Monológok

1. Örkény István: Forgatókönyv (Piri)

Egy műsorszámom van. Egy duett. Hiába keresi. Nincs partnerem. Valójában van, csak nem látható.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de nálunk, zsidóknál, és főleg mostanában, elég gyakori az ilyen
egyszemélyes duett. Értik, ugye? (körülnéz) …Nem? Pedig egyszerű. A nevem Nánási Piri, de zsidó
vagyok. Mit csinál egy magyar zsidó, ha fél a németektől? Svéd lesz. Nekem is svéd útlevelem van,
Dora Lundquist nevére szóló. Ekként mégiscsak egy duó szerepel itt, Piri és Dora. (nevet) Önök nem
nevetnek? Kérem! Nekem svédek a szüleim, ismerem a nevüket, a születésük helyét és napját. Még
svédül is tudok. (Gyorsan elmond egy svéd mondatot) … Elénekeljem a svéd himnuszt? (két sort
énekel a svéd himnuszból) … Mi az? Hát nem bírom magukat megnevettetni? Dehogynem. Mit csinál
egy zsidó, ha ennyien hallgatják? Mond egy jó viccet. Mindjárt mondok egyet. (leül, rágyújt, már
előre nevet) …Kérem. Egy zsidó utazik a vonaton. Pardon. Két zsidó utazik a vonaton. Nem jó. Tíz
zsidó utazik a vonaton. (Mind nagyobbakat nevet, egyre gyorsul a vicc ritmusa) …Kevés. Száz zsidó
utazik a vonaton. Helyesbítek. Ezer zsidó utazik a vonaton. Százezer zsidó utazik a vonaton.
Kétszázezer. Háromszázezer. Négyszázezer. (nagyot kacag)…négyszázezer zsidó utazik a vonaton.
És mi lesz belőlük? (kacag, megszívja a cigarettáját. Kifújja a füstöt) Füst. (vár, megismétli)…Füst!
Mi az? Mért nem nevetnek? Azt hiszik, csak úgy kitaláltam az egészet? (csalódottan néz körül) …
Nincs sikerem. Őszintén sajnálom. Bocsánatot kérek.

2. Molnár Ferenc: Üvegcipő (Irma)

Irma a harangütéseket olvasva. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm, tizenegy. Bamm, tizenkettő. Leteszi
a gyereket. Most ülj le ide szépen Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy
embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek. Pont tizenkettő. Kihúz egy
fiókot. Gyere, te lusta abrosz, ne aludj, kelj fel, gyere dolgozni. Terít. Tanuld meg, Lilike, hogy kell
teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod? Van rajta négy folt. Kettő
spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb kézhez tesszük. Ebben törüli a száját, a drága mérges.
Megcsókolja a szalvétát. Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapostával. Dacára, hogy énrám
mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod,
Lilike? Tányért, evőeszközt rak az asztalra. Szavalva: "Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez,
Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!" Szép vers? Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor,
Lilike. Tányér pont a középre lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elöl keresztbe. Poharat tesz.
Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges. Itt iszik belőle. Megcsókolja a
poharat. Csóküzenés a pohárpostával. Szavalva: "Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem
gyönyöröm!" Ez a legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után, mert
megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én,
személyesen. Drága mérges gazdám, a legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló.
Szúrd át boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. Szavalva: "Boldogságom hímpora, Lenge szellő
lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!" Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő.
Lehúzza. Van szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb muskátli
Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak. Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm
is van, rüsztöm is van, jaj de szép magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van,
de senkinek se kell. Szavalva: "Boldogtalan lábam, gyönyör hímpora, Szomorú kis rüsztöm, Édes
angyala!" Mars vissza a rongyos cipőbe!
 3. Örkény István: Kulcskeresők (Nelli) (meghúznám)

Végre! Leül, táskájából előveszi, átolvassa a  levelet, visszarakja, körülnéz, a táskájában kotor. Hol az a kulcs?
Táskáját kiborítja az asztalra, mindent egyenkint visszarak, aztán kiüríti a pénztárcáját, visszateszi az aprópénzt.
Itt nincs. Nem hagytam kívül a zárban? Ajtót nyit, megnézi. Nem hagytam benne. Illetve, talán mégis benne
hagytam, és valamelyik ajtócsapódáskor kiugrott belőle. Kimegy a folyosóra, visszajön.
Nem ugrott ki. Akkor meg nincs semmi baj, mert itt kell lennie a lakásban. De hol? Körüljárja a bevásárolt
holmik kupacát, vaktában kivesz egy zacskót, kidobál egy csomó villanykörtét, belenyúl a zacskóba. Üres.
Sóhajt, a csillárra ne, összeszedi a égőket, fölmászik a létrára, és becsavarja őket.
Hát ebből elég. Hová tehettem? Megjegyzem, ha a kenyeret az ablakba raktam, lehet, hogy a kulcsot kidobtam
az ablakon. Nyugalom. Nyugalom. Mi bajom? Izgulok. Miért izgulok? Mert elvesztettem a lakáskulcsomat, és
ennek következtében ki-be bolyonganak, telefont hoznak, halottat keresnek.
Vigyázat! Ez fordítva is lehetséges. Azért vesztettem el a kulcsot, mert izgulok. Emellett szól, hogy ha az
uramért aggódtam, mindig eltörtem vagy elvesztettem valamit. Például, amilkor Lipcséből vártam a visszajöttét,
épp hajat mostam, de nem találtam a hajszárítót. Persze hogy nem, mert beleejtettem a szemétvödörbe, ami
véletlen már azért sem lehetett, mert máskor a jegygyűrűmet dugtam egy eperlekváros üvegbe. Órájára néz.
Istenem, tedd, hogy, simán földet érjen! Elbőgi magát. Nem, így nem megyünk semmire. Most nem szabad
rágondolnom.
Most a kulcsra kell gondolnom. Hol a kulcs? Miért nincs itt az asztalon? Mert nem ide tettem. Miért nincs a
zsebemben?
Zsebébe nyúl. Mert ide sem tettem. Fölteszem a kérdést: hol és mikor veszett el a kulcs? Válasz: amikor a
bevásárlásból hazajöttem. Hogy jöttem haza? Mindjárt kiderül. Újra eljátssza hazajövetelét, annak minden
részletével és kellékével. A bevásárolt holmikat kiviszi a lépcsőházba, becsukja az ajtót, aztán sietve belép. Hol
az a levél? Most pedig három fordulóval behozza mindazt, amit az előbb kicipelt. Utoljára a rózsákat és a
pezsgőt hozza be, leteszi, körülnéz. Nincs. Hát akkor hová lett? Hacsak le nem nyeltem. Gyomrához nyúl,
nyomkodja, aztán nyugtatgatja magát. Most kell megnyugodni, mert én már sokat elvesztettem, És elfelejtettem,
de le még nem nyeltem semmit. Lehiggadni.
Lehiggadni. Mert ha nincs meg a kulcsom, mindjárt meglesz, a párja. A telefonhoz fut, gyorsan tárcsázik. Halló,
kérem a kollégiumi portát. Itt Fórisné. A lányommal szeretnék beszélni.
Elment? Mikor? Most? Nem tudnd visszahivni? Siessen, mert nincs meg a kulcs. Milyen kulcs, milyen kulcs,
rohanjon, kerem, a lányom után. Idegesen vár, benéz az asztal alá, meglátja a papírkosarat. Nyégykézláb, a
telefont maga után húzva, bemászik az asztalalá, ott is marad. Törökülésben kiborítja a papírkosarat, fel kézzel
keresi a kulcsot. Te vagy? Arra kérlek, gyere ide, mégpedig azonnal. Vár a taxi? Milyen taxi? Nagyon kérlek,
hadd most az örökös Bodódat, a Bodóddal biztos baj van, az apáddal viszont, ne adj Isten, csak lehet! Azzal a
taxival gyere, mert itt bolyongók mászkálnak, telefont hoznak, halottat keresnek. Ne kérdezősködj, amikor itt
ülök az asztal alatt, a legnagyobb bajban. Mi furcsa? Egyszerű tényeket közlök veled, kislányom.
Nem az a baj, hol ülök, hanem az, hogy félek. Ülj be abba a taxiba, és gyere. Leteszi a Kagylót, órájára néz, kint
egy mentőautó szirénázik, idegesen odanéz, gyorsan tárcsázik. Halló, kérem a Tájékoztatót. Te vagy, Irén?
Nem, dehogy vagyok ideges, csak valahová elhánytam a lakáskulcsot, odalent a menők szirénáznak, gondoltam,
felhívlak. Már engedélyt kér a leszállásra? Ó, drágám, szinte hallom a hangját. És leszállt? Nem tudod? Mit nem
tudsz? Hogy leszállt-e a prágai gép, azt mégiscsak tudni a kell a Tájékoztatónak! Kérlek, ne titkolózz, jogom
van tudni, hogy a férjem leszállt-e, vagy sem. Jó, jó, nem vagyok ideges. Ha te mondod, akkor beérem azzal,
hogy nincs semmi baj. Elhiszem, köszönöm, isten veled. Leteszi a hallgatót, egy másik mentóautó szirénáját
hallja, folkapja a kagylót, még türelmetlenebbül tárcsáz. Kérem szépen, lehetőleg gyorsan, az irányító tornyot.
Itt Fórisné. Nem tudom, kivel beszélek, és van-e odafönt ismerős, de hogy mi van a férjemmel, azt talán maga is
meg tudja mondani. Itt mentőautók szirénáznak, egy kicsit nyugtalan vagyok, mert a Tajékoztatóban sem
kaptam folvilágositást. Mit nem mondhat? Nem értem. Minél nem mondhat többet? Hiszen még nem mondott
az, égvilágon semmit. Nem is mondhat? Miért nem mondhat? Érjem be azzal, hogy nincs különösebb baj?
Rendben van, kérem. Ha nem mondhat többet, beérem vele. Leteszi a kagylót, maga elé mered.
Mi ez? Mivel érjem be? Mi az a „nincs kilönösebb baj”?
Lezuhant? Fölrobbant? Vagy késett tizenöt percet? Hol végződik a „nincs", és hol kezdődik a „különös"? De
tudtam, éreztem, hogy ez a szerencsétlen megint ki akar tenni magáért.
 4. George Bernard Shaw: Szent Johanna (Szent Johanna)
 Én meg azt mondom neked, Fattyú, hogy fabatkát sem ér a te nagy haditudományod, mert a te
lovagjaid nem valók igazi háborúba. Nekik a háború csak játék, mint a tenisz meg a többi játékaik;
játékszabályokat állitanak fel, hogy mit illik, mit nem, és páncélba bújnak a fejük búbjáig, páncélba
bújtatják szegény lovaikat is, hogy a nyilak ne fogjanak rajtuk; aztán, ha leesnek, nem birnak felkelni,
meg kell várniuk, amíg a csatlósaik megjönnek és felsegítik őket, hogy nekifoghassanak alkudozni a
váltságdiról azzal, aki lelökte őket a lovukról. Hát nem látjátok, hogy mindez már régen idejét múlta?
Mit ér a páncél a puskaporral szemben? És ha még érne is valamit; azt képzelitek, hogy akik
Franciaországért és Istenért harcolnak, majd megállnak alkudozni váltságdijak fölött? Nem, ezek az
emberek azert harcolnak, hogy győzzenek, és ha csatába indulnak, Isten kezébe teszik le az életüket,
ahogyan én is. Az egyszerü nép megérti ezt. Ök nem vehetnek maguknak drága páncélt, és nem
fizethetnek drága váltságdíjat; mégis jöttek utánam, rongyosan, félig pucéran, jöttek utánam a
sáncárkokba, föl a létrákra, fol a falakra. Az ő kezükben van az én életem meg a tiéd! Hiába rázogatod
a fejedet, Dunois; hiába csavargatod azt a kecskeszakálladat, Kékszakáll, és hiába fintorgatod rám az
orrod; emlékezz vissza inkább arra a napra, Dunois, amikor a lovagjaid és kapitányaid nem voltak
hajlandók megtámadni velem az angolokat Orleans-nál! Rám zártátok a kaput; és az egyszerű nép
meg a városi polgárság jött velem, ők álltak mellém, ők nyitatták ki a kaput, és ők mutatták meg
nektek, hogyan kell harcolni igazán.

5. Kiss Csaba: Hazatérés Dániából (Tragika)

Velem ezt nem lehet csinálni! Fát vághattok a hátamon, de hogy engem kiejtésből vizsgáztasson
valaki, azt nem! Hogy egy ilyen alamuszi, halk szavú – a felét nem értem, amit mond – engem
percenként leállítson, hogy így ejtsem, úgy ejtsem, „lebegve a nyelven” – hát pillangó vagyok én?!
Meg hogy „leheljem a szót!” – Ha én itt lehelgetni kezdem a szavakat, egy árva kukkot sem fogtok
hallani, de nem ám! Meg hogy ne gesztikuláljak a kezemmel, „ne fűrészeljem a levegőt”! Hát mit
csináljak, álljak, mint egy pingvin?! (Játssza is, mereven, mint egy pingvin jön-megy, leheli a
szavakat lebegve a nyelven)
Tény, hogy megfizetnek, de nem azért, hogy behúzzam a farkad és kussoljak! Bármit mond, te
mosolyogsz: „Igen, Herceg úr, hogyne Herceg úr!” 
Kimegy. Ott felejti a példányát.
(visszajön) Bocsánat. Itt felejtettem a szöveget...
Szar! Se egy helyzet, se egy poén, csak kisírt arccal, nőiesen rohangálok fel s alá egy hulla körül...
Királyfi írta, anyuka szeme fénye – azt mondták, ki tudja milyen nagy koponya, száz éve tanul már a
németeknél, aztán, tessék, egyik elcsábítja a másik nőjét, megmérgezi és vége! Se egy intrika, se egy
karakter, mérget neki, felakad a szeme, és mi csókolózunk, mint két kiskamasz. Ez a vadállat (A
Komikus) meg állandóan rám akar mászni, mivel hogy ő ad kenyeret – Ez az alamuszi Herceg meg
egész délelőtt ordít velem, hogy rendesen csókolózzak „Mohón, mintha nem kapnék levegőt!”...
mondom neki, jöjjön már fel, legyen szíves és mutassa meg, hogyan csókoljam mohón és nőiesen ezt
a bűzbarlangot! Erre meg az Öreg kezdett ordítani velem... (Szélütötte modorban) hogy „ne gúnyolódj
a herceggel, te ringyó”... mint a pulyka úgy beszél, glu-glu-glu! – szavát se érteni...
Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj... elmondjuk a szöveget, szóról szóra... ahogy le van írva... –
abból nem lehet baj... nem igaz?
 6. Csehov: Jubileum (Tatyána)

Bánkódtál utánam? Egészséges vagy? Odahaza még nem is voltam, a pályaudvarról egyenest
idejöttem. Annyi mindent kell elmondanom… Alig várom, hogy kibeszélhessem magam veled…
Nem vetkőzöm le, csak néhány percre jöttem. Minden nagyszerű volt. Mama és Kátya üdvözöl. A
néni küldött neked egy üveg gyümölcsízt, és valamennyien haragszanak rád, mert nem írsz nekik.
Zina csókoltat. Jaj, ha tudnád, mi történt! Hogy mi történt! Szinte félek elmondani! Hogy mi
történt! (sóhajt) Szegény, szegény Kátya! Ha tudnád, mennyire sajnálom! Na de kezdem az elején.
Egyszóval… Mikor kikísértél, emlékszel, a vasúti kocsiban a mellé a kövér nő mellé ültem, és
mindjárt olvasni kezdtem. Nem szeretek vonaton társalogni. Egészen a harmadik állomásig olvastam,
egy szót se váltottam senkivel… De aztán besötétedett, és tudod, a sötétben olyan komor gondolatai
támadnak az embernek! Velem szemben valami fiatalember ült, rendes külsejű és egész jóképű
fiatalember. Persze szóba elegyedtünk… Csatlakozott hozzánk valami tengerész, aztán egy
diák… (nevet) Azt mondtam nekik, hogy lány vagyok… Ha láttad volna, hogy udvaroltak nekem!
Késő éjszakáig tereferéltünk, a barna fiatalember borzasztó vicces dolgokat mesélt, a tengerész pedig
egyre énekelt. Majd megszakadtam a nevetéstől. És mikor a tengerész – jaj, azok a tengerészek! -,
mikor a tengerész véletlenül megtudta, hogy engem Tatyánának hívnak, tudod mit énekelt? (Basszus
hangon énekel) „Tatyána megmutatta nékem boldogságom útját…” (kacag) Az állomáson Szerjozsa
várt. Hozzánk csatlakozott valami fiatalember, ha jól emlékszem, adófelügyelő… egész rendes,
jóvágású fiú, különösen a szeme tetszett. Szerjozsa bemutatta nekem, és hármasban ültünk kocsiba.
Tündéri idő volt… Aztán a múlt héten egyszer csak levelet kapok anyától. Azt írja, hogy Kátya
nővérem kezét megkérte bizonyos Grengyilevszkij. Nagyon rendes, szerény fiatalember, de se
vagyona, se semmiféle társadalmi állása nincsen. És a legrosszabba a dologban az, hogy Kátya
egészen belehabarodott. Mit lehet itt tenni? Anya hát azt írta, azonnal utazzam oda, és igyekezzek
hatni a nővéremre. Vacsorára Berezsnyickijék hívtak meg – Kátyán nyitott nyakú világoskék
selyemruha volt, kis csipkével… Nagyszerűen illett neki a magas frizura. Aznap én magam fésültem a
drágát… Ha láttad volna azt a ruhát és azt a hajéket… Valami elragadó volt! Szóval: az estét
Berezsnyickijéknél töltöttük… Elég jól éreztük magunkat, vígan folyt a társalgás, de semmi
különösebb… Ott volt természetesen Kátya imádója is, bizonyos Grengyilevszkij… Én Kátyával
akkor már beszéltem, sírtam neki egy sort… egyszóval: befolyást gyakoroltam rá. Kátya mindjárt ott
az estélyen beszélt Grengyilevszkijjel, és végleg kosarat adott neki. No, gondoltam, mindent a lehető
legjobban elintéztem: mamát megnyugtattam, Kátyát megmentettem, most már nyugodt lehetek… És
mit gondolsz, mi történt? Közvetlenül vacsora előtt mi ketten Kátyával éppen a fasorban sétálgattunk,
mikor egyszerre csak… (Izgatottan) Egyszerre csak lövést hallunk… Nem, képtelen vagyok
hidegvérrel beszélni erről a dologról! (Zsebkendőjével legyezi magát) Képtelen vagyok! (sír) A
lugashoz szaladtunk, és… mit látunk? … Ott fekszik az a szerencsétlen Grengyilevszkij… Pisztollyal
a kezében. (zokogva) Egyenesen a szívébe lőtt… ezen a helyen… Kátya, szegényke, rögtön elájult…
A fiú mag is nagyon megijedt… Ott feküdt, és könyörgött, hívjanak orvost. Egykettőre megérkezett
az orvos, és… megmentette a szerencsétlent!
 7. Anouilh: Colombe (Colombe)

Persze, névtelen levél? A színházban mindenki gyűlöli egymást, mindenki féltékeny a másikra.
Hallgasd ki őket, mint egy nyomozó, ha már elkezdted, eredj, szedd össze a pletykákat a
portásfülkében vagy a kulisszák mögott, még kulönbet is hallhatsz rólam, szegény barátom. Azt
fogják mondani, hogy nem is egy, hanem tíz szeretőm van. S még szerencse, ha nem vádolnak
mindenféle romlottsággal.
Névtelen level? Ezzel töltik az idejüket, amíg szerepre várnak reménytelenül. Te, aki már kicsi
korodban itt sündörögtél a kulisszák között, azt hittem, te istenigaziból ismered őket. De sokkal
könnyebb elhinni valami piszkos rágalmat, mint bízni a feleségedben. Bedőlsz az első kis hárpiának,
az első rosszmájú férfinak, aki felkelti ostoba féltékenységedet, felpiszkálja hiúságodat. Neki hiszel,
még ha nem is írja alá a nevét, nem nekem. A két év, amit boldogságban töltöttünk együtt, amikor
híven kitartottam melletted a szegénységben, amikor folyton mostam-vasaltam rád, az nem számít?
Hát azt hiszed, te szerencsétlen ostoba, most először forgolódnak férfiak körülöttem? Azt hiszed, nem
szólitottak le minden utcasarkon, amikor hóban-fagyban, kesztyű nélkül mentem neked bevásárolni,
három frankkal az erszényemben? Nem kínáltak más, boldogabb életet, ruhákat, színházjegyeket és
mindent, amire vágytam?
Ha meg akartalak volna csalni, azt hiszed, megvártam volna, amig bevonulsz? Mindig ellenálltam,
mindig neked tartogattam mindent, még akkor is, amikor otthon semmi sem volt vacsorára, semmi,
csak egy kis kása a kicsikének, és amikor kettesben vacsoráztunk, egymáshoz simultunk, és a
fecskéket bámultak a háztetőn. Jó, hát felejtsd el ezeket a napokat, felejts el mindent és mocskolj be!
Jaj, istenem, miyen boldogtalan vagyok!... 

8. (Hullámvasút)

Roxy elhelyezkedik a hullámvasútülésen.

Te meg a hullámvasút őrületed… Most ennek éppen mi a neve? Ja, igen Domina-terminátor?!
Zseniális… Nézd Derek…, hogy is kezdjem? Jó megvan. Azt hiszem, van elég adrenalin bennem,
hogy végre ki merjem mondani, amit érzek. Lehet, hogy ez nem éppen ideális téma egy
hullámvasútra, de ha kiakaszt, amit mondani fogok, simán ráfoghatod a zuhanásra vagy a szélre.
Hátradől az ülésben, a hullámvasút elindul fölfelé.
Na végre elindultunk. Szóval azt akarom mondani…mit is akarok mondani? Figyelj, volt egy jó
évünk… oké, majdnem egy teljes évünk.
Kicsit előrehajol és föl-le zötyög az ülésben, ahogy döcögve indulnak.
10 hónap és 22 nap. Kábé olyan döcögősen indult, mint ez az utazás, de nem zavart, mert azt hittem,
hogy ugyanazt akarjuk.
Újra hátradől.
De kezdem azt érezni, hogy nem egy irányba haladunk. Mi?? Emeljem föl a kezem? Na jó…
Fölemeli a karjait.
Most komolyan Derek, mit akarunk? Úgy érzem, én lennék elég bátor akár a legmeredekebb
házasodós vízi csúszdához is és nem tartok attól sem, ha csurom víz leszek az elköteleződéstől. Te
meg csak a dodzsemben feszegeted a határaidat, ami persze mókás, de igazából elég céltalan.
Szóval ezért gondolom, hogy…, Úristen ez rohadt magas!!! Biztos, hogy idáig fel kell jönni? Úúúú…
Ez durva lesz!!! Na, mindegy, ezért döntöttem úgy, hooooooooooogy…
A hullámvasút elindul lefelé.
…legyen vééééégeeee! Ááááááá! Maradjunk baráááátooooooook!
Te jó ég! Nem bírooom! Balra dől. Mit szólsz?Jobbra dől. Mit csinálsz? Ez meg mi??? Átvesz tőle
valamit.
Egy gyűrűűűű?! Össze akarsz házasodni? Ááááá, kezdődik, húúúú, hüüüüüüülye vagy Derek, de igen,
hozzád megyek!! Hirtelen megáll. Levegő után kapkod. Kezdjük újra!  Húúúúúúúúaaaaaaaaa!!
 9. Garaczi László: Plazma (Réka)

Figyu láttá má ilyet világítós körömlakk. aszonta a Rossmanban a eladó egy ilyen tubusba száz
szentjánosbogár alapanyagát rakják bele (a ket kisujját keni) tiszta bio.
egyébkent meg tök kivagyok az van hogy én néha elmennék táncolni de a Vida meg nem szeret
táncolni és nem jön el velem táncolni
semmi nem érdekli sak a meló a marketingezés meg ez a izé falramászás vagy mi a faszom sport meg
a reggeli puding a ágyba vasárnap
tod ilyen falmászós sportot csinál de már ilyen te karján a izom mint a gereblye meg a egész teste
csupa rost nincs rajta hús csak csont és izom te mint egy szálkásitott
görög isten olyan a Vida - jó - imponál nem mondom hogy ne imponál de az már nem imponál hogy
este ül a tévé elött és baszik megszólalni vagy meg öt perc alatt összeveszünk annyit én még emberrel
nem veszekszek mint vele - és mégis még mindig itt van a szívemben egy hely neki hogy mondják
de közbe meg néha egy nagyon éles baltat úgy belevágnék a homloka közepibe de nagyon nagy
erővel ide (Borin mutatja) homloka közepébe tiszta eröböl hogy - na szóval mostanába igy élünk
éldegélünk két éve sótlan az a baj vele sótlan ember a Vida te olyan sótlan hogy nekem elemi dolog
elmenni táncolni az ő társaságában pedig mindenki olyan okos és komoly csak a üzlet meg a politika
meg a falramászás és mindig félni kell hogy valami hülyeségeket mondok és o szeret hogy igy ülés
beszélget a haverjaival en nem tok igy ül és beszelget meghalok a
unalomtól és mindig ez a intelligencia hogy legyek intelligens olvassak müvelödiek faszom akar
müvelödni - én nem tok ülni
a fenekemen öt óra hosszat egy büfében te tudsz
lepasszolom lepasszolom neked a Vidát oké elpirultál elpirultál elpirultál - vigyed ne is lássam
untasson halálra téged a szálkás gecije

10. (Michel Tremblay: Sógornők (Pierette))

 Amikor elmentem itthonról, olyan szerelmes voltam mint az állat. Se kép, se hang, egyes-egyedül a
Jonny számított. A szemét stricije. A világon még egy ilyen hülye picsa nincsen. Mindenre hajlandó
voltam érte. Ha azt mondta, álljak be konzumgörlnek az Erotic-ba, beálltam, ha azt mondta, ugorjak
be valamelyik lány helyett a peep-show-ba, beugrottam. Ha azt mondta, majd ő összegyüjti az én
maniat is, úgyis mindenünk közös, azt mondtam, oké, Jonny. Imádlak, Jonny! Kurva anyád. Aztán
úgy dobott el, mint a trutyis pézséjét. Legjobb volna fölkötni magam, lógni ott neki a zuhanyrózsán.
Nesze, Jonny, kurva anyádat, ezt csináltad. Rohadt strici!  Szegény kis hülye  Lise, azt hiszi mert
egyszer felcsinálták vége a világnak.Ugyan kiscicám! Odaadom neki a doki címét, kikaparja aztán
tiszta lap. Neki még mindegy. Nekem annyi. Egy sexbomba ha kipukkad. Ebben a szakmában
abszolút elhasználódik az ember. Mint egy matrac. Egy széttett lábú  rúzsos  gumimatrac. Most mi a
picsát magyarázzak ezeknek?
Miért így éltem?Azért. Szerelmes  voltam, és orbitálisan kikúrtak velem. Most meg nem tudom, mi a 
faszt csináljak.

+1. Csikágó: Zita

…..A-A
 Versek
1. Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent 

a lámpa körül gyűrűzik a csend, 
ahogy ülök és várlak. 
Nincs más világ: magamba búvom el. 
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell, 
ilyenkor óriás vagyok, 
aki elég magának, 
lebegek fönn, a csont-palack felett 
és az sem érdekel, 
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak. 
  
Ülök és várlak. 
Mióta várok így? 
Lassanként gyanús lettem önmagamnak,
belémfagyott a maradék lehellet 
és meggyűlöltem, akit várni kellett – 
  
és most eszméletem hideg falára 
kikönyökölve nézek innét, 
s mint az igazi boldogok, 
a tétovázó ifjúságra 
s a lépteidre gondolok. 
Te vagy bennem a bizonyosság, 
az önvédelem és a gőg, 
a különbség, az azonosság, 
a fejtartás mások előtt. 
Ha jössz, a padló is megéled, 
körvonalat kap a világ, 
a tárgyak előrefeszülnek, 
türelmük szétveti az ajtót, 
lebiccenő fejem fölött 
a lámpa lélegző virág, 
jaj, nézd, hogy szeretek, 
szeretek várni rád, 
  
nézd, én, az egykori csavargó, 
hogy ülök itt, nyugalmi lázban, 
e mozdulatlan mozdulásban, 
ülök és várlak, várlak – 
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz, 
még felmutatlak a világnak.
 2. Szabó Lőrinc: Debrecen 

Cók-mókkal rakva, félve s boldogan,

vitt, nyolcéves fiút, első utam
Debrecen főutcáján. Mindenütt
legendát vártam, hajdúkat s velük
törököket, tűzvészt, gályarabot,
s hogy jön Kossuth, s megint beszélni fog
és de-tro-ni-zál... Azt hittem, csupa
hős vesz körűl... Kisvonat mozdonya
pöfögött fel s alá, mesebeli,
guruló vaskocka s kocsijai:
micsoda játék!... S vágy s való között
egyszer csak átléptem a küszöböt:
egy bolt felett cégtáblát láttam és
rajta, hogy: "ÓRIÁS és ékszerész",
arany betűket... Megnéztem megint:
Ó-R-I-Á-S?... Az!... Istenem!... Eszerint,
gyúltam ki, itt egy Óriás lakik,
s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!
De csak egy percig, egy pillanatig
állt el a szívem... Mért ne? Itt lakik -
neki is kell valahol laknia!
Mindjárt természetes lett a csoda.
S hogy ékszerész, s hogy nem ámuldozott
senki a dolgon, meg is nyugtatott:
utóvégre más is lehetne, ő,
az Óriás, mondjuk: emberevő...
Viszont Gulliver is jó volt, szelíd...
Belestem a boltba; segédeit
láttam csupán... Vártam egy kicsit: a
túlsó oldal nagy palotasora
felett nem lép-e át?... Vállam, nyakam
szinte görbűlt, elképzelve, hogyan
búvik majd az üzletbe... Sajnos, ő
késett, s engem sürgetett az idő:
vissza-visszabámulva, égi vak,
vittem hát tovább csomagjaimat.
 3. Kosztolányi Dezső: Én félek

Én félek. 
    Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér.
Ha száll a nap,
az ablakom alatt
hullámozik az ismeretlen éj,
a végtelen és ismeretlen éj,
egy tenger - vészesen és feketén -
csöndes sirásom benne elmerül,
mint holt madár a tenger fenekén,
a kisgyerek magába sír szegény.
Sírok, sírok, mindíg csak egyedül 
és senki meg nem értett még soha. 
Oly ismeretlen ez a Nagyvilág 
s olyan borzasztó a sötét szoba. 
Lábujjhegyen kell járni a világban, 
az éjszakában annyi a vonat, 
mely összerág és széttöri gerincem 
s vígan megőrli fájó csontomat. 
Az éjszakában annyi rém, kisértés, 
golyó, kötél, bitófa, kard remeg 
s hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel 
leskelnek rám a gonoszemberek, 
kik vascipőbe jönnek egyszer értem, 
bőszült ököllel döngetik az ajtóm, 
ecetet adnak, hogyha inni kérek 
s fölráznak, ha alélt fejem lehajtom. 
Minden bokorban leskelődik egy-egy, 
nincs menekülni egy picinyke rés. 
Ó, jaj nekem, oly fürgék a gonoszak 
s olyan sok a halál, a temetés. 
 
Zörgő szekéren az Idegenember 
tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel 
s szegény anyám az ablakunkra rogyva 
néz majd utánam könnyes, kék szemével. 
 4. Radnóti Miklós: Szakítottunk
Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugye-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyárt
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.
 5. Purosz Leonidasz: Egy bölcsész hallgató mondja

Egyszer az összes dagadt,

vihogó balfaszt le fogom lőni.
Mészárlást rendezek.
A földszinttől felfelé haladva
bejárom az egyetem összes termét,
és lelövöm, aki zavar.
Mire a rendőrség kiér, az épületben,
mondjuk, huszonhárom halott.
Ezzel csak azt akarom mondani,
hogy gyülöllek titeket.
A szemforgatást, az affektálást,
a lagymatag kézfogásotok.
Persze, a dogmáitokat, meg azt is,
hogy nagyon keveset tudtok
az országról, amiben éltek,
de mindez félremagyarázás volna:
nektek amúgy sem hinnék el semmit.
Az igazság nem demokratikus:
töketlen a nyolcvan százalék.
En is néha azt hiszem, hogy erős vagyok,
mint egy sokat látott férfi,
pedig nem sokban különbözöm tőletek.
Miről jutott eszembe az egész? Mindegy.
A béke erejében hiszek,
voltam hippi is tizenhat évesen.
Fegyverem nincs, nem fogok lőni.
 6. Kemény Zsófi: Az első

Egyre több van a tudattalanomban,

téged is oda raktalak.
Néha előkotorlak alulól,
két régi osztálytárs arca
meg egy tévedés közül,
és megnézegetlek.
Én már gondoltam rád egy életnyit,
te most már mindenképp hátradőlhetsz,
és az összes volt csuklásodat rám foghatod.

Te rágtad a szamba azokat a szavakat,

amiket most másnak mondok,
aki nem érti.

Aztán egyszer találkozunk.

Legalább tíz centit nőtt a hajam,
mióta utoljára láttalak.
A tiedet divatos frizurára vágták,
és azóta nem nő meg.
Rövidebb lett tízcentinyi
kihagyott jóval és rosszal.

Egy ideje bizonyos kereszteződésekben

direkt nem nézek a szembebuszra,
mert már nem érné meg
csak egy kapaszkodó kéznyit
látni belőled, ha sosem derülne ki,
hogy tényleg te voltál.

Tudom hol rontottam el.

Ott, ahol el akartam rontani,
mégis azt a napot várom egész életemben,
mikor végre nem kell az,
amit minden gyertyafujásnal kivántam.
De reflexből mégis azt kívánom.
 7. Kollár János: Egy szilvafa szerelmes levele a tölgyhöz
Tisztelt Tölgyem!
 
Bocsánat a zaklatásért, 
Hogy szívében lakhatásért 
Folyamodom. Van egy vágyam:
Elsusogni Önnek lágyan,
A titkos szerelmi ügyem.
Maga után bomlik rügyem!
 
Tán e levél a sírásóm,
Görcsös törzsem és írásom,
A vágyaim igen nagyok,
És a fasorba’ se vagyok,
Kérem, ne tartson fafejnek,
Aki szégyene e helynek!
Nem vagyok én olyan tuskó,
Faragatlan, sötét bunkó,
Csak amolyan tőről metszett,
Ki még senkinek sem tetszett,
Tapasztalatlan fapofa.
Nem írtam levelet soha.
 
Láttam télen meztelenül,
És azonnal esztelenül
Magába zúgtam epedve,
Önért hull levelem nedve.
Életem már fel van dúlva,
Gyökerestől felfordulva.
 
Mikor Magára gondolok,
Midőn Önért fellángolok,
Nézve Magát, szende szüzet,
Tán okozok erdőtüzet.
 
Törzsem körül hol a homok,
Tengerében könnyű gyomok
Vettek körül udvarolva,
Én lelkemben csak dalolva
Megfeledkezve dudváról,
Álmodoztam az odváról.
 
 A múlt héten nagy örömmel
Frissen érett gyümölcsömmel
Pár turistát megetettem,
S kérgembe szívet vésettem.
 
Higgye: szilvám nem ütődött.
Neveljünk fel egy utódot!
Dacolva világgal, bűnnel,
Eljegyezném évgyűrűmmel.
Fátyla lehetne a lombja,
Tanúnk lenne lomb galambja,
Galambszürke öltönyében
Turbékolna örömében.
Dalát hallgatnánk őnéki,
Táncolnánk, és nem dőlnénk ki.
 
Ha Maga az enyém lenne,
Mindig napsugarat enne.
Csak fürkészném az álmait,
És ölelném az ágait.
Óvnám portól és a széltől,
Fenyegető fejsze éltől.
Ha szú rágná alattomban,
Harkályt hívnék azon nyomban.
 
Bár talán most nagyon mérges,
Ne legyen a szíve kérges!
Nem tudnék blazírt, faarccal
Megbirkózni a kudarccal.
Ne hozzon, kérem zavarba,
A levelem az avarba
Ne dobja el! Akkor végem!
Ha Magát hiába kérem,
Minden szilvám a porba hull
És végül alkoholba fúl. 
 
Legyen hozzám bizodalma,
Bár nem vagyok nyír, vagy alma,
Higgye el: ha hozzám jönne,
Nem lenne, csak örömkönnye.
Szerelemtől aszalva, 
Puszilva: a Szilva

8. Arthur Rimbaud: Álom télire

Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban 

utazni jössz velem. 
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban 
csókok fészke pihen. 

Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd 

megrontva az ablakon át 
fintorgó démonok fekete söpredékét 
s fekete farkasok hadát. 

S egyszer csak valami az arcodat kaparja… 

Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra 
aláiramodó. 
Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod. 
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot, 
aki – nagy utazó! 
 9. Nemes Nagy Ágnes: Istenről

Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen
tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez
mértéktévesztés, Uram.
Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot
gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát
gyömöszöltél?
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi
képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.
Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az
őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ,
Uram!
Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja
növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel
tündöklik a gyilkos?
Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni
véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd?
Van neked fölötted?
Egy szót se szóltam.

10. Kiss Judit Ágnes - Ballada a kettős erkölcsről

Ha kisfiúnak buzog túl a nedve,
mely testdúló szeretkezésre vár,
"a kis kakas" mondják rá kedveskedve
"no lám, miből lesz a cserebogár".
Ám, bakfislány, ha ágyba hajszol véred
(megbocsáss, most csúf lesz a szavam)
"a kis lotyó" zuhan rád az ítélet
"mi lesz, ha máris baszhatnékja van?"

Dicső macsó nevet nyer el a férfi,

ha kétértelmű minden mondata,
s a rossz nyelvektől akkor sincs mit félni,
ha minden éjjel más nőt visz haza.
De hogyha nő mer szabadosan élni,
s nem csak célozgat arra, mit akar:
"akármit el tud csípőn alul érni,
vagy egyszerűen baszhatnékja van."

Ha öregembert űz a gerjedelme:
"Istennek hála, jól tartja magát!"
Ha vénasszonyt: "na nézd, a csúf cemende,
ha nem vigyázol, becsusszan alád!"
S ha egy vers feszül az erotikától:
"Beh költői, és milyen férfias!
Hogy nő írta?... hát... hümm... igazán bátor
kimondani, hogy baszhatnékja van."

Felség, megadom magam kényre-kegyre,

vétesd fejem, ha nincsen igazam:
a férfi vágyik testi szerelemre,
a nőnek meg csak baszhatnékja van.
 11. Petri György - Élektra
Azt hiszik, a politika fortélyai
foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa.
Hercig, érzékeny Krüszothemisz kishúgom
erkölcsi túlajzottságot tulajdonít
szegény nekem, azt képzeli, apánk
fonák halálát nem bírom kiheverni.
Bánom én az otromba geci-gejzírt,
gyereke gyilkosát! Túl szappanos
volt a kád lépcseje – a bárd meg túl éles.
De hogy ez a borbélysegéd-képű Aigiszthosz 
uralg s pöffeszkedik nyomorult városunkon,
s anyánk éltes, tokás vén kurvaként
enyeleg vele, negédeskedik – s mindenki úgy tesz, 
mintha nem tudna-látna semmit. Színarany
hazugságként tündököl a Nap is
fölöttünk – istenek hamis pénze!
Hát ezért! Ezért! A feltolakodó undor okán 
álmom és kenyerem a bosszulás.
S ez az undor nagyobb az isteneknél
Már látom, hogy Mükénét ellepi
a téboly és a pusztulás penésze.

12. (Nemes Nagy Ágnes- Szeretlek. Milyen kínos ez a szó. )

Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
Megszakadok, és te is összetörsz.

Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.

Ma például igen jól vacsoráztam.
Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
Csúszik a láb az összefagyott sárban.

Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,

és fiú-tested vajjon hova rokkan?
amelyet látva, a gyönyörüségtől,
emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,

s rántott halat szeretnék sütni este,
kihajtott ingben írnál a verandán,
ánizs-szagú süteményt csipegetve.

A szomszéd kertben hársfa is lapulna,

mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
de júniusban délfelé megolvad,
s a falon át, langyos kezedre csorran.

Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,

most tapogatni, mint húsban a vázat,
mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.
 13. (Tóth Erzsébet: Régi leány levele)
Magára várok,
jobb, ha tudja.
De persze jobb, ha nem.
Meg tudnám győzni, ha egyszer
közelébe férkőzhetnék.
Ha egy mozdulattal láthatatlanná változtathatnám
a személye körül gyülekezőket.
Örökké beszélnek, hadonásznak, lefoglalják,
fontoskodnak, elzárják az utat,
mely imádott lényéhez közelíthetne.
Szeretem a csontvelőmig hatoló kis villámokat,
melyeket remegős, búgós, édes hangjával
küld belém.
Közömbös mondatait én becézésnek érzem,
nem is tudja, hogy flörtöl velem?
Vagy nagyon is szándékosan
forgatja lassú tűzön a csontjaimat?
A távbeszélő drótjai is megolvadnak
amikor azt kérdezi:
Mondja, mit gondol a Duna-Tisza közének régóta aktuális szabályozásáról?
Ideje lenne lépni az ügyben, nem gondolja?
Óh, dehogynem, válaszolom,
és magamon érzem perzselő tekintetét,
ami nem hagy el azóta, amikor egyszer
három-négy fej fölött némi eszmét cserélhettünk.
Az a tekintet nekem reményt ad és
olyan fejlemények bekövetkeztét
ígéri mihamarabb,
melyeket most nem részletezhetek.
Noha bár nyugodtan részletezhetném,
hiszen ez a levél elküldhetetlen,
kizárólag a társasági illem szabályos
keretei között üzenhetek önnek
és ha nem látja szemeimben, micsoda
gyönyörűségekkel tépázhatnánk magunkat
ahelyett, hogy mindig csak a hazára gondolunk,
akkor sírjon.
 14. Szép Ernő – Várjon

Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.

Engedje már el a kezem.
Nem! Idelátnak. Ne vaduljon.
Megmondtam: nem. Bolond maga?
"Mért nem, hogy mért nem, mért nem?"
Csak. Nem. Maga nem érti,
mert maga férfi.
Mert maga harcos, maga rabló,
Mert maga gyilkos. Maga férfi.
Ha ha! haragszik.
Jaj ne gyötörje szegény
Ártatlan cigarettjét.
Nem is felel már. Gyűlöl. Ideges.
"Nem tehet róla, mit csináljon."
Megmondom, kedves, mit csináljon:
Várjon. Várjon.

"Mi az az egy csók?" Hm. Mi az.

Az az, hogy behúnyom a szemem,
És álomért imádkozom.
Nincsen tegnap, nincsen nevem.
Az élet égő rózsatenger.
"Egy csók, mi az?" Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Az az, hogy leszakadt az ég,
Meghaltam, itt a másvilág.

Csók...bűvöl messzi-messziről,
Ó, az mesés korallsziget,
Utazni kell oda hajón.
A csók...az fél elájulás.
Az egy kis megbolondulás.
Csók...csók...letörve és alélva
A forróságtól, influenzás
Testtel, felszökött
A hőmérő...olyan az, a csók.
Nem, nem szabad még, semmi áron.
Várjon. Várjon.

Igen, szenvedjen. Tán megéri.

Nem alszik majd. Nem hal bele.
Örüljön így is egy kicsit nekem.
Hadd érezzem, hogy emberszámba vesz.
Egy séta egyszer kis esőben.
Egy halk cigány. Egy halk sóhaj.
Egy halk szó. Egy elnémulás.
Ez a sok semmi, együtt,
Ez a boldogság. Ezt maga nem érti,
Mert maga férfi.
Kedves, fogadjon szót.
Ne higgye, hogy ez elveszett idő.
Olyan szép emlék lesz, meglássa, majd.
Dühöngjön néha. Csak meg ne útáljon.
Várjon. Várjon.

"Mikor, mikor már?" Én nem kérdeném.

Mit tudhatom. Egyszer, talán.
Talán a szellő a szívemre ejtett
Egy pötty porzót. És megfogan talán.
Tán egy darázs járt a szívem körül.
Felhólyagzik, megérzem majd, talán.
Hajnalba hallok egy hajósipot,
Álomszerűt...hozzám izen talán.
Úgy kell majd egyszer bukni a fejemnek,
Mint szeptemberben a virág...
Van annál szebb? Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Majd egyszer...nagy bőgés után,
Vagy egy kacaj közt.
Vagy csak magára nézek, kedves,
Ha egy lemez lejárt. Vagy, vagy csak úgy,
Egy cigaretta közben. Este majd.
Vagy délután. Vagy délben. Nem tudom.
Holnap talán már. És talán soha.
Mi az? maradjon! csak tovább ne álljon.
Várjon. Talán csak percig.
Várjon. Várjon.

15. Weöres Sándor - Sáros pataki polgár leány

Bodrog partját tsiga járja,

Ágaskodik a szorvája
S hogy ha fogom kis markomba,
A szorváját vissza vonnya
Szégyenemre.

Ám ha Patak fő útszáján,
Lejtek faromat riszálván,
Minden legény szeme tátva,
Ágaskodik a szorvája
Örömemre.

A hány deák, vagy úr féle,

Meg-fütykölne, tova-lépne,
Velem tengölt ne akasszon,
Nem kell nékem bába asszon
Szégyenemre.

Mennyi kényes dölfös kokas,

Többet ér eggy varga inas.
Tsirizes kis gatyájába
Híven vár rám a szorvája
Örömemre.
 16. (Szabó Lőrinc - Kicsi vagyok én)

Kicsi vagyok én,

majd megnövök én,
mint a tüdő a fazékból,
kidagadok én.
Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.
Kicsi vagyok én,
erős leszek, én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.
Kicsi vagyok én,
bátor leszek én,
óriások palotáit
elfoglalom én.
Kicsi vagyok én,
nagy hős leszek én,
arany szobát adok minden
testvéremnek én.
Kicsi vagyok én,
boldog leszek én,
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!

17. Karinthy Frigyes - Fiatal pesti lány

Én nem tudom, szoktál te is ugye, fiatal pesti lány

úgy sétálni fiúddal a liget szélén
És lóbálni olcsó filtex-ruhában a kézzel
És kérdezni, nade, igazán, ugye szeret Bélus,
Csak, mert tudod, hogy a bélusok szokták szeretni
A fiatal pesti lányt, akivel sétálnak a liget szélén,
De a Bélusok aztán elmennek a hivatalba
És ottan mondja a főnök, kivel sétál maga
A liget szélén Csekélyfizetésű Béla úr?
És Csekélyfizetésű Béla úr azt mondja: 
Ó, semmi, főnök úr, nehogy azt higyje,
Hogy házasodni akar csekély fizetésre
És mire a hivatal-csengő hat órát csenget, háromszor
Megtagad téged Filtex Manci
És te mész és ábráncsolsz, és eszedbe jut édesanyád.
 18. Karinthy Frigyes - Ma azt hitted, boldog vagy

Ma lementem reggel
Könnyű ruha volt a derekamon
Libegett és fölfelé fújta a szél
Alulról,
Mentem és azt hittem, nagyon boldogtalan vagyok,
Nagyon boldogtalan,
Mert mindenkitől mindent el kell vennem,
A gazdagtól a pénzt, a széptől a szépséget,
A koldustól az alamizsnát
És elszedni és harcolni
És nem bánni, dögöljenek meg
És haljanak meg értem
És jött a szőke fiú
És köszönt és elpirult
És egyszerre úgy éreztem, hogy nagyon boldog vagyok,
Nagyon boldog.
S mindenkinek mindent odaadok,
A ruhámat a derekamról,
Odaadom a szélnek, mert úgy akarja letépni.
A pénzt a szegénynek,
A csúnyának a szépet
És mindent, amim van
És aztán meghalok érte.

19. Kántor Péter - Hol volt, hol nem volt

Hol volt, hol nem volt

egyszer Rutyó, Csicsó, Nagy Öcsi meg én (Valaha egy osztályban kezdtük az irás-olvasást)
Atrándultunk egy hétvégére New Yorkba 
egy kerékpárkölesönzöböl kikölcsönöztünk
négy kerékpárt
(addigra mindnyájan összespóroltuk a pénzt).
és éjszaka keresztülbicikliztünk a Centrál Parkon 
de nem némán, hanem hangos énekszóval 
a Vörös bársony süvegem kezdetú dalt énekeltük 
és amikor átértünk a park túloldalára megálltunk ott egy pillanatra
mint annak idején iskolából jövet a Delej utca sarkán
hogy mégegyszer kórusban elordítsuk:
JAJ DE KURVA HIDEG VAN!
mielőtt megint szétszóródna a társaság.
 20. (Nádasdy Ádám: Oszlopi közt lebegő)

Na, elég volt a pangásból, cica,

gyere vissza, vagy csinálj valamit:
erősítsd meg az erkélyen a rácsot,
vagy szedd le rólam a szél karjait.
Ne essünk túlzásokba, drága társ,
nem átjárhatók a fejléceink.
Én őrzöm a kis gravitációmat,
nem röpdösök a szájízed szerint.
Elég a csendből, végleg, kishaver.
Süllyedj el szépen, vagy használd a szádat:
mondd meg, hogy kit szeressek, mit fogyasszak,
és én vackomra térek, mint az állat.
 Dalok
Pestre:
1. Solti Hermin: Telefon nóta
https://youtu.be/U8iSM60zMNM

1. Várkonyi Csibészek: Lekapcsolom a villanyt

https://youtu.be/Dv4bTfBR6jA

2. Még azt mondják ez se szép az se szép (népdal)

https://youtu.be/vh7y5nJXZk8

3. József Attila: Bolyongok (Szirtes Edina feldolgozas)

https://youtu.be/C2FSfAxXFgY

4. Miért szerettem bele magába

https://youtu.be/ErPGlx3wOq0

Kaposra:
1. Solti Hermin Telefon nóta

2. Lekapcsolom a villanyt…

3. Még azt mondják…

4. Megtanultam tótul rácul…

a. https://youtu.be/w0EMruznB-Q

5. Paya Bea - Mindenkinek kurva anyja

a. https://youtu.be/dOxrIroPcxw