Hosed

Pippa Grant
Lili Valente

RAJONGÓI FORDÍTÁS

Fordította:
Burning Rebels
Lektor: Jane
Korrektor: Shyra

2022
 Fülszöveg

A világ legszexisebb tűzoltója számára hamarosan második

esély nyílik a szomszéd szűzzel...

Főnökösködő, arrogáns, és olyan nevetségesen dögös, hogy

figyelmeztető címke és lángálló overall kellene hozzá.
Ugyanakkor ő az a srác, aki összetörte a szívemet, amikor még
gimisek voltunk.
Annyira akarok Ryan O'Dell mellé beköltözni, amennyire én
akarok a szűz kocka lenni, aki hirtelen a nővérem szexjáték-
gyárának vezetésével lett megbízva. Kár, hogy mindkét esemény
meg van írva a csillagokba. Igen, én vagyok a világ legidősebb
szűz kódíró kockája.
Ő pedig a világ legdögösebb tűzoltója.
És bár a frászt hozza rám, nem tudom kontrollálni a libidómat,
ha a közelemben van.
Hol a méltóságom? Az önbecsülésem? A bugyim?
Komolyan... Láttad őket valahol? Valaki?
Talán a hálószobájában rejtőznek. A szívemmel együtt.
Igen, tudom. Megszívtam.
Nagyon megszívtam.
 EGY

Ryan O’Dell
(alias egy kisvárosi tűzoltó, akinek fogalma sincs róla, hogy
egy dildó meg fogja változtatni az életét)

Fordította: Aiden

NINCS IS JOBB, mint egy jó kis olajtűz a nyaralásod utáni első

reggelen.
Legalábbis én úgy gondolom, hogy nincs. Ez a mai első eset,
ami befut az állomásunkra. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy
vajon ez lesz-e az utolsó.
Hank bekapcsolja a szirénát, és lelassít a georgiai Happy Cat
főútjának kereszteződésénél. Megpillantjuk a Sunshine Sex Toys
gyárat három háztömbnyire balra. Mivel Maud és Gerald
Hutchins az út közepén áll – a pasas 1,60 magas, kb. 110 kiló,
őszes, oldalra fésült hajjal, épp egy sietősen felfirkált Hagyd
égni! tábla alatt állva, a nő 1,75, kb. 55 kiló, kékre festett haja
lófarokba van fogva, aki próbálja félretolni a fószert az útból –,
így sem állítjuk fel a leggyorsabb reakció rekordot.
A gyár felől nem száll fel látható füst. Ez jó jel.
Hank Maudnak hála sikeresen kikerüli Hutchinsékat, aki
megcsiklandozza Geraldot, ezzel megakadályozva, hogy a pasas
kiugorjon a tűzoltóautó elé.
 Harminc másodperccel később már a posta/taxidermia bolt
mögött lévő átalakított dohányraktár parkolójába érkezünk. Pár
tucat alkalmazott a parkoló túlsó végén álló azáleák mellett
kuporog, miközben az épületben vijjognak a riasztók. Kiugrunk
az autóból, és már félúton vagyunk a bejárati ajtó felé, teljes
védőfelszerelésben, amikor egy nő bicajjal kis csapatunk közé
hajt.
Hank elugrik előle, Jojo felordít, én pedig elkapom a kormányt,
mielőtt szembesülnék vele, mit is fogok meg.
Egy dildót.
A bicajnak dildó kormánya van.
A csaj lepattan a drótcsacsiról. Alig ér a mellemig, bár a feje
tetején lévő kócos, gesztenyebarna konty további két centit dob a
magasságán.
– Köszi – kiáltja, és bejárati ajtó felé szalad.
Utána rohanok.
– Kisasszony, nem mehet be az épületbe.
– Viccel? – szól hátra a válla fölött, anélkül, hogy egy pillantást
is vetne rám. – Ha a gyár leég az én felügyeletem alatt, nekem
úgyis annyi.
– Kisasszony…
– Semmi baj! Vége van! – ront ki egy nagydarab fickó,
hamuszínű laborköpenyben és védőszemüvegben az ajtón. –
Megcsináltam! Megfékeztem a síkosító tüzet!
 – Tartsd őket kint! – dünnyögi Jessie, a főnökünk, miközben ő
és a csapat többi tagja körülöttünk tolakszik, majd betrappolnak
az épületbe.
Balra lépek, kinyújtott karommal visszatartom a nőt és a
laborpatkányt, ahogy a csapat után indulnának.
– Hátrébb, kérem.
– De a tűz már kialudt. Meg kell néznem, milyen károkat...
– Hátrébb. Gyerünk-gyerünk. Kérem.
A "Ne szórakozz a nagy és komoly tűzoltóval" hangom
általában be szokott válni, de a csajjal szemben nem. Úgy ugrál,
mint valami madár, és próbál kicselezni engem. Valószínűleg a
lábaim közé vetné magát, ha csak egy kis lehetőséget is adnék
neki. És nem a szó kellemes értelmében vetné magát a lábam
közé.
– A síkosító a hibás – közli a laborpatkány a Madárlánnyal. –
Savannah kérte, hogy a mangós-lime ízű egy kicsit édesebb
legyen. Az egyik percben még csak jól összekutyultam mindent, a
következőben pedig puff! Kész is a síkosító tűz.
– Történt már ilyen korábban is? – kérdezi a lány.
– Nem, még soha. Fel kéne hívnunk...
– Nem hívjuk fel Savannah-t – emeli fel Madárlány a kezét. –
Bemegyünk, felmérjük a károkat, és...
– Nem, erről szó sem lehet. Hátrébb megyünk az épülettől –
vágok közbe. – Most.
Mindketten rám pislognak, és hűha.
 Micsoda szemei vannak ennek a Madárlánynak. Valahol a
mokka cappuccinó és a tejcsokoládé között lövöm be a színüket,
hatalmasak és kerekek a szemüvege mögött. Sminket nem hord,
de nincs is rá szüksége. Déjà vu érzés villan fel bennem, és
hirtelen rádöbbenek, hogy fogalmam sincs, ki ez a nő, ami Happy
Catben gyakorlatilag lehetetlen. Titkok és idegenek ritkán
fordulnak meg egy olyan kisvárosban, mint a miénk.
Ámor íves ajkai szétnyílnak, sötét szempillái felemelkednek,
ahogy a szemeiben tűz lobban, és egy gödröcske jelenik meg az
arcán, amikor azt hebegi:
– Ugye most csak szórakozol velem?
Ráncba szalad a homlokom.
– Dehogy szórakozom. Amíg az épület nem biztonságos…
– Biztonságos, minden szempontból az – vág közbe a
laborpatkány egy legyintéssel. – Már mondtam. Saját magam
oltottam el a tüzet.
Az épületben robbanás rázza meg az ablakokat. Nem eléggé
ahhoz, hogy betörje az üveget, de eléggé ahhoz, hogy a pulzusom
hipersebességre kapcsoljon.
A laborpatkány felordít, eltakarja a fejét, és átrohan a parkolón.
Karon fogom Barna Szeműt, és átvonszolom a fekete aszfalton,
miközben a rádióm a bent lévő legénységem jelentéseitől hangos.
Mindenki bejelentkezik. Nincs sérült, de ki kell ürítenünk az
épületet. Öt percen belül.
– Ki hiányzik? Ki van még bent? – kérdezem a nőtől. – Minden
alkalmazott kinn van?
 – Fogalmam sincs – feleli a nő és holtsápadt arccal néz a gyár
felé.
– Hol van Savannah?
– Nyaral.
Nyaral. Hát ez nem valószínű – jómagam is követem a város
pletykafészek InstaChat-oldalát, és ugyanolyan jól tudom, mint
bárki más, mi történt Savannah-val –, de nem is ez a legsürgetőbb
kérdés.
– Akkor ki most itt a főnök?
– Hát... én?
Lefagyok.
– Te vagy a főnök?
A kerek arca rózsaszínűvé változik.
– Ez nem olyan egyszerű.
– Ki tudja megmondani, hogy üres-e az épület? – kérdezem,
miközben átsietek az utolsó aszfaltcsíkon.
– Valamelyikük? – mutat a Sunshine Sex Toys többi
alkalmazottja felé, akik a parkoló szélén a fűben kuporognak. –
Talán Olivia?
– Ó, igen, itt vagyok! Segíthetek? Szívesen segítenék! – integet
az ismerős szöszi, amitől megcsörrennek a karján lógó ezüst
karperecek.
Normális körülmények között összerezzennék Olivia
Moonbeam buzgó lelkesedésétől. Most azonban még ez sem
lenne elég, így nem teszem.
– Tudod ki tartózkodhat még az épületben? – kérdezem tőle.
 Összepréseli ajkait. Az ajkait, amelyek Istennő Magja
Rózsaszínre vannak festve, amit onnan tudok, hogy két hete a
halsütés alkalmával bejelentette, hogy ez az ő női erejének a
színe. A társaim azóta csoportos chatüzenetekben viccelődnek az
„istennőmagjáról”.
– Hát, nem, nem szoktunk névsorolvasást tartani – közli
Olivia. – Akkor kezdünk neki a munkának, amikor megfelelő az
energia. Hagyjuk, hogy az életerő organikusan áramoljon a
csakráinkon keresztül a szívközpontunkba, és azután a
kezeinkbe, érted?
Sajnos értettem. Mióta Olivia Happy Catbe költözött, többet
tudtam a csakráimról és az „asztráltestemről”, mint amennyit
valaha is szerettem volna.
– Ruthie May? – szólítom a következő hölgyeményt. Tudom,
hogy itt dolgozik a városi pletykafészek. Fogalmam sincs, mi lehet
a dolga, de nem is ez a fontos. Ő tudni fogja, ki jött ma dolgozni,
mi volt rajta, és hogy jól érzi-e magát, vagy még mindig görcsöl a
tegnap esti nachos mártogatós miatt.
Az ismerős nagymamisan fontoskodó nő kisiet a tömeg
közepéből, általában derűs arca ezúttal komolyan bukkan fel
barnára festett haja alatt.
– Mindenki kint van, drágám. Nos, kivéve Franket, de ő tegnap
este valami terméket tesztelt özvegy MacIntoshnál, és későn ért
haza. És persze Savannah, aki idegösszeomlás miatt szökött el.
De ezt bizonyára te is láttad az InstaChaten.
– Nem volt idegösszeomlása – sziszegte Barna Szemű.
 Ruthie May együttérzően ráncolja össze a homlokát.
– Édesem, egy egész teherautónyi falloszt szállíttatott Steve
szüleinek házához, aztán posztolt egy videót az InstaChatre, amin
egy dildóval Üsd-Agyon-A-Férjedet játszik. Ha ez nem egy
idegösszeomlás...
– Egy birkával csalta meg – kurjantja valaki a tömegből. –
Megérdemelte, hogy elverje azzal a dildóval.
– Joga volt hozzá! – szólal meg egy másik. – Főleg, hogy ennyi
bánat érte azáltal, hogy megtudta az igazat!
– Térjünk vissza a tárgyra, kérlek – szűköli Madárlány, hogy
megpróbálja elterelni a figyelmet. Hát, sok szerencsét hozzá. Az
emberek még akkor is Savannah Sunderwell összeomlásáról
beszélnek majd, amikor a gyerekeink gyerekei már önvezető
autókkal járnak majd iskolába. Eltekintve attól, hogy Savannah
eleve azért költözött haza, hogy szexjáték-gyárat nyisson, a válása
körüli botrány volt a legnagyobb, amit Happy Cat évek óta látott.
– Hogyan kezdődött a tűz? – folytatja. – És hogyan
akadályozzuk meg, hogy ilyesmi újra előforduljon?
– A síkosítónak nem lett volna szabad gyúlékonynak lennie –
közli a laborpatkány. – Minden számítást magam végeztem el. Az
oldatnak legalább háromszázötven fokig nem szabadna még
füstölnie sem. Mi meg csak szobahőmérsékleten voltunk, és egyik
összetevő sem különösebben illékony. Hacsak nem rossz üveget
fogtam meg...
– Tehát senki más nincs az épületben? – tisztázom a kérdést
Ruthie May-jel.
 – Amennyire én tudom, nincsen – rágcsálja idegesen alsó ajkát,
miközben a tekintete a barna szemű nőre vándorol. –Savannah
nem tért vissza a városba, ugye, Cassie? Beszéltél ma vele?
Cassie... Cassie Sunderwell? Savannah nővére?
Ó, baszki. Észre kellett volna vennem a hasonlóságot.
De ő úgy... megnőtt. Ráadásul szűk, fehér pólót visel, rajta egy
rajzolt vikinggel, akinek a szarvai pont a mellbimbójához érnek.
A francba. Még szerencse, hogy a tűz miatt vagyok itt,
különben lehet, hogy megbámulnám.
– Savannah nyaral – ismétli meg Cassie. – Nincs az épületben.
Még csak az országban sincs.
– Teljesen felszívódott – bólogat Olivia, miközben hosszú,
szőke hajába túr. – Kipakolta a fél hálószobáját, és megkért, hogy
szerezzek neki sokféle vibrátort, hogy magával vihesse a lelki
utazására. Fontos a változatosság, amikor egy szívcsakra sebet
gyógyítasz.
Cassie kinyitja a száját, aztán becsukja. Az arca a rózsaszín épp
megfelelő árnyalatára változik, hogy kiemelje az orrán lévő
szeplőket, és egy másodperc töredékéig azon tűnődöm, hogy ő
vajon hány Savannah-terméket próbált már ki.
Ebben a pillanatban a seriff végre úgy dönt, hogy tiszteletét
teszi a helyszínen. Épp ideje volt.
– Maradjatok itt – szólok oda a dolgozók csoportjának.
Cassie, Olivia és Ruthie May figyelmen kívül hagyja a
parancsot, és utánam szaladnak, miközben én odalépek a
seriffhez, aki nem kapkodja el, hogy kikászálódjon a
járőrkocsijából.
Csak egy síkosító-tűz és pár robbanás. Nem nagy ügy. Minek
siessen.
Megvakargatja a hasát, és körülnéz.
– Mi folyik itt, Ry?
– Felrobbant a síkosító – közli Olivia.
– Nem tartózkodtam a laborban, amikor ez történt – teszi
hozzá Ruthie May. – De ha engem kérdezel, valószínűleg az
önsíkosító análdugóban lévő ökogumi rosszul reagált a mangós-
lime-os síkosítóban lévő citromsavra.
A seriff a bajusza végét rágcsálva bámul az asszonyra, majd
Cassie felé fordul.
– Hol van Savannah?
– Én tudom! – csiripeli Olivia boldogan. – Ő...
– Rám bízta a gyárat, amíg ő szabadságon van – vág a szavába
Cassie. – Nekem most nem az az elsődleges feladatom, hogy
kiakasszam a seriffet, hölgyeim. Hanem az, hogy a gyár ne égjen
le. Úgyhogy vegyél vissza, Ruthie May. Fogd be, Olivia. Te pedig…
– mutat rám, és olyan pillantással illet, ami nem hagy kétséget.
Nyilvánvaló, hogy persona non grata vagyok Cassie
Sunderwellnél. – Fogd azt a helyes pofikádat, és segíts egyben
tartani az épületet, így gondoskodva arról, hogy a nővéremnek ne
legyen oka kinyírni engem, rendben?
Ez valószínűleg jó terv. Ha a laborrobbanás elszabadul,
harminc mérföldes körzetben minden tűzoltóra szükségünk lesz.
 Ha annyi olaj van abban az épületben, amennyire gyanakszom,
akár az egész város is veszélyben lehet.
Egy utolsó pillantást vetve az immáron felnőtt Cassie-re, a szűk
pólójára és a meglepően szexi szemüvegére, elindulok az épület
felé.
Nem nézek hátra, nem gondolok arra, hogy milyen kár, hogy
úgy tűnik Cassie utál, mint a szart, és nem agyalok túl sokáig azon
sem, hogy helyesnek nevezett.
Vagy, hogy ez mennyire bejött nekem...
 KETTŐ

Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell beszélgetéseiből

származó üzenetek

Fordította: Jane

Cassie: Szia, Savannah! Hogy vagy? Remélem, hogy pihensz,

lazítasz és elhalmozod magad azzal az önszeretettel, amelyre
szükséged van, hogy gyógyulj. Annyira szeretlek!

Savannah: Én is szeretlek, testvérkém. És jól vagyok. Még mindig

tátongó űr van a szívem helyén, de folyton tömöm a fejem
fagyival és tölcsérekkel, így végül feltöltődik tejtermékekkel és
szénhidrátokkal.

Talán.

Ha nem, akkor jövő héten, ha eljutok Skóciába, és teletömöm

magam haggissel.

Cassie: Ugye tudod, hogy a haggis lényegében állati belsőséggel

töltött marha gyomor?

Savannah: Úh! Nem. Az undorító.

De ugyanakkor nagyon laktatónak hangzik. Aztán a szívem

krátere tele lehet belsőséggel és szörnyűséggel.
Cassie: Ó, tökmag. Tudom, hogy fájdalmas, de egy napon majd
visszaemlékszel erre az egészre, és örülni fogsz, hogy
megragadtad ezt a lehetőséget, hogy világot láss, és hogy tegyél
valamit önmagadért, ígérem. Remélhetőleg mielőbb!

Savannah: *zombie emoji* *szív emoji* *koponya emoji*

Cassie: Rendben. Megtartom a közhelyeimet magamnak,

miközben te nyalogatod a zombie szíveden esett sebeket, de van
egy dolog, amit meg kell beszéljünk. Történt ma valami. De
mielőtt elmondanám, biztosítani akarlak, hogy minden rendben
van, senki sem sérült meg, és a gyár NEM égett le. Szóval
valójában, ez egy vidám történet! Egy szuper sztori!

Nincs miért felizgatnod magad.

Savannah: Te jó ég! Gordon megint a tűzzel játszott? Annyira

ideges voltam, amikor beköltöztünk a taxidermiás bolt mellé, de
a városlakók folyton azt bizonygatták, hogy évek óta nem gyújtott
fel semmit!

Cassie: Nem, nem Gordon volt. Még nem dolgozott és eléggé

megváltozott, ahogy én látom. De be kell vallanom, hogy a
boltjának a kirakatától kiráz a hideg. Mikor kezdte ez ezt a
páncélba öltöztetett mókus harcot?

Savannah: Egy pár évvel ezelőtt. Az Etsyn nagyot tarol vele. Nem
bírja teljesíteni a Tekintélyes Mókus seregre felvett rendeléseit.
Úgy tűnik, az emberek buknak a harci szerelésbe öltöztetett
kitömött rágcsálókra.

Cassie: Az emberek furcsák.

Savannah: Egyetértek, de engem most sokkal jobban aggaszt a

tűz. Olivia nem vett elég komolyan, amikor azt mondta, hogy
lángra fogjuk lobbantani a klienseink lepedőjét, ugye? Reméltem,
hogy megértette, hogy ez csak egy metafora volt.

Cassie: Nem, nem a lepedőkről van szó. Jelenleg még folyik a

vizsgálat, de azt tudjuk, hogy a laborban lévő síkosító volt a ludas.
Neil azt hitte, hogy sikerült eloltania, de azonnal újra lángra
lobbant, amint elhagyta az épületet, és elterjedt az önsíkosító
fenék dugaszokra, amelyeket egy másik kísérlethez akart
használni, és aztán ebből kifolyólag keletkezett egy nagyon
hangos, de lényegében ártalmatlan robbanás.

Savannah: MIVAN?!

Cassie: Úgy tűnik, hogy a kókusz olaj gyúlékonyabb, mint azt

egyesek gondolták.

Savannah: TE JÓ ÉG! Ennyi volt. Bezárom a gyárat. Ez egy újabb

jel az univerzumtól. Bármi, amihez hozzá nyúlok, szarrá változik
és tönkremegy. A házasságom, az üzletem, az életem, a szívem.
Cassie: A szíved nem változott szarrá. Az életed sem szar! Steve a
szaralak. Te egy csodálatosan befont sörényű unikornis vagy, akit
cukorral és napsütéssel szórtak be.

Savannah: Köszönöm, de nem ámítom tovább magam, Cass. Már

azelőtt be kellett volna zárnom mindent, mielőtt eljöttem volna.

Cassie: Nem! Nagyon szuper csapatod van itt. Minden rendben

van, és jól olajozott gépezetként fog működni, és várni fog rád,
mire készen állsz arra, hogy hazatérj.

Savannah: Nem jövök vissza. Halálra zabálom magam az

Egyesült Királyságban. Aztán elhajózok Hollandiába, és
szanaszét szívom az agyam Amszterdam minden egyes füvet
áruló boltjában. Aztán onnan piába fojtom a bánatomat
Franciaországban, míg el nem fogy a pénzem, és hajléktalanként
ki nem kötök Olaszország valamelyik tengerpartján, ahol
kagylókból készült nyakláncokat fogok árulni és magamban
beszélek majd, hiszen más embert nem értek meg. Mivel nem
beszélek olaszul, ezért nem leszek képes kommunikálni,
barátkozni, vagy szerelembe esni, és így a szívem sem törik össze
többet soha. Ezért a hajléktalan őrület igazán jó cserének és
üzletnek fog bizonyulni.

Cassie: Állj le! Nem lesz belőled hajléktalan. Gyászolni fogsz,

talpra állni, és visszaszerzed ennek a csodás cég fölött az
uralmadat.
Savannah: Te utálod ezt a céget.

Cassie: Én nem is, én csak… szégyenlős vagyok a dildók

közelében.

Savannah: Pedig nem kellene, mert a dildók egyetlen célja, hogy

örömet okozzanak, Cass. A dildók a barátaid, nem, mint a valódi
farkak, akikhez egy férfi is van csatolva.

Cassie: Nem hiszem, hogy a dildóknak van önállú céljuk az

életben, de értem, hogy mire célzol.

Savannah: Helyes. Haza kellene vinned párat, hogy kitapasztald,

hogy melyik a kedvenced. Sőt, vidd el mindet, bezárok.

Cassie: Tételezzük fel, hogy elviszek minden dildót, de csak a vita

kedvéért, nem azért, mert szeretnék egyet, nem hogy az összest.
Akkor a világ többi nője hol találna biztonságos, ökonomikusan
barátságos szexjátékokat, amelyeknek fő célja, hogy a nőknek
élvezetet adjon? Te egy újító vagy, Savannah. Nem hagyhatod
cserben az emberiséget.

Savannah: Nem okozhatok az emberiség egyharmad részének

harmadfokú égési sérüléseket. Vagy Isten mentsen,
felrobbantsam őket! A termékek nem biztonságosak, ha
felrobbannak. Valaki meg is sérülhetett volna, és ha ez
megtörténik, akkor soha nem bocsájtottam volna meg
magamnak. Be kell zárnom, ez az egyetlen megoldás.
Cassie: Ha ezt teszed, akkor nagyon sokan lesznek
munkanélküliek, Van. Nem szabad egy ilyen döntés
elhamarkodottan meghozni, főleg akkor nem, ha van arra esély,
hogy nem is a termékek hibája volt a robbanás.

Savannah: Ezt hogy érted?

Cassie: Mint mondottam, még folyik a vizsgálat… A szakértő, akit

kihívtak, azt mondta, hogy lehet szándékos gyújtogatás is.

Savannah: Mi van??

Cassie: Ez nem biztos, de úgy tűnik, hogy a kemikáliákat

megbabrálta valaki. De többet fogunk tudni egy pár napon belül,
amikor megérkeznek az eredmények a laborból.

Savannah: Ki a fene művelne ilyent? Így veszélybe sodorni az

embereket? Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyanok, akik
szerint felháborító, hogy egy szexjátékokat gyártó gyár van a
város szélén, de…

Cassie: A város közepén van. A posta mellett.

Savannah: Nos, igen, de minden jelzés és tábla nagyon ízléses.

Cassie: A tábla egy napot ábrázol, akinek éppen orgazmusa van.

Savannah: Nem is igaz! Egyszerűen csak boldog!

Cassie: Túlságosan is.

Savannah: Olyan, mintha azt mondanánk, hogy a babák túl
aranyosak, vagy a fagyi túl finom, vagy a vízicsúszdák túl
szórakoztatóak.

Cassie: Én csak az ördög ügyvédjét játszom. És egy idősebb

ember perspektívájából nézem, aki egy kevésbé
szabadgondolkodású… Megértem, hogy miért akadtak ki. De ez
nem kifogás arra, hogy életeket sodorjanak veszélybe. Szóval, ha
ez szabotálás, akkor felveszek biztonsági embereket és
megbizonyosodok arról, hogy a gyárat szemmel tartják, hogy
semmi ehhez hasonló ne történjen.

Szóval, visszatérve a dolgokra, holnap minden a rendes

kerékvágásba fog történni. A termékfejlesztési részleget áttettük
egy másik helyiségbe, míg kitakarítjuk a régi labort és Ruthie May
hozni fog egy dobozzal Maud híres Sunshine inspirálta sütikből,
a Dough ont he Square-ből, hogy ezzel is feldobja a kedd reggeli
hangulatot, egy új kezdetét.

Savannah: A vagina vagy a pénisz alakú sütikből?

Cassie: Nem tudom. Gőzöm nem volt, hogy olyan fajta

sütemények.

Savannah: Ó, igen, Maud nagy Sunshine rajongó, még akkor is,

ha a férje egy fapofa, aki utál szórakozni. Ő készíti a legcukibb és
legdögösebb édességeket. A vagina alakúaknak egy apró gyöngy
van a csikló helyén, meg minden részletes!
Cassie: Ó, te jó ég!

Savannah: Mi a baj?

Cassie: Semmi. Ez egy kicsit undi, nem?

Savannah: Semmi gond nélkül etted meg a pénisz alakú

nyalókákat a leánybúcsún. Nem hiszel az egyenlő nemi szerv
megjelenítésben, ha sütött vagy cukor édességről van szó?

Cassie: Amit én hiszek, hogy te arra születtél, hogy ezt a céget

vezesd, és én már alig várom, hogy hazagyere, kipihenten és
feldobódva, és készen arra, hogy vezesd a Sunshine Toyst, egy
fényes és szikrázó új jövő irányába.

Savannah: Ó, édes Cass. Szeretlek, de ez most nem olyan, mint a

korábbi alkalmak, amikor azt mondtam, hogy lelépek otthonról.
Most ténylegesen megszöktem otthonról, már nem vagyok az
országban és elvesztődtem egy idegen földön, és nem hiszem,
hogy egyhamar visszajövök. Sajnálom, ha csalódást okoztam
neked és a csodás beosztottaimnak. Talán át kellene adnom a
céget Ruthie Maynek és azzal annyi?

Cassie: Ne! Ne Ruthie Maynek. Teljesen bekattanna, ha túl sok

hatalom lenne a kezeiben. És ezzel minden Happy Cat lakót az
őrületbe kergetne. Emellett folyton a nyugdíjba menetelről
beszél.

Savannah: Olivia?
Cassie: Bahh…

Savannah: Tudom, kész katasztrófa, de szeretem őt. Nyolcéves

korunk óta ő a legjobb barátnőm. Nem tudtam megtenni azt,
hogy nem adok neki munkát, miután meghalt az anyukája.

Cassie: Nagy szíved van. És emiatt tesz tönkre Steve árulása. De

a nagy szívek nem csak nagy fájdalommal törnek össze, hanem
nagy erővel gyógyulnak. És ettől nagyobbak és jobbak lesznek,
mint korábban.

Savannah: Hogy és mikor lettél ennyire bölcs?

Cassie: Sokat olvasok. És sokat tanultam a tökös kishúgomtól.

Már túléltél korábbi szakításokat és szívfájdalmakat. Képes vagy
rá. Ehhez nem fér kétség a fejemben. Nemsokára majd
jelentkezem, rendben? Időközben próbáld meg jól érezni magad,
és láss világot, ne csak a londoni pékségek belsejét.

Savannah: Megpróbálom. Köszönöm, hogy óvod az életemet.

Minden rendben a háznál, legalább ott? Kényelmesen elvagy és
megvan minden, amire szükséged van?

Cassie: A ház szuper. Imádok ennyire közel lenni a tóhoz és az

erdőhöz. Minden reggel sétálok egyet, mielőtt a testvérem
megbotránkoztató dildó kormányos bringájával elindulnék
dolgozni.
Savannah: LOL. Fizetnék, csak, hogy lássalak azon a bringán, az
én kis szégyenlős mókusom.

Cassie: Amikor hazajössz, megyek egy kört vele, a kedvedért. Le

is filmezheted az utókornak.

Savannah: Ha hazajövök.

Cassie: Amikor.

Savannah: Meglátjuk. Ó, és ne feledd, kedden szemét nap van,

ezért vidd ki a kukákat és a szelektív szemetet a feljáró végébe. A
tetőket tedd rá szorosan és a köveket is, amelyek ott vannak a
levelesláda mellett.

Cassie: Már kész van. Mondtam neked, hogy megy ez nekem,

kisasszony. Ne aggódj miatta. Mindent az irányításom alatt
tartok.
 HÁROM

Cassie Sunderwell
(alias egy túlhajszolt számítógépes gamer kocka, akinek
szünetre van szüksége a szabadságáról)

Fordította: BaBett

SEMMI SINCS RENDBEN.

Minden káosz és őrület, robbanások és tüzek és zavarba ejtő
szexuális játékok – amiknek a feléről fogalmam sincs, hogyan kell
használni, még akkor sem, ha eszembe jutna használni, hogy ezt
a "termékkutatást", amibe Savannah belerángatott,
véghezvigyem, amikor kitalálta, hogy műpéniszeket készít a
megélhetésért – és most... ő.
Ő. Ryan O'Dell, Mr. Népszerű, a birkózócsapat sztárja, és akit a
középiskolában megszavaztak a Valószínűleg Örök Életére Dögös
Marad kategória királyának.
Mr. Az-álmaimban-kísértő.
Mr. És-megint-megtette-múlt éjjel.
Nem csak, hogy nem költözött el a városból, ahogy én naivan
gondoltam, miután nem láttam őt Happy Cat közelében az első
héten, amikor dolgozni kezdtem, mint Savannah ideiglenes
helyettese; hanem egy nagydarab, főnökösködő tűzoltó lett,
széles vállakkal, egy finoman kidolgozott állkapoccsal és szúrós
kék szemekkel, amelyek valahogyan még kékebbek és
térdgyengítőbben fürkészők lettek a kilenc év alatt, mióta
összetörte a hülye tinédzser szívemet.
És a legszánalmasabb az, hogy nyilvánvalóan fogalma sem volt
arról, hogy ki vagyok... legalábbis eleinte.
Ugyanolyan láthatatlan vagyok számára, mint a
középiskolában. De legalább most már tudom, hogy nem szabad
jelentőséget tulajdonítanom annak, ha úgy néz rám, mintha
élvezné, ha letéphetné a pólómat a felháborítóan fényes és
tökéletesen formált fehér fogaival. Még akkor is, ha véletlenül
minden egyes alkalommal rá gondoltam, mióta tegnap megjelent
a Sunshine Toysnál...
Ryan szexi szemei és az az álmodozó mód, ahogyan a nevemet
mondta – mintha ő lenne Mozart és a nevem lenne a
legkedvesebb alkotása –, nem más, mint az alapértelmezett
vonzereje. Mint egy videójáték demo verziója, amely bemutat egy
izgalmas jelenetet a játékból, ezzel becsalogassa az embereket,
hogy elköltsék a nehezen megkeresett pénzüket, Ryan is mindig
be van kapcsolva. Ő egy gyönyörű férfi, aki élvezi a figyelmet, és
a kódját úgy alakította át, hogy a lehető legtöbb érdeklődést
megkapja.
Bárcsak hamarabb rájöttem volna erre. De tizenhat évesen
nevetségesen ártatlan voltam.
Ahhoz képest, hogy most milyen kifinomult, tapasztalt,
szexcica vagy – veti oda a belső hang gúnyosan, miközben
összegyűjtöm a reggeli üres kukoricapelyhes dobozt és a WC
papírgurigákat, hogy kivigyem az újrahasznosító kukába.
– Fogd be, belső hang – motyogom.
Nem lennél ilyen nyűgös, ha megfektettek volna – válaszolja.
Mintha... valaha.
Válaszul grimaszolok. Talán végre elvesztettem volna ezt az
idegesítő Sz-kártyát – komolyan, ez mínusz öt karizma
pontbüntetés –, ha elmentem volna a SuperHero Conra1, ahogy a
múlt héten terveztem. Már készen állt az Amerika Kapitánynő
jelmezem, és egy online játékos csoportban beszélgettem
Flash185-tel, egy detroiti kódoló társammal, akinek furcsa
humorérzéke és elég aranyos profilképe van, hogy majd egyik
este megiszunk egy vajsört a hotel bárjában. Tudom, hogy valahol
a lepedők között végződhetett volna az este.
Talán kínos és megalázó lett volna, valószínűleg nevettem
volna a nem megfelelő pillanatokban, de legalább végre beléptem
volna a felnőtté válás szintjére.
És akkor talán nem lennének vad álmaim Ryan O'Dellről,
dildókról és lángoló lepedőkről.
Kilépek Savannah házának bejárati ajtaján, a hatalmas Steve, a
csaló nem lakik itt többé transzparens alatt, amelyet a verandára
feszített ki. Egy hét elteltével már kezdett beleolvadni az öreg
tölgyek és magnóliák tarkította utcában, egyre inkább
megrogyott és elernyedt a június eleji melegben.

1 Szuper Hős Konvent/Gyülekezet

 Valószínűleg le kellene vennem. Az újrakezdés fontos, és arra a
táblára hazaérni, ami az exét szidja, nem segít abban Savannah-
nak, hogy megőrizze a Zent, amit Európában talált. A csizmám
csikorog a nedves kövezeten, ami a szemetesekhez vezet. Két év
óta ez az első alkalom, hogy visszatértem Happy Catbe, és nem
mondhatnám, hogy hiányoltam volna a párás nyarat. Bármikor
elfogadom a San Franciscó-i időjárást cserébe.
De San Franciscóban nincsenek szexi tűzoltók, zendít rá a
belső hangom.
– Biztos vagyok benne, hogy vannak – motyogom vissza.
És egyikhez sem kerültél elég közel ahhoz, hogy megszaglászd.
És most arra gondolok, hogy Ryannek olyan illata van, mint a
szappan és a citrom és tűzoltótömlő – igen, a tűzoltótömlőnek is
van illata és furamód szexi –, és csendben meggyőzöm magam,
hogy több oka nem lesz, hogy eljöjjön a Sunshine Toysba.
Elmegyek dolgozni és egyenesen hazajövök, és az útjaink többé
sosem keresztezik egymást. Ezért nem kell majd aggódnom
amiatt, hogy milyen jó illata van, vagy, hogy milyen jól néz ki,
vagy, hogy a szívem elgyengül, valahányszor a jellegzetes szexi
tekintetét felém fordítja.
Elérem az újrahasznosító kukát, és a mellette lévő
szemeteskuka elkezd csipogni. Rápislogok a barna, kerekes
kukára.
A fedél puffan, én pedig felsikítok és hátraugrok. A fedél újra
felemelkedve dörren, és ezúttal két csillogó fekete szempár néz ki
belőle.
 – Aaaagh! – Hátrafelé botladozom, elakadok a járdaszegélyen
és a seggemen érek földet, ahogy két szőrös mancs megjelenik.
Rákjárásban a ház felé indulok, kivéve, hogy a munkámnak
köszönhetően napi tizenkét órát ülök a seggemen, ezért nem
tudom bekötni a cipőmet anélkül, hogy ne fáradjak el és ne
ziháljak. Szóval alapvetően egy csiga is leelőzne, és a jobb
csuklómban lévő ínhüvelygyulladás az ellen tiltakozik, hogy a
felsőtestem súlyát kell elviselnie. Amint lomhán elhúzódom, egy
mosómedve emelkedik ki a szemetesből, Savannah elszakadt
karácsonyi világítását viselve és egy zacskó maradék pénisz
nyalókát húz maga után, ami a lánybúcsúból maradt és én
próbáltam megszabadulni tőle.
– Dobd el! – sziszegem, és megcsúszom a sima füvön,
miközben megpróbálok talpra állni.
A mosómedvék veszettek lehetnek? És ha igen, akkor ez vajon
egy veszett példány? Vagy ez a csillogás a szemében normális egy
maszkos banditának? A csizmámat nézi. Lepillantok, és a
szikrázó Thor kalapács, amit a cipőfűzőmre kötöttem
inspirációként, felragyog rám.
– Vissza! – mondom olyan szigorúan, ahogy csak tudom, mert
kizárt, hogy egy mosómedvét legyőzök egy futóversenyen, hacsak
nem botlik meg abban a karácsonyi fényfüzérben.
A földre ugrik, és három lépést tesz felém. Én két lépést
hátrálok. Gyöngyszemeit a csizmámra szegezi és mivel én csak
online vagy a játéktermi találkozókon játszom a szuperhőst, ez a
helyzet nem valami biztató.
 Talán ha lerángatom magamról a csizmámat, akkor
hozzávághatom és az ajtó felé vethetem magam?
A cipőfűzőmért nyúlok, és a PlayStation 4-re esküszöm, hogy ő
rám vigyorog és összedörzsöli a tenyerét, mint egy szuper
gonosztevő. Mintha már alig várná, hogy a Skechersemet is
hozzáadhassa a zsákmányához, amint odadobom.
Ezt kapom azért, mert koffeinmentes kávét iszom. Olyan, mint
a diétás kávé és ki akarja feláldozni a kávé legjobb részét?
Szükségem van a koffeinre.
És több testmozgásra.
És hogy ez a mosómedve úgy viselkedjen, mintha egy ijesztő
ember lennék és elmeneküljön.
Eldobja a pénisz nyalókákat, mintha ósdi merevlemez lenne és
szemet vetne a legújabb kétmagos processzorra.
– Nem, neked a nyalókák kellenek – mondom neki. – Sokkal
jobb az ízük, mint Thor kalapácsának, ígérem.
Közelebb evickél.
Felsikoltok és felé rúgok. Megáll, de csak egy pillanatra, mielőtt
felveszi a tempót. Mert, én balga, a csapkodásommal csak még
jobban felvillantom a csillogó dolgot a csizmámon. Az egyetlen
más fegyver, ami kéznél van, néhány zsebszösz és nedves
fűnyesedék, és valahogy kétlem, hogy ha bármelyiket is
elhajítanám, az lelassítaná őt. Még ha lenne nálam egy kő vagy
egy kertitörpe, az sem változtatna sokat a helyzeten. Régen, a
középiskolában, el tudtam lőni egy softballt a harmadik bázisról
hatvannégy mérföld per órával, de már annyira kiestem a
gyakorlatból, hogy majdnem meghúztam a vállamat, amikor
múlt héten egy papírköteget dobtam az újrahasznosítóba. Ami
azt jelenti, hogy pontosan egy lehetőségem maradt.
– Segítség! – kiáltom. – Segítség! Veszett mosómedve!
A mosómedve vádlón nyüszít vissza.
– Én nem csináltam semmi rosszat – tiltakozom. – Te vagy az
egyetlen, aki ellopja a szemetemet és agresszívvá válik emiatt.
Esküszöm, hogy a kis szörnyeteg forgatja a szemét, mielőtt
lekuporodna, hogy lecsapjon. Felkészülök, hogy kikaparja a
szemem, amikor egy nyugodt hang mögöttem azt mondja:
– George, hátrább az agarakkal!
Egy nyugodt, férfias, álmodtam-erről-a-szexi-morajlásról-
éjszakákon át hang…
A mosómedve ledermed.
A szívem nem. A bordáimnak csapódik, miközben azt
mondogatom, hogy nem Ryan van mögöttem. Az ő hangmása.
Valaki, aki pontosan úgy hangzik, mint ő. És akinek olyan az
illata, mint a szappan, a citrom és a tűzoltótömlő és
mosómedvéket tud irányítani a kártevő-suttogó képességeivel.
– Tedd vissza az análgyöngyöket, és maradj távol Savannah
szemetesétől! – folytatja.
Bámulom a karácsonyi fényeket, amik a mosómedve köré
vannak tekeredve.
Nem csoda, hogy nem találtam a konnektor dugóját.
George – a mosómedve, úgy tűnik, hogy visszakeveredett a
szemetes másik oldalára és visszaszerezte a pénisznyalókát, de
nem tesz egy lépést sem, hogy a vállán átvetett análgyöngyöket
visszategye a szemetesbe.
Lassan megfordulok, először azt veszem észre, hogy egy fekete
teherautó parkol a szomszédos kocsifelhajtón, amit még nem
láttam.
És most ott van egy nagy, széles, álmos szemű Ryan O'Dell, aki
fölém hajol.
– Jól vagy? George többnyire ártalmatlan. Bár szereti a fényes
dolgokat.
Kezét nyújtja felém, én pedig szemügyre veszem hosszú ujjait.
– Ismered a mosómedvét – mondom, és kihátrálok a rákmászó
pozíciómból. A hátam élesen megrándul, és azon tűnődöm, hogy
vajon jógáznom kéne-e, vagy valami mással kiegészíteni a napi
túráimat a tó körül, amíg itt nyaralok.
– George Cooney? Régóta ismerjük egymást. Örökbe fogadott,
amikor még csak kölyök volt. – Mindketten visszanézünk a
mosómedvére, aki vigyorogva odabattyog Ryan mellé. –
Savannah említette a köveket a konzervdobozokon? Az segít távol
tartani őt a szeméttől.
– Ó, a nagy kövek.
– Igen. A nagy kövek. Ezt keserves úton tanultuk meg, miután
tavaly kidobott egy csomó félig megolvadt dildót. George elültette
őket a zöldségeskertünkben. Nagyon feldúlt volt, amikor nem
nőttek meg.
– Nem felejtetted el rendszeresen trágyázni őket?
 Nevet, azzal a könnyed morajlással, amitől mindig tízszer
viccesebbnek éreztem magam, mint amilyen vagyok. De én nem
vagyok vicces. Ryan csak szeret nevetni. Van a hangjában egy
lazaság, ami miatt nem ismertem fel tegnap. A Kemény Tűzoltó
tónus a hangjában meglepett.
Egy szexi meglepetés, amire igyekszem nem gondolni, mert
Ryan azt mondja:
– Nem, nem tettük. Biztos ott rontottuk el. De a végén rekord
mennyiségű uborkatermésünk lett. Reméljük, hogy idén is így
lesz. Szívesen látunk, ha egyszer megérik. – Egy hüvelykujjával a
szomszédos házikóra mutat és kacsint, ami kifordít a bugyimból.
– Na, gyere, hadd segítselek fel.
Újra kinyújtja a kezét, ujjait széttárja, hogy felfedje a fehér
hegszövetet a jobb hüvelyk– és mutatóujja között. Ez valami új,
mint az a halvány fehér vonal az arcán és aggodalom rázza meg a
mellkasomat. A tűzoltás veszélyes munka, és nem számít, hogy ez
az ember milyen mélyen megalázott, amikor gyerekek voltunk,
nem tetszik a gondolat, hogy ő is veszélyben van. Egy cseppet sem
tetszik.
– Jól vagy? – kérdezi.
– Jól. Jól vagyok. – Egyedül feltápászkodom, és úgy érzem
magam, mint egy bolond.
Nyilvánvaló, hogy Ryan O'Dell még mindig a bőröm alá
férkőzik. Savannah-nak pedig figyelmeztetnie kellett volna a
szomszédjáról.
 – Király. Nagy kövek. Uborka. Vettem. – Leporolom a
fenekemet, miközben tekintete a mellkasomra vándorol, és
rájövök, hogy a Space Vikings Invade Butte (Az Űrkalózok
Megszállják Butte-ot) játékbemutatós pólómat viselem. Amit a
nyomda elrontott, és amin az áll, hogy Space Vikings Invade Butt
(Az Űrkalózok Megszállják a Seggem).
A karjaimat a mellkasomra szorítom, és kétségbeesetten
próbálom eltakarni a legkínosabb részt, anélkül, hogy túl
nyilvánvaló lenne. Imádom a bolondos pólókat, mint a többi
lány, de nem a férfi előtt, aki már így is azt hiszi, hogy én vagyok
a legszomorúbb kocka, aki valaha is előbújt egy régi Atari alól.
– Biztos vagyok benne, hogy Savannah hamarosan visszajön.
Így már nem sokáig lesz lehetőségem elpackázni ezt az egész
szemét mizériát.
– Szerinted ilyen gyorsan hazajön?
Nem. – Persze. Mesésen érzi magát külföldön, de hiányzik neki
Happy Cat és az iroda.
Még a mosómedve is úgy néz rám a szemét forgatva mintha azt
mondaná, hogy igen, persze, őrült nő, miközben Ryan lábához
dörgölőzik, mint egy macska.
Morgolódik. – Érdekes. Mintha azt mondta volna, hogy eladja,
mielőtt elment.
A francba. Utálom ezt hallani – újabb bizonyíték arra, hogy
Savannah komolyan gondolja, hogy feladja a Sunshine Toyst.
De ő arra született, hogy ezt a céget vezesse. Néhányan úgy
gondolják, hogy szakmailag azelőtt volt a csúcson, hogy
Savannah Sunshine megszűnt volna – Vagy nyolc évig játszott
egy gyereknyomozót egy sikeres sorozatban és igen, vannak
buktatói annak, ha valakinek a testvére egy hollywoodi sztárjelölt
–, de a nagy szíve és a csodálatos agya sokkal több annál, mint
csupán egy színészi tehetség. Őszintén elhivatott, hogy segítsen a
nőknek szex és öröm-pozitív életet élni. Borzasztóan
felháborodott, amikor megtudta, hogy a nők tizenegy
százalékának még sosem volt orgazmusa, és megfogadta, hogy ezt
vagy helyrehozza, vagy belehal a próbálkozásba.
Van a szexuális játékok Jeanne d'Arc-ja. Ez egy hivatás
számára, amihez vissza fog térni – remélem.
– Azt is említette, hogy óriásplakátokat helyezett ki Atlantától
Orlandóig Steve képeivel, amiken a Csaló Gazember felirat áll –
mutattam rá Ryannek. – De nem tette. Visszajön, és minden
rendben lesz.
– Aha. – Óvatosan bólint. – Nos, ha mégsem, akkor szóljatok,
ha bármiben tudok segíteni. Savannah jó szomszéd és barát.
Utálom, hogy a dolgok ilyen rosszul végződtek közte és Steve
között.
Felhorkantam. – Én nem. Rossz előérzetem volt azzal a férfival
kapcsolatban, abban a pillanatban, amikor találkoztam vele. Azt
hittem, hogy tévedtem, mert olyan boldog volt, de úgy tűnik,
nem. Örülök, hogy örökre eltűnt az életéből.
Ryan vállai megkönnyebbülten megereszkednek.
– Ugye? Nekem is. A hideg is kirázott tőle.
 Leplezetlen lelkesedéssel bólintok, túlságosan is izgatottan,
hogy találkoztam valakivel, akit nem ért váratlanul Steve
viselkedése, hogy meg kelljen tartanom a hűvös álarcomat.
– Igen! Pontosan. Volt valami a szemében, vagy a sunyi kis
szája, vagy... – szakítom félbe egy borzongással. – Nem tudom,
de valahogy rossz. Egyszerűen csak rossz.
– Tanítsd a tömegeket, Sunderwell. – Ryan felemeli a tenyerét
a levegőbe, néma ámenként. – De az itteni emberek azt hiszik,
hogy a holdat akasztotta fel, amiért megakadályozta, hogy a város
legnagyobb bankját bezárják néhány évvel ezelőtt, úgyhogy azt
gondoltam az ösztöneim tévedtek.
Megrázom a fejem. – Nem. A megérzésed helyes volt.
– A te megérzésed és az én megérzésem – mondja, és az ajkai
félmosolyra húzódnak. – Úgy hangzik, mintha több közös lenne
bennünk, mint gondolnánk.
– Igen, nos – nevetek, hirtelen sokkal kényelmetlenebbül
érzem magam. – Minden mikrobiom egy saját, egyedi
univerzum, szóval valószínűleg nem, de...
Fintorogva ráncolja a homlokát. – Egy mikro mi?
– Biom. Ez a... kombinált genetikai anyaga a
bélrendszerünkben élő mikrobáknak, amelyek segítik az
emésztést és egyéb anyagcsere tevékenységeket. Ők a mi
genetikai anyagunk, de valójában több génünk van a saját
génállományunkban, körülbelül száz az egyhez...
Ryan komorrá válik, miközben bólint. – Hűha.
 Úgy hangzik, mintha nem hatná meg az én kockulós
hablatyolásom, pont, ahogyan a mosómedvéjét sem, aki a hátára
pottyant, rángatja Ryan farmerjának szegélyét, mintha azt
mondaná: – Kérlek, nem hagyhatnánk a strébert és mehetnénk
haza, hogy együtt lakmározzunk a pénisz nyalókából, férfias
csendben?
Ugh!
Egyáltalán miért állok itt és beszélek Ryan O'Dell-lel? Kit
érdekel, hogy egy hülyeségben egyetértünk-e? Ryanben és
bennem annyi közös van, mint a Space Vikings és a vegán
bivalycsípős csirkeszárnyakban, és nekem egy új
edzésprogramom van, amivel lépést kell tartanom. Minden
másodperc, amit azzal töltök, hogy vele csevegek, az egy
elvesztegetett másodperc, amit nem tó körüli sétálással töltök,
annak érdekében, hogy fitt legyek.
– Szóval, mindenesetre, jó szórakozást a mosómedvével. És
Van szemetesével. – Egyenesedem fel. – Mennem kéne.
Még mindig azzal az intenzív tekintetével figyel engem, amely
folyamatosan a pólómra esik. Vagy az ajkaimra?
Valószínűleg tejbajuszom van, vagy valami ilyesmi. Ez az
életem, mióta visszajöttem a szülővárosomba, egyik kínos
közjáték a másik után, megszakítva alkalmi robbanásokkal.
Megfordulok, hogy elmeneküljek az erdőbe, ahol senkit sem fog
érdekelni, hogy mi van rajtam, vagy hogy milyen hanyagul ettem
meg a kukoricapelyhet, amikor Ryan újra megszólal.
– Jó újra látni téged, Cassie.
 A francba. Lehet, hogy már nem vagyok tinédzser Cassie, és ő
határozottan nem a tinédzser Ryan, de ahogy a testem reagál,
amikor a nevemet kiejti az ajkán, pontosan ugyanaz. Még mindig
megvan benne az erő, hogy parancsra elolvadjak. Egy újabb ok,
hogy eltűnjek innen. Most. Nem engedhetem meg magamnak,
hogy egy lépést is tegyek Crushville felé vezető úton ezzel a
férfival. Nem vagyok hajlandó a szívfájdalmak frissítő
tanfolyamára. Szóval csak biccentek neki, mielőtt emelt fővel
visszamegyek az ösvény elejére.
– Attól, hogy olyan forró, mint egy felhevült tűzoltóautó, még
egy másodpercet sem ér az idődből – suttogom magamban. –
Jobb dolgod is van, mint Ryan O'Dell-lel szórakozni.
Hazug – feleli a belső hangom.
Új belső hangra van szükségem.
 NÉGY

Ryan

Fordította: Hannah

A VADDISZNÓ pont annyira izgalmas, mint bármelyik másik kedd

este. Pár paraszt, több sörrel a bendőjükben, mint ésszel a
fejükben, arról veszekednek a sarokban, hogy ki csalt a
billiárdban. Emma June, Ruthie May unokája, és a se vele se
nélküle barátja, Tucker, úgy tűnik, ma este ismét együtt vannak,
a szokásos helyükön smárolnak a mosdók mellett. Ruthie May
pedig tanácskozást tart a Happy Cat Pletyka Királynőkkel két
egymáshoz tolt asztalnál a helyiség közepében.
Eközben a kistesóm – három öcsém közül a legidősebb – a pult
mögött áll, homlokát ráncolva rángatja a sörcsapokat és pattintja
le a kólásüvegek kupakját. Jace rám néz, ’’el ne kezd, barom’’
fintorral tetézi rosszkedvét, és eltűnik a konyhába.
Végigmegyek a bárban, válaszolok a kérdésekre a tegnapi
síkosító tűzet illetően, ami égető téma lesz Happy Catben,
ameddig valami más izgalmas nem történik. Míg mondjuk
Sunshine Toys piacra nem dobja az ünnepi termékeit, vagy
ameddig el kezd keringeni egy újabb petíció, amelyben a gyár
kitiltását követelik.
Régen az autópálya menti szélmalmok felszereléséről
veszekedtünk, vagy arról, hogy ki főzi meg legfinomabban a
harcsát, de mostanában folyamatosan zajlik a Sunshine dráma.
És, mint szokásos, a városban két vélemény kering, egyik a
karma büntetése a szégyentelen perverzekre, vagy szimplán egy
szerencsétlen baleset.
Helyet foglalok nem messze Oliviától, aki a bár másik végében
szórakoztatja a város szingli pasijainak, a húsz és ötven közötti
korosztály háromnegyedét. Valószínűleg a csakrájukat elemzi,
vagy helyreállítja az aurájukat, vagy valami hasonló.
Sok sikert neki.
És nekik is. Nem mindig értem Oliviát, és a new age
badarságait, de soha nem hallottam, hogy bárkiről is egy rossz
szót szólt volna, vagy, hogy valaki szívét áldja. Legalábbis, nem
fordított, sértegető értelemben.
Ami hiányzik neki a déli oktatásból, azt pótolja a puszta
lelkesedés, és rosszabbul is el lehet tölteni egy estét, mint egy
barátságos nővel, aki sokat szeret mosolyogni, még akkor is, ha
nincs ki a négy kereke. Legalább nincsenek rossz szándékai, ami
már haladás a többi városlakóval szemben.
Olivia integet.
Visszaintek.
Jace pedig, szükségesnél erősebben csapja a pulthoz az üveg
Blue Moont.
Felhúzom a szemöldököm.
– Úgy látszik, működik az aromaterápiás fröccs, amit Olivia
talált ki a lobbanékonyságodra.
 – Az a szívcsakrámnak volt, baromarc – mondja olyan
modorral, ami még Jace esetében is túlzás.
– Hó, héj. Történt ma valami? – kérdezem közelebb hajolva
gyengédebb hangon.
– Semmi, amihez kikérném a véleményed – további
magyarázat nélkül, visszamegy a bárpulthoz, hogy összeszedjen
egy üres hamburgeres kosárkát, én pedig elfojtok egy sóhajt.
Jace középiskola óta ugyanabban a hajóban ragadt, ugyanazzal
a nővel, és ami nekem is úgy négy havonta, óramű pontossággal
meglehetősen kellemetlen gyomorégést okoz. Az volt az egyetlen
vágyam, hogy öcséimet boldognak lássam. Nem hagy nyugodni,
hogy nem tudok változtatni Jace rossz szokásain. És újra meg
újra összejönni egy olyan nővel, akinek az a kedvenc szórakozási
formája, hogy milyen közel kerülhet ahhoz, hogy megcsalja őt
valakivel, mielőtt az említett férfi felrobban, az egy rossz szokás,
egy függőség, nem szerelem, mondjon bárki is bármit.
Az, hogy Ginger óvónő, nem jelenti azt automatikusan, hogy
édes és ártatlan, vagy, hogy „túl jó’’ az én faragatlan öcsémhez.
Ginger egy bajkeverő, az az észrevétlen, sunyi fajta és emiatt még
veszélyesebb.
Miért vagyok én az egyedüli, aki tisztán látja ezt a szart?
Még Jessie is, a parancsnokom, aki nő, akinek a legtöbb téren
csodálom az ítélőképességét, nem lát át Ginger manipulálásán.
Olyan, mint Steve, Savannah exe. Csak azért mert egy jóképű
középiskolai focicsillag, akiből bankár zseni lett, az emberek azt
hiszik ő a kibaszott város legjobb partija.
 Vagyis azt hitték, amíg le nem bukott farkával tövig egy juhban.
Még most is van, aki úgy hiszi, hogy valamilyen fajta tévedés
lehetett. Hallottam, hogy néhányan azt mondták Savannah nem
látta tisztán a dolgokat. Vagy, hogy csak kitalálta az egészet. Vagy
talán a juh tehet róla, ahogy sétálgatott, frissen nyírt bundával
mutogatta a hátsóját azon a mezőn, sötétedés után.
Nem csoda, hogy Savannah elhagyta a várost.
Cassie az első személy, aki úgy ítélte meg Steve-t, mint én.
Kíváncsi vagyok, mit gondolna Gingerről. Megkérdezném tőle,
de amilyen hidegen lepattintott reggel, feltételezem nem akar
mást, csak egy civilizált szomszédi viszonyt. Plusz, Jace pipa
lenne. Amúgy is tudja mi az álláspontom Gingerrel kapcsolatban,
és egy kívülálló véleménye nem fog segíteni az esetemben.
Kinyílik az ajtó, és maga az említett, okos barna suhan be a
bárba.
Cassie hetyke barna copfjai roppant aranyosak, és a kalandozó
részem azonnal tudni akarja milyen érzés lenne a kezeim köré
tekerni őket. Amilyen szerencsés vagyok, valószínűleg egy olyan
pokolian szexi pólót visel, nekem meg mindent bele kell adnom,
hogy ne tévelyegjen a tekintetem a nyaka alatti részre az este
hátralevő részében.
Lopva pillantok a bájos mosolya alá, miközben Ruthie Maynek
integet, és igen – ezúttal egy retró Ms. Pac-Man póló van rajta –,
a karakter csábítóan pózol a nagy betűk tetején. És bár eddig
egyáltalán nem találtam szexinek egy sárga, kirúzsozott labdát,
nem tudok nem bámulni.
 De persze, nem Ms. Pac-Man az, aki hatással van rám. Vagy a
póló. Hanem a nő a pólóban, a formás, édes illatú, aranyosan
komoly nő, aki folyamatosan uralja a gondolataimat, azóta, hogy
ma reggel hülyét csináltam magamból, amikor próbáltam –
sikertelenül – intelligens megjegyzést tenni a tudományos
gondolatmenetéhez, ami az emberi belek mikró-biológiai életét
illette.
Nem vagyok gyagyás, de hegesztő voltam mielőtt beléptem a
tűzoltókhoz. Soha nem tévedtem be a felsőoktatás sötét termeibe.
Túlságosan lefoglalt, hogy kidolgozzam a belemet, rögtön a
középiskola befejezése után, hogy segíthessek a szüleimnek ételt
tenni az asztalra. Nem volt sem időm, sem pénzem főiskolára
menni.
Meg többször ez nem is zavar. Szeretek tűzoltó lenni, és büszke
vagyok azokra az áldozatokra, amiket meghoztam, hogy a
fiatalabb testvéreimnek meglegyenek azok az opciók, melyek
nekem nem voltak. De néha azt kívánom, bárcsak lett volna több
lehetőségem, hogy tágítsam a tudásomat, és beszélgessek olyan
emberekkel, akik többet tudnak a Happy Caten kívüli világról.
– Gondolom, a csirkés szendvicset kéred – szólal meg Jace
mögöttem. Kicsit lecsillapodott, de a hangjától még mindig
összerezzenek, ahogy rá figyelek. – És mellé a sült krumplit, mint
általában – folytatja.
– Ennyire kiszámítható vagyok? – ráncolom a homlokom.
Jace válaszul felhorkant, amitől jobban ráncolom a homlokom.
– Nem, köszönöm – mondom és kihúzom a vállam. Íme, itt
vagyok, és valami többre vágyom, de ragaszkodom a régi
mintákhoz és szokásokhoz.
– Kérek egy buffalo wing salátát, ranch öntettel a kéksajtos
helyett, mellé pedig sült okrát.
– Az okra még nem érkezett meg – mondja Jace határozottan.
– De van sült tökvirág, egész jó.
– Az marad. Desszertnek a pitét, amelyik a frissebb. – Az
ujjammal felé mutatok, amikor megjön az ihlet. – Két adagot
kérek. Az elsőt már most vidd ki. A barna nőnek a hármas
asztalnál.
Jace szemöldöke felugrik, és odanéz a vállam fölött.
– Ruthie Maynek?
– Nem. A másik barnának. Az aranyosnak, aki nem elég idős
ahhoz, hogy az anyám lehetne – ráncolom a homlokom.
Jace szemöldöke magasabbra ugrik, és a szúrós kedve teljesen
elillan.
– Cassie Sunderwell? – Jace halkan füttyent, és ismét rám néz.
– Próbálod helyrehozni a dolgokat?
– Mi van? Miért? Úgy érted a tűz miatt? Nem volt károsodás a
víz miatt. És még ha lett volna is, az aligha az én hibám.
– Nem a tűzre gondolok – mondja Jace olyan hangon, ami arra
utal, biztos túl sokat ittam. – Úgy értem, hogy utál. Vagyis utált,
a gimiben legalábbis.
Homlokráncolásom átvált mogorvaságra.
– Tessék? Nem is utált. Cassie-vel barátok voltunk.
Jace felhorkan.
 – Azok voltunk – erősködök. – Egy osztályba jártunk angol
órán.
Az angol projektünk volt az utolsó félévem fénypontja. Alig
vártam a délutánokat, amikor a Rómeó és Júlia jeleneteket
próbáltuk, minden nap. A zsúfolt napi programom csúcsa volt,
ami tanulással, munkával telt el és azzal, hogy fiatalabb
testvéremre vigyáztam, meg ne ölje magát, amíg a szüleim
hazaérnek. Amíg egymással szembe nem kerültünk, azt hittem
Cassie szégyenlős – nem beszélt sokat az órán –, de egyáltalán
nem volt az. Okos volt, és magabiztos, és amikor megnyílt egy
kicsit, nagyon vicces.
Istenem, hogy megnevettetett. És megcsókolni is furcsán jó
volt, még akkor is, ha csak színjáték volt a színdarab miatt, és
akkoriban olyan fiatalnak tűnt, nehéz volt elhinni, hogy igazából
tizenhat éves. Mindig copfba kötött hajával, nagy szemüvegével,
és a bő ruhákban tizenkét évesnek nézett ki.
Tizennyolc évesen kissé feszélyezett a mini csók jelenet, de
akkor is… valami volt ott. Valami, amitől szomorú lettem, amikor
a jelenet véget ért, még ha ötöst is kaptunk.
– Lehet együtt jártatok angol órára, de semmi más közös nem
volt bennetek – mondja a testvérem.
Ennek semmi értelme nem volt.
– Közel kerültünk egymáshoz – nyomatékosítom halkan. –
Amikor utolsó éves voltam, volt egy közös projektünk. Cassie
annyira okos volt, hogy áthelyezték az utolsó évesek angol
órájára, annak ellenére, hogy csak másodikos volt. Emlékszel?
 A testvérem a szemét forgatja. – Igen, emlékszem. Haver, én is
másodikos voltam akkor. A barátaim ismerték az ő barátnőit, és
ott voltam a softballosok év végi söröshordó bulijukon, amikor
becsiccsentett és mindenkinek elmondta, hogy úgy utálja Ryan
O’Dellt, mint gennyes szemölcsöket.
Összerezzentem.
– Gennyes szemölcsöket?
– Senki sem szereti a gennyes szemölcsöket.
– Nyilván. – Összegörnyedek. – A francba.
– Ja – feleli Jace, megenyhült arckifejezéssel. – De mindegy.
Kit érdekel? Mindenki tudja, hogy a Sunderwell lányoknak nincs
ki a négy kerekük.
– Tényleg? – kérdezem, miközben megfeszül az állkapcsom. –
Nem unod már azt, amit ,,mindenki tud a városban’’? Nem akarsz
egyszerűen kiszakadni az átkozott Happy Cat mentalitásból és
magad gondolkodni?
Jace tekintete ismét elsötétül, de nem válaszol azonnal. A
mögöttem lévő asztalra fókuszál, egy pillanatig figyeli, miután
megint az arcomra néz.
– Hozom a pitét, de te magad viszed oda neki. Nézz a szemébe
és légy őszinte önmagaddal, hogy mit is látsz. Tudod, ez is része
a város hibáinak.
– És pedig? – kérdezem döbbenten, amiért sikerült, egymás
után ennyi szót kiszedni Jace-ből, főleg, ha ilyen rossz a kedve.
– Amit „mindenki tud” – vigyorog. – Az ember a tükörben is
része ennek, nemde? Az emberek ebben a városban szeretik
megmondani ki vagy. Így nem is olyan könnyű a saját fejeddel
gondolkodni.
Lenyűgözve bólintok. És reménytelien. Talán a kisöcsém nem
fogja hozzáláncolni magát egy olyan nőhöz, aki szarul bánik vele
az élete hátralevő részében. Lehet, hogy kilép a skatulyából,
amibe a város belehelyezte, amikor letartoztatták a golfpályán
való cross motorozásért, gólya korában, és új utakat fog járni.
Kinyújtom a kezem, és megveregetem a vállát.
– Büszke vagyok rád.
– Kéred a pitét vagy sem? – forgatja a szemét Jace.
Hátrapillantok a vállam felett, és látom, amint Cassie a
kollégáival nevet, tekintetében szabadság és felszabadultság
táncol. Ma reggel nem volt ilyen, és összeszorul a mellkasom.
Visszafordulok Jace-hez.
– Nem kérem a pitét.
– Lehet, hogy szereti a pitét – vonja meg a vállát. – Csak egy
módon lehet megtudni.
Felé tolom a sörösüvegemet a bárpulton, és lecsusszanok a
székről.
– Á, nem ma este, öcsi. Később találkozunk.
– Semmi vacsora? Becsomagolhatom.
A fejemet rázva a hátsó kijárat felé sétálok, a folyosón végig, a
tárolószekrény mellett, eltökélten, hogy ne vonjam magamra
Cassie figyelmét, ha már jól érzi magát. Tudni akarom, mit
csináltam rosszul, hogy helyrehozhassam, de nem fogom
kellemetlen helyzetbe hozni mindenki előtt. Viszont be fogom
bizonyítani neki, hogy nem vagyok rossz ember, és hogy ismét
barátoknak kellene legyünk. Végül is szomszédok vagyunk.
Egyelőre.
Egy utolsó pillantást vetek az asztala felé, és azzal a mosollyal,
amitől jobban vágyom ismét megismerni Cassie-t, mint
amennyire vágyom az alvásra egy nehéz műszak után, elindulok
haza.
Otthon ott találom George-ot, amint egy vibrátort kerget –
felhúzva, csak semmi kétértelműség – a verandámon. Miután
megbizonyosodom, hogy nem fogja magát véletlenül megrázatni,
ha beleharap, csinálok egy adag zöldség quesadillát és egy hideg
sör, meg a konyha asztalon kinyitott gimis évkönyvem mellett
elgondolkodom a világegyetem rejtélyein. De Cassie tizenhat
éves arca nem ad rá választ. Arra, hogy miért utált engem
akkoriban, vagy, hogy miért számít annyira az, hogy most újból
megismerjem.
Bármit is tettem, tisztázni akarom. Helyre akarom hozni.
De nem tudom helyrehozni, ha nem áll szóba velem.
George-ra mutatok, az utolsó quesadilla háromszöggel, aki a
kanapén ejtőzik a másik szobában, és szőlőt majszol duzzogva,
amiért nem csináltam neki pattogatott kukoricát.
– George, kell egy terv. Amire igazán szükségem van, az egy
terv.
 ÖT

Cassie

Fordította: Maya

A SAVANNAH SUNSHINE FORGATÁSA és Savannah időbeosztása

miatt, amikor gyerekek voltunk, általában évente öt hónapot
töltöttünk Kaliforniában, mielőtt a tanév nagy részére
hazajöttünk volna. A Happy Catben való élet volt a szüleink
megoldása arra, hogy minél több normalitást illesszenek az
életünkbe. Természetesen, amíg Savannah forgatott, voltak
tanáraink, hogy ne maradjunk le, de a legtöbb munkát május és
szeptember között végeztük.
Miután a sorozatának vége lett, a középiskoláig nem nyaraltam
Georgiában.
A szerdai nap egy újabb emlékeztető arra, hogy miért nem
akarom mostantól ott tölteni a nyarakat. Hervadozok, mint egy
dundi napraforgó, és jégkockákat lopok a Sunshine Toys jégkásás
standjáról a Sunshine Square-i termelői piacon, hogy ne ájuljak
el a hőségben.
Ez a tér Savannah tévéműsoráról kapta a nevét. Nem a
szexjáték-gyáráról. És tényleg ez kellene, hogy legyen a tér teljes
neve, mert most már minden helybéli így emlegeti. Sunshine
Square, ami a Savannah Sunshine tévéműsorról kapta a nevét,
nem pedig a... tudod...
Még Ruthie May is különbséget tesz, és ő a legbüszkébb helyi
alkalmazottja Savannah-nak. Ami azt illeti, épp most magyarázza
ezt egy idegennek, aki a heti vásárra érkezett.
– Ó, igen. Savannah Sunshine helybéli. Annyi jót tett a
közösségünkért, és nagyon büszkék vagyunk mindarra, amit
elért. Jégkását? Savannah ragaszkodik hozzá, hogy ingyen
osztogassuk. Csak egyszerű józan illendőség ebben a kurva
hőségben.
– Van mango-lime, epres meglepetés és cseresznyés – teszi
hozzá Olivia. Egyenesen ragyog a késő délutáni páratartalomban.
Nem tudom, hogy ez az auratisztító rituáléja vagy mi, de ha nem
lenne az a papírlegyező, amivel az arcát hűsíti, el sem hinném,
hogy egyáltalán észrevette a hőséget. Friss, mint a reggeli harmat,
imádnivaló rövid farmer rövidnadrágjában, mindkét csuklóján
karkötőkkel, nagy napszemüveggel, ami a fél arcát eltakarja, és
szalmakalappal a szőke fonata felett.
Ahogy legyezgeti magát, úgy néz ki, mint egy déli szépség és a
Sunshine Toys logója is rajta van, szóval lehet, hogy valójában
egy álruhás marketingzseni.
A vásárlóink mindannyian az epres meglepetést választják, és
mielőtt útjukra engedjük, hogy megnézzék a néhány standdal
arrébb lévő friss kukorica árust, felpakoljuk őket jégkásával.
– Igazán okos dolog a jégkásákat a nyári síkosítók ízéhez
igazítani – mondom Oliviának.
 Igyekszem nem elpirulni, amikor azt mondom, hogy síkosító.
Az a tény, hogy az arcom már most egy izzadó cseresznyével
vetélkedik a hőségben, határozottan az előnyömre válik, hogy
megnyerjem ezt a csatát. Adj egy ötöst! Beveszek a számba még
egy adag jeget.
– Ó, mi nem csak elneveztük őket róla – mondja Olivia
mosolyogva. – A jégkásákat valódi síkosítóval ízesítjük.
A jég megakad a torkomon, és Ruthie May hátba vág, amíg a
jégdarab át nem repül az asztalunk felett, hogy egy helyi gazda
hátán landoljon. Összerezzenek, de a kezeslábasban lévő férfi
nem veszi észre, hogy a jég máris beleolvadt a ruhájába, így nem
törődöm a bocsánatkéréssel.
Nagyobb gondjaim is vannak annál, mint egy jégkása
maradvánnyal történt támadással foglalkozni.
– Mi van? Nem használhatunk... – morgom, mielőtt újabb
köhögési roham tör rám.
– De mi csak természetes összetevőket használunk –
magyarázza Olivia, miközben megpróbálok megszabadulni a
torkomat marcangoló viszketéstől. – Teljes mértékben ehető.
– Azt hittem, hogy a kókuszolaj megszilárdul a jégen, de Neil
finomított a formulán, így tökéletesen működik – teszi hozzá
Ruthie May. – Tökéletesen simán lecsusszan.
– Állj! – kapkodom a levegőt köhögések között. Ha a város
prűdjei közül valamelyik meghallaná, hogy a Sátán szexnedűjét
csöpögtetjük az ártatlan gyerekek jégkásáira, akkor ránk
küldenék a közegészségügyet. Savannah-nak is el kell majd
mondanom, és ő biztosan eladja a céget.
Tennem kell valamit. Tény és való!
Összegörnyedve, majd a tüdőmet köptem ki, miközben az
agyam zakatol, és egy pórázon sétáltatott mosómedve jelenik
meg az arcom előtt.
A fejem tetején a hajszálak ugyanúgy égnek álltak, mint a
tarkómon tegnap este a Vaddisznóban, amikor szánalmasan
elbuktam abban, hogy ne legyek teljesen tudatában a bárpultnál
ülő Ryannek, aki remekül nézett ki a halvány farmerben és a
feszes kék pólójában, amely pont olyan szikrázó volt, mint a hegyi
tavak kékje, ami jelen volt a szemei színében is.
Ezért is Ruthie Mayt hibáztatom.
Egészen addig suttogta nekem, hogy engem néz, amíg el nem
ment.
– Jól vagy, Cassie? – kérdezi Ryan.
– Ó, te jó ég, Ryan, hála Istennek, hogy itt vagy – mondja
Olivia, miközben próbálom nem köhögve leköpni Ryan cipőjét.
Vagy a mosómedvéjét. – Azt hiszem, Heimlich-fogásra van
szüksége.
Fém csörömpöl, és egy nyitott, rozsdamentes acélból készült
vizes palack jelenik meg az orrom előtt. Még két pont Ryannek a
környezetbarát gondolkodásért. – Tessék – mondja –, igyál egy
kicsit! George nem bánja, ha osztozkodunk.
 Túlságosan hálás vagyok a vízért ahhoz, hogy megharagudjak,
amiért a mosómedve italát kínálja nekem. Belekortyolok a hűvös
folyadékba, egy kevés ráömlik a kedvenc Firefly pólómra.
– Köszönöm – mondom, amikor végre képes vagyok anélkül
beszélni, hogy szétszakadna a tüdőm.
És ekkor követem el a végzetes hibát.
A szemébe nézek, és a nyers aggodalom, ami összeráncolja a
szemöldökét, egy olyan barátságos mosollyá válik, amelytől a
gyomrom fel-alá liftezik, és amitől a nyelvem úgy összeakad, hogy
képtelen vagyok beszélni. De abban biztos vagyok, hogy ha képes
lennék megerőltetni magam, és működésbe hozni a nyelvem,
akkor bizonyos testrészeit újra és újra végignyalnám.
Miért van rám ilyen hatással? Még azután is, hogy ő a felelős
életem legmegalázóbb pillanatáért, még mindig úgy elájulok tőle,
mint akkor, amikor Wil Wheaton azt mondta a Comic-conon,
hogy tetszik neki a Supergirl jelmezem.
Kaliforniában megtanultam számítani arra, hogy az emberek
nem feltétlenül azok, akiknek a felszínen mutatják magukat.
Igen, fiatal voltam, de a szüleim olyanok voltak, mint a sólymok
a forgatáson, és gondoskodtak róla, hogy Savannah és én tudjuk,
hogy ne bízzunk a fiúkban – vagy néha a férfiakban –, akik arra
célozgatnak, hogy egyedül akarnak lenni velünk.
De úgy gondoltam, hogy legalább Ryan egyike a jó fiúknak, és
hogy nem fogok Happy Catben hollywoodi csalódáshoz hasonlót
találni.
Bebizonyította, hogy tévedtem.
 Bebizonyította, hogy hatalmasat tévedtem.
És ha a világ Ryan O'Delljei titokban hátba szúró görények,
akkor van bármilyen remény az emberiség számára?
– Jobb? – kérdezi.
Szeretném elhinni, hogy az őszinte, baráti aggodalom valódi,
de bizalmi problémáim vannak.
És ez az ő hibája.
– Igen. – A hangom szaggatott és kicsit sem vonzó, de ez nem
számít, mert nem vagyok hajlandó azzal foglalkozni, hogy Ryan
vonzódik-e hozzám. – Köszönöm.
Visszaadom neki az üveget, és izzadt tenyeremet a
rövidnadrágomba törlöm.
Fel-alá pásztáz, de emlékeztetem magam, hogy ez a hivatásos
tűzoltó Ryan, aki meggyőződik róla, hogy jól vagyok-e, és hogy az
a tény, hogy a bőröm bizsereg a ruhám alatt, bárhová is néz,
semmit sem jelentene neki. Ez a vonzalom nem kölcsönös
probléma.
– Nagyon kedves tőled, hogy vigyázol Cassie-re – mondja
Olivia. – Ti ketten egyszerűen imádnivalóak vagytok, és nem csak
azért, mert az aurátok kiegészíti egymást. Erről jut eszembe,
Cassie, a héten meg kell csinálnom a születési horoszkópodat –
álmodozva felsóhajt. – Hát nem imádnivalók, Ruthie May?
Ruthie May felélénkül, mint egy cápa, aki vért szagolt a vízben.
– Hát, szerintem igen. – Ryanre, majd rám néz, és már előre
látom, ahogy megfordulnak utánunk. Az egész város megérzi, ha
Ruthie May belemélyeszti a fogait egy új sztoriba. Pletyka
feromonokat bocsát ki magából.
– George imádnivaló – mondom, mert a mosómedve elég
aranyos. Amikor nem visel análgyöngyöket és nem szed ki farok
alakú nyalókákat Savannah kukájából. – Hogy állunk a jéggel?
Szükségünk van még többre? Elmehetek még többért, ha fogytán
van.
– Van bőven – mondja Ruthie May anélkül, hogy odanézne,
ezért odahajolok, és belenézek a hűtőtáskába.
– Ó, tényleg van, ugye?
– És rengeteg sí...
– Aroma! – kiabálom Olivia fölött. – Szőlőaromát is kellene
szereznünk. Imádom a szőlőt.
– De nekünk nincs...
– Pontosan. A szőlőaroma fontos.
Ryan úgy mosolyog mindannyiunkra, mintha hihetetlenül
mulatságosak, noha egy kicsit őrültek lennénk. – Én a limonádét
szeretem a tölcséremben – mondja.
– Óóó – mondja Ruthie May és Olivia együtt.
– Majd írok Savannah-nak – teszi hozzá Olivia.
– Pszt – válaszolja Ruthie May. – Ne zavard őt! Megoldjuk
egyedül is. Cassie, jóvá kell hagynod a limonádé ízű síkosítót.
– Jóváhagyva – mondom, és kétségbeesetten váltok témát,
mielőtt az amúgy is lángoló arcom, még inkább lángra kap a
szégyentől. – Lehetne...
 – SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! – kiáltja egy rémült fiatal hang a
piac túloldaláról.
Megfordulok, és látom, hogy a két tinilány, akik épp az imént
szereztek jégkásákat a standunkról, térdre rogyva a földön
fetrengenek az üvegfúvó stand mellett. Ryan futásnak ered,
George Cooney pórázát jobb híján Olivia kezébe nyomja. Egy
szívverésnyi tétovázás után szuszogva és fújtatva száguldok
utána, nem tudok lépést tartani a fitt emberekkel.
Nem tudom pontosan, miért futok, csak azt, hogy van ez a
szörnyű érzésem, hogy mennem kell. Meg kell néznem, mi
történt. Meg kell győződnöm róla, hogy mindenki jól van. Lehet,
hogy ez paranoia, de a gyárban keletkezett tűz és a félelem miatt,
hogy valaki rájön, hogy síkosítós jégkását szolgálunk fel, az
irányításmániás problémáim nagyon felpörögtek és felszínre
törtek.
Az egyik tinédzser – a barna hajú, göndör lófarokkal – az anyja
retiküljében turkál. A húga sír. Az anyjuk a földön fekszik, a
torkát szorongatja, miközben az arca elvörösödik. Küzd, hogy
levegőt vegyen, miközben könnyek folynak a szeméből, és tömeg
gyűlik össze körülötte.
Mire odaérek a helyszínre, Ryan már az anya mellett van, és
nyugodtan beszélget az egyik lánnyal. – Kókusz – mondja
Göndör Lófarok. – Allergiás a kókuszra.
A tüdőmből kiszorul a levegő, és lassan jeges pánik kúszik a
mellkasomba.
 Kókusz. A kókuszolaj a fő alapanyaga Savannah összes
síkosítójának.
És ez volt az összes jégkásában. Gyorsan végigpásztázom a
környéket, és három félig üres jégkásás-tölcsért pillantok meg a
fűben, alig két méterre tőlem.
Ryan felkapja az anya táskáját, és kiborítja a szenvedő nő mellé.
Csak egy percbe telik, mire megtalálja, amit keres – egy EpiPen-
t.
Mielőtt félrenézhetnék, Ryan letépi a tű tetejét, és határozottan
beledöfi a nő combjába, elég erősen ahhoz, hogy a farmerján
keresztül a bőrébe fúródjon, miközben olyan megnyugtatóan
mormol neki, ami teljesen ellentétes a magabiztos döféssel.
Nagyot nyelve a mellkasomhoz szorítom az öklömet, nem
veszek tudomást a fejem szédítő pörgéséről, és arra törekszem,
hogy ne ájuljak el, miközben emlékeztetem magam, hogy nem
minden tű gonosz. Néhány tű életet ment, mint ez is.
Mégis hálás vagyok, amikor Ryan megkönnyebbülten pillant
hátra a válla fölött, és azt mondja: – Cassie, hívd a 911-et!
Bólintok, és igyekszem, hogy teljesítsem a parancsát, annyira
örülök, hogy itt van. Épp most mentette meg ennek a nőnek az
életét.
Miután a csapatom és én szörnyű veszélybe sodortuk.
Torokszorító sajnálattal rángatom elő a telefonomat a
farzsebemből, és tárcsázom a segélyhívót.
 HAT

Cassie

Fordította: Red Ruby

NÉGY ÓRÁVAL KÉSŐBB Savannah derűs nappalijában a

telefonomat bámulom, és azt akarom, hogy a készülék közölje
velem, hogy valójában nem kell beavatnom Savannah-t abba,
amit az InstaChat már el is nevezett Sunshine Sno Síkosító
Katasztrófának.
A gyógyfürdőszerű hangulat – kényelmes nyugágyak, lágy
világítás, levendula-vanília diffúzorok és hangulatzene, amely
minden este hét órától éjfélig varázslatos módon szól –, ellenére
– úgy tűnik Olívia teljesen átalakította a szobát válási ajándék
gyanánt –, a vérnyomásom körülbelül ugyanazon a szinten van,
mint a múlt hónapban a munkahelyemen, amikor a csapatunk
negyvennyolc órával a start előtt felfedezett egy hibát az
Űrvikingek megszállják Butte-ot-ban.
Kijavítottuk a játékot.
De nem tudom, hogy meg tudok-e javítani mindent, ami
Savannah cégénél szétesőben van.
Nem csak a síkosító-tűz vagy a termelői piac katasztrófája. A
morál alacsony és a szállítmányok késnek, és nem tudom, hogyan
hozzam helyre. Nem vagyok hozzászokva, hogy emberekkel vagy
termékekkel foglalkozzak. Én egy kódmókus vagyok, és addig
ólálkodom a kényelmes odúmban, amíg a projekt rám eső része
be nem fejeződik, mielőtt előbújok, hogy a többi mókussal együtt
elhárítsam a hibákat. A munkám talán tíz százalékát töltöm azzal,
hogy a való életben is kapcsolatba lépek a csapattal, a többit pedig
azzal, hogy videóhíváson keresztül csevegek a csapattal, vagy –
még jobb esetben – miközben zombikat gyilkolunk valami poszt-
apokaliptikus virtuális városban. Savannah szorosan kapcsolódó,
erősen együttműködő munkakörnyezetében teljesen elememen
kívül vagyok.
Hiányzik San Francisco.
Hiányzik a lakásom és a játékszettem a tartalék hálószobában,
a PS4-gyel és a kétmagos toronnyal.
Hiányzik, hogy három óra elteljen anélkül, hogy valaki ne
említene valamit, ami a szexhez kapcsolódik, és ne emlékeztessen
arra, hogy nekem még sosem volt benne részem.
És hiányzik, hogy SMS-t tudjak írni a nővéremnek anélkül,
hogy megemlítenék egy síkosítóval kapcsolatos incidenst, vagy,
hogy biztosítanom kelljen arról, hogy a cégénél senki sem halt
meg. Még.
Nem hagyhatom, hogy minden szétessen, amíg ő nincs itt. Még
ha komolyan el is akarja adni, senkinek sem kell majd a
Sunshine, ha szerencsétlenségek sora lóg a nyakában.
Valaki kopogtat az ajtómon, és én összerezzenek.
Könyörgöm, csak ne legyen a polgármester. Vagy Gerald
Hutchins. Vagy Olivia.
 Egyem a szívét, Olivia próbálkozik, és én majdnem annyira
szeretem őt, mint Savannah-t, de tényleg nem akarom tudni, mi
van a horoszkópommal. Ami engem illet, elég nyilvánvaló, hogy
rossz csillagzat alatt születtem.
Amikor kitárom az ajtót, már készen állok arra, hogy Nem
kommentálom! felkiáltással becsapjam – Ruthie May azt üzente,
hogy Atlantában van néhány paparazzi, akik időnként lejönnek
Happy Catbe, ha valami történik Savannah-val, hiszen ő még
mindig közszereplő –, de Ryan látványa kizökkent.
Azonnal lepillantok a lábához a mosómedve miatt. Amikor
utoljára láttam George Cooney2-t, éppen a Main Streeten
csúszkált a szőrös fenekén, a mangós-lime-os síkosító
segítségével, amit egy pumpás üvegből szabadított ki az allergiás
turistával történt halál közeli balhé során.
De a bajkeverő kuka-panda sehol sincs. – George Cooney ma
korán bedobja a szunyát?
– George elment sétálni – mondja. – De vissza fog jönni, nem
aggódom.
Visszaemelem a tekintetemet Ryan arcára, útközben beszívom
a látványát. A férfi nevetségesen jól néz ki egy puha, szürke
pólóban és egy kifakult fekete farmerben. A fenébe... Az ilyen
bicepszeknek, mint az övéi, illegálisnak kellene lenniük. Vagy
legalábbis figyelmeztetéssel kellene járniuk: valószínűleg

2 Vicces szójáték a George Clooney - és a mosómedve (angolul Raccoon,

vagy Coon) szavakból.
váratlan nyálcsorgást vált ki a nőkből, a meleg férfiakból és
alapvetően mindenkiből, akinek van pulzusa.
Ryan felemel egy gyöngyöző befőttesüveg valamit, ami
gyanúsan házi limonádéra hasonlít. – Gondoltam, rád férne egy
kis szíverősítő. Jól bírod? Kicsit elsápadtál, amikor ma tűk
kerültek a képbe.
Úgy néz engem, mintha nem tudná eldönteni, hogy szét fogok-
e esni, vagy megmondom neki, hogy hová dughatja a
limonádéját, és a bizonytalanságában van valami, ami fejbe
kólint.
Egyikünk sem ugyanaz az ember, aki a középiskolában volt. És
nem bánthat újra, mert én elmegyek, hogy visszatérjek a
normális életemhez San Franciscóban.
Amint Savannah visszajön.
Ami remélhetőleg azelőtt lesz, hogy elfogyna a szabadságom a
munkahelyemen.
Egy apró mosolyra húzom a számat. – Nem én vagyok az, aki
majdnem meghalt, úgyhogy azt hiszem, egész jól vagyok.
– Nem halt volna meg.
– Nem a te felügyeleted alatt?
– Nem, az én felügyeletem alatt biztosan nem. – Vigyorog,
árad belőle az önbizalom, amitől körülbelül tízezer wattal
dögösebb lesz, mint volt két másodperccel ezelőtt.
Emlékeztetem magam arra, hogy nem tehet róla, hogy olyan
mosollyal született, amely ezer bugyit is lángra lobbantana, és
olyan természetes vonzerővel, amely anélkül is népszerűvé teszi,
hogy próbálkozna. De képes vagyok irányítani, hogy mennyire
engedem közel magamhoz.
Bár biztosan nincs azzal semmi baj, ha elfogadok egy baráti
limonádét.
Úgy értem, képes volt áthozni hozzám az italt. És érdeklődik a
hogylétem felől, amikor alapvetően az én hibám, hogy egy nő
anafilaxiás sokkot kapott a termelői piacon – arról nem is
beszélve, mi történt a mosómedvéjével –, szóval talán lehetünk
barátok.
Mert ez nevetségesen édes tőle.
Szélesebbre nyitom az ajtót, és elfogadom a limonádét. –
Köszönöm. Akarsz… – mutatok befelé.
A mosolya kiszélesedik, és belép mellettem a házba. – Persze,
köszönöm.
– Sajnálom, hogy George elszökött – mondom.
Ryan helyet foglal egy levendulaszínű díványon, széttett
lábakkal, kezében a saját befőttesüvegét tartva. – Tényleg vissza
fog jönni – biztosít engem. – A póráz csak a látszat kedvéért van
rajta, amikor követ engem ki a környékről. Különleges városi
rendelet, csak George-nak.
Nem kellene meglepődnöm, de a szemöldököm mégis
felszalad.
Nevet. – Olyan régóta élsz San Franciscóban, hogy elfelejtetted,
hogyan működnek errefelé a dolgok?
 – Úgy tűnik. – Belekortyolok a limonádéba. Az édes, fanyar
folyadék elárasztja az ízlelőbimbóimat, és a szemem lecsukódik.
– Ó, hűha, ez nagyon finom.
– Igen?
– Kérlek, mondd, hogy ez nem jeges síkosító!
Nevet. – Nem, hacsak a nagymamám nem járt jóval a kora
előtt. Régi családi recept.
– Igaz. Ennek sokkal több értelme van. – Nagyot kortyolok,
mert hű, ez tényleg a legjobb limonádé, amit évek óta ittam.
– Ne mondd, hogy San Franciscóban nincs limonádé!
– Ilyen nincs. De van kovászos kenyér és Peet's Coffee minden
sarkon, úgyhogy kibírom.
– Tetszik neked ott? – barátságosan vigyorogva figyel,
tekintete időnként a melleimre esik, és én is lefelé pillantok, csak
hogy megbizonyosodjak róla, nem csöpögtetek-e valamit.
Úgy tűnik, minden rendben, de nem vagyok hajlandó bármit is
kiolvasni a vándorló tekintetéből vagy a tényből, hogy tudja, hol
lakom. Furcsábbnak tartanám, ha nem tudná. Még én is meg
tudom mondani, hogy az érettségiző osztályom kilencven
százaléka – és az összes testvérük –, hol kötött ki a középiskola
után. Ez egy Happy Catre jellemző dolog. Pletykálunk.
– Tényleg tetszik – mondom neki. – Rengeteg a tennivaló a
városban, egy órányira vagyok a borvidéktől, és az időjárás egész
évben tökéletes. Legalábbis számomra. Szeretem a kabátokat és
a kiszámíthatatlan ködöt.
 Elmosolyodik, egyszerre tűnik szórakozottnak és zavartnak. –
Csak ennyi kell a boldogságodhoz?
Talán az ajaklazító limonádé hatása, vagy azok a kék szemek,
amelyeknek sosem voltam képes teljesen ellenállni, de azon
kapom magam, hogy a szokásos válaszomnál többet mondok
neki. – Nos, nem. Hiányzik, hogy közel legyek a családhoz. De
anya és apa tavaly Floridába vonult nyugdíjba, szóval itt csak
Savannah van, és én szeretem a város névtelenségét. A sok
nyomás után, amikor gyerekek voltunk, és az itteni pletykák után,
jó olyan helyen lenni, ahol senkit sem érdekel, ki vagyok. A
munkatársaim klasszak. Mindannyian szuperül felpörögünk,
amikor egy új játék összeállításának korai szakaszában vagyunk,
vagy amikor elindítjuk a játékot, vagy amikor küzdünk a hibákkal
a lövészárkokban – vonom meg a vállam. – Odaillő vagyok. El
tudunk menni egy dumaszínházba, videójáték-találkozóra vagy
egy koncertre anélkül, hogy egy órát vezetnénk Atlantába, és
megküzdenénk a parkolásért. A tömegközlekedés sokkal jobb.
Nem tökéletes, de… – Elakadok, hirtelen élesen tudatosul
bennem, hogy hánytam rá a szavakat. – Bocsánat. Unalmas
vagyok, ugye?
Sóhajtva rázza meg a fejét. – Egyáltalán nem. Csodálatosan
hangzik. Bárcsak tudnám, milyen érzés. Az a fajta… szabadság.
Micsoda? Mi volt ez a hangjában? Nem lehetett féltékenység?
Nem létezik. Biztosan nem. Én olyan ember vagyok, aki átéli ezt
az érzést, nem pedig olyan, aki ezt kiváltja másokból. – Nos,
ennek is megvannak a maga árnyoldalai. A parkolás a
legrosszabb, és ha még egy meztelen fickót kell végignéznem,
amint a Tenderloin városrészben cirkál a biciklijével, akkor
végérvényesen bekötött szemmel fogok járni.
Ryan elvigyorodik. – Komolyan? Meztelenül bicikliznek?
– Igen – erősítem meg. – De a legtöbbjük sisakot visel, így
legalább az egyik fejük védve van.
Ezúttal erősebben nevet, és egy gazdag, kedves morajlást ereszt
ki, amitől egész testemben felmelegszem.
– San Francisco egyedülálló. – Megrándítom a vállamat, és
újabb kortyot iszom a limonádéból. – De itt is fantasztikus.
Kétkedve hümmög, én pedig összerezzenek, mert még én sem
hiszek magamnak.
– Adj neki egy napot. – Kacsint, és válaszul bizsergés fut végig
a bőrömön. – Holnap Maud és Gerald összevesznek a szexi
süteményei miatt, vagy valaki kecskéje elszabadul a városházán,
és a termelői piac feledésbe merül.
– Talán. De nem hiszem, hogy Happy Cat valaha is elfelejti,
hogy Savannah szexjáték gyárat nyitott itt. Még csak másfél hete
vagyok itthon, de már legalább száz véleményt hallottam a
Napsugár Játékokról. – Pittyen a telefonom, lenézek, aztán
felemelem, hogy megmutassam neki. – Látod?
Egy sms Gerald Hutchinstól, amiben tájékoztat, hogy ha a
polgármester nem zárja be Savannah cégét, akkor az
egészségügyi hivatalhoz fordul, mert a közösségünk fiataljainak
egészségét szolgálja, hogy ne legyenek napi szinten kitéve a
szexnek.
 Ryan a szemét forgatja. – Tudod mennyi adóbevételt kap a
város abból a gyárból? Senki sem fogja bezáratni.
Sóhajtok, és azt kívánom, bárcsak az ő hitének tíz százalékával
bírnék azzal kapcsolatban, hogy ez az egész el fog múlni. –
Annyira csodálom őt, amiért a gyárat ide helyezte a középpontba.
Én nem tettem volna meg. Nem a pletykavonattal és a kisvárosi
politikával.
– Értelek. – Előrehajol, könyökét a térdére támasztja, a
befőttesüveg lóg az ujjai közül. – De Happy Cat több, mint a
pletykavonat és a kisvárosi politika.
Nagyon igyekszem nem forgatni a szemem – mióta tíz napja
idejöttem, ez minden, amit tapasztaltam –, de biztos vagyok
benne, hogy nem sikerül.
– De igen – ragaszkodik hozzá.
– Talán neked – mondom. Bár, őszintén szólva, ha jelenleg
nem lettem volna egy szűz, aki egy szexjátékokkal foglalkozó
céget próbál vezetni, talán másképp érezném magam attól, hogy
egy olyan üzlet közepén vagyok, ami ennyi pletykára ad okot.
Nincs szükségem arra, hogy a tapasztalatlanságom legyen a
következő kitörő botrány Happy Catben, és az, hogy egész nap
szexjátékokkal foglalkozom, még valószínűbbé teszi, hogy az
emberek a szerelmi életemről találgatnak.
Több mint boldog voltam, hogy kijutottam Happy Catből,
amikor elmentem a főiskolára, legalább annyira, minthogy
kikerültem a "Savannah Sunshine idősebb nővére"
reflektorfényéből. Büszke vagyok Savannah-ra, de ez a sok
figyelem nem nekem való. Soha nem is volt, és soha nem is lesz.
Az egyetlen figyelem, amit élvezek, az a feletteseim dicsérete, a
társaim csodálata, és... ahogy Ryan most rám néz, mint aki
élvezné, ha limonádét csöpögtethetne az ujjbegyeimre, és
minden cseppet leszopogatna.
Istenem, nyugodj le szívem! Komolyan. Légy. Nyugodt!
Ha még hangosabban dobog, Ryan biztosan meghallja.
– Nem csak nekem – erősködik ezzel a rekedtes hangon, amitől
a tarkómon minden kis pihe feláll, és az ajkaim részegnek érzik
magukat. Csak az ajkaim, amelyek hirtelen forróak és valahogy
zsibbadnak, de nem rossz értelemben. – Vannak terveid
szombatra?
Tervek? Micsoda? Egyáltalán miről beszél ezzel a szexi
hangjával? – Nem – dadogom végül –, de én…
– Remek. Itt találkozunk kilenckor.
Pislogok. – Kilenckor?
– Reggel – tisztázza vigyorogva. – Hogy megmutathassam
neked Happy Cat dicsőséges, titkos érzékeny pontját.
Szívesebben látnám a te dicsőséges titkos érzékeny pontjaidat,
gondolom, de szerencsére nem mondom ki hangosan. Pedig
majdnem megteszem, mert az ajkaim a szexi hangja, az átható
tekintete és a fergetegesen fergeteges illata hatása alatt állnak.
– Fergeteges – motyogom, és a szemem tágra nyílik, amikor
rájövök, hogy a szó elhagyta a számat, és hogy – Ryan vigyorából
ítélve –, azt hiszi, hogy épp most egyeztem bele a felfedező
túrába. Sietek visszakozni: – Úgy értem, fergeteges lenne, ha nem
lenne rengeteg munkám. Mármint… tonnaszámra.
Kétkedve vonja fel a szemöldökét. – Szombat délelőtt? Amikor
a gyár zárva van?
– A szexjáték üzlet sosem alszik? – mondom, de még én is
tudom, hogy ez gyenge.
– Savannah hiányol téged, tudod – mondja. – Állandóan rólad
beszél.
Összehúzom a szemem. – Ó, ez egyszerűen aljas.
– Csak azt mondom, hogy talán gyakrabban meglátogatnád, ha
tudnád, hogy valójában mit hagysz itt ki. – Rám kacsint,
szégyentelenül, gonoszul, és talán... kacéran? – Győződj meg
róla, hogy a biciklid készen áll. Szükségünk lesz rá.
Erre az arcom megint vérvörös lesz, mert nem tudok úgy
gondolni a biciklire, hogy ne jussanak eszembe a dildó-
kormányfogantyúk, és a dildók meg én még mindig nem vagyunk
laza ismeretségben. – Tényleg szeretek biciklizni, de…
– Csomagolok limonádét.
Megint vigyorog, és én nem tehetek róla, de nevetek. –
Szerintem csalsz – mondom, miközben az utolsó, halálosan
finom limonádét kavargatom a befőttesüvegem alján. – Ez a cucc
boldogság egy pohárban.
– Helyes. Akkor majd biztosítom, hogy mindig legyen. A
boldog szomszédok fontosak. Kevesebb dolgot dobnak ki, amit a
mosómedvém hazacipelhet az éjszaka közepén – feláll. –
Szombat reggel kilenc óra. Itt találkozunk.
 Adnám vissza neki a befőttesüveget, de megrázza a fejét. – Még
nem végeztél. Majd később elviszem.
Kilép a házból, menet közben fütyörészik, én pedig azon
tűnődöm, hogy mi a fenébe egyeztem bele az imént. Egy baráti
túrázásba? Bűntudatkeltés egy olyan férfitól, aki szerint nem
veszem olyan komolyan a családi kötelezettségeimet, mint
kellene?
Vagy... egy randiba?
– Azt hiszem, ez egy randi – suttogom a limonádés poharam
aljára, de a limonádé nem válaszol. Mert ez csupán limonádé.
 HÉT

A georgiai Happy Cat városának közösségi

InstaChat oldaláról

Fordította: Niky

Gerald_Hutchins bejegyzése
BakeryBoyHC-ként ismert:

A ma délutáni rémálom után a termelői piacon, azt hiszem,

mindannyian egyetértünk abban, hogy itt az ideje, hogy a posta
melletti perverz, aberrált förtelmet bezárják. VÉGLEGESEN!
Hogyan nevezhetjük magunkat olyan városnak, amely a
családokat helyezi előtérbe, amikor Jézebel Kamráját rejtegetünk
a közösségünk keblén?

HOZZÁSZÓLÁSOK:

Tucker87: Ha! Azt mondja, hogy kebel…

Ruthie_May_Is_Me: Jézebel Kamrája! Ez egy nagyszerű név egy

fehérnemű boltnak, Gerald. Neked is nyitnod kéne egyet! Talán
kevésbé lennél nyűgös, ha szatén és csipke venne körül egész nap.

Emma_June_Jennings: Kétlem. Ha nem lett édesebb attól, hogy

könyékig cukorba mártózik, akkor semmi más sem fog segíteni.
Éld a saját életed, Gerald! Gyerekek éheznek Szudánban, és
itthon is, ha már arról van szó. Minden hatodik grúz lakos
élelmezési gondokkal küzd. Gondolj erre, amikor legközelebb
összecsinálod magad azok a nők miatt, akik szégyen nélkül
keresik a gyönyört.

Tucker87: Emma June, elbizonytalanítasz. Hogy lettél ilyen

csinos és okos?

Emma_June_Jennings: Nem, Tucker. Csak egyszerűen… nem.

Ez nem a megfelelő idő, sem a hely.

Tucker87: Bocsánat. Áll még a szombat esti dolog? Sajnálom,

amit a múltkori vacsoránál mondtam.

Emma_June_Jennings: Ne itt, Tucker! Küldj egy sms-t! És igen.

Valószínűleg. Ha mostantól néha távol tudsz maradni az
InstaChat-től.

AskAnOldManCarl52: Ámen, Gerald! Itt az ideje, hogy valaki

elkezdjen értelmesen beszélni. Elegem van abból, hogy el kell
takarjam az unokám szemét, amikor egy szarvas fejet adok le a
preparátornál.

Emma_June_Jennings: Ó, szóval kitenni az unokádat EGY

NEMES TEREMTMÉNY HALÁLÁNAK, nem nagy ügy? De, Isten
ments, hogy kitedd egy boldog napsütést ábrázoló képnek vagy,
hogy a teste és annak örömei fölött ő rendelkezik, és hogy egyik
sem mocskos dolog.
AskAnOldManCarl52: Nyolc éves!

Emma_June_Jennings: Pontosan a megfelelő korban van, hogy

elkezdj vele beszélni a szexről! Sok lány 9 vagy 10 évesen kezd el
menstruálni. Halálra fog rémülni, ha valaki nem beszél vele az
élet alapvető tényeiről, amikor egyszer csak véres alsóneművel
fog felébredni.

AskAnOldManCarl52: Szégyellhetnéd magad, Emma June. A

nagymamád jobban nevelt, minthogy nyilvánosan beszélj a
nőügyeidről.

Emma_June_Jennings: NŐÜGYEIM? Most viccelsz velem,

haver? Ruthie_May_Is_Me, megtennéd, hogy kioktatod Carlt,
hogy hogyan lettem felnevelve?

Ruthie_May_Is_Me: Carl, Emma June, mindkettőtöknek le kell

állni. Soha semmi nem oldódott meg az InstaChat-en való
veszekedéssel. Vasárnap még mindig nálunk vacsorázunk,
Emma? Ha igen, sült oldalast készítek, így talán érdemes lenne
hoznod néhány tofus cipót, ha még mindig nem eszel húst.

Emma_June_Jennings: Tizenöt éve nem eszem húst, Nagyi,

szóval igen, viszek tofus cipót. És bort. Két üveggel. Szükségem
lesz rá, hogy ne kapjak dührohamot minden egyes alkalommal,
amikor belépek az InstaChat-re és meglátom, hogy milyen
seggfejek vannak ebben a városban.
AskAnOldManCarl52: Nem vagyok seggfej. Csak belefáradtam
abba, hogy kényelmetlenül érzem magam, ennyi az egész.

Emma_June_Jennings: Akkor hagyd abba, Carl. Nincs okod rá,

hogy kényelmetlenül érezd magad. Ez pont olyan, mint amikor
Bill a FeedStore-nál péntekenként női ruhát vett fel. Először
mindenki kiakadt, de aztán megszoktuk. Téged is beleértve. Nem,
ez nem egy hagyományokat figyelembe vévő megszokott üzlet
vagy iparág, de nincs vele baj. És jó is. Boldoggá teszi azokat,
akiket szeretünk, anélkül, hogy bárkit is megbántanánk. Hogy
panaszkodhatnánk emiatt? Őszintén.

AskAnOldManCarl52: Rendben. Megpróbálom. De nem beszélek

Megannal a női ügyeiről. Azzal már túlságosan messzire
mennénk.

Emma_June_Jennings: Akarod, hogy beszéljek vele? Mivel az

anyukája most nincs itthon? Szívesen megteszem.

AskAnOldManCarl52: Nos… igen, szeretném. Köszönöm.

Nagyon kedves tőled.

Tucker87: Emma June a legédesebb, nem? *puszi emoji*

*padlizsán emoji* *puszi emoji*

Emma_June_Jennings: Tucker, állj! UHH! Komolyan. Letiltalak

az oldalról, ha nem hagyod abba, hogy kínos helyzetbe hozol.
LetItBurn1234: A tűzoltóságnak hagynia kellett volna azt a pokoli
lyukat leégni. Minél tovább tűrjük a szexjáték gyárat a városunk
közepén, annál gyorsabban válunk egy olyan hellyé, amelyet a
jóérzésű emberek nem akarnak majd otthonuknak hívni. Az a
gyár több munkahelyet ad a Happy Caten kívüli embereknek,
mint az ittenieknek, a látogatottság és a bingó estek negyven
százalékkal csökkentek. Az emberek többé nem akarnak itt lenni.
Mennyivel több pénzt és hitelességet kell még veszítenünk, hogy
Happy Cat polgárai felébredjenek, és megérezzék az avas síkosító
szagát, ami ennek, az egykor tiszteletre méltó városnak az arcára
száradt?

Ruthie_May_Is_Me: Nehezményezem ezt a megjegyzést.

Sunshine ajándék a közösségünknek, és hozta a nagyon is
szükséges gazdasági javulást egy olyan városnak, amely
zsugorodik kislánykorom óta. Talán a bingó látogatottsága azért
csökkent, mert ugyanazon az este van, mint a darts verseny a
Vaddisznóban.

Emma_June_Jennings: És ki ken az ARCÁRA SÍKOSÍTÓT? Ez a

leghülyébb dolog, amit valaha hallottam. Arról nem is beszélve,
hogy undorító. És a tűzoltóságnak az a dolga, hogy életeket
mentsen, agyatlanok. Lehet, hogy még mindig voltak emberek a
gyárban, amennyire ők tudhatták.
LetItBurn1234: Nincs semmi, amit érdemes lenne megmenteni
azon a helyen, beleértve az "alkalmazottakat" is, és ezt mindenki
tudja.

Ruthie_May_Is_Me: Ó, te jó ég! Milyen szörnyű. Ki ez? Gerald,

ez az egyik álprofilod?

BakeryBoyHC: Nem, ez nem az enyém. Próbáltam kimaradni a

hozzászólásokból, és hagyni, hogy mindenki más is beleszóljon.
De ez nem helyes. Hátrább az agyarakkal, LetItBurn. Én sem
szeretem azt a helyet, ahogy te sem, de jó emberek dolgoznak ott.
Ártatlan emberek... még akkor is, ha obszcén mennyiségű
szexjátékot gyártanak.

LetItBurn1234: Ha ezek az emberek tudják, mi a jó nekik, akkor

elkezdenek másik munkát keresni. Előbb vagy utóbb lesz egy
incidens, amire a Happy Cat elsősegélynyújtói nem készültek fel,
és az a hely elporlad. Szégyen lenne, ha bármelyik "jó ember" a
kereszttűzbe kerülne.

BakeryBoyHC: Rendben, elég volt. Ez kezd eldurvulni és erre

nincs szükség. Meg tudjuk ezt oldani demokratikusan, egy
rendkívüli népszavazással, ahol arról szavazunk, hogy a gyár
maradhat-e vagy sem. Addig is, mindannyian tartsuk a fejünket
a nyakunkon, hogy ne forrjon fel az agyvizünk.

Tucker87: Hahh... azt mondtad, hogy felforr.

Emma_June_Jennings: Tucker: *mély sóhaj* Ó, Tucker…

 NYOLC

RYAN

Fordította: MANDY

A NEGYVENNYOLC ÓRÁS műszakom a tűzoltóságon szombat

hajnali háromkor véget ér és elindulok haza, hogy ágyba
zuhanjak pár órára. A kimerültség ellenére üresnek érzem a
csontjaimat – három közlekedési balesetnél és egy elég komoly
olajtűznél közreműködtünk a műszakom alatt, emellett elhoztam
George-ot a sarki bolt melletti ipari szemetestől, ahol látták, hogy
felzabálja a tegnapi tojásokat, amiket az éjszakás dolgozó egy
órával azelőtt dobott ki –, mégsem tudok aludni.
Túlságosan ideges vagyok. Túlságosan készen állok a kilenc
órára ahhoz, hogy itt hemperegjek. Túlságosan izgatott vagyok,
hogy újra láthatom Cassie-t, és hogy olyan városnéző túrában
részesíthetem, amit soha nem fog elfelejteni, és láthatom a
szemeit felcsillanni, amikor mindenféle jó dolgot bemutatok
neki, amit nem látott még eddig Happy Catben, és hogy
kiderüljön, hogy azzal a “tetőtől talpig végignyalnálak” tekintettel
néz-e majd rám, ahogy szerda este tette.
Ha így tesz, szándékomban áll hagyni neki, hogy nyalogasson,
tetőtől talpig, vagy amelyik irányba csak akar. És teljesen készen
állok arra, hogy viszonozzam a szívességet. Annyira meg akarom
kóstolni Cassie puha száját, amennyire azt akarom, hogy George
elkezdje összetakarítani a saját popcorn maradékát a kanapéról,
miután végignézte az Animal Planet-en a Macskasuttogó régi
epizódjait.
Nem tudom, hogy a macskasuttogó megnyugtató hangja hozza-
e lázba vagy megpróbál ellesni pár trükköt, hogy átvegye a
világuralmat a környékbeli kóbormacskák felett, de semmi nem
köti le ennyire a figyelmét és tartja távol a bajtól, mint ez.
Így, amikor négy után bemászik mellém az ágyba, bekapcsolom
a komódon álló kis tévémet és beállítok egy epizódot a Hulu-n.
Pár percen belül rám is hatni kezd a Macskasuttogó mágiája,
és alszom, mint a bunda.
Legközelebb az ébresztő zümmögésére nyitom ki a szemem,
ami jelzi, hogy fél kilenc van. Félálomba bevonszolom magam a
zuhany alá, még mindig álomittasan, de határozottan azzal a
szándékkal, hogy kicsinosítom magam Cassie-nek.
Megtörölközöm, teszek egy kis zselét a hajamra, aztán egy khaki
sortot veszek fel és egy pólót, amit csak miatta ástam elő a fiókból.
A konyhában sürgölődöm, rágcsálnivalót és ebédet csomagolok,
és teszek néhány üveg házi limonádét a jégre egy kis hűtőtáskába,
pár meglepetéssel együtt. Mindezt bepakolom a biciklim
nyeregtáskájába és eltolom Big Blue-t Cassie házához.
Pontban kilenckor becsengetek. Olyan gyorsan nyit ajtót,
mintha ott várt volna az ajtó másik oldalán, és ez már azelőtt
megmosolyogtat, hogy látnám a pólóját.
 – Rajtad mindig a legtökéletesebb póló van – mondom és a
pólója felé biccentek, amin az áll: Az internet leállt, így
gondoltam, ma kimegyek a szabadba.
– A tied sem rossz – mondja nevetve, az ujját a mellkasomra
teszi, ahol a Sunshine szexjátékok kabalafigurája, Sunny, kap egy
hatalmas ölelést egy ugyanolyan üdvözült mosolyt viselő
macskától. – A boldog macskák szeretik a napsugarat. Savannah
ajándéka volt?
Megráztam a fejem.
– Nem. Tegnap vettem egy ajándékboltban, amikor kimentünk
a gyújtogatási ügy felülvizsgálata miatt. Csak szolidaritásból. Azt
reméltem, hogy láthatlak, de azt mondták, hogy lent vagy a seriff
irodájában. Minden rendben van?
A mosolya lehervadt.
– Valami ismeretlen suttyó burkoltan fenyegetőzik a város
InstaChat oldalán, hogy tesz valamit a gyárral.
– Láttam – mondom mogorván. – Van valami fejlemény, hogy
kiderítsék, ki az?
– Nincs. Megkerestem a seriffet, hogy megbeszéljük, de
láthatólag teljesen el volt veszve azt illetően, hogy hogyan kell
kezelni egy kiber szituációt. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy
nyomon lehet követni az IP címeket, de körülbelül annyit értelme
volt, mintha egy halnak magyaráznék a hőlégballonokról. És
egyébként is, kétlem, hogy az InstaChat válaszolna egy kisvárosi
seriff kérésére és kiadna privát adatokat a felhasználókról. Briggs
seriff együttérző volt és azt mondta, rajta tartja a szemét a gyanús
tevékenységeken, de…
– De nem vársz tőle sokat – mondom, azt kívánva, bárcsak
többet tudnék a kiber trollok lekövetéséről. De éppolyan elveszett
vagyok ezen a területen, mint az egyszeri srác, akinek az internet
szakértelme abban merül ki, hogy ha elmegy a jel, akkor a
modemet ki-be kapcsolgatja, azt remélve, hogy ettől minden
megoldódik. Csak annyit tudok tenni, hogy ígéretet teszek.
– Jessie, a főnököm, és én rajta tartjuk a szemünket Sunshine-
on, éjjel-nappal. Mindent megteszünk, hogy senkinek ne essen
bántódása. És ki tudja, talán a labor eredmények adnak valami
támpontot, hogy ki lehet ez a spermaagyú valójában.
Cassie mosolya előjön a felhők mögül.
– Nekem is tetszett ez a hozzászólás. Emma June viccesebb,
mint ahogy emlékeztem. És Tucker még hülyébb. Mit lát abban a
férfiban?
Nevetek.
– Ne hivatkozz rám, de azt hiszem, van valami köze az arcához
és az izmaihoz. Úgy hallottam, a nőknek tetszik az ilyesmi.
– Tetszik, de én inkább olyan srácot szeretnék, aki
megnevettet.
– Miért ne lehetne mindkettő? – ugratom, olyan módon, ami
átkozottul világossá teszi, hogy flörtölök vele. Vagy legalábbis
próbálkozok. De Cassie csak nyugodtan bólint és megszólal.
– Igen, az is jó lehet. Hozzak valamit magammal? A
pénztárcámon és a telefonomon kívül?
 – Sem pénztárca, sem telefon nem kell, ha nem akarod. –
Hátralépek, és a biciklim felé mutatok, ami a kocsifeljárója
végénél parkol. – Minden van nálam, amire szükségünk lehet
egynapi mókához, kalandhoz és az összes rágcsa
elfogyasztásához.
Cassie becsukja maga mögött az ajtót.
– Már most tudom, hogy kedvelni fogom a túrának azt a részét.
Az egyik kedvencem elfoglaltságom a nasik elpusztítása.
– Akarod, hogy most elkezdjük? – kérdezem. – Reggeliztél
már?
Megrázza a fejét.
– Nem, még nem, de nem vagyok éhes. Nem eszek tíz óráig és
legalább három bögre kávéig. Még csak kettőnél járok.
– Tökéletes, mert épp a hármas számú felé tartunk. –
Elindulok lefelé, míg ő elhozza a biciklijét a fedett tornác túlsó
feléről. – És meg kell jegyeznem, az, hogy képes vagy egész
éjszakára kint hagyni az édes, dildó-kormányos biciklidet,
anélkül, hogy lezárnád, a kisvárosi élet egyik nagy előnye.
Cassie nevet.
– Igazad van. Egy nagyvárosban ez a rosszfiú seperc alatt
eltűnne. De talán gyárthatnék tömeggyártásban dildó
kormányokat és ezrével eladhatnám a Pride Hét alatt.
Felpattanok a biciklimre.
– Ezt le kellene írnod. Állítsd Savannah-t munkába, ha
visszajön.
 – Talán megteszem. – Cassie is felszáll a biciklijére mellettem,
az arca imádnivalón rózsaszínné válik, ahogy megmarkolja a
masszív lila dildó kormányokat. – Jót tenne neki, ha valami újba
vághatna bele, és ő imád új dolgokat tervezni. Szóval merre
megyünk?
– Valami menő helyre – mondom titokzatosan. – Majd
meglátod.
– Rendben, de nem tudom elképzelni, hogy van olyan hely, ami
ilyen közel van, hogy biciklivel elérhetjük és én még nem láttam.
Tudod, voltam már a Happy Cat környékén egyszer-kétszer. Itt
nőttem fel.
– De te nem ismered a rejtett kincseit, Cassie. Nem szántad rá
az időt, hogy a felszínre csalogasd a titkait.
– Szóval akkor a Happy Cat nőnemű?
– Naná, hogy az. A neve is Happy Cat. – Kacsintok, mielőtt
balra fordulok, egyenest az ösvény felé, ami levezet a tóhoz. –
Gyerünk, Sunderwell, csipkedd magad, ez a kávé nem fogja
levadászni és elpusztítani önmagát.

HÚSZ PERCCEL KÉSŐBB a Kennedy Család Általános Iskola mellett

parkoltunk le, ez egy kései 1800-as évekbeli elhagyatott
iskolaépület, ami most áruház és szendvicsbár, ahol a megye,
vagy bármelyik megye legjobb kávéját szolgálják fel.
Nézve Cassie-t, ahogy beledugja az édes kis orrát a bögrébe és
beleszagol, mintha csak egy darab mennyországot szippantana
be, úgy tűnik, hogy ezzel egyetért. Óvatosan belekortyol és a
szemei tágra nyílnak, ahogy lenyeli.
– Ez kibaszottul hihetetlen. – Összerezzen, hátrapillant a válla
fölött és felnevet a megkönnyebbüléstől, mikor látja, hogy még
mindig egyedül vagyunk az elő terasz hintaszékein. A négytagú
család, aki szendvicseket rendelt reggelire mögöttünk, még
mindig bent van. – Már elnézést, de most komolyan. Hogy lehet
ez ilyen jó? Mit csináltak vele?
– Varázslat – mondom, és felnyögve méltányolom, ahogy a
füstös, magvas, diós főzet olyan könnyen lecsúszik, mint mindig.
– Ez az egyetlen magyarázat.
Cassie újra a szájához emeli a bögrét, a szempillái rebegnek a
gyönyörtől, és azon gondolkodom, hogy ilyen arcot vág-e, amikor
másfajta nagyon élvezetes élményeket él át. Próbálom kiverni a
fejemből ezt az eltévedt gondolatot, mert elsősorban úriember és
barát vagyok, de amikor Cassie sötét szemei résnyire kinyílnak,
és találkozik a tekintetünk, a nyelve érzékien végigsiklik a felső
ajkán, mire elektromosság cikázik át közöttünk.
– Élvezed a felfedezőtúra első állomását? – kérdezem rekedt
hangon.
Bólint.
– Élvezem. El sem hiszem, hogy nem tudtam arról, hogy ez a
hely létezik. Gyakorlatilag a hátsó udvarunkban van.
– Most, hogy már rákattantál, munkába menet minden reggel
meg fogsz itt állni.
 – Már úgy is gondolkodtam azon, hogy teszek egy italtartót a
kormányomra – vallja be suttogva, olyan bűntudatosan nézve a
biciklijeink irányába, hogy nevetnem kell.
– Talán segíthetek benne. Valamelyik nap láttam valamit a
barkácsáruházban, ami működhetne. Legközelebb, ha bemegyek,
veszek kettőt. Egyet a te biciklidre, egyet az enyémre.
Cassie a szeme sarkából egy hosszú pillanatig engem
tanulmányoz, és ettől elgondolkodom, hogy nem mondtam-e
valami rosszat. Mielőtt rákérdezhetnék, ajkai egy olyan édes,
majdnem félénk mosolyra húzódnak, amilyet még sose láttam
eddig és megszólal.
– Az nagyon jó lenne. Köszönöm.
– Szívesen. – A barkácsáruház most már hivatalosan is
szerepel a hétvégi terveim között. Az a mosoly túlságosan is
ellenállhatatlan volt ahhoz, hogy egyetlen órával is tovább várjak,
hogy visszacsalogassam az arcára. – Meg akarod nézni az
osztályképeket a hátsó falon, mielőtt megyünk? Az 1916-os évtől
kezdve meg van nekik minden év, amíg az iskola be nem zárt a
hetvenes évek végén.
– Igen! – csillannak fel a szemei. – Szeretem az ilyen dolgokat.
Imádom látni, hogy az emberek mennyire megváltoznak, de
mégis ugyanazok maradnak, tudod?
Felkapom a fejem.
– Hogy értve?
– Hát, a divat és a trendek mások – mondja, miközben
felállunk és visszaindulunk a boltba. – De mindig van egy osztály
bohóca és egy bálkirálynő, az a fiú, akibe mindenki szerelmes és
olyan kölykök, akik túl félénkek ahhoz, hogy szemkontaktust
teremtsenek a kamerával. És mégis mindannyian úgy növünk fel,
hogy azt hisszük, mi vagyunk az egyetlenek, akiknek pattanásuk
volt a fotózás napján vagy túlságosan szégyelltük elmondani a
szerelmünknek, hogy szerintünk ő az élet sója.
– Az mit jelent? – kérdezem. – Az élet sója.
– Fantasztikus. Kiváló. A legeslegjobb.
A kezem megáll a szúnyoghálós ajtón. Ő felnéz, és látja, hogy
bámulom, mire elmosolyodik.
– Azt hiszem, te vagy az élet sója, Cassandra Sunderwell.
Elpirul és én annyira meg akarom csókolni őt, hogy már
készülök is megtenni, a francba azzal, hogy haladjunk lassan,
amikor a szendvicses család belöki az ajtót a másik oldalról, ami
egy csomó bocsánatkérést vált ki mindkét féltől – Cassie-től és
tőlem, amiért elálltuk az ajtót, ők pedig, hogy anélkül tolattak
kifelé, hogy előbb körülnéztek volna.
Mire a bolt mögé érünk, hogy megnézzük a képeket, rájövök,
hogy a pillanat elszállt, de ahogy közelebb hajolunk megnézni az
1934-es osztályt, Cassie azt motyogja.
– Te is eléggé az élet sója vagy, O’Dell. De ne hagyd, hogy a
fejedbe szálljon.
Vigyorgok. – Igenis, asszonyom.
De már túl késő. Már a fejembe szállt és az agyam egy
határozottan korai “Cassie bír minket” bulit rendez a fejemben.
 KILENC

Cassie

Fordította: Sienna

EZ NEM EGY BARÁTI randevú. Hanem egy igazi randi. Egy igazi
randin vagyok Ryan O’Dell-lel, az egyetlen emberrel, aki valaha
is lázba hozott egyetlen pillantásával. És ha nem képzelődöm,
akkor a pillantásommal én is megbizsergetem. Egy pillantást
vetek rá, mikor elhagyjuk a második állomásunkat – egy fedett
hidat, amely olyan festői szépségű, hogy már eldöntöttem, hogy
visszatérek a hét folyamán a fényképező gépemmel –, és azt
veszem észre, hogy nevetségesen jóképű arcán mosoly terül szét,
miközben engem néz. Ma már századszorra pirulok el, amikor
megkérdezi: – Jól érzed magad?
– Nagyon szórakoztató – válaszolom őszintén, bár nem
kellene. Ez veszélyes. Nem szabadna hagynom, hogy az adott
pillanat elsodorjon, egy olyan férfival, mint Ryan – egy olyan
férfival, aki úgy osztogatja a szexi pillantásait, mint más a
cukorkát Halloweenkor, és aki sokkal tapasztaltabb, mint én –,
mert hiba.
Arról nem is beszélve, hogy szerinte visszataszítóan undorító
vagyok és hogy a velem való csókolózás felér egy fajta vizes
kínzással, vagy, hogy fogóval letépik a körmeit, vagy csak négy
csirke szárnyat kap, mikor félt tucatot rendelt. Ezek a gondolatok
lelassítják szívem szédítő rohanását és újból elgondolkodom –
miért is vagyunk itt? Mire fel ez a randevú, a flörtölés és a kedves
ajánlat, hogy felszereli a kávépohár tartót? Lehet, hogy
félreértelmezek egy baráti gesztust? Vagy talán azt feltételezi,
hogy jobb lettem a szenvedélyes csókban a középiskola óta. Ha!
Mintha. Nagyon durva ébresztő előtt áll. A belső hangomnak
meg akarom mondani, hogy hagyja abba a sok aljasságot, amit az
agyamnak küld, de hogyan is hagyhatnám figyelmen kívül, ha
valószínűleg igaza van? Úgy értem voltak barátaim – még néhány
komoly is –, de soha nem jutottam túl a harmadik bázison. Soha
nem álltam készen és nem is erőltették a dolgot.
És igen, mindannyian kockák voltak, mint én, de legalább egy-
kettő odatehette volna magát, vagy lázba hozhatta volna a testem
és tovább juthattunk volna a pettingelésnél. De nem tették.
Egyikük sem, egyszer sem. Eddig azt hittem, hogy ez azért volt,
mert tisztelettudó, érzékeny srácok voltak, akik érezték, hogy
nem állok készen megtenni a végső lépést. De ahogy Ryannel az
erdőbe vesszük az irányt egy másik úti cél felé, fess útitársam
elbűvölő felfedezőtúráján, azon tűnődöm, hogy igaza volt-e a tini
Ryannek.
Talán érzékien visszataszító vagyok. Talán ezért vagyok a
legidősebb szűz Kaliforniában, az országban és talán az egész
világon. Lehet, hogy évekkel ezelőtt az eszembe kellett volna
vésnem a szavait, ahelyett hogy hagytam összetörni a szívemet,
és keményebben kellett volna dolgoznom a csókolózás részén.
Bár nem tudom elképzelni, mik lehettek ezek a lépések…
Nem mintha az egyetemen oktatnák az Előjáték 101 kurzust, és
csókórákat sem lehet, egyet fizet kettőt kap alapon, felvenni a
Groupon3on. A párnámmal végzett nedves gyakorláson kívül
nem vagyok benne biztos, hogy sok lehetőségem van a technikám
fejlesztésére. Hacsak…
Egy ötlet bontakozik ki a fejemben, mely másodpercek alatt
kivirágzik. Annyira eltereli a figyelmemet a mentális lombozat,
hogy észre sem veszem, hogy Ryan lelassít, amíg már majdnem
felkenődöm rá. Amikor megteszem, hátralököm a sarkamat és
farolva, bizonytalanul megállok a tisztás levelein egy hangos és
éles nyikkanással. – Jól vagy? – Ryan ugyanolyan könnyed
érzékiséggel száll le a bicikliről, mint amilyennel mindent is
csinál, ő az az ember, akinek nyilvánvalóan soha nem kellett
aggódnia amiatt, hogy szenvedélyesen csókol-e.
Bólintok, a szívem hevesen kalapál és csak részben a
testmozgástól. Tényleg meg tudom csinálni? Kinyithatom a
számat és őrültségeket beszélhetek? Megkérhetem Ryant, hogy
legyen a Nyelvcsapkodó Korrepetitorom. Öhm… igen. Azt hiszem
meg tudom csinálni.

3 Egy amerikai globális e-kereskedelmi piactér, amely összeköti az

előfizetőket a helyi kereskedőkkel tevékenységek, utazások, áruk és
szolgáltatások kínálásával 15 országban; forrás wikipédia.
 – Nem, nem vagyok jól. – Egy pillanatig rágom az alsó ajkamat,
mielőtt nagy levegőt veszek, és sietve vallomást teszek. –
Hallottalak. Amit mondtál. Amikor előadtuk a darabot a
szüleinknek. – Ryan összevonja a szemöldökét.
– A középiskolában?
Bólintok. – Igen. A középsuliban. Miután lementünk a
színpadról. Amikor a függöny mögött voltál?
– A függöny… – visszhangozza, és olyan zavartnak tűnik, hogy
az arcom újra lángra kap.
– Tudod a függöny mögött – ismétlem, miközben felgyorsul a
pulzusom és azon tűnődöm, mi a fenét fogok csinálni, ha ő nem
emlékszik olyan jól erre a majdnem tíz éves beszélgetésre, mint
én. Valószínűleg elszökök és elbújok az erdőben, és belepusztulok
az éhezésbe és a zavarba. – Az utolsó meghajlás előtt. Mikor
Bennel csevegtél – teszem hozzá, vállaim elernyednek, ahogy a
szeme elkerekedik és láthatóan megvilágosodik.
– Ó… Bennel. – Ryan lassan bólint.
– Igen, Bennel – mondom és vele együtt bólogatok.
Kezével a hajába túr, amitől imádnivaló összevisszaságban áll
a feje tetején, mert ebben az emberben minden imádnivaló. Szó
szerint karizma árad a pórusaiból, még akkor is, ha kellemetlenül
érzi magát. – Sajnálom. Fogalmam sem volt róla, hogy te…
– Jól van, minden rendben. – Hadonászó kezeimmel sietve
próbálom meggyőzni őt. Nem akarom bevallani neki, hogy
mennyire fájt ez nekem.
 – Úgy értem ez egy kicsit megbántotta a büszkeségemet
gyerekként, de ez régen volt…
– Nem, Cassie – mondja fejét csóválva. – Nem érted. Én…
– Komolyan. – Kierőszakolok egy nevetést. – Nem nagy dolog.
Nem hoztam volna szóba, de szeretnék kérdezni valamit és ez a
beszélgetés fontos…
– Nem. Hallgass meg. – Lehajol és megragadja a kezeimet,
miközben olyan heves pillantást vet rám, hogy elfelejtem a
mondanivalóm többi részét. Hamarosan elfelejtek minden szót,
amit angolul, franciául és spanyolul tudok, ami egy Costa Rica-i
utazás során ragadt rám, miközben hozzáteszi: – Az a beszélgetés
nem rólad szólt.
– Egészen biztosan rólam – suttogom, a szívem a torkomban
dobog, miközben ujjai szorosabban fonódnak az enyém köré.
– Igen, rólad szólt, de nem úgy, ahogy gondolod. Ben odajött
hozzám a jelenetünk után, hogy megkérdezze, nem-e zavar
engem, ha elhív téged randizni. – Ryan a szemét forgatja. – Úgy
vélte, hogy olyan „dögös” vagy, mint Júlia, és meg akart
bizonyosodni róla, hogy köztünk nincs semmi, mielőtt megtenné
a következő lépést.
A szemöldököm felszökik. – Tessék? De Ben Rathbone gyűlölt
engem.
– Nem gyűlölt téged, csak egy seggfej volt, aki szarul bánt a
lányokkal. – Ryan arckifejezése elsötétül, miközben hozzá teszi.
– Egyébként, még mindig egy seggfej. Háromszor vált már el, és
a legutóbbi exének távoltartási végzést kellett benyújtania a múlt
héten, hogy ne állítsa fel a teniszlabda-vetőjét a bejárati ajtaja el,
hogy ne okozzon idegösszeomlást a csivavájának az ütésekkel.
Dühöngök. – Micsoda egy barom.
Ryan bólint, ajkai enyhén mosolyra görbülnek.
– Igen. Ő egy aljas szemétláda. Ezt már akkor is tudtam, és nem
hagyhattam, hogy egy olyan édes teremtmény, mint te, a mocskos
kezei közé kerüljön. – Vállat von. – Szóval azt mondtam neki,
hogy rosszul csókolsz.
– Úgy hiszem a pontos szavak a következők voltak; a valaha
volt legrosszabb és émelyítő élmény – mondom, még akkor is,
amikor a bordáim ellazulnak, és újra levegő járja át a
mellkasomat. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Csak egy hülye
félreértés az egész?
Annyi szívfájdalom, mert megpróbált megvédeni – még akkor
is, ha a módszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után.
– Igen, valami ilyesmi. Sajnálom. Soha nem lett volna szabad
hallanod erről. Egyszerűen nem tudtam elviselni a gondolatot –
őt veled. Úgy néztél ki, mint egy tizenkét éves, ő pedig az az óriási
faszfejű birkózó.
Oldalra döntöm a fejem, közben a meghatottság és a
zavarodottság között őrlődök. Szeretnék hinni neki, de még
mindig emlékszem, mennyire fájt. És soha többé nem akarok így
érezni.
– De nem tizenkét éves voltam, Ryan. Hanem tizenhat és
ugyanúgy képes lettem volna megmondani Bennek, hogy kopjon
le, mint te. Nem a te feladatod volt, hogy meghozd helyettem ezt
a döntést. Főleg nem úgy, hogy azt terjeszted rólam, hogy úgy
csókolok, mint a fekete lagúna szörnye.
– Igazad van. És sajnálom. Azt hiszem… – Egy vállrándítás
kíséretében elhallgat. – Nem tudtam visszafogni magam, azt
hiszem. Hozzászoktam ahhoz, hogy a testvéreim és a problémák
közé álljak, ezért az ösztöneim azt súgták, hogy bármit megtegyek
annak érdekében, hogy azok az emberek, akik fontosak
számomra, elkerüljék a bajt.
A könnyedség a mellkasomban meleg, kellemes, heves
sóvárgássá vált.
– Szóval… fontos voltam számodra? – Ryan bólint, ujjai az
enyémbe fonódnak, és teljesen a tudatában vagyok, hogy még
mindig érintkezünk, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy
elengedjen.
– Igen. Olyan okos és vicces voltál. Jobban megnevettettél,
mint bárki más, akivel valaha is találkoztam, és én… kedveltelek.
Valószínűleg túlságosan is kedveltelek, tekintve, hogy mennyivel
idősebb vagyok.
Lágyan nevetek.
– Csak két évvel voltál idősebb.
– Több mint egy lábbal magasabb voltam, Sunderwell.
Akkoriban még inkább picurka voltál.
– Picurka? – Hátradöntöm a fejem, ajkaim bizseregnek, ahogy
közelebb lép. – Talán okosabban kellene megválogatnod a
szavaidat, mintsem a méretei miatt sértegess valakit. Mi,
alacsony emberek, köztudottan őrültek vagyunk, amikor dühbe
gurulunk. Nézd csak Napóleont. Dzsingisz Kánt. Tom Cruise-t. –
Vigyorog, egy nagy, gyönyörű O’Dell féle mosollyal, ami
egyenesen a szívemtől a bugyimig és visszahatol, közben úgy
érzem magam, mint egy csillagszóró július negyedikén.
– Dzsinkisz Kán, mi? Úgy hangzik, mintha félnem kellene.
– Rettegned – mormolom, miközben egyre közelebb hajol a
felé fordított arcomhoz. Ez a tökéletes szó. Rettegek. De tele
vagyok a várakozás milliónyi pezsgő buborékával is. Aztán Ryan
ajkai megérintik az enyémet és a buborékok a véráramba
kerülnek, gyorsabban célba érnek, mint egy nagy adag
éhgyomorra legurított tequila. Nyelvével végigköveti az ajkam
vonalát, miközben a karjai a derekam köré fonódnak, kezeim a
hajába gabalyodnak, ő pedig magához húz, és úgy csókolózunk,
ahogyan még soha senkivel – keményen, mélyen és olyan
lélegzetelállítóan. Mellbimbóim keményen állnak a
sportmelltartómban, és csukott szemem mögött baseball
nagyságú gyémántok táncolnak. Hirtelen el tudom képzelni,
hogy mind a négy bázist ezzel a férfival futom végig. Ryannel, a
Csókolózás Védőszentjével és a Bugyim Kapitányával.
– Ó, kapitány, kapitányom – suttogom, amikor végre kapok
levegőt
– Holt költök társasága? – mormolja Ryan és olyan
kifulladtnak hangzik, mint én.
– Walt Whitman – mondom. – Soha nem láttam a Holt költők
társaságát. – Ryan szeme összeszűkül, miközben rosszallóan
csettint a nyelvével.
 – Soha? Ez egy modern klasszikus.
Megrázom a fejem. – Soha.
– Akkor ma este ezt helyre kell hoznunk. Nálam. Popcorn és
egy film, hétkor.
Vigyorgok, mert nem akarja elsumákolni ezt a csókot, és azért
is, mert a szívem ki akar ugrani a helyéről. Meg akarja
hosszabbítani a randinkat! Talán a zakatoló szívverés kölcsönös
lehet.
– Oké. Azt hiszem, be tudlak szúrni a sűrű elfoglaltságaim közé.
Felvonja a szemöldökét, ujjbegyei a csípőmbe mélyednek,
miközben azt mondja: – Ez kedves tőled.
– Kedves ember vagyok – mondom, újra bizseregni kezdek,
miközben szájával csökkenti a közöttünk lévő távolságot.
– Az vagy. Annyira kedves. – Ajkai az enyémre simulnak, ahogy
kimondja az utolsó két szót, így biztos vagyok benne, hogy nem
az én magas erkölcsi érzékemről beszél. Erről a csókról beszél, az
én csókomról. Úgy tűnik, talán még sincs szükségem
korrepetálásra.
 TÍZ

Ryan

Fordította: Aemitt

A NAP HÁTRALÉVŐ részében kint maradunk, titkos erdei

ösvényeken tekerünk, piknikezünk egy elhagyatott faházban,
amit a testvéreimmel tavaly nyáron felújítottunk, a tó mellett a
Canopy Toursnál kötélpályázunk, és a Kennedy iskolánál iszunk
egy második csésze kávét és egy fahéjas csigát is elfelezünk,
mielőtt hazaindulnánk.
És bár tudom, hogy valószínűleg túl erőszakos vagyok, nem
tudom megállni, hogy ne parkoljak le a biciklimmel a kocsija
mellett, és ne fogjam meg a kezét, mielőtt elbúcsúzhatna. – Nem
akarsz most átjönni? Összeütök valami vacsorát, mielőtt
mozizunk és popcornt eszünk.
– Vagy akár pattogatott kukoricát is ehetnénk vacsorára –
mondja Cassie, és ez arra készteti a szívem, hogy hevesebben
dobogjon, amikor rám néz azzal az új, védtelen módon, ami
egyértelművé teszi, hogy minden rendben van köztünk.
A pokolba is, a dolgok nagyszerűek köztünk. Nem is
emlékszem, utoljára mikor éreztem magam ennyire jól és az a
csók…
Bassza meg, az a csók…
 Annyira isteni, annyira szexi, hogy az egész napot azzal tudtam
volna tölteni, hogy a semmi közepén csókolózom vele. Ameddig
Cassie ott volt a karjaim között, lágy és formás alakja hozzám
simult, addig egyáltalán nem éreztem azt, hogy bármiről is
lemaradok.
És most átjön hozzám, és hagyja, hogy fogjam a kezét,
miközben bevezetem, és becsukom az ajtót. Most már egy egész
estét is vele tölthetek. Lehet, hogy butaság, de úgy érzem, mintha
megnyertem volna a lottót. Miközben előveszem a pattogatott
kukoricasütőt és a kukoricaszemeket, olyan magasan szárnyalok,
hogy észre sem veszem, hogy George még nem totyogott be, hogy
üdvözöljön, míg Cassie meg nem kérdezi, hogy hol van.
– Nem tudom. – A tűzhely mellől bepillantok a nappaliba,
csakhogy George szokásos szundikálóhelyét a kanapé sarkában
üresen találom. – Valószínűleg kiengedte magát a macskaajtón
keresztül, hogy elvégezze a dolgát. Visszajön, amint meghallja a
kukorica pattogását. Rá van kattanva a cuccra.
Cassie felnevet. – Tényleg? Ehet ilyent? Nem lesz baja?
– Teljesen rendben van. Megkérdeztem az állatorvost. Amíg
nincs rajta vaj vagy só.
– De a miénken lesz ugye vaj és só? – kérdezi reménykedve.
– A pokolba is, igen – mondom nevetve, miközben ő boldogan
tapsikol.
– Remek. De ne aggódj, nem mondom el George-nak.
 – Ez nagyon kedves tőled. Nem akarom, hogy megtudja, hogy
különleges bánásmódban részesülsz. – Rákacsintok, és imádom,
ahogyan válaszul elpirul.
De úgy alakul, hogy nem kell aggódnunk George vaj miatti
féltékenységétől. Nem jelenik meg a mozizásra, és Cassie és én az
egész kanapét magunkénak tudhatjuk. Szorosan összebújunk, ő
a karomba simul, és nincs köztünk egy ölelgetős bandita, aki
popcornt szór a szőrös hasára. Kellemes, több mint kellemes, és
mire a stáblista lepereg, Cassie gyakorlatilag az ölemben van, az
üres popcornos tálkáinkat a földre tettük a kanapé mellé, hogy
olyan közel kerülhessünk egymáshoz, amennyire két ember csak
képes, miközben még teljesen fel van öltözve.
– Ez szomorú volt – szipogja Cassie, miközben csillogó szemeit
az enyémre emeli. – De gyönyörű.
– Te vagy a gyönyörű – mondom, és a füle mögé dugok egy
selymesen puha hajtincset.
A szemei összeszűkülnek. – Nem, nem vagyok. Aranyos
vagyok. Egy jó napon.
– Nem, te gyönyörű vagy. Minden nap. – Újra megcsókolom,
bizonyítva, hogy a ma reggeli tűzijáték nem csak véletlen volt. És
akkor újra megtörténik, amikor az ajkaink találkoznak, amikor a
számba sóhajt, és a nyelve az enyémmel táncol, a mellei pedig a
mellkasomhoz simulnak, és a mozdulat azzal fenyeget, hogy
szívrohamot kapok.
Nem emlékszem, mikor akartam utoljára ennyire egy nőt, ha
valaha is volt ilyen vágyam.
 – Ryan, valamit el kell mondanom neked – mondja Cassie,
miközben a combjait a csípőm két oldalára szorítom.
– Igen?
Rám nehezedik, és a rövidnadrágja varrása nekinyomódik
annak a részemnek, ahol már kemény vagyok, és leküzdök egy
nyögést. A lélegzete elakad, amikor a kezemet a felsője szegélye
alá csúsztatom.
– Um... semmi. Semmi – mondja.
– Biztos vagy benne? – Megsimogatom a mellét a
sportmelltartóján keresztül, szédülök, ahogy az érintésembe
hajol, némán engedélyt adva, hogy folytassam, amit csinálok.
– Igen – suttogja, majd –, ó, igen – és megremeg, amikor a
hüvelykujjammal végigsimítok a vékony anyagot feszítő feszes
csúcson.
– Látni akarlak, Cassie. – A mellbimbóját az nagyujjam és a
hüvelykujjam közé csippentem, finoman tekergetem. –
Mindenhol csókolni akarlak.
Bólint, és válaszul a felsője aljához nyúl. Segítek neki levenni a
pólóját, majd a melltartóját, és pillanatok alatt mindkét
kezemmel, áhítattal simogatom a melleit. Lenyűgöző, olyan
lélegzetelállító, hogy egy percbe telik, mire a nyelvemnek eszébe
jut, hogy szavakat alkosson, és még egy perccel tovább, mire úgy
döntök, hogy a szavak ilyenkor feleslegesek.
Közelebb hajolok, megcsókolom először az egyik, majd a másik
sötét rózsaszín csúcsot, a nyelvemmel körbe-körbe körözöm a
feszes húson, mielőtt óvatosan a számba szívom.
 – Istenem, Ryan! – Cassie ujjai a hajamba túrnak, és közel húz
magához, miközben a feje hátracsuklik. – Ó, Istenem!
A lágyságába nyögök, és még mélyebben szopogatom,
miközben hozzám dörzsölődik, csípőjének minden egyes
tekergőzése egyre forróbbá, keményebbé tesz, amíg alig kapok
levegőt, alig tudok gondolkodni. Nincs más a fejemben, csak
Cassie, az ő sós és virágillata, a szexi hangok, amelyeket kiad,
amikor figyelmemet a másik tökéletes mellére irányítom, ahogy
a karjai megremegnek az arcom két oldalán, ahogy a körmeit a
nyakam bőrébe vájja, és a lélegzete felgyorsul.
Éppen megkérdezném, hogy végigcipelhetem-e a folyosón a
hálószobámba, az ágyamba, ahol meg akarom mutatni neki,
hogy a nyelvem milyen jó érzéseket tud okozni a többi
testrészének, amikor megtörténik.
Az egyik pillanatban Cassie páratlan melleit csókolgatom,
miközben ő a ruháinkon keresztül lovagol rajtam, a következőben
pedig egy nagy, nehéz, azonosítatlan zuhanó tárgy pottyan
közénk egy magas hangú visítással.
Hirtelen a szám tele van szőrrel, és a kanapén kitör a káosz.
Cassie sikít, én nyögök, és a kettőnk közé ékelődött pszichopata
szőrgombóc pánikszerűen visít, karmaival a torkomon
gereblyézik, és az arcomon keresztül próbál elmenekülni az
ölemből. Cassie újra felsikolt, és lekászálódik rólam, én pedig ott
maradok egy dagadt, hangulatgyilkos mosómedvével, aki úgy
tekeredik a vállam köré, mint egy nercbunda.
 George farka a számban van, és mindkét karmos mancsa
eltakarja a szememet, megakadályozva a kilátást Cassie-re, aki a
ruháit kapkodja fel a padlóról.
Mire lecsalogatom a szőrös állatot a fejemről és a kanapéról,
Cassie már magára veszi a pólóját, és átszáguld a nappalin.
– Sajnálom – mondom, és gyorsan felállok. – Nem tudom, mi
ütött belé. Biztos elaludt odafent, aztán úgy döntött, hogy a
gyorsabbik úton jön le.
– A ventilátoron? – mondja Cassie feszült nevetéssel.
– Egyszer már megtette. Fogalmam sincs, hogyan jutott fel
oda. – Kemény pillantást vetek George-ra, amikor a lábam köré
tekeredik, és ráül a lábamra, makacsul így akadályozza meg, hogy
Cassie felé vegyem az irányt.
– De majd rájövök a dolog nyitjára. Kérlek, ne menj el.
– Muszáj – mondja, és a bejárati ajtó felé mutat, miközben
tovább hátrál. – Dolgom van. Munkaügy. Reggel. Mennem kéne
aludni. De azért köszönöm. A mai napot. Csodálatos volt.
– Az volt. De biztos, hogy el kell menned? Még nyolc óra sincs.
– Igen. Holnap zsúfolt napom lesz – mondja, és felkapja a
kulcsait a bejárati asztalról. – Rengeteg a kenegetnivaló. –
Összerezzen. – Mármint úgy értem, hogy tennivalóm. Bocsánat,
de mennem kell. Most. – Egy kétségbeesett integetéssel és egy
„hamarosan hívlak” ígérettel, amit a válla fölött odavet, kivágódik
a bejárati ajtón az éjszakába, és otthagy engem egy olyan
merevedéssel, ami nem akar alábbhagyni, és egy farok blokkoló
mosómedvével, aki úgy vigyorog rám, hogy nyilvánvalóvá válik,
egy csöppet sem szégyelli magát.
Nem. Egyáltalán nem.
 TIZENEGY

A Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell közötti

üzenetekből

Fordította: Suzy

Cassie: Van egy problémám.

Savannah: Fenébe, teljesen elfelejtettem mondani, hogy a

kávéfőzőnek saját vízellátása van. Nagyon sajnálom! Azt hittem,
tudod. Ne aggódj a rendetlenség miatt. Üzenj Tinának és mondd
meg neki, hogy terhelje az én számlámra a takarítást. Valamikor
a jövő héten kell ott lennie a szokásos havi takarításra.

Cassie: Nem, nem a kávéfőző. Jártas vagyok a kávéfőzőkben.

MINDEN kávéfőzőben.

Savannah: Fú. Jó. Tudom, mennyire szereted a kávédat. Ó, ne,

említettem a köveket, de szerintem elfelejtettem George Cooneyt
is megemlíteni. Besurrant az ablakon és ellopta a pizsamádat? Az
a kis cukifalat imádja a selymet, ami csak akkor kínos, ha
megpróbálja hordani. Nem mintha nem felfedezhetné fel
szabadon a saját divatérzékét és szexualitását, de közel sem
vagyunk azonos méret.

Cassie: Um, nem George. Pontosabban, úgy értem, George-val

minden rendben van. Valami bosszantó módon, de ő… nos, igen.
Savannah: Kérlek, mondd, hogy nem Olivia. A horoszkópos
jóslatai újhold környékén mindig baljóslatúak. Bármit is
mondott, ígérem, hogy nem olyan rossz.

Cassie: Á, nézzünk oda! Hiányzik Happy Cat, ugye?

Savannah: Nem. Igen. Talán. Hiányoznak az emberek. Az

emberek, akik nem hazug, csalfa, birkaszeretők. *bárány emoji*
*törött szív emoji* *kés emoji* És hiányzik a boldog tudatlanság,
hogy nem tudtam, egy ilyenhez mentem feleségül. És ez azelőtt
volt, hogy az emberek azt hitték, hazudok arról, hogy egy férfi
kompromittál egy birkát. De rájöttem, hogy szeretem a teaidőt és
a pogácsákat. És olyan helyen lenni, ahol az emberek nem
ismernek fel. És nyolcig aludni.

Cassie: ESTE nyolcig?

Savannah: Nem, butus. Reggel nyolcig. Ki alszik este nyolcig?

Cassie: Ki gondolja azt, hogy a reggel nyolcig alvás túl sok

alvásnak számít?

Savannah: LOL – olyan egy éjszakai bagoly vagy. Ezt szeretem

benned. És te hiányzol a legjobban. Te vagy a nap a
napfényemben. *nap emoji*

Cassie: Nekem is hiányzol. Te vagy a mega a byte-omban.

*bináris emoji*
Savannah: Oké, galambocskám. Mesélj nekem a problémádról,
hogy hasznos húg lehessek. Tanácsra van szükséged, hogy
mekkora méretű dildót vegyél?

Cassie: Nem. Valós pénisz-problémám van. Ryan O’Dell

megcsókolt. És aztán még mást is. De nem… mentünk el a
végletekig.

Savannah: Ó, édesem. Úgy sajnálom. *hányós emoji*

Cassie: Egyáltalán nem volt undi. Valójában egész lenyűgöző volt.

Ha nem buktam volna ki, amikor George leesett a ventilátorról,
akkor valószínűleg már nem lennék szűz, ami furcsán ijesztő. De
izgalmas. De ijesztő is! Mert mi a fene történik az életemmel ilyen
hirtelen? Ez a flancos kávé és a romantikus bringázás és a
kalandpark és a „minden nap gyönyörű vagy” cucc? Esküszöm,
most annyira zavarodott vagyok.

Savannah: A felét sem értem, de megveszem George-nek a világ

összes cukorkáját és törött dildóját, hogy megköszönjem neki.

Cassie: MIT? Miért? Azt hittem, azt AKAROD, hogy felfedezzem

a szexuális örömöt, nem, hogy farokblokkoljon egy kuka panda!

Savannah: Ó, édesem, így van. Tényleg! De nem RYANNEL.

Cassie: Tudom, hogy utáltam őt a gimiben a Rómeó-és-Júlia-ügy

után, de az egy nagy félreértés volt. Azóta mindketten felnőttünk
és annyira édes volt, amikor ma reggel körbevitt a városon. És
viccesnek tart engem, és sokat mókáztam vele, és aztán
megcsókolt, és nekem tetszett. És aztán kicsit tovább mentünk,
és az jobban tetszett és aztán… Raccoonus Interruptus4.

Savannah: Ne! Ó, Cassie, csak ne. Semmi csókolózás. KÉRLEK,

NE CSÓKOLD MEG RYANT MEGINT.

Cassie: Miért? OMG. Barátnője van, ugye? És én tudom meg

utoljára. Persze. Vagy – OMG, titokban ő is a birkát kedveli?

Savannah: Cassie. Ő egy FÉRFI. PÉNISSZEL. *dühös trágárság

emoji* *padlizsán emoji* *kés emoji*

Cassie: Nos, igen. Ezt észrevettem. Én TÉNYLEG észrevettem,

hidd el. De van barátnője? Vagy valami ijesztő, titkos fétise,
amiről tudnom kellene?

Savannah: A péniszek – péni? – ROSSZAK.

Cassie: Szóval nincs barátnő? Vagy birkabarát? Vagy más háztáji

barát? Kérlek, mondd, hogy ő és George csak haverok. KÉRLEK.
Vagy képtelen leszek ma éjjel aludni.

Savannah: Ryan O’Dell egy normális, egészséges, kedves, okos,

törődő, felelősségteljes személy, akit az a szerencsétlen szerencse
ért, hogy hímneműnek született, ami egy olyan állapot, amire
jelenleg nincs gyógymód. Szóval, kérlek, legdrágább húgom,

4 latinos szójáték a raccoon=mosómedve és az interrupt=félbeszakít

szavakból
KÉRLEK, fordulj egy dildóhoz. A dildók nem bántanak. Úgy
értem, ha elfelejted a síkosítót és nincs hozzá kedved, akkor lehet,
de nem tépik szét a lelkedet az árulásukkal. A dildók továbbra is
segíteni akarnak. És nem lesznek féltékenyek, ha bedobsz egy
vibrátort a közösbe. Egyébként nekem is van egy rakás bontatlan
vibrátorom az öltözőszekrény alsó fiókjában. Szolgáld ki magadat
azokkal is.

Cassie: Szóval hogy tisztázzuk, a kifogásod CSUPÁN az, hogy férfi

és nem az, hogy bizonyítékod van arra, hogy ROSSZ ember.

Savannah: Ha egy férfit KELLENE választanod, nem

választhatnál jobbat. Azonban NEM kell férfit választanod.
Választhatod, hogy magadhoz ragadod a hatalmat a saját
boldogságod, kielégülésed és orgazmusod felett. Elsősorban és
legjobban magadat kell szeretned, Cassie. Ha mást szeretsz
elsősorban és legjobban, el fogod veszíteni önmagad. És aztán tíz
kilóval nehezebben találod magad az angol teával és pogácsával
folytatott forró viszony után, és azon tűnődsz, vajon beleférsz-e
még valaha a nyolcas méretbe. De szeretheted magad ANÉLKÜL,
hogy átmennél mindezen a fájdalmon, szenvedésen és pogácsa
okozta csípőszélesedésen.

Cassie: Nem azt kérem tőle, hogy vegyen el, Van. Ő egy vad
csődör. Én meg egy tengeri tehén, aki fél szemére vak. Én csak
azt fontolgatom, hogy hagyom, hogy megint megcsókoljon, mert
valójában tetszett. Elég okos vagyok, hogy ne engedjek
érzelmeket belekeveredni.

Savannah: Ó, tökös pite. TE VAGY A CSŐDÖR. Ő éppen csak egy

tengeri uborka. És legalább biztosíts arról, hogy tisztességes
erőfeszítést visz bele a csókolózásba. A csókolózás jó. És aztán
meg, nincs mesterséges helyettesítője. *ráncos arc emoji*

Cassie: Dolgozhatnál ezen, ha hazajönnél. A Sunshine Toys

kifejleszthetne egy csókolózást szimuláló ajakdildót. OMG, ezt én
írtam.

Savannah: Inkább te jöhetnél ide. Nincs oka, hogy továbbra is

megpróbáld megmenteni a Sunshine Toyst, amikor itt lehetnél
velem Európában, ahol az emberek csodálatosak, az ételek tele
vannak finom vajjal, és a körforgalmak olyan imádni valóak és
hatékonyak.

Cassie: A körforgalmak? Savannah. A KÖRFORGALMAKAT

méltatod. Mi történik? Jól vagy?

Savannah. Olivia is idejöhetne. Vehetnénk egy régi angol birtokot

és menedéket alakíthatnánk ki olyan nők számára, akikkel
rosszul bántak a szerelmi játszmában. Teát fogunk felszolgálni a
nap minden órájában és megtanítjuk a nőket, hogy a szexuális
kielégülésük fontos, és az érzelmi, szellemi jóllétük mindennél
fontosabb.
Cassie: Ezek egyikére sincs képzettségem. És neked nem kell
újrakezdened Angliában! A fele mindezeknek, amiről beszéltél,
itt is van, Happy Catben. A Sunshine Toys csak a kezdet. Amikor
visszajössz, további munkatársakat vehetsz fel a weboldal
bővítéséhez, egy bloggal és életgazdagító tanfolyamokkal. Az
elhagyatott Mason ültetvény a megyehatár közelében tökéletes
lenne menedékhelynek. Felújíthatnád és elhozhatnád az igazi
angol teaidőt Georgiába! A felhajtó olyan hosszú, hogy még
körforgalmad is lehetne.

Savannah: Olyan édes, édes optimista vagy, drága Cassie.

Cassie: Tőled tanultam, Savannah. Hiányzol. Olivia hiányol.

Ruthie May hiányol. A Happy Cat Gazette hiányol. Olivia írja a
heti rovatodat, de a legutóbbi egy asztrológiai jegyeken alapuló
szexpozíció táblázat volt, ami a négyezer szavával túl hosszú volt.
A szerkesztő kidobta és helyette lehozott egy cikket a házi fánk
készítéséről és most mindenki azon vitatkozik, hogy kelt tészta
vagy piskóta, ahelyett, hogy a szexualitásukhoz kerülnének
közelebb.

Savannah: Most senki sem kíváncsi a tanácsaimra.

Cassie: Én igen! Én akarom a tanácsodat.

Savannah: Nem. Nem tudom támogatni az egészséges szexuális

kapcsolatot, mert nem tudom, az milyen. Csaló vagyok. És itt az
ideje, hogy kitaláljam, mi mást kezdhetnék az életemmel.
Cassie: Szenvedni, mert szerettél valakit, nem tesz téged csalóvá.
Ettől emberi leszel, és igazi és még bölcsebb is, mint előtte. A
világ nőinek szüksége van rád, Savannah. És mindenkinek
hiányzol Happy Catben és támogat téged.

Savannah: Nem Geraldnak és azoknak, akik azt hiszik, hazudok

Steve birkával folytatott forró szerelmi viszonyáról.

Cassie: Geraldnak is hiányzol! Épp tegnap mondta nekem.

Savannah: A fahéjas tekercsek hiányoznak neki, amiket a hétfői

csapatmegbeszélésekre veszek. Egyébként, vehetnél fahéjas
tekercseket a hétfői csapatmegbeszélésre.

Cassie: A csapatnak is hiányzol. És felejtsd el azokat az

embereket, akik nem hisznek neked. Egy kenyérpirító mellé is
odaállnának, csak hogy makacskodjanak.

Savannah: Nem tudok hazamenni, Cassie. Még nem. Itt kell

lennem. Érzem. Csak még nem tudom, miért.

Cassie: Hát… ha segíthetek kitalálni, tudod, hogy itt vagyok.

Savannah: Szeretlek, kislány.

Cassie: Én is szeretlek, tökfej.

Savannah: Most fejezd be a csókolózást a férfiakkal és merülj el a

titkos fiókban. *szív emoji* *ölelés emoji* *padlizsán emoji*
 TIZENKETTŐ

Ryan

Fordította: Octavia

TÍZ ÓRA VAN, Cassie általában ilyenkor reggelizik, és van egy

kupac gofrim számára. Nem tudom, hogy a gofri jó lesz-e a
„Sajnálom, hogy a mosómedvém ránk esett, miközben
smároltunk” békeajánlatként, de ha nem működik, van még
néhány trükk a tarsolyomban.
Éppen a felmelegített adagot veszem ki a sütőből, amikor
megcsörren a telefonom.
Ruthie May hív.
Összeszedem magam. Vasárnap reggel van, és a legtöbb
pletyka Jace-ről és Gingerről vasárnaponként érkezik. A szombat
Ginger kedvenc estéje a Vaddisznóban.
Szeretném látni Cassie-t, de ha a bátyám rossz passzban van,
akkor ott a helyem.
Visszateszem a gofrikat a sütőbe, és felveszem a telefont.
– Jó reggelt, Ruthie May.
– Ryan. Otthon vagy? Láttad már ma reggel az InstaChatet?
Elindult már a seriff hozzád?
A pulzusom megugrik, és elindulok az ajtó felé, útközben
felkapom a kulcsaimat.
 – Mi történt? Hol van Jace? Jól van?
– Jace? Gondolod, hogy Jace-nek köze van hozzá? – A nő
kuncog. Tompán, mintha megpróbálná leplezni, de mégis
kihallatszik. – Ó, szerinted megtalálta Ginger rejtekhelyét?
– Rejtekhelyet? – Bassza meg. Drogozik? Ha rászoktatja a
bátyámat, megölöm. Sosem gondoltam, hogy drogos típus, de
tévedtem már egy-két alkalommal. – Minek a rejtekhelyét?
– Szexjátékokat – mondja Ruthie May. – A féltékenység őrült
dolgokra készteti az embert.
A pulzusom lassulni kezd, ahogy visszaakasztom a kulcsaimat
a kampóra.
– Ruthie May, mi a fenéről beszélsz?
– Ma még nem voltál online? Vagy láttad már Cassie-t?
– Cassie-t? Nem. Nem, Ruthie May. Bökd már ki!
Megragadom a tabletemet, és belépek az InstaChat-re, amit
Ruthie May valószínűleg sejt, mert ahelyett, hogy drámai
előadásmódra törekedne, csak annyit mond, hogy:
– A dildo-pokalipszis tegnap este elérte a Main Streetet!
Már nyitom a számat, hogy válaszoljak, de a képernyőm
hirtelen tele lesz szexuális segédeszközök képeivel, amelyek
ellepik a Main Street és a SunshineSquare-t, azt a teret, ami
természetesen a Savannah Sunshine tévéműsorról kapta a nevét,
nem pedig a szexjátékgyárról.
Dildók mindenféle formában, méretben és színben. Tollas
csiklandozók. Vibrátorok. Óvszerek. Síkosító flakonok. Néhány
olyan dolog is, amit nem is tudok beazonosítani, de ami valahogy
tornafelszerelésre hasonlít.
– Látod? – kérdezi Ruthie May, miközben majdnem elakad a
lélegzete az izgalomtól.
– Aha – erősítem meg.
– Szerinted Jace tette?
– Mi? Neeeeeem. Tuti, hogy nem ő. Ruthie May, biztosra
veheted, hogy sem nekem, sem a testvéreimnek semmi közük
ehhez. És most befejeztem ezt a beszélgetést.
– Oké, de ránéznél Cassie-re? Azt mondtad, hogy ma még nem
láttad, nem igaz? Vannak terveitek?
Van még egy bejövő hívásom. Ránézek a telefonom kijelzőjére,
és nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak.
Van valami varázslatos abban, ahogy Cassie neve feltűnik a
telefonomon. Megkönnyebbülés is, hogy még mindig hajlandó
beszélni velem.
– Nem, Ruthie May. Mennem kell, meg kell etetnem George-
ot.
– De hisz épp a téren van, és egy dildót rágcsál.
Picsába. A telefonom ismét csipog.
– Jó tudni. Később beszélünk, Ruthie May.
Leteszem, és felveszem a bejövő hívást.
– Szia, csinos szomszéd. Jól vagy?
– Á, őőő... – feleli feszült hangon.
– Figyelj, ne izgulj. A seriff majd kitalálja...
– Ne! Ne, kérlek, ne hívd a seriffet.
 – Cassie?
– Húsz percbe telt, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy
felhívjalak téged. Ígérd meg, hogy nem hívod a seriffet.
– Oké, oké. Nincs seriff. Átmegyek, és megoldjuk a dolgot, oké?
– Nem tudod… nem tudnád otthon hagyni a telefonodat? –
suttogja.
– Én…
– Kérlek?
– Oké.
– Be tudsz jönni. Az ajtó nyitva van. Viszlát.
Leteszi, mielőtt bármi mást kérdezhetnék. Elég sokáig
habozom, mielőtt megragadnám a forró palacsintás tányért,
aztán kirohanok az ajtón, és átvágtatok a gyepen. Amikor
Savannah házához érek, félretolom a: „Steve, a csaló már nem
lakik itt” táblát, kopogok gyorsan, majd belököm az ajtót.
– Cassie?
– Egyedül vagy? – jön a halk válasz valahonnan a ház hátsó
részéből.
– Teljesen egyedül – erősítem meg, és leteszem a tányért a
nappali dohányzóasztalára, mielőtt beljebb mennék a házba. –
Jól vagy?
Szünet következik.
– Nagyjából.
Követem a hangját.
– Hol vagy?
– A fürdőszobában.
 A hangjában van valami vészjósló, amitől gyorsan átrohanok a
nappalin, és végigszaladok a folyosón Savannah hálószobájáig,
ami majdnem olyan zen-szerű, mint amilyennek elképzeltem.
Meleg színek a falakon, rizspapír lámpaernyők, és valami olyan
lágy illat csiklandozza az orromat, amit nem tudok beazonosítani.
– Cassie?
– Otthon hagytad a telefonodat?
A hangja visszhangzik a franciaágy túloldaláról, a matrac
közepén gyűrött fehér, bolyhos paplannal. Minden akaratom
ellenére sem tudom elfojtani azt a zsigeri izgalomhullámot,
amely kavarog bennem a gondolatra, hogy Cassie abban az
ágyban fekszik összegömbölyödve.
– A telefon otthon van. Mi a baj?
– Csak... – Hatalmas sóhaj hallatszik. – Ez olyan rohadtul
kínos – motyogja.
– Bejöhetek? – kérdezem, a nyitott fürdőszoba ajtajánál
tétovázva.
– Igen – nyöszörgi.
Lassan belépek, és öt percen belül másodszor is elakad a
szavam.
A kezével eltakarja az arcát, de az arca és a nyaka skarlátvörös,
lángvörös. Még a karja is kipirult, ahogy a csupasz lábai is,
amelyek teljesen kilógnak a vécéből, a lábujjai az égnek állnak a
levegőben.
 Szegénykém a vécébe szorult. A helyiség olyan nagy, hogy nem
tudja a kezét vagy a lábát a falhoz nyomni, kivéve talán a mögötte
lévő falat, a vécé pedig egy amolyan magasított modell.
– Beszorult a seggem – mondja anélkül, hogy elvenné a kezét
az arca elől. Az egyik szemét teljesen eltakarja a mobiltelefonja,
amelynek tokján egy rajzfilmszerű viking látható, amint egy
zászlót tűz egy bolygóra. – Beleestem a WC csészébe, és nem
tudok kiszabadulni.
Elnyomok egy nevetést.
– Gondolom, ez a veszélye annak, hogy ilyen vékony a hátsó
feled.
Morog az orra alatt.
– Nem tudnál nem rám nézni, miközben kihúzol? Aztán
hazamenni, és úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna?
Kellene egy olyan villogó emléktörlő izé a Men in Blackből. Miért
nem létezik rá applikáció?
Kicsit csóválom a fejem, tanulmányozom a helyzetet, és úgy
gondolom, hogy a hónaljánál fogva ki fogom tudni emelni.
– Tekintsd úgy, hogy kitörölték a memóriámat – biztosítom
diszkréciómról. – Most megfoglak a bordáidnál, és kihúzlak, oké?
– Csukott szemmel, teló nélkül, és nem ítélkezve a
balfaszságom felett?
Már fáj a mellkasom.
– Cassie – mondom finoman. – Hé, nézz rám!
Szétnyitja az ujjait, és fél szemmel a réseken keresztül rám néz.
A másik szemét még mindig a mobilja takarja. Nem kérdezem
meg, hogyan tudta tartani a telefonját, miközben beleesett a
vécébe – ez egyszerre lényegtelen és érthető is egyben. Ki ne
játszott volna már közülünk CandyCrush-sal, miközben a mosdót
használta?
– Senki nem készít rólad olyan képeket, amiket te nem akarsz
– ígérem. – Az én felügyeletem alatt nem. És erről egy szót sem
fogok szólni senkinek. Ígérem. Velem biztonságban vagy.
Három hosszú szívdobbanásig pislogás nélkül bámul rám, elég
hosszú ideig ahhoz, hogy érezzem a felismerés súlyát, hogy nem
tudom mindig biztonságban tartani, vagy megvédeni őt a nap
minden percében. De meg tudom őt védeni a Budi Katasztrófától.
– Köszönöm – suttogja.
Ezt engedélynek veszem, hogy hozzáérjek, becsukom a
szemem, átkarolom, és megrántom.
Frusztrált hangot ad ki, és rájövök, hogy a lábai eléggé
beszorultak.
– Abnormális a seggem – morogja. – Meg kéne változtatnom a
nevemet Cassie Furaseggre.
Elmosolyodom, de csukva tartom a szemem.
– Ez nem te hibád. Hanem a vécéé. Honnan szerezte Savannah
ezt az izét?
– A Budi Kínzók weboldaláról? – találgatja.
Alig tudom visszatartani a nevetésem, de muszáj, mert nem
akarom, hogy azt higgye, rajta nevetek, nem pedig vele.
– Nem is tudtam, hogy van az ilyeneknek piaca.
 Halkan felnevet, és az a szív nevű szerv a mellkasomban
elolvad. Minden nap szeretném őt így megnevettetni. Mindig. De
előbb ki kell szednem őt ebből a vécéből. Újra rángatom, ő
nyüszít, és szorosan megszorít, de még mindig nem mozdul.
A karjai azonban a nyakam köré fonódnak, a sós virágok friss
illata csiklandozza az orromat, és a lehelete forró a vállamon,
amikor azt suttogja:
– Ryan?
– Igen?
– Bár már így is elég megalázóan érzem magam, de valamit el
kell mondanom neked.
 TIZENHÁROM

Cassie

Fordította: Octavia

RYAN HÁTRÁLNI KEZDETT, de én még jobban megragadtam. Már

így is zavarban vagyok, és nem akarom látni a reakcióját.
De nem akarok meghátrálni sem.
– Szűz vagyok – bököm ki.
Az egész teste megmerevedik, mint… nos, mint az a része, ami
tegnap este a lábam között volt. Amit nem bánnám, ha újra
éreznék, mert hűha – annyira izgalmas volt! És intenzív! És olyan
mindenütt bizsergető és izgató érzést keltett, hogy végre
megértem. Már értem, miért szeretik az emberek annyira a
szexet.
Azért szeretik, mert olyan hihetetlen, olyan közeli, intim érzés,
ami semmi máshoz nem fogható. Olyan érzés volt, mintha valami
mélyebbet érintenék, mint Ryan meleg bőre vagy kőkemény
izmai. Mintha a szívverésem és az övé együtt dobogna, és egy
olyan dalt játszanának, amit csak mi ketten hallunk.
Egy gyönyörű dalt, ami sokkal édesebb, mint amilyennek
valaha is elképzeltem a szexet illetően.
 De sajnos ez most nem a romantika ideje. Megpróbál kihúzni a
vécéből. És teljesen elnémul, bármilyen szexi pontokat is
gyűjtöttem tegnap, most valószínűleg elrontottam.
Elenged és hátrahúzódik, hogy rám nézzen, a szemöldökét
összevonva, miközben leguggol hozzám. Nem tudom
megmondani, hogy csalódott, vagy megdöbbent, vagy
megrökönyödött, vagy mind ezek egyszerre.
Emellett, a lábaim is elzsibbadtak.
– Cassie. – Gyengéd ujjakkal érinti az arcom. – Nem kell
zavarba jönnöd emiatt.
– A megalázottság a nap szava – suttogom.
Nem pislog.
Megköszörülöm a torkomat.
– Persze. Talán nem, ha egy normális, hétköznapi, szociálisan
alkalmatlan stréber vagy, aki nem egy szexjátékokat gyártó
céget vezet. De...
Nem nevet ezen sem. Nem. A szemei elsötétülnek, az
ádámcsutkája megremeg, és gyorsan lenéz, mielőtt újra
találkozna a tekintetemmel.
– Szóval te tényleg... még soha?
A hangja is rekedt, és bár élve felfal egy vécé, a köztünk cikázó
szikrák felmelegítik a bőrömet, és nehezemre esik lélegezni.
– Soha – erősítem meg, miközben az ajkaim továbbra is
összepréselődnek, és minden titkomat rázúdítom. – Még csak
testközeli találkozásom sem volt soha egy dildóval sem. Van
állandóan azt javasolja, hogy segítsek magamon, de én csak...
nem vagyok olyan... – Élesen kifújom a levegőt. – És most ki kell
jutnom ebből a vécéből, és be kell mennem a belvárosba, hogy
segítsek eltakarítani azt a rendetlenséget, amit azt sem tudom ki
csinált, ami azt is jelenti, hogy úgy kell zsonglőrködnöm a
dildókkal, mintha profi lennék. De én nem vagyok az, és...
Az ajkamra teszi az ujjait.
– Hozok egy pár kesztyűt. És hozom a testvéreimet.
Mindannyian segítünk.
– Nem! Ha a bátyáid és a fél város szeme láttára, még kínosabb
helyzetben leszek.
A mosolya egyre inkább kiszélesedik.
– Most jöttem rá, hogy tegnap kimaradt egy része a túránknak.
– Az a rész, amikor mindenhol szexjátékok vannak, és valaki
nyilvánvalóan vibrátoros graffitivel próbál minél több embert
rávenni a Sunshine Toys bezárására?
– Az a rész, ahol, bármilyen furcsa is a helyzet, mindenki
besegít a válsághelyzetben.
– Nem mindenki segítőkész.
– De igen. Gyerünk! Kiszedlek innen és hozok erősítést,
találkozunk a belvárosban a Játékeltakarító Hadműveletre.
Lehajol, és újra átkarol.
– És most addig forgatlak, amíg ki nem szabadulsz, oké?
– Úgy hallottam, ez nem így működik – motyogom.
Ő felnevet, és én nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak
vissza.
 Mert még ha ez rémesen kínos is, az, hogy Ryan itt van, az már
egy biztosíték arra, hogy minden rendben lesz.
 TIZENNÉGY

RYAN

Fordította: MANDY

LEHAJTOK A PÁLYÁRÓL A Jace házához vezető kavicsos útra, és

kényszerítem magam, hogy betartsam az elfogadható 50 km/h-s
sebességet. Hetek óta nem esett eső és nem akarom porral
beteríteni Blake szőlősét.
A második legfiatalabb öcsém komolyan gondolja, hogy a
következő négy évben egy kis szőlőültetvényt telepít be és már
mindegyikünknek adott leckéket a “tiszteljétek a gyümölcsöt,
seggfejek” címszóval, többször, mint meg tudnám számolni.
Négyünk közül általában ő a legnyugodtabb, de ha szórakozol a
legújabb Nagy Tervével, akkor megismerheted Blake azon
oldalát, ami nem csak napsütés és szivárvány.
De nehezemre esik lassan haladni és nem csak azért, mert már
rég készen állok, hogy visszamenjek Cassie-hez, segíteni neki a
belvárost szexjáték-mentes zónává alakítani, miközben további
információkat szerezhetek arról, hogyan alakult ki ez az egész
“még mindig szűz” helyzet. Ő egy gyönyörű, vicces, szexi,
intelligens nő, akivel élvezet együtt lenni.
És szexi.
 Említettem már, hogy szexi is? És hogy a csókja perzsel, mint a
tűz, márpedig ezt első kézből ismerem. Egyszerre intenzív,
lenyűgöző, félelmetes és varázslatos. Mint maga Cassie
Sunderwell, bár az nyilvánvaló, hogy fogalma nincs róla,
mennyire ellenállhatatlan.
De akármennyire is csak ő jár a fejemben, nem tudok
szabadulni a zsigeri megérzéstől, hogy valami baj van Jace-szel.
Az öcséim mindig viccelődnek azzal, hogy én vagyok a Nagy
Test-Véd, de a sok-sok év alatt mindig megóvtam őket a bajtól, és
az érzéseim soha nem vezettek félre. Először a vállaim feszülnek
meg, aztán elkezd fájni a gyomrom, majd nemsokára nem tudom
abbahagyni a fel-alá járkálást, míg el nem érem telefonon azt a
testvéremet, amelyik a gondolataimat kínozza. Vagy még jobb, ha
személyesen szoríthatom sarokba a kérdéses kölyköt. Habár,
természetesen ők már nem kölykök. A pokolba is, már régóta
nem azok.
Én már tízéves korom óta nem voltam gyerek, attól a naptól
kezdve, hogy majdnem elveszítettük a legfiatalabb öcsémet,
Clintet, amikor kirohant a házból, hogy kint játsszon az esőben és
végül belecsapott a villám. Nekem kellett volna vigyáznom rá.
Majdnem meghalt, mert nem tartottam bent.
Attól a naptól kezdve az volt a küldetésem, hogy biztonságban
tudjam az öcséimet, és soha, soha ne tegyek olyasmit, amivel
fájdalmat okozok nekik.
 Clint most már a halál közeli élményének tulajdonítja a bátor,
a kihívásokhoz felnövő hozzáállását és ez tette őt a legtöbbször
kitüntetett fiatal tengerészgyalogossá az egységében.
Ami tényleg jó, meg minden – büszke vagyok Clintre, tényleg –
, de én inkább távol tartanám a veszélytől azokat az embereket,
akikkel törődöm. És mintha a veszély-elkerülő gondolataimmal
előidéztem volna, megjelenik előttem egy piros Jetta az út végén.
Jóval azelőtt, hogy az autó elég közel érne, hogy megpillantsam a
sofőrt, már tudom, hogy ki az.
Csak egyetlen piros Jetta van Jace életében, azt pedig a
szívtipró, hol-barátnő, hol-nem-barátnő Ginger vezeti.
Még jobban lelassítok, kényszerítem magam, hogy udvariasan
bólintsak a kormánynál ülő vörös hajúnak, ahogy elhaladunk
egymás mellett. A maga részéről Ginger vigyorog, ahogy
hadonászik skarlátvörös körmeivel a felhúzott ablak mögött.
Nagyon elégedettnek tűnik önmagával, ami csak egyet jelenthet
– ő és Jace újra együtt vannak.
– Bassza meg – káromkodom és elszorul a szívem. Egy
pillanatra úgy döntök, hogy visszamegyek a városba anélkül,
hogy összeszedném Jace-t vagy Blake-et, hogy segítsenek a
takarításban – és láthatóan már úgyis túl késő, hogy kihúzzam az
öcsémet a veszélyből –, de tovább gurulok.
Cassie-nek tényleg jól jönne a segítség és a Nagy Test-Véd
radarom még mindig a vörös kódot harsogta.
Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy miért.
 Elérem Jace többszintes gazdasága előtti körbejárót és ott
találom őt a verandán, a hintaszékben ülve, feje a kezébe temetve,
sötét haja égbe mered a szélrózsa minden irányába.
Meggörnyedő vállai azt mutatják, hogy ez elég rossz, még annál
is rosszabb, mint mikor Ginger állítólag sörpingpongozott Bart
Tompkinsszal, csak épp golflabdával. És a dekoltázsával.
– Mi az, tesó? – kitárom az ajtót a verandán, miközben a
mögötte lévő veteményeskertet fürkészem. – Blake itt van
valahol? Azt mondta, reggel itt lesz.
– Itt van valahol, de te nem Blake miatt jöttél – mondja Jace,
majd ezt egy olyan mély sóhajtás követi, hogy a zsigereimben az
aggodalom újabb fokozatra kapcsolt. – Megint bizsergett a
farkad, ugye?
– Talán. – Felmegyek a négy lépcsőn a verandára. – Mi a
helyzet? Elmentem Ginger mellett a felhajtó felé jövet.
Felemeli a fejét, rám szegezi kemény tekintetét.
– Nem mutattál be neki megint, ugye?
– Múltkor sem mutattam be neki – mondom a szemeimet
forgatva. – Csak beállítottam a napellenzőmet. Szemembe sütött
a nap.
– A középső ujjadat kidugva állítottad be a napellenződet?
– Nem tudom. Talán. Nem emlékszem, ezért is kértem
bocsánatot Gingertől a félreértés miatt.
Megállok előtte, hátamat a veranda korlátjának támasztom.
– Jobban ismersz engem ennél, Jace. Hiszek abban, hogy
ügyeljek a modoromra, még azokkal az emberekkel szemben is,
akiknek a viselkedése a véleményem szerint kívánnivalót hagy
maga után.
– Az én véleményem szerint is – mondja, amivel meglep. –
Ezért is mondtam Gingernek, hogy vége. Egyszer s mindenkorra.
Leesik az állam, de gyorsan becsukom, mielőtt még meglátná a
reakciómat.
– Azta! – bólintok, és a lelkesedésemet igyekszem kis lángon
tartani. Jace és Ginger már nagyon régóta egy pár voltak. Nem
lehetett egyszerű neki, és nem számít, hogy már belebetegedett a
lány kisded játékaiba.
– Szóval… hogy fogadta? Úgy nézett ki, mint akivel minden
rendben van.
Igazából furcsán boldognak tűnt és ennek még több értelme
van, amikor Jace a következőket mondja.
– Jól fogadta. Két perccel később újra együtt voltunk, úgyhogy
nem igazán volt ideje felhúzni magát.
Küzdök a késztetés ellen, hogy hangosan káromkodjak.
– Ó. Hát akkor…
– Igen, tudom. – Jace talpra áll és nyugtalanul járkálni kezd a
verandán.
– De ez nem olyan volt, mint máskor, Ryan. Végig akartam
csinálni. Kurvára végeztem, és esküszöm, olyan jó érzés volt.
Megrázom a fejem. – De akkor mi történt?
Felém fordul, a szemei összeszűkülnek.
– Terhes.
 Ezúttal nem tudom megállni, hogy ne káromkodjak, vagy
kérdezzem meg, amit meg kell kérdeznem.
– Biztos, hogy a tiéd?
– Igen, biztos vagyok benne, seggfej – mondja begurulva. –
Pontosan két hónapos és tudod hol voltunk két hónappal ezelőtt.
Összeszorítom a számat. – Mexikóban. A tengerparton.
– Egy elhagyatott tengerparton – teszi hozzá –, ahol egy lélek
sem volt a környéken. Tíz napig. Kizárt, hogy a baba nem az
enyém.
Lassan kifújom a levegőt. – Szóval akkor a tied. De ez nem
jelenti azt, hogy neked meg Gingernek egy párnak kell lennetek.
Sok pár neveli a gyerekét együtt, de mégis külön.
Vonásai megmerevednek és egy ismerős csökönyösség kel
életre a szemeiben.
– Igen, tudom. De annak ellenére, amit gondoltok, a család
fekete bárányának is van erkölcsi kódexe, tudod.
– Soha nem mondtam, hogy neked nincs. És te nem vagy a
fekete…
– És nem fogok lemondani arról, hogy ott legyek a gyerekem
mellett, csak mert nem volt mindig zökkenőmentes a dolog
Gingerrel – fújja tovább. – Nem akarok egy minden-második-
hétvégés szülő lenni. Teljes mértékben akarom, minden nap és
minden éjjel. Nem akarok egy idegen lenni a saját gyerekem
életében.
Elszorul a szívem a büszkeség és az együttérzés keverékétől, és
bólintok.
 – Értem. Vettem a lapot. És ha számít valamit, azt hiszem,
nagyszerű apa leszel.
Jace karba teszi a kezét és a szemeit forgatja.
– Persze. Naná, hogy ezt gondolod. Ne menj túl messzire, tesó.
– Nem túlzok. – Ráteszem a kezem a vállára és várok, míg
kelletlenül rám emeli a tekintetét, majd azt mondom.
– Komolyan. Meg tudod csinálni. Keményen dolgozol, jó szíved
van és nagyon vicces vagy, amikor nem vagy egy nyűgös barom.
Megrándulnak az ajkai.
– Igen, hát… Ezen is dolgozom. Mondtam Gingernek, hogy el
kell mennünk terápiára. Kezelnünk kell a szarságainkat, mielőtt
megérkezik a baba.
A szemöldököm olyan gyorsan szaladt fel egy pillanat alatt,
hogy azt hittem, kiugranak a kontaktlencséim. Pedig nem is
hordok kontaktlencsét.
Válaszként felnevet.
– Látnod kéne az arcodat. Bárcsak csinálhattam volna róla egy
képet, hogy megmutassam neked legközelebb, mikor azt
meséled, milyen jó vagy a pókerben.
– Én hihetetlenül jó vagyok pókerben.
Az öcsém vigyorog.
– És meg Franciaország királya vagyok.
– Rendben. Állom. Ahogy anya meg apa visszajönnek a
hajóútjukról, családi pókerestet tartunk, nálam. Csinálok
sajtmártást, te pedig hozhatsz magaddal egy aprópénzzel teli
üveget, amitől majd megszabadítalak.
 – Benne vagyok – jelenti be Blake mögöttem.
Megfordulok, hogy lássam a második legfiatalabb öcsémet – az
egyetlen közülünk, akinek olyan zöldek a szemei, mint anyának
–, ahogy ugrál felfelé a veranda lépcsőin, fehér pólója és elnyűtt
barna Carhartt munkásnadrágja csupa kosz.
– Már nagyon vágytam egy pókerestre.
Egyik kezével végigsimít napszítta barna haján, ami a válláig ér,
majdnem, mint anyának, aztán Jace felé pillant.
– Mi a helyzet? Jól vagy? Láttam Gingert elmenni.
– Jace majd útközben tájékoztat.
Hüvelykujjammal a kocsim felé mutatok.
– Szükségem van a segítségetekre. A belvárosban felrobbant
egy dildóbomba. Mondtam Cassie-nek, hogy elmegyünk segíteni
neki feltakarítani.
Blake szája idétlen vigyorba görbül.
– Cassie Sunderwell, mi? Hallottam, hogy tegnap este vele
voltál. Nem utált ő téged a gimiben?
– Mintha az lett volna a munkája, annyira – ért egyet Jace, a
bordáimba bökve. – De ismered Ryant. Soha nem találkozott
még olyan nővel, aki nem olvadt azonnal pocsolyává a lábai előtt.
– Nem olvasztok meg bárkit – mondom, de be kell vallanom,
egy részemnek tetszik a gondolat, hogy Cassie kéj-tócsává válik a
perzselő képességeim miatt.
Másik részem azonban még mindig ki van akadva a Nagy
Kinyilatkoztatásán.
 Soha nem voltam még szűz nővel, még akkor sem, mikor én
voltam szűz. Feltéve, ha Cassie úgy dönt, hogy készen áll a
következő lépésre, vajon megvan bennem minden, hogy biztosan
ne bánja meg a döntését? És hogy én se bánjam meg? Ha Cassie
és én együtt vagyunk, nem akarom, hogy csak egy kis flört legyen,
míg vissza nem megy Kaliforniába. Két nappal ezelőtt még talán
ez rendben is lett volna, de ma már nem. Beette magát a bőröm
alá és nem lenne könnyű végignézni, ahogy továbbáll.
A felelősségteljes döntés az lenne, hogyha elválnánk barátként,
mielőtt olyan hibát követünk el, amit nem lehet visszacsinálni.
Ehelyett csak morgok.
– Kedvelem Cassie-t. Nagyon. Úgyhogy hozzátok a legjobb
modorotokat, rendben? Már így is eléggé zaklatott a Sunshine
dráma miatt.
Blake bólint, arcáról lehervad a mosoly.
– Persze. Nem égetünk le, tesó. Legalábbis én nem foglak.
Tudod, hogy Jace-nek milyen nehéz megállni, hogy ne mondjon
hülyeségeket.
– Tényleg, Okostóni?
Jace elindul és Blake nevetve rohan a kocsihoz, bizonyítva,
hogy bizonyos dolgok sohasem változnak.
De némelyek viszont igen.
Ha Cassie-t ágyba viszem, a dolgok köztünk már soha nem
lesznek ugyanazok.
De akkor mi legyen? Néha megéri kockázatot vállalni, és Cassie
igenis megéri ezt a kockázatot, sőt, még sokkal többet is.
 TIZENÖT

Cassie

Fordította: Christina

A MÚLTKORI TERMELŐI PIACHOZ HASONLÓAN a Sunshine tér ismét

tele van emberekkel. Ryannek igaza volt, a fél város megjelent,
hogy segítsen a takarításban.
A másik fele azért jelent meg, hogy fotózzon és a Sunshine Toys
ellen tiltakozzon.
Savannah biciklijét egy öreg tölgyfa mellé teszem le a tér
szélénél, és elindulok Ruthie May felé, aki már osztogatja a
feladatokat és a szemeteszsákokat. Kétszer is megfordulok, mire
észreveszem, hogy egy anális gyöngyökre kötött dildókkal
felaggatott nyírfa alatt áll. Ez egy Szexkarácsonyfa júniusban.
– Micsoda pazarlás kidobni ezeket a tökéletesen jó termékeket
– mondja. – De senki sem akar egy használt szex boltban
vásárolni, bármennyire is letakarítunk és lefertőtlenítünk
mindent.
– Honnan vannak ezek? – Már megnéztem a gyárat, és az
épület még mindig zárva van. Reggel leltározni kell majd, de első
ránézésre nem úgy tűnt, mintha bármihez is hozzányúltak volna,
vagy mintha hiányozna valami. Ruthie May átnyújt egy
szemeteszsákot. – Kaptam néhány fülest arról, hogy néhány
ember rendelése nem érkezett meg. Azon tűnődöm, hogy lehet,
hogy az egyik napi szállítmányunkat eltérítették. De ki lopna el
egy rakás szexjátékot, hogy aztán kidobálja őket egy parkba?
Elmehettek volna egy szexuálterapeutához, aki alacsony
jövedelmű területeken élő nőknek segít. Ehelyett most a
szemétbe kerülnek. Mind szemét. Mivé lett ez a világ?
– Cassie Sunderwell. Hát itt van.
A seriff a bal oldalam felől közelít. Megigazítja a nadrágját, és a
bajusza szélét rágcsálja, amitől a rettegés szorosan megmarkolja
a szívemet. Kinyitom a számat, hogy mondjak valami
megnyugtatót, barátságosat, valami Savannah-ásat – esküszöm,
ő még egy aligátort is el tud csábítani úgy, hogy egy méhecskét
dug fel a fenekébe –, de mielőtt bármit is mondhatnék, a seriffet
fejbe találja valami.
Valami hosszú, csőszerű, gumiszerű, és olyasmi, ami nagyon is
péniszre hasonlít.
– Jaj, bocsánat – szólal meg egy barna hajú, barátságosan
mosolygó tinilány. Elsuhan mellettem, megragadja a dildót,
megfordul, és visszahajítja a csúszda melletti barátaihoz, akik
sikoltozva ugranak a dildóért, és a fűre lökik egymást.
– Mi a… – kezdem.
– Dildó-labdáznak – magyarázza Ruthie May. – Olyan, mint a
foci, csak ez…
– Ez egy obszcén bemutató, Miss Sunderwell – mondja a seriff.
– Semmi közöm ehhez a játékhoz, esküszöm! – Bár, azt
kívánom, bárcsak fele olyan jól bánnék a dildókkal, mint ők.
 – A vulgáris termékekről beszéltem, amik szeméttornyokban
állnak a városunkban – csattan fel. – Az ilyen dolgoknak soha
nem szabadna napvilágra kerülniük.
– Nos, ez egy kicsit túlzás, nem? Nincs semmi szégyenletes
ezekben a játékokban. Ami szégyen, az az, hogy úgy bánunk
valami természetes és gyönyörű dologgal, mintha mocskos titok
lenne – válaszolom, most már teljesen a nővéremet idézve. De jó
érzés. Helyes.
– Törvények és szabályok tiltják a pornográf tartalmak
árusítását. Nem lehet csak úgy…
– Hé, álljunk csak meg. Azt mondja, azt hiszi, hogy én tettem
ezt? – Az igazságosság érzése feloldódik a nyugtalanság hatalmas
gömbjében.
Lebámul rám azzal a ráncos szemű, nagyapás tekintettel. –Hat
híradós teherautó érkezett Atlantából a városba. Elképesztően jót
tesz az üzletnek, hogy ennyi ingyenes reklámot kap, nem igaz?
– Mármint azt, hogy mennyire megosztó és széthúzó a
városunk? – Rámutatok a "Ne rontsuk meg a gyerekeinket" és a
"Sunshine-nak mennie kell" táblákkal vonuló polgárok sorára.
– Soha nem csinálnánk olyan reklámfogást, amivel bárkinek
ártanánk, beleértve magát a várost is.
– Seriff, mindannyian ismerjük a kisebbrendűségi
komplexusodat – szakítja félbe Ruthie May –, de ha nem akarod,
hogy azok a híradós kisteherautók képeket készítsenek a
Playtime-ra kiöltözött terünkről a Kinky Corralban, akkor fogj
egy zsákot és láss munkához.
 – Hol volt tegnap este? – kérdez tőlem seriff.
– O-otthon – dadogom. – Savannah-nál. Egész éjjel.
– Egyedül?
– Nem volt egyedül. RyanO’Dell-lel volt – kacsint rám Ruthie
May. – Egyébként ezzel kapcsolatban részleteket akarok később.
– Egész éjszaka? – kérdezi a seriff.
– Vigyázat! – ordítja el magát valaki.
Mindannyian lebukunk, és egy újabb dildó suhan el a fejünk
felett.
– Ava Leigh, majd a szabadidődben játszadozz a dildókkal –
kiabálja Ruthie May. – Fel kell takarítanunk ezt a helyet, de most
rögtön.
– Elnézést, asszonyom – válaszolja a tinédzser.
– Megtarthatnánk ezekből néhányat?
– Csak akkor, ha megígéred, hogy nem használod őket másra,
csak dildó-labdázásra. Nem higiénikusak. Megértetted?
– Igenis, hölgyem.
– Azok bizonyítékok – mordul fel a seriff.
– Csinálj képeket, seriff – csattan fel Ruthie May. – És
mostanra a lányok ujjlenyomata mindenhol ott van. Segíts vagy
húzz el innen.
– Mi segítünk – mondja egy megnyugtató, ismerős hang.
Bizsergés fut végig a gerincemen, és annak ellenére, hogy ma
reggel minden rosszul sült el, amikor megfordulok, hogy Ryanre
nézzek, mosolygok.
 Visszamosolyog rám, és a bensőm bukfencezik egyet a
testemben. – Két zsákot viszünk fejenként, Ruthie May.
– Kettőt? Hármat megcsinálok, amíg te egyet megtöltesz –
vigyorog rám Blake. Eltart egy percig, mire felismerem őt a
hosszú hajával, de neki is O'Dell testalkata és mosolya van. –Szia,
Cassie. Jó újra látni téged. Hallom, hogy ennek az öreg fickónak
az agyát húzod.
– Többnyire csak a mosómedvéjének – válaszolom.
Ryan és Blake felnevetnek. Jace szája félmosolyra húzódik, ami
nem éri el a szemét.
Ruthie May szélesen mosolyog, és nincs kétségem afelől, hogy
az egész város hamarosan azon fog vitatkozni, hogy hány
gyerekünk lesz, Ryannek és nekem, mire harmincéves leszek.
– Miss Sunderwell – kezdi újra a seriff.
Megrázom a szemeteszsákomat, hogy szétnyíljon. – Elnézést,
seriff. Közmunkát kell végeznem.
Ryan, Blake és Jace követnek engem a tér vége felé, Maud és
Gerald fánkboltja és a pékség mellett, végig a Fő utcán.
Mindegyikük kezében van egy szemeteszsák, és egy másik a
farzsebükben. Az önkéntesek sokat haladtak előre, de még
mindig rengeteg a tennivaló, és ezt a sarkot még senki sem vette
kezelésbe.
És ahogy ígérte, Ryan hozott kesztyűket.
Még soha nem akartam megcsókolni egy férfit
gumikesztyűben, de most határozottan meg akarom csókolni.
– Mi a helyzet a seriffel? – kérdezi.
 Felhúzom a kesztyűt, lehajolok, hogy két ujjal megragadjak egy
dildót az aljánál fogva, és bedobom a szemeteszsákomba. – Csak
nem savanyú neki a szőlő?
Blake felnevet. Jace megenged magának egy újabb félmosolyt.
– Ha gondot okoz… – kezdi Ryan.
Megragadok egy tubus síkosítót, az arcom lángokban áll, de egy
anál dugót is felveszek. – Csak a munkáját végzi.
– El kellene kérnie Maud webkamera felvételeit – mondta
Jace, és a pékségre mutatott egy dildóval, amit épp az imént
fogott meg.
Lenéz arra, amivel mutogat, sóhajt egyet, és belegyömöszöli a
szemeteszsákjába.
Ryan visszapillant a seriffre, majd átadja a zsákját Blake-nek.
– Ebből hármat akartál megtölteni. Tessék.
– Á, a lusta utat választod – mondja Blake vigyorogva.
– Segít a személyiséged felépítésében – válaszolja Ryan.
Ismerős nevetés hallatszik a park túloldaláról. Olivia a tér
közepén lévő menedékház alatt áll, és kötélhúzást játszik George-
dzsal és egy anális gyöngysorral.
– A mosómedvéd egy igazi nőcsábász – mondja Blake. – Talán
elvihetnéd a következő randira.
Ryan és én egymásra pillantunk. Grimaszol, én pedig
kuncogok. George tegnap este nem volt egy nőcsábász.
– Gyerünk, Cassie. Menjünk Maudhoz – elveszi a
szemeteszsákomat, és odatartja Jace-nek, aki Oliviát bámulja
rángatózó állkapcsával. Blake észreveszi, és ő is megragadja a
zsákomat.
– Két lustaság – cukkol. Oldalba könyököli Jace-t. – Föld hívja
a Hősszerelmest.
Jace megrándul. – Hozok egy létrát – motyogja.
– Értem. Hagyd hátra a legfiatalabbat. Ez mindig így megy. –
Ha Blake tényleg ki van borulva, a szórakozott vigyorán ez nem
látszik.
– Nem te vagy a legfiatalabb – emlékezteti őt Ryan.
– Jelenleg én vagyok a legfiatalabb az országban. Gyerünk,
menj, beszélj Mauddal, amíg én elvégzem a piszkos munkát.
Rám kacsint, és ettől a testvérek közötti játékos ugratástól
annyira meg akarom ölelni Savannah-t, hogy alig kapok levegőt.
Hiányzik a nővérem.
– Jól vagy? – Ryan átkarolja a vállamat, mire enyhül a fájdalom
a tüdőmben.
Bólintok. – Menjünk Maudhoz. Nem engedem, hogy Savannah
felfordulásra jöjjön haza.
Összekulcsolja a kezét az enyémmel, ahogy átlépünk az anál
dugókon és tollcsiklandozókon, és amikor kilépünk az utcára,
elektromos áram lövell végig a karomon.
Még mindig tetszem neki, a mosdóban történtek ellenére is.
Megszorítom a kezét. – Köszönöm.
– Amiért megmentelek a dildóktól? – kérdezi sunyi vigyorral.
– Öhm, azt is.
– Tényleg zavarnak téged.
 Átlépek egy elég méretes példányt, amely eléggé úgy néz ki,
mintha nagy károkat tudna okozni. – Soha nem éreztem magam
olyan lazának, hogy a szexről beszéljek, mint Savannah.
Gondolom, hiányzik ez a gén belőlem. Vagy talán elég idős voltam
ahhoz, hogy megértsem, hogy mit értettek a szüleim azon, amikor
azt mondták, hogy maradjunk távol bizonyos emberektől, amíg a
műsora forgatásán voltunk. Vagy talán csak azért, mert minden
olyan nyilvános volt, amikor kicsi voltam, hogy most már
mindenben szeretem a magánéletet.
– Á, magánélet. A névtelenség, amit San Franciscóban szeretsz.
Beleütközök, ahogy lelépünk a járdáról a saroknál, és ahogy
egymáshoz érnek a karjaink, még jobban megborzongok. – Igen.
De a névtelenség egy nagyvárosban nem oldotta meg azt, hogy
kibújjak a csigaházamból. Hálásnak kellene lennem annak, aki
kidobta ezeket a dildókat. Talán ma eleget fogok megérinteni
belőlük ahhoz, hogy túllépjek azon, hogy elpirulok, valahányszor
rájuk nézek.
Rám vigyorog. – Tetszik, hogy elpirulsz. Valójában szeretném
nézni, ahogy az egész tested elpirul.
Az ajkamba harapok. – Szeretném jól érezni magam a
testemben, és nem aggódni azon, hogy elpirulok-e vagy sem.
– Istenem, Cassie, most már én kezdem egy kicsit
kényelmetlenül érezni magam.
– Micsoda? Sajnálom. Ó!
 Finoman megigazítja a nadrágját. – Ne sajnáld. Tetszik a
gondolat, hogy jól érzed magad. Csupán az még inkább kedvemre
való lenne, ha velem még jobban éreznéd magad.
– Én is – mondom, ismét elpirulva, bár ezen a ponton már nem
érdekel.
Kedvel engem. Tényleg kedvel engem és vonzódik hozzám, és
talán itt az ideje, hogy bízzak abban, hogy tudom kezelni a
szexuális kapcsolatot egy másik felnőttel.
Talán itt az ideje, hogy bízzak abban, hogy nem vagyok egy
természetes csődtömeg. Hogy gyönyörű vagyok, különleges és
méltó, és hogy megérdemlem a boldogságot és az örömöt.
Bemegyünk a pékségbe, és összefut a nyál a számban a fánk és
a fahéjas csiga illatától. Gerald felnéz az üvegpult mögül, és
huncutul rám pillant. – Nézd csak, kit rángatott be a mosómedve
– morogja.
– Jó reggelt, Gerald – mondja Ryan könnyedén. – Még mindig
van fahéjas csigátok?
– És fánkotok? – teszem hozzá reménykedve.
– Elfogyott – mondja.
– Gerald! Nem igaz. – Maud kisiet a konyhából, megpillantja
Ryan enyémmel összekulcsolt kezét, és az arca ráncossá válik
hatalmas mosolyától. – A kávé és a finomság a ház ajándéka, csak
hogy bocsánatot kérjek, amiért valaki goromba volt. Üljetek csak
le mindketten. Milyen volta tegnapi biciklitúra? Cassie, tényleg
fejjel lefelé fordultál le a kötélpályán? Megesik az ilyesmi,
édesem. És biztos vagyok benne, hogy Ryan ott volt, hogy
elkapjon.
Egy tányérra fahéjas csigát és muffint pakol, miközben beszél,
és mindketten tudjuk, hogy a reggeli ára valami jó, szaftos
pletyka. – Vissza kell mennünk a parkba – mondom Maudnak –
, de arra gondoltunk, hogy talán megnézhetnénk a tegnap esti
webkamerás felvételeket?
– Persze, hogy megnézhetitek. – Egy második tányért is rátesz
a pultra, és két kávésbögréért fordul. – Gerald, hozd ide a
számítógépet.
– Nincs rajta semmi – morogja.
– Addig nem tudhatjuk, amíg nem néztük meg, nem igaz?
 TIZENHAT

Ryan

Fordította: Dandelion

NEGYVEN PERCCEL KÉSŐBB visszatértünk a parkba, ugyanannyi

információval, mint amennyivel kezdtük, mert Maud és Gerald
webkamerája semmit nem rögzített múlt éjjel a fekete
szövetdarab miatt, amit valaki a lencsére dobott. Bárki is tette,
elég jól ismeri a várost, hogy tudja, hol vannak biztonsági
kamerák.
Gondoltam, hogy helyi lakos volt, de a tény megerősítése még
mindig rossz szájízt hagyott bennem. Jobbat vártam Happy Cat
polgáraitól. Pletykálunk és állást foglalunk, de a legtöbben
tiszteljük a várost és a személyes tulajdont.
Híradós stábok állnak fel a park egész területén, interjúkat
készítenek a tüntetőkkel és az önkéntesekkel egyaránt, miközben
a tinik összebújnak a játszótér mögött. Jace szexjáték-díszeket
szed le a fákról, és Blake három teli szemeteszsák büszke
tulajdonosa.
– Haza akarod vinni ezeket? – kérdezi tőlem. – Műalkotást
csinálsz belőlük?
– Műalkotást? – mondja Cassie.
– Nem tudod a szilikont hegeszteni – mondom a bátyámnak.
 – Sok itt a bilincs – válaszolja vigyorogva.
– Savannah nem árul bilincseket – mondja Cassie. – Hosszú
történet egy atomfegyver-ellenes tüntetésről, amikor tizenkét
éves volt.
– Szóval ezek nem mind Sunshine Toysból származnak? –
Érdekes.
– Néhány vibrátor biztosan nem, és szerintem a popó dugók
olcsó utánzatok – jelenti ki Olivia. Blake zsákjaira mutat. –
Megkaphatnám azokat? A bizonyítékokat válogatom.
– Ó, igen. – Blake szemöldöke a hajvonalához közelít, ami
érthető. Nem tudom, hogy bármelyikünk látta-e Olivia nyomozó
érkezését, de gyorsan magához tért. – Hová tegyem őket?
A lány mosolyog. – A fedett piknikező helyre, kérlek.
– Természetesen.
Átsiet a parkon, útközben megáll, hogy több szemetet szedjen.
– Olivia, ez jó ötlet – mondja Cassie. – Köszönöm!
– Ruthie May javasolta. – Olivia megérinti a karomat. – És
Ryan, beszélni akartam veled. Mikor van George Cooney
születésnapja?
– Ó… valamikor áprilisban?
– Ó, ne. Ettől féltem.
Cassie összeszorítja az ajkait, megragad egy zsákot, és
magamra hagy, hogy felvegyem a síkosító tasakokat és az
eltévelyedett péniszgyűrűket, ami furcsán izgató.
De Cassie-vel kapcsolatban szinte minden izgató.
 Visszapillantok Oliviára. – Az április rossz hónap a
mosómedvék számára?
– Olvastam a horoszkópját. Ez kritikus időszak George
számára, hogy társat találjon. Ha még nem találtál fogságban
párosodó csoportot, akkor meg kell találnod, mondjuk tegnap.
– Ó, értem. Köszi!
Bólint. – Szívesen!
Továbblibben, hogy még több szemetet gyűjtsön, és én
utolérem Cassie-t. A copfjai a talajhoz érnek, ahogy lehajol, hogy
elkapjon egy hármas tollas csiklandozót, miközben a tüntetők
húsz méterre tőle vonulnak el.
– Nem kell több Sunshine! Nem kell több Sunshine!
– Igazán vicces lenne, ha nem a nővéremről beszélnének –
mondja Cassie. – Tessék. A vibrátorodat beteheted a zsákomba.
Bedobom a szemetet, és mindketten egyszerre nyúlunk a
földön heverő anál gyöngyökért.
Halkan felnevet. – Olyan, mint a Susi és Tekergő felnőtt
változata.
– Megkaphatod őket.
Mindketten nevetünk, amikor a seriff lassan, de határozottan
odaballag hozzám. – Miss Sunderwell, nem fejeztük be a
beszélgetést.
Bilincseket tart a kezében.
Hét párat, hogy pontos legyek. Négy bolyhos rózsaszínt, kettő
bolyhos feketét és egy bolyhos leopárd mintásat.
– Várjon egy percet! – morgom.
 A seriff mind a hét párat beteszi egy szemeteszsákba, és nem
vesz tudomást rólam. – Miss Sunderwell, velem kell jönnie.
– Miért? – követelem.
– Nem én tettem – mondja a seriffnek.
– Akkor nem lesz gondja azzal, hogy lejöjjön az őrsre, és
válaszoljon néhány kérdésre.
Közéjük lépek. – Itt is felteheti a kérdéseit.
– Semmi baj, Ryan. – Egyik kezét a karomra teszi, és a bőröm
perzsel az elfojtott energiától. A vállamra akarom dobni, elvinni
a kocsimhoz, és el innen ettől az egésztől. – Könnyebb a
pletykáktól távol beszélgetni.
– Veled megyek.
– Ne, maradj és fejezd be a takarítást – mondja. – Minden
rendben. Jól leszek. És ha segíthetek kideríteni, ki tette ezt, annál
jobb.
– Cassie…
Lábujjhegyre áll, és arcon csókol. – Ő nem egy vibrátor. Elbírok
vele.
És most szédülni kezdek.
Elhúzódik, ujjait rebegtetve. – Köszönöm. Mindent köszönök.
Blake vigyorogva lép mellém, miközben Cassie megfordul és
elmegy a seriffel.
– Valaki megszívta – mondja.
Ja. Megszívtam.
 De nem azért van a Happy Catben, hogy itt maradjon, és mivel
úton van a baba, Jace-nek nagyobb szüksége lesz rám itthon,
mint valaha. Cassie-nek és nekem nincs jövőnk.
De ez nem fog megállítani. Tudom, ahogyan azt is, hogy a nyári
nap forró, és tudom, George nem fog kijutni a belvárosból
anélkül, hogy egy újabb anális gyöngyfüzért ne adna a
gyűjteményéhez.

ÚJRA ITT VAGYOK, a tűzoltóságon, egy újabb huszonnégy órás

hétfői műszakban. Nem láttam Cassie-t mióta tegnap reggel a
parkban hagyott, és próbálok nem tudomást venni a bőröm
viszketéséről, hogy a saját szememmel akarok meggyőződni róla,
hogy jól van.
– Hallottam, hogy összevesztetek Cassie-vel – mondja Jojo,
miközben a tűzoltóautót mossuk kora reggel. – És hogy még
mindig azt tervezi, hogy visszamegy San Fransiscóba.
Semmitmondó hangot hallatok, mert a kisvárosi életnek ezt a
részét utálom a legjobban. Nem tudom, mik vagyunk Cassie-vel
– barátok, igen. Vonzódunk egymáshoz, igen. Azon túl?
Fogalmam sincs.
De már mindenki helyettünk dönt, és megtalálja a
homokszemet a kapcsolatunk gépezetében.
– Tényleg nyolc órán keresztül faggatta a seriff tegnap?
– Nem. – Nem vagyok Briggs seriff legnagyobb rajongója, de
nem fogok hazudni róla. Három órával az után, hogy elhagyta a
parkot üzent, hogy tudassa velem, hogy leltárt kell készíteni a
Sunshine Toysnál, hogy megbizonyosodjon róla, hogy semmi,
ami a tegnapi belvárosi rongálással kapcsolatos, nem származik
közvetlenül a raktárból.
Visszautasította a felajánlott segítségemet, ehelyett azzal
töltöttem a délutánt, hogy hazacsalogattam George-ot és művészi
alkotást készítettem.
Vibrátor és bilincs nélkül. Nagyméretű, a roncstelepről
származó újrahasznosított törmelékkel dolgozom, mással nem.
Jojo rám bámul. – Már szakítottatok?
– Mi? Nem. Mi nem… ő a szomszédom. Mi csak együtt lógunk.
Ha hozzányúlsz, meghalsz.
Vigyorog. – Megjegyeztem. – Egy ronggyal törölgeti a piros
autót, megáll és egy helyen dörzsöli. – A szomszédod a sitten
töltötte az éjszakát? Önként jelentkeztem volna a börtönbe, ha
tudtam volna, hogy azokhoz a tüntetőkhöz megyek haza.
Felmordulok. – Gondolkoztál már valaha azon, hogy miért
ellenzik olyan sokan a gyárat?
– A szex szent – mondja vállrándítással.
– Tényleg? Mert az, hogy ki kivel fekszik össze, az nagy téma
errefelé.
Jojo elgondolkodva ráncolja a homlokát. – Ízléstelen lenne
megkérdezni, hogy akarsz-e dugni?
Egy nedves szivacsot dobok rá. Elhajol előle, és kuncog.
Mindketten felegyenesedünk, amikor Jessie kilép az épületből, és
a betonlapra lép.
 – Kihagytál egy foltot – mondja szárazon.
Jojo nekiesik a foltnak, miközben a motoron köröz. Amikor
odaér hozzám, összeráncolja a homlokát. – Hallottam, hogy
Cassie Sunderwell-lel találkozgatsz.
– Eü szünetet kell tartanom, Főnök – kiáltja Jojo.
Beszari.
– Barátok vagyunk – mondom a főnöknek.
– Beszélt a gyárról?
Az a viszketés, amit akkor érzek, amikor valamelyik bátyám
bajba kerül, gyökeret ereszt a gerincemben. – Leginkább arról,
hogy mennyire más itt tartani a frontot, mint San Franciscóban
számítógépes játékokat programozni.
– Megjött a jelentés arról a síkosító tűzről.
– És?
– Nem néz ki jól. Volt némi szabotázs az üvegek címkéin, ami
eléggé szándékosnak tűnik. – Lehajol, és megérinti a teherautó
oldalán lévő Happy Cat C-betűjét. – Azt hallottam, hogy
Savannah el akarja adni a gyárat.
– Nagy változásokon megy keresztül az életében – védem meg.
– Cassie azt mondja visszajön.
Jessie éles kék szemekkel tanulmányoz. Soha nem volt az, aki
tolerálja a baromságokat, és biztosra veszem, most azt hiszi, hogy
becsapom.
– Mire akarsz kilyukadni, Főnök? – kérdezem.
– A gyár veszteséges. Többet ér, ha leég, mintha eladná.
 Az ujjaim ökölbe szorulnak, és a kezemben lévő szivacsból víz
csöpög. – Cassie és Savannah nem gyújtaná fel a saját gyárát.
– Ezzel nem fogok vitatkozni. Ők az utolsók, akikre
gyanakodnék. – Hátrabillen a sarkán. – Normál körülmények
között, legalábbis. De az elmúlt néhány hónapban semmi sem
volt normális Savannah Sunderwell számára. Ez minden
alkalommal eszembe jut, amikor elhaladok a szomszédom
birkaólja előtt.
Megrázom a fejem. – Soha nem gyújtaná fel a saját gyárát. És
Cassie sem.
– Van valami, amit nem tennél meg a testvéreidért, O’Dell?
Jace-re gondolok, a közelgő apaságra, rá, élete hátralevő
részében Gingerrel a nyakán.
Arra, hogy mit nem tennék meg Blake-ért. Vagy Clintért. Ez egy
nagyon ingoványos határ. De van egy határ. – Egy-két dolgot
– mondom.
– Kedvelem a Sunderwell lányokat. És egyetértek. Nem
hiszem, hogy ők tették. De ki más?
– Vannak, akik a hét minden napján tiltakoznak a gyár ellen.
És még ennél is dühösebbek Savannah-ra, amiért azzal vádolja
Steve-et, hogy egy birkával paráználkodik. A kérdés az, hogy ki
nem?
– A seriff rajta van az ügyön – mondja. – De ha hallasz valamit,
tudasd velem.
 A rádióink életre kelnek. – Lehetséges HAZMAT-helyzet5 a
Gordon Taxidermia Boltjánál. Kettes állomás, válaszoljon!
Mindannyian a tűzoltó ruhánkért ugrunk.
– Tíz dolcsiba, hogy egy élő mókus füvezik a fűben, mert mi
más veszélyes anyag lehet nála? – mondja Jojo, miközben
felpakolunk. Vigyorog. – És még tíz dolcsiba, hogy holnap
ilyenkorra te és Cassie már jártok.
– Tartsd meg a pletykákat az öltöző falain belül! – parancsolja
Jessie. Felkapcsolja a lámpákat és a szirénákat, Hank beindítja a
motort, és indulunk.
Csak egy szokásos hívás egy átlagos napon.
De miután meghallottam, hogy a Sunshine-i tűz gyanús volt, és
esetleg gyújtogatás, semmi sem szokásos.
Ez lesz életem leghosszabb műszakja.

5
HAZMAT – veszélyes anyagok kifejezés rövidítése. Ez olyan
anyagokat jelent, amelyek észszerű kockázatot jelentenek az
egészségre, a tulajdonra vagy a környezetre.
 TIZENHÉT

Cassie

Fordította: Tobys

ŐSKÁOSZ VAN.
El sem hiszem, hogy ez az én életem.
A feje tetejére állt a világ, és valahogy abból a lányból, aki a
péntek estét nagy valószínűséggel egyedül tölti a Doktor Mario
játékkal, egy gyújtogatás gyanúsítottjává váltam, akinek a vállán
nyugszik egy haldokló szexjáték gyártó cég sorsa. Több a dráma
az életemben, mint Kim Kardashiannak a szexvideója után, a
majdnem pasim sms-eket küld nekem a munkaszünetekben,
hogy tudassa velem, gondol rám, és hogy tartsam magasan az
"imádnivaló államat".
Az imádnivaló államat.
Ryan szerint az állam imádnivaló.
– Fontosabb dolgok miatt kell aggódnom – morgom a
tükörképemnek Savannah privát irodai mosdójában. De
bármennyire is próbálok komoly képet vágni, a mosolyt nem
tudom letörölni az ajkaimról.
Aztán egy újabb sms bukkan fel a telefonomon, és a vigyorom
szuper szélesre vált.
 Ryan: Van valami terved holnapra? Jace újra bevezeti a
karaoke estét a Vaddisznóban. Gondoltam, talán lenne kedved
elmenni, meginni pár sört, és egy időre elfelejteni a
szexjátékokat?
Cassie: Csodásan hangzik. Addigra már nagy szükségem lesz
egy kis kikapcsolódásra a válságüzemmódból. A híradós kocsik
még mindig kint állnak, és a fél személyzetem ma nem jött be
dolgozni.
Ryan: Miért?
Cassie: Nem tudom. Ruthie May szerint talán attól félnek, hogy
a tévében meglátják őket, amint besétálnak egy szexjáték-gyárba.
A legtöbb családtagjuk tudja, hogy mivel foglalkoznak, de
gondolom, néhányan közülük titokban tartják életük Napfényes
Oldalát a barátaik és a szomszédjaik előtt. Ma segítek Neilnek a
laborban, hogy felvegyem a fonalat. Majd meglátjuk, mire
emlékszem a középiskolás kémiából. Remélhetőleg nem
robbantom fel magam az önsíkosító análdugó prototípusokkal
együtt.
Ryan: Légy óvatos. Nem szabad felrobbantani magad.
Legalábbis addig nem, amíg nem hallom, ahogy az "I
TouchMyself"-et énekled a karaokéban.
Cassie: LOL. Majd ha a pokol befagy, O'Dell. Van egy listám
karaoké dalokkal, és ez NEM szerepel rajta.
Ryan: Alig várom, hogy halljam a te listádat. Mennem kell.
Vége a szünetnek. Tarts ki.
Cassie: Úgy lesz.
 Visszacsúsztatom a telefonomat a kölcsönkért laborköpeny
zsebébe és gyakorlatilag a föld felett repdesek ki a fürdőszobából
a folyosón a labor felé. Még az ananászos síkosító prototípusának
szaga sem képes tönkrevágni a kedvemet, amit Olivia kever egy
helyiségben, amit az alkalmazottak előszeretettel hívnak
"Szexkonyhának". Az ananásztól csalánkiütéses lesz a nyelvem és
általában már az illata is elég ahhoz, hogy viszketni kezdjen az
ajkam.
De ma nem. Ma golyóálló vagyok.
Tudom, hogy ez csak egy hülye fellángolás, de ez egy kölcsönös
fellángolás. Ryan belém van zúgva, én pedig belé, és már
eldöntöttem, hogy belevágok –, hogy a bátorságomat a végsőkig
feszegetve rávetem magam Ryanre, mint egy félkilós tábla
csokoládéra egy harmincnapos cukormegvonás után.
Talán holnap este.
Ami azt jelenti, hogy egy napon belül elveszíthetem az Sz-
kártyámat, ami olyan izgalmas és rémisztő egyben, hogy észre
sem veszem, hogy Ruthie May a labor bejáratánál rám vár, amíg
elő nem bukkan az árnyékból, hogy félholtra ijesszen.
– Ó, Istenem! – A mellkasomra szorítom a kezem, ahol a
szívem a Donkey Kong-kalapácshoz hasonlóan zakatol. –
Megijesztettél! Bocsánat. Elterelődött a figyelmem.
– Érthető – mondja Ruthie May, arckifejezése szokatlanul
komoly. – Mostanában sok a dolgod, és attól tartok, hogy amit
mondok, nem fog segíteni ezen.
 Egy nyögést elfojtva, megkérdezem: – Az értékesítési
előrejelzésekről van szó, amiket kértem?
Ruthie bólint, ajkai boldogtalan rózsaszín csillagocskává
szűkülnek enyhén ráncos arcán.
– Zúdítsd rám – mondom az egyik kezemet csipkedve. – Ne
szépítsd a dolgot. Tudnom kell, milyen mélyen merültünk el a
szarban, mielőtt megpróbálnám megtalálni a kiutat belőle.
– Hát, lehetne rosszabb is – mondja Ruthie May, mielőtt
hozzálátna a rossz hírek közléséhez. – Az eladások tíz százalékkal
csökkentek a tavaly ilyenkorihoz képest, egy tucatnyi beszállító
nem hosszabbította meg a szerződését, és úgy tűnik, volt egy hiba
az online rendelési rendszerben, ami miatt az új vásárlók közel
egy hónapig nem tudtak profilt készíteni, vagy nem tudták
befejezni a fizetési folyamatot. Mostanra megoldottuk a
problémát, de a kár már megtörtént. Komoly pénzforgalmi
problémára számítok, ha nem tudjuk megfordítani a dolgokat, és
nem tudunk több pénzt beáramoltatni. És ezt tegnapra értem.
Megrázom a fejem: – De hogy történhetett ez? Azt hittem,
Savannah azt mondta, hogy még nagyon sok terjeszkedési
lehetőség van az organikus érzéki termékek piacán.
– Van, de hatékonyabb reklámozás nélkül nem mi leszünk az a
cég, amelyik segít az embereknek tágítani az érzéki horizontjukat
– mondja Ruthie May. – Savannah a késő esti tévéreklámokat
preferálta, de manapság már nem ott találhatóak a vásárlóink.
– Persze, hogy nem – mondom, miközben keresztbe fonom a
karom. – Online érhetőek el. – Az internet a pornóra épült.
 Ruthie fintorra húzza az arcát. – Gondolom néhányan
ugyanazokat az ügyfeleket szolgáljuk ki. Évek óta mondogatom
Savannah-nak, hogy növelje az online hirdetési költségvetést, de
tudod mennyire utálja az InstaChatet és a keresőmotoros
dolgokat.
Előre-hátra ingatom a fejemet, amíg mérlegelem az
információt. – Hát, én is utálom őket. A reklámköltségeik
manapság az egekbe szöknek, és a befektetés megtérülése
nehezen mérhető. De vannak más hirdetési helyek is. Más
médiumok is.
– Mint például? – kérdi Ruthie, szemében csillogó
kíváncsisággal, mellkasához szorítva a mappáját.
– Mint például az okostelefonra készült bolti alkalmazások –
mondom, és őszinte izgatottság pislákol bennem, ahogy a
potenciális zsenialitás szikrája fellobban a fejemben, azzal a
felismeréssel együtt, hogy bár hiányzik San Francisco, mégsem a
cégem, a Vikings in... játéksorozatának következő kiadásáról
ábrándozom. Mintha valami másra lett volna szükségem, ami
beindítja a kreativitásomat. – Vagy... – Az ajkamba harapok, nem
akarok balszerencsét hozni az ötletre azzal, hogy úgy kürtölöm
világgá, hogy még nem találtam ki miként valósítsam meg
megfelelően.
Ruthie May felnevet. – Ó, kislány, nem tudom, mi jár a
fejedben, de nekem tetszik. Úgy néz ki, jó buli lesz.
– Szerintem az lesz – vigyorgok. – Hadd járjak utána egy kicsit,
aztán megkereslek. Köszi a tájékoztatást. – Besétálok a laborba,
a kerekek zakatolnak a fejemben, miközben azon jár az agyam,
hogyan lehetne a szexjátékok vásárlását olyan játékká alakítani,
amit az emberek soha nem akarnak abbahagyni.
Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogyan közelítsem
meg legjobban a dolgot, de egyet biztosan tudok – a dildófoci
része kell, hogy legyen a dolognak.
Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk, és közben
add el nekik a piacon kapható legjobb organikus síkosítót.
 TIZENNYOLC

Ryan

Fordította: Szilvi

MIRE KEDD ESTE VÉGRE odaérek a Vaddisznóba, már vakaródzok,

és kétségbeesetten várom, hogy találkozzak Cassie-vel.
Már fél órája itt kellett volna lennem, de George belefúrta
magát egy nyitott mogyoróvajas üvegbe, amit Maud és Gerald
péksége mögötti kukában talált, ezért meg kellett fürdetnem,
hogy a mogyoróvajat eltávolítsam a szőréről, mielőtt
megpróbálta volna magát tisztára nyalni, aminek az lett volna az
eredménye, hogy mogyoróvajas szőrgombócokkal borította volna
be a szőnyegemet.
Aztán magamat is meg kellett fürdetnem, hogy kiheverjem
George fürdetését, mert nem vagyok hajlandó nedves
mogyoróvajas kuka-panda szagúan találkozni Cassie-vel.
Több, mint negyvennyolc órája nem láttam őt személyesen –
nem mintha számolnám –, és tudnom kell, hogy jól van-e.
Nagyon is szükségem van rá.
Hat után végre belépek a bárba. De még a Cassie megpillantása
iránt érzett lelkesedésem is háttérbe szorul a mélységes rémület
előtt, amikor rájövök, hogy mit látok. És hallok.
 Ruthie May a sarokban lévő rögtönzött színpadon áll, és
nyivákol.
Az... „I TouchMyself” című számra.
Ő is... megérinti magát. Egyik keze mélyen a hasán nyugszik, a
vászonnadrágja derékszíja alatt, de nem olyan mélyen, hogy a
seriffnek közbe kelljen avatkoznia közszeméremsértés miatt.
De elég mélyen ahhoz, hogy jelezze, hogy mit fog csinálni, ha
hazaér.
Szeretnék örülni neki, de inkább afelé hajlok, hogy Emma
June-hoz csatlakozzam, és egy szalvétával a fejemen elbújjak az
egyik fülkében, amíg vége nem lesz. Nem mintha a szalvéta sokat
segítene, mivel Tucker Emma mellett ül, felemelt öklén a mutató
és a kisujját kinyújtja, és a zenére rázza.
– Hajrá, Ruthie May! – kiabálja.
Remélem, Ruthie May sokat szexel.
Remélem, a szüleim is.
Azt is remélem, hogy soha nem leszek tanúja a szexel
kapcsolatos magánéletüknek. Tudni, hogy megtörténik, és látni a
színpadon való vonaglást, két különböző dolog. Örökkön-örökké
ámen.
Valaki hátulról nekem ütközik, és rájövök, hogy holtra váltan
álltam meg az ajtóban.
– Bocsánat – kezdem, aztán muszáj kordába szednem az
arckifejezésemet, hogy ne fintorodjak el.
 – O’Dell – mondja Steve. Savannah exe cowboykalapban,
fehér, gombos ingben, kék farmerben és – ezek olasz
mokaszinok?
Igen, azok.
A fickó a kocsmázós Wranglerséhez nagyképű üzleti cipőt visel.
Csoda, hogy rossz érzéseket kelt bennem?
De visszabólintok, mert ezt követeli meg az udvariasság.
– Bennington.
Mögöttünk Ruthie May arról énekel, hogy mire gondol, amikor
olyan dolgokat csinál, amikre én nem akarok gondolni, és Steve
egész arca elfintorodik az undortól.
– Ez a város a pokolra jut – motyogja.
– Csak jól érzi magát, ember – mondom.
Felhorkant, és sötétbarna szemei fel-alá vizslatnak. Hallottam
már, hogy a nők elájulnak azoktól a szemektől, a férfiak
többségével együtt, de nekem Steve tekintetétől megborzong a
bőröm.
– Nem tudtam, hogy te is a csodabogarak közé tartozol, O’Dell!
Azt hittem, ennél több eszed van!
Azon kezdek gondolkodni, hogy az álszent férfiaknak jobban
kéne tudni, hogy nem szabad köveket dobálni, de nem vagyok
hajlandó lesüllyedni ennek a seggfejnek a szintjére.
Így hát megvonom a vállam, és egy feszes mosolyt erőltetek
magamra. – Csak hiszek az élni és élni hagyásban.
Steve alsó ajka lebiggyed, miközben bólint.
– Értem én! Én is szeretek jót tenni, ha megtehetem!
 Nem forgatom a szemem.
De ezt nehéz megállni.
Nagyon nehéz.
– Figyelmeztetlek – mondja, és lehalkítja a hangját, miközben
folytatja –, ne bonyolódj túlságosan össze az exem húgával, oké?
A Sunderwell-lányokkal lenni jó buli, amíg nem teszel gyűrűt arra
az őrültre. Utána már csak mogyoró és kakaós felfújt a végéig.
Sokkal több gond, mint amennyit egy punci megér, érted?
Az állkapcsom annyira összeszorul, hogy valami kattog a fülem
mellett, miközben a kezem ökölbe szorul az oldalamnál. De ez a
mocsadék buzgómócsing ugyanolyan szarul olvassa a
nonverbális jeleket, mint amilyen szarul tartja be a házassági
fogadalmát.
– Csak ki és be, ha érted! – kacsint. – Belépés és távozás!
Az öklöm épp jönni és menni készül – az undorító gyomrába,
majd vissza –, amikor valaki a nevét kiáltja a bárpult felől.
– Lance! Mi a helyzet, tesó? Később, O’Dell! – Steve elsöpör
mellettem, és a vállával beleütközik a karomba, ahogy a társasági
elit csoportja felé robog.
– Remélhetőleg sokkal később, te kibaszott seggfej!
– mormogom.
Éppen azon gondolkodom, hogy írok Cassie-nek egy sms-t, és
javaslom, hogy váltsunk helyszínt – végül is egyikünk sem Steve-
rajongó –, amikor a hátsó teremben zajló zűrzavarra leszek
figyelmes. Megfordulok, és azonnal elfeledkezem a seggfejről, és
a szívem tíz évvel fiatalabbnak érzi magát. Ha próbálnám, sem
tudnám visszatartani a mosolyomat.
Ott van.
Az én Cassie-m.
Hátul, a Ms. Pac-Man játékgép mellett van, és körbe-körbe
pörög, hogy a városlakók vegyes csoportjával pacsizzon. Az arca
kipirult, a szemei örömtől ragyognak, a haja ikerfonatokba van
fonva, amelyek éppoly szexik, mint amennyire ártatlanok, és alig
várom, hogy a közelében lehessek.
Olyan közel, amennyire csak lehet.
Már a bárpult túloldalán vagyok, a körülötte lévő tömegbe
tartok, mire észreveszem, hogy megmozdultam.
– Ryan! Szia! Minden rendben alakult George-dzsal?
– kérdezi, amikor mellé érek.
Nem válaszolok.
Ehelyett lehajolok, és megragadom az ajkait az enyémmel,
karjaimmal átölelem a derekát, és magamhoz húzom egy hosszú,
elnyújtott csókra, ami felkavar valamit a mellkasom mélyén,
miközben a farkam ünneplő üzemmódba kapcsol.
A kezei felfelé vándorolnak, hogy megkapaszkodjanak a
vállamban, miközben visszacsókol, a nyelve az enyémhez siklik,
édes orra az arcomhoz simul.
Felejtsük el az esti szórakozást.
Hazaviszem őt. Hozzám.
Halk nyögéssel húzódom el a csókból.
 Cassie szemei sötétek, a szemhéja résnyire csukva. Megnyalja
az alsó ajkát, és szinte szégyenlősen mosolyog rám.
– Szia – suttogja.
– Szia!
Úgy vigyorgok, mint egy idióta, és nem érdekel. Suttogások
hallatszódnak, mint Tudtam, Ez aaaannyira felmegy az
InstaChat-re, és Csak így tovább, O’Dell, de mindketten
figyelmen kívül hagyjuk őket.
– Ez aztán a gratuláció a Ms. Pac-Manben elért magas
pontszámért – mondja Cassie egy fülledt kacsintással, amitől
újfajta zümmögés járja át az ereimet. Olyan, ami azt mondja,
hogy teljesen és totálisan odavagyok ezért a nőért. – Vagy ez egy
megelőző bocsánatkérő csók volt, mert azt hiszed, jobb vagy
nálam?
– Ez egy kihívás, Cassandra Sunderwell?
– Talán – mondja szemérmesen. Megriszálja a csípőjét, és
elvigyorodik. – És ha arra vagy kíváncsi, hogy az egy tekercs
negyeddolláros a zsebemben, vagy örülök, hogy látlak, a válasz
mindkét kérdésre igen.
Felnevetek, mert vicces és tökéletes, és hogyhogy én lettem az
a szerencsés fickó, akire ma este csillogó szemekkel mosolyog? –
Igen, ez egy kihívás – mondom, majd úgy hajolok felé, hogy csak
ő hallja. – Mit szólnál, ha lenne egy kis tét is? A győztes az ágyban
kapja a reggelit?
– Ez aligha igazságos, hiszen neked esélyed sincs!
 – Valószínűleg igazad van, de nem bánom, ha veszítek, hiszen
még akkor is veled reggelizhetek.
Felkuncog, én pedig benyúlok a zsebébe, ahol valóban egy
tekercs negyeddolláros van.
A zene gyenge tapsolással ér véget.
– Köszönöm, Ruthie May – mondja Blake a mikrofonba.
– Most Olivia Moonbeam következik, aki a „Call Me Maybe”-t
énekli.
Néhány nyögés hallatszódik, de a tömeg nagy része szétoszlik
Cassie és körülöttem, és a főterem felé veszi az irányt. Olivia talán
nevetségesen pimasz dalokat választ, de hihetetlen hangja van.
– Gyerünk! – rángat oda Cassie a géphez. – Lássuk, mit tudsz,
O’Dell!
– Azon kívül, hogy kétségbeesetten vágyom arra, hogy
elvigyelek hozzám? – kérdezem.
Elpirul, de még szélesebben mosolyog. – Oda is eljutunk!
Előbb rendesen udvarolnod kell!
Tetszik ez a kacér oldala.
– Benne vagyok! – Bedobok egy negyeddollárost a gépbe.
– És jól kezdted – mondja, miközben átkarolja a derekam, és a
fejét a karomra hajtja.
Egy fényképezőgép villan és kattan, és hirtelen rájövök, hogy
nem először hallom ezt a hangot. Szép számú kattintás volt akkor
is, amikor Cassie-t csókkal üdvözöltem.
Leengedem a kezem a játékvezérlőről, és felé fordulok.
 – Sajnálom! Nem gondoltam a pletykára, csak meg akartalak
csókolni! De valószínűleg készültek képek, és gondolom,
felkerülnek az InstaChatre, még azelőtt, hogy elmegyünk innen
ma este.
Meglepetésemre megvonja a vállát.
– Vannak sokkal rosszabb dolgok is annál, mint hogy az
emberek azt gondolják, hogy olyan szexistennő vagyok, hogy
Happy Cat legdögösebb tűzoltója sem tud ellenállni nekem.
– Nos, te valóban egy szexistennő vagy! De jobb lenne, ha
megmondanád ennek a tűzoltónak a nevét, hogy szétrúghassam
a seggét!
Felnevet, és ez minden ma esti zenénél jobban hangzik.
– Ms. Pac-Mant épp most ette meg egy szellem. Az első szinten.
Eddig nem sikerült lenyűgöznöd a videójátékos képességeiddel,
Mr. Dögös Tűzoltó!
Kötelességtudóan bedobtam még egy negyeddollárost a gépbe.
– Jobb vagyok az Out Runban, mint Ms. Pac-Manben – vallom
be.
Rápillant a mellettünk lévő játékgépre, a gázpedállal és a
kormánykerékkel. – Ó, az autóversenyzős játék?
– Igen. – Babrálom a gombot a konzolon, elirányítva Ms. Pac-
Mant egy gyilkos szellem elől, és közben teljesen kihagyok egy
kanyart. – A hét minden napján lekörözlek, copfos!
– Ezzel most a biciklim kezelését kommentálod? – Hozzám
simítja a mellét, én megzavarodom, és Ms. Pac-Man ismét
elhamvad.
 – Mögéd kell állnom, hogy megmutassam, hogyan kell kezelni
azt a joysticket? – kérdezi.
Ő most éppen...
Igen. Pikáns megjegyzést tett. Felvonom a szemöldököm.
– Cassandra Sunderwell, te gyakoroltad a mocskos beszédet?
Felszegi az állát, az arca a rózsaszínnek azt az árnyalatát kapja,
ami egyszerre imádnivaló és egy kicsit szívszorító. Bárcsak
tehetnék valamit, hogy könnyebben beszéljen a szexről, a
szexjátékokról és minden másról.
– Nem – mondja –, de én... más dolgokat csináltam. Szexi
dolgokat...
Felejtsük el a söröket és a Ms. Pac-Mant. Most azonnal
lelépünk innen, és elmegyünk hozzám.
Mielőtt a seriff letartóztat közszeméremsértésért.
Megfordulok, hogy megmondjam neki, hogy elmegyünk,
amikor Blake bukkan elő a hátsó folyosóról.
– Hé, hát itt vagytok! Kaptál már egy sört, Ry? Szükséged lesz
rá. Ti következtek a karaokéban!
– Nem, mi... – kezdem, de Cassie összecsapja a kezét.
– Ó, remek! Imádom a karaokét. Köszi, Blake! Hivatalosan is
te vagy a második kedvenc O’Dell testvér!
– És te vagy az első hivatalos kedvenc O’Dell-testvér barátnőm
– válaszolja.
Cassie nem javítja ki.
Ahogy én sem.
 Öt perccel később pedig mindkettőnket a színpadhoz
tessékelnek.
– Biztos, hogy karaokézni akarsz velem? Nem igazán vagyok jó
benne!
– Jó! Ez a trükk – suttogja. – Ha nagyon rosszul énekelsz,
akkor soha többé nem kérnek meg rá. A Three Dog Night „JoyTo
The World”-jét énekeljük. Ismered azt a számot?
– Jeremiah egy bikabéka volt? Hát persze!
– Nagyszerű! Csak kövess engem, és énekelj nagyon, nagyon
rosszul!
Nevetek, és a nyomában maradok.
És nagyon, nagyon rosszul énekelünk.
Annyira rosszul, hogy kifütyülnek minket a színpadról.
De jár egy kör nachos, mint a ház ajándéka, hogy
megköszönjék, hogy befogtuk a szánkat, aztán Ruthie May fizet
nekünk egy kört, majd Blake fizet még egyet, és nemsokára
mindketten be vagyunk állva.
Nevetgélünk.
Történeteket mesélünk a gyerekkorunkról.
A Rómeó és Júlia jeleneteit játsszuk újra, anélkül, hogy
emlékeznénk bármelyik szövegrészre, kivéve azt, amelyik
közvetlenül a csók előtt jön.
És hosszú idő óta először, nincs más hely a világon, ahol
szívesebben lennék. Még akkor is, amikor világossá válik, hogy
nem viszem haza Cassie-t, amíg mindketten be vagyunk rúgva,
olyan átkozottul boldog vagyok, hogy nem tudom abbahagyni a
mosolygást.
– Érkezik! – Egy hirtelen kiáltás a bár elejéről, és mindannyian
a bejárat felé fordulunk, hogy lássuk, amint két tinilány dildókat
dobál néhány Stetson-jelmezes fiúnak az egyik első fülkében.
– Öt pont! – kiáltja az egyik, és összepacsizik a másikkal, aki
kuncogva mutat az immár rózsaszín arcú cowboyokra. – Látnod
kéne az arcodat! Három extra pont a mi csapatunknak, amiért
elpirultak a pálya szélén.
– Nem sokáig leszünk a pálya szélén! – mondja a szőke fiú,
felkapja a dildókat a chipses kosárból, és elindul kifelé az ajtón,
vigyorogva, üldözve a lányokat az utcán.
Az ottmaradt fiú megalázottan a homlokához csapja a tenyerét,
és körülöttünk mindenki kuncogásban tör ki. Cassie-t is
beleértve, de ő is az arcára teszi a kezét. Még részegen is elpirul a
váratlan dildó-támadástól.
És hirtelen pontosan tudom, mit kell tennem ez ügyben.
Egy terv formálódik a fejemben, és annyira tökéletes, hogy alig
várom, hogy elkezdjem megvalósítani.
És meg is fogom tenni.
Amint hazakísértem a részeg csajomat, és biztonságosan ágyba
dugtam.
 TIZENKILENC

Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell levelezéséből

Fordította: Tobys

Cassie: Három kérdést fogok feltenni neked, és azt akarom, hogy

mindegyikre igent mondj.

Savannah: Igen.

Cassie: Előbb hallanod kell őket!

Savannah: Miért? Ha azt akarod, hogy igent mondjak, akkor

nekem igent kell mondanom; ebben az esetben miért teszed fel
nekem a kérdéseket egyáltalán? És őszintén szólva, inkább nem
is akarom hallani a kérdéseket, ha bármi közük van a Sunshine
Toyshoz.
Láttam, mi történt.
A Dildo-apokalipszist a téren.
Még itt is ezzel volt tele a híradó. Az új főnököm ki fog borulni,
ha rájön, hogy én vagyok az az "idióta amerikai", aki azt gondolta,
hogy jó ötlet szexjáték üzemet indítani egy kisvárosban.

Cassie: Tartsd a telefont, és várj egy percet. Miről beszélsz?

Milyen új főnökről? Te vagy a főnök!
Savannah: Nem, te vagy a főnök, ebben állapodtunk meg, amikor
úgy döntöttem, hogy elszököm otthonról. De nem baj, ha nem
jársz sikerrel, Cass. Komolyan nem bánom. Csak csendben
csődbe megyek, és újrakezdem.

Cassie: Senki sem megy csődbe! Épp ezért írok sms-t. Van egy
ötletem, ami megmentheti a céget! Talán még jövedelmezőbb is
lesz, mint valaha!

Savannah: Ez nagyszerű. Amint elkezdesz nagyot kaszálni,

átiratom az egész üzletet rád, hogy learathasd a kemény munkád
gyümölcsét. Addig azonban mindent az én nevemen kell
tartanunk, hogy ne rántsalak magammal a szakadékba.

Cassie: Senki sem megy a szakadékba. Mi a játszótérre megyünk.

Savannah: Elvesztettem a fonalat... De furcsán találó módon,

mivel történetesen épp egy játszótéren vagyok azzal az imádni
való kislánnyal, akire dajkaként vigyázok. A gyerekek imádják a
csúszdákat, Cassie. Vagyis... abszurd módon SZERETIK őket.

Cassie: Hát persze, hogy szeretik. Mit nem lehet szeretni a

csúszdákban? És te dadus vagy? Hogy a fenébe történt ez?
Töltöttél már minőségi időt gyerekekkel? Egész eddigi életed
során?

Savannah: Nem, még soha. Még gyerekkoromban sem. Mindig

dolgoztam, vagy veled bujkáltam a lakókocsimban, mert mi
voltunk a déli különcök, akik nem illettünk bele a hollywoodi
elitbe. Szomorú vagyok, hogy mennyi csúszdázásról
lemaradtunk.
Különösen rosszul érzem magam, hogy miattam maradtál le
ennyi mindenről. Szabadon és felszabadultan kellett volna
szaladgálnod, nővérkém, és annyit csúszdáznod, amennyit csak
akarsz. Utálsz engem, amiért elloptam a gyerekkorodat?

Cassie: Nem loptad el a gyerekkoromat! Lol. Ne légy őrült.

Nagyon jól éreztem magam veled a forgatáson. Hát, legtöbbször,
kivéve azon a nyáron, amikor az előtt a kaszkadőr előtt fingottam,
akibe szerelmes voltam, mert túl sok burritót ettem a kaja-
kocsiból.
És soha nem tanultam volna meg kódolni, ha nem Los
Angelesben vagyok. Akkoriban még nem volt nyári kódoló
tanfolyam Happy Catben.

Savannah: Még mindig nincs, ugye?

Cassie: Hmmm... Talán nincs. Ennek utána kéne néznem.

Ezeknek a srácoknak szükségük van arra, hogy lépést tartsanak a
korral. Bár ők egy kreatív bagázs. A szabályok, amiket egy csapat
tinilány most küldött nekem a DildoFocihoz, eszméletlen jók. Bár
az alkalmazásban máshogy kell majd neveznem. Adjunk neki egy
frappánsabb nevet, adjunk hozzá néhány extra szintet, esetleg
egy dildót, ami gólöröm táncot jár, amikor sikerül betalálni.
Savannah: Miről beszélsz? Lázad van? Mi ez a dildókkal való
hancúrozás? Nem mintha nem helyeselném, tudod, hogy
helyeslem, de a frászt hozod rám.

Cassie: Tudom, még mindig kicsit kényelmetlenül érzem magam

az egész miatt, de így fogom megmenteni a céget! Játékká fogom
alakítani a reklámotokat úgy, hogy készítek egy Sunshine Toys
alkalmazást, ami tele van mini játékokkal, különleges
kuponokkal és alkalmazáson belüli vásárlásokkal.
Szórakoztatóvá és csillogóvá tesszük, akárcsak te, és közvetlenül
a fiatalabb vásárlóidat szólítjuk meg vele. Ruthie May adatait
elnézve, a tizenkilenc és huszonöt év közötti korosztály hiányzik,
ami HATALMAS vásárló réteg.
És miután elgondolkodtam rajta, rájöttem, hogy ha nem
ismernélek személyesen, fogalmam sem lenne arról, hogy a
Sunshine Toys létezik. Ami szomorú, mert szeretném ismerni.
Tudni akarnám, hogy létezik ez a csodálatos, szexpozitív,
testpozitív, nő- és természetpozitív cég, amely segíteni akar
felfedezni, hogy a testem milyen módon élheti át az örömöt.

Savannah: Istenem. Megtetted, ugye? Szexeltél RyanO'Dell-lel!

Cassie: Nem, nem feküdtem le vele. De erről jut eszembe! A

három kérdés! Egy: engedélyezed, hogy létrehozzak egy Sunshine
Toys alkalmazást, és a marketing költségvetésed körülbelül
huszonöt százalékát arra költsem, hogy hírét vigyem a mi új,
szórakoztató játékunknak?
Savannah: Csak tessék! Nem mintha a dolgok sokkal rosszabbra
fordulhatnának.

Cassie: Hurrá! Kettő: nem bánod, ha még néhány hétig nálad

maradok? Már kidolgoztam egy távmunka-megállapodást a
főnökömmel, és nem okozhat gondot a két munka
összeegyeztetése. Még hat hónapig nem kell egy játék
fejlesztésében sem vezető szerepet vállalnom.

Savannah: Természetesen. Maradj, ameddig csak akarsz. Most

pedig jöjjön a lényeg. Gondolom, a harmadik a szaftos kérdés?

Cassie: Igen. Igen, az. Áldásodat adnád lécci, hogy a

szomszédoddal dugjak? Tudom, hogy ez kellemetlen lesz neked,
amikor hazajössz, de ő olyan csodálatos, Van. Olyan szexi és édes
és vicces és kedves, és tényleg nem tudom elképzelni, hogy jobb
szűzmentesítő bukkanjon fel az életemben. Nem akarom, hogy ez
a lehetőség elszálljon.

Savannah: Szűzmentesítő. Fúj. Úgy hangzik, mint a Terminátor

– még visszajövök! A vaginádba!

Cassie: Tudnál komolyan beszélni, kérlek? Ez nagy dolog

számomra. Készen állok, csajszi. Végre úgy érzem így helyes,
tudod?

Savannah: Akkor vágj bele, babapofi. Rohanj fejest a szerelembe,

és facsarj ki belőle minden örömöt, amit csak tudsz, mielőtt
elromlik.
Cassie: Senki sem beszélt a szerelemről. Ez a szexről szól.
Pillanatnyi, első szex, igen. De mégis, tisztán fizikai a dolog.

Savannah: Igen. Mert amikor dugópajtást keresek, mindig arról

áradozok, hogy milyen édes és vicces. *szemforgató emoji*
Belezúgsz, Cassie. És ez így van rendjén. Csak tartsd nyitva a
szemed, és győződj meg róla, hogy ő is így van vele, mielőtt fejest
ugranál a szerelemi trambulinról. Győződj meg róla, hogy van-e
víz a medencében, érted?

Cassie: Szerintem van, Van. Azt hiszem, van ott víz. Ő is kedvel
engem. Talán TÉNYLEG kedvel.

Savannah: És miért ne tenné? Csodálatos vagy, és én szeretlek.

Mennem kell, Beatrice veszett ninja nyuszist akar játszani.

Cassie: Jól mókának hangzik.

Savannah: Az is. Talán évek óta nem szórakoztam ilyen jól.

Szeretlek! Vigyázzatok magatokra! Használjatok óvszert! Sok-
sok óvszert! Síkosítóval!
 HÚSZ

Ryan

Fordította: Red Ruby

– TARTSD ŐKET ZÁRVA. – Cassie mögött csoszogok a birtokom

hátsó részén, ujjaimmal eltakarom a szemét. – Ne leskelődj. A
leskelődés csalás.
Nevet. – Hogy leskelődhetnék, amikor a nagy kesztyűid
eltakarják a fél arcom? Mondta már neked valaki, hogy
nevetségesen hatalmas kezeid vannak?
– Állandóan – mondom. – Általában amikor látják, ahogy a
hatalmas tűzoltócsövemet tartom.
Megint kuncog, ez egy édes, boldog hang, amitől azt akarom,
hogy örökre itt maradjon velem, távol a belvárostól, a
szexjátékgyártól és az összes feszült seggfejtől, akik mindent
megtesznek azért, hogy a lehető legnyomorúságosabbá tegyék a
látogatását Happy Catben. A hazatérésnek ugyanolyan
szórakoztatónak kell lennie, mint amilyen a karaoke est volt,
ezért az egész délutánt azzal töltöttem, hogy a hegesztővasammal
és egy halom fémhulladékkal foglalatoskodtam, és létrehoztam
az eddigi legambiciózusabb szemétszobromat.
Mindezt annak érdekében, hogy segítsek Cassie-nek jobban
megbarátkozni a szexszel.
 Miközben az árnyékban hegesztettem, nem volt kétségem
afelől, hogy Cassie-nek tetszeni fog a meglepetése.
De most, ahogy megkerüljük a fészert, ahol a roncstelepről
megmentett kisebb darabokat tartom, amint a három és fél méter
magas monstrum a szemem elé kerül, azon tűnődöm, hogy talán
túl messzire mentem.
Cassie-nek hihetetlen humorérzéke van, és a sör meggyőzött
arról, hogy ez jó ötlet, de...
Ez a dolog gigantikus. És visszataszító. És biztosan nem fogják
beválogatni az éves művészeti körmenetre.
– Majdnem ott vagyunk? Komolyan, meghalok a
kíváncsiságtól – mondja Cassie, és ujjaival végigsimít a
kézfejemen. Már ez az ártatlan érintés is elég ahhoz, hogy
fájdalmasan át akarjam ölelni, megcsókolni, megmutatni neki,
hogy a gyönyörtől nem kell megijedni.
Remélhetőleg a meglepetésem segít ebben.
Vagy azt fogja hinni, hogy elment a kibaszott eszem.
Akárhogy is, most már nincs visszaút.
– Itt vagyunk. A meglepetésed. – Elhúzom a kezem,
tekintetemet az arcára szegezem, és visszafojtott lélegzettel
várom a válaszát.
Pislog. Aztán újra pislog, háromszor gyors egymásutánban,
mintha nem hinne a szemének. Az ajkai szétnyílnak, és egy halk,
döbbent hang tör elő a mellkasa mélyéről. Újra pislog. Aztán még
egyszer.
 Végül az ajkai megremegnek, és egy világot megvilágító
mosolyra húzódnak, én pedig kiengedem a levegőt, amit
visszatartottam.
Megértette. Teljesen megértette, ami nevetségesen boldoggá
tesz.
Cassie tekintete felém vándorol, az arckifejezése olyan
sebezhető, amilyet még nem sokszor láttam. – Egy hatalmas
fémdildót csináltál nekem.
Komolyan bólintok. – Igen.
– Gülüszemekkel és... – Visszapillant az alkotásomra,
összevont szemöldökkel. – És szarvakkal? Azok szarvak?
– Én inkább antennáknak szántam őket, de a szarvak is
megfelelnek.
– Ez... gyönyörű – mondja, a szemei csillognak. – Ez a legszebb
dolog, amit valaha is készített nekem valaki. Köszönöm.
Felemelem a kezem, és megérintem az arcát. – Ez förtelmes. Te
vagy a gyönyörű. És nincs okod arra, hogy megfélemlítsen egy
rakás hülye szexjáték. – Biccentek a teremtményem melletti
selejt kupac felé. – Ezért fogsz te is csinálni egyet.
– Egy mit?
– Egy óriási fémdildót – mondom. – Segítek a hegesztésben, de
úgy rakod össze a darabokat, ahogy akarod.
Felvonja a szemöldökét, szép szája féloldalas mosolyra
húzódik. – Tényleg?
– Tényleg.
– Adhatok neki arcot is? Egy bohócarcot nagy piros orral?
 Persze. – Van piros festékem. De ez úgy hangzik, mintha ijesztő
lenne, nem igaz?
Cassie közelebb lép, az arckifejezésébe huncutság kúszik.
– Miért, Mr. O'Dell, maga fél a bohócoktól?
– A félelem nem az a szó, amit használnék – mondom, és
átkarolom a derekát.
– Akkor milyen szót használnál?
– Tiszteletben tartom a magánterüket. Ők nem kerülnek túl
közel hozzám, én nem kerülök túl közel hozzájuk, és senki sem
végzi a karnevál hátsó részében egy elhagyatott oroszlánketrecbe
zárva, miközben egy lötyögő cipőben járó sorozatgyilkos élesíti a
pöttyös markolatú vadászkésgyűjteményét.
Nevet, az a gazdag, gondtalan nevetésével, amely gyorsan az
egyik kedvenc hangommá kezd válni a világon. – Ez egy nagyon
részletes fantázia.
– Rémálom – javítom ki. – Visszatérő. Túl sok Stephen Kinget
olvastam gyerekkoromban. De ne mondd el senkinek. Próbálom
megőrizni a hírnevemet, mint egy olyan felnőtt, akiben meg lehet
bízni, hogy bátran berohan égő épületekbe.
Cassie tekintete megenyhül. – Nem mondom el senkinek. És
szerintem nagyon bátor vagy. – Felemeli a kezét, ujjaival
gyengéden végigsimít az arcomon lévő hegen. – Jojo ma beugrott
a barátnőjének síkosító utántöltésért. Mesélt a
hegesztőműhelyben történt tűzről. Bementél, hogy megmentsd a
barátodat, és majdnem nem értek oda időben, hogy kihozzanak.
Kényelmetlenül vállat vonok. – Jojo túl sokat beszél.
 Ráncolja a homlokát. – Sajnálom. Ha nem akarsz beszélni róla,
megértem. Nem akartam kíváncsiskodni.
– Nem, nem erről van szó, csak... – Közelebb ölelem
magamhoz. – Régen volt már. És ijesztő volt, igen, de az életemet
jobbá tette. Az az éjszaka inspirált arra, hogy tűzoltó legyek. És a
tűzoltás a lelki munkám, tudod? Valami, amiről tudom, hogy
minden egyes nap változást hoz az emberek életébe.
Bólint. –Igen. Így van. Te egy hős vagy.
Gúnyosan forgatom a szemem. – Erről nem tudok.
– Én igen – mondja, a kétség legkisebb jele nélkül.
– Egyébként is te vagy az én hősöm. Ma huszonhét dildóhoz
értem hozzá, és csak egyszer pirultam tűzvörösre. Nélküled ez
sosem sikerült volna.
Elmosolyodom. – És most befejezzük a munkát, hogy végre
dildó baráttá válj. Készen állsz a művészkedésre? – Sokkal
szívesebben vinném befelé, és csókolnám meg minden egyes
szexi centijét, de bármilyen őrültség is ez, azt hiszem, segíteni fog
neki.
Cassie bólint, csípőre teszi a kezét, miközben szemügyre veszi
a szeméthalmot. – Készen állok. Hol kezdjem?
– Hozok neked kesztyűt, hogy megvédjük a kezed, aztán
válogathatsz a darabok között. Szeretem először kiteríteni a
szobraimat a fűre, egyfajta lapított 3D-s stílusban, aztán az
alaptól felfelé összerakom, és menet közben finomítok. De nem
mindenkinek működik így az agya. Blake szereti először a fejeket,
majd a testeket elkészíteni, a karokat és lábakat utoljára illeszti
fel. – A telkem hátsó részén lévő kerítés felé bökök a
hüvelykujjammal. – Azok az övéi. A fém madárijesztők. A többi
darab az egyszerű, paraszti szobor kertben az én művem.
Az ezer éves almafák alatt elterülő kert rész felé intek, ahol a
pár évvel ezelőtti kezdőleges Óz, a nagy varázsló iránti
tisztelgésem példányai vannak. Dorothy és barátai ágaskodnak a
terület közepén-, és amelyből végül teljes értékű, ócskavasból
készült fiktív karakterekből álló parti kerekedett. A testvéreim és
a saját gyerekkori kedvenc karaktereink vannak jelen, plusz
néhány különleges kérés az utcában lakó gyerekektől, akik szerint
nem létezhet szoborkert Pikachu nélkül.
– Hűha, mindketten nagyon tehetségesek vagytok. – Cassie az
ajkába harap. – Csak hogy figyelmeztesselek, következetesen
szörnyű vagyok a művészi dolgokban. Utálnám elcsúfítani itt a
dolgokat.
– Semmi baj – biztosítom őt. – A művészet a szórakozásról
szól, nem a végeredményről. És ezt a kettőt úgyis el kell majd
rejtenem a fészerben, miután végeztünk. A szomszéd gyerekek
szeretnek itt lógni, és nem állok készen arra, hogy
elmagyarázzam nekik, mik azok a dildókat. Vagy a szüleiknek.
Cassie a mellkasomra mutat az ujjával. – Jó döntés. Ez kiváló
módja lenne annak, hogy még többen lóbáljanak vasvillát, és
megpróbálják elüldözni Sunshine-t a városból.
– Amire ma este nem fogunk gondolni – emlékeztetem
finoman. – A ma este a boldog dolgoké.
 Tekintete találkozik az enyémmel, azokban a gazdag
csokoládémélységű pillantásokban valami olyan rejtőzik,
amelyet nem tudok megfejteni.
– Mi az? – kérdezem végül. – Festék van az orromon?
Megrázza a fejét. – Nem. Jóképűség van az orrodon. És épp
arra gondoltam, hogy... – Megvonja a vállát. – Hát, arra
gondoltam, hogy nagyjából mindig boldog vagyok, amikor veled
vagyok.
Ennyi volt. Nem tudom megállni, hogy ne adjak neki egy
csókot.
Ujjaimat végigsimítom selymes haján, és az ajkaimat az övére
tapasztom, csókolom, miközben a késő délutáni nap felmelegíti
az arcunkat. De nem a nyári meleg az, amitől felforrósodik a
vérem. Hanem ez a nő, akiről egyre nehezebben tudom
elképzelni, hogy elengedjem.
Legalábbis nem egyhamar.
– Van egy ötletem – suttogja az ajkaimra.
– Mi lenne az? – kérdezem.
– Nem fogok bohóc arcot adni neki. Valami még jobbat fogok
csinálni. De meglepetés lesz.
Lemosolygok rá. – Akkor vegyük fel a kesztyűt, és induljunk.
Harminc perccel később Cassie a fűben kiteríti a saját óriási
fémdildójának alapjához szükséges összes darabot. Egyenként
átadja őket nekem, és utasításokat ad, hogyan szeretné, ha
összeillesztenék őket, de ragaszkodik hozzá, hogy még nem áll
készen arra, hogy megtanuljon hegeszteni.
 – Kis lépések – mondja, és átnyújt egy kifakult, kék
fémlemezdarabot, amelyet épp most kalapált félkör alakba az
egyik formázómon. – Következő alkalommal tanulok meg a
tűzzel játszani.
Következő alkalommal. Ez jól hangzik. Annyira tetszik, hogy
újra meg kell csókolnom. Amikor ezúttal szétválunk, az ajkai
duzzadtak, és olyan éhes tekintet van a szemében, amitől fel
akarom ajánlani magam előételnek, főételnek és desszertnek.
– Most jöttem rá valamire – mondja. – Nem tudlak meglepni
az arccal, hacsak nem hegesztem meg magam.
Felhúzom a szemöldököm. – Erre gondoltál, miközben
megcsókoltalak?
Félig leeresztett szemhéjakkal megrázza a fejét. – Nem. Nem
erre gondoltam. Az a rész csak azután jött. A csókolózás alatt
másra gondoltam... más dolgokra.
– Miféle más dolgokra?
– Segíts kitalálni, hogyan készítsem el a meglepetésemet –
mondja, és felhúzza az orrát. – És talán elmondom neked.
Elmosolyodom. – Van szuperragasztóm. Talán nem fogja
örökre összetartani, de megteszi, amíg később a helyére nem
hegesztem az egészet.
Cassie összecsapja a kezét. – Tökéletes!
És tényleg tökéletes.
Minden vele töltött perc.
Mire a nap a horizont mögé bújik, már majdnem készen
vagyunk. Én nekilátok a takarításnak, összegyűjtöm a maradék
törmeléket, és kidobom az újrahasznosításhoz túl kicsi
darabokat, míg Cassie az utolsó simításokat végzi.
– Oké, most már megnézheted – mondja, engedélyt adva
nekem, hogy megnézzem a remekművét. Abban a pillanatban,
ahogy megpillantom a dolgot, nevetésben török ki. Nem tehetek
róla, de szerencsére Cassie láthatóan örül a reakciómnak.
– Ez egy egyszarvú – jelenti ki boldogan. – Egy egyszarvú
dildó!
– Azt látom – mondom, még mindig kuncogva. – Tetszik a
szivárványos sörénye.
– A festék egy kicsit elnagyolt, mivel siettem – mondja, és
vigyorogva nézi a sokszínű tüskéket, amelyeket a fejére erősített.
– De valahogy tetszik. Bejön a káosz.
– Nekem is, de nem kellett volna sietned. Vannak lámpáim a
fészerben. Felkapcsolhattuk volna őket, és sötétedés után is
dolgozhattunk volna.
Cassie felém fordul, összefűzi az ujjait a festékfoltos, levágott
farmerja előtt, és egy hosszú pillanatig tartja a tekintetemet,
mielőtt halkan megszólal: – Nem akartam sötétedés után tovább
dolgozni.
A pulzusom megugrik a torkomban. – Nem?
Megrázza a fejét, miközben elindul felém a füvön át, és minden
egyes lépésétől gyorsabban ver a szívem. – Nem. Én... más
dolgokat akartam csinálni sötétedés után.
– Pillecukrot sütni?
 Megrázza a fejét, és szándékosan átlép egy kalapácson, amit
rendrakás közben kihagytam. – Két tipp maradt.
– Segítesz elvinni George-ot az esti sétájára? – kérdezem, a
hangom rekedtté válik, amikor megáll előttem, elég közel ahhoz,
hogy megszámoljam az orrnyergén szétszórt és a szemüvegén
pöttyözött kék festékfoltokat. Annyira aranyos, hogy szinte
fájdalmas ránézni, és küzdenem kell a késztetéssel, hogy
elképzeljem, amint csupán ezeket a festékpöttyöket viseli, és
semmi mást.
Biztos vagyok benne, hogy jól olvasom le az arckifejezését, de
nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni, vagy bármi olyat tenni,
amivel olyan döntésre kényszeríthetem, amire még nem áll
készen. Azt akarom, hogy ez az ő döntése legyen.
– Egy tipp maradt – turbékolja, és csettint a nyelvével.
– Tényleg, Ryan, elég szörnyű vagy a találgatós játékokban.
– Az vagyok. – Egy hajtincset a füle mögé dugok, hagyom, hogy
az ujjaim elidőzzenek a mögötte lévő finom bőrön, mielőtt
elhúzódnék tőle. – Talán ha kapnék egy tippet?
– Egy tippet... – A szempillái leereszkednek, végigfutnak
kipirult arcán, mielőtt visszanézne rám, Mona Lisa mosollyal az
arcán. – Mi az, aminek két karja és két lába van, és mindet
szeretné minél hamarabb köréd fonni? Tipp – a neve nem
George.
– Lehet, hogy Cassandra Mae Sunderwell?
 Bólint, az arca még rózsaszínűbbé válik, de a tekintete nem
tágít az enyémről. – Igen, az. Bevinnél? Készen állok, hogy
megtudjam, mi ez a nagy felhajtás.
– Biztos vagy benne? – kérdezem, és küzdök, hogy a kezeimet
magam mellett tartsam, amíg a kétely minden szikráját el nem
söpröm.
– Biztos vagyok benne – mondja, és a nyakam köré csúsztatja
a kezét.
Egy pillanattal később az ajkaim az övén vannak, miközben a
karjaimba vonom.
 HUSZONEGY

Cassie

Fordította: Elorie

MÁR AZELŐTT KIFULLADT és megrészegült vagyok Ryan csókjaitól,

mielőtt elérjük a hálószobáját. Lábbal becsukja az ajtót, letesz a
hatalmas ágyán lévő kézzel készített ágytakaró tetejére, majd
fölém tornyosul, teste követi a testem vonalát.
– Nem tudok betelni veled – mormogja, miközben hátrasimítja
a hajam és újra elkapja a számat az övével.
Minden, ami vele kapcsolatos, magával ragad. A fás, erdőre
emlékeztető illata, ami keveredik a forró fémével. Az érintése –az
ujjai finom simítása a nyakamon, a borostájának karcolása az
ajkam körüli érzékeny bőrön. Az gazdag és részegítő íze.
A teste szilárd erőssége.
A halk, kéjes nyögés, ahogy nyelvem az övéhez ér.
Várakozás bugyog az ereimben, egyenesen a lábaim közé
hömpölyögve. Nem vagyok ideges, csak izgatott.
Ez annyira jó. Végre jó. Végre minden, amire vágytam és még
több is annál.
Mintha azért lennék még mindig szűz, mert erre vártam. A mai
napra.
 Rá.
Elhúzódik és lenéz rám. – Ha ez túl sok, ha azt szeretnéd, hogy
leálljak, bármikor…
– Kérlek, ne állj meg. – Végigsimítok a nyakán, a széles vállán,
és meghúzom a pólóját. – És kérlek, szabadulj meg ettől. Látni
akarlak.
A háta mögé nyúl, egyetlen sima mozdulattal lehúzza a pólóját.
– Még valami? – kérdezi vigyorogva, ahogy kifulladva befogadom
a csupasz bőrének látványát. Széles mellkasát ritkább, sötét szőr
borítja, a szíve fölé egy tűzoltójelvény van tetoválva. Végigsimítok
a bordái vonalán, egészen a csodálatosan kidolgozott hasáig,
miközben mellém fekszik, hogy tanulmányozhassam.
– Hűha – suttogom.
– Óvatosan. – Az ajkához húzza az ujjaimat és a legédesebb
csókot leheli rájuk. – Ez a fajta dicséret könnyen egy férfi fejébe
szállhat.
A tekintetem lejjebb siklik, miközben vigyorgok.
– Valóban?
– Ó, igen. És túlöltözött vagy.
– Tudnál segíteni nekem? Azt hiszem, elfelejtettem, hogyan
kell levetkőzni.
Úgy pillogok a szempilláimmal, mint egy nagy idióta, de ő csak
még szélesebben mosolyog, a szemei elfelhősödnek, és az a dudor
még szorosabban préselődik a combomhoz.
– Örömömre szolgál.
 Lejjebb csúszik az ágyon, a lábaim közé telepszik, és felhúzza a
pólómat, felfedve a köldökömet. Centiről centire csókol és
nyalogat, felfelé halad egészen a mellkasomig, a pólómat
folyamatosan feltolva, amíg vonaglani nem kezdek az érintése
alatt.
A mellbimbómat a szájába veszi a csipkemelltartómon
keresztül, és tiszta élvezet söpör végig rajtam a melleimtől
kiindulva, egészen a méhemig, mélyen lüktetve bennem,
erősebben, mint bármi, amit valaha megéltem. A lábam
ösztönösen megfeszül körülötte.
– Még? – kérdezi, miközben a másik mellbimbómat dörzsöli a
melltartón keresztül.
– Még – zihálok. Még többet szeretnék. És túlságosan el vagyok
szállva az érzésektől, amiket a testemben feléleszt, hogy szavakat
formáljak.
– Itt az ideje, hogy ez eltűnjön. – Áttolja a fejemen a pólómat,
végigsimít a karomon, ahogy lehúzza a kezemről, az érdes
ujjbegyei a tökéletes egyvelegei a gyengédségnek és birtoklásnak,
izgató és nyugtató. Végigsiklik a teste az enyémen, vastag,
kemény farka a lábaim közé kerül, és egy birtokló csókkal rabul
ejti a számat.
Ryanbe burkolózom, elveszem és megtalálom benne
önmagam, és sehol máshol nem szeretnék lenni.
Soha.
Sem San Franciscóban. Sem Savannah házában.
De még csak a szomszéd szobában sem.
 Csak itt akarok lenni vele, a férfival, akivel olyan érzés, mintha
hazatértem volna.
– Te – mondja reszelős hangon, amikor megszakítja a csókot –
egy függőséget okozó istennő vagy.
Ujjaim végigtáncolnak a mellkasának szexi, lapos felületén és
közelebb tolom magam a combjaim közé nyomuló dudorhoz
felemelve a csípőm, hogy odadörgöljem, azt a pontom, ami már
sajog. – Még – könyörgöm.
– Bízol bennem? – kérdezi, miközben a nyakam mentén
csókolgat.
– Igen.
Elhúzódik a testemtől, és nyöszörgök, amikor a csípője
elemelkedik az enyémtől.
De amikor kipattintja a nadrágom gombját és lehúzza a
cipzárját, miközben a nyelvével nyalogat és simogatja az
alhasamat, újra a mennyekben vagyok.
– Rózsaszín csipke – motyogja, miközben a bugyim szélét
csipkedi, és úgy helyezi a csípőmet, hogy le tudja húzni a
nadrágomat a combomon. – Illik hozzád.
– Ennél több reakcióra számítottam… Ó, istenem. Ryan!
A neve fojtott kiáltássá válik, miközben a bugyimon keresztül
nyalogat.
Ez a legfinomabb kínzás, amiben valaha is részem volt.
Szeretném, hogy nyalogasson még, de közben még többet akarok.
Mindenből.
 – Mindig is erről álmodtam. – A lélegzete felmelegíti a csipkét,
ami az érzékeny bőröm borítja. – És a valóság sokkal jobb, mint
valaha képzeltem.
Újra megnyal a csipkén keresztül, és én nyögdécselek.
Megmarkolom a haját, a vastag, sűrű haja ugyanolyan tökéletes,
mint minden, ami vele kapcsolatos.
– Le fogom venni rólad a bugyit és elérem, hogy a számba
élvezz, Cassie – mondja. – Jól hangzik?
Azt hiszem, valami olyasmit válaszoltam, hogy igen. A szívem
hevesen ver, a nyelvem száraz, és Ryan lehúzza a bugyimat,
keresztül a csípőmön. Leveszi a cipőmet, aztán a nadrágomat,
amíg teljesen meztelenül nem fekszem az ágyán, kivéve a
melltartóm, miközben hideg levegő áramlik a bőrömre, éles
kontrasztot alkotva a lábam között lévő forró nedvességgel.
Aztán a szája visszatér oda, ahol kétségbeesetten szükségem
van rá, nyalogatva, csókolva, mielőtt megáll a vénuszdombomon,
hogy a szájába szívja a csiklómat.
Minden olyan új, de nagyon jó.
A kitörő gyönyörtől fájdalmas érzésem van, a szükség mélyen
bennem kavarog, miközben szopogat, simogat és szeretkezik
velem a szájával, amíg levegőért nem kezdek kapkodni, hátam
ívbe feszül, miközben az élvezetem csak sűrűsödik és épül a
tehetséges nyelve alatt.
– Még, igen, ott – nyögöm.
És hirtelen megremegek.
 Izmok, amiknek a létezéséről sem tudtam, megfeszülnek és
elernyednek, a belső falam összerándul és a boldogság
szétrobban az ereimben. A combom összeszorul Ryan feje körül,
ahogy meglovagolom a testemet eluraló új érzéseket.
Szóval ezért van ez a nagy felhajtás.
A tökéletes gyönyör teljes mámorától, amit valakivel
megosztunk. Kivéve, hogy ez nem elég.
Még többet szeretnék megosztani vele. Azt akarom, hogy
bennem legyen.
– Még? – kérdezem.
– Ez nem volt elég? – kuncog, miközben felemeli a fejét.
– Még nem éreztelek téged – válaszolom hirtelen
szégyenlősen. – Úgy értem, hogy ez… hogy te… fantasztikus volt,
de azt akarom… én mindent akarok, Ryan.
Lefagyok, mert egy pillanattal később jut eszembe a kelleténél,
hogy talán azt hiszi, hogy csak arra kell, aztán tűnés az ágyból, de
a mosolya kiszélesedik, és a szeme elsötétül, a szemhéja
elnehezül.
– Úgy értem, ha ilyent tudsz a száddal, akkor ha használod a…
– A? – kérdezi.
Nem nevet. Figyelmesen néz engem, és esküszöm, felajzott
illata van.
– A farkad – suttogom. – Érezni akarom a farkadat magamban.
Halkan káromkodik, majd egy pillanattal később a nadrágja és
az alsója átrepül a szobán. Elakad a lélegzetem, ahogy befogadom
a teljesen meztelen teste látványát – a feszes csípőjét, a köldöke
rését, a nagyon nagy, nagyon vastag, nagyon impozáns
hosszúságú farkát.
Előránt egy óvszert az éjjeliszekrényből, én pedig magamra
eszmélve odanyúlok érte, kihúzom az ujjai közül. – Szabad?
– Persze – mondja rekedtes hangon.
Minden centijét meg szeretném vizsgálni, és jó sok centije van,
de már csak a duzzadt fejének és meredő hosszának a látványa is
fájdalmas ürességet kelt bennem.
Nincs bennem félelem a mérete ellenére sem, mert olyan
biztosan tudom, mint a saját nevemet, hogy tökéletesen fog
illeszkedni.
És hogy gyengéd lesz.
Megmarkolom, meglepődve, hogy milyen sima a bőre, és
óvatosan végigsimítok a hegyén.
Olyan puha bőr egy ilyen kemény dolgon.
– Cassie – morogja. – Ha nem hagyod abba…
Mosolygok, mert lehet, hogy szűz vagyok, aki visszariad attól,
hogy hangosan kimondja a dildó szót, de azért hallok dolgokat és
olvastam romantikus regényeket. – Ryan O’Dell, elérem, hogy
elveszítsd az önuralmad?
– Igen – morogja.
A szemei ismét lecsukódnak, de még előtte megpillantom,
ahogy keresztbe állnak.
Legörgetem az óvszert a hosszán, és amint végeztem, ő lerogy
rám és odaszorít az ágyhoz.
– Adj egy percet – mondja.
 – Én… – kezdem, de a nyakam és a vállam közti varázslatos
pontot szívja, miközben kikapcsolja a melltartómat és a keze az
egyik kosár alá csúszik, hogy két ujja között morzsolgassa a
mellbimbóm, és hirtelen nekem is szükségem van egy percre.
– Annyira átkozottul szexi vagy – mondja.
A farka a bejáratomhoz préselődik, de nem tesz semmilyen
erőfeszítést, hogy sürgessen. Megdöntöm a csípőmet, nem
vagyok ura a testemnek, az ösztön veszi át az uralmat, miközben
suttogva ódákat zeng a melleimről, a bőrömről, az édes, finom
puncimról.
A csupasz mellbimbómat a szájába szívja, és a csípőm
elemelkedik az ágytól, ahogy a vágy átszáguld a frissen ébredt
orgazmus-izmaimban. – Ryan – kiáltom.
– Olyan gyönyörű vagy – suttogja. – Olyan tökéletes.
A melleim közé nyom egy csókot, miközben belém nyomul,
lassan szétfeszítve a felső falaimat, óvatosan, centiről centire.
Szélesebbre tárom a lábam és úgy helyezem a csípőm, hogy
mélyebben be tudjam fogadni, a csoda és az öröm áraszt el
mélyen és teljesen, ahogy kitölti a testemet.
– Istenem, Cassie, olyan tökéletes vagy.
A hangjában feszülő áhítat majdnem könnyeket csal a
szemembe. – Olyan szoros vagy. Minden rendben?
– Még – mondom, mert nem hiszem, hogy bármi mást ki
tudnék préselni a torkomban lévő gombóctól.
Megragadom a feszes farpofáit és magam felé húzom,
miközben teljesen megnyílok neki.
 Teljes egészében akarom őt.
Érezni akarom őt a lelkemben.
Felemeli a fejét és fogva tart a tekintetével, ahogy elmerül
bennem. Majdnem teljesen kihúzódik, majd vissza, ezúttal
könnyebben. A lélegzetem elakad, ahogy elér egy érzékeny pontot
bennem, és lelassít, úgy mozog, hogy újra elérje.
– Itt? – kérdezi.
– Ó, igen – nyögöm.
Elkapja az egyik kezem és a fejem fölé emeli, összekulcsolva az
ujjainkat, miközben ki-be mozog, a lassú, kéjes mozdulatok
átadják a helyüket a vad lökéseknek, amelyek újra felébresztik azt
a valamit, amit ott lakozik mélyen bennem.
Még mindig engem néz, a szememet figyeli, az ajka szétnyílik,
homlokán izzadságcseppek képződnek. – Cassie – zihál. –
Kicsim, én nem… én nem bírom már sokáig. Azt akarom… azt
akarom, hogy elélvezz. Azt akarom, hogy jó legyen neked.
Még egyszer belém hatol, a nagy, erős teste az enyémhez simul,
a vaskos farka megint eléri azt a varázslatos pontot bennem, és
intenzív arckifejezéssel, miközben a szemével fogva tart,
átlendülök a gyönyör határán. Újra.
A falaim összeszorulnak és görcsbe rándulnak körülötte, az
orgazmusom olyan erővel és szorosan csap le, hogy a
kapcsolatunkon kívül minden eltűnik. – Ryan! – Zihálok.
A nevemet kiáltja, és hátraveti a fejét, én pedig olyan közel
nyomom hozzá a csípőmet, amennyire csak tudom.
 Csak ő és én vagyunk, együtt, ahogy meglovagoljuk a gyönyör
hullámait, ami még mélyebbre ránt minket a bűvöletével, és nem
akarom, hogy ez valaha is véget érjen.
Soha.
Soha többé.
Felnyög és a fejét a vállamra hajtja, megfeszül minden
utórezgésemtől, ami átcikázik a testemen.
Az utolsó rángások teljesen elernyedten hagynak, és hirtelen
kitör belőlem a kuncogás.
Ryan felemeli a fejét és játékosan felhúzza a szemöldökét, a
szeme álmos és kielégült. – Szórakoztatónak tartja az
előadásomat, Ms. Sunderwell?
– Nem – zihálok, próbálok levegőhöz jutni. A tüdőm még
mindig levegőért küzd, annak ellenére, hogy minden más izom és
szerv a testemben boldog, elégedett masszává változott. –
Próbálom elképzelni, hogy egy dildó ezt teszi egy nővel.
Kiprésel egy nevetést, odébb húzódik, hogy ne fenyegessen az a
veszély, hogy összeprésel, mielőtt magához húz.
Ez az utóragyogás cucc király.
– Azt hiszem, legyőzted a szexjátékokat – mondom neki.
– Te határozottan legyőzted a szexjátékokat. – Végigsimít a
hátamon és csókot nyom a fejemre. – Köszönöm, hogy az első
lehettem neked.
– Én köszönöm neked, hogy az első voltál nekem. – Megállok,
mert a két héttel ezelőtti Cassie-nek nem lett volna bátorsága
elmondani minden mást, amit el akartam mondani. De én nem
szeretnék a két héttel ezelőtti Cassie lenni.
Én a mai Cassie szeretnék lenni.
– Örülök, hogy vártam rád – suttogom.
A karja megfeszül körülöttem és az egyik nagy keze a mellemre
simul. – Én is – suttogja vissza. – Én is.
 HUSZONKETTŐ

Ryan

Fordította: Katie

A LEGTÖBB REGGELEN úgy ébredek, hogy egy harminc kilós

mosómedve a fejemen töltötte az éjszakát, aki valamikor az
éjszaka közepén kitúrt a párnámról, emiatt pedig beállt a
nyakam.
De ezen a reggelen ez baromira nem érdekel, mert most
nevetségesen, felháborítóan és bosszantóan boldog vagyok.
Elmosolyodom, majd a mosolyból vigyor lesz, amikor
ráébredek a meleg súlyra a mellkasomon. Cassie hozzám bújik, a
lábai az enyémek közé gabalyodtak és a kezével átölel.
Bevillannak a múlt éjjel történtek, amik a boldogság lángját egy
őrületes tábortűzzé élesztik.
Sok hihetetlen nővel voltam már, de egyik sem közelítette meg
a tegnapit.
Egyik sem volt hozzá fogható.
Lepillantok, Cassie szemhéja remeg alvás közben, és azon
tűnődöm, hogy lehetséges, hogy minden alkalommal, amikor
ránézek egyre szebb. Még így is, hogy a szemfestéke
elmaszatolódott a szeme alatt és a haja kócosan keretezi az arcát,
órákig lennék képes nézni őt.
 Sajnálatos módon egy zsémbes hang kiránt az ábrándozásból,
aminek a hangszíne egyértelműen jelezi, hogy ideje abbahagyni a
heverészést. Legalábbis annyi időre, míg nem adok neki reggelit.
– Öt perc – suttogom, és ellököm George mancsát a
homlokomról.
Válaszként csicsereg valamit mosómedvéül, majd célba veszi az
orrom. Megcsípi a hegyét, mielőtt megpróbálja az egyik ujját az
orrlyukamba dugni, amivel tudja, hogy kibaszottul ki tud üldözni
a világból.
– Nem, George – dörmögi Cassie álmosan. – Megválaszthatod
a barátaidat, és túrhatod a saját orrodat, de nem bányászhatsz a
barátaid orrában.
George meglepetten gurgulázik – nyilvánvalóan eddig nem
vette észre, hogy nem csak ketten vagyunk az ágyban –, legurul a
párnámról, egy puffanással földet ér, majd felvinnyog.
Cassie tágra nyílt szemekkel a könyökére támaszkodik.
– Ó, ne! Jól van?
– Igen – mondom vigyorogva, miközben George ingerülten
károg, egyértelművé téve, hogy nem ért egyet a kijelentésemmel.
– Olyan, mint egy macska. Mindig a talpára esik. Vagy a fenekére.
De figyelembe véve, hogy mekkora a hátsó fertálya, mindig
puhán landol.
Cassie kuncog.
– Ezen már elgondolkoztam. Kicsit kutattam a Google-on és
nem hiszem, hogy a mosómedvéknek ilyen… puhának kellene
lennie.
 George megint károg, mi pedig hangosan felnevetünk.
– Tudom – mondom és közben annyira vigyorgok, hogy az
izmok az állkapcsomban sajogni kezdenek. – A doki állandóan
nyaggat, hogy fogjam diétára, de ha kisebb adagokat adok neki,
akkor elmegy kukázni. Talán többet kellene sétálnunk. Vagy újra
tricikliznie kellene.
– Te most szórakozol velem – néz rám hunyorogva, miközben
felteszi a szemüvegét. – Ezt nem hiszem el. George nem tud
triciklizni.
– George nagyon is tud triciklizni. – A levegőbe emelem a
kezem és megesküszöm, hogy ez az igazság, ő pedig kétkedve
húzza a száját. – Átalakítottam Blake régi járgányát. Ha akarod
elvihetjük később egy körre. – Átkarolom a vállát és a puha,
meleg testét közelebb húzom magamhoz, közben azt kívánom,
bár ne vette volna fel a pólóm múlt éjszaka. Annál, hogy Cassie-
vel ébredek az ágyban csak egy dolog jobb, ha a meztelen Cassie
mellett ébredek. – Úgy értem, ha van kedved velünk elütni az
időt.
Elmosolyodik.
– Aha. Benne vagyok. Nagyon jó volt veled tegnap éjszaka.
– Fantasztikus volt veled a múlt éjszaka – mondom, majd
végigcsúsztatom a kezem a testén és a fenekébe markolok. – Az
eddigi legjobb éjszakám volt.
Elvigyorodik, amitől az arca még szebb lesz.
– Persze. Le merem fogadni, hogy ezt mondod minden
lánynak.
 Megrázom a fejem, a hangom komoly, mint egy szívroham.
– Nem. Nem szokásom.
– Nem? – suttogja, majd közelebb hajol. – Esküdj, hogy az
igazat mondod vagy így görbülj meg.
– Esküszöm, vagy így görbüljek meg – mutatom, majd a hajába
túrok. Másodpercekre vagyok egy jó reggelt csóktól, amikor
George az ágy végébe ugrik és fenyegetően sziszegni kezd.
Cassie ijedten elhúzódik tőlem, védekezőn maga elé húzza a
takarót, miközben én bocsánatkérőn nézek rá.
– Nem, George. Viselkedj! Egy perc és kapsz reggelit.
A reggeli szóra George hegyezni kezdi a füleit, Cassie pedig
felnevet.
– Együtt érzek veled, George. Én is farkaséhes vagyok.
Cassie szavaira az én gyomrom is korogni kezd.
– Múlt éjszaka nem jutottunk el a vacsoráig, ugye?
Cassie megrázza a fejét, a szemei csillognak, miközben azt
mondja:
– Nem. Nagyon el voltunk foglalva más dolgokkal.
Elvigyorodom.
– Jól mondod. De sokkal jobb volt, mintha vacsoráztunk volna.
– Nem kicsit – mondja, majd felnevet, amikor a gyomra
hangosat mordul. – De most nagyon kellene egy energia löket.
– Mindenképpen oda kell figyelnünk az energia szintedre. –
Értek egyet és lerúgom a takarót, hogy felkeljek. – Később pedig
gondoskodom róla, hogy a megfelelő dologgal égesd el.
 – Jól hangzik. – Egy pillanatra összeszorítja az ajkait, mielőtt
gyorsan kiböki, amit mondani akar. – Köszönöm, hogy az első
alkalmat ilyen tökéletessé tetted. Sokkal jobb volt, mint
amilyennek bármikor is elképzeltem és tudom, hogy mindez csak
miattad volt.
Hozzá hajolok és az ágyra támaszkodom.
– Nem igaz. Ketten kellettünk hozzá, Sunderwell. A kettőnk
közötti kémia.
Összerándul.
– Ó, teljesen elfelejtettem… haza kell mennem, hogy
átöltözzek. Besegítek a laborban, mert a személyzet fele a sajtó
elől bujkál.
– Nem tudsz ellógni? Ma nem dolgozom, semmi dolgom, de
csinálhatok reggelit és kényeztethetlek.
– Azt hiszem tegnap este is ezt csináltad – mondja, közben
elpirul.
– Az nem kényeztetés volt, hanem színtiszta élvezet –
mondom, a hangom pedig rekedt lesz miközben eszembe jut
milyen érzés volt a szám a lába közt, az édes íze, a vágy és ahogy
elélvezett.
Még jobban elvörösödik válaszul és ez annyira aranyos, hogy
nem bírok magammal, egy csókot nyomok a gödröcskéjére, mire
az ágy végéből felháborodott visítás hallatszik.
– Jól van már – dörmögöm, majd Cassie-re kacsintok. – Meg
se moccanj. Hozom a reggelit és ígérem, hogy mindenféle zavaró
szőrgombóc nélkül. Ha már nem tudlak rábeszélni, hogy maradj,
legalább azt engedd meg, hogy mielőtt elmész, megetesselek.
– Azt hiszem, meg tudnál győzni. – Engem néz, miközben
felveszek egy pizsamanadrágot és felkapok egy pólót a komódból.
Azt kívánom, hogy George bár maradt volna ki éjszakára és jó
mosómedvéhez hűen kukázott volna reggelig. Cassie tekintetétől
le akarom dobálni a ruháim, nem felvenni. – Ha segítenél egy kis
ötleteléssel két kényeztetés közt, megoldható lenne. El akarok
küldeni egy listát app ötletekkel a virtuális asszisztensnek
Bangkokba legkésőbb ma estig, így elkezdheti a munkát, én pedig
majd később megcsinálom a cicomázást.
Bólintok, miközben az ajtó felé hátrálok. George a fém tálját a
padlóhoz ütögeti, így ebben a rettenetes kakofóniában
válaszolok.
– Benne vagyok. Jól hangzik. Te is segítettél nekem, most én
segítek neked.
Felvillanyozva néz rám.
– Aha. Pont ugyanaz. Csak itt számok vannak a forrasztó
helyett.
George felüvölt, mintha nyúznák és Cassie felnevet, majd kikel
az ágyból, kezével hessegető mozdulatokat tesz.
– Menj. Etesd meg. Csinálok kávét. Túl izgatott vagyok a
szabadnapom miatt, hogy ágyban maradjak.
Sajnálom, hogy nem marad az ágyban, de nem sokáig. Ahogy
Cassie a konyhámban tesz-vesz mindössze a pólómat viselve,
amiből időnként kivillannak a combjai, egy szavam sem lehet
panaszra.
Fél óra múlva leül mellém a konyhaszigethez, felkap egy villát,
beleszúrja a tojásba és a szalonnába, amiket egy öntött vas
serpenyőben készítettem el. Boldogan felnyög.
– Ó, ember. Azt hiszem, még soha nem ízlett ennyire reggeli.
– Az öntött vas serpenyő az oka – mondom és betömök egy
szalonnát. – És az éhezés. Ez része a tervemnek. Gondoskodom
róla, hogy farkaséhes legyél, így aztán bármit is kapsz, ízleni fog,
mintha egy étteremben készítették volna el.
– Apropó étterem… Most, hogy együtt töltjük a napot, arra
gondoltam, hogy elmehetnénk egyet biciklizni, mielőtt George-ot
is magunkkal visszük. Úgy értem, ha tojást és szalonnát
reggelizel, muszáj betolni egy fahéjas tekercset is.
Elvigyorodok.
– Tetszik, ahogy gondolkozol, Sunderwell. – Hozzáhajolok, a
szám alig pár centire van a fülétől. – Az pedig, ahogy
megcsókolsz, még jobban.
– Detto. – Lassan és szexin csókol, a nyelve az enyémet
kényezteti, azt sugallva, hogy minden jobb egy kis szalonnával.
Még a perzselő, forró csókok is.
Reggeli után felöltözöm és kiviszem George-ot az udvarra, amíg
Cassie hazaugrik, hogy lezuhanyozzon és beszól az irodába, hogy
otthonról dolgozik. Miközben meglocsolom az uborkákat,
bejelentkezem a város InstaChatjére, hogy megnézzem, van-e
valamilyen új pletyka, ami éppen borzolja az idegeket. Cassie és
a seriff beszélgetése kitudódott, és a szemben álló táborok közt
egyre jobban elfajultak a dolgok.
Elég egy pillantást vetni Cassie arcára, miközben felém
kerekezik és tudom, hogy ő is látta.
– Nem kellett volna megnéznem – mondja, a szája sarka
lekonyul. – El sem hiszem, hogy vannak olyanok, akik azt hiszik,
hogy Savannah-nak vagy nekem bármi közünk is van a tűzhöz
vagy a tér szétveréséhez, vagy bármi máshoz. Soha nem tennénk
kockára senki életét. Vagy éppenséggel a céget, amit kemény
munkával épített fel.
– Tudom – mondom, mindenféle kétség nélkül. Múlt éjszaka
nem csak pokolian szexi volt, hanem intim és kitárulkozó. Cassie
leengedte a falait és beengedett, megmutatta a szívének a
tisztaságát. Nem képes arra, hogy megtévessze az embereket, ami
miatt valószínűleg még nehezebb felfognia a helyzetet. – Az
emberek olyannak látják a világot amilyenek, nem olyannak,
amilyen te vagy, ugye tudod? Nem tehetsz róla, hogy ennyire meg
akarják látni a rosszat a másikban, még akkor is, ha szó sincs
ilyesmiről.
Összeráncolja a szemöldökét, nagyokat pislog.
– Igazad van, de ettől még elszomorít. Eddig nem tűnt fel, hogy
ennyi keserű ember van Happy Catben. Talán nevet kellene
változtatniuk. Mondjuk Cinikus Catre.
– Mit szólsz a Pesszimista Cathez?
Összeráncolja az orrát.
– Vagy Házsártos Borz? A cicát ki kellene hagyni.
 Elmosolyodom.
– Az már túl sok lenne. A borzok nem házsártosak amúgy is?
– Nem vagyok annyira közeli kapcsolatban eggyel sem, hogy
tudjam a választ a kérdésedre. – Lehajtja a fejét és George felé
fordítja a figyelmét, aki éppen a paradicsomokat tisztogatja,
amiket Honey Goldból lopott el. Csak emiatt tartok egy vizes tálat
idekint. – Te mit gondolsz, George? Van pár borz ismerősöd?
George bekapja a paradicsomot, rágni kezdi és közben úgy néz
ki, mint aki elgondolkodott a kérdésen. Cassie válaszul
elmosolyodik.
– Bárcsak tudna beszélni. Biztos vagyok benne, hogy az a sok
minden, ami a fejében kavarog elképesztene minket.
– Ebben nem vagyok biztos. Azt hiszem, hogy a legtöbbször
csak arra gondol, hogy mit evett, éppen mit eszik és mikor fog
legközelebb enni.
– Ha őszinték vagyunk ez az emberek felére igaz a városban –
mondja vigyorogva, miközben a kormányra támaszkodik a
karjával. – Köztük rám is. Nem érdekel, ha nem kívánatos
személy vagyok. Még mindig akarom azokat a fahéjas
tekercseket. És még több kávét. – Megütögeti a kulacs tartót,
amit én szereltem fel neki az első randink utáni napon. – Ezt
pedig köszönöm. Te vagy a legjobb.
– Szívesen – vigyorgok. – Indulás. Itt végeztem. – Elzárom a
csapot és hozzá fordulok, közben a vizes kezem a farmeromba
törlöm. – Úgy gondolom, ígéretet kellene tennünk egymásnak,
hogy nem nézzük meg az InstaChatet vagy az e-mailünk holnap
reggelig.
Kihúzza magát, száját eltökélten összeszorítja.
– Igazad van. Nincs értelme a pletykával tönkre tenni a napot.
És ki tudja, holnapra talán tovább lépnek és valaki más lesz a
téma.
Nem valószínű, gondolom, de megtartom magamnak a
pesszimista gondolataim. A mai napon nincs helye károgó
embereknek vagy a bűnüldöző szerveknek, akik a kényelmes
összefüggéseket keresik, nem pedig a helyeseket. A mai nap arra
van, hogy élvezzem egy olyan nőnek a társaságát, aki kezd a
kedvencemmé válni.
Mire visszaérünk a bicikli túrából és a kávés kényeztetésből,
megfeledkezünk a helyzetről, a cukor és a koffein ezerrel pörget
minket, és a tegnap esti orgazmus másnaposságunk emlékezteti
testünket minden egyes porcikájára. Cassie azt javasolja, hogy
menjünk úszni és piknikezzünk, ettől az ötletétől pedig még
jobban folytatódik a nap.
Élvezem, amikor a naptejjel bekenem a háta finom bőrét és le
sem veszem róla a szemem, amikor kinyújtózkodik a
törölközőjén, miközben semmit sem visel, csak egy 1940-es évek
stílusát idéző piros egyrészes fürdőruhát, aminél szexisebb
darabot még életemben nem láttam. Leírunk pár app ötletet és
miközben csirke salátás szendvicset eszünk, történeteket osztunk
meg egymással az eddigi legrosszabb munkahelyünkről: az
enyém az volt, amikor a The Little Chicken fritőzeit kellett
takarítanom; az övé, amikor egy játék tervező kávé készítő
asszisztense volt, aki vizes kulacsokba hugyozott és neki kellett
tőlük megszabadulnia.
– Nem engedte őket kidobni – mondja. Öklendezést imitál,
miközben a víz széléhez érünk. – Undorító.
Együttérzőn nézek rá, de nem tudok mit tenni, felnevetek.
– Sajnálom. Ez tényleg borzasztó. Miért ilyen undorítóak a
pasik?
Megszorítja a kezem.
– Nem mindegyik az. Te nem. Egy kicsit sem.
Rápillantok.
– Még nem láttad a garázsom.
– Nem érdekel a garázsod – mondja. – Csak a belsőd. A szíved
és ami mögötte van.
– Azzal minden rendben. Különösen, ha a közelemben vagy.
– Közel húzom magamhoz a hűvös vízben és felmelegítem egy
csókkal. Körülbelül egy órával később elszundítunk a
napsütésben, miközben ő a mellkasomon fekszik. Úgy érzem
ennél jobb nem is lehetne.
Amikor felébredek, a fejemben még mindig ugyanezek az idilli
gondolatok kavarognak.
Ennél jobb nem is lehetne…
Annál jobb nem lehet, mint amikor valaki megnevettet, és
akitől úgy érzed meg gondolod, hogy minden rendben, mert ő
melletted van.
 A gyanú, hogy egy kicsit mélyebben vagyok ebben a dologban,
mint ahogy vártam pár randi után, ott bujkál a tudatom mélyén
és kezd egyre bizonyosabbá válni. Aztán Cassie-vel elvisszük
George-ot triciklizni, és ő végigneveti az utat oda és vissza, azzal
a fantasztikus, szabad és könnyed nevetéssel, amit csak azok az
emberek hallhatnak, akikben megbízik, én pedig, én pedig…
– Kell neki egy sisak – mondja Cassie, miközben lelkesen nézi
a nevetséges mosómedvém, aki egyre gyorsul egy levél üldözése
közben. – Kell valami, ami megvédi ezt a fantasztikus agyat. Ma
este rendelek egyet. Két nap múlva itt is lesz.
Kész.
Ezzel végem.
Aggódik a kis gazember életéért, és ezzel a kezében is tartja a
szívem.
Megállok, felé fordulok a lemenő nap fényében, az
emlékezetembe vésem, ahogy rám mosolyog, szélesen és
rettenthetetlenül, amitől elakad a lélegzetem. Minden egyes
másodpercre emlékezni akarok, a pillanatra, amikor rájöttem,
hogy beleszerettem a szomszéd lányba. Viszonozza a
pillantásom, a gyengédség a szemeiben azt a reményt kelti
bennem, hogy ő is ugyanúgy érez, ahogy én, hogy tudja, hogy
milyen közel vagyunk valami hihetetlenhez.
Közel, és minden egyes nappal még közelebb kerülünk.
És most már remélem, hogy minden egyes éjszakával.
– Ma éjjel is nálam maradsz? – kérdezem és megfogom a kezét.
– Megígérem, hogy ez alkalommal előtte enni is kapsz.
 Beleharap az ajkába, majd bólint.
– Igen, de van egy különleges kérésem, ha nem gond?
Kinyújtom a kezem, egy elszabadult tincset a füle mögé tűrök.
– Nem gond. Bármit megkapsz, amit kívánsz. Van csirke és
sertés a hűtőben, amit meg tudok sütni a grillen. Vagy ha inkább
valami vegát ennél, a kertben találunk…
– Nem az ételre irányul a kérésem – mondja. – Mindegyik
fantasztikusan hangzik, én csak… azt gondoltam, hogy talán… –
Kifújja a levegőt, a táskájáért nyúl és kivesz belőle egy műanyag
dobozt, amiben egy neonrózsaszín dildó van. – Megtanítanál,
hogy kell használni? Úgy értem van ötletem, de…
A szemöldököm a homlokom közepéig szalad.
– Nos, persze. De bevallom, még soha nem használtam.
– Nem? – pislog és másodpercekkel később a szemeit forgatja.
– Ó! Oké. Miért is használtál volna? Tökéletesen jó… – A kezeivel
a farkam felé int, én pedig felnevetek.
– Pontosan – mondom. – De nem hinném, hogy bonyolult
lenne. Teljesen biztos vagyok benne, hogy rájövünk a titok
nyitjára.
Felhúzza a szemöldökét.
– Gondolod? Ha összedugjuk a fejünk, kitotózzuk?
– Nem csak a fejünk, hanem a többi testrészünket is. –
Megölelem, a kezemmel végigsimítom a hátát és a fenekébe
markolok. – Köszönöm a kérést. Megtiszteltetésnek veszem,
hogy engem kértél meg rá.
A kezeivel megsimítja a mellkasom.
 – Bírlak.
– Én is bírlak. Nagyon is. – Hozzáhajolok és egy lassú, izgató
csókot váltunk és közben azt kívánom, bár soha ne érne véget.
 HUSZONHÁROM

Cassie Sunderwell és Savannah Sunderwell

üzenetváltásából

Fordította: Aiden

Savannah: Felteszem eladásra a céget. Épp itt az ideje. Ha a sajtó

még több mocskot terjeszt róla, még a végén nekem kell fizetnem
valakinek, hogy átvegye tőlem.

Cassie: Dehogy teszed. Minden rendeződni fog. Nincs olyan,

hogy rossz reklám.

Savannah: Nem igaz. Ha azzal vádolnak meg, hogy képes vagy

felgyújtani a saját gyáradat, az határozottan rossz. Minden rossz.
Befejeztem, Cassie. Nincs energiám állandóan bizonygatni a
magam igazát, és gyűlölöm, hogy téged is belerángattak ebbe a
szarba.

Cassie: Ez egyáltalán nem szar. Csak egy szerencsétlen időszak.

De tényleg. Higgadj le, egyél egy kis pogácsát, és hagyd, hogy
megoldjam. Minden rendben lesz.

Savannah: Végre megtanultál meditálni?

Cassie: Még nem.

Savannah: Olivia tömi beléd a Valeriana teáját? Amitől a mázsás
férfiak is rögvest kómába esnek?

Cassie: Dehogy. Szó sincs teáról. Amúgy is jobban szeretem a

kávét, ezt te is tudod.

Savannah: Akkor hogy lettél hirtelen ekkora zen-nagymester?

Mert a nővérem, akit én ismerek, nem...

Ó...

Megvilágosodtam!

Egy orgazmus utáni vonaton utazol épp a Relax Állomás felé.

Igaz?!

Cassie: Lehet, van némi igazságtartalma ennek az állításnak...

Savannah: Ó, ISTENEM, HÁT MEGTETTED! VÉGRE

ELVESZTETTED SZÜZESSÉGEDET! ANNYIRA BÜSZKE
VAGYOK RÁD ÉS ÚGY ÖRÜLÖK NEKED!

Cassie: LOL. Állj már le! Ez nem akkora szám, mintha

felfedeztem volna a rák ellenszerét. Semmi szükség a
nagybetűkre.

Savannah: Már hogyne lenne!!! EZ EGY BAZINAGY LÉPÉS

VOLT SZÁMODRA! ÉS TE MEGLÉPTED! IGEEEN! HAJRÁ, TE
VAGY A LEGJOBB!!!
Cassie: Még egy nagybetűs mondat, és kikapcsolom a
telefonomat.

Savannah: Oké, oké. De muszáj elmesélned az összes apró,

mocskos részletig! Mindent tudni akarok! Überkirály volt? A szex
lett az új kedvenc játékod? Ébren is álmodsz a farkáról, mert övé
a világ legjobb farka, és csak arra vágysz, hogy egész nap
meztelenül lepedőakrobatikázz vele?

Cassie: Igen, őrült jó volt. Igen, megvan az új kedvenc játékom.

És igen, állandóan rá gondolok, de nem csak ama testrészére.
Hanem az összesre. A hatalmas kezeire, a mosolyára, és arra,
ahogyan nevet, és hogy milyen szexi tud lenni, ahogy
boxeralsóban süti a tojást, és hogy mennyire gyengéd George
Cooney-val, még akkor is, amikor a mosómaci karmaival az
orrában ébred.

Az egész pasast imádom. Szőröstül-bőröstül.

Savannah: Ajjaj, ettől féltem. A vonat elrobog Relax Állomás

mellett, és egyenesen a Húzd Fel a Gyűrűt Kereszteződés felé tart.

Cassie: Nem! Úristen, az ki van zárva. Szó sem lehet gyűrűről. Ne

beszélj őrültségeket, Savannah.

Savannah: Úgy gondolod? Mert amit most leírtál, az nekem

nagyon is úgy hangzik, mintha szerelmes lennél.

Cassie: Csak élvezem a vele töltött időt. Ez minden. Boldoggá

tesz. Minden jobb vele. Én is jobb vagyok. Nyugodtabb és
produktívabb vagyok, mint évek óta bármikor. Egy hónapon
belül befejezem az alkalmazást, és akkor neked már csak hátra
kell dőlnöd, és kaszálhatod a pénzt.

Savannah: Bárcsak fele olyan optimista lennék, mint te.

Cassie: Talán neked is ideje volna már ágyba bújnod valakivel.

Elég szuper. Nagyon ajánlom.

Savannah: Ha! Még csak az kéne! Nekem a dugásból egy életre

elegem lett. Bevonulok apácának. Vagy talán magam leszek Mary
Poppins, egy nő, aki túlságosan el van foglalva azzal, hogy némi
varázserőt bevetve, tutujgassa London arra rászoruló
gyermekeit, semmint, hogy afféle múló hóbortokkal
foglalkozzon, mint a szex és a romantika.

Cassie: Te, Mary Poppins nem azzal a kéményseprővel kavart?

Savannah: Kizárt, hogy kavartak! Csak barátok voltak, te dilis. Az

lehet, hogy Burt szerelmes volt belé, de semmiképp sem nyomult
Poppinsra. A csaj elpicsázta volna az esernyőjével, ha
megpróbálja.

Cassie: Hát, talán még be is jött volna a pasinak egy kis papás-
mamással egybekötött fenekelés.

Savannah: Ki vagy te? És mit csináltál a nővéremmel?

Cassie: Én vagyok az az idegen lény, aki átvette az uralmat a tesód
agyának prefrontális kérge felett. Hívj csak nyugodtan Gorgon
Rotovírus Tizenkettőnek.

Savannah: Olyan furi vagy. Ryan rájött már, hogy ilyen dilinyós
vagy?

Cassie: Igen. ☺ És ennek ellenére imád. Úgy szeret, ahogy

vagyok.

Savannah: Hűha. Most elmorzsoltam egy könnycseppet. Ez...

annyira szép volt, te kis édes. Úgy örülök nektek.

Cassie: Hát még én. El sem tudom hinni, de tényleg megtörténik,

ráadásul az én életemben. Hogy egy fantasztikus pasas mellett
ébredhetek, aki gyönyörűnek, szexinek és okosnak tart, és aki
ugyanúgy szeret velem lenni, mint ahogyan én vele.

Savannah: Kétszer használtad a SZERET szót. Azért azt tudod,

ugye?

Cassie: Igen, tudom. És talán...

Savannah: Talán?

Cassie: Később beszélünk. Meg kell, hogy látogassam Gordont

egy kitömött mókus ügyében. Képzeld, Gordon tűzoltóruhát varr
nekem, hogy meglephessem vele Ryant. Ma este lesz a három éve,
hogy tűzoltónak szegődött.

Savannah: Fúj. Egy mókus? Komolyan?

Cassie: Semmi fúj. Gordon minden mókusát természetes úton
elpusztult rágcsálók bundájából készíti. A remekművek készítése
során egyetlen állatot sem dug ketrecbe és nem is kínozza őket.

Savannah: Cassie, út szélén elhullott állat tetemek. Ami annyit

tesz, hogy az útról guberálja össze szerencsétleneket. Te a Nagy
Ő-det az úttestről származó hulladékkal akarod meglepni.
Könyörgöm, állj meg, és gondold ezt át még egyszer.

Cassie: Nem fogom. Muszáj hallgatnom a szívemre. És a szívem

azt súgja, hogy Ryan értékelni fogja ezt a figyelmes ajándékot.

Savannah: Rendben. Te biztos jobban tudod...

Cassie: Így van. Most pedig keress magadnak egy dögös angol
urat, vonszold az ágyadba, és addig ki ne engedd onnan, amíg
mosolyt nem csal az arcodra. Aztán hívj fel.
 HUSZONNÉGY

Ryan

Fordította: Rin

KÉPTELEN VOLTAM ALUDNI.

Pedig egy fárasztó negyvennyolc órás műszak után vagyok, ahol
néhány óránként történt valami, hiszen nyáron van a tűzszezon
és idén is erősen lecsapott, de – végül 30 perccel azután, hogy a
matracomra dőltem, még mindig ébren vagyok, és a plafont
bámulom.
Nem érzem jól magam az ágyamban.
Valami hiányzik.
Valaki hiányzik...
Kinyújtom a kezem a matrac hűvös oldalára, és azt kívánom
bárcsak Cassie itt lenne mellettem. Ez a legelső alkalom, hogy
egyedül fekszem itt az első közös éjszakánk óta. Hihetetlen, hogy
milyen gyorsan függővé váltam az érzésétől, hogy mellettem van,
a párnámon lengedező samponja illatától, a tudattól, hogy elég
közel van ahhoz, hogy megérintsem.
– Hajnali négy óra van – motyogom George-nak, aki az ágy
lábánál fekszik és várja, hogy elaludjak, hogy elfoglalhassa
kedvenc pozícióját. – Ha most átmegyek hozzá, azt fogja hinni,
hogy megőrültem.
 Amint kiejtettem a szavakat a számon, máris egy halk
koppanást hallok az ablakon. Felülök, hunyorgok a holdfényben,
ami a függönyön át beszűrődik, a szívem hevesen dobogni kezd,
még annak ellenére is, hogy figyelmeztetem magam annak a
valószínűségére, hogy ez csak egy faág, ami az ablaküvegnek
ütközik.
Kibújok a takaró alól és mezítláb elsétálok az ablakig, nem
viselve mást csak egy boxeralsót, elhúzom a függönyt, hogy
meglássam a valóra vált kívánságomat.
Olyan erősen vigyorogva, hogy az állkapcsom kissé megfájdul,
kinyitom az ablakot és felhúzom.
– Szia, szépségem! Épp az ágyban feküdtem és azt kívántam,
bárcsak itt lennél mellettem.
Elmosolyodik és az éjszaka szinte világossá válik.
– Hallottam, ahogy megálltál a kocsiddal. Próbáltam
visszaaludni, de túl izgatott voltam. Én akartam az első lenni, aki
boldog tűzoltó-évforduló napot kíván és megajándékoz téged.
A háta mögül előhúz egy kis fekete, plüssállatnak tűnő tárgyat
és a magasba tartja.
– Neked.
Rájövök, hogy ez egy mókus. Gordon egyik kitömött mókusa,
apró tűzoltó sapkában és kabátban, kezében egy... fejsze? Igen,
egy fejszével.
Hátborzongató.
És furcsa.
 És furcsán hősiesnek tűnik, majdnem annyira imádom, mint
ezt a nőt.
– Gyere be – morgom. – A megfelelő módon kell
megköszönnöm ezt a csodás ajándékot.
Felém nyúl, én pedig megragadom a karja alatt és behúzom a
házba, miközben ő a flip-flop papucsával végigsétál a ház oldalán.
– Tényleg tetszik? Komolyan mondod?
– Tökéletes. – Lábra állítom, és egy gyors mozdulattal
becsukom az ablakot, hogy a szúnyogok ne jöhessenek be, majd
visszafordulok hozzá és elveszem a mókust, hogy közelebbről
szemügyre vehessem. A hold fénye felé tartom, megcsodálva a
jelmezének részletességét.
– Ez a legjobb tűzoltó évfordulós ajándék, amit valaha kaptam.
Bár ez az egyetlen tűzoltó évfordulós ajándék, amit valaha
kaptam. El sem hiszem, hogy emlékszik a dátumra, amit néhány
napja említettem neki.
– Ó, ez fantasztikus.
Ökölbe szorítja a kezét a mellkasán, felhívva a figyelmemet a
vékony fehér trikóra és az apró csíkos pizsamanadrágra, amit
visel.
– Savannah azt mondta, hogy azt fogod gondolni rólam, hogy
őrült vagyok.
Leteszem az ajándékát a szekrény tetejére és visszafordulok
felé, a kezemet a dereka köré fonom.
– Tényleg őrültség. De imádom. – Magamhoz húzom őt, a
farkam megmozdul, ahogy közelebbről szemügyre veszem és
látom, hogy a felsője alatt nem visel melltartót. – Hogyan
köszönhetném meg a figyelmességed?
– Levehetnéd a felsőmet – incselkedik, miközben megjelennek
a gödröcskéi. – Szerintem már a szemeddel levetkőztettél. Lehet,
hogy a valóságban is megszabadulhatnál tőle.
– Mondtam már, hogy milyen okos vagy ma? – Megfogtam a
felsője alját, de ő megállította kezével az enyémet.
– Nem, még nem mondtad. De megteheted és leveheted a
felsőm, amint kiteszed George-ot. Hiszek benne, hogy meg kell
védeni azt ártatlanok szemét.
– És az utálatosokét is – értek egyet, és George felé indulok.
Felkapom az ágy lábától, nem törődve a morgással, ahogy
átviszem a szobán. – Szokj hozzá, haver. Majd később
beengedünk, ha jól viselkedsz.
Leteszem őt a folyosó padlójára és becsukom az ajtót.
Aztán megpördülök és visszasietek Cassie-hez, megnevettetve
őt azzal, ahogy átkarolom a derekát, és mindketten az ágyra
zuhanunk.
– Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, hogy örülsz, hogy
látsz – mondja, miközben átkarolja a nyakamat.
– Nagyon örülök.
A térdemmel szétfeszítem a combjait, a csípőmet a
szétterpesztett lábai közé nyomom és élvezem, ahogyan a
szempillái megrebbennek, amikor az erekcióm hozzá nyomódik
a ruháinkon keresztül.
 – Negyvennyolc óra túl sok ahhoz, hogy ennyit távol legyek
tőled.
Megcsókolom, és ő egyetértően búg az ajkaimra, a rezgéstől a
csókja még édesebbé válik. Vagy talán az a tény befolyásol, hogy
már két napja távol voltam tőle, de minden másodpercben rá
gondoltam, aggódtam miatta és azt kívántam, bárcsak ott
lehetnék vele, miközben ez a nevetséges nyomozás halad előre és
Cassie a Sunshine Factoryban okozott tűz fő gyanúsítottja.
Elmondtam Jessie-nek, a seriffnek és mindenkinek, aki
meghallgatott, hogy semmit sem fognak találni, mert Cassie
ártatlan, de az arckifejezésükön látszik, nem hisznek nekem, úgy
gondolják, hogy csak elvakít a vágy.
De ez nem kéjvágy.
Ez több annál, valami, amitől a szívem lassú lüktetéssel merül
el egy kádnyi meleg mézbe, ahogy Cassie pólóját a fején át
lehúzom és meglátom gyönyörű melleit.
– Hiányoztál – motyogom bűnösen puha bőrének,
végigcsókolom az egyik feszes rózsaszín mellbimbójától a
másikig.
– Hozzám beszélsz? – kérdezi, miközben a lélegzete elakad,
majd egyre szaporábban kapkod levegőért. – Vagy hozzájuk?
– Mindhármatokhoz – válaszolom, miközben körbenyalom a
hegyét a nyelvemmel, amitől megrándul alattam. – Mindannyian
gyönyörűek vagytok, szexik és kibaszottul finomak.
 A mellbimbóját a számba veszem és gyengéden szopogatom,
mire a körmeit a bőrömbe vájja és közelebb húz, miközben
nyögdécsel.
– Istenem, Ryan – suttogja, miközben figyelmemet
átirányítom a másik mellbimbójára. – Minden alkalommal egyre
jobb érzés, amikor hozzám érsz. Hogy lehet ez?
Mert kezdem megtanulni, mit szeret.
Mert megjegyzem minden egyes gyorsan elnyújtott
lélegzetvételét, sóhajtását és nyöszörgését, és arra használom a
tudást, hogy minden alkalommal, amikor ágyba viszem, egyre
jobban elélvezzen.
Kezdek beleszeretni, és a szerelem a gyönyört varázslatossá
teszi.
Olyanná teszi, amiről nem tudom, hogyan fogok lemondani,
amikor hazamegy. Már a gondolat is elég ahhoz, hogy egy
hatalmas követ érezzek a mellkasom közepén. A torkom
összeszorul, keserűség kúszik fel bennem és keveredik el az édes
ízével, ami olyan frissen érződik a nyelvemen.
Visszahúzódom, lenézek rá, a szívem kihagy egy ütemet,
ahogyan a párnámra terített sötét haját, a holdfényben ragyogó
sápadt bőrét és azt az éhes tekintetet figyelem a szemében, amely
tudom, hogy csak nekem szól.
– Mi a baj? – Gyengéd ujjaival beletúr a hajamba, és elsöpri a
homlokomról.
Kissé megrázom a fejem, de aztán jobb belátásra térek.
 Nem akarok hazudni neki, és úgy tenni, mintha nem őrülnék
meg érte, hogy nem kötődöm hozzá. Ez hazugság lenne, egyszerű
hazugság. – Nem tudom megállni, hogy ne gondolkozzak a
repülőútról.
– Melyikre? Hová mész?
– Nem megyek sehova – mondom, és az ajkam féloldalas
mosolyra húzódik. – De te igen. És ez nem tetszik nekem,
Sunderwell. Egy cseppet sem.
Az ajkai lágyan szétnyílnak, miközben bólint.
– Igen, tudom. Nekem sem tetszik.
– Még nem állok készen a búcsúzásra, és biztos vagyok benne,
hogy egy távkapcsolat megölne – vallom be, miközben finoman
ringatom a csípőmet, a farkamat a csiklójához nyomva. – Olyan
nagyon szükségem van rá, hogy veled legyek. Szükségem van
arra, hogy érezzelek, hogy megízleljelek, hogy ott legyek, hogy
megmasszírozzam a válladat egy kemény nap után, amikor a
billentyűzet felett robotolsz.
– Igen – mondja, miközben hüvelykujjait beakasztja az
alsónadrágom derekába. – És hogy bennem legyél. Szükségem
van rád magamban. Mindig.
– Mindig – visszhangzom, és a combomra tolom a boxeremet,
miközben Cassie kicsúszik a pizsamanadrágjából, mutatva, hogy
nincs semmi alatta.
Felnyögök a látványra, a golyóim erősen feszülnek a lába
közötti látványtól, amely rózsaszínű és nedves, és csak rám vár.
Mert ő ugyanolyan kétségbeesetten akar engem, mint én őt. Mert
ez annyira helyes, annyira tökéletes, annyira...
Boldogan merülök el benne, amikor meghallom, hogy
megkönnyebbülve kiáltja a nevemet. Csak a nevemet, de sokkal
többet hallok ki belőle. Ahogy körém fonja a lábait és belém
kapaszkodik, szorosan magához húzz, ahogy ki-be siklok a
nedves forróságában, hallok mindent, amit egyikünk sem mert
kimondani.
Hallom, hogy akar engem, hogy szüksége van rám az ágyában,
olyannyira amennyire szüksége van levegőre és vízre, vagy a késő
esti videójátékra, amikor stresszes. Hallom, hogy kész bármit
megtenni, hogy megkockáztassa azt a vad lépést, hogy mi ketten
egyek legyünk, mert egyedül már nem fogunk működni most,
hogy tudjuk, milyen jó Cassie-nek és Ryannek lenni.
Hogy ő az enyém.
Hogy én az övé vagyok.
– Istenem, igen, bébi, élvezz el nekem, Cassie – kérlelem,
miközben erősebben, gyorsabban dugom, kétségbeesetten érezni
akarom, ahogy körém feszül, mielőtt elmegyek.
– Éreznem kell téged. Ó, igen. Igen, bébi!
Felkiált, a feje hátracsuklik, ahogy elélvez.
Egy másodperccel később már vele zuhanok, abba a világba,
ahol nincs semmi más, csak jóság és édesség, és ez
kimondhatatlanul csodálatos, hogy ilyen közel lehetek hozzá.
– Holnapra összeállítom az önéletrajzomat – mondom,
miközben egymás karjaiban fekszünk, az arca a mellkasomon
pihen, és az ujjaim végigsimítanak a gerincén. – Nem tudom,
milyen álláslehetőségek vannak San Franciscóban. De a
kaliforniai erdőtüzek miatt biztosan jól jönne nekik még néhány
ember.
Cassie feje olyan gyorsan pattan fel, hogy a haja az arcába repül.
– Micsoda?
Visszasöpröm a haját, a szívem egy ütemet ugrik, remélve, hogy
nem értettem félre, amit a pillanat hevében mondott.
– Hogy állandóan veled legyek. Ez nem történhet meg, ha én itt
vagyok, te pedig San Franciscóban. Úgyhogy, gondoltam,
megpróbálok a te környékeden munkát keresni.
– Megtennéd? – kérdezi halkan. – Értem? Elhagynád a
testvéreidet, a szüleidet és mindent, amit eddig ismertél?
– Igen – mondom, és nagyot nyelek, miközben azon
gondolkozom, hogy kimondjam-e a nyelvem hegyén lévő
szavakat.
De bassza meg. A félelem soha nem juttatott el oda, ahol lenni
akarok.
– Ezeket a dolgokat ismerem. De ilyesmit még soha nem éltem
át. Mint te. És azt, ahogy akkor érzek, amikor veled vagyok.
Az alsó ajka remegni kezd, és egy másodperccel később egy
könnycsepp lefolyik az arcán.
– Sajnálom – mondom, és gyűlölöm magam, amiért túl
messzire mentem. – Be kellett volna fognom a számat. Túl korán
van még. Sajnálom, nincs…
 – Csss. – Az ujjait a számra téve hallgattat el, miközben másik
kezével letörli a könnyeit. – Nem, ez nem túl korai. És, de igen,
kellett volna. Annyira örülök, hogy mondtál valamit. Attól féltem,
hogy én vagyok az egyetlen, aki így érez.
– Az egyetlen, akinek szükséged van arra, hogy egy városban
legyünk? – kérdeztem megkönnyebbülve, ami véget vetett a mini
szívrohamomnak.
– Az egyetlen, aki kezd szerelembe esni – suttogja.
A mellkasom összeszorul. Vagy inkább felrobban.
Vagy talán a szívem olyan boldog táncba kezdett, amit még
sosem tapasztaltam. Akármi is történik velem, nem akarom, hogy
ez az egész véget érjen.
– Nálam már bekövetkezett – mondom, és a kezembe fogom az
arcát.
A szemei újra csillogni kezdenek, de olyan szélesen mosolyog,
hogy tudom, nem a szomorúság miatt van. Ő is velem tart ezen
az úton, bárhová is visz minket.
– Nem kell San Franciscóba költöznöd – mondja. – Hazajövök.
Már eldöntöttem. Ma este. Három órával ezelőtt, amikor az
ágyban feküdtem és szerencsétlenül éreztem magam, mert nem
tudtam elképzelni, hogy visszamegyek egy olyan világba, ahol
nem vagy a szomszédban.
Éppen meg akartam kérdezni tőle: – Mit szólnál egy olyan
világhoz, ahol a te a házad az én házam?
 Megteszem, megkérem, hogy költözzön hozzám, és
megkérdezem, hogy mi lenne, mert a szerelem erre késztet, de
megszólal a vészjelzés a telefonomon.
Halkan káromkodom és az egyik kezemmel az éjjeliszekrényre
nyúlok érte.
– Bocsánat. Ez munka. Valami komoly dolog lehet, vagy nem
hívnának kevesebb, mint két órával később a szolgálati időm
után. – De amikor felveszem a telefont, nem a diszpécsertől
kapom az utasításokat, hogy hol és mikor kell megjelennem.
A főnököm.
– Még ébren vagy? – kérdezi Jessie.
– Igen, fent vagyok – ráncolom a homlokom, ahogy a
párnáknak dőlök. – Mi a helyzet? Megint feltámadt a tűz az
autópálya mellett? Szükséged van rám?
– Nem, semmi ilyesmi... – sóhajt. – Csak gondoltam, még
ébren vagy, és szerettem volna, ha tőlem hallod a Sunderwell-ügy
legújabb fejleményeit.
Vetek egy gyors pillantást Cassie felé, hogy lássam, ahogy
nyugodt, tiszta szemmel figyel engem, ami arra enged
következtetni, hogy nem hallja a beszélgetésünkben a Jessie által
elmondott szavakat. Kikényszerítek magamból egy gyenge
mosolyt.
– Persze, csak egy pillanat, hadd szaladjak el egy tollért.
– Egy tollért? – hallom Jessie meglepettségét a telefonban,
miközben felhúzom a pizsamanadrágot és az ajtó felé indulok. –
Nem vagy egyedül, ugye?
 – Nem, minden rendben. Nem te ébresztettél fel – válaszolom
kínosan, mert szörnyen rosszul tudok hazudni. Amint a
túloldalon vagyok a konyha másik végében, elég messze ahhoz,
hogy Cassie biztosan ne hallja meg, hozzáteszem halkan. – Nem,
nem vagyok egyedül, Cassie itt van.
Jessie felsóhajt.
– Akkor gyere át beszélni. Ha ilyen messzire jutott a dolog
köztetek, akkor szükséged lesz egy baráti fülre, miután
meghallgattad a legújabb híreket.
Ráncolni kezdem a homlokom.
– Mit hallani? Nem Cassie gyújtotta azt a tüzet, Jessie. Ebben
biztos vagyok. Nem érdekel az új bizonyíték. Ez nem igaz.
– Ez megdönthetetlen a bíróságon. Nincs tévedés – mondta
Jessie együttérzéssel a hangjában, amitől összeszorul a gyomrom
az aggodalomtól. – Csak találkozzunk a Dough on the Square-ben
tizenöt perc múlva, oké? Veszek neked egy kávét és egy fánkot, és
aztán beszélgethetünk.
– Nem lehet, társaságom van.
Nem akarom itt hagyni Cassie-t, egyedül az ágyamban, főleg
nem azért, hogy meghallgassak valami baromságot, ami Isten
tudja, honnan származik, milyen forrásból.
Valószínűleg az igazi gyújtogató volt, aki megpróbálja rossz
útra terelni a kisvárosi törvényt.
– Komolyan mondom, Ryan. Ez nagy dolog. Nem hívtalak
volna fel, műszakod után, ha nem így lenne. Ha nem akarsz
találkozni, rendben van. Értem én. De a fejedet fogod fogni, ha
ezt meghallod, előbb vagy utóbb. Ha szeretnél egy esélyt kapni és
eldönteni, hogyan fogod kezelni a következményeket, amikor
bekövetkezik, akkor tíz perc múlva a fánkboltban leszek.
Beletúrok a hajamba, a szemem összeszorul.
– Oké. Rendben. Tíz perc múlva találkozunk.
– Akkor ott – mondja Jessie. – És ha számít valamit, sajnálom.
Nem akartam, hogy így végződjön. Cassie-t és a húgát jó
embereknek tartottam.
Ők jó emberek, akarom kiáltani, de ehelyett azt mondom
Jessie-nek, hogy hamarosan találkozunk, és kinyomom a hívást.
Szerelmes vagyok Cassie-be. Láttam a szíve minden szegletét,
és tudom, hogy képtelen a gyújtogatásra. De az, hogy azt
kiabálom, hogy "ő ártatlan" nem fog segíteni rajtunk, és hogy ezt
magunk mögött hagyjuk. A legjobb, amit Cassie-ért tehetek, hogy
meghallgatom Jessie-t, és megpróbálom meggyőzni a főnököt,
hogy a szaglászásuk nem elég bizonyíték, és hogy rossz nyomon
járnak.
Visszatérek a hálószobába és látom, hogy George beengedte
magát a nyitott ajtón keresztül és a párnámra támaszkodik Cassie
mellett, és rágcsál valamit a mancsai közé szorítva, amit nehéz
kivenni a gyenge fényben.
– Ne egyél az ágyban, Cooney. – Lazán beszélek, hogy Cassie
ne aggódjon. – Ismered a szabályokat.
– De hozott nekem ajándékot – mondja Cassie nevetéssel a
hangjában, miközben felemel valamit.
 Felkapcsolom a világítást és nevetek, mikor meglátom a
pénisznyalókát, amit finoman tart két ujja között.
– Akkor ez már hivatalos – mondom. – Ő is szeret téged.
George cicceg válaszul, mire Cassie felkacag.
Annyira boldog, és a pokolba is, ha hagyom, hogy ezt bármi
elvegye tőlem.
Állkapcsom összeszorul és azt mondom Cassie-nek, hogy
valamit lent hagytam az állomáson, és mindjárt visszajövök.
Aztán felöltözök és kisietek az ajtón, készen arra, hogy
megküzdjek mindennel, amíg vissza nem vonulnak, hogy
megvédjem a nőt, akit szeretek.
 HUSZONÖT

Cassie

Fordította: Aiden

– CSERESZNYE, LIME... – nyalom meg újra a nyalókát, a szemem

összeszűkül, ahogy próbálom meghatározni a titkos összetevőt.
– Koriander?
George egy „ugye, csak viccelsz” pillantást vet rám, és felkap
még egy szem szőlőt a szőrös kis pocakjáról, aztán megint a
Macskasuttogóra terelődik a figyelme. Ahogy Ryan ígérte, szőrös
kis barátom elragadtatottan figyel, és rám sem hederít.
De George egyértelműen befogadott, amit a nyelvemen
olvadozó, figyelmes ajándéka is bizonyít. Tulajdonképpen nem is
olyan rossz, tekintve, hogy a nyalóka szavatossága több éve lejárt,
és legalább egy éjszakát a szemetesben töltött.
– Úgyis be volt csomagolva – emelem fel a részben megolvadt
papírját, és szemügyre veszem. – Szóval valószínűleg nem fogok
meghalni tőle, igaz?
George visszakaffog rám, én pedig elmosolyodom. Ha valaki
egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy hamarosan egy
olyan pasi ágyában fogok heverészni, akibe őrülten szerelmes
vagyok, csevegek a házi mosómedvéjével, és épp az ország egyik
csücskéből a másikba való költözésemet tervezgetem, San
Franciscóból Happy Catbe, azt mondtam volna, hogy
bolondokházában van a helye.
De a szerelem őrült dolog, azt hiszem.
A legjobb fajta őrültség.
Tuti, hogy Savannah is azt fogja hinni először, hogy
megbolondultam, ám örülni fog neki, hogy itthon vagyok.
Kiszámolom, hogy mennyi lehet az idő most az Egyesült
Királyságban, és úgy határozok, hogy felhívom a nővéremet. Ez
nem az a fajta hír, amit sms-ben kellene közölni.
Előrehajolok, kotorászni kezdek a padlón heverő
pizsamanadrágomban, és előhalászom a mobilomat a hátsó
zsebéből, ám a telefon éppen akkor szólal meg, én pedig
ijedtemben sikkantva hajítom a szőnyegre.
George rosszallóan nyöszörög, miközben kikászálódom a
készülék után az ágyból. – Tudom, tudom. De valószínűleg az
apád keres, aki azért hív, hogy megbizonyosodjon róla, jól
megvagyunk-e.
Ám amikor magam felé fordítom a kijelzőt, látom, hogy nem
Ryan az. Egy számomra ismeretlen körzetszámról hívnak. Az első
gondolatom az, hogy biztos valami automata lesz, de a
spamközpontok általában jobban időzítenek, és egy hajnali ötkor
befutó hívás elég fura ehhez, így kénytelen vagyok felvenni.
Megnyomom a válasz gombot, és a fülemhez emelem a telefont.
– Halló?
– Cassandra? – szól bele egy torzított robothang, és ahogy
meghallom, kiráz a hideg.
 – Kivel beszélek? – kérdezem, a szívem hevesen ver a
torkomban.
– Egy barát. Vagy ellenség, attól függően, miképp kevered a
kártyáid – feleli a hang, és folytatja, mielőtt szólhatnék, hogy
nekem eszem ágában sincs kártyázni, sem vele, sem másokkal,
akik megpróbálják bezáratni a nővérem üzemét. Mi másról
lehetne szó?
– Nagyon figyelj, Cassandra. Kész vagyok mindent elmondani
a rendőrségnek, amire szükségük van ahhoz, hogy a Sunshine
Toysnál történt tűzesetet rád és a nővéredre kenjék.
– Baromság – csattanok fel, és a kezem remegni kezd. – Semmi
bizonyítékod sincs, hiszen sem Savannah-nak, sem nekem nincs
semmi közünk a tűzhöz.
– Mondod ezt te. De kinek fog hinni a rendőrség? Két olyan
valakinek, akik alapból kívülállók, és nem is illenek ebbe a
környezetbe? Vagy a bizonyítékoknak a te ujjlenyomataiddal és
szemtanúknak, akik hajlandóak tanúskodni, hogy láttak téged ki-
be járkálni a gyárból a tűz napján kora reggel?
– Azok az emberek nem mondanának igazat, és persze, hogy az
én ujjlenyomatom van mindenhol a gyárban, hiszen ott
dolgozom, zsenikém. Én…
– Nem akarok vitatkozni. Túl nagy szarban vagy, és az egyetlen
kiút az, ha azt teszed, amit mondok, kisszívem. Ha nem szeretnél
börtönbe kerülni, találkozzunk a gyárban harminc perc múlva,
hogy megbeszéljük a feltételeket. Egyedül gyere, és még
véletlenül se szólj senkinek erről a hívásról. Ha mégis megteszed,
tudni fogom, és meghúzom a ravaszt. Amint elkezdem ledönteni
a dominókat, annak az életnek, amit eddig ismertél, annyi,
Cassie. Örökre. Szóval igyekezz és öltözz fel. Várni fogok rád.
Éles kattanás hallatszik, amikor a hívásnak vége.
Káromkodom, összeszorítom az állkapcsom, és az ágyra hajítom
a telefont.
George kíváncsian méreget, amikor beletúrok a hajamba, és
ökölbe szorítom a kezem.
– Fogalmam sincs, mi legyen – motyogom, az ablak felé
lépkedek, aztán vissza az ágyhoz, a szívem hevesen ver. – Nincs
bizonyítéka – kizárt, hogy lenne –, de igaza van. Ha az emberek
hajlandóak hazudni, és ez a seggfej manipulált valamit, hogy úgy
tűnjön, mintha én állnék a dolog mögött…
Erősen az ajkamba harapok. Annyira szeretném felhívni Ryant,
de csak annyit tehetek, hogy nem vetem magam a telefonom
után.
De a fickó azt mondta, hogy megtudná, ha szólnék valakinek.
Azt is mondta, hogy öltözzek fel...
A hideg futkos a hátamon, az ablakhoz sietek, és elhúzom a
függönyt. De a karom annyira remeg, hogy háromszor is
megpróbálom, mire sikerül.
– Épp csak hajnalodik – motyogom. – Talán csak feltételezte,
hogy pizsamában vagyok, és azért mondta, hogy fel kéne
öltöznöm.
 De verdeső szívem ezt nem veszi be, és George sem, aki talpra
gurul, és panaszosan szüttyög, miközben előhúzom Ryan egyik
tréningnadrágját a fiókja mélyéről.
– Tudom, hülye ötlet – magyarázom a sikamacinak –, de
muszáj odamennem. Nincs más választásom.
George panaszosan nyöszörög.
– Óvatos leszek, ígérem.
Elveszettnek tűnve huppan le a hátsójára az ágy közepén. Át
tudom érezni...
Csendesen győzködöm magam arról, hogy a gyár olyan közel
van a belvároshoz, hogy csak segítséget kell hívnom, ha a helyzet
ijesztővé válik, magamra kapom a nadrágot, felhajtom a
derekánál, és meghúzom a zsinórt. Egy fekete pólót veszek fel
hozzá, aminek az elején az áll, hogy „Vadmalac vagyok és büszke
vagyok rá”, és belebújok a tangapapucsomba, amiben a füvön
keresztül jöttem át Ryan lakására.
Ha tíz percen belül be akarok érni a gyárba, igyekeznem kell.
Nincs idő hazarohanni és átöltözni.
A francba. Tegnap belement egy szög a kocsim kerekébe, és
azóta sem javíttattam meg a defektet. Muszáj biciklivel mennem.
Ha teljes sebességgel tekerek, és levágom az utat, szűken, de oda
fogok érni a megadott időre.
Jó lesz ez így. Csak csendesen, fekete ruhában bekerekezek,
kiderítem, ki ez a seggfej, és már indulok is haza, amilyen gyorsan
csak bírok.
 Ha szerencsém van, még Ryan érkezése előtt ágyban leszek, a
Sunshine Toys katasztrófát letudva, és ott ácsingózva a fényes
jövő kapujában.
De ahogy teljes gőzzel tekerek a kora reggeli kísérteties
csendben, és a nap még mindig olyan alacsonyan jár, hogy az ég
majdhogynem fekete, minden sejtem azt sikoltja, hogy hibát
követek el.
Egy ijesztő, potenciálisan végzetes hibát.
 HUSZONHAT

Ryan

Fordította: Red Ruby

JESSIE a fánkbolt előtt vár rám, kezét a HCFD széldzsekije

zsebébe dugja, a szeles reggelre utalva. Most még hűvös van, de
egy-két óra múlva, amint a nyári nap felbukkan a horizonton,
gyorsan felmelegszik. Gondolatban feljegyzem, hogy kapcsoljam
be a légkondicionálót, mielőtt visszabújok Cassie mellé az ágyba.
Mert vissza fogok jutni az ágyba Cassie mellé.
Bármit is akar Jessie megosztani velem, nem fogja
megváltoztatni a véleményemet a jövőről a nővel, akit szeretek.
– Menjünk hátra egy kicsit? – Jessie a Dough on the Square
Donuts és a szomszédos hullaház közötti sikátor felé biccent.
Elmosolyodom. – Teljesen álcázni akarod magad?
Jessie nem mosolyog vissza. – Csak nem akarom
megkockáztatni, hogy más is halljon erről. Valószínűleg nem
kéne megosztanom veled, de... – megvonja a vállát, de nekem
nem okoz gondot kitölteni a gondolati réseket.
Olyan vagyok neki, mint egy kisöcs. Jessie benne volt abban a
csapatban, amelyik kihúzott a tűzből, ami majdnem az életemet
követelte egy hatalmas füstmérgezés miatt, és az óta is egy kicsit
kivételezik velem. Igen, ő a főnököm, de egyben a mentorom és a
barátom is. Ő is szabálykövető, és a tény, hogy ezért hajlandó
áthágni a szabályokat, összeugrik tőle a gyomrom, miközben
bólintok, és követem őt az épület oldalához.
– Néha úgy érzem, mintha ez egy figyelmeztetés lenne, amit
inkább figyelmen kívül hagyok. – A halottasház oldalsó
bejáratához vezető rámpa felé mutat, amely mindössze néhány
méterre van a pékségtől. – A fánkok következményei meg
minden.
Egyetértően mordulok. – Igen, azt hiszem, ma kihagyom a
fánkot.
– Te jobb ember vagy nálam. Az élet túl rövid ahhoz, hogy
kihagyd a lekváros fánkot. Főleg, ha málnalekváros.
Keresztbe teszem a karom, és Jessie arcát tanulmányozom a
sikátorba beáradó utcai lámpa fényében. – Az élet túl rövid
ahhoz, hogy ne legyél hűséges azokhoz az emberekhez is, akiket
szeretsz. Árulónak érzem magam, hogy itt vagyok.
– Tudom. Sajnálom, hogy így alakult. De… – előhúzza a
telefonját a zsebéből, és végigsimítja, majd beüti a kódot, hogy
feloldja a képernyőt. – Hallgasd meg magad.
Rákoppint egy hangfeljegyzésre, és egy ismerős hang recseg a
levegőben. Nem túl jó a kapcsolat a felvételen, de abban a
pillanatban tudom, hogy Cassie az, amint azt mondja: – Minden
rendben lesz. Jobb, mint rendben. Erősebben fogsz kijönni ebből
az egészből, mint valaha. Semmi kétségem afelől.
A vonal másik végén lévő személy zokog, és Cassie halk,
cuppogó hangon fejezi ki együttérzését. Amikor újra megszólal, a
szavai tele vannak érzelemmel. – Ó, édesem, annyira sajnálom.
Utálom, hogy bántott téged. Legszívesebben most azonnal
odarepülnék, a hazug, csaló, birkamocskos nyakára tekerném a
kezem, és megfojtanám.
– Ez birkabántalmazás – jajgatta Savannah. – Azt mondta,
hogy szerelmesek, de egy báránynak nincsenek érzései. Nem úgy.
Egy birka nem tud választani, Cassie. Egy birka csak egy birka!
– Tudom, tudom. – Cassie morog. – Argh. Annak a
hátborzongató alaknak börtönben lenne a helye.
Savannah következő zokogása keserű nevetésben végződik. –
Igen, persze. Steve még mindig a közösség oszlopos tagja. Senki
sem akarja elhinni. Én vagyok a deviáns, akinek egy szexjáték
gyára van. Egy szaros szexjáték gyár, amely valószínűleg az év
végére tönkremegy.
– Ez nem igaz – mondja Cassie. – Jól mennek a dolgok, te
magad mondtad ezt a múlt héten.
– Nem elég jól, és túl fáradt vagyok ahhoz, hogy most
helyrehozzam. Elvesztettem a hajlandóságomat, hogy
érdekeljenek az orgazmusok. Utálom az orgazmusokat. Utálom a
szexet. És utálom a birkákat. És gyűlölöm a fél várost, amiért
ennyire szeretik Steve-et. Még csak nem is hisznek nekem.
Mindent utálok.
Cassie egy hosszú másodpercig csitító hangokat ad ki, Jessie és
én pedig kellemetlen pillantásokat cserélünk. Rossz érzés, hogy
egy magánbeszélgetést hallgatok ki, de feltételezem, hogy közel
járunk az állítólagosan terhelő részhez, és ezt a megérzésemet
Savannah zokogása is megerősíti: – Csak el akarok menekülni,
Cass. Felgyújtani az életemet, elfutni, és hagyni, hogy elégjen.
Fintorogva ráncolom a homlokom. Ha ez a bizonyíték, akkor
keményen próbálkoznak. Savannah egyértelműen átvitt
értelemben beszél, nem szó szerint. Éppen ezt akarom mondani,
amikor Cassie hangja ismét felcsendül.
– És ha erre kerül a sor, segítek neked, oké? De előbb hadd
menjek le, és helyettesítselek. Elutazhatsz, én pedig vigyázok a
gyárra, amíg távol vagy. Így lesz időd meggyógyulni, mielőtt
eldöntenéd, hogy mit akarsz valójában csinálni.
– Felégetni – motyogta Savannah. – Égesd fel az egészet!
– Oké, oké – nyugtatgatja Cassie. – Majd kitalálunk valamit.
Csak ne csinálj semmi őrültséget, mielőtt odaérek segíteni, oké?
Jessie megérinti a befejezés gombot. – Van még más is, de ez a
lényeges rész.
– Ez túlzás, főnök – mondom, és megrázom a fejem. De nem
tagadhatom, hogy a fejemben ott suttog a kétely, ami korábban
nem volt ott. Még mindig kilencven százalékig biztos vagyok
benne, hogy ez egy ártatlan, kontextusból kiragadott beszélgetés,
de...
– Az – ért egyet Jessie. – És ahogy a telefonban is mondtam, a
bíróságon nem fogadható el. De az ujjlenyomatok, amelyeket a
vegyszeres hordókról vettek le, amelyeket Briggs seriff tegnap
talált a szeméttelepen, elegendőek lesznek ahhoz, hogy Cassie-t
nehéz helyzetbe hozzák.
 – Milyen vegyszeres hordók? – kérdezem, a kezemet a
csípőmre teszem.
– A seriff névtelen tippet kapott egy aggódó polgártól,
valószínűleg ugyanattól, aki ezt a beszélgetést küldte neki.
– Egyébként hogyan jutott a kezükbe ez a beszélgetés? –
kérdezem, és ujjammal Jessie telefonjára bökök. – Az
egyértelműen magánjellegű volt.
Jessie vállai megemelkednek, majd leereszkednek. – Nem
tudom. Talán valaki rögzítette a gyárból kimenő hívásokat. Vagy
talán valaki gyanította, hogy Savannah a határán van, hogy
valami veszélyeset tegyen, és lehallgatta a telefonját.
– Zavaros. És nem olyasvalaki, akinek hajlamos vagyok hinni.
Ha ennyire igazak és aggódnak, miért nem lépnek elő az
árnyékból?
Mielőtt Jessie válaszolhatna, szirénák jajveszékelése
visszhangzik a téren. Még időben megfordulunk, hogy lássuk,
amint egy tűzoltóautó elszáguld mellettünk, és kisietünk a
sikátorból.
– Felhívom a diszpécsert, meglátjuk, mi a helyzet – mondja
Jessie, de én már tudom, mi a helyzet.
Vagyis, hogy mi gyulladt ki.
A Main Street végéből felszálló füst akár a postahivatalból vagy
a preparátorboltból is jöhetne, de ösztönösen tudom, hogy nem.
Ez a Sunshine Toys.
Ég.
Megint.
 HUSZONHÉT

Cassie

Fordította: Maya

IDIÓTA VAGYOK.
Amikor megérintettem, éreztem, hogy az ajtó meleg, de mégis
bementem. Benyomultam, és megszédített az áporodott szagú
folyadék, amelyet valaki az ajtó fölé helyezett, és most csapdába
estem egy füsttel teli szobában. Valami lángra lobbant a
személyzeti öltözőben és most beragadtam egy füsttel teli
terembe. Rángatom a kilincset, teljes súlyomat beleadva, de az
nem mozdul, és hamarosan túl erősen köhögök ahhoz, hogy
egyenesen álljak.
Térdre rogyok, és mély levegőket veszek. Itt lent tisztább a
levegő.
Néhány pillanat múlva kitisztul a fejem, és négykézláb indulok
a személyzeti mosdók felé. A női mosdóban van egy ablak. Magas
és szűk, de van rá esély, hogy át tudok jutni rajta. Ha nem is
sikerül, legalább a ruhámat átitathatom vízzel, és
meghúzódhatok a távoli fülkében, amíg a felmentő sereg
megérkezik.
A tűzoltóság hamarosan itt lesz, mielőtt a tűznek esélye lenne
túlságosan veszélyessé válni.
 Biztos vagyok benne, hogy bárki is gyújtotta, erre számított.
Valaki szándékosan gyújtotta ezt a tüzet, jövök rá egy pillanat
alatt. Lángra lobbantotta, és aztán idehívott engem, hogy pont a
közepén legyek, amikor Happy Cat legjobbjai megjelennek, hogy
eloltsák.
Dühös leszek – nagyon dühös –, aztán benyomulok a
fürdőszoba ajtaján, és éppen akkor nézek fel, amikor egy pár cipő
eltűnik a nyitott ablakon keresztül.
Olasz papucscipő.
Kibaszott olasz papucscipő.
Ismerem azokat a cipőket. Savannah vette azokat a cipőket,
amikor legutóbb San Franciscóban járt nálam.
Ajándékba.
A birkabaszónak.
– Steve! – A neve rekedten hangzik a füsttől érdes torkomból,
és a követelésem, hogy vonszolja vissza a seggét, és vallja be, mit
tett, köhögési rohamban végződik. Becsukom magam mögött a
fürdőszoba ajtaját, de a füst még mindig bejut valahogy.
Egy szellőzőnyíláson? A mennyezeten át?
Fogalmam sincs róla, de mire köhögve végig mászok a WC
kagylók sora között, hogy elérjem az ablakot, már szédülök, a
tüdőmben olyan érzés van, mintha belülről kaparnák. Felállok,
az ablakpárkány felé nyúlok, de túl alacsony vagyok. Alig tudok
ráfogni, és kizárt, hogy legyen erőm felhúzni magam. Még egy
tökös hegymászó is, aki akkora, mint én, megküzdene ezzel, és én
nem vagyok egy tökös csávó.
 Egy idióta vagyok. Egy poshadt létől bűzlő valaki, aki a tüdejét
is kiköhögi a mosdó padlóján, és csak imádkozni tud, hogy valaki
jöjjön és mentse meg, mielőtt túl késő lenne.
Az ösztöneim azt súgják, hogy Steve nem akart megölni – csak
jól és rendesen bemártani –, de lehet, hogy ez nem számít.
Most és itt vége lehetne az életemnek, a fejem kóválygott, ahogy
lecsúsztam a fal mentén, könnyek csípték a szemeimet.
Meghalhatok, és Ryan soha nem fogja megtudni, miért hagytam
el az ágyát, vagy hogy kerültem ide. Talán még azt is feltételezné,
hogy tényleg én állok mindezek mögött, és hogy...
Nos, ez talán a legszomorúbb dolog a világon.
A mellkasom összeszorul, annyira feszít és fáj. És azután
megszédülni kezdek, és a fehér csempére csúszom, hogy
szundikáljak egyet, miközben olyan látomások járnak a
fejemben, hogy Steve-et száz apró vasvillával szurkálják,
miközben démoni bárányok szteppelnek a gerincén.
Aztán nincs semmi.
Csak füst és köd van, és egy zümmögő hang, erősen és kitartóan
a fülemben.

ÉS AZTÁN HIRTELEN egy hordágyon ébredek odakint a halványkék

reggeli ég alatt, egy oxigénmaszkkal az orrom és a szám előtt,
Ryan pedig az aggodalom, a fájdalom és az undor olyan
keverékével bámul le rám, hogy megszakad a szívem.
Összetörve, csitt-csatt.
Pontosan félbe.
 HUSZONNYOLC

Ryan

Fordította: Szilvi

A VADDISZNÓ BÁRPULTJÁRA KÖNYÖKLÖK, a fejem lüktet, a szívem

fáj, a gyomrom felfordul.
Kettős képek villannak fel a fejemben.
Az egyik, Cassie, amint szétlocsolja az öngyújtófolyadékot a
gyárban.
A másik, a hamuszürke arca, amikor Jojo kihúzza az épületből.
– Tölts még egyet! – parancsolom Jace-nek.
Fintorogva néz rám, mindkét kezét a pultra csapja, és áthajol
rajta, amíg az arcomba nem mászik.
– Tizenegyig nem szolgálhatok fel neked italt! Már mondtam!
Az első poharamba is a nagyanyánk limonádéját töltötte,
amiért valószínűleg bezárhatna, ha bárki megtudná, mi van
benne.
De most leszarom.
– Ő gyújtotta a tüzet, Jace! – A szavak tompák, és olyan az ízük,
mint az égett fekete édesgyökérnek és a mosómedveszarnak. – Ő
gyújtotta a kibaszott tüzet!
Még mindig nem tudom elhinni, de a telefonhívás felvétele,
minden, ami a Sunshine számára az elmúlt két hétben rosszul
sült el, és azután, hogy ott találtam, amikor a házamban kellett
volna lennie, mit gondoljak?
Valami megütögeti a tarkómat, és rájövök, hogy a bátyám keze
volt az.
– Ha ezt elhiszed – morogja Jace halkan és feszesen –, akkor
nem érdemled meg őt!
– Akármi is van előtte, én valami mást akarok! – Blake csúszik
a mellettem lévő zsámolyra. – És rendelhetek neki egy
zuhanyzást? Füstölt seggszaga van!
Jace hüvelykujját a klotyó felé szegezi.
– Ha be tudod oda vinni, lezuhanyozhatod a mosdóban.
A Vaddisznó eléggé kihalt ilyen korán a nap folyamán, csak egy
kis csoport farmer van a játékgépeknél. A város nagy része a
Sunshine gyárban történt pusztítást tárgyalja – boldog név egy
nyomorúságos helyhez –, vagy éppen azzal vannak elfoglalva,
hogy a seriffnek meséljék el mindazt, amiről tudták, hogy Cassie-
nek nincs rendben a feje, attól a pillanattól kezdve, hogy
visszatért.
Azok a Sunderwell lányok sosem tartoztak közénk. Annyira
beképzeltek, a hollywoodi attitűdjükkel. Tudhattuk volna, hogy
deviánsak – nem is áll olyan távol a perverz játékok árusítása a
gyújtogatástól.
Azt hittem, hogy tévedtek, hogy ez csak kisvárosi kicsinyesség.
De aztán soha az életben nem gondoltam volna, hogy Cassie
bármit is felgyújt.
 De talán Jessie-nek igaza volt abban, hogy egy család milyen
messzire képes elmenni egymásért.
Mit nem tennék meg az egyik testvéremért?
Szeretném azt hinni, hogy nem mennék túl messzire. De
ismerem Jace-t és Gingert is. A bátyám átkozottul jó apa lesz, és
ha Ginger bármi olyat tesz, amivel veszélybe sodorja az
unokahúgomat vagy az unokaöcsémet, vagy amivel távol tartja a
gyermeket Jace-től, akkor a határvonal a jó és a rossz között
elmosódhat.
Talán Cassie számára is elmosódott.
De tüzet gyújtani, ártatlan embereket és a saját életét is
veszélybe sodorni? Ez egy olyan határ, aminek átlépését nem
tudom megemészteni, azok után, amin keresztülmentem életem
során. Nem azok után, hogy megesküdtem, hogy megvédem a
város lakóit, hogy az életemet adom értük, ha kell.
Ez kurvára túl sok.
Jace egy kólát tol át a pulton Blake-nek.
– Akarsz beszélni vele, vagy inkább vigyük ki hátra, és csináljuk
a régi módszerrel?
– Intézem!
– Jó, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy megint
letartóztassanak. – Jace a konyha felé rántja a fejét. – Hátul
leszek. Kiálts, ha szükséged van rám!
– Senki sem fog letartóztatni – morgom. – Túlságosan
lefoglalja őket egy gyújtogató letartóztatása.
Jace legyint, mielőtt eltűnik.
 – Hé, haver, mi lenne, ha két percig nem lennénk faszok? –
Blake örökös jókedve az idegeimre megy, és Jace nem töltötte
újra a limonádémat.
– Nem vagyok pöcs! Csak összetörtem. – Úgy látszik, egy
limonádé elég volt éhgyomorra.
– Nem, nem vagy! Kezdesz szarházi lenni!
Megpróbálom meglökni a vállát, és leesek a székemről.
De Blake elkap.
Ő a fivérem. Ezt teszik a testvérek. De általában én vagyok az,
aki elkapja.
Mennyi vodka volt abban a limonádéban?
– Nem vagyok szarházi! – tiltakozom, miközben visszaültet a
helyemre.
– Akkor egy seggfej vagy! – feleli Blake boldogan. Mindig
boldog, ez Blake. Be is palackozhatná, és Moonshine-ként
árulhatná. Happyshine. Sunshine.
Bassza meg!
– És nem is egy seggfej – mormolom. Mikor költözött a bár egy
hajóra, és miért ringatózik?
– Jézusom, Ry! Mikor aludtál utoljára?
A két Blake-re hunyorgok.
– Csütörtökön? Volt egy műfolt zsűszak! Egy műkaszoszsúf!
Frrranc!
– Egy zsúfolt műszak? – javasolja.
Rámutatok az ujjammal, és felemelem. – Aaaazzz!
– Add ide a kulcsaidat, te idióta! Hazamegyünk.
 – Nem! Nem haza! Ő ott volt. Nem megyek haza! Nem
kényszeríthetsz!
– Dehogynem! Gyerünk, nagy tesó! Holnap majd
megköszönheted.
– Nem köszönök meg semmit!
– Meg fogod köszönni, hogy nem vettem fel ezt. Hé, Jace!
Gyere, nyisd ki az ajtót.
Elzsibbadtak az ajkaim? Azt hiszem, elzsibbadtak az ajkaim.
A világ ismét megpördül, és hirtelen fejjel lefelé állok, egy vállal
a gyomromban.
– Mi a faaaa...?
– Lehet, hogy te nem veszed fel – mondja Jace –, de én
pokolian biztos vagyok benne, hogy igen!
– Nincs több limonádé dupla műszak után – morogja Blake. –
Tudod, mit tesz vele a cukor!
Biztos haldoklom, mert esküszöm, hogy Jace nevetett.
Jace nem nevet.
Most már értem, miért.
Én sem fogok soha többé nevetni.
Becsukom a szemem. Ott van Cassie.
Meggyújtja a tüzet.
Sápadtan és ernyedten Jojo hátán.
Meggyújtja a tüzet.
Látszólag élettelenül fekszik az épület előtt.
Meggyújtja a tüzet.
 A hordágyon magához térve, azok a megbabonázó szemek,
amik engem bámulnak.
– Ó, istennőm, mit csinálsz?! – sikolt Olivia a fülem körül
lebegő területre. – A fejére akarod ejteni?
– Lehet, hogy hatékonyabb lenne, mint hazavinni – töpreng
Blake.
– Nem ejtheted a fejére! Szükségünk van rá, hogy segítsen
Cassie-nek!
– Most még ahhoz sincs elég jó állapotban, hogy George
Cooney-nak segítsen, nemhogy egy embernek.
– Tedd! Őt! Le!
Ez tényleg Olivia?
Akárki is ő, nagyon meggyőző. Hirtelen újra a földön vagyok, a
seggemmel egy székben, és köd permetez az arcomba.
– Aú! Hé! Mi a fene?
– Ez egy aromaterápiás permet. – Olivia még egyet spriccel a
parfümös üvegből az irányomba. – Gyógyítja a hülyeséget. És a
másnaposságot.
– Olyan szaga van, mint az égett kátránynak és a macska spray-
nek. – De kezd a köd a fejemben eloszlani. Bármi is van ebben a
szarban, erős.
És hatékony.
– Újra kell igazítani a csakráidat – jelenti ki.
– Túl kell lépnie a félelmén – válaszolja Blake.
Egy mi a fene? pillantást vetek rá.
Megvonja a vállát.
 – A szerelem kurva nagy dolog. És pokolian ijesztő. Ha lassan
akarsz menni, menj lassan! De ne szabotáld azt, amit mindig is
akartál! Nem tudod megvédeni a világot, Ry! Néha az emberek
megsérülnek. És ebbe beletartoznak azok is, akiket szeretsz.
Félhetsz tőle, de ne hagyd, hogy a félelem megállítson!
– Nem félek! – morogtam.
– Haver, Jace kevésbé retteg attól, hogy apa lesz, mint te attól,
hogy beismerd, hogy Cassie-t a hordágyon látva majdnem
meghaltál.
– A-apa? – vonja össze Olivia a szemöldökét.
Jace morgolódik, és röviden bólint, nem néz rá.
Olivia ajkai szétnyílnak, és ha nem lennék kialvatlan, és nem
csak az adrenalintól bódult, azt mondanám, hogy megbántódott.
– Blake-nek igaza van – mondja Jace. – Te egy szarházi vagy!
– Nem félek – erősködöm.
– Akkor miért nem maradtál ott, hogy meghallgasd, amit
mondani akart? – kérdezi Blake.
Felmutatom neki a középső ujjamat.
– Átkozottul jól olvasok az emberekben.
Horkant egyet.
– Becsuktad a könyvet, mielőtt az első fejezethez értél volna.
Ugyan már! Pihenhetsz nálam pár órát. Aztán felhívjuk Clintet,
és mindhárman együtt szétrúgjuk a segged!
– Megvédelek titeket – mondom mindannyiuknak. –
Megvédelek titeket attól, hogy egy gyújtogató túl közel kerüljön
ehhez a családhoz.
 – Te egy idióta vagy! – mondja Jace.
Blake a fejét ingatja.
– Elgondolkodtál már azon, hogy miért nem volt soha pár
hónapnál tovább állandó barátnőd? Régebben azt hittem, azért,
mert nem akartad a kapcsolat felelősségét, azok után, amit
értünk tettél. De már nem hiszem, hogy ez a helyzet. Tudod, mit
gondolok?
– Hogy túl sokat gondolkodsz?
– Hogy attól félsz, hogy feleséged és gyerekeid lesznek, és nem
leszel képes biztonságban tartani őket. Hogy nem leszel képes a
nap minden percében hős lenni. – Elhallgat, és felvonja a
szemöldökét. – Vagy talán attól félsz, hogy olyan gyereked lesz,
mint te, aki úgy érzi majd, hogy állandóan a te nyakadon kell
lógnia, és állandóan aggódnod kell, és soha egy perc nyugtod sem
marad.
– Fogalmad sincs, mi a faszról beszélsz!
A bár gyengén megvilágított belseje most élesen kirajzolódik.
Ahogy a mellkasomban lévő szorítás is.
És a gyomromban lévő görcs, ami azt mondja, hogy a
fivéremnek kurvára igaza van.
Blake zöld tekintete nem inog meg, miközben megvonja a
vállát.
– Talán nem! De azt tudom, hogy nem vall rád, hogy elhagysz
valakit, akivel törődsz, akinek szüksége van rád. Át kellene
gondolnod, mi folyik itt valójában, testvér!
 Az történt valójában, hogy Cassie Sunderwell játszott velem.
Keményen és csúnyán.
De... annyira izgatott volt a játékalkalmazás miatt, amit meg
akart írni.
Látszólag őszintén izgatott volt. Ez tényleg csak egy trükk volt,
hogy biztosítsa, hogy erős védekezése legyen, amikor felgyújtja a
nővére gyárát? És az, ahogyan elpirult, de továbbra is próbált
megbarátkozni a szexjátékokkal. És ahogyan a dildót hozta az
ágyba, és bízott abban, hogy segítek neki rájönni, hogyan kell
használni.
És ahogy életemben először teljesen felébredt a szívem, és
ahogy majdnem megállt, miközben eszméletlenül feküdt azon a
hordágyon, és semmit sem tehettem.
Túl későn érkeztem. Tehetetlen voltam.
Abban a másodpercben bepillantást nyertem abba, milyen
lenne egy olyan világban élni, ahol ő nincs, és ez... félelmetes volt.
Egy kibaszott rémálom.
Blake összeszorítja az ajkait, és bólint, mintha olvasna a
gondolataimban. És tudva, hogy igaza van... a szemétláda.
– Tudom mi folyik még itt – vág közbe Olivia hirtelen
frusztráltan fújtatva. – Steve gyújtotta a tüzet, és közben
majdnem megölte az egyik kedvenc emberemet, ez a helyzet.
Az orromon keresztül veszek egy nagy levegőt, és a fanyar szag,
ami még mindig a ruhámon terjeng, gúnyolódik rajtam.
– Micsoda?
 – Steve gyújtotta a tüzet – ismétli Olivia lassan. – És ha nem
hallgatsz rám, és nem állsz be azonnal a Cassie csapatba, akkor
belemártom a fejedet egy vécébe, és olyan szörnyű nevekkel
illetlek, amilyenekkel még soha életemben nem illettem senkit!
Egy hatalmas, tátongó lyuk keletkezik a szívemben, ami
minden egyes szóval egyre tágul.
– Steve gyújtotta a tüzet.
– Sokkoló – mondja Blake kellemesen.
– Cassie látta a cipőjét, amikor kimászott az ablakon –
erősködik Olivia. – De ő a serif póker-cimborája. Savannah
szerint ezért nem vádolták meg az állatok elleni erőszakkal a
farmon. Cassie-t is felhívta egy hátborzongató hang, és azzal
fenyegette, hogy rájuk keni a gyárban történt összes rossz dolgot,
ha nem találkozik vele ott. Így hát megtette. Elment a gyárba, és
látta Steve cipőjét, amikor kiment az ablakon. Felültették. És
szüksége van rád. És ha nem segítesz neki, akkor olyan
aromaterápiás spriccet készítek, amitől egy életre impotens
leszel, O’Dell! És ha azt hiszed, hogy nem fogom bosszúból
használni az istennő adta képességeimet, akkor jó alaposan
gondolkozz el, Úrfi!
Az agyamban minden zúg. A mellkasomban minden zúg.
És egyik sem jó értelemben.
Mert testem minden egyes sejtje felismeri az igazságot.
Blake-nek igaza van. Soha nem kellett volna kételkednem
Cassie-ben.
 És ha Oliviának igaza van – ha Steve tette ezt –, akkor olyan
csúnyán elbasztam, hogy talán soha az életben nem fogom
megismerni az igazi napsütést. Soha többé.
– Hülye vagyok! – motyogom.
Blake rám kacsint. – A legjobbakkal is megesik. Csak sokáig
tartott, amíg sorra kerültél.
Cassie sosem fog nekem megbocsátani!
A pokolba is, én sem bocsátanék meg magamnak a helyében.
De sokkal sürgősebb dolgom van, mint a bocsánatáért
könyörögni.
Meg kell győződnöm róla, hogy biztonságban van.
– Tudod, hogy hol van? – kérdezem Oliviát.
– A pékségben. Maud az egyetlen ember a városban, akitől a
seriff fél.
Újabb adrenalinlöketet kapva felpattanok a székről.
Már túl sokszor hagytam cserben.
Ezúttal valamit jól fogok csinálni.
Lehet, hogy az élete múlik rajta.
 HUSZONKILENC

Cassie

Fordította: Katie

– TESSÉK, ÉDESEM. – Maud Hutchins egy újabb adag frissen sült

áfonyás, extra krém sajtos muffint tesz elém. – Az ilyen napokon
megengedett, hogy kettőt is megegyen az ember.
– Vagy hármat – dörmögi Gerald a pékség elhagyatott pultja
mögül. Mindenki a termelői piacon volt és az én „legfrissebb”
gyújtogatási kísérletemről pletykálkodott, így nem volt idejük
fahéjas csigákra és cukros süteményekre.
Maud és Gerald világossá tette, hogy szívesen látnak. Még
Gerald is, a Sunshine Toy’s elhivatott kritikusa is azt hiszi, hogy
valaki szórakozik velem. Még Gerald is, aki elhivatott hívője
annak az összeesküvés elméletnek, hogy tagja vagyok egy olyan
konspirációnak, ami arra hivatott, hogy ellopja a nőket a férjük
mellől az elemekkel meghajtott orgazmusok használásával, az én
oldalamon áll.
Ryan viszont… ő egyszerűen elsétált.
Megbizonyosodott róla, hogy életben vagyok, megrázta a fejét
és úgy nézett rám, mintha én törtem volna össze a szívét. Aztán
elsétált.
Vissza se nézett.
 Mióta elhagytam a kórházat legalább tizedszerre gyűlnek a
szemembe könnyek. Belebököm a krémmel teli villám a
muffinba. Miközben a süteményt majszolom az jár a fejemben,
hogy addig élvezzem ki az édességeket, amíg szabadlábon vagyok.
A nap végére a seriff biztosan aláírja az elfogató parancsot
ellenem.
– Ne sírj – mondja Ruthie May és megpaskolja a kézfejem.
– Megoldjuk. Savannah ügyvédje a legjobb az államban. Te is
tudod. Teljesen megkopasztotta Steve-et is.
– Debora egy igazi cápa – ért egyet Maud. – Ő majd megoldja,
édesem.
– De ő nem egy bűnügyekkel foglalkozó ügyvéd. – Szipogok,
hogy fel ne zokogjak. A tüdőm ég a sok beszívott füsttől, a torkom
kapar és a szemeim őrülten viszketnek. – Ő csak szívességből
beszél velem, mert Savannah megkérte. Ha tényleg
letartóztatnak, kell keresnem egy rendes ügyvédet. –
Összeszorítom a szám és nagyon küzdök, hogy egyben tartsam
magam.
A „letartóztatás” szó, amely talán nemsokára érvényes lesz az
én esetemben, úgy tűnik túlságosan nagy falat számomra.
Szabálykövető vagyok. Törvénytisztelő. Még csak egy parkolási
büntetést se kaptam soha. És most, hála Savannah ördögi exének,
talán börtönbe kell mennem.
– Még csak nem is dohányzom – suttogom. – Semmivel nem
tudom bizonyítani az ártatlanságom.
 – Nem fogsz börtönbe kerülni – mondja Gerald finoman. – A
saját kezemmel fogom Steve-ből kicsikarni a vallomást, ha más
lehetőség nincs.
Ránézek erre a hatalmas emberre, a kedves szemeibe és
elmosolyodok.
– Köszönöm, Gerald. Értékelem a támogatásod.
– Természetesen – mondja, kissé zavarban a hálálkodásomtól.
– Ha valaki becsületesen harcol, az egy dolog. De ha valaki
mocskosan játszik, akkor a tisztességes embereknek ki kell állnia
az igazáért. Nem akarok egy olyan városban élni, ahol
szexjátékokat gyártanak, olyanban meg pláne nem, ahol ártatlan
nők kerülhetnek börtönbe.
– Jó ember vagy, édesem – mondja Maud csillogó szemekkel.
– Mindig is tudtam, hogy elő fog jönni belőled.
– Ha már szóba hoztad – dörmögi Ruthie, a fejével pedig a
kirakatüveg felé bök. – Nézzetek, ki húzta ki a fejét a valagából.
Megfordulok és Ryant látom – fantasztikusan néz ki a kopott
farmerben és a rá feszülő piros pólóban –, amint éppen belép a
pékség ajtaján. A szíven őrülten kezd kalapálni, amit a rengeteg
cukros muffinra fogok.
A szemébe nézek és azt kívánom, bár visszapörgethetném az
időt pár órával.
Faképnél hagyott. Éppen akkor, amikor a legnagyobb
szükségem lett volna rá.
Verj át egyszer, szégyelld magad. Verj át újra…
 A kék szemei szelídek. Kutatók. Mintha megbánás lenne az
arcán, miközben magamban megerősítem magam.
– Beszélhetnénk? Talán… kint? – kérdezi. – Kérlek.
– Nekünk nincs miről beszélnünk. – Fájnak ezek a szavak,
mint amikor gyorsan letépik a ragtapaszt. Azt hittem nincs annál
rosszabb, amikor tiniként összetörik a szíved, de tévedtem. Ez
rosszabb. Sokkal rosszabb.
– Cassie…
– Kérlek, menj el. – Belehalok abba, hogy erős vagyok, de
amikor rádöbbensz, hogy a személy, akit szeretsz, nem áll
melletted jóban-rosszban, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy
amíg képes vagy rá, elküldöd.
– Tudom, hogy nem te gyújtottad a tüzet – mondja Ryan.
A hangomból csak úgy csöpög az elkeseredettség.
– Tényleg? Szóval csak védeni akartál engem? Mert annyira
törődsz velem?
Lehajtja a fejét és megdörzsöli a kezével az állkapcsát, pont úgy,
mintha arcul csaptam volna.
– Nem gondolkodtam tisztán. Jessie lejátszotta nekem a
telefonbeszélgetést közted és Savannah közt és…
– Micsoda? Milyen beszélgetést? Jessie magánbeszélgetéseket
vett fel?
– Mi a fészkes fene ez már megint? – morog Gerald. – Ha jól
emlékszem, ez az állam soha nem volt megfigyelés párti.
Ryan felteszi a kezét.
 – Valaki elküldte a seriffnek, aki megosztotta Jessie-vel. Nem
tudom ki, de van egy erős tippem. – Felsóhajt. – Olivia elmondta,
hogy láttad Steve cipőjét. Valószínűleg…
– Szóval Oliviának hiszel, de engem faképnél hagytál egy szó
nélkül. – Most én érzem úgy, mintha lekevertek volna nekem
egyet.
Újra és újra. Mintha téglával csaptak volna fejbe. Vagy egy
beton dildóval.
– Menj el. – A hangom ezúttal erősebb, pedig a szívem épp
darabjaira hullik.
Nem az az ember, akinek hittem. Akinek hinni szerettem volna.
Szinte azt kívánom, hogy jöjjön a seriff és tartóztasson le.
Arra, hogy beleszeressek valakibe a börtönben vajmi kevés az
esély.
– Cassie, kérlek, én…
– A hölgy kedvesen megkért, hogy távozz – mondja Gerald.
– Több, mint kedvesen – ért egyet Maud.
– Az lesz a legjobb, ha eltűnsz – kapcsolódik be Ruthie May.
– Mindig kedveltek, Ryan. Hadd ne kelljen a véleményem
megváltoztatni.
Kinyitja a száját, hogy vitázni kezdjen, de aztán megfordul és
beesett vállakkal az ajtó felé indul.
Alig bírom a zokogást visszatartani az ajtó csukódásig.
– Ó, édesem – mondja Maud.
Ruthie May megszorítja a kezem.
Gerald egy újabb muffint tesz elém.
 A darabokra tört szívnek ez igazi gyógyír. Nekem pedig nagyon
sokra lesz szükségem.
Bár kétséges, hogy meggyógyul-e valaha.
 HARMINC

Ryan

Fordította: Christina

TÖBBÉ NEM HAGYOM cserben Cassie-t. Rendbe fogom hozni. Az

egészet.
Azzal vádolják, hogy megpróbálta elpusztítani Sunshine-t.
A Sunshine miatt az emberek elítélik őt és Savannah-t.
Az az összetört kifejezés az arcán, amikor elmondtam neki
Jessie-t, Oliviát és Steve-e.
Bebizonyítom neki, hogy ő az első számomra, nem számít,
mibe kerül. Kezdve a seriffel.
A gyár előtt találom meg, ahol a mai műszak még mindig a
keleti szárnyat felemésztő tűz után kutat. – Seriff. Nem Cassie
tette ezt.
Briggs érdektelenül felvonja a szemöldökét. – Szerintem olyan
testrészeiddel gondolkodsz, amelyeket jobb, ha kihagysz ebből a
beszélgetésből.
– Látta Steve-et…
– Elmondta a történetét.
Megcsikordul az állam, mert egyértelmű, hogy a férfi szerint a
nő hazudik. – Beszéltél már Steve-vel?
 – Fiam, hogy hogyan végzem a munkámat, az kibaszottul nem
a te dolgod.
– Nem hiszem el – rázom meg a fejem. – Egy olyan fickónak
hiszel, aki egy birkát baszott meg Cassievel szemben? Csak azért,
mert szex játék gyárat vezet?
– Nem találtam bizonyítékot arra, hogy Steve Bennington
megerőszakolt volna egy birkát.
– Csak azért, mert a birka nem tett feljelentést? – gúnyolódok.
Nem vesz tudomást a szarkazmusomról. – Steve kiemelkedő
tagja a közösségnek évek óta. Sokkal régebb óta, mint ez a
bibircsók a közösségünkön, az biztos. Happy Cat nem egy
szexgyárnak való hely.
– Ez nem a te döntésed – mondom feszült hangon. – És
tartozol az egész városnak azzal, hogy kideríted az igazságot.
Együttérzéssel telve a vállamra teszi a kezét. – A Sunderwell
lányok tényleg tudják, hogyan kell jól megszívatni egy pasit, nem
igaz? De rendben leszel, fiam. Várj néhány napot, aztán gyere át
hozzánk. Az asszony azt akarja, hogy megismerd Geri Lynn-t.
Hazajött a főiskoláról, elvégezte a képzőművészeti alapképzést,
meg mindent.
Megráztam a kezét.
Ha nem fog Steve után nyomozni, nekem kell megtennem érte.

FELHÍVOM a testvéreimet erősítésért, és találkozunk nálam

Oliviával kiegészülve. Olivia és Jace próbálják leplezni a
dolgokat, vágyakozó pillantásokat vetnek egymásra, amikor a
másik nem figyel, és ez kezd egy kicsit furcsa lenni, de nekem
fontosabb dolgom is van, amit meg kell oldanom, mint rájönni,
hogy mi folyik köztük.
Most az egyszer a saját problémáimat teszem az első helyre.
Nem, Cassie-t teszem az első helyre.
Így kellene lennie.
– Szükségünk van a cipőjére – mondja Blake. – Ha ő volt a
gyárban, valószínűleg tele lesz öngyújtófolyadékkal.
– Katalizátor – motyogom. – Nem tudjuk pontosan, hogy mi
is volt ez.
– Hogy a picsába fogjuk megszerezni a cipőjét? – kérdezte
Jace.
– Megyek és megkérem, hogy adja kölcsön – mondja Olivia.
– Egy barátomnak, aki a városba jön, vagy ilyesmi.
Jace ránéz. Olivia rápillant a családi fotóra, ami a kanapé fölött
lóg, aztán a lábára néz, ahogy hozzáteszi: – Tudok meggyőző
lenni. Ha kell.
– De te vagy az exfeleségének a legjobb barátja – mutat rá Jace.
– Pontosan. Csak volt… ó – Olivia vállai leereszkednek. – Igaz.
Nem fog beszélni velem, nemhogy bizonyítékot adni. Persze,
hogy nem fog.
– Felejtsd el elkérni a cipőjét. – A nappalimban sétálgatok,
elhaladva a fém mosómedve arcok mellett, amiket én
hegesztettem és akasztottam ki a falra George-nak, mert a kis
dögevőnek van egója. – El kell vennünk őket. Vagy valamit, ami
bizonyítja, hogy ő áll emögött.
– Nem lesz elfogadható a bíróságon, ha ellopod őket – jegyzi
meg Blake.
Mindhárman ránézünk.
Elvigyorodik. – Mi az? Szeretem a krimiket.
George kövéren és elhagyatottan sétál be a szobába. Neki is
hiányzik Cassie.
Tönkretettem az egyetlen kapcsolatot, amiben valaha része volt
George-nak.
Éppen készülök bekapcsolni neki a Macskasuttogót, amikor
egy ördögi ötletem támad.
Az egyetlen dolog, amit George még a Macskasuttogónál is
jobban szeret?
Guberálni.
Leguggolok mellé, és arrébb lököm a megrágcsált análdugót,
amit magával cipel. – George, látni akarod Cassie-t? – kérdezem.
Csóválja a fejét, de szkeptikus marad.
– Szüksége van a segítségedre, haver.
– Te tényleg kibaszottul elvesztetted a maradék eszedet is
– mondja Jace.
– Várj, hallgasd meg – válaszolja Blake. – Látni akarom, hova
vezet ez az egész.
– Benne vagy? – kérdezem George-ot. – Lehet, hogy egy kicsit
nehéz lesz olyat megragadnod, ami nem vibrátor vagy hímvessző,
de…
 – Ó, istenem – sóhajt fel Olivia. – Van egy tippem, hová vezet
ez az egész.
Jace kérdőn felvonja felé a szemöldökét, de ő csak megrázza a
fejét. – Nem érdekes. Hamarosan megtudod.
Mosolygok. Majd rájön.
Ahogy Steve is. A szarházi gyújtogató.
És soha nem fog rájönni, hogy közeledik a veszte.

EGY ÓRÁVAL KÉSŐBB Blake, George és én a Steve háza mögötti

erdőben settenkedtünk. Jace-t hátrahagytuk, mert ha elkapnak
minket, nem engedheti meg magának, hogy újra összetűzésbe
kerüljön a törvénnyel. Oliviát is magunk mögött hagytuk, mert
bevallotta, hogy nem lenne biztos benne, hogy nem fújná le
Steve-et potencianövelő spray-vel, és nem akarunk fizikailag kárt
okozni benne.
Annak ellenére, hogy megérdemelné.
– Ez őrültség – mondja Blake. De mosolyog, és majdnem
visszamosolygok rá.
Majdnem.
– Készen állsz, George? – kérdezem, leteszem Steve
kifogástalanul ápolt pázsitjának szélére.
Csipogó hangot hallat, és az egyik mancsát a levegőbe emeli.
Kikapcsolom a pórázát, és a ház melletti konzervdobozokra
mutatok. – Menj csak. Keress valami jót a szemétben.
 – Teljesen dilis – teszi hozzá Blake széles vigyorral. – De igazad
van, a GoogleFu azt bizonyítja, hogy nincs precedens arra, hogy
a szemétből szerzett volna már bizonyítékot kukapanda.
– Látod? Azt hiszem, a briliáns az a szó, amit kerestél.
A téglatanya mögötti fák között kuporgunk, miközben George
átgázol az udvaron, amíg el nem éri a szemétdombot, a ház
melletti kukáknál. Három gyors ugrással máris a kisebbik kukán
tántorog, miközben felemeli a nagy kukának a fedelét, és
beleugrik, hagyva, hogy leessen a földre maga mögött.
– Nem tudom elhinni, hogy vele alszol – mormogja Blake.
– Megmosakszik, mielőtt lefekszik az ágyra.
Mozgást látunk odabentről, az egyik ablak mögött, mire a
földre rogyok.
– Mit keres itthon? – suttogja Blake. – Azt hittem, hogy a
vasárnapokat mindig a szüleinél tölti.
– Megsemmisíti a bizonyítékokat? – vetem fel.
A hátsó ajtó kinyílik, és Steve kilép a fából készült verandára.
Fehér inget és khaki nadrágot visel, és egy nevetséges pilóta
napszemüveget, amitől nem úgy néz ki, mint a fiatal Tom Cruise,
nem érdekel, hogy mit mondott neki a legutóbbi csaja. Az ostoba
arcának látványától heves düh zubog végig az ereimben. Súlyos
hibát követett el ma, ami megölhette volna Cassie-t.
A rácsok mögé kerülés talán túl jót tenne neki.
Annyira azzal foglalkozok, hogy leküzdjem a késztetést, hogy
megrohamozzam és bedobjam őt a kukába, hogy majdnem
lemaradok a szemeteszsákról, ami a kezében lóg.
 – Ó, a fenébe – motyogom.
Most én vagyok a seggfej, aki nem hitt Cassie-nek, és aki a
mosómedvémet ütközőpályára állítottam és szaros veszélynek
teszem ki.
Blake megragadja a vállamat, mielőtt megmozdulhatnék.
– Várj. George megoldja.
Steve felcsapja a szemetes fedelét. Belelendíti a zsákot anélkül,
hogy lenézne, és újra becsapja. Aztán megragadja az
újrahasznosító és a nagyobb kuka fogantyúját – amelyben a
mosómedvém valószínűleg halálra rémült –, és végigvonszolja
őket a felhajtón.
Csak húzza és húzza maga után, miközben a szívem a
bordáimat püföli, mint egy romboló golyó, mert arra számítok,
hogy bármelyik pillanatban George kiugrik a konténerből, és
leleplez minket, és az esélyeinket, hogy bizonyítékot szerezzünk
Steve lecsukásához, és akkor minden tervünk füstbe megy.
De csodával határos módon a kuka csukva marad. Egészen le a
felhajtó aljáig, amíg Steve szépen elrendezi őket az utcán. A
pöcsfej újabb lélegzetelállító pillanatot vár, a karjait a feje fölé
nyújtja, mintha valami sokkal nehezebbet mozgatott volna, mint
kerekeken gördülő szemeteseket, aztán visszasétál a házba, és a
bejárati ajtót használja ezúttal.
– A fenébe, ez közel volt – sziszegem, ahogy Blake hallhatóan
kifújja a levegőt mellettem.
Négy másodperccel azután, hogy a bejárati ajtó hallható
puffanással becsukódott, George a nyakába akasztott
zsákmánnyal tör elő a szemeteskukából. Úgy néz ki, mint valami
táska, vagy talán…
– Ez egy övtáska? – kérdezi Blake, ahogy George visszasiet
felénk, úgy látszik, elégedett magával.
Büszke vagyok rá, hogy életében először engedelmesen
idehozott valamit, de nem tehetek róla, csalódott vagyok amiatt,
amit talált. Az összes terhelő dolog közül, amit felkaphatott
volna, Steve övtáskája nem szerepel a lista élén.
Pokolian zavarba ejtő, de nem bűncselekmény.
– Vissza kell küldenünk – suttogom Blake-nek, miközben az
egyik karomat megmozgatom, és George-ra mosolygok, hogy
visszacsábítsam a fák közé. – Később. Miután Steve remélhetőleg
elhúzza a seggét a szülei házába.
– Nem, nem kell – mondja Blake, és megsimogatja a karomat.
– A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint nem, a Kalifornia kontra
Greenwood ügyre alapozva.
Ráncolom a homlokom. – Mikor szereztél jogi diplomát?
– Az Esküdt ellenségek ismétléseit nézem, amikor nem tudok
aludni – mondja. – És a Kalifornia kontra Greenwood ügy szerint
a rendőrség parancs nélkül átkutathatja a járdaszegélyen hagyott
szemetet. Az ugyanis kívül esik az udvaron, ahogy látod.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz, de ha biztos vagy benne…
– Biztos vagyok benne – Blake kirántja a telefonját a
farzsebéből, amikor George elér a rejtekhelyünkhöz. – Felhívom
a seriffet, megmondom neki, hogy azonnal vonszolja ide a seggét.
 – Nem fog eljönni – kapom fel George-ot, megvakarom a
nyakát, néma dicséret gyanánt. – Valószínűsíthető ok nélkül
nem, és eltökélt szándéka, hogy ne is találjon. Ő és Steve olyanok,
mint a zsák és a foltja. – Lefelé pillantok, grimaszolva az S. B.
monogramot látom a bőr övtáska külső oldalán. – Milyen idióta
lehet ez a seggfej? A monogramja egy övtáskán? Jézusom...
George egyetértően csattog, és amint kinyitom a cipzárat, ellöki
a kezemet, és belemeríti a mancsát új kincse belsejébe. Az öröm
hangját, amit kiad, amikor előhúz egy felnyitható telefont, Blake
halkan visszhangozza, – Ó, a fenébe is, igen. Egy eldobható
telefon! Ez már valami!
– Hadd nézzem, haver – mondom, és kicsit erősebben
rángatom, amikor George ellenáll. – Ígérem, hogy visszaadom –
egy nyűgös gurgulázással és keskenyre összehúzott pillantással,
amely egyértelművé teszi, hogy szemmel akar tartani, George
elengedi a mobilt. Átadom Blake-nek, akinek nem volt tele a keze
a mosómedvével.
– Még mindig eléggé fel van töltve ahhoz, hogy bekapcsoljam
– mondja, és izgalom bugyog fel a hangjában. – Gyerünk, bébi,
lássuk, mit tudsz. Oké, megvan a kezdőképernyő, és most
megnézzük, hogy Steve kit hívott titokban az eldobható
telefonján... – megnyom két gombot, mielőtt a keze megdermed,
és egy hatalmas mosoly terül szét az arcán.
– Valami gyanús? – kérdezem.
Blake felém fordítja a képernyőt, felfedve egy ismerős számot.
– Csak akkor, ha ma az illető hajnal ötkor felhívta Cassie-t, aki
pont akkor kapta azt a hátborzongató hívást a fickótól, aki
gyanúba akarta keverni.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne eresszek ki egy
győzelmi kiáltást. Azonban kétszer pacsizok Blake-kel, és hálából
megvakarom George hasát, aki boldogan búg a karjaimban.
– Felhívom a seriff irodáját, és itt várok, hogy
megbizonyosodjak arról, hogy tényleg alaposan átkutatja, hogy
mi más is van azokban a tárolókban – mondja Blake, és
megveregeti a vállamat, mielőtt leveszi az övtáskát George
nyakáról. – Te menj vissza a városba. Találkoznod kell egy
lánnyal egy bocsánatkérés miatt.
– Megyek. – De ez nem lehet akármilyen bocsánatkérés.
Valami különlegeset kell tennem, valami olyat, amivel
megmutatom Cassie-nek, hogy mennyit jelent nekem.
Kavarognak a gondolataim, keresztülvágok az erdőn George-
dzsal a karjaimban, és mindenre megesküszöm neki, ami szent,
hogy veszek neki egy övtáskát és egy saját telefont, amint rendbe
hozom a dolgokat Cassie-vel.
Mintha valahogy megértené, elcsendesedik, és józan
helyesléssel bólogat, miközben előrántom a mobilomat a
zsebemből, és egy InstaChat-posztot készítek. Rövid és kedves,
de a lényegre tapintok. Legalábbis remélem, hogy így van.
Nem tudom, hogy Cassie meg fog-e bocsátani nekem. Nem
tudom, meg tudok-e bocsátani magamnak.
De nem adom fel. És remélem, Cassie is belátja, hogy ha idióta
is vagyok, akkor sincs egyedül.
Hogy szeretik.
Hogy akarják őt.
Hogy van egy otthona.
 HARMINCEGY

Cassie

Fordította: Suzy

LÁTTAM, HOGY A SERIFF átkel a téren a pékség felé nem sokkal dél
előtt. A hasam tele volt finom szénhidráttal – Savannah-nak
igaza van, teljesen mértékben ez a módja a szívfájdalom
leküzdésének –, és a torkom meg a tüdőm már kevésbé érdes
most, hála Gerald mézes teájának.
– Sehová sem visz téged, édes – biztosít Ruthie May.
– Anélkül nem, hogy először átjutna rajtam – ért egyet Gerald.
Nem hívtam fel Savannah-t és nem is fogom, amíg biztosan
nem tudom, hogy kell. Ami úgy tűnik, inkább előbb lesz, mint
utóbb.
– Talán azért jön, hogy elmondja, Steve teljes vallomást tett
neki és sajnálja – mondom, de nem hiszek ebben.
– Ne szólj egy szót se – tanácsolja Deborah, Savannah
ügyvédje. – Bármit is mondasz ebben a városban, az rosszul sül
el.
– Ez nem igaz – ellenkezik Ruthie May.
Deborah az asztalon dobol a manikűrözött ujjbegyeivel és
összehúzza a vékony szőke szemöldökeit.
 – Oké, ez valószínűleg igaz – ismeri el Ruthie May. – De
majdnem olyan gyakran feltételezzük a legjobb félreértelmezést,
mint amilyen gyakran a legrosszabbat. Nézd meg azokat az
embereket, akik nem hitték el, hogy Steve megdugna egy birkát.
– És ezért feltételeztétek, hogy Savannah kitalálta az egészet?
– emlékeztetem.
Fintorgott. – Rossz példa.
A seriff eléri az ajtót, aztán elkomorul és az egyeningére
csíptetett rádió felé hajol a fejével. A hangja– de nem a pontos
szavai – átszűrődik az üvegajtón és a rádióból visszahallatszik egy
tompa rikoltás.
Benyit a pékségbe és rám mutat. – Maga. Itt marad.
És aztán megfordul és elindul vissza oda, ahonnan jött.
– Ez… szokatlan volt – mondja Maud.
– Talán hívást kapott, hogy az aranyere elfertőződött – mondja
Ruthie May.
Mind ránézünk.
Ő édesen elmosolyodik. – Mi az? Ez nem egy jó csavar egy
rossz helyzetben?
Felnyomom magam az asztaltól. – Használnom kell a mosdót.
– Tudasd velem, ha ki akarsz szökni az ablakon. Megvárlak a
sikátorban a menekülő autóval – ajánlja Ruthie May.
– Nem szököm el.
Édes mosolya kiszélesedik. – Csak feltételeztem, hogy ha így
lenne, akkor bíznál bennem, hogy a segítőd legyek.
 Legyűrök egy mosolyt a mosdóba menet. Tényleg jó, ha az
embernek olyan barátai vannak, akiknek helyén van a szíve.
Még ha nem is tudnak eltörölni mindent, ami elromlott Ryan
és köztem.
Amikor visszatérek az asztalhoz, Maud és Ruthie May az
ablakra van tapadva. – Most meg mi a fenét csinál az a fiú? –
motyogja Maud.
Gerald átles a fejük fölött. – Nem lehet jó, ha a mosómedvét is
belekeveri.
A szívem akadozik és a gyomrom úgy megfordul, mintha a
hullámvasút első nagy emelkedőjén száguldanék át.
Hiányozni fog George.
– És minek van a szárítókötél? – mondja Ruthie May. – Miért
csapkodja így a karját?
– Honnan jön ez a sok ember? – kérdezi Deborah, az ügyvéd.
Gerald elkezd vigyorogni. – Cassie, édes… szerintem ez látnod
kell.
Megrázom a fejem. Nem akarom látni.
Mert ha meglátom, reménykedni kezdek, és ha reménykedni
kezdek, akkor megint össze fogok törni.
– Gyere, gyere. – Ruthie May az oldalamhoz rohan és
megragadja az egyik karomat.
Maud megfogja a másikat.
– Mi a … – kezdem.
– A legjobbat feltételezzük az emberekről – közli Ruthie May.
 Kihúznak az ajtón, hogy ránézzek a térre, ami lassan megtelik
emberekkel. A legtöbbjük a gyár felől jön, de más irányokból is
érkeznek.
Ryan a tér közepén van, amit elválasztott egy szárítókötéllel.
Még akkor is, ha egy féltömbnyire van tőlem, az állkapcsán lévő
eltökéltség láttán kiszökik a levegő a tüdőmből, amikor a
tekintetünk találkozik.
– Bejelentenivalóm van – kiáltja. Hangja magával ragadó és a
tömeg moraja elül.
– Ó. Kitette InstaChatre – suttogja Ruthie May. – Jöjjön
mindenki a térre. Kurva nagy bejelentenivalóm van.
– Shh! – pisszeg Maud.
– Cassandra Mae Sunderwell nem szabotálta a Sunshine Toyst.
Ezt biztosan tudom és mindannyiótoknak tudnia kellene – jelenti
be Ryan.
Zúgolódás támad a tömegben.
– Én itt állok, a vonalnak ezen az oldalán, mert a Cassie Csapat
tagja vagyok. Én hiszek neki. A seriff nem, de ő téved. És bárki,
aki nem hisz neki, szintén téved.
A kezem a torkomhoz repül, megrángatom a pólóruha nyakát,
amit azután vettem fel, hogy kiengedtek a kórházból. Mi a fenét
csinál?
– Nem érdekel, mit gondolsz a Sunshine Toysról – folytatja –,
ha nem vagy hajlandó kiállni egyikünkért, amikor bemártják,
akkor nem vagy a barátom vagy a szomszédom. Szóval
csatlakozhatsz hozzám a Cassie Csapatban vagy lehetsz a történet
rossz oldalán. Melyik legyen?
– Ez tényleg megtörténik? – suttogom.
– A nemjóját – mondja Gerald, miközben Happy Cat lakosai
bizonytalanul néznek egymásra.
Ruthie May majdnem kiesik a cipőiből izgalmában. – Állást
foglal – suttogja.
– Melletted – teszi hozzá Maud. – Tudod, mit szeretnek az
emberek Ryanben? Sosem foglal állást. Ő az a srác, aki él és élni
hagy, aki megpróbál mindenkit boldoggá tenni.
Pislogok.
– Ki van velem? – követeli Ryan. – Ki van a Cassie Csapatban?
– Én igen – jelenti ki Blake, Ryan mögé lép.
– Én is. – Jace is csatlakozik Ryanhez.
– Én! Én! – Ruthie May átvág a téren, Mauddal a nyomában.
Gerald megszorítja a vállam, mondván – Sose leszek a
Szexjáték Gyár Csapat tagja, de a Cassie Csapaté igen – és a
felesége után siet.
A tinédzserek, akik feltalálták a dildófocit, egymást fellökve
sietnek Ryan mellé, és hamarosan Olivia is csatlakozik. Aztán
Emma June és Tucker.
Aztán Savannah szomszédjai az utca túloldaláról.
Neil a gyár laborjából.
A farmer, akit véletlenül megkereszteltem a jégkásám
darabkáival.
 A pár, akik a Kennedy Családi Napközi tulajdonosai, ahol az
egész világon a legkedvencebb kávémat kaptam.
– Sok hibát követtem el – jelenti ki Ryan. A hangja egyenletes,
áthallatszik a téren. – Valószínűleg még sokkal többet fogok. De
soha többé nem fogok kételkedni Cassie-ben. Ő okos. Kedves.
Neki van a legtisztább szíve mindenki közül, akit valaha
ismertem, és még ha fel is gyújtotta azt a gyárat – AMIT NEM
TETT MEG –, akkor is átkozottul jó oka volt rá. És aki nem hisz
neki közületek, akkor azt többé nem látjuk szívesen az éves O’Dell
Halloween bulin.
Kollektív felhördülés hallatszik és legalább ötven ember siet a
tér Cassie Csapatnak kinyilvánított része felé.
Lenyelem a torkomban formálódó gombócot, de nem tudom
megállítani a szemeimet szúró forró könnyeket.
A jó hírét és hírnevét kockáztatja értem.
Gordon, az állatkitömő vág keresztül a téren és átbújik a
szárítókötél alatt, hogy Ryan mellé csatlakozzon. Ahogy Carl is,
aki tizenkét éve a város legházsártosabb öregje.
Néhány Sunshine Toys alkalmazott, akik nem mentek
dolgozni, mert nem akarták, hogy lefotózzák őket az épületnél,
masírozott oda mellé.
– Nem kell kedvelnetek a gyárat, hogy kedveljétek Cassiet –
mondja Ryan. – Nem szeretem Tucker hangos motorját, de attól
még kedvelem őt. Nem szeretem Carl harapós beagle-jét vagy a
harcsát azon a helyen, ahová a szüleim gyerekkoromban
elküldtek minden vasárnap vagy, hogy ebben a városban
mindenki úgy él, hogy beleszól mások dolgába. – Elhallgat, a
hangja elgyengül. – De szomszédok vagyunk. Barátok vagyunk,
család. Vagy legalábbis azt gondoltam, így van. De ha mi,
közösségként, nem fogadunk be egy olyan jó embert, mint Cassie,
akkor nem hiszem, hogy tovább is a része akarok lenni ennek.
A Cassie Csapat térfél annyira tele van emberrel, hogy meg kell
nyújtani a szárítókötelet, hogy elférjenek azon az oldalon.
Megdörzsölöm a szemem, egyszerre érzem magam butának és
megrendültnek.
Csapj be egyszer, emlékeztetem magam, ahogy Ryan
átverekszi magát a tömegen felém. Csapj be egyszer…
Kivéve, hogy megértem.
Ryan egy védelmező, mindig az volt. Gondoskodik azokról az
emberekről, akiket szeret, és a dráma, a veszély a gyárban
fenyegetést jelentett azokra a dolgokra, amiket a
legfontosabbnak tart.
És ez az otthona.
Egész életében ez volt az otthona.
De még mindig hajlandó ezt mind feladni – otthont, családot,
a közösségben betöltött helyét. Miattam. Egy második esélyért.
És te hiszel a második esélyekben, csajszi, suttogja a belső
énem, ahogy Ryan megáll előttem a járdán. És talán a belső énem
egy kicsit okosabb lett, mióta először a városba jöttem.
– Cassie – suttogja Ryan, a nevem imádság az ajkain. –
Mondhatom, hogy bocsánat, a végtelenségig is, és még az sem
lenne elég, hogy elmondjam, mennyire sajnálom azt, ahogy ma
reggel viselkedtem.
Magam köré fonom a karjaimat és elpislogom a friss
könnyeket, elnézek a feje fölött a téren lévő emberekre. Valaki
elindította a telefonján a „We Are Family” című számot, és mások
feltartják a zseblámpa alkalmazásokkal megnyitott telefonjukat
és ringatóznak a zenére.
Ez a város annyira… tökéletes.
Vicces és bonyolult és, igen, néha borzasztó, de mégis…
tökéletes.
– Cassie Csapat! – kiáltja Tucker.
– Csend legyen, hogy halljuk, tökfej – sziszegi Emma June.
Ryan lehajtja a fejét és a kezét keresztülfuttatja a zilált haján.
Úgy néz ki, mint aki napok óta nem aludt. Nyilvánvalóan a
reggelre virradó egymástól való elidegenedés olyan nehéz volt
neki, mint nekem.
– Rendben van, ha örökké utálsz – mondja –, de azt akarom,
hogy biztosan tudd, nem vagy egyedül. Te ideillesz, Cassie.
Tudom, mennyit jelent neked a gyár. Mennyi mindent akarsz vele
csinálni. Maradnod kell. Ragyogni. Fogadd el egész Happy Catet,
a jót és a rosszat, de tudod, hogy ezek az emberek… – A
hüvelykujjával a háta mögötti tömegre mutat, ami elkezdett
énekelni. – Mögötted állnak. És ha nem akarsz tőlem semmit,
akkor elmegyek. Ha ez kell a boldogságodhoz, akkor elmegyek.
– Ne! – Akkor sem tudnám megállítani az elfojtott kiáltást, ha
akarnám. A szívem mélyéből fakad és kibukik belőlem. Megint
letörlöm a hülye könnyeket. – Ne – mondom újra, lágyabban. –
Nem kell elmenned. Ez az otthonod.
– És a tiéd? – kérdi.
A gyönyörű szemeiben lévő fájdalom, bizonytalanság és
megbánás, megöl engem. Köré akarom fonni a karjaimat és
megígérni neki, hogy minden rendben lesz, de félek.
Szerelembe esni volt a könnyű rész. A szerelemért harcolni
nehezebb volt, mint ahogy valaha is el tudtam képzelni. Mert ez
a harc nem az volt, hogy felemelem az ökleimet, hanem hogy
leeresztem a falaimat és sebezhetővé teszem magam a férfi előtt,
aki olyan sokat jelent nekem. A férfi előtt, akiről most már kétség
nélkül tudom, hogy a kezében tartja a szívemet.
Összetörhet engem. Nagyon könnyen.
De egésszé is tehet engem.
– George-nak hiányoznál – teszi hozzá.
A nevetésem félig zokogás. – Övön aluli volt.
Az ajkai félig felhúzódnak. – Kétségbeesett férfi vagyok.
Elbasztam. Ezt tudom. És nagyon sajnálom.
Szipogok. – Igen. Tényleg elbasztad. Miért tetted ezt?
Felsóhajt, de nem rezdül meg a kutató tekintetemtől. –
Bepillantást nyertem arról, hogy milyen lenne az, ha
elveszítenélek téged és ez a frászt hozta rám. Annyira megrázott,
hogy nem vettem észre, hogy rémülten menekülök, míg a
bátyáim értelmet nem vertek belém. – Nagyot nyel. – Amikor
veled vagyok, minden annyira helyes, Cassie. Például, életemben
először ott vagyok, ahol lennem kell, azt csinálom, amit
csinálnom kell. És ez az, hogy szeretlek téged, mindenemmel.
Az egyik öklömet a mellkasomhoz szorítom, ahol a szívem azzal
fenyegetőzik, hogy lyukat üt a bordáimon át.
– Nem vagyok tökéletes – folytatja csillogó szemekkel –, és
nem ígérhetem meg, hogy nem fogom megint elbaszni, de ha van
bármi lehetőség arra, hogy adsz egy második esélyt, esküszöm
neked, hogy azon fogok dolgozni, hogy olyan férfi legyek, akit
megérdemelsz. Ha azt akarod, hogy a bocsánatkérésemet az
újság címlapján nyomtassák ki, megteszem.
Az ajkaim megrándulnak. – Szerintem már hallotta az egész
város.
Felnyög, pislogva bólint. – Igen. Valószínűleg igazad van. De…
bármi más. Akármi mást. Nevezd meg, kicsim, és megteszem. Én
csak – csak vissza akarok vonni mindent, ami ma reggel történt.
Soha nem akartam elhagyni az ágyunkat. Ott akartam lenni
veled, amikor szükséged volt rám. Mert te vagy a legfontosabb.
És én csak olyan rohadtul sajnálom.
Rávetem magam, mert ez nem olyan ember, aki bántani akar.
Ez az én pasim.
Aki olyan tökéletlen, mint én, de aki megtesz minden tőle
telhetőt és többet is azokért, akiket szeret.
– Állj – mondom, szorosan a karjaimba zárom. – Hagyd abba
a bocsánatkérést. Megbocsátok. És szeretlek. Olyannak, amilyen
vagy.
 Kifúj egy reszketeg levegőt és megszorít, az orrát a hajamba
temeti. – Szeretlek, Cassie. Annyira szeretlek, hogy fáj.
– Nem szabadna fájnia – mondom neki.
– Fáj, ha megbántalak.
– Megbocsátok neked – suttogom újra. – És sajnálom, hogy
nem bocsátottam meg neked hamarabb. De még ha mérges is
voltam rád, akkor is szerettelek. Mindig szerettelek, Rómeó.
– Dettó, Júlia.
Éljenzés tör ki mögöttünk, de én kizárom, és teljes erőmből
ölelem Ryant.
Olyan sok embernek jelent annyi mindent, de ki törődik vele?
Az hiszem, ennek az én feladatomnak kell lennie. És azt hiszem,
nagyon oda fogom tenni magam.
Reménnyel teli csillogó szemekkel mosolyog rám. – Nem
tudom, mivel érdemeltelek ki téged.
– Te te vagy. Ez több mint elég.
Egy szőrös vadállat köröz a lábaimnál és csicsereg hozzám.
Lenézek George-ra és ő visszamosolyog rám.
Ryan a hüvelykjével végigsimít az arcomon. – Hazavihetlek?
– Egy perc múlva.
Összevonja a szemöldökét. – Ha a seriffre vársz, akkor
nyugodtan mondhatom, hogy most egy igazi bűnözővel van
elfoglalva.
A megkönnyebbüléstől, amiről nem is tudtam, hogy szükségem
volt rá, megrogyik a testem. Az egy dolog, hogy az egész város
mellettem van. Azonban szükséges a bűnüldöző szerveket is
meggyőzni, hogy távol maradjak a börtöntől. – Tényleg?
Ryan rám vigyorog. – George elkapott egy gyújtogatót.
– Jó fiú – mondom George-nak. – Ma este egy extra popcornt
csinálok neked, és szeretném, ha mindent elmesélnél.
George nem tapsol a kezeivel, de csillogó gombszemein látszik,
hogy alig várja, hogy ott legyünk, ahová tartozunk. Popcornnal.
És Ryannel. És egymással, mint egy igazi család.
– Szóval, a hazamenetelről – mondja Ryan megfogva a kezeim.
Megint megrázom a fejem. – Nem. Előbb ez.
És mielőtt ellenkezhetne – nem, mintha akarna, elég
határozott vagyok –, megadom a tömegnek, amit akar.
Lábujjhegyre állok, hogy csókot nyomjak az ajkaira.
A gyors csók egy hosszú csókká alakul és hamarosan elfelejtem,
hogy nyilvános helyen vagyunk.
De George nem.
Felmászik Ryanre, mintha fa lenne, szőrös fenekét közénk
ékeli, mielőtt bármelyik ruha darabunkat az a veszély fenyegetné,
hogy lekerül rólunk.
Nevetve szétválunk. – Oké, oké – mondja Ryan George-nak. –
Szerzünk egy szobát.
Egész Happy Cat üdvrivalgásban tör ki mögöttünk és én
rájövök, hogy találtam valamit, amim soha nem volt San
Franciscóban.
Nemcsak igaz szerelmem van, hanem egy egész közösség
szeretete.
 De Ryan a kedvencem. Az én nagyon nagy kedvencem.
Ez még azelőtt is így igaz, hogy a fotók, amiken Steve-et
bilincsben a seriff irodájába vezetik megjelent az InstaChaten
néhány órával később. De amikor meghallom, hogy a pasim és a
kukapandám hogyan mentette meg a napot, kétségem sincs
afelől, hogy én vagyok a legszerencsésebb nő Georgiában.
– Ti, srácok – mondom kuncogva, ahogy a kommentek és birka
emojik megjelennek az InstaChat poszt alatt. – Tényleg jól
csináltátok.
Ryan megpuszilja a halántékomat, közelebb húz magához az
ágyban. Nos, annyira közel, amennyire két ember közel lehet egy
óriási mosómedvével az ölében. De George ragaszkodik ahhoz,
hogy tartsa a tabletet, bár még nem jött rá, hogy működik a
képernyő. De a briliáns kis csipogó számára ez csak idő kérdése,
biztos vagyok benne.
– Bármit megtennénk érted – mondja Ryan. – Mindig mindent
megteszünk érted.
Felvont szemöldökkel nézek rá. – Bármit?
– Bármit.
– Még összeillő kormányokat is a biciklidre?
Hátraveti a fejét és nevet, és én magamba szívom a számomra
legkedvesebb hangot az egész világon.
– Érted? Határozottan. – Megint megcsókol és én mosolygok
az ajkain.
Mert számomra sincs semmi olyan, amit meg ne tennék
Ryanért.
 És alig várom, hogy az életem hátralévő részét azzal töltsem,
hogy ezt megmutassam neki.
 HARMINCKETTŐ

Ryan

Egy hónappal később…

Fordította: Aiden

A KARAOKE ESTET a Vaddisznóban ma este valami sokkal

érdekesebb dolog előzi meg: Cassie új – a Sunshine Toys számára
készült –, játékalkalmazásának hivatalos bemutatója.
Jace múlt héten jelentette be a bulit az InstaChaten, és annyian
jelezték, hogy részt akarnak venni az eseményen, hogy jegyeket
kellett kibocsátani. Mióta Steve rács mögé került egy sor
bűncselekmény miatt, többek között többrendbeli
gyújtogatásért, Cassie elég népszerű lett errefelé.
És a gyár is egyre híresebbé vált, legalábbis bizonyos körökben.
Most, ahogy épp két limonádéval a kezemben verekszem át
magam a tömegen Cassie-t keresve, úgy tűnik, minden sínen van.
A barátok és szomszédok üdvözölnek, gratulálnak nekem,
mintha én lennék az, aki valami különlegeset vitt véghez, pedig
valójában a barátnőmé az érdem.
Ő találta ki, hogyan menthetné meg Savannah üzemét.
Elbűvölte a gyárat még mindig ellenző emberek jórészét, így
azok beletörődtek a dologba, így ez az édes teremtés végül itt
maradt.
 Sőt, azt is elérte, hogy új embernek érezzem magam miatta.
Amíg haza nem jött, fogalmam sem volt róla, hogy mi hiányzik
az életemből. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán létezhet efféle
szerelem. Nem tudom, mihez kezdenék, ha meggondolná magát,
és úgy döntene, hogy visszatér San Franciscóba.
Azon kívül, hogy utánamennék.
Nem beszéltünk még a munkahelyi dolgairól, de tudom, hogy
úgysem lenne képes örök időkig távmunkában dolgozni. Mivel
Savannah nincs itt, keresi a gyár általános igazgatói pozíciójára
megfelelő személyt, és nagyon úgy fest, hogy a nővére nem tér
vissza egyhamar az Egyesült Királyságból. És bár Cassie azóta
már sokkal jobban megismerte a gyár termékeit, a nagy szerelme
még mindig a játéktervezés.
Végre rálelek a tömegben, ahogy épp Ms. Pac-Man-t játszik,
bár először is érdemes lett volna itt keresnem.
– Szia!
Odatartja az arcát egy puszira.
– Várj... még egy... éééés megvan! – szorítja ökölbe a kezét,
majd megpördül, megragadja a képem, magához húz, és hosszan
megcsókol. Eltartom magunktól a limonádékat, és elvigyorodom.
Reklámpóló van rajta, amelyet kifejezetten az új Love Your Inner
Sunshine app népszerűsítésére tervezett.
Az övé kék, Sunshine logóval az elején, amelyet egy cuki, barna
hajú, szemüveges, ugráló lófarkas lány ölel.
Az enyém fekete.
 Jace és Blake szürkét választott, Ruthie May pedig egy lila
változatban pompázik.
Cassie szeme ragyog a boldogságtól, amikor elenged.
– Megdöntöttem a saját rekordomat – meséli.
– Ideje lenne felkészülnöd a beszédedre.
Az orrát ráncolja.
– Tudod, hogy nem véletlenül bújok a számítógép monitorja
mögé, amilyen gyakran csak lehet.
– Igen, és azt is tudom, hogy meg tudod csinálni. Parancsolj
– nyújtom át neki az egyik, párától gyöngyöző befőttesüveget.
– Folyékony bátorság van benne.
– A bátorság vagy a limonádé része teszi ennyire finommá?
– Mindkettő.
Összekoccintjuk az üvegeket, és mindketten nagyot kortyolunk
az italból. Átöleli a derekamat, és a mellkasomra hajtja a fejét.
– Mondtam már, hogy az első prognózis szerint egy héten belül
megháromszorozzuk az eladást?
– Ez fantasztikus. Te vagy a fantasztikus.
– Nem. Én csak egy lány vagyok, aki azt szeretné, hogy a
játékokon keresztül a világ jobban megismerhesse az orgazmust.
– Cassie! Cassie! Már várnak, hogy beszédet mondj, drágám –
csap rá Ruthie May a karomra. – Engedd el, Ryan. Majd este
hazaviheted. Add kölcsön nekünk egy pár órára.
Csillogó szemmel elvonszolja tőlem Cassie-t.
 Követem őket, biccentek Geraldnak és Maudnak, amikor a bár
végébe menet elhaladok mellettük. – Örülök, hogy eljöttetek –
szólok oda nekik.
– A világért sem hagytuk volna ki – feleli Maud.
– Csak a jó szomszédság kedvéért jöttünk el – morogja Gerald.
Az elmúlt hónapban, amikor a leégett részleg újjáépítésén
dolgoztak, hetente egyszer fánkot vagy muffint hozott a gyárba.
Megveregetem a vállát.
– Te vagy a legjobb szomszéd.
A fickó elpirul. Maud boldog tapsikolásba kezd.
Én pedig fogom a pezsgősüveget, amit Jace nyújt felém a
bárpultnál, és lecserélem a limonádémat valami ünnepélyesebb
italra.
Még mindig aggódom érte, Ginger és a baba miatt, de
valószínűleg ez már egész életemben így marad. Ideje
hozzászoknom a dologhoz.
– Helló, be van ez az izé kapcsolva? – kérdezi a mikrofonnál
Cassie, majd összerezzen. –Azta, de hangos vagyok.
Kuncogás morajlik végig a helyiségen, miközben Cassie a füle
mögé tűri a haját, és hátrébb húzódik a mikrofontól. Ma este
kibontva hagyta a haját, és alig várom, hogy éjjel újra
beletúrhassak.
Történetesen ez mostanság az egyik legkedvesebb időtöltésem.
Megdörzsölöm a mellkasomat, mert eljött a pillanat.
Az alkalmazás volt az utolsó jelentős projekt, amit Cassie-nek
be kellett fejeznie a Sunshine Toys számára. Rengeteget
dolgozott, hogy lépést tudjon tartani a munkájával San
Franciscóban, és hogy a Sunshine-t hat szinttel magasabbra
emelje, mint ahol volt, amikor idejött. Fogalmam sincs, mi jön
majd ezután, de sejtem, hogy nagy durranás lesz. Ahhoz képest,
hogy milyen apró, Cassie mindig nagy dolgokat visz véghez.
– Csak szeretnék köszönetet mondani – mondja. –
Mindannyiótoknak. Tudom, hogy az üzem nem a legnépszerűbb
dolog a városban, de az a tény, hogy ti olyan emberek vagytok,
akik összefogtok a barátaitokért és szomszédjaitokért, hogy
segítsetek, még akkor is, ha az kényelmetlen, ez teszi a Happy
Catet olyan fantasztikus hellyé.
Ruthie May felhuhog, Olivia pedig emeli a poharát, amelyben
valami zöld trutyi van, ami úgy néz ki, mintha avokádós búzafű
turmix lenne, amit valahogy becsempészett a bárba.
Bár esküdni mernék rá, hogy akár egy élő tehenet is
behozhatna ide, és kombucha felest csinálhatna a hátán, Jace-
nek az ellen sem lenne kifogása. Olyan dolgokat enged meg neki,
amiket soha nem láttam, hogy más emberektől eltűrne, és
határozottan van valami fura vibrálás kettejük között.
Cassie ismét a mikrofonhoz hajol.
– A szoftvervilágban hatalmas partikat tartunk az új termékek
bemutatásakor, gyakorlatilag ezért is gyűltünk össze itt ma este.
Hogy megünnepeljük a Love Your Inner Sunshine alkalmazást.
De leginkább szerettem volna valami ürügyet, hogy veletek
bulizhassak, srácok, azokkal az emberekkel, akik olyanok nekem,
mintha a családtagjaim lennének, mióta visszatértem a városba.
 Meleg mosolyt küld felém, amitől pezsgőbuborékok szállnak fel
a szívemben.
– És tartozom egy vallomással is – teszi hozzá.
Az egész terem felélénkül, én pedig elfojtok egy mosolyt.
Semmi sem kelti fel jobban az emberek érdeklődését, mint egy
vallomás.
– Amikor először jöttem haza – kezdi –, nekem sem jöttek be a
Sunshine termékei.
Kiegyenesedek, mint aki karót nyelt, a szemeim elkerekednek,
mert ha azzal folytatja, hogy mesélni kezd arról, mit műveltünk
néhány termékkel a múltkor...
– De rájöttem, hogy ez az egész többről szól, mint fizikai
kielégülésről. Savannah álma az volt, hogy segítsen a nőknek
erősebbé, bátrabbá és magabiztosabbá válni, és szerintem ez
nemes dolog. Én mindannyiótoknak azt kívánom, hogy
szeressétek magatokat – bátran és vadul –, a
tökéletlenségeitekkel együtt. Mert megérdemlitek.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, miközben körülöttem
mindenki meghatottan óóó-zik.
– Nem számítottam arra, hogy idáig jutok, hogy ennyit tanulok
magamról, vagy, hogy ennyire jól fogom érezni magam, de
életemben először úgy érzem, hogy ide tartozom. És mindenkit
nagyon-nagyon szeretek.
– Ivott, igaz? – suttogja Ruthie May.
– Nem, Ruthie May, nem ittam – feleli Cassie. – De
gondolkodtam, és napról-napra világosabbá vált, hogy itt az ideje
döntenem a jövőmmel kapcsolatban. Hiszen bebizonyosodott a
számomra, hogy a távmunka hosszú távon nem olyan dolog, amit
nagyon élveznék.
Megáll a szívem. Ott, a Vaddisznóban.
De aztán rám mosolyog, és újra elkezd dobogni.
– Amikor Savannah és én gyerekek voltunk, részmunkaidőben
voltunk itthon. De most már teljes munkaidős otthonnak érzem.
Szóval, itt maradok a nyakatokon – húzza ki magát. – Ezúton
szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem: saját
vállalkozásba fogok. Ha bármelyik üzlettulajdonos Happy Catben
olyan alkalmazást keres, amivel új vásárlókat szerezhet, vagy
szeretne egy új, elegáns weboldalt, én vagyok a ti emberetek.
Emellett programozó tanfolyamot is indítok a gyerekek számára,
hogy felkészítsem őket az életre. Tegyük vissza ezt a kis várost a
térképre mindazzal, amiben közösségként jók vagyunk.
– Ó, engem érdekel! – lendül Maud keze a levegőbe. – Elkelne
a segítség a pékségben, Cassie! Legelőbb a tészták terén.
– Állj be a sorba, Maud! – szólítja fel Blake. – Jövőre nyit a
borászatom. A család az első.
– Én is ugyanannyira családtag vagyok, mint te!
– Majd ha Cassie a bátyád házában lakik.
Mindenki nevet. A színpad felé indulok, mert ez a bejelentés
mindenképpen pezsgőt kíván.
– Mivel tudjátok, hol találtok meg – mondja Cassie és
megvonja a vállát, majd rám mosolyog –, kezdődjön a buli!
Köszönöm!
 Visszateszi a mikrofont, és egyenesen a karjaimba ugrik.
– Ez volt a legjobb beszéd, amit valaha hallottam – mondom
neki.
Erre elneveti magát.
– Csak azért mondod, mert szerelmes vagy.
– És gyönyörű is volt. Pont, mint te.
Blake kettőnk közé furakszik, mielőtt megcsókolhatnám a
barátnőmet.
– Add már ide azt az üveget. Nyissuk ki és ünnepeljünk –
kacsint rá Cassie-re. – Tudtam én, hogy vele maradsz. Örülök,
hogy hivatalossá teszitek a dolgot.
– Még vissza kell mennem San Franciscóba, hogy kipakoljam a
lakásomat – mondja Cassie –, de utána azonnal visszajövök –
pillant fel rám. – Szeretnél velem tartani? Kivehetnénk pár
napot, és idegenvezetést is kapnál. Csak hogy belekóstolj a
nagyvárosi életbe.
Nem válaszolok. Legalábbis nem szavakkal.
Túlságosan lefoglal, hogy megcsókoljam a nőt, akit életem
hátralévő részében szeretni fogok.
 Epilógus

Cassie

Fordította: Jane

A LÁBAIM elfáradtak, és túl sok ember közé vagyok beszorítva a

mólón, de a szívem tele van, és a késő délutáni szellő hűsíti az
enyhe leégésemet. Hosszú napunk volt, miközben turistát
játszottunk, és úgy érzem, mintha egy új oldalát ismerhettem
meg annak a városnak, amelyet oly sok éven át otthonomnak
hívtam.
Imádtam Ryan szemén keresztül látni.
Megbökdöstem, és az egyik oroszlánfóka felé mutatok. – Nézd!
Próbálja lelökni a barátját!
Mindketten nevetünk, ahogy az óriási állatok az uszonyaikkal
csapkodnak és ugatnak egymásra a hajódokkoknál. Hat másik
oroszlánfóka továbbra is alszik, nem törődve a felfordulással,
miközben egy másik megpróbál felkapaszkodni a fapadlóra, hogy
napozhasson.
Ryan közelebb ránt, ahogy a derekam köré fonja a karját, és
csókot nyom a hajamra. – A Golden Gate híd, a kovászos pékség,
a Ghirardelli csokoládégyár, és az oroszlán fókák. A mai nap
hihetetlen volt.
 – Még nincs vége, uram. Még mindig van egy
baseballmeccsünk. És holnap pedig borvidék.
– Ezt nem lehet visszavinni Happy Catbe. Biztos, hogy el akarsz
menni?
– Igen – mondom, a kétségek legkisebb foltja nélkül. –
Bármikor visszajöhetünk egy újabb túrára. De Happy Cat az
otthonunk. Neked ott a helyed. Mindketten oda tartozunk.
Lehajol, és édes csókkal ragadja meg az ajkaimat. – Szeretlek,
Cassandra Mae Sunderwell.
Megsimogatom borostás arcát, és mosolygok, az arcomon
olyan széles terül el az öröm jele, hogy az már fáj. – Én is
szeretlek, Ryan O'Dell.
Az oroszlánfókák mind ugatni kezdenek, és mindketten újra
felnevetünk. Olyan komiszak, mint George, félbeszakítanak
minket, ha túl közel kerülünk egymáshoz. Bár George esetében
ez azért van, mert ő is be akar szállni a szerelmeskedésbe.
Oliviának talán igaza van.
Talán szüksége van egy saját, különleges hölgyre. Talán akkor
abbahagyná az ajtó kaparászását, amikor Ryan és én kettesben
vagyunk.
Ha már a magánéletről beszélünk…
Hátrafelé bólintok a fejemmel az Embarcadero, a mólók
mellett lévő főszállás felé.
– Tudod, körülbelül két óránk van a meccs kezdete előtt, és a
hotelünk épp itt van…
 Általában csak ennyi kell ahhoz, hogy Ryan meginduljon
hazafelé. Vagy egy hotelszobába. Vagy bárhova, ahol harminc
perc magányra találunk.
De nem mozdul.
Ehelyett a szemeiből komolyság tükröződik, ahogy engem
tanulmányoz.
– Csokoládé van az arcomon? – Elkezdem törölgetni az arcom,
de elkapja a kezem, és mosolyogva megrázza a fejét.
– Nem, te csak... te teljességgel tökéletes vagy.
Az arcomat elönti a pír és még forróbb lesz. – Nem vagyok
tökéletes, de te eléred, hogy úgy érezzem, mintha elég közel
kerülnék a tökéletességhez.
– Akkor valamit csak jól csinálok.
– Mindent jól csinálsz.
Újra kinyitja a száját, de szünetet tart, és a tekintete ismét az
enyémet kutatja.
– Mi az? – kérdezem halkan.
– Én csak… Még csak alig két hónap telt el, de nem emlékszem,
hogy volt olyan alkalom, amikor nem voltál a részem.
Az amúgy is boldog szívem szárnyra kap és dalra fakad. –
Pontosan tudom, hogy mire gondolsz. Mintha megtaláltam volna
a hiányzó darabot, amiről nem is tudtam, hogy kerestem.
– Aggódtam, hogy ez túl korai, de... – Elhallgat, és megfogja a
kezemet. Aztán térdre ereszkedik, amitől halk zihálással leesik az
állam.
 – Cassie, én mindig is szerettem volna világot látni. De amikor
veled vagyok, te vagy a világ, amire szükségem van. Az életem
hátralévő részét azzal akarom tölteni, hogy olyan boldoggá
teszlek, amilyenné te teszel engem. Hozzám jössz feleségül?
Rávetem magam, és azt kiáltom: – Igen! Igen! – szinte még
azelőtt, hogy befejezné a mondandóját. Könnyedén elkap, és
megcsókol, ott térden állva a 39-es mólón, a körülöttünk lévő
turisták mindannyian tapsolni kezdenek, és az oroszlánfókák a
háttérben ünnepelve ugatnak.
– Még nincs gyűrűm... – kezdi Ryan.
Megrázom a fejem. – Nincs szükségem gyűrűre. Csak te kellesz
nekem.
– Itt vagyok neked, Cassie. Mindig és mindörökké. Szőröstül,
bőröstül.
Ez a férfi.
Otthont adott nekem. Segített nekem, hogy birtokba vegyem a
szexualitásomat, szeressem magam úgy, ahogy eddig soha nem
tettem, és legyen bátorságom elérni az álmaimat két kezemmel.
És most a boldog örök együttlétet ajánlja fel nekem.
Nevetek, miközben szoros ölelésbe burkolózunk. – Nekünk lesz
a világon a legjobb életünk.
– Amíg együtt vagyunk – ért egyet.
Felállok, és magammal húzom őt is. – Most pedig mehetnénk
és eltölthetnénk azt a két extra órát a szállodában? – suttogom
egy kacsintással.
– Bármit, amit a csajom akar – válaszolja.
 És akárcsak azon az éjszakán, amikor először szeretkezett
velem, most is a karjaiba vesz, és elvisz a fényes, csillogó jövőnk
irányába.

VÉGE