You are on page 1of 9

Alkotások a síkban

A „Tangram” legismertebb változata 7 „kőből” áll. Mellékelni szoktak hozzá sok-sok


kicsinyített képet, amihez hasonlót (tehát formailag azonosat) ki lehet rakni a 7 kő felhasz-
nálásával. A 7 kő előállítható egy négyzetlap megfelelő felosztásával.

1. a) Rakja ki a következő ábrákat a hét lappal!

1
4. Egy másik ismert Tangram a követke-
ző:
Tervezzen hozzá kirakható ábrákat!

2
Hajtogatás, nyírás, festés

Hajtogatással állítsanak elő téglalapból négyzetet! (Pl. négyzet alakú terítőt fognak
nyírni, ehhez állítják elő a formát.) Ez a tevékenység természetesen készíti elő akár a négyzet
oldalairól, akár a szimmetriájáról való ismeretüket. Azt, hogy a szomszédos oldalak is egyen-
lők, és azt, hogy ez a téglalap átlóira nézve is tengelyesen tükrös.

Derékszöget is hajtogatással alkothatnak. Tépett szélű papírlapon egy hajtással képez-


hetnek egyenes élet. Ha ezt az élet önmagára visszahajtjuk, ezzel az egyenesszöget megfelez-
zük, a teljes szöget negyedeljük: ezt nevezzük derékszögnek.

Ha az előbbi élet más helyen ismét önmagára hajtjuk vissza, akkor újra derékszöget al-
kottunk, s a két, az eredetire merőleges él egymással párhuzamos lesz. Ezekre egyszerre tu-
dunk merőleges élet hajtani, ezzel téglalapot nyertünk. (Szavak és magyarázat helyett a haj-
togatással „definiáltuk” a téglalapot: síkbeli négyszög, amelynek mindegyik szöge derék-
szög.)
Tanulják meg a gyerekek a szabályos háromszög hajtogatását is téglalapból,

amit továbbfejleszthetnek szabályos háromszög-hálóvá.

Megismertethetjük tanítványainkat a szabályos ötszög hajtogatásával is. Ha egy állandó


szélességű papírcsíkból egyszerű csomót kötünk úgy, hogy óvatosan egészen szorosra simít-
juk a csomót a csík türelmes továbbigazgatásával, akkor szabályos ötszöget kapunk. Fény
felé tartva a csomót, az átlók is kirajzolódnak benne, szabályos ötágú csillagot képezve:

3
Hajtogatással is másolhatnak a gyerekek. Például azt a Tangramot, amellyel a fejezet elején
ismerkedhettek meg, négyzetlapból elkészíthetik hajtogatással. Miután megfigyelik az egyes
vonalak kölcsönös helyzetét, kikísérletezik a szakasz felezését, szög felezését a lap megfele-
lő összehajtásával.

Alkotások a határvonal elkészítésével


A síkidomokat kijelölhetjük csak a határvonalaival is. A vonalas rajzolást előzze
meg a pálcákból való kirakás, a szívószálakból való összefűzés, illetve a gumikarika
szöges táblán való kifeszítése. Ez az eljárás több olyan megfigyelésre ad alkalmat, ami már
a rajzolgatásnál csak nehézkesen, esetlegesen kerül elő.
A számolópálcika, vagy a gyufaszálak alkalmas eszközt jelenthetnek egyszerű, egye-
nes vonalakkal készített alakzat másolására. A gyufaszálat papírra ragasztva hosszabb ideig
is megőrizhetők az alkotások.
Érdekesebbé tehetjük ezeket a kirakós teendőket, ha feladványokat kapcsolunk hozzá-
juk. Sok rejtvényújságban szerepelnek ilyenek.
Például másolják le a gyerekek a következő kirakást:

Számolják meg, hogy hány „szobát” alakítottak ki!


– Ez után próbáljanak kettőt elvenni a gyufaszálakból, hogy csak 5 ugyanilyen szoba
maradjon! (A többi szálat nem lehet átrendezni, és nem maradhat olyan gyufaszál,
amelyik nem fala egy szobának sem!)
– Hány gyufaszálat lehet elvenni, hogy – az előbbi feltételek szerint – 4 szoba marad-
jon? (Legalább, legfeljebb...?)

Ebből a kirakásból vegyenek el 3 szálat úgy, hogy 3


szoba maradjon!

Helyezzenek át 3 szálat úgy, hogy 3 szoba keletkezzen!

4
Másolják le az ábrát,
– aztán számlálják meg, hány egyező mére-
tű kis háromszög van rajta;
– hány olyan háromszöget találnak, amely-
nek az oldala két gyufaszál-hosszú;
– Hány még nagyobb háromszöget talál-
nak?
– Vegyenek el 3 szálat, hogy csak 9 kicsi
háromszög maradjon...
Kapcsolódhat az ilyen másoló tevékenységhez más matematikai tartalom is. Például
elsősöktől kérhetjük a következő házak lemásolását, a felhasznált gyufaszálak megszámlálá-
sát, aztán, ha felismernek valamilyen szabályosságot, folytathatják a kép-sorozatot, s a hoz-
zá kapcsolható számsorozatot.

6 9 12...

5
MATEMATIKAI ISMERETEK

A háromszögek alakját egyértelműen meghatározza a három oldal hossza.


Ha szívószálból fűzünk össze 3 darabot, aztán a fűzőszálat össze tudjuk kötni közvetle-
nül az első és az utolsónak felfűzött szál között, akkor ezek a szálak egyetlen formát al-
kotnak. (Ha valamelyik szívószál túl hosszú a másik kettőhöz képest, akkor „nem ér
össze” két szál vége, úgy nem lesz háromszög. Matematikai megfogalmazással: csak
akkor alkothat három szakasz háromszöget, ha két-két oldal hosszának összege nagyobb
a harmadik oldalhossznál.)

Adott három szakaszból csak egyféle


háromszög lesz, vagy egyáltalán nem lesz háromszög.
A 3-nál több oldalú sokszögek alakját nem határozza meg az oldalaik hossza, még akkor
sem, ha a szakaszok ugyanabban a sorrendben követik egymást. (Ezeknél a sokszögeknél sem
lehet egy oldal hosszabb, vagy azonos hosszú a többi oldalhossz összegénél.)

Alkossunk négyszöget úgy, hogy két-két szívószál hossza legyen egyenlő! Ezeket kétféle sor-
rendben fűzhetjük össze: váltogatva a különböző hosszúakat, vagy úgy, hogy az egyenlő hosz-
szú szálak találkoznak. Ezzel a feltétellel is végtelenül sokféle síkbeli négyszög alakítható,
mégis a formáknak lesz valamilyen közös jellemzője:

Olyan négyszögek, amelyek szemközti oldalpárjaik párhuzamosak és egyenlők


(A keletkező négyszögek parallelogrammák. Látható és tudatosítható közös tulajdonságuk a
szemközti oldalak párhuzamossága. Az átélt, de még alsó szinten nem tudatosítható közös
tulajdonságuk a középpontos szimmetriájuk.)

Olyan négyszögek, amelyeknek a két-két szomszédos oldala egyenlő


(Az így keletkező négyszögek a deltoidok. Az átélt, sőt alsó tagozaton már tudatosítható közös
tulajdonságuk a kétoldali szimmetriájuk: ezek az egyik átlójukra nézve tükrös négyszögek.)

6
Kisgyerekkorban főképpen csak görbe vonalakat tud rajzolni az ember, ezért van nagy
jelentősége a szöges- vagy lyukastáblának. Ezen (rögzített, vagy mozgatható) szögek van-
nak négyzet-pontrácsnak megfelelő elrendezésben. A szögekre gumikarikát lehet kifeszíte-
ni, ami két-két szög között megfeszülve egyenes szakaszokat alkot. A könnyű mozgatható-
ság sok alkalmat kínál szabad síkbeli alkotások létrehozására és másolásokra.
Miközben egy házikót, vagy más egyszerű ábrát lemásol a gyerek, a vonalak állását
és méretét kell megfigyelnie. (Különösen fontos tapasztalatokat szerez a „ferde” vonalak
irányának és méretének leolvasásában, utánzásában.) Például egy ilyen képnek a pontos le-
másolása szögestáblán úgy történhet, ha megfigyelik, hogy a tető ferde vonala négy jobbra
lépés közben emelkedik 3-at, a másik pedig szintén 4 jobbra lépés közben ereszkedik 3-at:

. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
Ennél egyszerűbb a jobbra-, balra-, fel- és lelépés követése, bár az irányokat nem
mindig könnyen teszik át a gyerekek a tábla függőleges síkjáról az asztal, pad vízszintes
(vagy enyhén ferde) síkjára.

Rajzolás hálókon, pontrácsokon


A kisgyerek fontos kifejező eszköze a rajz. Amikor kedvére alkot, azt rajzolja le,
amit gondol, amit tud a világról. Ennek a tevékenységének pszichológiai szempontból van
nagy jelentősége. Nem e helyett, hanem mellette lehet szerepe annak is, amire a geometria
tanulása érdekében felhasználjuk a rajzolást. Most tehát nem szabad rajzolgatásra kell gon-
dolnunk, hanem másolást, valaminek a megalkotását tűzzük feladatul.
A vonalhálók, pontrácsok szerepe éppen abban van, hogy a távolságokat, vonalak
hosszát, valamint a vonalak állását pontosan lehessen másolni.
Vonalhálón, pontrácson a szabadkézi másolások gyakorlására válasszunk a gyere-
keknek kedves figurákat, hogy szívesen gyakorolják az irányok, méretek leolvasását. Má-
solhatnak szép sormintákat, síkmintákat, parkettamintákat. Ez utóbbi feladat már inkább 8-
10-éveseknek való, de néha megragadja egy-egy kisebb gyerek fantáziáját is.
A másolni való természetesen eleinte olyan kedves rajz, ami felkelti a gyerekek érdek-
lődését, vagy minta, amelynek szépsége hívja követésre őket. Általában nem is kell felhívni
a figyelmüket arra, hogy számolják meg, egy-egy vonal hány kis négyzetoldalon fut át: ha
tetszik a minta, akkor megpróbálják azt pontosan utánozni. Nehezebben szokták felismerni
a pontok távolság-meghatározó szerepét a pontrácsokon, ebben valószínűleg több kisgye-
reknek lesz szüksége a segítségre.

64
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .

Diktáljunk a gyerekeknek képeket az irányok követésének gyakorlására. Például


négyzet-pontrácson, vagy a „kockás füzetükben” (négyzethálón) induljanak egy rácspontról,
és húzzák a vonalat a diktálás szerint:
jobbra 2, le 2, jobbra 2, fel 1, le 3, balra 1, fel 1, balra 1, le 1,
balra 1, fel 3, balra 1, fel 1.
(Végül fület, szemet is rajzolhatnak a kiskutyának.)
Ugyanilyen utasítás-sorozatot adhatunk betűjelekkel, vagy
nyilakkal is:
j j l l j j f l l l b f b l b f f f b f
→→ →→     
Rajzoljanak valamit a gyerekek, aztán írják le nyílsorozattal, vagy betűjelekkel lépése-
iket.
Érdekes a nyílsorozat alapján újrarajzolgatni ugyanazt a képet, de még érdekesebb, ha
valamilyen változtatásokat is végrehajthatnak közben.
Például készítsenek képet úgy, hogy ugyanezeket a nyilakat veszik alapul, de a sorban
hátulról: jobbról balra haladnak a nyilak leolvasásában. (Először lépnek egyet fel, aztán
egyet balra, hármat fel...) Vagy ugyanezek szerint haladnak, de más hálón (pl. nagyobb
négyzethálón, franciakockás füzetben, ferde hálón...).
Ismét új, érdekes eredményre vezet, ha pl. a jobbra-balra irányt megcserélik, de a föl-
le lépéseket változatlanul hagyják. Megint más lesz a kép, ha mindegyik nyíl iránya ellen-
kezőjére változik, vagy ha pl. a föl-le lépések mindegyike 2 ugyanilyen lépést jelent, de a
jobbra-balra lépések megmaradnak.

65

You might also like