RÁSKA1 LEA NYELVJÁRÁSA.

199

fordulnak elő bennük. Azért más bizonyítékokat kell keresnünk,

melyek a kérdés tisztázását talán inkább elősegítik.
S e tekintetben döntő erejűnek kell elismernünk először is
azt a tényt, hogy R. L. m i n d e n kódexben ritka kivétellel k ö v e t -
k e z e t e s e n e hangot használ olyan szavakban, melyeket ma
nemcsak az irodalmi nyelv, hanem még az ező nyelvjárások is
ö-vel ejtenek. Hajlama az ezés iránt tehát minden esetre erős
lehetett. Ilyenek : kenu (könyv) M. 16, P. 42, kennyv (könnyű) P.
103, vyz ezen H. 297, kevnyergek H. 260, erek C. 108, 169, H.
310, nyeg M. 13, teruen H. 330, G. 109, zernyev (állandóan), ken-
tes M. 1, 13, pegdevsueen D. 137, tevker H. 325, tiker, temyen
H. 328, chergetni P. 99, és kivétel nélkül: pispek, pinkest, reuid,
genyerevseg, iduezlegy stb. Igaz, hogy a fölhozott példák közül
némelyiknek é az eredetibb tőhangzója, de más t i s z t á n öző
kódexekben már ö hanggal találjuk őket. Azonkívül m i n d e n
kódexben egyaránt és gyakran túlnyomó számmal találjuk a köv.
alakokat: gyenge, setét, szegeket, fedelet, megette, felette. Föltéve,
hogy ezen alakok, valamint az előbb felsoroltak, melyek mindenütt
nagy számmal fordulnak elő. az e r e d e t i kódex sajátságai lettek
volna, és Ráskaié lett volna az öző nyelv, ügy azok bizonyára
ellenkeznek nyelvérzékével és megváltoztatja őket. De mivel ezen
feltűnő alakokat ma benne találjuk a kódexben, valószínű, hogy
azok nem ellenkeztek nyelvérzékével s így épen a másoló nyelvé-
nek bizonyítékául szolgálhatnak.
Egy másik körülmény is mutatja, hogy R. L. nem öző
nyelven beszélt.
Ma még az ező nyelvjárások is ejtenek ö hangot e helyett
l előtt. Pl. föl, köll, fölhő. De Ráskainál mindig csak ezeket találjuk:
felyvl M. 6, 89, C. 146. felseg G. 108, kell H. 530, fel, felvevtte
M. 85, rendesen: felette, ritkán: felőtte, és csak a legritkább eset-
ben fölötte. — Az ező nyelvjárások még néhány más szóban is
állandóan ö hangot szoktak ejteni; m i n t : pör, köröszt, vörös, mögé.
A szóban forgó kódexekben ezek állandóan e-vel fordulnak elő,
csak veres helyett találunk veröst is és egyetlen egyszer : kevrez-
telev H. 302.! Ha Ráskaié lett volna az öző nyelvjárás, úgy semmi-
esetre sem használhatta volna ezeket az alakokat. Hogy az özés
nem lehetett nyelvének erős oldala, talán az is bizonyítja, hogy
inkább csak ragok és képzők előtt használja az ö hangot, a tő-
szótagokban pedig ritkábban. Pl. neuekevdny M. 29, pegdevsueen
D. 137, verevs M. 39, P. 106 (soha: vörös!), felevtte M. 28, a z u t á n :
zentevk, fraterevk, myelkevdnek, de : myelkednek H. 265.
 Mindezeket az adatokat és feltűnő sajátságokat összefoglalva,
azt hiszem, hogy a kódexekben összezavart kétféle nyelvjárás közül
az ezö volt a R. Leáé, az öző pedig az eredeti kódexeké; a
Margit Legendáé és a Példák Könyvéé mindenesetre az volt.
A kódexek másolásának ideje (M. L. 1510, P. K. 1510, C. k. 1514—19,
D. k. 1517, H. k. 1522) megmagyarázza azt a sajátságot is, hogy
a M. Legendában és a P. Könyvében miért sokkal erősebb még
az özés, mint a C., D. és H. kódexekben. Az első két kódex
másolásánál még félénken, szorosan ragaszkodott az eredetihez
s csak ritkán követte saját nyelvhasználatát, akkor is talán csak
akaratlanul; az utóbbi kódexeknél már mind önállóbban járt el,
épen megfordítva, csak hellyel-közzel hagyván érintetlenül az
eredeti szöveget.
Érdekes összevetnünk a R. L. többbi Írásaival a Példák
Könyvének 47 — 68. és 69—86. lapjait, melyek tudvalevőleg két
más apáca kezeirásában maradtak reánk. Ezek határozottan és
tisztán, minden ingadozás nélkül az öző nyelvjárás összes sajátságait
feltüntetik. Ez a két másoló tehát vagy pontosan és szigorúan
ragaszkodott az eredeti szöveghez, vagy pedig következetesen alkal-
mazta saját nyelvjárását, amit Ráskai Leáról nem lehet elmondani.
Eddigi vizsgálódásaink alapján tehát kimondhatjuk, hogy
Ráskai Lea csak a Margit Legendában és a Példák Könyvében
ragaszkodott az eredeti szöveghez, a többiek pedig már eredetileg
is az ő saját nyelvjárásán voltak i r v a ; vagy pedig, hogy ez utóbbiak
másolásánál már következetesen keresztül vitte saját megszokott
nyelvhasználatát, mely az ezö, vagy ező nyelvjárások közé tartozik.
Hogy a kettő közül melyikhez, azt az e és é jelölésének elhanyago-
lása miatt az eddigiekből még n e m lehet biztosan megállapítani.
Az eredeti e hang változásain kívül főleg a régi kétféle é
kiejtésén alapul a nyelvjárások felosztása. Keressük tehát m á r
most az eredeti é hang változásait R. L. Írásaiban.
Amint kódexeink nem jelölték meg az e és é' különbségét,
épúgy nem jelölik meg a régebben megvolt kétféle é hangot sem,
mely több XVI. sz. irónál m á r meg van különböztetve. De a
gyarló ortografia dacára is eredményt reméllünk elérni, ha a régi
*é és *e hangú adatokat külön csoportosítva vizsgáljuk meg.
A régi *é eredetű e-re például szolgálhatnak:
keet C. 136, 140, 205, P. 98, keetzer H. 343, heet M. 53,
negy C. 205, eeg (coelum) C. 138, zel (ventus) C. 202, eh (éh a. m.
éhes) H. 341, teegy H. 338, erdemlet C. 207 stb. A szó első tagján
túl: chereep D. 130, eleg H. 340, fedel M. 4, fedeleet H. 343.
egy eb, kynyerrel M. 27, kenyer M. 28, C. 100, 204, jevtteel H. 337,
tetteel H. 343 stb.
Ezt az *é hangot Ráskai tehát gyakran kifejezetten ee-vel
írja. Csak egyetlen egy példát találtam, melyben az *e-nek í felel
meg : jgy (égi) D. 130. De ez az egy adat számos ellenkezővel
szemben természetesen meg nem döntheti azt a tényt, hogy régi
*é-nek kódexeinkben é felel meg.
Az *é eredetű é használatát a szavak első tagjában mutat-
ják a következő példák :
veen M. 19, veer M. 19, neep C. 173, zeep C. 202, keez (kész)
P. 104, C. 136, eert H. 340, 345, zelev (szélű) M. 30, eelz C. 203,
eelnenek C. 140, eeg vala P. 99, eegnek vala D. 130, feelny C. 135.
A szó tövében tehát szintén e'-nek hangzott az *é. De már
a szó második és harmadik tagjában különbséget kell tennünk.
A következő példák : mereez H. 345, sctet M. 23, 47, feyer, mer-
teekletes H. 345, fesuen C. 202, 132, P. 106, kemeny M. 29, C.
207 stb. azt mutatják, hogy az *é a többi szótagokban is meg-
maradt e-nek. Ezek mellé azonban nagy számmal állíthatunk olyan
alakokat, melyekben *é i-vé változott, m i n t :
jtylny M. 16, jtylev, jtyltem P. 95, ne jtyl D. 204, jtylet H. 207,
mykynt H. 301, jgyzbetetlen C. 157, dychyrueen M. 38, dickyre D. 134,
dicbyrny M. 2, dichyret H. 325, dichyrendev D. 20^.
Ezekben a szavakban az í állandó. De vannak ingadozá-
sok is. így :
jntys C. 91 és jntees C. 92, elmyv P. 90 és elmeuel P. 90,
jgykben C. 91, jgykkel M. 50, jgyknek D. 130 és jgeket H. 260,
262, jgeknek H. 263, mestersyg C. 92 és gengeseges M. 8, 19,
vyttyk C. 135, jgyryk M. 35 és kertek M. 14, azután jgyret H. 271,
jgyrnek C. 202, jgyr P. 106 és jgerte P. 102, igeretevkkel M. 10.
Ugyanezt az ingadozást látjuk a főnevek birtokos személy-
ragozásában is. Az egyesszám 3. személyében a névrag előtt
Ráskainál egyaránt és körülbelül egyenlő számmal fordul elő az
í és é. Pl.:
hityt M. 16, kevzepybevl M. 8, feketye M. 10, 14, jzenetyt
M. 11, 78, eletyfc M. 16, vitelyrevl D. 204, zivybevl D. 214, kenetyt
D. 141, eleyn D. 213, estyn M. 5, — és viszont: fejeben, testeben
M. 69, fedeleet M. 4, H. 343, testeet es lelkeet M. 47 stb. — Sőt
egymás mellett: eletyt és eletynek erdemet M. 16, felvitelyrevl es
evrevmerevl H. 296.
 A régi *é és *é fejlődésének és változásainak vizsgálata
tehát azt mutatja, hogy R. L. eredeti *é helyén m i n d i g é, ere-
deti *é helyén pedig az első szótagban szintén é, a többi szó-
tagokban pedig némely ázóban mindig í, másokban azonban vál-
takozva i és é hangot használt. Világos ebből az /zésre való
h a j l a m ; de mivel az *e netn változott következetesen i-re, az éző
alakokat az eredeti öző kódexnek kell talán tulajdonítanunk; vagy
pedig — ami valószínűbb — föltehetjük, hogy az *é zártabb ejté-
sét a nyelvjárás, melyen R. L. beszélt, abban az időben még nem
hajtotta volt végre minden szóban.
Melyik mai nyelvjárás fejlesztette ily módon az *é és az *é
hangokat? Egy pillantás arra a táblázatra, melyet Balassa József
a magyar nyelvjárásokról irott könyvének 113. lapján összeállított,
megadja á feleletet, hogy ilyen nyelvjárás több is van. Még pedig a
zalai, duna-drávaközi, bácsmegyei, zemplén-abauji és hevesmegyei.
A duna-drávaközi kivételével mind ezö, vagy é'ző nyelvjárások.
Ez az eredmény tehát ujabb érvet szolgáltat arra nézve, hogy
R. L. nyelve nem öző, hanem ező, vagy éző volt. A felsorolt
nyelvjárások között talán a hevesi és zemplén-abauji egyezik leg-
inkább R. Leával a kétféle é használatában.
(Vége k ö v . ) HORGER Antal.

TARACK.
I.
Szarvas Gábor hagyatékában német jövevényszóul volt föl-
említve a tarack is. Szókincsünkben két tarack v a n ; mindkettőt,
bizonyára jó okkal, külön-külön szónak iktatták be a NySz.-ba a
szerkesztők. Az első taracknak általánosan ismert jelentése v a n ;
a NySz. ,mortariurn; haubitz, mörser'-rel adja vissza jelentését és
három alakváltozatát is közli, ezek: taraszk, tliarazk, tharatk.
Az első kettő taraszk-nak olvasandó. A harmadik alakváltozat
tharatk-nak van irva, de a szóvégi í/c-beli í-nek. amint az fejte-
getésem fonalán ki fog tűnni, nincsen semmi etimológiai értéke s
minthogy csak egyszer fordul elő a régi nyelvben, iráshibának is
tekinthető. A régibb magyar nyelvben a ,mozsár-ágyú' taracknak
kétféle fajtája is volt, az egyik a forgó-, a másik a szívó-tarack.
Ez utóbbi megléte még bizonyításra szorul. Etimológiailag is, meg
jelentésileg is ide való a Tsz. .mozsárágyú' jelentésű tarack-ja
(vö. tarackozni: mozsárral lődözni, Tolna vm. Tsz.).