Professional Documents
Culture Documents
Más iskolákban, különösen a főváros által Ez mindkét hadtest csapatainak még ma pa rá, fizessék meg. Nem az én hibám, hogy önök
fentartott községi iskolákban, kivétel nélkül folytat rancsban tudtul adandó.
ják még holnap és holnapután a beírásokat. nem tudják a kezembe adni, ami kivégzésnél
Ismétlem köszöneiemet.«
A felső ipariskolákban most folynak az elő a legfontosabb: a delinquenst. Nekem minden
jegyzések, az orvosi vizsgálat, melynek következté A hadgyakorlatokról a király a legközelebb1
ben igen sok tanulót jeleznek feltűnően gyengének helységbe lovagolt, ahol Sehauniburg-Lippe herceg in effiqie végrehajtásért is egyenkint kijár a
korához képest, ami megakadályozza felvételüket. tábori szállásán átöltözködött, hogy Gabel városába rendes taksa. A bitóla, a kötelek ára, a fej
A tanító- és tanítónöképzőkben szintén felvételi látogasson el. Ugyanezért meghagyta a király, hogy pénz, az akasztófáról való levétel szokott dija.
vizsgálatok folynak. Azok közül az intézetek közül, az ebédet a sátorban távollétében tartsák meg. Egy-egyért összesen 115 váltó forint. Kérem a
amelyekben már befejezték a vizsgálatokat, legjob 0 pénzemet.
felségét, ahol csak megjelent, lelkes ová
ban érdeklik a közönséget a csalogány-vícai nő-
kepzőbe való felvételek. Ide 190 folyamodott 38 ciók fogadták. Mária Terézia iőkercegnő és leányai a Erre aztán kifizették neki mind a har
helyre. Közülök 180 tett felvételi vizsgálatot és kö legnagyobb ágvudörgés közepette lovon jelentek meg minchét kivégzés díját, összesen 4255 váltó
zülök mindössze csak 38-at lehetett ielvenni, mely a Kapellenbergen. forintot.
hez a minisztérium csatolt utólagosan még 10-et. Este ünnepi kivilágítás és nagy fáklyásmenet Ezt a Both hóhért Haynau hozatta 1849.
volt. 0 felsége Mária Terézia főhercegnő társaságában
szeptemberében Brünnböl, személye körüli hó
megjelent az ablaknál és katonásan köszönt, ezután
A csehországi hadgyakorlatok. hérnak. A pesti gyepmester-telep m a is ez em
magához hivatta a polgármestert és az egyesületek elnö
R e ic h s tä d t , szept. 2. ber családjának kezében van. Gondolom, az
keit és kegyesen köszönetét mondott a loyális tünte
A Csehország északi részében tartott gyakorla tésekért. öcscse íolytatja az üzletet.
tok ma délben véget értek. Erdekfeszitő harc folyt
ezen a napon, melyet a minden irányban szabad
kilátást nyújtó Kapellenbergről pompásan lehetett Esti levél. NAPI HÍREK.
elvezni. Sereglett is ide a nép messze vidékről, hogy — In effiqie. — — (S z e m é ly i h ire k .) Ferdinand toseánai
szeretett uralkodójának hódoljon. A minap egy szegény ember kiíratta az nagyherceg tegnap délután 1 óra 45 perckor a bécsi
újságba, hogy őneki megvan az a kép (vagy gyorsvonattal Budapestre érkezett, s miután a pálya
0 felsége kocsin ment a legközelebbi hegy udvari vendéglőben megebédelt, 2 óra 35 perckor a
mellett levő helységig ; itt a kipróbált Wexíort nevű szobor ? m ár nem emlékszem,) amelyet az kassai gyorsvonattal Gödöllőre utazott. — Klotild
lovára ült, mely a nagy sár dacára galoppban ro osztrákok 1849-ben gróf Andrássy Gyula ké főhercegnő Károlyi grófné udvarbölgye kíséretében
tegnap este 9 óra 20 perckor Budapestre érkezett,
hant a hegynek. E hegy lejtőjén és a határos me pében fölakasztottak. Ezt a jám bort az in effiqie
s 10 órakor az aradi gyorsvonattal tovább utazott
zőkön a 9. hadtest egy gyaloghadosztálya lövészár kifejezés tévesztette meg. Alkalmasint azt hitte, Kis,-Jenőre, ahol a megboldogult László főherceg em
kokkal eröditett hadállást foglalt el, amelyet kettős hogy csakugyan az in contumaciam elítélteknek lékére ma rekviemet tartanak az ágyai kápolnában.
ágyuvonal támogatott. — Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter teg
valamely képe mását húzták a bitófára, mint nap este 7 óra 15 perckor a lövárosba érkezett. —
Fél kilenckor megjelent ő felsége a Kapellen- évszázadokkal ezelőtt Franciaországban járta. Lobkovitz herceg hadtestparancsnok tegnap este 8
bergen, ahol leszállód a lóról és a hadgyakorlatok órakor érkezett Budapestre. — Ferczel Dezső ház
Az a régi osztrák ceremónia ugyan elég egy
fővezetőségének tagjaival az ellenség, a Ferenc Fer elnök ma reggel 8 óra 40 perckor érkezett meg a
ügyű volt (mint minden tehetetlen boszú), de fővárosba. — M arx János miniszteri tanácsos, a
dinand főherceg vezényelte 8. hadtest felé tekinge
mégsem annyira ostoba, hogy ilyen komédiát máv. forgalmi osztályának igazgatója, Abbáziából ma
tett, amelynek ellenfele átkarolására a Kapellenberg reggel megérkezett. — Tormay Béla miniszteri taná
körül elterülő eidőfedte magaslatokról való elűtörtetését űzzön. De meg mit is csinált volna, ha például
csos, béllön — szeptember 4-dikén — kéthónapi
várták. Minden pillanatban lihegve száguldozott egy-egy valamely elitéltnek nincsen arcképe ? (Ez gyak .szabadságidőre elutazik a iővárosbói. — Gróf Zay
lovas, aki az ellenfél közeledését jelentette és nemso ran megeshetett az időben, mikor még a da- Miklós országgyűlési képviselő ma Zay-Ugróczról Sze
gedre utazott az országos magyar gazda kongresz-
kára akcióba léphetett a tüzérség az erdők szélén guerréotypia se igen volt elteijedt.) Nem akasz
szusra. — Dr Farkas Lajos rendőrtanácsos, a bűn
vagy tisztásokon mutatkozó csapatokkal szemben. totta volna löl a maga emberét így par distance ügyi osztály vezetője hat heti szabadságáról vissza
Minden lövésnek hét—kilencszeres visszhangja tá- sem ? Vagyis a bujdosó menekülhetett a nem tért a fővárosba és átvette hivatala vezetését. —
támadt az erdőségekben. Minden oldalról viszonozták igazi akasztás elöl is, ha véletlenül nem volt Kiss Árpád, a rendőriisztviselő a bűnügyi nyilván
az ágyuk tüzelését. Nemsokára a rajvonalak tüzelése kéznél valami arck ép e"? tartó vezető|e szabadságideje leteltével a fővárosba
érkézéit és átvette a nyilvántartó hivatal vezetését. —
is megkezdődött és az erdőkben széltébén szerte- Wekerle Sándor a közigazgatási biróság elnöke, ki a
Nem úgy történt az a sötét ceremónia. —
hangzó puskaropogás szinte azt a benyomást telte, nyár egy részét dánosi birtokán töltötte, szeptember
mintha gőzhámorokban kalapácsolnának. Mind sűrűb A katonaság kivonult a vesztőhelyre. Négyszö 8-án jön vissza a lövárosba s veszi át hivatala ve
ben fonódott a támadó csapatok rajvonala a Kapel get formált a bitófák körül. Ott állt a hóhér zetését. — Dr Cséri János gyomor speciálista orvos
lenberg körül. Egyik dandár a másik után törtetett is, legényeivel, m intha igazi kivégzés történnék. a iövárosba visszaérkezett.
— (A k irály utazásai.) A király Reich-
elő az erdőkből, támogatva saját tüzérségének tüze És a törzshadbiró is lóhátról kiáltotta el, mint
stadtból holnap (3-iuán) este visszatér Becsbe. E hó
lésétől. szokás: „Die Exekution beginnt !“ Ennek utána 6-ikán a második hadtest záró hadgyakorlataira megy
Több óra hoszszat tartott ez az érdekfeszitő szín* fölolvasta a halálos Ítéleteket és fölszólította a Hornba, bonnét még ugyanazon nap délutánján tér
játék, amelyet a legfőbb hadúr osztatlan figyelemmel „Herr Scharírichiert11', hogy teljesítse kötelességét. vissza. 13-ikán reggel a király a Pápa mellett lovas
sági hadgyakorlatodra megy, honnét szintén még az
kísért. Erre a proíósz egyenkint átadia a hóhérnak a nap tér vjssza Becsbe. 16-ikán a király a klagen
Végül háromnegyed tizenegy óra felé ő fesége, fekete tatáblakat, melyekre az elitéltek neve fe furti hadgyakorlatokra megy.
aki az eső megszűntével levetette köpenyegót, ismét hér belükkel volt í r v a ; a hóhér pedig e táblá — (A szász k irá ly g y engélkedése.) Drez
lóra ült és kíséretével, valamint a hadgyakorlatok kat az ítéletiéi egyben iöhzegezte egy-egy dai sürgöny szerint. A király könnyű láznóiküii iég-
csőliuiutja következteben lemondott a strassburgi
íővezetőségének tagjaival az észak felé lekvő arra a bitóíára. (A tábla iöiött lógott a hurok.) Miután díszszemlén való részvételről, de reméli, bogy
magaslatra lovagolt, ahonnan a támadó csapatok ké Sluttgardban és Karlsruneban már részt vehet a,
valamennyi táblát lölszegezte, a hadbíró elé
pezte kört bezáró, utolsó részének előrenyomulását díszszemléken.
lépett, és mint a kivégzések után is szokta,
lehetett látni. Mielőtt azonban döntésre került volna — (Nemet h ajósok P ozsonyban.) A német-
a sor, ö felsége lefúvatott. tisztelegve jelentette, hogy teljesítette kötelessé osztrák-magyar hajózási kötelék Budapesten tartandó
gét. Erre a katonaság elvonult; a táblák meg negyedik ülésére ránduló külföldi köteléki tagok ma
Ez a kedves kürtjei csakhamar eljutott mind részben bajén, részben vonalon Bécsből Pozsonyba
az 52,100 katona füléhez, aki a harci játékban részt estig m aradtak az akasztóiakon. érkeztek, hogy a teli kikötőt és az erdészeti kialh-
vett. A két hadtest annyira közel jutott egymáshoz, Ez m effiqie kivégzéseket Pesten, az Új tást megtekintsék. Délután 4 órakor a városháza-
hogy tiz perc alatt majdnem az összes magasabb pa dísztermében 1 haliér a város nevében üdvözölte a
épület mellett hajtotta végre Both brünni hó
küllőiül és íővárosi vendégeket. Ezután Mattekovics
rancsnokok és döntnökök ott voltak ő felsége körül a hér, 1851. szeptember 22-én. Harminchét toa- titkos tanácsos Pozsony városának mondott köszöne
Kapellenbergen. Ö felsége lovon ült, oldalán Bajner gyar menekültet „jusztiíikáit“, köztük Kossuth tét a kongresszus tagjainak szives fogadtatásáért.
főherceggel, Beck báró táborszernagygyal, a vezér Végül Froskovetz lovag reichsrathi képviselő, a
Lajost és gróf Andrássy Gyulát. Mikor aztán Dunaegyesütet elnöke,'a külíöldi vendégek nevében
kar főnökével, Krieghammer b. lovassági tábornok
„napi dijának'4 fölvételére került a sor, az au- ' mondott- köszönetét az irántuk tanúsított magyaros
közös hadügyminiszterrel és Windischgrátz herceg vendégszeretetért. Ezután megtekintették a téli ki-
ditorság csak annyit akart neki fizetni, amennyi
gel; előtte a két hadtestparancsnok, a kitűnő kiné . kötőt és . az erdészeti kiállítást. Este hét órakor
zésű Ferenc Ferdtnánd főherceg és Klobus altábor egy kivégzés után jár. Pozsony varos vendegeinek tiszteletére a Palugyay-
nagy ; köröskörül több mint száz magasrangu lovas — De én harm inchét embert akasztottam szállóban fényes hankeLtet adott.
tiszt és némi távolságban a lakosság ezrei, akik bol tö l! — vágott közbe a hóhér. — (A n arch ista ö sszeesk ü v és a p á risi k i
dogok voltak, hogy uralkodójukat láthatták. A leg — Csakhogy a fáradsága kevesebb volt, á llítá s ellen.) Sao Paolo-ban, Brazíliában, anar
főbb hadúr legmagasabb megelégedését nyilvánította chista-összeesküvést fedeztek fői, melynek az volt a
mint égy igazi kivégzésnél! — válaszolta az
körülbelül a kővetkező szavakkal: célja, hogy a jövő évi párisi kiállítás épületeit leve
auditor.
z>A két hadtestnek imént véget ért had gőbe röpítse. Az összeesküvőket, akik között egy fi
Both azonban nem tágított:
gyakorlata rendkívül kellemes és örvendetes atal leány is volt, már letartóztatták és Rio de Ja-
benyom ást gyakorolt reám. A két hadtest — Uram, ezt a cerem óniát az teszi azzá, neiróba szállították.
parancsnok fogadja teljes elismerésemet a ami, hogy én végzem. Ha vaiami káplárra bíz — (Uj zsinagóga.) Augusztus 31-én szentel
helyes és ügyes vezetésért, valam int a világos, nák, nem hederitene rá az ördög sem. Itt én, ték föl Galánlán az izr, orth. tiitKözség újonnan föl
rövid és velős parancskiosztásért; a csapatok a hóhér, vagyok a fő. Gyalázok, de a saját gya épített szép zsinagógáját. Dusctiinszki Hennán tő
és parancsnokaik fogadják koszönelemet és rabbi tartott hazafias szeilemü szép ünnepi beszédet.
lázatommal gyalázok. Hát az én becstelenségem Azután pedig az első imát az uj templomban a ha
teljes elismerésemet kitartásukért, jó m agatar
tásukért és a csapatok helyes fölhasználásáért. sem olcsó portéka. Ha önöknek szüksége van záért, a királyért és kormányért mondta.