem.
Igen.
Megkérném a főnököt, hogy gyakrabban ellenőrizze az illetőt. Adjon
visszajelzést arról, ami nem jól működik, és követelje meg, hogy az illető
változtasson a helytelen hozzáállásán.
egyáltalán nem. Vagy hogy nem felületesek, noha a vak is látja, hogy
azok. Ez rendkívül idegesítő.
Miért?
Nem bírom elviselni őket. A sírba kergetnek az örökös szövegelésük-
kel. Nem bírom hallgatni az ömlengésüket. Képtelenség megtudni, hogy
van-e köze az igazsághoz annak, amit mondanak, és engem ez idegesít.
Állandóan halandzsáznak, és az ember a végén azt sem tudja, ki kivel
van. Az egyik sógorom többször is mesélt az új munkájáról. De minden
alkalommal mást mond róla. Megkérdeztem, mi a beosztása, mivel nem
értem, hogy ténylegesen mivel foglalkozik, de olyankor mindig nagyon
homályosan válaszol. Egyszer megkérdeztem, hogy fejlődik a cég, mire
hosszas blabla következett, hogy nemsokára világszabadalmat jegyeztet-
nek be valamire. De hogy hogyan, vagy hogy milyen tanulmányok vagy
kutatások alapján, az nem derült ki. Reménytelen.
Lehet, hogy nem tudta a választ?
Akkor megmondhatta volna, hogy „nem tudom". Ez nem olyan nehéz.
Miért?
A feleségem eléggé piros típus. Szerinte lassú vagyok, és részben igaza
is van. Aztán a természetemnél fogva gyanakvó vagyok az új ötletek-
kel kapcsolatban. Nem mintha képtelen lennék a változásra, de abban is
problémát látok, amiben nem feltétlenül van. A döntések meghozatala
szorongást okoz nekem. Néha nehezen szánom el magam. Kellene egy új
tévé, mert a régi már alig működik. De annyi különböző típus létezik, és
nem volt időm alaposan utánanézni, a feleségem szerint pedig elmehe-
tünk, és tíz perc alatt vehetünk egyet. És ha az nem jó? Honnan tudjam,
hogy megfelel-e az igényeinknek? Elvégre komoly beruházásról van szó.
Úgyhogy egyelőre be kell érnünk a régivel.
3. Melyik típus akar minden 7. Melyik típus akar több tesztet elvé-
esetben a projekt vezetője gezni vagy további információkat
lenni? gyűjteni, mielőtt döntést hozna?
• Piros • Piros
• Sár«a •
• Zöld • Zöld
• Kék • Kék
Lépjünk tovább!
Nos, lassan itt az ideje, hogy összefoglaljuk az eddigieket. Mielőtt azonban
megtenném, elmesélem egy érdekes, néhány évvel ezelőtti kalandomat.
ZÁRÓ PÉLDA
A HÉTKÖZNAPOKBÓL
közöttük, és egyetlen szót sem szóltak. Biztos, hogy a felszín alatt komoly
gondolkodás zajlott, de valódi kommunikációról nem lehetett beszélni.
Egy nő csendben újraolvasta a feladatot, az ajka mozgott. Megkér-
deztem, van-e szükségük segítségre ahhoz, hogy el tudjanak indulni.
Válaszképpen néhány tétova bólintást kaptam. Nemsokára azonban
mélyreható megbeszélés kezdődött. Alaposan a végére akartak járni
a dolgoknak. Nyilvánvaló volt, hogy arról vitatkoznak, amiről kell, ám
rendkívül részletekbe menően. Az egyeztetés sokáig arról szólt, hogy
miként tervezzék meg a munkát.
Lopva az órámra pillantottam. Már az idő fele lejárt, de még semmi
konkrét eredmény nem született. Több javaslat is felvetődött, de a töb-
biek formaságokra hivatkozva nyomban elvetették. Mindent patikamér-
legen próbáltak vizsgálni, és rendre összehasonlították az előnyöket és
a hátrányokat. Nem az volt a fontos, hogy elkezdjék a munkát, hanem
hogy minden rendben és helyesen történjen.
Magukra hagytam őket, és visszatértem a nagy tárgyalóba.
Az idő lejárta előtt megérkezett a Piros csoport, diadalittas mosollyal
az arcán. Elégedetten gratuláltak egymásnak, hogy elsőként végeztek:
egyértelműen ők nyerték meg a versenyt.
A többi három csoportot nekem kellett visszahívnom. A Sárga cso-
portot volt a legnehezebb visszatessékelnem. Kétszer is be kellett men-
nem hozzájuk, mire végre helyénvalónak találták, hogy megjelenjenek.
Ketten a mobiljukon beszéltek, egy harmadik pedig időközben kávét és
aprósüteményt is beszerzett.
Amikor minden csoport visszatért, annak rendje és módja szerint
mindannyiukat beszámoltattam.
A Piros csoport büszkén lépett fel a pódiumra. A feladat számukra
hamar igazi versennyé vált: noha egy órát kaptak, 30 perc alatt végez-
tek. Az idő hátralevő részében körbetelefonálták a kollégáikat, hogy
ellenőrizzék, értelmesen használják-e ki az idejüket. A prezentációjuk
hatásos volt, megfelelően strukturált, és alaposan végiggondolták. Már
Következtetések
Az a legszerencsésebb, ha egy csoport különböző típusú emberekből áll.
Ez az egyetlen módja annak, hogy a csoport értelmes dinamikára tegyen
szert. Ezt valójában mindenki belátja. Ennek ellenére a legtöbb szervezet,
amellyel találkozom, az alkalmazottak felvételekor figyelmen kívül hagyja
ezt az alapvető követelményt. A főnökök olyan embereket választanak ki,
akik pontosan olyanok, mint ők maguk, azzal, hogy rajtuk legalább ki
fognak igazodni.
Egyesek ezt flftfl-élménynek nevezik. Én inkább jaj ne-élménynek
nevezem.