Hrcinyos-uidék

magyarsága
 ARANYOS-VIDÉK MAGYARSÁGA

ARANYOSSZÉK, TORDA ÉS VIDÉKE A VÁLTOZÓ IDŐBEN

 A kötet megjelenését az

nka
Nemzeti Kulturális Alapprogram

támogatta

Cartea a apărut cu sprijinul

M inisterului Culturii şi Cultelor,
prin A dministraţia Fondului Cultural Naţional

Descriere CIP a Bibliotecii Naţionale a României

Aranyos-vidék magyarsága. Aranyosszék, Torda és vidéke a változó időben / coord.: Szabó
Zsolt, Keszeg Vilmos. - Cluj-Napoca : Kriterion, 2006
Bibliogr.
ISBN (10) 973-26-0878-1 ; ISBN (13) 978-973-26-0878-4

I. Szabó Zsolt (coord.)

II. Keszeg Vilmos (coord.)

94(498.4)
ARANYOS-VIDEK MAGYARSAGA

ARANYOSSZEK, TORDA ES VIDÉKÉ

A VÁLTOZÓ IDŐBEN

SZERKESZTETTE
KESZEG VILMOS ÉS SZABÓ ZSOLT

Kriterion Könyvkiadó
Kolozsvár
 A borító
Matei László
munkája

© Szerzők, 2006
Keszeg Vilmos
Szabó Zsolt
Kriterion

Szerkesztő: H. Szabó Gyula

Nyomdai előkészítés: Kriterion Műhely
A megjelenés éve: 2006
Alak: 17 x 24 cm
Kiadói ívek száma: 31,400
Nyomdai ívek száma: 24,75

Készült a kolozsvári ÉCRITURE Sajtóház nyomdában

 Tartalom

Keszeg Vilmos
Az Aranyos-vidék konferencia e lé ....................................................................... 7

A RÉGIÓ MÚLTJA
Keményfi Róbert
Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tá ja k -ré g ió k ...................................... 15

TÖRTÉNELEM, NYELV, INTÉZMÉNYEK

Csetri Elek
Aranyosszék kialakulásáról.................................................................................35
Keszeg Vilmos
Aranyos-vidék.......................................................................................................66
Róth András Lajos - Róth Edit
Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821)................................................ 81
Bicsok Zoltán
A nemes város intézménye Tordán.................................................................. 103
Lupescuné Makó Mária
(Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet...............................................117
Molnár B. Lehel
Unitárius püspöki vizitációs jegyzőkönyvek és néhány Aranyos menti
unitárius egyházközség ezek tükrében.............................................................. 131
Vass Erzsébet
A tordai sókamaraház ....................................................................................... 136
Sas Péter
Pávai Vájná Elek kéziratos munkája a torockói bányászat és kohászat
ismertetéséről...................................................................................................... 147
Szaniszló Miklós - Imreh Lajos
A tordai magyar oktatás a 20. században....................................................... 150
Vass Ilona Sára
Torda város helyneveinek változása................................................................. 155
Hints Miklós
Torda mai helynevei...........................................................................................161
Murádin László
Az Aranyos vidéki nyelvjárás, különös tekintettel a hangrendszerre............ 183

HAGYOMÁNYOS ÉLET
Ferenczi Eszter
Fiatal halott temetése Aranyosrákoson és Várfalván...................................... 191
Könczei Csongor
Az aranyosszéki tánckultúráról, mint egy lehetséges táncdialektusról.........200
Szalma Annamária • Albert S. Szilárd
Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás.............................................. 205
6 Tartalom

Péter Enikő
Kollektív emlékezet Aranyosegerbegyen....................................................... 219
Zsigmond Győző
Magyar népi gombaismeret Aranyosszéken...................................................229

IRODALOM, MŰVÉSZET, TUDOMÁNY

Bágyoni Szabó István
Aranyosszéki álmok - egy álmatlan történelmi időszakban......................... 235
Bálint Júlia
Örménymagyar családok Aranyos-vidéken ................................................... 242

Bartha Katalin Ágnes

Tapsos Torda...................................................................................................... 249
Sebestyén Kálmán
A tordai filmjátszás kezdetei............................................................................ 259
Kötő József
Színi mozgalom Tordán a két világháború közötti időszakban..................... 263
Hints Miklós
Festett famennyezetek, faragott kapuk.............................................................271
Murádin Jenő
Történelmi tabló a szellem szabadságáról....................................................... 277
Keszeg Anna
Mit látott Kazinczy Tordán?............................................................................ 285
Végh Balázs Béla
A mese bűvöletében..........................................................................................302
Vincze Zoltán
Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb rem énye................................ 306

MINDENNAPI ÉLET
Gálffy Eszter
Eszti naplója........................................................................................................321
Gyulai Ilona
Tizenegy testv ér................................................................................................ 329
TaarJózsef
Emlékeim............................................................................................................359

Irodalom - rövidítések 373

Keszeg Vilmos

Az A ranyos - vidék konferencia elé

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület programjában állandó jelleggel szerepel az erdélyi tör­

ténelmi régiók kutatása, valamint a történelmi régiókra vonatkozó kutatási eredmények
vándorgyűlések formájában történő népszerűsítése. E program keretében 2005. június 10—
11-én, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály szervezésében Aranyos
vidék-konferenciára került sor.
A rendezvény megszervezését több tényező motiválta. Habár az Aranyos-vidékről szóló
diskurzusnak tekintélyes története van, e diskurzust inkább a szaggatottság, az eset­
legesség, mint a folytonosság jellemzi. Az utóbbi másfél évszázad alatt a régiót több ese­
mény állította az érdeklődés középpontjába. Ilyen volt Orbán Balázs két monumentális
monográfiája (Orbán B. 1871, 1889), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1894.
június 16-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1938. augusztus 28-án Tordán tartott vándor-
gyűlése, a Művelődés c. folyóirat Aranyosszék-száma (1971/6), a Csíki Székely Múzeum
és a Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, az ACTA tematikus összeállitása (1997, II.
kötet). A jelen konferencia találkozási keretet kívánt teremteni mindazok számára, akik az
utóbbi években, évtizedekben Tordával, Aranyos-vidékkel kapcsolatban végeztek kutatá­
sokat. A konferencia olyan fórum kívánt lenni, ahol a legfrissebb, a régióval kapcsolatos
szaktudás bemutatása, megvitatása és befogadása történik meg. Ilyen szempontból a kon­
ferencia célcsoportja volt Torda és Aranyos-vidék lakossága is. Az évek során a régióról
felhalmozódott friss tudásnak ők is szükségét érzik.
Aranyosszék felfedezése Orbán Balázsnak tulajdonítható. A Székelyföld leírásának. V.
kötete Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék és Marosszék után a kellő figyelemmel
fordult Aranyosszék felé is. Határait biztos vonalakkal húzta meg. Észak felé Szind, keletre
Torda vármegye aranyosi járása, délre Alsó-Fehér megye marosújvári és enyedi járása,
nyugatra a peterdi és torockói völgy zárja le Aranyosszéket. Belülről két járásra tagolódik.
A felső járás tíz faluból (Bágyon, Csegez, Sinfalva, Keresed, Kövend, Mészkő,
Aranyosrákos, Alsó- és Felsőszentmihály, Várfalva), az alsó pedig Felvincből és tizenegy
faluból (Csákó, Dombró, Székelyföldvár, Harasztos, Hidas, Inakfalva, Székelykocsárd,
Mohács, Örményes, Aranyospolyán, Veresmart) áll.1
Orbán Balázs azonban egy pillanatig sem szándékozott betartani e határokat. Keletről
Maros szék felől közeledve a rá jellemző részletességgel mutatja be Radnótot, Marosludast
és környékét, déli irányban pedig Marosújvár környékét járja be. Keleti irányban
megtekinti az Aranyos menti vármegyei településeket is (Aranyosgyéres, Lóna, Gerend,
Gerendkeresztúr, Hadrév, Aranyosegerbegy), sőt az Aranyos folyásától a Bolduc patak
völgyén eltávolodik, alkalmat keresve olyan mezőségi települések bemutatására, mint Ör-
ke, Nagycsán, Alsó- és Felsődetrehem. A „határsértés” vádját a szerző megpróbálja elhá­
rítani: „Gyéres és Egerbegynek a Székelyföldhöz csatolását, vagy azoknak e munkában
való együttes ismertetését a fennebbi tekintetekből némi jogalapon vélem tehetni” - íija
munkájában.2
Jankó János két évtized múlva megjelenő munkája sokkal kategorikusabban határolja
körül Aranyosszéket. Kutatását csupán a 13. században benépesített településekre, illetve a
bizonyíthatóan ezek lakosságának kirajzása révén létrejött falukra terjeszti ki. III. Endre

1Orbán B. 1871.9-11.
2 Orbán B. 1871. 147.
8 Keszeg Vilmos

király 1291-ben kelt levelében szereplő települések: Felvinc, Örményes, Hidastelek,

Medgyes (felszámolódott település), Dombró, Mohács, Keresed, Bágyon, Kövend, Tor-
davár (Várfalva), Csegez, Igrici (f. t.), Pordoy (f. t.), Kerekegyház (f. t.), Hory (f. t.), Új­
telek (f. t.), Polyántelek, Füzeg (f. t.), Bogát, Liketelek (f. t.), Zetetelek (f. t.), Kocsárd, Fél­
egyház (f. t.), Kétaklok (f. t.), Csákótelek (f. t.), Farkaszug (f. t.), Obruthusa (f. t.). E te­
lepülések lakóinak kirajzásából keletkezett Aranyosszentmihály, Mészkő, Sinfalva, Ara­
nyosrákos.3 Jankó János látszólag sem a természeti, sem az etnográfiai vagy történelmi ku­
riózumok csábításának nem enged. Engedményt az Aranyos alsó folyásának sem hajlandó
tenni, könyvéből kimarad Aranyosegerbegy, Aranyosgerend stb. bemutatása. Könyvéhez
elsőként mellékel térképet, amelyet apró finomításokkal a következő száz év során végig
használ a néprajzi szakirodalom.
Jankó János Aranyosszék-képével kapcsolatban azonban szükséges két megjegyzést
tenni. Aranyosszéket nem tudja Tordától elmetszeni. Döntését könyvének címében is jelzi,
majd a II. és III. fejezet demográfiai változásokra és a migráció irányára vonatkozó szak­
szerű elemzésével támasztja alá. Déli irányban, a Torockó és Felvinc felől Nagyenyed felé
nyúló szálakat azonban nem köti össze. „Torda, Aranyosszék és Torockó” Jankó Jánosnak
tulajdoníthatóan marad együtt a köztudatban.
Jankó János Orbán Balázstól eltérően nem száll ki az időközben elrománosodott
településekre (Dombró, Hidas, Csákó, Mohács, Örményes). Ily módon, bár e falvak román
lakossága állandó jelleggel jelen van az aranyosszéki lakosok életében, a Jankó János által
összerakott képben kizárólagosan a magyar népi kultúra exponálódik. A két szerző tehát
eltérő alapelvet választ Aranyosszék képének egységbe szervezéséhez: Orbán Balázs
földrajzi, Jankó János etnikai kritériumot vesz alapul.
Torockó intenzív felfedezésének eredménye, hogy a néprajzi kézikönyvekben kiválik
abból az etnográfiai képből, amelyet Orbán Balázs és Jankó János konstruált meg. Kosa
László-Filep Antal 1983-ban megjelent munkája, A magyar nép táji-történeti tagolódása
az Aranyosszék szócikk mellett külön szócikket nyit Torockó vidéke számára.4 Hasonló­
képpen külön szócikkben kerül bemutatásra a Magyar néprajzi lexikonban a tordai kerá­
mia, a torockói bútor, a torockói hímzés, a torockói keresztöltés, a torockói viselet.5
A tájról készült diskurzus 1840-től kezdve folyamatosnak tekinthető. Tartalmát, szán­
dékát és a beszédmódot tekintve azonban erősen hullámzó.
Az első közlemények a történelmi múlt emlékeit, az ősiség nyomait fedezik fel és nép­
szerűsítik. Néhány az e csoportból származó címek közül: A gerendi régi felirat (1840),
Várfalvi vár és templom (1858), Torockói várromok (1869), A torockói hősök emlékosz­
lopának leleplezése (1926).
A romok és műemlékek felfedezésével egy időben történik meg az orális történelmi
emlékezet feltárása és feldolgozása. Aranyosszék történelmének első írásos, ugyanakkor
szelektív reprezentációja Kőváry László Száz történelmi rege (1857) című munkájában
történik meg. Orbán Balázs az, aki az Aranyosszékről szóló monográfiájában a különböző
forráscsoportok alapján a táj két párhuzamos történelmét készíti el. Az egyik az ok- és
emlékiratok adat- és oknyomozó történelme, a másik a szájhagyomány diszkontinuus kuri­
ózumokat összeválogató történelme. Orbán Balázs munkájában megtalálható valamennyi,
a monográfia megjelenését közvetlenül követő közlésekben és feldolgozásokban uralkodó
mondái szüzsé (a tatárok előli menekülés, a harangok kútba való elrejtése, Fütyer várának

3 Jankó J. 1893. 1-7.

4 Kosa L. - Filep A. 1983. 58-59., 189-190.
5 Magyar néprajzi lexikon V. 1982. 314., 318-324.
 Az Aranyos-vidék konferencia elé 9

története, a Tordai-hasadék eredetmondája). E mondái anyagot variálják és finomítják

olyan publikációk, mint Borbély Sándor 1893-as, Versényi György 1901-es, Téglás István
1907-es és 1915-ös, Király Miklós 1910-es publikációja. Jankó János szintén forrásként
használja fel Orbán Balázs munkáját.
A múlt század irodalmában a történelmi múlt mellett két további téma dominál, az ara­
nyosszéki táj és az aranyosszéki ember. A természeti környezet az Aranyosszéket északról
és nyugatról behatároló Erdélyi-érchegység vadregényes sziklaalakzatai, titokzatos bar­
langjai, valamint az aranyszemeket sodró, áradáskor a településeket pusztító Aranyos ré­
vén alkalmas a figyelem felkeltésére. A Tordai-hasadék meglepő látványa és barlangjai, a
Székelykő impozáns látványa, a kétszer felkelő nap kuriózuma, a magányos sziklanyúl­
vány, a Leánykő már az első években uralja az ábrázolásokat.
A reprezentáció szociális összetevőjének elemzése szintén Orbán Balázs, valamint Or­
bán Balázs nyomán Jankó János monográfiájában található meg (Aranyosszék lakosságá­
nak Kézdi széki eredete, a szék és Torda vármegye lakosságcseréje, a román ajkú lakosság
megjelenése és expanziója). Az eredetkutatás útjain jár Kövendi Weres Sándor, aki Torda
őscsaládai címmel jelentet meg könyvet (1891). Ez a szintetikus és arányos kép azonban a
vidékről szóló diskurzusban szembetűnően felbomlik és átszerveződik. A figyelem intenzí­
vebben irányul rá Torockóra. A torockóiak 1783-tól már kimutatható hamis, ausztriai szár­
mazástudata, sajátos foglalkozása (bányászat), pompás viselete hálásabb témának bizo­
nyul.6
Aranyosszék felfedezéséhez, imázsának kialakításához és kisajátításához nagymértékben
hozzájárult a 19. század második felének és a 20. század első felének irodalmi beszédmódja.
A tájról forgalmazott képben dominálnak a mondái és történelmi események és a természeti
kuriózumok, nyelvezetében pedig a romantika és a pátosz. A folyamat forrása Torda szülötte,
Kőváry László említett válogatása. A szépirodalmi művek sorát Jókai Mór két szövege nyitja
meg. Az Istenhegyi székely lány című novellájában a vármondát, az Egy az Isten című regé­
nyében az 1848/49-es forradalom torockói változatát készíti el (1877). Torockó két további
regény cselekményének is színhelye. Ignácz Rózsa Torockói gyász (1959), Gyallay Papp
Domokos pedig Vaskenyéren címmel (1926) idézi meg a település viharos múltját, lakóinak
szabadságküzdelmeit. A közösségigényre receptív ponyvairodalom a Tordai-hasadék eredet­
mondáját emeli az országos nyilvánosság szférájába (1857). Az irodalom Aranyosszék iránti
érdeklődésének újabb bizonyítékai a két világháború közötti korban találhatók meg. Benedek
Elek Magyar mese- és mondavilágában helyet kap a tordai Tündérvár, a Tordai-hasadék,
Fütyer vára és a torockószentgyörgyi vár mondájának feldolgozása (gyűjteményes kötetben
1989). Balázs Ferenc 1936-ban Zöld árvíz címmel ír regényt, amelyben az Aranyos megára-
dása a regényesemény egyik gócpontja.
E korszak után az Aranyosszék iránti érdeklődésnek a szépirodalomban csupán kései és
szórványos nyomai vannak (Bágyoni Szabó István: Kések ideje. Bukarest, 1979, Cserés
Ferenc: Aranyosszéki emberek. Kolozsvár, 1999).
Az 1840-1919 közé tehető időszak publikációinak olvasatában szükséges arra is kitérni,
hogy milyen kulturális és szociográfiai mezőben zajlott az előbb vázolt diskurzus. A
korszak sajtótermékei közül olyan magazin jellegű lapok tanúsítottak stabil, ismételt ér­
deklődést Aranyosszék irányt, mint a Nemzeti Társalkodó, a Vasárnapi Újság, Az ország
tükre, a Hazánk s a Külföld. Az 1892-ben indult Erdély 1893-1907 között szinte évi rend­
szerességgel, olykor évi több alkalommal is felszínen tartotta, árnyalta az Aranyos-

6 Jakó Zsigmond tanulmánya ellenére a helyi származástudat és ennek nyomán a köztudat Torockó
lakosságának osztrák eredetét vallja. Jakó Zs. 1989.
10 Keszeg Vilmos

székképet. E lapok az elit s még inkább az olvasásra szokott polgári réteg honismereti
horizontját kívánták megnyitni. Az országos érdeklődés és tájékoztatás mellett külön fi­
gyelmet érdemel Aranyosszéknek a saját médiájában és régiójában történt önreprezen­
tációs kísérlete. Az 1891-1940 között Tordán megjelent Aranyosszék című „politikai és
társadalmi hetilap” folytonosan közölt helyismereti anyagot. Ugyanakkor a vidék iránti
országos érdeklődésről is tájékoztatta olvasóit. Az 1990-ben újraindult, 25 számot megért
lap is állandó rovatban közölt folklórszövegeket.
Aranyosszék néprajzi képének megalapozására Orbán Balázs 1871-ben kiadott mono­
gráfiájában kerül sor. A történelmi, régészeti, természetrajzi szempontok mellett itt kerül sor
a „népismei” megközelítésre. A települések bemutatása során a szerző alkalmat kerít a la­
kodalom szokásköre, a viselet, a mondaanyag és a vásártartás bemutatására. Az aranyosszéki
anyagtól elkülönítve írja le a torockói bányászatot, viseletét és „népünnepeket” (lakodalom,
temetés). 22 évvel később, s immár a Kalotaszeg magyar népe {1892) megírásának tapasz­
talatával rendelkezve Jankó János készít „néprajzi tanulmányt” Tordáról, Aranyosszékről és
Torockóról. A topográfiai, demográfiai és antropológiai leírás után analitikus képet állít
össze a 1. lakáskultúráról, az öltözetről és a táplálkozásról, 2. a foglalkozásokról, 3. a lako­
dalmi, keresztelési és temetési szokásokról, 4. a „babonákról”, 5. a népköltési és nyelvi
kultúráról (szövegfolklór, gyermekjátékok, nevek és nyelvi adatok) (Jankó J. 1893).
A 19. század végétől szerveződő tudományosság különböző intézményei rendre össze­
gyűjtik és megszervezik az Aranyosszéket reprezentáló tárgykészletüket, illetve szöveg­
bázisukat. Mailand Oszkár az 1905-ben közzétett Székelyföldi gyűjtés című gyűjteményben
aranyosszéki folklórszövegeket, nevezetesen balladákat, népdalokat és táncszókat is közöl.
Az Ethnographia II. évfolyamában az aranyosszékiek táncáról jelenik meg rövid tájé­
koztatás, majd a III. évfolyamban szemelvény aranyosszéki adomákból. A XII. és XXVI.
évfolyam aranyosszéki mondákat közöl. Hosszú szünet után a Cili., majd a CIX. évfo­
lyamban esik szó újra a Tordai-hasadék mondájáról, valamint az aranyosszéki népi írás­
beliségről. A Néprajzi Értesítő 1910-1914 között három közleményt publikál, az épí­
tőáldozat tordai emlékeiről és a tordai galambbúgos kapukról.
A 20. század első éveitől kezdve bontakozik ki az a tudományos beszédmód, amely a
nagyközönség helyett egy szőkébb szakmai réteghez szól. Színhelyét olyan szakmai fórumok
képviselik, mint a reprezentatív szakmai szintézisek (Magyarság néprajza, Magyar néprajzi
lexikon), szaklapok (Ethnographia, Néprajzi Értesítő, Néprajzi Látóhatár, Korunk, Nyelv- és
Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Székelyföld, Magyarságkutatás), konferenciai
kiadványok (a Kriza János Néprajzi Társaság 5. és 7. évkönyve). Az etnográfiai irodalom a
következő témákat érinti: a tordai és aranyosszéki nyelvjárás, az építőáldozat emlékei Tordán,
népi gyógyászat, népi építészet, népviselet, díszítőművészet, a torockói bányászat és
vasművesség, népzene, néptánc, népi írásbeliség, templomfestészet, hiedelem, farsang. Ezzel
párhuzamosan, a néprajzi irodalomról leválva szintén szakmai fórumokon történik a tájegység
történelméről, népességi viszonyairól, törvénykezési gyakorlatáról, oktatástörténetéről,
egyháztörténetéről, sajtótörténetéről, helynévanyagáról való beszélés.
A régió felfedezése közel kétszáz éves történetének tételeit és eredményeit a kötetet záró
irodalomjegyzékben közöljük. A bibliográfiai jegyzék, akárcsak a jelen kötet - nem az ösz-
szemosás, hanem a tudatos árnyalás szándékával - egyaránt tartalmaz Torda városával, Ara­
nyosszékkel, Torockóval és vidékével, valamint a régió peremét képező, magyar lakosságú
településekkel kapcsolatos tanulmányokat.
A régió tudományos és irodalmi reprezentációja hosszú időn keresztül kizárólagosan
magyar etnikus mezőben történik. A vidékről a magyar olvasók felé közvetített képben
azonban (szórványos jelleggel ugyan) jelen van a román etnikum is. Változás az 1950-es
 Az Aranyos-vidék konferencia elé 11

években történik. 1956-ban Kós Károly két, 1957-ben Nagy Jenő egy néprajzi közle­
ménnyel fordul a román olvasóközönséghez. Imreh István 1982-ben megjelent kötetében
magyar történész írását olvashatják a román olvasók.
Reményeink szerint ennek a hosszú folyamatnak szerves folytatása a 2005. június 10-
11-én sorra került konferencia, valamint az előadások egy részének szövegéből és további
tanulmányokból szerveződő jelen kötet.
A kötet szerkesztésekor tekintettel voltunk az 1970-es években Csetri Elek és Lászlóffy
Aladár irányításával kibontakozott, a helyi értelmiséget mozgósító kezdeményezésre. Az
akkori mostoha kutatási és publikációs körülmények között a tervezett tanulmánykötet
nem készülhetett el. A kéziratok gyűjteményét kéziratos formában a Kriza János Néprajzi
Társaság archívumában helyeztük el. A kötetben néhány esetben közzéteszünk korábban
megjelent, nehezen hozzáférhető tanulmányokat. Az utolsó fejezetben három, a régió la­
kosságának mindennapi életére fényt vető emlékirat részlete olvasható.
A RÉGIÓ MÚLTJA
Keményfi Róbert

T érbeliség, térszerveződés, térszíniek : tájak - régiók

„Aranyosszék: kistáj Nyugat-Erdélyben az Aranyos folyó kö­

zelében, 1264-71 között V. István király által a Maros - Aranyos
szegletében, az elpusztult tordai királyi várbirtok területére települt
kézdi székelyek 22 faluja. 1876-ig önálló közigazgatási egység. Jól­
lehet régi kiváltságaik megegyeztek, távol esvén a Székelyföldtől, a
székelyek egységes tömbjétől, sok tekintetben eltérően fejlődött.
Aranyosszék a nagy hadi utak mellett sokat szenvedett és pusztult a
16-18. sz. háborúitól. Jóllehet az aranyosszéki székelyek feudális
kötöttségei folyamatosan erősödtek, a kisnemesi-szabadparaszti
életforma jellemezte őket 1848-ig.”
(Kosa László - Filep Antal1)

Tudománytörténeti keretek
A népi kultúra iránti érdeklődés - mint legtöbb európai országban - hazánkban is a
felvilágosodás korában, a 18. században bontakozott fokozatosan ki. Majd ez a figyelem a
modem nemzet fogalmának megszületésével egyidejűleg, nem utolsósorban a magyar
nemzetkoncepció megteremtéséhez való segédlet kereséseként, a 19. század első felében ki-
teljesedett: „Azoknál a nemzeteknél, amelyek nagy múltú írásbeliséget és régi, folytonos
államiságot mondhattak magukénak, hamarosan háttérbe került, a néphagyomány felmutatá­
sát különösképpen nem érezték szükségesnek. Viszont ahol az írott múlt töredékesen maradt
fenn vagy hiányzott, egyre magasabb talapzatra emelték, dicsérve a hivatásos kultúra avatott
alkotásaival vetekedő gazdagságát”.2 A magyar néprajztudomány története azt mutatja, hogy
a 19. század első felétől, a később néprajzinak elnevezett tudományos kérdéskör határai kije­
lölésének időszakától kezdve, a kutatások elsősorban a saját népi kulturális örökség (és ezen
belül is legelőször szóbeli alkotások) feltárására, dokumentálására irányultak.
A tudománytörténeti összefoglalások pontos képet adnak arról, hogy mind az idegen
népekre (etnológia), mind a saját (népi) kultúrára irányuló magyar néprajztudomány a ko­
rai történetétől kezdve megkerülhetetlenül szembesül a kultúrák területi problematikájával
is, hiszen a kulturális jelenségek „egyszerű”, külső regisztrálásához szükség volt a térbeli
elhelyezkedés pontos hálójára (térképek), illetve a születő etnográfia nem kerülhette meg
például a természeti környezet szerepét sem a vizsgálandó kultúra leírásánál: „A földrajz
segítsége (a néprajzi térszemlélet formálásában - K. R.) elsősorban a megnövekedett
geográfiai ismeretekben s a térképekben jelentkezik. A század utolsó negyedében a föld­
rajzi tájékozottság nemcsak széleskörűvé és pontossá vált, hanem nagyobb nehézség nélkül

1Kosa L. - Filep A. 1978. 58-59. - Mivel lokális alapkutatásokra támaszkodva Aranyosszék térbeli
/táji behatárolásának kérdésével magam nem foglalkoztam, a fenti írásom mottójának szellemében a
konferencián és a jelen tanulmányban csak arra vállalkoztam, hogy - kötetünk tematikájának mint­
egy háttereként - a táj, táji csoport, régió fogalmait érintve (a néprajzban is jelenlévő) térbeliségről,
térképzetekről és ezek viszonyáról szóljak. A kérdéssel már egy korábbi munkámban foglalkoztam
(Keményfi R. 2004), jelen tanulmányban az ott leírtakat továbbgondoltam, finomítottam, illetve egy
teljesen új szemponttal (a tájbeosztás nemzeti olvasatának kérdésével) bővítettem. - Az írás az
OTKA T 046185 és a T 049349 számú pályázat támogatásával készült az MTA DE Néprajzi Kuta­
tócsoport tudományos programja keretében.
2 Kosa L. 1989. 12.
 16 Keményt! Róbert

hozzá lehetett jutni térképekhez is.”3 A kor utazói alapvetően a megfigyelt jelenségek teljes
körű lejegyzését, ábrázolását tűzték maguk elé célként. A földtani, domborzati viszonyok
az emberi élet jelenségeivel, a népélet megfigyelésével együtt alkották a távoli térségek
felfedezői, illetve a saját országot járók érdeklődési körét.4
A bővülő ismeretek egyre specializáltabb adatbázist eredményeztek, ennek következté­
ben megjelenhetett a differenciáltabb szemlélet követelménye is. Ezen a téren tett nagy
lépést Karl Ritter (1779-1859), az összehasonlító földrajzi iskola alapítója, majd Ferdinand
von Richthofen (1833-1905), a geomorfológia megteremtője, akiknek a tevékenysége a
humboldti „holisztikus” geográfia alapjaiból utat nyitott a szakosodott természeti földrajz
felé.5 Az elterjedéstan egyszerű „hol?”-ját felváltotta tehát a „milyen?”, és az utóbbi kérdés
megnyitotta a kaput a komplex, genetikus „miért ilyen?” felvetéshez.
„A földrajzi gondolat története” (Teleki Pál - 1917) azt mutatja, hogy a 19. század má­
sodik felében e differenciálódás következményeként a geográfia komoly, a saját létét
fenyegető kihívással szembesült: A topográfiai ismeretek bővülése, a domborzati, geoló­
giai, ásványtani megfigyelések rendszerező elemzése, az eltérő talaj, éghajlati, vízrajzi vi­
szonyok felismeréséből adódó felszíni különbözőség természeti, a rendszeres statisztikai
felvételezés megindulása (1869), a közgazdasági, illetve közigazgatási, államszervezési
ismeretanyagok és tapasztalatok felhalmozódása társadalmi oldalról bontotta szét az addig
a Földet egységében kezelő földrajztudományt. A 19. század végén a földrajz már nem volt
képes arra, hogy a kor követelményeinek megfelelően a hatalmas adatbázist mélységében
elemezni tudja. Ezért szinte kicsúszott a földrajz lába alól a részterületeire bomló addigi
feladatköre. Az egyre finomabb analitikus elemzések újabb és újabb tudományágakat
keltettek életre (pl. meteorológia, geológia, kartográfia, közgazdaságtan, statisztika). Újra
kellett fogalmazni tehát a geográfia kérdéskörét.
E megújulás eredménye, hogy megtalálta, letisztázta a földrajz a pontos tárgyát. Köz­
ponti kérdéssé vált az embert körülvevő természeti, illetve saját maga az ember formálta
és/vagy alakította (külső) környezet részletes elemzése, térbeli összefüggéseinek értelme­
zése: „A geografia, mint térbeli tudomány, a (földi) jelenségvilágnak csak térbeli viszo­
nyaival, röviden térbeliségével foglalkozhatik.”6 A földrajzi tudományfilozófiában meg­
jelent tehát a térnek mint a geográfia egységes alapjának kérdésköre. Ritter nyomán azon­
ban a tér nem üres, hanem „tárgyilag kitöltött”, azaz „ez a felfogás az [...] abszolút térel­
méleten alapszik. [...] Ezek szerint a tér egy tárgy, egyéb tárgyak mellett, a tér egy egész,
ami több, mint az alkotó részecskék összegzése, azaz a tér saját hatóerővel rendelkezik. így
például a települések térbeli elhelyezkedése [...] nem az emberi cselekvés eredményei,
hanem a tér saját hatására alakultak ki.” 7
De nem csupán a földrajz vizsgálati tárgya kristályosodott fokozatosan, hanem a geo­
gráfia szemléleti léptéke is differenciálódott. Két fő ágra vált szét a 19. század második
felében az önmagát tértanként meghatározó tudomány. Egy általános és egy leíró szálra.
Az első irány globálisan, azaz az egész világra érvényesen, míg a második regionális
szinten, azaz kisebb területi egységeken (ország, majd később táj) tárgyalta a földfelszín
jelenségeit. A földrajz tudománytörténete azt mutatja, hogy hol a leíró, hol az általános ág

3 Barabás J. 1963. 19.

4
Az „országleírók”, lexikonkészítók és korai statisztikusok munkáinak felsorolását 1. Kosa L. 1989.
32-37.
3A részleteket 1. Szabó J. 1993. 7-27.
6 Strömpl G. 1921. 100.
Benedek J. 2000. 18. - A földrajzi térfelfogás változásának árnyalt elemzését 1. ugyanitt: 18-46.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 17

erősödött meg a geográfiai kutatások egy-egy időszakában. Attól függően, hogy a felgyúj­
tott adatokból a törvényszerűségek megállapítására, vagy a tudományos továbblépéshez
ismételt tereptapasztalatokra volt szükség.
A 19. század 80-as éveiben a földrajz tudományhálója tovább bonyolódott. Az általános
természetföldrajzból elvált az emberföldrajzi ág. Ehhez a tematikai bővüléshez/ változáshoz
az kellett, hogy a kutatók ismét felismerjék, nem lehet az embert és az emberi tevékenységet
kihagyni a földrajz kutatási rendszeréből. Az előző mondatban azért szerepel az ismét szó,
mert a majd száz évvel azelőtti kozmográfiák még egységben kezelték az embert és
környezetét. Itt tehát nem új felfedezésről van szó, hanem arról, hogy a természeti jelenségek
vizsgálatához hasonló árnyalt megközelítéssel, korszerű metodikai készlettel, azaz a 18.
századi kozmográfiák és államismék társadalmi szálánál magasabb szinten közelítsünk a
földfelszínt formáló emberi tevékenységhez. Ebben a gondolati körben a francia geográfia
(Paul Vidal de la Blache) úgy vélte, hogy a társadalmi összefüggések elemzésére túl tág az
általános szint, azaz ahhoz, hogy a földfelszín egészéről tudjunk nyilatkozni, alapos
regionális kutatásokra van szükség.8 A mélyfúrásokkal, szűk területi egységek vizsgálatával
az emberföldrajz tulajdonképpen nem az általános geográfia egyik ágaként, hanem a leíró
földrajz szálaként született meg: „Ez egyet jelent a földrajztudomány súlypontjának eltolódá­
sával az általános földrajzból a leíró (regionális) földrajz felé. [...] az antropogeográfúsok a
maguk tudományát annak kezdeti stádiumában inkább tudják művelni szűk regionális
keretek között, hiszen egyelőre még nincs mit általánosítaniuk. Ezért különösen hívei a leíró
földrajz fejlesztésének.”9 Habár a természeti földrajzhoz hasonlóan az emberföldrajzban is
helyet foglal mindkét (általános és leíró) irány, a hazai tudománytörténet azt mutatja, hogy az
emberföldrajz időtálló módszertani és kutatási eredményeket a regionális (táji) szinten tudta
felmutatni: „A geográfiának, és különlegesen a tájrajzi kutatásnak, éppen az volna a hivatása,
hogy ismét visszaállítsa a földfelszín különleges egységeinek, a tájnak, azt az egységes és
átfogó, életüket feltáró szemléletét, amelyet már a múlt század elején Humboldt céljának
tekintett és az akkori kevesebb részismeret alapján [...] sokkal inkább meg tudott valósítani
f...], mint amennyire az [...] analízisek tömeges eredményei után ma képesek vagyunk.”10
A földrajz feladata, hogy a geotényezőket kölcsönhatásukban vizsgálja. A geofaktorok
összhatása rajzolja ki a kutatási alapegységet, a tájat. Habár a földrajz térszemléletének és
módszertani készletének változásával párhuzamosan alakul a táj értelmezése is, elmondhatjuk,
hogy a természetföldrajzban a múlt század húszas, harmincas éveitől kezdődően napjainkig
megmaradt a táj mint kutatási alapegység. Annak ellenére, hogy a tájról először nem a földrajz,
hanem a képzőművészet beszélt,11 a földrajz sajátította ki magának azt a jogot, hogy kutatási
eszközeinél és szisztematikus vizsgálatainál fogva tudományos egzaktsággal szóljon a tájról.
A két világháború közötti honi geográfia teljesen befogadta a német tájkoncepciót, sőt a
sajátos Kárpát-medencei viszonyok értékelésével több pontban továbbámyalta és a komplex
magyar földrajzi szemlélet magjává emelte.12 Amellett tehát, hogy a hazai földrajz nem idegen

8 Mendöl T. 1999.218.
9 Mendöl T. 1999.206.
10 Fodor F. 1938. 141.
" L. Szabó J. 2000.
12 A tájfelfogás alakulásának története nagyon jól feltárt terület, a számos publikáció felmentést ad a
témakör részletes bemutatása alól: 1. Kogutowicz K. 1930., 1936.; Teleki P. 1934; uő. 1936. 289-301.;
Prinz Gy. 1936. - különösen: 263-313; Bulla B. Mendöl T. 1947; Bulla B. (szerk.) 1952. 4CT48;
Wagner R. 1956. 335-349; Kádár L. 1965. 87-107; Marosi S. 1981. 59-72; Marosi S. - Somogyi S.
1990. 19-25; Hajdú Z. 2001. 51-64.
 18 Keményfi Róbert

terepen szerezett egyetemes, hanem a magyarság megtelepülési környezetének elemzési

tapasztalataival bővítette a táj fogalmát, a honi tájtan megerősödésében a hol csak finoman, hol
markánsan felismerhető politikai célok is szerepet játszottak. Az a sokk, amelyet a magyar
etnikai/gazdasági és államterület 1920-as felszabdalása okozott, a hazai geográfiát dilemma elé
állította. Tudományos semlegességgel tekintsen-e el a történtektől, vagy a saját területén hatá­
rozottan adjon hangot a békeszerződés geográfiai tarthatatlanságára?
A két világháború között az utóbbi szemlélet erősödött meg, amely nézet „a Kárpát-me­
dencét mint megbonthatatlan táji egészet” igyekezett hirdetni. Természetes, hogy ebben a
szemléletben nagy szerepe volt az egyes kistájak kutatásának, és a bizonyításnak, hogy az
egyes tájak harmonikus társadalmi/természeti egységek.13 A tájbeliség tehát azt jelenti,
hogy egyrészt a saját anyanemzethez tartozó kisebbségi magyarság tájkötöttsége nem szűnt
meg, másrészt kulturális folytonossága a határváltozásokkal sem szakadt meg. Az össz-
nemzeti magyar műveltségben és a magyar tájban továbbra is elidegeníthetetlen részt
képviselnek a határokon túli magyar közösségek. Nem utolsósorban tehát a kulturális
nemzeti önvédelem szolgálatában folytak az elcsatolt területeken a népi kultúra történeti
rétegeit és a tájjelleget célzó vizsgálatok.
A humán tevékenység jelentőségének el nem hanyagolhatósága és az emberi aktivitás
gyakran a természeti környeztet visszafordíthatatlan módon alakító képessége megterem­
tette a természeti táj mellé a műtáj vagy kultúrtáj terminusát is. A természeti és kulturális
jelenségek integrációs egységeként megjelent kultúrtájban1415a néprajz életmódot feltáró
ága is megtalálta a maga kutatási alapegységét. A vizsgálatok, az irányainak megfelelően,
több esetben maga az etnográfia finomította, differenciálta a kultúrtájat és nevezett meg -
jóllehet a földrajzi egzaktságot nem mindig szem előtt tartva - táji altípusokat (1. pl. szak­
rális táj kifejezést). Mendöl Tibor szavaival élve azt mondhatjuk, hogy a néprajz segített a
földrajznak az adott műtáj egyéni vonásainak megrajzolásában.13
A „vidék” társadalmi összetevőjének mint geofaktomak a legalkalmasabb vizsgálati
tudományaként magától értetődő módon kapcsolódott be tehát a táj kutatásokba a néprajz
is. Hiszen a táj arculatába simuló és egyben a táj képét formáló népi kultúra számos szállal
kapcsolódik a természeti környezethez: „Az emberi alkotásokat a tájban való jelenlétük,
illetőleg ennek a jelenlétnek a táj arculatában és életében betöltött szerepnek a mértéke
avatja a műtáj lényeges vagy elhanyagolható részévé.”16 Nem véletlen, hogy amint a
földrajz, úgy a néprajz is kiemelt tudományos kérdésként tekint a tájszemlélet alakulására,
a tájnevek változására, jelentésének átalakulására.17
Az ideológiai szorítás enyhülésével párhuzamosan a nyolcvanas évek közepén elemi
erővel szakadt rá a magyar földrajztudományra Európa és a kontinensen túli angolszász
világ társadalomföldrajzában megjelent elméletek és a társadalom puha térkapcsolataira
irányuló alapkutatások hazai hiánya. A geográfia felismerte, hogy a kétpólusú, merev tu­
domány szerkezetének, térszemléletének, kérdéskörének gyökeres átgondolása és megújí­
tása nélkül nem képes az alapjaiig átalakult társadalmi/gazdasági rend követelményeinek
megfelelni.18 A kutatónak át kellett gondolnia és a szükséges igazításokkal a magyar viszo­

13 Részletesen 1. Kocsis K. 1999. 9.

14 Bendek J. 2000.21.
15 Mendöl T. 1947. 159; Teleki P. 1920.
16 Hézser A. 1922. 27. - idézet: Mendöl T. 1947. 157.
17 Kádár L. 1941. - Felment a kérdés részletes tárgyalása alól: Kosa L. - Filep A. 1978.; Kosa L.
1990. 20-48.; uő. 1998. 55-77. - utalás 1. Hajdú Z. 1996. 145.
18 TóthJ. 1989.41-49.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 19

nyokra alkalmaznia azokat az elméleteket, amelyek a 20. század második felében a szabad
Nyugaton megjelenhettek. Hiszen Európa nyugati fele és az angolszász Amerika átfogal­
mazta a kilencvenes évekig a geográfia tárgyát, azaz a teret.
A modem földrajz térkoncepciói az 1950-es évek óta sorakoztak folyamatosan fel. Az
abszolút tér továbbra is fennmaradó, de egyre differenciálódó koncepciója mellett megje­
lent az emberi magatartás változását tükrözni képes dinamikus, absztrakt tér is. Az ökoló­
gia szemlélet mellett a magatartásföldrajz fokozatosan vezeti be a külső, objektivitás lát­
szatát keltő térértelmezés mellé a belső, a cselekvő ember megélt terét. Ez a folyamat új­
raértelmezte a horizontális téregységeket. Új eszmerendszerek megjelenésének (regiona-
lizmus, globalizáció) eredményeként új entitások (régió, globalitás) alakultak ki. Felfe­
dezte a geográfia az általános tér mellett az egyedi, individuális helyet. A jelen írás szem­
pontjából a legfontosabb változás, hogy a földrajz átgondolta a regionális kutatásai alap­
egységét, a (kultúr)táj jelentését is.
Ha a táj a földfelszín egy lehatárolt része, akkor a táj és a mesterségesen szerkesztett
régió fogalma fedik egymást. A kultúrtáj tehát folyamatosan változó térkategória.19 „Az
érzékelt környezetet a tájat használó egyén/közösség társadalmi-gazdasági helyzetéből
következő információs források, akadályok, kommunikációs torzítások figyelembevételé­
vel lehet értelmezni. Ezt egészíti ki az ún. reális környezet természettudományos leírása
(az ún. tiszta kutatás) és végül a reális és érzékelt környezet összehasonlítása.”20 Oly­
annyira, hogy a mai geográfiában egyre inkább háttérbe szorul a természeti környezet
szerepe a kultúrtáj értelmezésében, és a társadalmi hálók finomodó elemzései lehetővé
tették, hogy az ember által létrehozott szociális kapcsolati rendszereket szinte önmagukban
is kultúrtájnak nevezzük (1. alább). Ez a felfogás megteremtette az átjárhatóságot a társada­
lomföldrajz és a társadalomtudományok között.21

Mai utak, kihívások: táj és régió - szintek, átjárhatóságok

Az utóbbi évtizedek nem csupán a társadalomtudományokban, hanem a földrajzban is

megmozdították tehát az addig statikus teret. Az elmúlt időszak becsempészte az alapjában
az objektív mérési eredményekre támaszkodó tértudományba is a szubjektivitást, a tudatot.
Elmondhatjuk, hogy a geográfiában is kirajzolódott a néprajzi, antropológiai térmegközelí­
tési bipolaritás: az objektív és a szubjektív tér vizsgálata.22 Ha ez a közös, a minőségre
utaló jelző megvan, akkor a vertikális tagolást mutató három, mikro-, mező-, makroszint
fogalmának a bevezetése a tér és a társadalom között a kutatási célnak megfelelő átjárha­
tóságot biztosít, hiszen a térbeli hierarchia többé-kevésbé megfelel a hasonló szociális
kategóriáknak. De ez a rendszer rugalmasságot is biztosít a tér és a társadalom megfelel­
tetésének, mert a térbeli, illetve a társadalmi szintek egyrészt el is csúszhatnak, másrészt
szabadon bővíthetők.

19Benedek J. 2000. 22.

20 Ilyés Z. 1998. 11. A kultúrtáj értelmezéseinek lehetőségeit részletesen 1. ui. 11-23.
21 L. Berényi I. 1997.36-38., 110.
22 Szubjektív tér, vagy észlelt tér, szemléleti tér. Szerkezete az észlelés mozzanatán keresztül képe-
ződik le a megfigyelő számára. Objektíve meghatározott tér tehát más és más szubjektív teret al­
kothat különböző egyének, csoportok számára. Az egyén nem a valós térszerkezet, hanem annak
benne élő, szubjektív képzete alapján cselekszik a térben. El kell tehát különíteni a valós (objektív)
térszerkezetet, másfelől pedig a valós térszerkezet egyénben leképeződött szubjektív képét. Ob­
jektív tér: a térelemek jellege (tartalma, minősége) szerint meghatározott tér, amely független az
észlelő szubjektív megítélésétől. Nemes Nagy J. (szerk.) 2005. 273., 278.
20 Keményít Róbert

A kultúra térbeli tagolódásának vizsgálatában Barabás Jenő az, aki Günter Wiegelmann
elképzelésének továbbgondolásával beemeli a mikro-, mező- és makrozóna fogalmát a
honi néprajztudományba. Úgy véli, hogy a táji tagolódás vizsgálata során a nézőpont a
döntő: más és más mélységű információra van szükség a kultúra domináns vonásainak
megállapítására. Azaz minél kisebb a látószög, annál részletesebb elemzésre kénysze­
rülünk, amely vizsgálatok eredményeinek eredője már a magasabb szinteket is biztosan ka-
rakterizálja.23 A barabási értelemben a szintbeli hierarchia alkalmas arra, hogy a kulturális
elemeket ne elszigetelten, hanem komplex rendszerben elemezzük.
Barabáséhoz hasonló szisztémát dolgozott ki Paládi-Kovács Attila is, aki a megfelelte­
tés elve alapján szintén arról beszél, hogy a területi hierarchiát követni kell a megfelelő sú­
lyú kulturális jelenségekkel. A nagyobb kulturális összefüggések megértéséhez az alap­
jában mikrotérségekre, az apró, lokális jellemvonások árnyalt elemzésére szakosodott nép­
rajznak is szüksége van arra, hogy a kultúrát átfogóbb szerkezetében szemlélje.2425
A kilencvenes években, a vallásgyakorlás néprajzi vizsgálatában, az előzőekben emlí­
tett térbeli hármas tagolást kiegészítette a társadalmi jelenségek ugyanezeket a szinteket
követő hierarchikus felosztása. A térbeli hármas rendszer a vallás és az etnikai csoportok/
nemzetiségek közötti lehetséges kontaktustípusok bemutatásához nyújt segítséget. A
közösségi (mikro-, mező-, makroszintű) tagolás pedig a szakrális tér működésének értel­
mezését finomítja.23
A társadalomkutatásokban tulajdonképpen Fredrick Barth honosította meg a szociális - és
közöttük az etnikai - folyamatok minél árnyaltabb megközelítése érdekében a három (mikro-,
mező-, makro-) egymást átható szintet. Azért, hogy „elkülöníthessük egymástól azokat az
erőket, amelyek ilyen komple < módon szövődnek egymásba”.26 Ez a modell alkalmas arra,
hogy az identitás többrétegű: égét megérthessük. A Barth-féle mikroszint az identitás kialaku­
lásának folyamatait modellezi. Az egyénre koncentrálnak ezek a típusú kutatások. A mezoszint
a közösségteremtő folyamatok helye. A kis és közepes közösségek (pl. vállalatok) a színterek.
A makroszint pedig az állam politikai megnyilvánulásainak, ideológiai elképzeléseinek hatását
elemzi.27 Bár a barthi elgondolásban csupán fiktív térbeliségről beszélhetünk, az ő modelljét
nagyon jól megfeleltethetjük a térbeliség fokozatainak.
A földrajz területén a természeti táj kérdése hozta felszínre a tájak térbeli hierarchiáját.
Magyarország egységes táj kataszteri rendszerét is a fent említett és a társadalomtudomá­
nyokban is teret nyert három (kis, közép, nagy) jelzővel értelmezett keretek szabják meg,
amely rendszer további finomításokkal a tájökológiában is meghonosodott.28
Napjainkban azonban már a természeti földrajzzal ellentétben a tájat nem feltétlenül
kutatási alapegységnek tartó társadalomföldrajz is felfigyelt a térszerveződés szintjeire oly
módon, hogy összevetette a társadalomtudományok társadalmi szintjeit a természet-
földrajzi táj hierarchiával. Mivel felismerte, hogy nem lehet sem az egyik (társadalmi), sem
a másik (térbeli) rendszert mereven értelmezni, és egymástól - szinte konténerekbe zárva -
elszigetelni olyannyira, hogy Nemes Nagy József a földrajz új térszemléletét összegező
kötetének nem is A tér a társadalomföldrajzban, hanem A tér a társadalomkutatásokban cí­
met adta: „A maga területén helyénvaló, megfelelő vizsgálati keretnek mutatkozó térfel­

23 Barabás J. 1980. 34-35.

24 Paládi-Kovács A. 1980 . 70- 73.
25 BarthaE. 1996.9.
26 Barth, F. 1996. 13.
27 Barth, F. 1996. 13-14.; Rosental, P-A. é. n. 71-87.
"8 Marosi S. - Somogyi S. 1990. 19- 25.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 21

osztás, szintrendszer sokfélesége a társadalomkutatásban egyértelműen bizonyítja, hogy

generális, minden egyes társadalmi jelenségre érvényes megoldás nincs. A szintek és a
hozzájuk tartozó területegységek szinte határtalan számúak lehetnek (kiemelés: K. R.).”~
Nagy erénye ennek a szemléletnek, hogy egységesíti a társadalmi szerveződés vertikális
tagolódását a területi elemzések leggyakoribb szintjeivel. És a szintek egymásra épülésé­
vel, de egyben egymásba csúsztathatóságával, egy olyan egységes tér/ társadalom modellt
teremtett, amely kiválóan alkalmas a néprajz és a földrajz határterületén mozgó kutatások
és elméleti konstrukciók számára (1. ábra).

1. ábra Térségi szintek a társadalomban '

Makroterek világ (Föld)
országcsoport (nemzetközi integráció)
ország
Regionális terek nagytérség (országrész)
mezokörzet (gazdasági körzet, megye)
kistérség (kistáj, városi vonzáskörzet)
Lokális terek település (helyi önkormányzat)
lakókörzet (településrész, kerület)
szomszédság
Mikro terek család (háztartás) - munkahely
egyén

Ebben a modellben a kisebb egységek nagyobbakká összevonhatók, vagy nagyobbak

kisebbekre bonthatók, egy-egy szint át is ugorható. „A társadalmi szerveződés szintjei nem
egyfajta automatikus részekre bontásai a térnek, az egyes szintekhez különböző társadalmi
tevékenységek jellegzetes szereplői, aktorai rendelődnek.”29301
Úgy vélem, hogy ez a rendszer a társadalmi jelenségekhez hasonlóan a térszinteket is
rugalmasan kezeli, azaz a statikus térszemléletet (a tér mint tartály, ahol az események
játszódnak) dinamizálja.
A dinamikus földrajz kifejezés alapvetően a merev tér megmozdítására utal, hiszen a
dinamikus földrajz a földrajzi tér és a társadalmi folyamatok közötti ok-okozati kapcsola­
tokat vizsgálja.32 Ezt a kapcsolati hálót alapvetően két úton közelíthetjük meg. Az egyik
utat a tudati, mentális szféra relatív tereinek vizsgálata jelenti, a másik út pedig az abszolút
terek nem önmagukban való szemlélésén, hanem éppen a térszintek közötti bonyolult
viszonyrendszer feltárásán, illetve a tér belső szerkezeti elemei közötti összefüggések
megállapításán keresztül vezet. Összegzésként megállapítható, hogy ez a térbeli és a tár­
sadalmi szintek között átjárhatóságot biztosító szemlélet a földrajzi térben lejátszódó tár­
sadalmi események folyamatszerű vizsgálatára összpontosít.33
De nem csupán a földrajz, hanem a néprajz számára is rugalmas kutatási kereteket biztosít a
fenti táblázat: ,,A szinteket azonban nemcsak a különböző szerveződési típusok szereplői,
intézményei különböztetik meg egymástól, hanem egyes szintekhez karakteresen eltérő

29 Nemes Nagy J. 1998. 124.

30 A táblázat forrása: Nemes Nagy J. 1998. 125. - A szaggatott vonal a közvetlen érzékszervi érzé­
kelés határát jelzi.
31 Nemes Nagy J. 1998. 125.
32 A dinamikus földrajz részletes bemutatását 1. Nagy M. M. 1997. 60-67.
33 Nagy M. M. 1997.
22 Keményt! Róbert

tartalmú folyamatok, eszmerendszerek, ideológiák is kötődnek. Épp ezek igazolják, hogy az

egyes szintek között nem pusztán mennyiségi, hanem tartalmi, minőségi különbségek vannak
[...] E folyamtok eredményeként új társadalmi tartalmakat hordozó entitások jönnek létre.”34
Hadd említsem példaként, - hogy mit jelent a tér és társadalom közötti átjárhatóság - a
regionalizálódás folyamatát, amely az ábra szerint az új entitás, a régió kialakulásához
vezet (2. ábra).

2. ábra Különböző térségi szintek jellemző folyamatai és eszmerendszerei

Induló egység Folyamat Eszmerendszer Új entitás
Település lokalizálódás lokalizmus lokalitás
Térség regionalizálódás regionalizmus régió
Föld globalizáció globalizmus globalitás

3. ábra A társadalmi szerkezet térbeli vetületei (angolszász szakirodalom nyomán idézi:

Lengyel I. Rechnitzer J. 2004. 27.)

Napjainkban a régió annyira ellentmondásos, sokrétű (mondhatjuk gumi-) fogalom,

hogy nem lehet csupán a térbeli vonását kiemelni, mert éppen másik lényeges, a tudati
tartalmától fosztjuk meg a kifejezést: „azt is tapasztalhatjuk, hogy bizonyos regionális
gazdaságról szóló munkákban e fogalom nélkülöz minden térre vonatkozó tartalmat. [...]
Sok szakértőt szinte egyáltalán nem érdekel a régió elvont és elméleti fogalma.”35 Napja­
ink regionális tudománya viszont egyértelműen foglal állást. Hangsúlyozza, hogy „a tér-
szerveződés és így az alapegysége (a régió) alapvetően társadalmi képződmény, amely
időtől és tértől (helytől), valamint a társadalmi szerkezet jellemzőitől függően más-más
módon jelenik meg (3. ábra).”36 Azt mondhatjuk tehát, hogy szinte ahány kutató, annyi
régió-meghatározást olvashatunk.37 A kutatási cél, tudományterületi kérdésfeltevés különb­

34
Az idézet és a táblázat: Nemes Nagy J. 1998. 126.
35 Benko, G. 1999. 26.
36 Lengyel I. - Rechnitzer J. 2004. 26-28.
37 A régió fogalmának kialakulásáról, a regionalizmus kutatástörténetéről 1. Benko, G. 1999.
 Térbeliség, «érszerveződés, térszintek: tájak - régiók 23

sége (közgazdaságtan, geográfia, politológia, néprajz) dönti el a régió aktuális tartalmát/

értelmezését.
Kanonikus szak- és általános lexikonok a régió fogalma alatt egyrészt hétköznapi haszná­
latban a térség, vidék, övezet, táj, körzet, államokon belüli területegység szinonimáját értik.
Másrészt a társadalmi folyamatok széles körét átfogó téregységként kezelik, amelyet sokté­
nyezős társadalmi-gazdasági összekapcsoltság (kohézió) tart egyben, illetve lakosainak érzé­
kelhető regionális összetartozása (identitástudata), valamint érdemi irányítási hatáskörű és ön­
állóságú regionális intézmények rendszere fog tartós egységbe.38 A régió fogalmát tehát az
adott kutatási kérdéshez igazítva kell meghatározni. A régió kettős értelmű, egyrészt térbelisé­
get jelent, másrészt ideologikus természetű cselekvési tervet, folyamatot, illetve az egybetar-
tozás laza tudatát, élményét hordozza magában.39 Ám nem biztos, hogy a régió térbeli fogalma
minden esetben hordozza az elvárható regionális tudatot is.
A léptékváltozások a vizsgálandó jelenségek kutatásában természetszerűleg hézagosságot
eredményeznek. Ám a szintek átjárhatósága az általános makroszint új megközelítését teszi
lehetővé. A mikroszintű kutatások következtében például a régió fogalmában a statikusabb te­
rületiség fokozatosan leértékelődik, és elsődleges értelmében lebegő, képlékeny, dinamikus,
társadalomtudományi fogalommá válik. Olyan kategóriává, amelyben benne van a szintek te­
remtése. A régiót ebben az elképzelésben tehát strukturális kategóriának kell tekinteni, amely
funkcióját és jelentését tekintve különböző (pl. nemzetállami, gazdasági) elvvel párhuzamosan
szinteket igyekszik teremteni és szimbolizálni. Ezek a szintek olyan sokrétű vonatkozási
rendszerek, amelyek például a nemzeti szint alá és fölé is besorolhatók.40

Objektív térben valós közösség: az etnikai csoport fogalmáról

Az utóbbi két évtized néprajzi vizsgálatai is egyre árnyaltabb vizsgálatokkal bontják meg
azt a hallgatólagos képet, hogy az ismert tájnevek, területi csoportok szinte ma is meglévő
elkülönülést hordoznak. A nevek fennmaradása a belső tartalom teljes átalakulását, megválto­
zását, sőt kiüresedését is takarhatja: „mert a mai néprajztudomány a maga tájfogalmát csak
akkor fogja föl helyesen, ha azt nemcsak történeti produktumnak, vagyis egy fejlődés eredmé­
nyének tekinti, hanem magát a produktumot is, mert csupán egy időszakban létezett, egyszer s
mindenkorra múlt időbe teszi, mára érvénytelennek tartja vagy legfeljebb megszorításokkal, a
változásokat hangsúlyozva ismeri el létezésüket a jelenünkben.”41
A szemléletváltást jelzi az is, hogy fokozatosan megszabadul néprajzunk az etnikai cso­
port mereven értelmezett, alapvetően valamilyen kulturális tartalommal konkrét térhez kötött
fogalmától is. Jóllehet az angolszász értelmezésben etnikai csoport/közösség olyan tág, laza
értelmezési határokkal rendelkező fogalom, és olyan lényegi különbségek választják el
páijától, a kultúmemzeti etnikai csoport tartalmától, hogy azt kell mondanunk, szinte csak a
név azonos, és két különálló terminusról van szó: „nem szabad összetéveszteni az »etnikai
csoport« terminust mint néprajzi analitikus fogalmat az etnikai identitással (etnicitással)
rendelkező csoport fogalmával. Az első fogalom absztrakt kategória, amelyet különböző kul­

38 Nemes Nagy J. (szerk.) 1995. 274; Magyar nagylexikon 2002. 368; Soós E. 1999. 136-137; Pálné
Kovács I. 1999; Süli-Zakar I. (szerk.) 2003; Tóth J. Pap N. 2002. 287-304; Lengyel I.
Rechnitzer J. 2004. 26-51.
39 Bourdieu, P. 1985. 7-22; Hofer T. 1980. 103-129; Paasi, A. 1989. 70-79; Enyedi Gy. 1990. 393-
401; Enyedi Gy. 1996; Csüllög G. 1997.291-296.
40 Glatz F. 1994. 34-38.; Éger Gy. 2000. 27-30.; Haslinger, P. 1999. 3-11.
41 Kosa L. 1990. 35.
24 Keményt! Róbert

turális jellemzők alapján alakítottak ki, és a beletartozó személyek nem mindig rendelkeznek
közös identitással, a második létrejöttében viszont a kulturális sajátosságok nem játszanak
feltétlenül elsődleges szerepet, legfeljebb mint tetszőlegesen kiragadott szimbólumok.”42
Illetve: „a magyar néprajzi szakirodalomban a csoport jelentése bizonyos fokig eltér a szo­
ciológiában és a szociálpszichológiában használt jelentéstől. E két tudományszakban a belső
irányzatok [...] azonban megegyeznek abban, hogy bizonyos fokú szervezettséget, szerkeze­
tet, közös célt, [...] valamilyen fomiájú és minőségű [...] kapcsolatot feltételeznek. A nép­
rajzi csoport viszont [...] elsősorban kulturális és földrajzi közösség.”4^ Ebből következően
nem is lehet a két szóalak jelentését összehasonlítani, vagy ha mégis egymás mellé
helyezzük a terminusokat, akkor esetleg a lehetséges halvány érintkezési pontokról szabad
csupán beszélni. Érintkezési pontokról, amelyek annak köszönhetőek, hogy a nyugati etnikai
csoport fogalmában minden benne van, azaz a régi és új kisebbségek (történeti határválto­
zások - mai bevándorlás) mellett igen periférikusán a mi etnikai csoportunkhoz hasonló
etnikai maradvány közösségek is (pl. bajorok -1. alább).44
Közép-Kelet- és Délkelet-Európa kultúmemzeti keretei között az etnikai csoport fo­
galmában az államnemzettől eltérő szempontok dominálnak tehát: ez a nemzettípus közös
kultúrájú és hagyományú (múltú) jellegzetesen integrált kulturális népközösséget ért az
etnikai csoport alatt, amelynek tagjait összeköti az azonos eredettudat, a kultúrát, a
történeti, illetve a mindennapi tapasztalatokat a csoporthoz tartozók közösen birtokolják, és
ezeknek az alapján közös, meghatározott identitással, összetartozás-tudattal rendelkez­
nek.45 Az etnikai csoport e meghatározásában tehát a fő hangsúly a kiválasztott kulturális
vonások együttesén nyugszik. De ezek a kulturális jelenségek sokszor nem esnek egybe
más jelenségekkel (pl. vallás, politikai szerkezet, gazdasági forma).
A kultúmemzet etnikai csoport elgondolása tehát úgy is értelmezhető, hogy az etnikai
csoport objektív szempontok alapján megközelíthető, stabil, a folyamatosan változó társa­
dalmi helyzetektől független közösség. Létét nemcsak változatlan kulturális jegyei, hanem
a csoport történeti kontinuitása is igazolja. Az etnikai csoport határai tehát (valamilyen
kulturális szempontrendszer alapján) jól körülírhatók, ennek következtében tagjai egy adott
időpontban megszámlálhatok. Sőt! Az etnikai csoport e megközelítéséből adódó mérhető­
sége erősíti magát az alapelgondolást is, hiszen az etnikai csoportok stabilitását maga a
mérhetőség is biztosítja: az adott etnikai csoport jellemzésekor kiemelten fontos adat a
csoporthoz tartozók száma (pl. a székelyek esetében).
Az etnikai csoport (etnikai közösség) nyugati és keleti, egyben a mérés lehetőségét is
magában foglaló értelmezése között az a döntő különbség, hogy bár mind a két felfogásban
jelen van az „ők és mi” („mi”-tudat, ill. külső elhatárolás) kettőssége, bizonyos kulturális
jegyek azonossága mentén alakuló kollektív identitás szerveződésének lehetősége, a kul­
túmemzeti megközelítés az etnikai csoportot tudati kritériumok alapján meghatározható
(így felmérhető) valós, az államnemzeti álláspont a társadalmi szerveződés velejárójaként
kialakuló nem valós csoportnak tételezi.46 Azaz a nyugati elgondolásban az etnikai csoport
kollektív identitása és kulturális ismérvei nem tartósak, nem eleve adottak, hanem mindig

42 Wilhelm G. 1996. 29.

43 Kosa L. 1990. 22.; 1. még ehhez Stavenhagen, R. 1991. 1282-1283.; Fejős Z. 1996. 125-127.;
Salat L. 2001.205-208.
44 Ennek a kérdésnek az árnyalt bemutatását 1. Joó R. 1988. 45^17.
45 Gunda B. 1963. 8.; Kosa L. - Filep A. 1978. 40-43.; Heckmann, F. 1992a. 30-39.
46 Barabás J. 1958. 19-27.; Kosa L. - Filep A. 1978. 42-44.; Heckmann, F. 1992b. 18-22.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 25

az illető társadalmi helyzethez igazodók. Az etnikai csoport körülírásánál a lényeg az

elhatárolódás szociális (nem mérhető) folyamatának elemzése.4
Jóllehet fentebb, a bajorok példájával említett, a keleti páijához igen hasonló értelemben,
az etnikainak egy kategóriáját képző, néprajzinak mondott csoport nyugaton is jelen van, ám
a nyugat-európai felfogás nem lezárt reliktumként közelít e közösségekhez, hanem változó
kategóriaként: „egyes közösségek szert tehetnek nemzetiségi öntudatra, vagy elvesztik azt,
illetve annak fokozatai idővel módosulnak.”4 748 Ezt a lehetőséget, mozgást jelzi Smith „etnikai
közösség” (ethnic community) meghatározása is. Smith a fogalomban a fentebb bemutatott
kultúmemzeti etnikai csoporthoz hasonlóan a közös eredetmítosz, történelmi emlékezet,
közös terület, nyelv, szokások szerepét hangsúlyozza: Az etnikai közösségek bár nem ősiek
és természetesek, de tudomásul kell venni, hogy mégis lehetnek tartósak („etnikai kitar­
tás”).4950A dinamizmus esélye a közelmúltban már a magyarországi etnikai csoport fogalmá­
ban is megjelent, hiszen egyre inkább előtérbe lép e közösségek viszonylagosságának hang-
súlyozása.30 A régió tudati tartalma miatt tehát nem áll olyanfajta egyértelmű ismérv a kuta­
tók rendelkezésére, amelynek a segítségével a valósnak tekintett etnikai, táji csoportok térbeli
határai határozottan kirajzolhatok. A regionalitás képlékeny fogalma alatt nem egy körülha­
tárolható egységet, konkrét realitást kell értenünk, hanem tehát elemzési szintet.51 Azaz itt
tetten érhető a rendszer rugalmassága: az adott területi szinten nincs, vagy már nem működik
az elvárt tudati tartalom. Nem határozottan megfogalmazva, de ennek az elvnek (szubjektivi­
tás) a csírája már benne rejlik Andrásfalvy Bertalan kistáj értelmezésében is. A „kistáj nagy­
sága egybeesik egy-egy ember tényleges látókörével, bejárt, ismert szülőföldjével, melyhez
élményszerűen kötődik.”52 Azaz a táj az egyén és a közösség/csoport identitásában betöltött
szerepének értelmezése a néprajz máig aktuális kérdése.53

Lokális tudat - makroszintű esemény

A másik véglet, hogy lokális térségi szinteken elinduló tudati folyamatok meghódítanak
felsőbb térségi szinteket, amelyek alsóbb szintek jellemzője. Régi (de egyben még mindig jól
alkalmazható) példámként hadd hozzam fel az európai görög katolikus térséget, amelyben az
eltérő nyelv, eltérő nemzetiség, nem egységes gazdaság ellenére a vallás latens régióképző erő.
Plasztikus mintát ad erre a hatóerőre Ukrajna választási térképe, amely makrotérben elvileg
nem elvárható egységes cselekvéssel a görög katolikus térségek éles törésvonal mentén a
tradicionális ortodox keleti országrészektől eltérően és a többséget tekintve (1996-ban) egysé­
gesen szavaztak. Sőt! Az ún. narancsos forradalom (2004) időszakában Ukrajna keleti (Dnye­
peren túli szlavofil) területének leválása is szóba került.54

47 Barth, F. 1996. 4; Olzak, S. 1993. 169-170.

48 Joó R. 1988.46.
49 Smith, A. D. 2000. 103.
50 Kosa L. 1985. 213-220.
51 A regionalitás társadalomtudományi kérdéséhez: Fejős Z. 1999.
52 Andrásfalvy B. 1978. 240. idézi Kosa L. 1990. 33.
53 Greverus, I-M. 1972. Legújabban 1. ide: Paládi-Kovács A. 2003a. 17-28; Paládi-Kovács A.
2003b. 7-20; Paládi-Kovács A. 2004.; Illés P. 2005. 267-299. A néprajzi régió/identitás viszonyáról
1. Nádasi É. 1979. 209-228; Kürti L. 1995. 11-53; Fejős Z. 1999. 96-109. Borsos B. 2002. 103-
112; Fejős Z. 2002. 69-84; Vásárhelyi J. 2006. 182-188.
54 Ukrajna legújabb (2006) választási eredményeinek történeti/kulturális háttérmagyarázatát legfris­
sebben 1. A Regio című folyóirat 2006. 2. száma Parlamenti választások Ukrajnában című blokkját
(Kljucskov, Bodnár-Osztapec szerzőpáros írásaival 3-24.)
26 Reményű Róbert

De lehet-e ebben az esetben a görög katolikus vallás valóságos régióformáló erejéről

beszélni? Valóban a felekezeti hovatartozás volt a döntő az ukrán elnökválasztáson?
A barthi értelemben a szituációtól függően igen: a makrostrukturális megközelítésben
általánosan elfogadott, hogy a tapasztalt viselkedés általános normaképző. Azonos
viselkedést azonos kiváltó okok sorozatának következményeként fogják fel. Azonban
Barth abból indult ki, hogy a normarendszerek nem koherensek és hatásuk nem automati­
kusan jelentkezik. Az adott helyzetbeli viselkedés csak egy konkrét válasz a kialakult szi­
tuációra: lehet különböző helyzetekre formálisan azonos viselkedéssel válaszolni és el­
képzelhető ugyanazon körülmények között több eltérő viselkedés. Azaz az egyének visel­
kedése nem mechanikusan determinált. A kialakított magatartás szituációfüggő. A „mul-
tiszkopikus megközelítés” éppen ezt, a viselkedés adott helyzet általi meghatározottságát
képes értelmezni oly módon, hogy a mikrojelenségek elemzésére koncentrál, hiszen az
összetett társadalmi (makro-) szint a mikrocselekedetekből épül fel. Barth a változásra he­
lyezi a hangsúlyt. Mivel a mikrocselekedetek (viselkedések) a folyamatos alkalmazkodás
kényszere miatt állandóan változnak, a makroszint is formálódik. És bár vannak az össze­
tett szintnek kivehető jellegzetességei, amelyeket fel kell ismerni, nem lehet az egyének
magatartásmódozatait minden esetben ezzel magyarázni.55
Az 1996-os ukrán elnökválasztás eredményei formálisan valóban egy régióvá formálták
a nyugati görög katolikus területeket. Nagyobb léptékű (makroszintű) keretként tehát
mondhatjuk, hogy ebben a szimbolikus társadalmi konfliktusban szerepet játszhatott a
vallás. Ám a két évvel későbbi parlamenti választáson a döntő, egységes tudati tartalom
nem a nyugatias erők hatalomra juttatása, hanem a kommunisták hatalomszerzésének
magakadályozása volt. A cél elérése érdekében ekkor jó volt a nemzeti erő, a nacionalista
RUH, amely nagy támogatást szerzett a görög katolikus ukrán megyékben. Egy - jelen
esetben - választási térkép azonban nem azonos a területtel!56 A méretaránytól függően
nem ugyanúgy adja vissza a tér jellegzetességeit. A geomorfológia és a földrajz rengeteg
térbeli léptékkel (szinttel) szembesül, ezért hozzá van szokva a többszörös oksági és nem
feltétlenül egybeeső magyarázati mintákhoz.57 Sőt! Hiszen a megismételt elnökválasztás­
nál (2004) már a Dnyeper volt a határ, azaz Juscsenkóra nemcsak a legnyugatibb - egykori
galíciai - görög katolikus ukránok szavaztak nagy számban, hanem az ortodoxok is!
A két kiragadott eset mellett számos más, kettős arcú (társadalmi/területi) regionális je­
lenséget fel lehetne sorolni. Ám azt jelzik a fenti példák, hogy egy bizonyos területi szinthez
számos mentális folyamat kapcsolható, azaz az adott térség működésének (mely társadalmi
mozgatóerők, milyen mértékben jellemzik) megértéséhez lehet, hogy nem a természetes
módon az adott hierarchiabeli lépcsőfok elvárt eszmei, hanem más szintekhez kötött (pl.
vállalati szintű) tudati folyamatok működnek a háttérben. És csak ezek feltárásával tudjuk az
adott régió másik, térbeli vetületét is értelmezni. De ez fordítva is igaz. Lehet, hogy területi­
leg mesterségesen kijelölt régiótól várják el a tudati (és gazdasági) tartalom megteremtő-
dését, intézményesülését, mivel eredetileg nem jellemzi az egység élménye az adott területet.
Többnyire ilyen alakulatok az úgynevezett eurorégiók, amelyek több ország határ menti
részterületei közötti együttműködés intézményesített formái.58

55 Rosental, P-A. é. n. 75-76.

56 A választási térképet 1. Keményfi R. 2004. 27.
37 Lepetit, B. é. n. 45 -47.
58 Éger Gy. 2000. 53.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 27

Lokális tér - felsőbb szintű tudat

Sőt a rendszer megengedi azt is, hogy az új, alapvetően térhez kapcsolódó entitás kiala­
kulását (pl. lokalitás) ne is kössük szintekhez és a térbeliséghez, hanem más oldaláról
közelítsük meg: „Számomra a lokalitás mindenekelőtt kapcsolatokat és kontextusokat, és
nem fokozatokat vagy térbeliséget jelent. Összetett fenomenológiai minőségnek tartom,
melyet a társadalmi közvetlenség érzete, az interaktivitás technológiái, és a viszonylagossá
vált kontextusok közötti kapcsolatsor hoz létre.”59 Ebben az esetben tehát a társulási haj­
lamra, mint a lokalitás fő jellemzőjére irányul a figyelem. Ám mivel a lokalitás fogalma a
közbeszédben annyira térhez kötött entitás, hogy a kutatónak a célkitűzése szerint el kellett
ettől a nézettől határolódnia.
Ugyanide kapcsolható az a vizsgálat is, amely Homokmégy szomszédsági rendszerének
elemzésére irányult. A tereptapasztalatok azt mutatják, hogy a szomszédság térbeli határai
igen rugalmasak. Nem feltétlenül a közvetlen térbeli környezetet értjük a fogalom alatt. A tér­
beliséget felülmúlhatják a társadalmi kötődések, viszonyok. A távolabb lakó falubéliek,
barátok sokkal komolyabb szerepet játszanak a lokális identitás formálásában, mint a
közvetlen környezet. A társadalmi kötődések erőteljesebbek lehetnek, mint a territoriálisak.60
Az előbb leírt elvnek megfelelően a háromszintű rendszer átjárhatósága olyan keretet
biztosíthat, amely alkalmas a földrajzi, a néprajzi és történelmi régiófogalmak összehan­
golására. Milyen esetekben kell a régiófogalom egyik vagy a másik (tudati, területi) elemét
előtérbe helyezni, hogy a tudományok régiókoncepciói lehetőleg minél pontosabban át­
fedjék egymást.61
A térbeliség néprajzi vizsgálatára tehát a térségi szintek olyan rendszert alkotnak,
amelynek képlékenységét párhuzamba állíthatjuk más, hasonlóan plasztikus elméleti
konstrukciókkal. Például Arnold Van Gennep átmeneti rítus fogalmának hármas rend­
szerével (elválasztás, eltávolítás/átvitel, beillesztés). Hiszen a látószög nagyságától függő­
en az életfordulókhoz kötött rítusok legapróbb szokásában is kimutathatjuk az átmeneti
rítusok minden szakaszát. Ugyanígy, a célnak megfelelően alakítható a Van Gennep el­
méletére épülő Victor Tumer-i rítuselméletnek hármas tagolása is. Éppen e dinamikájának
köszönhetően az etnicitás kutatásában is jól alkalmazható Turner rendszere.62
Összegzésként azt mondhatjuk, hogy a társadalomkutatás térbeli aspektusinak elemzé­
seiben nem lehet élesen, törésvonalak mentén egyik vagy másik diszciplínáról beszélni.
Már a múlt század első felében felismeri a földrajztudomány, hogy nagyon nehéz a térbeli­
ség kérdésénél a tudományos határterületek pontos elválasztása. Éppen ezért kell a
tudományok lényegi magjára koncentrálnunk, hiszen így az egymást elválasztó/átfedő
diszciplináris határok/határmezők értelemszerűen maguktól rajzolódnak ki: „A perifériák
felől jövő geográfus is kezd elfordulni a határkérdések pontos és világos meghatározásra
sohasem vezető megállapításaitól és a belső lényeg felé fordul.”63
A bemutatott hármas felosztású megközelítés tehát nem elválasztja, hanem a kutatási
célnak megfelelően képlékenyen egységesíti az egzakt térbeli és az alapvetően puha társa­
dalmi folyamatokat. Ebből viszont az is következik, hogy amint a dinamikus földrajz
megnyílt az egyedi, individuális hely, és az egyéni mikroterek felé, úgy a néprajzi szemlé­

69 Appadurai, A. 2001. 3., illetve Hoppál M. 2002. 125-133.

60 Rezessy A. 2001. 9.
61 L. erre komoly kísérletet gazdag szakirodalomra támaszkodva: Csíki T. 2000. 347-359.
62 Turner, V. 1997. 51-63; Turner, V. 2002.
63 Teleki P. 1996. 100.
28 Keményfí Róbert

let hagyományos mikroszintű térbeliségét bátran ki kell hogy egészítsük a nagytérségi

szemlélettel. De ez a szemlélet ne csupán a kulturális jelenségekre (hiszen ez jelen van a
néprajzban), hanem az adott kultúrterület politikai, gazdasági szempontokat is magában
foglaló komplex működésére irányuljon.

Egzakt geofaktorok? - nemzeti olvasatok

Az utolsó mondatban megfogalmazott, az átjárhatóság elvének megfelelően át kell gon­

dolnunk azt az alapvető kérdést, hogy hol vannak az objektív tér és a mentális/szimbolikus
társadalmi jelenségek között ennek a bizonyos átmenetnek a határai.
A múlt század első felében ugyanis a geográfia új szerepkörben találta magát, hiszen a
trianoni döntés megfosztotta az országot földrajzi „tömegétől”, „tömörségétől”, „lét- és lát-
terétől”, középhatalmi státusától.6465A honi földrajzot a Kárpát-medencében megszerveződő
új államrendet megteremtő béke egyre markánsabb érvrendszer kidolgozására kényszerí­
tette. Alapvető céllá vált az egységes (tehát megbonthatatlan) magyar nemzeti és államtér­
idea minél szélesebb geográfiai érvrendszeren nyugvó kidolgozása. Több, egymást hol
kiegészítő, hol egymásra épülő szál térképzetei mozaikszerűen, hol konkrét politikai elvá­
rásokra, megrendelésekre született, hol pedig a tudományos alapkutatások eredményeit
aknázták ki politikai döntéshozók. Ennek az új szerepkörnek, elvárásnak az eredménye­
képpen a földrajz felsorakozott a magyarságtudományok közé. Habár a magyarságtudo­
mányok központi magját a néprajz mint a „hamisítatlan, gyökeres magyar kultúra” leté­
teményesét, a parasztságot vizsgáló tudomány képviselte,63 illetve a magyarságtudomá­
nyok elsősorban társadalmi/kulturális diszciplínák együttesét jelentik, a két világháború
közötti időszak honi geográfiáját is idesorolhatjuk. Hiszen a földrajz mindkét ága olyan
érvrendszert dolgozott ki, amely a társadalomföldrajzi érvekkel (emberföldrajz) párhuza­
mosan természettudományi szigorúsággal (fizikai földrajz) igyekezett igazolni a magyar
államtér és a magyar államhatárok sérthetetlenségét, a magyar kultúrának szinte a termé­
szeti környezetbe való mély beágyazottságát. Amint a magyarságtudományok a magyar
nemzet kulturális állapotának válságából keresték a kiutat, úgy a geográfia - szintén mint­
egy sorstudományként66 - a magyar kultúra szétesett létterét igyekezett töretlenül egy­
ségben láttatni, és e kultúra térkereteinek ismételt legitimációt szerezni. Azaz természeti
tényezők kaptak szerepet a nemzetépítés társadalmi/kulturális folyamatában. Ám ezek a
gondolati szerkezetek alapvetően téves tudományfilozófiai alapokon nyugodtak.

1. Téves geofilozófla
Társadalmi jelenségek értelmezése természeti (természettudományi) alapokon nem
más, mint - profán szóhasználattal - fából vaskarika készítése. A 19. század végének tudo­
mányfilozófiája ugyanis már pontosan tisztázta a természettudományok és a szellemtu­
dományok egymáshoz való viszonyát. A természettudományok minden korábbi várakozást
meghaladó fejlődésének bölcseleti értékű magyarázata iránti igény eredménye volt a 19.
század utolsó harmadára kibontakozó neokantiánus irányzat. Az a kulcskérdés neveze­
tesen, hogy lehetséges-e objektív társadalomtudomány, a neokantiánusok által felvetett és
alaposan körüljárt téma:

64 Strömpi G. 1922. 27-32.

65 Kosa L. 1989. 198-210.
66 Bibó 1. 1986. 553.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 29

„A 19. század utolsó harmadában a német filozófia egyik kiemelkedő törekvése volt a szel­
lemtudományok tudományparadigmájának pontosítása. Felismerésük, mely szerint a tárgy­
kijelölés, valamint a módszertan a szellemtudományok esetében radikálisan eltér a ter­
mészettudományok gyakorlatától, szisztematikus kimunkálásra szorult. A szellem (Geist)
fogalma a hegeli szubjektív idealizmus hagyományainak követésére és részben meg­
haladására utal, amennyiben a szellemtudományok tárgyát mindig reflektált kognitív tar­
talomként határozza meg és elkülöníti a természettudományok objektív törvényszerűsé­
gekre épülő tárgykijelölési eljárásától. Wilhelm Windelband [...] megfogalmazta,67 hogy
egy tárgy vizsgálatakor a kutató két egymással szembeállítható stratégiai pozíciót foglalhat
el. A nomotetikus szemlélet, azaz egy tárgyra jellemző törvényszerűségek megállapítását
célzó kutatói magatartás mellett létezik az idiografikus beállítódás, a tárgy partikuláris
különneműségét megalapozó tulajdonságainak leírására irányuló kísérlet.”68 Az iskola a
szellemtudományok tárgyát tehát mindig reflektált, állandóan változó tartalomként hatá­
rozta meg és elkülönítette a természettudományok objektív törvényszerűségekre épülő
tárgykijelölési eljárásától. Nem lehet tehát a kétféle megközelítést és kutatási gyakorlatot
összemosni.
Ezt a az alaptételt feladva (el nem ismerve) a két világháború között megjelentek azok az
érvrendszerek, amelyek igyekeztek a nép és a fizikai tér (természeti környezet) közötti kap­
csolatot keresni, a kettő nehezen megfogható rejtélyes viszonyát (nép-tér) történeti távlatokba
helyezve feloldani, elvitathatatlan képzetként felmutatni (mitologizálás). A magyar politikai tér
tájelméleti indokoltságára, a kettő - politikai és táj - közötti szoros összefüggés bizonyítására a
kor geográfusai számos természetföldrajzi érvet sorakoztattak fel.69
E félrevezető kettősségnél említhetjük például Rónai államhatár-tartósság térképeit.
A ratzeli gyökerekből serkent német politikai földrajz nyomán a honi geográfia is markánsan
fogalmazza meg azt a kérdést, hogy milyen természeti jelenségek, táji elemek (geofaktorok),
tájkarakter felel meg az ideális államhatárnak? Az ezeréves határok futásának ideális jellegét
éppen egy olyan faktorral vélték bizonyítani, amely a geográfiában a legnehezebben
értelmezhető, térben leképezhető, nevezetesen az idővel. Ebben a gondolkodásban az ál­
lamhatárok nem szimpla társadalmi keretek, egységes, a mindenkori nemzetközi hatalmi vi-
szonyokat/megállapodásokat tükröző jogi/adózási területeket egybefogó választóvonalak,
hanem a természeti determinizmus által statikusan, a természeti törvények alapján meghatá­
rozott rendszerek, melyekhez igazodnia kell a társadalmi szerveződéseknek.
Ugyanilyen elveket követett a Tisia-masszívum gondolata is, amely egységes kőzetala­
pot feltételezett a Kárpát-medence alatt. Az elmélet már megdőlt, de nagy szerepet kapott a
két világháború között az egységes államtér-elv kimunkálásában, hiszen „származástani
nézőpontból nyilván mindazon terület, mely a Tisia-tömb tetején van, szorosan összetarto­
zik, s velük ugyancsak egységesen szemben áll a redőkeret. [...] A Tisia-tömb területét ne­
vezhetjük Belső-Magyarországnak, a redőkeretét Külső-Magyarországnak. Belső-Magyar-
országot teljes joggal nevezhetjük az ország törzsének vagy anyaországnak.”70 Azaz a
magyar államtér nem társadalmi/történeti folyamatok eredménye, hanem több százmillió
évvel ezelőtt kialakult természeti rend!

67 Wilhelm Windelband (1848-1915) e tárgyban híressé vált rektori székfoglaló előadásának teljes
szövegét 1. http://www.fh-augsburg.de/~harsch/germanica/Chronologie/19JhAVindelband/win_re
68 Biczó G. 2004. 145-160.
69 Részletesen, számos idézettel 1. Hajdú 1996:137-150; Hajdú 2001. 51-64.
70 Prinz 1935.46.
30 Keményfi Róbert

2. Táj és „geopolitika”
Ugyanez a félrevezető kettősség (természet/társadalom) jellemezte a két világháború
közötti időszak magyar Kárpát-medence tájbeosztási kísérleteit is. A természeti tájegysé­
gek határai tulajdonképpen a történeti régiókat (és egyben a magyar a Trianon előtti ál­
lamteret) legitimálták. A román nemzetépítés folyamatában természetszerűleg ugyanez a
szemlélet érvényesült, csak persze fordított érdekrendszerben. A gyulafehérvári egyesülés
(1918. december 1.) nem csupán „a Magyarországon élő románok visszatérését” jelentette
az anyaországhoz, hanem Erdély és Románia természetfóldrajzilag is egységes területi
megalkotását: „A román és magyar tájszemlélet néhány tekintetben határozottan elkülönül
egymástól. Román szerzők általában a hegységektől a síkságok felé tartva, centrifugális
rendszerben tárgyalják országukat, a Kárpátok két oldalának különbségeit elmossák [...] A
magyar tájszemlélet a Kárpátok két oldala közötti különbségeket hangsúlyozza [...] A két
szemléletben egyaránt tetten érhető az államnemzeti eredet, nem fordítanak elegendő
figyelmet a határokat átlépő kapcsolódásokra.”71
Azaz a román és a magyar tájszemlélet egyértelműen államhatárcentrikus. A ma­
gyarság számára a Kárpátok keleti vonulata a trianoni döntésig (1920) egyben „érint­
hetetlen” állam- és egyben tájhatár, míg a román tudományosság számára a Kárpátok vo­
nulata csupán egy természeti objektum, amelynek két oldalán nem különbségek, hanem
természeti párhuzamok vannak: „Román szerzők [...] az Erdélyi-középhegységet »Nyu­
gati-Kárpátok« néven emlegetik, a magassági kategóriákat a hegység, dombság, síkság
1/3-1/3-1/3-os »ideális« arányának megfelelően állapítják meg. Ugyanakkor a magyar
tájszemlélet (ideértve az erdélyi magyar kutatók zömét is) [...] az Erdélyi-kö­
zéphegységet belső válaszfalnak tekinti, a Kárpátok szakaszolását a medence belsejéből
nézve égtájak szerint oldja meg.”7273
A magyar tájkataszter tehát Erdélyre másként tekint, mint a román tájbeosztás. Néző­
pont kérdése, hogy milyen módon csoportosítunk geofaktorokat és képzünk egzaktnak vélt
természeti tájakat. Hiszen a tájtényezők ügyes rendezésével teljesen más (akár or­
szághatárokhoz is igazodó...) tájhatárokat kaphatunk ugyanarról a vidékről.
Ebben a szellemben írt a román kartográfia a második bécsi döntés után az ország (Ro­
mánia) területéről úgy, hogy a magyar annexióval sérült az ország természeti képe. Sőt, az
elveszített terület Magyarország természeti tájaival (a pusztával: a Tisza alluviális síkjával)
nem harmonizál, tehát Magyarország tőle idegen, anorganikus természeti régiót szerzett
meg, a bécsi döntés különböző tájakat szervetlen keretek között egyesített.7j De a magyar
fél is ragaszkodott az álláspontjához. A két világháború közötti időszak honi táj felosztásai
továbbra is a „Kárpátok mint éles természeti határ” elvet követték, és aprólékosan
bizonyították.74 Természetesen mind a két részről érthetőek ezek a tájbeosztási/felosztási
megfontolások. Magyarországnak a felbomlott államkeretei folyamatosságát kellett
legitimálnia, a román geográfia pedig egy teljesen új, addig nem létező államterület
szervességét igyekezett felmutatni. Nyilvánvaló, hogy a teljesen más történeti, földrajzi,
kulturális hagyományokkal rendelkező tájak (új) egységes Román Állammá alakításának
szolgálatába állították a természeti földrajzot is.

Hajdú-Moharos J. - Sasi A. - Erős L. 1993. 16.

72 Hajdú-Moharos J. 1997. 197 -198.
73 The Historical and Ethnic... 1942. 44.
74 A teljesség igénye nélkül 1. Cholnoky J. 1929; Prinz Gy. 1936. 295; Teleki P. 1936. 449; Bulla B.
- Mendöl T. 1947. L. továbbá a témakörre vonatkozó részletes szakirodalommal: Hajdú-Moharos J.
1996. 249-257; Hajdú-Moharos J. 2000. 190-303.
 Térbeliség, térszerveződés, térszintek: tájak - régiók 31

3. Feloldás: közös hierarchiaszintek

Itt kell visszatérnünk a tanulmány első felében leírtakhoz. A magyar és a román geográ­
fusok ugyanis felismerték, hogy a nemzetállami érdekeken túlmutató közös nevezőt a fő hie­
rarchiaszintek és tagolások kölcsönös elismerése jelentheti.7' A harmonizált tájbeosztás
figyelembe veszi a román kutatási eredményeket, nevezéktant, illetve a Kárpátok mindkét
oldalát ugyanazon tájtényezők alapján egyenlő részletességgel osztja be. 6 Természetesen
napjaink geográfiájában is jelen vannak az egyes mező- és mikrotájak lehatárolásában a vi­
ták, de ezek a nézeteltérések ott vannak, ahol kell lenniük, azaz (nemzetiségi hovatartozástól
független) szigorú tudományosság keretein belül: „Déli Kárpátok. [...] A hegyvonulat K-i
határát többen megkérdőjelezik. [...] A választóvonal bonyolultságát mutatja, hogy a Leaota
kristályos tömege már a Fogarasi-havasok kristályosával mutat hasonlóságot. A román geo­
morfológiai irodalomban is szintén megosztottak a vélemények. A geológusok egy része, és
a régi geográfusok szintén a Törcsvári-hágónál [...] húzta meg a határt (Emm. De marton, G.
Vălsan, M. David).”757677
Továbbra is kérdés viszont, hogy erre az alapjában geomorfológiai rendszerre hogyan
építhető rá a társadalmi/kulturális vetület? Milyen módon lehet megfeleltetni természeti tá-
jakat/területeket társadalmi térkategóriákkal, illetve túllépni merev államépítő mítoszokon?
Úgy, hogy a meggyökeresedett történeti/néprajzi tájakban nem egymástól elhatárolt ter­
mészeti egységeket is láttatunk, hanem az etnikai hovatartozástól függetlenül azt vizsgáljuk,
hogy milyen áthatások, párhuzamok élnek az „egzakt geofaktorok” által kijelölhető területek
között. Hiszen a néprajz/kultúrgeográfia a precízen meghatározott természeti kistájakon (mik-
roszint) túlnyúló, több tájat gazdálkodási egységgé formáló (mezoszintü) életmódbeli ázonos-
ságokat ismert fel. Jó példa erre az a kutatási eredmény, amely éppen a legmitikusabb magyar
határszakasz, a Keleti-Kárpátok elszigetelő jellegét cáfolja meg. Az „ezeréves határ” nem éles
választóvonal. A gyimesi román-magyar kontaktzónában végzett terepmunka a hegység
egyenesen nem elhatároló, hanem életmódbeli összekötő szerepét mutatta ki.78 Ez persze nem
jelenti azt, hogy ez az állapot, az életmódbeli párhuzam (alapvetően szellemtudományi értel­
mezési mező) természettudományi szigorral (1. a kérdést feljebb: Windelbandnál) „örök idő­
kig” így is marad. Társadalmi folyamatok (pl. elöregedés, migráció, a népesség szerkezetének
megváltozása, háború) akár „ki is igazíthatja” a természeti és a szociális tér között lévő eltérést.
Éppen ezért beszél a szakirodalom a történeti egységek és természeti tájak egybevetítéséről
úgy, hogy ez a legkényesebb, legnehezebben megfogható része, tudományos kérdése a táj­
beosztási kísérleteknek.79

75 Hajdú-Moharos J. 1997. 198.

76 Térképet, román szakirodalmi kitekintést 1. Hajdú-Moharos J. - Sasi A. Erős L. 1993. A munka
méltatását 1. Kázmér M. 1993. 302-303; Karátson D. 2002. 281-282. A román tájbeosztást 1. Mono­
grafia... 1960. XXVII
77 Pinczés Z. 1995.4-5.
78 Ilyés 2004. 189-212.
79 Hajdú-Moharos J. 1996. 255.
TÖ R TÉN ELEM , N YELV, INTÉZM ÉNYEK
Csetri Elek

A ranyosszék kialakulásáról1

Aranyosszék a mai ember szemében inkább földrajzi fogalom, de a vidék lakói a tör­
ténelemben járatosabb nemzettársainkkal együtt őrzik e terület gazdag hagyományait, sa­
játos múltjának emlékeit. A táj elnevezésében foglalt szék szó utal arra, hogy e vidék né­
pessége - bár Erdély szívében helyezkedik el és történetét a vármegyék helyzetének ala­
kulása nagyban befolyásolta - végső fokon a székely fejlődés külön útját követte. Méltán
szentelte Orbán Balázs monumentális művének, a Székelyföld leírásának V. kötetét Ara­
nyosszéknek.
Csakhogy Aranyosszék kialakulásának kutatója sokkal szerencsésebb helyzetben van,
mint a székelység egészének eredetét nyomozó társa. Hiszen az utóbbi kérdésben teljes a
bizonytalanság, s eloszlatására a közeljövőben kevés a remény. A székely eredet és meg­
telepedés bonyolult kérdésének megnyugtató tisztázására választ csakis a komplex kutatási
módszer: a régészet, történet- és nyelvtudomány, néprajz, embertan és más ágazatok össze­
hangolt alkalmazása adhat. Ellenben Aranyosszék kezdeteit illetőleg jóval előbbre jutott
tudományosságunk. Aranyosszék kialakulása kezdeteinek 13. század utolsó harmadára eső
kérdésében a historikus az írásos források tisztább vizéből meríthet.
Aranyosszék földrajzi értelemben nem épült bele a Székelyföldbe, attól elkülönülve,
nem Erdély keleti peremén, hanem a medence szívében járta a maga útját. De több mint
hat évszázados különállása során az általános székely történelmi múlt részévé vált, lakos­
sága az egységes székely népelemhez tartozott és fennmaradása népi életerejének bizony­
sága. Ugyanakkor a többi székely székektől nyugatabbra eső fekvése folytán népe - mint
kisebb testvér - nemegyszer sajátos vonásokat alakított ki, más magatartásformákat öltött
magára. Mindebben elszigeteltsége, a vármegyékbe való beékeltsége, a szomszédos terü­
letek társadalmi fejlődése, a nemesség és jobbágyság intézményeinek közelsége és befo­
lyása is szerepet játszott.
Az alábbiakban a történelmi adatok számbavételével és átrostálásával azt kíséreljük
meg, hogy a vidék múltjának egyik alapkérdéséről, Aranyosszék kialakulásáról szóljunk.
Témánk felvetésének annál nagyobb szükségét érezzük, mert Orbán Balázs több mint 130
évet megért összefoglalása után hasonló tárgyú számbavétel elvégzésével mai napig adós
történetírásunk. Úgy érezzük, hogy általános monográfiák és résztanulmányok után csakis
a vázlatos összegezés lehet a célunk. Szakirodalmi tájékoztatást az egyes részkérdések
kapcsán adunk.
Lehetetlen Aranyosszék múltjáról úgy szólani, hogy a székelység egészének történelmét
ne érintsük, hiszen területünk népessége abból ágazott ki, abból kinőve, régebbi pátriájából
nyugatabbra vándorolva települt meg mai lakhelyére. Szót kell ejtenünk a székelyek Aranyos
vidéki megtelepedése körülményeiről, időszakáról, azt követőleg a tárgyunk gerincét képező
szék megszületéséről, intézményei mibenlétéről és tisztségviselőiről, az Aranyosszékbe
illeszkedő falvakról, hogy természetszerűleg eljussunk a székely jog és székely szabadság
kérdéséhez, annak aranyosszéki jelenlétéhez, a népesség alakulásának érintéséhez és a
székely múltban annyira lényeges katonai szerepének bemutatásához. Az érintett jelenségek-1

1 Tanulmányuk első formája a Korunk felkérésére 1974-ban készült, kinyomtatva készen állt, mikor
a cenzúra megakadályozta megjelenését. Jelen tanulmányunk az előbbinek teljesen átdolgozott és
kibővített formája.
 36 Csetri Elek

események feltárása elvezet a székelység sajátos szabad társadalmának, a tria genera

Siculorum további rétegződéséhez, a feudalizmus általános fejlődése során érvényesülő
nemesi birtokos osztály és székely jobbágyosodás bonyolult kérdéséhez.
1. A székelység múltjának egyik legvitatottabb kérdése az eredet problematikája. Az
igazsághoz legközelebb talán Kristó Gyula áll, aki az utóbbi időben legbehatóbban foglal­
kozott a székely eredetkérdéssel.2 Kristó Gyula az előtte már többek által is elfogadott el­
méletet újította fel. Eszerint a székelyek ősei a bolgár-törökséghez tartozó lovasnomád isz-
kilek, eszkilek, eszekelek lehettek, akik a dél-orosz pusztaságokon tartózkodva a 9. század
első felében csatlakoztak a magyarokhoz, s a törzsszövetséget alkotó, vérszerződésre lépő
magyar közösség tagjaivá váltak. Kezdetben tehát török nyelvet beszéltek, de a magyar
törzsszövetséghez csatlakozva, annak tagjaként, fokozatosan a vezető törzs magyar nyelvét
is megismerték-használták, egy időre kétnyelvűvé váltak, a törököt és magyart egyaránt
beszélték, majd az együttélés századai alatt nyelvcserével egységesen magyar anyanyelvű­
vé és az akkori magyarság szerves részévé váltak. A székely rovásírásban használatos,
döntő többségükben ótörök, türk betűk is török eredetre vallanak. A székelység körében
mai napig élő hun származás-rokonság hagyományának talán az lehet a magyarázata, hogy
a Fekete-tengertől északra fekvő, pontoszi tartózkodásuk idején a székelyek őseit a hun­
bolgár törzsekkel közös kötelék kapcsolta össze, s ezen népcsoportok körében elterjedt és
népszerű nézetként élt az Attila dicső birodalmához tartozás tudata. Ide tartozik Csaba
királyfi, Attila legidősebb fiának székelyek körében élő hősmondája, aki a hun birodalom
összeomlása után keletre vándorolt, s akit hadaival a székelyek ősükként és megmentőjük-
ként visszavárnak. Kétségtelen, hogy a székelyek magyarokhoz való csatlakozása etnikai
egységük megőrzésével történt meg.3
Történetükből adódott, hogy a nomád birodalmak szokásrendjének megfelelően, mint
utoljára csatlakozott népcsoportra, a székely harcosokra hárult a magyar törzsszövetség ha­
tárainak őrzése, védelme, s ennek megfelelően az ország peremvidékén éltek. Az a feladat
hárult rájuk, amit a középkori magyar királyság időszakában, sőt az újabb kori századok
alatt is elláttak. Közülük kerültek ki a határőrzők, íjászok, lövők. Mióta történelmünk ré­
szesévé váltak, a székelyek feladata a határvidék őrzése, védelme volt, az a katonai feladat,
amely hősiességet, bátorságot, elszántságot és szívósságot kívánt meg, és ezekre a mai
napig mint ősi erényekre tekint vissza az erdélyi székely-magyarság. IV. Béla király a 13.
század derekán azt mondja a vágvölgyi székelyekről, hogy oly dicsőn harcoltak mellette,
hogy „mintegy vitézségről vitézségre szállva, királyi lelke megnyugodva gyakran gyönyör­
ködött bennük”.4 Hadi szolgálatukból adódóan szabadok voltak. Mikor a székelyekre alkal­
mazták, terminológiailag a liber szót nemcsak a szabad helyzetű ember megjelölésére
használták, hanem a személynek bizonyos kötöttségtől, alárendelt szolgálattól, vagy adótól
mentes viszonyát is értették.
Honvédelmi feladatukra bizonyíték, hogy az akkori Magyarország egész határövezeté­
ben, Dél-Dunántúltól kezdve félkörívben haladva Biharig található jelenlétükre utaló
helynévanyag, nyugaton, északon és délen egyaránt, mai lakhelyükről, a Keleti-Kárpátok­
tól nyugatra eső területekről, a Maros felső és középső folyásának vidékéről, Aranyos­
székről nem is beszélve. Jellemző, hogy a nomád, pásztorkodó időszakukból örökölt ka­
tonai feladatot Mária Terézia felélesztette, mikor a székely határőrség intézményét meg-

2 Kristó Gy. 1996.

3 Kristó Gy. 1996. 10, 19, 23, 32.; Erdély története. 1986.1. 292; Magyarország története. I. 676-677.
4 Szádeczky Kardoss L. 1927. 63.
 Aranyosszék kialakulásáról 37

szervezte. Sőt bizonyos formában határőr feladatot ellátó székely katonai egységek léte­
sültek az 1940-et követő magyar uralom évei alatt is.
Noha akkori lakóhelyét pontosan nem ismerjük, az Erdélyben (különösen a székelyek
körében) és Észak-Magyarországon élő Szent László hagyomány, emlékanyag és kultusz
arra vall, hogy a székelység részt vett a kiemelkedő katona, herceg, később meg magyar
király keleti vándomépek (kunok, besenyők, úzok, tatárok) elleni harcaiban. Valószínűleg
abban a korban, mikor a székelyek lakóhelye még nem Erdély területén feküdt.
Ha a kora középkori magyar krónikák leginkább a székelyek honfoglalás kori erdélyi
jelenlétéről és hun származásáról írnak, a 12. és azt követő századokból adataink vannak
székely könnyűlovasok harci tevékenységéről is.
Éppen az országot fenyegető külső ellenség késztetésére változott a székelység lakhe­
lye, hogy végül a keleti végeken állandósuljon. Szent István és utódai alatt a német-római
császárság, aztán a cseh-morva királyság, végül a keleti vándomépek utolsó hullámai ve­
szélyeztették Magyarországot, és a gyepűk után a székelység telepei, őrhelyei alkották az
ellenállás első vonalát. Utoljára a mai Székelyföldön telepedtek meg, és itt találtak végső
otthonra.
Tudunk arról, hogy II. István király oldalán a székelyek és besenyők részt vettek a cseh
király ellen viselt 1116. évi olsavai csatában, hogy aztán 1146-ban II. Géza alatt a Lajta
mentén végbement ütközetben oroszlánrészt vállaljanak II. Henrik osztrák őrgróf német
csapatai feletti győzelem kivívásában.5
Vitézkedésüket a 13. század közepén is folytatták. IV. Béla király 1250-ben kelt okle­
velében olvashatjuk, hogy a székelyek a szászokkal és románokkal együtt harcoltak Ascen
Burai bolgár cár ellen.6
Nem ismerjük pontosan a székelység kelet fele telepítésének pontos idejét és útvonalát.
Úgy látszik, hogy a Sebes-Körös völgyén történt Erdélybe vonulásuk. Erdélyi tartóz­
kodásukra első adatunk 1213-ból való, mikor is Vilmos gyulafehérvári püspök igényt tart a
német lovagrenddel szemben a Barnaságba települő magyarok és székelyek tizedére. 1250-
ből viszont olyan oklevél maradt fenn, amelyből kiderül, hogy az erdélyi székelyek részt
vettek Iwachin szebeni ispán 1210 körüli bolgár hadjáratában.7
Mindenesetre a 13. század elején a Küküllők vidékén éltek és a királyi várbirtok földjén
települtek le. A régészek itt élt magyar lakosság nyomaira találtak (temetők, templomok
maradványai), mint a Háromszéki medencében. A székelyek hivatásuk folytán minden bi­
zonnyal részt vettek abban a küzdelemben, amelynek során Pósa erdélyi vajda az ojtozi
szorosnál megkísérelte a tatárok rohamának feltartóztatását. A tatárjárás pusztítása a
szászokkal együtt őket is erősen megtizedelte. Az ország újjáépítése után történt népes­
ségmozgások során a Keleti-Kárpátok innenső oldalának vidékére (Sepsi, Kézdi és Orbai
szék), az ottani fennsíkokra (Csík, Gyergyó, Kászon), illetve az erdélyi Mezőségen (Maros
vidéke), a kézdiek másik része meg nyugatabbra, az Aranyos alsó folyásánál lelt otthonra.
Régebbi lakhelyüket a terjeszkedő és az Andreanummal (1224) autonómiát nyert szász
népesség foglalta el. A második tatár betörés (1285) alkalmával a székely erők hősiessé­
gükkel ismét megcsillogtatták katonai erényeiket. A kézdi székelyek hűségüket bizonyítot­
ták uralkodóik, az utolsó Árpád-házi királyok (V. István, IV. (Kun) László és III. Endre)

5 Györfíy Gy. 1941. 39.; Magyarország története. I. 1179, 1196.

6 SzOkl.VIII. 4.
7 Szádeczky Kardoss L. 1927. 85.
 38 Csetri Elek

külső és belső küzdelmei idején.8 Erre az időszakra esik a kézdi székelyek megtelepedésé­
nek engedélyezése az Aranyos-vidékén.
Az események azt mutatják, hogy Erdélybe települések után a székelység jelentősége
felértékelődött. Ha a nyugati országok felé a kapcsolatok rendezetté váltak, érintkezésük­
ben viszonylagos nyugalom állott be, viszont Keletről a nomád vándomépek állandó tá­
madásától lehetett tartani, s itt a határvédelem megerősítését országos érdek követelte meg.
Ugyanakkor a magyar királyság befolyásának kiterjesztése kelet felé mindig igényelte a
harci erőt. Mindezeket a feladatokat folytonos hadi készenlétével, tapasztalatával és súlyos
véráldozatával a harcias székely katonaelem látta el.
Hadi hivatásuk megfelelő szervezettséget igényelt. A székelyek által lakott területeket
kezdetben districtus, terra néven emlegették, ezekben nemzetségek és ágak szerint, később
falvak, falucsoportok egyesitésével tizedeket, századokat alkottak.
A 13. században szervezettségük olyan fokot ért el, hogy 1235-ben megjelent a széke­
lyek grófja, ispánja tisztség (comes ductor Siculorum), ami a székely székek felett álló
legmagasabb, király által kinevezett tisztségviselőt jelenti. A székely ispánnak katonai,
igazgatási, politikai, igazságszolgáltatási hatásköre volt. O hívta össze a székely nemzet­
gyűlést; a hatáskörébe tartozó székely székek egyetemessége a nemesi vármegyével volt
egyenrangú, ennek megfelelően a székely közösségnek nemcsak ispánja, hanem alispánja
is volt. A székely ispán először nem volt alárendelve az erdélyi vajdának, később azonban
az erdélyi vajda egyben a székelyek ispánja (comese) lett.
A 14. században a székelyek létrehozták széki szervezetüket. A székek élén kezdetben
hadnagy (maior exercitus) vagy kapitány (capitaneus sedis) állott, aki hadviselés esetén
katonáit a király vagy a vajda táborába vezette. A szék igazságszolgáltatásának vezetőjét
később királybírónak (iudex regim) nevezik, személyét a „király em beréinek tekintik,
innen származik neve. A székely közösség, a név szerint is megnevezett hét székely szék
(Udvarhely anyaszék mellett Sepsi, Orbai, Kézdi, Csík, Maros, Aranyos) élére a király ál­
tal kinevezett székely ispán (comes Siculorum, kezdetben comes ductor Siculorum) került.
Igaz, hogy a székely önkormányzat területi kiterjedése és határvonala az évszázadok
folyamán sokat változott, éppúgy, mint az egyes székek földrajzi kerete, ugyanúgy tiszt­
viselőinek elnevezése is, de a létrejött széki kormányzási intézmény olyan közhatóság volt,
amely a vármegyével volt egyenrangú, és jóformán Magyarország 1872. évi közigazgatási
átszervezéséig életképesnek bizonyult.9
Lévén katonanép, a székelység hadi feladatainak ellátása megfelelő szervezettséget igé­
nyelt. A székely népesség középkori hadiszervezete nemzetségi alapon történt, a tele-
pülések-falvak rendszerébe épült bele, azok mindenikében - éppúgy, mint a királyi várak
tartozékaiban - egységek: tizedek alakultak, falucsoportonként pedig századok. Az egyes
székek katonai egységei élén a hadnagy állott, míg az egész székely hadat a székely ispán
(comes) vezette.
A székely comes által vezetett székely székek egyetemessége saját ügyei intézésében
autonómiával rendelkezett. Helyzetét nem rendezte ugyan egy Andreanumhoz hasonló
szabályozás, de a katonai hivatás, az ősi székely jog, önkormányzatuk legfőbb képviseleti
szerve, a nemzetgyűlés határozatainak kötelező volta, a közös eredet, a „nemzeti öntudat”,
a székek egységes szervezete, a központi hatalom utasításainak kihirdetése és végrehajtása,
a közrend biztosítása, az őket összefűző vérségi kapcsolat lehetővé tette a székely közösség
számára az érdekegyesítést kívánó közös fellépést, önálló cselekvést.

8 Kristó Gy. 1996. 66-70.

9 Szádeczky Kardoss L. 1927. 32.
 Aranyosszék kialakulásáról 39

A szabad nomádok soraiban idővel, de különösen a honfoglalás után az anyagi, politi­

kai és katonai feladatvállalás foka alapján rétegződés következett be, és 1339-ben a szé-
kelységen belül jól elhatárolható három rend (tria genera Siculorum), a primőr, lófő és
gyalog réteg jelent meg. A székelységre, mint katonai szervezet letéteményesére a közpon­
ti hatalomnak, a magyar királyságnak szüksége volt, azért a székely hadiszervezet évszáza­
dokon keresztül fennmaradt és teljesítette hivatását. Azzal a különbséggel, hogy mint
közvetlenül a központi hatalomnak alárendelt közösség, a székelység nemcsak az ország
határainak védelmében vett részt, hanem elkísérte a királyt külföldi hadjárataiban is.
Szádeczky Kardoss Lajos monográfiájában kitér azokra a háborúkra, melyekben a 14.
és 15. század folyamán a székelyek részt vettek. A hadjárataiban és dolgaiban őt hűségesen
támogató aranyosszéki székelyeket I. Károly (Károly Róbert) 1313-ban III. Endre királytól
nyert kiváltságlevelük megerősítésével jutalmazta.101A székelység ekkor már jelentős né­
pességet képviselt, hiszen az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékekben 150 egyházközség­
gel szerepel."
Katonai erejükre annál nagyobb szükség volt, mert a nogáj tatárok, az akkori Kunor­
szágban (későbbi Havasalföldén), Moldvában és a Fekete-tenger partján tanyáztak, és Ma­
gyarország keleti határait betöréseikkel veszélyeztették. Ezeknek megtorlására Nagy Lajos
király (1342-1382) 1345-ben hadfelkelést rendelt el. A Lackfí András székely ispán
vezette hadak tatár földre rontottak, és a krónika szerint „Isten segítségével sok tatárt kard­
élre hánytak”. A székelyek és tatárok összecsapása három napig tartott, és abban a széke­
lyek fényes győzelmet arattak. Fogságba esett Athlamos tatár nagyvezér, a kán sógora is.
A székelyek „győzelmi jelvényül sok zászlót, foglyot, és különösen sok zsákmányt, arany­
ban és ezüstben, gyöngyös ékszerekben, drága ruhákban, hoztak haza magukkal”.12 A győ­
zelem annyira fellelkesítette a székelyeket, hogy következő évben, 1346-ban saját kezde­
ményezésképpen törtek tatár földre, ismét győztek és újólag nagy hadizsákmánnyal tértek
vissza hazájukba. A székelyek ismételt támadása arra kényszerítette a tatárokat, hogy
keletebbre, a Fekete-tenger mellékén üssék fel szállásaikat.13
Anjou királyaink az ország keleti határait biztonsági övezettel igyekeztek megerősíteni,
s ennek során a kialakult moldvai és havasalföldi vajdaságok hűségére számítottak, és nem
eredménytelenül. Nagy Lajos korában Vlaicu havasalföldi vajda Demeter gyulafehérvári
püspöknek megengedte, hogy országában katolikus templomokat szenteljen fel, püspöki
hatásköre gyakorlását ide is terjessze ki, s a katolikus vallást népszerűsítse. Nagy Lajos a
székelyek haderejét nápolyi hadjárataiban is igénybe vette (1347-1350), éppúgy a litvánok
és tatárok ellen is, majd pedig a szerb és bolgár háborúkban. A király személyesen is
megfordult a Székelyföldön.14
Ismeretes, hogy Zsigmond király (1387-1437) uralkodását a török elleni harcok erősen
próbára tették. Ekkoriban Lengyelország mindenképpen a maga oldalán akarta tartani
Moldva vajdaságát. Zsigmond viszont mindent elkövetett, hogy Lengyelország ellen I.
Ştefan (István) moldvai vajdát a maga állama iránti hűségében megtartsa, azért 1394-ben a
király sikeres hadjáratot is vezetett. Ebben a háborúban a Kanizsai székely ispán által
vezetett székelyeknek az elővéd szerepe jutott. Az ő feladatuk volt, hogy a hegyszorosokat
az akadályoktól, fatorlaszoktól megtisztítsák, s a királyi seregek előtt megnyissák az utat

10 SzOkl. I. 85-88.
11 Szádeczky Kardoss L. 1927. 85.
12 Szádeczky Kardoss L. 1927. 86.
13 Szádeczky Kardoss L. 1927. 86.
14 Szádeczky Kardoss L. 1927. 87.
 40 Csetri Elek

Suceava felé. Visszatértében Brassóban a magyar királytól Mircea cel Bătrân havasalföldi
vajda kért segítséget a török ellen. A Havasalföldre benyomuló magyar hadakban ott volt
székelyeivel Kanizsai István székely ispán, aki 1395-ben elfoglalta a törököktől a Duna
jobb oldalán fekvő Kisnikápoly várát. 1396-ban azonban, mikor a nyugati lovagokkal és
havasalföldi segédhadakkal az oldalán Zsigmond Nikápolynál próbálta megállítani a török
előnyomulást, kereszteseivel súlyos kudarcot szenvedett. Seregében ezúttal is ott találjuk a
székely haderőt, ispánjukkal, Kanizsai Istvánnal az élen.15
Hadi hivatásuk folytán részt vettek a bábolnai felkelés leverésében (1437-1438), s a ki­
váltságosak védelmére alakult három nemzet (magyar, székely és szász) uniója (unió trium
nationum vagy kápolnai unió, 1437) megalkotásában.
A székelyek igazi vezérükre leltek, mikor 1441-ben I. Ulászló Hunyadi Jánost Erdély vaj­
dájává, Temes bánjává és Temesvár főparancsnokává nevezte ki. A következő esztendőben
(1442) Erdélyre törő, embert-vagyont kegyetlenül pusztító Mezid vidini bég ellen Gyula-
fehérvár közelében Hunyadi hirtelen összeszedett serege az első összecsapásnál vereséget
szenvedett, s maga Lépes György gyulafehérvári püspök is elesett. Nehány nap múlva azon­
ban Hunyadi erős hadsereget toborzott össze. Antonio Bonfini, a Mátyás király udvarában
alkotó historikus, A magyar történelem évtizedeiről (Rerum Ungaricanan decades) írott
munkájában Hunyadi hadi készülődéséről, benne a székelyekről így ír: „Ezenközben emez
[Hunyadi] a tartomány vidékein hallatlan gyorsasággal véres kardot röptét körül, faluból,
városból katonát szed, a székelyeket fegyverbe szólítja, a közérdekre hivatkozva általános
mozgósítással hadba hívja a falusiakat és városiakat egyaránt.”16 A mozgósítás nyomában a
második gyulafehérvári csatában Hunyadi már jól szervezett, erős és jelentős hadsereggel
rendelkezett, hívására megérkezett Újlaki Miklós erős egysége, s így megerősödve Hunyadi
megsemmisítő vereséget mért a törökre. A csatában Mezid bég fővezér és fia is elesett, a
rengeteg fogoly kiszabadult, s hatalmas zsákmány jutott Hunyadi csapatainak kezébe. Az
összecsapásban a távolabbi vidékekről érkező székelyek is részt vettek.
A magyar központi hatalomnak még a zsoldos katonaság megjelenése körülményei kö­
zött is szüksége volt a szabad rétegek, köztük a székelyek katonai segítségére. így a szé­
kelyek a magyar királyok 15. századi háborúinak kipróbált katonáiként harcoltak. Hiszen
láttuk, hogy most Hunyadi János erdélyi vajdaként 1442 márciusában a területére támadó
Mezid bég ellen ismételten mozgósította a székely hadakat is. A győzelem következtében
Hunyadi Havasalföldre is benyomult és felszabadította a török alól.17
Hunyadi Mátyás idejére esik az erdélyi rendek hadi részvételének szabályozása is. 1463-ban
a három nemzet közösen döntött hadi részvételéről, benne a székelyekéről. Ebben foglaltatik a
székely katonaság hadba hívásának módja. A székely haderő összehívására hegyek, dombok
csúcsán elhelyezett lármafát, meggyújtott máglyákat használtak. A lármafa használatát a
Száldobos helynevek megléte igazolja. Száldobos helységnevet Udvarhely szék őrzött meg
ugyan, hatámévként azonban Aranyosszéken is fellelhető. Első előfordulására abban az
okmányban bukkanunk rá, mikor az erdélyi három nemzet 1463. április 26-án a hadba hívás, az
általános katonai felkelés kérdését szabályozta, és azt Mátyás király megerősítette. A szabály­
zat a X. pontban arról rendelkezik, hogy a székely csapatok mozgósítására a véres kard helysé­
geken való végighordozása, a dobolás és a száldob használata (magas rúdra, magasszálú fenyő­
fa tetejére illesztett fáklyaláng, máglyák meggyújtása) szolgált.18

15 Szádeczky Kardoss L. 1927. 87-88.

16 Bonfini A. 1995. 598.
17 Hóman B. - Szekfű Gy. 1939. II. 420.; Makkai L. 1944. 162-163.
18 SzOkl. 1. 198.
 Aranyosszék kialakulásáról 41

1467-ben az erdélyi vezetőréteg lázadást szított Mátyás király ellen. A király személyes
megjelenése elég volt a lázadók meghódolására, a vétkesek Tordán térden állva könyörög­
tek kegyelemért. Nehányan áldozatul estek ugyan, de Mátyás a hűtlenség vétkébe esettek
nagy részének megbocsátott, de birtokviszonyaikat illetőleg a lázadás nem maradt követ­
kezmények nélkül. A vétkes nemesek súlyos összegekkel válthatták meg hűtlenségük kiha­
tásait. A lázadókhoz Maros és Aranyosszék székelysége is csatlakozott, de ők is kegye­
lemben részesültek.19
Mátyás király és Ştefan cel Mare (Nagy István) moldvai vajda idejében a két ország
hadai közösen aratták a vaslui-i győzelmet (1475) és annak kivívásában a székelyeknek
döntő szerep jutott.20 Teljesen érthető tehát, hogy „igazságos” királyunk ismeretes módon a
nagybirtokos oligarchia ellen a köznemességen és városiakon kívül kormányzatában a
szabad elemekre, köztük a székelyekre igyekezett támaszkodni.
Belpolitikájának ez a vonása mindvégig megmaradt, és a székelység rendi államba épí­
tése egyelőre megmentette a székely szabadok feudális szerkezet követelte tömeges jobbá-
gyosodását. A Mátyás hadseregében a bécsújhelyi díszes hadiszemle (1487) alkalmával
megmutatkozó fegyelem, harci felkészítés és erkölcsi tartás nyilvánvalóan a hosszú ideig
elhúzódó harcokban igénybe vett székely katonaságra is kihatott.
Antonio Bonfini, Mátyás király udvari történetírója részletesen leirja a nyolc évvel ko­
rábban megesett török betörés mozzanatait. 1479 őszén Ali szendrői bég betört a temesi
bánságba és pusztítva-zsákmányolva, töméntelen foglyot magával hurcolva Déván túl ju­
tott. A betörőkkel leszámolni akaró Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi ispán
elhatározták, hogy az ellenséget két tűz közé szorítva győzik le. A vajda a nagyszámú tö­
rök ellen „hadba szólítja a székelyeket, magyarokat, oláhokat, a szászokat, és a tábort min­
denféle népséggel feltölti” - beszéli el Bonfini.21 A csatát a Maros mentén, Kenyérmezőnél
vívják (1479. október 13). A véres küzdelemben a túlerőben lévő ellenséggel szemben a
szászok, románok, de maguk a jobb szárnyon lévő székelyek is először visszaszorulnak. A
székely csapatok a középen harcoló vértesek mögé vonulnak vissza, ahol magát Báthorit is
körülveszi az ellenség. A legválságosabb pillanatban megérkezik temesi seregével Kinizsi,
és a keresztények javára dönti el a csatát. Hatalmas zsákmány, az egész török tábor a
győztesek kezére kerül, Ali serege jóformán megsemmisül.22
Bonfini megemlékezik arról is, hogy Mátyás király erdélyi gyászolói között a székely
csapatok is megérkeztek Budára: „Erdélyből a tartomány elöljáróját, Báthori Istvánt vár­
ták, aki nyolc nap múlva jött meg előkelők és nemesek díszes csapatával; a Báthori-jel-
vényt körülbelül háromezer ötszáz lovag kísérte. Társa volt Drágfi Bertold, a két László,
Móróc és Losonci, meg a nemesség több vezetője, csapat- és seregkapitányok. Ugyanezen
vezérlet és parancsnokság alatt jöttek a székelyek is, a magyarok legősibb nemzetsége,
mely idegen vérrel nem keveredett, keménysége, szokásai és szabadsága a hajdani
szittyáké, ők tudniillik lándzsa helyett gerelyt, valamint íjat, tegezt és kardot használnak.
Testüket vászonmellénnyel védik, élelmüket legeltetéssel keresik. E nemzet háborúban
kemény, szolgaságot nem tűr, és semmi erőfeszítéssel nem hódítható meg.”23 Bonfini
szavai a királyi udvarban tartózkodó, jól informált gondolkodó székelyekről alkotott véle­

19 Jancsó B. 1931.82; SzOkl. VIII. 119-120.

20 Makkai L. 1989. 82.
21 Bonfini A. 1995. 842.
22 Bonfini A. 1995. 842-847.
23 Bonfini A. 1995.903.
 42 Csetri Elek

ményét tükrözik. És mennyire az igazságot rögzítette az olasz történetíró azt mondván,

hogy Mátyás király „betölthetetlen űrt hagyott maga után”.24
Ha Mátyás király erős központi hatalma megmentette a székely szabadok jogait és
erősítette azok társadalmi helyzetét, a gyengekezű II. Ulászló idejében ellenkező folya­
matnak lehetünk tanúi. A meggyengült királyi hatalommal szemben Báthori István erdélyi
vajda és székely ispán kiskirályként lépett fel, és az átalakulásban vergődő közszékelyektől
a jobbágyokéhoz hasonló szolgáltatásokat követelt. Emiatt a hét székely szék 1493-ban
folyamodványt nyújtott be II. Ulászlóhoz a Báthori által rajtuk elkövetett kegyetlenkedések
és zsarolások ellen.25 A székelység lesüllyedt elemeire a főemberek is igényt tartottak,
azért ez előző évben a primőrök is elpanaszolták, hogy Báthori az udvarhelyi várépítésre
veszi igénybe ezeket a székely közrendieket.26 A Báthori székelyföldi uraskodásával egya­
ránt elégedetlen székely rétegek elérték, hogy 1493 januárjában a király menesztette Bá-
thorit erdélyi tisztségeiből.2
A török veszély növekedése a magyar államtól katonai készültséget követelt, és ennek
megfelelő társadalmi rendezést. Erre vonatkozik II. Ulászló 1499. évi oklevele a székely
viszonyok szabályozásáról. A király kimondja, hogy a székelyeket azért tekintik adófize­
téstől mentesített, valódi nemeseknek, mert állandóan készenlétben kell államok az ország
védelmére. Mentesülnek viszont a katonai szolgálattól azon zsellérek vagy jövevények és
szegények, akiknek vagyona nem haladja meg a 3 forint értéket.28 Következésképpen a
székely szegény réteg menthetetlenül rákerült a jobbágyosodás lejtőjére. A királyi rendezés
a székelység három rendje kérésének megfelelően a felmerült kérdésekben békés
megoldást keres, a vitás kérdéseket a széki bíráskodás hatáskörébe utalja, a végső megol­
dást pedig a királyra bízza.29 A feszültség méreteire jellemző, hogy 1505-ben Udvarhelyen,
1506-ban pedig Agyagfalván székely nemzeti gyűlésen esküt tesznek az ősi székely
„constitutio”-ra, hagyományos jogaik védelmére. Olyan rendszabályt vezetnek be, hogy a
székely „alkotmány”-t megsértő pártütő főembert, lófőt vagy tisztviselőt, mint a székely
nemzeti gyűlés végzéseinek rontóját, árulót minden tisztségétől megfosztják és Székely­
országból száműzik.30
Az 1506. esztendő az egész székely nemzetet súlyosan meglátogatta, mert a király fiá­
nak születése az ököradó (ökörsütés) beszolgáltatását kívánta meg, ami telkenként egy
ökör beadását jelentette a királyi udvar számára. Az ököradó olyan súlyosnak bizonyult,
hogy a székelység ellenállásra, lázadásra szánta el magát. A törvényerőre emelkedett szo­
kásrend azt kívánta, hogy hódolatuk jeléül a király lakodalma és a trónörökös születése
idején a székelyek ökörardót (bobus Siculicalibus) fizessenek. Ilyen alkalomból a király
emberei kiválasztották, tüzes vassal megbélyegezték és behajtották a beadandó ökröket. Az
ökörsütés annál súlyosabb tehernek bizonyult, mert nehány évvel korábban a király
lakodalmakor (1502) az ököradó beszolgáltatása már sújtotta őket. Ezt onnan tudjuk, hogy
1505-ben arról olvashatunk: II. Ulászló 1505 júliusa körül egy ismeretlen hű szolgájának
menedéklevelet ad a székelyek ököradójából begyűlt 150 ökör országból vámmentesen

24 Bonfini A. 1995. 895.

25 SzOkl. I. 272-280; Bónis 1942. 17.
26 Bónis Gy. 1942. 17.
27 Jakó Zs. 1979. 22.
28 JakóZs. 1979. 22.
29 Bónis Gy. 1942. 21.
30 Bónis Gy. 1942.21-22.
 Aranyosszék kialakulásáról 43

történő kiszállítására.31 Nyilvánvaló, hogy az 1505. évi dátum a király lakodalma idejére.
1506 (a trónörökös születése) előtt behajtott állatokra vonatkozik. Az ökörsütésre vonatko­
zik a király azon rendelkezése Tárczai János székely ispánhoz (1505), hogy Székelyföldön
közgyűlést tartván, az ökörsütést adassa meg a székeiységgel.32 Az indoklás az volt, hogy
Zsigmondnak és Mátyásnak nem volt fia, de II. Ulászlónak Isten jóvoltából fia születvén,
nem akarja, hogy a régi szokás elmulasztódjék. A székelyek - mintha szabadalmaikat vé­
delmeznék - makacsságukban, ellenállásukban megmaradtak. Az ököradó behajtására ki­
küldött Tömöri Pál fogarasi főkapitány (a mohácsi csatában, mint kalocsai érsek, a magyar
hadak fővezére) csapatát a székelyek megtámadták és elűzték. Végül azonban a királyi
csapatok az ellenállást leverték és az ököradót behajtották.33 A lázadók elleni harcokban
résztvevő Tömöri érdekes jelenségről számol be. 1515-ben keltezett levelében azt írja,
hogy a székelyek sem Istentől, sem embertől nem félnek, mert azt tartják, hogy akit
megölnek, a másvilágon szolgájuk leend.34 Művelődéstörténeti szempontból igen becses
adat ez, hiszen azt mutatja, hogy a székelyek mintegy fél évezreddel a kereszténység
felvétele után is részben a honfoglalás kori pogány magyarokkal azonos hitvilágban éltek.
A 16. század elején a jobbágyosodás folyamata megállíthatatlanul haladt előre és a tár­
sadalmi feszültségek minduntalan robbanáshoz vezettek. A leginkább érintett, lófoktői is
támogatott közszabadok az önbíráskodás fegyveréhez nyúltak: 1511-ben Csíkban, Gyer-
gyóban és Háromszéken a főemberek házait elpusztították. A pártharcokkal is súlyosbított
székely mozgalmak 1519-ben és 1521-ben olyan méreteket öltöttek, hogy az erdélyi vajda
szabályszerű hadjárattal végzett velük. Egy szűk, nemességbe emelkedő réteget kivéve, az
1520-as években az egész székelység előtt felrémiett az általános feudális társadalomba
való betagolódás veszedelme.35
A mohácsi vész után bekövetkezett kettős királyság, majd Buda elfoglalását követőleg
Magyarország három részre szakadása egészen új helyzetet teremtett, ami már kívül esik
tanulmányunk tárgyán.
2. Bizonyos különbségek ellenére a Maros és Aranyos között megtelepedett kézdiek
általánosságban a székelység történeti útját követték. Az itteni székely közösség 1526
előtti múltjának bemutatását Aranyosszék kialakulásával kezdjük.
Forráskiadványainknak hála a kialakulás menetét a 13. század második felétől kezdve
elég pontosan követni tudjuk. Bizton megállapítható, hogy Aranyosszék a kézdi székelyek
egy csoportjának kirajzásából keletkezett. Mikor ez a csoport elszakadt testvéreitől, a kézdi
székelyek a Küküllők vidékén tanyáztak (itteni tartózkodásukat mutatják például a Med-
gyes és Szászkézd helynevek). A szászok terjeszkedésével a kézdiek zöme mai lakhelyén,
Háromszék északi csücskében telepedett le. Az új, jobbára lakatlan terület kitűnően meg­
felelt a székely népesség javarészt jelentős legelőket igénylő nagyállattenyésztő életmód­
jának (körükben a földművelés csak lassan-fokozatosan tört utat magának). Fegyveres ere­
jére a felette álló magyar királyság a keleti peremvidék őrzését-védelmét bízta.
A kézdiek másik csoportja az Aranyos alsó folyásának vidékére került. Noha idevágó
adománylevlük is fennmaradt, az aranyosszékiek új hazájukban való tartózkodásáról már
az előző évekből is tudomást szerezhetünk. Ismeretes egy oklevéltöredék az 1257-1272
közötti időszakból, amelynek értelmében Toroczkai Ehellős, Ehellős fia a kézdi széke-

31SzOkl. VIII. 215-216.

32 SzOkl.VIII. 214.
33 Szádeczky Kardoss L. 1927. 74-75.
34 SzOkl.VIII. 244-245.
35 JakóZs. 1979. 23.
 44 Csetri Elek

lyeknek védelem céljából átadja Torockó várát mindaddig, amíg az Aranyos mellett
fognak lakni/6 Úgy látszik, hogy az itt tartózkodó székelyek nem tekintették véglegesnek
Aranyos vidéki telephelyüket. Valószínűleg nem volt könnyű számukra a széttelepedésbe
fogott többi kézdi székelységhez fűződő ősi nemzetségi szervezet kötelékeit elszakítani, a
messze fekvő vidéken megtelepült kézdi vértestvérektől különválni.
Letelepedésük mellett szólt viszont, hogy a IV. Béla korában kisebb királyként Ma­
gyarország keleti részeit birtokló István herceg (először kisebb király, rex iunior, 1570-1272
között V. István néven magyar király) korából a székelyek jól ismerték a kedvező földrajzi­
természeti adottságokkal rendelkező Aranyos-vidéket. A harci erényekkel megáldott István
1257-től volt a keleti részek ura, a kézdi székelyek pedig édesapja, a békésebb természetű
IV. Bélával ismételten hadba szálló herceget támogatták fegyveres küzdelmeiben, sőt külső
hadjárataiban is elkísérték. István 1258-tól Stájerország hercege volt, és birtoka megőrzéséért
többször megütközött Ottokár cseh királlyal. Fegyveres küzdelmében, 1260-ban és 1271-ben
István oldalán találjuk az ősi könnyűlovas harcmodort folytató székelyeket. Stájerország
elvesztése után, a század 60-as éveitől István figyelme Erdélyre összpontosult. Az atyjával
folytatott harc során 1264-ben különösen súlyos helyzetbe került, és Erdély délkeleti csücs­
kébe szorult vissza, végül a barcasági Feketehalom vagy Feketehegy várába húzódott, ahol a
királyi csapatok ostromzárba fogták. Végül a királyi csapatok egyik vezére, a Miskolc nem­
beli Panyit Istvánhoz pártolt, és a kitörő várőrséggel karöltve legyőzte a királyi csapatokat.
Azok vezére, Lőrinc országbíró is fogságba került. A hosszas küzdelem vége az lett, hogy
István herceg Magyarország keleti részeinek ura maradt.3637
A kézdi székelyek Aranyos vidéki megtelepedése igazából akkor dőlt el, mikor 1285-
ben bekövetkezett a második tatárjárás. A Telebuga és Nogáj kánok által vezetett tatárok
az év február elején a Vereckei-hágón át mélyen benyomultak Magyarország földjére, és
Pestig hatoltak. Onnan keleti irányba vonultak, ahol a Borsa nembeli Lóránd erdélyi vajda
súlyos veszteségeket okozott hadaiknak. A továbbvonulás során az Aranyosból nyíló keleti
mellékvölgyben, Torockónál március havában ütöttek rajtuk az itt tartózkodó kézdi széke­
lyek, és a már amúgy is megtizedelt tatárokra megsemmisítő vereséget mértek.
A csatára és a székelyek hősiességére hiteles oklevelünk van. Mégpedig IV. (Kun)
László király 1289. szeptember 18-án kelt adománylevele, melyet III. Endre 1291. március
12-én megerősített, és ezen confírmatio alapján maradt az utókorra. A megújitott ado­
mánylevél elsorolja az aranyosszéki székelyek tatárok elleni hősies küzdelmét, egyben
megemlékezik a kunok elleni hódi csatában (1282) szerzett babérokról is. László király
adománylevele indoklásában azt rögzíti, hogy a kézdi székelyek vitézségük és hűségük
jutalmául kapták V. Istvántól Aranyos-földét; azután pedig László királynak is oly híven
szolgáltak a hadban, hogy hősi tetteiket „hosszas és nehéz volna elbeszélni”. Közülük
azonban nehányat írásba foglalt a donációs levél. Az oklevélnek ezt a részét magyar for­
dításban szükségesnek tartjuk szó szerint közölni: „Valóban, mikor a kunok a hűtlenség
útjára térve hallatlan vakmerőségükben nem félve a hitszegés bűnétől, királyi személyün­
ket megsértve fenségünk ellen fellázadtak és Houdnál gyülekeztek, az említett székelyek
nem félve a forgandó szerencsétől, az említett kunokkal és seregükkel szemünk láttára
bátran és dicséretre méltóan szembeszálltak, s abban a csatában többféleképpen elnyerték
elismerésünket. Ezenkívül, mikor a hitetlen tatárok nemzetsége ellenségesen és kegyetle­
nül királyságunk ellen támadt és mindenütt zsákmányolva, királyságunk lakóinak végtelen

36 SzOkl. I. 18-19. Itt az olvasat tévesen Chelleus formában szerepel. Helyesbítése: SzOkl. III. 1-2.
és Jakó Zs. - Valentiny A. 1944. 9.
37 Hóman B. - Szekfíi Gy. 1939.1. 567-568, 574-575, 578-579.
 Aranyosszék kialakulásáról 45

sokaságát szörnyű fogságba hurcolta, és mikor az említett tatárok rabolt javaikkal és

mindenféle dolgokkal megrakodva hazafele indultak, ezen székelyek Turuskou vára alatt
hősiesen szembefordultak a tatárok rohamával és dühével, velük hazájuk és nemzetségük
szabadságáért dicséretre méltóan megütköztek, és ebben a harcban több mint ezer embert
szabadítottak ki azon tatárok keserves és törvénytelen fogságából.”38
Az adománylevél két történelmi eseményre utal. Először a kunok lázadására. A kunokat
tudvalevőleg IV. Béla a tatárjárás után Magyarország földjére letelepítette. Csakhogy a pásztor-
kodó lovas-nomád kunság nem tudott a feudális államrend keretei között élni. Sátraival szerte-
széjjel kóborolt az országban, az útjába eső vagy szomszédos lakosság vetéseit lelegeltette,
ellenálló lakosait öldökölte. A tétényi országgyűlésen a kun vezérek engedelmességet fogadtak
ugyan a királynak, és megígérték a keresztény hit felvételét, de népük nem sokat gondolt velük,
fegyvert ragadott, és a szomszédos Havasalföldről segítségére érkezett Oldamur vezetésével
fellázadt. IV. László édesanyja kun volt ugyan, és időnként maga is a kunok szokásait és erköl­
cseit követte, most azonban látva, hogy a királyság léte forog kockán, táborba szólította hadiné­
pét a kunok ellen. A két sereg 1282-ben Hód helységnél (akkor Csanád, később Arad megye)
ütközött meg. László seregének első vonalában a könnyűlovas székelyek és besenyők küzdöt­
tek, rájuk zúdult a kunok első rohama. A Képes Krónika szerint azonban, mikor a kunok leghe­
vesebben szórták nyilaikat László király seregére, „hirtelen és váratlanul záporeső szakadt a
pogányokra”, akik „íjaikban és nyilaikban bizakodtak”. Az esőtől megnedvesedett és meglazult
nyilaik használhatatlanná váltak, és a kézitusában a kunok alulmaradtak. A hódi csatában az
Aranyos vidéki székelyek vitézül helytálltak. A vereség után a kunok egy része elhagyta az
országot, Kunországba (a későbbi Havasalföldre) vonult, más részük pedig meghódolt és szín-
leg megkeresztelkedett. A csatára vonatkozik a győztes IV. László 1289-es aranyosszéki kézdi
székelyeknek címzett adománylevele.39 Az 1289. szeptember 18-i adománylevélben az áll,
hogy érdemeik elismeréséül IV. László király az Aranyos földén lakó székelyeknek adomá­
nyozza a Tordai vár Aranyos és Maros folyó közötti földjét, amelyet még apjától: V. Istvántól
nyertek hűséges szolgálataikért.40
II. András király 1291. március 12-én megerősítette IV. László 1289-i oklevelét.41
Érdemeik felsorolása után az oklevél az adomány tárgyát, a tulajdonukba került terület
leírását foglalja magában, pontosan megnevezve az adományozott falvakat, ahol az Ara­
nyos-vidéken megtelepedett székelyek laktak. Szó szerint idézzük a donatio megfelelő ré­
szét: „Mi, akik az érdemek jutalmazására vagyunk hivatva, nevezett székelyeknek István
király és nekünk tett nagy horderejű szolgálataikért Torda várának Oronos nevű területét,
mely az Oronos és Maros folyóknál fekszik, s melyet már István király is annak idején a
nevezett székelyeknek adományozott, mi is nevezetteknek és utódaiknak adományozzuk
örökösen, visszavonhatatlanul felemlített szolgálataikért, és azon 80 lóért, melyet a mi
szükségünkben tőlük kaptunk.” Azután következik az V. István és IV. László királyok által
adományozott Thordavár (Torda királyi vármegye) Aranyos területén fekvő falvainak
egyenkénti felsorolása: Felvinch (Felwinch, Felwynch, Wincz, Felvinc), Eurmenes (Eur-
menus, Ewmenyes, Ewrmenyes, Örményes), Hydasteluk (Hydasthelke, Hidastelek, Hidus-
teluk, Hidas), Medyes (Meggyes), Dumburou (Dombro, Dombom, Dombró), Muhach
(Mohács), Kerchech (Kercheth, Keresed), Bagyun (Bagón, Bagyon, Bagyum, Balyon,
Bágyon), Kuend (Kövend), Turdavar (Thordawar, Tordawar, Thurdavar, Turdavar, Var-

38 Vö. SzOkl. I. 25-28. A fordítás változatát 1. Orbán B. 1871.V. 4.

39 Hóman B. - Szekfü Gy. 1939.1. 604-604; Czimer K. 1929. 385M16.
4(1KmonostoriJk. 1. 175.
41 Uo. 175-176; ZsOkl 1.409.
 46 Csetri Elek

ffalua, Varffalwa, Warfalua, Waarfalus, Warfalwa, Várfalva), Chegez (Ceagz, Csegez),

Igrechi (Igrychy, Igrice), Pordoy (Pordan, Pardé), Kerekyhaz (Kerekeghaz, Kerekegyház),
Hory (Harazthos, Haraztus, Harasztos), Wyteluk ( Wythelek, Újtelek), Polenteluk (Palan-
thelek, Polanteluk, Poean, Pólyán, Polyántelek, Pólyán), Fyuzeg (Fewzygh, Fywzes, Fyzeg,
Füzes), Bogach (Bogath, Bogát), Lyukteluk (Hynkytheleke), Zeteteluk (Zekethelek),
Kuchard (Kochard, Kocsárd), Feligaz (Feleghaz, Félegyház, Fejéregyház), Feuldvar (Feld­
war, Földvár), Ketokluk (Kethewlyuk), Toroskou (Thorozko, Throzko, Thuruzko, Turaz-
keu, Turuskou, Torockó) várát közösen a vármegyeiekkel, Chiakoteluk (Chakothelek, Cha-
kotheluk, Csákótelek, Csákó), Farkaszug (Farkasseg, Farkasszeg) és Obrothusa (Obrot-
havasa). Mégpedig a nevezett „helységeket, minden hozzájuk tartozó erdőkkel, földekkel,
vizekkel stb. nevezett kézdi székelyeknek adományozzuk örökösen, helybenhagyva min­
den pontjában elődeink erre vonatkozó adományait és kiváltságait” - írja az Aranyosszék
kialakulására döntő fontosságú adománylevél.42
A felsorolásban 29 falunév szerepel. Közülük ma nem létezik többé 13 falu: Meggyes,
Igrice, Pardé (Pordoy), Kerekegyház, Újtelek, Füzeg, Bogát, Lyuktelek, Zetetelek, Feleg­
haz, Kétokluk, Farkaszug és Obrothusa. így tehát a 13. század végén adományozott 29 fa­
luból mára megmaradt 16.
Valószínűleg az eltűnt falvak részben már az adományozás idején félig vagy egészen pusz­
tafalvak (deserták) voltak, bizonyosan a tatárjárás idején pusztulhattak el, másik részük később
vált néptelenné, vagy más helységbe olvadt bele. A helynevekből azonban egyes eltűnt falvak
fekvésére következtetni lehet. Közülük Igrice, Pardé és Kerekegyház helye Orbán Balázs
munkái és mai helynevek alapján azonosítható. Mindhárom az Aranyostól északra feküdt. Az
általa Igrichinek nevezett Igrice azonos lehet Orbán Balázs egy másik, Torda városáról írott
monográfiájában szereplő Igruchteluk faluval, mely a mai Szentmihállyal szemben, az Aranyos
bal oldalán feküdt és később Torda városának határrészeként szerepel.43 Egy 1288-beli oklevél­
ben előforduló Kerekegyház fekvéséről a következőképpen értesülünk: Mykud bán szóban
forgó földje Egyházfalvától délnyugatra, az Aranyos folyótól északra feküdt. Jankó Orbán
Balázs alapján azt írja, hogy Kerekegyház Igruchtelukkel együtt Szentmihállyal szemben az
Aranyos bal partján helyezkedett el.44 Mivel a Tordába beleolvadt Egyházfalva helye pontosan
ismeretes, világos, hogy Kerekegyház attól délnyugatra fekvő, a Súlya-tetőnek nevezett
teraszon volt. Kerekegyháztól nyugatra feküdt a Pordoy néven emlegetett Pardé, amely azóta
is Torda területének legszélén elterülő, a római castram (Potaissa) közelében lévő, igen jól
termő határrésze.45 Az 1291-ben szereplő, de később nem létező Újtelek nevű település Pólyán
környékén feküdt.46
Sem az Orbán Balázsnál használt Füzeg, sem annak Füzesre módosított formája nem
azonosítható, sem pedig az Orbánnál Lyukteluknek olvasott, sem pedig a kolozsmonostori4

4~ Orbán B. 1871. V. 4-5. Az adomány szövegét 1. SzOkl. I. 21 -23, 26-28; Documente 1952. II. 370;
Orbán Balázs fordítását kevés módosítással elfogadtuk. A falvak nevét először Orbán Balázs olvasa­
tában közöljük, zárójelbe téve azok másformájú középkori előfordulását, végül pedig mai elnevezését.
A felsorolásban a helységnév kiemelése Jakó Zsigmond (KmonostoriJk) olvasata alapján történt (pl.
Felwynch). Ugyanakkor az utóbbi munkához egy-két kiegészítés lehetőségével élünk. A falunevek
középkori változatait Kniezsa István tanulmánya (Kniezsa I. 1943.1. 111-313.), Jankó munkája (Jankó
J. 1893. 1-2.), valamint Hints Miklós, Janitsek Jenő, Kiss Zoltán és Murádin László NylrK-ben (2001.
1-2.) megjelent aranyosszéki falvakra vonatkozó helynévgyűjtése alapján egészítettük ki.
43 Vö. Orbán B. 1871. V. 8. és Orbán B. 1889. 104, 121.
44 Orbán B. 1889. 108, 121.; Orbán B. 1871. V. 159; Jankó J. 1893.35.
45 Orbán B. 1871. V. 9; Orbán B. 1889. 104, 110, 121.
46 KmonostoriJk I. 1061.
 Aranyosszék kialakulásáról 47

jegyzőkönyvekben Hynkythelke [!] helynévre magyarázatot, értelmezést, fekvésére vo­

natkozó utalást nem találtunk.47 Ugyanaz a helyzet Feleghazzal, melyet Orbán Balázs Fe­
jéregyházának tart, míg Jakó Félegyháznak,48 és az első szerzőnél Ketokluknak, a máso­
diknál Kethewlyuk olvasatban szereplő és Kettőlyuknak tartott faluval.4'1Ismeretlen helyen
feküdt az Orbánnál Farkaszugnak, Jakónál Farkassegnek (Farkasszeg) nevezett falu.1
Vitatható Székelyföld írójánál Obrothusa, a kolozsmonostori jegyzőkönyvekben Obrotha-
wasa formában jelentkező helynév fekvése, melyet az utóbbi munka szerzője Abrud-
havasával azonosít.51
Egyik-másik falu fekvésére és nevének eredetére hatámevekből próbálunk következtetni.
Meggyes neve (ami egyébként a székelység egyik ága volt) Dombró és Felvinc közötti Felvinci
patak igen termékeny mellékvölgye hatámeveként élt, mikor Orbán Balázs bejárta a vidéket.
Felvinc határrésze jelölésére mai napig fennmaradt.52 A Székelyföldön több helyütt előforduló
és itt aranyosszéki faluként felsorolt Bogát Harasztos szomszédságában pusztaként mai napig
őrzi nevét.5354Azt is tudjuk róla, hogy itt az első foglalás jogán székelyeknek földet-telket lehe­
tett szerezni.54 Mikor az oklevél Torockó várát sorolja fel, megemlíti, hogy a székelyek azt a
vármegyeiekkel közösen bírták (castram scilicet commune cum provincialibus).5' Újabb
közlésekből is tudjuk, hogy Torockó vára a Thorotzkay család birtoka volt, de a letelepült
székelyekkel kötött szerződés szerint a familia a vár védelmét az Aranyos vidéki székelyekre
bízta (innen a torockói vár Székelykő elnevezése).56 Voltak olyan falunevek, amelyek egyes
helységek határrésze jelöléseként maradtak fenn. így például Torda határában, a római castram
{Vár) közelében fekvő Pardé, a város egyik legjobban termő szántóterületének számít. Kerek­
egyház emlékét őrizte meg a kerekegyházi Kun Bálint 1525-ben előforduló birtokügyével
kapcsolatos oklevél.57
Fennmaradt egy 1359-ből származó oklevélben a Székelyszeg község, illetve az ott át­
folyó Maroson működő két malom emléke.58 Ez a település is eltűnt ugyan, de neve ugyan­
csak az itteni székely településterület végső határára utalhat. Valószínűleg a kézdi széke­
lyekére.

47 Orbán B. 1871.V. 5; KmonostoriJk I. 175,911.

48 Orbán B. 1871.V. 5; KmonostoriJk 905.
49 Orbán B. 1871.V. 5; KmonostoriJk I. 175, 955.
50 Orbán B. 1871. 5; KmonostoriJk 1. 175, 903.
51 A falunév Abrudhavasa értelmezésével az a gond, hogy abrud a szláv obrudbó\ származhat, an­
nak jelentése pedig arany. A Székelykő hegyén, ami Aranyosszéken egyedül nevezhető havasnak,
arany nem található; az ezzel összefüggésben álló Abrudbánya helynév pedig csak 1320-ban fordul
elő. Az abrudány havasi zsellért jelent ugyan, de előfordulására csak a 17. századtól vannak
adataink (vö. Kiss L. 1978. 37; SzT. I. 64-65). Felmerül a kérdés, hogy a környékkel, falvak nevé­
vel nem ismerős oklevélíró nem tévesen rögzített-e Obrothawast Dombróhavas helyett? A bizony­
talanságok ellenére feltételezhető, hogy a Székelykő havasa keleti oldalán fekvő település lehetett.
Erre enged következtetni, hogy Orbán Balázs a Székelykő egyik Aranyosszékre nyíló völgyét
Valye-Obursinak nevezi. (Orbán B. 1871. V. 9.)
52 Orbán B. V. 11,95.
53 KmonostoriJk I. 871.
54 Benkő J. 1999. II. 281.
55 Orbán Balázs a „cum provincialibus” kifejezést „tartománybeliekkel” formában fordította, amit már
Szabó Károly „vármegyeiekkel” kifejezéssel helyesbített. Vö. Orbán B. 1871. V. 5. és SzOkl. I. 27.
56 SzOkl. I. 27. Engel P. I. 466; Fügedi E. 206.
57 KmonostoriJk II. 463.
58 Jakó Zs.-Valentiny A. 1944.10-11.
 48 Csetri Elek

Az eltűntek helyébe a későbbi századokban más, új falvak keletkeztek, melyeknek neve

előtűnik az középkori oklevelekben. Ilyenek Alsószentmihályfalva, Felsőszentmihályfalva,
Inakfalva, Mészkő, Sinfalva, Alsórákos és Veresmart. A többek által Horyval azonosított
Harasztos helységével kapcsolatos tényállás vita tárgya.59
Összegezve az eddigieket - a Thorotzkayak által később az aranyosszéki székelyektől
védelemre átvett torockói várat (Székelykő) nem számítva az 1291-ben 22 felsorolt, de a
valóságban csak 15 létező faluhoz a később feltűnő, már említett hetet hozzáadva, a 15-16.
században ugyancsak 22 aranyosszéki faluval számolhatunk.60
Az Aranyos és Maros között székelyeknek adományozott terület Torda vármegyéből
szakíttatott ki. A megye központja az akkoriban Torda várának nevezett Várfalván volt, a
várföldeket hatalmas kiterjedésű birtokok, szántók, rétek, legelők és erdőségek alkották.
Várfalván kívül a királyi vármegye emlékét mai napig őrzi a Tordai-hasadék déli lejtőin,
az Aranyos bal partján elterjedő Királyerdő, az Aranyos bal parti teraszán lévő Kis- és
Nagykirályrét elnevezés. A várföldekből már a székelyek megtelepedése előtt jelentős da­
rabokat adományoztak el híveiknek a magyar királyok. így a székely telepesek az előbb
említett Pest megyéből eredő Ákos nemzetség szomszédjai lettek, ebből a nemzetségből
származott a torockószentgyörgyi Thorotzkay család. A család levéltárában maradt meg
múltunk számos emlékét őrző írás. Közülük időrendben az első az 1257-1272 közötti
időszakból származik. Azt tartalmazza, hogy a Toroczo-i Ehellews fia, Ehellews comes ősi
várát, Torockót, tulajdonjogának fenntartásával, védelem végett az Aranyos melletti
székelyeknek és utódaiknak engedi át mindaddig, amíg az Aranyos mellett laknak.61 Egy
olyan adatunk is felbukkan, hogy aranyosszéki testvéreiktől nem messze bihari székelyek
lesznek birtokosok. 1303. évi oklevél tanúsága szerint a Thorotzkay család Gerebenes nevű
Torda megyei ősi birtoka másik felét rokonainak, Halymban fiainak, András és István
telegdi székelyeknek adományozza.62
Bizonyíthatóan Felvincen is magánbirtok volt a székelyek odaérkezése előtt. Ezt onnan
tudjuk, hogy mikor 1219-ben, miután szentföldi kereszteshadjáratából visszatért, II. Endre
király Felvinc (Winchy) földjét a rajta élő 26 királyi udvamokkal együtt az esztergomi
káptalannak adományozta.63 Atyja adományát Béla kisebb király 1227-ben négy felvinci
várszolga-mansioval (kezdeti jobbágygazdaság) toldotta meg.64 Mivel az adományozott
Aranyos vidéki területen fekvő Felvincet előzőleg, 1219-ben a király az esztergomi káp­
talannak adományozta, ugyanakkor az 1291. évi kézdi székelyeknek szóló adománylevél­
ben felsorolt falvak között Felvinc szintén szerepel, a két fél között tulajdonjogi vita tá­
madt, mely hosszas pereskedés után 1327. június 4-én Sándor országbíró végzésével ért
véget. Az országbíró úgy Ítélte meg, hogy - mivel a részére kiállított donatio a székelye­
kénél korábbi - Felvinc az esztergomi káptalané legyen. Annál inkább, mert a IV. László-

59
KmonostoriJk az aranyosszéki Horyt „meghatározhatatlan, elpusztult település”-nek tartja (I.
929). Orbán Balázs viszont arról beszél, hogy a mai Harasztos két faluból, a tatárjáráskor elpusztult
Horiból és Harasztosból alakult. Jankó megjegyzi, hogy a régi Harasztoson ma is létezik egy Pusz­
tatemplom helynév. A tényt Murádin László helynévkutatása is megerősíti (vö. Murádin L. 1993.
195.). Valószínűleg a tatárjárás előtt a régi Harasztos temploma állhatott itt. Utána a falut egy ideig
Hori-Harasztosnak is hívták. Az 1332-1333. évi pápai tizedjegyzékek már Harasztos plébániájáról
írnak (Orbán B. 1871. V. 80-81; Jankó J. 1893.35; Kristó Gy. 1996. 131).
60 Jankó J. 1893. 2.
61 SzOkl. I. 18-19; Jakó Zs.-Valentiny A. 1944. 9.
62 Jakó Zs.-Valentiny A. 1944. 9-10.
63 SzOkl.VIII. 1-2.
64 SzOkl.VIII. 3.
 Aranyosszék kialakulásáról 49

féle kézdi székelyeknek szóló adománylevélben (1289) Felvinc nem szerepel.65 Úgy
látszik, hogy Felvinc mégis a kézdi székelyek birtokában maradt, mert két hónap múlva,
ugyanazon év, azaz 1327. július 31-én kelt oklevél szerint a nevezett káptalan a kézdi szé­
kelyeket Felvinc birtoklásától és az ott lakó népek zsarolásától tiltja.66 A per jócskán el­
húzódott, mert Szécsi Miklós országbíró még 1350-ben is foglalkozik az üggyel, és a Fel­
vinc dolgában meg nem jelent aranyosszéki székelyeket bírsággal sújtja.6 1323-tól a har-
mincados András mester itteni sóházából maradt fenn adat. Maros menti fekvése a sószállí­
tásban biztosított fontos szerepet a helységnek.68 Nem tudni, hogy a helyben lakó szé­
kelyek a falu birtokában maradtak-e vagy sem, a 16. század elején azonban Felvinc mező­
várossá (oppidum) vált. A kérdés megoldása további kutatásra vár, egyelőre nem bizonyít­
ható Orbán Balázs véleménye, hogy Felvinc már Zsigmond korában városi státussal ren­
delkezett volna.69
Az aranyosszékieknek szóló ősi adománylevélben ugyancsak szereplő Bágyon törté­
netéről tudjuk, hogy rongált építési emléktáblája szerint 1338-ban épült fel. Azt közvetle­
nül megelőzőleg a pápai tizedjegyzékekben, 1332-1335 között négyszer említik Bakon,
Bajin és Bagun változatban. Az is kiderült, hogy az építési dátum előtt is volt már temp­
loma.70 Itt Jankó alapján még azt tartjuk szükségesnek megjegyezni, hogy az Aranyosszé­
ken a sírokban fekvő halottak feje „mindig keletnek tekint”.71 Az 1291. évi adománylevél­
ben emlegetett, de a történeti irodalomban román falvakként számon tartott Hidas, Csákó
és Dombró végig Aranyosszékhez tartozott. Azonban mindhárom falu szabadjait katonai
kötelezettségük nem teljesítése miatt 1617-ben Bethlen Gábor megfosztotta szabad
státusuktól és jobbágysorsra ítélte. így eljobbágyosodtak, társadalmi és etnikai helyzetük a
többi erdélyi román faluéhoz hasonult. Hogy ezekben a középkorban magyar lakosság
lehetett, bizonyság Mohács esete. A falu az 1332-1237. évi pápai tizedjegyzékekben önál­
ló egyházközségként szerepel. Ami azt jelenti, hogy lakossága római katolikus magyar
volt.7273Mohács központjának egyik dombját a helyi románok ma is Biserica ungureascának
(Magyar templom) nevezik.'3
Természetesen minden aranyosszéki falunak megvan a maga története, magunk az
egyes falvak kialakulásuktól tartó fejlődésére nem térhetünk ki. Múltjuknak kutatása külön
feladat és bemutatása a jövő helytörténészeire, historikusaira vár.
Éppúgy, mint más kormányzati egységek esetében, az Aranyos vidéki székely telepü­
lési területet kezdetben terra néven emlegetik az oklevelek (1289-ben terra Oronos, 1291-
ben terra Aranas, 1313-ban térré castri noştri de Thorda Aranas vocate, 1394-ben térré
castri de Thorda Aranijas vocate, 1436-ban térré castri de Thorda Aranyos stb.). Magának

66 SzOkl. Vili. 9-14. Az igazság kedvéért meg kell állapítanunk, hogy IV. László kézdi székelyek­
nek szóló 1289. évi adománylevelében az aranyosszéki falvak név szerint nincsenek felsorolva. Ez­
zel szemben az 1289-es donatiót megerősítő 1291-es adománylevél a 22 falu közt Felvincet is felso­
rolja. A helység neve a későbbi confirmationalis levelekben is benne van.
66 SzOkl. VIII. 14-15.
67 SzOkl. VIII. 20.
65 Benkő E. - Demeter I. Székely A 22— 23.
69 Vő. Orbán B. 1871.92.
70 Kovács A. 1999. 269-278.
71 Jankó J. 1893. 220.
72 Orbán B. 1871. V. 117-120.
73 Hints Miklós: Mohács helynevei. Kézirat. Az írás rendelkezésemre bocsátását ezúton is köszönöm
a szerzőnek.
 50 Csetri Elek

az Aranyosszék elnevezésnek az időpontját az eddig elfogadottnál (1450)74 korábbra kell

helyeznünk. Ugyanis egy 1441. július 29-én datált oklevélben, Csegez emlitésekor azt ol­
vashatjuk, hogy az in terra Siculorum, in pertinentiis Aranyaszegh (a Székelyek földjén,
Aranyosszékhez tartozó területen) fekszik.75 Azután Aranyosszék elnevezésének latin for­
máját több oklevélben megtaláljuk (1464-ben „universorum Siculorum Sedis Aranyos”,
1484-ben „trium generum Siculorum nostrorum Sedis Aranyos" formában).76 Az is kiderül,
hogy az aranyosszéki székelyeket Universitas (egyetemesség, egyetem, közösség) össze­
foglaló kifejezéssel emlegetik. Több székely testvérszékhez hasonlóan székünk az Aranyos
folyónévből kölcsönözte elnevezését.
Egy 1464. évi határjárás alapján Aranyosszék nyugati határát is megállapíthatjuk,
amennyiben a székelyek szálláshelye itt a Thorotzkayak uradalmával volt szomszédos.
Anélkül, hogy részletekbe belemennénk, szükségesnek tartjuk megállapítani, hogy ez a
határvonal az Aranyos folyóbeli Örvénykőtől kezdődőleg a Székelykő gerincén húzódott a
torockói vár (Székelykő) helyét (Várkő, Vár sziklája) érintve.77
Megalakulása után az Aranyos vidéki székely közösség az országos fejlődés menetébe
kapcsolódott bele és tette emlékezetessé magát. Források bizonyítják, hogy katonai felada­
tukat ősi hagyományaikhoz kiváltságlevelük után is híven és állhatatosan teljesítették. A
Károly Róbert (I. Károly) féle 1313-ban kelt confirmatio az 1291. évi adománylevélben fog­
laltakhoz újabb hadi tetteikről és hűségükről beszél. Eszerint Egyed (Egidius) ispán, Kolon-
dus fia és Dénes (Dionisius), Tolon fia, aranyosi székelyek, saját és az Aranyos mellett lakó
székelyek egyetemessége nevében kérést intézett hozzá, hogy Endre, Magyarország egykori
boldog emlékezetű királya által az Aranyos mellett és az Aranyos és Maros között fekvő,
Aranyos Tordának nevezett vár földjét (térré castri noştri de Thorda Aranas vocate) illető
adománylevelet újítsa meg. Mikor a megerősítő oklevelet kibocsátja, a király kifejti, hogy
ezek a székelyek teljes erejükkel, ingadozás nélkül, nevezetes hűségükkel és érdemes szolgá­
lataikkal összes hadjárataiban és dolgaiban segítették őt, azért elődei adományában, Aranyos
Torda vára (Várfalva) földjének birtoklásában megerősíti őket.78
Az aranyosszéki székelyek magatartása, vitézkedése és hűsége annál inkább mél­
tánylást érdemel, mert I. Károlynak (1308-1342) másfél évtizedes küzdelmet kellett foly­
tatnia királysága megszilárdítása érdekében, s ennek során nemegyszer válságos helyzetbe
került. A központi hatalom ellen felsorakozottak között volt László erdélyi vajda, számos
méltóság és nemes, akiknek legyőzésében - mintegy válaszképpen az őt jutalmazó magyar
királyság iránt - az aranyosszéki székelyeknek jelentős szerepe lehetett. Az említett ka­
tonai és politikai háttér áll I. Károly király 1313. évi kiváltságlevele mögött. A királyhű,
akkoriban túlnyomórészt könnyűlovas székely harcosoknak Károly Róbert nagy hasznát
vehette. Nem szabad elfelednünk, hogy a középkori Torda vármegyében számon tartott 11
vár egy része ekkorra már felépült, s azok birtoklása nem volt közömbös a király számára.
A nyílt mezőn zajló összeütközések mellett, nem annyira az ellentábor kezén lévő várak
ostromában, mint inkább az ostromgyűrű alakításában, a kitörő ostromlottak visszaveré­
sében lehetett fontos szerepe a székely lovasoknak.
A székelység 14. és 15. századi történetéről szóltunk már, benne azokról a hadjáratok­
ról, melyekben az Anjou-dinasztia királyai és Luxemburgi Zsigmond, illetve Hunyadi Já­

74 SzOkl. VIII 76-77 (sedis Aranyas); KmonostoriJk. I. 400.

75 KmonostoriJk. I. 275.
76 SzOkl. I. 200-202, 240-242.
77 SzOkl. I. 200-202.
78 Orbán B. 1871. V. 5; SzOkl. I. 35-36; Documente 1953.1. 217.
 Aranyosszék kialakulásáról 51

nos alatt részt vettek. Az aranyosszékiek már Zsigmond uralkodása elején kezdeményezték
1291. évi kiváltságlevelük megerősítését. Zsigmond király 1394. december 23-án kelt
confirmatiója Márkus, László fia, Nagylaki Tamás és felsőszentmihályfavi Dénes, Gergely
fia az egész Aranyos vidéki székelység nevében elhangzott kérésére történt. Zsigmond a
III. Endre-kori kiváltságlevelet az aranyosszékiek iránta tanúsított hűsége és szolgálata ju­
talmazásaképpen erősítette meg (Siculorum nostro rum multifariis fidelitatibus et fidelibus
sinceris uberimus obsequiis).79 Halála előtt egy esztendővel (1436) Zsigmond az Aranyos
vidéki székelyek 1291. évi kiváltságlevelét ismét megerősítette. Ezúttal az Aranyos vidéki
székely közösség képviseletében Székely János, megboldogult Várfalvi Adóiján fia (Jo­
hannes Siculus filius condam Adriani de Warfalwa) volt a kérelmező.80
Noha a kérdés részleteiben nincsen tisztázva, bizton állíthatjuk, hogy a 15. századi Ma­
gyarország belső és külső harcaiból az aranyosszéki székelyek is kivették részüket. Ismétel­
ten kiemeljük azt a feltételezésünket, hogy Hunyadi második gyulafehérvári (marosszentim-
rei) csatájában, 1442 tavaszán, a vártól csak mintegy 60 kilométerre lakó aranyosszékiek az
erdélyi vajda hívó szavára jelen voltak. Az a számos királyi intézkedés, oklevél, ország­
gyűlési rendezés, melyekről a székelyek általános története során szóltunk, nyilvánvalóan az
aranyosszékieket is érintette. Bizonyára ott vitézkedtek a kenyérmezei csatában (1479) is
Báthori István erdélyi vajda seregében, amelyből az utolsó percben megérkező Kinizsi Pál
temesi főispán segítésével a magyarok fölényes győzelemmel kerültek ki.81
Az erdélyi három nemzet hadi részvételére vonatkozó határozata (1463) nyilván Aranyos­
székre is kiteljedt, így a hadba hívás bevett ősi módja. Az ellenség közeledésének hírére itt is
megvoltak a szükséges eszközök, a jeladás módozatai. Nos, a szóban forgó vidékünkön
ennek nyoma is maradt. Helységnév formájában nem fordul ugyan elő, de az Aranyosszék
közepe táján fekvő Bágyonban ma is él az ellenség közeledésének elhárítását szolgáló Szál­
dobos határnév.82 Azt is tudjuk, hogy később a Száldoboson volt Bágyon erdeje. Ennek
közelében fekszik a Szemeredomb-tető, ahol a helybeliek szerint a lármafa volt elhelyezve.83
Mindkét hatámév dombtetőt jelöl, ahonnan a lármafa lángja távolról észrevehető volt. Talán
ezzel függhet össze a Sinfalva határán található Vigyázódomb helynév is.84
Az erdélyi vezető körök szította 1467. évi Mátyás király elleni lázadás Maros- és Ara­
nyosszéket is magával ragadta. Ismeretes a főbűnösök gyors meghódolása és a részükre
biztosított királyi kegyelem. A felkelést követő esztendőben, Egerben 1468. március 9-i
oklevelében a király a lázadásban részes Maros székiekkel együtt az aranyosszékieknek is
megkegyelmezett, őket szabadságaikban és dicséretes jogszokásaikban megerősítette. Úgy
látszik, hogy lázadásban részvételük okai között a rájuk háruló terhek is szerepet játszot­
tak, mert az oklevél hozzáteszi: az országgyűlés által megszavazott kincstári adót ezután is
fizetni kötelesek. Az erdélyi vajdákat, alvajdákat, székely ispánokat ilyen értelemben
utasítja.85 Az aranyosszékiek azt kívánták, hogy uruk a királyi kegyet ősi, Zsigmond király
által is jóváhagyott kiváltságlevelük megerősítésével tetőzze be. Azért az aranyosszékiek
kéréssel fordultak a királyhoz, Mátyás pedig eleget tett kérésüknek, és 1468. szeptember
19-én kiváltságlevelüket megerősítette. Ezúttal az aranyosszékiek nevében Nagylaki4

4 SzOkl. 1. 85-88; KmonostoriJk. I. 180. ZsOkl I. 409.

80 SzOkl. I. 130-133.
81 Makkai L. 1944. 165.
82 Jankó J. 1893. 9.
83 Hints M. 2004. 1-2. 135.
84 Jankó J. 1893. 11.
85 SzOkl.VlII.122; KmonostoriJk. I. 658.
i

52 Csetri Elek

Márton, Veresmarti Czikó Mihály és Felsőszentmihályfalvi Thoirkos (Torkos) Márton

voltak a kérelmezők.86
Nagy királyunk a lázadás kérdésére még egyszer visszatért. 1471. május 5-én kelt ok­
levelében Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda, Fehér, Küküllő és Hunyad vármegyék,
valamint Maros- és Aranyosszék birtokosait, ezek népeit, jobbágyait, kérésükre hat esz­
tendeig mentesíti a köztörvényszék tartásának terheitől, és megbocsátja nekik a május 3-a
előtt elkövetett vétkeiket, de a jövőben elkövetendőket a köztörvényszék elé utalja.87 Má­
tyás király tehát megbocsátott a hűtlenség bűnébe esett erdélyieknek, de finoman meg is
fenyegette őket, arra az esetre, ha ismét hasonló vétket kövemének el.
Társadalmi és katonai bázisa erősítésére Mátyás továbbra is a közszékelyek érdekében lé­
pett fel. 1473-ban jószágvesztés terhe alatt eltiltotta a székely előkelőket az alsóbb osztályok
zsarolásától, s hogy az utóbbiak helyzetét megerősítse, összeíratta a katonáskodó székely gya­
logosokat és lovasokat. Az összeírás elvégzését Mátyás az erdélyi vajdára bízta. Ennek a ren­
dezésnek az eredménye az előkelők és közszabadok között elhelyezkedő rétegnek, a lovas ka­
tonaelemnek „lófó” elnevezése.88 Tulajdonképpen ez volt az első székely katonai összeírás, ami
a székely történetben alapvető fontosságú. Felkutatása további erőfeszítéseket igényel. Az
1473-as összeírásról a Székely Oklevéltár új sorozata is megemlékezik. Annál indokoltabb ez,
mert ez az összeírás vetette meg a székely lustra alapjait.89 Az összeírás a katonai népesség
számbavétele volt, s ez elképzelhetetlen valamelyes hadiszemle nélkül.
Nyilvánvalóan az aranyosszékiekre is kötelező volt II. Ulászló 1499. évi székelyeket
érintő rendezése. Itt pontosan szabályozva volt, hogy milyen hadjárat esetén voltak köte­
lesek fejenként hadba vonulni, és milyen más esetekben kellett - kisebb mértékben ugyan
- külső hadjáratokban részt vc.niök.90
Megítélésünk szerint a székelyek katonai szerepe ekkorra már valamelyest csökkent, hi­
szen az említett időszak végén a katonaság fegyverzete, felszerelése jelentős anyagi meg­
terhelést jelentett, amit a székelyeknek csak egy része volt képes vállalni.
Az aranyosszéki katonai részvétellel kapcsolatos, hogy a Torockó vára (Székelykő) vé­
delmének vezetése a 15. század végén is székelyek kezében van, s úgy látszik, a szék is­
pánja egyben Torockó várkapitánya. Tudjuk, hogy 1471-ben a Székelykő várkapitányaként
emlegetett Fejes János 1469-től Aranyosszék ispánja, comese volt. 0 maga aranyosszéki
tisztét nem töltötte ugyan be, hanem Ambrus nevű emberét küldte ide maga helyett. Róla
azt is tudjuk, hogy Mátyás idejében Csupor Miklós hadában szolgált, mikor a király hadse­
rege a cseh husziták ellen hadakozott.91 Egyébként Fejes mellett ismeretes még a Székely­
kő 15. század végén szolgáló két várnagyának neve is.92 Valószínű, hogy a várőrség jórészt
aranyosszéki székelyekből állott.
A középkori Aranyosi zék szervezetéről és vezetéséről keveset tudunk. Az itteni székelyek
vezetőire következtethetünk azon személyek ismeretében, akik a szék kiváltságlevelének meg­
erősítését kérték. Az 1291. adománylevélben a király általában emlegeti az Aranyos földjén

86 KmonostoriJk. I. 667.
8 KmonostoriJk. I. 714.
88 Bónis Gy. 1942. 20.
89 A SzOkl.Új 1998-2000. tartalmazza a 16-17. századi székely népességi és katonai összeírásokat.
90 Szádeczky Kardoss L. 1927. (>6-67.
91 Orbán B. 1871. V. 12.
92 KmonostoriJk. I. 1056. Eszerit .t az ismert várnagyok: Fejes János (1471), Fiti Máté (1473), Piski
György (1482); Orbán B. 1871. V. 12. Engel szerint Torockó vára a 14. században elpusztulhatott
és csak 1467-től szerepel újból. (Eige I. 446.)
 Aranyosszék kialakulásáról 53

lakó kézdi székelyeket (universi Siculi noştri de Keezd super terra Aranas residentes), kérést
benyújtó személyről-névről azonban nem tesz említést. 1313-ban Károly Róbert már
megnevezi az adománylevél megerősítését kérők személyét. Mégpedig Egyed (Egidius) co-
mest, Kolondus fiát és Dénesi (Dionisius), Tolon fiát, akik a maguk és az Aranyos melletti szé­
kelyek nevében intéztek kérést a királyhoz. Egyed comes címének emlegetése azt jelentheti,
hogy ő az aranyosszéki székelyek vezetőjeként viselte a comes címet.93
Az ugyancsak említett Zsigmond-féle 1394. évi oklevél az 1291. évi adomány megerősí­
tését jelenti és azt Márkus, László fia és Nagylaki Tamás, valamint Dénes, Felsőszentmihály-
falvi Gergely fia (Marcus filius Ladislai et Thomas de Naghlak, ac Dionisius filius Gregorii
de Felsezenthmyhalfalwa) aranyosi székelyek a maguk és az aranyosszéki székelyek egyete­
messége nevében kérték a királytól. Noha a kérelmező székelyek rangja nem szerepel az
adománylevélben, nevük után ítélve ottani - részben ide beházasodott vagy innen elszárma­
zott - székelyekről van szó, akik a király híveiként az aranyosszékiek tekintélyes személyisé­
gei, valószínűleg vezetői lehettek. Ugyancsak akkori aranyosszéki székely vezetőnek kell te­
kintenünk Székely Jánost, a megboldogult Várfalvi Adorján fiát, aki 1436-ban kérte Zsig-
mondtól az aranyosszéki székelyek kiváltságainak megerősítését.94
A Székelykő várnagyai sorában ismert Fejes Jánosról (1471), Aranyosszék comeséről
és a maga helyett ideküldött Ambrus nevű familiárisáról (1469) már szóltunk.
Csak az általunk megjelölt korszakhatár után negyedszázaddal olvashatunk egy név és
rang szerint megnevezett újabb aranyosszéki vezető tisztségviselőről. 1550. június 24-én
ugyanis Mészkői Hadnagy Jakab tisztségbeli részét (totalem portionem Siculicalis officii
sui), az aranyosszéki Mészkő határán lévő nyolc hold szántóval, egy réttel, két erdővel és
két berekkel együtt 25 magyar forintért örök áron eladja Mészkői Maray Gál, András és
János nemeseknek és agiliseknek.95 A vásár később újabb területre terjedt ki. Mégpedig
1550. december 6-án a szóban forgó Mészkői Hadnagy Jakab minden kövendi jussát 25
magyar forintért örök áron eladja Mészkői Maray Gálnak.96 A Mészkői Hadnagy Jakab
esetében székely tisztséget viselő főemberrel van dolgunk, aki Aranyosszék hadseregében
hadnagyi rangot (maior exercitus) viselt, azaz a szék seregének parancsnoka volt. Hogy két
lófőségi birtok felett rendelkezett, azt jelenti, hogy két ágon is bírt lóföi birtokot. Ennél
kirívóbb esettel is találkozunk, hiszen 1505-ben esztergomi Székely Ferenc a Meggyes
nem Dudor és Kürt ágán, valamint a Halom nem Naznan ágán bírt három lófőséget, és
hozzájuk tartozó birtokokat ad el.97 Az aranyosszéki katonai funkció késői emlékeként mai
napig tovább él Bágyonban a Hadnagy pusztája helynév.98 Hasonló tisztség viselésének
feltétele az volt, hogy székely főember, primőr vagy lófó legyen.
A századok során a székely szabad társadalom nagy változásokon megy keresztül. Az
1339. esztendőben feltűnő tria genera Siculorum a székely főember, lovas és gyalog
megjelenésére vall. Az ősi jogi egyenlőséget tehát már megbontotta az anyagi lehetőségek

93 Az Orbán Balázs által Egyed comes királybíróként említése nem indokolt, mert ilyen hivatali
rang csak később vált használatossá. Inkább elfogadható Egyed aranyosszéki ispánról beszélni. Az
aranyosszékiek vezetőjének comes címe a későbbiek folyamán eltűnt (Orbán B. 1871. V. 12).
94 SzOkl. I. 85-88; KmonostoriJk I. 180.
95
KmonostoriJk II. 708. A nyolc hold szántó, egy rét, két erdő és két berek felsorolásából következ­
tethetünk a székely lófoséggel együtt járó birtok nagyságára. Az adat azt sejteti, hogy az aranyos­
széki székelyek életében a földművelés mellett az állattenyésztésnek még igen nagy szerepe lehetett.
96 KmonostoriJk II. 712. Az adat azt sejteti, hogy Mészkői Hadnagy Jakabnak Kövenden még egy
lófoséggel járó birtoka volt.
97 KmonostoriJk II. 245, 251, 252.
98 Hints M. 2004. 134.
 54 Csetri Elek

különbözősége. Számos székely vitéz adományul nemesi birtokot nyer a megyékben, s

ebben a minőségében a székely székekben is nemesi udvarházat (curia) s hozzávaló te­
rületet épít ki. Ugyanakkor a leszegényedés jeleként megjelenik az „földönfutók” (inquil-
lini) rétege. Az örökletessé váló székely tisztségek viselői - az ősi székely jog alapján - a
székekben nagyobb földhöz jutnak, két, sőt több nyilat birtokolnak, ami fokozza a gazda­
sági aránytalanságot.
A Mátyás király nevében történt vajdai szabályozás (1466) kimondta, hogy a közrend, a
székely község (communitas) nincs szolgaként alávetve a fónépeknek és szolgálatot szaba­
don választhat. A primőrök a „földönlakókat” sem tekinthetik örökös szolgáiknak, mert azok
bármikor máshoz költözhetnek. A községnek akadályoztatás nélkül jogában áll szabadon
megválasztani pártfogóját. Aki a főnépek közül a közrendieket az előbbi szolgaságba meri
taszítani, fő- és jószágvesztés legyen a büntetése. Ha viszont a község lázadást és belháborút
kezdeményez, fején és szabadságán kívül összes régi szabadságait elveszítse." A rétegződés
kérdése a székelység körében már a tanulmányunk kövekező részének a tárgya.
3. Nem szóltunk még Aranyosszék társadalmi helyzetéről és fejlődéséről. A kézdi szé­
kelyek itteni megkapaszkodása idején a szociális viszonyok a feudalizmus kezdeti sza­
kaszára jellemző tarka képet mutatják. A királyi vármegyét már erősen kezdték megtépázni
az Erdélyben is érvényesülő adományozások és telepítések. A serviensek, várjobbágyok,
királyi tisztviselők emelkedése a birtokosréteget erősítette, ami itt is a a nemesi megye fo­
kozatos kialakulásához és megszilárdulásához vezetett.
Köztudott, hogy a székelyek társadalma az Aranyos-vidéken megtelepült kézdiekkel
együtt szabad társadalom volt. Oláh Miklós szerint közszabadságuk azon alapszik, hogy
hadi szerepük miatt nemesnek tartják megukat, Verancsics pedig a társadalmi állapotukat a
„libertás” szóval jellemzi.99100 A hun származás mellett a székely öntudat alapja éppen a
székelység szabadsága volt. A székelység történelme folyamán mindig harci erényeire volt
büszke, és valóban katonai szolgálatukon alapult szabadságuk. Úgy tűnik azonban, hogy
szabad voltuk a középkori magyar nemesi státus szűkebb körét jelentette, értéke a feuda­
lizmus előrehaladásával egy időben fokozatosan csökkent. A székely szabadság tudata
azonban napjainkig fennmaradt.
A székely szabadságnak megvolt a maga jogi alapja, és a székely jog bizonyos tekin­
tetben különbözött a magyar jogtól. A társadalmi rétegződés megértése szükségessé teszi
mind a székely jog, mind a székely szabadság vázlatos bemutatását.
Középkori okleveleinkben is előfordulnak a székelyek törvénye és statútuma", a székely
törvény és joghatóság” és a székelyek közszabadsága” fogalmak,101102Werbőczy Tripartituma
pedig világosan kimondja, hogy a székelyek a magyartól „teljesen eltérő törvénynek és szo­
kásnak örvendettek” (dissimili penitus lege et consuetudine gaudentes).'02 Mikor Mátyás
király, hogy a háromszéki közembereknek a felsőbb rendek elnyomása ellen kitört lázadását
lecsendesítse, közéjük küldte Szentgyörgyi János erdélyi vajdát, ő 1466-ban Zabolán
összegezte, írásba foglalta és kiadta a székelyek „régi törvényeit és j o g a i t Az oklevél beve­
zetője kijelenti, hogy „a régtől fogva, Nemes Magyarország szent királyaitól kegyesen nekik
adományozott saját törvényeikből és jogaikból az említett hatalmasok teljesen kivetik és ki­
forgatják” a közszékelyeket; azért a vajda azt a megbízatást kapta, „hogy a székelyek régi
törvényeit és jogait átvizsgálva erősítse őket a szabadságnak örökös, régi kiváltságaival.”

99 Jakó Zs. 1979. 19-20.

100 Szádeczky Kardoss L. 1927. 61.
101 BónisGy. 1942.9.
102 Vö. BónisGy. 1942. 8.
 Aranyosszék kialakulásáról 55

Megbízatásának megfelelően Szentgyörgyi előkelő erdélyi nemeseket és idősebb székelyeket

hívott össze, hogy a jogszabályok felől tájékoztassák. A lényegében bírói hatáskörrel rendel­
kező összehívottak meghallgatása után hozott határozatot a király, s a legfőbb bíró tekinté­
lyével erősítette meg a régi székely szokásjogot.103
És itt bővebben ki kell térnünk a székely jog, birtokviszonyok, tisztségviselés sajátossá­
gaira, a lófőségnek (p r im ip ila tu s ) kérdésére, a székely jog és birtokviszonyok közötti
összefüggés bemutatására. A székely fejlődésnek ezzel a sajátos vonásával legmélyebben
Bónis György foglalkozott.104
Ismeretes, hogy a székelyek Erdélyben ősfoglalók voltak, és lakóhelyüket nemzetségi kö­
telékben szállották meg. Ekkoriban a székely birtokjog fő jellemző vonása, hogy a fold nem­
zetségi vagyon volt, nem volt magántulajdonban. A szántókat-kaszálókat időközönként
nyílvetéssel osztották fel a nemzetséghez tartozó családok között,105 a legelőket-erdőket meg
közösen használták. A nemzetségen belül használt föld egy család kihalása esetén vissza-
szállt a nemzetségre. Eddig a pontig a székely birtoklási jog a honfoglalás kori magyar társa­
dalom nemzetségi jogszokásával és a kunokéval jószerivel azonos volt.106 A fejlődés azonban
változásokat hozott. „A később kialakuló székeknél ősibb méltóságaik, a hadnagy és a bíró
kezdetben sorra jártak az egyes ágakon, később azonban a letelepedés következtében birtok­
hoz rögződtek. Az ilyen hivatallal járó birtokot a XV. század végétől lófőségnek nevezték
(siculatus primipilatus). A lóföség is officium, csakhogy nem a királyi hatalomtól származik,
hanem a szállásbirtokos közösségtől. A középkor végén számos esetben adják-veszik, átörö­
kítik a lófőséget, de a birtoktól csak a XVI. század elején válik el, hiszen éppen ez a hatalom
gyakorlásának alapja” - írja kiváló jogtörténészünk, Bónis György.107 Röviden: a székely jog
szerint a tisztséggel együtt külön birtok járt, de a birtok családhoz kötődött, tisztséggel együtt
öröklődött, s így a vagyonosabb réteg állandósult.
Későbbi forrásból tudjuk, hogy székely közlófőnek két nyíl föld járt, főembemek (pri­
mőr) még több. Ha a primőr vagy primipilus más faluban telepedett le, házat kapott vagy
vásárolnia kellett, de földet a falu adott neki. A katonai szolgálat mértéke-milyensége a
tisztség-birtok arányában történt. Fejenkénti hadba vonulás ritkábban fordult elő, ilyenkor
minden szabad székelynek hadba kellett szállnia. Gyakoribb volt, hogy a székely szabadok
ötödé, harmada fogott fegyvert. Ellenben a lófok minden alkalommal személyenként hadba
kellett hogy vonuljanak, „mint szinte nemes uraim”, de rendszerint 3-4 közül egyet elbo­
csátottak. A főnépeknek (primőrök) minden esetben személyesen hadba kellett szállniok,
sőt nem illett egyedül menni, „hanem conditiója szerint kellett menni” (azaz méltósága,
birtoka nagyságához mérten).108 A fenti hadba vonulási kötelezettség módja érthetővé
teszi, hogy a lófők és primőrök miért kaptak a községtől több földet. Világos, hogy hadba
vonulásuk, hadfelszerelésük állandó anyagi terhet, sok kiadást rótt rájuk.

IUJ Bónis Gy. 1942. 15.

104 Bónis Gy. 1942.
105 A nyílvetés azt jelentette, hogy az osztásra kerülő határrészt az igénylők számának megfelelő
részre (nyílra) osztották fel és azokat megszámozták. Azután kis, egyforma nagyságú falapokra a
számokat jelző rovátkákat véstek. A húzás során az összekevert lapocskákból a családok kihúztak
egyet-egyet. Az egyes családoknak az a számú földdarab jutott megművelésre, ami a lapocskán sze­
repelt. A nyílosztás emlékét Aranyosszéken mai napig hatámevek őrzik. Csegezen: Nyilak, Sinfal­
ván: Körosztályos nyilak, Alsó- és Felsőszentmihályfalván: Nyilak, Faluosztályok, Aranyos-
polyánon: Pápistanyíl (Jankó J. 1893. 9-11).
106 Györffy Gy. 1941.44 45.
107 Bónis Gy. 1948.428-429.
108 Erdélyi Történelmi Adatok. III. 252.
 56 Csetri Elek

A birtoklásról, a székely nemzetségi társadalomról szólván, az abban érvényesülő ágak

és nemek felosztására is utalnunk kell.
Az Erdélyben megtelepülő székely nemzetségi társadalom szervezetileg 6 nemre (Halom,
Örlec, Jenő, Meggyes, Adóiján és Ábrán) oszlott, mindenikben 4-4 nemzetséggel. A Halom
nemen belül találjuk a György, Péter, Halom és Náznán, az Örlec nemen belül Búd, Szovát,
Seprőd és Ecken, a Jenő nemen belül Szomorú, Új-ág, Boroszló és Balázsi, a Meggyes nemen
belül a Meggyes, Dudar, Kürt és Gyáros, az Adóiján nem keretében a Telegd, Pozson, Vácmán
és Vaja, végül pedig az Ábrán nemen belül a Nagy, Gyerő, Új-ág és Karácson nemzetségeket
vagy ágakat, a hat nemet összesítve tehát 24 ágat vagy nemzetséget különböztetünk meg.109
A birtoklással kapcsolatos oklevelekben székely személy esetében még a nemzetségi
szervezet bomlása idején is gyakran megnevezik a nemet és ágat, amelyből származott. így
például Aranyosszéken, mikor a Meggyes nem Dudor és Kürt ágon és a Halom nembeli
Naznán ágon birtokló Esztergomi Zekel Ferenc 3 lófőséget és birtokokat ad zálogba
(1505), nehány hónap múlva pedig azokat eladja.110 A nemen és ágon belül a székely sze­
mélynek hivatala, lófősége annak megfelelő birtoknagyságrendet is jelentett. Az ágak és
nemek szerinti szerveződés vérségi alapon történt, ennek megfelelően történt a hadba vo­
nulás, birtoklás, öröklés is. A székely fejlődés sajátossága, hogy a nemzetségi szervezet, az
ágak és nemek a széki szerveződés után is jó ideig megmaradnak, s csak később, a kö­
zépkor végén történik meg teljes felbomlásuk, mikor erőteljes társadalmi rétegződés kö­
vetkezik be és a nemzetségi szervezet funkcióit a széki szervezet fedi le.111
A székely jog másik sajátossága, hogy - a magyar joggal ellentétben - a székely birtok
II. Ulászló 1499. évi rendezéséig hűtlenség esetén sem szállt a királyra. Később ez esetben
lehetővé vált a székely birtoknak királyra szállása (ius regiuni), de csak székely embernek
lehetett eladományozni. A folyamat már Mátyás korában megkezdődött. Addig azonban
töretlenül őrizte a székelyföldi társadalom a székely önállóság, önálló székely jog,
lényegében az egész székely öntudat fontos forrását. „A székelyeknél - a magyarság többi
részétől eltérően —a nemzetségek nemcsak birtokjogi szerepüket őrizték meg, hanem azt a
közigazgatási és bíráskodási intézményekben formát öltő közjogi kapcsolatot is, mely az
egyes nemzetségeket politikai egységbe kovácsolva tartotta az egész középkoron keresztül,
sőt formailag egészen 1848-ig” - jellemzi helyzetüket Erdély történetének legutóbbi össze­
foglalása.112 A székely birtok elidegenítésének tiltása Mátyás korától fokozatosan eltűnik.
Ennek mondhatni végkifejlete, hogy az 1510 óta erdélyi vajdai hivatalba lépő Szapolyai
János az 1519. évi székely közrendiek felkelésének leverése után a lázadók jószágait a ki­
rályi kincstár számára elkoboztatja.113
A székely joggal szorosan összefüggött a székely szabadság kérdése. A kérdés most
már az, hogy valóban mi is volt a székely szabadság tartalma?
Először is a székely közösség tagjainak személyes szabad volta, ami a nemesi státusnak
is tulajdona volt. Még II. Ulászló 1499-i szabályozása is megerősíti, hogy a székelyek
kötelesek voltak a haza védelme felett őrködni, azért minden adótól és bárminemű fize­
téstől mentesek és ezért nyerték nemesi kiváltságaikat Magyarország dicső királyaitól,
miként az igazi nemesek.114

Makkai L. 1943.1. 337.

110 KmonostoriJk II. 245.
111 Makkai L. 1943.1. 430-431.
112 Erdély története. I. 294.
113 Erdély története. I. 365.
114 Szádeczky Kardoss L. 67.
 Aranyosszék kialakulásáról 57

Meg kell vizsgálnunk közelebbről a székelyek nemesi voltának mibenlétét. A 13. szá­
zad elején a nemes (nobilis) a serviensek megjelölésére szolgált, hogy megkülönböztessék
őket a nem-nemes (ignobilis) rétegtől. Még jó ideig a servienseket és utódaikat tekintették
igazi nemeseknek (veri nobiles regni). A nemes megjelölést az Aranybullától kezdve Nagy
Lajos 1351-i rendezéséig ebben az értelemben használták. Ezek a nemesek mentesültek a
pénz- és terményadótól, bírájuk legmagasabb fokon a király vagy a nádor törvényszéke
volt (szemben pl. az egyházi nemesekkel), s csak érvényes ítélettel lehetett letartóztatni
őket. Hadba vonulni kizárólag a király zászlaja alatt voltak kötelesek, szemben a praedialis
nemesekkel (nobilis praedialis).
A nemesség két osztálya közötti megkülönböztetés fontos a székelyek társadalmi hely­
zete megítélésekor. A székelyek nemesi volta hadi vonatkozásban a praedialis nemeseké­
hez hasonlított, nekik ugyanis nemcsak a király, hanem helyi megbízottjuk, az erdélyi
vajda vagy a székely ispán hívására is hadba kellett szállniuk."5 Az igazságszolgáltatás
vonalán a székelyek legfőbb bírói ítélőszéke a király által kinevezett székely ispán volt.
Szabad voltukhoz tartozik a székelyek adómentessége is, illetve az a bevett szokás,
hogy a király koronázásakor, lakodalmán és első fiának megszületésekor a székely falvak
háztartásonként egy ökör beadásával tartoztak a királynak (ökörsütés). A zabolai határozat
után két esztendővel kelt, 1468. évi királyi oklevél a „király jóságábór megerősítette az
eddigi székely jogokat, „kivéve a királyi kincstár adóját, amelyet országgyűlés határozott
el, és kivéve minden ezentúl tartandó országgyűlés végzeményeit”. Világos, hogy a
királynak járó egyik adónem fizetésére voltak kötelezve, azaz a székely szabadság másik
talpköve, az adómentesség is csorbát szenvedett.11516
Minthogy az egész székelységre érvényes szabadságjogok változáson mentek keresztül,
éppúgy magában a nemesi státusban is változások következtek be. Kristó Gyula a változás
két vonatkozását jelöli meg. „Egyrészt a székely társadalomfejlődés iránya egyértelműen
mutatja: egy lovasnomád, vérségi alapú, közösségi rendre alapozott, önmagát igazgató
(autonóm), szabadokból álló, hadakozásra kapható társadalom fokozatosan átalakult egy
földművelő, területi elvű, magántulajdonra épülő, felülről kormányzott, szociálisan erősen
tagolt, katonai aktivitását vesztő társadalommá.”117 Másrészt a székelyek egy régebbi lo­
vasnomád korba visszanyúló társadalmi-katonai szervezetet és életformát konzerváltak a
14-15. században is, mikor a régi hadi feladatok végzésére a székely társadalom egységes
egésze, a hadviselésre hivatottak egy része már nem volt képes.118
Az 1339. esztendőben feltűnő tria genera Siculorum a székely főember, lovas és gyalog
megjelenésére vall. Az ősi jogi egyenlőséget tehát már megbontotta az anyagi lehetőségek
különbözősége, a hadviselés terén vállalt szerep milyensége, nagysága és értéke. A jelentő­
sebb szerepet játszó székely vitézek adományul nemesi birtokot nyernek a megyékben, s
ebben a minőségben a székely székekben is nemesi udvarházat (curia) s hozzávaló
területet építenek ki. Ugyanakkor a leszegényedés jeleként megjelenik az „földönfutók”
(inquillini) rétege.
Az örökletessé váló székely tisztségek viselői —az ősi székely jog alapján —a székek­
ben nagyobb földhöz jutnak, két, sőt több nyilat birtokolnak, ami fokozza a gazdasági
aránytalanságot. De egyben lehetővé teszi a társadalmi viszonyok megváltozását, segíti a
birtokos és a szegény, alávetett, katonai feladatok végzésére nem képes réteg megjelenését.

115 SzOkl. I. 198.

116 Bónis Gy. 1942. 15.
117 Kristó Gy. 1996. 78-79.
118 Kristó Gy. 1996. 78-79.
 58 Csetri Elek

Hasonló jelenséget figyelhetünk meg Aranyosszéken is. Csak példaképpen említjük, hogy
miközben egy aranyosszéki székely szentmihályfalvi rétjéért 1458-ban 40 arany forintot
kapott, egy másik székely polyáni kaszálójának fele 1441-ben 25 arany forintot ért, egy ka­
tonának csupán a páncélja 1450 körül 20 arany forintba került.119 A felszerelés megvásárlá­
sa olyan értéket képviselt tehát, amit vagy jelentős áldozattal kiállító a szabad székely
család, és tagja hadba vonult, vagy hiányos fegyverzettel vonult táborba, legrosszabb eset­
ben pedig egyszerűen szegénysége miatt nem tudta hadi kötelességét teljesíteni. Ilyen
körülmények között történhetett meg a székely szabadok egy részének elszegényedése és
társadalmi lesüllyedése. A katonáskodást vállalók olcsóbb felszereléssel védekeztek. A
költséges vaslemezből készített páncél vagy páncéling helyett Bonfini szerint a székely
katonák testüket „vászonmellénnyel védik”.120
A vagyoni, társadalmi és katonai különbségtétel feszültséggel járt s a királyi hatalom
egyensúlyozó erőként törvényes rendezéssel lépett fel. A Mátyás idején, az 1466-os király ne­
vében történt vajdai szabályozás kimondta, hogy a közrend, a székely község (communitas)
nincs szolgaként alávetve a főnépeknek, és szolgálatot szabadon választhat. A primőrök a
„földönlakókaf ’ sem tekinthetik örökös szolgáiknak, mert azok bármikor máshoz költözhetnek.
A községnek akadályoztatás nélkül jogában áll szabadon megválasztani pártfogóját. Aki a
fonépek közül a közrendieket az előbbi szolgaságba meri taszítani, fő- és jószágvesztés legyen
a büntetése. Ha viszont a község lázadást és belháborút kezdeményez, fején és szabadságán
kívül összes régi szabadságait elveszítse.121 A szabályozás tehát elismerte a társadalmi egyen­
lőtlenséget, a főnépek és a „földönlakók” létezését, de nem nyilvánította őket örökös szolgák­
nak, s a csend kedvéért az alávetetteknek lehetővé tette uraik szabad megválasztását.
Az 1468. évi rendezés egyéb szempontból is lényeges, mert a jószágvesztés kilátásba he­
lyezése a király által gyakorlatilag a székely jog egyik alappillérének megszüntetését je­
lentette, azaz a székely birtok e népcsoporton kívüli eladományozását tette lehetővé. Ne fe­
ledjük: annak előtte még hűtlenség esetén sem eshetett bántódása a székely birtokjognak.
Ezután viszont a székely örökség királyi eladományozása idegenek részére is lehetővé vált.
A változások nyilvánvalóan Aranyosszékre is kihatottak. Tulajdonképpen a székely
birtok hűtlenséggel járó elvesztéséről már előbb is hallunk. Az 1467. évi erdélyi lázadás
leverésében nagy érdemeket szerzett Csupor Miklós erdélyi vajda nagy birtokadományokat
kapott Mátyás királytól, sok egyéb mellett a szentiváni Székely Miklós birtokai közt
elnyerte a Harasztoson lévőket is.122
Ugyanakkor a társadalmi erőkkel szemben Mátyás egyensúlypolitikát folytatott. Az 1473.
évi határozattal Mátyás kénytelen volt engedményeket tenni a székely közrendűeknek, mert
szüksége volt rájuk a nagy tömegben támadó törökkel szemben folytatott hadakozásában,
akárcsak a köznemességre. Viszont, akik a közrendűek közül a hadiszolgálatra egyáltalán nem
voltak képesek, azoknak a szabadok sorából való kizárását is lehetővé tette a rendezés, s ezek
menthetetlenül jobbágysorba süllyedtek. A folyamatra Szapolyai János erdélyi vajdává történt

119 KmonostoriJk I. 526, 281,427.

120 Bonfini A. 1995. 902. A köztudatban élő hiedelemmel szemben tudnunk kell, hogy a régi idők
harcosai nem kizárólag fémpáncélt viseltek. A római légiók katonái vastag börlapokból összeil­
lesztett bőrmellényt hordtak, a japán szamurájok pedig vastag bőrdarabokból összevarrt védőruhát,
bőrpáncélt. A Bonfini könyvében megjelenő székelyek „vászonmellénye” valószínűleg többsoros
kendervászonból készülhetett. Egyébként Mátyás király történetírójánál előfordul az is, hogy a
székelyek „lándzsa helyett gerelyt, valamint íjat, tegezt és kardot használnak". Ez a fegyverzet a
honfoglalás kori magyarok és általában az akkori nomád harcosok harci fegyvereire emlékeztet.
121 Jakó 1979. 19-20.
122 Csánki D. 1913. V. 459.
 Aranyosszék kialakulásáról 59

kinevezése (1510) tette fel a koronát, mikor is a fellázadt közrendiek leverése után a résztvevők
elvesztették jószágukat és azok a királyi kincstár birtokába ment át.123
Maga a székely jog is lehetővő tette a vagyoni megkülönböztetést és a birtokos-nemesi
réteg kialakulását. Már csak azért is, mert annak értelmében a tisztségviselőknek több nyíl
jutott, és a tisztséggel együtt a használt terület a 15-16. században már örökölhető, elzálogo­
sítható és eladható volt. 1496-ban arról olvashatunk, hogy ,jZekel Jakabot Aranyosszékben
megillető székely jogokat" zálogba adja (természetesen az abban foglaltatott birtokokat is).124
Később, 1505-ben esztergomi Zekel (Székely) Ferenc a Meggyes nem Dudor és Kürt ágán s a
Halom nem Náznán ágán bírt három lófőségi tisztségeit, továbbá Kisfaludot (Marosszék)
kebeleszentiváni és jeddi tartozékaival együtt 662 jó magyar aranyforintért csávási Erdő
Miklósnak örök áron eladja.125 1517-ben azt olvashatjuk, hogy néhai kocsárdi Szemes
Mihály Orsolya nevű leánya „apjáról reászállott székely örökségeinek két részét és lóíoségét
(duas partes universarum hereditatum suarum Siculicalium... sim ulam primipilatuj" 89
magyar forintért eladja kocsárdi Gálffy Mártonnak és feleségének, valamint gyermekeinek
(agiliseknek).126 Ugyanebben az esztendőben olvashatunk arról, hogy az aranyosszéki
kocsárdi Szemes Orsolya Szabó Zakariásné asszony kocsárdi székely örökségeinek két részét
és lóföségét 89 magyar aranyforintért kocsárdi Gálffy Mártonnak örökre eladja.'2
Az idevaló székely családok a szántókat nyilanként időről időre felosztották egymás kö­
zött, de a réteket, kaszálókat már saját tulajdonuknak tekintették és szabadon adták-vették-
cserélték. 1441-ben arról értesülünk, hogy a felsőszentmihályfalvi Kabos Máténé a polyáni
határon lévő kaszálója felét 25 arany forintért eladja felsőszentmihályfalvi Dénes fia Péter-
nek.128129446-ban a kolozsmonostori konvent előtt Alsószentmihályfalvi Mátyás fia Mihály
egy rétjét az alsószentmihályfalvi határban húsz arany forintért Felsőszentmihályfalvi Dénes
fia Péternek elörökíti.124 1458. esztendőben arról értesülünk, hogy Szentmihályfalvi Mihály
és fia, Máté Szentmihályfalva határán az Aranyos mellett egy rétet 40 aranyért Bojtorján
Miklós és Albert székelyeknek s édesanyjoknak eladnak.130 Máskor meg csere formájában
válik meg megyei nemes földjétől és székely családok lesznek részbirtokosokká. 1508-ban
például a csáni Nagy Miklós és Mihály egyfelől, másfelől Csegezi Fábián deák Tancsházi
pusztabeli, szindi és csegezi részbirtokaikat kölcsönösen elcserélik.131
Birtokosréteg kialakulását Aranyosszék falvaiban számos adat mutatja. Bizonyíték erre,
hogy a kercsedi Miklosy János 1524-ben az aranyosszéki Rákoson fekvő nemestelke és kúriája
felől rendelkezik.13213Olyan adatunk is van, hogy Aranyosszék falvaiban lévő birtokokat másnak
adományoznak.1' ' Hogy az aranyosszéki falvakban vagyonos birtokosok éltek, azt nemcsak a
Kercsediek családjának ismételt előfordulása mutatja, hanem Kercsedi János pap kiemelkedő­

123 Erdély története. I. 365.

124 Jakó Zs. 1990. II. 147.
1-5 Jakó Zs. 1990. II. 281. Vö. SzOkl. VIII. 212-214. Az utóbbiban zálogba adásról esik szó.
126 Jakó Zs. 1990. II. 329.
127 SzOkl. VIII. 254.
128 SzOkl. VIII. 68.
129 SzOkl. VIII. 69-70.
130 SzOkl. VIII. 90.
131 SzOkl.VIII. 228-230.
I3~ KmonostoriJk II. 428. Itt arról olvashatunk, hogy Thurchyni Nagy Máté és családja az aranyos­
széki Rákoson lévő nemestelket és kúriában lévő részt birtokolt.
133 1539-ben Lupsai László Erzsébet nevű leánya férjére íratja atyjától örökölt, az aranyosszéki Kö-
venden, Bágyonban és Kercseden fekvő birtokait. Jakó Zs. 1990. II. 618.
 60 Csetri Elek

en vagyonos volta. A 15-16. század fordulójáról származó oklevelekben arról olvashatunk,

hogy Kercsedi János pap, magister, tordai oltárigazgató 200 jó magyar aranyért a szengyeli
határban fekvő Nagytó nevű halastó felét megvásárolja. Aztán a magyaregresi határban vásárol
halastavat, Tordán kőházzal rendelkezik, majd a peterdi Aranyhegytó halastavat nyeri el, de
különböző birtokügyei ismételten előtűnnek.134 Az oklevelekben említett papok, fráterek, ma-
gisterek, deákok feltűnése arra enged következtetni, hogy az aranyosszéki falvakban fejlődő
értelmiségi réteg létezett. 1517-ben előfordul a Kocsárdi Geréb (dictus Zsigmond) és a Ko-
csárdi Mihály neve, 1523-ban pedig Kocsárdi Gálfi György birtokügyéről olvashatunk.135136Az
eléggé elterjedt Mészkői Székely család egyik tagjáról tudjuk, hogy a 15. században a Torda és
Kolozsvár között fekvő Szentmárton birtokosa volt.'56
Ebből is látszik, hogy a jómódú aranyosszéki székely családok a 13. század óta főleg a
szomszédos vármegyékben is igyekeztek birtokot szerezni. Kercsedi Fodor Pál gyermekei,
Albert és Erzsébet a székkel szomszédos Fehér megyében, Csongván rendelkeztek job­
bágytelkekkel.137 Az ugyancsak Kercsedi Nagy Miklós felesége 1515-ben a Kolozs megyei
Indalon volt birtokos.138
A mészkői Maray Miklós a Torda vármegyében fekvő Indalon rendelkezett birtokkal,139
a mészkői Székely Benedek ugyanebben a vármegyében lévő Szentmártonban.140 Szapo-
lyai János erdélyi vajda és székely ispán 1517-ban a neve után nyilván aranyosszéki birto­
kosnak tekinthető Csegezi Antalnak ad parancsot birtokügyben.141 Hasonló státusúnak
véljük az 1508-ban előtűnő aranyosszéki Csegezi Fábián deákot is, aki birtokügyben
érdekelt.142 1474-ben arról olvashatunk, hogy az aranyosszéki Kövendi Balázs felesége, sz.
Toroszkai (Thorotzkay) Anna révén érdekelt jelentős Aranyos menti birtokok (Szent-
györgy, Bedellő, Alsó- és Felsőszolcsva, Vidaly, Posága és Újfalu) ügyében.143 Azelőtt
nehány évvel, 1467-ben, az erdélyi lázadás utóhatásaként Mátyás király arról intézkedik,
hogy a bűnösnek ítélt Szentiváni Székely Mihály birtokait, köztük Harasztost, Monoszlai
Csupor Miklós erdélyi vajdának adományozza. 1441524-es oklevél tanúskodik arról, hogy a
Torda vármegyei Turcsánban birtokos Turcsáni Nagy Máté és családja az aranyosszéki
Rákoson lévő nemestelkét és udvarházát elcseréli Kercsedi Miklósy János és családjának
turcsáni nemestelekbeli és udvarházi részével.145
Természetes volt, hogy nemegyszer beházasodással jutottak nemesek nagyobb ara­
nyosszéki birtokhoz. 1508-ban például Mészkői Székely Benedekné, sz. Maray Margit,
édesapja, Maray János révén növelte férje mészkői birtokát.146
A birtokos osztály kialakulása az Aranyos-vidékén már korábban elkezdődött. A szé­
kelyek letelepedése előtt kétségtelenül birtokos volt már a vidéken a Pest megyéből ide-

134 RmonostoriJk II. 76, 95, 259, 275, 282, 350.

135 KmonostoriJk II. 288, 329,422.
136 Csánki D. 1913. V. 737.
137 KmonostoriJk II. 384.
138 KmonostoriJk II. 257.
139 KmonostoriJk II. 106.
140 Csánki D. 1913. V. 737; Jakó Zs. 1990. II. 284.
141 KmonostoriJk II. 328.
142 KmonostoriJk II. 282.
143 Csánki D. 1913. V. 677.
144 Csánki D. 1913. V. 459.
145 KmonostoriJk II. 428.
146 KmonostoriJk II. 284.
 Aranyosszék kialakulásáról 61

került Thorotzkay család, mely a kialakuló Aranyosszéktől keletre eső falvak földesura
volt. A család a birtokában lévő várat (Székelykő) a székelyek őrizetére bízta ugyan, de
birtokjogát felette magának tartotta meg. Kívülük azonban más birtokosok jelenléte is bi­
zonyítható. Felvincet például - amint előbb már láthattuk - 1219-ben a szentföldi kereszt­
hadjáratból visszatérő II. Endre az esztergomi káptalannak adományozta, s az adományt
Béla ifjú király 1229-ben négy vármegyei mans iával (kialakuló jobbágygazdaság) meg­
toldotta.147 A birtokosztály itteni kialakulására és erősödésére vall, hogy egy 1450-évi ok­
levélben az áll, hogy a kolozsmonostori konvent előtt Kövendi Domokos az aranyosszéki
székelység képében tiltakozik az ellen, hogy Famasi Dénes az Aranyos folyó mentén a
Szászát mellett, Gerendi Miklós fiai pedig Füzügy folyása mellett a székelyek földjéből
[Aranyosszékből - Cs. E.] jókora darabot elfoglaljanak.148
A feudalizmus előrehaladásával az ősi székely szabadság és nemesség sokat vesztett
jelentőségéből. Egyre gyakrabban jelentkezett a székelyek általánosságban értelmezett
nemesi volta mellett a kiemelkedő székely családok törekvése, hogy a székelyek általáno­
san értelmezett szabadsága mellett a királytól egyénileg nekik szóló donatiót nyerjenek.
Mert a donatióba foglalt adomány a központi hatalom részéről a hűség fejében történt egy
közösségnek vagy egy személynek. Eckhart Ferenc klasszikus megfogalmazása szerint:
„Az adomány és hüségfogalom összefonódik: a királynak tartozó hűségből tett szolgálatok
fejében kap adományt az alattvaló, az adomány, a föld fejében viszont újabb szolgála­
tokkal tartoznak.”149 Az egyes esetekben tanúsított magatartás (hűség vagy hűtlenség) tör­
ténhetett közösség vagy egyén részéről, volt eset, amikor az egyén magatartása különbö­
zött a közösségétől. A székelyek kiváltságait, szabadságát, nemes voltát királyaink több­
ször megerősítették, az idő haladtával azonban érdemeket szerzett családok vagy szemé­
lyek személyre szóló donatio elnyerésére törekedtek.
Az Erdélyben kialakuló székely eredetű birtokos családok mellett (Szentkirályi Semjén,
Tuzsoni Bolgár, Fiátfalvi Náznán stb.)15015aranyosszéki társaiknál is megfigyelhető ez a törek­
vés. Az aranyosszéki családok közül ide sorolható több Székely nevű család, azon kívül a
Kövendi, Kercsedi, Csegezi, Szentmihályi, Felvinci, Várfalvi és más nemesi famíliák, ame­
lyek fokozatosan belenőnek az előbb veri nobilesnek nevezett, azelőtt csak a servienseknek
és utódaiknak kijáró országos nemesnek tekinthető kategóriába, osztályba. Közülük is jól
ismert a Szentmihályi család, mely a 15. század folyamán több Kolozs megyei birtok kap­
csán előfordul.1,1 Az Aranyosszékhez kapcsolódó Szentmihályfalvi székely vagy Dienes fa­
milia 1447-ben a Kolozs megyei Szentpálon, Gyekén és Szucságon volt birtokos.152 Ugyan­
akkor Aranyosszékre behatolnak a vármegyei nemes családok.
Az a tény, hogy az székelyeknek adományozott falvak közül attól a ponttól kezdve, hogy az
Aranyos Pólyán után déli irányt vesz, a folyó mellett fekvő falvak nem tartoztak az adomá­
nyozott területhez, a magánbirtokok itteni jelenlétére enged következtetni. Ugyanaz a helyzet a
Maros jobb oldalán fekvő falvakkal, melyek Szentmártontól Csesztvéig kívül estek az adomá­
nyozott falvak körén. A falvakban, akár vármegyei, akár széki igazgatás alá tartoztak, meg­
állíthatatlanul haladt előre a vagyoni-társadalmi rétegződés, a feudalizálódás.

147 SzOkl.VIII. 1-3.

148 SzOkl. VIII. 76-77.; KmonostoriJk. I. 400. Felmerül a kérdés, hogy nem a Füzügy folyó köze­
lében feküdt Füzes falu?
149 Idézi Bónis Gy. 1948. 157.
1,0 Erdély története. I. 330.
151 CsánkiD. 1913. V. 599.
152 Csánki D. 1913. V. 597.
 62 Csetri Elek

4. Végül Aranyosszék népességéről szükséges szólanunk. Hogyan alakult e változó

időben és helyzetben a vidék népességének és hadviselőinek száma, súlya a székely kö­
zösség egészében, milyen volt a szék etnikai és vallási összetétele.
Köztudott, hogy a praestatisztika hosszú periódusában - beleértve a középkort - nem voltak
népességösszeírások, pontos számokat tartalmazó összegezések. Azért olyan támpontokat kell
keresnünk, amelyekből a demográfiai mutatókra legalább becslések formájában következtetni
lehet. Hasonló módszerrel próbálunk eljárni Aranyosszék esetében is. Az első támpont a falvak
száma alapján történő becslés. Láttuk, hogy az Aranyosszékhez tartozó falvak száma változott.
Az 1291. évi aranyosszéki kiváltságlevélben 29 helységnév szerepel, ebből azonban kihagyan­
dó Torockó (Székelykő) vára, valamint 13 elpusztult település. Számításba jön tehát 15 falu.153
A kora középkori Magyarországon egy falura 20-25 családot szoktak számítani, Szabó István
szerint egy falura 150-200 lakost.154 Ha egy falura nyersen a maximális 200-as lakosságszámot
veszünk alapul, 15 faluval számolva a végösszeg kereken 3000 ember. Ekörül lehetett tehát
megalakulásakor Aranyosszék népessége. Ez a szám összhangban van az egész székelység 14.
század eleji 25-28 000-re becsült lélekszámával.155
A harcosok száma azonban Aranyosszéken nem érhette el az ezer főt, sőt inkább 600-700
könnyűlovas katonára tehető. Ezt azért állíthatjuk, mert ekkoriban a székely nemzetségek
főfoglalkozásának a nagyállattenyésztés (ló- és szarvasmarha legeltetése, nevelése) te­
kinthető. Bizonyíték erre a királynak ünnepi alkalmakkor beszolgáltatott ököradó (ökörsü­
tés), s a IV. Lászlónak segítség gyanánt a kézdi székelyek által ajándékba adott 80 ló. To­
vábbá az, hogy a kialakuló székely birtoknak fontos része volt az állattartáshoz annyira szük­
séges rét, kaszáló, legelő, berek az egykori írásos emlékekben gyakran fordulnak elő.
A népesség megállapításánál másik támpontul az 1332-1337 közötti pápai tizedjegyzé-
keket tekinthetjük. Az akkori felmérésben a tordai főesperesség 40 római katolikus plé­
bániájából 11 tartozott Aranyosszékhez.156 Mikor következtetést akarunk levonni, tekin­
tetbe kell vennünk, hogy az 1291-es állapotokhoz képest 1332-1337-re Aranyosszéken új
falvak tűnnek fel, Sinfalva és Felsőszentmihály, ahol plébániát jelez az összeírás. Ezt a két
falut nyilván hozzá kell adnunk a már említett, 1291-ben létező 15 faluhoz. Más falvak
azonban az összeírásból hiányoznak, ami azt jelenti, hogy azokban csak leányegyház mű­
ködött. Természetesen gondolnunk kell arra is, hogy nem minden falunak volt plébániája,
lakossága azonban természetesen igen. Mindent összevéve a négy évtized alatt (1291—
1332/37) Aranyosszéken a lakosságszám enyhe emelkedésével kell számolnunk.
Előbb szóltunk arról, hogy 1473-ban Mátyás király külön-külön lajstromokba vétette a
székely lötöket és gyalogokat. Az összeírás azonban sajnos nem maradt meg, sőt a tanul­
mányunk határpontjáig (1526) sem rendelkezünk demográfilag számba jöhető forrással.
Megemlítendő azonban, hogy egy újabb kiadványban olyan adat szerepel, hogy a 15. szá­
zad végén Székelyföld lakossága 75 900-86 250 között mozgott.157 Később látni fogjuk,
hogy ez a szám a 16-17. századi összeírások tükrében túlzottnak tűnik.

Jankó J. 1893. 2.
154 Kristó Gy. 1997. 45^46.
155 Kristó Gy. 1997. 155.
156 Kristó 16 plébániával számol: Sósszentmárton, Várfalva, Keresed, Sinfalva, Mohács, Felsőszent-
mihályfalva, Mezőbodon, Harasztos, Gyéresszentkirály, Torockószentgyörgy, Székelyföldvár, Szé-
kelykocsárd, Bágyon, Hidas, Mészkő és Mezőszengyel (Kristó Gy. 1997. 131); az általa felsoroltak
közül azonban öt plébánia (Sósszentmárton, Mezőbodon, Gyéresszentkirály, Torockószentgyörgy,
Mezőszengyel) nem tartozott Aranyosszékhez; Györffy Gy. 1941. 69.
157 Kubinyi A. 1997. 110.
 Aranyosszék kialakulásáról 63

Mivel a jelzett korszakhatárig semmiféle összeírással, lustrával nem rendelkezünk,

1526 utáni összeírásokból próbálunk visszakövetkeztetni Aranyosszék 16. század eleji né­
pességére és katonai erejére.
Majd csak a Basta-korból maradtak fenn székely székekre vonatkozó összeírások, sajnos
azonban azokból Aranyosszék hiányzik. A Basta-féle 1602-1603. évi összeírásban a felesküdt
nemesek, lófok, darabontok, szabad székelyek és jobbágyok összlétszáma 9439. ebből 8597
hadköteles.158 Ehhez hozzávéve az összeírásban nem szereplő aranyosszékieket (számításaink
szerint mintegy 1150 főt), a Basta-korban az egész székelység viszonylatában 10 589 családfőt
nyerünk. Az 5-ös szorzószámot használva a székelység egésze 1602/1603-ban 52 945 főt tenne
ki. Mivel az aranyosszékiek az egész székelységnek kb. 9%-át adták, Aranyosszékre 1150
családot számítunk. Becslésünk szerint tehát Aranyosszéknek a családfők alapján kiszámított
lakosságszáma (családszám * 5) 1602/1603-ban mintegy 5750 volna.
A székely népesség legteljesebb összeírása Bethlen Gábor nevéhez fűződik (1614), aki
e közösség katonáira számított. Sajnos azonban Aranyosszék összeírása ebből is hiányzik.
Székelyföld székeinek 1614. évi összeírásában (Aranyosszék nélkül) összesen 12 412 név
szerepel.159 A Basta-kori 1502/1503-as összeíráshoz képest a mintegy 3000 főnyi növeke­
dés magyarázata az lehet, hogy: 1. A Basta korában összeállított lista nem teljes; 2. a szé­
kelység egy része akkortájt menekülőben volt, hiszen az erdélyi politikai helyzet csak
Bocskai óta szilárdult meg, 3. különösen Bethlen sokat tett a székely katonaság hely­
zetének megszilárdítására, a katonakötelesek számának növelésére.
Mivel számításaink szerint Aranyosszék lakossága - mint már említettük - végig az
egész székely népességnek mintegy 9%-át tette ki, ennek a széknek a képzeletbeli össze-
irtjai mintegy 1 200 fegyveresre rúgnának. így Aranyosszék lakosságának létszáma 1614-
ben (családszám x 5) kereken 6 000-re tehető.
Aranyosszék fegyveresei vagy népessége tekintetében II. Rákóczi György katonai
összeírásáig semmi biztos támpont nem áll rendelkezésre. IQ. (II.) Rákóczi György feje­
delem mindjárt az erdélyi trón elfoglalása után elrendelte az aranyosszéki székelyek össze-
irását, a végrehajtásra pedig 1642. március 17-én és azt követő napokon került sor.160
Mivel 1642-ig egyetlen Aranyosszékre utaló összeirással sem rendelkezünk, ez a forrás
nemcsak társadalom- és hadtörténeti szempontból fontos, hanem a demográfiai vizsgáló­
dásoknak is alapvető forrása. Újabban Róth András Lajos és Róth Edit külön tanulmány­
ban értékelte az összeírást (lásd e kötetben).
Az 1642. évi aranyosszéki összeírásban (a számbavett 20 faluban) összesen 620 székely
lovast és 1086 gyalogot írtak össze, összesen 1706 hadrafogható férfiembert. Ekkoriban az
egész székelység mintegy 12-15 ezer katonát tudott kiállítani. Mikor az aranyosszékiek
összlétszámát akaijuk kiszámítani, tekintetbe kell vennünk, hogy a 13 éven felüli fiatalokat
már katonaként tartották nyilván, így az összlétszám megállapításánál helyesebb a
családonkénti 4,5-es szorzószámot használnunk. Eszerint 1642-ben Aranyosszék lakos­
ságának lélekszáma 7677 körül mozogna.161 Ekkora lehetett Aranyosszék súlya a kb. 70
ezerre tehető székelység egészében. A megadott 1614. évi népességszámhoz hasonlítva
tartjuk túl magasnak a Székelyföld 15. század végére becsült 75 900-86 250 főre megállapí­

158 SzOkl. Új sorozat. IV. 74.; Demény L. 2001.199.

159 SzOkl. Új sorozat. IV. 197-562.
160 '
A conscnptio anyaga megjelent: SzOkiUj VI. 89-146.
161 Veres Sándor tanulmányában (Veres S. 1885) az 1642. évi összeírásban 3 212 férfit és 3 200 nőt
számlált össze, együtt 6 412 főt. Magunk a forráskiadvány összesítésében (SzOklÚj VI. 143) talál­
ható számokat vettük alapul.
 64 Csetri Elek

tott lélekszámot. Hiszen minden megpróbáltatás ellenére az eltelt másfél évszázadban növe­
kedéssel számolhatunk. Mind az egész székelység, mind Aranyosszék népességszámában
kiszámított növekedés annak tulajdonítható, hogy Bethlen és utóda korában Erdély a belső
béke, sokoldalú építés időszakát, virágkorát élte. Nagy fejedelmünk idején, Bethlen szavait
idézzük, és ez az I. Rákóczi György korabeli Erdélyre is találó: „ellenségünk lovaiknak lábok
hazánk földét nem nyomták". Valóban akkoriban idegen hadak dúlása nem érte Erdélyország
földjét, népességét sem érte fosztogatás, pusztítás, öldöklés.
A későbbi időszakra vonatkozó kitérőt azért tettük, hogy Aranyosszék Mohács előtti
demográfiai helyzetére visszakövetkeztessünk. Az 1526-1613 közötti pusztító-romboló
időszak előttre nehéz volna a népességnövekedést ezrelékben kifejezni. A székely kérdés
megközelítése, éppúgy, mint elmélyítése történeti demográfiai módszerekkel, a jövő kuta­
tóinak feladata. Magunk a rendelkezésünkre álló demográfiai és történeti adatokat mérle­
gelve úgy véljük, hogy a 16. század elején a székelység összlétszáma kb. 50 ezer fő, az
aranyosszékieké pedig 5 000 lélek körül lehetett.
Nem kisebbek a nehézségek Aranyosszék etnikai összetételének megállapítása kérdé­
sében. Itt is a magyar és román kutatók együttműködésére, a történeti, régészeti, néprajzi
és nyelvészeti (különösen helynévkutatási) módszerek összehangolása, az ún. komplex
módszer alkalmazása hozhatna megnyugtató eredményeket. A kutatás jelenlegi állása
szerint a székely és magyar népesség jelenlétére vannak biztos adataink. Kniezsa István a
kelet-magyarországi helynevek kutatása közben elemezte az aranyosszéki falunevek ere­
detét is. Az általa számba vett 23 aranyosszéki falunév közül 15-nek magyar, 6-nak szláv
eredetét mutatta ki, 2-nek az eredetét pedig bizonytalannak találta.162 Az aranyosszéki
helynevek közül többnek megfelelője a Székelyföldön is megtalálható.
Az itteni települések közül Mohács, Hidas és Csákó falvak lakosságát román etnikumúnak
tekintik, s kétségtelenül ma teljesen román falvak. Vannak azonban tények, amelyek az itteni
egykori magyar lakosságra utalnak. A jelenleg román lakosságú Mohácson például mai napig
létezik egy „Biserica ungurească” (Magyar templom) helynév, ami az egykori magyar kato­
likus templom létére vall.163 Az 1332/1337. évi pápai tizedjegyzékekben Mohács plébániája
szintén szerepel, márpedig a római katolikus templom magyar lakosságra vall.164 Amennyiben
a három helység Aranyosszék kézdi székelyeknek adományozott falvai között szerepel, ha
volt is ezekeben nem magyar etnikumú lakosság, erre rátelepült a székelység nemzetségi szer­
vezetben élő közössége, lakossága tehát vegyessé vált. Ha 1642-ben az említett három faluban
döntő többségében román lakosság élt, a magyar népesség múltjára és jelenére vallanak
bizonyos magyar hely- és személynevek.165 Ide tartozik az oklevelek tanúsága is, melyekben
tanulmányunk korszakhatáráig nemegyszer találkozunk román (Olachus, Walachus) falvak,
román jobbágyok, román kenézek, román papok stb. említésével, de köztük aranyosszékieket
hiába keresünk. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Mohács, Dombró és Gerend szláv eredetű
falunevek,166 amiből szláv jelenlétre következtethetünk.

Kniezsa I. 1943.1. 283-287.

163 Vö. a 70. jegyezet
164 Kristó Gy. 1997. 131.
165 Mohácson a már említett Biserica ungurească helynév, a személynevek közül Néhai Péterffy
unokája, Jenei Demeter, Nagy Mathias fiai - Thamás, Mihály; Dombrón a Tatár család többszöri
említése, Gombás András és Totth Lőrinc nevének előfordulása, olyan helynevek, mint a Petri
Lőrinc, Tau Bandi (Bandi tó), Via lui Deacu (Deák útja), Hidason Aczel Mihali fia személynév
megállapításunk bizonyítéka. Vö. Aranyosszék 1642. évi összeírásával. SzOklÚjVI. 135-139; Hints
említett kézirata (70. jegyzet).
166 Kniezsa I. 1943.285-286.
 Aranyosszék kialakulásáról 65

* * *

Ismeretes, hogy a középkori Magyarország korszakhatárának 1526-ot tekintjük. Azért

végszóként idetartozik annak megállapítása, hogy az a hadsereg, amely Szapolyai János
erdélyi vajda vezetésével II. Lajos király hívó szavára a török ellen 1526 nyarán készen­
létben állott, tekintélyes részében székelyekből állott. Nyilván közöttük voltak az
aranyosszékiek is. Köztudott azonban az is, hogy az ellentmondó központi utasítások miatt
a nemesség követelésére idejekorán kierőszakolt mohácsi csatatérre az erdélyi haderő nem
juthatott el. A középkori Magyarország összeomlása idején, majd a három részre szakadt
ország korszakában, a keleti királyság területén kialakuló erdélyi fejedelemség korában
aztán egészen más helyzet állott, elő és abban a székelység, annak keretében pedig
Aranyosszék fejlődésének egészen új szakaszába lépett.
Keszeg Vilmos

Aranyos-vidék

Részletek egy helyismereti tankönyv kéziratából

Ajánlás
E tankönyv Torda város környékéről, Aranyos-vidékről kíván ismereteket nyújtani.
Elsősorban azokhoz a fiatalokhoz szól, akik ezen a tájon születtek, s a táj múltjáról, lakói­
ról, hagyományairól többet szeretnének megtudni. Erre a tudásra néhány évtizede fokozó­
dó mértékben szükség van. Jó ideje már annak, hogy a planétánk egyre kevesebb titkot
tartogat, képek, dokumentumfilmek, utazási beszámolók formájában a legtávolabbi vidé­
kek is megismerhetőek. Az újságot, a tévéadásokat, az internet-kultúrát rendszeresen kö­
vető ember naponta tájékozódik arról, ami a nagyvilágban történik. Mi viszont most arra a
világra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, ami születéstől körülvesz bennünket, s ahol
életünk nagy része eltelik. Ennek a világnak, környezetnek az ismerete legalább annyira
fontos, mint a nagyvilágé.
Ezeknek az ismereteknek egyik részét a tankönyv tartalmazza. Másik részét a tankönyv
olvasója kell hogy megkeresse, felfedezze. Ezek az ismeretek a helyi, a családi
emlékezetben lappanganak. Csak akkor válnak láthatókká, amikor szükség van rájuk. A
tankönyvben szereplő kérdések és feladatok azt teszik szükségessé, hogy az Olvasó maga
is kutatóvá váljék, felfedezze, feltárja és megörökítse ezt a lappangva létező tudást.
E tankönyv szól mindazokhoz is, akiknek mindeddig csupán szórványos ismereteik
voltak e tájról, s mindennapi életük sem e vidékhez kapcsolódik.
Reméljük, a tankönyvben található ismeretek, szemelvények minden Olvasó számára
élményt nyújtanak. (2002)

A vidék és települései
Aranyos-vidék az Aranyos folyó mentén elterülő tájegység. Lakosságának eredete és a
vidék földrajzi sajátosságai alapján négy kistájra tagolódik. Ezek a következők: Torda és
környéke (Koppánd, Szind), Aranyosszék (Aranyospolyán, Aranyosszentmihály, Mészkő,
Sinfalva, Várfalva és Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Harasztos, Keresed, Csegez, Szé­
kelyhidas, Aranyosmohács, Felvinc, Székelyföldvár, Székelykocsárd), a Torockó-patak
völgyében elterülő Torockószentgyörgy és Torockó vidéke, valamint Alsó-Aranyos mente
(Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Aranyoslóna, Gerend, Gerendkeresztúr, Sósszent-
márton, Hadrév). Ide kapcsolhatók továbbá a településekkel kapcsolatban álló mezőségi
települések (Tordatúr, Komjátszeg, Pusztaszentmárton, Detrehemtelep). A vidék városai
Torda és Aranyosgyéres.
A központi kistáj, Aranyosszék a székely székek (Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék,
Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék) egyike. Délkeleten Marosszékkel, keleten és észa­
kon a Mezőséggel, nyugaton a Mócvidékkel, délen Alsófehér vármegye vidékével érintke­
zik.
A vidéket bebarangoló Orbán Balázs A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, ter­
mészetrajzi s népismei szempontból című monográfiájának V. kötetében örökítette meg
élményeit (Pest, 1871). E munkából idézzük az Aranyos-vidéket bemutató fejezetet. Az
Aranyos „5570 láb [egy láb kb. 30 cm] tengerszint fölötti magasságban (ered); tehát Ma­
gyarország összes folyói közt csakis a Vág ered magasabbról, s így az Aranyos e tekintet­
ben második helyet foglal el.
 Aranyos-vidék 67

I. Néprajzi tájak (Kása László-Szemerkényi Agnes nyomán)

Folyamhossza kanyargásaival 18, egyenes vonalban csak 10 mfd [egy mérföld 8354 m]
Szolcsváig keletre, onnan Tordáig északkeletre, Tordától Egerbegyig ismét keletre foly.
Egerbegynél csaknem egyenes szögben megtöretve, hirtelen dél irányt vesz egész Hadré­
vig, hol délnyugat irányba fordul Maroskoppándig, hol a Marossal egyesül. Szélessége
Tordánál 26 öl [egy öl kb. 1,9 m], középmélysége 5 láb. [...] Folyamkömyékén 103 hely­
ség van, miből Aranyosszékre csak 10 esik. ím ezekben van foglalva röviden az Ara­
nyosnak általános pályaköre. Ami Aranyosszékre eső szűkebb körű folyamvidékét illeti, az
Aranyosszék határát Borévon alól a jobbról beszakadó Fehér patak[nál] és Ör\ ánykőnél
lépi át, egy mfdnyi vonalon magas sziklahegyek közé fogott hegyszoroson halad; de amint
Aranyosszék első faluját, a havasszélen őrködő Várfalvát eléri, azonnal kibontakozik a
hegység szűk korlátái közül, s szép nyílt téren hömpölyög végig, mely még egyszer Sinfal-
vánál egybeszorul, de azután az egy mérföld, sőt alább 1 és 'A mfd széles és 3 mfd hosszú
Keresztesmezővé, hazánknak e legszebb, legemlékesebb terévé tágul ki. E tér nyugati ol­
dalán húzódnak el a nyugati Kárpátok gyönyörűen csipkézett legszélről eső sziklagerincei,
azok közt előtérben a székelyek dicsőségéről fennen beszélő Székelykő, idább a csodás
Tordahasadék fehérlő bérce, egyik történelmi, másik természeti nevezetességek tárháza,
mindkettő pedig Aranyosszéknek határbérce. A havas nagyszerűsége csak ez egy oldalról
bámultatja magát, mert a tér többi oldalait lankás bércek övezik. Ezek közt terül el a Ke­
resztesmező kettős tere; mert északi oldalán hol az Aranyos lesiet, van a tér mélyebben
fekvő völgyülete, melyhez délről egy (30-40 lábnyival) emelkedettebb fennsík csatlakozik,
az úgynevezett Bogát, mely délről a harasztosi dombokig nyúlik, keletről pedig az
 68 Keszeg Vilmos

Egerbegynél délirányt változtató Aranyos mélyebb völgyülete által van szegélyezve. De

ezen sima, lapályos fennsík nem más, mint az Aranyos völgynek lépcsőzete, s egykori
folyamtere, és így az említett térnek kiegészítő része, mert a kettő együtt képezi az emlék
szentesítette Keresztesmezőt. E lépcsőzetes téren terül el Aranyosszék tekintélyesebb
része. [...] A tér kezdeténél, a havas alján van mindjárt Várfalva és az azzal egybeépült
Aranyosrákos; a Rákosnál lefolyó mellékpatak (Csegezi patak) fejében fenn a Székelykő
oldalán fekszik Csegez, Aranyosszék legmagasabban fekvő helysége. A Csegezi patak és a
balról beszakadó Hesdád előhegyei által képzett szorulatba fekszik Sinfalva, kissé alább,
az Aranyos bal partjának magaslatán elhelyezkedett Mészkő és a tér közepén hosszan
elhúzódó Felső- és Alsószentmihályfalva, melyek közt a község körében eredő Csiga-patak
füt végig s szakad az Aranyosba. Itt már elkezdődik a tér kettős redőzete, a Szentmihály-
falvától délre emelkedő fennsikkal, melynek hegyek közé benyomuló két völgyecskéjébe
Aranyosszék legtekintélyesebb két községe, Kő vend és Bágyon helyezkedett el.
Alább a bal partilag beszakadó Rákos-patak torkolatjában Torda büszkélkedik, mely itt
Aranyosszéket nemcsak a folyam bal partjáról szorítja el, hanem vármegyéjének területe
fennhéjázva nyomul át Keresztesnél a jobb partra is. Azonban az ezen alól következő
Aranyospolyánnál újból tért foglal Aranyosszék, s nemcsak a folyam jobb partjáig nyomul,
hanem azontúl is egy keskeny területet igénybe vészén, de itt is csak búcsút venni jön kedves
folyamához; mert a bitorló Torda vármegye Gyéresnél újból átnyomul az egykor Ara­
nyosszékhez tartozott jobb partra, s Aranyosszék csak a bogáti fensík ormáról - hol mostani
határa elvonul - nézi kedves folyamát, mellyel mint Aranyossal nem is találkozik, mert az,
mielőtt Aranyosszék határát újból érinthetné, Maroskoppándnál a Marosba temetkezik.
A folyamvölgy termékenységének jótékonyságát élvezik a jobb parton elhelyezkedett
Székelykocsárd, Székelyföldvár, Veresmart, Felvinc és Inakfalva.
Aranyosszék többi falui hegyek közé fogott szűk völgyekbe helyezkedtek el. E völgyek
legtekintélyesebbike a Létom patakvölgye, mely a Keresztesmezőt délről bekeretező
hegyláncolat déli oldalán kezdődik, s északról délnek tartva, Felvincnél (mely torkolata
előtt fekszik) szakad a Marosba. Ezen másfél mérföld hosszúságú völgyön halad át a torda-
felvinci országút, s bár a közlekedés fővonalába esik, mégis a folyam vidékén eső faluk
nem a fő, hanem annak jobb oldali mellékvölgyeiben feküsznek. A legfelső Farkaslik
pataka által átfolyt, ily nyugatról keletnek tartó mellékvölgyben fekszik Keresed, az ezzel
párhuzamosan futó Hosszúpatak völgyében Mohács, és az ezzel egyenközűleg lefolyó
Dombróvize völgyében Dombró. A Létom patakát keletről övező hegyláncolatból ered a
Kocsárdnál Maros völgyére érő Egyház- vagy Roszpatak, melynek vöigyületében Harasz-
tos rejtőzködik. Még három faluülte völgye van Aranyosszéknek; egyik a Székelykőn
eredő Válye-Obursi (patak) völgye, mely északról délnek tart, s Nyírmezőn felül szakad az
Enyed vizébe, ennek völgyébe van eldugva Hidas, másik Keletről nyugatnak tartó völ-
gyecskében Örményes; és végre a Miriszlónál Marosba ömlő legszélső völgyben Csákó
rejtőzködik.
Aranyos-vidéket az országot középen átmetsző DN 1 (E 60) nemzetközi müút Torda-
túron, Koppándon, Tordán, Felvincen érinti, s megközelíthetővé teszi Kercsedet. Erről az
útról a tordai kaszárnya mellett elágazó megyei út vezet el, Bogát érintésével, Harasztosra.
Tordán a DN 1-es műútról ágazik el a DN 15-ös útvonal, amely Radnóton keresztül Ma­
rosvásárhelyre vezet. Ez az útvonal Aranyospolyánt, Aranyosgyérest, Lónát, Aranyos-
gerendet szeli át, s megközelíthetővé teszi Gerendkeresztúrt. Aranyosgyéresen az ortodox

1Orbán B. 1871.8-9.
 Aranyos-vidék 69

templomtól keleti irányba megyei út vezet Mocson keresztül Kolozsvárra, illetve, elágaz­
va, Marosludasra. Ez a műút átvágja Aranyosegerbegyet és érinti Detrehemtelep határát.
Tordáról az Aranyos völgye fele ágazik le a DN 75-ös, Vaskóhsziklás városba vezető út­
vonal, amely áthalad Aranyosszentmihályon, Mészkő határán, Sinfalván, Várfalva határán,
Torockót pedig 8 km-re közelíti meg. Sinfalva után erről az útról válik le az a megyei út,
amely Várfalva, Aranyosrákos, Kövend és Bágyon érintésével rátér a DN 1-es útra. Ez az
út teszi elérhetővé Csegezt és Mohácsot.
A tájegységet a Bukarest-Nagyvárad közötti 300-as vasútvonal négy településen érinti:
Székelyföldváron, Székelykocsárdon, Harasztoson és Aranyosgyéresen.
Aranyos-vidék vízrajzi térképét az Aranyos folyó uralja. A folyó Vidaly település köze­
lében ered. Miután magába fogadja a Torockói (Völgyi) patakot, a várfalvi hídnál kiszabadul
a sziklák közül, s folyása lassúbb, útvonala kanyargósabb lesz. Miközben keresztülfolyik
Sinfalván, Mészkőn, Szentmihályon, Tordán, Aranyospolyánon, Aranyosgyéresen, Aranyos-
egerbegyen, Lónán és Aranyosgerenden, magába gyűjti a kisebb-nagyobb patakok vízhoza­
mát. Sinfalva határában északi irányból ömlik bele a Tordai-hasadékot és a Csukást átszelő
Hesdát. Szintén Sinfalva közelében, ezúttal azonban déli irányból fogadja magába a Csegezi-
és a Kövendi-patakot. Tordán a Túri-hasadékon keresztülfolyó, Tordán többszörösen kanyar­
gó Rákos-patak, valamint a Szindi-patak ömlik az Aranyosba. Aranyosegerbegyen a mezősé­
gi dombok közül kicsörgedező Bolduc-patak, nyugati irányból a Rákos-patak is a folyóba
ömlik. Az Aranyos vize Vajdaszeg közelében a Maros medrébe ömölve, s immár nevet vál­
toztatva folyik keresztül Székelykocsárd és Felvinc határán. Itt, Felvinc közelében közvetle­
nül ömlik a Marosba a Létom pataka.
Aranyos-vidék mai lakosságának elődei különböző korokban, különböző helyekről te­
lepedtek meg. Történeti feljegyzések bizonyítják azt, hogy a rómaiak Tordán (korabeli
neve Potaissa) sót bányásztak, az Aranyos vizéből pedig aranyat mostak. Ittlétüket számta-
 70 Keszeg Vilmos

lan régészeti lelet is bizonyítja (kultikus tárgyak, a halottkultusz tárgyai, szobrok, alagcsö-
vek, cserépedények, evőeszközök, ékszerek, épületelemek, a castrumnak a tordai Várdom­
bon feltárt romjai). Visszavonulásuk után a vidéket szláv népségek szállták meg. Tőlük
származik több település (Torockó, Pólyán, Mohács, Dombró, Gerend, Lóna) neve.
A magyar honfoglalás az Aranyos mentére is kiterjedt. A 10. században a Kárpát-me­
dencébe érkező magyarok szívesen vették birtokba az állattartásra, sóbányászatra alkalmas
területet. Szent István király Tordát tette meg a királyi vármegye első közigazgatási köz­
pontjává. A vármegye katonai és közigazgatási központja azonban nem a mai Tordán volt,
hanem az Aranyos szorosának bejáratánál, Tordavárban. (E vár emlékét őrzi nevében
Várfalva.) Az 1100-as években Tordán és környékén az erdélyi püspökség, a johannita lo­
vagrend, az aradi káptalan, majd Mikud bán vette birtokba a területeket. A torockói völgy­
ben az Ákos nemzetség szerzett birtokokat, míg Szentkirály, Örke, Detrehem környékére,
később az Aranyosgyéres és Hadrév közötti területre a Kalocsa nemzetség Tyúkod ága
terjesztette ki hatalmát.
A betelepedés második hulláma az 1260-as években érte el a vidéket. Az 1241. évi mon­
gol támadás ugyanis kiirtotta a lakosság jelentős részét. István, Erdély hercege, majd Ma­
gyarország királya a lakosság felduzzasztása végett 1264-1271 között kézdi székelyeket te­
lepített át az Aranyos völgyébe. Vezetőjüket feltehetően Szoboszlónak hívták. A székelyek
bátorságukat és harci jártasságukat többször is bizonyították. Az ifjú István király és IV. Béla
közötti viszályban Istvánt támogatták. 1280-ban IV. László mellett harcoltak a lázadó kunok
leverésében. 1285-ben a Magyarországról visszavonuló tatárok seregében jelentős kárt tettek.
Vitézségükért a király végleg nekik ajándékozta az Aranyos és a Maros közötti birtokait.
Jogukban III. Endre király 1291-ben kelt oklevele erősítette meg őket. Ebből az oklevélből
szerezhetünk tudomást az aranyosszéki székely falvakról. Ezek a következők voltak: Fel-
vinch (Felvinc), Eurmenus (Örményes), Hydusteluk (Hidas), Medyes* (Medgyes), Dombu-
rou (Dombró), Muhach (Mohács), Kerchyed (Keresed), Bagyun (Bágyon), Kuend (Kövend),
Turdavar (Várfalva), Chegez (Csegez), Igrechi* (Igrici), Pordoy* (Pardé), Kerekyghaz*
(Kerekegyház), Hory (Harasztos), Wyteluk* (Újtelek), Polanteluk (Pólyán), Zeteteluk*
(Zetetelek), Fyuzeg* (Füszeg), Bogach* (Bogát), Lykyteluk* (Lyukitelek), Kuchard
(Kocsárd), Feligaz* (Félegyház), Kétaklok, Chakoteluk (Csákó), Farkaszeg* (Farkasszeg,
Farkaszug), Obrathusa* (Abrudháza).
A nevekben szereplő -telek szóelem arra utal, hogy a településen kevesen laktak. Ezzel
a szóval ugyanis a művelés alatt lévő, trágyázott földet, valamint az elhagyott faluhelyet
nevezték meg. így történhetett meg, hogy a települések egyik része véglegesen eltűnt,
másik részük pedig beolvadt más településbe. (A * jellel jelöltük meg ezeket a hajdani,
megszűnt településeket.) A felsorolásban szereplő Medgyes ma puszta terület Felvinc kö­
zelében, Igric, Pardé, Kerekegyház elpusztult települések az Aranyos bal partján, a mai
Mészkő területén, Újtelek Felvinc, Veresmart és Földvár közötti puszta, Fűszeg Gyéres-
szentkirály melletti puszta, Lyukitelek és Zetetelek Földvár melletti lakatlan területek,
Félegyház Keresed melletti puszta, Farkasszeg a kercsedi erdő melletti terület, Abrudháza
Hidas melletti havas, Kétaklok pedig Felvinc közelében lévő puszta. 1390-ből származó
nyilvántartásban további települések szerepelnek: Veresmart, Inakfalva, Mészkő, Alsó- és
Felsőszentmihályfalva, Sinfalva, Aranyosrákos. E hét új falu a lakosság kirajzása által
született meg.
Aranyosszék székely lakosságát a továbbiakban is több fejedelem erősitette meg jo­
gaiban (Károly Róbert 1313-ban, Zsigmond 1394-ben és 1436-ban, Mátyás 1484-ben,
1469-ben, Izabella királyné 1558-ban, János Zsigmond 1568-ban, Báthori Kristóf 1576-
ban, Báthori Zsigmond 1585-ben, Báthori Gábor 1612-ben, Bethlen Gábor 1628-ban).
 Aranyos-vidék 71

Olvasmány. Olvassátok el az aranyosszéki székelyek kiváltságairól IV. László által

1289-ben kiállított, III. Endre király által 1291-ben, I. Károly által 1313-ban átírt és meg­
erősített oklevelet. Az oklevél tehát 1313-ban készült, latin nyelven, magyar fordítását
Lötsei Spielemberg László jelentette meg 1837-ben. Figyeljétek meg az oklevél szerkeze­
tét, a hitelesítés módját. A szöveg az 1800-as évek helyesírását tükrözi. Az eredeti, latin
nyelvű szöveg a Székely oklevéltár I. kötetében olvasható (Szerkesztette Szabó Károly,
Kolozsvár, 1872).
„ANDRAS, Isten kegyelméből Magyar, Dalmáth, Horvát, Dánia, Servia, Gallitzia, Lo-
domeria Kun és Bolgár Országok királya —Minden Kristus Híveinek —jelen Lapunkat
megtekintendőknek - Boldogságot a mindenek Megváltójában Mindenek tudására akarjuk,
jelen levelünk tartalmánál fogva ezennel juttatni, Hogy elünkbe jővén az Aranyas Földén
lakozo Kézdi Székelyek közönségesen, be nyújtották nékünk hires emlékezetű László
Király Bátyánknak Torda Várunkhoz tartózó a’ Maros és Aranyos Vizei mellett és között
létező Aranyas nevű föld adománnyárol készített Kiváltság Levelét - esedezéssel kérvén
Töltünk hogy azon Privilégiumát, a mondott Föld Adománnyát Királyi Jóságunknál fogva,
meg újítván, helybe hagyni, ’s Privilégiumunk által meg erősíteni méltoztatnánk, - Mely
Privilegium foglalatja illyen;
LÁSZLÓ Isten kegyelméből Magyar, Dalmát, Horváth, Dánia, Servia, Gallitzia, Lodo-
méria, Kun és Bolgár Országok Királya - Minden Krisztus híveinek —jelen Irományunkat
látandoknak - Boldogságot a’ Boldogság osztogatojátol! Hogy a’ Fejedelmek Adományai
örökösön állandosittassanak - Levélbeli Bizonyitással szoktak meg erössitetni - Mozditha-
tatlanul marad ugyanis a ’ mi Királlyi oltalom által védetik, - Annak okáért mindeneknek
mind mostaniak mind jövendőbelieknek meg tudására akaijuk juttatni: Hogy Mü gondo­
latra vévén Hiségeket és érdemes szolgálattyokat az Aranyas Főidén mulatozó és lakozo
Székelyeinknek - melyeket először István Királynak ditső Atyánknak, s következőleg
nékünk nagy hívségbéli buzgosággal - ditséretesen derékül és el szánva telyesiték, - miket
külön külön renddel mind elő számlálni hosszas lenne, ’s unalmat szülne, hanem néme­
lyeket Hivségeikből és érdemes Szolgálattaikból jelen Levelünkbe bé igtattunk, valóban,
mert midőn a’ Kunok mindnyájon hitszegűlten, gondolatlan merészlettel, zászlót emelvén
a’ Felség sértés bűnétől nem irtózva Hordván személyünk, ellenünk fel kőitek és öszve-
gyültek vala, - azon Szekellyek a’ szerentse kéttséges kimenetelétől nem rettegve - sze­
münk láttára, a Kunoknak és csata rendjeknek férfiason és ditséretesen ellenszegitették ma­
gokat, ’s azon ütközetben Nékünk főképpen érdemesek voltak tettzeni, - azon kivűl midőn
a’ Hitetlen Tatár Nemzet ellenséges és kegyetlenképpen jött országunkba, ’s országunk
legnagyobb részét irgalmatlan pusztításokkal és ragadozásokkal békoborlotta volna, ’s or­
szágunk népének végetlen sokságát, vad rabságába hurtzolná és azon Tatárok országunk
kifosztásával jovaival, és vagyonnyaival terhelten saját honnyok felé térnének - említett
Székellyeink, a’ Tatárok megtámadásának és dühének, a’ honni nép meg szabadításáéret
Torotzko vár alatt, férfiason ellene állottak ’s a’ Tatárok ellen ditséretesen hartzoltak ’s
azon ütközetben, többmint ezer Embereket a’ Tatárok nyomorult és szörnyű rabságából ki
szabadítottak - Mü azért, kik vállalt uralkodásunk Tisztinél fogva mindennek érdemeit
megítélni ’s meg jutalmazni tartozunk és mindenkit érdemeihez mérsékelve kielegitni,
számba vévén azon Székeljeink’ István Királynak ’s Nékünk tellyesitett kedves és ditsére-
tes szolgálatjaikat, Torda várunk, Maras és Aranyas vizei melletti Aranyas nevezetű
Földét, mellyet először István Király azon székelyeknek ajándékozott vala - a’ nevezett
Székellyeknek, örökösseiknek, ’s örökösseik maradványainak, hív szolgálataik jutalmául;
és nyolcvan Lovakért, melyeket azon Székelyeinktől szükségünkben, ajándékul kaptunk -
minden haszonvételeivel és járandóságaival adtuk, ajándékoztuk és engedtük örökös jogon,
 72 Keszeg Vilmos

visszahivhatatlanul - birtokokba. Hogy pedig ezen mü Adományunk örök, állandoságu

erőt nyerjen, adtuk nékik ezen kettős Petsétünk erőssége alatti Levelünket Költ Tisztelendő
Gergely Atya Isten kegyelméből Csanádi Püspök Udvarunk Al-Titoknoka Kedveltünk és
Hívünk keze írása által. Ezer két száz nyoltzvan kilentzedik Esztendőben Mindszent hava
tizennegyedik napján uralkodásunk Tizen nyolczadik Esztendejében
Mü annak okáért említett Székelyeink igazságos kéréseire kedvező Jóváhagyásunkat for­
dítván - meg gondolván foképen István Király Kedves emlékezetű ditső nagy Bátyánkhoz és
hires emlékű László Király nagy Bátyánkhoz híven mutatott és tett szolgálatjaikat, a’ neve­
zett Torda Várunk’ Aranyas nevezetű Főidét, a’ hozzá tartozó Földekkel együtt t.i. Felvinch,
Eurmenus, Hidusteluk, Medijes, Dumburon, Muhach, Kerheth, Bagium, Kuend, Turda-Vár,
Chegez, Igethi, Pordoy, Kerekygház, Hory, Újtelük, Polántelúk, Fiuzeg, Bogáth, Liukyteluk,
Zeketeluk, Kukhárd, Feligaz, Feuldvár, Ketoklich, Turuschon, (mely közös Erősség a’
Tartománybéliekkel) Chakoteluk, Farta, Szug et Obrothausa, neveztettekkel, és azoknak
minden Tartozványaikkal u.m. Erdeivel, Kaszálloival, Rétjeivel, Szántóföldjeivel és Vizeivel
azon Székelyeinknek hagytuk bimiak, mindazáltal a’ más Joga sérelme nélkül, és Fennséges
Atyánkfiának elébb nevezett, kihúzás, vakarás, vagy akármi részeiben fogyatkozás nélküli
Privilegiomát jóvá hagyván és elfogadván szóról szóra jelen Levelünkbe bé igtatva —
Privilegiomunk oltalmával kívántuk meg erősíteni. - Melynek emlékezetére ’s örökös
állandóságára - adtuk ezen - kettős Petsétünk védelmével megerősített Levelünket. Költ a’
Sz. Fö féíjfiunak Todor Fejérvári Egyház Prépostjának udvarunk A1 Titoknokának kedvel-
tünknek és hívünknek keze írása által. Urunk ezer két száz kilentzven egygyedik uralkodá­
sunk első Esztendejében Bőjtmás hava Tizennyoltzadik napján, Lodám Esztergomi, János
Kolotsai Érsekek, András Győri, Benedek Veszprémi, Páska Nizzai - András Egri, Lad Vá-
tzi, Péter Erdélyi, Benedek Váradi, Gergely Csanádi, János Zágrábi, Póka Szeremi és Tamás
Bosniai Püspökök Tisztelendő Atyák - az Isten Egyházait szerentsésen kormányozván -
Miklós, Nádor és Somogyi Ispán, János Tárnok és Szepesi Ispán, - Tamás A1 ország Bírája,
Hendrik egész Tot ország Bánja, Roland Erdélyi Vajda és Szolnoki Ispán, - Moyses
Székeleink Ispánja, László Asztalnokuk lévén, ’s mások többek Országunk Urai közül
Ispánságokat és Méltóságokat tartván.
Mü pedig mivel azon Szabadság levelet, nem kihuzogatva, vakarva, ’s valami részében
meg hamisítva találtuk, Tekintetbe vévén azon Hívségeket és szólgálatbéli érdemeket,
melyek által t.i. Eldődeinknek tetzeni mindenkoron törekedtek, úgy nékünkis minden
foglalatosságainkban és dolgainkban azon Híveink az Aranyas melléki Székellyek mago­
kat igen igyekeztek mindenkor kedvesen viselni, az ő igazságos és törvényes kérésekre
Királyi Kegyelmességünk szerént kedvezőleg hajolván a’ Tordavárunk, Aranyas nevezetű
említett Földének Eldődeink által azon Székeleknek lett Adománnyát jóvá hagyván, a’
sokszor mondott megerősítő kiváltságot szóról szórá ezen levelünkbe béigtattatva - Királyi
Hatalmunk által ezennel meg erősittyük. Mely dolognak emlékezete és örök megmaradása
végett adtuk ezen kettős petsétünk által megerősített levelünket. Költ a’ választott Férfiú­
nak Jánosnak, a’ Fejérvári Egyház Prépostjának, Udvarunk A1 Titoknokának, Küküllői Es-
perestnek - Kedveltünknek és hívünknek keze írása által. Urunk Ezer háromszáz tizenhar­
madik - uralkodásunk hasonlóan Tizenharmadik Esztendejében. - Szent Jakabhava kilen-
tzedikén.
Mostan létező Falui Aranyas Széknek. Alsó Sz. Mihályfalva, Csegez, Bágyon Bátsm,
Dombra, Csáko-Csiko, Felvintz (Oppidum), Felső Sz. Mihályfalva, Örményes, Harasztos,
Pólyán, Hidas-Higyis, Rákos-Rátyis, Inakfalva~Inok, Singfalva-Somfalu, Kertsed, Székely
Kotsárd, Kövend, Székely Földvár, Mészkő, Várfalva-Orfalu, Moháts, Veresmart.”
 Aranyos-vidék 73

3. Aranyos-vidék térképe (Sebők László nyomán)

Aranyosszék szabad székely lakossága háborús időben hadviseléssel tartozott. Sza­

badsága ellenében a román lakosság is ugyanezzel a kötelezettséggel rendelkezett. A sza­
bad székelyek jogait a 16. századtól kezdődően kezdték megnyirbálni. Adókat vetettek ki
rájuk (hadiadó, egyházi terhek), s ennek következtében a vezető réteg és a közemberek
közötti távolság növekedni kezdett. A székelyek 1562-es felkelése után pedig megindult a
közszékelyek szolgasorba süllyesztése, megszűnt a gyalogos székelyek hadkötelezettsége.
A székelyek fogyatkozását siettették a 17. század háborúskodásai is. 1791-re Aranyosszék
 74 Keszeg Vilmos

lakosságának fele elveszítette szabadságát. Ezt az időszakot tekinthetjük a hagyományos

székely társadalom bomlási idejének.
A fentebb említett települések (szám szerint 22) alkották 1876-ig a hetedik székely
széket, Aranyosszéket. A szék önálló közigazgatási egység volt. 1844-ig nem rendelkezett
állandó hivatalos közigazgatási központtal. A legtöbb széki közgyűlést és a legtöbb lustrát
(hadszemle) Kövenden tartották. Várfalván két alkalommal került sor közgyűlésre (1742,
1746), Polyánban 1794-ben, Rákoson két alkalommal (1733, 1750). 1844-ben egy rendelet
Felvicet tette meg a szék központjává. Aranyosszék széki levéltára, a 13. századig vissza­
nyúló dokumentumokkal hosszú időn keresztül Kövenden volt. Innen Felvincre költöztet­
ték át, ahol 1849. január 10-én a román seregek pusztításának áldozatául esett.
A szék élén a települések által választott főkirálybíró állt, aki a törvénykezést irányí­
totta. Háború idején Aranyosszék csapatát főkapitány irányította. Az országgyűlésen a
széket előbb három, később két követ képviselte.
Az Aranyos mentén található többi település (Torda, Aranyosgyéres, Tordatúr, Kop-
pánd, Aranyosegerbegy, Lóna, Aranyosgerend, Hadrév) vármegyei birtok, vármegyei te­
lepülés volt, Torda vármegye igazgatása alatt állt. A földek földesúri tulajdonban voltak. A
honfoglaláskor letelepedett, a harcokban megfogyatkozott magyar lakosság a történelem
folyamán újabb és újabb betelepülőkkel duzzadt fel.
1876-ban sor került Magyarország új területi közigazgatási felosztására. Az Aranyos menti
települések ettől kezdve Torda-Aranyos vármegyéhez tartoztak, különböző járásokba sorolva.
1937-ben, 1950-ben, majd 1968-ban új közigazgatási változtatásokra kerül sor. A vidék nagy
része az új felosztás szerint Kolozs megyéhez, Torockó, Torockószentgyörgy, Felvinc Fehér
megyéhez tartozik. Kolozs megye északnyugaton Szilágy, északon Máramaros, északkeleten
Beszterce-Naszód, keleten Maros, délen Fehér, nyugaton Bihar megyével határos. A megye
területe 6 650 km2, ami az ország összterületének 2,8%-át teszi ki.
Torda 1291-ben szintén önkormányzati és vásártartási jogot szerzett, azaz mind a vaj­
dától, mind a vármegyei joghatóságtól független volt. A 14. század elejétől Ótorda és Új-
torda külön bíróval rendelkező önálló város volt. Az ellenségeskedések 1672-ben szűntek
meg, amikor a két város egyesült, s egyforma nemesi jogokat kapott. A város évszázado­
kon keresztül Erdély közigazgatási központjának számított. A városban 400 év alatt 122
országgyűlésre és részországgyűlésre, továbbá számos tábori országgyűlésre került sor. Az
utolsó, Tordán tartott diéta 1759-ben zajlott. A tordai országgyűlésen részt vettek olyan
kormányzók, királyok, fejedelmek, mint Hunyadi János, Mátyás király, János Zsigmond.
(Tordára fejedelmi házat a Báthori uralkodó család épített az 1500-as években.) A 16-17.
századi harcokban kipusztult Újtordába 1619-ben Bethlen Gábor 200 testőrét telepítette le.
Apafi Mihály a törökök által feldúlt Lugos és Karánsebes nemeseit és polgárait telepítette
Tordára.Kövendi Weres Sándor könyvet írt Torda őscsaládai címmel. Ebben áttekinti
Torda nevezetesebb kiváltságleveleit, a város „határosztályait” (megnevezve a határrésze­
ket birtokló családokat), az 1641-es ótordai nemesösszeírást, az 1619-ben Újtordába telepí­
tett családokat, az 1642-ben Ótordában összeírt nemes családokat, az 1679-ben összeírt
ótordai, egyházfalvi és Nagyváradról betelepült családokat.2 Weres Sándor könyvéből a
következő családneveket idézzük. Ótordában 1641-ben a következő családok rendelkeztek
nemesi címmel: Kövendi György, Balog Tamás, Buzogány Mihály, Orbán Judit, Décsei

2 Kövendi Weres S. 1891.

 Aranyos-vidék 75

A vármegyeház Tordán

Szabó János, Kovács Balázs, Litterati Balázs, Pálóczi Mihály és István, Szabó (Litterati)
György, Szabó (Hídi) István, Ábrahám Péter, Tóth István, Nagy (Szabó) János, Székely
Mihály, Zlatári Istvánné, Lugosi Gáspár, Békési János, Balássi Pál, Csiszár István, özv.
Nagylaki Pétemé, Kovács (Nagy) György, özv. Erdős Jánosné, Polgár Mihály, Vatay Fe­
renc, özv. Déési Mihályné, Pál Istvánné, Borbély György, Filep Jánosné, Kymeri János,
Tordai János, Sulyok Imre, Radnóti Litterati György, Médi György, Pápai György, Pápai
Mózes, Pálfi Márton, Túri Mihály, Nagy (Somogyi) Mihály, Sárközi (Nagy) Imre, Szabó
(Sárközi) György, Litterati Boldizsámé Nagylaki Erzsébet, Litterati Bölöni Mihály, Dombi
Bálint, Balázs (Baczoni) János. Ótordában az 1642-es összeírásban a következő nemes
családok szerepelnek: Ábrahám, Balás, Baczoni Balás, Balássi, Békési, Borbély, Bölöni
Litterati, Buzogány, Csiszár, Déczei Szabó, Déési, Dombi, Erős, Filep, Hidi Szabó, Ké-
mery, Kolozsvári Litterati, Kovács (Nagy), Kovásznai Litterati, Kövendi, Maksai Tóth,
Médi Nagy, Nagylaki, Nagy (Szabó), Nagy (Sárközi), Nagy (Somogyi), Pálóczi, Pálfi, Pál,
Pápai, Polgár, Radhothi Litterati, Sárközi Litterati, Seres, Somogyi Nagy, Sulyok, Szabó,
Szabó Litterati, Szabó Nagy, Székely, Tordai, Túri, Vadai, Vatai, Vághó, Zákos, Zlatári. A
fenti összeírásokban szereplő családok nemesi címüket különböző korokban, különböző
fejedelmektől szerezték. Közülük többen nem rendelkeztek már a birtokukra érvényes
adókedvezménnyel.
Báthori Gábor 1610-ben Aranyosgyéresre 55 nemes lovastestőrét telepítette le, s városi
önkormányzatot és vásártartási jogot adományozott nekik. A szabad mezőváros bárkit
befogadhatott, s ezért sok székely menekülő települt meg a városban. A vármegyei terüle­
ten szintén feltűnt a román ajkú lakosság. Sósszentmárton korábban magyar lakosságú te-
 76 Keszeg Vilmos

lepülés volt, majd elrománosodott. Aranyoslóna és Vajdaszeg eredetileg is román job­

bágyfalu volt.
Aranyos-vidék lakosságának harmadik tömbjét a román ajkú lakosság képezte. Beköl-
töztetésükre azért volt szükség, mert a székely telepítés, a betelepített lakosság természetes
szaporulata nem tudta benépesíteni az Aranyos völgyét, s ezt a lakosságot hol a tatár
támadás, hol járvány (pl. az 1348-1349-es években) tizedelte meg. A román lakosság első
hulláma a 14-15. század fordulóján érkezett a vidékre. Elsősorban pásztorkodással foglal­
koztak, ezért a pásztorkodásra alkalmas nyugati, hegyvidéki területeken telepedtek meg.
Egy 1587-ből származó jegyzék bizonysága szerint e falvak (Hidas, Mohács, Dombró,
Csákó) lakossága ekkorra már zömében román anyanyelvű, s 1694-re teljesen elrománoso­
dott. Ezt a folyamatot egyéb körülmény is siettette. 1617-ben az aranyosszéki románok
Bethlen Gábor hadjáratából megszöktek vagy kivonták magukat, amiért a fejedelem job­
bágysorba vetette őket. Veresmart, az előbbi falvaktól eltérően, román jobbágyfalu volt. A
faluban élő kevés székely család később románosodott el. Ugyanez történt a Földváron és
inakfalván élő szabad székely családokkal is. A 18. században, elsősorban Havasalföld
irányából, tovább folytatódott a román ajkú lakosság beköltözése. A vidéket a 20. század
során a román ajkú lakosság két hullámban érintette. A trianoni döntés (1920. június 4.)
után megkezdődött a román ajkú lakosság Tordára és Aranyos-vidékre való tömeges beköl­
tözése. E folyamat a bécsi döntés (1940. augusztus 30.) következtében tetőződött, amikor
számos észak-erdélyi román lakos a román felségterületre menekült. Később, a szocializ­
mus éveiben mind az erőltetett iparosítási, mind a kollektivizálási folyamat munkaerőt
vonzott a falvakba és a városokba.
A két Torockó létezésére vonatkozó adattal 1332-ből rendelkezünk. A két falu földesúri
birtok volt, benépesítésük a tordai várispánság keretei közt ment végbe, de kisebb
mértékben elért ide a székely telepítési hullám is. Minthogy Torockó lakossága vasbányá­
szatból kereste kenyerét, ezért életformája és kultúrája sajátosan alakult. Torockó lakossá­
gába német bányásznépség olvadt be. (Erre utaló családnevek: Ekárt, Vemes, Göndöl,
Zsakó.) A bányászvárosban a 18. század szabadságküzdelmei során (hamis) osztrák ere­
dettudat alakult ki, amelyet mind a tudományos irodalom, az újságírás és a szépirodalom
egyaránt terjesztett.
Mátyás király halála után a szabad torockói lakosokat jobbágysorba kényszerítették. A
jobbágyságtól való szabadulás reményében 1514-ben Dózsa György katonáinak kezére
játszották át a torockószentgyörgyi várat. A jobbágyfelkelés azonban elbukott, s így a to-
rockóiak nem érték el céljukat. A kuruc-labanc harcokban Rákóczi mellé álltak. Seregüket
azonban Rabutin császári generális zsoldosai legyőzték. Ekkor a bécsi udvarhoz fordultak
szabadságkérelmükkel. Hogy kérelmük megalapozottabb legyen, egy 1785 körül ha­
misított, 1291-re datált oklevélre és osztrák származásukra hivatkoztak. Szabadságukat
azonban csupán a jobbágyfelszabadítás hozta el. A jobbágyság felszabadítására 1848-ban
került sor. A 19. század második felétől megkezdődik a falusi lakosság városra való áram­
lása. A 20. század első felében a Tordán, Kolozsváron cselédeskedő aranyosszéki lányok
száma számottevő. Ugyanekkor sok család települt az említett városok mellett Nagy-
enyedre is, valamint ment Amerikába szerencsét próbálni. A városokba iparosok, kereske­
dők költöztek be. A zsidó kereskedők betelepülése is erre az időre tehető.
A települések lakosságának nemzetiségi megoszlása3

3 Varga E. Á. 2001.
 Aranyos-vidék 77

Település Év Összesen Román Magyar Német Egyéb, Ebből Cigány

összesen zsidó
T orda 1850 7963 1544 5904 155 360 6 280
1900 12523 3077 8926 91 429 - -

1920 15486 4838 9713 131 804 705 -

1941 30668 21999 6470 646 1553 - -

1966 42186 34697 6806 123 560 143 301

1992 61200 51631 7114 95 2360 20 2289
A ra n y o s - 1850 1168 568 473 - 127 - 127
gyéres 1900 1697 704 844 7 142 - 131
1920 2122 821 882 15 404 151 -

1941 5759 4033 1196 124 406 - -

1966 17457 14515 2643 83 216 10 185

1992 29307 25220 2836 39 1212 - 1195
Alsódetrehem 1850 852 747 62 - 43 - 41
1900 1316 1091 175 - 50 - - 50
1920 1450 1339 111 - - - -

1941 1977 1880 97 - - - -

1966 1521 1497 24 - - - -

1992 1645 1610 23 - 12 - 12

Alsó- 1850 1736 787 866 - 83 - 82
felsőszent- 1900 1890 577 1289 - 53 - -

mihály 1920 2009 684 1212 - 13 8~| -

1941 2438 997 1363 9 69 - -

1966 3439 1909 1488 9 33 - 30

1992 4304 3017 1245 2 40 - 40
Aranyos- 1850 2463 963 1232 3 265 14 251
egerbegy 1900 2705 1065 1525 2 113 - 113
1920 2887 1327 1481 - 79 77 -

1941 3938 2154 1593 10 181 - -

1966 5568 3276 1838 1 453 1 449

1992 4847 3005 1531 - 311 - 309
Aranyos- 1850 1140 534 405 6 195 3 182
gerend 1900 1229 493 716 8 12 - -

1920 1259 599 617 2 41 41 -

1941 1408 743 596 5 64 - -

1966 1471 811 650 - 10 - 9

1992 1362 798 483 - 81 - 81
Aranyos- 1850 816 777 - - 39 5 34
mohács 1900 800 736 12 - 52 - 48
1920 942 932 1 - 9 9l -

1941 970 960 2 - 8 - -

1966 873 873 - - - - -

1992 423 410 1 - 12 - 12

Aranyos- 1850 780 317 383 - 80 7 72
pólyán 1900 1064 392 507 - 165 - 165
1920 1206 385 648 - 173 3 -

1941 1502 671 638 11 182 - -

1966 2673 1762 780 2 129 - 126

1992 Beolvadt Tordába
78 Keszeg Vilmos

Aranyosrákos 1850 742 209 473 - 60 - 60

1900 866 142 724 - - - -

1920 778 82 695 - 1 - -

1941 809 110 640 - 59 - -

1966 617 52 547 - 18 - 18

1992 Beolvadt Várfalvába
Bágyon 1850 1468 301 1135 _ 51 27 - 27
1900 1508 213 1295 - - - -

1920 1312 280 1027 - 5 -

1941 1555 350 1204 1 - - -

1966 1160 280 878 1 1 r -

1992 755 218 537 - - - -

Detrehem- 1910 318 ^91 309 - - - -

telep 1966 477 81 396 - - - -

1992 519 134 385 - - - -

Csegez 1850 622 297 318 - 7 - 7

1900 520 275 245 - - - -

1920 577 306 267 - 4 4 -

1941 528 271 253 - 4 - -

1966 382 209 173 - - - -

1992 176 118 56 - 2 - 2

Felsődetrehem 1850 629 489 61 - 79 - 79
1900 829 639 100 - 90 - 90
1920 1182 750 432 - - - -

1941 1439 1032 396 - 11 - -

1966 1353 1239 95 - 19 - 19

1992 1272 1213 59 - - - -

Felvine 1850 1207 18 1057 - 132 7 123

1900 1840 118 1512 4 206 - 205
1920 1892 271 1609 - 12 12 -

1941 3280 1903 1342 19 16 - -

1966 3993 2693 1210 1 89 - 86

1992 3924 2559 805 1 559 - 556
Gyéresszent- 1850 487 388 25 3 71 - 71
király 1900 707 480 224 1 2 - -

1920 632 422 100 - 110 13 -

1941 Beolvadt Aranyosuyéresbe

Flarasztos Bo- 1850 1389 452 813 - 124 - 124
gátpusztával 1900 1928 551 1377 - - - -

és Harasztos- 1920 1702 533 1083 - 86 6 -

Állomással 1941 2043 762 1193 1 87 - -

együtt 1966 2477 1209 1235 1 8 - 7

1992 2754 1708 993 - 53 - 52
Keresed 1850 773 160 570 - 43 - 43
1900 871 179 692 - - - -

1920 895 158 736 1 - - -

1941 868 175 693 - - - -

1966 596 99 497 - - - -

1992 237 33 204 - - - -

 Aranyos-vidék 79

Komj átszeg 1850 487 254 173 - 60 - 60

1900 596 355 241 - - - -

1920 589 315 268 - 6 6 -

1941 543 368 173 - 2 - -

1966 412 284 127 - 1 1 -

1992 236 148 69 - 19 - 19

Koppánd 1850 381 347 16 - 18 - 17
1900 616 512 91 3 10 - -

1920 621 621 - - - - -

1941 1008 947 4 - 57 - -

1966 1303 1254 16 - 33 - 33

1992 1120 1083 33 - 4 - 4
Kövend 1850 1009 68 882 - 59 - 59
1900 1071 18 1052 1 - - -

1920 977 46 923 - 8 8 -

1941 1000 61 841 2 96 - -

1966 872 41 831 - - - -

1992 585 35 548 - 2 - 2

Mészkő 1850 795 504 275 2 14 - 14
1900 856 505 352 - - - -

1920 890 502 383 - 5 - -

1941 868 540 328 - - - -

1966 702 471 231 - - - -

1992 554 416 138 - - - -

Sinfalva 1850 698 198 446 - 54 - 53

1900 768 166 601 1 - - -

1920 865 214 535 - 116 - -

1941 856 227 509 - 120 - -

1966 813 265 548 - 1 - -

1992 746 301 442 2 1 - 1

Székely- 1850 615 508 75 - 32 2 30
földvár 1900 952 630 316 2 4 - -

1920 1313 883 387 8 35 34 -

1941 1479 1213 252 _ 61 8 - -

1966 1719 1561 153 ~T1 2 - -

1992 1508 1417 89 1 1 - 1

Székelyhidas 1850 1070 1045 - - 25 - 25
1900 1463 1448 14 - 1 - -

1920 1547 1534 4 - 9 9 -

1941 1650 1637 1 - 12 - -

1966 1409 1406 3 - - - -

1992 859 844 - 15 - - 15

Székely- 1850 1141 344 623 - 174 - 174
kocsárd 1900 1560 449 1110 1 - - -

1920 1733 490 1242 - 1 - -

1941 1720 568 917 - 235 - -

1966 1958 865 1064 - 29 - 28

1992 2105 1151 793 1 160 - 160
Szind 1850 621 452 140 - 29 - 29
1900 659 522 128 5 4 - -

1920 654 517 137 - - - -

80 Keszeg Vilmos

1941 879 716 161 1 1

1966 1059 891 166 1 1 - -

1992 631 558 62 - 11 - 11

Tordatúr 1850 1016 488 462 1 65 9 55
1900 1134 497 637 - - - -

1920 1295 661 622 - 12 12 -

1941 1566 902 632 5 27 - -

1966 1386 716 669 - 1 - -

1992 1022 493 523 - 6 - 3

Torockó 1850 1786 53 1515 - 218 1 208
1900 1402 121 1227 1 53 - -

1920 1473 97 1363 7 6 - -

1941 1083 173 886 4 20 - -

1966 965 157 807 - 1 - -

1992 640 106 512 - 22 - 22

Torockó- 1850 774 8 749 - 17 - 17
szentgyörgy 1900 941 19 921 - 1 - -

1920 1025 7 1018 - - - -

1941 1012 35 974 - 3 - -

1966 875 53 822 - - - -

1992 753 22 729 - 2 - 2

Várfalva 1850 994 197 760 - 37 - 37
1900 1123 169 947 7 - - -

1920 1110 195 906 - 9 4 -

1941 1076 221 821 4 30 - -

1966 1014 270 743 1 - - -

1992 1286 274 985 2 25 - 25

Róth András Lajos - Róth Edit

Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821)

Napjainkban a hagyományos esemény-történetírás egyre inkább háttérbe szorul. „A fi­

lozófia, a lélektan, a matematika, a szociológia és sok más tudományág mind erőteljeseb­
ben követeli meg azt, hogy a história megújuljon, a maga módján egzaktabbá s így való­
ságot hívebben tükrözővé váljék...”1
A felületes, vázlatos történelmi ábrázolás elkerülésének követelménye, a társadalmi,
gazdasági, kulturális folyamatoknak, jelenségeknek a maguk összetettségében való re­
konstruálása új kutatási módszerek alkalmazását teszi szükségessé, új alapvető források
feldolgozását követeli meg, új jellegű munkák születését sürgetve.
Ennek az igénynek megfelelően megnövekedett hazai vonatkozásban is többek között a
régi összeírásokat az elmúlt idők társadalmi és gazdasági viszonyainak megismerése céljá­
ból feldolgozó történeti statisztikai munkák száma és jelentősége.2
A statisztikai jellegű vizsgálatot megengedő források feldolgozásával, a társadalmi­
gazdasági jelenségek, folyamatok kvantitatív vagy kvalifikálható vonásainak figyelem-
bevételével, a statisztikai módszer alkalmazásával a matematika tört be a história területére
mintegy pótlásaként azon űrnek, amelyről ezen módszer egyik jeles hazai művelője meg­
állapította, hogy „nem használtuk ki még csak azon lehetőségeket sem, amelyeket a négy
matematikai alapművelet és a százalékszámítás nyújt.”3
Szem előtt tartva a történeti statisztikai módszer alkalmazásából származó összes elő­
nyöket, valamint azt is, hogy a csalhatatlannak tűnő kvantitatív számítások sem mindig
azok, és önmagukban nem elégségesek a valósághű ábrázoláshoz, kíséreljük meg felvá­
zolni egyik kevésbé ismert székely székünk - Aranyosszék - társadalmi szerkezetében
több mint másfél évszázad alatt (1642-1821) bekövetkezett változásokat.
Aranyosszék a székelység összefüggő földrajzi tömbjétől elszakadva egyike azoknak a
kisebb-nagyobb, egymástól meglehetősen elszigetelt tájegységeknek, amelyek sajátságos
életvitelük által meghatározták Erdély történelmét az elmúlt századok során. A levéltári
anyag tanúsága szerint a 13. század második felében jött létre (1264-1271), amikor a kéz-
diszékiek egy csoportja az István hercegtől ajándékba kapott Aranyos menti területre tele­
pedett le, átvéve a Thoroczkayak Székelykőre épített várát, azok tulajdonjogának fenn­
tartása mellett az Aranyos mentén való tartózkodásuk idejére. A következő években a
kézdiszékieknek ez a csoportja többször szállt csatába „dicséretre méltóan” a magyar ki­
rályok oldalán, s ezért IV. László 1289. szeptember 18-án véglegesen megerősítette őket a
tordai vár egykori, az Aranyos és Maros között elterülő birtokai fölött gyakorolt jogaikban.
Rá két évre ezen adománylevél újbóli megerősítése idején a széket alkotó 29 helységből
több már puszta volt. Az Aranyosszékre vonatkozó későbbi dokumentumokban már csak
15 eredeti helységnévvel találkozunk (Felvinc, Örményes, Hidas, Dombró, Pólyán, Ko-
csárd, Bágyon, Kövend, Várfalva, Csegez, Harasztos, Mohács, Keresed, Földvár, Csákó),
amelyek közül egyeseket maga a szék telepített be. A 15. század végéig még Veresmart,

1Csetri E. Imreh I. 1980. 14.

' Az alább felsorolt olyan régebbi munkák mellett, mint: Demény L. 1974. 80-85., Egyed Á. 1974-
75. 73-84., Mesaros E. 1969. 48-58., Pascu, Şt. I-IV. 1972-1980, Székely felkelés 1979 (románul
is), napjainkra már jelentős számú és fontos történeti demográfiai tanulmánykötet, illetve forrásköz­
lésjelent meg: SzOklÚj 1998-2000, Varga E. Á. 1998, Varga E. Á. 1998-2002.
3 Imreh I. 1971.371.
 82 Róth András Lajos - Róth Edit

Inakfalva, Alsó- és Felsőszentmihályfalva, Mészkő, Sinfalva, Rákos községek alakultak ki,

s így Aranyosszék társadalmát egészen az 1872-es közigazgatási rendezésig a fentebb fel­
sorolt 22 falu lakossága alkotta.4
Aranyosszék, széki szervezetének megszilárdulása után önkormányzati jellegét, közigaz­
gatási, katonai, bírósági egységét jelző értelmét a 19. század végi fennállásáig megtartotta.5
Fejlődése, egyes politikai eseményekhez való viszonyulásától eltekintve, a többi szék által
követettel azonos irányba mutat, a környező vármegyék minden behatása ellenére.
A társaitól távol eső szék, amint az okiratok is bizonyítják, nemcsak az általános előjo­
gokkal, kiváltságokkal (hadkötelezettség, öröklési jog, adómentesség stb.) rendelkezett,
hanem a székelységet sújtó, önkormányzatukat egyre inkább csorbító terhek viselésében is
arányosan osztozott. A fennmaradt levéltári anyag alapján nyomon követhető, hogy miként
váltja fel itt is a székelyektől egykor „ökörsütés” címén behajtott adó helyét az úgymond
„önkéntességi alapon” beszolgáltatott. Majd miután kimondatott, hogy „az országnak
rendkívüli való szükségében és pusztult állapotában nemesi szabadságuk sérelmével [a
székelyek is] kényszeríttetnek mostan adózásra lépni”,6 e szék népét is egyre inkább sújtot­
ták a fokozatosan növekedő és rendszeressé váló adók. A székely javak elkobzási joga (a
ius regium) sem kerülte el a széket. Példa e tekintetben Bethlen Gábor intézkedése, aki
1620-ban eladományozta mindazok jószágait, akik az 1617-es moldvai hadjáratkor ki­
vonták magukat a hadszolgálati kötelezettség alól, jobbágyi sorba juttatva ezáltal őket.7
Még mielőtt rátérnénk Aranyosszék társadalmi szerkezetének vizsgálatára, meg kell
említenünk e szék lakosságának 16. század végi, sajátságos, a többi székelyekétől eltérő
helyzetét, amelyet annak köszönhetett, hogy az 1562-es felkelésből kimaradva nem fosz­
tódott meg szabad jogi állapotától. Ezen kiváltságos helyzetét pár évtized múlva, a tordai
táborban az országot elfoglalni akaró Mihály vajda ellen összegyűlt rendek megerősítik:
„az egész aranyosszéki vitézlő rend, mind lovagok és mind gyalogok, azon székbeli ura­
inkkal egyetemben az országnak mostani közönséges szüksége idején, Mihály vajda ellen
nagy örömmel, gyorsasággal és serínséggel jüttenek mellénk... mi is országul ő kegyel­
meknek azt fogadjuk és arra felelünk a mi jó lelkiismeretünk szerint, hogy az ő kegyelmek
szabadságit minden rendiben megtartjuk s megtartatjuk s meg is oltalmazzuk mindenek
ellen, sőt azon igyekezünk, hogy minden rendbeli szabadságok megjobbítassék”.8
Bár mennyiségi következtetések levonását megengedő forrásanyag nem állt rendelkezé­
sünkre az aranyosszéki társadalmi struktúrának megalakulásától kezdődő vizsgálatához, az
ismeretes, hogy a vármegyékkel ellentétben, ahol leegyszerűsítve, a nemes-jobbágy viszony
volt a társadalmi szerkezet összetételének meghatározó tényezője, Aranyosszéken a többi
székhez hasonlóan sokáig az ősöktől kemény harcok árán átmentett közösségi rendszer maradt
fenn, amely azonban korántsem volt annyira egységes és nemes teljes egészében, mint ahogy a
történetírás évtizedeken keresztül megpróbálta feltüntetni. A már a 13. század végén is tapasz­
talható társadalmi rétegződés, feudalizálódási folyamat a századok során felgyorsult és elmé­
lyült. A 17. század elejére a csupán birtok alkotta rendi hovatartozás felbomlt, és az egyre erő­
sebb fejedelmi joggyakorlat is mind inkább beleszólt a lakossági differenciálódás fokozódásá­
ba, amely új méreteket a Habsburg fennhatóság éveiben öltött.

4 Orbán B. 1871. 23.; Jakó Zs. 1971.

5 Lásd Csetri Elek: Aranyosszék kialakulásáról c. fejezetet.
6 Szádeczky Kardoss L. 1927. 253.
7 Connert J. 1906. 24.
g
ASzL. Aranyoskönyv. 35-36.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 83

Az aranyosszéki társadalomban végbement átalakulások nyomon követésére különböző

időben, különböző összeírási kritériumok alapján, különböző célok érdekében született
felmérések demográfiailag hasznosítható adatait dolgoztuk fel, amelyek pontossága, hite­
lessége viszonylagos.
Ismeretes, hogy a székely székek egyik feladata a hadi szolgálatra kötelesek nyilván­
tartása volt, mely az elég sűrűn tartott hadiszemlék alkalmával történt, ahol lajstromokba
jegyezték föl név szerint és fegyvernemenként a résztvevőket.9 így születtek meg a lustrális
könyvek, amelyekből sajnos kevés maradt fenn. A legtöbb lustrát csupán a széki jegyző­
könyvekben található utalásokból ismerjük, amelyeket Aranyosszék esetében Orbán Balázs
jegyzett fel először.10 Ő a 19. század végén még ismert egy szakadozott állapotban levő
1635. november 7-én és egy 1636. június 4-én tartott lustrát, amelyek azonban nem őrződ­
tek meg.11 Az Orbán Balázs által említetteknél is korábbi, 1623-beli conscriptióról,12
amelyre Dósa Elek utal, nem volt módunkban megállapítani, hogy aranyosszéki adatai el­
vesztek-e, vagy ez a szék eleve kimaradt az összeírásból.
Az első, több 18-19. századi másolatban fennmaradt, tanulmányozható aranyosszéki
lustra az 1642. március 17-i dátumot viseli, és a II. Rákóczi Györgynek tett hűségeskü al­
kalmával falvanként összeírt hadköteleseket tünteti fel.13 (Lásd 1. sz. melléklet) A benne
levő adatok a 17. század Aranyosszékének csak részleges - társadalmi viszonyokra utaló -
képét rögzítik, hiszen ez a lustra, akárcsak társai is, csak a hadi szolgálatra kötelezett
szabad lakosságot öleli fel:

Aranyosszék társadalmi tagozódása 1642-ben

Társadalmi réteg %
Nemes 115 13,33
Lófő 274 31,75
Gyalog 474 54,92
Összesen 863 100,00

Szabad kategóriák belső tagozódása 1642-ben

Belső rétegződés Lófők % Gyalogok %
Régiek 152 55,48 398 83,97
Újabbak 45 16,42 76 16,03
Armalis nélküliek 77 28,10
Összesen 274 100,00 474 100,00

9 Connert J. 1901. 26.

10 Orbán B. 1871. V. 23.
11 Orbán B. 1871. V. 23.
12 Dósa E. 1861. 101.
13 Aranyosszék lustrája (1642). AszL Aranyoskönyv. 77 140. A 18. századi másolatot első ízben
Kövendi Weres Sándor közölte Aranyosszék lustrája 1642-ből (Kövendi Weres S. 1906). A csa­
ládneveket már korábban közzétette (Kövendi Weres S. 1885). A dolgozatunkban szereplő számbeli
adatok némileg eltérnek a Demény Lajos által a SzOklÚj VI. kötetében közölt összesített adatoktól.
Ez a felnőtt kategóriák értékeléséből adódhat. A családfők mellett a 12 év alatti és fölötti (fiatal
felesküdtek) fiúgyermekeket külön-külön feltüntették, mint ahogy a vándorlókat, nyomorékokat,
árvákat és az összeírás utáni elhunytakat (mortui post collustrationem) is.
 84 Róth András Lajos - Róth Edit

Ha az 1602-es Basta-féle lustába felvett szabad kategóriákhoz tartozó 162 nemes, 2172
lófo, 630 darabont és 5633 szabad székely családfőhöz14hozzáadjuk az 1642-ben összeírt 863
hadköteles családot [115 (13,33%) nemes-primőr, 274 (31,75%) lófö-primipillus és 474
(54,92%) gyalog-pixidárius], és figyelembe vesszük, hogy az 1602-es lustra alapján a székely
székekben található 430 helységnek 5,11%-át jelenti az aranyosszéki 22 falu, akkor
megállapíthatjuk, hogy összes széki viszonylatban az aranyosszéki szabad székelyek aránya
9,12%. Ha tekintetbe vesszük, hogy a szék szabad lakosságának részesedése az ökörsütésben
1555-ben a székely székeken belül 9,45% volt, akkor a fentebbi szám elég reálisnak tűnik.
A lustra mélyebb boncolgatása a szabad rétegeken belüli differenciálódási folyamatot tálja
elénk. Az összeírok megkülönböztetést tettek lófo és lófo, illetve gyalog és gyalog között,
három, azaz két osztályzatba sorolva őket, úgy mint ,primipili veterani”, ,primipili recentes",
valamint ,pedites pixidari veterani”, illetve „recentes”. A lófok harmadik kategóriája az
„equites Uteris primipilaribus carentes, séd inter equites inservientes”, vagy máskép „equites
Uteris nobilitaribus carentes, séd tarnen ab antiquo inter nobilis equites inservientes”, vagyis
azok a lófok, kiknek nemesi levelük hiányzik, nem tudják bizonyítani lófoségüket, de mivel
régebbtől fogva mint primipilusok szolgáltak, ebbe a kategóriába vették fel őket.15 Ezt
felfoghatjuk úgy is, núnt egy alsóbb kategóriából egy magasabba való átlépést, amit
magyarázhatunk az illető egyén gazdasági megerősödésével, de tulajdoníthatjuk II. Rákóczi
György kegyének is.16178Felsőbb osztályból való visszaesést is jelenthet abban az esetben, ha az
illető személy nem volt képes rangjának megfelelő hadifelszerelést biztosítani.
Az összeírásban szép számmal szereplő megjegyzések elég tekintélyes része az adott pilla­
natnyi helyzetnek megfelelő rangsorolás bizonyítéka: a földvári Veres Szász György „a nemes
lovagok közé tartaná magát”,17 az inakfalvi Giulay István „nemességét praetendálja, hogy
vagyon”,111mindhiába, mert a gyalogok között találjuk összeírva őket stb.
Az egyik rétegből a másikba való átlépés nem történt vajmi könnyen. Sokszor kiváltotta
az azonos rendbeliek tiltakozását és ellenállását is. Jellemző példa e tekintetben a rákosi da­
rabont rendnek 1655. április 10-én tett tiltakozása az 1642-ben még a gyalogok közé sorolt
Horvát Mihály ellen, aki időközben a lófok sorába lépett: „az rákosi darabont rendek kö­
zönségesen protestálnak ugyan rákosi Székely Miklós által, hogy az rákosi Horvát Mihály
mostan váltott primipiláris levelet magának. Annak okáért az mely faluföldet adtak volt neki.
Tehát annak nobilitálása és bírása ellen protestálnak és contradicálnak.”19
Bár lustánk nem nyújt átfogó képet a feudális függőségben élőkről, a benne található
megjegyzések egy része a szabad státus illuzórikus voltát, a szabadság elvesztésével járó
visszaesési folyamatot érzékeltetik (pl. Székely György alsószentmihályfalvi peditest
„Nagy András fejekötött jobbágyának praetendálja”, akiről „testálnak az falusbíró Szász
Lénárt és Borka Demeter is, hogy az mikor magát kötötte volt, akkor az gyermekit exclu-
dálta volt az kötésből...”;20 a mohácsi Sztankó Jánost, aki elköltözött a faluból Sáradi Ta-
másné kezesítette meg jobbágyának21 stb.).

14 Az adatokat lásd Imreh I. - Pataki J. 1979. 146-190. Ők a SzOkl. V. kötetében szereplő adatokkal
szemben módosított, helyesbített számokat adnak.
15 ASzL Aranyoskönyv. 85, 90, 92, 97.
16 Orbán B. 1871. V. 22.
17
ASzL Aranyoskönyv. 111.
18
ASzL Aranyoskönyv. 113.
19 ASzL Protocollum 1/2. 210.
20 ASzL Aranyoskönyv. 99.
21
ASzL Aranyoskönyv. 133.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642 1821) 85

Az 1642-es lustra adatait sajnos nem tudtuk kiegészíteni, mivel a 17. század közepéről
mindössze egyetlen falu (Inakfalva) „mindennemű, falun levő fundusoknak sessióknak, a
falun levő földeknek, házhelyeknek, azonképpen kint a mezőben, az inakfalvi határban levő
szántóföldeknek, réteknek és falut concemáló földeknek kikeresésére és kihasítására”“ hi­
vatott 1643-as, hatámevekben gazdag, elsősorban helytörténeti szempontból értékesíthető
conscriptio állt még rendelkezésünkre. Az Orbán Balázs által felsorolt 1657-1702 között
tartott nyolc lustáról23 a feljegyzéseken kívül alig tudunk valamit.
Az első kézzelfoghatóbb adat 1642 után 1693 augusztusából való, amikor „mustárát
hirdetvén T. N. Thoroczkai István úr őkegyelme szék kapitánya, regestráltatta a hadban
szolgáló embereket, s találtattak indiferenter lovas és gyalog nro 452, de igen szegények,
lovatlanok, ruhátlanok..., a többire a sok nyomorúság, sarcoltató porciózás és a minden­
napi mondhatatlan, német vitézek miatt esendő hurcoltatás és vecturázás miatt, kit csak az
Isten őfelsége vehetne számba és mondhatna ki.”24
A 17. század végén Erdély történelmét, mint köztudott, a török-osztrák vetélkedés ha­
tározta meg. A Habsburg császári udvar, nyugati veszteségeit kárpótlandó, kelet felé irá­
nyuló hódító politikára adta magát. Elsőrendű feladatának az „összes birodalmak védfalá-
nak” tekintett Erdély „felszabadítását és a török esetleges támadásaival szembeni erős ka­
tonai támaszponttá való átalakítását” tartotta.23
Az új uralom a fejedelemségi rendekre, főleg a nemesekre és egy ezeknek is megfelelő
alkotmányos szabályzatra kellett látszólag támaszkodjon. Ennek jegyében jött létre 1691.
december 4-én az erdélyi rendeket megnyugtató, de ugyanakkor őket megtévesztő Diploma
Leopoldinum, amely biztosította Bécs állandó berendezkedését Erdélyben.26 A Habsburgok,
mihelyt megerősítve látták pozíciójukat, a kilencvenes évek második felében nyílt támadásba
lendültek. Erdély katonai bázissá való kiépítése és gazdasági kiaknázása érdekében gyors
ütemben felszámolták látszólagos szabadságát, névleges kiváltságait.27 Változások álltak be a
székely székek kormányzatában is. Bár a Diploma Leopoldinum 14. pontja elismeri „az embe­
riség legharciasabb nemzetének", a székelységnek teljes adómentességét, ez csak holt betű ma­
radt. A székelyekre az adózás, a katonai beszállásolások terhe addig ismeretlen erővel zúdult. A
régi joggyakorlat, amely szerint a székkapitányt a fejedelem nevezte ki, megszűnt. A Habsburg
iga alá való kerülés után ez a fejedelmi címet viselő császár hatáskörébe került, mintegy jelezve
a császári udvar álláspontját, hogy nem óhajtja a székelyek haderejét igénybe venni. A
székelyek katonai kiváltságaik megváltásáért egyre nagyobb összegeket fizettek. Említésre
méltó, hogy 1692-től 1703-ig ez az összeg több mint négy és félszeresére emelkedett.28 A pana­
szok a székelység sérelmeinek orvoslását kérve sokasodnak. Az 1693. december 19-én Maros-
vásárhelyen tartott országgyűlés aranyosszéki küldötteinek instrukciójának 3. és 4. pontjában
pl. a következőket olvashatjuk: „Székünk nagy szabadságtalanságával egy nehány megromlott
falvainak megbántódásával érezzük hadban szolgáló atyánkfiái elfogyása után, hogy sok
helyeket jobbágyok megtelepítvén [...] akármi közönséges tereh viselését a jobbágyok is
egyaránt tartozzanak supportálni alázatosan instálljanak őkegyelmek [azaz a küldöttek] minden
tereh viselésünk felett való nyomorúságunknak érezzük egy néhány faluból álló romlott12

12 ASzL Okiratok II. 605. Inakfalva 1643-beli conscriptiója.

23 Orbán B. 1871. V. 23.
-4 ASzL Protocollum 1/3. 46.
25 Várkonyi Á. 1954. 17.
26 Prodan D. 1967. 114.
27 Várkonyi Á. 1954. 19-20.
28 Istoria 1964. 235.
 86 Róth András Lajos - Róth Edit

székünk, minden felöl vármegye közé tetetvén, minden kedvezés nélkül [...] az alá s feljáró
német hadakat, vecturázásokat” [...] „székünknek magokhoz [a németekhez] való közel létit
állítván szekereinket meg nem váltják, hanem gyakrabban, hol Dévától, vagy Hátszegtől, s hol
Somlyótól néha fizetéssel, s néha feles marháink, szekereink odamaradásával kételenítettnek
embereink visszaszökni Hasonló módon panaszkodnak egyébként az egész országban
megfigyelhető „közönséges nyavalya” miatt 1698-ban is, a székelységnek a fehérvári ország­
gyűléshez intézett közös posztulátumában, mondván, hogy „a feles költség és vonómarháink­
nak messze való vitele miatt némely faluknak csaknem végső pusztulása következett.”2930 Bár az
1697-es tordai országgyűlésben kimondták, hogy „egyik vármegyének vagy széknek szekerei
más vármegyéken vagy székben által menni ne kényszeríttessenek”, vagy ha igen, a szekereket
az illető vármegyei, széki tisztek váltsák meg.31
A kötelezettségek számának és formáinak újakkal való gyarapodására jellemző az az
eset 1694-ből, amikor „az ország subsidiumára és vigíliájára” Veterani osztrák generális
által a székelységtől kért bizonyos számú katonák zsoldját is a székek fizetik. Aranyos­
széken ebből az összegből egy személyre 2 forint esett, melyet „minden szabadsággal élő,
a székben található személyektől, az fiatlan özvegy aszszonyokon kívül” falvanként kérték
a bírák „akár residentiás és akár residentiátlan legyen az”, és amellyel kapcsolatosan a kö-
vendi kongregáció kimondotta, hogy „ki is meg nem akarván adni, ha residentiátlan fo-
gattassék meg és usque ad satisfactionem fogva tartassák, ha pedig resindentias, az re-
sidentiáját adja az falu annak, az ki leteszi érette, és az országnak a portio iránt írt articulu-
sa szerint tíz esztendeig iure cum posibiliter bírhassa az ki leteszi érette.”32
A helyzet súlyosbodik a 18. század elején, amikor a Habsburgok, a Rákóczi szabad­
ságharc leverése után, erdélyi hatalmuk megszilárdítására törekedve egész sor új közigaz­
gatási és gazdasági intézkedést léptetnek életbe. Ezek közül a székely társadalom alakulá­
sát az a rendelkezés befolyásolta a legerőteljesebben, amely 1711-ben megszüntette a szé­
ke lység több évszázados katonai szerepét és intézményét. Ennek nyomán a 18. század
elején a székelység nemcsak katonai súlyát, de az ezzel járó kiváltságokat, mindenekelőtt a
már amúgy is látszólagos adómentességét is elvesztette. A székelység egykori katonai
jelentőségét gazdasági váltotta fel. A határőrség erőszakos felállításáig (1762-1766) az
osztrák monarchia számára csak az adófizetés szempontjából voltak fontosak. A bécsi ud­
var a biztos adóalap megteremtése érdekében több ízben megkísérelte felmérni adózó
alattvalóinak számát, vagyoni helyzetét. Ezeknek a próbálkozásoknak nyomán születtek
azok a 18. és 19. század eleji adóösszeírások is, amelyek Aranyosszék demográfiai arcu­
latának rekonstruálását tették lehetővé.
A 17. század végéről, 1694-től kezdve 1703-ig Aranyosszék adózó népességére vo­
natkozólag még csak globális adataink vannak (ugyanis az Erdélyre kiszabott összadóból a
székre eső rész megállapítása végett évente összeírták a szék lakosságát és állatait).33

Év Adózó személyek száma

1694 438
1695 476

29 ASzL Prolocollum 1/3. 94-95.

30EOE 1898. 367-368.
31 EOE 1899. 333.
32 ASzL Protocollum 1/3. 101.
33 ASzL Protocollum 1/3. 96, 108, 122, 136, 178, 205, 224, 238, 242.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 87

1696 436^148,5
1697 435
1698 421
1699 420
1700 435,5
1701 430
1702 445-454,5

A fentebbiek alapján megkockáztathatjuk azt a következtetést, hogy a 17-18. század

fordulóján a szék lakossága kis ingadozással ugyan, de állandó szinten mozgott. Le kell
szögeznünk azonban, hogy a fentebbi számokat csak óvatosan szabad kezelni, ugyanis
több tényező is arra enged következtetni, hogy nem tükrözik a tényleges helyzetet. Az
egyes felmérések között eltelt rövid idő (pár hónap) esetén is az eredmények különbözőek,
tehát az összeírok nem rendelkeztek egységes, pontos összeírási kritériumokkal.
A feltüntetett adózó személyekről nem tudjuk, hány családnak felelnek meg a valóság­
ban, mivel a kor adóösszeírási eljárásának megfelelően egész számú (egy) adózó sze­
mélynek vagyoni helyzet alapján esetenként 1 családot, a paraszt .jobbágyságot, zsellér-
séget és özvegyasszonyt kettőt egy személyben computtalván” számítottak.34 De olyan is
előfordult, hogy valakit egyharmad személynek vettek fel az összeírásba.35 Az összeírásból
kimaradtak számát nem áll módunkban meghatározni.
Az első dokumentum, amely teljes fényben világítja meg az aranyosszéki társadalmi
struktúrát, a népességi és gazdasági szempontból is értékes adatokat szolgáltató 1703-as
adóügyi összeírás, amelynek jelentőségét Domokos Pál Péter - aki az összeírásnak a bécsi
kamarai levéltárban megtalált Háromszék és Csík vármegyére vonatkozó adatainak közlé­
sét kezdte meg - a következőkben látta: „a kor mozgalmas történelme: a törökök kiűzése,
az erdélyi fejedelemség megszűnése, a felszabadító német hadsereg megjelenése, a
Thököly, de különösen Rákóczi szabadságharcai, melyeknek éppen az erdélyi része pa­
rasztmozgalom erejével hat, ilyen és ehhez hasonló adatsor nélkül megmagyarázhatatlan
maradna. Elpusztított, lakatlan területről percek alatt nem nőhettek ki e mozgalmak kato­
nái, se azok eltartásához és gondozásához szükséges nélkülözhetetlen javak.”36
Az 1703-as összeírás népességre vonatkozó összesített adatait - 104 (9,64%) nemes, 297
(27,52%) armalista, 284 (26,32%) libertinus, 77 (7,14%) jobbágy, 151 (13,99%) zsellér, 149
(13,81%) vándorló — módunkban állott összehasonlítani a Gubemium által kivetett adó
elosztása érdekében végrehajtott connumeratio eredményével, amelyről a felvinci székgyűlés
jegyzőkönyve tudósít: „az bírák változásival is találtatott in summa personae 447... és holmi
residentiátlan cséplő, napszámos szegény ember és özvegyek nr. 282.”37 Tudva azt, hogy az
„értéktelenekből”, a szegényekből (mint jobbágyok, zsellérek, özvegyasszonyok) kettőt
számoltak egy adófizető személynek,38 a fentebbi residentiátlan szegény emberek számát
kettővel beszorozva és az így nyert adatot hozzáadva a 447 főhöz összesen 1011 családfőt
kapunk, amely megközelítőleg azonos az 1703-as conscriptióban összeírtak számával, nem
számítva ide a nemeseket, akik nem fizettek adót (a különbség csak 36 fő).

34 ASzL Protocollum 1/3. 96.

35 ASzL Protocollum 1/3. 242.
36 Domokos P. 1959. 182.
37 ASzL Protocollum 1/3. 244.
38 ASzL Protocollum 1/3. 108.
 88 Róth András Lajos - Róth Edit

Időrendben az 1703-as39 összeírást az 1711 -es,40 1713-as,4' 1721 -es,42 1742-es,43 1750-
es,44 1764-es,45 1791-es,46 1808-as47 és 1821-es48 követi, amelyek pontossága, megbízható­
sága úgy növekedik, ahogy haladunk a tanulmányozott kor vége felé.
A fentebbi conscriptiók összesített adatai alapján nyert, a szék adott pillanatban meg­
örökített társadalmi struktúráját tükröző állóképek összehasonlítása lehetővé tette, hogy
fejlődési, átalakulási folyamatában elemezzük a lakosság összetételét.49 (Lásd a 2. sz.
melléklet táblázatát és grafikonját.)
A z első és szembetűnő jelenség az armalisták (egytelkes nemesek) magas száma. Arma-
listává fejedelmi kegy eredményeképpen válhatott a közszékely. A lófok és gyalogok érde­
meikért, főleg hadi erényeikért nyerhettek a fejedelemtől armalist (címeres vagy nemesle­
velet). „A címeres nemesi levéllel - írta már Werbőczi - fejedelmünk, akármely köznapi em­
bereket a parasztság és nemtelenség szolgaságától elkülönítve és kivévén, az ország va­
lóságos nemeseinek rendébe, társulatába és számába soroz és iktat.”50 A nemeslevéllel
azonban nem járt együtt sem birtok, sem jobbágyadomány. így a jutalmazottak, bár jogilag a
nemesek sorába jutottak, továbbra is a maguk földjén dolgozó földművesek maradtak. Sem
vagyonilag, sem életmódjukban nem különültek el (vagy csak ritkán) a szabad székelyektől,
és amint azt az aranyosszéki összeírások is bizonyítják, a 18. század kezdetével az adózást
sem kerülték el. Az aranyosszéki armalisták nagy számának - arányszámuk, az elemzett
periódus utolsó évének (1821) kivételével, mindvégig a legmagasabb a többi réteghez képest
- döntő szerepe volt abban, hogy a szabadoknak a 18. században és a 19. század elején sike­
rült megőrizniük fölényüket a feudális függőségben levőkkel szemben. Meglepően magas
számuk okát nem ismerjük, az általunk tanulmányozott források, maga az armaüstai státus, a
nemeslevél valódisága körül kibontakozott perek anyaga csak arról tanúskodik, hogy az
aranyosszéki armalisok nagy többsége az 1600-as évek közepe tájától és még inkább a
század második feléből —II. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelmektől - származott.
A szabad székelyek (az egykori katonai rendek: a primipilusok és pixidáriusok, vala­
mint a libertinusok - szabadosok51) száma viszonylag alacsony, bár a század közepéig, az
egytelkes nemesek után, a szék legjelentősebb társadalmi rétegét alkották. Fejlődési

39
ASzL Conscriptio sedis siculicalis Aranyos primaria 1703. Okiratok II. 125-150.
40 M. Barabássy 1.1907. 104-106.
41 MÓL Gubemium Transylvanicum Levéltára (Gub. Trans.) Aranyosszék 1713-as összeírása. F49
36. cím 6. csomó 8. sorsz.
42 MOL Gub. Trans. Aranyosszék 1721-es összeírása. F49 104. cím 24. csomó 18-19. sorsz.
43 ASzL Okiratok II. 307-346. 1742-es aranyosszéki összeírás.
44 MOL Gub. Trans. Az 1750. évi aranyosszéki összeírás. F50. 46. téka, I. 1. Aranyosszék.
MOL Gub. Trans. Az aranyosszéki adózó rétegek családfőinek összeírása. Vegyes Conscriptiok
F49 75. cím 17. csomó 7-12. sorsz.
46 Csetri E. - Imreh I. 1972. 1. 208. 7-8. melléklet
4 Csetri E. - Imreh I. 1972. I. 225. 35-36. melléklet.
48 Csetri E. - Imreh 1. 1972.1. 236. 53-54. melléklet.
49 "
Összehasonlításunkat megkönnyítette az a tényező, hogy az egybevetett összeírások azonos tár­
sadalmi kategóriákat tüntettek fel. Az 1742-es összeírás adatai ezen párhuzamos tárgyalásból ki­
maradtak az összeírás hiányos volta, valamint a benne összeírt társadalmi rétegeknek a többi fel­
méréstől eltérő módon való osztályozása miatt.
50 Szabó I. 1976. 247.
51 A 18. század elején a hatóságok nem tettek különbséget a körülbelül azonos vagyoni szinten
mozgó, katonai szerepüktől megfosztott, adófizető szabad földművelők rétegét alkotó két székely
rend (primipilusok és pixidáriusok) között, egyszerűen Hbertinusoknak nevezték mindkettőjüket.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 89

görbéjük hullámzó: hol nő, hol csökken. 1821-re részvételük a lakosság összetételében
mindössze 13,97%.
Sajátos módon a tanulmányozott periódús első felében (1703, 1713, 1721) a feudális
függőségben lévők nagyobb részét a zsellérek alkották. 1750-ben a két feudális függőség
alatt levő réteg között a viszony megváltozik, a jobbágyok kerülnek túlsúlyba, de a század
végére (1791-re) - igaz ugyan, még nem sokkal - ismét a zsellérek veszik át a vezető
szerepet, kiknek száma ezt követően rohamosan növekszik, míg a jobbágyoké zuhanás­
szerűen visszaesik. A zsellérek aranyosszéki töretlen vonalú fejlődéséhez hasonlót a szé­
kely székek között még Háromszéken tapasztalunk, míg számuk ugrásszerű növekedésé­
nek példáját Csík esete szolgáltatja még.
Az „egyéb” megnevezés alatt tárgyaltak (főleg vándorlók és cigányok) aránya 1703-
1821 között, 1713-1750 kivételével, amikor növekszik, csökkenő tendenciát mutat.
A jobbágyok és zsellérek - mint feudális függőségben lévő adózók - számát összeha­
sonlítva az egytelkes nemesek és szabad parasztok számával, mint szabad adózókéval,
megállapíthatjuk, hogy 1703-1821 között a függőségben élő rétegek növekedési üteme di­
namikusabb, mintegy bizonyítékaként az erősödő feudalizálódási folyamatnak. A sza­
badok, bár az egész időszakban a szék népességének több mint fele részét alkotják, arány­
számuk sokat változik (legmagasabb 1703-ban: 71,81% és legkisebb 1791-ben: 54,13%),
fokozatosan vesztenek fölényükből a feudális függőségben levőkkel szemben, kiknek ará­
nya másfélszeresére emelkedik 1821-re. (Lásd a 3. sz. melléklet táblázatát és grafikonját.)
Az 1703-as összeírás adatait véve viszonyítási alapul a szék összetételében résztvevő
különböző társadalmi rétegek családjai számának vizsgálatából meglepő következtetéseket
vonhatunk le (lásd a 4. sz. melléklet táblázatát és grafikonját):
1. Az egytelkes nemesek száma az 1713-beli 27,28%-os visszaesés után 1721-re már
18,18%-os, a század közepére (1750-re) 124,24%-os növekedést mutat, 1821-ben pedig a
kiinduló évbeli adat majdnem háromszorosa.
2. A szabad parasztok száma az 1713-beli 42,26%-os és az 1721 -beli már csak 23,24%-
os csökkenés után, 1750-re szinte megkétszereződik. Ezt követően, bár 1703-hoz képest
számuk mindvégig nagyobb, nem egyértelműen emelkedik (1791-ben 48,59%-kal, 1808-
ban 100,35%-kal, 1821-ben 52,11%-kal nagyobb, mint 1703-ban).
3. A jobbágyok száma 1713-ban 14,29%-kal kisebb, mint 1703-ban, majd 1791-ig
emelkedik, amikor majdnem hatszorosa a kiinduló évben feltüntetettnek, ettől az évtől
kezdve csökkenő tendenciát mutat, bár számbelileg még mindig háromszorosa, illetve
szinte kétszerese az 1703-belinek.
4. A zsellérek száma az 1713-as visszaesés után 1750-re megkétszereződik (151-ről
341-re emelkedik), hogy majd ettől kezdve ugrásszerű emelkedést írjon le.
Az 1791-1808 közötti időszakkal kapcsolatosan, amikor legszembetűnőbb a két feu­
dális társadalmi függőségben levő réteg közti ellentétes irányú fejlődés (1791-től a jobbá­
gyok száma 56,45%-os hanyatlást, a zsellérekké 82%-os gyarapodást mutat), felmerül a
kérdés, hogy nem a jobbágyok zsellérekké való tömeges „átalakulásáróT van-e szó? Bár
ez a probléma még nem tisztázott, mindenesetre figyelembe kell vennünk, hogy II. József
jobbágyság-eltörlési kísérlete után vagyunk, és könnyen megtörténhetett, hogy az addig a
jobbágyoknál feltüntetett családfőt most a zselléreknél írták össze. Ha a szabad és feudális
függőségben levő adózók adatait állítjuk párhuzamba, eltekintve az 1703-1713 közti egy
évtizedes periódustól, amikor mindkét kategória számbeli csökkenésével kell számolnunk,
a hűbéri függőségben élők gyorsabb ütemű növekedését tapasztaljuk. (Lásd az 5. sz.
melléklet táblázatát és grafikonját.) A 18. század második felétől a két növekedési ütem
közti különbség kiéleződik és egyre inkább a jobbágyok és zsellérek javára tolódik el, a
 90 Róth András Lajos - Róth Edit

feudalizálódási folyamat elmélyülését bizonyítva. A feudális függőségbe való s ü l ­

lyedésről vagy az abba való erőszakos döntésről tanúskodnak egyébként a korabeli doku­
mentumok is. Gyakran olvashatunk az alábbi szövegekhez hasonlót:
„Jobb lehet én mintegy negyven esztendős lévén Nemes Aranyos Széken Várfalván
születtem, de még születésem előtt feles esztendőkkel telepedett oda az atyám Moldovan
Raduly. Soha semmi nemű elkötelezését se atyámnak, se praedecessorimnak nem hallot­
tam. Senki hozzánk ez eddig jobbágyságot nem pretendált, mégis most ezen folyó 1759-
dik esztendőben Abrámfalvi Ti. Iffiu Ugrón Ferenc úrffi absque legitima repetitione min­
den én hozzám formált pretentiója meg bizonyítása nélkül Várfalvi Unitaria Ecclesia föl­
déről... falus bíró által elköttetett, a Szent Mihályfalvi jószágába vitetett, ott nyakamra
lánczot tétetett irtózatos sok... kegyetlen fenyegetései által szorongatott, hogy valljam ma­
gamat jobbágyának lenni, melyre nem vehetett, de kezességet kellett szabadulásom végett
prestálnom...”52
„Még nagyatyám származván Máramarosból Erdélyben telepedett volt Mező Bándra,
ottan sellérül lakott életéig; és édes atyám attya holta után telepedett Nemes Aranyos Székre,
ottan Mészkőre, meg is házasult nem sokára. Sellerül Csegezi Ferentz Ur jószágára szállott,
de csak mint egy két esztendeig sellérkedett ottan Alsó Szent Mihályfalván..., az atyám
Csegezi Ferentz uram földéről szeme láttára által költözött éppen a szomszéd faluba
Mészkőre a holott több negyven esztendejénél hogy ő kegyelme tudtán libertinalis conditio-
val élt holta napjáig. Az atyám holta után éltem én is mind ez esztendeig [1760], s ezen folyó
hónapnak 5-dik napjáig, nem praetendálta, nem repetáltatta vagy ad regressum nem ad-
monealtatta se atyámat se engemet ez ideig; Már elhalván az akkori dologról emlékező em­
berek, akik tudnák honnan, mi módon származott az atyám, amit mondja egy fej ekötött levél
által repetáltatott s fel is adattam és kötve rabul tart.. .”53
A családszámra vonatkozó adatokat vizsgálva, az 1703-1713 közti visszaeséstől elte­
kintve (39,95%-os) magas növekedési ütemmel találjuk szemben magunkat, ami az elem­
zett időszak végére az összeírtak szinte megháromszorozódását jelenti. Magyarázatot ke­
resve erre a jelenségre, egész sor tényezőt kell figyelembe venni.
Az összeírások, amint már említettük, nem teljesek és nem pontosak, mintegy tükrözik
a különböző társadalmi rétegek bizalmatlanságát, ellenállási kísérletét a császáriak részéről
jövő rendelkezésekkel, azok végrehajtóival szemben.
Az összeírásból kimaradtak számát nehéz megállapítani, hiszen nem állnak rendelkezé­
sünkre más jellegű, egykorú vagy közel egykorú adatok, kiterjedt nemesi birtokok sem lé­
teztek Aranyosszéken, s így urbáriumok sem jöhettek létre. Egyedüli összehasonlítási alapot
az egyházi születési és elhalálozási számokat feltüntető anyakönyvek anyaga nyújthatna,
amely az összlakosságra is fényt deríthetne és a társadalom pontosabb mobilitására is en­
gedne következtetni, ezeket egyelőre még nem állt módunkban tanulmányozni.
A conscriptiókból való kimaradás okai nagyon változatosak. Aranyosszék viszonyla­
tában egy 1714-ből való feljegyzésben a következőket olvashatjuk: „mint hogy tempore
repartitionis moderni quanti erős hütök szerint kénszeríttettek minden falusbírát, minden
személyt és marhát felíratni, azért, hogy az nemes szék úgy tudva minden adózó embernek
számát és rendit, az szerint igasságosan úgy vethesse fel az adót, hogy azután se bíróknak
se más akármi rendbeli tiszteknek is uttyok és módgyok ne lehessen az tehetetlen
nyomorék embereknek adóztatására és szolgáltatására. Mint hogy azért az... mohácsiak az
igasságh és az nemes szék végzése ellen Dominus actu Gása Péter nevű ifiú legén5

5“ ASzL Közigazgatási iratok. 5. csomó

53
Uo.
t i
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 91

jobbágyát az conscriptioból hütök ellen kihatták, hanem az után magok adójok segítségére
akarván húzni”. Az ilyen esetek ha napfényre kerültek, komoly következményei lehettek.
Egyébként a feljegyzés így folytatódik: „Tetszett az Törvénynek, hogy azon méltatlan ifjú
legényre faluban esett investitiot az falu supportálja és méltatlan fogásáért és hurcolta-
tásáért az falu díján consinstáltassék.”54
Jellegzetes részt képviselnek e tekintetben a felmentettek csoportjai is. Lényegében, az
általános elvek és a jogszokás55 mellett, a felmentések a helyi sajátosságoktól egy-egy
közösség érdekeinek megfelelően a székek konstitúciójától, vagy székgyűlési határoza­
toktól függtek. Pl. egy 1722. november 2-án Bágyonban tartott székgyűlés határozatából
kitűnik, hogy immunitásnak örvendtek az adók elosztásához szükséges összeírok végre­
hajtói, mint széki tisztviselők.565789De adómentességet élveztek a széki írnokok is: „ez a mű
kitsiny székünkben jó hazafiait, kik mind a haza törvénye és mind a deáki tudományban
való experentiájok által nemes szék szolgálattyára alkalmas subjectumok, hogy azért az mű
kitsiny székünknek assessori hivatalban levő, tagjaihoz conformáltatnak minden nemű
contributio, vectura és quartély tartásból am modo imposterum immunensek legyenek una­
nimi voto et consensu generalis nostrae congregations végeztünk.”3
Érdekes e tekintetben pl. Szilágyi András főkirálybíró esete, kiről az 1715. szeptember
15-én Kövenden tartott széki közgyűlés elhatározta, hogy mivel „ő kegyelme hosszas idők­
ből, úgy mint harmincöt esztendőktől fogvást azon fotisztségben mind egy végben continu-
alta ritka példájú dicséretes functioját és még az ellenkező időkben a nehéz terhes dolgokban
is... öt adózó személyeket és harminc ökröt s tíz tehenet adequáló ezen székben Kocsárdon
mostan és jövendőben lakó ő kegyelme és posteritási jobbágyit in perpetuum ad posteritates
immunitálják és akármiféle teherviseléseket magukra vállolyuk” 38
Adómentességet élveztek a különböző udvari cselédek, ispánok, gazdatisztek, vincel­
lérek, pásztorok, csőszök stb.
„A majorok a capite et servitio exemptusok
Az udvari bírák csak a servitio pagi
Az egyházfiak quartély tartásból és falu közre való, szolgálatból...
A pásztorok minthogy többsége vagusok szoktak lenni exemptaltatnak.
A mundéros vagy liberiás szakácsok, kocsisok is exemptusok.
Kocsmárosok, fogadósok az kik valójában azok és szüntelenül kocsmároskodnak a ca­
pite et servitio pagi exemptusok."39
A szék alkotmányára támaszkodva „minden adózó szabad rendek egy idegenből álló két
ökrű maga udvarán lakó embert minden contributioból immunitálhat, úgy mind jószágos
minden adózó szabad emberek praemendalis tselédi is immunitálhattak mindem cont-
ributiotól és a nemes szék regestrumából is kihagyattak volt, azokon kívül vettetett a szék­
ben minden falura az adó...”60
A fentebb említettek és még sokan mások, akikről írásos feljegyzések nem maradtak
fenn, mind kimarad(hat)tak az összeírásból. Számuknak megállapítása további levéltári
kutatásra vár.

54 ASzL Protocollum 1/4. 221-222.

55 Dávid Z. 1957. 182.
36 ASzL Protocollum 1/5. 503.
57 ASzL Protocollum 1/5. 311.
58 ASzL Protocollum 1/4. 429.
59 ASzL Protocollum 1/8. 399.
60 ASzL Protocollum 1/5. 508
 92 Róth András Lajos - Róth Edit

Ha az 1642-es lustrát hasonlítjuk össze az 1703-as, 1713-as és 1721-es összeírások ne­

mesekre, illetve szabadokra vonatkozó adataival, mindkét esetben nagyméretű visszaesés­
sel kell szembenéznünk. Ez különösen a szabadoknál magas (több mint 70%-os), ami az
összeírások fogyatékosságai mellett más objektív tényezőkkel is magyarázható. Az álta­
lunk tárgyalt időszak egyike az erdélyi történelem legmozgalmasabb korszakainak. Politi­
kai, gazdasági és természeti tényezők játszanak közre a létbizonytalanság növelésében. Ez
az a korszak, amelyről többé-kevésbé elfogadható és érdekes képet nyújtanak ezen idők
krónikásai: a szász Georg Kraus 1608-1665 közti időszakot felölelő erdélyi krónikájá­
ban,61 a marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc memoriáléjában,6263vagy a sokak által idézett
labancpárti Cserei Mihály 1662 és 1711 közti históriájában.6j
Az Aranyosszéken tapasztalható visszaesés részben azon nagy vérveszteségnek a szám­
lájára irható, amelyet Erdély népe szenvedett el a 17. század második felében az egymást
érő hadjáratokban. Az Erdély határain kívül folytatott hadviselésről, és ami még súlyosabb,
Erdély területén a külső ellenséggel vívott harcokról van szó, amelyekhez még hozzájá­
rultak a nehéz belküzdelmek. Ez az a század, amelyben Erdély lakossága két malomkerék
között őrlődött: a régi helyzetének fenntartására törekvő török birodalom és a keleten egyre
több teret követelő Habsburg nagyhatalom között, olyannyira, „hogy az egész ország nagy
bódulásban, futásban és desperatioban vala” —írta Cserei Mihály.64
Ezen politikai tényezőkhöz társulnak a természeti csapások: az 1646-1648 között nagy
számú áldozatot szedő pestis, az 1650-51-ben nagy drágasággal járó szárazság nyomán be­
következő éhínség.65 Plasztikusan vázolják a súlyos helyzetet az országgyűlés határozatainak
pontjai: „bizonyára nem tudjuk előszámlálni a szegénységinknek sok, kiváltképpen való
fogyatkozásokat, holott az pestis is felette igen grassál köztünk, marháj ok is elhalt, mostan is
holton hal, sem búzájok, sem borok nem termett, és sok helyeken teljességgel éhei halóvá
lőttének szegénységink s lésznek ez után is, miből teremthessék meg az adót, tudja csak az jó
Isten...”.66 1651 és 1652-ben pedig hólyagos himlő pusztított.67
A családszám apadását legjobban az adófizetésnél érezte meg a szék, ugyanis az egy
családra eső adó emiatt nőtt. így pl. az 1703. március 9-én Felvincen tartott székgyűlés
jegyzőkönyve a következőket mondja: „a nagy portio miatt és adósságokért el kellett
marháj okát sokaknak adni... sok szegény ember is medio tempóra az székből elment s ki
meg is holt, azért a székre felvetett adót növelni kellett cum den. 10 minden személyre.”68
Ezek után igazán nem csodálkozhatunk grafikonunk lefelé mutató görbéjén.
Visszatérve az előbbiekben már tárgyalt, 1703-1821 közti időszakból az 1703-as össze­
írás adataihoz viszonyított fejlődési görbéjéhez az aranyosszéki társadalmi rétegeknek, el
kell mondanunk, hogy 1703-1713 között minden egyes társadalmi rétegnél jelentkező
visszaesést, amely az össz-családszámok esetében több mint 40%-os csökkenést jelent,
nem magyarázhatjuk csupán azzal, hogy az 1713-as conscriptio hiányos. Közismert, hogy
1703-1711 között folyik a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, amelyben, amint a
korabeli dokumentumok is tanúsítják, az aranyosszékiek aktívan részt vettek. A kuruc

61 Kraus G. 1965.
62 ETA I. 1855. 39-169.
63 Cserei M. 1852.
64 Cserei M. 1852.230.
65 ETA I. 1855. 153.
66EOEX. 1884. 437.
67 Szádeczky Kardoss L. 1927. 190.
68 ASzL Protocollum 1/3 244.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 93

szabadságharc idejéből származó meglepően szűkszavú jegyzőkönyvek69 később úgy

emlékeznek vissza ezekre az évekre mint „az elmúlt felháborodott esztendőkre”.70712Nagy­
ajtai Cserei Mihály Históriája szerint 1703-ban „megparancsolá a generál [Rabutin] hogy
Thoroczkai István aranyosszéki főkapitány, más székely hadakkal felüljön és Bonchidánál
vigyázzanak a kurucokra. Azok is szerencsétlenül járnak, mert Orosz Pál egy néhány ezer
gyalog és lovas kurucokkal rájuk jőve s felveré őket; oda is sokan vészének a szegény
székelyek közül, a többi elszaladának. Thoroczkai Istvánt elfogták s kedve lévén rája a
kurucok közé beeskűvék, ő is prédálá el egészen Erdélyt” a többi kuruc kapitányokkal
együtt. (Később Thoroczkai lesz az erdélyi kurucság ,/őcommendója".)7'
Az aranyosszékiek átállásáért a hála nem sokat váratott magára: 1703. december 24-én
Rabutin feldúlatta a széket. Négy községet: Szentmihályfalvát, Bágyont, Kercsedet,
Kővendet templomaival együtt felégettette. ~ Szórványos csetepaték a szabadságharc le­
verése után is elég sokáig folytak (pl. a legendás hírű Balika csatái). A kuruc mozgalom
következményeit súlyosbították a „rettenetes baromdög", a természeti csapások (száraz­
ság, árvíz, sáskahad), az éhínség és nem utolsósorban a pestis, mely „mindenek felett...
grassála az egész országban" és ugyancsak ritkította a lakosságot. Ezen utóbbi pusztításai­
ról emlékirataiban maga II. Rákóczi Ferenc is beszél, felsorolva „a háború szerencsétlen
vége okául' a nemzet tapasztalatlansága s tudatlansága, a fegyver- és pénzhiány és a
francia udvar által nyújtott csekély (semmitmondó) segély mellett a pestist is.73
A mozgalom utáni társadalmi helyzetet próbálta rögzíteni az 1711-es összeírás, amely
május 5-én az „urak, s főrendek, nemesek szék elei' számát és ezek „tiszti lakóházait" tünteti
fel, december 10-i keltezéssel kezdődően pedig a szék „egész számos" és ,fél számos" csa­
ládjait írta össze faluról falura.74 Ha az összeírás adatait vizsgáljuk - minden háborús pusztí­
tást és a nagy járványokat is szem előtt tartva - nagyon kevésnek tartjuk a 316 feltüntetett
családot, amelyben az 57 nemes, a 186 egész számos és 73 fél számos család 18,04, 58,86,
illetve 23,10%-os arányban oszlik meg. Közvetlenül a kuruc mozgalom leverése után va­
gyunk, és a sok elbujdosottra, az előbb említett Balika kurucvezér oltalma alatt menedéket és
továbbharcolási lehetőséget kapott székelyekre is kell gondolnunk. E nélkül megmagyaráz­
hatatlan lenne a hatalmas arányú visszaesés 1703-tól. Az armalistákat és a libertinusokat az
egész számosok közé, a jobbágyokat, zselléreket, vándorlókat a fél számosok közé számolva,
az 1703-as összeírás adatait véve viszonyítási alapnak, az előbbieknél 68%-os, míg az
utóbbiaknál majdnem 81%-os visszaesést tapasztalunk. Ilyen arányú visszaesés mellett lehe­
tetlen lenne értelmezni a mindössze két év alatt elért arányszámukat, hiszen 1711-től 1713-ig
263%-os szaporulattal kellene számolnunk mindkét esetben. Máskülönben az 1711-es össze­
írásnál figyelembe vett tényezőket az 1713-as conscriptio esetében sem szabad mellőzni, hi­
szen ha ezen felmérést teljesnek fogadjuk el, 1721-ig az összcsaládszám 40%-os növekedé­
sével kell számolnunk, amely valótlanul magas (5,7%) évi szaporulatot tételezne fel.
Az 1703-as és 1713-as conscriptióhoz képest valamivel teljesebb az 1721 -es összeírás.
Ez már inkább próbál beilleszkedni az osztrák monarchia vezető körei által titokban kiter­
velt, újrendszerű összeírásokba, amelyeknek célja a birtokolt földterületek megadóztatásán
alapuló adórendszer megteremtése, amely állandóbb jellegénél fogva biztosabb bevételi

69 ASzL Protocollum 1/3. 159.

70 ASzL Protocollum 1/4. 59.
71 Cserei M. 1852. 95.
72 Rugonfalvi Kiss I. 1939. 380.
73II. Rákóczi F. 1861.56.
74 M. Barabássy I. 1907. 101-106.
 94 Róth András Lajos - Róth Edit

forrást jelentett az államadósságoktól fuldokló kincstár számára. Ha ezen utóbbi összeírás

adatait kiegészítjük az Acsádyék által használt pótlólagos 33,33%-kal (ennyinek tekin­
tették széki viszonylatban az összeírásból kimaradtakat '), akkor a családfők száma 1080-
ról 1440-re nő és 1750-ben 1721-hez képest már csak kb. 42%-os növekedéssel kell szá­
molnunk, amely már elfogadhatóbb (évi 1,44%-os szaporulat).
Viszonyítási alapul az 1750-es adatokat fogadva el a különböző társadalmi rétegek a
már ismertetett fejlődési görbét írják le, azzal a különbséggel, hogy mind növekedésük,
mind visszaesésük kisebb méretű, valósághoz közelebb állónak mondható értékek között
mozog (lásda 6. sz. melléklet táblázatát és grafikonját), mintegy bizonyítva, hogy a század
második felében az adóösszeírások által nyújtott adatok megbízhatóbbak.
Az aranyosszéki közigazgatási iratok és Protocollumok anyaga mellett, az adóössze­
írások alapján nyert képet teszik színesebbé az 1744-es katonai, az 1770-es nemesi össze­
írás, valamint a század leghitelesebb népességi adatait nyújtó 1784-87. évi népszámlálás.
Az 1744-es katonai összeírás a hadifelkelésben részt venni köteles aranyosszéki la­
kosokat tartalmazza (Connumeratio incolarum I. sedis siculicalis Aranyos Anno 1744 die
26 oct. in Felső Sz. Mihályfalva occatione proiectate modemae Insurrectionis facta cum
omissione debilum et inhabilum7576), és lehetséges, hogy jóval korábbi felhívás eredmé­
nyeképpen született. Ugyanis még 1741. szeptember 21-én Mária Terézia az erdélyi fő­
hadvezér útján értesítette a királyi kormányszéket, hogy ellenségeinek megtörése végett
szükségesnek látja, hogy Erdély is legalább 5000 fegyveres lovast szolgálatra állítson ki:
„Bízik tehát és akarja, hogy a királyi kormányszék késedelem nélkül hívja össze a megyék,
székely és szász székek, s vidékek főbb tisztviselőit, tanácskozván velük a módról, ezen
fegyveres lovagság számát osszák ki, haladék nélkül gyűjtsék zászlóik alá, eltartásukról
gondoskodjanak, hűségök találja ki eszközeit, és a kiosztásról, megalakításról és eltartásuk
mikép eszközléséről jelentését mihamarabb tegye meg!”77
Az összeírásba felvetteket - birtokos nemeseket, armalistákat, primipillusokat és pixi-
dariusokat - az összeírok nemcsak aszerint osztályozták, hogy milyen társadalmi réteghez
tartoznak, hanem aszerint is, hogy mint lovasok, vagy mint gyalogosok jöhetnek számí­
tásba. Ennek megfelelően találkozunk nemesekkel és armalistákkal, gyalogos armalisták-
kal (pedites armalista), lovas és gyalogos primipilusokkal (primipilus equites, pedites
primipilus), illetve gyalogos és lovas pixidáriusokkal (pixidarius equites, pedites pixida-
rius). Tehát az osztályozásnál a döntő érv nem a társadalmi hovatartozás, hanem a katonai
szempont volt. Mindez bizonyítéka a társadalmi rétegződés mélyülésének, a valamikori
rendi felosztás lazulásának, a határvonalak összemosódásának.
Az 1744-es conscriptiónak az 1642-es lustrával való összehasonlítása során két ellen­
tétes jelenségre figyelhetünk fel: egyrészt a primipilusok és pixidáriusok számának feltűnő
csökkenésére (az 1642-beli 748-ról 202-re), másrészt a nemesek és armalisták számának
majdnem hasonló méretű növekedésére (1642-ben 115, 1744-ben 326). E jelenségek
párhuzamos volta a primipilusok és pixidáriusok nemeslevél birtokába való jutására enged
következtetni.
Az 1770-es nemesi összeírás az 1750 utáni évek kísérőjelenségei között szereplő adó-
mentességi követelések leggyakoribb válfajával, az armalis valódiságának bizonyítása
körül kibontakozott fellebbezésekkel, törvényszéki eljárásokkal kapcsolatos, amelyek alól
Aranyosszék népe sem képezett kivételt. Erre a problémára vonatkozó utalást egy 1753-ból

75
‘ Magyarország népessége. 1896. 24.
f’ ASzL Okiratok II. 277-293. Az 1774-es aranyosszéki összeírás.
77 Jakab E. 1884. 16-17.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 95

való gubemiumi leirat tartalmaz, amely elrendelte a nemességet követelők igazoló do­
kumentumainak záros időn belüli felülvizsgálását: „azon immunitást pretendáló és ke­
gyelmetek circulussába lakó személyeknek és kiknek ezen accludált specificatioban nevek
consignalva vadnak, úgy magatoknak is, úgy mint akik privilégiumokat in transumpto
felküldöttek vala notificállya... ezen O Felsége kegyelmes resolutioját... hogy az originale
privilégiumokat és egyéb dokumentumokat, amelyek ad stabilimentum pretensa immuni-
tati tartoznak magokkal elvivén az említett Szt. Mártom perióduson a Királyi Törvényes
Táblán Medgyesre megjelennyenek admoneáltassa mind az által tempestive mind
kegyelmetek mind pedig maguk a pretendensek azon helységek communitását az holott
resideálnak, hogy azok is in ipso termino megjelennyenek, hogy bármi ellenvetések vagy
contrademonstratiói lehetnének in figura judicii proponálhassák és producálhassák, mert ha
ezen időt elmulatván nem comparendálnak... a judicialis retorsio véghez mégyen és
ellenvetések többé nem acceptáltatik.”78
Hogy milyen eredménnyel zárult az idézett felülvizsgálás, azt nem tudjuk, de tény,
hogy még a 60-as években is szép számmal fordultak elő az armalis körüli perek. Pl. egy
1764. január 17-én kelt szövegben a következőket találjuk: „Olvastatik fel Székely Ko-
csárdi Kónya András memoriálissa, mely szerint installya mivel indubitatus armalista falu
szolgálattyával ne ujjra váltassuk, melly iránt determinatio, hogy az más fél admonealtas-
sék az jövő héten fog assumaltatni causaja s több ilyen nevű causaja ha volna valakinek a
székben és protestálni kívánnának circularis kelletik tartani.”79
Egy másik, 1765. október 10-i dátumot viselő szövegben pedig az alábbiakat olvashatjuk:
„Tudod-é, láttad-é, bizonyosan és nyilván Aranyosszéken Rákoson lakó idősbik Biró Ferentz
és édes atyának néhai Biró Gergelynek, Létai István attyának néhai Létai Istvánnak és Kis
István attyának néhai Kiss Ferentznek volt-e jó armalis levele és hova lett, ki kéznél volt,
mikor veszett el és miképpen táboroztanak ennek előtte táborozásokban ugye armalisos
nemes emberek a nemes zászlók alatt avagy másképpen.. .”80
E perek anyaga, amellett, hogy fényt derít az ilyen jellegű tárgyalások lefolyására, a bi­
zonyítás módjára, egész sor kérdésre ad feleletet: volt-e az illetőnek armalisa, kitől nyerte
és mikor, volt-e kihirdetve vagy sem,81 milyen terhek alóli felmentéssel járt együtt az
armalista-nemesi minőség. Pl. ezen utóbbira utalnak az alábbi megjegyzések: „Harasztosi
Török Márton eö kegyelme instantiojára rezolvatatott hogy armalista lévén Mgs Gu-
bemium ordinatio szerént quartélyost a maga házánál tartani nem tartozik az iránt statio-
nalis comissarius eo kegyelmének dispozitio adatott...”82
„A mostani királyi ordinatio szerint a falu közönséges szolgálatyától immunisoknak
judicialiter declaraltatnak.”8384
A nemesi kiváltságokat jogtalanul bitorlók számát az 1767-ben Szathmáry György megbí­
zatásával kezdődő kivizsgálás lényegesen csökkentette. 1770-ben sor került a dubius (kétes)
nemesek összeírására is, amely a székely székeken a következő eredménnyel zárult:
Aranyosszék 45, Udvarhely szék 54, Háromszék 207, Csík 19, Gyergyó 5, Maros szék 114M

78 ASzL 4. csomó
79 ASzL Protocollum 1/9. 14.
8(1ASzL Protocollum 1/9. 591 592.
81 Dósa E. 1861. 1. 80.
82 ASzL Protocollum 1/9. 232.
83 ASzL Protocollum 1/9. 769.
84 Kővári L. 1847. 199-200.
 96 Róth András Lajos - Róth Edit

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az 1770-es aranyosszéki nemesi

összeirás fennmaradt,85 adatainak vizsgálata alapján elmondhatjuk, hogy ebben a székben
128 nemesi kiváltságot élvező személyt, 77 immunitást követelő és 604 egyszerű és kétes
armalistát írtak össze. Ha eltekintünk az immunitást élvezőktől és csak az utolsó két csoport
együttes adatait hasonlítjuk össze az 1750-es, 1764-es adóösszeírások megfelelő kategóriá­
jával, kijelenthetjük, hogy számuk nem állhatott messze a valóságtól. Ez a felmérés is, akár­
csak korábbi adóügyi társai, bizonyítéka a már a század elején észlelt kirívó jelenségnek,
amely az armalist szerzett székelyek viszonylag magas számában jelentkezett. Ez kölcsönzött
sajátságos színt az aranyosszéki társadalom 18. századi összetételének.
A felvilágosult abszolutizmus korából Aranyosszék összlakosságára vonatkozó legtel­
jesebb, leghitelesebb adatokat a II. József rendelete nyomán született 1784—1787. évi népes­
ség-összeírás szolgáltatja, amelyet joggal neveznek az első magyarországi népszámlálás­
nak.86 Összesített adatai alapján a széken 12 159 lakos, 2666 család élt a felmérés idején.
Párhuzamba állítva az eddig vizsgált adóösszeírások globális adatait e népszámlálás során
nyert végeredménnyel, és figyelembe véve, hogy a tényleges lakosság számának megkapá­
sához az adóösszeírások családfőre vonatkozó adatait be kell szorozni az általánosan elfoga­
dott demográfiai sokszorosítóval (5x), akkor a következő eredményeket kapjuk:

Év Lakosok száma
1703 5595
1713 3240
1721 5400
1750 11 220
1764 13 405
1784-87 12 159
1791 12 645
1806 14 825
1821 15 465

Arra, hogy Aranyosszék társadalmi összetétele mennyiben egyezik vagy tér el a többi
székely székben tapasztalható struktúrától, az 1721-es, 1791-es, 1808-as és 1821-es össze­
írások adatainak összevetése alapján következtethetünk.87 (Lásd a 7. sz. mellékletet.)
1. A legszembetűnőbb eltérést, mind 1721-ben, mind az elemzett időszak utolsó évti­
zedeiben, az armalisták rétegénél észleljük. Aranyosszéken ugyanis a többi székhez képest
ez a kategória igen magas arányban szerepel:
- 1721-ben Aranyosszéken 32,52%, Háromszéken 10,76%, Marosszéken 6,34%, Ud­
varhelyszéken 3,92% a részarányuk;
- 1791-1808 között részvételük a lakosság összetételében 33,53-37,18% között válto­
zik Aranyosszéken, míg Marosszéken, ahol a többi szék közül a legmagasabb az arányuk,
ebben az időszakban nem haladja meg a 16%-ot (12,31 és 15,63% között ingadozik).

85 ASzL Kadika 1/20. 3, 4. fasc. 247-299.

86 Acsády Gy. 1957. 224-241.
87
Az aranyosszéki adatokat lásd a 44. jegyzet alatt, Csíkszék: Magyarország népessége. 218.; Há­
romszék: Magyarország népessége. 219.; Udvarhelyszék: Cherteş A. - Pál Antal S. 1969. 33-45. 3.
melléklet, Marosszék: Cherteş A. - Pál Antal S. 1972. 217. Az 1791-es összeírás adatait az öt székre
vonatkozólag lásd Csetri E. - Imreh I. 1972. 208. 7-8. mellékletek. Az 1808-as összeírás adatait az
öt székre vonatkozólag lásd Csetri E. - Imreh I. 1972. 225. 35-36. mellékletek.
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 97

2. A 18. század elején, Aranyosszéken a szabadok aránya alacsonyabb, mint a többi szék­
ben (míg Aranyosszéken a libertinusok részaránya csak 20,19%, addig Háromszéken
33,84%, Marosszéken 42,26%, Udvarhelyszéken 49,08% és Csíkszéken 63,69%). A század
végén és a következő század első évtizedeiben arányszámuk két székben, Udvarhelyszéken
és Marosszéken nagyobb mint Aranyosszéken; Háromszéken és Csíkban számuk kisebb. A
szabadok helyzetének vizsgálata során azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy
Aranyosszéknek 6, Udvarhelyszéknek 12, Csíknak 51 és Háromszéknek 91 falvában a sza­
bad parasztok jelentős része az 1764-ben erőszakosan felállított határőrség keretébe tartozva,
elkerülte az összeírásba való felvételt.88 A valóságnak megfelelő képet a szabad parasztok
számáról, jelentőségéről az egyes székely székek társadalmi összetételében csak az adó­
összeírások és a határőrség adatait kiegészítve nyerhetünk.
3. Folytatva az összehasonlítást a feudális függőségben levő parasztokkal, azt állapít­
hatjuk meg, hogy 1721-ben, míg a másik 4 székben a jobbágyok vannak túlsúlyban, addig
Aranyosszéken a zsellérek száma a nagyobb. 1791-1821 között a feudális függőségben
levő parasztság aranyosszéki alakulása leginkább a Marosszéken tapasztaltakhoz hasonlít.
Ugyanis ott is a jobbágyok számának csökkenésével párhuzamosan a zselléreké emelkedik
(igaz, mind a jobbágyok számának csökkenése, mind a zsellérek számának növekedése
kisebb).
4. Mindegyik székre érvényes 1721-ben az, hogy az armalisták, libertinusok együttes
száma nagyobb a hűbéri függőségben levő parasztok arányánál, mintegy igazolva, hogy a
18. század elején a székely székekben még mindig a szabad elemek képezik a társadalom
gerincét. Ez alól, nagyon kis eltéréssel, csupán Háromszék képez kivételt. 1791-1821 kö­
zött vizsgálva a szabadok és hűbéri függőségben levők közti viszonyt azt figyelhetjük meg,
hogy Udvarhelyszéken a legkisebb az utóbbiak részaránya és ebben az időszakban számuk
csökkenő tendenciát mutat (1821-ben 30% alatt van), míg a szabadok száma növekedik.
Aranyosszék a következő szék, ahol a szabadok részvétele a lakosság összetételében 50%
fölött van (50,22%, 52,62%, illetve 51,15%), míg a jobbágyok és zsellérek együttes
részaránya csak valamivel van 40% fölött. Marosszéken az első két vizsgált évben, ebből a
periódusból, a feudális függőségben levők aránya a magasabb (48,20, illetve 48%), de már
1821-re az elsőbbség ismét a szabadoké. Háromszéken és Csíkban a feudális függőségben
élők rendkívül magas aránya észlelhető. Még egyszer ki szeretnénk emelni, hogy a
fentebbi adatok viszonylagosak, mivel a szabadok egy része mint a határőrség tagja
elkerülte az adóösszeírásba való felvételt.
Végkövetkeztetésül elmondhatjuk, hogy a vármegyék közé ékelt Aranyosszéknek, az
általunk elemzett időszakban, az egyre erősödő feudalizálódási folyamat ellenére sikerült
megőriznie nagy vonalakban a többi székhez hasonló társadalmi szerkezetét, annak ellenére,
hogy földrajzi fekvésénél fogva fokozottabb mértékben volt kitéve a vármegyék részéről
jövő befolyásnak, mint az összefüggő egységet alkotó többi székely szék. A vármegyékkel
ellentétben, amelyek fejlődésében a 18. század folyamán a feudális függőségben élő rétegek
fölénye volt a jellemző (pl. Torda vármegyében már 1724-ben a jobbágyok és zsellérek
együttes arányszáma 66,64%,89 1821-ben pedig 83,40%90), Aranyosszéken, bár a szabadok
lassan teret vesztenek az egyre emelkedő arányszámú, feudális függőségben levő rétegekkel
szemben, elsőbbségüket, 50%-nál magasabb széki átlagáranyukat megőrzik.

88 Csetri E. - Imreh I. 1972. 188. 31. jegyzet.

89 Magyarország népessége. 216.
90 Csetri E. - Imreh I. 1972. 234. 50. melléklet.
 98 Róth András Lajos - Róth Edit

MELLÉKLETEK
1. Aranyosszék falvainak társadalmi megoszlása 1642-ben
nemesek Lófők gyalogok összesen vándorlók
Csegez 20 10 30 3
Várfalva 15 17 16 48 4
Rákos 3 22 30 55 2
Sinfalva 3 11 17 31 12
Mészkő 1 18 12 31 4
Felsőszentmihálv 2 30 17 49 12
Alsószentmihály 7 53 22 82 20
Pólyán 17 33 50 4
Harasztos 2 15 23 40 8
Kocsárd 4 26 23 53 5
Földvár 1 9 7 17 3
Veresmart 8 13 21
Inakfalva 13 13
Felvinc 8 10 56 74 5
Bágyon 22 24 28 74 26
Keresed 4 22 43 69 4
Kövend 9 53 62 6
Mohács 2 20 22 3
Dombró 1 10 11 3
Örményes 3 2 5
Csákó 8 8 9
Hidas 18 18
Összesen 115 274 474 863 133

2. Aranyosszék családjainak társadalmi tagozódása (1703-1821)

1703 1713 1721 1750 1764 1791 1808 1821

Nemesek 104 76
Armalisták 297 216 351 666 1 198 848 1 007 1 150
Libertinusok 284 164 218 544 226 422 569 432
Jobbágyok 77 66 120 396 511 535 233 128
Zsellérek 151 106 203 341 451 541 988 1 159
Egyéb 166 20 188 297 295 183 198 224
Összesen 1 079 648 1 080 2 244 2 681 2 529 2 995 3 093
 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 99

3. Az aranyosszéki szabad és feudális függőségben levő családok fejlődése abszolút

_______________ számokban és %-ban kifejezve (1703-1821)_____ _______ _
1703 1713 1721 1750 1764 1791 1808 11821
Sz.
Szabad paraszt 581 380 569 1210 1424 1270 1576 582
Jobbágy + zsellér 228 172 323 737 962 1076 1221 287
%
Szabad paraszt 71,81 68,84 63,78 62,14 59,68 54,13 56,34 5,14
Jobbágy + zsellér 28,18 31,15 36,21 37,85 40,31 45,86 43,65 4,85
 100 Róth András Lajos - Róth Edit

4. Aranyosszék társadalmi rétegeinek fejlődése (1703-1821)

______________________ Viszonyítási alap: 1703 = 100%
1703 1713 1721 1750 1764 1791 1808 1821
Egytelkes nemes 100 72,72 118,18 224,24 403,36 285,52 339,05 387,20
Szabad paraszt 100 57,74 76,76 191,54 79,57 148,59 200,35 152,01
Jobbágy 100 85,71 155,84 514,28 663,63 694,80 304,59 166,23
Zsellér 100 70,19 134,43 225,82 298,67 358,27 654,30 767,54
Egyéb 100 13,42 113,25 178.91 175,47 110,24 119,27 134,93
Összesen 100 60,05 100,9 207,97 248,47 234,38 277,57 286,65

5. Aranyosszék szabad és feudális függőségben levő családjainak fejlődése (1703-1821)

________________________ Viszonyítási alap: 1703 = 100% _______ _______ ^ ____
1703 1713 1721 1750 1764 1791 1808 1821
Szabad parasztok 100 65,4 97,93 208,26 245,09 218,58 271,25 272,28
Jobbágy és zsellér 100 75 141,66 323,24 421,92 471,92 535,52 564,47
600 -|

1703 1713 1721 1750 1764 1791 1808 1821

 Aranyosszék társadalmi fejlődése (1642-1821) 101

6. Aranyosszék társadalmi rétegeinek fejlődése (1750-1821)

Viszonyítási alap: 1750 = 100%

1750 1764 1791 1808 1821

Egytelkes nemes 100 179,87 127,47 151,20 172,67
Szabad paraszt 100 41,54 77,57 104,59 79,41
Jobbágy 100 129,04 135,10 58,83 32,32
Zsellér 100 132,25 158,65 289,73 339,88
Egyéb 100 97,99 89,73 66,66 75,42
Összesen 100 119,47 112,7 133,76 137,78

1821 172.67 339.88 75.42 * 1 3 7 .7

_______

____
1808 151.2 58.83 289.73 66.66 S í i 33.7

1791 127.47 SEP- 135.1 158.65 89.73 M l

--------------------- !— T
1764 179.87 ^Jgj] 129.04 132.25 97.99

1750 100 100 100 100 1*1001

□ egytelkes nemes □ szabad paraszt Djobbágy El zsellér le g y é b □ összesen

7. Társadalmi kategóriák székenkénti megoszlása

1721 1791 1808 1821

Egytelkes nemesek
Udvarhelyszék 3,92 5,11 4,86 1,81
Marosszék 6,34 12,31 12,87 15,63
Háromszék 10,76 0,03
Csíkszék 3,31 0,08
Aranyosszék 32,52 33,53 33,62 37,18
102 Róth András Lajos - Róth Edit

Szabad parasztok
Udvarhelyszék 49,09 55,60 56,82 63,44
Marosszék 42,26 32,17 33,00 34,65
Háromszék 33,84 0,07 4,13 4,00
Csíkszék 63,69 1,34 0,95 3,49
Aranyos szék 20,19 16,69 19,00 13,97

Jobbágyok
Udvarhelyszék 24,31 23,28 21,17 21,98
Marosszék 27,96 24.22 16,51 12,22
Háromszék 44,79 85,31 81,31 80,01
Csík szék 27,18 49,82 82,10 65,98
Aranyosszék 11,11 21,15 7,78 4,18

Zsellérek
Udvarhely szék 6,66 12,8 12,11 7,81
Maros szék 15,48 23,88 31,49 33,36
Háromszék 7,91 7,48 6,80 9,30
Csík szék 2,95 6,46 4,64 17,57
Aranyosszék 18,80 21,39 32,99 37,48
Bicsok Zoltán

A NEMES VÁROS INTÉZMÉNYE TORDÁN

1. Torda városának kiváltságai 1665-ig

Nyilvánvaló, hogy a századok folyamán e vidék gazdasági jelentősége mindig is sóle­

lőhelyeiben állt. Már a rómaiak is működtettek sóaknákat Torda környékén, az avarok és
bolgárok is hasonló okból telepedtek meg itt, és valószínűleg a honfoglaló magyaroknak is
igen fontosak lehettek az aknák. Mi több, egyes szakemberek úgy vélik, hogy a Magyar
Királyság erdélyi terjeszkedésének iránya, az első vármegyék megszervezése éppen a dési,
széki, kolozsi és tordai sóbányák megszerzésére való törekvéssel van összefüggésben.
A Zsombor nemzetség vezetése alatt álló Agmánd, Kalocsa, Borsa és Mikola nemzetsé­
gekből megszervezett magyar törzsnek erdélyi megtelepülését a honfoglalás első szakaszának
tekintik. A tordai vár és a tordaaknai sóbányák körül a Kalocsa nemzetség déli, Tyúkod ágának
ősi birtokai terültek el, melyeket a mai Detrehem, Mindszent, Egerbegy, Tóhát, Szentkirály,
Szentmárton, Fügéd, Bányabükk, valamint az azóta eltűnt Tordalaka és Szarkád falvak
területén azonosítottak.1 A Kalocsa nemzetség szállásterületének központja Tordavár volt,
ugyanakkor a nemzetség megmaradt birtokai közül az egyik legrégebben említett a Tordalaka
nevet viselte. Valószínű, hogy a Kalocsa nemzetség Szent István-kori egyik tekintélyes tagját
Tordának hívták, ő lett a nemzetségtől kisajátított terhet ispánja és a vár névadója, de az
erődítmény közelében meghagyott magánbirtokát - bizonyára lakóhelyét is - róla nevezték el.
Az öt nemzetség öt vár (Dés, Doboka, Gyalu, Kolozs és Torda) köré csoportosult, melyek
közül négyből vármegyei központ lett. Gyaluból valószínű'eg azért nem, mert korán az erdélyi
püspök kapta meg. Doboka, Torda, Szolnok és Kolozs megyék a l l . század elején jöttek létre,
ami azt jelentette, hogy a területükön élő öt nemzetség ekkor volt kénytelen földjének
kétharmadát és népének egy részét is a király közvetlen rendelkezése alá bocsátani.
Az Árpád-kor elején Tordaakna mint bányatelep a közeli vármegyei központ, Tordavár
fennhatósága alatt állt. A szakemberek véleménye még ma is megoszlik Tordavár lo­
kalizálása kérdésében. Az 1951. és 1954. évi ásatások régészeti adatokkal támasztották alá
azt az elméletet, miszerint a vár Tordától Nv-DNy irányban körülbelül 15 km-re feküdt, a
Várfalva melletti Várhegyen.2 A földvár tr :ésének szélessége egy-egy helyen elérte a 12
métert, magassága a 3-4 métert. A beép _tt agyagedény-törmelék alapján a várat a l l .
századra datálták.3 A töltés mellé, néhol pedig fölé is, utólag kőfalat emeltek - ez való­
színűleg valamikor a 12. század első felében történhetett4 azonban még így sem tudott
ellenállni az 1241. évi mongol betörésnek. Ezután már nem építik újjá, hanem 1270-1272
között V. István a kézdi székelyeknek adományozza,5 védelmi célokra pedig ezután
Torockó várát használják. A 13. század második felétől így a vármegye politikai-közigaz­
gatási központja Torda várából a szomszédos Tordaaknára tevődik át. Egy másik nyomós
érv a régészeti leletek mellett egy 1394. évi oklevél részlete: „Turdawar alias Warfalwa
vocata”.6 A szakemberek másik része az előbb ismertetett álláspontot elveti, mondván,

1 Makkai L. 1988.263.
2 Jósika M. 1914. 121-122; Roska M. 1914. 125-168.
3 Horedt K. 1958. 142; Entz G. 1994. 21, 23.
4 Horedt K.. 1958. 143; Entz G. 1994. 21.
5 Jakó Zs. 1997.1. 304. sz.
6 Horedt K. 1958. 133; Bóna 1988. 222.
 104 Bicsok Zoltán

hogy a városhoz tartozó sóvámot - oklevelek tanúsága szerint - az aknák közelében egy
híd mellett szedték, és innen a sót az Aranyoson a Maros felé úsztatták, amelyen aztán
nyugati irányban szállították tovább. így felmerült a gondolat, hogy Torda várát a városhoz
közelebb eső, később Szentmiklósvámak nevezett erősséggel kellene azonosítani.7
Csupán valószínűsíthető, hogy a l l . században már bányásznak sót a tordai aknákban,
és akkor talán egy szerényebb település is megjelenik azok közelében.8 A magyar királyok
a sóbányák üzemeltetésére, ahogy Erdély-szerte máshol is, szász telepeseket hoznak Tor-
dára. Jövetelük pontos idejét nem tudni - egyesek 1141-re9 teszik ugyan, de ez nem
bizonyított - , ha viszont elfogadjuk azt az elméletet, miszerint a tordai castrum a falai közt
meghúzódó szász telepesekről nyerte volna a Saxodonia vagy Saxonia vára nevet,10 akkor
ezt az eseményt legkésőbb a 12. század közepére, második felére tehetjük, hisz a „Saxonia
vára” elnevezés első okleveles említése 1177-ből való - „ad montem, in latere Saxonia-
uara”11. Szintén ez az oklevél említi az aknákat is, „viam de Akna”. A tordai várjobbágyok
és a szász vendégek elkülönülve éltek egymástól, elöljáróikat, a bírókat 1359-ig külön-
külön említik, azután a két tisztség a főbírói címben olvad össze.12
A 13. század közepéig az Ótordától keletre fekvő aknákból termelik a sót, a tatárjárás
után nyitják meg az ezektől északra fekvő újtordai aknákat.13 Torda városról és a vele
szorosan összefüggő sóügyekről újabb adatok csak a 13. század második felében tűnnek
fel: 1272. május 1-jén kiadott pátens oklevelével14 V. István király a tordai sóaknát az er­
délyi káptalannak adományozza. Ezt az adománylevelet megerősíti IV. László, 1276-ban,15
ugyanakkor a tordai aknát felmenti a vajda és a király offtciálisainak joghatósága alól; úgy
intézkedik, hogy a káptalan a sót télen-nyáron vágathatja és szárazon vagy vízen szabadon
szállíthatja. Ezt az adományozást megerősíti ugyan III. András és Károly Róbert is, de a
sóaknák a 15. század folyamán már nincsenek a káptalan tulajdonában.16
Feltehetőleg az 1241. évi nagy mongoldúlás, mely Tordavárat elpusztította, Tordaaknát sem
kímélte; erre ugyan nincs közvetlen adat, de Rogerius leírása következtetni enged arra, hogy
Torda is osztozott a többi erdélyi település sorsában. Az is csak valószínűsíthető, hogy az ún.
második, 1285. évi tatárbetörés is súlyosan érintette a várost,17 hisz közvetlenül a szomszédsá­
gában fekvő Mikud-várt a tatárok feldúlták, ott égtek a tordaaknai vendégek kiváltságlevelei is,
ezért III. András 1291-ben megerősíti korábbi privilégiumaikat.18
A sóvágók „szabadalom- és védlevelének” is nevezett19 oklevél valóban igen nagy je­
lentőségű volt a városfejlődés szempontjából, egy sor olyan kiváltságot biztosított ugyanis,

7 Iambor 1977. 308-314; Pascu 1971. I. 148.

g
A sokat idézett 1075. évi, I. Géza által kibocsátott oklevél, amelyet sokáig a tordai sóbányászat első írásos
forrásának tartottak, hamisítvány. -1. Jakó Zs. 1997.1. 4. sz.
9 Kövendi Weres S. 1891. 5; Jankó J. 1893. 44.
10 Orbán B. 1986.1. 177-178; Iambor 1977. 312-313; Gheorghe 1985. 26.
11 Jakó Zs. 1997.1. 13. sz.
1' Orbán 1986.1. 290. - A sóvágók és a polgárság különállása a továbbiakban is fennmaradt, az országgyűlésekre
is külön-külön küldtek követeket, mi több, az 1665. évi nemesítés sem vonatkozott az előbbi közösségre.
13 Niedermaier 1977. 322.
14 Jakó Zs. 1997. I. 315. sz.
15 Uo. I. 345. sz.
16 Csánki D. 1913. 683.
17 Iambor 1974. 211-223.
18 Jakó Zs. 1997.1. 482. sz.
19 Orbán B. 1986.1.234, 260.
 A nemes város intézménye Tordán 105

melyek elengedhetetlenek voltak a többi erdélyi város közé való felzárkózáshoz. Az oklevél
tárgyát képező privilégiumok két nagy csoportot alkotnak: gazdasági és jogi kiváltságok.
Az előbbiek sorába tartozik a hetivásár-tartás joga, melynek a napját is megjelöli a ki­
rály (péntek reggeltől szombat estig), és hangsúlyozza, hogy forum liberumot engedélyez
(tehát sem a király, sem az ispán nem szedhet vámot), és átengedi ezt a jogot a városnak, a
vásár feletti joghatósággal együtt.20 Ugyancsak a gazdasági előjogok csoportjába tartozó,
és az erdélyi városok esetében ritkán adományozott kivételezés a vámmentesség, mely az
út- és vásárvám alól egyaránt mentesítette a tordai hospeseket. Ilyen teljes, az egész
országra kiterjedő vámmentesség birtokában Székesfehérváron kívül Nagyszombat, Győr,
Zólyom, Korpona, Pest és Torda volt21. Szintén gazdasági jellegű kiváltság volt, hogy
Szent Márton-nap (november 11.) előtt nyolc napon át maguknak vághattak sót az aknák­
ban, és azzal szabadon kereskedhettek.
A másik nagy csoport a jogi kiváltságoké. A király szabad bíróválasztást engedélyez a
vendégeknek, megengedi, hogy fölöttük ez a bíró, majd felsőbb fokon a tárnokmester vagy
maga a király ítélkezzék, kivonva ezáltal a tordai ispán, a vajda, illetve ezek officiálisainak
joghatósága alól.
Az oklevél utolsó rendelkezése a király hospeseinek adományozza Kölyköd, Udvar-
noktelek (és egyesek szerint Vízelmenttelek22) elpusztult falukat, valamint a Tordai-hasa-
dékon túli Királyerdeje nevű erdőt.
A bizonyos fokú önrendelkezést biztosító előjogoknak és a gazdasági fellendülést ga­
rantáló kiváltságoknak köszönhetően a középkori Torda leglátványosabb fejlődését éli a
14. század közepéig.
129723 és 1452 között Torda mint város/királyi város (civitas/civitas regis) fordul elő az ok­
levelekben, ez önmagában is igen sokat elmond a város rangjáról, fontosságáról. Emellett a
főtéri templom, illetve a város melletti Keresztesmező gyakran volt tartományi- és országgyű­
lések, illetve mustrák színhelye, ami szintén arra vall, hogy Torda előkelő helyet nyert az er­
délyi városok sorában. 1288-ból24 való az első okleveles adat Tordán tartott országgyűlésről,
ettől kezdve 1759-ig 127 alkalommal volt tanúja a város országos jelentőségű döntéseknek25 -
ilyenkor a városlakók kötelessége volt a követek elszállásolása, a költségekért cserébe ugyanis
4000 (utóbb 6000) darab kősó járt a polgároknak.26
Az 1241. évi mongoldúlás után megnyitott új aknák környékén jelenik meg a 13. század
második felében Torda másik magja, Újtorda. Ez is azt jelzi, hogy a város fejlődésnek
indult, túlnőtte korábbi határait. Ezt a folyamatot felgyorsította az 1291-es adománylevél
azon passzusa, melyben a mongol támadások miatt feldúlt város környékbeli királyi földe­
ket kap, két (három) falut és ezek határait, valamint az Aranyos és a Tordai-hasadék közöt­
ti Királyerdejét. Természetesen ez azt is jelentette, hogy a környék lakossága nagy szám­
ban telepedett a városba, egyrészt a kilátásba helyezett kiváltságok miatt, másrészt egy
újabb mongol támadástól tartva. A telepesek és a betelepülő helyi lakosság jogi különállása
a 14. század végére megszűnt, így kialakult az egykori vámépekből és a részben magyar,
részben német hospesekből a városi polgárság.

20 Györffy Gy. 1961.31-32.

21 Uo. 38.
“2 Csipkés Elek Históriája 1. Bicsok Z. 2001. 43; Orbán B. 1986.1. 211.
23 JakóZs. 1997. I. 561. sz.
24 Orbán B. 1986. II. 7.
25 Uo. II. 25.
26 Uo. 1.315.
 106 Bicsok Zoltán

A töretlen fejlődés feltehetőleg a 14. század közepéig tartott, amikor egész Európán vé­
gigsöpört a pestis, melynek következtében a lakosság (és így az aknákat működtető sóvágók
száma) itt is megcsappanhatott. A század 70-es éveiben I. Lajos király két intézkedése éppen
azt szolgálta, hogy új lendületet adjon a fejlődésnek: előbb 1375-ben elrendelte, hogy minden
földesúr és város szabadon engedje Tordára költözni tartozásoktól mentes jobbágyait és
polgárait,2 majd két évre rá, 1377-ben utasítja az erdélyi vajdát, hogy ne terhelje a „nagy
szegénységre jutott” itteni királyi polgárokat és vendégeket, mint eddig tette, beszállásaival,
élelmiszer-követeléseivel és nagy adózásokkal, hanem tartsa meg a város szabadságát és az
okozott károkat térítse meg.2728 Ezen intézkedések el is érték céljukat, hiszen a 14-15. század
fordulóján kezdődnek a nagy építkezések Tordán, a három templomon29 kívül valószínűleg a
polgári építkezés is jelentős. Az első polgárházakról a 15. század közepén tesznek említést az
oklevelek, így 1447-ben Pogány Miklós30 és Szindi Imre sókamarások házai kapnak adó-
mentességet Hunyadi Jánostól,31 majd néhány évre rá, 1454-ben Ölyves Miklós fia Gergely
házát említik a Szent Miklós egyház közelében.32
A század második felében I. Mátyás 1457. évi kiváltságlevele foglalkozik Tordával,
amelyben a város polgárainak akár szekéren, akár másképp szállított árucikkeit felmenti az
ország bármely vámhelyén fizetendő vám alól.33 Itt tulajdonképpen az 1291-es privilégium
megerősítésével van dolgunk, és ez hosszú távon a város gazdasági arcélének változását
eredményezi majd. A 16. századra a bányászat és a kereskedelem előbb egyenlő fontossá­
gú tevékenységgé válik a városban, lassan azonban a sókitermelés veszít jelentőségéből,
legalábbis ez derül ki a Tordán megfordulók feljegyzéseiből. Hans Demschwam, a Fugge-
rek erdélyi megbízottja 1528-ban ezt írja: „...akinek akad másutt munkája, az nem szívesen
vállalkozik sóvágásra”.34 A sóvágók számának alacsony voltáról panaszol Georg Werner
kincstári biztos is 1552-ben: „a város nagyságához képest a sóvágók száma alacsonyabb a
szükségesnél, ugyanis a két aknában nem több mint huszonnégy..., a felszínen pedig hét
sóvágó dolgozik”.35 A sófuvarozás mellett Torda lakói bekapcsolódtak a távolsági keres­
kedelembe is, így léteznek adatok Lengyelországba és a Török Birodalomba is eljutó helyi
kereskedőkről, mi több, a szultán szabad közlekedést és kereskedést biztosított számukra.36
Annak ellenére, hogy az utazók mint gazdag, árukban bővelkedő kereskedővárost írják
le,37 a 15-16. századból viszonylag kevés adatunk van a helyi kézművességről, céhes élet­
ről.38 Az adatok igen szórványos jellege arra enged következtetni, hogy a kézművesség,

27 Csánki D. 1913. 685.

28 Uo. 685.
29
Az ótordai Szent Miklós tiszteletére szentelt plébániatemplom (ma katolikus), az ótordai johannita/ágostonos
(ma református) és az újtordai Szent László tiszteletére szentelt (ma református) templomok.
A 17. század végén Bethlen Miklós hosszasan pereskedett Torda városával, éppen a Pogány Miklós révén
reászállott kiváltságok érvényesítése reményében. - Bethlen Miklós tordai őseihez I. Wolf 1999. 603-618.
Entz G. 1996. 490; Hunyadi címeres nemeslevelet adományoz mindkettőjüknek, ugyanakkor tordai házukat
a hozzátartozó malmokkal, szőlőkkel, szántóföldekkel stb. együtt a királynak járó minden rendes és rendkívüli
adó és ajándék fizetése és szolgáltatása alól felmenti.
32 Entz G. 1996. 488.
33 Csánki D. 1913.685.
34 Demschwam 1984. 79.
35 Wemer 1970. 24.
36 Wolf 1993. 5-6.
37 Gromo 1970. 345-346.
38 — __
1471-ben egy Tamás nevű aranyművest, majd 1558-ban és 1577-ben a tordai szűcsöket és tímárokat említik.
Báthori Kristóf idején tordai aranyműveseket hallgatnak ki a kolozsvári céhlegények „sztrájkja” ügyében. A
torockói vasbánya közelsége esetleg lehetővé tehette a vasfeldolgozást is.
 A nemes város intézménye Tordán 107

legalábbis ebben az időszakban, nem játszott túl fontos szerepet a város gazdasági életé­
ben, jelentőségében mindenképpen a földművelés és állattenyésztés mögött állt/9
A sókitermelés hanyatlása és más gazdasági ágazatok felé való tájékozódás a város je­
lentőségének csökkenéséhez vezetett. Ez a folyamat már a 16. század közepén nyilvánvaló
és a továbbiakban, a háborús körülmények miatt tovább hangsúlyozódik. Georg Werner
1552-es feljegyzése szerint: „a polgárok panaszkodnak, hogy a barát [ti. Martinuzzi Fráter
György] alatt a város igen lehanyatlott”.40 G. A. Gromo utazó 1564-ben pedig egyenesen
ezt írja: „a gazdag és hajdan jelentős Torda ma egy nagy vásárhely”.**401 A hanyatlás a város
hivatalos megítélésében is jelentkezik, ugyanis 1452-ig folyamatosan civitasként, 1452-
1469 között civitas és oppidum ranggal egyaránt megjelenik a forrásokban, míg 1469 után
csak mezővárosként (oppidum) szerepel.
A megtorpanás ellenére szivesen tartózkodtak a városban az erdélyi uralkodók.4" 1569.
november 14-én az itt vendégeskedő II. János király megerősítette a tordaiak korábbi vám-
mentességét, kivonva őket minden országos és magánvám alól, egyben felszólította az
ország báróit, ispánjait, városi és falusi elöljáróit, „hogy Torda város lakói, midőn azok
bárminő portékákkal, ipar- és kereskedelmi cikkekkel vagy bárminő néven nevezendő
tárgyakkal földeiteken, hegyeiteken, hídaitokon - hol vámot szednek - átvonulnának, őket
vámmentesen átkelni és visszatérni engedjétek.”43
A Tordán lakó, vagy ott csak birtokkal rendelkező nemesek sok fejtörést okoztak a pol­
gároknak. A legismertebb a 17. század végén Bethlen Miklós ügye, azonban hasonló né­
zeteltérésekre korábban is adódott példa, amikor a nemes famíliák személyes kiváltságaik­
ra hivatkozva, próbálták kivonni magukat a „városi közdolgok” alól (erdőőrzés, gyepűké­
szítés, éjjeli őrködés), illetve a polgárokkal folyó peres ügyeikben igyekeztek megkerülni a
tordai főbírót. Báthori Zsigmond 1581. augusztus 13-án kibocsátott rendeletében44 a tor­
daiak ezen sérelmeit orvosolja: ha a nemesek Tordán földet akarnak használni, kötelesek
az utána járó cenzust és taxát megfizetni, nem vonhatják ki magukat a fenti közmunkák
alól, és ha valamely nemes személy tordai polgárt perel, keresetét a város főbírája előtt
kezdje, s onnan fellebbezzen. Hasonló tartalmú Báthori Zsigmond 1602. május 1-jén kiállí­
tott oklevele is, amelyben a sokat szenvedett tordai polgárok védelmében kimondja: az
eddig odatelepült és a városban lakó, valamint oda bebíró nemesek sem személyükre, sem
a város területén levő javaikra semmi kiváltságot nem élvezhetnek és a város terheiből
kötelesek kivenni részüket. Végül egy sokat vitatott rendelkezés: a magvaszakadt nemesi
családok tordai birtokai nem a kincstárra, hanem a város polgáraira szállnak, mivel a
fejedelem a korona örökösödési jogát Torda város polgáraira ruházza.45
Az 1600 körüli időszakban a császári csapatok és az erdélyi nemesség közötti harcokat
a város igencsak megszenvedte. A városfalak hiánya oda vezetett, hogy Újtorda teljesen
elpusztult, a város másik része is jelentős károkat szenvedett a Basta-féle betörés miatt.
Noha Tordának menlevele volt Bastától, hajdúi 1601-ben mégis megostromolták az újtor-

T9
Niedermaier 1977. 326.
40 Wemer 1970. 24.
41 Gromo 1970. 346.
42
Ekkor, 1560 után, mások szerint már korábban, a század első három évtizedében építik át a korábbi gótikus
stílusú sókamaraházat fejedelmi házzá. Utóbb, az 1580-as években még végeztek átalakításokat rajta, emiatt
Báthori-házként is ismeretes (ma múzeum).
43 Orbán B. 1986.1.238.
44 Uo. 1. 238-239.
45 Kemény: Regestra IV. föl. 156; Orbán B. 1986.1. 240-241.
 108 Bicsok Zoltán

dai vártemplomot, és a Csipkés György főbíró vezetésével oda visszavonult városlakók

közt nagy öldöklést rendeztek. Szamosközy István 326 férfi áldozatról tesz említést.46 A
mészárlásnak az a hír vetett véget, hogy Báthori Zsigmond megbízásából közelednek Csá-
ky István csapatai, így a hajdúk sietve elhagyták a várost. Ugyancsak ebben az időszakban
az ótordai (ma katolikus) nagytemplom és a fejedelmi ház melletti templom (ma
református) is jelentős károkat szenved, az előbbi a környékbeli 70 házzal együtt le is ég.
Ez a nagymértékű pusztulás csak tovább fokozta a 16. század folyamán elindult hanyatlást:
a népesség egy része elpusztul, más része pedig elszegényedik, az éhhalál és pestis áldo­
zatává válik - amint az 1619. évi Bethlen-féle adománylevél narrációjából kiderül - , így a
város elveszíti korábban jelentős pozícióját.
A központi hatalom egy sor intézkedéssel igyekszik segíteni Tordán. Előbb Báthori
Zsigmond fennebb említett rendeletével 1602. május 1-jén a városnak adományozza a
magvaszakadt javak örökösödési jogát, május 2-i oklevelével pedig az Aranyosba ömlő
Rákos-pataktól nyugatra elterülő Egyházfalvát adja a városnak.47 Ezen intézkedéssel az
aradi prépostság, majd a fejedelmi kincstár hajdani birtoka beolvad Torda városába.
Az elpusztított Újtorda benépesítésének feladatát Bethlen Gábor vállalta fel. Az aknák
zavartalan működése érdekében 1614. március 8-án Medgyesen kibocsátott kiváltságle­
velében a sóvágóknak adományozza az újtordai „kastélyt”, a benne épült templommal,48 és
a sókamara prefektusának joghatósága alá helyezi őket, kivonva a tordai főbíró hatásköre
alól.49 Valószínű azonban, hogy ezen intézkedések nem jártak kellő eredménnyel, mivel a
szintén Bethlen Gábortól származó 1619. évi oklevél Újtordát néptelennek említi. Ez utób­
bi iratával, mely Gyulafehérváron kelt 1619. augusztus 25-én,50 egykori kék darabontjait
telepíti le Újtordán, fiátfalvi Geréb András főhadnagysága alatt; ugyanakkor katonai szol­
gálat ellenében nemességet és címert is adományoz nekik, sőt mi több, a népesség megnö­
velése lévén célja, az ezután odatelepedő nemteleneknek is nemességet biztosít.51 Újtorda
városát minden rendes és rendkívüli adók, taxa, cenzus, mindennemű polgári és paraszt­
szolgálatok alól kiveszi. Elrendeli azt is, hogy Újtorda határát szakítsák ki az addig közö­
sen bírt határból. Ez utóbbi rendelkezés ugyan elégedetlenséget vált ki az ótordaiak köré­
ben, de ellentmondásuk52 hiábavaló. Ennek következtében a két közösség közötti viszony
megromlott. Az ellentétek forrása a határmegosztáson túl az volt, hogy az újtordai közös­
ség nemességet kapott, míg az ótordaiak polgári státusban maradtak, így megszűnt a
korábbi egységes jogállás. Az újtordaiak valószínűleg az Erdélyben már korábban eltörölt
„liber baronatust” kívánták gyakorolni, amely körülmény határozathozatalra sarkallja az
1628. évi gyulafehérvári országgyűlést - mivel Újtorda lakói sem a tordai tanácsnak, sem
Torda vármegye joghatóságának nem hajlandók aláverni magukat, a törvényhozó válaszút
elé állítja a közösség tagjait: ha valaki nem tartja magát a mezőváros polgárának, köteles a
vármegyei hatóságoknak engedelmeskedni.53

46 ETA I. 1855.205-206.
47 Kemény: Regestra IV. föl. 157.
48 „Totale et integrum castellum nostrum Uy-Thorda vocatum ... cum templo ejusdem oppidi constructum” -
Orbán 1986. I. 268.
49 Wolf 2003. 660.
50 Kemény: Appendix XVI. 228. sz.
51 Az 1619. évi oklevél azon kitétele, miszerint az Újtordára települő nemtelenek is nemességet nyernek, azt a
veszélyt rejtette, hogy hamarosan a szomszédos Ótorda fog elnéptelenedni, ezért hamarosan 200 forint terhe
alatt tiltotta meg az 1634. évi országgyűlés az ótordaiak áttelepedését. - AC III. rész, 61. cim. 1. cikk.
52 Kemény: Appendix XVI. 242. sz.
53 Kiss A. 1994. 147.
 A nemes város intézménye Tordán 109

2. A nemes város intézménye Tordán

Az 1650-es évek végén újabb megrázkódtatások érik a várost: II. Rákóczi György len­
gyelországi hadjárata nyomán az Erdélybe betörő török-tatár csapatok égetik fel. Linczigh
János, a szemtanú ezt írja feljegyzéseiben: „találtuk a tatár chámot Tordán innét az túri
oldalban, táborban. Onnan rettenetes félelemmel eljővén, félvén a rabságtól, mindenfelől,
valahová nézhettünk, tűzben, lángban lévén az faluk”. 34 A városlakók egy része Kolozs­
várra menekült, a várost pedig a tatárok felégették: „De a tordaiak előttök elszaladván,
városok porrá és semmivé tétetett vala” - írja Enyedi István.”
Az így részben lakatlanná vált Tordára telepíti II. Rákóczi György a török által elfoglalt
Lugos és Karánsebes5455657nemeseit és polgári rendű lakosait 1659 májusában.3 A pusztítások
azonban ekkor még nem értek véget: 1659 decemberében Ahmed Szeidi pasa szétverte
Tordánál a magyar sereget, majd 1661-ben újra a városra tört. A hadjáratban résztvevő Ev-
lia Cselebi így emlékezik: „E városban egy napig időzvén, ezt is felgyújtottuk, s olyannyira
elpusztult, hogy romhalmaznál egyéb nem maradt a helyén.”58
A sorozatos pusztítás miatt - bár valószínűleg az elmenekült városlakók egy része
visszatért - a lakosság száma igen megfogyatkozott, ezért a pusztán maradt telkekre I.
Apafi Mihály a török kezére került Várad elmenekült nemeseit telepítette. Tanulva az 1619
utáni tordai feszültségekből, és hogy a városlakók jogállása közötti különbségekből fakadó
újabb konfliktusoknak elejét vegyék, az erdélyi rendek 1665 májusában 0 -, Újtorda és
Egyházfalva összes lakóját „egy corpusban” megnemesítették.59 A fejedelem erről 1668.
január 25-én Besztercéről bocsátott ki oklevelet.60 Eszerint az elhagyott telkeket minden
tartozékaikkal a váradi és más magyarországbeli menekülteknek, és mindkét nembeli utó­
daiknak adományozza; az ott lakó polgári rendű városiakat és mindkét nembeli leszárma-
zottaikat polgári állásukból a nemesek sorába iktatja; birtokaikat mindenfajta adóköte­
lezettség alól felmenti, elrendeli, hogy akik polgári állásukat elvesztették, azok is egyenlő
szabadsággal bírjanak a menekült nemességgel, hadjáratokban és peres ügyeikben is a
főispánoktól függjenek; mészárszék- és kocsmatartási jogot biztosít; mindezen kiváltságok
nem vonatkoznak a sóvágókra, akik megmaradnak korábbi jogállásukban.
Ezzel az egykor szebb napokat megért mezővárosból az 1848-ig terjedő időszakra egy
különleges jogállású, ún. nemes város lett.
A nemes városok (oppidum nobilium) a szabad királyi városok és a mezővárosok mel­
lett Erdélyben egy harmadik csoportot képeznek. Jogállásukat illetően rangsor szerint a két
típus között helyezkednek el. Jellegzetességük abban áll, hogy az egész városi közösség

54 Kolozsvári emlékírók 1990. 176.

55 ETA IV. 1862. 273.
56 Barcsai Ákos fejedelem felszólítására, 1658 szeptemberében a két végvár védői megadják magukat a tö­
röknek.
57 A fejedelmi akaratot az 1659. május 24-i szászsebesi országgyűlés 10. törvénycikke szentesítette, a megte-
lepítetteket ugyanakkor Torda vármegye törvényeinek hatáskörébe utalta.
Karácson 1904. 78.
59
EOE XIV. 1889. 125. - A gyulafehérvári diéta 35. törvénycikke a tordai puszta telkek összeírását rendelte
el, a 36. pedig a Désre, O- és Újtordába települt „civilis státusok” nemesi szabadságra emeléséről határoz, úgy,
hogy azok a vármegye zászlója alatt szolgáljanak, de hadiexpedíciók alól három évig mentesek maradjanak. A
37. cikk rendelkezik a megtelepítettek adómentességéről, minden birtokaikra nézve, a Keresztesmező
kivételével. A 38. és 39. cikk biztosítja számukra a tordai sóra vonatkozó elővételi és kereskedési jogukat, il­
letve szabad kocsma- és mészárszék-tartási jogukat.
60 Kemény: Dipiomatarium IX. föl. 121-128.
 110 Bicsok Zoltán

együttesen („egy corpusban”61) élt a nemes személy jogaival, és viszonya a vármegyéhez

amazéval azonos volt („a nemes vármegyéktől dependeálván”). Erdélyben két ilyen város
ismeretes: Torda és Dés, korábban mezővárosok. Várad eleste után - míg 1660-1690 kö­
zött végvári feladatokat volt kénytelen ellátni - Kolozsvár is hasonló, alsóbb fokú jog­
állásba került. Torda és Dés nemesítése szintén Várad elfoglalása nyomán következik be,
ugyanis a két városba telepítik a várvédő nemeseket, és hogy a városlakók különböző jog­
állásából fakadó ellentéteket megelőzze, az országgyűlés mindkét település lakosságát
nemesi szabadsággal ruházza fel.
Az országgyűlési határozat tehát önállóságot biztosított Torda város lakóinak az igazság­
szolgáltatás területén és adómentességet adományozott nekik. Az utóbbi kiváltságot az erdélyi
törvényhozás 1667-ben is elismerte, mikor a tordai lakosokat a kapuadó alól felmentette, vi­
szont fejenkénti egytalléros adó fizetésére kötelezte, egy kategóriába sorolva az egytelkes ne­
mesekkel.6“ Az adómentességért cserébe a város megnemesített lakossága a vármegye zászlaja
alatt volt köteles hadba menni, mivel az itteni nemességet a vármegyei nemesség részének
tekintették.63
A gyulafehérvári országgyűlés (1665) után feltehetőleg elsőként alkották meg a tordai
városatyák azt a vármegye által következő év április 9-én elfogadott statútumot, melyet
Csipkés Elek Históriájából ismerünk.6465Hogy a nemesítés utáni első statútumok közül való,
meglátszik abból, hogy első két pontjában a főhadnagy- és assessor-választást szabályozza,
a megváltozott realitások között. Egy hasonló statútum Désen 1669 elején I. Apafi Mihály
1668. évi kiváltságlevele nyomán született, ezt március 30-án fogadta el Belső-Szolnok
vármegye kudui közgyűlése.63 A két statútum tartalmára nézve igen hasonló, néhány, a
város vezetését, belső életét szabályozó intézkedés után mindkettő a bíráskodás kérdésével
foglalkozik a megváltozott körülmények között, pontosan meghatározva a peres ügyek
lebonyolításának módozatát, elhatárolva a különböző bírósági fórumokat és hatáskörüket,
mi több, az egyes pontok is szinte teljesen azonosak. Eszerint a két város saját, elsőfokú
bírósággal rendelkezhet, így biztosított egy részleges önállóság a vármegyei bíróságokkal
szemben, melyek fellebbezési fórumként szolgálnak.
Az 1665. évi nemesítés nyomán változások történnek a tordai önkormányzat szerveze­
tében. A korábbi 22-25 tagú tanács szerepét átveszi a 13-19 assessorból álló nemesi Uni­
versitas, melynek élén a korábbi főbíró helyett most már a főhadnagy áll. A főhadnagy
(ductor nobilium) tisztségnév gyökere az Újtordára telepített kék darabontok parancsno­
kaihoz nyúlik vissza, ugyanezen tisztséget viseli fiátfalvi Geréb András, Bethlen Gábor
gyalogkatonáinak parancsnoka 1619-ben. A tordai statútum szerint a város élére január
elsején kell főhadnagyot választani, 10-12 assessorral együtt,66 akik minden kedden tör­
vényt ülnek majd, ingó és ingatlan javakat, örökösödési ügyeket illető kérdésekben.

61 CC III. rész, 11. cím, 6. cikk.

62 CC V. rész, 45. cikk.
63 Dósa E. 1861.75.
64
Torda városának a vármegye előtt felolvasott és elfogadott statútuma Orbán Balázs szerint megvolt Várfalvi Nagy
János gyűjteményében (Orbán B. 1986. I. 473.), valamint a királyi kormányszéki levéltárban, ennek ellenére a
MOL-ban nem sikerült megtalánom. Az 1666. április 9-i statútumra vonatkozóan 1. Bicsok Z. 2001.48-52.
65 Részben közli: Kádár J. 1900. 36-38; másolata: MÓL EGLt 5574/785 sz. alatt, valamint Mike: Erdélyi... II. -
Dés címszónál.
Az 1666. évi statútum ellenére, a nemesítés utáni közvetlen időszakban 13-19 tagú a tordai universitas, és
csak 1677-ig történik a választás január 1-jén. - Wolf R. 1993. 85 -89.
 A nemes város intézménye Tordán

§ I. Torda várossának a modo in posterum successivis semper temporibus légyen nemes

hadnagya bíró helyett, annuatim per universitatem nobilium Thordensium communi
suffragio ujj esztendő napján légyen választása.
§ II. A’ nemes hadnagy mellé törvénytételre, a ’ város közönséges javára tartozó dol­
goknak hasznos és istenes igazgatására a’ városi nemes rendből az universitas 10 avagy 12
személlyt, haza szabadságát szerető és ország törvénnyét értő, jó lelkű emberek vá­
lasztassanak azon napon, sine discretione religionis választassanak pedig mindennémü
tisztek.
A dési statútum több információval szolgál a főhadnagy választását illetően. Ebből ki­
derül, hogy őt a főispánok választják a város által felterjesztett három személy közül,
ugyanakkor az ülnököket a város választja. A tordai főhadnagy esküszövege, mely 1665.
augusztus 4-ről maradt fenn,67 azonban azt mondja: „Én... ez nemes thordai universitasnak
minden tagjaitól libero et communi suffragio választatott főhadnagya és gondviselője”.
Tehát a főhadnagyot a nemesek testületé választja, legalábbis a kezdeti időszakban, mivel
két évtized múlva Szaniszló Zsigmond naplójából egy egész más, a désihez hasonló
választási mechanizmusról értesülünk. Ekkor a város két jelöltet nevez meg, a személyt
illetően pedig a főispánok döntenek.68 A dátum is módosul, annyiban, hogy a felterjesztés
általában január első napjaiban, a kinevezés pedig a hónap közepén, végén történik.
A fent említett két helyhatósági szabályzat további pontjai igazságszolgáltatási kérdé­
seket tárgyalnak, így az alábbiakban megkísérlem összefoglalni a 17. századi igazságszol­
gáltatás rendszerét a nemes városokban, úgy, ahogy az a tordai 1666. évi statútumból ki­
világlik.
A magyar jog, mint Werbőczy Hármaskönyve is kimondta, lehetővé tette, hogy a szabad
városok, iparosok, kereskedők, maguk között ún. statútumokat, belső törvényeket alkossa­
nak, melyek egyrészt nem mondhattak ellen az országos törvényeknek, másrészt pedig csak
az illető városra, közösségre voltak kötelező érvényűek.69 A városok statútumai leginkább
olyan helyi jellegű ügyekkel, csak a város lakóit érintő kérdésekkel foglalkoznak, mint a
vásár-, kocsma-, mészárszék-, bolt-, malomtartás, legeltetés, a vasárnapi munkaszünet meg­
tartása, káromkodás stb.
A Csipkés Elek Históriájában fennmaradt statútum a peres ügyek lebonyolítását szabá­
lyozza. A 3-25. pontokat vizsgálva, betekintést nyerhetünk a 17. század második felének
igazságszolgáltatási mechanizmusába. A statútumból kiderül, hogy a tordai főhadnagy as­
sessor társaival a város lakóinak peres ügyeiben elsőfokú bíróságként ül törvényt és hoz
ítéletet, mely másodfokon Torda vármegye törvényszékére fellebbezhető. A perbehívás a
város idézője által történik (XIII. pont), a perre pedig az idézéstől számított nyolc nap után
kerülhet csak sor (XIV.). A nyolc nap leteltével a felperes írásban adja be keresetét, melyre
az alperes szintén írásban felelhet (XV.). Ha az alperes két alkalommal nem jelenik meg, a
harmadik széken végleges ítéletet hoznak az ügyben (XVI-XVIII.), az alperes pedig 2
forint büntetést fizet az igazságszolgáltatás fékezéséért.
§ XIII. Citatiók ad octavum diem a város idézője által penes sigillum ductoris légyenek
és azzal partibus utrisque testimonialis adassák, ha kívántatik.
§ XIV. A causak ante octavum, nempe processualis, et citatione mediante inchoatae ne
leváltassanak.

67 Uo. 44.
68 TT 1889. 249-250.
69 Hármaskönyv 1897. III. rész, 2. cím, 1-6. cikk.
 112 Bicsok Zoltán

§ XV. Post citationem octavalem, az első széken az actor proclamáztassa az inctust, és

írásba adja bé actióját, ez könnyebb ’s hamarébb lészen. Ha a peres jelen van, ’s kívánnya,
adassék pár néki - ad futuram ha nem compareál, nemora íratik és marad abban ad futuram
sedem. Az inctus is írással tehessen választ az actor allegatiojára, ha akarja.
§ XVI. Második szék eljővén, ismét az actor az inctust proclamálhassa, ha párt vett az
inctus, felelhessen, ágálhasson, ac ut in prima instantia excipiálhasson három exceptióig,
tandem ad meritum szólhasson et demum partes utraeque semel juxta leges regni et juxta
actionem ad litteras et humana exmittáltassanak. Ha pedig az inctus azon második széken
is nem compareál, iterato nemora írattassék, és az actor ad comprobandum kibotsáttassék.
§ XVII. A ’ második széken is illyen módon elmúlván, hogy az inctus perét amittállya, és
tovább való processusa ne lehessen, káros és sérelmes lenne, hanem légyen az a remediuma
(:a második széken lett nemoztatásra az első is mind fenn állván:) a’ succumbens inctus az
harmadik előtt mennyen a’ nótáriushoz és az actor acquisitioját, ’s processussát a nótárius
olvassa el előtte, és ha kivánnya, adjon utrumat néki, ő lássa, írassa is ki a’ mire kéredzik, és
ő is az utrummal ki az actor actiójának contrariuma ad futuram videlicet tertiam sedem
iudiciariam vallasson, és azokat una cum litteris litteralibus instrumentis authenticis azon
harmadik széken bé adhassa és exhibeálhassa —ita tarnen —hogy két elmúlt széken miért
nem compareált, justam ad signat rationem ha adhattya, bene quidem, ha pedig nem adhattya
deponat onus non venientiae. In duabus iudicibus, in tertia actori cedentibus, ez meg lévén,
valamint in prima instantia az indusnak azon szabadságában légyen juxta leges regni
excipiendi, contendendi et meritum assumendi et documenta litteralia, et humana exhibendi
habebit potestatis facultatem.
§ XVIII. Az actor exmissiója szerént azon harmadik széken reportálván, mindenik fél­
nek finalis deliberatiója pronunciáltassék ulteriori remedio et progressu, séd et appellatione
amplius non admissa az ötven forintig való keresetben.
A kisebb ügyek, úm.: osztozás, adósság, hitbér, jegyajándék, lopás, becsületsértés kér­
dései és minden tíz forintot meg nem haladó ügy a város törvényszékének kizárólagos ha­
táskörébe tartozik, felsőbb fórumra való fellebbezés lehetősége nélkül (III—XII.). Az 50
forintig terjedő ügyek első fokon a városi széken tárgyalandók, a fellebbezés lehetőségével
akár a vármegyéhez, akár a Táblára (VI.). Az 50 forintot meghaladó ügyek a városi és
vármegyei széken vagy a Táblán egyaránt elkezdhetők (V.).
§ Hl- A nemes hadnagy minden héten kedd napokon, una cum juratis coadsessoribus,
öszvegyűllyön ’s törvényt celebrállyon ’a város házánál, minden városi örökségekről, ép és
puszta házakról, fundusakról, pusztatelkekről, szőllőkről, elhagyott puszta szőllőkről, és
pallagokról, szántóföldekről, szénarétekről, halastók, maiam és malamhellyekről, in
territorio Tordensi de omnibus bonis immobilibus, rebus que haereditariis appellatióban
botsáttassanak ad sedem iudiciariam superiorem comitatus Tordensis és ezekben az or­
szágnak minden törvényes remediumi megengedtessenek.
§ XII. Két-, három- és tízforintos dolog is (:de nem fellyebb:) azon széken agitáltat-
hassék, egy vagy két széken decidáltathassék is, és nem citatióval inchoáltatván. Ez illy
causákban ante et post convictionem a’ laesa pars penes sigillum ductoris ad partem inqu-
ráltathasson medio adsessorum sedis, vagy in facie sedis két három tanúit is sistálhassa,
béadhassa és decidáltathassa finaliter, nullo remedio et ulteriori processu admissis. Paraszt-,
szolgarend hadnagy uram petséttyire tartozik megeskünni, nemesrend pedig urunk
parantsolattyára, hadnagy uram pedig ne.
§ V. A liquidum debitum kerestessék juxta articulum in civitate Segesvár emanatum, a
capitalis summáig; causae autem fidejussionales et compositionales juxta continentiam
litterarum superinde confectarum agitáltassanak, nem az ide alább deciaráit summáig: Ha
 A nemes város intézménye Tordán 113

valamelly actorea pars a tordai széken illy processussal nem akar perelni, a’ summát ke-
veselvén, mely ötven forintot tészen, felsőbb széken nagyobbat nyerni remélvén, minden
városi nemes rendeknek arbitrumába légyen, keresse a nemes vármegyén, vagy Méltósá-
gos Táblán actióját.
§ VI. De ha az actorea pars azon ötven forint summáig akar a tordai széken perelni,
perelhessen szabadosán, az inctus pedig ad actionem actoris megfelelni tartozzék a’ sum­
máig, de fellyebb nem.
Az 1680. évi gyulafehérvári országgyűlés törvényesíti a már az 1660-as évektől egyes
vármegyékben (Torda, Kolozs, Belső-Szolnok, Küküllő) működő alszékeket (sedes partia­
lis) - ezen rendelkezéssel némileg változik az erdélyi igazságszolgáltatás rendszere.
Kialakul az a gyakorlat, hogy az alszék a 100 forint alatti ügyek, míg a derékszék (sedes
generalis) a 100 forint feletti ügyek fellebbezési fóruma. Továbbra is lehet fellebbezni a
Fejedelmi Táblára is.
A nagyobb hatalmaskodás öt esetében a városi szék előtt kezdődik a per (VII.), akár­
csak emberölési ügyben (IX.). Ugyanitt megjegyzik, hogy a tetten ért gyilkos elítélése és
kivégzése is ugyanezen szék határozata alapján történik. Erre volt is lehetőség, hisz Tor-
dának már korábbról pallosjoga volt.
§ VII. A ’ quinque casusokban azon széken a’ specifícalt summáig törvény agitáltassék
és procedálhasson az actorea pars, ha akarja; de az inctus compareálni tartozzék a’ sum­
máig vagy akarja, vagy nem.
§ IX. Deliberatum homicidiumat és defensivumat is a tordai széken servatis processibus
praemissis szabadságos légyen keresni az actorea parsnak, az inctus is compareálni
tartozzék, ha in loco delicti comprehendáltatik a homicida juxta leges regni légyen annak
törvénnyé, annak utánna executiója is.
Ha valaki a tordai széken meghirdetett pert más székre vinné, perpatvar (calumnia)
bűnébe esik, és perét örökre elveszíti (VIII.), ha pedig bebizonyosodik, hogy alaptalanul
vádol valakit, meg kell fizetnie a perköltséget, az alperest pedig felmentik (XIX.).
§ VIII. Ez is el nem maradván, ha valamelly actorea pars a tordai széken sive ratione
quinque casuum praemissorum, séd et omnium praementionatorum törvényt moveál, és
abból tandem vagy kiállana vagy post decisionem causae, ezen egyszer moveált causáért,
más székre az inctust in litem attrahálná, eo ipso facto az actorea pars juxta leges regni in
poenam calumniae incurrállyon et perpetua causae suae amissione sit convictus.
§ XIX. Ha valamelly pars csak patvarkodásért és mások károsíttatásáért citál valamelly
szegént vagy ártatlant törvényre, akarván fárasztani, és haszontalan költséggel terheli, sem
leváltattya, sem deponállya, az inctus pedig mindenkor ott fárad és tekereg, az inctus
protestállyon két törvényes széken és ugyanazon harmadikan végyen testimoniálist de
absolutione jól végire menvén, mindazonáltal a szék, meg visgállya az actor, mért nem
compareálhatott.
A nemesség cselédei, zsellérei stb. szintén a városi szék előtt felelnek tetteikért - súlyos
bűntettek esetén ők megfoghatók (XI.).
§ XI. A’ nemesség cselédje, mindazonáltal szolgák, béresek, szolgálók, dajkák, akár
szegődött vagy szegődetlenek légyenek; itten lakók, sellérek, ratione quorumque negotiorum,
tarn parti adversae, quam magistratui loci törvényt állani tartozzanak, cum honesta re-
quisitione dominorum et dominarum, ha pedig nagy excessust, úm.: házásást, gyilkosságot,
tolvajságot cselekednének - uraknak ’s aszszonyaknak honn nem létekben, kiket nem requ-
irálhatna a’ megbántódott fél, csak meg fogattathassanak (: az aprólékos excessusért nem:),
mert őket nemesi szabadsággal élőknek, annál inkább magunkhoz hasonlóknak semmi kép-
pen nem agnoscálhattyuk.
 114 Bicsok Zoltán

Az ügyek a bejegyzés sorrendjében nyernek jogorvoslatot, azonban a szék fenntartja

magának azt a jogot, hogy egyes „szegények és miserabilisek” ügyeit soron kívül tárgyalja
(XX.).
§ XX. A ’ causák seriesből et quidem juxta aetatem leváltassanak, fenn maradván a szék
authoritássa némelly causákban, némelly szegényekhez és miserabilisekhez.
E jogszabály csak a városban lakókra érvényes, nem vonatkozik a vármegyei nemes­
ségre és más idegen személyekre (XXIV.) - kivételt képeznek azok az idegen gonosztevők
vagy törvénytelenséget pártolók, akiket Torda határán fogtak el (X.). Az idegen, nem
Tordán lakó személyek itteni nemesek elleni keresete megkezdhető a városi széken is, ha
az idegen úgy akarja, de ilyen ügyek kompetens fóruma a vármegyei törvényszék (XXV.).
§ XXIV. Consuetudinem localem et processum praemissum Torda várossának lakossira
érttyük csak, és megtartására vesszük is fel magunk közt szabad akaratunk szerént; senki
extraneust, vármegyeit és nemes személlyeket itt nem lakókat ide nem értvén, nem is lévén
senkihez semmi competentiánk exceptis malefactorum in territorio Tordensi deprehensis,
ut supra.
§ X. Extraneusok, vagusok, külső törvéntelenséget, erőszakot patráló személlyek ad
instantiam loco partis a thordai határon captiváltathassanak in loco delicti, és törvény sze­
rént meg is büntettethessenek juxta demeritas poenas.
§ XXV. Senki extraneus Tordán házat, örökséget, pusztát, rés haereditareas et bona
immobilia ne keressen törvénnyel, hanem a’ mi jussa, és praetentiója van, nemes Torda
vármegye lévén competens fóruma, a’ tordai nemes embereket keresse a vármegye székin:
mindazonáltal perelhessen itt is, servatis sedis nostrae processibus, és az appellatio is meg
engedtessék, ha úgy akarja.
Végül a statútum szerzői felsorolják a leggyakoribb bírságokat, illetve néhány perorvoslat
díját.70
A peres ügyek egy része bírságot vont maga után, míg másik csoportja csupán végre­
hajtást igényelt - ez utóbbiak között leggyakoribbak a hitbér, jegyajándék, zálogos jogok.71
Az első kategória (tehát a bűnügyek) egy külön csoportját alkotják a főbenjáró bűnök,
vagy a nagyobb hatalmaskodás (actus maioris potentiae) öt esete (quinque casus):
nemesember megsebzése, ok nélküli letartóztatása, megölése, nemesi házak megtámadása
vagy nemesi birtok elfoglalása. Ezeket a bűntetteket az erdélyi vármegyékben fej- vagy
jószágvesztéssel büntették, de nem mindkettővel.72 Védett emberekkel (bírók, fejedelem
emberei) szemben elkövetett nagyobb hatalmaskodás viszont hűtlenségnek (nota infideli-
tatis) számított, fej- és jószágvesztést is vonva maga után.
A bírságok között találjuk a mortuum homagiumot (vérdíj), mely az emberölő fejének
díja. Noha kezdetben a megölt embernek az ára volt, később a gyilkos a saját fejének árá­
val tartozott.73 A vivum homagium (élődíj) a verés, súlyos testi sértés bírsága volt, ös­
szegben a vérdíj felét tette ki.

70 A tordai városi törvényszéken érvényes bírságok és perorvoslatok díjai: calumnia (patvarkodás) - 33 forint és a
per elvesztése; indebita (méltatlan kereset) - 16 forint 50 dénár; violatio sedis (széksértés) - 16 forint 50 dénár;
emenda linguae (nyelwáltság) - 33 forint; emenda capitis (fejváltság) - 33 forint; onus repulsionis (visszaűzés) -
16 forint 50 dénár; mortuum homagium (vérdíj) - 33 forint 33 dénár; vivum homagium (élődíj) - 16 forint 50
dénár; maior potentia (nagyobb hatalmaskodás) - 25 forint; minor potentia (kisebb hatalmaskodás) - 12 forint 50
dénár; depositio causae (perleszállítás) - 1 forint 50 dénár; revocatio procuratoris (ügyvédszó visszavonása) - 1
forint 50 dénár; poena constitutionalis (szabályzati bírság) - 12 forint.
71 Hármaskönyv 1897. III. rész, 8. cím, 3. cikk.
72 Bónis 1942.11.218.
73 Uo. II. 219; Hármaskönyv 1897. III. rész, 4. cím, 2-3. cikk.
 A nemes város intézménye Tordán 115

A vérdíjhoz hasonló bírság a fejváltság (emenda capitis), amit leginkább a nagyobb

hatalmaskodás azon eseteiben kellett fizetni, amikor nő vagy egyházi férfi követte el a
bűnt, akiket nem lehetett ilyen esetben fejvesztéssel sújtani. Voltak ezenkívül más esetek
is, amikor fejváltság megfizetését rendelték el a bírók. Az ítélet jószágvesztést is maga
után vont: az elítélt kifizette a fejváltságot, majd vagyonának többi részén a bíró és a sértett
osztoztak 2/3-1/3 arányban. Általában a fejváltság felét tette ki a nyelvváltság (emenda
linguae), melyet rágalmazás, becsületsértés esetén ítéltek meg.
Hasonló és igen gyakori esetet képezett a patvarkodás (calumnia), melyen leginkább
jogtalan perlekedést, alaptalan vádaskodást, becsületsértést, ugyanazon ügynek két széken
való párhuzamos megindítását, a már teljesített követelés perelését értették. Büntetése a per
elvesztése és az erdélyi vármegyékben 200 forint bírság volt.
A bírságok többi része a per folyamán tanúsított magatartásért volt kiszabható. Ilyen
volt a széksértésért (violatio sedis), „a törvényszék előtt mondott éktelen szavak vagy a
jelenlevők becsmérlése” miatt megítélt büntetés, vagy a visszaüzés (onus repulsionis) díja,
mely egyrészt az ítélet végrehajtását akadályozó vétség, de perorvoslat is lehetett egyes
esetekben. Az ítélet végrehajtását az alperes megakadályozhatta azáltal, hogy a végrehajtót
karddal elűzte. Ha szabályosan vitte véghez az elűzést és a Fejedelmi Táblára átutalt
perben bizonyítani tudta igazát, úgy perorvoslatnak minősült a visszaüzés. Viszont ha az
elűzés szabálytalanul történt, az elűző nem jelent meg a Fejedelmi Táblán, vagy nem tudta
igazolni tettét, úgy a vármegyei díjszabás szerint 72 forint bírságot volt kénytelen fizetni és
nem élhetett repulsióval.
A perorvoslatok másik két esete, az ügyvédszó visszavonása (revocatio vocis procurato-
ris) és a perleszállítás (depositione causae). Az első esetben az ügyvéd azon kijelentéseit le­
hetett visszavonni, melyeket nem megbízójának akaratából mondott; az utóbbi esetre az
űgyvédszó visszavonása következtében kerülhetett sor, ha a bíró úgy döntött, hogy a vád
alaptalanná vált. Perleszállításra sor kerülhetett a felperes akaratából is, ha az ügy tárgyalása
előtt azt visszavonta, úgy ítélve meg, hogy keresete inkább kárára lesz, mint hasznára.
A statútum tanúsága szerint a városi és vármegyei igazságszolgáltatás közötti legszem­
betűnőbb eltérés a bírságok és perorvoslatok díjainak különbözőségében van, ugyanis a
tordai széken sokkal kisebb összegek voltak érvényben, sőt a Királyi Tábla határozata
szerint, ha tordai embert pereltek a vármegye előtt, akkor is a Torda városában érvényes
bírságok szerint büntették.

3. Ami a kiváltságokból a 18. századra megmaradt

A szatmári béke után a Habsburgok jelentősen csorbították Torda város kiváltságait.

Nevében ugyan nemes város maradt, de kiváltságait rendre elveszítette: 1711-ig a város
lakói nem tartóztak adót fizetni, egyedüli kötelezettségük a katonáskodás lévén. 1711 után
azonban a Habsburg-kormányzat nem tartott igényt az erdélyiek személyes részvételére a
Birodalom védelmében - erdélyi tisztek szolgálnak ugyan a Birodalom hadseregében, de a
hagyományos hadfelkelés szükségességétől eltekintenek. 1715-ben születik az a döntés,
hogy mindazok az egytelkes nemesek - tehát az 1665. évi nemesítés alanyai is -, akik nem
tudnak két szolgáló jobbágyot vagy zsellért és megfelelő birtokot felmutatni, adó alá
íratnak.
A század második felében a másik sarkalatos kiváltság, az igazságszolgáltatást illető
különállóság csorbult azáltal, hogy a városban vagy annak határán birtokos, de nem Tor­
dán lakó nemesek tordai polgárokkal folytatott pereiket mindinkább a vármegye előtt in­
 116 Bicsok Zoltán

dították, mellőzve a város elsőfokú bíróságát, és sértve ezáltal Torda város kiváltságait.
Több ilyen esetet említ Csipkés Elek és Orbán Balázs is.
Valamikor a 18. század első felében, 1735 és 1742 között veszítik el pallosjogukat is,
mint a források említik főhadnagyuk hanyagsága miatt. 1742. május 8-án a város képvise­
lői kérik a megyei közgyűlést, hogy ismerje el pallosjogukat. Ezt el is érik, de a közügy­
igazgató ellentmond, így az ügy 1745-ig húzódik, mikor a királyi kormányszék határozata
végül is visszahelyezi Tordát régi jogába.74
1785. március 4-én Márkó György főhadnagy és Miklós László jegyző aláírásával be­
adványt juttatnak el a Főkormányszékhez, melyben előadják panaszukat és kinyilvánítják
azon szándékukat, hogy továbbra is élni kívánnak önkormányzati és bíráskodási joguk­
kal.75
A jogvédelem terén egy hasonló próbálkozás 1791-ben történt, amikor a II. Lipótot
megkoronázó és a magyar alkotmányt visszaállító országgyűléshez nyújtanak be emlékira­
tot, melyben egyéb sérelmeik mellett az adózás kérdését teszik szóvá, azaz hogy az adófi­
zetés mellett katonát is ki kell állítaniuk és beszállásolniuk, ezért hivatkozva az 1665. évi
nemesítésre és a Compilatae Constitutiones V. rész 45. cikkelyére, kérik az adómentesség
visszaállítását - siker nélkül.76

74 Orbán B. 1986.1.252.
75 Uo. I. 253-254
76 Uo. I. 255.
Lupescuné Makó Mária

(GYÉRES)SZENTKIRÁLY - KULTUSZ ÉS BIRTOKTÖRTÉNET*

„A helynév élő lény, még pedig nem ritkán hosszú életű. Szü­
letik, fejlődik és meghal, mint az emberek, mint a nép, a melynek
lelkében, ajakán nyerte és éli életét. Fejlődése közben kopik, gyara­
podik; megrövidül vagy meghosszabbodik; olykor teljesen átalakul,
még pedig nemcsak külsőleg, hanem belső értelme szerint is.

Gyerekkorom szombat délutánjait a Szentkirályra való igyekvés töltötte ki. A hittanóra

éppoly kötelező volt, mint az iskola, csak mindkettő más-másra tanított. Mindenesetre,
szentül meg voltam győződve afelől, hogy Szentkirály nevében egy mesebeli király története
él tovább. A mesékben ugyan sosem volt szent a mindenfajta veszedelemmel megbirkózó
király, de úgy gondoltam, a szent király még a mesékben szereplő királyoknál is jobb, hatal­
masabb és igazságosabb. És abban is nagyon biztos voltam, hogy valamikor nagyon régen itt
élt egy szent király. Kedvenc szórakozásaim közé tartozott, hogy a hittanóra lejártával nagy
kerülőket téve érkeztem haza, körbebóklásztam Szentkirályt, próbáltam megtalálni valami­
lyen kézzelfogható nyomát annak, hogy Szentkirályon valaha élt egy szent király. Ma
mosolyogva emlékszem vissza nagy felfedezésemre, amely révén bizonyítást nyert a mese­
beli szent király hajdani, aranyosgyéresi jelenlétébe vetett hitem. A szentkirályi iskola régi
épületében (18-19. századi Mike-kúria) ugyanis akkortájt királyhoz méltó szállást véltem
felfedezni. Az azóta eltelt idő némileg módosította véleményemet. Szentkirály ténylegesen
egy, ugyan nem(csak) a mesék világában élő személyről kapta a nevét, aki valaha nagyon
régen, szinte ezer évvel korábban élt. És különb is volt, mint a többi király, hiszen szentté
avatták. Kézzelfogható nyoma ugyan nincs gyéresszentkirályi jelenlétének, de van füllel
hallható, ugyanis még ma is, legyen az magyar vagy román helybéli, ha Gyéresnek a postán
túli részére, a római katolikus templom felé igyekszik, akkor bizonyosan azt mondja, hogy
Szentkirályra vagy Sáncraira vezet az útja. Az már más kérdés, hogy kevesen tudják, kit rejt
magában a Szentkirály helynév a mai Aranyosgyéresen.
A személyes élményt kövesse a szembesítés a történelmi tényekkel. Jelen írással arra
teszek tehát kísérletet, hogy a patrocíniumból (a templom védőszentjének elnevezéséből)
keletkezett egyik helynevünk - a Szentkirály helynév - vizsgálata alapján vonjak le kö­
vetkeztetéseket egy konkrét példa, (Gyéres)Szentkirály kapcsán a védőszent kultuszára és
a névtípus kialakulására vonatkozóan, illetve röviden bemutassam e település középkori
történetét.

A helynévadó Szent István király interpretációi

Mielőtt a legismertebb Árpád-házi szent, I. István királynak a középkori magyar hely­
névadásban betöltött szerepéről értekeznék, szükségesnek tartom röviden ismertetni őt.
Kétlem ugyan, hogy lenne olyasvalaki, aki ne tudná, kit is tisztel benne a magyarság, ezért
bemutatásának egy szokatlanabb módját ajánlom. A történelmi korokon átívelő képzelet­
beli sétára invitálom a kedves olvasót, együtt fedezni fel a különböző korok különféle
Szent István interpretációit.*1

E tanulmány rövidített formában (G y é re s)S ze n tk irá ly - a S ze n tk irá ly fa lv a k , a v a g y a S ze n t K ir á ly fa lv a in a k

címen megjelent a M ű v e lő d é s 58/10 (2005): 21-25. lapjain.
e g y ik e
1 Csánki D. 1906. 385.
 118 Lupescuné Makó Mária

A szentistváni hagyaték 900 éves mérlegét Szckfu Gyula készítette el,23a 950 évesére Berend
T. Iván vállalkozott/ A kerek évfordulók mindig jó alkalmat szolgáltattak a számadásra, így az
ekkor keletkező leltárak jól tükrözik azt, hogy minden korszaknak megvolt a maga Szent István
képe és megadta a maga Szent István interpretációját. Az első ilyen jellegű leltár készítésére
viszonylag korán, az államalapító halála után nem egészen fél évszázaddal került sor, amikor I.
László király, a későbbiekben maga is szentté avatott uralkodó, saját hatalmának legitimációja
érdekében4 Gellért püspök, Imre herceg és a zobori remeték (Zoerárd-Andras és Benedek)
társaságában szentté avattatja Istvánt. Az 1083. augusztus 20-án Székesfehérvárott szentté
avatott István király kanonizációjának az ad sajátos jelleget, hogy mint uralkodót érte ez a
megtiszteltetés, aki nem vértanúhalálával, hanem életével (térítő, egyházszervező tevékeny­
ségével) szolgált rá a szentségre.5 A híres 1083-as felemeltetés alkalmával készült nagyobbik
Szent István legenda, a Legenda maior tekinthető az első történelmi Szent István inter­
pretációnak.6*A szerzetesi eszményeknek megfelelve a szent uralkodó vonásait és jámborságát
emelte ki az író. Talán emiatt a túlságosan szoborszerüvé alakított, összképe alapján történetileg
hiteltelen (legalábbis erősen egyoldalúan ábrázolt) István-portré ellenpontjaként alkotta meg a
kisebbik legenda (Legenda minor) szerzője a maga messze sem jámbor István-képét. Hősében
nem a folyton a végítéletre tekintő szent uralkodót ábrázolta, hanem egy sok tekintetben reális,
erőskezű, igazságos királyt. Érdekes, hogy a tudós Kálmán király igényeit egyik István-legenda
sem elégitette ki, egyik sem volt számára elfogadható mértékben politikus írás. Ezért, szüksé­
gesnek tartva az újraértelmezést, a Legenda maior realisztikus, csoda nélküli István alakját és a
Legenda minor erőszakos uralkodóját, az ekkor született Hartvik-legenda már csodatevőként
ábrázolja.8 S így tette hozzá minden kor a szükségesnek tartott vonásokat az István-portréhoz.
Mit sem változtat ezen a műfajok sokfélesége. Ha a középkor korai századaiban a legendák
műfajában születtek a Szent István interpretációk, a kései középkorban a törvény műfajában -
Werbőczy Hármaskönyvével - kapcsolja a rendi társadalom legitimációját a Szent István-i
műhöz: a rendi társadalom előképét keresve e szerint a közhatalmat kifejező utolsó pogány nép­
gyűlés ruházta át az uralkodói hatalmat a Szent Koronára, amely nem egyedül a király, hanem
az állam és a rendek, Magyarország együttes kifejezője.9 A 16. századi magyar protestantizmus

2 SzekfűGy. 1938. 527-606.

3 Berend T. I. 1988. 9-17.
4
Noha az 1083. évi szentté avatások szembetűnő politikai funkciójára történetírásunk már többször is rámu­
tatott, nem árt sarkítva újra leszögezni: az Árpád-dinasztia száműzetésből hazatért Vazul-ágából származó és a
törvényesen felkent Salamon uralmát megdöntő, őt börtönbe vető László a maga többszörösen illegitim po­
zíciójának ellensúlyaként létesített kultuszt a keresztény királyság megalapítója, István király személye körül.
Klaniczay G. 2000. 119.
5 Klaniczay G. 2000. 122-124.
6 Szövegkiadása: SRH. II. 377-392. Magyar fordítása: Érszegi G. 1983. 23-33. Györffy Gy. szerint bizonyosra
vehető, hogy a szentté avatás céljára íratta László király egyik klerikusával Szent István nagyobb legendáját,
mely István életének összefoglalásán kívül erényeit ismerteti, és a kanonizáció szükségletének megfelelően két
csodásnak tűnő tettét beszéli el: megjövendöli a besenyő támadást, és imájára a támadó Konrád császár
csapatait egy rejtélyes futár visszarendeli. (E két eset ténylegesen István előrelátását és sikeres hadvezetését
dicséri, s csak igen nagy jóindulattal magyarázható csodának): Györffy Gy. 1983.2 388. Véleményét a nagyobb
legenda keletkezésével kapcsolatban a legtöbben osztják; elhangzottak azonban olyan nézetek is, miszerint
korábban, közvetlenül 1083 előtt készült: Klaniczay G. 2000. 119, illetve már 1077 körül készen lett volna:
Érszegi G. 1983. 187. Más nézetek szerint későbbi időre, Kálmán király korába kell helyezni a nagyobb
legenda keletkezését: Kristó Gy. 1990. 43-62.
Szövegkiadása: SRH. II. 393-400. Magyar fordítása: Érszegi G. 1983. 16-22.
8 Szövegkiadása: SRH. II. 401^140. Magyar fordítása: Érszegi G. 1983. 34-53.
9 Werbőczy 1. 1990; Bartoniek E. 1934. 314. sk.
 (Gyéres(Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 119

szemléletében Heltai Gáspár —ezúttal a krónika műfajában - Szent Istvánban a szociális királyt,
a szegény nép megmentőjét dicséri a Koppány által sajátosan megtestesíteni látott zabolátlan
nagyurak kísérletével szemben, mellyel a szegény közösség elnyomására, s a kereszténységről
történő erőszakos elhajtására zsarnoki módon felkeltek. így István a felkelés leverésével nem­
csak a kereszténységet menti meg, hanem a szegény magyar közösséget is a fosztogatástól és a
felégetéstől.101A 18. század „vallástól átitatott nemzeti történettudatát” a Szent István himnusz
verses műfaja volt hivatott kifejezni." E század végének jozefinista papjai a prédikáció mű­
fajában fogalmazták meg Szent Istvánt, mint „rendcsináló, rendfenntartó szentet”.12 A 19.
század az irodalomban fedezte fel magának Szent Istvánt, előbb Szigligeti Ede Vazul című
drámájában, majd Jókai Mór a regény műfajában fordul Szent Istvántól Vazul, illetve Koppány
felé.13 A millenniumi Magyarország tízkötetes történeti összefoglalása István királyt a soknem­
zetiségű magyar birodalom megalkotójaként ünnepelte, a történetírás szolid műfajában.14 Az
1930-as évek végének Magyarországán Bethlen István a politikai publicisztika, Szekíu Gyula a
nagy ívű történeti esszé műfajában15 kívánta megalapozni törekvéseit és elgondolásait a náci új
pogánysághoz kapcsolódó magyar turanizmus ellen, illetve a területi kérdést föderalisztikus úton
megoldani kívánó rendezés érdekében - Szent Istvánhoz fordulva legitimációért. Nem egészen
fél évszázad múltán, az 1980-as évek Magyarországán már a rockopera műfaját is bekapcsolták
az ekkor aktualitását újra megfogalmazni kívánó nemzeti gondolat egyszerre koppányi és Szent
István-i megalapozásába.16
2000-ben a magyarság a magyar keresztény állam megalapításának ezredik évfordulóját
ünnepelte, István király legnagyobb tettét. Az ünnepi alkalomra készült kötetek egyrészt
nagyon gazdag anyagot tartalmaznak István királyról, másrészt, ha többségüknek tárgya
nem is kifejezetten István király, de az első magyar királlyal kapcsolatos részeik nélkülöz­
hetetlenek a téma szempontjából.17
Ezen rövid áttekintő segítségével is nyilvánvaló, hogy külön könyvet igényelne annak
bemutatása, hogy mikor milyen irányzatok sajátították ki, foglalták le maguknak Szent
Istvánt. Ebből a bőség zavarával küszködő halmazból egyet emelnék ki, mely írásom
szempontjából nagyobb figyelmet érdemel: Szent István nevének szinonimája a szentki­
rály, ő volt falvak százaiban a templomcím, majd a település névadója.

A patrocíniumból lett helynevek kutatása. Vázlatos áttekintő

Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy nem kívánok érdemben foglalkozni a patrocí-
niumoknak a középkori magyar helynévadásban betöltött szerepével. A patrocíniumi vagy
templomi védőszentnévi településnevek vizsgálata és feldolgozása az a kutatási terület,
amelynek már gazdái vannak, akik évek óta foglalkoznak e tematikával. írásommal nem az
ő kutatási területükre kívánok belépni, hanem sokkal inkább az ők, főleg a nyelvészek
nyújtotta eredményeket felhasználva, összefoglalóan rávilágítani akarok egy sajátos
jelenség, a Szentkirály helynévvé alakulására.

10 Heltai G. 1981. 86-94; Vizkelety A. 1994. 294; Ladányi S. 1988. 202-203.

11 Szekffi Gy. 1938. 562-563; Holl B. 1988. 215-219.
12 Szekffi Gy. 1938. 563-568; Vizkelety A. 1994. 296; Lukácsy S. 1988. 220-225.
13 Szigligeti E. 1839; Jókai M. 1860.
14 Szilágyi S. 1895-1898.
15 Szekffi Gy. 1938. 527-606.
16 Szörényi Levente - Bródy János: István, a király c. rockoperájáról van szó (Bp. 1983).
17 A teljesség igénye nélkül emelném ki a következőket: Györfly Gy. 20003; Kristó Gy. 2001; Kristó Gy. - Makk
F. 2000; Bóna I. 2000; Kristó Gy. (szerk.) 2001; Magyar Z. 2000; Magyar Z. 2000/b; Klaniczay G. 2000.
 120 Lupescuné Makó Mária

Az 1990-es évek elejéig a nyelvészeti szakirodalom joggal tette szóvá, hogy az elődök által
megfogalmazott hiányosságokat, miszerint a vallási kultusszal összefüggő nevek típusa „kor­
szerű feldolgozásban eddig még nem részesült”, hogy „kevés szó esett névtudományunkban a
helynévcsoport kultusz-, művelődés- és más történeti szempontú felhasználhatóságáról”,18
illetve, hogy a patrocíniumból alakult helynevek típusa „hazai példáinak teljességre törekvő
feldolgozása még elvégzendő feladat”,19 még mindig nem sikerült teljesen felszámolni. Igaz, az
utóbbi néhány évben megjelent munkák jelezhetik a patrocínium-kutatás fontosságának
felismerését, de a fentebb idézett vélekedések érvényét nem korlátozzák. Hozzá kell tennünk, a
magyar névtani szakirodalomban a szentnevekből lett helységnevek kérdése általánosságban
sokszor szóba jött. Benkő Lóránd példának okáért többször is foglalkozott a témával, előbb egy
átfogóbb tanulmányt szentelt neki,2" majd sokkal részletesebben az Árpádok szentjei nevének
helységnévvé válását ismertette.21 Nagyobb mértékű változás e téren Mező Andrásnak a kö­
zépkori magyar helységnevekben előforduló templomcímekről szóló munkáinak megjelené­
sével 1996-tól kezdődően következett be.22

A védőszentnév helységnévvé válása

Magyarországon a kereszténység felvételének kezdeteitől fogva, tehát a 10. század vé­
gétől, a l l . század elejétől megfigyelhető az a Nyugat- és Délnyugat-Európában már álta­
lános szokás, hogy a templomokat, monostorokat egy égi patrónus, szent tiszteletére állít­
sák, valamely hittitok vagy isteni személy dicsőítésére emelik, illetőleg azt, hogy őket a
megtisztelt szent, patrónus nevével hívják. Benkő meglátása szerint e szokás hazai elter­
jesztésében a magyarok megtérítésében jelentős szerepet játszó itáliai és délszláv papok
missziós munkájának eredményét kell látnunk. Ehhez talán a német és kisebb mértékben a
cseh egyháziak munkáját csatolhatnánk.2"
„Hogy ki legyen valamelyik templom védőszentje, vagy helyesebben, mi legyen valamely
templom címe, arra különösebb egyházi előírás nincsen. Ennek választása vagy a hithirdetők­
től, vagy a templomalapítótól, vagy magától a néptől is függött” - mondja Schwartz Elemér.24
Arra, hogy maga a lakosság választott volna védőszentet a saját települése számára, kétségtelen
bizonyítékunk nincs. A címválasztás motívumai az esetek többségében valóban kideríthetetle-
nek. Mező mégis kísérletet tesz, és tiz olyan befolyásoló, egymást olykor keresztező és erősítő
tényezőre mutat rá, amelyek betölthetik a címválasztás szerepkörét. Ezek a következők: a
védőszent ünnepe megtartásának kötelező előírása, a naptár szerepe, az egyházalapító saját ne­
vének védőszentje, a saját egyház védőszentjének más egyházra való ráruházása, a szerzetes-
rendek kedvelt szentjei tiszteletének teijesztése, az uralkodócsalád kedvelt szentjeinek tisztele­
te, hazai szentek előnyben részesítése, ereklye birtoklása, a szentek életútja helyszíneinek tisz­
telete és egyéb történeti, egyháztörténeti körülmények szerepe.25
A patrocíniumi helységnevek keletkezésével kapcsolatban számos kérdés fogalmazódott
meg. A településnevek oldaláról közelítve a problémához az állapítható meg, hogy a védő-
szentnévi helységnevek egyaránt keletkezhettek kápolnák, plébániatemplomok és szerzetesi

18 Mikesy S. 1967.475.
19 Kázmér M. 1970. 115.
20 Benkő L. 1987. 303-315.
21 Benkő L. 1993. 11-19.
22 Mező A. 1996; Mező A. 2000. 365-380.; Mező A. 2003.
23 Györffy Gy. 19832. 60., 70., 74., 112.
24 Schwartz E. 1932. 133.
25 Mező A. 1996. 38-41.
 (Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 121

rendházak titulusbeli előzményeiből. Nem volt esély viszont arra, hogy a templomokban levő
oltárok, kápolnák, harangok szentnevei helységnevekben folytatódjanak, mert „az a le­
hetőség, hogy a védőszent neve helységnévvé váljék, már az oltámév: templomnév különb­
ségében, már az oltámév szintjén elszigetelődött.”26 Ennek elsősorban egyházjogi okai vol­
tak. A templomcímek általában korábban keletkeztek, s egyúttal az építmény főoltárában
nyernek ábrázolást, míg a mellékoltárok, a templomhajók két oldalán kialakított kápolnák és
oltáraik létesítése időbeli csúszással, sokszor a templom felszentelése után akár évszáza­
dokkal később is történhet. így „számos, oltár-szinten megjelent... szentnévnek már eleve
nem volt esélye a névfolyamatban való továbbmenésre: a más védőszentre utaló templomnév
zárta el előle az utat”.27 A templomcímek sokaságának helységnévvé alakulását számos
egyéb körülmény is akadályozhatta. Útjukat állhatta a több templom jelenléte a települése­
ken, „ilyenkor rendszerint egyik templomra vonatkozó szentnév sem vált a kérdéses helység
nevévé. Ezek névadási hatóereje mintegy semlegesítette egymást”. E gondolatot folytatva,
másfelől „igen kedvező névadásbeli feltételeket teremtett a szentnévi helységnevek kiala­
kulására az egytemplomos, kis települések léte”.28
A legfőbb ok azonban arra, hogy az egyes helységekben meglevő egyházi intézmények,
elsősorban a templomok patrocínium fogantatásé szentneve nem vált településnévvé, az azzal
magyarázható, „hogy a legtöbb településnek előbb kialakult már az egyéb típusú, világi név­
adáson alapuló neve, azelőtt tehát, hogy a kérdéses helységekben a védőszentnevekkel ellátott
névelőzmények a névadási folyamatban hatni tudhattak volna. Hiába volt például... Torda
plébániája Szent László nevére... szentelve, ez a körülmény nem bírt már olyan hatóerővel,
hogy e helységek nevévé... váljék”, hiszen a városnak már megvolt a maga történelmileg ki­
alakult, teljesen megszilárdult neve.29 Ez a körülmény természetesen igen számos kistelepülés
névadási problematikájában is fennállott: a templomos falvak százainak nevében nem
folytatódott az a szentnév, amelyet templomuk viselt. Ez esetekben nagy volt az eredetibb tu­
lajdonnevek hagyományőrző, változásnak ellenálló ereje. Persze akad bőven példa a korábbi
világi jellegű helységnév ellenében a szentnév végleges vagy hosszú időn át tartó diadalra ju­
tására is. E viszonylatban nem ritka az a jelenség, hogy a helység világi és egyházi eredetű
neve hosszú ideig küzd egymással. Némelykor a valószínűleg kettős eredetű, de azonos hely­
ségre vonatkozó névpár egy helységnévvé olvad össze, amikor is a másodlagosnak látszó
szentnév jelzőként csatlakozik a feltehetően korábbi világi névadású helynévhez.30 Miközben
tehát minden templomnév korántsem válhatott helységnévvé, „fordítva nézve minden szent­
nevet hordozó helységnév patrocínium indíttatású egyházi névre megy vissza”.31 Követke­
zésként Benkő nézőpontját osztjuk, miszerint „az egyházi eredetű, patrocínium alapú név­
előzményeknek... akkor volt jó esélyük a helységnévben való folytatódásra, ha egyfelől egy­
templomos, egyplébániás kistelepülésekre vonatkoztak, másfelől ha a falu keletkezése és
templomának felépítése, illetőleg egyházközségének megalakulása közel egykorú volt.”32

26 Benkő L. 1993. 14.

27 Benkő L. 1993. 14.
28 Benkő L. 1993. 14.
29 Benkő L. 1993. 14.
30 Benkő L. 1993. 15.
31 Benkő L. 1993. 15.
32 Benkő L. 1993. 15.
 122 Lupescuné Makó Mária

Kronológiai mutató
A templom védőszentjének nevéből, illetve a szent ünnepéből a (patrocíniumból) ala­
kult helynevek keltezését illetően a szakirodalom nagyjából egységes álláspontra helyez­
kedett.33 A kronológiai határokat elsőként Kniezsa István állapította meg: „E helynévtípus
keletkezésének kezdetei - mint ezt a XIII. század közepéig terjedő hiteles oklevelek hely­
névanyagának vizsgálata bebizonyította - körülbelül a XII-XIII. század határára tehetők.
Az első adatok a típusra a XIII. század elejéről valók, míg a korábbi oklevelekben semmi
biztos nyoma sincs. Viszont a XIV. század elejére a pápai tizedszed -i jegyzékében e hely­
nevek már szinte teljes számban vannak elősorolva, ami azt mutatja, hogy e típus kialaku­
lását lényegében a XIII. századra tehetjük, de mindenesetre bizonyos, hogy ilyen nevek e
koron túl jelentős számban már nem keletkeztek.”34 A szakirodalom általában ezt a datálást
fogadta el.35 Alig tér el ettől Mikesy Sándor keltezése, aki szerint a templom védőszent­
jének nevéből alakult falunevek a tatárjárás után bukkannak fel, s divatjuk mintegy száz
évig, nagyjából a 14. század közepéig tart.36
A datálás kezdőpontjának módosítását elsősorban Kristó szorgalmazta.37 Amikor azt tette,
hivatkozott mások megállapításaira is, például a Györffy Györgyére, aki szerint „XI-XII. századi
okleveleinkben gyakran olvassuk, hogy az egyházi adományok a védőszent részére történtek s a
birtokos a védőszenf’. Jelentős számú példák alapján Kristó azt próbálja igazolni, hogy az ilyen
jellegű névadás kialakulása nem váratott magára a 12-13. század határáig, annak ellenére, hogy
Kniezsa szerint e típusú helynévnek a 13. század elejénél „korábbi oklevelekben semmi biztos
nyoma nincs”,38 s Bárczi is úgy foglalt állást, hogy ez időnél „régebbről biztos példánk nincs”.39
Kristó összeállított egy példatárat a csak kétségtelenül hiteles 11-12. századi oklevelek adatai
alapján. Ebben a 12. század végi adatok után kronológiai törés nélkül következnek a 13. század
elejei adatok. A példák alapján arra a következtetésre jutott, hogy szerfelett valószínű, hogy a
patrocíniumból képzett helynevek már a kereszténység magyarországi meggyökeresedésétől,
azaz a l l . század elejétől kezdve keletkeztek, még ha roppant nehéz is meghúzni a határvonalat,
hogy hol végződik egy egyház birtokának a birtokos egyház védőszentjéről való alkalmi
megnevezése (pl. Szent Márton faluja), illetve, hogy hol kezdődik egy birtoknak, falunak patro-
cíniumnéwel történő állandó elnevezése. Kétségtelen, hogy ott, ahol már a l l . század elejétől
templomok álltak, a patrocínium a templomos hely (a templommal együtt kialakuló falu) elneve­
zésének indítékává vált. A 11-12. század példái is ebbe a csoportba, az elsődleges patrocínium-
nevek csoportjába tartoznak. Sokkal gyakoribb azonban az az eset, amikor a patrocíniumnevek
másodlagos keletkezésűek. A Kristó által javasolt 11. századi időpontot, mint e névtípus kelet­
kezésének határát kisebb szkepticizmussal fogadta Benkő, mivel szerinte az értékelhető adatok
inkább csak a 12. század közepe táján tűnnek fel.40 Benkő is egyetért azonban Kristóval a tekin­
tetben, hogy a nagyobb arányú kibontakozás ideje a 13. század volt, amikor igen sok patrocí-
niumnév keletkezett akár elsődleges, akár másodlagos névként.41

33 Schwartz E. 1933. 187.; Fekete Nagy A. 1937. 423-426.

34 Kniezsa I. 1943. 131.
35 Makkai L. 1947. 114.; Bárczi G. 1958. 154-155.
36 Mikesy S. 1967.474-475.
37 Kristó Gy. 1976.44.
38 Kniezsa I. 1943. 131.
j9 Bárczi G. 1958. 154.
40 Benkő L. 1987. 305-306.
41 Benkő L. 1993. 18.
 (Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 123

Kristó szerint számos esetben a 13-14. század fordulója körüli évtizedekben alakult ki a
patrocíniumból eredt helységnév. A 14. század első évtizedeiben (nagyjából az 1332-1337.
évi pápai tizedlajstrom keletkezéséig terjedő időben) további, patrocíniumból alakult hely­
nevek tűnnek fel a forrásokban.42 Benkő szerint a 14. század „legalábbis az elnevezések
keletkezése vonatkozásában - már inkább a visszacsökkenés szakaszát jelzi, még ha a két­
ségtelenül helységnévi funkcióra valló adatok zöme a XIV. századból is való”.4’ Mező fi­
nomít Kristó meglátásán, illetve pontosít a Benkőén, gazdag adatolással alátámasztva né­
zetét, miszerint a 13. század második fele és a 14. század első fele a névtípus derékhada
keletkezésének ideje.4445
Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a Kniezsa-féle névtipológia, még ha a 14. század
elejére el is ismerte a patrocíniumból származott helynevek nem jelentős számban történt
keletkezését, a pápai tizedjegyzékkel (1332-1337) nagyjából lezárta ilyen típusú helyne­
vek alakulását, s még Mikesy is csak a 14. század közepéig tételezte fel a templom védő­
szentjének nevéből alakult falunevek divatját. Kristó adatai arra mutatnak, hogy e hely­
névtípus datálásának záró pontját is módosítanunk kell, hiszen a 14. század második és
harmadik harmadában is szép számmal keletkeztek ilyen földrajzi nevek.
Kristó Gyuláé az érdem, hogy nemcsak a helységnévvé vált szentnevek kezdeti idoponţjât he­
lyezte korábbra, hanem ellenkező irányban is kitágította a névtípus keletkezésének határait. Számos
adat igazolja, hogy a templom védőszentjének nevéből a 15. század folyamán is alakultak helység­
nevek. Kristó végkövetkeztetése a patrocíniumból lett helynevek időrendjét illetően: ha néhány kései
adat meg is engedi azt, hogy patrocíniumból létrejött helynevek a 15. századon túl is alakulhattak - a
kútfők mégis amellett vallanak, hogy ez szórványos, elszigetelt jelenség maradt, s a templom védő-
szentjének nevéből inkább csak a 15. század elejéig keletkezhettek földrajzi nevek. Benkő hasonló
módon a 15. században felbukkanó adatok szórványosságát hangsúlyozta.43 Mező a maga kutatásai
során Kristó és Benkő datálását erősítette meg.46 Összefoglalóan azt mondhatjuk: a templom védő­
szentjének nevéből alakult helynevek a l l . században jelennek meg, számottevő nagyságrendben a
12. század második felétől adatolhaţjuk őket, java részük pedig a 13. század második felében és a 14.
század első felében keletkezett. Szórványosan még a 15. század fordulójáig születnek ilyen típusú
helynevek, nagyjából tehát addig az időig, amíg a magyarországi falurendszer terjedőben, kiteljese­
dőben volt, s bár létrejöhettek ilyen helynevek később is, a 15. század elejétől kezdve e típus jelentős
mértékben visszaszorult, s többé már nem ez adta meg a magyar helynévadás jellegzetességét.

Földrajzi mutató
A patrocíniumi formájú magyar helységnevek földrajzi sajátosságaira ugyancsak Benkő
hívta fel a figyelmet. Elsősorban az Árpád-kori közigazgatási nagyobb egységek név­
gyakoriságára helyezte a hangsúlyt, s ezekre támaszkodva szólt a nagyobb természeti­
földrajzi és etnikai-politikai egységek helységneveiről. Benkő alapvetésére támaszkodott
Mező is, és bár számadatai eltértek Benkő tételeitől, a kettőjük számítása között levő ará­
nyok nem mutattak jelentős különbséget.47
Benkő rámutatott arra is, hogy az Árpád-ház szentjeire vonatkozó adatok lényegében e
névtípus általános területi elterjedését követik. A magyar szentek nevével élő patrocínium

Kristó Gy. 1976.46-47.

43 Benkő L. 1993. 18.
44 Mező A. 1996. 235.
45 Benkő L. 1987. 306.
46 Mező A. 1996. 234.
47 Benkő L. 1993. 18.; Mező A. 1996. 228.
 124 Lupescuné Makó Mária

jellegű névadás a szlovák nyelvterület kivételével eléggé országosan divatozott, feltűnően

sok jutott belőle a szlavóniai részekre is, jelezve a középkori magyar egyház itteni nagy
befolyását. A helységnevekben előforduló Árpád-házi szentnevek a történelmi Magyaror­
szágon délről észak felé haladva egyre inkább csökkennek, ami nem annyira ezeknek a
szenteknek különlegesen nagy vagy kevésbé intenzív lokális tiszteletéhez kötődik, hanem
inkább e névtípus általános területi terjedési problematikájának függvénye. így a szentne­
vekből lett helységnevek legjobban összesürűsödő gócai az Árpád-házi szentek esetében is
leginkább a Dunántúlra, főként annak déli és középső részeire, továbbá Szlavóniára és
Erdély magyar lakta vidékeire (Mezőség, Székelyföld) jellemzők.
Ettől az általános nyelvföldrajzi képtől egyes szentjeinkre nézve mind a patrocínium
neveknél, mind a helységneveknél csak árnyalati eltérések mutatkoznak. Erdélyben István
és László neve a legjobban uralkodó, de ott István egy kivétellel mindig csak Szent Király
néven szerepel, ellentétben a nyugati részekkel, ahol a kifejezetten első királyunkra utaló
Szent István sem ritka. Ez arra is enged következtetni, hogy a székelyföldi Szentistván
neve alatt esetleg a vértanú rejlik.

A Szentkirályok
Kristó Gyula teljességre törekvő anyaggyűjtésének eredménye szerint az egykori Ma­
gyarország területén 52 Szentkirály helynév foglalható adattárba,48 Mező András ezzel
szemben 48-at ismer (el).49 Az eltérés azzal magyarázható, hogy Mező nem vette számí­
tásba az újkori gyűjtésekben előforduló hatámeveket. Mindkét adattárból kitűnik, hogy a
legkorábbról ismert Szentkirály helynév a 13. század első éveiből való. Ismeretes, hogy
Magyarországnak két szent királya volt, az 1083-ban kanonizált István és az 1192-ben
szentté avatott László. Első kérdésünk csakis az lehet: melyik szent királyunkat jelölik a
Szentkirály helynevek? A korábban fölmerült véleményt, hogy a Szentkirály helynevek
nem csupán Istvánra, hanem Lászlóra is vonatkozhattak, szép érveléssel Kristó hárította el.
Perdöntőnek számít, hogy a Szentkirály helyneveink templomainak ismert patrocíniumai
mind Szent Istvánhoz kapcsolódtak. Nagyban segít az is, hogy első királyunk jóval több­
ször jelenik meg a Sanctus Rex - Szent Király névformában, mintsem a Szent István for­
mában. A Szentkirály megnevezés másfelől elhatárol úgy István vértanútól, mint László
királytól is, hiszen kizárólag István jelölője. Szent László tehát a helynévadásban sohasem
Szent Király. Ha térképre vetítenénk a Szentkirály adatokat (amelyek biztosan István ki­
rályra mutatnak) és a Szentistván helyneveket, azt tapasztaljuk, hogy ezek Esztergom mel­
lett, a Balaton-felvidéken és a Székelyföldön egymás mellett vagy közelében helyezkednek
el, így az eltérő nyelvi formának csak az lehet a magyarázata, hogy e falvak templomainak
eltérő volt a titulusa is.50 Benkő, még jobban leszűkítve az Árpád-ház szentjeinek térbeli
elterjedését a magyar helynévadásban, arra a következtetésre jutott, hogy Erdélyben István
és László neve a legjobban uralkodó, és itt István mindig csak Szent Király néven szerepel,
ellentétben a nyugati részekkel, ahol a kifejezetten első királyunkra utaló Szent István sem
ritka.51 Számításba kell továbbá venni azt is, hogy Szent István tiszteletének évszázados
előnye volt Lászlóéval szemben. Lényeges szempont továbbá az is, hogy Szent István 100
évig egyedüli szentté avatott uralkodója volt Magyarországnak, és ezalatt az idő alatt
honosodott meg a Szent Király titulus is.

48 Kristó Gy. 1978.475-479.

49 Mező A. 1996. 125-127.
50 A S ze n tk irá ly o k területi megoszlását térképen ábrázolta Kristó Gy. 1978. 27.
51 Benkő L. 1993. 18.
 (Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 125

Az államalapító király kultusza viszonylag gyorsan és széleskörűen terjedt el. István

kanonizációját követően hamarosan püspökséget, rendházat, falusi templomokat emeltek a
szent király tiszteletére. 1092-ben becikkelyezték Szent István király napját az egyházi
ünnepek közé. Istvánnak azonban nemcsak időelőnye, hanem behozhatatlan pozíciós elő­
nye is van Lászlóval szemben: az utókor szemében István a keresztény egyház, a szabad­
ság, általában a középkori Magyarország foglalata. Az 1222. és 1231. évi Aranybullák Ist­
vánra utalnak, amikor szent királyról szólnak. A szent király a 14. században is Szent Ist­
vánt jelentette. Továbbá nincs egyetlen adatunk sem arra, hogy a Szentkirály dedikáció a
Szent László király patrocíniummal állna egy sorban. Az adatok egyértelműen igazolják: a
középkor tudta, hogy a közelebbi megjelölés nélküli szent király Istvánt jelenti, a
Szentkirály helynév pedig István templomára utal. Következésképpen a Szentkirály hely­
név a 13. században is megtartotta, betöltötte a név egyéniesítő funkcióját: félreérthetetle­
nül utalt névadójára, az István patrocíniumra. A Szentkirály helynevek alakulása kellően
mutatja: Szent István kultusza eléggé eleven volt a 13. században is ahhoz, hogy létrehozza
a félreérthetetlenül Istvánra valló Szentkirály helyneveket, amelyekre László frissen nyert
szentségének legfeljebb annyi hatása lehetett, hogy konkurenciát támasztott, új alternatívát
adott a patrocíniumválasztásban, s így az (új) helynév elnyerésében is.

Szentkirály birtoktörténete a középkorban

Aligha születik a gyéresiek és szomszédaik, az egerbegyiek számára kecsegtetőbb ha­
sonlat szűkebb pátriájukra nézve, mint amilyennel a Székelyföld nagy monográfusa, Orbán
Balázs illette őket. Nem kevesebbel, mint Magyarország székes fővárosával, Budapesttel vélt
ugyanis hasonlóságot találni a Székelyföld felfedezésének nagy úttörője. „A Keresztesmező
északkeleti szögletében, ott hol az addig nyugatnak tartó Aranyos irányt változtatva, délnek
fordul, a folyam két ellentétes oldalán Tordavármegye két mezővárosa helyezkedett el, mi­
niatűr Pest-Budaként, s megvan még a Rákos tere is, amennyiben a jobb parton fekvő Gyéres
a Rákos patak Aranyosba ömlésénél térségen, a túlparti Egerbegy pedig az örkei patak
torkolatjában a Paphegy magaslatára is kihatólag helyezkedett el.”52
A mai Aranyosgyéresnek két történeti komponense van: Szentkirály és Gyéres. Ara-
nyosgyéres néven csak 1925-ben egyesült a két település.
Legrégebbi adatunk a Torda vármegyei Szentkirályra vonatkozóan elég korai, a 13.
század elejéről való. 1219-ben II. András király az esztergomi káptalannak adományozza
az erdélyrészi Felvinc nevű földet, az ottani udvamokokkal együtt. Neuka vajda ellent­
mondás nélkül be is iktatta a káptalant e birtokba. A határleírásnál Szentkirály faivárói
(vilié Sancti Regis) is említés történik.53 A század végén, 1282-ben találkozunk ismét a te­
lepüléssel. Ekkor IV. László király, Péter erdélyi püspök kérésére, egyháza újbóli felvi­
rágoztatása érdekében bíráskodási kiváltságot ad. Minthogy a király kiskorúsága idején az
erdélyi püspökség székhelye, Gyulafehérvár, valamint birtokai, többek között Szentkirály
(villa Sancti Regis) Torda vármegyében a szászok támadása és az országban folyt há­
borúskodások miatt lakosaikban nagyon megfogyatkoztak, és oda új lakók csak akkor te­
lepednének, ha az ottani lakosok és az odatelepülök kiváltságban részesülnének, ezért Péter
püspöknek megengedi, hogy Gyulafehérvár és a felsorolt falvak régi lakói, valamint a sza­
bad állapotú odatelepülök mentesek legyenek az erdélyi vajda, a megyés ispánok és
minden más bíró joghatósága alól, ügyeikben egyedül a püspök és az általa állított bírák
ítélhessenek, vagy ha ők ezt elmulasztanák, illetve ha az ügy súlyossága miatt ők nem

52 Orbán B. 1871. V. 137.

53 EOkm I. 107. sz.
 126 Lupescuné Makó Mária

lennének illetékesek, ebben az esetben csak a király ítélkezhessék felettük, miként ezt a
kiváltságot már IV. Béla király megadta a püspökség egyes falvainak és V. István király
ezt meg is erősítette oklevelében.54 IV. László eme kiváltsága lényegében azt mutatja,
hogy Szentkirály az erdélyi püspök birtokában volt, a püspöki birtokoknak kijáró kivált­
ságban részesült és a joghatósága alá tartozott. A gyulafehérvári káptalan által 1296-ban
kiállított oklevél fontos információkat hordoz Szentkirállyal kapcsolatban. Ekkor Mo-
noszló nemzetségbeli Péter püspök az Aranyos folyó melletti Farkad (Förköd) nevű püs-
pökségi falut, a Szent István király tiszteletére emelt ottani templommal együtt, a kanono­
kok beleegyezése mellett, elcseréli Sámson fia: Péter comes és fia: Miklós magister, vala­
mint testvére: Saul magister Újvár nevű Maros melléki földjével, amelyen két falu: Újvár
és Faludi (ma elnéptelenedett település Marosújvár területén, Fehér megye), valamint egy
Szent Mihály és egy Szent György tiszteletére épült kőtemplom van. A felek kölcsönösen
szavatosságot vállaltak egymással szemben. Péter comes és társai kötelezték magukat,
hogy e cseréről királyi privilégiumot szereznek és a püspök által kívánt hiteleshelyen is
bevallást tesznek. Ha pedig a püspököt nem tudnák megvédeni e birtokban, visszaadják
neki a cserébe kapott Farkadot.55 Ez az első alkalom, hogy Szentkirály Farkad néven jele­
nik meg. A két helység azonosságához nem fér kétség.56 Az alább említendő 1312-es okle­
vél világosan kimondja Szentkirály és Farkad azonosságát. A középkorban nem ritka az a
jelenség, hogy a helység világi és egyházi eredetű neve küzd egymással. A mi Szentkirá­
lyunk esete is ezt tanúsítja. A 13. század elején Szentkirályként, a 13. század végén Far­
kadként, a 14. század elején Tordalaka (ma elnéptelenedett település Gyéres és Aranyosló-
na környékén, Torda/Kolozs megye) határjárásának kapcsán villa Sancti Regis didi Far­
kadként fordul elő Szentkirály. Amint arra a későbbi források rámutatnak, a Szentkirály
vált dominánssá. A típusváltás minden esetének egyetlen okra való visszavezetése határo­
zottan elhibázott törekvés lenne. Jellemző azonban a változás iránya: ha hasonló eseteket
veszünk figyelembe, a példák többségében az egyéb típusú névből a védőszentnévi alakra
való változás figyelhető meg, ritkábban és csak mint kései fejlemény fordul elő, hogy vég­
eredményben nem a védőszentnév győzedelmeskedett. Számunkra jelentős továbbá az is
az említett oklevél kapcsán, hogy a káptalan világosan megfogalmazza Farkad patrocíniu-
mát Szent István király személyében.
Két év múlva, 1298-ban ismét említik településünket, mint az Aranyos melletti Szent­
király falvát. Ekkor Péter erdélyi püspök az egymással tőszomszédos Újvár és Faludi nevű
birtokát, amelyeket az Aranyos melletti Szentkirályért (villa Sandi Regis) Sámson fiaitól:
Saul magistertől és Péter comestől, valamint ennek Miklós nevű fiától szerzett cserébe,
elcserélte Mykud bán és Miklós, Demeter, Péter nevű fiainak Gyalu és Szászfenes között
fekvő Lóna nevű, termékeny határú falujáért, amelyet ők a kegyuraságuk alatti garábi mo­
nostortól váltottak magukhoz. Arra az esetre, ha Mykud bánék a püspököt nem tudnák
megvédeni a cserébe adott birtokban, a két falu visszaadásán felül 100 márka fizetését
vállalják. Ennek biztosítékául lekötik Hídalmás nevű falujukat, amelyben Szent Demeter
tiszteletére emelt kőtemplom található. Ha pedig Péter püspök kerülne hasonló helyzetbe,
tartozzék Mykud bánókat 50 márka büntetéssel és a Sámson fiaitól visszaszerzendő Szent­
királlyal kártalanítani. Péter püspök kötelezte magát arra is, hogy a cserebirtokokon kívül
átengedi Nagylak, Újvár, Faludi, valamint Mykud bánék összes többi birtokának ez évi
püspöki dézsmáját, a főespereseknek és a plébánosoknak járó rész kivételével, továbbá

54 EOkmI. 391. sz.

55 EOkm I. 545. sz.
56 Helytelenül azonosítja Farkadot Fügéddel Mező A. 2003. 192.
 (Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 127

arra, hogy 10 márkát fizet dénárokban és becsűben.57 A településnek tehát új birtokosai let­
tek, de nagy valószínűséggel Miklós kezén marad Szentkirály és ő az, aki 1310-ben tordai
ispánként fordul elő. Ekkor az erdélyi egyház káptalana beszámol László erdélyi vajdának
arról, hogy Urkund fia: János magistert beiktatták az előzőleg körülhatárolt Szarkád (ma
elnéptelenedett település Peterd, Egres és Indal környékén, Torda/Kolozs m.) nevű birtoká­
ba. Miklós tordai ispán azonban távol maradt a határjárástól, noha Szentkirály (Scentkyral)
nevű falujánál találkoztak vele, és tudomására hozták, hogy neki is jelen kell ott lennie.
Miklós ispán távolmaradása Szarkád határjárásától azzal magyarázható, hogy ő maga is
igényt formált a birtokra, ezt alátámasztandó, templom építésébe kezdett, amit az erdélyi
egyház káptalana határozottan megtilt.58 1312-ben többet megtudunk Miklós tordai ispán­
ról, aki Szentkirályt is birtokolta. Gerendi Péter comes az apja és rokonságban állt a
Szarkád birtoka miatt összetűzésbe került Urkund fia: János comessel. Ez évben ugyanis a
felek „a békesség kedvéért és rokoni érzelmekből” kiegyeznek a vitás Szarkád, Gerend és
Tordalaka nevű földek miatti perben. Az osztozkodást határjárás követte, ekkor tele­
pülésünk „a Szentkirálynak mondott Farkadéként (villa Sancti Regis didi Farkad) szere­
pel.59
A település egyházas hely, 1332-ben és 1334-ben a tordai főesperességhez tartozó
Szentkirály Balázs nevű papja (de Sancto Rege) tekintélyes összeget fizetett pápai tized
cimén.60 A befizetett összeg arra enged következtetni, hogy a 14. század első felében
Szentkirály a tordai föesperesség egyik tekintélyes települése lehetett, Balázs plébánosnál
Ó- és Újtorda papja fizetett csak többet, Várfalva plébánosa pedig egyenlő összeget fizetett
Szentkirály papjával (32, a tordai főesperességhez tartozó településből). Legközelebb
1465-ben említik ismét Szentkirály plébánosát.
1339-ben Gerendi Péter fia: Miklós comes gerendi nemesként jelenik meg, aki éleme-
dett korára való tekintettel szükségesnek tartotta birtokai felől intézkedni. Eléggé szokatlan
módon összes birtokát két részre osztotta kiskorú unokái között. Szentkirályt (Zenthkyral),
a szomszédos Lóna, Egerbegy és Szarkád minden haszonvételével, különösképpen az
ottani malmokkal és malomhelyekkel együtt, valamint Gerend felső részét a Szent Er­
zsébet tiszteletére emelt kőtemplomtól kezdődően Miklós nevű fia: Miklós nevű gyerme­
kének rendelte. E birtokok jövedelme felőli rendelkezést azonban élete végéig magának
tartotta fenn.61 A felosztásból, de a névből is kitűnik, hogy e nemesi család birtokának
központja Gerend volt. A 15. század elején Szentkirály még a Gerendi család kezében van.
Ezt bizonyítja az az 1411—1414 táján kelt alvajdai parancslevél, melynek értelmében a
kolozsmonostori konventnek be kellett iktatnia Berzevicei Tamás feleségét: Gerendi
Miklós leányát: Erzsébetet elhunyt testvérének, Lászlónak a Torda megyei Szentkirály
(Zenthkiral) és más birtokokban lévő részei felébe.62 Szentkirály másik felének birtoklá­
sáért a Gerendi család tagjai kemény küzdelmet folytattak az erdélyi vajda előtt. 1416-ban
sikerül végül fogott bírák közbenjárására kiegyezniük. A megegyezés értelmében a Ge­
rendi László János és Péter nevű fiaival átadják Margitnak, Gerendi Miklós leányának
(Bogáti Imre felesége) leánynegyede és egyéb joga címén Szentkirály (Zenthkyral) birto­
kon lévő részüknek a mező felőli felét, amely a birtok negyedével azonos. A felek a per

57 EOkm I. 566. sz.

58 EOkm II. 168. sz.
59 EOkm II. 197. sz.
60 EOkm II. 1147., 1149. sz.
61 EOkm II. 1026. sz.
62 ZsOkl III. 1478. sz.
 128 Lupescuné Makó Mária

folyamán keletkezett valamennyi oklevelüket, kivéve a birtokjogi vonatkozásúakat, ér­

vényteleneknek nyilvánítják, s végül kimondják, hogy Margit minden pereskedés nélkül
ismét az erdélyi káptalan által neki iktatott birtokrészek negyedének birtokába léphet, ha a
Gerendiek nem tudnák számára biztosítani a most átengedett birtokrészeket és a kamarai
jövedelem harmadát.63 A 15. század közepén a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveiből
kiderül, hogy Szentkirály ismét pereskedés tárgyát képezi a Gerendi család tagjai között.
1445-ben Gerendi János fia: Péter több fogott bíró közbenjárására megbocsátott a néhai
Gerendi Miklós és özvegye: Márta, valamint fiaik: Miklós és Mihály által apja és ellene
elkövetett hatalmaskodásokért, s ennek jeleként a perlekedéseikkel kapcsolatos okleveleket
kölcsönösen érvénytelennek nyilvánították. Ezzel szemben Márta asszony és fiai kötelezik
magukat arra, hogy visszavonják a Gerendi Péter ellen a királyi udvarban indított kerese­
tüket Szentkirály (Zenthkyral) és Cikud nevű birtokáért és e jószágokat kezébe bocsátják.64
Pár nap múlva Gerendi Péternek a kolozsmonostori konvent előtti tiltakozása arra enged
következtetni, hogy bár Márta asszonnyal kiegyezett, ez mégsem jelent meg bevallás
végett a konvent előtt.65 1445 decemberének végén kerül végül sor a közös bevallásra a ko­
lozsmonostori konvent előtt. Eszerint Péter megbocsát az apja és őellene elkövetett összes
hatalmaskodásokért. Márta asszony és fiai viszont elállnak a Péter Szentkirály és Cikud
birtokbeli részét illetően a királyi udvarban indítandó keresetüktől, és kezébe adják e
jószágokat. Ha azonban Márta és fiai később bizonyítani tudnák, hogy ezek jogosan őket
illetnék, Péter tartozzék e birtokokat visszabocsátani.66
1449-ben a szentkirályi jobbágyokról történik említés. Úgy tűnik, hogy az itteni jobbá­
gyok a lónaiakkal együtt erőszakhoz folyamodtak Tordalaka megszerzéséért. E prédiumot
a jobbágyok bérelték Famasi Dénestől és fiától, Benedektől, akik az erőszakos megszerzés
szándéka mellett még azt is felrótták a jobbágyoknak, hogy egy idő óta a bért sem fi­
zették.67 A nézeteltérés a következő évben látszik megoldódni, amikor Famasi Dénes gyer­
mekei nevében fogott bírák útján kiegyezik Gerendi Miklós fiaival: Miklóssal, Lászlóval
és Mihállyal Tordalaka prédium közöttük vitás határjelei felől. Szentkirály (Zenthkyral)
birtoka ezúttal a határjárás során szerepel.68
Szentkirály és a szomszédos település, Gyéres viszonya nem mindig volt felhőtlen, ki­
vált, ha a két települést más-más személy vagy család bírta és egymás jobbágyainak el­
csábítására törekedtek. Ezt látszik tükrözni az 1460-ban lezajlott per. Ez év elején Famasi
Veres Benedek, Gyéres birtokosa és Gerendi Mihály és testvére, Miklós, Szentkirály
(Zenthkyral) birtokosai megegyeznek abban, hogy perüket hat fogott bíró ítéletére bízzák.
Úgy tűnik, a per tárgya Seres Miklós és még két gyéresi jobbágy erőszakos elhurcolása
Szentkirályra. A maga részéről Veres Benedek kötelezi magát arra, hogy Torda vármegye
szolgabírái előtt Tordán esküt tesz, Seres Miklós nevű jobbágyának Gyéresről való távo­
zására nem adott engedélyt. Másfelől, a szentkirályi lakosok (Veres Bálint, László fia: Já­
nos, Szász János, Ambrus fia: Bálint, László fia: Ambrus, Bíró Antal, Székely Balázs, Kis
Illés, Ambrus fia: Benedek, Seres Balázs, Kis Zsigmond, Végh Demeter, Antal fia:
Mihály) szintén eskütevésre kötelezik magukat 25-25 társsal együtt, hogy Gyérest nem
rohanták meg éjnek idején, és Seres Miklóst nem hurcolták el onnan. Ha ezt nem tennék

63 ZsOkl V. 1739. sz.

64 KmJkv I. 542. sz.
65 KmJkv I. 543. sz.
66 KmJkv I. 547. sz.
67 KmJkv I. 655. sz.
68 KmJkv I. 920. sz.
 (Gyéres)Szentkirály - kultusz és birtoktörténet 129

meg, fejükön maradjanak, Gerendi Mihály és Miklós szolgáltassa őket Veres Benedek
kezébe, és vérdíjukat fizesse meg. Ha Veres Benedek három gyéresi sértett jobbágya 7-7
társsal esküt tesz Katona János és társai ellenében, hogy atyjukfiát, Seres Miklóst sebekkel
verték le lábáról, vérdíját készpénzben, megsebesítését pedig becsű szerint, 15-15 na­
ponként következő három részletben fizessék meg Torda vármegye szolgabírái előtt úgy,
amint azt az eskü napján a nyolc fogott bíró majd megállapitja. Abban az esetben, ha az
alperes, vagyis Gerendi Mihály és Miklós megszegné e döntést, pervesztes legyen. Ugyan­
akkor kötelezik magukat arra, hogy az elhurcolt Seres Miklóst hét napon belül visszaszol­
gáltatják Veres Benedeknek és vérdíját is kifizetik.69
A Gerendi család a 16. század elején anyagi gondokkal küszködhetett, mert 100 Ft köl­
csönt kénytelenek felvenni Koppándi Gergely gyulafehérvári dékánkanonoktól. Gerendi
László és Miklós kénytelen abba is beleegyezni, ha egy év múlva, 1523-ban fizetés-
képtelenek lennének, Koppándi Gergelynek jogában álljon zálogként magának foglalnia le
a Gerendiek szentkirályi (Zenthkyral) birtokrészét. Ha ennek ellene mondanának, Gerendi
László és Miklós 200 Ft fizetésére kötelezi magát, Koppándi Gergelynek pedig jogában áll
őket rövid úton a vajdai vagy alvajdai szék elé idézni.70
A mai Aranyosgyéres részét képező Szentkirály középkori történetének rövid foglalata
tehát: Árpád-kori település, amely a 13. század elején jelenik meg az okleveles forrásokban.
Egy rövid időszaktól eltekintve, amikor Szentkirály az erdélyi püspök birtokához tartozik és
a püspökség kiváltságaiban részesül, az egész középkoron át a Tyukodi nemzetségbeli Ge­
rendi család birtokához tartozott egészben vagy részben. Egyházas hely, papját a 14. és a 15.
században is említik. Templomának patrocíniumát, Szent István királyt az Arpád-kor végén
említik először a források. Dinamikusan fejlődő település képét nyújtja, úgy tűnik, a közép­
kor végére sikerült magába olvasztania Tordalaka prédiumot is. Következetesen villaként
vagy possessióként fordul elő a forrásokban. Rivalizálása a szomszédos Gyéressel (amely a
középkor folyamán hosszú ideig Gerusteleke néven fordul elő) a l ó. század folyamán változ­
tat irányt. Az addig fejlettebb Szentkirály életében megtorpanás áll be, a következő század
elején Báthory Gábor 1610-es kiváltságlevele Gyéres számára, mely révén mezővárosi
rangra emeli, végképp megpecsételi a szomszédos település sorsát.

Összefoglalás
István a nép emlékezetében a l l . században bizonyosan nem, de még sokáig később
sem hagyhatott jó emléket. Érthető ez, hiszen ami Istvánt a valaha élt legnagyobb magyar
államférfiak élére emeli - vagyis az ország megalapítása, a keresztény hit elterjesztése
az történeti mércével mérve pillanatnyi, a valóságban azonban hosszú időre szóló kára,
hátránya lett a köznépnek, ennek érdekében szinte mindent fel kellett adnia abból, amit
korábban gondolkozása és érzésvilága alapján sajátjának tekintett.
Ez az - Istvánra nézve cseppet sem kedvezően alakuló - utóélet 1083-ban vett éles
fordulatot, hatása azonban nem azonnal, hanem évtizedek, némely téren - a néphagyo­
mány befogadó attitűdjében pedig éppenséggel - évszázadok múltán csapódott le mar­
kánsan. Istvánt (és vele egyazon esztendőben Imre herceget, Gellért püspököt, Zoerárd-
András és Benedek felvidéki remetéket) lényegében kultikus előzmények nélkül, legfel­
jebb gyér helyi tisztelettel emeltette I. László király a szentek sorába. Máig vitatott, hogy
László teljesen önállóan járt-e el, vagy - aminek talán nagyobb a valószínűsége - saját
kezdeményezésére ugyan, de előzetes pápai jóváhagyással. Eljárásának oka belpolitikai

69 KmJkv I. 1416. sz.

70 KmJkv II. 3860. sz.
 130 Lupescuné Makó Mária

jellegű. Lászlónak, mint a legitim módon megkoronázott Salamonnal szemben törvényte­

len uralkodónak, szüksége volt a friss szentek biztosította tekintélyre. Ezzel a lépéssel a
magyarországi állam és egyház megteremtette a maga ős- és hőskultuszát.
István szélesebb körű tisztelete - amely immár nem korlátozódott a dinasztia néhány
tagjára - 1083-mai kezdődött. Külön könyvet igényelne annak bemutatása, hogy ezen útnak
milyen stációi voltak. Itt legyen elég csak annyi: a középkorban ő vált minden jog kútfejévé,
tőle eredeztettek minden szabadságot, a koronázási jelvények legtöbbjét az ő személyéhez
kapcsolták. Ereklyéi a legnagyobb becsben tartott kegytárgyak. Egyházi tiszteletét augusztus
20-i dátummal már az 1092. évi szabolcsi zsinat előírta, állami ünneppé I. Ferenc császár
nyilvánította, ma pedig e nap a magyarság legfőbb nemzeti ünnepe. Szent István neve forrt
össze a legszorosabban a magyarsággal és egyszersmind a magyarok európaiságával. O az
örök hivatkozási alap, minden cselekedet viszonyítási pontja, ő az országalkotó, az állam-
szervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó. Az ő nevének szinonimája a szentkirály, ő
volt falvak százaiban a templomcím, a település névadója.
Egy utolsó gondolat erejéig a mottóul választott Csánki-gondolathoz fordulnék vissza:
Aranyosgyéres Szentkirály helyneve hosszú életű, szinte 800 éves. Született és fejlődött a
nép ajkán, de még nem halt meg. Gyarapodott is, mert adott időben Gyéresszentkirály lett
belőle. Bár átalakult, értelmét azonban megtartotta. Ma is első szent királyunkra emlékeztet.
M olnár B. Lehel

U n it á r iu s p ü s p ö k i v iz it á c ió s j e g y z ő k ö n y v e k é s n é h á n y a r a n y o s m e n t i
UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG EZEK TÜKRÉBEN

Erdély művelődés- és egyháztörténeti forrásainak feltárása, nyilvántartása és kiadása az

1990-es évek után új fordulatot vett. Az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Entz Géza Mű­
velődéstörténeti Alapítvány égisze alatt működő különböző kutatóműhelyek, a Kolozsvári
Református Teológiai Akadémia Protestáns Egyháztörténeti Tanszékének, az Erdélyi
Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai mind azt bizonyít­
ják, hogy az alapkutatások (levéltári-kézirattári dokumentumok feltárása) jó úton haladnak.
Napjaink historikusai munkájukat úgy próbálják végezni, hogy a nemzetközi szakirodalom
modem kérdésfelvetéseire is választ adjanak.
Jelen előadásomban az egyháztörténet elsőrangú forrásaira, a püspöki vizitációs jegy­
zőkönyvekre fektetem a hangsúlyt, ezen belül pedig néhány Aranyos menti unitárius egy­
házközségről próbálok rövid keresztmetszeti rajzot adni.
Az egyházlátogatási vagy canonica vizitációs jegyzőkönyvek kutatása nagy múltra te­
kint vissza Európában, és ezeknek a dokumentumoknak „forrástipológiai elhelyezése kri­
tikai szinten is megtörtént”, sőt ezt a forrástípust már a modem kommunikációtörténeti
kutatásokba is bevonták.12
Magyarországon Timon Ákos volt az, aki már 1884-ben A canonica visitatio a magyar
egyházjogban című munkában az egyházlátogatási források egyházjogi értékelését elvé­
gezte, de ezt követően nem jelent meg túl sok jegyzőkönyv nyomtatásban. Holl Béla 1950-
ben dolgozta fel a Váci Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit, de ez a munka is csak a
múlt évben látott napvilágot. A fordulatot a jegyzőkönyvek feltárásában és publikálásában
is a közép-kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása jelentette, aminek következ­
tében újjászerveződhettek az egyháztörténeti kutatások fórumai. 1991-ben Az Új Magyar
Központi Levéltár Módszertani Osztályának elkészült az a kiadványa, amely segítséget
nyújt a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozásához." Ezt követően a katolikus, az evangé­
likus és a református egyháztörténészek, levéltárosok egymás után rendezték sajtó alá fele-
kezeteik vizitációs jegyzőkönyveit. Az Osiris kiadásában 2001-ben és 2002-ben két repre­
zentatív, egy református és egy katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv is megjelent a 16-
17. századból.
Erdély viszonylatában a 19. század utolsó harmadában, a 20. század első felében és a
kommunizmus ideje alatt is elsősorban az egyházi levéltárakban fennmaradt vizitációs
jegyzőkönyvi forrásokból merített több szerző. Hadd említsük meg például azokat, akik a
református egyházi Névkönyvekben a parókiákat ismertették, vagy Kelemen Lajost, aki
unitárius templomkastélyokról, klenódiumokról írt, továbbá Herepei Jánost, aki Kolozsvár
műemlékeiről publikált. B. Nagy Margit az erdélyi barokk művészet kutatásában hasznosí­
totta a jegyzőkönyveket, nemkülönben Dávid László az udvarhelyszéki műemlékfelmé­
résben, és a sort tovább lehetne folytatni.
Teljes terjedelmükben közzétett vizitációs jegyzőkönyvek tudomásunk szerint a 90-es
évek után jelentek meg. Csáki Árpád és Szőcsné Gazda Enikő 2001-ben tették közzé az
Orbai Református Egyházmegye esperesi vizitációs jegyzőkönyveit 1677 és 1752 közötti
időszakból. 2002-ben Kovács András és Kovács Zsolt, valamint munkacsoportjuk püspöki

1Monok I. 1998/1-2. 203.

2 Varga I. - Kiss M. - Kövy Zs. 1991.
 132 Molnár B. Lehel

egyházlátogatási jegyzőkönyveket publikált.3 A bevezető tanulmányában Kovács András a

kommunizmus idejére utalva a jegyzőkönyvek kiadásáról azt írja, hogy „az akkori viszo­
nyok közepette természetesen szó sem lehetett, noha kétségtelen volt, hogy nélkülük a kora
újkori és újkori egyház-, iskola-, hely-, könyv- és művészettörténeti, valamint néprajzi ku­
tatásokban aligha várható komoly előrelépés.”4
Ebben az évben Kolumbán Vilmos József a Sepsi Református Egyházmegye esperesi
vizitációs jegyzőkönyveit tette közkinccsé.5
Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában található Lázár István püspök 822
nagy ívrét terjedelmű kétkötetes 1789. évi vizsgálószéki jegyzőkönyve, amelynek kiadása
előkészület alatt van. Ezeknek a jegyzőkönyveknek a megjelentetése azért is fontos, mert
Kelemen Lajos megállapítása szerint „összes egyházközségeinknek kétharmadáról nyúj­
tanak adatokat s legtöbbször első följegyzések számos műemlék jellegű templomunkról.
Főbecsük egyháztörténeti vonatkozásukon kívül éppen abban áll, hogy nemcsak némely
ma is fönnálló emlékeink leírását olvassuk bennük, hanem azóta lebontott és másutt sehol
le nem írott emlékeinkről képet nyerünk belőlük, s a leírásokból következtetni tudunk az
épület stílusára és ezzel hozzávetőlegesen építési korára.”6
Az 1789 előtti unitárius püspöki vizitációs jegyzőkönyvek, szám szerint 6, egyike sem
annyira részletes, mint a Lázár István-féle, de ezekben is sok értékes adatot találunk az 1674 és
1761 közötti időszakról. Előadásomban elsősorban ezekre a kevésbé ismert jegyzőkönyvekre
fogok támaszkodni, amikor az aranyosszéki unitárius egyházközségekről szót ejtek.
A püspöki vizitáció rendszere a keresztény egyházakban már az 5. századtól bevett
szokás volt, és ezt a gyakorlatot a reformáció után alakult új egyházak is átvették. Ennek
megfelelően a püspök időről időre egyházkörönként ellátogatott a gyülekezetekbe, számba
vette azok épületeit, liturgikus felszereléseit, ingó és ingatlan vagyonukat, megvizsgálta a
papok, a kántorok és oskolamesterek felkészültségét, erkölcsi magatartását, megismerte az
általuk pásztorolt közösség állapotát. Ennek eredményeképpen születtek meg a gyülekeze­
tek előmenetelét szolgáló püspöki intézkedések.
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az Erdélyi Unitárius Egyháznak a 17. században 8
egyházköre (más felekezetek egyházmegyét használnak) volt, nevezetesen: a Kolozs me­
gyei, a Torda vármegyei, a Fejér vármegyei, a Küküllő vármegyei, a háromszéki, az udvar­
helyszéki, a keresztúrfiszéki és a marosszéki.
Azt hiszem, hogy nem érdektelen itt egy kis kitérőt tennünk és megemlítenünk, hogy
ezen egyházkörök és a hozzájuk tartozó egyházközségek első összefoglaló leírását az a 18.
század utolsó harmadában íródott latin nyelvű mű tartalmazza, amely csak 2002-ben jelen­
hetett meg nyomtatásban,7 s amelynek első nagyobb egységét még ebben az évben magyar
nyelven is kézbe vehetik az érdeklődők. Ennek a megkülönböztetett tisztelettel övezett
erdélyi unitárius egyháztörténetnek a szerzői: Kénosi Tőzsér János és Uzoni Fosztó István
többek között a 17. századi unitárius intézményekről és személyiségekről azóta pótolha­
tatlanná vált adatok tömegét dolgozták be művükbe. Orbán Balázs a Székelyföld leírásában
gyakran idéz ebből, és hivatkozik erre az akkoriban még csak kéziratban meglévő egyház-
történetre, azaz az Unitario-Ecclesiastica História Transylvanicára. Uzoni írja a 17. századi
egyházkörökről, hogy „még nyolc, üggyel-bajjal tengődő unitárius egyházkor van Erdély­

3 Kovács A. - Kovács Zs. 2002.

4 Uo. 5.
5 Kolumbán V. 2005.
6 Kelemen L. 1922. 168.
7 Kénosi Tőzsér J. -Uzoni Fosztó I. 2002.
 Unitárius püspöki vizitációs jegyzőkönyvek... 133

ben”, aztán felsorolja az általam említetteket, majd hozzáfűzi, hogy az „aranyosszéki Tor-
da megyéhez tartozik”.8 A Torda vármegyei egyházkor legtöbb egyházközsége Aranyos­
széken van, szám szerint 8. Bágyon, Kövend, Várfalva, Aranyosrákos, Csegez, Sinfalva,
Alsó-Felsőszentmihály és Mészkő. Torockót és Torockószentgyörgyöt Uzoni nem sorolja
Aranyosszékhez, és mivel határvidék, most mi sem foglalkozunk vele. A következőkben
csak néhány Uzoni által összegyűjtött érdekesebb adatot ismertetek egypár aranyosszéki
egyházközségről, majd a jegyzőkönyvekből szemelgetek hasonló módon, olyan sorrend­
ben, ahogy a vizitáló püspök általában bejárta azokat.
Megfigyelhető, hogy több alkalommal is a püspök Bágyonban kezdte a vizitálást. Erről
az egyházközségről Uzoni elmondja, hogy „egyetlen temploma romladozott már kezdettől
fogva, de tornya ennek sem volt. A templomot 1595-ben megújították, de a fatomyot
1673-ig használták. Legrégibb időben a templomnak kelet felöl is volt ajtaja, ennek félfái a
templom falában ma is láthatok. A harangokat 1603-ban, amikor Básta az országot tüzzel-
vassal elpusztította, olyan mélyen elásták a földbe, hogy azután hiába keresték mind ez
ideig nem tudták megtalálni.”9 Természetesen a gyülekezet gondoskodott más harangról,
amelyet 1643-ban öntettek.
A templom látogatását elmulasztók ellen az 1684. november 11-én tartott püspöki vizi-
táció így rendelkezett: „Az templomot igen ritkán gyakorlók ellen végeztetett az botránkoz-
tatás eltávoztatásáért, hogy az olyanok, kétszer az egyházfiaktól megintetvén sem cselekszik,
az külső tisztek által az ország törvénye szerént büntettessenek meg.”10 A nőtlen férfiakat is
megintik és arra kényszerítik, hogy „ennek utána az Úr vacsorájával éljenek”.11
1742. január 11-én Szentábrahámi L. Mihály püspök bágyoni vizitálása alkalmával 12
forintra büntette Köpeczi Boldizsár helybéli lelkészt, mert az egyházi rendszabályok ellen
vétett azzal, hogy úgy esketett, hogy azt a házasság előtt nyolc, de legalább három nappal
nem hirdette ki a szószékről.1213A jegyzőkönyv tanúsága szerint a püspök kíméletes volt a
paphoz, mert ahogy olvashatjuk: „depositiot érdemelne”, azaz elbocsátást, ellenben csak
pénzbírságot rótt ki.
A következő egyházközség Kövend. Uzoni idejében, azaz a 18. század derekán itt a
családfők száma 130, a családtagoké 37912 és „szín unitárius” volt a község. 1661-ben a
templom leégett. A kőtornyot 1701-ben alapjából újraépítették, a kőszószéket pedig 1706-
ban emelték. A templomot magas fal keríti, és Uzoni szájhagyomány útján azt is le­
jegyezte, hogy ez a fal milyen szolgálatot tett a falunak, „...a tatárok betörése elől hajdan
idemenekült lakosságot befogadta s igen jól megvédelmezte. Mikor ugyanis puskaporuk
fogytán volt és a tatárok betörését már többé feltartóztatni nem tudták, egy bardoci asszony
fölmászott a fal ormára s egy méhekkel telt kast az ajtót vagdaló tatár fejére zúdított. A
méhraj nagy zúgással kiömlött a kasból s megtámadta a közelben álló tatárokat is. Erre a
várbeliek elkezdtek még több kast dobálni rájuk, a méhek, mint a darazsak és bögölyök,
fullánkjaikkal nekiestek a tatároknak s így őket Kövendről megszalasztották.”14

8 Kénosi Tőzsér J. - Uzoni Fosztó I. Kézirat. 182.

9 Uo. 225.
10 Püspöki Vizsgálati Jegyzőkönyv 1. 1674—1684, 1685. 24. Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevél­
tárában, a továbbiakban: UEGyLt.
11 Uo. 25.
12 Tóth Gy. 1922. III. 103.
13 MatkóL. 1997. 42.
14 Kénosi Tőzsér J. - Uzoni Fosztó I. Kézirat. 226.
 134 Molnár B. Lehel

A 17. század utolsó negyedében Kövendre látogató Szentiványi Márkos Dániel püspök
megintette a papot azért, hogy „a conciók matériáit és abból való tractatusit úgy alkalmaz­
tassa amint a jelenvaló üdőben fennforgó dolgok kívánják, és a conciók után az könyörgé­
seket is hasonlóképen.”15 A külföldi akadémiákat megjárt, kiváló erudícióval felvértezett
püspök nem volt közömbös az iránt sem, hogy a lelkész hogyan prédikál és a beszédeit
mennyire tudja a kor szelleméhez igazítani.
A vizsgálószékek alkalmával sokszor fegyelmi ügyekben is döntéseket kellett hozni.
1742-ben a már korábban is említett Szentábrahámi L. Mihály püspöknek Kövenden
Szentpéteri István iskolamestert kellett megbüntetnie. „Sok súlyos dologban vádoltatik -
olvasható a jegyzőkönyvben - mint maga, mint felesége, hogy mennykő ütéssel átkozó-
dott, ha az templomot nem sajnálná, felégetné az falu szénáját, mely oda rakatot volt, az
eklézsiát dicstelen szavakkal illette, mondván: Cocza eklézsiának. Ezen kívül, hogy pusz­
títsa el Isten és kihez képes méltó lett volna, hogy ab officio suspendáltatott volna.”'6
Felfüggesztés helyett 6 magyar forintra büntették a mestert és meghagyták, hogy jobbítsa
meg magát, mert többször nem lesz kegyelem.
Tovább haladva a képzeletbeli vizsgálószékkel Várfalvára érkezünk. Uzoni följegyezte,
hogy templomot az unitáriusok ilyen-olyan belső zavargások miatt csak három különböző
időpontban tudták befejezni. Az oldalakat egyfolytában építették egy négyszögű területen,
de mielőtt a keleti falat bevégezték volna, félbe kellett hagyniuk, és csak más időben
folytathatták. A félig kész templomot tűz is pusztította. Az így támadt romokból amikor
elkezdték az újjáépítést, a nyugati rész végéhez a torony számára egy négyszögű teret csa­
toltak, a toronyajtó felső szemöldökén pedig a következő felirat olvasható: E müvet meg­
újították 1613. június 29-én Némái János papsága és Báthori Gábor fejedelem uralkodása
idejében, Rákosi Péter kőfaragó munkája által. A cinteremnek kőfallal való bekerítését
még 1655-ben, Pálffi András és Finta György egyházfiak idejében megkezdették. A
mennyezetet saját költségén építette nemzetes várfalvi Fodor János 1672. július 23-án, és
abban az évben készült a szószék s egyéb belső és külső faszerkezet is.17
Almási Gergely Mihály püspök 1692. december 5-én vizitált Várfalván, és jegyzőköny­
vének első pontja szerint egyértelművé válik, hogy előtte 1684-ben volt hasonló látogatás.
Almási ekkor ugyanis meghagyja, hogy „az mely restanciák ab anno 1684. vizitációnak
idejétől fogva fenn maradtak mind azoltától fogva esztendőnként következett egyházfiak
tartozzanak az ő idejekben esett restantiákot felszedni... a terminusa légyen az jövő 1693
esztendőbeli húshagyó kedd. Az szegényebbeknek Szent Lőrintz napja, ha kik pedig vak-
merölködnének és az egyházfiakat böcstelenítenék vétessenek számba és írásba, püspök
uram büntetése legyen azokon vizitációkor.”18 Érdemes megfigyelni, hogy a szegények
megkülönböztetett bánásmódban részesülnek és az egyház ezen magatartása végigvonul a
századokon.
Sajnos elég gyakran találkozunk a jegyzőkönyvekben olyan meghagyásokkal, hogy a
templomot a gyülekezet nem tartja megfelelő karban. 1742-ben Ékárt Gergely várfalvi papot
felszólították, hogy: „Az templomból s a torony alól az sok gaz kitisztittassék. A torony az az
nagy üresség bécsináltassék, hogy a havat, esőt az szél be ne csapja a mennyezetre.”19 Sajnos
azt már nem tudjuk nyomon követni, hogy ezen meghagyást mennyire tartották be.

15 Püspöki Vizsgálati Jegyzőkönyv I. 1674-1684, 1685. 23. UEGyLt

16 Püspöki Visitationalis Protocollum V. 1741-1758. 38. UEGyLt.
17Kénosi Tőzsér J. - Uzoni Fosztó 1. Kézirat. 228.
18 Generalis Visitatoria II. 1692 -1725, 1735 14. UEGyLt.
19 Püspöki Visitationalis Protocollum V. 1741-1758. 42. UEGyLt.
 Unitárius püspöki vizitációs jegyzőkönyvek... 135

Várfalva anyaegyházközség volt és az aranyosrákosi leányegyházközséggel egy temp­

lomot bírt, egy papot tartottak, iskolájuk és temetőjük is közös volt. Sok kérés után azon­
ban 1629. július 3-án az ádámosi zsinat megengedte ezen eklézsiák különválását, és a vár­
falvi, valamint rákosi pap között megosztotta az évi 60 forint fizetést.211
Aranyosszék határán a Székelykő lábánál fekszik Csegez. Uzoni megemlíti, hogy ennek
az egyházközségnek a temploma a reformáció után egy dombocskán épült s nyugati fele
terméskövön áll. Mivel azonban a keleti részt poronyó földre rakták, azért az épület meg­
romlott, meghasadozott. Különben már kezdettől fogva sem állott valami szilárd talajon ez
a kőtemplom. Ezt elárulja a mennyezetbe illesztett tábla, melyen a következő fölirat olvas­
ható: Ennek a romlott templomnak építése újólag kezdetett Budai János, Kozák Gergely
egyházfiságokban A 1673.
A templomkerítést 1649-ben építették. Erről tanúskodik a délre néző ajtó felső szemöl­
dökén levő fölirat: Az Úr őrizze a te bejöveteled és kimeneteled. Gergelyfi István és Szász
Miklós egyházfiak 1649-ben.21
Alig 11 évvel azután, hogy a csegezi templomot felújították, az 1684-ben tartott vizitá-
ció végzése máris előírta, hogy „az templom romlását is ez jövő tavaszon újítani és erősí­
teni el ne mulasszák, mentői jobban tudgyák”.22 Úgy tűnik, hogy az adott körülmények
miatt korábban nem tudtak hosszabb ideig tartó minőségi munkát végezni. Ez a vizitáció
azt is meghagyta, hogy „az templom mennyezetén s falán való botránkoztató írások s két
kereszt festessenek be”.23 Felmerül a kérdés, hogy mik lehetett ezek az írások. A mai
időkre emlékeztető grafittizók lenyomata? Puszta szórakozásból odafestett obszcén meg­
jegyzések? De akkor hogy kerül az a mennyezetre? Vagy sokkal inkább reformáció előtti
örökség? De akkor Uzoni tudta tévesen, hogy a reformáció előtt nem volt templom. Ezek
mind megválaszolásra váró kérdések. Ma már a régi templomból csak a torony maradvá­
nyai látszanak. A jelenlegit 1927-ben építették.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezen vizitációnak azt a püspöki végzését sem, ami
arra vonatkozik, hogy „minden vasárnapon az ifjúság taníttatása, mivel házas mester, Hé­
vízi uram által gyakoroltassék”.24 Egy kis jóindulattal azt mondhatom, hogy az unitárius
egyházban tudomásom szerint itt találkozunk először a vasárnapi iskola intézményének
csírájával. Azzal az intézménnyel, amelynek hagyományai, módszertana a 19. század
Amerikájából jött át Erdélybe és egyházunkban is nagyszerűen működött.
A jegyzőkönyvekből szemelgetve azt hiszem, hogy mindannyian meggyőződhettünk
ezeknek a dokumentumoknak a kivételes értékéről és az olyan kutatók is kedvet kapnak a
hasonló iratok búvárkodásában, akik korábban nem tették.

20
Protocollum Generale Consistorium 1629-1736. l.UEGyLt.
21
Kénosi Tőzsér J. - Uzoni Fosztó I. Kézirat. 230.
22
Püspöki Vizsgálati Jegyzőkönyv I. 1674—1684, 1685. 16. UEGyLt.
23
Uo.
24
Uo.
Vass Erzsébet

A TORDAI SÓKAMARAHÁZ

Erdély sorsát meghatározó számtalan háború, vita oka a területén levő sokféle gazda­
sági forrás: felszíni és altalajkincsek, köztük a só.
Az Erchegység kapujában, az Aranyos folyó bal partján elterülő város szerepköre gyak­
ran változott, ám bányavárosi szerepe csak a 19. században csökkent, és a 20. században szű­
nik meg. Az őskor óta ismert, kitermelt, hasznosított altalajkincs, a só, Torda város lakott-
ságát mondhatni megszakítatlanul biztosította. Ezt nemcsak az ismert dák és római kori lele­
tek bizonyítják,1 a város a népvándorlás idején is csak időlegesen néptelenedik el. Sóbányá­
szata számottevő, a város határában a Dörgőben és a Bányában található sós tavak a római
felszíni sókitermelés eredményei. A sóbányászat a középkorban áttér a mélykitermelésre,
külön jogállású sóvágórend jelenik meg a város polgársága mellett. A Tordán kitermelt sósü­
vegeket a Marosig (a korai középkorban az Aranyoson is tutajóztak) szekereken szállították,
Marosújvártól kezdve pedig vízi úton szállították a sót Szegedig, onnan pedig szerte Euró­
pába, még Törökországig is.2 A só kitermelése, szállítása, hasznosítása, illetve az ahhoz
szükséges adminisztratív apparátus és anyagi eszközök egy nagyon tág témakör elemeit
képezik, ezekről a jelen munkában csak a szükséges mértékben lesz szó.
Jogilag a sóaknák és a sókereskedelem állami tulajdont képeztek, a só kitermelését,
szállítását és hasznosítását sókamarák igazgatták. Ezek a sókamarák Erdély-szerte a ka­
maraházakban vagy uradalmi várakban működtek. Erdély sókamarája Tordán is székelt.
Sókamaraházról, mint speciális funkciójú épületről, a Tordán és Désen épült kamarahá­
zakról tudunk. A dési kamaraházat 1932-ben lebontották, így a tordai sókamaraház épülete
az egyetlen ilyen jellegű épület Erdélyben (egyben Romániában is).
A tordai sókamarásokról a 15. századból,3 a sókamaraházról, mint specifikus funkció­
ról, írott forrásokban 1524-ből találtam említéseket,4 1528-ban például, mint rossz karban
levő házat említik.5 1581-ben Báthori Zsigmond kezdi el a következőkben bemutatandó
kamaraház átépítését. A tordai kamaraház építésével csaknem egy időben kezdik el a dési
kamaraház építését is.6 Tordán működött az Erdélyi Sókamara az abszolutizmus koráig,
ekkor az intézményt áthelyezik Nagyszebenbe, 1850-ben Kolozsvárt állítanak fel egy bá­
nyaigazgatóságot, végül az erdélyi sóhivatalok felügyelőségét megszűnésükig áthelyezik
Marosújvárra az újabb átszerveződésekig.7
A sóhivatalnak otthont nyújtó épületegyüttes, mely egyben a kamaraispán lakása is,
hivatalos helyiségek és kiszolgáló melléképületek mellett más állami tevékenységeknek is
teret enged, úgymint: fejedelmek és azok küldötteinek elszállásolása, postaállomás, mé­
szárszék, borkimérés, pálinkafőzés stb. A sóhivatal szerepének csökkenése, a hivatali he­
lyiségek a bányák közelébe levő épületekbe való átköltöztetése a 19. században a ka­
maraház épületének erőteljes romlását vonta maga után, mígnem 1902-ben a telket a rajta

1Bărbulescu, M. 1994
2 Orbán B. 1889
3 KmonostoriJk. 1614, 2077, 2103, 2158, 3205, 3214, 3473, 3496, 4219, 5338.
4 KmonostoriJk. 4022.
5 KmonostoriJk. 4219.
6 Balogh J. 1983.188.
7 Orbán B. 1986. II. 281.
 A tordai sókamaraház 137

levő épületekkel együtt átvette a „Torda város közönsége”.8 1911-13 között a kamaraházat
felújították és a Magyar Közművelődés Házává alakították.9 Az I. világháborút követően is
megőrizte közművelődési szerepét, így egy múzeumi részleg is működött benne, nagy­
terme pedig a Román Kaszinónak adott helyet. 1943-tól napjainkig az épületben a Törté­
nelmi Múzeum működik.10

A tordai sókamaraház beilleszkedése a város szövetébe

A Tordai Kamaraház és a köré tartozó belső ingatlan (a város határában voltak a bányák
és azok melléképületei, szántók, kaszálók és egyéb fiskális jószág) a történelmi város­
maghoz viszonyítva délnyugatra terült el, az enyedi út nyugati oldalán - ma már történelmi
városrész központjában. Az udvarházszerü kamaraház főépülete az utcafronthoz képest
60-65 m-rel beljebb fekszik, az utcafrontra egyéb melléképületek nyíltak (borkimérés, mé­
szárszék stb.).
Az ingatlan, melyhez tartozott, nagyobb kitelj edésű egyházi birtok volt, kolostor állt
helyén, a reformációt követő szekularizáció nyomán került fiskális birtokba.
A templomot erődítés vette körül, innen ered a kastély elnevezés is, mely körül a gaz­
daságot ellátó kertek (veteményes-, csűrös-, gyümölcsöskertek) húzódtak. A kastély kör­
vonalát régészeti ásatások nem azonosították. A kastély építésének idejét egyesek a 15.
század közepére teszik, a mai múzeum épületének délkeleti sarokszobáját az egyik bás­
tyájának tartják. A kastélyt említő szövegek homályosak, többféleképpen értelmezhetőek,
mint pl.: „Tordán is az kamaraépület mellett, amely egy öreg egyház, a kastélyba levő Basta
György idejebeli romlásban az ott való szegény lakósok beszorulván, az észak felőli oldal
lövéssel reájuk ontatván, attól fogva pusztában állott vala annak is I. Rákóczi György
fejedelem romlását felépítvén, mind tornyostól szépen héjazat alá vette, s tornyába is
harangot öntetett” - Szalárdi János Siralmas krónikájából. A szövegből nem tűnik ki a
templomkastély és a kamaraház udvarának elkülönülése ebben az időszakban.
A 17. században a templomtól délre fekvő területet megerősítik, mely erődítmény ma­
radványai napjainkban is látszanak. Az erődítés északi oldala a templom.
A kamaraház templomtól északra húzódó udvarának megerősítéséről nincsenek ebből
az időből adataink. Talán az állam és a város közötti ellentét az oka, hogy a város polgá­
rainak tulajdonát képező templomkastélyt erősítik az állami tulajdont elhanyagolva.
Nyomon követhetjük az ezt követően történt telekfeldarabolást: a 17. század elején a
kolostortemplom a tőle délre húzódó erődített területtel együtt az Ótordai Református Ek­
lézsia tulajdonába került; ugyancsak az Ótordai Református Eklézsia tulajdonába került a
templomtól északra húzódó gyümölcsös; a Kamaraháztól délre fekvő területet fiúiskola
építésére adományozza Apafi Mihály 1671-ben a Református Eklézsiának; a Kamaraháztól
északra levő parcella a Wesselényi család birtokába került.
A megmaradt telek 1902-ben a „Torda város közönsége” javára átjegyeztetik. Ugyan­
ebben az évben a telek piacfrontra eső részére felépül a Posta- és Pénzügyi palota eklekti­
kus épülete. A Kamaraház épületét 1907-ben közművelődési házzá nevezik ki, majd 1911—
1913 között Lux Kálmán tervei alapján felújítják és restaurálják.

8 Tordai telekkönyv 1760. sz.

9 Harmath D. 1913
10 Opriş, I. 1988
 138 Vass Erzsébet

A kamaraház épületének története

A több szakaszban épült kamaraház első változatának építési idejére vonatkozó pontos
adataink nincsenek. A most folyó helyreállítási munkálatok során sem végeztek kormeg­
határozó laboratóriumi vizsgálatokat.
A reneszánsz átépítést megelőző korokból nagyon ellentmondásos adatok maradtak
fenn. Entz Géza az 1526-ban említett Szent Erzsébet ispotályt helyezi ebbe az épületbe, ám
forrásként az adattárat említi, a mellette levő templomot Szent István johannita kolos­
tortemplomaként tartja számon.
Kővári László a johanniták, kórházas keresztesek rendjének Szent Imre kolostorát a mai
városháza terére teszi, amely akkor a város szélét képezte. Bár, mint tudjuk, a johanniták
ispotályalapító és betegápoló szerzetesrend, mégsem valószínű, hogy a Szent Erzsébet is­
potály ebben a többszintes épületben működött volna.
Ha viszont az ingatlan birtokviszonyait vesszük kiindulópontnak, és a mai református
templom köré emelt épületkomplexum tagjaként vizsgáljuk, építésének kezdete a 14. szá­
zad végére, a 15. század közepére tehető. A kolostorhoz tartozó terület nagyságáról Orbán
Balázs hű képet ad Torda város és környéke című munkájában, idézve a 12-15. századi
határjárások jegyzőkönyveiből.
Egy tény: a több szakaszban készült épület első alakja középkori, 15. századi torony,
talán a kolostort körülvevő erődítés bástyája volt, amelyet még az 1580-as évek előtt bő­
vítettek észak felé egyosztatú, pincés helyiségekkel. A torony első emeletén Lux Kálmán
munkálatai során feltárt gótikus ablakkeret maradványa igényes kivitelezésével az épület­
nek a kastélyegyüttesben elfoglalt rangosabb szerepére enged következtetni. Az épület
funkciója ebből a korból ismeretlen.
Legnagyszerűbb alakját az épület a Báthori Zsigmond fejedelem idején, 1581-1594 kö­
zött történt sókamaraházzá való átépítése után nyerte. Ekkor kolozsvári kőfaragó műhelyek
mesterei dolgoztak a kamaraházon: Brassay Ambrus - 1590, Keomies Dabo Lőrinc -
1590, Kuthy János - 1592, talán Képíró Péter - piktor, fiindáló mester: az olasz Genga Si­
mon. Ezt követően a kamaraházon csak javítások, karbantartások történtek, a 20. századi
restaurálásig. A történelem viharai során mindegyre veszített pompájából, talán volumetri-
ájából is. A sóhivatal hanyatlása az épület lepusztulását vonta maga után, megszűnte pedig
funkcióváltást.
A szájhagyományban elterjedt különböző elnevezések, mint a Bocskai-ház, Bethlen-
fejedelmi lak, Fejedelmi ház, melyekből a román szakirodalom is átvette a Fejedelmi ház,
Fejedelmi palota elnevezést, a ház megmentését célzó, 1907-ben elkezdett népszerűsítési
akció része, mellyel a polgárok és az állam támogatását igyekeztek megnyerni. Az akciót
siker koronázta, Lux Kálmán vezetésével sikerült a Kamaraházat megmenteni a pusztu­
lástól, sőt új értékekkel gyarapítani.
A II. világháború után az épületen különböző javításokat, korszerűsítéseket végeztek, a
legszámottevőbb most van folyamatban.

A tordai sókamaraház építészet- és művészettörténete

A több korszakot átfogó épület elsőként a Szent István (Imre) johannita (ágostonos)
kolostortemplomát körülvevő épületkomplexum tagja volt, bár az sincs kizárva, hogy az
üresen maradt kolostor udvarának falait építik ki a 15. században kastéllyá. Entz Géza a
kolostor épületeit a templomtól délre helyezi. A kolostor udvarát határoló falak körvona­
láról pontos adataink nincsenek, a régészeti kutatásokat a terület beépítettsége, valamint a
mai múzeum udvarán végzett talajszilárdítási munkálatok akadályozzák.
 A tordai sókamaraház 139

A johannita rend Szent István-kolostortemplomát Entz Géza a 13. század végére datál­
ja, mely a kerci műhely munkásságának lenyomatát viseli magán, a kolostor egyéb épüle­
teit a templom déli oldalára teszi.
A templom a 14. században díszes előreugró gótikus északi és nyugati kapuval gazda­
godott. Az északi kapu és a tőle északnyugatra eső kamaraház - abban az időben torony -
díszes kiképzése az ott lakók rangjára enged következtetni, ezt alátámasztja a 13. század
óta 126 alkalommal megtartott, több hétig is elhúzódó országgyűlések sorozata.
A mai épület legrégebbi eleme a délkeleti sarok, melyet egy emeletes torony képez. A keleti
homlokzat emeletén Lux Kálmán előtárta egy kőablakkeret töredékét, melynek késő
gótikus művészien faragott pálcái a pontosan datálható Nagypiac téri plébániatemplom
(épült 1468-1504) faragott kőelemeivel mutatnak analógiát.
A tornyot, melynek a magasságára nincsenek utalások, később bővítik északra és talán
nyugati irányba is. Az északi bővítések nyomon követhetőek a keleti homlokzaton, míg a
nyugatira a mai nyugati termek fölszintje alól előtárt régebbi alapmaradványok utalnak. E bő­
vítésekből mára csak két földszinti terem (a mai előcsarnok és az irodák helyisége), va­
lamint a két dongaboltozatú pince terme maradt ránk. A most folyó munkálatok feltárták
északra a harmadik, a többire merőlegesen boltozott, a többivel egybenyíló pince helyisé­
gét, mely a Lux helyreállítása óta szakadt be. A torony ma délkeleti sarokszoba, pince
nélküli földszintje boltozott volt, ugyancsak boltozatindító kőkonzolok maradtak meg az
északi bővítések földszintjén.
A középkori épületből a bejárati ajtó és a déli sarokszobába nyíló ajtó csúcsíves kőke­
retei, valamint egy aprócsúcsára állított négyzetes kő ablakkeret maradt ránk.
Biztos adatokat a reneszánsz átépítés idejére vonatkozóan tudunk. 1581-1594 között,
Báthori Zsigmond fejedelem uralkodása alatt az épületet átépítik sókamaraházzá, az épület
így elnyerte a legteljesebb alakját. A meglevő épületet nyugatra két új szobával bővítik L
alakúvá, és valószínűleg az egész épületet magasítják egy emelettel (erre utalnak a rene­
szánsz elemek). Megtartva a földszint középkori elemeit, csak az újonnan épített részek
kapnak reneszánsz jelleget. A piac frontja felé elkészült az udvar galambbúgos kapuja,
melyen a Báthoriak címere és a következő felirat állt: REGNANTE ILLVSTR1SS1MO
PRINCIPE DOMINO / DOMINO SIGISMUNDO BATHORI / DE SOMLIO VAIVODA
REGNI TRANSYLVANIAE / MAGNIFICO DOMINO IOANNE GICZY CAMERA-
RIO... GASPARE BARTHAKOVIT PORTA LAPIDEA ERECTA EST / ...FACIENTES
NEMINEM TIMEMVS
A kamaraházon a következő századok során végzett munkálatok csak szegényítik az
épületet. A sok háborút nem vészelte át nyomok nélkül, 1658-ban leég. Ám az északi
szárny az emeletét, a keleti homlokzat a külső lépcsőit a mindinkább szegényítő javítások
során veszti el.
1818-ban egy általános tatarozás folyamán, amikor a Rákos-patak gyakori áradásai
miatt fellazult talaj okozta komoly repedésekkel gyengített épület falait támpillérekkel
próbálták megerősíteni, a keleti homlokzat oszlopokon nyugvó erkélyét elpusztították, az
egész épület külsejét megszegényítették, belső tereit átrendezték. A földszint két nyugati
szobáját félköríves nagynyílású falakkal felosztották, úgyszintén az emeleti nagytermet, az
ún. „ebédlő palotát” is.
1883-ban lebontották a nagypiacra nyíló Báthori-címeres galambbúgos kaput, melynek
feliratát 1913-ban a restaurált kamaraház főhomlokzatára rakták.
1911-1913 között a kamaraház épületét restaurálták és új rendeltetéssel látták el. Ekkor
az épület belső tereit is átalakították. Az emeletre az előcsarnokból belső kőlépcső vezet fel
a faoszlopokon nyugvó előtérre, ahonnan a délkeleti sarokszobába, akkori könyvtárba, és a
 140 Vass Erzsébet

nyugati termek egyesítéséből keletkezett nagyterembe lehet érni. Az előtérről az új

kőerkélyre is nyílik ajtó. A lépcső első pihenőjéről fedett tornácra lehetett kimenni (ma a
teremőrök szobájává alakították), a második pihenőről a padlástérre. A pince - ahova az új
fűtésrendszer központja került - lejárata is módosul, az eredetit helyszűke miatt lezárják,
és az új emeleti feljárat alá helyezik a pincelejáratot, melynek első fordulójáról az udvarra
és a mellékhelyiséghez lehet érni.
Az 1913-as példaértékű helyreállítás igényes kivitelezése ma már műemlékszámba
megy, teljesen indokolt és optimális megoldása a történelem folyamán létrejött bonyolult
helyzetnek. Az első világháborút követően számottevő javítások nem szükségeltettek és a
múzeummá válás sem tett szükségessé szerkezeti változtatásokat.
A II. világháború tatarozásokat tesz szükségessé, melyek szakszerűtlensége a mai
problémák forrása (a pinceboltozat tégláinak fugáit cementhabarccsal töltik ki, nem tar­
tották karban a csatornákat stb.), és nem minden munkálatot előzött meg tervezés.
1955-ben az 1160/55-ös minisztertanácsi határozat nyomán felkerül a romániai műem­
lékek listájára a tordai Curia - Casa Fiscului - Muzeu (Kúria - Fiskusház - Múzeum) el­
nevezéssel, máig megtartva műemlék státusát.
1964-ben az akkori néptanács tervezőirodája készített egy tatarozási tervet (27/1964
számút), melyben tetőszerkezet-javításokat, pincefelújítást, cserépcserét, kéményépítést
irányoztak elő és valósítottak meg.
1971-1972-ben a Constructorul kolozsvári cég készített javítási tervet 14/S szám alatt,
és ugyanazon cég kivitelezésében a délkeleti sarok földszinti és emeleti födémjét vasbe­
tonra cserélik ki, a villanyhálózatot kibővítik, belső és külső falak vakolatának kijavítását,
a termek parkettázását, gázfűtésű csempekályhák építését, falak, ajtó- és ablakkeretek, va­
lamint egyéb faelemek (faoszlopok, korlátok, födémek) lefestését, cserép és csatornaele­
mek cseréjét valósították meg.
Az épület meghibásodását fokozta a 70-es évek áradásai által fellazult talaj, valamint az
épület keleti oldalán történt utcaszint emelése és aszfaltozása. A Lux Kálmán vezette
helyreállítást követően az utcaszintet 3 lépcsőfok mélységig csökkentették, de ez mára
feltöltődött, hogy az utcaszint és a belső szint közötti különbség már csak 10 cm.
A múzeum vezetősége már a 80-as évek óta sürgeti a javítások elvégzését, ám csak a
90-es évek elején kezdték meg a helyreállítási terv összeállítását.
A kolozsvári Institut Proiect Rt. tervezőintézet által 1991-1996 között elkészített kon-
szolidálási tervet nem alkalmazzák szerény elképzelései miatt. Jelenleg a besztercei Crea­
tiv Group Rt. restauráló és konszolidáló tevékenységet folytató cég végzi a helyreállítási
munkálatokat építőtelepen kiadott rendelkezések alapján.
A még nem véglegesített helyreállítási terv vezetője a bukaresti Ion Mincu Építészeti
Egyetem két professzora: Virgil Polizu építész, a Műemlék-restauráló Tanszékről és Dán
Ionescu építőmérnök, a Statika Tanszékről.
Az archeológiái kutatásokat Horaţiu Groza muzeográfus végzi. A most feltárt pincében,
valamint az épület belsejében és külső szűk kerületén az eddigi leletek között edény- és
kályhacserepeket, állati csontokat és pénzérmét találtak. A nyugati szobák taposószintje
alatt feltárult egy kisebb épületszámy alapja, melynek repedései a régi idők talaj lazaságát
bizonyítják. Ugyancsak most tárták fel a beomlott északi pincét. A megfogyatkozott
területű udvaron már alig lehet régészeti kutatásokat végezni és kezdeményezni, mert a 90-
es évek helyreállítási munkáinak első fázisa a patakig terjedő területek megszilárdítása, a
Rákos-patak medrének támfallal való ellátása volt.
A helyreállítási munkák, melyeket a súlyos szerkezeti meghibásodások tettek szüksé­
gessé, jelenleg is folynak.
 A tordai sókamaraház 141

A sókamaraház típusát a középkori középületek és a reneszász udvarházak között keres­

hetjük. Tömegalakítása a középkori városi középületeké, míg külsején reneszánsz elemeket
visel.
Masszív volumetriáját nem törik meg függőleges vagy vízszintes elemek. A kőlábazat­
tól az eresz kőpárkányzatáig csak kőkeretes nyílások törik meg, keleti homlokzatát pedig a
bejárati ajtó fölötti kőerkély emeli ki.
Földszintjén szemöldökpárkányok nélküli gótizáló kőablakkeretek, a bejárati ajtó csúcs­
íves kőkerete, valamint a keleti homlokzat földszintes szárnyának csúcsára állított négy­
zetes kis ablaka utalnak a középkori épületrészekre.
Emeleti és nyugati szárnyának földszinti ablakai is reneszánsz faragású kőkeretesek. A
mai kőerkély is igyekszik beilleszkedni ebbe a reneszánsz hangulatba, melyet eredetileg a
lebontott, kőoszlopokon álló erkély, melyre nyitott lépcső vezetett, képviselt.
Mai külsejét az 1913-ban befejezett helyreállítás után kapta.
A 20. század eleji helyreállításról Lux Kálmán, a vezető építész jelentéséből kaphatjuk
a leghűségesebb képet: „Eredetileg nagyon egyszerű, csak egyetlen sor helyiséget magába
foglaló földszintes épület lehetett, melynek egy része, a mai előcsarnok és gondnoki lakás,
nemkülönben a csatlakozó, most lebontott kapualáhajtó alatti rész dongaboltozatos pincé­
vel volt ellátva. A pincébe még most is látható két köríves záródású gót ízlésű ajtókőkeret
alakítása valósággal kormeghatározó. De a 15. század ízlését mutatja az előcsarnok föld­
szinti sarokszobaajtó kőkerete is. Az előcsarnok földszinti részébe még a múlt század ki­
lencvenes éveiben látható volt eredeti elhelyezésében egy aránylag kis méretű ablakkőke-
ret, melynek köveit a postaépület építése alkalmával kibontották, hogy helyére egy ideigle­
nes ajtót létesítsenek. A kövek azonban fennmaradtak, így módomban állott a földszinti
rész gót ízlésű ablakait eredeti alakításnak és tagozatoknak megfelelően elkészíttetni.
Ugyancsak ezen első építési kor maradványainak tekintendők a gondnoki lakás szobájában
látható csúcsra állított kicsiny négyszögletes ablaknyílás kőkerete és a földszinti sarokszo­
bában és a gondnoki lakásban látható mennyezettartó kőkonzolok.
A helyreállító és átalakító munkálatok megkezdése alkalmával foganatosított vakolatle-
verési és feltárási munkák igen érdekes nyomot derítettek fel, melyből következtetni lehet az
építési idény korára. A főhomlokzat első emeletén a jelenlegi könyvtárhelyiség falában
ugyanis egy igen szépen faragott pálcamüves háromosztású késő gót ablak kőkeretére buk­
kantunk, mely nyomokat láthatóvá tettem. Az ablak stílusa Mátyás király korának jellemző
sajátságait mutatja, nagy mérete pedig arra enged következtetést, hogy az akkori fogalmak
szerint előkelő terem világítására szolgált. Nem valószínűtlen, hogy Mátyás király tordai
tartózkodása alkalmával ezen, úgynevezett fejedelmi palotában szállt meg. Sajnos, nem áll
módomban az említett könyvtárhelyiséget ezen eredeti ablakkiképzéssel eredeti alakjába
visszaállítani. A késő gót kiképzésnek egyéb nyomára nem akadtam.
Annál több műrészlete maradt fenn a 16. század közepén dívó renaissance építkezés­
nek, midőn az épületet átalakították és kibővítették. Itt különösen megemlítendők az eme­
leti helyiségek ajtó- és ablakkőkeretei. Az említett renaissance ajtó- és ablakkeretek tago­
zása némileg még a gót stílus rendszerére emlékeztet, mert a függőleges kőszálakon a
profilt nem vezették le a talp-, illetve a küszöbkőig, hanem bizonyos magasságba a tago­
zatot vízszintes irányba térítették.
Érdekes a fogsorral ellátott szemöldökpárkány alkalmazása, melyet az emeleti abla­
koknál láttunk, a földszintieknél a változatosság kedvéért szemöldökpárkányt egyáltalán
nem is alkalmaztak. Figyelemreméltó 16. századbeli maradvány a két teremből egyesített
előadóterem famennyezete. A két terem famennyezet gerendái azonos rajz szerint ké­
szültek, de a megmunkálási módjukban alig észrevehető különbséget lehet megállapítni.
 142 Vass Erzsébet

A 19. század elején az épület gyökeres átalakításon ment át. A renaissance ablakok
osztóköveit eltávolították, magukat a köveket pedig egyszerűbbre átfaragták, illetve az
akkori ízlésnek megfelelően átalakították. Ezen átfaragás emlékei gyanánt említhetők a
könyvtárszoba ablakai, de még figyelemreméltóbbak e tekintetben az előadóterem átala­
kított ablakai, melyeken az eredeti szemöldökpárkányok épen meghagyattak.

A tordai sókamaraház. A köztudat „fejedelmi ház"-ként tartja nyilván.

Már valószínűleg az előbb említett átalakítás alkalmával pusztították el a faragott kő­
oszlopokon nyugvó szabadlépcsőt, mely minden valószínűség szerint fából készülhetett és
az esővíz behatásai ellen messze kiugró eresszel volt megvédve. Az összes helyiségeket
választófalakkal megosztották és az egész épületet eredeti jellegétől megfosztották.
A 19. század végén a roskadozó falakat támpillérekkel igyekeztek támogatni. De a tám-
pilléreket sok helyen az épület szerkezetének nem megfelelő részén alkalmazták, hogy
azok az épület falaitól csakhamar nyolc-tíz centimétemyire elváltak.
Az egész épület a munkák megindításakor egy roskadozó alkotmány szánalmas benyo­
mását keltette, melynek zsindelyfedte tetején mindenütt becsurgott az eső- és hóvíz, a falak
össze-vissza repedezve, helyenkint a behatoló nedvesség által teljesen szétroncsolva, a
füsttől átitatva, a padlók legnagyobbrészt elrothadva.
A helyreállítás művének meglehetős nagy nehézségekkel kellett megküzdenie, melye­
ket csak fokozott a postaépület közelsége, mely a szabadlépcső megoldásának lehetőségét
egyáltalában kizárta. Költséget okozott a nagyarányú tereprendezés, illetve földeltávolítás,
melyet a földbe süllyedt épület kiemelése tett szükségessé. Nehézséget okozott a lépcsőház
méltó megoldása, a mellékhelyiségek célszerű elhelyezése, a pincelejáró és padlásfeljáró
helyes elrendezése, a régi megroppant fedélszék megerősítése. Korlátot szabott a rendelke­
zésre álló összeg meghatározott volta, melyet túllépni nem volt szabad. Viszont a stil-
 A tordai sókamaraház 143

szerűség megkövetelte, hogy minden ajtó, minden ablak változatos alakításban rajz szerint
készíttessék. Az előcsarnok mennyezetei, főlépcső feljáró tölgyfakorlátja, mindenféle épí­
tészeti részlet mindmegannyi külön-külön rajz szerint készült.
Iparosaink igyekeztek feladatukat tőlük telhetőleg jól megoldani. Külön kell kiemelnem
Király József tordai építőmestert, B. Bak Lajos kolozsvári asztalos-, Mátrai Zoltán buda­
pesti, Miskoczi tordai lakatosmestereket, Majoros budapesti üvegfestőt, Heuffel Sándor
budapesti központi fíítőberendezőt, kiknek a közreműködésével mellett sikerült a munkála­
tokat végrehajtanom és a félig-meddig romban heverő épületet új, nemes hivatásának meg­
felelő módon karba hoznom.”
A két csúcsíves földszinti ajtókőkereten kívül minden más nyíláson 1913-ban készített,
az eredetiek mintájára faragott kőkeret áll, az ajtók mintájául egy reneszánsz kerettöredék
szolgált. A faragott kőerkély is ekkor kerül a főhomlokzatra, valamint az erkélyajtó fölé a
lebontott kapuról származó Báthori-címer is, amelyet ma a múzeum lapidáriumában őriz­
nek, a bejárati ajtó fölé helyezték a ma is látható feliratát: REGN NILLVSTR1MO PRIN
DNO DNO... VS... VN BATHORI DE SOMLIO VAIVODAO REGNI TRANSYL /
MAG... CO DNO IOANNE G1CY CAMERAR... SPARE BAREI... POVYT PORTA
LAPIDEA ERECTAEST A / FACIEN NEM IL..M TIMEMVS
Az emeleten az erkélyajtó és egyik ablak között belülről ez a szövegtöredék áll: MA­
NEA F... IORES SPES F... ARITAS TRIA... ET

A tordai sókamaraház történeti beisőtereinek leírása

A kamaraház enteriőrére pontos leírást adnak az 1660-as és 1677-es leltári listák, me­
lyek közül az alább idézett 1677-es a részletesebb.
„Vagyon Tordán Kamaraház, Sóaknák, és azokhoz tartózó dolgok.
Az Kamaraház udvarára nyílik egy kétfelé nyíló hitván deszkás kapu melyek sarkain
vas csap 2. vaskáva 2, retesz 1, reteszfö is 1, kis ajtaján is vas sark 2, pánt 2, retesz 1, re-
teszfö is 1, lakat kolcsostól 1.
Az kamara ház udvarának kerítése dél felől leszás fövény, az mészárszéknél is, az is­
tálló véginél is egy darab is, az többi kőfal.
Ebben az udvarban vagyon egy kamaraház, konyha, istálló, szekérszin is.
Az kamara ház kőből épitettett jó sendelyes fedél alatt alsó és felső renden.
Pitvar. Ennek ajtaja bellett párkányos, vagyon rajta sark 2, pánt 2, bevonó 1, vaskilincs
1, kilincstartó 1. az pitvar felső gerendái padolatlan vadnak.
1. Bolt. Az pitvarból mennek az Boltba melyben az Kamara ispán szokott lakni ennek
ajtó mellyéke tölgyfából való, nyíló ajtaja jó bellett párkányos, rajta sark 2, pánt 2, jó fel­
szer zár 1, köles 1, fordító 1, ütköző 1, bevonó 1, ablaka 1. Ebben vas rúd felnyulólag 2,
keresztül is 1. Üveg ablaka fába foglalva újonnan csináltatott két öreg kristályüveg benne.
Vagyon az boltban új zöldmázas kályhákból csinált csipkés pártázatú belül fűtő kemence,
melynek szájában egy pántvas.
Ugyanitt régi hosszú asztal 1, padszék 1, parasztfogas 1, nyoszolyal, fejér almáriu-
mocska 1.
2. Bolt. Ebből az boltból más boltba nyílik egy bellet ajtó melyéke deszkával bellet,
vassal foglaltatott az kőfalhoz. Ezen vagyon vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfö 1.
Vagyon itt ó cseber 1, cipótartó pad 1, abrak cipó 250, legumina láda 1, szarvas teknő 1,
újkapa 3, ó kapa 2, új felszerhám 3, vászonsark 3, magyarországi apró singvas 3. Apró
darad (?) 11. Lencse egy fazékban 20 ejtel, borsó 20 véka. Árpakása egy véka 3 ejtel.
Innen az ámyékszékre szolgál egy ajtó ezen is vas sark 2, pánt 2.
 144 Vass Erzsébet

1. Szoba: Az boltból visszatérve az pitvarba és onnan napnyugat felé tartván, az nagy

szobára, ennek ajtó mellyéke fából vagyon, nyíló ajtaja párkányosan bellet, azon vas sark
2, pánt 2, bevonó 1, kilincs 1, kilincstartól, faszegezőjének iszkábája 2, ütköző 1.
Rossz lantomás ablaka 2. Vagyon benne belölfutő fényes kályhás kemence melynek
szájában pántvas. Mellette ismét ugyanafféle kályhákból kivülfutő formára csinált ke-
mencécske, melyet az másikból szoktak fűteni. Az falon 3 darab fogas egy parasztasztal,
két padszék. Vagyon ezen házban egy fenyődeszkából csinált rekesz, azon vagyon egy
párkányos fejér ajtó melyen vassark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1, ütköző 1, fa tolózárjának
két iszkábája, paraszt nyoszolya 1, az falon egy toljo deszka, azon is reteszfő 1.
2. Szoba: Ezen házból nyílik más házra egy ajtó, melynek fa mellyéke nyíló ajtaja jó
bellet párkányos. Az ajtón vassark 2, pánt 2, bevonó 1, retesz 1, reteszfő 1, lakat kolcsostól 1,
faszegezőjét tartya 2 iszkába. Ablaka 1, fákkal berakva. Felső padlása megh vagyon geren-
dázva, de padlás nélkül vagyon azon 2 szál hajó deszka, apró fürészdeszka 1, (...?) bőr 1.
Ezen házban vadnak nagy deszkarekeszek melyekben búzát, árpát és holmi leguminát
szoktak tartani. Innen is az ámyákszékre nyílik egy fél ajtó, melyen vas sark 2, pánt 2, re­
tesz 1, reteszfő is 1.
Az felső rendben (?) vagyon 3 palota, kettő puszta, előtte vagyon 2 lábon álló folyosócs-
ka, az alat a pince torka felett való nyílt tomácz deszkás párkánya. Ezekre szolgáló fa grádics
is melyik alsó részén egy felszer ajtó ezen vas sark 2, pánt 2, fa kilincse, kilincstartója.
Egy Ebédlő Palota felmenve az garádicson fából való ajtó nyílik melyik ajtó nélkül
vagyon fenyőfából vagyon. Ablaka 6 tokok és szemek nélkül az 5 fenyőfa az hatodik egé­
szen kő. Az falban három darab pohár szék helyt.
Ennek a palatnak első része, mint a második, az harmadik palatnak is fenyő gerendákra
fenyő deszkákkal parkanyosan megvagyon padolva, csak tapasztás híja, ahol penig az
pitvar felett padolatlan. Vagyon itt hosszú hajó deszka 1, aprófűrészdeszka is 1.
2. Palota: ennek ajtajának melléke, küszöbe, szemöldöke egészen faragott kőből va­
gyon, azon egy felszer deszka ajtó melyen vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1, ablaka 2.
Amyékszékre nyilo ajtó melléke fenyőfa, nyilo ajtó nélkül szék nélkül.
3. Palotának is gyalulatlan fenyő deszkából való nyíló ajtaja felszer azon vas sark 2,
pánt 2, retesz 1, reteszfő 1, lakat kulcsostól 1. Kőablaka 2, egyiken régi tok meg vagyon
abban ablak szemecske üveg nélkül 2, vassarkocskák rajta az fordító is.
Az ebédlő palotából észak fele menőleg vadnak 2 puszta palatak, az amelyik felső ge­
rendáit felrakták de padolattlanok az alján penig sem gerenda sem deszka.
Pince: Az kamara ház előtt vagyon egy kőből rakott pince, külső és belső ajtaja felszer
ajtó mellyékei tölgyfából vadnak. Az két ajtón vas sark 4, pánt 4, retesz 2, reteszfő 2, lakat
kolcsostól hozzá.
Vagyon üres búzás kas 2. Ebben az pincében egy öreg szuszék az előbbi inventar sze­
rint kellett volna lenni (...).
Vagyon cseber 11, bornak 60, búzának 20, de nem találtattam.
Vagyon átmérő véka 1, Egy hordó káposzta, egy régi tölgyfa kád, egy jó cseber, sza-
puló cseber is 1. Gyertyás láda 3, ezekben gyertya 3600, jó vászon zsák 9, targoncának
bikfa deszka 8, fürészdeszka 2.
Az mészárszék boronából volt, szalmával fedett, ennek leeresztő táblája 1, azon vas
sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1, ajtaján is hasonló képpen vas sark 2, pánt 2, retez, re­
teszfő rajta.
Az istálló kőből rakott, mellette elől mindvégig tornác szarufákra (...?) jó sendelyes fedél
alatt húzó gerendáinak fövény padlása, az tornácnak hasonló képpen. Ezen istállóban 2 rendben
jó fövény jászol affélét saroglyák vadnak felkötözve, honnan az lovak az szénát eszik. Felszer
 A tordai sókamaraház 145

ajtaja 3, azon vas sark 6, pánt 6. Vagyon itt hosszú hajódeszka 12. Ennek az végiben vagyon
egy istálló melynek oldala tapaszos fövény, ezen vagyon egy félszer deszka ajtó, vas sarkos,
hevederes hosszú fenyődeszka jászol benne. Ennek is az végiben vagyon egy szekér szin, ahol
vagyon egy faborona, ugyanitt vagyon egy jó szán is rudastól.
 146 Vass Erzsébet

Konyha: Az konyha kőből rakott jó sendelyes fedél alatt. Ennek felszer ajtaján, vas sark
2, pánt 2, ütköző 1, leeresztő tábla kettő azokban vas sark 4, pánt 4, vagyon itt egy hitván
rossz asztal, amellett padszék 2, más holmi is. Egy embernek való padszék 2, fias asztal 1,
dagasztó teknő 1, teknőláb 1, szita 2, rossz hitván üst 1, fa (..?) 4, kisteknő 2, nagy vas
nyárs 1, kissebbis 1, vas serpenyő 1, cseber 1.
Kút: kőből rakott jó gárgyás sendely fedél alatt, az kereke végin vas karika 2, egy ostorkö­
tél, az végén vagyon vasabroncs foglalójával együtt. E mellett vagyon egy kővályú. (...)
Veteményes kert: az udvaron kívül vagyon 2 csüres kert is 1.
Az első veteményes kertre az kamara ház pitvarából nyílik egy felszer ajtó melyen vas
sark 2, pánt 2, retesz 1, fa zárjához reteszfő 1, vaskilincse, kilincs tartója.
Ezen kert vagyon az kamara ház mellett napnyugat felől egy részén kő fallal nagyobb
részén leszás fövénnyel vagyon bekerítve, néhol nyitott leszázást kíván. Ezen kertbe egy
karfás grádicson le menve vagyon rajta egy felszer ajtó vas sarkos pántos. Ezen retesz és
reteszfő. Vagyon ebben holmi vetemény úgymint fokhagyma, mogyoróhagyma, saláta,
Egy darabja ezen kertnek szőlővel vagyon beültetve, nem lévén veteménynek való. Az
középső mezején is szőlővel ültetve be, lugas formára, vadnak itt holmi gyümölcsfák is
úgymint almafák, megyfák és szilvafák.
Vagyon itt egy jégverem is, egy szalmával fedett, most teli jéggel.
A halastócska is vagyon itt egy melyet mivel most tisztították volt a vizet kibocsátották
belőle, most nincs viz benne, vagyon itt egy kőasztal is kőlábastól.
Ezen túl vagyon más veteményes kert is kőrös kőmyül jó támaszos fövénnyel bekerítve.
Ez is mostan holmi tavaszi veteménnyel teli, most jó vetemény benne.
Erről nyilik az csüress kertre egy felszer ajtó melyen vas sark 2, pánt 2.
Csűr: az csüres kertnek nagyobb része jó leszás támaszos fövénnyel vagyon bekerítve
két darab helyen pedig tövissel és holmi ággal vagyon becsinálva és elis vagyon árkolva.
Ezen kertnek deszkás kapuja, melyen vas csap 1, vas káva 1, retesz 1, reteszfő 1, emellett
egy felszer kis ajtó, melyen is vas sark 2, pánt 2.
Vagyon itt egy ágasokra fenyő fákra épített, szalmával jól megfedett csűr, melyik két
fövény oldalai tapaszosok.
Ugyanitt vagyon egy ágasokra csinált ökör istálló tizenkét bokor szarufákra lécezett és
sassal fedett huzó gerendák tartják melynek az viz felől való oldalának több fonás kíván­
tatik, három fa sarkon forgó ajtó rajta, 2 fövény jászol benne. Ezen istállóban vagyon
mintegy két szekér széna, melyet a kolosi széna helyébe kell adni.
Ugyan az Kamara ház udvara felől vagyon, egy marha rekesz, körös-körül jó leszás tá­
maszos kerttel bekerítve melyre nyilik egy felszer ajtó kin vagyon vas sark 2, pánt 2, retesz
1 ,reteszfő 1.
Vagyon itt még béres szolga 4. ezek keze alatt vagyon most béres ökör 6 (Az előbbi
inventárhoz 4 deficitis.) Azok amelyek most jelén vadnak mind jó szolgálatra való marhák,
nem alábbvalók az előbbieknél. Az 4 ökör is dög, min holtanak el közönséges lévén dögi
az marháknak az országban.
Béres szeker vagyon most 2, mik minden fa és vas eszközökkel mostan jók mások va­
saival, foga karikáival, és egyéb eszközökkel, ezek vasas lőcs kávái 8. Tanier karika 11,
csatlóhám 2, Derékszög 4, öreg kötél 2, járom 10 (...) csikóit 8, kerék agyain (...) karika 26.
Jó kész eke 2, azokhoz való laposvas 2, Elosszú vas is 2, faragó fejszel.
Fejős tehén vagyon mostan 2, Ezek botjai 2, harmadfű ünő 1, tavalyi ökörborjú 1. (...)
Disznó esztendős 6, tavaly süldő 12, ezek most mind Kolozson vadnak.
Tyúk vagyon itt 12, kakas 1, lúd 6.
Ezek után a külső vagyon és a sóaknák felsorolása következik.
Sas Péter

P á v a i V á j n á E l e k k é z ir a t o s m u n k á j a a t o r o c k ó i bá n y á sz a t
ÉS KOHÁSZAT ISMERTETÉSÉRŐL

Pávai Vájná Elek munkája alcíme szerint tulajdonképpen Gorove Istvánnak, az akkori
„földmívelés-, ipar és kereskedelemügyi m. kir. miniszternek” tett jelentés. Nem szépiro­
dalmi mű, hanem munkásságához, tevékenységéhez illő bányászat- és kohászattörténeti
szaktanulmány.
Pávai Vájná Elek 1820-ban - a pontos dátumot nem ismeri a szakirodalom - Nagy-
enyeden született s Budapesten hunyt el 1874. május 13-án. Az egykoron méltán híres
Selmecbányái Bányászati Akadémia elvégzése után európai egyetemeken - Bécsben, Ber­
linben, Párizsban és Londonban - képezte tovább magát. Az akkoriban igencsak távoli
Észak-Amerikában is tanulmányutat tett. Humboldt ajánlatára geológusként részt vehetett
D. Wilke dél-amerikai expedíciójában. Miután Nyugat-Indián keresztül visszatért szűkebb
hazájába, Erdélybe, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egylet múzeuma - korabeli
kifejezéssel - „természetiek tárának” őre lett. 1870-től egészen haláláig Budapesten, a
Magyar Királyi Földtani Intézet térképező geológusaként tevékenykedett. Egyike volt a 19.
század elsőrangú, úttörő geológusainak.
Kiemelkedő természettudós volt, szakmai berkekben köztudott a tengeri sünökkel
(echinoidea) foglalkozó munkássága. Ezen a szakterületen kiváló, európai szintű szakér­
tővé fejlesztette magát. Magyarországon megteremtette ennek a területnek a szakirodalmát,
Franciaországban pedig az ottani legkitűnőbb szakerők mellé zárkózhatott fel mun­
kásságával. Tevékenysége széles körű elismertségéhez gazdag ismeretanyagával, ragyogó
nyelvtudásával és egyéniségének erős kritikai hajlamával járult hozzá.
Többször is foglalkozott Kolozsvár környékének geológiai állapotával: Kolozsvár és
környékének földtani viszonyai (Pest, 1871), majd a három év múlva megjelentetett Ko­
lozsvár és Bánfi-Hunyad közti vasútvonal ingatag talajának geológiai szerkezete (Bp.
1874). Az 1871-ben kiadott monografikus jellegű értekezésében elsőként foglalta össze
Kolozsvár és környéke földtani viszonyainak problematikáját. Munkája legértékesebb ré­
sze az őslénytani fejezet. Paleontológusként több új, eddig ismeretlen fajt írt le, határozott
meg, rajzokat, ábrákat is közölt róluk. Az őslénytan magyar szakkifejezéseit gyarapítva, az
általa megismertetett eocén-kori vezérkövületet gróf Esterházy Kálmán országgyűlési
képviselőről, az Erdélyi Múzeum-Egylet igazgató-választmányának elnökéről nevezte el
(Gryphaae Esterhazy). Európai szintű látóteréről tett bizonyságot a darwini tanok elfoga­
dásakor és terjesztésekor. Földtani és őslénytani kutatásai révén meghatározó, markáns
tagja a mostanában már sajnálatosan elfeledett Böckh János, Hantken Miksa, Hoffmann
Károly és Koch Albert fémjelezte bányász-geológus nemzedéknek, akik a Földtani Intézet
megalakulásától fejtették ki munkásságukat. Pávai Vájná Elek a magyar földtan olyan 19.
századi úttörő képviselője volt, aki őslénytan-központú kutatásaival a hazai paleontológia
alapjait is lerakta. Ebben a témakörben megjelent munkái: Petrefakten aus Nordost-Sieben-
biirgen (Wien, 1862), A budai márga ásatag tüsköncei (Bp. 1874).
A most bemutatandó —és remélhetőleg egyszer közkinccsé váló - publikálatlan mun­
kája, a Torockói bányászat és kohászat ismertetése 1869-ben készült, amikor szerzője még
az Erdélyi Múzeum-Egylet munkatársaként tevékenykedett.
Tanulmányának fejezeteiben a torockói vasipamak nemcsak a múltja és jelene rajzoló­
dik ki, hanem a jövőképe is felsejlik. Az első, A torockói medence keretében rejlő hasznos
érctelérek és fekmék képződéseinek földtani elmélete című fejezetben Pávai Vájná Elek
148 Sas Péter

megcáfolta azt a korábbi állítást, hogy a torockói vaskőtelérekkel érintkezésben álló mész-
kőzetek a jura korszakból valók lennének. Kiderítette, hogy heves rázkódások okozták a
mészkőzetben azokat a repedéseket, melyek később vasérces anyaggal töltődtek ki. Vizs­
gálódásának következő részében arra a kérdésre kereste a választ, honnan származhatott az
a jelentékeny mennyiségű vasanyag, ami limonit és még át nem változott kalibit for­
májában van jelen a telérekben. Vélekedése szerint a helyben fellelhető - vastartalmú - ás­
ványok a transzilvanitok kitörésekor a „tűzfolyadékos” anyaguk által fölhevített vizek az
említett ásványok vastartalmát kilúgozhatták, ami a kötetlen szénsavval egyesülve, kalibit
formájában beszüremkedett a hasadékokba. Később a kalibit folyamatosan limonittá válto­
zott - és folyamatosan változik át.
A második fejezet A torockói bányászat gyakorlati ismertetése. Ebben összefoglalja a
vaskőtelérek keletkezését, fajtáit, összetételét, valamint a helyi bányászat jellegzetes, hely­
ben használatos szakkifejezéseit. Hold (bánya szája előtti térség), karám (munkások tanyá­
ja, ebédlőhelye), kőkert (itt tárolják a vaskövet), a tulajdonképpeni hold vagy góc (meddő­
halom). A málló kőzetek miatt ácsolatot alkalmaztak, amely láb, gerenda, kaszt és félláb
részekből állt. A bányába vezető út felső része volt a fészt, az alsó a zsój. A kőzetet taligán,
kétfajta tolószekéren szállították, a négykerekes hanton és az egykerekes páron. Ha nem
volt elég hely, akkor a bányász bandi vagy zsák nevezetű erős vászontarisznyában hordta
ki a vaskövet. A bánya rossz levegőjét az ún. gőzlyukon cserélték. Az olyakor felgyűlt bá­
nyavizet, a zsompot kéziszivattyú segítségével a vastorzsák nevű csatornákon át engedték
a szabadba.
A munkálatokhoz szükséges bányászszerszámokat is megismerhetjük: csákány, kis- és
nagypörej, bányaszeg, kiscsákány, valamint kapa és tekenyő. A nagyon kemény vaskövet
robbantani kellett. Az ehheí szükséges „lövető szerszámok” elnevezései: bányafúró, tisz­
tító, fojtóvas, tő, potron, német kóré és portartó táska. A szétrobbantott meddőkőzetet perég­
nek hívták. Érdekesség, hogy Torockón - Pávai Vájná Elek szerint - sohasem használtak
bányászmécsest, hanem csak faggyúgyertyát, mert ezt bárhol el lehetett helyezni.
A vasköveket minőség szerint osztályozták, a szürke-, üreges- és magyaros piros kő a
jobbik fajtához tartozott, a gyengébbek a vánt, rezes vaskő, sifar, karingó, libistyán, suhagó
és békaszemes vaskő elnevezést kapták.
A harmadik fejezet címe: A torockói kohászat. A bakamár nevű kalapáccsal összetört
vaskő pörkölését a rostnak nevezett apró kemencékben végezték. Az értéktelen rész, a gaz
eltávolítása után a megpörkölt vaskövet a kohó sípnak nevezett száján keresztül az ol­
vasztókemencébe tették. A tarack, vagyis salak eltávolítása után visszamaradt a nyersvas,
vagyis a formája után elnevezett vaskenyér.
A következő, A torockói verők című fejezetben nyomon követhetjük, amint a vaske­
nyeret a frissellő kemencékbe, vagyis a „verőbeli tűzbe” helyezték. A legjobb minőségű a
művelet után az aljában összegyűlő ún. fenékvas volt. A felfrissített nyersvas a hámornak
nevezett verőbe került, ahol megfelelő darabokra vágták. A szétvagdosott részeket a „Nagy
Verő” nagykalapácsa alakította át pánt- és ekevasakká, vagyis sing- és horogvassá. Ennél a
műveletnél használatos szerszám volt a pöröly (kalapács), körmösfogó, cergelő fogó,
bothordozó fogó, hevítő fogó és laposfogó, valamint a kohónyárs.
A torockói vasbányászat és kohászat múltja, jelene és jövője már az ötödik fejezet címe.
Az öregek visszaemlékezései és a helyben tapasztaltak alapján Pávai Vájná Elek 81
felhagyott bányát és 20-20 használaton kívüli verőt és kohót számolt össze. 1837-ből
származó hiteles adata szerirt akkor még 10 390 mázsa vasat termeltek évente. Az érteke­
zés megírásának időpontjában -- 1869-ben - mindössze 24 művelés alatt álló bányát talált.
A bányák részesei közül sokan ni m saját maguk dolgoztak a mélyben, hanem szakmányo-
 Pávai Vájná Elek kéziratos munkája a torockói bányászatés kohászat ismertetéséről 149

soknak nevezett szegény, fizetett munkásokat alkalmaztak. Egy mázsa vaskő kihordásáért
16-25 krajcárt fizettek, s ha tekintetbe vesszük, hogy naponta nem lehetett többet telje­
síteni két mázsánál, akkor ebből az éhbérből éppen csak tengődni tudott a munkás család­
jával együtt. A kohók és a verők száma is jelentősen megfogyatkozott, már csak hét-hét
volt belőlük. Ennek megfelelően az évi vastermelés 3000 mázsányira lecsökkent. A mun­
kát kohónként 15-20 ló segítette, amelyekre a lóhajtó ügyelt. A gazda számára sem volt
túlságosan kifizetődő a torockói vas előállítása. Az önköltség mázsánként 6 forintra rúgott,
s a vásárokon csak egy-egy forint haszonnal lehetett túladni a portékán.
A jövőt illetően Pávai Vájná Elek nem sok jóval biztatott. A vaskőtelérek „kizsákmá­
nyolása” miatt egy kurta félszázadnál nem jósolt többet a torockói vasbányászatnak. Érte­
kezése végén az állam jó szándékú beavatkozását javasolta: „A torockói vasbányászat
fenntartására szolgáló eszközök életbe léptetése vagy engedélyezése múlhatatlan érdeké­
ben áll tehát az államnak, annyival inkább, mert egy 2000 főre menő lojális érzelmű és
legbecsületesebb lakosokból álló helység megmaradása vagy végpusztulása áll ezzel szo­
ros kapcsolatban. ’’
A helytörténészek is haszonnal tanulmányozhatják Pávai Vájná Elek munkáját. Ponto­
san leírta, meghatározta azokat a helyi elnevezéseket, amelyekhez a bányák megnyitása, a
vaskő bányászata és feldolgozása fűződik. Mindehhez ügyes eligazító rajzokat is készített,
melyek segítenek az esetleg kevésbé közismert bánya- vagy helységnév beazonosításában.
Érdemes lenne utánajárni, vajon miért neveztek el két bányát - a Washingtont és a
Jeffersont - éppen amerikai elnökökről. Feltételezhetően valamelyik Amerikát járt toroc­
kói ember ismerhette ezeket a neveket s ezért szolgált névadóul a bányák számára. A Dász-
keles bánya minden bizonnyal a román-magyar együttélés korabeli nyelvi emléke lehet.
Torockón a félkész cikkek (ekevasak, singvasak) mellett használati eszközök, szerszá­
mok (előhorgas eke, fél-, egy- és kétfülű ekevas, szőlőkapa, kerti ásó, kerékpánt) is ké­
szültek, melyek a kovács- és lakatosmesterek, valamint a fegyverkovácsok szakértelmét
dicsérik. A sok jó áruval megcélozhatták Kolozsvár és Gyulafehérvár piacait. A kelendő
cikkek hasznot hoztak, idővel bányaváros és járási székhely lett az egykoron elszigetelt
bányásztelepülésből.
A bányászat és a vastermelés mindennapi „mívelésére” már csak a torockói múzeum­
ban elhelyezett múltidéző írásos emlékek s az egykoron itt készült vastárgyak emlékeztet­
nek. Ha végigolvassuk Pávai Vájná Elek Torockó bányászatáról és kohászatáról szóló
szakmunkáját, megérthetjük a szólás átvitt értelmű igazságát, hogy Torockón valóban
„kétszer kel fel a nap”. Egyszer, amikor a Székelykőnél előbukkan és másodszor, amikor a
vashámorokban fellobban.
Szaniszló Miklós - Imreh Lajos

A TORDAI MAGYAR OKTATÁS A 20. SZÁZADBAN

A honfoglalással őseink nemcsak hazánk földjét nyerték el, hanem az európai kultúrát
is. A magyar nép hazájává alakította e tájat, beilleszkedett környezetébe, élt, termelt, mű­
velődött, gazdagította saját és az emberiség egyetemes kultúráját és históriáját. A magyar­
ság csak úgy tudott betagolódni az európai államok sorába, hogy felvette a kereszténység
politikailag is legkedvezőbb válfaját, a római katolikus vallást. Ez együtt járt a Nyugat-Eu-
rópában Nagy Károly kora óta elterjedt oktatási rendszer meghonosításával.
A l l . században megszülető új műveltség legelső központjai a kolostorok és a püspöki
székhelyek voltak. A latin volt az oktatás nyelve, tárgya pedig a biblia, a vallásos iroda­
lom.
Az első magyar iskola a pannonhalmi kolostorban működött. A papok egyházi hivatá­
suk ellátása mellett államigazgatási feladatok megoldására is képesek voltak. A királyi,
vajdai kancellária mellett a kolostorokban és püspökségeken működő hiteles helyek az
írásbeliség, az oklevélkiadás fontos központjai voltak. Az Anjou-korban már minden vá­
rosban, sőt falvakban is működött iskola. Itt képezték a jövő világi értelmiségét, az íródeá­
kokat, közjegyzőket.
Torda, mint Erdély egyik legrégibb központi városa, mint Orbán Balázs írja, kilenc régi
egyházzal bírt. Ezt igazolja az 1274-ből származó oklevél, valamint a pápai dézsmák 1333
és 1334 évekre szóló jegyzéke. Minden bizonnyal a tordai oktatás kezdeteit is a kolostorok
és a plébániai iskolák jelentették.
A vallásos jellegű írások mellett itt tanították a gazdag latin nyelvű magyar történelmi
műveket és az első magyar nyelvű irodalmi alkotásokat. Az erdélyi művelődés erős ösztön­
zést kapott az itáliai reneszánsz kultúrától. A humanizmus első jelentős hazai képviselője,
Vitéz János váradi püspöki székhelyén építette ki a magyar humanizmus első központját,
amely meghatározó szerepet játszott a magyar reneszánsz műveltség kialakításában.
Az erdélyi fejedelemség születése időben egybeesett a reneszánsz és a reformáció er­
délyi virágkorával. A fejedelmi udvar és a városok voltak az új kultúra központjai. Az is­
kolahálózat ugrásszerűen kibővült. A hit terjesztése érdekében jóformán minden felekezet
gondot fordított az iskolákra.
A tordai első iskola is, amelyről pontos adataink vannak, a reformáció szüleménye. Az
1568-ban Tordán tartott erdélyi országgyűlésen az unitárius vallás törvényesen bevett val­
lásnak nyilváníttatott. Az unitáriusok Újtordában és Ótordában tekintélyes egyházközös­
séget alkottak, és nagy gondot fordítottak az iskolára. Hogy az unitáriusoknak már vallás­
alapításuk első éveiben volt Tordán iskolájuk, azt igazolja János Zsigmond fejedelem
1557. június 1-jén Tordán kiadott azon rendelete, melyben meghagyja, hogy a tordai lelké­
szeknek és iskolamestereknek (rektor) a dézsma negyedét kiszolgáltassák.
Az első iskola 1589-ben épült, algimnáziumi fokon működött. Évszázadokon át ez az
egyetlen magasabb fokú iskola egész Torda vármegyében. Az osztrákok kétszer égették fel
a haladó gondolkodás ezen kis fellegvárát. De az unitáriusok, Torda lakossága segítségével
újból felépítették. Később kétszer kellett új épületet emelni számára. A ma is létező
kőépület az 1860-70-es években készült el az unitárius templom mellett.
Az unitárius gimnázium jelesebb rektorai: Csanádi Pál (1598-1599), Cromer Péter
(1607-1610) külföldi egyetemi végzettséggel, Járai János (1646) író, Koncz Boldizsár
(1660), Bartók János (a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején) író, Koncz Bol­
dizsár (1733), Kénosi Tőzser János (1734-1810) jeles író, Barabás Dávid (1811-től). Az
 A tordai magyar oktatás a 20. században 151

unitáriusok elemi iskolája (és gimnáziuma) 1557-1908 között állt fenn. Tordán más
felekezetek is rendelkeztek iskolákkal.
A katolikus elemi fiúiskola a lelkészi lakás mellett 1722-ben alakult (fennállt 1948-ig).
A katolikus leányiskola a régi papi lakban 1859-60-ban létesült (fennállt 1948-ig).
Az ótordai református 4 osztályú elemi iskola a várkastély udvarában működött a feje­
delmi lak mellett. Fennállásáról adatunk 1885-ből van. Az ótordai református 6 osztályú le­
ányiskola egy tanító és egy tanítónő vezetése alatt működött, 1859-ben emelt épületében a
református templom udvarán a főtér felől (ma IKE). Az újtordai református 4 osztályú elemi
iskola a templomkastély mögött egy tanítóval működött 1885-ben, de korábbi időben is
működött, pl. 1842-ben fiú- és leányosztállyal. Például fiútanító Csákány Károly.
A 18-19. század fordulóján, de különösképpen a reformországgyűléseken a nemzeti
függetlenség és polgári átalakulás kérdései között napirendre került a nevelésügy polgári és
nemzeti irányú átalakítása is. Feltevődött a latin nyelvű, egyoldalúan antik művelődési
anyagot közvetítő iskola korszerűsítésének kérdése. E téren nagy előrehaladást jelentett a
magyar tanítási nyelv bevezetése, valamint a magyar nyelvi, a történelmi ismeretek és a
nemzeti irodalom tananyaggá válása.
A reformkor kiváló művelődéspolitikusa, hazánk első vallás és közoktatás minisztere,
Eötvös József volt az, aki 1848/49 kudarca után 1868-ban az országgyűléssel elfogadtatta a
népoktatási törvényt. A törvény kimondta a tankötelezettséget, rendezte az iskolaállítás jo­
gait és kötelezettségeit, megteremtette a világi népoktatás alapvető feltételeit. Ilyen körül­
mények között 1878-ban az unitárius gimnázium állami polgári iskolává alakul. Az átala­
kítás csak a gimnáziumi osztályokra vonatkozott, a 4 osztályú elemi iskola továbbra is a
vallásközösség felügyelete alatt maradt.
1907-ben a magyar állam átveszi az intézetet az unitárius egyháztól és állami (8 osztá­
lyú) főgimnáziummá alakította át, és részére új modem épületet emelt (ez a mai Mihai
Viteazul Kollégium épülete).
Tanárok: Simon Ignác, Barabás Jenő, Gspann Károly, Jánky László, Kemény Gábor, Lő-
rinczi Géza, Major Sándor, Pallos István, Papp Domokos, Sebők Samu, Tompa Árpád, Var­
ga Dénes, Fogarasi Géza, Kővári Andor, Száva Kristóf, Borbély Samu, Kiss Miklós, Pável
Ágoston, Sebestyén Béla, Palczer Károly, Szilágyi Adolf, Schuller Jenő, Bódizs Ferenc, Kiss
Kálmán. Vallást tanított hét felekezet lelkésze. Igazgatók: Simon Ignác (1908-1917), Tompa
Árpád (1917-1919). 1919-tól 1945-ig a Liceul Ferdinand nevet viseli.
A városban a 19-20. század fordulóján működtek még az újtordai állami elemi fiú és
leányiskola (1878-1918). Tanerők: Varga János, Izsák Rezső, Serester Samu.
A parkkal szembeni épületben az ótordai állami polgári leányiskola (1878-1918), kez­
detben bérelt házban, 1882-től saját díszes új épületben (ma I. Raţiu utca 53. szám alatt a
Teodor Murăşanu iskola). Igazgató: Péter Antal, Székely János.
Ótordai négyosztályú állami elemi leányiskola az állami polgári leányiskola épületében,
az ótordai állami elemi iskola a múzeum mellett. Egy magán elemi iskolát létesített a
cellulózgyár az alkalmazottak gyerekei számára.
Két kisdedóvó: az ótordai községi kisdedóvó 1878-tól az unitárius gimnáziummal
szemben, az újtordai 1882-től a Margithay Karolina adományából létesült az Egyház téren
(a mai 3. sz. gimnázium telkén).
A reformátusok két iskolát tartanak fenn: az ótordai külön épületben fiú- s másban le­
ányiskola, mindenik százon felüli tanítvánnyal. Az újtordai csak fiúiskola volt. Jó hírnév­
nek örvendett az unitáriusok fiúiskolája a kollégium épületében. A római katolikusok kü­
lön fiú- és leányiskolát tartanak fenn. Két tanonciskola is működött. A kereskedő tanonc­
iskola 30 tanulóval, az iparos tanonciskola 150-nel, 1 igazgató, 5 tanító irányítása alatt.
152 Szaniszló Miklós - Imreh Lajos

Tordán a 19-20. századfordulón a tankötelesek száma meghaladja a kétezret, ennek fele

járt iskolába, 67%-a magyar, 32,5%-a román.
Az első világháború után 1945-ig a magyarnyelvű oktatás számos megpróbáltatáson
ment keresztül: rövid idő alatt felszámolták a magyar nyelvű állami iskolákat, s az anya­
nyelvű oktatás a felekezeti iskolákra szorult vissza.
A magyar tannyelvű középiskolák elvesztették nyilvánossági jogukat. Az itt végzettek
oklevelét nem ismerték el. Ha az itt végzett ifjak tovább akartak tanulni, le kellett vizs­
gázniuk idegen bizottság előtt. E vizsgákon a végzősök 1/4-e ment át.
Az unitáriusok 1919-ben a Rákos patak partján a templom mellett újból visszaállították
a gimnáziumukat, de most 8 osztállyal, ez 1923-ig működött, amikor nyilvánossági jog
hiányában megszűnt. Igazgatók: Major Sándor (1919-1922) és Fogarasi Géza (1922—
1923). Tanárok: Varga Dénes, Palczer Károly, Száva Kristóf, Sebők Sámuel, Gspann Ká­
roly, Schasser Oszkár, Adorján Jenő, Sztélló Nándor, Deák Ferenc, Dónáth Mátyás, Kiss
Kálmán, Barabás Béla, Kossi István.
Az ótordai állami elemi iskola (a múzeum mellett) egy ideig magyar tannyelvű, később
román-magyar tagozatúvá válik. Ez az 1. sz. iskola 1945-ig, azután csak román tannyelvű.
Igazgatók: Bölöni István, Oţel Todor.
Magyar tanerők: Bölöni István, Szilágyi Domokos, Péter Antal, Donáth Mátyás,
Schwalzer Róza, Kovácy Róza, Fogarasi Zsuzsa, Borbély Anna, Pethő Gizella, Izsák Re­
zső, Jakab Miklós, Molnár Károly, Böszörményi Irma, Szénássy Mária, Solymosi Zsófi.
A református elemi iskola I-IV. osztálya az ótordai református templom tanszobájában
működött. Igazgató: Zalányi György. Tanítók: Pungnutz Ágnes, Mezei Gizella, Bágyi
Nagy Ilka. Majd felépül a Piros iskola (a I. Raţiu utcában) és 1922-1948-ig 7 osztályos
református iskolaként működik. Igazgatók: Zalányi György 1922-1940, Veress Zoltán
1941-1945, Nagy Ferenc 1946-1977. Tanerők: Mezei Gizella, Takács Zsuzsánna, Vályi
Ilona, Adorján Melinda, Nagy Erzsébet, Mezei László, Nagy Ferenc, Fekete Károly
(1945-1946).
Az újtordai református iskola 1918-tól 1945-ig működött.
A római katolikus elemi iskola fiú- és leánytagozattal 1918-tól 1948-ig a római katoli­
kus templom bejáratával szembeni épületben működött. Igazgatók: Nagy Andor, Simonffy
Balázs. Tanítónők: Gogomán Malvin, Nagy Andomé és Gogomán Éva.
1918 és 1948 között unitárius elemi iskola nem volt.
A református polgári leányiskola 4 osztállyal az ótordai református templom udvarán a
főtér felé emelt épületben 1919-1928 között működött. Fontos szerepet töltött be az
egységes magyar tannyelvű fiú- és leánygimnázium a piros iskola épületében 1945-1948
között. Igazgatók: Ajtay Mária, Lászlóffy Aladár. Egy év után az egységes gimnázium a
volt unitárius gimnázium épületébe költözött. Tanerők: Rass Károly, Bitay Pál, Gilyén
Ferenc, Lászlóffy Aladár, Adorján Melinda, Hosszú Géza, Jakab Katalin, Flóra Erzsébet,
Gersey Ilona, Érsek Márton, Szénássy Mária, Pethő Miklós, Flóra Anikó, Szabó Piroska.
A politikai életben beállt változások és az 1948-as tanügyi reform megváltoztatta a
tordai magyar iskolahálózatot is. így 1948-ban megalakult a 4. sz. magyar fiúiskola (I—VII.
osztályok) a Dacia utcában a volt unitárius gimnázium épületében. Igazgatók: Nagy
Ferenc, Lupu Margit, Nagy Árpád, Nagy Ferenc (kétszer), Simonffy Balázs.
Az I-IV. osztály tanerői: Lupu Margit, Dezső Lehel, Székely Mária, Tőkés Ilona,
Heltman Kató, Gogomán Éva, Nosztrai Gizella, Kiss Mária, Zsigmond Éva, Flóra Olga,
Török Ferenc, Török Róza.
Az V-VII. osztály tanerői: Fekete Károly, Szőcs József, Pethő Miklós, Jakab Katalin,
Érsek Márton, Nagy Ferenc, Nagy Jenő, Nagy Árpád, Simonffy Balázs, Simon István,
 A tordai magyar oktatás a 20. században 153

Majtényi István, Kolozsi Károly, Halmágyi László, Nedelka Géza, Imreh Lajos, Szénássy
Mária, Baktay Piroska, Andre Stefánia, Zsigmond Csaba, Vályi Ilona, Baktay Béla, Zsig-
mond Éva, Nagy Gizella, Szaniszló Miklós.
Az 5. számú leányiskola (I—VII. osztály), a piros iskola épületében. Igazgatók: Adorján
Melinda (1948-49), Imreh Lajos (1949-54), Baktay Béla (1954-56).
Az I—IV. osztály tanerői: Tollas Mária, Csíky Ida, Pethő Ilona, Nagy Erzsébet, Nagy
Ilona, Lászlóffy Éva, Pap Ilona.
Az V—VII. osztály tanerői: Adorján Melinda, Vályi Ilona, Szénássy Mária, Takács
Zsuzsanna, Imreh Lajos, Jakab Katalin, Flóra Erzsébet, Kiss Mária, Bartha Piroska, Baktay
(Ardelean) Margit.
1956-57-ben vegyes fiú- és leányiskolává alakul.
1955-ben létrejött a 3. számú magyar tannyelvű középiskola a piros iskola épületében.
Igazgatók: Zsigmond Csaba, Szöllösi Ferenc. Tanerők: Gersey Ilona, Baktay Béla,
Baktay Piroska, Ádámossy Gábor, Füssy Gyula, Szatmáry István, Imreh Lajos, Gothárd
Ida, Andre Stefánia, Szénássy Mária, Nagy Jenő, Simon István.
Újtordában a Velicicov utcában működött a magyar tannyelvű elemi iskola I-IV. osz­
tálya. Tanerők: Ajtai Mária, Nagy Erzsébet. Ezt az iskolát 1957-ben az Andrei Murăşanu
utcába hozták le. Fennállt 1960-ig. Tanerők: Nagy Árpád, Kiss Mária, Timoftei Ilona, Kiss
Ilona.
A bel- és külföldi politikai események, Gh. Gheorghiu-Dej személyi kultusza és az
1956-os magyar forradalom és hatása Erdélyben az elkövetkező években ürügyül szolgált a
megtorlásra és a magyar oktatási intézmények egyesítésére hasonló román intézmények­
kel.
így 1959. szeptember 1-jétöl a 3. számú magyar középiskola egyesült a Mihai Viteazul
középiskolával és annak épületébe költözött.
1960-ban a 4. számú elemi iskolához csatolták az 5. számú vegyes elemi iskolát.
A piros iskolában I—IV. osztályú magyar-román elemi működött, Deac Gavril igazgató
vezetésével.
1962-ben a 4. számú magyar tannyelvű vegyes elemi iskolát egyesítik a múzeum mel­
letti 1. számú román tannyelvű általános iskolával, magyar tagozatként működött tovább.
Igazgatók Moldovan Maria, Zaizon Elíz, Simonfíy Balázs. A magyar tagozat tanerői: I.
ciklus: Kocsis Sára, Kiss Mária, Székely Mária, Nosztrai Gizella, Zsigmond Éva, Flóra
Olga, Bajusz Éva, Komjátszegi Mózes, II. ciklus: Székely Jolán, Simonfíy Balázs, Majté­
nyi István, Halmágyi László, Érsek Márton, Zsigmond Csaba, Baktay Piroska, Szegedy
Piroska, Szabó Mária, Gyenge Imre, Suba László, Pethő Miklós, Nagy Jenő, Szőke Irén,
Szaniszló Miklós.
1960-tól Újtordában beindul az 5. számú vegyes iskola I—VIII. osztálya román-magyar
tagozattal. Aligazgatók: Nedelka Géza, Jakab Gergely, Bara András (kétszer).
Tanerők: I-IV. osztály: Dezső (Heltman) Katalin, Kiss Ilona, Bajusz Éva, Rostás Ilona,
Bakó Erzsébet, V-VIII. osztály: Zsigmond Csaba, Flóra Erzsébet, Nagy Árpád. Gothárd
Ida, Kolozsi Károly, Halmágyi László, Nagy Dezső, Nagy Ferenc, Nagy Jenő, Érsek
Márton, Simon István, Gersey Ilona, Szénássy Mária, Pataki Katalin, Farkas Gábor, Szőke
Irén, Semlyén István, Szaniszló Erzsébet, Körösföi Éva.
1984-ben a magyar tagozat V-VIII. osztálya megszűnt. Helyette a Mikro II-ben a 8-as
számú általános iskolában indult be magyar tagozat I—VIII. osztállyal.
Tanonciskola: magyar tagozat a mai főtéri óvoda épületében 1945-1953 között műkö­
dött. Igazgatók: Csontos András, Gersey Artúr, Szalkay János. Kovács Ferenc Tanerők:
154 Szaniszló Miklós - Imreh Lajos

Csorba Ferenc, Fodor Gábor, Fodor Imre. Grimm Gyula, Hosszú Géza, Jakab Gizella, Lő-
rincz Árpád, Nagy Jenő, Nagy János, Simon István, Szabó József, Zalányi Rudolf.
Alapvegyészeti technikum román-magyar tagozattal Raţiu utca 23 sz. alatt, a mai
Gyermekklub épületében 1948-1955 között működött. A magyar tagozat tanerői: Ajtay
Mária, Ádámosy Gábor, Érsek Márton, Magyari Albert (mérnök), Concean Ştefan.
Középfokú üvegipari és finomkerámiai technikum 1948-1955 román-magyar tagozat­
tal. Tanerők: Érsek Márton, Gersey Ilona, Giurgiu Elisabeta (mémöknő), Gogoman Gá-
bomé, Hobes Anatolie, Hobes Éva, Pop Mária. A magyar tagozat 1948-50 között az Av­
ram láncú 12. szám alatt, 1954-55 között az újtordai park mellett a Velicicov (ma Basara­
biei) utcában működött. Ez később mint 3-as számú ipari szakközépiskola szerepelt, ami
1977-ben bővült magyar tagozattal. Itt három magyar osztály érettségizett 1988-ig.
Tanerők: Bara András, Bene Judit, File Ferenc, File István, Galambosi Gábor, Keszeg
Vilmos, Koblicska Cecília, Komáromi Magda, Molnár Katalin, Nagy Csilla, Nagy Zsuzsa,
Orbán Sándor, Szegedi Piroska, Székely Hajnal, Székely Ildikó, Szén János.
A mezőgazdasági szakközépiskolában a magyar tagozaton 1983-85 között két osztály
érettségizett. Tanerők: Benkő István, Galambosi Gábor, Gálfi Erzsébet, Keszeg Vilmos,
Nagy László, Pataki Katalin.
Óvodák hálózata:
1. Az újtordai parkban román-magyar tagozattal. Az utóbbi Kadácsi Annamária óvó­
nővel 1984-ig. Az újtordai körzeti rendelő mellett egy ideig magyar tagozattal Jakab Ka­
talin vezetésével.
2. Az ótordai magyar óvoda a katolikus templom bejáratával szemben, Nagy Piroska,
Pethő Irma, Gál-Máté Éva óvónők vezetésével, működik jelenleg is.
3. A Mikro II-beli 18-as számú óvoda magyar tagozatán Szász Irma, Nagy Éva, Nagy
Zsuzsa dolgoztak, működik jelenleg is.
4. A polyáni 5-ös számú általános iskola román-magyar tagozattal és óvodával. A ma­
gyar tagozat I-IV. osztállyal, tanerők: Vincze Márta, Dunainé Márton Erzsébet. Az óvoda
Pethő Irma óvónő vezetésével működött, az utóbbi években megszűnt.
Említésre méltó még a zsidó elemi iskola I-IV. osztálya az Avram láncú utca 11. sz.
alatt a két világháború között és 1945 után még egy ideig, Frenkel Magda és Diamantstein
Lajos héber vallástanár vezetésével.
A bemutatott dolgozat nagy vonalakban vázolja fel a tordai magyar tannyelvű oktatás
múltját 1989-ig. E teijedelmes időszak részletes leírása, monográfiája szükségszerűség és
jövőbeni feladat. A fiatal generáció meg kell hogy ismeije ezt a múltat, azt a sokoldalú te­
vékenységet, amelyet az évszázadokon keresztül a pedagógusok Tordán kifejtettek. Erre
bizonyíték, hogy a tordai iskolákban végzett tanulóifjúság az élet minden területén, min­
denkor kimagasló eredményeket tudott felmutatni.
Vass Ilona Sára

Torda város helyneveinek változása

Mikor hozzákezdtem a Torda város birtokviszonyai és közigazgatása a 19. századtól

napjainkig - összehasonlító helyzet című dolgozatom adatkutatásához, egyre jobban bele­
gabalyodtam a régi és még régebbi helynevekbe, melyek egyszerre segítettek és gátoltak a
területi-közigazgatási helyzet értékelésében. A dolgozat egy egyéves felsőfokú terület­
rendészeti és közigazgatási továbbképzés vizsgadolgozata volt, melynek célja az, hogy
segítsen tisztázni a mai zavaros közigazgatási, területi helyzetét Tordának, és egyben bir­
tokviszonyainak könnyebb azonosítását is térképen. A kuszaság a városnak a történelem
folyamán ide-oda tologatott, átrendezett, de hivatalos nyilvántartásban nem módosított
határvonalai miatt van.
Adataim pontosabbik része a telekkönyvi hivataltól és a megyei kataszteri hivataltól
származik, mely adatokat a Szabó T. Attila Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése Tordára vo­
natkozó részével, valamint az Orbán Balázs által leírt helynevekkel és két városkalauz
térképével színesítek és egészítek ki. A két turistatérkép egyike az 1909-es Papp Domokos-
féle, a másik kb. a harmincas évekre tehető, amelyen román-magyar párhuzamos utcane­
vek jelennek meg (a magyar elnevezések körülbelül az 1918 előttiek). E két utóbbi térkép
eredeti nyomtatásban nem járt kezemben, csak fénymásolat formájában jutott hozzám.
A tordai telekkönyvi térképeken - mely térképek még ma is érvényesek - fellelhető
helynevek, valamint az 1888—1893-as tagosítás előtti telekkönyvi térképek, melyek hely­
rajzi száma ma már nem érvényes, elnevezései beazonosítják, pontosítják nagy részét
Szabó T. Attila gyűjtésének és Orbán Balázs leírásait. Igaz, néhol több változat merül fel,
melyeket igyekeztem kihagyni ebben a fázisban, vagy ha nagyon érdekes volt, akkor a
térképen kérdő-, felkiáltójelekkel láttam el őket, addig, míg valami iratban, jegyzőkönyv­
ben rábukkanok/rábukkan valaki a hely pontosítására a mai térképeken.
A 2005 júniusában szervezett aranyosszéki konferencia ugyan nem az egzakt, száraz
ismeretek felé hajlott, mint amilyen a közigazgatás és a területi birtokviszonyok, viszont
városunk helyneveinek sajátságosán szép tájleíró jellege miatt úgy gondoltam, ha tehetem,
érdemes a nagyobb közönséggel megismertetni a telekkönyvben jegyzett utcák, terek, dű­
lők elnevezéseit, térképrajzos bemutatását. Ugyanis a város helynevei az új telekkönyvi ta­
gosítást megelőzően részletes helyrajzi leírást tartalmaznak az egész környékről. Megje­
lölik a sós részeket, a napos, hideg vagy különböző rendeltetésű dűlőket, megjelölik a régi
települések helyeit. Például Péterlaka, Párdé, Szelektelek, Oltárrét vagy Botorom/Bojto-
rom, vagy Hangas/Hangás. (Ez utóbbi a hagyomány szerint aranyosszékies hanghordozás­
sal hangost jelent, utalva a Dörgő-tóval együtt a sókitermeléssel járó robbantások zajára.
Valószínűleg hangával benőtt területet jelent, akárcsak a kolozsvári Sétatér egykori Han-
gyásberek neve.) Sas, Sós, Borkút, Mézesmái, Palásmái, Akna (aknai tilalmas), Jegesmái,
Fordulómái, Lómál, Aranyosmái, Magyaros (Mogyorós) patak, Tündér (e domb, a város
nyugati oldalát övezve, gyakran részesíti naplementekor gyönyörű színjátékban a termé­
szetre is figyelmesebb lakosokat), Csillag, Ördöngös, Vérgödre, Királyrét, Keresztes, Kő­
kút, Tehénjárás, Tilalmas, Lapostető stb.
A város külsőségeinek leírása nem jelenik meg e térképeken, az eredeti dolgozat teljes
átalakítása és pontosítása több időt igényelt volna, ez külön kiegészítés tárgya egy más al­
kalommal.
 156 Vass Ilona Sára

Munkámban - grafikai léptékben - a város utcahálózatának a telekkönyvi-kataszteri

térképét használom. E térkép úthálózata kb. 150 év távlatából véve sokat módosult, ami
természetes velejárója a városok, települések fejlődésének.
A helyszín elsősorban új utcákkal bővült, ugyanakkor másokat lezártak, beszűkítettek
vagy teljesen beépítettek és a telek eredeti rendeltetését, mint út, megszüntették, átalakít­
ván beépíthető parcellává (magán- vagy középületek, parkok stb. számára).
A következőkben Torda beépített területének (régi belsőségének a maival bővítve) és
közvetlen környékének helyneveit ismertetem időrendben a 16. századtól kezdve, Szabó T.
Attila gyűjtését (1. ábra) véve alapul az összehasonlításban, folytatva a régi, tagosítás előtti
telekkönyvvel (2. ábra), utána a Papp Domokos 1909-es turistatérképén (3. ábra) talált
elnevezésekkel. Legvégül, de a mai tájékozódás megkönnyítéséért elsőnek tüntetem fel a
sorban a ma használatos elnevezéseket, melyek mutatják, hogy a tájleíró jellegű el­
nevezésekből többet is átvett a román fordítás, ha nem is pontosan a régi helyszínen.

1. Szabó T. Attila gyűjtése

 Torda város helyneveinek változása 157

2. régi, 1888-1893-as ka­

fiaton
taszteri térkép
 158 Vass Ilona Sára

Călăraşi: 1. 1570 - Sóvágó utca / 2. Keresztalji / 3. Nagyakna / 4. Nagyakna / 5. Nagyak­

na / 6. Nagyakna - str. Călăraşilor
Clujului: 1. 1588 - Kolozsvár utca / 2. Tordáról Kolozsvárra vezető út / 3. Külkolozsvári /
4. Külkolozsvári / 5. Külsőkolozsvári utca / 6. nincs feltüntetve
Andrei Mureşanu: 1. 1588 - Kolozsvár utca / 2. Kolozsvári / 3. Középkolozsvári / 4. Kö­
zépkolozsvári / 5. Középkolozsvári / 6. Középkolozsvári - Andrei Mureşanu
Avram láncú: 1. 1588 - Kolozsvár utca/ 2. Kolozsvári / 3. Belkolozsvári/ 4. Jókai / 5. Jókai
/ 6. Jókai - Avram láncú
Pârâul Racilor: 1. 1595 - Rákospatak / 2. Nagy-Vargapatak, illetve Kis-Vargapatak (ma­
lomárok) / 3. Rákospatak / 4. Vargapatak / 5. Rákospatak / 6. nincs feltüntetve
Dr. loan Rafiu: 1. 1595 - Varga utca / 2. Varga / 3. Híd —Varga / 4. Rákos / 5. Jósika
Miklós / 6. Jósika Miklós - dr. I. Raţiu
Gheorghe Bariţiu: 1. 1595 - Varga utca / 2.Varga - Szindi út / 3. Rákos - Kakasdomb / 4.
Rákos / 5. Rákos / 6. Jósika Miklós - Gh. Bariţiu
Pţa Republicii: 1. 1656 - Piacszer / 2. Piac / 3. Piactér/ 4. Főtér / 5. Főtér / 6. Vallássza­
badság tér - Piaţa Mihai Viteazu
G-ral Drăgălina: 1. 1667 - Kis utca / 2. Kis u. / 3. Kis / 4. Kis / 5. Kis / 6. Rákóczi - G-ral
Drăgălina
Dr. Marinescu: 1. 1667 - Újtordában Ajtón felőli völgyön Barátok nevű hely / 2. Bögözi
u. / 3. Barát / 4. Jókai Barát u. / 5. Barát / 6. Orbán Balázs - N. Iorga
1. 1677 Vár oldala 1713 Leányvár / 2. Várerdő 4. Vár - Cetate, castru
Libertăţii: 1. 1677 - Egyházfalva / 2. Nagyszentegyház / 3. Egyházfalva v.? Gatyaszár / 4 -
5. Egyházfalva / 6. Egyházfalva - Regele Ferdinand
Mihai Eminescu: 1. 1691 - Közép utca / 2. Közép u. régen Szaniszló / 3-5. Közép / 6. M.
Eminescu
Cloşca: 1. 1693 Középmái, Alsómál / 2. Veres utca / 3. Középmái sikátor, régen Abos si­
kátor / 4-5. Középmái utca / 6. Középmái u. - Cloşca
1. 1694 - Oláhok közt / 2. Oláhváros (1745) / 3. Lucernás, ma íratlan szájhagyomány­
ként Intre Români
Sirenei: 1. 1694 - Martalja szőlőhegy / 2. Martalja / 3-5. Martalja utca / 6. Martalja - Bi­
sericii
1. 1694 - Temető patak 2. Sánta patak, ma névtelen kis gyűjtőárok
Vânători: 1. 1699 - Palásmáli szőlők / 5. Palásmái utca / 6. Vânători
Mircea cel Bătrân: 1. 1703 - Piac utca Kastély (előtt) a neve mind a négy utcának, mely az
ótordai református templomhoz vezet / 2. Kastélyi malomra járó u. / 3. Kastély u.
B. P. Haşdeu 2. templomra járó út - és Gatyaszár utca (a patak felől) / 4. Kastély u.
1. 1712 - Mézesmái (a Hangás része),
1. 1712 - Sütő - Újhegy / 2. Újhegy / 4. Újhegy
Nicolae Vlăduţiu: 1. 1714 - Sion nevű Hegyben - 1731 - Sinai szőlő Hegy / 2. Sina a te­
mető oldala (mint az Otárca szőlőhegy része - 1741) és külön a Hegy, melyet a Bánya fe­
lőli lapos tető képez / 3. Szína utca - ma /4 . Otárca a temető felől és Hegy a tetőn / 5. Sina
u. / 6. N. Vlăduţiu
1. 1728 - tordai postamester uram rétje / 2-4 - Postarét szájhagyományban ma is Pos­
tarét, Postamt
1. 1734-35 Kerekdombi szőlők, Vénhegyi kisebb szőlők / 2. Kerekdombi elnevezések
észak-dél: Kerekdomb, Sandal (1763), Vénhegy, Kukuk, Lómál (1751-52)
1. 1734-35 - Feredőmáli szőlők / 2-4. Feredő (mái)
 Torda város helyneveinek változása 159

Nicolae Iorga: 1. 1737 - Nagy utca alias Koppándi u.1769 / 2. Nagy utca (kb. a lentebbi
fekvése Vízelmosta Köves) / 3. Nagy u. és Gát u. / 4. Jókai Barát utca / 5. Orbán Balázs és
Gát u. / 6. Orbán Balázs - N. Iorga
1. 1737- Kis és Nagy Hangás, melynek részei 2. Kis Hangás - Palásmái, Bethlen, Ke­
bele, Borkút (1747), Mézesmái, Nagy Hangás - Vargamái, Hangás-Hangos, Sós, Sas
(1747) / 3. Hangás / 4. Hangás I—II. része
1. 1737 —Holt Aknák (Tilalmas) / 2. Aknai tilalmas / 4. Akna / ma (lacurile) Ocnele
Gheorghe Lazăr: 1. 1737 - Város Temető v. szőlők sikátora / 2. Tyúkszer u. / 3. Temető u.
régen Tyúkszer / 4. Temető utca / 5. Temető / 6. Temető - Gheorghe Lázár
Axente Sever: 2. Tyúkszer u. / 3. Festő / 4. Temető u. / 5. Festő / 6. Festő —Axente Sever
Castanilor: 2. Tyúkszer / 3. Nagymező / 4. Temető u. / 5. Nagymező / 6. Szabó József -
Nicolae Filipescu
Pta 1 Decembrie: 1. 1745 - Paulinusok utcaszere, 1855 Szász templom utca / 2. Kispiac /
3. Szénatér / 4-5. Kossuth tér / 6. Kossuth tér - pţa Regina Maria
1. 1745 - Malomoldal / 2-4. - Malomoldal
Valea Caldă vagy V. Fănaţea Vacilor 1. 1745 - Sóspatak / 2-3. Nagy Sóspatak / 4-5.
Sóspatak / 6. nincs megnevezve
Potaissa és Horea: utcák fölötti oldal 1. 1746 - Kis Jeges (mái) / 2. Jegesmái / 3. Jeges / 4.
Forduló / 5. Jeges u. / 6. Jeges —Potaissa és Horea
1. 1747 - Sulyaberek
Abatorului: 1. 1749 - Vágóhíd utca / 2. Vízre járó út? 5. Ligeti főút / 6. Alsó Ligetsor (a
sétatér főbejárata és a patak közti rész) - Abatorului
1. 1751-52 Forduló nevű szőlő / 2. Forduló / 3. Alsómál Forduló / 4. Forduló
George Coşbuc: 1. 1758 - Kisköves utca / 2. Kisköves / 3. Kazinczy, régen Kisköves / 4 -
5. Kazinczy / 6. George Coşbuc
1. 1760 - Csorgómál / 2. Csörgő / ma már csak szóban emlegetve
1. 1780 - Akasztófa / 2-4. u. ez
1. 1786 - Postarét / 2-4. Postarét
Andrei Şaguna: 1. 1795 - Testhordó sikátor / 2-5. a főtér része / 6. str. Catedralei
1. 1800 - Füttyentő szőlő / 2-3. Füttyentő / 4. Szindivölgy oldalának része
Argeşului: 1. 1802 - Posta sikátor / 2. Régi Posta utca / 3. Zöldfa u. (és a Postasikátor mint
zsákutca! van leírva) / 4-5. Zöldfa / 6. Velits Ödön

A telekkönyvi elnevezések szintén beszédesek:

Decebal: 2. Temető utca / 3. melynek a Külkolozsvár felőli része Újhegy u., Belkolozsvári
utcába torkolló része Ajtoni u. lesz / 4. Temető u., melynek a Külkolozsvári fele Újhegy /
5. Újhegy és Ajtoni / 6. Újhegy - Decebal
Ion Corvin: 2-5. Kismalom u.
Crişan: 3-5. Fazakas u. / 6. Fazakas u. - Crişan
Traian: 3-5. Szőlő u. / 6. Arany János u. - Traian
Roşiori: 2. Porond ny. rész, Balog k. rész / 3—5. Porond / 6. Roşiori
Bucovinei: 2. Nagy u. / 3-5. Búza u. / 6. Bethlen Bálint
Salinei: 3-4. Alagút u. / 6. Salinei
Vânători: 5. Palásmáli u. / 6. Vânători
Pavel Dan: 2. Közép u.-ról Varga u.-ra járó utca / 4. Timárköz / 6. G-ral Moşoiu
Barbu Lăutaru: 2. Cigánysor / 3. Zenész v. Labirintus / 4—5. Zenész / 6. Zenész —Barbu
Láutaru
Gheorghe Şincai: 2. Temető Alji út / 3-5. Ótárca utca / 6. Ótárca u. - Gheorghe Şincai
 160 Vass Ilona Sára

Şterca Suluţiu: 2. piacra járó sikátor / 3-4. Piacköz / 5. Rácköz / 6. Şterca Suluţiu
Pţa Romană: 2. Raktár u. / 3-5. Fapiac / 6. Deák Ferenc tér - Piaţa Şaguna
Ana Ipătescu: 4-5. Nagymalom / 6. Morii
Pictor Theodor Aman: 2. Varga u.-ra járó sikátor / 3-5. Vár utca (v. Finta Sikátor) / 6.
Carmen Silva
A ligeten/rég berken át 3-4 út is vezetett le a folyóvízhez, mint 2. „vízre járó utak és
sikátor a sétatérre”, sőt létezett egy kút is, 2. berki kútra járó útként volt bejegyezve.
A mai telekkönyvben szereplő Alagút utca ma Salinei néven szerepel a város mai utcái
közt, viszont az Alagút / Tunel nevet átvette az újtordai főtérről a sóbánya bejáratáig tartó
út.
Ma már megszűnt utca, csak a tömbházak közti bejáró a régi telekkönyvbeli Kisszent-
egyház utca, mely Kisgatyaszár néven fordul elő a szájhagyományban, a mai telekkönyv­
ben és Pappnál Rózsa utcaként szerepel, a harmincas években Mărăşeşti néven, ma Aleea
Titulescu a neve.
Hints Miklós

Torda mai helynevei

Torda helyneveit többen próbálták gyűjteni, koruk szempontjai szerint. Elsőként emlí­
tendő Pesty Frigyes 1864-es kéziratos gyűjteménye, ezt követi Jankó János 1893-as kiad­
ványa, mindkettő nevek felsorolásából áll. Lokalizált adatokat egy 1914-ben készült kéz­
iratos térképen találunk először, de ez alig 40 helynevet tartalmaz. Két diák, Deák István és
Lovas Miklós 1931-ben kéziratos dolgozatukban felszínformák szerint írják össze Torda
helyneveit. A Nagy Ferenc vezette honismereti kör 1958-ban dolgozatot készít Torda hely­
neveiről, térképvázlattal, de terepbejárás nélkül. A legteljesebb gyűjtést egy román diák
végezte 1973-ban államvizsga-dolgozata számára, Janitsek Jenő vezetésével. Román le­
jegyzésben összegyűjtött kb. 250 helynevét térképen is lokalizálta, de sok benne a pon­
tatlanság, átfedések, a magyar elnevezések hiányosak. Ezeket 1999-2002 között magyar és
román anyanyelvű adatközlők segítségével azonosítottam, kiegészítettem, ezáltal nagyrészt
sikerült megtalálnom az eredeti magyar neveket. Az újabb eredetű, csak román alakban
ismert neveket természetesen változatlanul hagytam. Gyűjtésem tehát 2000-beli állapoto­
kat rögzít. Az eredmények többsége a passzív tudás részét képezi, mivel a város magyar
lakosságának nagy része elvesztette a határral való kapcsolatát.
A történeti anyag jórészt Szabó T. Attilától való, Janitsek Jenő átírásában és kiegészí­
téseivel. Rendelkezésemre bocsájtásáért ezúton is köszönetét mondok neki. Az érdeklődők
a nemrégiben megjelent adattárban 16 oldalnyi történeti helynevet találnak. Jelentős forrás
volt Kövendi Weress Sándor műve is. Néhány újabbkori adatot kaptam Nagy Ferenctől is.
A forrásokat az irodalomnál közlöm.
A szerkesztés módjáról: a helynévanyagot (az élő nevek írásmódja, kiejtése szerinti)
betűrendbe rendeztem, külön a bel- és a külterület helyneveit.
A belterület jelenkori névanyagát nem tartottam számottevőnek, gyűjtésemet a 19-20.
század fordulójára korlátoztam, ezt az állapotot rögzítettem térképen (a tájékozódás
könnyítéséért a 20. század végi módosításokat szaggatott vonallal jelöltem).
A külterület esetében a helynévadat sorszáma azonos a térképvázlatban lokalizált sor­
számmal. A mai helynév után - ha van - a történeti adat következik. Az ismeretlen törté­
nelmi helyneveket a betűrendbe illesztve, sorszámozás nélkül, kereszttel jelöltem. A nevet
követi a művelésre való rövidített utalás és a névhez fűzött esetleges megjegyzés. Ha a
történeti név azonos a címszóval, nem jelöltem külön.
Rövidítések: e - erdő, k - kaszáló, 1- legelő, sz - szántó, u - út, utca.
Adatközlők 2000-2002-ben: Antal József, 63, Nagy István, 75, Sárkány Albert, 63, a
Finta család, Mocean Irimie 67 és Crişan Aurel 67 éves tordai lakosok.
162 Hints Miklós

BELTERÜLET

Megj.: néhány régebbi utcanevet a korabeliek után tüntettem fel. Tájékozódásképpen a 20.
sz. második felének módosításait szaggatott vonallal jelöltem. A templomok számozása: 1:
lutheránus, 2: református, 3: unitárius, 4: piaci katolikus, 5: ferencrendiek temploma, 6, 6*:
görög katolikus, 7: újtordai református, 8: görögkeleti. Betűjelek: A - állami elemi iskola, E -
Erzsébet szálló, F - polgári fiúiskola, G - állami főgimnázium, J - Jósika Miklós szülőháza, K
- Korona szálloda, Ny - nyári kaszinó, P - polgári leányiskola, S - sebészeti kórház, Sk -
Sörkert, T - törvényszék és városháza, V - Vigadó. A térképen nem szerepelnek: forrásrövi­
dítések: J —Jankó, T - telekkönyv 1931-ből, N - Nagy.
 Torda mai helynevei 163

Alagút - Türmer, JN. Parkett gyár, T.

Alsó piac u, N. Patak u, JN.
Alsó ligetsor, N. Piacköz - Testhordó sikátor, J.
Barát u, J. Porond u, J.
Bikatelep, J. Postarét u, J.
Borshid, N. Púdergyár, T.
Csertörő malom, T. Régi kórház, T.
Csillag u, N. Sikátor, N.
Edénygyár, T. Sóskút u, JN.
Egyházfalva u, JN. Szélső u, N.
Egyháztér - Újtordai piac, J. Szénatér, J.
Felsőliget-sor, N. Szitás malom (kettő, egyik a Bariţiu, a
Fűzfaucca, N. másik a Raţiu utcában).
Gát u, JN. Szódagyár, T.
Grossman malma, T. Szódagyári kolónia, T.
Flegyi ucca, N. Szöllő alja u, J.
Kastély malma, T. Téglagyár, T.
Kastély u, J. Temető alj, T.
Kis liget (sétatér), T. Temető u (a Tyúkszar u. része) J.
Kötő u, N. Tímár köz (Varga u. része), J.
Kővári u, N. Új kórház, T.
Kövecsi u, N. Üveggyár, T.
Középmalom u, N. Üveggyári kolónia, T.
Marinka malma, N. Város malma, T.
Mező - Labirintus u, J. Vénhegy u, T.
Nagymalom - Szindi patak u, JN. Villasor, T.
Nagyközép u, J. Zalányi malma, T.
Oskola u, J. Zöldfa (Gatyaszár) u, J.
Palosmál u, JN. Zsák u, N
164 Hints Miklós

KÜLTERÜLET

Csorbaycigy

Torda határának vázlata SzélI Mihály után

1. Abrahám hodája - Hodaia lui Abraham, sz, Ábrahám Géza nagybirtokosé volt, a
Sóspatak és a tordai rétek mellett.
2. Adám-völgy, sz, adatközlők szerint a két világháború között Ádám ügyvéd volt a tu­
lajdonosa, de történeti név: 1679: Ádám völgy, 1694: Az Ádám völgye fejébe az úton alól
(sz). Az Ádám völgye allyában a Tó mellett, 1864: Ádám völgy, sz, k.
t Agyagos, 1377: Agyagas (nevű út Ajtón felé), 1934: Agyagos.
3. Agyag-gödör - Groapa Lutului, gödör a temető alatt, részben az Ajtoni utcában van.
t Agyagos-tó, 1958: Agyagostó.
4. Agyagverem - Palabánya - Cariera de Lut, agyagos domb Szentmihály felé, a Kö­
ves-domb mellett.
t Ajtón felé, 1667: az Ayton fele való vőlgjen Barátok.
5. Akasztófa-oldal - Dealu Acastáilor, egykor Kovács Attiláé volt. 1737: az Akasztó fa
térin, 1780: az Akasztofa (uo. Akasztó) Dombon (sz), 1807: az akasztó fa oldalon az Ut
hosszában, 1821: Akasztófa oldalon (sz), 1864: Akasztó oldal, XIX. sz. k: Az Akasztófa
oldalon (sz).
t Akna tó-tilalmasa, 1737: az Akna to tilalmassá, 1910: Aknai lótilalmas (65).
6. Akna - Dealu Ocna, domb a Sóakna mellett. 1910: Akna (59, XXII dűlő).
t Alsó kis martalja, 1766: az Alsó Kis Martallya nevezetű Szöllő Elegyben (sző), ma:
Alsó-martalja - Martalja, a temető alatt, felette a Harkány.
t Alsó-mái, 1693: az also málba(n). 1747: O Tordai also Mái nevű szőlő hegjben... azon
A. Mali és Közép Máli sikátor mellett való gjepü szomszédságib(an), 1751: az alsó-máiban
(sző). 1845, 1894: Az Alsó Máiban (sző), 1864: Alsó Mái.
t Alsómáli sikátor, 1760: Az Alsómáli sikátor, 1837: Az Also máli Sikátor hoszzába a
Szöllö Hegy also oldalán.
7. Alsó-martalja - Martalja, a temető alatti oldal, felette a Harkány.
 Torda mai helynevei 165

t Alsó-szekérút, 1745: a Mart alá járó Alsó szekér utón alóli lévő helyetske.
t Alsó-tó, 1640 az vy Thordaiak Tava (meliet) alsó Tónak (neveznek).
8. Alsó-vár - Cetatea din Jós, szőlődomb és kertek a vár déli részén.
9. Anastasiu hodáia - Hodaia lui moş Anastasiu, szántó az Állattenyésztési Iskolánál.
10. Anna-tó , tó a Ketreces-tó előtt, 1931 Anna tó.
t Antal-bérce, 1679/85: Az Antal Bérczin való (sz).
t Apáti tava, 1679.
t Apocska, 1679/85: Az Apotska Völgyéban (sz), 1737: Az Apotska völgjén (sz).
t Aranyosi malom, 1848: (talán belterület)
11. Aranyos alatt - Sub Arieşu, sz, 1 Polyánban, a jobb-parton.
12. Aranyos - Riu Arieş, folyó, a Marosba visz. 1684 az Aranyoson
t Aranyos-mái, 1757: Aranyos mái (sző), 1774: az Aranyos Máiban (sző), 1864: Ara­
nyos Mái, 1910: Aranyosmái.
13. Ástán völgye, Koppánd felöljön, a Sósvölgybe visz.
t Átalvető, 1864: Átal Vető, sző , 1931: Átalvető.
t Bagamér, 1910: Bagamér (100, XXXV dűlő).
14. Bagoly - Bőgői, kis település az Aranyos partján, vincellérházakkal és nyaralókkal,
1788: Bagolymáltető... a Hegyen (sz), 1813: a Bagolymái Tetőn, 1864: Bagoly vagy
Szarvas völgy, sz, k, sző, 1910: Bagoly, Bagoly domb, 1931: Bagolymái tető.
15. Baltuţa, a II. világháború alatt bombázott rész. A bombatölcsérekben az Aranyos
vize pocsolyákat képezett. Mára eltűntek.
- Balyika lyukában, 1686: az Balyika-lyukában (ma nem tordai határ, a Tordai hasadék
része).
16. Bányai erdő - Pădurea Băilor.
t Bánya hídja.
t Barátok hídja, 1829: Barátok Hídjánál, 1845: Barátok Hidgyánál (k).
t Barátok rétje, 1667: az Ayton fele való völgjen Barátok, 1910: Barátok rétje, (99).
17. Barduc hodája - Hodaia lui Borduţ, szántó Egerbegy és Kenderes mellett.
18. Barducné hodája - Hodaia Borduţoiei, szántó a Kenderesen túl, az egerbegyi határ
felé.
19. Bedö hodája, sző, gy. a Rabok völgye mellett, 1910: Bedő hodálya, sző, gy.
f Bejáró ösvény, 1761: bejáró ösvény, Az aranyos hídjáról a kisbejáró ösvényig
t Békás, 1679: Békás, 1719: Békás nevű helyben Turzai ur(am) Széna füve, 1810: Bé­
kás, 1812: Békásbeli Széna fű, 1864: Békás, 1910: Békás, (98 dűlő).
t Bérc, 1694: a Szent János völgyén a Bértzen, 1751: határa az Bertznek közepe,
t Berek, 1761: a berek hosszára járó láb, ...nagy láb nevezett polyáni útról a kis berek
felé bejáró nagy lábot.
t Bérc-út, XVIIIe: A Bérez ut mellett,
t Bethlen malom'. 1848.
t Bethlen-gát, 1848.
20. Betlehem - Beclean, sz, egykor Bethlen gróf birtoka volt. 1737: az Bethlen (sz),
Bethlen hegj allyában (sző), 1864: Bethlen (sző), 1910: Bethlen.
21. Bíróvölgy - ln Biroved, sz, k. 1839: a Biro völgyi hálások nevezetű, 1864: Biro völgy,
t Bika-rét, 1839: Bikarét nevezetek alatti hellyek, 1864: Bika rét, sz, k, 1910: Bikarét.
22. Bikatelep - Ritu Taurului, legelő és épület a Sós lapályán.
23. Bodonkút —Groapa Bodoncut, 1846: A bodon kutnál (sz), 1864: Bodon kút, 1910:
Bodonkút
23*. Borkút, sző. a Sóbánya tetején, a Hangás felé.
166 Hints Miklós

24. Bornemissza Irodája - Hodaia lui Banamisa, sz, a Virágosban volt.

25. Bornyak higgya - Podu Viţeilor, kis híd a Sóspatakon át, a Salinei utca végén.
26. Bornyurét - Ritu Viţeilor, 1. 1910: Boijukrétje, (48 XX dűlő).
27. Borkút, sz a Sóbánya tetején, a Hangás felé. 1747: Uj Tordai Bor kút nevű szöllő
hegjb(en) (sző), 1864: Borkút (sző), 1910: Borkút.
28. Boros gödre - Groapa Borosoaia, sz, 1864: Boros gödre, sz, k, 1910: Boros gödre.
29. Borpince, egykor Sebestyéné volt, a Sóbányáknál.
t Borzas-kút, 1366: Burzus kuth, 1377: Burzuskuth, 1931: Borzaskút
30. Borzos - Borzoşu, egykori szántó a Bagoj mellett. 1694: A Borzás allyában a Tó
mellett az Járai völgy felé. 1694: a tó mellett, mely a Borzásra rúg, 1746: A Ménes és tulok
tsorda a Borzosba (járjon), 1864: Borzos, sz, k, 1931: Borzos.
31. Borzos-domb - Dealu Borzoşu, kerek domb, sz, a bánya felé.
32. Botorom - Botorom, 1, sz Kamarás és Kecskés mellett, 1864: Botorom - elpusztult
falu létét állítják 1910, 1931: Botorom.
33. Bölönyi hódúja - Hodaia lui Beleni, sz Virágos és Kenderes mellett.
34. Butura-kút, kút az ökörlegelőn, a Királyrét felé, 1910: Butura kút, valószínűleg
azonos Botorommal.
t Bölyi út, 1713: A Böllyi ut mellett (sz).
t Búzás, 1694: Az Adam völgye allyában az to mellett az Búzásra menő(sz).
35. Cantonu Pastoral - Paşunea Sfatului, kis menedékhely a pásztorok részére a Ki­
rályréten.
36. Ceape (CAP) Turda Nouă, az egykori Újtordai Mezőgazdasági Szövetkezet köz­
pontja, egykor Kovács Attilájé volt, a Lucernás felső részén.
37. Ceape Unirea, egykori szövetkezeti központ.
38. Cementgát - Ţemengatu, cementgát a Koppány völgyében.
39. Cerchezan hódúja - Hodaia lui Pop Cerchezan, sz, a Dobogón volt.
f Condora Pál aknája, 1679/85: A Czondora Pál aknájában (sz), 1747: a Tzondra Pál
Aknájánál (k), 1779/85: Ház vagyon... a Czondorán Pál aknája nevezetű hellyben (sz),
1864: Czondrapál, 1910: Condrepal (Ţundreşti), (101, XXXVI dűlő)
40. Csányi h íd - Podu Ceanului, kis híd a Csorgónál. 1809: a Csáni Hydnál (k), 1864:
Csáni híd, sz, k, 1910: Csáni hid, 1931: Csáni hid
41. Csányi tó - Tău Ceanului, jelenleg nádas, csak részben tordai határ, 1864: Csáni
agyagos tó.
42. Csányi út - Drumu Ceanului, Nagycsány község felé visz, 1791: a Csáni út mellett
a verőfény oldalban
t Csatorna, 1809.
f Csegely, 1748: a pardé patakán túl egy kis Csegely, 1761: Szt. Mihályfalva végiben
levő csegely... Dombai Mózes csegelye mellett levő ér.
43. Csekme Józsi Hódúja - Hodaia lui Cecmeni, a Kecskésen volt.
44. Csekményi réttye - Ritu lui Cecmeni.
45. Csicsori - Ciciri, domb a Királyrét útjánál, 1864: Czicziridomb, 1910: Csicsori
domb.
t Cserepad, 1679: Cserepadja, 1733: A Csere Padjan ugjan az Ujj osztásban (sz). 1734:
az Cserepadon és az egerbegyi ut mellett levő, 1745: Az Tulok tsorda pedig jártassék a Csere
padgyán... a Borjuk pedig a Várban és a Magyaros s Bagoly mái alatt, 1746: a Cserepadgyán,
1763: Csere padgja, 1788: Cserepadyan, 1806: Cserepadján (sz). 1815: Cserepadgyi föld,
1845: A Csere padja tetején (sz), 1864: Cserepad, sz, k, 1910: Cserepad, sz.
t Cserepadi forduló'. 1910: a Cserepadi forduló.
 Torda mai helynevei 167

t Csergő oldal, 1864: Csergő oldal.

46. Csíki tó —Lacu Cichi, édesvjzű tó a fürdőknél, 1910: Csíki tó.
47. Csillag szöllőhegye - Dealu Cilag, sző a szindi határ és a Súlya mellett. 1864:
Csillagmál, sző, 1910: Csillagmál.
t Csipkés kútja, 1744: a Csipkés Kúttya iránt (sz).
t Csipkés tere, 1679: Csipkés tere, 1693: Ugyan azon fordulob(an) az Csipkés
teribe(en) (sz), 1694: A Csipkés térin, 1718u: Az Csipkés Terin (sz), 1733: Csipkés térin az
Ujj osztásban... más felől Város fögje (sz). 1734: Az Csipkés térin lévő föld, 1744: a
Csipkés teri nevű hejben, 1745: a Ménes járjon a tsipkés térin, 1746: Csipkés tériről hor­
dáinak, 1751: Csipkés tériben, 1761: Új-Csipkéstér, 1763: O Tordában a Piacz szeren
Tsipkes tere 1813: Csipkés Terin, 1864: O és Ujj Csipkés tere, sz, k, 1931: Csipkés-tér.
48. Csipkés-vápa - Ciptişvapa, 1, sz, vízmosásokkal, Vaskapu és Kenderes mellett,
1694: A Csipkés térin, egy felől az Ut, más felől a Csipkés vápája. 1757: a Csipkés vápára
rugó lábban (sz). 1766: a Csipkés vápáján túl, 1796: Csipkés vápájában (sz) 1821: Csipkés
vápa, 1864: Csipkés vápája, sz,k, 1931: Csipkés vápája.
49. Csóka - Ciora, sz, sző, gy, Egerbegy és az Aranyos határolják, 1864: Csókás, sz, k,
1931: Csóka.
50. Csóka-tető - Virfu Ciori. Kis kerek domb Csóka település mellett. 1864: Csóka tető,
1931: Csókatető.
51. Csorba völgye, XVIIIe: A Csorba völgyere való fordulóban: a Kiss Hídnál, 1740:
vulgo Csorba et Gat vocato, 1758: vulgo a Csorba völgyi nevezetű Hellyen (sz), 1864:
Csorba völgy, sz, k, 1910: Csorbavölgye, (46, XIX dűlő), 1931: Csorba völgye.
52. Csordalegelö kúttyai - Fîrttîna Vacilor, tehénitatók a Kecskés völgyében, Kiscsán
határán.
53. Csörgő - Ciurgău, forrás, mocsár a Vár mellett, 1864: Csörgő, 1910: Csörgő.
54. Csörgő völgye - Valea Ciurgaului.
t Csuk kútja, 1377: Chukkutha (nevű kút).
t Danes pataka, 1754: Danes patakára járó Lább(an) (sz), 1864: Dants patak, 1910:
Danes pataka, ma egerbegyi határ.
f Daszkel kútja.
t Detrehem felől, 1844: A Detrehem felől(i) Fordulóban: A Szent János tetőn (sz).
55. Dobogó - Dealu Dăbăgău, átvezet rajta a müút, 1910: Dobogó.
56. Dobrota - La Dobrota, kerek domb a Csillagon túl, egykor Kenyeresé volt, tőle ál­
lítólag megvette Dobrota juhász.
t Doktor-hegy, 1910, 1931 .Doktorhegy
57. Dónát hodája, a Csipkés és a Vaskapu mellett volt.
t Édes tó, 1931: Édes tó.
t Egerbegyi út mellett, 1680: Az Egerbegyi ut mellet (égi darab kerek föld).
t Ér mellett, 1800: Az ér mellett való középső tábla.
58. Dörgő - Durgáu, elhagyott sóbánya, 1890-ben beomlott. 1851: Dörgő víz.
59. Dörgő dombja - Dealu Durgőului, gy, sző, beépült nagy domb a Csipkés és a
Nagy-sósvölgy mellett.
60. Drumul lui Suciu, a Vaskaputól a vasút felé visz,
61. Drumul pe Deal, út Torda és Palackos közt.
62. Drumul Pajiştilor, összeköti a palackosi és az őri utakat.
63. Első tér, sz a gazdasági iskolától jobbra, a vége a csányi útra rúg. 1733: Az első teren
a le járóban (sz), Első tér, 1745: az első Téren (sz). 1748: az első téren a kerek kútra rugo-
b(an), 1758: O Tordai határán a Kerek Kút fele való fordulóban az Első téren (sz), 1762: vul-
168 Hints Miklós

go első tér vocato, 1766: A Juhok 0 Tordában az első térén az sós patakig, 1812: az első Té­
ren alias Le járóban (sz), 1838: Az Első Téren (sz), 1864: Első tér vég ormán, 1931: Első-tér.
t Ekklézsia berke, 1910.
t Első martalja, 1741: az o Tordai határon az also első martalyi nevű szőlő hegjben
(sző). 1777: az első es felső martalji Szöllö hegjben (sző),
t Első-láb, 1931: ua.
64. Erdő alatt - Sub Pădure, sz, k.
t Erdő rét, 1864, 1931: Erdő rét.
65. Édes-tó, az utolsó tó a Dörgőben,
t Észak, 1931.
t Farkas hegy, 1864, 1931.
t Farkas-patak, 1766: Bomyu csordának O Tordab(an) hagyatik a Sz. János völgje a
túlsó oldallal edgjütt le a Farkas patakban, év nélkül: A Juhok pediglen járjanak a Farkas
patakon innen a Bagoly mái tetőn el a Sz. János patakáig és a várban, 1864: Farkas patakja,
1931: Farkaspatak.
t Farkasjuk, 1679, 1864 (sz, k).
t Fejedelem földje, 1737: Az Fejedelem földei mellett (sz).
t Fejes völgy, 1679.
t Fejér-barát földje, 1733: más felől a Fejer Barát főlgjek (sz).
t Feljáró, 1680: az Peterlakara menő ut mellet, az fel jaroban, 1737: Az Csáni útra
menőben az feljáróban (sz). 1821: Feljáró, 1931: ua.
t Felső-berek, 1808? A felső berken felyül Torda felé.
t Felső-Hangás, 1679: Felső hangas (sző).
t Felső-kis-martalja, 1838: A Felső Kis Martallya nevű Hegyben (sző),
t Felső-martalja, 1748: a felső Martallyi szőlő, 1931: Felső-martalja.
66. Felső-Szindi völgy - Pe Valea din Sus a Sindului, sz, k, a patak felső szakasza,
t Felső-út, 1680: Az dörgő Aknán túl felső ut mellett való labban.
67. Felső-vár - Cetatea din Sus, szőlődomb és kertek.
68. Feneketlen tó, ma Tarzán tó, 1931.
t Feredő kútja, 1864, 1931.
t Feredő pataka, 1864, 1931.
t Feredő, 1838: A Feredőben (gyű), 1864: Feredő, sző, 1931.
t Feredő-mál, 1734: az Feredő Máli szőlőjük, 1775: Feredő Mái nevezetű Szöllö
Hegyben (sző), 1797: a Feredő Mái nevű szöllö Hegyben (sző).
t Fertály-rét, sz, 1761: a Szt Mihályfalvi határig tartó gyepre, közönségesen Fertály
rétire, mely eddig a nemes város lovai számára kaszáltatott, 1910, 1931.
f Févaly földek, 1761: az útról az erre bejáró févaly földekből.
69. Finaţele lui Bota Gheorghe, k.
t Fiskusrét, 1761: a szent-mihályfalvi úttól bé a fiskus réttye, 1893: Fiskisrét.
70. Fodor Béla hodája - Hodaia lui Fodor Béla, a Kenderes és a Gyéresi téglagyár
mellett.
71. Forduló (szőlő), sz az ótordai temető tetején, 1751-52: A forduló szőlő szegeletinél
(sz). 1751: a Forduló nevű szőlő hegjb(en), 1760: A Szindi és Forduló között a közép mái
és Jeges mái sikátorai, 1864, 1931: Forduló.
t Fodor Mózes kútja, 1846: Középső fordulóban: A Fodor Moses kútjával szemben
(sz), 1931: Fodor-Mózsi kútja
t Főben, 1680: fen az főben az Kolosi ut.
72. Frider Misi hodája, sz a Botoromban.
 Torda mai helynevei 169

73. Füttyentő, 1800: Füttyentő nevezetű hegyben (sző), 1864: Füttyentő, sző, 1931.
t Füves-út, 1845: A Füves utón a Csipkés térin (sz), 1855: A Csipkés terén vagy Füves
utón (sz), 1931: Füvesút
74. Füzeknél - La Sălci.
75. Füzes, a Berek része, k.
76. Galambosiak hodája - Hodaia lui Galamboşi, a Csipkésben volt.
77. Gátnál - Pe Dig.
78. Gesztenyés - Coasta Frăgăristei, ma ótordai városrész, a bánya felé.
79. Gogomán hodája - Hodaia lui Gogoman, szántó Nagycsán és Kenderes határán.
80. Gólya - Stircu, sz Palackos felé.
81. Gorgán, sz, 1, a Királyrét és Palackos között, Labodás előtt. 1694: A Gorgány tető,
1755/85: Gorgánybeli szénafu, 1767: a Gorgán nevezetű hellyben (k), 1810: Gorgányban
(k), 1845: A Gorgásban (k), 1864: Gorgány, k, 1931: Gorgány
82. Gönci - Szíjgyártó Gönci (Miklós) hodája, szántó a Botoromban.
83. Gönci - Túrós Gönci (Samu) hodája, szántó a Kecskésen,
t Görcsös-Gorgány, 1910, 1931.
84. Gura Velii, itt folyik az Aranyosba a Koppánd patak,
t Gyeköskút, 1394: Gywkuskwch.
85. Gyérési szőlő - Viile Cimpiei, szőlősdomb Gyéres felé, 1818: a Gyéresi Szöllő tetőn
lévő Labban, 1864: Gyéresi szöllő tető, 1931: Gyéresi Szöllőtető
86. Gyéresi tető - Creasta Cimpiei, sz, kerek domb.
t Gyilkos-kút, 1679, 1864: Gyilkos kút, 1910: Gyilkoskút.
t Halastó, 1604: az a Halas Tó melly Pogány tavának neveztetik a Peterlaka Völgyében,
t Halom, 1818: a Halomnál,
t Hands áros, 1740k: Handsáros mellett.
87. Hangás - Hangáu, sző, domboldal, a Csatorna és Borkút felé, most stadion. Részei:
Kis-, Felső- és Nagy-Hangás. 1651: Hangas (nevű szeoleo hegyben) 1675: Hangas (sző),
1864, 1931: ua.
88. Hangás-kapu, sző. Újtordán, a völgy bejárata.
89. Harkány völgye - Harcana, patak.
90. Harkány-kő - Piatra Harcon, kis település a legelőn túl, templom is. 1931: Har-
kánykő, Harkányi kő.
t Harkányi sikátor, 1796: az Harkányi Sikátorban.
91. Harkányi út - Drumu către Harcana, községi út a fürdőknél a Harkány-kőn át a
vasúthoz vezet.
f Harmadik láb, 1671: Harmadik láb, az holt aknák felöl, 1893. Harmadik láb.
t Hármas tábla, 1808: A hármas táblában első tábla.
t Hatodik láb, 1761: Hatodik láb. Kezdvén ezt is mérni a fennírt szöllőnek gyepűjénél,
f Hátulsó-melegvölgy, XVIIIe: A hatulso meleg völgyben (sz).
t Hegyes alatt, 1910, 1931: ua.
92. Hegyes - Hedeşiu, sz, domb a bányában, a Kisbirtokig terjed , 1745: a hegyes oldal
nevű helynek harmadik lábjában, 1761: A Hegy dűlőben levő törökbuza földek, 1763:
Hegi és Keresztes nevezetű helyekben ...jutott nyilai, 1821: az Hegyi Török buza föld,
1864: Hegy, sz, k, 1931: Hegy, 1910: Hegyestető, 1931: Hegyes-tető
f Hesdát, 1746: az Hesdát nevű Város eredejére kimenvén, 1864: Hesdád.
-H etes-tó. (lásd Sola Şapte)
t Hideg-kút, 1864, 1931.
t Hináros, 1931 (v íz).
170 Hints Miklós

92*. Hodaia lui Bolundoi, tanya a Péterlaki völgyben.

93. Hodaia lui Raţ Gligor, sz, a két világháború közötti tulajdonos neve.
94. Hodaia lui Retezan, sz.
95. Hodaia lui Tilea, sz.
f Holt Akna, 1679: Holt aknákon túl való láb, 1737: Az Holt Aknákon túl (sz). 1740k:
A Holt Aknákon túl való Alsó lábban (sz).
f Homlok, 1813: a Sós patak felöl a homlokban
96. Hosszú-gödör - Groapa ai Lunga, sz, k, mélyedés, 1718u: Az Hoszszu völgjben
(k). 1910: Hosszú hágó, (43 XVI dűlő), 1931: Hosszuhágó.
97. Hosszuvölgyi csorgó - Ciurgău din Groapa Lungă, gazdaságok, jó vizű forrás.
t Hörcsögös, 1680: Az hörtzökes oldalban, 1737: Az Hörczökös oldalon (sz), 1910:
Hörcsögös (77).
9 8 .1AS Poiana, az Állami Gazdaság egykori központja,
t Incédi híd. 1831: az úgy nevezett Intzedi Hídhoz,
t Inka-völgy, 1893.
99. Intre Arini, ma Keresztesmező lakónegyede.
100. Intre Belti, sz a berekben.
101. Intre Drumuri, sz, k a Bogáti út és az országút között.
102. Isza Samu hodája - Hodaia lui Isa, szántó a Csorba völgyében volt (török eredetű
magyar).
t Ivánka, -patakja, -tető, -völgye, 1864, 1910.
t Járai tava, 1734: Járai tava mellett (k).
t Járai völgy feje, 1714: A Kamaras tető és Járai völgy fejéb(en) való föld (sz).
t Járai-völgy, 1694: A Járai Völgy Verőfényében (sz), 1713: A Jarai Völgyb(en) (sz),
1864: Járai völgy, 1910: Járai-völgy.
103. Járdovány - lordovan sző, k csorgó, a Kakukk-völgyig terjed, 1679: Járdován tető,
1864: Járdován, sz, k, 1910: Járdavány, (79 XXVI dűlő).
104. Járdoványi csorgó.
105. Jeges - ledeşu, a Várdomb egyik oldala, 1844: a sikátoron a Jegess alatt való uttza
fele, 1864: Jeges, sző, 1935: Jeges.
\ Jég Erdő, 1864.
t Jegesmái, 1747: jeges mái (sző), 1794: Jeges Máli Szöllője, 1910: Jegesmái.
106. Jódos (víz) a Sósfürdőben.
t Kádár-domb, 1679: Kádárdomb, 1855: A Közbelső fordulóban: A Kádár domb, vagy
Szent János tető (sz), 1864: Kádár domb, 1910: Kádárdomb
107. Kakasdomb- Cocoşdîmb, k, sz, beépült, Szind felé.
t Kakuk, 1893, 1864: Kukuk, 1893: Kakuk.
t Kalibák helye, 1864.
108. Kamarás dombja - Dealu Cămăraşului, nagy domb Botorom és Királyrét mellett,
1864: Kamarás, sz, k, 1910: Kamarás, (36 dűlő), 1931: Kamarás.
f Kamarás mögött, 1931: ua. (40 dűlő).
109. Kamarás völgye - Valea Cămăraşului, sz, 1 a palackosi út mellett,
t Kamarás-tető, 1694: Az Kamarás tető és Ország uttya között (sz).
t Kapu, 1761: A kapuig, ahol szekérrel bejárnak a törökbuzás kertbe,
t Kapus, 1733: A Kapus térin (sz), 1864: Kapus oldal, Kapus patakja, Kapus tető (e),
Kapus uttya.
t Karácsony völgye, 1679: Karácsony völgy, 1746: A tehén tsorda járjon a Kurvás
völgyig a Karácsonyvölgyin fel a virágos tóra, 1910, 1931: Karácsony-völgy (sz) (73).
 Torda mai helynevei 171

t Kardos, 1845: Kardosban (k).

110. Karolina - Lacu Carolina, beomlott bánya, ma tó a Dörgőben.
t Kastély alatt, 1694: A Kastélyban, 1746: a Kastély alatt levő Malom,
t Kaszacsűr, 1910: ua.
111. Kebele, szőlőhegy a Hangástól és az úttól jobbra. 1821: Kebelei Szőllő, 1864,
1910, 1931.
112. Kecán hodája - Hodaia lui Cheţan , sz a Vaskapu felé, a csorgónál.
113. Kecán —Cheţan , sz, a két vh. között Cheţan a tulajdonosa.
114. Kecskés - Cápresti, sz, kecskelegelő Botorom mellett, alatta a Gazdák rétje. 1744:
vulgo a Ketskés nevű hellyben (sz), 1860: A Ketskés és Kétágú tónál (sz), 1864: Kecskés
(sz, k), XIXe: Nagy Ketskésen, Kis Ketskésen, 1910, 1931: Kecskés (XIX. dűlő).
t Kecskés-far, 1910: ua (XX. dűlő), 1931: Kecskésfar.
t Kecskés hídja, 1766: Vj Tordában a Ketskés hidgjaig.
t Kecskésre való forduló, XVIIIe: A Kecskésre való fordulóban: a Kecskés Északjának
első lábjában, A Kecskés meleg oldallyának második lábjában (sz)... A Kecskés észak
oldallyáb(an).
115. Kenderes - Cînepişti, telep a vasút mellett, Virágos-völgyig terjed, 1694: A Ken­
deresbeli 130 vékás föld, 1713: A Kenderes alsó lábban (sz), 1733: A Kenderesben (sz),
1746: A szántó ökrök járjanak a Kenderesbe, 1751: Kenderesben... Kenderes tetőn, 1753:
Kenderes felső lábján. 1754: az Kenderes föld nevezetű also Lábban, 1762: O Tordai
Kenderes nevezetű Helynek Verő fény oldalán (k), 1821: az Kenderesi pallag, 1845: A
Kenderesben (sz), 1864, 1931: Kenderes.
116. Kenderesi megálló - Halta de la Cînepişti.
117. Kénes tó, tó a fürdőben, 1931: Kénes (víz)
118. Kenyeres hodája, kút és pihenő a Pardén.
f Kerek, 1740k: A Kerek kertt felé. 1746: beteg marhák járjanak a Kerek mellett való
helyetskén
t Kerek kurta forduló, 1714: A kerek kurta fordulob(an): A szent János völgye felet,
t Kerek kút: 1679/85: A Kerek kútra menő Láb, 1680: Az Kerek kút felől való forduló:
Az dőrgő Aknán túl... ,1694: A Kerek kút felé való fordulóban: a Szent János völgyén,
1831: Kerek kuti Forduló,
t Kerek vágás, 1864.
119. Kerek-domb - Dîmbu Rotund, sz., határdomb Szind felé, 1734: Az Kerek Dombi
Szőlő, 1821: Kerek Dombi Szőllő, 1864, 1910, 1931: Kerekdomb, (LX. dűlő).
120. Kerek tó, sz a kecskési úton, 1864, 1910, 1931.
121. Kerek-mái —Malu Rotund.
t Keresztes felől, 1761: Keresztes felöl ezen Josvai földére rugó láb.
t Keresztesi fogadó, 1761: A keresztesi fogadóra járó országútján által levő első láb.
t Keresztes hídja, 1780: Keresztes Hidgya (felé).
122. Keresztes (-mező) - Cristiş (Oprişani), ma városnegyed, egykor falu, 1288: villa
cruciferorum, 1600: itt Thordanal az Keresztes mezeyen giwltwnk táborban, 1613: Ke­
resztes mezeje, 1683: Szállott meg az tatár chán két fiával, számtalan haddal a Keresztes­
mezejére, 1813: Keresztes, 1838: A M. Keresztesen (sz), 1864: Keresztes, sz, k.
123. Keresztesi temető - Cimitiru din Oprişani.
t Keresztesvölgy, 1893.
124. Keresztnél - La Cruce, fakereszt Polyánon.
125. Keresztnél - La Cruce, fakereszt.
172 Hints Miklós

t Keresztüljáró, 1679: Keresztüljáró, 1718u: Az Keresztül jarob(an). 1740k: A Keresz­

tül Járóban (sz).
t Kerek-kút, 1733: a Kerek Kutt felé való fordulóban.
126. Kertek alatt - După Gredini, sz a város szélén,
t Kesely-kút, 1931: ua.
127. Kesztyűs - Chesteuş, sz az Akasztófa-oldal után, domboldal. XVIIIe: A Kesztyűsre
járó lább(an) az ország uttya mellett (sz). 1864, 1870: A Kesztyűs (sz), 1910: Kesztyűs
(11), 1931: Keztyüs.
f Két út között, 1751: a két ut között (sz).
t Két-patak közt, 1668: az két Patak közt (sz).
f Kétágú-tó, 1640: az Két ágú To (uagion alól pedig szelve) az vy Thordaiak Tava,
1675: (deşerta Piscine vulgo) Két ágo To. 1746: a Két ágú tó alatt levő rétetskén, 1864:
Két ágú tó, 1931: Kétágutó,
- Ketreces-tó, lásd: Anna-tó.
t Kígyósfészek, 1393/4: Kygyosfesek
128. Kígyós-tó - Lacu Şerpilor, sóstó a fürdőknél, 1864: Kígyós sz, k, 1931: Kigyós.
t Kígyós völgy, 1679.
129. Kincstárhoz, domboldal a Dörgőnél, a Kakukkhegy része.
130. Kirájrét úttya - Drumu Crairitului, Királyrét község felé visz.
131. Kirájrét - Crairit, sz, állítólag az újtordai katonák itt gyakorlatoztak. XVIIIe: A
nagy Jegesben a Királly Réti felől való oldalon (k). 1746: a Király rétin égj széna füvet.
1751: a Király rété meleg oldalán, 1762: a Király rétib(en). 1864: Királyrét, sz, k.
t Király erdeje, 1839: Az úgynevezett nagy vagy király erdelyében levő veres-kő alatti
legelő.
t Kis berek, 1813: a Kis berek felé bé jaro nagy Láb, 1864: Kis berek, az Aranyoson
innen.
132. Kisbirtok - Chişbirtoc, a temető tetejétől a Harkány patakig terjed, sz a bánya
mellett, a Harkány és Sós-patak között, 1931: Kisbirtok.
t Kis Feredőmál, 1811: a Kis Feredő máli Szőlő,
t Kis hálás, 1864, 1910, 1931.
133. Kis Hangás, a Hangás szőlő része, 1691: Kis Hangas (n. sző.) hegyben, 1692: az
Kis Hangás szőlő hegyben 1910, 1931: ua. (domb), A Kis hangásb(an) (sző), 1910: Kis-
Hangás
134. Kis Hosszú-völgy - Valea Lunga Mică, kis település, 1679: Kishosszuvölgy. 1722:
Az O Thordaj határon az Kis Hoszszu völgjben (k), 1728: Thorda várossá Széna földgjén
Kis Hoszszu Völgy nevű hellyben, 1745: a Kis hoszszu völgyben (k), 1819: Kis Hoszu
völgy Nevű Széna fű, 1931: Kis-hosszuvölgy.
t Kis Jeges, sz, k, 1746: a Kis Jeges nevű helyben (k), 1864, 1870: A Kisjeges (k),
1931: Kis-Jeges
t Kis Szálas, 1864.
t Kis-virágos, sz, k 1864.
t Kis-Adám völgye, 1931.
t Kis-farkaslyuk, 1910, 1931 (VC. dűlő),
f Kis-feredő, 1931.
t Kis-híd, XVIIIe: a Kiss Hídnál az utón fellyül.
t Kis-hosszú-völgy, 1722: Az O Thordaj határon az Kis Hoszszu völgjben (k). 1728:
Thorda várossá Széna földgjén Kis Hoszszu Völgy nevű hellyben, 1745: a Kis hoszszu
völgyben (k), 1819: Kis Hoszu völgy Nevű Széna fű, 1931: Kis-hosszuvölgy.
 Torda mai helynevei 173

t Kis-Királyrét, 1910, 1931, (XXXI. dűlő),

t Kis-Kölyked-fő, 1680: Az Kis Kölyked főben.
135. Kis-Melegvölgy - Valea Caldă Mică, völgy és telep a Királyrétnél, 1910: Kis-
Melegvölgy.
t Kis-peres-völgy, 1846: az also Fordulóban: A kisperes völgyben (sz), 1831: Kis-Pe-
resvölgy.
t Kis-sós, 1753: az uj Tordai határon az Kis Sós nevű hegyben.
- Kis-Tündér, 1931, lásd: Tündér
t Kistemető, 1910.
136. Kis-Virágos völgy— Valea Florilor Mică, sz, k, 1931: Kisvirágos.
t Kócsos árka, 1893
t Kolozsi akna mellett, 1679.
t Kolozsi kút, 1910 (66 XXIV. dűlő), 1931.
t Kolozsi út, 1680: az Kolosi ut.
t Kolozsi pad, 1713: A Kolosi Pádon az utón által (sz),
137. Kolozsvári út - Dene unu (D.N. 1), országút, 1588: Colosuar utzaban (ház), 1680:
égi felől az Kolosvari ut... (A Vaskapu-völgyben).
138. Koppándi határszél, sz a kolozsvári úttól befele, 1893.
139. Koppándi völgy - Valea Copandului, a Felek dombja alatt ered, átmegy Koppán-
don, régi neve Rákos pataka. 1506: Fluvi Rákos.
t Koppáni gát, 1753: ...az Ujj Thordai határon a Koppani gát alatt... a Koppani Határra
rugó Lábban (sz).
140. Kovács Attila hodája - Hodaia lui Attila, egykori malom.
141. Kőbánya, Szind felé esik.
t Kőhíd, 1910.
t Kőkötők, 1910
t Kőkút, 1910: ua.
t Kökút-oldal, XVlIIe: az Kőkút odalon (sz), 1910: Kőkút oldal, (35 XIII)
t Kölyked-fö, 1737: Az Kölyked főben az Akasztó fa térin.
t Kölykedek felé való forduló, 1680: Az Kölykedek fele való forduló: Az Szindi völgi-
ben, 1733: A Vár és Köjköd felé való fordulóban: A Kolosi Pádon. 1737: Az kölykedek
felé való fordulóban, 1910, 1931: Kölyköd.
t Kölykes-kút, 1393/4: Kwlkeskuch.
t Kőmái, 1755: Kőmái nevű hegjben (sző), 1790: Kőmái, (sző), 1864: ua, (sző), 1931: ua.
t Körtvélyes, -bérce, -patakja, -völgye, 1864.
141. Köves, 1864, 1931.
t Közép mái, egykor szőlő, 1693: az Közép málb(an), 1713: Közép Máll n. hegyben
(sző), 1718u: Az Közép Máiban (sző), 1733: A Közép Máiban (sző), 1751: Közép maiban
(sző), 1837: Közép mái (sző), 1864: Közép Mái, sző
t Közép, 1667: Barátok (n. és) közép (n. heljek).
t Közép-tó, 1640: (az varosnak égj puszta Tava, mehet) Keosep To(nak) hívunk... Mely
uagion... az Kezcius pataka foliasa alat... Keozep To.
142. Krákos - La Cracoşa, sz., 1864: Krákos, 1910: ua (105 XXXIX dűlő), 1931:
Krákossa
143. Kurtavölgy - In Curtaved, sz, k. szárazvölgy a Csáni útnál. 1864, 1910: ua.
t Kurvás völgy, 1680: Az Kurvas völgj tetőn, 1713: Kurvás völgyb(en) (sz).
144. La Barca, átkelőhely az Aranyoson, a Bagolynál.
145. La Betone, fürdésre való hely az Aranyoson, cementlapokkal.
174 Hints Miklós

146. La Borşan, tanya a Bíróvölgyben.

147. La Bulgani, egykor egy bulgáré volt, ma a tanács garázsai vannak itt.
147. La Cheţan, juhakol a szivattyúknál.
148. La Gostat. A Polyáni Állami Gazdaság régi neve.
149. La Legătură, kis sós tó, a fürdőknél, állítólag föld alatti kapcsolata van a Csíki tóval.
150. La Luptători, sz, a háborús veteránoknak adták ki 1944-ben.
151. La Mărăcineni, tanya a Csáni út és Székely kútja között.
152. La Măsurătore, itt mérték az Aranyos vízállását.
153. La Moceanu, tanya a Harkányban
154. La Nămol, kénköves tó a Dörgőben.
155. La Pompe, szivattyúállomás a Csáni út közelében.
156. La Porcărie.
157. La Taras, veteményes, Taras loan birtokosé volt.
158. La Ţevi, fürdőzőhely az Aranyoson, a Betonlapokkal szemben, csövek vannak a
vízben.
159. La Valuri, fürdőhely az Aranyos hullámzó részén.
160. Labodás, egykor Finta Andor birtoka volt, a Gorgán után, 1713: A Labodásban
(sz), 1714: A parde Tetőn, A Labodásban, 1733: A Labodás nevű hellyben (k)... a Labo-
dásnak az also résziben (k), 1737: a Tordai határon vulgo a labodás nevű helyben, 1737:
Labodas (k), 1751: Labodás nevezetű széna fű... Labodás nevű Rét, 1795: az 0 Tordai
határon a Lu bodásban, 1788: A Labodásban (k), 1810: Lobodás (k), 1845: A Labodásban
(k), 1864: Labodás, 1910: Labodás, (92 XXX dűlő).
t Labodási tó, 1864.
161. Labu de la Dilme, sz.
162. Lala hodája —Hodaia lui Lala, szántó a Vaskapu mellett.
t Lapos-tető, 1864: Lapos tető, sz, k, 1910: Lapastető, 1931: Lapostető
t Lejáró, sz, k , 1864, 1931.
t Léány kő, 1864.
t Leányvár, 1679: Leányvár, 1718u: Az Léány Várnál Joó Mihály mellett (sz). 1713:
Leány Var felé való fordulóban: A Pordelyban (sz), Léányvár, 1780: Léány vár(on), 1910:
Léányvár.
t Lencsés, 1761/1808: a Lentses nevezetű hellybenn.
163. Liget, bokros rész az Aranyos mellett.
164. Liszka pataka - Pârău Lisca, a Keresztnél ered.
t Ló-tilalmas, 1737: Az lo tilalmasban az Só farban (sz), 1864: Lo tilalmas, sz, k.
165. Lómál, domb az Akna mellett, 1864: Lomál, többszőr fel hagyatott ló legeltetés
érdekében, sző, 1910: ua. (64 XXIII dűlő).
166. Lucernás - în Luţernişte, az 1921-es kisajátításkor kapta nevét. Beépült, Oláhváros
néven. Egykor Kovács Attilájé volt, 1931: Lucernás.
167. Magas híd, híd Kecskés felé, a Sósvölgyön (magasabb, mint a Bomyak hídja).
t Martalji rét, 1808: Mátrixa a Martallyi rétnek, a martallja szöllőhegy gyepűje...
martaljy gyepűje.
t Második láb, 1761: (első láb) végiben a második láb, a polyani út felől kezdve, 1808:
Második vagy közép tábla a berek felöl kezdvén.
t Lukarét, 1910: Lukarét (17 dűlő), 1931: ua.
f Luka völgye, 1713: Lyuka völgyében (sz), 1718u: Az Lyuka völgyb(en) egy küs föld
(sz), 1748: a Lyuka völgyib(en), 1910: Luka völgy.
f Magyar kereszt, 1751: az Magyar keresztben (sz).
 Torda mai helynevei 175

t Magyar Keresztes, 1788: A Magyar Keresztesen (sz). Lásd: Keresztes,

t Magyaros, 1864, 1910: ua (sző).
168. Maksai szőlője - Viile lui Macşai, szölősdomb, Maksai tanyája a Vargamáiban,
t Malom oldalában, 1779: Malom oldalában (sz), 1864, 1910: ua. (sz, k).
t Malom, 1701: Az Aranyoson levő Malom.
t Malom-hely, 1677/1768: .. az Torda Egyházfalvában ... lévő malom hely.
169. Malom-oldal - Coasta Morii, legelős domb, a Felső-vár nyúlványa. 1745: az Oláh
város és Malom óldalon lévő, 1754: az Malom oldalán (sz), 1779: Malom oldalában (sz),
1864, 1910: ua. (sz, k).
t Marhadelelő, 1679.
t Marinka-gát, 1910.
t Markó gödre, 1910, 1931.
t Markó-malom, 1851: Marko Malom.
170. Mart-ajja, sző, gy a temető után, az Aranyosig terjed. 1694: Az Marth allya n.
szőlő hegyben, 1713: Martallyán (sző), 1734: az o Tordai határon o Martallya nevű
Hegyben (sző), 1751: a Mart allyi nevű szöllő-hegjb(en) (sző). 1782: a Mart alatt (sző),
1864: Martallya, Alsó-, Felső-, sző, 1910: Martalja.
t Második-láb
t Megnéző, 1393/4: Megnezew.
t Méheskert, 1746: le a Pap méhes kertéig, 1910: Méheskertek (26), 1931: ua.
171. Meleg-völgy, 1679: Melegvölgy, 1718u: Az Meleg Völgyb(en) egy küs föld. 1745:
A Tulok tsorda járására engedtetett a... meleg völgy 1864: Meleg Völgy, sz, k. 1931:
Melegvölgy.
172. Melegvölgy-tó —Tău Melegvedului, nádas tó, a Csányi tó mellett.
173. Mendel hodája - Hodaia din sus a lui Mendel, Lázár Simon egykori tulajdonos
istállója az Aranyos mellett, a sörgyárnál.
174. Mendelé - Moina lui Mendel, sző. a sörgyárral szemben.
175. Mézesen - Pe Mezeş, domb a Palásmálnái.
176. Mézesmái - Mezeşu Mare, kerek domb, szőlő, a Hangás útig terjed. 1712: Mézes
mái nevű hegyben (sző), 1713: az Vj Thordai határon az Mézes mái nevű Szőlő hegyben,
1737: az Mézes Máiban az Fejér Barátok szölöjek. 1864: Mézes Mái, sző, 1910: Mézesmái
(55), 1931: Mézesmái.
177. Mezőőri ú t-D ru m u Iuriului, Mezőőr felé visz.
178. Mezőőri híd —Pődu Iuriului, híd a Sósvölgyön, a Mezőőri út mellett.
179. Miklós F e rié -L a Micloş Feri, sz, a két vh. közti tulajdnos volt.
180. Minzaria, házak, itt volt a lóvásár, a régi Keresztesen.
181. Mogyorós pataka - Pârău Modoruş, a Sósforrásnál ered.
182. Mogyorós, erdős domb a Bagoly mellett, itt folyik a Mogyorós-patak, a fürdők
után, az Aranyos felé.
183. Mokányok útja, út a Dobogónál, a Kőbánya felé, Turba visz.
184. Miháj Viteazul sírja - Mormintu lui Mihai, síremlék,
t Nagyakna, 1931.
t Nagy-Barazdák, 1737: Az Nagj Borazdáknál az Szekercsés völgjen (sz).
185. Nagy-Berek - Bereu Mare, sz, egykor az egyházé volt. (Ma fátlan), 1747: vulgo a
nagj berek(ne)k, 1813: Nagy berek, 1864: Nagy berek.
186. Nagy Dénes hodája - Hodaia lui Naddeneş, Egerbegy és a téglagyár mellett volt.
t Nagy erdő (Torda városé), 1864.
t Nagy-Farkalyuk, 1910, (96), 1931: ua.
176 Hints Miklós

f Nagy-Feredő, 1931.
t Nagy-Hálás 1931.
187. Nagy-Hangás, 1679: Nagy Hangács (sző), 1737: Az Nagy Hangásban (sző), 1769:
Nagj Hangasban (sző), 1910: Nagy-Hangás.
188. Nagy-hegy - Dealu Mare, hegy a vár déli részén.
t Nagy-hosszúvölgy, sz, k, 1831: nagy Hosszú völgyi kaszálló, 1910: Nagy-Hosszu-
völgy, (91 XXIX dűlő), lásd: Hosszúvölgy.
t Nagy Jeges, sz, k, 1739:az Nagy jeges torka nevű helyben lévő széna fű az Kis Utt-
zában, 1762: a Nagy Jeges nevezetű szénafűb(en), XVIlIe: A nagy Jeges oldalon az ország
uttyán fellyül, 1931: Nagy-jeges (sz 1864, lásd: Jeges.
t Nagy-királyrét, 1836: Nagy Királly rét nevű fiscalis kaszálló rét, 1931: Nagy-Király­
rét.
t Nagy-kölyköd, 1693: az nagy Kölykedb(en).1751: Nagj Kölyködben (sz), XVIIIk: A
Nagj Köllyködben (sz).
t Nagy-láb, 1761: nagy láb alól, a Keresztes felöl kezdvén.
189. Nagy-Melegvölgy- Valea Caldă Mare, völgy, település,
t Nagy-Peresvölgy
190. Nagy-rét - Ritu Mare, sz, az I. világháború előtt Létai volt a tulajdonosa, később
Murai.
t Nagy Szálas, 1864.
t Nagy Tündér szöllő tető, 1931.
t Nagyvirágos, 1910:ua.
191. Németi szőlője - Viile lui Németi, Ripa lui Fodor mellett.
192. Nyolcas-tó - Notaşu, sóstó a fürdőknél, 1931, lásd Sola opt.
193. Ökörlegelő - Continitu Boilor, sz, a Kesztyűs és Botorom mellett.
- Oláh-város - Intre Români, régi román negyed a város keleti oldalán (ma belterület),
szakadékos hely, 1778: az Ujj Tordai Olá város nevezetű... mely vagyon a város véginél
levő oldal Gyepűn belől. 1860: Az Oláh város, 1931: Oláhváros, lásd: Lucernás.
194. Oltár völgye, ismert, de helye bizonytalan. XlXk: az Oltár Völgyb(en), 1864: Oltár
völgy, sz, k , 1910, 1931: Oltár-völgye (42)
t Oldal-gyepű, 1731: Az oh Thordai Határon Felső Martalja nevű Hegyb(en) az oldal
Gyepű mellett (sző),
t Oltárkő, 1864.
t Őri kút, 1910,
t Ördöngös pataka, 1864.
195. Ördöngös, sz Szind felé, 1748: az Ördöngösb(en)... az Alsó máiban az Ördöngös
főben (k). 1846: az o Tordai Ördöngösba (k), 1864: Ördöngös, 1910 (87 dűlő), 1931: Ör­
döngös.
t Őri kút, 1864.
t Őri út, 1864, 1910.
t Őrke üget, 1864.
t Örvély kő, 1864.
196. Országút - Dene cinicipe (D.N. 15)
197. Ótárca, 1741: az Otarsza nevű Szőlő hegj alat égj haza, 1748: az o Tarcza neve­
zeten lévő szőlő hegj, 1751: az Ótárcza nevű szőlőhegjben (sző), 1758: O Tarcza nevű
szőlő hegyb(en) (sző), 1799: az Oltárcai szőlő hegyben (sző), 1801: az Ó Tordai határon az
Ó Tártza n. Szőlő hegjben (sző), 1845: Az Ó Tárcsában (sző). 1864: O Tártza, sző, 1931:
O-tárca.
 Torda mai helynevei 177

198. Ótordai legelő — Ledeleu Oturzi —Fânaţele Turdenilor, a fürdőtől a Harkányig

terjed.
t Ótordai nagyberek, 1844: az o Tordai nagy berekhez közéi lévő fogadójába,
t Ötödik láb, 1761: ötödik láb a gyepűnél, a Kőmái tetején.
t Ökörtilalmas, 1745: Az ökör tilalmas pedig az ökrök számára egyszer váltatik, a Bo­
torom és az Jegesi egy nyíl széna füvek, 1766: Az ökröknek az ökör tilalmas. 1812: Ökös
tilalmasi kissebb Föld.
t Őrhegy, 1393/4: Ewrhyg.
199. Pădurea Zootehniei, kis erdő az Állattenyésztési Farm mellett.
- Palabánya, lásd: Súlya.
200. Palackos, 1838: Az Ökörtilalmason a Palatzkosban (sz). XIX Palaczkos, 1864:
Palatzkos, sz, k, 1910: Palackos (Ploscoş), (90 XXVIII dűlő), ma nem tordai határ.
201. Palackosi állomás - Halta Ploscoş, ma nem tordai határ.
t Palásmái, XVIIIe: Az Sós Patakon túli a Pallos máli szőlők felől, 1738: a Pallos és
Mézes Mái szöllő hegy között. 1746: a Pallos mái alatt levő Török búza föld 1821: az
Pallasmali szöllő, 1864: Pallos Mái, palás kövű, sző , 1910: Palasmál, (58 XXI dűlő),
t Pap rétje, 1910: Pap rétje, (22 dűlő)
t Pap völgye, 1713: A Pap Völgyében a Verőfény oldalb(an), 1733: A Pap völgjiben a
Patak fojás mellett a verőfenyen, 1747: Pap völgyében (sz). 1747: Pap völgye fejében
1852: Pap völgyiban az ó tordai határon (sz), 1864: Pap Völgy, sz, k, 1910: Papvölgye,
1931: ua.
202. Pardé - Dealu Pordeiului, nagy szőlőhegy. 1694: A Pardé tetőn (sz), 1864: Pardé,
sző, 1931: Pardé.
203. Pardé pataka - Pârău Pordeiului, Pardé dombja alatt ered.
204. Păşunea Micilor Proprietari, Pólyán község lakosaié volt.
205. Păşunea Sfatului, l.
206. Pe Continit, l.
207. Pe Deal la Acăti sub Lisca, kerek domb a Liska patak közelében,
t Peres völgy, 1864: Kis- és Nagy-Peresvölgy, sz, k
t Peselö kő v. Fekete kő bértze, 1864.
208. Peste Arieş, sz, 1, az Aranyos bal partján.
209. Péterlaka - Petrilaca, kis telpülés, sz, 1. 1679: Péterlaka, 1718u: Az Peter Lakában
(sz), 1838: A Péter lakába (sz). 1931: Péterlaka vagy Sejtér (Tordába olvadt).
210. Péterlaki tó, Gyéres felé, 1846: a péterlaki to felöli (sz), 1864: Péter laki tó
211. Péterlaki út, 1737: az Csáni utón alól az Péterlaki útra menőben (sz).
212. Petrilaki völgy - Valea Patrilaci, p.
213. Pikkel hodája - Hodaia lui Pichel, (-tanyája), a Vaskapunál volt, bikaistálló.
213. Ploszkos = Palackos úttya - Drumu pă la Acati - Drumu Ploscoşului, községi út
Palackos felé, párhuzamos a mezőőri úttal.
t Pogány tava, 1595: piscina Pogan taua... in ualle Peterlaka vocata... 1602: Pogan
Taua, 1605: Poghan Tawa (in valle Péterlaka), 1675: Pogány Tava.
t Pojáni út, 1813: Polyáni út.
t Pojáni-gát, 1910.
t Pokol vér, 1864.
t Polyáni berek, 1667: Az Polyani Berek.
214. Poruc hodája - Hodaia lui Poruf, a Betlehenben volt.
178 Hints Miklós

215. Postarét - In Poştarăt, régen legelő volt, ma városi rész, az Aranyos hídja mellett,
a Liget után fekszik, 1808: Postarét, 1821. Posta réti Törökbuza fold, 1826: A Posta réten,
1838: A Posta Rétin (sz). 1864: Posta réti berek, 1931: Postarét, sz, k.
216. Povegi, legelő a Kis-Melegvölgyben.
t Prekár völgy, 1679.
t Próka, 1893.
t Puszta-Magyaros, 1893.
t Puszta-tóhely, 1745: puszta Tó helly.
217. Rabok kertye, kert a Szőlők végében, a Farm mellett.
218. Rabok völgye —Gredina Robilor, a Csorba völgyében volt, a Kakukkvölgy mellett,
a két világháború között a munkát a rabokkal végeztették.
219. Rákos pataka - Pârău Racoşa, Keresztes temetőjénél ered, 1595: Rakospataka,
Varga ucza, 1602: Rakospatak, 1692: az Rákos patakán, 1864: Rákos patak, 1931: Rákos
patak.
220. Rendőrök gödre —Groapa Poliferilor, sz, a rendőröké volt.
221. Retezat hódúja —Hodaia lui Retezatu, 1, sz.
222. Ripa a Doua, domb, 1, Fodor mellett.
223. Ripa lui Fodor, szakadékos, agyagos domb, szőlővel.
224. Ripa Poieni, szakadásos oldal az Aranyos bal oldalán, Polyánnal szemben.
225. Ritu de la Moine, rét.
t Róka, sző, 1864.
t Rókalyuk, 1737: Az Róka lyuknál (sz).
t Rókamái, 1746: a Róka mái nevű Szőlő.
t Római országút, 1761: Tart a tordai és szentmihályfalvi határ között keresztül menő
töltött út (római országút) gyepes oldaláig.
226. Római vár, (Alsó- és Felső-vár) —Castru Roman, a régi Potaissa vár helye.
227. Román könyök - Cotu Românesc, az Ótordai temető alatt van.
t Rossz-tó, 1812: a rósz Tora rúg 14 vékás (sz), 1846: A Csipkés térin a rósz tóval
szembe (sz), a rósz tónál.
t Rozs-mező, 1838: A Ros mezön (sz), 1864: Rozs mező, sz, k, 1931: Rozsmező.
t Rózsamái, sző 1864, 1931: Rózsamái domb.
t Rózsa-patak, 1910, (15 dűlő),
t Rózsakút, 1766: az Rósa kút mellett (sz), 1931: ua.
228. Rövidláb —Labu cel Scurt, sz.
t Sandal, 1763: vulgo a Sandol nevezetű szöllö Hegyben. 1812: Vén hegyben vagy San­
dáiban (sző) 1821: az Sandal alatt lévő Ház, 1864: Sandal, sző, 1910, 1931: Sandal (61).
t Sárga kő allya, 1864.
t Sárközi tava 1722: az O Tordai határon az Mező Csáni határ szeljben az Békás nevű
Völgjben ...égj To heljet meljis Sárközi Tavának hivattatott.
229. Sas, a szőlő része, 1747: az sas hegy (sző), 1910: Sas, (51 dűlő), 1864: Sás, sző.
f Sásfar, 1931.
230. Sebestyénnél - La Sebeştin, állítólag a két világháború közötti tulajdonos neve, a
Borpincénél volt, 1679: Sebestyén, 1746: Sebestyén völgye, 1844: A Sebestyénben (sz),
1864: Sebestyén, 1910, 1931: ua. (72).
t Sebestyénre kijáró út, 1846: A Sóspataki fold a Sebestyénre kijáró útra mg vége (sz).
t Sejtér. 1377: Sehter, 1680: Az sejterben fen az főben, 1713: A Kolosi ut mellett a
Sejtérb(en), 1910: Sejtér, (86 XXVII)
t Setét völgy patakja, 1864.
 Torda mai helynevei 179

t Setét völgy, sz, k , 1679, 1864.

t Sima Gorgány, 1910: Sima-Gorgány, (33 XII dűlő), 1931: Sima.
f Sina hegy, 1731: Thorda Várossáb(an) az Sinai Szőlő Hegy alatt lévő kis Utzában,
1739/56: a Sinai Hegyben volt... a Revolutiotol fogva el pusztáit, és azután némelly Em­
berek felfogták. 1747: a sina hegjbeli Pásztor (sző), 1761: Ó-Tárcza és Sina nevű szöllő-
hegyek, 1864: Sina, sző, 1931: Sinai hegy.
231. Sindianu hodája - Hodaia lui Sindianu, a Gólyában volt.
t Sión, 1714: a Sión nevű Hegyb(en) (sző).
232. Sola Cinci.
233. Sola Doi.
234. Sola Opt.
235. Sola Patru.
236. Sola Şapte.
237. Sola Şase.
238. Sola Trei.
239. Sola Unu.
240. Sós - Murătoare, a Mogyorós patak forrása, sós terület, itt folyik a Sósvölgy pa­
taka, 1377 Sosreth, 1769: Sós hegy nevezetű hegyben, 1855: A Sósfaron... le a sós lapályig
van egy oldal (sz), 1864: Sós, sző, 1931: Sós (újtordai).
241. Sós-híd, a bánya felé volt, 1751: A Sóós-hidon ml a verőfényben, 1910: Sós, Új­
tordai sós (52 dűlő).
242. Sósakna - Ocna de Sare, elp. sóbánya a Dörgőben, 1931: Sóbánya.
f Sósfar, 1679: Sósfartető, 1679/85: A más Fordulóra, melly Kerek kút nevezetet visel:
A Sós faron, 1769: Sós hegy nevezetű hegyben, 1855: A Sósfaron... le a sós lapályig van
egy oldal (sz), 1821: az Soos Fari Pallag, 1838: A Soos Faron (sz), 1864: Sosfar sz, k,
1910: Sósfar.
243. Sósfürdők - La Băi.
244. Sóskút - Finafele de la Murătore, mára eltűnt a sóskút, 1910.
t Sósmái, sző, 1864.
245. Sós-patak - Pârău Văii Sărate, a Dörgő medencéjéből ered, a mai Salinei utcánál
folyik át (édesvízű). 1366: Locus Sospatak, Meatus Sospatak, 1377: locus Sospatak...
meatus Soospatak, 1679: Sósvölgí, 1734: a Sós patak nevű patakra rugó sikátor. 1864: Sós
patak, Sós Farkas patak, 1931: ua.
246. Söspatak-híggya - Podul de la Valea Sărată.
247. Sóspataki szántó, ma városrész Salinei utca és az Ajtoni utca között.
248. Sósrét, sz a bányánál, a fürdő előtt, 1377: Sosreth, 1393/4: Sosreth (sz).
249. Sóstavak - Băile Sărate, sósvizekben bővelkedő terület, fürdőtelep (lásd: Strand).
t Sóvágók gátja, -tava, 1679.
250. Staţiune, mezőgazdasági kísérleti állomás a Sós mellett.
t Sötétvölgy, 1718u: Az Sötét völgyben (k), 1910: Sötét völgy, (104 XXXVIII dűlő).
251. Ştirbeşti, sz, k.
252. Strand, Sósvizű strand a Fürdőknél.
t Súgó patak, 1864.
253. Süje-Suja - Pe Suia, domboldal a Palabányánál, egykor sző, 1864: Sülye (sző).
254. Süje-patak, torkolatánál volt Gál Sándor vincellérháza.
t Süje berke, 1745: O Thordai Süllyje berke nevezetű berekben termett fák.
255. Sülyedt-akna, 1910.
 180 Hints Miklós

t Sütő-hegy, 1712: a Sütő hegy nevű hegyben... Koppa(n) felöl (sz).1713: Sütő ujj
Hegyben (sző), 1760: az Süttő Hegy nevezetű szőlőhegyben, 1766: Sütő hegj alat lévő
gyepü.
f Szabad-föld, 1864: Szabad fold, sz, k, 1910, 1931: Szabadföld ( 94 XXXII dűlő).
256. Szabó Samu hodája - Hodaia lui Saba, Újtordán volt.
t Szakállas-haraszt, 1393/4: Zakalusharazth.
257. Szalonnás - Solonaşu, sz, 1679: Szalonnás, 1713: A Kerek kút felé való fordulóban:
A Szalonnás tetőn (sz), 1733: A Szalonnás berczen (sz), 1864, 1910, 1931: Szalonnás.
t Szarvas, 1813: Szarvas és Sz. János tető.
258. Székely hodája - Hodaia lui Sechel, Ótordán, a Csipkés és a bánya felé volt.
259. Székely kúttya - Fintina lui Sechel (a Vaskapu közelében),
t Száraz vontató, e 1864: ua.
t Száraz Völgy bértze, 1864: ua.
t Száraz völgy, 1864: ua.
260. Szekercés - Ciocăneşti, kis sz, 1, Dörgő és Nagy-Sósvölgy mellett. 1679/85: A
Szekertzésben (sz ), 1680: Az Szekertzes oldalban való... az szekértzes túlsó tetejen, 1713:
Szekercsésb(en), 1718u: Az Szekercsész innetső oldalában (sz)....az Szekercsész Faron
(sz), 1737: az Szekerczés Tetőn (sz), 1910: Szekerczés (84 dűlő).
t Szekrezes, 1694: A Szekrezes Verőfényében ...a Szekrezes főben (sz).
t Szelek telek, 1821: a szelek Teleki Buza fold, 1864: Szelek telek, 1910: Szelektelek,
(41 dűlő)
t Szeles - Széles-völgy, 1679: Szeles völgy, 1713: Széles Völgy meleg óldalb(an) (sz),
1748: a Széles völgyb(en), 18'4: Szeles völgy (sz, k), 1910: Szeles-völgy.
261. Szénafű — Valea FU aţelor, patak, halastó, tanyák, 1713: A Széna füb(en) hatt Tó
egymás mellett... egyik be van kevés víz
262. Szénásvölgy - In Senaşved, k. 1745: a Szénás völgy fejiben (sz), 1745: a szénás
völgyben (k), 1864: Szénásvölgy, (sz, k), 1910 ua.
t Szences, 1761/1808: a Szences Völgy nevezetű hellyen (k).
t Szent János csorgója, 1910: ua.
263. Szentjános - Sfintu loan, kis település Keresztessel szemben, az Aranyos mentén,
Harkányig visz, 1679: Szentjános, 1748: a Sz Jánosi Szőleje, 1864: Szent János (sző).
t Szentjános kút, 1812: a Szent János kutyánál. 1757: a Sz. János Bérczin (sz),... a Sz
János kuttyán túl (sz).
t Szentjános pataka, 1737: Az Sós patakon túl az Szent János pataknál (sz), 1751: a Sz
János Patakán innen való terben (sz).
264. Szentkirályi hodája - Hodaia lui Senchiral, a Kerektónál volt, a Sóspatak-völgyéig
terjedt.
f Szentmihályfalvi út, 1813: Sz. Miháljfali utak között.
265. Szentpáli réttye - Ritu lui Senpali, 1, sz.
266. Szentpáli táblája - Tabla lui Senpali, sz.
t Szikséges fő, 1714: A Szikséges Főb(en) az ország uttya mellett (sz).
t Szilvás, 1845: Az ó Tárczában a Szilvással együtt (sző).
267. Szilvást táblája - Tabla lui Silvaşi, sz, k.
t Szindi kút, 1893.
268. Szindi patak - Valea Sindului, A La Friguri nevű helyen ered, 1692: Szindi patak,
1780: Szindi patak, 1844: A Szindi patakon (sz), 1864: Szindi patak, 1910: ua.
 Torda mai helynevei 181

f Szindi völgy, 1680: Az Szindi völgiben (sz). 1694: A Szindi völgyben (sz), 1714: A
szindi völgyben a patak tető felől a patakon túl, 1747: a Szindi völgjnek lapossá (1). 1751: a
Szindi völgjben (sz), 1864: Nagy- és Kis-Szindi völgy,
t Szindi-kereszt, 1910.
t Szollőmart alja, 1677/1768: szöllö mart allya... szőlő mart alatt...
269. Szőlő - In Jie.
270. Szőlők hegye - Dealu Jiilor, a Lómál része, a Gesztenyés utcánál kezdődik.
271. Tarzán-tó - Lacu Tarzan, sóstó a fürdőknél.
t Téglavermek, 1761: téglavermek, 1813: nagy berek mellett a Tégla vermek ellenében
(sz)
t Tehénjárás, 1910, 1931.
t Tejes-völgy, 1740k: A Tellyes völgyben, 19lő, 1931: Tejes völgy (68, XXV)
f Tekenős, 1728 Darabos Kis Anna Aszszony Tekenyős nevű rétye szomszédgya, 1751:
Az Uy Tordai Határon tekenős nevű helyben (sz), 1910, 1931: Tekenyős sz.
t Tekintő oldal, 1864.
t Telek kútja, 1746: Telek kutjánál.
I Teleki földje, 1761: a gróf Teleki Ádám földe mellett az Aranyos felé.
t Temető-patak, 1694: Az Temető patak es Aranyos között levő Major ház.
t Tér, 1737: Péterlakában az Téren, 1680: Az Peterlakaban az teren
t Tilalmas, 1864 (sz, k), 1931 (80 dűlő).
272. Tőkés-rét - Techiş, sz. (helye ismeretlen).
273. Tordai szénafű, 1715: az Thordai Szenafüben... a Labodásbán (k).
t Tormejesztő, 1864: Termejesztő, 1910, 1931. Tormejesztö, (39 dűlő),
t Torok, 1864 (e).
t Toros csegelye, 1761: a téglavermek ellenébe a Tőrös János csegelye felső végénél,
t Törvényfa, 1679: Törbényfatető, 1740k: A Törvényfa térin (sz), 1667: Törvényfánál (e).
274. Tündér - Tündém, nagy domb Szind felé, a Vár mellett, 1864: Tündér, Kis- és
Nagy, egy római őrhely oldalaiban, (sző).
t Tubul-gáta, 1393/4: Tubulgacha.
t Új-Csipkés tere, 1796: ujj Csipkés Terin (sz), 1838: Az ujj Csipkés térin (sz).
275. Újhegy - Dealu Nou, 1 és temető Újtordán, 1755: Uj hegj Nevű heljben (sző),
XVIIIe: az Ujj hegy oldalon (sz), 1870: Új hegy (sző), 1910: Újhegy.
f Új-láb, 1761: Az uj láb most fogatott fel.
276. Újtordai legelő —Ledeleu Uiturzii.
277. Újtordai sóspatak - Valea Sărată a Văi Turzii, édesvízű patak (lásd: Sóspatak).
278. Újtordai temető - Cimitiru din Turda Nouă, temető,
t Új-Ördöngös, 1910, 1931 (37 dűlő),
t Ujj to, 1864.
t Ujkút, 1910, 1931: Újkút, (21 dűlő),
t Unitárius hegy, 1910.
t Üstökmál, sző 1864.
t Vadadi kútja, 1910, 1931: Vadadi kútja, (45 XVIII)
279. Valea Sălcilor, mocsaras legelő,
t Vályus-tó, 1893.
t Varga patak, 1800: varga patak.
280. Vár - Pe Cetate, 1679: Vár, 1693: A Vár és Kölykedekre lévő fordulóban, 1677/
1768: az Vár oldala névű hegyben való miveit szöllö, 1855: A Várba (egy Törökbuza Föld
haszna).
182 Hints Miklós

- Város erdeje, erdő Borév felé, pontos helye bizonytalan, 1910.

281. Vargamái, sző. a Bikatelepnél, 1821: Varga-Máli Szőllő, 1864: Varga mái (sző),
1910, 1931: ua. (53 dűlő).
282. Várhegy - Dealu Cetăţii, nagy domb a volt római vár keleti részén, ma szőlős,
1910: Várhegy (sz).
283. Vár-út, út az Alsó- és Felső-vár között
t Varjas-csere, 1678: Varjascsere, 1755/85: Varjas Csere megett, 1864: Varjas Csere,
sz, k, 1910: Vaijascsere (103 dűlő).
284. Város gödre, gödör Járdován mellett.
285. Városi temető - Cimitiru Oraşului, egykor magyar katolikus temető volt.
t Vas bánya, 1864.
286. Vaskapu (völgye) - Porteşti - Vaşcapău, sz a vasút és Gyéres felé. 1679/85: A Vas
kapu völgyében, 1680: Az vas kapu völgi also részb(en), 1693: az Vas kapu fele menő ut
mellett, 1713: A Vaskapu Völgyéb(en) (sz), 1733: A vas Kapuban (sz), 1746: Vaskapu
völgyin a Kenderesbe 1751: a Vas-kapu fele menő ut mellett, a keresztül járóban (sz),
1910: Vaskapu, sz, k, 1.
f Vaskapu dombja - Dealu Porteşti, kerek domb, sz, k. Csipkés és Pikkel tanyája felé.
t Vas parlagja, 1931: ua.
t Vénhegy, 1718u: Az Vén Hegyben (sző), 1734: Vénhegyi kisseb szőlő, 1766: az Vén­
hegyi Szőlős. 1751: at Vén hegj nevű szőlőhegjben (sző). 1754: az Közép nevezetű Kis Mart
alat, az ven hegj nevezetű hegjben (sző), 1864: Vén hegy, sző, 1910,1931: Vénhegy
t Vér-gödre, 1855: A Gorgánba vagy vér gödrében (k). (lásd a Vér kúriát), 1864, 1910,
1931: Vérgödre (97, XXXIV dűlő).
t Veres-kő, 1839: veres-kő alatti legelő, 1864: Veres kő,
t Verőfény, 1680: veröfenjb(en), 1693: az veröfeny oldalán (sz), 1824: a Tsáni ut mel­
lett a Verőfény oldalban (k), 1855: Verőfényi Nagy hosszú rétek,
t Veselényiszőlő, 1737: Az Veselényi Szőlő tetőn (sz).
t Vesszős-völgy, 1747: Veszős völgyben (sz), 1864: ua.
f Vetrecés, 1745: (ökörtilalmas) az O Thordai határon a Vetreczés nevű helyen,
f Vetrikás, 1803: Az o Tordai határon a Vetrikás nevezetű helyen (u.o. Vetrikés), 1804:
Vetrekésben, 1838: A Vetrikésben (k).
287. Via Ceferistului, szőlő a Ripa lui Fodor mellett, egy vasutasé volt.
288. Via Pocăitului, sző.
t Virágos, 1821, 1910: Virágos.
f Virágos to farkánál, 1693: az viragos tó farkánál. 1751. Virágos tóó farkánál (k).
t Virágos tó, 1588: az Wjragos Tho Gattja alatt (tó) (egyik társbirtokosa Pagun Mik­
lós), 1602: Viragos to, 1604: Peterlaka völgiben Torda várossá Virágostó nevezetű Taván
alóli, 1667: A viragoston alól Peterlaka, 1675: Viragos To (vocata), 1737: a Viragos tora
menő utt mellett (sz), 1746: fel a virágos tóra, 1829: Virágos tó- vagy Barátok Hídjánál
nevű Helyen (k). 1830: Virágos To Farkában, 1864: Virágos tó.
289. Virágos-patak - Valea Florilor, átmegy Virágosvölgy falun, az Aranyosba visz,
1788: Virágos Völgy, 1910: Virágosvölgy.
290. Zahan Augustin hodája - Hodaia lui Zahan, a Kisbirtokban volt.
t Zeyk-malom, 1848: Zeyk malom.
Murádin László

A z A ranyos vidéki nyelvjárás, különös tekintettel a hangrendszerre

A székely településeknek végső kialakulása a 13. században ment végbe. A Szászkézd

körüliek 1288-ban részben a Torda melletti Aranyosszéket alapították meg, részben Sepsi
székről, Orbai székről északra telepedtek meg Kézdi székben.1 A hagyomány szerint a kézdi
székelyek a tatároktól körülvett Székelykő várát felszabadították, s e vitézségükért Aranyos­
széket kapták jutalmul.2 III. Endre 1291-ben kelt adománylevelében Aranyosszékhez tartozó
helységek száma 29, de a későbbi századok során több falu elpusztult, s néhány újabb
település is keletkezett. A 19. században 22 települést sorolnak e székely székhez. Ezek: Sin­
falva, Mészkő, Aranyosrákos, Várfalva, Csegez, Bágyon, Keresed, Alsó- és Felsőszentmi-
hályfalva, Aranyospolyán, Harasztos, Székelykocsárd, Székelyföldvár, Veresmart, Felvinc,
Inakfalva, Csákó, Örményes, Székelyhidas, Mohács, Dombró. Közülük több a 17. század vé­
géig (pl. Székelyhidas, Dombró, Mohács, Örményes, Csákó, Inakfalva, Veresmart) teljesen
elrománosodott. A mai közhiedelem, közfelfogás azonban Aranyosszéken nem csupán a me­
gyétől elkülönült, közigazgatásilag a történeti székely székhez tartozó falvak csoportját érti,
hanem mindazokat az (a folyó felső szakaszán lévő) Aranyos menti, valamint a Maros és az
Aranyos közén települt falvakat is, amelyek sohasem tartoztak a székely székhez; ide tarozik
Aranyosgerend, Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Szind, Alsójára, sőt ide tartozónak vélik
Torockót és Torockószentgyörgyöt is. S mikor felmerült annak a szükségessége, hogy nyelv-
földrajzi módszerrel felméijem e táj nyelvjárási sajátságait, magam sem szorítkoztam a csak
valóban aranyosszéki településekre, hanem innen kiindulva terjesztettem ki a kutatást a
szomszédos községekre, s a már említett településeken túl kutatópontjaim közé felvettem
észak fele Tordatúrt és Komjátszeget, keleti irányban Gelendkeresztúrt és Fladrévet, délen a
Maros menti Magyardécsét és Miriszlót. Egy 850 címszavas kérdőfuzettel 1956 és 1958 kö­
zött bejártam az említett, szám szerint 26 települést. A terepen összegyűjtött nyelvjárási
anyag térképlapokra vetítésével összeállt az aranyosszéki tájnyelvi atlasz kézirata, amelyből
máig csupán a gyűjtés helyére, módjára, eredményeire vonatkozó összegezés jelent meg 12
térképlappal,3 a többi kiadatlan. Az adatok alapján így is megállapíthattam e nyelvjárási egy­
ség határait. Tisztázódott, hogy az Aranyos és a Szamos vízválasztó vonala egyben nyelvjá­
rási határ a Tisza-Körös vidéki nyelvjáráscsoporthoz tartozó kalotaszegi és a mezőségi
nyelvjáráscsoportba tartozó aranyosszéki, Aranyos vidéki nyelvjárás között. A vízválasztótól
nyugatra eső falvak (így Magyarléta, Tordaszentlászló és Magyarfenes) a kalotaszegi, az
Aranyos völgyéhez eső Alsójára már az Aranyos vidéki nyelvjáráshoz tartozik. Északi,
északkeleti irányban - Kolozsvár-Apahida felé - az Aranyos vidéki nyelvjárás hangrendsze­
re nyitott: azonos a szomszédos belső-mezőségi falvak hangrendszerével. Külön színfoltot
alkot viszont Torockó és Torockószentgyörgy nyelve. E két falu fekvésénél fogva - hegyek
közé ékeken - alkalmas eltérő nyelvi sajátságok megőrzésére és kifejlesztésére. A vizsgált
terület két legdélibb kutatópontjának - Magyardécsének és Miriszlónak - a nyelvjárása már
nem tarozik az Aranyos vidéki nyelvjáráshoz: e falvak nyelvjárása már a mezőségi nyelvjá­
ráscsoport Maros-Küküllő vidéki alegységének képviselője. S mint látni fogjuk, egyetlen
olyan hangjelenség van, amely az aranyosszéki, helyesebben az Aranyos vidéki nyelvjárás­
ként számon tartott falvakat kettéosztja: ennek vonala az Aranyos folyó. Az Aranyos bal

1 Makkai L. 1944. 162; lásd még Székely: M ályusz-Em l. 332. is.

2 Orbán B. 1871.4.
3 Murádin L. 1958. 171-189.
 184 Murádin László

parti településeire jellemző az ún. á utáni o-zás, azaz á hang után az a hang helyén ejtett o (pl.
lámo, káso, ládo, háto, lábo stb.). Érvényes ez akkor is, ha két falut, mint például Aranyos-
gyérest és Aranyosegerbegyet vagy Tordaszentmihályt és Mészkőt csupán egy-két km vá­
lasztja el, de közöttük ott folyik az Aranyos.
A minden, magyarok is lakta településekre kiterjedő táji nyelvatlasz alapján lehetővé
vált tévedés nélkül kijelölni e tájegységen belül azt a néhány nyelvjárásában jellemző, rep­
rezentatív helységet, amely a ritka kutatópont-hálózatú általános nagyatlasz, a Romániai
magyar nyelvjárások atlasza kutatópontjai közé Aranyosszék és környéke vonatkozásában
bekerült. így a 136 településre kiterjedő, 11 kötetre tervezett nagyatlasz kutatópontjai közé
bekerült a történeti Aranyosszék két települése: Harasztos és Várfalva, az Aranyos bal parti
helységei közül Aranyosegerbegy és Tordatúr, továbbá Torockó, valamint a már Maros
menti Miriszló. Az 1995-től kiadásra kerülő, s már megjelent kötetek (I—IX.) bő anyagot
szolgáltatnak az Aranyos vidéki nyelvjárás tanulmányozásához.4
De melyek az Aranyos vidéki tájszólás jellegzetes hangtani sajátosságai?
1. a hangjelenségek közül elsőként kell említenünk az a-zást, az irodalmi o helyén ejtett a
hangot. A nyelvjárási szakirodalom az a-zás erősségi fokát, fokozatait tekintve elkülöníti (1.)
a teljes a-zást, amely esetben az irodalmi o helyén minden fonetikai helyzetben a léphet fel,
és (2.) a részleges a-zást, amely csupán hangsúlytalan helyzetben figyelhető meg:
toldalékokban, toldalékok előtt, illetőleg a többtagú szavak hangsúlytalan szótagjában, de
ezen belül eltérések vannak annak függvényében, hogy az első, a hangsúlyos szótagban a
vagy á vagy o áll. A jelenség bemutatására az aranyosszéki Harasztos és az Aranyos bal part­
ján fekvő Aranyosegerbegy nyelvjárási adatait vettem alapul. Figyelve a különböző fonetikai
helyzetben jelentkező a-zást, az alább közölt adatokat aszerint mutatom be, hogy vizsgálható
legyen az a-zás: (1.) toldalékokban és toldalékok előtt (vigyázva arra, hogy a példák között a
vizsgált helyzetet megelőző hang a, á és más magánhangzó is legyen; (2.) a többtagú szavak
hangsúlytalan szótagjában, a) ha a megelőző szótagban a, b) ha a megelőző szótagban i, ó, u,
é van, c) ugyanebben a helyzetben, ha a megelőző szótagban á van, d) vagy ha a megelőző
szótagban o van; (3.) többtagú szavak hangsúlyos szótagjában.
Aranyosegerbegy: 1. ablakai, kalapat, magat, cukrát, zabat; fótat, kócsat, azak, padak,
juhak, tyukak, adatt, aratott, kapott, lopott, otatt, nagyabb, asztalon, torkom, adam,
akarak, hagyok, kapak, kaptatok, rakam, rakad, rákján, fuvan, futak, gondolák, hozak,
irak, irjan, iszam, iszal, tudam, tudad, asztalos, lapas, szappanyaz, harangoz, fódaz,
hatadik, asztalhoz, kabdas; de: ásol, ásson, fázok, fázzon, vágok, világos, második, házhoz,
valamint a -szór és a -kor ragban: akkor, haccor, 2. a) abroncs, abrosz, asszony, gabona,
gyalog, kapacs, katana, majasság, maiam, szalanna, szotyar ’szatyor’, takany, vacsora,
vakal, kopár ~ kapar ’kapor’; b) cincag, cukar, urak 'hurok', csikarag, piros, sogaram,
sujak, sural, ugarka; c) (á hang után nincs a-zás) álom, gágog, háború, hájog, hápog,
három, járom, kántor, káposzta, nyávog, tárkony, ványol, vászon; d) bocskor, kocsonya,
konkoj, koporso, orgona, pozdorja, rokon; de bokar, bolond, csokor, forag, horkai, konkaj,
kopárso, korám, ostar, torony. 3. Hangsúlyos helyzetben nincs a-zás, csupán egy-két
meghatározott, bizonyos szavakhoz kötött esetekben: ada ’oda’, att, hagy ’hogy’,
hamlakam.
Harasztos: 1. adam, itatam, varam ’varrom’, rakam, rakad, akarak, falak ’falok’, ha­
gyok, kapak, nyalak, vagyak, rakjatak, vattak ’vagytok’, aggyan, haggyan, adatt, aratatt,
hagyott, kapott, kaptatok, nagyabb, ablakai, kalapat, magat, maimat, zabat, azak, padak,
asztalon, farai, nagyal, parancsai, szagai, tapsai, ugarai, olvasol, abrakas, lapas, olajas,

4 Murádin L. 1995
 Az Aranyos vidéki nyelvjárás, különös tekintettel a hangrendszerre 185

csabdas, harangoz, asztalhoz, haldoklik, kanyarodik, megbukott, sujkal, bótas, húsas, cuk­
rát, futkos, puppas, juhak, tyukak, irak, irjan, iszam, iszal, tudam, tudad, fódaz, ásal, fázal,
táncai, jáccak, mászak, rágak, szántak, látam, látad, mászatt, ássan, álmas, sáras, világos,
házhoz, háza, álmodik, bárányazik, álmadik; a -szór és a -kor ragban nincs a-zás: haccor,
akkor, mikor, jókor, 2. a) abroncs, abrasz, asszany, cimbalam, csattag, dadag, gabona, ka-
lada, kalangya, lajtorja, lapocka, maiam, marak, pattog, ragyog, sarak, szalonna, szapora,
takany, targonca, vackor, vacsora, zabala; b) bicsak, birakazik, birtaka, cincag, cukar,
murák, kuruzsal, sujak, urak ’hurok’, csupar, tulak, templom, vékony, sógaram; c) állam
’álom’, báldag ’bádog’, bálmas, bátar, gágag, hábaru, háram, járam, karácsony, kántar,
nyávag, pásztor, tárkony, vájag, vászany; d) bojtorján, borostyán, boszorkány, csokor —
csokar, dobog, dohosodik ~ dohasodik, forog ~ forog, homlok ~ homlak, kocsonya,
koporso, korog, lobogo, okos ~ okas, orgona, rokon ~ rókán, szomorú ~ szomorú, torony ~
torony; de bocskar, boland, csokar, dolag, farag, horkai, kondaradik, konkaj, kompastar,
kopár ’kapor’, korám, koszorú, kotal, morag, mostoha, mozag, okas, orvas, ostar, pocak
’ék, pocok’, porond, soragja, tórák. 3. Hangsúlyos helyzetben nincs a-zás csupán néhány
meghatározott szóban: kandér, dangó, barana (nyj. borona), barazda (nyj. borozda), va­
lamint két határozószóban és egy kötőszóban: ott, oda, hagy.
A felsorakoztatott adatok alapján megállapítható, hogy az Aranyos vidéki tájszólás
részleges a-zó, az o-a változás csakis hangsúlytalan helyzetben ment végbe. Ezen belül is
van különbség az Aranyos bal, illetőleg a jobb partján fekvő települések között. Az Ara­
nyos mente bal parti településein ez a változás á után nem következett be. A szótőbeli o
után az a-zás valamennyi Aranyos vidéki település nyelvjárásában ingadozik: forog ~ fo ­
rog, pozdorja ~ pozdarja, torony ~ torany stb. De megállapítható az is, hogy ez az ingado­
zás dél felé, a Maros menti települések irányába fokozódik. Az északi településeken az o-
val ejtett változatok, a déli településeken az a-zó változatok aránya van túlsúlyban. Az o-a
változás, az úgynevezett változási reciprocitás. Ott, ahol például egy hang nyíltabbá válik,
a változási folyamat tartama alatt, a nyelvérzék zavara következtében, az ellenkező, a
záródási folyamat is bekövetkezhet. Ez magyarázza azt a jelenséget, hogy az irodalmi
nyelvben a-o hangsúlyos - hangsúlytalan helyzetű fonéma-elosztást tartalmazó szavak (pl.
kacor, saroglya, kapor, szatyor, magot) egyike-másika a nyelvjárásban o-a felépítést mu­
tatnak: soragja, kopár, szotyar, kocar; Bágyonban pl. a mag ejtése: mog.
Az Aranyos vidéki településektől délre eső Marosdécse és Miriszló nyelvjárása már a
mezőségi nyelvjáráscsoport Maros-Küküllő vidéki alegységéhez tartozik. Benne a fenti
példák mindegyikében, de ezen túl a hangsúlyos szótagban is a-zást találunk: pl. Miriszlón:
bacskar, csakras, dabas, dalag, fagó, gomb, harag ’horog’, kacsanya, kaparsó, kasár.
katló, razs, razsda stb. A mezőségi nyelvjárásnak ez az alegysége teljesen a-zó.
Az o és a hangviszonynak bonyolultabb formáját mutatja Torockó és Torockószent-
györgy nyelvjárása. Közismert, hogy a mezőségi o-a nyíltabbá válási folyamatot hasonu-
lásos, asszimilációs eredetűnek ítéli meg a nyelvtudomány. Egyazon területen e folyamat­
tal ellentétes hangváltozás is megindulhatott. Torockón és Torockószentgyörgyön az a-zás
kialakulási folyamatának valamennyi fázisára, így a hangsúlyos a-zásra is találhatunk
adatot: arsó, katló, dab, sak, bat stb., de az o hang asszimilációs hatása is élő folyamat. A
jelenség alkalmasint a katona-típusú példákból indulhatott ki. Előreható asszimilációval
katana, hátraható asszimilációval kotona, majd az o hang mindkét irányú hasonító hatásá­
nak következtében kotono, köpök, gyolog, holott ’halott’, mogos, odo, bosszontyo, szop-
tottyo, alakok álltak elő. Később a jelenség az egytagú szavak ragtalan alakjaira is átterjedt:
nogy,pod, mo ’ma’, mokk, ogy ’agy’ stb. A kétirányú változás következtében párhuzamos
alakok keletkeztek: nogy ~ nagy, ogy ~ agy, bot ~ bat, katana - kotono, sovonyu ~ sava­
186 Murádin László

nyu, mólóm ~ maiam, bontogottyo ~ bantagattya stb. Noha a két beszédhang, az o és az a

között a fónikus szubsztancia tekintetében nagy az eltérés, mégsem alkotnak funkciós kü­
lönbséget, s így fonológiailag nem értékelhetőek másképpen, mint egyazon fonémának a
variánsai.
Az a-zással ellentétes jelenség az á utáni asszociációs o-zás. Ugyanis míg az a-zás ha-
sonulásos, asszimilációs jelenség, az á utáni o-zás elhasonulás, a disszimilációs hatás kö­
vetkezménye. Az Aranyos vidéki falvak vonatkozásában ez a hangjelenség az Aranyos bal
partján fekvő településeken hallható: Komjátszeg, Tordatúr, Szind, Alsójára, Mészkő,
Torda (1. Viski: NyF. XXXII), Aranyosegerbegy, Gerendkeresztúr, Hadrév nyelvjárásában,
de hiányzik a jelenség az Aranyos jobb parti településeinek, Aranyosrákos, Várfalva,
Tordaszentmihály, Aranyospolyán, Aranyosgyéres, Aranyosgerend, Székelyfoldvár, Szé-
kelykocsárd, Felvinc nyelvjárásában. Szemléltessük a jelenséget példákkal; jeleznünk kell
azonban, hogy sok esetben nemcsak tiszta p hang, hanem ennek nyíltabb, az a felé közelítő
változata, a nyelvjárási szakirodalomban o-ként jegyzett változata is hallható.
Alsójára: árpo, hoszpájo, kalásszo, lámpo, osztováto, saláto, virágjo, báttyo, házo,
málna, lábra, hármot, házos, szárnyos, válctom, lázos stb. A falu nyelvjárása gyenge a-zó,
de az á utáni o-k megtartják hangszínüket, nem válnak a hangokká: álmodozik, három, ká­
poszta stb. Aranyosegerbegy: árpo, galáto, hátro, házbo, jászlo, kártyo, lábo, lámpo, mál-
no, párno, saláto, másszok, almába, kaláka, sánta, páca, kutyának stb. Tordatúr: almábo,
árpo, spárgo, ládo, pávo, szájo, szálko, káko, láttyo, májvo, tokájo, vállo stb. Az á után itt
is megőrződik az o hang, nem válik a-vá: ásson, gunároz, hájog, káposzta, rágok, világos
stb.
Ez a hangjelenség - mint már említettem - délre, az Aranyos jobb partján települt fal­
vak nyelvjárásában hallható, s nincs meg a mezőségi nyelvjárás Maros-Küküllő vidéke
nyelvjárásában, de észak, északkelet felé, az észak-mezőségi, azaz belső-mezőségi nyelv­
járási alegységben szintén hallható. Éppen ez köti össze az Aranyos vidéki nyelvjárást az
észak-mezőségi nyelvjárással.5
Az a-zással összefüggésben jelentkezik a mezőségi nyelvjáráscsoport egészében, így az
Aranyos vidéki nyelvjárásban is az irodalmi nyelvhez viszonyított ö/e hangviszony meg­
változása, mely jelenség jelenti az irodalmi ö helyén ejtett e hangot, illetőleg ennek for­
dítottját, az irodalmi nyelvi e hang helyén ejtett ö-t.
A mezőségi nyelvjáráscsoport minden alegységére nézve közös, hogy az ö hang - a Ma-
ros-Küküllők vidékén ce variánsban realizálódva - hangsúlyos helyzetben mindenütt meg­
található. Az Aranyos vidéki nyelvjárásban az irodalmi ö helyén e hangot találunk toldalék­
ban, toldalékok előtt, de a szótő hangsúlytalan szótagjában is a hangsúlyos szótag magán­
hangzójának függvényében: azaz ha a hangsúlyos szótagban ö, illetőleg ha ü, ű van.
Tordatúr. bűn es, gyüvek ’jövök’, ülek, ütek, sütek, ütett, sütett, csürhez, tüszhez; fődén,
tötett, kőhez, főihez; gyöngyét, kötek, ökrek, öklem, megdöglett, ördögek, örökes,
köszönem. A jelenség megvan a tőszó hangsúlytalan szótagjába is ü, ű, ő hang után: büdes,
bökken, bürek, cüvek, püspek, ködek, kőcsen stb. De megmarad az ö a tőszó hangsúlytalan
helyzetben, ha hangsúlyos helyzetben ö van: bökök, bönköl, dörög, gödör, hörcsög, köjök,
könyök, könyörög, köszön, ökör, ököl, ördög, török, zörög stb.
Aranyosegerbegy. bünes, gyüvek, üjjen le, küdem, ütek, sütek, bötel, csőrei, őrei, csür­
hez, tüszhez; döngeli, kötek, ökrek, öntez, kötezö, köhegek, lögdes, megcsömerel, ötedik stb.
A tőszó hangsúlytalan szótagjában ü, ő után: büdes, bükken, bürek, püspek, üszek, tüker,
ködek, kőcsen stb. Tordatúr nyelvjárásával ellentétben hangsúlyos ö után is jelentkezik az e

5 L. tőlem: NylrK. XXVII .1983. 53-70.

 Az Aranyos vidéki nyelvjárás, különös tekintettel a hangrendszerre 187

hang: böfeg, bömbel, döreg, hörcseg, köheg, köntes, könyek, könyereg, kőszén, köpces,
ökel, nyöszereg, röfeg, zöreg, de a szabály alól találunk néhány kivételt is: gödör, ökör,
ördög, török.
Harasztos: bűnes, csüres, kűdem, ülek, síitek, füsteli, ütkezö; csűrhez, tüszhez, füsüjek,
főthez, födenn; kötek, köteti, ökrét, ökrek, öklem, örökéi, köbdesedik, köhegtek, köszöntek
stb. A tőszó hangsúlytalan szótagjában a tőbeli ü, ő után: büdes, börek, üstek, blikken,
püspek, pünkesti, kőcsen, kődek stb. Sok esetben tőbeli hangsúlyos ö után megmarad az ö:
dörög, gödör, göndör, dörzsöl, könyök, könyörög, ökör, de az esetek egy részében ö ~ e
ingadozást találunk: köjök ~ köjek, ördög ~ ördeg, örök ~ örek, köszön ~ kőszén, röfög ~
röfeg, köröm ~ körem, török ~ törek.
Torockó: e helyi nyelvjárás több szempontból is eltér a többi Aranyos vidéki falvak
nyelvjárásától - a fenti hangjelenség szempontjából is. A jelenség, az e-zés szintén megvan
hangsúlytalan helyzetben ü, ű, ő után: füsteli, ütett, ütek, sütek, üjjen le; büdes, bükken,
bürek, küszeb, püspek, tüker, bőtel, őrei, bűnes stb., de ö után már megmarad az ö tol­
dalékban, toldalék előtt, a szótő hangsúlytalan szótagjában egyaránt: köhögök, köszöntök,
kötök, megdöglött, ökrötök, ördögök, örököl; bömböl, dörzsöl, gödör, hörög, köhög,
köntös, köpcös, röfög, töröl, török stb. Gyökeresen eltér Torockó és Torockószentgyörgy a
többi Aranyos vidéki falvak nyelvjárásától abban is, hogy ö>e jelenség fordítottja, az e>ö-
zés is megfigyelhető. Ugyanis hangsúlyos ö után nemcsak az ö hangok nem válnak e-vé,
hanem éppen ellenkezőleg, az e hangok is ö-vé válnak: könnyös, könyökö, kötöttöm, kö-
työ, könnyöbb, öblögöt, öklö, ölömbö, összö, örögöbb, törjö stb. Ez esetben az e/ö hangvi­
szonyt a tőszavak hangsúlyos szótagja magánhangzójának minősége határozza meg: a) Ha
a szótő hangsúlyos szó tagjában ü, ű, ő van, a többi hangsúlytalan szótagban ö nem lehet,
csak e. b) Ha a szótő hangsúlyos szótagjában ö hang van, a további szótagokban e nem
lehet, csak ö. Ez utóbbi jelenség jellemző a mezőségi nyelvjárás Maros-Küküllő vidéki
alegységére is, azzal a különbséggel, hogy itt - a Torockóval szomszédos Miriszlón is - az
ö realizációja egy fokkal nyíltabb (ce).
Még meg kell említenünk, hogy az Aranyos vidéki nyelvjárás nem í-ző, ellentétben a
Tisza-Körös vidéki nyelvjárással, sőt a belső-mezőségi nyelvjárással szemben is. Termé­
szetesen ez nem jelenti azt, hogy a szóban forgó falvak nyelvjárásában ne bukkanna fel
néhány í (~i)-ző adat. Például 110 í-zhető esetből csupán ezt a néhányat jegyeztem í-ző
adatként fel; Tordatúr: csip, csipel, dicsiri, fösviny. Aranyosegerbegy: csíp, csipel, dicsiri,
kikisirem. Harasztos: csíp, csipel, éjfilikor, dicsiri, kikisirem, kisirtet, fösviny, söviny. To­
rockó: csíp, csipel, kikisirem, epliny, fösviny, göriny, söriny, pínz, fürísz, pintek.
Szólnunk kell arról is, hogy az Aranyos vidéki falvak nyelvjárásában, éppúgy, miként a
mezőségi nyelvjárás egészében, fokozottan érvényesül az a tendencia, melynek követ­
keztében - főleg hangsúlytalan helyzetben és szó végén az irodalmi hosszú ú, ű, ó, ő, sőt
nem egy esetben az é hangot is röviden ejtik: sikottyu, sarju,fenkö, kötezö, mezőről, borso,
kotlo stb.
S végül hangsúlyoznunk kell, hogy a székely nyelvjárással szemben az Aranyos vidéki
nyelvjárásban nincs kétféle e hang, egy nyíltabb e (~ ä) és egy zártabb e változat.
Bárki felteheti a kérdést: az aranyosszéki falvak lakossága megőrzött-e valamit is a haj­
dani kézdi székely nyelvi sajátosságokból? A felelet határozottan negatív. Az Aranyos
vidéki nyelvjárás a mezőségi nyelvjáráscsoport alegységeinek egyike.6 Erről a kérdésről
szól Benkő Lóránd is, mikor úgy véli, hogy a moldvai csángóság Moldvába való települése
és a kézdi székelyeknek a Torda megyei magyarság közé való települése között idő- és

6 L. Kiss J. 2001. 296-302.

188 Murádin László

területbeli összefüggés van. Míg azonban a moldvai csángóság mezőségi eredetét nyelvi
adatokkal lehet bizonyítani, a kézdi és az aranyosszéki székelység viszonyáról a nyelv nem
tud vallani. Az aranyosszéki székelyek - írja Benkő - viszonylag hamar elhagyták
nyelvjárásukat: „ma az Alsó-Aranyos vidékének magyar (egykor részben székely) lakos­
sága teljes mértékben a régi úgynevezett megyei magyarságnak közép-mezőségi nyelvjá­
rását beszéli, lényegében székely nyomok nélkül. Megjegyzendő, hogy ugyanez a nyelvi
folyamat ment végbe Maros szék nyugati részének székelységében is: a Maros mentének
Székelyvásárhely (= Marosvásárhely) körüli és attól északkeletre eső részén, valamint a
Nyárád alsó folyásának vidékén is, az oda a 12. században beköltözött székelység a már ott
lakó megyei magyarság mezőségi típusú nyelvjárását teljes egészében, szinte minden
székelyes nyelvi nyom nélkül átvette. A nyelvi típusváltás nyelvtörténeti adatok tanulsága
szerint is mind Aranyosszéken, mind Nyugat-Maros széken viszonylag igen hamar meg­
történt, feltehetően a mezőségi nyelvjárástípust beszélő megyei magyarságnak az ottani
székelyekhez viszonyított számbeli túlsúlya következtében.”7

Debreczeni László grafikája

1 Benkő L. 1989. 266.

H AG Y O M Á N YO S ELET
Ferenczi Eszter

Fiatal halott temetése A ranyosrákoson és V árfalván

Dolgozatom alapját a 2004-ben végzett kutatásom képezi. Négy alkalommal voltam

kint terepen, megismerkedtem egypár falubeli emberrel, érdeklődtem, interjúkat készí­
tettem, megfigyeléseket végeztem a témával kapcsolatosan. Az elején nehézkesen indult
minden beszélgetés, nem tudták az emberek, miért érdeklődök pont a temetés iránt, miért
kérek fényképeket, hisz az embernek vannak jobb dolgai is annál, mint hogy a halállal
foglalkozzon. Én is idegenként fordultam e témakör felé, mert nálunk, a családban, nem
volt beszélgetés ilyen esetekről. Hogyan kell viszonyulni a halálhoz, lehet-e egyáltalán?! A
mai embernél tabu a halálról beszélni. Minden ember fél tőle, nem tudnak megbarátkozni a
gondolatával, mert talán nem is lehet.
Adatközlőim nagyrészt idős emberek. Aki már lelkileg fel van készülve a halálra, nem
fél arról beszélni, gondolatait, érzésvilágát feltárni, szokásmagyarázatokat elbeszélni, mert
tudja, hogy ez természetes dolog, ezzel együtt kell élni, mert előbb-utóbb mindenki a halál
karjaiban végzi, sőt megfigyeléseim alapján a kibeszélés szándékát is észleltem.
A házasság előtt álló fiatal, ha meghal más reakciót vált ki egy közösségben, mint egy
idősebb. Nagyobb a rémület, a tehetetlenség érzése. A paraszti hagyomány megoldást
keresett, és az évszázadok során, a tapasztalatokra alapozva, eljárásokat alakított ki pont az
ehhez hasonló érzések feloldására. Dolgozatom egy ilyen jól kigondolt rendszeren alapuló
szokás leírásáról szól.
Két bekezdés erejéig rövid leírást készítettem a két faluról, ami szükséges ahhoz, hogy
képet alkothassunk a szokást éltető emberekről. Ezután a szokás elterjedését vázolom fel,
bemutatva a fontosabb ehhez kapcsolódó írásokat, majd a helyi szokás leírásával képet
kapunk a fiatal halott temetéséről. Összegzésképpen egy pár gondolatot fogalmaztam meg
a halállal és a fiatal halott temetésével kapcsolatosan.
Kutatásom során azt tapasztaltam, hogy sok szokáselem megegyezik Rákoson és Vár­
falván, ezért nem elemzem külön-külön a szokáselemeket, mert helyszíni tapasztalataimra
alapozva azt mondhatom, hogy ugyanolyan funkciót töltenek be mindkét közösségben.
Kutatásom helyszíne Aranyosszék két települése, Aranyosrákos és Várfalva. Azért esett
e két falura a választásom, mert a legintenzívebben itt él mai napig az a szokás, amely
elemzésem tárgyát képezi. Aranyosszék vidékének bemutatásával most, itt nem foglal­
kozom. 2004-ben jelent meg Keszeg Vilmos Aranyosszék népköltészete című munkája,
melyben a régióval kapcsolatos részletes bibliográfiát közöl, ezen kívül még nagyon sok
hasznos és érdekes információt találunk az aranyosszéki emberre, annak hagyományaira és
ezekhez az alkalmakhoz kapcsolódó szövegekre nézve.1
A két településről fontos tudni, hogy egymás közvetlen szomszédságában helyezkednek
el. Varga E. Árpád által összeállított statisztika szerint a két falu, ami közigazgatásilag egy
községnek számít, és 1966-tól egy egyházközséget alkot, 1992-es adatok szerint 75%-a uni­
tárius vallású. Az 1286 lélekszámú közösségből 943 unitárius, 37 református, 26 római ka­
tolikus, 15 görög katolikus, 249 ortodox és 16 egyéb.2 Nagyjából ennek megfelelő a nem­
zetiségi hovatartozás: 985 magyar, 247 román és 27 egyéb.3 Ezeket az adatokat azért tartom
fontosnak, mert az a tény, hogy a falu lakosságának egy része román, maga után vonja, hogy

1Keszeg V. 2004.
2 Varga E. Á. 2001.730.
3 Uő. 622.
 192 Ferenczi Eszter

jelenlétükkel befolyásolják a falu életét. Azt persze nem kell hangsúlyoznom, hogy a vallás
mindig is meghatározta egy közösség életét és szokásait, pl. bizonyos szokáselemek kiesését,
vagy bizonyos elemek túlzott hangsúlyozását, ebben főleg az egyháznak volt nagy szerepe.
A két falu lakossága mezőgazdálkodással foglalkozik, ellátják a nagyobb városok (pl.
Torda, Kolozsvár, Nagyszeben, Topánfalva, Temesvár, Brassó) piacát, tehát a megtermelt
zöldséget nemcsak helyben, a faluban értékesítik, hanem más kereskedelmi központokkal
is tartják a kapcsolatot.
Felhasználva a népszokások általános osztályozását,4 dolgozatom témája az emberi élet
fordulópontjain levő szokások körébe tartozik, amely nagyon ősi rétegekre tekint vissza.5
Az emberi élet legfontosabb állomásai a születés, házasság és a halál. Az ehhez kapcsolódó
szokások mindig a közösség érték- és normarendszere szerint történnek, valamilyen
szinten átrendezik a társadalmat, újabb kapcsolatokat alakítanak ki, és hozzásegítik az
egyént és a közösséget az esemény zökkenőmentesebb átéléséhez, egyfajta beavatás az
egész rítus lényege.
Kunt Ernő szerint a korai halál az egyént megakadályozza abban, hogy betöltse hivatását:
megházasodjon és családot alapítson. Mikor előbb történik a haláleset, mintsem várták volna,
a temetési szertartáson megülik a halott lakodalmát, egyrészt mert ez kijár neki tisztességből,
másrészt a népi hiedelem szerint abban az esetben, ha nem tartják meg a halott menyegzőjét,
az elhunyt nem tud békében nyugodni, és élő rokonait fogja zaklatni.6
A halott lakodalmának a temetési szertartás keretében különböző reprezentációs formái
vannak. Szendrey Ákos egy rövid ismertetést ír a halott lakodalmának magyarlakta
területeken elterjedt szokásairól, példákat hoz az Alföldről, a hétfalusi csángók, valamint a
palócok köréből, sőt külön említésre kerül Aranyosszék és ezen belül Várfalva is.7 Morvay
Péter kutatta a templomkertben, temetőben és halotti toron táncolás és a halottas játékok
népszokásának eredetét. Tanulmányában kifejti a lakodalmakban, farsangkor és fonókban
eljátszott temetési paródiák és a halotti toron, temetésen való táncolás jelentőségét.
Példákat is felhoz Csongrád megyei Szegvárról és Tápéról és Szabolcs megyéből.8 Kallós
Zoltán szóbeli közlése szerint Mezőségen is táncoltak a fiatal halott temetésén.
Aranyosszék vonatkozásában erről nem beszélhetünk, legalábbis az adatközlők és az eddig
általam olvasott szakirodalom alapján nem.
Róheim Géza a halotti táncainkkal és szokásainkkal rokon germán-szláv és urál-altáji
szokáselemek elemzése alapján kimutatja, hogy a halottas táncainkban ősi ugor hagyo­
mány is található, amely a magyarsággal érintkező szlávság idetartozó szokáselemeivel
jelentősen kibővült. Róheim a pszichoanalitikusok módszerét használva tekinti át a fiatal
halott temetését, de nemcsak a magyarlakta területeket veszi figyelembe, hanem szerb és
kis-oroszországi szokásokkal is példálózik.9
Gail Kligman egész monográfiát szentel ennek a szokásnak a leírására.10

4 Pozsony F. 2000. 179.

5 Róheim G. 1990. 179-196.
6 Kunt E. 1987.
Szendrey Á. 1941.
8 Morvay P. 1951.
9 Róheim G. 1990.
10 Kligman G. 1998.
 Fiatal halott temetése Aranyosrákoson és Várfalván 193

A szokás leírása
A fiatal halott temetésének bizonyos részei Várfalván és Rákoson megegyeznek az
idősebb halottak temetési szertartásának elemeivel. A halál beálltának pillanatától a teme­
tésig, függetlenül a halott életkorától, egyforma, közösségileg meghatározott szabályokat
kell betartsanak a közvetlen rokonok és a falubeliek egyaránt.
A temetési szertartás vezetését felvállalja egy személy, általában egy férfiember, aki
nem tartozik a családtagok közé, a halott egyik távolabbi rokona vagy jó barátja. Ennek a
személynek a dolga a halál hírül adása ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak, a lelkész­
nek és a kántornak. Ő intézi a bevásárlást, a gyászjelentő, a helybéli megnevezés szerint
szomorújelentés és koszorúk megrendelését.
A halott mosdatását, öltöztetést Várfalván a halott családtagjai végzik. A 98 éves vár­
falvi Sz. M. szerint a század elején külön halottmosó asszony volt, aki sokszor egybeesett a
falu bábaasszonyával.
A virrasztóba általában mindenki elmegy, legalább egy este ott kell lenni. Este, sötéte­
déskor kezdődik. Kalácsot és pálinkát szolgálnak fel, úgy illik, hogy a halott tiszteletére
megigyanak egy pohárral. Régebben egyházi énekeket énekeltek, és megesett, hogy a fér­
fiak kártyáztak az alkalomhoz illően, tisztelettel és csendben. Néha előfordult hangoskodás
is, amit bizonyos személyek nem vettek jó néven. Hajnalig is eltartott a virrasztás, ami
azért volt jó, mert a közösség segített a családnak túlélni ezt a tragikus eseményt, ahogy az
egyik adatközlő megfogalmazta, „nem voltak csak magukban”. Ma már két-három óránál
nem tart többet.
Harmadnap van a temetés. A lelkész házhoz érkezésekor már le kell legyen zárva a
koporsó. Mindkét faluban van dalárda, elsősorban egyházi éneket énekelnek. Az énekek és
a rövid prédikáció után kísérik a halottat a templomba és onnan a temetőbe.11
1893-ban készült egy rövid leírás a várfalvi fiatal halott temetésének szertartásáról, amit
Jankó János készített. Jankó Torda, Aranyosszék. Torockó magyar népe című monográfiá­
jában a szokás formai, tartalmi jellemzőit részletesen leírta: „ha leány hal meg, fiatal
leányok és legények viszik ki; négy leány haját kibontja, fehér ruhát ölt, karját átköti piros
vagy kék szalaggal s rozmaringszálat tűz beléje; négy fiú fekete ruhában jelenik meg,
vállain átvetett fekete szalaggal. Várfalván hat leány s hat legény viszi a halottat a
temetőbe; ...ha fiatal leány vagy legény hal meg, hat leány és hat legény muzsikaszó mel­
lett kiviszi a temetőbe, ott a földbe eresztik, s mikor ráhúzták a földet, a kapákat keresztbe
teszik, s ekkor a legények és leányok muzsikaszó mellett háromszor körüljárják a sírt né­
mán, szótlanul”. A szerző kitért arra is, hogy ha a halott 20 évnél fiatalabb, vagy éppen
gyermek, akkor a gyászszertartást elvégzik az udvaron s onnan egyenesen a temetőbe vi­
szik, ha azonban a halott 20 évnél idősebb, előbb felviszik a templomba.12 Az 1893-as
leírás nagy vonalakban megegyezik a ma is élő szokással, de ki kell hangsúlyozni, hogy a
fiatal halott esetében lakodalmi ruhába öltöztetik a halottat. Ha legény hal meg, vőlegényi
ruhát adnak rá, mellére piros bokrétát tűznek. Ha az érintett személynek nem volt vőlegényi
ruhája, akkor az ünneplőjében temetik el, de ez a kosztüm is ugyanazt a funkciót tölti be,
mint a vőlegényi ruha. Ha leány hal meg, menyasszonyi ruhába öltöztetik, a haját kieresz­
tik és fátylat meg mirtuszt tesznek rá. E szerint a szokás szerint temetik el a már megkon­
firmált fiatalokat, de csak őket és azért, mert „miután konfirmált, gyakorlatilag fel van
véve a fiú a legények sorába, de még nem nagylegény itt az Aranyos mentén, csak miután

11 Aranyosszéki temetés részletesebb bemutatásával kapcsolatosan 1. Kun Kriza I. 1993.

12 Jankó J. 1893. 220.
 194 Ferenczi Eszter

a katonaságból leszerelt vagy most újabban, új divat szerint, miután a 18 évet betöltötte.
Akkor lesz nagy legény.”13
A fiatal halottat kortársai rúdon viszik ki a temetőbe. Rákoson négy fiú, Várfalván hat.
Minden fiú mellett áll egy lány, párosával vonulnak fel. Ezek a fiatalok koszorúslányoknak
és -legényeknek vannak felöltöztetve, a fiúk feketébe, a lányok fehérbe. 2004 februárjában
Rákoson volt egy egyéves kisfiú temetése, ami ugyancsak ilyen szertartás szerint történt,
de felhívták a figyelmemet arra, hogy ennek a kisfiúnak a koporsóját még meg nem konfir­
mált gyerekek vitték. Ebből is következtethető, hogy nagyon fontos szempont ilyen eset­
ben a halott életkora, mert döntő szempont a halottvivők kiválasztásánál, figyelnek arra,
hogy amennyire lehet, korabeli legénykék legyenek. A koporsóvivőkből tehát következ­
tetni lehet a halottra, annak életkorára. Kiskorú, csecsemő gyermekeket általában nagyon
közeli rokonok mellé temetik, padmalyos sírba, hogy a túlvilágon ne legyen egyedül. Csík-
szentdomokoson hasonló meggondolásból használják ezt a típusú temetkezési módot.14 A
kisgyermekek sírkövén és szomorújelentésén (gyászjelentő) nem jelenik meg a családne­
vük, csak a keresztnevük, mert nem tartják a család szerves tagjának.15
„Az ilyen fiatalok általában nem voltak megnősülve és férjhez menve, azoknak szokott
lenni zenekar, ha a család beleegyezik, s ha nem, akkor nem. Van olyan is, hogy nem is
egyezik bele a család, mer nagyon fájdalmas. Húszon alól lányt vagy fiút temessenek el, s
akkor nem még mindenki kedveli a zenét ilyenkor. ”16 Általában a falubeli cigányok muzsi­
káltak a fiatal halottak temetésén. A zenészek és a fiatalság mindig szoros kapcsolatban
álltak egymással, ezért nem is kellett sokszor hívni a zenészeket, hívatlanul is elmentek a
temetésre, kötelességüknek tartották, hogy a fiatal elhunyt kedvenc nótáját elmuzsikálják.
Fiatal halott esetében a zenészek a temetési menet élén mennek.
Egy huszonhat éves lány tizenhat-tizenhét éves korában részt vett egy ilyen jellegű te­
metésen. Egy vőlegényt temettek el, aki autóbalesetben halt meg. A fiatalokat az első esti
virrasztóban világosították fel arról, hogyan kell felöltözzenek és milyen szerepük van a
temetési szertartáson. A lányok fején fehér szalag volt, a hajuk alatt, hátul átkötve és ke­
zükben egy-egy piros szegfű. Összesen tizenkét pár volt. A koszorúkat is a fiatalok kellett
vigyék. Miután kikísérték a halottat a temetőbe és elhangzott a prédikáció, a koporsót le­
eresztették a sírba. A lányok a szegfűket, a fiúk a fehér szalagot, a menyasszony, aki fekete
ruhába volt öltözve, pedig egy csokor rózsát dobott be a sírba, ami reprezentálta a bú­
csúvételt vőlegényétől. Ennek a tizenkét párnak a torban külön asztal volt terítve.
A koporsó körül a fiatalok állnak, és csak a fiatalok háta mögött vannak a szülők. Ebből
is arra következtethetünk, hogy nemcsak a család nagy vesztesége a halott, hanem annak a
generációnak is, amelyhez tartozott. A halott elhantolását követően zeneszóra háromszor
jobbra és háromszor balra megkerülik a sírt. A függelékben annak a dalnak a két szöveges
változata szerepel, melyre régen kerülték a sírt.17
Az ilyen jellegű temetésen a virágok is élénkebbek, és mennyiségileg több van belőlük,
mint az idősebb halottak temetésén. A már nagyon elterjedt szegfű mellett megtaláljuk a
rózsát és a rozmaringot is. Általában a fehér és a piros szín dominál.

13 P. D. középkorú, Várfalva - adatközlő

14 Balázs L. 1995. 141.
15 Bővebben 1. Keszeg V. 2002.
16 Sz. M., 1955., Aranyosrákos - adatközlő
17 Erre vonatkozó információkat nem találtam, sőt a vélemények is megoszlanak azzal kapcsolato­
san, hogy volt vagy nem volt ilyen dal. E két szöveget megnézve talán Petőfi Sándor Alku című ver­
sének egy folklorizálódó változatáról beszélhetünk.
 Fiatal halott temetése Aranyosrákoson és Várfalván 195

Gyakori volt a fiatalok sírjának párkányos kiásása. A párkány nem volt szélesebb négy­
ujjnyinál, ami díszítésként szolgált. A párkányra virágot szórtak, de volt olyan eset is, hogy
a sír fenekére virágokból kirakták az elhunyt nevét.18 A sír párkányos kiásását és ennek
funkcióját néprajzkutatók kérdőjelezték meg, ezért úgy gondolom, ez a része a kutatásnak
további figyelmet igényel a pontosítások kedvéért.
Várfalván Világi János volt az, aki búcsúztatókat írt. Halála után a kántor, Pálfí Dénes
vette át a szerepét. Mivel az egyházi vezetés szorgalmazta a halotti búcsúztatók elmaradá­
sát, az utóbbi évtizedekben visszaszorult használata. B. F. búcsúztatója olvasható a függe­
lékben, amit 1978-ban a fent említett kántor írt. Rákoson Mákó Sanyi, az egyik zenész rög­
tönzött szöveggel búcsúztatta el a fiatal halottat. Egy 1950-ből való rákosi emlékverses
füzetben találtam Csorna Ilona végbúcsújára. A kutatás még nem derített fényt arra vo­
natkozólag, hogy ki írhatta a búcsúztatót, mégis figyelmet érdemel, hisz az első szakasz
így hangzik: „De szomorú menyegző ez / Mikor a lány így megy férjhez. / Mind Csorna
Ilona megyen / Hogy lakhelye a sír legyen”. A szöveg, mely balladastílusban van megal­
kotva, is bizonyítja a szokás használatát. A halotti búcsúztató az elhunyt nevében szólal
meg egyes szám első személyben. A halott életének egyes eseményeit, korának és nemé­
nek megfelelően írja meg a kántor vagy az arra kinevezett személy. Ékes rigmusokban,
énekszóval búcsúztatják a halottat szüleitől, testvéreitől, rokonaitól, szomszédaitól, bará­
taitól. Igény volt a halotti búcsúztatókra, főleg fiatal halott esetében. A fájdalom kény-
szeríthette az embert az írásra, mert valamelyest kifejezte a leírhatatlan fájdalmat.19

Összegzés
A haláltól minden ember tart, főleg a mai világban. A nyugati kultúrákban ellentétbe ál­
lítják a halál és az élet tényét, fogalmát. Kelet világképeiben másképp jelenik meg, ott inkább
kiegészítik egymást, egy „teljes egységet” alkotnak.20 A halál a lét és nem-lét fordulópontja,
ezért egyfelől a földi dolgok múlékonyságát jelképezi, másfelől a túlvilági megvilágosodott-
ság első stációját jelenti,21 értelmezhetjük egy új kezdésnek is. Egy új kezdés viszont veszé­
lyekkel jár, főleg, ha befejezetlenül hagyunk valamit. Eliade által értelmezett középpont
fogalma22 érdekes gondolatokat ébresztett bennem. A házasságot mint intézményt a lakoda­
lom vezeti be, ott válik hivatalossá a szexualitás, a páros élet, ami által az egyén családot
alapít, és az emberi hivatását teljesíti. Ezt a rítust így értelmezve vehetjük úgy, mint az
emberi élet központja, eköré szerveződik az élet nagy része. Eliade mikor a központ fogal­
máról beszél, annak szentségét is kihangsúlyozza. A deszakralizált modem embereknél már
nincs akkora súlya a középpontnak, mint ahogy a fiatalok számára sem fontos a házasság
intézménye. A vallásos embernek, ahová még a századforduló parasztját is besorolhatjuk,
még fontos a központ, az isten által legitimizált társas lét. Valahogy így értékelték a fiatal
halottat is. Nem lehet úgy a másvilágra küldeni, hogy nem vált teljessé az élete, hisz a korai
halál az egyént megakadályozza abban, hogy betöltse hivatását.
A legtermészetellenesebb halálnak tartja a paraszti hagyomány a házasulandó legény vagy
lány halálát, mert akkor veszti el a közösség egyik tagját, mikor az teljes értékű tagjává
válhatott volna, és aki saját családot alapíthatott volna. A paraszti társadalom az élet minden
helyzetére keresett megoldást, a közösség konvenciói segítettek abban, hogy az egyén fájdal-

18 Sz. M., 1955., Aranyosrákos - adatközlő

19 Keszeg V. 2002.
20 Kunt E. 1995. 84.
21 Hoppál M. - Jankovics M. - Nagy A. - Szemadám Gy. 1994. 85.
22 Eliade, M. 1987.
 196 Ferenczi Eszter

mát levezesse. Nem fojtották el az érzelmeket, hanem inkább arra törekedtek, hogy minél
jobban felszínre hozzák. Ezért annyira látványos a fiatal halott temetése is. A polgárosodással,
ami deszakralizációval jár, ennek az ellenkezője történt, az érzések elfojtása vált népszerűvé,
legalábbis ezen a téren, az egyén maga oldja meg problémáit, a közösség már nem tartja
feladatának segíteni, és együtt érezni az ilyen jellegű nehéz helyzetekben.
Gail Kligman írja, hogy a halotti lakodalom az egész világon ismert. A társadalmi nor­
mák megkövetelik, hogy a házasulatlan személyeket is megházasodva temessék el, ezért
rendeznek a fiatal halottaknak szimbolikus lakodalmat. Kligmant idézem: „Azt gondolják,
hogy ha egy házasulandó elhunyt esetében a temetési szertartáson belül a szimbolikus la­
kodalmat nem tartják meg, a halott visszatér társa megkereséséért, hogy kielégítse a
végzetét, és szexuális vágyainak frusztráltságát. Ha a lélek nincs kielégítve, nem találja
nyugodalmát, ezért a társadalomra nézve veszélyt jelent. A halotti lakodalom szerepe,
hogy mérsékelje a feszültséget, amit a szexualitás és a halál paradox párosítása vált ki.
A szexualitás és a halál fizikai dimenziók, és társadalmi szükségletek az élet során és a tár­
sas lét krízishelyzeteiben.”23
Egy fiatal elvesztését, mint ahogy már kifejtettem, nagyon nehezen dolgozza fel a kö­
zösség. Minden embernek megvan a feladata és a sorsa. Az ember életében mind a három
megálló kell szerepeljen ahhoz, hogy ne alakuljon ki mind az egyénben, mind a közösség­
ben a feszültség, ami kihathat a társas lét minden területére. A fiatal halott temetési szer­
tartásának minden eleme arra szolgál, hogy nyugalmat biztosítson annak a kisebb létszámú
közösségnek, melynek tagja volt. A halottbúcsúztatók, a virágok, a pántlikák mind-mind a
búcsúvételt, az utolsó tisztességadást szimbolizálják. A halál kiszámíthatatlansága, tragikus
volta fokozottan van hangsúlyozva ilyen esetben. A népi halálszemlélet gyakorlatiasabb,
mint ami a modem ember körében elterjedőben van. Bizonyítékként akár ebben a
dolgozatban kifejtett témát is felhozhatom, mert ez részben vigasztalást nyújt az élők
számára, és ezen keresztül belenyugvásra, az élet múlandóságának elfogadására motivál,
ad egy biztonságérzetet a hátramaradottak számára.
A mai világ embere fokozatosan elszakad a természeti környezettől, nem veszi észre
annak szépségét és múlékonyságát, vagy inkább nem is akarja észrevenni. A parasztság
természetelvű vélekedésmódjában, világképében az élet és a halál egybetartozása alapve­
tően fontos tényező.2425Nem véletlen, hogy a fiatal halott lakodalma mai napig felismerhető
módon a mai hagyományos ember szokásai között is felelhető. A temetkezési szokásokban
érdekes módon annyira nem tört be az újítás igénye, mint a folklór más területeire. Ezt
azzal magyarázza Kunt Ernő, hogy az élőknek nincs más eszközük, hogy kapcsolatot
tartsanak a továbbélőknek tekintett halottakkal, mint amit elődeik rájuk hagyományoztak,
kipróbáltak, amelyekhez ezért fokozottabban ragaszkodnak.24 Az elmúlás gondolata
megrettent mindenkit, a halál nem válogat, királyt és szolgát egyformán magáénak kíván.
Ennek tudatában figyelemre méltó a halott és élő kapcsolata. Az élő ember magatartása
megváltozik, miután a környezetében meghal egy személy. A halottat tiszteljük, a halottról
rosszat nem szabad mondani, csak dicsérni kell, hogy milyen volt életében, és megpróbá­
lunk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a halott békében nyugodjon.
Megszépítjük, eufemizáljuk a halott még életében való tulajdonságait az ismeretlentől való
félelmünk miatt. Rákoson és Várfalván is hasonló folyamatok játszódnak le a halál beállta­
kor, elfelejtik a rosszat, csak a szép és a jó emlékek maradnak meg a halottal kapcsolato-

23 Kligman G. 1998. 164. - saját fordítás

24 Kunt E. 1995. 84.
25 Uő. 91.
 Fiatal halott temetése Aranyosrákoson és Várfalván 197

san, a fiatalt megházasítják, abban a hitben élve, hogy a be nem teljesedett életet leélő
ember lelke negatív erővé válhat a hátramaradottak közösségére nézve.
Ezeknek a nagyon érzékeny témáknak a vizsgálata talán ad egy magyarázatot a 21.
század emberének, hogy megérthessük, hogyan és miért is működnek így az ilyen esetkor
tapasztalt számunkra furcsa, szokatlan paraszti viselkedésmódok, közösségi normák. Nem
könnyű a halállal szembenézni, viszont a népi kultúra ad/adott, és ha elfogadjuk, adni fog
egyfajta biztonságérzetet a túlélők számára, éppen ezek által a jól megszervezett, átgondolt
szinkretikus szokások által.

1. Búcsúztatók

Búcsúztató
Megdöbben az ember szíve, Idegenben találkoztunk,
Gondolkozik elmerengve, Azt gondoltam jobb lessz sorsunk,
Hogy is lehet ezt kibírni, Szomorú lett a végbúcsú,
Mikor ilyent kell hallani. Isten áldjon titeket.

Szép ifjúság hova lettél, Rokonok és jó szomszédok

Mérges halál mért nem késtél? Tinektek is búcsút mondok,
Hagytál volna békét nekem, Ne felejtsetek el engem,
Szerettem én az életem. Őrizzétek emlékemet.

Az lett a sok nóta vége, Jó barátok, jó pajtások,

Kivisznek a temetőbe. Nem haragudtam én rátok,
Ott fogok én megpihenni, Mulattunk és jó kedvünk volt,
Oda lent már nem fáj semmi. Tőlem az már tova szállott.

Hogy is kezdjem búcsúzásom, Korán elrabolt a halál,

Hogy az senkinek se fájjon, Dalos ajkam nem dalol már,
Úgy szerettem minden embert, Boldog voltam közöttetek,
Barla Ferkó búcsúzik el. Szép ifjúság, Isten veled.

Jó szüleim ne sírjatok, Mindenkitől elbúcsúzom,

Búcsúzik a ti fiatok, Mindenkit az Isten áldjon
Ne várjatok haza engem, Dalos ajkú kismadárka,
Én olyan szerencsétlen lettem. Szállj le az én sírhalmomra.

Bocsássatok meg ti nékem, Barla Ferkó elbúcsúztál,

Köszönöm, hogy szerettetek Most se hisszük igen korán,
Elköltözöm más hazába, Mi is elbúcsúzunk tőled,
Jó szüleim, Isten áldjon. Legyen csendes pihenésed.

Kató, Tamás testvéreim, Könnyű legyen az a fold hant,

Sógorom és jó sógornőm, Mely takarja koporsódat,
Ferkót többé nem látjátok, Aludj, álmodj szép csendesen,
Legyetek mindig boldogok. Barla Ferkó Isten veled.
Pálfi Dénes írta
Csorna Ilona végbúcsúja

De szomorú menyegző ez, Arra kérlek én titeket,

Mikor egy lány így megy férjhez. Egymást mindig szeressétek.
Mind Csorna Ilona megyen, Fogadjátok meg a jó szót,
Hogy lakhelye a sír legyen. Mert csak úgy lesztek boldogok.

Nézzétek meg, ifjú lányok, Nagynénéim, jó Nagyanyám,

Csorna Ilus jó leány volt, Feltaláltam Édesapám.
De az anyja elkergette, Ketten imádkozunk értetek,
így lett szegénynek vége. Legyen boldog életetek.

Három éjszaka és két nap. Közeli, távoli rokonok,

Szegény leány bujdokolt, Jótevőim, jó szomszédok,
De tovább már nem bírhatta, Én már csak voltam köztetek,
Haza került, de megfagyva. Köszönöm, hogy szerettetek.

Gönci Anna nyisd kapudat, Szép ifjúság, lány barátok,

Hazahozták jó lányodat, Itt hagyott már Iluskátok,
Hazahozták, de megfagyva. Mind, ami kedves néktek,
Halljuk, hogy szól búcsúszava. A virágok az életetek.

Először is Édesanyám, Hiába lesz a kikelet,

Mért bántál velem gorombán? Mert én nem leszek köztetek,
Hiszen én jó leány voltam, Hiába lesz a madárdal,
Minden szavad megfogadtam. Mert én azt már nem hallom.

Oh ha Édesapám élne, Elenyészett az életem,

Nem lennék most eltemetve, E sír lett virágcserepem,
Mert ő jó Édesapa volt, Én síromban elporladok,
Soha nem gorombáskodott. De ti legyetek boldogok.

Nem is búcsúzom tőled, Elbúcsúztál szelíd lélek,

Mert te tőlem nem érdemied, Legyen csendes pihenésed.
Amért felneveltél engem, Lelked pedig a mennyországban
Fizessen meg a jó Isten! Legyen örök boldogságban.

Testvéreim egyen egyen, Könnyű legyen a föld hantja,

Jó testvéretek már nincsen. Csendes a szellő fuvalma.
Keveset voltam köztetek, Ne zavarják sírod álmát,
De addig is szerettetek. Nyugodj békén, jó éjszakát!

Al-Rákos 1950. II. 5.

Krizbai Ilona tulajdona
 Fiatal halott temetése Aranyosrákoson és Várfalván 199

2. Annak a dalnak a szövege, amire kerülték a sírt a fiatalok

A. Változat - énekelte Vásárhelyi Ilona (sz. 1936) és Szász Mózes (sz. 1907) Várfalva

Barna kislány kerüli a cserét,

Keresi a régi szeretőjét.
Hiába keresed, mert az odaégett,
Aki téged igazán szeretett.

B. Változat - énekelte Pálfi Gézáné Gadó Anna (sz. 1920) Várfalva

Leégett a csereberi határ,

Beleégett kilenc juhászbojtár.
Beleégett annak a subája,
Számadónak nincsen gondja rája.

Gyertek mutassátok meg a sírját,

Hadd öntözzem könnyeimmel hantját
Hadd teremjen rózsát, nem tüviset,
Mert az engem igazán szeretett.
Könczei Csongor

Az ARANYOSSZÉKI TÁNCKULTÚRÁRÓL, MINT EGY LEHETSÉGES TÁNCDIALEKTUSRÓL

A jelenlegi magyar történeti tánckutatás az aranyosszéki tánckultúrát a mezőségi

táncdialektushoz sorolja, s mindössze egy sommás mondattal tárgyalja („A délnyugati Me­
zőségről, Torda vidéke és Aranyosszék - a Maros-Küküllő-vidékkel és Kalotaszeggel
határos átmeneti területről - keveset tudunk (...) legényes tánca és egyszerű csárdása a Ma-
ros-Küküllő közi dialektussal rokonítja”),1 amelynek egyetlen hivatkozott forrása egy 19.
századi leírás, Borbély Sándor Az aranyosszékiek táncza című közlése.2 így megállapít­
ható, hogy a 20. századi néptánckutatás számára, szemben például a népzenekutatással -
gondolok itt elsősorban Demény Piroska összefoglaló munkájára3 - Aranyosszék
ismeretlen területnek tekinthető. A tájegység tánckultúrájának tudományos feltáratlansága
elsősorban Aranyosszék korai polgárosodásának és iparosodásának, a tradicionális
tánchagyomány gyors felbomlásának köszönhető: talán ezért is kerülték ezt a vidéket a
táncfolkloristák, hiszen lényegesebb gyűjtésekre csak az 1980-as évek derekán került sor.
Ugyanakkor pontosan ezek a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet
Néptánc Osztályának Archívumában tárolt aranyosrákosi és gerendkeresztúri gyűjtések,
valamint a közösségi emlékezet, és nem utolsósorban a szerző személyes tereptapasztalatai
azt mutatják, hogy Aranyosszék tánckultúrája bizonyos táncmotívumok (például a szinte
általánosnak mondható lenthangsúlyos páros forgás) és tánctípusok (például a forgatós
tánctípushoz tartozó .serénynek vagy abrudbányaimk nevezett tánc) révén inkább
kapcsolódik - talán történeti szempontból természetszerűleg is - a székelyföldi táncdia­
lektusokhoz, mint a mezőségi vagy a Maros, Küküllő menti táncdialektushoz.
A jelen tanulmány a m á' felgyűjtött tánc- és tánczenei anyag elemzése alapján meg­
próbál arra a kérdésre válaszolni, hogy beszélhetünk-e önálló aranyosszéki táncdialek­
tusról, pontosabban leheiseges-e egyáltalán ennek leírása, tekintettel arra, hogy a kutatás
igen gyér adatokkal rendelkezik.
Borbély Sándor rövid közlése elsősorban a spontán tánckedvet szolgáló, kötetlen
aranyosszéki táncalkalmakról, szervezésükről és lefolyásukról tartalmaz értékes adatokat - a
táncalkalmak típusairól és rendezéseiről részletesen Peso vár Ferenc ír,4 s kevésbé magáról a
táncanyagról. így megtudhatjuk, hogy a múlt század fordulóján „ ama néhány faluban, mely
nem régiben Aranyosszék nevezete alá tartozott, az a jó szokás van legények és leányok kö­
zött, hogy Szent György napjától Szent Mihály napjáig minden vasárnap du. nyári táncba
járnak. [...] Sz. György napja előtt néhány, rendesen a katonaságot kiszolgált legény meg­
fogadja a mózsikusakat (rendesen hármat), megalkuván velük 20-30 írtban s ugyanannyi
litervéka búzában, melyet a legények fizetnek. A leányok is adnak fejenként 20-30 kr. ún.
húrpénzt. Ennyi a komenció egyik fele; másik: hogy a cigányok minden vasárnap du. és éjje­
lén valamelyik leányos háznál mózsikálni tartoznak. A kötelezettségen túl a leányok régi
szokás szerint fejenként egy-egy vasárnapi délebédet adnak a cigányoknak.”5
Borbély kitér a táncalkalmak szervezésében igen fontos szerepet játszó kezesek ismer­
tetésére is, akik gondoskodnak „ a cigányok bérének begyűjtése mellett azoknak a pontos

1Martin Gy. 1990. 435.

2 Borbély S. 1891.243-246.
3 Demény P. 1998
4 PesovárF. 211-232.
5 Borbély S. 1891.243.
 Az aranyosszéki tánckultúráról, mint egy lehetséges táncdialektusról 201

időben való megjelenéséről, a tánchelyiségnek, mely mindig valamelyik gazdaembemek a

csűre tisztán tartásáról, esetleg zöld gallyakkal való feldíszítéséről; náluk jelentkeznek,
akik a tánchoz hozzá állanak, ők fogadják a más falubeli úri vagy legény-leányvendéget,
ők kínálják meg őket tánccal (ha 2-3 úri vendég van, azoknak tiszteletére külön húzatnak
dácsot); vagy ha az idegen legény kihívólag viseli magát: engedelem nélkül áll fel a tánc­
hoz, megtiltják a zenélést. Végül: kivételes esetekben ők adják meg a felmentést a cigá­
nyoknak, ha ezek talán másutt is el vannak foglalva. ” Megemlíti, hogy a lehetőleg leányos
háznál kiválasztott, a tánc helyszínéül szolgáló csűrt a fiatalság kalákamunkával bérelte. És
bemutatja a táncalkalom részvevőit, illetve ír a szakirodalom által aprók táncának ismert
gyerektáncról is: „Amelyik ifjú (16 éves), vagy leány (14-15 éves) a tánchoz állt, többé
nem gyermek, hanem leginy, v. Hány, s a házi nevelésnél tekintettel vannak erre a szülők.
[...] E táncmulatságok igen látogatottak szoktak lenni, mert a fiatalság mellett a gyerme­
keknek és asszonyoknak is ez a gyűlő helye. Míg a menyecskék s fiatal asszonyok bent a
csűrben, mint néző és néha táncoló közönség vannak jelen, addig a gyermekek a csűr háta
megett csinálják ugyanazt, mit a felnőttek benn. Az az ő tánciskolájuk. ”b
Borbély Sándor közlése alapján az aranyosszéki táncalkalmakról megállapítható, hogy
mind a szervezés, mind a lebonyolítás, sőt a tánc áthagyományozódása tekintetében is
szervesen kapcsolódnak a közép-erdélyi táncalkalmak sorába, magyarán megegyeznek
akár a mezőségi, akár a Maros-Küküllő menti táncalkalmakkal. így valószínűnek tartom,
hogy Martin György, aki konkrét és szakszerű táncgyűjtések hiányában csak a Borbély
közlésére hivatkozhatott, ezért sorolta sommás mondatában az aranyosszéki tánckultúrát a
mezőségi táncdialektushoz.
Az aranyosszéki táncok magyar tánctipológia szerinti besorolását csak a konkrét te­
repmunka, valamint a rögzített filmfelvételek alapján lehet elvégezni. (Lásd az MTA Ze­
netudományi Intézet Néptánc Osztályának Archívumában tárolt aranyosszéki gyűjtések
jegyzőkönyveinek ismertetését. Tudtommal nincs az Archívumban tárolt filmtekercseken
kívül más aranyosszéki táncfelvétel. Az elmúlt évtizedben csak egy szervezett
aranyosszéki táncgyűjtésről értesültem. A helybeliek elbeszélései szerint néhány évvel ez­
előtt Várfalván filmezett egy japán etnokoreológus, de a gyűjtés körülményeiről, illetve a
lefilmezett táncanyagról pontosabb információkkal nem rendelkezem.) A jelenlegi, Martin
György nevével fémjelzett magyar történeti és összehasonlító táncfolklorisztika a követ­
kező tényezők alapján határozza meg az egyes tánctipusokat, azok altípusait és változat-
csoportjait, amelyek által tulajdonképpen körülírhatók az egyes táncdialektusok is.67

A táncnév, a tánchoz kapcsolódó terminológia s a hozzá fűződő népi tudásanyag

Már a táncnevek egyszerű térképre vetítésével (kartográfiai módszer alkalmazásával) is
jellegzetes foltok bontakoznak ki. Bizonyos nevek használatából sajátos önálló kulturális
fejlődésre, táji elkülönülésre lehet következtemi.
Az aranyosszéki magyarok férfitánca a csűrdöngölő (Aranyosrákos, Gerendkeresztúr,
Sinfalva és Várfalva), vagy verbunk (Gerendkeresztúr), valamint a székelyverbunk (Ara­
nyosrákos, Gerendkeresztúr, Sinfalva és Várfalva). A táncrend, a „pár” a csárdás lassú és
sebes megnevezésű részeiből áll. A Marosszéki, illetve székelyföldi táncdialektus forgatós
tánctípusát Aranyosrákoson, Sinfalván és Várfalván abrudbányainak, Gerendkeresztúron
pedig serénynek nevezik, ez általában a hagyományos pár tánckezdő része volt. Gerend­
keresztúron a lassú csárdás gyors részét szökősnek is nevezik, illetve említik a korcsos

6 Borbély S. 1891. 243-244.

7 Martin Gy. 1990.392-393.
202 Könczei Csongor

táncnevet is, amelynek zenéje és ritmusa megegyezik a serényével, így valószínűsíthető,

hogy egyazon tánctípus különböző megnevezéseiről van szó. Itt fontos megjegyeznem,
hogy már maga a korcsos, mint tánctípus, Mezőségen is keletről, Marosszék felől terjedt
el, tehát „székelyföldi” tánc. („Alkalmi használatú a Mezőségen a keletről terjedő gyors-
düvős, korcsos tirnava vagy tirnoveanka nevű forgatós páros tánc, amelyben a lent- és
fenthangsúly még következetlen ingadozása az újabb elterjedést mutatja.”8 Természetesen
ezen a vidéken is hangsúlyos volt a polgári társastáncok - keringő, polka, valcer stb. -
jelenléte, amelyekkel a hagyományos pár a 20. század folyamán kiegészült, viszont a
vizsgált táncdialektus körülírása szempontjából ez elhanyagolható tényezőnek tekinthető.)

A táncnak a paraszti táncéletben betöltött helye, szerepe

Martin György írja, hogy „például a közép-erdélyi területen elterjedt legényes tánc sze­
repe kettéosztja e meglehetősen nagy területet. A Kolozsvártól nyugatra eső kalotaszegi fal­
vakban a legényest közelmúltban már csak külön megrendelésre járt mutatványos táncként
alkalmazták egyes jó táncosok. A Mezőségen azonban a táncciklusok kezdőtáncaként, a pá­
ros táncot bevezető szerepben lehetett megtalálni a falu legénységének szinte teljes részvé­
telével.”9 Borbély Sándor feljegyzései alapján - noha ő külön nem nevezte meg a férfitán­
cokat. („A lassút a legények szóló kezdik, és járják 1-5 percig ki-ki más-más figurában.
Némelykor körben állva táncolják ezt s valamennyien ütnek csizmaszáraikra, hogy változa­
tosságot, élénkséget gerjesszenek, az ütemet pedig erősítsék.” Ugyanakkor egyáltalán nem
tesz említést a székely verbunkról, noha a „székely legény tánctudományát” írja le.10) -
Aranyosszéken a csűrdöngölőt kezdőtáncként, szólóban és csoportosan is járták. Az ara-
nyosrákosi és gerendkeresztúri adatközlők ezt ugyanígy táncolták az 1980-as években (igaz,
egy gyűjtés a táncszokásokra nézve nem mindig releváns). Érdekes, hogy a gerendke-
resztúriak többször is egybe húzatják, vagyis táncolják a csűrdöngölőt és a serényt, ami le­
hetséges magyarázat arra, hogy Borbély miért nem különböztette meg külön a csűrdöngölőt
a páros táncoktól. (Hasonlóan táncolták a Maros-Küküllő menti Vízmelléken a pontozót,
vagy ahogyan ott nevezik, a „magyarost”: egyszerre táncolták legényesként is és páros tánc­
ként is.) Borbély feljegyzéseiben a táncrend, a „pár” a csárdás lassú és sebes részeiből áll,
nem tesz említést a forgatós tánctípusú abrudbányairól vagy serényről.

A tánchoz kapcsolódó zenekíséret

Csupán egyazon tánctipus tempóbeli eltérései nyomán is határokat húzhatunk. Az
aranyosszéki cigányzenekarok játéka egységes stílusú, dallamkincsű és tempójú. Talán
inkább a Marosludas és Nagyenyed környéki cigánymuzsikusok játékához hasonlit, mintsem
a Kis-Szamos völgyi, észak- vagy belső-mezőségi cigánymuzsikusok játékához. Borbély há­
rom fogadott muzsikust említ, azaz a közép-erdélyi hagyományos zenekari felállást. Ez az
1980-as évekbeli gyűjtéseken is azonos, viszont megjegyzendő, hogy a visszaemlékezések
különböző esetekben a cimbalmos, harmonikás, sőt klarinétos jelenlétét is jelzik, és van arra
nézve is adat, hogy egyszerre két prímás muzsikált egy zenekarban.
Még feltűnőbb különbségek adódnak a táncok jellegzetes dallamkincsét vizsgálva. Egy­
azon tánctípus táji változataihoz eltérő dallamkategóriák kapcsolódnak. így például míg az
aszimmetrikus, dűvős kíséretű abrudbányai vagy serény dallamai régi stílusúak, a lassú és
sebes csárdás dallamoknál az új, „magyar” verbunkos stílus a domináns, sőt a műdal is fel­

8 Martin Gy. 1990. 437.

9 Martin Gy. 1990.392.
10 Borbély S. 1891. 244.
 Az aranyosszéki tánckultúráról, mint egy lehetséges táncdialektusról 203

lelhető (a rövid esztám kíséretű sebes csárdásoknál gyakori a gyors cigánycsárdás dallam is).
A Gerendkeresztúron muzsikált csürdöngölő dallamok a belső-mezőségi sűrű magyar
dallamaival rokoníthatóak, viszont az aranyosrákosi, sinfalvi zenészek már inkább a Kalota-
szegen is ismert legényes dallamokat muzsikálják. Érdekes, hogy a csűrdöngölő dallam­
kincse legkevésbé a Maros-Küküllő menti pontozó dallamaival egyezik, noha a tánc felépí­
tése és motívumkincse alapján a pontozó áll a legközelebb hozzá.

A táncok szerkezeti felépítése

A zenével való összefüggés különböző fokozatai, a kötött és kötetlen szerkezetű ala­
kulatok közötti számtalan átmeneti lehetőség is alkalmat ad a táji különbségek körvonala­
zására. így a mezőségi vagy Maros-Küküllő menti lassú és gyors részekre tagolódó legé­
nyes formával szemben (sűrű és ritka magyar, tempó, fogásolás stb., vagy gyors és lassú
pontozó) Aranyosszéken az egyrészes, gyors formával találkozhatunk (csűrdöngölő). Vi­
szont általánosan ismert a csűrdöngölőnél kötöttebb formájú székely verbunk, mint a
csűrdöngölőt követő vagy adott esetekben helyettesítő tánctípus.
Az aranyosszéki táncrend szerkezetileg a Martin által ún. Székely Mezőségnek nevezett
táncdialektus táncciklusának szerkezetéhez hasonlít a leginkább: a Felső-Maros menti
párban a verbunk, a forgatós tánctípushoz tartozó sebes forduló, a lassú csárdás, a korcsos
és végül a cigánycsárdás, a szökő követi egymást.11 Aranyosszéken tánckezdő a csürdön­
gölő (és/vagy a székely verbunk), majd következik a forgatós tánctípusához tartozó abrud-
bányai vagy serény, ezt követi a lassú és sebes csárdás, de fellelhető a korcsos és a szökős
táncnév is.

A táncok motívumkincse
Ez az egyik legkézzelfoghatóbb támpont a táji különbségek meghatározásánál, a táncok
morfológiai elemzése tulajdonképpen motívumelemzésen alapszik. (A szerkezeti fejlettség
mellett a motívumkészlet gazdagsága, illetve szegénysége is jellemző lehet a táncok táji
változataira.) Aranyosszéken általános a lenthangsúlyos, a székelyföldi táncdialektusra
jellemző belsőlábas páros forgás (ez egyöntetű a serényben!), illetve - a Maros-Küküllő
menti táncdialektushoz hasonlóan - a sorvégi karalatti kiforgatás vagy kipördítés,
illetve a dobogtató és csapásoló irányváltó motívumok.
A mérsékelt tempójú aranyosszéki csűrdöngölő közép-erdélyi sűrűlegényes tánc, ha­
sonlít mind a mezőségi sűrű magyarhoz, mind a Maros-Küküllő menti pontozóhoz. (A
székelyföldi táncdialektusban ez a tánctípus hiányzik!) Egyszerű motívumkészletű, a
táncépítésben a láb- és csapásoló figurákat váltakozva használó csűrdöngölő motívumso­
rainak, azaz figuráinak végén sorvégi lezáró motívum használatos.
Az Aranyosrákoson és (főleg) Gerendkeresztúron gyűjtött székely verbunk motívum­
készlete egyszerű, a székelyföldi verbunkok motívumkészletéhez hasonlít. Ezzel szemben
a mezőségi verbunk tulajdonképpen verbunkzenére alkalmazott sűrű legényes, amely így
nehéz, virtusos táncnak számít.12
A táncok térbeli mozgása, téralakzata, a táncosok összefogódzási módja
A csárdás táji változatait elkülöníti egymástól az összefogódzási módozatok különbsége
is, ezek egysíkúsága vagy sokszínűsége. (Például az erdélyi csárdások rendkívül válto­
zatos, gazdag fogásváltozatokat és kiforgatási módokat alkalmaznak.) Aranyosszéken a

11 Martin Gy. 1990. 440-M42.

'* Martin Gy. 1990. 436.
204 Könczei Csongor

páros forgásnál jellemző a kar alatti összefogózás, illetve a már említett sorvégi kar alatti
kiforgatás vagy kipördítés.
Sajnos, a gyér gyűjtési adatok - a konkrét táncalkalmak elemzésének hiánya - miatt a
jelen tanulmány nem tudja elemezni az aranyosszéki táncok térbeli elhelyezkedését.

A tánceszköz használati módja és a táncosnak az eszközhöz való viszonya

Az utolsó tényező a meglévő aranyosszéki táncgyűjtések alapján érdektelen, lévén hogy
tánceszköz használatáról nincs tudomásunk, mivel az Aranyosrákoson és Várfalván az
1950-es, 1960-as években színpadi előadásokra („kultúrműsorokra”) betanított, „csupros”
leánytánc szintén nem tekinthető a hagyományos táncrend részének. Pálfi Sz. Ferenc
(Kicsi Jóskó Feri) 74 éves várfalvi lakos 2005. július 16-i közlése szerint Bíró Lujza ma-
gyardécsei származású aranyosrákosi tanítónő az 1950-es években tanította be a „csupros”
táncot a helybeli leányoknak. A tánc motívumairól különösebben nem értekezett, va­
lószínűleg új stílusú és műdalokra énekelt leánytánc lehetett, a táncnév a fejekre helyezett,
borral megtöltött csuprokra vonatkozott. A jelen tanulmány szerzője 2003 és 2004
júliusában még látta az aranyosrákosi kultúrház falán az említett csupros leánytánc elő­
adóinak csoportképeit, bekeretezett fényképeken.
A hagyományos aranyosszéki tánckultúra felvázolt tánctipológiai elemzése összegzé­
seként megkísérelem újrafogalmazni, és egyúttal bővíteni a kutatás említett sommás mon­
datát. Először is két etnográfiai pontosítás: az egyik, hogy Aranyosszéket a magyar nép­
rajzi szakirodalom önálló tájegységként, s nem a Mezőség délnyugati részeként tárgyalja,13
a másik, hogy a jelen tanulmány szerzője szerint nem beszélhetünk „átmeneti területekről”,
ilyen jellegű tájegység a népi kultúrában nem létezik.14
Tehát Aranyosszék önálló, saját népi kultúrával rendelkező tájegység, amelynek tánc­
kultúrájáról is - a még mindig elégtelen és bizonyos esetekben megkérdőjelezhető adatok
(például kérdéses, hogy az aranyosrákosi filmfelvételek szentmihályi születésű cigánymu­
zsikusának és marosugrai származású adatközlőjének tánca mennyire releváns a ha­
gyományos „aranyosszéki” tánckultúra tekintetében) ellenére - az elmúlt évtizedek gyűjté­
sei által immár többet tudunk, sőt a kutatás rendelkezésére álló adatok alapján felté­
telezhetjük egy önálló aranyosszéki táncdialektus létét, amelyik különböző mértékben és
szempontok szerint egyaránt rokonítható mind a Maros-Küküllő menti, mind a mezőségi
és mind a Maros széki táncdialektusokkal.
Természetesen ahhoz, hogy sokkal átfogóbb képet kaphassunk Aranyosszék tánckultú­
rájáról, szükséges volna más aranyosszéki településeken is olyan részletes és szervezett
gyűjtésekre, mint amelyek az igen gazdag tánckinccsel rendelkező Gerendkeresztúr eseté­
ben történtek. Értékes adatokkal szolgálhat a vidék román táncanyagának vizsgálata is,
ebből a szempontból szintén kiindulópont lehetnek a gerendkeresztúri gyűjtések, ahol ma­
gyarok és románok egyaránt jól ismerik és táncolják egymás táncait. Viszont ennek le­
hetősége az idő múlásával és a hagyomány bomlásával egyre kisebb, ezért felértékelődik a
közösségi emlékezet: szöveges gyűjtések, táncemlékekről való beszélgetések értékes
adalékokkal szolgálhatnak, amelyek segítségével bizonyos esetekben körülírhatjuk, azaz
rekonstruálhatjuk egyes vidékek tánckultúráját.

13 Kós K. 1957. 32-34. vagy Kosa L. - Filep A. 1975. 58-59. vagy MNL I. 125.
14 Lásd bővebben Könczei Cs. 2002. 7-28.
Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás

Bevezetés
2003 nyarán került sor első ízben az aranyosszéki Népzene- és néptánctáborra, ahol a
résztvevők Aranyos menti (gerendkeresztúri és aranyosrákosi) táncokat tanulhattak, kéz­
műves foglalkozásokon vehettek részt. Az esti táncházakban és a táncpróbákon kolozsvári
táncházzenekar mellett a helyi zenészek is muzsikáltak: Pálfi Jenő hegedűn, Roştaş loan brá­
csán és Hajdár Lajos nagybőgőn. A tábort Várfalván szervezték, de bevonták a vele egybeol­
vadt Aranyosrákost is, a táncoktatás a két falu kultúrházaiban folyt. Várfalva hivatalosan is
sokáig Aranyosszék felső járásának székhelye volt, ma is kulturális központnak számít. „A
vele rég egybeépült Rákossal együtt 1992-ben 1288 lakosa volt 850 magyarral, 1910-ben a
még önálló két faluban 1723, 1941-ben pedig 1461 magyar lakott, a mai 340-nél jóval keve­
sebb, 234 román mellett.”1 A magyar lakosság száma tehát a történelem során csökkent
ugyan, de máig sem annyira, hogy ellehetetlenítse a falu kulturális életét.
A tábor résztvevőiként örömmel szemléltük, amint a helyi zenekar húzza a hagyomá­
nyos aranyosrákosi táncrendet. Napjainkban egyre ritkábban lehet olyan falura bukkanni,
ahol ilyen hagyományos felállású zenekar látja el a közösség zeneigényét/ Alaposabb
vizsgálódás során azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy itt nem egyszerűen egy
survival jelenségről van szó, nem is egy szabályszerű revival jelenségről; a probléma ennél
jóval komplexebb, rétegzettebb.
A későbbi érdeklődés, kutatás felhívta figyelmünket egy még élő aranyosszéki prí­
másra, akiről mindössze annyit tudtunk, hogy Tordán él, hegedűoktatással foglalkozik és a
valamikori, Aranyosrákoson működő híres Makó-banda tagja volt. Jelen dolgozat célja
azon komplex folyamat feltárása, amely az aktív zenészélet megszűnéséhez vezetett, va­
lamint a jelenlegi helyzet bemutatása, amikor újra működik zenekar Aranyosrákoson.
Ötvös Makó Károly Tordán élő prímás az utóbbi évek eseményeiből kimarad, bár an­
nak idején aktivan belekapcsolódott a falu zene- és táncéletébe. A miértek felkutatására
nem vállalkozunk, csupán néhány hipotetikus, lehetséges megoldás felvillantására. Fonto­
sabbnak tartottuk, hogy gyakorlatiasan közelítsünk a témához: gyűjteni kezdtük zenei tu­
dásanyagát, zenészalakjának monografikus jellegű leírását tűztük ki célul. A témáról való
gondolkodás első fázisában úgy tűnt, hogy szinte teljességgel megszűnt az aranyosszéki
népzene, a jelenlegi zenekar repertoárjában kis hányadát sikerült rekonstruálni, ám a gyűj­
tés megkezdésekor felszínre került a hagyományos zeneanyag olyan bázisa, amely a
meglévőhöz képest meglepően sokat ígér. Elfeledett tánc elfeledett zeneanyagából sikerült
valamit feltárni, ezért a dolgozat második felében Ötvös Makó Károly személyét próbáljuk
bemutatni, mint a hagyományos (de nem csak!) dallamok, tudás kútfejét.
Az elvégzett munka a lehetőségek kis hányadát tudta kiaknázni, egy folyamat kiindu­
lópontján állunk, lehet (és kell) távlatokban gondolkodni. Egyelőre a már megfogalmaz­
ható megfigyeléseink, a már összegyűjtött anyag bemutatása az általunk felvállalt feladat.
Kellő óvatosságra törekedve szeretnénk olyan megjegyzéseket tenni, amelyek érdemben
gazdagíthatják Aranyosszék népzenéjéről való tudásunkat.

1Gábriel 2002. 73
" Manapság egyre inkább annak lehetünk szemtanúi, hogy a falvakban, ha meg is marad a zenekar,
új hangszerelésben (harmonikával, klarinéttal, szaxofonnal, gitárral, szintetizátorral, dobbal ki­
egészülve) az újabb zenei irányzatokat (is) követve muzsikálnak.
206 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

Aranyosszék, mint általában minden más vidék, valamikor igencsak gazdag, aktív zene- és
táncéletet élt, tudhatott magáénak. A szakirodalom viszonylag keveset foglalkozott ezzel a
szakterülettel, a korai leírásokból szinte teljességgel hiányzik a zene- és táncesemények gya­
koriságának, lezajlásának leírása.3 A figyelem a zenére csupán az 1970-es években terelődött.4
Ekkor kezdték el gyűjteni Aranyosszék5 zeneanyagát. Legmélyrehatóbban Demény Piroska
kutatta, aki 1970-81 között végzett anyaggyűjtést a következő településeken: Ara-
nyosegerbegy, Aranyosgerend, Aranyospolyán, Aranyosrákos, Bágyon, Detrehemtelep, Ge-
rendkeresztúr, Harasztos, Keresed, Kövend, Mészkő, Sinfalva, Szentmihályfalva, Székelyko-
csárd, Torockó, Torockószentgyörgy, Várfalva.6*Az 1998-ban megjelent, Aranyosszék nép­
zenéje1 című könyvében részletesen bemutatja a vidék zenével, tánccal kapcsolatos szokásait,
eseményeit, külön szól a zenészek szerepéről is: „A néphagyomány terjesztésében, fenn­
tartásában a népi zenekaroknak is nagy szerepük volt. A helyi hagyományra támaszkodva ze­
néjükkel szervesen kapcsolódtak be a falu közösségi életébe. A népzenészek ismerték a helyi
szokásokat, igényeket, táncokat s a település egész repertoárját.”8 Ahhoz azonban, hogy a sok­
féle igényt megfelelőképpen ellássák, több zenészre, zenekarra volt szükség. így nem is
meglepő tehát, ha valamikor egész zenészdinasztiák alakultak ki és látták el a rájuk háruló fel­
adatot. Annak ellenére, hogy voltak nagyobb zenészközpontok,9 amelyek zenészeire nagyfokú
mobilitás volt jellemző, minden faluban volt zenész, ha nem is teljes zenekar.
A mai napig szívesen emlékeznek azokra az időkre - zenészek és egykori táncosok egy­
aránt amikor akár több banda közül is ki lehetett választani, mikor, ki és mennyiért húz­
za a talpalávalót. A fokozatosan végbemenő végzetes átalakulás nem köthető egyetlen idő­
ponthoz sem, csupán egyes mozzanatai ragadhatok ki, mint például a gyűjtők által fellelt
állapot értékelése,101a megkérdezettek beszámolóinak időbeli elhelyezése révén.
A szemléltetés kedvéért, valamint annak érdekében, hogy Ötvös Makó Károlyt megfe­
lelő kontextusba helyezhessük (és persze a jelenlegi zenekar tagjait is) közöljük itt azoknak
a bandáknak/zenészeknek a jegyzékét, akik emberemlékezetnyi múltra visszatekintve a
környéken muzsikáltak, és név szerint emlékeznek rájuk."

Aranyosrákos, Várfalva
Ötvös Makó Miklós (prímás) és három fia: Károly (prímás), Dezső (brácsás) és Miklós
(bőgős), valamint unokatestvére: Ötvös Makó Jóska (négyhúros brácsás12); Abrahám Makó

3 Orbán Balázs (1871) a lakodalom szokásköréről ír csupán, Jankó János (1893) a lakodalom mellett
a keresztelési és temetkezési szokásokról is beszámol, ám magával a zenével, zenészekkel egyikük
sem foglalkozik. Az aranyosszéki táncokról Borbély Sándor (1891) írt.
4 1971-ben Almási István a Művelődésben tesz közzé tanulmányt Régi népdalok Aranyos-vidéken cim-
mel, ezt követően pedig Bajka Sándor balladájáról közöl tanulmányt 1977-ben.
5 Az általa bejárt falvak már túlmutatnak Aranyosszék határain, a pontosabb táji behatárolás az Aranyos
mente megnevezést kívánná meg. A publikált anyag azonban, mint „aranyosszéki” jelent meg.
6 Demény P. 1998. 20.
A kötetbeli csupán kis része az összegyűjtött anyagnak, a többi még feldolgozásra vár.
8 Demény P. 1998. 27.
9
Szentmihályfalva, Sinfalva, Aranyosrákos, Aranyosegerbegy, Aranyosgyéres. Demény P. 1998. 27.
10 Pl. Demény Piroska 1978-ban ottjártakor még találkozott az akkor 55 éves Farkas Jenő Arany-
csürke prímással.
11 A felsorolt zenészek születési és elhalálozási évét egyelőre nem sikerült kiírni.
12 Nagy valószinűséggel minden esetben négyhúros brácsáról van szó, adatközlőm (Hajdár Lajos)
szerint ez volt jellemző a vidékre, de csak ez esetben hangsúlyozta ki az illető zenészről, hogy négy­
húros brácsán muzsikált. Szakirodalomban nem találtam erre vonatkozó adatot.
 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 207

Sándor és fiai: Sanyi (prímás), Jóska (brácsás) és Jenő (bőgős); Hóka Miklós Balkezű (prí­
más); Farkas Jenő Aranycsürke (prímás); Varga Sándor Sándri (bőgős); Hajdár Lajos
(bőgős, majd dobos).
Kövend
Csákuri Anti (prímás) és testvérei: János és Lajos (brácsás), valamint édesapjuk, a Vén
Csákuri (balkezű kontrás); Gábor Ferenc Kámi (prímás) és fia: Ferike (harmonikás); Már-
kuly Balázs (bőgős).
Sinfalva
Kászoni János Tibor Jancsi (prímás); Oni Gyula (bőgős) és fia: Sanyi (bőgős).
Szentmihály
Hiba Lajos (prímás) és fiai: Lajika (prímás), Lőrinc („második prímás”), Sanyika (brá­
csás), Janika (bőgős) és Károly (bőgős); Hóka Gabi (prímás) és fia: Gabika (harmonikás,
később szintetizátoros); Lackó Jani Kicsi Törpe (prímás), Hóka Gábor (kontrás) és Györke
(bőgős); Hajdár Miklós (bőgős).
Csegez
Patucsi János Csoki Jóska (prímás) és fiai: József (brácsás) és János (bőgős).
Torda
Koci Sándor (prímás) és Gágá Sanyi (bőgős).
Mindezek közül ma már alig élnek néhányan, s akik élnek, azok közül is csak kevesen
muzsikálnak. Ötvös Makó Károly a hagyományos repertoárt nem használva hegedüokta-
tással foglalkozik lakóhelyén, Tordán. Hóka Miklós Balkezü hallása olyannyira megrom­
lott, hogy már évek óta képtelen muzsikálni, bár még őrzi a szekrény tetején bomladozó ál­
lapotban levő hegedűjét. Egyedül Hajdár Lajos muzsikál még, ő a jelenlegi zenekar
bőgőse. Nem él egy mozsikás se. [...] mind meg vannak halva az égisz! —mondja Hajdár
Lajos felesége. A nosztalgiázó, sajnálkozó hangvétel mindannyiszor előkerült, ahányszor a
régi zenészekről, zenekarokról kérdeztük adatközlőinket. A jelenlegi hiány a múlt megszé­
pítését vonta maga után, a régmúlt időket mint aranykort emlegetik az öregek, nagymérté­
kű múlt felé irányultság jellemzi őket. Ez egyrészt valóban a megváltozott életminőség
eredménye, másrészt életkori sajátosság. S akkó azután, mikó a tánc lejárt vóna... aztán...
bál került. Éccakára. Me tánc csak délután vót, me mindenki a templomba vót délelőtt, dél­
után ment a táncba, ha a tánc lejárt, akkó mentek a bálba. Aztán ott mulatott mindenki.
Nagyszerűen mulattunk akkor! (Sz. M.)
A fiatalabb generáció, a középkorosztály már csak szüleitől hallott arról, hogy hogyan
zajlott a zene- és táncélet a faluban, a fiatalok pedig egyáltalán nem tudnak róla, hiszen
nem is érdeklődnek iránta - kevés kivétellel.
Ahhoz, hogy a hagyományos és aktív zenészélet fennmaradjon, a közönség érdeklődésére is
igencsak nagy szükség van. Mindaddig, ameddig a faluközösség igényli, képes foglalkoztatni
zenészeit, a mesterség fennmarad akkor is, ha kisebb-nagyobb változásokon megy át.
Aranyosszék - szakirodalmi kifejezéssel élve - korán polgárosult vidék, sajnos, a ha­
gyomány szükségszerű pusztulása hihetetlenül korán elkezdődött. Legidősebb adatközlőm,
Szász Mózes, aki 1907-ben született, a rádióból tanult Madaras Gábor-nótákat tartja réginek,
magyarnak. Talán nem is kell ennél jobb és több bizonyíték arra, hogy a zenei repertoár tar­
talma igen korán alkalmazkodott az iparosodott vidékek egyöntetű, univerzális, tömegkom­
munikációs csatornákon rohamosan terjedő, új hangzást, hangszerelést igénylő irányzataihoz.
Makó Károly, a Tordán élő egykori aranyosrákosi prímás már fiatal korában muzsikálta a
lassú és gyors csárdás, az abrudbányai és a csűrdöngölő1 mellett a szép tangót, a szép valce-13

13 A felsorolt táncok a hagyományos táncrend alkotóelemei, táncai.

 208 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

reket, az angolvalcert, malagambát. Alapvető követelmény is volt az, hogy a zenész lépést
tartson az új zenei irányzatokkal, hiszen alapvetően arra volt beállítódva, hogy közönségét
kiszolgálja olyannyira, hogy visszahívják a későbbiekben is, foglalkoztassák. Amelyik ze­
nész nem gazdagította, újította repertoárját, azt a közösség elutasította azáltal, hogy nem fo­
gadta meg muzsikálni. Ez létszükséglet számukra, az „időbeni mobilitás”,14 a zenei irányza­
tok sokszínű egymásrahalmozása más vidékek zenészeire is jellemző. Azonban téves lenne
azt hinni, hogy a cigányzenészek valamely külső kényszer hatására tanultak újabbnál-újabb
dallamokat; nyitott természetükből, mobilis életmódjukból, nagyobb területeket bejáró élet­
formájukból természetesen adódó jellemzőjük ez, lényükből fakad.
Ha a zenei repertoár rohamosan változott, bővült is, a zenélési alkalmak viszonylag ál­
landóak voltak. A minden évszakot kitöltő alkalmak felsorolása már szemléletes képet
nyújt a zenészélet aktív voltáról. Az év során számos rendszeres és alkalomszerű zenélési
alkalom adódott számukra, amelyek sora kitöltötte szinte teljes életüket, így tehát fő meg­
élhetési módként a zenélés funkcionált.15
A nyár a nyári tánc időszaka volt: Aztán... minden vasárnap délután [...] húsvét har­
madnapján reggel, nem!, délután a nyári tánc, aztán... egészen Szenmihály napig minden va­
sárnap gyöttek a muzsikások... egy órára, aztán mikor a nap két ujjra vót a hegytű, akkó má
öste vót. Húzták le [...] s mentünk haza. (N. A.) A csűrért a fiatalok kapálni mentek a gazdá­
nak, a zenészt gabonában fizették. Minden fiú egy véka gabonát adott a zenészeknek egy
idényben. A kukoricát egy tételben adták át ősszel, szedés után. Kisebb tételben pénzt is kap­
tak, ez volt a húrpénz. Étkeztetésüket a lányok oldották meg, hármasával összeállva közösen
állták az uzsonnát minden vasárnapon. Az ősz beálltával elkezdődött a szüret, a szüreti bálok
időszaka. Amellett, hogy a bálban muzsikáltak, a zenészek a szőlőhegyre is kimentek, végig­
járták a szüretelő társaságokat, mindenhol megálltak és muzsikáltak: Két zenekar is vót. Há a
fehérnépek jöttek utánunk a kosarakkal, egy kézbeli kosár szöllöt adtak egy helyrő. Ott adtak
kalácsot, ott megkínáltak... borral, pálinkával minket. Mindenfélével. Alig húztunk egy nótát,
kettőt,... aki végezte a szöllöt, a szüretelést, az má nem engedett e! Álljatok meg! Nem mentek
e sehová! Itt maradtak! Húzzatok rá! Evégeztük a izét! Fordítsuk meg az asszonyokat, tán­
coljunk annak tiszteletire\ (H. L.) A szüreti munkálatok másnap hajnalban a szüreti bállal zá­
rultak. A farsangi időben ugyancsak gyakoriak voltak a bálok, amelyek pénzt hoztak a zené­
szek számára. A farsangolás itt is szokás volt Várfalván és Aranyosrákoson, de leggyakrab­
ban a torockóiak jártak át, vagy ők mentek oda. A nagyböjti pihenés után a húsvéti bálok
(első- és másodnapján), valamint a locsolás következett: ... má azelőtt való... héten azt be­
széltük, hogy hogy lesz a husvét! Hol találkozunk. Itt, ott... az a cigány ott várt. Osztón... úgy
mentünk házról-házra... ahány leány vót, annyi... ember vót. Mer minden fiúnak vót valakije,
ha nem vót szeretője,... vót a lijánnak tesvére má... ahhoz is elmenté. (N. A.)
Alkalomadtán rukkoló bálokat tartottak a katonaságba készülő fiú számára, induláskor a
zenészek másnap hajnalban muzsikaszóval kísérték a legényeket az állomásig. A le­
gényavató alkalom a konfirmáló tánc volt a 14 éves fiúk számára, akik bizonyos mennyi­
ségű borral fizették ki belépőjüket, ez volt a esete. A zenészek azt is számon tartották,
hogy mikor kinek van névnapja. Az ünnepeltet köszöntötték otthonában is, de gyakran ren­
deztek bátyus Károly-, Katalin-, Erzsébet-bálokat. Az emberi élet fordulóihoz kötődő ün­
nepek szintén elengedhetetlen kellékei voltak a zenekarok, a lakodalmak igen sok pénzt je­
lentettek még akkor is, ha olykor nagyon nehéz volt végigmuzsikálni. Összegzésképpen

14Könczei Cs. 2003. 130.

15 A muzsikáláson kívül eljártak napszámba dolgozni, olykor bejártak a közeli gyárakba, de főként a
muzsikálásból éltek meg.
 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 209

álljanak itt Hajdár Lajos szavai, aki akkoriban a Makó bandában muzsikált, így hát részese
volt annak az életmódnak: Télen-nyáran, egy ünnepen, nem mondja meg a feleségem, nem
vót az a karácson, az az újév, az a húsvét, hogy én vajeccer valamikor én itthon legyek a
családommal. Örökké... (nevet) Vagy keresztelőbe, vagy jegyváltás, vagy vendégség, vagy
bál, te, én örökké-örökké útan vótam (hevet). Annyit muzsikáltunk.
A zenészmunkát legtöbb esetben, legtöbb vidéken a cigány etnikumhoz tartozók látják
el, amelyből olykor többé-kevésbé komoly konfliktusok adódhatnak. Annak ellenére, hogy
a mi (kutatók, táncházasok) szemünkben elismerés és tisztelet illeti őket, gyakran fizikai
bántalmazást szenvedtek, ha nem muzsikáltak úgy, ahogyan a táncos elvárta volna. Az ál­
talunk megkérdezett zenészek és egykori táncosok véleménye egybehangzó: Mindaddig,
amíg az ember normális, tehát józan állapotban van, addig megbecsülik. (P. J.) Vót más,
aki... megpofozta a cigánt azé... me részeg ember is vót. Az nem közénk való! (Sz. M.) Ezek
nem afféle sátoros cigányak, ki votak ötözve lelkem, azok nyakkendősen, milyenek... muzsi­
kálnak a... televízióba s... efféle... nagy művészek vótak! (N. A.)
Ötvös Makó Károly igy nyilatkozik: Máma tiszteletbe tartják. De van, amikor, ne ha­
ragudjon, nem votak éppen olyan... De... a zenészek is hibásak. Megmondom miér. Annyi
ember van, akinek nincs karaktere! Mer... leissza magát, pédául ha én ángázsálom maga­
mat egy esküvőre, azt én azér ángázsálom, s azér veszem azt a pénzt, hogy én azt a népet
szórakoztassam. Nem azé, hogy én igyák! És én nem tudom, hogy mit csináljak! Úgyhogy...
nagyon igényes dolog ez. Innén van a probléma. S akkor aztán emberek közt is különbség
vót. Egyik józan elvű, másik kevesebbé... jóérzésű, másik kevesebbé, s innét vót. [...] Hát
tetszik tudni, én nem votam bántva soha, köszönöm az Istennek, de megmondom miért!
Mert én kiköveteltem magamnak. Hogy ne legyek. Úgy viselkedtem, én nem szerettem az
italt, nem szerettem a cigarettát, se máma, úgyhogy én... kiérdemeltem aztat, hogy... resz-
pektálj, hogy reszpektálva legyél.
A zenész abból él, hogy közösségének szüksége van rá és úgymond dolgoztatja, a tán­
cosnak, közösségnek pedig szerves része a zenekar, a zene, így hát kellőképpen vigyáz rá
oly módon, hogy közben a maga zene- és táncigényeinek kielégítését elvárja a zenésztől. A
zenész igyekezett megfelelni az elvárásoknak.
Ennek ellenére a muzsikálás szinte minden esetben kevésnek bizonyult, a zenészek el­
mentek napszámba a faluba, de gyakran jártak el a közeli Tordára, gyárban dolgozni. így biz­
tosították maguk és családjuk számára a jövedelem biztonságát, valamint a nyugdíjat. Az, hogy
a falustársakhoz eljártak dolgozni, integrálódásukat segítette elő, szorosabbá fűzve a kapcsola­
tot közöttük. Nem csupán a mulatozásban, hanem a munkában is együtt voltak.
A megritkuló zenélési és táncalkalmak egyre kevesebb zenekart igényeltek, a dinasztiák
már nem törekedtek mindenáron arra, hogy gyermekeik továbbvigyék a mesterséget. Hajdár
Lajos három fia közül egyet sem tanított meg muzsikálni, bár az ő apja muzsikált Ara-
nyosszentmihályon a Hiba bandában. Később ő is zenész lett. Bőgőzni nem apja tanította meg.
A hagyományos zenészélet nem egy csapásra szűnt meg, hanem együtt az azt éltető gene­
rációval. A 20. század első felében még érdemes volt megtanítani az akkori gyermekeket,16
de ez a felnövő generáció már nem tanította a következőt, vagy ha tanította is, mindenképpen
valami újnak számító hangszeren. Ennek egyenes következménye, hogy lassacskán meg­
szűntek a bandák. Ez a maga idején nem jelentett tragikus váltást a falvakban, hiszen fokoza­
tosan az igény is megszűnt a muzsikára. A zenészek bármennyire szerves részét képezték kö­

Makó Károly unokatestvéreivel 1939-ben, hatéves korában már muzsikált, Hajdár Lajos 1946-
ban került Aranyosrákosra Szentmihályról, és ekkor Abrahám Sándor prímás érdemesnek tartotta
megtanítani őt muzsikálni.
210 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

zösségüknek, a televízióval, rádióval nem vehették fel a versenyt: Sajnos a mai helyzettel ha­
sonlítva „az én házam az én váram” alapon, ahol televízió van, videó van, abszulút minden
van, ami... az embereknek az igényeit kielégítse... régebb, mivel ezek nem voltak, jobban igé­
nyelték az emberek a közösség életét, jobban igényelték a zenét. (P. J.)
A hagyományok felelevenítésében nagyon sokszor játszanak döntő szerepet a falu ér­
telmiségéhez tartozó vagy köztiszteletben álló egyének. így nem meglepő, hogy Várfalván
és Aranyosrákoson a magyar anyanyelvű, zene- és kultúrakedvelő polgármester kezdett el
szervezkedni annak érdekében, hogy a zene- és táncanyagot felelevenítsék. Ebben a folya­
matban elsősorban a táncházmozgalom érezteti hatását, amely egyre nagyobb méreteket
ölt, betör a falvakba, hiszen ott rejlik még anyag, amiből frissülni, gazdagodni tud, ugyan­
akkor tánctáborok helyszíne is egyre több falu. Az 1970-es években kibontakozó táncház­
mozgalom újra a népzene, a néptánc felé fordította egy bizonyos csoport figyelmét, első­
sorban a városban. Ez a jelenség folyamatosan kigyűrűzött a falvakba is, legtöbbször az ér­
telmiségiek révén, de a falu fiataljai révén is, akik városon tanulva kapcsolatba kerülhettek
a mozgalommal.17 Várfalván 1997-ben Bálint Mátyás, az iskola magyartanára indította el a
tánccsoportot körülbelül 20 fiatallal. Szatmári táncot tanultak, a betanult táncot először a
környező falvakban (Aranyosrákos, Kövend, Bágyon) adták elő, majd Tordán és Kolozs­
váron, ez utóbbi alkalomra varratták viseleteiket.18 A következő évben Iszlai Kamii Zsolt
vette át a tanítást, ismét a környező falvakat látogatták meg, majd Magyarországra (Aszód)
is eljutottak. A mezőségi táncok oktatását Dóka Sándor és Magyari Andrea folytatta. Mi­
kor átvették a csoportot, széki és lapádi táncokat tanultak, majd a saját, helyi (aranyos-
rákosi) táncukat kezdték el tanulni oly módon, hogy az oktatók videofelvételről19 betanul­
ták, utána közvetítették az anyagot. Időközben megalakult egy kisebb gyermekekből álló
csoport, miközben a fiatal generáció elmaradozott, városi iskolába kerülve. Ma négy gyer­
mekcsoport működik ifj. Kanyaró Pál és Csatári Erika vezetésével. A helyi tánc visszata-
nulása igencsak fontos lépésnek számított, hiszen addig valamelyest az ún. univerzális
táncházrepertoár táncait tanulták. Mihelyt saját vidékük táncát tanulták, a mozgalom helyi
jellege hangsúlyosabbá vált, ehhez már szükséges volt egy helyi zenekar újjáalkotása. In­
nen már egyenes út vezetett a 2003 nyarán megrendezett tánctáborhoz, ami tulajdonképpen
régen megfogalmazott szándék volt, megfelelő hely hiánya akadályozta a megvalósulást.
Végül a várfalvi és aranyosrákosi kultúrház adott otthont a rendezvénynek, valamint a vár­
falvi kultúrház mellé épített csűr. Nagy út ez, amelyen végig ott vannak azok az emberek,
akik valamiért elinditották és igazgatták a továbbiakban ezt a folyamatot. Mögötte egy
megváltozott hozzáállás, új mentalitás áll. Új és más azért, mert fordulatot hozott azon a
vonalon, amelyen elindult a zene- és táncélet sorsa: néhány lelkes személy a teljes feledés
előtt, utolsó pillanatokban karolta fel.
Mindezekből láthatjuk, hogy egy szervezett, irányított és éppen ebből adódóan mester­
séges folyamattal állunk szemben. Nevezhetnénk a jelenséget újjáélesztésnek, revivalnak,
csakhogy a jelenlegi körülmények túlságosan sok mindenben különböznek az akkoritól.
Joggal beszélhetünk egy új jelenségről, amely egy múltbéli életformából gyökerezik

17 Nem kellett feltétlenül messzire menniük (Kolozsvárra), ugyanis az 1970-es években rövid ideig mű­
ködött Tordán is táncház, az 1980-as években, az 1990-es évek elején hosszabb ideig Dunainé Márton
Erzsébet, Aranyosgyéresen pedig az 1990-es évek közepén Tasnádi Erika vezetésével. Evek óta folyik
néptáncoktatás Aranyosegerbegyen is, a Kiss tanító házaspár szervezésében. Aranyosegerbegyen és
Aranyosgyéresen 2001-2005 között Lax Csongor és Szabó Ildikó oktattak táncot.
A viseleteket öregek tanácsát kérve varratták, de ők is csak a magyarruha típusú viseletre emlé­
keznek.
19
Az 1970-es évek elején készült filmfelvétel, amelyen Hajdár Lajos is táncol.
 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 2 1 1

ugyan, de új táptalajba kerülve fejlődése másként alakul, az eredetitől eltérő kanyarulatot

vesz. Idegenül ható elem a zenekar összetétele: magyar prímás, román cigány brácsás és
magyar cigány bőgős alkotja, ami a régi dinasztikus zenészrendszerben elképzelhetetlen
lett volna. A szükség hozta össze ezeket az embereket, az a tudat, hogy már csak ők marad­
tak, csak ők örökíthetik meg azt az újra felértékelődött zeneanyagot, amely különben telje­
sen feledésbe merülne. A kényszer semmiképpen nem anyagi természetű,20 hanem egyfajta
reprezentációs kényszer. Napjainkban presztízskérdéssé vált a hagyomány felelevenítése és
ápolása. Ez akkor is így igaz, ha egyénenként nem tudatosították magukban fontos voltu­
kat. A közösség, a kívülről ható elemek (táncoktatók, táncházmozgalom képviselői, gyűj­
tők, tánctáborban résztvevők stb.) együttesen tudatosítják bennük, építik bennük azt a meg­
győződést, hogy értékközvetítők, értékmentők. Ez pedig a maga rendjén visszacsatolásként
hatni kezd a falu közösségére is: újra kezdenek érdeklődni hagyományos táncaik, visele­
tűk, zenéjük iránt, a fiatalabbak egy része, értelmiségiek megkérdezik az öregeket afelől,
hogy mire emlékeznek a régiből. A mai feléledt kíváncsiság, érdeklődés külső motiváció
eredménye, akkor is, ha idővel végbemehet egyfajta interiorizáció.21
A zenekar felállása, összetétele általában jól mutatja a változást. A valamikor csupán hege­
dűből, brácsából és bőgőből álló zenekar az új helyzetben már nem képes helytállni, nem lehet
velük elérni azt a hangzást, ami szükséges az újabb zenei műfajok lemuzsikálásához. A harmo­
nika csatlakozott elsőként a hagyományos felállás­
hoz, hogy testesebbé, határozottabbá tegye a zenét.
Színrelépésére az öregek így emlékeznek: Az csak
azután lett... Miután... a világháborúból mikó ha­
zakerültek az öregek. Gadó Józsi hozott egy... affé­
le... össze-vissza taszitót. (Sz. M.) Az újdonságot,
idegenséget a terminológiai hiányosság is mutatja.
A hangszerek áramlása ezután felgyorsult, egymás
után került használatba a gitár, a klánéta (klarinét),
a dob, az orga (szintetizátor), a szaxofon, amelyek­
kel harsányabb hangzást lehetett előállítani. így a
hagyományos felállás egyszerűen felbomlott, nem
lévén eléggé hatékony: Jött a hermonika, utána
osztán jött az orga, meg aztán jött egy-egy klá-
nétás, egy-egy szaxofonos, akkor a... gitáros, mikó
honnan... basszusgitáros vagy primgitár... Prim-
gitáras nem is vöt nekünk szükség, me vot a két prí­
más, s akkó csak basszusgitár. Aztán akkó ma­
radott le a bőgő. Na... a bőgő nem csinált a gitár
mellett semmit, ami békapcsolta a sztációhoz, meg­
erősítette, aztán a bőgő nem halszodott ott, akko
má gáttá! Nem is tudtam vóna kibírni reggelig,
Ötvös Makó Károly muzsikálás/
hogy pengessem a bőgőt... végig... könnyűzenére.
gyűjtés közben Várfalván
(H.L.)

A táncpróbákon való muzsikálásért havonta 500 000 lejt kapnak, a tánctáborban kaptak nagyob­
bacska pénzösszeget. Továbbá kecsegtető a külföldre való utazás lehetősége, valamint maga a ze-
nélési alkalom, lehetőség (Hajdár Lajos).
A közösség idővel ismét magáénak érezheti a megváltozott kontextusú hagyományt, ha felújítása
után időállónak bizonyul.
212 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

Két Ötvös Makó Károly-portré

A jelenlegi felállás a klasszikus hegedű - brácsa - bőgő. A megváltozott értékrend-

szerben csupán a hagyományosnak van helye. Azt látni máshol is ebben a műfajban. Záró­
gondolatként megpróbálunk egy olyan jelenségre reflektálni, amelyet a zenész és közön­
sége közötti kapcsolat alakulásában figyeltünk meg.
A valamikori zenészközösségek bizonyos szempontból zártabbak voltak, más tekintet­
ben viszont nyitottabbak. Zártak voltak abban az értelemben, hogy adott területet, fa
lut/falvakat elláttak muzsikával, „bemuzsikáltak” egy zónát, s számukra az ebből való ki­
szakadás - ha alkalomadtán távolabbra, idegen vidékre kerültek el - kuriózumszámba
ment, hazatérve dicsekedni lehetett vele, az ott szerzett tapasztalatokat átadni. A nyitás, ha
meg is történt, nagyon ritkán jelentett Aranyosszék határain túlmutató kimozdulást. Nyi­
tottságuk közönségük irányába mutatkozott meg: aktívan resztvettek egymás életében, a
fordulópontokon együtt léptek át, örömüket, bánatukat megosztották egymással, egyszóval
sorsközösséget vállaltak.
Mára a nyitottság és bezárkózottság irányultsága éppen visszájára fordult. A zenész a
közösségtől valamelyest elfordult, elrekesztődött, hiszen az utóbbi években, évtizedekben
egyre kevesebb szükség volt rá. Most újra szükség van rá, de csak egy szűkebb csoporton be­
lül, a tánccsoportban. Ezen kívül nem is adódnak zenélési alkalmak, hacsak nem hívják el
egy bálba, mint résztvevő és mint kedvtelésből muzsikáló zenészt. Ez nem tudatos elzár­
kózás, de természetszerűen adódott a kialakuló, megváltozó helyzetből. Ez a nyitottság egy
tágabb környezetet, a falu/vidék határain kívüli réteget célozza meg. Ha a zenészek kisza­
kadnak a heti egy táncpróba szűk köréből, bizonyára városi hivatalos rendezvényre,22 esetleg
külföldre23 hivatalosak. Valamikor a zenészt befogadó közösség egyenlő volt a zenét befoga­
dó közönséggel, mára ez az egyensúlyi állapot felborult. A közösség külső szemlélővé vagy
pártolóvá vált, azonban közönségként nem tartható számom. A közönség sokkal inkább az a

22 A tánccsoport kétszer lépett fel a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes által kétévente megrendezett
Ifjúsági Néptánctalálkozón.
23 A banda tagjai többször jártak már a Magyarországon fekvő Sárkeresztesen és Fehérvárcsurgón
szüreti fesztiválon, falunapokon stb.
 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 213

külvilág, amely felé nyitottságuk irányul, akikkel szemben presztízskérdés a hagyományaik

ápolása, akik kiváltották az őket ismét életre hívó reprezentációs kényszert.
Ötvös Makó Károly 1933-ban született Aranyosrákoson, hivatásos zenészcsaládban. Apai
nagyapja, Ábrahám Sándor nagybőgős volt, ő szerezte a családnak a Makó ragadványnevet.24
Prímásként édesapja (Ötvös Makó Miklós) fiaival alkotta a Makó zenekart. Amikor legkiseb­
bik fia, Károly arra a szintre jutott, hogy egyedül is megállta helyét, hangszerét kontrára cserél­
te. Négy, ill. nyolc évvel idősebb testvérei (Dezső és Miklós) brácsán, ill. nagybőgőn játszottak.
Kilencéves korában már együtt muzsikált a gyerektáncban unokatestvéreivel, testvéreivel. Ze­
nekarként mindaddig el tudták látni a közösségek igényeit, foglalkoztatott zenészeknek számí­
tottak, amíg Ötvös Makó Károly el nem került városra (Tordára) mesterséget tanulni és dolgoz­
ni. Számára fontos volt a jövedelem biztonsága, a majdani nyugdíjjogosultság megszerzése. Er­
re korán sor került, ugyanis ekkor még csupán 17 éves volt. Ez természetesen nem jelentette a
faluközösség és a közötte létező kapcsolat teljes felszámolását, hisz alkalomadtán visszajárt
muzsikálni. ízlésvilágára határozottan rányomta bélyegét a városi környezet, itt szerzett tudását
hazatérve is alkalmazni tudta, hiszen éppen ebben a periódusban nyílt meg, azaz pártolt át ro­
hamosan a faluközösség az új irányzatokhoz.
Tordán géplakatosként, esztergályosként dolgozott, majd 16 évig vágott orvosi szem­
üveglencséket egy helyi optikusnál. Életének meghatározó, máig kiható periódusa volt az,
amikor elkezdett hegedűoktatással foglalkozni. Kezdetben Aranyosszék falvaiba (Keresed,
Bágyon, Kövend, Szentmihály) járt ki tanítani az iskola keretein belül, majd szülőfalujába is
elhívták. Több mint húsz gyerekkel foglalkozott egyszerre, a jelenlegi zenekar prímása, Pálfi
Jenő is az ő tanítványa volt. A hatóságok nem nézték jó szemmel tevékenységét, adófizetésre
kötelezték, így foglalkozása abbamaradt. Tordán a mai napig foglalkozik gyerekekkel, nyug­
díját egészíti ki az órákért járó honoráriummal. A jelen pillanatban egyedül él tordai lakásá­
ban, a tanítás mellett igen kevés zenélési alkalom adódik számára. Ezek a menyasszony­
kísérők, néha egy-egy teljes lakodalom, rendszerint románoknak. Évtizedek óta özvegy, fia
gitározni tanult, de nem szívesen foglalkozik zenével, lányát zeneiskolába járatta (tőle tanult
meg kottát olvasni/ími), de ő sem zenész. A zenészmesterségbe való beletanulás a zenészcsa­
ládban szinte észrevétlenül ment végbe: a hangszerek valamelyike adott volt, amelyik irányá­
ba a gyermek hajlandóságot mutatott, vagy amelyikre szükség volt, azt kitanulhatta a család­
ban, hogy aztán aktív tagja lehessen a zenekarnak, kereső tagja a családnak. A tanulás nem
jól kidolgozott, meghatározott didaktikai elveken alapult, ha volt is egyfajta módszertani, el­
méleti megtervezettség, az minden bizonnyal ösztönös volt:... vettem az alkalmat, mikor nem
vöt a... az édesapám otthon s akkor... úgy... olyankor. Aztán mikó látták, hogy... látta az édes­
apám, hogy... kedvem van rája és... hajlékon... vagyok, akkor aztán... vett hegedűt, s... azt. A
hegedűtanulás rátermettséget igényelt, hiszen gyermekként kellett a közösség által kért reper­
toárt elsajátítania apja/tanítója mellett, és mindebben a kotta nem lehetett segítségére. A hal­
lott anyagot pontosan és alaposan memóriájába kellett vésnie. Loptam. Nem tanított, utoljára
aztán már, amikor nem tetszett valami az édesapámnak, hogy akkor megmutatta. Na de... én,
én loptam a... tanulni. Tanított a... olyan tizenhárom-tizennégy éves votam, s egy barátjának
adott Tordára. De kikötötte az édesapám, hogy' nem kota után! [...] Csak fül után! Ötvös Ma­
kó Károly ezt elmaradottsággal magyarázza. Ő leányától megtanult kottát olvasni/ími, és ezt
a tudását rendkívüli értéknek tartja. Számtalan új lehetőség adódott számára. Saját vélemé­
nye szerint tanítványaival szakszerű(bb)en tud foglalkozni, másrészt lejegyezhette, magáévá
tehette a rádióban, tévében hallott dallamokat.

Fess embernek tartották, gyakran mondták neki, hogy olyan elegáns, mint a makk. A leszárma­
zottak innen eredeztetik nevüket.
214 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

Ahhoz, hogy Ötvös Makó Károly alakját monografikusán megjelenítsük, föltétlenül

szükséges volt életterének, családi (és szakmai) környezetének bemutatása, valamint a tá-
gabb kontextus ismertetése, azaz a faluközösség élete azon vetületeinek áttekintése, ame­
lyek a zenész, ez esetben Makó Károly (zenész)életét alakították. Ha eddig Makó Károlyt
mint embert, közösségének tagját jelenítettük meg, most zenészként is meg kell közelíte­
nünk őt. Játéktechnikájának leírása, eddig felgyűjtött dallamvilágának feltérképezése teszi
ki dolgozatunk hátralevő részét. Mint már említettük, Ötvös Makó Károly egyaránt magán
(azaz zenei repertoárján) hordozza a paraszti és a városi, iskolázott aspektust. Muzsikája -
játékmódjában és dallamaiban - összefüggő ötvözet a „naiv”, paraszti zene és a normákhoz
igazodó, „intézményesített” zene között. Ez a kettősség képeződik le technikájában, dal­
lamkészletében. Terminológiai ismeretei is ezen ambivalenciát hagsúlyozzák: általában a
megfelelő szakterminust alkalmazza, de nem ritka, hogy annak ferdített, átértelmezett,
vagy teljesen egyéni változatát használja. A hegedű részeinek megnevezésekor a szakmai
berkekben elfogadott és használt terminusokat használta (magyarul, románul - ez utóbbi
nyelven folytatja hegedűóráinak nagy részét), de a palló helyett pallókát említett (az
„eredetitől” csak a kicsinyítő képző különbözteti meg), a hegedű lelkét pedig mint sólymot
említette, megjegyezve, hogy románul szívnek, ritkán léleknek nevezik. Általában véve
megfelelő tudása van a hangszerről és tartozékairól.
Ötvös Makó Károly játéktechnikáját a helyszíni megfigyelések mellett a gyűjtéskor ké­
szült videofelvétel alapján írjuk le. Ahhoz, hogy az általa alkalmazott játéktechnikát megjele­
nítsük, szükséges ismernünk a „klasszikus”, azaz intézményesített játéktechnika néhány as­
pektusát. Ezt hivatott bemutatni a következő táblázat, mely összeveti a kétféle játékmód (a
„klasszikus” és az Ötvös Makó Károly-féle) legalapvetőbb komponenseit. Fontos megje­
gyeznünk, hogy az intézményesített játékmód is csak némi megszorítással titulálható intéz­
ményesítettnek, ugyanis nem beszélhetünk egy általánosan elfogadott, akár nemzetközi meg­
állapodásról, sokkal inkább irányzatok, iskolák érvényesülnek, éreztetik hatásukat, mindezek
mellett egyéni, fiziológiai tényezők is alakítanak az egyes ember játékmódján.

„Klasszikus” játékmód Ötvös Makó Károly játékmódja

1. Állal tartja a hegedűt, különböző esz­ Általában állával tartja a hegedűt
Hege­ közöket híva segítségül (álltartó, (fekvésváltáskor), de olykor elengedi,
dűtar­ állpáma, vállpáma), hogy a bal kezet így ez a feladat a bal kézre hárul,
tás szabadon hagyva megkönnyítse annak megduplázva annak feladatát (hang­
mozgását. szertartás és húrok lefogása).
2. A csuklónak nem szabad betörnie Csuklóját betörve, azzal támasztva
Csuk­ semmilyen irányban, hogy ne nehezít­ olykor a hegedűt a nyak alatti részén,
lótar­ se a fekvésváltást. fekvésváltáskor ebből a tartásból ki
tás kell emelnie csuklóját.
3. A vibrátóban a könyöknek és a csuk­ Általában véve vibrátója hasonlít a
Vib- lónak egyaránt részt kell vennie (kar- klasszikushoz, ám csuklóját alig vagy
rátó és csuklóvibrátó). egyáltalán nem használja.
4. Ahhoz, hogy a vonóváltás recse­ A vonó irányváltása recsegésszerű,
Vonó gésmentes legyen, az irányváltást a mert csuklója, utjai merevek a vonón.
váltás csukló és az ujjak könnyed, hullámzó A gyors detaché25 futamokat ebből ki­
mozgása segíti. folyólag nehezen oldja meg.

25
A terminus az egyenletes, „sima” vonózásnemet jelöli.
 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 215

Hangszertartás és balkéztechnika
A hangszert legtöbb esetben állával tartja, bal kezére csak olykor engedi, amikor a játék
megkívánja. Ujjai könnyedén mozognak, laposan billent. Az általa leggyakrabban használt
fekvés (azaz az alapfekvés) az 1. fekvés, ezen kívül a 3. és 5. fekvéseket használja, ritkán
beiktatja a 4. fekvést, a többit - eddigi tapasztalataink szerint - soha. A fekvésváltást kétfé­
leképpen oldja meg: csúszással (glissando) - főleg felfele, vagy ugrással - inkább lefele.
Fekvést leggyakrabban a 3. ujjal vált, ez alól kivételt képez az, amikor a következő dallam­
részt vezeti fel, amikor is 1. ujjal vált fekvést. Ritkán előfordul a 2. ujjal való fekvésváltás
is, ez inkább lefelé érvényesül.
Hegedűjátéka kevés díszítést tartalmaz. Leggyakrabban használt díszítés a vibrátó, amit
kétféleképpen valósít meg: klasszikus módon (könyökből, egy ujjal) (lassú vibrátó), vagy
gyorsan, trillaszerűen (két ujjal). Az előbbi általában iskolázott muzsikára vall. Viszonylag
ritkán körülírt hangok, előkék és utókák díszítik muzsikáját, ebből adódóan muzsikája
alapvetően egyszerűnek hat. Az üveghangok közül is csupán egyet ismer, a húr lefogható
részének felezőpontjánál található tiszta üveghangot. Bal kéz pizzicato26-t csak egyetlen
dallamban használ mint a dallam tartozékát, tehát nem díszítési alternatívaként. Az egysze­
rű dallamvezetés kevés díszítéssel is inkább a finom, iskolázott zene felé húz, muzsikájá­
nak darabos, parasztos íze a jobb kéz technikájában rejlik.

Vonófogás és jobbkéztechnika
Megfigyeléseink szerint a vonót a kápánál fennebb fogja, ebben nem vesz részt minden
ujja, olykor csak három ujjal fogja a vonót. Ez különbözik a klasszikus vonótartástól. Moz­
gása darabos, szögletes, nem csuklójával irányítja a vonót, hanem szinte egész karjával (fő­
ként könyökből). Népi tánc­
zene muzsikálásakor a vonó
felső felét használja, kisebb
ritmusértékü hangokat (ti-
zenhatodok) egészen a csúcs­
nál old meg. A rubato dalla­
mok (pl. hallgatók, cigány­
keservesek) esetén a vonó
teljes hosszát kihasználja, ezt
maguk a darabok kívánják
meg. Háromféle vonásnemet
alkalmaz. Gyakran katonás a
játéka, ehhez a marcato vo­
násnemet rendeli, a detaché
a leggyakoribb, de a legatók
is előfordulnak. A merev
csuklótartás miatt játéka re­
csegésszerű, minden hangot
Ötvös Makó Károly és Albert S. Szilárd egyenként hangsúlyoz, főként
- gyűjtés közben Várfalván a kezdésekkor.
Tanulmányunk első felében már utaltunk a műfajiság rétegzettségére, a hagyományos
népi tánczenét pusztító szemléletváltásra, amely új hangszerelést, új dallamvilágot igényel,
és nem utolsósorban új szövegvilágot alakít ki. Ha ezt a jelenséget a közösség szintjén

26
A húr pengetése a bal kéz egyik ujjával.
216 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

vizsgáljuk meg, az egyén nézőpontját is megvizsgálhatjuk. Igaz, hogy a zenész elsősorban

közösségének igényeit tartja szem előtt, mégsem mondható, hogy magában nem rangsorol,
nincsenek kedvencei. Makó Károly repertoárja és élettörténete összecseng. Fiatal legény­
ként már városra került, így elsajátithatta ugyan a közössége hagyományos repertoárját, de
a városon ezt nem gyakorolta. És ne feledjük azt sem, hogy közössége sem egyedül a ha­
gyományos zenét részesíti előnyben. A gyűjtés azt bizonyította, hogy a valamikor megta­
nult dallamok nem vesztek el, nem tűntek el nyomtalanul az újdonságok kavalkádjában,
hanem léteznek továbbra is, egy olyan szubsztrátumba leszorítva/leszorulva, ahonnan ne­
hézkesen jönnek elő. Legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatnánk, hogy aktív zenei tudá­
sa az utóbbi évtizedekben beáramlott dallamokat öleli fel, míg a hagyományos dallam­
anyag passzív tudásként él benne. Ötvös Makó Károly valamelyest tudatosan viszonyul
muzsikájához, számára bevallottan a hallgató a szívhez szóló, de második találkozásunkra
már előkészített olyan hagyományos dallamokat is, amelyek időközben eszébe jutottak.
Aktív és passzív zenei tudás között lehet átjárást létesíteni, a passzív, ha nem is egészében,
újra aktivizálható, legalábbis a gyűjtési helyzetben. A hallgató, a magyar nóta, az új stílusú
dalok és a műdalok stílusjegyeiről való értekezés nem célunk e dolgozatban, viszont a
gyűjtésben folyton szembesülnünk kellett velük. Két alternatíva állhat előttünk: a hagyo­
mányos aranyosszéki népzene gyűjtése a célunk, és akkor annak nem szerves részei a fent
említett kategóriák, vagy az Ötvös Makó Károly repertoárját próbáljuk meg felgyűjteni, és
akkor mindaz, amit ő muzsikál, tudásának része, tehát hozzátartozik repertoárjához.
Mi ez utóbbi alternatívát választottuk, ugyanis véleményünk szerint ha a teljes repertoár
kiaknázására törekszünk, bármennyire is időigényes ez a munka, elvből nem zár ki dal­
lamokat. Tehát következzék az eddig összegyűjtött anyag teljes jegyzéke (hagyományos és
nem hagyományos dallamok egyaránt): magyar: csűrdöngölő (sűrű legényes): 18-19 dal­
lam (+ imprók, variánsok); abrudbányai (forgatós): 9 dallam; lassú csárdás (ritka csárdás):
8 hagyományos, 18 új stílusú dallam; gyors csárdás (sűrű csárdás): 14 hagyományos, 9 új
stílusú dallam; hallgató (magyar nóta, asztali nóta): 6 dallam. Román: de-a lungu (rumá-
neşte): 1 dallam; învârtită (román forgatós): 2 dallam; románc: 1 dallam. Cigány: keser­
ves: 7 dallam.

A valamikori Makó-banda tagjai aranyosrákosi, várfalvi férfiak körében

 Ötvös Makó Károly - egy aranyosszéki prímás 217

Egyéb műfajok: „Amikor a pakulár elvesztette a juhait”; halottkísérő: 1 (Beethoven);

lakodalmi mars (menyasszonykísérő): 1 dallam (Rákóczi-induló).
Társasági, polgári táncok: tangó: 4 dallam, valcer: 1 dallam.
Összegzés
Aranyosrákoson a zenekar hagyományos felállásában az 1-2 hegedű, a kontra (hegedű-
kontra), a brácsa (4 húros brácsa), a nagybőgő volt a jellemző. Az általuk bemuzsikált terü­
lettel (Keresed, Bágyon, Kövend, Sinfalva, Szentmihály stb.) határos falvakban ún. Dúr-
mixtúrás27 kíséretmód volt használatos. Véleményünk szerint Aranyosrákoson és kör­
nyékén ez kevés valószínűséggel működhetett ugyanígy, ugyanis adatközlőin szerint csak
négyhúros brácsát használtak, ami nem teszi lehetővé a fent említett dúrmixtúrás kíséretet.
Arra a háromhúros ún. parasztbrácsa volt alkalmas.
A hagyományos aranyosrákosi/várfalvi táncrend zeneanyaga leginkább csűrdöngölők-
ben és abrudbányaikban maradt fenn tömbösen, ugyanis ezek voltak azok a táncok, ame­
lyek a zenéjükkel együtt háttérbe szorultak vagy megsemmisültek,28 míg a csárdás szer­
vesen tudta magába olvasztani az új dallamokat, hangszerelést, s így —bár megváltozott
formában - meg tudott maradni.

Tanítványai körében

Adatközlők:
1. Hajdár Lajos - Szentmihályfalván született 1939-ben, tizenhat évesen került Aranyosrákosra,
ahol Ábrahám Makó Sándortól tanult bőgőzni. Tizenhat évig volt a Makó-banda dobosa, jelenleg az
újjáalakult zenekar bőgőse.
2. Kanyaró Pál - Várfalván született 1949-ben, jelenleg az eggyéolvadt Várfalva és Aranyosrá­
kos polgármestere. A tánccsoport és a zenekar pártolója, anyagi és szellemi támogatója.

27 „Olyan akkordkíséret, ami a dallam pillérhangjait támasztja alá.” Pávai -Virágvölgyi 2000. 168.
98
" Ilyen az abrudbányai táncanyag.
218 Szalma Annamária • Albert S. Szilárd

3. Ötvös Makó Károly - Aranyosrákoson született 1933-ban Ötvös Makó Miklós aranyosrákosi
prímás fiaként. Fiatalon Tordára került mesterséget tanulni, majd dolgozni, de kijárt a környező
falvakba (Várfalva, Aranyosrákos, Keresed, Kövend, Bágyon) hegedűoktatást vállalva az ottani
gyermekeknek. Jelenleg is Tordán él, már csak helybéli gyermekeket tanít.
4. Nagy Antal - Várfalván született 1920-ban, a faluban „nagy memóriásnak” tartják.
5. Pálfi Jenő - Várfalván született 1972-ben, Ötvös Makó Károly tanítványaként tanult meg he­
gedülni, jelenleg a zenekar prímása.
6. Roştaş loan - Peterden született 1933-ban, majd a Várfalvához tartozó, a falutól kissé távo­
labb eső területen telepedett meg. Román zenekarokban muzsikált, mint brácsás, jelenleg a várfalvi
zenekarral muzsikál.
7. Szász Mózes - Várfalván született 1907-ben, a falu legidősebb, legtapasztaltabb öregjeként
tartják számon, ő a „régi dolgok” kútfője.
Péter Enikő

K ollektív emlékezet A ranyosegerbegyen

A kollektív emlékezet fogalmát abban az értelemben használom, hogy az egyének a

csoport kontextusában, a társadalom keretein belül tesznek szert emlékeikre, társadalmi
keretek között idézik fel és lokalizálják. Hallbwachs szerint a kollektív emlékezet az az
aktív múlt, amely alakítja identitásunkat. Továbbá Jan Assmann is az emlékezet társadalmi
meghatározottságát hangsúlyozza, társadalmakat összekötő struktúrának tekinti.12

Bevezetés
Az 1980-as évek végének nagy politikai változásai (a vasfüggöny és a berlini fal eltű­
nése), valamint az egymást követő évfordulók, megemlékezések a 20. század nagy ese­
ményeiről (például a második világháború ötvenedik évfordulója) nemcsak a társadalmi
átalakulások, hanem az emlékezés lavináját is elindították Közép-Kelet-Európában. Az
évezred utolsó évtizede látványosan az emlékezés jegyében telt el, és az emlékezet az
egyéni és a kollektív identitásteremtés jelentékeny alkotóeleme lett.“
E probléma felszínre törése jelzi azon generáció lassankénti eltűnését, amelynek még
személyes tapasztalatai voltak az évszázad nagy történeti eseményeiről, „emlékezésalapi-
tó” sokkjairól. Az emlékezettel való foglalatoskodás felélénkülése a nagy „szemtanú-ge­
neráció” letűnése mellett kétségkívül összefüggésben van azokkal a modem társadalmakat
érintő transzformációs folyamatokkal, így például a globalizáció és a migráció jelen­
ségeivel, amelyek nyomán a közösségi tudat horgonyait jelentő, megszokott értelmezési
keretek értelmüket vesztik. Ez a társadalmi, kulturális elbizonytalanodás - amely Közép-
Kelet-Európa volt szocialista országaiban fokozott mértékben tapasztalható - elsősorban
az identitás krízisében, a történeti folytonosság megtörésében, a sokat panaszolt történe­
lemvesztés formájában jelentkezik. Ebben az átmeneti állapotban szükségszerűen felerő­
södnek azok a kulturális mechanizmusok, amelyek a társadalomban tapasztalható orientá­
cióhiányt, törést a történelem szálainak újrakötözésével kísérlik megoldani. Az emlékezet
működésbe lendülése úgy tűnik, mindig valamilyen társadalmi átmenethez, ilyen értelem­
ben vett határhelyzethez, töréshez kapcsolódik.3
Dolgozatom célja azoknak a mechanizmusoknak (diskurzusok, nyilvános megemléke­
zések) és médiumoknak (rituális terek, írott források stb.), illetve különböző kulturális te­
vékenységeknek a vizsgálata, amelyek segítségével hozzáférhetővé válik a történelmi
múlttal kapcsolatos kollektív emlékezet. Az Aranyosegerbegyen végzett kutatásaimban
továbbá arra keresem a választ, hogy az említett mechanizmusok hogyan segítik elő a tör­
ténelmi emlékezet és a lokális identitás újratermelődését, valamint egy tágabb, regionális
identitás létrehozását. Ugyanakkor arra szeretnék rávilágítani, hogy melyek azok a szer­
vezetek, illetve egyének, akik aktív szerepet vállalnak ezekben a folyamatokban.
Abból indultam ki, hogy a kollektív emlékezet nem eleve adott, hanem egy kulturális
konstrukció, amelyet „az emlékezetközösségként funkcionáló társadalmi csoportok hoznak
létre”,4 tehát egy építési folyamat eredménye. Az általam kutatott településen szűkebb ér­
telemben egy emlékezetközösségbe az azonos etnikumú, és ezen belül az azonos felekezetű

1K. Olick, J. - Robbins, J. 21-22.

2 N. Kovács T. 2000. 116.
3N. Kovács T. 2000. 117.
4N. Kovács T. 2000. 118.
220 Péter Enikő

emberek tartoznak, azért, mert feltételezhetően5 ugyanarra a történelmi eseményre vala­

mennyire másképp emlékezik a román közösség és másként a magyar kisebbség.

Megemlékezési szertartások
A múlt történelmi, illetve településtörténeti eseményeire, fordulópontjaira való emlé­
kezés összegyűjti, szervezi a társadalom tagjait, és a múlttal való találkozásra, a múlttal
való azonosulásra ösztönözi az utódokat. A megemlékezési szertartások a helyi társadalom
múltjáról való tudást népszerűsítik, és ezáltal fontos szerepet játszanak a szociális szféra
megerősítésében, valamint lokális identitás kialakításában.6
Az elmúlt két évtizedben két jelentős évfordulónak volt tanúja a falu lakossága: 1983-
ban az egerbegyi dalárda fennállásának századik évfordulóját ünnepelte, majd 1999-ben
ünnepelték a református templom 200 éves múltját. Ezek az évfordulók kifejezetten vissza­
tekintő jellegűek, és a múlttal való folytonosságot hangsúlyozzák azáltal, hogy rituálisan
újra előadják azon események narratíváját, amelyek az elmúlt száz, illetve kétszáz évben
mentek végbe.7
A dalárda jubileumi ünnepélyére 1983. december 11-én került sor (1. kép). Az esemény
a kórustalálkozók forgatókönyvét követte, amelynek elengedhetetlen eleme a dísz­
felvonulás a falun keresztül. A kórusok előtt a zászlót vivő megy, jobb és bal oldalán egy-
egy fiatal lány kíséretében, akik közül az egyik lány a zászló bojtját tartja, hogy látható
legyen a zászló felirata (2. kép). Az ünnepély a kórus múltjának, tevékenységeinek bemu­
tatásával kezdődött, majd oklevelet nyújtottak át a kórus ún. veteránjainak. A múlt szö­
vegszerű reprezentálása mellett tárgyi formában is megjelenítették a múltat: a kiállított
fényképek a kórus történetét elevenítették fel, a helybeli népművészeti alkotások kiállítása
pedig ezen túlmenően a falu közös értékeit közvetítette. Ezek a reprezentációs formák a
közösen átélt élmények, a közös értékek felmutatásával a csoporton belüli identitást
erősítik.
A református templom fennállásának 200. évfordulóján az előzőhöz hasonló emlékezési
gyakorlatokkal és szimbolikus formákkal találkozhatunk, amelyek segítségével újra­
teremtődik a helyi identitástudat (3. kép). Az emlékünnepély keretét a vallásos szertartás,
az istentisztelet adta, és erre épült rá a megemlékezés rituáléja, melyben az egyházközség
múltjának interpretációja egybefonódik a lokális történelmi múlttal. Az ünnepély presztí­
zsét egyrészt köztiszteletben álló, magas beosztású egyházi és világi személyek jelenléte
emelte (pl. püspök, különböző lelkészek, polgármester stb.). Továbbá a templomszentelés
olyan rituális cselekedet, amely a szertartás értékét növeli, és ugyanakkor a részvevők ér­
zelmeire is hat, egy olyan alapdiszpozíció alakul ki, amely révén a közösség tagjai között
szolidaritás jön létre.
Fejér József Aranyosegerbegy fejlődése és történelmi múltja című könyvében, amelyről
az alábbiakban majd szó lesz, Orbán Balázs nyomán arról ír, hogy az egerbegyieknek egy
része 1848 előtt a székely huszárezredhez tartozott. 1848-ban egy század nemzetőrség
alakult Egerbegyen, kik Csulak Dávid főhadnagy vezetése alatt részt vettek a lónai
csatában, és szept. 11-én győzelmet arattak. Egerbegy, Gyéres és Keresztúr együtt egy

5 Feltételezésem igazolására a romániai nemzeti politika hatását, a faluban románok és magyarok

között jelenlévő konfliktusokat említeném, illetve azt, hogy román adatközlők szerint nem volt sem­
miféle nézeteltérés a különböző nemzetiségű lakosok között a második világháború ideje alatt, míg
a magyarok ennek ellenkezőjét állítják.
6 Keszeg V. 2005. 12.
7 Connerton, P. 1997. 66.
 Kollektív emlékezet Aranyosegerbegyen 221

zászlóalj nemzetőrséget alakított, Pénteki János nyugalmazott főhadnagy parancsnoksága

alatt. Továbbá olyan történetekkel találkozunk, amelyek az egerbegyiek hősiességéről ta­
núskodnak. A segesvári gyászos csatából megtérő Bem tábornok, akit az egerbegyi Fábián
Zsiga a lángba borult Jádon át köpenye alá takarva ment meg, szemlét tartva nyilvánosan
megdicséri az életét megmentő huszár csapat hősiességét. A szabadságharc leverése után
az egerbegyiek személy- és vagyonbiztosítás mellett az oroszoknak adták át fegyvereiket.
Mégis, 1989-től a március 15-i megemlékezés, mint a múlt ünnepi, rituális reflexiója
nem a helyi eseményeket eleveníti fel, hanem inkább egy nemzeti identitás helyreállítását
jelenti. A március 15. megünneplése a nemzeti szimbólumok (a zászló, a himnusz) nyil­
vános birtokbavételét jelenti. A nemzeti történelem hagyománya a tágabb mentális, szim­
bolikus kontextusát adta a helyben közvetlenül megélt történelmi események feldolgozá­
sának, az államhatárok fölötti összetartozás mitikus jellegét erősítette, a helyiek pedig a
közösen átélt tapasztalatokból fakadó érzelmeket mobilizálták.8 Megszervezésében a társa­
dalmi szervezetek (kórus) és politikai szervezetek (helyi RMDSZ) vállaltak szerepet.
Az idén, 2005-ben az egerbegyi vegyes kórus szervezésében ünnepelték március 15-ét,
és erre az eseményre a gyéresi kórust is meghívták, hogy együtt ünnepelhessenek.
Megfigyelhető, hogy egyre nagyobb igény van arra, hogy nemcsak a település szintjén,
hanem nagyobb régióra méretezve egy emlékezetközösségbe kell integrálni a magyar la­
kosságot a március 15-i eseményekre való emlékezés által.

A hősök sírja
A múlt iránti érdeklődés eredendően a hagyomány és az identitás megteremtésének, a
kultúra és a társadalom „megépítésének” gyakorlati szándékaiból fakad.
A kollektív emlékezet egyik alapvető jellegzetessége a térbeli kötöttség, vannak olyan
térbeli elemek, amelyek felidézik azokat a múltbeli eseményeket, amelyek ahhoz a helyhez
kapcsolódnak, ezért bizonyos helyek fontos szerepet játszanak a múltról való tudatos emlé­
kezés keretében. Ezzel magyarázható, hogy az etnikai csoportok helyszíneket igyekeznek
teremteni és biztosítani maguk számára, amelyek nem csupán a belső személyközi érintke­
zésnek szolgáltatnak színteret, hanem a csoportidentitásnak a szimbólumait és emlékezésé­
nek támpontjait is kínálják.9 Aranyosegerbegyen a magyar közösség számára a második
világháború eseményeiről való kollektív emlékezet központja a hősök sírja, a temető az a ri­
tuális tér, amely lehetővé teszi a világháborúról való nyilvános megemlékezést.
A második világháborúban elesett magyar hősökről először 1945. november elsején
emlékeztek meg a hősök sírjánál (4. kép). Ha alaposabban megnézzük a fényképet, azt
vesszük észre, hogy a megemlékezők között többségben nők és gyerekek vannak. Ennek
azért van jelentősége, mert az itt eltemetett magyar katonák közül egyik sem egerbegyi
katona volt, de sok egerbegyi férfi esett el a második világháborúban más frontokon vagy
fogságban, és az ő tiszteletükre gyűltek 1945-ben össze életben maradt hozzátartozóik. Az
egerbegyi magyar közösség tehát minden év november elsején nem csupán az itt eltemetett
katonákra emlékezik, a hősök sírja egy olyan rituális térré lényegül át, amelynek keretében
az egerbegyi háborús események és a háborúban elesett egerbegyi katonák emlékére
gyújtanak gyertyát.
Az elmúlt évtizedben a tömegsír már omladozni kezdett, és felmerült annak a veszélye,
hogy a sírhant eltűnése következtében a magyar hősök emléke feledésbe merülhet. A
történelmi emlékezet megerősítésének és a múlttal való folytonosság hangsúlyozása cél­

8 FejősZ. 1997. 135.

9 Assmann, J. 1999. 40.
222 Péter Enikő

jából 2000-ben az RMDSZ vezetői és a református egyház képviselői úgy döntenek, hogy
felújítják a régi emlékhelyet: lebetonozták és sírkövet emeltek. Ezzel az alkalommal ma­
gyar nyelvű emléktáblát állítanak, és ünnepélyes szertartás keretében a sír felszentelésére,
megemlékezésre kerül sor (5. kép). Egy évvel később a helyi tanács ún. felújítási tervet hoz
létre a sírkőre vonatkozóan, és a már meglévőre vastag betonréteget öntenek, mögötte a
magyar emléktábla eltűnik. A megcsonkított sír a magyar identitástudat szimbólumává
vált, és erősíti a magyar lokális közösségbe való tartozás érzését.
A magyar sírfelirat eltüntetése etnikai és felekezeti konfliktusokat generált. Mivel a vi­
lágháború után az a hely, ahol az elesett katonák sírhelye található, az ortodox egyház te­
rületévé vált, úgy is mondhatjuk, hogy a harc a tér birtoklásáért folyik. A kutatók a román­
magyar ellentét helyileg megnyilvánuló hasonló jelenségeit etnikailag motivált szimbo­
likus térfoglalásnak nevezik.lu
A helyi román közösség májusban, áldozócsütörtökön emlékezik a második világhá­
ború áldozataira, azonban a magyar kisebbség, mivel mozgástere korlátozott, az egyházi
ünnep, a halottak napjának védelme alatt, november elsején emlékezik meg a háború ma­
gyar hőseiről.
A román szimbolikus térfoglalás eredményeképpen nincs lehetőség a háborús emlé­
kekről szóló szövegek nyilvános előadására, így a hősök sírjának a története a szájhagyo­
mányban él tovább. A nemzeti önérzetében megsértett magyar közösség spontán igénye az
emlékezés, a múlt eseményeire való emlékeztetés egyfajta ellenállást, védekezést nyújt. Az
idős generáció forgalmazza a második világháború eseményeiről, illetve a magyarok ellen
elkövetett igazságtalanságokról, a kisebbségi sorsról szóló történeteket, azok az idős embe­
rek, akik átélték a második világháború eseményeit: a „szemtanú generáció”. Az oralitás-
ban élő történetek a lokális történelem részeként az informális kommunikációs hálóban
tudják feldolgozni a megélt tapasztalatokat."
A nemegyszer írásba is foglalt, ám többnyire a szóbeliség keretei közt hagyományozott
(a családi körben kultivált) emlékezési gyakorlat a csoportidentitás megteremtésének és
fenntartásának egyik kézenfekvő eszköze. Az egyén életében kivételes élmény forrásául
szolgáló világháborús katonáskodás narratívumai ily módon olyan csoportelbeszélésekké
válnak, melyek mindenki, vagyis az elbeszélő és az őt hallgatók számára egyaránt lehetővé
teszi a közösséggel való érzelmi azonosulást. Ugyanaz tehát a szerepe, mint a nagy nem­
zeti elbeszéléseknek (legendáknak, mítoszoknak): mivel személyes jelleget ölt, az egyén
beléphet általa a szűkebb vagy tágabb közösség élmény- és hagyományvilágába, így téve
szert szilárd identitásra.1012
A második világháború eseményeit elbeszélő történetek azonos tematikus struktúrát
kövemek. A leggyakrabban előforduló kezdő motívum az időpont pontos meghatározása:
Aranyosegerbegyen a második világháború csatái 1944. szeptember 5-től október 12-ig
folytak. 1944. augusztus 23-ig a román hadsereg a németek és magyarok oldalán harcolt,
majd 23-án a bevonuló orosz hadsereghez csatlakozott. Szeptember 5-én délután bevonul­
tak a magyar hadak. Két-három napon belül megkezdődött a harc. Ezekben a narratívu-
mokban a második világháború lezajlásának időpontja nem egyezik meg az egyetemes
történelemi időponttal, hanem a lokális történelembe illeszkedik: Egerbegyen a háború egy
hónapig tartott. Más világháborús eseményeket a következőképpen datálnak: „háború
előtt”, „háború után”.

10FejősZ. 1997. 135.

11 Keszeg V. 2002. 268
12 Gyáni G. 2000. 89.
 Kollektív emlékezet Aranyosegerbegyen 223

Az időpont leszögezését követi a frontvonalak meghatározása: a honvéd seregek a

domboldalon húzódtak meg, az orosz és román csapatok pedig az Aranyos folyó mentén
helyezkedtek el. A védőállások előtti területeket felaknázták és drótkerítéssel vették körbe.
A fontosabb, gyakran ismétlődő elemek egy kaotikus világot ábrázolnak, amelyben az
addig érvényben lévő értékrend fellazul, az együttélési szabályok felszámolódnak: a kato­
nák fosztogatnak, ölnek, a románok kifosztják a magyarokat (élelmet, takarmányt tulajdo­
nítanak el), továbbá leggyakrabb olyan narratív elemekkel találkozunk, amelyek az éhség­
ről, szegénységről, életről és halálról, hozzátartozók elvesztéséről, sebesültekről, lerombolt
házakról stb. szólnak. Folklórelemekkel is találkozhatunk az elbeszélésekben: legel-
teijedtebb a anyamotívum: az édesanya, aki nem ismer félelmet, amikor gyerekeiről van
szó, mindent megtesz gyerekei védelmezése érdekében (életét veszélyeztetve átszökik a
határon, hogy meglátogassa a határon kívül rekedt gyerekeit, szembeszáll a kizsákmányo-
lóval, visszaszerzi az eltulajdonított javakat).
Ellenségkép kialakítása két alapvető kategóriához igazodik: jó és rossz megkülönböz­
tetéséről van szó (a honvéd katonák igazságosak, megértők, fegyelmezettek, ezzel szemben
az orosz és román katonák alakjához a fosztogatás, igazságtalanság, magyarellenesség, éh­
ség, szegénység elmélyítése, fizikai agresszió kapcsolódik).
A világháborúról szóló történetek autobiografikus elemekkel fonódnak össze. Minden­
kiben mély nyomot hagyott a háború élménye, életre szóló benyomást keltett mindenkiben,
kitörölhetetlenül rányomta bélyegét a túlélők személyes sorsára.
Azokról az egerbegyi férfiakról, akik a háborúban harcoltak, nagyon keveset tudnak
mondani az adatközlők, hiszen azok közül, akik személyesen átélték a második világhá­
ború eseményeit, már csak azok vannak életben, akik abban az időben gyerekek vagy fia­
talok voltak, és csupán általánosságban tudnak beszélni róluk. A háború ideje alatt nagyon
sok egerbegyi férfi szökött át Észak-Erdélybe, mert azokat, akik itthon maradtak, a román
seregbe sorozták be, és az első vonalba helyezték őket, közülük senki nem tért vissza.
Másokat kényszermunkára vittek el a megrongálódott hidak és alagutak javítására, és
sokan meghaltak az embertelen bánásmód miatt.
Október 12-én, vasárnap éjszaka a magyar és német alakulatok visszavonultak, a román
és orosz csapatok semmiféle ellenállásba nem ütköztek a bevonuláskor. A halottakat a
magyar fiataloknak kellett összeszedniük. A harcok során elesett honvéd katonákat a Det-
rehemtelepen temették el, de a harc után, amikor már visszavonulóban voltak, az elesett
katonákat csak Aranyosegerbegyen tudták eltemetni. A temetést két román ortodox pap
irányította, a román katonákat külön sírba helyezték rangjuk szerint, a magyar katonákat
egy másik sirba, kettőt-hármat egy faládába. Néhányan azok közül, akik fiatalként részt
vettek az elesett katonák elhantolásán, a halottak névsorát is őrzik, és azt is tudni vélik,
hogy 30 magyar katona, 6 német és 2 orosz katona van együtt eltemetve. Fontos ki­
hangsúlyozni, hogy a hősök sirjába eltemetett magyar katonák közül egyik sem helyi,
egerbegyi származású, mégis megfogalmazódik az elesett katonák egyéni számontartásá­
nak, a kollektív emlékezet perszonifikálásának igénye. Újabban figyelt fel rá a történetírás,
hogy Európában az első világháború időszakában vált általánossá a hősi halottak közösségi
megnevesítése.13
Minden november elsején kommemorációs gyakorlatok központjává válik a hősök sírja,
és rituális cselekedetek által teszik nyilvánossá Egerbegy múltját: a református lelkész
istentiszteletet tart, éneklés és versmondás teszi ünnepivé a megemlékezést. Az egyháznak
fontos szerepe volt a szertartás megszervezésében és levezetésében, az utóbbi időben

13 Gyáni G. 2000. 87-88.

224 Péter Enikő

viszont az egyház képviselői helyett köztiszteletben álló személyek, közösségi vezetők és a

helyi kulturális tevékenységek irányítói vállalták fel az emlékek összegyűjtését és az
események megszervezését.
A román-magyar konfliktusok kirobbanása óta a magyar közösség tudatában, a hét­
köznapi kommunikációban a hősök sírja körüli konfliktusokra a „sírügy” megnevezés is­
mert. Az erről való beszélés nemrégiben kialakult hagyománya a helyi magyarság társa­
dalmi együttélését konszolidálja, és a román többséggel kialakult konfliktusok levezetését
szolgálja.14 A lokális narratívumok a lokális történelmet a romániai magyar kisebbség jog­
vesztésének, diszkriminációjának részeként kezelik és reprezentálják. A helyi, személyes
kezdeményezésből induló magyarellenes cselekedetekért az állami politikát és nacionalista
ideológiát okolják, ugyanis a faluban a különböző etnikumok évszázadokon keresztül bé­
kében éltek egymás mellett, kölcsönös tisztelet és segítségnyújtás jellemezte kapcsolatukat
mindaddig, amíg a nacionalizmus meg nem rontotta ezeket a kapcsolatokat. A történelmi
emlékezet ezen epizódja ezáltal az államhoz, valamint a többségi nemzethez való viszo­
nyulás narratív modelljévé vált: a második világháborúról, és ezen belül a hősök sírjáról
szóló történetek a bizalmatlanság, politikai és társadalmi előítélet és egyenlőtlenség repre­
zentációjává váltak. Előadásuk, felidézésük egyéb rítusokkal együtt újratermeli a kisebb­
ségi státust és identitástudatot, valamint a nemzeti többséggel szembeni magatartást.15

A nyelvi reprezentáció szerepe a történelmi emlékezet szerveződésében

A hagyományok összegyűjtése, archiválása az akaratlagos emlékezés egyik formája,
általa az emlékezet „kívülre helyeződik”, legfontosabb célja az identitás folytonosságának
biztosítása.16
Egy aranyosegerbegyi férfi, Fejér József könyvet írt szülőfaluja történetéről Aranyos-
egerbegy fejlődése és történeti múltja címmel. Gyűjtéseim során arra kerestem választ,
hogy mi késztette Fejér Józsefet a falu monográfiájának megírására. A beszélgetések során
kiderült, hogy egy olyan átmeneti időszakban keletkezett, amikor a kollektivizálás és ezzel
együtt járó társadalmi folyamatok (városi munkahelyre való ingázás, individualizáció)
hatására a hagyományos életmód felbomlik, fellazulnak a közösségi értékek és szokások.
Az a generáció, aki intenzíven átélte ezt a periódust, tehetetlenül vette tudomásul a társada­
lom gyors átalakulását: népviselet, népdalok stb. kihalnak, a kommunista rendszer felszá­
molja a hagyományos munkaalkalmakat (pl. kaláka), és így a társadalmi kapcsolatok, a
közösségi értékrend működését szüntetik meg, a régi szokások életben maradását lehetet­
lenné teszik. Ebben az értelemben a falumonográfia közösségi igényt elégít ki azáltal, hogy
a múltat próbálja rekonstruálni, a „kik vagyunk?” kérdésre keresi a választ. Egy ideális
múltat konstruál a jövő generációk számára, a lokális történelem felmutatásával biztosítani
szeretné a közösség kontinuitását.
A monográfia a kezdetektől napjainkig tartó időszakot öleli fel, alapjában véve idő­
rendben mutatja be az eseményeket, de bizonyos dolgokra többször is visszatér. A követ­
kező témákkal találkozunk: az eredet felkutatása, nagyobb történelmi események bemuta­
tása: az 1848-as forradalom, a második világháború eseményei, kulturális élet, katasztrófák
(tűzvész, árvíz), kollektivizálás, demográfiai adatok, személyes-, illetve családtörténet
(például a Fejér család nemesi ragjának felmutatása), hagyományos életmód, szokások,
hagyományos öltözet, hiedelmek stb.

14Keszeg V. 2005. 14.

15 Keszeg V. 2002.279.
16Assmann, J. 1999. 22.
 Kollektív emlékezet Aranyosegerbegyen 225

A múlt nyelvi reprezentálásának következő stratégiái megfigyelhetőek Fejér József

könyvében: 1) feltárás, dokumentálás: a falumonográfia megírásakor a szerző Orbán Ba­
lázs és Borbély József Egerbegyről szóló írásait vette alapul, romániai és magyarországi
levéltári iratokat kutatott fel, a hagyományokról, a szokásokról pedig az idős generációtól
gyűjtött adatokat; 2) a helyreállítás stratégiája: átírás, a múlt idealizálása, hősök, kiemel­
kedő személyiségek, akik aktív szerepet vállaltak a társadalmi életben; 3) rekonstrukció:
amire már nem emlékeznek a közösség tagjai, azt könyvekből rekonstruálja (népviselet,
tánc- és zenekultúra). Ezeket a stratégiákat alkalmazzák a tudományos történetírásban is.
A közösség identitása annak mentén formálódik ki, hogy a közösség tagjainak mire kell
emlékezniük, és mi az, amit el kell felejteniük, és Fejér József a hősiességre, a pozitív
eseményekre fekteti a hangsúlyt. Könyve vonatkozási alapként szolgál a közösség számára
a múltról szóló hétköznapi és rituális diskurzusokban.

Az aranyosegerbegyi dalárda története

Kulturális eszközök és folyamatok segítségével is újrateremthető a történelmi emléke­
zet. A kórus a kulturális értékek megőrzése, megóvása mellett a szocialista időszakban
megszakadt történelmi tudat helyreállítására törekedik.
Fejér József állította össze az aranyosegerbegyi dalárda történetét is. Nincsenek pontos
adatai arról, hogy mikor alakult meg, de Orbán Balázs Székelyföld leírására hivatkozva az
1860-ban megalakult kaszinó kulturális tevékenységével köti össze.
Fejér József írásaira jellemző, hogy a hiányzó adatokat, amelyek már kivesztek az em­
lékezetből, azokat Orbán Balázs és Borbély József könyveiből veszi át (lásd: az 1848-as
forradalom eseményei), és Fejér József folytatja Orbán Balázs romantikus szemléletét.
A szerző több dalárdáról beszél („népi és temetési dalárdák”), és ezek működésével
kapcsolatban 1902-től szerez pontosabb adatokat. A századfordulón és a 20. század elején
a dalárdák szervezésében fontos szerepet játszottak a tanítók, az iskolai tevékenységeiken
kívül a falu kulturális életének megszervezésében és irányításában fontos szerepet vállal­
tak. Ezeknek a tanítóknak a munkájára hivatkozva az 1990-es évek elején a kántorok vál­
lalják magukra ezt a feladatot. A helybeli értelmiségiek a modernizálódás következményeit
hagyományvesztésnek tekintették, és a hagyományőrzést etikai-morális magatartássá alakí­
tották, a hagyományos kultúra megörökítését, újraélesztését és az írásos forrásokból való
feldúsítását szorgalmazták és szorgalmazzák. Keszeg Vilmos arra figyelmeztet, hogy ezt is
a kultúra részeiként kezelhetjük, de más közegben, más céllal és más módon használják.1
„Az a nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé tenni, vagy semmivé lenni hagy­
ja, saját magát és nemzeti életét gyilkolja meg. Ezért keresnünk kell alkalmat a hajdanra
visszaemlékezni, s érte melegülni. Ezeket a sorokat nem költői ábrándozásként írom, ha­
nem a fennmaradási érzelmek emelkedéséért.” Ezek a sorok jelzik számunkra, hogy Fejér
József felismerte azt, hogy egy közösség fennmaradása szempontjából milyen fontos szere­
pe van az emlékezésnek. A múltra emlékezni kell, mert a felejtés alkalmazkodással, a saját
föladásával társulna.
1948-ig Gyéresen és Tordán a környező falvakkal együtt szerepeltek, 1947-ben a kör­
zeti versenyen vesznek részt Gyéresen és Tordán. Tehát láthatjuk, hogy az értelmiségiek
kezdeményezésének voltak előzményei. Alapvető különbség, hogy az értelmiségiek tevé­
kenysége a kilencvenes években nem spontán, hanem tudatosan, egy regionális magyar
identitás kialakításának céljával történt.

17 Keszeg V. 2005. 23.

226 Péter Enikő

Az 1990-es évektől kezdődően évente megszervezték az Aranyosmenti Találkozót. A

meghívottak között leggyakrabban Gyéres, Torda és Szentmihály szerepelt. A rituális,
szimbolikus cselekedetek (felvonulás, ünnepi beszéd), a közös ünneplés, közös megemlé­
kezés egyrészt a magyar kisebbségi identitást akarja megerősíteni, másrészt az egy régióba
való tartozás érzését.

Összegezés
A történelmi emlékezet konstruálásának egyik jellegzetes formája a különböző múltbeli
események írásos formában való megörökítése: Fejér József a falu történelmét és szoká­
sait, hagyományait, illetve a kórus történetét írja meg, továbbá a háborúban elesett katonák
névsorát felírják, és évekig titokban őrzik a román hatóságoktól. írásos dokumentumok a
múlt kanonizálását, másrészt bizonyítékok felmutatását szolgálják.
A helyi intézményeknek fontos szerepe van a lokális és regionális identitás alakításá­
ban. Ezeken a szertartásokon a rituális szerepek vállalása társadalmi tekintélyt és elisme­
rést biztosít az egyéneknek.
A falu etnikai összetételének aránytalansága miatt a megemlékezési szertartások visz-
szavonulnak a nyilvános térből, a temető és a templom lesznek a megemlékezések, a kultu­
rális események leggyakoribb színhelyei, mert az etnikai csoport legbelsőbb, legerősebben
elsajátított társadalmi és szimbolikus terei ezek. A múltról (illetve jelen eseményekről)
szóló történetek eltérnek a hivatalos román történelemtől, ezért csak az informális társa­
dalmi helyzetekben és kapcsolatokban teijedhetnek.
Történeti szimbólumok kidolgozásának folyamatát figyelhetjük meg, amelyben meg­
teremtődött a kultusz ideje, helye, megalkották a reprezentáció tárgyi világát, és ez a lo­
kális identitás szerveződését, konstituálódását szolgálja. Létrejött a kollektív identitás egy
elsődlegesen a lokális közösség múltjában gyökerező reprezentációs mezője, mely egyben
a márc. 15-re való emlékezés által kiegészült a magyar nemzeti, történeti múlt repre­
zentációival.
„A múlt iránti érdeklődés eredendően a hagyomány és az identitás megteremtésének, a
kultúra és a társadalom »megépítésének« gyakorlati szándékából fakad. A legitimációs
forrásként és társadalmi kötőanyagként felfedezett múlt megalkotása és ébren tartása feletti
hatalom a jelen és a jövő feletti uralmat garantálja.” A társadalmi változások, átmeneti
állapotok föloldására a kultúra folytonosságot teremt a múlttal, és ennek segítségével
termelődhetnek ki az új jövőképek. Az emlékezet jövőt és identitást teremt, összeforraszt
vagy szétválaszt. Ezért mindig is vitatni, éleszteni vagy éppen elfojtani fogják.18

18
N. Kovács T. 2000. 124.
 Kollektív emlékezet Aranyosegerbegyen 227

Melléklet

100 EVE ENEKEL A Z ,

ARANYOS-EGERBEGYI DALARDA
1883 '1983
Az aranyosegerbegyi vegyeskórus

Felvonulás
228 Péter Enikő

Emlékezés a hősök sírjánál

ARANYOSEGERBEGY
1799-1999
Az aranyosegerbegyi református templom A hősök sírja
Zsigm ond Győző

M agyar n é p i g o m b a is m e r e t A r a n y o sszék en

Aranyosszék népi gombaismerete átlagos és jellegzetes. Falvai közt vannak olyanok,

melyek a gombatermés számára kedvező természeti körülményekkel rendelkeznek és olya­
nok is, melyek határában erdő nincs, így csak a mezőn termő gombák jöhetnek számításba
esetükben. Mindkét csoport itteni falvaiban a magyar népi gombaismeret a magyar átlag­
nak felel meg, de ez nem jelenti azt, hogy híján van sajátos vonásoknak. 1844-ből fenn­
maradt mészkői körlevél tanúskodik róla, hogy akkor többet tettek a gombamérgezések
elkerülése végett, mint napjaink Romániájában.
A többi székhez viszonyítva itt a legismertebb, pontosabban szinte csak itt ismert a nép
körében is a császárgalóca (úrigomba néven), keletebbre már a hűvösebb éghajlat sem ked­
vez neki.
Talán egyetlen tájegységünk magyarsága számára sem ennyire jelentéktelen a gomba
áruként, pénzforrásként.
Bizonyos felhasználási formái a gombának (étel, nyersanyag) kivételesek, ritkák.
Gunda (MNL) a gombászás szócikkben a 10-15 gombafajtát ismerő falut jó átlagnak
tekinti. Szerintem a sokféle gombában gazdag falvak átlaga a magyarságnál 25-40 körüli.
Síkföldi, erdő nélküli falvak esetében 4-8 lehet az átlag. Aranyosszéken majd 20 néven kb.
25 gombafélét ismernek az erdővel is bíró falvakban (A eset), a csak mezei gombászással
élő falvakban (B eset) alig 3 néven mintegy 5-6 féle gombát tartanak számon, majdnem
azonos a helyzet a szomszédos Alsó-Fehérben (a nevekben például elég sok a különbség).
A Szeben környéki románoknál 10-13 körülire becsülöm az átlagot. (A pontosabb, meg­
bízhatóbb összehasonlításhoz több s alaposabb munkára van szükség!) A szomszédos
Mócvidék meg Mokányság románjai úgy 15 néven kb. 20 féle gombát, a többnyire erdő
nélküli Mezőségen és a jóval erdősebb Torockón úgy 10 néven 15 gombafélét ismernek
eddigi kutatásaim alapján.
Centrálisak: AJ keserügomba (Lactarius piperatus), rókagomba (Cantharellus cibarius),
csiperke (Agaricus sp), szegfűgomba (Marasmius oreades), kékhátú (Russula cyanoxantha,
R. virescens), lófing (Lycoperdon, Bovista), tapló (Phellinus, Fomes, Polyporus,...), B/
csiperke (Agaricus sp), szegfűgomba (Marasmius oreades), lófing (Lycoperdon, Bovista).
Perifériálisak: AJ úrigomba (Amanita caesarea), kenyérgomba (Lactarius volemus),
gebegomba (Armillaria mellea), csürkeláb (Ramaria flava és R. botrytis), pitonka (Boletus
edulis), őzláb (Macrolepiota procera), tüvisalja (Calocybe gambosa), tinógomba (Lactarius
vellereus), galambhátú (Russula vesca, Russula?), piroshátú (Russula?), laskagomba (Pleu-
rotus ostreatus), fagomba (Lentinus, Polyporus). B/ tapló (Phellinus, Fomes, Polyporus).
A zöldségtermesztés, állattartás mellett nincs, illetve alig jut idő a gombászásra, ezért is
mondják, hogy többnyire a gyermekek és az öregek gombásznak, ritkán mások is, nők, fér­
fiak egyaránt. A foglalkozás szerint a pásztorokról mondják, hogy többet gombásznak.
Kézbeli kosarat s rongytarisnyát ajánlanak felszerelésnek. A gomba részeit főleg a követke­
zőképp nevezik: szár, törzs, alsó rész, vég (tönk), kalap, felső rész (kalap), rece (lemez).
Gombatermesztéssel nem szoktak foglalkozni, arra viszont több helyt ügyelnek, hogy
hagyják helyben a gomba szárát, remélve, hogy ekképp jobban szaporodik.
Bolondgombának., vadgombának mindenekelőtt a légyölő galócát tartják (van, aki e
néven is ismeri), a bolondgombát, az ismeretlent nem szedik le.
Általában becsülik a gombaételt, kedvenceknek inkább a szegfíígomba, a csiperke és a
rókagomba számítanak. Tokánynak, paprikásnak s tojással, illetve egyszerűen megsütve
230 Zsigmond Győző

(túróval, szalonnával) készítik el leggyakrabban a gombát, de ismeretesek különlegesebb

receptek is: fasírt, leves, sőt kolbász is készül Aranyosszéken gombából, gombával. Tar­
tósítással (savanyúságnak, szárítva, hűtőben lefagyasztva) kevesen foglalkoznak.
Én nem eszek csak keseríigombát. A sárga gombát is megenném, de az olyan, mint a szi­
vacs. Van olyan ember, nem törődik, csak gomba legyen. Me éhes, s ke egyen. (Torockó).
Hasonló a keserűgomba étkezési értékének megítélése legnyugatibb székünk magyar­
jainál is. Leggyakoribb és legközismertebb elkészítési módja Aranyosszéken (is) a követ­
kező: Megsütöttük szalonnává, túróvá (Csegez). Leveszik a keserűgomba recéjit, aztán
zsírba megsütik (Várfalva).
Nem indokolatlan a keserűgombát hungarikumnak tekinteni, ugyanis sehol máshol -
főképp Európában - nincs olyan becsülete, mint a magyarságnál (még tőlünk keletre sem).
A magyar nyelvterület hagyományőrzőbb vidékein közkedvelt centrális gomba a keserű-
gomba (Erdély, Kárpátalja, Őrség).
Külön ki kell térnünk a keserűgomba kapcsán arra, hogy ismertségének, kedveltségének
jele az is, hogy szinte minden magyar tájegységben ismert a vele összetéveszthető gomba, a
pelyhes keserűgomba (Lactarius vellereus) is, melyet csak kevés helyen tartanak ehetőnek, s
fogyasztanak. A különbségre mindenhol felhívják a figyelmet, elkülönítik más megneve­
zéssel is, nem úgy a zöldülő tejű keserűgombától (Lactarius pergamenus), melyet általában
éppúgy fogyasztanak, jónak tartanak, mint a fehértejűt (Lactariuspiperatus).
íme eddigi kutatásaim alapján, mely szerepkörben fordulnak elő a gombák általában a
néphagyományban, dőlttel jelzem a magyarság esetében is érvényesülő funkciókat, félkö­
vérrel pedig az Aranyosszékre vonatkozókat.
1. étel (fűszer; ínyencség), 2. méreg: ember, illetve állat számára (1. a vadászatban való
felhasználásáról Újfalvi 1982: 233), 3. ám (pénzforrás), 4. nyersanyag a.festék (Jaccottet 1973,
Pálfalvi Pál szóbeli közlése 2000-ben), b. dísz- meg háztartási használati tárgyak, c. tűzgyújtó,
valamint á. játék, e. fülbevaló (AEÁ, Oregon pl.) készítéséhez, 5. (tej)oltószer (Gunda 1979), 6.
díszítőmotívum (Keszeg 1991: 203, Sinkó 1980: 11), 7. jelkép Például: a férfi nemiséget idéző
(ikonikus jelként), a halhatatlanságé, a termékenységé (Toporov 1988: 82), a léleké (Chevalier
& Gheerbrant 1991), 8. hallucinogén, kábító, bódító szer (Toporov 1988: 83; Wasson 1985), 9.
gyógyszer, 10. időjárásjelző, 11. tisztító, fertőtlenítő, 12. rovarirtó, 13. illatosító (Jaccottet i.
m.), 14. halászok árvízjelzője (meggyújtott taplót használnak e célra a Duna mentén, például a
Tolna megyei Decsen (Andrásfalvy 1975: 209), 15. kenőanyag (Dömötör 1952: 4), 16.
táblatörlő (Moldva, Bahána, illetve Göcsej - Gunda 1990: 178), 17. állatriasztóként, a vad
(medve, farkas) elűzésére használták - jószágőrzés közben - a hosszú rúdra kötött, meggyújtott
taplót (a gyimesi Fehérmezőn, 1. Gunda 1989: 59), 18. időzítőként robbantáshoz bükkfataplót is
használtak (aranybányában Verespatakon), 19. irányjelző (Székelyföld, Szgy2: „Mi vadászok,
gyakran a pöfeteg porából állapítjuk meg a szél irányát”), 20. trágya (a föld, a talaj
feljavítására, Moldva, Klézse).
Négy funkció játszik fontosabb szerepet tehát Aranyosszéken.
Ami a népi gyógyítást illeti, elsősorban a pöfeteget (és olykor a taplót) használták s
használják vágásra, vérzéscsillapításra (Csegez, Várfalva). Tudunk róla, hogy a tapló -
csakúgy, mint sokfele másutt - méhek füstölésére is használatos. Kivételesen fordult elő a
rókagomba ajánlása májbetegség gyógyítására (Várfalva).
Az aranyosszéki népköltészetben, népművészetben ugyancsak jelen van a gomba. A
szólásmondásokban (nem ettem bolondgombát, nő, mint eső után a gomba stb.), a népi
táplálkozásban, hiedelmekben, rövid tréfás prózai alkotásokban, falvédőkön (például) ott
van, szerepe, helye van a gombának.
Taplógombából készült lámpa

Gombás díszítés egyfalvédőn

IRO DALO M , M Ű VÉSZET, TUDO M ÁNY
Bágyoni Szabó István

A ranyosszéki álmok - egy álmatlan történelmi időszakban

(A Jósika Miklós Körről 35 év távolából)

„Mészkőre úgy érkeztünk meg, mint egy álom-országba. A rozzant teherautó kevés
cókmókunkkal annyiszor lépett kőbe, tüskébe, annyiszor kellett megállnunk keréktömlőt
föladni, gépet javítani, hogy sötét éjfél lett, amire megérkeztünk. Úgy került a meny­
asszonyom az új világ közepébe, hogy sohasem közeledett hozzá, nem látta távolról, nem
tette magáévá részenként, darabonként. Egyszerre öntötte el másnap, mint felkeltekor a
napfényes reggel. Szép volt a falu, tündérkert volt a falu (...) Lent a kanyargó folyó, az
Aranyos; távolabb, az előszögellő dombhát fokáról jól láthatók az Érc-hegység egymásra
zsúfolt ormai. A papiak hosszú tornáca s a boldog arcok mindenfelé.”
Idilli kép egy erdélyi faluba megérkező pap és idegenből hozott fiatal felesége számára
- meseszerű és megfoghatatlan „új világ”. Idilli, még a világot járt fiatalember számára is,
aki egyébként tenyerénél is jobban ismeri a székely falvakat (hisz nemrég még a Homoród
mentét, a Keresztúr környéki vidéket járták-kutatták a faluért és népéért nagy-nagy
terveket szövögető társaival); idilli, ámde e gyönyörű tablókép részleteiben benne rejte-
keznek a veszélyek, az éles kő, a tüske és más egyebek, melyek aztán - mint lenni szokott
- sorra elkomorítják az új lelkipásztort fogadó „boldog arcokat” is...
Mit tudhattak vajon a zsoltárok fölött elbóbiskoló, vagy az újonnan népfőiskolát láto­
gató mészkői és az időnként odasereglő aranyosszéki magyarok Balázs Ferencről, az épp
most érkező, folyton lázban égő papról? A tordai vásárról megtérők újságot, folyóiratot,
könyvet hozhattak haza a szekérderékban... A Keleti Újság egyik-másik meséje alatt az ő
nevét már olvashatták, a Pásztortűz vállalkozott időnként írásainak a közlésére, meg aztán
ott van az induló, bontakozó erdélyi irodalom Trianon utáni első gyűjteményes kiadványa,
a Tizenegyek című antológia, és benne a tiszteletes úr becses neve... és ha csak ennyi
volna! Ámde kit érdekelt. Legfönnebb talán a tordai lapok pletykáit hozhatták haza
magukkal Mészkő lakói, melyek szerint az új unitárius pap bizony-bizony a maga módján
értelmezi a Szentírást, és hogy amerikai meg dán és holland mintára szeremé átfesteni ama
„idilli kép(leí)et”, miszerint magyarságunk gerincét az érintetlen falu képezné, de mert a
világ mozgása felgyorsult, erkölcsi kötelességünk beavatkozni - vagyis hát tenni, és nem
csupán szemlélni a falut - a falu érdekében, épp a magyarságért... Ha kell, cséplőgépvá­
sárlással, Hurkalyuk-szövetkezéssel, tejbegyűjtő szövetkezettel, a gazdasági talpra állás
már bevált dán és finn mintáinak az itteni alkalmazásával, gazdakörrel, vándormozival,
színielőadásokkal, a mindennapi gondokról szóló istentiszteletekkel. Templom- és iskola-
építéssel, de a templomból és iskolából a cselekvő népfőiskolákba kihozott anyanyelvi kul­
túra megőrzésével és magasabb szintre emelésével is! Azoknak az álmoknak a megvaló­
sításával, amelyek mind a polgári, mind pedig a nemzetiségi élet európaibbá tételéhez
elengedhetetlenül szükségesek, s amelyekről Rög alatt (Torda, 1936) című munkájában ezt
olvashatjuk: jövendőnk, az erdélyi magyarság jövője csakis mitőlünk függ - úgy is, mint
„Istenország”, úgy is mint földi teendő. „Istenország a végső cél, de a mostani nemzedék
feladata - írta 1935 tájékán - : Isten faluja, Isten völgye.” „Álmok szalmája, de csépelem!”
Németh László fogalmazta meg - de akár Szabó Dezső is mondhatta volna - , hogy az
anyaországtól elszakított nemzetrészek „földön-járó papok és írók nélkül” aligha találtak
volna önmagukra Trianon után.
 236 Bágyoni Szabó István

Balázs Ferenc lelkészként is, íróként is az erdélyi szellem önmagára találásának egyik
legavatottabb sürgetője, szolgája volt. Szolgája és messze mutató vátesze, akinek élete és
nemzetépítő szellemisége - még ha titkon is - például szolgált vidékünkön, Aranyosszé­
ken, a román kommunista-nacionalista diktatúra idején. És mintául szolgálhat korunkban
is, amikor a többségi hatalmi formák lebontásának az időszakában az erdélyi magyarság
autonómiájában látjuk (akárcsak Balázs Ferencék) az önmegvalósítás egyetlen biztos mó­
dozatát.
Könnyű lehetett annak idején Balázs Ferencéknek! - mondották sokan az 1960-as évek
tájékán, hiszen a nemzeti egység képzete - a vasgárda itteni megjelenése ellenére is - még a
zsigerekben élt, kulturális fórumaink, alakulataink (magyar dalárdáink, iparegyesületeink,
egyházi intézményeink, nyomdáink) még éltek; de emlékeztető szobraink is álltak még, volt
Aranyosszéknek magyar nyelvű lapja, kettő is, melyeknek köszönhetően nem csupán az ifjú
lelkész gondolatai juthattak el Torockó, Keresed, Bágyon, Kövend, Várfalva, Sinfalva,
Szentmihály, Harasztos, Egerbegy, vagy éppenséggel a mezőség peremén kialakult telepes
falvakban, —például Detrehemtelepen lakó magyarság asztalára-lelkébe vagy imáiba, de e
sajtótermékeknek köszönhetően az önállósuló erdélyi irodalomról, a maga szervezettségét a
román érába is átmentett erdélyi magyar tudományos életről és annak közművelődési csa­
tornáiról is értesülhettek. (Az Erdélyi Múzeum-Egylet, majd az Erdélyi Magyar Közműve­
lődési Egyesület tevékenységére gondolok.) Ez a néprajzi régió - épp szellemi talpraesett­
ségének, élő kulturális igényének és egészséges ösztöneinek köszönhetően - megőrizte ön­
szervező képességét akkor is, amikor például Maniu, vasgárdistái kíséretében a Torda mel­
letti Szinden ennek a megtartó erőnek a szétzilálásáról szövegelt. De megőrizte akkor is,
amikor a magyarellenes hangulat - magyarverések, magyarölések, a „Bem sânge de un­
gur!”- felvonulások és házgyújtogatások - lábra kaptak környező falvainkban, 1934 nyarán
vagy 1944 őszén (1. Keszeg V. 2001: a szentmihályi, sinfalvi, mészkői, illetve harasztosi
vonatkozású narratívumokat dolgozta fel).
Ha folytatnám e sort, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évekre figyelmeztetnék, amikor is,
bár a politikai csomagolás megváltozott, de latens módon ugyanúgy (igaz, már központi
irányításra) folytatódott a magyarság megfélemlítése, mellőzése és intézményeinek, kultu­
rális javainak a felszámolása, mint 1918-tól minden időben.
Amikor a mi nemzedékünk éledni és széttekinteni kezdett szerte e tájon: már romokban
hevert mindaz, ami az előttünk járó generációknak felemelő látvány, tudat- és maga­
tartásformáló erő, ösztöke lehetett. Nem célom a meggyengített, akkor épp idegen hatal­
mak szolgálatába álló Anyaországra hárítani a felelősséget mai erdélyi állapotunkért - mi
főztük, mi együk! - , de ezen a ponton bátorkodom kimondani, hogy Trianon óta szinte
egyetlen román tiltás, törvénykezés, dekrétum sem ártott annyit az erdélyi magyar köz­
szellem (hagyományőrzés, tudományosság, közművelődés) továbbélésének, mint a Magyar
Szocialista Munkás Párt Kádár János vezette delegációjának (melynek tagjai közt itt járt
Kállai Gyula KB-titkár is) 1958. február. 22-27-i erdélyi és bukaresti látogatása. Emlé­
kezzünk: marosvásárhelyi és bukaresti beszédeikben elismerő szavakkal illették Románia
„nemzetiségi politikáját”, miáltal nyíltan a román kommunistákra bízták az erdélyi ma­
gyarok - mint romániai lakosok - ügyes-bajos dolgait, kiszolgáltatva a román nacionaliz­
mus kényének, kedvének. E nélkül aligha folyamodhattak volna a román pártvezetők az
erdélyi ötvenhatosok tömeges letartóztatásához, hogy röviddel utána iskoláink, egyeteme­
ink és más kulturális intézményeink tervszerű felszámolásához kezdjenek.
Arról, hogy városunknak és vidékének két magyar nyelvű lapja is volt egy román és
egy jiddis nyelvű mellett, már csak az emlékezők beszéltek. (Aranyos-vidék 1891-1940
decembere - munkatársai közt: Kövendi Weress Sándor, Boross Elek 29-36 közt főszer-
 Aranyosszéki álmok - egy álmatlan történelmi időszakban 237

kesztö, Gál Miklós, majd Balázs Ferenc, Gyallay Papp Domokos, Rass Károly, Pálfy Mik­
lós; Aranyosszék 1932-1940 - Várfalvi Mór, Dávid György 1937-38 - felkarolta a Balázs
Ferenc-féle vidékfejlesztést.) A hatvanas évek végén Tordának már nem volt önálló
magyar középiskolája. A Petőfi-ház közvetlen közelében, a volt református leányiskola
épületében 1955 őszén indult be az oktatás az újonnan létrejött 3-as számú Magyar
Tannyelvű Középiskolában. (E sorok írója az iskolakezdő évfolyam tanulója volt, mi több,
első irodalomköri vezetője is, első - kézzel írott - iskolalapjának az egyik szerkesztője is -
sajnos, iskolakezdő osztályunkat iskolazáró évfolyammá alakította a mostoha idő, hiszen
mögöttünk már - az 1959-60-as iskolai évvel kezdődően - az intézmény kapui bezárultak!
Odalett az 1956-ban tervezett iskola névadás - Petőfi nevét szántuk iskolánk homlok­
zatára, és odalettek a szebbnél szebb álmok!) Ezekben az években szüntették be a helyi,
vezetékes rádiózás magyar adásait, számolták fel a Nagy Jenő tanár úr vezette, 100 éves
múltra visszatekintő magyar dalárdát, majd az ugyancsak Nagy Jenő irányította amatőr
színházi mozgalmat; a hajdani magyar ipartestület anyagi és szellemi vagyonát beépítették
az ipari szövetkezet kulturális mozgalmába, amely aztán egynyelvűsödött... Arról már
egy-két ember ha tudott, hogy 2-3 évtizeddel ezelőtt Torda az Erdélyi Múzeum-Egylet,
illetve az EMKE kihelyezett vándortanácskozásainak is helyet adott a Vigadó (ma román
nemzeti színház) épületében, arról pedig majdhogynem senki, hogy eme vándorülések
anyagai külön kiadványokban jelentek meg.
Szellemi értékeink, teljesítményeink hagyományozása, átörökítése, továbbéltetése
esetlegessé vált a kommunista időkre: csak e vidékről elszármazottak tudták időnként be­
hozni az általánosabb erdélyi tudatba Aranyosszék képét. Kolozsvárnak, kezdetben tarto­
mányi, majd megyei központnak a vadászterülete lettünk.
Az információáramlás aranyosszéki esetlegességére (engedelmükkel) álljon itt egy
példa. Tordai középiskolásként nagybácsimnál, az Aranyosszék-szerte Kicsi Pistaként is­
mert Szabó István csizmadiamestemél voltam kovártélyban. Aki mestersége és régi céhes
tudatának köszönhetően tagja volt a helyi magyar ipartestületnek, jó hangjának köszönhe­
tően pedig a híres tordai magyar dalárdának. Kinek újságolja el mindezt a nagybácsi, ha
nem unokaöccsének? Emlékszem, ő kopogott be 1956 januárja egyik délutánján a köze­
lünkben élő Boross Elekhez, az Aranyos-vidék egykori mindeneséhez, hogy ébredező írói
hajlamaimmal előhozakodjon a már halálos beteg költő-szerkesztőnek. E látogatásom
emlékét egy ajándékba kapott könyv, Balázs Ferenc A rög alatt (1928-1935) című, az
aranyosszéki Vidékfejlesztő kiadásában 1936-ban megjelent kötete őrzi - az első lapon a
tulajdonos és a kiadásban részt vállaló Boross Elek keze írásával. Emlékszem bátorító
tekintetére, figyelmeztető szavaira. Néhány hónap múlva kísértük ki abba a temetőhegybe,
amelyet tízegynéhány évvel annak előtte hős magyar honvédek és hős aranyosszéki
tizenéves legénykék védtek az Egerbegy-Bágyon vonalat már elfoglalt szovjet és román
hadseregtől. Mondják, a hajdani főszerkesztő és városi főjegyző feje alá, túlvilági párna­
ként, egykori lapjának utolsó évfolyamát helyezték...
Valószínű, ezt a történelmi esetlegességet nehezteltük, ezt a központilag mind intéz­
ményeiben, mind emberanyagában helyenként már leépített, szinte nemzetiségi kultúr-
nyomorba süllyesztett állapotot véltük méltánytalannak, amit e régióban tapasztalnunk
kellett. Ennek megszüntetéséért álmodoztunk akkor, amikor a 60-as évek vége felé, az új
megyésítés előkészületeivel új (vélt) lehetőségek csillantak fel előttünk. E sorok írója épp
egyéves fizetés nélküli szabadságát élte, Tordáról Harasztosra ingázó tanárként, hiszen
házasságomat megmentendő: a Nagysármáson lévő magyarkatedrámat ott kellett hagynom
- a Harasztoson felajánlott helyettesítést elfogadva. (Megjegyzem: román osztályokban
oktattam matematikára, biológiára és kórust vezetve a nebulókat; a kamagyi funkciót
238 Bágyoni Szabó István

énelőttem az a Tamás Gábor töltötte be, aki Erdély dalait ma Svédországban szórja szer­
te... Magyar nyelvet, tanult szakomat nem taníthattam, azt a katedrát a költő Kiss Jenő
Zoltán nevezetű fia birtokolta, aki manapság úgyszintén a svéd partokon próbálgatja sze­
rencséjét.) Visszakanyarodva a témámhoz: ingázó tanárként is hetente bejártam Kolozs­
várra, az Utunk vagy a Korunk szerkesztőségébe; egy ilyen felruccanásom alkalmával a
szintén tordai Lászlóffy Aladárral arról tanakodtunk, miként lehetne ismét visszaadni Ara­
nyosszéknek a magát megillető helyet erdélyi nemzetiségi kultúránkban, hogyan lehetne
felrázni a rendeletekhez szoktatott, önállóságától megfosztott aranyosszéki falut, mit
lehetne tenni annak érdekében, hogy az elszivárgón tudás és érték, igazság és szépség
valamiképpen visszaáramoljon az itt lakó magyarság tudatába, leikébe.
És most lép be a képbe egy irodalmi kör alakításának a gondolata, hiszen - okoskod­
tunk - elsősorban az írás emberei hagyták el e vidéket, őket kellene vagy helyettesíteni,
vagy időnként visszacsalogatni egy-egy estére. A listára került nevek sora hosszú: Anavi
Adám, Létay Lajos, Székely János, a két Lászlóffy - költők; Ábrahám János, Köntös-
Szabó Zoltán, Sigmond István - prózaírók; Ruha István, Demény Piroska és mások - úgy
is, mint előadóművészek vagy népzenekutatók, de szóba került Páll Árpád színikritikus,
Simonffy Katalin tévériporter neve, nemkülönben az erdélyi magyar tudományosság olyan
nagyjai, mint Csetri Elek történész, Kötő József színháztörténész. A színész Miske László,
a szobrászművész Tőrös Gábor, az iparművész Egri László és felesége, Nagy Enikő. És
sokan mások. Mindezek mellé a még Tordán élő és alkotó kollégák, barátok nevét kell
hozzásorolnom, hogy hazai értékeinkről sem feledkezzünk meg: verskötete volt már az
azokban az években Kövendre került körorvosnak, Vásárhelyi Gézának, alakulófélben volt
e sorok írójának is a Forrás-kötete, de már tudtunk Kónya Sándor, Nyúlás Sándor és Szabó
(Cserés) Ferenc írásairól, és biztosak voltunk abban, hogy - a Mihai Viteazul Gim­
náziumban Imreh Lajos tanár úrnak van egy-két szárnyait bontogató diákja, akikre számí­
tani lehet. Nem tévedtünk!

„Amikor Vásárhelyi Gézával összeismerkedtünk... ”

Amikor Vásárhelyi Gézával összeismerkedtünk, már tudtuk, mit akarunk: irodalmi kört
alakítunk Tordán itteni és hazajáró költő-írótársak közreműködésével.
És álmodoztunk: a megyésítési viták épp zajlottak, s persze azt reméltük, hogy
Aranyosszék - Torda központtal - külön megye lesz, és lesz újra magyar lapja e régiónak,
lesz önálló magyar iskolája, a kolozsvári magyar színháznak egy tordai leányvállalkozása,
úgymond „téli színi-rezidencia..
 Aranyosszéki álmok - egy álmatlan történelmi időszakban 239

Magam ekkor már az ifjúsági turisztikai hivatal alkalmazottja voltam, s azzal a szán­
dékkal, hogy újságírói képzettséggel rendelkezzünk egy eljövendő aranyosszéki magyar
lapalapítás érdekében, újságírói tanfolyamra iratkoztam be.
Aranyosszékből azonban nem lett megye, Torda és környéke maradt a közelmúltban
tapasztalt kiszolgáltatottsági állapotában.
De lett - a Balázs Ferenc-i szellemi hagyatékot és magatartást vállaló (kezdetben iro­
dalmi, majd) művelődési kör, a Jósika Miklós nevét viselő, melyhez az alkotó irodalmárok
mellé Torda és a vidék magyar falvaiban oktató tanárok, mérnökök, lelkészek és köz­
emberek társultak - ki előadóként, ki hallgatóként. (És, valljuk meg, ki hírszerzőként is -
hiszen a szellemes hatalmat ugyan ki lehet játszani, de a szellem fölött hatalmaskodókat
aligha!)
Hogy is történt. Egyik, jó 10 évvel ezelőtt a budapesti Unióban közölt, Balázs Ferencet
ébresztgető írásomban igy vallottam erről: „1970 tavaszán költőbarátommal, az akkor már
Kövenden körzeti orvoskodó Vásárhelyi Gézával föltrabantoztunk Balázs Ferenc mészkői
sírhantjáig, felkerestük a Kopta-kert fölötti szalmatetős kisházat is, ahova barátait várta
hosszú estéken, s amelyben dolgozgatni szokott, ha a betegsége épp nem kötötte ágyhoz.
Emlékszem, némán hagytuk ott a sírkerti kopjafát, és csöndben közelitettünk a hegytetőn
árválkodó kis ház Aranyosszékre nyíló, szokatlanul nagy ablakaihoz, pedig tanácsadásért,
fejbólintásért kutyagoltunk oda fel, azért, hogy a mészkövek alatt pihenő tanítómester
beleegyezését adja mindabba, amire akkorra mi a diktatúra árnyékában is, csöndben már
felkészültünk: egy irodalmi-közművelődési kör megszervezését készitettük volt elő -
Tordán.
Tavaszi zápor zavart le a hegyről, isteni áldás, mondottuk, s szótlanul is beleéreztük az
üzenetet. így történt aztán, hogy Balázs Ferenc neve bár elmaradt a művelődési kör név­
adásakor - Jósika Miklós Kör lett - , háládatlan munkánkban mégis az O szelleme kísértett.
És kísért azóta is. Akárha őt fogalmaztuk volna tovább; s bár a tettvágy minket is magával
ragadott, valahogyan úgy éreztük: ő egy tökéletlenre sikeredett Isteni Opust próbált
tökéletessé vagy tökéletesebbé tenni, mi pedig a Balázs Ferenc-i mü kihívására válaszol­
ván (még ha bújtatottan is:) őt akarjuk visszaadni az őt értőknek, az őrá szorulóknak, hogy
tovább nyugtalanítsa a belefásultakat...”
A múlt nagyszerűségei, a múltunkat meghatározó nagyságok kötelezik a jövendőnkért
álmodozókat is. A Jósika Kör programja szinte magától adódott: a magyartalanítások ko­
rában a helyi nemzetiségi értékek, hagyomány és anyanyelv megőrzése, ápolása; a törté­
nelmi momentumaink felelevenitése (a tordai országgyűlésektől a helyi iparosok mozgal­
maiig, akár a munkásmozgalmakig), a testvéri Pavel Dan körrel közösen; tartalmas és erős
szálat kialakítani a tömbmagyarságtól elszakított régió és az európai szintű Kolozsvár még
létező magyar intézményei között; új művelődési körök létesítése és támogatása a
vidékünkön; időnként hazahívni, majd megszervezni a Tordáról és vidékéről elszármazott
tudósok, művészek tordai találkozóját; állandó, lehetőleg bérletes színházlátogatás meg­
szervezése; kapcsolatot teremteni más erdélyi irodalmi-közművelődési körrel - egy maj­
dani erdélyi köri összejövetel megszervezése érdekében; az önálló magyar középiskola
nélkül maradt tanulók megnyerése; helyi és vidéki lelkipásztorok bevonása tevékenysé­
günkbe; irodalmi antológia kiadása a köri alkotók munkáiból; kezdeményezni az önálló,
autonómiával rendelkező aranyosszéki magyar oktatás visszaállítását; biztosítani tagjaink
érdekvédelmét állami és más szervekkel szemben - egy majdani, jogilag és pénzügyileg is
bejegyzett Jósika Múzeum Egyesület megalakítása révén.
Magam hét éven át irányítottam a Jósika Kör tevékenységét. Nincs szándékomban ezúttal
teljes képet festeni tevékenységünkről, terveim ellenére még az időközben fel-felmerült belső
 240 Bágyoni Szabó István

ellentétekről (a hatalom közibénk épített embereiről) sem óhajtok most beszélni. Pár észrevé­
telemre azonban ki kell térnem: nem kis erőbevetéssel biztosítottuk köri üléseink állandóságát,
bár székhelyünk nem volt; Kővenden, Torockón és a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban
művelődési, illetve irodalmi kört alakítottunk, kezdeményeztünk; valamennyi fontos erdélyi
kulturális rendezvényen jelen voltunk - a Bethlen-kollégium 350. fordulóján, a farkaslaki Ta­
mási Áron-emlékmű felavatásán, a székelykeresztúri Petőfi Sándor-szobor leleplezésén stb.;
megszerveztük (igaz, csak 2 évig tartott) az állandó színházlátogatást - a helyi Vigadóban; a
megyei napilapon, az Igazságon kívül 4-5 országos lap számolt be rendszeresen munkánkról;
1973 májusában - a kolozsvári rádió magyar adásának és a bukaresti tévé magyar adásának a
reánk figyelésében - megszerveztük a vidékünkről elszármazott szellemi nagyságok első tordai
találkozóját; a bukaresti tévé közvetítette a céhes városok - Torda, Keresztúr és Kézdivásárhely
- általunk kezdeményezett kalákáját - , később aztán a néhány kiadást megért humor­
fesztiválnak is a Jósika Kör volt a gazdája.
Kénytelen vagyok ezen a ponton kölcsön kérni Boross György 1938-as beszédének
egyik félmondatát, mely beszédben Brassaiban és az Erdélyi Museumban a spiritus Trans-
sylvanicus megnyilvánulását látja, a mdóst, aki „megvívá a diadal koszorúzta harcot a
centralizálás, a germanizálás és a bürokrácia háromfejű sárkányával”.
Történelmi párhuzamok ide vagy oda, e mondás 1970-ben is érvényes volt - kis vál­
toztatásokkal. Nos azoknak, akik megpróbáltuk-megpróbálták a lehetetlent, akár egy vi­
déki irodalmi kör tető alá hozatalával, azoknak a centralizálás, az elmagyartalanítás - más
szavakkal: az erőszakos románosítás, illetve a kommunista bürokrácia háromfejű sárká­
nyával kellett szembenézniük.
A Jósika Miklós Kör életképessé válhatott, mert programja hiánypótló volt, elképzelé­
sei egy elfojtott hagyomány életképessé tételét szolgálták, irányításában és a témák kivá­
lasztásában a közösségi elvekből indult ki, de messzemenően az egyénileg felépített -
mondhatni: az egyén és egyéniség jogait szem előtt tartó —értékeket, a minőségi alkotó
munkát vallotta mindenek felettébb valónak. A nemzetiségi sérelmek tudatában, de a híres­
neves tordai tolerancia jegyében tevékenykedett a többségi kultúra szomszédságában-szo-
rításában.
Tudjuk, megtűrt - de állandóan megfigyelt - köröcskeként kezelt a román kommunista
hatalom, hivatalos román fórumok művelődési beszámolóiban azonban nevünket soha le
nem írták. A hatalom akkor szüntette meg a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amikor a
megyei propagandatitkárság tudtára jutott, miszerint a tordai magyar kör tagjai nem hajlan­
dók átiratkozni a Pavel Dan nevét viselő román körbe, mi több, már a Mihai Viteazul kö­
zépiskola magyar diákjai is külön „körösködnek” - és épp Balázs Ferenc nevében s nem
utolsósorban akkor, amikor megtudták: Magyarországon próbálkozik letelepedni a kör első
elnöke, e sorok írója.
Amikor 1989 júniusában érettségi találkozóra sereglettünk össze az egykori iskolám
vasrácsos kapuja előtt, a megfélemlített igazgatósága nem nyitott kaput sem előttem, sem
tanítványaim előtt. Napok múlva azzal a keserű élménnyel ültem (az utolsó) vonatra csa­
ládommal, hogy sem Tordán, sem a megyei lapban hajdani műhelyünk, a Jósika Miklós
Kör nevét le sem szabad írni.
És jött 1989 decembere.
És bebizonyosodott, hogy érdemes álmokat kergetni ezen az elcsángósodott vidéken is,
beigazolódott annak igazsága, miszerint a kisebbségbe szorított nemzetrész csak akkor
képes naggyá válni, ha a minőségi munkába kapaszkodik, konokul és következetesen - lett
légyen az akár Álom is az álmatlan időben. A magyar szellemi értékmentésen túl, amit 35
évvel ennek előtte célul tűztünk ki, a Jósika Körnek ilyen értelemben lett nem csupán
 Aranyosszéki álmok - egy álmatlan történelmi időszakban 241

tudat, hanem társadalomformáló szerepe Erdélyben. És ha arra gondolunk, hogy tagjaink

sorából többen már a rendszerváltás első pillanatában közszerepet tudtak vállalni, mi több,
az erdélyi magyar szellemi önépítkezés részesei mind a mai napig - bizony más szemmel
nézzük mindenkori jövendőnk áloműzőit.

Jósika Miklós szülőháza. Itt működött az egykori Jósika Kör

Bálint Júlia

ÖRMÉNYMAGYAR CSALÁDOK ARANYOS-VIDÉKEN

Rövid előadásomat Merza Gyulának, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

egyik alapító tagjának a 19. század végén írott versrészletével kezdem, amelynek külön
időszerűséget ad az 1956-os forradalom és szabadságharc nemrég elhunyt Corvin-közi fő-
parancsnokára, a szamosújvári születésű Pongrátz Gergelyre való emlékezés, kegyeleti
főhajtás.

Magyarörmény hazafiság

Maroknyi nép él e földön

Több mint kétszáz éve,
Érzelemben annyi öltőn
Színmagyarrá érve.

Oly magyar az örmény lelke,

És a szó az ajkán,
Hogy örömét ország lelte
E derék népfajtán.

S míg oltárán örmény maradt

Kegyelet és rítus:
A szívében, lám ezalatt
Nőtt a magyar virtus...

Amint e kis versrészlet is vallja, az Erdélybe települt örmények hazára leltek itt, és
mind anyagi, mind szellemi erőforrásaikat arra használták, hogy e kis országot felvirá­
goztassák. Örménymagyar Baráti Társaságunk, az Armenia és a budapesti székhelyű Er­
délyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület célja, hogy töredékekből, mozaikokból össze­
rakja a történelmet - amely tulajdonképpen Erdély magyar történelme is - , megismerje,
majd megismertesse azt a ma emberével, mert egyrészt Vörösmartyval együtt valljuk, hogy
„emlékek nélkül népeknek híre csak árnyék”, másrészt Nemeskürthy tanár úrral azt, hogy
„a múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük”.
Konferenciáinkon, az 1997 márciusától havi rendszerességgel megjelenő folyóiratunk­
ban, a Füzetekben és egyéb kiadványainkban kísérletet tettünk már eddig is arra, hogy be­
mutassuk egy-egy tájegység örménymagyar családjait.
Talán a mi munkánknak is köszönhető, hogy az amatőrök mellett a történész szakem­
berek figyelme is e kis erdélyi népcsoport felé fordult, hisz elmondhatjuk, hogy e kutako­
dás napjainkban reneszánszát éli. Ezek egy része, például Száva Tibor Sándor Szépvízi
magyarörmények nyomában (Bécs, 2003) című könyve alapos kutatásokra támaszkodva
módosítja az örmények Erdélybe településének idejét, módját és a betelepülő családok
számát.
A szépvízi és gyergyói örmény családok mellett képet alkothattunk már a radnóti,
szilágysági, kézdivásárhelyi, sóvidéki, főleg szovátai, kolozsi, marosvásárhelyi örményma­
gyarok egy részéről. Bajusz Istvánnak a 4. jubileumi konferenciánkon elhangzott előadá­
sából: Két örmény botanikus, Wolff Gábor és Gyula, Aranyos-vidék két neves alakjával is
 Örménymagyar családok Aranyos-vidéken 243

megismerkedhettünk. Az előadás megjelent Örménymagyarok, akik hatottak, alkottak,

gyarapítónak, hogy a haza fényre derüljön, s kincses legyen című kötetünkben (Bp. 2002).
Egyedül a Wolff családról többórás előadást lehetne tartani, hiszen nemcsak mint botani­
kusok és gyógyszerészek voltak jelentősek, hanem a közéletben is fontos szerepet vállal­
tak. Még Orbán Balázs is számon tartja az apát Torda jeles emberei között. A Füzetekben
közöltük a tordai Darkó Aladár önéletírását - Amberboj gyökerek Sas Péter megemlé­
kező írását Darkó László festőművészről, és a magyarörmény művészek sorozatban
bemutattuk még a szintén tordai Albert Annamáriát.
A 2005 júniusában megrendezésre kerülő Aranyosszékről szóló konferencia arra ösz­
tönzött bennünket, hogy egy-egy pillanatképben felvillantsuk ennek a vidéknek néhai és
mai örménymagyarjait.
Mikor megkezdtem az adatgyűjtést, nem hittem, hogy a bőség zavarával kell majd
megküzdenem, csak azt tudtam, hogy számíthatok barátaim, Maros Dezsőné Albert An­
namária, a Kolozsvári Állami Magyar Opera örökös tagja, és Bogdánfíy Botond helytör­
ténész és lelkes örménységkutató segítségére, valamint bizonyos forrásmunkákra. E két
barátomnak olyan bőséges adathalmaz, szöveg és fényképanyag van a birtokában, amelyet
érdemes lenne könyv alakban is feldolgozni.
Ha örmények után kutatunk, Aranyosszéken is a római katolikus plébániák anyaköny­
veit kell fellapoznunk, hiszen örmény katolikus plébánia legközelebb csak Szamosujváron
volt, és az örmények is legtöbbször a helyi plébániák szolgáltatásait vették igénybe, ha
esküvő, keresztelő vagy temetés volt a családban.
A tordai római katolikus anyakönyvek névmutatóiban több tucat örmény családnévvel
találkozunk, némelyikkel több változatban is. Ezek: Alexa, Amberboj, Ambrus, aki Szent-
péteri Máriával kötött házasságot, Amirás, Babcsák, Betegh, Biluska, Bocsánczy, Bogdán,
Bogdánfíy, Bulbuk, Csíki, Dániel, Duha, Esztegár, Fogolyán, Gajzágó, Gogomán, Gop-
csár, Hacskuj, Harmath, Iszekutz, Kapdebó, Karácsoni, Karácsonyi, Karátson, Karátsoni,
Káringetz, Kazatsai, Kazatsay, Korbuly, Kovrig, Lászlóffy, Lengyel, Markula, Marosán,
aki Szentpéteri Rebekát vette feleségül, Miron, Murádin, Nuridzan, Nurisán, Nurizsán,
Ostián, Osztián, Ötves, Pap, Patrubán, Patrubány, Pattantyús, Placsintár, Pongrác, Retezár,
Szappanos, Szentpéteri, Szentpétery, Todarffi, Tömlő, Tucsek, Tucsik, Tutsek, Tutsik,
Vertán, Verzár, Wolff, Zakariás. Ezek között vannak olyanok, akiknek leszármazottai ma
is élnek Tordán, pl. Amirások, Bogdánffyak, a Tömlő család, de nagy részükkel csak az
ótordai temető sírkövein találkozhatunk, és ugyanott csodálhatjuk meg idősb Szentpéteri
János családi sírboltját.
Örmény családnevek olvashatók Aranyosszék majd minden helysége temetőjében. Fel-
vincen a Nevelits család, Várfalván Sáhin Mária tanítónő, Nagy Domokos ref. lelkész fele­
sége. Harasztoson Murádin Lukács kántortanítóként szolgálta a közösséget, és fiai is ezt
teszik, Murádin László mint nyelvművelő - elsőként tüntették ki a nyelvápolók díjával - és
Murádin Jenő mint ismert és elismert művészettörténész. És ott voltak Egerbegyen a
Szentpéteriek, most is ott vannak Nagyossyék. Aranyosgyéres külön kutatást érdemelne,
de legalább Péter Károly EMKE-díjas közéleti mindenes tanárt említeném, a valamikor
Torockón tanító Harmath László mellett. E kis felsorolásban Torockószentgyörgy az utolsó
állomás, ahol Csíki Aranka kriptája látható, rajta a felirat „Aki az Úrban hisz, örökké él.”
Hozzáteszek ehhez egy sokat idézett mondatot: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek.” Ezért
emlékezünk most is rájuk, hogy ne váljanak holtakká.
Első forrásmunkám Orbán Balázs: Torda város és környéke, Bp. 1889. Lássuk, tesz-e
említést az örményekről? Bizony igen! Mindjárt az előszóban köszönetét mond Szentpéteri
244 Bálint Júlia

Jánosnak a munkájához nyújtott segítségért, és a könyv lapjain később is gyakran fel­

bukkannak az örmény családnevek.
Természetes, hogy Torda és vidéke vonzotta az örményeket, hiszen 1889-ben ez a hely
nagyvárosnak, kereskedelmi központnak számított, s korábban is „igen nagy kereskedést
űző, virágzó, gazdag város volt, mely egyebek mellett sójával egész keletet elárasztó
világkereskedelmet űzött”. Orbán Balázs munkájának megírásakor népességben Tordát
csak Kolozsvár, Brassó, Szeben és Marosvásárhely előzte meg.
Könyvében a szerző Keleti Károly 1882-ben készült statisztikáját idézi. E szerint Tor­
dán 16 férfi és 20 nő vallotta magát örmény anyanyelvűnek. Ebben az időben azonban az
örmények integrálódása nagyon előrehaladott volt kis hazánkban. Pomogáts Béla például
így ír a Petelei István válogatott elbeszéléseihez írott utószóban: „Petelei István gazdag
örmény kereskedő családban született (1852-ben), és az erdélyi örmények akkor már ré-
ges-régen magyarrá váltak, a magyar kultúrát gazdagították, és öntudatos magyarként
képviselték az erdélyi magyarság érdekeit.”
Bizton mondhatjuk, hogy a 16 férfin és 20 nőn kívül számosán voltak örménymagya­
rok, akik házasság révén vagy másként integrálódtak, és akárcsak mi mai örménymagya­
rok, csak származástudatukban, hagyományaikban tartották számon és ápolták gyökerei­
ket.
Orbán Balázs egyébként meg is jegyzi a statisztika után, hogy „az örmények, egyéb
hazai és külföldi nyelvűek, az oláhok rovatának levonásával mind magyar anyanyelvűek”.
283. lap: „A Pápayak egyik házat eladták Betegh Gábornak, a kitől dr. Szentpéteri vette
meg, kinek fia János most is bírja.”
286. lap: A Szaniszló csal id birtokai sokfelé oszlottak, az ősi curiát az 1840-es években
Virág nevű örmény kereskedőnek adta el Szaniszló József.
Még van Orbán Balázsnál egy számunkra itt és most figyelemre méltó mondat. „A Sza-
niszlók most iparosok s leginkább a kordoványos mesterséget űzik. Márpedig köztudott,
hogy a kordoványkészítés örmény titok volt. Tehát valószínűleg beházasodás történt.”
Visszatérve a Virág névre, itt jegyzem meg, hogy Virág Tamás kereskedő és Katringecz
Mária fia volt az 1830 körül született Virág Benedek, a későbbi tordai orvos. Sza-
mosújvárról nősült, sajnos fiatal felesége valószínűleg gyermekágyi lázban hunyt el, a
szamosújvári örmény temetőben nyugszik, a kápolna közelében, a bejárattól jobbra. A
Benedek név az örményekre nem jellemző, tehát irodalmi műveltségre, tájékozottságra
vall, hogy a kereskedő család a néhai költő nevét adta fiának, aki aztán alighanem vissza­
tért az örmény hagyományokhoz, mikor újranősült, s ha már az eredeti Flóra névből Virág
lett, utóda már az örményeknél gyakori Antal nevet kapta, mert Orbán Balázsnál a 353.
lapon ez áll: „Torda terjedelmes piacát mindkét oldalán csinos emeletes házak szegélyezik
- az udvarházakon kívül - Wolff Gábor, Virág Antal, Bogdánffy Dániel, Nagy Miklós
emeletes házai.”
Bogdánffy Dániel egyébként a piaci nagytemplom gondnoka is volt, és valószinü, hogy
György Ferenc A tordai katolikus egyház és templom történetem1 szóló előadásában több
szó esik róla, mint ahogy meggyőződésem szerint Bartha Katalin Ágnes Tapsos Torda,
Torda 19. századi színházi életéről szóló írásában is bőven találkozunk majd örmény­
magyarokkal.
Visszatérve a forrásmunkához, idézek: „Itt a vásártéren van a város három gyógyszer-
tára, négy vas- és fűszer-, 9 fűszer- és anyag-, 9 szövet-, 1 üveg-, 1 papírkereskedése, 39
nyílt üzlete” - írja a szerző.
Hogy az első világháború idejére hány üzlet működött Tordán, nem tudom, és azt sem,
hogy Trianon után mennyi n ,ara it, de Albert Artúmé Amirás Ilona gondoskodó szeretete,
 Örménymagyar családok Aranyos-vidéken 245

majd később lánya, Annamária kegyelete megőrzött számunkra egyebek mellett egy olyan
dokumentumot is, amelyből képet alkothatunk az 1935-ös helyzetről.

Reklám estély
Előadva a tordai Magyar Kereskedők Egyesületének 1935. év március 2-án tartott
táncestélyén. írta és elmondta: Nagy Mihály. Volt banktisztviselő, zálogház tulaj, volt
műmalom tulaj, volt hadifogoly 6 éven át Oroszországban, főkönyvelő, cégvezető, leg­
utóbb szőrme nagy áruház tulajdonos és szűcs, jelenleg mint javíthatatlan költekező, mint
„Úr és költő”.
Részletek:
I. cég: Első helyen áll a jubiláns cég Tutschek!
Vasas! Hogy mit árul?... Jaj, ne is kérdjétek!
Vasnál erősebbet! Kész ágyúcsöveket!
Amelyeket tisztán - acélból öntöttek,
Hogy a mai estén - a szép nem körében
Azoknak szívében - háborúság legyen!
Mert ágyúcsövek ők, a három Tutschekek
Akiket a lányok ma mind szeremének
Rohammal bevenni - hálójukba fogni
S az éltükön át oltalmukban élni
Próbálják meg lányok... szép tordai lányok,
Csicseregjen nekik az Aranyos szátok,
Feri, Laji, Sanyi - mind fenegyerekek
És jó a márkájuk! Vasgyúrók! Tutschekek!
7. cég: Az Amirás cégnek kétféle gazdája
Míg itt Tordán a selymet árulja,
Addig Kolozsváron O Layda utódja
A sok édességbe a krémet O tolja.
Pártoljuk a céget - Vass Bandi a feje
Singes ugyan - s mégis édességgel tele.
A pultjánál áll két régi cimboránk
Amirás Bandi és Rakits Adriánkánk.
II. cég: Meglátják Uraim, a jövő csillaga
Lesz Albert Marcinak Anna Máriája
Van-e kérem ki őt eddig nem ismerte
Bemutatom tehát a reklám keretbe.
Édes kicsi lányka, édes mint a család
Édes mint a boltjuk a Wolff sikátornál.
Ha keserű élted, s édességre vágyói,
Menj be csak Marcihoz, ott minden jót kapói,
íme bemutatjuk az élő reklámját
Anna Máriának mosolygó tatáját.
14. cég: Megtörik a napnak felkelő sugara
Amint reá süt a Harmath portára
A Harmatocskáknak drága csillogása
Büszkén fénylik. Boldog háza tája
Boldogság országa - harmatok hazája
Büszke lehet erre jó barátunk Béla.
246 Bálint Júlia

Nála virág nyílik, virágzik a boltja

A jó Isten őket sokáig fenntartsa.
S hogy elősegítsük Harmath ragyogását
A drága Harmathok örök csillogását
Vigyük oda mindig pénzünket cserébe
Menjünk a boltjába reggel, délbe, este.
íme bemutatom az élő reklámját
A Harmathok drága gondos Apukáját.

A vers 30 céget mutat be. Felvillantok még egy képet Torda kereskedőinek életéből.
Részletek: „írta és előadta Fogolyán Sándor a Tordai Magyar Kereskedők Egyesületé­
nek 1932. november hó 12-én tartott Gombos László, Polonyi Sándor és Miron Kajetán
nagy múltú Elnökeinek képleleplezési ünnepélyén.” Az előadásból megtudjuk egyebek
mellett, hogy 1908-ban megalakult a tordai kereskedők és kereskedő ifjak társas és olvasó
köre. Megalapításához nagyobb összeggel járult hozzá Miron Kajetán, és olyan népszerű­
ségnek örvendett a főnökök és az ifjak előtt, hogy nagy lelkesedéssel egyhangúlag őt vá­
lasztották meg az olvasó és társas kör elnökének.
Ezen tisztséget majdnem egy negyed századig viselte, és ezen idő alatt az ő segítő
munkás társaival a legmagasabb színvonalra emelte. Az egyik célja volt az ifjúságot ne­
velni és kultúrában fejleszteni, amit könyvtár megalapításával, lapokkal és időnkénti
szakszerű előadásokkal el is ért. Volt olyan időszak, midőn ezen olvasó és társas kör
nemcsak a tordai kereskedő és kereskedő ifjak, hanem Torda város középosztályának
kedves találkozó és olcsó szórakozó helye lett.
A 6 oldalas „emlékbeszéd” tartalmazza a társaság himnuszát is:
Akinek az inge gyolcs
Az nagyon sokkal adós.
Az én ingem fehér vászon,
De nincsen is adóságom.
Miron Kajetán is bekerült abba a családba, amelyet Hatcskuj-Tutsek Nemzetség néven
tartunk számon.
íme egy lap a másik fontos forrásmunkából: Gudenus János József: Örmény eredetű
magyar nemesi családok genealógiája. Bp. 2000.
Vajdahunyadi Bogdánffy Deodát fiai: 1. Dániel, sz. 1820 Torda. Első neje Hacskuj
Mária, második neje Tutsek Mária, sz. Tordán 1825-ben. Esküvőjük ugyancsak Tordán,
1850-ben. Gyermekei: Első nejétől 1. Bogdánffy Róza, aki férjhez ment Issekutz Pálhoz.
Második nejétől 2. B. Teréz, sz. Torda, 1855. Férje Csonka Lajos, 3. B. Vilma, sz. Torda,
1857. Férje Issekutz Gergely, 4. B. Mária sz. Torda, 1859. Férje Miron Kajetán 5. B. La­
jos, sz. Torda, 1861. febr. 20. Részletesebben is foglalkozunk vele. Tordán élte le életét,
mint ügyvéd és műfordító. Itt tartotta esküvőjét is Retezár Irénnel, 1890. május 31-én. Fe­
lesége is Tordán született 1871. december 27-én, Retezár Gerő és Tutsek Franciska lánya­
ként. Két fiuk volt, mindkettő Tordán született:
B. Géza 1893. március 23-án, utász-tüzérfőhadnagy, oki. építészmérnök, feleségül vette
Tutsek Piroskát, akit mint a M. Kir. Operaház magánénekesnőjét tart számon a szín­
háztörténet. O elment tehát Tordáról, akárcsak öccse Jenő, a bankár.
Végül szólok Bogdánffy Dániel 6. gyermekéről Ödönről, aki Tordán született ugyan,
1863. dec. 13-án, de életének 81. évében Budapesten hunyt el, helyettes államtitkári és
műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári pályafutás után 1944-ben.
 Örménymagyar családok Aranyos-vidéken 247

A felsoroltak tehát, és még sokan mások, mind-mind Hátskuj Tutsek József és Gajzágó
Flóriánná leszármazottai.
Amint a rendelkezésemre álló dokumentumokból kikövetkeztettem, a családalapítónak
is 6 gyermeke volt, a 6., Mária ment férjhez a tordai Bogdánffy Dánielhez, de nemcsak ez
a szál vezet Tordára.
Legnagyobb fiának, Ferencnek az unokája az a Tutsek József, aki 1867-ben született,
valószínűleg Kolozsváron és a Családi Egyesületet létrehozta, Tutsek Nemzetség Családi
Egyesülete néven. Ők is hatan voltak testvérek, de éppen neki nem volt gyermeke. Nővére,
Tutsek Anna, akinek nevét ifjúsági regényei tették ismerté, a Magyar Irodalmi Lexikon
szerint 1865. március 12-én született Kolozsváron.
Tutsek József már Budapesten élt, mikor valószínűleg 1922-ben megalapította a Családi
Egyesületet, tehát 55 éves korában, nyilván többéves előkészítő munka után, és majdnem ti­
zenöt éven át volt az Egyesület szeniorja. Nem lehetetlen, hogy mint Erdély szülöttjének
éppen a Trianon után Erdélyben maradt családtagok megsegítése volt a célja, hiszen egy
1940-ből fennmaradt Családi Értesítőből kitetszik, hogy volt egy tordai góc, körzet, ennek
felelőse Albert Andor, és egy brassói, ahol ifj. Tutsek Jenő volt a megbízott.
Az 1928-ban Tordán a Darkó Aladárék szőlőjében megtartott családi összejövetelről
fényképeink is vannak. íme a teljes tordai körzet, majd külön a kisgyermekek, akiket a
szenior a híres Stepper cukrászdában vendégelt meg, ahová még Kolozsvárról is eljártak
fiákerrel azok, akik különlegesen finom süteményekre áhítoztak, és akiknek volt pénze
kocsikázni is.
A kapcsolat a Magyarországra került és a tordai családtagok között továbbra is szoros
volt. Számon tartották a gyermekek teljesítményeit, legyen az sport vagy tanulmányi elő­
menetel, és jutalmazták őket, ezzel is ösztönzést adva a további fejlődéshez.
A kiemelkedő eredmények jutalmazása később is gyakorlat volt, amikor az alapító ha­
lála után, 1936-tól kezdődően unokaöccsét, húgának, Tutsek Irmának a fiát, Zakariás Já­
nost választották szeniorrá. Zakariás János postamérnök volt, lehet ezért is indított Családi
Értesítő címmel egy hírlevelet, amelynek 1940-es és 1942-es számait a nagy család egy
Erdélyben élő tagja, Zakariás Piroska - nem azonos az operaénekesnővel -, majd fia,
Oarcea Sorin Cristofor is megőrizte és másolatát nekem átadta. Érdemes idézni ebből az
írásból, noha nem kimondottan csak aranyosszékiekről és aranyosszékieknek szól, mert
mai érzelemszegény, anyagias világunkban sokat tanulhatunk, és kellene is tanulnunk
belőle:
„Tutsek Nemzetség Családi Egyesülete. Budapest, 1942. április 27.
Családi Értesítő
Szeretett Rokonaink! Mellékelten küldjük idei évi családi gyűlésünkre szóló meghívót,
és meleg szeretettel kérünk mindnyájatokat, hogy jertek el idei családi gyűlésünkre.
Keressük meg egymást, s a találkozásból merítsünk erőt egy újabb esztendő terheinek le­
küzdésére. Szakítsatok időt magatoknak, hogy hívó szavunkra eljöhessetek, s ha kell,
hozzatok áldozatot is érte. Szenteljük ezt az egy napot a családi érzés ápolásának, gondol­
junk a bennünket itthagyottakra, és osszuk meg egymás bánatát, örömét...
Az újszülöttek érkezésekor szüleiknek a család nevében minden jót kívántunk. Ezúton
megismételjük jókívánságainkat, és kérünk, hogy az édes csöppségeket neveljétek szere­
tettel, odaadással, és iparkodjatok beléjük oltani a magyar nemzeti és családi érzést, és a
rokonság iránti szeretetet is. Mi a magunk részéről megígérjük, hogy az újonnan érkezett
családtagokat a legnagyobb szeretettel fogadjuk és öleljük magunkhoz... Az ifjú pároknak
jókívánságainkat fejeztük ki. Most pedig kérjük őket a család valamennyi tagjának
nevében, hogy abból a sok-sok szerétéiből, mely egymáshoz vezette őket, egy parányit
248 Bálint Júlia

tartsanak fenn a család többi tagjai, az Egyesület részére is... Albert Artúr családja,
valamint Harmath Béláék Tordán maradtak. Azért említjük meg őket, mert biztosítani
akarjuk, hogy állandó mélységes szeretettel és együttérzéssel gondolunk rájuk.”
Az 1940-ben keltezett családi értesítőből kitetszik, hogy 1939-ben Tordán tankönyvse­
gélyt kapott az Egyesülettől Harmath András, Harmath Sándor, valamint Albert Sándor fe­
jenként 10-10 pengőt, jutalmat kapott még Harmath Erzsébet 10, és Harmath Sándor 5 pen­
gőt. A családi egyesület vagyona 1940. április 15-én 5422,34 pengő volt, és ebből segítették
kölcsönökkel a rászorulókat, és kötött takarékkönyvekben kamatoztatták az alaptőkét.
A Tordáról induló Harmathok szépen kamatoztatták és megszolgálták a kapott segítsé­
get. Mindhárman jelentős pályát futottak be. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban
olvashatunk róluk a Keszy Harmath címszók alatt.
Tekintettel a Családi Egyesület szociográfiai jelentőségére, Neményi Ágnes tanárnő
ösztönzésére a fennmaradt dokumentumok alapján ebből a témából valószínűleg állam­
vizsga dolgozat is készül a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
A Nemzetségbe került Albert Arthúmé Amirás Ilona szerteágazó áldásos tevékenysé­
géből most csak kettőt említek: a Katolikus Misszió keretében, amelynek titkárnője volt, a
Bányafurdő medencéjének északkeleti csücskén nyaralót létesítettek, ahol csoportonként
50-60 gyerek töltötte nyári vakációjának egy részét.
A téli hónapokban szövő- és varrótanfolyamokat szerveztek a tordai és környékbeli fia­
tal lányok részére, abban az épületben, „amelyet a semmiből teremtett itt két buzgó és
áldozatkész asszony” a Katolikus Misszió minden tagjával (Magyar Lapok, 1937. szept.
28.). Egy év múlva már kápolna is állott a nyaraló mellett, amelynek felszentelését dr. Bo­
ga Alajos kanonok végezte, a szentbeszédet pedig Márton Áron - akkor még kolozsvári
plébános - tartotta.
Gondja volt ennek a kitűnő asszonynak arra is, hogy Torda kulturális életét megfelelő
színvonalon tartsa. Értékes embereket hívott meg és vitt ki Tordára előadásokat tartani -
például Mécs Lászlót - , vagy hetekig vendégül látta Gáli Ferencet, aki Francois Gall néven
vált európai hírű festővé, hogy a tehetséges gyermekekkel: Albert Sándorral, Darkó Lász­
lóval, Keszy Harmath Andrással foglalkozzék.
Lelkesedése a második világháború után sem tört meg. 1945-ben, 40 évesen iratkozott
be az egyetemre, hogy meglegyen a létszáma a magyar csoportnak a jogi fakultáson. így
lett belőle dr. Amirás Ilona.
Hírt lehetne és kellene adni még az Amirás család többi tagjáról, akik Tordán élnek ma
is: Amirás Éva tanárnőről és testvéréről, Andrásról, a gépészmérnökről, a Németországban
élő Péterről és a szintén ott hazára lelt híres zongoraművészről, Amirás Gáborról, a tordai
születésű neves grafikusról, Gross Amoldról, a Tatabányán élő Albert Éva családjáról. És
ne felejtsük el, hogy Tordán született a Kossuth-díjas Lászlóffy Aladár és a József Artila-
díjas Lászlóffy Csaba is, akinek fia, Lászlóffy Zsolt már fiatalon is neves zeneszerző és
karmester (igaz, ő már csak gyökereiben aranyosszéki).
Beszélni kellene még a ma is ott élő Bogdánffyakról, az Osztiánokról, Pethő Miklósné
Török Ilona tanítónőről, Tömlő Istvánról, vagy például a néhai Kovrig Károlyról, akiről az
író Bágyoni Szabó István azt mondta, hogy szomszédja lévén Tordán, többet tanult tőle,
mint négy év alatt az egyetemen.
Talán majd egyszer folytatjuk.
Bartha Katalin Ágnes

Tapsos Törd a

Torda 19. századi színházi életéről

Torda város művelődési életét a 19. század folyamán nem rendszerességgel jelentkező,
de fel-feltűnő vidéki színtársulatok, illetve jelesebb vendégelőadások színpadi produkciói
tarkították. A tanulmány főként a színháztörténet által mindeddig fel nem fedett tordai
színházi dokumentumok (kéziratos verses napló, színházi zsebkönyvek, hírlapi tudósítá­
sok, színlapok) bevonásával kíván Torda 19. századi színházi életéről, a vidéki közönség
egyes szövegbeli reprezentációiról szólni.

Színháztörténeti adatsorok és a 19. századi tordai színházi élet

A Kolozsvár erdélyi színházi központhoz viszonylag közel, 30 km-re fekvő város elvi­
leg biztos kiszálláshelyet biztosíthat a Kolozsvárt is célba vevő vándorló színtársulatoknak
(akár Marosvásárhely1), illetve az egymást váltó és lassan állandósuló kolozsvári színtársu­
latnak is. Mégsem marad ezen feltételezhető (térben) közeli színházkapcsolatból jelentős
gazdagságú színháztörténeti szövegkorpusz. Főként, ha a színházi lexikonokra hagyatko­
zunk, akkor pusztán néhány adattal reprezentált tordai színházi élettel találkozhatunk, ami
első látásra is feltűnést kelthet, és inkább az alapkutatások hiányával szembesít.
A Schöpflin Aladár szerkesztette színházi lexikon IV. kötetének tordai színészet cím­
szava a maga 9 darab színháztörténeti adatával hivatott jelezni a hosszú 19. századi tordai
színházi életet (1829, 1838, 1861, 1865, 1866, 1871, 1876, 1877, 1882. években megfor­
duló társulatokat megnevezve sorjázza), amelyet természetesen a magyar színháztörténet
18. századi gyökereinek homályos, tudománytörténeti szempontból nem igazolható 1696-
os itteni születésű Felvinczi György nevéhez kapcsolt első tordai magyar előadás adatával
nyit.2 (Az 1696-os évszám I. Lipót császár által kiadott szabadalomlevél éve, amelyet a
szócikk írója tordai előadásdátummá misztifikál, egy közös homályos eredetként egybe­
mosva a Torda vármegyéből származó vándorlantosok módjára városról városra járó „bo­
hóc múzsa híve”3 által szerzett bécsi játszási engedély dátumát és a feltételezett tordai elő­
adást.)
A Székely György szerkesztette Magyar színházművészeti lexikán Torda színészete cím­
szava sem bővelkedik ennél bővebb 19. századi adatokkal (1829, 1879, 1882, 1885, 1887,
1898, 1899, 1900-01. évszámok mentén jelzett itt megforduló társulatokat nevez meg), de
jóval nagyobb teret enged az 1905. március 16-án megnyílt új színházban kialakuló 1937-es
évig végigkísért színházi életet jelző adatoknak (Székely szerk. 1994. 804.)

1 A vidéki színházkultúra és színvonala körvonalazásának tekintetében meghatározó tényező az ál­

landó és jól felszerelt színjátszóhely mellett a fizetőképes közönség száma, az, hogy mennyi ideig
képes egy színtársulatot fenntartani, eltartani. Torda és Marosvásárhely lakosságának száma a szá­
zadközépen alig különbözik, csak a század második felében kerekedik felül magyar lakosság tekin­
tetében Marosvásárhely. A századközépen mindkét város lakossága 8000 körüli, kb. 6000 főnyi ma­
gyar nemzetiségűvel. Az 1890-es években Tordán kb. 9000 a magyar lakosság száma, Marosvá­
sárhelynek ekkor több mint 12 000 magyar lakosa van.
" L. Schöpflin A. szerk. IV. 1931. 363. Vö. még Ferenczi Z. 1897b. 73-85; Kerényi F. 1992. 7. „Nem
valószínű, hogy társaságot toborzott és színi előadásokat tartott; nem ismerjük az engedély után írt
színdarabjait.” Ferenczi Zoltán homályos hagyománynak nevezi azt is, hogy Kolozsvárt széles ereszű
földszinti házfedelek széles padlásaiból énekeket mondott volna. (Ferenczi Z. 1897b. 85.)
3 Ferenczi szóhasználata 1897b. 85.
250 Bartha Katalin Ágnes

Feltűnő lehet az is, hogy az Enyedi Sándor szerkesztette Rivalda nélkül (A határon túli
színjátszás lexikona) (1999), amely az erdélyi színházi életet általában megbízhatóan,
forrásokat is feltüntetve híven adatolja, nem tartalmaz tordai színjátszás címszót.
A tordai színháztörténeti adatsorok kiegészítése mellett a tanulmány néhány színház-
történeti forrás mentén kíván a város 19. századi színházi életének nyomába szegődni, a
vidéki közönség egyes szövegbeli reprezentációiról szólni.

Jeles előadók, jeles emlékezők

Az a tény, hogy a város csak a század utolsó évtizedétől rendelkezik helyi hírlappal,
jelzi, hogy Torda színházi életéről beszámoló tudósításokkal ekkortól számíthatunk csak.
Hisz a Moldován Gergely (ekkor tordai tanfelügyelő) kezdeményezte Haladás című hetilap
(1877) egy teljes évig sem tudott tordai központtal megjelenni, és a Győrffy József szer­
kesztette Aranyos (1885) című lapnak sem sikerült fennmaradnia. Csak 1891-től van a vá­
rosnak - a 20. században is fennmaradó - hetilapja, az Aranyosvidék, ekkor is 70-80
előfizetővel4 Marad a néhány más város hírlapjából visszaköszönő időszakos tordai színi
tudósítások nyomainak a felkeresése, a szórt jelzéseknek, a különböző színháztörténeti for­
rásoknak és gyűjtőhelyeiknek a felkutatása.
Ezzel szemben, ha a meglévő és újonnan fellelt dokumentumokat megvizsgáljuk, akkor
egy hajdan volt színes és jellegzetes tordai színházvilág bontakozik ki előttünk. Jeles, har­
mad- és negyedrangú színtársulatok váltakozva bukkannak fel, s ezekkel a társulatokkal
voltaképpen a század számottevő színházi szereplői, nagy színészei is megfordulnak a vá­
ros színpadán: Pergő Celesztin, Déryné, Feleky Miklós, Kántomé, H. Prielle Kornélia,
Molnár György, Kassai Vidor, Jászai Mari, E. Kovács Gyula, Szigligeti Ede, Rakodczay
Pál, valamint két kevésbé ismert színházi szereplő is játszik itt: Zeyk Elek és János, akikre
jelen tanulmány kiemelt figyelmet fordít. (Nincs kizárva, hogy Egressy Gábor is fellép­
hetett a Casino termében valamelyik erdélyi vendégszereplése alkalmával, az viszont bi­
zonyos, hogy volt Tordán, ő kíséri 1849-ben Petőfit Tordáról Marosvásárhelyen át Seges­
vár felé.)
A legelső megbízható, pontos időponttal és pontos előadásjelzéssel rendelkező tordai
színi előadás dokumentuma 1829-ből való és Pergő Celesztin nevéhez fűződik.5 A színházi
szakma már akkor is csak keresztnevén Celesztinként nevezte az általa is megtestesített
síró-éneklő színészi iskola kifulladásáig nagy népszerűségnek örvendő színészt, aki
nagyenyedi és kolozsvári kollégiumi tanulmányai után lépett színpadra, és a 20-as, 30-as
években komoly sikereket ért el szerelmes, majd hősi és tragikus szerepekben. A Hazai ’s
Külföldi Tudósítások szerint br. Jósika Sámuel Nemes Torda vármegyének foispáni szé­
kébe való beiktatása pompás szertartásának a keretébe illeszkedett egy meg nem nevezett,
valószínűleg csak erre az alkalomra összejövő társaság színi előadása is: „Este a’ Várme­
gye háza ki volt világosítva; és némelly jeles ifjak, a’ két hazában isméretes derék Celesz­
tin színjátszó is meghiván közikbe, pontos tökélletességgel előadták a’ Helytartó Úr tisz­

4 Vö. Borbély Gy. 1894.

5 Van egy 1818-as dokumentumunk, amely szintén tordai vendégjáték alkalmat örökít meg. A
kolozsvári színtársulat 1818. augusztus elseje és december 26-a közti időszakban valamikor Tordán
is vendégszerepei. Vendégjátékuk időpontja és játékrendjük ismeretlen (Ferenczi Z. 1897a. 243.)
Megjegyezzük, hogy Enyedi Sándor két 18. századi tordai vonatkozású színházi dokumentummal is
számol. Az 1790-es években nyaranként nem volt ritka a Nagyenyeden tanuló tordai diákok által
bemutatott színházi előadás. 1795 szeptemberében a kolozsvári színészek első vendégszereplő útja
Tordára vezetett, Teleki Domokos installációja-beiktatása alkalmából játszottak. Műsoruk, vendég-
szereplésük időpontja ismeretlen (Enyedi S. 1972. 203.)
 Tapsos Torda 251

teleiére: Sászeni Júliust, vagy az Igazság-szerető Nagy Embert, szép ízlésű tablóval, és
Kar-énekkel. Az egész Társaság 30 személyből áll, ’s közűle telik ki a’ festes muzsikai
Kar, ’s ’a t; azóta több Játékokat is derekasan adott”. (Hazai ’s Külföldi Tudósítások, 1829.
nov. 14. 40. sz. 314.)
A harmincas években a Keszy József kisebb, Erdély-szerte ismert vándorszíntársulata
fordul meg itt 1832-ben,6 1834 telén Hubai Emánuel társulata, 1838-ban pedig a Fejér
Károly igazgatása alatti szintársaság. A Hubai társulatának tordai működéséről maradt egy
előadás-beszámoló is. A Honművész tordai tudósítója E. Raupauch A molnár és leánya
című érzelmes darabjának a bemutatójáról számol be (1834. dec. 28.), amelyet a város
szálájában tartottak. A Tordaifi álnevű színikritikusként fellépő tudósító a Hubai igaz­
gatása alatti vándorszíntársulat egyenetlen színvonalú előadásáról ad hírt, amelyben ké-
születlenség, figyelmetlenség és szerep-nemtudás (Kemény János színészre vonatkozik ez
utóbbi megjegyzés) rontotta a hatást. Kiemeli a főszereplő Hubai Emánuel játékát, aki ,,a’
mívelteb közönség előtt ezen eléggé ismeretes szerepben úgy mutatkozott, mint a’ színész
nevet nem egész érdemmel viselő társai között a’ legjobb és magát alkalmasint értő szín­
játszó”. De megjegyzi, hogy „helytelen ábrázat vonásai és nem találó öltözete az előadás
becséből sokat elvett”. Egyebek mellett Eránosz, örmény származású színész (Konrád
szerepében) „természetien” és Eránoszné Jeremiás Karolina (Mária, a molnár leánya sze­
repében) „erőltetett” játékát említi, aki azonban „a haldoklási jelenetet jól eltalálta”. Erá­
nosz játékára vonatkozóan fontosnak tarja megfogalmazni a jó színész egyik fő kötelessé­
gét is: „az előadandó játéknak valóját, és czélzását megismerni, s’ érteni, szerepéhez sem­
mi szükségtelent toldani, ’s a’ legkisebb megkivántatókat el nem mulasztani” (Honművész
1835. jan. 29. 71.)7
Az Erdélyi Híradó szerint 1838 május havában Fejér Károly társulata tartózkodott a
városban. A tudósító a társulat működését, annak hazafiúi vállalkozása és a pesti árvízká­
rosultak felsegélése miatt tartotta említésre méltónak. E célból a társaság május 25-én Ör­
dög Róbert című. darabot mutatta be, amely igen csekély esztétikai élvezetben részesíthette
az arra vágyó közönséget. Arról, hogy az előadás mennyire volt a társaság erejéhez mére­
tezve, illetve mennyire elégítette ki a közönség ízlését, a tudósító hallgat és inkább „gyön­
gédségből egyebeket elhallgatván az igazgató úr hazafiságát, úgy inkább a’ szent czélt
pártoló ’s a’ helyhez képest számos közönség buzgóságát méltánylani ref. örömének s’
kötelességének tartja”. (Erdélyi Híradó 1838. máj. 29. 43. sz.)
A negyvenes években a Kolozsváron egyesült Kilyényi és Celesztin társulatának egyik
fele játszik Tordán 1842 július-augusztusában,8 1843-ban a kolozsvári színtársulat egyik
jeles tagja, Pály Elek ismert színigazgató színtársulata játszik itt.9 1844-ből pedig három
darab tordai színlapot őriz a Román Állami Levéltár Kolozsvári Fiókjának magyar színház
alapja. Júliusban itt vendégszerepei egy magát a színlapon meg nem nevező társulat, de
amelynek tagjai egy igazgató feltüntetése helyett többet árulnak el. A társulat tagjai közt
ott van Déryné, Albişi László, Mátéfy József (színész, súgó, zsebkönyvszerkesztő, fordító)
és egy alkalommal nagygalambfalvi Feleki Miklós, „a színészek pápája” is fellép. Július
13-án szombaton Bartholomeo Caramanno, tengeri rablók fejedelme vagy a ' Cnrzolai
tűzmennyegző Houwald-írta .szomorújátékát adják Mátéimé jutalomjátékául, és Feleki

6 Vő. Enyedi S. 1998.52.

7 A színikritika teljes szövege olvasható a Kerényi Ferenc által összegyűjtött színikritikai antoló­
giában. (Kerényi F. 2000.1. 512-513.)
8 Ferenczi Z. 1897a. 353.
9 Enyedi S. 1998. 53.
 252 Bartha Katalin Ágnes

Miklós felléptével. A színlap feltünteti a széles érdeklődésre számot tartó ábrázolatokat is,
amelyek az előadás látványosságára hívják fel a közönség figyelmet, és közli a
jutalomjáték-adó Mátéfiné ajánlását is. Július 17-én, szerdán A ' Velencei nő és a Bravo
vagy: Az óntömlöczök martalékja című A. Bourgeois öt felvonásos drámáját játszották
Albişi László jutalomjátékául. Július 18-án csütörtökön Szigligeti Ede Szökött katona című
népszínművének bemutatója volt, a „hírszámyalta remek színmű” szövegkönyvének költ­
séges megszerzése miatt emelt helyárakkal.
1845-ben Komáromy Alajos társulata üti fel sátrát Tordán, ekkor minden valószínűség
szerint Szigligeti Ede is a társulat tagjai között van. Kántoméra emlékezve, ennek tordai
fellépését említi. „Én utolszor 1845-ben Tordán láttam, s azt tapasztaltam, hogy még akkor
semmit sem vesztett - még büszkeségét sem. Tisztelkedni akartam nála, de, ámbár szíves,
nyájas volt hozzám, mindenféle mentséget hozván fel, nem fogadott el. Mint a színészek
mondták, mert nagyon szegényes lakása volt.”10
Az ötvenes években a Posonyi Alajos (1853), a Bács Károly (1854 június),11 valamint a
Gyulai Ferenc igazgatása alatt álló kolozsvári társulatnak (1856. máj. 17-jún. 19.)12 itteni
fellépéseiről van adatunk. Ez utóbbi társulat részletes repertóriumát is ismerjük az 1857-
ben megjelent Jakab István súgó szerkesztette Nemzeti színházi emlékkönyvnek kö­
szönhetően.13 Ehhez a dráma és népszínmű társulathoz tartozott ekkor H. Prielle Kornélia,
Szerdahelyi Kálmán (m. v.), Szentpéteri Zsigmond (m. v.), Pergő Celesztin és Turcsányi
Imre is.

A tordai színházi közönség egy színházi verses naplóban

A kutyfalvi születésű Zeykfalvi Zeyk Jánosnak (1786-1860), a nagyenyedi kollégium
egykori diákjának nem mindennapi életművében sajátosan kapcsolódott össze az irodalmi-
ság mint egy életen át kísérő írói gyakorlat és a színészet mint életforma. Idős korára Zeyk
János legkisebb kedvenc fia, a színész Zeyk Elek mellé szegődve vándorszínészként baran-
ügolja be Erdély jó néhány városát. Ennek az útnak egyik önéletrajzi dokumentuma, a
Színházi mottók keltette fel figyelmünket. Zeyk János Színházi mottók című írása az általa
szerzett Költészetek s egyebek című kétkötetes kéziratos gyűjteményben olvasható. A szöveg
egy vidéki színtársulat vándorútjának tizenegy színhelyét megelevenítő dokumentum,
ennek a vándorúinak egyik állomása Torda városa volt.14

10 Szigligeti E. 1878. 12.

11 Vö. Hetilap. 1854. jún. 21. 49. sz.
12 Jakab I. szerk. 1857.
13 A következő darabokat játszották: Május 17-én a Bíbor és gyász; máj. 18-án a Vén bakancsos;
máj. 20-án a Három ara egy helyett; máj. 21-én a Könyves Kálmán; máj. 24-én a Gauthier Margit
(H. Prielle Kornélia javára); máj. 25-én Sajdár és Rurik; máj. 27-én a Ravennai Viador (idő zor-
donsága miatt elmaradott); máj. 28-án a Dalos Pista; máj. 29-én a Ravennai Viador; máj. 31-én
Ügyvédek (Gyulai Ferenc javára); jún. 1-jén a Nagyapó; jún. 3-án a Tenger és szerelem hullámai;
jún. 4-én a Hangverseny, és ő nem féltékeny; jún. 5-én a Szép marquisnö, és táncz; jún. 7-én a
Márványhölgyek; jún. 8-án a Mátyás diák; jún. 10-én Medicis Mária; jún. 12-én a Huszárcsiny
(színkörben); jún. 14-én Viola (színkörben); jún. 15-én Nagyidat cigányok (színkörben); jún. 17-én
Lelkiisméret; jún. 18-án a Jólőrzött kis leány, és Párisi adós (Turcsányi Ilka javára); jún. 19-én
Czigány („utolsó előadás a labirinthi út munkálására”) (Jakab I. 1857. 25-26.)
14 A költő, drámaíró Zeykfalvi Zeyk János (1786-1860) ma már méltánytalanul elfelejtett alakja az
erdélyi irodalomnak. A Költészetek 's egyebek című gyűjtemény lelőhelye: Kolozsvári Egyetemi
Könyvtár. Ms. A 347. 188-201.
 Tapsos Torda 253

A vidéki színjátszó körutat megörökítő, felező tizenkettesekbe öntött szövegkonstrukció

önéletírásként, naplóként való olvasatát a Költészetek ’s egyebekben olvasható más szöve­
gek is megerősítik. A verses forma valamilyen irodalmi cél jegyében, ill. irodalmi értékkel
ruházza fel a visszaemlékezést, ám az írásnak mint életelemnek értelmezését, valamint a
többi kötetbeli szövegnek is önéletírás jellegét az írásokat kiegészítő jegyzetek paratextusai
igazolják, amelyek egyértelművé teszik a szöveg által felkínált olvasási módot. A
jegyzetek a szövegek megszületésének alkalmát, körülményeit dokumentálják, illetve ma­
gyarázzák.
Ez a verses szöveg természetéből kifolyólag alkalmas arra, hogy a referenciára - a vi­
déki színházi tapasztalatra - vonatkozó többirányú kérdezésmód metszéspontjaként funk­
cionáljon.
Érdekes módon a Színházi mottók sem a színészek nevét, még a társulat igazgatójának
nevét sem említi meg. Jellegzetes zeyki perspektívának tekinthetjük ezt, amely nem a szí­
nészeknek kíván emléket állítani, számára inkább a vidéki színházi kultúra egyéb aspek­
tusa tűnik fontosabbnak.
Az egyik színész nevét azonban a kötet egy másik helye beazonosíthatóvá teszi, még­
pedig az író fiának, Zeyk Eleknek nevét. Zeyk János: Magam mint színész című versének
jegyzetében ezt olvashatjuk: „Fiatalkoromban, mint műkedvelő, Főbbrangúak köztt, még
állék a nemzeti színpadon, most elvitázhatatlan színi hajlamú, magasan kitüntetett legki­
sebb fiam - Elekem iránti elszakadhatatlan forró atyai indulat varázsolt töl újra, a’ külön­
ben is mindig pártolt, eredeti új darabjaimmal is ellátott színpadra.” (I. köt. 233.) (Zeyk
Elek pályafutását nem őrzik színházi lexikonok,13 ennek ellenére a korszak aktív, szép
termetű szerelmes színészeként az erdélyi színjátszás forradalom utáni színésznemzedé­
kében társadalmi hovatartozását illetően is, egy elszegényedett fölbiitokos irodalombarát
fiaként, sajátos színt képviselt.)
A repertóriumról Zeyk János pusztán annyit árul el, hogy vígjátékot, drámát és zenével
kísért darabot, feltehetőleg énekes játékot is adtak az egyes helyeken. A vándorút tényleges
megtörténtét a kolozsvári Hetilap vidéki levelezőinek tudósításai és egyéb színháztörténeti
források is igazolják. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy időben a Bács Károly társulata
előtt Posonyi Alajos társulata fordult meg 1853-ban Tordán; Zeykék a Posonyi-féle társa­
ságnak voltak tagjai.1516
A Színházi mottók a vidéki színjátszói stílusról, valamint a színházi tapasztalatait te­
kintve különféle típusú közönségről is szól, valamint arról, hogy ez az irodalmi szövegnek
is tekinthető életrajzi ihletésű mű hogyan írja újra a lokális színházi kultúrát, és milyen
mintát kínál a szövegbeli regionális színházi élet értelmezéséhez.
A Tordáról írott sorokban a tipikusan vidékien viselkedő színházi közönség elevenítő-
dik meg:

A ’ tapsos Tordáról —mit mondjunk —nem sok van

Megjelennek hűven a’s hosszú színházban
Elől, Hiedelem. Öröklárma hátul.

15 Zeyk Elek nevét a Schöpflin-szerkesztette színházi lexikon (1929-31), a Székely György által
szerkesztett (1990), valamint az Enyedi Sándor által szerkesztette színházi lexikon (1999) sem em­
líti. Ferenczí Zoltán kolozsvári színháztörténetében egy adat erejéig felbukkan a neve. E szerint
Zeyk 1858. november 11-én mint vendég lépett fel a Farkas utcai színház színpadán (Ferenczi
1897a. 423.)
16 L. a vándorút rekonstrukcióját Bartha 2005. 173-182.
254 Bartha Katalin Ágnes

Fizetett helyet tart örökös sajátul.

A ’ sok csőcseléknép ott tombol rakáson;
Hever, szökdel, mászkál, padokon, egymáson;
Minden semmi szóra - bohózatra tapsol;
Főként ha szinpadon vagy egy színész hapsol
Szarkaként csevegnek; mindig kiabálók,
A ’ lecsüggő hajú leányok-szolgálók.
A ’ műveltebb, elől, pisszeget hiába;
Nem érti, nem hallgat, hátúi a’ sok kába.
Nem hallhatni játszót. S ez az injuria.
Hátúi lármásabban foly a’ comoedia.
A megfigyelő Zeyk Torda közönégét tapsosnak nevezi, minden bizonnyal találóan.
Megjegyzése azonban nem feltétlenül pozitív értékelést jelent.
A 19. század második felében Kolozsvár színpadán és a vidéki színpadokon is egyaránt
szokásban volt jelenetek után és nyílt jelenéseket megtapsolni. Amikor a színész egy ha­
tásos jelenetben a közönség felé fordult, egyetlen mondat vagy akár szó is azonnali tapsot
válthatott ki. A jelenet közepén való tapsolás, pontosan a jelenetfolyamba való beletapsolás
szokása elfogadott volt, a közönségnek az előadással szemben való viszonyát hivatott
kifejezni hangos tetszésnyilvánítás formájában.
Pest, Kolozsvár és a vidék színházaiban is a század utolsó évtizedeiben a nyílt jelenetek
megszakítása a közönség által fokozatosan már nem kezdett elfogadott viselkedésnek szá­
mítani. Azonban erre is van példa Tordán. 1899. május 30-án a Rakodczay Pál igazgatása
alatti társulat Shakespeare Lear király c. tragédiáját mutatta be, amely a vidéki színpadokon
ritka alkalomnak számított. Az Aranyosvidék színi tudósítója a Leart alakító Rakodczay Pál
átlényegülő alakítását értékeli és egyben a közönségből kiváltott azonnali reakciókat is fon­
tosnak tartja feljegyezni: „Megható jelenet volt az, a midőn az őrület szélén álló király fölis­
meri maga mellett azt a leányát (Cordélia) a kit elűzött magától (...) Rakodczaynak e jelenete
is oly szépen volt megjátszodva, hogy a közönséget méltán ragadta tapsokra.” (Aranyosvidék
1899. jún.10. 23. sz. 88.) A nyugati fővárosok színpadain, Párizsban és Londonban is, ez a
fajta megnyilvánulás ekkoriban már nem volt szokásban, a vidéken még dívott ott is. Mű­
veletlen, nem értő viselkedésnek kezdték tekinteni. Ez a közönség már nem szakította félbe a
színészt a jelenet közepén, hanem kivárta a végét és akkor tapsolt, nem azonnal juttatta
kifejezésre, ha az előadóművész hatással volt rá.17
A tordai publikum a század közepén nem tért el viselkedését illetően egyéb vidéki kö­
zönség ekkoriban megnyilvánuló viselkedésétől. Amint Zeyk is megjegyzi, „minden sem­
mi szóra - bohózatra tapsol”. Ez a közönség előzetes színházi tapasztalatait, ill. műveltségi
szintjét tekintve heterogén közönség. E publikum mintegy műveltség szempontú színházi
topográfiáját is megadja a szövegbeli ülésrend leírása. A vidéki kisvárosban az elöl ülők a
művelt, illedelmes részét, a hátul ülők pedig a lármás, műveletlen részét képviselik a
közönségnek. (Amint láthattuk az előbbiekben, a harmincas-negyvenes évek fennmaradó
színházi tudósításai is kitérnek a közönség ezen rétegére, amint a század második feléből
ránk maradt tudósítások is mindig külön számolnak a közönség ezen rétegével.)
Zeyk János a vidéki kisebb helyek színházi viselkedésének jeleit nemcsak a hangosko­
dó közönségben, hanem az előadást nem értő nézők klasszikusan ellentétesen reagáló je­
lenségében is láttatja. A tordai közönség soraiban feltűnik a műveltebbek mellett a szolgák
serege és sok apró gyermek is kutyakísérettel:

l7Vö. SennettR . 1998. 224.

 Tapsos Torda 255

Ferde szokása az a’ kisebb helyeknek,

Rut symptomája a műveletleneknek:
Hogy a' hol kellene sírni; hahotáinak;
'S hol nevetni kéne; mint faszobrok állnak;
A ’ sok apró gyermek - ebestől-kutyástól;
A ’ háziasszonyok - gazdástól-szolgástól;
Beülik a helyet; zugnak, vimyákolnak,
Visítnak, tapsolnak, ‘s az ebek csaholnak.
A zeyki megoldás önként adódik: maradjanak el a színházból az oda nem valók, mind­
azok, akik a rendnek, csendnek nem tudnak eleget tenni, valamint értő reakciót nem képe­
sek produkálni:
Színház annak való, ki a művet érti.
A ’ sok lyurkó, a' jó rendet s csendet sérti:
Bár a’ rend ‘s fenyíték, fönnről, valódiba
Szállna le is; ‘s jönne mindenütt módiba!
Menjen a' színházba, a’ ki odavaló.
Rekedjen ki onnan, lármás, buta, csaló.
Nyilván a vidéki közönségtől ekkoriban talán túlzás volt elvárni, hogy a nagyvárosi je­
lenségként számon tartott újfajta csenddel tüntessék ki a játszókat, főként, ha maguk a
színészek is kiestek közben szerepükből.18
A fegyelmezett közönség azonban joggal volt elvárható. Előadás közben beszélgetni és
megjegyzéseket tenni ízléstelenégnek, otrombaságnak számított egy nagyvárosban, de nem
úgy vidéken. A csendes közönség elfogadott s elvárt normájához még nem nőtt fel a
színházi élményekhez csak hébe-hóba jutó vidéki publikum. S hogy ez volt az elvárás, azt
pontosan e normának az áthágását feljegyző dokumentumok bizonyítják. Nyilván a szo­
katlan, a kivételes viselkedés nyomát őrzi meg a Színházi mottók is, hisz arra vonatkozóan
hallgat, aminek ismeretével a potenciális címzettek, a színházba járó közönség már
amúgyis rendelkezett.
A színház feladatát és funkcióját vizsgáló korabeli gyakorlati és teoretikus szövegkor­
puszok sorába illeszkedik Zeyk János színházról szóló fejtegetése. O is a nemzeti nyelv
fenntartásának és a műveltség hirdetőjének egyik hathatós eszközeként tekintett a szín­
házra.19
A vidéki színjátszás s ezen belül a vándor színtársulatok tevékenysége mindig is speci­
fikus megítélés alá esett. Másképpen beszélt róla a kritika, a szakma, és másképpen jelent
meg a szorosan a vidéki színpadok köréből kinövő színházi szövegekben, jelesen a színház
nemzeti és kulturális feladatait hangsúlyozó, népszerűsítő szórólapokon, egyleveles emlé-
nyeken,20 amelyek szintén a színház reprezentációját szolgálták. A szakma köreiben

18 Egy ilyen esetet említ meg a Hetilap nagyenyedi tudósítója a Pozsonyi Alajos igazgatása alatti
társulat által előadott egyik előadás kapcsán: „Május 14-kén. Ne nyúlj a királynéhoz. Ebben kis
szerencsétlensége volt ifj. Lendvaynak. Szavallata közben fél bajusszá leesett, de ő egész zavarta­
lanul kezébe fogá a félbajuszt s siró hangon mondá dón Gáspárnak: látja ön, ijedtemben a bajuszom
is leesett. Zeyk [Elek], máskor a közönséggel u'gy hisszük nem fog versenyt nevetni Lendvay
bohóczkodásain; komoly szerepéhez nem nagyon illett.” (Hetilap 1854. jún. 3. 44. sz.)
19 „ok a'nemzet”, nyelv és kornak / Díszt adni: ez az elve a’ jó Direktornak”- fogalmazza Zeyk a
Színházi mottók egyik helyén.
20 Hadd említsem meg egy ilyen kisebb nyomtatvány egyik legnépszerűbb szövegét, melyet a tár­
saság elköszöntekor, ill. újévkor a színlapkihordó vagy súgó a közönségnek kínál vagy házról házra
járva fizetés-kiegészítésként szétosztogat: „Hon s művészet e kebelnek mindene / Ez melyért élnem
256 Bartha Katalin Ágnes

egyfajta megértő, mentegetőző beszédmód jött szokásba, a pénztelenség és nélkülözések

rovására írva fel a szakmai hiányokat. De emellett párhuzamosan élt a vidéki színjátszók
produkcióit, illetőleg életmódját keményen elítélő, ostorozó beszédmód is. Nyéki társula­
tának hetvenes évekbeli tordai működését ilyen elítélő kritika illeti. (Haladás 1877. máj.
19.1. évf. 1. sz.)

Vándortársulatok a század második felében és Torda színházi közönsége

Az Erdélyben 1821^49 között megforduló vándortársulatok száma (35-40) a század
második felére jelentősen megnövekszik. A kiegyezés után főként Erdélyben több kis lét­
számú csoport tűnik fel. Habár az országos színházi évkönyvek, ill. a Színpad c. folyóirat
az 1870-es években mintegy harminc vidéki színigazgatót tart számon, valójában ennél
sokkal többel számolhatunk országszerte.21 Mindez egyrészt az állandó színházi bázis ki­
építésének igényét jelzi, másrészt az alacsony színvonalú produkciókat nyújtó társulatokat
illetően a közvéleményt is fokozottan foglalkoztató, a vidéki színjátszás gyakorta em­
legetett hitelvesztettségének problémáját is felveti.
A hatvanas években eddigi adataink alapján a következő ismert és kevésbé ismert tár­
sulatok töltenek részévadot Tordán: Nagy Mihály (1861. január), 1865 márciusában Jakab,
Gerő, Bózsi egyesült társulata,22 szeptemberben Hubay Gusztáv, 1866 szeptemberében
Albişi László, 1868-ban Fehérváry Antal társulata tart előadásokat a városban.23 A
hetvenes években a kiváló társulatok mellett a színjátszás hitelét rontó vándortársulatok is
megfordulnak, amelyek ellen nem véletlenül kelt ki a tordai Haladás.
1871-ben az akkori kolozsvári színház bérlő-igazgatója, Fehérváry Antal szintársulata
van itt, tagjai közt a fiatal házaspár: Kassai Vidor és Jászai Mari. Kassai Vidor Emlékezé­
seiben kizárólag színházon kívüli élményeit említi: a Tordán kötön barátságok, a sóstavak,
a sóbányák, a Bodor hires fahídja, a Tordai-hasadék, az Amirás és Biluska cégtáblák, egy
szép örmény leányka, egy házi mulatság képe őrződik meg, a 3-4 hetet kitevő részidény
színházi sikereiről azonban nem ír.24 1873-ban Csóka Sándor és Nagy Mihály társulata,25
1876-ban Nyéki János, 1877-ben ismét Csóka jól szervezett társulata, 1879-ben pedig
Homokay László társasága játszik itt váltakozó sikerrel.
A hetvenes évek vidéki színtársulatainak világát, a hozzájuk kapcsolódó elvárásokat, a
közönség pártolását, a vidéki társulatok áldatlan helyzetének kérdéseit boncolgatja a Ha­
ladás színi referense. Az 1877 áprilisában érkező Csóka Sándor 30 tagból álló társulatát a
vidék legjobbjai közé sorolja. „A színpadi kellékek meglehetősek, a ruhatár habár sok kí­
vánni valót hagy fenn, mindazáltal a vidéki igényeknek megfelel, szóval a társulat valódi
hivatásból dolgozik. Nálunk e társulat a közönség által nem lett érdem szerint pártfogolva,
a mi csak az esős időnek s a mindegyre közbejött akadályoknak köszönhető. Dacára ennek

s halnom kellene / Pártfogóim! Nyújtsatok hát pályabért / Hogy élhessek általatok a honért. Hálás
tisztelettel a színlaposztó”. Az egyleveles emlényekről 1. még Hankiss-Berczeli 1961; Egyed szerk.
2002.
21 A vándortársulatokra vonatkozóan 1. Enyedi S. 1998. 36-55; Kerényi F. szerk. 1990. 372-398;
Császár E. 1959. A század utolsó harmadára vonatkozóan vö. Rajnai E. 2001.220-265.
~2 Említésre méltó a b. Jósika Miklós halálának emlékére előadott díszelőadás színlapja: V. László
és Ronow Agnes Dobsa Lajos történelmi tragédiájának előadás-dokumentuma (1865. márc. 21.).
Lelőhelye: Román Állami Levéltár Kolozsvári Fiókja. Magyar Színház Fondja. Színlapok.
23 vö. Schöpflin A. szerk. 1931. 363. Ferenczi Z. 1897a. 442. 1868. aug. 15-én Hamletel játsszák, E.
Kovács Gyula rendezésében és a főszerepet is ő játssza (OSZK SZtt. szlp.).
24 L. Kozocsa S. 1940. 264- 266.
25 Hankiss-Berczeli 1961.430.
 Tapsos Torda 257

a társulat mégis kijöhetett. Láttuk Shakespeare és Moliére alkotásait, Molnár György

vendégszereplésekor;26 a jelesb népszínműveket; Offenbach oprettjeit (...) Csóka társulata
nálunk azonban más akadályokkal is küzdött, oly akadályokkal, melyek csak nehezen
küzdhetők le. A télen ti. egy más vidéki színtársulat működött itt huzamos ideig - a
Nyékié. E társulat, mely annak nem is nevezhető, minden kritikán aluli; valóban csodál­
koznunk kellett, hogy ily társulatok működésre a hatóságoktól, míveltebb városok
tanácsaitól, engedélyt nyertek. Az az úr némileg úgy tartotta fenn magát, hogy vendég­
szereplőket hívott mindegyre: Kovács Gyulát, Boér Emmát, és Vidort, és így mintegy
kényszerhelyzetbe hozta a közönséget, rothadt társulatának pártolása végett. A Nyéki által
hátrahagyott rossz nyomokat kellett Csókának eltávolítani és bebizonyítani, hogy nem
mindenik vidéki színtársulat olyan megszalasztott, mint a Nyékié, de midőn ezt bebizo-
nyítná, távoznia kellett - veszteséggel.”
És íme javaslata: „Az erdélyi részeknek teljesen elég két vándortársulat, mert ezek
legalább becsületesen fenn állhatnának élhetnének és a magyar színművészet becsületét
fenntarthatnák; a nemzeti nyelv és műveltség apostolai gyanánt fogadtathatnának. Dehát ha
annyi van, s hogy bohócok ugrándozásáig süllyednek le, arról Csóka nem tehet. És rontják
a színtársulatok becsületét: a nemzeti színművészetet megbecstelenítik; alásülylyednek s
amellett földönfutó éhezők. Az ily társulatok s annak tagjai menjenek és fogjanak kapát a
kezükbe és szolgálják a hazát tisztességesen. (...) Nem kellene tért nyitni az ilyen társula­
toknak addig, amíg életképességüket nem bizonyítnák. (...) Mert bizony, bizony a
színügynek és műveltség terjesztésének nem apostolai, hanem hátramozdítói.” (Haladás
1877. máj. 19. 1. sz.)

A vidéki színészet becsületének helyreállítása és helyreállíthatósága

A tordai publikum színházzal kapcsolatos viszonyának történetében megfigyelhető, hogy
a változó színvonalú társulatok produkciói természetszerűen kihatnak a színházlátogatás
szokásaira is; a gyengébb színtársulatok előadásai a színészet hitelét rontják, a közönség
bizonyos része ennek következtében el is fordul a színháztól. Mindez a jobb színvonalú
előadások látogatottságát is befolyásolja. A vidéki színtársulatok ügyének a rendezését fel­
vállaló Országos Szinészegyesület az 1878-as színikerületi rendszer bevezetésével Tordát a
nagyenyedi színikerületbe sorolta be. Az 1879-es kis- és nagytársulati útvonalak szerint
működő vidéki társulati rendszer nemigen kedvezett Tordának. A többé-kevésbé folyamatos
színházi életet magának tudható város ezáltal csak a középméretű és kistársulatok produk­
cióinak élvezetéhez juthatott csak. Ezért történhetett meg, hogy a minőségi előadásokról
leszoktatott, és a színházzal szemben egyfajta idegenkedő attitűdöt felvevő tordai közönség a
„kultúrmisszióf ’ teljesítő, a vidéki színészet magasztos feladatát vállaló társulat Shakespeare-
előadására sem lesz kíváncsi. Rakodczay Pál színtársulata a Velencei kalmárt üres ház előtt
kényszerült játszani. (Aranyosvidék 1899. máj. 20. 20. sz. 80. )27
A kilencvenes években a rapszodikusan színházba járó közönséget a tordai hetilap
olyan típusú retorikával igyekezett színházba csalni, amely főként a reformkorban és az
önkényuralom korában volt jellemző. Ez a beszédmód a színház patrióta és erkölcsi sze­

26 Molnár György a tordai nagyméretű pártolásra emlékszik vissza: 1876-ban ,yi betanult klasszi­
kusokkal Tordára mentek, melynek kaszinói terme többször szűk volt s nem fogadhatta be a közön­
séget” - írja (Molnár Gy. 1881. 492.).
27 Rakodczay társulata tordai tartózkodása idején a Lear király (1899. máj. 30.) és az Othello (1899.
jún. 8.) tragédiákat is előadja. (Vö. Aranyosvidék. 1899. jún. 3. 22. sz. 84; Aranyosvidék. 1899.
jún.10. 23. sz. 88; OSZK Sztt, színlapok.)
258 Bartha Katalin Ágnes

repét hangsúlyozta, és a hirdetett hasznossági elv a minőség kérdését voltaképpen elfedte.

A helyi tudósítók a színházat nem látogató tordai közönséget egyrészt egyfajta mentege­
tőző írásmóddal igyekeztek felmenteni. A körülményeket okolják a gyér színházi közönség
miatt, az időjárást, a pénztelenséget és mindenféle kedvezőtlen okot emlegetnek fel,
amelyek mind a színházlátogatást akadályozzák, másrészt pedig a reklám eszközeivel élve
a felvilágosodás- és a reformkorból hagyományozódó beszédmódnak az újraalkalmazá­
sával élve a színház tanító, művelő és hazafias intézmény voltát hangsúlyozzák.
Míg 1891-ben egy bizonyos réteg színházból való elmaradásáról - középosztály28 —és
az azt illető panaszról olvashatunk a tordai hetilapban, olyan igyekezetről is tudomást
szerezhetünk, mint a Zoltán Gyuláé, aki „a vidéki színészet megrongált becsületének hely­
reállításán fáradozik, a vidéki színművészet méltóságán ejtett csorbákat kiköszörülgetni
igyekszik”,29 de olyan direkt felhívással is találkozhatunk, amely a színházlátogatást egyér­
telműen hazafias cselekedetként határozza meg: „Méltóztassanak egy kissé nagyobb párto­
lásba venni a színtársulatot, meggondolva, hogy mig ezzel egyfelől a közönség párto­
lásából élő színészek létfenntartását a maguk részéről is biztosítandják, másfelől hazafias
cselekedetet is végeznek el ez által”.30
A különféle színtársulatok a század során a tordai színpadon főként könnyebb műfajo­
kat preferálták. A helyi közönség az egyes korszakok népszerű színjátékait tekintheti meg,
különféle daljátékokat, operetteket, népszínműveket, francia társadalmi drámákat, bohóza­
tokat, ritkábban klasszikus műveket is. Három alkalommal mutatják itt be Az ember tra­
gédiáját- 1887. márc. 12. (Gerőffy Andor színtársulata); 1895. júl. 8. (Deák Péter színtár­
sulata); 1899. jún. 11. (Rakodczay Pál színtársulata.)31 - Molnár György, E. Kovács Gyula
és Rakodczay Pál személyében, ha ritka pillanatokra is, nagy Shakespeare-szerepekben
láthatják a brit szerző darabjainak színpadra vitelét küldetésüknek tekintő utazó színésze­
ket.

„A város elsőrendű intelligentiája szép példakint van jelen mindig az előadásokon. Kissé csodál­
kozni lehet, evvel szemben, hogy a derék középosztály nem tud megbarátkozni a nemesítő színházzal.
A szegénység okát ritka esetben fogadom el, inkább túlságos takarékosság az oka; pedig több érőtt
kamatozik a szellemi tőkébe fektetett pénz, s ez említet színdarabok egyenlően nevelő hatással vannak
ifjúra, öregre, nőre és férfira, szegényre és gazdagra.” (Aranyosvidék, 1891. febr. 22. 4. sz.)
~9 Aranyosvidék 1891. aug. 9. 28. 122.
30 Aranyosvidék 1898. jún. 11. 24. sz.
31 Enyedi Sándor az 1887-es és 1899-es tordai előadás-adatokkal számol. (Enyedi S. 2002. 39, 218.)
Az Aranyosvidék szerint 1895-ben is játszotta Madách darabját Deák Péter színtársulat Donáthné
Orsi Aranka jutalomjátékául. (Aranyosvidék 1895. júl. 13. 28. sz.)
Sebestyén Kálmán

A TORDAI F IL M JÁ T S Z Á S K E Z D E T E I

A romániai filmtörténeti kutatások egyik soron lévő feladata a film hazai elterjedésének
- a vándormozik odüsszeájának - feltérképezése. Időnként tanulmánykötetekben, a sajtó­
ban érdekes filmtörténeti írások jelennek meg, melyek lehetővé teszik filmtörténetünk fe­
hér foltjainak eltüntetését.
Az állandó filmszínházak megjelenését a filmjátszás évtizedes múltja, az első filmvetí­
tések - a vándormozik kora - előzte meg.1 Idézzük fel a tordai filmjátszás kezdetét, első
évtizedét.2
A századfordulón Torda, az iparosodó kisváros - lakóinak száma 12 117 - ekkor ismer­
kedett a modem technika „csodálatos” felfedezéseivel: a hírközlésben a telefonnal, a gyó­
gyászatban a röntgensugarakkal, a szórakoztató iparban - a színház és a cirkuszi attrakció
mellett - ekkor jelent meg egyelőre szerény vetélytársként a mozgófénykép.

Botladozó lépések
Lumiére első filmjének párizsi bemutatója után hat évvel - 1901 nyarán - Tordán is
megjelent „a modem technika bámulatos vívmánya”. Nagy József vándormozis nagy hír­
veréssel reklámozott előadása azonban kudarcba fulladt: „Tavaly két vállalkozó szellemű
ember hozott Tordára valami lantema-magika féle masinát... de a spiritusz elaludt és a
művészi mutatvány fiaskót vallott” - írja némi gúnnyal az Aranyosvidék. (1902. V. 10.)
A következő előadást - 1902. március 30-án - Király Pál, az Alhambra Színház igaz­
gatója hirdette.3 Az egykori Korona vendéglőben (ma Köztársaság tér 38. szám) tartott
előadáson: „Színre került az Uránia Tudományos Színház műsordarabja az - 1848 - négy
felvonásban, végül Makkai Zsigát, a híres parasztképviselőt mutatták be több képben”
(1902. III. 29.), az előadás nagy közönségsikert aratott, Király az állóképek mellett - az
Uránia szokása szerint —mozgóképeket is vetített.

A vándormozik kora
Az első „villanyszínház” 1903. augusztus 29-én mutatkozott be a városban: „May Hen­
rik igazgatása alatt egy valódi mozgófényképekkel felszerelt villanyszínház lesz látható -
szólt az Aranyosvidék híradása - a műsor tizennégy pontból áll és záradékul a belgrádi
vérfürdő mutattatik be eredeti felvétel után.”4
Ez év őszén - 1903. október elején - a századelő egyik legismertebb vándormozisa,
Benkő M. tanár érkezett Tordára. Lumiére szenzációs - ma már filmtörténeti jelentőségű -
kisfilmjeit: A vonat érkezéséi, A megöntözött öntözői stb. Erdélyben először Benkő mutatta

1Romániában az első filmvetítést Bukarestben 1896. május 27-én tartották a LTndependence Rou-
manie című újság helyiségében. Erdélyben, eddigi ismereteink szerint, az első mozgóképvetítéseket
Gyulafehérváron, Balázsfalván, Erzsébetvároson, Székelyudvarhelyen 1898-ban, Kolozsváron
1899-ben tartották. Vő.: Jordáky L. 1971. 197. A kötet több mint húsz filmtörténeti tanulmányt
tartalmaz, a továbbiakban a tanulmányok szerzőjét, címét és a kötet oldalszámát jelzem.
2 A tordai filmjátszás történetére értékes adatokat szolgáltat a helyi sajtó, elsősorban az Aranyosvidék
című napilap. Idézeteim innen vettem, a szövegben zárójelben közlöm megjelenésük időpontját.
3 Király Pál Első tudományos székelyszínház néven 1902. május 31-én, Szászvároson szerepelt. Vö.:
Andriţoiu, I. Găinara, V.- Schilling, R. 1971. 209.
4 May Henrik, 1903. október 31-én Szászvároson szerepelt. Vö.: Andriţoiu, I. - Găinara, V.
Schilling, R. 1971. 209.
 260 Sebestyén Kálmán

be.5 „Edison színháza” a városi Vigadóban (Köztársaság tér 52. szám) vetítette műsorát. A
hőskorban a filmvetítések még nem önálló, egész estét betöltő látványosságok, az előadá­
sokat cirkuszi produkciók, tánc- és zeneszámok egészítették ki, így Benkő is: „mozgó­
fényképei mellett nagy szenzációkeltő attrakciókat, beszélő műembert, hangszerimitátort,
delejes nőt, táncokat is felvonultat”. (1904. X. 10.)
A következő év tavaszán újra May Henrik „bioscop-tulajdonos” szórakoztatta a tordai
közönséget. A Széna téren (ma Varga Katalin tér) felállított sátormozinak nagy közönség-
sikere volt. Az Aranyosvidék szerint: „technikai apparátusa is kitűnő, saját villanyvilágí­
tással és vetítőgéppel rendelkezik, készülékét az 1900-as párizsi világkiállításon Grand
Prix-vel tüntették ki... állandó szerződése van Berlin, Budapest, Graz és Triest városokkal.
Két hétig játssza érdekes és derültségkeltő mozgófényképeit, minden második nap új és
változatos műsort állít össze”. A sikert fokozta A tordai hentes a borbélynál című moz­
gókép, mely bizonyára az első Tordán forgatott felvétel, de a bioscop igazi slágerképei az
orosz-japán háborúról és Port Arthur bombázásáról készült eredeti mozgófényképek.
(1904. IV 2. 9, 16.)
Ez után hosszabb szünet következett, csak két év múlva - 1906 őszén - érkezett újabb
„elektró-biograph” a városba. A Vigadó udvarán bemutatott műsor érdekessége A resicai vas­
müvekről készített híradó, az első hazai ipari tematikájú dokumentumfilm.6 (1906. X. 20.)

Az Uránia Tudományos Színház

A film erdélyi elterjesztésében, az állandó mozihálózat kiépítésében jelentős szerepet
játszottak az Uránia Tudományos Színház turnéi, filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesz-
tő-tudománynépszerűsítő előadásai.7
Tordán 1907 tavaszán vendégszerepeit az Uránia, háromnapos műsorára, tudományos
előadásait illusztráló rövidfilmjeire érdemes részletesebben kitérnünk.
Első este Pékár Gyula: Pénz Őfelsége című háromfelvonásos művét mutatták be „az
arany és a pénz társadalmi szerepéről”. Másnap a Szirének hazája című előadás szerepelt
műsoron, mely „Nápoly és Szicília mesés tájait... az Etna tűzhányó kitörését, a pusztulás
rémségeit tárja a közönség elé egy hatalmas mozgófényképben”.8 Végül Ráth István Lon­
donról szóló előadásának illusztrációjaként „hihetetlenül tökéletes mozgófényképekben
megelevenedik a londoni utcák zsivaja, a Themze part roppant kereskedelmi forgalmának
zűrzavara, a City csodái és a külváros nyomora”. (1907. IV. 13.)

5 Benkő M„ 1900. április 28-29-én Gyulafehérváron mutatta be 31 rövidfilmből álló műsorát. A

Gyulafehérvári Hírlap szerint Benkő „Élőszínháza” két vetítőgéppel dolgozott és 1899-ben Buda­
pesten, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban is nagy sikerrel szerepelt. Gyulafehérvári műsora,
mely bizonyára megegyezett a tordaival, Lumiére filmjein kívül több érdekes mozgófényképből állt:
Faust és Margit, Lohengrin és Elza, Athén, Vatikáni képzőművészeti kiállítás, Konstantinápoly,
Transvaali négerek, Paris, Részlet az Ember tragédiájából stb. Vö.: Andriţoiu, I. - Găinara, V -
Schilling, R. 1971. 208-209.
6 Mateescu, D. 1971.161. 1910-re teszi az első hazai ipari tematikájú híradó bemutatását.
7 Az Uránia Tudományos Színház - a tudományos ismeretterjesztés intézménye 1899-ben alakult.
Műsorán sorozatos előadások szerepeltek, amelyeket mozgófényképekkel színesítettek. Az
előadások anyagát és szövegét szétküldték, illetve a nézők rendelkezésére bocsájtották. Az Uránia
az erdélyi filmgyártás egyik bölcsőjének is tekinthető. A fejlődés során, mint intézmény mindinkább
elvesztette jelentőségét, 1916-ban mozivá alakították át, később megszűnt. Vö.: Új filmlexikon. II.
Bp. 1973. 592.
8
A Szirének hazája című tudományos előadást 179 színes dia és 10 rövidfilm illusztrálta. Vö.: An­
driţoiu, I. - Găinara, V. - Schilling, R. 1971. 220.
 A tordai filmjátszás kezdetei 261

Az Uránia sikere ösztönözte Péter Antal ipariskolai igazgatót, aki felismerte a filmben a
pedagógiai-módszertani segédeszközt, arra, hogy vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő
előadássorozatot tartson, az ipariskolának pedig saját mozgófénykép-vetítő beszerzését
tervezze.
A film már ekkor a szórakoztatás, tudományos ismerettel]esztés mellett reklámcélokat
is szolgált. Élelmes vállalkozók - vendéglősök, kávéháztulajdonosok - vendégeiknek
szenzációs mozgófényképek vetítését ígérték. Blum József kávéháztulajdonos - 1908
nyarán - naponta rendezett vetítéseket, „Apolló színházában a szép bohózatok és a meg­
kapó drámák váltják egymást”. Műsorán néhány ismeretterjesztő film is szerepelt: Szar­
vasvadászat Kanadában, A Zambézitől Közép-Afrikába stb. A vállalkozás tiszavirágéletű­
nek bizonyult, a várt anyagi nyereség elmaradt, a vetítések megszűntek.
Két évvel később - 1910 elején - a „Lifka Bioszkop”9 vendégszerepeit a városban: „Az
összes külföldi filmgyárakkal összeköttetésben álló vállalat a szezon legsikerültebb
újdonságait... a párizsi színészek filmjeit... aktuális világeseményeket” ígért. A század
első évtizedében a vándormozikat, így a Lifka Bioszkopot is a francia Pathé cég látta el
gépi felszereléssel, filmekkel. Rövid időn belül a kakas védjegyű Pathé filmek nálunk is
ismertté váltak, különösen népszerűek voltak az aktuális világeseményeket bemutató hír­
adók, az ún. Pathé-újságok.

Állandó mozi létesítése

Az első állandó filmszínházak létesítésével a vándormozik kora véget ért.10 Az állandó
mozi ekkor csak a vetítések állandósulását jelentette, a vállalkozók gyakran váltották egy­
mást. Tordán az első állandó mozi megnyitását 1911 nyarán jelezte a helyi sajtó: „Az Uránia
mozgófényképszínház képeinek bemutatására az Erzsébet szálló földszinti nagytermében
(ma Köztársaság tér 26. szám) állandó jellegű fényképszínház működik. Előadások hetente
háromszor: csütörtökön, szombaton és vasárnap zenekísérettel”. (1911. VII. 15.)
Ebben az évben láthatta Torda közönsége a Karenina Annát, a Démont, a párizsi Odeon
színház művészeinek előadásában, a világhírű Nordisk dán filmgyár társadalmi drámáit: A
lelki harcok elbukottját, Urbán Gád két felvonásos színművét (bemutatási idő: 50 perc), A
veszedelmes életkort, a „hatalmas arányú 900 méter hosszú szociológiai tárgyú mozgófel­
vételt”, mindkettőt a Koppenhágai Udvari Színház művészeinek tolmácsolásában, Az
erkölcstelen várost, a „nemzetközi védőliga megbízásából készült szociográfiai mozgó-
fényképtrilógiát”. Ekkor jelent meg a tordai mozivásznon az első western, a Cowboy - a
kinematográfia remekműve.
A filmek többsége silány produkció. A következő év elején a Vigadó nagytermébe
költözött mozi minőségi változást, hasznos és tanulságos műsort ígért. „Örömmel adjuk
hírül, hogy mozi-színházunk végre irányt változtatott, mert Tordán is kialakult már az a jó
ízlésű közvélemény... mely elítéli a bűnözési hajlamot felkeltő rablóromantikát... és a
fényképszínházat kizárólag a hasznos ismeretek terjesztésének szolgálatába kívánja állíta­
ni.” (1912. II. 10.)

9 A Lifka Bioszkop - az Aranyosvidék egész oldalas hirdetése szerint: „A monarchia legnagyobb

mozgófénykép vállalata, állandó Bioszkop és Uránia színházai vannak: Bécsben, Brünben, Grácban,
Klagenfurtban, Budapesten, Pozsonyban, Szegeden és Komáromban”. A Vigadó nagytermében
tartott előadáson „világvárosi műsort, ragyogó tiszta képeket” ígért „Lifka Sándor a bécsi Teh-
nológián végzett mérnök”. (1910.1. 8.)
10 Erdélyben az első filmszínházak Brassóban (1901), Kolozsváron, Nagyváradon (1906), Aradon
(1907), Temesváron, Zilahon, Désen (1908) létesültek. Vö. Jordáky L. 1971. 197.
262 Sebestyén Kálmán

Ez év őszén Edison-villanyszínház néven a Vigadó kistermében egy újabb mozi kezdi

meg működését. E vállalkozás műsorát újra az üzleti szempontok határozták meg, a vász­
nat elborították a bohózatok. A burleszkek ismert hősei Pali (Andre Deed), Móricz
(Charles Princ Rigadin) és Maxi (Max Linder) filmjei aratták a legnagyobb sikert (pl. Pali
eljegyzése, Pali elegáns akar lenni, Móricz és a névtelen levél, Maxi mint zsoké, Maxi fél a
víztől stb.). Az új mozi heti három előadást tartott és a 9-11 rövidfilmből álló műsor mellett
zenekar, varietészámok, szépségverseny biztosította a közönség szórakozását. Igazi
művészi élményt a világhírű dán filmcsillag, Asta Nielsen (1881-1972) filmjei nyújtottak:
A tábornok gyermekei, Cirkuszi attrakció stb.
A következő év - 1913 nyarán - Edison-mozgó néven a Vigadó nagytermében létesült
mozi. (Az Uránia és az Edison villanyszínház időközben megszűntek.) Az új mozgó - Sza­
bó Frigyes vállalkozása - korszerű mozit, változatos műsort a Pathé, Hunnia, Nordisk film­
gyárak újdonságait ígérte. Ekkor létesült a városban az első Edison mozgó-gépképviselet,
mely a kolozsvári központ fiókjakét az egykori Torda-Aranyos és Alsó-Fehér megyékben a
vetítésekhez szükséges gépi felszerelések forgalmazására vállalkozott.
A vásznat továbbra is a Pathé filmek uralták: A nyomorultakat, Victor Hugo regénye
nyomán készült 5000 méter hosszú filmet, a Pénz Őfelsége, Páris szegényei követik, majd
1914 márciusában Tordán is bemutatták a világsikert arató erdélyi filmet, a Sárga csikót.11
(Csepreghy Ferenc népszínműve után készült film, rendezője Felix Vanyl, forgatókönyv­
írója Janovics Jenő, főbb szerepeit Berky Lili, Várkonyi Mihály, Csapó Jenő, Fekete
Mihály játszották.)
A hangosfilm egyfajta változatával, „a világhírű kinetofon beszélő filmmé?' is ebben az
évben ismerkedett meg a kisváros közönsége.12 A század felfedezésének, „mely a fonográf
és a film zseniális összekapcsolásából áll", nagy jövőt jósolt a helyi sajtó.
A filmjátszás a század első évtizedében végleg meghódította a tordai közönséget, a ve­
títések az első világháborút megelőző években folyamatossá, állandóvá váltak.

11 Török L. 1968.
12 Edison találmányát, a hangosfilmet, a kinetofont 1914-ben Gyulafehérváron és Vajdahunyadon is
bemutatták. Vö.: Andriţoiu, I. - Găinam, V - Schilling, R. 1971. 225.
Kötő József

Színi mozgalom T ordán a két világháború közötti időszakban

„Hamisítatlan népkultúrát!... kultúrát, amely a haladásban nem ismer országhatárokat,

faji, nyelvi, nemzetiségi és vallási ellentéteket, amely minden embernek lehetőséget és al­
kalmat ad arra, hogy valóban emberré lehessen, s hogy tehetségét, tudását a köz javára
szabadon fejleszthesse, értékesíthesse” - írta Ferenczy Dezső az Aranyosvidék 1919. ja­
nuár 11-i számában, Kultúrát a népnek! című cikkében.
A közművelődésen belül kiemelt szerepe van a színjátszásnak, hisz „a szív formálására
és a nemzet karakterének jobbítására vagy elrontására is a játékszínnél alkalmatosabb
eszközt még az emberi elme fel nem talált”, mint vallotta azt Kótsi Patkó János is, az első
állandó erdélyi magyar színjátszó társaság alapító tagja Beköszöntő beszédében. Nem cso­
da tehát, hogy a Ferenczy Dezső által megfogalmazott programmal induló, kibontakozó
tordai magyar közművelődési mozgalom a színjátszást, hivatásosat és műkedvelőt egy­
aránt, a sajátos anyanyelvi kultúra legfontosabb fórumának tartotta.
Hogy objektiven értékelhessük a hivatásos színjátszók tevékenységét, tudnunk kell,
hogy a társulatok semmiféle állami támogatásban nem részesültek, önfenntartásra voltak
kényszerítve, a húszas években igen magas, 26%-os jövedelmi adót kellett fizetniök, s
hogy megkereshessék kenyerüket, évente hat-nyolc városban kellett játszaniok, a négy-nyolc
hetes szezonokban pedig szinte naponként, jobbik esetben harmad- és negyednaponként új
bemutatóra kényszerültek, hogy biztosíthassák közönségüket.
A két világháború közötti tordai színi mozgalom első szakasza 1919 és 1924 közé esik.
Ekkor Torda az erdélyrészi II. színi kerülethez tartozott, s négy-nyolc hetes tavaszi és téli
szezonból álló évad elégítette ki a színházba járók igényét. Ebben az időszakban Fehér
Imre társulata kapott koncessziót a kultuszminisztériumtól és Torda város tanácsától a
Vigadó-teremben tartott színielőadások rendezésére. A Fehér társulatnak ekkoriban még
sikerült a kényes, billenékeny egyensúlyt tartani a csupán szórakoztató és a népnevelő
színjátszás között. így például a nyolchetes téli színházi szezon mérlegét megvonva az
Aranyosvidék 1919. január 18-i száma sok telt házról, szép eredményről, nívós társulatról
beszél. A műsoron váltakozva szerepeltek prózai és operett újdonságok. Az első korszak
legsikeresebb szezonja az 1919. november 1. és december 25. közötti periódus, amikor
gazdag, változatos műsor, kifogástalan összjáték, gondos és pedáns rendezés biztosította a
színvonalat. (A hitelesség kedvéért a jelzőket a korabeli krónikákból kölcsönöztük.) A si­
ker kovácsai, a Fehér társulat tagjai ekkor a következők voltak: Fehér Imre hősszerelmes,
Takács Antal énekes bonviván, Légrády Pál táncoskomikus, Sz. Kovács Gyula kedélyes
apa, Rácz Károly jellemszínész, Lisztay József úri szerelmes, Katona László, Tyuzán Szil­
veszter, Nagy Béla, Varga László - kar; Fehémé Csók Vilma szubrett primadonna, Fehér
Olga koloratúr primadonna, Fehér Erzsi anya és komika, Lászlóffy Ilonka drámai színész­
nő, T. Szegedy Manci énekes naiva, Huber Erzsiké társalgási színésznő, Baranyi Manci
naiva, L. Rébéczy Ilona segédénekesnő, Botos Blanka, Botos Gabi, Pál Vilma, Zöldi Ka­
tinka - kar. Tanulságos a színész foglalkoztatási körét jelölő meghatározások figyelmes
olvasása. Következtethetünk belőle műsorpolitikára, színjátszó stílusra.
Együttes és közönség kapcsolatára, arra a tényre, hogy a színház valóban közügy volt,
néhány beszédes adat is rávilágít. 1919 decemberében helyi szerzők bemutatójára is sor
került, a közönség elé viszik a Katicám című egyfelvonásos operettet, melynek librettóját
Fráter Balázs írta, zenéjét dr. Frenkel József szerezte. Rövid ide'.g megjelenik a Komédia
című színházi és irodalmi hetilap, amely a színház népszerűsítését tűzte ki célul. 1919-ben
264 Kötő József

felállították a Munkás Otthont is, amely jól meghatározott politikai célkitűzések mellett a
dolgozó osztály művészi ízlésének pallérozását is célul tűzte, szabadegyetemi előadások
megszervezésével és a műkedvelés felkarolásával.
Az 1920-21-es téli szezonban új tagok is bemutatkoztak: Borbély Lily primadonna,
Harmathy Joli, Stella Gida, Gáli Sándor. A műsor gazdag és változatos volt. Az operett­
listán ilyen címek szerepeltek: A hercegkisasszony, Szerelem vására, Mágnás Miska, Er­
dészlány, Lily bárónő, Pünkösdi rózsa, Csavargóleány, Farsang tündére, Favorit, Tatár­
járás, Corneville-i harangok, Gratchen, Marosa katonája, Gésák. A prózai darabok közül
közismertebbek voltak: A falu rossza, Sárga csikó, Tolvaj, Ördög, Francia négyes, Leg­
szebb kaland, Patika, Obsitos, A cigány, Karenin Anna, Ingyenélők, Régi szerető, Vas­
gyáros, Kaméliás hölgy, Tájfun. Klasszikus operett, népszínmű, modem társadalmi dráma,
magyar klasszikus, bulvárdarab - íme, milyen széles műfajú skálát ölelt fel a játékrend.
Alkalmas lett volna arra, hogy a heterogén közönség elvárását kielégítse. A létbizonyta­
lanság fenyegető réme azonban egyre inkább a sikerhajszát ösztönözte. így jelennek meg
az együttes munkájában az első válságtünetek. A kritika még nagyon mértéktartóan, de
jelez néhány fogyatékosságot. Érzékeny vesztesége a társulatnak F. Csók Vilma hirtelen,
tragikus halála (torokgyík áldozata lett), aki Torda agyondédelgetett primadonnája volt, s
híres dalait városszerte énekelték. Az egész város osztozik a társulat gyászában, és
közadakozásból állítják fel síremlékét a tordai temetőben.
A következő év újabb nehézségeket hoz. A kultuszminisztérium új színikerület-be-
osztást állít fel, nyílt versengést indít a kerületi koncessziók elnyeréséért, ez egyrészt durva
s nemegyszer az erkölcsi mércéket meghaladó konkurenciaharcot robbant ki, másrészt to­
vábbfokozza a bizonytalanság érzetét. 1922-től Torda a VII. színi kerület városa, s Fehér
Imrének még sikerül megtartania a helységet. Minden válságtünet ellenére az 1922-es év
az egész két világháború közötti korszak művészileg legambíciózusabb periódusa. Ez a
törekvés elsősorban az időközben a társulathoz szegődött Marosi Géza tevékenységéhez
fűződik, aki Fehér Imre igazgató mellett a művezetői feladatkört töltötte be, rendezett és
drámai főszerepeket játszott. így kerül műsorra Shakespeare remekei közül az Othello,
Velencei kalmár, Hamlet, Rostandtól a Sasfiók és a Cyrano de Bergerac, Schiller Hara­
miák}^, aminek külön érdekessége, hogy mindkét testvér szerepét Marosi játszta.
Az 1922/23-as téli szezonban Fehér újjászervezi társulatát, s ekkor kerülnek Tordára az
új közönségkedvencek: Kürthy Böske primadonna, Fekete Rózsi szubrett, ifj. Szűcs László
énekes bonviván, Lázár Hilda. Hiába viszik azonban színre a korabeli magyar drámairo­
dalom jelentős alkotásait, Molnár Ferenc Lilioméit, vagy Bíró Lajos Álarcokját, az egyete­
mes színműírás olyan műsordarabjait, mint Tolsztoj Elő halottját vagy Heijermans Remé­
nyét, elnyomja őket a sikerhajhászó operettdömping, s a szezon végére már figyelmeztetni
kell a társulatot: „eddig nem így csinálták a kultúrát és a magyar színészetre manapság
igazán nemesebb feladatok várnak, mint valaha" (Aranyosvidék 1923. jan. 20.). A hivatá­
sára ébredő társulat jelentős kultúrtörténeti tettként, a testvériség eszméjének szolgálatában
bemutatja Marosi Gézával a címszerepben Eftimiu Prométeuszát. Társadalmi közüggyé
vált a bemutató, amit bizonyít az a tény is, hogy Janovics Jenő leutazik Tordára és beveze­
tő előadást tart a premier előtt. Még ugyanabban a szezonban bemutatják Marin Anton ro­
mán író darabját, Negruţiu F. Emil, Udvarhely polgármestere fordításában. Az 1922. de­
cember 12. és 1923. március 20. közötti szezon a megfeszített munka időszaka volt, hiszen
120 előadást tartott a Fehér-társulat olyan körülmények között, mikor állandóan a kon­
cesszió megvonásának réme fenyegette a színházat.
1923 augusztusában megtartott rövid nyári előadássorozata után a Fehér-társulat meg­
kezdi a 8 hetesre tervezett 1923/24-es téli szezont. Közben a lapok egyre súlyosbodó élet­
 Színi mozgalom Tordán a két világháború közötti időszakban 265

körülményekről tudósítanak, melyek kihatnak a színházlátogatottságra is. 1923 decemberé­

ben még egy utolsó fellángolásként bemutatják Gorkij Éjjeli menedékhelyét, majd egyre
kisebb lesz a látogatottság, s érdektelenség miatt meg is kellett rövidíteniük a szezont, s
már 1924 januárjában befejezik Torda színiévadját.
Ezzel nemcsak Fehér Imre tordai pályafutása tört derékba, hanem lezárult a város két
világháború közötti színi mozgalmának első, talán legkiemelkedőbb korszaka, s kezdetét
veszi egy küzdelmekkel teli, hányatott időszak.
Az 1924-25-ös téli évadot Fehér Imre meg sem pályázza, a városi tanács Sümegi Ödön
társulatának játszási kérését fogadja el. A szezont 1924. december 18-án kezdi Sümegi
igazgató a következő tagokkal: Réthy Margit, Sipos Nelly, Szepessy Edit, Rátkai Vica,
Hajnal Ilona, Borsos Manci, Juhász Jolán, Lex Sári, Balogh Irén, Nagy Lászlóné, Aranyosi
Gizi, Grabán Matild, Fülöp Emma, Kun Dezső, Váradi Rudolf, Baradlay László, Nagy
László, Bónyi József, Horváth Viktor. A téli szezon elfogadható látogatottságnak örvend,
olyan kezdeményezéseknek köszönhetően, amelyek a társadalmi élet homlokterébe állítot­
ták az együttest. Jókai születésének 100. évfordulóján előadják az Aranyembert, amely
nagyszámú közönséget vonzott. 1925 márciusában Iorga- és Caragiale-darabokat mutat be
a társulat, melyek előtt a romániai magyar színi mozgalom vezető egyénisége, Janovics
Jenő mondott prológust, mint meghívott előadó. A bevezetőként elhangzott szavakat
egyetértése kifejezéseként, lelkesen megtapsolta a publikum. Janovics kiemelte, hogy a
bemutatók ténye: „hídépítés, amelyen találkozni fog végre minden jószándékú ember,
akármilyen nyelven hirdeti is az igazságot”. Ennek a „kölcsönös megértésnek' szép példája
Iorga megnyilatkozása, aki még ez év novemberében Tordán az Abhancal nevű román
kultúraegylet avató ünnepélyén a következőket mondja: „minden kisebbségi gyermeknek
joga van, hogy tanulását saját anyanyelvén végezhesse, azaz a kisebbségi oktatás kisebb­
ségi anyanyelvű iskolában végezhető”. Sümegi társulata a színpadot ismét a színjátszás
igazi hivatásához híven egy időre emberformáló eszmék fórumává tette.
Úgy látszik, a téli szezon mindkét fél, közönség és együttes számára pozitív mérleggel
zárulhatott, mert Sümegi társulata 1925 novemberében ismét Tordára jön, rövid őszi sze­
zonra. Sőt, új tagokkal is bővül a társulat: Holdy Juci, Balogh Böske, Tanai Teri nevét
találhatjuk a plakátokon. De ami a legfigyelemreméltóbb: ebben a szezonban Tordán ját­
szott a pályakezdő Dayka Margit, a mai magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége. A
játszási időszak gyengén indult, félházas előadásokról olvashatunk tudósításokat, s felte­
hetőleg úgy is fejeződik be.
Ez egyelőre elveszi a Tordára pályázó színi direktorok kedvét, s így a város az 1925/26-
os téli színi évad idejére társulat nélkül marad. Ekkor derül ki, hogy a színházigény, az
anyanyelv művelésének vágya milyen mélyen gyökerezik Torda közönségében. A
hivatásos színjátszást pótlandó, 1926 februárjában gr. Bethlen Mária és Gogomán Malvin
tanítónő vezetésével Magyar Műkedvelő Színkört alakítanak, melynek célja a „magyar
irodalom és művészet fejlesztésé". Fellendül az ipari munkásság kultúrmozgalma, s aktivi­
zálódik a már említett Munkás Otthonban a műkedvelő társaság tevékenysége. Társadalmi
összefogás indul a nagyközönség érdeklődésének növelésére, hivatásos társulat szerződte­
tésére s létalapjának megteremtésére.
így 1926 őszén ismét hivatásos társulat kezdheti meg működését. Szeptember 30-án
Torda régi ismerőse, Fehér Imre társulata megnyitja előadássorozatát. Az együttes, a helyi
lapok véleménye szerint, kitűnő erőkből állt. Hitelesíti ezt a megállapítást, hogy a régi,
általunk már ismert tagok neve mellett megtalálhatjuk Csóka Józsefet, aki valóban a ro­
mániai magyar színjátszás egyik fo erőssége lett. Torda közönsége kitett magáért, s króni­
266 Kötő József

kánkban az 1926-os őszi szezont a sikeres időszakok közé sorolhatjuk. Persze, a sikert is­
mét és elsősorban az operettkultusz vívta ki.
A közönség-látogatottság fedezékében most már megindulhatott a küzdelem az igazi el­
hivatottsága nevében működő színházért, s harcot hirdethettek az ezt veszélyeztető igény­
telenség, a szintsüllyesztés ellen. Az Aranyosvidék 1926. november 6-i számában Magyaro-
sy Zoltán a következőket írta: „mi ma a színház, speciálisan magyar színjátszás és színművé­
szet az Erdélyben működő magyar nyelvű színtársulatoknál? Részben idegenből fordított és
részben magyarul írt ún. operett-slágerek sorozatos előadása, ami elkelhet mulattatás vagy
látványosság számában, de korántsem jelenti a magyar színjátszás és magyar színpadi
irodalom művelését és semmi szín alatt annak fejlődését, értékemelkedését.”
Ilyen törekvések jegyében indította 1927. március 26-án Fehér Imre az új év tavaszi
színi idényét, de a közösségi erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak, s érdektelenség miatt
a szezont meg kellett rövidíteni.
A sikertelenség oka azonban nem csupán a tordai viszonyokban keresendő, hanem
összefügg az akkori általános társadalmi helyzettel. Az egyik okot nevezzük közgazdasá­
ginak: a színházat elsősorban eltartó középosztály elszegényedése, annak a rétegnek az
anyagi romlása, amely műveltségi szintjével alkalmas befogadó közege volt az igényes
műsorpolitikának, s pénzáldozatai biztosították az önfenntartást. Államilag magas bevételi
adók sújtották az együtteseket. A gazdasági válság színházi válságot eredményezett, ennek
vetülete az igénytelen műsorpolitika. Hogy a színház ismét a kultúra szent csarnoka lehes­
sen, megszületik a színpártoló egyesület megalakításának gondolata, amely széles körű
társadalmi összefogás eredményeként nagyszámú bérletkötéssel biztosítaná a színtársulat
működéséhez szükséges anyagi alapot, s ezzel erkölcsi jogot teremtene magának arra néz­
ve is, hogy irányítsa s ellenőrizze a műsorpolitikát.
Közben úgy tűnik, hogy kielégítő megoldást találnak jó képességű társulat állandósítá­
sára. Torda Erdély első számú magyar együttesének, Kolozsvárnak a mellékállomása lett.
Több mint egy évig, 1927 augusztusától 1928 novemberéig maradt meg ez a színi kerületi
beosztás. Amennyire megnyugtatónak ígérkezett a helyzet, annyira kiábrándítóvá vált a
valóság. Csalódást csalódásra halmozott a kolozsvári társulat Tordára kiszálló részlege. Az
anyagi gondokkal küszködő Janovics semmitmondó operetteket, nívótlan előadásokat sze­
gényes kiállításban, másod- vagy harmadszereposztásban küldött ki a rendszertelenül,
időnként többhetes kihagyásokkal megtartott tordai előadásokra. Csak egyszer-egyszer
juthatott egy-egy jobb előadáshoz a közönség, mint például Romain Rolland A Szerelem és
a Halál játéka című drámájának bemutatójához, Tárayval a főszerepben. Ily módon a
közönség elhidegült, kiszállások pedig ráfizetésessé váltak.
Ekkor a műkedvelők igyekeztek enyhíteni a város színházi válságán. A tordai vas- és
fémmunkások szakszervezetének öntevékeny színjátszói egyfelvonásosokkal szórakoztat­
ták tagtársaikat, s egy másik műkedvelő együttes Herczeg Ferenc Gyurkovics lányok című
színművével lépett a nyilvánosság elé. Az ótordai református nőszövetség műkedvelő
színjátszói Makkai Sándor Gyöngyvirág című mesejátékát adták elő.
A közvéleményt továbbra is élénken foglalkoztatja a színjátszás ügye. Éles sajtópolé­
mia folyik az egyre mélyülő színházi válság megoldása érdekében. Elvi szempontból
alapvető hibának tartják, hogy a színháznak nincs a néző erdélyi és emberi életéhez semmi
köze, s emiatt elvesztette vonzerejét. Ezt a megállapítást látszik igazolni az ismét Tordára
látogató Fehér Imre-társulat sorsa, amelyik 1928. október 28-án 10 napos színházi idényt
szervezett a városban - az időközben a kerületi koncesszióról lemondott kolozsváriak
helyett s így ismét sikertelen, méltatlan évadról beszélhettek a színi élet krónikásai.
 Színi mozgalom Tordán a két világháború közötti időszakban 267

Ily módon Torda színi életének válsága egyre inkább elmélyül, s ami ritkán fordult elő
eddig, több mint féléven át nem játszott társulat a városban.
Némi pezsgést a pangó színházi életbe a római katolikus iijúsági egyesületek műkedvelői
hoztak, előadták dr. Szalay Mátyás Noémi című bibliai tárgyú 3 felvonásos színmüvét.
A közvélemény nyomására a városi tanács is foglalkozik a magyar színészet ügyével, és
sikerül elintézni, hogy 1929. június 1-jén Gáspár Jenő négyhetes színi idényt nyitott, 32 ta­
gú társulattal és teljes zenekarral. A szezon eredménye: elvérzés, leégés, ahogyan a kora­
beli sajtó minősítette az évad mérlegét.
Most már végleg az a veszély fenyegette a várost, hogy a színtársulatok elkerülik, „do­
bogóinkról több magyar szót nem fogunk hallani” - figyelmeztette a színházi közvéle­
ményt a kortárs színházi krónikás. Ismét napirendre került a színpártoló bizottság megala­
kulása, s megtörténtek az első lépések a szervezeti keret létrehozására. A megalakítandó
színpártoló bizottság egyik alapvető feladatául jelölte meg a programadó cikk - s ezt ki
kell emelnünk - a kultúra demokratizálásának feladatát, követelve, hogy a színházi jegyek
árának mérsékelésével tegyék hozzáférhetővé a színházba járást a szegénysorsúak számára
is. Nemzetiségi szolgálatot csak esztétikailag értékes alkotásokkal lehet megvalósítani -
hirdetik. A színpártoló bizottság kezdeményezésére a városba szerződtetett színtársulat ja­
vára széles körű társadalmi akció indult meg, a Magyar Párt helyi fiókja, a Magyar Iparos­
egylet, a Kereskedők Társulata mozgósította a tagságot bérletkötésre.
Látva a nagy társadalmi összefogást, ismét Gáspár Jenő jött Tordára, s 1929. december
7-én megnyitotta háromhetes téli szezonját, amely közepes eredményekkel zárult, gyökeres
változást nem hozott, elsősorban konvencionális műsorpolitikája miatt.
Miután beigazolódott, hogy mindenfajta társadalmi összefogás ellenére, az erdélyi hi­
vatásos színjátszók nem tudják Torda színházi életét megnyugtató módon révbe juttatni, az
öntevékeny színjátszás megszervezésében vélték feltalálni a megoldást. 1930 februárjában
megalakult a tordai Magyar Műkedvelő Társaság, több mint ötven műkedvelő jelenlétében
elfogadták az alapszabályt, megválasztották a tisztikart s kimondták: a halódó profi színját­
szás helyett közkinccsé fogják tenni a színházat és irodalmat. A Műkedvelő Társaság első
bemutatója 1930 áprilisában Gárdonyi Géza Fehér Annája volt, Nagy Gyula rendezésében.
Az előadás valóban kultúreseménnyé változott, s nagy taps kísérte dr. Bosánczy András
szavait, aki bevezető előadásában ismételten bejelentette: a társaság célja, hogy az
embereket hozzászoktassák az igazi értékeket jelentő, komoly színművészethez. Szeptem­
berben újból bemutatóval jelentkeztek: Fehér Ferenc rendezésében előadták a Heidelbergi
diákéletei. Úgy tűnt, hogy végre rendszeresek lesznek az előadások, nevelő értékű közmű­
velődési program jegyében, s még csak nem is a dilettantizmus szintjén, mivel az öntevé­
keny színjátszók között sokan voltak olyanok, akik a hivatásosak nívóján szerepeltek. A
Műkedvelő Társaság tevékenysége azonban 2 bemutató után abbamaradt, mivel a törvény­
szék nem hagyta jóvá alapszabályát, irredentának minősítette a kisebbségi megmozdulást.
Erre a vádra válaszként született meg a szülőföldhöz való ragaszkodás és testvériség válla­
lásáról szóló szép, emberi vallomás, az Aranyosvidékben napvilágot látott nyilatkozat,
amely kimondta: „az értelmet csiszoló, a lelket nemesítő költői mű forrásánál akarunk jó­
kedvű, tiszta ifjúságot nevelni az ország közösségének”. így hullt hamvába a két világ­
háború közötti romániai magyar közművelődés egyik jelentős, sokat ígérő vállalkozása.
A Műkedvelő Társaság tevékenysége kézzelfogható eredményének tudhatjuk be, hogy
az 1931. január 1-jén megnyitott négyhetes hivatásos téli színjátszó idényt Gáspár Jenő
társulata „nagyban és egészben” megfelelő látogatás mellett játszhatta végig. Erdélyt ekkor
három nagy elsőrendű kerületre osztották: Kolozsvár (hozzá tartozott Marosvásárhely.
Brassó, Szeben), Temesvár (hozzá tartozott Arad, Lugos), Nagyvárad (hozzá tartozót;
268 Kötő József

Szatmár, Nagybánya, Máramarossziget), a másodrendű társulatok északi kerületéhez

tartozott Gáspár Jenő társulata Tordával. Gáspár szép számú bérletkötés mellett még egy
nyári idényt tartott 1931 júniusában és júliusában, majd a koncessziót dr. Ferenczy Gyula
nyeri el társulatával.
Ferenczy nem eléggé ismert alakja színháztörténetünknek, pedig azok közé tartozott,
akik hivatástudattal végezték szolgálatukat, szépen ívelő diplomáciai karriert, nemzetközi
sikerekkel büszkélkedő zeneszerzői pályát cserélt fel erdélyi vándorszíntársulat direktori,
keserű kenyeréért. Beszédes példája igazgatói koncepciójának, hogy mindjárt első tordai
szezonjában, 1931 őszén például munkáselőadást szervez, Hunyady Sándor/I fekete szárú
cseresznye című drámáját viszi színre olcsó helyárakkal.
Ferenczynek azonban nem sikerül azonnal, tartósan gyökeret verni, 1932 és 1933-ban a
koncessziókért folyó harcban időnként alulmarad, s a két év folyamán vendégszerepei
Tordán Sarkady és Jódy Károly társulata is. Két művelődéstörténeti adatot kell számon
tartanunk ebből az időszakból: Jódy társulatával az 1933. április 7-én kezdődött szezon
ideje alatt fellépett Tordán Kovács György „szerelmes színész”; a romániai magyar színé­
szet kiemelkedő egyéniségének pályakezdő éveiről szóló fontos híradás ez. A másik fontos
adalék a tordai szabadtéri színjátszásra vonatkozik. 1933. szeptember 9-én Sarkady társula­
ta, a direktor rendezésében, a tordai műkedvelők bevonásával, Forgács Sándor vendégfel­
léptével, a református leányiskola udvarán előadta Hoffmannsthal Jedermann című miszté­
riumdrámáját. Ez a bemutató nyitánya volt a későbbi szabadtéri előadások sorozatának.
1936-ban Nagy Gyula rendezésében ugyanott előadták a Méltóságos csizmadiái, majd
1938 augusztusában Nyíró József Jézusfaragó emberéi.
1933 decemberében veszi kezdetét Ferenczy színjátszó periódusa Tordán, amely rövid
megszakításokkal 1935 januárjáig tart, s amely - úgy vélem - a város két világháború kö­
zötti színjátszása történetében Fehér Imre húszas évekbeli eredményei mellett a legjelen­
tősebb. Ferenczy karácsony első napján kezdte téli szezonját a református kultúrházban,
mivel a Vigadó-termet restaurálás miatt bezárták. A szezon a közönség lelkes támogatása
mellett zajlott, az utóbbi időszak legsikerültebbje volt. Vajon mi volt Ferenczy sikerének
titka? Elsősorban az, hogy a néző erdélyi és emberi létéhez kívánt szólni. Ebben az idő­
szakban mutatják be Pálfíy Miklós szentmihályi kisgazda-író Útépítők című 3 felvonásos
társadalmi színművét. Az író hitvallásáról így nyilatkozott: „Minket, itt élő három népet is
tartsanak meg Erdély szelíd völgyei, lankás dombjai, felemelően szép, magasztos hegy­
láncolatai olyanoknak, amilyen ez a föld. Legyünk megértők, egymáshoz hívek, becsüle­
tesek. Minden akaratunkból sugározzák ki a közös haza szerelme: Erdélyi szelleme, ame­
lyet sohasem engedjünk senki által kicsúfoltatni, kigúnyoltatni.” A darab központjában egy
fiatal falusi lelkész áll, aki tele van reformeszmékkel, a nép előbbre vitelét, annak társadal­
mi, kulturális fejlesztését célzó gondolatokkal. Törekvésében azonban - eltekintve néhány
melléje szegődött lelkes fiatalembertől - mindenütt ellenállásra, meg nem értésre, közö­
nyösségre talált, míg a darab végén a lelkész által megindított mozgalom legnagyobb ke­
rékkötője, ellensége, Cseke Béni, a falu legnagyobb gazdája is megpuhul, és 20 000 lejt
ajánl fel a kultúrház céljaira. A lelkész egyik könyvét is kiadták közben. Mindezekből a
kétségbeesett, már-már hivatásának búcsút mondani készülő fiatal pap annak jelét látja,
hogy népe, melyért küzd, fárad, mégiscsak megérti őt és nemes, jó szándékait, s hajlandó
követni őt.
Pálffy darabja, ha nem is nagy igényű, de minden tekintetben sikerült alkotás. Az
aranyosszéki falvak üde és színes vadvirágával rokon. A darabból tiszta, józan életszemlé­
let, derült optimizmus árad és ez legnagyobb erénye. Ezzel fogta meg a közönség szívét is, *■
amely szívesen tapsolta ki a kitűnő szereplőkkel együtt a meghatott szerzőt is. Hogy ez a
 Színi mozgalom Tordán a két világháború közötti időszakban 269

bemutató nem a véletlen műve, hanem egy tudatosan vállalt közművelődési program része
volt, bizonyítja az is, hogy nem sokkal a bemutató után a mészkői műkedvelők vendég­
szerepeitek Tordán a Vén bakancsos és fia, a huszár című népszínművel, mely előtt Balázs
Ferenc tartott bevezető előadást. Hatalmas közönségsiker jegyében zajlott le, 1934. novem­
ber 3. és 1935. január 12. között Ferenczy következő évadja. Jegyezzük meg a társulat
főbb erősségeinek a nevét: Gách Edit szubrett, Ágotay Hédi énekes naiva, Lázár Hilda,
Lenkey István bonviván, Faludi Béla, Kovács Géza, Simon László, Farkas József, Dézsy
Jenő, Pintér Böske, s az évad folyamán mutatkozott be az új primadonna, színjátszásunk
tiszteletreméltó egyénisége, Kőszegi Margit. Sajnos, egészen pontos adatok nem álltak ren­
delkezésünkre, de hozzávetőlegesen megállapíthattuk a társulat tevékenységét tükröző
statisztikai adatokat. Az említett periódusban a társulat 64 előadást tartott, amiből 51 ope­
rett és 13 prózai volt. Említsünk néhány jellegzetes címet is: (operettek) Vadvirág, Itt a
szerelem, Sárga liliom, Lili, Kék Duna, Tabáni orgonák, Bál a Savoyban, Legszebb tangó,
Tatárjárás, Mikor a kislányból nagylány lesz, A nőtlen férj, A kis kadét; (prózai darabok)
Vas utca, Napóleon ágya, Tovaris, Öméltósága sofőrje, A fekete szárú cseresznye, Anya­
szív, Helyet az ifjúságnak, Az abbé, Az orvos, Piros bugyelláris. Szezonja végén Ferenczy
köszönő levéllel fordult pártoló publikumához: „amíg ilyen városok lesznek Erdélyben,
színészetünk nem hal meg” - írta.
Ez az időszak volt a két világháború közötti tordai színjátszás utolsó kiemelkedő sze­
zonja, általános tünetté válván ezután a hivatásosok vergődése s a műkedvelő mozgalom
időnkénti felizzása, amely azonban csak pótcselekvésekre volt képes.
Ferenczy kiugró évadja után 1935. május 29-én a református kultúrház színpadán a Bat-
tyán-Huber társulat kezdte el működését, mely teljes kudarcba fulladt, még a szezonvég előtt
a társulat alapművészei, Bihari, Karsay, Salgó, önkényesen eltávoztak a városból.
1935 végétől 1937 májusáig Jódy Károly birtokolta a város színházi koncesszióját. A
közönség csalódással távozott az előadásokról, újdonságok helyett a társulat tagjainak
„szerzeményeit” kapták, csak felnőtteknek való pikáns operetteket, amelyek csupán arra
voltak jók, hogy elvegyék a jobb ízlésű közönség kedvét a színházba járástól. Az 1936.
november 7. és december 13. közti időszakban például összesen 36 előadást tartott a tár­
sulat, amiből 23 operett és 13 prózai volt. A 23 operett-előadás folyamán 11 mű került
színre, míg a 13 prózai játék 7 mű bemutatóját jelentette. Ha tekintetbe vesszük, hogy
szombaton, vasárnap 3-3 előadást tartottak, akkor az előadásszámból kiderül, hogy kö­
zönséghiány miatt egyéb napokon gyakran nem játszott a társulat. ,A műsordarabok és az
előadók egyként leromlottad' - írta a színházi krónikás. Az igazság kedvéért azt is el kell
mondanunk, hogy hatósági zaklatásoknak is ki volt téve Jódy társulata, például meg kellett
rövidíteniük az évadjukat, mivel a református kultúrház termét tűzveszélyesség ürügyén
bezárták. 1937. május 11-én Jódy együttese helyett Szabadkay társulata próbálkozott sike­
res évad szervezésével, de ők is ráfizetéssel zárnak, pedig ők már az időközben helyre­
állított Vigadóban játszottak.
Az ezután jövő társulatok ismét teremgondokkal küszködtek, mivel a Vigadó-terem bé­
rét olyan magas összegben állapították meg, hogy a társulatok nem bírták fizetni, így He-
vessy Miklós 1937. december 25-én megkezdte négyhetesre szánt szezonját, de óév napján
elutaztak, mivel a hatóság ismét betiltotta a játszást a tűzveszélyessé vált református kul-
túrházban.
1938-ban ily módon csak ötnapos nyári színházi szezon jut Tordának, Mihályi Károly
alkalmi társulata játszott szabadtéren a Magyar Iparos Egylet kertjében.
270 Kötő József

A hivatásos színjátszók sorsának bizonytalanságát mutatja, hogy a következő évben

egymásnak adták a kilincset a társulatok, Mihályi, Jódy és Hevessy együttese felváltva
játszott Tordán.
Miközben a profi színjátszás a teljes válság éveit élte, ismét, mint az előző időszakok­
ban is oly gyakran, a műkedvelők igyekeztek a színjátszás folytonosságát biztosítani. 1937
januárjában bemutatják Gárdonyi Bor című népszínművét Nagy Gyula rendezésében.
Nagy Gyula neve nem először merül fel dolgozatunkban. Nem zárhatjuk le a tordai szín­
játszás két világháború közötti történetének ismertetését anélkül, hogy ne ejtenénk néhány
szót, a „közművelődés szerény katonájáról”, ahogyan ő nevezte saját magát. Nagy Gyula
mesterségére nézve fodrász volt, de tollával, színjátszó tehetségével alkotó éveiben mind­
végig a közművelődés nemes ügyét szolgálta. Már 1914-ben bemutatta Tíz arany című vi­
dám népszínművét Krasznyay Ernő színigazgató, nem kisebb személyiség, mint Gárdonyi
Géza ajánlására. Nagy Gyula pályafutásának jutalmaképpen a Magyar Dalkör műkedvelői,
a szerző 100. fellépését ünneplendő, ismét színre viszik a népéleti típusokat megelevenítő
Tíz aranyat 1937 novemberében.
Küzdelmes korszakkal ismerkedhettünk meg. Önismeretünket mélyítheti el ennek a
küzdelemnek az ismertetése, s magunk megőrzésére szolgáló színi mozgalom pártolására
nyújt példát. Mert mint láthattuk, Thália papjainak igéje sohasem némult el, a közösségi
összefogás újra és újra fellobbantotta a pislákoló mécses lángját.
Hints Miklós

F estett famennyezetek, faragott kapuk

A legkisebbik székely szék, testvéreitől messze elszakadva, már alig mutat valami kö­
zös jelleget eredeti közösségével. Nyelvjárását mezőségire cserélte, népviseletét rég el­
hagyta, de alkotó szellemét, ha más formában is, de megőrizte. A művészeti-népművészeti
irodalom elég mostohán kezeli Aranyosszéket (Jankó János után jó ideig alig járt erre
néprajzos), pedig számos említésre méltó művészeti emléke maradt fenn. Művészettörté­
neti leltározása most készül.
Talán a legelhanyagoltabb terület a festő-asztalosok tevékenységének, a mennyezetfest­
ményeknek a tanulmányozása. A szakma kiváló ismerője, Tombor Ilona művében csak a
várfalvi elpusztult mennyezetfestményről ír bővebben, a kövendit és kercsedit csak meg­
említi.1 Sajnos, Vilhelm Károly figyelmét is elkerülték e két utóbbi alakos ábrázolásai.2 Pe­
dig ezen a kis tájegységen is hét templomnak volt mennyezetfestménye. Ezek közül csak a
kövendi és a kercsedi maradt fenn épen, a mészkői és az aranyosrákosi töredékesen, a
várfalvi, a székelyföldvári és aranyospolyáni pedig elpusztult.
A kövendi3 unitárius templom mennyezetfestménye 1721-ben és 1796-ban készült. Fel­
iratai: az egyik kazettán: „Isten ditsőségére készítette ezen mennyezetet kövendi unitaria
szent eklesia költségével midőn ennek Tanka Sámuel curatora, Bardutz és Egri István egy-
hazfia volna Tordai Dombai Moses és fia János által anno 1796”, és egy másikon: „Az
1721 és 1796 években festett mennyezet tábláinak festését javította, nagyobb részét a régi
minták szerint újra festette Muzsnai Ürmössy Jenő nagybirtokos neje, jászenóvói Bencur
Elza 1913. évben”. Az első feliratot is a restauráláskor újrafestették.
A mennyezet 166 kazettából áll, az ornamentika kevés kivételtől eltekintve soronként
ismétlődik, hasonló, de nem azonos mintákkal. Három alakos kompozíció is előfordul: a fiait
tápláló pelikán, egy stilizált madár és az erdélyi bútorfestés gyakori eleme, a kígyó. A többi
kompozíció virágelemekre épült és szimmetrikus felépítésű. Két mintán olaszkoszorús
díszítés van, két másikon pedig az életet jelképező magok. Az ábrázolás a kazetta teljes
felületét kitölti. Külön figyelmet érdemel a kazetták igényes, kettős rámázása. Véle­
ményem szerint a kazetták szépek, de az újrafestés alkalmából a kompozíciók túl szabá­
lyosra sikerültek, inkább a dél-európai reneszánsz tökéletességére emlékeztetnek, mint egy
népi művész alkotásaira.
A kercsedi református templom ma is látható mennyezetfestménye 1782-1783-ban ké­
szült. Arégi templom 1703-ban leégett, 1714-ben újjáépítették, de ezt is átalakították 1783-
ban, amikor is a téglalap alaprajzú templomot ovális alaprajzúra építették át.4 Az ovális
alakú mennyezeten 157 kazetta látható, az átlók mentén 15x12 db. Érdekessége, hogy a
festmények nem egyeznek egymással, ami rendkívül gazdag mintakincsre vall. Díszítése
mértani, szabadrajzú és stilizált virágos elemeken alapul. Több kazettán egy tőből, máshol
egy szívből kinövő virágcsokor látható, felismerhető a gránátalma ábrázolása is. Két
kazettán a székely címer elemeit ábrázolták, a Napot és a Holdat, mindkettőt csillagokkal
körülvéve. A kazettaszemek zöld mezőben, többszínű, pettyekkel tűzdelt keretekben

1Tombor I. 1968
2 Vilhelm K. 1975
3 A kövendi és kercsedi mennyezetfestményeket röviden ismertettem a Művelődésben 1981.3. 39.
4 Muzsnai Pál: A kercsedi református egyház története. 1860. Kézirat. Rendelkezésemre bocsátá­
sáért ezúton mondok köszönetét Örvössy Istvánnak.
 272 Hints Miklós

helyezkednek el, alapozásuk nagy többségben barna. Néhány aranysárga alapozás is

előfordul. A mennyezet közepén egy felirat olvasható: „A Jehova egy igaz Istennek szent-
séges nevének tiszteletére építtette a kercsedi református szent eklesia ezerhét száznyolc­
vanharmadik esztendőben ez újj templomát”. Ez alatt a szöveg alatt egy régi felirat nyomai
láthatóak, melynek szövegét másolatból ismerjük. „Ez Helység templomát a Tűz megéget­
te/ Midőn ezer hét száz három majd végezte/ Napjait, melly romlást bár meg építgette/ A
Nép de régiség már meg emésztette/ Ujj ’s nagyobb formában ez mostanit láthad/ Tsak esz­
tendő alatt hogy épült tsudalhadd”.
Az orgona közelében egy kazettán felirat nyomai tűnnek elő a díszítés alól, melynek
szövege szintén megőrződött másolatban:3 „Ao 1703 karácsony hétfőjén nyolc óra tájban
tűzzel megégettetett templomunk és tornyunk Isten segedelméből megépítetett [...] kercse­
di Eklesia költségével és industriajával [...] Bonyhai István prédikátor idejében. [...] El­
végeztetett 1714-ben”. Sajnos, a három felirat egyike sem tesz említést az asztalosokról,
így kilétük ismeretlen maradt. Ismert viszont a diszités nélküli szószék készítője. A szószék
hátlapján levő felirat szövege: „Esai LVII. 1. Kiálts teljes torokkal, meg ne szűnjél, mint a
trombita/ Emeld a te szódat és mond meg az én népemnek az ő bűnét/ [...] Ja. Sz. M. és
Sz. I. Egyházfiak. 1716. Máté ev. V. 3. Mensanus Stefanus Asztalos”. Aszószékkorona kül­
ső részén található felirat: „Készíttetett 1716-ban. Ujittatott 1861-ben. Lélekben buzgók le­
gyetek, az Úrnak szolgáljatok Az erény legyén legszebb koronátok”. A szószékkorona
belső felén is felirat olvasható: „Tsuda segedelmit az Istennek áldhad / Felséges nagy Nevit
már ebbé imádhad / Ezerhétszáz nyolcvan három idő jára / A’mikor E szent ház épült e’
formára / Kertsedi Reformált Krisztus szent nyájára / Bitai Mihály volt vigyázó ’s Sáfára”.
Véleményem szerint a kazetták díszítésén az iszlám hatás is megfigyelhető a „virágos
reneszánsz” mellett. A kazetták elég jó állapotban vannak, viszont suvadásos helyen épült,
félő, hogy egyszer összeomlik.
Az aranyosrákosi unitárius templom mennyezetfestmény-töredékei a vidék legrégibb
megmaradt emlékei. A templom felépülése után, 1652 után készülhettek. Az 1793-as res­
taurálás alkalmával a régi kazettákat levették.56 Közülük néhányat a karzat könyöklőjére és
egy pad támlájára tettek ugyan, de így máig megmaradtak, ha nagyon kopott állapotban is.
A kompozíciók keretezettek, szimmetrikusak, sötét alapszínűek. Stilizált növényi elemekre
alapuló ornamentikájuk valószínűleg soronként hasonló volt, a néhány megmaradt tábla
közül kettő hasonló. A kazettaszemek keretezése többsoros, pettyekkel tarkított sávokból
áll. Az egyik minta fecskefészkes, a másikon stilizált madárfej látható virágindák között. A
táblák zöld színűek, az alapszín barna vagy okkersárga, a virágok színe fehér, sárga és
téglavörös. Most még lehetséges volna a kazetták restaurálása, a hagyományos népi techni­
kával; természetesen a biztos pusztulásnak kitett értékek megmentésére irányuló törekvése­
ket kel! előnyben részesítenünk.
A mészkői unitárius templomot Debreczeni László műépítész és grafikus tervei alapján
restaurálták 1931-ben, amikor a templom festett kazettákat is kapott. E kazetták között
helyezkedik el az a négy darab 1793-ból származó kazetta is, melyeket a javításkor talált
Balázs Ferenc. Páronként hasonló, növényi díszítésű alkotások, egy tőből vagy egy köz­
pontból kiinduló tulipánokkal, keretezésük pettysorokból és vonalakból áll.
A várfalvi unitárius templom mennyezete 1672-ből való szép késő reneszánsz munka
volt, csupa centrális motívummal.7 Felirata az egyik kazettán: „Hoc lacunar aedificavit Suo

5 Uo.
6 Debreczeni László közlése.
7 Tombor I. 1968
 Festett famennyezetek, faragott kapuk 273

Sumptu Generosus Jacobus Fodor de Várfalva Anno Dni 1672 Die 23a July Regnate
Principe Michaele Apafii Parocho existente Johanne Karátsonfalvino Aedile Gregorio
Pálffi Authore Stephano Osvát de Hilip”. A mennyezet nyugati részén egy későbbi felirat:
„Penes Benig. Rescriptum Altissimi Imp. Josephi Ildi facta Investigatione ex Speciali
Decreto Exclesi R. Gubernii Templum et hoc Lacunar in anno Dni 1783 Eccla Unitaria
Varfalv. Suo Sumptu sub Parocho Tok. Per Curat. Andreám et Sámuelem PálfFi Aedil.
Mich et Thom. Pálffi denuo curavit fieri Authore Samuele Kövendi. Gloria Deo”.
A kazettákat a múlt század végén a tartószerkezet gyengülése miatt levették és eladták
az Erdélyi Múzeum Egyletnek.8 Az első világháború után a mennyezetnek vagy egyes
részleteinek még meg kellett lenniük, de azóta biztosan elpusztult.9A mennyezet elpusztult
a század elején, de maradt róla fénykép.10 A két említett festő közül az utóbbi, Kövendi
Sámuel, ismert kolozsvári asztalos volt," alkotásai megmaradtak Dicsőszentmártonban és
1769-ben készültek. Mivel a festő-asztalosok általában ugyanazon minták alapján, hasonló
színekkel dolgoztak, el tudjuk képzelni, milyenek lehettek a várfalvi kazetták. Valószínűleg
itt is kevés színt használt és a zöld volt az uralkodó szín.
Az aranyospolyáni református templomot 1320-ban kezdték építeni. A 17. sz.-ban
mennyezetfestményt is kapott, ami azonban később elpusztult. Létezésén kívül semmit
sem tudok róla.12
A székelyföldvári mennyezetfestménynek csupán az adatai ismertek, 1754-ben készí­
tette Asztalos László.13 A templomot 1833-ban villámcsapás érte és le kellett bontani,
1848-ban pedig az egyházi levéltár is megsemmisült.14 Lehetséges, hogy még újabb em­
lékek is a felszínre fognak kerülni. Nem tartom lehetetlennek, hogy a sinfalvi vagy a
szentmihályi, ma már lebontott kazettájú templom is valaha festett mennyezetű lehetett.
Összefoglalva a tíz aranyosszéki mennyezetfestmény adatait egy nagyon hiányos táb­
lázatot kapunk:_______________________________________ ______________________
Helység Jellege Készítés ideje Festője
Aranyosrákos töredék 1652 után
Aranyospolyán elpusztult 17. sz.
Várfalva elpusztult 1672 és Stephano Osvát de Hilip
1783 Kövendi Sámuel
Keresed ép 1714 és
1783
Kövend felújítva 1721 és
1796 Tordai Dombai Mózes
és János
Mészkő töredék
Székelyföldvár elpusztult 1754 Asztalos László

8 A kazettákat Bíró Lajos adta el az EME-nek és az árukból restauráltatta a templomot. Ezt az adatot
Lőrinczi Mihály teológiai tanárnak köszönöm.
A kazetták további sorsáról sem Bunta Magda, az Erdélyi Történelmi Múzeum részéről, sem
Batári Ferenc, a budapesti Iparművészeti Múzeum részéről, nem tud semmit.
A fényképeket Balogh Jolán budapesti művészettörténész bocsátotta rendelkezésemre, akinek
Kelemen Lajos küldte meg annak idején.
11 B. Nagy M. 1977
12 Miske Lajos: Az aranyospolyáni református egyház története. Kézirat. Rendelkezésemre bo­
csátásáért köszönetét mondok Vincze Zoltánnak.
13 Vilhelm K. 1975.
Horváth Béla szíves levélbeni közlése.
274 Hints Miklós

Kétségkívül a festő-asztalosok legjelentősebb művei a mennyezetfestmények, de nem

hagyhatjuk figyelmen kívül egyéb alkotásaikat sem.
A szentmihályi református templom több értékes munkájukkal büszkélkedhet, melyeket
Debreczeni László is tanulmányozott.15 A templom eredetileg az Aranyos árterületén volt,
ahonnan az árvízveszély miatt 1674-ben átköltöztették mai helyére. A régi templomból
átszállították a hónaljfás tartószerkezet három oszlopát, melyeken festett díszítés található:
sárga szirmok rózsaszínű szélekkel, fekete kontúrokkal. 1756-ban a templom Váradi Mária
adományként egy virágmintás barokk stílusú ajtószámyat kapott, felirata: „Váradi Mária
Anno 1756”. Megmaradt még egy ismeretlen eredetű festett deszkadarab is, mely származ­
hat a mennyezetből vagy egy padelőből. A templomnak kazettás menynyezete volt 1924-
ig, melyen csak egy felirat volt: „1722-ben megújíttatott”.
Habár nem tartozik Aranyosszékhez, megemlíthető a magyarlétai református templom
szószékkoronája is, melyet tordai asztalos készített.16 Az azóta átfestett szószékkorona
felirata: „Tordai Johannes Major 1752 Asztalos de Torda”.
Kevés aranyosszéki alkotás mesterét ismerjük név szerint, közülük Kövendi Sámuel
kolozsvári volt, Dombai Mózes, Dombai János és Major János tordaiak,17 Fülöp?(Hilip)
Osvát István, Asztalos László és Mensanus István kiléte ismeretlen.
A festő-asztalosokról szólva meg kell említenünk szaktársaikat, az ácsokat is. Orbán
Balázs még látott egy székely kaput Szentmihályon, az aranyosszéki kiskapuk, kerítés-
oszlopok és faárkádos tornácok Jankó János figyelmét is felkeltették.18 Művében rajzban is
közli egy csegezi kiskapu képét és a sinfalvi vagy kövendi kapuk hullámvonala vagy kettős
fogazatú díszítését. Az alábbiakban szeretnék bemutatni néhány szép ácsmunkát, időrendi
sorrendben:
- 1674 előtt készült a szentmihályi református templom torony lépcsőjének első emeleti
faragott oszlopfoje.
- 1742-ben készült a várfalvi unitárius papi kert kiskapuja, indás, kalászfonatos díszí­
téssel, évszámmal ellátva.
- 1764-ben készült az aranyosrákosi unitárius papi kert kiskapuja, mérműves, életfás és
tulipános díszítéssel, sisaktetővel. Felirata: „1764 marţii 24”.
- 1781-ben készült a szentmihályi református cinterem kapuja, indás, virágos díszítés­
sel, felirata: „Anno 1781”. Nagyon jó állapotú.
- 1859-ben készült az ótordai református papi kert régi kiskapuja, díszítése mindössze
egy sor farkasfog. Ez a város legrégibb évszámos kapuja.
- A múlt század nyolcvanas éveiben készülhetett a harasztosi református papi kert fe­
deles kötött kapuja, nagyon hasonlít a székely kapuhoz. Egyszerű vésett díszítése halakat
és tulipánokat ábrázol.

15 Deák Lajos szíves segítségét ezúton is köszönöm.

16 Kabay P. 1981.87.
1' Kövendi Weres S. 1891.
18Jankó J. 1893.
 Festett famennyezetek, faragott kapuk 275

Kövend Kövend
276 Hints Miklós

Keresed Keresed

Keresed
Murádin Jenő

T örténelm i ta bló a szellem sza ba d sá g á r ó l

Körösfői-Kriesch Aladár: A z 1 5 6 8 -i to r d a i o r s z á g g y ű lé s

Torda városának nincsen képtára. Múzeuma történelmi emlékeket őriz (legértékesebb

darabokat a római korból), s a gyűjteményben csak szükségképpen kapott helyet néhány
értékesebb festmény. Mégis, ha látogató nyit be az egykori fejedelmi házban otthonoskodó
városi múzeumba, s ha kellőképpen tájékozott a gyűjtemény értékei felől, nem mulasztja
el, hogy a „Dávid Ferenc Kép”, Körösfői-Kriesch Aladár festménye után érdeklődjék.
Határon túlról érkező vendégek is kíváncsiak rá. A múzeum pedig éppen a Dávid Ferenc
évfordulóra figyelve, a nagy reformátor halálának 400. évfordulóján, 1979-ben restaurál-
tatta a képet, és tette hozzáférhetővé minden látogatója számára.
Több mint nyolcvan éve Torda város tulajdona és büszkesége ez a méretre is impozáns
történelmi festmény. Egykori városatyák már a kép megfestése idején, a 19. század utolsó
éveiben határozatban kívántak gondoskodni róla: a nevezetes alkotás a város közössége
birtokában maradjon, s azt bárki kedve szerint megtekinthesse.
A festmény tárgya, keltezése és sorsa szorosan kapcsolódik Torda történelmi és műve­
lődéstörténeti múltjához. Forrásaink elegendők ahhoz, hogy szinte minden részletében
felidézhessük keletkezése történetét.
*

Körösfői-Kriesch Aladár festménye, mely az 1568-i tordai országgyűlés históriai pilla­

natát, a vallási türelem és a szellem szabadságának deklarálását örökíti meg, a millenniumi
képrendelések alkalmából született. Számos vármegye, város és közület készült akkoriban
arra, hogy helyi történelmi nevezetességekről, kimagasló eseményekről az utókor számára
fennmaradó művészi értékű emléket állítson. E műveket, köztük erdélyi festők alkotásait,
1896 májusában mutatták be nagyszabású kiállításon. Torda-Aranyos vármegye, illetve
Torda város is részt kívánt venni a művészetek e nemes versenyén. Közösségi határozattal
döntöttek arról, mi is legyen az az esemény, amely megérdemli a képi megörökítést, és
arról, hogy kit kérjenek fel a mű megfestésére. Minderről a korabeli sajtó tudósításai, le­
véltári adatok (utóbbiak sajnos hiányosak), a kép festőjének vallomásai és a művész élet­
rajzi bemutatói tájékoztatnak.
Torda-Aranyos vármegye hetilapja, az 1891-től folyamatosan megjelenő Aranyosvidék
1894 őszén közöl először hírt arról, hogy a város képviselő-testülete érdemben megvitatta
és határozatával is megerősítette a történelmi festmény megrendelésének ügyét. Határozat-
hozataluk előzményéhez tartozik, hogy az idő tájt érkezett meg a vármegyéhez br. Eötvös
Lóránd, a nagyhírű tudós és kultuszminiszter 31.185. szám alatti leirata, mely a különböző
testületeket és megyéket ilyen jellegű műalkotások megrendelésére ösztönözte. A várme­
gyei főhatóság útján a városvezetőséghez eljuttatott leiratra a szeptember 5-i közgyűlésen
Nesselfeld Miklós városi főjegyző fogalmazott meg és terjesztett elő indítványt. Lelkese­
désben nem volt hiány. Nesselfeld előadása oly buzdító szónoklattá kerekedett, mely bizto­
sította a nemes ügyhöz méltó erkölcsi és anyagi támogatást.
Idézzek itt jegyzőkönyvi hűséggel az akkori városvezetés akkori kiválóságának beszé­
déből.1 „Határozza el a képviselő testület - mondotta felszólalásában a főjegyző - , hogy

1 A városi képviselő-testület közgyűlési jegyzőkönyve egyéb dokumentumokkal együtt Torda város

levéltárába került. S bár utóbb e korszak többi közgyűlési jegyzőkönyvével együtt ennek a műve-
278 Murádin Jenő

azon nagy jelentőségű történeti eseményt, midőn 300 évvel ezelőtt az unitárius vallás
egyenjogúsága kimondatik az itteni országgyűlésen - egy nagyobb szabású történeti kép­
ben korhűen megfesti, megörökíti s erre a czélra 3 éven át 500 fitos részletekben fizeten-
dőleg 1500 frtot megszavaz, s a kép közelebbi tárgyának és méreteinek meghatározása pol­
gármester [Velits Ödön] elnöklete s főjegyző [Nesselfed Miklós] tollvitele mellett egy
nyolcz tagú bizottságot küld ki.” Beszédét azután így folytatta: „Bármiképp í lapozgatjuk
is a történelem könyvét, az indítványunkban megjelölt eseménynél kiválóbb - mint amely
a lelkiismereti szabadság decratálása - utalni nem tudunk [...] Ámde az indítványunkban
kiemelt momentum nagyban kimagaslik valamennyi feltett; nem egységes szellemi vagy
testi erőbeni nagyságát vagy nagy alkotásait van hivatva megörökíteni, hanem erdélyi ha­
zarészünk egyik korszakának egész gondolkozási módját, egész lelki világát, lelki életének
egyik legfenségesebb megnyilatkozásában, mely megnyilatkozás mint egy üstökös csillag
gyűlt ki a kis Erdélyből a világ mind a négy tájéka felé, hogy a szabadság, a testvériség, az
egyenlőség és a vallási türelem eljövendő fényes napjának előhírnökeként az éjjeli sötétség
oszlásának kezdetét inaugurálja s nekünk azt az azóta büszkeségünket képező epithetont
hogy »Erdély a vallási türelmesség országa« megszerezze.”
A résztvevők megéljenezték az indítványt, de ennél több is történt. Nagy Olivér képvi­
selő szólalt fel és kevesellte az előirányzott 1500 forintot. Javasolta: ennek kétszeresét, az­
az 3000 forintot szavazzanak meg a költségek fedezésére. És képviselőtársai egyhangú
szavazattal döntöttek javaslata mellett! így kerülhetett sor arra, hogy az 1894/50. számú
közgyűlési határozat nyomán pótadó kirovásával biztosítsák az anyagiakat a szokatlan
méretűre tervezett történelmi tabló megfestésére.
Nesselfeld Miklós előterjesztésének volt egy második pontja is. Ez pedig a városvezetés
állásfoglalásának erkölcsi erejét kívánta hangsúlyozni. „Ajánljuk azért - mondotta Torda
város főjegyzője —, hogy [a kép] a városi teremben [a városháza közgyűlési termében] fel­
függesztve - míg a város áll, hirdetője és terjesztője legyen a szabadság, egyenlőség és tü­
relmesség örök eszméinek”.*2
Ezek után a városi tanács a választott téma történelmi körülményei és hiteles forrásai
iránt érdeklődött. 6635/1894. számú átiratával nyomban megkereste a kolozsvári unitárius
püspökséget és az unitárius egyházi képviselő tanácsot, „hogy mint legközelebbről érdekelt
fél, s mint olyan, kinek birtokában lehetnek a megfestendő történelmi ténnyel kapcsolatos
adatok - szíveskedjék az 1568-iki tordai országgyűlés közelebbi mozzanatait s a jelenvol­
tak neveit leírni s tanáccsal közölni”.3 November 25-én érkezik válasz a városi tanács ér­
deklődésére, mely a tordai országgyűlés lefolyásáról, a fennmaradt szűkszavú történelmi
utalásokról ad számot. Erre alapozva nevez ki azután a tanács egy nyolctagú bizottságot
azzal a feladattal, hogy a beérkezett információk alapján a kép tárgyát közelebbről megha­
tározza.
A festmény megrendelésének története után nyomozva a következő értesülés Torda-
Aranyos vármegye 1894. december 29-i közgyűléséhez vezet. Ezen a fórumon azonban
megyei megrendelést emlegetnek, s annak tárgya furcsamód nem az 1568-i, hanem az

lődéstörténeti értékű iratnak is nyoma veszett, szövege szerencsés körülmények folytán a kutatás
rendelkezésére áll. A Dávid Ferenc Egylet 1898. április 24-i tordai gyűlésén Simó János tordai
unitárius lelkész idézte fel a millenniumi kép megfestésének történetét - éspedig eredeti levéltári
dokumentumok alapján. A szóban forgó jegyzőkönyv eredetijéről Velits Ödön polgármester enge­
délyével készített másolatot. Aranyosvidék 1989. április 30-i száma pedig leközölte előadásának
teljes szövegét. Az itt idézett jegyzőkönyvszöveget ilyenformán hitelesnek kell elfogadnunk.
2 Uo.
3 Uo.
 Történelmi tabló a szellem szabadságáról 279

1542. évi tordai országgyűlés lenne. A sajtó beszámolója szerint azt a történelmi eseményt
helyezték tehát előtérbe, melyen „az erdélyi rendek a török által Buda várából kiszorult
Izabella özvegy királynét és fiát, János Zsigmondot Erdélybe befogadják és megalkotják a
külön Erdélyi fejedelemséget”.4
Nincs mód rá eldönteni, mennyire hiteles a sajtó információja az említett megyei köz­
gyűlésről. Tény azonban, hogy az utóbbi terv többé sehol, semmilyen formában nem buk­
kan elő. A városi közösség képviselői egységes véleménnyel a korábbi elképzelésre, a val­
lásbéke kihirdetésének témája mellett döntöttek. Borbély György tordai gimnáziumi tanár,
az Aranyosvidék akkori főszerkesztője így indokolja a választás jogosságát. „Senki
alkalmatosabb tárgyat nem találhatott volna a képre, mint azt a jelenetet, mint mikor 300
évvel korábban már a tordai főtéri templomban a fejedelem, a főrendek, távolabbi tarto­
mányok követei s a feltörő szellem képviselői között Dávid Ferencz, mint a szellem sza­
badságának megtestesült élő bizonysága égre emelve kezét, kimondotta, hogy mindenki a
saját maga hitét és vallását mondhassa magáénak, s nem a reá erőszakokat.”5
Fontos kérdés volt, kit bízzanak meg a nagylélegzetű történelmi kép elkészítésével.
Kevés hazai festő mert vállalkozni ekkoriban ilyen nagy feladatra. Művészetünk parlagi
viszonyai eleve elriasztották a megyei vagy városi megrendelőket attól, hogy helyi festőket
bízzanak meg ilyen felelősségteljes munkával. Máramaros megye ugyan saját művészfiát,
Hollósy Simont kereste meg a megtisztelő feladattal, Temes megye pedig a háromszéki
Gyárfás Jenőt kéri fel, de például Kolozsvár már a felvidéki Roskovics Ignáchoz fordult
millenniumi képrendelésével. Torda város pedig a budapesti Képzőművészeti Társulattól
kért véleményt a legalkalmasabb festő megnevezésére. E művészeti fórum javaslatára a
városi tanács Kriesch Aladár festőművészt kérte fel a történelmi tabló elkészítésére, aki a
munkát a felajánlott összegért el is vállalta.
A harminckét éves Kriesch Aladár (ki akkor még nem viselte a Körösfoi előnevet)
mesterségbeli tudásával, művészi ráérzésével elég korán jó hangzású nevet szerzett magá­
nak a történelmi- és portréfestészet művelői között. S bár nem volt erdélyi származású
(Budán született 1863-ban), gyakran látogatott el itt élő rokonaihoz és ismerőseihez. Ko­
lozsvárra éppenséggel rendszeresen leutazott; nagybátyja élt itt, Abt Antal (édesanyjának
testvére), a kolozsvári egyetem fizika tanszékének tanára. Egy időben portrémegrendelé­
seket is kapott a kolozsvári egyetemtől. Az erdélyi történelem mozgalmas eseményeitől
ihletődve egyik korai kompozíciós művének színterét is e vidéken választja meg; 1888-ban
készült történelmi munkáján II. Rákóczi György balvégzetű fenesi csatájának emlékét idé­
zi fel. Nem sokkal a tordai megrendelés előtt rokonainál jár a Maros menti Tövisen, akik
átviszik a szomszédos diódi birtokukra. A festőnek annyira megtetszik a Boér család diódi
udvarháza, és nyugalmas környezetét a festői munkálkodásra annyira alkalmasnak találja,
hogy huzamosabb ideig itt rendezkedik be. p o m p á s csűr atelierjében”, ahogyan egyik
levelében újít,6 nagyméretű kompozíciós művek elkészítésére is kiváló lehetősége nyílik.
Itt készül el, Diódon, majdnem a befejező simításokig, a tordai országgyűlés tablója is.
Előbb azonban a helyszínen tájékozódik a feladatról.
A megbízás kézhez vétele után Kriesch Aladár nyomban Tordára utazik. Teljes ener­
giával, művészi lelkesedéssel fog neki a hatalmas munka elvégzéséhez. Mint korának
mindem hivatástudó történelmi festője, ő is fontosnak tartja a helyszín pontos tanulmá­
nyozását, a terepismeretet és a kortörténetben való elmélyülést. Az 1895-ös esztendő elején

4 Aranyosvidék, 1895. V. évf. 1. sz.

5 Aranyosvidék, 1895. V. évf. 19. sz.
6 Dénes J. 1939. 38.
280 Murádin Jenő

érkezhetett Tordára. Itt először is találkozott a városi tanács kijelölte nyolctagú bizottság
tagjaival, kiktől átveszi a festmény közelebbi tárgyát meghatározó leírást. E doku­
mentációs munka birtokában (mely nyilvánvalóan az unitárius egyházi tanács közlésén
alapul) megkezdi tordai terepszemléjét. Ellátogat a piaci templomba (a Kolozsvárról Tor­
dára vezető út mentén álló római katolikus templomról van szó), melyben a nevezetes
eseményre, az 1568-i tordai országgyűlésre sor került. Az impozáns gótikus templom kí­
nálkozó hatalmas falsíkjait tekintve, helyszínen támadt ötlettel arra gondol, nem táblaké­
pet, hanem freskót fog csinálni. Kriesch Aladár egyik eszményképének Lotz Károly mű­
vészetét vallotta, s mestere - a freskófestészet klasszikus alkotója - példájára gondolt egy
- al fresco - falképre. Kétségtelenül szerencsés ötlet volt, de „a tordai urakat” nem tudta
meggyőzni róla. Megbízói kiállítható olajfestményre gondoltak, hasonlatosan a többi mil­
lenniumi képhez.
Kriesch Aladár gyorsan elkészült a festmény vázlatával, s azt még akkor, 1895 tava­
szán, a tordai városházán bemutatja. Borbély György az Aranyosvidék május 11-i számá­
ban méltatja a nyilvánosság ítélete elé bocsátott kompozícióvázlatot. írása azért is érdekes,
mert kiderül belőle, hogy a polgármesteri irodában közszemlére tett kép a művésznek már
a végleges elgondolását összegezte. A kompozíció teljes felépítése, a főbb alakok el­
helyezése, szereplőinek gesztusai teljesen azonosak a kész képen található megoldással.
Inkább csak apró változtatásokban, helycserékben mutatható ki a különbség.
A bemutatót (ezt az első tordai kiállítást!) sokan tekintették meg. A kép megnyerte a
közönség és megrendelők tetszését. Kriesch pedig visszatér Kolozsvárra, ahol mint már
Tordán is, modellek, történelmi díszletek után néz. „Szenvedélyes, termékeny munkában
néhány hónap telik el - írja Dénes Jenő, az első Körösfői-Kriesch Aladár monográfia
szerzője - , legszebb tanulmányfej rajzsorozatának ideje ez. Valamennyi tanulmányfeje
kitűnő jellemábrázolás, komoly és mély megfigyelésre valló lelki megjelenítés bravúros
rajztudással előadva”.7 Ugyancsak Dénes Jenő könyvéből tudjuk, hogy Kolozsváron tör­
ténelmi öltözékeket készített képe alakjaihoz, a városban pedig modelleket keres. Vörös
krétában - rőtliben - rajzolta meg föllelt alakjait. E. Kovács Gyuláról, a kiváló jellemszí­
nészről készít rajzokat, Koncz egyetemi szolga alakjában fedez fel nagyszerű történelmi
profilt, a városi szegényházban talál egy „jó arcú” öreget.
Történelmi vázlatát bemutatták a Képzőművészeti Tanácsnál, ahol a testület több tagja,
köztük Benczúr Gyula, a kor művészeti életének nagy tekintélye, elismeréssel fogadta.
Ezután a művész a kép megfestésére leutazik Diódra. A tágas diódi csűrben feszíti fel
vakrámára a 12 négyzetméteres vásznat és fog hozzá a próbára tevő nagy munkához.
Minden dokumentációs munka ellenére a művésznek nem volt könnyű dolga a törté­
nelmi miliő megjelenítésében. Hiteles források keveset árultak el az 1568. január 6. és 13.
között tartott országgyűlésről.8 János Zsigmond jelenlétében, a fejedelem kedvenc tartóz­
kodási helyén, Tordán egybegyűlt erdélyi diétán a vezető, mondhatni a történelmi szerep a
Dávid Ferencé. Az unitáriusok épp akkoriban püspökké avatott vezetőjéről azonban

7 Dénes J. 1939.43^14.
A kép eredeti címe: Az 1567-i [!] tordai országgyűlés - vagy a művész tévedése lehet, vagy arra
utalhat, hogy az adatszolgáltatók nehezen igazodtak el a mozgalmas történelmi kor eseményei kö­
zött. Tordán valóban 1567-ben is tartottak országgyűlést, de az a német támadás veszedelmével
foglalkozott. Míg a vallásbéke kérdését az 1557-i és 1568-i diéta tűzte napirendre. A dokumentáció­
ban hiteles forrás lehetett volna Jakab Eleknek éppen Dávid Ferencről írt könyve (Dávid Ferenc
emléke Bp., 1879.), melyben a szerző így méltatja az 1568. évi korszakos eseményt: „A történet­
írónak joga van e tárgyról büszke önérzettel szólni, kötelessége az ősök szabadelvűségéről tiszte­
lettel emlékezni meg.” (103. 1.)
 Történelmi tabló a szellem szabadságáról 281

semmiféle történelmi ábrázolás nem maradt fenn. A festőnek tehát magának kellett meg­
elevenítenie a legendás egyházalapító alakját.910Nem is a fejedelem, hanem a lelkiismeret és
a hit szabadsága mellett szót emelő Dávid Ferenc áll a mű exponált helyén.
A sokalakos történelmi festmény szereplőinek azonosítása több leírásban is megmaradt.
Teljesen hitelesnek azonban csakis a művész bemutatása tekinthető. Körösfői-Kriesch Ala­
dár másfél évtizeddel a mű elkészülte után - felkérésre - maga foglalja írásba a képen lát­
ható történelmi jelenetet. Leirásából idézem: Az unitárius vallásnak „első papját és egyben
mártírját is - Dávid Ferencet - látjuk a kép közepén. Balra tőle emelkedettebb trónszéken a
fejedelem, mellette két unokaöccse: Báthory István (a fejedelemtől balra) és Báthory
Kristóf (jobbra). Mögötte áll az olasz Blandrata György, a fejedelemnek meghitt tanács­
adója. Sokat hányatott ember, ki legutóbb Lengyelországból került az erdélyi udvarhoz és
az unitáriusokéhoz hasonló tanokat hozott magával a külföldről. Báthory István és Csáky
kancellár mögött állanak a szász rendek. Dávid Ferenc mögött balra (tőle jobbra) Csáky
Mihály, a kancellár, aki nem vett nagyon részt a vallásos dolgokban, jobbról (Dávid
Ferenctől balra) Heltai Gáspár, amint a bibliát forgatja s egy másik papnak mintegy igazol­
ja Dávid Ferenc mondását. Előbbre a padsorok között egy katolikus barát, aki megdöbben
a hallottakon és Mélius Péter, debreceni prédikátor, aki szintén bizonyos kétkedéssel fo­
gadja a szónok szavait. Mögöttük a templom kórusa alatt a székely rendek, fönn a kórusban az
asszonyok, elől pedig a padok között egy néhány magyar rend, kiknek nevei nem fontosak.”1"

Körösfői Kriesch Aladárfestménye

A tordai országgyűlésről festett tabló magán viseli a századvégi történelmi festészetnek
sajátos jegyeit. Nem válik ki ezek közül stílusának újszerűségével, hanem csakis a művészi
teljesítmény minőségével. Kriesch Aladár Székely Bertalannak és Lotz Károlynak volt
tanítványa; az ő nyomdokaikon haladva és külföldi (müncheni és itáliai) tanulmányútjain

Az érdekes ikonográfiái kérdésről a festmény elkészülte után Boros György kolozsvári unitárius
főgimnáziumi tanár fejtette ki véleményét. „Dávid Ferenczet semminemű kép nem örökítette meg.
Róla minden hívének olyan a képe, a milyent magának rajzolt, és természetesen azok közül kevés
hasonlít a művészéhez.” (Aranyosvidék, 1897. VII. évf. 9. sz.)
10 Keresztény Magvető, 1911. XLVI. köt. 192. o.
282 Murádin Jenő

tanítványa; az ő nyomdokaikon haladva és külföldi (müncheni és itáliai) tanulmányútjain

ismerkedett a művészi ábrázolás lehetőségeivel. Megismeri a bitumen alapú, mély
feketékkel és barnákkal dolgozó képalkotó művészet eredményeit és korlátáit is. S bár
közismert, hogy a századelőtől kezdve épp Rriesch Aladár lesz az, aki a szecesszió úttö-
rőjeként kerül be művészetünk történetébe, fejlődésének e korai szakaszában még csak
nem is sejteti a szecesszió későbbi előfutárának - a marosvásárhelyi Kultúrpalota egyik dí­
szítőjének - annyira jellegzetessé lett festői modorát. Ez a kép inkább a századvég klasszi­
kus hagyományait követi, a Benczúr Gyula képeihez hasonlóan a barokk fény-árnyék
hatásra alapozva jeleníti meg témáját. A festményen a fehér hajú Dávid Ferenc alakját
világítja meg a templomablakból beáramló fény. A püspök és prédikátor jobb kezét szívére
téve, a balt a világosság felé emelve nyilatkoztatja ki a hit szabadságának nemes eszméjét.
Fekete omátusba öltözött alakja könnyednek, szinte légiesnek látszik. János Zsigmond, a
fejedelem személye, a baldachinos trónus alatt szinte háttérbe szorul. Csak az őt körülvevő
Báthoryak és Csáky kancellár világos öltözéke irányítja rá a figyelmet, a néző tekintetét. A
szemben levő oldalon a kinyilatkoztatás merészségétől megrettenő kálvinisták és katoliku­
sok csoportja válik ki a követek együtteséből.
A puha, meleg színekkel, mély feketével és nemes szürkékkel megfestett egységes tó­
nusú kép, sajnos, már sokat vesztett fényéből.
*

Kriesch Aladár festménye kiváló helyezést kapott a 1896-os budapesti kiállításon. Al­
kotója már jóval korábban, lényegében 1895 őszén elkészült a mű megfestésével, de sokáig -
hónapokig - javítgatott rajta. Az említett esztendő októberében szállíttatja fel a festményt
Diódról Budapestre, és ottani műtermében csiszolgat a részleteken. Még 1896 áprilisában is
haladékot kér a tordai megrendelőktől, hogy a kép művészi befejezettséggel kerülhessen a
közönség elé.11 A kolozsvári Állami Levéltárban föllelt adatok arról tanúskodnak, hogy a
város időközben rendszeresen folyósítja a megrendelői ár részleteit, s külön 130 forintot fi­
zetnek „Rossi Ferencz gyárosnak” a festmény díszes kerete elkészítésére.12
A képet 1896 tavaszán az akkoriban épült új budapesti Műcsarnok első termében mu­
tatták be. Kriesch Aladár munkája elnyerte a hivatalos művészeti fórumok és a kritika egy­
öntetű elismerését. A Képzőművészeti Tanács Jegyzőkönyvi elismerést” szavazott meg
számára e kiváló munkáért. Szana Tamás, a korszak legismertebb kritikusa később is, mint
a kortárs festészet egyik kiemelkedő történelmi képét emlegeti e művet.
*

A festmény utóélete nem kevésbé érdekes és tanulságos.

Fogadtatásának sikere meghozza alkotójának a művészi és anyagi elismerést. Kriesch
Aladár megkapja a Műbarátok Körének 1500 forintos ösztöndíját. Lehetősége nyílik rá,
hogy alkotását müncheni kiállításon is bemutassa. A Képzőművészeti Társulat a fest­
ményről készült heliogravűr másolatot műlapként árusította. 1911-ben a Könyves Kálmán
Kiadóvállalat reprodukcióban forgalmazta, s azután is többször készítettek a festményről
képeslap sokszorosításokat.13 A festmény reprodukálási joga egyébként a mű alkotóját és

11 Kérését az 1896 áprilisában tartott vármegyei közgyűlés hagyja jóvá.

12 Torda város levéltára, 1986. április 25-i tanácsülés jegyzőkönyve. - Kolozsvári Állami Levéltár
13 A festmény nyomatai nagy példányszámban egyházi rendelésre készültek. Képeslapokon is több­
ször megjelentették (1968-ban színesben is). Egyházi kiadványok mellett több lap is közli a fest­
mény reprodukcióját: Vasárnapi Újság, 1923. 1. sz.; Magyar Nép, 1939. 49. sz.; Keleti Újság, 1940.
109. sz. (Csíky Andor kitűnő felvételén); Igazság, 1980. 40. sz.
 Történelmi tabló a szellem szabadságáról 283

nem a tulajdonosát illette meg. Ezt az anyagi előnyöket biztosító jogát a művésznek Torda
város képviselő-testülete az 1912. október 11-i közgyűlésen tudomásul vette.
Tordára csak az 1898-as esztendő elején érkezett meg a kép, hogy a megrendelő birto­
kában előre kijelölt helyét a városháza dísztermében elfoglalja.
Kevés történeti példa akadhat rá, hogy egy városvezető testület ennyire sajátjának, jel­
képerejében is magáénak tekintsen egy művészeti alkotást. Torda polgárai így éreztek, és
erről tettek ismételt tanúságot. Meggyőző példa minderre az a vita, amelyre városvezetési
fórumon az 1912-es esztendő elején került sor. Tordán ez időben avatták fel a Közműve­
lődési Házat, a város és egyben Torda-Aranyos megye kulturális életének hivatott fórumát.
Polgáraik pénzén és állami segítséggel restaurálták az egykori fejedelmi házat, s a Lux
Kálmán hozzáértő munkája nyomán megújult műemléképületben helyezték el a könyvtárat
és a történelmi gyűjteményeket. Lelkesedve az ügyön az egyik városi képviselő váratlan
ötlettel állt elő: helyezzék át ide a Dávid Ferenc festményt! De álljon itt a helyi sajtó hű
beszámolójában az 1912. február 29-én tartott városi képviselő-testületi gyűlés vitája, az
érvek és ellenérvek fölsorakoztatása. „Élénk vita indul meg e tárggyal kapcsolatban Eger-
házy Lajos azon indítványa felett, hogy a közgyűlési teremben levő Dávid Ferenc kép a
Kultúrházban helyeztessék el, miután véleménye szerint a becses történelmi kép a Kul-
túrházban megfelelőbben őriztetnék, s jelentőségénél fogva is annak ott van a helye. Ezt az
indítványt pártolta Fekete Ferenc is, ezzel szemben azonban polgármester [Zilahi Sebess
Andor] és Fogarasi József tanácsos rámutattak arra, hogy 1894-ben Körösfői-Kriesch Ala­
dár festőművésszel a képviselői testület kimondottan a közgyűlési terem részére festette
meg ezt a becses képet, és így ez onnan el nem vihető. De éppen jelentőségénél s az általa
kifejezett eszménél fogva is a város közgyűlési termében van a helye, ahol bármelyik
képviselő testületi tag gyűlések alkalmával meg-megújuló lelki gyönyörűséggel szemlélhe­
ti.” Nagy Balázs képviselő közbeszólása: „Nem lehet innen azt a képet elvinni! Itt van
annak legméltóbb helye, mert mindnyájunkat arra tanít, hogy: »Mondd ki bátran a vélemé­
nyedet!«” Miután dr. Fried Farkas is a polgármester és Fogarasi tanácsos véleményét tá­
mogatta, Egerházy Lajos a javaslatot visszavonta.14
Az idézett lap, az Aranyosvidék, valamivel később arról számol be, hogy a Közműve­
lődési Ház szervezői legalább egy másolat beszerzéséről kívántak gondoskodni. „Torda
város egyik történelmi nevezetességét megörökítő képnek - olvasható az 1912. március
30-i lapszámban - Körösfői-Kriesch Aladár eredeti olajfestményének sikerült reprodukció­
ját már be is szereztük.”
A városi díszterem északi (bal oldali) falán védő függöny mögött elhelyezett festmény
csak drámai történelmi változásokkor kelt kényszerű vándorútra. 1916-ban a háborús ese­
mények nyomán, mint sok erdélyi műkincset, ezt a képet is Budapestre szállították. Épsé­
gét óva, Majovszky Pál miniszteri tanácsos rendelkezett elviteléről. Innen azután már a
Tanácsköztársaság leverésében résztvevő román csapatok vitték vissza. Torda vezető pol­
gárainak akkor újra meg kellett vásárolniuk ezt a „hadizsákmányt”, hogy birtokukban
tudva ismét elhelyezhessék a városháza termében.*13

14 Aranyosvidék, 1912. XXII. évf. 9. sz.

13 Művelődéstörténeti kuriózumként említhető, hogy a két világháború között, az akkor divatozó
élőkép-előadások ezt a festményt is színpadra vitték - alakjaiban megelevenítve. Az Aranyosvidék
1925. november 21-i írásában Boross Elek számolt be a tordai Vigadó termében tartott unitárius
estélyről, s azon az élőkép előadásról. „Felgördült a függöny, és láthatóvá vált az egész színpadot
betöltő grandiózus hatású élőkép: Körösfői-Kriesch Aladár festőművésznek a városháza nagyter­
mében levő remeke [...] korhű jelmezes harminc alakkal, középen Dávid Ferenccel, az előtérben
János Zsigmond erdélyi fejedelemmel.”
284 Murádin Jenő

Egy 1920-ban kelt tordai riportban az író Gallay Domokos így ad számot a festményről:
„A művészetnek bizony nem hazája Torda. Egy hatalmas, igazán szép műalkotás van a
városban: Körösfői-Kriesch Aladár festménye a vallásszabadság törvénybe iktatásának je­
lenetéről. A kép a városháza közgyűlési termét díszítené - ha állandóan le nem volna fug-
gönyözve. De igen bölcsen lefüggönyözték, mert a pipafíist pusztulással fenyegette.
Nagy álmok... nagy álmosság.”16
A második világháborút követően, a városra oly sok szenvedést hozó hadiesemények
után még ott láthatták a képet eredeti helyén. Nem sokkal azután helyezték el a hajdani
fejedelmi házban, a mai városi történelmi múzeumban.
A megsérült, szuronnyal felszakított, s a szakszerűtlen tartástól erősen leromlott álla­
potú festmény azonban sürgős renoválásra, de legalábbis állagmegóvásra várt. Erre 1979
nyarán került sor. A kolozsvári Művészeti Múzeumban végezték el a képen a legfontosabb
restauráló munkát.17 így került vissza ismét megrendelői birtokába, a tordai városi múze­
umba.

16 Keleti Újság, 1920. III. évf. 157. sz.

17
A 3x4 méteres festményt egy nyolc tagból álló (hét bukaresti és egy kolozsvári) restaurátor cso­
port állította helyre. A munka vezetője Mariana Bóján, a Nemzeti Kulturális Javak Kolozs megyei
Hivatalának restaurátora volt. Az egész képet új vászonlapra ragasztották fel, hogy a szuronyvágás
okozta sérülést eltüntessék, s megerősítették a pergő, leválni készülő festékréteget.
Keszeg Anna

M it látott Kazinczy Tordán?

Az 1816-os Kazinczy-Gyöngyössi találkozásról

1981-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság ülésszakán „semmi jeles évforduló”

nélkül Kazinczy Ferenc személyiségének és müvének szentelt „ünnepi ülésszakot” tartot­
tak. Az Irodalomtörténet 1981/3-as számában olyan tematikus blokkban olvashatóak az
ülésszakon elhangzottak, amelynek írásai a Kazinczy és ... szerkezet köré szerveződnek. A
Kazinczyhoz való viszony szempontjából olyan figurákat tárgyalnak a tanulmányok, mint
Ráday Gedeon, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Döbrentei
Gábor, Kölcsey Ferenc, Toldy Ferenc, Bajza József, Széchenyi István.12Hasonló viszony­
szerkezetet tár fel Bíró Ferenc 1963-as Kazinczy és Péczeli című tanulmánya.' Dolgozatom
címével magam is ehhez a 18. század végi, 19. század eleji irodalmi életet Kazinczy köré
szerveződő struktúrában láttató hagyományhoz csatlakozom,3 bár az elemzésből látható
lesz, mennyire csalóka lehet a mellérendelő kötőszó használata. Az irodalomtörténet szíve­
sen tartja számon irodalmi személyiségek találkozásait. Sinka István patetikusan evokálta
azt a „nagy percet”, amikor „tüzes szemébe nézett Toldi Miklós János Vitéznek”, Orlai
Petrich Soma Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly két generáció békekötését jelentő
kézfogását festette meg. Az irodalomnak nevezett virtuális konstrukció művelésén dolgo­
zók szemében ezeknek a találkozásoknak a résztvevők érdekszféráját meghaladó a jelentő­
ségük: irányzatok, értelmiségi pozíciók, esztétikai elvek vagy éppen „szellemóriások” útjá­
nak kereszteződését látják bennük. Hasonló helyzet értelmezésére, leírására vállalkozom
akkor, amikor Kazinczy Ferenc 1816-ban Gyöngyössi Jánosnál Újtordán tett látogatását re­
konstruálom. Az olvasó arányérzéke tiltakozik talán az ellen, hogy ezt a léptékében kisebb
eseményt az idézett példákhoz mérje. Az elemzés célja nem is az, hogy a fentiekhez hason­
ló reprezentációt társítson ehhez az irodalmi kánon szempontjából jóval szerényebb ese­
ményhez. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy az esemény két főszereplőjének levelezése,
illetve az esemény körül szignált Gyöngyössi-szövegek milyen típusú kontextualizációt en­
gednek meg, s csak ezután kérdezek rá ennek a helyi eseménynek a „nagy találkozás”
ideológiai keretéhez való viszonyára.
Gyöngyössi János (1741-1818) többgenerációs papdinasztia sarja. Krasznán születik
apja ottani lelkészkedése idején. A kolozsvári református kollégiumban végzett tanulmá­
nyok után 1767 és 1771 között a leydeni egyetem diákja. Hazatérte után 1772-től lesz az
újtordai református parókia segéd-, majd 1774-től állandó lelkésze. 1775-ben veszi el fe-

Irodalomtörténet 1981/3, 737-807. Mezei Márta: Ráday és Kazinczy, 739-746; Wéber Antal: Ka­
zinczy és Csokonai, 747-753; Margócsy István: Kazinczy és Kisfaludy Sándor, 753-760; Bécsy
Ágnes: Kazinczy és Berzsenyi, 761-767; Csetri Lajos: Kazinczy és Döbrentei, 767-775; Kulin Fe­
renc: Kazinczy és Kölcsey, 775-781; Tamás Anna: Kazinczy és Toldy Ferenc, 781-787; Kerényi
Ferenc: Kazinczy Ferenc és Bajza József, 787-792; Szigethy Gábor: Kazinczy és Széchenyi (Szé­
chenyi és Kazinczy), 793-803.
2 Itk. 2. 140-149.
3 Csetri Lajos így kezdi a fentebbiekben idézett, a Kazinczy-Döbrentei viszonyt tárgyaló tanulmányát:
„Nincs még egy korszaka a magyar irodalomtörténetnek, melyről oly sokat lehetne elmondani,
egyetlen központi alak személyi kapcsolatainak felsorolásával, mint a magyar felvilágosodás korának
az a korszaka, melyet már Kazinczy-komak is hívtak. S nincs még egy olyan írói pálya, melynek je­
lentőségét ennyire kortársi kapcsolatai határoznák meg az utókor számára, mint az övé.”
286 Keszeg Anna

leségül Ajtay Cserepes Máriát, akiről önéletírásában ezt írja: „Teldegéltek azután-is az esz­
tendők feleségemmel töltött boldog keresztény élettel. Kinek szép elméjében és kegyes­
ségében mindennap gyönyörűségemet találtam.”4 Öt gyerekük születik, s bár Kazinczy Fe­
renc szerint lánya, Gyöngyössi kései verseskötetének tanúsága szerint5 pedig fia költői hajla­
mot mutat, verseikről nincsen tudomásom. Gyöngyössi Tordán hal meg 1818-ban. Verseit
1790-ben Szacsvay Sándor publikálja Bécsben, majd 1802-1803-ban a Kilián fivérek Pesten.
Ezeket a verseket főként „alkalmatosságokra” szánta, s a meglevő forrásokból 100 fő körüli
megrendelői bázist, illetve 250 fő körüli kapcsolathálót tulajdoníthatunk Gyöngyössinek. A
tordai versszerző megítélése ellentmondásos. Leoninusai (rímes hexameterei és disztichon­
jai) miatt Kazinczy Ferenc és Ráday Gedeon fordulnak ellene; irodalmi átértékelésére csak a
20. század második felében kerül sor Mezei Márta felvilágosodás kori líramonográfiájában,67
Bíró Ferenc korszakmonográfiájában,' illetve Kovács Sándor Iván a „mesterkedő költésze­
tet” áttekintő antológiájában.8 Ugyanakkor azonban a papi szerepkörét figyelembe vevő szer­
zők elismeréssel beszélnek arról a szeretettől, mellyel hívei fordultak felé; „Nem minden
századnak, s nem minden Országnak vagyon az a’ szerentséje: hogy Epicharmossa légyen;
Kitsin Erdélyünknek e mostani századunkban Epicharmussa N. T. Gyöngyössi János Ur
volt! [...] Papi sz. hivatalát oly buzgosággal és munkai serénységgel vitte egész életében,
hogy abban országunkba ötét senki meg nem haladná - a predicallasokban s könyörgések­
ben, az alkalmatosságokra, s’ kömyül állásokra, és ezekhez képest a Textusok választására, a
bámulatig figyelmezett - széles tudományának tárházaiból ót és ujjat mindenkor tudott elő
hozni - és leleményes eszével azokat úgy rakta egybe: hogy a leg szárazabb matériának
kifejtésében is örömmel halgattattnék - nevezetesen Tanításinak Elől járó beszédében
mindenkor olyan váratlan elmés gondolattal tudott élni, melyei már előre halgatoinak
figyelmeket a halgatásra el ragadta. - a Templombéli tanításon kívül a fedhetetlen életben
való példa-adás mellett egy Papnak aki méltoságos hivatala felséges tzélyának a’ lehetőségig
meg kíván felelni, sokra kell ki terjeszteni munkásságát; mindazok közül egy egy tárgy is el
nem kerülhette a Gyöngyösi János figyelmit: Mint vallasoss tanító és erkölcsi nevelő,
mindent elkövetett; hogy az igazság’ esméretében vilagositassék s’ nemesittessék.”9
A széphalmi mester erdélyi kőrútján ejti útba az újtordai református parókiát és annak
lelkészét, akiről két évvel későbben a Tudományos Gyűjteményben ezt a nekrológot közli:
„Tordai református prédikátor Gyöngyösi János úr, leoninista verselőink vezére, meghalt
ez idén 1818. március 15-én ugyanott. Született Krasznán, hol atyja prédikátor volt, 1741.
novemb. 4-én. Verseinek már kijött két kötetei mellé egy harmadik fog adatni, melyben

4
Gyöngyössi János önéletírása. Kézirat a Kolozsvári Református Teológia Könyvtárában, jelzet
nélkül, 110.
5 Kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattára, Ms 824. A 80. oldalon két Ovidius-sor az ifj. és az id.
Gyöngyössi János általi fordítása szerepel.
6 Mezei M. 1974. 132-143.
7 Bíró F. 1994. 297-298.
8 Kovács S. 1999. 167-198,422^463.
9 Ezt a szemléletmódot érvényesíti Albert Jánosnak Gyöngyössi mára valószínűleg elveszett kéz­
iratos feljegyzésgyűjteményéről írott cikke: Albert János: Gyöngyösi Jánosról, a költőről. Keresz­
tény Magvető 1884/19, 19-26. Az idézet pedig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattárában ta­
lálható egy olyan 1841-ben keletkezett kéziratos Gyöngyössi-életrajzban, mely a lelkészként meg­
becsült Gyöngyössit éppen prédikátori érdemei miatt avatja jelentős költővé. Jelzete: Ms 2580, Ív,
6r-v. Epikarmosz Szókratész és Platón tanáraként az erkölcsi nagyság és nevelői szerepkör szim­
bóluma. A biográfia teljes szövegét mellékletként közlöm.
 Mit látott Kazinczy Tordán? 287

már rímtelen metrikus versei is lesznek.”10 A nekrológ látszólag semleges fogalmakkal

dolgozik, a korszak irodalmi vitái azonban negatív értéktöltetet rendelnek a „leoninista
verselőink vezére” fordulathoz, illetve a „már rímtelen metrikus versei is lesznek” jóslat a
végre jó útra tért verselő kategóriájában helyezi el Gyöngyössit. A nekrológ tehát menteget
és diszkvalifikál. Természetesen Kazinczy gesztusát az irodalmi mezőn belül elfoglalt
esztétikai, poétikai funkciók is motiválják, a Kazinczy-Gyöngyössi viszony hosszú tar­
tamú története viszont rálátni enged egy másfajta értelmezési horizontra is.

Kontextualizációk 1. Az alakulóban levő Gyöngyössi-kép

Kazinczy levelezésében Gyöngyössi neve rendszeresen, nagyon eltérő kontextusokban és
eltérő értékítélettel fordul elő. Gyöngyössi Kazinczy általi megítélésének változása ma­
gyarázható Kazinczy esztétikai nézeteinek alakulásával, radikalizálódásával, de Gyöngyössi
Kazinczy felkéréseire érkező reakcióival is.11 Itt inkább a viszony alakulására vonatkozó
források egymás mellé helyezése a cél, mint valamelyik értelmezés melletti érvelés.
A levelezés legelőször 1786-ban említi Gyöngyössit, amikor Ráday megírja Kazinczynak
Baráti Szabó Dáviddal közös ellenérzését „az Vers közepén és végén öszve hangzó He­
xameterekkel és Pentameterekkel”12 szemben, és ekkor említi Gyöngyössi elleni támadó
írását, melyet az újtordai papnak is megküldeni szándékszik. A negatív megítélés alapja egy
esztétikai-poétikai nézet, mely a „versújítás” és az ehhez kapcsolódó ideológiai viták egyik
kitüntetett eleme lesz. „A nemzeti hagyománnyá vált rímes énekvershez, valamint a barok­
kos verskezeléshez való ragaszkodás - a versújító törekvésekkel szemben - konzervatív ha­
gyományőrzésnek számított. Még élesebben tértek el a vélemények a megrímelt klasszikus-
időmértékes formák (leoninusok) ügyében. Ezt a verstípust nálunk a középkori latin kultú­
rában gyökerező iskolás klasszicizmus őrizte. A kortársak egy része - főleg rímelése miatt -
elavultnak, kevert jellege miatt pedig ízlésrombolónak bélyegezte.”13
Az itt érintett kérdéskör szempontjából viszont jóval érdekesebb Horváth Ádám és Ka­
zinczy 1789-től folytatott levelezése arról, kiket kémek fel az Orpheusban való közre­
működésre. Gyöngyössi nevét Horváth említi először 1789. január 16-án kelt levelében,
melyben éppen esztétikai nézetei miatt menti az újtordai lelkészt: „Senki se vesse tehát
szemére Gyöngyössi János Uramnak, ha a’ maga Leoninus verseiben a’ Magyarban néha
néha az úgy nevezett caesurát meg-rövidíti, mert vagyon rá autoritásunk.”14 Illetve, egy
hónappal későbben az Orpheus szerzői közé ajánlja: „keresd fel (...) Erdélyben Uj Tor-
dánn Gyöngyösi Jánost (ezt én meg szóllitom és Társúl hívom) ő nem lesz utolsó Társa­
ságunkban.”15 1789 októberéig Gyöngyössi neve többször tűnik fel a kettejük levélváltásá­
ban, míg Horváth meg nem küldi Kazinczynak a lelkész elutasító levelét. Horváth elisme­
rően beszél Gyöngyössiről: „Gyöngyösinek az V. Magyar Músában p. 67. láthatod egy
versét; ott ugyan a’ materia sem kívánhatta hogy nagyonn meg-vesse magát, de tsak ugyan
méltó meg olvasni; egyéb aránt pedig igen jó szív tetszik ki; de még sem írok addig neki,
míg válaszodat nem veszem. - iij mentül elébb”.16 Sőt, lírikusként a Földi-Horváth páros

l0KazinczyF. 1818.04.140, Magyar Pantheon, 1884.368.

11 A Kazinczy Levelezés elemzése egyébként több hasonló típusú átértékelésről tanúskodik.
12
KazLev. I. 119. B. Id. Ráday Gedeon Kazinczynak, 1786. november 23.
13 Kecskés A. 1991. 149.
14 KazLev. I. 253. Horváth Ádám Kazinczynak, 1789. január 16.
‘5 KazLev. I. 281. Horváth Ádám Kazinczynak, 1789. február 19.
16 KazLev. I. 291-292. Horváth Ádám Kazinczynak, 1789. február 26., A szóban forgó vers: M a ­
g y a r M á s a . Költ Bétsben 18. Februáriusban 1789. Torotzkói Látóna avagy születési versek Tiszt.
Tudós Fartzádi Nagy Gábor Uramhoz, a’ Torotzkó-Szent-Györgyi Ref. Ekklésiának Lelki Pásztor-
288 Keszeg Anna

mellett harmadikként említi: „mi pedig Földivel és Gyöngyösivel17’s ha még mások

lesznek közöttünk a’ Poesis tengere’ búvárjai, el győzzük versekkel az Orfeust; több hasz­
nos Társakat egyenessen a’ versekre ne kénszerittesünk, hanem dolgozzanak ollyant, a’
mivel legtöbb hasznot lelhetnek.” '8 Az októberben idézett Gyöngyössi-válaszlevél előtt
Horváth azt is említi, hogy Gyöngyössi a lap körüli jogviszonyokról érdeklődik, s arra is
rákérdez, szerződéses állást jelent-e a közreműködés. (Ez az utalás Gyöngyössi irodalmi
mezőhöz és értelmiségi szerepkörökhöz való viszonyának tisztázásában lehet jelentős.)
Visszautasító levele egyértelmű, papi teendői, betegsége akadályozzák abban, hogy a
szerzőkhöz társuljon: „Én tellyes szívemből szeretném magamat társul adni azon munkára;
de akármennyit gondolkozzam, mimódon tehessem annak szerét, bizony még most módját
nem találom, mentül inkább erősített ’s gyógyított az Isten; annál több kötelességek
vágynak előttem, hivatalom szerént el-múlhatatlanok. A ’mi kevés üres óráim volnának;
apróság vers’írás el-foglalja; mivel rész szerént sokan szoktanak a’ félékért meg kérni; rész
szerént magam is olly alkalmatosságokat látok, vagy Patronusimra (Szegény Gyöngyös-
sy!) vagy Barátimra nézve, mellyeket fontos okokért el nem múlathatok,”19 De panaszol az
erdélyi értelmiségi nehéz sorsára is: „Külömbözik ez a’ Haza Magyar Országtól, (Ha
tudnád szegény Gyöngyösi) de a ’ nagy drágaság miatt minden ember is igen öszve vonta
magát, mint a’ tsiga. A ’ Deákság alig él, mivel az Urak az Alumniumokat sokan el-vonták.
A ’ papok tsak tengenek; mert a’ népek fizetéseket adni többnyire nem is tehetősök.
Ezekért nem kell a’ Tudós főknek bányájokból ki áradott drága arany, ez el-nyomorodott,
vagy rész szerént meg-fösvényedett népnek.”20 Horváth stílusa, őszintesége miatt dicséri
Gyöngyössit. S még ha ez az esemény nem dönti el egyértelműen Gyöngyössi sorsát, az
előző ingadozóan negatív megítélést felerősíti és ezt követően már kirekesztettként, a
Kazinczy ízlésítéletein kívül esőként írnak róla.21 Földi János 1791-es ítélete egyértelmű:
„Gyöngyösi a’ Monasticus, Aesthetica nélkül való verseknek béhozója s gyarapítója stb.”2223
Ez a negatív kép mindössze annyiban módosul, hogy Kazinczy több ízben is elismeri
Gyöngyössi tehetségét egy olyan versforma művelésében, mely figyelmet nem érdemel,
1790-ben Édes Gergelynek"0 írja: „Gyöngyösi Úr ezeknek [a leoninusoknak] írásokban

jához, és a’ Nagy-Enyedi Kerületbéli Ref. Eklésiák’ Hites Nótáriussához, midőn Élete’ kedves
Párjának, Tiszteletes Nemes TSERNATONI VAJDA KLARA Aszszonytol Elsőszűlött Magzatja
ANNA nevű Leánya született volna 1788-dik Esztendőben Novembernek 30-dik Napján. Uj-Tordá-
ból. Gy. J. 67-82.
Nem véletlen talán, hogy Kazinczy fogsága után mind Földi, mind pedig Horváth megítélése in­
gadozni fog.
™KazLev. I. 339. Horváth Ádám Kazinczynak, 1789. április 24.
KazLev. I. 484-485. Horváth Ádám Kazinczynak, 1789. október 29. A megjegyzések Horváthtól
valók.
20 Uo. 485.
21 Az Orpheus kritikai kiadásához írott tanulmányában Debreczeni Attila úgy látja, hogy Kazinczy
véleménye Gyöngyössiről már ekkor is ugyanaz volt, mint a későbbiekben: „Az új folyóirat tervét is
Földivel, Horváth Ádámmal és Rádayval vitatja meg. Földi, s különösen Horváth nagy lelkesedéssel
ajánlja magát társul. Mint Horváth írja, Kazinczy majd »felséges könyveket fordít«, ő, Földi, Gyön­
gyösi pedig győzi versekkel (KazLev. I. 340., 360.). Igaz, utóbb Horváth közli Kazinczyval Gyön­
gyössi János levelét, amelyben az hivatali teendőire hivatkozva elhárítja a Társaságban való részvé­
telt (KazLev. I. 485.) Ez - ismervén véleményét Gyöngyössi János verseiről - valószínűleg kevéssé
rázta meg Kazinczyt.” Debreczeni A. 2001. 389.
22 KazLev. II. 212. Földi János Kazinczynak, 1791. június 11.
23 Édes Gergely és Gyöngyössi levelezésben álltak egymással. Abaft 1881-ben közölte Gyöngyössinek
egy Édes Gergelyhez írott levelét, mely korábbi levélváltásra utal. A többi levélnek azonban nyoma
veszett. Abaft Lajos: Gyöngyössi Jánosról, Figyelő 1881 /XI. 138-144. A levél újraközölve: Máté I.
 Mit látott Kazinczy Tordán? 289

felette szerentses; de minek előtte néki csak egy poemátskáját is elolvassam, készebb vagyok
akármelly barbarus gondolkodású theologus munkáját végig olvasni. Szenvedhetetlen
előttem az’ a gyermeki pattogtatás, az a’ gyermeki pipere a’ Görög és Római mértékre vett
versificatióban.”24 1803-ban, Gyöngyössi két kötetben kiadott verseinek megjelenésekor ha­
sonlóan fogalmaz egy Kozma Gergelynek írt levélben: „Kilián megkínált a’ Leoninus Gyön­
gyösi verseinek egy explárjával. - Azok az én ízlésemnek irtóztatok, mert leonínusok.
A’kinek azok teszhetnek, annak veszett az íze. Ezt én bátran mondom mindennek, csak
Gyöngyösinek nem, mert más nem vehetné megbántás gyanánt, Gyöngyösi pedig nem ve­
hetné nem annak. - Vissza menőben megveszem. Tagadhatatlan dolog, hogy Gyöngyösi Úr
figyelmet érdemel, hogy illy nyűgös béklyóban olly könnyűséggel dolgozhatott. De hexame­
tereket cadentziákkal írni úgy ellenkezik a’ jó ízléssel, mint ha valaki a’ Párisi Apollónak ’s
Párisi Venusnak, melly valaha Vaticanus Apollo és Medicis Venus volt, piros ajkat, fekete
szemöldököt etc. etc. festene.”25 Nyilván, szövegről szövegre sok minden változik: a címzett
(a feladó), illetve annak megítélése (Cserey Farkas,26 Kozma Gergely előtt Kazinczy
szarkasztikus hangnemet is megenged magának), és változik az a kontextus is, melyben az
irodalom, az esztétikai ízlés és érték ügyéről döntenek. 1805-re Gyöngyössi az ortológus tá­
bor poétája, a debreceni kánon kiemelkedő alakja lesz. 1807-ben a magyar verselés nemeiről
szóló levelében Kazinczy Rumynak ezt írja: „Negyedik neme az a’ korcs monstrum (Zwitter),
mellyel az ostobaság század­
jának példája után a’ Tordai
Lantos (des Leyermann zu
Torda) hoza szokásba és ked­
vességbe az ízevesztett fü­
leknél.”27 Sőt, a magyar ver­
selés negyedik nemét -
Gyöngyössí miatt - Kazinczy
torda inak nevezi. Ez az
alkalmi megnevezés későb­
ben nem tér vissza. Gyön­
gyössi ettől kezdve már csak
„tordai pap”, „tordai vén
lantos”, s nem csupán ver-
Gyöngyössi János Diariuma
selési technikája, de versei­
nek bő jegyzetelése miatt is megszólják. Gyöngyössi a Kazinczy levelezésben közel
harmincszor szerepel, Kazinczy sohasem számol le vele véglegesen, de a marginális figura
szerepénél sem szán neki többet.

2004. Az 1790. május 7-én kelt levélben Gyöngyössi feltehetőleg Édes Gergely azon ajánlatára vála­
szol, hogy kiadja ő Szacsvay helyett Gyöngyössi verseit a Szacsvay által biztosítottnál különb kiadás­
ban. A levél éppen amiatt jelentős, hogy benne a tordai lelkész az emberi kapcsolatokban a mértékletes
bölcsesség követésének szükségességére figyelmeztet: „levele abban a legjelesb tűzben irattaton,
melyben lehet valaki, mikor az indulatok felhevülése éget inkább, mintsem világosít. (...) Leveleit az
úrnak jó szívvel olvasom; csak hogy azok csendes tűzzel írottak legyenek; mivel én azt az ingyen ke­
gyelmet vettem, melyet a poezisnál is feljebb becsülök, hogy legkisebb felebarátomnak is megsértő-
déséreigen érzékeny vagyok.” Abaft, 1881, 140, 141-142.
~4 KazLev. II. 222. Kazinczy Édes Gergelynek, 1791. augusztus 17.
~5 KazLev. III. 62. Kazinczy Kozma Gergelynek, 1803. május 23.
"6 KazLev. III. 304. Kazinczy Cserey Farkasnak, 1805. március 31., 301-305.
' 7 KazLev. IV. 545-551. Kazinczy Rumy Károly Györgynek, 1807. április 8.
290 Keszeg Anna

1816-os erdélyi kőrútján mégis meglátogatja. A látogatásról négy eltérő beszámoló

készült: az egyiket Gyöngyössi írja Kazinczyhoz a látogatás után kelt levelében, a másik
szerzője az Erdélyi levelek Kazinczyja, az utolsó kettő pedig Kazinczy két magánlevelében
található meg. 1816. június vége vagy július eleje lehet, amikor Döbrentei Gábor, Gyulay
Lajos és lánya kíséretében28 Kazinczy ellátogat az újtordai református papiakra. A láto­
gatás leírását a tordai programtervezet és a város panorámájának leírása előzi meg: „Torda
a maga sok templomaival s messzire sokat ígérő házaival kiesen fekszik egy szőlődomb lá­
bánál. Ezt a rómaiak Salinaenak nevezték sóbányái miatt, melyek a lapos tető ormán
vannak. A helynek nagy piaca van, mind az itt kétfelé szakadó országút, mind a sóbánya s
az abrudbányai rengetegek miatt, melyek oly kietlenek, hogy oda szekérútat nem
találhatni.”29 Döbrentei az alsószentmihályi Gedő József („nyelvünk emelkedésének egyik
buzgó s értelmes barátja”)30 meglátogatását tervezi, s Kazinczy állítása szerint az ő unszo­
lására térnek be Gyöngyössihez: „Még fenn vala a nap, s Döbrentei Alsó-Szent-
Mihályfalvig akara elvinni Gedő József úrhoz, nyelvünk emelkedésének egyik buzgó s ér­
telmes barátjához, de nem állhata ellent kérésemnek, hogy prédikátor Gyöngyösi János
úrhoz, leoninistáink antisteszekhez, ha csak kevés pillantatig is térnénk be, mert bár útam
ismét erre leszen, tarthatók tőle, hogy akkor már az éltes embert nem lelem.”31 A hazaúton
a szellemi vezér ismét megáll Tordán, ekkor viszont Gyöngyössit nem találja otthon:
„Mostan tehát predik. Gyöngyösi úrhoz szólottám be, s ezt sem találtam. Communió napja
volt, s a roskadt öreg betegeihez vivé ki a lelki vigasztalót.”32
Gyöngyössin kívül Döbrentei unitárius rektor prof. abrudbányai Szabó Sámuelt mutatja
be Kazinczynak, a visszaúton már egyedül levő Kazinczy pedig az unitáriusok lelkészét,
Barabás Sámuelt keresi fel. Szabó Sámuel, a tordai unitárius kollégium matuzsálemi kort
megélt rektorát33 Kazinczy végül nem ismeri meg, de a kollégium látványából már nega­
tívan ítéli meg a tordai oktatási viszonyokat: „Ha a kollégium kisded és képzelhetetlenül
rossz épületéről szabad volna következtetni, úgy ezen tudományos intézet felől jót mon­
dani nemigen lehetne; a XIV. század szurdékit látám magam előtt a múzsáknak e nyomom
barakjaikban. A templom új munka, de íz nélkül épült.’“4 Ami Barabás Sámuel megítélését
illeti, az unitárius lelkészt Kazinczy látogatásakor egy „gyűjtögetés végett Kolozsvárról
kiküldött deák”35 helyettesíti, s a jeles vendéget annyira untatja a helyettes pap beszéde,

28 „Döbrentei négy ökröt fogata szekerembe s felvonata a Feleki-tetőn, mely Kolozsvárnak külvá­
rosa mellett emelkedik. Mi négyen: ő és Gyulay s én és a lyányom, hat szép szürkén hagyánk oda a
várost.” Kazinczy F. 1979. I. 607-705. A Tordára vonatkozó részletek: 626-629; 688-691. (Az
Erdélyi levelek kritikai kiadásának hiányában erre a szövegváltozatra hivatkozom.), 626. Az Erdélyi
levelek keletkezéstörténetéhez Id. V. Szendrei J. 1958. 70-78.
29 Kazinczy F. 1979. 627.
30 Uo. Gedő József (1778-1855) 1834-től a kolozsvári országgyűlések királyi hivatalosa. Kozma
Gergellyel egy Aurora című folyóirat kiadását tervezi, levelezik Bölöni Farkas Sándorral. Négyezer
kötetes könyvtárát a kolozsvári unitárius kollégiumra hagyta. Sírjánál Kriza János mondott halotti
búcsúztatót. Vö. Szinnyei J. 1894. 1079. Gedőről legutóbb ld. Labádi G. 2002. Gedő neve
egyébként ötször fordul elő a Kazinczy levelezésben.
3‘ Kazinczy F. 1979. 627.
32 I. m. 690.
33 Született 1756-ban Abrudbányán, meghalt 1856-ban Gagyon. Tordai tevékenykedéséhez 1. Varga D.
1907, 134-135. Szabó 1815. július 4-én lesz a tordai unitárius kollégium igazgató-tanára és ezt a hivatalt
1830-ig viseli. Utódja a mindössze két évig igazgatóként tevékenykedő Aranyosrákosi Székely Sándor, a
későbbi unitárius püspök. Kazinczy 1816 után három levelet vált még az unitárius rektorral.
34 Kazinczy F. 1979. 629.
351. m. 688.
 Mit látott Kazinczy Tordán? 291

hogy a szertartás valóságos sűrűleírását adja, és azon sajnálkozik, hogy „predik. Gyöngyösi
urat nem kísérém inkább templomába”.36 A hívek között megcsodál egy ismeretlen lányt.
Kovács Sándor Iván epésen meg is jegyzi: „s azon a nagyon református szabású prédiká­
ción mintha Gyöngyössi poétria kisasszonyon jártatná meg férfiszemét, oly mohó-jóleső
beszámolójában egy kívánatos hölgyhívő leírása.”37 Torda a szép, különleges lányok
városaként kerül be az Erdélyi levelekbe.
Közelítsünk most kissé az újtordai református papilakra. A látogatás Erdélyi levelekbeh
beszámolója így hangzik: „Úgy tetszék déli álmából verte fel miattunk hitvese, mert
későcskén is jött elő, s egészen fel nem derűlhete. (Az embert látván magam előtt, alig hi-
hetém, hogy mindnyájunktól útált verseit, de melyeken a könnyű ömlést nagy igazságta­
lanság nélkül nem lehet nem irigylem, ez terjesztette legyen el.) Egy szépképű öreg, a
legtisztább bőrrel, lángoló orcákkal s egészen fehér hajjal. Bergmann jól eltalálá képét, de
a tudóst akará adni nem az embert, s így a kép oly fanyar, mint az ember nagy mértékben
szeretetre méltó.”3839Illetve konklúzióként Kazinczy ezt is hozzáteszi: „(Oly érzésekkel jö-
vék el a tiszteletet érdemlő embertől, mintha leoninusokat soha nem írt volna. Sokat szen-
vede dicsősége mellett, mert megleckézteté szegényt a szelíd Ráday is, mint gróf Teleki
József, és mi sokan, s ki tudja, nem ez az ostrom vezette-e szép magaelszánásra.)”j0
Kazinczyra leginkább Gyöngyössi költői ambíciójú lánya van hatással,40 aki „nem nevel­
tetett poetriának, és mégis az leve, de verseivel nem kérkedik, s bosszúságára atyjának
újabb poétáink dolgozásait, s még a Daykáét is és a Poétái Berek darabjait, könyv nélkül
tudja”.41 A magánlevelek kontextusa azonban egészen másként értékeli az eseményt. A
pittoreszk elemek elmaradnak, s Kazinczy megdöbbentő részleteket közöl az öreg lel­
késznél tett látogatásáról. Az anekdotikus leírás valószínűleg a nadrágviselet változására
utal.42 ,,A’ Leonínus Gyöngyösit láttam. Épen olyan, mint a rézbe metszett képe, csak hogy
most nem vala fején paróka, s Tiszteletes Uramnak én felette nagy tokit (hemiáját) is

361. m. 689.
37 Kovács S. 1999. 169.
381. m. 627-628.
39 I. m. 628.
40 Gyöngyössinek két lánya volt: Karolina 1779-ben született és Mihállyi Mihály dési lelkipásztorhoz
ment feleségül, Zsuzsámra 1781-ben született. Az 1803-as verseskötet említ egy olyan gyereket is, aki
Gyöngyössi unokájával azonos életkorú: Dé’sen. MDCCXCIX 28-dik Februariusban. Mikor Fele­
ségem maga Tsetsemőjét szoptatván, akkor ottan Ester Unokáját-is meg-szoptatná. Gyöngyössi János
Magyar Verseinek második darabja. Mellyel külömb-külömbféle alkalmatosságokra készítvén, mostan
egyben-szedett, és ki-adott. Pesten, Találtatik Kilián Testv. Könyv-árosoknál, 1803, 240. Az itt említett
csecsemő Kazincy látogatásakor lehet 17 éves, a két nagyobb lány túl idős ahhoz, hogy „poetria lány­
nak” tartassák. Valószínűleg a versben szereplő lányról van szó.
41 1. m. 628.
42 A magyar szabók a 19. század elején kezdik el a szíjra készült magyar nadrág mellett a gombolt,
slicces, nyugati nadrágot is varrni. Talán Gyöngyössi még az előbbit viselhette. „A nadrág a XVIII.
Század végén mindig szűkebb lesz, teljesen a testhez simul s midőn a dolmány és mente
megrövidül, gazdagon kezdik zsinórozni. A század végén veszedelmes ellenfele támad az elül ha-
sadékkal és oldalt gombokkal ellátott német plundrában vagy bugyogóban. (...) A nadrág mellett
általánossá lett a pantalon is, melyet hogy magyaros színt kölcsönözzenek neki, oldalt szarufazsi-
nórzattal díszítettek. Az előkelőbbek szerettek cashemir-szövetből készült pantalont hordani.” Nagy
R. 1912. 31-32. Egy Horváth Andrásnak írott levélben Kazinczy így fogalmaz: „Csak hogy a’ nemze­
tiség bajusz ne legyen, ’s szíjas nadrág; mert nekem sem ez sem az soha nem lesz.” KazLev. XV. 154.
Kazinczy Horváth Andrásnak, 1817. április 3.
 292 Keszeg Anna

szerencsés valék látni, mellyet a réz nem mutat.”43 Egy hónappal későbben tartalmában
hasonló levél jut el Kis Jánoshoz is: „A Leoninus Kocczantyúsit is láttam, de Döbr. meg nem
neveze. Visszamenőben ismét leszek nála. Az ember olly rettenetes mint az író. Rettenetes
hemiája szembe ötöl. Szolgai lélek.”44 Kazinczy tehát inkognitóban látogat, s Gyöngyössi
csak napok múlva értesül látogatója kilétéről. A személyes találkozásra későbben, egy Kazin-
czynak címzett magánlevélben reagál. „Szívem szerint sajnállottam, hogy ama’ szerentsés
alkalmatossággal, mellyben a’ Mélt. Úr Döbrentei Úrral együtt hozzám magokat meg-alázták
vala, még-is olly szerentsétlen lettem, hogy a’ tsupa szemléléssel maradék. Mikor azután
néhány napokkal mástól megértettem, kit tisztelni volt szerentsém; nem tudtam, magamat
pirongassam é, eggyügyüségemen, hogy kérdést nem tettem, kihez lenne szerentsém? a’ ki
tsak valami a’ Groff Urfihoz tartozó személyről gondolkoztam: Vagy pedig Titt. Döbrentei
Urra vessek, hogy nekem e’ szerentsémet ki nem jelenté. Azon igen rövid idő alatt alig-is
szóllhaték keveset Döbrentei Úrral, leg-ottan tsak fel-kelvén, el-siete, míg magamat eszembe
vehetném. így tsak ugyan én ezen a’ néma játékon által esém, melly fel-vonásban láta a’
Mélt. Úr egy vén papot a’ maga egygyügyüségéban, a’ ki már a’ nyugoti ponthoz közelget,
és nem tsuda, ha ügyelésében hanyatlott: de én-is szerentséltettem legalább annak bár
látásával, és már képzeletembe ragadott tekintetével, kinek érdemeivel tellyes a’ két Magyar
haza. És most elég ennyi-is énnékem.”45 Szemrehányás, de a lelkészi attitűdhöz illő alázat is
ott van Gyöngyössi levelében. Igaz, Kazinczy személyéről himeve miatt és nem munkáinak
ismeretében beszél elismerően. A 75 éves lelkész szereplője ugyan az eseménynek, de nincs
beleszólása abba. A vendéglátó négy hónappal későbbi reakcióját csak a Kazinczy levelezés
szövegdömpingje tartalmazza, magyarázkodásra nincsen alkalma. A Kazinczyval való kom­
munikációs helyzettől eltérő Gyöngyössi beszámolóról nem tudok, Izsépy Edit közzétett vi­
szont egy valamivel korábbi id. Szilágyi Ferenchez írott Gyöngyössi-levelet,46 melyből
Gyöngyössinek Kazinczyról alkotott véleményére lehet következtemi. Gyöngyössi Kazin-
czynak az Erdélyi Múzeumban megjelent, a fentebbiekben idézett Rumyhoz írott levél gon­
dolatmenetét feldolgozó A ’ magyar verselésnek négy nemeiről című írásához kapcsolódik.47
Kazinczy leoninussal szembeni támadásait Gyöngyössi itt is, akárcsak versesköteteinek
előszavaiban, ízléskérdésként értékeli. Kazinczyt magatartásából kiindulva ítéli meg, nem
veszi figyelembe érveinek tartalmi összetevőit. A problémát erkölcsi kérdésként veti fel, ép­
pen ezért nem érzékelheti az esztétikai komponensek konfliktusát: „De mind ezek [Kazinczy
szóalkotásai] a’ Tudós feíjfiunak [ti. Kazinczy] olly szépek és olly jó izlésüek, hogy a’kinek
azok nem tetszenek, már azok tudatlanok és izleni sem tudnak. Vajha azért meg-esmémé
elébb is maga tsinálmányainak ezt a’ bolondságát és meg-jobbitná és úgy fogna a’ más
ember otsárlásához. De annyira belé szeretett az a’ nagy ember magába, hogy a’mit ő talál és
tsinál, már az minden embertől szépnek és jó ízűnek ítéltessék, tsak azért mivel az ö ínyén jó
izles. Épen ollyannak tartom a’ jo Tudós Umak az illyenekb[en] való Ízlését, mint a’ki a’ jó
faolajos salátátul iszonyodik, de az nyüves büdös sajtot jó ízléssel és gusztussal eszi. Meg­
tudnék én arra a’ jó Széphalmi Tudósnak publice felelni, de már illyen vénségemben nintsen
kedvem vetélkedni ki-szállani.”48 Ezek után a Mondolatta49 hivatkozva írja azt, hogy vitába
szállnak mások helyette.

43 KazLev. XIV. 245. Kazinczy Gr. Dessewffy Józsefnek, 1816. július 16.
KazLev. XIV. 260. Kazinczy Kis Jánosnak, 1816. augusztus 12.
45 KazLev. XIV. 401^102., 1816. október 31.
46 Izsépy E. 1985. 27-30.
47 Kazinczy F. 1815. 122-128.
48 Izsépy E. 1985.28.
 Mit látott Kazinczy Tordán? 293

Kontextualizációk 2. Elsődleges kontextusok. 1816 az újtordai parókián

Az újtordai református parókia consistoriumi jegyzőkönyve4950 nehéz évként jegyzi az
1816-dikat. Januárban rektort cserél az egyházhoz tartozó iskola, ugyanakkor két új egy­
házfit iktatnak funkciójukba, az egyház tulajdonában levő kis malom árendása megtagadja
a fizetést gátépítés okán, októberben lemondani készül a kurátor. Az egyház adminiszt­
rátor-kurátorai az egyházi tulajdonok bérbe adására többször is licitációt szerveznek az év
folyamán. A templom bejárata fölötti cinterem árverése egész nyáron át húzódik. Az évi
terv tartalmazza a hívek ellenőrzését, a templomba nem járók felelősségre vonását is. Egy
Fazakas István nevű katolikus szabólegény református vallásra tér át. Tavasszal lezajlik a
szokásos évi püspöki vizitáció.51 Gyöngyössire továbbra sincs panasz. Hívei meglehetősen
elégedettek az 1772-ben segédpapként fiatalon odakerült lelkésszel, aki egész papi pályáját
az újtordaiakkal töltötte. Ekkorra már Gyöngyössi segédlelkésze az a Szengyörgyi Király
István, aki halála után a helyére kerül hívei akarata ellenére.5253 Ez az, ami az újtordai
parókiát és annak lelkészét lelkészi minőségében érinti. Ezen kívül az esperesi hivatal felé
is kötelezettségei vannak az újtordai papnak. Júniusban Gyöngyössi cme.s.íorként vesz
részt az ótordai esperesi gyűlésen.55 Hívei költőként is foglalkoztatják. Önéletírásában
1816-ból való az utolsó arra vonatkozó bejegyzés, hogy verséért fizetséget kapott.54 Az
önéletírás erre az időszakra már nem terjed ki, ezért Kazinczy látogatásának lokális kon­
textusára vonatkozóan csak a „köznapi írásgyakorlatokból” szűrhetők le információk. A
dokumentált események csak részlegesen fedik le az 1816-os esztendő történéseit. Az idős
lelkész programja azonban meglehetősen zsúfolt. S ami a tordai vén lantost illeti, 1803 óta
nem bocsátotta országos nyilvánosság elé verseit, mindössze halotti verseit publikálja a
kolozsvári kollégiumi nyomdában többszerzőjű gyűjteményes kötetekben.55 A versírással
nem hagy fel. A kéziratos verseskötetben 1816-ból Báró Kemény Miklós Aranyosszék fő-
királybírájává avatását üdvözlő vers szerepel (október 8.).56 Utolsó kötetének előszava után
irodalomhoz való viszonyáról nem beszél, s Kazinczyt önéletírása is csak egyszer említi,
ekkor is tartózkodóan: „Mellyek (kádenciás versei) akkor nagy kedvességet találtak mind a

49 r , r n
A Mondolat hozzá való eljutásáról ezt írja : „Sőt egy Mondolat nevű nagyobb könyvetske is eléggé bé-
fizetett, ha valamit használna. Ezt én a’ télen meg-kaptam vagy két napra és megolvastam futólag, de
nagy mulatságomra. Ha valahogy T. Prof. Úr ezt megtalálná, vagy Gutman Úr által meg-hozatná, mél-
tóztassék velem közleni, nem sajnállanám leirattni, pedig sokacska.” I. m. 29. Egyébként a Mondolat
kontextusában fel is merül Gyöngyössi neve. A Felelet megjelenése után, 1816-ban a szerzők számolnak
egy viszontválasz lehetőségével. Szemere ezt írja Kölcseynek: „Tudod-e, hogy Bohógyinknak szamárról
ellenszamárság nyomtattatik: lecke a két fickó poétának? Vitkovics Trattnemek minden titkolódásai
ellenére is kitapogatá, hogy ellenlovancunk az erdélyi Gyöngyösynek fija, ki mostan Budán nectározgat.”
A levélrészletet idézi Balassa József, Bevezetés. A Felelet a Mondolatra 1898-as kiadásához,
újraközölve, Fodor I. 1995. 97. Az itt említett adatot megerősítő forrást mindeddig nem találtam.
50 Újtordai Református Egyház Levéltára. Protocollum consistorii 1806-1827, Levélt, sz. I. 40. - 2.
kötet, 44-46.
51 Nagyenyedi Egyházmegyei Levéltár, I. b. 4,Visitatiorum Protocollii, 1809-1816.
52 Uo. Újtordára vonatkozó iratcsomag. 1819. 1/5-ös szekrény.
53 Uo. I. a. 4. Szent Zsinati Jegyzőkönyv, 1809-1816.
54 Gyöngyössi János önéletírása, 284.
55 A Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtárában levő nyomtatványok jelzete:
RÍ34319, RÍ 19624, RÍ34350, RÍ34437, RÍ 19645, RMK568, RÍ27708, U74163, U82484, F45393,
U74565, U65548, R09485, RÍ 15673, R127698, R134346, C82380.
56 Ms 824, 65-68.
294 Keszeg Anna

két Magyar Hazában még érdemek felett-is, és akkor a ’ Kadenziás vagy Leonina semmi
crisis ellenem nem támadott tudtomra, melly azután sok esztendőkkel támadott nemelly ujj
Magyar Tudósok áltál, és ma-is folytattatik, kik között nevezetesek lettek Virág Benedek,
Kazintzi Ferentz, Döbrentei Gábor, még elébb Gróff Rádai Gedeon Ur-is, ki levele által-is
dehortalt az olyan Romai formára szabott Verseknek Kádentziáktól.”57
Hogy ez a tartózkodás mit jelent, annak megválaszolására az itt idézett források nem
elégségesek. A 18. századi értelmiség társadalomtörténete adhat támpontokat egy kisvárosi
lelkipásztornak a hivatásosodási folyamat kezdetén álló irodalomhoz való viszonya tisz­
tázására. Arra szeretnék csupán figyelmeztetni, hogy - a részvevők kanonizációjának
szempontján kívül - mekkora a különbség a kezdetben idézett példák, illetve az itt elem­
zett találkozás-esemény között. Kazinczy megfosztja Gyöngyössit a találkozás szellemi
találkozásként való értelmezésének lehetőségétől. Találkozik ugyan vele, de megvonja
partnerétől az azonos típusú részvétel lehetőségét. Gyöngyössinek nem esemény a látoga­
tás, illetve nem nagyobb esemény valamelyik főúri patrónusa látogatásánál. Az a lokális
mikrokontextus, mely felől ő szemléli az eseményt, nem engedi Kazinczyban meglátni az
irodalmi élet vezetőjét, ő másfajta, főúri vezetőkhöz szokott. S az azokhoz méltó maga­
tartást kéri számon Kazinczytól is, amikor burkoltan felelősségre vonja identitásának el­
titkolása miatt. O lelkészként és nem költőként találkozik vendégével, akiben a grófot és
nem az irodalmárt azonosítja. Kritikus periódusa a hivatásos irodalmi értelmiség megszü­
letésének a 18. század vége. Amíg a szerzői identitáskomponens része lehet más társadalmi
státusösszefüggésnek, irodalmár az irodalmárral nem feltétlenül irodalmárként találkozik.
Kérdéses továbbá, hogy van-e a tanulmány elején idézett, mitikus értelemben vett szellemi
találkozás a 19. századot megelőzően, illetve, hogy akkor, a 19. században, valamint ko­
rábban hogyan értelmeződik. A lokális források általi mikrokontextualizáció a válaszadás
egyik lehetősége.

Melléklet. Gyöngyössi János Úr biográfiája58

[Ír] Igen hasznosok és kedvesek valának az ő Tanításai!! Nem igen olvashatunk a régi
világból ennél szebb epitaphiumot. - Ezzel (...) a háládatos régiség ama Kos szigetbéli
Phylosophusnak és Poétának - Epichármosnak sirhalmát, ezelőtt mind egy harmadfél ezer
esztendővel. Mivel érdemiette légyen ez a’ Pythagoras Tanítvánnyá - az említett szép
Epitaphiumot? - Kevesebb tudósítás maradott rolla emlékezetben, mintsem ebbéli
kívánságunkat ki elégithetnők; a Láértiumi Diogenesből, ki a régi Phyolosophusoknak
Biográphiájokat hagyta emlékezetben - tudunk rolla annyit: hogy ő mint Poéta és Philo-
sophus rövid és fontos tanításaival az idejebéli embereknek érzelmeket világosítani, és
sziveknek érzéseket nemesíteni törekedett; az honnan Sokrates és Pláto is követték őtet
tanítások módjában - maga a Romai ékesen szollo attya Cicero gyakran ditséressel és
tisztelettel emlékezik rolla, majdtsak ennyiből áll a mit tudunk Epichármosrol - [Ív] - de
tsak ezekből is látszik, hogy a régi világ, az igaz érdemnek tette meg akkor méltó Homa-
giumát, mikor a legszebb Epitaphiummal meg tisztelte ezen Nagy Embernek emlékezetét.
Nem minden századnak, s nem minden Országnak vagyon az a’ szerentséje: hogy
Epicharmossa légyen; Kitsin Erdélyünknek e mostani századunkban Epicharmussa N T
Gyöngyössi János Ur volt! Kinek szép életétt, midőn rövid summában foglalva világ elei­
ben adam - ezzel úgy véllem, hozzá való háládatos tiszteletemet holta után is tellyesittem -

37 Gyöngyössi János önéletírása, 110-111.

58 ,
Kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattára Ms 2580 vegyes iratok anonim hagyatékból. 13 lapnyi
kézirat. A szöveget betűhíven közlöm a kézirat lapszámainak megadásával.
 Mit látott Kazinczy Tordán? 295

az érdemes közönség előtt —pedig (...) (...) kedves dolgot cselekszem: ugyan is szinte olly
fényes cselekedetekkel nem tette emlékezetessé életét, mellyekkel a Föld Nagyjai a Márs
mezején - véghez vitt véres hartzaik által halhatattlaná termi kívánják neveiket; csak ugyan
azt az egy ügyü de igazi ditséretett, mellyet felséges elméjének ritka szüleményeivel
fedhetetlen virtusos életével, és papi szent hivatalának fáradhatatlan buzgó folytatásával
nyert fellyebb betsűlőm azoknál a ’ pompás és czifra titulusoknál, mellyeket tőbnyire
balgatagul veszteget a’ csapodárság azokra a világ Nagyjaira, a’kik az emberiség romlásán
akarják építeni ditsőségeket - [2r]
Néhai T Gyöngyössi János Úr vette származását 1741ben Novembernek 3dik napján
Attyátol, N T Gyöngyössi János Űrtől, a Krasznai Reformata Szent Eklesia’ Papjától, Édes
Annyatol, Néhai T. Soos Máriától, nagy érdemű b[oidogj ejmlékezetű] Erdély-országi Ref.
Superintendens T.T. Soos Ferentz Úr leányától - Édes atya 1742ben meg halálozván árva­
ságra maradott, mintegy fél Esztendős korában - ekkor özvegységre jutott Édes Annya Ko-
losvárra bé hozván ottan nevekedett annak dajkalkodott kezei alatt nyoltz esztendős koráig
- ekkor 1750ben édes annya 2ik házassági életre lépett N. T. Tétsi Joseffel a Telegen
Ref[orma]ta Nemes Ekklésia Nagy érdemű akkori volt papjával, kimellett ottan nem
sokára azután el halalozván, T. Gyöngyösi János úr - mint árva Nagy Annya Néhai T. Pa­
taki Mária N.T. Nagy érdemű püspök Soos Ferentz úr özvegye gondviselése alá esett, a ki
anyai indulattal ’s gondoskodással viseltetett eránta. Kolozsváron 1749ben kezdette, ott
folytatta ’s ugyan ott is végezte tanulását 1767ben.
Már még gyenge ifjúságában sokkal elevenebb [2v] s forobb volt az ő képzelődése,
hogy sem, mint csupa forma szerű ismeretek Lelkit ki elégíthette volna; az ő nevekedö ’s
kifejtödni idejin kezdett fris elméje vonta őtett a’ poésis felé —mely hírmondója szokott
lenni a tiszta Talentumoknak. - Alsóbb oskolait ditséretesen végezvén 1757ben a felsőbb
tudományokat kezdette halgatni. - Itten csak hamar ki kezdett tündökölni, szép elméjével
tanuló társai között szembe tűnőleg, az honnan grádussának rendes ideje ellőtt a Napkeleti
nyelvek akkori igen nagy Hirü Professor T. Huszti György úr, kinek utasítása alatt a Görög
és Sido Nyelvekben igen nagy előmenetelt tett valaa Sido Nyelvben Professé tette, mely
hivatalt az ifjúságnak nagy elömenetelivel, másfél esztendeig folytattván, akkori nagy hirü
és széles tudományu Theologiae Professor és Superintendens T.T. Werestoi György úr a
Theologiaban tette professnek melyet hasonló ditserettel s haszonnal folytattván eszten­
deig, 1764ben a Poéták Közönséges Tanitojaká tétettett, mely hivatalt nagy gyönyörűség­
gel két Esztendeig viselt. - Egy tulajdon maga kezével tett [3r] Jegyzésben azt írja: mint
Poétáknak Közönséges Tanitojak: A magyarszok Syllabáinak quantitasokrol regulákat dol­
goztam, a menyiben tudom, a ’ Magyar földön leg előbb - ezen regulák szerint Tanítvá­
nyaimat Magyar Distichonok Írására s z o k ta tta m - mely dolog akkor mindenek előtt
kedvet talált. - Már ezen idő tájban ollyas jeles alkalmatosságokkal - vers szerző Talentu­
mának szép jeleit kezdette adni: Ekkor készítette Groff Kemény Farkas ur, és Groff Komis
Mária aszszony eő Nagyságok Házasági egybe párosodásokra azon versezetett, mely versei
lsö Kötettyének 26ik lapján kezdődik; ezután más esztendőben L[iber] Báró Wesselényi
Farkas ur és Groff Bethlen Juliánná házassági egybe párosodásokat megtisztelte azon
versezettel, mely kezdődik versei első kötetének 14ik lapján - ugyan ezen két Esztendőben
irta azon verseket; melyek az lö köteti 219ik lapjaitól fogva a 223ik paig olvashatok - Az
ifjú Poétának ezen (...) zsengéi már előre jövendölték mely szép aratást remélhet tölle a
nagy érdemű Magyar Közönség nem sokára - mely reménységnek a’ valóság meg is felelt.
A ’ felyebb említett két nagy tudományu [3v] Férfiaknak és a halhatatlan emlékezetű

59 Gyöngyössi János önéletírása, 9.

296 Keszeg Anna

Phylosophice és Matheseos Professor Pataki Sámuel Urak alatt masok felett ki tetsző
ditsőséggel végezte oskolai palyjáját - Midőn Tudományának nevelése és tapasztalatainak
terjesztések végett a külső országi tudó Musák szállásaikat szándékoznék meg látogatni -
semmi tehetsége erre nem lévén, felyebb említett halhatatlan emlékezetű Tanítója T. Pataki
Sámuel úr jovaslásábol egy Phylosphica Theologica Disertatiot dolgozva azt ki is nyomtat­
ván, midőn sok Méltóságoknak jelenlétekben - azt defendálta és az egész Philosophiábol s
Theologiabol, tudó vetélkedést tartott volna - annak ollyan hathatos következése lett, hogy
a jelen volt Méltóságok 200 arannyal ajándékozták meg, melyből 24 aranyat Tudós és tu­
dományokat, ’s tanulókat apolgato Nagy Patronussa ’ Maecenassa Grof Kendeffí Elek Úr
eö Nagysága adott; ezen méltóság Deakságában is esztendőnként 4 aranyai segítette —és
akadémiákról le jövő utyára is, minden kérés nélkül 24. aranyakott küldött Hollandiában
eleibe, a mint mind ezekről T. Gyöngyösi Janos ur nagy háládatossággal emlékezik tulaj­
don kezeivel tett jegyzéseiben és áldja az Isten bölts gondviselését - mely oly tsudálatos-
san gondoskodott eránta. [4r] Megjegyzést érdemel itten az Erdéllyi országi uraságoknak
azon jól tévő kegyeségek, melyei segijteni szokták a’ külső országi Akadémiákra ment jo
igyekezetü tehetettlen ifjakott - melynek magam is háládatos bizonysága vagyok —a’ki
felső országi utazásomba olyan Erdéllyi Méltóságoknak is vettem postán jól tévő szép
segedelmét kiket nem is esmertem, és hazámba lett érkezésémmel akkor volt szerentsém
életemben leg elébb látni midőn kegyes jótéteményeket meg köszöntem: De másokat is
sokakat emlihetnék az Anya szentegyház históriájából a kiket a Reformatiotol fogva az Úri
Patronussok tulajdon költségeken küldöttek Akadémiára. A Nagy Méltóságú Bethlen,
Teleki és Bánft famíliák tündöklődének mások felett ezen tekintetben; - de térjünk visza a
T. Gyöngyösi János Urra! A megirt módón az Isteni Bölts gondviselés kirendelvén a szük­
séges úti költséget 1767be Esztendőben Hollandiában az Leydai Akadémiára el utazott a
hol a nagy hirü és széles tudományu Allemandott, Walkeenast, Hallebeket, De Moort, Gil-
lisent, s.a.i. mihelyt halgatni kezdette kitsin testében mely nagy Lélek lakoznék, mindjárt
észre vették, és ez okozta hogy ezen nagy érdemű Professorok a [4v] Hollandiai hatalmas
Rendek előtt ki eszközlötték: hogy midőn üres Benefícium akkor nem volna rendkívül a jól
tevő Institutumba fel vétetett, és azon 3m Esztendeig meg is tartattad, mely szerint azon
idő alad étele, itala, szállása - az ország Cassájábol tőtt ki, e mellett pedig minden tudomá­
ny okod fizetés nélkül, ingyen halgathatod. - A 3m esztendők el telése után T. Gyöngyösi
János ur, mint valami munkás méh, a Tudományok virágairól gazdagon meg rakodva, mi­
dőn kedves Hazájába viszsza induló félben volna - felyebb említett Maecenassanak Groff
Kendeffí Eleknek 24 arany úti költségre küldöd ajándéka mellett az Also Rákosi Reforma­
ta Nemes Ekklesiaban való Papságra hivő levelet is vévén, Nagy Patronusaihoz való hala-
datosságbol örömmel el fogadta azon hivatalt; noha azon Ekklesia az országnak szélen
való szegletiben esett: és 1771 ben ottan kezdette folytatni papi hivatalát - De még azon
Esztendő vége felé az Uj Tordai R[e]f[orma]ta N[eme]s Ekklesia papjának meg hiván, és
el is vivén 1772ben Januarius lő napján bé köszöntőd - Isten mind ország uttyában [5r]
levő Városi piatzos helyen nemsokára el hiresedvén, noha 1773ben a Telegdi, 1774ben a
Felső Bányai 1777ben pedig a M[aros]Vásárhelyi R[e]f[orma]ta népes virágzó fényes Ek-
lesiak Papjának meg nyerni igyekeztenek ’s hivatalt is adtanak; De az Uj Tordai Ekklesia
fizetését nevelvén, el nem botsátotta kebeléből, és igy aztán folytada papi Sz[ent] Hivatalát
egeszen haláláig, fáradhatattlan buzgó szorgalommal s nagy ditserettel.
Hogy T. Gyöngyösi János Ur életének további folytatásának rövid summáját elé adhas­
sam - három fő pontokra kell fügeszteni figyelmemet: 1; Meg kel tekintenem mind férjet,
attyát, és Házi gazdát, 2., mint Papot, 3; végre mint Poétát -
 Mit látott Kazinczy Tordán? 297

Házi életét mi nézi - házasági életre lépet 1775be N.T. Ajtai Cserepes György Urnák,
Lfiber] Baronissa Kemény Gergelyné Aszszony fohászai Fö Gondviselőjének ifjabb leá­
nyával Tekintetes Ajtai Cserepes Máriával a ki megholt 1837be szelíd alázatossággal
fénylő Kegyeségéért mindenektől tisztelteiéit, kinek érdemlett ditséretére (...) szemerme-
tesség meg tilt: [5v] - mégis előzött abban néhai férje a’ki igy irt rolla tett jegyzésében:
Teldegeltenek esztendeim s napjaim Feleségemmel - boldog szerentsés élettel, kinek friss
elméjében, s kegyességében minden nap gyönyörűségemet találtam.60
Méltó ditséretétt feleségének versekben foglalta - mellyekben Esther saját párjának
nevezi - (...) a mint lehet olvasni Versei lsö kötetének 213dik Lapjain.61 - Gyermekei
voltak és azokról hátrább
Házi gazdaságát úgy intézte, hogy papi Sz[ent] Hivatalának folytatásától megmaradott
idejit egészen a tudományoknak szentelvén világi speculatiokban, szántással, vetéssel járó
oconomiába nem elegyedett - hanem papi fizetéséből, minden pompa nélkül takarékosan
és tisztességesen élt, csak ugyan egy szép gyümölcsöst, mellyben különösön gyö­
nyörködött épített - a méhek tartását is szerette de azt inkább csak mások által folytatta.
Papi sz[ent] hivatalát oly buzgosággal és munkai serénységgel vitte egész életében,
hogy abban országunkba őtet senki meg nem haladná - a [6r] predicallasokban s könyör­
gésekben, az alkalmatosságokra, s’ kömyül állásokra, és ezekhez képest a Textusok vá­
lasztására, a bámulatig fígyelmezett - széles tudományának tárházaiból ót és ujjat min­
denkor tudott elő hozni - és leleményes eszével azokat úgy rakta egybe: hogy a leg szára­
zabb matériának kifejtésében is örömmel halgattattnék - nevezetesen Tanításinak Elől járó
beszédében mindenkor olyan váratlan elmés gondolattal tudott élni, melyei már előre
halgatoinak figyelmeket a halgatásra el ragadta. - a Templombéli tanításon kívül a fedhe­
tetlen életben való példa-adás mellett egy Papnak aki méltoságos hivatala felséges tzélyá-
nak a’ lehetőségig meg kíván felelni, sokra kell ki terjeszteni munkásságát; mindazok kö­
zül egy egy tárgy is el nem kerülhette a Gyöngyösi János figyelmit:- Mint vallasoss tanító
és erkölcsi nevelő, mindent elkövetett: hogy az igazság’ esméretében vilagositassék s’ ne-
mesittessék. Mind a két nemen lévő fel serdült ifjakat soha addig az úri sz[en]t vatsorához
addig nem botsatotta, míg - hoszas tanítása ’s gyakorlása által annyira nem vitte, hogy a’
Templomban az egesz Ekklesia előtt meg visgáltatván, arra méltónak ítéltetett. Ekklesiá-
jában kö- [6v] zönséges Tanáts adó és vigasztaló volt: a’ viszás életű Házasokatt betegeket
haldoklókat foglyokat, lelki háborút szenvedőket, minden hivatalán tudakozta felkereste, -
azokatt kötelességeikre emlékeztette, most intette, fedette - majd bátorította, vigasztalta
erősítette a mint kinek kinek lelki szüksége hozta magával - Az Ekklésia javainak alkalma­
zásában olyan buzgó volt, hogy azért mind azon lelki fegyvereket, melyekről emlékezet
Sz[ent] Pál Ephesus VI. Részében fel ölteni el nem mulatná, és ha olykor azon lelki sebet
kapott azt tsak a békességes tűrés flastromával kötötte, s gyógyította.
Midőn papi Sz[ent] Hivatalának minden ágait egész kitérjedésiben igy folytatná -
1786ban igen terhes betegségben esett mely betegségtől Jegyzéseiben tulajdon maga így ír:
„A Papi szolgálatban megeröltettvén magamat a nervusok hideglelése eset rám - belső
részeim reszkettek ’s annyira elgyengültem, hogy a vallás meg tételére sem volt erőm -
fájdalmam ugyan nem volt, hanem belső részeimnek nagy elgyengülése. Nem volt sem

60 L. a 4. lapalji jegyzet.
61 Programma. Ajtai Cserepes Mária. Anagramma. Imé Ester’ Saját Párja. Anagrammatismus. In
Gyöngyössi Jánosnak Magyar Versei. Mellyeket külömb-külömb-féle alkalmatosságokra készített, és
végre egyben-is szedett. Első darab. Pesten, Találtatik Kilián Tetsvér. Könyv-Árosoknál, 1802,
213-218'
298 Keszeg Anna

nékem sem másoknak reménységek meg gyógyulásom iránt; ez az én nagy elgyengülésem

abból következett, hogy nékem szokásom lévén magoss hangon, és mégis szaporán folyó
beszédei praedicalani és könyörögni, emellett betegeket, ha nem hívtak is, látogatni; az
ifjúságot is [7r] igen gyakran mind privatim, mind publice tanítani:-ezeket én mind igen
magoss hangon tselekedtem, nem érzettem abban való magam’ meg erőltetését - Könnyen
esett a beszéd, úgy látszott; de lassan ként eszre vehetettlenül elgyengültenek a belső ré­
szeknek edényei. Az Urnák nagy irgalmassága meg elevenített minden emberi reménysége
felett harmadfél esztendőre lassan lassan a jo eszközök által.”62
Ezen rend kívül való el gyengülése okozta, hogy egéségének gyarapodása után is 1796ig
a Predicállásban káplánokkal segítette magát, ez alatt annyira erősödött hogy egész haláláig
nem tsak népes Ekklesiájába egyedül folytattad Papi Szfent] Hivatalát, hanem efelett meg
kerestettvén sok helyekről hallotti praedicatiokat és oratiokat nagy ditséret nyeréssel tartott -
országunknak külömbb külömb részeiben fenyes gyülekezetekben; a maga Ekklésiájában pe­
dig halála előtt csak öt nappal is Praedicallott a Templomban: - Báró Kniggné [?] igy festi le
kedves képét egy jo Papnak: „Ő úgymond magát egész szivéből szent hivatalának folytatásá­
ra szánja, értelmét ’s szivét a Jézusnak szeretettel tellyes vallása által meg nemesíti; az
igazság és virtus után buzgón törekedik, ’s az Igének erejét a maga példájá [7v] val bizo-
nyitya -- Gyülekezeteknek baráttya jól tevője tanitásaiban le botsátkozo erköltseiben egy
ügyü, mertekletes, maga hasznának nem rutul vadaszoja; a más vallásuakat békével eltűrő -
az eltévelyedtekhez attyai szivei viseltetik, az ártatlan vidámságot nem gyűlöli, ’s e mellett a
maga házának bölts és szeretettel tellyes attya.”
A ’ki Gyöngyösi János Urat közelebbről esmérte örömest vallást tészen arról, hogy ez a
copia - mint originalrol rolla vagyon levéve - és az ő képével tökéletesen meg edgyez -
úgy hogy Sz[ent] Pál Apostolnak az Ephesusbéli gyülekezettől búcsúzó ezen szavai egé­
szen szajaba illetenek: Ti tudjátok attyámfíai! az első naptol fogva mellyen közitekbe jöt­
tem, hogy viseltem magamot, mint szolgáltam az Urnák nagy alázatossággal sémi elől nem
vonagattam magamat, a mi néktek hasznotokra való volt, hogy azokott ne hirdetném és ne
tanítanám közönséges hellyen és házanként Cs:XX
Ha úgy tekintyük meg mint Poétát T. Gyöngyösi János úgy is megérdemli hogy szép
emlékezete a maradéknál fenn maradjon. Papi Sz[ent] Hivatalának, a mint fellyebb meg
írtam egész ki terjedésiben szentelvén életéit a mi ideje ezen Sz[ent] és méltoságos hiva­
talának folytatásától meg maradott, azt a tudományok esmeretének tökéletesítésére fordí­
totta - nem is igen találunk olyan [8r] Tudományt melyben széles olvasása ne lett volna
főképen pedig eleven képzelődése, fris leleményes elmeje által a’ Poésisre vonatatván,
mind maga gyönyörködtetésére - mind pedig meg kérettetvén attyafiaitol, jo Barátaitól, s’
másoktól is, irt kisebb s nagyobb poétái munkákat. - mellyekből egybe szedettvén ’s ki
nyomtattván két kötetett esmér a Nagy Érdemű Magyar Közönség; Ezen harmadik kötet­
ben, mely tulajdon kézivel van tisztán le Írva, találtattott kéz Írásai között a Romai és Gö­
rög mértékekre készített számos darabbjai találtattnak.
A ’ T. Gyöngyösi János ur Poétái Talentumának ’s verseinek Competens Ítélő Birájának
magamot nem esmérem - mert ha szinte olykor olykor forgottam is a Pindus és Parnassus
Hegyeken, mint a Musáknak kedves lak helyeken, ez aránt kies vidékről vonatattva inkább
tsak látogatás kedvéért esett, de aztán állandó lakásom nem lehetett; de ha szinte érzem is
a’ Hypochréné forásának kellemetes édes ízét, de az azal szomszédos Helikonon meg
fordulni ritkán volt szerentsém; más dolog a szépet a’ felségest-érzeni, attól el ragadtatni;
más dolog [8v] szépet, és felségeset teremteni!!

62 Gyöngyössi János önéletírása, 112.

 Mit látott Kazinczy Tordán? 299

Hogy T. Gyöngyösi János Umak poétái Lelke szépet, és felségeset teremteni tudott,
elég bizonysága annak csak az is: hogy a Magyar Nagy érdemű közönségnek nagyobb ré­
sze örömmel, és gyönyörűséggel olvassa Munkáit - s reménlem olvasni fogja késő ideig.
Olvastam nemely ujjabb Magyar költőnek a’ T. Gyöngyösi János ur Musájának külső
köntöse iránt való Jegyzéseiket. Külső köntösinek nevezem a Poésisnak a’ Verseknek for­
máját - az egymásnak megfelelő hangzatokat - mértekre vett lábokat s.t.i. illyenek az egy
hoszszu s két lábal szökős daktilusok, két hoszszu lábbal lassan kullogó osjandusok, ed­
gy es rövid ’s másik hoszszu lábbal sántikálo Trocheusok sat - Ezek ’s e ’ félék teszik a
Musák Köntösét, valóságát pedig vagy sajátságát a’ költés vagy a Gondolat. A’kik ezek
felett sokat vetélkednek - a Diónak inkább csak a haját hántják, a belitől mesze vágynak.
Nemely mostani Poéták T. Gyöngyössi János Urat tsak cadentia faragónak nevezni nem
átallották; ezeknek T. Gyöngyösi János úr megfelelt elégé munkája [9r] első kötettye
eleibe fugesztett Előli járó Beszédében. Nékem nem is tanátsos a Musák vetélkedésibe
elegyednem - ha a’ Frygiai Marsyasnak sorsára nem akarok jutni. - Még is következendő
Jegyzéseimet, mellyek tulajdon érzésemből folytak s csak az én csekély ítéletemet
foglalják magokban, ha a’ nagy érdemű közönséggel közlöm,- reményiem rósz névén nem
veszi: T. Gyöngyössi János úr nagyobb volt a Poésisben is, mintsem csak 9. Musát
esmerhetnék a’ két Magyar hazában, a kik az ő poétái Talentumának meg Ítélésében Biroi
széket méltó jussal foglalhatnának.
Meg jegyzést érdemel az is hogy T. Gyöngyösi János úr - poétái munkáinak nagyobb
részét meg-hanyatlott idejében irta, sőt nevezetes darabokot 70 esztendőnél korosabb
vénségében - mégis az hol a dolog kivánnya, mej Májusi virágokkal szépen virittok és
ékesek versei! mely tüzesek és elevenek képzetei! Ritka dolog, hogy az életnek fagyos tele
tavaszi rosákat teremjen, A ’ felséges eszü kegyes Jung azt mondja: hogy ö akkor irta
Ejtszakait mikor [9v] mások imi sem mernek. így tapasztalyuk Gyöngyösi Jánosban is;
hogy életének hideg tele tavaszi rügyei bimbózott verseiben! Mit mondjak rolla a hasonla­
tosságok fel találásának bővségére nézve? ollyan erészben az ő termékeny elméje, mint a
fogyhatattlan bőv forrás, melyet mentői inkább mernek, annál bővebben ontya a vizet.
Lehetetlen nem bámulni Verseiben, utolsó vénségében is az ő emberi tehetségének
erőss és hűséges voltát; mely számtalan sok világi, és egyházi történeteket, régi szokáso­
kat, merész költeményeket, velős mondásokat sat - olvashatunk csak nem mindenik ver-
sezetjében!
A Rendszerint való Talentumi elmék rendre egyenkint forgatyák magok előtt a’ gon­
dolatokat; Gyöngyösi János Nagy Lelke előtt, úgy látszik egyszerre nagy számmal lebeg­
tek a tárgyak; kétség kívül ez az oka: hogy csak nehány sorokban is sok nagy dolgokat tu­
dott egybetömni. A Malomnak kerekeit a víz forgattya - de ha egyszerre igen sok rohan
rájok meg fulladnak; ellenben a Gyöngyösi János úr elméjere akar mely sok tárgyaknak
özöne omlott is egyszerre - mind azt meg tisztálta, rendbe [lOr] szedte, egybe kötötte.
Talán gazdag Lelkének ezen tulajdonságából lehetett azt is kimagyarazni: hogy Poétái
munkai sok helyt talám igen tudományosak is. Mellyik tudomány az, melyet mint Poéta
nem használt volna eleven elméjével Darabjainak vagy formálásokban, vagy vagy ki éke-
sitésekben?
Azt tapasztalyuk a Poétákbann - hogy edgyik a szomorú, más pedig a vig dolgok le­
írásában mutattyák ki Lelkeknek erejét - Gyöngyösi János a miilyen vig és eleven az ör­
vendetes dolgoknak rajzolásában: éppen olyan keserves a szomorúknak festésében. De hát
mitsoda szerentsével és haszonnal használta poétái Talentumát? Nagy betset ád az ő
munkáinak az: hogy pennája alatt - az Vallás - Virtus, Kegyesség - Istenfélelem nem
hogy szenvednének sőt mindenkor méltó fényben tartattnak: ellenben a vallástalanság -
300 Keszeg Anna

akarmi erkőltstelenség, tőlle elveszik az érdemlett büntetést - Mindennt benne a józan

Philosophia, - a vallás és virtus egybe párosítva őlellik egymást, az ő munkái a gyö- [lOv]
nyörködtetés mellett a vallásnak erősítésére, s az erköltsöknek jobbításokra czéloznak.
megemlittem itten még azt is, hogy a mely Deák Distichon Ovidiusnak a szerelemről Írott
lsö Könyviből metszett képe alatt olvasható - azt minden hírén és akarattyán kívül Béts-
ben Magyar Literaturánknak nagy hive s előmozdítója N. Bárotzi Sándor Úr tetette oda a
kire bízta volt a képnek ki metzetetesét, Méltoságos L. Báró Nalátzi Joseff mint biztos
Baráttyára; mely tselekedetétt mentő Levele kéznél lévén, mind az Iro’ szép eszének, mind
a T. Gyöngyösi János úr nagyra betsüllésének s aránta viseltetett tiszteletének nyílvánságos
bizonysága. Képének is történetesen úgy esett levétele, s festése, hogy T. Gyöngyösi János
úr Kolosvárt jártában egy alkalmatossággal az irt Bárónak tiszteletére éppen olykor
találván menni, midőn egy Pictor ott lett volna, a hol minden maga szemérmetes mentege-
tésemel, (...) le kellett ülnie egy székre, s úgy vétetett le Képe - s ebben lehet annak okát
is látni: hogy noha ábrázatja vonásai itten jól találtattnak, meg is nemii nemii Serios
komorságot mutatt ábrázatyja, mely rendes állapotában vidámabb volt. Gyöngyösi János
testi alkotására nézve [llr] kitsiny termetű s vékony testű volt - Testének organizatioja
fáin, annak Tagjai subtilisok, lábai-karjai kéz ujjai - homloka ki derült, magosán fenn álló,
s ki domborodott, kék szemei, nyájas vidámságot elegyített eleven tűzzel ragyogtanak,
ábrázattya vonásai, díszesek és sokat s nagyot mutatok. Maga viseletében ártattlan egy
ugyü kinyílt szivü; alázatos szemérmetes. - Barátyai s kedvessei között nyájas, a beszéd­
ben vidám, a társalkodásban egymást érő ’s felváltó elmés tréfákban ki fogyhatatlan és el
fáradhatatlan, sőt az ollykor szinte az artattlan hiábanvaloskodásig kiereszkedö; indulattyá-
ra nézve könnyen fel hevülö, de egyszeribe megtsendesedő: hasonló a hirtelen jövő s ha­
mar el futó záporhoz, mely után még kellemetesebb nap derül; ételébe, italában, alvásában
a legjobb rendet és mertekletességet tartó, kétségkívül ennek következése lett az: hogy
testének gyenge alkotása mellett és az majd három esztendeig tartott inak hideg lelése által
nagyon meg erötelenitettvén, még is a ==dik esztendőig terjedett élete.
1818ba Martiusnak 7ik Napján, csak őt Napi el gyengülése után olly csendesen mult ki:
hogy inkább aludni mint meg halni látszanék. - Halála [1 Ív] után harmadnappal igen nagy
Frequentiával teste óvárosán kívül a’ közönséges Temetőben el temetette«. Azon esztendő
Aprilisének 22dik napján adatott meg utolso tisztessége, két szép halotti beszédek tartattván
emlékezetére; edgyik a’ Papoknak belső ékeségeikröl, másik az életnek [...].
Itten mutatta ki az Ujj Tordai Ref. Nemes Ekklesia mitsoda haladatos tisztelettel visel­
tessék még holta után is különösön szeretett papjához. - midőn a Nagy Enyedi Refor-
matum Nemes Collégiumbol a Harmonistákat, és Bándistákat, mások is adván hozzájok
magokot valami 40. Deákot maga költségén ki hozott, harmad napig tractált, és gazdagon
fizetett, a kik valójában meg is érdemleték a meg betsülést: mivel olly tökéletes musicalis
harmóniát tartottak melynél többet kívánni lehetetlen volt. - Ki volt Gyöngyösi János ur?
A Publicumnak rendkívül való nagy rész vétele is meg bizonyította. - Ugyan is az idő is
kellemetes lévén, olly töménytelen nép gyűlt egybe minden vallásu felekeztből, hogy noha
az Ujj Tordai Ekklának tágos szép és nagy Temploma vagyon de még is, kettő is olyan
bajosan fogadhatta volna bé azon roppant sokaságot. Ezen töméntelen nép a tisztesség -
tétele után - unificalis Harmóniával rendesen meg indult, a’ nélkül, hogy valaki disponálta
volna, a Temető felé, noha már az [12r] előtt másfél holnappal a test el temetettett volt, a
sirhalomhoz fel ment, és az Harmonisták, Bandisták, Uraságok, Nemesség, Papi rend ’s
mások is körül vévén sirhalmát Musika és ének tartattott. - A sirhalomra sokan virágokat
hintettek; és noha már dél utánra hanyatlott volt az idő - későre oszlottak el. - Ezek után
 Mit látott Kazinczy Tordán?

több mint 100. személynek gazdag asztalt adott az Ekkljezsija Úri Papi Nemesi és más
rendű vendégeknek! !-
Bérekesztem már ezen rövid Biográphiát azzal, a mivel el kezdettem az Epicharmus
Epitaphiumával: Igen hasznosak és kedvesek valának e Gyöngyösi János’ Tanításai -
(...) le írtam 1841 be Januarius 3 Odik Napj án

Gyöngyössi János síremléke

Végh Balázs Béla

A MESE BŰVÖLETÉBEN

Balázs Ferenc meséi

Balázs Ferenc gyermekkori székelyföldi barangolásai alkalmával ismerkedett meg a
népmesével. Szorgalmasan jegyezgette, gyűjtögette őket, nyolcadikos korában már jutal­
mat nyert saját népköltési gyűjteményével. A középiskola elvégzése után is gyűjtött még
néhány népmesét Csehétfalván. Életének „mesekorszakára” esik írói indulása is: irodalmi
meséinek először a Kolozsváron megjelenő Keleti Újság című napilap Mesevilág rovata ad
helyet 1921-ben. Az itt közölt huszonhat mese egytől egyig naiv gyermektörténet ember­
nevelő, erkölcsnemesítő szándékkal. A szintén gyermekeknek szánt újabb mesegyűjtemé­
nye 1922 novemberében jelent meg Mesefolyam címmel a Cimbora Könyvtár harmadik
köteteként. Ez a könyv sikerültebb és kevésbé sikerültebb parabolák sorozata a szerétéiről,
valószerű és fiktív történetekből áll össze bennük a mesei szüzsé. Balázs Ferenc felnőttek­
nek szánt meséi szintén a húszas évek elején íródtak: huszonöt meséből álló ciklust ír ifjú­
kori szerelmének, Kúti Ilusnak. A mesék csak 1973-ban jelentek meg a Kriterion Könyv­
kiadónál Marosi Ildikó szerkesztésében. Ezeket a szerelemről szóló szecessziós meséket
még két allegorikus mese követi az 1923-ban kiadott Tizenegyek antológiában.
Balázs Ferenc meséinek több címzettje is van, műfaj változatainak jellegét az az olvasói
réteg határozza meg, amelynek a mesék íródtak. A gyermekolvasóknak szánt mesék kétpó­
lusú világképre épülnek: a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis katego­
rikus szembeállítására. A meseíró egyértelműen a pozitív értékpólus mellé áll, a kor peda­
gógiai elvárásainak eleget téve. A róla készült monográfiában azt olvashatjuk, hogy a
felnőtteknek szánt mesék összetettebb felépítésűek, művészileg igényesebbek, sokkal mé­
lyebben rejtőzik bennük az üzenet, mint a gyermekeknek szánt mesében, s „a megtalálása
esztétikai élvezetté válik, mert a mese indítéka: művészet, játékos formatökély, amely él­
vezetté, »rejtvényfejtéssé« fokozza az egyszerűséget”.1 Balázs Ferenc értelmezésében a
meseírás és -olvasás kontempláció, vagyis bölcs elmélkedés olyan emberi értékekről, mint
az erkölcs és a szerelem. Mesei szimbólumaival és allegóriáival olyan koncentrált gondola­
tokat, megállapításokat közvetít, amelyek az értekező prózában leegyszerűsítve, lakoniku­
san hatnának, rejtve hagyva bennük a mélyebb összefüggéseket, az érzelmi és a gondolati
nüanszokat. A szerző elismeri, hogy a létező irodalmi műfajok közül nem csupán a mese
képes erre a csodára, viszont ez a műfaj őrizte meg a mítoszteremtés képességét és az eh­
hez szükséges erőt: „Valakiből úgy szakadnak ki a szavak, hogy azok zenélnek és színesek
és áradnak: ez a vers. Más körülöleli a dolgokat, megfesti képzelete szineivel, átdobja a
látott dolgok határain s játszik: ez a mese.”2
Balázs Ferenc első meséje a Keleti Újság 1921. jún. 5-i számában jelent meg (A jószívű
kis leánykáról), ezt további huszonöt mese követi (Jólánka és Rosszlánka, A jóság forrása,
Kapzsika, Jó gyermekek háza, Útitárs, Hirtelenke, Morcoska, Hiúcska, Játék stb.). Ezeket
a Pósa Lajos-i hagyományokon iskolázott nevelő és erkölcsnemesítő szándék íratja meg
vele, mindegyik mese egy-egy szóval megjelölhető erkölcsi kategóriára épül: szeretet, tisz­
telet, szolidaritás, állhatatosság, becsület stb. A meseszerű példázatoknak közvetlen neve­
lő, okító céljuk van, velük a szerző annak a gyermekideálnak a kimunkálásán fáradozik,
amelyből később erkölcsös felnőtt válhat. Mivel Balázs Ferenc erkölcsi kategóriákat

Mikó I. - Kicsi A. - Horváth Sz. 1. 1983. 43.

2 Balázs F. 1923. 17.
 A mese bűvöletében 303

tárgyiasít, a mese sokszor egyszerű eszközzé degradálódik. Sajátos viszony alakul ki a

népmesével: hol stilizált mesei cselekményt, hol mesei toposzokat (hősöket, motívumokat,
eszközöket) azonosíthatunk, máskor pedig a népmese már egyszer megfejtett üzenetének
sematikus visszamesésítésével találkozunk.
A szerző nem áll meg a meseírásnak ezen a kezdetlegesnek mondható szintjén, a ko­
lozsvári napilapban megjelent mesesorozatát egyfajta meseírói ujjgyakorlatnak tekinthet­
jük az 1922-ben írt Mesefolyamhoz. A korabeli irodalmi élet is kedvez a meseírásnak és a
mesének, ezekkel a mesékkel azonos időpontban jelenik meg a Cimbora, és tér vissza Er­
délybe Benedek Elek, a gyermekirodalom szervezője. Balázs Ferenc az első évfolyam 9.
számától rendszeresen szerepel a Cimbora hasábjain, készülő mesekönyvének, a Mesefo­
lyamnak a mintadarabjai a 34-35. számban jelennek meg. A teljes mesesorozatot 1922.
aug. 15-31. között írja meg, és még ebben az évben meg is jelenteti. A könyv valóságos
meserendszer, alaposan kigondolt kompozíció, és az Ezeregyéjszakara emlékeztet az egy­
mást követő mesék architektúrája. Ennek a zárt szerkezetű mesefuzémek a kettős mottója
(az elején és a végén) valósággal kitágítja az irodalmi mese dimenzióit: a konkrét térből
(folyópart) kozmikus térbe (égbolt) költözik a befogadói tudat. Ezzel a horizonttágítással a
mindenkori mese egyetemességét sugallja a szerző: „A mesék megindulnak s folynak, mint
a folyam vize. Elhaladnak a parti virágok mellett, és tükrözik az eget”. A mesefolyamot
lezáró gondolat megerősít bennünket a mese műfajához köthető egyetemességtudatunkban:
„Feri bácsi még egyszer visszanézett a mese folyamra... A parti virágok megfürdették ben­
ne fejecskéjüket; az ég kéken világított benne... A mesefolyam aztán beleömlött a tenger­
be.” Balázs Ferenc így érzékelteti, hogy meséi tartalmi és formai jegyei, metaforái és szim­
bólumai révén kapcsolódnak az egyetemes meseirodalomhoz, ugyanabból a valóságból és
fikcióból építkeznek, mint a klasszikus mesék. Ezért szólítják meg egyszerre a gyermek és
a felnőtt olvasót, ezt a kortárs kritikus is méltányolja: „Balázs Ferenc pompás Mesefolyam
című kötetében igen sikerültén egyezteti össze a gyermek mesekedvét kielégíteni akaró
közvetlenséget és egyszerűséget a művészibb megformálással és a jelentések, szimbólu­
mok leleményes bevitelével. Az ő kötete igazán már nemcsak az ifjúság számára jelent
élvezetet, hanem a nagyközönség részére is, sőt annak még fokozottabbat.”3
A könyv borítóján mesélő nagyapót körülvevő gyerekeket láthatunk. A mesélésnek
ebből az ősi helyzetéből eredeztethető a mesefuzér kerettörténete, és ebből erednek az
egyes meséket összefűző mesemozzanatok. Feri bácsi mesét mond a gyerekeknek, akik
kíváncsian hallgatják őt, sőt minden mese után újra kérlelik: „Még, bácsi, még!” Balázs
Ferenc ezzel a gondosan kimunkált szituációval azt szeremé példázni, hogy a mese ereden­
dően szóbeli műfaj, a hozzá társítható mesélésnek pedig hagyományokon alapuló rítusa
van. Ennek érzékeltetésére használja a mesemondó begyakorolt gesztusait, kipróbált mese­
fordulatait. A mesemondó állandó kapcsolatban áll hallgatóival, a gyerekekkel, akiket ölbe
vesz, vagy térdére ültet, tudatosan rekonstruálja ezt a legősibb mesemondói-mesehallgatói
rítust.
A mesefolyam másik klasszikusnak tekinthető formai motívuma a mesekeret, ez első­
sorban magáról a mesefolyamról, a mese műfajáról és fogadtatásáról szól. Az itt található
mitikus vonások, „mesei titkok” tovább hitelesítik a befogadói tudat számára a meséről
kibontakozó képet. A „mohos fa” motívuma úgy nyeri el Mesefolyam-beli legitimitását,
hogy tövéből ered a mese forrása, amelyből az általánosan ismert átváltozásokat (forrás -
patak - folyó) követően folyam lesz. A földrajztudományból ismert párhuzamot hasonlatok
sorozata, a narrációs technika tölti meg mitikus tartalommal: „Aztán megnő, mint hajnalra

3 Walter Gy. 1923.22.

304 Végh Balázs Béla

az álom. Szétterül, mint könny a szempillán. Hatalmas hullámokat ringat, mint sok kicsi
bölcsőt, amelyben valaki szendereg. Abban a sok kicsi bölcsőben szendereg a mese.”
Balázs Ferenc mesefolyama egyszerre sugallja az időtlenséget, villantja fel nekünk az
örökkévalóságot, és sejteti meg velünk a végtelen mesekincset. Ebből a békésen
szendergő, csendesen hömpölygő mesekincsből ébreszt fel, választ ki egy-egy mesét a
mesemondó. A felébresztés gesztusával, a személyre szóló mese kiválasztásával a hallgató
belekerül a mesék mitikus világába, magával ragadja a mesefolyam, és személyesen éli át a
történéseket.
A keretes szerkezet az ezeregyéjszakái hagyományokhoz is kötődik: a mesélő mentali­
tása azonos a Seherezádéjéval, és a keretmese végkifejletében is további azonosságokat
sejthetünk. A mesében rejlő mitikus erő meg tudja változtatni életünket, sorsunk közömbös
folyását. Balázs Ferenc hisz a mese valóság- és jellemformáló erejében, ezért is dolgozza
ki aprólékosan meseszerű történeteinek erkölcsi-érzelmi aspektusait. A húsz meséből álló
mesefolyamban valószerű és fiktív történetek váltják egymást a szeretetről. A bennük
körvonalazódó pedagógiai modell a gyerek-gyerek és a gyerek-felnőtt viszony különböző
vonatkozásait villantja fel. A szerző engedelmes, hálás, szülő-, testvér-, emberszerető
gyermekideált és gondoskodó, áldozatkész, gyermekszerető felnőttideált mintáz meg kor­
társai számára. Minden meséje ennek megfelelő tanulsággal végződik, magát a mesenapot
is tanulsággal zárja: Menjetek játszani - mondotta csendesen. - Ma igen sokat tanulta­
tok, megérdemlitek.”
A felnőtteknek szánt mesében (Mesék, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973; A már­
ciusi akarat meséje, Mese a telkekről és a szavakról4) a művészi üzenet feltárása esztétikai,
erkölcsi, világnézeti stb. szempontok együttes alkalmazásával lehetséges. A különféle ér­
tékek szimultán jelenléte ezekben a meseszövegekben meghatározza befogadói mentali­
tásunkat is, meditációt feltételez a felmerülő kérdések fölött, illetve előzetes ismereteink
mozgósítását vagy átértékelését. Megértésükhöz a klasszikus meséktől egyben-másban
eltérő befogadói rítust kell kialakítanunk. Ezekben a mesékben egyszerre van jelen a ha­
gyomány és a modernség, egyszerre kell számba vennünk a népiest és az avantgárdot. Me­
sekultuszának hagyományrétege a székely mitológiából eredeztethető, valamint a faj s a
kultúra Szabó Dezső által feltárt összefüggéseiből. Balázs Ferenc olvasatában a népmese a
mitikus világkép és világlátás egyik konkretizációja: metaforákra, szimbólumokra és egyéb
mesei toposzokra épülő nyelvi megformálása a kollektív népi tapasztalatoknak és az
anyagi világról szóló elmélkedéseknek. Ennek a mítoszképzésnek egyszerre eszköze és
tárgya is a nyelv, a benne rejlő mitikus erő táplálja Balázs Ferenc szerint a székely nép­
mesét, „amelyben bővérű, ágaskodó, dús képzelőerő nyilatkozik meg”. Faji elfogultsága
ellenére a meseértelmező tudatában van annak, hogy azoknak a természeti népeknek „ki­
váltsága” a mítosz és a mese, akik megőrizték primitív, animisztikus világlátásukat, az a
nép, amely elveszíti naivitását, vele együtt veszíti el mesealkotó képességét is. A huszadik
század elején a hagyományosból a polgári létformába történő áttérés alapos értékváltással
jár, átértékelődnek vagy teljesen kicserélődnek a hagyományos mítoszok. Módosul Balázs
Ferenc meseműfaja is, a hagyományos meseformába avantgárd elemeket, motívumokat
épít. Anatole France, Oscar Wilde és Balázs Béla nyomán megteremti az erdélyi magyar
irodalom számára is a szecessziós mesét. Ebből a típusból a megszokott cselekményessé­
get, a mesei fabulát kiszorítja az elmélkedés, a hús-vér mesehőst az elvont szimbólum és
allegória. A klasszikus mesetoposzok helyét újabbak veszik át, és ezek már az intuícióra, a
megsejtésre hagyatkoznak, ez egyfajta felfokozott miszticizmust eredményez. A vázolt

4 Balázs F. 1923. 21-26.

 A mese bűvöletében 305

tartalmi és formai változások jelentősen módosítják a mese műfaji határait és jellegét. A

jelzett változás abban is lemérhető, hogy a modem mese elveszti hitét a metamorfózisok­
ban és általában a csodás elemekben. Részben innen eredeztethető Balázs Ferenc székely
népmese iránti nosztalgiája: „A hegyvidék a képzelő erejét színesítette, gazdagította - az
ősfoglalkozások a földdel való együttérzését mélyítették el [ti. a székely népnek - V. B.
B.]. Ezért nő ki a székely mese minden alakja a földből; ezért szóló testvére az embernek a
székelyek földjén minden ágon ülő madár, halványarcú virág, vagy megriasztott patak.”5
Balázs Ferenc szecessziós meséi egyszerre megerősítik és meg is haladják Benedek
Elek mesekánonját. A műfaj történetiségéből és jellegéből erednek azok az általános je­
gyek, amelyek jellemzőek a székely mesekincsre. Mégis a sajátosságok számítanak igazán
kánonerősítő tényezőknek, hiszen ezek is az egyetemest szolgálják: „Az erdélyi ember
nem szakította ki magát a természet öleléséből, s érzi a dolgok - állatok, fák, emberek -
misztikus együvétartozását.” Szerzőnk a székely mesének ebből a mitikus ember- és vi­
lágmagyarázatából kölcsönzi szecessziós meséinek szimbólumait és allegóriáit, amelyek
ennek a mesevilágnak a stilizált toposzaiként jelennek meg. Eredeti funkciójukhoz hason­
lóan az emberi lét általános kérdéseit feszegetik a filozófiai gondolkodásra jellemző egye­
temes perspektívából, ahogyan azt már a monográfusai is megfogalmazták: „Balázs Ferenc
a valós tények irodalma mellett a mesei szimbolikát is olyan irodalmi eszköznek tekintette,
amellyel elvonatkoztatva és stilizálva ugyan, de kitűnően ki lehet fejezni az emberről és a
társadalomról alkotott gondolatokat.”6

5 Balázs F. 1923.9.
6 Mikó I. - Kicsi A. - Horváth Sz. I. 1983. 42.
V incze Z oltán

Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye

A magyar archeológia nagykorúvá válásának folyamatában a százéves kolozsvári ré­

gészeti iskolát kivételes hely illeti meg. A Posta Béla szervező munkájának eredménye­
ként, majdhogynem előzmények nélkül megszületett kicsiny tudós kör szinte inaskorú
tagjai kutatásaikkal világot gyújtottak Kelet-Magyarország jórészt homályba burkolózó, az
őskőkortól a középkorig ívelő több ezer éves múltjába. Választott hivatásukat a kor tu­
dományosságának színvonalán teljesítették: eredményeik már születésük pillanatában be­
épültek az európai tudományos kutatások épületébe, s máig sűrűn idézett hivatkozások.
Hogy kutatásaik köre és színvonala nem rekedt meg a tájegység elzártságában és vidéki­
ességében, hanem az egyetemes emberi történelem egésze felé irányult, annak legjobb ta­
núsága a Keleti Intézet terve, melyben Posta Béla egyik legtehetségesebb tanítványának,
Létay Balázsnak kulcsszerep jutott.

A Keleti Intézet terve

Posta Béla - 1899-től a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem régészeti tanszé­
kének vezető tanára, egyúttal az Erdélyi Múzeum Egyesület Erem- és Régiségtárának igaz­
gatója - már pályája kezdetén felfigyelt arra a szerepre, amelyet a Kárpát-medence, illetve
a magyarság az emberiség kultúrkincseinek cseréjében, „Dél és Észak, Kelet és Nyugat
kultúráinak vegyülésénél” betöltött. Felismerte, hogy az Óvilág területén előkerülő számos
régészeti lelet „kezdetei a Keleten vannak, közbeeső továbbfejlődéseivel hazánk területén
találkozunk, míg a Nyugat hasonló emlékei csak a végső kifejlést, az elhaló formákat mu­
tatják”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a honfoglalás előtti magyarság szállásterületei a
keleti műveltség hatósugarába estek, ezért „régészeti emlékeink specifikusan nemzeti
elemének java részét már a legkorábbi időktől kezdve nem magyarázhatjuk és meg nem
érthetjük a keleti világ emlékeinek tüzetes ismerete nélkül”. Kivételes érdeklődéssel for­
dult hát „az emberi művelődés legkorábbi és legfontosabb focusa”, Kelet, mindenekelőtt
Mezopotámia felé. Kutatói terveinek megvalósítását egy Keleti Intézet keretében vélte
elérhetőnek.
A magyar Keleti Intézet gondolata gróf Zichy Jenőtől (1837-1906) származott, aki
1895-ben, 1896-ban és 1897-1898-ban három expedíciót vezetett Oroszországba (Kelet-
Európa, Kaukázusomul, Közép-Azsia, Szibéria), utolsó útjának végállomása pedig Kína
volt. A honfoglalás ezeréves évfordulójára való készülődés lelkes hangulatában szervezett
utazások a magyar őshaza kérdésének tisztázásához kívántak hozzájárulni. „Ezen utazása­
imnak célja nem az volt, hogy a kérdést azonnal megoldjam s a magyarság nyomait legott
összegyüjtsem, hanem csak az, hogy megismerjem a helyi állapotokat, viszonyokat, álta­
lános impressziókat gyűjtsék a Kaukázus népeiről, s kikémleljem azt a talajt, melyen a jö­
vő rendszeres kutatásait kell majd megindítani, felépíteni” - vallotta két első útja után a
gróf. E rövid távú cél megvalósítását követte volna a hosszabb időre tervezett, több szak-
tudomány egyetlen intézet keretei között végzett rendszeres munkája. A gróf 100 000 fo­
rint alaptőkével kívánt hozzájárulni ennek a magyar Keleti Intézetnek a felállításához,
egyedüli feltételül szabva, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter egy hasonló összeg
évi kamatával biztosítsa a további zökkenőmentes működést.
Az első két utazásról hozott régészeti anyagot Posta - akkortájt a Magyar Nemzeti Mú­
zeum régiségtárának őre - dolgozta fel, a harmadiknak maga volt az archeológusa. Magáé­
vá tette, egyúttal eredeti tartalommal töltötte meg a gróf elgondolásait. A Zichy-expedíciók
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 307

a két kontinens, Európa és Ázsia közös határán, a különféle kultúrák vonulásának és talál­
kozásának térségében vizsgálódtak. Posta a létesítendő intézet működési területének köz­
pontjául Dél-Mezopotámiát jelölte ki, amelyet a civilizációk szülőföldjének és kisugárzó
központjának tekintett. A 19. század első felében vált ismertté az Ószövetségből csak sej­
tett asszír-babiloni kultúra, a század végén pedig a müveit világ tudomást szerzett e civili­
záció elődeiről, a sumerekről. Posta részvétele a II. nemzetközi archeológiái kongresszuson
(Kairó, 1909), amely a régésztársadalom figyelmét az egykori nagy kultúrközpontok felé
irányította, bizonyára közrejátszott a helyszín megválasztásában. Remélte, hogy az intézet
révén a magyar régészet is bekapcsolódik a folyamközi kultúrák feltárásába.
A dél-mezopotámiai bázisból a keleti művelődési hatások kutatását célzó expediciókat
tervezett a környező régiók felé. Kis-Ázsiában a görög-római civilizáció kialakulásában
kimutatható keleti elemek vizsgálatát tervezte. A fokozottan hagyományőrző Kaukázus-
vidék az ázsiai kultúrák, de az ősmagyar műveltség szempontjából is érdekelte. Az elő-
ázsiai műveltségek északi kisugárzásának irányát követve, folytatni kívánta a Zichy-expe-
díciók oroszországi kutatásait. A folyamközi művelődési elemek távol-keleti jelenlétével is
számolt („kelet felé a határt meg nem szabhatom”). A régióközi kulturális kapcsolatok
vizsgálatát nem szorította időhatárok közé: „A területen, amelyről szó van, egész műtör­
ténelmet lehet .csinálni az őskortól le egészen a középkor elejéig.”
A nagyszabású elgondolás több kutatónemzedék egymásra épülő munkáját feltételezte. A
kolozsvári egyetem tanáraként Posta elkezdte a megálmodott intézet tudományos sze­
mélyzetének elméleti felkészítését. 1910-től a keleti régészetet taglaló egyetemi előadásainak
tárgyát kizárólag a mezopotámiai archeológia köréből választotta (A chaldeo-assyr építészeti
régiségek, Temetkezések és templomok Chaldaeában, Chaldaea és Assyria szobrászati
emlékei, Chaldaea és Assyria emlékei). A diákság részére kiírt pályázatok többsége a keleti
régészet, illetve annak Kárpát-medencei, mediterrán vonatkozásai felé irányította a hallgatói
érdeklődést (Fejtessenek ki a Chaldaea építészeti régiségeiben megnyilatkozó főirányok,
Mesopotámia iparművészetének jellemzése és hatása a Földközi-tenger medencéje körül
fejlett műveltségre, A keleti kultuszok hatásának emlékei a római Dáciában, A magyarorszá­
gi bronzkor emlékeinek összehasonlítása a keleti leletekkel).
Az eljövendő Keleti Intézet kutatói gárdájában Posta mindenekelőtt maga nevelte
munkatársait, diákjait szerette volna látni. Legelső tanítványa, Buday Árpád, a római Dacia
kutatójának képzését eleve úgy irányította - vallotta be ő maga „hogy nem annyira a
continentális Görögország, még kevésbé annak nyugoti kiágazása, Itália, mint inkább Kis-
Ázsia csoportjait vettem különösebben figyelembe, mindig erősen kiemelve ezen csopor­
toknak szoros összefüggését a keleti művelődési centrumok csoportjaival”. A numizma-
tikus Kovács István hozzáértésére feltétlenül számithatott, hiszen annak doktori értekezése
(Etruria pénzrendszere) épp a babiloni és perzsa érmészet kivételes ismeretéről tanúsko­
dott. Az őskorra szakosodott Roska Mártonnak az erdélyi kőkorral, bronzkorral kapcsola­
tos kutatásai egyenesen igényelték a délkelet felől érkezett hatások vizsgálatát. Legfiata­
labb, még diákkorú tanítványát, Ferenczi Sándort az intézet oroszországi kutatásaira sze­
melte ki. Varga Zsigmond ígérkezett a tudományos személyzet egyik alapemberének, hi­
szen kolozsvári teológiai tanulmányai végeztével nyugat-európai egyetemeken az ékírás, a
közel-keleti nyelvek, mindenekelőtt a sumer nyelv szakemberévé képezte ki magát. A
legfontosabb feladat Létay Balázsra várt.

Létay Balázs életútja

1888. október 31-én született a Székelykő lábánál meghúzódó Aranyosrákoson, Létay
Lőrinc és Pálfi Julianna harmadik gyermekeként. Szülőfaluja unitárius felekezeti iskolájá-
308 Vincze Zoltán

ban tanulta meg a betűvetést. Korosztályából az egyetlen volt, aki a tordai polgári iskolá­
ban (1899-1902), majd a kolozsvári Unitárius Kollégium főgimnáziumában (1902-1906)
magasabb tanulmányokat folytathatott. Továbbtanulását különféle egyházi juttatások - a
szegény sorsú tanulóknak járó tandíjkedvezmény, a Koncz János-alapból származó ösz­
töndíj, az úgynevezett Berde-cipó - biztosították. Kitűnő tanárok irányították lépteit, akik
itthon szerzett képesítésüket Angliában tökéletesítették. Latinra Derzsi Károly, majd az
irodalmi és tudományos életben is jeleskedő Pálfi Márton oktatta, a történelmet Varga
Dénestől és Kovács Jánostól tanulta; utóbbi fakultatív óráin az angol nyelvvel ismerkedett.
Eredményei igazolták a szülei, tanárai, egyháza részéről előlegezett bizalmat. Kiváló
nyelvérzékét kitartó munkával párosítva, már Tordán az iskola legjobb latinistájaként tar­
tották számon. Kollégista korában csaknem minden tanévben jelentkezett a Kovácsi Antal-
alapítványból kiírt latin nyelvi írásbeli pályázatra. Utolsó évesen ő nyerte el az első díjat: a
főgimnáziumban is megőrizte a polgári iskolában kiharcolt helyét. Történelemből is
csaknem végig jeles volt. Adottságai és eredményei rendeltetésszerűen vezették a böl­
csészpálya felé.
1906-tól 1911-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és
Történettudományi Karának hallgatója volt. Posta Béla lebilincselő egyéniségének hatására
addigi érdeklődési köre kibővült a régészettel. Bekapcsolódott a tárakban folyó rendező
munkába. Az 1909. április 1-jén elnyert segédarcheológusi beosztás folytán munkájában az
önkéntes jelleget a hivatástudatból táplálkozó felelősség váltotta fel. A háromkoronás
napidíj és az intézeti őrszobában biztosított lakás
anyagi gondjain is segített.
Korábban szerzett latin nyelvi ismeretei nagy
segítségére voltak az érem- és régiségtári munkában. A
rendező-leltározó munka eredményeképpen az
1909/1910-es tanévben benyújthatta Az Erdélyi
Nemzeti Múzeum Erem- és Régiségtárában levő fe l­
iratos emlékek méltatása a római állami és magán­
élet szempontjából című pályázatra írt 49 oldalas
tudományos dolgozatát. A munka számba vette a
gyűjtemény valamennyi darabját, s a vonatkozó szak-
irodalom alapján értékelte a bennük rejlő infor­
mációkat. A pályamunkát elemző bizottság - Posta
Béla és Schilling Lajos, az egyetemes ókor törté­
netének tanára - szerint az értekezés „hű képét nyújtja
annak a keleti beözönlésnek, amely a hódítás után Dacia
néprajzát olyan színessé teszi. Tüzetesen szól arról a
tarkaságról, amelyet a letelepülők a vallás terén
honosítottak meg.” A tudománytörténet vesztesége,
hogy a kéziratnak nyoma veszett, hiszen mindmáig
megválaszolatlan kérdéseket is felvetett: „Daciának
hármas felosztását megelőzött időkben volt-e a két
Daciának olyan közös conciliuma, aminőnek létezéséről a Dáciáé Trés idejéből tudunk?”
1910 szeptemberében Posta megbízásából a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat
dévai múzeumának kőtárában végzett hasonló, bár sokkal egyszerűbb munkát. A
következő évi római kiállíts sra esetleg elküldendő emlékeket kellett kiválogatnia.
1910 nyarán Posta ajánlására és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
megbízásából a Szabolcs vá.megyei múzeum mintegy 7000 darabból álló gyűjteményének
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 309

szakmai rendezését végezte. Jósa András, a nyolcadik évtizedében járó múzeumszervező

főorvos meleg hangú levélben dicsérte a régésznövendék emberi és szakmai erényeit:
„Hálásan köszönöm - írta Postának hogy Létay Balázsban olyan segítőtársat volt szíves
küldeni, amilyennél különbet nem is óhajthattam volna. Igen értelmes, páratlan szorgalmú
és minden tekintetben kifogástalan fiatal ember.” Munkájával teljesen meg volt elégedve, s
négyhetesre tervezett ott-tartózkodását több héttel meghosszabbította. Lelkes hangú
újságcikkben számolt be a kolozsvári segédarcheológus lelkiismeretes rendező
munkájáról: „Létay Balázs 7 hét alatt nem tekintve a hivatalos órára, vasárnapra, ün­
nepnapra, kora reggeltől kezdve késő estig dolgozott. A múzeum leltárát, korszakonként
csoportosítva, ő készítette el, és az összes tárgyakat leltári számmal ellátta. Nemcsak
leltározott és korszakonként rendezett, de sepregetett, porolt is, mert hát a múzeumnak
külön szolgája nincs.” 1912-ben Létay arra gondolt, hogy megpályázza a nyíregyházi
múzeumnál meghirdetett segédőri állást. Megkésett jelentkezését Jósa András kénytelen
volt visszautasítani („Zokon esett ezt a levelet megírni”). Utóda, Kiss Lajos emlékezete
szerint a nyíregyházi múzeumigazgató-főorvos évek múltán is „szeretettel emlegette ezt a
kiváló tehetségű székely fiút”.
1911 telének legzordabb időszakában idősebb pályatársai, Kovács István és Roska Már­
ton oldalán részt vett a kolozsvári Farkas utcai református templom restaurálásával kapcso­
latos feltárásokon. Posta büszke volt tanítványaira, munkájukra. A rendkívüli körülmények
között a legteljesebb odaadásról, az egészséggel nem törődő önfeláldozásról, kifogyhatat­
lan ügyszeretetről, lángoló hazaszeretetről tettek bizonyságot (a jelzős szerkezetek magától
Postától származnak). Tökéletes, mintaszerű munkát végeztek, amelynek eredményekép­
pen hatalmas nemzeti és tudományos vagyont mentettek meg, gazdagítva egyúttal az érem-
és régiségtár kosztümgyűjteményét.
1911 derekán Létay befejezte egyetemi tanulmányait. Posta ragaszkodott értelmes, jól
képzett, hatalmas munkabírású tanítványához. Tanulmányai kiteljesítéséig, megfelelő, üre­
sedésben lévő állás hiányában, megőrizte az egyetemi intézetnél betöltött segédarcheoló-
gusi beosztásában, egy idő után pedig az egyesületi táraknál díjnoki javadalmazással gya­
kornokként alkalmazta. Az alacsony bér kiegészítéséül továbbra is rendelkezésére bocsá­
totta az intézeti őrszobát.
Létay a tőle megszokott lendületes munkával válaszolt: „napi 12 órát egyfolytában dol­
gozott” - mondta róla Posta. Irodai teendőket végzett, részt vett a gyűjtemények rendezé­
sében, költöztetésében (az intézet 1912-ben került a ma is használt múzeumépületbe). És
jelen volt a régészi hivatás természetéből fakadó legfontosabb munkálatoknál, az ásatáso­
kon. Adatok hiányában nem szólhatunk érdemben a Buday irányításával éveken át folyó
porolissumi ásatásokon játszott szerepéről, holott közreműködése minden kétségen kívül
áll. Tudjuk viszont, hogy 1911 nyarán Posta őt küldte ki a kolozsvári Zápolya utcai lelet­
mentéshez. O tárta fel és írta le a régészeti szakirodalomban azóta oly híressé vált hon­
foglalás kori temető elsőként előkerült két sírját, valamint egy őskori égetett temetkezést.
Pár nap múlva a gazdag ásatási tapasztalattal rendelkező Kovács István vette át tőle az
ásatás irányítását. Három évtizedes késéssel megjelent beszámolójában közölte Kovács,
hogy fiatalabb pályatársa végig segítségére volt a feltárásoknál, s nagyfokú lelkiismeretes­
séggel végezte munkáját.
A középiskolai tanári szigorlatra való felkészülés megakadályozta abban, hogy Roska
oldalán részt vegyen a szülőfaluja szomszédságában, Várfalván fölfedezett honfoglalás- és
Árpád-kori temető feltárásában (1912). 1911 őszén sikeresen túljutott az alapvizsgálaton: tör­
ténelemből a legmagasabb, dicséretes, latinból pedig jó minősítést kapott. 1912 februárjában
a szakvizsgát is letette. Szakdolgozatában a sumer szobrászat jelentőségéről értekezett. A
 310 Vincze Zoltán

szigorlaton való jelentkezés egyik feltétele volt a féléves tanári gyakorlat. Egykori iskolája,
az Unitárius Kollégium és az Egyházi Képviselő Tanács messzemenő megértésről tett
bizonyságot, amikor —a szakvizsga nélkül! —fél évre az V. osztályban gyakorló tanárként
alkalmazta. Ezzel valamennyi feltételt teljesítette, és nyáron elnyerte a történelem-latin sza­
kos középiskolai tanári oklevelet. Helye volt a társadalomban. Baráti körben a szőke Létay
Balázst és a termetes, barna Gálfíy Zsigmondot - negyedszázad múltán az unitárius kollé­
gium igazgatóját - a „tanárok gyöngye”-ként emlegették. A következő évben katonai
szolgálatát is teljesítette. Már csak a biztos megélhetést nyújtó állás hiányzott. Posta minden
követ megmozgatott, hogy nagy tervek megvalósítására hivatott tanítványát maga mellett
tarthassa. Fáradozása 1913 őszére meghozta gyümölcsét: a vallás- és közoktatásügyi minisz­
ter engedélyezte egy beosztott középiskolai tanári állás létesítését az érem- és régiségtárban.
Egyúttal elrendelte, hogy amíg az állás költségvetésileg rendszeresíthető lesz, a tárak évi
rendes államsegélye terhére biztosítsák Létay fizetését.
Révbe jutott. Hosszas, kitartó munka, eredmények és kudarcok után - amelyekben
maga mögött tudhatta egykori tanára, most már főnöke, iskolája, munkatársai, egyháza
támogatását —1913 végén Létay biztosítva látta az annyira óhajtott régészpályát és annak
anyagi hátterét. Ezzel egy időben karnyújtásnyi közelségben érezhette a kolozsvári régé­
szeti iskola merész tervének megvalósítását, a mezopotámiai kutatások elkezdését.

Megvalósulás küszöbén a terv

Posta Béla nagyszabású tervében a kiemelkedő szellemi képességekkel, vasegészség­
gel, hatalmas munkabírással megáldott, szakmailag kitűnően felkészült Létay Balázs lett
volna a Keleti Intézet kutatói gárdájának a keleti régészetben szakosodott tagja. Ezért
messzemenően támogatta szakmai továbbképzését és a szükséges nyelvismeret megszer­
zését.
1911-ben Létay megpályázta a Londonban és Oxfordban szervezett szünidei angol
nyelvtanfolyamon való részvételre kiírt egyik 700 koronás ösztöndíjat. Kérését azzal in­
dokolta, hogy a keleti régészet terén folytatandó tanulmányaihoz feltétlenül szükséges an­
gol nyelvtudásának a tökéletesítése. Boros György magántanár, az angol nyelv oktatója az
egyetemen, egyébként unitárius teológiai tanár - kihangsúlyozva, hogy a hét folyamodó
mindegyikének nyelvismeretéről jó benyomást szerzett - Létayt ítélte az ösztöndíjra
legérdemesebbnek: „Létay Balázs bölcsészkari hallgatót első helyen ajánlom a kérésében
fölhozott speciális tanulmányra való tekintettel is, de azért is, mert olyan meglepő ké­
szültségre tett szert az angol nyelv és angol szöveg megértésében, valamint az angol nyelv
gyakorlati használatában is, hogy angol előadásokat, főleg szaktárgyában, minden nagyobb
nehézség nélkül hallgathat.” A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékáni tisz­
tében maga Posta közölhette az Egyetemi Tanáccsal a számára is örvendetes szaktanári
véleményt.
Az 1911. július-augusztusi londoni és oxfordi tanfolyam, az angol nyelvi környezet
továbbfejlesztette, finomította Létay nyelvtudását. Tallózott az asszírológia egyre terebé­
lyesedő irodalmában, amelynek darabjai csak elvétve jutottak el a kolozsvári egyetemi és
intézeti könyvtárba. A szigetország múzeumaiban tárgyi valóságukban is megismerkedett
az angol expedíciók során előkerült görög-római és keleti leletekkel. Joggal remélte, hogy
néhány év múlva maga fogja föltárni Mezopotámia földjében rejtőző társaikat. A friss
élmények hatására választotta meg középiskolai tanári szakdolgozatának tárgyát (a sumer
szobrok történelmi jelentősége).
A tanári diploma birtokában 1912. június 15-én újabb kéréssel fordult a szakminiszter­
hez. 2500 korona útisegélyért folyamodott, hogy egy évig Londonban a keleti archeológiát
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 311

tanulmányozhassa: „egyrészt mint egyetemi hallgató a professzorok előadásaiból, másrészt

a British Museum gazdag anyagának tanulmányozása által akkorra jártasságot szereznék e
tudományágban, hogy aztán önálló művelésére is képes lennék.”
Tanártársai meggyőzése érdekében Posta érvek sokaságát sorakoztatta fel a kérés mel­
lett: a magyar régészetnek ki kell törnie vidékies bezárkózottságából; hazai gyűjteménye­
inkből teljesen hiányzik az ékírásos anyag, s nélküle lehetetlen a keleti kutatásokba való
bekapcsolódásunk; Létay fő célja épp az ékírás elsajátítása; „a 2500 koronát a Minisztéri­
um a magyar kultúrának adja, éspedig igen kis csöpp formájában igen nagy cél elérésére”.
Meggyőző érvelését szívéből fakadó ajánlással folytatta: „nincs elég meleg szó, amellyel
ennek a nagy lélekkel vállalkozó ifjú szakembernek kérését pártolom. Hiszen voltaképpen
ügyet pártolok, amelynek szolgálatában még elvérezni is érdemes.” A kari ülés magáévá
tette Posta véleményét, s Cholnoky Jenő dékán aláírásával pártolólag terjesztette a minisz­
ter elé Létay folyamodványát.
Egy év múlva megérkezett a kedvező válasz, s 1913 novemberében Létay vonatra
szállhatott. London volt ugyan fő úticélja, de rövid megszakítást tett Párizsban. Itt szerzett
élményeiről valószínűleg beszámolt a Postának küldött első levelében, amely sajnos
elkallódott, nem jutott el a címzetthez. A Louvre gazdag közel-keleti gyűjteménnyel büsz­
kélkedett. A francia Bottá kujundzsiki és horszábádi ásatásaival kezdődött az ókori Mezo­
potámia földjének vallatása (1843-1844), és Dúr-Sarrukin asszír királyváros megmenekült
emlékei is jórészt Párizsba kerültek. Itt őrizték Hammurabi babiloni király kőbe vésett
törvénykönyvét, az emberi történelem egyik legelső jogi alkotását. Sarzec teliói (Lagas)
kutatásai felszínre hozták az addig teljesen ismeretlen sumer kultúra emlékeit, s a francia
főváros múzeumát Gudea szobrainak sorozatával gazdagították. Létay részletekbe menő
megfigyeléseket tehetett az addig csupán könyvekből ismert emlékeken.
1913 decemberétől 1914 nyaráig Londonban tartózkodott. Feszített munkaprogramot írt
elő magának, amely nem ismerte a szabadidő fogalmát. Reggel, délben, este nyelvgya­
korlatokat végzett házigazdáival, fennhangon felolvasott nekik („Soha életemben ilyen
beszédes nem voltam”). Egyébként egész napját - a reggeli kilenc órai nyitástól az esti
háromnegyed hét órai zárásig - a British Museumban töltötte. Főhadiszállását az olvasó­
teremben ütötte fel, ahonnan át-átsétált a kiállítási termekbe, hogy közelről is megvizsgál­
hassa az éppen tanulmányozott emlékeket.
Az első benyomások feltétlenül pozitívak voltak. A 19. századi angol-francia versengés
eredményeképpen a londoni múzeum talán a párizsinál is több keleti kinccsel büsz­
kélkedett. Layard 1845-ben elindított ásatásai és az azt követő feltárások folytán ide került
az asszír fővárosok legtöbb emléke: Dúr-Sarrukin emberfejű szárnyas bikái, Assur-bán-
apli ninivei palotájának vadászatokat megjelenítő domborműsorozata, könyvtárának
agyagtábla-gyüjteménye. Az ásatási beszámolók, összefoglalások (Hilprecht: Explorations
in the Bible Lands during the 19th century. Philadelphia 1903) áttekintése után Létay kez­
deti lelkesedése lassan alábbhagyott. A korszerű német településrégészet módszereinek
ismeretében csalódottan tapasztalta, „hogy bizony a nagy haszon mellett töméntelen kárt is
csináltak ezek az ásatók”. Tudományos kérdésekben többségük teljesen tájékozatlan volt, a
régészeti ásatások alapvető módszereit sem ismerték; néha felelőtlenül hetekre eltávoztak a
telepről, és irányítás, ellenőrzés nélkül hagyták a napszámosokat. Rengeteg tudományos
érték, régészeti jelenség semmisült így meg anélkül, hogy szakember megfigyelte volna
őket. Az ásatási tudósítások regényes elbeszélésekkel vélték pótolni a tudományos észle­
lések érezhető hiányát. Az elkövetkező feltárásokra készülve, Létay hozzáfogott a
mezopotámiai kutatások részletes leltárának összeállításához. „Ezt föltétlenül szükséges-
312 Vincze Zoltán

nek tartom egy ásatási terv megfogalmazásához” - írta 1914. február 22-én keltezett leve­
lében Postának.
Felismerte, hogy az eddigi ásatások kiábrándítóan szegényes régészeti hozadékával
szemben számottevő a napfényre került feliratos anyag, s a szakirodalom nagy részét a
szövegközlések, szövegmagyarázatok, nyelvészeti kérdésekkel kapcsolatos fejtegetések
alkotják: „A nyelvészeti oldal túlteng.” Bár bosszantotta, hogy még mindig nincs egy ala­
pos asszír nyelvtan, és „egy kimerítő, a szó szoros értelmében vett felirattan”, elhatározta,
hogy alaposabban megismerkedik az ékírással és az ókori Közel-Keleten beszélt nyelvek­
kel. Áttanulmányozta King elemi nyelvtanát, majd a szakterület újdonságát, Delitzsch As­
syrische Grammatik (Berlin 1889) című munkáját. Szerénységgel vegyes büszkeséggel
jelentette: „Most annyira vagyok, hogy könnyebb szövegeket olvasok és fordítok, ter­
mészetesen nem precízül, hiszen az két hónapi munka után lehetetlen is. [...] egyúttal a
héber nyelv alapelemeivel is tisztába kellett jönnöm, az egész assyr nyelvészet ugyanis arra
van alapítva.”
Létay tudósításából hiányzik az egyetemi előadásokról szóló beszámoló. Okát - téli
szünet, vizsgaszesszió? —talán megadta első, elveszett levelében. A tavaszi félévben bi­
zonyára rendszeres látogatója volt L.W. King óráinak, aki ázsiai régészetet adott elő az
egyetemen. Ninivei ásatásai, kitűnő asszír-babiloni szövegközlései, kétkötetes sumer-ak-
kád történelme okán (London 1910) Kinget az asszirológia legjobb korabeli művelői kö­
zött tartották számon. Létay londoni tanulmányainak az írásos nyoma nehezen hozzáfér­
hető. Még sincs hiányérzetünk, mert a második levél alapos, színes élmény- és munkabe­
számoló, s egyúttal egy jól átgondolt tudományos pálya programjának vázlata is. Tudo­
mánytörténeti értékű kordokumentum (a kolozsvári Erdélyi Történelmi Nemzeti Múzeum
levéltárában, jelzete: Cj 2284/3; közölve: Keresztény Magvető 110[2004]. 1. sz. 56-58.).
Tanulmánynak is beillő újabb levél (július 6.), amelyhez Létay hatalmas bibliográfiát
csatolt, talán épp az addigi mezopotámiai kutatások beígért összefoglalását tartalmazta.
Tudjuk, hogy vaskos kötetekre rúgó jegyzetei között megkezdett dolgozatok, tanulmányok
is voltak. Egy évtized múltán Banner János, az egykori évfolyamtárs még látta ezeknek az
iratoknak egyikét-másikát, az említett levelet be is mutatta a szegedi egyetem baráti
egyesületének szakgyűlésén. Pontos tartalmukat azonban ma csak találgathatjuk, mert a
második világégés után nyomuk veszett.
Létay februári beszámolójának vétele után Posta joggal remélte, hogy a tervezett intézet
előkészítésének elméleti szakasza kiteljesedett. Elérkezett a szervezeti, pénzügyi háttért
biztosító állami, társadalmi, tudományos fórumok bekapcsolásának ideje. Természetesen a
kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum
intézeteként képzelte el a kutatóállomást. A számba vehető pártfogó intézmények közül
legelőször is a Magyar Földrajzi Társaságnál kopogtatott, amelynek céljai közel álltak a
magáéhoz, s régibb keletű személyes és tudományos kapcsolatban állott vele. Elnöki mi­
nőségben évek óta irányította a társaság régészeti bizottságának munkáját. 1914-ben ko­
lozsvári tanártársa, munkatársa, a szakmai és társadalmi közmegbecsülésnek örvendő
Cholnoky Jenő került a társaság elnöki székébe. Posta emlékiratnak beillő terjedelmes
magánlevélben fordult hozzá (1914. május 14.). A levél a Keleti Intézet tervének legátfo­
góbb, legfontosabb dokumentuma (a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum levéltárában,
jelzete: Ci 2349; közölve: Emlékkönyv Kiss András születésének nyolcvanadik év­
fordulójára. 654-657). Felsorakoztatja a vállalkozás mellett szóló tudományos érveket, az
eddigi eredményeket. Érthető elégtétellel újságolja a szakember felkészítésével kapcsolatos
legfrissebb értesülését: „Létay Balázs már teljesen a legkeletibb centrumnak, tehát a
kiindulási pontnak specialistájává képződött”, ő lesz az első sokoldalúan képzett magyar
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 313

asszirológus, „a tiszta keleti specialisták ... elseje”. A kivitelezés mikéntjére utalva ki­
hangsúlyozta az intézet komplex kutatási szándékát, interdiszciplináris jellegét, amelyben a
földrajz esetleg vezető szerepet kaphat. Nem minden célzatosság nélkül felvetette gaz­
dasági szakértők bevonásának a lehetőségét. A török hivatalos körök jóindulatának elnye­
rése érdekében Török-Magyar Intézet formájában is keresztülvihetőnek tartotta az elkép­
zelést.
Posta minden lehetőséget megragadott a terv népszerűsítése, befolyásos támogatók
megnyerése érdekében. Bizonyára nem véletlen egybeesés, hogy a görögországi tanul-
mányútjáról visszatérő Buday Árpád a vallás- és közoktatásügyi miniszternek címzett ki­
merítő beszámolóját a következő javaslattal zárta: „Nem ártana azonban - a magyar nem­
zet őskori és a vándorlás kérdéseinek megismerése szempontjából - akár Oroszországban,
akár Kisázsia keleti felében, vagy akár mindkét helyen, egy-egy intézet felállítása” (1914.
július 1.).
Posta másfél évtizede megálmodott terve a megvalósulás küszöbéhez érkezett. Céltu­
datos építkezéssel lelkes kutatógárdát nevelt, s megnyerte személyiségek, társadalmi szer­
vezetek, állami hatóságok pártfogását. 1914 végére várta Létay Balázs hazatérését londoni
tanulmányútjáról, s reményei szerint ekkor indult volna útra az első mezopotámiai ex­
pedíció, amelyre a folytatást biztosító Keleti Intézet megszervezésének feladata hárult.
Alaposan átgondolt, konok következetességgel megvalósított terveiben Posta Béla sajnos
nem számolt a világpolitika egymásnak feszülő erőivel.

Az összeomlás
Levélfogalmazvány tanúsítja, hogy 1914 nyarának pattanásig feszült nemzetközi lég­
körében Létay Balázs is megérezte a küszöbönálló háború forró előszelét, és aggódott ha­
zája jövőjéért. „Annyi bizonyos, hogy nincs egy jó barátunk sehol köröskörül s ezt nagyon
is észbe kell tartanunk” - írta mesterének. Helyzetfelmérésben a felelős politikusoknál
bölcsebbnek bizonyult. A világháború kitörését megelőző napokban angol barátai figyel­
meztették: maradjon Londonban. Ám ő, tudatában annak, hogy a magyarság sorsdöntő
fordulat előtt áll, elbúcsúzott a British Museum olvasótermeitől és kiállítóhelyiségeitől. Az
angol mozgósítás előtti napon (augusztus 2.), mindenét a szigetországban hagyva, Né­
metországon át hazaszökött, és frontszolgálatra jelentkezett. Augusztus 18-án indult egy­
ségével, a 21. honvéd gyalogezreddel a galíciai frontra. Széleskörű nyelvismeretének kö­
szönhetően segédtiszti beosztást kapott, ami a közvetlen harci cselekményekben való
részvétel szempontjából bizonyos fokú védettséget jelentett. 1914. augusztus 25-én vagy
26-án a Rohatyn vidékén dúló csatában, az első vonalban harcoló egyik szakasz parancs­
nok nélkül maradt. Parancsra nem várva, Létay Balázs hadapród átvette a vezénylést. Még
aznap elesett. Egyike volt az első világégés legelső áldozatainak.
„Intézetünknek legszebb reménye nincsen többé az élők között” - összegezte Posta
Béla a veszteség mértékét. A lelke mélyéből fakadó együttérzés hangján próbálta vigasz­
talni a megtört szülőket: „Az édesapa, az édesanya tudják, mit vesztettek az ő édes gyer­
mekükben, és bizonyos, hogy hallottak róla, mivé készült fejlődni az a mag, amelyet ők
ültettek, és amelyet ők ápoltak a zsenge gyermekkorban, de azt csak mi tudjuk, hogy a pa­
lánta milyen nemes fává serdült, azt csak mi látjuk, hogy mi pusztult, mi hullott vele
porba.” „Csaknem egy évtized munkája, amelyet fogainkat összeszorítva, csendben foly­
tattunk, ugyanennyi időnek lelkesedése, meleg óhajtása, vágya és reménye hullott vele egy
jeltelen sírba” - panaszolta a kari ülésen felterjesztett jelentésében. „Honnan vegyük ennek
pótlására az erőt; honnan merítsük újra egy évtizednek a hitét, lelkesedését és mun­
314 Vincze Zoltán

kabírását, és hol van az a másik fiatalember, akivel őt magát pótolni lehetne?” - tette fel a
válasz nélkül maradt kérdést a Múzeum Egyesület szakosztályi gyűlésén.
Az intézet dolgozói saját költségükön elkészíttették tragikusan eltávozott pályatársuk
35x45cm méretű mellszobrát. Minden bizonnyal hiteles volt a gipszminta, hiszen kitűnő
művész, a nagyszalontai Arany-szobor és a kolozsvári Kárpátok Őre megálmodója, Ko­
lozsvári Szeszák Ferenc, a szobrászati műhely restaurátora volt az alkotó, aki intézeti
munkatársként együtt dolgozott Létayval, szinte naponta találkozott vele, ismerte jól az
arcvonásait. Hogy életet leheljen a hideg anyagba, az elhunyt bátyját kérte fel modellnek.
Negyedszázad múlva Létay Domokos a múzeumban járva még megmutathatta fiának, La­
josnak sosem látott, az első világháborúban elesett nagybátyja mellszobrát. A gipszminta
későbbi sorsa ismeretlen. És annak sincs írásos nyoma, hogy elkészült volna az alkotás
tervezett bronzváltozata. Pedig Posta megbízásából Szeszák tárgyalásokat kezdett e célból
egy budapesti céggel, s ezúttal is az egykori munkatársak magukra vállalták a költségeket.
A márvány talapzat tervének elkészítése a képtár művész-restaurátorának, Merész (Müller)
Gyulának, az elhunyt egykori kollégiumi osztálytársának a feladata lett volna, s az
Unitárius Egyház által elindított gyűjtés előteremtette a talapzathoz szükséges pénzt; a
szülőfalu, a Létay család és a menyasszony, Kovács Erzsi családja ajánlotta fel a legna­
gyobb összeget. Az unitárius ifjúság szervezete, a Dávid Ferenc Egylet gyűjtést indított
egy Létay Balázs-emlékdíjra, de a háború vérzivatarában a nemes kezdeményezés
kifulladt. Az Aranyosrákosról indult, magasra ívelő pályáján derékba tört életútnak ma
egyetlen mementója akad: a szülőfalu unitárius templomának kőkerítése tövében emelt
világháborús emlékoszlop, melynek szomorú névsora élén Létay Balázs zászlós neve áll.
A Keleti Intézet irányítására szánt szakember tragikus elvesztése Posta Béla számára
nem jelentette élete nagy álmának feladását. Mindenekelőtt a Létay helyén maradt űr be­
töltése foglalkoztatta. A tanítványok nevelésében követett átgondolt munkamegosztásban ő
volt az egyetlen, aki betekintéssel rendelkezett a keleti régészet világába. Ezért külső
szakerő bevonásával szándékozta megoldani helyettesítését. Választása Supka Gézára, a
Magyar Nemzeti Múzeum fiatal kutatójára esett, aki egy keleti út tervét melengette. Posta
felajánlotta: „szívesen látom Önt, mint terveinknek egyik fontos tényezőjét. [...] Ha az a
vágya, hogy útját a kolozsvári egyetem égisze alatt tegye meg, ennek a vágyának útját
semmi sem állja, sőt minden tekintetben rendelkezésére állok, hogy a siker mentül alapo­
sabban előkészített legyen” (1915. június 9.).
Nem hiányzott a közéleti személyiségektől, közületektől származó ösztönzés. Az előző
évi levél s az azt követő megbeszélések nyomán Cholnoky Jenő és gróf Teleki Pál, a
Magyar Földrajzi Társaság elnöke, illetve főtitkára 1915-ben memorandumban szólította
fel a társaságot egy Keleti Bizottság megalakítására, melynek távlati célja „a magyarok
eredetét egészen világosan megoldani, ez egyúttal megoldaná a világtörténelem legna­
gyobb eseményeinek, a népvándorlásoknak titokzatos tüneményét is”. A két személyiség
révén a Turáni Társaság, illetve az 1916. évi átszervezése nyomán létrejött, a keleti orszá­
gokkal fenntartott művelődési kapcsolatok ösztönzésére hivatott Magyar-Keleti Kultúr-
központ is Posta tervének támogatói sorába állt. A központ egyik alelnöki tisztét betöltő
Teleki Pál 1917-es konstantinápolyi tárgyalásai alkalmával bizalmas eszmecserét kezde­
ményezett ez ügyben, amelyről levélben, illetve Cholnoky révén értesítette a kolozsvári
egyetemi tanárt. Az ígéretes tárgyalások nyomán Posta az Eufrátesz északi medencéjében
fekvő Nisibisben jelölte meg az intézet leendő központját. Az egykori arameus királyság
székhelye karavánutak kereszteződésénél települt, térben és időben különféle civilizációk
adtak itt egymásnak találkozót: kultúrák egymásra hatásának tanulmányozására kitűnő te­
repnek mutatkozott.
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 315

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Választmányának 1918. október 16-i rendes ülésén

Posta bejelentette: „a közelgő béke megteremtése után azonnal hozzáfoghatunk az Erdélyi
Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára Keleti Intézetének megalkotásához.” Kiemelte az
intézet úttörő jellegét: „olyan szervet teremtünk, amely eddig nem volt.” Közölte, hogy -
gyűjteményeik gyarapítása érdekében - a növénytár és az állattár igazgatói (Györffy István
és Apáthy István) bejelentették részvételi szándékukat. A Választmány 5000 korona sze­
mélyi és ugyanannyi tárgyi dotációt szavazott meg az intézet megalapítására, s megígérte,
hogy az ügyet jóváhagyásra fölterjeszti a szaktárcának.
Az ülés résztvevői - úgy tűnik - nem számoltak azzal, hogy a világháború közelgő vége
nem jelenti egyúttal a béke beköszöntét. Nem sejtették, hogy a bekövetkező politikai
változások hatályon kívül helyezik a választmányi határozatot. Nem tudhatták, hogy a lelki
megrázkódtatásokkal járó zaklatások felőrlik Posta Béla csodálatos életerejét, s idő előtt
sírba taszítják legyengült testét (1919. április 16.). A magyar Keleti Intézet kigondolójával,
Posta Bélával és kiszemelt megvalósítójával, Létay Balázzsal együtt sírba szállt maga a
nagyszerű eszme. Kérdezhetnők: hol van az a másik professzor, hol van az a másik
fiatalember, akivel őket magukat pótolni lehetne?

Függelék
London, 1914. febr. 22-én
Méltóságos Uram!
Az első két hónap szerencsésen elmúlt, s egészségem, apró hűlésektől eltekintve, csor­
bát nem szenvedett. Állítólag, aki az angol éghajlatot kibírja, az nyugodtan mehet bármely
éghajlat alá. Ez a ködös, nedves levegő tényleg sokkal veszedelmesebb, mint a mi száraz
hidegünk. Bár távolról sincs olyan hideg, mint nálunk szokott lenni, azért az emberek mind
gyapjú alsóruhát hordanak, ami megóvja a testet a gyors felmelegedéstől s a gyors
lehűléstől. Az időjárás nagyon változékony, úgy hogy maguk a fák is zavarba jöttek, s
ezelőtt egy hónappal kezdtek rügyezni. Nagyon hamar megbánták.
Ami a lakásomat illeti, azzal többé-kevésbé meg vagyok elégedve; egyetlen hibája,
hogy egy kissé távol van a Brit. Museumtól, s igy minden nap kb. 40 fillérbe kerül az
utazgatásom oda s vissza. Reggel megyek 9 órakor, ekkor nyilik, ebédre hazamegyek egy
órakor, ismét vissza, s este 3/47-kor megint haza. Este aztán nyelvgyakorlatokat végzek.
Mikor nem vagyok a múzeumban, állandóan a házigazdámékkal vagyok, s beszélek min­
denről az ég világán, csakhogy szokjon a szám az angol szavakhoz. Soha életemben ilyen
beszédes nem voltam. Meg aztán olvasok fennhangon nekik. így jutottam most már any-
nyira, hogy a bibliából való felolvasásokat is megértem, holott az angol bibliai nyelv talán
még inkább különbözik a mindennapi beszédtől, mint áll ez a magyar nyelv esetében. Ter­
mészetesen ez nem jelenti azt, hogy most már perfekt angol vagyok. Azt hiszem, legalább
tíz évi intellektuális élet szükséges az illető nyelvterületen, hogy valaki egy olyan raffmált
nyelvet, mint az angol, tökéletesen, minden finomságával és fordulatosságával elsajátítson.
A nyelvről beszélve eszembe jutnak a nemzetiségi állapotok. Én nem tudom, tanultam-e az
iskolában vagy nem, de ha tanultam is, tökéletesen elfelejtettem Anglia nemzetiségi
viszonyait. Én mindig azt hittem, hogy itt mindenki angolul beszél. S bizony csak legutóbb
konstatáltam nagy meglepetéssel, hogy az igen elütő skót dialektust nem számítva, három
teljesen különböző nyelv van használatban Angliában. Az angol, walesi s az ír kölcsönösen
éppúgy nem értik egymás beszédét, mint mi nem értjük a kínait. Méltóságod bizonyára tud
róla, de engem nagyon meglepett. Az írről még gyanítottam, de hogy Wales-ben egész kü­
lön nyelvet beszéljenek, arról nem álmodtam. Érdekes az is, hogy az angolnak is, bármi­
316 Vincze Zoltán

lyen nagy és gazdag nemzet, megvannak ugyanazon nyomorúságai, mint nekünk. Csak a
napokban történt, hogy egy nagy vasúttársaság Amerikából szerzett magának ügyvezető
igazgatót, mert, amint az igazgatóság egyik tagja, valami lord, kijelentette, nem találtak
Angliában arravaló embert. Az újságok persze azonnal boncolgatni kezdték a kérdést,
rámutattak számtalan bajra, többek között, hogy minden jövedelmezőbb hivatalt a
mágnások fiatalabb fiaival töltenek be (ezek ugyanis nem öröklik sem a címet, sem a
vagyont), s nem érvényesülhetnek a tehetségek. Nincs vállalkozó szellem, nagy a konzer­
vativizmus stb. stb. (Mintha magyar lapokat olvasna az ember). Ez alkalommal az egyik
lap felújította Bemard Shaw-nak egyik mondását, hogy ti. az angol tökfejű, s mikor angol
eredmények forrásai után kutatunk, vagy zsidó, vagy ír, vagy német koponyára bukkanunk.
Természetesen Shaw is ír ember, Dublinban született. Annyi bizonyos, hogy Anglia
nagyságának a létrejövetelében nagy része van az ország szerencsés fekvésének, sziget
voltának. Bajok, úgy látszik, mindenütt vannak, sehol sem fenékig tejföl.
Idejövetelem utáni második héten bejutottam a Brt. Museum olvasótermébe. A dolog
nem ment minden nehézség nélkül. Kérést kellett írni, idevaló lakos jótállásáról gondos­
kodni stb. Ebben egy itteni unitárius pap, Hankinson, akiről már írtam Méltóságodnak, volt
segítségemre. Mindenekelőtt tájékozódtam, az irodalomról, a tudomány irányáról stb. Azt
azonnal láttam, amiről különben már otthon meg voltam győződve, hogy az ékírást olvas­
ni, fordítani meg kell tanulnom. Kikerestem tehát egy jó nyelvtant, s hozzáfogtam a beta­
nulásához. Közben egyúttal olvastam Hilprecht összefoglaló munkáját: „Explorations in
the Bible Lands during the 19th century”. Ebből, valamint később az eredeti munkákból
láttam egész tisztán, hogy bizony a nagy haszon mellett töméntelen kárt is csináltak ezek
az ásatók. Egy-kettő kivételével abszolút tájékozatlanok voltak nemcsak a tudomány te­
kintetében, de nem ismerték a systematikus ásatás legegyszerűbb követelményeit sem.
Ezer szerencse, hogy a kikerült anyag nagy része feliratos emlék volt, s így valami tudo­
mányos megállapítás is lehetséges volt. Megtörtént nem egyszer az a hallatlan eset, hogy
az ásató, anélkül, hogy legalább magához hasonló helyettesről gondoskodott volna, hetekig
távol volt az ásatás színhelyétől. Hilprecht keservesen panaszkodik az ilyenformán ve­
szendőbe ment megállapítások miatt, s különösen kikel a philadelphiai egyetem, csak a
múlt század végén vezetett, 2-ik és 3-ik expedíciója munkálkodása ellen. Ezeknek a veze­
tője persze nem ő volt, csak a többié. Használható archaeologiai anyag híján a kérdés
nyelvészeti oldalát cultiválták az emberek, s az irodalom nagy részét most szövegközlés,
nyelvészeti kérdések fejtegetése, s a feliratok alapján szerkesztett történetek, s az ásatók
regényes elbeszélései teszik ki. A nyelvészeti oldal túltengése dacára egy tisztességes,
széles alapon kidolgozott assyr nyelvtant nem lehet találni. Még a legújabb s legterjedel­
mesebb a Delitzsch-é, melyet a King: Elemi nyelvtana után, most tanulmányozok. A King
nyelvtanának elvégzése s vagy 200 jegy betanulása után hozzáfogtam könnyebb szövegek
olvasásához. Most annyira vagyok, hogy könnyebb szövegeket olvasok és fordítok,
természetesen nem precízül, hiszen az két hónapi munka után lehetetlen is. Az írás annyira
összefügg a nyelvvel, hogy az előbbit az utóbbi ismerete nélkül nem lehet olvasni, nem
lehet megérteni. Nem untatom Méltóságodat a nehézségek leírásával, csupán azt jegyzem
meg, hogy egyúttal a héber nyelv alapelemeivel is tisztába kellett jönnöm, az egész assyr
nyelvészet ugyanis arra van alapítva. A múlt levelemben említett tervem szerint hozzáfog­
tam, hogy egy - mondjuk - leltárt készítsek magamnak az assyr-babyloni területről. Azt
akarom, hogy az egész területről tudjam, ki hol ásatott, mit talált, vagy ki járt ott és mit
látott. Ezt föltétlenül szükségesnek tartom egy ásatási terv megfogalmazásához, meg aztán
más szempontból sem értéktelen. Emellett állandóan gyakorlom magam a nyelvtanban,
olvasásban és fordításban. A kiadott szövegek olvasása aránylag nem nehéz, tekintve, hogy
 Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye 317

a jegyek mind a 8-9. századbeli kőemlékek jegyei után készültek. Azonban a közölt
szövegek olvasása nem jelenti egyúttal az emlékeken levő jegyek ismeretét is. Az írás a 3-4
ezer esztendő alatt annyi változáson ment keresztül, hogy legalább három fajta írást kell
megkülönböztetnünk, amiknek a jegyei bizony meglehetősen elütök. Roppant szükség
volna egy kimerítő, a szó szoros értelmében vett felirattanra, de még mindig várat magára.
A British Museumban elég bőven van képviselve mindenféle írásmód, s csak azt várom,
hogy elég biztosnak érezzem magam, bizonyos szempontokból, s aztán kérni fogom az
anyag rendelkezésemre bocsátását, amennyire lehetséges.
Munkám van bőven, amit végezhetek itt az olvasóteremben, s ha éppen olyan utalás van
valamely tárgyra, amit meg kell néznem, a kiállítási helyiségek közel vannak, s azonnal
felfuthatok.
Az assyrologia maga nem olyan horribilis anyag, hanem az a sok érintkezési pont, a
rokon kérdések érdekeltsége stb. bizony meglehetős masszát nyújtanak, amiben könnyen el
lehet tévedni, meg lehet zavarodni. Én most nyelvészeti vagy művészettörténeti részlet-
kérdésekkel nem foglalkozom. Úgy gondoltam, ha először az egésznek a vázával tisztában
leszek, a részleteket könnyebben és világosabban állíthatom magam elé.
Mikor Méltóságodnak és minden szeretteinek a legjobbakat kívánom, maradok
mindig hálás köszönettel
alázatos szolgája:
Létay Balázs s.k.

U.i. Levelem már megírtam, mikor a Kovács úr levelét megkaptam, csak pénzügyi
okok akadályozták az elküldését. Most még jó, hogy nem küldtem el, mert Kovács úr le­
veléből olvasom, hogy Méltóságod nem kapta meg előbbi levelem, melyben Liszt halotti
maszkjáról is írtam. A dolog úgy áll, hogy egy angol lady Hankinson tiszteletes közvetí­
tésével felajánlotta Liszt halotti maszkját az intézetnek, s szeremé Méltóságod megerősítő
nyilatkozatát hallani, hogy a maszk méltó helyen lesz felállítva, s rajta lesz az ajándékozó,
valamint fia neve, ki kedvelt tanítványa volt Lisztnek. A maszkot a nyáron Hankinson
vinné Kolozsvárra. Kérem tehát Méltóságodat egy pár sorban megírni nekem ez ügyben a
véleményét, hogy én is tudjak határozott feleletet adni.

by Mrs. Appleby
29. Gloucester Crescent.
Regents Park.
London. N.W.
B. Létay Esq.
M INDENNAPI ÉLET
Gálffy Eszter

Eszti naplója

Gálffy Eszter 1921-ben született Mészkőn, a család utolsó, nyolcadik gyermekeként. 7

osztályt végzett a mészkői iskolában. A faluban ezekben az években munkálkodott Balázs
Ferenc, akinek példája életre szólóan vésődött a kislány emlékezetébe.
1940-ben három fivérét behívták a román hadseregbe. Pál 1942-ben esett el a sze-
vasztopoli ütközetben. Samutól és Mózestől a család 1942. XI. 8-i keltezéssel kapta az
utolsó tábori lapot. Tamás magyar királyi csendőrőrmester lett, később visszatért a faluba.
Ágnes, Róza, Katica férjhez mentek, elköltöztek. Gálffy Eszter rendre elgondozta nagy­
szüleit, szüleit. Életét magányosan élte le.
1945-ben meghalt bizalmas barátnője. Ekkor folyamodott a napló vezetéséhez. Gon­
dolatait, érzéseit, élete és faluja eseményeit itt örökítette meg. Az utolsó bejegyzések 1952-
ben készültek. A napló összesen mintegy 150 kéziratos lapból állt. Utólag egyes, kényes
esetek leírását tartalmazó lapot a szerző megsemmisített. A füzetet a lakásában található
egyéb feljegyzésekkel együtt átengedte feldolgozásra.
2004-ben hunyt el. ‘
Az írás és az olvasás Gálffy Eszter egész életében nagy szerepet játszott. írás- és olva­
sásszokásairól, élettere írott szövegeiről, feliratozott tárgyairól tanulmány készült.*
Az alábbiakban naplójának a történelmi fordulópontokra, a mészkői társadalomra, a
kollektivizálásra vonatkozó részletei olvashatók, betűhív átírásban.
Keszeg Vilmos

1924. II. Egy Vasárnap este. Nagy hideg. Csikorgott a ho a láb alatt. Szép holdvilágos
este. Gyorgya bácsi a lánynál volt és este 10 órakor hazafelé sietett. Egy szűk sikátorban
találkozott a farkassal mitsem sejtve, hogy az veszett, beteg. Hirtelen ijedtében elkapta
kézzel a nyakát és fel lobbintotta a vállára, kijött vele az utcára. Találkozott az éjeliőrrel ki
nagy bundában és fegyverrel volt, hirtelen mondta, hogy dobja le hogy lője meg. Reá lőtt
de nem találta el csak megsértette. Azután járta be a falu utcáit, sok helyen be szökött a juh
akolba és a kecskeolba. Az utcán több lányoktól haza menő legényekkel találkozott,
mindeniket megtámadta. A legtöbb áldozatja lettek azok. Nagy Sándor, Gheran Mihály stb.
Végül lekerült a malom utcába. Sok ideig látszott a malom ajtaján fogával vágta meg a
malom ajtaját, míg bemehetett. A kutyákat mind megfertőzte. A malom mellett az első
házba lakott Király Dénes felesége és 4 gyermeke. Oda az ablakot törte be le voltak mind
feküdve éjszaka. Ott az asszonyt tépte marta arcát, kezét stb. A nagyobbik fia Király János
hazaérkezet és ott kapta a farkast bent a házba és a nagy sírást-rívást. Elkapta a baltát és
mikor ugrott ki az ablakon a farkas hát a baltával a fejét kettőbe vágta azon helybe ma­
radott... közben a falunépe mind talpra szökött vasvillát, baltát fogott, szaladtak csoporto­
san. Király János meghalt az édesanyja átélte a pasztorkezelést [Pasteur-kezelés] az arcán
sebhelyekei és az újait nem tudta begörbítem, élt 80 évet. 1924. II. hó-tol 1929-ig úgy
ember mint állatok között rettenetesen dühöngött ez a fertőző ragályos betegség. [...] Gál­
ffy Zsuzsika sz. Kiss több mint 1 év után evett fertőzött tejet, nem ment kezelésre, árván
maradott 5 kiskorú gyermeke. Az esett állatokat el kellett égetni. A veszteség nagy kár
volt. Akik átélték, benne voltak nem szívesen beszéltek rólla. [...]

1Nekrológja a Székelyföld című lapban jelent meg. Keszeg V. 2006.

2 Keszeg V. 1998.
322 Gálfíy Eszter

A menyire visza emlékszem itt röviden össze foglalom. Mint iskolás gyermek mert az-
előttről semire sem emlékszem, csak annyit tudok, hogy nagyon pajkos nemis leány gyer­
mekhez illően viselkedtem. Zsigmond Ferenc tanító és Balázs Ferenc pap keze alatt vé­
geztem hét osztályt az apszolva vizsgám jól sikerült. Első osztályba voltunk 15-ön és a he­
tedikig csak négyen maradtunk. 1935. jun. 21-én volt az apszolva vizsga.
1936 Május konfirmáltam a Pálfi Károly segédlelkész keze alatt. 15 éves voltam. Volt
egy jó barátom és osztálytársak is voltunk mindig B. Mátyás. Ez a fiú tetszett nekem, mert
mindig mosolygott. Árva fiú volt, de engedelmes, jó-gyermeke volt az édesanyjának.
Gyermek korunkba sokat játszódtunk együtt, az idő telt, felnőttek közé tartoztunk és akkor
is jó viszonyban voltunk, nyári táncban minden alkalomkor felkért táncolni.
Tizenkét éves koromban 1938. XII. 19 étől IV. 16-áig súlyos betegségben feküdtem.
Béltifoszban voltam. Dr. Csutak Gy. és Dr. Omstein Géza kezelése alatt. Ez alatt az idő
alatt felkerestek barátnőim is, de legtöbbször Mátyás és Bence Miklós.
A hosszú betegségem alatt úgy sóvárogtam már szabadnak, jókedvűnek és vidámnak
lenni. Ha már jobban lettem, teljesen egészséges, elmentem Tordára Füssy családban vol­
tam mint alkalmazott lány jól voltam csendben és rendben, de ott nem tanultam azt, ami
volt a célom. Hogy jó házi asszony legyek, akkor annak tudtam örvendeni, ha kevés volt a
dolog és a háztartásban keveset kellett gondolkozni ez volt 1939ben. Azután 2 évig voltam
itthon ekkor már úgy voltam elismerve mint nagylány, habár még nem voltam az. Szabad
volt legényeket fogadni és a bálba legénnyel menni. A 19 és 20adik éveimet mondhatom
hogy boldogam töltöttem el mert akkor volt gavalér akik között válogatni is. A ház soha
sem volt üres, és unott, de a legjobban azért mindig az esett, ha Bajka M. és Bence M a
meg ígért és várva várt vizitával nem késtek vagy nem pontatlankodtak. Szívesen fogadtam
ha mások is jöttek, de szerelmes csak egybe voltam. Mátyás volt az. Meg nyerte szerete-
temet azzal, hogy engedelmes, illem tudó, jó- magaviseleté és bár mire kértem áldozat-
készséggel teljesítette. Jó mulatságokban vettünk részt farsangi estéken mindig együtt
voltunk a fonóban. Azután következett az átkozott Bécsi döntés. Erdélyt kettőbe vágták,
akkor vége lett mindennek. Mátyás is és mind a fiuk el mentek és mi lányok itt maradtunk.
Budapestről hallottam hírt róla többször. Nagyon ritkán írt. A mi családunk is ép volt 1940.
IX. 3-áig. Voltunk 8 an testvérek, 4 fiú és 4 lány: Ágnes, Róza, Samu, Mózes, Tamás, Pál,
Katica és Eszti, és két szülő.
Rózsa a kis leánkájával Bözsikével és a férjével Kereki Mózessel átmentek az egeresi
gipszgyár kőbányájában mint munka vezető állásban helyezkedtek el. Tamás szintén át­
ment ott M. kir. cső őrmesterig vitte a rangját. Samu, Mózes és Pál a román hadseregbe be
vonultak. Samu és Mózes mindig együtt írhattak olyközel voltak egymáshoz. 1942. XI 8.
írták az utolsó levelet. Akkor foglyul estek és azt hogy élnek-e vagy nem nem tudhatjuk.
Pali Szevásztopolnál meg halt egy erős ütközet alkalmával 1942. VII. 23-án. Katica fel
ment Kolozsvárra divat szalonban tanul varrni. 1942 ben Katica és én a Szóda gyárban
voltunk. Katica Dr. Kertész Zoltánnál és én Eickler Max főmérnöknél. Itthon maradt Ág­
nes a szüleimmel. Én Eickleréknél kötelességet vállaltam, amit végbe is vittem, ma sem
bánom és amíg élek sem fogom meg bánni. Minden szépet és jót, ami kisugárzik ma be­
lőlem Eicklemétől tanultam. Úgy néztem reá, mint anyámra és olyan fegyelem alatt vol­
tam, mint amilyenben lehet egy lány az anyja mellett. Szerettem azt az asszonyt és szere­
tem ma is tisztelettel gondolok reájuk és ha hírt hallok felőlük az nekem ünnep napot je­
lent. El végeztem a rám bízott munkát és haza jöttem, mert édesanyám erőssen beteglett.
Itthon nem nagyon voltam meg elégedve a helyzettel mert unalmas volt és oly egyedül
voltam, de nem volt mit tenni, mert kötelesség. Édesanyám kissé jobban volt, de csak
annyira hogy nem volt már ágyba fekvő beteg. 1943 tavasszal és nyáron olyan sok kelle­
 Eszti naplója 323

mes és boldog órákat töltöttem Jobbágy Rózsikával, mindannak ellenire, hogy a bátyáimat
nehéz helyzetben tudtam kint a fronton. Búsulni és bánkódni tudtam értük, hisz mikor
elmentem hazulról nagy családot hagytam és mikor hazajöttem csak 4 en ültünk az asztal
mellé olyan rosszul esett ez nekem, hogy soha az ennivalóm jól nem eshetett. És nem csak
a mi családunk volt így szét bontva, hanem minden magyar család így volt, csak a sírás és
a rívás minden kinek a szüntelen szívére reá nehezedő bánat. [...]
1943. XII. 3-án a feleki magyar-román határnál voltunk határbeszélgetésen a Tamás M
kir cső fivérünkkel. A találkozás beszélgetés jól sikerült, az édes anyánk halála után 2
héttel voltunk csak és emiatt beszélgetni sokat nem tudtunk, csak sokat sírni. De az csak
megkönnyebbítő volt számunkra. Az idő múlt és mi a föld felé eresztett fővel végeztük a
napi munkánkat. Örvendeni nem volt a minek, csak búsulni, búsulni és búsulni. A míg
egyszer azon vettük észre magunkat, hogy kitört a háború a közelünkben. 1944. IX. 6-án.
A magyar katonák betörték a román határt és bevonultak Délerdélybe. Nagyon rég vártuk a
felszabadító honvéd csapatokat és akkor mégis meglepődtünk a hirtelen bejövetelüktől.
Addig az óráig soha sem láttam magyar katonát. Olyan kedvesek voltak és olyan ügyesek,
olyan szépen beszéltek, olyan finom meg szóllításuk volt, olyan előzékeny, udvariasak
voltak a civil néppel szemben, kitűnő katonás magatartással bírtak, hogy gyönyörűség volt
közöttük lenni és velük társalogni. Nagyon rövid ideig tartott, 10 napig, mert sokat nem
tudtak előre nyomulni, mert Gyulafehérváron már várt reájuk az Orosz hadsereg, kik 10
annyian voltak. Mi is voltunk szabad magyarok 10 napig. A Német és a Magyar hadsereg
felvette a harcot az Orosz és Román hadsereggel szemben. Mi a legnagyobb tűzben vol­
tunk 3 hétig.
1944. IX. 16-án a falunkban volt orosz katona. A magaviseletükröl ezeknek nem tartom
érdemesnek a könyvem lapjait pazarolni, mert azt mindenki tudja a jelenben és tudni
fogják a jövőben is, mert nem viselkedtek senkivel szemben olyan módón, hogy mégegy-
szer óhajtsa a jó voltukat. Istenünknek köszönhetjük azt mi hogy csak anyagilag szenved­
tük az ostromukat, de a becstelenségüktől meg őrizett.
Nem akarón magam itt drasztikusan kifejezni de arra hivatkoztam a könyvem első lap­
ján, hogy „az igazsághoz híven”. Tehát ki meg akar engem érteni jól figyelje meg. Az Isten
segítsége és a nagy erőm mentett meg az utolsó pillanatig és a legnagyobb erő megfe­
szítésig elszántan küzdöttem de nem csak magamért, hanem Katica a nővérem szintén ve­
szedelemben volt. Nehéz küzdelem volt mig mint győztes fél a karmaik közül először Ka­
ticát és azután ön magamat ki tudtam szabadítani. A nagy erőmet már sokszor felhasznál­
tam de ilyen érzéssel mint akkor még soha.
Áldom Istenemet ezért a menyei ajándékért, mert nem nézhetem azt egyébnek mint
menyei ajándéknak. Katicát is az Isten vezérelte haza, hogy a háború nem érte valaholl a
nagyvilág valamelyik sarkában. Minden nagyobb veszedelemtől hogy mentve legyen leg-
belöl hagytuk a fal mellé és egyszer csak azon vettük észre, hogy Katica 39 és 40 fokos
lázzban nem is tud a pincéből ki bújni. Bajban voltunk, mert nem tudtuk, hogy mi okoz­
hatja ezt a magas lázzat. Egy hétig tartott azután még a háború és ha már elhúzódott az
orosz hadsereg a falunk közeléből Katicát felvittük egy szintén mészkői származású or­
voshoz Aranyosbányára Dr. Kozsán Mihály kórházigazgató kezelése után hamarosan job­
ban lett. Vese gyuladás következett belőlle, vese gennyesedés. Meg voltunk telve tetüvel,
rühvel, volt dolgunk a kitakarításával. Anyagi javainkat mindent elkoboztak. Ökrök, disz­
nók, tehén, takarmány, gabona, majorság, egyszóval kimondva mindent, kivéve egy tehén,
melyik tejet adott és egy hold krumpli ásatlan érte a háborút. [...]
1946. XII. 25-én egy nagy színdarab előadáson én is részt vettem „aranyosszéki Zsófi
levele a városból” című monológot adtam elő magam nem tudtam megálapítani azt hogy,
 324 Gálffy Eszter

hogy sikerült csak azt tudom hogy egy fiú a pártfogom lett egész a bál végéig és azt
mondotta, hogy a színpadon tecetem meg neki de az már mindegy mert rég volt. [...] Azóta
sem láttam többet azt a fiút. Nem is láthattam, hiszen Brassóban él távol tőllem. A fegyver­
gyárban foglalatoskodik és lehet az mint a hogy én, már ő is elfelejtett akkor mindjárt.
1946. I. hónapban egy jó kicsi társaságunk volt minden este fonóba jártunk és ott a mi
falusi mivoltunkal minden, fonóban szokásos vig dolgott elkövettünk ének meg a tánc a
sok csevegés azt képzelni lehet hogy milyen sok beszéd lebonyolodott hol csak asszony
népségből állott a társaság. Mi lányok dél után szoktunk össze gyűlni jó volt mert össze
tartottunk fiú nem volt csak Gálffy Pista aki kitartott velünk és a töbiek közömbösek voltak
a megjelenésükkel is csak anyi hatással voltak mind a vissza vonultságukkal sem nem osz­
tottak sem nem szoroztak. De mit is irom ezt ide hiszen nincs is a faluban olyan idős le­
gény egy sem a kitől a kellő tisztelet adást elvárhatnok és sértve érezzük magunkat ha azt
nem kapjuk meg. Bele törődtünk nagy nehezen abba, hogy a Bécsi döntés elrabolta tőllünk
az ügyes fiukat, csak a kamaszkódó kölyköknek el nézzük a gyermekes gondolkodásukat.
A fonóban fel fel csendült a dal még most is visza cseng fülemben Bajkáné tanított egy
énekre amelynek jó dallama van. Magyaros kesergő. Gondolatban messze jártunk és úgy
énekeltük azt hogy
Kaszárnya kaszárnya sűrű ablak
Rajta de sorjába
Sűrű ablak hideg szél fuj be rajta
Sötét az éjszaka sehogy sem találok a babámra.
Kis kertemben jártam ibolyát
Gyomláltam a babámnak
Gyomlálj babám áldjon meg a teremtő
Te érted halók meg nemsokára elzár a temető.
Anna nénitől
Mészkőn 1946. II. 8.
Szerettük ezt az asszonyt mert meg értett bennünket csak tulon mii áradó jókedvünkben
csilapitott amit nem vettünk rosznéven tőlle.
Bálokban megjelentünk anyit táncoltunk Ilusis meg énis, hogy regeiig nem bírtuk a lá­
bunkat és a sok lökdöséstől nem éreztük az oldalunkat és mégsem telt jól nem is telhetett
mert nem volt kivel. Tordára a moziba eljártunk ami nagyon jól esett ha együt meg
nézhettük és azután csacsogni rolla hogy hogy is volt mi is volt. Csak magyar filmeket
néztünk meg. Pepita kabát, Cigány szerelem, Tavaszi dal, Légy jó mindhalálig, Címzett is­
meretlen (a legszebb), Szeptember végén. Mária nővér, Kővirág, Sárga rózsa, Ágról sza­
kadt úri lány és még több a melyeket elfelejtettem egy volt különösen nevezetes. [...]
[1946] Augusztusban egy szép hold világos este sokáig elbeszélgettünk Gálffy Pistával
ki volt az ifjúsági elnök, egy gyűlés volt és haza kísért sok mindent meg beszéltünk és a
magunk felfogása szerint minden felett Ítélkeztünk. Mi ketten voltunk csak olyan jó tettre
készek ha mi reá tettük a kezünket a színpad elő készítésre akkor azt bárki is megnézhette
és mindenki is csodálta a függöny szét huzó meg gördülő, a lámpát mint a nagyszínházban
színeztük a fényit és azt előadás közben is színezni lehetett anélkül hogy azt felfogta volna
valaki hogy miképen történik. És ha valami ilyent tettünk jól sikerült akor egymásnak
szaladtunk egymás arcát dörgöltük és ehez hasonló módón tőrt ki belőlünk az öröm. Min­
denben való fel fogásunk, tettünk, beszédünk, tehetségünk, vigkedélyűségünk, becsületünk
és jó indulat készségünk csak ketőnknek talált. Mindig mondtuk a többieknek is hogy nem
szabad a honvéd sírokat melyek a határunkban szerte szét vannak gondozatlan hagyni de
bizony senki sem tudta reá venni magát hogy bár egyszer virágot vigyen bár egyre hanem
 Eszti naplója 325

mi ketten Pistával anélkül hogy valaki figyelmeztetett volna kapáltuk egyengettük meg
virágot tettünk reá 14 sir de nem csak egy van egy sírban 43 honvéd 2 német és azonkívül
az oroszoknak nem tudjuk a sírjukat sem meg a halottak számát sem ilyen sírra még soha
sem tettem virágot.
Augusztus 15én Sinfalván voltunk búcsú napján Kurkó Gyárfás tartott előadást, amit
mondott számomra egyet tett a semmivel. A környékbeli falvak mindenik be volt téve a
műsorba egy egy számmal mi is 2tővel egy énekszám Vecsemyére szol a harang és Jege­
nye fán fészket rak a csóka. Énekelte Bogdánfi Borika és a második a magyar szolló 6 le­
ány táncolták. Délelőtti fel vonulás Kurko Gyárfás előtt ezen nem vettem részt csak a dél­
utáni előadásokon. A mi falunkbeli románságból ki tört a kultúra a másfalusi magyarok
felé kések repültek Kurkó Gyárfás meg rémülve a látni valókon szépen be kucorodott az
autójában és el váktatott. Valoszinűjobnak látta úgy. És más napokban meg jelent az új­
ságban egy részlet melyben ki fejezte Kurko Gyárfás a meg elégedést és nem felejtette
meg emliteni azt hogy Aranyosszéken milyen szépen halad a demokrácia fejlődése. Ő az
egyedűlli az ki meg van elégedve a sorsunkal.
Augusztus 17 A kendert beáztattuk a toba és míg ázott elmentem Kolozsvárra csak idő
tölteni és meg nézni a M nemzeti színházban mi a program. 2 drb az első volt a „Nem há­
zasodom meg” és a másik „Eltörött a hegedűm” című színdarab. Hogyne tetszett volna?
Bizony tetszett ám! Katicának is volt jó napja mig ott voltam nálla, mert tudom nem unat­
kozott. És volt mit enni bőven.
Augusztus 24én kivettük a tóból a kendert egész nyárón nagy volt a meleg szárosság de
ezen a napon úgy fújt a szél és esett az eső mintha ellenünk esküdött volna. Sok kender
volt és csak Ágnessel mostuk sötét estig tartott mig el végeztük. Elfáradtunk megáztunk
megfáztunk alaposan. Lefekvés után este 11 orakor jött váratlanul 12 elkárhozott ember a
Kereki Balázs vezetésével és körül beverték az ablakainkat engem nem ért kő de Ágnest
pont az orrát csapták meg komolyabb baj nem történt de egy hétig is kék volt erőssen az
arca. [...]
1948. II. 11. Hazajöttünk Várfalvárol, konferencia volt, dalárda, szinelőadás, és tánc
verseny 5 falu volt össze hiva. Dalárda és szinelőadásban az első díjat Mészkő nyerte és a
2-3-at Sinfalva. A műsor végén ezt ki mondták a töbiek majd meg pukkadtak mérgükbe de
már minden hiába. Egy menyecske sinfalvára ment férjhez de a lelke azért még mindig
mészkői, amikor haladtunk el a kapuja előtt a vezetőnket meg ajándékozta egy egy szál
gyöngyvirágai amit a szobában virág cserépben ápolgatott és nevelt. A két falu vezetősége
5 tagból állt és anyi virág nyílt ki pont. Mivel hogy ez a két falu volt a nyertes így el­
nevezték és ki kiabálták hogy a gyöngyvirág nyert. A tánc az jó volt csak az volt a hiba
hogy sokan voltak a gyurodás miatt nem lehetett jól táncolni. A műsor véget ért éjfélkor és
az éjfélt reggel három orakor húzták le a cigányok adig 3 párat táncoltam. Először Hosszú
Miklóssal, azután Szolga Józseffel és az utolsó Szász Domokossal. A Jobbágy Ági mint
gárdé mama és Szász Domika mint gavallér kíséretükben haza mentem a szállásomra. Meg
éjféliztünk és Domi visza ment a táncba és én Ágiéknál maradtam ott ültem 3 nap és akor
hazajöttem. [...]
1948. VI. 10. Hősök napja van ma. Föl kerestem a háború után maradott ismeretlen
honvéd katonák sírjait egy egy pár szál virággal. Nem fog meg verni a jó Isten érte.
Eszembe jutottak a bátyáim ki tudja, az ők koponya csontjukat holl és mere rugdossák. Az
órószok között nincs az a szépen ki fejlődött kultúra mint amit sóvárognak és hirdetnek.
[...]
1942 és 1949 között a családunkból 8 halottat temettünk és gyászoltam 7 egész évet
egyvégtibe. [...]
326 Gálffy Eszter

A nővéreim mind távol mentek férjhez.

Édesapám szigorúságban nevelt. Dolgozni nem sokat hanem rengeteget kellet a létért
való küzdelem nagyon nehéz volt akkor is és jelen pillanatig is. A 3 fivérem kik a háború­
ban meghaltak. Samu szabómester élt 32 évet Mózes cipészmester élt 30 évet Pali mint
bányászmunkás élt 26 évet. A Román hadseregbe kerültek a háborúba Samu írta hogy 8
gyermekes öregek kik elbetegesedtek testi és lelki fájdalmukat nehezen viselték... Nem
szabad az öregeket segítség nélkül hagyni... Inkább te Eszti, megvan a rátermettséged,
munkabírásod, munka akarásod. Ládd, hogy mi nem segíthetünk semmit? Kitudja mi vár
reánk... így zökkent a sorsom abba a kerékvágásba melyben teltek nehéz napjaim... [...]
Édesapám a munka elvégzésében irgalmat, lazítást, kegyelmet nem ismert. Sokszor gú­
nyolódott velem. Megütögette az ágyfáját, mert szántani, vetni, kapálni, aratni, gyűjteni
kell menni. [...] Ha nem úgy adtam fel a szénát foltosán, lapjára, túli le dobta... Ha nem jól
kapáltunk, megleste, kitakarta kézzel és megkérdezte ezt a burjánt miért hagytad. Szépen
fel nyakkendőzted. Ha a tálba valamelyik is hamarább odanyult volna? Azt kérdezte... ki
vagy te? Engedett menni társaságba egy kijelentéssel. Aztán vigyázzatok. Jöjjön haza
hamarább a híretek mint ti! Nem vert meg soha[...]
1952. VIII. 31. Végig olyan nagy a meleg, olyan nagy a szárazság, hogy minden nö­
vény össze ég, lessz eből szegénység!
Gyenge a kezemben a pénzforgalom igen sokat kell dolgozni, fáradt vagyok, hogy már
alig bírom.
Most nincs időm a lelki ügyeimmel foglalkozni. Minden vasárnap a templom és egye­
bet nem engedhetek meg semmi féle szórakozást meggondolatlan.
1952. X. 1. Már régen nem írtam a naplomba. Most egy olyan kérdésről van szó amely
életbe vág. A társas gazdálkodást meg alakította a falu népe keservébe. Az én föld dara­
bom is bele esett a fölmérésbe. Mit tudjak most csinálni...? Az a jó hogy ki van már forrva
az uj bor, mert csak az ad egy kis vigaszt míg részegség gyötör addig nem fáj semmi!!! a
gond is messze jár. Csakhogy a mámor megszűnik de a gondot nem kőnnyiti meg.
Beiratkoztam én is! Ami lessz mással az lesz velem is! Elkeseredésemben mit tehetnék
egyebet mint imádkozni... Lefektemben, fölkeltemben arra kérem az Istenemet, hogy a jó­
zan gondolkozásomat lelki erőmet és munkabíró erőss jóegészségemet meg adja továbbra
is. Hátha megtudok birkózni evei a rohadt élettel.
Fogcsikorgatva kérdem ezt tehetetlenségemben magamtol, hogy igy érdemes élni? A
sírás úgy fogja a torkomat, ordítani tudnék most. Mi lessz velem? [...] Bár mennyire tőröm
a fejem nem tudok egy kiutat innen találni... Mostanig a gazdálkodás a legtöbb gyönyört
adta nekem és most úgy megutáltam mint a bűnőmet. Én a természet gyermekének tudtam
magam, és most elszakadtam mindentől. Itt állok minden gyönyörűségemtől megfosztva
rongyá tépett lélekkel. Mint a partra került hal! Istenem! Hát vajon van még reám szabva
sok csapás még?
1952. X. Úgy indulok ki a mezőre mintha az akasztófa alá mennék. Akkor értem ki a
tetőre mikor a traktor pont az én földemen ment végig egy piszok munkát hagyott maga
után. Felsohajtottam, óh ha ezt nagyapám meglátná???... Én ebben a percben nem csak
könnyeztem hanem közelebb áltam a őrültséghez mint a józansághoz. Ki mentem a Tor-
daihasadék bejáratánál a legmagossabb hegycsúcsra s ahogy a torkomon ki fért, úgy éne­
keltem azt az éneket, hogy „Ősapáink sírja hogyha megnyílana”. Egéssz nap a főldfelé
horgasztott fővel nem volt a munkámból semmi hasznom sem gyönyörűségem, úgy mint
máskor. Elhatározatlanságomban úgy érzem hogy mint a levél a vizen menyek amerre az
ár sodor. A csűrhe rendszer kezdete még csak. [...]
 Eszti naplója 327

1952. XI. 1. Világítás halottak napja. Csunyaidő nem volt szép a világítás. Ithon van
Katica. A gyertyák az ablakban égtek el ithon. Szomorú napjaim nem is tudom hogy hogy
telnek. Egyformán szürkék s egy irányban [...]
1952. XII. 20. El mentem Tordára. Jön az ünnep hát én gyávább legyek mint más, bár
nincs jó kedvem de bár a formaságot meg kell tenni hogy ünnep van kívül de bent a lel­
kemben az örökös gyász, hogy mit gyászolok? azt még magam sem tudom, ha nem ön
magamat...
A piac forgatagában mennyi féle formájú embert lehet látni, kik rongyosak éhesek hi­
deget szenvednek, vakok, nyomorékok, sok formájú a fogyatékosságban, szenvedők és
mégis erős bennük az élni akarás [...]
1952. XII. 24. Az utam ma is Tordára vezetett mindent meg tettem a lakásom tisztításával
csak az ünnepre való főzésem elmaradt. Sűrőg forog a nép és közöttük én is haza menve
velem jött a Marci. Én haza érkeztem hideg lakás és még sok minden helyre rakni valóm.
Tűz csinálás. Én nem tudom de olyan nagyon az egyedüllét nehézsége nem nehezedett rám
soha mint most. Marci próbált vigasztalni s talán velem érzett, vagy sajnált? Azt mondta
hogy ő engem még soha sem látott sími azt gondolta, hogy én csak mindig nevetni tudok.
Kérdem tőlle, hogy most el kapott a gépsziu úrrá lett rajtam a gyengeségem ami a túli érzé­
kenységemből áll. Milyen véleményei vagy, hogy így is láttál? S azt felelte Marci, hogy még
jobban szeret hogy igy is látott. Szegény Marci láttam hogy a szemei azt árulták el nekem
hogy abban a pillanatban bár mire kész lett volna, hogy segítségemre legyen, hogy mi'yen
szívesen át vette volna a kinzo gyötrelmemnek bár felét. [...]
1953.1. 1. Reggel későn keltem mert későn jöttem a bálból. Jöttek a fiúcskák. Újév első
napja van. Kiváncsi nyugtalanság vesz erőt rajtam, kérdem magamtol, hogy vajon ebben az
évben még mi nehézség vár reám? S bár valami kevés jó is? Mi lesz velem? Hogy fogok
tudni megbirkózni egyensúlyozni.
Elmentem a templomba és mint mindig mindenütt arra kértem az Istenemet, hogy ne
hagyjon el ez évben sem. Adjon erőt, hogy betölthessem a reám szabott reám mért megbí­
zatást. Mint gyáva fogyatékos, gyarló, földi bűnös gyenge lény. Én is tudjak eleget tenni
minden téren. [...] Úgy érzem, hogy én kétforma életet élek az egyiket megélem a világ
forgatagában küzdve a létért, elég nehezen, a másikat meg élem a lelkem mélyén s ezt nem
is lobogtatom. Mert végtelenül tud boldogítani az ha valakin úgy ahogy segíteni tudok. Ha
én kapnám azokat a segítségeket nem esne ilyen jól. Most hogy ezt ide írjam az indított,
hogy ithon járt Ágnes és azt mondja hogy én miért kacagtatom magam a falu népivel mert
azt mondják hogy én mindenkinek a szolgája lettem. Pedig én csak a saját lelki
üdvösségemet szolgálom. Kérdem, hogy ki mit mondot már megint rollam. Azt mondja
Ágnes hogy Bajkáné mondta, hogy Eszti bolond, a vén Jobbágy M nének hordja a vizet s
hogy minden göcsös bútykóját fel hasongattatja velem. Aztán hogy kacag a falu hogy
Anika néni mióta elment Román bácsi mindenre csak kiált egyet s te mindjárt mész!
Emeled a zsákjait s hordod neki is a vizet. Hosszuékat épen kiszolgáltad, s még a tanító
kisasszonyt is magadra kapattad. Mindezeket így Bajkáné adtaié s még hogy kacag rajtam
ezért mindenki. Ágnes elment és neki kezdtem sírni. Hát nekem még jót sem lehet tenni?
Bolondnak neveznek a jó tettemért? Tudom, hogy várja a jonép, hogy valamit hibázzak
aztán... rázhassák az állukat mint a farsangi fakecske...
1953.1. 10. Itten járt sogorbácsi vágtunk fát legalább egy hónapra valót. [...] Vendége­
im voltak. Csongvai S., Szász Domi, Marci, Géza, Borbély Jóska, az estét egy kissé kelle­
messé tettük mert egy kissé zajosabb lett a ház mint rendesen. Mintha orvosság lenne az
avult hangulatomra egy egy ilyen óra. Ezek mind olyanok akikkel talál a szó tudok velük
értekezni s nem parasztok velem szemben s a magatartásuk is megfelelő. Ha rendetlenséget
 328 Gálffy Eszter

csinálnának a házba úgy nem mondanám én hogy jöjenek máskor is, de nem rendetlenked­
nek. Oh hogy szeretem ha egy néhány éneket el tudok velük énekelni. Rokonaim öcséim...
[...] Kívánnak azért 1-2 1 bort elfogyasztani közösen egy nyelven beszélni, menekülnek az
Alszegtől s olyankor eszükbejut, hogy van nekiek egy nagynénjük. [...]
Napsütéses szép idő van mintha nem is tél volna hanem tavasz bár csak ibolyát se lát­
nék soha sem, úgy fáj a lelkem mert nehéz ez az élet. Minden nap csak az emberiség
gyarlóságainak vagyok kitéve s nincs aki bár szóval védjen. „Engem mindenki csak bánt!
Mindenki csak engem bánt Édesanyám!”
1953.1. 20. Itt járt a kőrorvos úgy elbeszélgettünk ketten, azt sem tudom, hogy ki az és
mégis olyan kellemes órát töltöt­
tem a társaságában. Nem emlék­
szem már meg örökítettem itt azt
az esetet mikor az utánnam való
érdeklődése kezdődött. Várfalvá-
rol jöttem hazafelé nagy sár volt s
így kikerülve a sárt a hegyen
keresztül vettem az irányt a kis so­
mos tetején megpihentem egy
nagy kövön leülve. Akkoris fájt
valami a lelkem mélyén s nekem
olyan jól esett azt énekbe kima­
gyarázni a természetnek azt hittem
élő ember azt nem fogja hallani
senki. Az orvos és a szülésznő
mentek át Mészkőről Sinfalvára
gyalog a Koptán át. Én a hegy­
tetőn énekeltem. S mint mindig
kint a mezőn munkaközben, ithon
munkaközben a falu szélén egyes
egyedül. A körorvos volt az aki
megáit egy helybe és hallgata. Én
nem láttam de azt mondja, hogy
akkor ment felfelé az Aranyos
partján és megállt egy helybe és
végig halgatták mind mind az én
énekbe rejtett keservemet. [...]
1953. II. 6. Ma kiengedtem az állataimat, hogy járják meg magukat s velük én is olyan
szép a természet télen is. Csak attól féltem, hogy a fenyvesből a bábavár tetején ki lépik
vaj egy farkas s ott ízről porrá tesz juhostol. Aztán mehetek majd haza. Reá találtam egy
kőre aholl egy régi jónapra emlékeztet. Oda véstük a nevünk 6-on akik most már soha
többé egy helyen nem lehetünk együtt. Csongvai D. már nem is él. A többiek az ország
sarkaiban szerte szét vagyunk. [...]
Gyulai Ilona

T izenegy testvér

Életem emlékeiből
1899-ben született a Torda melletti Komjátszegen, a tanító édesapa állomáshelyén. Ta­
nulmányait a szülőfaluban, Kolozsvárt és a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőben végezte. Ti­
zenegy testvér című emlékiratában részletesen örökíti meg a család komjátszegi életvitelét,
az elemi oktatás körülményeit.
Az emlékirat a család tulajdonában maradt fenn. Fénymásolata a Kriza János Néprajzi
Társaság archívumában olvasható.
Az alábbiakban az emlékirat Komjátszegre vonatkozó fejezeteit közöljük. A szöveget
módosítások nélkül tesszük közzé.
Keszeg Vilmos

ÉDESAPÁNK - ÁRKOS
Édesapánk 1858-ban született Árkoson. Nagy gazda nem lehetett az apja, mert 6 hold
föld örökséget tartott számon, erre emlékszem még gyermekkoromból. Két idősebb le­
ánytestvére volt, akikkel csak az első világháború alatt, a 916-os menekülés alkalmával
volt futó találkozásunk. Apját Gyulai Sámuelnek hívták, de általában az árkosi rokonságról
semmit nem tudtunk, nem tartották a rokonsági kapcsolatot. [...]
Szekérre pakolták Árkoson az iskola jó tanulóját. Az édesapja befogta a lovakat s haj­
totta Torockóig, mert ott volt a híres unitárius tanoda, azt végezte el s mire végére ért,
megnyílt Kolozsváron az állami tanítóképző. Egyike az 1867-es kiegyezés után fejlődés­
nek indult Magyarország tanügyi intézményeinek.
Ottani diákélményeiről sem sokat beszélt, mint ahogy a Székelykő lábánál töltöttről
sem, de innen sokat emlegette Pál Ferenc igazgató urat. Nagy tisztelettel sokszor hivatko­
zott tanácsaira a munkával, becsülettel, hazaszeretettel kapcsolatban. Én gyermekül hall­
gattam, én is tiszteletet éreztem Pál Ferenc igazgató úr iránt s most sajnálattal állapítom
meg, milyen szép kis jellemrajzot lehetne kikerekíteni, ha többet mesél s én feljegyezhet­
tem volna.
A képesítői csoportkép most is ott függ a szobám falán megfakulva. [...]

Komj átszeg
1896 nyarán Komjátszegre költöznek. Apánk az ott megnyílt millenniumi iskolához ka­
pott áthelyezést. Ott nem volt kántorsággal összekötve a tanítói állás. Komjátszeg is kicsi
falu volt, de kb. fele román, fele magyar unitárius. A románoknak is volt felekezeti is­
kolájuk, tanítójuk is (oklevél nélkül). Feri már Komjátszegen született 1896. december 27-
én. Azóta is sokat foglalkoztatta képzeletemet, milyen lehetett az a karácsony. De biztos,
hogy minden megvolt, ahogy anyánk energiája minden ünnepre előteremtette a frissen sült
kenyeret, a kalácsot, diós, mákos tekercset, megfőzte a töltött káposztát, a húslevest. Én
1899. június 21-én, Etelka 901. október 4-én, Emma 904. január 30-án, Buba 1907. január
16-án, Janka 1910. március 21-én született. Ezzel bemutattam a 11 testvért, még csak annyi
magyarázatot fűzök hozzá, hogy Buba is Anna nevet kapott, mert az első Anna 15 éves
korában, 1905 márciusában meghalt. Anyánk annyira szerette, mindig siratta - bár ő kíván­
ta, hogy Buba Anna nevet kapjon, mindegyre siratta a meghalt Annát. Ezért a családban
kialakult, hogy nem a nevén, hanem Bubának szólította mindenki, így maradt máig Buba
néninek az ajtaiak között is. [...]
330 Gyulai Ilona

KOMJÁTSZEG
Édesapám sokszor emlegette, hogy a Komjátszegre menést Téglás István tanfelügye­
lőnek köszönhette, aki Segesváron volt tanfelügyelő. Ismerte apánk munkáját, családi kö­
rülményeit, az akkor már meglevő öt gyermek felhívta a tanfelügyelő figyelmét, jóakaratát.
Közrejátszott, hogy abban az évben Téglás tanfelügyelőt Segesvárról Tordára helyezték át.
0 ismerte apánk szándékát, hogy Torda-Kolozsvár közelébe szeretne kerülni, mivel
Tordán négyosztályos, Kolozsváron nyolcosztályos unitárius gimnázium volt. Ahogy
Tordán átvette a hivatalt, értesítette apánkat, hogy a két város között levő Komjátszegen az
állam iskolát nyit, adja be áthelyezési kérvényét. Abban az időben, az 1896-ban rendezett
millenniumi év után, az ország ezeréves fennállásának tiszteletére egy olyan megbecsült
tanfelügyelő javaslatát minden akadály nélkül jóváhagyta az akkori oktatásügyi miniszter.
Azért hangsúlyozom ezt, mert ugyanazon években sok esetben egy nagyobb faluba, több
tanerős iskolához akkor valami előkelő, a minisztériumban járatos pártfogóra volt szükség
az egyszerű tanítói állás elnyeréséhez. De Komjátszeg olyan kicsi falu volt, akkor
beindítani állami iskolát, nem tülekedett érte senki. Apánknak megfelelt, Torda 12 km-re
keletre, Kolozsvár 18 km-re északra volt a falutól. Próbálta a hosszú szekerezést Árkostól
Torockóig, aztán Kolozsvárra. Az ő gyermekei már csak Tordáig, Kolozsvárig szekereztek
Komjátszegtől.
Téglás tanfelügyelő tovább is jóindulattal kísérte figyelemmel a család életét. Én, apánk
emlegetései nyomán a család jóltevőjét láttam benne s mikor második elemista koromban
iskolalátogatni jött, nagy tiszteletei néztem reá, talán feleltem is számolásból, de inkább
megmaradt emlékemben, hogy Feri bátyámat, aki akkor második osztályos volt, föld­
rajzból feleltette, arra is emlékszem, hogy Tokaj környékéről volt szó, a nevezetességekről
kérdezett, Feri felsorolta a szőlőtermelést, a tokaji borok régi hírességét. Még valamit nem
tudsz? - így a tanfelügyelő. Nemcsak Feri, még apánk is gondolkozva álltak. Erre a látoga­
tó önérzettel magyarázta, hogy malozsa szöllőt is termelnek. A malozsás kalácsot nagyon
szerettük, ha néha karácsonyra malozsára is jutott az ünnepi vásárlásra szánt pénzből, s
azóta sem felejtettem el, hogy a malozsa is hazánk terménye volt akkor.
Szüléinknek nem volt könnyű a 96-tól 1904-ig tartó nyolc év. Sem rendes lakás, sem
rendes iskolaterem. Az első években elég rendes házban laktak, én is abban születtem, de
azt csak elbeszélésből tudtam, ismertem meg, mikor a zsidóék boltjába ecetért, sóért, pet­
róleumért küldtek. A zsidó biztosan nagyobb házbért adott, s akkor szüléink sokkal gyen­
gébb lakásba kellett költözzenek, arra már emlékszem valamennyire. Nem a költözésre,
hanem a házra, de arról később, a saját emlékeim töredékeiben számolok be.
Apánk tanterme a papilakás egyik, a külön-bejáratú szobában volt. Legfeljebb 5x5 mé­
teres szoba, oda zsúfolódott be elsősorban a magyar gyermekek elég szép létszáma, akkor
még ritkaságszámba ment a kétgyermekes család, inkább 3-5 gyermekre emlékszem. A
papi lak 3 szoba-konyhás, de az öreg Imecs agglegény volt, egy férjhez nem ment húga
vezette a háztartást, jutott egy szoba iskolának, addig ő is ott tanítgatta a gyermekeket.
Sokszor elgondolom, nem lehetett könnyű dolog ilyen körülmények között műveltséget,
tudást osztogatni az értelmes gyermekszemeknek. S mégis volt eredmény.
Akkor már Téglás tanfelügyelő kiharcolta a minisztériumban Komjátszegre új iskola
építésének a tervét, amiről szintén saját emlék-képeim alapján számolok be.

A MÁSODIK LAKÁS
A második lakásra csak szakadozottan emlékszem. Állott az egy jó nagy szobából és
abból nyílt egy keskeny, úgy 2 és félméter széles, hosszában a nagy szobával egyenlő
 Tizenegy testvér 331

hosszúságú oldalszoba. Az udvarról csak egy jó küszöb-magasságot kellett lépni beme-

néskor. A szoba padlója földes volt, mint átlag a komjátszegi házakban. Csak a papilakban
és szüleim előző lakásán, valamint a Klári néni házában voltak deszkapadlósak a szobák.
Klári néni a falu elszegényedett régi nemesének az özvegye volt. A földes padlót minden
szombaton felsikálták, és finom homokkal beszitálták, hogy a nedves agyag ne ragadjon a
lábukra. Aztán a mindennapi sepréskor a lyukas korsóból díszítő kacskaringókat csurgattak
reá, amiben én nagy örömmel gyönyörködtem. Akkor legfeljebb 4 éves lehettem, s igen­
igen kívántam, hogy egyszer én is öntözhessem a lyukas korsóval. Az egy szép bokaj korsó
volt, társa is volt, de az nem volt lyukas. Valószínű, hogy akkor más házaknál is volt ilyen,
s más házakban is szokásos volt ez a padlódíszítési módszer, amit különös gonddal soha el
nem mulasztottak ünnepek alkalmával, vagy ha vendéget vártak. A két bokaj az új iskola
felépítése, a tanítói lakásba költözés után a nagy padláson porosodott, míg Komjátszegen
laktunk. Szerencsére, mikor apánk halála után Ajtára költöztünk, azokat is elhozták, de
akkor még nem nagyon figyeltünk a régi népművészetre, itt is a padlásra tettük s nemrég, -
már nyugdíjas voltam - egy fiatal muzeológus nő régi népművészeti tárgyak után kutatott a
faluban, s én a lyukas korsót ép párjával együtt a sepsiszentgyörgyi Székely múzeumnak
ajándékoztam. Vajon mondja-e a látogató diákoknak az őket vezető, tájékoztató muzeoló­
gus, hogy mire használtuk a lyukas korsót?
Másik érdekessége volt annak a földes padlójú háznak a szabad tüzelő. Akkor még a
legtöbb háznál ott ilyen volt. Megpróbálom elmagyarázni, és lerajzolni is. Az alapja téglá­
ból készült, a két szélén, a tégla lábak között üres hely, a tűzifának. Most visszaemlékezve
reá, az a megállapításom, hogy a mesterei nagyszerű szakértelemmel dolgozhattak, mert
soha nem jött füst a szobába, pedig elől, az oldal vaslemez alatt tenyérnyi nyílás volt,
amelyen izzó széndarabok világították meg a szobát, s ez jó is volt, mert így annak
világánál jól megoldotta anyánk a vacsorafőzést. A petróleummal takarékoskodni kellett,
mint mindennel, nem azért, mintha nem lehetett volna kapni, ezt még Mózes bácsi is árult
a félszoba boltjában, hanem az áráért, azért, hogy kitartson az ötliteres korsó petróleum a
hónap végéig. Csak akkor gyújtották a lámpát, mikor kellett keverni a puliszkát, s vacso­
ráztunk. Arról már nem tudok számot adni, milyen kémény volt építve a szabad tüzelőnek,
olyan kicsi korban ez nem is érdekelt, csak most gondolkozom el ilyesmiken, mikor a ma
modem kályhái mellett a tudományos alapokon történő építkezések lakásaiban lépten-
nyomon hallani panaszokat, hogy füstöl a szép zománc-kályha, vagy a csempe, a kémény
hibája miatt. A szabad tüzelő úgy volt az oldalszoba falához ékelve, hogy az oldalszobát is
melegítette. Igaz, nem annyira mint a nagy szobát, s néha a szokatlanul hideg napokon
anyánk a közajtót is nyitva tartotta, hogy az oldalszobában alvók se fázzanak. így élnek
emlékezetemben a szabad tüzelő előnyei. Mostani meglátásom szerint lehet, hogy tüzve-
szélyesség szempontjából nem nyerné el még az én ítéletemnek se az első díját, mert alig
pár év múlva ahogy az új iskolába beköltöztünk, a mi földes szobájú lakóhásunk leégett.
Szomszédos volt a nagy telekkel, amelynek úgy a közepetájára építették az új iskolát.
A ház hátához volt rahasztva, félfedéllel egy nagy deszkaszín, amiben a tűzifán kívül
sokminden volt mindig szépen rendben, mert a szobában nem fért el minden bútor. A nagy
cserefa asztalra fel volt téve a dívány, egy meleg nyári délután arra másztunk fel a szom­
széd gyermekekkel, s vendégeskedtünk a díványon, egy elszakadt csipke függöny-darabbal
függönyözve a szobánk képzelt ablakát. A nagy meleg elől menekültünk a hűvös színbe,
míg a nagyobbak a ház előtt vagy a szobában foglalatoskodtak. Én kalauzoltam fel Erős
Rózsát és Annát is a diványházba, de hamar leparancsoltak, ahogy észrevették. Verés nél­
kül megúsztam, inkább azt magyarázták, komoly erélyességgel, hogy könnyen leeshetünk,
kezünk lábunk törik. Most is töröm a fejem, 4-5 évesekül hogy tudtunk felmászni az asztal
332 Gyulai Ilona

tetején levő diványra. Később, ahogy nőttem, nem sikerült megtanulnom a fáramászás
mesterségét, tízéves koromban ez volt gyermeki lelkem küzdelmeinek egyik keserűsége.
A ház északi sarkához alig pár méternyire volt a nyárikonyha, sütőkemencével, katlan­
nal elég tágas, jól megépített, úgy, hogy a disznóölést és télen a szapuló mosásokat is jól el
lehetett végezni benne. Természetesen, tavasz beálltával az őszi hidegekig a mindennapi
főzést is. De a nyárikonyhához is szívettépő emlékem fűződik, ezért igyekeztem elképzel­
hetően vázolni. Volt egy fehér-fekete tarka macskánk, amit négyéves szívem minden mele­
gével becéztem. Ősszel kerülhetett hozzánk, még csak amolyan félig nőtt süldő macska,
ezért a téli hideg beálltával lefekvés előtt mindig a nyári konyhába tették. Egy reggel hozza
a szolgáló a kerekre gömbölyödött macskát kőkemény mozdulatlanságban: - Megfagyott!
- mondta. Én csak néztem, néztem... keserves sírásra fakadva. Mit tudtam én akkor halál­
ról, elmúlásról? Csak arra döbbentem hogy nem simogathatom kedvencemet. Ezzel kezdő­
dött edződésem az élet apróbb-nagyobb ütéseinek elviseléséhez.
A nyárikonyha sarkánál állt egy elég szép, legjobb termőkorát élő édesalmafa. Más
gyümölcsfára nem is emlékszem, legfeljebb a kicsi utca szélén egy pár kiöregedett szilvafára.
Komjátszeg elég jó gyümölcstermő éghajlatú volt, de nemesített fajtának az egész faluban
híre sem volt. Magról kelt alma, körtefajták szinte minden telken akadtak, s nem is rosszak.
Édesapánk faiskolát indított be, ahol az ismétlő iskolásokat oltani is megtanította. Nevelte ott
a nemes fajtákat, hogy mikor felépül az új iskola, a nagy kertet azokkal fásítsa be.
De, mielőtt arra sor kerülne, még a házhoz tartozó, földbe ásott pincéről egy pár szót. A
háztól, nyári konyhától a kis utcáig - akkor sikátornak hívtuk - volt az udvar, disznópajta,
tyúkketrec, a ház ellenkező oldalán emelkedett enyhén a nagy veteményes kert. Annak a
nyári konyhával szemben levő sarkában volt a földbeásott pince. Belső formájára nem
emlékszem, csak a bejárat van előttem most is élénken. Három lépcsőt kellett lefelé menni,
rendes deszkaajtó nyílt bele. Valószínű belöl is ki lehetett deszkázva, gerendákra rakott
deszkák tartották a föléje és köréje halmozott nagy földrakást, aminek az oldalán és tetején
anyánk döblecet (sütőtök) termelt. Általában a komjátszegi házaknál igen ritka volt a
pince, a zöldséget, krumplit a nem használt szobában vagy veremben tartották, a mi
pincénk ahhoz képest luxus minőségű volt. Átlag, az ottani normális teleken minden jól
állott benne, de a szokatlan hideg napokon fagyveszély fenyegetett. Erre emlékszem élén­
ken, hogy egy estefelé Anyánk megrakott egy régi cserépfazakat égő szénnel a szabad tü­
zelőből, valamelyik nagyobb fiú kikísérte, hogy gyorsan nyissa ki a pinceajtót. A szenes-
fazakat a káposztás kád csapja közelébe tette, hogy a káposzta be ne fagyjon. Gyorsan
kellett mozogni, most is előttem van anyánk szenvedő arca, a forró parázstól. Szerencsére
ezt csak pár napig kellett ismételni, akkor az erdélyi teleken ismét enyhülés következett.
Akkor még híre sem volt ott hőmérőnek, mostani megfigyeléseim alapján gondolom, hogy
akkor -20 fok körül lehetett.

BÉLA TÜDŐGYULLADÁSA
A régi házhoz fűződő emlékem, hogy egy délután elcsigázott arccal vánszorgott be az
ajtón Béla. Akkor már Tordán tanult; beteg lett, hazaküldték. Kiderült, hogy tüdőgyulla­
dása van. Nem volt olyan gondos ellenőrzés az akkor már szegény internátusbán, nyugod­
tan útnak engedték a kis gimnazistát gyalog a 12 km-es úrnak. Orvos csak Tordán volt, ha
nagyon szükségesnek vélte valaki, s főként, ha volt hozzá pénze, szekeret küldött orvosért
a városba. Anyánk házi orvossággal, bodzateával, borogatással kezelte; arra is emlékszem,
hogy nagyon kereste a falusiaknál a fekete retket. Került is egy szép példány, azt jól
kifúrta, legaljára egy kis lyukat csinált, a retket megtöltötte mézzel, s az egyik nagy talpas
pohár fölé állította. Ami méz a retekből a pohárba csepegett, abból adott Bélának naponta
 Tizenegy testvér 333

háromszor egy-egy kávéskanállal. Hogy ettől-e, vagy a veleszületett őserőtől, Béla meg­
gyógyult, visszament az iskolába.
Néha később is emlegettünk egy esetet: én állok egy széken a magasra vetett ágy mel­
lett, Etelka, akkor jó kétéves lehetett, sírva nekitámasztja fejét a szék mellett az ágynak s
keservesen sír. Anyánk sietve szalad be a kertből s kérdi hogy mi baj van? Etelka zokogó
hangon tördeli: - Nem hagyja, hogy körmöljem. - Jól teszi, mikor hagyod már el ezt a
rossz szokásodat? - mondta haragosan és visszament veteményezni. Senki sem tudta
megfejteni Etelka rossz szokásának az okát, hogy néha mind a két kezével nekiesett az ar­
comnak s karmolászta, míg ki nem szabadítottak. Sokszor kapott érte verést, de az nem
sokat használt, már sebes volt a két arcom a karmolástól. Végül anyánk engem is szidott,
hogy vagy olyan gyáva, hogy ő kisebb s nem tudod lerázni magadról? Nem üthetem örök­
ké (igaza is volt) hát állj székre, mikor nekiesik. Ezt meg is fogadtam. Hogy mikor hagyta
el ezt a kedvtelését, arra nem emlékszem, de nem tartott sokáig.

ÚJ ISKOLA ÉPÜL
Akkortájt kész volt az állami iskola építési terve.
Volt Tordán egy banktisztviselő, akinek Komjátszegen volt valamennyi birtoka, egy
régi, elég nagy házzal, óriási nagy kerttel. Az egész egy régi nemesi birtok maradványa. A
tulajdonos: Nagy Balázs, agglegényül élte életét a fizetéséből és a birtok sovány jövedel­
méből, amennyit a házában lakó és földjeit művelő román család juttatott neki. Ennek az
iskolát patronáló úrnak volt a kis patak déli partján egy nagy üres telke, hat szegény gazda
telkével körülvéve, ami addig a senki földje volt. A pusztának hívták, odajárt a fiatalság
vasámapoként táncolni, hétköznapokon a nagyobb iskolás fiúkkal Béla és Árpád is
labdázni. Ugyanis a papi telek szűkös udvarán, ahol a kis tanterembe szorulva tanultak,
nem volt hely kedvükre kiszaladni magukat. Nagy Balázs, valószínű, jó barát volt a tanfel­
ügyelővel, ahogy az akkori ilyen kisvárosban együtt szórakozott az a kevés számú intelek-
tuál.
Ahogy szóbakerült a szülőfalujában építendő iskola kérdése, azonnal felajánlotta a
„pusztát” ajándéknak az iskola részére.
Most visszaszámolva, 1903 tavaszán kezdtek hozzá. Az állam egy vállalkozónak adta ki
az építést. Amint később apám zúgolódásaira visszaemlékszem, a vállalkozó sokmindenből
elcsípett-harapott, ezeknek kárát csak azután szenvedtük, mikor már ott laktunk. Valami
mérnököt emlegetett apánk haraggal, aki befejezés után átvette. Azt hiszem, a vállalkozó
jól keresett, talán a mérnök is. De én örömmel emlékszem vissza, hogy amint a fundamen­
tumot kiásták, az építés megkezdéséig pár nap alatt távfutó gyakorlatot végeztünk körben a
fundamentum járataiban. Szinte elfelejtem megjegyezni, hogy a földes ház, amiben
laktunk, a telek a pusztával szomszédos volt. Csak kimentünk a kapun s akadály nélkül
mehettünk a bekerítetlen telken kedvenc helyünkig. Persze, csak a három nagyobb fiú,
egy-két pajtással rohangászott össze-vissza, én csak a széléről néztem sóvárogva a
gyönyörűséges mulatságot. Én csak mindegyre kértem, mikor mellettem elhaladtak: végy
be engem is! Be is vettek egy párszor, ki sem tudom mondani, milyen gyönyörűséggel
igyekeztem a fiúk után mezítlábaimmal. Ugyanis tavasztól őszig csak vasárnaponként
húztunk cipőt, hétköznap mezítláb jártunk. Alig vártuk az idő enyhülését, hogy megkapjuk
hozzá az engedélyt. A fundamentumon kergetődzések nem tartottak sokáig, hozzáfogtak a
komoly építéshez. Őszre fedél alatt volt az épület, de az egészségi követelményeknek
megfelelően tavaszig száradtak a falak. Azt a magánházak építői ma is igyekeznek be­
tartani. Persze ez szinte nevetséges a modem építészeti módszerek mellett a téli időszak
bármelyik hónapjában az átadás után beköltöznek az új lakók. Akkor már a puszta szépen
334 Gyulai Ilona

be volt kerítve, az utca felöli vége 2 m magas, szép léckerítéssel, a másik három oldal
egyszerű deszkával, a gyermekek részére hagyott játszótér és udvar, fáskamrával, disznóól,
- majorság-ketreccel —szintén deszkakerítéssel volt elválasztva a nagyobb hátsó kerttől.
Ez is megbámulni való volt a komjátszegieknek, mert ők, ha egyáltalán csináltak kerítést,
azt az út felől fonták vesszőből, nyírfaágból a földbe vert karókra. A szomszédok felé
kevés helyen volt kerítés, mégis tudtak békességben élni.

EMMA SZÜLETÉSE
Még el kell mondjam Emma születését. 1904. jan. A földes szobában télen a szolgáló
mindig a földre tett szalmazsákon aludt (nyáron a nyári konyhában). Egy éjjel arra ébred­
tem, hogy anyánk mellől én is a földre kerültem a szolgáló mellé. A félhomályban mellet­
tem levő szalmazsákon kibontakoznak lele1 Máriska körvonalai, akiről csak annyi említés
maradt emlékezetemben, hogy ő hozza a kicsi bubát. Homályos, bizonytalan töprengés
fogott el, de csend volt, nem mertem kérdezősködni, lehet, azt hitték, alszom, nemsokára el
is aludtam. Mire kivirradt, apánk a fiúkkal már elment az iskolába, anyánk az ágyban
feküdt, mellette a bepólyált kicsi buba, Emma. Akkor Gizi a sepsiszentgyörgyi képzőben,
Zoltán, Anna és Béla már Tordán tanultak. A fiúk a szegényes ősi gimnáziumban, Anna a
polgári leányiskolában, mivel leányinternátus egyáltalán nem volt, Anna egy Szentkirály­
ból2 Tordára származott távoli rokon leányánál, Katanéninél volt szállásban. Előzőleg Gizi
is tőle járt és végezte a polgárit, Szentgyörgyön a képzőnek már intemátusa is volt. Emma
további fejlődésével kapcsolatban aztán csak az iskolaépületben levő tanítói lakásba
költözésünk utánról van néhány emlékfoszlányom.

BEKÖLTÖZÉS AZ ÚJ LAKÁSBA
De előbb a beköltözés örömteljes napját idézem, ahogy megmaradt bennem.
Ragyogó napsütéses májusi nap, az egész család lázas izgalomban. Azt hiszem emlí­
tettem, hogy a telek, a ház, amiben laktunk, szomszédos volt az új iskolával, óvatosan le­
szedtek egy szakasz deszkakerítést, ott hordtak át mindent, segítség volt. Az én dolgom
volt Etelkára és a kocsiban szendergő Emmára vigyázni, egy ideig a földes szobában s
mikor már minket is átszállítottak, bámultam a magas falakat a nagy ablakos szobában,
ami nagy ellentét volt az előző, alacsony, kisablakossal. Hát még a szép fehér padló! De
azért az ünnepi dísz-öntözés szép volt a lyukas korsóból.
Árpád pedig az iskolai felszerelések költözködése közben hozott valamit nagy diadallal,
de arra már nem emlékszem, hogy mit.
Délutánokon a májusi tennivalókat végezték, én is szívesen mentem volna ki a szép nap­
sütésben, de Emmát kellett őrizzem, azzal a meghagyással, hogy ha sír, taszigáljam a kocsit.
Öreges komolysággal tettem eleget a meghagyásnak. Emma nem volt sírós gyermek, 5 éves
erőmet nem tette próbára a vesszőből font régi kocsi, amelyikben akkor a kilencedik álmo­
dozta öntudatlanul jövendő életét. Én unalmamban a kocsi oldalának szép vesszőfonását né­
zegettem. Nem kocsinak, szekérnek hívtuk. A szekér nagyságához illő szalmazsák volt
benne, kicsi párna, paplan, minden anyánk készítménye. A paplan már nagyon elkopott, de a
kilencediket még kiszolgálta. Az első tengelyről két hajlított gömbölyű vas emelkedett jó
arasszal magasabbra, a kocsi oldala fölé egy fa-fogantyúval összefoglalva, amit éppen csak
hogy felértem a fejem fölött, ringatás közben. Ezzel kezdődött lelki magányosságom, ami

1Lele (rom.) - néni.

2 Sepsiszentkirály, az édesanya szülőfaluja.
 Tizenegy testvér 335

több-kevesebb terhével az életen végigkísért. Talán jó volt az edzés ilyen korai kezdése,
másként hogy viselhettem volna a későbbi nehezebbeket.
Pillanatkép: délután a kapu előtt a pipéket etettem a patakmart zöldelő pázsitján s hát a
sikátor felől jön Anna és Gizi gyalog. De csak Anna alakja él emlékezetemben, ahogy er­
nyővel a kezében fürgén közeledik, kilépő anyánknak vidáman magyarázza, hogy hama­
rabb befejeződött a tanév, nem volt idő szekeret kérni, a túri tanulótárs szekerén őket is
elhozták addig, onnan játszva hazaléptek. A holmijukat elhozza valamelyik, a szombati
hetivásárra menő szekér. Gizi is akkor érkezett Tordára vonattal, harmadévről.
Még volt egy magános délutánom, Emma szekerét taszigálva egyszer-egyszer mikor az
egész háznép a sietve bekapott ebéd után a faiskolába ment. Tudni kell az akkori népis­
kolák tanítási rendszerét falun. Az elemi iskola 6 osztályos volt, de az első osztályban el­
indultak közül rendre többen lemaradtak. Ha egy kicsit ími-olvasni-számolni már tudtak, a
szegény szülők már IV. osztály után odaadták a fiúkat szolgálni, a többre igyekvő szülők
pedig inasnak a tordai iparosokhoz, néha egy-egy leánykát szolgálni. Olyan is volt, aki
inkább az iskolakerülés miatt nem jutott el a 6. osztályig. Papíron megvolt a mulasztás
miatt a szülők büntetése, de arra nem igen emlékszem, hogy végre is hajtották volna. Az
oktatás másik része a falusi gyermekek számára az ismétlő iskola volt —a városra kerültek
- de egyáltalán, az iparosoknál mesterséget tanulók részére az inasiskola. Ezekben az
oktatás hetenként 2 délután, 2—4-ig zajlott. A városiak részére a inasiskolákban, részben az
oktatók buzgósági foka, részben a mesterek törvénytisztelése, vagy semmibevevése
szerint, hol eredményes, hol csak látszateredményt mutató volt. Falun 15 éves korig min­
den gyermek köteles volt ismétlő iskolába járni a 6 osztály elvégzése után. Akik hamarabb
kimaradtak, azoknak még inkább, hogy az elmulasztottakból valamit pótoljanak. Amint a
neve is kifejezi, főként a 6 osztály anyagát ismételni, elményíteni. Azonkívül gazdasági
ismeretek szerepeltek előtérben.

FAISKOLA
Ezzel kapcsolatban kötelező volt faiskola beállítása, amit apánk mindjárt be is indított,
ahol az ismétlőiskolások is dolgoztak. Későbbi éveimről visszaidézve, az ismétlő iskolások
száma 15-20 között ingadozott, ami megítélésem szerint nem is volt kevés, az évi 70-80-
hoz képest, az I-VI. osztályban ennyit tanított élete végéig, délelőtt 8-12-ig, délután 2-4-
ig; szerda és szombat délután az ismétlősökkel foglalkozott a téli időszakban. Ősszel és
tavasszal, ha megfelelő idő volt, gyakorlati munkát, főként a faiskolában végeztek, ahol
oltogatni is tanította őket. Hogy már falukban milyen fokú volt az ismétlőiskolai oktatás,
arról nincs módomban részletesebb tájékozót adni, de apánk kollégáival folytatott
beszélgetéseinek foszlányaiból, amiket találkozásai után anyánknak mesélt, arra követ­
keztetek, hogy nem mindenütt tartották lelkiismeretesen a szerda-szombat délutánokat az­
zal mentegetődzve, hogy a falu fiataljai nem látogatják. Nem tudom, de mostani megíté­
lésem szerint apánk eléggé meg tudta nyerni szülők és fiatalok rokonszenvét s eléggé fel
tudta ébreszteni az érdeklődést, hogy nem lettek pihenő órák a szerda-szombat délutánok.
Arra jól visszaemlékszem, hogy szombat délután hazamenés előtt olvasnivaló könyveket
osztott ki közöttünk. Az iskola egyik szekrényében volt az EMKE könyvtár. Az Erdélyi
Magyar Közművelődési Egyesület minden faluba küldött ilyen könyveket. Volt közte
gyermekkönyvnek való, ifjúsági és felnőtteknek is és ismeretterjesztő.
Kissé elkalandoztam, de ezt is szükségesnek tartottam vázolni az akkori korról.
Apánk a faiskolában már az építendő új iskola reményében nevelte a nemes ágait, hogy
ezzel befásítsa a pusztát. Azon a délutánon szedték ki a faiskolából azokat a csemetéket,
amelyeket oda akart ültetni. Kb. 50 drb - legtöbb téli alma, néhány körte, három barack,
336 Gyulai Ilona

három óriásfajta cseresznye. Bizony, szürkületig megtartott, míg óvatosan kiszedték s

leszállították, hogy másnap az előzőleg kiásatott gödrökbe szakszerűen beültessék. Ma is
eszemben van, amint apánk magyarázta a fogadott embernek a csemete-gödrök pontos
méretét. Csak azt tudom, nehezen telt el az a magányos délután, mindegyre székre mászva
lestem a kapu felé, hogy jönnek-e már a faiskolából. A pusztában addig csak szilvafák
voltak, inkább a széleken, de azt meg kell adni, hogy a besztercei szilvafák igen jó fajták
voltak. Azóta sem jutottunk olyan nagyszemű finom szilvához, ha magvaváló is. Hátul a
kert végében volt három húsos szilvafa, Ajtán ezt édesszilvának nevezik, a keleti szélen
középtájon volt egy sárga szilva, ezt a korai éréséért szerettük, s végül a fáskamra mögött a
csókaszilvafa, ami alatt érés idején mindegyre kiabáltunk fel Bélának: „dobj nekem is!”,
„dobj nekem is!” Ez is hamarabb érett, mint a besztercei. Persze ahogy az érettebbje
kezdett hullani, többet reá sem néztünk a csókaszilvára, Ajtán madárkaszilvának nevezik.
Volt egy nagy édesalmafa, amíg az oltott csemeték ott termettek, addig mi abból rágcsál­
tunk egész őszön, de szüléink nem sokra becsülték, sem levesnek, sem aszalni nem volt jó,
a disznóknak adogattunk belőle. Legtöbb a trágyadombot gyarapította, mert a mi dolgunk
volt, hogy összeszedjük, rothadásával ne rontsa a füvet.
E kis kitérő után ismét a csemeték. Másnap megkezdték az ültetést. A hátulsó kertben a
füves részen 3 sor került a sorok 10 m-re egymástól s ugyanannyi a tőtávolság is. A kert
nyugati felén szántóföld volt az egész évi krumpli-szükséglet, egy kevés kukorica és a
kenderföld között megosztva. Kendernek középtájon hagytak akkorát amennyibe egy véka
kendermagot lehetett vetni. A kenderföld mellett a füves szélén volt a nagy vackorfa.
Ennek a gyümölcse igazán semmit sem ért. Életemben nem láttam olyan apró körtéket,
amilyent a vackorfa termett. Ezzel is nekünk, a leánykáknak gyűlt meg a bajunk, a fűből
azt is fel kellett szedni, szerencsére, ami a kender helyére hullott, az ott rothadhatott. Igaz,
hogy amíg az oltványok nem teremtek, ősszel a pépesedés után válogattunk egyet-egyet a
nagyjából. Az iskolaépülettől az utcai kerítésig volt úgy 10-12 m távolság, kelet felé talán
15 m is, ez a rész folytatódott az udvar mellett egészen a hátsó kertig. Ez mind veteményes
lett, de közvetlen az épület mellett úgy 5 méternyi szélességben olyan keményre döngölő-
dött az építés alatt a föld, hogy nem tudta anyánk veteményre alkalmassá tenni a nagynehe-
zen felásott göröngyöket. Csak az iskolai év befejezése után botolták szét a fiúk apránként.
Akkor már késő volt veteményt tenni, de került őszirózsa és oroszlánszáj palánt, első
nyárra jó volt, ezen az elég nagy területen fejlődött évről-évre mind szebbé a virágoskert,
ami mind több munkát követelt, néha mondták is, hogy kár ilyen nagy helyet virágra
pazarolni, de a két végén már szépen terebélyesedtek a fátyol-rózsa, fekete rózsa és pün-
kösti rózsabokrok, anyánk sajnálta őket kidobni, a virágoskert hát maradt. Mostani emléke­
zésem eszembe juttatja, hogy a fátyol-rózsa nagyon dús, nagy, sokszirmú rózsaszín virágot
hozott, gyökérhajtásokat kapott anyánk az asszonyoktól, szinte minden háznál volt, nem
kellett oltani, a legnagyobb telet is elfedés nélkül bírta. Mindenben egyezett vele a fekete
rózsa, csak a színe sötét bordó. Errefelé egyiket sem láttam. Pünkösti rózsa itt is ismeretes,
rózsaszín vagy fehér változata kisebb virágú, a közepén látszanak a sárga porzók. Ott a
fehér ritkább volt, itt a rózsaszín változatát alig láttam.
így nagyjából bemutattam, mi lett a pusztából.
A lakás állt 2 nagy szobából, egy nagy konyhából és elég nagy kamrából, onnan volt a
padlásfeljáró. A konyha mellett volt az elsőszoba, melyen át a gyermekek az udvarról, mi a
konyhából az iskolába léptünk. Ma töprenghetek, hogy miért adta apánk a forcimer nevet s
mi is végig így hívtuk. Úgy, ahogy hangzott, ahogy leírtam, a „Vorzimmer” helyett. Mert,
bár tudom, hogy a német nyelv is kötelező volt apánk iskolai évei alatt, de az eredmény
 Tizenegy testvér 337

aligha kényszerítette ennek a szónak a használatára, s a német nyelv elért eredményéből is

sokat elpotyogtatott tanítói működésének 20 éves göröngyös útján.
Valószínű a tervrajzon úgy tüntették fel; ő mérlegelés nélkül átvette s így adta át a csa­
ládnak. Egyébként nem használt idegen szavakat, a torockói gimnázium latin deklinációi­
nak a helyét a képzőben a kötelező der-die-das foglalta el.
Ennyit szedhettem össze ötéves koromig terjedő időről. 1904 nyarától élveztük a ké­
nyelmes lakást, de azon a télen semmi mély nyomokat hagyó esemény nem történt.

AZ ELSŐ OSZTÁLY
1905. szept. 15-én léptem be az első osztályba, az otthon iskolai évek, a vele kapcsola­
tos családi események már hosszabb fejezetét képezik visszaemlékezésemnek.
Mielőtt iskolai élményeimre rátérnék, jól esik bemutatni az új lakást, amelyhez már
ébredező öntudattal párosuló naiv gyermekkor élményei, jó és rossz cselekményei fűződ­
nek. El lehet gondolni, mennyire jó érzés volt a jóformán egyetlen földes szobából álló la­
kás után világos, deszkapadlós, tágas szobában, konyhában jönni-menni.
A nagyobb szobába a konyhából nyílt az ajtó, ennek egyik ablaka nyugatra, a másik
északra nyílt. Ez volt a mindennapi használatra berendezett. Három ágy, az egyik kihúzós,
mikor a városon tanulók hazajöttek, kihúzták, még egy szalmazsákot tettek bele, anyánk
csinált hozzá egy dupla paplant, négyen, szükség esetén ötön is elféltünk benne. Aztán
reggel, ébredés után felkelésig - szünidő lévén - vidám hancúrozás folyt, amiknek Béla
volt főirányítója; amiknek - ha már kezdett elfajulni - anyánk vetett véget, mindenkit öl­
tözni parancsolt. Ebben a szobában jól elfért a nagy cserefa asztal, amelyről anyám mesél­
te, hogy Sükösd nagyapámnak volt Szentkirályban egy nagy üres kertje, már ti. épületek
nélkül, sok gyümölcsfával. Azon volt egy nagy cserefa, azt nagyapánk kivágatta, s a hat
leányának 6 kihúzós asztalt csináltatott belőle. A mi asztalunk is édesanyánk kislány ko­
rában már kész volt. Mikor az egész család teljes létszámmal együtt volt, mindkét végét ki
lehetett húzni, s akkor is körüljárhattuk.
Azért napközben, különösen mi, a leánykák, legtöbbet a konyhában lábatlankodtunk,
vagy ünnep délutánokon játszottunk. Nagyobb részét a sütőkemence, a hátsó sarkához
épített katlan és a másik oldalon vele összeépített fozőkályha foglalta el a vas lerrel. Vissza­
emlékezésem szerint ez még akkor is ritkaságszámba ment. Téglából készült az egész, a
főzőplatten volt vasból, mint máshol, a kenyérsütő kemence domborulata ki volt egészítve
a plattennel egy magasságba, mint egy nagy asztal, főzés közben azon lehetett dolgozni.
Az egész alkotmány be volt meszelve, s a főzőplatten környékét minden szombat délután
meg is meszelték. A sütőkemence tetejét ritkábban, azon csak az újságpapírokat cseréltük
szombatonként. A főzőkályha jól működött, a ler jól sütött, tésztát, húst, krumplit egyaránt.
Mindezek mellett jól tartotta a meleget is, úgyhogy általában az ebédfőzés után
vacsorafőzésig télen se kellett tüzelni délután, csak a szokatlanul zord, zimankós napokon
amik előfordultak az Erdélyi medence peremén telenként egy párszor, de csak néhány napig.
Azért a monstrum kemence mellett 3 oldalon volt hely a konyhaasztalnak, a mosogató­
csebreknek, moslékos edénynek, a vizes kártyáknak. A kamara felőli oldalon volt a mi
játszóhelyünk, ott telepedtünk a hosszú széken és kicsi székeken (zsámoly). A kemencével
szemben, a fal mellett középen volt a szolgáló ágya, ez is kedvenc játszóhely volt a
kisebbek számára, különösen téli estefeléken, de ebből én hamar kinőttem, nekem úgy 9
éves koromtól komoly kötelességeim voltak, amiket nagy igyekezettel teljesítettem. Az
ágy és a kemence között volt a kenyérbevető lyuk, egy kb 80 cm-es, négyzet alakú, lá­
daszerű, deszkával jól kibélelve, jó deszkafedéllel jól befedve, ami a közepén levő lyuk
338 Gyulai Ilona

segítségével könnyen félrevehető volt. Sütéskor ide állt be aki hevítette a kemencét és be­
vetett. Máskor biztonságosan jártunk a deszkafedélen.
A kamara padlója cementes, a padlásra vivő létra alatt volt egy nagy régi láda, valami­
kor perefemum láda lehetett dédanyánk idejében, a festése felismerhetetlenül lekopott.
Abban álltak az üres zsákok, elég sokra volt szükség, szeptembertől decemberig szinte
minden szombaton azokban hozták haza a tordai piacról előbb a búzát az évi kenyérnek,
aztán az évi árpát, zabot, kukorica szükségletet az állatok részére. Otthon csak ritkán vettek
1-1 véka inkább csak kukoricát, valamelyik szegény ember megszorult, s odahozta: tanító
úr, vegye meg, mert nincs mivel sót, ecetet, petróleumot vegyünk. A láda üresen maradt
felében álltak a használhatatlan ruhadarabok, s a szennyes.
A kamra hátsó sarkában volt a régi nagy kerek asztal, a földes szobában ezt használták,
így lefokozva, ezen álltak az ugorkás és paradicsomos üvegek. A külső felén annyi üres
hely, ahol minden vacsorái puliszkalisztet szitáltam úgy 9 éves koromtól.
Az asztal után volt a nyugati falon a szobaival egyforma ablak, attól a sarokig egy elég
hosszú ászok a lisztes zsákok, a hintő és majorság étel számára. Végül, a déli falra, elég
magasan, valami tartókar volt erősítve, azon kemény rúd, erre aggatták füstölés után a sza­
lonnát és húsokat. A konyha déli falán, majdnem a sarok mellett volt az üveges ajtó, a
konyha csak ezen kapott világosságot. Az ajtó fölött még volt egy ablakszem, ami jól fo­
gott, mert az említett zord téli napokon egész nap, máskor csak éjszakára, behúztuk a külső
deszkaajtót, hogy a konyha ne hűljön ki hamar.
A konyhaajtótól nyugatra, egy méternyivel tovább, volt a pincelejáró, kétfelől a lépcső
mellett téglafallal védve, a fedele a ház falához ragasztva. A pincéről már nem emlékez­
hetem elragadtatással. Kicsi is volt, ablaka se, szellőzője se. Feltételezésem szerint ezen is
spórolt valamennyit a vállalkozó. A zöldség nem jól állt el benne. De a káposztás hordónak
megfelelt, mindig finom káposztát s káposztalevet fogyasztottunk. A nyári hőség elől a
lépcső alján rendezkedtünk játékainkkal. Alól jó ajtó volt a pincén, most visszagondolva,
csak azon csodálkozom, hogy fenn nem csináltattak egy egyszerű deszkaajtót, télen a szél
sokszor megtöltötte hóval a lépcsőt.

ÚJ BÚTOROK AZ APAI ÖRÖKSÉGBŐL

Beköltözés után még volt egy, a gyermekek számára felvillanyzó esemény. Mikor a la­
kás, veteményezés rendben volt, egy szombaton anyánk egy szekér bútorral érkezett haza
Tordáról. Az apai örökség hat hold földje után kapott csekély haszonbért összekuporgatta;
abból kiegészítette, részben kicserélte a rossz lakásban tönkrement bútort. A szekér behaj­
tott a konyhaajtó elé, mi a nagyobbak főként, körülugrándoztuk a bútorokkal tornyozott
szekeret, anyánk fenn állt, irányította a segítséget, hogy milyen sorrendben szedjék szét az
összetartó léceket s közben dícsérgette az asztalost, aki személyesen vezette a felpakolást,
sajátkezúleg szakértelemmel szegezte össze a tartóléceket, amiknek az árát nem is szá­
molta fel, hogy minden darab sérülés nélkül érkezzék. így került le 2 szétszedhető, egyik
végén magasfejű ágy, ez azt hiszem akkor jött divatba, a magasabb fejet egy köralakú
rózsaág és levél dombormüszerű faragványa diszíti. Aztán az agyákhoz hasonló ruhás-
szekrény, egy közepes nagyságú asztal nagy fiókkal, egy kárpitozott garnitúra és egy na­
gyobb tükör. Ez állt egy díványból és 6 cserefa székből, amelyeknek nem csak az ülője, de
a szék háta is kárpitozott. Most is kivehető a foszladozó bútorszövet szép mintája. Ezek és
még egy régebbi szekrény meg a kasztén került a másik nagy szobába, ahol az esetleges
vendég aludt. Vett még egy pár egyszerű karosszéket a mindennapi szoba megnövekedett
székszükségletének kiegészítésére. Mi, gyermekek, örvendeztünk minden új darabnak,
féltő tisztelettel simogattuk a „töltött székeket”, ahogy akkor mondták. A dívány kevésbé
 Tizenegy testvér 339

érdekelt, mert a régit megszoktuk, habár annak már kifakult a huzaya. Anyánk a vásárlás és
felpakolás mozzanatait ecsetelte élénken, beleszőve az asztalos udvarias figyelmességét.
Torda legjobb asztalosa volt, de úgy látszik ekkora vásárlója nem volt mindennapos,
amennyire megbecsülte.
Ezekkel - ha egyszerűen is, de kielégítően be volt rendezve - az addigiakhoz képest -
kényelmes, egészséges lakás. Ebben zajlott további életünk apánk haláláig, 1920-ig.

AZ ISKOLA
És most következik az iskola. Egyetlen tanterem, kb. 10 m hosszú, 6 m széles, keletre
néző négy nagy ablakkal. Három sor hármas paddal berendezve. Mindenik sorban 8 pad
volt, egyik sor az ablakokkal szembeni falat érte, azokba csak egyik végén lehetett bemen­
ni, türelmesen beengedtük a fal mellett ülőt, ha később érkezett. A fal melletti padsor előtt
volt a nagy köpenyeges kályha, amelyikbe az alsó ajtón rövid fával kellet begyújtani, a fel­
ső ajtón hosszabb, álló hasábokkal tömték meg a bélelés hasát, s szükség szerint apánk
tovább táplálta a szüneteken. De jó meleget adott, soha nem fáztunk. A déli fal mellett volt
a pódium, azon a tanítói asztal, nagy fiókkal. Az asztal egyszerű, négy lábú, a régi iskolától
örökség. A későbbi, rendes íróasztalnak akkor hírét sem hallottuk. A pódium mellett az
ablakok felőli sarokban volt a két szekrény. Az egyik új, a könyvtárral együtt az EMKE
ajándéka, a másik régi, az is örökség, a nagyobb fekete táblával együtt. Most a létszám nö­
vekedés miatt apánk még rendelt a tordai asztalosnál egy táblát, mindkettő állványon
(táblaláb) állt a pódium mellett két oldalt.
Az oktatási minisztérium is küldött olvasnivaló könyveket, azok is befértek az EMKE
szekrényébe. A régi szekrényben álltak az iskolai szépírási, rajz és egyéb füzetek, az első
és második osztály részére szemléltető képek a beszéd- és értelemgyakorlatokhoz, olva­
sótáblák az írva-olvasás tanításához, Torda-Aranyos megye, Magyarország és Európa tér­
képe, mindezek finom lécre ragasztva, a felső lécen 2 akasztó karika. A képek, olvasótáb­
lák felcsavarva a szekrény aljában, a térképek a szekrény mellett a sarokban felállítva.
Mindig azt vette elő, amelyik a napi tanításhoz kellett, és a fekete táblákra akasztotta. De
mindegyik olyan gondosan kezelve, hogy halála utáni átadáskor sem volt szakadás rajmk.
A tanterem befogadóképessége - már a padok szerint - 72 gyermeknek volt elég, de ha
többen iratkoztak, az alsó osztályokban négyet is beosztott a hármas padba. Legtöbbször
így is volt, jól emlékszem, volt némelyik évben 81 tanítvány is. Arról, hogy a tanterem fe­
lülete és köbtartalma szerint állapították meg a felvehető létszámot, vagy hogy egy tanító
40-nél nagyobb létszámú osztályt nem taníthat, akkor szó sem volt, legalábbis én nem
hallottam. Lehet, papíron akkor is szerepeltek efféle üdvös megoldások, de ki törődött ak­
kor olyan dolgokkal, ami az államnak tetemes többletkiadást jelentett, még egy tanterem
építésével és második tanerő beállításával. Az ilyenféle üdvös elgondolásokat az én
időmben is akkor vették elő s a felekezeti iskolákra szigorúan alkalmazták, mikor az impé­
riumváltás után Ajtán mindenki a felekezeti iskolába akarta íratni gyermekét, és így a
román állami iskolákhoz kinevezett magyar tanerőnek hiányzott a szükséges létszámú
gyermek. Viszont ugyanakkor a városi iskolákban még ötven, s néha még több gyermeket
is kellett tanítson a magyar tanerő. Ezt a nyári tanfolyamokon hallottam a kolléganőktől.
Tehát a törvényeket mindig - mint évszázadokkal előbb is, mindig az adott körülmények és
a végrehajtók egyéni belátása szerint alkalmazták.
Annyi bizonyos, hogy az új iskola vonzóereje 2-3 év alatt a román szülőket is arra ösz­
tönözte, hogy ide írassák gyermekeiket, így legfeljebb annak a néhány cigány családnak a
gyermeke maradt beiskolázatlanul, amelyik arra nem is törekedett, azok kevesen voltak.
Ilyen körülmények között értem meg a napot, 905. szept. 15-én beléptem a nagyoktól ne-
340 Gyulai Ilona

kém átszármaztatott kisebb palatáblával s palavesszővel a kezemben az első osztályba. Az

új palatáblát a nagyoknak vették, az ötödik-hatodik osztályban többet kellett írni.
Tarisnyánk azért nem volt, mert a konyhaajtón kiléptünk a vorcimerbe, a másik oldalon ott
volt az iskolaajtó. A vorcimer egyik sarkában volt egy kis asztal, azon vizes cseber, hogyha
szüneten valamelyik szomjas, vizet ihasson. A falakon körben fogas, amire nyári időben
legfeljebb a fiúk kalapja került, a leánykák fejkendője szépen összehajtva elfért a pad-
fiókban, a palatábla és könyv mellett. Télen inkább a leánykák fogasára került egy-egy
hárászkendő, az sem volt mindegyiknek, nagykabát a fiúk között talán egynek sem.
Az első nap teljes létszámú felsorakozása után következett a hely kijelölése, ami mai
megítélésem szerint nem is volt éppen egyszerű. Az egyes osztályok közel egy csoportba
osztása, hogy a direkt foglalkozások alkalmával jól fenn tudja tartani az érdeklődést, de a
leánykák külön sorba kerüljenek, akkor kétségbeejtő szégyennek tekintettük, ha egy le­
ányka a padban fiú mellett kellett üljön. Ezzel még nekem is meggyűlt a bajom első tanítói
éveimben, amig hozzászoktak. Bezzeg ilyesmi ma nem akadály. Szinte mondhatjuk: régen
volt, talán nem is igaz. Még arra is figyelt apánk, hogy a román és magyar gyermekek
váltakozva kerüljenek, éreztetni akarván, hogy egyformán megbecsültek. Vagy - ha olyan
gyermek akadt, aki nem tudott magyarul. így kerültem én a fal melletti padsor első padjá­
ban belől a fal mellé (ez nem volt kedvelt hely, de apánk a saját gyermekeinek sem nyújtott
előnyöket), - s mellénk a szép Leontina, aki nem tudott magyarul, másik felől valamelyik
magyar leányka. Aztán Leontina gyorsan tanult magyarul, s nagyon értelmes lehetett, az
olvasásban, számolásban, írásban is velünk egyformán haladt, rövidesen nem látszott a
különbség. így haladtunk szép lassan a betűk, számok rengetegében, s rajzolgattuk,
kerekítgettük a betűket.
Abban az évben Zoltán már a kolozsvári új gimnáziumban látogatta a tudomány ber­
keit, Gizi Szentgyörgyön másodéves volt a képzőben, Béla és Anna Tordán a polgáriban,
Anna IV. osztályos, Árpád V., Feri III. osztályos volt otthon.

ANNA HALÁLA
Rendkívüli esemény csak tavasz felé következett. A hó már elolvadt, a sár is megszáradt
az enyhe tavaszi napsütésben. Egy péntek délután ismeretlen ember levelet hozott Tordáról.
Kata néni írta, hogy Anna nagyon beteg, haza kell hozni. Én csak annyit értettem, hogy Ár­
pádot elküldték szekeret keresni, anyánk gondterhes arccal készítette a derekaljt, párnát,
paplant. Reggel korán indultak, én még aludtam. A nap gondterhelten telt el, apánk borús
tekintettel nézett át a túlsó utcára, ahogy a szekér feltűnt, a kapuban várta. Annát az ölében
hozta be, pedig ő már akkor nagy leány volt. A töprengő beszélgetésekből annyit jegyeztem
meg, hogy agyhártyagyulladása van, keresték a jeget a borogatáshoz, s kaptak is valahonnan
jégveremből. Szeles március volt. Alig néhány mozzanat él emlékemben, hogy néha oda-
álltam az Annacska (őt mindig így szólította a család) ágya mellé, megsimogatott, de nem
sokat beszélt. így telt csendben egy hét. Szombaton, mikor felébredtem, apánk lehajtott fejjel
ült a kályha melletti ládán. Én, amint felültem, az Annacska ágyára néztem, valami ismeret­
len feltevés lett úrrá rajtam, kérdezni sem mertem, csak ijedt arccal öltözni kezdtem. Apánk
erre csak annyit mondott: Annacska meghalt.
A nap valahogy eltelt. Dél felé hazajött Zoltán gyalog, Kolozsvárról. Ez az első emlé­
kem az ő alakjáról. Könnyes szemmel beszélgettek apánkkal, amiből én nem sokat értet­
tem, mindjárt benyitott a másik szobába, ahol az asztal, székek félrerakva a fal mellé, a
szoba közepén a földön fehe r lepedővel leterítve valami; Zoltán felemelte a lepedő ablak
felöli részét, én is utánuk lőj óztam az ajtón, de már közelebb nem mertem, s akkor meg­
láttam az Annacska behunyt szemű arcát. Aztán a beszélgetésből annyit kivettem, hogy
 Tizenegy testvér 341

anyánk Tordára ment vásárolni. Addig is minden hónapban egy szombaton Tordára ment
hol apánk, hol anyánk, megvásárolni a család havi szükségletét és egy ötliteres fonott
korsó petróleumot. Mikor aztán a szekér behajtott az udvarra, s levették a koporsót, akkor
kezdtem ráeszmélni, hogy ez nem a rendes vásárlás. Velünk, a kicsikkel, nem sokat fog­
lalkoztak, de ösztönösen éreztem, hogy egészen valami rendkívüli megy végbe nálunk.
Olyankor figyelmeztetés nélkül is csendben ültünk, nem is próbáltunk nézelődni, amíg a
ravatalra rendezték a koporsót, csak ijedten hallottam, hogy anyánk egyre keservesen fel­
sír. Este jöttek a virrasztók, minket korán lefektettek, de emlékszem, hogy a koporsó mel­
lett mindegyre egyházi énekeket énekeltek, aztán én is elaludtam.
A temetés napjáról is csak emlékfoszlányok maradtak. Egyik meglepetésem, hogy reg­
gel fekete ruhát adtak Etelkára és reám; Emma még nem tudott járni, neki nem. Nem volt
az valami jobb, csak egyszerű karton, valami apró fehér mintával. Csak későbbi elbeszé­
lésből tudom, hogy mikor szombaton a ravatalt rendezték, anyánk a mi ruhának valónkat
oda adta Bartánénak, - ő volt a falu egyetlen varrónője, s a leányával reggelig megvarrták
a két egyszerű ruhácskát, mert hát ez kellett a gyászhoz. Máskor mindent anyánk varrt
meg, ahogy az első gyermeke megszületett, megvették a varrógépet, ami csak akkor kez­
dett elterjedni. A faluban csak Bartánénak volt varrógépje, nem is volt állandóan munkája,
mert legtöbben maguk varrtak meg mindent kézzel. Az új ruhának nem örvendtem úgy,
mint máskor.
Napsütéses, márciusi délután. Sokan gyülekeznek az udvaron, egyszer csak érdeklődő
mozgás, suttogás, anyánk kétségbeesetten zokog, én kíváncsian fúrakodtam ki a konyhalép­
csőre, s hát az udvarnak a veteményes melletti kerítésénél hajadonfővel, hajfonatukban fe­
kete szalagcsokorral, leányok sorakoztak. Az osztálytársai voltak, az osztályfőnök vezetésé­
vel, a sor két szélén álló koszorút tartott. Ezek látása fokozta annyira anyánk zokogását.
Másik kép: a temetőből visszajövet anyánk ismét kétségbeejtő sírással ült a dívány
sarkában, előtte vigasztaló szavakkal magyarázott a túri tanító, aki komájuk, Feri kereszt­
apja volt. Végül kifogyva a szavakból, ezt mondta: „ne sírj már többet, Ilona, hát nézz kö­
rül, - ezzel körbe mutatott rajtunk -, neked még elég maradt”. Anyánk erre hirtelen erőt
vett magán... Csak később emlegette sokszor, mennyire fájtak a koma utolsó szavai, mert
valóban, még nyolcán maradtunk, Gizi nem volt ott, neki meg sem írták a betegségét és
halálát, mert következett a képesítő vizsga, nehogy a gyászhír túlságosan megzavarja. De
anyánk azután is sokszor kesergett Annacska elvesztése miatt, mert rendkívül jó tanuló
volt, ügyes kezű, főként pedig, ahogy szünidőkre hazaérkezett, rögtön állott anyánk mellé,
minden munkában jó segítsége volt - a fiúknak kevés hasznát vette.
Ilyen emlékezések közben tudtam meg, hogy akkor februárban egy osztálytársuk teme­
tésen az osztály hajadonfővel kísérte a koporsót a zimankós szélben s Annacska ennek lett az
áldozata. Vizsgálta a tordai orvos, de akkor a gyógyszerek még szegényesek voltak.
Még nem hagyhatom ki azt a megrázó jelenetet, mikor Gizi a képesítő után hazajött, s
először látta meg Gizi, az egész család kíséretében az Annacska sírját. Még rajta volt a
széltől, esőtől zilált koszorú maradványa, Gizi már a temetőig hullatta könnyeit, a sírnál
fokozódott zokogása, végül a földhalomra borulva sírt, jajgatott sokáig. Mind némán sír-
dogáltunk körülötte, végül mégis anyánk vigasztaló szavaira lassan megenyhült, haza­
mentünk. Aztán minden vasárnap délután vittük a virágot a temetőbe, évek múlva is.

TŰZIFA
Gizi az első telet otthon töltötte, nem is annyira álláshiány miatt, hanem apánk meg­
győződése szerint inkább a képesítőre készülés idegfeszítő fáradalmainak kipihenésére.
Ősszel még a másik szobában aludt, de a hideg idő beállta után vettek Tordán egy
342 Gyulai Ilona

összecsukható vaságyat, hogy ne kelljen a másik szobában tüzelni. A fa ott is nagy

probléma volt, ha nem is a mezőségi méretek szerint. Télre az iskolának is, nekünk
messziről hozták, talán a mikesi gróf erdejéből, de jó száraz fa volt. Ősz felé apánk gyalog
megjárta, megbeszélte az erdésszel, vagy gazdatiszttel a mennyiséget, s aztán rendszerint
október végefelé, mikor a mezei munkának vége lett, annyi szekeret fogadott, hogy a téli
faszükségletet egy nap beszállították. Reggel korán indultak, anyánk este becsomagolta a
kenyeret, szalonnát, hagymát apánknak, mert csak estefelé értek haza. Akkorra elkészült a
köményes pálinka, míg a fát lerakták, anyánk előszedte a pálinkás poharakat, vágott fel
kenyeret s minden szekerest megkínáltak. Ilyenkor apánk mindig minden gazdával koc­
cintott, máskor pálinka nem került az asztalra, csak a malomba vivőknek és disznóöléskor.
Ahogy a téli fűtés megszűnt, a konyhában a főzéshez és kenyérsütéshez nyári fát égettünk.
A nyári fát közelebb kapták, a kitermelt erdőrészeken a vastag részeket ölfának, vagy
hosszú alakban is téli tüzelésre adták el, a vékonyabb ágakat csomóba rakva árulták, de
abban a fák legvékonyabb ágai is benne voltak. Hét, nyolc csomó elég volt tavasztól őszig.
Ezt is fogadott szekerekkel hozatták be tavasszal. A téli tűzifát nagyobbrészt apánk fűré­
szelte kézi fűrésszel, a fiúk segítségével. Csak a leghidegebb napokra fűrészeltettek né­
hányszor a tél folyamán fizetett emberrel, az enyhébb napokon s azt félrerakták a zimankós
napokra.
Szóval minden olyan pontosan beosztva ment, mint egy jól működő gépezet; nem igen
volt kellemetlen meglepetés, száműzve a kapkodás, kínlódás. A nyári fát aztán szinte tel­
jesen a fiúk vágták, csak ritkán segített apánk fűrészelni, ha akadt közte egy-egy vastagabb
ág, amit fejszével nem lehetett aprítani. De mindig előre kellett készíteni legalább két nap­
ra való készletet, szépen rendbe rakva. A főzéshez a fa behordás - ahogy akkorák lettünk -,
nekünk, leánykáknak volt a kötelességünk. A főző kályha mellett nem volt hely nagyobb
mennyiségű fa elhelyezésére, így néha főzés közben is elhangzott a felhívás: „mindjárt
nincs mit tenni a tűzre!” —arra valamelyikünk már ugrott is, néha ketten is.
A legvékonyabb ágakat jó fél méter hosszúra szabva, a fiúk külön csomóba rakták, ez­
zel hevítették hetenként a kemencét kenyérsütéshez. A favágó tőke környéke mindig szép
rendben kellett legyen, a legapróbb ágakat, forgácsot is mi, leánykák szedtük össze, s tűz­
gyújtás után mindjárt elégették.
Nagy csodálkozásomra volt Ajtán az első málnászó kirándulás alkalmával, hogy az er­
dőn mindegyre kisebb-nagyobb ágcsomókat kerülgettünk, némelyik már korhadozott is,
volt köztük egy-egy vastagabb ág is, mint amilyenek a komjátszegi ágcsomókban akadtak.
Sajnálkoztam, hogy miért hagyják itt kárba veszni. Aztán megmagyarázták: Ajtának volt
egy akkora erdeje, ami 50 éves kitermelésre beosztva, ellátta a falu szükségletét. Az erdő-
mérnökség kimérte minden évre a vágteret, aztán az erdőbirtokossági bizottság, rendszerint
decemberben minden gazdának kijelölte a birtoka aránya szerint nekijáró, 2-3 5-6 szál fát.
Januárban mindenki igyekezett a neki járó szálfákat kivágni, rendre felkészíteni ölbe.
Kezdték is az erdőlő napokon hazahordani. Az erdő jó 10-12 km-re volt a falutól s azt
mondták, olyan messziről nem érdemes az ágfát hazahozni. A több holddal rendelkező gaz­
dák annyi szálat kaptak, hogy eladni is jutott belőle. így hát belenyugodtam, hogy ami
Komjátszegen megbecsült nyári tüzelő volt, itt az erdőn pusztul. Persze, itt is voltak sze­
gény, földnélküli családok, akik akasztottak valahogy 2 tehénkét, megvettek egy-egy bor-
júcskát, kapáltak, kaszáltak harmadában; ahogy a borjúk jármozhatóvá nőttek, betanították.
Akkor már feles művelésre vállaltak földet olyanoktól, akik városra kerültek, vagy
özvegyasszonyoktól, így lassan javultak az életkörülmények. Az ilyenek aztán az erdőn
maradt csomók javából válogatták és hordták haza a faszükségletüket. Ez nem került sok­
ba, egészen kis pénzért erdőcédulát váltottak s válogathattak. Ők aztán csak a legvéko­
 Tizenegy testvér 343

nyabb ágakat hagyták pusztulni. így a későbbi málnászó kirándulásokon nem keseregtem a
pusztuló ágak miatt, s a szükséges ölfát meg tudtuk venni valamelyik gazdától, s az ára is
arányban volt a fizetéssel.
Sajnos, most sokkal nehezebb. Az összes erdők államosítva, a kitermelés szintén, most
a gazdák is a kitermelő vállalat otthagyott részeiből válogatják s hozzák a jól megfizetett
erdőcédula alapján a szükséges fát. Ezek mellett mi most a nyugdíjhoz aránytalanul drágán
kell megvegyük.
Általában így teltek a nyarak. Gizi a következő ősszel helyettesítésre kapott megbízást
Torockószentgyörgyre. Apánk elkísérte a szekéren első állomáshelyére, de a jó pártfogó,
Téglás tanfelügyelő, kilátásba helyezte, hogy Várfalván üresedés lesz, s oda végleges ki­
nevezést kap. Apánk jól ismerte az utat Torockóig, mikor a várfalvi kitérő út mellett ha­
ladtak el, mondta Gizinek: no, jól nézd meg, itt kell kitérni mikor jössz Várfalvára. Nem
csalódott, két hónap múlva megkapta a kinevezést. Karácsonyra már onnan jött haza. A
fiúkért szekeret küldtek Tordára, egy várfalvi szekér behozta Gizit oda, s aztán együtt haza.
Várfalva is úgy 12-14 km-re volt.

AZ ELSŐ KARÁCSONYFÁS KARÁCSONY

Emlékemben az volt az első karácsonyfás karácsony. Pipén még csináltak karácsonyfát,
de Komjátszegen - részben a szűk, rossz lakás miatt, részben a megszaporodott család, a
nagyobbak városi tanulási kiadásokért, ezt leépítették. Gizi vásárolta össze első tanítói
fizetéséből, ha egyszerűen is, az angyalfiákat. Ünnep közeledtével már a nagytakarítás is
bizonyos ünnepi hangulatot ébresztett lelkemben. Ugyancsak öröm, felmelegítő esemény
volt pár nappal előbb a disznóölés. Végül ünnep szombatján a kalácssütés. A minden napra
beszegődött tej pontosan elfogyott reggelire. Sütni és a szünidőre külön kerestettek tejet,
már a sütésre készülést is ünnepélyes hangulattal fogadtam, sürögtem-forogtam, hátha
valamiben én is segíthetek. Ekkor második osztályos voltam s apró - ezt tedd ide - azt
vidd oda, - hozd ki - vidd ki - munkát reám bíztak, nagy örömömre. A sütés délelőttjén
felnőttes komolysággal álltam az asztal egyik oldaláról a másik felöl, vigyázva, hogy ne
legyek útban, de készen, hogy szükség esetén segítésre ott legyek, közben vigyáztam
Emmára és Etelkára, nehogy akadályozzák a sürgős foglalatosságot. Csak másnap rémlett,
hogy a fiúk nem sokat mutatkoztak az általános mozgásban. Akkor csak három kenyér
készült, a kemence többi része a kalácsoknak kellett. 10 kiló lisztet szokott megdagasztani,
5-6 üres kalács - jó nagyok - 1 tepsi diós, egy tepsi mákos, néha szilvaízes is készült.
Ebédre valami egyszerű levest főzött, utána egy nagy cukros lepényt, ez már jó csemege
volt részünkre. A kalácsot első napján reggel kezdte meg a reggeli kávéhoz. Minden reggel
tejeskávé volt a reggeli, de csak kenyérrel. Olyan kenyérrel, aminek az emléke ma is
melegséggel önti el a szivemet. Sokszor, a mostani fehér kenyér - néha a kifli mellett is
felsóhajtok: „Oh, ha még egyszer ehetném a komjátszegi barna kenyérből!” S ez nem
illúzió, nem csak a régi múltraemlékezés megszépítő nosztalgiája. A szép búzát a közeli
patakmalomban megőröltették, a molnár csak kivette a vámot, a liszt úgy visszakerült a
zsákokba, nem szitálták ki belőle a finom lisztet. Volt egy sűrűbb szitánk, azzal szitálták,
amíg csak hullott át valami, minden lapát végén finom barnás lett a liszt teteje, a gyakor-
szitában csak a szép búzakorpa maradt, annak minden szemét egy zsákba gyűjtötték, a
disznóknak. Nem volt kivéve a finom liszt, a jól megkelt tésztából domború, szép kenyerek
kerültek ki a kemencéből, én már akkor meg tudtam verni, lehullt a külső szinte fekete héj,
anyánk a kenyérvakaróval még lesimította a ropogós, piros héjat. Persze ünnepeken mégis
örvendtünk a finom kalácsnak. Délután még odakészítették a töltött káposztát a j árai fazék­
ban, a konyha is rendbejött. Vacsora után Gizi elővett egy nagy áljegyzéket, amit Buda­
344 Gyulai Ilona

pestről küldött egy nagy áruház, kihívott minket a konyhába, mi köréje telepedtünk a cse­
lédágyra s észre sem vettem, hogy a szobába nyíló ajtót valamelyik betette, annyira elme­
rültünk az árjegyzék edényeinek, háztartási felszereléseket ábrázoló képeinek nézésében.
Egyszercsak csengettyűszó hallattszott, Gizi, - kíváncsiságot színlelve, küldött, nézzem
meg, mi az? Én félig kíváncsian, félig félve, megnyitottam az ajtót, s szólni sem tudtam -
ott ragyogott a karácsonyfa égő gyertyákkal, csillogó ékszereivel, egy csillagszóróról
javában sziporkáztak a csillagok. Rajzban már láttam karácsonyfákat, iskolában tanultunk
is verset karácsonyfáról, angyaljárásról, de ez itt százszor szebb volt. Egyszerre az egész
család bevonult, körülálltuk a valóravált álmot szótlanul, mintha nem is a földön volnék.
Aztán a nagyok felszólítására elmondtam a karácsonyi verset: „Ragyog a szép karácsony­
fa, az égből egy angyal hozta, Telerakta minden jóval, Aranydió mogyoróval...” s így to­
vább, az egészet nem írom ide. Aztán megengedték, hogy a fa alatt levő csomagokat meg­
nézzük. Három baba volt, Emma, Etelka és az én számomra. Ezek öltöztetésével kezdődött
később a varrni tanulásom. Aztán volt egy parányi szobabútor, egy kis pléh-edény-készlet,
egy zacskóban néhány narancs, egy koszorú füge. Végül egy nagyobb papírcsomagból
kikerült a dióőrlő, édesanyánknak. Ezt Gizi Pestről rendelte annak az árjegyzéknek az
alapján, amivel lekötötte a figyelmünket, amíg a fiúk az iskolában a sütés alatt feldíszített
karácsonyfát átszállították a vorcímeren és vendégszobán át a nyugatra néző ablak elé —ott
volt hely - s nekünk azt mondták, ott tette be az angyal.
Aztán később, mikor már az angyalmesék valóságai és valótlanságai kivilágosodtak
előttem, akkor mesélték el bravúros tevékenységüket. Azt meg kell adni, ügyesen játszot­
tak. A gyertyák kioltása után meggyújtották a nagy fuggőlámpát, felbontottak 1-2 naran­
csot, cikkekre bontva elosztották a családban, kaptunk még egy-egy fügét, aztán lefekvésre
parancsoltak. A lámpát a bútorvásárláskor vették, de csak ilyen rendkívüli alkalmakkor
használták. Mikor a nagyobbak városon tanultak, a talpas asztali lámpa mellett töltöttük az
estéket. Lefekvés után nem tudtam elaludni belső örömtől, vagy nem is tudom, mi volt az,
ami elömlött egész bennsőmön. Örvendtem, hogy még beszélgetnek s így még elnéze­
gethetem a lámpafény mellett is csillogó díszeket, a valóban aranyfüsttel bevont diókat, az
„ezüstpapírba” csomagolt szaloncukrokat, az „angyalhajának mondott díszeket. Bár volt
bennem valami homályos kételkedés, de arról igyekeztem tudomást nem venni, jól esett
lelkemnek a misztikus érthetetlenség, ahogy a csodafa odakerült.
Most, az élet vége felé, de eddig is sokat foglalkoztatott az a visszaemlékezéseken át­
szűrődő meggyőződésem, hogy anyánk egy ilyen, s mindenik ünnepi készülődést milyen
nagyszerű érzékkel, bámulatos körültekintéssel irányított. A lényeges munkákat mind ő
végezte, rendkívüli gyorsasággal s közben kicsinek, nagyobbnak munkát adott, úgy, hogy
szükség esetén neki segítséget is jelentsen, s minden percnyi pontossággal meglegyen a
maga idejére. Ünnep volt ez, igazi ünnep, igazi meghitt, békés együttléte a nagy családnak.
Első napján főtt finom húsleves a Tordáról hozott marhahúsból, a nagyok a templomban
úrvacsorát vettek, a szolgáló és én vigyáztunk a tűzre, ételekre meg a kisebbekre.
Templomozás után csak befőzték a szép hosszú laskát - azt előzőleg megcsinálta
anyánk egy este utána következett a finom töltött káposzta. Bor is került az asztalra, de
csak a nagyoknak - aki még elemista volt, azoknak csak egy kis borospohár volt engedé­
lyezve, abból ivott mindegyik, kor szerint a nagyoktól kezdve egy-egy kortyot. Másodnapi
ebédre megsütötte anyánk a szintén előzőleg megtakarított kövér libát. Ez nem is jelentett
különösebb csemegét, mert minden nyáron sok majorságot nevelt, ezzel fedezte a hús­
szükségletet. Nyáron inkább a csirkéket osztotta be az étrendbe, a libákat ősszel hizlalta s
vágott egyet-egyet hetenként. Karácsonyra rendszerint kettőt, újévre egyet.
 Tizenegy testvér 345

DIÓŐRLŐ, KÁVÉŐRLŐ, MÁKÖRLÖ

Alig vártuk, hogy kipróbáljuk az angyalhozta dióőrlőt. Addig anyánk a nagykéssel vag­
dalta a diót egy lapítón. Újévre aztán Gizi diótortát sütött, amiben a dióőrlő játszotta a fő­
szerepet. Nagyszerűen működött, pehelykönnyűségüre omlasztotta a henger a dióbelet, s a
henger alatti pléhen különválasztva együtt a bélről leszedett száraz hártya. Azután minden
ünnep előtt ez szolgált. Pár év múlva én is megtanultam kezelését, örvendtem, ha én őröl­
hettem be a kalácsba a diót. Az őrlő ma is megvan, igaz most már nem választja el a dió
hártyáját, de a dióskalács így is jó. Mindenesetre a most gyártott dióőrlőkkel győztesen
felveszi a versenyt, mert több ismerőstől hallottam az újakra panaszkodni. Akkor mákőr­
lőnk sem volt, hanem az első kávéőrlőt használtuk erre a célra. Arról nem igen volt szó,
hogy azt miért kellett szinte újon nyugalomba tenni. Ott állt mindkettő az „üveges” tetején
egyik sarkon, egymás mellett. Az elsőnek rézgaratja volt, fedél nélkül, az alsó része fából,
a fiók is, de nem sok kopás látszott rajta. A második egészen pléhből, fedele réz, egyik
felől kinyitható, a kávé betevése után becsuktuk, hogy őrlés közben nehogy egy szem
kihulljon. Az őrlő már akkor is kopottabb volt s még ma is használható. Igaz. anyánk halá­
la óta igen ritkán vettem elő, disznóölésre szoktam vele borsot őrölni. A régi kávéőrlővel
megkínlódtuk a mákot, de arra sem volt valami nagyszerű. Ajtán láttam, hogy itt nagy
famozsárban törik meg a mákot. Kb. 60 cm magas, combvastagságú fatörzs ki volt fúrva,
finoman, simára, a hozzávaló törőbot vége buzogányszerüen simára gömbölyítve. Né­
hányszor elkértem valamelyik gazdasszonytól a máktörőt, ezzel finomra törhettem a má­
kot, ha lassan is ment. De nekem volt türelmem hozzá, mint általában mindenhez, mégis,
mikor úgy kilencszázharminc körül hallottam, hogy lehet mákőrlőt kapni, én is vettem
egyet, az is elég jól működik még most is.
Az elég hangulatos tíznapos szünidő elég hamar eltelt, január 3-án a diákok ismét el­
foglalták a padokat, Gizi a tanítói asztalt, mi is hónunk alá fogtuk a palatáblát, könyvet s a
vorcímeren át, be az iskolába. A tél minden különösebb esemény nélkül telt el. Feri a kicsi
patak szétterült vizének a jegén néha korcsolyázott is vagy szánkázott elválhatatlan barát­
jával, Rázmán Domival. Ha nagyon kértük, minket is megszánkáztatott, a kúttól a kicsi
kertkapuig, de csak háromszor, ahogy mama engedte.

HÚSVÉT
A húsvéti szünidő és az ünnepek a karácsonyihoz hasonlóan, élénken hangulatosak
voltak, az angyaljárás misztikuma helyett a tojásfestés izgalmai, Ferinek öntözővers-tanu­
lás és rózsavíz-vásárlás helyettesítette reálisabban a karácsonyvárást. Az ünnepi készülődés
takarítások, sütés-főzés a karácsonyihoz hasonlók, azzal a különbséggel, hogy - ölnivaló
liba már nem lévén - , szüléink egy bárányt vettek, annak többféle módon való elkészítése
mind ritka, finom csemegét jelentett számunkra. Ha nem túl korán volt húsvét, akkor már a
kikelt szép sárga pipéket, a következő őszi karácsonyi sültnek valókat őrizgettük a kapu
előtti patakmart sarjadó zöldjén a déli napsütésben. A nagypénteki böjtös ebéd emlegetése
gyűjtötte a nyálat a szájunkban, mert hát ez évente egyszer került asztalra. Fokhagymás fu-
szulyka, lenolajos káposztával, utána „mákos laska” tojásnélküli laskával. Vacsorára héjjalt
kukorica, aszalt szilva. Későbbi években, mikor a fiúk már komoly, nagy diákok lettek,
néha megreszkírozott valamelyik a hazajövés előtt egy kis doboz szardíniát, azt ebéd előtt
ünnepélyesen elfogyasztották - csak a fiúk apánkkal - s utána megitták a hármasból hozott
2-3 üveg sört. A szardíniát mi nem kóstoltuk, mert anyánk olyan ellenszenves megvetéssel
nyilatkozott az olajos halról, hogy nem is kívántuk. A sörből mi is kaptunk egy-egy
kortyot, de én soha nem szerettem, mert keserű. A szünidő csak tíznapos volt, harmadnap­
ján a diákok s Gizi szekereztek vissza, másnaptól mi is iskolába.
346 Gyulai Ilona

EGRES, RIBIZLI
Anyánknak a veteményezés. Amint előzőleg említettem, a „puszta” kopasz telek volt.
Az első tavaszon elültetett oltványok szépen fejlődtek, a veteményesnek maradt elég nagy
területet anyánk varázsolta mind gazdagabbá. Az utca felőli léckerítés mentén néhány or­
gona- és jázminbokrot ültetett, azok már a második tavaszon virágbaborultak. A régi laká­
sunk felőli kerítés mentén félig egres, félig ribizlibokrokat telepített; ezek is termést hoztak
a második nyáron, nem kellett évekig várni rá, mint a gyümölcsfáknál. A veteményes
résznek a dombra hajló széle málnával volt beültetve, s a málna előtt egy nagy hosszú
ágyás nagyszemű kerti eper. így a második évtől kezdve, érési sorrend szerint szinte ál­
landóan volt csemegézni való. Persze ebben is szigorú fegyelem, rendtartás. Semmiből
sem lehetett kedvünk szerint bármikor szedni s különösen nem éretlen állapotban. Ezzel
ellentétben mindig furcsa felborzolódást éreztem az életen át s érzek ma is, mikor látom,
hogy gyermekek tépik a zöld egrest, ribizlit, sőt almát, szilvát is, ha elérik, rágcsálják, vagy
beleharapnak s eldobják. Nem mondom, az egresből néha Etelka észrevétlen szakított pár
szemet, azzal az erélyes kéréssel, nehogy megmondjam mamának. Hát én nem is árultam
el ártatlan bűnét, inkább azon töprengtem, mit tud szeretni azon a savanyú bogyón. De
Etelka valósággal reszketett érte. A kisebbet könnyebb volt visszatartani Etelka utánozásá-
tól, neki azt kellett mondani: béka lesz a hasadban, ha megeszed. Etelka hamar rájött erre a
lehetetlenségre. Mikor aztán valamelyik megért, megkaptuk az engedélyt, rendszerint ebéd
után mehettünk egrest vagy ribizlit enni. De mindent mértékkel. A málnát, epret leszedték,
mi is segítettünk, aztán benn fogyasztotta a család. Egresből, ahogy akkora lett, hetenként
finom levest, a vasárnapi marhahús, sóbafőtthöz jó mártást csinált, s ahogy a bokrot nőttek,
a télire eltett mellett - a felesleges termésből egy-egy vékát eladott a kolozsvári piacon. A
ribizli és málna felesleget rendszerint elajándékozta a jobb falusi asszonyoknak, akik szük­
ség esetén egy s más munkában segítségére voltak.

KENDERŐRZÉS
A tavaszi időszak emlékezetes epizódja a kenderőrzés. Anyánk minden tavasszal gon­
dosan előkészítette a kenderföldet, elaprózta, finomra elgereblyélte s belevetett egy véka
kendermagot. Azt venni szokta, mert a mi kertünkben arra nem jutott hely. Ugyanis, csak
itt Ajtán láttuk, hogy itt másként termelik a kender. Valószínű, hogy a fajtában is volt va­
lami eltérés. Tudnunk kell hozzá, hogy a kender kétlaki növény. Egyik száron csak porzós,
a másikon csak termős virágok nyílnak. Ott a kendert, amit vászonszövésre használtak,
egyszerre nyőtték ki, mikor a virágos (porzós) szálak szépen sárgultak. A magos (termős)
szálak valamivel később értek meg - a mag akkor még fejletlen - de fonásra, szövésre a
rostja akkor finomabb. így a kétféle kendert egyszerre összenyőtték a fiúk és szép kévékbe
kötötték. Ahogy nagyobbacskák lettünk, mi is szerettünk segédkezni, a fiúk ideadták a
markokat, mi rakosgattuk csomókba, a fiúk dirigálták, hogy a gyökerek pontosan egymás
fölött legyenek, vagy - ha nem egyforma magasan volt az egész tábla - ez is előfordult
rossz időjáráskor - a hosszabb szálúakat külön, a rövidebbeket ismét külön csomóba kellett
rakjuk. Ez azért volt fontos, mert szárításkor, áztatáskor, tiloláskor mindig jobb, szebb lett
a kender, ha ezekre is vigyáztak. Mikor a fiúk már nyáron sem voltak otthon, a nyári
szünidő alatt mi végeztük azokat a munkákat, amiket jól megtanultunk gyermekkorunkban.
Ott a kendermagot úgy termelték, hogy a kukorica közé elszórtak néhány marék ken­
dermagot, az ott egyenként jó vastagra nőve, jó sok ágat hajtott, azok végig tele voltak
maggal. Ezt akkor vagdalták ki a kukorica közül, mikor a mag megérett, aztán kicsépelték,
s a saját szükségletükön felülit eladták. Mindig akadt aki nem bíbelődött kendermag­
termeléssel, vette a magot. Elég jó ára volt, úgy emlékszem két véka búza vagy kukorica
 Tizenegy testvér 347

ára. De megérte, egy vékából lett annyi, amennyit azon őszön és télen fel tudott dolgozni.
Itt az elvetett magból nőtt kendert úgy dolgozták fel, hogy mikor a virágos szárak megér­
tek, kiválogatva nyőtték csak a virágost, kötözték, áztatták külön, a magos szárakat csak a
mag érése után. De ezek a szálak soha nem adnak olyan finom rostot, mint a virágos, vagy
a mi összenyőtt kenderünk.
De térjek vissza az elvetett mag őrzésére. Az elvetés után minden nap őrizni kellett a
táblát a verebektől, mert ha sokat megesznek belőle, gyérebben kel, akkor a szálak vasta­
gabbak lesznek s a rostja durvább lesz. Amíg a vackorfa megvolt, nem is volt könnyű a
megőrzés, a nagy vackorfa ezernyi verébnek adott szállást. Kb. 5-6 nap alatt kelt ki a ken­
der - tudom, nem korán vetették, nehogy megfagyjon de addig mindegyre körbe kellett
szaladgálni a táblát, tapsolva, rikoltozva vagy énekelve, mert ha csak egy oldalon mozog­
tunk, a verebek vették a bátorságot a másik szélén szemtelenkedve furödöztek, lakmároz-
tak. Feri csergetőt faragott, attól inkább féltek, ha nem is jártunk kereken. De hát megunja
a gyermek egész nap ugyanazt csinálni, s mi is közbe-közbe megpróbáltunk a vackorfa
árnyékában jobb mulatságokat kieszelni. Anyánk százfelé néző szeme, gondja nem feled­
kezett meg a verebekről - a jövő téli fonnivalóját féltve - időt szakított hátrapillantani,
hogyan váltjuk be a ránk bízottakat s ha valami verebet kapott a kenderföld valamelyik
sarkában, hamar letört egy lehajló ágról egy vesszőt.
Aztán később kivágatták a vackorfát, főként azért, mert az árnyékban a kender soha
nem nőtt meg rendesen. De azért akkor is kellett őrizni a kendert, mert a szomszédos ker­
tek szilvafáin is kaptak rejtekhelyét a verebek.

SZAPULÁS
A nyár látványos, szórakoztató cselekvénye volt számomra a szapulás. Ez minden hó­
napban egyszer, két nap alatt zajlott le. A mi, leánykák hétköznapi ruháját, kötényét, hűvös
időszakban a fejkendőnket is, minden héten megmosta a szolgáló. A fehérneműk, törülkö­
zők, konyharuhák, abrosz, ágyneműk a havi nagymosáskor tisztultak. A téli szapulást na­
gyon nem szerettem, mert akkor a konyhában szűk volt a hely, játszásra nem is gondolhat­
tunk. Nem is azért, mintha én nagyon játékos lettem volna, hanem inkább azért, mert a
játékosabb kedvű kisebbeket én kellett féken tartsam, hogy láb alatt ne legyenek s nem
utolsó sorban, vigyázzak, nehogy valamelyik belepottyanjon a kádból lefolyó forró lúgba.
A nyári szapulás, az más. Az udvar felszíni adottsága lehetővé tette a kényelmes meg­
oldást. Az épület déli oldala előtt végig - úgy tíz méter szélességű vízszintes terület volt, a
szélénél volt úgy 50-60 cm magas, hirtelen emelkedő, tovább az udvar alig észrevehetően
emelkedett. Ez a szintkülönbség arra is alkalmas volt, hogy szüneteken a leánykák a ház
előtti egyenes részen, a fiúk az emelkedett, jóval nagyobb részen játszottak.
Ahogy kitavaszodott, rendszerint már áprilistól szeptemberig - s ha a szilvaéréskor még
nem kezdődtek hóharmatos reggelek, még októberben is künn lúgoztak (szapultak).
Ahol a hirtelen emelkedő volt megcsináltuk a katlant. Ezt minden tavasszal kijavították.
A katlan első részén nem is mélyítették, csak kiásták annyira, hogy jól lehessen tüzelni az
ággal az üst alatt. Három oldalon függőlegesen leásták a földet, körülrakták téglákkal és
kővel, vakolat helyett agyaggal ragasztották, végül a körberakott primitív falat három
oldalon - belöl szintén agyaggal jól besikálták. Persze, jól vigyáztak, odapróbálták, hogy
az üst jól megálljon rajta. Este anyánk beáztatta az összes ruhát a két hosszú cseberbe.
Akkor mindenre csebret használtak. A mosáshoz a hosszú cseber 80-100 cm hosszú, úgy
40-45 cm széles, oldaldongái 20-25 cm magasak, a két végén volt 1-1 nagyobb donga
fülnek, a kiemelkedő végén kerek lyuk, könnyen lehetett vinni. Két ilyen mosócseber volt,
az egyik valamivel nagyobb. A csebreket a tordai piacon vették a járai csebresektől. A
348 Gyulai Ilona

csebresek rendszerint románok, a fazakasok inkább magyarok voltak. Eleinte a csebreket

mogyorófa abroncsok tartották össze, ez csak akkor volt baj, ha az abroncs lepattant, a
faluban nem volt, aki mást tegyen rá. Rendszerint volt egy lepattant abroncsú, tartalékcse­
ber, mert időnként bejárták a falukat a járai csebresek, újra abroncsozták a félretetteket.
Később vasabroncsos csebreket is árultak, ezekre a kovácsnál tetettünk új abroncsot. A
nagy szapulókád vasabroncsos, az alján a szélső deszkán volt egy kb. 2 'A cm átmérőjű
kerek lyuk, egy fadugóval bedugva, hogy aztán ki lehessen cserélni a lyukba találó csővel.
Reggel az üst alatt korán begyújtottak, hogy mire jött a két mosóasszony, forró legyen a
víz. Délig az összes ruhát megmosták, ebédeltünk, a két asszony hazament, a délutáni
szapulás meglett nélkülük. Anyánk délelőtt belekészítette a hamut a hammasba (ez egy
durva kendertarisznya), a szapulócsebret ráborította a kád fenekén levő dugóra, a ha­
muzsákot szétengedte a kád alján. Lazán kellett kötni, a hamu puhán elosztva benne, hogy
a forró víz jól kivegye a lúgot. A cserepet azért, mert ha a hamu a zsákban tömötten nyo­
mul a lyukra, a víz, lúg nem foly le. A kádba a hammasra beleterített egy kopottabb ken­
derlepedőt, kibélelve az egészet, a négy sarka jól kihajlott a kádból, ennek is rendeltetése
volt. Akkor belerakta a megmosott ruhákat sorrend szerint, alul a háziszőtteket, utána pap­
lan és alsólepedőket, aztán a fehérneműket, de csak fehéreket. A színesek csak később, a
fehérek betakarása után kerültek oda.
Akkor az üstben felfőzték a vizet s a szapulófazékkal rámerték a kádba rakott ruhára. 5
üst fövő vizet (egy kb. 25-30 liter) kellett ráönteni, akkor leeresztették. Ez ügyességet
igénylő, gyorsan nyélbeütő cselekmény, de a legtöbb szolgáló már értette, mert minden
háznál így szapultak. Előkészítették a csapot - rendszerint egy vastagabb szövőcsövet
használtak, egyik végére úgy jó két ujjnyi széles vászoncsíkot csavartak, azt el kellett ta­
lálni, hogy belemenjen a lyukba, de meg is szoruljon, úgy, hogy a kádban levő víz csak a
csövön csurogjon, kereken a rongy mellett ne szivárogjon. Szinte elfelejtem, a kádat üresen
feltették a szapuló széklábra, úgy helyezve, hogy az alján levő lyuk a két láb között közé­
pen legyen. A két láb közé odahelyezték a nagyobb mosócsebret, annyira bement a vége,
hogy a csapon leeresztett víz a hosszú cseberbe csurgott. Onnan a lefolyó vizet - már lúgos
- a szapulófazékkal az üres üstbe merték, tüzeltek-tüzeltünk alatta, míg felfőtt. Ez elég
gyorsan ment, mert a kádba rendre felöntött 5 üst fövő víz nem nagyon hült meg. Ezért
kellett ügyes legyen, aki leeresztette, mert ha nem sikerült gyorsan dolgozni, bizony nem
volt jó a forró. Ha a szolgáló gyakorlatlan volt, anyánk engedte le. Diák-koromban a szün­
idők alatt én is megtanultam. Leengedés után még öt üst lecsurgott vizet kellett felfőzni és
rámemi. Ezzel jó erős lúgot nyertek. Akkor a lepedő sarkait jól felhajtogatták, „be­
takarták”. Föléje felrakták azokat, amikben színes csík volt öltve, a viselő párnahuzatok
mind ilyen háziszőttek voltak. Ha sok volt a ruha, ilyenkor használták a kérgeket. Két
elszakadt szőrszita kérgét az összefoglalásnál szétválasztották, a kettővel körülfoglaltuk a
kádat belül, s akkor raktuk tovább a színes holmit. Ha kéreg nélkül raknák, akkor a ráöntött
lúg fenn a kád szélén lefolyna.
Most kezdődik a tulajdonképpeni szapulás, 9-10 üst lúgot főztek s öntöztek a ruhára,
minden fazékból lassan körben öntözve, hogy minél egyenletesebben járja át az összest. A
kád a katlan mellé és a lefolyós cseber úgy volt elhelyezve, hogy aki merte, egy helyben
állva felöntözte az üstből a fövő, s ugyanabból a helyből a hosszúcseberből visszamerte az
üstbe a lecsurgott lúgot. A tizedik üst után - ez rendszerint estére lett meg, a tüzet kioltot­
tuk, a kádat valami vastagabb takaróval letakartuk, hogy lehetőleg ne nagyon hűljön ki reg­
gelig.
A fövő lúg betöltögetése s még a lecsurgott üstbe öntése is figyelmet, ügyességet kö­
vetelt, ezért csak később engedték, hogy én is csináljam, de a kisebbek megőrzése, nehogy
 Tizenegy testvér 349

a felmérések percei alatt a közelben ténferegjenek, az én felelősségteljes megbízatásom

volt. Pedig legtöbbet a szapulás körül jöttünk-mentünk, az ágat leginkább mi hozogattuk
kéz alá a favágóról s ahogy akkora lettem, a tüzet is én raktam egyik felméréstől a másikig,
anyánk a vacsorafőzéssel, a szolgáló a disznók etetésével, majorsággal volt elfoglalva. Én
csak kiáltottam, hogy fő az üst, valamelyik jött, felmérte s ki-ki folytatta a magáét, én a
tüzelést, a kisebbek az ág hozást. Leginkább az őszi szapulást élveztem, akkor már rövidül­
tek a napok, az esti szürkületben a katlan világa sejtelmes félhomályba mesejeleneteket
varázsolt a konyha- és iskolalépcső karfái köré. De legnagyobb örömünk az volt, ha mama
megengedte, hogy vége felé az üst alatt meggyűlt parazsat kihúzzuk a katlan szélére, abba
néhány pityókát betakartunk, mire az utolsó üstöt felmérték, a pityókák is megsültek.
Milyen rég, hogy többet nem kóstolhattuk a pityóka sokféle, divatos elkészítési módok
mellett - ezt a legfmomabbat.
Másnap reggel a katlanban ismét felfőztek egy üst vizet. Azalatt a mosóasszonyok reg­
geliztek, arra ott volt Elek bácsi a tehénszekérrel. A kád alján ismét visszatették a dugót a
cső helyébe, a kádat feltették a szekérre, rámérték a fövő vizet, felrakták a mosópadokat,
sulykokat s mentek a nagypatakra. Az egy jó km-nyire volt, a szapulás után télen is ott
ment végbe a szapulás második része. A ráöntött fövő víztől még meleg ruhát a padokon
sulykolták, bele-bele mártva a patakba, aztán szétrázva, jól kitisztálva, kicsavarva, mikor
az egész kész, visszarakták a kádba, arra hajtotta Elek bácsi a teheneket, befogta s mindent
hazahoztak. Ez a munka általában délig tartott, ebédeltünk, az asszonyok megkapták a
napszámot a két félnapért s mentek haza. Apánk - nyáron a fiúk - kikötötték a ruhaszárító
spárgákat, estére legtöbbször meg is száradt minden. Az őszi hűvös idők kezdetén a szárító
spárgák felkerültek a padlásra, tavaszig oda hordták fel a mosott ruhát.

SZ1LVAÍZFŐZÉS
A mosásnál sokkal szenzációsabb volt a katlan környéke a szilvaízfőzéskor. Általában
minden második őszön volt részünk ebben az élvezetben. Ugyanis, csak minden második
évben volt bő szilvatermés. Csak most ötlik eszembe, hogy ennek mi volt az oka. Arra sem
emlékszem, hogy a nagyok keresték-e ennek az okát, egyszerűen tudomásul vették s ahhoz
igazodva főztük a szilvaíz mennyiséget s a termésperiódus követelménye szerinti beosztás­
sal történt a fogyasztás is. Szeptember második felében szemrevételezték a fák termés­
sűrűségét, megállapították az eladható mennyiséget. Akkor anyánk a kolozsvári két hetivá­
sár egyike előtt, rendszerint vasárnap délután, mindenik szilvafát enyhén megrázatta. Tudni
kell, hogy a szilva nem egyszerre érik. A felső ágakon és a déli oldalon korábban, az alsó
ágakon és északi felén későbben. Ezen a korai szedésen úgy 10-12 véka gyűlt össze, volt
két 3-4 vékás kerek cseber, azt megtöltöttük, a többi 2 nagyobb kosárba került. A szekérrel
reggel korán indultak, hogy legkésőbb 8 órára a piacon - Széchenyi téren legyenek. 18
km-re volt Kolozsvár, de a szilvaárulásból mindig hazatértek naplemente előtt, mert rend­
szerint a mi szilvánk volt a legmutatósabb. Legtöbbször nem kellett méregetéssel tölteni az
időt, a háziasszonyok megalkudtak egy-egy cseber vagy kosár szilvára, némelyik még azt
kérte, vigyék a szekérrel a lakása elé, s azt meg is tette a szekeres, ha nem volt túlságosan
messze.
Ami szilva a kolozsvári eladás előtt hullott, abból minden nap csemegéztünk, de annak
nagyobb része nyüves, azt pálinkának gyűjtöttük. Minden reggel, iskolakezdés előtt fel
kellett szedjük a lehullottat a kádba, s mikor a húsos szilva jól megérett, mind lerázták, le­
verték, azt mind fel kellett szedjük a pálinkába. Később, ha szükség volt reá, a húsos szil­
vából is főzött szilvaízet, de azzal nem szeretett dolgozni, mert magosán kellett főzni s
annak a passzírozása lassan ment. Csak most, felnőtt korban jöttem rá, hogy a húsos szilva,
350 Gyulai Ilona

ha addig hagyják a fán, míg a száránál kezd ráncosodni, még édesebb a beszterceinél.
Azért volt kiadós pálinkának. Volt vagy 5 fa. Igaz, mama a szilvaíz főzést is későre osztotta
be, egy-egy már abból is kezdett ráncosodni. Nehezen tudtam megérteni, hogy itt Ajtán, de
itt nem is igen volt szilvafa, inkább Középajtán s Bölönben volt szilva, s ahogy jó kék lett,
szedte le s hozta ide a piacra. Mi az olyan érettből legfeljebb kompótnak tettünk el. De vé­
gül is rá kellett fanyalodjunk s abból vettünk néha bár egy vékát, mert a szilvaíz nagyon
hiányzott. Nehezen békültünk meg azzal, hogy a szilvaízbe cukrot tegyünk, de másként
nem volt jó. Aztán itt tanultuk meg, hogy az ilyen szilvaízbe ugyanannyi almát is tettünk, s
akkor cukorral ez is, na... De olyan soha nem lett, mint a komjátszegi cukor nélküli.
A nagy esemény előtt pár nappal újrarakták a szapulókatlant, meg is nagyítva, mert a
rézüst nagyobb volt a szapuló üstnél. A katlan hátsó részébe ügyesen beaplikáltak egy rö-
videbb kályhacsövet is, hogy a füst ne körül szálljon fel s az üst szélénél kereken be is ta­
pasztották a téglák közti nyílásokat, így a kevergetők a három nap alatt nem kellett könnyeiket
törülgessék.
Délután a szilvaszedésnél a kisebbek is komoly munkát végeztek. Sorra vették a fákat,
most már mindent leráztak. Ameddig a rázó le nem szállt, nem kezdtük a szedést. Mikor a
rázó óvatosan, nehogy kárt tegyen, átment a következő fára, amíg azt rázogatta, mi a fel­
szedéssel igyekeztünk. Kezdtük kereken a szélén, vigyázva a kisebbekre, s oktatva, hogy
kívülről haladunk a fa töve felé, szilvára lépni nem szabad. Versenyre dolgoztunk, hogy le­
gyünk kész, mire a másik fáról lerázzák. így szedtünk 8-10 vékát. Utána folyt a pattogatás,
amennyit tíz óráig tudtunk. Szedés, magolás közben is vidáman szórakoztunk, mind kalá­
kában s közben csemegéztünk. A nagyok igyekeztek korlátozni: vigyázzatok az evéssel,
nehogy betegek legyetek.
Szilvaízfőzéshez is volt egy fogadott asszony segítség, mert az üstöt annyira sem lehe­
tett keverés nélkül hagyni. Azt felváltva keverték mama, az asszony és a szolgáló, s négy
óra után, az iskolából kijőve, az estefeléi elfoglaltságok miatt, egy óráig apánk is bekap­
csolódott. Az első üstöt, apránként belerakva a kimagolt szilvát, addig főzték, míg a héja
összesürült, akkor azt kimerték a teknőbe, ez egy nagyolás. Azt valamelyik kezdte passzí-
rozni, mások indították a második nagyolást. Az így megfőzött szilvacibre mellé vacsorára
puliszkát főztünk, ez is ritka csemegénk volt. Két nap alatt 3 tisztálás főtt meg, ki is
passzírozva, arra kellett vigyázni, hogy a passzírozás kész legyen mielőtt a cibre kihűlne,
mert hidegen lassan megy. Harmadik nap főtt a „tisztálás”, vagyis a besűrítés. Ahogy sű­
rűsödött, mindig töltötték utána a kipasszírozottat, míg a három tisztálás mind belement.
Akkor volt kész, ha a nagy fakanál (úgy 15 cm átmérőjű), függőlegesen megállt benne. Az
üst majdnem tele volt a sűrűre főtt szilvaízzel - cukor nélkül! - kb 20-22 liter - úgy forrón
az üstből rakta mama a járai fazakakba, jó tele, még a tetején domborúra s kemence hátán
hagyta kihűlni másnapig. A kihűlés után leszállt, a teteje jól bebőrözött, csak másnap
kötözte le.
így nőttünk játszva-dolgozva, mindenikünk hozzászokott s megtanultunk minden
munkát, hasznát vettük az életben.

SZILVAASZALÁS
A szilvaíz főzés mellett az aszalás is fontos mellékfoglalkozást jelentett. Az első évek­
ben aszalódeszkákat csináltak, úgy egy méter hosszú, 40 cm széles deszka szélére kereken
lécet szegeztek, amire szilvát raktunk s kenyér kiszedés után betették a kemencébe. Három
ilyen fért be egyszerre. Csak kivették s néhány napig még a napon tovább szárítottuk.
Ahogy a fiúk nagyobbak lettek, valamelyik látott szilva-aszalót valamelyik faluban lakó
barátjánál, s megépítették az aszalót. Feri fonta az aszaló cserényt. Általában sokat jártak
 Tizenegy testvér 351

az erdőben, csak úgy kedvtelésből, mikor én a III. osztályt végeztem, azon nyáron legelőbb
szedtek össze annyi mogyoróágat, amennyi az aszalócserényhez kellett, aztán jó vékony,
de elég hosszú fűzfavesszőt - amilyenből kosarakat fontak a cigányok. Mikor az anyag
összekerült, Feri a bordának való mogyorópálcákat beleszurkálta a kút közelében levő
szilvafák árnyékában az egyenes helyre a földbe, ott agyagos volt a föld, jól megállón.
Ebben a munkában én is segitgettem a Feri útmutatása szerint. Már azelőtt is szerettem a
Ferire bízott munkákban segédkezni. Akkor ötödik osztályos volt, igen sok mindenhez
értett, jól megmagyarázta, mit hogyan csináljak, képes voltam órákig állni körülötte, hogy
ha szükség végezzem, amit kell, igen jól egyeztünk, mint két öreg. A cserény körüli volt az
első, komolyabb és hosszabb közreműködésem. Béla és Árpád azalatt a követ gyűjtötték s
hordták a patakról s aztán kiásták a helyét.
A cserény fonásánál szinte végig volt segíteni való. Ahogy állította be a mogyorópál­
cákat, kellett fogjam, míg felül egymástól egyenlő távolságra rögzítette. A fonás megkez­
dése után válogattam és adtam kézbe a fűzfavesszőket. Alul kezdte a fonást, ahogy haladt
felfelé, nekem kevesebb szerep jutott, akkor már a fonás tartotta a bordákat. így készült el
a kb. 2 m hosszú, 1,5 m széles aszalócserény. De Béla és Árpád is kitett magáért. Kiásták
az aszalócserény nagyságának megfelelő mélyedést a málnatábla melletti füves részen, az
első oldal közepén lejjebb mélyítettek helyet a tüzelő katlannak. Kereken kirakták a falat
kővel, rendesen összevakolva, a tüzelő katlant befedték 2 nagy lapos kővel ott is megva­
kolva, így a tüzeléskor a füst, a meleg az aszalócserény alá s onnan a szabadba távozott. A
kirakott falra ráhelyezték az aszalócserényt, annak szélét mind a négy oldalon lenyomtat­
ták egy-egy - úgy 12 cm vastag négy oldalúra faragott fával. Erre a rámára jött a fedél, ami
nem volt más, mint 2 jó ferslagfödél, egymás mellé helyezve. Az aszalócserényre ráraktuk
jól egymás mellé a jó érett szilvát, vigyázva, hogy sehol ne legyenek egymáson. Akkor be­
gyújtottak. Csak az első begyújtáshoz kellett vékonyabb ág és fa, melléje mindig vastagabb
tuskó, bogos rész, ahogy az égni kezdett, a katlan elejéhez állítottunk egy pléhet, hogy a
tuskó lassan égjen. Napközben többször néztük, ha a tuskó nem égett, vékony ágakkal
felszítottuk szóval állandóan kellett égjen. Utoljára lefekvés előtt szítottuk fel, aztán
apánk éjjel még egyszer ellenőrizte. így ritkán esett, hogy reggel ne legyen egy kevés
parázs. Egy nap múlva mamával már kezdtük gondozni az aszalót. Félre vette a verslag
fedeleket. Két oldalt a párkányra térdeltünk s az összehúzódni kezdő szilvákat óvatosan
egymáshoz közel taszigáltuk, a továbbiakat is, az így üresen maradt széleket ismét telerak­
tuk friss szilvával. Leghamarabb a tüzelőkatlan nyílásához közel állók kezdtek ráncosodni.
Az ellenőrzést minden nap végeztük, az üres helyeket benépesítve. Kb. 3 nap múlva már
megszedhettük az aszalót. A tüzelőkatlan közelében levőket leszedtük, a távolabbiakat
közel húztuk, az üres helyeket megraktuk. A leszedett szilvát a kemencei aszalódeszkán
még úgy 2 nap kitettük a napra, akkor már teljesen szárazon egy tarisnyába gyűjtöttük. Ez
így folytatódott, míg a tarisnya megtelt finom aszalt szilvával, az lehetett egy jó véka.
Ebből főzte télen át hetenként a finom aszalt szilvát, ami a puliszkával finom vacsorát
jelentett. Azt kétféleképpen fogyasztottuk. Az egy adagra valót többször jól átmostuk, bő
vízben addig főztük, míg ismét ifjúkori nagyságúra dagadtak, ha kellett, még utána töltöt­
tünk, hogy mikor kész, a lé jól felérje. Néha úgy ettük egészben a levével. De még jobban
szerettük, ha a levét forrón kiöntötte, fakanállal a szemeket jól összetörte, a visszatöltött
lével jól összekavarva, a kamarában egy napig állni hagyta, - az épen hagyottat is tartotta
egy napig. Úgy mondta: hogy édesedjék. Most nem tudnám megmondani, hogy az állástól-
e vagy anélkül is, de finom édes volt. Igaz, arra vigyáztunk, hogy az aszalóra is csak jó
érett szilvát raktunk. Most, ha néha lehet aszalt szilvát venni, az olyan savanyú, hogy
összehúzza az ember száját, ha megfőzzük, cukor kell bele.
352 Gyulai Ilona

ETELKA SKÁRLÁTOS
Mikor az első őszön az aszalás kezdődött, alig egy hét múlva Etelka skárlátos lett.
Apánk gyanakodott a kiütések miatt, kihozatta a főorvost, Pálffyt. Megállapította a skár-
látot, az iskolát bezárta 6 hétre. Utasítások: a beteg csak tejet, levest ehet, mikor hámlani
kezd - kb. a harmadik héten, 2 hétig minden nap - lefekvés előtt füröszteni kell. A hámlás
befejeződése után az egész lakást ki kell meszelni. Még négy gyermek betegedett meg
azokban a napokban, de nem tartották be az orvos utasításait, három meghalt, ugyanis fel­
léptek a skárlát utóbajai. Etelkánál semmi nem jelentkezett, ha nehezen is, de beletörődött
az állandó tej-levesbe, pedig elég rossz időszakban, mikor minden nap hullott a jó édes,
hamvas szilva, később folyt a szilvaízfőzés. Minket nem különített el az orvos, azt mondta,
ha fertőződtünk, már úgy is megkaphatjuk. így Emmával sokat voltunk az ágya mellett,
hogy elviselhetővé tegyük a sok lemondást. Leginkább azért búslakodott, hogy mire letelik
a hat hét, lefogy a szilva is a fákról. Vigasztalásul mama levágatott Ferivel egy szilvával
sűrűn tele ágat, azt felszúrták az ágy feje mellé, hogy a diétázás végéig megmaradjon.
Szüléink komoly ellenőrzése mellett sikerült betartani. így jutottunk el október végéig, a
dolgok és a 6 hét befejezéséhez.

MESZELÉS
Következett a meszelés. Minden tavasszal kimeszeltették a lakószobát és konyhát. A
másik szobát és kamrát csak másodévenként. Az nem is volt valami egyszerű dolog, mert
az akkori felfogásnak megfelelően a szobák fala 3 m és 50 cm magas volt, hogy egészsé­
ges legyen. A mostani építkezés szerint a szoba mennyezetét egy székre állva jól leme­
szelheti bárki. Apánk az első tavaszon meszlő állványt csináltatott. Három kecskelábra - jó
másfél méter magasak, végig nyújtottak 4 szál deszkát, arra állott a meszelő asszony, mikor
a hozzáférhető rész kész volt, az állványokat tovább költöztették, amíg az egész kész lett. A
meszelés 3 napig tartott, addig az iskola padlójára és a pódiumra vetett ágyat anyánk, ami
nekünk ismét szórakozást jelentett rendkívüliségével. Csak ő tudta szegény, neki mennyi
fáradságába került. Pedig akkor Feri s már én is segítgettünk az ágyneműk rakosgatásánál.
De más tavasszal - fűtés nélküli időszakban - vagy október végén, november elején me­
szelni. Az iskola kályhájában jól befűtöttek, nem fáztunk. A szobákban, konyhában egész
nap tüzeltünk, hogy száradjanak a falak. Az utolsó iskolai alvás reggelén Feri legkorábban
kelt fel, kiment, mikor bejött, zsebredugott kézzel magyarázta, hogy az éjjel nagy hóhar­
mat lett. November 4-ike volt. Ez még az erdélyi medence szép őszein is ritkán történt,
hogy addig nem volt hóharmat. Ezt emlegettem sokszor Ajtán, ahol legtöbbször szeptem­
ber közepén egy hóharmat leperzseli a paprikát, paradicsomot s egyebeket, aztán utána
sorakoznak a hóharmat nélküli éjszakák.

VARRÁS - RUHÁZKODÁS
A meszelés után rendbejőve, esemény nélküli hétköznapok következtek. Mamának elég
tevékeny hetek, általában nappal a család téli öltöztetése, esténként a fonás. Nekünk, a
leánykáknak minden ősszel vettek parkét ruhának valót, azokat megvarrta, de csak kará­
csony első napján vehettük fel. A fiúknak és apánknak ha szükséges volt, Segesvárról ren­
deltek posztót, azt is ő varrta meg, mindeniknek csak érettségire vettek rendes szabónál
készült ruhát. A mi ruháinkat elsiette, nem tartotta fontosnak a szép kidolgozást, s az
könnyebben is ment. A férfi ruhákra nagyobb gondot fordított, varrás előtt mindig férceit,
ahol kellett, vasalt, a befejezés után az egészet vizes ruha alatt. így is bámulattal gondolok
a teljesítményére, mert komoly szabás-varrás tanulásban soha nem részesült. Úgy mesélte,
hogy leány korában bál készült Szentkirályban, neki rózsaszín ruhának valót vettek. Akkor
 Tizenegy testvér 353

még a varrónő kézzel dolgozott, a varrógépnek ugyan már híre járt, de odáig nem jutott. A
szentkirályi varrónőnek sok munkája volt, az övét nem vállalta a bál előtt. Abban egyeztek
meg, hogy mama egész héten megy segíteni (otthon a viselő holmikat, fehérneműt mind
maguk varrták). így segített egy hétig, közben tanult is fogásokat, amiket addig nem is­
mert. Elkészült a rózsaszín ruha, fekete bársony szalaggal díszítve. A rózsaszínt egész éle­
tében nagyon szerette. Most is előttem van mosolygó arca, amint a szép ruháját igyekezett
elképzelhetővé tenni. Lehet, a varrónőnek is tetszett a munkája, mert azután segíteni hívta,
ha nehezen győzte a rendelést. Persze ez csak téli napokra lehetett, nyáron a gazdaság
kötötte le. Amennyit az ilyen segítések között elleshetett a szakmából, azzal kezdte az első
gyermek születésével a család öltöztetését. Igaz, akkorra már a varrógép is eljutott Erdély
bércei közé s házasságuk után vettek egyet. Akkor már szinte 25 éves volt a gép, de még
bírta a jó segesvári posztót is, bár kezdett néha döcögni.
Mire közeledett karácsony, kész volt az új garderob. Újév után az előző évi ünneplő
köntös lett viselő, a megelőző évivel váltakozva. A viselőt minden héten megmosatta, a
vasárnapira nagyon kellett vigyázzunk. Akkor úgy esett karácsony, hogy a szünidő előtt
csak hétfőn s kedden kellett iskolába menni. Azt mondja szombat délután, hogy ő azért a
két napért nem mosatja ki a viselő ruhát, szedjem elő a kamarából a láda fölötti fogasról a
régi ruhánkat - Etelkának s nekem, az jó lesz ünnepig. Én szót is fogadtam, de mikor elő­
szedve forgattam, hogy ránk jön-e, ijedve láttam, hogy mind a két könyökén csészeszáj
nagyságú lyuk tátong. Elkezdtem brummogni, hogy én olyan nagy lyukkal szégyenlek az
iskolába menni. „Hát fődd meg, ha tetszik!” - azzal végezte a magáét. „Meg is fódom”,
mondtam én. Hamar elő a kamarából a rongyos zsákot. Minden ruhánkat ő varrta, a mara­
dékok felhalmozódtak a zsákban. Kiborítottam a konyhapadlóra, meg is találtam a lyukas
könyökűnek a maradékját, valami zöldes mintájú. A rongyokat gondosan visszaraktam, a
zsákot helyre tettem, aztán elő az ollót, tűt, fekete cérnát, a hosszúszék a műhely, én ültem
a legmagasabb kicsi széken, a három közül, jól falhoz húzódva, hogy a szolgáló taka­
ríthassa a kályhát. Bizony, szürkülödött, mire a nagy lyukak helyén díszelgett a szép, új
darab a jól kifakult anyagban. Mikor látta, hogy pakolom el a felszerelést, azt mondja
mama: „No, lássam, mit mókoltál?” Forgatja, nézi kívül, belül, mosolyogva hozzáteszi:
No, ha így tudsz fódozni, én többet nem fódozok. Bennem csak némán nőtt az önérzet, egy
szót sem tudtam szólni.
Azt meg kell jegyezzem, hogy akkor már az őszi varrások közben én már sokat segí­
tettem a varrásnál, előbb csak szálakat kötöztem el, hamar megtanított gombot felvarmi, s
nemsokára gomblyukat is. Általában nagyon szerettem körülötte szemlélődni, mikor var­
rással dolgozott, lehet, volt bennem valami velem született hajlam, megfigyelőképesség,
amiről nem tudott, s fel sem tételezte, hogy valami ügyesség kitelik tőlem, nem olyan
tűzrőlpattant voltam, mint Etelka.

SZILVESZTER
Az ünnepre ismét együtt volt a család, az előkészületek úgy amint leírtam, most a szil­
veszteri mozgalmak emlékei térnek vissza élénkebben. Nem mindig, de azon a szilveszte­
ren mama estefelé kürtőskalácsot sütött, mert a karácsonyi kalácsból most nem maradt új­
évre. A kürtőskalács sütés mindig ünnepet jelentett, mert évente legfeljebb háromszor-
négyszer részesültünk ilyen gyönyörűségben. Nem csak az evés, maga a készítés, a szén
fölött forgatott kalács fokozatos pirulása, a cukor törése a mozsárban, a cukorpor rászitá-
lása a szépen pirult kalácsra, a kalács lekoppantása a fáról, a tekenyőben sorakozó kész
kalácsok panorámája, mind együtt felemelő élmény. Akkor már örvendtem, ha a cukrot
megtörhettem, igyekeztem kitapasztalni, mennyit tegyek a mozsárba, hogy jó apróra tör­
354 Gyulai Ilona

hessem, s minél kevesebb maradjon a szitában. A cukorral - általában mindennel - nagyon

kellett takarékoskodni. Feri meg annak örvendett, hogy közben ő is forgathatott egy-egy
kalácsot, nagy szakértelemmel vigyázva, nehogy valahol megégjen. Az első kürtöst, ahogy
annyira hűlt, mama annyifelé osztotta, ahányan voltunk, hogy mindenki megkóstolja. Ez
volt a legfinomabb. Aztán vacsora után vágtak fel többet, mindenki ehetett kedvére. Az
este hangulatosan telt, a fiúk tréfáltak, hegedültek, így vártuk az éjfélt. Akkor csinálták az
ónöntést. Gizi harmadéve tanított, az ónöntésből főként neki akartak jósolni. Az ónöntéssel
kapcsolatban kétféle babona uralta a tömegek hitét. Az éjfélkor öntött ólom figuráiból a
férjhez menendő leány jövendőjét olvasta ki a hozzáértő. A másik ónöntést akkor alkal­
mazták, ha a gyermek megijedt vagy beteg lett, s feltételezés szerint vagy megijedt valami­
től, vagy megigézték (igézés vagy szemmel verés). Az ólomöntéshez az ólomszerzés is
probléma volt. A fiúk hoztak kis darabkákat, de kevesellték, aztán egy eltört ónkanálnak a
nyelét is odaolvasztották. Valami kiszuperált merítőkanálban a szénen sikerült ragyogóra
forralni, a hideg víz előkészítve a mosdótálban, mikor hirtelen belefordították az ezüstös
folyadékot, a nagy sistergésre mindenki elcsendesedett, szinte áhitatba hajó kiváncsisággal
várta a lehűlést, amikor ki lehetett halászni a jövő titkát felmutató képződményt. Állítólag
az olvasztott ólom vízbe öntésének is bizonyos hozzáértő módszere, tudománya van.
Nálunk ezeket nem nagyon ismerték s nem hitték a vele kapcsolatos babonákat, mégis,
mikor egy nagyobb összefüggő darabot kiemeltek, nézegették, forgatták, hogy mit is
ábrázol s megállapították (mai ítéletem szerint ráfogták), hogy menyasszonyi csokor.
Gizinek már lehetett ilyesmit jósolni, ha pár évvel később is következett. Éjfélkor, az
ónöntés örömére-e, előkerült a kolbász, utána ismét kürtös kalács s aztán nyugodalmas jó
éjszaka után ébredtünk újév reggelére. Azzal kapcsolatban csak egy újévköszöntő jut
eszembe:
Új esztendő, likas kendő,
Kelj fel, Ferkó, ég az erdő...
Ez is inkább csak azért, mert Ferinek szoktuk mondani s folytatására nem emlékszem,
pedig biztosan nem csak ennyiből állott a valamikori népköltészetben.

TÉL
Másnap ismét csendes a ház, 3-án falun, városon benépesültek az iskolapadok. A téli
csúszkálásból, szánkózásból nem sok részünk volt. Csúszkálni nem engedtek, mert szakad a
talp. Én nem is mertem, ilyenekre gyáva voltam. Szánkázni, úgy, amint előzőleg említettem,
háromszor ereszkedtünk a kút mellől a kicsi kertajtóig (ez legfeljebb 30 m), ha néha az
Etelka biztatására meg is toldottuk. Szerencsére, a szánkát tudtam annyira irányítani, mikor
hárman felültünk, hogy csak néha farolt a hóba. A kicsi patak télen befagyott, ahol át kellett
menni rajta, egy nagyobb térség terült el, amiből négy út ágazott ki. A víz lassan elöntötte a
teret, tükörsima jég borította. Ecetet nem igen hoztak Tordáról, azt a zsidónál vettük. Én
kellett ecetért menjek. Az üres üveggel valahogy átcsoszogtam, meg is vettem, baj nélkül
vissza is értem a jég széléig, ott aztán inamba szállt a bátorságom. Latolgattam, hogy ha a
liter ecet terhével elesem, eltörik az üveg, az pedig nagy kár. (Ha jól emlékszem, 5 krajcár
/10 fillér/ volt az ára.) Rövid töprengés után megtaláltam a mentő ötletet - akkor is, mint
végig az életben, valahányszor kellemetlen meglepetésekbe botlottam. Visszamentem a
zsidóékhoz, Veronka egy évvel nagyobb, mint én, ő negyedik osztályba járt, megkértem az
édesanyját, engedje el, s őt kértem: Veronka, vezess át a jégen, mert félek, elesem s eltörik az
ecet. Veronka a testvérével minden nap a jégen jöttek át az iskolába, ő nem félt. Nagyon
szívesen, kedvesen megtette, szerencsésen hazajutott az ecet.
 Tizenegy testvér 355

Sokszor eszembe jut az a tükörsima jégmező, amit nem csak én láttam nagynak, sok ajtai
gyermek megbecsülné, mert úgy 50 m hosszú, s legalább 3 méter széles, persze a szélei sza­
bálytalanok, nagyjából elipszis alakú. Ezzel kapcsolatban rossz véleményem kell kifejezzem
szüléink neveléséről, de erre csak felnőtt koromban jöttem rá. Látom, hogy most a gyer­
mekek alig hogy járni tudnak, télen is szinte annyit mozognak kinn, csúszkálnak, szán-
káznak, havazódnak, mint a nyári félévben. így jól megedződnek. Én ennek hiányát
keservesen megszenvedtem egész életemben. A hidegtől óvtak, nehogy betegek legyünk,
mert Tordáról orvost hozatni: nagy pénz. Hát nem is lettünk betegek, elég egészségesen nőt­
tünk fel mind. A fiúknak több szabadság jutott, ők fakorcsolyával mehettek jégre. A csáklyát
jó erős spárgával kötözték a cipőre, egy jó újjnyi hosszú pálcával megcsavarva, a végét az
előző spárga alá dugva rögzitették. Ha meglazult, újra rendezték. Arra is emlékszem, hogy
valahonnan került Ferinek vaskorcsolya is. Aztán, hogy gimnázista lett, a magántanítványok
jövedelméből szép fényes acélkorcsolyát vett magának s rendes bérlettel járt a tomavivoda
jégpályájára. De én a gyermekkori edzés hiányát soha nem tudtam pótolni. A kezem és lábam
mindig fázott s vénségemre még inkább. Lehet, nálam élettani defektus is okozta, mert egyik
húgom sem annyira fagyos kezű, fagyos lábú, mint én.

DIÓFAÜLTETÉS
Csak most veszem észre, hogy az őszi szilvaíz főzések után még maradt a dióültetés
beszámolója. Komjátszeg jó diótermő is volt s elég sok háznál láttunk jól termő nagy dió­
fákat. Nekünk se almánk, se diónk. A gyermekek kedveskedtek egy-egy jó őszi almával, s
ahogy a dióhullás megkezdődött - egy-két dióval is. Általában a diófákról nem sok hullott
le. Az elsők még tejesek voltak, azt rendszerint rögtön meg is ettük. Olyankor a beléről le
tudtuk hámozni a vékony hártyát s az a dióbél még puha kicsit édeskés ízű, de én akkor
sem nagyon lelkesedtem érte. Inkább örvendtem, ha akkor ajándékoztak meg vele, mikor a
bél teljesen kiérve az már nem száradt össze. A tejest ezért nem gyűjtöttük meg, csak az
éretteket. A padlás szélén kereken gerendarekeszek tartották a nagy épület fedelét. Mind­
hármat kibéleltük egy rekeszt újságpapírral, s arra gyűjtöttük az ajándék diókat, Feri, Etel­
ka és én. Minden nap megszámoltuk, örvendeztünk a gyarapodásnak. Persze, az attól füg­
gött, hogy melyikünknek volt több rokonszenvező barátja, de méginkább, hogy melyi­
künknek akadt több diófás osztálytársa. A szülők a lehullott dióval nem törődtek, hozhatták
a gyermekek, nekik elég jövedelmet jelentett a „dióverés”-kor összegyűlt termés. Édes­
anyánk minden ősszel vett egy véka diót, az ünnepek kalácsához és az esetleg adódó ven­
dégfogadás tésztájához, no meg nagy ritkán dióslakához. A mi gyűjtögetésünk alapján
aztán kialkudtuk, hogy abból is dióslaska legyen. Nagyon boldog volt, amelyik elérte a
100-at. Úgy emlékszem, Feri annál is többet.
Elég az hozzá, hogy a nagy diókedvtelés testet öltött Feri elhatározásában: ültetünk di­
ót, legyen nekünk is diófánk. De nem minden háznál volt egyforma finom a dió. Feri, az
elválhatatlan Domi barátjával mindenfelé megfordult a faluban, Domival megállapították,
hogy honnan kérjenek ültetnivalót. Kaptak is dióverés után válogatott, jól fejlett példá­
nyokat, egy nap négy óra után mondja Feri, hogy menjek én is, ültessük el a diókat, mert
hideg lesz éjjel, nehogy megfagyjon a föld. Kinézte a hátsókertben a helyet, nekem meg­
hagyta, hogy amíg ő ássa a gödröt - hármat-, addig szedjek a favágó mellett a nyári fából
- akkor már fogyó - jó két arasznyi ágakat, amivel a gödröket körülszurkáljuk, nehogy
valaki összetapossa, vagy nyáron a fűvel lekaszálják. Még kész sem volt az utolsó gödör,
mikor én hátra hordtam a védőágakat. Ő kiszedte a zsebéből a mintadiókat, a kezembe
nyomta azzal az utasítással, hogy mikor ő kéri, adjak oda kettőt. Már szállt le az őszi al­
konyat, hideg csípte a diókat szorongató ujjaimat, mikor a gödör kész volt, a két széle felé
356 Gyulai Ilona

belehelyezett nagy óvatos becézéssel kettőt, betakarta földdel, amint neki tanácsolták, ak­
kor kérte, én adogattam az ágakat, gondosan körülszúrkálta a gödör szélét. így beültettük a
másik két gödröt is, köréje a védőágakat. Közben magyarázta: kettőt teszek mindenikbe,
hátha egyik nem kel ki. S ha kikel, a gyengébbet kidobom. Én már jócskán éreztem az éj­
szakai hóharmat előjelét, mind sűrűbben topogtam körülötte, mama már hátra is kiáltott a
konyhaajtóból: Mit csináltok még a sötétben, mindjárt vacsorálunk. Igyekezve befejeztük,
én dörzsölve melegítettem fagyos kezeimet a nagy téglakályha mellett, Feri pedig nagy
önérzettel magyarázta mamának, amíg ő a puliszkát keverte, hogy: egyiket ültettük Ráz-
mán Sándorék felől, a két nagy szilvafa közt levő üres helyre, a másikat a kút mögé kö­
zépre, a harmadikat a fáskamra mögé a csókaszilvafa mellé, azt úgyis ki kell vágni, hogy a
dió nőhessen. így mind a három jó tágas, napos helyen lesz. Igaz, közben sokan mondo­
gatták, hogy ha kikel is, a diófa későn kezd teremni, de ez minket nem kedvetlenített. Ki is
keltek, Feri biztosan gyakrabban nyomon követte növekedésüket, engem egyebek fog­
lalkoztattak jobban, csak arra emlékszem, hogy 1913-ban nagyon esős esztendő volt, a
fásszín mögötti diófa tövén egész nyáron meg volt állva a fű között a víz, a hátsó kertnek
legmélyebben fekvő kis részén. Az a diófa a következő tavaszon nem hajtott ki. A másik
kettő szépen fejlődött, de valóban, csak a tizedik évben volt rajtuk nehány - megszámol­
ható termés. Én akkor már kolozsvári diák voltam, a következő évtől sepsiszentgyörgyi ta­
nítónő-növendék. Csak az otthoniak mesélésére emlékszem, hogy először egy félvékányi
dió került össze, aztán még talán két évben többecske s azzal meg is szakadt a mi ültette
diófa élvezése, 920-ban apánk halála után elköltöztünk.

BUBA
De még vissza kell térjek a dióültetés utáni télre. 1907. jan. 16. Reggel valami halk be­
szélgetésre ébredtem. A szobában égett a lámpa, az asztal tetejére keresztül fektetve egy
karos szék, ágyterítővei letakarva, hogy a mi ágyunkat elámyékolja, s a mama ágyához ne
láthassunk. Mikor egészen kiment az álom a szememből, kezdtem töprengeni, mi történ­
hetik. Hármunk közül csak én ébredtem fel, Etelka s Emma jó alvók voltak. A titokzatos­
ság megijesztett s kérdezősködni nem mertem. Szigorúan úgy voltunk szoktatva, hogy a
nagyok dolgáról ne kérdezősködjünk. A felelet ez volt: Nem gyermeknek való. Ez így jó is
volt. Mert én hamarosan rájöttem egy s más gondokozó bajaikra s lassan csorbát szen­
vedett gyermekkori gondtalanságom. Ha némán is, részt vettem a gondokban.
Most is álomba ringatott a szokatlan titkon való töprengés. Mikor felébredtem s öltözni
kezdtem, édesapám azt mondja: Nekünk az éjjel Lele Máriska Bubát hozott. Akkor
kezdtem jobban körülnézni a későn virradó januári reggel félhomályában. Mama - szokása
ellenére - az ágyban feküdt s mellette a pólyában Buba. Azon a héten minden reggel és
este jött Lele Máriska, megförösztötte a Bubát, mi körül álltuk a teknőt, mikor bepólyálta,
a karjára vette, s kérdezte: Cine vine, csókold meg. E két szón kívül több magyar szót nem
hallottunk Lele Máriskától s a „cine vine”-n kívül mi sem igen értettünk többet akkor ro­
mánul. De minden fürösztés után óvatosan odajárultunk, megcsókoltuk Buba finom ar­
cocskáját s azzal Lele Máriska mama mellé tette, kezdődött a szopás.
Lele Máriska volt a falu bábaasszonya. Már nagyon öreg, kicsit hajlott hátú, kis termetű
özvegyasszony. Hogy volt-e valamelyes szakképzettsége a foglalkozására, nem tudom. De
azokban az években hallottam, Kati néni mesélte mamának, hogy egy fiatalabb román
asszony elment Kolozsvárra a bábaképzőbe. Közben Lele Máriska meghalt s fiatalabb
utódja vette át a szolgálatot, ő magyarul is tudott. Jankát már „ő hozta”.
Buba születésekor, amíg mama feküdt, én kimaradtam a délelőtti órákról, néha csak 10
órától, megkezdvén gazdasszonyi ténykedésem. Az volt egy gazdasszonyság. Mama min-
 Tizenegy testvér 357

dig megmondta, mit főzzünk. Persze, egyhangú étlap kerekedett ki, csak olyan, amit a
magyarázat alapján meg tudtam csinálni. Rántást csinálni nem tudtam, igaz, csak a hosszú
székre állva kavargattam. Tehát: paszulyleves, zöldségleves, pityókatokány, ezek vál­
takoztak ebédkor. A sóstálat mindig az ágyhoz vittem, mama beletette a szükséges sót egy
tányérba, ezzel az ételek sem igen sósra, sem ízetlenre sikerültek. Vacsorákra a füstölt hús,
tojásrántotta, hagymatokány, rántott káposzta felváltva került a puliszka mellé, amit vagy
tata, vagy a szolgáló megkevert. A reggeli mindenkinek egy jó csésze tejeskávé - a soha
nem felejthető búzakenyérrel. így simán el is telt volna, de mama már pár nap múlva
belázasodott. Csak későn, nagy koromban hallottam a gyermekágyi lázról. Akkor csak az
rémített meg, hogy tata sötét gonddal azt mondta: félek, mama nélkül maradunk. Aztán dél
felé megérkezett Tordáról az orvos. Ezt Pálffynak hívták. Semmit nem tudtam szekér­
keresésről, csak reggel engem kinn hagyott az iskolából, meleg borogató ruhákat kellett
adjak mamának, ő átvette, de arról sejtelmem sem volt, milyen helyre tette. Csak arra em­
lékszem, hogy az első nem volt elég meleg, aztán a cserélésig jól megforrósítottam a vizet,
mikor csavartam ki a ruhát, alig állta a kezem. így váltogattuk félóránként az orvos
érkezéséig. Akkor minket csendre intve, a konyhában leültettek, a szobaajtót becsukták. Az
orvos távozása után ment minden, mint azelőtt. Mama jobban lett, csak a felkelése pár
nappal eltolódott, így az én gazdasszonykodásom is. Nagy igyekezettel csináltam, de ál­
landó belső remegés nyugtalanított, hogy vajon jól sikerül-e a fuszujkaleves. Aztán vissza­
zökkent minden a rendes kerékvágásba. Csak a képzőben hallottam Semelweisről, aki
felfedezte a gyermekágyi láz védőoltását. Akkor ismét eszembe jutott Buba születése,
gondoltam, biztosan ez tartotta meg nekünk mamát. [...]

BALÁZS ÚR KÚTJA
Akkor már augusztusban jártunk. Egyszer azt mondja mama: No, a Zoltán szerencsés
hazakerülésének örömére, Ilona napján kürtöskalácsot sütök, a fiúk hoznak 5 üveg sört a
hármasi zsidótól s délután kimegyünk a Balázs úr kútjához. Oh! Boldog emlékű családi
kirándulás. Addig csak a temető melletti erdőszélet jártuk be, miután letettük a virágot az
Anna sírjára. Szigorúan meg volt hagyva, hogy csak az erdő szélén szaladgálhatunk. Ben­
nem már akkor ébredezett az erdő iránti rajongás, milyen nagy volt örömem, mikor a kür­
tös kalács, a sült csirkék, jó darab szalonna, retek és hagyma s egy szép nagy kenyér, meg a
sörös üvegek társaságában úrnak indultunk. A sör egyáltalán nem érdekelt, soha nem
tudtam megszeretni, de a nagyon örvendtek a ritka eseménynek, csak már a felsorolásból
nem akartam kihagyni, nehogy sértődés legyen. Még ma is gyönyörűséggel gondolok arra
az igazi erdőre. Végig, sűrű nagy fákkal szegélyezett út vitt a Balázs úr kertjéig. Valamikor
az egész erdő az övé - őseié - lehetett, a hűsítő, bővizű forrás őrizte a nevét. Némán gyö­
nyörködtem az erdő rengetegében, minden virágot, növényt külön vizsgálgattam,
hallgattam a bogárzümmögést, felfigyeltem a madárhangra, repülésre. Ilyen nagy utat még
soha nem tettem, de nem éreztem fáradtságot. Egy szép tisztáson aztán lepakolták a
tarisnyákat, átalvetőt. A fiúk mindjárt száraz ág gyűjtéshez láttak, tüzet raktak. Béla a kicsi
fejszével nyársak után nézett. Anyánk Gizivel kiterítette a piros szőttes abroszt, előkerí­
tették a szalonnát a sütéshez, tisztították a retket, hagymát. A nyársakra ráhúzták a szalon­
na-szeleteket, mindenki kezébe vett egy szelet kenyeret, hagymaszeletekkel megrakva s
körül álltuk a tüzet. Ahogy a meghasogatott szalonnáról csepegni kezdett a zsír, mindenik
szalonnasütő hirtelen a hagymával megrakott kenyérre csepegtette a zsírt, a nyársat
gyorsan vissza a tűz fölé. Ezt ismételgették, mi csak a kenyerünket tartottuk: az enyémre
is... az enyémre is. Mikor a szalonnák ropogósra pirultak, körül ültük a nagy piros abroszt,
mindenkinek a kenyerére lehúztak egy szalonnát, megkezdődött a finom falatozás. A sült
358 Gyulai Ilona

csirkének és a reteknek már nem volt olyan keletje, még hazavinni is maradt. Aztán a sör
után, s egész délután közben jó hangulatú tréfálkozás, éneklés tarkította a délutánt. Hanem
a kürtös kalács nem vallott szégyent. Mire a nap a nyugati láthatárhoz közeledett a maradé­
kokat szépen összecsomagolták s hazafelé vette az utat a kiránduló társaság. Mert hát a 9
gyermek és a két szülő elég nagy társaság. Csak most jut eszembe, senkinek eszébe nem
jutott, hogy én is Ilona vagyok - nekem annál inkább nem - de hát nem is csoda, én Iluska
voltam világ életemben. Hazafelé már lelkem mélyén búcsúzkodva néztem ide-oda, az
erdő távolabbi sűrűjében már alkonyodott.
Zoltán már augusztus utolsó napjaiban Kolozsvárra ment, hogy az egyetemi beiratko­
zást intézze. Akkor ez csak papírmunka volt, a felvételi vizsga rémei nem ijesztgették a ta­
nulni vágyókat. 1907. szept. 1-től Zoltán a kolozsvári egyetem fizika-számtan szakos hall­
gatója lett.
Taar József

Emlékeim

Taar József (1911—1990) Aranyospolyánban született. Az apa hiánya hányódásokkal,

megaláztatásokkal keserítette meg gyermekkorát. Inas, majd üveggyári munkás. A második
világháborút fronton, az ezt követő éveket orosz munkaszolgálatban tölti. Élményeit élete
alkonyán emlékiratban dolgozta fel. Az emlékirat unokái átírásában a család tulajdoná­
ban, fénymásolatban a Kriza János Néprajzi Társaság archívumában található meg.
Keszeg Vilmos

[1923] Szeptemberbe egy szombati napon utánam jött édesanyám. Megköszönte szépen
a gondviselőimnek hogy vigyáztak rám. Megfogta a kezem s elindultunk Torda felé
(természetesen gyalog).
A helyváltoztatás meg a költözés nálam már megszokott dolog volt, nem okozott semmi
nehézséget. Nem kellett csomagolni. Dehát mit is csomagoltam volna? Mert nem volt
három-négy pár cipőm meg ruhám, mint a mai gyerekeknek. Hanem egy rend ruha, ami
rajtam volt. Csak később, amikor én is keresethez jutottam, akkor volt két rendbéli ruhám
és cipőm, egy viselő és egy ünneplő. Dehát erről majd később beszélünk, most térjünk
vissza a tordai útra.
Amikor kiértünk az országúira, akkor ismertette meg velem édesanyám az ő kidolgozott
tervét ami így szólt: no, fiam, már maholnap betöltőd a 12-ik évet, már eljött az idő
(szerinte), hogy te is tanulj valamilyen mesterséget, hogy fenn tudd tartani magad, mert én
már nem bírom. Elég nekem gondolni nagyanyádra meg öcsédre. Mert ti. a kis öcskös
abban az évben, azaz 1923 augusztus 3-án született, és ez már az ő nyakán maradt. Tehát
kaptam neked helyet kettőt is vállalhatsz, amelyiket akarod. így beszélgetve csekély egy
óra alatt beérkeztünk Tordára. Az úton nyugodtan mentünk és beszélgettünk, mert az autók
nem csaptak port, s nem kellett kikerüljük, mert akkor az egész Tordán ha volt 10 autó.
Útközben elárulta édesanyám, hogy az egyik helyen asztalos mesterséget tanulhatok és a
másik hely egy üveges boltban van, de azt már nem tudta megmondani, hogy ott milyen
mesterséget lehet tanulni. És most nekem rövid egy óra alatt el kellett döntenem, hogy
melyiket választom. Senki nem volt, aki adjon egy jó tanácsot, nekem meg halvány
fogalmam se volt egyik mesterségről se, csak mentem, majd a sors elvezet valahova.
Őszintén bevallva még abban a korban nekem nem mutatkozott hajlamom semmilyen mes­
terségre. Végre elérkeztünk Tordára Zalányi József bútor- és épületasztaloshoz. Otthon ta­
láltuk a mestert, édesanyám bemutatkozott neki, mire ő megcsóválta a fejét és azt mondta:
hát a fiú kicsi és fiatal, dehát azért felvesszük inasnak három és fél évre. Ez alatt az idő
alatt adunk neki kosztot és szállást, maga meg ad ruhát és mos reá. Az anyám arcáról
láttam, hogy nem konveniál neki az ajánlat, amit a mester is észrevett és azt mondta
menjenek haza, holnap vasárnap még gondolkozzanak, és, ha akarják, hétfőn reggel a
gyerek jöjjön be egy heti próbaidőre. Mi elköszöntünk, és nem haza, hanem a másik helyre
mentünk szerencsét próbálni. Megérkezvén Kecskeméty Sándor üveg- és porcelán üzle­
tébe, ami a főtéren volt. Szombat lévén délben nem zártak, mert hetivásár volt. Benyitot­
tunk az üzletbe, éppen akkor ebédeltek. Öten voltak, a főnök és felesége meg három sze­
mélyzet. Itt is anyám annak rendje s módja szerint bemutatott. A főnöknő egy olyan 120 ki­
lós asszony volt, de azért nagyon kedves és mozgékony, mindjárt ő fogadott s a kezembe
nyomott egy darab fehér kenyeret és egy darab prézlibe sült marhavelőt mondván, egyél,
kisfiam, mert tudom édes vagy. Közben édesanyám a főnökkel megbeszélték a dolgokat
360 Taar József

mondván: a fiú fiatal, felvesszük négy évre teljes ellátással, ha akarja már most itt marad­
hat.
Itt már örömsugár jelent meg anyám arcán, azt se kérdezte tőlem, hogy maradok-e vagy
nem, hanem röviden, mint aki megszabadult egy nyűgtől elbúcsúzott, mondván, hogy légy
jó, fogadj szót, mert nekem mennem kell vissza a szolgálatba. Én meg honnan tudtam
volna különbséget tenni a két mesterség között? Honnan tudtam volna, hogy melyik bizto­
sítja nekem jövőre a megélhetést? Szinte eszemet vesztettem a fényes üzletben, s az a ked­
ves fogadtatás, amelyben még nem volt részem, teljesen elszédített. Tehát maradtam.
Mindjárt a főnök megmagyarázta, hogy mi a teendőm és őt ne nagyságos úrnak szólítsam,
hanem főnök úrnak. A kezembe adta a seprűt és azt mondta, hogy naponta háromszor ki
kell seperni az üzletet, de ha szükséges még többször is. Természetesen vigyázzak, hogy a
vevőket ne zavarjam és aztán majd rendre majd megtanulok én is árulni és ami még ide
tartozik képkeretezni és üvegezni. Mondhatom, hogy mindez nekem egyelőre nagyon tet­
szett. Este amikor haza mentünk vár a vacsora s utána bemutatták az otthoni programot,
ami este abból állott, hogy hét pár cipőt fényesre kellett pucolni és csak azután jött a
lefekvés. És ez minden este így ment, mert a főnöknek volt négy fia meg egy leánya.
A további programom a következő volt: minden reggel, mielőtt az üzletbe mentünk
volna, le kellett seperjem a járdát a ház előtt és legalább kétszer kiseperjem az udvart. Reg­
gel 7 órakor nyitottuk ki az üzletet és fél egykor bezártunk, de két órakor már újra
kinyitottunk és csak este 9 órakor zártunk, amikor nem járt senki még az utcán sem. Csak
1925-ben szabályozták és iktatták törvénybe a pontos nyitás és zárás időt az üzleteknek,
ami a következő volt: reggel 7 órakor minden üzlet nyitott, délben egy órakor zárt és
délután 3-kor megint kinyitott és este 7 órakor zárt, kivéve szombatot, amikor is hetivásár
volt, akkor reggel 7-től este 8-ig nyitva volt.
Tehát négy évre el volt adva a bőröm. Két évig nem is panaszkodom, jól ment sorom, a
főnöknő kegyét megnyertem azzal, hogy szabadidőmben a gyermekekkel foglalkoztam,
mert még én is gyermek voltam. Különösképpen a Laci gyerek annyira megkedvelt, hogy
az édesanyjától kikövetelte a részemet minden nyalánkságból.
Voltak nehéz pillanatok is, például este 8 óra után kellett felmenjek a temető alá Crişan
nénihez a tejért, ami minden nap 4 kupa (azaz 6 liter) volt. Hazaérve megvacsoráztam és
aztán nekikezdtem a cipőpucolásnak, amiből, bizony a gyermekeké sokszor nagyon sáros
volt, mert abban az időben Tordán még csak a főbb utcákban volt járda, az utcák egész
1935-ig sehol se voltak aszfaltozva, úgyhogy a főtéren ha vittem valami árút vagy tábla
üveget a kétkerekű taligával, bizony ha nem ügyeltem, a kerék bement vagy egy vékás gö­
dörbe, aztán volt mit kínlódjak, amíg kikecmeregtem belőle.
Még meg kell jegyezzem, hogy a cipők mellett sokszor elaludtam. Volt rá eset, amikor a
főnököm elvégezte az újságolvasást, kinézett a konyhába, hogy lássa, hogy lefeküdtem. És
ha véletlenül alva talált a cipők mellett, a szemem közé loccsintott egy pohár vizet, mire
nekem kiment a szememből az álom.
Itt minden évben karácsonykor kaptam egy rend új ruhát, de cipőt továbbra is csak
örököltem.
Ahogy előbb írtam, az első két évben elég jól ment sorom, nem panaszkodom. De két
év után megváltozott a helyzet, addig engem egy újjal se bántott senki, azután se a főnö­
kömre panaszkodom, hanem visszakerült a régi segéd Gombik János személyében, aki
azelőtt hat hónappal elment a Székelységbe szerencsét próbálni és becsületet tanulni. De
sajnos, az alatt a hat hónap alatt a jón kívül minden gazemberséget megtanult a székelyek­
től. Hogy visszanyerje kegyét a főnök előtt, velem durváskodott, szidott és pofozott. Hogy
csak egyet említsek gaztetteiből:
 Emlékeim 361

1926 telén egy nap kiküldött az udvarra, hogy bontsam szét az üres táblaüveges ládákat,
mert szükség van a deszkákra. Egy darabig dolgoztam kint a hóban, míg a cipőm teljesen
átázott s a lábam megfázott. Amikor már nem bírtam, bementem az üzletbe, hogy melegít­
sem meg a lábamat. (Ez már az új üzletben történt, mert ott hátul is volt ajtó és kemence.)
Alig hogy a kemence mellé értem, odaugrott a segéd úr és galléron ragadott s úgy kilódí­
tott az ajtón, hogy orron csúsztam. Természetes, hogy ez egy jó pof kíséretében történt.
Amikor felálltam orromon, számon csörgött a vér. Ezen állapotban bementem a főnök elé
és sírva kérdeztem, főnök úr, hát így is lehet? Mire ő azt felelte, menj, fiam, mosakodj meg
és végezd a dolgodat, majd a többit elintézem én.
Előttem csak annyit mondott fejcsóválva: ej, János, János. Hogy távollétemben esetleg
megdorgálta durvaságáért, nem tudom, én csak annyit tudok, hogy azután még vadabbul
nézett rám a segéd úr, és ahogy tehette, éreztette velem bosszúját. Az ő gaztetteiből ez volt a
legkegyetlenebb, amire én nagyon elbúsultam magam, azon gondolkoztam, hogy mit tegyek?
Azon éjjel csak törtem a fejem, hogy mitévő legyek. Végre győzött a józan ész.
Két évet lehúztam itt már, most hova menjek? Új pályát keresni, kezdeni valahol újból
az életet. Gondoltam, két év van még hátra, ez alatt az idő alatt, ha fát is vágnak rajtam, hát
maradok. Nem Gombik János a kicsi Isten, majd elhúzzuk az ő nótáját is. Lestük is eleget
kollégámmal, Érsek Bandival, minden este, de mindig más úton ment haza. Ha a főnöknő
és a gyerekek nem lettek volna olyan jók hozzám, már rég otthagytam volna, de így marad­
tam és letelt a négy év, és ez alatt csak emberséget tanultam, aminek az életben hasznát
vettem.
Tehát én is segéd úr lettem, s ha nőtt az üzlet, szaporodott a személyzet is. Az 1928-as
és 29-es években heten voltunk. 3 segéd, 2 inas és 2 kiszolgálólány. 1927 októberében fel­
szabadultam. Egy hónapig még bentlakó voltam, de a fizetés mindössze 500 lej volt. Ami,
a többi segédek fizetésével szemben nagyon kevés volt. S akkor én elhatároztam, hogy le­
mondok a bentlakásról és kosztról, s hazajárok Polyánba. így akkor megkaptam a 2500 lej
havi fizetést, s ekkor már én is hozzá tudtam járulni a család fenntartáshoz, minek követ­
keztében 1928-ban felépítettünk egy szobát és konyhát az államtól kapott házhelyre. Amit
anyám mint hadi özvegy és én hadi árva kaptunk az 1928-as földreformmal.
így aztán nyáron haza jártam és télen bent laktam Tordán nagybátyáméknál egészen
1931-ig. 1930-ban lemondott a liberális párt és azután minden hónapban változott a kor­
mány. Napról-napra változott a helyzet. Minden gyárban és vállalatban leépítettek, bocsá­
tották el a munkásokat. S így a Kecskeméty cég is leépített, s mivel én voltam a fiatalabb
és szerinte jobb helyzetben, mert falun laktam, tehát nekem is mennem kellett. Rendre
aztán még elbocsátott két segédet és egy kiszolgálólányt. De azt is meg kell jegyezzem,
hogy az öreg politikával dolgozott. Először kiadta az irataimat, mondván, hogy ő már vi­
gyázott eleget rá, hát még ügyeljek én is. Én, persze, semmi gyanút nem sejtve átvettem.
Csak azután egy hónapra, amikor a fizetésemet kiadta (ami akkor 3000 lej volt), csak
akkor mondta, hogy lássam be, hogy az üzlet nem megy úgy, ahogy kéne, menjek haza egy
hónapi fizetés nélküli szabadságra, aztán majd visszavesz. Ez volt február 28-án. Tehát én
március hónapban nyugodtan itthon ültem, gondolván, hogy 8 év után rám is rám fér egy
kis pihenés. De sajnos a hónap letelt s én pontosan jelentkeztem munkába, de a válasz az
volt, hogy még maradjak egy hónapig, mert mind rosszabbul megy az üzlet, s ahogy
szükség lesz, üzennek utánam. így aztán eltelt április is, május is, és csak június elsejére
üzentek utánam. De akkor is csak fél normára vettek fel. Tehát, reggeltől délig dolgoztam,
s ha véletlenül szombaton jól ment az üzlet, akkor maradtam egész nap.
Meg kell jegyezzem, hogy abban az időben még nagyon gyengék voltak a munka
törvények, akkor bocsátották el a munkásokat, amikor akarták, s így aztán én is csak mind
362 Taar József

idénymunkás voltam alkalmazva. Őszire megint szabad voltam. (Ez történt 1932-ben.)
Csak most ébredtem rá, hogy milyen mesterséget tanultam, mivel ha innen kiestem, Tordán
nincs hol más állást keressek, mert más ilyen üzlet nem volt Tordán. S ha elmentem volna
a Regátba, ott kaptam volna munkát, de olyan csekély fizetésért, hogy az alig lett volna
elég lakásra meg kosztra, haza semmit se tudtam volna adni. így aztán lemondtam a
mesterségről és ott kerestem munkát, ahol kaptam, mert itthon nem volt mit csináljak. Azt
a 3/4 hold földet, ami akkor volt nekünk, azt édesanyám is megdolgozta egyedül. S az igazat
megvallva, én akkor még semmit se konyítottam a földműveléshez. Tehát kerestem és
kaptam munkát az üveggyárban, felvettek a csiszoldába, de ott is mint szezonmunkást.
Amire jól begyakoroltam volna magam az üvegcsiszolásba, ott is már azt mondták, hogy
vége a szezonnak, s ha majd februárban megindul a munka, üzennek utánam. De ne
gondoljátok, hogy mindezt csak okul hozták fel, hogy szabaduljanak tőlem, sőt, a mester
sajnálatát fejezte ki, hogy el kell bocsásson, de nem tehet róla, mert ő nekik szerződésük
van a csehekkel meg a felső-magyarországi munkásokkal, akiket idehoztak 1921-ben,
amikor üzembe lépett a gyár, és azoknak biztosítani kell a munkát. így hát a telet itthon
töltöttem, s amikor februárban utánam üzentek, megint bementem dolgozni.
1932-ben megint egy érdekes eset történt velem. Ugyanis abban az évben sor alá kellett
állni. S én mivel egyedüli gyermek voltam, s az anyám hadi özvegy, megkaphattam a fel­
mentést a katonaság alól. A sorozás előtt egy hónappal felhivatott a községi jegyző, hogy
készitse el a felmentéshez szükséges iratokat. De én nemet mondtam. Én el akartam menni
katonának. Hogy maradjak itthon, amikor négyen voltunk unokatestvérek, mind egykorú-
ak. És ők mennek katonának, én meg maradjak itthon, hogy csúfoljanak anyámasszony ka­
tonájának? Abba nem akartam beletörődni sehogy. Mikor a jegyző tudomásul vette kije­
lentésemet, megveregette a vállam és azt mondta, ügyes vagy fiú, ezt már szeretem, menj
szépen haza és küldd ide anyádat, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, amiben lemond a fel­
mentésről. E kijelentéstől mintha mennykő csapott volna belém, azt kérdeztem, hát ezt mu­
száj? Mire a jegyző azt felelte, hogy igen, mert ezt írja elő törvény, mivel anyád hadi öz­
vegy. No mondom, akkor ő azt nem fogja megtenni. így aztán nem volt mit csinálni, a
jegyző elkészítette az iratokat, én meg lehorgasztott fejjel haza ballagtam. A sorozáson
megjelentem én is épp úgy mint a többi, nem szóltam senkinek afelől, hogy én nem leszek
katona. Annyi kötelességem még volt, hogy öt évig minden évben meg kellett jelenjek az
ifjakkal a sorozáson, de már nem kellett hogy levetkőzzek, hanem utoljára engem is
behívtak a bizottság elé és megkérdezték, hogy él-e anyám és segítem-e. Amit a községi
biró kellett hogy igazoljon. Ha ez alatt az öt év alatt meghalt volna anyám, nekem be
kellett volna rukkolni katonának, de ez szerencsére nem következett be, mert még élt 37
évet.
így aztán dolgozgattam tovább az üveggyárban egészen 1935. júliusig. Hogy miért csak
addig, azt is megmondom: 1935. június 9-én megnősültem, s azután még egy hónapig
dolgoztam a gyárban, de mivel a kereset olyan kevés volt, hogy egy heti fizetésből alig
tudtam venni egy pár bakancsot, otthagytam a gyárat és nekifogtunk itthon gazdálkodni.
Gazdálkodtunk, de jobbára a más földjén, mert vettünk haszonbérbe és részibe földeket és
nekifogtunk a következő évben, azaz 1936-ban zöldséget termelni és azt többnyire a
kolozsvári piacon értékesítettük.
A családalapitást ezen formában hogy kezdtük meg, arról majd a következőkben szá­
molok be.
Tehát egyelőre apai részről az örökség % hold föld volt. Anyai részről 0, mert azt már
leírásom kezdetén megírtam, hogy nagyapám hogy herdálta el a reá hagyott javakat. 1928-
ban a második földreformmal kaptunk az államtól egy házhelyet és egy fél hold
 Emlékeim 363

szántóföldet. 1929-ben megvettünk egy negyed hold földet Ágnes nénémtől, 1932-ben apai
nagyanyám halála után még kaptam egy fél hold földet és a házrészben 3000 lej értékben
egy paripa csikót, ugyancsak abban az évben vettünk egy fejős tehenet.
Ha már csikó volt, vettünk egy szekeret is, és így a gazdasági leltár, amikor nősültem a
következő volt: 2 hold föld, egy ló és szekér és egy fejős tehén, de gazdasági felszerelés
egyéb semmi.
Az első év bizony nehezen ment, nem azért mintha én nem szerettem volna kaszálni,
meg kapálni, dehát mint minden mesterségben, úgy a földművelésben is vannak titkok,
amiket el kell sajátítani, meg kell tanulni, dehát kitől? Amikor anyám szakácsnő volt, a
feleségem is csak úgy szabadidejében segített otthon a mezei munkában. Mert ő is Gyé-
resen a szeggyárban dolgozott.
Igaz az a mondás, hogy a szükség törvényt bont, mert én is hogy ne szoruljak másra,
igyekeztem elsajátítani a földművelés minden csínját-bínját. Amit nem tudtam, megkér­
deztem az öregebb emberektől. De amikor láttam, hogy még a rokonok is csak csúfságból
beszélnek velem, hát elhatároztam, hogy kinyitom a szemem, és nem kérek tanácsot olyan
emberektől, akik kigúnyolnak, mint az öreg Nagy Sándor, aki mint a nagynéném férje,
ahelyett, hogy útbaigazított volna a búzavetést illetően, a következőket felelte kérdésemre:
Amint említettem, 1936-ban más volt 2 hold földünk (és ez nagy szó volt annak, akinek
azelőtt semmije se volt), ebből egy fél holdat úgy határoztunk, hogy bevetjük búzával. Igen
ám, de hogy és mivel? Vetőmag volt, de abban az időben csak két vetőgép volt a faluban, s
különben is ilyen kis területeket mindenki kézzel vetett be. Az igazat bevallva, féltem egy
kicsit ettől a munkától. S hogy ne tévedjek, elmentem Nagy Sándor bácsihoz tanácsot
kérni, gondolván, hogy öregember s kioktat, hogy hogy szórjam a magot, hogy
egyenletesen kerüljön a földbe. Kérdésemre ő nagyot kacagott és azt mondta: hej, fiam, a
vetés az nem olyan kényes munka, nem kell hozzá teológia, dobd csak fel a magot, s nézd
meg hogy egy sem akad fenn, mind lehull a földre. Erre én megszégyelltem magam és
eltávoztam, de egy cseppel se voltam okosabb, mint azelőtt.
De ha nem is lettem okosabb, mégis nyertem valamit, az akaraterő elhatalmasodott
bennem és felül kerekedett minden gyávaságon és szégyenen. Hazamentem és feltettem a 4
véka búzát a lószekérbe és elmentem s elvetettem saját belátásom szerint. Szerencsére jó
ősz volt, a földnek volt jó nedvessége ahhoz, hogy a mag kicsírázzon, s így hamar ki is bújt
a búza, amit én aggódva vártam, hogy lássam a munkám eredményét. Amit Sándor bácsi
úgy nevezett, hogy nem is olyan ördögi munka. És csodák csodája, az én búzám olyan szép
egyenletesen bújt ki a földből, mintha szemenként len volna lerakva.
Ennek a munkának a sikere adott nekem erőt és bizakodást a jövőben. S így bátran
nekiindultam a jövőt építeni. Természetes, akkor már ott volt a feleségem is, aki nemcsak
hogy segített a munkában, hanem bíztatott is, hogy fogjuk csak meg a munkát itthon, mert
ez eredményesebb lesz, mint a gyár. És ment is a munka, dacára annak, hogy abban az
évben, azaz 1936. július 19-én született a Ferenc fiúnk, aminek én nagyon örvendtem, és
boldog voltam. A gyerekkel nem volt baj. Mert ott volt édesanyám és vigyázott rá, mi
kettesben mehettünk a határra dolgozni, és volt is áldás a munkánkon, mert a következő
évre már beszereztük a szükséges gazdasági szerszámokat. Sőt még vettünk egy tehenet.
Úgyhogy most már volt mivel dolgozni, nem kellett mástól kölcsönkérni. Ami a termést
illeti, 1937-től kezdve termett annyi gabonánk, hogy elég volt újtól-újig.
Mint már említettem, a fő súlyt a zöldségtermesztésre fektettük, mert az hozott pénzt.
Gabonát csak annyit termeltünk, amennyi a család szükségletét fedezte, és ha maradt egy'
kis felesleg, azt mindig aratás előtt értékesítettük, amikor volt egy kis ára. Persze, a 20-30
holdas gazdák csodálkoztak, és Miske tiszteletes úr meg is kérdezte, hogy hány hold
364 Taar József

földünk van? Hogy nekünk ebben az időben, azaz aratás előtt egy hónappal van búzánk
eladó, míg a gazdák üres zsákkal járnak a piacra búzát vásárolni. Hogy miért, azt mindjárt
megmagyarázom.
Abban az időben két nagy teher nyomta a vállát a gazdáknak, és pedig az első a nagy
adó, a második pedig a városiasodás. Mivel Pólyán csak 4 kilométerre volt Tordától, és a
szegényebb fiatalság mind bejárt a gyárakba dolgozni, tehát pénzt keresett. A gazdák pedig
fiaikat, lányaikat itthon tartották, mert hát gazdák, hogy dudáljon nekik a gyár? De azért ők
se maradhattak lermebb az öltözködéssel, a divattal, és ide mind pénz kellett, s a mezőgaz­
dasági terményeknek nagyon gyenge ára volt a piacon, így a gazdák mind eladósodtak.
A gazdák gyermekei nem akartak lemaradni a tudásban és művelődésben sem. Az if­
júsági összejöveteleken lenézték és megszólták a szegényebbeket. Csak egy példát em­
lítsek: mint tudjuk, Babos Sándor mint misszionárius pap hittérítő úton volt Mandzsúriá­
ban. Hazatérve hozzánk is eljött, hogy beszámoljon az ottani útjáról. Mi, református ifjak
öszszegyűltünk az iskolába meghallgatni beszámolóját. A beszámoló után megkért, hogy
tegyünk fel kérdéseket, mert ő válaszol rá. Mivel mindenki hallgatott, én feltettem egy
nehány kérdést az ottani ifjúság életére vonatkozóan. A második kérdés elhangzása után
Fehér Ilonka gúnyosan rám nézett és közbe oda súgta Jankó bátyának, hogy (idézem) még
szóljatok ti is, ne csak mind ez a senki-semmi. De sajnos egy gazda ifjúnak se volt hozzá
szólása, s így befejeződött az előadás.
Tehát dolgozgattunk nyugodtan 1938-ig, amikor is megkezdődött a háború. A németek
megszállták Lengyelországot. Itt is történt részleges mozgósítás. De én, mivel aktívba nem
csináltam katonaságot, nem voltam kiképezve semmilyen fegyvernemre, én még itthon ma­
radtam 1940. augusztus 28-ig. Akkor behívtak Gyulafehérvárra munkaszolgálatra. Ott tartot­
tak három napig, és aztán haza eresztettek, mert akkor volt a Bécsi döntés. És miután Észak-
Erdélyt visszaadták Magyarországnak, még nem tudták pontosan, hogy hol lesz a határ.
Mindenkit hazaengedtek, hogy majd akik a határon innen vannak, újra behívják.
1939. július 24-én született Zsiga fiúnk. Szaporodott a család, de nőtt a kenyér is, mert
még abban az évben vettünk egy fél hold földet Tatár Miklóstól, és 1940-ben még egy
negyed hold rétet. 1940-ben megszabadultam a munkaszolgálattól, de 1941 augusztusában
megint behívtak két hónapra Fogaras megyébe vasutat építeni, de sajnos a két hónapból
három lett. Amit a következő versemben leírok:

Behívó
Vád, 1941. X. 6.

Hatvan napra szólt nekem a behívó

Szegény szívem, Istenem, be szomorú,
Mert tudta ő előre, de előre
Hogy a hatvan nagyon csalfa
S kilencven lesz belőle.

II.
Hatvan napot eltöltők én vidáman
Dudorászva vágom a földet csákánnyal.
Pedig otthon várnak engem
Feleségem s gyermekem
Hogy a télre meleg ruhát
Édesapám hoz nekem.
 Emlékeim 365

III.
Ne várjatok én édesim nem megyek
Szegény szívem ahogy vélte
Nem csalódott épp úgy lett.
A hatvanat megtoldották harminccal
A koncsentrás bánatába majd meghal.
Eltöltötte a szép nyarat hiába,
Mehet haza kotorászhat az üres tarisznyába.

Végre október közepén haza engedtek, amikor ott már hideg volt és leesett a hó. Aztán
jött 1942 februárja, amikor megint kaptam behívót, de nem munkaszolgálatra, hanem a
frontra. Mert ti. 1941, június 22-én Hitler megtámadta Oroszországot és akkor Románia is
be kellett lépjen a háborúba. Először magyarokat nem vittek ki a frontra, mert nem bíztak
bennük. De mikor látták, hogy Odessza bevételénél 1941 őszén annyian elestek és a ma­
gyarok itthon szaporodnak, elrendelték, hogy magyarokat is hívjanak be és osszanak be
minden grupába egyet. Február 20-án a velem egyidősök mind kaptak behívót, és melyik
ahogy kapta, úgy lépett olajra (azaz, átment Magyarországra). Én ültem nyugodtan itthon,
gondolván, hogy engem nem visznek ki a frontra, mert nem vagyok kiképezve. De február
28-án nekem is meghozták a nem várt behívót a 83-as gyalogezredhez Tordára. Ami
szintén február 20-ra szólt, de valahol eltévedett.
Kézhez kapván a behívót, az engem nagyon meggondolkoztatott. Latolgattuk a dolgot a
feleségemmel, hogy mitévő legyek. A kollégák mind elmentek. Végül úgy állapodtunk
meg, hogy bemegyek jelentkezni, mert itt tévedés kell hogy legyen. De ahogy beléptem a
kaszárnya kapuján, szigorú őrizet alá vettek, látván, hogy a behívott magyaroknak nagy
része elfutott. Még meg akartak büntetni, amiért késtem egy hetet. Nem volt helye ott
magyarázkodásnak, azt mondták, ha nem vagyok kiképezve, majd kiképezem én saját ma­
gam a fronton. S azzal a kezembe nyomtak egy puskát, s azt kérdezték, hogy ha lőni aka­
rok vele, hát hogy fogom? Én, aki meg voltam lepődve is és butaságot se akartam csinálni,
felvettem a fegyvert és vállhoz fogtam az agyát annak rendje s módja szerint, mint aki
ismeri már a fegyverfogást. Látva ezt a hadnagy, azt mondta: no, ugyebár, hogy nem a
csővel magad felé sütöd el a puskát, a többit majd megtanulod kinn a fronton, és átadott a
káplárnak, hogy vezessen el a raktárba, hogy adják ki a hadi mundért.
A raktámok ideadott egy sátorlapot, mondván, hogy terítsem ki, és akkor ő kezdte do­
bálni rá a felszerelést, és a mundért. S végül ideadott egy leltárívet, hogy írjam alá, hogy
átvettem a felszerelést. Én csak néztem a rakás holmit, s a szememből kijött a könny, lát­
ván, hogy csalódtam, mert innen nincs szabadulás. Összehajtottam a sátorlapot és fel­
vettem a vállamra, s a káplár elvezetett a hálóba, s azt mondta, hogy azonnal öltözzek át.
Nem volt mit tenni, nekikeseredtem a vetkőzésnek, és amikor felhúztam a katonanadrágot
másodszor csordult ki szememből egy keserű könnycsepp, mert a nadrág csak térdig ért.
Természetesen, aztán cseréltem nadrágot egy kisebb bajtárssal, akinek viszont nagy nad­
rágot adtak.
Amikor kész voltam az öltözködéssel, a káplár kivezetett Szentmihályfalvára, mert ott
volt készülőbe a menetszázad. És átadott az első századba Crişan Virgil szakaszvezetőnek,
aki nagyon rendes gyerek volt, habár egy szót se tudott magyarul, pártfogása alá vett és
védelmezett, ha netalán valaki gúnyolódni akart volna velem.
Szentmihályon két hétig gyakorlatoztunk, amíg kikomplektálták a menetszázadot. És
március 18-án a tordai állomáson bevagonéroztak bennünket. És csak Odesszában ra­
kodtunk ki.
366 TaarJózsef

Mellesleg meg kell említsek egy jelentőségteljes esetet, ami az induláskor történt:
A katonazene fújta a harci indulókat, amíg bevagonéroztak. A hozzátartozók, akik ki­
kísértek, sírtak.
A kísérők közül egy patai asszony megragadta a már mozgó vagon ajtaját és úgy siratta
az urát fennhangon. (Vai, Vaier dragă, tu nu mai vii acasă.) Jaj, Vaier drága, te többet nem
jössz haza. Az őrnagy ment oda és lefejtette a kezét a vagonajtóról és ezen szavakkal
biztatta: menjen haza jó asszony nyugodtan, mert én viszem el az urát és én fogom
hazahozni egészségesen. Közbe a vonat elindult, és akik a vagonajtóhoz fértünk
zsebkendőnkkel búcsút intettünk az itthon maradottaknak.
Én csak akkor ébredtem annak tudatára, hogy én a halálba megyek, amikor a vonat
átszelte falum határát s a gyéresi !!! még egyszer búcsút intettem kis fiaimnak, akik nem
lehettek ott az indulásnál. S szivemből egy fohász szállt az égre. Ha velem bármi is tör­
ténne, Istenem, áldd meg és őrizd meg őket. S már a félhomályban csak a kicsiny falum
fehér tornya integetett felém.
A patai asszony viselkedését a búcsúzáskor azért említettem meg, mert az ő jajveszé­
kelése nem volt ok nélkül való, neki előérzete volt, hogy az úgy lesz, hogy ő többet nem
látja meg a férjét. És az úgy is lett. Mert még a frontra se értünk és az ő ura meghalt.
Odesszánál egy másik ezredből való járőr tévedésből lelőtte, és ő volt az ezrednek az első
halottja, anélkül, hogy ütközetben részt vett volna.
Hogy miért határoztam el magam, hogy kimegyek a frontra, azt a következő versemből
megtudja az olvasó.

Elhatározás
1942. III. 1.

Magyarnak születtem.
De idegen nemzet hív fiának.
Itt kell hagynom családom
S őszülő anyámat.
Kikkel mostanáig szeretetben éltem,
És most el kell mennem
Messze idegenbe.
Kereszt úton álltam, merre is induljak?
Zaklatá az agyam sokféle gondolat.
De én tétovázni soha nem szerettem,
Mert bizalmam vagyon az igaz Istenben.
Ki megszabadít engem a nagy fergetegben.
II.
Miattam ne aggódj én édes hitvesem
Ha el is kell mennem messze idegenbe.
Hanem imádkozzál minden este, reggel,
Azzal az ártatlan két kicsi gyermekkel.
Mert az ők ajkuk szeplőtlen és tiszta
S meghallgatja őket az egeknek ura.
Én is imádkozom szüntelen értetek,
S megsegít az Isten, hogy még visszatérek.
A hitem erős, s bízok az Istenben
Hogy megszabadít engem a nagy fergetegben.
 Emlékeim 367

És ha el kell vesznem, Isten úgy akarja,

Hát legyen meg neki szent akaratja.

Amikor már láttam, hogy nincs mentség és kivisznek a frontra, hát így búcsúztam ki­
csiny falumtól.

Isten veled falum!

1942. március 22.

Isten veled falum fehér kis temploma,

Én már nem megyek a hívó harangszóra.
Nekem máshol húzzák, messze idegenben,
Nagy Oroszországnak kellős közepében.
De nem szentelt harang, hanem harci zene,
Puskák ropogása s ágyúk bömbölése,
Amely telezúgja a nagy mindenséget,
Uram! Jézus jövel, s engem szabadíts meg.

Isten veled szülőfalum szép határa,

Visszajövök majd a lombok hullására.
Nem szól már énnekem a pacsirták dala,
Pihenhet már tőlem eke és borona.
Pedig úgy szerettem szántani és vetni,
Isten áldás után a kaszát pengetni.
Mégis mostan nekem szól a végítélet
Uram! Jézus jövel, s engem szabadíts meg.

[...][ 1944] Szeptember 1-én indultunk az uj munkahelyre Miskolc mellé Nyékládházára.

Egy teherkocsiba utaztunk, a vagon közepébe katonák ültek körbe, és újságot olvastak
amibe le voltak írva a legfrissebb események és a front állása. Ahogy a fejükön keresztül
bele pillantottam az újságba hát a meglepetéstől egy percig szólni se tudtam mert, az újság­
ból a következő sorokat olvastam, ami nagy betűkkel volt írva!
Csapataink Tordán át elérték a Marost.
Mondom Sanyinak, hogy mit ír az újság. Tanakodtunk, hogy mit tegyünk? Már szinte
itthon éreztük magunkat szeretteink között. Azonnal vissza akartunk térni. De már közel
voltunk Nyékládházához s igy abban állapodtunk meg, hogy Nyékládházáról a
legközelebbi vonattal hazafelé vesszük az irányt.
Megérkezve jelentkeztük Székely bácsinál, aki már egy héttel azelőtt feljött, hogy át­
vegye az ottani műhelyt.
Amikor elmondtuk neki tervünket ő, próbált lebeszélni, mondván hogy várjunk még
egy kicsit, ne hamarkodjuk el a dolgot. Még megváltozhat a helyzet. De nekünk nem volt
kinek beszélni, mert már égett a talpunk alatt a föld, hogy minél hamarabb megláthassuk
szeretteinket. Másnap, azaz szeptember 2-án vontra ültünk, hogy haza jöjjünk. De háború
lévén a személyvonatok nagyon lassan közlekedtek. S így az út Kolozsvárig, amit rendes
körülmények közt egy jó félnap alatt tett meg, most bele telt három napba, amíg Kolozs­
várra értünk.
368 Taar József

A bőröndömet ott hagytam Sándor bátyámnál és szép. 6-án reggel újra találkoztam Kiss
Sanyival a Tordai úton, s onnan egy sebesült szállító autóval eljöttünk a Hármasig, mert a
kocsi be ment Ajtonba sebesültekért.
Mind ez ideig senki se tudott felvilágosítást adni a front helyzetéről, főképpen Pojánról.
Alighogy le szálltunk az autóról hát látom, hogy Komjátszeg felöl közeledik egy ka­
kastollas csendőr. Megvártuk, míg oda ér, gondolván, hogy ő ad valami felvilágosítást.
Adott is de nem olyant, ami megvigasztaljon hanem inkább meg szomorított.
A véletlen éppen ismerős csendőrt hozott élőnkbe, méghozzá rokont, Macskási Jancsi
személyében. Hozzánk érve azt kérdezte, hogy mit keresünk mi itt? Mikor ott már közel a
front. Elmondtuk, hogy mit hallottunk és haza szeretnénk menni. Mire azt felelte, hogy azt
nehezen hiszem, mert én most Komjátszegről jövök a főhadiszállásról és ott hallottam,
amikor összpontosított tüzérségi tüzet kértek Pojánra. Mert ott gyülekezik az ellenség.
Többet nem beszélgettünk, mert ez annyira megrémített, tudván, hogy mit jelent egy
összpontosított tüzérségi tűz, amit én már láttam 1942-ben az Orosz fronton.
Elköszöntünk és mi igyekeztünk Torda felé, közbe mondom Sanyinak, hogy most már
nekem tűz-víz be kell jutnom Pojánba, hogy onnan kihozzam a családot, mert egy ilyen
tüzérségi támadás után nem marad kő-kövön. De ahogy a Dobogó1 tetejére értünk úgy
lőttek az oroszok, hogy kénytelenek voltunk a sáncba lehasalni. Leültünk a sáncba és tana­
kodtunk, hogy mit csináljunk, közbe Kolozsvár felöl jött egy motorbicikli, s rajta Baricz
Sanyi. Mikor meglátott minket megállt és megkérdezte, hogy mit csinálunk ott? Mi
elmondtuk, hogy le szeretnénk menni Tordára, de az oroszok úgy lőnek, hogy meg kellett
álljunk. Mire ö azt mondta, hogy maradjunk csak ott nyugodtan, mert ő a motorbiciklivel
gyorsan leszalad, és tíz perc múlva visszajön és megmondja, hogy mi a helyzet, s ezzel
szaladt is. Mi nyugton ültünk a sáncba, mert ha nem mozgott senki, csend volt, de ahogy
egy embert láttak mozogni füstölt az országút úgy lőtték. Nem is telt bele több mint egy
negyed óra, és Baricz már robogott lefelé a Dobogón megrakodva ruhaneművel. Jóformán
meg se állott, csak lelassított egy kicsit és oda kiáltotta nekünk, hogy ti gyávák itt ültök és
én voltam otthon, nézzétek, s akkor magasra emelte karját a női ruhadarabokkal s rohant
tovább Kolozsvár felé.
Ezt hallva és az azelőtti Macskási Jancsi által tett kijelentést, most már nem törődve
semmilyen veszéllyel beugrottunk a sáncba és futva rohantunk a Dobogón lefelé. Beér­
kezve Tordára szomorú helyzettel találkoztunk, a város kihalt, az utcákon nem járt senki. A
főtérre érve még siralmasabb helyzet tárult elénk, az üzletek feltörve, kifosztva. Senki
ismerőst nem találtunk akitől valami felviílágosittást kapnánk. Még bár egy katonával se
találkoztunk, s így egyenesen haza mentünk volna, ha az Aranyos hídja, amely a vízbe
feküdt, de azért gyalogosan szökdécselve át lehetett volna menni rajta. Most már itt van a
ha! Ha a földből elő nem bújt volna egy magyar tábori csendőr, és megállásra nem kény­
szerít, megkérdezvén, hogy hová akarunk menni? Mi természetesen megmondtuk, hogy
honnan jövünk, és hová akarunk menni. Mire ő azt felelte, hogy nem lehet. Mi próbáltuk
meggyőzni. Elmondtuk neki, hogy úgy értesültünk, hogy Pojánt szét akarják lövetni tüzér­
séggel, s nekünk ott van a családunk, akiket ki akarunk hozni onnan. Hát értse meg, hogy
nem sétálni akarunk, s legyen szíves, engedjen át. Mire ő mérgesen azt mondta, értsék
meg, magyarul mondom, hogy nem lehet. Én akkor még egy kérdéssel próbálkoztam. Hát
akkor legyen szíves, mondja meg, hogy hol van a front, innen vagy túl Pojánon? A válasz
csak annyi volt, ami érthető is a fronton egy katonától: nem tudom. Mi csak álltunk előtte,
és tördeltük kezeinket. A könny kijött a szememből, s úgy mondtam, most már mondja

1Magaslat Tordától 3 km-re a Kolozsvár felé vezető úton.

 Emlékeim 369

meg mit tegyünk, odavész a kicsi családunk, és mi itt állunk tehetetlenül. A csendőr látva
kétségbeeső töprengésünket, még annyit mondott: jó emberek értsenek meg, énnekem itt
átengedni senkit se szabad. Várjanak reggelig, addig még sokat változik a helyzet (ez volt
1944. szept. 5-én). Mindezeket látva, lelkileg összetörve, tehetetlenül vissza vonultunk, s
közben tanácskodtunk, hogy most mitévők legyünk. Végül úgy határoztunk, hogy megke­
ressük Nagy Ferenc bátyánkat, aki tudjuk, hogy Tordán a Kis utcába lakott, hátha találunk
valakit otthon, s még talán tud valami hírt is családunkról. Otthon találtuk a feleségével
együtt. Mikor elmondtuk, hogy mi járatba vagyunk, azt mondták, hogy ők nem tudják mi a
helyzet Pojánba. Ha akarunk, náluk meghálhatunk, hogy reggel újra próbálkozzunk.
Reggel, ahogy megvirradt, megreggeliztünk s megint elmentünk szerencsét próbálni.
Megint az a csendőr fogadott a hídnál. De most is csak azzal, hogy nem lehet, s hajót aka­
runk, távozzunk onnan minél hamarabb. Mi lehorgasztottuk a fejünket, s vissza mentünk
megint Ferenc bácsihoz, aki kint ált a kapuba és ezen szavakkal fogadott, hogy oda
nézzetek a sörgyárból hogy hordják a bort. Nem mentek, hogy hozzatok ti is egy kicsit?
Hogy megháláljuk neki, amiért szállást adott azt mondtuk, adjon edényt, mert elme­
gyünk mi is. Ide adott nekem egy 10 1-es korsót, Sanyinak meg egy tejeskannát, amivel
elmentünk a sörgyár borospincéjébe és megtöltöttük az edényeket. Ki voltak verve a nagy
hordókból a dugók, folyt a bor a földre. Amikor feljöttünk a pincéből szembe találkoztunk
Abrahám úrral, aki ott volt főkönyvelő. Én nagyon megszégyelltem magamat, mert jól is­
mert még gyerekkoromból. Köszöntem neki és bocsánatot kértem, mondván, hogy láttuk,
hogy mások is hordják hát, mi is eljöttünk, hogy vigyünk egy kicsi bort. Mire ő azt felelte,
vigyék, mert úgy is elviszi más. Megjegyzem, hogy előttünk még sokan vittek és elmentek
Abrahám úr mellett anélkül, hogy bár köszöntek volna neki. Habár sokan ismerték és
tudták hogy oda tartozik. Ferenc bácsi megköszönte a bort, és azt mondta, hogy üljünk le,
mert mindjár készen van a puliszka és a borjúpörkölt, együnk és aztán tegyünk ahogy a
legjobbnak látjuk.
Amíg elkészült az ebéd meghánytuk-vetettük a dolgot. Én azt a javaslatot tettem,
hogyha a hídon nem engednek mennyünk próbáljuk meg a vágóhíd mellett a mart alatt, a
Postarétem át majd valahol átmegyünk az Aranyoson. Javaslatomat alátámasztottam azzal,
hogy ha a front innen van Pojánon mindenesetre először magyar katonákkal kell hogy ta­
lálkozzunk. Tehát ebben meg egyeztünk, s miután jól megebédeltünk, azonnal útra is
keltünk. Az egy-két pohár bor, amit megittunk még serkentette bátorságunkat. A vágóhíd
mellett a kis patakon, a híd ép volt. Azon átkelve minden akadály nélkül a mart alatt elju­
tottunk a Postarétig. Ahogy a házakat elhagytuk egy kukoricás tábla következett az Ara­
nyos mentén. És bal felöl sövény kerttel bekerített gyümölcsös.
Már szinte reménykedtünk hogy hamarosan haza érkezünk Pojánba, amikor a kert
mellett friss földhányásra lettem figyelmes s rajta egy orosz gránát. Mondom Sanyinak,
látod ebből lesz a baj, ha majd a csapatok visszavonulnak, s majd egy gyermek megkapja
és felrobban a kezébe. Még be se fejeztem mondókámat, s ott volt egy másik földhányás,
de itt már volt egy géppisztoly is, ez már gyanús volt, hát jobban odanézek s látom, hogy a
sáncba aluszik egy orosz katona. Én azonnal viszarántottam Sanyit, hogy forduljunk
vissza. Ahogy megfordulunk látom, hogy a töröbúza közt út van taposva és bennebb sok
orosz van. Mi semmi zajt nem csináltunk, és mégis az orosz a gödörbe felébredt. Azonnal
elkapta a géppisztolyt s ránk szegezte. Elkiáltotta magát, hogy predájszki. Nekünk nem
volt más mit tenni, felemeltük a kezünket, mire ő kilépett a gödörből s mutatta, hogy
mennyünk előtte a kukoricás között, ahol ő átadott egy orosz hadnagynak.2

2 Tordai határrész (ma városrész) az Aranyos bal partján.

370 TaarJózsef

Itt kezdődött aztán el életemnek a legkétségbeejtőbb és szomorú szakasza. Az a vágyam

és törekvésem hogy szeretteimet mielőbb megláthassam /.../ meghiúsult. Jöttek a
vallatások és /.../ getések, majd az uráli öt évi fogság.
Az orosz tiszt nyájasan fogadott, mert pisztolyt szegezett a mellemnek. Mondván, hogy
lelő, mert kémek vagyunk. Az elkeseredés, hogy tervünk kudarcot vallott, s az a tudat,
hogy nemes célért, a családunk megmentésére törekedtünk, még a halállal is bátran szembe
néztünk. Valami láthatatlan erő, vagy sugallat áthatotta bensőmet és szétrántottam
mellemen az inget s oda tartottam a pisztoly elé. Csak egy röpke pillanat villant át az
agyamon. Istenem legyen meg a te akaratod! Nem tudom ez a jelenet, hogy nem ijedtem
meg a haláltól, vagy mi egyéb, a tiszt megváltoztatta tervét és leeresztette a pisztolyt s oda
hívott egy tolmácsot, aki tudott románul s azon keresztül megértettük vele, hogy nem
vagyunk kémek, és mi okból kerültünk oda. Parancsot adott a katonának hogy vigyen a
lövészárok végébe és kutasson ki, hogy lássa nincs valami fegyver vagy valami okmány
nálunk. Alapos motozást csinált a katona, felszakította a cipő, a sapka, a ruha béléseket, s
mivel nem talált semmit vissza vezetett s jelentette, hogy semmit se kapott. Akkor egy pár
szót váltott a tiszt a katonával és az Aranyos felé mutatott, hogy arra vezessen a katona.
Akkor újra feltámadt bennem a remény sugara, hogy Isten segítségével mégis csak meglát­
hatom valahogy szeretteimet, amit már azelőtt egy nehány perccel azt gondoltam hogy
örökre elvesztettem. A katona az Aranyos széléig kísért és ott mutatta, hogy mennyünk át a
vízen, de gyorsan, mert ha meglátnak a németek a hegyről, hát lelőnek. A víz akkor nagyon
kicsi volt, mert abba az időbe szárazság volt. Annak a reményében, hogy hazafelé
megyünk gyorsan, cipőstől, ruhástól belegázoltunk a vízbe, ami még térdig se ért. De nagy
csalódás ért amikor partra értünk, mert ott várt egy másik katona, aki bekísért Keresztesre3
a Mendel udvarba a Zászlóalj parancsnoksághoz, ahol újból kihallgattak s vallomásunkat
jegyzőkönyvre vették. Onnan tovább küldtek egy katonával Harasztosra. Hiába kértük
(úgy ahogy tudtunk értekezni a katonával), hogy vigyen Poján felé, ő nem tágított és vette
a lég irányt Harasztosnak. Menetközbe érintettük a Pojáni határt is, sőt még saját földünk­
ből is egy-egy parcellát. Amikor a Liskánál a mi földünkön mentünk keresztül, amiben
szépen fejlett kukorica volt, kijött a könny a szememből, és annyit már én is tudtam
mondani az orosznak rá mutatva a kukoricára, hogy eto mojá, ami azt jelenti, hogy ez az
enyém. De ő csak vonta a vállát és unszolt, hogy siessünk, mert mindjárt este van. Amikor
Harasztosra a malomhoz értünk már jól be volt sötétedve. Abban a pillanatban megjelent
egy német repülő, és el kezdett bombázni. A katona megijedt és bekergetett az útszéli
sáncba amíg elmegy a repülő.
Ha mi tudjuk, hogy mi vár ránk, itt meglóghattunk volna tőle, mert ő a bal felöli sáncba
feküdt, s mi meg jobbra. De mi abba a reménybe nem tettük, mert azt mondták, hogy ott
van az a parancsnokság, amelyik nekünk igazolványt ad, és szabadon enged. Amikor a re­
pülő elment, kimásztunk a sáncból, és tovább mentünk be a faluba. Ettől a perctől aztán
helyzetünk nem hogy javult volna, hanem még rosszabbodott, mert itt találkoztunk román
katonákkal is, és attól féltünk, nehogy nekiek adjanak át, de szerencsére nem úgy történt,
mert a falu közepén egy öreg házban átadott egy orosz főhadnagynak, aki elvett tőlünk
minden iratot, és bezáratott egy pince padlásra.
Másnap reggel megkezdődött a kihallgatás, ez így tartott tíz napig. A tiszt látta hogy
nem tud semmi gyanúsat kivenni belőlünk, mert mi eleitől fogva csak az igazat mondtuk.
Hogy családunkat akartuk kiszabadítani a tűzből. A tiszt a kilencedik napig nagyon
barátságosan tárgyalt velem, már szinte megértettük egymást tolmács nélkül. Mert 1942-

3 Városnegyed Torda és Aranyospolyán között. Ma tömbházakkal építették tele.

 Emlékeim 371

ben a fronton én is valamicskét megtanultam oroszul. Olyan kedvesen beszélgetett velem,

hogy már-már azt gondoltam, hogy közeledik a szabadulás órája. De a tizedik nap megvál­
tozott minden. A tizedik kihallgatáson észrevettem, hogy nem hogy javuljon a helyzetünk,
hanem még rosszabbodott. Mert ugyan is mi történt? A tiszt valamennyire meggyőződött
ártatlanságunkról, és szabadon akart engedni. De hogy ne tévedjen az ők megszokott
metódusát alkalmazta. Információt kért felőlünk az oda menekült pojániaktól. Mi csak az
utolsó nap tudtuk meg, hogy a pojániaknak nagy része Harasztosra menekült, köztük az én
családom is. Románokat láttunk már hamarabb is, de nem mertük mutatni magunkat.
Információt szerencsétlenségünkre éppen egy olyan helyről kértek, ahol Trombitás Emil és
Popa Mitruj lakott. A magyaroknak legnagyobb ellenségei. Amikor megtudták, hogy
rólunk kémek véleményt, azt mondták, hogy lőjenek főbe, mert kémek vagyunk. Ekkor
aztán teljesen megváltozott a véleménye a tisztnek. De azért nem adott hitelt az ők
szavának, mert ott még voltak más pojáni románok is, akik tiltakoztak. Mind például az
öreg Muresán Dumitra, aki mikor 1949-ben hazakerültem a fogságból mondta el, hogy ők
egy páran ki akartak szabadítani, de a tiszt amikor látta, hogy kétféle a vélemény jobbnak
látta tovább adni rajtunk, s így egy fiatal katonának adott át és elküldött Enyedre.
A tizedik nap, amikor hivatott a tiszt, de már nem kihallgatásra, hanem hogy átadjon a
katonának, aki elkísért Enyedre. Az udvaron áthaladva meglátott Székely Juli és azonnal
értesítette a feleségemet, aki futva jött oda, hogy lássa, hogy mi a helyzet, de csak az utca­
ajtóig ért, mert mi éppen akkor léptünk ki az utcára. Az orosz nem engedte, hogy megálljunk,
csupán egy röpke pillanat, hogy megcsókoltuk egymást, és már kellett menni, mert a katona
unszolt, hogy menjünk, mert meglát a tiszt és baj lesz. Közben kisfiáim is szaladtak utánam a
nagy sárban. De mivel ők vagy ötven méterre voltak tőlem, fájó szívvel és könnyes szemmel
hátranéztem és odaszóltam, hogy ne szaladjanak, mert úgy se engedi a katona, hogy
megállják. Talán könnyebben viseltem volna az ötévi fogságot, ha legalább megölelhettem
volna kisfiáim. Úgy mentünk gyalog Harasztostól Enyedig. A katona, habár fiatal volt, de
barátságosan bánt velünk. Enyedre érve kenyeret és szalonnát kerített nekünk, mondván,
hogy együnk, mert biztosan éhesek vagyunk. Már késő délután volt és összejártuk az egész
Enyedet, és sehol nem találta azt a gyűjtőtábort, ahova minket át kellett adjon. Már-már
esteledett, amikor egy rendőr, aki tudott oroszul, megállított, látván, hogy már többször
elmentünk mellette és megkérdezte, hogy mit keres? 0 arra azt felelte, hogy mindjárt sötét
van, és nem találja azt az alakulatot, ahova átadjon minket, sőt mi több, nincs ahol megháljon
velünk. Mire a rendőr azt felelte, hogy sebaj, gyere velem a rendőrségre, ott meghálsz, s
reggel majd csak megtalálod. A katona megörvendett, hogy van ahol megháljunk és intett,
hogy kövessük a policájt. Mi semmi rosszat nem gyanítva követtük, mit tehettünk volna
egyebet, hiszen foglyok voltunk, minden iratunkat elszedték Harasztoson. S annak a
reményében, hogy holnap kapunk propuszkát, igazoló levelet és szabadon engednek. De
sajnos nem így történt, mert az az éjszaka a rendőrségen életem leghosszabb és legkínosabb
éjszakája volt. Mi is történt tulajdonképpen? A rendőrszoba tele volt Tordáról menekült
rendőrökkel, akik 1940-ben Észak-Erdélyből menekültek. Mikor megláttak, nekünk akartak
rohanni, mint éhes farkasok, hogy széttépjenek. Az igaz, hogy mi is tíznapos szakállal úgy
néztünk ki, mint valami igazi partizánok. Itt mutatta meg a mi katonánk az igazi emberséget.
Látva a helyzetet és a rendőrök megmozdulását, észrevette, hogy azok mit akarnak, lekapta
válláról a golyószóróját és hátrálni kényszerítette őket, s azt kérdezte, hogy hol az a rendőr,
aki minket oda vitt. Ahogy megjelent a rendőr azt mondta neki, ide hoztál, hogy adsz egy
szobát, ahol meghálhassunk. Ha nincs, akkor megyek tovább. Közbe egy szakállas rendőr
elkezdett előtte gesztikulálni, mivel nem tudott oroszul. Amiből a fiú is megértette, hogy ők
mit akarnak velünk, mert állandóan mutatta az öklét. Hogy majd ők elrendeznek minket,
372 Taar József

menjen csak nyugodtan feküdjön le. Mire a fiú félrelökte, és azt mondta, hogy még nem
kapott parancsot, hogy nekik átadjon, s addig ő felel értünk. Ismételten megkérdezte, hogy
van-e szoba vagy nincs? Mire egy másik a terem másik végében kinyitott egy ajtót és oda be­
tessékeltek, s utánunk bezárták az ajtót. Egy szűk kis cella volt, s benne egy prices deszkából,
amin ketten elfértünk. Lefeküdtünk, hogy pihenjünk egy kicsit, mert bizony Harasztostól
Enyedig gyalogoltunk vagy 30 kilométert és nagyon el voltunk fáradva. De álom sehogy se
jött a szemünkre, mert az ajtóban állandóan hallottuk a zajt, és a kémlelőlyukon állandóan
kukucskáltak be a rendőrök. Minden áron el akarták távolítani az orosz katonát, hogy hoz­
zánk bejöhessenek. De a fiúnak esze volt, és amikor ránk csukták az ajtót, a kulcsot elvette és
zsebre vágta.
Reggel még alig pitymallott és csikordult a kulcs a zárban, s nyílt az ajtó. Félve néztünk
oda, hogy vajon ki nyitotta ki az ajtót, de kint már világos volt és az ajtóban megpillan­
tottuk az orosz fiút, aki intett, hogy menjünk, mert itt elég [...]
November másodikén este megérkeztünk Focşani-ba, ahol megint kiszállítottak a va­
gonokból és betereltek az állomás mellett egy sóraktárba, ahol eltöltöttük az éjszakát.
Másnap, november 3-án megint bevagonéroztak, de már orosz kocsikba. Mi egy 10 tonnás
vagonba kerültünk 49-en, mert több már nem fért. A nagyobb vagonokba beraktak 100-120
embert. Még aznap elindult a szerelvény 3000 ártatlan magyarral arra a keserves, kínos útra.
Ami nem több, sem kevesebb, mint 24 napba telt, amíg megérkeztünk az Uraiba.
 Irodalom - rövidítések

AC
1900 Approbatae Constitutiones Regni Transsylvaniae et Partium Hungáriáé eidem annexarum. In
Magyar Törvénytár. 1540-1848. évi erdélyi törvények. Bp.
ACSÁDY György
1957 Az 1784-1785. évi népszámlálás és az ezen alapuló népességi nyilvántartások. In A történeti
statisztikaforrásai. Bp. 224—241.
ADY László
1930 A székelyföldvári református egyházközség története. Torda
ALMÁSI István
1971 Régi népdalok Aranyosvidékről. Művelődés XXIV. 6. 20-22.
1977 Bajka Sándor balladája. In Szabó Csaba (szerk.): Zenetudományi írások. Bukarest. 87-112.
ANDRÁSFALVY Bertalan
1978 A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. In Ethnographia LXXXIX 2. 231-243.
ANDRIŢOIU, loan - GĂINARU, Vasile - SCHILLING, Roland
1971 Date privind începuturile reprezentanţiilor cinematografice în oraşele Alba-lulia, Orăştie, Deva,
Hunedoara şi împrejurimi, pînă la primul război mondial. In Contribuţii la istoria cinematografiei
în România. 1896-1948. Red. Ion Cantacuzino. Bucureşti
APPADURAI, Arjun
2001 A lokalitás teremtése. In Regio 12. 3. 3-31.
ASSMANN, Jan
1999 A kulturális emlékezet. írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Bp.
AszL
Aranyosszék Levéltára. Az Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága, Kolozsvár
BÁGYONI SZABÓ István
1971 Aranymosók éneke. I. Leánykő. Művelődés XXIV. 6. sz. 1.
1976 tordai Jósika Miklós Művelődési Kör. Művelődés XXIX. 1. sz. 60-61.
1990 Balázs Ferenc, avagy az Opusfolytatása. Szabadelvű Unió II. 85-101.
BALASSA Iván
1989 A határainkon túli magyarok néprajza. Bp. 84—92.
BALÁZS Ferenc
1923 Székely mitológia. In Tizenegyek. Kolozsvár, 1923. 17. Reprint kiadása: Kriterion Kolozsvár
2003
1933 aranyosszéki Tervek. Turda-Torda
1936 A rög alatt. Torda
BALÁZS Lajos
1995 Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson. Csíkszereda, Pallas-
Akadémia
BALOGH Ernő
1935 A Turdahasadék. Pásztortűz XXI. 23-24. sz. 534—536.
BALOGH Jolán
1983 Kolozsvári kőfaragó műhelyek. MTA Művelődéstörténeti Kutatócsoportja. Bp.
BARABÁS Jenő
1958 Az etnikai csoportfogalmának kérdéséhez. In Néprajzi Értesítő XL évf. 19-27.
1963 Kartográfiai módszer a néprajzban. Bp. Akadémiai Kiadó
1980 A népi kultúra zonális struktúrája. In Paládi-Kovács Attila (szerk.): Néprajzi csoportok kutatási
módszerei. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 7. 23-35. MTA Néprajzi Kutatócsoport. Bp.
BĂRBULESCU, Mihai
374 Irodalom

1994 Potaissa. Studiu monografic. Turda

BARTH, Fredrik
1996 Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. In Regio 7. 1. 3-25.
BARTHA Elek
1996 Ethnic symbols and religious practice. In Suojanen, Päivikki - Raittila, Risto (ed.): Folklore and
the Encounters of Traditions. 7-14. Jyväskylä. University of Jyväskylä Department of Ethnology
BARTHA Katalin Ágnes
2005 Vidéki színpadok egy XIX. századközépi verses naplóban. In Symbolon. Színháztudományi
Szemle 2005. V. évf. 8. sz. 173-182.
BARTÓK Béla
1924 A magyar népdal. Bp.
BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán (szerk.)
1951-1953/1 magyar népzene tárai. Gyermekjátékok. II. Jeles napok. Bp.
BARTONIEK Emma
1934 Corona és regnum. Századok 68.
BÁRCZI Géza
1958 A magyar szókincs eredete. Egyetemi Magyar Nyelvészeti Füzetek. Bp., Tankönyvkiadó.
B. E. [Boross Elek]
1925 Unitárius estély. Aranyosvidék XXXV. nov. 21.47. sz.
BENDA Kálmán
1994 Az 1568. évi országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság. Erdélyi Múzeum LVI. 3-4. 1-4.
BENEDEK Elek
1989 Magyar mese- és mondavilág I-III. A szöveget gondozta Kovács Ágnes. Bp.
BENEDEK József
2000 A társadalom térbelisége és térszervezése. Kolozsvár. Risoprint
BENKO, Georg
1999 Regionális tudomány. Pécs-Bp. Dialóg Campus Kiadó
BENKŐ Elek
1972 Rovásírás az Aranyos mentén. Utunk XXVII. 30. sz. 3.
BENKŐ Elek - DEMETER István - SZÉKELY Attila
1997 Középkori mezőváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. sz. Kvár.
BENKŐ József
1999 Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. Ford., bev. és jegyz. Szabó György. Bukarest-
Kolozsvár
BENKŐ Loránd
1987 Rolle der Schutzheiligen in der mittelalterlichen ungarischen Namengebung. In Kálmán Benda,
Thomas von Bogyay, Horst Glassl, Zsolt K. Lengyel (hrsg.): Forschungen über Siebenbürgen und
seine Nachbarn. Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. I. München, Ungarisches
Institut. 303-315.
1989 A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelv 87. 2.
1993 Az Arpád-ház szentjeinek szerepe a középkori magyar helynévadásban. Magyar Nyelv 89. 1. 11-
19.
BEREND T. Iván
1988 „Szent István a magyar történet századaiban A 950 éves hagyaték mai leltára. In Glatz Ferenc,
Kardos József (szerk.): Szent István és kora. Bp., MTA Történettudományi Intézet. 9-17.
BERÉNYI István
1997 A szociálgeográfia értelmezése. Bp. ELTE Eötvös Kiadó
BIBÓ István
19864 magyarságtudomány problémája. Válogatott tanulmányok 1945-1949. II. 553-568. Bp.
 Irodalom 375

BICZÓ Gábor
2004 Radclijfe-Brown és a filozófia. In Borsos Balázs - Szarvas Zsuzsa - Vargyas Gábor (szerk.):
Feketén, fehéren. 145-160. Bp. Larmattan
BICSOK Zoltán
2001 Torda város története és statútuma. Csipkés Elek kézirata 1823-ból. Erdélyi Tudományos Fü­
zetek 229. Kolozsvár.
BÍRÓ Ferenc
1994 A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi Kiadó, Bp.
B. NAGY Margit
1977 Művek és mesterek Kolozsvárt 1700-1850. In Uő: Stílusok, művek, mesterek. Kriterion
Könyvkiadó Bukarest
BODOCZI Károly
1947 Torockó és környéke. Erdély LVI. 6-14.
BÓNA István
1988 Daciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271-896). In Köpeczi Béla (foszerk.):
Erdély története I III. Bp., 107-234.
2000 A magyarok és Európa a 9-10. században. Bp., História - MTA Történettudományi Intézete
BONFINI, Antonio
1995 A magyar történelem évtizedei. Ford. Kulcsár Péter. Bp.
BÓNIS György
1942a Magyarjogtörténet /-//. Kolozsvár
1942b Magyarjog - székelyjog. Kolozsvár
1948 Hűbériség és rendiség a középkori magyarjogban. Kolozsvár
BORBÉLY György
1893 Újévi népszokás. Aranyosvidék III. 53. sz. 18.
BORBÉLY György (szerk.)
1894 Tordai EMKE-Emlékkönyv. Kolozsvár
BORBÉLY István
1927 A régi Torockó. Cluj
BORBÉLY József
1909 Egerbegy nagyközség TANÜGYE a múltban és jelenben. Torda, Az Állami iskola Gondnoksága
és Tantestülete
BORBÉLY Sándor
1894 A Torda-hasadék. Kolozsvár VIII. 258. sz. 1-2.
1891 Az aranyosszékiek tánca. Ethnographia II. 243-246.
1893a Torda-aranyosszéki népmondák. Erdély. II. 10. sz. 358-360.
1893b Karácsonyi versmondás Aranyosszéken. Aranyosvidék III. 5. sz. 3-5.
1893c Néprajzi feljegyzések Tordáról s a volt Aranyosszék egy pár falujából. I-XIV. Aranyosvidék
27-42. sz.
BOROS György
1894 Tordai országgyűlések. Tordai Emke-Emlékkönyv, Torda
1897 Egy kép előtt. Aranyosvidék VII. febr. 27. 9. sz.
BOROSS Elek
1913 Torda ünnepe. Aranyosvidék XXIII. okt. 18. 42. sz.
By. [Borbély György]
1895 Egy millenniumi kép. Aranyosvidék V. máj. 11. 19. sz.
BORSOS Balázs
2002 „A régiójó régió ”. In Néprajzi Látóhatár XI. 1^1. 103-112.
BOURDIEU, Pierre
376 Irodalom

1985 Az identitás és a reprezentáció. A régió fogalmának kritikai elemzéséhez. In Szociológiai

Figyelő 1. sz. 7-22.
BUCSÁNSZKY Lajos
1857 A tordai hasadék, vagy: Isten ítélete. Pest
BULLA Béla (szerk.)
1952/1954 Általános természetiföldrajz. I—II. Bp. Tankönyvkiadó
BULLA Béla - MENDÖL Tibor
1947 A Kárpát-medenceföldrajza. Bp. Egyetemi Nyomda
CC
1900 Compilatae Constitutiones Regni Transsylvaniae et Partium Hungáriáé eidem annexarum. In
Magyar Törvénytár. 1540-1848. évi erdélyi törvények. Bp.
CHERTEŞ, A. - PÁL ANTAL Sándor
1969 Conscripţia generală a contribuabililor din Transilvania în anii 1721-1722. In Revista de sta­
tistică XVIII. 5. 33-45.
1972 Populaţia scaunului Mureş la începutul secolului al XVUI-lea. In Studii şi Materiale. Tîrgu
Mureş. III-IV. 217.
CHOLNOKY Jenő
1929 Magyarországföldrajza. Bp. Danubia Könyvkiadó
CONNERT János
1901 A székelyek intézményei a legrégibb időktől az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvárt
1906 A székelyek alkotmányának históriája a XVI. és XVII. században. Székelyudvarhely
CONNERTON, Paul
1997 Megemlékezési szertartások. In Zentai Violetta (szerk.): Politikai antropológia. Bp. 64-82.
CONSTANTIN, Paul
1972 Arta 1900 ín Románia. Editora Meridiane, Bucureşti
CZÁRÁN Gyula
1904 A Szent László-körútról. Erdély XIII. 5-6. sz. 70-78.
1906ví túri hasadék. Erdély XV. 1-2. sz. 13-21.
CZIMER Károly
1929 Az 1282. évi hódi csata helye és lefolyása. Hadtörténelmi Közlemények 385-416.
CZIRBUSZ Géza
1895 A Jára völgye és népe. Erdély IV. 8-9. sz. 261-283.
CSÁNKI Dezső
1906 Helynév-családok. Magyar Nyelv 2. 9. 385-395.
1913 Magyarország történetiföldrajza a Hunyadiak korában V. Bp.
CSÁSZÁR Edit, Mályuszné
1959 Színház és közönség az elnyomatás korában (1849-1867). Kandidátusi értekezés tételei
CSÉP Sándor - CSONKA András
1983 Tordai üveg. avagy a petróleumlámpától a kvarcüvegig. Korunk XLII. 6. sz. 409^412.
CSEREI Mihály
1852 Históriája. In Újabb Nemzeti Könyvtár. I. folyam. IV. filzet. Pesten
CSETRI Elek - IMREH István
1972 Stratificarea socială a populaţiei din Transilvania la sfirşitul orînduirii feudale (1767-1821). In
Populaţie şi societate. Studii de demografie istorică. I. Cluj. 208. 7-8. melléklet
1980 Erdély változó társadalma (1767-1821). Bukarest. Kriterion Könyvkiadó
CSÍKI Tamás
2000 A régiófogalmak néhány elméleti és módszertani problémája. In Veres László - Viga Gyula
(szerk.): Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXIX. 347-359. Miskolc. Herman Ottó Múzeum
CSÜLLÖG Gábor
 Irodalom 377

1996 Szempontok és módszerek történeti tájak és régiók Kárpát-medencei szerveződésének történeti

földrajzi vizsgálatához. In Füleky György (szerk.): A táj változásai a Honfoglalás óta a Kárpát­
medencében. 291-296. Gödöllői Agrártudományi Egyetem MSZKI
DADAY Gerő
1920 Körösfői-Kriesch Aladár. Erdélyi Szemle VI. júl. 18. 28. sz.
DÁVID Zoltán
1957 Az 1715-20. évi összeírás. In A történeti statisztikaforrásai. Bp. 182.
DEBRECZENI Attila
2001 Elsőfolyóirataink: Orpheus. Csokonai Könyvtár. Források, Debrecen
DEBRECZENI László
1929/illusztrációk/Pásztortűz XV. 14.
DEMÉNY Lajos
1974 Registrele militare izvoare de demografie istorică şi cercetarea structurii sociale la secui din
secolul al XVII-lea. In Sub semnul lui Clio. Omagiu acad. prof. Ştefan Pascu. Cluj. 80-85.
2001 Székely szabadság, katonáskodás és fejedelmi politika (1562-1648). In A székelység története a
17-19. században. Tanulmányok. Szerk. Egyed Ákos és Magyari András. Csíkszereda
DEMENY Piroska
1998 Aranyosszék népzenéje. Szerk. Pávai István. Bp. 192 1., hangzó CD mell.
DEMETER VADNÁR János
1988 Az erdélyi Várfalva és unitárius temploma. Honismeret XVI. 5. sz. 38-41.
DÉNES Jenő
1939 Körösfői-Kriesch Aladár. Bp.
DERNSCHWAM, Hans
1984 Erdély. Besztercebánya. Törökországi útinapló. Bp.
DOCUMENTE
1952 Documente privind istoria României. Red. Ion Ionaşcu et alii. Veacul XIII. C. Transilvania, voi.
11.(1251-1300). Bucureşti
1953 Documente privind istoria României.Vtacul XIV C. Transilvania, voi. I. (1301-1320). Red. Ion
Ionaşcu et alii. Bucureşti
DOMOKOS Pál Péter
1959 Háromszék és Csík vármegye adóügyi összeírása 1703-ban. In Történeti Statisztikai Köz­
lemények III. 1-2 sz. 182.
DÓSA Elek
1861 Erdélyhoni jogtudomány I-III. Kolozsvár.
DUKA János
1995 Üti Páké Barátost. Csúfolódó székely népköltészet. Csíkszereda
ÉGER György
2000 Regionalizmus, határok és kisebbségek Kelet-Közép-Európában. Bp. Osiris Kiadó
EGYED Ákos
1974-75 Erdővidék társadalma a XVHl-ik század közepén. In Aluta VI-VII. 73-84.
EGYED Emese (szerk.)
2004 Theátrumi Könyvecske. Színházi Zsebkönyvek és szerepük a régió színházi kultúrájában. Sa-
pientia Könyvek, Scientia, Kolozsvár
EGYEDI György
1990 A kelet-közép-európai régió. In Magyar Tudomány XVVII. 4. 393 404.
1996 Regionális folyamtok Magyarországon. Bp. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület
ELIADE, Mircea
1987 A szent tér és a világ szakralizációja. In Uő: A szent és a profán. Bp., Európa Könyvkiadó 15-
60.
378 Irodalom

ENGEL Pál:
1996 Magyarország világi archonlológiája. 1301-1457. Bp.
ENTZ Géza
1994 Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár
1996 Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár
ENYEDI Sándor
1972 Az erdélyi magyar színjátszás kezdetei. 1792-1821. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó
1998. Rivalda nélkül. A határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., Teleki László Alapítvány
1999 A kolozsvári kőszínház első korszaka és az erdélyi vándorszínészet (1821-1849). In Uő: Tegna­
pélőttől tegnapig. Kolozsvár, Yoyo Only Kiadó
2002 Az ember tragédiája bemutatói I. Az ősbemutatótól Trianonig. (Bibliográfia). Bp., Madách Iro­
dalmi Társaság
EOE
1889 XIV. Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1-XX1. Szerk. Szilágyi Sándor, Bp. 1875-1898.
EOkm
Erdélyi Okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez I—II.. Bevezető ta­
nulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp. 1997-2004, Magyar
Országos Levéltár
ERDÉLY története. Szerk. Köpeczi Béla. Bp. 1986.1. 292.
ÉRSZEGI Géza
1983 Árpád-kori legendák és intelmek. A vál., a bev. tanulmány, a jegyz. és a szöveggondozás Érszegi
Géza munkája. Ford. Csóka J. Gáspár, Érszegi Géza, Kurcz Ágnes, Szabó Flóris. Bp., Szépiro­
dalmi Könyvkiadó.
ETÁI.
1855 Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. 39-169., [Szamosközy István]: Függelék Enyedi Pál énekéhez.
In Mikó Imre (szerk.): Erdélyi Történelmi Adatok I. 193-217. Kolozsvár
ETA IV.
1862 Enyedi István: II. Rákóczi György veszedelméről 1657-1660. In Szabó Károly (szerk.): Erdélyi
Történelmi Adatok IV. Kolozsvár 219-316.
FARAGÓ József
1962 Petőfi a kercsedifogadóban. Korunk XXI. 7-8. 979-982.
FARKAS Zoltán
1974 Ha visszanézünk... Művelődés XXVII. 10. sz. 25-30.
FEJÉR József
2000 Aranyosegerbegyfejlődése és történelmi múltja. Torda
FEJŐS Zoltán
1997 A kollektív emlékezet és az etnikai identitás megszerkesztése. In Diószegi László (szerk.):
Magyarságkutatás 1995-96. Bp. 125-141.
1999 Néprajz és regionalizmus: kutatási irányok és lehetőségek. In Muratáj 1. 96-109.
2002 Regionalizmus és a néprajzi kutatás néhány kérdése. In Néprajzi Látóhatár XI. 1-4. 69-84.
FEKETE NAGY Antal
1937 Településtörténet és egyháztörténet. Századok 71.423-426.
FELLEGI Ottóné
1894 Egy nap Toroczkón. Erdély III. 6. sz. 190-195.
FERENCZI István
1996 Torda váráról. In Kovács A. - Sipos G. - Tónk S. (szerk.): Emlékkönyv Jakó Zsigmond szü­
letésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár. 187-207.
FERENCZI Zoltán
1897a A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár
 Irodalom 379

1897b Adatok az iskolai színjáték és Felvinczi György életéhez. ItK 1897. 73-85.
F. HALAY Hajnal - SZENTIMRE1 Juciit
1997 Torockói varrottasok. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó
FINTA Zoltán (fz)
1928 A KACfotóművészeti kiállítása. Pásztortüz XIV. 21. sz. 501. (5 torockói fotóval)
FODOR Ferenc
1938 Tájéletrajzi tanulmányok a Jászságban. In Földrajzi Közlemények. LXVI. 6-7. 141-158.
FODOR Irén (szerk.)
1995 A magyar nyelvújítás antológiája. Polis, Kolozsvár
FURU Árpád
1994 Torockó népi építészete. Erdélyi Műemlékek 6. Kolozsvár, Utilitas
2000 Torockó népi építészeti öröksége. Korunk XI. 7. sz. 83-90.
FÜGEDI Erik:
1977 Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Értekezések a történeti tudományok
köréből. Új sorozat. 82. Bp.
GÁBRIEL András
2002 Aranyosszék magyarsága. Honismeret 4. 71-76.
GENERALIS Visitatoria II. 1692-1725, 1735. UEGyLt.
GHEORGHE, Teodor Octavian
1985 Arhitectura medievală de apărare din România. Bucureşti.
GLATZ Ferenc
1994 Új regionalizmust In Kritika 2. 34-38.
GREVERUS, Ina-Maria
1972 Der territoriale Mensch. Ein literaturanthropologer Versuch zum Heimatphänomen. Frankfurt
am Main. Athenäum
GROMO, Giovan-Andrea
1970 Descriere mai amplă a Transilvaniei 1566-1567. In Călători străini despre ţările române II.
Bucureşti.
GUNDA Béla
1963 A kultúra integrációja és az etnikai csoportok alakulása. In Gunda Béla (szerk.): Műveltség és
hagyomány V. 3-24. Bp. Tankönyvkiadó
GÚZS Ferenc
2001 Balázs Ferenc, a szövetkezeti mozgalom apostola (XIX-XX. sz.) Romániai Magyar Közgazdász
Társaság. Kolozsvár. 201-300.
GYALLAY (PAPP) Domokos lásd még PAPP Domokos
1920 Torda. Keleti Újság III. júl. 22. 157. sz.
1929 Nagytudós Brossai kőtörést is próbált. Pásztortűz XV. 25-26. sz. 578-579.
GYÁNI Gábor
2000 Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Bp.
GYÁRFÁS Győző
1911 Kárpáti levelek IV. Erdély XX. 7. sz. 97-104.
GYÖRFFY György
1941 A székelyek eredete és településük története. In Erdély és népei. Szerk. Mályusz Elemér. Bp.
1961 Középkori magyar városprivilégiumok. In Tanulmányok Budapest múltjából. XIV.
19832István király és müve. Bp., Gondolat.
20003István király és műve. Bp., Balassi.
HAJDÚ Zoltán
1996 Az „államtáj" és a „tájállam" problematikája a magyar földrajztudományban 1948-ig. In
Földrajzi Közlemények CXX (XLIV). 2-3. 137-150.
 380 Irodalom

2001 Teleki Pál tájelméleti munkássága. In Földrajzi Közlemények CXXV (XLIX). 1-2. 51-64.
HAJDÚ-MOHAROS József
1996 Természeti és történeti tájbeosztások. In Frisnyák Sándor (szerk.): A Kárpát-medence történeti
földrajza. 249-257. Nyíregyháza. MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testület,
Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tudományos Tanácsa
1997 Táj és geopolitika. In Gazdaság és Társdalom VIII. 1-2. 188-201.
2000 A régiók Európája és Magyarország. In Gazdaság és Társadalom XI. 1-2. 298-303.
HAJDÚ-MOHAROS József- SASI Attila - ERŐS László
1993 Románia tájföldrajzi beosztása. Vörösberény. Balaton Akadémia
HANGAY Oktáv
1906 A runki szorosról. Erdély XV. 5-6. sz. 68-72.
HANKISS Elemér - BERCZELI A. Károlyné
1961 A Magyarországon megjelent színházi zsebkönyvek bibliográfiája. XVIII-XIX. század. Bp.,
OSZK
HANKÓ Vilmos
1893 A tordai sósfiirdőről. Erdély II. 7-8. sz. 226-228.
HANTZ LÁM Irén
1998 Torockó. Útikalauz. Kolozsvár
HANUSZ István
1893 A természetjátékai Erdélyben. Erdély II. 7-8. sz. 209-212.
HARMATH Domokos
1913 Emlékkönyv. Magyar Közművelődési Ház. Torda
1914 A Tordai Magyar Közművelődési Ház történeti képei. Aranyosvidék XXIV. febr. 14. 7. sz.
HARMATH Lujza
1894 Üdvözlet Toroczkónak. Erdély III. 6. sz. 167-170.
HARSÁNYI Kálmán
1924 Emlékezés Körösfői-Kriesch Aladárról. Brassói Lapok XXX. júl. 6. 151. sz.
HASLINGER, Peter
1999 Régió és regionalizmus Délkelet-Európában. A történetírás aktualitásai. In Pro Minoritate. Tél.
3-11.
HECKMANN, Friedrich
1992a Ethnische Minderheiten, Volk und Nation. Stuttgart. Ferdinand Enke Verlag.
1992b Etnicitás, modern nemzetállam, etnikai kisebbségek. In Regio 1. 3. 18-22.
HELTAI Gáspár
1981 Krónika az magyarobtak dolgairól. Sajtó alá rendezte Kulcsár Margit. A bevezetőt Kulcsár Péter
írta. Bp., Magyar Helikon.
HEREPEI János
1944 A tordai-hasadék legrégebbi névszerint ismert természetjárója. Erdélyi Múzeum XLIX. 1-2. sz.
125-126.
HERRMANN Antal
1909 Könyvesház. Erdély XVIII. 5-6. sz. 93-94.
HÉZSER Aurél
1922 Az emberföldrajz fogalma és tárgyköre. In Föld és ember. II. 16-34.
HINTS Miklós
1981 aranyosszékifestett famennyezetek. Művelődés XXXIV. 3. sz. 39.
1983 Festettfamennyezetek, faragott kapuk Aranyosszéken. Korunk XLII. 3. sz. 243-246.
1993 Felvinc helynevei. NylrK XXXVII. 1-2. sz. 196-197.
HINTS Miklós - JANITSEK Jenő
1990 Aranyosgerend helynevei. NylrK XXXIV. 1. sz. 84-90.
 Irodalom 381

1991 Székelykocsárd helynevei. NylrKXXXV. 2. sz. 174-177.

2004,4 Kolozs megyei Csegez, Bágyon és Sinfalva helynevei. NylrK 1-2. 135.
THE HISTORICAL and Ethnic Space of Romania
1942 Bucureşti Monitorul Oficial
HOFER Tamás
1980 A regionális tagoltság megközelítési lehetőségeiről. In Paládi Kovács Attila (szerk.): Néprajzi
csoportok kutatási módszerei. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 7. 103-129. Bp.: MTA
Néprajzi Kutatócsoport
HÓMAN Bálint - SZEKFÜ Gyula
1939 Magyar történet. Bp.
HOLL Béla
1988 Szent István tiszteletének hagyománya egyházi énekeinkben. In Glatz Ferenc - Kardos József
(szerk.): Szent István és kora. Bp., MTA Történettudományi Intézet. 215-219.
HOPPÁL Mihály - JANKOVICS Marcell - NAGY András - SZEMADÁM György
1994 Jelképtár. Bp.
2002 Lokális értékekés a hagyományalapú társadalom. In Néprajzi Látóhatár XI. 1-4. 125-133.
HOREDT, Kurt
1958 Contribuţii la istoria Transilvaniei. Bucureşti.
FTIJBER András
1997 Százarcú nagyhatalom. Csíkszereda. 276-388.
HUTTER Kálmán
1906 Visszhang a túri hasadékban. Erdély XV. 5-6. sz. 91-92.
IAMBOR, Petru
1974 Atacurile cumano-tătare asupra Transilvaniei în a douajumătate a veacului al XIII-lea. Anuarul
Institutului de Istorie şi Arheologie Cluj XVII. 211-223.
1977 în legătură cu localizarea cetăţii Sînmiclăuş (Turda). Acta Musei Napocensis XIV. 308-314.
ILLÉS Péter
2005 A Vasi-Hegyhát, egy történeti-néprajzi kistáj. In Ethnographia 116. 3. 267-299.
ILYÉS Zoltán
1998 A tájhasználat változásai és a történeti kultúrtáj 18-20. századi fejlődése Gyimesben. Debrecen.
Kossuth Lajos Tudományegyetem - PhD értekezés
2004 Szimbolikus határok és határjelek. In Biczó Gábor (szerk.): Vagabundus. 189-212. Miskolc.
Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék
IMREH István
1971 Cercetarea istoriei agriculturii feudale. In Terra Nostra II. 371.
1979 Földközösség Aranyosszéken. InUő. Erdélyi hétköznapok. 1750-1850. Bukarest. 19-24.
1982 Devălmăşia în scaunul Arieş.lt) Uő. Viaţa cotidiană la secui. 1750-1850. Buc. 17-28.
IMREH István - PATAKI József
1979 A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. In
Székely felkelés. 1595-1596. Szerk. Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly. Bukarest. 146—
190.
IMREH Lajos
1989 Adatok a tordai magyar nyelvű oktatás múltjához. (1557-1985) Kézirat
INCZE Ferenc
1840 A ' gerendi régi fölirat igazítva. Nemzeti Társalkodó 10. sz. 80.
ISTORIA Rominiei 1964 Bucureşti
IZSÉPY Edit (közzéteszi)
1985 Levelek id. Szilágyi Ferenchez, Bibliotheca Universitatis Budapestinensis Fontes et Studia 2.,
Egyetemi Könyvtár, Bp.
382 Irodalom

JAKAB Elek
1879 Dávid Ferenc emléke. Bp.
1884 Erdély katonai védereje átalakulása a XVIl-ik században. Bp.
JAKAB István (szerk.)
1857 Nemzeti színházi emlékkönyv. Kolozsvár. Ev. Ref. Főtanoda ny.
JAKÓ Zsigmond
1945 Adatok a torockóijobbágylázadások történetéhez. Erdély L. 1-2. sz. 130-160.
1971 Az Aranyos mente múltjából. Művelődés XXIV. 6. sz. 7-11.
1979 A székely társadalom útja a XIV-XVl században. In Székely felkelés. 1595-1596. Szerk. Benkő
Samu, Demény Lajos, Vekov Károly. Bukarest. 19-34.
1989 A torockói legenda születése. Történelmi Szemle XXXI. 12. sz. 122-133.

JAKÓ Zsigmond - VALENTINY Antal

1944 A torockószentgyörgyi Thoroczkay család levéltára. Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltára 1. Ko­
lozsvár
JANCSÓ Benedek
1931 Erdély története. Cluj-Kolozsvár
JANITSEK Jenő
1992 Torockó és Torockószentgyörgy hely- és családnevei. Magyar Névtani Dolgozatok. 106. Bp.
JANKÓ János
1893 Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. Bp.
1893a Torda, Aranyosszék, Torockó népies építkezése. Építészeti Szemle II.
1893b A torockói vasbányászat és kohászat. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye XXVII. 19-
25., 53-56., 83-86., 139-144.
JÓKAI Mór
1860 A magyar nemzet története regényes rajzokban. Pest.
JOÓ Rudolf
1988 Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában. Bp. Gondolat Kiadó
JORDÁKY Lajos
1971 Introducerea cinematografului în Transilvania pînă în 1918. In Contribuţii ta istoria
cinematografiei în România. 1896-1948. Ion Cantacuzino (szerk.) Bucureşti
JÓSIKA Aladár
1914 Arpádkori sírok Várfalván. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából V.
120-125.
KABAY Pál
1981 Kalotaszegi műemlékek kis adattára. In Korunk Évkönyv. Kolozsvár
KÁDÁR József
1900 Szolnok-Doboka vármegye monographiája III. Dés 1901.
1992 Népi csodás történetek és hiedelmek Dés környékén és az Aranyos vidékén. Művelődés XLI. 9.
sz. 18-23.
KÁDÁR László
1941 A magyar nép tájszemlélete és Magyarország tájnevei. Bp. Országos Táj- és Népkutató Intézet
1957 A geografikumproblematikája. In Földrajzi Közlemények V. 1. 1-8.
1965 Biogeográfia. Bp. Tankönyvkiadó
KARÁCSON Imre
1904 Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Bp.
KARÁTSON Dávid (föszerk.)
2002 Pannon enciklopédia. Magyarország földje. Bp. Magyar Könyvklub
KAZINCZY Ferenc
 Irodalom 383

1815 A’ magyar verselésnek négy nemeiről. Erdélyi Múzeum 2. 122-128.

1818 Megholt tudósok. Tudományos Gyűjtemény 04.140.
1979 Erdélyi levelek, In Szauder Mária (vál.), Kazinczy F erenc művei /-//., Szépirodalmi Kiadó, Bp.
KazLev.
Váczy János, Harsányi István, Berlász Jenő, Busa Margit, Cs. Gárdonyi Klára, Fülöp Géza (szerk.)
K azinczy Ferenc levelezése I-XXII1. MTA, Bp. 1890-1960.
KÁZMÉR Miklós
1970 A „falu" a m agyar helynevekben (XIII-XIX. század). Bp.
1993 Hajdú-M oharos J ó z s e f - Sasi A ttila - E rős László: Rom ánia tájföldrajzi beosztása. Vörösberény.
Balaton Akadémia - recenzió. In Földtani Közlemények 123. 3. 302-303.
KECSKÉS András
1991 A m agyar verselm életi gondolkodás története. A kezdetektől 1898-ig. Akadémiai Kiadó, Bp. A
„hangegyeztetés” (rímelés) szerepe a kor hagyományőrző törekvéseiben. 145-159.
KELEMEN Lajos
1922 L egrégibb adataink unitárius tem plom ainkról püspöki egyházvizsgálati egyházkönyveinkben
1789-ig. Keresztény Magvető LIV. 168.
1927 Torockószentgyörgy és emlékei. Pásztortűz XIII. 2. sz. 28-32.
1928 Erdélyi református tem plom - és toronyképek. Művészeti Szalon III. 8-9. sz. 1-14.
1929 Régi egyházi varrottasok. Pásztortűz XV. 5. sz. 118-119. (illusztrációkkal)
KEMÉNY József
Appendix D iplom atarii Transilvaniei. A ppendix I-XXII. (kézirat a Román Akadémia kolozsvári
könyvtárában).
D iplom atarium Transilvanicum 1-X11. (kézirat a Román Akadémia kolozsvári könyvtárában).
R egestra Archivorum I-V . (kézirat a Román Akadémia kolozsvári könyvtárában).
KEMÉNYFI Róbert
2004 F öldrajzi szem lélet a néprajztudom ányban. Debrecen. Kossuth Egyetemi Kiadó
KÉNOSI TŐZSÉR János - UZONI FOSZTÓ István
2002 U nitario-Ecclesiastica H istória Transylvanica Liber I— II. Edited by János Káldos. Bp.
KÉNOSI TŐZSÉR János - UZONI FOSZTÓ István
A z E rdélyi Unitárius Egyház története II. Fordította: Márkos Albert. Kézirat. UEGYLt.
KERÉNYI Ferenc
1990 A színészet helyzete az önkényuralom idejében. (1848-1861). In M agyar színháztörténet. 1 7 9 0 -
1873. Bp., Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 372-398.
1992 A z erdélyi m agyar drám airodalom kezdetei. In K olozsvár m agyar színháza. Ezerhétszázkilenc-
venkettő-ezerkilencszázkilencvenkettő. Kolozsvár, Kolozsvári Állami Magyar Színház, 7-18.
2000^4 m agyar színikritika kezdetei. 1790-1837.1— III. Bp., Mundus Könyvkiadó
KESZEG Vilmos
1987 Falucsúfolók. Tett. 2. 27-31.
1991 Egy kortárs m ítosz értékintegráló ereje. Helikon II. 31. sz. 4-5.
199la ,4fo lk ló r határán. A népi írásbeliség verses műfajai Aranyosszéken. Bukarest
1991b Kórkép a z igaz történetekben. Helikon II. 43. sz. 3.
1992 K i fe d e zte f e l A m erikát . Romániai Magyar Szó 1992. IX. 19.
1994 A szövegerózió az alkalm i költészetben. In Ördög Gyárfás Lajos (szerk.): Egyház és anyanyelv.
Sepsiszentgyörgy. 21-26.
1995 Jaj. mennyi m ájost kellett csinálni. Tordai beszélgetések 1. Művelődés XLVIII. 12. sz. 28-39.
1996 Tordai beszélgetések 2. Művelődés XLIX. 9. sz. 28-32.
1996a Emlékek az aranyosszéki farsangról. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 4. Kolozsvár.
233-237.
1996b A rom án p a p és hiedelem köre a m ezőségi folklórban. Ethnographia CVII. 1-2. sz. 335-369.
384 Irodalom

1997 B alázs Ferenc A ranyosszék em lékezetében. In B alázs Ferenc emlékkönyv. Népfőiskolái Füzetek.
EMKE. Kolozsvár. 25-34.
1998 írott szövegek egy egyén életterében. Ethnographia 109. 2. sz. 589-628.
1998a Ne képzeld egyiket se úriembernek. Székelyföld II. 9. 97-111.
1998b aranyosszéki- tordai torockói bibliográfia. ACTA - 1997. Sepsiszentgyörgy. 199-204.
1998c S zázadeleji gyászjelen tő lapok. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Kolozsvár. 95-110.
1998df e l nézőknek szívok k ezd dobogni. Krónika I. 1999. nov. 27.
1998e Táj és kép. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 9. 283-297.
2000 aranyosszéki gombiratok. Néprajzi Látóhatár IX. 3-4. sz. 389-416.
2001A kisebbségi sors narratív megjelenítése. Kisebbségkutatás 10.1. sz. 33-52.
2002 H om o narrans. Emberek, történetek és kontextusok. Kolozsvár. Komp-Press
2004 A ranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok. Monográfia. I—II. Mentor. Maros-
vásárhely
2004a Határ, határm ódosítás, határátlépés. Történetek a kisebbségi sorsról. Néprajzi Látóhatár XIII.
3-4. 41-86.
2004b A z ünneplő Torda. Az ünneplés alkalmai és terei egy kisvárosban. In Pócs Éva (szerk.): Rítus és
ünnep az ezredfordulón. Bp. 21-42.
2005 Aranyosvidék. Magiszter III. 1. 124-134.
2006436 századi betelepítések. Kisebbségkutatás 15. 2. 260-294.
2006a Torda és a malacok. Rátótiáda és művelődéstörténet. In Ekler A. - Mikos É. - Vargyas G.
(szerk.): Teremtés. Szövegfolklorisztikai tanulmányok Nagy Ilona tiszteletére. Bp. L’Harmattan.
115-148.
KIRÁLY Miklós
1910 Tündér Ilona. Népmonda a tordai Tündérhegyről. Aranyosvidék XX. 28. sz. 1-3.
KISS András
1994 Tudósítás 1803-ból a váltott gyerm ek elégetéséről. In Uő. F orrások és értelm ezések. Bukarest,
Kriterion Könyvkiadó, 241-260.
1994 O- és U jtorda viszonya a XVI. szá za d m ásodik felében és a XVII. szá za d első évtizedében. In Uő.
Források és értelm ezések. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 143-161.
KISS Elek
1924 Ő si erények Toroczkó földjén . Magyar Nép IX. 8.
KISS Jenő (szerk.)
2001 M agyar dialektológia. Bp.
KISS Lajos
1978 F öldrajzi nevek etim ológiai szótára. Bp.
KISS Zoltán
1993 K öven d helynevei. NylrK XXXVII. 1-2, sz. 198-199.
KLANICZAY Gábor
2000 A z uralkodók szentsége a középkorban. M agyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek.
Bp. Balassi Kiadó.
KLIGMAN, Gail
1998 Nunta mortului. Iaşi
KmonostoriJk
A Kolozsm onostori konvent jegyzőkön yvei (1289-1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető ta­
nulmányt írta Jakó Zsigmond. Bp. 1990
KNIEZSA István
1943 K eletm agyarország helynevei. In Deér József, Gáldi László (szerk.): M agyarok és rom ánok I.
Bp.
KOCH Antal
 Irodalom 385

1890 Torda v id é k e . Bp.

KOCZOR Gyula
1907 A székelykői „sziklakapu” . Erdély XVI. 1-2. sz. 20-22.
KOCSIS Károly
1999 Előszó. In Bulla Béla - Mendöl Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Bp. 9-11.
KOGUTOWICZ Károly
1930, 1936 A Dunántúl és a K is-Alföld írásban és képekben. I—II. Szeged. M. Kir. Ferenc József Tu­
dományegyetem Földrajzi Intézete
KOLOZSVÁRI emlékírók
1990 Linczigh János történeti feljegyzései. In K olozsvári emlékírók. Közzéteszi Bálint József - Pataki
József. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 173-214.
KOLUMBÁN Vilmos József (szerk.)
2005 A Sepsi Református Egyházm egye vizitációs jegyzőkönyvei. 1728-1790. Sajtó alá rendezte:
Kolumbán Vilmos József. Kolozsvár.
KOMÁROMI Tünde
1994 Életkép egy aranyosszéki csa lá d hiedelm eiről. In Változás diákszemm el. Kolozsvár. 35-41.
1996 Rontás form ák Aranyosszéken. A gyógyító román pap. Néprajzi Látóhatár V. 1-2. sz. 87-98.
1998 Igézés az aranyosszéki Szentmihályon. ACTA - 1997. Sepsiszentgyörgy. 217-228.
2001 A z ije d ts é g . In Czégényi Dóra - Keszeg Vilmos (szerk.): E m b e r e k , s z ö v e g e k , h ie d e lm e k . Ko­
lozsvár. 112-140.
KÓS Károly, dr.
1956 A rta lucrului în fie r în Rim etea (Torockó). Studii şi Cercetări de Istoria Artei 3-4. 271-277.
1957 M agyar néprajzi tájak hazánk területén. Művelődés X/2.
1959 Erdélyi adatok a p o g á csa készítéséhez. Néprajzi Közlemények IV. 1-2. sz. 3-14.
1961 M uzeul Comunal din Rimetea. Cluj
1971 Egy vasm üves község: a régi Torockó. Művelődés XXIV. 6. sz. 37-39.
1972 Torockói vasm üvesség. In Uő. N épélet és néphagyomány. Tíz tanulmány. Bukarest. 52-80.
1972 Ismeretlen m agyar népviseletekről. In Uő. N épélet és néphagyomány. Bukarest 191-208.
KOSA László
1977 Aranyosszék. In: Ortutay Gyula (föszerk.): M agyar néprajzi lexikon I. Bp. 125.
1985 A feudális eredetű közösségek azonosságtudata és a néprajzi csoportok kutatása. In Ethnogra-
phia XCVI. 274-296.
1989 A m agyar néprajz tudom ánytörténete. Bp. Gondolat Kiadó
1990 A paraszti polgárosu lás és a népi kultúra táji m egoszlása M agyarországon (1880-1920). De­
brecen. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék
1998,, K i népei vagytok? ”Magyar néprajz. Bp. Planétás Kiadó
KOSA László - FILEP Antal
1975 A m agyar nép táji-történeti tagolódása. Bp.
KOVÁCS András
1999 A bágyoni régi tem plom ban található ritkaságokról. In Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik
születésnapjára. Szerk. Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc. Kolozsvár. 296-278.
KOVÁCS András - KOVÁCS Zsolt
2002 E rdélyi róm ai katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok 1. 1727-1737. Közzéteszi:
Kovács András és Kovács Zsolt. Kolozsvár
KOVÁCS László
1938 Torda. Pásztortűz XXIV. 10. sz. 545-547.
KOVÁCS Sándor Iván (szerk.)
1999 M eslerkedök. Antológia. Korona Kiadó, Bp.
KOVRIG Károly - SZABÓ István (gyűjtése)
 386 Irodalom

1975 „ ...itt helyben Tordán ”. Utunk XXX. 1. sz. 8.

KOZOCSA Sándor
1940 K assai Vidor em lékezései. A művész születésének századik évfordulójára. Bp.
KŐMÍVES (NAGY) Lajos
1929 Himes Erdély. Pásztortüz XV. 6. sz. 121 123.
KÖNCZE1 Csongor
2002 A regionális identitástudat határ(talanság)képzetei. A z átm eneti vidék fogalm ának körülírha-
tatlanságáról. In Szabó A. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 1. Kolozsvár
2003 A kalotaszegi cigánym uzsikusok m obilitásának változásairól. In Szabó A. Töhötöm (szerk.):
Lenyom atok 2. 127-133.
KŐVÁRI László
1847 E rdélyország statistikája. I. Kolozsvárit
KŐVÁRY László
1857 Száz történelm i rege. Kolozsvár
KÖVENDI WERES Sándor
1885/1 volt A ranyosszék családai 1642-ben és most. Kolozsvári Közlöny 1885. június 2,3,4.
1891 Torda öscsaládai. Kolozsvár.
1906 Aranyosszék lustrája 1642-bőL Genealógiai Füzetek IV. 38-40, 53-55, 62-63, 80-83, 91-92,
103-104, 115-116, 123.
1910 Em lékezés dr. K őváry Lászlóra. Aranyosvidék XX. 18. sz. 1.
KRAUS, Georg
1965 Cronica Transilvaniei 1608-1665. Bucureşti
KRISTÓ Gyula
1976 Szem pontok korai helyneveink történeti tipológiájához. Acta Universitatis Szegediensis de Attila
József Nominatae. Acta Historica 55. 3-97.
1978 Szentkirály. Magyar Nyelv 74. 475-479.
1990 A nagyobbik és a H artvik-féle István legenda szövegkapcsolatához. Acta Universitatis Szege­
diensis. Acta historica 90. 43-62.
19964 székelyek eredetéről. Szeged. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár. 10.
1997 M agyarország lélekszám a az Árpád-korban. In M agyarország történeti dem ográfiája (8 9 6 -
1995). Szerk. Kovacsics József. Bp.
2001 Szent István király. Bp., Vince Kiadó.
KRISTÓ Gyula (szerk.)
2001 Államalapítás, társadalom , m űvelődés. Bp. MTA Történettudományi Intézete.
KRISTÓ Gyula - MAKK Ferenc (szerk.)
2000 Európa és M agyarország Szent István korában. Szeged, Csongrád Megye Önkormányzata.
KRISTÓF György
1933 A z újtordai legrégibb m agyar népdal. Aranyosvidék XLIII. 52. sz. 2.
KUBINYI András
1997 4 m agyar királyság népessége a 15. szá za d végén. In M agyarország történeti dem ográfiája.
(896-1995). Szerk. Kovacsics József.
KUN KRIZA Ildikó
1993 Temetés Torockón. Művelődés 42. 1.31-33.
1996 Farsangtem etés Torockón. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 4. Kolozsvár. 217-232.
KUNT Ernő
1987 A z utolsó átváltozás. A magyar parasztság halálképe. Bp.
19954 halál antropológiájához. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve3. Kolozsvár 83-91.
KÜRTI László
1995 Kalotaszeg - határ, régió, fogalom . Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. Kolozsvár 11-53.
 Irodalom 387

LABÁDI Gergely
2002 G edő J ó zs e f és az irodalom, http://www.unitarius.corn/kermag/magvetok/2002/2002_23/ 2002_
23_labadig6.htm. A letöltés időpontja: 2006. 10. 27.
LADÁNYI Sándor
1988 István alakja a protestán s kultúrában. In Glatz Ferenc - Kardos József (szerk.): Szent István és
kora. Bp. MTA Történettudományi Intézet. 202-214.
LENGYEL Imre RECHNITZER János
2004 Regionális gazdaságtan. Pécs-Bp. Dialóg Campus Kiadó
LEPETIT, Bemard
É. n. Építészet, földrajz, történelem. In Czoch Gábor - Sonkoly Gábor (szerk.): Társadalomtörténet
másképp. A francia társadalomtörténet új útjai a kilencvenes években. 33-50. Debrecen, Csokonai
Kiadó
LUKÁCSY Sándor
1988 Szent István király és a régi m agyar prédikációk. In Glatz Ferenc - Kardos József (szerk.): Szent
István és kora. Bp. MTA Történettudományi Intézet. 220-225.
MAGYAR Nagylexikon 15.
2002 Bp. Magyar Nagylexikon Kiadó
MAGYAR néprajzi lexikon
1977 I. Ortutay Gyula (főszerk.) Bp.
MAGYAR Országos Levéltár (MÓL) Gubemium Transylvanicum Levéltára (Gub. Trans.) Ara­
nyosszék 1713-as összeírása. F49 36. cím 6. csomó 8. sorsz.
MAGYAR Zoltán
2000a Szent István a néphagyományban. Bp. Osiris.
2000b A liliom os herceg. Szent Imre a magyar kultúrtörténetben. Bp. Osiris.
MAGYARORSZÁG népessége
1896 M agyarország népessége a P ragm atica Sanctio korában, 1720-1721. Acsády Ignác (szerk.) In
Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam. XII. köt. Bp.
MAGYARORSZÁG története
É. n. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk. Székely György. Bp.
MAILAND Oszkár
1905 Székelyföldi gyűjtés. Magyar népköltési gyűjtemény VII. Bp.
MAKRAI László
1943 Erdély népei a középkorban. In M agyarok és románok. Szerk. Deér József és Gáldi László. Bp.
1944 E rdély története. Bp.
1947 A Csallóköz településtörténeti vázlata. Módszeri kérdések. Századok 81. 109-135.
1988 E rdély a középkori M agyar K irályságban (896-1526). In Köpeczi Béla (szerk.): Erdély története
/-///. Bp. 235^108.
1989 M agyar-rom án közös múlt. Második kiadás. Bp.
MALONYAY Dezső
1909 A m agyar nép m űvészete 2. Bp. 297-312.
MÁRKODI SIKLÓDI Sándor
1999 Felvinc. Emlékezetre méltó dolgok. Bukarest
MAROSI Sándor
1981 Táj és környezet. In Földrajzi Értesítő XXX (CV) 1. 59-72.
MAROSI Sándor - SOMOGYI Sándor
1990 M agyarország kistájainak katasztere I-II. Bp. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet
MARTIN György
1973 Legény es, verbunk, lassú magyar. Szempontok az erdélyi férfitáncok összehasonlító ku­
tatásához. Népi Kultúra - Népi Társadalom 7. 251-290.
388 Irodalom

1990 Magyar táncdialektusok. In Dömötör Tekla (főszerk.): Magyar néprajz VI. Bp.
II. RÁKÓCZI Ferenc
1861 Emlékirata a magyar hadjáratról 1703-1711. Győrött.
MASZÁK Hugó
1859 A toroczkói völgy. Vasárnapi Újság VI. 28. sz. 327-330., 29. sz. 340-342.
1865 Torockó népe. Az ország tükre IV. 11. sz. 111.
MÁTÉ István
2004 Toll és palást. Édes Gergely és családja: költők és lelkészek. Jókai M. Vár. Kvt. Pápa
MATEESCU, Dán
1971 Marginalii la o istorie a jurnalului românesc de actualităţi. In Contribuţii la istoria
cinematografiei în România. 1896-1948 sub redacţia lui Ion Cantacuzino. Bucureşti
MATKÓ László
1997 Az erdélyi unitáriusok 1766-os összeírása. In Keresztény Magvető Cili. 42.
M. BARABÁSSY István
1907 Aranyosszék összeírása 1711-ből. In Genealógiai Füzetek V. 104—106.
MEGALAKULT városunk új Tanácsa. Aranyosvidék, 1926. márc. 27. XXXVI. 13. sz.
MELITSKÓ Frigyes
1913 Torda-topánfalva-abnidbányai keskenyvágányú vasút. Erdély XXII. 1. sz. 6-7.
MENDÖL Tibor
1947 Néprajz és földrajz. In Ethnographia LVIII. 3-4. 154—162.
1999 A földrajztudomány az ókortól napjainkig. Bp. ELTE Eötvös Kiadó
MERZA Gyula
1905 A Szent László-forrás. Erdély XIV. 3-4. sz. 60-61.
MESAROŞ, E.
1969 Două milenii de evoluţie demografică. In Revista de Statistică XVIII. 10. 48-58.
MEZEI Márta
1974 Felvilágosodáskori líránk Csokonai előtt. MTA Irodalomtörténeti Bizottságának Sorozata.
Akadémiai Kiadó, Bp.
MEZŐ András
19964 templomcím a magyar helységnevekben (11-15. század). Bp. METEM
2000 A középkori templomneveink kutatásának néhány problémája. In Pitti Ferenc (szerk.):
„Magyaroknak eleiről. ” Ünnepi tanulmányok a hatvan esztendős Makk Ferenc tiszteletére. Sze­
ged, Szegedi Középkorász Műhely. 365-380.
2003 Patrocíniumok a középkori Magyarországon. Bp. METEM
MEZŐ Ferenc
1930 Tordai Ereös Borbély György. Pásztortűz XVI. 11. sz. 250-252.
MIKE Sándor
Erdélyi helységeket illetők 11. (kézirat a Román Akadémia kolozsvári könyvtárában).
MIKESY Sándor
1967 A „vallási”helynevekről. Magyar Nyelv 63. 4. 474-476.
MIKÓ Imre - KICSI Antal - HORVÁTH SZ. István
1983 Balázs Ferenc. Bukarest
MILLENNIUMI festmények. Ellenzék 1895. jún. 6. XVI. 127. sz.
MOLNÁR György
1881 Világostól Világosig. Emlékeimből. II. könyv'. A budai népszínház második cziklusáig. 1849-
1867. Arad, ny. Ungerleider Albert
MONOGRAFIE
1960 Monografie geografică. Geografia fizică. Bucureşti, Ed. Acad. Republicii Populare Romíné
MONOK István
 Irodalom 389

1998 Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek könyvtártörténeti hasznosítása. In Magyar egyháztörténeti

vázlatok. 1-2. 203.
MORVAY Péter
1951 A templomkertben, tem etőben és halotti toron táncolás, s a halottas já té k népszokásához. Eth-
nographia 73-81.
MUNTEANU Mihainé
1987 B átor voltam, mint egy férfi. In Pillich László - Vetési László (szerk.): Leírtam életem. Népi
önéletírások. Bukarest. 262-280.
MURÁDIN Jenő
1980 Restauráltak egy történelm i festm ényt. Igazság XLI. évf. febr. 17. 40. sz.
MURADIN László
1958 Mutatvány az „aranyosszéki Tájnyelvi Atlasz"-bál. NylrK II. évf. 1-2. sz. 171-191.
1971 A z aranyosszéki nyelvjárás. Művelődés XXIV. 6. sz. 14-15.
1993 H arasztos helynevei. NylrK XXXVII. 1-2. sz. 192-195.
1995 Rom ániai m agyar nyelvjárások atlasza. Anyagát gyűjtötte és a kéziratot összeállította Murádin
László. Szerkesztette Juhász Dezső. Bp.
MUREŞAN, Camil
1968 Monumente istorice din Turda. Editura Meridiane, Bucureşd
NÁDASI Éva
1979 A néprajzi, etnikai csoportok helyzete, elkülönítése, kapcsolatai a dél-dunántúli régióban.
Módszertani elvek. In Tóth Tibor (szerk.): Tanulmányok a területi kutatások módszertanából.
Közlemények 27. 209-228. Pécs. MTA Dunántúli Tudományos Intézete
NAGY Albert
1893 A tordai sósfürdőről. Erdély II. 7-8. sz. 259-261.
NAGY Ferenc
1987 Kint a fronton. In Pillich László - Vetési László (szerk.): Leírtam életem. Népi önéletírások.
Bukarest. 97-113.
NAGY Gyula, V.
1937 R im ite a - Torockó. Aranyosvidék XLVII. 25. sz. 2- 3.
NAGY Jenő
1957 A torockói m agyar népi öltözet. Bukarest
1971 A torockói öltözetről. Művelődés XXIV. 6. sz. 47-51.
NAGY Miklós Mihály
1997 Dinamikus katonaföldrajz I -//. MTA Hadtudományi Szakbizottság kandidátusi értekezés
NAGY Rózsa
1912 M agyar viselet a XVIII, szá za d végén és a XIX. szá za d elején. Művelődéstörténeti értekezések
63., Neuwald Illés utódai könyvnyomda, Bp.
NEMES NAGY József
1998 A tér a társadalom kutatásban. Bp. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület
2005 Regionális elem zési m ódszerek. Nemes Nagy József (szerk.) Bp. ELTE Regionális Földrajzi
Tanszék, MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport
NEMES Ödön
1866 Regényes utazás Torockó vidékén. Hazánk s a Külföld II. 705-707.
1869 Torda. Hazánk s a Külföld V. 30. sz. 465-467.
1894 A torockóvidéki nép. In BORBÉLY GY. 1894. 41-47.
NIEDERMAIER, Paul
1977 Turda. Dezvoltarea urbanistică. Acta Musei Napocensis XIV.
N. KOVÁCS Tímea
2000 Emlékezet, identitás, történelem. Tabula 3. (I.) 115-126.
 390 Irodalom

NYÁRÁDY E. Gyula
1937 A Tordahasadék. Monografikus ismertetés. Kolozsvár
1938 Tordahasadék kevésbé ismert szépségeiről. Erdély XXXV. 7-10. sz. 121-126.
OLICK, K. Jeffrey - ROBBINS, Joyce
1999 A társadalm i em lékezet tanulm ányozása a „kollektív em lékezettől” a mnemonikus gyakorlat
történeti szociológiai vizsgálatáig. Replika 37. sz. 19-43.
OLZAK, Susan
1993 Etnikai konfliktusok elem zési lehetőségei. Tn Regio 4. 1. 159-182.
OPRIŞ, loan
1988 Protejarea mărturiilor cultural artistice din Transilvania şi Banat după Marea Unire. Ed. Ştiinţi­
fică şi Enciclopedică, Bucureşti
ORBÁN Balázs
1871 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, term észetrajzi s népism ei szem pontból. V. kötet. Pest
(Reprint kiadás, h. n., 1981).
1889 Torda város és környéke /-//. Bp. Új kiadás: 1986
ORBÓK Ferenc
1858 Várfalvai vár és templom. Vasárnapi Újság V. 21 .sz. 249-250.
OZSVÁTH Gábor Dániel
1999 M alom építészet Torockón a 18-19. században. In Balassa M. Iván - Cseri Miklós (szerk.): N épi
építészet Erdélyben. Szentendre. 285-314.
(-Ö-)
1894 Városi közgyűlés. Aranyosvidék IV. szept. 15. 37. sz.
PAASI, Anssi
1989 A régió fejlődése és a regionális identitás kialakulása. In Tér és Társadalom III. 3. 70-79.
PALÁDI-KOVÁCS Attila
1980 A kulturális régiók néprajzi vizsgálata. In Paládi-Kovács Attila (szerk.): N éprajzi csoportok ku­
tatási m ódszerei. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 7. 57-75. Bp. MTA Néprajzi Ku­
tatócsoport
2003a A Dunántúl tájai és néprajzi tagoltsága. In Frisnyák Sándor - Tóth József (szerk.): A Dunántúl
és a K isalföld történeti földrajza. 17-28. Nyíregyháza - Pécs
2003b A kulturális régiók néprajzi vizsgálata. In Tájak, népek, népcsoportok. Válogatott tanulmányok.
7-20. Bp. Akadémiai Kiadó
2004 Kistáj, .járás, kistérség. In Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): H almok és havasok. Tanul­
mányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére. Kecskemét
PÁLNÉ KOVÁCS Ilona
1999 Regionális politika és közigazgatás. Pécs - Bp. Dialóg Campus Kiadó
PAPP Domokos lásd m ég GYALLAY
1909 Torda és környéke. Turistakalauz. Torda, Füssy Nyomda
1909a Lakodalom Tordán 1702-ben. (Régi erdélyi népszokásokról.) Aranyosvidék XIX. 7-10. sz. 3-4.
PASCU, Ştefan
1971 Voievodatul T ransilvanieiI. Cluj.
1972-1980 Populaţie şi societate. Studii de demografie istorică. Pascu, Ştefan (red.) I-IV. Cluj.
PATAKI Ferenc
1869 Balika vára. Hazánk s a Külföld V. 20. sz. 314-315.
PESOVÁR Ferenc
1990 A tánc általános alkalm ai és A tánc rendezése. In Dömötör Tekla (foszerk.): M agyar néprajz VI.
Bp.
PESTY Frigyes 1864-es helynévgyűjtése. OSZK, kézirattár.
PILLICH László
 Irodalom 391

2004 Túl a fele k i dombon. Transsylvania. Erdélyi Tájékoztató XLV. 2. 25-32.

PINCZÉS Zoltán
1995 D éli-F elföld term észeti földrajza. Debrecen. Kossuth Egyetemi Kiadó
P. L.
1926 A toroczkói hősök em lékoszlopának leleplezése. Magyar Nép VI. 5.,VI. 222.
POZSONY Ferenc
2000 A népszokások. In M agyar népi kultúra. Kolozsvár 179-188.
PRINZ Gyula
1935 M agyar tájszem lélet. In Pannónia 1. 1-3. 35-61.
1936 M agyarország táj földrajza. Magyar föld, magyar faj. Magyar Földrajz 1. 15-341. Bp.
PRODAN, David
1967 Supplex Libellus Valachorum. Bucureşti
PROTOCOLLUM Generale Consistorium 1629-1736. UEGyLt.
PÜSPÖKI VISITATIONALIS Protocollum V. 1741-1758. UEGyLt.
PÜSPÖKI VIZSGÁLATI Jegyzőkönyv I. 1674-1684, 1685. 23. UEGyLt
RÁCZ Gábor
1957 N épgyógyászati adatok az Aranyos völgyéből. Gyógyszerészeti Értesítő II. 2. sz. 15-16.
RAINAI Edit
2001 K ísérletek a vidéki színészei rendezésére, 1873-1890. In SZÉKELY GY. 2001. 220-265.
RAVASZ István
1998 H áború Észak-Erdélyben. 1944. Bp.
REZESSY Anna
2001 „Ö sszejönnek a szom szédok i s . . . ” A szomszédság rendszere Homokmégyen. In Tabula 4. 2.
231-269.
RÓHE1M Géza
1990 Tor és lakodalom. In Uő: M agyar néphit és népszokások. Szeged, Reprint Szeged. Universum
179-196.
ROSENTAL, Paul-André
é. n. A „m a k ro ” felépítése a „m ikroszinten” keresztül. Fredrick Barth és microstoria. In Czoch Gábor
- Sonkoly Gábor (szerk.): Társadalom történet másképp. A francia társadalomtörténet új útjai a
kilencvenes években. 71-87. Debrecen. Csokonai Kiadó
ROSKA Márton
1914 Arpádkori tem ető Várfalván. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából
V. 125-168.
ROSTÁS István
1990 Bajka Sándor balladája. Aranyosvidék I. 5-6. sz. 4.
RUGONFALVI KISS István
1939 ^4 székely nemzet története. In A nemes székely nem zet képe. Debrecen.
SALAT Levente
2001 Etnopolitika a konfliktustól a m éltányosságig. Marosvásárhely. Mentor Kiadó
SCHARL Vilmos
1894/1 tordal sósfürdő . Erdély III. 9-10. sz. 329-334.
SCHÖPFLIN Aladár
1929-31 Színházművészeti lexikon. A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. I-IV. k. Bp.
SCHWARTZ Elemér
1932 A nyugat-m agyarországi német helységnevek. Bp.
1933 A patrocínium a helynévfejtés és telepítéstörténet szolgálatában. Századok 67. 4—6. 185-191.
SEBŐK László
1991 Aranyos-vidék. Magyarságkutatás. Bp. 75-83.
392 Irodalom

SENNETT, Richard
1998 A közéleti ember bukása. Ford. Boross Anna. Bp., Helikon Kiadó
SIMÓ János
1898 A tordai országgyűlés képe 1568-ból. Aranyosvidék VIII. évf. ápr. 30. 18. sz.
SMITH, Anthony D.
2000 Sacred Ethnicity. The Role of Religion in the Persistence and Renewal of Ethnic Communities.
In Bendix, Regina - Roodenburg, Herman (ed.): Managing Ethnicity. Perspektives from folklore
studies, history and anthropology. 97-120. Amsterdam, Het Spinhuis
SOÓS Edit
1999 Integráció és regionalizmus. Szeged. Bába és Társai Kiadó
SRH
1937-1938 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum.
Edendo open parefuit Emericus Szentpétery. I—II. Budapestini, Academia Litter. Hungarica atque
Societate Histor. Hungarica (Repr., Függelékkel és Utószóval bővítve, melyeket Szovák Kornél és
Veszprémy László gondozott. Nap Kiadó, 1999).
STAUBÉRT Ödön
1869 Toroczkói várromok. Hazánk s a Külföld V. sz. 21. 330.
STAVENHAGEN, Rodolfo
1991 Etnikai konfliktusok és hatásuk a nemzetközi életre. In Magyar Tudomány XCVIII. 11. 1281-
1283. j
STRÖMPL Gábor '
1921 A geografia mibenléte. Földrajzi Közlemények XLIX. 100-105.
1922 A magyarság geográfiai öntudata. Földrajzi Közlemények. L. 27-32.
SÜLI-ZAKAR István (szerk.)
2003 A terület- és településfejlesztés alapjai. Pécs - Bp. Dialóg Campus Kiadó
SZABÓ István
1976 Jobbágyok - parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Bp.
SZABÓ József
1993 A természetföldrajz tárgya, céljai, tagolódása, tudomány-rendszertani helye. In Borsy Zoltán
(szerk.): Általános természetföldrajz. 7-27. Bp. Nemzeti Tankönyvkiadó
SZABÓ Júlia
2000 A mitikus és a történeti táj. Bp. Balassi Kiadó
SZABÓ T. ATTILA
2004 Erdélyi történeti helynévgyűjtése 5. Torda-Aranyos megye. Bp. Magyar Nyelvtudományi Tár­
saság
SZÁDECZKY KARDOSS Lajos
1927 A székely nemzet története és alkotmánya. Bp.
SZANISZLÓ Zsigmond naplói
1889 (1682-1711). Közli Torma Károly. In Történelmi Tár.
SZATMÁRI PAPP Károly
1841 Torockó és a Detunáta. Kolozsvár
SZÉKELY György (főszerk.)
1994 Magyar színházművészeti lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó
2001 Magyar színháztörténet. 1873-1920. Bp. Magyar Könyvklub - Országos Színháztörténeti Mú­
zeum és Intézet.
SZÉKELY Ödön
1911/1 havasok között. Erdély XX. 1. sz. 9-12.
SZEKFŰ Gyula
 Irodalom 393

1938 Szent István a m agyar történet századaiban. In Serédi Jusztinján (szerk.): Emlékkönyv Szent
István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Bp. MTA (Reprint 1988). 527-606.
SZENDREY Ákos
1941 yí halott lakodalma. Ethnographia 44-53.
SZENTIMREI Judit
1971 Torockói varrottas. Művelődés XXIV. 6. sz. 56-59.
SZENTMÁRTONI Kálmán
1957 A datok a torockói iskola történetéhez. In Emlékkönyv Kelem en Lajos születésének nyolcvanadik
évfordulójára. Kolozsvár. 577-586.
SZIGLIGETI Ede
1839 Eredeti színművei. Pókaiak - Vazul - Aba. Pest.
1878 M agyar színészek életrajzai. Bp. Franklin Társulat
SZILÁGYI Sándor (szerk.)
1895-1898 A m agyar nemzet története. Millenniumi kiadás. 1-X. k. Bp., Athenaeum.
SZINTE Gábor
1910 K apu a Székelyföldön. Néprajzi Értesítő XIV. 27-31.
SZINNYEI József
1894 M agyar írók élete és munkái. III. Bp.
SzOkl.
1872 Székely oklevéltár I VIII.
SzOklÚj
1998-2000 Székely oklevéltár. Új sorozat IV-VI. Szerk. Demény Lajos. Székely népesség-összeírások
1571-1627. Kolozsvár
SzT
Erdélyi m agyar szótörténeti tár I-XII. Anyagát gyűjtötte és szerkesztette Szabó T. Attila. Bukarest-
Budapest-Kolozsvár
-t.
1895 Torda-Aranyosmegye rendkív. közgyűlése. Aranyosvidék V. jan. 5. 1. sz.
TAKÁCS Péter (szerk.)
2002 Csík, Gyergyó, Kászon szék és A ranyosszék parasztvallom ásai 1820-ból. Debrecen
TÉGLÁS Gábor
1910 Építőáldozat Tordán. Néprajzi Értesítő XI. 60-61.
1913 Építőáldozat Tordán. Néprajzi Értesítő XIV. 99-101.
TÉGLÁS István
1896 Visszhang a Torda-hasadékban. Erdély V. 7. sz. 82.
1896a A K eresztesm ezei Sarkophagokról. Archeológiái Értesítő. Új folyam. XVI. kötet. 1. sz. 65-68.
1896b Torda-Aranyosm egyei régiségekről. Archeológiái Értesítő. Új folyam. XVI. kötet. 6. sz. 427-
428.
1899 A Torda melletti sziklahasadékokról és a p ota issa i kőfaragó műhelyéről. Archeológiái Értesítő.
Új folyam. XIX. kötet. 3. sz. 280-283.
1899a Aranyosrákosi régiségekről. Archeológiái Értesítő. Új folyam. XIX. kötet. 4.sz. 351-352.
1901 K oppándi róm ai források. Erdély X. 3-5. sz. 35.
1905 Kirándulás Tordáról a Szent László kádjához. Erdély XIV. 1-2. sz. 13-17.
1907 Rip Van Winkle Szinden. Erdély XVI. 1 -2 .S Z . 9-10.
1908 A zsidovinai óriás. Erdély XVII. 1-2. sz. 3-7.
1908a Tordán és Mészkőn talált róm ai föliratokról. Archeológiái Értesítő. Új folyam. XXVIII, kötet.
4. sz. 350-361.
1909 Kirándulás a p o n o ri búvó-patakhoz és vízeséshez. Erdély XVIII. 5-6. sz. 78-83.
1910 H arangfelavatás ünnepe 1796 Karácsonyában Tordán. Aranyosvidék XX. 52. sz. 1-4.
394 Irodalom

1910a Kirándulás Torockóról a Kollegium barlanghoz. Erdély XIX. 7. sz. 103-106.

1912 Kirándulás Torockóról a Kollégium-barlanghoz. Aranyosvidék XXI. 19. sz. 2.
1914 Galambbúgos kapuk Tordán. Néprajzi Értesítő XV. 124—127.
1915 A kőből kinövő kétélű kard - a vasfű és más babonák Torda vidékén. Ethnographia XXVI. 4-6.
sz. 285-287.
TÉGLÁSI ERCSEI József
1837 Utazások nemes Thorda vármegye alsó kerületének nevezetesebb járássaiban. Lupsai járás.
Nemzeti Társalkodó I. félesztendő. 4-6. sz. 59-96.
1844 Nemes Torda vármegyeflórája. Kolozsvár
TELEKI Pál
1920 Földrajz és néprajz. Bp. Magyar Néprajzi Társaság
1934 Európáról és Magyarországról. Bp. Athenaeum Kiadás
1936 A gazdasági élet földrajzi alapjai. Bp. Centrum Kiadó Részvénytársaság
1996 A földrajzi gondolat története. Bp. Kossuth Könyvkiadó
THOROCZKAY-THURINSZKY Pál
1912 Az erdélyi parasztház ismeretéhez. Néprajzi Értesítő XVI. 93-103.
THOROTZKAY Lajos
1894 Lakodalom Torockón. Erdély III. 6. sz. 181 190.
TOMBOR Ilona
1968 Magyarországi festett famennyeztek. Bp.
TORDA
1894 Torda, Tordai Hasadék. Toroczkó. Erdély III. 5. sz. 142-147.
1914 Torda rendezett város... várostérképe. Széli Mihály. OSZK 1/708, TK-1688.
1958 Torda vázlatos története. Összeáll, a történelemkör tagjai Nagy Ferenc tanár irányításával.
Kézirat.
TÓTH György
1922 Az unitárius egyház rendszabályai III. Kolozsvár
TÓTH József
1989 Reform, regionálisfejlesztés és földrajz. Földrajzi Közlemények XXXVII. 1-2.41-49.
TÓTH József - PAP Norbert
2002 Rajon- és régióelméletek. In Tóth József (szerk.): Általános társadalomföldrajz II. 287-304. Pécs
- Bp. Dialóg Campus Kiadó
TORDA város ezredévi képe. Aranyosvidék VI. 1896. júl. 18. 29. sz.
TORDA város levéltára. Tanácsülésijegyzőkönyvek, 1896. Kolozsvári Állami Levéltár
A „TORDAI Magyar Közművelődési Ház". Aranyosvidék XXII. 1912. márc. 30. 13. sz.
TÖRÖK Albert
1990 Harasztosi nyári tánc a századfordulón. Művelődés XXXIX. 6-7. sz. 35.
TÖRÖK László
1968 Janovics Jenőfilmjei az emlékezet vásznán. Korunk 6. sz.
TULOGDY János
1940 Egy tordai természetbarát emlékezete. Aranyosvidék L. 24.
TURNER. Victor
1997 Liminalitás és communitas. In Zentai Violetta (szerk.): Politikai antropológia. 51-63. Bp. Osiris
2002 A rituálisfolyamat. Bp. Osiris
UEGyLt. Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára. Kolozsvár
URBÁRIUMOK (VII/17 és IX/2), Állami Levéltár, Kolozsvár.
A VALLÁSSZABADSÁG kihirdetése az 1568. tordai országgyűlésen. Keresztény Magvető 1911.
XLVI. 192.
VARGA Dénes
 Irodalom 395

1907 A tordai unitárius gim názium története. Torda. Fodor Domokos Könyvnyomdája
VARGA E. Árpád
1998 Fejezetek a jelen kori Erdély népesedéstörténetéből. Tanulmányok. Bp.
1998-2002 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. I-V. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye
Népszámlálási Adatok 1850-1992 között. Bp. - Csíkszereda, Teleki László Alapítvány, Pro-Print
Könyvkiadó
VARGA Imre - KISS Mária - KÖVY Zsolt
1991 Segédanyag az egyházlátogatási jegyzőkönyvek feldolgozásához. Szerk.: Dóka Klára. Bp..
Magyar Országos Levéltár (2. kiadás 1993.)
VÁRKONYI Ágnes
1954 A Rákóczi szabadságharc kibontakozása Erdélyben. Századok 88. 1. 17.
VÁRMEGYÉNK rendkívüli közgyűlése. Aranyosvidék 1896. ápr. 25. VI. 17. sz.
VÁROSI közgyűlés. Aranyosvidék 1912. XXII. márc. 2. 9. sz.; okt. 19. 42. sz.
VÁSÁRHELYI Géza
1979 M eghívottak és helybeliek. Művelődés XXXII. 6. sz. 18.
VÁSÁRHELYI Judit
2006 Táj és ember. Vigilia 71.3. 182-188.
VASS Erzsébet
1999 A tordai sókamaraház. ACTA - 1998. Sepsiszentgyörgy. T3 Kiadó. 39-58.
VÉGH Olivér
1981 Erdélyi hólyagos edények. Népismereti Dolgozatok 1981. Bukarest. 63-70.
VERSÉNYI György
1896 Túr és a túri hasadék. Erdély V. 5. sz. 51-52.
1901 Erdélyi népmondák. Ethnographia XII. 6. sz. 266-272.
1905 A torockószentgyörgyi ev. ref. egyház szent edényeiről. Archeológiái Értesítő. Új folyam. XXV.
kötet. 2. sz. 165-168.
VETÉSI László
1997 Egy aranyosszéki idős férfi vallásos világképe. In S. Lackovits Emőke (szerk.): Népi vallásosság
a Kárpát-m edencében II. Veszprém - Debrecen. 320-344.
VILHELM Károly
1975 Festett famennyezetek. Bukarest. Kriterion Könyvkiadó
VINCZE Zoltán
1993 A torockói iskola pártfogói és tanulói (1789-1892). Erdélyi Múzeum LV. 3-4. sz. 34-49.
1998 R égi torockói sírkövek. ACTA 1997. Sepsiszentgyörgy. 151-177.
VIRÁGVÖLGYI Márta - PÁVAI István (szerk.)
2000 A m agyar népi tánczene. Bp.
VISKI Károly
1906 A tordai nyelvjárás. Nyelvészeti füzetek. 32. Bp.
lé.n./ Betlehem ezés. In A m agyarság n éprajza III. Szellemi néprajz. Bp. 297-305.
VIZKELETY András
1994 Szent István képének alakulása a középkori és a barokk irodalomban. In Török József (szerk.):
D octor et apostol. Szent István-tanulmányok. Bp. Márton Áron Kiadó. 289-299.
VÖÖ Gabriella
1992 Szent László-legendák a Tordai-hasadék környékének m agyar népi kultúrájában. Erdélyi Mú­
zeum LIV. 1-4. sz. 66-72.
1992 Természet - m itológia - kulturális szimbólum. A Tordai-hasadék mitológiája. Ethnographia 103.
3-4. sz. 177-205.
V. SZENDREI Júlia
1958 Kazinczy „Erdélyi Levelei"-nekkeletkezéséről. Studia Universitatis Babeş-Bolyai 70-78.
396 Irodalom

WAGNER Richárd
1956 A tájfogalma. Földrajzi Közlemények IV (LXXX) 4. 335-347.
WALTER Gyula
1923 A „Cimbora"könyvei. Pásztortűz 7. évf. 22.
WERBŐCZY István
1897 Werbőczy István Hármaskönyve. In Magyar Törvénytár. Bp.
1990 Tripartitum. Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve. Latin-magyar kétnyelvű
kiadás. Pécs, Pécsi Szikra Nyomda kiadása.
WERNER, Georg
1970 Raport din lunile martie-aprilie 1552 despre veniturile regeşti din Transilvania. In Călători
străini despre ţările române II. Bucureşti.
WILHELM Gábor
1996 Kultúra és egyebek. A lappok esete Észak-Európában. In Regio 7.1. 26-43.
WLISLOCKI Henrik
1893 Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. /könyvism./Erdély II. 11-12. sz. 406-408.
WOLF Rudolf
1993 Torda város tanácsijegyzőkönyve 1603-1678. Kolozsvár.
1999 Bethlen Miklós tordai ősei. In Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Ko­
lozsvár 603-618.
2003 Adalékok Ó- és Újtorda viszonyához a XV1-XVI1. századfordulóján. In Emlékkönyv Kiss András
születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár 658-666.
XÁNTUS János, ifj.
1942 Egy érdekes csontlelet a Tordai hasadékból. Erdély XXXIX. 9. sz. 138-140.
ZEYK János, Zeykfalvi
Költészetek 's egyebek. Kolozsvári Egyetemi Könyvtár Ms. A 347. 188-201.
Z. LÁNYI Vera
1954 Festőink az 1896. évi millenáris kiállításon. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Év­
könyve. Bp.
ZSAKÓ Gyula
1944 Egy XVIII, századi torockói napló. Erdélyi Múzeum XLIX. 1-2. sz. 157-173.
ZSIGMOND Győző
1993 Népi helynévmagyarázás. Helynevek és mondák Aranyospolyánban és Szentmihályon. Néprajzi
Látóhatár II. 4. sz. 118-125.
ZSIGMOND Győző (szerk.)
2000 Harasztos. Sepsiszentgyörgy
ZsOkl.
1951 Zsigmondkori Oklevéltár. Összeállította Mályusz Elemér. I. Bp, 1951
1993-1997 Zsigmondkori Oklevéltár. Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa
Iván. III—V. k. Bp. Akadémiai Kiadó.