Juhász Gyula – Nagyvárad

A kőrösmenti Párizs régi fénye

Felém ragyog az emlék rőt ködén,
Egy ifjúság reménye és regénye
Ott álmodik a szőlőhegy tövén.

A szőlőhegy tövén a régi kocsma,

A piros abrosz és piros borok,
Fiatalságunk bátor indulója,
Fölöttetek fekete gyász borong.
Ady Endre
Vallomása:

VALLOMÁS Oh, Nagyvárad, még megíratlan, talán soha meg

sem írható regényem édes, régi városa, te kis Magyarország!
Tőled követelem vissza az ifjúságomat, tőled várom a talán-
talán föltámadásomat, ezennel, talán utoljára, szerelmet vallok
neked!

Áprily Lajos
ÁPRILY LAJOS: VALLOMÁS Tudom: én itt a sorssal nem
csatáztam, én döbbent szemmel láttam itt a vért, és nem
lengettem omló barikádon fehér zászlót a véres emberért.
Viharokból kibomló új világért csak álmom volt, nem lobbanó
vitám. Rohamra nem harsogtam riadókat jövő ködökbe zúgó
trombitán. S a seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott, sötét heggé
simult minden dalon. De mint a monda tóba fúlt harangja, a
mélyben él az ember-fájdalom. S én nem tudom, hogy meddig
él a versem, titánok halnak, tornyok rengenek. Ahol
világtraverzek összedűlnek, a vers, a versem, hogyne halna
meg? Ha nem leszek, nem fogja tudni senki, sorsomnak mennyi
furcsa titka volt. A hűlt sorok megannyi érckoporsó, s a könyv, a
könyvem, gránit kriptabolt. De túl romon, ha perce jön
csodáknak, a mély megkondul mintha vallana s a bolt alól
harangtisztán kicsendül s magasra száll az ember dallama.

Dsida Jenő
Dsida Jenő 1907-ben született, Binder Jenő
Emilként[1] Szatmárnémetiben, apja Dsida Aladár az osztrák-
magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt. Anyja csengeri
Tóth Margit, aki Beregszászban élt. Itt ismerkedtek össze és
szerettek egymásba, házasságkötésüknek regényes története
van.[2]
Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború,
majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került,
nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett
a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári
foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus
Státus tisztviselője. Dsida Jenő Budapesten, Beregszászban és
Szatmárnémetiben végezte tanulmányait.

Reményi Sándor

További információk

Vallomás és elöljáró beszéd 

 
Árva nemzetség, Erdély népe Te, 
Ki szegény lelkem' pajzsra emeléd, 
Ki meghallgatod mindíg a szavam, 
Ha magányból kilépek eléd: 
Állj meg ma vélem egy szokatlan szóra, 
Hadd legyen ez a csöndes esti óra 
Egy fájó, nehéz, komor vallomás. 
 
Azt akarom, hogy a lelkembe láss, 
Mélyen, egészen, úgy, mint soha még, 
Hogy lásd az árnyak nyüzsgő táborát, 
Kísértetek, kétségek seregét. 
Füledbe zúgjon a rémek tora, 
Akik tort ülnek esett lelkemen, 
Ó, mert én minden percben elbukom, 
És minden percben fölemelkedem. 
Azt akarom, hogy a lelkembe láss, 
És lásd, hogy az a fölemelkedés 
Sokszor keserűbb, mint az elbukás. 

Babits Mihály

1908. június 24-én az erdélyi Fogarasra nevezték ki rendes

tanárrá. Babits valóságos száműzetésnek élte meg „világ
végére” helyezését. „Úgy érzem magam, mint Ovidius, mikor
Tomiba készült” – írja Juhász Gyulának. Mielőtt azonban
„rabságának” helyszínére utazott volna, a nyár egy részét
Itáliában töltötte. Különösen Velence volt rá nagy hatással, és
természetesen az irodalom. 

Tóth Árpád

Egyetlenegy utcáját ismerem,

De ott, emlékszem, arany a homok,
S egy udvarát meg házát, istenem -
De kis szobái mind-mind templomok.

Ó, vén szoba, hol most is nagyanyó

Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.