Adrian

Plass
Kegyes kétbalkezes visszatér

Fordította: Csák Szilárd, Orbán Eszter

· Illusztrálta: Lente István

1
Január 31. Hétfő.
Tegnap az istentisztelet alatt kicsit
elkalandoztam. A vendé gpré diká tor nagyon
okos volt.
Olyannyira okos, hogy lila gő zö m, mirő l
beszé lt.
Mondandó ja elejé n, egyszer csak felkiá ltott: -
Ki á ll fel, hogy hangot adjon az Ur
nemtetszé sé nek azon gyü lekezetek irá nt,
amelyek a kleisztogá mia bű né be esnek?!
A mellettem ü lő Richard Cook talpra ugrott: -
Urunk, mi igenis elutası́tjuk, é s ellene á llunk a
gyü lekezetü nkben tapasztalható kleisztogá m
tendenciá knak!
Amikor visszaü lt, odahajoltam hozzá , é s a
fü lé be sú gtam: - Mi az, hogy kleisztogá m?
- Nem tudom - sú gta vissza.
Hogyhogy?!
A pré diká ció alatt eldö ntö ttem, hogy ú jra
napló ı́rá sba kezdek, hacsak egy rö vid ideig is,
hogy lejegyezhessem kereszté ny elő adó ké nt
á té lt tapasztalataimat. Az elkö vetkező há rom
hó napban rengeteg meghı́vá s vá r rá m, é s mivel

2
bő ven van mé g szabadsá gom a iská lis é v
vé gé ig, a legtö bbnek eleget is tudok tenni.
Szinte hihetetlenü l indult ez az egé sz. Pá r
helybé li gyü lekezet meghı́vá sá val kezdő dö tt,
hogy olvassak fel ré szleteket az ı́rá saimbó l, de
az elmú lt né há ny é vben az egé sz orszá got
bejá rtam.
Ré szben beszé lek, ré szben felolvasok. Anne
azt mondja, egé szen addig jó hallgatni, amı́g az
igazsá got mondom, de amikor nem, akkor egy
dagá lyos hordó szó nok ké pzeté t keltem - ha jó l
emlé kszem, ezt a kifejezé st haszná lta.
Ki inomult é s kü lö nleges ajá ndé ka van a
bá torı́tá sra.
Nehé z elhinni, hogy a gyü lekezetü nk
tagjairó l ı́rt há rom kö nyvemet olyan sokan
elolvastá k.
Mé g jó , hogy Gerald iam rá vett, kü ldjem el az
első napló mat egy kiadó nak, jó llehet kissé
sokkoló an hatott, amikor kiderü lt, hogy komoly,
a kereszté ny é let napi ú tmutató já nak szá nt
mű vemet a kritikusok „a modern egyhá z nyers
szatı́rá jaké nt” jellemezté k. Kicsit rosszul esett
az is, hogy mé ly, szemé lyes, hitbeli
meglá tá saimat a „nevetsé ges modern
vallá sossá g gö rbe tü kre” cı́mké vel lá ttá k el.

3
Mindenesetre, ha ő k nyers szatı́rá nak tartjá k,
akkor való szı́nű leg az lehet. Legalá bb
megtanultam, mit kell tennem: csak le kell
ı́rnom valami komolyat, é s mindenki hü lyé re
rö hö gi magá t. Remé lem, legalá bb ezt a kö nyvet
komoly segé dkö nyvké nt fogjá k haszná lni a
kereszté ny elő adó k, de az elő ző sorsá t ismerve,
nem lepne meg, ha a begó niatermeszté s
ké zikö nyveké nt lé pne be a kö ztudatba.
Majd meglá tjuk...
Meg kell né znem, mit jelent a kleisztogá m
szó !

4
Február 1. Kedd.
Ma reggel ú gy hatá roztam, hogy a legtö bb
kereszté ny elő adó hoz hasonló an, é n is alakı́tok
magamnak egy tá mogató csoportot. Miné l
inká bb beleé ltem magam, anná l jobban tetszett
az ö tlet. Isten vá lasztott eszkö ze lehetné k, aki
egyré szt erő vel é s hatalommal szó l, ugyanakkor
viszont a magá né letben alá zatos é s
kegyelemmel teljes. Olyan ember, aki meghajlik
egy olyan kisebb kö zö ssé g é szrevé telei, taná csai
é s kritiká ja elő tt, akik megtisztelő nek é rzik é s
bü szké k rá , hogy ré szt vehetnek abban a
munká ban, amit Isten vé gez á ltalam.
Reggeli alatt megosztottam ö tletemet Anne-
nel é s Geralddal.
- Ugy gondolom - mondtam -, hogy
alá vetné m magamat a taná csaiknak é s a
kritiká juknak, é s bizonyos mó don felelő ssé ggel
tartozné k nekik, é s ö ö ö ... ilyesmi.
Anne felfü ggesztette a pirı́tó skené st, majd
miutá n kinevetgé lte magá t, megszó lalt: - De há t,
kedvesem, te kimondottan utá lod a kritiká t.
Mindig is utá ltad. Ső t, nagyon is goromba tudsz
lenni, ha valaki csak egy apró kis kritiká t is
elereszt felé d. Ugye, Gerald?

5
 - Anyunak igaza van, papa - felelte Gerald. - A
kritika azon dolgok kö zé tartozik, amely habot
szokott vará zsolni a szá d sarká ba.
Zseniá lis ö tletem ilyen fogadtatá sá tó l szinte
megá llt bennem az ü tő .
- En?! En nem utá lom a kritiká t, Anne!'
Ekkora marhasá got! Hogy mondhatsz ilyet?
Nekem szolgai szı́v adatott!
- Nem hiszem, hogy a szervá tü lteté s má r
megtö rté nt volna, papa - mondta erre Gerald.
Pillantá sra sem mé ltattam.
- Vegyé tek tudomá sul, hogy é n sosem leszek
„nagyon is goromba”! Ugy beszé ltek ró lam,
mint... mint egy dedó sró l, aki ordı́t, mert nem
kap tö bb é dessé get! Majd é n megmutatom
nektek, Isten milyen komoly munká t vé gzett
bennem a kritika elfogadá sá val kapcsolatban!
Nem é rtem, hogyan lő hettek ennyire mellé !
Erre, valamilyen á ltalam ismeretlen okná l
fogva, mindketten harsá ny kacajban tö rtek ki.
Gerald olyan vadul rö hö gö tt, hogy é szre sem
vette, amikor a haja beleló gott a lekvá rba. Ez egy
kicsit ká rpó tolt.
Amikor befejezte, Anne ı́gy szó lt:

6
 - Bocsá ss meg, Adrian, biztos vagyok abban,
hogy Isten nagyszerű dolgokat vitt vé ghez
benned, csakhogy...
- Csakhogy mé g nem kerü ltek napvilá gra.
- Nem, Gerald, nem ezt akartam mondani -
folytatta Anne a maga megé rtő hangjá n.
- Hanem azt, hogy té nyleg vá ltoztá l. Teljesen
igazad van. Most sokkal inká bb ismered a
hiá nyossá gaidat é s a hibá idat, amiket ré gen
é szre sem vetté l. De valljuk meg ő szinté n,
drá gá m, szó val... má soktó l nem szı́vesen hallasz
ró luk. Van annak haszna, é s ké tsé gkı́vü l
nagyszerű , ha valaki tö megek elő tt a hibá iró l
beszé l, de ilyenkor az ember teljes mé rté kben
ura a helyzetnek: a hallgató kkal kö nnyű
megtartani a kellő tá volsá got. Ső t, miné l
ő szinté bben szó lsz, anná l jobban csodá lnak.
Tehá t mindenké ppen nyerő helyzetben vagy. Ez
rendben is lenne, ha elfogadná l né mi halvá ny
kritiká t a magunkfajta né psé gtő l, akik kö zel
á llunk hozzá d, é s nem ható dunk meg olyan
kö nnyen.
Kö zelebb hajolt, é s megfogta a kezemet.
- Bocsá ss meg, drá gá m! Nem kellett volna
olyan jó t nevetnü nk rajtad. De olyan mó ká s volt
lá tni, mennyire begurultá l, amikor

7
megemlı́tettem, mennyire begurulsz a kritiká ra.
Ugye ı́gy van? Adrian, ugye é rted, mire
gondolok?
Egy kis idő re lebé nı́tott a bennem dú ló harc.
Nem akartam mogorvá nak vagy dü hö snek
lá tszani, mivel ezt ú gy é rtelmezté k volna, hogy
nem tudom elfogadni a kritiká t, de megszó lalni
sem akartam, mert csak mogorva vagy dü hö s
megjegyzé sek hagytá k volna el a szá mat, mivel
teljes egé szé ben ı́gy é reztem. Sikerü lt egy
é rzelemmentes, tartó zkodó biccenté st
kü ldenem felé jü k.
- Ha ez segı́t, papa - szó lalt meg ekkor az
eddig egy borı́té k há tuljá ra irká ló Gerald -, itt
egy kis versike a té má ró l: Megvallom minden
bű nö met, Az Urtó l kegyelmet kapok, De ha má s
kritizá l, Az arcá ba csapok.
- Errő l van szó , nem?
Elnevettem magam. Anne fő zö tt mé g egy
adag ká vé t.
- Szó val szerintetek a tá mogató csoport nem
jó ö tlet? - ké rdeztem.
- De igen - felelte Anne -, szerintem
nagyszerű ö tlet, ha ő szinte vagy, é s elfogadod a
kritiká t, é s nem arra haszná lod fel, hogy kifejezd

8
é s é lvezd a „sztá rsá got”. Ugye, te sem ezt
akarod?
Mintha csak Michael Jackson lenné k!
- Dehogyis... nem, az borzasztó lenne...
- Ugye, az ő idejü ket sem akarod
elvesztegetni? Tudod mit, ké rd meg Edwint,
szervezzen neked egy csoportot! O a megfelelő
embereket fogja megké rni.
- Aha! - feleltem. - En meg ú gy gondoltam,
talá n é n kivá laszthatná m ő ket.
- Pontosan - felelté k kó rusban.
Lefekvé s elő tt kelletlenü l, de ő szinté n há lá t
adtam a csalá domé rt.
Vajon Norma Twill benne lesz a csoportban?
Semmi kü lö nö sebb ok miatt. Csak kı́vá ncsi
vagyok rá , mert - há t nagyon ö ö ö ... nagyon
kedves.

9
Február 2. Szerda.
14.00. Eppen most fejeztü k be az ebé det
Everett Glanderrel, aki mé g mindig nem té rt
meg, pedig má r tı́z é ve kapcsolatban á ll velem -
a nagy, utazó evangé listá val.
Az idegeim lassan felmondjá k a szolgá latot.
Ha azt az embert sem vagyok ké pes megté rı́teni,
aki má r egy é vtizede mellettem ü l, hogyan fogok
é n má sokra hatni?
Egyá ltalá n, hogyan ké pzelem é n ezt? Ugy
é rtem, egyá ltalá n nem é rzem magam olyannak,
akit Isten arra haszná lna, hogy má sokhoz
szó ljon. Es mié rt gondolom é n azt, hogy egy
raká s elfoglalt ember arra fogja pazarolni a
drá ga idejé t, hogy engem tá mogasson, jó llehet
amú gy is van é ppen elé g bajuk? Es mié rt pont
engem vá lasztana ki Isten annyi ember kö zü l,
hogy ő t ké pviseljem?
Feltehető leg nem is akarja, hogy é n
ké pviseljem ő t, de a Sá tá n betö mte a fü leimet.
Mi van, ha a Gonosz az ujja kö ré csavart?
Való szı́nű leg a Gonosz eszkö ze vagyok, csak
eddig nem vettem é szre! En lenné k az
Antikrisztus? En lenné k a Fenevad a Jelené sek
kö nyvé bő l, aki arra van ká rhoztatva, hogy az
ö rö k tű ztengerbe vettessen?

10
 Kicsit aggó dom, de té nyleg.
23.30. Amikor este hazajö tt Gerald,
megmutattam neki, amit a munkahelyemen
ı́rtam.
Elolvasta, majd ı́gy szó lt:
- Rendkı́vü l kiegyensú lyozott
gondolatmenet, mint á ltalá ban, papa. Nem
gondolod, hogy egy cseppet elragadtattad
magad? Ha arra gondolok, hogy az angyalok az
arany vá ros hı́res é ttermé ben fenevadast
rendelnek zsemlegombó ccal, nem tudom
elké pzelni, hogy té ged szolgá lná nak fel.
Mondtam, hogy való já ban é n sem gondolom
komolyan, csak kicsit fura elké pzelni, hogy Isten
ú gyszó lvá n „kikü ld engem”. Komoly ké ppel
bó logatott, é s azt felelte, ezt mé g alaposan
á tgondolja.
Nem tudom, mi van mostaná ban Geralddal.
Otthagyta a munká já t, é s hazakö ltö zö tt.
Orü lö k neki, hogy velü nk van, de mi ez az
egé sz? Jelenleg a megtakarı́tott pé nzé bő l é l, é s
kijelentette, nagy dö nté s elő tt á ll. Anne é s é n
meg mindig azon kapjuk magunkat, hogy
idegesen igyeljü k minden mozdulatá t, mintha
bá rmelyik percben felrobbanhatna. Nagy
sé tá kat tesz, vagy ó rá kig dolgozik a

11
szö vegszerkesztő jé n, vagy egyszerű en csak
visszavonul a szobá já ba.
Azt mondja, szı́vesen elkı́sé rne az
elő adá saimra. Ez jó jel - nem?
Biztosan.

12
Február 3. Csütörtök.
Szabadnapom van, idő t szá nok a
felké szü lé sre.
Amikor lejö ttem, Gerald má r elindult egyik
maratoni sé tá já ra. A konyhaasztalon egy
borı́té k, nemes egyszerű sé ggel „666”-nak
cı́mezve. Nem tú l szó rakoztató . Né gy lapot
rejtett. Az első a kö vetkező ké ppen szó lt:
Kedves Já té kszere a Sá tá nnak!
Gondolkoztam a tegnapiakon, é s arra a
kö vetkezteté sre jutottam, hogy elé g lesz csupá n
akkor elkezdened aggó dni, amikor olyan
szemé lynek tartod majd magad, akit bolond
lenne Isten nem haszná lni. Isten mindig
együ gyű eket haszná l - elné zé st, nem ú gy é rtem,
hogy te együ gyű lenné l, de é rted, mire gondolok.
Szerintem nincsenek kü lö nleges emberek,
hanem csak kö zö nsé gesek. Ha O ú gy dö nt, hogy
Té ged is haszná lni kı́vá n, az legyen az O
problé má ja. De ú gy gondolom, esetleg
é rdekelhet a mellé kelt, á ltalam á tı́rt szentı́rá si
ré sz. Ne hidd, hogy akkoriban má ské pp volt.
Akkor is kö zö nsé ges emberek é ltek-aká rcsak mi.
Szeretettel:
A Fenevad Fia.

13
 Fő ztem magamnak egy adag ká vé t, leü ltem a
konyhaasztalhoz, é s kihajtottam a borı́té kban
talá lható má sik há rom lapot. Bemá solom ide
Gerald „á tı́rt Szentı́rá sá t”. Kı́vá ncsi lenné k, Isten
mit gondol ró la. Az a furcsa é rzé sem tá madt,
hogy Gerald kedvé é rt enyhı́t a szabá lyokon...
Ezek utá n az Ur szolgá latba á llı́tott má sokat
is, hetven tanı́tvá nyt, é s elkü ldte ő ket maga elő tt
kettesé vel minden vá rosba é s helysé gbe, ahova
menni ké szü lt. Igy szó lt hozzá juk: „Az aratnivaló
sok, de a munká s kevé s, ké rjé tek tehá t az aratá s
Urá t, hogy kü ldjö n mé g munká sokat az aratá sba.
Menjetek el! Ime, elkü ldelek benneteket, mint
bá rá nyokat a farkasok kö zé . Ne vigyetek
magatokkal erszé nyt, se szü tyő t, se sarut!
Utkö zben ne is kö szö ntsetek senkit!” Ekkor egy
a hetven kö zü l felemelé az ő kezé t, é s ké rdé :
„Uram, amikor te »sarut« emlegeté l, vegyü k azt
mi á ltalá nos de inı́ció nak, mely vonatkozné k
mindenné mű lá bbelire, avagy csupá ncsak a
sarut é rted vala alatta? Annak oká é rt ké rdezé m
é n eme dolgot, lé vé n van é nné kem egy pá r
kitű nő tú rabakancsom, mely nagyszerű azon cé l
bevé gzé sé re, amelyre te kü ldesz minket.”
Minekelő tte annak oká é rt az Ur vá laszolhatott
volna, egy má sik vá gott vala kö zbe, é s emı́gyen
szó la: „Uram, hallja a te szolgá d szó dat, de lá sd
meg, Uram a talpaimat borı́tó bő rré teg,

14
valamint a bő rré teg bará tom, Fidybus talpá n,
akivel ama pá rt alkotjuk, hisz má r csecsszopó
gyermekké nt oly kö zel á lltunk egymá shoz, mint
ama testvé rek... ö ö ö ... mondanivaló m feledé sbe
veszett vala...” Jé zus neheztelvé n ı́gy szó lott:
„Valamifé le bő rré tegrő l szó lottá l vala, amely a te
é s ama bará tod, Fidybus talpá t borı́tá .” „Ja, igen.
Má r ismé t itt lő n a fejemben. A talpaimat borı́tó
bő rré teg, valamint a bő rré teg ama bará tom,
Fidybus talpá n nagyon hamar elkopand é s
fá jdalmassá vá lik a durva ú ton. Es ez azon
lá tvá nyt fogja eredmé nyezni, mikoron is ké t
ember egymá sra tá maszkodva meend az ú ton
bicegvé n, minek alatta fá jdalmasan emilyen
hangok jö nné nek ki szá jukon: »Jaj!«, tová bbá
»Juj!«, valamint »Aú !«, bá rmikor is a fö ldet
é rintené k a mi lá baink, aminek utá na azoknak a
vá rosoknak lakó i, kikhez kü ldé l vala minket,
gú nyoló dnak majd mirajtunk, amikor mi a
nemré g eljö tt Isten Fiá nak a hı́ré t hirdetné nk.
Emı́gyen csú foló dnak majd: »Vajon milyenek
lé szenek az é n lá baim, ha eme ké t bolondé it
nem tudta vala megvé deni?« Mester, ké rhetjü k
á ldá sodat ama ö tletü nkre, hogy rongyoknak
csı́kjait tekerjü k lá baim é s az é n bará tomnak,
Fidybusnak lá bai kö ré ? Hiszen, a rongynak
csı́kjai jó tá vol á llanak a szandá l szó tá ri
de inı́ció já tó l. Nemde?” Es lő n, hogy

15
minekelő tte a lá bbelikrő l szó ló ké rdé sek bá beli
zű rzavara uralkodhatott volna el, Jé zus felemelé
az ő kezé t é s emı́gyen szó la: „Alljunk csak meg
egy pillanatra! Hadd fejezem ki magamat
vilá gosan! A »se sarut« annyit jelent, hogy
semmi se legyen a lá batokon.
Ertitek?! Semmi! Se tú rabakancs, se bő rszı́j,
se teniszcipő , se gumicsizma, se surranó , se
gö rkorcsolya, se gö rdeszka, se semmi má s, amit
é n a szó legszé lesebb é rtelmé ben sarun é rtek.
Felfogjá tok vé gre! Nagyszerű ! Akkor
kikü ldelek benneteket kettesé vel, é s...” „Oö ö ,
bocsá ss meg Uram!” „Igen, Tamá s?” „Utalvá n
ama parancsodra, hogy kettesé vel utazzunk...”
„Igen?” „Oö ö , senki sem kı́vá n Tribbié llel menni.”
Ennekoká é rt ké rdezé az Ur: „Es mié rt nem kı́vá n
senki sem Tribbié llel menni?
Nekem ú gy tű nik ki, mintha minden rendben
lenne vele.” „Egy kicsit furcsa, Uram.” „De hisz
mindannyian furcsá k lenné nk! En pedig
tová bbra is azt mondom, pá rosá val menjetek. Es
veled ki meend, Tamá s?” Tamá s morogvá n
vá laszola: „Velem sem akara senki sem jő ni,
Uram. Má r az á ltalá nos iskolá ban sem vá lasztott
senki.” „Há t, amint azt tudod, Tribbié l vá laszthat
té ged.” „Ké tlem.” „Nos, akkor ké rdezzü k meg ő t.
Tribbié l, akarná l csatlakozni Tamá shoz?” „Igen,

16
Uram, de meg tudná d ké rni ő t, ne lé gyen annyira
negativisztikus?! Aká r Fü lesnek is elmehetne.”
„Tamá s, ké pes lenné l erre?” „Nem hiszem, de
megpró bá lom.” „Nagyszerű ”, mondá az Ur. –
„Vé gre folytathatná nk. Kikü ldelek benneteket
kettesé vel é s...” „Parancsoljad meg, Uram
Tribbié lnek, hogy ne lé gyen olyan furcsa! Lenne
bennem szá ndé k arra né zve, hogy pozitı́vabb
legyek, ha ő ...” „Inté zzé tek el egymá s kö zö tt! -
mondá erre az Ur. - Aggó dné k. Ez az egé sz eset
egyre jobban emlé keztet engem egy
cserké sztalá lkozó ra, mint az Isten Kirá lysá gá t
é pı́tendő parancsra.” Itt rö vid szü netet tarta.
„Most pedig megismé telné m parancsolatomat,
hogy menjetek ki pá rosá val, é s ne vigyetek
magatokkal se erszé nyt, se szü tyő t, se sarut, é s
ne ü dvö zö ljetek senkit ú tkö zben. Indulá s!”
Ekkor azonban egy a hetven kö zü l felemelé az ő
kezé t, é s megké rdezé az Urat, vajon magá val
vihetne-e egy kis arctö rlő kendő t, é s ez
felbá torı́tá a tö bbit.
Egyik megké rdezé , magá val vihetné -é
szemé lyes toalettjé t, mely nagyszerű en elfé r a
kö penye zsebé ben, melyet é desanyja varrott
vala rá ja. Egy má sik engedé lyt ké re egy kis
plü ssá llatka magá val vitelé re, mely né lkü l nem
é rzé magá t biztonsá gban, mı́g egy má sik arró l
ké rdeze, hogy ha az Urral magá val talá lkozna az

17
ú ton, akkor ő t sem kell ü dvö zö lnie? Ezeket pedig
szá mtalan ostoba ké rdé s kö veté vala.
Az Ur csendet ké re é s mondá : „Nos, ú gy
lá tá m, nem fogtá tok fel, mié rt kü ldtelek
benneteket ki. A lé nyeg nem az, hogy mindenfé le
tá rgyakat csempé sszetek a ti tá ská itokba, azon
ó cska kifogá sra hivatkozvá n, hogy a plü ssá llatok
az é rtelmező ké ziszó tá r meghatá rozá sa szerint
nem tartoznak a saru fogalma alá , hanem sokkal
inká bb az, hogy tő lem fü ggjetek. Megé rtitek ezt
vé gre!? Se szü tyő t, se tarisznyá t, se sarut, se
já té kmacit, se hitelká rtyá t, csak menjetek!”
Ezeknek utá na hosszú csend kö vetkezé k, é s az
Ur má r azt hitte, hogy vé gre té nyleg menni
ké szü lnek, amikor egy tanı́tvá ny zavartan
felemelé az ő kezé t.
Jé zus ö sszehú zott szemö ldö kkel né zett a ké z
tulajdonosá ra.
„Igen?” „Oö ö , csak arra akarné k reagá lni,
hogy ne vigyü nk magunkkal szü tyő t, Uram.”
„Igen?” "Há t, ö ö ö , ő szinté n megvallva, é n nem
tudom, mi az a szü tyő , é s ö ö ö , aggó dné k, hogy
tudtomon kı́vü l ö ö ö , mé gis szü tyő lenne ná lam.
Ugyhogy azt gondolá m..." Hallvá n ezt a tö bbi
hatvankilenc hangosan gú nyoló dni kezde
nevetvé n é s sı́rvá n:

18
 „Jaj, te idió ta! Nem tudod, mi az a szü tyő ? Azt
mindenki tudja, mit jelent.
Rö hej.” Ekkor Jé zus fogait csikorgatvá n
mondá : „Nagyon jó , ki tudná megmondani, mi az
a szü tyő ?” Es ekkor a hatvankilenc ö nbizalma
elszá lla. Egy talá lgatni pró bá lt, hogy talá n a
szü tyő az leend, „amit egy já té kban haszná lá nk.”
Jé zus fejé t rá zta é s megké rdezé : „Rendben, ki
nem tudja, mi lenne az a szü tyő ?” Mind a hetven
felemelé az ő kezeit.
Jé zus só hajta egyet, é s elmosolyodvá n
magá ban mondá : „Rendben, vegyetek le
mindent a lá baitokró l! Kezdem elö lrő l az
egé szet...”

19
Február 4. Péntek.
Nagyon felvidı́tott é s nagy bá torsá ggal
tö ltö tt el, amit tegnap Geraldtó l olvastam.
Teljesen igaza van. Azé rt vagyok alkalmas, hogy
Istenrő l beszé ljek, mert é n is csak egy
kö zö nsé ges ember vagyok. Furcsa, most
valahogy jobban tudom é rté kelni ezt a
kö rü lmé nyt, mint á ltalá ban. Való ban az Ur tü ze
é g bennem! Má r alig vá rom a holnapi talá lkozó t
valami „Reginald é s Eileen Dé lutá ni Tea Klub”-
ban, egy kö zeli faluban, West Hammertonban.
Azok az emberek kü lö nö sen is ké rté k, hogy
menjek el. Má r nagyon vá rjá k, é s é n nem
engedhetem meg, hogy az agyalá gyult
aggodalmaim elmossá k az ő ö rö mü ket, vagy
akadá lya legyek annak, hogy kö zelebb
kerü lhessenek az Ur dolgaihoz. Halleluja!

20
Február 5. Szombat.
Fé l há romkor é rkeztü nk meg Geralddal a
West Hammerton-i mű velő dé si há zba, bő ven a
há romra tervezett felolvasá som elő tt. Azzal a
bizonyos szé gyenlő s, igen-é nvagyok- az-de-
semmiben-sem-kü lö nbö zö m-senki-má stó l
kifejezé ssel az arcomon lé ptem be a terembe.
Nem kellett volna aggó dnom. Nem ú gy tű nt,
mintha bá rki is tudta volna, ki vagyok.
Amikor bementü nk, egy elegá ns,
meglehető sen idő s ú r jö tt oda hozzá nk, aki Mr.
B. Grangerké nt, a Reginald é s Eileen Dé lutá ni
Tea Klub titká raké nt mutatkozott be.
Arcá n katoná s szigor ü lt, ugyanakkor
valahogy mé gis volt valami bizonytalan a
viselkedé sé ben.
Elmondta, hogy az illető , aki meghı́vott
minket, sajnos nem tud itt lenni, ugyanis
elhunyt (elé g gyenge kifogá s, ahogy Gerald
ké ső bb megjegyezte), ő pedig nem igazá n tudja,
mirő l is van szó .
A helyzet azonban kicsit bonyolultabb volt,
mert amint azt a korá ra jellemző krá kogó
hangjá n elő adta, é n egy olyan valaki helyett
vagyok itt, aki - ha egyá ltalá n jó l é rtettem - nem
tudta helyettesı́teni azt az illető t, aki viszont

21
nem tudott megjelenni ahelyett a hö lgy helyett,
akit viszont csak ama bizonyos, nagyszerű Mr. A.
Whittle helyett hı́vtak meg, aki a „korabeli West
Hammerton” szaké rtő je, é s akit (diá ival együ tt)
mindenki eredetileg hallani szeretett volna.
Nekem is vannak diá im?
Nem, nincsenek.
O!
Gerald egyik ké rdé sé re vá laszolva, melyben a
felő l é rdeklő dö tt, honnan kapta a nevé t a
Reginald é s Eileen Dé lutá ni Tea Klub, Mr. B.
Granger elmagyará zta, hogy a klubot sok é vvel
ezelő tt ketten, né v szerint Reginald é s Eileen
alapı́tottá k, á m ő k má r nincsenek az é lő k kö zö tt.
Gerald intelligensen bó logatott.
A mintegy hú sz idő s ember, aki né gyes-ö tö s
csoportokban ü lt az asztalok kö rü l, bambá n
bá mult rá m, amint Mr. B. Grangert kö vettem
arra a helyre, ahova a mikrofont raktá k volna, ha
lett volna.
Utá lnak - gondoltam -, mert nem vagyok Mr.
A. Whittle, é s nincsenek diá im.
Mr. B. Granger titokban egy tenyeré be rejtett
kis cetlire pillantott, é s tekinté lyt parancsoló an
megkö szö rü lte a torká t.

22
 - Kezdü nk, Hö lgyeim é s Uraim! Hirdeté sek? -
szü net. - Nincsen. Van valakinek hirdeté se a
tagok kö zü l, mielő tt bemutatná m az elő adó t?
Erre egy agg, fehé r hajú , hé tré t gö rnyedt
hö lgy kikecmergett a szé ké bő l, elszá ntan elő re
szlalomozott az asztalok kö zö tt, majd ebbő l az
elő nyö s pozı́ció bó l agresszı́van remegő hangon
a kö vetkező ü zenetet inté zte a hallgató sá ghoz:
- Csak azt akarom mondani - jelentette be -,
hogy az elmú lt hú sz é vben, é vente egyszer
mindig hazavittem, é s kimostam a klub mind a
hat asztalterı́tő jé t, é s hogy ezt a jö vő ben nem
fogom tudni folytatni. Itt az ideje, hogy valaki
á tvegye tő lem.
- Mit jelent ez a gyakorlatban, Mrs. Lazenby? -
ké rdezte Mr. B. Granger szigorú , hivatalos
hangon.
- Evente egyszer mind a hat asztalterı́tő t
haza kell vinni é s kimosni - felelte meglepő
mó don Mrs. Lazenby. - Az elmú lt hú sz é vben
csak é n csiná ltam, é s azt gondolom, megtettem,
ami tő lem telt. Itt az ideje, hogy valaki má s
csiná lja helyettem. Nem tudom tová bb folytatni.
Má r hú sz é ve csiná lom, é s ú gy vé lem, elé g volt.
Tudná valaki má s...

23
 - Mrs. Lazenby mossa má r hú sz é ve - vá gott
kö zbe Mr. B. Granger, feltehető en felismerve,
hogy a panasz ú jbó li megemlı́té se Mrs. Lazenby-
t nagyfokú elé gedettsé ggel tö ltené el, illetve, ha
valaki nem á llı́tja le, akkor való szı́nű leg sohasem
hagyja abba-, é s ú gy gondolom, megtette, ami
tő le tellett.
Itt az ideje, hogy valaki má s csiná lja helyette.
Nem tudja tová bb folytatni. - Ismé t
megkö szö rü lte a torká t. - Szeretné m kifejezni
há lá s kö szö netemet Mrs.
Lazenby-nek, azé rt a nagyszerű munká é rt,
amit a klub asztalterı́tő inek é rdeké ben vé gzett
az elmú lt hú sz é vben. Fejezzü k ki tiszteletü nket
a szoká sos mó don, amikor á tadja azt a feladatot,
melyet oly csodá latosan vé gzett az elmú lt...
- Hú sz é vben - vá gott kö zbe Mrs. Lazenby
megelé gedé ssel -, é s nem tudom tová bb...
- Talá n valaki ö nké nt jelentkező hö lgy, vagy
ú r - halk kuncogá s - jelentkezhetne kö zvetlenü l
az elő adá s utá ni teaidő alatt. Mé g egyszer
kö szö njü k, Mrs. Lazenby, azt az á ldozatos
munká t, melyet é rtü nk tett.
Né há ny taps csattant, mikö zben Mrs.
Lazenby kelletlenü l, de győ zelemtő l sugá rzó
arccal visszaindult asztalá hoz, ahol aztá n

24
suttogva adta kö zvetlen szomszé dai
tudomá sá ra, hogy má r hú sz é ve csiná lja, é s nem
akarja folytatni...
- Es most - pipá lta ki Mr. B. Granger a
hirdeté seket a kis papı́rjá n - eljutottunk az
elő adó nkhoz. Igazá n szerencsé snek mondhatjuk
magunkat, hogy kö rü nkben ü dvö zö lhetjü k Mr.
Bass-t, a né pszerű , kö rnyé kbeli, laikus
felolvasó t.
(Az egyetlen dolog, amit eltalá lt - ahogy azt
Gerald ké ső bb megjegyezte - a fö ldrajz é s a nem
volt, amely roppant hasznos, má r amennyiben
az ember nő gyó gyá sz.) - Mr. Bass elő adá sá nak,
melyet má r annyira vá runk, ö ö ö ... é s melynek
elő re is nagyon ö rü lü nk, é s amely utá n,
há romnegyed né gy elő tt ö t perccel felszolgá ljuk
a teá t - gyors pillantá s a papı́rra -, a cı́me:
„Ré szletek az Egy begyes ké tbalkezes
napló já bó l”. Diá k nincsenek. Kö szö njü k, Mr.
Bass.
Az egyetlen ember a teremben - magamat is
beleé rtve -, akinek dia né lkü l is tetszettek a
ré szletek az „ Egy begyes ké tbalkezes napló já ”-
bó l, Gerald volt, aki termé szetesen minden
pillanatot nagyon é lvezett. A hallgató sá g tö bbi
ré sze vagy nem titkolt zavarodottsá ggal, vagy
sü ket é rtetlensé ggel bá mult rá m. A szá m

25
kiszá radt, é s kimondhatatlan gyö trelmet
okozott, hogy fé l ó rá n keresztü l olyan dolgokat
olvassak, amelyek aká r a legcseké lyebb mosolyt
is az arcukra tudtá k volna vará zsolni. Olyan volt,
mintha homokkal pró bá ltam volna virá got
locsolni.
Ezen az a té ny sem segı́tett, hogy mintegy tı́z
perccel az elő adá s vé ge elő tt ké t hö lgy, ké t
kü lö nbö ző asztaltó l - valami csoda folytá n-, pont
egyszerre á llt fel, é s tű nt el a konyhá ban,
ahonnan a kö vetkező tı́z percben
edé nycsö rö mpö lé s, pohá rzö rgé s é s csattogá s
hallatszott, melyet olyan hangerejű
beszé lgeté ssel teté ztek, hogy lehető leg
tú lharsogjá k az á ltaluk csapott zajt.
Kimerü lve ü ltem le. Mr. B. Granger felhı́vá sa
nyomá n csak egyetlen ké rdé s é rkezett hozzá m.
Ismerem Mr. A. Whittle-t, aki West
Hammerton legé rdekesebb ré szeirő l tartott
diavetı́té st?
Nem, sajnos nem ismerem Mr. A. Whittle-t,
aki West Hammerton legé rdekesebb ré szeirő l
tartott diavetı́té st.
Ez az informá ció csı́rá já ban fojtott el minden
tová bbi é rdeklő dé st. Meg tudtam volna ö lni Mr.

26
 A. Whittle-t, é s elkü ldtem volna a diá ival
együ tt, hogy szó rakoztassa Reginaldot é s
Eileent.
Oriá si szü ksé gem volt egy csé sze teá ra.
Gerald nagyszerű en elvolt az ö regekkel.
Kö nnyen neveté sre é s beszé lgeté sre bı́rta
ő ket. Bá rcsak ő adott volna elő ! Soha tö bb
elő adá st nem akarok tartani - soha.
A talá lkozó a klub induló já nak elé neklé sé vel
fejező dö tt be. A sarokban á lló pianı́nó n kı́sé rté k,
melyben hallható lag má r csak annyi szu la volt,
mint az azt nyomkodó aggastyá nban. A nagy
á té lé ssel, ké tszer is elé nekelt induló valahogy
ı́gy hangzott: Reginald é s Eileen a mennybő l né z
le rá nk, Mert, mint má r annyian, ő k is Atyá nk
Olé ben isszá k a teá t, De emlé kü k szı́vü nkben é l
Nemzedé keken á t.
Hazafelé Gerald vezetett. Leverten ü ltem,
kezemben szorongatva az elő re megı́rt
kö szö nő lapot („Valamennyien nagyon
megtisztelő nek é rezzü k, hogy megosztotta
velü nk gondolatait, ezzel is segı́tve sajá t
napló ink ı́rá sá t.”), valamint egy ö tfontos
bankjegyet, é s kö zben azon gondolkodtam,
hogyan tudná m lemondani a má r megı́gé rt
elő adá saimat.

27
 Utkö zben Gerald, aki mindenbő l ké pes viccet
csiná lni, lehangoló an pontosan jelenı́tette meg
Mr. B. Grangert, aki Mr. E. Bass, a né pszerű ,
kö rnyé kbeli, laikus felolvasó „ Egy begyes
ké tbalkezes napló ja” cı́mű elő adá sá t jelentette
be.
Anne é s Thynn, aki á tugrott egy teá ra,
hiszté rikus rohamban tö rtek ki, amikor Gerald a
há ború elő tti ilmek stı́lusá ban elő adta
é lmé nyeinket.
Lehet, hogy a tá mogató csoportba csupa
kró nikus depresszió st kellene ö sszegyű jteni,
mert legalá bb havonta ké tszer jó t
szó rakozná nak rajtam.
Szegé ny Leonard egy kicsit mé g mindig
levert, amió ta meghalt az é desanyja. Ennek
ellené re azt mondta, legalá bb a mamá ja most
má r hallja a mennyei lé nyek szó zatá t. Leonardot
é lete vé ge felé azzal kergette az ő rü letbe, hogy
nem volt hajlandó nagyothalló ké szü lé ket
viselni, mert azt á llı́totta, hogy ő nem sü ket,
csak nem hallja, amit az emberek mondanak.
Mostaná ban sokat lá tjuk L. T.-t.

28
Február 6. Vasárnap.
A gyü lekezetben vá ltottam né há ny szó t
Istennel. Ké rtem, valamivel adjon ú tmutatá st
ebben a „kereszté ny elő adó ” dologban. Ugy
tű nik, kö nnyen kicsú szik a talaj a lá bam aló l.
Há t, ahogy kijö ttü nk a templombó l,
feltekintettem az é gre, é s egy Dé l-Amerika alakú
felhő t pillantottam meg. Lehet, hogy ez a „jel”,
gondoltam bá tortalanul.
Megmutattam a felhő t Richard Cooknak.
- Lá tod azt a Dé l-Amerika alakú felhő t? -
ké rdeztem. - Nem gondolod, hogy esetleg jel
lehet?
- Igen, lehetsé ges - felelte -, de nem Dé l-
Amerika. Egyé rtelmű en Olaszorszá gra hasonlı́t.
Fantasztikus! Isten Olaszorszá gba hı́v!!!
Ugy gondoltam, jobb, ha má sokat is
megké rdezek.
Gerald szerint India.
Anne - aki nagyon szereti Anglia nyugati
ré szé t - azt mondta, ké tsé get kizá ró an a
Cornwall-fé lsziget.
George Farmer biztosnak vé lte, hogy
Grö nlandró l van szó , ami megerő sı́t benne

29
valamit, amit mindig is gondolt ró lam.
Thynn szerint sá rgaré pa, é s az a
felté telezé se, hogy zö ldsé gekkel foglalkozó k
kö zé kaptam elhı́vá st.
Vé gü l ú gy dö ntö ttem, nem ez az a jel, amelyre
vá gytam, hacsak nem azt akarja Isten, hogy é n
té rı́tsem meg a fö ldgolyó nagy ré szé t, tová bbá a
zö ldsé geseket.
Ugy é rtem, Isten teremtette a vilá got,
nemde? Ugyhogy ő pontosan le tudná rajzolni
bá rmelyik ré szé t, ha akarná .

30
Február 7. Hétfő.
A felhő k eloszlottak. Nem sietté k el a dolgot...
Bal lá bbal keltem.
Gerald, aki beleegyezett, hogy ö nké ntes,
ré szidő s titká rom legyen, amı́g itthon van, ma
reggel a kö vetkező levelet nyomta a kezembe.
Azt mondta, most jö tt a postá val. Izgatottan
kezdtem olvasni. Ime, ez á llt benne:
Tisztelt Mr. Plass!
Minden ü dvö zletü nk annak nevé ben, aki
erő vel ken fel. Ertesı́tem Ont, hogy
gyü lekezetü nk vezető sé ge imá dsá ggal teljes
megfontolá s eredmé nyeké ppen, Ont Isten
vá lasztott vendé gelő adó já nak nyilvá nı́totta az
ezé vi Oszi Gyü lekezeti Csalá di Hé tvé gé re. Az On
elő adá sa szeptember nyolcadiká n, pé nteken
19:33-kor lesz, é s nem lehet hosszabb
huszonhé t percné l, melyben benne foglaltatik
egy ö tperces alkalom vé gi szolgá lat, mely alatt
jelek (kivé ve a Lé lek á ltali dö ntö geté st é s hosszú
szemé lyes imaszolgá latot) nyilvá nulhatnak meg
a gyü lekezetben. Elő adá sá t megfelelő szentı́rá si
há tté rrel tá massza alá (ké rjü k, az Unt Protestá lt
Ferdı́té st haszná lja), é s ossza há rom kö nnyen

31
é rthető ré szre, melyeket ugyanazzal a betű vel
kezdjen.
Egy kevé s humor (mé rsé kelten)
megengedett a bevezető ré szben, hogy ezzel is
kifejezzü k, a kereszté nyeknek van
humoré rzé kü k, de gyorsan té rjen á t az ü zenet
intő é s igyelmeztető hangnemé re, mely a
hú szperces elő adá s vé gé n abban csú csosodjon
ki, hogy mé rté kkel, de mé gis szenvedé lyesen
akarjanak az emberek megvá ltozott, ú j é leteket.
Ké rjü k, helyezzen arra hangsú lyt, hogy ilyen
vá ltozá sok csakis felekezeten belü l ké pzelhető k
el. Né há ny korá bbi elő adó nk sajná latos mó don
ledö ntö tte az elvá lasztó falakat, ami egyné mely
té velygő tagunkat arra bá torı́tott, hogy ú j lelki
legelő ket keressen. Ennek kapcsá n megké rné nk,
hogy helyezzen nagy hangsú lyt a gyü lekezeti
vé nek Isten á ltal adatott tekinté lyé re, é s arra a
té nyre, hogy az On feladata csupá n annyi, hogy a
gyü lekezeti tagokat arra bá torı́tsa, kö vessé k
ő ket.
Ké rjü k, ne hagyjon idő t arra, hogy Onnek
ké rdé seket tehessenek fel, mivel ez egyré szt
felborı́taná az idő beosztá st, má sré szt negatı́v
hatá ssal lehet azokra, akik mé g nem rendelté k
alá teljesen magukat a mi igemagyará zatunknak
é s - é rtelmezé sü nknek.

32
 Azt kı́vá njuk, hogy a kö vetkező té má ró l
beszé ljen: ENGEDJUK MUKODNI A LELKET!
Nyugodtan hagyatkozzon (a fenti
paramé terek igyelembe vé telé vel) arra, ahogy
Ont Isten vezeti igé ié nek magyará zá sá ban.
Ké rjü k, ı́rja meg, hogy az Ur munká já nak
vé gzé se kapcsá n mennyi ö sszegre tart igé nyt,
azt szem elő tt tartva, hogy má r amú gy is komoly
adó ssá gaink vannak, hogy bizonyos hitbeli
vá llalkozá sok kedvesek Isten elő tt, hogy ú gy
tű nik, az esemé ny vé gé re minden pé nzü nkbő l
kifutunk, é s hogy az ö sszes megmaradó
pé nzü nket a vilá g legszegé nyebb ré szein é lő , a
szemé tdombok tetejé n tengő dő , az é hsé gtő l é s a
betegsé gtő l meggyö tö rt gyermekek
megsegı́té sé re kü ldjü k el, akikrő l egyé bké nt
senki má s nem gondoskodna.
Termé szetesen á lljuk az ú tikö ltsé gé t is.
Elkü ldü nk Onnek egy retú rjegyet arra a já ratra,
mely az egyik busztá rsasá g á ltal kiadott
menetrend szerint pé nteken, hajnali fé l hatkor
indul az Onö k vá rosá bó l, é s elő relá tható lag este
fé l hé tre é rkezik meg abba a vá rosba, amelytő l
ké t mé rfö ldre talá lható a konferencia szı́nhelye.
Utazá sá nak utolsó szakaszá ra tudunk javasolni
egy lendü letesebb sé tá t (biztos vagyok benne,
hogy egy teljes napi motorizá lt utazá s utá n, ez

33
igen jó t tenne), vagy ha mé gsem ı́gy dö ntene,
tudomá som szerint a vá rosban kap taxit. De ú gy
gondolom, nem szı́vesen verné magá t ekkora
kö ltsé gbe egy ilyen rö vid ú tra.
Termé szetesen - ha valami hatalmas
nehé zsé ggel talá lná magá t szemben, é s csak ha
elengedhetetlenü l szü ksé ges - a konferencia
szı́nhelyé n is felhı́vhat bennü nket telefonon, de
meg kell jegyeznem, hogy csupá n egyetlen
ké szü lé k á ll rendelkezé sü nkre, az á ltalunk
haszná lt teremhez ké pest a lehető legtá volabbi
szá rny alatti, fotocellá val vé dett
pincerendszerben, é s az é pü let idő s é s izü leti
bá ntalmakban szenvedő , a kü lö nleges ké ré sek
teljesı́té sé re a legkevé sbé sem hajlandó
gondnoka a vendé gek szá má ra nem engedi meg
a telefoná lá st. Biztos vagyok benne, hogy
megé rti, ezen a terü leten nem sok megé rté sre
szá mı́thatunk. Ha a sé ta mellett dö nt (a dö nté st
teljes egé szé ben Onre bı́zzuk), legké ső bb este
hé tig é rkezzen meg, mely esetben egy jó fé l
ó rá ja marad a helyszı́n megismeré sé re, egy pá r
perces pihenő re, a vacsorá ja elfogyasztá sá ra
(melyet June Salmons kü lö n fé lretesz é s
felmelegı́t Onnek), az elő adá sá n ré sztvevő kkel
való beszé lgeté sre, egy ismerkedő s já té k
levezeté sé re, egy rö vid ü zenet elmondá sá ra a -
nem sokkal ami elő adá sunk elő tt kezdő dő -

34
gyerekó rá n é s a vezető sé ggel együ tt tö ltendő
rö vid bemutatkozó -é s imaalkalmon való
ré szvé telre.
Ugy gondolom, mintegy há romszá z
ré sztvevő lesz jelen a talá lkozó n. A terem, ahol
leszü nk, eredetileg egy ré gi kolostor egyik
szá rnya volt, é s habá r nagyon hosszú ,
meglehető sen keskeny is egyben. Ahogy el tudja
ké pzelni, hetvenö t, egyenké nt né gy emberbő l
á lló sor elő tt beszé lni nagy kihı́vá s egy elő adó
szá má ra, kü lö nö sen, ha igyelembe vesszü k,
hogy semmifé le erő sı́té s nem á ll
rendelkezé sü nkre. Ké rjü k, beszé ljen hangosan,
mivel idő sebb tagjaink tö bbsé ge a há tsó
sorokban szeret helyet foglalni, arra az esetre,
ha unatkozná nak, vagy szü ksé gü k tá madna. Az
elő adá s utá n nyugodtan maradhat é s
beszé lgethet a ré sztvevő kkel, de vegye
tekintetbe, hogy idejé ben el kell indulnia, ha a
vá rosban el akarja é rni az esti fé l tı́zes buszt. Ha
nehé z tá ská it nem szeretné gyalog
visszaszá llı́tani a vá rosba, gyü lekezetü nk vé nei
kö zü l bá rki elviszi, igen jutá nyos á ron.
Itt kell megemlı́tenem, hogy rendelkezé sé re
á ll szá llá s a helyszı́nen is, arra az esetre, ha
esetleg ú gy dö ntene, hogy ná lunk tö lti az
é jszaká t, csatolok egy á rlistá t. Sajná lattal kell

35
azonban megjegyeznem, hogy On nem
ré szesü lhet a gyü lekezeti tagjaink á ltal igé nybe
vett csoportos kedvezmé nybő l, é s szinté n meg
kell emlı́tenem, hogy ha izető vendé gké nt kı́vá n
maradni, akkor a retú rjegy é rvé nyé t veszti,
ú gyhogy Onnek kell megszerveznie - a
feltehető en igen kö ltsé ges - má snapi
visszautazá sá t. Legkevé sbé sem kı́vá njuk
Onnek, hogy legatyá sodva é s kipurcanva fejezze
be a napot. Ez ugyebá r nem tanú skodna
kereszté nyi lelkü letrő l?
Ké rjü k, miné l hamarabb jelezzen vissza,
hogy ré szt tud-e venni az alkalmon, é s hogy
egyet é rt-e a levé lben foglaltakkal.
Udvö zlettel, Dennis Floom Nyitott Szı́v
Kö zö ssé g Ui. Ké rjü k, mellé keljen egy
felbé lyegzett borı́té kot, hogy elkü ldhessü k
Onnek a buszjegyeket.
Gerald minden való szı́nű sé g szerint azt
gondolja, teljesen naiv vagyok. Má r akkor
rá jö ttem, hogy ő ı́rta, amikor kö zelebbrő l is
megvizsgá ltam a levelet, é s meglá ttam, Gerald
szö vegszerkesztő jé vel ké szü lt. Má r é ppen
megmondtam volna neki, hogy a meghı́vá sok
teré n eresztett poé nkodá sokra jelenleg nem
igazá n vagyok vevő , amikor á tnyú jtott egy

36
má sik levelet, melyet a feladó n keresztü l
juttattak el hozzá m.
El sem tudtam hinni!
A levé l egy Bongalinga Creek nevű , nyugat-
ausztrá liai helyrő l é rkezett. Azt ı́rjá k, hogy a
Bongalinga Creek-i egyesı́tett gyü lekezetek
szı́npadra kı́vá njá k vinni a „ Jelenetek Leonard
Thynn hé tkö znapjaibó l” cı́mű mű vemet, melyet
né há ny é ve a helyi szı́njá tszó fesztivá l
alkalmá bó l ı́rtam. Elné zé st ké rnek, hogy nem
é rtesı́tettek korá bban, de egy nemré g, kü lö n
erre a cé lra é rkezett né vtelen adomá nynak
kö szö nhető en lehető sé gü k adó dott, hogy engem
é s Leonardot meghı́vjanak AUSZTRALIABA,
hogy jelen lehessek a má rcius
huszonnegyediké re tervezett elő adá son, é s
hogy MINDEN KOLTSEGEMET OK ALLJAK.
Felajá nlottá k, hogy amennyiben ott-
tartó zkodá som alatt szı́vesen beszé lné k né há ny
ö sszejö vetelen, akkor való szı́nű leg ANNE UTJAT
IS KI TUDJAK FIZETNI.
A meglepeté stő l szó hoz sem jutottam.
Minden kü lö nö sebb ok né lkü l fel kellett, hogy
rohanjak az emeletre, majd vissza, mire minden
izgalom é s szı́vdobogá s lecsillapodott bennem.
Gerald azt mondja, ha minden rendben lesz,

37
sajá t kö ltsé gé n ő is eljö nne. Má r alig vá rtam,
hogy ebé dné l elmondhassam Anne-nek.
Remé lem, nem fog elő hozakodni valamilyen
eskü vő vel vagy temeté ssel, amire
mindenké ppen el kellene mennü nk.
Aggodalmam azonban hamar elszá llt. Azt
mondta, egyetlen kifogá sa az utazá sommal az
lenne, ha ő nem jö hetne. Mind a há rman rö vid
tá ncot já rtunk az asztal kö rü l.
Fantasztikus!
NEMZETKOZI ELOADO VAGYOK, AKI
AUSZTRALIABA UTAZIK!
AUSZTRALIABA UTAZOM, ES NEMZETKOZI
ELOADO VAGYOK!
NEMZETKOZI ELOADOKENT UTAZOM
AUSZTRALIABA!
NEMZETKOZI ELOADAS KERETEBEN
AUSZTRALIABA UTAZOM!
NEMZETKOZI KERETBEN ADOK ELO
AUSZTRALIAI UTAZASOM ALATT!
Este felhı́vtam Leonardot. Elú jsá goltam neki,
hogy Ausztrá liá ba megyü nk, é s dı́szvendé g lesz
a Bongalinga Creek-i elő adá son.
- Nagyszerű ! - mondta erre. - Es ott is
alszunk?

38
Február 8. Kedd.
Teljesen fel voltam dobva egé sz nap.
Este felhı́vott Spool tiszteletes, a vá ros má sik
felé ben lé vő St. Dermot's gyü lekezet lelké sze.
- Mr. Plass, hı́vhatom ú gy, hogy...
- Szó lı́tson csak Adriannek.
Mi, nemzetkö zi elő adó k má r csak ilyenek
vagyunk.
- Há t ez nagyon kedves, On pedig szó lı́tson
nyugodtan Szerjó sá nak.
- Szerjó sa?
- Szerjó sa, ú gy van. Nos, Adrian, csak azé rt
hı́vom, mert, amennyiben nem esik nehezé re,
nagyon megtisztelő nek é rezné nk, ha má rcius
tizenharmadiká n, vasá rnap ellá togatna hozzá nk
a St. Dermot's-ba. Termé szetesen tudom, hogy
egy olyan né pszerű embernek, mint On, tele van
a naptá ra, de...
Ugy feleltem, mintha egy nemzetkö zi
utazá sokkal telizsú folt naptá ron futottam volna
á t: - Na né zzü k csak! Ausztrá liá ba csak a hó nap
má sodik felé ben utazom, ú gyhogy nem lesz
gond...

39
 - Ausztrá lia, te jó é g, é s ezutá n mé g mi jö het!
Való szı́nű leg az egé sz vilá got beutazza.
- Nos... - nevettem fel kö nnyedé n, vigyá zva
arra, hogy ne tű njek beké pzeltnek -, azt azé rt
nem mondaná m.
- Nem mondaná ? Biztos vagyok benne, hogy
ı́gy van.
- Jaj, dehogy...
- Tehá t ú gy é rzi, el tudna jö nni kö zé nk
tizenharmadiká n? Nagyon ö rü lne a gyü lekezet,
ha lehetsé ges lenne.
- Igen, azt hiszem, ott tudok lenni, ö ö ö ...
Szerjó sa. Most azonnal beı́rom a napló mba.
Ugye, a dé lelő tti istentiszteletrő l van szó ?
- Ugy van! - felelte Spool tiszteletes, aki ú gy
tű nt, minden kimondott szavamat nagyon
bö lcsnek tartja. - Igen, a dé lelő tti istentisztelet.
Igazá n há lá s vagyok.
Es ké rem, mondja meg, mennyit szokott
ilyenkor ké rni! Ragaszkodom hozzá .
- A, az nem gond. Egyé bké nt, Szerjó sa,
é rdekelne, hogy a keresztneve, ö ö ö ...
- Nos, há t igen, nem, né zze, teljesen igaza
van, ez teljesen szokatlan né v egy angliká n
lelké sz szá má ra, de a teljes igazsá g az, hogy az

40
é n szegé ny mamá m, amikor mé g csinos é s iatal
volt, elszö kö tt egy vodkaá russal, é s aká r hiszi,
aká r nem, é n lettem az eredmé ny.
- O.
- Há t akkor mé g egyszer kö szö nö m.
- Szó ra sem é rdemes. Akkor, viszlá t má rcius
tizenharmadiká n. Mikor is? Ugye tı́zkor?
- Pontban tı́zkor. Es mé g egyszer kö szö nö m,
hogy elvá llalta a gyerek-istentiszteletet.
Viszlá t.
Má r letettem a telefont, amikor felfogtam,
mit is mondott a vé gé n Spool.
Gyerek-istentisztelet?
Ugyan má r, aki az egé sz vilá gon elő adá sokat
tart, annak nem jelenthet gondot né há ny kö lyö k!

41
Február 9. Szerda.
Vacsora elő tt Munkaidő alatt sokat
gondolkoztam a szolgá latomró l ú gy á ltalá ban,
é s az elő ttü nk á lló utazá sró l ré szleteiben.
Nagyszerű lehet az embereket a gyó gyı́tá s
ajá ndé ká val elé rni. Milyen csodá latos is, ha
valakinek a gyó gyı́tá s a szolgá lata!
Nem mintha panaszkodné k a magam dolga
miatt. Csakhá t az valami felemelő lehet!
Almodozá saim egyik dé delgetett ké pe
teljesen hatá sa alá vont. Nagy elé gedettsé g
tö ltö tte el a szı́vem.
Elegá ns ö ltö nyben egy hatalmas, zsú folá sig
megtelt terem szé ksorai kö zö tt sé tá lok. A
zenekar andalı́tó zené t já tszik mö gö ttem a
szı́npadon. Vá gyakozó é s szomjazó tekintetek
pró bá ljá k elkapni az enyé met, amint elhaladok
elő ttü k.
Esdeklő karok nyú jtó znak felé m azzal a
ké tsé gbeesett remé nnyel, hogy talá n má r a
ruhá m megé rinté se is hozhat szá mukra
gyó gyulá st.
Vé gü l megakad a szemem egy toló szé kben
ü lő , tö ré keny gyermeken. Sová ny, csinos kis
arcá ra mosolyt erő ltet, amint megé rzi az engem

42
kö rü lö lelő szellemi erő aurá já t. Szemeim
megtelnek az együ tté rzé s kö nnyeivel, amint a
bű neset eme pö ttö mnyi á ldozatá nak vé zna,
kicsavarodott vá llá ra helyezem kezemet. „Mit
szeretné l, hogy cselekedjem?” - ké rdezem mé ly,
kozmikus hanglejté ssel (valahogy ú gy, ahogy azt
a sö rreklá mokban szoktá k).
„Szeretné k já rni” suttogja. „Ugy legyen!”
vá laszolom. „Jé zus nevé ben lé gy egé szsé ges!”
Lassan é s drá maian lá bra erő lteti magá t,
mikö zben fá jdalommal teli szemeiben ú j,
tü ndö klő fé ny gyullad ki, majd ezutá n hirtelen
elkezd szaladni, szaladni, szaladni, elő re a
szé ksorok menté n, fel egyenesen a szı́npadra. A
dö bbenet csö ndjé t zengő é s hosszan elhú zó dó
tapsvihar kö veti, amint kö vetem ő t a
re lektorfé nybe, de csak azé rt, hogy ú jra eltű njek
oldalra a szı́npad fé nyei elő l, ö rö mmel é s
fá jdalommal vegyü lt fá radtsá ggal az arcomon.
Mert senki sem tudja elké pzelni, milyen nagy
szemé lyes á ldozatot kö vetel ez a nagyszerű é s
ö nzetlen munka. Ki is é rthetné ?
Van valakinek zsebkendő je?
Né ha gyű lö letes a való sá g. Visszacsö ppenni
a rajongó , szö rnyű szü ksé get szenvedő é s
toló szé kben ü lő , nagybeteg gyerekekkel teli
elő adó bó l - a ná thá s Everett Glanderhez!

43
 Kü lö nö sen, hogy csak egyetlen zsebkendő m
maradt, amivel a gyó gyı́tó szolgá latom
gondolata á ltali megindultsá gomban má r
majdnem a szememet kezdtem tö rö lni.
Olyannak adjam az utolsó zsebkendő met, aki
folyamatosan ellená ll a megté ré snek?
Glander eljö tt ugyan né há nyszor a
gyü lekezetbe, amikor né há ny é vvel ezelő tt
talá lkozott ná lunk Frank Braddockkal, de semmi
sem hatott rá . Ha nem tudná m, hogy Isten
tö ké letes, ké nytelen lenné k azt gondolni, hogy
elszalasztott né há ny nagyszerű lehető sé get
Glander é leté ben. Kı́vá ncsi vagyok, vá ltozna-e
valamit, ha megté rne. Remé lem. Jelenlegi,
elveszett á llapotá ban mindig rá hibá zik arra a
ké rdé sre, melyet a legkevé sbé sem szeretne az
ember hallani. Aká rcsak most, miutá n
odaadtam neki az utolsó zsebkendő met.
- Mié rt nem ké red Istent, hogy enyhı́tsen a
ná thá mon? Talá n nem ü tö m meg a mé rcé t? Vagy
ő mé g nem talá lta meg a kö zö nsé ges megfá zá s
ellenszeré t? Vagy...
- Everett, ha Isten azt akarná , hogy gyó gyulj
meg, akkor ilyen egyszerű en meg tudna
gyó gyı́tani.

44
 Csettintettem egyet az ujjaimmal, majd a
munká m fö lé hajoltam, ezzel jelezve, hogy
ré szemrő l befejezettnek tekintem a
beszé lgeté st. Rettegtem, hogy ő folytatni akarja.
- De há t mié rt ne akarna Isten
meggyó gyı́tani, ö reg iú ?
Rá né ztem. Azé rt, gondoltam magamban,
mert való szı́nű leg olyan utá latosnak é s
visszataszı́tó nak tart, mint é n, é s egy csoda
netá n rá venne té ged arra, hogy minden
vasá rnap elgyere az istentiszteletre, é s akkor
hetente hat napon kellene kibı́rjalak az eddigi ö t
helyett.
Hacsak, nem hozná nk lé tre egy kis
kö zö ssé get a tefajtá d szá má ra, Hetednapos
Everett Glanderistá k elnevezé ssel, ahol a tagok
ellenvé lemé nyeiket é s nem há lá jukat fejezné k ki
az istentisztelet alatt.
- Mert - mondtam hangosan - az akarata
szuveré n, é s mindent tud. Való szı́nű leg jobb
neked, hogy meg vagy fá zva, mintha nem lenné l,
de ezt szá munkra lehetetlen megé rteni.
- Mié rt lett olyan é les a hangod, Adrian? -
ké rdezte Glander. - Fá j a torkod?
A tied fog, ha a nyakadat a kezeim kö zé
kaparintom! - fortyogtam magamban.

45
 - Tehá t - folytatta Glander -, amirő l beszé lsz,
az a jó ö reg „az é let titkai” szindró ma. Igazam
van?
- Há t, é n nem teljesen ı́gy mondaná m, de...
- Rendben, ö reg iú . Mondj legalá bb egy
indokot, mié rt jobb nekem, ha meg vagyok
fá zva, mint ha nem! Csak egyet.
Há trahajolt, é s bosszantó vigyorral az arcá n
rá gcsá lni kezdte ceruzá ja vé gé t.
Minden gondolatomat igyekeztem
ö sszeszedni, hogy valami meggyő ző t mondjak.
Megpró bá ltam ú gy tű nni, mint aki csendben
a fejé ben lé vő lehetsé ges vá laszok kö zü l
pró bá lja meg kivá lasztani a megfelelő t.
- Nos - kezdtem -, ö ö ö , lehet, hogy dé lutá n
hazafelé sé tá lsz az utcá n...
- Mindig az é pü let elő tt megá lló busszal
megyek, ö reg iú .
- Rendben, lehet, hogy ma dé lutá n a buszon
egy olyan tudó s mellé ü lsz le, aki egy
nemzetkö zi orvosi kutatá sban vesz ré szt...
- Szeré ny vé lemé nyem szerint, nem nagy a
való szı́nű sé ge, hogy tú l sok tudó s utazzon a 39-
es autó buszon a Grey Prospect Road felé .

46
 - Nos csikorgattam fogaimat-, ez az egy
szegé ny, de nagyon okos, aki nagyon kö zel van
ahhoz, hogy felfedezze, ahogy az elő bb mondtad,
a kö zö nsé ges megfá zá s ellenszeré t, é s amint
meglá t té ged maga mellett szipogni, hirtelen
beugrik neki minden. Egyszercsak az utolsó
darab is a helyé re kerü l, é s hazaé rve mindent
azonnal papı́rra vet, ı́gy millió k ná thá já ra
megvan az ellenszer, annak kö szö nhető en, hogy
Isten jelen pillanatban nem akar té ged
meggyó gyı́tani, pedig te azt gondolod, hogy jó
lenne.
Nagyon elé gedett voltam magammal.
- Igen, de ha akarná - kö tö zkö dö tt tová bb
Glander, aki ebben a pillanatban kı́sé rtetiesen
emlé keztetett egy utcai lé gkalapá csra, aminek a
zaja elnyomja a té vé ilm utolsó , legizgalmasabb
mondatait - ő meg tudná gyó gyı́tani a tö bbi
millió nyi szenvedő t is. Vagy té vedek?
- Nem. Ugy é rtem, igen.
- Akkor mié rt nem teszi?
- Há t, mert ö ö ö ... Nem gyó gyı́tja meg ő ket,
mert...
Csendben Istenhez folyamodtam.
HAT, MIERT NEM GYOGYITOD MEG OKET, AZ
EG SZERELMERE? HA GLANDER TUDJA, TE

47
MIERT NEM TUDOD?
- Tudod mit? - ké rdezte Glander. - Arra az
esetre, ha mé g sincs egy olyan kutató , aki egy
nemzetkö zi orvosi kutatá sban vesz ré szt, é s
akinek ma dé lutá n mellé m kell leü lnie a buszon,
mi lenne, ha imá dkozná l azé rt, hogy mú ljon el a
ná thá m?
- Most?
- Most.
Sikerü lt kinyö gni egy nyomorú sá gos
imá dsá got, de a legkevesebb hit sem volt
bennem, hogy meghallgatá sra talá l. Oszinté n
szó lva, a legkevé sbé sem é rdekelt, hogy Everett
nazá lis csatorná i kiduguljanak. Ső t, valami azt
kı́vá nta bennem, bá rcsak lé pné nek fel
szö vő dmé nyek, é s exitá lna. Ha ő velem van, ú gy
tű nik, egyá ltalá n nem tudom megé lni a
kereszté nysé gemet.
A dé lelő tt há tralevő ré szé ben hangosan é s
lá tvá nyosan szipogott, azutá n ebé didő ben
kiment a patiká ba, é s vett egy doboz
orvossá got. Jelentő sé gteljesen visszaadta
egyetlen zsebkendő met.
Kö szö nö m, Uram -, na ne!
Igazá n meghallgathatott volna!
Remé nykedem, hogy az egé sz ú gy fog vé gző dni,

48
mint a hı́vő kö nyvekben, vagyis Everett fel fog
hı́vni, hogy meggyó gyult, é s akkor a
megindultsá gtó l mindkettő nkö n erő t vesz a
sı́rá s...
Ké ső bb 20.00 (vacsora utá n). Anne é ppen
most szó lt, hogy Everett van a vonalban.
Izgatottan rohantam ki a hallba.
- Csak azé rt hı́vlak, hogy elmondjam -
magyará zta Everett -, hatalmas csoda tö rté nt
vala.
- Ugy é rted, hogy a ná thá d...
- Ugy. A ná thá m semmivel sem jobb. Ugyhogy
való szı́nű leg a sajtó tele lesz a ná tha frissen
felfedezett ellenszeré vel.
- Everett, jó l tudod, hogy az csak egy ki...
- Meg kell hagyni, Adrian, hogy manapsá g a
nemzetkö zi orvosi kutató k igen furcsa egyedei
tevé kenykednek. Az, aki ma hazafelé mellettem
ü lt a buszon, kikö pö tt má sa volt annak a Charlie
Chaplin bajuszos, molett hö lgynek, aki nem
messze lakik tő lü nk, é s ahhoz ké pest, hogy é pp
most sikerü lt megoldania az orvostudomá ny
é vszá zados problé má já t, nem kü lö nö sebben
é rdeklő dö tt a ná thá m irá nt. Eppen ellenkező leg!
Szó val ı́gy á llunk. Na viszlá t holnap - má r ha
jobban leszek.

49
Lehangoltan hajtottam nyugovó ra a fejem.

50
Február 10. Csütörtök.
Reggeli kö zben elmondtam Anne-nek é s
Geraldnak a Glanderrel tö rté nteket.
- Mié rt nem tudja Isten egyszerű en
meggyó gyı́tani ezt a nyavalyá s ná thá t, é s
elhallgattatni ezt a pasast? - ké rdeztem. - Egé sz
nap bá mulhatom azt a ronda, nagy pofá já t.
- Való ban ká r annyi idő t elté kozolnod rá ,
drá gá m! Pedig azt hinné az ember, hogy a
belő led sugá rzó melegsé g é s szeretet, szı́vbő l
jö vő tö rő dé s é s jó akarat nyomá n nem marad
má s vá lasztá sa, mint hogy meggyó gyul. A
jö vő ben talá n nem kellene pozitı́v energiá dat
olyan emberekre pazarolnod, akikkel nap, mint
nap együ tt vagy. Inká bb azokra kellene
tartogatnod, akik az elő adá saidat hallgatjá k.
Ugye, Gerald?
Ugy é rzem, Anne kicsit tú loz.
Gerald ideadott egy borı́té kot, valami
szö veggel a há tuljá n.
- Teljesen igazad van, anyu. Irtam egy kis
versiké t Mr. E. Bass, a hő n szeretett laikus
felolvasó é s az Egy begyes ké tbalkezes napló ja
szerző je szá má ra, hogy olvassa fel a kö vetkező
talá lkozó já n.

51
 Hangosan felolvastam.
Tá mogass, ó Uram, dö nté semben, ké rlek,
Hogy nap mint nap akikkel együ tt é lek,
Kegyelmed csodá ja ré vé n, Mester, Megé rezzé k
szeretetem egyszer.
Na jó ...
Annak tudatá ban indultam munká ba, hogy
bá r hozzá á llá som rossz, ha ké nytelen vagyok
mé g egyszer szembesü lni Glander
szarkazmusá val, olyat adok neki, amit té nyleg
kezeltetni kell.
Szerencsé re ma betegá llomá nyban volt,
ú gyhogy minden rendben.
Dicső sé g Istennek!
Egé sz nap a gyó gyı́tá son já rt az eszem.
Hazaé rve megké rdeztem Geraldot, mit gondol
az egé szrő l.
- Papa - kezdte -, gondolkoztam rajta egy
kicsit, é s arra a kö vetkezteté sre jutottam, hogy
ha olyan té má k kerü lnek elő , mint a gyó gyı́tá s,
az emberek hajlamosak rá , hogy sajá t szá juk ı́ze
szerint ı́rjá k á t a Bibliá t. Kü lö nö sen is Jé zus
szavait é s tetteit. Egyesek dö bbenetesen meg
tudjá k magyará zni az evangé liumokbó l a
dolgaikat. Van egyfajta vallá sos makacssá g,
amelyik nem engedi, hogy Jé zus egyenessé ge a

52
mindennapi é let té nyező jé vé vá ljon. Azt hiszem,
ezt a fé lelem teszi, mé gpedig attó l a kozmikus
sokktó l, mely akkor é r, ha rá dö bbenü nk, hogy
Isten való ban emberré lett.
Szavai teljesen mellbe vá gtak. Fantasztikus!
Ez ugyanaz a Gerald lenne, aki nemré g az
elő szobá ban mö gé m lopakodott, é s mielő tt
kimentem volna az eső be, egy nyers tojá st
rakott az eső kabá tom kapucnijá ba, majd amikor
visszajö ttem é s levettem a kapucnit, halá lra
rö hö gte magá t, é s azt mondta, hogy
való szı́nű leg egy nagy madá r é ppen a fejem
tetejé re tojt.
Remé lem, nem komolyodott meg tú lsá gosan!
Ké ső bb a szö vegszerkesztő jé n megı́rt má sik
munká já t is ideadta.
- Né zd meg ezt a má sik Nem-Luká csbó l vett
ré szt, papa! - mondta. - Valahogy ı́gy gondoltam,
amikor az emberek á tı́rjá k a Bibliá t. Valahogy
ı́gy tö rté nhetett, ha né há ny á ltalam ismert
kereszté nynek igaza van. A lapon ez á llt:
Egy bé lpoklos hozzá mé ne é s leborula
ő elő tte. „Uram, ha te akarod, meg tudná l
tisztı́tani engem.” O kinyú jtá a kezé t, é s
megé rinté azt az embert. „Akarom! - mondá . -
Lé gy tiszta!” Es lő n, hogy tová bbmé ne, azonban

53
a bé lpoklos hangos szó val utá na kiá lta: „Oö ö ,
megbocsá ss, lehet, hogy elkerü lé vala a
igyelmedet, á m é n mé g mindig bé lpoklos
volné k. Tudom, kis dolog, á m né kem mé gis
fontos.” O mé rgesen sziszege a fogai kö zö tt, é s
mondá : „Há t nem vetted eszedbe, hogy é n a
holisztikus gyó gyı́tá s hı́ve vagyok? Te jó é g,
igencsak naivnak kell lenned, ha azt gondolá d,
hogy a gyó gyı́tá s egyedü l a te testeddel lő n
kapcsolatban. Talá n nem tartá l lé pé st az e
té má ban megı́ratott irodalommal?” Erre mondá
az ember: „Minden, amit é n tudé k, hogy
bé lpoklos valé k, é s ı́me az is maradé k.” „Nos, a te
panaszaid ellené re, a szó legszorosabb
é rtelmé ben, te nem leendesz tö bbet bé lpoklos.”
„Ré mes! - panaszkoda az ember szarkasztikus
fá jdalommal. - De é n mé g mindig bé lpoklos
vagyok, triviá lis, de mé gis való di é rtelemben,
ső t né há ny tagom má r le is esé k ró lam, é s ú gy
tű nik, te ké ptelen vagy visszarakni ő ket.” Erre ő
mordula egyet, é s ı́gy felele: „Mié rt vannak
mindé g ilyenek? Rendben, ö regem, tö bb
lehető sé g is leend, é s egyik sem jelenti sem a
magam, sem pedig a menedzsment team
ké ptelensé gé t. Szá mold csak azokat ujjaidon!”
„Akkor legfeljebb há rom lehető sé g lehet.” De ő
nem hallgata rá .

54
 „Elő szö r is, nagy való szı́nű sé ggel, nincs
hited. Má sodszor, te nem is akará l vala
meggyó gyulni. Harmadszor, te arra letté l vala
elhı́va, hogy má soknak a szenvedé seden
keresztü l leendjé l szolgá latá ra - gratulá lok.
Negyedszer, a te gyó gyulá sodnak halá l
formá já ban kell eljö nnie. Viszlá -á -á t. Otö dszö r,
te elhı́vott leendesz, de nem vá lasztott - nagy
ká r. Egyé bké nt pedig mennem kell.
Valami nagy kajá ltatá s vá r rá m, é s a
kö ltsé gveté s nagy kihı́vá s szá momra.”
Tová bbmé ne vala, é s a bé lpoklos ö sszeszedé
vala magá t, é s egyfolytá ban ezt ismé telgeté vala
magá ban: „Nem vagyok bé lpoklos! Nem vagyok
bé lpoklos! Nem vagyok bé lpoklos...” Es ettő l a
naptó l fogva az egé sz orszá gban ú gy emlegeté k
vala ő t, mint az „Orü lt Bé lpoklos”.
Nem hiszem, hogy aggó dnom kellene amiatt,
hogy Gerald tú lsá gosan megkomolyodott!
- Nem tudom, ki ü ltette a bogarat a fü ledbe a
testi gyó gyı́tá sokró l - fordult hozzá m Anne ma
este -, de nem hiszem, hogy jelen helyzetben ez
lenne a feladatod. Té ny, hogy a Reginaldos dolog
fé lresikerü lt, de a tö bbi talá lkozó é s a kö nyveid
alapjá n jó l tudod, hogy Isten té ged arra
vá lasztott: segı́ts neki meggyó gyı́tani az
emberek é rzé seit, oldani feszü ltsé geiket é s

55
aggodalmaikat azá ltal, hogy mosolyt csalsz az
arcukra, megrı́katod ő ket, é s lazı́thatnak. Sokan
bá rmit megadná nak, hogy erre ké pesek
legyenek.
- Azt hiszem, Anne-nek igaza van, mint
mindig - mondtam Istennek ma este. - Tudom,
há lá snak kellene lennem. De akik é rzelmeikben
gyó gyulnak meg, azok nem ugranak ki a
toló kocsibó l. Nem panaszkodom, csak...
- De igen - felelé Isten.

56
Február 11. Péntek.
A gyerekó ra gondolata nem hagyott
nyugodni. Valami azt sú gja, fel kellene hı́vnom
Spoolt, é s felvilá gosı́tani, hogy csak egy csapat
á llig felfegyverzett zsoldos tudna arra
ké nyszerı́teni, hogy beszé ljek azoknak az
é nké ptö nkretevő , elké nyeztetett gyerekeknek,
akik kiké szı́tik azokat az elő adó kat, akiknek
gő zü k sincs arró l, hogyan bá njanak velü k.
Megké rdeztem Anne-t, szerinte megy-e majd
nekem.
- Nem, de megı́gé rted - mondta. - Mié rt
mondtad, hogy elvá llalod?
Mindjá rt felhı́vom Szerjó sá t, é s megmondom
neki nyı́ltan, hogy nem vagyok rá ké pes.
Talá n majd inká bb holnap.

57
Február 12. Szombat.
Szinte el sem tudom hinni! Egy Angela nevű
hö lgy hı́vott Manchesterbő l, aki a tudakozó bó l
tudta meg a szá momat. Beszé lgeté sü nk elejé n
kicsit zavart é s ideges voltam. Azzal kezdte,
hogy é desapja, Ron, tavaly egy sú lyos betegsé g
miatt kó rhá zba kerü lt, ahol kö zö lté k velü k, hogy
má r csak ké t-há rom hó napja van há tra.
Ron teljesen le volt tö rve, nemcsak a
betegsé ge, hanem a hite miatt is.
- Ujra é s ú jra ugyanazokat a ké rdé seket tette
fel - mondta Angela -, é s bá rmit is mondtam
neki, semmit sem segı́tett rajta. Ugy é rtem,
fogalmam sem volt, mit tegyek. Ré mes volt.
Edesanyá mmal mindketten teljesen
elkeseredtü nk.
- Milyen ké rdé seket?
- Mindenfé lé t. Van-e ü dvö ssé ge? Isten
té nyleg gondot visel-e ró la? Vajon minden
szü ksé geset megtett-e, hogy bejuthasson a
mennybe? Tudom, furcsá n hangzik, de a papá t
komolyan aggasztotta, mi tö rté nik azutá n...
miutá n elmegy. Elkezdte olvasni a Bibliá t azzal a
fajta hogy is fogalmazzak - lá zas sietsé ggel, mint
amikor valaki egy hosszú utazá sra pró bá l

58
feltankolni, de egé szen biztos vagyok benne,
hogy egy szó t sem é rtett abbó l, amit olvasott.
Megré mü lt, ha é rti, mit akarok mondani.
Nem é rtettem, mire akar kilyukadni.
Rá ké rdeztem:
- Aztá n mi tö rté nt?
- Eppen ezé rt hı́vom. Odaadtam neki az On
kö nyvé t, a napló t, hogy olvassa el. A mama vette
a szü leté snapomra, ú gyhogy ott volt a
kö nyvespolcomon.
- Szó val... - kö szö rü ltem meg a torkom
idegesen-, On bevitte a kö nyvemet az
é desapjá nak a kó rhá zba?
- Igen.
- Es ő ...
- Halá lra nevette magá t, Adrian. Az é n apá m
halá lra nevette magá t.
Egy kicsit megijedtem. Meg akartam
ké rdezni, ez jó volt-e, vagy rossz, de inká bb nem
tettem.
Hallottam, hogy Angela majdnem elsı́rja
magá t a vonal má sik vé gé n.
- Akkor... akkor tetszett neki? - kocká ztattam
meg.

59
 - Jaj, Adrian, ú gy megnyugtatta. Azt hiszem,
segı́tett neki megé rteni, hogy az ő hatalmas
problé má inak nagy ré szé t emberek okoztá k,
nem pedig Isten. Szegé ny papa valahogy
elfelejtette, hogy Isten szereti ő t, é s az On
kö nyvé nek elolvasá sa utá n visszanyerte
normá lis lelkiá llapotá t, ha helyes ı́gy nevezni. Es
tudja, a legvé gig ott ő rizgette azt a kis kö nyvet
az é jjeliszekré nyé n. Mé g akkor is, amikor má r
olyan rosszul volt, hogy ő maga nem tudott
olvasni, behı́vott engem, é s megké rt, hogy
olvassak neki fel belő le ré szleteket, é n pedig
hallottam zihá ló neveté sé t. Való szı́nű leg, amikor
besé tá lt a mennybe, Isten elmosolyodott a papá t
lá tva, é s megké rdezte: „Min nevetsz, Ron?” A
papa pedig ı́gy vá laszolt:
„Elné zé st, csak egy kö nyvö n, amit most
olvastam...” Csak azé rt akartam felhı́vni, hogy
megkö szö njem.
- Kö szö nö m - motyogtam. - Kö szö nö m.
Ugy is gondoltam.
Elmondtam Anne-nek a hı́vá st. Kö nnyek
szö ktek a szemé be.
- Es te mé g azon zsö rtö lő dsz, hogy nincs
gyó gyı́tó szolgá latod - mondta. - Isten
elké nyeztet, ugye tudod?

60
Február 13. Vasárnap.
Ma dé lelő tt Edwin arra ké rt minket,
oszoljunk kis csoportokra, é s beszé ljü nk arró l,
mit vinné nk magunkkal, ha kigyulladna a
há zunk.
- Mi a legé rté kesebb, amié rt visszarohanná l?
- ké rdezte Anne.
- Te - feleltem.
3680 piros pont. Es (mé g) komolyan is
gondoltam!

61
Február 14. Hétfő.
Csoda tö rté nt! Egyikü nk sem felejtkezett el a
Valentin napró l.
Aggó dtam a ma esti tá mogató csoport-
talá lkozó miatt. Vé gü l minden rendben ment.
Edwin azt mondta, csak egy kis csapattal
kezdjü nk, aztá n majd nö vekszü nk, ú gyhogy ma
este csak Anne, Gerald, Edwin, Richard é s
Doreen Cook, Leonard Thynn - kissé
meglepő dtem, hogy Edwin ő t is meghı́vta, noha
kedvelem - é s jó magam voltunk jelen.
(Edwin elmondta, hogy ha Victoria é s
Stenneth Flushpool nem lenné nek Afriká ban
misszió s ú ton, ő ket is meghı́vta volna.
Csodá latos belegondolni, mennyit vá ltozott
Victoria, amió ta elő szö r talá lkoztam vele. Volt
olyan idő , amikor a farizeusok hozzá ké pest a
kö nyö rü let angyalká inak tű ntek. Mostaná ban
Stennethnek sem kell modellező ú jsá gjainak
pé ldá nyait fé lve a ná szá gyuk matraca alá
rejtenie, felesé ge azon aggodalma miatt, hogy a
cı́mlapon lá tható , fá bó l ké szü lt Spit ire modell
frontá lis ké pe teljes egé szé ben rabul ejti.
Té nyleg mindketten nagyon hiá nyoznak.)
Nyugtalansá g tö ltö tt el, amint hatalmá ba

62
kerı́tett a gondolat, hogy ilyen nyilvá nvaló
mó don a igyelem kö zé ppontjá ba kerü lö k.
Leonard kivé telé vel mind megé rkeztek fé l
nyolcra. Nem kellett volna aggó dnom a igyelem
kö zé ppontjá ba kerü lé s miatt. Azonnal
beszé lgetni kezdtek, ú gyhogy azt gondoltam,
egyszerű en csak ö sszejö ttek, é s azt is
elfelejtetté k, mié rt.
Doreen pé ldá ul - aki egyé bké nt is igen feszü lt
hangulatban volt - nagyon felhú zta magá t
né há ny nem megfelelő video ilm miatt,
melyekhez a fő utcá n lé vő ü zletben iatalkorú ak
is hozzá juthatnak. Furcsa, hogy habá r
mindennel egyeté rtettem, amit Doreen
mondott, miné l tö bbet beszé lt, anná l nagyobb
ké szteté st é reztem rá , hogy kirohanjak, é s
kivegyek egy nem megfelelő video ilmet, é s
hozzá juttassak egy iatalkorú t. Azt hiszem, van
valami rossz a hozzá á llá somban...
Gerald egy ideig hallgatott, majd megszó lalt:
- Doreen, megy egy ilm a Curzon moziban,
melyen azt hiszem, szinté n felhá borodná l, pedig
korhatá r né lkü li. Ső t, ma dé lutá n gyerekeket is
lá ttam bemenni rá .
Anne é s é n tú l jó l ismerjü k ezt a kis
hangszı́nvá ltozá st Gerald hangjá ban.

63
 Felké szü ltü nk a tá madá sra. Doreen a szent
há ború fé nyé vel a szemé ben elő rehajolt.
- Milyen ilm, Gerald? - ké rdezte.
Gerald aggó dva ingatta a fejé t:
- Nagyon nehé z errő l beszé lni, Doreen.
Olyan... olyan szö rnyű ...
- Gerald, ne feledd, hogy vé delem alatt á llsz!
Kiolvastam gyermekem szemé bő l, hogy
meghozta az á ldozatot, é s nem kommentá lja
eme megjegyzé st valamifé le ő rző -vé dő
szolgá latos vagy egyé b poé nnal.
Unnepé lyesen bó lintott, majd kimé rten é s
eltö ké lve folytatta:
- Nos, rendben. Egy kegyetlenü l é s
kı́mé letlenü l szé tszakı́tott csalá dró l szó l.
Mese fegyverekrő l é s tű zrő l é s a vak
fé lelemrő l, mely erő t ad a pá nikszerű
menekü lé sben. Mese a hontalansá gró l é s a
magá nyró l, a halá lró l é s az á rtatlansá g
elveszté sé rő l.
Drá mai csend. Doreen elő vett egy
jegyzetfü zetet é s egy tollat a tá ská já bó l, ajká t
ö sszeszorı́totta, é s ahogy azt Columbo hadnagy
is szokta, egyik szemé vel hunyorı́tani kezdett.

64
 - Es mi a ilm cı́me? - ké rdezte drá mai
hangon.
- Bambi - felelte Gerald.
Doreen reakció i Gerald marhasá gaira mindig
elká prá ztatnak. Egyszerű en becsukta a
jegyzetfü zeté t, benyomta a tollá t, é s mindkettő t
visszarakta a tá ská já ba. Ezutá n szenvtelenü l
há tradő lt a szé ké ben, mintha ez a negyven
má sodperces beszé lgeté st tartalmazó
idő kapszula soha nem is lé tezett volna.
Ezt má r né há nyszor é szrevettem olyanokná l,
akik folyamatos vallá sos ü zemmó dban vannak.
Olyan, mintha szemé lyisé gi szá mı́tó gé pü k
csak nagyon korlá tozott lehető sé gre lenne
beprogramozva. Jelen esetben Doreen
rá kattintott a KERESES gombra é s betá plá lta a
GERALD MEGTREFALT szö veget, azonban
mentá lis ké pernyő jé n a kö vetkező felirat jelent
meg: ERVENYTELEN PARANCS: ILYEN FAJL
NEM LETEZIK:
„GERALD MEGTREFALT” NEM ISMERT:
KILEP?, é s nem foglalkozik vele tö bbet.
Richard azonban, ú gy bó logatott, mintha
tö ké letesen é rtene mindent, é s ı́gy szó lt:
- Igen, azt hiszem, ez az a szó , mellyel
á ltalá ban az olyan szereplő ket szoktá k

65
jellemezni, akik... hm... horrorisztikusak.
Valamennyien Richardra bá multunk.
- Ugy é rtem - folytatta -, vannak azok a
ré misztő ilmek, ahol a hullá k ú jra é letre kelnek,
é s visszajá rnak gyilkolá szni. Oket nevezik má s
né ven bambinak.
- Azt hiszem, Richard - mondta udvariasan
Anne -, amire te gondolsz, az a „zombi”. Bambi
egy ő zike...
- Szó val mé g rosszabb, mint gondoltam. Egy
lá ny, akinek hogy is mondjam... kihaszná ljá k az
á rtatlansá gá t, é s...
- Nem, nem, Bambi té nyleg ő zike, egy á llat...
- De há t akkor, mié rt...
Amikor Richard zavarodottsá ga má r kezdett
volna szü rrealisztikus szintre jutni, az
ajtó csengő há l' Istennek kö zbeszó lt. Kimentem
az elő szobá ba. Az ajtó ban egy ingatagon botjá ra
tá maszkodó , tető tő l talpig bekö tö zö tt alak.
Tö ré keny, gyenge hangon kipré selt valamit az
arcá t is fedő kö té s aló l:
- Ké rlek, imá dkozzatok a gyó gyulá somé rt!
Né ha elegem van Thynnbő l. Mondtam neki,
hogy jö jjö n be, é s ne hü lyé skedjen.

66
 Ré mes! Ugy, ahogy volt, kö té stő l,
mindenestü l, leü lt a nappaliban, é s kö zö lte, hogy
ú gy gondolta, „kissé feldobhatná ” a
beszá moló mat azzal, ha ı́gy „bé na szerelé sben”
jö n el erre a fura talá lkozó ra, é s a tö bbiek szeme
lá ttá ra csodá latos mó don meggyó gyul.
- Istent jobb fé nyben tü ntetné fel, nem?
- De, Leonard - feleltem majdnem ordı́tva-, ez
hazugsá g lenne! Nem azt akarjuk, hogy má sok
egy hazugsá g miatt higgyenek Istenben!
- Té nyleg? - mondta erre Leonard ő szinté n
meglepett hangon. - Ugy é rted, mindenrő l el
lehet mondani a teljes igazsá got?
- Termé szetesen.
- Mindenrő l?
- Igen.
- Ja é rtem! Ez esetben elmondhatom
mindenki elő tt, mié rt gondoltam azt, hogy nincs
gond, ha hazudok. Emlé kszel arra az esté re,
amikor Anne nem volt itthon, é s megné ztü k
ná latok azt a ké ső esti ilmet, Adrian?
Idegesen né ztem kö rbe, é s dadogva
vá laszoltam:
- I-i-igen.

67
 - Es amikor te é s Gerald mindketten
megittatok egy-egy ü veg bort, de é n nekem nem
volt szabad.
Mé g idegesebben né ztem Anne-re.
- Azt hiszem, egy kicsit azé rt tú lzol, Leonard.
- Ez egy kicsit té nyleg tú lzá s, Leonard -
szó lalt meg Gerald. - Papa má sfé l ü veggel ivott,
é n viszont csak há rom pohá rral.
- Ja igen, bocsá ss meg, Gerald! - mondta erre
Leonard. - Te csakugyan pohá rbó l ittá l, errő l
teljesen elfelejtkeztem. Adrian a heverő n fekve
kortyolgatott az ü vegbő l, vagyis az ü vegekbő l.
Egett a ké pemen a bő r. Mié rt akartam é n
annyira, hogy Thynn elmondja az igazsá got?
Vajon mit tud kezdeni a tá mogató csoport a nagy
evangé lista eme ké pi á brá zolá sá val, melyben
ú gy terpeszkedik a nappaliban egy ü veg piá val
szá já ban, mintha cumizna?
- Alljunk meg egy percre! - vá gott kö zbe
Anne. - Te nem ihattad meg mind a kettő t.
Eredetileg ké t ü veg volt, é s ú gy emlé kszem,
talá ltam egy bontatlant, amikor má snap
porszı́vó ztam.
- Arró l elfelejtkeztem - felelte Leonard -, de
most má r emlé kszem rá . Adrian azt mondta,

68
hogy reggel kidobja, é s vesz egy má sikat a
konyhaszekré nybe, nehogy vé letlenü l megtudd.
Arra gondoltam, vajon é rvé nyes-e az
é letbiztosı́tá som. Leonardnak tudnia kellett
volna, hogy nem hazudni nem felté tlenü l jelenti
azt, hogy a teljes igazsá got el kell mondani.
- Ja igen! Es mé g mielő tt vé gezté l volna a
má sodik ü veggel is, elkezdté l papolni az
elő adá saidró l, majd felkelté l, é s egy Bibliá val a
fejed tetejé n egyensú lyozva felá lltá l a dı́vá nyra,
é s azt mondtad, hogy ha tö rik, ha szakad,
megté rı́ted az embereket. Amikor
megké rdeztem, ez mit jelent, te
kinyilatkoztattad: nem szá mı́t, hogy valaki egy
pü spö k vagy egy szé lhá mos hatá sá ra té r meg.
Ezutá n, mé g mielő tt bá rmit is mondhattá l volna,
leesté l a heverő rő l, a szoba kö zepé re gurultá l, é s
ott fekve rá kezdté l a slá gerre, hogy „Nem
hagylak el soha”, é s azt mondtad, ez az é nek, az
Istennek tett ı́gé retedrő l szó l. Ezé rt gondoltam
azt, hogy nem baj, ha hazudunk. Bocs.
Furcsá n nyugodtnak é reztem magam.
- Nos, há t ı́gy vagyunk - mondtam. -
Nagyszerű egy ilyen kis csoporttal együ tt tanú ja
lenni há rom vé gnek. Szolgá latom vé gé nek,
há zassá gom vé gé nek, é s ha valamennyien
elmentetek, Leonard Thynn é lete vé gé nek. -

69
Ké tsé gbeesetten rá ztam meg a fejem. -
Mindenkitő l bocsá natot ké rek. Bocsá ss meg
Anne! Ki sem tudom fejezni, mennyire elkeserı́t
minden, ami azon az esté n tö rté nt, kü lö nö sen,
hogy kimentem venni mé g egy ü veggel, meg
ilyesmi. Azt javaslom, menjen mindenki haza, é s
felejtsü k el az egé szet. Bocsá nat...
- De há t mé g maradt egy csomó kaja! -
sajná lkozott Thynn.
Edwin megkö szö rü lte a torká t, elő rehajolt,
majd a té rdé n ö sszekulcsolta a kezeit. A padló t
bá mulva megszó lalt:
- Né zd, Adrian, azé rt vá lasztottam
tá mogató csoportod magjá ul azokat, akik itt
ü lnek, mert valamennyien szeretnek té ged. Es
mi nem azé rt szeretü nk, mert tö ké letes vagy.
Nem vagy az, é s é n sem. Sok dolog van, amié rt
szeretü nk, egyné há ny egyé b dolog ellené re.
Erted? - Rá m né zett. Kö nnyes szemmel
bó logattam.
- Mi nem egy ı́ró t vagy egy elő adó t akarunk
tá mogatni.
Mi té ged akarunk tá mogatni, nem pedig egy
nem lé tező , kipolı́rozott, mesterké lten eré nyes
jellemet. Ami pedig azon az esté n tö rté nt,
amikor Anne tá vol volt... há t é n magam is igen

70
kellemetlenü l é rezné m magam, ha má sok elő tt
derü lne ki, de az igazat megvallva, majdnem
biztos, hogy mindnyá junknak van né há ny
szemé lyes szennyese a tartó ban, melynek nem
ö rü lné nk, ha kiteregetné k. Valami, amit Isten
megbocsá tott, de olykor lelkiismeret-furdalá st
okoz. Ugye igazam van?
Ké rdő n kö rbené zett a csoport tagjain. Anne,
Gerald é s Leonard azonnal egyeté rtő n
bó logattak.
Richard ré mü lten né zett kö rü l. Bibliá já t
pajzské nt mindké t kezé vel a mellé hez szorı́totta,
é s ı́gy szó lt:
- Há t, ö ö ö ... termé szetesen, a Szentı́rá s is
megemlı́ti a tö vist, mely azé rt adatott a
testü nkbe, hogy az alá zat teré n nö vekedjü nk, de
ö ö ö ...
- Rendben van, Richard - mondta Edwin kissé
elmosolyodva -, nem kell elmondanod, belé d
milyen tö vis adatott. Csak arra akarok
rá mutatni, hogy mindnyá junkban van legalá bb
egy vagy kettő , é s egy raká s olyan tö visnek a
helye, melyet az Ur má r kihú zott, ú gyhogy
senkinek sincs joga senkit elı́té lni. Ugye ı́gy van?
- Igen - felelt erre Richard, most má r
szemmel lá tható an biztos talajon é rezvé n magá t

71
-, tá vol á lljon tő lem má sok megı́té lé se. En... é n
csak ki szeretné m fejezni, hogy teljes egé szé ben
tá mogatom Adriant a szolgá latá ban, azzal
együ tt is, amit Edwin mondott a... szó val arró l.
Azt hiszem, Doreen nagyon szeretett volna
felvilá gosı́tani minket arró l, hogy akik
Krisztusban vannak, azok ú j teremtmé nyek
ezá ltal eltö rö ltettek bű neik, de vé gü l
megelé gedett egy kimé rt bó lintá ssal, tudtul
adva kompromisszumké szsé gé t.
- Adriant minden eszkö zzel tá mogatjuk
minden olyan terü leten, ahol az Ur munká já t
vé gzi - jelentette ki.
- Orü lö k, hogy nem a biciklitá roló ban
kezdtü nk el a tö visekkel foglalkozni - sú gta ide
Gerald.
- A helyzet az, Adrian - folytatta Edwin -, hogy
ahogy te egyre ismertebb leszel, az emberek ú gy
fogjá k egyre inká bb elveszı́teni a kö nyvek é s
elő adá sok mö gö tt á lló ember való di ké pé t - ez
mindig ı́gy van -, é s ez nem lesz kö nnyű . Eppen
ezé rt van ez a csoport. Nekü nk mindnyá junknak
egy olyan Adrian Plass-szal lesz dolgunk, aki
tö ré keny, emberi é s teljes egé szé ben olyan, mint
mi. Egy olyan szemé llyel, akit szeretü nk. Azt
hiszem jó , hogy Leonard elmondta, mi tö rté nt
azon az esté n. Ez azt jelenti, hogy valamennyien

72
tiszta lappal indulhatunk, é s egy kis
szerencsé vel tisztá k is maradhatunk.
- Biztos vagyok benne, Edwin - szó lalt meg
Doreen -, hogy amikor „kis szerencsé ”-rő l
beszé lsz, akkor Isten kegyelmé t é rted alatta.
- Há t, igen - só hajtott Edwin -, termé szetesen
ú gy é rtem, Doreen, hogy Isten kegyelme á ltal
maradhatunk tisztá k.
- Egy kis szerencsé vel - tette hozzá Gerald,
mire valamennyien elmosolyodtunk.
Ezek utá n minden rendben ment. Ugy
dö ntö ttü nk, a csoport olyan gyakran talá lkozik,
ahogy szü ksé ges, de há romhavonta legalá bb
egyszer. Minden talá lkozó n beszá molok arró l,
ami velem tö rté nt, ide é rtve azokat a
problé má kat é s nehé zsé geket, amelyekben
imá dsá gra é s taná csra van szü ksé gem, ezutá n
pedig a naptá ramba elő jegyzett alkalmak é s a
jö vő kerü l szó ba. Megá llapodtunk, hogy
bá rmelyikü nk elő adhatja a né zeteit, felté ve,
hogy ké sz elismerni, ha esetleg nincs igaza.
Hmmm...
Vé gü l valamelyikü nk - minden alkalommal
valaki má s - a befejező imá dsá g elő tt tart egy
rö vid igemagyará zatot. Edwin bejelentette,
hogy az idő mú lá sá val szı́vesen „gazdagı́taná ” a

73
csoportot egy-ké t ú jabb taggal, de ró luk
egyelő re nem akart beszé lni. Nem szerettem
volna megké rdezni, vajon Norma is kö ztü k van-
e.
Nem mintha olyan nagyon sokat jelentene,
de...
Imá dkoztunk a februá r tizenhatodiki derby-
beli elő adá somé rt é s egy tizenkilencediké n,
szombaton tartandó jó té konysá gi vacsorá é rt.
Megpró bá ltam nagyon ú gy tenni, mintha a
gyerek-istentisztelet nem lé tezne, de aztá n ú gy
gondoltam, bö lcsebb, ha megemlı́tem.
Remé ltem, valaki csak kap kijelenté st
Istentő l, hogy mondjam le, de sajnos senki. Azt
hiszem, magamnak kell lemondanom. Holnap
mindenké ppen felhı́vom Szerjó sá t.
Ezek utá n megká vé ztunk, é s beszé lgettü nk
egy jó t. Kis ı́zelı́tő ké nt: Richard egy
konkordanciá t ké rt Anne-tő l, mire Thynn
megszó lalt:
- Nagyszerű , é nekelni fogunk?
Hihetetlen, mé g csak nem is viccelt!
Anne elmagyará zta, mi az a konkordancia.
Mire Thynn ő szinte felhá borodá ssal fordult
Edwinhez:

74
 - En meg minden alkalommal, amikor te a
szó szé krő l egy té má ban egyik ige utá n soroltad
a má sikat, azt gondoltam magamban: „Az
ö rdö gbe! Bá rcsak é n is ilyen jó l ismerné m a
Bibliá mat!” Te pedig egy... egy konkurenciá t
haszná ltá l.
- Konkordanciá t - javı́totta ki Edwin. -
Teljesen igazad van, minden egyes alkalommal
csalok.
Egy kicsit zavarba jö ttem, amikor Gerald
felá llt, é s mindenki elő tt kö zö lte, felté tlenü l
tisztá ban kell lennem a „Fehé r borı́té k já té k”-
nak nevezett esemé ny szabá lyaival. El is
magyará zta:
- Má r sokszor lá ttam a papá t já tszani, ané lkü l
hogy felfogta volna, mirő l is van szó , de azt
hiszem, a legtö bb hitszó nok elő adja ezt a
mutatvá nyt. A kö vetkező tö rté nik: Az elő adá s
vé gé n az elő adá st tartó ickó - legyen, mondjuk
Cedric, a hitszó nok, vagyis CEH - tudja, hogy
hamarosan elé rkezik az a pillanat, amikor a
rendező k egyike nagy való szı́nű sé ggel hozzá lé p,
kezé ben egy fehé r borı́té kkal, melyen az ő neve
olvasható . Es termé szetesen CEH nagyon
boldog, mert a borı́té k rendszerint né mi
ké szpé nzt vagy egy csekket rejt magá ban. A
problé ma csupá n annyi, hogy az első é s

75
legkemé nyebb szabá ly ebben a „Fehé r borı́té k
já té k”-ban az, hogy az elő adó nem engedheti
meg azt a felté telezé st, miszerint aká r csak a
legkevé sbé is é rdekelné k az ilyen adomá nyok,
ú gyhogy belekezd...
- Ha elé rkezik a tá vozá s ideje - vá gott kö zbe
Anne -, é s a borı́té k mé g nem tű nt fel, CEH
elkezdi az „Elbú csú ztam-má r-mindenkitő l?”
cı́mű mutatvá nyt, mely a kö vetkező kbő l á ll:
kö rbemegy, é s mindenkivel igen
lelkiismeretesen kezet rá z, azt remé lve, hogy ha
ahhoz é r, akiné l a ké szpé nz van, ez elé g lesz
memó riá ja felfrissı́té sé hez, hogy megvá ljon tő le.
Gerald csodá lattal né zett anyjá ra.
- Ugy van, mamiká m! Teljesen igazad van.
Tehá t elő bb vagy utó bb a ké rdé ses Fehé r-
borı́té kot-szorongató -szemé ly - legyen tehá t
FESZ - kezé ben a borı́té kkal odalé p CEH-hez, é s
ezzel kezdő dik el igazá n a já té k.
- Gerald - vá gtam kö zbe -, biztos vagyok
benne, hogy rajtad kı́vü l senki má s nem kı́vá ncsi
erre a badarsá gra.
Egyeté rté st keresve né ztem kö rbe, de
megszó lalt Edwin:
- De igen! Gyerü nk, Gerald, folytasd! En, mint
alkalmi fehé r borı́té k osztó é s kapó , nagyon

76
é rdekesnek talá lom.
- Rendben, tehá t, ahogy anyu mondotta,
miutá n má r egy jó ideje má szká l kö rbe, hogy
biztos legyen benne, felajá nljá k majd szá má ra a
fehé r borı́té kot, most ú gy tű nik, CEH nem ké pes
é szrevenni az orra elő tt lebegtetett tá rgyat. Es
való ban:
enné l a pontná l CEH á ltalá ban elindul az ajtó
felé , lá tható an azzal a szá ndé kkal, hogy
tá vozzon, á m mé gis annak biztos tudatá ban,
hogy utolé rik, mielő tt elhagyná a helyisé get.
Es ı́gy is lesz. Mé lyen megható dva attó l, hogy
CEH bú csú zkodá sa sorá n nem felejtette ki a
legalá zatosabb hı́vet sem, é s hogy emelkedett
lelkü lete megakadá lyozta abban, hogy
é szrevegye a neki felajá nlott pé nzt, FESZ
gyorsan utá naered a szent alaknak, é s mé g a
porta elő tt megá llı́tja valami ilyesmi szö veggel:
„Szerettü nk volna... szó val meg akarjuk ö ö ö ...
kö szö nni, hogy eljö tt... é s szeretné nk, ha
elfogadná ezt a... szó val...” Es ekkor elé rkezett az
idő CEH szá má ra, hogy elő adja a ki inomult é s
igen megnyerő zavarodottsá g, valamint
taná cstalansá g kombiná ció já t. Kı́vá ncsian a
borı́té kra bá mulva ú gy tesz, mintha a „fehé r” é s
a „borı́té k” jelensé gek mé g nem tű ntek volna fel
tapasztalatá nak horizontjá n.

77
 „De há t, mi ez? Te jó é g, é n nem is...” „O, ez
csak egy kis semmisé g - feleli erre fé lé nken
FESZ. - Té nyleg semmisé g, semmi az egé sz, csak
egy kis há la... tudja...” Ekkor villá mcsapá ské nt
hirtelen megvilá gosul CEH elő tt: pé nzt kapott!
Micsoda vá ratlan, mé lyreható , é rtelmet bé nı́tó
sokk! Csodá lkozva ingatja fejé t:
„Igazá n nem kellett volna - mormogja, de a
biztonsá g kedvé é rt azé rt jó szorosan
megmarkolja a borı́té kot. - Egyá ltalá n nem...
szó val nem holmi ellenszolgá ltatá s fejé ben
jö ttem el, kivé ve persze, ha az Ur...” „O persze,
hiszen tudjuk mi ezt! - vá gja rá sietve FESZ, igen
kellemetlenü l é rezve magá t, hogy egy ilyen
szellemi ó riá st, egy olyan kö zö nsé ges fö ldi
dologgal kell traktá lnia, mint a pé nz. - De a
szolgá latá é rt fogadja el ezt a kis ajá ndé kot!”
Ezutá n CEH - mintha tartalma teljesen hidegen
hagyná - a felbontatlan borı́té kot gyorsan
ö ltö nye belső zsebé be csú sztatja. Mé g az is
lehetsé ges - legalá bbis mó dszere alapjá n ezt
gondolhatná nk-, hogy el fog ró la felejtkezni, é s
soha nem fogja felnyitni, hogy megné zze, mi van
benne.
Mé g egy - szent mé lysé get sugalló
szembené zé s kereté ben tö rté nő - erő s ké zfogá s
FESZ-szel, á ldá skı́vá ná s, majd CEH kilé p az

78
utcá ra, beszá ll az autó já ba, é s mé ltó sá gteljesen
elhajt, hogy há rom sarokkal odé bb megá lljon,
elő kapja belső zsebé bő l a borı́té kot, é s felté pje,
hogy megné zze, mennyi van benne...
- Az ö rdö gbe! - szó lalt meg Leonard. - Nehé z
lehet elő adó nak lenni. Nem hiszem, hogy ezt
vé gig tudná m csiná lni!
- Richard é s é n szı́vesen felkı́ná ljuk testvé ri
szolgá latunkat, Adrian, ha ez az ö nbecsapá s é s
helytelen indı́ttatá s való ban jellemezne té ged -
ajá nlotta fel Doreen.
Má r majdnem vá laszoltam, de ekkor Edwin
nevetve megszó lalt:
- Ugyan má r, Doreen! Gerald csak egy kis
karikatú rá t rajzolt elé nk, é s az igazat megvallva,
né há ny é ve mé g é n sem á lltam ettő l tá vol,
kü lö nö sen akkor, amikor a ré gi cipő m má r
kezdett szorı́tani. Egyá ltalá n nem voltam
pé nzsó vá r, de nagyon ö rü ltem neki, ha egy kis
pé nz á llt a há zhoz, mert ı́gy lehető sé gem
adó dott egyké t olyan szokatlan dologra, mint
pé ldá ul az evé s.
Mé g most sem mindig megfelelő a
hozzá á llá som. Es való szı́nű leg sosem lesz az, de
Isten mindenrő l tud - fejezte be egyszerű en -,
mert elmondom neki.

79
 Doreen aggó dva kö szö rü lte meg a torká t:
- Richard, é rezté l te má r valaha is ö ö ö ...
hasonló an?
- Az é n gyakorlatom - vá laszolta Richard -
abban a né há ny esetben, amikor a
vendé gelő adó szerepé t já tszottam, egy bizonyos
té ren elté rt az emlı́tett szó noké tó l.
- Es milyen té ren? - ké rdezte Doreen
megkö nnyebbü lve.
- Há t - vá laszolt Richard mé ltó sá gteljesen -,
é n sohasem té pem fel a borı́té kot, mindig
ó vatosan nyitom ki, hogy ú jra lehessen
haszná lni.

80
Február 15. Kedd.
Everett Glander olyan, aká r a szá lka, melyet
akkor kellett volna kihú zni, amikor befú ró dott,
de mivel nem tetted, ı́gy most má r olyan mé lyen
van, hogy nem lehet kipiszká lni. Bá rcsak
elutazna Kı́ná ba, vagy megté rne é s egy má sik
gyü lekezetbe kezdene já rni!
Utá lom, hogy utá lom...

81
Február 16. Szerda.
Vé gre a hotelben, Derby-ben, az elő adá s
utá n! Micsoda egy nap!
Volt má r egy-ké t igen bosszantó beszé lgeté s
az é letemben, de a ma reggeli, melyet egy olyan
ü rgé vel folytattam, akit azé rt izetnek, hogy az
utazó kö zö nsé get informá ció val lá ssa el, tú ltett
valamennyin. Eszrevettem, hogy manapsá g
egyre tö bbeket ké peznek ki lelki taná csadó nak,
de azt vé gké pp nem tudom megé rteni, hogy ha
nincs elé g á llá slehető sé g, minek kell ő ket az
utazó kö zö nsé gre uszı́tani!
Beismerem, az első hibá t é n kö vettem el.
Elfelejtettem beá llı́tani az ó rá t, ú gyhogy vé gü l
futottam az á llomá sra a hatalmas
bő rö ndö mmel. Odarohantam ahhoz a peronhoz,
ahonnan - gondoltam é n - a Derby felé menő
vonat má r majdnem elindult. Csomagostul
felugrottam, de azonnal é szrevettem, hogy az a
vonat nem á ll meg Flaxtonig, ú gyhogy gyorsan
leugrottam, á m a csomagomat fent felejtettem,
ezé rt azonnal vissza akartam szá llni, de a vonat
akkor má r elindult. Halá l. Tudtam, hogy el kell
é rnem a kö vetkező vonatot Flaxtonba, ha vissza
akarom kapni a cuccomat, aztá n onnan eljutni

82
Derby-be. Ha elé rem a csatlakozá st, mé g idő ben
ott lehetek.
Nagy naivan azt gondoltam, az informá ció ná l
megtudom, mikor indul a kö vetkező vonat
Flaxtonba. Ilyen lelkiá llapotban lé ptem az
informá ció s pulthoz, mely mö gö tt egy é rzelgő s
mosolyú iatalember ü lt, aki ú gy bó logatott,
mint a já té kkutya az autó há tsó ablaká ban. A
beszé lgeté sü nk valahogy ı́gy zajlott: EN (vadul):
Melyik vonat megy Flaxtonba?
FIATALEMBER (lassan é s mé ltó sá gteljesen):
Nos, melyik vonattal akar Flaxtonba jutni?
EN (azt hittem, rosszul hallok): Há t, amelyik
oda megy. Gyorsan, ké rem! Mirő l beszé l
egyá ltalá n? Mit gondol, olyan vonattal akarok
eljutni Flaxtonba, amelyik nem oda megy?
Normá lis Maga?
FIATALEMBER (mé g mindig bó logatva é s
mosolyogva): Kö szö nö m, hogy megosztja velem
a haragjá t.
EN (ö nuralmamat teljesen elveszı́tve, é s
remé lve, hogy nem olvas kereszté ny kö nyveket):
Mindjá rt egy balegyenest fogok megosztani
Magá val, ha...
FIATALEMBER (kö zbevá gva): Ké rdezhetek
ö ntő l valamit?

83
 EN (erő tlenü l): Maga akar ké rdezni tő lem
valamit?
FIATALEMBER: Nem emlé keztetem ö nt az
apjá ra?
EN (má r-má r hiszté rikusan): Nem, On nem
emlé keztet az apá mra! Az é n apá m kedves volt
é s segı́tő ké sz! Né zze, egyszerű en arró l van szó ,
hogy a tá ská mat a Flaxtonba menő vonaton
felejtettem, é s vissza kellene kapnom, hogy mé g
idő ben eljuthassak Derby-be, mert ma dé lutá n
ott tartok elő adá st. Erthető ?
FIATALEMBER: Azt hiszem, meg kellene
né znü nk, mit rejt ez magá ban!
EN (hiszté rikusan): Há t é n is meg akarom
né zni, te ü tő dö tt barom, de é ppen ú ton van
Flaxtonba.
FIATALEMBER ( egy lelkigondozó
nyugalmá val): Mmmmm, é -é -é rtem, egy kis
humor sohasem á rt.
EN (ö klö mmel a pultot verve): Nem é rdekel a
humor! Nem é rdekel az é gvilá gon semmi! Csak
mondja má r meg vé gre, melyik vonat megy
Flaxtonba! Most azonnal!
FIATALEMBER: Hadd mondjam el, é n mit
hallok az egé szbő l!

84
 EN (mé ly, morgó hangot hallatva): Grrrrrr...
FIATALEMBER: Ha jó l veszem ki, Magá bó l a
gyermek beszé l, kedves bará tom, az a gyermek,
aki nem is akar eljutni Derby-be, é s é ppen ezé rt
dö ntö tt ú gy tudat alatt, hogy a Flaxtonba menő
vonaton hagyja a tá ská já t. Való já ban On nem is
akarja a cuccait viszontlá tni. Jó fele kapizsgá lok?
EN (legyő zö tten, fejemet a pultra hajtva,
má r-má r elsı́rva magam): Né zze, csak annyit
ké rek, mondja meg nekem, mikor indul a
kö vetkező vonat Flaxtonba! Mindö ssze ennyit
akarok - eljutni Flaxtonba. Ké rem, hadd
menjek...
FIATALEMBER (mé ly megé rté ssel): U-ú -ú gy
van! Hadd jö jjö n a felszı́nre minden! Nevezzü k
nevé n a fá jdalom gyö keré t, ı́gy együ tt elbá nunk
vele. ( megé rtő en é s nagy á té lé ssel:) Ugy é rzem,
On való já ban má r nagyon ré gó ta azt szeretné ,
hogy a csomag Flaxton problé má já vá legyen!
Igazam van? (szü net - egyszerre csak
hatá rozottan) Azt javaslom, jö jjö n vissza egy hé t
mú lva ugyanebben az idő ben, é s egyben arra
szeretné m ké rni, gondolkozzon el, hogyan
reagá lna Derby-re, ha az egy lá ny volna, akit On
moziba hı́vott! Ki izetne? A há tsó sorokban
ü lné nek le? Meghı́vná az elő adá s utá n egy
pizzá ra? Akkor né zzü k! (naptá rjá ba pillant:) Jó ,

85
akkor jö vő szerda dé lelő tt tizenegyre beı́rtam.
(já té kosan:) Es ké rem, csak semmi frö csö gé s!
Rendben?
EN (halá los nyugalommal): Az On jó l
felfogott é rdeké ben javaslom, hogy alaposan
igyeljen oda arra, amit most mondani fogok!
Egyfelő l, On az a szemé ly, akit azé rt izetnek,
hogy informá ció val lá ssa el az é rdeklő dő ket. A
má sik oldalon, é n pedig az vagyok, akinek egy
nyú lfarknyi kis ré szre van szü ksé ge abbó l az
informá ció bó l. Azonban ha nem hajlandó egy
egyszerű , té nyekre tá maszkodó vá laszt adni
ké rdé semre, garantá lhatom, hogy á tmá szom
ezen a pulton, a mellé re té rdelek, é s a ké pé be
tö mö m az egé sz vasú ti menetrendet, amelyik
most mé g kettő nk kö zö tt fekszik. Nos, mikor
indul a kö vetkező vonat Flaxtonba errő l az
á llomá sró l?
Szü net.
FIATALEMBER: Kilenckor.
EN: Kö szö nö m, hogy megosztotta velem ezt
az informá ció t.
Vé gü l sikerü lt idő ben visszakapnom a
csomagomat, é s eljutnom Derby-be. Idegesen é s
ingerü lten é rkeztem meg a gyü lekezetbe, ahol
elő adá st kellett tartanom.

86
 Leü ltem a bejá ratná l, é s az é rdeklő dő knek
kezdtem dediká lni a kö nyveimet, amikor egy
nagyon kellemetlen incidens tö rté nt.
Egy hö lgy, kezé ben az egyik kö nyvemmel, a
kö vetkező szavakkal lé pett oda hozzá m: -
Dediká lná ezt az egyik bará tnő mnek, Eileennek,
aki... szó val odabent van.
Magam elé ké pzeltem a magá nzá rká já ban
ü lő Eileent, é s ezt ı́rtam a kö nyv belső
borı́tó já ra: „EILEENNEK, HOGY VALAMILYEN
CSODA FOLYTAN, AKAR OTT IS SZABAD
LEHESSEN.” Visszaadtam a hö lgynek, aki
á tfutotta, amit ı́rtam, majd ı́gy szó lt: - Jaj, nem,
ú gy é rtettem, odabent van a templomban, az
elő bb ment be.
Adtam neki egy ú j kö nyvet „SZERETETTEL”
bejegyzé ssel. Nagyon hü lyé n é reztem magam.
Az este remekü l zajlott. Ugy tű nt, a
hallgató sá got lenyű gö zte a gondolat, hogy Isten
szereti ő ket.
A hé t má sodik felé ben, amikor elmesé ltem
Edwinnek az „odabent”-es tö rté netet, csupá n
ennyit mondott: - Ismerem azt a gyü lekezetet.
Talá n mé giscsak az első beı́rá s lett volna a
megfelelő .

87
 Megpró bá ltam bű nt vallani az informá ció s
iatalemberrel kapcsolatban, de nem ment
kö nnyen. Tudom, Jé zus sohasem vé tkezett, de
egé sz biztos vagyok benne, hogy ez a ickó mé g
ő t is kı́sé rté sbe hozta volna.

88
Február 17. Csütörtök.
Derby-bő l visszafelé egé sz ú ton a gyerek-
istentiszteleten já rt az agyam. Fel kell hı́vnom
Spool tiszteletest! Ez egy ré má lom! Mé g az
ausztrá liai utazá som feletti ö rö mö met is
megrontja. Ma este má r tú l fá radt vagyok - majd
holnap...

89
Február 18. Péntek.
Vé gre erő t vettem magamon, é s felhı́vtam
Szerjó sa Spoolt, de - há la Istennek-nem volt
bent.
Gerald, aki é ppen a kandalló elő tt olvasott,
amikor letettem a kagyló t, megké rdezte: - Ezt a
tiszit té nyleg Szerjó sá nak hı́vjá k?
- Igen.
- Nem tudod, ká bı́tó s volt valamikor?
Megé reztem, hogy egy nagyon, nagyon rossz
poé n kö vetkezik.
- Nem, mié rt?
- Mert ha az lett volna, akkor azt hiszem,
tudom, hogyan becé zte volna a gyü lekezete.
- Es ha szabadna tudnom, hogyan?
- Szer Jó ska.

90
Február 19. Szombat.
Este egy evangé lizá ció s vacsorá ra mentü nk
Thynnel, aki elkı́sé rt, hogy a kö nyveket á rulja, é s
Geralddal, aki - mindentő l fü ggetlenü l - szereti
az ingyen vacsorá kat.
Mindig nehé znek talá lom ezeket az
evangé lizá ció s alkalmakat. Amikor
belegondolok abba, mennyit kell ké szü lnö m,
dolgoznom é s imá dkoznom azé rt, hogy aztá n fé l
ó rá n keresztü l mindenfé le hü lyesé get mondjak,
teljesen bepá nikolok. Most mé g idegesebb
voltam, mert a szervező hö lgy, valami Eve
Worthington, elmondta a telefonban, hogy ú gy
szá mı́tanak, a ré sztvevő k dö ntő tö bbsé ge olyan
nem-hı́vő lesz, akik korá bban mé g „sohasem
hallottá k a tiszta evangé liumot”. Egyá ltalá n nem
hiszem, hogy é n lenné k rá a legalkalmasabb,
hogy a „tiszta evangé liumot” hirdessem nekik.
Utkö zben az autó ban Gerald megnyugtatott,
nem kell aggó dnom, mivel az ő tapasztalatai
szerint, mire az esemé nyre sor kerü l, a „dö ntő
tö bbsé g” tö rpe minoritá ssá csö kken.
Teljesen igaza volt.
Amikor megé rkeztü nk a szá llodá ba, ahol a
vacsora volt, megké rdeztem Eve Worthingtont -

91
egy alacsony, tö mzsi hö lgyet -, becslé se szerint
há ny nem-hı́vő jö tt el.
Megpró bá ltam ú gy tenni, mintha minden
remé nyem az lett volna, hogy valamennyien
nem-hı́vő k legyenek, hogy hirdethessem nekik a
tiszta evangé liumot, melynek hallatá n aztá n
majd mind egytő l-egyig megté rnek.
Bizalmasan a fü lembe sú gta:
- Sajnos nem minden ú gy tö rté nt, ahogy
szerettem volna.
Hurrá - kiá ltottam fel magamban.
- O, ez nagyon elszomorı́t - feleltem erre. -
Tehá t akkor valamennyien hı́vő k lesznek?
- Tulajdonké ppen csak egy nem-hı́vő jö tt el -
felelte Eve.
Nagyon megkö nnyebbü ltem, de azé rt kicsit
meglepett a dolog. Vé gü l is, hogy inoman
fogalmazzak, a „dö ntő tö bbsé g” é s a „csak egy”
kö zti kü lö nbsé g kissé é lesnek tű nt.
- Briannek hı́vjá k - sú gta Eve -, é s a
szomszé dunk. Akkor hı́vtam meg, amikor a
fé rjem az egyik szombaton nyakig olajosan
fekü dt a kocsija alatt, mert az bedö glö tt. Ezek
utá n nem mondhatott nemet. Nagyon hasznos

92
lehetne Isten kirá lysá gá ban, ugyanis
bankigazgató .
Termé szetesen egyé rtelmű nek tartotta, hogy
nem szü ksé ges dekó dolni ezt a rejté lyes
ü zenetet.
Mé g kö zelebb hajolt a fü lemhez, é s
szenvedé lyesen suttogta:
- Tudja, má r nagyon kö zel van. Onnel
szemben fog ü lni a vacsora alatt.
Mosolyogva é s jelentő sé gteljesen felé m
biccentve dő lt há tra. Teljesen leeresztettem.
Bankigazgató k jelenlé té ben mindig
jelenté ktelen kis fé regnek é rzem magam,
ezenkı́vü l megné mulok, ha nyilvá nvaló cé llal kell
má sokkal beszé lgetnem. A vacsora rettenetes
volt.
Megkerestem a WC-t, mielő tt mé g leü ltem
volna (ú gy é rtem az asztalhoz). A mosdó kagyló k
elő tt á llva ı́gy szó ltam Istenhez:
- Haszontalannak, idegesnek, idé tlennek,
rondá nak é s hitetlennek é rzem magam, é s haza
akarok menni.
- Halleluja, győ zelemre fel! - szó lalt meg egy
hang az egyik fü lké bő l.
Majdnem szı́vrohamot kaptam.

93
 A felhangzó vı́zcsobogá s utá n elő tű nt Gerald
vigyorgó arca:
- Szó val, nem é rzed magad valami jó l, papa?
Megkö nnyebbü lé semben, hogy Gerald volt a
fü lké ben, mé g csak nem is gurultam dü hbe.
- Nem hiszem, Gerald, hogy valaha is kevé sbé
vá rtam volna egy elő adá st, mint most. Akkora a
hitem, aká r egy borsó szem.
- Olyan nagy?
- Micsoda?
- Há t egy borsó szem nagyobb, mint egy
mustá rmag, nem? Igy legalá bb vé gre arré bb
tudod mozdı́tani azt a hı́res gé m-kapcsot.
- Nagyon vicces.
- Egyé bké nt - jegyezte meg Gerald, mikö zben
a kezé t szá rı́totta az á ltala csak evangé lizá ló
gé pnek nevezett masiná val („forró levegő ,
melynek nagyon sok idő re van szü ksé ge, hogy
elé rje a messze nem kielé gı́tő eredmé nyt”) -,
nagyon veszé lyes is lehet győ zelmet aratni.
Vegyü k pé ldá ul Nelson admirá list! -
Megveregette a vá llam. - Fel a fejjel, papa,
minden rendben lesz!
Nagyon bá torı́tó a sajá t iadtó l bı́ztatá st
kapni, de hogy jö n a ké pbe Nelson admirá lis?

94
 Eve Worthington elké pzelé se, mely szerint
Brian, a bankigazgató „kö zel” van, kicsit tá vol
á llt a való sá gtó l. Ha engem ké rdeznek, sokkal
kö zelebb volt ahhoz, hogy egyszerű en felá lljon
é s kisé tá ljon, mintsem hogy megté rjen. Szé les
vá llú , ő sz hajú fé r i volt, akinek bará zdá s,
kemé ny arcvoná sai egyé rtelmű en elá rultá k,
hogy hivatalbó l mennyit kell emberekkel
foglalkoznia.
Való szı́nű leg kö zel já rhatott a nyugdı́jhoz.
Amikor helyet foglaltam vele szemben,
ö sszefonta a kezeit, ö sszerá ncolta a homloká t,
mintha csak ezt akarná mondani: „Gyerü nk,
té rı́tsen meg, ha van hozzá mersze!” Kezet
rá ztunk, é s idegesen az elő adó ké nt
mutatkoztam be. Sikerü lt ellená llnom annak az
erő s kı́sé rté snek, hogy elmondjam, a
bankszá mlá m a legnagyobb rendben van, é s ha
tő lem telik, ez ı́gy lesz a jö vő ben is.
- Szó val On az a ickó , aki valamennyiü nket
té rdre akar ké nyszerı́teni. Sok szerencsé t
kı́vá nok Onnek, mert arra bizony szü ksé ge lesz.
Olyan magabiztos volt, hogy vacsora kö zben
a hangom majdnem teljesen elment, mint
mindig, amikor izgatott vagyok. Ez persze
ö nmagá ban nem volt problé ma, hiszen dadogó
tiltakozá sombó l, hogy é n egyá ltalá n nem akarok

95
senkit sem megté rı́teni, illetve szá nalmas
kı́sé rletembő l, hogy valahogy a - szá momra
sö té t foltot ké pző - banki té má ban vezessem
tová bb a beszé lgeté s fonalá t, nem sokat
é pü lhetett volna. Olyannyira magabiztosnak é s
nyugodtnak lá tszott ké rdé seimre adott rö vid
vá laszai alapjá n, hogy elké pzelhetetlennek tű nt
az a gondolat, miszerint is lé tezik az é leté nek
olyan ré sze, amelyet megé rinthetne az az Isten,
aki elé g bolond ahhoz, hogy hagyja, hogy egy
olyan fé leszű ké pviselje a nyilvá nossá g elő tt,
mint é n.
Miutá n a ká vé t felszolgá ltá k, é s valaki egy
ö mlengő s bevezető t tartott, az a furcsa, de az
elő adó k elő tt jó l ismert é rzé s kerı́tett
hatalmá ba, mintha az engem utá ló emberek
jé ghideg kezei szorongatná k belső szerveimet.
Hogy a helyzet mé g rosszabb legyen, Eve
Worthington - eszem azt a hı́vő zú zá já t - olyan
mó don helyezkedett el, hogy abbó l a pozı́ció bó l
mind engem, mind pedig Briant, a
bankigazgató t egyszerre tudjon szemmel
tartani. Egy zavarba ejtő pillantá st kü ldö tt
felé m, mialatt kezeit ö lé ben egy pillanatra
ö sszekulcsolva biztosı́tott afelő l, hogy
elő adá som alatt vé gig imá dkozni fog.

96
Elhatá roztam, hogy mindená ron megpró bá lom
elkerü lni a tekinteté t.
Igazá bó l nem tudom, mié rt illettem olyan
kemé ny kritiká val az egyhá zat az elő adá som
alatt.
Lehet, hogy ez volt az egyetlen, amit ilyen
kevé s ö nbizalommal tenni tudtam.
Mindig sokkal egyszerű bb negatı́vnak, mint
pozitı́vnak lenni. Sokkal kö nnyebben meg lehet
nevettetni az embereket, ha arró l beszé lü nk,
ami rossz az egyhá zban, mint ha arró l, ami jó .
Bá rmi is volt az oka, egyfolytá ban arró l
beszé ltem, milyen badarsá gokat mondanak a
hı́vő k, é s milyen fura hangon beszé lnek, é s
milyen idé tlen é nekeket é nekelnek, é s milyen
nevetsé ges elvá rá saik vannak, é s milyen
lehetetlen mó don pró bá lnak meg má sokat
elé rni, é s milyen lapos kö nyveket olvasnak.
Magyarul, az elő adá som alapjá n egy kı́vü lá lló
csupá n egyetlen kö vetkezteté st vonhatott le a
kereszté nyekrő l - valamennyien fé lnó tá sok.
Ezutá n azonban furcsa é s zavarba ejtő dolog
tö rté nt. A visszá ssá gok felsorolá sá nak ú gy a
felé né l jö tt egy gondolat, vagy é rzé s, vagy
megé rzé s - voltaké ppen magam sem tudom, mi
volt az. Ké ső bb megké rdeztem Anne-t, mire ő

97
azt mondta, hogy Isten szó lt hozzá m. Orü lö k,
hogy ezt mondta, mert té nyleg ilyesmi é rzé s
volt, de olyan nagyké pű nek hangzik azt á llı́tani,
hogy Isten szó lt hozzá m.
Ennek ellené re, biztos, ami biztos,
elmondtam az egybegyű lteknek.
- Né zzé k - kezdtem -, lehet, hogy té vedek, de
ú gy é rzem, Isten azt mondja, vannak ma este itt
né há nyan, akiknek meg kell bocsá taniuk neki. -
Hirtelen megré mü ltem attó l, ami elhagyta a
szá mat. - Termé szetesen - tettem hozzá gyorsan
-, O nem tesz semmit, ami miatt meg kellene
neki bocsá tani, de ez né ha mé gis nagyon nehé z.
Ugy é rtem, nem tú l kö nnyű vá dat talá lni olyan
valaki ellen, aki soha semmi rosszat nem tett. -
Ekkor egyszerre csak ú gy tű nt, egyé rtelmű ,
hogyan kell folytatnom. - Ugy é rtem, vannak itt
kö ztü nk né há nyan, akik, mint a kisgyerekek,
legszı́vesebben felmá szná nak Isten ö lé be, é s kis
ö kleikkel a mellé t pü fö lné k, ezt kiabá lva:
„Gyű lö llek! Gyű lö llek! Gyű lö llek! Ké rtelek, hogy
segı́ts, de te nem segı́tetté l!
Tudtad, mit é rzek, tudtad, mire lett volna
szü ksé g, é s te mé gsem tetté l semmit!
Azt mondtad, szeretsz, de ez nem igaz! Ha
szeretné l, tetté l volna valamit, de te nem
csiná ltá l semmit!

98
 Gyű lö llek!” Ekkor Geraldra pillantottam.
Dö bbenet ü lt az arcá n. Eszembe jutott, amikor
mé g csak kis iú volt.
- Amikor a iam mé g kicsi volt - folytattam,
remé lve, hogy Geraldot nem bá ntom meg -, né ha
ő is ugyanezt tette. Elő szö r iszonyú dü hbe
gurult, azutá n, amikor belefá radt a
panaszkodá sba, odabú jt az ö lembe. Aztá n,
amikor a sı́rá s má r minden energiá já t elvette,
egyszerű en elaludt, é s é n ott tartottam ő t mé g
jó soká ig. Es ami a legfontosabb, ami azt hiszem,
té nyleg a legfontosabb, hogy keresztü l kellett
mennie a harcon é s a haragon, hogy kijö jjö n
belő le a fá jdalom, de ezt az á ltala ismert
legbiztonsá gosabb helyen, az é n karjaimban
tette.
Gerald nem az az ember, akinek kö nnyen
kö nny szö kik a szemé be, de amint
rá pillantottam, egé szen biztos voltam benne,
hogy fá tyolos a tekintete.
Kö rbené ztem a tö bbi arcon is a teremben.
- Istent nem zavarja, ha mi haragszunk rá -
mondtam.
Mit beszé lek é n itt egyá ltalá n?
- O vá llalja a szé gyent. Ső t, O inká bb annak
ö rü l, ha haragunkat rá ö ntjü k ki, mintsem, hogy

99
valaki má sra. - Nagy levegő t vettem. - Tö ltsü nk
most ö t percet azzal, má r akiknek szü ksé gü k
van erre, hogy elmondunk neki minden haragot
é s neheztelé st, amit felé je é rzü nk. Akiknek pedig
erre nincs szü ksé gü k, azok imá dkozzanak
azoké rt, akiknek van.
Valahogy megré mü ltem attó l, amit
mondtam. Az elkö vetkező ö t perc há rom napnak
tű nt, mı́g a szá z ember csendben ü lt, ahelyett
hogy az elő adá somat hallgatta volna. Le
akartam rö vidı́teni az idő t, hogy ne
unatkozzanak, vagy ne aludjanak el, vagy ne
gondoljá k azt, hogy ré mes vagyok. Há l' Istennek,
vé gre letelt az ö t perc. Visszaté rtem a
hü lyesé gekhez egy kisebb tiné dzser csoport
nagy megkö nnyebbü lé sé re, akiknek borzasztó
nehezü kre esett visszafogni magukat az
ö tperces csendben.
Elő adá som vé gé n Eve arcá ró l vilá gosan le
lehetett olvasni, hogy - legalá bbis szerinte-amit
elkö vettem, annak nem volt tú l sok kö ze az
evangé lium hirdeté sé hez. Miutá n
megkocká ztattam, hogy Brian arcá ra pillantsak,
rö gtö n megé rtettem, mié rt é rzett ı́gy. A banká r
zordan hallgatott. Amint az udvarias tenyé r-
ö sszeü tö geté stő l, a karok lelkes ová ció já ig
terjedő taps kö zepette helyet foglaltam, az

100
asztal fö lö tt hozzá m hajolt. Felké szü ltem rá ,
hogy egy é letre bú csú t mondhatok az ö sszes
lehetsé ges banki hitelnek.
Kezé t a vá llamra té ve ı́gy szó lt:
- Hadd segı́tsek eladni a kö nyveit!
- Jó ... kö szö nö m szé pen.
Odakı́sé rtem a kö nyvasztalhoz, ahol Thynn
vá rakozott a vevő kre. Bemutattam Leonardnak
Briant, a bankigazgató t.
- Ide igyeljen, Leonard bará tom - mondta
mé g mindig mogorvá n -, az ö sszes kö nyvet el
fogjuk adni, é s ebben szü ksé gem lesz az On
segı́tsé gé re! Ahogy fogynak a kezembő l, amilyen
gyorsan csak tud, adjon ú jakat!
- Mindet el fogjuk adni? - ké rdezte Leonard
é rtetlenü l csó vá lva a fejé t.
- Mié rt ne tudná nk? Nosza, rajta! - hangja
hirtelen megtö ltö tte az egé sz termet.
- Elné zé st!
Ké rem, mindenki igyeljen ide egy kicsit!
Ilyet eddig mé g soha é letemben nem lá ttam.
Felkapott egy adag kö nyvet, é s szó szerint,
szemé lyisé gé bő l fakadó erejé nek kö szö nhető en
adta el ő ket. Minden alkalommal, amikor valaki
feltette a kezé t, hogy vá sá rolni szeretne egyet,

101
mint valami frı́zbit, odadobta neki a termen
keresztü l.
- Az asztalná l ké rem izetni! Gyerü nk, ki a
kö vetkező ? Az elő adó kö nyve! Addig vegyenek
belő le, amı́g mé g van! Kö szö nö m, hö lgyem!
Kö szö nö m, uram!
Az emberek amint rá é reztek, nagyon
é lvezté k. Es az é n ö nké nt jelentkező eladó mnak
igaza volt. Az ö sszes magunkkal hozott kö nyvet
eladta. Fantasztikus!
Thynn igazá n elemé ben volt, mikö zben
szé dı́tő sebessé ggel Briannek passzolta a
kö nyveket, ekö zben Gerald a pé nzü gyeket
inté zte, jó magam pedig dediká ltam az
é rdeklő dő knek. Vé gü l egy raká s pé nz kö rü l
ü ltü nk az asztalná l. Van valami
megelé gedettsé ggel eltö ltő é rzé s a sok pé nz
lá tvá nyá ban. Lehet, hogy nem ı́gy kellene lennie,
de ı́gy van.
Ezek utá n Brian egy pohá r bor tá rsasá gá ban
odaü lt hozzá m, é s egy ideig csak bá mult rá m,
mielő tt megszó lalt volna. Amikor egyenesen a
szemembe né zett, hirtelen kirá zott a hideg,
mivel arra szá mı́tottam, hogy kö zli, rosszul
tö ltö ttem ki a csekkfü zetemet, ı́gy a
bankszá mla-egyenlegemmel nagy problé má k
vannak.

102
 - Ugye kı́vá ncsi rá , mié rt segı́tettem Onnek
eladni a kö nyveit?!
- Oö ö ... igen, persze, nagyon nagyszerű ,
termé szetesen...
Brian ismé t há trahajolt.
- Amikor huszonegy é ves iatalember voltam,
nagyon é rdekelt a vallá s, é s nemcsak ú gy
á ltalá ban a vallá s, hanem kimondottan a
kereszté nysé g. Ez má r bizony jó ré gen volt. Az
iskolá ban, az egyetemen meg mindenhol
foglalkoztam vele. Aztá n egyszer, egy nyá ron,
amikor hazautaztam a szü nidő re, a kishú gom,
Millie, aki tı́z é vvel volt iatalabb ná lam...
A kemé ny arc egy kicsit kezdett lá gyulni.
- Szó val az egyik dé lutá n Millie hirtelen
rosszul lett, té nyleg nagyon hirtelen.
Az egyik percben mé g semmi baja sem volt, a
kö vetkező pillanatban aztá n hirtelen ö sszeesett,
é s mentő vel kellett kó rhá zba vinni valami
torokbajjal. Utkö zben, mé g a mentő autó ban
gé gemetszé st kellett rajta vé gezni, de akkor
persze mé g nem tudtam, mirő l is van szó . Csak
annyit tudtam, nagy baj van. Mikö zben kivitté k a
mentő be, hallottam azt a szö rnyű hö rgő hangot,
ami kijö tt a szá já n, é s egyedü l maradtam otthon.

103
Edesanyá m az egyik szomszé dunk autó já val
ment utá nuk a kó rhá zba.
A remegő hang megtelt é rzelemmel.
- Nagyon szerettem a kishú gomat. Csupa é let
volt é s derű . Való di á rtatlansá g, talá n ha tı́z
percig volt szomorú é lete sorá n. Millie. Az é n
kishú gom. Annyira akartam, hogy é ljen.
Felmentem a há ló szobá já ba, leté rdeltem a
sok lá nyos já té k kö zé , amelyeken oly sokat
nevettek a bará tnő ivel, azok kö zé a já té kok kö zé ,
melyek annyit jelentettek neki, é s arra ké rtem
Istent - té nyleg ké rtem ő t -, hogy gyó gyı́tsa meg
a kishú gomat, é s hozza ő t haza.
Sı́rtam. Meg mertem volna rá eskü dni, hogy
hallott engem. Es el sem tudtam ké pzelni,
hogyan tudna elutası́tani valakit, akinek olyan
é rzé sei voltak, mint nekem. Vé gü l szinte
megnyugodva felá lltam, é s lementem, hogy teá t
fő zzek magamnak. Tudtam, hogy minden
rendben lesz. Isten vá laszolni fog imá mra. Aztá n
- ezt a pillanatot sohasem fogom elfelejteni,
mert egyszerre szó lalt meg a teá skanna é s a
telefon. Felejthetetlen egybeesé s. Az é desanyá m
volt, azzal, hogy Millie nem sokkal azutá n
meghalt, hogy a kó rhá zba é rt. Valamikor akkor
halhatott meg, amikor felá lltam az imá dsá gbó l -

104
a meg nem hallgatott imá dsá gbó l. Soha nem
ittam meg azt a csé sze teá t.
Ivott egy kortyot a borbó l.
- Ezek utá n má r semmit sem akartam
Istentő l - ha egyá ltalá n lé tezik. Ké rtem Ot,
kö nyö rö gtem hozzá , hogy mentse meg Millie-t,
é s O nem tett semmit. Mié rt nem?
Senki sem tudott rá olyan vá laszt adni, ami
aká r csak ré szben is vá lasz lett volna, de
való já ban nem is akartam senkit sem
meghallgatni. Gyű lö ltem Istent, é s azó ta is izzik
bennem a né ma gyű lö let.
Ma este, amikor elkezdett felolvasni a
kereszté nysé g visszá ssá gairó l, kicsit
meglepő dtem. Azt hittem, Maga is jö n azzal az
é rzelgő s Jé zus dumá val, nekem pedig negyedik
fogá ské nt nem volt szü ksé gem semmifé le
szirupra. Amit On mondott - hogyan fejezzem ki
é rthető en -, mintha ré snyire nyitotta volna ki
azt az ajtó t, amelyen egyszer talá n á tpré selem
magam. Es akkor, amikor elkezdett a
megbocsá tó Istenrő l beszé lni - hadd ké rdezzem
meg, On mindig beszé l errő l? Ugy é rtem, ez is az
elő adá sá nak a ré sze?
- Eddig mé g sohasem tettem - rá ztam meg a
fejem. - Csak ú gy jö tt. Egy kicsit kellemetlen is

105
volt.
Brian, a bankigazgató hozzá m hajolt, é s mint
má r korá bban is, kezé t a vá llamra tette.
- Ne é rezze magá t kellemetlenü l! - mondta
halkan. - Tudja, é n ma este hazamentem.
Hirtelen eszembe jutott, hol is é lek. Dü hö ngtem,
megpró bá ltam haragudni, sı́rtam egy kicsit, é s
ma este - ma este olyan nyugodtan fogok aludni,
ahogy má r ré gen nem aludtam.
Utkö zben hazafelé elmesé ltem a tö rté nteket
Geraldnak é s Leonardnak. Gerald csak
bó logatott, é s bá mult kifele az ablakon, ané lkü l
hogy bá rmit is mondott volna.
Thynn csak ennyit jegyzett meg:
- Akkor talá n mé gis van Isten...

106
Február 20. Vasárnap.
Amikor ma dé lelő tt Edwin arró l beszé lt, hogy
szeressü k ellensé geinket, valahogy rö gtö n
Glanderre gondoltam. Hogyan lehet egy olyan
embert szeretni, akinek szé t tudná m verni a
ké pé t? Imá dkoztam é rte, mert Jé zus azt mondta.
Valahogy ı́gy:
- Atyá m, é n kifejezetten utá lom Everett
Glandert. Azt kı́vá nom, bá rcsak szű nne meg
lé tezni, hogy jobban é rezhessem magamat. Te
azt mondtad, imá dkozzunk ellensé geinké rt,
ú gyhogy most erő t veszek magamon, é s
megteszem. Aká rhogy is é rzek Everett irá nt,
nem talá lkozná l vele, é s adná l meg neki
mindent, amire szü ksé ge van? Es ha esetleg van
egy-ké t felesleges csodá d, nem tudná l valamit
kitalá lni, hogy ne utá ljam ő t annyira? Bocsá ss
meg, hogy olyan haszontalan vagyok! Amen.

107
Február 21. Hétfő.
Ké ső dé lutá n Anne-nel, Geralddal é s Thynnel
együ tt bementü nk a vá rosba, hogy nagy
utazá sunkra igazolvá nyké pet csiná ltassunk.
Altalá ban is utá lok fé nyké pezkedni, de
kivá ltké pp azokban a kis fü lké kben, ahol nincs
elé g ideje az embernek megfé sü lkö dni, é s ahol a
gé p né gyszer villan, mielő tt mé g beá llı́thatná m
a megfelelő magassá got azon a vacak
forgó szé ken, azutá n kiad né gy olyan ké pet,
amelyeken valamilyen fö ldö nkı́vü li lé ny lá tható
a ruhá imba ö ltö zve.
Kis csoportunk idegesen vá rta, hogy vé gre
kijö jjenek a fé nyké pek. Geraldnak sikerü lt
megkaparintania ő ket, amikor - majd egy hé t
eltelté vel - elő bukkantak.
Feletté bb bosszantó an viselkedett. Azt
mondta, nem né zhetjü k meg a fotó kat, csak tea
é s sü temé ny mellett. Mikor beü ltü nk egy kö zeli
é tterembe, é s kihoztá k a rendelé sü nket, azzal
folytatta, elő bb meg kell ennü nk a sü tiket, ha
nem akarjuk, hogy a ké pek zsı́rosak é s
ragacsosak legyenek. Lehet, hogy a iam má r
felnő tt, né ha mé gis olyan dü hı́tő en tud
viselkedni, mint ré gen. Vé gre aztá n elő vette a
ké peket, é s szé p sorban kitette elé nk.

108
 - Te jó é g! - mondta Anne.
- Há t, ha rajtam mú lna - felelte erre Gerald-,
é n ké tszer is meggondolná m, mielő tt
beengedné m az orszá gomba ezt a kis
kompá niá t. Né zzü k csak! Mr. é s Mrs.
Pszichopata gyermekü kkel, Geralddal,
valamint a Lé ny a Fekete Lagú ná bó l.
Geraldnak teljesen igaza volt. Leonard ú gy
né zett ki, mint amikor az amerikai
akció ilmekben valakit felté telesen szabadlá bra
helyeznek, aki erre má niá kusan nevetni kezd,
majd ü ldö ző be veszi ő t Clint Eastwood, é s egy
sö té t utcá ban sor kerü l a vé gső ö sszecsapá sra.
Anne egy né pmű vé szeti bolt szalmabá bú já ra
emlé keztetett (ezt nem mondtam meg neki).
Gerald ú gy né zett ki, mint aki erő s nyugtató k
hatá sa alatt pró bá lja meg kifejezni é rzelmeit,
mı́g az é n fotó m kü lö nö s hasonló sá got mutatott
Frankensteinnel.
Mint mindig, most is Leonard já rt az é len. Azt
mondta, a ró lam ké szü lt fé nyké p a tö bb hó napja
eltű nt vı́zihullá k arcá ra emlé keztet, akiknek a
ké pe meg szokott jelenni az ú jsá gokban. Kedves.
Anne szerint ez nem szá mı́t, mert hivatalos
dokumentumokba kellenek.

109
 - Ez ı́gy van, mama - felelte erre Gerald -, de
fel kell rá ké szü lnü nk, hogy ha nappal é rkezü nk
meg, akkor né há ny hatá rő r elkezdhet
gyanakodni, mié rt nem koporsó ban utazunk.
Té má t vá ltottam, de bá rcsak ne tettem volna,
mert vé gü l mé gis é n maradtam alul.
Nagyon jó pé lda volt arra, hogyan tud né ha
teljesen kiborı́tani a csalá dom.
- Anne, nem is mondtam, hogy segı́tettem
Percynek á trendezni a laká sá t? - ké rdeztem.
(Percy Brain, az ex-szı́né sz szomszé dunk má r
elé g ö reg, é s mozogni is csak nehezen tud, nem
hogy bú torokat tologatni.) - Igen? - ké rdezett
vissza.
- Szó val ma dé lelő tt á tmentem hozzá . Nem is
kellett tú l sok dolgot arré bb tolni, de mó domban
á llt kissé alaposabban szemü gyre venni Percy
berendezé si tá rgyait.
Rengeteg egzotikus cucca van, mé g szı́né sz
korá bó l. Neked is nagyon tetszene, Anne, az a
mahagó ni é tké szlet, amit egy igen rangos
szı́nhá zi fesztivá lon nyert.
Nagy gonddal, mesterien kifaragott
evő eszkö zö k é s tá nyé rok.
Erre Anne é s Thynn bó logattak, á m
Geraldnak volt egy kis hozzá fű znivaló ja.

110
 - Egy fatá lis nyeremé ny volt, ugye papa?
Ettő l a pillanattó l kezdve egé szen mostaná ig
azon já r az agyam, vajon Anne, Thynn é s Gerald
erre a megjegyzé sre tö rtek-e ki hatalmas
neveté sben? Mié rt?
Mindhá rman megő rü ltek?
Megké rdeztem ő ket, ebben mi annyira
nevetsé ges, de azonnal leá llı́tottak. Azt
mondtá k, hogy gondolkozzak el rajta, é s rá fogok
jö nni, mié rt nevetnek. Ugy is tettem - nem nyert.
EGY FATALIS NYEREMENY VOLT.
Egy ú jabb nagyszerű poé n, amit csak ő k
é rtenek. Egyfolytá ban ezt hajtogatjá k, é s
nevetné k.
Mié rt olyan vicces? Beszá molok egy fá bó l
faragott, gyö nyö rű é tké szletrő l, amit Percy
nyert, mire Gerald azt mondja, hogy egy fatá lis
nyeremé ny volt.
MIERT OLYAN VICCES EZ?
Ha hamarosan nem mondjá k meg, akkor
fogom magam, batyuba kö tö m a cuccaimat, é s
elmegyek itthonró l.

111
Február 22. Kedd.
Mó ká s, ahogy az engem aggasztó dolgok ű zik
egymá st, mint versenylovak az ü gető n.
Az első helyen az Adrian Plass Bé nasá gai
versenyben Szerjó sa Gyerekó rá ja halad,
szorosan mö gö tte Everett Glander Lé tezé se, fej-
fej mellett Egy Fatá lis Nyeremé ny Talá nyá val,
mı́g az outsider Gerald Jö vő je a negyedik helyen
ü get.

112
Február 23. Szerda.
Ma este eljö tt a tá mogató csoport, hogy
imá dkozzon é rtü nk, ugyanis Anne, Gerald,
Leonard é s é n a hé tvé gé re Skó ciá ba utazunk ké t
elő adá sra.
Első talá lkozá sunk ó ta gyarapodott a
csoport. Ott volt Edwin Burlesford, Stephanie
Widgeon, egy vé kony, kö zé pkorú , csillogó , tiszta
tekintetű hö lgy, aki nemré g kö ltö zö tt a
kö rnyé kre, Leonard Thynn, Gloria Marsh,
Richard é s Doreen Cook é s termé szetesen Anne
é s Gerald.
Kö rbené ztem. Jó kis csapat, de nagyon -
való sá gosak. Bá rcsak é rett, bö lcs kiné zetű , lelki
ó riá sokkal lenné k kö rü lvé ve, akik csendes, de
mé gis erő vel teljes á ldá st sugá roznak felé m,
mikö zben arra ké szü lö k, hogy má sok elő tt
bá tran megnyissam magam. Biztos vagyok
benne, hogy Billy Graham csoportjá ban tá volró l
sincs senki olyan, mint Leonard Thynn, aki ma
este felvett egy szemü veget, melybő l ké t rugó s
szemgolyó ugrik ki, ha az ember elő rehajol.
Mié rt?
Ugy é rtem - mié rt?
Thynn né ha kiborı́t. Ma este, mintegy
„visszatekinté ské nt” elkezdtem mindenki elő tt

113
mesé lni egy hö lgyrő l, akivel Derby-ben
beszé lgettem az elő adá som utá n. Má r vá rtam,
hogy beszá molhassak errő l a talá lkozó ró l, ami
olyasfé le volt, mint azokban a bizonysá gtevő
kö nyvekben. Ugy terveztem, oly mó don kezdek
neki, hogy fé ny derü ljö n az é rdemeimre, de
azzal fejezem be, hogy voltaké ppen minden
Istennek kö szö nhető .
Igy egyszerre lehetné k bü szke é s alá zatos. De
Thynn tö nkretett mindent.
Megpró bá ltam fokozni a hangulatot.
- A szegé ny hö lgy nagyon feszü lten jö tt oda
hozzá m - mondtam -, de amikor vé gighallgatott,
akkor hirtelen fellé legzett, é s...
- Meg volt fá zva?
Rö vid szü net, mindenki Thynnre né zett.
- Tessé k, Leonard?
Zavartan né zett kö rü l, majd megszó lalt:
- Mivel azt mondtad, hogy hirtelen
fellé legzett, azt gondoltam, el volt dugulva az
orra.
Micsoda? Micsoda?!
Gerald persze ismé t jó t szó rakozott.

114
 Imá dsá g elő tt megvallottam, hogy nagyon
ideges vagyok az elő ttem á lló ké t talá lkozó
miatt, é s azt ké rtem a csoporttó l, kü lö nö sen
azé rt kö nyö rö gjenek, hogy ké szü lé s alatt
meghalljam Isten hangjá t.
Stephanie Widgeon, akivel korá bban szinte
alig beszé ltem, é s ma volt itt elő szö r, hozzá m
hajolt, jelentő sé gteljesen mosolygott é s
bó logatott, é s a kö vetkező ket mondta:
- Adrian, feltű nt má r Onnek, hogy az egyhá z,
az nem egy há z, amelyik té glá bó l é s malterbó l
é pü lt fel?
- Igen - feleltem. - Mié rt?
- Mert azt hiszem, az egyhá zat emberek
alkotjá k.
- Igen.
Vá rtam a csattanó t, de nem jö tt. Stephanie
visszaü lt a szé ké be, csodá lkozva megrá zta a
fejé t, alsó ajká ba harapott, mintha komoly
nehé zsé get okozna szá má ra visszatartani azt az
elragadtatá st, amit eme nagyszerű
kinyilatkoztatá s kö zzé té tele okozott szá má ra.
Lá tszott rajta, milyen ó riá si szellemi
jelentő sé get tulajdonı́t a mondottaknak. A
tö bbiek kissé é rtetlenü l né ztek. Furcsa.

115
 Az imá dsá got elő szö r Norma Twill szakı́totta
fé lbe, aki á thozott valamit Annenek.
Akkor toppant be, amikor má r mindenki
meghajtotta a fejé t. Ez ö nmagá ban nem lett
volna gond, de ez az idé tlen Thynn, aki az ajtó val
szemkö zt ü lt, felemelte a fejé t, mire kocsá nyon
ló gó szemé nek lá tvá nyá ra hangos sikoly hagyta
el Norma szá já t.
Mié rt...?
Má r majdnem felá lltam megnyugtatni
szegé nyt, de Anne a nadrá gtartó mná l fogva
visszará ntott, é s é n visszakatapultá ltam a
fotelba.
Miutá n vé gre megint helyet foglaltunk,
sikerü lt egy jó t imá dkoznunk. Nagyon jó é rzé s,
hogy ezeket az embereket é rdekli, ami velem
tö rté nik. Imá dkoztunk Skó ciá é rt é s a má rcius
negyediki talá lkozó é rt, amelyre Richard
megı́gé rte, hogy elvisz kocsival. Megké rdeztem,
kapott-e valaki kijelenté st a
gyerekistentiszteletrő l, de ekkor sem já rtam
szerencsé vel.
Az egé sz imá dsá got kissé tö nkretette Doreen
Cook meglehető sen zavaró fohá sza a vé gé n.
Nem tudom, mi van vele mostaná ban. A
kö vetkező ket mondta:

116
 - Urunk, arra szeretné nk ké rni, hogy amikor
Adrian, a gyenge, tö ré keny, alkalmatlan, az
erő nek é s tehetsé gnek - ahogy a vilá g nevezi
ezeket a dolgokat - teljes hiá nyá ban lé vő
testvé rü nk, ott á ll az elő ı́té letektő l sugá rzó ,
ı́té lkező é s kritikus arcokkal szemben, amikor
szı́ve a torká ban dobog, ú gy sejtve, hogy remegő
lá bai nem lesznek elé g erő sek ahhoz, hogy
megtartsá k, mı́g vé gigmondja mé ltatlan
ü zeneté t, nos akkor, amikor ı́gy á ll ott, Urunk,
felejtse el azt a mindig fenná lló lehető sé get,
hogy a hallgató sá g kigú nyolja, tojá sokkal dobá lja
meg, bekiabá l é s lehurrogja, ső t abbó l sem
fognak titkot csiná lni, hogy aká r izikai
erő szakot is ké szek ellene elkö vetni. Hadd
é rezzen ekkor bá torı́tá st, Urunk, tudva, hogy
meglehet, majd' betojik a fé lelemtő l, nyomorult
kis senkinek é rzi magá t, é s má r-má r a
rú gá sokat é rzi a halá nté ká n, mindez nem
szá mı́t, egé szen addig, amı́g valaki is kap valami
kis bá torı́tá st mondandó já n keresztü l. Akkor is,
ha ú gy é rzi, fejbe vá gtá k egy fé l té glá val vagy egy
vascső vel, akkor is hadd ö rü lhessen é s
dicső ı́thessen té ged.
- Fogadni merné k, hogy má r nem is vá rod
annyira a hé tvé gé t, papa - sú gta a fü lembe
Gerald.

117
 Richard Cook arcá n olyan kifejezé s jelent
meg, ami vagy emé szté si zavarró l á rulkodott
vagy arró l, hogy kapott egy „ké pet”. Gerald
szerint jobb lett volna az emé szté si problé ma.
- Kaptam Istentő l egy ké pet - mondta az
ilyenkor rá jellemző jellegzetes pró fé tai hangon.
- Lá ttam egy nagy é neklő tö meget egy hegyen
á llni, benne kü lö nbö ző é letkorú emberek, akik
nagy ö rö mmel vá rtak valakire, aki felfrissü lé st
hoz szá mukra...
- Ez vagy Graham Kendrick egyik koncertje,
vagy egy Coca Cola reklá m - sú gta ide Gerald.
- Es ekkor meglá ttam azt a valakit, aki ezt a
nagy ö rö mö t elhozza szá mukra, é s az ő neve... az
ő neve, Gordon Stillsby.
Rö vid, zavart szü net.
- Gordon Stillsby - ismé telte Gloria Marsh
mé ly meglepeté ssel. - Ki az a Gordon Stillsby?
Azt hittem, azt fogod mondani, a neve Adrian
Plass. Semmilyen Gordon Stillsbyt nem ismerek.
Edwin, já r valaki a gyü lekezetbe, akit Gordon
Stillsbynek hı́vnak? Gordon Stillsby...
Az imaalkalom komolytalan beszé lgeté sbe
ment á t errő l a rejté lyes Gordon Stillsbyrő l.

118
 Richard szerint ő ezt a nevet egé szen eddig a
kinyilatkoztatá sig nem hallotta, Doreen szerint
pedig lehet, hogy ez az é n lelki nevem (bá rmi
legyen is az), é s lehet, hogy nyilvá nos
szolgá lataim alkalmá val ı́gy kellene hı́vnom
magam. Anne ezek hallatá n majdnem
hiszté rikus rohamban tö rt ki, de vé gü l há l'
Istennek valamennyien elnevettü k magunkat.
Edwin szerint lehet, hogy Richard egy kicsit
elté rt a való sá gtó l, mellyel ő is egyeté rtett, mivel
a Sá tá n minden lehető sé get felhaszná l arra,
hogy becsapja a vá lasztottakat. Remé ltem, hogy
té nyleg errő l van szó , kivé ve Geraldot, aki azzal
bosszantott, hogy az este há tralé vő ré szé ben
Gordonnak hı́vott.
Bá rcsak el tudná m kerü lni ezeket a kı́nos
helyzeteket! Miutá n mindenki elment, nagyon
kellemetlen incidens tö rté nt. Gloria Marsh, aki
csupá n tiszta tá rgyilagos né ző pontbó l
szemlé lve, igen vonzó teremté s, de Anne é s
Gerald mú ltbé li idé tlen megjegyzé sei ellené re
sem tö bb szá momra, mint egyik testvé rem az
Urban, utoljá ra ment el, é s nagyon kö zel á llt
hozzá m. Bú csú zá s utá n mé g hozzá tette:
- Csak azt akartam mondani, hogy ha
bá rmikor egy kis bá torı́tá sra vá gyik, nagyon

119
szı́vesen osztok meg magá val Istentő l kapott
kincseimbő l.
Ereztem, hogy elvö rö sö dö m, é s valami
idé tlen neveté s pré selő dik ki az ajkaim kö zö tt.
Mié rt nem tudtam egyszerű en annyit mondani,
hogy: „Nagyon kö szö nö m. Nem felejtem el.”
Anne é s Gerald is lá ttá k é gő arcomat. Tudtam,
hogy né znek, amı́g becsuktam Gloria mö gö tt az
ajtó t. Ezek utá n Anne semmit sem mondott.
Osszerá ncolta homloká t azzal a bizonyos azt-
hiszem-el-kellene-gondolkoznunk-azon-mikor-
lesz-má r-vé gre-kü lö ná gyunk kifejezé ssel az
arcá n.
Miutá n Anne lefekü dt, Gerald ı́gy szó lt:
- Gondolkoztam a dolgon, Gordon.
- Ne hı́vj Gordonnak! Egyé bké nt min?
- Ugye ismered a „Munká sokat az aratá sba”
konferenciá t?
- Persze.
- Es ismered Gloriá t is?
- I-i-igen.
- Tudod, ha Gloria egyszer elő adó lenne a
„Munká sokat az aratá sba” konferenciá n...
- Ne folytasd, Gerald! - né ztem rá kemé nyen.

120
 - Tudod, erre a posztra sokan pá lyá znak, é s ő
ebben a versenyben kö nnyen nyerhetne.
- Na ne mondd, é s hogyan?
- Mellbedobá ssal.
- Gerald - mondtam erre-, ez a poé n seké lyes,
szexista é s egyá ltalá n nem humoros!
- Bocs, Gordon.

121
Február 24. Csütörtök.
Este elmentü nk valamit meginni Geralddal,
hogy Anne zavartalanul pakolhasson ö ssze a
skó ciai ú tra. A má sodik korsó utá n, amilyen
termé szetesen csak tudtam, megké rdeztem: - Es
hogyan lá tod a jö vő t?
- Hogyan lá tom a jö vő t?
- Igen.
- Té nyleg tudni akarod, hogyan lá tom a jö vő t?
- Igen.
- Há t é n a jö vő t egy nagyon kiterjedt
idő intervallumnak lá tom, amely a jelen utá n
kezdő dik, é s nincs tú l messze a mú lttó l. Azt
hiszem, bá tran felté telezhetjü k, hogy a jö vő
minden egyes pillanata, a jelen ré szé vé fog vá lni,
ugyanakkor a jelennek azok a pillanatai pedig
termé szetesen a mú lt ré szé t fogjá k ké pezni. Es
te hogyan lá tod a jö vő t?
Rá jö ttem, hogy csak az idő met vesztegetem.
A Gerald Jö vő je problé ma felkerü lt a
harmadik helyre, é s napró l-napra csak feljebb
kü zdi magá t.

122
Február 25. Péntek.
Mindezt ú tkö zben Skó cia felé ı́rom. Ma reggel
Anne, Gerald, Thynn é s é n nagyon korá n
indultunk ú tnak. Szeretek korá n kelni. Ugy
terveztem, hogy rö viddel Edinburgh elő tt
megá llunk, é s a há tralé vő ré szt holnap tesszü k
meg. Gerald, akinek fogalma sem volt errő l az
egyszerű , á m logikus tervrő l, csak nevetett rajta,
é s kö zö lte, hogy ha ő vezet é s nem é n, akkor
mé g ma este simá n elé rjü k vé gcé lunkat.
Egy kicsit idegesı́tett, ezé rt megké rdeztem,
mi nem tetszik neki a vezeté si stı́lusomban.
- Há t azzal semmi problé ma - mondta -,
kivé ve azt a rossz szoká sodat, hogy az
autó pá lyá n kanyarok elő tt mindig
visszakapcsolsz.
Badarsá g! En nem vezetek lassan. Kö zö ltem
vele, hogy ha hatra elvisz minket a szá llá sunkra,
akkor rö gtö n miutá n megé rkeztü nk, a szá lloda
halljá ban lenyomok tı́z fekvő tá maszt, a „Já nos
bá csi a csatá ban” kezdetű é nek elő adá sá val
egybekö tve.
Holtbiztos voltam benne, hogy hatra
lehetetlen odaé rni.

123
 18.15. Kimondhatatlan megnyugvá ssal tö lt
el, hogy egyedü l csak mi vagyunk a szá llodá ban.
Indulá sig ki sem jö vö k a szobá nkbó l.

124
Február 26. Szombat.
Este nagyon jó elő adá s volt. Az emberek má r
mosolyogva é rkeztek, é s a felolvasá st is
vé gignevetté k. Sajná latos mó don azonban,
sokan a megható ré szeken is csak mosolyogtak.
Nem baj, má r hozzá vagyok szokva, ı́gy aztá n
meghitt lé gkö rben telt az este.
Ké ső bb egy vevő t kellett kimentenem Thynn
karmaibó l. Leonard á rulta a kö nyveimet, é s é pp
akkor lé pett oda hozzá egy ö regú r, amikor é n is
há tra mentem.
- Van Adriannek olyan kö nyve - ké rdezte a
hajlott há tú ö regember -, amelyik jó olvasmá ny
egy kö zé pkorú , Hong Kongban é lő á poló nő
szá má ra, aki korá bban odaszá nt hı́vő volt, é s
ú jabban megint é rdeklő dik, aki egy é ve elvá lt,
lelkes kosá rlabda rajongó , é s van benne egy
irracioná lis, de mé lyen gyö kerező fé lelem a
há ború elő tti bakelit termé kektő l?
Erre ez a fé lnó tá s Thynn ö sszeszedett há rom
kö nyvet, é s odanyú jtotta neki: - Igen, ezt a
há rmat Adrian é ppen olyan szemé lyeknek ı́rta,
mint amilyet On az imé nt jellemzett. Tizenné gy
font kilencvenö t penny lesz.

125
 Megmentettem az urat Thynn felhá borı́tó
marketing stı́lusá tó l.
Há ború elő tti bakelit termé kek?
Egy vendé ghá zban szá lltunk meg, ahol a
szemé lyzet egyá ltalá n nem tart tú l szomorú
alaknak.

126
Február 27. Vasárnap.
Az istentisztelet utá n szabadnap.
Nagyszerű volt kirá ndulni é s pihenni. Ma é s
holnap este egy fahá zban alszunk a hegyen,
melyet az egyik gyü lekezeti tag adott kö lcsö n
(má rmint a fahá zat, nem a hegyet). Gyö nyö rű
hely.
Az emeleten voltak a szobá ink, ahova
kı́vü lrő l falé pcső n lehetett feljutni.
Nagyon jó hely az é jszaká zá sra, eltekintve
attó l, hogy ha az embernek szü ksé ge tá mad,
akkor elő szö r ki kell reteszelni a szoba ajtajá t,
lemá szni a falé pcső n, kinyitni a kunyhó bejá rati
ajtajá t, elmenni a WC-re, majd be kell zá rni maga
mö gö tt a bejá rati ajtó t, fel kell má szni a lé pcső n,
vissza kell menni a szobá ba, vé gü l be kell
reteszelni maga mö gö tt az ajtó t. Gerald azt
javasolta, hogy azt a vö drö t haszná ljuk, amit
nyilvá nvaló an erre a cé lra hoztak fel ide, de -
mivel ez amolyan visszhangzó bá dogvö dö r -
nem hiszem, hogy ké pes lenné k rá . Biztos, ami
biztos, mé g lefekvé s elő tt elmentem WC-re.
Ma má r tú l fá radt vagyok folytatni.

127
Február 28. Hétfő.
Ejjeli 23.45. Kis kirá ndulá sunk utolsó
á llomá sa utá n vé gre visszaté rtü nk a
szá llá sunkra. Ha az é jjel tö rté ntekre gondolok,
ú jra elő vesz a pá ni fé lelem.
Nyugodt é jszaká nak né ztü nk elé be.
Miutá n eltettem a napló mat, gyorsan
elaludtam, de hamarosan segé lykiá ltá sra
é bredtem.
Hamarjá ban Isten vé delmé é rt imá dkoztam,
majd a mellettem fekvő Anne-hez fordultam, aki
azonban nem volt sehol. Ekkor ugrott be, hogy ő
kiá lt segı́tsé gé rt. Felvettem a kö ntö sö met, é s az
ajtó hoz ugrottam. Bá rcsak tudtam volna, mi
tö rté nt Anne-nel, mielő tt kilé ptem!
Anne - ké ső bbi elmondá sa szerint - ú gy
hajnali kettő kor felé bredt, é s le akart menni az
illemhelyre, de mé g mielő tt kiment volna,
elfelejtette felkapcsolni a kü lső vilá gı́tá st.
Elindult lefele, de elfelejtkezett ró la, hogy a
lé pcső fé lú ton elfordul, ı́gy egyenesen ment
tová bb, melynek az lett a kö vetkezmé nye, hogy
ké t mé tert zuhant a kö ves talajra. En is
elfelejtettem felkapcsolni a villanyt. Anne é s
é nkö ztem csupá n annyi volt a kü lö nbsé g, hogy

128
é n rohantam lefele a lé pcső n. Azutá n nem
egyszerű en zuhantam.
Mint valami sı́ugró , repü ltem. Valamivel
Anne-n tú l é rtem fö ldet, akit mé lysé gesen
megré mı́tett, hogy egy zombi formá jú , sö té t
alak tű nt fel a feje felett.
A fá jdalomtó l nyö szö rö gve, né gyké zlá b
tapogató ztunk a sö té tben. Gerald é s Thynn
hallva megveszekedett nyö gdé cselé sü nket, azt
gondoltá k, hogy egy fejszé s gyilkos
gará zdá lkodik errefele, ú gyhogy gyorsan
bezá rtá k az ajtó t. Mé g csak meg sem né zté k, mi
van velü nk.
Remek ö tlet!
Nagy nehezen betalá ltunk a há zba, é s
ellá ttuk egymá s sebeit. Valahogy á lomba
szenderü ltü nk. Este kö té sekkel é s tapaszokkal
borı́tva kellett elő adá st tartanom győ zedelmes
é letutamró l Krisztusban. Eszrevettem, hogy a
hallgató sá g sokkal mulatsá gosabbnak tartotta
balesetem tö rté neté t, mint a mondandó mat.
Elő szö r idegesı́tett, de aztá n az emberekkel
beszé lgetve rá jö ttem, hogy sokkal vonzó bb,
tová bbá a szeré nysé g hatá sá t kelti, ha a magad
butasá gairó l beszé lsz. Anne-nek igaza van - ezt
é szben fogom tartani.

129
 Kaptam ma egy sü rgö nyt Stephanie
Widgeontő l. Azt ı́rta, vilá gossá vá lt elő tte, hogy
az egyhá z, az nem csupá n egy há z, hanem
emberekbő l á ll, é s azt gondolta, ezt sü rgő sen
tudatnia kell velem. Mintha ugyanezt mondta
volna a talá lkozó n is.
Kü lö nö s...
Holnap vé gre otthon leszü nk.

130
Március 1. Kedd.
Vajon mi az oka, hogy az autó pá lyá k melletti
vendé glá tó ipari egysé gek a legnagyobb
hangsú lyt a reggelire helyezik? Utkö zben
hazafelé megá lltunk egy helyen, ahol a
kö vetkező menü ket kı́ná ltá k: „Kirá lyi mé retű
ham and eggs”, „Amerikai big boy texasi poci
tö ltő ”, „XXXL 3 az 1-ben reggeli haspó koknak”,
„Ekkora reggelit eddig mé g nem lá t-Tá l”
valamint „Egy teli tá l tá p a tá gas tá rba”.
Ké rtem egy kis darab pirı́tó st é s egy bö gre
gyenge teá t. Erre a pincé r - aki alig lehetett tö bb
tizenké t é s fé l é vesné l - kedvetlenü l a kö vetkező t
ké rdezte: - Ugy é rti, szeretne egy „Napfé nyes
tutaj az ö reg Mississippin” reggelit?
- Azt - feleltem -, ha a né vé rt nem kell kü lö n
izetni.
Esté re é rtü nk haza, valamennyien nyű gö sen.
Az elő ző é jszakai tö rté né sekhez ké pest ez
egyá ltalá n nem volt meglepő . Má szká ló fejszé s
gyilkos. Nem mondom...
Ennek ellené re az utazá s jó l telt. Thynn
majdnem megő rjı́tett a skó t vicceivel.
Kö zö ltem vele, hogy ha ı́gy folytatja,
hazaé rtü nk utá n felajá nlom a testré szeit orvosi

131
kutatá s cé ljá bó l. Ime né há ny pé lda: K: Há ny skó t
fé r be egy Mini Morrisba?
V: Tegyé l be egy pennyt, é s megtudod.
K: Mié rt van szá lka a skó t nyelvé ben?
V: Mert kiö ntö tte a padló ra a whiskyt.
K: Honnan tudhatod, hogy skó t há z elő tt
haladsz el?
V: Ki van té ve a vé cé papı́r szá radni.
Má r sokkal kevesebbé rt is gyilkoltak.

132
Március 2. Szerda.
Alvá -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -
á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á -á á - á -s.

133
Március 3. Csütörtök.
Sokan kü ldenek csalá di hı́rleveleket, é s a
tö bbsé ggel nincs is semmi gond, de a maitó l
kissé felment bennem a pumpa. Megmutattam
Geraldnak. Olvasá s kö zben furcsa, hö rgő
hangokat hallatott.
Drá ga ……… (Ké rjü k, mindenki ı́rja be a sajá t
nevé t!)! Szinte el sem tudom hinni, hogy má r
egy é v telt el legutó bbi hı́rlevelü nk ó ta. Mi
minden tö rté nt azó ta!
Valamennyien rengeteget vá ltoztunk.
Kezdjü k a legkisebbtő l!
Naomi (5 é ves) A kis Naomi az elmú lt
tizenké t hó napban hatalmas lelki fejlő dé sen
ment keresztü l. Má r mind a né gyü nknek
megvannak a stigmá i. Nagyon okos kislá ny, de
sem Rebecca, sem é n nem szeretné nk
tú lterhelni, má r ami a tanulá st illeti. Mé g
mielő tt matematiká bó l leé rettsé gizne, be kell
fejeznie felké szı́tő é vé t, é s hé té ves korá ig szó
sem lehet euró pai zongorakö rú tjá ró l.
Naomi nagy lelkesedé ssel dolgozik az
á ltalá nos iskolá já ban tavaly á ltala elkezdett
bibliakö r szervezé sé n, é s nagy bá torsá got
merı́tett abbó l, hogy nemré g megté rı́tette
ortodox zsidó osztá lyfő nö ké t, é s az iskola

134
né há ny dolgozó já t (tö bbek kö zö tt a gondnokot
é s há rom konyhá sné nit).
Naomi iskola utá n hé tfő nké nt sakkó rá kat ad
(az oktatá sbó l teremti elő zsebpé nzé t),
keddenké nt alkalmazott termonukleá ris
szakkö rre já r, csü tö rtö kö nké nt a megyei
vá logatottal rö plabdá zik, pé ntek esté nké nt
pedig a vá ros szegé nynegyedé ben oszt levest.
Ez utó bbi kapcsá n megjegyzendő , hogy Naomi -
mielő tt mé g ebbe a veszé lyes vá llalkozá sba
fogott volna - tankö nyvbő l eljutott a fekete ö vig
a dzsú dó ban é s a karaté ban.
Naomi mé ltá n a legné pszerű bb a
bibliaiskolai osztá lyá ban, é s ez é vben ő t
vá lasztottá k gyü lekezetü nkben a Miss I jú Alá zat
megtisztelő posztjá ra, á m ő ezt a tró feá t
visszautası́totta, mondvá n, nem mé ltó a
győ zelemre. Ez a tiszta ö nzetlensé g azt
eredmé nyezte, hogy felterjesztetté k a
Mindenkori Legalá zatosabb Gyü lekezeti Tag
cı́mre, melyet aztá n termé szetesen el is nyert,
de ezt a megtisztelé st má r elfogadta, mondvá n,
hogy illetlensé g, neveletlensé g é s talá n
bü szkesé g is lenne elutası́tani.
Ké rlek, tá mogassá tok imá dsá gaitokkal, hogy
az idő elő rehaladtá val Naomi né ha elő té rbe

135
tudja helyezni ö nmagá t. Legfő bb hibá ja, hogy
erre ké ptelen.
Joshua (16 é ves) Joshua idé n egy kitű nő
bizonyı́tvá nnyal é s kilenc lelki ajá ndé kkal lett
gazdagabb. Ide é rtendő a szocioló gia é s a
pró fé tá lá s is (amit Pá l apostol a legfontosabb
ajá ndé knak tart - má rmint a pró fé tá lá st, nem a
szocioló giá t). A kö vetkező ké t é vre a kitű nő
é rettsé gi vizsga leté tele mellett azt tervezi, hogy
elviszi az Igé t a kommunista Kı́ná ba.
Az elmú lt nyá ron Joshua egy bará ti
tá rsasá ggal együ tt Guatemala lakosait té rı́tette,
felé pı́tette az Apollo 3 é letnagysá gú modelljé t
szı́vó szá lakbó l, é s ö t kantoni nyelvjá rá st tanult,
melyekben mostanra felső fokú szintet é rt el.
Ennek ellené re, nem kö nnyű Joshuá val. Mint
minden tipikus lá zadó é s akaratos tizenhat é ves
tiné dzser, gyakran zá rkó zik be szobá já ba, hogy
mé g tö bb idő t tö lthessen tanulmá nyaival, habá r
jó l tudja, há taslová val kellene a dı́jugratá st
gyakorolnia az olimpiá ra, é s má r tö bbszö r is
egyszerű en eltű nt a há zbó l, hogy aztá n bű nö s
mó don egy tő lü nk ké t ajtó nyira lakó ö reg
né ninek tö rté nő bevá sá rlá son kapjá k, vagy azon,
hogy é ppen felolvas neki - miutá n megfő zö tt
szá má ra, é s felszolgá lta neki a vacsorá t. Rebecca
é s é n felvilá gosı́tottuk, hogy nem mindig

136
csiná lhatjuk azt, amit akarunk, erre Joshua
bocsá natot ké rt, é s bű nbá nata jeleké nt az
utcá nkban talá lható ö sszes té glafalat kifú gá zta.
Rebecca é s é n remé ljü k, hogy egyszer ennek az
idő szaknak is vé ge lesz.
A jö vő fé lé vtő l mind Oxford, mind pedig
Cambridge pá lyá zik Joshuá ra, é s ha ideje engedi
(é s megé rkezik a piló tajogosı́tvá nya) elrepü l, é s
a dö nté s elő tt jó alaposan szemrevé telezi ő ket.
Ké rjü k, imá dkozzatok Joshuá é rt, mivel
alkalmatlannak é rzi magá t arra, hogy
diá ktá rsait szolgá lja, akik egyé rtelmű en tő le
fü ggenek.
Rebecca Rebecca tová bbra is nagy ö rö mé t
leli a gyü lekezet szá má ra tö rté nő
há zilekvá reltevé sben, tortaé s
sü temé nysü té sben, borcsiná lá sban, patchwork
á gytakaró ké szı́té sben, fü ggö nyvarrá sban,
szá razvirá g-kö té szetben, babaruha-
horgolá sban, tová bbá ü lő -é s té rdelő pá rna
ké szı́té sben, valamint a betegeknek való
fő zé sben.
Idé n sikerü lt befejeznie első regé nyé t,
tartania egy ö ná lló olajfestmé ny kiá llı́tá st,
megszereznie harmadik egyetemi diplomá já t,
é s ké zi erő vel rendben tartania tizenké t
hektá ros hobbykertü nket. Má r persze,

137
amennyiben engedté k anyai, felesé gi, amatő r
mé hé szi, fé lpro i fé nyké pé szi, helyi ké pviselő i,
bö rtö nlá togató i, kó rhá zi ö nké ntesi, amatő r
szı́njá tszó kö ri fő vilá gosı́tó i, a nő i teniszklubban
pé nztá rosi, é s a Nő k a Szegé nysé g Ellen tá rsasá g
vezető sé gi tagsá gá bó l adó dó kö telezettsé gei.
Rebecca jelenleg ú j elfoglaltsá gokat keres
szabadideje eltö lté sé re, ami sok fő á llá sú anyá val
egyetemben, korlá tlanul á ll rendelkezé sé re. Jö vő
é vtő l - jelenlegi elfoglaltsá gai mellett - szeretne
ö nké ntes rendő rnő ké nt szolgá lni a kü lö nleges
osztagná l, felké szü lni egy parlamenti ké pviselő i
posztra, teljesen egyedü l kö rü lvitorlá zni a
Fö ldet é s megtalá lni annak mó djá t, hogyan lehet
egrest ú gy eltenni, hogy teljesen megmaradjon
az ı́ze.
Ké rlek, imá dkozzatok, hogy Rebecca -
hasonló an sok má s asszonyhoz -
megerő sö dhessen ö né rté kelé sé ben!
Simon Simon idé n sok idő t tö ltö tt az Urnak
az é leté re vonatkozó terve megismeré sé vel,
hogy valamilyen kü lö nleges mó don
szolgá lhasson. Ennek megvaló sı́tá sá ra azonban
csak kevé s ideje maradt, mivel az elmú lt é vben
nagyon elfoglalt volt, ugyanis tö bbek kö zö tt
harminc, egyenké nt huszonö t kamionbó l á lló
segé lyszá llı́tmá nyt vezetett a szü ksé get

138
szenvedő kö zé p-kelet-euró pai orszá gokba.
Ezzel el is ment nyara nagy ré sze.
Ugy tű nt, az ő sz vé gre nyugodtabb idő szak
lesz az ú tkeresé sben, azonban ú tkö zben
hazafelé egy fantasztikus hong-kongi ü zleti
ú tró l, repü lő gé pe belezuhant a Csendes-
ó ceá nba, é s Simon - egyetlen tú lé lő ké nt - egy
primitı́v né p á ltal lakott szigetre vető dö tt, ahol
az ott é lő k mé g sohasem hallottá k az
evangé liumot. Simon az ott eltö ltö tt ké t hó nap
alatt elsajá tı́totta az anyanyelvü ket, megalkotta
a nyelv ı́rott á bé cé jé t, é s lefordı́totta a (fejé ben
memorizá lt) Ujszö vetsé g nagy ré szé t, hogy
megé rthessé k a szigetlakó k. Ennek
eredmé nyeké nt a sziget teljes lakossá ga
megté rt, ső t, sokan kö zü lü k menten csó nakba
szá lltak, hogy elvigyé k az ö rö mhı́rt a Csendes-
ó ceá n tö bbi szigeté n é lő knek is.
Simont vé gü l egy arra já ró hajó , né v szerint a
Mocskos Matró z, vette fedé lzeté re, de mire
megé rkeztek Portsmouth-ba, a hajó t
á tkeresztelté k Megvá ltott-ra. Simon vé gü l ú jé vre
é rt haza, nagyon bá nkó dva az idő kiesé s miatt,
azonban anná l nagyobb eltö ké ltsé ggel, hogy
megtudja, vajon tartogat-e szá má ra az Ur valami
kü lö nlegeset.

139
 Februá rban elvonult egy walesi kolostorba,
ahol má r-má r kezdett rá hangoló dni a terv
megé rté sé re, amikor egy é jszaka tű z ü tö tt ki, é s
Simon megmentett huszonké t szerzetest, akik
né masá gi fogadalmuk miatt nem kiá lthattak
segı́tsé gé rt.
A tű z utá n mé g né há ny hé tig Walesben
maradt az ú jjá é pı́té sben segé dkezni, é s beszé lni
a bará toknak a Lé lekben való ú j é letrő l, mely
minden kereszté ny szá má ra megı́gé rtetett.
Ennek eredmé nyeké ppen mind a huszonketten
ú jra elkö telezté k magukat, ső t az apá t
megfogadta, hogy rendjü kben az egé sz vilá gon
szerteviszi az ö rö mhı́rt a Lé lekben való é letrő l.
Emiatt Simon konkré t isteni vezeté s né lkü l
té rt haza, de remé li, a kö vetkező é vben az Urnak
sikerü l megtalá lni szá má ra a megfelelő
feladatot.
Imá dkozzatok, hogy Simon ellent tudjon á llni
a Gonosz elterelő hadmű veleteinek, tová bbá
hatá rozottabban é s bö lcsebben tudjon futni a
cé l felé .
Ennyit szerettü nk volna ı́rni teljesen á tlagos
kereszté ny csalá dunkró l. Viszlá t jö vő re!
Udvö zlettel, Simon, Rebecca, Joshua é s
Naomi.

140
 Utó irat: A vé gé re á ltalá ban szoktunk né há ny
szemé lyes sort is ı́rni ké zzel, de há t a mi idő nk
az Uré , é s nem a mienk - ha é rtitek, mire
gondolunk.
Azt hiszem, egy sortű z megfelelő vá lasz
lenne...

141
Március 4. Péntek.
Furcsa nap volt. Rosszul kezdő dö tt, de jó l
vé gző dö tt.
A rossz kezdé s az volt, hogy Simon, Rebecca,
Joshua é s Naomi hő sies tetteitő l vezé reltetve,
azzal az elhatá rozá ssal keltem fel, á tü ltetem a
gyakorlatba, amit az este a kö vetkező cı́mű
ú jsá gcikkben olvastam: „Az á llhatatos á hı́tat
á ldozatá nak á ldá sa”. A cikkı́ró azt á llı́tja,
kü lö nö sen akkor kell akarnunk há lá t adni
Istennek, amikor a legkevé sbé é rzü nk rá
ké szteté st.
A cikk szerint, ha meghozzuk ezt az
á ldozatot, Isten meg fog minket ú jı́tani azá ltal,
hogy akaratlagos cselekedetü nk nyomá n
ké szteté st fog elő idé zni bennü nk spontá n
ö rö mü nk kifejezé sé nek dalba foglalá sá ra, mely
mind rá nk, mind pedig a kö rü lö ttü nk lé vő kre
á ldá st hoz.
Ahogy felé bredtem, rö gtö n hozzá fogtam, bá r
mint má skor, most is ú gy é reztem magam, mint
egy berozsdá lt á gyú cső , amikor a plafont
bá mulva né gyszer-ö tszö r is azt mondtam:
„Dicső sé g az Urnak!” Kicsit furcsá n krá kogtam,
de a cikkben arró l van szó , legyü nk kitartó ak,
mindaddig, amı́g az Ur jelenlé té be nem

142
kerü lü nk. Ugy remé ltem, miné l gyorsabban
mondom el a dicsé reteket, anná l hamarabb
kerü lö k az Ur jelenlé té be.
- Dicső sé g az Urnak! Halleluja! - hadartam
nagyon gyorsan é s ismé telgetve, amı́g
kiugrottam az á gybó l é s felrá ntottam a
kö ntö sö met.
Amikor kisurrantam a szobá bó l, elkaptam az
á gynemű aló l kikandiká ló Anne á dá z pillantá sá t.
Az akaratlagos dicső ı́té st folytattam lefelé a
lé pcső n, a fü rdő szobá ban, a zuhany alatt é s a
mellé khelyisé gben. Bá r lelkesedé sem kissé
alá bbhagyott, mé g a lé pcső n felfele is sikerü lt
kipré selnem egy „Dicső sé g az Urnak”-ot.
Reggeliig semmi jelé t sem vettem, hogy
akaratlagos cselekedetem há laé nekké
formá ló dott volna, mely mind rá m, mind pedig a
kö rü lö ttem lé vő kre né zve á ldá st hoz. Ső t, é ppen
ellenkező leg, a kö rü lö ttem lé vő k (né v szerint
Anne é s Gerald) egyre boldogtalanabbul né ztek
ki, é s a szoká sosná l is kevé sbé tű ntek á ldottnak.
Megké rdeztem, mi a baj.
Anne megdö rzsö lte a szemé t, é s kimerü lten
só hajtott:
- Adrian, é n egyá ltalá n nem tudom, mifé le
agyalá gyult mó dszeré rt vagy é ppen oda, é s hogy

143
ő szinte legyek, nem is é rdekel. Ami engem é rint,
az az, ahogyan ez rá m hat. Vilá gosan tudtodra
szeretné m adni, hogy nagyon nem ö rü lö k annak,
ha egy vallá si fanatikus, aki nem ké pes magá ban
tartani á tkozott ö mlengé seit, hajnalok hajnalá n
felriaszt a legszebb á lmaimbó l.
- Atkozott ö mlengé sek? El sem tudom hinni,
hogy ı́gy beszé lsz...
- Nem é rtem, hogy ennyi é v utá n, tudva,
milyen jó l ismered Isten szı́ntiszta jó zansá gá t,
mié rt mé sz bele mindenfé le sü letlensé gbe, amit
azok a fé leszű ek talá ltak ki, akik nem
nyugszanak addig, amı́g mindenki má s ú gy nem
viselkedik, mint ő k.
- Akkor hadd magyará zzam meg - mondtam
mé ltó sá gteljesen -, hogy ez az á ltalad fé leszű nek
nevezett szemé ly az orszá g egyik legjelentő sebb
szolgá latá t vé gzi.
Mintegy hú sz gyü lekezet tartozik a
fennható sá ga alá .
- Es szerinted ez fenn hat? - ké rdezte Anne,
felfele mutatva.
- Ez egyá ltalá n nem vicces - feleltem.
- De igen - vá gott kö zbe Gerald.
Nagyon dü hö s lettem.

144
 - Há t te meg mit szó lsz bele, Gerald? Talá n
valami fontosat szeretné l velem kö zö lni ma
reggel, vagy most is csak poé nkodni akarsz,
mint mindig?
- Há t - vonta meg vá llá t Gerald -, nekem
szerencsé re nem olyan ré mes kö rü lmé nyek
kö zö tt kellett é brednem, mint anyunak, de az
utá na tö rté nteket má r magam is hallottam.
Nagyon szö rnyű volt, papa. Egy pü nkö sdi
ö sszejö vetelt tartottak a fü rdő szobá ban,
dicső ı́tő talá lkozó val egyetemben a
mellé kesben. Aztá n ugyanezt a motyogá st
hallottam a lé pcső forduló bó l is a szobá dba
visszafelé . Té nyleg kissé fá rasztó volt.
- Tehá t egy kissé fá rasztó . Akkor való szı́nű leg
anyá d azon korlá tozott megjegyzé sé vel is
egyeté rtesz, hogy az é n dicső ı́tő á ldozatom
csupá n egy „vallá si fanatikus á tkozott
ö mlengé se”?
- Jaj, nem - mondta Gerald -, nem hiszem,
hogy é n ı́gy jellemezné m. Amit ma reggel tő led
hallottam a fü rdő szobá ban é s a vé cé n, az engem
valami má sra emlé keztetett, de nem talá lom rá
a szavakat. - Egy pillanatra elhallgatott é s
elgondolkozott. - Igen, most má r tudom. Azt
hiszem, lelki diaré nak mondaná m.

145
 Tú lsá gosan is dü hö s voltam ahhoz, hogy
megszó laljak. Felmentem, é s bezá rkó ztam a
szobá mba Bibliá t olvasni, amı́g mindketten
elmennek. Remé ltem, hogy a nap folyamá n
elkezdi majd bá ntani ő ket a lelkiismeret, é s
szé gyenkezni kezdenek amiatt, ahogyan velem
beszé ltek. Ugy terveztem, hogy morcos é s
makacs leszek, de vé gü l megbocsá tok nekik.
Mielő tt mé g Anne é s Gerald hazaé rt volna, el
kellett mennem egy elő adá st tartani. Richard
Cook felajá nlotta, hogy elvisz, hogy kipihenten
é rkezzek meg a talá lkozó ra. Fé l ö t utá n
indultunk. Né ha azt kı́vá nom, bá rcsak Richard
humoré rzé ke egy kicsit fejlettebb lenne.
- A tanksapka a te oldaladon van? - ké rdezte.
- Igen - feleltem -, mindig is nagyon megé rtő
volt.
- Nem ú gy é rtem. A kocsi melyik oldalá n van
a tanksapka?
Richard ú gy fé l hé tkor rakott ki a Wopsley
Kereszté ny Kö zö ssé g é pü leté né l, majd elment
meglá togatni egy kö zelben lakó nagyné njé t.
Elő szö r voltam ott. Kicsit magá nyosnak
é reztem magam, kü lö nö sen a reggel tö rté ntek
utá n.

146
 Az a bizonyos „Mi-a-fené t-keres-itt-ez-az-
ember?” é rzé s kerı́tett hatalmá ba. Mit szó lná nak
ezek az elkö telezett hı́vő k, ha megtudná k, hogy
vendé gelő adó juk é ppen egy csalá di perpatvar
kellő s kö zepé bő l jö n? Bá rcsak itt lenne Anne é s
Gerald, hogy bocsá natot ké rhessü nk egymá stó l,
megö lelhessü k egymá st, é s mindent
helyrehozhassunk!
Az elő adá s rendben ment - legalá bbis
gondolom é n -, majd ká vé t é s sü temé nyt
szolgá ltak fel, hogy az emberek tudjanak
egymá ssal „csevegni”. Meg kell hagyni, hogy
nagyon meleg, bará tsá gos é s nyugodt volt a
lé gkö r. Kö rbené ztem a teremben (elő adá som
vé gé ig soha, semmit sem veszek é szre), é s
megá llapı́tottam, hogy minden nagyon
egyszerű , kivé ve egy tú l bonyolultan, de nagyon
durvá n kifaragott keresztet a szó szé k felett.
Meg is jegyeztem egy idő s hö lgynek, aki a
ká vé t szolgá lta fel.
- O, igen - felelte mosolyogva-, az a mi
keresztü nk, é s egyá ltalá n nem tetszik.
Mielő tt mé g bá rmi má st ké rdezhettem volna,
má r tová bb kı́ná lta az embereket.
Megemlı́tettem a keresztet egy
iatalembernek is, aki a szé keket pakolta ö ssze,

147
hogy elfé rjenek a tö bbiek.
- Szé p kis kereszt az ott - mondtam.
Megá llt egy pillanatra, megtö rö lte a
homloká t é s igen meglepettnek tű nt.
- Té nyleg tetszik? Szerintü nk nagyon ronda.
De legalá bb a megfelelő helyre kerü lt, nem?
- Igen, de mié rt...
De ekkorra má r eltű nt.
Vé gü l odamentem Daniel Bissethez, a
rangidő s presbiterhez, aki hatalmas termeté vel
é s vidá m mosolyá val ú gy tű nt, mindenki bará tja,
é s rá ké rdeztem a keresztre.
- Igen - bó logatott Daniel vidá man. –
Valamennyien nagyon bü szké k vagyunk arra a
ronda, ö reg keresztre. Tudja, mindig elmondjuk,
hogy egyé bké nt nem lenne ott.
Amikor tizenegy vagy tizenké t é vvel ezelő tt
elindultunk, tartottunk egy ö sszejö vetelt, é s az
egé sz tá rsasá g egyeté rtett, hogy nem akarunk
semmit sem odarakni arra a helyre. Eppen ezé rt
olyan jó most ott lá tni, é s ez teszi mé g
fontosabbá , ha é rti, mire gondolok.
- Nem, egy szó t sem é rtek az egé szbő l -
feleltem. - Bá rki, akivel eddig arró l a keresztrő l
beszé ltem, azt mondta, hogy mennyire nem

148
szeretik ott lá tni, de mé g ugyanazzal a szusszal
azt is hozzá teszik, hogy mennyire bü szké k rá .
Semmit sem é rtek az egé szbő l.
- Ertem, é rtem - nevetett fel hangosan
Daniel. - Elmondom, hogyan tö rté nt.
Szó val egy Eric Carter nevű ickó ró l van szó ,
aki egyedü l lakott egy prolinegyedben, ahol
most egy szupermarket van. Amikor elő szö r
talá lkoztam vele, ú gy a hetvenes é veinek a
kö zepe felé já rt, é s sajá t bevallá sa szerint, való di
vé n pogá ny volt. Akkor talá lkoztunk vele, amikor
az egyik hé tfő n, alkalom utá n meghı́vó kat
vittü nk kö rbe, é s aki hozzá ment, otthagyott
ná la egy ismertető t a gyü lekezeti programokró l.
Eric egy szegé ny ló tá s volt, é s eleinte kicsit
mogorva is, de mivel egyedü l volt, egyszer eljö tt
egy nyı́lt alkalmunkra, é s ú gy tű nt, jó l é rezte
magá t.
Ezek utá n - de itt má r egyik esemé ny kö vette
a má sikat - gyakran meglá togattam, ő elkezdett
istentiszteletre já rni, é s elő bb-utó bb, rö viden
szó lva, megté rt. Ugy té rdelt le ott elö l, mint egy
kisgyerek, é s azt mondta, á t szeretné adni
Jé zusnak az é leté t.
- Es a kereszt?

149
 - Egy napon, amikor elmentem hozzá
lá togató ba, egyszer csak ı́gy szó lt:
„Mondhatné k valamit a kö vetkező vasá rnap,
é s el tudna vinni valaki?” Egy kicsit
meglepő dtem ezen, mert korá bban Eric nagyon
bü szke volt rá , hogy mindig egyedü l já r
istentiszteletre, de mivel nem volt hajlandó
elá rulni, mire ké szü l, belementem. A kö vetkező
vasá rnap aztá n megjelent a gyü lekezetben (arra
má r nem emlé kszem, ki hozta el), besé tá lt a
terembe, é s maga elő tt tolt egy talicská t,
amelyik há tul szokott lenni a fé szerben. A
talicská n pedig - ugyanis tú l nagy volt ahhoz,
hogy belefé rjen - valami titokzatos tá rgy volt
rongyokba csavarva.
Ké pzelheti, mennyire izgatott lett mindenki,
mire Eric-re kerü lt a sor. Vajon mit akar
mondani, é s mi van a talicská n? Aztá n vé gre
eljö tt az ő ideje...
Daniel megá llt egy pillanatra, a szemei
ragyogtak az emlé kezé stő l.
- Arró l kezdett beszé lni, milyen magá nyos
volt, mielő tt eljá rt volna a gyü lekezeti dologra,
ahogy ő hı́vta, é s hogy mennyire meglepő dö tt
azon a kedvessé gen, melyet nemcsak felé
tanú sı́tottunk, hanem ami kö zö ttü nk is megvolt.

150
 Arró l beszé lt, hogy amikor gyerek volt, arra
tanı́tottá k, ne avatkozzunk bele egymá s
dolgaiba a templomban, mindenkinek elé g a
maga baja, é s attó l fé lt, ez ná lunk is ı́gy lesz. Mé g
most is pontosan emlé kszem, mit mondott.
„Lá tszik rajtatok, hogy oda igyeltek
egymá sra-ezeket a szavakat haszná lta-, é s
boldoggá akarjá tok tenni egymá st. Emiatt
akartam é n is bekerü lni. Es most itt vagyok.
Nem tudtam, hogy Jé zus csiná lta ezt, de most
má r tudom.” Ezutá n egy kicsit elvö rö sö dö tt, é s
kö zö lte, hogy ké szı́tett valamit a gyü lekezet
szá má ra, hogy megkö szö nje, hogy olyan
kedvesek voltunk egymá shoz é s ő hozzá , é s hogy
ezen keresztü l vé gü l eljutott Jé zushoz. Ekkor
megké rt né há nyakat, segı́tsenek neki
kicsomagolni é s felá llı́tani azt a valamit, ami a
talicská n volt, é s ugye mondanom sem kell, hogy
az a kereszt volt ott. Ez igyelmezteté s arra,
mondta, hogy Jé zus pé ldá t adott, mennyire kell
egymá st szeretnü nk. Kiderü lt, hogy hetek ó ta
dolgozik rajta a kertje vé gé ben lé vő kis
fé szerben, de mivel kevé s volt a fé ny, é s amú gy
sem volt tú l jó a szeme, kicsit torz é s ará nytalan
lett, amint az lá tszik is.
- De mé gis feltetté k.

151
 - Há t persze, hogy fel. Azt onnan csak a
testemen keresztü l szedik le. Arra emlé keztet
mindnyá junkat, é s akik rá mernek ké rdezni,
hogy valaki azé rt jutott el Jé zushoz, mert
szeretet volt kö ztü nk. Nem szeretjü k a
kereszteket, de azt a keresztet igen.
- Eric is itt van? - né ztem kö rbe.
- Feltehető en - felelte Daniel, é s hangja
megtelt melegsé ggel -, de nem fog vele
talá lkozni, mé g ha itt van, akkor sem. Mintegy ö t
é vvel ezelő tt eltá vozott kö zü lü nk, hogy szó ljon
né há ny szó t az é rdekü nkben, legalá bbis
remé lem.
Nem sokkal ké ső bb Richard is megé rkezett,
hogy hazavigyen. Azt mondta, hasogatott a
nagyné njé né l, é s é n egé szen addig azt hittem
valami elvont igei problé má ró l beszé l, amı́g
vé gre kibö kte, hogy fá t vá gott.
Hazafelé a kocsiban mindketten egy darabig
csendben ü ltü nk, amikor Richard hirtelen
felnevetett:
- Ha! Mindig is nagyon megé rtő volt. Haha!
Jobb ké ső n, mint soha.
Egé sz ú ton hazafelé arra vá rtam, hogy
megoszthassam Anne-nel, amit Daniel Bissettő l
hallottam. Emlé kszem, hogy amikor belé ptem a

152
konyhá ba, Anne é s Gerald ott ü ltek egy ká vé
mellett, é n mé g mindig sé rtő dö tt voltam, é s
mé lysé gesen bá ntott, amié rt ú gy reagá ltak
dicső ı́tő á ldozatomra. Mintegy ké t
má sodpercem volt, hogy eldö ntsem, morcos
akarok-e lenni, vagy sem...
Kı́vá ncsi vagyok, vajon tudja-e Eric, hogy az a
ronda kereszt mé g azutá n is vé gzi a dolgá t, hogy
ő má r nincs kö ztü nk.
Vasá rnap estig Anne é s é n elutazunk egy
romantikusnak-tervezett-de-á ltalá ban rosszul-
kezdő dő -á m-aztá n-mé gis-egyre-jobbá -vá ló -
vé gü l-té nyleg-romantikus hé tvé gé re. Anne azt
mondja, hogy ha egy szó t is papı́rra vetek a
tö rté ntekrő l, ı́r arró l egy kö nyvet, mi tö rté nt a
ná szé jszaká nkon.

153
Március 7. Hétfő.
Csodá latos volt a hé tvé ge. (Erre engedé lyt
kaptam, hogy leı́rjam.) Szilá rd elhatá rozá som,
hogy vé gre teszek valamit a gyerek-
istentisztelettel kapcsolatban. Gyö nge vagyok.
Minden egyes alkalommal, amikor elhatá rozom
magam, ú jra é s ú jra gyá va nyuszi leszek. De
most! Ma este, munká bó l hazaé rve felhı́vom
Spool tiszteletest, é s lemondom. Micsoda
megkö nnyebbü lé s!
23.00. Gyá va nyuszi. Majd holnap.

154
Március 8. Kedd.
Gyá va nyú l.

155
Március 9. Szerda.
Nyuszi hopp, nyuszi hopp!

156
Március 10. Csütörtök.
Ré pá t majszolgattam.

157
Március 11. Péntek.
Má sró l sem tudtam beszé lni, mint arró l az
á tkozott gyerek-istentiszteletrő l, mikö zben este
té vé t né ztü nk a nappaliban. Anne teljesen
begurult. Azt mondta, vagy mondjam le azonnal,
vagy egyszer s mindenkorra fogjam be a szá mat.
Kimentem a konyhá ba, né há ny perc utá n erő t
vettem magamon, é s felhı́vtam Spool
tiszteletest. Amikor meghallotta, ki az, ı́gy szó lt:
- O, Adrian, ki sem tudom fejezni, mennyire
vá rjuk má r vasá rnapi lá togatá sá t a
gyü lekezetü nkben. Sok tagunk, aki nem já r
rendszeresen, messzirő l fog ideutazni, csak
hogy Ont hallhassa. Egyá ltalá n nem tú lzok, ha
azt mondom, sokak szá má ra az On lá togatá sa
itt, a St. Dermot'sban lesz az é v egyik
fé nypontja, ha nem a fé nypontja. Annyira
há lá sak vagyunk, hogy szakı́tott egy kis idő t
szá munkra zsú folt naptá rá ban.
Ké ptelen voltam azt mondani, hogy nem
megyek.
Csak azé rt hı́vtam, feleltem, hogy
elmondjam, mennyire vá rom má r é n is, é s
mennyire jó , hogy megké rt rá . Ugy é reztem
magam, mintha a siralomhá zban folytatné k
kö nnyed csevejt az elektrotechnikussal.

158
 Visszamentem a nappaliba.
Amikor Gerald meglá tta az arcomat, ennyit
mondott: - Elő keresheted a spé kelő tű t, anyu!

159
Március 12. Szombat.
Ma reggel nagyon beteg akartam lenni.
Soká ig fekü dtem az á gyban, é s megkı́sé reltem
testem valamely ré szé ben problé má t talá lni. A
bal kö nyö kö mben é rzett kis szú rá son kı́vü l
azonban semmi sem jö tt segı́tsé gemre.
Kimentem a fü rdő szobá ba, é s megpró bá ltam
ö klendező hangot kiadni, hogy Anne meghallja,
é s visszakü ldjö n az á gyba.
O, mily gyö nyö rű is lenne hallani a hangjá t,
amint felhı́vja a tiszteletest, é s kö zli vele, hogy
nem tudom megtartani a gyerekistentiszteletet,
mert annyira beteg vagyok!
Valahogy letá molyogtam, a falnak é s a
korlá tnak tá maszkodva, nyú zott é s fá radt ké pet
vá gva.
Majdnem magam is elhittem, hogy beteg
vagyok. Vé gü l megé rkeztem a konyhá ba, é s
odaszé delegtem az asztalhoz, ahol Anne é s
Gerald ü ltek.
Elhaló , szenvedő hangon ı́gy szó ltam: - Anne,
nagyon rosszul é rzem magam.
Mé g csak fel sem né zett.
- Akkor maradj itthon, é s ne menj ki a
hidegre, mert holnap te tartod a

160
gyerekistentiszteletet!
Hogyan lehet ilyen szı́vtelen?
- Anne, ú gy lá tszik nem é rted, mirő l beszé lek.
Az imé nt a fü rdő szobá ban majdnem elhá nytam
magam.
Gerald lapozott egyet az ú jsá gban, é s ı́gy
szó lt: - Meggondoltad magad, mi?
- Azt hiszitek, csak szı́nlelek?
- Azt nem tudom, de nem ké ne felfú jnod, az
biztos. Ez a kis rosszullé t-jelenet nem vezet
semmire. Ha valami megé rté st szeretné l
kicsikarni belő lü nk, ahhoz legalá bbis harci
kutyá knak kellene té ged darabokra szaggatni.
Akkor az egyikü nk megké rné a kutyá kat, hogy
egy pillanatra hagyjá k abba a marcangolá st,
amı́g odavisszü k neked a telefont, hogy felhı́vd a
tiszteletest, é s lemondd az alkalmat.
Elmentem golfozni. Nem fenyeget az a
veszé ly, hogy a kö nyö rü let kihalna a
csalá dombó l.

161
Március 13. Vasárnap.
Fé l hé tkor é bredtem ennek a nyavalyá s
gyerek-istentiszteletnek az ó lomsú lyú tudatá val.
Hogy lehettem ennyire hü lye? Tettem egy
utolsó , elveté lt kı́sé rletet, hogy Anne-t valahogy
rá vegyem, hı́vja fel ő ket, hogy beteg vagyok, é s ő
megy helyettem, de egyfolytá ban olyan
kö zhelyekkel jö tt, hogy „igazmondá s”, meg
„tartsuk be, amit megı́gé rtü nk”, é s „a sajá t
hibá nkbó l sokat tanulhatunk”.
Gerald felajá nlotta, hogy eljö n, é s egy kis
morá lis tá mogatá sban ré szesı́t. A tá rsasá g
kedvé é rt elfogadtam az ajá nlatá t. Egy kicsit
azé rt felhú ztam magam, amikor kö zvetlenü l
indulá sunk elő tt odaszó lt Anne-nek:
- Billy Graham é s é n elmentü nk, anyu!
Eszbe kaptam, é s nem szó ltam, nehogy jó
idő re elé g munı́ció t szolgá ltassak neki.
Amikor negyed tı́zkor belé ptü nk a St.
Dermot's kapujá n, Gerald hozzá m fordult:
- Lefogadom egy ü veg vö rö sborba, hogy az
elkö vetkező ö t percben há rom hazugsá got is
fogsz mondani.
- Na ne marhá skodj, Gerald - feleltem erre.

162
 Amikor Spool tiszteletes - akit Gerald a
leglelké szibb lelké sznek tartott, aki valaha is
lelké szkedett - meglá tott bennü nket belé pni,
azonnal hozzá nk viharzott, jobbomat ké t kezé be
fogta, mé lyen a szemembe né zett, é s ı́gy szó lt:
- El sem tudom mondani, mennyire ö rü lü nk
valamennyien, hogy eljö tt. Való szı́nű leg sok
minden má st szeretett volna ma csiná lni, mint
hogy mé g egy elő adá st elvá llaljon.
- Nem, nem, igazá n megtisztelő , hogy ma itt
lehetek.
Gerald a bal fü lem mö gü l:
- Egy.
- De ez a mai egé sz má s lesz, mint az
eddigiek. Ma a legkisebbjeinkhez fog szó lni -
tekintett kö rbe. – Azt hiszem, ez ú jdonsá g lesz
az On szá má ra.
- Igen - feleltem -, de má r alig vá rtam,
ő szinté n.
- Kettő é s fé l - mormogta Gerald a jobb fü lem
mö gö tt.
- De nyugodtan mondja meg, mennyit
szokott ké rni az ilyen elő adá soké rt - Spool mé g
mindig nem oldó dott fel teljesen. - Szó lnunk kell
a pé nztá rosunknak, Mr.

163
 Frobishernek.
Termé szetesen ragaszkodunk hozzá , hogy mi
á lljuk a kö ltsé geit.
Lá tszott, hogy komolyan gondolta. Hirtelen
megpró bá ltam ugyanolyan nagylelkű nek tű nni.
- Nem hiszem, hogy ezzel most
foglalkoznunk kellene - mondtam, remé lve, hogy
é szreveszi, mekkora á ldozatot hoztam. - Hogy
ő szinte legyek, a pé nz ná lam sohasem tartozott
a legfontosabb dolgok kö zé .
- Tizenhat é s há romnegyed - suttogta Gerald
felhá borı́tó hangon sztereó ban mindké t
fü lembe há tulró l.
Spool tiszteletes ragyogni kezdett a
meghatottsá gtó l, amit ez a csodá latos gesztus
vá ltott ki belő le.
- Igen, igen, nem, nem, vagy, vagy, majd
meglá tjuk. Egyé bké nt szeretné nk magnó ra
venni az elő adá sá t, ahogy azt szoktuk má skor is
a tö bbieknek. Remé lem, nincs problé ma ö ö ö ... a
szerző i joggal?
- Termé szetesen nincs - feleltem.
Kö szö nö m, Istenem - mondtam magamban. -
Ezek bizonyá ra megtartjá k emlé kezetü kben

164
alá zatossá gomat, é s hı́ré t viszik az egé sz
vilá gon.
Majdnem az infarktusjö tt rá m, amikor
leü ltem Gerald mellé az első sorba az alkalom
kezdeté re vá rva. Né há ny hö lgy az ö sszes
kisgyereket beterelte az első ö t-hat sorba, é s
má r ekkor pá ran ö sszené zve rá m mutogattak,
mint valami idegenre, ki-kirobbanó
kuncogá sokat hallatva, mintha valami rendkı́vü l
nevetsé ges lenne a kiné zetemben. Az é g
szerelmé re, ezek a kis szö rnyetegek tuti, hogy
nem fognak rá m igyelni, aká rmit is mondok!
Ismé t belegondoltam - hogyan lehettem ennyire
ostoba?
Istennek há la, miutá n Spool tiszteletes
hirdeté seivel elkezdő dö tt az alkalom,
elcsendesedtek.
Gerald beszá moló ja szerint ezek utá n mé g
lelké szibben lelké szi volt, mint a leglelké szibb
lelké szi lelké sz, akit valaha hallott. Egyé rtelmű ,
hogy megjegyzé sé t nagyon poé nosnak szá nta,
de amikor erre azzal vá gtam vissza, hogy
tisztelettudó bban kellene kezelnie ezeket a
Lelké szi Dolgokat, ú gy né zett rá m, mintha
valami tö ké letes é rtelmetlensé get mondtam
volna neki.

165
 Spool megdö bbentő en tekervé nyes
hirdeté se, melyet Gerald lejegyzett a kazettá ró l,
valahogy ı́gy hangzott:
- Jó reggelt! Né há ny rö vid hirdeté s, mielő tt
elkezdő dne az istentisztelet.
Mivel a kö vetkező hé t keddje a negyedik
kedd lesz egy olyan hó napban, amelyben ö t kedd
van, szoká sos gyakorlatunknak megfelelő en a
szerdai talá lkozó t elő re hozzuk hé tfő re, a
pé ntekit pedig kedden tartjuk meg. Ké rem, erre
jó l igyeljenek oda, mert el szeretné nk kerü lni
azt a kellemetlen helyzetet, ami a legutó bb is
elő á llt, amikor is a kedd a negyedik kedd volt
egy olyan hó napban, amelyben ö t kedd van, ı́gy
né há nyan eljö ttek mind a né gy alkalomra, abban
remé nykedve, hogy akkor biztos ré szt tudnak
venni azon, amin igazá n akartak.
Megké rtek, hogy igyelmeztessek mindenkit,
hogy az oldalká polna kulcsa egy kampó n ló g a
villanyó raszekré nyben, amelyik a sekrestye
mellett van. A villanyó raszekré ny kulcsa a
templom há tuljá ban lé vő magas szekré nyben
talá lható , a magas szekré ny kulcsa pedig a
miseruhatartó lá dá ban van, ami a sekrestyé n
kı́vü l a villanyó raszekré ny alatt van. A
miseruhatartó lá da kulcsa pedig Mr.

166
 Frobisherné l van, aki nagy ö rö mmel bocsá tja
azt bá rki rendelkezé sé re minden hó nap első é s
harmadik hé tfő jé n, valamint má sodik é s
negyedik keddjé n. Azokban a hó napokban pedig,
amelyek hé tfő vel kezdő dnek, annak a hó napnak
az első szerdá já n, a má sodik pé nteké n, a
harmadik csü tö rtö ké n é s a negyedik szerdá já n.
Az oldalká polná t az elmú lt idő ben csak
kevesen haszná ltá k, de remé ljü k ez a jö vő ben
má ské pp lesz. Szeretné m tová bbá ké rni, hogy
ú rvacsora alkalmá val, akik a bal oldali leghá tsó
blokkban ü lnek, az é szaki oldalhajó ban jö jjenek
elő re, keresztü l az elő té r é s a templom kö zti
ajtó n, forduljanak jobbra a mozgá ssé rü ltek
szá má ra fenntartott illemhely mellett, kerü ljé k
meg há tulró l az oltá rt, é s a Boldogasszony
ká polna é szaki ajtaja felő l já ruljanak az Ur
asztalá hoz!
Tudom, nem lehet elé g erő teljesen kifejezni
azon nyomaté kos ké ré sü nket, hogy a
mozgá ssé rü lt illemhely utá n azonnal
forduljanak jobbra. Ké t hete a rö vidlá tó Mr.
Tooley ezt elvé tette, ı́gy igen hosszú é s
gyö trelmes idő t tö ltö tt a gyü lekezeti
kazá nhá zban, é s vé gü l csak a kö vetkező
istentisztelet nyitó é neke utá n é rt az Ur
asztalá hoz.

167
 Hasonló ké ppen, a mú lt hé ten Mrs. Cardew-
Fitt, aki tudvalevő leg igen idő s é s tö ré keny,
valamint szellemileg sem teljesen friss,
egyenesen kisé tá lt a keleti szá rny ajtajá n, é s a
fő utcá n vé gigmenve vé gü l a Ké k Kakaduhoz
cı́mzett bá rban á llt be a sorba. Mindké t incidens
nagyon kellemetlen volt az é rintettek szá má ra,
de nem fordulhatott volna elő , ha a ké t imé nt
emlı́tett szemé ly fejben tartja ezeket a nagyon
vilá gos utası́tá sokat.
Azoknak, akik a jobboldali leghá tsó blokkban
foglalnak helyet, mé g egyszerű bb.
Menjenek ki a nyugati ajtó n, kerü ljé k meg az
é pü letet az ó ramutató já rá sá val ellenté tes
irá nyban, jö jjenek vissza a Boldogasszony
ká polna dé li ajtajá n, oda igyelve azokra, akik a
baloldali leghá tsó blokkban ü lnek, é s lehet, hogy
ugyanabban a pillanatban é rnek oda a ká polna
é szaki ajtajá n keresztü l, igyelve arra, hogy a
kö zé pen ü lő gyü lekezeti tagok velü k egy idő ben
é rkeznek oda é s tá voznak is el!
Nagyon szomorú nak talá lom, hogy né há ny
komolytalan testvé rü nk a kö vetkező szavakat
irká lta az á tjá ró falá ra: URVACSORAI
HADIOSVENY Az ú rvacsora ü nnepé lyes dolog, é s
ezek az ú tmutatá sok segı́tsé get kı́vá nnak

168
nyú jtani eme ü nnepé lyessé g miné l teljesebb
á té lé sé re.
Nagyon ö rü lö k, hogy az istentisztelet utá ni
ká vé zá s legú jabb rendszere nagyszerű en bevá lt.
Hé trő l-hé tre nö vekszik azoknak a szá ma,
akik ká vé t szeretné nek inni, é s sikerü l is
hozzá jutniuk.
Vé gezetü l azokhoz kı́vá nok szó lni, akik az
elmú lt idő ben kifejezté k nemtetszé sü ket a
ná lunk, a St. Dermot'sban tapasztalható dolgok
tú lzott bonyolultsá ga miatt. Tudjá k meg, kedves
bará taim, hogyha nem jö nnek oda hozzá m, a
lelké szü khö z, soha az é letben nem fogom
megtudni, milyen nehé zsé gekkel kü szkö dnek.
Bá tran forduljanak hozzá m, é s osszá k meg
velem ezeket a problé má kat!
Mint mindig, ezutá n is elé rhető leszek
minden hó nap ö tö dik, hetedik é s tizenkettedik
pá ratlan napjá n, akkor is, ha hé tvé gé re esnek,
kivé ve ha az az utolsó elő tti hé tvé ge, mert akkor
nem á llok senki rendelkezé sé re. De bá rmi
legyen is a gond, biztos vagyok benne, elő bb-
utó bb talá lunk rá megoldá st.
A hirdeté sek vé gezté vel pedig hadd fejezzem
ki valamennyiü nk, kü lö nö sen pedig

169
legkisebbjeink nevé ben, mennyire ö rü lü nk
annak, hogy kö rü nkben ü dvö zö lhetjü k Mr.
Adrian Plass-t, aki a ma dé lelő tti gyerek-
istentiszteletet fogja tartani. Mr.
Plass né há ny igen szó rakoztató kö nyv
szerző je, ezenkı́vü l nagyszerű elő adó , ú gyhogy
nagy é rdeklő dé ssel vá rjuk, mirő l szeretne ma
nekü nk szó lani.
Kö szö nö m szé pen!
Mire é nrá m kerü lt a sor, majdhogynem
idegbé nulá st kaptam. Mintha egyszerre kellett
volna lenyelnem egy almá t egé szben, kö zben
mosolyognom é s beszé lnem.
Rá jö ttem, hogy ha fenn akarom tartani a
kö lykö k é rdeklő dé sé t, rö gtö n az elejé n valami
megdö bbentő t kell mondanom.
- Rendben - kezdtem -, ki szeretne hallani egy
igazi há tborzongató tö rté netet?
Idá ig minden OK. Az ö sszes gyerek é s né há ny
mesterké lten mosolygó , huncutul pislogó felnő tt
feltette a kezé t.
- Az egyetlen problé ma, hogy nem tudom,
té nyleg elmondjam-e, mert ez egy nagyon,
nagyon, nagyon fé lelmetes tö rté net! Ső t, olyan
fé lelmetes, hogy amikor elmondom, é n magam

170
is visı́tani tudné k a fé lelemtő l. Ső t, ez
való szı́nű leg a legfé lelmetesebb tö rté net,
amelyet eddig bá rki, bá rhol is hallhatott a
tö rté netmesé lé sek tö rté neté ben.
Ugy tű nt, egyé rtelmű en sikerü lt
valamennyiü k é rdeklő dé sé t felkeltenem.
Eszrevettem, hogy a legé rdeklő dő bben
pislogó szemű felnő ttek arcá ró l is lehervadt a
mosoly. Egy kicsi, kerek arcú , pirospozsgá s,
copfos kislá ny há romszor is há trané zett, vajon a
mamá ja é s a papá ja mé g mindig ott ü lnek-e a
templomban.
- Szó val ké szek vagytok remegni a
fé lelemtő l? - ké rdeztem lassú , fenyegető hangon.
Meglehet, egy kicsit tú lzá sba vittem a dolgot. A
gyerekeket megbé nı́totta a feszü ltsé g,
egymá sba kapaszkodva bá multak rá m, a
fé lelemtő l tá gra nyı́lt szemmel.
Ké tsé g sem fé rhetett hozzá , igyeltek. De é n
az egé sz hatá st tö nkretettem az elejé n, mivel
szerencsé tlensé gemben vé letlenü l rosszul
mondtam né há ny szó t.
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy
tetves kis pasas, akit ú gy hı́vtak Hordon...
Hirtelen, rö vid, é rtetlen csend. Egy idő s
hö lgy a templom há tuljá ban felemelte a kezé t, é s

171
megké rdezte:
- Egyszer volt, hol nem volt egy micsoda?
Erre egy apró cska copfos kislá ny
há trafordult, é s harsá ny, tiszta hangon kö zö lte:
- Azt mondta, volt egy tetves kis pasas, akit
ú gy hı́vtak, Hordon, de é n egyá ltalá n nem
tudom, mit jelent az, hogy tetves, hogy mi az a
pasas, é s mé g soha senkirő l sem hallottam, akit
ú gy hı́vtak volna, hogy Hordon. Mi az a tetves kis
pasas, akinek Hordon a neve? Mit jelent az, hogy
tetves? Talá n...
Megijedtem, é s azonnal kö zbevá gtam.
- En nem azt mondtam, hogy ez a tö rté net
egy tetves kis pasasró l szó l, akit ú gy hı́vtak,
hogy Hordon.
Felhá borodott hitetlensé g jelent meg a kis
arcokon.
- Vagy talá n... bocsá nat, bocsá nat... lehet,
hogy azt mondtam, de nem azt akartam
mondani.
Amit mondani akartam, hogy egyszer volt,
hol nem volt, volt egyszer egy kedves kiskakas,
akit ú gy hı́vtak, Gordon. Egy napon Gordon
nagyobb testvé rei elfelejtetté k, amit a mamá juk
é s a papá juk mondott nekik, hogy vigyá zzanak

172
Gordonra, é s amı́g ő k valami má st csiná ltak,
Gordon elcsavargott az erdő be, é s nagyon
megijedt, mert egy sasmadá r majdnem megette,
de a mamá ja mé g idő ben megmentette ő t.
Rö vid csö nd.
A kislá ny megké rdezte:
- Es mi tö rté nt ezutá n?
- Há t ö ö ö ... itt a vé ge, fuss el vé le.
Megré mü ltem, mert rá jö ttem, hogy
kihagytam a kiskakas segé lykiá ltá sá t, a
testvé rek kö zö tti beszé lgeté st é s a veszedelmes
kalandok sorozatá t, amely vé gü l oda vezetett,
hogy a mamá ja megtalá lta Gordont. Sikerü lt fé l
perc alatt befejeznem a tö rté netet.
- Ez nem valami nagyon, nagyon fé lelmetes
tö rté net - mondta a copfos kislá ny. - Ez
szerintem egy nagyon, nagyon rö vid tö rté net.
Megpró bá ltam okosan tová bbmenni.
- Es ki szeretné elmondani, mire tanı́t
bennü nket ez a tö rté net?
Rengeteg ké z emelkedett a magasba.
Rá mutattam egy sová ny, vastag szemü veges
kislá nyra.
- Az erdő nagyon veszé lyes, rossz é s ijesztő
hely a kisgyerekek szá má ra.

173
 Erre a megjegyzé sre ké t i jonc tá gra nyitotta
a szemé t, é s legnagyobb megdö bbené semre,
majdnem elsı́rta magá t.
- Nem - vá gtam rá sietve -, termé szetesen
nem errő l van szó , az erdő nagyon bará tsá gos
hely a gyerekek szá má ra. Nyilvá nvaló an.
A ké t i jonc azonnal elmosolyodott. Most a
sová ny kislá ny szá ja biggyedt le.
- De ö ö ö ... nagyon jó volt, amit mondtá l,
nagyon jó . Má skor is jelentkezz! - Szinte
hallottam a hangomat, amint hiszté rikus
magassá got é r el. - Es valaki má s? Mirő l beszé l
nekü nk ez a tö rté net?
Vé gü l felá llt egy kerek szemű kis legé nyke,
akinek minden haja szá la é gnek á llt, mintha
testé n á ramot vezettek volna keresztü l, é s
megszó lalt:
- Nem azt jelenti, hogy ne bı́zzunk meg a
testvé reinkben, mert nem é rdekli ő ket, ha
megesznek minket az erdő ben?
Meg tudtam volna ő rü lni. Tudom, é n
kezdtem, de az egé sz kezdett á tmenni Edgar
Allan Poe-i mé lysé gekbe. A gyerek-istentisztelet
feltehető en nem arra való , hogy a ré sztvevő ket
egy é leten á t rettegé sbe taszı́tsuk.

174
 - A testvé reink termé szetesen segı́tsé gü nkre
sietnek, ha megesznek bennü nket az erdő ben.
De - tettem hozzá gyorsan - minket nem fognak
megenni az erdő ben, vagy má shol, de ha mé gis,
de csak akkor, ha mé gis, akkor egé szen biztos,
hogy a testvé reink segı́tsé gü nkre sietnek.
Né zzé tek, nem gondoljá tok-folytattam
remé nytelenü l -, hogy az egé sz tö rté net arró l
szó l, milyen fontos, hogy oda igyeljü nk
egymá sra? Nem gondoljá tok, hogy errő l lehet
szó ?
Ekkor egy kicsi, csinos, fekete hajú teremté s
feltette a kezé t, amilyen magasra csak tudta,
vadul lengette, ú gyhogy beleremegett az egé sz
teste, é s fogá t ö sszeszorı́tva fejezte ki vá gyá t,
hogy vá laszolhasson. Bá torı́tó an bó logattam.
- Azt gondolod, errő l szó l?
- Nem - felelte.
Ereztem, ahogy fejembe szö kik a vé r. A tő lem
telhető legnyugodtabb hangon folytattam:
- Jó l van, jó l van. Mindenki tegye le a kezé t, é s
mé g egyszer á tvesszü k az egé szet. Rendben?
Azt mondtam, hogy tegyé tek le a kezeteket,
nem?! Megvolt rá az esé lyetek, hogy
elmondjá tok, mirő l szó l a tö rté net, de egyikő tö k
sem talá lta ki! Most é n jö vö k, persze, hacsak

175
nincs valakinek ellene kifogá sa. Kihı́vó an a
gyerekekre né ztem.
Fé lve egymá sba kapaszkodtak a kö lcsö nö s
vé delemé rt, é s csak ü ltek nagyokat pislogva.
- Szó val, van egy kakas, akit ú gy hı́vnak
Gordon. Vilá gos?
Ijedt bó logatá s.
- Aki kedves. Vilá gos?
Ujabb bó logatá s.
- A testvé reinek vigyá zniuk kellett volna rá .
Vilá gos? Van, aki nem é rti?
Komoly fejrá zogatá s.
- De ezt elfelejtetté k, ú gyhogy majdnem
megette egy sasmadá r. Vilá gos?
Mé g tö bb egyeté rtő bó logatá s.
- De Gordont a mamá ja megmentette.
Vilá gos?
Mosoly é s bó logatá s.
- Nagyszerű ! Szó val, mirő l beszé l nekü nk ez a
tö rté net?
Ké nyszeredett szü net. A gyerekek
ö sszené ztek. Vé gü l egy kicsit fura kiné zetű ,
komolynak tű nő , ú gy tı́z é v kö rü li, rö vid hajú ,

176
sö té t ö ltö nyt é s nyakkendő t viselő iú feltette a
kezé t.
- Igen?
- Arró l szó l, hogy a Sá tá n né ha sasmadá r
ké pé ben jelenik meg nekü nk.
Dö bbent csend.
Feladtam.
- Amen - mondtam.
Az alkalom vé gé n Spool tiszteletes ú gy
reagá lt, mintha egé sz Nagy-Britanniá t
megté rı́tettem volna.
- Csodá latos! - lelkendezett meg-megrá zva a
kezemet. - Biztos vagyok benne, hogy
gyermekeinkre nagy hatá ssal volt a
mondanivaló ja. Sokkal nagyobb az esé ly, hogy
elraktá rozó dik kis fejü kben az ü zenet, ha az egy
jó l elmondott tö rté net formá já ban jut el
hozzá juk.
Né há ny szü lő - aki idő kö zben megpró bá lta
megnyugtatni ö sszezavarodott gyermeké t - igen
é les pillantá st vetett rá m, mely alapjá n tı́z az
egyhez le mertem volna fogadni, ő k valami
egé szen má st szeretné nek elraktá rozni az é n kis
fejemben - mondjuk egy baltá t. Amilyen gyorsan
csak tudtam, megpró bá ltam megszabadulni a

177
tiszteletestő l, aki mé g utolé rt bennü nket az
ajtó ban:
- Szó ltam Mr. Frobishernek, hogy kapja el
Onö ket - igen, jó é rtelemben, kapja el Onö ket - a
templom elő tt. Má r alig vá rja, hogy ki izethesse
kö ltsé geiket.
Kö szö nö m, hogy bá torı́tott bennü nket.
Hamarosan ismé t jö jjö n el, é s szó ljon a
gyerekekhez...
Amint kilé ptü nk az elő té rbe, megké rdeztem
Geraldot, szerinte milyen volt az elő adá som.
- Vá laszolhatok rejtvé ny formá já ban? -
ké rdezte.
- Ha má shogy nem tudsz - bá multam rá .
- Há t, valahogy ı́gy tudná m jellemezni.
Ideadta idé tlen agyszü lemé nyeinek ú jabb
ré mes darabjá t.
Elolvastam. Ez á llt rajta:
Az é lő lé nyek nagy tö bbsé ge á ltal, bizonyos
idő nké nt az egyik testnyı́lá sukon kiengedett
vé gtermé k.
- A megoldá s... - kezdte volna Gerald.
- Tudom. Kö szö nö m szé pen. Magam is
egyeté rtek.

178
 A templomkertben belebotlottunk Mr.
Frobisherbe. Elhı́zott iatalember volt, csö pp kis
pé nztá rcá val a kezé ben. Való szı́nű leg ez
á ltalá nos jelensé g a pé nztá rosokná l, ahogyan
Gerald ké ső bb né mi negatı́v felhanggal
jellemezte. Spool tiszteletes vé lemé nye, mely
szerint má r alig vá rja, hogy ki izethesse
kö ltsé geinket, kissé tú l optimistá nak bizonyult.
Eppen ellenkező leg, Mr.
Frobisher nagy gyanakvá ssal fogadott
bennü nket, é s arckifejezé sé bő l ı́té lve,
vonakodott kö ltsé geinket ki izetni.
Elő vett egy kis jegyzetfü zetet, egy ceruzá t é s
velü k együ tt apró pé nztá rcá já t, majd fennkö lt,
hivatalos hangon ezt ké rdezte:
- Megmondaná , mennyi volt a kö ltsé gü k?
Felvettem a szoká sos fejrá zogató s, hagyjuk-
nem-szá mı́t stı́lusomat, de mé g csak meg sem
pró bá lt ellentmondani. Azonnal rá té rt a
kö vetkező ké rdé sre.
- Megtudhatná m, mivel é rkeztek?
Gerald a nyaká t nyú jtogatta, hogy
belelá thasson Mr. Frobisher jegyzeteibe, é s
bará tsá gos, segı́tő ké sz, majd-é n-megmondom-
On-pedig-ı́rja-le hangon megszó lalt:

179
 - Oö ö , helikopterrel jö ttü nk. Betű zve: há , e,
el...
- Autó val é rkeztü nk - á llı́tottam le hirtelen
Geraldot, mivel Mr. Frobisher egyre nagyobb
mé retet kezdett ö lteni-, é s egyá ltalá n nem kell
ki izetniü k. Az egé sz tá volsá g nem tö bb
hé tnyolcad mé rfö ldné l, ú gyhogy hagyjuk az
egé szet.
- A tiszteletes ú r meghagyta, hogy izessem
ki Onö knek a kö ltsé geiket - kö zö lte Mr.
Frobisher -, é s mi harminc pennyt izetü nk
minden egyes mé rfö ld utá n. Jelen esetben tehá t
a teljes tá volsá g ké tszer hé tnyolcad mé rfö ld,
azaz tizenné gynyolcad mé rfö ld, ami egy mé rfö ld
é s hatnyolcad mé rfö ld, ami...
Mivel fejben nem tudta ö sszeadni,
abbahagyta, elő vett zsebé bő l egy szá moló gé pet,
felszerelé sé nek szintú gy apró tartozé ká t,
nyelvé t fé lig kidugta, é s nyomkodni kezdte a
gombokat.
- Meg is van - mondta vé gü l -, ö tvenké t é s fé l
penny. Biztos vagyok benne, hogy Spool
tiszteletes is egyet é rtene, hogy felkerekı́tsem
ö tvenhá romra.
Unnepé lyesen leszá molta az é rmé ket a
kezembe, de elő tte mé g bejegyezte egy liliputi

180
mé retű kis noteszba, melyet é n ü nnepé lyesen
alá is ı́rtam.
- Há t - jegyezte meg Gerald, mikö zben
beszá lltunk a kocsiba -, szé p kis ö sszeg.
Otvenhá rom penny! Nem semmi!
- Csak egy vigaszom maradt - feleltem erre.
- Mi?
- Egy kicsivel tö bb anná l, mint amennyit az
elő adá som való já ban é rt...

181
Március 14. Hétfő.
Mé g belegondolni is rossz a tegnapi iaskó ba.
Ezen az á llapoton csak rontott Gerald
igyelmezteté se, hogy ló gok neki egy ü veg
vö rö sborral, mivel kicsit le vagyok gatyá sodva. A
fü rdő szobatü kö rben egy tetves kis pasast
lá ttam, akit ú gy hı́vnak, Adrian. A reggeliné l
Anne igen megé rtő volt (most, hogy má r tú l
vagyok rajta), de megjegyezte, remé li, ez jó lecke
volt arra, hogy meglá ssam ké pessé geim hatá rá t,
é s tudjak nemet mondani olyan dolgokra,
amelyekhez nincs tehetsé gem.
- De há t Istennel semmi sem lehetetlen! -
mondtam.
- Nem - kukkantott be Gerald -, de ha Mó zes
ú gy dö nt, hogy sü t egy hatalmas
csokolá dé tortá t a kivonuló né pnek, é ppen akkor,
amikor szé t kell vá lasztania a Vö rö s-tengert,
nem hiszem, hogy megadatott volna neki a fő zé s
ajá ndé ka. Isten nagyon megharagudott volna, é s
tortá stul elsü llyesztette volna a hullá mok kellő s
kö zepé n.
Egy pillanatnyi szü net utá n tová bb
magyará zta: - Tudod, é n nagyon sajná lom a jó ,
ö reg Mó zest. Mindent vé gig kellett já rnia, aztá n
mé g csak be se mehetett az Igé ret fö ldjé re.

182
Ké pzeld csak el, amint szá zhú sz é vesen ott á ll a
Nebó hegyé n, romlatlan lá tá ssal, é s bá mulja
Naftalit, Manassé t é s Jú dá t, amint odaé rnek a
Fö ldkö zi-tengerhez, a Negevhez, a Jordá n
vö lgyé hez, Jerikó hoz é s Zó á rhoz, é s rá jö n, hogy
ő oda nem mehet be! Ezek utá n, tudva, hogy
tö bbet má r nem lá tjá k, é s hogy mi lesz utolsó
ú tja vé gá llomá sa, a zsidó khoz fordult a
pusztá ban, é s mé g egyszer elé nekelte a jó l
ismert slá ger befejezé sé t.
- A jó l ismert slá ger? Milyen slá ger?
- Má r tudom, Jehova, má r tudom, hogy hova
megyek... - dú dolta Gerald.

183
Március 15. Kedd.
Ma reggel meg talá ltam emlı́teni Geraldnak,
hogy az á ltalam ismert kereszté nyek nagy
tö bbsé ge nem ú gy fest, mintha á té lte volna az
Istennel való talá lkozá st, é s azt, hogy minden
bű nü k megbocsá ttatott.
- Mintha Jé zus el se mondta volna a té kozló
iú tö rté neté t - jegyeztem meg.
Amikor este hazaé rtem egy Glanderrel teljes
nap utá n, Biblia-á tı́rá sainak ú jabb
gyö ngyszemé vel fogadott. Allı́tó lag ma reggeli
beszé lgeté sü nk ihlette meg. Igazá n megtisztelő !
Az a furcsa é rzé s vett rajtam erő t, mintha
Gerald lenne a felnő tt, é n pedig egyfajta ő szinte
kiskamasz. Bizonyos fokig mé g jó é rzé s is.
Mikoron pedig magá ba szá lla, mondá : Az é n
atyá mnak mely sok bé resi bő vö lkö dnek
kenyerekben, é n pedig é hen halok meg.
Felkelvé n elmegyek az é n atyá mhoz é s ezt
mondom neki: „Atyá m, vé tkeztem az é g ellen é s
teellened. Es nem vagyok immá r mé ltó , hogy a
te iadnak hı́vattassam: té gy engem olyanná ,
mint a te bé reseid kö zü l egy.” Felkelvé n azé rt
elmé ne az ő atyjá hoz. Mikoron pedig mé g tá vol
volna, meglá tá ő t az ő atyja, é s hozzá ja futvá n
esé k az ő nyaká ra, meghú zá az ő hajá t, rá csapa a

184
há tulsó felire, megcsavará az ő fü lé t é s mondá :
„Hol a csodá ban valá l?” Monda pedig né ki az ő
ia: „Atyá m vé tkeztem az é g ellen é s teellened, é s
nem vagyok immá r mé ltó , hogy a te iadnak
hı́vattassam. Té gy engem olyanná , mint a te
bé reseid kö zü l egy!” Es monda neki az ő atyja:
„Rendicsek, olyan lé szel, mint egy az é n
bé reseim kö zü l, Koszos ö rö ksé gé t-vesztett-
bű ztő l-gő zö s-té kozló !
Meghiszem, azt gondolá d, csak ú gy
visszatá ncolhatná l ide, ahogyan itthagyá d eme
há zat, é s lekö telezhetné l engem ezekkel a
drá mai szavakkal? Azt gondolá d magadban, ez
egy menedé khá z? Avagy talá n csak az já rt volna
a fejedben, hogy egy balek volné k? O, nem. Reá d,
te elszakadott rokon, egy ö nké ntes, harmadik
vé cé pucoló -segé di á llá s vá r.” A té kozló iú felele
erre nagy szomorú sá ggal: „Rendben, rendben,
bő ven elé g. De csupá ncsak a helyzetnek
tisztá zá sa vé gett, nincs szó azonnali
megbocsá tá sró l, gyö nyö rű ajá ndé kokró l é s egy
nagy ü nnepi lakomá ró l meghı́zlalt tulokkal meg
minden egyé bbel?” Felele erre az ő apja:
„Csupá ncsak a te á lmaidban, iam! Az egyetlen
ajá ndé k, mely szá modra adatik, egy szemé lyre
szó ló kefe, melyet hamarosan megkapsz.” Es
rá ncigá lá az atya az ő iá t a fü lé né l fogva, melyet
mé g mindig kezé ben tarta, a bé resek kö zé .

185
 Es lő n, hogy a meghı́zlalt tulok pedig lá tá
ő ket messzirő l kö zeledni, é s tö ké letesen felmé ré
a helyzetet, hogy elmaradna a nagy lakoma. Es a
meghı́zlalt tulok csalá dja é s vendé geik
ö rvendezé nek, eljá rá nak együ tt egy ö kö rtá ncot,
é s gú nyoló dva bő gé nek a kerı́té sen keresztü l, a
gondterhelten elhaladó té kozló iú irá nyá ba.
Es lő n, amikor az é jszaka leszá llott volna, a
té kozló iú bá tyja meghallá a kefe sú rló dá sá nak
a hangjá t, vacsora utá n, kezé ben egy nagy pohá r
brandyvel, elé gedetten nyú jtó zkodvá n, fogait
piszká lvá n, rá gyú jtvá n egy drá ga szivarra,
odamé ne a pö cegö dö r szé lé hez é s leszó la
ivé ré nek: „Jó esté t, Rambo! Há t visszajö vé l? A
pé nznek ugyebá r nem vala szaga, de most biza
szagot é rzel, mi?” Felné ze a té kozló iú é s ezt
vá laszolá : „Bizonnyal csak ezzel az idé tlen
poé nnal tudsz lené zni engem! Amikoron mé g
magam is gazdag valé k, nem osztá m azt meg
vé led, de most biza szı́vesen adok né ked az
enyé mbő l.” Es a bá tyja felé csapa a kefé vel, aki
elmé ne é s azzal fenyegető zé k, hogy megmondja
ő t. A té kozló iú pedig megtalá lá az ő apjá t, é s
mondá né ki: „Ime ennyi esztendő tő l fogva, amı́g
é n tá voli orszá gban valé k, az é n pedá ns, há jfejű ,
nagyké pű bá tyá m miatt minden bizonnyal a
fogaidat rengeteget csikorgatá d, mié rt adá l neki
mé gis oly' elő kelő dolgokat, mint brandy,

186
szivarok é s ilyesmik, mı́g é n nyakig vagyok a ...?”
Az apja azonban ı́gy felele neki: „A te bá tyá d,
iam, unalmas, de szó fogadó .
Folytasd tehá t munká dat, é s é rezd
szerencsé snek magad!” Az apja elmé ne, a
té kozló iú pedig ezt mondá magá ban: „Bá rcsak,
ne jö ttem volna haza!
Hiszen most ugyanolyan é hes vagyok,
ké tszer akkora a bű ntudatom é s né gyszer olyan
bü dö s vagyok. Bizony, ha egyszer, valami
csodá nak folytá n, lehető sé g adó dné k szá momra,
nem ké telkedem benne, megpró bá lné k kikerü lni
innen. Egy hosszú utazá ssal, vissza az é n kis
malacká im kö zé ...”

187
Március 16. Szerda.
Soká ig tű nő dtem, vajon Gerald tegnapi
iromá nya, azt jelzi-e, hogy kö zelebb kerü lt
Istenhez, vagy tá volabb. Dé lutá n, amikor nem
volt itthon, megké rdeztem Anne-t: - Azt hiszem,
annak a pasasnak, aki a Tv2-n megnyerte a
Mercedes-kamiont a mű veltsé gi veté lkedő n,
szó val neki is komoly nehé zsé get okozna Gerald
jö vő jé nek a megfejté se.
- Mú ltbé li tapasztalataim alapjá n azt
mondhatom, drá gá m, hogy elő bbi kijelenté sed
majdnem biztos, hogy neked jelent valamit, mı́g
szá momra teljesen é rthetetlennek tű nik. Am, ha
kı́mé letesen felfejtené d elő ttem gondolkodá si
folyamatod meneté t, a vé gé n mé g lehet, hogy
egyeté rtené k veled.
Igy is lett.

188
Március 17. Csütörtök.
Ma á tjö tt Thynn. Leü ltettem a nappaliban, é s
csak ú gy vé letlenü l megjegyeztem: - Egyé bké nt,
Leonard, rá jö ttem, mié rt nevettetett meg
annyira titeket Percy mahagó ni ké szlete.
- Té nyleg? - mondta Leonard. - Na, mié rt?
Kö zö ltem vele, hogy behú zok neki egyet, ha
nem mondja meg azonnal, de Anne é s Gerald
kö zbelé ptek, é s kimentettek. Há rman lefogtak,
beraktak a heverő pá rná ja alá , rá m ü ltek, é s
kijelentetté k, fatá las veresé get szenvedtem.
Fatá lis, nem? Tudom, Pá l apostolnak is sok
mindenen keresztü l kellett mennie. O akkor sem
tagadta meg a hité t, amikor hajó tö ré st
szenvedett, megverté k, é hezett é s bö rtö nbe
zá rtá k, de azt hiszem, má s lett volna a helyzet,
ha neki is el kellett volna viselnie, amint
kö zvetlen csalá dja é s a bará tja rajta ü lnek egy
heverő pá rná n, akik rá adá sul mé g azt sem
hajlandó ak elmondani neki, mi ennek a vacak
viccnek a poé nja.
Azt hiszem, lenne mirő l mesé lnü nk
egymá snak...

189
Március 18. Péntek.
Ma este Anne, Leonard, Gerald, Edwin é s
Richard (Doreen nem jö tt el, nem tudom mié rt)
é s é n elmentü nk egy indiai é tterembe, egy
amolyan bará ti ö sszejö vetelre nagy ausztrá liai
utazá sunk elő tt.
En nagyon, ismé tlem, nagyon szeretem az
indiai é teleket, de a rendelé s á ltalá ban az
ő rü letbe kerget. Má r jó val indulá s elő tt feszü lt
idegá llapot vesz rajtam erő t. Nem tudom
elviselni, amı́g mindenki jó alaposan
á tbogará ssza az é tlapot, aztá n vé gre
kivá lasztanak valamit, aztá n meggondoljá k,
aztá n mé gis anná l maradnak, de mire a pincé r
megé rkezik, elfelejtik, mi mellett is dö ntö ttek.
Amikor pedig izetni kell, nos há t az aztá n
má r té nyleg a szó szoros é rtelmé ben az
idegeimre szokott menni.
Ugy dö ntö ttem, mindennek elejé t fogom
venni. Vá rtam ú gy dé lutá n ö tig, amı́g Anne é s
Gerald elmentek vá sá rolni, majd felhı́vtam
Edwint, é s megké rtem, fé l ó rá n belü l dö ntse el,
mit szeretne enni, é s amikor visszahı́vom,
mondja meg. Kicsit meglepettnek tű nt a hangja,
de biztosı́tott, hogy minden tő le telhető t
megtesz.

190
 Ezutá n felhı́vtam Leonardot. Thynn-nel
telefonon beszé lni olyan, mintha egy má sik
bolygó val folytatna az ember tá volsá gi
beszé lgeté st - tiszta idő pocsé kolá s.
Beszé lgeté sü nk valahogy ı́gy zajlott:
EN: Szia Leonard, te vagy az?
THYNN: Igen, é n.
EN: A ma esté rő l szeretné k veled beszé lni.
THYNN: Rendben.
EN: Ugye, nem felejtetted el?
THYNN: O, igen.
EN: Most igen vagy nem? Elfelejtetted?
THYNN: Nem tudom.
EN: Mit nem tudsz?
THYNN: Nem tudom, hogy elfelejtettem-e,
mert má r nem emlé kszem arra, mit nem szabad
elfelejtenem.
EN: Ugye, nem felejtetted el, hova megyü nk
ma este?
THYNN: Mié rt, hova?
EN: Leonard, te nagyon jó l tudod, hova
megyü nk ma este.
THYNN: Nem tudom, mert elfelejtettem.

191
 EN: Egy indiai é tterembe megyü nk.
THYNN: Jaj, bocsá ss meg, George, de ma nem
tudok, ma Anne-nel, Adriannel é s a tö bbiekkel
megyü nk egy indiai é tterembe.
EN: De há t é n vagyok az, Adrian, te
szerencsé tlen marha!
THYNN: Jaj, bocsá nat, azt hittem George
vagy, de vá rj egy pillanatot, ha te vagy Adrian,
akkor tudod, hogy mit csiná lunk ma este?
EN: Há t persze, é n nagyon jó l tudom, hogy
tudom. Csak lá tni akartam, hogy te is..., de nem
szá mı́t. Ide igyelj, Leonard, mondd meg, mit
szeretné l enni ma este!
THYNN: Há t, a magam ré szé rő l, nagyon
ö rü lné k valami indiainak.
EN ( megá lltam egy pillanatra, é s ceruzá m
hegyé vel az ablakpá rká ny alatti falat kezdtem
kapirgá lni), Leonard, mondd má r meg vé gre,
milyen é telt szeretné l enni ma este az indiai
é tteremben, vagy á tmegyek, é s pozdorjá vá
aprı́talak.
THYNN ( kissé megré mü lve): Edes-savanyú
csirke jó lenne.
EN: Az kı́nai.
THYNN: Nem, az angol. Azt mondtam...

192
 EN: Az é des-savanyú , az kı́nai é tel. De milyen
indiai é telt szeretné l?
THYNN ( csak ú gy talá lomra): Há t, akkor
tandoorit.
EN: A tandoori egy tá j neve.
THYNN: Az nagyszerű , szeretem a má jat.
Ké rhetné m pilaui rizzsel é s sok papadamot első
fogá ské nt.
EN ( kissé meglepő dve a hallottaktó l): A
tandoori egy elké szı́té si mó d. Ajá nlaná m neked
a tikka csirké t. Megfelel?
THYNN: O igen, az jó lesz, sokkal jobban
szeretem, mint a - há j levé t. Igazá bó l el sem
tudom ké pzelni, milyen lehet, de kipró bá lom.
Elé g gusztustalannak hangzik, de ha Indiá ban
é lsz nagy szegé nysé gben, akkor...
EN ( erő tlenü l kö zbevá gva): Akkor viszlá t
este nyolckor az é tteremben, Leonard.
Ugye tudod, melyikbe megyü nk?
THYNN: Igen, amelyik ott van a mozi mellett.
EN: Igen, a mozi mellett. Akkor viszlá t.
THYNN: Viszlá t.
Miutá n magamhoz té rtem a beszé lgeté sbő l,
felhı́vtam Richardot a munkahelyé n, é s

193
megké rdeztem, mi mellett dö ntö tt. Egy rö vid é s
rö hejes szó vá ltá s utá n, melyben annak
veszé lyeirő l esett szó , mi van, ha vé letlenü l
okkult fű szereket eszü nk, vé gü l a biryani rá k é s
a tö ltö tt paratha mellett maradt. Pontosan
lejegyeztem.
Visszahı́vtam Edwint, é s megké rdeztem,
sikerü lt-e vá lasztania. Halleluja! Igen!
Zö ldsé ges tandoori csirke é s nan kenyé r.
Egyre optimistá bban tekintettem az este elé ,
jó llehet tudtam, a legkemé nyebb dió mé g há tra
van. Valahogy ki kellett talá lnom, mit akar Anne
é s Gerald rendelni, ané lkü l hogy rá jö nné nek
rejtett szá ndé kaimra. Kieszeltem egy ravasz
tervet.
Amikor hazaé rkeztek, segı́tettem nekik
behurcolkodni, é s csak ú gy vé letlenü l
megké rdeztem:
- Ha jó l lá tom, ma este nem szı́vesen
menné tek indiai é tterembe. Mehetü nk helyette
egy pubba vagy valahova má shova.
Beraktam a dolgokat a jé gszekré nybe é s a
kamrá ba, pontosan tudvá n, hogy Anne é s Gerald
dö bbent csendben á llnak mö gö ttem.
Megfordultam, é s ú gy tettem, mintha akkor
vettem volna é szre ő ket.

194
 - Mit né ztek?
- Papa - mondta vé gü l Gerald -, el sem tudom
hinni, hogy ilyet mondasz. Hiszen má r az indiai
é tterem emlı́té sé re is, Pavlov kutyá já t
megszé gyenı́tve megindul a nyá lelvá lasztá sod.
- Kö szö nö m pszicholó giai jellegű
megjegyzé seidet, Gerald - feleltem -, é s
termé szetesen igazad van, mint á ltalá ban. Csak
arró l van szó , hogy má r vé gigettem az ottani
é tlapot, é s egyre jobban unom. Talá n ki kellene
pró bá lni valami ú jat!
Anne ké tkedő n megrá zta a fejé t:
- Drá gá m, te egyá ltalá n nem pró bá ltad ki az
é telek tö bbsé gé t. Eppen ellenkező leg, amikor
vendé glő be megyü nk, mindig ugyanazt
vá lasztod.
- Anyunak igaza van - helyeselt Gerald -, te
sokkal rigoró zusabb vagy, mint egy szilvadié tá t
tartó porosz.
- Akkor mit gondoltok, mit egyek? Ti mit
esztek?
- En má r tudom, mit vá lasztok - mondta
Anne-, de nem valami szoká sos é telt, hanem
csirke kormá t é s azt a lencsé s tá lat é s sok inom,
kü lö nleges rizst. Az indiaiban!

195
 - Ugyan má r, papa - unszolt Gerald - ugye,
hogy el akarsz jö nni? Egyé l azt, amit é n is. En
bá rá ny curryt ké rek é s olyan hagyma izé t, ami
ú gy né z ki, mintha cipő fű ző t gombolyı́tottak
volna fel, aztá n egy hatalmas adag papadamot
mangó szó sszal.
Remé ltem, nem lá tszik, amint majd'
elcsö ppen a nyá lam.
- Nagyon jó - enyhü ltem meg -, menjü nk el
abba az indiai é tterembe. Való szı́nű leg
valamennyien, Edwin, Leonard é s Richard is alig
vá rjá k má r. Nem okozhatok nekik csaló dá st.
Felrohantam, hogy lejegyezzem, amit Anne
é s Gerald vá lasztott. Ugy é reztem, enyé m a
győ zelem. Jó egyszer azt lá tni, hogy a felesé gem
é s a iam rö kö nyö dnek meg azon, amit é n
mondok. Ha hazaé rtem, leı́rom, hogyan zajlott a
vacsora.
23.00. Vannak, akik eleve vesztesnek
szü letnek, vannak, akik vesztessé lesznek, é s
vannak, akik megá llı́thatatlanul sodró dnak a
felé , hogy vesztesek legyenek.
Azt hiszem, é n azon kevé s emberek kö zé
tartozom a vilá gtö rté nelemben, akikné l mind a
há rom egyszerre é rvé nyesü l.

196
 Bá rcsak ellenő riztem volna, hogy indulá s
elő tt azt a papı́rt kapom-e fel, amelyiken a
vá lasztott indiai é telek á llnak! Amelyiket
ugyanis elhoztam, az ugyanabbó l a
jegyzettö mbbő l volt, szinté n egy listá t
tartalmazott é s ugyanazzal a tollal is ı́rtam.
Mivel, mint mindig, most is az utolsó percben
indultunk el, gyorsan leté ptem a legfelső lapot,
ané lkü l hogy rá pillantottam volna. Ennek
ellené re nem lett volna semmi baj, ha
megné ztem volna, mé g mielő tt odaadom a
pincé rnek - há t hogy is mondjam, amolyan ú ri
stı́lusban. Igy aztá n magabiztos nyugalommal
utası́tottam el az é tlapot, mondvá n, má r elő re
ö sszeı́rtam a rendelé seket. Mé g Anne kissé
szú ró s tekinteté t is jó l á lltam. Megelé gedettsé g
tö ltö tt el, mint ahogy Hercule Poirot-t is a
kö nyvek vé gé n, amikor zseniá lis logiká já val
elbű vö li a tá rsasá got.
A kü lö nbsé g a nagy detektı́v é s kö ztem annyi
volt, hogy mı́g ő magá ndetektı́v, é n a
nagykö zö nsé g elő tt szerepeltem (le).
Az elegá ns pincé r elvette a cetlit, é s egy-ké t
pillanatig igyelmesen bá multa, majd
é rtetlensé ggel teljes udvariassá ggal né zett fel.
- Elné zé st, uram - mondta -, de olyan é tel,
hogy „Widgeon há tsó fele” nincs az é tlapon, é s

197
„Szá rnyasanyá k olajozva” sem. Ezek nem indiai
é telek.
Kikaptam a cetlit a kezé bő l.
- Té vedé sbő l a „mit-ne-felejtsü nk-el-
felté tlenü l-megcsiná lni-a-hé tvé gé n” jegyzetedet
hoztad el - mondta Anne. - Ugy kell neked!
Valamennyien hasukat fogtá k a neveté stő l.
Gerald termé szetesen nagyon é lvezte a
helyzetet.
Meg szerette volna tudni, hogy a „Widgeon
há tsó fele” való já ban mit is jelent.
Ezt az ö vö n aluli ugratá st kivé dendő ,
elmagyará ztam, hogy Stephanie Widgeon
megké rt, tisztı́tsam meg kertje há tsó felé t, hogy
zö ldsé geket tudjon oda ü ltetni.
A „Szá rnyasanyá k olajozva” magyará zatá t
megtagadtam, azzal az indoklá ssal, hogy má r
eleget szó rakozott rajtam a nagyé rdemű .
Ekkor Thynn majdnem valamennyiü nket
kirú gatott. Azt mondta, hogy nem baj, hogy
otthon felejtettem, mert való szı́nű leg
valamennyien emlé kszü nk rá , mit rendeltü nk.
- En pé ldá ul nagyon jó l emlé kszem, mit
vá lasztottam - fordult a pincé rhez.
A pincé r tollá t a jegyzettö mbre helyezte.

198
 - Igen - felelte menedzsereket is
megszé gyenı́tő magabiztossá ggal -, Adrian azt
mondta, az Onö k egyik specialitá sa valami jó
zsı́ros marhahú s tandoori ö ntettel.
Ezek utá n csak azzal tudtunk elkerü lni egy
kisebb helyi szipolylá zadá st, hogy
megmagyará ztuk a vé rig sé rtett pincé rnek,
valamint ké t - a vendé glő t é rt aljas rá galom
miatt elé gté telt venni akaró - segı́tsé gé re siető
kollé gá já nak, hogy Leonard sajnos egy
elmebeteg, de á rtalmatlan egyé n, aki é ppen
olyan hangulatban van, hogy ő rü lt é s
é rtelmetlen megjegyzé seket tegyen (ha jobban
belegondolok, ez tö bbé -kevé sbé igaz is volt), é s
mi vagyunk megbı́zva a felü gyeleté vel.
Emiatt egy kicsit furdalt a lelkiismeret,
ú gyhogy megpró bá ltam megmagyará zni
Leonardnak, de ő oly mé rté kben elvesztette a
fonalat, hogy ké nytelen voltam feladni azon
irá nyú kı́sé rletemet, hogy mentá lisan levezetem
neki, miké ppen lehet eljutni a „tá j nevé ”-bő l a
„há j levé ”-hez, ı́gy vé gü l egyszerű en kö zö ltem
vele, az é n hibá m volt, é s Anne habozá s né lkü l rá
is vá gta, hogy ı́gy igaz.
Ezek utá n elment a kedvem mindentő l, nem
cseké ly mé rté kben azé rt, mert ismé t keresztü l
kellett mennü nk az egé sz idegö lő rendelé si

199
procedú rá n. De emiatt egyetlen zokszó t sem
mertem tö bbé ejteni.
Edwin való szı́nű leg é szrevette bá natomat,
mert miutá n má r valamennyiü nk elő tt ott
gő zö lgö tt az é tel, belső zsebé bő l elő vett egy
ké peslapot, é s kö rbeadta. Az egyik oldalá n
fé lmeztelen afrikai tá ncosok voltak.
- Ma reggel jö tt Victoria Flushpooltó l
Afriká bó l. Felolvasom: Kedves Edwin é s
Tö bbiek!
Minden nagyszerű en megy. Az á ldá s is sok. A
moszkitó k szemtelenek. Kedden megné ztü k ezt
a tö rzsi tá ncot. A lelkesedé s é s az eré ny
nincsenek ö sszhangban.
Stenneth most is Jó bot tanulmá nyozza.
Afriká nak megú julá sra van szü ksé ge. Má r
elkezdő dö tt. Szeretettel: Victoria.
Miutá n Edwin felolvasta a ké peslapot, Anne,
Leonard é s é n neveté sben tö rtü nk ki.
Mé g Richard is elengedett egy visszafogott
kuncogá st. Gerald é rtetlenü l né zett.
- Min nevettek? - ké rdezett. - Vicces, vicces,
de mitő l kaptatok rö hö gő gö rcsö t?
- Stenneth-tő l é s Jó btó l - felelte Edwin. - Ha
sziklaszilá rd bizonyı́té kot szeretné l arró l, hogy

200
Victoria té nyleg jó irá nyba vá ltozott, há t akkor
az itt olvasható a ké peslapon. Csodá latos, de
komolyan!
- Tová bbra sem é rtem, mirő l beszé lsz, Edwin
- mondta Gerald mé g mindig é rtetlenü l. - Mi van
Stenneth-szel é s Jó bbal?
Ekkor beugrott, hogy Gerald nem volt ott
azon a bizonyos gyü lekezeti alkalmon, amire
Edwin utalt. Ha jó l emlé kszem, é ppen William
Farmerrel vá ndortá boroztak.
Csodá lkoztam, mié rt is nem emlı́tettem meg
neki, de aztá n rá jö ttem. Sejtem, micsoda
lakomá t hozott volna ki belő le.
- Gerald mé g nem hallotta, mi tö rté nt, Edwin
- feleltem. - Mondd el neki!
- Rendben - é rtett egyet Edwin -, de csak, ha
Anne is benne van. Egy kicsit ugyanis...
- Edwin - szó lalt meg Anne nevetve -, é letem
legsö té tebb idő szakaiban Victoria akkori
arckifejezé sé t szoktam magamban felidé zni. Ez
mindig feldob. De azé rt ö rü lö k, hogy akkor nem
emlı́tettü k meg elő tted, Gerald.
- Legyen, ahogy akarjá tok - mondta Edwin. -
Biztos vagyok, most má r Victoria sem ellenezné .
Elmondom, hogyan tö rté nt, de lehet, hogy nem
fogom tudni vé gigmesé lni.

201
 Mielő tt belekezdett volna, egy pillanatig
maga elé bá mult, má r-má r megdicső ü lt
mosollyal az arcá n.
- Né há ny é vvel ezelő tt, egy augusztusi
vasá rnapon tö rté nt, é s mivel sokan szabadsá gra
mentek, csak kevesen voltunk jelen. Aznap
Stenneth Flushpool is tartott egy rö vid
igemagyará zatot, de nem az é ppen aktuá lis
ré szbő l, mert nem igazá n akartam kitenni a
gyü lekezetet annak, amit leginká bb Flushpool-
fé le gondolkozá snak nevezhetné nk. Azonban
Victoria má r egy é ve rá gta a fü lemet, hogy
engedjem meg Stennethnek is az
„igeszolgá latot”.
Persze - ahogy hangsú lyozta -, az egé sz nem
az ő ö tlete volt, mert az nem lenne biblikus.
Nem, Stenneth az asszony feje, é s jaj neki, ha
ezt má shogy gondolja. Vé gü l aztá n beadtam a
derekam, é s megegyeztü nk Stenneth-szel ebben
az idő pontban, mert tudtam, csak kevesen
lesznek. Oszinté n szó lva Stennethnek sem volt
semmi kedve az egé szhez, de hatalom alá vetett
fé r i volt, é s ahogy szomorú an megjegyezte:
„Eletem legtö bb dö nté sekor á ltalá ban ké t
dolog kö zü l vá laszthatok, akö zö tt, amit nem
akarok, é s akö zö tt, amit mé g kevé sbé .” De, hogy
teljesen ké pben legyé l, Gerald, Flushpoolé k az

202
elő ző pé nteken é rkeztek haza a szabadsá gukró l,
é s..
- Ha jó l tudom - vá gott kö zbe Gerald -, ezt ő k
akkoriban nem szabadsá gnak hı́vtá k, hanem
„kü ldeté sben tö ltö tt pihenő idő nek”.
- Ugy van - bó logatott Edwin mosolyogva -,
„kü ldeté sben tö ltö tt pihenő idő nek”.
Nos, ezt a bizonyos kü ldeté sben tö ltö tt
pihenő idő t Stenneth é s Victoria valamilyen
já té kon nyerté k - de biztos, hogy nem tombolá n,
mert szá mukra a tombola a bű nö k listá já n
valahol a tö meggyilkossá ggal volt egy
kategó riá ban. De vé gü l is megnyerté k, é s
hosszas győ zkö dé sek á rá n ú gy dö ntö ttek,
elmennek. Az utalvá ny egy fö ldkö zi-tengeri
ü dü lő helyre szó lt, é s csak má r miutá n elutaztak,
kaptam é szbe, hogy szá llodá juk kö zelé ben
rengeteg topless hö lgy fog napozni.
Elké pzeltem magamban, amint Stenneth -
tekinteté t a tá volba meresztve - a szoká sos
ö ltö nyben é s nyakkendő ben ott ü l egy
napozó á gyon, mikö zben Victoria katoná san
ellenő rzi szemgolyó inak mozgá sá t.
Valamennyien megbaboná zva ü ltü nk egy
pillanatig, magunk elé ké pzelve az Edwin á ltal
elő adott jelenetet.

203
 - Szó val - folytatta Edwin -, valahogy - de
nem nekem kö szö nhető en, errő l biztosı́thatlak -
az a hı́r terjedt el a gyü lekezetben, hogy
Flushpoolé k egy dé lfranciaorszá gi nudista
strandon tö ltö tté k a hetet, ú gyhogy mire
hazajö ttek, má r egy raká s ilyen té má jú vicc
keringett kö reinkben. Ső t, né há nyakra rá is
kellett szó lnom, hogy egy kicsit fogjá k vissza
magukat, mert nem akartam, hogy Victoria é s
Stenneth megbá ntó djanak.
Ugyhogy vé gü l eljö tt a vasá rnap dé lelő tt, é s
Stenneth ú gy dö ntö tt, egy bibliai kö nyvrő l mond
valamit, amelyet az elő ző hé ten csendessé gei
alatt olvasott.
Csalá di istentisztelet volt, ı́gy szombaton
felhı́vott né há ny kisgyerekes szü lő t, hogy a
csemeté ik segı́tsenek neki szemlé ltetni a
mondanivaló já t. Vasá rnap reggel minden
kisgyereknek adott egy-egy nagy kartonra felı́rt
betű t, é s megké rte ő ket, hogy mutassá k fel,
amikor jelt ad...
Ekkor egy pillanatra Edwin vadul elkezdett
nevetni, de ö sszeszedte magá t, é s folytatta a
beszá moló já t.
- Bocsá nat. Az istentisztelet első fele
rendben lezajlott, majd Stenneth-re kerü lt a sor.
Victoria elö l ü lt, ké szen arra, hogy fé rjé t a

204
vá rakozá s erejé vel tü zelje, Stenneth pedig
idegesen gyű rö gette a kezé ben lé vő papı́rt,
mikö zben megpró bá lt bá torsá got venni, é s
szó lá sra nyitni a szá já t. Vé gre azutá n
belekezdett. Valahogy ı́gy:
„Megké rhetné lek benneteket, gyerekek, hogy
gyertek fel ide mö gé m, hogy mindenki jó l
lá thassa, mirő l akarok beszé lni!” Ugyhogy a
gyerkő cö k ké t szé p, egyenes sorban felá lltak
Stenneth mö gé , ké szen arra, hogy a megfelelő
idő ben felemeljé k a betű ket.
„Az elmú lt hé ten tanulmá nyoztam valamit,
amibő l rengeteg ú jdonsá got tudtam meg az é let
meztelen igazsá gá ró l, é s sok idő t tö ltö ttem
azzal, hogy elmé mbe vé ssem a tanulmá nyozott
dolgokat. Akkor, gyerekek - fordult Stenneth
há tra egy pillanatra -, ké rlek, mutassá tok fel, ami
a kezetekben van, hogy mindenki lá thassa, mit
is tanulmá nyoztam é n!” Amikor a gyerekek
felemelté k a lapokat, ké t szó nak kellett volna
elő tű nnie:
„JOB” é s „IGEKET”. Igen á m, csakhogy a ,,B”
betű t tartó iú cska kicsit odé bb á llt, é s rossz
helyre kerü lt a szó kö z - nevetett fel megint
Edwin -, ú gyhogy má s é rtelme lett az egé sznek.
Mé g soha é letemben nem lá ttam ennyire
rö hö gni Geraldot, mint amikor Edwin a

205
tö rté netnek ehhez a ré szé hez é rt. Elvö rö sö dö tt,
a há tá t kellett veregetni, hogy levegő hö z jusson,
é s adni kellett neki egy pohá r vizet. Amikor
magá hoz té rt, megké rdezte Edwint, hogyan
reagá lt a gyü lekezet tö bbi tagja.
- Há t, annyit elmondhatok, hogy az emberek
né ha igen nagy ö nmé rsé kletre ké pesek.
Nem hiszem, hogy ekkor valaki is felnevetett
volna, de amikor a „B” betű t tartó kissrá c é szbe
kapott, é s beá llt az eredeti helyé re, az egyik
há tsó sorban ü lő tiné dzser ú gy tű nt, nem bı́rja
tová bb. Fejé t ö lé be hajtotta, é s folyni kezdtek a
kö nnyei a neveté stő l. Stenneth, aki tová bbra
sem fogta fel, mirő l van szó , megké rt valakit,
hogy menjen ki vele egy má sik szobá ba, é s
imá dkozzon é rte. Hogy a tö bbiek hogyan bı́rtá k
ki, nem tudom. Azonban ritká n é reztü nk ekkora
egysé get a gyü lekezeten belü l - a kö zö s
szenvedé s tette, azt hiszem. Micsoda pillanatok
voltak! - Edwin ismé t kezé be vette a ké peslapot.
- Ezé rt jelent ez olyan sokat.
- Ugy van - szó lalt meg Anne -, Victoria abban
a percben só bá lvá nnyá meredt. Ugy né zett ki,
mint aki a kormá nyt akarja felelő ssé gre vonni
egy hegyomlá sé rt, de a szı́vé ben tudja, az egé sz
Isten akarata volt.

206
 - Való szı́nű leg az is volt - mosolyodott el
Edwin.
Amikor este hazaé rtü nk, Gerald megjegyezte:
- Van mé g valami, amit mindenké ppen
megké rdeztem volna, ezzel a jó bos dologgal
kapcsolatban.
- Es mit? - ké rdeztem.
- A gyü lekezet melyik ihletett tagja vette rá a
„B” betű t tartó srá cot, hogy rossz helyre á lljon?

207
Március 19. Szombat.
Ké tsé gbeesett pakolá s az ausztrá liai ú tra.
Fejenké nt egy nagy bő rö ndö t é s egy ké zitá ská t
vihetü nk magunkkal. Utá lok csomagolni. Olyan,
mint amikor felrobban egy turká ló . Anne-re
hagytam az egé szet.
Thynn nagyon bü szke volt magá ra, á thozta a
csomagjá t, é s megké rte Anne-t, hogy né zze á t.
Tele volt vastag puló verekkel, sá lakkal, kö tö tt
zoknikkal é s egy hatalmas té likabá ttal. Anne
kedvesen igyelmeztette, hogy az ausztrá lokná l
most é ppen nyá r kö zepe van, ú gyhogy
való szı́nű leg pó ló kra é s rö vidnadrá gokra lesz
szü ksé g.
Thynn ú gy nevetett, mintha jó viccet hallott
volna. A kö vetkező fé l ó rá ban megpró bá ltam
Thynnt megismertetni Galilei elmé leté vel. Ugy
né gyszá z é v ké sedelemmel.
Anne hazament Leonarddal, é s segı́tett neki
ö sszepakolni, aztá n meghı́vta magunkhoz a
kö vetkező ké t é jszaká ra.
Való ban utazunk!
Fel sem foghatom, hogy Nagy-Britannia
egyetlen lakosa, aki mé g mindig tagja a Lapos

208
Fö ld Tá rsasá gnak, hogyan é rthet egy olyan
poé nt a fatá lis nyeremé nyrő l, amit é n nem.

209
Március 20. Vasárnap.
Edwin a gyü lekezetben elő re hı́vta Anne-t,
engem, Geraldot é s Leonardot, hogy megá ldjon
minket. Hirtelen elé rzé kenyü ltem. Mi van, ha
Nagy-Britannia elsü llyed, amı́g odaá t vagyunk?
Ebé d utá n elmentem sé tá lni. Azon
csodá lkoztam, mié rt nem tű nt fel eddig, hogy
ilyen gyö nyö rű a mi kis vá rosunk? Micsoda
kedves, biztonsá gos, ismerő s é pü letek, fá k,
utcá k é s emberek! Bá rcsak tö rté nne valami, é s
megakadá lyozná ezt az utazá st!
Az é jszaka kö zeleg. Segı́ts Istenem, fé lek!

210
Március 21. Hétfő.
A reggelek csodá t tesznek. Az ö sszes tegnapi
fé lelmem elpá rolgott az é jszaka.
Az ajtó ban egy ü dvö zlő lap vá rt rá nk
Stephanie Widgeontő l. Egy kis ü zenet á llt a
há tuljá n, hogy ne feledjü k, az egyhá z az nem egy
há z, hanem emberek kö zö ssé ge.
Egy kicsit azé rt má r idegesı́tő .
Dé lutá n a Heathrow felé majd' kibú jtam a
bő rö mbő l az izgatottsá gtó l. A gé p este fé l
tizenegykor szá llt fel.
Mintegy hat hetet tö ltö ttü nk a repü lő n. Az
utazá s elejé n há romszor is elsé tá ltam a WC-hez,
de nem tudtam kitalá lni, hogyan nyı́lik az ajtaja.
Né há nyat nyú jtó zkodtam, mikö zben mé ly
lé legzetet vettem, hogy a tö bbiek azt higgyé k,
csak elgé mberedett tagjaimat torná ztatom.
Aztá n valahogy mé gis sikerü lt kinyitnom, de
ekkor meg sehogy sem tudtam kijö nni.
Mintegy fé l ó rá t tö ltö ttem odabent (kö zben
leké stem né gy é tkezé st), mı́g vé gü l Anne é rtem
kü ldö tt egy stewardesst, hogy né zze meg, nincs-
e valami baj. Nagyon kellemetlen volt. Nagy
elő vigyá zatossá ggal helyemre kı́sé rt, mintha
sú lyos szellemi fogyaté kos lenné k.

211
 Amikor visszaé rtem, Leonard a szardı́nia-
osztá ly szé ksorai kö zé beé kelő dve, magá ban
motyogott. Megveregettem a vá llá t, é s
megké rdeztem, mit csiná l.
- Azt teszem, amire Jé zus tanı́tott minket -
mondta.
- Azaz?
- Azoké rt imá dkozom, akiket utá lok.
- Es kik azok?
- Az első osztá lyon utazó k.
Azt hiszem, most má r é rtek az
illemhelyekhez.
Anne é s Gerald mintegy há rom-né gy ó rá t
aludtak. Nagyon kı́sé rtett, hogy felé bresszem
ő ket, é s kö zö ljem velü k, nekem nem sikerü l. A
gé p mintha egy ö rö kké való sá gon á tlebegett
volna az é jszaká ban, elhitetve velü nk, hogy
Ausztrá lia felé tart.

212
Március 22. Kedd.
Sehogy sem tudom kitalá lni, hogy a kedd az
most hé tfő , szerda vagy mé g mindig kedd, de a
keddnek egy má sik ré sze, mint ami Angliá ban
lenne, ha ott maradtunk volna. Má sra sem
vá gyom, mint hogy talá ljak egy olyan helyet,
ahol vı́zszintes helyzetbe kerü lhetek.

213
Március 23. Szerda.
Vé gre leszá lltunk. Belü l minden azt mondta,
ideje lenne á gyba bú jni, de kı́vü l minden azt
mondta, ideje lenne felkelni. Amikor Perthben
kilé ptü nk a repü lő té r é pü leté bő l, a hő sé g
kalapá cské nt csapott fejbe. Ertü nk jö ttek
vendé glá tó ink, akik maguk voltak a
megtestesü lt kedvessé g. Elvittek nagy, á rnyé kos
há zukba, ahol ú szó medence, napozó á gyak,
hű tö tt italok é s kabó caciripelé s vá rt rá nk, majd
azt ajá nlottá k, helyezzü k magunkat ké nyelembe
é s pihenjü nk a nap há tralé vő ré szé ben.
Az idő eltoló dá sbó l fakadó á llapot igen furcsa
tud lenni. Teszel egy lé pé st, vagy el akarsz venni
egy ü dı́tő t, de vá rnod kell pá r má sodpercet,
hogy té nyleg megtö rté njen. Olyasmi, mint egy
á lom.
Thynn kicsit zavarban volt, amikor
vendé glá tó ink gyermekei, ké t ö t-hat é v kö rü li
kislá ny, hazaé rtek az iskolá bó l, há traszaladtak,
é s csodá lattal a szemü kben, megá lltak elő tte.
- Té nyleg te vagy Leonard Thynn? -
ké rdezté k.
- Igen, é n - felelte Leonard.

214
 - Nem akarod kö lcsö nké rni a macská nkat? -
tö rtek ki neveté sben, majd berohantak a há zba.
Termé szetesen nem bá ntott, hogy nem
jö ttek oda é s bá multak rá m á mulattal. Ugy
é rtem, mié rt kellett volna? Vé gü l is, é n csak a
kö nyvet ı́rtam.
Ma é jszaka vé gre kialhatom magam - má r
vá rom a holnapi szı́ndarabot. Remé lhető leg az
igen-é n-vagyok-az-de-semmiben-sem-
kü lö nbö zö m-senki-má stó l arckifejezé s itt
valamivel hatá sosabb lesz, mint volt a Reginald
é s Eileen Dé lutá ni Tea Klubban!

215
Március 24. Csütörtök.
Dé lutá n bementü nk Bongalinga Creekbe.
Nagyon korá n kellett indulni. Az ausztrá lokná l
ugyanis a „nem messze ide” ö tven é s ö tszá z
mé rfö ld kö zt bá rmennyit jelenthet.
Micsoda fogadtatá sban volt ré szü nk a
szı́nhá zban! Kaptunk egy hatalmas, tengeri
herkentyű kbő l ké szü lt ebé det, melyet az egé sz
csapattal é s technikai szemé lyzettel együ tt
fogyasztottunk el. Az auszik é rtik a mó djá t,
hogyan gondoskodjanak vendé geikrő l. Azt
hiszem, Thynn kissé bizarrul né zett ki. Vett egy
hatalmas, csicsá s parafakalapot, é s esze á gá ban
sem volt levenni a szı́nhá zban. Mé gis hatalmas
sikert aratott. Minden szavá n csü ngtek.
Valamennyiü nkhö z nagyon kedvesek voltak,
de ké rdé s sem fé rt hozzá , ki a sztá r.
Minden egyes mondatá n ú gy nevettek,
mintha valami hatalmas poé nt eresztett volna
el, mé g azon is, amikor pontos ú tbaigazı́tá st
ké rt, miké ppen lehet eljutni a vá ros fő utcá já ra.
A szı́ndarab nagyon jó volt, a vé gé n a
kö zö nsé g megtapsolt minket, é s felá llva
ü nnepelte a szı́né szeket.
Hazaé rve vé lemé nyt cseré ltü nk.

216
 - Az illető , aki té ged alakı́tott, Leonard,
nagyon jó l já tszott - mondtam. - Mé g sohasem
talá lkozott veled szemé lyesen, mé gis
dö bbenetesen olyan volt, mint te.
- Szerintem egyá ltalá n nem - felelte Leonard
felhá borodottan. - A szı́ndarabban szereplő
Leonard Thynn meglehető sen furcsa é s kicsit
bolond, mindenkinek az ú tjá ban van, é s az
elő adá s felé ben azt sem tudja, mirő l beszé l.
Elnevettem magam, é s megjegyeztem, é ppen
ez bizonyı́tja igazamat. Leonard nagyon felhú zta
magá t. Azt mondta, hogy az engem alakı́tó
szı́né sz inká bb volt é n, mint az ő t alakı́tó szı́né sz
ő .
Badarsá g!
- Az é n nevemet viselő szereplő -
magyará ztam - egy tudá lé kos, kicsinyes,
rendmá niá s, ö ná mı́tó alak volt, aki mé g azt sem
veszi é szre, ami kö zvetlenü l az orra elő tt
tö rté nik. Ugyan szeretetremé ltó an bohó ká s, de
alapvető en nehé zfejű .
Komolyan azt akarod mondani, hogy é n ilyen
vagyok?
Egy pillanatnyi hallgatá s utá n Anne tö rte
meg a csendet:
- Nem beszé lhetné nk valami má sró l?

217
 Jellemző Anne-re, hogy megmenti szegé ny
Leonardot a kı́nos helyzetekbő l.

218
Március 25. Péntek.
Ma szabadnap. Vé gre rendesen felé bredtü nk.
Tettü nk egy kis kö rutazá st a - gyö nyö rű -
vá rosban. Thynn á llandó an a hő sé grő l
panaszkodott. Azt hiszem, rá tapintott a
lé nyegre.
Soká ig nem lehet kibı́rni a napon. A
hő mé rsé klet csak egy kis idő re csú szott alá a
harmincö t foknak, á rnyé kban.
Ugy dö ntö ttü nk, dé lutá n elmegyü nk Perth
egyik mú zeumá ba. Tudvá n, hogy a dolog nem
Thynn asztala, meglepő dtem, de inká bb
megö rü ltem, amikor megpillantottam, amint
eksztatikus elragadtatottsá ggal az arcá n,
mozdulatlanul bá mul egy kiá llı́tá si tá rgyat.
Kicsit kö zelebb mentem, hogy megné zzem,
milyen munka tett rá ekkora hatá st. Egy
bizonyos tá volsá gbó l kitű nt, hogy egy
né gyszö gletes, dobozformá jú tá rgyró l van szó ,
né gyzet alakú kis nyı́lá sokkal az oldalá n. Nem
akartam kö zelebb menni, nehogy megtö rjem a
vará zst.
- Né zd csak! - sú gtam oda Geraldnak. -
Leonardot lenyű gö zi az a modern tá rgy. Mi lehet
az a bizonyos dolog, amelyik ú gy tű nik, szinte
beszé l hozzá ? Kı́vá ncsi vagyok, mi a cı́me!

219
 Gerald rá pillantott a mű alkotá sra, é s
szá razon csupá n ennyit jegyzett meg:
- Nem hiszem, hogy annak a bizonyos
tá rgynak lenne cı́me, de ha mé gis, akkor
egyszerű en ú gy nevezné k: „Lé gkondicioná ló ”.

220
Március 26. Szombat.
23.00. Nagyon jó alkalmon vettü nk ré szt,
nem messze Perth-tő l. Bü szke voltam kis
csapatomra, akik a kö nyveket á rultá k, hellyel
kı́ná ltá k az embereket, é s segı́tettek, ahol
tudtak.
Vissza kellett utası́tanom Thynn ő rü lt
ö tleté t, aki folyton „forté lyos taná csokkal” kı́vá n
ellá tni.
Leá llı́thatná magá t!
Nem sokkal kezdé s elő tt egy kis há tsó
szobá ban ü ltem, amikor beviharzott. Egyik
kezé ben egy kö nyvet szorongatott, a má sikban
egy fé l hagymá t.
Elé m tartotta a hagymá t, é s felszó lı́tott:
- Haszná ld ezt!
Ertetlenü l bá multam rá . Né ha má sra sem
tudok gondolni, mint hogy egy tá voli galaxis,
messzi bolygó já n egy fö ldö nkı́vü li azon
sopá nkodik, mié rt van Leonard olyan soká ig
tá vol hazulró l.
- Mit haszná ljak? - ké rdeztem.
- Ezt a hagymá t! - mondta mé lysé ges
meggyő ző dé ssel. - Ma vettem. Azelő tt kell

221
haszná lni, mielő tt olyan elcsukló hangon
kezdené l beszé lni.
- En nem szoktam elkezdeni elcsukló hangon
beszé lni, Leonard! - feleltem mé ltó sá gteljesen. -
Ha é s amikor az é n hangom elcsuklik, akkor az
való di é rzé sekrő l tanú skodik.
- Há t akkor haszná ld akkor, amikor való di
é rzelmektő l elcsukló hangon kezdesz beszé lni! -
makacskodott.
Utá lom, amikor Thynn ilyeneket mond!
Olyan lealacsonyı́tó ! Kı́sé rté st é reztem, hogy a
fé l hagymá t a ké pé be nyomjam. Ellená lltam a
kı́sé rté snek. Alkalom elő tt azé rt kellene
imá dkoznom é s azon elmé lkednem, hogy Istent
kö zvetı́tsem, nem pedig azon, hogy valaki
ké pé be nyomjak egy fé l fej hagymá t!
Elhatá roztam, hogy eloszlatom a fejé ben lé vő
kö dö t.
- Leonard - kezdtem -, magyará zd el nekem,
amilyen vilá gosan é s egyé rtelmű en csak tudod,
mié rt kellene azt gondolnom, hogy egy fé l fej
hagyma elengedhetetlen a ma esti elő adá som
sikeré hez?
- Mielő tt belekezdené l, nyomd ki a levé t az
é nekeskö nyvedbe! - mondta olyan hangsú llyal,
amit olyan emberrel szemben szoktunk

222
haszná lni, aki szá ndé kosan akar együ gyű nek
lá tszani.
- Facsarjam az é nekeskö nyvembe?
- Igen, facsard az é nekeskö nyvedbe, aztá n ha
ahhoz a pillanathoz é rsz, amikor mindig -
amikor mindig a való di é rzelmeidtő l elcsuklik a
hangod, emeld a nyitott kö nyvet az arcodhoz, é s
lé legezzé l mé lyeket. Ha jó l tudom, az emberek
szeretik a kö nnyeket! Azt fogjá k gondolni, hogy
ami a szı́veden, az a szá don. Jó straté gia, nem?
- Jó straté gia? - rá ztam meg hitetlenü l a
fejem. Semmi má s nem jö tt ki a szá mon.
- Ebben a kö nyvben olvastam, amit hazulró l
hoztam - folytatta Thynn. - Van benne egy
csomó jó tipp.
Elvettem tő le a kö nyvet. Egy fakó , az ö tvenes
é vekben nyomott, puhakö té sű kö nyv volt: A
sikeres evangé lista titka. Az ı́ró ja Harmadik
Conroy Orville Nathanburger. Talá lomra
felü tö ttem valahol, é s beleolvastam:
„...amikor kö zeledik az alkalom vé ge, csukjuk
be jó szorosan a szemü nket, mintha egy
misztikus belső hang utası́tá sá ra vá rná nk. A
megfelelő en nyugodt é s benső sé ges hanglejté s
arra fogja ké sztetni valamennyi ré sztvevő t, hogy
hajtsá k meg fejü ket, csukjá k be szemü ket, amı́g

223
Isten szolgá l az ö vé i felé . Egy rö vid, de -
remé lhető leg - jelentő sé gteljes szü net utá n
ké rjü k meg azokat, akik ú gy é rzik, hogy Isten
megé rintette ő ket, tegyé k fel kezü ket há lá juk
jeleké nt, á m hı́vjuk fel nyomaté kosan a
igyelmet, hogy valamennyi szem maradjon
csukva.
Ekkor szü ksé ges lehet, hogy kissé bá torı́tsuk
a hallgató sá got. En szemé ly szerint nagyon
hasznosnak talá lom, hogyha egyetlen ké z sem
emelkedik a levegő be, akkor alá zatosan,
vigasztaló an é s elismerő en kezdjü nk el
ilyesfé lé ket motyogni:
»Kö szö nö m, uram. Kö szö nö m, hö lgyem.
Kö szö nö m, iatalember - engedelmessé ge nagy
á ldá st fog hozni ö nnek.« Ez a mé rsé kelt é s
á rtatlan trü kk szinte má gikus ö sztö nző hatá ssal
lesz a hallgató sá g vonakodó ré szé re...” - Jó , nem?
- ké rdezte Leonard.
- Nem, Leonard - feleltem-, ez egyá ltalá n nem
jó ! En nem akarom becsapni a hallgató sá gomat,
é n az igazat akarom nekik mondani!
Anne é s Gerald ekkor é rtek be, hogy
igyelmeztessenek, ideje kezdenü nk. Anne
megké rdezte, mit csiná lunk.

224
 - Csak azt magyará zom Leonardnak, hogy ha
az Ur valakit megté ré sre hı́v, az attó l fü ggetlenü l
is megté r, hogy manipulá lok-e egy hagymá val,
vagy sem.
Gerald é s Anne egy pillanatig csak bá multak
rá m azzal a bizonyos szá nakozó , á té rző
tekintettel, amelyben Gerald haté ves kora ó ta
ré szesı́t. Való szı́nű leg nem fejeztem ki magam
egé szen vilá gosan. Majdnem elkezdtem
magyará zkodni, de Gerald nem adott rá esé lyt.
- Tudod, papa, te egyfajta teoló gus Kirk
kapitá ny vagy. Bá tran meré szkedsz olyan
terü letekre, ahol korá bban ember mé g nem já rt.
Nem hiszem, hogy eddig bá rki is vette volna a
bá torsá got, hogy ennyire komolyan vegye a
hagymá s szemfé nyveszté s szé gyenteljes é s fel
nem ismert problé má já t a modern egyhá zban.
Milyen terveid vannak? Azt hiszem, a gonosz
munká já t ré tegenké nt kell feltá rnunk.
Má r majdnem megkö szö ntem Geraldnak ezt
a meglehető sen pihentagyú szatı́rá t, é s kezdtem
volna kifejteni, hogy vilá gos magyará zattal
tudné k szolgá lni, amikor hallottam, hogy
bekonferá lnak, ú gyhogy mennem kellett.
Ké ső bb elmagyará ztam Anne-nek.

225
 Nagyon jó este volt Thynn badarsá ga utá n.
Rengeteg neveté s é s - hagyma né lkü li - kö nny. Az
ausztrá lok nem bá njá k, ha magukon kell
nevetniü k, felté ve, ha az ember ö nmagá n kezdi.
Amint itt fekszem Anne mellett az á gyban, é s
papı́rra vetem a tö rté nteket, minden olyan
szé pnek tű nik. Vá r rá nk hé t szabad nap, hogy
egy bé relt, lé gkondicioná lt autó val kö rutazá st
tegyü nk. Kö szö nö m, Uram!
A jö vő pé ntekig nem vacakolok a
napló ı́rá ssal. Az lesz a kö vetkező (való szı́nű leg
nagyszabá sú ) elő adá som elő tti nap.

226
Április 1. Péntek.
Csodá s napok! Moteltő l motelig utaztunk, é s
megé rkezé sü nk utá n minden alkalommal az
első dolgunk volt fejest ugrani az
ú szó medencé be. A fantasztikus Sizzlers
é ttermekben a sü lt hú s é s a spagetti utá n annyi
jé gkré met ehettü nk, amennyi belé nk fé rt.
Esté nké nt az ó ceá n langy vizé ben gá zolva
tettü nk hosszú sé tá kat. Olelkező koalá k a
termé szetvé delmi terü leteken.
Megpró bá ltuk almacsutká kkal lecsalogatni
az oposszumokat a tető rő l. Nagy csatá k a
moszkitó kkal, akik nagyon szeretik az é rett,
ró zsaszı́n angolokat. De mé g a moszkitó k sem
vetté k el a kedvü nket. Szeretü nk Ausztrá lia!
Ugy a hé t kö zepé n Gerald, ö t perces
irká lgatá s utá n megjegyezte: - Azt hiszem,
jö vő re Uj-Zé landra kellene utaznunk.
Megké rdeztem, mié rt.
- Nemré g olvastam egy ottani helyrő l,
Rotaruá ró l, egy nagy turistakö zpontró l.
- Es el szeretné l oda menni?
- Igen, de csak akkor, ha egy Rhoda nevű
lá nnyal együ tt mehetek, vagy ha talá lkozom ott
valakivel, akit Rhodá nak hı́vnak.

227
 - Mindegy, hogy ki, csak Rhodá nak hı́vjá k?
- Igen, de mé g van ké t felté telem. Ne legyen
tú l szé p, é s tudjon zö ldsé get rajzolni.
Egy pillanatig csak bá multam rá , majd
megké rdeztem: - Ugye azt szeretné d, hogy
ké rdezzem meg, mié rt?
- Há t, ha nem teszed, akkor feleslegesen
vesztegettem el tı́z percet.
- Na gyerü nk, ki vele!
- Mert akkor elmondhatná m, hogy a ronda,
rú t Rhoda, rő t ré pá t ró tt Rotaruá ban.
Azt hiszem, bá rki belá thatja, hogy ez má r
nekem is egy kicsit sok volt...

228
Április 2. Szombat.
Megdö bbentett a ma esti hallgató sá g
lé tszá ma. Legalá bb ezren voltak. Amint
dicső ı́té s kö zben ott ü ltem egy ekkora tö meggel
szemben, hirtelen megriadtam.
Becsuktam a szememet, é s megpró bá ltam
Istenre koncentrá lni, de megzavart az a
gondolat, hogy mennyit kereshetné k, ha minden
egyes ré sztvevő izetne há rom fontot, é s é n
ennek megkapná m a hatvan szá zalé ká t, a
kö ltsé gek levoná sa utá n.
Ugy há romezer font, mı́nusz, mondjuk
há romszá z az itteni kö ltsé geikre é s né há ny szá z
a mienkre, az annyi, mint...
- Bocsá sson meg testvé rem, tudom, milyen
fontos é s lé nyeges idő t tö lt el az Urral, mielő tt
elő adna, de egy valamit szeretné k megbeszé lni
Onnel, ha nem zavarja.
Gary Turnbull volt az, a talá lkozó szervező je,
aki mellettem ü lt. Nagyon elszé gyelltem magam.
Megpró bá ltam ú gy kiné zni, mint akit é ppen a
hetedik mennyorszá gbó l rá ngattak le,
ugyanakkor mé gis ké sz felá ldozni minden
tová bbi lelki eksztá zist egy egyszerű fö ldi
halandó fö ldhö zragadt igé nyeié rt.

229
 Osszerá ncoltam a szemö ldö kö met é s
odasú gtam:
- Mondja csak nyugodtan!
- Annyit szeretné k mondani, hogy alkalom
utá n hagyná nk egy fé ló rá t a szolgá latá ra.
Bambá n rá bá multam.
- O, igazá n? Es ö ö ö ... mi lenne az? Amikor
szolgá latró l beszé l, akkor ö ö ö ... azt é rti alatta,
hogy...
- Tudja, Krisztus melletti elkö telezé s, ú jra
elkö telezé s Krisztus mellett, imá dkozá s testi
gyó gyulá sé rt é s effé lé k.
Teljesen megré mü ltem. Erő tlenü l csupá n
ennyit mondtam:
- En igazá bó l nem szoktam ilyen mó don
szolgá lni.
Egy pillanatig csak né zett, majd megszó lalt:
- Nem baj, akkor majd csiná lom é n.
Ezek utá n mé g idegesebb lettem. Csak
rontott rajta, ahogy a dicső ı́té s utá n Gary
bekonferá lt.
Mé ly, ö blö s hangon ı́gy szó lt a publikumhoz:
- Kedves bará taim, biztosı́thatlak
benneteket, hogy a most mikrofonhoz lé pő

230
elő adó szavain keresztü l az Ur meg fogja
vá ltoztatni az é leteteket. Meg fog benneteket
nevettetni. Sı́rá sra fog benneteket ké sztetni.
Elő adá sá n keresztü l az Ur ereje é s vilá gossá ga
fogja á tjá rni szı́vetek legmé lyebb ré szeit is.
Bará taim, amikor ma este elhagyjá tok ezt a
termet, tudni fogjá tok, mit jelent a
Leghatalmasabb jelenlé té ben lenni. Isten ı́té lete
é s kegyelme csodá latos mó don fog
megvilá gosodni elő ttetek, amint testvé rü nk
bizonysá got tesz errő l a kettő s igazsá gró l.
Gondolatban tö rö ltem bevezető
anekdotá mat a lelké szrő l, a lé ggö mbrő l é s a
mutá ns ananá szró l.
- Nyissá tok ki szı́veiteket, bará taim -
folytatta Gary -, hogy ré szesü ljetek abban az
á ldá sban, amelyre má r oly ré gó ta vá rtok! Ké rlek,
ü dvö zö ljé tek Isten hı́rnö ké t, aki itt á ll elő ttetek
megszentelt ajkakkal é s felkent nyelvvel!
Mire vé gre rá m kerü lt a sor é s beszé lni
pró bá ltam volna, olyannyira kiszá radtak
megszentelt ajkaim é s felkent nyelvem, hogy
né há ny má sodpercig ké ptelen voltam
é rtelmesen megszó lalni. Kı́sé rté st é reztem arra,
hogy egy pillanatig mé ly csendben vá rjak
magyará zatra, de rá jö ttem, Isten való szı́nű leg
nem nagyon ö rü lne ennek.

231
 Sajnos elő adá som nem teljesen felelt meg a
Gary á ltal a nagykö zö nsé gnek
beharangozottaknak. Legfő ké ppen azé rt, mert
megpró bá ltam olyannak lenni, mint amilyennek
bekonferá lt. Valami mindig meggá tol abban,
hogy normá lisan el tudjam mondani, amit
akarok, amikor azt vá rjá k, hogy é n Isten
ı́té leté nek é s kegyelmé nek kettő s igazsá gá ró l
fogok pré diká lni.
Azon remé nnyel fejeztem be elő adá somat,
hogy a kö zö nsé g soraiban meg igyelhető
mé labú s csend annak a jele, Isten mé lyen
megé rintette ő ket. Bá r nem hiszem, hogy ez volt
a helyzet.
Sokkal inká bb azt tá masztotta alá , hogy
mé giscsak el kellett volna mondani a tö rté netet
a lelké szrő l, a lé ggö mbrő l é s a mutá ns
ananá szró l. Hirtelen leesett, hogy mekkora
ballé pé s volt má sok elvá rá sainak megfelelő
elő adá st tartani.
Szá nalmasan visszaereszkedtem a
szé kembe, é s csendben haldokoltam. Gary a
legcseké lyebb mé rté kben sem zavartatta magá t.
Mié rt is?
Nagy nyugalommal feltá pá szkodott szé ké bő l,
abban a bizonyos inom, ó vatosannehogy-
elrontsuk-az-atmoszfé rá t stı́lusban, é s minden

232
pó rusá bó l fontossá got á rasztva, beleszó lt a
mikrofonba, a korá bbin is tú ltevő , mé ly,
vá rakozá ssal teli hangjá n:
- Biztos vagyok benne, bará taim, hogy ahogy
engem, ú gy titeket is felkavartak az imé nt
elhangzott, lelkesı́tő szavak - ebben egé szen
biztos vagyok -, ezé rt most lehető sé get
szeretné k adni arra, hogy vá laszoljatok az
Urnak, aki megé rintette a szı́veteket. Ké rlek
benneteket, ne menjetek haza ma este ú gy, hogy
ne kö tné tek meg a legjobb ü zletet az Urral!
Hirtelen á tment ü zletemberbe.
- Segı́tő ink ké szen á llnak. Azok, akik
é letü kben elő szö r szeretné nek hitet tenni
Krisztus mellett, mondjuk itt a szı́npad elő tt,
baloldalon sorakozzanak fel!
Azokat, akik ú jra hitet szeretné nek tenni
Krisztus mellett, arra ké rné m, itt a jobb oldalon
sorakozzanak! Azok, akik testi gyó gyulá st
szeretné nek, a ké t sor kö zö tt á lljanak fel, é s
azok, akik egyik kategó riá ba sem tartoznak bele,
azok mondjuk, á lljanak a leg jobboldalra, ha
pedig nem elé g a hely, akkor a lengő ajtó n tú l a
leg baloldalon sorakozzanak!
Ezzel elmé letben semmi problé ma sem lett
volna, de vé gü l az lett belő le, hogy emberek

233
szá zai keringtek fel s alá ké tsé gbeesetten.
- A helyzet az, hogy szeretné k ú jra hitet tenni,
de szeretné m, ha imá dkozná nak testi
gyó gyulá somé rt is, ú gyhogy nem tudom, ebbe a
sorba kell-e á llnom vagy abba, esetleg a
há tulsó ba?
Az egé sz kezdett olyan formá t ö lteni, mint
egy rosszul szervezett isteni zsibvá sá r, ahol az
emberek kö rbejá rnak, hogy megné zzé k a
kı́ná latot. Nagyon ö rü ltem, amikor vé gre
visszaé rtü nk a szá llá sunkra. Elmesé ltem Anne-
nek az egé szet, é s megké rdeztem, szerinte mié rt
é rzem magam annyira bű nö snek é s
boldogtalannak. Kapá sbó l rá vá gta:
- Azé rt é rzed magad bű nö snek, mert Gary
pró bá ltá l lenni é s nem Adrian, é s azé rt é rzed
magad boldogtalannak, mert ekö zben
mindenkit halá lra untattá l.
- Jó l van, Anne, ne fogd vissza magad, mondd
ki nyugodtan, amit gondolsz! - feleltem.
- Kimondtam.
A szatı́rá t a kö vetkező kö nyvemre
tartogatom...

234
Április 3. Vasárnap.
Ma reggel egy angliká n gyü lekezetben
pré diká ltam. Geraldnak é s Thynn-nek
megengedtem, hogy á gyban maradjanak, de
Anne velem jö tt. Furcsa, hogy olyan alkalmak,
melyeket szokvá nyosnak tartunk, vé gü l
jelentő sé get nyernek. Ugy tű nt, hogy való ban
Isten akarata szerint beszé ltem az alatt a fé l ó ra
alatt.
Istentisztelet utá n a lelké sz csalá djá hoz
voltunk hivatalosak ebé dre. Amint belé ptü nk az
ajtó n, a tiszteletes, Col Bevin, a kö vetkező
szavakkal fogadott bennü nket:
- Hiszem, hogy On az á ldozat jó illatá t fogja
hozni otthonunkba.
Abban igaza volt, hogy valamit viszek az
otthonukba, de hogy az jó illat lett volna, abban
bizony ké telkedem. A cipő m talpá n vittem be.
Udvariasan leü ltettek minket a nappaliban
talá lható ké nyelmes fotelokba, é s italokkal
kı́ná ltak, amikor Col ia, Jimmy, aki ú gy
tizenné gy lehetett, hirtelen szimatolni kezdett,
é s felkiá ltott:
- A fené be, apu, valaki belelé pett valamibe.

235
 Nem tudom, mié rt gondoltam, hogy nem
ró lam van szó . Azt hiszem, van valami ö ssze
nem illő abban, hogy az egyik pillanatban mé g
Isten igé jé nek a hı́rnö ke vagy, a kö vetkező ben
pedig kutyakaká t kensz szé t valakinek a
sző nyegé n. Azt gondolná nk, hogy a mindig
kö zbeavatkozó Isten biztos tenne ilyenkor
valamit. Mondjuk, kü ldene egy angyalt
cipő kefé vel.
Mindenki - engem kivé ve - a cipő je talpá t
vizsgá lgatta é s szimatolt a szobá ban, amikor Col
felesé ge, Noelene, rá m pillantott, majd
rá mutatott a lá bam alatt fekvő halvá nylila
sző nyegre.
Ossze volt kenve. A tekinteté ben -
kimondatlanul, de fé lreismerhetetlenü l - a
kö vetkező volt: „VADONATUJ SZONYEG”. Anne
ő rjö ngö tt. Lekapta a cipő t a lá bamró l, majd
szidalmakat sziszegve kiment a kertbe
letisztı́tani. Talpra ugrottam, é s nyelvemmel
csettintgetve kö rbeugrá ltam, hogy akció mmal
lelkiismeret-furdalá st mutassak, noha ezen
tevé kenysé gem maga minden é rtelmet
né lkü lö zö tt. Col ú gy dö ntö tt, nem csiná l belő le
nagy ü gyet.
- Semmi baj, Adrian - mondta -, felejtsü k el az
egé szet! Bá rki má ssal elő fordulhatott volna. A

236
sző nyeg csak egy tá rgy, a tá rgyak pedig
pó tolható k.
Sokkal jobban ö rü lü nk a ma reggel
elmondott ü zeneté nek, mint egy teljesen tiszta
sző nyegnek. Ugye, Noelene?
Noelene, aki eszeveszetten dö rzsö lte a
sző nyeget egy ronggyal é s valamilyen spray-vel,
megpró bá lt egy ké nyszeredett mosolyt az
arcá ra erő ltetni, de jó l tudtam, fé rje ké rdé sé re
adott vá lasza való já ban a kö vetkező volt: „Nem,
é n egyá ltalá n nem cseré lné m el ezt az
ebü rü lé kes sző nyeget arra az ü zenetre, amit ez
itt elmondott, ha a vá lasztá s lehető sé ge
egyá ltalá n fenná llna, mint ahogy nem á ll fenn!
Ezenkı́vü l, ahogy azt te is jó l tudod, erre a
vadonatú j tá rgyra, mellyel egy ré gi ü tö tt-kopott
tá rgyat cseré ltü nk le, é n é vekig spó roltam! Ami
engem illet, nyugodtan é rezze magá t olyan
kellemetlenü l, amilyen kellemetlenü l csak
lehet!” Ezek utá n minden energiá mmal azon
voltam, hogy mentsem, ami menthető . Jimmyvel
a krikettrő l beszé lgettem, Colnak dicsé rtem a
gyü lekezeti hangulatot, é s nem győ ztem
kihangsú lyozni az ebé d osztá lyon felü li mivoltá t,
de mindez mit sem segı́tett. Szegé ny Noelene
ettő l fogva le sem tudta venni tekinteté t az é n -
most má r ebü rü lé kmentes - cipő mrő l.

237
 Beszennyeztem bü szkesé gé t é s ö rö mé t, é s
ezek utá n tö bbet nem tudott bı́zni bennem.
Utkö zben hazafelé megjegyeztem Anne-nek:
- Mié rt van az, hogy a pré diká lá s é s az...
ü rü lé k mindig egyszerre van jelen az
é letemben?
- Mert soha sem né zel a lá bad elé , hogy
merre já rsz... - felelte feletté bb hű vö sen.
Hmmm...

238
Április 4. Hétfő.
Ujra a felrobbant turká ló szituá ció . Szomorú
vagyok, hogy el kell utaznunk, de má r alig
vá rom, hogy otthon lehessek.

239
Április 5. Kedd.
Az elutazá sunk elő tti dé lelő ttö t a tö ké letes
kereszté ny csalá d kö ré ben tö lthettü k.
A csalá dfő melegszı́vű é s szerető ,
ugyanakkor kiegyensú lyozott é s erő s, az anya
lá tható mó don jó l szervezi a csalá d
mindennapjait, ugyanakkor rugalmas é s
odaadá ssal kö veti nyomon gyermekei é leté t, a
ké t gyö nyö rű tizené ves lá ny eleven é s seré ny, de
egyben é rzé keny é s fegyelmezett, a legkisebb iú
elragadó rosszcsont, de egyben jó szı́vű .
Mindhá rom gyerek udvarias é s teljesen
termé szetes, é s valamennyien az elmú lt
hó napokban á té lt istené lmé nyeikrő l beszé lnek.
Mindenki magá tó l é rtető dő en segı́t bá rmiben,
é s nem lehet hallani egy rossz szó t, utası́tá st,
szidalmat vagy kö nyö rgé st sem a szü lő k
ré szé rő l gyerekeik felé . Mindennek tetejé ben,
amikor befejeztü k az é tkezé st (melyet teljesen
ö nszá ntá bó l a nagyobbik lá ny ké szı́tett elő , a
kisebbik hozott be alá zatos eleganciá val é s a
kis iú osztott szé t kö telessé gtudó an), az egé sz
csalá d kereszté ny é nekeket adott elő a
tiszteletü nkre, tö bb szó lamban!
Szö rnyű ! Mindannyian kı́nos
kö telessé gü knek é reztü k, hogy mesterké lt

240
mosolyt erő ltessü nk magunkra, ezzel is
alkalmazkodva az ö vé khez. Kı́sé rté s fogott el,
hogy jó l megcsı́pjem a kis iú t, há tha
ká romkodni fog, vagy valami hasonló . Bá r
való szı́nű leg azonnal megbocsá tott volna...
Hogy mé g rosszabb legyen a helyzet,
valamennyien ragaszkodtak ahhoz, hogy engem
valami lelki ó riá snak vagy gurunak tartsanak.
Amikor befejezté k az é neket, a tö ké letes apa
hozzá m fordult: - En é s a felesé gem szeretné nk
arra ké rni, ossza meg velü nk bö lcsessé gé t é s
tapasztalatá t egy bizonyos terü leten.
Megpró bá ltam elkerü lni Gerald kajá n
pillantá sá t é s Thynn ü res, é rtetlen tekinteté t.
- Oö ö ... igen, termé szetesen, ha van valami,
amiben segı́tsé gü kre lehetek.
- Nos, jó l tudjuk, a gyermekü k, Gerald má r
felnő tt - mosolygott Geraldra -, é s legtö bbszö r
csak ketten vannak otthon, mé gis remé ljü k,
megosztja velü nk, a csalá di á hı́tat melyik
modelljé t alkalmaztá k az é vek sorá n. - O -
mondtam, mintha é ppen erre a ké rdé sre vá rtam
volna.
Anne, Gerald é s é n egymá sra pillantottunk.
Csendben ké rdeztem valamit. Né ma
ké rdé semre szavak né lkü l vá laszoltak. Az

241
ö sszetartá s né ha tö bb igazsá got tartalmaz, mint
maga az igazsá g.
- O igen - mondtam -, igen, csalá di á hı́tat,
igen. Melyik modell... igen. Há t, ö ö ö ... igen.
Való já ban, a csalá di á hı́tat kapcsá n mi
mindig is a lehető legrugalmasabbak
igyekeztü nk lenni.
A tö ké letes szü lő k elő rehajoltak,
szemö ldö kü ket ö sszerá ncolva é rdeklő dő en
bó logattak, hogy - amı́g mó djuk van rá - miné l
tö bbet pro itá lhassanak bö lcsessé gembő l. Mé g
egy perc, é s jegyzetelni kezdenek.
- Pontosan mit é rt ez alatt? - ké rdezte a
tö ké letes anya.
- Há t, rugalmasak olyan é rtelemben, hogy aki
nem akar ré szt venni, annak nem is kell ott
lenni. Es ö ö ö ... mindig minden nagyszerű en
megy, mert ő szinté n szó lva, kö zü lü nk senki sem
akar ré szt venni... ú gyhogy nem szoktunk
csalá di á hı́tatot tartani.
Ebben a pillanatban a tö ké letes csalá d
neveté sben tö rt ki, azt gondolvá n, hogy ez az
elő re be nem tervezett ő szintesé g egy ré szemrő l
é rkező tú lá radó é s felszabadı́tó poé n. Nincs
csalá di á hı́tat? Micsoda humorzsá k! A tö ké letes
apa ú gy veregetett há tba, mintha é n té nyleg az

242
ő á ltala elké pzelt kereszté ny-poé nos- ickó
lenné k. Legkö nnyebb megoldá ské nt Anne,
Gerald é s é n szı́vé lyesen velü k nevettü nk (Thynn
termé szetesen valamennyiü nkö n tú ltett, vé gé n
má r a padló n fetrengve), aztá n vé gü l, há l'
Istennek, indulnunk kellett a repté rre
makulá tlanul tiszta, tö ké letes, szemé tmentes
kereszté ny já rmű vü kkel.
Má r alig vá rom, hogy otthon legyü nk, é s ne
kelljen ennyire szentnek lenni.
Nem sokkal ké ső bb vé gső bú csú t vettü nk
egymá stó l, amikor á tlé ptü k a repü lő té ri kaput. A
tö ké letes csalá d ezalatt ott á llt kis mosolygó s
csapatké nt, tová bbra is ö rö mö t, szeretetet,
bé ké t é s boldogsá got sugá rozva a né gy é gtá j
felé , amint lelkes viszlá tot integettek az elutazó
lelki guru é s csalá dja, valamint bará tja felé .
Amint eltű ntek a lá tó hatá rbó l, leengedtü nk,
mint né gy emberi lé ggö mb.
- Az ö rdö gbe - mondta Gerald -, soha nem
ö rü ltem ennyire, hogy ismé t moró zus lehetek.
Arcizmaim má r nagyon fá jtak ettő l a
győ zelmes mosolygá stó l.
Ekkor Anne hirtelen megszó lalt:
- Odané zzetek! Megint ott vannak!
Fogpasztareklá mkifejezé st fel!

243
 Bizony, vendé glá tó inknak sikerü lt talá lni egy
olyan helyet, ahonnan nagyszerű en lá thattá k a
beszá lló kapukhoz vezető ü vegfolyosó t. Mint
rö viddel ezelő tt, most is ott á lltak mosolyogva,
é s integettek. Hirtelen felé ledé s a Plass
csalá dban.
Thynn má niá kusan grimaszolt.
Valamennyien visszaerő ltettü k arcunkra a
guru-é s-csalá dja-vigyort, hogy aztá n ismé t
kimerü lten vegyü k vissza szoká sos
arckifejezé sü nket, miutá n kikerü ltü nk a
lá tó terü kbő l.
Ereztem, amint arcom eltorzul.
- Te jó é g! Nem hiszem, hogy magamtó l
ké pes lenné k...
- Megint ott vannak! - kiá ltott fel Gerald,
amikor befordultunk a sarkon. - Ez hihetetlen!
Megint ott vannak! Há romra moso-o-o-lyogj!
A tö ké letes csalá d a rá jellemző
talá lé konysá ggal felfedezett egy ú jabb helyet,
amelyet nagy sietsé ggel birtokba is vett, hogy
egy utolsó t tiszteleghessenek, mielő tt mé g
menedé kre leltü nk volna a repü lő gé p
oltalmá ban.

244
 Rá juk volt ı́rva, mennyire boldogok, hogy
ilyen csodá latos é s vá ratlan meglepeté st
okozhatnak. Utunk folytatá sa elő tt magunkra
erő ltettü nk mé g egy ké tsé gbeesett mosolyt.
Eddigre azonban teljesen ö sszetö rtü nk.
Ké nyszeredett grimaszunk az arcunkra fagyott,
amint legyő zö tten tová bbsomfordá ltunk. Ki
tudja, mikor kell legkö zelebb alkalmazkodnunk?
Most má r tudatá ban voltunk annak, hogy
szorongató ink bá rhol é s bá rmikor feltű nhetnek.
Amikor a gé p má r felszá llt, é s tö bb ezer
mé ter magasban já rt, akkor sem mertem
kiné zni az ablakon, há tha valamilyen lehetetlen,
de tö ké letes eszkö z segı́tsé gé vel, az ausztrá l
Trapp csalá d mosolyogva é s integetve feltű nik a
szá rnyon, amint nagy egyeté rté sben kereszté ny
é nekeket zengenek, arra emlé keztetve
bennü nket, hogy a Heathrow felé repü lő kis
csalá dom bizony nem é ppen a legtö ké letesebb.
Bá rcsak ne lettek volna rá adá sul mé g olyan
kedvesek is!

245
Április 6. Szerda.
Minden, ami volt é s lesz, az ez a gé p...

246
Április 7. Csütörtök.
15.00. Má r csak egy ó ra, é s megé rkezü nk a
Heathrow-ra. Nagyon ö rü lö k, hogy é ppen most
ı́rhatok a napló mba. A repü lő ú t alatt
beszé lgeté sbe elegyedtem egy roppant elegá ns
amerikai hö lggyel. Eleinte minden jó l alakult, de
aztá n sajnos szerencsé tlenü l vé gző dö tt. Ahogy
beszé lgettü nk, kiderü lt, hogy egy igen ismert
amerikai kereszté ny elő adó felesé ge, akivel
né há ny é vvel ezelő tt, mintegy há rom
má sodperc erejé ig mó domban á llt beszé lni a
„Munká sokat az aratá sba” konferenciá n.
- O igen - mondtam -, ismerem a fé rjé t,
szö rnyű egy ember.
Erre egyenesen a szemembe né zve ı́gy felelt:
- O nem szö rnyű ember, hanem nagyon is jó
ember.
Mintha az angol humor nem mindig lenne
é rthető az Ujvilá gban.
- Tudom - folytattam zavart vigyorral é s
grimasszal -, é n is ı́gy é rtettem. Csak ö ö ö ...
vicceltem.
Erre kimé rten, a mosoly legkisebb csı́rá já t
sem mutatva ı́gy vá laszolt: - Ertem, szó val, ha

247
On azt mondja, szö rnyű , akkor az alatt való já ban
azt é rti, jó .
Idé tlenü l vigyorogva igennel feleltem.
Mié rt ké sik a halá l pont akkor, amikor oly
nagy szü ksé ged van rá ?
Nem baj, most má r vé gre tudom, mié rt nem
veszik Ameriká ban a kö nyveimet.
Mindenkinek tudtá ra adom, hogy azé rt, mert
az amerikaiaknak nincs humoré rzé kü k.
Ez sokkal jobban hangzik, mintha azt
mondaná nk, nem talá ljá k elé g humorosnak a
mű veimet.

248
Április 8. Péntek.
Má r teljesen elfelejtettem, milyen szé p, zö ld
is a jó , ö reg Albion! De má r ezt is alig tudom
leı́rni, olyan fá radt vagyok. De tú l vagyunk rajta!
Nem tudom ki, mi, mikor, hol, hogyan é s min, de
tú l vagyunk rajta...

249
Április 9. Szombat.
Ausztrá lia má r csak egy tovatű nt á lom.
Mintha sohasem já rtunk volna ott.
Elvittü k elő hı́vatni a ilmeket, hogy
bebizonyı́thassuk, igenis voltunk arrafelé .
Hé tfő re való szı́nű leg elké szü lnek.
Felhı́vott Richard, é s feszü lt hangon azt
ké rdezte, nem ugorhatná nak-e fel valamikor a
jö vő hé ten a iá val, Charles-szal, aki most é ppen
itthon van. Anne é s Charles mindig is jó l
megé rtetté k egymá st, ú gyhogy azt hiszem,
Richard abban remé nykedik, Anne fog beszé lni a
iá val - de vajon mirő l?
Anne meghı́vta Charles-t hé tfő esté re.

250
Április 10. Vasárnap.
Nagyon jó ú jra itthon!
Sikerü lt eljutnunk az istentiszteletre.
Megpró bá ltam olyan pó zban bevonulni, mint
akit hidegen hagy a tö bbiek-nemzetkö zi-
kereszté ny-elő adó i pozı́ció já nak kö szö nhető en -
irá nta tanú sı́tott tisztelete. Mikor fogok vé gre
okulni az eddigiekbő l? Az egé sz gyü lekezetet
lekö tö tte a Lé lek - á llı́tó lag - ú j hullá má nak
hatá sa, amelyik nemré g indult el a Tá vol-
Keletrő l, é s „vietná mi vihogá s” né ven vá lt
ismertté . Ugy tű nt, mintha a halak é vadja lenne.
Ahogy megtudtam, Doreen Cook meglá togatott
né há ny má sik gyü lekezetet, é s - szó val
megkapta é s elhozta.
Ilyet mé g é letemben nem lá ttam! Az
istentisztelet alatt Richard Cook olyan
ü nnepé lyes komolysá ggal hullá mzott kö rbe a
teremben, aká r egy angolna, amelyik rossz
hı́reket hoz, Elsie Burlesford - vagy ahogy má r
egy ideje hı́vjá k, Elsie Farmer - ú gy csapkodott
kezeivel, mintha azok uszonyok volná nak,
mikö zben nagyokat tá togott, George Farmer
pedig kö rbe-kö rbe szö kdé cselt, mint pisztrá ng
az á rral szemben. Sokan, mint há ló ba kerü lt
boldog szardı́niá k, harsá ny neveté ssel

251
(feltehető en nem George Farmeren) a fö ldö n
rá ngató ztak. Az i jú William Farmer
bekonferá lta, hogy gyó gyı́tó szolgá latiidő
kö vetkezik. Oriá si hangzavar kerekedett, de
amennyire meg tudtam á llapı́tani, senki sem
tű nt ú gy, mintha meggyó gyult volna. Ez azonban
kü lö nö sebben nem zavarta Williamet.
Feltehető en, amikor mé g é vekkel ezelő tt, a
„Rossz Hı́r az Ordö gnek”-ben é nekelt,
hozzá szokott, hogy a kı́vá natoshoz ké pest
ellenkező hatá st é r el. Való szı́nű leg boldogan
ment helyé re az imaalkalom utá n, hogy ott
aztá n á tmenjen rá kba. Nehé z á llá st foglalni a
lá tottakkal kapcsolatban.
Alkalom utá n Gerald, Anne é s é n leü ltü nk
Edwinnel é s Richarddal egy ká vé ra.
Richard megké rdezte, mit szó lunk az „ú j
hullá m”-hoz.
- Richard, egy nagyon fontos dolog jutott
eszembe - szó lalt meg Gerald.
Richard elő rehajolt, é s bá torı́tó lag
bó logatott:
- Igen?
- Nagyon nehé z lehet egy vietná mi
evangé listá nak hazá nkba jö nni.

252
 - Mié rt?
- Há t, hat hó nap karanté n egy akvá riumban
mé g akkor sem kö nnyű , ha az Ur heringje vagy.
En pé ldá ul bedobná m a tö rö lkö ző t.
Edwin nevetett, de Richard hitetlenkedve
felelte: - Ugye te sem gondolod komolyan, hogy
ez problé ma lehet?
Anne rá szó lt Geraldra, hogy ne
szemtelenkedjen, hanem hozzon nekü nk ká vé t.
Richard vele ment segı́teni.
- Oszinté n, Edwin - ké rdezte Anne -, mi ez az
egé sz? Elé g rö hejesnek tű nik, ha csak ú gy
belecsö ppensz a kö zepé be, ahogy az velü nk
tö rté nt ma dé lelő tt.
Edwin vá llat vont, é s egy kicsit aggó dva
jegyezte meg: - Orü lö k, hogy rá ké rdezté l, Anne.
Tudod, hogy vannak a dolgok. Isten elkezdett
valami té nyleg jó t, aztá n... há t, né há nyan
kö zü lü nk, hı́vő k kö zü l, hogy is mondjam,
elté rı́tik, ú gyhogy megpró bá lnak neki olyan
formá t é s nevet adni, aminek semmi kö ze az
egé szhez, aztá n má sok azt gondoljá k, ehhez mi
nagyon é rtü nk, é s leutá nozzá k a hibá inkat, de
egy kicsit vá ltoztatnak rajta, aztá n má sok meg
ő ket utá nozzá k le, minek kö vetkezté ben a vé gé n
má r nehé z megmondani, vajon ez té nyleg az-e,

253
aminek az egé sz elindult. Olyan ez, mint az a
já té k, amikor sú gva kell valamit tová bbadni,
aztá n a vé gé n valami egé szen má s lesz belő le. Az
é g szerelmé re, ú gy é rtem, ami eredeti ebben a
dologban, az eredetileg Istentő l van, é s nem
Vietná mbó l.
Bá rcsak olyan lenné k, mint Edwin! Amikor
valamit, csak kicsit is, kritizá l, mindig „ró lunk”
beszé l, é s soha nem „ró luk”.
- Ugy é rted - szó laltam meg -, ez az egé sz
halacská zá s Istentő l van?
- Há t - vonta meg Edwin a vá llá t-, azt hiszem,
Istennek gondja van rá , hogy né mi
kö nnyedsé get é s nyugalmat vigyen az egé sz
kereszté ny lé tformá ba, é s né há ny á ltalam
ismert hı́vő té nyleg csodá latos é lmé nyeken
ment keresztü l. Aztá n azt is gondolom... -
vá ltoztatott egy kicsit a testtartá sá n, é s
elgondolkodott egy pillanatra, mielő tt folytatta
volna. Szeretem, amikor Edwin vé lemé nyt mond
valamirő l. - Azt hiszem, sok kereszté ny nagyon
megfá radt az utó bbi é vekben.
Olyan sok szé p é s harcias ı́gé retet
hallhattunk a megú julá s hatalmas munká já ró l, a
gyó gyulá sokró l é s ki tudja mé g mifé le
győ zelmes esemé nyekrő l, melyek egyszer be
fognak kö vetkezni, á m ezeknek az ı́gé reteknek a

254
nagy ré sze nem tö rté nt meg - legalá bbis nem
olyan mó don, ahogy azt sokan vá rtá k. Nagyon
sokan belefá radtak, de azt hiszem, hogy Isten,
aki...
- Nagyon kedves hozzá nk.
- Igen - mosolyodott el Edwin -, honnan
tudtad, hogy ezt akartam mondani? Szó val Isten,
aki termé szetesen nagyon kedves hozzá nk,
való szı́nű leg elké szı́tett nekü nk valamifajta
kikapcsoló dá st, ami nagyszerű volna. Es nekü nk
minden kü lö nö sebb aggodalom né lkü l kellene
tudni kezelni ezeket a... hogy is mondjam ö ö ö ...
eleven megnyilvá nulá sokat. Azt hiszem Elsie... -
ekkor megá llt egy pillanatra é s tekinteté t
vé gigjá ratta a teremben. - Hol is van? Ja igen, ott
van, ni. Azt hiszem, Elsie hamarosan
hangyatojá s dié tá ra fogja magá t. De té nyleg,
ö rü lö k is neki, é s ó vakodom is tő le,
mindenesetre remé lem, ez sokakkal meglá ttatja
é s elfogadtatja majd, hogy a való di győ zelmek
nem ennyire olcsó ak, sokkal kevé sbé izgalmasak
é s nagyszabá sú ak, é s sokkal, de sokkal Jé zus-
szerű bbek, mint ezek a lá tvá nyos
megnyilvá nulá sok, amik tulajdonké ppen nem is
igazá n tö rté nnek meg.
Tudod, Anne, egy olyan idé tlen embernek,
mint é n, akinek rá adá sul mé g egy gyü lekezetet

255
is kell vezetnie, az a legnehezebb, hogy rá vegye
a testvé reket, hogy tegyenek is valamit.
Mindnyá jan szeretné nek nevetni é s sı́rni, é s á t
akarjá k é rezni az egé szet, amikor lá tjá k ezt a
szı́njá té kot, ugyanakkor viszont nem akarnak
elmé lyü lni. Tudom, egy kicsit ó divatú vagyok, de
szemé ly szerint Jakab apostol szavait lé nyegre
tö rő bbnek é rzem az igaz istentisztelettel
kapcsolatban, mint sok mai pré diká toré t. -
Hirtelen a fejé hez kapott. - Jaj, bocsá ss meg!
Teljesen elté rtem a lé nyegtő l.
Mostansá g gyakran ezen já r az eszem, é s
nincsenek sokan, akik elő tt meg tudné k nyı́lni.
Egé szen biztos, hogy Anne-hez beszé lt. Ná la
mindenki biztonsá gban é rzi magá t.
Gerald é s Richard visszaé rtek a ká vé val.
- Megké rdeztem Richardot - mondta Gerald -,
hogy szerinte van-e ü dvö ssé g pisztrá ngugrá lá s
né lkü l, de aztá n beugrott, mit mond Pá l apostol
ebben a té má ban.
- Ez engem is é rdekelne - felelt erre Edwin.
- Há rom dologró l volna szó - folytatta Gerald
komolyan -, elő szö r az apostol retorikai ké rdé st
tesz fel: „Mindnyá jan ugrá lnak-e, mint a
pisztrá ngok?” Aztá n nem sokkal ké ső bb
ugyanabban a kö nyvben: „Há lá t adok Istennek,

256
hogy mindnyá jatokná l jobban tudok
pisztrá ngké nt ugrá lni”, majd megint: „A
pisztrá ngké nt ugrá ló kban lé vő lé lek alá rendeli
magá t a pisztrá ngké nt ugrá ló knak.” Rö vid
szü net. Richard agya hallható an kattogott.
- Erdekes - szó lalt meg -, é n mindig is azt
gondoltam, hogy ez a ré sz a nyelvekenszó lá sró l
ı́r.

257
Április 11. Hétfő.
Valamennyiü nk ilmje elké szü lt. Leonardot
meghı́vtuk ebé dre, hogy együ tt né zhessü k meg
a ké peket. Mintha kis, ragyogó an tiszta
ablakokon keresztü l szemlé lné nk é letü nk egy
bizonyos szakaszá t. Remé lem, egy napon ismé t
eljutunk Ausztrá liá ba.
Ma Charles Cook jö tt vacsorá ra.
Erthető , hogy Richard é s (feltehető en)
Doreen is mié rt aggó dnak annyira miatta.
Evekkel ezelő tt, amikor a „Való di Orö m
Bibliaiskolá ”-ban tanult, Billy Graham hozzá
ké pest kispá lyá snak tű nt. Hosszú , szenvedé lyes,
novellaszerű , ká naá ni nyelvezettel megı́rt
leveleket kü ldö tt a gyü lekezet kü lö nbö ző
tagjainak, amelyekben eleven pró fé tai hangon
fejezte ki aggodalmait é s nyugtalansá gá t.
Nemcsak, hogy é gett benne a tű z Istené rt -
való sá gos eleven fá klyaké nt lobogott.
Habá r Gerald rengeteget ugratta (amin Anne
igyekezett né miké pp inomı́tani), Charles
komoly é s tö retlenü l lelki tudott maradni,
fü ggetlenü l attó l, ki mit tett vagy mondott
kö rü lö tte. Nehé z elhinni, hogy a bohó ká s, de
mé gis odaszá nt i jú , amilyennek akkor

258
megismertü k, hogyan tudott ennyire
megvá ltozni. Annyira felü letes é s cinikus lett!
Ugy tű nt, mintha má ra csak a moró zussá ga é s a
szarkazmusa maradt volna meg. Mé g Anne is,
aki pedig té nyleg jó l ki tudott jö nni Charles-szal,
é rtetlenü l á llt a benne vé gbement vá ltozá sok
elő tt.
Ké ső bb kiderü lt, hogy mindkettő nk oldalá t
fú rta a kı́vá ncsisá g, hogy mi vá ltoztatta meg
ennyire, de egyikü nk sem akart első nek
ké rdezni.
Viszont egyá ltalá n nem é rdekelt Gerald
reakció ja egy olyan i jú megnyilvá nulá saira, aki
tú ltesz a iam valaha is tapasztalt
szkeptikussá gá n. Am nagy ö rö mö mre Gerald
azon fá radozott, hogy beszá moljon Charles-nak
arró l az é vente megrendezé sre kerü lő
kereszté ny konferenciá ró l, amelyet Gerald
annyira szeret, de Charles mé g sohasem vett
ré szt rajta.
- Biztos é lvezné d az utolsó esté n a hatalmas,
szabad é g alatt megtartott istentiszteletet.
Teljes mé rté kben felekezetek kö zö tti é s
elfogulatlan. Olyan megindı́tó .
Charles ö sszerá ncolta a szemö ldö ké t.

259
 - Igen, hallottam arró l az istentiszteletrő l.
Igazad van. Teljes mé rté kben felekezetek kö zö tti
é s elfogulatlan é s szabad, kivé ve persze - javı́ts
ki, ha té vedek -, hogy be kell venni egy skó tot
vonalas tanı́tá ssal, é s kö telező elé nekelni egy
hosszú , é rthetetlen, egy afrikai fekete nő á ltal ı́rt
é neket, aki mellesleg biszexuá lis é s
mozgá ssé rü lt terrorista, valamint szü ksé ges tı́z
percet szá nni arra, hogy valaki, lehető leg a
Kö zel-Keletrő l, hatalmas igazsá gokat ü vö ltsö n
vilá ggá monotonon a mikrofonon keresztü l.
Errő l van szó , nem? Ja nem, mert kihagytam,
hogy a liturgia elé g rugalmas kell legyen, nehogy
kizá rjá k testvé reinket, akik az Eszak-Lettorszá gi
Ahı́tatos Traktorosok Kö zö ssé gé nek hı́vei,
kü lö nö s tekintettel azon tagjaira (lehető leg
minden egyes tagjá ra), akik sohasem hallottak,
vagy fognak hallani a konferenciá ró l, vagy
esetleg sohasem kerü lnek kapcsolatba a
konferenciá val, amelyen annyira igyekeznek,
hogy megfeleljenek elvá rá saiknak-azt hiszem, ez
is hozzá tartozik.
Gerald padló t fogott. Ké ső bb Anne
megmagyará zta, hogy Gerald az elmú lt é vek
folyamá n Charles-t a bugyuta kereszté nysé g
szimbolikus igurá já nak tekintette, ú gyhogy
nem csoda, ha nem tudott mit kezdeni a

260
szemmel lá tható an é s fü llel hallható an
vé gbement vá ltozá sokkal.
Szá momra ez egy kicsit bonyolultnak tű nt,
de mint á ltalá ban, Anne-nek most is igaza
lehetett.
- Ugyan má r, Charles - mondta -, sohasem
voltá l ott. Hogyan lehetsz ennyire kritikus, ha
fogalmad sincs, mirő l beszé lsz?
- Neked is el kellene jö nni, anyu! - mondta
Gerald, megkö szö nve Anne segı́tsé gé t.
- Idé n pé ldá ul volt dekorá ció ké szı́tő
szeminá rium is. Engem ugyan kü lö nö sebben
nem é rdekel, de te biztos é lvezted volna.
Anne é s a bará tnő je, Liz tö bb gyö nyö rű
dekorá ció t ké szı́tettek má r a gyü lekezetü nknek.
Sokan dicsé rté k, hogy mennyivel
bará tsá gosabbá tetté k az egé sz terem
hangulatá t.
En ugyan nem tudtam, mit mondjak erre, de
ú gy tű nt, Charles-nak egyé rtelmű volt a
vé lemé nye.
- Mindig is gondoltam, hogy... - mondta.
- Ugy é rted, most jutott eszedbe? - szó lt
kö zbe Gerald szá razon.

261
 - Mindig is gondoltam, hogy szı́vesen
vezetné k dekorá ció té pő szeminá riumokat az
olyan konferenciá kon, mint amilyenrő l az elő bb
beszé lté l, Gerald. Biztos vagyok benne, hogy
rengeteg ember jö nne el. Elké pzelem, amint...
Charles felá llt az asztaltó l, tapsolt egyet, é s
azon a bizonyos jellegzetes, é rezzü k-jó l-
magunkat hangon, amely a kereszté ny
szeminá riumokra jellemző , ı́gy szó lt:
- Figyelem! Egy-ké t ember mé g ugyan
vá rható , de azt hiszem, nyugodtan kezdhetü nk.
Megké rné k mindenkit, hogy oszoljunk
né gyes-ö tö s csoportokba, é s mondjuk el
egymá snak, amilyen ő szinté n csak tudjuk –
minden ké nyszer né lkü l -, mié rt utá ljuk azokat a
hihetetlenü l rö hejes dekorá ció kat, amelyek
gyü lekezeteinkben lá tható ak! Es megké rhetné k
minden csoportbó l egy valakit, hogy vá llalja el
az ı́rnok - ha-ha-ha - szerepé t, é s ı́rjon le
mindent, amit a tö bbiek mondanak, aztá n ú gy...
ö t perc mú lva hagyunk idő t arra, hogy
megosszuk egymá ssal az elhangzottakat, é n
pedig egy vastag ilctollal felı́rok ide mindent!
Rendben?
Akkor most oszoljunk, de lehető leg
olyanokhoz ü ljetek, akiket nem ismertek, hogy
mé g ké nyelmetlenebbü l é rezzé tek magatokat!

262
 Anne kinyitotta a szá já t, é s mondani akart
volna valamit, de Charles eddigre má r
megá llı́thatatlanul belelendü lt az ü rö mteli
szó zatba.
- Es most pedig mondjuk el, mirő l is
beszé lgettü nk! Há t nem csodá latos, hogy
mielő tt idejö ttü nk volna, azt gondoltuk, mi
vagyunk ezen a vilá gon az egyetlenek, akik ı́gy
gondolkoznak, hogy aztá n felfedezzü k,
valamennyien utá ljuk valamilyen okbó l
kifolyó lag a dekorá ció kat.
Es most eljutottunk az alkalmazá shoz, de
ké rlek, ne adjá tok fel, ha nem tudjá tok azonnal,
hogyan kell csiná lni! Csak né zzé tek meg, má sok
mit tesznek, utá nozzá tok ő ket, é s nektek is
nagyszerű en fog menni! Jó . Ha kö rü lné ztek, lá tni
fogjá tok, hogy vannak olló k, vannak ké sek,
gyufá k - ké rlek, az utó bbiakat a kitett vizes
vö drö kbe dobá ljá tok -, é s akinek arra van
szü ksé ge, vannak savval teli ü vegeink is, de az
sem baj, ha a fogunkkal vagy puszta ké zzel
té pjü k szé t az anyagokat, ha erre é rzü nk
vezeté st! Figyelem! Akkor szeretné k ide egy ú gy,
mondjuk tizenö tö s csoportot az olló khoz,
kö szö nö m. Né gyet-ö tö t a ké ses asztalhoz -
nagyszerű . Vannak ö nké nt jelentkező k a
savakhoz? Nagyon jó ! A legnagyobb csoportot

263
pedig é n fogom vezetni a foggal-kö rö mmel
té pkedő k szá má ra. Es ha ezt halljá tok - tapsolt
egyet já té kosan Charles -, akkor cseré lü nk!
Rendben? Ha-haha!
Gyerekek, ró latok sem feledkeztü nk meg! A
leté pett dekorá ció kat vigyé tek oda Stan
bá csinak, aki ott ü l a sarokban, gazellabő r
ö ltö nyben - vidá msá g, Stan bá csi! Há t nem
nagyszerű ember?
A ké ső bbiekben egyé bké nt Stan bá csi fogja
vezetni nektek a dekorá ció hulladé kon ugrá ló
szeminá riumot.
Felemelte a hangjá t, mintha tú l akarná
kiabá lni a rombolá s zsivajá t.
- Há t itt aztá n vannak dekorá ció k,
mindenü nk tele van velü k! Né há nyat kü lö n erre
a cé lra vá lasztottunk ki, mivel a pró fé tai
dekorá ció ké szı́tő kurzuson ké szü ltek - é rezzé tek
jó l magatokat! Ja, é s vé gü l egy utolsó dolog! Ha
má r nem bı́rjá tok szusszal - ha-ha-ha -, vagy
elvesztetté tek motivá ció tokat, vessetek egy
pillantá st a listá ra, amit ö sszegyű jtö ttü nk, mié rt
utá ljuk é s vetjü k meg a rettenetes, szö rnyű ,
baná lis ragasztmá nyokat, é s biztos vagyok,
kaptok elé g energiá t, lelkü letet é s
elkö telezettsé get! Akkor gyerü nk, munká ra fel!

264
 Gerald kö telessé gtudó an mosolygott, de
tudtam, nem tartja humorosnak. Mert nem is
volt az.
A harag é s a keserű sé g beszé lt Charles-bó l.
Az volt az é rzé sem, hogy Anne addig nem
fogja elengedni Charles-t, amı́g tudtá ra nem
adja, mit gondol. Igazam lett.
- Charles - ké rdezte -, mi tö rté nt veled?
Milyen furcsa, amikor valaki szerepet já tszik,
pontosan é rti, hogy a má sik mire gondol, mé gis
ú gy kell tennie, mintha nem é rtené , mert
annyira igyekszik megfelelni annak a szerepnek,
amely nem engedi meg, hogy megé rtse, mit
gondol a má sik.
(Ezt az utó bbi ré szt felolvastam Anne-nek,
aki pontosan é rtette, mit akarok mondani, de
nem tartotta való szı́nű nek, hogy má s is é rteni
fogja. Ennek ellené re benne hagyom.) - Nem tú l
sok - felelte Charles mogorvá n. - Felkelek,
eszem, dolgozni megyek, hazajö vö k, eszem,
té vé t né zek, lefekszem é s elalszom. Aztá n az
egé sz kezdő dik elö lrő l. Nem tudom, mit é rtesz
az alatt, hogy „tö rté nt”. Velem semmi sem
tö rté nt.
- Valamennyien jó l ismerü nk má r
kisgyerekkorod ó ta, Charles - felelte Anne

265
kedvesen -, é s majdnem vé gig az Istenbe vetett
hited volt a legfontosabb szá modra. Mindig
arró l beszé lté l, majd elmenté l tanulni egy
bibliaiskolá ba, hogy mé g haté konyabban tudd
hitedet megosztani má sokkal, hosszú
levelekben fejtegetted, mit vé gzett el benned
Isten a Való di Orö m iskolá ban, vagy hogy is
hı́vjá k - mé g most is ő rizgetem azokat a
leveleket -, ső t ezek utá n mé g elmenté l
segé dlelké sznek is, nem messze ide,
Gillinghambe.
Charles bó logatott, de csak szó tlanul bá mult
a bö gré jé be.
- Aztá n, nem sokkal ezutá n, feladtad ezt a
munká t, é s elmenté l dolgozni egy ü zletbe
ugyanabban a vá rosban...
- Ugye ú jsá gá rusnak? - ké rdezte Gerald.
- Ujsá gá rusnak, igen, é s sem a papá d, sem a
mamá d, sem mi - bá r ez nem annyira fontos -
nem tudjuk, mi tö rté nt.
Anne megá llt egy pillanatra, de Charles
tová bbra sem szó lt semmit. Mintha valami
nagyon bonyolult sebé szeti beavatkozá st
vé gzett volna a kanalá val a bö gré je aljá n. Ugy
dö ntö ttem, most rajtam a sor. Egy kicsit ugyan
ideges voltam, mert ú gy tű nik, Anne-nek mindig

266
van valami elő re megı́rt forgató kö nyve, de
nekem nincs. Nem akartam butasá got mondani.
- Es ma pedig - mondtam -, mindent
kigú nyolsz, amit bá rki is mond az egyhá zró l, é s
ezzel valahogy valami nincs rendben...
- Gerald is mindig ezt csiná lta - motyogta
Charles egy pillanatra feltekintve az oly nagy
alapossá ggal vé gzett operá ció bó l. - Edwin
mindig nevetett azon, amit Gerald mondott.
Né ha mé g az apá mró l é s ró lam is.
Anne, Gerald é s é n remé nyvesztetten
bá multunk egymá sra. Kinyitottam a szá mat, é s
kicsit kihú ztam magam ü ltö mben, mintha
valami nagyon talá ló t akarné k mondani, csak
é ppen nem tudom szavakba foglalni. Remé ltem,
hogy Anne mond valamit, mielő tt mé g é n
megszó lalné k, ami té nyleg talá ló . Ugy is lett.
- Charles - mondta kemé ny hangon -, voltak
idő k, amikor Geraldot meg tudtam volna fojtani.
- Kö szi, anyu - morogta Gerald.
- De té nyleg. Amikor mé g Charles é s te
iatalabbak voltatok, á llandó igyekezetedben,
hogy humoros é s okos lé gy, sokszor tú llő tté l a
cé lon!
Való szı́nű leg má r nem emlé kszel arra,
amikor Charles iskolá já t „a jó ö reg Muppet

267
show”-nak nevezted?! Es mi volt azon a
szilveszteri bulin, amikor Charles papá ja
megké rdezte, van-e biztosı́té kod az ü dvö ssé ged
felő l? Na gyerü nk, mit mondtá l?
- Má r nem emlé kszem - hazudta Gerald.
- Ezt mondtad: „Igen, ma vettem a
Keravillná l.” - Igen, de...
- Es azt is elfelejtetted, hogy mit ajá nlottá l
arra a bizonyos hú své ti istentiszteletre? Azt
javasoltad, ha jó l emlé kszem, hogy egy hatalmas
mű csirké t kellene egy dró ton a gyü lekezet feje
felett behú zni, é s amikor kö zé pre é r, „tojik” egy
tojá st a kö zé pső szé ksorra.
- Ugy van - mondtam emlé keztető leg -, aztá n
a tojá sbó l kibú jik Charles papá ja kiscsirké nek
ö ltö zve, azt kiá ltva, hogy „Uj Elet”. Ugye, ı́gy volt?
- Kifelejtetted a gyü lekezetben szabadon
engedett é lő csirké ket - mondta Gerald.
- Es kihagytad az apá m ké rdé sé t is, hogy
honnan szerzü nk csirké ket - tette hozzá Charles
rezzené stelen arccal.
- Az é n vé lemé nyem az - mondta Anne mé g
mindig inká bb kemé nyen -, hogy igazad van.
Gerald rengeteget poé nkodik az egyhá zró l, é s
né ha bizony á tlé pi a hatá rt, ső t való szı́nű leg

268
sokszor meg is bá nt vele má sokat. Nem is
vé dem. De, amit te az imé nt elő adtá l... - ekkor
Anne hangja meglá gyult -, az nem ilyen volt,
Charles.
Azt hiszem a kü lö nbsé g... azt hiszem, hogy
amit Gerald mond, azt ő belü lrő l mondja, ha
é rted, mire gondolok. Amiket te mondtá l, é s
ahogy azokat mondtad...
nos azok mintha valaki olyannak a szá já bó l
hangzottak volna el, aki nem tartozik az
egyhá zhoz, a való di egyhá zhoz, ahogy azt
bará tunk, Stephanie á llandó an hangoztatja
nekü nk. Szó val, é n ı́gy é rtettem a ké rdé semet.
Mi tö rté nt, hogy inká bb kı́vü lá lló vagy, mintsem,
hogy belü lrő l szemlé lné d a dolgokat? Te a
bará tunk vagy, Charles, é s szeretü nk té ged -
ekkor Geraldra é s rá m pillantott -, ugye?
Mindketten lelkesen bó logattunk.
- Elvesztettem a lá bam aló l a talajt - mondta
Charles olyan halkan, hogy szinte nem is
hallottuk -, é s nem volt senki, aki megtartson.
Sikerü lt legyő znö m azt a ké szteté st, hogy
valami ilyesmiket ké rdezzek: „Mifé le talaj? Ki
nem tartott meg té ged?” Hosszú csend
kö vetkezett, majd megszó lalt Anne.

269
 - Charles, emlé kszel arra, amikor a
bibliaiskolai é veid alatt mindent abba akartá l
hagyni, é s elmenni Izraelbe? Geralddal
egymá sra pillantottunk, é s né ma egyezmé nyt
kö tö ttü nk, miszerint nem fogunk nevetni. Arra
az esetre utalt Anne, amikor Charles teljes
ő szintesé ggel kifejtette, hogy bá rhol is nyitja ki
a Bibliá já t, mindig Izraelre vonatkozó igé kkel
talá lkozik, ami annak biztos jele, hogy be kell
fejezni tanulmá nyait, é s elmenni a Kö zel-
Keletre. Anne - valami csoda folytá n - tudta,
hogy nem ez volt a való di problé ma, aztá n ú gy
tű nt, a vé gé n minden megoldó dott.
- Bá rcsak má r akkor feladtam volna! -
bó logatott Charles a bö gré jé be. - Egy raká s
problé má t megspó rolhattunk volna.
- De emlé kszel rá - ké rdezte Anne -, mi volt
az, ami té nyleg segı́tett azon a bizonyos esté n?
Isten egyik ajá ndé ka volt, ami legalá bb egy
kis fé nyt hozott a sö té tsé gbe.
Valami olyan, ami mindig is segı́tett neked
má r kisgyerekkorod ó ta.
Charles kı́vá ncsian né zett fel Anne-re. En is
kı́vá ncsi voltam. Mirő l beszé l?
Imá dsá g?

270
 Lelkigondozá s? Talá n egy bizonyos ige a
Bibliá bó l?
- Mi volt az? - ké rdezte Charles.
Anne kinyitotta a konyhaszekré nyt, é s
elő vett egy nagy, kö r alakú fé mdobozt.
- Keksz - mondta -, csokis keksz.
Halvá ny, nyilvá nos mosoly suhant á t Charles
szemé lyes bá nattó l tö rő dö tt arcá n.
- Mé g mindig szeretem a csokis kekszet -
mondta.
Egy ideig valamennyien csak rá gcsá ltunk.
- Ugye, az ember mindent elhisz, amit a
szü lei kiskorá ban mondanak neki? - ké rdezte
Charles pá r perc mú lva. - Az é n szü leim
elhitetté k velem, hogy boldognak é s erő snek kell
lennem, é s meg kell hallanom Istent minden
idő ben, é s... nem tudom... mint ő k. Hosszú
é veken keresztü l nagyon kemé nyen
pró bá lkoztam legalá bb azzal, hogy
megpró bá ljak ú gy tű nni, mint aki té nyleg boldog
é s erő s.
Annyira pró bá ltam ilyennek lenni...
Egy kö nnycsepp pottyant meglehető sen
hangosan a bö gré be. Majszoltuk tová bb a
kekszet, adtunk neki egy zsebkendő t, é s vá rtunk.

271
 - Megtanultam, hogyan kell imá dkozni,
é nekelni, kı́vü lrő l fú jtam az igeverseket é s
mindent, amit egy hı́vő nek meg kell tanulnia, de
most visszané zve, azt kell mondanom, hü lyé t
csiná ltam magambó l. Mert belü l semmi sem
tö rté nt. Sem Jé zust, sem semmi egyebet nem
é reztem magamban. Nem voltam B-O-L-D-O-G,
vagy hogyan is szoktuk é nekelni. K-E-T-SE- G-B-
E V-O-L-T-A-M E-S-V-E. Folyton azt ké rdeztem
magamtó l, milyen soká ig tart enné l az Istenné l
elé rni azt, amirő l a szü leim á llandó an beszé ltek,
é s milyen ú jabb erő feszı́té st kellene tennem,
hogy megmutassa má r vé gre magá t nekem, é s
az egé szet való sá gossá tegye.
Ezt é rtem az alatt a talaj alatt, amirő l az
elő bb beszé ltem. Egyre nehezebben ment a
szı́njá té k.
Olyan volt, mintha egy mé ly szakadé k felett
ló gné k, fé l ké zzel egy kö té lbe kapaszkodva, é s
bá rmelyik pillanatban lezuhanhatné k. De valami
bennem... valami bennem remé lte, hogy ha
mé gis leesné k, Isten valahogy megfogna, é s
biztos talajra helyezne. De nem tette meg.
Amikor elkezdtem Gillinghamben szolgá lni,
tudtam, hogy ennek nem lesz jó vé ge.
Nem lehet ú gy eladni valamit, hogy neked
sincs. En sem tudtam.

272
 - Es mi van annak a szakadé knak a mé lyé n -
ké rdezte Gerald -, ahová leesté l?
- Nagyré szt é desapá m csaló dott arca -
mondta Charles titokzatosan. - Tudom, né ha
kicsit bolond (ekkor nagy ö rö mö mre, Gerald egy
kicsit elpirult), de mindig is tö rő dö tt velem, é s
olyan bü szke volt, amikor beiratkoztam a
bibliaiskolá ba, aztá n meg elkezdtem dolgozni.
Tudtam, hogy a szü leim sohasem fogjá k
megé rteni, mi já tszó dott le bennem, mert ő k
nem ı́gy mű kö dnek. Papa egyszerű en csak tudja,
hogy Isten igaz é s igazsá gos, é s ké sz. Té nyleg
tudja, nemcsak mondja. Az a helyzet a papá val,
hogy ha rá jö n arra, hogy valamit rosszul tett,
akkor vá ltoztat rajta, mé g ha valamit hosszú
é veken keresztü l csiná lt is nem jó l. Komolyan
gondolja a dolgot. Ugyhogy, mé g ha el is
mondaná m neki, hogy az egé szet csak ő é rte
tettem, nem hiszem, hogy aká r csak sejtené ,
mirő l beszé lek. De ha meg is é rtené , akkor is
annyira elkeseredne, é s ö nmagá t hibá ztatná ,
hogy azt meg é n nem tudná m elviselni. Ezé rt
maradtam tá vol, é s kerestem munká t a
bibliaiskola utá n. Nem tudné k szembené zni
azzal az elkeseredett, megtö rt, é n-jó t-akarok
kifejezé ssel az arcá n.

273
 - Há t innen jö n a fá jdalom, Charles - mondta
Anne. - Ugy é rted, csaló dtá l Istenben, é s
csaló dá st okoztá l é desapá dnak, é s most minden
olyan fé lelmetesnek tű nik?
- Tö bbé -kevé sbé igen - felelte Charles kissé
bizakodó bban, aká r egy kisgyerek. - De mit
tegyek, Anne?
- Ké t dolgot akarok mondani, Charles - felelte
Anne. - Elő szö r is, akik most itt ü lü nk ebben a
konyhá ban, valamennyien bocsá natot kell, hogy
ké rjü nk tő led, ugye, Adrian?
Meglepeté semben azt sem tudtam, mit
gondoljak.
- Oö ö ... igen, igen, persze, bocsá natot ké rü nk,
Charles... nyilvá nvaló , hogy mié rt.
- Ugy é rted, anyu, a mú ltban tö rté ntek miatt?
- Igen, Gerald, a mú ltban tö rté ntek miatt.
Nem tudom, mi van velü nk, hı́vő kkel.
Olyannyira jó l akarunk viselkedni, hogy
elfelejtü nk segı́teni.
- Ugy van, ú gy van - bó logattam komolyan,
bá r fogalmam sem volt, mirő l beszé l Anne.
- A helyzet az, hogy má r é vekkel ezelő tt meg
tudtam volna mondani, hogy ez egyszer be fog
kö vetkezni, Charles, de nem tettem, mert -

274
tudom, szá nalmas kifogá s, de - ú gy tű nt, nem az
é n dolgom. Lá ttam, milyen ké tsé gbeesetten
pró bá lsz megfelelni a szü leid elvá rá sainak, é s ha
egy kicsivel tö bb bá torsá gom, vagy tudom is é n
micsodá m lett volna, elmondtam volna, hogy
kereszté nynek lenni má st jelent, é s ezzel lehet,
hogy a szenvedé s egy kis ré szé tő l
megmentettelek volna. Nagyon sajná lom. Ugy
tű nik, ez mindig is problé ma volt az olyan fajta
gyü lekezetekben, mint amilyen a mienk is,
vagyis amı́g valaki a bevett hangokat hallatja,
bé ké n hagyjuk, mé g akkor is, ha majdnem
biztosak vagyunk benne, hogy a felszı́n alatt
nincs semmi. Ké rlek, bocsá ss meg nekem,
nekü nk, hogy cserbenhagytunk.
- Persze, hogy megbocsá tok, Anne - mondta
Charles. - Ez nem a ti hibá tok volt.
Ti mindig olyan kedvesek voltatok hozzá m.
Es mi a má sik dolog, amit mondani szeretté l
volna?
- Azt hiszem, lebecsü lö d é desapá dat. Jelen
pillanatban nem hiszem, hogy bá rmit is
szá mı́tana, mit hiszel, vagy mit nem hiszel. Te
sokkal jobban aggó dsz miatta, mint Isten - má r
persze, ha egyá ltalá n lé tezik. Azt hiszem, a
papá dnak jobb lenne, ha tudná , mirő l is van szó ,
mint a talá lgatá s é s a bizonytalansá g. Mié rt nem

275
mondod el neki? Azt hiszem, te magad is
meglepő dné l.
- Mondjam el neki?
- Mm.
Charles mindig olyan engedelmes Anne-nek,
aká r egy kiskutya. Azonnal odament a
telefonhoz, é s felhı́vta az é desapjá t, hogy jö jjö n
á t, mert valami fontosat szeretne neki
elmondani. Szegé ny Richard perceken belü l
kopogtatott az ajtó n.
Beengedtem. Arca feszü lt volt, é s lerı́tt ró la
az' aggodalom. Egyedü l hagytuk ő ket a
konyhá ban, mi pedig a nappaliban vá rakoztunk -
ú gy tű nt, ó rá kig. Amikor vé gre apa é s ia
feltű ntek, mintha ké t kis napsugarat lá ttunk
volna megcsillanni. Richard azt sem tudta, hova
legyen ö rö mé ben. Mialatt beszé lt, izgatottan
babrá lta elmaradhatatlan nyakkendő jé t.
- Charles ö ö ö ... elmondott né há ny ö ö ö ...
problé má t ö ö ö ... amelyekkel az elmú lt é vekben
kü szkö dö tt, é s é n annyira ö rü lö k, hogy
elmondta... hogy... hogy elmondta nekem. En
pedig fé ltem, hogy dü hö s lesz rá m, mert... mert
olyan... de most má r tudom, hogy ké pesek
leszü nk...

276
 Richard megvakarta a fejé t, kifejezve, hogy
nem tudja, mire lesznek ké pesek, de ez egy
cseppet sem szá mı́tott. Azt hiszem, tudtuk, mire
gondolnak. Tudtá k, hogy szeretik egymá st, ez
pedig kezdetnek nem rossz.
Ké ső bb kijö tt Gerald a konyhá ba, magá ban
mosolyogva. Megké rdeztem, mit talá l annyira
viccesnek.
- Csak elgondolkoztam azon, mit mondott
Charles a dekorá ció té pő szeminá riumró l.
Lehet, hogy tú l pesszimista vagyok, de
való szı́nű leg igaza volt. Nagyon sok ember
menne el...
Azon kaptam magam, hogy lefekvé s elő tt
Cooké k já rnak a fejemben. Mié rt nem emlı́tette
Charles az é desanyjá t? Mié rt nem jö tt á t ő is
Richarddal?

277
Április 12. Kedd.
Nem tudok megbará tkozni a gondolattal,
hogy a jö vő hé ten dolgozni kell mennem.
Lehet, hogy ré mes, de ú gy é rzem, Glander
olyan, mint egy dugulá s a fő vezeté kemben. Elé g
szé gyen rá m né zve, de mé gis ı́gy é rzem.

278
Április 13. Szerda.
Ebé dkor imá dkoztunk Anne-nel Glanderé rt.
Az egé sz dolog a legszö rnyű bb mó don uralja a
gondolataimat. Anne azt mondta, hogy most,
miutá n imá dkoztunk, bı́znunk kell Istenben, de
tapasztalataim alapjá n, O csak ritká n teszi meg,
amit é n ké rek, ú gy, ahogy é n elké pzeltem.

279
Április 14. Csütörtök.
11.00. Borzasztó izgatott vagyok,
ugyanakkor ré mesen bosszant is, é s ö sszevissza
kavarognak bennem az é rzé sek az Everett
Glanderrel é ppen most lefolytatott
telefonbeszé lgeté s miatt. Ez az első alkalom az
é letemben, amikor Isten postafordultá val
vá laszol. A beszé lgeté s a kö vetkező ké ppen
zajlott:
- Adrian? Itt Glander, Everett Glander. Milyen
volt odaá t?
- Kö szi, Everett, nagyon jó volt, té nyleg.
Minden nagyszerű en ment. Es te hogy vagy?
- Volna egy perced? Tudom, a nemzetkö zi
elő adó k nagyon elfoglaltak.
- Ne marhá skodj! Persze. Mirő l van szó ?
Mindig nagyon ideges leszek, amikor Glander
telefoná l. Most is azon kaptam magam, hogy
fogaimat csikorgatom, é s idegesen ujjam kö ré
csavarom a telefonzsinó rt. Mi a fené é rt hı́v fel
munká bó l csü tö rtö k dé lelő tt? Elvileg mé g nem
jö ttem haza.
- Há t az a helyzet, ö reg iú - kapaszkodj meg -,
azt hiszem, é n is olyan lettem, mint azok...
vagy inká bb, mint te.

280
 - Olyan letté l, mint é n? Mirő l beszé lsz?
- Olyan lettem, mint a tá rsasá god, ö reg iú . En
is a Kirá ly katoná ja lettem. En is vá lasztott
vagyok. Te é s é n, kistestvé rek lettü nk.
Egy kicsit vá rtam, amı́g leü lepszik.
- Azt akarod mondani, Everett, hogy te
megté rté l?
- Há t valami ilyesmirő l van szó , fő nö k, é s el
kell mondanom, baromi jó l é rzem magam.
Bá rcsak má r é vekkel ezelő tt beszá lltam
volna!
Glander ú gy beszé lt, mintha valamilyen
klubhoz csatlakozott volna, de há t az ő stı́lusa
má r csak ilyen. Ami való já ban zavart, az a
bennem lejá tszó dó kü zdelem volt. Egyik felem –
termé szetesen - nagyon ö rü lt, de a má sik felem -
tegnapi imá dsá gaim ellené re is -
beleborzongott. Everettnek kö szö nhető en,
mindig is alá becsü ltem ö nmagamat.
Bá rmi, amit komolynak gondoltam,
kicsinyessé é s lé nyegtelenné vá lt, ha vele
voltam. Mi lesz, ha a gyü lekezetü nkbe vagy a
há zicsoportunkba fog já rni? Mi lesz, ha - Isten
ments - Edwin ú gy dö nt, hogy Glander is benne
legyen a tá mogató csoportban? Kirá z a hideg, ha
belegondolok, amint ott ü l, mialatt é n kitá rom

281
belső titkaimat, é s a tö bbiek jelenlé té ben
mindenfé le epé s megjegyzé seket tesz.
Megpró bá ltam a tő lem telhető
leglelkesebben reagá lni. Nem volt kö nnyű .
- Há t ez nagyszerű hı́r, Everett! Igazi
meglepeté s!
- Ugy é rted, meglepett, hogy egy olyan
sö té tszı́vű pogá nynak, mint é n, volt elé g ereje
felkü zdenie bű ntő l roskadozó testé t a kegyelem
szé ké hez?
- Nem, termé szetesen nem ı́gy gondoltam.
Csak ú gy gondoltam..., nem tudom, mit
gondoltam - fejeztem be szé gyenkezve. - De
mondd má r el, hogyan tö rté nt!
- Nos, a szobrokbó l igazi vé r kezdett folyni, a
kisgyerekek pó ló in megelevenedtek a
katicabogarak, é gi jelek é s má s egyé b csodá k
kı́sé rté k mú lt pé nteken - má r ha az ember tudta
volna, hova né zzen -, mivel, há l' Istennek,
minden csak ú gy vé letlenü l tö rté nt, ha é rted,
mire gondolok.
- De hogyan tö rté nt?
- Pé ntek este, szoká somhoz hı́ven megittam
pá r korsó val a King and Countryban, aztá n
ú tkö zben hazafelé ..., ismered azt a ré gi, kis

282
templomot a benzinkú t é s a kı́nai vendé glő
mellett?
- Igen, de é n nem nevezné m ő ket...
Hirtelen rá dö bbentem, mit is mondtam. A
mú ltban rossznak é s é lettelennek ı́rtam le a
gyü lekezetet, amelyrő l Everett beszé lt. Most
leesett, hogy voltaké ppen egyá ltalá n nem is
ismerem.
- Minek nem nevezné d ő ket, ö reg iú ?
- Ja, ú gy é rtem, tulajdonké ppen, mé g
sohasem voltam ott. Mindig is megré mü ltem,
hogy Glander belelá t a gondolataimba, é s
egyenesen azokra vá laszol. Ez tö rté nt most is.
- Ez nagy megkö nnyebbü lé s, ö reg iú . Egy
pillanatra az a szö rnyű é rzé sem tá madt, hogy
azt fogod mondani, nem igazá n van ott é let. De
ezek szerint nem erre gondoltá l.
- Oö ö ... termé szetesen nem.
- Akkor jó . Hol is tartottam? Ja igen, ú tkö zben
hazafelé é szrevettem, hogy valamifé le
szenteskedé s folyik abban a kis templomban, é n
meg valahogy ké szteté st é reztem, hogy
bemenjek, é s megá lljak há tul, amı́g ő k
é nekelnek.

283
 Megpró bá ltam senkire sem rá lehelni, mert
az alkoholgő z elká bı́totta volna ő ket.
Aztá n elkezdett beszé lni az a ickó . Oszinté n
szó lva, az elejé n nem tű nt valami ı́gé retesnek.
Tudod, milyenek azok a bé kebeli
illemtankö nyvek, amelyek pontosan
megmondjá k, hogyan ö ltö zkö djé l, fé sü lkö djé l é s
viselkedjé l tá rsasá gban?
- Igen, azt hiszem, é rtem, mire cé lzol.
- Nos, ez az ü rge engem azokra a ké pekre
emlé keztetett, melyek azt mutatjá k, hogyan nem
szabad viselkedni.
- De legalá bb jó kat mondott?
Beszé lgeté sü nk kezdete ó ta ez volt az első
csend, de szinte hallottam, amint Everett azon
gondolkozik, hogyan ne csomagolja
mondandó já t nyegle kifejezé sek szı́nes
papı́rosá ba.
- Nem volt tú l jó , de hirtelen mindent
megé rtettem.
- Mit é rtetté l meg?
Elveztem, hogy ezú ttal Glander ké nytelen
lesz komolyan beszé lni.
- Tudod, a hazamenetelrő l... arró l a té kozló
izé rő l. A vé n szivar vé gig errő l beszé lt, amikor

284
hazaé rü nk, é s minden jó , minden
megbocsá ttatott. Ez minden.
Nyakon csı́ptem az ü rgé t, é s megké rtem,
hogy ü ljö n be velem a King and Countryba.
Talá n, hogy pró bá ra tegyem? Es kutya legyek,
ha nem jö tt velem. Es tudod mit, ö reg iú , ha mé g
nem ü lté l ú gy egy kocsmá ban, hogy dobó nyilak
é s disznó viccek repkednek a fejed felett,
mikö zben egy viktoriá nus korbeli ü rgé vel
beszé lgetsz a vallá sró l, akkor mé g nem é lté l!
- Mondott valami ú jat neked ez az ember,
amit mé g nem hallottá l?
- Ugy é rted, mit nem mondott el, amit mé g
nem hallottam? Elő szö r azt a bizonyos velő s
dolgot, hogy mit jelent ú j embernek lenni
Krisztusban.
- De há t é n má r...
- Aztá n kö vetkezett az O-é s az Ujszö vetsé g
kö zti kapcsolat. Az a sok telibe talá lt pró fé cia,
ö reg iú . Nem semmi!
- De é n má r...
- Aztá n az igazsá g a kicsi ö nmagamró l,
magá ró l E. Glanderrő l, aki egy kis fé nysugá r a
Fő nö k szemé ben. Sohasem gondoltam volna!

285
 - Emlé kszem, há nyszor pró bá ltam má r
elmondani neked...
- De ami a legfontosabb, ö reg iú , hogy vé gre
ö sszeá llt bennem a ké p, amit te igazi
kapcsolatnak nevezté l ezzel a te, az é n, a mi
Jé zusunkkal, vagy hogyan mondjam.
- El sem tudom hinni, hogy emlé kszel rá ...
- El kell mondanom, ö reg iú , korá bban is
feltö lthetté l volna ezekkel az infó kkal!
Majd szé tvetett a dü h. Miutá n annyi é ven
keresztü l voltam ké nytelen hallgatni Glander
cinikus megjegyzé seit, é s pró bá ltam neki arró l
beszé lni, mirő l is szó l a hitem, Isten kü ld egy
ilyen ó divatú fazont, hogy elmondja neki azokat,
amiket má r hallott korá bban, é s megté rı́tse ő t
egy pubban.
- Ezutá n hazamentem - folytatta Glander -, é s
elmondtam a felesé gemnek, hogy é n is fel
akarok iratkozni a „Nagyfő nö kné l”, mire ő
majdnem elolvadt ö rö mé ben. Ott menten elsı́rta
magá t, é s azt mondta, erre vá r má r é vek ó ta.
Jó val elő ttem já rt.
Hirtelen elszé gyelltem magam. Felté telezem,
hogy a Szentlé lek meg tudja tenni, amit akar, é s
amikor akarja. Ugy é rtem, mindenké ppen meg
tudja. Megpró bá ltam pozitı́vabb lenni.

286
 - Há t ez igazá n jó hı́r, Everett, té nyleg.
Gondolom, ezek utá n te é s Joyce
vasá rnaponké nt majd eljá rtok abba a
templomba.
Magamban azé rt imá dkoztam, hogy igent
mondjon.
- Te jó é g, ö reg iú , dehogyis! Termé szetesen
hozzá tok megyü nk. Sehova má shova nem
menné k. Ez a má sik ok, amié rt hı́vtalak. Nem
tudod, Edwin, a vezető tö k, megengedné , hogy
é n é s Joyce nyilvá nos bejelenté st tegyü nk, ha
megı́gé rem, hogy rö vidre fogom magam? Má r
csak a formasá g miatt is.
Mondtam, hogy Edwin ennek biztosan
nagyon ö rü lne, é s megı́gé rtem, hogy majd
megbeszé lem vele.
- Ja, igen - mondta Everett -, mé g egy utolsó
dolog. Tegnap este tö rté nt valami é rdekes,
amirő l se neked, se Joyce-nak nem beszé ltem...
- Ugy é rted, valami lelki é lmé ny?
- Igen, valami olyasfé le, ö reg iú , való di
bizonyı́té k volt, de azt hiszem, ezt meghagyom
vasá rnapra meglepeté snek.
Meglehető sen nehé z szı́vvel tettem le a
kagyló t. Everett Glander a gyü lekezetü nk tagja
lesz.

287
 Má r megint ott kell szembené zni a
való sá ggal, ahol a legkevé sbé sem szeretné k.
Kicsit ké ső bb. Ebé dkor elmondtam Anne-
nek é s Geraldnak, mi tö rté nt. Gerald tú lsá gosan
is beletemetkezett valami jegyzetelé sbe, de
Anne a rá jellemző ő szinte ö rö mmel hallgatta a
hı́rt.
- Annyira ö rü lö k Joyce miatt - mondta. -
Milyen tü relme volt! En nem hiszem, hogy ennyi
ideig el bı́rtam volna viselni egy ilyen embert.
- Ugye, nem azt akarod mondani, hogy ő mé g
ná lam is elviselhetetlenebb?
- Nem - felelte Anne, aki sosem elé gı́t ki
elismeré svadá szataimon -, csak má shogy é s
kevé sbé elfogadható mó don.
Elmondtam neki, mennyire bosszantott,
hogy Everett ú gy hallgatta azt az ü rgé t a
kereszté nysé grő l, mintha teljesen ú j dolgokat
mondott volna, amiket pedig é n má r é vek ó ta
hajtogatok neki. Mire ő :
- Azt hiszem, drá gá m, alá becsü lö d a rá tett
hatá st. Olyan ez, mint a kı́nai vı́zcseppes kı́nzá s.
A szabá lyos idő kö zö kben lehulló cseppek
hosszú idő eltelté vel nagy eredmé nyekre
ké pesek, ebben biztos vagyok. Mié rt nem ké red
meg Edwint, hogy te tehess fel ké rdé seket

288
Everettnek é s Joyce-nak vasá rnap, hiszen te
sokkal jobban ismered ő ket, mint bá rki má s.
Habá r kicsit durva hasonlat a vı́zcseppes
kı́nzá s az é n kereszté ny bizonysá gté telemre,
mé gis vilá gosan lá tom, mit é rtett alatta Anne.
De az az ö tlet, hogy é n beszé lgessek velü k,
nagyon is tetszik. Remé lem, hogy az emberek
ú gy fognak tekinteni Everettre é s Joyce-ra, mint
hosszú munká m gyü mö lcsé re!
Lehet, hogy kereszté nyké nt Everett sem lesz
annyira kiá llhatatlan, de ezt majd meglá tjuk.
Kı́vá ncsi vagyok, mit jelent ez a „tegnap este
tö rté nt valami é rdekes”!
Má r alig vá rom a vasá rnapot! Amikor
felá lltam az asztaltó l, Gerald hirtelen felné zett az
ú jsá gbó l, é s zavart tekintettel megszó lalt:
- Papa?
- Igen?
- Csak ké pzelő dtem, vagy té nyleg azt
mondtad, hogy Everett Glandert egy viktoriá nus
korbeli ü rge megté rı́tette egy pubban?
- Ugy van - vá gtam rá azonnal, ö rü lve, hogy
nem kell magyará zkodnom.
- Ez komoly vagy vicc?

289
 - Komoly? - ké rdeztem inoman. - Az, hogy
Everett Glandert egy viktoriá nus ü rge té rı́ti
meg, semmivel sem viccesebb, mint mondjuk...
szó val semmivel sem viccesebb, mint azt
mondani Percy mahagó ni é tké szleté re, hogy egy
fatá lis nyeremé ny volt. Vagy mondjuk
ugyanolyan vicces.
Csak ritká n kerekedek felü l a iamon.
- Na, jó - só hajtotta -, te elmondod, mi tö rté nt
Everett Glanderrel é s azzal az ü rgé vel a pubban,
é n meg elmondom, mié rt nevetett mindenki
azon, hogy egy fatá lis nyeremé ny volt.
Belementem.
Megmondta.
Most má r vé gre tudom! Ezt ugyan nem volt
é rdemes ennyire vá rni. Nem is
(ló )versenyké pes...
Este felhı́vtam Edwint, é s megké rdeztem, mi
a vé lemé nye a riportró l. Má r é vek ó ta jó l ismeri
Everett viselt dolgait, ú gyhogy nagyon boldog
volt a tö rté ntek hallatá n. Helyeselte Anne
ö tleté t, hogy é n tegyek fel né há ny ké rdé st, ami
segı́thet szó ra bı́rni ő ket, de azé rt hı́vjam fel
ő ket telefonon, vajon egyeté rtenek-e vele.
Menten telefoná ltam Everettnek, é s
megké rdeztem, mit szó l hozzá .

290
 - Azt hiszem, Joyce egy kicsit izgulni fog,
ú gyhogy vedd lazá ra a igurá t, ö reg iú ! De nem
bá nom, leszü nk riportalanyok, legalá bb te is
ré szesü lsz a dicső sé gben. - Honnan tudja
mindig, mire gondolok? - De csak akkor, ha nem
felejtesz el megké rdezni arró l az é lmé nyemrő l,
amit emlı́tettem!
Mé g a hé tvé ge elő tt le kell ı́rnom né há ny
ké rdé st! Nagyon é rdekel ez a bizonyos „é lmé ny”.
Bá rcsak má r vasá rnap lenne!

291
Április 15. Péntek.
Valaki a kiadó tó l elkü ldte legutó bbi kö nyvem
ké t, a sajtó ban megjelent kritiká já nak a
má solatá t. Ugy dö ntö ttem, bebizonyı́tom Anne-
nek é s Geraldnak, hogy igenis elbı́rom viselni a
kritiká t. Az egyiket mé g most elolvasom, é s
amilyen objektı́ven é s é retten csak tudom,
leı́rom a vé lemé nyemet.
Ot perc mú lva: Azt hiszem, az első nagyszerű ,
kiegyensú lyozott munka.
Stı́lusá ban, felé pı́té sé ben é s á ltalá nos
megjelené sé ben egyará nt kiemelkedő .
Olyasvalaki ı́rhatta, akivel kö nnyen
kapcsolatot lehet teremteni. Minden egyes leı́rt
szó n keresztü l, mintha kiszó lna az olvasó hoz,
valahogy ı́gy: „Ná lam biztonsá gban vagy -
nyugodj meg, vé gigvezetlek a megismeré s ú tjá n,
bá torı́tlak é s meggazdagı́tlak!” Nagyon
meggyő ző ! Igaz ugyan, hogy a benne olvasható
konkré t megjegyzé sek egy az egyben igen
pozitı́vak, de azt hiszem, ugyanerre a
kö vetkezteté sre jutottam volna, ha negatı́v
kicsengé se lenne.
Most pedig elolvasom a má sik kritiká t is,
ugyanazzal a nyugodt, tá rgyilagos hozzá á llá ssal.

292
 Má sfé l perc mú lva: Má r elné zé st ké rek, de
hogyan maradhat az ember tá rgyilagos, egy
olyan szemé t elolvasá sa utá n, mint ez itt! Ugy
é rtem, ha té nyleg ragaszkodnak ahhoz, hogy
kritiká t jelentessenek meg ebben a szomorú kis
fé rcmű ben, akkor legalá bb olyan kritikust
vá lasszanak, aki a) ismeri a mondatokat,
valamint b) té nyleg elolvasta a szó ban forgó
kö nyvet. Há nyingert kapok az egé sztő l.
Nagyké pű , fennhé já zó entellektü el, aki, egé sz
biztos vagyok benne, soha é leté ben nem ı́rt mé g
egyetlen kö nyvet sem, mé gis nyilvá nosan
leé rté keli má sok vesző dsé ges munká já t. Ezt a
nyomorult parazitá t le ké ne lő ni!
En szı́vesen megtenné m! Szé gyentelen!

293
Április 16. Szombat.
Ki kellett volna té pnem tegnapi
napló bejegyzé semet, mielő tt mé g Anne é s
Gerald belené zhettek volna. De jaj, elfelejtettem!
Amikor ma reggel lerohantam a lé pcső n, má r
ké ső volt. Gerald azzal fenyeget, hogy
bekeretezteti, é s hú své ti ajá ndé kké nt szé tkü ldi
az ö sszes ismerő sü nknek.

294
Április 17. Vasárnap.
Azzal a furcsa é rzé ssel é bredtem, amikor az
ember tudja, hogy valami tö rté nni fog, de má r
nem emlé kszik rá pontosan, mi is az, é s azt is
tudja, hogy vagy alig vá rja má r, vagy pedig retteg
tő le, de ebben sem biztos. Mindazoná ltal,
amikor rá jö ttem, mi fog tö rté nni, akkor sem
szű nt meg a bizonytalansá gom.
Ennek ellené re, amint megé rkeztü nk a
gyü lekezetbe, kezdtem jó l é rezni magam.
Alig vá rtam, hogy alá zatosan az
egybegyű ltek elő tt is bemutassam, mire ké pes
az Ur az ő harcedzett szolgá ja á ltal. Egy kis
aggodalom ugyan á tsuhant rajtam, hogy mi lesz,
ha Glander elő hozakodik ennek a bizonyos
harcedzett szolgá nak egy-ké t kevé sbé
csodá latra mé ltó tú lkapá sá val. Ugy dö ntö ttem,
nem teszek fel olyan ké rdé st, amellyel esé lyt
adok neki, hogy rá m terelje a szó t.
Amikor belé ptü nk, Edwin má r leü ltette
Everettet é s Joyce-t az első sorba. Joyce
kimondottan boldognak lá tszott, habá r kissé
idegesen tekintgetett kö rbe. Everett azonban a
legnagyobb nyugalommal kö nyö kö lt a szé ke
tá mlá já ra, mintha csak az irodá ban lenne.

295
 Az istentisztelet első fele kicsit
felbosszantott. Valaki ugyanis felá llt, hogy
megossza velü nk azon „gondolatok” egyiké t,
amelyek hallatá n erő s ké szteté st é rzek arra,
hogy alaposan fejbe vá gjam kitalá ló jukat.
Kellemetlen, mert a kö vetkező pillanatban má r
megbá nom, hogy olyan elhamarkodott voltam,
é s ú gy é rzem, bű nt kell vallanom - é s ez az egé sz
kö r elé g fá rasztó ! Ez alkalommal Sadie Wingford
ment ki, aki elragadó an já mbor, ú gy ö ltö zkö dik,
mint Alice Csodaorszá gban, noha hú szas é vei
kö zepé n já r. Akkor ugrott fel a helyé rő l, amikor
é pp a kedvenc é nekemet é nekeltü k (amelyik a
Pet Shop Boys egyik szá má nak dallamá ra
megy), kecsesen fellibbent Edwinhez, aki a tő le
megszokott nyugalommal hallgatta, amit a
fü lé be sú g.
- Sadie azt ké rdezi - mondta Edwin -, hogy
megoszthat-e velü nk egy gondolatot?
Csak bá tran, Sadie!
- Há t - kezdte vé konyka hangjá n, ami Gerald
szerint Marilyn Monroe é s Hó fehé rke
orgá numá t ö tvö zi -, az elmú lt é jszaka volt egy
nagyon é rté kes gondolatom, é s tú l jó nak tű nt
ahhoz, hogy megtartsam magamnak, ezé rt azt
ké rdeztem az Urtó l:

296
 „Nagyon ké rlek, megoszthatom ezt holnap a
gyü lekezetben a testvé reimmel?”, O pedig ezt
vá laszolta: „Igen!”.
Ki szeretné tehá t hallani ezt a kü lö nleges
gondolatomat?
Fejé t kissé fé lrebillentve szemeit az é gre
emelte, szá já t gol labda nagysá gú ra nyitotta,
mint azok, akik azokban a szö rnyű
musicalekben a visszhangot vá rjá k a hegyek
kö zö tt. Az egybegyű ltek zavartan mozgoló dni
kezdtek, é s egyfajta erő sö dő moraj futott vé gig a
termen.
Sadie - aki nyilvá nvaló an a lelkes é rdeklő dé s
jelé nek tekintette az amú gy meglehető sen
negatı́v elő jelű mormogá st - ı́gy folytatta:
- Az é n kis gondolatom a kö vetkező volt: Há t
nem olyan az Orö mhı́r, mint egy megü resedett
á llá s?!
- Jaj, Istenem - suttogta Gerald tiszteletlenü l
-, ké ptelen vagyok vé gighallgatni, mié rt olyan az
Orö mhı́r, mint egy megü resedett á llá s. Van mé g
elé g idő m kimenni az illemhelyre?
Nem volt.
- Az Orö mhı́r azé rt olyan, mint a
megü resedett á llá s - itt egy pillanatnyi drá mai

297
hatá sszü netet tartott -, mert azt is HIRDETNI
kell!
Gerald fancsali ké ppel megjegyezte, hogy
szerinte Sadie Wingford olyan, mint a taxió ra.
Le ké ne csapni! Ugyan csak viccelt, de tudom,
mire gondolt. Né ha té nyleg kissé idegesı́tő .
Sokkal jobban é lveztem viszont az Edwin
á ltal elmondottakat.
- A mú ltkor egy olyan igeverset olvastam,
ami nagy bá torı́tá s lehet olyan gyü lekezetü nkbe
já ró hö lgyeknek, akik mé g nem há zasok, de
szeretné nek azok lenni. Az ö tvenhatodik
zsoltá rbó l van: „Lé gy kegyelmes hozzá m,
Istenem... mert fé r iak gyö tö rnek engem...” Az
egé sz gyü lekezetben hangos neveté s tö rt ki, ide
é rtve Everett Glander rekedtes rö hö gé sé t is.
Odahajoltam Anne-hez:
- Remé lem, té nyleg megté rt!
Vé gre elé rkezett az idő , hogy beszé lgessek
Everettel é s Joyce-szal. Edwin elő rehı́vott
minket, de nem jelentette be, mié rt, majd ő is
helyet foglalt az első sorban.
Hirtelen nyeregben é reztem magam.
Elmondtam mindenki elő tt, hogy Glander é s é n
má r jó né há ny é ve vagyunk kollé gá k, é s ré gó ta
remé ltem, hogy egyszer meg fog té rni (arró l

298
persze egy szó t sem szó ltam, hogy mindvé gig
mennyire ellenszenvesnek talá ltam, nem is
beszé lve arró l, hogy nemré g, amikor meg volt
fá zva, a halá lá t kı́vá ntam). Azzal folytattam,
amikor egy napon olyan jó hı́rrel hı́vott fel
Everett, amit ő é s Joyce meg szeretné nek
osztani a gyü lekezettel is.
(Furcsa é rzé s ö nké ntelenü l is szerepet
já tszani. Gerald este elmondta, hogy ugyanazt a
ké ztö rdelő s, alsó -ajak-a-fogak-kö zt-grimasszal
kı́sé rt mesterké lt viselkedé st produká ltam,
amelyet má sok eseté ben é n sem hagyok
megjegyzé s né lkü l.
- Ugyan má r - mondtam erre -, nem hiszem,
hogy ez bá rmit is szá mı́tana.
- Nem is, ha nem vagy ő szinte - felelte. - Ez
az, ami szá mı́t.
Való szı́nű leg fé lreé rtettem.) Glander
meglepő egyszerű sé ggel mesé lte el a
templomban é s a pubban tö rté nteket, majd
megké rtem Joyce-t, mondja el a tö bbieknek, mi
tö rté nt, amikor a fé rje hazaé rt. Az emberek
hamar szı́vü kbe zá rtá k Joyce-t, ezt a tö ré keny,
inom, halk szavú asszonyt, amikor arró l beszé lt,
milyen ré gó ta Jé zusé , ugyanakkor ezt tö bbé -
kevé sbé megtartotta magá nak, mert tudta,
Everett nemcsak, hogy nem tudott volna vele

299
mit kezdeni, de való szı́nű leg mé g tá volabb
kerü lt volna Istentő l, ha tud az egé szrő l.
Majdnem elsı́rta magá t, de csak majdnem.
Miutá n Joyce befejezte, né há ny nehé z
pillanat kö vetkezett, amikor is Everett
megjegyezte, miszerint a munká ban velem
eltö ltö tt é veknek is megvolt a maguk szerepe a
tö rté netben, annak ellené re, hogy - amint
fogalmazott – „egy-ké t dolgot inká bb jobb nem
megemlı́teni”.
Egy pillanatra megá llt bennem az ü tő , há tha
felidé zi azt a szö rnyű esetet, amikor egy vá llalati
bulin tö bbet ittam a kelleté né l, é s elkü ldtem a
fené be a né zeteivel együ tt, miutá n vitatkozni
akart velem.
De mivel nem tette, mé ly elé gedettsé g é s
jó é rzé s tö ltö tt el. Ez az ember, aki annyi é ven
keresztü l a kollé gá m volt, itt á ll mellettem a
gyü lekezetben, é s bizonysá got tesz Jé zusró l.
Micsoda kivá ltsá g!
- Ne felejts el, ö reg iú - sú gta a fü lembe
Everett megzavarva a pillanat meghittsé gé t -,
rá ké rdezni az é jszakai é lmé nyemre!
Enné l a pontná l akkor kö vettem el a
legnagyobb hibá t, amikor ú gy gondoltam,

300
tudom, mirő l akar beszé lni. Tú lsá gosan is el
voltam telve az elő bbi csodá latos pillanattal.
Vé gü l ı́gy konferá ltam be:
- Ja, igen! Everett szeretne mondani mé g
valamit, é s biztosı́thatok mindenkit, ez aztá n
té nyleg valami! Az Ur való ban mű kö dik az ő
é leté ben. Mondd el a tö bbieknek is, Everett, mi
tö rté nt!
- mosolyogtam, mintha tudná m, mirő l is van
szó .
- Rendben - mondta Everett -, tisztelt
hallgató sá g, azt hiszem, ez az é lmé ny csak hab
volt a tortá n, é s kö szö netet szeretné k mondani a
nagy nyilvá nossá g elő tt... azt hiszem, mostantó l
fogva nyugodtan hı́vhatom ő t Istennek.
Tudjá tok, nem mintha korá bban nem Istennek
hı́vtam volna, de eddig mé g ö ö ö ... nem
kö szö ntem meg neki semmit.
Itt kell megjegyeznem, jó volt Glandert
egyszer vé gre bizonytalannak lá tni.
Elveztem, hogy ilyen kedves lehetek vele.
- Jó l van, Everett - mondtam -, vá gj csak bele,
ö reg iú ! Nyugodj meg, é s mondd el nekü nk,
hogyan beszé lt hozzá d az Ur!

301
 - Há t, hogy ő szinte legyek, ö regem - mondta
Everett -, voltaké ppen nem az Ur volt az, aki
mondott nekem valamit, hanem inká bb az é n
halott nagymamá m.
Megá llt bennem az ü tő . Halott nagymama?
Kö zö ssé gü nkben nem engedjü k a halott
nagymamá kkal való tá rsalgá st! Tudja ez
egyá ltalá n, mit beszé l? Elhatá roztam, hogy
leá llı́tom, ha tö rik, ha szakad. De Glandert elé g
nehé z fé lbeszakı́tani. Azt sem tudtam, hová
legyek, amikor folytatta.
- A helyzet az, hogy mindig is szerettem az é n
ö reg nagyimat, aki é rdekes mó don maga nagyon
odavolt ezé rt a Jé zus dologé rt. Tudjá tok, az
é letemben nem voltak olyanok, akiket ú gy-
ahogy szü lő knek lehetne nevezni, ú gyhogy
leginká bb a nagyihoz kö tő dtem.
Hé tvé genké nt á ltalá ban elutaztam hozzá ,
Newhavenbe, hogy elinté zzek ezt-azt. O mindig
kimondta, amit gondolt, amit é n
megkö szö ntem, de kö zö ltem, hogy té ved, mire ő
elmosolyodott, aztá n amikor hazaé rtem,
kiderü lt, hogy teljesen igaza volt.
Azutá n hosszú é vek kemé ny munká ja sorá n,
amit ennek a helybeli Billy Grahamnek
kö szö nhetek itt mellettem (elhú zó dó neveté s a
padsorokbó l - kö szi, Everett), valamint abban a

302
templomban é s a Kingben tö rté ntek utá n,
valahogy minden azt mondta bennem: „Glander,
mielő tt mé g fejest ugraná l az egé szbe, ruccanj le
Newhavenbe, é s ké rdezd meg a nagyit is!”
Minden azt sú gta bennem, hogy ez nevetsé ges,
hiszen a nagymamá m má r vagy ö t é ve alulró l
szagolja az ibolyá t.
Volt egy kis szü net, ugyanis Glander
szemü vege bepá rá sodott egy kissé . Joyce egy
picit kö zelebb hú zó dott, é s megfogta fé rje
karjá t. Vé gre itt a lehető sé g, hogy leá llı́tsam,
mielő tt mé g tová bbmenne.
- Há t, akkor mindenki nevé ben szeretné m
megkö szö nni, Everett é s Joyce, hogy...
- Megá llj, ö reg iú - vá gott kö zbe Glander-,
mé g el sem mondtam, mi tö rté nt ezutá n.
Tü ntető leg az ó rá mra pillantottam,
csettintettem egyet a nyelvemmel, é s mé lyen
só hajtottam, mintha nagyon szomorú lenné k.
- Nagyon elszá llt az idő - mondtam
hatá rozottan -, é s biztos vagyok benne, Edwin is
ú gy gondolja, nagyon fontos nem elrabolni
má sok idejé t. Ugye, Edwin?
Feltű nő en az első sorban ü lő Edwinre
pillantottam, mintha csak ezt akarná m neki
mondani:

303
 „ Te, mint gyü lekezetü nk pá sztora, felfogtad,
hogy ez a mellettem á lló ő rü lt, ez a
szeká ló bajnok, aki mió ta csak az eszemet
tudom, tö nkreteszi hé tkö znapjaim jelentő s
ré szé t az idé tlenkedé sé vel, azt szeretné , hogy
meghallgassuk a beszá moló já t egy olyan
beszé lgeté srő l, amelyet egy tö bb mint ö t é ve
halott, idő s szemé llyel folytatott? Felfogtad,
hogy ha ı́gy megy tová bb, az itt lé vő k kö zü l
tö bben menten dé mont szeretné nek majd
belő le ű zni? Ké rlek, é rts velem egyet abban,
hogy be kell vé gre fejezni! ” Egé szen biztos
voltam benne, hogy Edwin pontosan é rtette
ké tsé gbeesé semet, de teljes mé rté kben
igyelmen kı́vü l hagyta.
- Nem, nyugodtan folytathatjá tok, Adrian! -
mondta kö nnyedé n. - Azt hiszem, a legtö bben
nagyon ö rü lné nek neki, ha ö t percet levá gná nk
pré diká ció m halott fá já bó l, hogy mé g tö bbet
kaphassunk Everett zö ldellő zsengé jé bő l.
Folytasd csak, Everett, bő ven van idő d!
- Igen, folytasd csak nyugodtan, Everett -
ismé teltem el erő tlenü l, de magamban azé rt
hozzá té ve -, ezt az eretneksé get!
Semmit sem tudtam tenni.
- Kö szi szé pen - mondta Everett kissé é lesen.
- Orü lö k, hogy befejezhetem.

304
 Tehá t, miutá n Joyce má r á gyba bú jt, é n pedig
bezá rtam a macská t é s megetettem a bejá rati
ajtó t, ahogy azt mondani szoktam, arra
gondoltam, elü ldö gé lek pá r percig a sö té tben,
nagyi ö reg karosszé ké ben a sarokban, é s
eltű nő dö m azon, vajon mit szó lt volna, ha lá tja,
hogy pá r perce mé g együ tt imá dkoztunk Joyce-
szal. - Megrá ndı́totta a vá llá t. - Tulajdonké ppen
nem tudom, elbó biskoltam-e vagy sem.
Való szı́nű leg ı́gy tö rté nt, de ez a lé nyeg
szempontjá bó l lé nyegtelen. Hirtelen lá ttam a
nagyi arcá t pont elő ttem, é s az a helyzet... nos,
szoká sá hoz hı́ven mosolygott é s bó logatott, é s
azt mondta: „Igen”. Es ú gy tű nt, ez tette fel a
pontot az i-re.
- Ekkor hirtelen hozzá m szó lt, mert, mint
mindig, most is megé rezte, mire gondolok. -
Ugye, nem há borı́tottalak fel, hogy a nagyit
szó ba hoztam? Ugye, nem rejtő zkö dik a szó szé k
alatt egy spanyol inkvizı́tor, hogy azonnal
má glyá ra kü ldje azokat, akik halott
nagyszü leikrő l beszé lnek?
Csak á lltam ott szó tlanul, tá togva, mint egy
vé rig sé rtett guppi. Edwin mentett ki azzal, hogy
odajö tt, é s á tvette a szó t. Odaá llt Everett é s
Joyce kö zé , á tö lelte a vá llukat, é s ezt mondta:

305
 - Biztos vagyok benne, hogy valamennyiü nk
nevé ben kö szö netet mondhatok, mert volt elé g
bá torsá gotok kiá llni ide, é s arró l beszé lni,
hogyan hı́vott el benneteket Jé zus, hogy
kö vessé tek ő t. Nagyon ö rü lü nk, hogy
kö zö ssé gü nk tagjai lettetek. Arró l a bizonyos
é jszakai beszé lgeté srő l a nagymamá ddal pedig -
nos, Isten nagyon jó é s nagyon bö lcs. Azt
hiszem, Everett, té nyleg elszundı́tottá l, é s Isten
megengedte, hogy meglá sd, milyen vá laszt
kapná l a ké rdé sedre, ha ott, Newhavenben mé g
é lne valakid. Tudta, hogy erre volt szü ksé ged. Es
biztos vagyok, a nagyid té nyleg ı́gy gondolja
azon a helyen, ahol most van. Fogadjuk nagy
szeretettel Joyce-t é s Everettet!
Amint ott tapsoltam a tö bbiekkel, ismé t
belegondoltam, hogy Edwin szemé lyes hite
milyen rugalmas. Né ha ú gy tű nik, mintegy
kinyú jtja, hogy megfeleljen vele valakinek, vagy
annak, amit valaki mond, de mé gse veszti el a
formá já t. Vé gü l aztá n mindig oda é rkezik vissza,
ahol elkezdte, é s á ltalá ban mindig valami jó sü l
ki a dologbó l. Bá rcsak é n is ilyen lehetné k! Talá n
majd egyszer. Jó é rzé ssel tö ltö tt el, amikor
lá ttam, hogy az istentisztelet vé gé n Stephanie
Widgeon lerohanja Everettet, hogy megossza
vele elő szö r, é s való szı́nű leg nem utoljá ra,
ú jszerű meglá tá sá t az egyhá z termé szeté rő l.

306
 Este megjegyeztem Anne-nek:
- Egy dolog azé rt zavar egy kicsit. A spanyol
inkvizı́tor nem a szó szé k alatt volt, hanem
bennem.
Anne felné zett:
- Mié rt nem azzal tö rő dsz, hogy
megbocsá ttattak a bű neid? A tö ké letessé get
hagyd Istenre.

307
Április 18. Hétfő.
Nem szabad elfelejtenem megné zni, mit
jelent a kleisztogá m szó !

308
Április 19. Kedd.
Ma este szö rnyű jelenet volt Doreennal.
Mindenekelő tt Richard telefoná lt, é s kissé
zavarosan elmondta, hogy Doreen ú tban van
Anne-hez é s hozzá m, é s - amint fogalmazott –
„erő sen elutası́tó hangulatban” van. Nem
fogadott el semmit sem inni, é s le sem ü lt.
Megké rdeztem, mié rt olyan dü hö s.
Anne-re né zve ı́gy vá laszolt:
- A iam kereszté ny lelkigondozá sé rt jö tt
hozzá tok, te pedig csak... csak megerő sı́tetted
bű né ben é s lá zadá sá ban!
- Doreen - mondta Anne kedvesen -, nem
hiszem, hogy...
- Mondtad neki - emelte fel Doreen a kezé t é s
mutatott Anne-re, mint egy Izraelrő l ı́té letet
mondó ó szö vetsé gi pró fé ta -, hogy nem az
szá mı́t, mit hisz vagy mit nem hisz?
- Igen, de... - rá zta meg Anne hitetlenkedve a
fejé t.
- Mondtad neki, hogy Istent nem é rdekli a
hitetlensé g bű ne, é s... - Doreen feje elvö rö sö dö tt
é s má r majdnem ordı́tott - é s magad is ké tsé gbe
vontad elő tte Isten lé té t? Elhitetted vele, hogy a
mú ltbé li tapasztalatai lé nyegtelenek, mert azok

309
teljesen má sró l szó ltak, valami olyanró l, amit te
nem engedté l volna megtö rté nni? Igaz ez?
- Doreen, ez fé lremagyará zá sa annak, ami
való já ban tö rté nt. Csak meg akartam nyugtatni
Charles-t, hogy az é desapja irá nt é rzett...
- Akartad! Akartad! Mié rt fontos, hogy mit
akartá l? Mondd meg nekem, de ő szinté n, mié rt
van az, hogy amit te gondoltá l, é rezté l é s...
akartá l, mindig sokkal fontosabb volt a iam
szá má ra, mint amit é n akartam?! Mié rt? Mondd
meg nekem, mié rt?! Megfeddlek az Ur nevé ben
azé rt a mó dé rt, amivel elté rı́tetted Charles-t a te
sajá t, istentelen liberalizmusod, valamint a
Lé lek dolgai é s Isten munká ja irá nti
é rdektelensé ged felé !
Való szı́nű leg ezt a mondó ká t gyakorolta
Doreen egé sz ú ton, é s meg kell jegyeznem,
teljesen lebé nı́tott vele. Erő s ké szteté st é reztem,
hogy é n, mint a csalá d feje tegyek valamit, de el
sem tudtam ké pzelni, mit mondjak. Nem kellett
volna aggó dnom. Anne arcá ró l hirtelen eltű nt az
é rtetlensé g, é s nagyon hatá rozottan Doreenra
né zett. Olyan nyugodt magabiztossá ggal beszé lt,
amit ritká n hallani.
Tisztá n csengett a hangja.

310
 - Az é gvilá gon semmi liberá lis nincs abban,
ha rá té rsz arra az ú tra, amelyiken egy
embertá rsad já r, hogy talá lkozhass vele, é s
biztonsá gos helyre kı́sé rjed. Ha ez liberá lis,
akkor Isten is liberá lis. Semmi liberá lis nincs
abban, ha segı́tesz valakinek lerombolni a hamis
isteneket é s azokat a ké pzeteket a vallá sró l vagy
a vilá giassá gró l, amelyek padló ra kü ldté k, é s az
é gvilá gon semmit sem jelentettek szá má ra
hosszú é veken á t. Ha ı́gy tenni liberá lis, akkor
Isten is liberá lis.
Semmi liberá lis nincs abban, ha haszná lod az
Istentő l kapott kreativitá sodat,
rugalmassá godat é s lelemé nyessé gedet, hogy
megnyisd a megé rté s é s a megvilá gosodá s
ajtajá t egy olyan ember elő tt, akinek
elengedhetetlenü l szü ksé ge van arra, hogy tudja,
ö lelé s é s gondoskodá s vá r rá az Atya karjaiban.
Ha ez liberá lis, akkor Isten, aki ezt a vilá got
teremtette, szinté n liberá lis. Semmi liberá lis
nincs abban, ha az ö nmagad szá má ra
elké pzelhető legkeskenyebb ö své nyen já rsz,
ugyanakkor olyan szé lesre tá rod a karod,
amennyire csak tudod, hogy ü dvö zö lj é s á tö lelj
vele, ahá nyakat csak tudsz. Ha ez liberá lis, akkor
az á ltalam ismert legtö bb istenfé lő ember
szinté n liberá lis. Semmi liberá lis sincs abban,
Doreen, ha inká bb lemaradsz egy kirá ndulá son,

311
hogy bekö sd a kibomlott cipő fű ző ket, é s
bá torı́tsd a kö vé reket, a lassú akat é s a
lá bfá jó sakat, mint hogy győ zedelmesen az első
sorban rohanj, hogy te é rhess első ké nt a cé lba.
Ha ı́gy viselkedni liberá lis, akkor valamennyi
kö zt Jé zus volt a legnagyobb liberá lis.
Ezt egy kis szü net kö vette, majd amikor Anne
megint megszó lalt, má r sokkal lá gyabb volt a
hangja.
- Doreen, tudom, milyen nehé z neked, é s
mennyire fá j, hogy Charles nem hozzá d fordul,
ha bajban van. Ha é n ezen a helyzeten bá rmikor,
bá rmi mó don rontottam volna, akkor szó né lkü l
bocsá natot ké rek, de nem gondolod, hogyha...
hogyha egyszerű en csak szeretné d é s
tá mogatná d, ané lkü l hogy kü lö nö sebben
aggó dná l a dolgok hı́vő oldala miatt, aká r csak
egy kis ideig is - nem gondolod, hogy minden
olyan má s lenne? Mi valamennyien szeretjü k ő t.
Ké rlek, Doreen, ne legyü nk ellensé gek!
Megö lelhetlek?
Anne kinyú jtotta karjá t é s lé pett egyet elő re.
Egy pillanatra Doreen arca kisimult é s ellá gyult,
mint egy kisgyereké , amikor hirtelen erő t
vesznek rajta sajá t é rzé sei, é s má r azt
gondoltam, megtö rik a jé g, de a pillanat elmú lt,

312
é s a kö vetkező má sodpercben - becsapva maga
mö gö tt az ajtó t - elrohant.
- Nagyon sajná lom ezt a csalá dot - mondta
Anne, amikor Doreen helyett megö leltem. -
Nehé z lehet ú j irá nyt talá lni...

313
Április 20. Szerda.
Este Anne a kezé ben egy papı́rlapot é s egy
fé nyké pet szorongatva jö tt le az emeletrő l.
- Né zd csak - mondta-, itt van Andromeda
egy ré gi levele! Nem hiszem, hogy é vekig
belepillantottunk volna. Beesett a komó d mö gé
a szobá nkban, az á ltala kü ldö tt fé nyké ppel
együ tt. Né zzé tek, milyen aranyos!
Elő szö r haté ves korá ban talá lkoztunk
Andromeda Veallel, Edwin unokahú gá val. Egy jó
ideig ná lunk lakott, é s nagyon erő sen é desanyja,
valamint annak bará tnő je, Gwenda hatá sa alatt
á llt, ezé rt egyfolytá ban kritizá lt engem, é s szinte
mindenkit, mert szerinte feminista ellenesek
vagyunk, é s nem kö teleztü k el magunkat
kellő ké pp a szocialista eszme irá nt. Ha jó l
emlé kszem, a kedvenc kifejezé se ez volt:
„Elné zé st, de azt hiszem, ez egyá ltalá n nem
vicces!” Ké ső bb tö rö tt combcsonttal kerü lt
kó rhá zba, é s egy ideig bent kellett maradnia.
Sokat leveleztü nk, é s gyakran meg is
lá togattuk, aminek kö vetkezté ben nagyon jó
bará tok lettü nk, ső t kö rü lbelü l ebben az idő ben
meg is té rt. Nagyon tisztelte Anne-t, é s fü lig bele
volt esve Geraldba, aki a kó rhá zi tartó zkodá s
idejé re kö lcsö nadta neki a walkmanjé t, amit ő

314
kö vetkezetesen csak Gerald „hallgató lagos
komplexus”-á nak nevezett.
Andromeda szü lei nehezen bá r, de ismé t
együ tt é lnek, é s ő velü k lakik Londonban.
A levelet, melyet most Anne megtalá lt, nem
sokkal azutá n ı́rhatta, hogy kijö tt a kó rhá zbó l.
Sorait szó ró l szó ra idé zem:
Kedfes Anne, Gerald é s drá ga fasiszta! ( Ez
utó bbi mellesleg é n volné k. ) Ahoty aszt
bizonjá ra tuggyá tok, a combom tő ké letesen
ő szefort, é s haza mentem anyuval é s Gwendá val,
aki most nem macerá l, hoty letyek ző ld é s
rendes nö , mer a doktor aszt mongya,
szü gsé gem van egy kis nyugalomsá gra vagy
mire, ezé r a salyá t szobá mba pihenek, de
Gwenda azt mongya egy tö k é letes vilá gban
senki sem bı́rtokolhat semit, ha nem
mindenkinek bı́rtokolnia kel mindent. Aszt
hiszem, igaza van, de egy picit sirtam, amikor
viszamentem a szobá mba, amejiket mindenki
bı́rtokol, é s ő rü ltem, hoty a vilá g odakint van.
A mama é s é n is tı́tkolunk valamit Gwenda
elö l, é s ez Anne-nek szol. Az é n titkom Lucky
Lucy a babba, amejiket te vá lasztottá l, mer
aranyos a ruhá lya. Akor hatytad it, amikor
aluttam, é s visszintes voltam. Anne, é n anyira
szeretem Lucky Lucy-t, bá r a tá rsadalom

315
ezkö ze, hoty bebetonoza a szublyektiv nö i
szerepeket.
Ahoty, azt tuggyá tok, nekem csak egy babá m
volt, egy kicsi mü anyag iu, akit Gwenda miat
Bigottnak nevesztem el, é s nemmegfellelö
bá ná smod á ldozata lett. Ki kelet csempé sznem
Lucky Lucy-t a korhá zbol, é s most egy kis
szekré nybe lakik a szobá mba, mint az a frankó
Anna Amszterdamba. Apu aszt mongya, a
Gestapó szociá lis mú nká s Gwendahoz ké pest,
ezé r remé lem, nem talá llya meg.
A mama titka, hoty apu eljő t a korhá zba é s
beleestek egymá sba, é s a mama titokban az apu
fé nygé peit nezegeti, é s eljő n ú jra, hoty lá sa ö t é s
a mami mostan bá torsá got vesz, hoty
megmongya Gwendá nak, ami sokk az sokk. O,
Anne anyira akarom, hoty apu é s anyu ujra
együ t legyennek.
De igazibol azé r irok, mer az
unokatestvé rem, Merle, nemsoká ra
meghá zasodik, é s aszt akarja, hoty legyek
kö szö rű slá ny é s vegyek fel csinnos ruhá t meg
ijesmi.
Ké pzeld el, hoty ot á lok a mennyaszony
mö gö t, ó Anne! Eggy picit izgalmas!

316
 Gwenda tolyik az egé szre, mer az egé sz
há zzasá g egy fé rj i á tveré s, hoty biztó sitsa a nö i
alá vetetsé get, é s anyu teteti, hoty egyeté rt vele,
de ké pzeldd Anne, titokban megvete a ruhá mat
é s lefé nyké pezet bene, é s ez it van a levé lben.
Papa aszt mongya, anyu gyenge, de ará nyos.
Elké pszelem, hoty é n kappom el a csokrot,
amit a mennyaszony eldob. Ez aszt jelentené , é n
lené k a kő vetkezö ! Ugye Gerald nem há zas vagy
jeggyes vagy ijesmi?
Elvtá rsi ü dvö zletel, Andromeda é s Lucky
Lucy.
P.S. Mond meg Geraldnak, hotyha egyedü l
é rzi magá t a halgatolagos komplexusa né lkü l,
jö jö n el é rte.
Megné ztem a fé nyké pet. Andromeda volt
rajta koszorú slá ny ruhá ban, arca ö rö mtő l
sugá rzott, é desanyja pedig a há ta mö gü l
kandiká lt ki idegesen. Azt hiszem, nem sokkal
azelő tt ké szü lt a ké p, hogy a rosszhı́rű Gwenda
elkö ltö zö tt, é s a hő s papa visszaté rt.
Meg kell hı́vnunk egyszer Andromedá t, hogy
lá thassuk, milyen tizenhat é ves lett belő le!

317
Április 21. Csütörtök.
Anne ma felhı́vta Doreent, é s megkı́sé relt
beszé lni vele, de csak hű vö s udvariassá gban volt
ré sze. Ennek ellené re ö rü lö k, hogy megpró bá lta.

318
Április 22. Péntek.
A vacsorá ná l Gerald szokatlanul csendes volt.
Amikor befejeztü k, há tradő lt a szé kben:
- Mondané k nektek valamit vasá rnap este.
Anne é s é n egyszerre dermedtü nk halá lra. En
egy darab sajttal fé lig ú tkö zben a szá m felé , ő
pedig é ppen a tá nyé rokró l kapargatva a
maradé kot. Tudtam, mindketten ugyanarra
gondolunk: Gerald vé gre felfedi a titkot arró l,
mié rt hagyta abba há rom hó napja a munká t,
mié rt tett olyan hosszú sé tá kat é s maradt tá vol,
idő nké nt minden magyará zat né lkü l.
Nagyon lassan é s ó vatosan eljuttattam a
sajtot eredeti cé lá llomá sá hoz. Anne folytatta a
maradé kok ö sszegyű jté sé t, de szó rakozottan
egy ideig mé g kapargatta a tá nyé rt a ké ssel, bá r
má r nem volt rajta semmi. Mindketten ú gy
fé ltü nk, hogy tú lreagá ljuk a dolgot, hogy inká bb
nem mondtunk semmit.
- Hahó ! Van ott valaki? Tudom, nem volt
valami korszakalkotó kijelenté s, de legalá bb
kaphatné k valami apró , kis visszajelzé st, ha nem
esik nehezetekre!
Anne é s é n valami mé rsé kelt neveté ssel
pró bá lkoztunk, mindenfé le gagyogá ssal kö rı́tve.

319
Az egyik dolog, amit nagyon szeretek Anne-ben,
hogy annyira sebezhető vé vá lik, ha valami
nagyon fontos kerü l szó ba Geralddal
kapcsolatban. Olyan bö lcs é s nyugodt má sokkal,
de ha a iá ró l van szó , az valahogy má s. Ezt
egyszer (talá n) elmondom neki.
Igent mondtunk a vasá rnapi „csevelyre”.

320
Április 23. Szombat.
Ma egy nagyot sé tá ltunk Richarddal a
kö rnyé kbeli hegyekben. Szegé ny ö reg nagyon
nehezen talá lja a szavakat, ha való di é rzé sekrő l
van szó . Elmondta, hogy nagyon jó ban vannak
Charles-szal, habá r ia tová bbra is meg van arró l
győ ző dve, hogy a hı́vő „dolgot” nem neki talá ltá k
ki. Majdnem elsı́rtam magam, amikor
megvallotta, hogy magá ban bocsá natot ké rt az
Urtó l, mert mindenfé le vallá sos elvá rá sokat
rakott a ia vá llá ra, ahelyett hogy egyszerű en
szerette volna.
Megké rdeztem, mi van Doreennal.
Azt felelte, hogy nagyon dü hö s é s magá ba
zá rkó zott. Nem é rti meg Charles-t, é s mindené rt
Anne-t meg né há ny gyü lekezeti tagot hibá ztat.
Nem biztos benne, hogy tová bbra is ré szt kı́vá n-
e venni a tá mogató csoportban.
- Bá rcsak olyanok lenné nk - mondta Richard
szomorú an -, mint te, Anne é s Gerald!
Biztos nagyon ö rü lsz, mert Geraldnak olyan
biztos a hite.
Automatikusan egyeté rtettem, de aztá n
hirtelen rá dö bbentem, hogy bá r á llı́tó lag nagyon

321
ő szinte vagyok, nagyon ritká n osztom meg
má sokkal az é ppen aktuá lis problé má imat.
Való szı́nű leg ezé rt tű nik ú gy, hogy a
kereszté ny elő adó knak csak mú ltbé li
problé má ik vannak. Megemlı́tettem Richardnak
az elő ttü nk á lló beszé lgeté st Geralddal. Nagyon
ö rü lt, hogy ő is segı́thet az é n bajomon. Együ tt
imá dkoztunk egy vö lgyre né ző padon, majd
leereszkedtü nk egy á ltalam ismert
kiskocsmá ba, ahol a vilá g legjobb sö ré t fő zik.
Tudom, a mennyorszá gró l mindenkinek má s jut
az eszé be, de azt az é rzé st, amikor egy bará ttal
é s egy korsó sö rrel ü csö rö gsz egy
sarokasztalná l, kevé s dolog mú lja felü l.
Ma é jszaka nem jö tt á lom a szememre. Azon
kaptam magam, hogy azon gondolkozom, ami
ré gen olyan sokszor nem hagyott nyugodni:
vajon fel tudná m-e á ldozni a iamat, mint
Abrahá m Izsá kot. Furcsa é rzé s arra gondolni,
amikor azé rt ké rtem bocsá natot Istentő l, hogy
jobban szeretem Geraldot, mint Jé zust. Akkor
sem tudtam é s most sem tudom elké pzelni,
hogy kettejü k kö zü l kellene vá lasztanom.
Azzal nyugtattam meg magam, hogy ez most,
hogy má r jobban ismerem Istent, nem
problé ma. Ebben azé rt most nem vagyok
egé szen biztos.

322
 Kı́vá ncsi vagyok, vajon tudja-e Gerald,
mennyire szeretem? Nem hiszem.
Talá n tö bbet kellene ilyen dolgokró l beszé lni.
Igen é s
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
mmmmmmmmmmmmmmmm Aprilis 24.
Hú své tVasá rnap.
Ejjel arra é bredtem, hogy é n hü lye, vé letlenü l
lenyomtam az „m” betű t a billentyű zeten.
Mielő tt felé bredtem volna, harmincö t oldal
„m” betű t ı́rtam le. Kitö rö ltem, é s lefekü dtem.
Aztá n mé gis meggondoltam magam, é s
né há nyat bennhagytam, hogy hiteles legyen a
feljegyzé s. Anne szerint ez a hú zá som má r tö bb
mint elé gsé ges felté tele a hosszú tá vú
elmegyó gyinté zeti kezelé snek.
Né ha azt gondolom, a szö vegszerkesztő m
lené z engem. Olykor gú nyos megjegyzé seket
tesz, mint pé ldá ul: BIZTOS, HOGY EL AKARJA
MENTENI?
Azt hiszem, hú své tvasá rnap a kedvenc
ü nnepem. Ugy tű nik, ezen a napon minden
lehetsé ges.

323
 Azaz, inká bb ú gy mondaná m - azt gondolom,
minden lehetsé ges, mert hú své tVasá rnap.
van.
Nem akartam, hogy vé ge legyen az
istentiszteletnek. Nem akartam, hogy este
legyen.
A vacsora, a vá rakozá snak megfelelő en,
nagyon feszü lt hangulatban telt. Anne alig evett
valamit.
- Hagyjuk a mosogatá st ké ső bbre! - javasolta
Gerald, amikor vé geztü nk, rá m tekintve, é n lé vé n
a soros. - Menjetek be anyuval a nappaliba, majd
é n felszolgá lom a ká vé t.
Bementü nk Anne-nel a nappaliba, é s - furcsa
mó don - ú gy é reztü k, mintha ketten együ tt egy
á llá sra jelentkeztü nk volna, é s mindenfé lé t
ö sszehazudtunk annak é rdeké ben, hogy
megkapjuk a munká t, é s most a meghallgatá sra
vá runk. A lé tező ö sszes ré má lom á tfutott az
agyamon, amint ott ü ltü nk egymá s mellett a
dı́vá nyon.
Megpró bá ltam kiverni ő ket a fejembő l.
Borzongá s futott keresztü l rajtam, amint
Gerald lé pteit meghallottam kö zeledni az
elő szobá n keresztü l. Az elkö vetkező ö t percben
minden megtö rté nhet.

324
 Anne-re pillantottam. Kifú jta a né há ny
pillanatig magá ban tartott levegő t, é s
megszó lalt: - Nos, akkor?
- Igen - feleltem -, é n is erre gondoltam.
Gerald feleslegesen hosszú ideig szolgá lta fel
nekü nk a ká vé t, majd leü lt velü nk szemben a
karosszé kbe. Ittam né há ny kortyot a
poharambó l, amiben egé sz biztos, hogy nem
ká vé volt.
Valami vicceset szerettem volna mondani, de
vé gü l ú gy jö tt ki a szá mon, mint a Machbeth
egyik tragikus sora: - Remé lem, azé rt csak nem
lesz szü ksé gü nk arra?
- Ebben nem vagyok egé szen biztos - felelte
Gerald komoran -, lehet, hogy szü ksé ged lesz rá .
Hozzak egyet?
- Ké rlek, Gerald - mondta Anne, sá padtan -,
ké rlek, bö kd má r ki, hogy mit akarsz mondani!
Sosem bı́rtam jó l a fogorvosi vá ró t.
- En sem - vá gtam rá , de é n egyá ltalá n nem
akartam megtudni, mit akar Gerald mondani. -
Diá kkoromban volt egy kis csoportunk, akik
valamennyien utá ltuk a fogorvost, é s
megfogadtuk, hogy ha valamelyikü nknek ki kell
hú zni a fogá t, legalá bb egyikü nk vele megy, hogy

325
elviselhető bbé tegye. Ha jó l emlé kszem,
valahogy ú gy hı́vtuk magunkat, hogy a
„Fogdoktortó l morgó ...
- Adrian! - á llı́tott le Anne.
- Igen?
- Ké rlek, maradj csö ndben!
- Bocsá nat.
- Rendben - szó lalt meg Gerald -, akkor
vá gjunk bele!
Egy pillanatra rá nk né zett.
- Lehet, hogy egy kicsit meg fogtok lepő dni
azon, amit most mondani akarok. Hogy ő szinte
legyek, engem is meglepett, amikor tö rté nt.
Elő bb azonban hadd mondjam el, mirő l nincs
szó , hogy egy kicsit megnyugodjatok.
Mindenekelő tt, nem vagyok homoszexuá lis.
Anne é s é n hanyatt estü nk a rö hö gé stő l a
heverő n. Mé g hogy nem homoszexuá lis?
Mintha valaha is aggó dtunk volna emiatt.
Ekkora marhasá got! Mindenesetre azé rt nagyon
megé rtő k vagyunk az ilyen dolgok irá nt.
Valahogy kezeltü k volna a problé má t.
Megkö nnyebbü lten só hajtottam. Első
ré má lom kilő ve, há la Istennek.

326
 - Es nem vagyok terhes sem - mondta Gerald
komolyan.
Mé giscsak humoros esté nek né zü nk elé be.
Nem terhes - ha-ha-ha!
- Ső t, nem is ejtettem senkit sem teherbe.
Huh! Kettesszá mú ré má lom is kilő ve.
Való szı́nű leg ezutá n má r semmi ré mes nem
jö het.
Lehet, hogy csak...
- Elmegyek Chippendale boynak.
A dö bbenettő l elá llt a szavam. Gyorsan
á tlapoztam ré má lmaimat. Chippendale boy
nincs a listá n.
- Gerald - mondtam -, é n teljesen...
- Adrian - vá gott kö zbe Anne -, nem
gondolod, hogy ez is csak egy poé n volt?
- Bocs, papa - mondta Gerald
bocsá natké rő en -, ki kellett talá lnom valami
cselt, hogy eljussak a lé nyeghez. - Megkö szö rü lte
a torká t. - A hitemrő l van szó .
Azon kaptam magam, hogy gondolatban
visszaté rek azokba a kedves, tá voli idő kbe,
né há ny má sodperccel korá bban, amikor azt
gondoltam, hogy az é n egyetlen iam
Chippendale boyké nt akar megé lni. Voltaké ppen

327
mi rossz van abban, ha valaki kö zö nsé g elő tt
vetkő zik le?
Azon kaptam magam, hogy né má n Istenhez
fohá szkodom:
- Ké rlek, ne engedd, hogy Gerald ne higgyen
semmiben! Azokon az esté ken, amikor mé g
kicsi volt - emlé kszel, hogyan té rdeltem ott az
á gya mellett, amikor má r elaludt, é s ké rtelek
té ged - ké rtelek arra, né ha kö nnyes szemmel,
hogy gondoskodj ró la, é s ő rizd meg ő t magad
mellett? Az imá dsá g volt, é s te meghallgatod az
imá dsá got. Ugye? Ugye?
- Emlé kszel, papa - ké rdezte Gerald -, amikor
John atya pré diká lt, é s azt mondta, hogy a
mennyben kell lennie krikettnek a te
szó rakoztatá sodra?
- Mmm - bó logattam é s mosolyogtam;
nagyon is jó l emlé keztem arra az
istentiszteletre.
Komoly problé má mra adott vá laszt.
- Szó val, alkalom utá n, ká vé zá s kö zben egy
kicsit elbeszé lgettü nk, é s ő vá ratlanul
megké rdezte: „Gondoltá l má r valaha arra, hogy
angliká n lelké sz legyé l?” Nem tudtam, hogy erre
mit vá laszoljak, é s azt hiszem, egy kicsit
fé lvá llró l feleltem. Elő szö r is azt mondtam, nem

328
igazá n tudom, mi az az angliká n egyhá z,
má sodszor, hogy nem tudné k mirő l pré diká lni,
harmadszor pedig, hogy Istenrő l csak zavaros
elké pzelé seim vannak. Erre ő elnevette magá t,
é s azt mondta: „Tehá t minden felté telnek
megfelelsz. Ső t, azt hiszem, ha a pü spö k ú r itt
lenne, akkor azonnal fel is szentelne.” Akkor azt
gondoltam, nagyon vicces, é s nem vettem tú l
komolyan. Aztá n az é vek alatt - furcsa - ú jra é s
ú jra hallottam John atya ké rdé sé t. Olyan volt ez,
mint egy é rtelmetlen titok, amit nem é rdemes
senki má ssal megosztani. De ú gy egy é vvel
ezelő tt, egy vasá rnap elmentem abba az
angliká n gyü lekezetbe, amelyik ott van nem
messze attó l a helytő l, ahol laktam. Voltam má r
ott egy pá rszor, de magam sem tudom, mié rt.
Nem igazá n volt é lő , é s ú gy tű nt, a lelké sz sem
teljesen a maga ura. Amikor elő szö r voltam ott,
lá tszott rajta, hogy tart a gyü lekezeté tő l - ú gy
é rtem, valahogy ú gy kell kezdeni az
istentiszteletet, hogy „Kedves testvé rek!”, é s
nem ú gy, hogy „Tisztelt eskü dtszé k!”
Megkö nnyebbü lé semben kö telessé gtudó an
kuncogni kezdtem, mert a iam nem meleg,
nincs á ldott á llapotban é s nem is akar
vetkő ző szá mokat elő adni. Anne nem nevetett.
Tü relmetlenü l csettintett a nyelvé vel.

329
 - Bocs, anya - mondta Gerald -, hü lye vicc
volt, csak kicsit zavarban vagyok.
Szó val ott ü ltem az esti istentiszteleten azon
a bizonyos vasá rnapon, ahol a jelenlé temmel
való szı́nű leg javı́tottam az á tlagé letkoron -
lement vagy nyolcvanhá rom é vre, é s é ppen azon
tű nő dtem magamban, mit keresek é n ott
egyá ltalá n, amikor egyfajta furcsa é rzé s já rt á t.
Valami olyasmi volt, mint amikor egy fé nysugá r
hatol á t a sö té tsé gen, de... de az a furcsa
meggyő ző dé s maradt utá na, hogy való szı́nű leg...
Ugy tű nt, Gerald keresi a megfelelő szó t.
- Folytasd csak, Gerald! - mondta Anne.
- Ugyanazt a ké rdé st hallottam, mint
korá bban is, de most minden addiginá l
tisztá bban. Pont ugyanazokat a szavakat, azzal a
kü lö nbsé ggel, hogy most nem John atya hangja
volt, é s ezú ttal igennel feleltem. Azt hiszem,
Isten ké rdezte, akarok-e lelké sz lenni az angliká n
egyhá zban.
Tudom, egyesek nekem fognak esni emiatt
né há ny kihegyezett szentı́rá stö redé kkel, de ez
legyen az ő bajuk. Nem akarok nagyké pű lenni,
de olyan biztos lettem ebben, mint hogy ké tszer
kettő az... az né gy.
- Termé szetesen - mondta Anne.

330
 - Ugyhogy az elmú lt né há ny hó napban -
folytatta Gerald - sé tá ltam, gondolkoztam,
imá dkoztam é s tö rté neteket ı́rtam neked, papa,
hogy leellenő rizzem, nem a sajá t gondolataim
vezettek-e fé lre. Korá bban is biztos voltam, de
most mé g biztosabb vagyok. Ezt fogom csiná lni,
é s má r beszé ltem a hogyishı́vjá k igazgató já val,
é s beindı́tom az egé szet - rá nk mosolygott, mint
ahogy az elmú lt huszonné gy é vben mindig. - Mit
gondoltok?
Kiittuk az ü veg nem-ká vé t.
Anne é s Gerald lefekü dtek. Anne nagyon
megnyugodott Gerald hı́re hallatá n, é s azt
hiszem, é n is, de egyké t dolog miatt azé rt
aggó dom. Mit fog hozzá szó lni Edwin, ha
megtudja, hogy Gerald oda ké szü l, amit sokan a
Test „elhalt vé gtagjá ”-nak neveznek? Mit
gondolok é n? Mit gondol Isten? Mivel O á llt elő
az ö tlettel, való szı́nű leg neki nincs kifogá sa
ellene. Nem tudom elké pzelni Geraldot olyan
fehé r gallé rral, mint Szerjó sa bará tunkat.
Tudom, má r ké ső van, de azt hiszem, felhı́vom
Edwint, é s megké rdezem, mit szó l hozzá .
Ot perccel ké ső bb. Edwin má r tudta. Azt
mondta, ő javasolta Geraldnak, hogy vá gjon bele.
Megké rdeztem, egyeté rte azzal a né zettel,
hogy a hagyomá nyos gyü lekezetek a Test elhalt

331
vé gtagjai.
- Nem hiszem, hogy az isten elvetette volna
ő ket - mondta. - Jó é jszaká t!

332
Április 25. Hétfő.
Feltű nt, hogy - há l' Istennek - az aggó dó
futamban indult valamennyi lovam kiesett az
utolsó akadá ly elő tt. Az a baj, hogy (legalá bbis az
é n é letemben) mindig ú j verseny indul, é s a
nevező k má r edzenek is a kö vetkező futamra.

333
Április 26. Kedd.
Feletté bb szokatlan Glanderrel ú gy dolgozni,
hogy ő is hı́vő . Egy kicsit furcsá n é rezzü k
magunkat együ tt, megpró bá lva az é n vé dekező
ostobasá gaim é s az ő szarkasztikus
megjegyzé sei helyett valami má st kitalá lni.
Most azok piszká ljá k ő t, akik nagy é lvezettel
hallgattá k, amint pellengé rre á llı́tott engem é s a
hitemet. De el kell ismernem, mesterien vá g
vissza. Sajnos, tová bbra sem kedvelem.
Anne azt mondta, meg kellene egyszer
hı́vnunk magunkhoz, ami egy jó bará tsá g
kezdete lehetne.
O, Uram, nem lehetne valami kellemesebbet
tenni, mondjuk megnyú zni egy patká nyt, é s
nyersen lenyelni?
Bocsá nat, megpró bá lom.

334
Április 27. Szerda.
Fantasztikus este volt! Ugy kezdő dö tt, mint
minden má s tá mogató csoport-alkalom.
Meglepő , hogy Doreen mindazok utá n mé gis
eljö tt. Nem lá tszott valami vidá mnak, é s nem is
beszé lt sokat, de legalá bb ott volt.
Ugy tű nt, hogy minden rendben megy, csak
Leonarddal kapcsolatban voltam kissé
nyugtalan.
Nem csiná lt vagy mondott semmi
bolondsá got az este hivatalos felé ben, amikor az
ausztrá liai ú tró l szá moltunk be, é s elé ggé
levertnek tű nt. A ká vé zá s alatt egy pillanatra
mindenki elhallgatott, ekkor megké rdeztem
tő le:
- Leonard, van valami, amiben segı́thetné nk?
Nem mondhatná m, hogy a jó kedv sugá rzik
belő led.
Leonard á ltalá ban szeret a igyelem
kö zé ppontjá ban lenni, ezé rt is vá rtam meg, hogy
mindenki csö ndben legyen. De most nem jö tt be.
- Bocsá nat mindenkitő l, é n csak egy
szerencsé tlen alak vagyok - vá laszolta. -
Abbahagytam a piá lá st, aztá n meghalt az anyá m,
é s tudom - rá né zett Edwinre -, ez nem elé g

335
indok arra, hogy ú jra igyak. Azt hiszem, hogy
most megyek keresztü l...
- a szemé t hunyorı́tva szü netet tartott, mint
aki pró bá l valamire visszaemlé kezni. Aztá n
hirtelen felemelte a mutató ujjá t - megvan, azt
hiszem, most megyek keresztü l a lé kek hosszú ,
fekete é jszaká já n.
A feszü lt csendet csak a szoba egyik sarká bó l
jö vő visszafojtott csuklá sszerű kuncogá s
szakı́totta meg.
Edwin mé g csak el sem mosolyodott.
- Leonard, a „lé lek”-re gondoltá l, nem? -
ké rdezte komolyan.
- Ja, igen - felelte szomorú an Leonard. -
Tudtam, hogy a dinnyé vel volt kapcsolatban.
Mindenesetre ezen megyek keresztü l. Otthon
egyfolytá ban csak sı́rok.
Mindenki megé rtő en mormogott a szomorú
vallomá s hallatá n.
- O, Leo bé bi, bú jj ide hozzá m!
Gloria Marsh, aki egyré szt nagyon kedves,
má sré szt ott ü lt Thynn mellett a dı́vá nyon, alsó
ajká t együ tt é rző en elő rebiggyesztette, maga is
sı́rá ssal kü szkö dve. Atkarolta, é s olyan kö zel
hú zta kebleihez, hogy Leonard feje szinte eltű nt.

336
Ettő l egy futó pillanatra megzavarodtam, de
azonnal visszaté rt Leonardé rt é rzett ő szinte
aggodalmam.
Richard igazi együ tté rzé ssel a hangjá ban
ké rdezte:
- Leonard, ké rted má r az Urtó l, hogy
erő sı́tsen meg ebben a pró bá ban?
Furcsa, tompa hangok rö ppentek fel Gloria
keblei felő l, jelezve, hogy Leonard minden tő le
telhető t megtesz, hogy vá laszoljon. Amikor
Gloria vé gre eleresztette, vö rö s arccal, levegő
utá n kapkodva egyenesedett fel.
- Sajná lom - mondta, miutá n levegő hö z jutott
-, nem igazá n é rtettem a ké rdé st. A fü leim...
szó val a fü leim be voltak takarva.
- Azt ké rdeztem - ismé telte meg Richard -,
hogy ké rted-e má r az Urat vagy sem, hogy
erő sı́tsen meg ebben a pró bá ban.
- Igen - felelte Leonard egyszerű en. - Nem
mű kö dö tt.
Richard bó lintott, de Doreen arcá n furcsa,
elszá nt kifejezé s jelent meg.
- Leonard, az Ur mindig megerő sı́ti az ö vé it a
szü ksé g idejé n. Szeretné d, ha ké zrá té tellel

337
imá dkozné k é rted az O á ldá saié rt, ahogy má r
ré gebben is tettem?
- Kö szö nö m, Doreen, nem - vá laszolta
Leonard olyan fá sult é s megviselt hangon,
amilyet mé g nem hallottam tő le. - Elé g kemé ny
munka ú gy tenni, mintha jobban lenné k. Azt
hiszem, ez ma nem menne. Ne haragudj!
Leonard nem akart senkit megbá ntani. Csak
tú lsá gosan maga alatt volt ahhoz, hogy az
igazsá gon kı́vü l valami má st is tudjon mondani.
Doreen falfehé r lett, felá llt é s Edwinhez
fordult:
- Ez Isten munká já nak a kigú nyolá sa! Ebben
nem vagyok hajlandó tová bb ré szt venni!
Elmegyek!
Anne ké ső bb azt mondta, hogy Doreen
egyé rtelmű en azzal a szá ndé kkal jö tt, hogy
elmenjen, é s ez pont kapó ra jö tt neki. Edwin
nem pró bá lta megá llı́tani, csak inoman
bó lintott.
Amikor az ajtó hoz é rt, Doreen megá llt, é s
egyenesen a fé rjé hez fordult:
- Richard, jö ssz?
Mindannyian valahol egé szen má shol
szerettü nk volna lenni abban a pillanatban.

338
 Richard az arcá t a kezé be temetve ü lt, é s
nem mozdult. Szá nalmas erő feszı́té st té ve, hogy
hangja normá lisan csengjen, vá laszolt:
- Menjé l, drá gá m. Kicsit ké ső bb é n is megyek.
Doreen rá né zett egy pillanatra, majd kiment.
Ekkor valami fontos tö rté nt.
Egy ideig senki sem szó lalt meg, majd Edwin
- mintegy magá nak - megjegyezte:
- Ahogy John atya szokta mondani, a
mezı́telen igazsá g semmi má son, csak a
nehé zsé geken keresztü l ké pes bejutni az
egyhá zba. De té rjü nk a tá rgyra!
Odafordult Leonardhoz:
- Né zd, Leonard, felejtsd el egy percre, hogy
má s mit mond. Ha akarod, de csak ha akarod,
mondd el azt, amit é rzel. Ne tö rő dj azzal, hogy
mit kellene gondolnod vagy é rezned! Ez most
nem fontos. Es mi csak hallgatni fogunk, jó ?
Vagy ha jobban szeretné d, akkor nem fogunk
egy szó t sem ejteni tö bbet errő l, valami má sró l
fogunk beszé lni, é s ké ső bb né gyszemkö zt
visszaté rhetü nk rá . Tied a vá lasztá s.
Gloria Leonard bal kezé t tartva bá torı́tó an
mosolygott rá .

339
 - Csak arró l van szó - né zett kö rbe rajtunk
Leonard, é s szomorú an só hajtott egyet -, azt
gondolom, hogy soha nem hittem el, má rmint
ezt az egé sz Isten dolgot. Nem ú gy, mint ti.
Adrian ú gy tű zbe tud jö nni, amikor egy
csomó emberhez beszé l, mé g ha az é letben nem
is egé szen ilyen. (Akaratlagos cselekedetké nt
igyekeztem nem elpirulni.) De é n nem vagyok
ilyen. Es nem is hallom, hogy Isten á llandó an
beszé lne hozzá m, mint Richardhoz é s... é s
Doreenhoz. Mié rt mond mindig egy csomó
dolgot nekik, é s nekem soha semmit?
Nem panasz, csak ké rdé s.
(Eszembe jutott a mú ltkori beszé lgeté sü nk
Charles-szal a konyhá ban. Ki tudja, há ny ehhez
hasonló eset van mé g?) Edwin lassan megrá zta
a fejé t.
- Há t, é n is hasonló cipő ben já rok, mint te,
Leonard - mondta halkan. - Azt hiszem, hogy
Isten nekem sem akar olyan rettenetesen sok
kü lö nleges dolgot mondani. Az is lehet, hogy
nem vagyok elé g jó hallgató ...
- De hiszel benne, nem? - ké rdezte Leonard
kissé megü tkö zve. Vé gü l is bizonyos falak ré szei
a tartó szerkezetnek.

340
 - Igen - felelte Edwin, alig hallható an, de
(ahogy Anne ké ső bb talá ló an fogalmazott) azzal
a melegsé ggel é s szenvedé llyel a hangjá ban,
mint aki fü lig szerelmes. - Hiszek benne, mindig
is hittem. Hozzá tartozom.
- En nem hiszem, hogy bá rkihez is tartozné k
- mondta Leonard lemondó an. - En nem vagyok
jó semmire, nem ú gy, mint ti.
Rö vid csö nd utá n hirtelen ö sszerá ncolta a
szemö ldö ké t, é s arcá ra a legmé lyebb fá jdalom
ü lt ki:
- Azt hiszem, nem kellek neki, mert hü lye
vagyok.
Leonard szemei megteltek kö nnyel. A mieink
is.
Ebben a pillanatban Stephanie Widgeon, aki
lé nyegé ben semmit sem fű zö tt hozzá a
beszé lgeté shez egé sz este, há tradő lt a dı́vá nyon,
é s azt mondta:
- Kedves Leonard, tudom, hogy csak nagyon
rö vid ideje vagyunk bará tok, de szeretné k
valamit megosztani veled, ami szá momra igazi
vigasztalá st adott.
Jaj, ne! - motyogtam magamban. - Ké rlek, ne
most, hogy az egyhá z-az-nem-egyhá z...,
kö nyö rgö k, ne! Allı́tsd le, Edwin!

341
 De nem á llı́totta le. Ez az ember, aki nemigen
hallja Istent, nem á llı́totta le.
- Tudod - folytatta Stephanie csillogó
szemekkel -, az egyhá z az nem egy há z, az
azokbó l az emberekbő l á ll, akik beletartoznak.
Hallottad má r ezt korá bban is, Leonard?
- Igen - mondta Leonard, akinek a
szó kimondó é nje mé g mű kö dö tt-, tő led,
valahá nyszor csak talá lkoztunk. Es sose
é rtettem igazá n, mire gondolsz. Az egyhá z
szá momra a templomokat jelenti, azok pedig
á ltalá ban nagy, szü rke kő bő l é pü lt é pü letek, é s
az emberek, akik azokba bemennek, nem az
egyhá z, hanem az emberek.
- Há t igen - trillá zott Stephanie
rettenthetetlenü l-, materiá lisan igen. De é n
szellemi é rtelemben mondtam.
Há tradő lt, csillogó szemmel kö rbené zett,
mint aki szentü l meg van győ ző dve arró l, hogy
valami teljesen ú jat osztott meg velü nk. Ezek
utá n má r té nyleg vé get akartam vetni ennek az
egé sznek:
- Edwin, nem gondolod, hogy ez nem
megfelelő idő az ilyen...
Felemelte a kezé t, hogy leá llı́tson. (Nagyon
szokatlan Edwintő l, hogy valakit a mondat

342
kö zepé n fé lbeszakı́t.) - Nem, Adrian, azt hiszem,
hogy amit Stephanie mondott, az a legfontosabb
most Leonard szá má ra.
Stephanie szemé nek csillogá sa ragyogá ssá
vá ltozott.
- Né zd, Leonard - folytatta Edwin gyengé den
-, Stephanie-nak teljesen igaza van, amikor azt
mondja, hogy az igazi egyhá z azok az emberek,
akik Jé zust ké pviselik a vilá gon addig, amı́g
vissza nem jö n, tehá t egyszerű en mi vagyunk.
Ha csak te é s é n maradná nk, akkor mi lenné nk
az egyhá z. Es semelyikü nk sem lenne fontosabb,
mint a má sik, mert a Biblia azt mondja, hogy
minden tag egyenlő , é s mindannyian
egymá shoz tartozunk. Erted?
Leonard é lé nken bó logatott:
- Nem, nem igazá n.
- Anne, tudná l adni egy gyertyá t? - ké rdezte
Edwin. Né há ny perccel ké ső bb az egyetlen
fé nyforrá sunk egy csé szealjra helyezett, fehé r,
há ztartá si gyertya pislá koló lá ngja volt a szoba
kö zepé n. Edwin azt ké rte, hogy fogjuk meg
egymá s kezé t, é s maradjunk csendben egy
percig.
Amikor elkezdett beszé lni, a hangja nagyon
tiszta é s hatá rozott volt.

343
 - Leonard, é n egy alkoholista vagyok, akit
mindennap csupá n egy hajszá l vá laszt el attó l,
hogy igyon. Ré gebben letartó ztattak az utcá n, é s
akiknek elmondtam, hogy megté rtem, mind
kigú nyoltak, mert csak ré szegen ismertek. Senki
sem tudja igazá n, mennyire kemé nyen kell
harcolnom azé rt, hogy alkohol né lkü l kibı́rjam.
Mé g a homá lyos gyertyafé nyné l is lá tni
lehetett Leonard arcá n a megü tkö zé st.
- De hiszen ez pontosan olyan... sose
mondtad, hogy te... - lassan kezdett derengeni -
ú gy é rted, hogy te...
- Nagyon bü szke vagyok, hogy ré szese
lehetek a benned levő jó nak é s rossznak,
é rtelemnek é s butasá gnak, Leonard, bará tom.
Tudnod kell, hogy a harcaid é s győ zelmeid az é n
harcaim é s győ zelmeim. A te hibá id az é n
hibá im. Remé lem, hogy te is meg tudod osztani
velem a bennem levő rosszat é s jó t -, attó l
tartok, hogy sokkal tö bb rosszat, mint
gondolná d. De hiszek Istenben - ezen a hé ten
legalá bbis - szó val, mivel testvé rek vagyunk, é s
ugyanannak a Testnek a ré szei, é n viselem a te
hitetlensé ged, é s te viseld az é n hitemet! -
Elmosolyodott. - Ez majd annyira ö sszezavarja
az Urat, hogy mindkettő nkre rá bó lint. Azt
hiszem, ezt a fajta zavart szereti. Jé zus azt

344
akarta, hogy szeressü k egymá st. Mondd,
Leonard, hiszel azokban a kezekben, amelyek
most a kezedet fogjá k?
- Igen - vá laszolta -, való sá gos embereké .
- Igy van, é s ezek a való sá gos emberek tagjai
Jé zusnak, ezé rt amikor az ő kezü ket fogod, Isten
kezé vel talá lkozol. Ami egyikü nknek hiá nyzik, az
mindannyiunknak hiá nyzik. Amije van az
egyikü nknek, az mindannyiunké .
Leonard a bal keze felő l levő Gló riá ró l lassan
a jobbjá n ü lő Anne-re né zett, é s elő szö r az este
folyamá n halvá ny, bá gyadt mosoly jelent meg az
arcá n.
Edwin kö rbené zett a csoporton.
- Ki sem tudom mondani, mennyire
szerencsé s vagyok, hogy vezető ké nt
szolgá lhatok kö zö ttetek. Amikor aká r csak ezen
a kis csoporton is vé gigné zek, rá jö vö k, hogy
mennyire gazdag vagyok. Stephanie
megosztotta ezt az igazsá got velü nk, igaz, hogy
nem elő szö r, de milyen csodá latos ez az igazsá g,
é s mennyire illett arra, ami ma este kö zö ttü nk
tö rté nt: Leonard, aki szeretetremé ltó é s nagyon
kü lö nleges, Anne, aki olyan kedves é s bö lcs,
Gloria, aki tele van kö nyö rü lettel é s segı́tő
szá ndé kkal, Gerald, aki szá mtalan napomat

345
megvidá mı́totta, é s akit Isten most egy
kü lö nleges feladatra hı́v, Richard é s Doreen, akik
most bajokkal kü szkö dnek, de ré gi, hű sé ges
bará tok, akik azt lesik, hogyan szolgá ljá k az Urat,
né ha talá n tú lsá gosan is, é s Adrian, aki
alá becsü li az erő ssé geit, é s akinek gyengesé ge a
vilá g szá má ra ajá ndé k. Nem akarok é rzelgő snek
hangzani, de akkora ö rö m tudni azt, hogy ezek
az é rté kek ugyanú gy az enyé mek, ahogy a tié tek
is. Es ami a negatı́v dolgokat illeti - há t azokat is
ugyanú gy megosztjuk, é s emiatt felvá ltva
Jé zussá kell vá lnunk egymá s szá má ra, nem ı́gy
gondoljá tok? Nekem nagyon is szü ksé gem van
mindnyá jatokra, hogy ezt megtegyé tek é rtem.
Ezutá n mé g hosszú ideig ü ltü nk csendben, a
gyertyafé nybe bá mulva.
Azt hiszem, ezzel befejezem a napló ı́rá st.
Csak mé g egy utolsó dolgot akarok leı́rni. Ezt
pró bá ltam elmondani Anne-nek, mielő tt elment
aludni.
Azt akartam elmondani, hogy vannak napok,
amikor nagyon aggó dom é s ké tsé gbe vagyok
esve az egyhá z miatt. De amikor ma este ott
ü ltü nk a sö té tben, a nappaliban, azzal a
pislá koló fé nnyel a kö zé pen, akkor a szı́vem
legmé lyé n tudtam, hogy az egyhá z - Stephanie
igazi egyhá za - vé gü l meg fog á llni. Es azé rt fog

346
megá llni, mert minden nemzedé kben van
né há ny olyan ember, mint pé ldá ul Edwin.
Olyanok, akik akkor is, amikor a szavak
elhallgatnak, a pró fé ciá k megszű nnek, a
bakkecske-szö kellé sek vé get é rnek é s a vallá sos
szı́nlelé s é s szerepjá tszá s tö bbé senkit sem csap
be, akkor is ké szek arra, hogy való sá gosan
viseljé k a mellettü k é lő kis emberek terheit, akik
hisznek abban a megdö bbentő , ö rö kké való
igazsá gban, hogy egy Test vagyunk, mert
mindannyian az egy Kenyé rben ré szesü lü nk.
Es azt hiszem, hogy kö zben olyanokká vá lnak
- mé g ha csak kicsit is-, mint mesterü k é s
bará tjuk, aki ré ges-ré gen ott fü ggö tt a kereszten,
nem szé gyellve, hogy olyan ö sszetö rtté é s
bolonddá legyen, mint Leonard Thynn é s Adrian
Plass é s Everett Glander é s má sok a
gyü lekezetben é s az egé sz vilá gon, mert
szeretett minket.

347
Április 28. Csütörtök.
Mé g egy utolsó dolog.
Ma megké rdeztem Geraldot:
- A mú ltban te egy komplett anagrammagyá r
voltá l. Mi tö rté nt ezzel a fé lrevezetett
energiá val?
- Való szı́nű leg kinő ttem belő lü k -
mosolygott, aztá n kiment a szobá bó l.
Ot perc mú lva ismé t feltű nt, nagyon komoly
kifejezé ssel az arcá n, é s egy darabka papı́rral a
kezé ben.
- Papa, rá jö ttem valami nagyon fontosra -
mondta.
- Igen? Es mire?
- Tudtad - ké rdezte Gerald-, hogy a TORONTO
ALDAS ké t anagrammá já bó l verset lehet ı́rni?
- Nem, nem tudtam, Gerald - só hajtottam. -
Hogyan?
- A, TALTOS DONOR ALNOTAT SODOR -
felelte.

348
Április 29. Péntek.
Mé g valami, de té nyleg legutoljá ra.
Ma vé gre megoldottam egy sok é ven á t,
sokakat gyö trő rejté lyt. Eleddig egyetlen
kielé gı́tő vá laszt sem kaptam a kö vetkező
ké rdé sre: MIERT KERTE KOLCSON LEONARD
THYNN A MACSKANKAT?
Bá rhol, bá rmerre já rtam, mindenki folyton
azt szerette volna tudni, mié rt jö tt á t Leonard,
é s ké rte kö lcsö n a macská t. Ugy dö ntö ttem, ma
kiszedem belő le az igazsá got. Leü ltettem a
konyhaasztalhoz, é s egyenesen nekiszegeztem a
ké rdé st: - Leonard, emlé kszel, amikor
kö lcsö nké rted a macská nkat?
Zavart tekintet:
- Igen.
- Es mié rt ké rted kö lcsö n?
- Az igazat?
- Igen, az igazat.
- Há t, mé g sohasem volt há ziá llatom, é s...
- Az igazat, Leonard!
- Az igazat?
- Az igazat.

349
 - Szó val volt ez a magnó m, é s...
- Leonard!
Szü net - alig hallható an: - Ki kellett talá lnom
valamit, hogy á tjö hessek, Adrian...
Meg kell né znem, mit jelent a kleisztogá m
szó !

350