Professional Documents
Culture Documents
Bemeneti szintfelmérő
(Év eleji feladatsor a hatodikos tankönyvhöz)
A csoport
1. Egészítsd ki a hiányos szöveget! A felsorolt szavak közül melyek illenek az üresen
hagyott helyekre? Figyelem! Nem kell minden szót felhasználnod. (7 pont)
A versenyeket ……… évente rendezték meg. A versenyek idején tilos volt …………………,
mert azzal ……………-t (a főistent) sértették volna meg. A futópályát ……………..-nak
nevezték, hossza közel kétszáz méter volt. A győztes olajfa ……………….. kapott.
Városában ünneplésben részesítették, és ……………. is állíthattak neki. A legnépszerűbb
verseny a ………………….. volt. Ez a versenyszám a gazdagok sportjának számított.
Már kora ifjúságában hadat viselt Szent István király a vitéz és hatalmas Koppány vezér ellen,
aki Somogyot birtokolta. Géza fejedelem halála után Koppány vezér Szent István király
anyját vérfertőző házasságra kívánta, meg akarta ölni Szent Istvánt, hogy megszerezze a
fejedelmi címet. Szent István király azonban összehívta főembereit, és Szent Márton hitvalló
közbenjárása által kérte az Isten segítségét. Majd összegyűjtötte seregét, és az ellenség ellen
indult. Az egész sereg vezérévé pedig német származású vendégét, Vencellint tette meg.
Megkezdődött a csata, mindkét részen sokáig és vitézül folyt a viadal; de az isteni irgalmasság
segítségével Szent István vezér nyert dicső diadalt. Ebben a harcban Vencellin ispán megölte
Koppány vezért, ezért őt hatalmas birtokokkal jutalmazta meg Szent István. Koppányt pedig
Szent István néggyé vágatta: egyik részét elküldte az esztergomi, másikat a veszprémi,
harmadikat a győri kapuhoz, a negyediket Erdélybe. Szent István ekkor fogadalmat tett
Istennek: elrendelte ugyanis, hogy a Koppány vezér földjén lakozó népség gyermekeiből,
terméséből és barmaiból örök időkre tizedet adjon Szent Márton kolostorának.
a) A harcra István királlyá koronázása után került sor. vagy A harcra István királlyá
koronázása előtt került sor.
b) Koppány szerelmes volt Géza feleségébe és el akarta venni őt. vagy Koppány Géza utóda
akart lenni, ezért úgy tervezte, megöli Istvánt, anyját pedig feleségül veszi..
c) A csatában a német származású Vencellin ölte meg Koppányt. vagy A csatában István ölte
meg Koppányt.
d) Vencellin tettéért Istvántól jutalmat kapott. vagy Vencellin, külföldi lévén hazautazott.
2
Történelem 6. Év eleji szintfelmérő
3. Állapítsd meg, hogy az ókori Keletre, az ókori Hellászra, vagy az ókori Rómára
vonatkoznak-e az állítások! Írd a betűjeleket a megfelelő helyre! (13 pont)
A) demokrácia, B) múmia, C) gladiátor, D) Biblia (Ószövetség) E) latin nyelv, F) selyem,
G) olimpia, H) császár, I) piramis, J) népgyűlés, K) amfiteátrum, L) labirintus, M) püspök
4. Számítsd ki, hogy hány év telt el az alábbi események között! Minden évszámot írj a
pontozott vonalra! (6 pont)
a) Róma alapítása és Krisztus születése
………….. …………..= …………..
B csoport
1. Egészítsd ki a hiányos szöveget! A felsorolt szavak közül melyek illenek az üresen
hagyott helyekre? Figyelem! Nem kell minden szót felhasználnod. (7 pont)
A legnagyobb tömegeket azok a szentélyek vonzották, amelyekben sportversenyeket
rendeztek az ……………….. tiszteletére. A legismertebbek a ………………. (főisten)
tiszteletére rendezett …………………….. versenyjátékok voltak. Kr. e. ……..-ban jegyezték
fel az első győztest. A gyakran egymással háborúzó kis görög városállamok lakóit a
közös…………-en és a közös ……………-on kívül a versenyjátékok tartották össze. Ezeken
csak szabad görög ………..-ak vehettek részt.
Beírandók: állam vezetői, Apollón, athéni, férfi, istenek, nyelv, olümpiai, történelem, vallás,
Zeusz, 490, 776
b) A várost a Temze partján lévő két dombon akarták létrehozni. vagy A várost a Tiberis
partján lévő hét dombon akarták létrehozni.
c) A testvérek féltékenyen figyelték egymás tevékenységét. vagy A testvérek békés
egyetértésben fogtak a város alapításához.
d) A véletlenre bízták, hogy ki alapítsa meg a várost. vagy Az istenekre bízták, hogy ki
alapítsa meg a várost.
e) Romulusnak egy fehér tehén és egy fehér bika jelent meg. vagy Romulusnak tizenkét sas
jelent meg.
földesurak: ………………………………………………………….
jobbágyok: ………………………………………………………….
papok: ………………………………………………………………
polgárok: …………………………………………………………….
4. Számítsd ki, hogy hány év telt el az alábbi események között! Minden évszámot írj a
pontozott vonalra! (6 pont)
a) A Nyugatrómai Birodalom bukása és Nagy Károly megkoronázása
………… ………….. = ……………
b) Mohamed Mekkából Medinába költözése és a tatárjárás kezdete
…………… ………….. = ………..