Cristin Harber

Only for Him

Csak érte, a férfiért

2
Rajongói fordítás!

Fordította:

Jane
Katie
Mia
Zsozso

3
 Fülszöveg
Grayson Ford és Emma Kingsley – gyerekkoruk óta
együtt vannak, és teljes mértékben ellentétei egymásnak. A
fiúba minden lány bele van zúgva a gimiben, Mister
Népszerűség, és minden sportcsapat kapitánya. A lány
művészlelkű, aranyos, és egyáltalán nincs egy súlycsoportban
vele, de mégis tudatában van a Summerland-i „Arról
álmodok, hogy Grayson Forddal randizom” rajongó
csoportnak.
Nem tudok nemet mondani. A lányok már akkor
elrabolták a szívem, mielőtt rájöttem volna, hogy hiányzik.
Egy szörnyű életet rejteget. Az apja gyűlöli, az anyja
elhagyta. Emma az egyedüli mentsvára, holott fogalma sincs
róla, milyen nagy hatással van rá. Ő az egyedüli lány, akit
akar, az egyedüli lány, akinek elmondhatja – de mégsem
teszi.
Erősebb vagyok, nagyobb, férfiasabb, mint ő valaha is
lesz, de amiatt, hogy tönkretettem az életét, elviseltem a sok
szarságot, a támadásokat, az agresszív lénye létezését.
Míg fel nem fedezi Grayson szégyenét, megalázását,
Emma küzd érte, és egy esélyért. Az övék egy olyan
tündérmese, ami szerinte lehetetlen. De ahogy jobban
megismeri rájön, hogy ő csak egy srác, akinek szüksége van
egy lányra ahhoz, hogy életben maradjon.
Az agyamban már millió füzet tele van Mrs. Grayson
Ford aláírásommal. Fogalma sincs, hogy hol és miken jár
az eszem… De, mivel nem tudtam felkészülni arra, ami
történt, így talán én sem tudom, hogy az ő agya miken jár…

4
 1. Fejezet
6 évvel ezelőtt
Sommerland-i középiskola, másodév

Grayson

Ez az egész szaros lakókocsi bűzlik. A büdös, olcsó

pálinka és a még olcsóbb nő szaga terjeng a levegőben,
amikor belépek az ajtón. Van egy módszerem, ami alapján
mindig tudom, hogy milyen mélyre csúszott le a faterom, ha
minden bűzlik. Ha füvezett, egyedül vagyok, mielőtt
fociedzésre mennék. Nem nagy ügy. Ha olcsó sör szaga tölti
be a lakókocsit, a faterom elküld a pokolba, de nem annyira,
hogy ne tudnék kisettenkedni és elmenekülni. Egy kicsit
elpüföl, de semmi olyan, amit ne tudnék figyelmen kívül
hagyni, amikor a Snyder edző által kiszabott büntetésköröket
rovom. De, ha a lakóautónk bűzlik a pálinkától, akkor végem
van.
Az az utolsó dolog, amire szükségem van. Elfelejtettem a
rohadt foci lábszárvédőket ma reggel, be kellett lopóznom,
hogy gyorsan megragadjam őket és menjek is tovább. De a
bűzből kiindulva, úgy tűnik, ez egy rossz ötlet volt.
– Oh – egy nő hirtelen, meglepetten sodort el a rövid
folyosón. Nos…a fenébe.
Odafordulok hozzá, és hirtelen megcsap az olcsó vanília
illata. Bejön a szobába, és érzem, ahogy hosszan megbámul,
miközben próbálom megítélni, hogy mennyire lehet józan.

5
 Egy skálán, a spiccestől a holt részegig, ő egy egészen jól
becsípett stádiumban van. Összekent piros rúzs és több évnyi
kemény dohányzás látszik az arcán. Ez a faterom típusa,
lecsúszik egy kocsmai ribanchoz. A nő haja elárulja, hogy
„nemrégen megbaszták”, miközben egyik lábáról a másikra
ugrál, és próbálja felhúzni a sztriptíz táncos cipőjét. Egyik
lábát bedugja az átlátszó műanyagba, de elesik a rongyos
szőnyegen a nagy felfordulásban, miközben részeg
vihogásban tör ki.
Nagyszerű.
– Hé, te! – hadarja, miközben a szemeit végigjártatja
rajtam.
Undorító. Nem tudom a nevét, de azt hiszem, ki tudom
találni. Bambi. Candi. Mandi. Sandi. Mind maguknak találják
ki a neveket. Statisztikailag nincs ennyi szülő Sommerland-
ben, aki i végződésű nevet ad a gyerekének és ezek mind
rímelnek.
– Nem tudtam, hogy van egy fiad, Randell – turbékolta,
inkább nekem, mint az apámnak. – Nem is akármilyen fiú…
Nem csak elkaptak, de a csaj a szemével a szart is kidugja
belőlem. Az apám instabil, amitől féltékennyé válik, a
féltékenység pedig fellobbantja a haragját. Mintha
hozzányúlnék egyik ribancához is. De most, hogy az apám
már végzett a nőjével, ki fogja találni, hogy el akarom venni
tőle, bármi, amit kitalál – hogy flörtölök a baszásaival vagy,
hogy…létezem. Olyan egy seggfej. Létezem. A fia vagyok. Ez a
problémája. Agyam eldobom, hogy hányszor felhozza ide a
szemét ribancait, és mégsem akarja, hogy megtudják, hogy
létezem. De hol van ennek értelme?

6
 Az apám félmeztelenül és üveges szemekkel támolyog elő
a hátsó szobából, részeg és kielégült. Utálom ezt a pillantást;
mindig azt hittem, ha valakivel lefekszik, annak le kéne
hűtenie őt, de ez soha nem történik meg. Épp ellenkezőleg,
csak dühösebbé teszi. Nem mintha nehéz lenne őt
feldühíteni. Vagy ájultan fekszik, vagy gyilkolni képes a
pálinkás leheletével. Gúnyosan vigyorog rám, és bár
számítanom kéne rá, a gyomrom mégis összeszorul. Utál
engem, és ez elég hányingerkeltő, de nem tudom hibáztatni
őt. Tönkretettem az életünket.
– Grayson, fiú, megmondtam, hogy ne gyere haza.
– Randall – miközben a nő még mindig a seggén ül, nevet
a padlóról. – Túl fiatal vagy, hogy egy ilyen nagy fiad legyen
– kinéz magának, mintha szüksége lenne egy másikra, akivel
hentereghet apám vízágyába. Alkoholos, összeragadt
szempillái mögött felvillan a nemivágy.
Kidugja a nyelvét, mintha meg akarna nyalni, ízlelni,
kiráz tőle a hideg, borzongás fut végig rajtam. Közben az
apám haragos tekintettel méreget engem, állkapcsa
összeszorul.
– Focin kellett volna maradnod, ROTC, bármi is az a
szar, amit csinálsz, nem pedig idejönni.
Ha nem lenne szükségem a lábszárvédőimre a focihoz,
nem jöttem volna haza. Ki kellett volna hagynom egy edzést.
Soha nem fogok időben visszaérni. A lüktető haragból ítélve,
a lakókocsinkban, nem kétség, hogy az apám harcolni akar,
de nem fogom megadni ezt neki. Nem tehetem –
megérdemlek minden ütést, ha ilyen helyzetbe hoz.

7
 Félelem tódul a vérembe. Az a baj, hogy a whisky
mámoros ütések sokkal jobban fájnak, mint a sör
mámorosak. Még jobb, amikor be van tépve. Még ha ökölbe
is szorul a petyhüdt keze, jó esély van arra, hogy el fog ájulni
mielőtt még megütne.
Lenyelem a gombócot a torkomban, felkészülök arra, ami
jönni fog. Ez szívás lesz, különösen mivel nem tűnik annyira
részegnek. Ha józanabb, akkor hosszabb ideig tart. Az élet
szaros igazsága. A fickó az év apukája.
– Elfelejtettem a védőimet – megpróbálom kikerülni őt a
keskeny nappali– konyha területén.
Megtesz két lépést.
– Fiú.
A köpés eltalálja hátul a nyakamat, azután az ökle csattan
hanyagul a fejemen.
Szemétláda. Erre nem számítottam. Ha jön egy ütés,
igyekszem kikapcsolni az agyam, hogy ne érezzek semmit. De
ő elintézi egy nő előtt? Elintézem egy vállrándítással, és
figyelmen kívül hagyom a szúró fájdalmat.
– Csak felkaptam a szaromat, és már itt sem vagyok, Apu.
– Nem mész már sehova, fiú.
Elmozdulok a szobám irányába. Az edzés húsz perc
múlva kezdődik. A fogaimat csikorgatom. Ha el tudnám-
Az apám megragadja a vállamat, megtámasztja magát,
aztán nekem támaszkodik.
– Mondom-
– Azt hiszem, nekem mennem kellene – a nő rekedten
köhög a dohányzás miatt.

8
 Még, ha a nekem nyomódó súlya könnyű volna, hagyom
apának, hogy megpördítsen, neki a pultnak. Minden erőmre
szükségem van, hogy el tudjak hajolni. A pult sarka belevág a
hátamba, és tudom, hogy a verés következik.
Magabiztosságot látok a szemében, hosszú ideig néz a
szemembe, ezzel azt mondja, hogy nem annyira részeg, hogy
az ivászat megakadályozza abban, hogy gyorsan szarrá
verjen.
Tizenöt éve sétálok ezen a földön, és jobban kellett volna
tudnom, minthogy beosonjak, hogy elvegyem a cuccom. Ma
már nem fogok edzésre menni. Snyder edző lehet, hogy azon
tűnődik vajon mi történt, de soha nem kérdez.
– Tudtad, hogy társaságom van, te kis szaros – a hangja
cigarettától rekedt. Még több nyál éri a bőröm.
– Édesem – apa megszólítja a csajt anélkül, hogy levenné
a szemét rólam. – Hívni foglak. Kapd össze a segged, és most
menj haza.
– Oké, drágám – ügyetlenkedik az ajtó irányába,
miközben összeszedi a pénztárcáját kanapéról.
A nyálas beszélgetéstől elkap a hányinger. Talán, a nő
nem gondolja, hogy apám verekedni fog, és hogy hagyni
fogom magam. Van pár centi különbség köztünk, plusz
izmom van ott, ahol neki semennyi nincs. Én sportolok. Ő
bármit elszív, amit csak talál. A fehérjétől maradok életben.
Apám elcseréli a kaja kuponjainkat drogra, bármire, ami
kiüti. Ösztönösen fel kéne mennie az adrenalin szintemnek,
miközben felkészülök a verekedésre vagy a repülésre. De ez
nem megy.
– Mi a baj veled? – csattan fel apám.

9
 Minden. De lassan megrázom a fejem, és várok,
miközben bátorítom őt, hogy megüssön. Nem félek a
fájdalomtól. Ezért még inkább megragadom őt. A szívem
összetörik minden alkalommal, amikor indokot talál, hogy
bánthasson. Ez az, amit megérdemlek, de alig várom, hogy
elmeneküljek. Ahogy a lakókocsi ajtó nagy csattanással
becsukódik, eltalál egy jó nagy ütéssel.
Az ütés robbanásszerűen terül szét bennem. Az itt
tartózkodássommal kínzom magam, miközben tudom, hogy
ő a legszánalmasabb, legösszetörtebb ember, akivel valaha
találkoztam. De én tettem ilyenné, és bármilyen elcseszetten
is hangzik, úgy érzem, hogy csak így élhetem túl. Ennyivel
tartozom neki. Régen apu normális volt …én is normális
voltam …anyu még élt.
Egy másik ütés lendül felém és a lélegzetem bent reked.
Összetörök a lihegő bal horgától, de már elkezdek zsibbadni,
és csak azokra a dolgokra tudok gondolni, amik
kimenthetnek ebből a rémálomból. Az izzadság szaga
összekeveredik a pálinkáéval, ahogy lekever még egy pofont.
– Baszd meg, fiú!
Egy másik ütést visz be a halántékomba és megragadja a
fülemet, miközben majdnem letépi azt. Felrobban a
fülemben a fájdalom, és csöndben maradok, nem válaszolok,
miközben térdre esem. A részeg támadása többször talál be,
mint mellé. A fejbőrömet, mintha ágyúgolyóval sebezték
volna meg, miközben felhólyagosodik, ismerős fejfájásba
megy át a friss fájdalom. Vér ízét érzem a nyelvemen. A
sérülések az élet részei. Senki nem néz ki túl keménynek. Ez
az, amit én elfogadtam.

10
 A keményebb ütések elárasztanak, de megszűnök létezni.
Kábulat. Hallom a lengéseket, aztán érzem a becsapódást.
Azon töprengek, ez olyan-e, mint amikor a katonák
elkülönülnek, és a háború rabjaivá válnak. Becsukom a
szememet és egyetlen dologra gondolok, ami megéri, hogy
elviseljem az élet kínjait: Emma Kingsley, az ő édes mosolya
és nevetése miatt hiszek a jövőben.
Melegség árad keresztül rajtam, miközben tudatában
vagyok az ő ártatlanságának. Másodévesen még nem lehet
megtalálni a válaszokat a lányok arcában. Az lenne a lényeg,
hogy jó játékos legyek és hogy kitaláljam, hogyan ne bukjak
meg kémiából.
Egy újabb ütést kapok a halántékomra. Apu a tökéletes
helyre célzott, és az egyensúlyomnak lőttek. A fájdalom, amit
úgysem fogok bevallani, felrobban a szemeim mögött. Egy
másik ütés talált el. Ezután egy lökés. Lekerülök a földre, a
hátamon fekszem. A heves gyötrelem elpattan bennem,
ahogy apám a lábával rugdossa a bordáimat. Szemétláda.
Emma
Harcolok, hogy csak rá gondoljak. Az egyetlen lányra,
akit akarok. Az egyetlen, akiről valaha beszélni tudnék. De
nem fogok.
Kinyitom a szemem. Nem a legjobb idő, hogy azt
mondjam, sajnálom. A tekintetünk összetalálkozik, aztán egy
hanyag rúgás lendül a fejem felé. Egy másodperc múlva a
lába eléri a fejem, és tudom, hogy végem.

11
 Második fejezet
Harmadév……

Emma

Olyanok vagyunk, mint az orgonasípok. Az a helyzet,

hogy összezavarja az embereket, hogy az idősebb
testvéremmel egy osztályba járunk. Ryan tizenegy hónappal
idősebb nálam. A legtöbben azt gondolják, hogy kétpetéjű
ikrek vagyunk, mert egyáltalán nem hasonlítunk egymásra.
Az ő haja sötétszőke. Az enyém inkább aranyszínű. Az ő
szeme mogyorószínű, az enyémek barnák. Ő olyan, mintha
iskola előkészítőbe járna és divatos, ami nagyon jól áll neki.
Én mindent hordok: maxi ruhát az egyik nap, a másikon
farmert pólóval, ami inkább fiús, mint mindennapi viselet.
Ma este, térdnél lyukas farmer és egy képernyő mintás,
nyomott felső van rajtam, ami pixeles, monokróm tervezés,
és én készítettem a fényképészet órán. Körülöttem zene
dübörög. Néhány srác az osztályból már teljesen odavan.
Néhányan a lányok közül is. De leginkább ez csak egy tipikus
party.
Courtney és Melanie a sarokban vannak, gonoszkodva
néznek rám, de elcsípem a pillantásukat, és végül másfelé
néznek. Jó esély van rá, hogy komoly beszélgetést folytatnak
a BFF kártyám visszavonásáról. Részemről rendben. Én csak
el akarok menni innen, és ezért kaptam tőlük a csúnya

12
pillantást. Grayson Ford vonta el a figyelmem, a legjóképűbb
fiú a szobában, és a plátói legjobb fiú barátom. Jajj….
Egy szurkolólány követi őt mindenhova, és nem rázza le
magáról. Ismét jajj.
– Helló! – kezek csattannak a vállamon, és
megfordítanak. Courtney rám bámul. – Akkor, odamész
végre?
Nem játszottam az ostobát.
– Semmi értelme!
Melanie közelebb jön.
– Igen, semmi értelme. Kivéve, hogy ti ketten olyanok
vagytok, mint a szerencsétlen szerelmesek, vagy mint valami
– őrült szerelmes, aki semmit sem tesz.
Őrült szerelem. Úgy nőttem fel, hogy láttam rá a tökéletes
példát. És az, ami Gray-jel van köztünk, nem csak valami.
Nos, végeredményben nem kölcsönös, bár akár bevallom,
akár nem, szerelmes voltam belé, amióta az eszem tudom.
Courtney nevetve veti hátra a fejét.
– Először a szerelem. – Melanie csatlakozott a
versikéhez, és együtt fejezték be –, aztán a babák. Mire
feleszmélsz, már kész is a család.
Sikítva fejezték be, elképzelve a még meg nem született
gyerekeink. Istenem. Soha nem akartam ezt a beszélgetést.
Rámutattam a fülemre, azt tátogtam:
– Micsoda? Soha…..
A szüleim őrülten szerelmesek, a nap végén még mindig
ágyba bújnak. Tökre undorító. Ez egyáltalán nem helyes.
Emiatt pedig mi hárman, gyerekek, korban közel állunk

13
egymáshoz. Cherry körülbelül egy évvel idősebb Ryannél, és
ő a vad gyerek.
A mi farkasaink megálltak utánam, mivel valószínűleg
három, három év alatti gyerek, bárkit a bolondok házába
juttatna. Anyát a józansága, hogy leköttette a petevezetékét,
mentette meg attól, hogy végül a bolondok házába kerüljön –
mellesleg ez lehetett az egyetlen alkalom, amikor a szüleim,
még ha futólag is, de beszéltek a madarakról és a méhekről.
Ezzel mindenki csak nyert. Szerettem a család bébije lenni. A
szüleim ésszerűek, és így senkinek nem kellett végigülnie egy
kínos beszélgetést.
De mért gondolkozom családról és bébikről, miközben
Graysont bámulom a szemem sarkából….ez szánalmas. Ő
Ryan legjobb haverja és a félig állandó része a
háztartásunknak. Grayson csak Grayson, és hiába képzelem
el, hogy úgy néz rám, ahogy én rá, ez nem lehetséges.
Annyira örülök, hogy ő és Ryan közel állnak egymáshoz.
Nem lehetnék boldogabb, mert így végül is, én is hívhatom
közeli barátomnak. A régóta fennálló barátságunkra
gondoltam. Ez az egyetlen magyarázat, amit a gyilkos
hajlamra adhatok, ami a belső ninja harcosomból tör ki
minden alkalommal, amikor azt látom, hogy azok az eszetlen,
vihogó, csoportokba verődött szukák a figyelmét akarják
magukra felhívni.
– Komolyan, Emma. Lazíts vagy menj haza – lök meg
Courtney a csípőjével.
– Nem tudok – fordultam hozzá, megráztam a fejem.
Mazochista módon felajánlottam Ryannek és Graysonnak,

14
hogyha az éjszaka véget ér, lesz egy józan sofőrjük. És józan
sofőrön magam értettem.
– Rendben. Nos, ne nézz oda, de itt jön egy bizonyos
valaki.
Melanie a piros műanyag poharába kuncogott.
– Szia!
Courtney vinnyogott.
– Héééé, szia!
Mind a ketten abszolút egyértelmű módon utánoztak.
Picsába, valaki lőjön le, de azonnal. Elhatároztam, hogy
mivel a gondolataim túlságosan is leolvashatók az arcomról,
a bejárat felé indulok. Egy kis friss levegő jót fog tenni, mert
nagyjából én voltam az egyetlen józan ember itt.
– Emma? – szólalt meg Grayson mögöttem.
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, és
átverekedtem magam a tömegen az ajtó felé. Már majdnem
kint voltam, amikor meghallottam, hogy Ryan is engem
szólít. Nevetett,és amikor már kint voltam megfordultam,
hogy lássam, ahogy a testvérem kilép az ajtón, karjaival
átölelve egy lányt, akit eléggé utálok.
– Gyerünk a Whities-hez mielőtt hazadobjuk őket.
Őket? Ó, nem. Nem arra szerződtem, hogy Ryannek és
annak a lánynak a sofőrje legyek, akivel a hátsó üléssel
ismerkednek, miközben én megpróbálok tudomást sem
venni Graysonról, aki a lehető legelképesztőbben néz ki.
És…egyáltalán nem akarok burgerezni. Ez nem fog
megtörténni.
A ház ajtaja újra kinyílt, és Grayson sétált ki rajta.
Lefagytam, aztán azonnal megszakadt a szívem, amikor

15
láttam Gray-t egy másik olyannal, akit nem szeretek. Nagyon
nem.
A lány belecsimpaszkodott a széles mellkasába és
kuncogott, miközben átsétáltak a verandán. Gyűlöltem ezt,
ahogy érzek, ahogy reagálok. Mindig van az a távoli, talán-
majd-egyszer reménysugár, hogy ez a furcsa rezgés nemcsak
egy leányálom. De ha ez a helyzet, akkor miért kínoz engem?
– Ems.– Lépett távolabb a ragasztótól. – Megyünk?
Végül is az, hogy lerázta egy nagyon kis elégedettséggel
töltött el, még akkor is, ha a lány újra rámászott.
– Hé – csörgettem meg a kulcsokat Ryan felé fordulva. –
Igen, de nem megyünk a Whities-be.
Ryan felsóhajtott, én megrebegtettem a szempilláim.
Gray ellépett a lány mellől.
– Mért rohantál el az előbb?
– A józan lányok poklában voltam. – Kizárt, hogy
elmondjam neki, miért. Bármerre mentem ma este, mindig
volt egy csaj, aki a figyelméért küzdött.
– Szóval, miért szöktél meg az előbb? – a hangja
incselkedő. A kezével gyengéden meglökte a vállam.
Esküszöm, fogalmam sincs, mit kezdenék magammal, ha
azok között a kezek között találnám magam. Vállat vontam,
elképzeltem, ahogy a karjaiban tart, a testünk pedig
összesimul.
– Unatkoztam. Nem akartam inni, és reggel tánc van.
Az indokaim logikusak voltak, de egy sem volt igaz
belőlük. Nem ihatok, ha Grayson is jelen van, mert félek,
hogy valami hülyeséget csinálok. És szeretek az ő józan
opciója lenni, mert nagyjából én vagyok az egyetlen

16
lehetőség, és ez garantálja, hogy több időt tölthetek vele.
Grayson Ford rabja vagyok. Senki nem hibáztathat ezért, és
eléggé biztos vagyok abban is, hogy van egy Gray-ről
álmodom rajongói csoport az iskolában.
A szemeim végigfuttatom rajta. Tökéletes. Kedves.
Vicces. Okos. Erős. A legőrületesebb férfi kombináció,
tökéletesen összekeverve.
A lány, aki eddig Ryan mellkasára volt ragadva,
visszahúzódott.
– Komolyan, Emma, jelentkezned kellene a csapatba.
A lány Gray karja alatt morcosan néz.
– A felvételre soha nem lenne esélye.
Add hozzá, a miért utálom ezt a lányt listához a hirtelen
visszautasítását.
Ryan csaja rám mosolyog, én pedig azt gondolom, csak
megpróbál nyalizni, hogy megnyerjen magának.
– Emma érdekében, azt gondolom, kivételt kellene
tennünk. – Úgy beszélt, mint egy igazi szurkolólány
csapatkapitány.
Akárhogy is. Az én ereimben művészet folyt. Tudtam,
hogy jó lennék a szurkolólánynak, de nem ezért táncolok. A
ritmus, az érzések, a megfelelő zene és az összpontosítás.
Nem ezek miatt táncolok. Én érzem a zenét. Minden, ami
mozgásban van, az költészet és természetesen jön.
– Ő nem táncos – szólal meg Grayson. – Ő fényképész.
A tánc jó szórakozás, de a fotózás vagyok én. Ő tudja.
Forróság öntötte el az arcom az esti homályban.
– Az vagyok. De valójában, én vagyok, aki hazavisz
titeket, szóval szálljatok be. Indulás!

17
 Grayson a csaja köré fonja karjait, készen arra, hogy
valami vigyél-magaddal-haza varázslatot vigyen véghez. De ő
arrébb lép, és megkönnyebbülés önt el.
– Hé,– nézett Gray az utca felé. – Becca a szomszédod.
Majd ő hazavisz.
Amikor kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, Greyson
közelebb hajol, így még személyesebb lett a beszélgetésük.
Bármit is mondott, egy kis fontoskodó kuncogás után, a lány
viszlátot intett, és majdnem ugrálva elsétált a járdán.
Komolyan. Én. Utálom. Őt. Vagy talán magamat kellene
utálni. Miért nem tudom megmondani neki? Sóhajtottam,
tudtam a választ, már milliószor lejátszottam.
Ő a barátom.
A legjobb barátom.
Mindent tönkretenne. Ő Grayson Ford, az álom pasi, a
tökéletes fogás. És én: aranyos, de nem káprázatos,
barátságos, de nem szuper népszerű. Ha Ryan nem lenne a
testvérem, csodálkoznék, ha az embereknek feltűnne, hogy
létezem. Sok évvel ezelőtt megtanultam, hogy néhány barát,
csak azért akar velem lógni, hogy Ryan és Gray közelébe
kerülhessen. Kedves.
Vissza a sofőrszolgálathoz. Ryan hozzá ragadt a
szurkolólánya arcához, és a hátsó ülés felé tartanak.
Grayson átkarolja a vállam és közelebb hajol. Az ajkai
hozzáérnek a homlokomhoz, bizonyítékként arra, hogy
kivette a részét a hordó sörből, és felnevetett.
– Vigyél haza Emma.
Hah! Ha lenne róla bármi fogalma.

18
 Harmadik Fejezet
Végzős év…

Emma

Millió éjszakát beszélgettünk át a testvéremmel, Cherry-

vel, miközben mind a ketten az ágyunkon feküdtünk.
Mindennapos volt, hogy elmondja a titkait, miközben a
sarkunkkal a falat ütögettük és a sötétben csevegtünk.
Biztos vagyok benne, hogy a mély kuncogásunk az egész
házban hallatszott. Ettől a szüleink valószínűleg
szívszélhűdést kaptak, mert Cherry-vel már gyerekként is
nehezen lehetett bírni. Anya feljön, és azt mondja nekünk,
hogy aludjunk. Apa is fel fog jönni, és azt mondja, hogy
hagyjuk abba a fal koptatását – de aztán betakar minket.
Húsz másodperccel később, mi megint a hátunkon fekszünk,
a lábaink a levegőben, kopogtatunk, dobolunk és titkokat
sugdosunk.
Amikor Cherry elment a főiskolára, minden
megváltozott. Elvesztettem a másik felem. Talán csak három
évvel idősebb, de ő volt a bizalmasam. A szemein keresztül
másképp láttam a világot. Soha nem volt negatív
életszemlélete, soha nem gondoltam azt, hogy ne lenne a
figyelem központjában. Mindig fogta a kezem, mindig

19
kisegített, habár nem a megszokott tanácsokat adta. Nagyon
hiányzott.
A hátamon feküdtem, Grayson járt a fejemben, a
kéményt néztem, és a sarkam a falnak ütögettem.
Megpróbáltam elképzelni, hogy mit mondana Cherry a mai
égésemről ebédnél…..
Kopp, kopp.
Elfordítottam a fejem, és ott is volt a problémám. Egy
másodperc alatt magamhoz tértem az egykedvű
ábrándozásból, ahogy a reménytelen szerelem megjelent, és a
lassan pörgő agyam felismerte, hogy ez Grayson Ford.
– Szia, Gray! – Esküszöm, minden nappal nagyobb, és a
szemei egyre jobban rikítóbbak. Minden, amit csinál,
eredményes. A baseball szezonnak lassan vége, és ő még
mindig úgy edz, mintha az olimpiára készülne. Nem értem
miért, de értékelem a fárasztó diétája eredményét.
– Szia! Beszélnünk kellene.
A gyomrom ugrott egyet, miközben elfojtottam az
örömöt, amit akkor éreztem, ha megjelent. A lehető
legelőnytelenebb pózból ültem fel: lábak fent, a fejem lefelé
és rugdosok a lábammal. Vagy talán a legprovokatívabban,
ha provokatív típus lennék. Azt kívántam, bárcsak az
lennék.
A szemei végigfutottak a lábamtól az arcomig. Igazán
nem feküdtem volna fejjel lefelé, ha tudom, hogy csak a
legkisebb esélye is van annak, hogy megjelenik. Forróság
öntötte el a nyakam és az arcom. Fogalmam sem volt, hogy
milyen flört lenne a Gray bajnokság nyertese. Amikor róla

20
van szó, szakértője vagyok a viszonzatlan vágynak.
Mellékesen, csak egy barát…..
– Úgy rohantál ki ma az iskolából, mintha valaki
kergetett volna. – Pár hatalmas lépéssel már mellettem is
volt és lehuppant mellém. Az egész ágy besüllyedt, és a
szappanának függőséget okozó illata betöltött körülöttem
mindent.
Az oldalamra fordultam és megnéztem a profilját.
Zuhanyzás utáni nedves haj, olyan arccsontok, amiket
mintha úgy faragtak volna, miközben olyan a testalkata, ami
egyik fiúéra sem hasonlít az iskolánkból. Sokkal inkább
férfinak nézett ki napról-napra, én pedig nem voltam más,
mint egy kínos kocka lány.
– Ugye nem vagy mérges amiatt, ami történt? – Oldalra
fordult, hogy a szemembe nézhessen, és én beharaptam az
ajkaim. Az ágyam nagyobb részét ő foglalta el. Anya és apa
totál ki lenne akadva, ha nem Grayson lenne itt. Az ő „nincs
fiú a szobámban” szabályuk kőbe lett vésve az első évem
alatt, amikor Ryan haverjai itt kezdtek lógni – szaglászni,
ahogy apa mondja. De én azt mondom, ez baromira
nevetséges. A szoba szabályuk Grayre azonban nem
vonatkozott.
Kinyújtotta a kezét és felkapta az iPodom, a fülhallgató
egyik felét az övébe, a másikat az enyémbe tette. Néhány
tekerés után zene robbant. Kicsit érzelmes, kicsit elmélyült,
semmi olyasmi, amit én választottam volna. Az énekes
szívszaggatóan dúdolt arról, hogy a jövő mennyire homályos.
A ritmus lelassult, és a basszus átszaladt a testemen. Ha

21
Grayson ennyire közel volt, vagy talán éppen azért, a vérem
zakatolt.
– Most, hogy….– Lassan elvette a fülest tőlem. A
tekintetünk összekapcsolódott. – Fizetek azért, hogy táncolni
lássalak.
– Grayson – suttogtam, miközben izgalom futott végig
rajtam. Amikor így nézett – amikor így viselkedett –,
fogalmam sem volt róla, hogy mi a valóság és mi van a
fejemben.
– A fallal beszélgettél?
Összerezzentem. Annyira jól ismert, hogy már fájt.
– Valami olyasmi.
– Rólam? – Mosolygott, de ez nem vicc volt. Minden
megváltozott. A hangja is máshogy hangzott. Az érintése
hosszabb, a pillantása mélyebb, és éppen most nem vonta
vissza a kérdését. – Semmi mondanivalód, Ems?
Anélkül, hogy válaszoltam volna neki, visszafordultam és
a plafonra bámultam.
Felnyögött.
– Haragszol rám, igaz?
Telitalálat. Beszélni fogunk a mai napról. De én
tanácstalan vagyok. Olyan ez, mint amikor eléd rakják, amit
akarsz, de az mégsem valódi.
Gyengéden meglökte a vállam.
– Mondj valamit.
Ha továbbra is csendben maradok, akkor azt hiszi, fel kell
törnie, mint a diót. A szívem megvédése mindennél előrébb
való, de nem tudok nem reménykedni.

22
 – Kelly Reynolds valószínűleg utálni fog az életem
hátralevő részében.
A legjobb dolog, amit tehettem, hogy rajta és rajtam kívül
beszélek valamiről, de még mindig témába vágóan. Nem
rossz. De Grayson mélyen felnevetett.
Felé fordultam, és a ragyogó mosolya a tökéletes arcát
sugárzóvá tette.
– Kelly Reynolds, egy lotyó.
Valóban, de nem ez volt a bajom vele.
– Azt hiszi, megkértelek a Sadie Hawkins-ra.
– Megkérhetsz. – Magabiztos és jóképű. Az egész
csomag.
– Oh, édes istenem, – Nem kaptam levegőt. Mi a fene
folyik köztünk? Túlértékelem, túlértékelem, túlértékelem.
Nem tudtam őt kezelni. Úgy mosolygott, mintha viccet
mondott volna, én gyengéden meglöktem. – Semmiképp. Az
utolsó voltál a listámon, komolyan, a biztonsági tartalék, ha
nem tudok összehozni egy randit.
A morcos nézéstől elsötétült az arca.
– Mintha nem tudnál egy randit bármikor összehozni.
– Nem egészen….
Meglökött a könyökével, de hosszabban időzött, mint
kellett volna. Az őrölten száguldó pulzusom a nyakamban
dobolt. Éreztem a csuklóimban, és összefutott a számban a
nyál. Mi ez kettőnkkel?
– A fenébe, Ems. Nem tudom, mit keresek itt.
Hátraugrottam. Várj. Micsoda? A gyomrom a tokomban,
a bőröm megborzongott, nem tudtam megmozdulni és ő sem
mozdult.

23
 – Gray? – De mindent elfelejtettem, amit mondani
akartam, mert újra hallani akartam azokat a szavakat. Aztán
azt gondoltam, akármi is ez, amit érzek, nem csak a fejemben
van.
Kisöpör az arcomból pár tincset, és ez bizarr. Alig
hallhatón zihálok. Az agyam száguld. Ellentmondás és
zavarodottság harcol a fejemben. Ő az egyetlen fiú, akiben
bíztam annyira, hogy elpiruljak előtte, ha van ennek valami
értelme, de leginkább semmi. A buta szerelem az oka
mindennek.
– Mesélj nekem valamit, Emma. – Jön közelebb. –
Mondj nekem valamit, ami messzire repít minket innen.
Ezt vele szoktuk játszani. Utált itt lenni, amit nem
egészen értettem. De szerette, hogy én álmodozó típus
vagyok, hogy el tudom vinni magunkat nagyon messze,
amikor becsukjuk a szemünket. Ez olyasmi, amit
gyerekkorunktól kezdve csinálunk, és még akkor, amikor
levegőt sem kapok, mert mellette fekszem, a meghittség
legalább annyira bódító, mint megnyugtató.
Oké. Ezt meg tudom csinálni.
– Szemeket becsukni, Grayson.
– Becsuktam.
Mély levegőt veszek, és valami olyanra gondolok, ami
elvisz minket innen. Semmi nem jutott eszembe, mert soha
nem szerettem még semmit annyira, mint ezt a pillanatot.
– Biztos, hogy becsuktad a szemed, Emma?
Becsuktam. Bólintottam.
– Igen.
Éreztem, ahogy megmozdult és közelebb jött az ágyon.

24
 – Ne nyisd ki a szemed.
A tüdőm sajgott. A szívem majdnem felrobbant és
hiperérzékenyek lettek az érzékeim. Az ajkaim szétváltak,
akartam neki mesélni egy történetet, de még annál is sokkal
jobban meg akartam csókolni, mint amennyire levegőt
akartam venni. A szempilláim megremegtek.
– Ne nyisd ki, Ems. – A mély hangja végigsimított
rajtam.
Meghaltam. A mennybe kerültem. Épp most.
Az oldala az enyémhez ért. A testéből áradó meleg
befedte az enyémet. A finom lélegzete kínozta az arcom…..az
állam…..aztán a szám fölött körözött.
Nem tudtam uralkodni magamon, éreztem, hogy a
csípőm fordul. Felemelem az állam.
A várakozás a lelkemig hatolt. Engem nézett. A szemeim
még mindig csukva, de éreztem a tekintetét, miközben az
ujjai megérintették a hajam. Lefuttatta a tincseken a kezét a
kulcscsontomig.
Kész voltam – akartam, éreztem, hevesen vert a szívem –
a csókért.
– Istenem, gyönyörű vagy, Ems – suttogta.
A szemeim kinyíltak, a fejem zúgott. A szeme rikító zöldje
csak centikre volt tőlem.
– Mit csinálsz?
– Memorizálom, mi visz innen messzire. Mi ment meg.
– Te…– A suttogó hangom megbicsaklott, de nem
érdekelt, hogy hangzik. Olyan közel voltam ahhoz, amit
mindig is akartam.

25
 – Nem vehetjük a másikat semmibe többé. – A kezébe
veszi az arcom, az ujjai végig simítanak az arcomtól az
állkapcsomig. Amikor az ajkaim szétválnak, a tekintete a
számra ugrik, az ajkaimat nézi.
Már megcsókoltak. Randipartnerek. Akik mertek.
Akárhogyan is történt, volt néhány elég kellemetlen
pillanatom. Semmi, amit valaha tapasztaltam, nem
hasonlított erre a pillanatra, és Gray ajkai még nem
érintették az enyémet.
A nehéz súlyával rajtam fekszik, de az egyik kezén
megtámaszkodott, így nem nyomott össze. Nem tudtam
gondolkozni. Csak érezni. Egy csók még soha nem jelentett
nekem ennyit. Aztán az ajkai megérintették az enyémet.
Belélegeztem őt.
A számba sóhajtott, és én hagytam, hogy a nyelve
megcirógassa az enyém. Többre vágytam belőle. A karjaim a
válla köré fontam és alig hittem el, hogy ez megtörténik.
Tudni, hogy milyen nagy és széles Gray, az csak egy dolog.
Köré fonódva, érezve őt, miközben tart, ahogy megcsókol –
őrületes volt.
A kezével beletúrt a hajamba, és olyan volt, mintha
kiszabadítottunk volna magunkból a tüzet. A csípője az
enyémnek feszült. Az erekciója a gyomromnak nyomódott.
Nem gondolkoztam, megharaptam az ajkát, az ujjaimmal a
hátába karmoltam…..
Egy hang megzavart minket. Lefagytunk, levegő után
kapkodtunk, és összesimulva egymás szemébe néztünk.
– Garázs – dörmögtem a szájába.

26
 Magához húzott; aztán különváltunk és az ágy két
oldalára gördültünk. Csak annyit tudtam tenni, hogy
Graysont bámultam, és úgy vigyorogtam, mint egy bolond.
Ő kuncogott, megbillentette a fejét, félmosollyal az arcán.
– Mi….
A hálószoba ajtó kinyílt. Apa és Ryan elvoltak valamilyen
férfias küldetésen, amire engem nem hívtak meg, és amire
amúgy sem akartam menni. Hála istennek.
– Szia, picinyem. – Dugta be apa a fejét. – Oh, szia
Grayson. – Aztán apa felnevetett, mintha ami köztem és Gray
között történt, soha többé nem történne meg. – Ha zárva az
ajtó, nincs fiú a szobádban.
– Hello, Mr. Kingsley.
– Igaz. Elkaptál. Elnézést. – Ahogy azt a három szót
dadogva kimondtam, olyan volt, mintha egy neon jel villogott
volna felettem a nyilvánvaló miatt. De nyilvánvalóan apa
megragadt a hanyag üzemmódban.
– Már akartam mondani, fiam, remek voltál pénteken. –
Aztán apa rám mosolygott. – Azt hiszem, ez a fiú mindig
kivétel lesz ebben a házban.
Megfordult, hogy elmenjen, bezárta az ajtót, és mi
Graysonnal ott maradtunk, némán és egymást bámulva. A
kezem a számra tapasztottam, mert bármelyik pillanatban
kirobbanhatott belőlem az őrült, ideges vihogás. Gray pedig
olyan volt, mint a nyugalom megtestesítője. Jó lehet.
Kopp. Kopp. – ütötte Ryan az ajtómat, aztán besétált.
– Gray itt van?
Grayson az ajtó felé pillantott, aztán felállt.
– Akkor…

27
 – Akkor… – Kérlek, ne tegyél mindent tönkre. Kérlek,
semmi olyasmit ne mondj, hogy upsz vagy ó, a fenébe, hogy
történt ez?
Nekidőlt a falnak és a zöld szemei izzottak. A mosolyától,
ami megjelent a száján, elolvadtam.
– Készülj fel a Sadie Hawkins-odra!
Az agyam máris olyan zagyvaságokat suttogott, mint:
Mrs. Grayson Ford. Nem tudta, mi játszódik le a fejemben.
Tekintettel arra, hogy fogalmam sem volt róla, hogy
egyáltalán mi fog történni, talán nekem sem volt ötletem,
hogy mi játszódik le az övében.
Köszönésképpen megemelte az állát. Aztán elment. Le az
előszobába, aztán Grayson és Ryan tesó elmentek. Halkan
hallottam a hangjukat, miközben a kezem a számra
nyomtam. Az ajkam duzzadt volt. Az egész testem
pedig……szinte felrobbant.
Végül visszafeküdtem az ágyamra és feltámasztottam a
lábam. Cherry-nek tudnia kell mi történt. Felkaptam a
telefonom, és egy üzenetet láttam rajta Graysontól.
Grayson: Nincs több történet. Ez minden, amire valaha
szükségem volt.

28
 Negyedik Fejezet

Emma

Olyan boldog vagyok, hogy vége van ennek a hétnek.

Miután Gray-jel csókolóztunk, körbe-körbe sétáltam, mint
egy vigyorgó fülig szerelmes kölyökkutya, kb. 24 órán
keresztül, és azonnal rájöttem, hogy én ezt tuti el fogom
szúrni. A nap többi részében elbújtam a szobámban,
miközben vészhelyzet SOS sms-ekkel robbantottam fel
Cherry telefonját. Amikor felhívott, tökéletes tanácsot adott.
Majd elküldte ugyanazt üzenetben, ezerszer lényegre
törőbben.
Cherry: Bármi, amit teszel, ne engedd, hogy elmenjen. Ő
tökéletes.
Igen, nem ugrat. De, hogy ne csesszem el? Fogalmam
nincs, hogy mit csináljak azzal, hogy Gray megcsókolt,
minthogy találjak valami dögös ruhát Sadie Hawkinsra.
Aztán visszagörgetek Cherry következő üzenetéhez.
Cherry: Mit fogsz mondani, Ryannek?!
Ezt a dolgot Ryan jól kezelné. Mi mindannyian barátok
vagyunk, és Gray nem egy farok. Mégis, elmondani Ryannek,
nyugtalanító. De nem kell semmit elmondani Ryannek, ha
nem tudom összekapni magam és befejezni Gray kerülését.
Ebben a helyzetben, teljesen gyerek voltam. De
védelmemre szóljon, hogy ez volt a világ legtökéletesebb

29
csókja. Még mindig érzem a tapintását, ha rá gondolok. Már
amennyire meg tudom állapítani, nem sok esély van rá, hogy
ez jobb lehet, mint amilyen az ágyamban volt. Nos, az én
képzeleteimben, igen. De a való életben?
Holnap éjszaka lesz a Sadie Hawkins, de nekem nincs
más választásom, mióta megláttam őt, én vagyok a randi
partnere, meg minden. Basszus. A szívem lassú dobogása
egyre jobban felgyorsul, ahogy arra a ruhára gondolok,
amelyet 3 napba telt mire rátaláltam. A kék anyagnak és a
ruha testhez simulásának egy célja van: elmagyarázni vele
Graysonnak, amit én akarok, de nem sikerül elmondanom.
Visszagörgetek Cherry üzenetéhez, a francba, felfogom,
hogy mennyi az idő, el fogok késni. Megragadom a
fényképezőgép táskámat és lerohanok a földszintre. Ha
bármi esély van rá, hogy elérjem a naplementét a Three
Sisters hegységnél, akkor öt percen belül az autóban kell
lennem.
Ha átmegyek a parkon és átvágok a 613-on, akkor
odaérek. Szükségem van erre a felvételre. Minden hozzá
kapcsolódik. A tökéletes kép kerül a fináléba, a tökéletes
minőség, és eléggé biztosítja a felvételemet a Tryden
Kollégium über-elit művészeti programjába. Már felkerültem
a listára, hogy elkezdjem jövő ősszel a programot, de ha nem
biztosítok be magamnak egy helyet, akkor mi értelme volna?
Leugrom az utolsó két lépcsőről és sarkon fordulok,
amikor váratlanul belevágódom egy izmos testbe.
– Ems.
Grayson… Basszus.
– Hé, uh, bocsi.

30
 Kicsit rendbe szedem magam, miközben a
fényképezőtáskám átdobom a vállamon és felveszem, de nem
tudok elszáguldani tőle. Hogyhogy nem tudtam, hogy itt
volt? Sokként ért, hogy eddig elkerültem őt, és már nem is
akarok sehova menni. Minden másodperc, a lemenő nap
fényműszakjának számít, a vastag erdőréteg fölött. De a
kezei, a tekintete. Istenem, nem megyek sehova, hogy
meglegyen az a fotó.
A kezei megmozdulnak a bicepszemen, megállít engem,
mikor rájövök, hogy dülöngélek.
– Jól vagy?
Bólintok. Aha, teljesen jól. Mi a kérdés? Mi nem kérdés?
Mert ez a valami, ahol nem gondolkozok, lélegzek, működök,
mozgok…teljesen Grayson hatása alá kerülök.
Elenged, hogy menjek, és az izmos karjait keresztezi a
széles mellkasa előtt.
– Kerülsz engem.
– Nem. Nem igazán – elgyengülök – Talán.
– Nem tudom ezt csinálni, Ems – lép egyet előre. A keze
az oldalamon van, miközben a falhoz tol.
Oh, Istenem. Mi van, ha megint meg akar csókolni? Nem
hiszem, hogy tudok tovább egyenesen állni.
– Tudom, és ez oké, én csak… – fogalmam nincs, hogy
mit kéne mondanom vagy tennem.
– El akarod mondani nekem, hogy miért?
Ha. Semmiképpen.
– Ezen a héten, iskola után vásároltam.
– Nem láttalak ebédelni, nem láttam, hogy sms-t küldtél
volna, egyáltalán nem láttalak.

31
 – Jó, umm…
– Még mindig jó lesz a holnap? – a szemöldökeit
felhúzza, de a mosolya nem ér el a szeméig. Az aggodalom
elrontja a jóképű arcát, és az egyetlen dolog, amire képes
vagyok, hogy megerősítsem a Sadie Hawkinst, hogy bólintok.
– Látom, ez a baj – közelebb jön hozzám. –
Megcsókoltalak, eltűntél, ez az én rémálmom.
A rémálma?
Lehajol. Az arca közelebb van hozzám.
– Szorosan együtt vagyunk 6 éves korunk óra. Ne engedd
meg senkinek, hogy elszúrja ezt.
A legerősebb srác, akit ismerek, mutat egy darab
sebezhetőséget.
– Nem tudod, hogy mit jelentesz nekem, Emma.
Én…mit?
– Gray.
A hasa az enyémhez simul. Két oldalról megfogja az
arcomat, és közelebb húz magához. Ez a srác bárkit
megkaphatna az iskolából. De itt van az én házamban,
miközben ezeket mondja és teszi.
– Nem értem.
A szemeim égnek. Nem tudom megmagyarázni, miért. A
nem légzés és a nem gondolkodás között a könnyeim pont
rossz időben jönnek. A szerelmem nagyon erős, és ha ő ezt
valaha megtudja…Bármi is van közöttünk, az elég ahhoz,
hogy az ábrándjaim egy esélynek tűnjenek.
– Mit nem értesz? – a hüvelykujjával simogatja az
arcomat.
– Ezt.

32
 A fényképezőtáskám leveszi a vállamról, miközben elkezd
hátrálni felfelé a lépcsőn. Közelebb érünk a szobámhoz, a
szemeim szúrnak és légzési problémáim vannak. Azután már
a szobámban vagyunk. Becsukja az ajtót, és az egész testem
bizsereg. A szüleim nincsenek itthon. A testvérem az
alagsorban. Csak én és Gray vagyunk, a zárt hálószobaajtó
mögött.
– Ülj le, Emma.
Ha nem adott volna egy kis löketet, meg van rá az esély,
hogy engedelmeskedtem volna, és egyenesen elé esem a
padlóra. Kényelmesen leültem az ágyamra, és néztem, ahogy
a veszett csöndben felém lépdel. A fordulat az arcán
megtévesztő volt.
– Gray?
Megáll, és felém fordul.
– Te vagy az egyetlen, aki megteheti ezt.
– Megtenni mit? – suttogok bizonytalanul, mint mindig.
– Állítsd le a fejemet. Fagyaszd meg az elmémet. Kísérj
engem egy másik helyre. Vagy mutasd meg nekem, hogy hol
kéne lennem.
– Hol van az?
– Messzire álmodoztam – dörzsöli meg a halántékát – Az
iskolának három hét múlva vége, ugye?
– Igen
– Amikor te elmész a Trydanre.
– Néhány hónap múlva – miközben megharapom az
ajkam, azon gondolkozom, vajon miért mond ilyeneket. Nem
mondott nekem semmit a Főiskoláról. Tudom, hogy
megnézte néhány felderítő, és beszéltek vele az iskolában, de

33
hogy mi lesz a jövőben, vagy az otthoni életével kapcsolatban,
soha nem említett semmit. Nem tudom, hogy egyáltalán
megy-e fősulira, és ha igen, akkor hova, vagy például arról
sincs fogalmam, hogy milyen a szobája.
És tudom, hogy nem fog erről beszélni. Többször
megpróbáltam már, nem csak egyszer. Az apja egy seggfej. Ez
minden, amit valaha megosztott velem, de elhittem neki,
azon kevés alkalom miatt az évek során, amikor találkoztam
az apjával. Többször láttam Graysonon olyan horzsolásokat,
amit a focira fogott, de nem láttam olyan sérüléseket Ryanen
soha. Gray családi élete rossz volt. Régen felfogtam már ezt,
még akkor, amikor elkezdte mesélni a történeteit. A jövő az,
amit elkerül. Keresztezi az izmos karjait a mellkasa előtt,
miközben azok megfeszülnek.
– Ez a hét rohadt gáz volt.
– Miért?
– Istenem – morog. – Te ennyire vak vagy?
A szemeim kitágulnak. A szívem fel akar robbanni a
mellkasomban.
– Nem…
Lehanyatlik a térdeire az ágyam előtt. A kezei
belemarkolnak a hajamba. A szája rátalál az enyémre,
miközben húz maga felé. Ez nem egy csók. Ez egy bizonyíték.
Senki soha nem érintett még meg így. Kemény volt és forró,
és nem tudtam, hogy ilyen létezik a filmeken kívül.
– Sajnálom – megcsókolom és megharapom. Istenem,
szükségem van rá.
– Félek tőled.
Elhúzódik tőlem, miközben hevesen lélegzik,

34
 – Mi?
– Mi van, ha az, amit akarsz, nem az, amit én akarok? –
beharapom az ajkam. – Mi van, ha én annyira, messzire…
A kezei beborítanak, miközben Grayson felhúz magával
az ágyra.
– Ne kételkedj ebben.
Bólintok, és a szájával megérinti a nyakamat. A testem
lángra lobban tőle. Mélységesen meghalok érte, minden
részeg vágyam és őrült szerelmem. A csípőjével a lábaim közé
férkőzik, és a súlyával széttolja a lábaim. A kezemmel
belemarkolok az ingébe, miközben felcsúsztatom rajta, hogy
alá nyúlhassak és hozzáérhessek a bőréhez, és amikor
belemélyesztem az ujjaim a forró húsába, nyöszörög.
De ekkor megáll. Zihálok, a szám nyitva van az övével
ellenben. A szemei az enyémbe mélyednek, a lélegzete az
enyémet tükrözi. Érzem, hogy megkeményedett a lábaim
között, vastag és kemény.
– Nem tudsz elbújni előlem. Neked elképzelésed sincs…
– pislog. – Ígérd meg nekem.
Bólintok.
– Jó.
– Biztos vagy ebben… rólunk? – mert én nem tudom
elhinni. Elmerülök a gondolataimban, ő és én. Nem tudom
elhinni, ez lehetetlen. Nagyon hamupipőkés, mintha egy
tündérmese lenne az életem.
Megragadja a kezemet, és rányomja a dudorra az
alsónadrágjában. Hirtelen el akarok húzódni. Tudom, hogy
eltátottam a számat. Ez olyan… olyan… Ó, Istenem. Ez egy

35
seggfej mozdulat, de ez nem. Ez, ez nem tudom, hogy mi. De
ez túlhalad bármin, amit képes vagyok felfogni.
– Emma – elenged, ezzel megengedve, hogy elvegyem a
kezem. – Imádnivaló vagy. És helyes. Édes és jobb vagy
bárkinél, akivel valaha voltam.
Ez most, hogy jön ide?
– Olyan, mint mindenki más.
– Nem tudlak eléggé leírni téged. Te vagy…
– Esetlen, akinek az arcára egy fényképezőgép ragadt.
– Az egyetlen, akiről álmodom.
A szívem megáll.
– Grayson
Szeretlek.
– Neked fogalmad nincs róla, mit gondolok rólad.
A nap lement. A szobám fényei mély bíborvörösre
változtak, és késztetést érzek, hogy megtartsam őt, hogy
megöleljem, és ennek semmi köze az előbbi csókhoz.
Előrehajol, hogy megcsókoljon. Az idő lelassul. Olyan az
íze, mint a mentának, és teljesen megbabonáz, ahogy lustán
mozgatja az ajkait. Grayson fogja a csípőmet. Az ujjait
behajlítja, és a hüvelykujjával simogat, az ingem alatti
csupasz bőr cédulája fölött. Órákon keresztül itt
maradhatnánk. Talán fogunk is.
A fogai belekapnak az alsó ajkamba.
– Mennem kell.
A mellkasom összeszorul, a kezeire vágyom és a szájára
mindenhol. De hamarosan mindenki itthon lesz,és a teljes
tapasztalatlanságom miatt bele fogok esni abba a hibába,

36
hogy többet akarok, mint amire képes vagyok, és amit kb.
tudok.
– Rendben.
Még egy csók, és otthagy a hátamon fekve.
– Hello Ems.
– Hello.
Felrakom a lábam a falra és azt kívánom, bárcsak Cherry
a másik oldalon lenne. Inkább írok neki egy üzenetet,
vártam, hogy valami hasonlót válaszoljon, keresd meg a fiút
és ugorj neki. Talán, majd egy napon megteszem.

37
 Ötödik fejezet

Emma

Ma megvertük a harmadéveseket a focimeccsen. Az

amerikai foci nem vicc, és annak ellenére, hogy csak játék és
szórakoztató, izomlázam van. Bevettem pár Tylenolt, mielőtt
Grayson felvett volna, mivel semmi sem rosszabb annál,
mintha valami lelassítana a ma esti Saide Hawkins buli előtt,
nem lehet az sem izomfájdalom, sem ideges gyomorgörcsök,
de még az izgatott várakozás sem attól, hogy a karján fogok
végigsétálni és, hogy nagy esély van rá, hogy az ajkai
találkozni fognak az enyéimmel a ma este folyamán. Az
ajtócsengő megszólalt, mire a gyomrom idegesen ugrott
egyet. – Megjött Gray! – anya óriási felhajtást csapott akörül,
amikor Ryan barátja felvette őt a randi előtt, szóval remélem,
nem játssza el ezt velem is. Grayson használta a csengőt?
Milyen világban fordul ez elő? Általában csak besétál. Talán
még saját kulcsa is van, hiszen tudom, hogy olyankor is járt
már itt, amikor mi nem voltunk otthon.
Egy utolsó pillantás a tükörre és a kék ruhára, ami
kisebbnek és szorosabbnak tűnik, mint azok, amiket hordani
szoktam. Nem tudom elmagyarázni, mennyire imádom. A
szívem hevesebben kezd el verni, ha arra gondolok, mit fog
szólni a ruhámhoz. A táskámért nyúlok. Még egyszer, csak a

38
biztonság kedvéért forgok egyet a tükör előtt. Miért imádom
ennyire ezt a ruhát? Ez csak egy buta Saide Hawkins….
– Emma? – anya közelebb ért hozzám. Hát persze. Menni
fog. Tetszem neki. Szeretem őt. Nincs nyomás. A francba, a
fenébe, a francba…
Oké. A lépcső felé megyek, minden egyes lépéssel
közelebb kerülök a nagy leleplezéshez, és nem tudom
megállni, hogy ne üljön ki egy bugyuta mosoly az arcomra.
Mindig egy olyan részemet hozza elő, amit eddig titokban
tartottam. Ahogyan a lépcső tetején állok, anya abbahagyja a
csevegést a számomra láthatatlan Graysonnal, és levegő után
kap.
– William – szól az apám felé. – Gyere, nézd meg
Emmát! Apa a háttérben, ki tudja, mivel vesztegeti az idejét.
Sem anya, sem apa nem számítottak erre. Ez csak egy tánc
Gray-jel. De ez sokkal több annál, és ezt a ruhám is
alátámasztja. Legalábbis a fejemben. Ahogyan leereszkedek a
lépcsőn, a szemeim Graysonra tapadnak, a vágy, ami kiül az
arcára, pedig elszorítja a mellkasomat. Az öltöny, amit visel,
úgy áll rajta, mint egy filmcsillag ruhája a vörös szőnyegen. A
sötét zakóban jól láthatóak a széles vállai, izmosak, de mégis
vékonyak. Az alatta lévő fehér ing ki van gombolva a
gallérnál, a szexi tökéletes mintaképe. Minden porcikája,
amit megfigyelek, azt sikítja, hogy egyáltalán nem hozzám
való. Ő egyszerűen annyira… Grayson. Az ajkai elválnak
egymástól, ahogyan felém közeledik.
– Azta… Egyetlen szó. De a hatás, amit gyakorol rám,
szavakba ki sem fejezhető. A kutakodó tekintete alatt én is

39
vörös szőnyegre illőnek érzem magamat. Egy veszélyesen
szűzies csókot lehel az arcomra, és mély levegőt vesz.
– Pokoli ez a ruha! Szent. Szar. A háromnapos megállás
nélküli vásárlás teljes mértékben kifizetődött. Az egyik keze
óvatosan súrolja a csupasz vállamat, és a szükség, hogy a
kemény mellkasához bújjak, kibírhatatlan.
Apa betéved a szobába, és tetőtől talpig végigmér.
– Gyönyörű vagy, édesem – mondja, majd Graysonhoz
fordult, hogy megveregesse a hátát.
– Vigyázz rá helyettem is! Apa kuncog és magához húzza
anyut. Fogalmuk sincs semmiről. Azt hiszik, hogy Grayson
szánalomból megy velem, hogy azért hívtam el őt, mert nincs
senki más, akit megkérdezhettem volna. Apa apró
figyelmeztetése nem Gray felé irányul. Graysonnak volt
címezve, hogy tartson másokat távol tőlem. Anya és apa
mindig azt mondták, hogy fogalmam sincs arról, milyennek
lát engem igazából a világ. Talán igazuk volt. De nem számít.
Gray az egyetlen, aki számít.
Amikor elhagyjuk a házat, a hatalmas keze felkúszik az
apró hátamon. Közel vagyok hozzá, és a gyomrom
egyfolytában bukfenceket hány. Olyan ez, mint egy csajos
film, amikor tudod, hogy a végén úgyis minden össze fog
jönni.
– Nagyon tetszel az öltönyben, Gray. Beültet az
anyósülésre, lehajol és elkapja a kezemet, miközben a
biztonsági övemért nyúlok. A keze erős és magabiztos.
– Nekem, mindenhogy tetszel.
Ezután hátrébb húzódik, és becsukja az ajtót. Nem is
ismerem ezt a srácot, de képtelen vagyok betelni vele. Tíz

40
perc múlva már az iskolánál vagyunk, és befelé igyekszünk
kéz a kézben. Előttünk a lámpák fénye meg-megcsillan,
mintha csillagok lennének, teljesen átalakítva a tesitermet
valami emlékezetessé.
Amikor Gray azt mondta Kellynek, hogy én leszek a
partnere, meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg ÉN
leszek a partnere. Négyévnyi gimi, megszámlálhatatlan
mennyiségű iskolai bál, és mindig ő volt az én álmaim
hercege. És valószínűleg mindenki másé is.
Észreveszem Ryant, ahogyan a partnerével beszélget,
valami kurva, aki biztos, hogy leszopta, mielőtt ideértek
volna. Megesik az ilyesmi. Az emberek csak úgy
összefekszenek. Csak úgy együtt lógnak. A gyomrom remeg.
A randizás nem igazán létezik. Az embereknek lehetnek
szexpartnerei. Hetekkel később pedig, összetört szívvel vagy
anélkül, de tovább lépnek. Legalábbis nekem úgy tűnik ez így
van. Senki sem randizik igazából. Az már lejárt lemez és
kellemetlen is. De Gray és én? Már kéthétnyi ideges
pillanatok, forró csókok, és minden fantasztikus. Szóval,
bárhogy is hívják ezt, nagyon szeretem.
Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat a
magassarkúmban, amit soha nem kellett volna fölvennem, és
jobbra-balra pillantok. Ruhák és öltönyök tengere vesz körül.
A párok, akik eddig a táncparkettet figyelték, most minket
néznek. Minket! A tekintetük szinte fojtogató.
– Gray – dőlök neki óvatosan. Az egész terem látja, hogy
vele vagyok, kéz a kézben, amikor észreveszem, hogy Gray is
engem néz. Szinte érzem, ahogyan a vér az arcomba tódul. A
tüdőm szűk lesz hirtelenjében, és ennek semmi köze a

41
ruhához, amibe belegyömöszöltem magamat. Odahajolva
hozzám, az ajkait a homlokomhoz nyomja.
– Hagyjad, hadd beszéljenek! Ryan észrevesz minket,
megfigyeli a kezünket, és látom ahogyan lassan emészti a
párosunkat. Egy hosszú pillanat után, a bátyám
megjutalmazza Graysont egy biccentéssel, engem pedig egy
mosollyal. Ez a Ryan Kingsley féle engedély.
Gray ajkai a homlokom közepére vándorolnak és én
megingok. A suttogások megkezdődnek, ahogyan beljebb
sétálunk. A szemeik követik a foci sztár és a stréber művész
párosát. Hozzászoktak ahhoz, hogy olyannak látnak minket,
ahogyan eddig, nem így, egymásba karolva, összeérő testtel.
Ez teljesen más. Az ujjai össze vannak fűzve az enyémekkel.
Annyira közel van hozzám, hogy érzem a tiszta, mennyei
szappan illatát.
– Az emberek minket bámulnak. Megszorítja a kezemet.
– Helyes.
– Kelly Reynolds nyáladzik utánad.
Felnevet.
– És minden pasi is utánad!
Micsoda? Az ajkamba harapok, de közelebb hajolok
hozzá.
– Hazug.
Gray megforgat, a karjait a derekam köré teszi, és háttal
bevezet a táncparkettre, ahol mindenki, aki nem minket
bámul, táncol. A zene gyors, az ütem erős. Ám mi szinte
lassúzunk, és a táncunk kétségbeesetté és türelmetlenné tesz,
többet akarok belőle, mint amit eddig kaptam. Az összes

42
bátorságomat és merészségemet egy hatalmas kérdésre
irányítom.
– Szóval, ez olyasmi, amit a párok csinálnak?
Lelassul, annak ellenére, hogy már így is szinte
csigatempóban mozgunk. A torkom elszorul. Ez nem lehet jó.
A fájdalom elijeszti az összes bátorságomat és rájövök,
mekkora hülyeséget tettem. Összehúzza a szemét és közelebb
jön.
– Ez az, amit szeretnél?
Most viccel? Pislogok, félek válaszolni.
– Én… Nem tudom, hogyan lehetséges, de a karjai
közelebb húznak. A lélegzete a fülemet csikizi.
– Sokkal jobbat érdemelsz nálam.
Kellemetlenül nevetek, de semmit nem értek. Most akar
engem vagy nem? Ez a kar, ami magához ölel és tart, nem
egy szexpartneri felhívás. Mindez annyira valódi, hogy már
fáj.
– Miért mondod ezt, Gray?
– Hm?
– Miért alacsonyodsz le csak azért, hogy nekem jobb
legyen? Te, te vagy! Bárki ebben a teremben meghalna, hogy
én lehessek ebben a pillanatban.
– Nem alacsonyodtam le – kuncog.
– De igen! – Olyan, mintha látnánk, ki magabiztos és ki a
hitetlen.
– Mindened megvan!
– Amim van az… – elveszett, fájdalmas arckifejezés fut át
rajta. – Beszélnünk kell!

43
 – Hé, ti ketten… – Mr. Snyder, a harmadikos történelem
tanárom, aki egyben Gray egyik edzője, megérinti a vállamat.
– Hagyjatok helyet a levegőnek is!
Elvörösödök. – Oh, igen. Bocsánat. Gray nem enged el. –
Csak táncolunk, edző!
Mr. Snyder felhúzza a szemöldökét, és Grayre mered.
– Hát persze, Grayson. Egy kis teret, Miss. Kingsley. Mi a
fene ez a viselkedés az edzőjétől?
– Jól van. Igaz Emma?
– Igen, hát persze!
– Nem mondom még egyszer! – Mr. Snyder engem
bámul és úgy néz, mintha védene.
– De…
– Rendben van. Elmegyünk innen! Gyere! – Grayson
megrántja a kezemet és érzem, hogy ezer szempár követ
minket kifelé. Csak pár percet voltunk benn, de mivel ő
beszélgetni akar, én pedig bármi mást szívesebben csinálnék,
mint beszélgetni, nem vitatkozom, követem. Mr. Snyder
szorosan a sarkunkban van.
– Ha egyszer kimentek, nem jöhettek már be!
– Nem gond! – Grayson meg sem fordul.
– Várj! – Mr. Snyder rákiált.
Hátranézek a vállam fölött, lelassítva ezzel a partneremet.
A tanár tekintete az összekulcsolt kezünkre téved.
– Miss Kingsley, szeretne maradni?
Tágra nyílik a szemem a döbbenettől.
– Mi? Nem.
Gray közelebb lép.
– Edző…

44
 Mr. Snyder nem törődik vele.
– Ha szükséged lenne egy fuvarra Emma, biztos vagyok
benne, hogy a bátyád, vagy valamelyik barátod…
– Szuper. Kösz, edző! – Grayson szarkazmussal teli
hanggal gúnyolódik.
– Menjünk Ems.
Biccentek és hagyom, hogy az ajtó felé húzzon. Még egy
gyors pillantást vetek a vállam felett Mr. Snyderre, és elfog az
aggodalom. Gray magával húz. Elérünk a kocsijáig és beültet,
becsukja az ajtót, majd átcsörtet a vezetői üléshez. Amikor
beszáll, becsapja maga mögött az ajtót és a szélvédőre csap.
– Mi… történt? – Elvesztem. Minden kellemes és meleg
eltűnt, és utálom ezt.
Felém fordítja a fejét.
– Most komolyan?
– Uh, igen.
– A fenébe Ems! – hátravágja a fejét és a nevetése betölti
a kocsit.
– Gray, komolyan! Mi volt ez?
– Ez, mindenki aggodalma, hogy te velem vagy, szóban!
A homlokomat ráncolom.
– Nem értem.
– Te… ártatlan vagy!
Én nem. – Nem, nem vagyok! Nevet.
– De az vagy, kicsim, én pedig az a srác, aki bárkit
lefektethet ebben a suliba.
– Megrázza a fejét. – Snyder edző tudja ezt. Igen. Szűz
vagyok. Mindenki ezt feltételezi rólam.
– Oh…

45
 – Igen. – Azt hiszi… hogy te most… – a kezem mögé
rejtem a mosolyomat.
– Megbecstelenítsz engem? – el kéne süllyednem
szégyenemben, hogy a tanár utánam rohant, hogy megvédje
a – mit? – becsületemet. De nem tudok. Nem Graysonnal.
Kuncogni kezdek, és nem tudom abbahagyni.
– Megbecsteleníteni? – Megjelenik egy félmosoly az
arcán, és látom a lágyságot a zöld szemében.
– Valami olyasmi.
Újra, eluralkodik rajtam a bátorság. Mielőtt
gondolkodhatnék, elrendezhetném a gondolataimat, a szám
már mozog és a szívem sikít. – Mi van akkor, ha egy ilyen
lány, mint én, szeretné, ha megbecstelenítenéd? Ha
elveszítem a szüzességemet, az vele kell, hogy legyen. Igaz?
Valaki, akit szeretek? Valaki, akire vágyok? Valaki, aki
mindig ott volt, akiben megbízom, hogy nem fog eltűnni?
A lágyság eltűnik a szeméből.
– Ne mondd ezt!
– Oh – Meglepődök. Minden elveszett. Ő is akar engem,
de nem úgy? Nem annyira?
Az ujjaival megérint az arcomat, hogy maga felé
fordítson.
– Ems, semmi, ami veled kapcsolatos, sosem lenne
szabad megbecsteleníteni.
Pislogok.
– Oké. Bármilyen szavakat is akar használni, kész vagyok.
Nem tudom mikor és hol, de azt akarom, hogy Grayson Ford
legyen az első. Igazából, azt akarom, hogy ő legyen az
egyetlen. – Csak annyi, hogy a jövő zavaros. A szex nem

46
számít, de a szex veled… az igen… az nem… – megrázza a
fejét.
Megvonom a vállamat, hogy elrejtsem a
csalódottságomat és azt, hogy teljesen összetörte a szívemet.
Mi van akkor közöttünk? Ki tudta, hogy a be nem teljesült
szex ennyire fájdalmas? Gray megköszörüli a torkát. – Ems…
ez a “te meg én” dolog megint… Én…
– Neked soha nem okozott problémád randipartnert
találni – mondtam féltékenyen. – Én nem hiszem, hogy
valaha is bajt okozott volna együtt lenned…
– Ne már, Emma! Ne legyél ilyen! Egyszerűen csak.. te
még… Utálok minden másodpercet, amíg be nem fejezi a
mondatot. – Szűz vagyok. – Könnyek csípik a szemet. – Így
igaz. Ez azért van, mert szűz vagyok.

47
 Hatodik Fejezet

Grayson

Szűz. Lehajtom a fejem, és megdörzsölöm a

halántékomat, miközben sorozatosan motyogok valamit,
nem tudok neki többé nemet mondani. Valójában, én sem
tudom, hogy miket mondok. Megpróbálok nem könyörögni,
megpróbálok nem elfutni, szükségem van rá, hogy
megérintsem, hogy megízleljem őt. De hagyom, hogy a szavai
átfussanak az agyamon. Még akkor se, ha nem tudok
Emmának semmit felajánlani, amit megérdemelne, nem
tudok nemet mondani. A lányé volt a szívem már azóta,
mielőtt tudtam volna, hogy eltűnt.
– Gray? –suttogja
Képtelen vagyok válaszolni. Az agyam forog. Ő akar
minket. Én akarom minket. Elképzelem őt meztelenül,
hozzám simulva, és érzem, szét fogok esni.
És én leszek neki az első… Ez elég ahhoz, hogy azt
kívánjam,bárcsak soha ne érintettem volna meg a többi
lányt, bárcsak mi lettünk volna egymásnak az elsők. Ez
önzőség, de ha én leszek az első, ha a főiskolán lesz, egy nap
hihetetlen életet fog élni, ő emlékezni fog rám.
Beüzemelem az autót és elindulok.
– Hova megyünk?

48
 Valami helyre, ahol egyedül tudok lenni vele, ahol bele
tudok nézni a szemeibe, és ahol a kezeimmel mindenhol
megfogdoshatom. A szívem vadul ver a mellkasomban.
– Hozzám
– Hozzád?
Számítanom kellett volna a megdöbbenésre a hangjában.
Hány éve is ismerem őt, és milyen gyakran volt nálam? Soha.
Úgy gondolom, talán mindig tudta, hogy az nem egy jó hely,
az az én poklom. De apám néhány napig mindig tivornyázott,
és most se volt otthon. Szeretem ezeket az időket, amikor
nem mutatkozik egy hétig, talán kettőig, ezek az elmenős
időszakok a legboldogabb emlékeim.
Mostanáig.
– Igen. – Felé fordulok és elkapom a tekintetét. – Neked
jó így?
Nem tudom, mit gondol, de nekem komolyak a
szándékaim. Benne van, hogy együtt legyünk? Jó lesz neki
egy szaros lakókocsi?
– Jól vagyok, amíg veled vagyok.
Az ujjai összefonódnak az enyémekkel, ahogy elhajtok az
iskolától.
Istenem, annyira szeretem őt, hogy fáj a szívem.
Lehajtunk a 6-os útról és megérkezünk az otthonom
bejáratához. Ez egy gazos parcellán áll, és a fém rozsdadoboz
belül se jobb. De ez az otthonom, és ma este a miénk.
Leállítom a motort, felé bólintok és kiugrom, hogy
kinyissam neki az ajtót. Emma egy angyal, mindene tökéletes
és igazi, és ártatlan ezen a világon a vajszínű hajával és a
barna szemeivel, amik olyan világosan csillognak a

49
holdfényben. Hezitálva, idegesen pislog, amitől megrogyik a
térdem. A kezembe veszem a kezét és megszorítom, húzom
őt, ahogy mellettem van abban a bűnös ruhában.
– Nem sok hely van, amint látod. De egyedül leszünk.
– Tényleg?
Az édesség a hangjában egyenesen keresztül áramlik
rajtam. Basztam, kúrtam, de ez olyan dolog, aminek a
közelében se voltam még soha. A szívem erősebben kezd el
verni. A torkom elszorul és erő áramlik a vénáimban.
Miután bemegyünk az ajtón, felkapcsolom a villanyt, és
az előszoba irányába terelem őt. Amíg nincs a szobámban, az
ágyamban, addig nem fog igazinak tűnni.
Emma kihúzza a kezét a kezemből, és körbeöleli a
derekamat a karjaival. Betaszítjuk az ajtómat, és nekem dől,
úgyhogy közel tudom tartani magamhoz. Rövid, gyors
lélegzetek hagyják el az ajkát, és hirtelen olyan kemény
leszek, hogy az már fáj. A kezeit végigfutatja a mellkasomon
és hosszabban megérint, egyre magabiztosabbnak tűnik.
– Ez az, amit akarsz baby?
És imádkozom, hogy igent mondjon, hogy ne lássa a
lakókocsit, és ne emlékezzen rá, hogy egy senki vagyok, aki
jól elrejti a szaros körülményeit.
– Igen – bólint. – Több mint bármi.
Ez minden, amire szükségem van. Az ajkaink találkoznak.
Megtalálom a hátán a ruhája cipzárját és lehúzom. Lazán
leng rajta a ruha, és annak ellenére, hogy sokszor
elképzeltem már meztelenül, most mégis alig vagyok képes
féken tartani a kezeimet, hogy becsúsztassam az anyag alá,
hogy megérintsem a meztelen bőrét. A keze lefagy az ingem

50
gombjain. Ahol puha volt és forró, megmerevedett a
karjaimban. Miközben szorosan megölelem, tördelem a
kezeit közöttünk.
– Ems? Jól vagy?
– Én… – Idegesen harapdálja az ajkait. – Nem tudom,
hogy mit csináljak.
Annyira édes. Istenem, annyira édes.
– Oké, csináld. Bármit, amit akarsz, csak tedd meg.
Elkapja a tekintetemet, és amit látok benne, kíváncsiság
és éhség, a kétségbeesést pedig mindkettőnknél
megpróbálom figyelmen kívül hagyni.
– Igen? Csak csináljam, amit csak akarok?
– Abszolút.
Oda tudom ígérni neki a világot, meg tudom ígérni neki,
hogy gondoskodni fogok róla, elérem, hogy csodálatosnak
érezze magát, de ez mind nem az, amire neki szüksége van.
Csak egy önbizalom löketre van szüksége, valamire, amiről
azt hiszi, hogy nekem bőven van. Az ajkaim megérintik a
homlokát és az arcát. Az ujjaimmal végigkövetem a háta
körvonalait, miközben végigszaladok a gerince lejtőjén. Az
érintésemtől reszketni kezd, majd leengedi a ruhát és hagyja,
hogy a földre essen. Emma Kingsley fehérneműben és magas
sarkú cipőben áll a szobámban. Krisztusom.
Nincs mit tenni, térdre rogyok és szeretem őt. A szám
megtalálja a hasát, és miközben a nyelvemmel körkörösen
nyalogatom a köldökét, kigombolom az ingem és egy
vállrándítással megszabadulok tőle.
– Szeretem ezt.

51
 Az ujjai végigsimítják a csupasz vállaimat, miközben
beletúrnak a hajamba. Ezután hátranyúl és kicsatolja a
melltartóját.
– Annyira jó.
Mellek meredtek rám, fogalma sincs, kibaszott lövése
nincs arról, hogy ezt is mennyire szeretem, hogy már most el
tudnék élvezni.
– Te jól vagy?
Bólint, és olyan hangosan sóhajt, hogy megrándul tőle a
farkam.
– Jól vagyok.
A mellkasom szorít. Megfogom a kezeit, felhúzom
magamhoz és leveszem róla a ruhát, a meztelen melle a
mellkasomhoz simul.
– Több, mint jól.
A kezével simogatja a hátamat és a bicepszemet,
miközben a csípőjét az enyémhez dörgöli. A csókjai mélyebbé
és erősebbé válnak. A lány harapdálja a bőrömet, lágyan
megkarcol, gondoskodni akarok róla, de ez elég nehéz,
amikor átkozottul élvezem az érintését.
– Basszus, Ems, ez nagyon jó.
A mosoly az arcán elárulja, hogy tudatában van annak,
hogy ma éjszaka együtt leszünk. Félrenéz.
– Szóval, van óvszered vagy valamid, mert én nem
vagyok…
– Igen.
De nekem minden éjszakám vele lesz. Semmiképpen nem
akarom elsietni ezt.
– Oda is el fogunk jutni.

52
 – Megígéred?
Tekintete újra összefonódik az enyémmel, önbizalom
sugárzik belőle, az izgalomtól követelőző lesz. Bólintok.
– De előbb más dolgok kerülnek sorra.
– Tényleg? – kérdezi nevetve.
Miközben újra bólintok, végigsimítok az állán, egészen le
a mellkasáig.
– Meg foglak itt csókolni.
Aztán lejjebb viszem a kezem a mellére, aztán a
mellbimbójára.
– Aztán itt megint.
Aztán ráteszem a kezem a kis dombocskára a lábai
között.
– Ezután itt is.
Beszívja a levegőt.
– Gray
– Hacsak nem mondasz nemet.
A szemei kitágulnak.
– Akarlak.
Az arca komollyá válik.
– Köszönöm.
– Mit is?
– Életem legjobb éjszakáját.
Basszus. Kész vagyok. Nem tudok tovább távol maradni
tőle. Minden csókom és érintésem után nevet, suttog és nyög.
Ez egy halálos kombináció és a hangja az, ami itt tart engem.
Ez az éjszaka a legjobb, ami valaha történni fog velem.
A körmei belemarnak a húsomba, ahogy az ujjaim
belecsúsznak a bugyijába. Mozog nekem, és el fogom

53
veszíteni a fejem, ha tovább folytatja. De istenem, annyira
akarom őt. Látni akarom, ahogy elélvez. Nézni akarom és
birtokolni akarom ezt az élményt, hogy láttam elélvezni és én
adtam neki az orgazmust.
– Grayson
A lélegzete szakadozik, ahogy egyenletesen mozgatom az
ujjaim a lába között, majd odanyomom a csípőmet az
oldalához.
– Gray… Istenem!
A teste megfeszül, a combjait összeszorítja, felnyomja a
csípőjét, és érzem a csúcspontját a lelkemben. Ez most az
egyetlen dolog, amire koncentrálni tudok. Pokolba, a világ
megáll és észreveszem… A sötétben a szörnyű vihogás a
pokolból származik. Felugrok, ahogy Emma is.
– Végül csak felszedtél egy kurvát. Ez az én fiam.
Apám a fogát csikorgatva vicsorog az előszobából. A
hideg megfagy körülöttünk, ahogy betántorog a szobámba.
– Oh, Istenem.
Emma zavart kiáltása összetör engem, és egy
másodperccel a csattanás előtt még nem tudom, hogy mit
csináljak. Védd meg, és öld meg őt. Dühösebb vagyok, mint
amilyen csak lehetek a lelkem legmélyén. De mi a faszt
gondoltam, mi fog történni? Semmi jó nem történik ebben a
kibaszott lakókocsiban. Semmi. Soha.
– Első alkalom ezzel?
Apám rosszul lép és megbotlik, a füle mögötti cigaretta
leesik a padlóra.
– Mi a fasz?

54
 Morgok. Soha nem mondok egy szót se. Soha nem
intézem el vele a szarjaimat. Én vagyok az erősebb, a
nagyobb, jobb ember, mint amilyen ő valaha lesz, de mivel
tönkretettem az életét, elviseltem a támadásait, a közönséges
természete létezését. Mostanáig. Azt az egy személyt sebezte
meg, aki megment engem, rá dobom a takarót, de apámra
bámulok.
– Kiviszlek.
Közelebb lép, cigaretta és whiskey bűz árad belőle.
Ütemre tapsol, és kuncog saját magán, mint ha én lennék az
éjszakai szórakozása.
– Ne engedd, hogy félbeszakítsalak.
Jézus. A nyomás a fejemben veszélyes szinthez közeledik,
de lenyelem a véleményem. De ez nem azt jelenti, hogy nem
készítek egy listát, hogy mit kéne tennem vele.
Megcsonkítani. Megölni. Eltemetni.
– Kifelé.
– Te egészen idáig, a szemeiddel basztad a nőimet.
Apám a szoba közepén ingadozik, amikor én már talpon
is vagyok.
– Azt hiszed, hogy nagy ember vagy.
Köhög és vigyorog.
– Azt hiszem, hogy le tudsz győzni, és hogy én téged nem
tudlak.
Felveszem a ruháját a padlóról és odadobom neki az
ágyra.
– Vedd fel a ruháid Ems. Vidd az autómat. Menj.
Apám a részeg jobb horgával utánam kap, és megfog a
fejem hátuljánál. Nem láttam, hogy jön, és most se érzem.

55
Minden, amit le tudok írni, az a teljes undor pillantása az
arcán. A zsíros hajú fattyúhoz fordulok.
– Ne csináld, ezt most.
Az a gyanúm, hogy tetszik neki. Apám felnevet.
– Oké, évekig szart se mondtál nekem. Hozol egy lányt az
ágyadba, és egy hatalmas nagyszájú farok leszel.
– Emma gyerünk. Vidd el a kocsimat.
Apám meglök. A megalázás érzése mélyről kúszik fel a
gyomromba. És tudom, hogy megérdemlem a haragját, de ez
nem tetszik. Nem Emma előtt. Megpördítem őt.
– Elég!
A nevetése köhögésbe fordul, majd meglendíti az öklét.
Kitérek előle, ahogy minden másik ütésnél is megtehettem
volna, de nem tettem egész életemben. A részeg szemei
szélesre nyílnak. Eltátja a száját, mivel nem számított rá,
hogy mellémegy. Soha nem szoktam mozogni. De ma este
megteszem, mert Emma egy helyben lefagyott.
A szemeiből azt látom, hogy minden megváltozott, és
talán még csalódott is és undorodik. Talán most megtudja az
okot, miért élek itt vele a város másik oldalán. Bármi is
játszódik le most a fejében, én már nem az vagyok, akinek
eddig hitt. Elfog a félelem.
– Emma – érte nyúlok, és visszazökken a valóságba
Basszus. Megragadja a ruháját és a melle elé fogja,
miközben könnyek potyognak le az arcán. Basszus, basszus,
basszus.
Az izzó harag elönti a mellkasomat. Ami vörös, forró és
veszett. Nem látok, nem lélegzek, csak apám felé morgok.
– Tűnj innen. Takarodj a faszba.

56
 Kinyújtott kezekkel rohan felém. Elég. Bazd meg. Készen
vagyok. Ahogy az öklei részeg ereszkedéssel elindulnak
felém, kiengedem magamból az évek során felgyülemlett
dühöt.
Egy ordítás mélyen belülről. Az ütéseim ijesztő
pontossággal érnek célba. Fejütés. Jó ütés.
Jobb horog. Bal horog. Minden ütésem becsapódik. A
bosszú helyettesíti a végtagjaimat. Nem gondolkozok, és nem
érzek semmit. Csak cselekszem.
Megragadom és a falnak csapom, a kezeim a nyaka körül.
Egy. Kettő. Három. És kész van. Kifelé. Elengedem és elesik,
összegömbölyödik a földön, és nem adok neki több ütést.
Hideg verejtékben úszik a testem, a tüdőm zihál. Eddig az
adrenalin hajtott, de most józanul oxigénért kapkodok.
Az ágyam felé pillantok. Emma könnyei szabadon folynak
le az arcán. Az alsó ajka remeg, ahogy bámulja apámat, aztán
újra rám néz.
Baszd meg. A kezem nyirkossá válik. A tokrom
összeszorul. Az adrenalin távozik, elhagyva a lüktető fejem és
lelassítva a száguldozó vérem. Soha nem éreztem az elmúlt
tizennyolc évben, hogy így fürkészett volna. Soha. De most,
ez történik. Kár. Rémült. Zavart.
Bizonytalanul áll és öltözés közben rám se néz.
Összeszorítja az ajkait.
– Rendben vagy?
Bólintok, újra megalázva érzem magam, amitől megint
dühössé válok. Ez az életem. Ez az én apám. Ez az a hely,
ahol élek, ahol csapdába esek. Amennyire tudok, elbújok
ettől az iskolában, ez vagyok én. És nem tudok ez elől

57
elszökni. Lenézek apámra, még mozdulatlan. Azt képzeltem,
hogy a ma éjszaka tökéletes lesz, a valaha volt legjobb
éjszaka.
– Nekem mennem kell.
Elhúzódott tőlem. Lehajtottam a fejem.
– Én tudom…
– Ez az, ami történik. Ugye, Gray? A focin Ryan soha nem
horzsolódik le. A…
– Nem – rázom a fejemet.
Nem tudom elengedni, mert nem akarom, hogy
elmenjen.
– Felejtsd ezt el.– De jogában áll tudni az igazat. –
Ezelőtt, soha nem ütöttem vissza.
Megdörzsölöm a halántékom, miközben még mindig a
szőnyeget tanulmányozom.
– Soha.
Sóhajt, édes és szomorú hang szakad ki belőle.
– Tényleg?
Ez egy beszari logika, soha nem tudnám elmagyarázni.
– Kétszer akkora vagy, mint ő. Akkor miért?
Beharapja az alsó ajkát.
– Ez nem számít. Neked nincs…
– Állj!
Sajnál engem. Istenem, baszd meg, próbál megoldást
találni az életemre.
– Neked ki kell innen szabadulnod.
Megfulladok a szégyentől.
– Kérlek.
Nem is feltételezi, hogy itt kell lennem.

58
 – Annyira sajnálom.
A vállai megrogynak és lehajtja a fejét. Lassan
megmozdítom és megrázom a fejem, ez teljes szégyen.
– Vidd haza az autómat. Add oda a kulcsot Ryannek. És
elfelejtjük ezt az éjszakát…
Felejtsen el minket, mert soha nem leszek képes még
egyszer szembenézni vele. Dühös állapotból átesek
szégyenkezésbe. Apám megmozdult a földön. Nem leszek itt,
amikor felébred, és ő sem.
– Menj, Ems
A szemei csordultig telnek könnyekkel. Összetörtünk,
még mielőtt elkezdődhettünk volna. Egy részem meg akarja
kérni, hogy felejtse el ezt az oldalamat. A másik részem fel
akarja vidítani, és el akarom mondani, hogy tudja, mennyire
össze vagyok törve, de megrázom a fejem.
– Nem gondolom, hogy olyannak kell lenned, mint ez. Ez
van…
Nem tudom cukormázba vonni a magyarázatomat.
Megragadom a kulcsaimat, és beleerőltetem a kezébe, aztán
kihúzom Emmát a lakókocsi bejáratáig, soha nem voltam
még képes elszökni.
– Kérlek ne.
– Csak menj.
Bólint. A bejárati ajtó becsapódik, és beleverek a falba.
Rohadt dühös vagyok. Vigasztalhatatlan. Elpusztított. És
teljesen egyedül.

59
 Hetedik fejezet

Grayson

Csak egy villanysor világította meg a termet, miközben az

izzadság végigcsordult a hátamon. Nem tudtam otthon
maradni, de sehova máshova sem mehettem, csak az
ütőkezelő ketrecbe, amihez a tulajnak hála, mindig volt
hozzáférésem. A fények mindig égnek, és a ketrec mindig
nyitva van. Csak én, meg a labda, meg az óramutató, ami
éjfél felé jár már.
Már órák teltek el, mióta Emma elhagyta a lakásomat, én
pedig elvittem apám kocsikulcsait. Ha abbahagyom az
ütögetést, rá kéne vennem magamat, hogy szembenézzek a
ma esti kirohanásommal. Apám meg fog ölni! Akkor is
megölne, ha nem vettem volna kölcsön a kocsikulcsait,
miközben aludt a földön. Emma soha nem fog már ugyanúgy
nézni rám, mint azelőtt. És én. Ha belenézek abba a hülye
tükörbe, rosszul leszek. Azonnal el akartam húzni, amint
vége a sulinak. A múltam elől elfutni teljesen rendben van,
mivel mindenki más is elhúz egyetemre. De most új tervre
van szükségem. Kattanás hallatszik, és a mechanikus kar egy
újabb labdát hajít felém. Már túl vagyok a holtponton. Ki
vagyok merülve. Az izmaim sikítanak. Egyik labda a másik
után, nem tudok leállni, rosszul vagyok, ha a jövőmre
gondolok, hiszen az egész világot sikerült megtévesztenem,
ma estig.

60
 Végre megdugod azt a kis ringyót! Apám szavai
visszhangoznak a fejemben. Újabb labda repül. Lendítek, és
örömmel fogadom a hátamban és a karjaimban lévő égető
fájdalmat. Megnyugtató reccsenés kíséretében repül távolabb
a labda, egy újabb hazafutás, ami nem vezet sehova.
Újabb csattanások és kattanások jelzik az újratöltést.
Beszélnem kell Ryannel. Ő mindig megbízott bennem, ha
Emmáról volt szó, neki soha nem lenne baja azzal, ha együtt
lennék vele. Semmi esély nincs arra, hogy azt higgye,
bántanám őt. Nem tudnám bántani. Egyszerűen nem. De
bántottam őt. Bassza meg, bántottam őt.
A Kingsley-ék az egyetlen családom, még akkor is, ha
nem is igazán az enyémek. Megrázom a fejemet és
szorosabban markolom az ütőt. A labda repül. Reccsenés.
Még egy labda repül a kerítés felé. Írnom kéne Ryannek. Ha
Emma sírva állít haza az én kocsimmal, akkor nagyon utálni
fog. És a szüleik is. Idegesen összerándul a gyomrom. Semmi
nem számít, semmi, ha ő az egyetlen, aki segített eddig
túlélni mindent, és most elveszítettem. Mindezt Apám miatt.
És az anyám miatt. A fenébe, mit tenne anya? Mit gondolna
erről? Miért nem lehetett ez jobb neki? Jobb nekünk? Az
agyam majd felrobban.
El tudom képzelni az anyám arcát, a hangját. Élénknek.
Csak még egy. Már amikor kölyök voltam, a tökéletes
sminkje és a motyogása mindig összezavart. Annyira
gyönyörű volt. És annyira elveszett. Hánynom kell. Istenem,
nem tudok nem emlékezni a szemeire. Teljesen elment az
eszem! Mindenki ott van a fejemben: Apám, Ryan és most az
Anyám is. Csak még egy tabletta, Gary-baba. Minden

61
rendben lesz. Még egy tabletta és jobban leszek! A picsába!
Nincs rendben! Soha nem is volt rendben! Miért zúdította
rám ezt a terhet? A düh elvakít, eldobom az ütőt és az
éjszakába kiáltok. A kattanás és a labdák becsapódása a
kerítésbe, nem szüntetik meg a fejemben lévő lüktetést. A
kezeimmel a hajamba túrok, de túl rövid, túl szoros ahhoz,
hogy belé kapaszkodjak. Másodpercekre vagyok attól, hogy
összeessek, és idegösszeomlást kapjak.
– Lélegezz, fiam.
Izzadtságtól áztatva megpördülök és szemtől-szemben
találom magam a ROTC (Reserve Officers Trainig Corps)
tanácsadónkkal, Marcus Waylonnel.
– Mit keres maga itt?
– Felügyeltem az iskolai bált és láttam mi történt
Snyderrel. Aztán erre hajtottam és láttam, hogy itt vagy
egyedül? – furcsa hangot ad ki.
– Félre kellett állnom. Waylon nem sokkal idősebb
nálam. Talán pár évvel ezelőtt érettségizett le. Nem ment
egyetemre. A katonaságban szolgált. Nem azért van itt, mert
Amerika ezen részéhez akar közel lenni, hanem azért, mert
Sam bácsinak tartozik, és ide helyezték Virginiába, mint
Hadsereg toborzót. Közelebb sétál. Pislogok, keresem a
szavakat, miközben levegőért kapkodok. Isten tudja, mit
gondolhat most rólam. Kinyújtom az ökölbe szorult ujjaimat.
– Mit akar, uram?
Még egy lépést közelebb lép és rám mered.
– Jobb kérdés, Ford, az, hogy te, mit keresel itt?
Próbálok megszabadulni a rémálmaimtól, elbújni a
fájdalomtól. Mély levegőt veszek. A nyakamban és a

62
halántékomnál érzem, ahogyan zakatol a szívem.
Megpróbálom lenyugtatni a pulzusomat, így megváratom.
– Edzek. Ütögetem a labdát.
– A baseball szezon véget ért – mondja Waylon keresztbe
font karokkal. – Próbálkozz újra.
Két embert próbálok meg elkerülni, akiket nem tudok
irányítani, Apámat és Emmát.
– Kiengedem a gőzt.
Biccent. – Beszéltem az Edzővel, és azt mondta…
Gyerünk már! Mi van vele ma este?
– Azzal az idiótával? Komolyan? Az a hülye azt hiszi,
hogy… – Nem tudod, mit gondol – Waylon megfogja, majd
felém dobja a vizes üvegemet.
Elkapom és a felét ki is iszom, miközben azon
gondolkodok, hogy mit gondolhat Snyder és Waylon rólam.
Tudom, mit lát a világ. Azt, amit hagyom, hogy lássanak:
jóképű srác, jó jegyekkel, jó sportoló. A tökéletes csomagolás.
Értem én. De komolyan, ember, tévednek. Mindenki téved.
– Az edző azt hiszi, hogy Emma nem…
– Tudom, mi történik nálatok otthon.
A picsába! A kezem összenyomja a műanyag üveget.
– Ja, persze – a földbe mélyesztem a cipőmet. – Hát
persze, hogy tudja!
Waylon nem törődik a gúnyolódásommal.
– Könnyű kitalálni, mi történik veled, ha egyszer átlátunk
a nagyképűségeden. – Könnyű. Persze. – Először Snyder,
most Waylon, azok ketten, akikről azt hittem, az én
oldalamon lesznek. Talán tényleg olyan okos vagyok, mint
ahogyan Apám mondja. Minden hang, kétség, emlék, minden

63
újra elkezd fojtogatni. Ez már túl sok. Mindenki belemászott
a fejembe. Apa. Emma. Ryan. Anya. Snyder. Az ernyedt
ujjaimmal megmasszírozom a nyakam, majd a hajamba
fúrom őket. Nem kapok levegőt. A nyomás túl nagy a
tüdeimnek. A fejemnek. A torkom kezd elszorulni.
– Vegyél egy mély levegőt – lép közelebb Waylon. –
Nyugodj le. A fenébe, nem tudok lenyugodni most, nem
tudom megállítani ezt.
– El kell tűnnöm innen!
– Hova akarsz menni?
Hova megyek ma este? Nem haza. Nem Kingsley-ékhez,
nem azok után, amit Emmával műveltem. A mellkasom újra
elszorul. A szűz. Ő az én szüzem. Ő az én világom, a szívem.
Nem tudom elhinni, hogy minden így széthullott. Mindent
elrontottam – elrontottam magunkat –, már abban sem
vagyok biztos, hogy a következő tíz percet túlélem, nemhogy
az iskola hátralévő részét! Emma volt az egyetlen dolog, ami
életben tartott. A francba, nem kapok levegőt. Az
arckifejezése? Az álmaim, a megmentőm, elvesztettem őt ma
este, és a szívem fel fog robbanni.
Egy kéz érinti a hátamat. Megdermedek, majd a hirtelen
felemelem a fejemet és szédülök a pániktól. Waylon arca
komoly.
– Menjünk. Csak ennyit mond, miközben a parkoló felé
fordít. Semmi okom nincs arra, hogy ne menjek vele, de arra
sem hogy itt maradjak, és máshova nincs, ahová menjek. A
magányos kimerültség elragad, és semmi mást sem látok,
csak fájdalmat, megaláztatást és kétségbeesést, így követem
őt.

64
 Nyolcadik Fejezet
3 héttel később…

Emma

Cherry: Biztosan jól vagy?

Ez ma már az ötödik üzenet Cherrytől. Kiöntöttem a
lelkemet neki, amikor hazajött az érettségi miatt.
Kimerítettünk egy egész hétvégét, ahol fiúkról rinyáltunk, és
ez elég volt, hogy elriasszuk Ryant, és ne kérdezgessen, arról
hol volt Grayson, de még a bátyám is értette a célzást, és
alkalomadtán szélesen elvigyorodott.
Miután Cherry visszament az egyetemre, elindított egy
napi szöveges üzenetkampányt. Az volt a célja, hogy hajlandó
legyek a mai napra: D-napos. Vagy inkább B-hét. Tengerparti
hét. A mi városunkban, minden rangidős az érettségi utáni
héten összeállt a barátaival, hogy béreljenek egy házat, és egy
hétig bulizzanak. Ezért néhányunk bérelt egy tengerparti
házat. A kicsi kis csoportom nyilvánvalóan Graysont is
tartalmazza, szóval ma már ötödjére hazudok és visszaírok
Cherrynek.
Emma: Bámulatosan csinálod. Komolyan, nem
aggaszt.
Ez elfoglalja majd őt két másodpercig, mielőtt felhívna.
Cherry: Hazudós. Hívj fel, ha szükséged van rám. Csók

65
 Igen, rettentően szükségem lenne rá, de mit csináljak?
Jöjjön haza a nővérem, és aludjon velem? Azonkívül nem
akarom, hogy Grayson közelében legyen. Olyan a lelke, mint
az enyém, ő is megoldó ember, egy előre tervező, és mióta
elmondtam neki a dogokat, el akar menni Graysonékhoz, és
tenni akar valamit az apjával kapcsolatban.
A probléma az, hogy mi úgy gondoljuk, betöltötte már a
tizennyolcat. Elmehetne. De mit hagyjon el? Hova menjen?
Ha nem fog beszélni velem, akkor a saját gondolataimra
hagy, amik nem voltak valami nagyszerűek. Sóhajtok.
Annyira össze vagyok zavarodva.
– Hé, kicsim? – anyu lágyan kopogtat és besétál.
Az elmúlt néhány hétben rajtam tartotta a szemét, és
teljesen biztos vagyok benne, hogy Cherry elárult engem az
érettségi után. Nem azt mondta anyámnak, hogy felkínáltam
magamat az ágyban egy fiúnak, de biztos voltam benne, hogy
anyám tudja, Gray és köztem történt valami.
Ez a Sadie Hawkins katasztrófa utáni héten volt. Gray
tudja a dolgát, én pedig teszem az enyémet. Ő ebédelni se
jött. Nem hívott vissza egyszer sem, nem válaszolt az
üzeneteimre, és online se keresett. Semmi. Majdnem
elkaptam, amikor kijöttem az iskolai sötétkamrából, de
elindult lefelé a folyóson, amikor megszólalt a csengő,
elakadtam, ahogy utána bámultam, és marokra fogtam a
fényképező készletem.
Gray még mindig mindenkivel együtt lóg, kivéve engem,
és még mindig kimegy a tengerparti házhoz. Nem vagyok
biztos benne, mit kéne csinálnom, különösen akkor, amikor
úton vagyok kifelé, és Grayson kint áll Ryannel. Hogyan kéne

66
viselkednem? Mit mondjak? Talán hagyjak mindent
figyelmen kívül? Bármit csinálok, úgyse fog számítani. A
szívem még mindig vérzik. Elvesztettem őt, és nem tudok úgy
csinálni, mintha kevésbé szeretném őt.
A weboldalon levő képekből ítélve, van rá esély, hogy
olyan lesz, mint a suliban. Soha nem fogunk összefutni
egymással, ugyanis a ház meglehetősen nagy. Mindig
követtem őt körbe-körbe, mint egy nindzsa, de ez szánalmas,
ugyanúgy, mint, ahogy érzek. Pfú, elfolytok egy nyögést, és
anyához fordulok.
– Hé.
– Beszéltél már Ryannel ma reggel?
– Nem – rázom a fejemet. – Mi újság?
– Múlt éjjel fent volt és rókázott.
– Mi? – húzom fel a szemöldököm.
Az ajtófélfának dől.
– Szerintem ételmérgezése van, mellesleg csak egy vagy
két napot fog elhalasztani a tengerparti hétből.
Baszzus. A francba. A picsába.
Az ideges izgalom a gondolattól, hogy Graysonnal
egyedül egy autóban utazzunk, végigszáguld rajtam. Ez a
bátyám gondja, amellyel rám tukmál egy rettenetes személyt.
– Rendben, oké.
Talán Ryan másnapos a szakadatlan érettségi bulijától.
Anyu otthagy, megragadom a telefonom. Néhány perccel
azután, hogy haszontalanul üzentem Ryannek, kigurulok az
ágyból és bekopogok az ajtaján. Nem válaszol, meglököm az
ajtót és kinyílik. Nem tűnik másnaposnak, csak álmosnak. De
szarul hangzik, a hangja krákogó és durva.

67
 – Ne gyere ide, Emma – húzza a párnát a fejére.
– Nem probléma – a baktériumok nem a barátaim.
Ha lehetne kézfertőtlenítőben fürödnék. Betegnek lenni
egy rémálom. Oké. Rendben. Basszus. Oké. Mit csináljak?
Feltételezhetően, akkor elutazunk, mintha … most azonnal.
– Érezzétek jól magatokat –köhög. – Utolérlek titeket
srácok, amilyen hamar csak tudlak.
Ha Ryan, Grayson és én, felteszem együtt utaztunk volna,
akkor ez most azt jelenti, hogy csak Grayson és én utazunk?
Beleharapok az ajkamba. Ez elég kellemesen hangzik, kivéve
a pulzusomnak. De vajon Gray akar csak velem utazni?
Természetesen, ő akar. Igaz? Lehet, hogy elkerül engem, de
nem egy seggfej.
Gray eléggé érett már ahhoz, hogy egy autóban üljön
velem, és az a legkevésbé fontos, hogy néhány órán keresztül
figyelmen kívül hagy-e engem. Mi van akkor, ha nem tudom
kezelni a szűkös teret vele egyedül? Talán fel kellene hívnom
Courtneyt vagy Melaniet, és velük kéne utaznom, csak
megmentenék mindenkit jó pár kínos órától. Az idő ketyeg
és…
– Emma – hív anya a földszintről.
A gyomrom a torkomba ugrik. Megy az idő. Graysonnak
már itt kellene lennie. Elindulok, de az utolsó lépcsőfoknál
megállok, az idegeim pattanásig feszülnek. Kérlek, ne
engedd, hogy elmenjen, ha rájön, hogy Ryan nem fog
csatlakozni hozzánk. Nem vagyok biztos benne, hogy a
közvetlen elkerülést kezelni tudnám.
– Emma, gyere már ide. Gray... – körbejárja a sarkot, és a
lépések felé fordulok, az arca zavart.

68
 – Hé, Gray megjött – kikukucskálok az ajtó irányába
anyu válla fölött.
Megfordul körülöttem a világ, ahogy észreveszem. Olyan
szép és jóképű, magas és erős. Szerintem az elmúlt pár hónap
átváltoztatta őt, fiúból férfivá érett. De igazából olyan, mint…
Gray. Tudva, hogy milyen, amikor az ajka az enyémet érinti,
és hogy nem beszél velem, eléri, hogy fájjon a lelkem. A
lényem legmélyebb pontjában is érzem a fájdalmat. Nagyon
hiányzik. Elfelejtem, hogy szeretem és, hogy meg akarom őt
tartani. Olyan kétségbeesetten szükségem van rá, amit nem
tudok megmagyarázni, és azt akarom, hogy tudja, ami az
apjával történt az elfogadhatatlan, de nem éri meg elveszíteni
minket.
– Emma? – anyu adja meg a kezdő lökést.
Ugyanolyan, mikor anyu megérez valamit, de nem tudja
összerakni a kettőt együtt. Talán tévedtem Cherryvel
kapcsolatban, amikor megosztottam vele a pletykás
részleteket.
Nem megy sehova.
– Hé, Gray – megfordul, és a metsző zöld szemei
vonzanak engem hozzá.
– Ems – az egyetlen szó, amit hallottam tőle az elmúlt
hetekben, és ennek az Ems-nek kell lennie.
Szédülök.
– Rendben, ti ketten – anyu megölel. – Szórakozz jól, adj
egy csókot Emma.
Megcsókolom az arcát, lesütöm a szemem, amíg
megtalálom a bátorságom, hogy elmondjam neki, velem
rekedt egy autóban.

69
 – Izé, Ryan később jön utánunk.
Grayson állkapcsa megfeszül.
– Igen, anyukád már mondta – zsebre teszi a kezét, és az
óriás vállaival előre tolakszik. De a szemei még mindig fogva
tartják az enyémeket. – Oké, induljunk.
A körülöttem lévő nyilvánvaló kényelmetlenség
fájdalmas. Nem tudom ezt megtenni. Talán ez egy rossz ötlet
volt, hogy vele utazzak.
– Tudod…lehet, gondot fogok okozni. Inkább vezetek
magam.
Anyu elneveti magát.
– Nem vezethetsz egyedül a tengerpartra, Emma.
Istenem. Grayson, Emma hátizsákja a kupis szobában van.
Szükségetek van még bármire? Van készpénzed? Apád tett
még a hátizsákodba egy pár húszast, miután elköszönt reggel.
Zsibbadtan nem tudok egy olyan érvet se kitalálni, amitől
ne hangoznék szánalmasnak. Csak bámulom a keményfa
padlót. Grayson elmegy mellettem, és hallom, ahogy
megragadja a hátizsákom. Amikor felém sétál és átdobja a
vállán, a szappana illatától összefut a nyál a számban, és a
szemembe könnyek csillognak. Annyira nagyon vágyom rá.
Akarom őt. Annyira. Annyira szánalmas.
Az ajtónál visszafordul.
– Szükséged van még valamire?
Khmm. Igen. Rád. Legyél velem újra normális. De igen,
kell a pénztárcám és a piperetáskám.
– Adj egy percet.
Felrohanok, összeszedem a cuccaimat és üzenetet küldök
Cherrynek.

70
 Emma: A dolgok bonyolultabbá váltak. De életben
maradok. Később hívlak.
Nem ír rögtön vissza, és nincs több választási
lehetőségem, kivéve, hogy be kell ülnöm Gray autójába.
Voltaképpen, egy millió választási lehetőségem van. Az
igazság az, hogy egyre jobban fáj a hiánya, nem akarom
elszalasztani az esélyt, hogy mellette üljek, még akkor se, ha
ez a következő néhány óra kellemetlen csöndben fog eltelni.
– Szia, anya.
Valahonnan visszakiabál, aztán már kint is vagyok az
ajtón, és találkozok vele az autójánál. Mindegyik lépés
határozottan egyre nehezebbnek tűnik, mint az azt megelőző,
és mire a kezem megérinti az ajtókilincset, olyan ideges
vagyok, hogy idegeket fogok rókázni. Ennyit a barátság
megmentéséről.
– Hé – motyogja
– Hé – bemászok, és csapdába ejtem magam mellette.
Pompás elmezavar. Meg akarom ölelni, tartani, csókolni,
sikítani akarok tőle, ürügyet akarok keresni a szavakra,
könyörögni egy beszélgetésért. De csak becsatolom a
biztonsági övemet.
Kitolat. Ez egy három órás út a tengerpartra. Amikor
megérkezünk, nem leszünk egyedül. Courtney és Melanie ma
reggel indultak. Trevor és James már tegnap éjszaka
megérkeztek. A autóút az egyetlen lehetőségem a.. mire is?
Mindenre.
A bátorságom a kínos csend ellenére is hallgatásra
kényszerít. Beleharapok az ajkamba, hogy nyugton tudjak
maradni, de azt hiszem, ez nem fog működni.

71
 Rákanyarodunk az autópályára. A mindent elsöprő
jelenléte betölti az autóját, és amikor szemügyre veszem a
széles vállait és az erős állkapcsát, ez több, mint amit az
összetört elmém be tud fogadni. Az összetört szívnél
kezdődik, hogy vigasztalhatatlan vagyok, és annyira
összetört, hogy nem törődök vele, hogy megint megtörténik-
e. Elvakít a szerelem. Megvakultam a szívfájdalom miatt.
Teljesen elvakulok, ha róla van szó.
Nem tudok gondolkozni, csak az érzelmeimre
hagyatkozok.
– Jól vagy?
A hangja félbeszakítja a gondolataimat.
– Mi?
– Te jól… – a keze megfeszül a kormánykeréken. –
Morogsz vagy valami.
– Nem morogtam.
Sávot vált, és inkább rám figyel, mint a holttérre.
– Tehát mi volt ez?
– Én csak…nem vagyok jól. – Sikítani akarok. Vagy sírni.
Valószínűleg mindkettő. Miattad.
Megdörzsöli a kezével az arcát és beletúr a hajába.
Ha ez nem fog megölni minket az autópályán, akkor meg
fogom rázni. Először, a kezeim megint rajta lennének, és ez
ideiglenesen a mennyország lenne a számomra. Másodszor,
nem lehetséges valakit olyan keményen megrázni, hogy
bármilyen rossz történjen vele, velünk ugye?
– Azt mondtad nekem, hogy nem tudok majd elbújni
előled. Elérted, hogy megígérjem neked, hogy nem foglak
elkerülni téged, Gray. Megígérted.

72
 – Igen tudom – motyogta.
– Mi ez, egy kétfordulós próbatétel?
A rádióban a reklám után újra elindul a zene, és elkezd a
hüvelykujjával dobolni a kormányon.
– Nem értenéd meg, és nem is tudom ezt elmagyarázni.
Felhangosítja a zenét. Rettenetes egy ötlet volt vele
utazni, és most nem tudok lélegezni. A bőröm síkos az
izzadságtól. A biztonsági öv megfojt, és a légkondicionáló
teljes erővel fúj, de nem tudja elvenni az élét a melegnek, ami
élve megesz engem.
– Minden döbbenetes volt. Tökéletes...volt. És amikor…
– Hagyd abba, Ems. Nem tudok beszélni veled erről.
A körmeim a tenyerembe vájnak, ahogy összeszorítom az
ökleimet az ölemben.
– Próbáld meg. Beszélj hozzám. Mondj bármit, amit
tudsz.
– Nem tudok.
– Az istenit, Gray! Próbáld meg!
Meglepetten felém fordítja a fejét. A szemei
megállapodnak rajtam, mi pedig nem szállunk el az úton.
– Ems.
– Fejezd már be az Emmázást! Mindent hagy abba! –
sikítom. – Fejezd be a hülyeségeid! Hagy ezt abba. Hagyd
abba.
– Jézusom Emma, nyugodj már meg. Nem is csinálok
semmit. Téged kivéve.
A testem összerándul, és a fejem remeg. Elsöprő
szomorúságot és veszteséget érzek. A dadogó lélegzeteim

73
 szakadozva távoznak az ajkaim közül. Egy könnycsepp
szabadon pereg le az arcomon.
– Ez a legjobb…
– Nem hiszek neked. – Az a srác, aki úgy érintett engem,
mintha sokkal több lettem volna, mint a barátja, a srác, aki
ölelt és megcsókolt engem. Elérte, hogy mindent neki akarjak
adni.
– Soha nem értenéd meg. – A kezei elérik, megtalálják az
enyémeket, és ez egyenesen egy villámcsapást küld a
szívemnek
– Ez mindig csak rólad szólt.
A szemeimet lecsukom és az agyam forogni kezd. A bal
kezével vezet. A jobb keze szilárdan tartja az ökölbe szorított
kezemet. Behajlítja az ujjait és próbálja szétfeszíteni az
öklömet, mintha ezzel el akarna mondani nekem valamit.
Nem adja ezt meg nekem. De mégis érzem.
Nem tudom, hogy miért fut el előlem, de esküszöm, hogy
nekünk még nincs vége. Tud harcolni, de ha ez egy ajándék,
amit az elmúlt hetekben adott nekem, vagy talán ez az autós
utazás, ez a csúcsa azoknak az éveknek, amit mi együtt
felépítettünk.
A másik kezemet is az övére teszem, és összefogom a
kezünket. Gray lassú lélegzeteket vesz, és remélem, látja,
hogy nem tévedünk el. Még nem. Fut, de meg fogom állítani
őt. Meg fogom őt menteni. Grayson a legerősebb srác, akit
ismerek, de most, igazán olyan érzés, mintha lebegve
tartanám őt.
– Emma, tettem valamit, amit nem tudok eltűntetni.

74
 Nyelek egyet, és azon töprengek, hogy ez az, amit az
apjával csinált, vagy valami más.
– Oké
– És állandóan ezt teszem, nem tudom, mi lesz a jövőben,
talán nem fog megtörténni.
Mintha én nem gondolnék a Trydanre. Mikor elkezdődik
a szemeszter, nem fogom látni őt minden nap. De nincs
annyira messze. Néhány állammal messzebb leszek, de ez
nem olyan nagy dolog, hacsak meg nem kér, hogy maradjak,
és utána fogok talán… egy, igen? Feladnám a fényképész
programot Grayson miatt? Igen. Nem kérdés. Mindenki
bolondnak nevezne engem. Azt mondanák, túl fiatal vagyok
és, hogy a szerelem nem jön ilyen gyorsan. De senki nem
tudná, hogy milyen régóta és milyen mélyen szeretem őt.
– Nekem bármit elmondhatsz. Megteszek bármit.
Miattad.
Megköszörüli a torkát.
– Ez az, amitől félek – a kézszorítása erősödik. –
Csináljunk úgy, mintha a jövő év még nem jönne,
megegyeztünk?
Éppen megesküdtem, hogy bármit megteszek érte.
Természetesen tudja a válaszomat.
– Megegyeztünk.
De már azon gondolkozom, hogy készítsek-e tervet arról,
hogy hogyan legyünk mi megint „mi”.

75
 Kilencedik fejezet

Emma

A nyaraló zajos. A fiúk megérkeztek. Ryan végre ide ért,

Trevor és James pedig már az agyamra mennek. Courtney és
Melanie pletykálnak, talán – valószínűleg – rólam. Ryan fél
szemmel Grayt figyeli, aki le sem veszi rólam a kezeit, ami
miatt egy gyors beszédet kellett tartanom Gray-ről és arról,
hogy ő mindkettőnk barátja, mindig is tudtuk róla, hogy
nagyon jó srác, és hogyha bármi is történni fog, míg itt
vagyunk, Ryan nem lesz meglepve.
Oké... úgy látszik, a bátyámnak teljesen kimaradt az a
fejezet, amikor hetekig levert voltam, de most teljesen
odavan a vigyoromért, amit nem tudok elrejteni. De Ryannek
igaza van, ahogyan a tengerparti hét telik, én és Gray egészen
jó irányba haladunk.
Első nap, a kocsiút nehézsége mind a kettőnket
lefárasztott. Amikor mindenki más elment bulizni aznap
este, mi otthon maradtunk. Filmeztünk a kanapén. A kanapé
két végéről kezdtük, de mire a stáblistához értünk, én a
fejemet Gray ölébe hajtva aludtam, míg ő a hajammal
játszott. Ami hetekkel ezelőtt történt velünk, még ott lebegett
közöttünk, és próbáltuk elfelejteni.
A második napot végig a tengerparton töltöttük.
Röplabdáztunk és passzolgattunk egymásnak az óceánban.

76
Senki más nem mászott föl Gray vállára, csak én. Meg sem
próbálták, így nem kellett nemet mondani. Szinte össze
voltunk ragasztva végig, kivéve akkor, amikor sikítozva
csobbantam a vízbe, amúgy mindig magasan ültem a
nyakában. A hüvelykujja csikizte a bőrömet, és annak
ellenére, hogy a hideg Adriai-tengerben álltunk, és a víz
folyamatosan spriccelt rám, a bőröm égett az érintésétől.
Az én Grayem visszatért. A jövő nem volt már ott a
gondolatai között, és a szemei csak engem figyeltek.
Imádtam. Szerettem őt. Istenem, de még mennyire.
A harmadik napon a lányokkal feküdtem a parton.
Legalább húsz kérdésük volt rólunk, persze egy olyan sem,
amit megválaszoltam volna, főként azért, mert én sem
tudtam a választ rá. A tekintetét még akkor sem vette le
rólam, amikor a látókörén kívülre kerültem a lányokkal. A
pillantásai hosszúak és lusták voltak. Ryan, Trevor és James
nagyon cikizték emiatt, de ő csak nevetve felmutatta a
középső ujját válaszul. A fiúk abbahagyták, a lányok pedig
teljesen el voltak ájulva, míg én minden alkalommal, amikor
a közelembe jött, elolvadtam.
És ezzel el is érkeztünk a mostani pillanathoz, ahhoz hogy
a szemeimmel a gyönyörű testét bámulom. Az elmúlt napok
legjobb része az volt, hogy csak egy fürdőnadrágot viselt.
Minden szexi izmát láthattam. Tudtam, hogy Gray az elmúlt
hónapokban beiktatott pár extra edzést suli előtt és után. Én
nagyon díjazom az eredményt. Ryan, Trevor és James jól
néznek ki. Nem engedték el magukat, de Grayson Ford igazi
tengerparti isten. Az elmúlt pár napban a nap megfogta a
bőrét, és lélegzetelállítóan néz ki. De semmilyen határt nem

77
léptünk át, semmilyen csodálatos eredménye nem volt a
flörtölésnek. Igaz, egész nap együtt vagyunk, de ennyi,
semmi több.
Kész vagyok rá.
És azt hiszem, ő is kész.
A szemei minden nap hosszabb és hosszabb ideig időztek
el rajtam. A kezének az érintése sokkal bátrabb. A
nevetéseink hangosabbak, és a szemkontaktusunk mélyebb.
Ha nagyon hamar nem csókol meg, én nagy valószínűséggel
felrobbanok. Bumm.
– Grillezni fogunk. Elmegyek a boltba steakért, sörért és
minden másért – kiabálja Ryan a bejárati ajtóból. – Bárki,
aki jönni akar, indulunk!
Courtney és Melanie elmennek mellette; a fiúk is. Csak
Gray meg én várunk.
– Te mész? – kérdezem.
Közelebb lép hozzám, de nem válaszol. A haja nyirkos,
mivel nemrég zuhanyozott, és a tengerparti egyenruhájához
igazodva, rövidnadrágot visel, ami veszélyesen alacsonyan
lóg a csípőjén. Nyelek egyet, megpróbálom nem figyelembe
venni a V-t, ahol a hasizmai formálódnak a csípőcsontjáig.
De nem tudom. A szemeim végigfutnak rajta, és látom a
dudort a sötét nadrágján, amit lehetetlenség elkerülni. A
pulzusom az egekbe szökik.
– Gray...
Ryan becsukja maga mögött az ajtót, mire Grayson rám
veti magát. A testem énekel. Szája eléri az enyémet. Durván,
birtoklóan csókol meg, a kezei kapzsik és a lélegzete
egybeolvad az enyémmel.

78
 A bikininek hála, a meztelen hasunk összesimul, és
felcsap bennem a vágy. Az összes érzékszervem felébred, és
mindegyik ráirányul. A szexi hangok dorombolásra
késztetnek. Az ajkai felfalják az enyémet, ami arra késztet,
hogy teljesen rajta csüngjek. Eldobva a kételyeimet, a mának
élek és megragadom a bicepszét.
Gray keze erőszakosan fut végig a testemen. Megfogja,
majd megszorítja a mellemet, mielőtt felsiklik az oldalamon
és az ujjait a hajamba fúrja. A falat használva támaszként, a
csípője köré fonom a lábaimat, ő pedig megszorítja a
combomat, hogy megtartson.
– Rendben vagyunk? – morogja a nyakamba.
– Igen – bólintok a csók közepén, ezzel még jobban
beléfonódva.
– A picsába, de hiányoztál!
Újra bólintok, egyre szorosabban kapaszkodva belé. –
Ötleted sincs. – a könnyek ellepik a szememet, és minden,
ami forrón és éhesen kezdődött, lelassul.
Megérezte a változást, ennyire már ismer. Gray megfogva
az arcomat és eltol magától. Mélyen a szemembe néz, átlátva
mindegyik sebezhető rétegen, ami bennem rejlik. – Csak te
jársz a fejemben. Tudod, ugye?
Nem. Semmi esély erre. – Az vagyok, amire neked
szükséged van.
Bólint. Az ajkai vad táncot járnak rajtam. Az íze olyan
ismerős, a szaga pedig a legnagyobb gyengeségem. Hogyan
képes az egész világot átverni?

79
 – Emma, ez nem vicc. Ha nem lennél nekem, én... – a
fejét rázza. – Szükségem van rád, mindig is szükségem volt,
olyan szinten, amiről soha nem fogsz tudni.
– De tudni akarok.
A szemeit szorosan lehunyja. – Nem. Nem akarsz.
A testemet az övéhez ölelve, azt akarom, hogy eggyé
olvadjunk. – Bármi is van a fejedben, azt kívánom, bárcsak
megbíznál bennem annyira, hogy elmondd.
Gyengéden megcsókolva a halántékomat, felsóhajt. –
Tudni akarsz apámról?
Biccentek.
– Kicsim, ez sötét és veszélyes, és nem hiszem, hogy
valaha is képes lennél nekem megbocsátani, vagy akár valaha
is együtt lenni egy ilyen emberrel, amilyen én vagyok.
A szívem összeszorul erre. – Grayson, elfogadlak
olyannak, amilyen vagy. Hát nem érted?
– Mindent megérdemeltem, amit a fejemhez vágott. De
azon az estén? Pont előtted? Nem láttam tisztán, nem tudtam
gondolkodni. – lehunyja a szemeit, mély levegőt vesz, majd
kinyitja a zöld szemeit. – Nem láttam apámat azóta az este
óta.
– Csak úgy... elment?
Grayson bólint. – Megvan az oka rá, hogy utáljon... de az
arckifejezésed. Megbántott téged, Emma, én pedig
megtámadtam őt, épp úgy, ahogyan ő szokta. A picsába, én
nem vagyok ő, és nem is akarom, hogy úgy gondolj rám.
– Én nem gondolok rád úgy.
– Láttam a szemedben. Nem akartál engem, és én nem
hibáztatlak érte. De a fenébe is, nagyon fájt.

80
 Megcsókolom, először gyengéden, majd erősebben. –
Mindenhogy akarlak. Bízz bennem. Higgy nekem. – Az
ajkaimmal újra megérintem, de ez alkalommal erősebben,
mélyebben, meg kell mutatnom neki, hogy semmi olyat nem
tud mondani, amitől nem akarnám őt.
– Hiszek neked. – Megfogja az arcomat, miközben az
ajkait az enyémen tartja. A csók nagyon intenzív. Mindent
magával ragadó. Nem tudok lélegezni, de nem is érdekel.
Szükségem van rá.
A kinti zajra szétrebbenünk.
Ryan kocsija megáll a nyaraló előtt, és mindenki kiszáll
belőle. Zihálok. Ő pedig kivörösödött. Az ajkaim duzzadtak.
A mellbimbóm fájdalmasan kemény, és jól kivehető a
bikinim alatt.
– A picsába – Grayson keze ökölbe szorul. – Rendben
leszel egy percre?
Mit jelent ez? Biccentek, és lelassítom a légzésemet. – Ja.
Grayson és az erekciója a konyhai székre költöznek, míg
én megnézem, hogy a bikinim a helyén van-e. Természetesen
nincs, így gyorsan megigazítom, miközben Courtney és
Melanie bejönnek, az ajkaik nagyon gyorsan mozognak,
csacsognak valamiről, a kezeik pedig tele vannak bevásárló
zacskókkal. A fiúk mögöttük jönnek sörrel – ami azt jelenti,
Ryan értékes személye megint csak működött – és egy
csomag faszénnel a grillezőnek a kezükben.
Egy pillantás Melanie-tól, és már is tudom, hogy
lebuktam. Húsz másodperce még lélegezni sem tudtam.
Természetesen nyilvánvaló, hogy valami történt. Kuncogni

81
kezd, és a szemöldökét húzogatja. Courtney rögtön veszi az
adást.
– Jézusom, ember. A konyhában? – morogja Ryan, de
semmi mást nem mond.
Grayson nem törődik velük, feláll, hogy megfogja a
kezemet, majd megszorítja. – Menjünk.
Nem vesztegeti az időt, miközben a Ryannal közös
szobája felé húz, majd bezárja az ajtót. Az ajkamba harapok,
kényelmetlenül érzem magam Gray intenzív tekintetétől.
– Mit csinálunk? – suttogom.
– Nem törődünk a jövővel.
A szívem nagyot ugrik. Megint a holnaptól való
félelmével jön, de talán ez azt jelenti, hogy megadja nekem,
amit akarok?
– Nem fogok veled lefeküdni, Emma. Nem itt. Nem így...
Nem... most.
– Oké. – Rendben van. Nem is így akarom, valami
szobában, amivel a bátyámmal osztozik, miután
majdhogynem lebuktunk. Semmi romantikus nincs benne.
És mindent akarok: a jövőt, a férfit, az érzéseket és
érzelmeket.
– De a tested minden porcikáját az eszembe fogom vésni.
Szent szar, el sem tudom képzelni, hogy ez mit takar.
Annyira fosztogató volt, ahogyan ezt mondta, és az, ahogyan
bámul, teljesen felindulva és kijózanodva, a hangjának az éle
teljesen belém mászik, és megborzongok.
– Feküdj le, Ems.
Óvatosan és idegesen, de úgy teszek. Amikor mellém ül,
az ágy megsüllyed. A bokámnál van, én pedig szálfa

82
egyenesen fekszem. Újra felgyorsul a légzésem, csak miatta
és teljesen láthatóan, hiszen a bikini semmit nem takar.
Nincs hova bújnom. De ekkor fölém hajol a hatalmas,
lebarnult vállaival, csak egy karnyújtásnyira tőlem. A
mellkasának a körvonala teljesen éles.
Egymást bámuljuk, amíg rá nem jövök, hogy már nem
vagyok teljesen merev, hanem laza és éber. A kezével
megfogja a jobb lábamat. Megcsikizi, mire összerezzenek,
ettől mosolyognia kell.
– Nyugi, kicsim.
Kicsim. A szívem megáll. Ennyi volt. Végem van. Ha Ems
valami különleges dolgokat váltott ki belőlem ezelőtt, a
kicsim teljes extázisba ejt. Enyhítek rajta. Lenyugszom
miatta. Bármit megtennék érte, de most csak annyit teszek,
hogy létezek, miközben az erős kezét végighúzza a vádlimon,
a térdemen át, és a combomat masszírozza. Egy gyönyörű
örökkévalóságot szentel az ismételt mozdulatoknak, mielőtt
áttér a másik lábamra. Gyurma vagyok a kezei között, és
bármennyire is meg akarom érinteni őt, ez most
nyilvánvalóan nem az az idő.
– Fordulj meg – suttogja, én pedig megteszem.
Gray játszik a hajammal, lesöpri a vállamról. Az ujjait
végighúzza a gerincem vonalán, dörzsölve a bőrömet, amitől
fészkelődni kezdek. Kiköti a nyakamnál és a hátamnál lévő
csomót, hagyva, hogy a bikini felsőm leessen rólam, igaz a
hasamon vagyok.
– Tökéletes vagy. Ugye tudsz róla? – közelebb húzódik
hozzám.

83
 A teste párhuzamosan áll az enyémmel, de megmozdul és
az enyém köré hajlik. A csókja megszédít, amikor megérinti a
tarkómat, majd a nyakamat, bejárva ugyanazt az utat, amit
az ujjai. Ahogyan a libabőrös leszek és reszketni kezdek, felé
fordulok, hiszen sokkal többre vágyom, de ő egyhelyben tart,
és a hátamat csókolja végig egészen a gerincem végéig, pont a
bikini alsóm tetejéig.
Megnyalom az ajkaimat. – Tökéletes vagyok, amikor vele
vagyok.
Megfordít, és a mellkasom feltárulkozik előtte. Nem
mozdulok, hogy eltakarjam magamat, vagy nem jövök
zavarba. Soha nem éreztem magamat szebbnek, mint most. A
tekintetével szinte felfal, és bármilyen félelme is van a jövőt
illetően, hiszek abban, hogy megoldja.
– Aludj velem ma este – az ujjaival cirógatja a bőrömet –
mármint aludni.
Az óvatosság, ami a szavait burkolja, megállítja a
szívemet. Biccentek. A nap még nem ment le, még nem is
vacsoráztunk, de ha azt akarja, hogy aludjak és csókolózzak
vele holnapig, akkor még soha nem voltam készebb az
alvásra.
És ez az, amit csináltunk. Csókolóztunk, simogattuk
egymást és suttogtunk, és a naplemente után még órák teltek
el így, míg elaludtunk. A légzése egyenletessé vált, mielőtt
elaludnék.
– Szeretlek, Grayson Ford.
Annak ellenére, hogy biztos vagyok abban, már rég alszik,
a karjaival szorosabban ölel magához, és ez jelenti számomra
a boldogságot.

84
 10. fejezet

Emma

Itt a szombat éjszaka, Grayson lábán ülök, és nézzük,

ahogy Courtney és Ryan kikapnak sör-pongban. Talán ez
bárki másnak észrevehetetlen, de Ryan szándékosan veszít.
Egész héten ez volt a dolguk, neki és Courtneynak, és ez
elterelte Grayről és rólam a pillantásokat. Hálás voltam, és
bár Gray lábán ültem, és közben fel-le cirógatta a karomat,
nem törődtem azzal mi erről mások véleménye.
Az egyetlen dolog az, amit Ryan mondott, hogy elég gáz,
ha olyan szobatársa van, aki bezárkózik velem a szobájába,
erre elvörösödtem. És Courtney is elpirult. Mikor erre,
visszagondoltam, Ryan nem szarakodott egyáltalán Gray-el,
miközben nekem a megosztott hálószobájukról, az éjszakáról
prédikált. Csak magának akarta a szobát.
De ebben a pillanatban, a nehézségek leríttak Grayson
arcáról. Nem szembetűnő, és amikor még több miatt
szorongott, mindenért adott nekem egy békítő mosolyt. A
zárt ajtók mögött együtt töltött napok után, már tudok
olvasni az arcáról. Azok a hangok, melyeket kiadtam neki,
megalázóak lennének, ha nem lettek volna bámulatos
érzések. A kezei útja, a játéka… Grayson ebben a világban az
egyetlen személy, akinek hagyni fogom, hogy lássa ezt az
oldalamat. A legnagyobb bizalommal érint engem, de a
merészebb én vagyok, és amikor én irányítok, élénkebbé
válok. Több leszek.

85
 A forróság égeti az arcomat. Tudom, hogy elpirulok, és
sikertelenül próbálom elrejteni a mosolyomat. Miközben
belefúrom az arcomat a csupasz vállába, megengedem az
ajkaimnak, hogy érintsék a bőrét. Ez felmelegíti az
emlékeimet. Az emlékeim a szájáról az utolsó éjszakán, a
combjaim között, és azután az első alkalom, amikor
megízleltem őt. A hasam bukfencezik.
Szeretem ezt. Szeretem őt. Szeretek mindent velünk
kapcsolatban.
– Min mosolyogsz? – a hangja csiklandozza a fülemet.
– Semmin.
Lehet, hogy képes vagyok szeretni azt, amit tettünk, de
sokatmondó a róla szóló mini-fantáziáimba becsomagolva, a
szám az ő szája körül, és ahogy megint magába szív… Nos,
szükségünk lesz még néhány hétre, mielőtt nyugodtan
beszélni tudok erről.
Kuncog, és tudom, hogy tudja.
– Hogyhogy semmin, te nem játszottad le újra vagy száz
alkalommal ma már?
Szent szar, megpöccinti a hasamat, hülyítve engem.
– Ó istenem, Gray.
A kezei összezáródnak a derekam körül, és elkezdek
fészkelődni. Ez a dolog az egyik, amit a legtöbbször csinálok,
mert amikor megérint, tudom, hogy mi jön aztán.
– Tűnjünk el innen – hirtelen felemel, és szédítő
meglepetésemben vinnyogok.
– Menjünk a tengerpartra.
Gray igyekszik az ajtóhoz, miközben a szappan illatú
mellkasához szorít engem, és az ajtónál megragad egy

86
strandtakarót egy halomról. Súlytalan vagyok, ahogy tart az
izmos karjaiban.
Amikor érintjük a homokot, az ölelésébe von.
– Mit fogunk csinálni?
– Mit akarsz, mit csináljunk baby?
– Téged akarlak – megcsókolom a vállát.
Megragad és közelebb húz magához, az arca borostája
megkarcolja a bőrömet.
– Te, én és az óceán, most rögtön.
A mellkasom összeszorul. A hullámok a háttérben
lecsapódnak. Az elmúlt néhány napban, becsületes voltam
mindennel kapcsolatban, amit mondtam neki. De volt
néhány gondolatom, aggodalmam, amik nem hangzottak el,
javarészt körülbelül az őrült jövőről.
– Ez olyan romantikus.
A távoli fények a tengerparti házból, árnyékokat vetnek
az arcára.
– Nem csak a romantika miatt hoztalak ki ide. El kellett
szabadulnom, veled kellett lennem.
Gray letesz engem, és leteríti a takarót. Egy suhanás, és
újra a karjaiban vagyok, hátammal a takarón, ahol tartja
magát fölöttem. De akkor megfordul velem együtt, és már a
mellkasán vagyok. Egy örökkévalóságnak tűnik, ahogy az
erős karjaiba tart, úgy kapaszkodik belém, mintha félne a
holnaptól, mintha minden elfelejtődne, ha haza érünk.
Megköszörüli a torkát.
– El kell mondanom, valamit neked.
Már megint. Kezdődik: megáll, bármi is ez, az őrületbe
kergeti őt. Engem nem annyira. Semmi, amit mondani akar,

87
nem fog változtatni azon, ahogy érzek iránta. Fiatal szerelem,
talán. De ez mély. Beleégett a lelkembe. Felkönyökölök a
mellkasán, és találkozom a merev tekintetével, amiket
beárnyékol az éjszaka.
– Oké.
– Bassza meg– sóhajt. – Nem vagyok olyan erős, mint
ahogy te azt gondolod.
– Valószínűleg erősebb – bólintok.
– Nem úgy Ems, hanem...én össze vagyok törve belül, és
te, te tökéletes vagy.
– Te vagy az én tökéletességem.
Félrenéz, de megfogom az arcát és visszafordítom, hogy
rám nézzen.
– Csak mond el nekem. Bármi is az, megöl téged és
tökreteszi a romantikámat a tengerparton.
Ad nekem egy fél vigyort és egy halk nevetést. Nagyon
segíteni akarok, ki akarom szabadítani őt a képzeletbeli
terhéből.
– Mi van, ha mi már csak ma este vagyunk?
Nevetek bele a sós levegőbe.
– Nos, tudod, hogy én mit akarnék – rászorítom az ajkam
az övére és megcsókolom, és megengedem a nyelvének, hogy
betolakodjon a számba. – A világ nem ér véget, és akarlak
téged. Ez az apokalipszis? Az utolsó gondolatom, hogy
melletted kell legyek, és szeretkeznem veled.
Nem tudom elhinni, hogy ezt én mondtam. A vérem
száguld. Közel húz engem magához és ölel, miközben
mormog az ajkaim közé.
– Nem jó ötlet.

88
 Nem és nem. Nem, ha nem fogja elmondani nekem.
Helyette inkább megint az övére nyomom az ajkaimat.
Visszahúzódik.
– Emma, jól elvoltunk, de folyton azon töprengek, hogy
minden okkal történik. Főiskolára mész. Neked fel kellett
állítanod a világban egy sorrendet.
Mi a jövő kérdése?
– Grayson, hagyd abba.
– Ez van…
– Hallgass!
Beborítom a mellkasát, rátámaszkodok, és két oldalról
megfogom az arcát. Mélyet lélegzem, miközben tudom az
igazságot, becsukom a szemem és imádkozok, nehogy bármi
megsebezze őt, mikor éppen gyógyul, bármi is az a titok,
amire gondol, ha elmegy, helyrehozhatatlan kárt fog okozni.
– Hallgass, baby. – még a sötétben is a szeme zöldje a
legszebb árnyék, amit valaha láttam. – Szeretlek téged,
Grayson – a szívem birtokba vette. Ez az igazság,
kimondtam, és nem tudom visszaszívni, és nem is tudom
elrejteni előle. – Te vagy a legjobb barátom, és szerelmes
vagyok beléd.
A szeme a sötétben az enyémet kutatja. Csend borul ránk.
Aztán a kezei szintén megfogják az én arcomat. Így tartjuk
egymást.
– Megígéred?
Bólintok.
– Istenem, baby. – fújja ki a levegőt.
Nem tudom eldönteni, hogy ez most megkönnyebbülés
vagy rémület.

89
 – Én is szeretlek téged.
Oh, igen. A szavai csendesek és édesek, de a szívem és a
lelkem szárnyalnak. Miközben fekszem a mellkasán,
megölelem őt, és újra ránézek. Az ajkai megérintik az
enyémet, és megcsókol. Az erős kezei simogatják a hátamat
és a derekamat. Belemarkol a hajamba. A farka
megkeményedik közöttünk, és engem ez annyira felizgat,
hogy a bőröm éget belülről idekint.
– Gray, ezt akarom. Mindent neked adok, amim csak van.
Kérlek.
Az ajkai nem hagyják el az enyémet. A kezei szorosabban
tartanak engem,
– Emma..
Megcsókolom őt.
– Amíg soha nem mondod nekem, hogy viszlát, addig mi
mindig rendben leszünk. Azt akarom, hogy te legyél az első –
és az utolsó, de ezt már nincs energiám kimondani.
A puha szempillái lecsukódnak, a testünk egybeolvad, és
visszacsókoljuk egymást.
– Szeretlek.
– Soha ne mondd nekem, hogy viszlát.
Megmerevedik, miközben mélyen a szemembe néz.
Pislog, aztán bólint és megcsókol, a nyelve az enyémet
ingerli.
– Ems…
– Nem fontos. Ne beszéljünk erről többet. Kérlek.
Annyira sokáig és mélyen néz rám egy pillantással, hogy
kiszívja belőlem a lélegzetemet, végül átfordít engem a
hátamra, és bólint. Pár másodperc alatt leveszi a bikinimet,

90
és mosolygok, mikor lehúzom az ő rövidnadrágját. A szája a
nyakamat és a fülem mögötti helyet csókolja. Meleg levegő
fúj fölöttünk, miközben a kezeink egymásba fonódnak.
Annyira gondoskodó velem, miközben mélyen
megcsókol, majd közel húz magához és megölel.
– Szeretlek baby, és megteszem.
Egyik keze lecsúszik szabadon, akadálymentesen és
megragad, ingerel a lábaim között. Hosszan beszívja a bőröm
illatát, és én is az övét. Gray addig ingerel, amíg már tekergek
hozzá dörgölőzve, és utána belém nyomja az ujjait. Ez
számomra még mindig annyira új és esztelen, de soha még
nem álltam készen ennél jobban, Nyögök, ahogy mozgatja az
ujjait bennem.
– Én annyira, Kérlek, Kérlek…
A szája találkozik az enyémmel. A keze közelebb irányítja
magát. A makkja megérint engem, és a szívem dübörög.
Részeg vagyok, mert akarom ezt és szükségem van rá. És
ahogy belém nyomul, a szemeim lecsukódnak.
– Igen.
– Oké? – lélegzik velem együtt.
Istenem, tétovázik, de én elébe megyek és megemelek a
csípőmet..
– Kérlek
Ez az egyetlen dolog, amit tudok irányítani. Könyörgök.
Belém nyomja a farkát. Az érzés bámulatos, és feszítően
fájdalmas. Bizonytalanság látszik az arcán, de én bólintok és
ösztönzöm.
– Oh, Istenem.

91
 Centiről centire hatol belém, és az ajkam szétnyílik, a
hátam felfelé ível a takarón. Nyelek és zihálok.
– Oké? – kérdezi újra. Önuralom mutatkozik meg az
arcán.
– Ne állj meg. Istenem – annyira fáj, de szeretem ezt.
A fájdalom alábbhagy, és a csípőm mozogni kezd az
övével. Olvas belőlem. Mindig. Lassan csúszik csak
mélyebbre, aztán visszavonul, ezzel kínoz engem újra és újra.
– Baszd meg – sóhajtja – Szeresd ezt.
Én nem találom a szavakat, de a fogaim megtalálják az
alsó ajkát, és a testem reagál az övére, és ami most történik,
az több, mint amiben reménykedtem.
Ő mindig az enyém.
– Szeretlek
Aztán Grayson Ford megdug végre. Lassan, mélyen,
belém hatol. A lábaimmal átkulcsolom a derekát, és
gyorsabbá válik. A fogaimmal beleharapok a vállába, az
elmém a testem körül szorosan kavarog. Amikor elkezdek
körkörösen mozogni, közeledve az orgazmusom felé, tudja
ezt. Egy robbanás, és elmerülünk egymásban. Velem élvez, és
ez életem legjobb pillanata, miközben érzem őt magamban,
mert darabokra tört engem, miközben szeretkezett velem.
A légzésünk egyenletessé válik, amíg lassú csókokat
lopunk egymástól az éjszakában. A kezei befedik a hátamat,
és gondosan kihúzódik belőlem. Az övé vagyok, és tudom,
hogy örökké ezt fogom érezni. A mellkasom hozzászokik a
megelégedettség érzéséhez.
Végül szótlanul felöltözünk, és újra az ölében vagyok.
Ágyba visz engem. Ez talán már az éjszaka közepe, talán már

92
közel a reggelhez. A szemhéjam kielégülten le-lecsukódik,
majdnem elalszom, amíg elrendezi a párnákat és betakar.
– Soha nem fogom elfelejteni a ma éjszakát. –
megcsókolja a halántékomat, és kényelembe helyezem
magam a karjai kikötőjében, amely hívogat engem.
– Örökké szeretni foglak – lassan és boldogan
szenderedek álomba.

93
 Tizenegyedik fejezet
Jelen

Grayson

– Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Mozdítsd már a seggedet!

– utasításokat ordítanak a fülhallgatómon keresztül egy
olyan embertől, aki szart sem lát abból, ami körülöttem és
Maddox körül van.
Aknavetők robbannak minden oldalról. Füst lepi el az esti
eget, és égeti a tüdőmet. Kén égeti az orromat, és fulladozok
az adrenalintól. Harcolni. Túlélni. Ezek a céljaim. Elhaladok
az omladozó fal mellett, nehezen lélegzem, és reménykedem
benne, hogy szünet állt be a lázadók támadásában, amit nem
láttunk előre.
– Menj.
A picsába, ember. Ha lenne hova mennünk, a seggünk
már rég mozdult volna, ahogyan utasítottak minket. Bassza
meg. Vakok vagyunk, egy megrongált kunyhóban bezárva a
városon kívül, akik nem is akartak látni minket.
Egy golyó betalál a falba a fejem fölött. Egy másik
közelebb, csak pár centire kerülve el engem. Nem fognak
meglőni és nem fogok meghalni egy homokozóban. Maddox
felé pillantok, mivel ő az egyetlen, aki még életben van. A föld
megrázkódik alattunk, amikor odakinn egy gránát landol. Az
egységünk megtizelődött. Semmink sem maradt, sem lőszer,

94
sem tartalék, sem támasz, kivéve az a seggfej, aki a fülünkbe
ordibál, hogy induljunk.
– Hova menjünk? – kiabálja Maddox. A hangja megtörik.
Sikítani kezd. Édes istenem, nagyon félek. Végünk van.
Semmi esélyünk megélni a holnapot. Semmiképpen sem.
– A légi támogatás két percen belül ott lesz. Húzzátok ki
addig, fiúk! Ajánlom, hogy megéljétek, amikor az a madár
megérkezik!
Egy robbanás megrázza a kunyhó tetejét. Ránk fog
szakadni. Por hullik a szemembe. A vakolat nagy darabokban
hullik le. Megragadom Maddoxot, és húzni kezdem
magammal, együtt futunk, ki tudja merre. Elfutunk amellett,
ami maradt az ajtóból, és a hideg levegő megcsap.
A földre vetem magamat, Maddoxot magammal rántva.
Minden más bajtársunk halott körülöttünk, vérbe fagyva,
fájdalomtól sikítva. Maddox sokkos állapotban van. Én is
hasonló helyzetben lennék, de már rég elveszítettem az ép
eszemet.
– Gyerünk! – a vállánál fogva megragadom és lökdösni
kezdem, miközben kimerítő ütemet diktálok. Ötletem sincs,
hova megyünk, de ki kell jutunk innen. Élnünk kell. Van egy
tervem, három éve már hogy megvan. Az egyetlen, amit
tennem kell ehhez, hogy megvalósítsam az, hogy életben
maradjak és teljesítsem a katonai szerződésemet, aztán haza
találjak – a helyre, ami talán még a háborúnál is ijesztőbb,
ahol az emlékek és hibák éppolyan valóságosak, mint a
golyók és IED-ek (rögtönzött robbanószerkezet.)
Robbanás világítja meg az eget. Egy mérföldnyire tőlünk,
és nem ránk lőnek. A légi támogatás. Bassza meg, hála

95
istennek. A megkönnyebbülés eláraszt. Meg tudom csinálni,
teljesen képes vagyok arra, hogy túléljem ezt az estét. És
Maddox is.
– Ford, ott vagy?
Biccentek, zihálva a megerőltetéstől. – Igen, uram. –
Mentőöv érkezik. Tarts kelet felé, 200 méterre. Légy készen!
– Ezt nyugtázd – intek Maddoxnak, aki visszajelez. Egy
fal van előttünk. Ötven méter múlva kinn leszünk a
szabadban, de elérünk a falig. Félig fedve leszünk, míg értünk
nem jönnek. Ez lesz a fedezékünk. Ott majd le tudunk állni és
lélegezni. – Kész vagy? Maddox felmutatja a hüvelykujját.
Visszatért, legalábbis eléggé ahhoz, hogy fusson. – Indulás!
Futni kezdünk. A pulzusom megemelkedik, ahogyan a
falhoz közelítünk és – thump – megfordulok. A világ lelassul.
– Gray! – Maddox elér hozzám. Még a sötét éjszakában is
látom, hogy az arca eltorzult. Eltalálták. Félúton vagyunk, és
ő elesik. Vér lepi el az arcát, és éppolyan gyorsan az
arckifejezése is elmosódik.
– Maddox! – a teste mellé vetődök. – Ne tedd ezt ember!
Mindjárt kinn vagyunk! Gyerünk! Gyerünk! A szemei
hatalmasra nyíltak, a szája nyitva van. De ő már nincs ott.
Meghalt. Az éjszakába kiáltok. – Nem! A fenébe!
– Jézus, Isten! – hallom a fülemben. – Ford, indulj!
A szemeim csípnek. Emma. Ő az egyetlen, aki ki fog
juttatni engem innen. A földre vetődök és gurulok, és cikk-
cakkban indulok a találkozóhelyre.
Új hangot hallok a fülemben. – Alpha, bravo, egy-egy, itt
a mentő osztag. Egy perc és érkezünk, fiúk. A torkom
elszorul. – Csak én. Az utolsó ember!

96
 Szünet áll be, és azon gondolkodok, hogy vajon
mérlegelik-e a helyzetet. Egy ember. Már így is elveszítették
az egész csapatot. Miért tennének kockára a helikoptert és az
embereket, hogy megmentsenek egy embert. Az ítélet
megrongálja a reményeimet.
Romlott zajt hallok a fülhallgatómon át. Fehér zaj. A
fülhallgató újra recseg.
– Értette, Ford?
– Nem. Ismételje meg.
– Igyekszünk, ledobunk egy kötelet. Megfogod és
kapaszkodsz. Egy esélyed van csak kijutni a pokolból.
Értetted, fiam? Még mindig jönnek.
– Értettem. – Tíz másodperc.
A kijelölt helyszín után kutatok, látom a tisztást,
körbefuttatom a tekintetem.
– Három, kettő. – Itt vagyunk! – a csendet megtöri a
helikopter érkezése. Egy vezeték ereszkedik le kampóval a
végén, pár méterre tőlem. Utána futok, a testemet a végső
feszítve, csak azért, hogy kijussak ebből a pokolból. Az
izmaim sikítanak. A fejem forog. Nem tudok lélegezni, de
elkapom a kötelet. A felszerelésem legnagyobb része
odaveszett. Nincs semmi, amire rá tudom magam erősíteni.
Nincs hám. Nincs karabiner. A picsába. Oké. Áthúzom a
kötelet a nylon övem alatt, és önmagához csatolom, majd
mindkét kezemmel megfogom. Egy rántás, és a testemen
végigfut a fájdalom, ahogyan az öv a hátamba mar, és a
lábaim elhagyják a földet. Lógok, a fogaim összekoccannak,
ahogy a kötél felhúz, de alacsonyan maradok. A szél
kíméletlen. Egyre gyorsabban megyünk, és egyre

97
szorosabban kapaszkodok, próbálok valamilyen módot
találni arra, hogy enyhítsem az öv bevágását a hátamba. A
helikopter jobbra, majd balra mozdul. Próbálja kikerülni a
támadást. Próbálnak megvédeni a lövésektől, miközben úgy
lógok ott, mint valami csali.
Nem ismerem a tervet. Már nem hallom őket a
fülhallgatómon át. Vajon felhúznak? Leszállunk, hogy
beszálljak? Bármit is csinálnak, egy tűzharc van mögöttünk
és muszáj lenne minél messzebb kerülnünk tőle.
Mély és erőszakos fájdalom mar az oldalamba. Az
idegeim sikítanak. Én is sikítok. A hirtelen jött fájdalom
lefegyverez. Ledöbbent. Nem tudok kapaszkodni. Nem
tudom tartani magam. Érzem, hogy enyhül a szorításom. Az
öv az egyetlen, ami megtart.
A fájdalom égeti az oldalamat. Meglőttek és ötletem
sincs, hogy mennyire vérzek. A testem elernyed, és
megállíthatatlanul forogni kezdek. Szédülök.
Vér ízét érzem a nyelvemen, miközben az életemre
gondolok. Két hibát követtem el életemben: megöltem az
anyámat és elhagytam a lányt, akit szeretek.
Erős megbánás szeli át a testemet. Az emlékek, amik
ellen eddig harcoltam, most nem jönnek. Emma arca sötét és
üres. Nem emlékszem rá, a csókjára, az ízére – Istenem,
haldokolom. Még a hangját sem hallom. Semmim sem
maradt, semmi emlékem az egyetlen lányról, aki arra
késztetett, hogy fussak, az egyetlen, aki megmenthetett
volna.

98
 12. fejezet

Emma

– Két perc, Ginger.

A francba, a francba vele. A tükörben megjelenő arcom
ma este nem segít rajtam. De nincs idő helyre hozni azt, amin
nem lehet változtatni. A hajam le van lakkozva, és a melleim
fel vannak szorítva, hogy nagyobbnak látszódjanak, mint
amilyenek a valóságban.
– Ginger!
Istenem, utálom a szerda estéket. Az egyedül dolog, ami
megmentheti a ma estét az…a csillám, amit utálok.
Felmarkolom a flakont, felrázom, lehunyom a szemeimet és
rá fújok. A dalom lüktetése hallatszik az emeletről. Ez sehogy
sem volt két perc. Nincs időm megvárni, hogy megszáradjon
a csillámpor. Káromkodva belebújok a lábgyilkoló cipőimbe
és felmegyek a szűk lépcsőn. Ahogy fentebb érek, úgy
vastagszik a füst is. A szemeim égnek, azzal fenyegetnek,
hogy az éppen felragasztott műszempillákat ledobják
magukról.
– Ginger Raine! – A felvezető bariton hangja robban be a
pocsék hangosítókból, amitől a világegyetem legszarabb
sztriptíz táncos neve visszhangzik körülöttem.
– Ta-da! Itt vagyok – integetek Brunónak, és beállok a
helyemre.

99
 A terem zsúfolásig tele, még hétköznapokon is. De
máskor is ugyanez van. Azért jönnek, hogy engem
láthassanak. Én vagyok a fő attrakció. Ha valaha is volt egy
annyira megalázó karrier, mint az enyém, akkor én most
annak a karriernek a csúcspontján vagyok. Ez az, amiben jó
vagyok. Eladom a szex illúzióját. A vágyét. Egy elérhetetlen
fantázia képét. Mert én is egy ilyen kép vagyok.
Ginger Raine az egyedüli mentsváram. A legnagyobb
titkom. Ő az a heti egyszeri pénzkereső nő, aki miatt
valamelyest kényelmesen tudom élni az életemet. Vár rám
egy jövő, amihez semmi köze a seggriszáláshoz, amit
nemsokára bemutatok.
– Gyerünk – bólint Bruno, és én fellépek a színpadra.
A fények meleget árasztanak. A színpad az enyém. Száz
szem tapad rám, a mosolyom ráfagy az arcomra. Még csak
arról sincs szó, hogy gyönyörű vagyok, hanem a mosolyom
az, ami sokat elárul azoknak a férfiaknak, akik néznek. Egy
szempillantás alatt megtanultam, hogy egy kacsintás, vagy
egy lassú csípőmozdulat varázslatos dolgokat tud tenni a
pénztárcámmal.
Ha nem így lenne, akkor most otthon ülnék, és nem
utálnám a szerdákat. Egy magas hang, némi dob és basszus
hangja csendül fel a hangfalakból. Ez csak egy munka.
Semmit több, csak egy munka, és fejben máris elhatárolódok
mindentől, és csak egyetlen embernek táncolok, az egyetlen
srácnak, akit valaha is szerettem, az egyetlennek, akinek oda
adtam magam.
Mi van akkor, ha már csak a ma este a miénk? Az emlék
okozta remegés végig fut a gerincemen. Évekkel ezelőtt, a

100
karjai körülölelték a meztelen vállaimat, lecsúsztatva a
hátamon, és ma este lehajtom a fejem és mozogni fogok,
miközben arra emlékszem, hogy mennyire többet és többet
akartam az érintéséből. Lassan, ringani kezd a csípőm,
felelevenítve az egyetlen dolgot, amitől jó vagyok ebben a
munkában.
Lehunyom a szemeimet. Csak én vagyok és Grayson,
egész éjjel. Ez az én kínzásom minden szerda este. És
ugyanakkor ezzel keresem a kenyerem. Bruno azt mondja,
még soha nem látott egy lányt sem, aki ennyire beleélte volna
magát a színpadon. Azt hiszem, ez egy bóknak számít.
Teljesen elhatárolódom ettől a teremtől. Aztán térdre esek, és
a testem hazudni kezd. Azért könyörög minden férfinak,
hogy érintse meg, hogy hozzám dörgöljék a fizetésüket. És ezt
mind a nélkül teszem, hogy valójában látnám őket. Kúszok,
mászok, nyögök és a pénz csak úgy hull. Valóságos dolláreső
van, de én elvesztődöm egy álomban, azzal a férfival, akit
soha többet nem kaphatok meg, így a bevételembe fetrengek.
Ujjak karcolják a bőrömet, ahogy beledugják a pénzt a
tangámba. A térdeim oldalra csúsznak a pénzszőnyeg fölött,
ahogy ívbe hajlik a hátam. Bankjegyek ragadnak a bőrömre.
De amikor vége a zenének, kikapcsol az automatavezérlőm,
és igyekszem elhordani a meztelen seggem.
Az éjszaka épp hogy csak elkezdődött. Rosszul lennék
most, ha már nem növesztettem volna, nincs-más-
választásom bőrt az arcomra.
– Adjanak pár percet Ginger Raine-nek, és mindjárt újra
itt lesz. Ha van egy álmuk, ő biztosan valóra fogja váltani. – A

101
bemondó minden egyes szerda este ezt ígérte a tömegnek az
Emerald Gentleman’s Clubba.
Én vagyok a legnagyobb farok állítójuk. Nem érdekel,
hogy Bruno mire akar rávenni, vagy a bemondó mit ígér, én
csak táncolok, ennyi és nem több. Bármilyen
megkönnyebbülés, amit a férfiak akarnak, azt maguknak kell
elintézzék.
Bruno a színpad bal oldalánál áll, vastag ujjai között
cigarettát fog. A zene ütemére bólogat.
– Ügyes kislány.
Úgy öltözik, mint egy Rastafari, de mégis olyan a
testalkata, mint egy testépítőnek. Az emberei is ugyan így
néznek ki. mint ő. Hogy hogyan lehet ennyi Rasta testépítő
Summerland-ben, Virginia külterületén, fogalmam sincs. De
ő megtalálta őket.
– Igyekszem – de mindhiába igyekszem, ha nem
megyek le átöltözni.
– Emma – elállja az utat a lépcsőnél. Ma este a vastag
tincsei egy hatalmas copfba vannak fogva a tarkójánál, amitől
teljesen láthatóvá válik a raszta mivolta. Dögös. Tisztában is
van vele. Az izmos teste egy rá szabott öltönybe van bújtatva,
ami tökéletesen áll a dagadó izmain. Amellett, hogy övé ez a
hely, az egója épp olyan nagy, mint a személyisége.
Majdnem az összes lány, aki fellépett ezen a színpadon,
lefeküdt vele, és nem azért, mert ez az ő kérése, hanem mert
a lányok nem tudnak távol maradni tőle. Amíg egyszer csak
már nem jönnek vissza többet. Ez nem egy stabil munka,
még akkor sem, ha az Emerald Gentlemen Club egy luxus
klub. Ez nem egy olyan hivatás, ahol hosszú évekig dolgozik

102
az ember. Az én két évem Brunóval kivétel, mert távolságot
tartunk, és pont ezért, kialakítottunk egy kapcsolatot. A saját
maga módján, érző lélek és érdekli, hogy mi van velem.
– Hol jár ma este az eszed? Tovább mentél, mint
általában.
A szomorú mosolyom, mindent elmond neki, amit tudni
kell. Bruno soha nem flörtöl velem. Gondolom azért, mert
nagyjából ismeri a történetemet. Annak ellenére, hogy
milyen keménynek mutatja magát, valójában segíteni akar.
Másképp miért vett volna vissza dolgozni, amikor a testem
még egy kicsit puha volt?
– Csak megcsináltam a melót.
– Túl fiatal vagy – mondja fej rázva –, hogy úgy élj,
mintha sokkal idősebb lennél.
Olyan, mintha próbálná helyrehozni a múltam, ahhoz,
hogy támogatni tudja a jövőm. Azt sem tudom, van-e ennek
egyáltalán valami értelme. Ez már csak ilyen. Én vagyok a
főattrakciója, így gondoskodni akar arról, akinek a
segítségével megkeresi a kenyerét. De arról is meg van
győződve, hogy mivel 20 éves vagyok, ezért szükségem van
arra, hogy kiengedjem a gőzt, hogy partizzak valakivel,
feltehetően valamelyik gazdag pasival. Így ő is keresne egy
kis pénzt, és én is, így mindenki boldog lenne. Az ő
szemszögéből, egy régimódi, eget rengető orgazmus – amit
valós személy okoz és nem egy vibrátor – élet megváltó
lenne.
Nos, nem, köszönöm. Egyszer volt benne részem, és az is
élet változtató lett. Körülbelül ennyi változás az, amit el
tudok viselni.

103
 – Szükségem van pár percre, Bruno. Komolyan, jól
vagyok és ígérem, jó pénzt fogunk keresni ma este.
A kezét a vállamra teszi, és megszorít.
– Több pénzt gyűjtöttél az elmúlt egy órában, mint eddig
bármikor.
– Jaj, nekem. Ez jó dolog. Nem?
Szarkasztikusan vigyorog.
– Emma, pénztárcákat üresítettél ki. Szóval, tudom, hogy
merre jársz fejben.
– Minden héten elmondod ugyanezt.
Bólint és elnéz a vállam fölött.
– Csak próbállak itt tartani, amíg csak lehetséges.
– Értettem.
– És…– olyan mosoly jelenik meg az arcán, amiről
tudom, hogy valami vulgárisat fog mondani. – Ha úgy érzed,
hogy le kell szopnod valakit, akkor figyelj rá, hogy előbb
fizessen.
– Észben tartom – válaszolom szemforgatva. A sok szar,
amit mond, egyáltalán nem kamu. A szex, üzlet. Brunónak,
ugyanazt jelenti venni egy fagyit, egy Rolexet, vagy egy
orgazmust. Mindegyik élvezetet nyújt.
Félreáll, és én lebotorkálok a lépcsőn, a kabinom felé
tartok. Felfrissítem a sminkem, fújok egyet abból az átkozott
csillámból, és kész is vagyok. Ellenőrzöm a telefonom. Azt
mutatja, hogy kaptam egy üzenetet Cherrytől. Tudja, hogy
dolgozom, így a gyomrom görcsbe rándul.
Cherry: Hívj fel!
A francba. Kioldom a zárat és tárcsázom is. Az agyam
pörög, ahogy a fenti zene egyre lassabb lesz. Minden

104
rendben. Megkötöm a korzettem és belebújok egy szoros
magas sarkúba. Nem válaszol, csak a hangposta jön be. Az
ajkamba harapok, remélem, semmiség az egész, de a szívem
csak még erősebben dobog. – Szia, én vagyok. Csak
jelentkezem, remélem, minden rendben van. Hívj vissza.
Úgy érzem a szoba egyre kisebb, de ha valami nagy gond
lenne, akkor Cherry hívott volna, vagy írt volna valami olyat,
hogy SOS vagy Sürgős. Valamit, bármit. Felkapok egy
átlátszó köntöst, és úgy kötöm meg, hogy a melleim
kilátszódjanak.
Megszólal a telefonom, és azonnal felkapom.
– Cherry? Minden rendben –
– Emma, oh, Istenem!
A pulzusom rakéta sebességgel száguldozik.
– Mi történt?
– Elmentünk fagyizni. Láttam Juliet, aki Trevorral volt,
és –
– Cherry, mi történt?
– Grayson Ford egységét megtámadták. Azt mondták,
senki nem élte túl. – Cherry hangja megcsuklik. – Annyira
sajnálom.
Botladozva, hátra esek a székembe.
– Istenem…
Gyomorsav tódul fel. Rosszul akarok lenni. Elrohanni a
ma estétől, elhajítani a telefonom, és úgy tenni, mintha az,
amit mondott, csak egy félreértés lenne, hogy Grayson csak
távol van, és ezért soha nem hallok felőle. A halál az végleges.
A reményeim… Mindig reménykedtem.
– Oh, Istenem…

105
 Lépések zaját hallom a lépcső tetejéről.
– Emma. Gyere fel. Az emberek türelmetlenek.
Lenyelem a torkomban lévő gombócot.
– Oké… mennem kell.
Bontom a vonalat, teljesen le vagyok zsibbadva. de
mennem kell dolgozni. Szükségem van rá… hogy valamit
csináljak. Ellenkező esetben, a mindent elsöprő fájdalom,
lehet hogy azonnal megállítja a szívem, itt a székemben.
– Jövök.
Lassan felmegyek a lépcsőn és lenullázom magam a mai
estére. Könnyű kitalálni, hogy kinek lesz ma este
magánszáma. Lehunyhatom a szemeimet és elrejthetem a
könnyeimet. Elveszítettem az én Graysonom, de legalább ott
van nekem a kislányunk.

VÉGE

106