Professional Documents
Culture Documents
Alulírott
Kérvényezem
Az oltásaim ellenére sajnos november 6. és január 20-a között két alkalommal is elkaptam a
Covid-vírust, mindkét alkalommal négy hétnél is hosszabb ideig tartó rosszulléttel és
szövődményekkel. A második alkalommal sajnos nem volt lehetőségem a karantént követően
otthon maradni, mert novemberben elveszítettem a betegség miatt a munkámat, és a
lakhatásom veszélybe került. Így annak ellenére hogy fizikailag nem voltam munkára alkalmas,
kénytelen voltam teljes munkaidőben dolgozni, és a pótfeladataimmal csak éjszakánként
tudtam foglalkozni, ami a munka és a fizikai állapotom mellett lassú haladást tett csak lehetővé.
Mire elküldtem és meg is kapta Salát Tanárnő a kész pótlásaimat (összesen 19 oldalnyi
pótlómunkáról van szó) ehhez a tárgyhoz, már le kellett zárnia engem mindkét tantárgyból és
nem volt lehetősége értékelni a munkámat. A félév során az első lebetegedésemig nagyon
aktívan résztvettem, lelkesedtem az anyag elsajátítása és a közös munka iránt is. A Tanárnő
teljesen korrekten járt el az ügyemben, én mégis azt szeretném kérni hogy a munkám
méltányossági alapon utólag értékelésre kerülhessen, mert sok áldozatot kellett meghoznom
azért hogy elkészülhessen és mert mindent szeretnék megtenni azért hogy a vírus ne
okozhasson az egészségem mellett a tanulmányaimat is befolyásolva még több kárt a
jövőmben.
……………………………………
Aláírás