Nancy

​Bradshow:

Kíváncsi vagy milyen lehet órákig állni a recepciós pult mögött egy unalmas délelőtt, majd arra
hazamenni, hogy a pasid a húgoddal hempereg? Megvan a válasz? Segítek! Rohadt dühítő! Annyira, hogy
egy rögtönzött utazásba is beleegyezel, csak eltüntesd a szemed előtt lebegő képet a két árulóról. Ennél
már csak az rosszabb, ha feledést remélve még nagyobb csalódás ér, és a legjobb barátnődből ellenség
lesz. Ráadásul egy szexi idegen is célba vesz, akinek nem tudsz ellenállni bármennyire is szeretnél.

Ray Hollson:

Megvan mindenem, amire szükségem lehet. Pénz, hírnév, és akár naponta más nő, hogy a farkam
elégedett legyen. De nem, nekem ez nem volt elég, mert belopta magát a szállodámba egy szépség, aki
felforgatta az életem, felforralta a vérem, kinyírta a magabiztosságomat és a jól megszokott, kényelmes
életem már kevés volt.

Bizalom? Abból kevés lesz a sorok között, meg kell dolgozni érte. Helyette kiszámíthatatlan, túlfűtött, és
többnyire felkavart érzelmekre lelhetsz.
Csalfa viszonyok
Emy Dust
 Nancy

Bementem a konyhába, hogy letegyem a hatalmas szatyrot, majd elindultam a szoba felé. Kissé bosszús
voltam, hogy bárki szabadon ki-be járkálhat, mert Fred nem elég óvatos. A szobaajtó alatt kiszűrődő
halvány fényből gondoltam, hogy már itthon van. Én szerettem volna meglepetést szerezni neki, de
helyette ő lepett meg azzal, hogy korábban hazajött. Mosolyogtam. Lassan rátettem a kezemet a kilincsre,
és kinyitottam az ajtót. Ledermedtem a látványtól, úgy éreztem, kicsúszott a lábam alól a talaj. A hirtelen
döbbenettől összeszorult a torkom, mintha kötéllel fojtogattak volna. Meg kellett kapaszkodnom a
kilincsben, hogy ne rogyjak le a földre. Fred és a húgom egymás karjaiban aludtak félreérthetetlen
pózban. Aludtak! Ami nem egy kiadós ebéd után lehetett, mert megtelt a hasuk és elnyomta őket az álom.
Meztelenül, egymásba gabalyodva feküdtek a közös ágyunkban.

– Ez most komoly? – üvöltöttem, miután észhez tértem a sokkból. Mindketten felugrottak, mintha épp egy
rémálom riasztotta volna fel őket.

– Nancy? – kérdezett vissza lesápadva Fred. – Mit keresel itthon? – Kapkodva felhúzta a nadrágját, míg a
húgom összekócolt hajjal magára szorította a takarót és próbált felállni.

– Ezt én is kérdezhetném, de megkaptam a választ.

– Ez nem az, aminek látszik, félreérted az egészet. Én ilyet soha nem tennék – mentegetőzött dadogva
Patricia.

– Szerinted ezt lehet másképp is érteni?

– Drágám, hadd magyarázzam meg – lépett elém Fred.

A bennem tomboló harag és düh erejével hatalmasat csattant a tenyerem az arcán, amitől kettőt
hátralépett.

– Egy rohadt szemétláda vagy! – kiabáltam dühösen. – Te pedig, többé nem vagy a húgom! – Azzal
kifordultam a szobából és az ajtó felé vettem az irányt.

– Várj, Nancy, mindent megmagyarázok! – Hallottam, ahogy Patricia utánam jön.

– Megérdemlitek egymást! – Olyan erővel csaptam be magam mögött az ajtót, hogy zengett az egész
lépcsőház. De nem érdekelt. Többet nem akartam látni őket.

Mekkora egy idióta vagyok! Mióta tarthat köröttük? Hogy nem vettem észre?

Leintettem az első taxit az úton, és elhadartam a bár nevét, ahol a barátnőm dolgozik. Nyugtalanul
vártam, hogy odaérjünk. Annyira forrt bennem a düh, hogy mindkét kezem remegett, kapkodtam a
levegőt, mégsem tudtam egy könnycseppet se kifacsarni magamból.

– Jól van, hölgyem? – kérdezte az idős sofőr a tükörbe pillantva.

– Nem, nem vagyok jól! Úgy nézek ki, mint aki jól van? – válaszoltam ingerülten.

A férfi kimeredt szemmel kapta el a tekintetét, és az út további részében már nem erőltette a
beszélgetést. Egyszerűen képtelen voltam visszafojtani a dühömet. Amikor lehúzódott a bár elé,
tartózkodva hátrafordult.

– Azért még kifizeti a fuvart? – kérdezte hangjában némi gúnnyal, amiben volt valami figyelmeztető is.
Talán nem épp a megfelelő stílusban válaszoltam, mégsem érdekelt most az udvariaskodás.

Nem néztem rá, csak az órára, hogy mennyit kell adnom. Benyúltam a táskámba a pénzért, majd
belecsaptam a tenyerébe az összeget.

– A többit tartsa meg – morogtam az orrom alatt.

– Kedvességgel többre menne, mint az aprójával! – szólt vissza, de érdektelenül csuktam be magam után
az ajtót.

Berobbantam a bárba, ami mint mindig, most is tömve volt. Egyenesen a pulthoz mentem, Sellyhez, aki
épp kiszolgált valakit.

– Veled meg mi a franc történt? – kérdezte döbbenten, miután levágódtam az egyeden üres székre.
– Az a rohadék megcsalt. Patriciával – nyögtem ki még mindig mérgesen.

Elkerekedett a kék szeme, talán még levegőt sem vett néhány pillanatig, majd előkapott két poharat és
megtöltötte itallal.

– A kis cafka! – morogta, majd felhajtotta az alkoholt, mintha neki lenne rá szüksége.

Nem kellett kérlelnie, fogtam én is az elém tett poharat, magamba döntöttem az erős italt, amiről azt sem
tudtam, hogy mi az.

– Ráadásul a közös ágyunkban! Érted ezt? Mégis mióta csinálták a hátam mögött? – csaptam le a poharat
mérgesen a pultra.

– Remélem, egy szál haja sem maradt a húgodnak, és annak a pöcsfejnek is lezsibbasztottad a tökeit! –
dühöngött a barátnőm is.

– Megúszta egy pofonnal – húztam el a számat válasz közben.

Megérdemelte volna, hogy lecsavarjam a farkát.

Akartam tartani a poharam, hogy öntsön még egyet, de mintha olvasott volna a gondolataimban, már ki is
töltötte az újabb adagot.

– Akarod, hogy odamenjek és szétrúgjam mind a kettőnek a seggét? – ajánlotta fel szolgálatát.

– Mit akarsz te tenni? – lépett mellé a főnöke, Charlie.

– Ti, férfiak, undorító majmok vagytok! – ugrott neki rögtön az idős férfinak.

– Na, na, kislány! – húzta el a száját Charlie. – Húsz éve vagyok házas! – büszkélkedett kihúzott háttal.

– Húsz éve egy lyukra játszol? – kérdezte a mellettem ülő, magányosan iszogató idősebb fazon.

– Megkaptam mindent – válaszolt Charlie, mire a másik mellettem nevetni kezdett.

– Jó nagy barom vagy! Minden lehetőséget meg kell ragadni – vihogott fulladozva.

Selly arca hirtelen összerándult a haragtól.

– Nekem is azt kell tennem. Fűvel-fával kefélni fogok a mai naptól! – jelentettem ki mérgesen, bele sem
gondolva, hogy mit mondok.

Na persze, majd én. Eddig sem voltam ilyen.

– Tudom is, hogy hol fogod elfelejteni azt a barmot! – vigyorgott Selly, és megcsillant a szemében valami
turpisság.

Tudtam, hogy amikor így néz, kitervelt valamit, amit véghez is fog vinni. Annyira dühös és csalódott
voltam, hogy kivételesen nem bántam. Teljesen mindegy milyen ötlettel áll elő, úgy éreztem, elfogadom.
Most dobtam ki öt évet az ablakon és egy testvért, ha egyáltalán annak lehet nevezni. Soha többet nem
akartam rájuk gondolni. Ki fogom törölni őket a fejemből!

Felálltam és kivettem a pultból az üveget, mert Selly nem foglalkozott a kiszáradt poharammal.

– Mondd a tervet!

– Remélem, felkészültél, mert ma Kubába utazunk! – ugrándozott izgatottan, míg nekem majdnem az
orromon jött vissza az erős ital.

Féktelen ivásra és pasik hülyítésére számítottam, de nem arra, hogy Kubába menjek.

– Kuba? – kérdeztem vissza fuldokolva.

– Riszáló farkak városa. Ez kell nekünk!

– Hova akarsz te menni? – kérdezte tőle Charlie. – Ahhoz előbb szabadságot kellene kérned, de előre
szólok, hogy elfelejtheted.

– Muszáj ekkora majomnak lenned? – csattant fel a barátnőm. Meglepően közvetlen volt a kapcsolatuk,
pedig Selly akár a lánya is lehetett volna az öregnek. Merész beszélgetésbe kezdett a főnökével, hozta a
szokásos formáját. Hiába, ő mindig is szabadszájú volt.

– Nélkülem is megy ez a csehó. Pár napot kibírsz – rebegtette mellé a szempilláját. – Amúgy is rád fér a
munka, mert húsz év után is egyedül maradhatsz a hordóval a derekadon. – Lazán megpaskolta főnöke
sörhasát, mire üveggel a kezemben kuncogni kezdtem.

– Ez a büszkeségem – csücsörített Charlie a válasza mellé. – Két napot kapsz! – emelte fel mutató és
középső ujját.

– Tudtam én, hogy nem vagy reménytelen eset. – Hálásan átkarolta Charlie-t, majd felém fordult. – Neked
ebből mára elég volt, különben nem engednek fel a gépre! – Olyan gyorsan kapta ki a kezemből az üveget,
hogy ledermedve pislogtam magam elé.

Amikor akkora lendülettel kerülte meg a pultot, hogy majdnem lesodort a székről, kezdtem rájönni,
nagyon is komolyan gondolta a kiruccanást. Megfogta a kezem, és szinte repültem utána a kijárat felé.

– Várj, te most nem vicceltél? – kérdeztem loholás közben.

– Úgy nézek ki? Nem hagyom, hogy egy rohadék, és egy cafka miatt bánkódj, amikor bármelyik farkat
megkaphatnád. Húgod helyett meg itt vagyok én!

Rosszul hangzott, de igaza volt. Nem kellett messzire mennünk, mert egy sarokra lakott a bártól, de
annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem és már a lakásán voltunk.

– Hogyan akarsz Kubába menni? Még csak ruhám sincs! – Biztos voltam benne, hogy nem fogok
hazamenni a cuccaimért.

– Nem is kell. Majd adok az enyémből. Túl sokat nem lesz rajtunk gönc – kacsintott hatalmas mosollyal.
Olyan oldalát mutatta, amit eddig még nem is láttam.

Egy utcában laktunk régen, így ismerkedtünk meg még gyerekkorunkban. Először csak ritkábban, majd
egyre sűrűbben találkoztunk, végül ugyanabba az iskolába mentünk továbbtanulni. Most viszont teljesen
kikelt magából. Mintha egy csitri lenne, aki az első randijára készül. Nemrég lépett be a harmadik x-be, és
bár négy évvel idősebb nálam, kettőnk közül mindig is ő volt a hevesebb. Hirtelen, gondolkodás nélkül
csinálta azt, amit éppen szeretett volna, míg én megfontoltan rágódtam minden döntésem előtt. Ettől
függetlenül mindig is szoros volt a barátságunk. Velem ellentétben, ő feketére festette hosszú
gesztenyebarna tincseit. Időnként még kék csíkokat is melíroztatott magának, és folyton azzal viccelt,
hogy olyan a haja, mint a szemünk színe. Persze tagadtam, mert én hatalmas barna szemekkel
büszkélkedtem. Bőrének lágy karamell színét folyamatos szoláriumozással tartotta fenn, míg engem nem
érdekelt, hogy napbarnított vagyok-e. Csupán egyeden hasonlóság maradt köztünk, a ruhaméret. A
stílusunk ég és föld volt a másikéhoz képest, én a divatos, ám visszafogott darabokat szerettem, viszont
Selly merészen és kihívóan öltözködött.

– Biztos vagy benne, hogy nem mehetnénk máshova? Itt New Yorkban is van elég pasi, ha már annyira
akarsz valakit. Elmehetnénk a latin negyedbe – vetettem fel a legjobbnak tűnő megoldást, hogy elkerüljem
az utazást.

– Ne akarj meggyőzni, megyünk és kész! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Nagyot sóhajtottam és néztem, ahogy futkos körbe a lakásban. Kapkodva dobálta be a ruhákat egy
táskába.

Kuba, jesszusom!

Nehezen ismertem be, de igaza volt. Ha ma nem is, de holnaptól biztos telebőgném a párnámat, a
könnyeim elárasztanák fél New Yorkot és katasztrófa közeli állapotokat jelentene be a kormány. Bambán
álltam, szellő fuvallata suhant végig az arcomon, ahogy Selly szaladgált előttem, majd hirtelen
megtorpant.

– Légyszi’, meglátod, szuper lesz! Olyan régóta szeretnék már eljutni oda – nézett rám könyörgő
szemekkel.

Biztos látta rajtam, hogy még mindig nem repdesek az örömtől. Egy kicsit könnybe is lábadt a szeme,
amitől a sajnálat kezdett bennem utat törni.

– Jó, legyen – tártam szét a karomat.

– Ez a beszéd! Indulás! – kiáltotta, majd egy gyors ölelés után kézen fogott és leszaladtunk a lépcsőn.

Amint kiléptünk az épületből, leintette az első közeledő taxit.

– A repülőtérre – szólt előre és kényelmesen hátradőlt.

– Nem kellett volna lefoglalnunk a jegyeket? Egyáltalán van most járat Kubába?
– Nagyon remélem, hogy csak Kubába lesz járat!

Sűrűsödött a forgalom a reptér közelében, de még az araszoló dugó előtt odaértünk. Selly nem hagyta
abba a rohanást, futólépésben mentünk jegyet váltani, ahol kígyózó sor várt minket.

– Ezt nem hiszem el! – dobbantott egy hangosat a lábával, mire az előttünk várakozó idős házaspár
hátrafordult és méricskélve végignézett rajtunk.

– Kicsit sietünk – mosolyogva indokoltam barátnőm viselkedését. Felhúzták az orrukat és visszafordultak.

– Nem fogok itt várakozni – morgott mellettem Selly, miközben tekergette a nyakát.

– Pedig más út nem lesz a farkak városába.

– Vagy mégis! – Oldalba bökött és fejével az üresen álló pult felé intett, ami mögött egy fiatal srác állt.

– Mit tervezel? – kérdeztem, de megragadta a kezem és már úton is voltunk a sor elejére.

– Helló! – Felkönyökölt a pultra, amitől a srác hátrahőkölt. – Manson? – Selly átnyúlt és fontoskodva
megigazította a srác zakóját, miközben leolvasta a névtábláját.

Jesszusom! Remélem, nem akarja előadni a csábító trükkjét neki. Olyan bátortalannak néz ki.

– Az a helyzet, hogy nagyon gyorsan fel kellene jutnunk egy kubai gépre – kezdett bele csábos hangon,
ujjait pedig végighúzta a srác nyakkendőjén.

– Sajnos nem segíthetek. Ki kell állniuk a sort – mutatott vissza a tömegre.

– Ez nem fog menni. Nagyon tigrishangulatom van. Képes lennék szétszedni bárkit. – Selly érzékien
benedvesítette ajkait, amitől a fiatal srác nagyot nyelt. – Két nap és újra itt leszek, megmutathatom,
milyen vad vagyok, de most kurvára fel kell jutnunk egy kubai járatra – folytatta magabiztosan, míg az én
állam hatalmasat koppant a pulton.

– Talán segíthetek – húzta mosolyra a száját Manson. A srác a húszas éveiben járhatott, míg barátnőm
már túl volt a harmincon.

Ezt nem hiszem el! Még ez is összejön neki!

– Jófiú vagy, Manson – paskolta meg az arcát.

A billentyűzet kopogott a srác hosszú ujjai alatt.

– Sajnos nem tudok segíteni – csóválta a fejét, miközben az előtte lévő monitorra meredt.

– Azt hittem, ezt már megbeszéltük.

– Úgy értem, a mai napon sajnos nincs járatunk Kubába – közölte sajnálkozva a fiú.

– Ez is amiatt a barom miatt van. Miért pont ma kellett lebukniuk? – dühöngött Selly megállás nélkül.

– Van szabad helyünk Párizsba, Miamiba és Jamaicába – sorolta Manson, majd kérdőn ránk nézett.

– Nem lehetne egy különjáratot indítani? – fokozta tovább barátnőm a pofátlanságát.

– Különjárat csak az elnök kérésére indul.

– És ha mi lennénk az elnök szeretői? – nyögtem be a hülyeségemet, mire mind a ketten csúnyán néztek
rám.

– Jó, csendben maradok – visszakoztam bocsánatkérően.

– Mit gondolsz? Hova utazzunk, ha már nem vagyunk first ladyk?

– Miami? – kérdeztem vissza reménykedve.

Az még tetszene is. Selly megvonta a vállát, mint akinek mindegy. Gyorsan beletörődött, hogy nem kapja
meg Kubát.

– Legyen Miami – bökte oda lazán a Mansonnak.

Végül néhány perccel később a váróba irányított minket. Megnyugodtunk, innen már nem tudjuk lekésni a
gépet. Igaz, nem Kuba lesz az úti cél, ahogy Selly szerette volna, de biztos voltam benne, Miamiban is
feltalálja magát. Már csak nekem kellett rájönnöm, hogyan lépjek túl Fred és a húgom árulásán. Bár nem
zokogtam még, nagyon is mardosott belül a csalódottság.

– Hahó! Csak azt ne mondd, hogy az a barom jár a fejedben! – rázott fel Selly.

– Elgondolkodtam valamin. Semmi köze Fredhez – magyarázkodtam zavartan.

– Na, persze.

A hangosbemondó tájékoztatására kaptuk fel a fejünket, megkezdődött a beszállás.

– Indulhatunk! – ugrott fel Selly.

Manson nem végzett jó munkát, mert két külön sorba kaptuk a jegyünket, és erre csak a gépen jöttünk rá.

– Ez lesz az enyém – mosolygott Selly a jegyét szorongatva, miután megtaláltuk a helyünket. Egyből
ledobta magát, és kényelmesen elhelyezkedett a székében.

– Ez pedig az enyém – fordultam a másik oldalra.

Az én jegyem az ablak mellé szólt, de míg Selly egyedül terpeszkedett, addig nekem egy nagydarab idős
nő jutott.

– Jó napot, angyalom – vigyorgott rám a kerek arcával. Vékony szája felett halvány szőrzet díszítette a
bőrét.

– Jó napot! Oda kellene ülnöm – mutattam mosolyogva a széken maradó parányi helyre, merthogy átlógott
az én felemre is.

– Jöjjön csak – paskolta a kárpitot maga mellett.

Behúztam a hasam, még levegőt sem mertem venni, miközben bepréseltem magam a vaskos térdei előtt.
Úgy ültem be a székbe, hogy előtte helyet kellett magamnak csinálnom, amit barátnőm a másik oldalon
szórakozottan nézett.

– Nagyon vicces! Mint a heringek összepréselve – morogtam magamban.

– Úgy látom, maga is fél a repüléstől – jegyezte meg a nő.

– Ezt miből gondolja?

– Én is alig tudom magam visszafogni, hogy ne fészkelődjek. – Széles mosolyától a szemei csíkra
húzódtak.

Az egyetlen oka az volt a mocorgásomnak, hogy ráült a biztonsági övemre, amit próbáltam kiszabadítani a
hatalmas hátsója alól. Észre sem vette. Végül feladtam és fújtatva néztem ki az ablakon.

Fantasztikus három óra lesz! ~ Csak párszor ültem repülőn eddig, de ez teljesen elvette a kedvemet.

– Helló, szabad ez a hely? – Felkaptam a fejem a hangra, és előredőltem, hogy lássam, ki akar beülni Selly
mellé.

– Naná! – vágta rá barátnőm olyan lelkesedéssel, mint amikor a gimiben az évfolyam leghelyesebb sráca
felajánlotta, hogy szívesen vinné a könyveit.

– Ez az! – Ökölbe szorította a kezét, és halk üdvrivalgásba kezdett, amit az ismeretlen nem vett észre,
mert akkor helyezkedett el mellette.

– Mázlista – mondtam hangosan, mire lehervadt a mosolya.

A pasinak hatalmas kék szemei voltak, arcán félszeg mosolyától gödröcskék jelentek meg kétoldalt.
Világosbarna haja kócos volt, arcát enyhe férfias borosta takarta. Visszadőltem az ülésbe és elfordítottam
a fejem. Nem akartam tovább bosszankodni.

Valahogy csak túlélem ezt a három órát!

– Nancy, sikerült megoldanom a problémádat – hajolt be hozzám hirtelen Selly, és megfogta a kezem. Úgy
húzott fel az ülésről, hogy azt sem tudtam mit akar. – Arrébb vinné magát? – kérdezte mogorván a nőtől,
aki mellettem ült. Hiába próbálta megmozdítani termetes testét az ülésben, nem szabadult fel hely, hogy
könnyebben kiférjek.

– Mit művelsz? – kérdeztem miközben átráncigált a nő vaskos combjain.

– Helyet cserélünk, tudom, hogy mindig rosszul leszel az ablak mellett, mert nem bírod a magasságot. –
Megpaskolta a hátam, és mielőtt még tiltakozhattam volna, lelökött az ő ülésére.

– Ez szabályellenes – dadogtam.

– Oliver segít majd neked. Igaz? – nézett a mellettem ülő srácra. – Felszállásnál fogni kell a kezét, de az is
lehet, egész úton szüksége lesz rá. Tedd meg, hogy vigyázol a barátnőmre és nem hagyod, előjönni a
félelmét! – A hangja alapján utasítás volt, nem pedig kérésnek szánta.

– Selly! – szóltam rá suttogva. Integetett, miközben bevergődött a nő mellé.

– Kedves barátnőd van – jegyezte meg a srác.

– És figyelmes is.

– Oliver vagyok – nyújtotta felém a kezét.

– Nancy. – Belecsúsztattam ujjaim a tenyerébe.

Zavarban voltam, vakmerő és erős illat árasztotta el körülötte a levegőt. Az utaskísérők kötelező előadása
után végre elindultunk. A gép felszállása közben végig magamon éreztem Oliver tekintetét, ezért felé
fordultam.

– Akarod, hogy megfogjam a kezed? – Kézfejét a combjára tette tenyérrel felfelé, és rám várt.

– Azt hiszem, megleszek, köszi.

– Nem kell szégyenlősnek lenned, nem harapok – mosolyogva rám kacsintott, majd a kezem után nyúlt és
összefonta ujjainkat.

Feszülten ültem, már azt sem tudtam, mióta nem fogta meg a kezem Freden kívül valaki más. A gyomrom
apró remegésbe kezdett.

Jesszusom, Nancy! Állj le! Ast sem tudod ki ez a srác.

Mindenhova néztem, csak Oliverre nem. Nem mertem. Felfigyeltem, ahogy Selly nekem tátog valamit.
Nem voltam túl jó a szájról olvasásban, ezért háromszor is elismételte, amit közölni akart velem. Majd
negyedszerre is, de az arcom lebénult, amikor megértettem a szavait.

– Jól értettem, azt mondta, „markold meg a farkát”? – kérdezte Oliver közelebb hajolva.

– Szerintem azt mondta karmold meg a támlát – vágtam rá zavartan.

Pedig mennyire, hogy arra buzdított a barátnőm, markolásszam meg a mellettem ülő szívtipró farkát.
Szabad kezemmel az előttem lévő ülést kezdtem kaparni. Eszembe sem jutott, hogy Oliver is rájöhet az
utasításra.

– Segít, ha ideges vagyok – magyarázkodtam.

– Nem elég, ha fogom a kezed? – kérdezte csodálkozva.

Ez a pasi akkor is helyes, amikor döbbent az arca.

– Abbahagyná, hölgyem? – mordult fel az előttem ülő idős férfi.

– Ezt is kérem! – Oliver megfogta a másik kezemet is.

Kezdtem magam úgy érezni, mintha tényleg félnék a repüléstől, vagy egy buta kis tini lennék, aki azt sem
tudja, hogy viselkedjen egy pasi közelében. Mély levegőt vettem, és elengedtem az egyik kezét.

– Jól vagyok, semmi szükség erre – bazsalyogtam.

– Rendben – bólintott fél mosollyal puha ajkain, amit nehéz volt nem észrevenni.

– Te is Miamiba mész? – tettem fel a buta kérdésemet zavaromban.

– Nem szeretnék előbb kiszállni – nevetett halkan.

Hogy tehetek jel ilyen idióta kérdést egy Miamiba tartó járaton?

– Persze, igaz is. – Éreztem, hogy elönti arcomat a forróság.

– Mi célból utaztok a barátnőddel?

– Szórakozunk kicsit. És te? Munka vagy nyaralás?

– Legénybúcsúra kell mennem. Várnak már a haverok.

– Hű, biztos jó lesz!

Még jó, hogy Sellj nem hallotta, különben képes lenne a nyakába akaszkodni.

Mély morgó hang ütötte meg a fülemet. Az idős nő tátott szájjal aludt, míg Selly próbált magának helyet
csinálni. Furakodott, lökdöste az asszonyt, de ő észre sem vette. A barátnőm arcát látva, biztos voltam
benne, hogy már rég megbánta, amiért átadta nekem a helyét. Negyedóra nyugtalan üldögélés után úgy
döntöttem, kimegyek a mosdóba. Kellemetlen érzés futott át rajtam. Elengedtem Oliver kezét, majd
amikor felálltam volna, visszatartott.

– Menekülsz előlem?

– Kimennék a mosdóba – válaszoltam, de ami azt illeti menekültem is. Bólintott és elengedett.

Mi a franc van velem?

Futólépésben mentem hátra a fülkéhez. Nem volt szerencsém, mert foglalt volt. Toporogtam előtte,
türelmetlenül vártam, hogy felszabaduljon a mosdó.

Jobb lelt volna a nő mellett ülni, akkor nem lenne ez az átkozott bűntudatom. Miért értsem úgy néhány
szóváltástól, hogy nem helyes ismerkednem?

Végre kattant a zár és egy lány lépett ki.

– Már ideje volt. – motyogtam.

Nem hallhatta meg, mert gyorsan elhúzott mellettem. Beléptem, de mielőtt bezártam volna, hangosan
dörömbölt valaki.

Mi a franc? Most jöttem be!

– Foglalt! – Mérgesen válaszoltam a dübörgésre, ami újból kezdődött.

Dühített, hogy valaki ennyire türelmetlen, ezért úgy döntöttem, kinyitom és leordítom a fejét.

– Nem lát… – Elakadt a szavam Oliver kék szemeitől, amikkel szembe találtam magam.

– Van még hely nekem is odabent? – kérdezte kacér mosollyal, közben belépett, és behúzta az ajtót.

– Mit csinálsz? Ide nem jöhetünk be ketten! – tiltakoztam dadogva.

A szűkös hely lehetetlenné tette, hogy ne érjen hozzám. Fogalmam sem volt, miként kezeljem.

Én ezt nem tehetem!

– Új szabályokat hoztam – mindkét kezével megtámaszkodott mögöttem.

– Egyikünknek ki kell menni – hátráltam volna, de nem volt hova. A fejem koppant a fülke oldalán.

– Óvatosan – átkarolta a derekamat és magához húzott. Minden porcikám felébredt az idegen érintésre. A
gyomrom hirtelen összeugrott és a testem bizseregni kezdett.

Nagyon nem helyes, amit testek!

A mellkasára csúsztattam mindkét tenyerem, hogy távol tartsam magamtól.

– Mit akarsz tőlem?

– Csak tudni akartam, hogy vagy. Régóta eljöttél.

Régóta eljöttem? Pár perc telhetett el.

– Foglalt volt.

Mit magyarázkodok neki?

– Ühüm – közelebb hajolt. – A barátnőd elmondta, mi történt veled. – Lehelete csiklandozta a nyakamat,
amint befejezte a mondatot forró ajkai bőrömet érintették. Akaratlanul is lehunytam a szemem ahelyett,
hogy ellenálltam volna.
Ezért megtépem Sellyt!

Teljesen lefagytam, még hang sem jött ki a torkomon, amivel visszautasíthattam volna.

– Nem kell ennyire rémültnek lenned – suttogta. Ajka újra a nyakamat súrolta felfedezőén.

Ilyen nincs!

Átfutott rajtam valami furcsa érzés, a szívem azonnal kalimpálni kezdett a mellkasomban.

– Nekem ki kell mennem. – Levegő után kapkodva szólaltam meg. Menekülni akartam. Megrémisztett,
hogy mennyire könnyedén odaadnám magam.

– Majd én segítek levegőhöz jutni.

Amint kimondta, ajka rátapadt az enyémre. Az első reakciómmal próbáltam eltolni, de amint megérintett
a nyelvével, megadtam magam. Belemarkolt a hajamba, amitől résnyire nyílt az ajkam, ez elegendő volt,
ahhoz, hogy nyelvével határozottan betörjön rajta. Gyakorlottan körözött, míg én félve érintettem
nyelvemet az övéhez. Csípőjét hozzám szorította, de amint megéreztem erekcióját, újból menekülni
próbáltam.

Nem tehetem ezt, mégis csak pár órája lettem újra szabad. Nem bonyolódhatok bele semmilyen
kapcsolatba. Főleg nem egy repülőn, egy olyan fickóval, akit valószínűleg soha többé nem látok.

– Egy barom volt a pasid – suttogta csókja közben, és a szűk helyen felkapott az ölébe.

Ennyit a szabadulásomról.

Karjaimat a nyakába akasztottam, combommal pedig a csípőjét szorítottam. Nem engedte el a számat,
szenvedélyes csókja egyre erősödött.

– Ez nagyon nem helyes – lihegtem, míg nyelvével elindult felfedezni a testemet, az államon keresztül
egészen a nyakamig. Hol erősen, hol gyengéden harapdálta, szívta bőrömet, közben elárasztott csókjaival.
Hangosan felnyögtem, megremegtem a vadságától, ami egyre jobban tetszett, és bizonytalanságomat
kezdte elnyomni a jóleső érzés, ami végigfutott rajtam. Már nem akartam kimenni.

A francba Freddel és Patriciával!

– Nem kell jó kislánynak lenned. – Elengedett, és újra éreztem a padlót a talpam alatt.

Megragadta mindkét csuklómat, és a fejem fölé szorította egyik kezével. Elvesztem izzó kék szemeiben.
Ziháltam a felfokozott vágytól, amit felébresztett bennem. Megkaparintotta a testem, már képtelen voltam
irányítani, de nem is akartam. Úgy éreztem, elég dühös vagyok ahhoz, hogy olyat tegyek, amit korábban
soha, pedig mindig elítéltem a röpke kufirc kapcsolatokat.

Szabad kezével megsimogatta az arcomat, hüvelykujját végighúzta az ajkamon, nem állt meg csak a
nadrágomnál. Nem tudtam máshova nézni, a szemei megbabonáztak. Levegőt sem mertem venni.
Bugyimba csusszanó tenyerére, bizsergető remegéssel válaszolt a testem.

– Ezt ne… – Elfojtotta hangomat csókjával.

Tehetetlenül álltam a fülkéhez szorítva, csuklómat szorosan fogta, lábaim nem mozdultak, csak amennyire
vonagló csípőm megkövetelte. Elvesztettem az eszem.

– Ez tetszik? – kérdezte halkan, amíg én levegőért kapva hangosan nyögdécseltem.

– Van ott bent valaki? – Hirtelen dübörgés hallatszott, amitől az ajtó rázkódni kezdett.

– A francba – mordult fel Oliver, majd elengedte a kezem és hátrahúzódott tőlem.

– Ha nem válaszol, betörjük az ajtót! – Jött az újabb dübörgés, mert kopogásnak aligha lehetett nevezni.
Teljesen lebénultam az ijedtségtől.

– Ezt máskor kell befejeznünk – suttogta csók közben. – Nem úszod meg. – Mutatóujjával megérintette az
orrom hegyét.

– Egy pillanat – szólt ki rekedtes hangon.

Remegő kézzel igazítottam meg a ruhámat. Úgy éreztem magam, mint egy gimnazista lány, akit
rajtakaptak.

Nem vagyok normális! Mi a fenét csinálok?

Összeugrott a gyomrom és szégyenkezve a padlót bámultam.

– Hé! – Ujjait az állam alá csúsztatta, és magára emelte tekintetem. – Nem lesz gond – mondta, de én
szétesve álltam előtte.

Mégis mit kaphatunk azért, hogy bezárkóztunk ide?

Kattant a zár, ő megfogta a kezem és kilépett. Az utaskísérő állt előttünk egy férfival az oldalán. Szúrós
pillantásokat vetettek ránk.

– Most maguk jönnek – szólt oda nekik lazán Oliver, és maga után húzott az utastérbe. Visszamentünk a
helyünkre, de mielőtt leültem volna ránéztem Sellyre. Próbálta elrejteni a vigyorát.

– Ezért még számolunk! – suttogtam fölötte.

Magam elé meredve ültem le, nem mertem oldalra nézni. Úgy éreztem, megőrülök a felszökkenő
pulzusom miatt.

– Voltatok már Miamiban? – szólalt meg Oliver.

– Nem, még soha.

– Pár napig ott leszek, összefuthatnánk. Megmutathatom a jobb helyeket – ajánlotta fel idegenvezetését,
majd közelebb hajolt. Befejezhetnénk, amit elkezdtünk odabent – súgta a fülembe és egy puszit nyomott
az arcomra. Belém sült a válasz a levegővel együtt.

Ha leszálltunk, gyorsan el kell tűnnöm a közeléből.

Szoborként ültem végig a maradék időt.

Miután megérkeztünk és összeszedtük a csomagunkat, megfogtam Selly kezét és magam után húztam.

– Várjatok, lányok! – jött utánunk a csábítóm. – Tudjátok már, hol fogtok megszállni?

– Még nem. Van esetleg ötleted? – kérdezte Selly, amitől kényszert éreztem, hogy belemarkoljak a hajába.

– Ismerem a legjobb helyet. Ha gondoljátok, várjatok meg, míg felveszem a csomagom és mehetünk
együtt. – Mellém lépett, átkarolta a derekam, mintha régóta egy pár lennénk.

– Az szuper lesz. Megvárunk! – vágta rá a választ barátnőm.

– Neked is jó lesz így? – Közelebb húzott magához és lehajolt, hogy lássa az arcomat.

– Persze – bólogattam visszafogottan.

Jó válasz! Kint találkozunk. El ne szökjetek! – szólt vissza mosolyogva, miközben elindult a csomagjáért.
Vidáman integetett vissza Selly. Amint Oliver előre fordult, megragadtam barátnőm csuklóját és a kijárat
felé cibáltam.

– Mit csinálsz? Meg kell várnunk, míg visszajön – sipítozott mögöttem. Nem álltam meg addig, míg erősen
vissza nem húzott.

– Nem gondolod, hogy meg fogjuk várni! Mégis mit mondtál neki? – támadtam le a terminál közepén.

Zavartan körbenézett a kirohanásomra.

– Most mi bajod van? Olyan dögös – ujjongott csillogó szemekkel.

Mennyire, hogy az volt, de mégsem érdekelt!

– Ne játszd a kerítőt! Nem kellett volna elmondanod, hogy mi történt velem!

– Rád fér egy kis szórakozás, nem kell komolyan venned! Csak azt szeretném, ha elfelejtenéd azt a
seggfejet.

– Majd elfelejtem az én módszeremmel – vágtam hozzá dühösen.

– Jó, sajnálom! – forgatta a szemeit Selly, de közben láttam az arcán az őszinte megbánást. Mérgesen
fújtam egyet. Nem szerettem nézni, amikor legörbült a szája. Az előbb még olyan vidám volt.

– Gyere, menjünk, mielőtt visszajön! – Átkaroltam a vállát és kicsit magamhoz szorítottam, ami felért egy
bocsánatkéréssel a kirohanásomért. Szerencsére ezt már ő is tudta.
 Ray
A hotel fényei halványan világítottak, amikor megérkeztem. Egész nap fullasztó meleg volt, eldöntöttem,
hogy amint felérek a lakosztályba, azonnal a zuhany felé indulok. Rohadt egy napon vagyok túl, az egészet
csak időhúzásnak éreztem. Tudták, hogy alá fogják írni a szerződést, mégis feltették az összes létező
felesleges kérdést, amit korábban már átbeszéltünk. Ez volt az utolsó, hogy velem találkoztak, a
következő megbeszélésre küldök magam helyett valakit. De újabb milliók csorogtak be a számlára, és ez a
lényeg. Innen majd Chuk felügyeli a további építkezési munkálatokat.

– Jó estét, Mr. Hollson – pislogott felém Eric a pult mögül. Odasétáltam, hogy megkérdezzem, mi történt
ma.

– Jó estét! Van valami, amiről tudnom kéne?

– Nem, uram. Minden rendben volt.

– Remek! Magáé az éjszaka, tartsa a frontot.

– Igyekszem – vigyorgott.

Sok dolga nincs, azon kívül, hogy nem aludhat el. A lifthez mentem, közben meglazítottam a
nyakkendőmet.

– Ray! – jött utánam Tina.

– Mit keresel még bent?

– Gondoltam, túlórázom – mosolygott, de szemeiben kicsit sem a munka iránti vágy csillogott. –
Tarthatnánk privát megbeszélést, beszámolnék a mai napról. Egész nap nem láttalak.

– Dolgom volt. – Az órámra néztem. – Tudod, hol leszek. – Beszálltam a felvonóba.

– Hozom a mappám és utánad megyek.

Elég késő volt már ahhoz, hogy ne kelljen mappával álcáznia, hogy kefélni jön be a lakosztályba, nem
pedig dolgozni. Ha neki ez kell, felőlem magára is ragaszthatja.

Egyenesen a fürdőszobába mentem, arra számítva, hogy csatlakozni fog. Nem tudom mi volt az oka, hogy
nem jött. Annyira nem érintett meg, hogy csalódjak emiatt. Magamra tekertem a törölközőt és kimentem.
A szobába lépve, rögtön megpillantottam meztelen testét az ágyon.

– Mi történt, kíméled magad a víztől?

– Nemrég fürödtem, itt akartalak várni. – Feltérdelt az ágy szélére.

Odamentem hozzá, halkan kuncogott.

– Jobban tetszik, amikor vizes a hajad – ujjaimat végighúztam száraz hajtincsén. Ez valami kibaszott mánia
lehet nálam. Szerettem megnézni, milyen egy csaj vizes hajjal, ha úgyis tetszett az arca, szívesebben
dugtam ájulásig, minden igényét kielégítve.

– Én mást szeretek, ne húzd az időt! – Letekerte rólam a törölközőt. Lecsaptam rá, mint egy prédára.
()lyan vadul csókoltam, hogy csak azért nem sikított, mert tele volt a szája.

Nem finomkodok, nem azért van itt. Már tudja, hogy mire számítson.

Levegő után kapva húzódott el, és hátradőlt az ágyon. Fölé magasodtam, egyik kezemmel
megtámaszkodtam a feje mellett, másikkal végigsimítottam combján, ezzel letudva az előjátékot, majd
egyik ujjamat keményen belemélyesztettem forró puncijába. Annyira nedves volt már, hogy mellé toltam
még egy ujjamat. Amint megérezte, hangosan felnyögött és hátraszegte a fejét. Számba vettem hegyesen
álló mellbimbóját, és erősen beleharaptam. Megremegett a fájdalomtól, de szinte könyörgött, hogy
folytassam. Kis szuka!

– Ray…

– Akarod a farkam? – Vadul mozgattam benne az ujjaimat, csípője hevesen táncolt.

– Kérem a nagyfiút! – mondta, miközben széttárta alattam a lábát. Kihúztam az ujjaimat és beletoltam a
szájába. Nevetve fogadta be, majd élvezettel szopta a saját ízét.

– Te milyen mocskos vagy – kuncogott miután kivettem a szájából.

Feltérdeltem, mire csillogó szemekkel húzódott közelebb a kemény farkamhoz. Felnyögtem attól, ahogy
beengedte puha ajkai közé, olyan mélyre, hogy torka csiklandozta a hegyét. Megint vihogott, miután
kivette a szájából, lassan körbenyalta és tövig visszaengedte. Fogtam a tarkóját és rászorítottam.
Fulladozva öklendezett, amitől keményedni kezdtem a szájában. Kénytelen voltam levegőhöz juttatni,
legalább addig életben kellett tartanom, amíg elélvezek. Ez is tetszett neki, mert nevetett a rátörő
fulladozás mellett. Kurvára idegesített az állandó vihogása.

– Ezt szereted, nem? – Arcán nagyobb örömöt láttam a szopás után, mint amennyire én akartam kefélni
vele, de hülye lennék, ha kihagynám.

– Azt szeretem, ha tele van a szád. – Rámarkoltam a hajára és visszatoltam szájába a farkamat. Vadul
szopni kezdett, teljesen eltűntem a torkában. Visszafojtottam a levegőt, az összes izmom megfeszült,
mintha egy bomba készült volna robbanni bennem. Nem akartam a szájába élvezni, és bár nehéz volt
megálljt parancsolni, eltoltam magamtól. Megint nevetett, miközben hátravetődött az ágyra. Benyúltam a
szekrénybe és elővettem egy gumit.

– Felesleges – jegyezte meg.

Nem vettem figyelembe, annyira barom nem vagyok. Nem ő lesz a gyerekem anyja, az biztos. Ne is
álmodjon róla, hogy óvszer nélkül fogom megdugni. Laza mozdulattal felgörgettem magamra.

– Fordulj meg! – utasítottam, de segítettem, hogy gyorsabban mozduljon. Megint vihogott. Még az első
pár alkalommal tetszett, de egyre kevésbé tudtam elviselni. Ez lesz az utolsó, hogy a puncija benyeli a
farkamat, ha így folytatja. Legközelebb csak a száját tömöm be vele.

– Ne várass me… aaah! – Finomkodás nélkül beledöftem magam.

Felsikított attól, hogy vadul belemártóztam. Nem álltam meg, hogy szokja, már úgyis ismeri. A szobát
megtöltötte a sűrűn csattogó hang, kerek segge rezgett, ahogy nekiütközött a csípőm. Ráhajoltam a
hátára, finoman a vállába haraptam.

– Ray… el fogok menni! – Tenyerem a hátára szorítottam, erősen rácsaptam a fenekére, mire remegve
nyögött alattam. Két kézzel megmarkoltam a csípőjét, és olyan erősen dugtam, hogy azt hittem, elájul.
Minden izmom megmerevedett, amikor utat tört a farkamban az élvezet. Hangosan felsikított, miután
löktem rajta még párat, hogy ő is elélvezzen, majd erőtlenül zuhant le hassal az ágyra. Ziháltan elhúztam
az arcára omló haját, hogy megnézzem jól van-e. Lihegve kuncogott megint.

– Ez állati jó volt.

– Ja, öltözz fel! – Lemásztam az ágyról, hogy útnak eresszem, de nyújtózkodva elhelyezkedett.
Előkerestem magamnak egy alsónadrágot, de még utána is ott feküdt.

– Olyan éhes lettem. – Felkönyökölt, és azt nézte, hogyan öltözők.

– Tudod, hol a konyha, tipegj le!

– Mikor fogsz végre randira vinni? – Egy pillanatra megálltam az öltözéssel, hogy átfuttassam a fejemben,
mikor ígértem neki ilyet.

Soha! Akkor mit vár?

– Elmehetnénk moziba, vacsorázni, vagy múzeumba.

– Múzeumba?

– Olyan izgi lenne, ha ott dugnál meg. – Gondolhattam volna, hogy nem a kultúra vonzza oda.

– Öltözz! Reggel korán kell kelnem!

– Tudok maradni, ha szeretnéd.

– Egyedül is tudok aludni – mondtam, majd meghúztam a takarót, amin feküdt, hogy vegye észre magát.

– Nehéz lenne egyszer kedvesnek lenned? – kérdezte sértődött hangon, miközben öltözött.

– Most élveztél el munkaidőben. Elég kedves voltam – Válaszomra csóválta a fejét.

– Majd holnap találkozunk – összeszedte a cuccait és kiment.

Elfeküdtem az ágyon mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Holnap újra ki lesz éhezve a farkamra, és a
pénztárcámra is. De nem kaphatja meg mindkettőt.
 Nancy
Miután végre kiléptünk a terminálból, mély levegőt vettem. A benti feszült légkör után végre friss oxigén
áramlott a tüdőmbe, de annak ellenére, hogy késő délután volt, forróság csapta meg az arcomat. Még egy
apró szellő sem rezdült. A magas páratartalom fullasztó volt.

– Mit csináltatok a mosdóban? – kérdezte izgatottan rövid csend után Selly. Hangjába visszatért a
vidámság.

– Nem történt semmi – válaszoltam komolyan, közben szabad taxi után lestem, hogy mielőbb lelépjünk.

– Hazudsz, te kis cafka! – megbökött, amitől kissé meggörnyedtem, és elnevettem magam. – Legalább
mondd, hogy megérte a veszekedésünk!

– Na, jó, egy kicsit.

– Egy kicsit, mi? – hunyorított rám bólogatva.

Kiszúrtam egy várakozó taxit és elindultunk felé.

– Sajnálhatod, hogy lemaradtál róla – hergeltem tovább.

– Tudtam! Túl nagylelkű vagyok! – válaszolta duzzogó arcot vágva.

Még hátranéztem, mielőtt beültünk volna, de szerencsére Oliver sehol nem volt.

– Hova parancsolnak? – kérdezte a középkorú férfi.

– Tud ajánlani egy jó szállodát? – kérdeztem.

– Természetesen!

– Jó pasikkal legyen tele! – vágott közbe Selly.

– A legjobb helyre viszem önöket! – biccentett a férfi.

Oh, jaj! Oliver is valami legjobb helyet emlegetett. Remélem eltérő az ízlésük, és nem ugyanoda megyünk.

Az ablakon keresztül lestünk ki ámulva a hatalmas felhőkarcolókra, mintha valami kiállításon lennénk.
Nem mentünk gyorsan. Alaposan szemügyre vehettük a széles autóút kétoldalán elhúzódó várost. A
kikötőket, ahol hatalmas luxus óceánjárók várakoztak. A kényelmesen fürdőruhában sétáló emberek
fényképezőgéppel vagy fagyival a kezükben bámészkodtak. Selly lehúzta az ő oldalán lévő ablakot,
kidugta a fejét és visítani kezdett.

– Helló, Miami! Megérkeztünk! – Hosszú fekete haja lobogott, az arcát a szél simogatta. Hangosan
nevettem mellette, miközben a visszapillantó tükörben néztem a sofőrt, aki fapofával vezetett.
Visszahúztam a barátnőmet magam mellé, mielőtt még kivetné magát örömében. Annyira boldognak tűnt,
ahogy vigyorogva ölelt magához, mintha egész életében ilyen kalandról álmodott volna. A mosolya
szakadatlanul terült szét az arcán, még akkor is mikor percekkel később megérkeztünk a szállodához.
Gyorsan kifizettük a taxit, és mély levegőt vettem. Érezni lehetett a sós víz illatát, ami elnyomta a
gondolataimat a csalódásról. New Yorkban is könnyedén eljutottunk a partra, de mégis újdonság volt egy
teljesen ismeretlen városban a tenger látványa. Nagy betűkkel volt kiírva a szálloda neve a bejárat fölé:
Hotel South Beach.

– Annyira szomjas vagyok – sóhajtott fel Selly mellettem.

– Én is kiszáradtam – legyeztem magam két kézzel. Tikkasztó meleg volt, a sok izgalom, loholás és
veszekedés, kiszárított mindkettőnket.

– Igyunk valamit, mielőtt bejelentkezünk – vetette fel Selly.

– Jó ötlet! Legalább megnézzük az árakat is. – Nem tűnt olcsó helynek, már a bejárat azt súgta, hogy
mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk, hála a taxisofőrnek.

Egy kis bár volt a hallban, aminek nyitott kertrészében még egy medence is helyet kapott.

– Üljünk le kint – mutatott a párnázott székekre Selly.

Beleegyezően bólogattam, és már indultunk is, miközben néztük a körülöttünk kényelmesen sétáló
embereket, és a zöld növényekkel hangulatossá varázsolt teret.

– Hé, te! – állított meg Selly egy magas barna hajú pasit, és szemrebbenés nélkül a kezébe nyomta a
táskáját. Látszólag itt dolgozott, mert a szálloda neve volt a pólójára hímezve.

– Miben segíthetek? – kérdezte készségesen a szexi, mély hangú idegen, és a karjára akasztott táskára
pillantott.

– Mindjárt bejelentkezünk, addig nagyon figyelj erre – emelte fel mutató ujját fenyegetően barátnőm. – És
kérünk két jéghideg koktélt is, oda! – mutatott egy szabad asztalhoz a kertben.

– Foglaljanak helyet, intézkedek. – A férfi fel sem vette Selly lekezelő stílusát, helyette egy halvány
mosolyt eresztett felénk. Mielőtt elindult volna, összetalálkozott a tekintetünk. Világoszöld szemei
kiemelték jóképű arcát. Miután elhaladt mellettünk, egyszerre fordultunk utána. A recepció felé tartott.

– Lehettél volna kedvesebb – jegyeztem meg, mire Selly csak megvonta a vállát.

– Minek? Szerinted visszajövünk még ide? Hadd higgyék, hogy vagyunk valakik – nevetett hangosan. –
Nézd, milyen kerek hátsója van – ámuldozott utána.

Vetettem rá egy pillantást, majd visszakaptam a tekintetem. Nem csak a hátsója volt szexi, hanem ő maga
is. Széles váll, kerek fenék és izmos karok. Nem is kell ennél több, hogy csorogjon a nyálunk. Ha nem
érezném magam ramatyul egy másik pasi miatt, nagyobb figyelmet fordítanék rá, de még a
gondolataimba sem akartam férfiakat. Elfoglaltuk a kiszemelt helyet, és perceken belül ki is hozta a
koktéljainkat egy fiatal lány. Kényelmesen megittuk a hús italt, ami segített, hogy felfrissüljünk. A hideg
üres poharat a forró bőrünkhöz nyomtuk.

– Szerintem jelentkezzünk be. Szeretnék lezuhanyozni – sóhajtottam fáradtan. Ehhez a forrósághoz nem
szoktunk hozzá New Yorkban.

– Utána lemehetnénk a partra –+ vetette fel Sclly.

– Jó ötlet.

Kifizettük a pincérnek a koktélokat, és a recepcióhoz mentünk, hogy kivegyünk egy szobát.

– Üdvözlöm önöket a South Beacb Hotelben!

Széles mosollyal köszöntött egy fiatal lány a pultnál.

– Jó napot! Egy szobát szeretnénk és a táskámat, amit a srácnak adtam. – A lány szemöldöke hirtelen
felugrott a táska szóra.

– A szobát intézem. Milyen táskáról lenne szó?

– Odaadtuk egy itt dolgozó srácnak, amíg megittunk egy koktélt, amit szintén tőle rendeltünk – válaszolt
Sclly türelmetlenül. Láttam az arcán, hogy kezd ideges lenni. En sem voltam nyugodt a pult másik oldalán
álló lány érteden arcát látva.

– Sajnálom, nem tudok semmilyen táskáról – közölte higgadtan, miközben a számítógépen intézte a
foglalásunkat.

– Mi az, hogy nem tud semmit a táskáról? – elkerekedett szemekkel fakadt ki Selly.

– Biztos valami félreértés történt – mentegetőzött a lány.

– Nincs itt semmi félreértés! Egy itt dolgozó srácnak adtam oda! A szálloda pólóját viselte!

Körbenéztem, nem látom-e valahol a szexi idegent, de a lézengő vendégeken kívül nem volt más a
közelben.

– Nézze, hölgyem, itt nem csak a dolgozók viselik a szálloda pólóját.

– Tessék? – kérdezett vissza tátott szájjal Selly, de az én arcom is megnyúlt.

– Előfordul, hogy üdvözlő ajándékként szoktunk pólót adni a beérkező vendégeinknek.

– Odaadtuk az összes ruhánkat egy ismeretlennek! – Kezemet döbbenten a számhoz kaptam.

– Na, azt már nem! – mondta Selly mérgesen, majd rácsapott a pultra. – Az igazgatóval akarok beszélni,
azonnal!
– Sajnos erre nincs lehetőség.

– Most mit csinálunk? – kérdeztem barátnőmet.

Hogy adhatta oda a táskát ismeretlenül valakinek?

– Márpedig szeretnék beszélni egy vezetővel! – jelentette ki mérgesen.

– Megpróbálom felhívni, egy pillanat – A lány felhúzta az orrát, és a telefonért nyúlt.

– Azt nézd! – böktem oldalba Sellyt. – Ott van! – mutattam a szálloda kertje felé.

– Hol? – Selly olyan gyorsan megfordult, mintha egy hurrikán pörgette volna meg. – Most adok neki! –
dühöngve elindult a férfi felé, aki éppen beszélgetett.

– Várj meg! – gyorsan szedtem a lábaimat utána.

– Te ott! – hangosan kiabálta Selly, pedig még oda sem ért.

Többen felénk néztek, ahogy a táskánkat lenyúló pasi is. Hallottam mögöttünk a hangos cipőkopogást,
hátranéztem és a recepciós lány szaladt utánunk. Valószínűleg nem akarta, hogy jelenetet rendezzünk.

– Mit képzeltél, amikor leléptél a táskánkkal? – esett neki a férfinak Selly.

– Parancsol, hölgyem? – kérdezett vissza udvariasan, míg barátnőm a dühös kirohanásával majdnem
nekicsapódott.

– Hol van a táskám?

– Bocsánat, uram, nem tudtam mit tenni – lihegte a recepciós lány mellettünk, amikor utolért.

– Itt van! Ő vitte el a táskánkat. Igaz, Nancy? – bólogattam. – Fel fogom jelenteni, ha nem adja vissza!

A lány döbbenten állt a férfi mellett, mintha levegőt se merne venni.

– Semmi gond, Tina. Majd én intézem – mondta kedvesen a táskarabló.

– A hölgyek önt kérték személyesen – hadarta a lány.

– Persze, hogy őt kerestük, mert elvitte a táskánkat – morgolódott tovább Selly.

– Ray Hollson vagyok, a hotel tulajdonosa. – Mosollyal az arcán nyújtotta felénk a kezét.

– Ez valami vicc! – Sellyből hatalmas kacaj tört ki, míg én szégyenkezve kapartam volna egy gödröt a
betonba.

– Hagyd már abba! – bökdöstem az oldalát.

Nem akadt senki, aki vele együtt nevetett volna, de türelmesen vártunk, amíg leesik neki, hogy nem
viccelt a férfi.

– Tényleg te vagy az igazgató? – kérdezte hangosan, levegő után kapkodva, miközben a nevetéstől
kibuggyant könnyeit törölgette.

– Én lennék, személyesen – válaszok komoly arccal a férfi.

– Akkor is lenyúltad a táskát – vigyorgott megint zavartan a barátnőm.

– Bocsánatot kérünk a félreértésért. Amint megkapjuk a táskát, már itt sem vagyunk. – Belekaroltam
Sellybe, próbáltam lenyugtatni és menekíteni magunkat.

Itt biztosan nem maradhatunk ezek után.

– A táska az irodámban van – intett mögöttünk valakinek, és másodperceken belül egy idősebb férfi állt
mellettünk. – Leonard, kihozná a hölgyek táskáját az irodámból?

– Máris hozom, uram – biccentett a férfi, majd elsietett.

Zavartan álltam előtte, Selly lehajtott fejjel még mindig kuncogott.

– Mondj már te is valamit – bökdöstem suttogva.

– Ezt nem hiszem el. Elég gáz – suttogta halkan.

A férfi átadta az igazgatónak a táskánkat, aki felém nyújtotta, én pedig zavartan megragadtam és
kikaptam a kezéből.

Hú, ez valóban gyors volt!

– Köszönjük, mi nem is zavarnánk tovább – vetettem egy pillantást a türelmesen várakozó igazgatóra.

– Már itt sem vagyunk – mondta Selly is. Megfordítottam a barátnőmet, és elindultunk.

– Ne olyan sietősen, hölgyeim – szólt utánunk. Végünk van! Eddig hallgatott, de nem ússzak meg.
Legyökerezett a lábunk a hangjára. Nem kellett megfordulnunk, mert sietősen elénk lépett.

– Ezek után, biztos szívesen töltenék nálunk a pihenésüket. – Egyértelmű célzást tett, hogy maradnunk
kell, és verjünk el egy zsák pénzt a szállodában. A mondat elhangzása után teljes figyelemmel, kíváncsian
nézett ránk gyönyörű zöld szemeivel, és lezserül zsebre dugott kézzel. Összenéztünk Sellyvel.

– Ennél jobb helyet nem is találnánk – nevettem zavartan.

– Én is pont javasolni akartam – vágta rá Selly.

– Ennek igazán örülünk. Parancsoljanak! – mutatott a pult felé. Tina, a recepciós lány, már gúnyos
mosollyal várt minket, amikor közeledtünk.

– Nem futunk el? – kérdezte suttogva Selly.

– Szerinted, hogy? Itt van a sarkunkban – suttogtam vissza, és fél szemmel hátranéztem. Olyan közel jött,
hogy megvolt rá az esély, hallotta, miről beszélünk.

– A hölgyek a legjobb lakosztályunkat vennék ki. – A pult mellé lépett, és kiadta az utasítást, mielőtt még
megszólalhattunk volna.

– Elég lesz a legegyszerűbb is – mosolyogtam kínosan.

Már csak az hiányzik, hogy valami drágát ránk sózzon.

– Nincs szükségünk túl nagy luxusra – szólt közbe Selly is.

– A legjobbat fogják kapni – szórakozottan dobolt ujjaival a pulton Ray. – Intézkedjen, Tina.

– Máris, uram – bólintott, majd felénk fordult. – Elkérhetem az irataikat?

Úgy vettem elő az igazolványomat a táskámból, mint aki az akasztására készül. A lány villámgyorsan
kikapta a kezemből, még rászorítani sem volt időm. Ujjai pörögtek a billentyűzeten, nem győztem követni
a tekintetemmel.

– Meddig szándékoznak maradni? – kérdezte bájos mosolyt tettetve.

– Két napot – válaszolt Selly. – Odaadod te a bankkártyádat? – kérdezte suttogva. Bólintottam, de volt némi
rossz előérzetem. Elővettem és letettem a pultra, amit a lány azonnal elvett.

– A két éjszaka kettőezer-hatszázöt dollár lesz – közölte határozottan. Úgy megrogyott a lábam az összeg
hallatán, hogy rá kellett markolnom barátnőm alkarjára.

– Azt a ku… – jött ki Sellyből is a hang.

Ennyi pénzért biztos nem maradunk itt. Akkor inkább vállaljuk a büntetést.

Mielőtt magamhoz tértem volna, a kártyát lehúzta a beolvasó gépen.

– Valami gond van? – kérdezte a mellettünk álló Ray, szigorú szemekkel.

– Gond? – zavartan nevetett Selly. – Nincs semmi gond!

Én megszólalni sem tudtam, legfeljebb valami hüppögés jött volna ki belőlem, ha kinyitom a számat.

– Parancsoljanak, legfelső szint, egyes lakosztály! – Széles mosollyal adta vissza a kártyámat az
irataimmal.

– Kösz – kikaptam a kezéből.

– Ez pedig a kulcs. – Adott még egy kártyát, amit Selly vett el.

– Érezzék jól magukat és vigyázzanak a táskájukra kacsintott ránk Ray elégedett mosollyal.
– Mi a francot csinálunk most? – kérdeztem mérgesen, miközben a lift felé mentünk.

– Alaposan megkopasztott.

– Alaposan? Pár cent maradt a kártyámon.

– Huh, még jó, hogy ki tudtad fizetni!

– Mondd, hogy van nálad elég pénz a hazaútra! – néztem Sellyre reménykedve, de hirtelen olyan döbbent
arcot vágott, hogy tudtam, nagy bajban vagyunk. Belenyúlt a zsebébe, amiből egy kis marék aprót húzott
elő és idegesen számolta a tenyerében.

– Tíz dollár? – kérdezte sziszegve.

Szabályos O-ra kerekedett a szám, a hangok is megszűntek egy pillanatra körülöttem.

– Tíz dollárral indultál el? – kérdeztem felháborodva.

– Nem gondoltam át alaposan – sajnálkozva nézett rám.

– Ez marha jó! Haza sem tudunk menni! – A zárt liftajtónak támasztottam a homlokomat.

– Meg fogjuk oldani, nyugi! De előbb szedjük szét a lakosztályt! – Felemelte az aranyat érő kulcskártyát,
mellé bosszúálló mosolyt varázsolt az arcára.

– Azzal nem leszünk előrébb – csattantam fel, miközben belökdösött a liftbe.

– Szedd már össze magad! – Válasz helyett csak egy morcos pillantást vetettem rá.
 Ray
Néztem, ahogy keserű szájízzel megfordultak és a lakosztályok felé vették az irányt. Megakadt a
tekintetem a félhosszú, barna hajú lány kerek fenekén, amit hosszasan elnéztem volna a feszes rövid
farmerjában. Az ő lábai voltak a legformásabbak, amit valaha láttam. Képzeletben vékony derekát
markoltam hátulról, és ő elpirulva rám mosolygott, amikor hátranézett a válla felett. Gyönyörű!
Legszívesebben megsimogattam volna dühtől kipirult arcát, hogy érezzem mennyire puha a bőre. Vékony
ajkait órákig tudnám csókolni. Kétségem sincs afelől, hogy forró és édes, mint a méz. Közelebb kellett
volna férkőznöm hozzá, hogy érezzem az illatát. Volt valami benne, amitől megrándult a gyomrom. A
vágyakozás leblokkolta az elmémet. Nem sűrűn fordult elő velem, hogy valaki ilyen hatással lett volna
rám, miközben nem is ismertem.

Még hogy sűrűn. Soha!

Beszálltam Tina játékába, hogy ne hozzam előttük kellemetlen helyzetbe, de számon fogom kérni, miért
adta ki nekik négyszeres áron a lakosztályt.

– Látszik rajtuk, milyen buták – jegyezte meg Tina.

– Miért is? – fordultam felé lassan, majd felkönyököltem elé a pultra.

– Láthattad. Modortalan a viselkedésük, az egész szálloda tőlük zengett. Legalább megfizettek érte –
kuncogott halkan.

– Kértem, hogy a szoba árának a többszörösét fizettesd ki velük? – kérdeztem vissza anélkül, hogy
csatlakoztam volna a jókedvéhez.

– Nem, de biztos tanultak belőle – mosolygott elégedetten, amitől ideges lettem. Még ha többször nem is
jönnek ide, akkor is a szálloda rossz hírét kelthetik.

– Ha még egyszer önállóan cselekszel, többet nem kell bejönnöd, és a te fizetésedből fogom levonni! –
vágtam mérgesen az arcába, majd elindultam, hogy felhívjam Waltert a bankból, hogy vonja vissza a
tranzakciót. Nem fékeztem vissza a dühömet, hangosan becsaptam magam mögött az iroda ajtaját.
Percekkel később nyugodtam csak le, miután Walter visszatelefonált, hogy elintézte, amit kértem és
kárpótlásként ötezer dollárt utalt vissza a csaj számlájára, ami majdnem a duplája annak, amit Tina
fizettetett vele. Kényelmesen hátradőltem, miközben azon gondolkodtam, hogy felmegyek a lakosztályba
és bocsánatot kérek a hiba miatt. Miután jobban belegondoltam, rájöttem, hogy szórakozhatnék, és
inkább abban a tudatban hagytam őket, hogy kifizették a pénzt a szobára. Tetszett Nancy mérges
pillantása. Látszott rajta, hogy belül majd szétrobbant, miután meghallotta az összeget, mégis tartotta
magát.

„Elég lesz valami egyszerű is”— idéztem fel fülemben csilingelő tüneményes hangját. Öt szó és a farkam
majd megfulladt a nadrágomban.

Nancy! Még a neve is izgató. Hallani akarom, ahogy kimondja.

Nem sokáig tartana becserkészni, mégsem tehetem. Elég, ha azt kürtöli szét lehúztuk, nem kell még azt is
terjesztenie, hogy az igazgató szórakozásból megdugta. Akad helyette más, nem kell messze mennem.
Bárkit megkaphatok, kedvemre cserélgethetném a nőket, akár óránként. Régebben nem fogtam vissza
magam, mostanában viszont inkább a minőségre megyek. Könnyedén kiszúrom már azokat, akiknek a
bankjegyek mennyisége a lényeg. Előfordult, hogy így sem hagytam ki a kínálkozó alkalmat, de azok azt
kapták, amit érdemeltek, baszást, kifulladásig. Másnap csalódottan mehettek haza, amikor rájöttek, hogy
nem költök rájuk egy centet sem, és csak a farkamat kapták meg.

Kopogás zökkentett ki a gondolataimból, majd nyílt is az ajtó, és ahogy sejtettem, Tina nézett be
bűnbánóan.

– Bejöhetek? – kérdezte halkan.

Nem válaszoltam, helyette komor tekintettel követtem a mozdulatait. Lopakodva belépett és arccal az ajtó
felé fordulva lassan elfordította a zárat.

– Nagyon sajnálom, nem kellett volna önállóan cselekednem – fordult meg, majd nyájasan és kecses
léptekkel elindult felém. Mozgása és hangja elég volt, hogy tudjam, mit akar. – Nagyon mérges vagy rám?
– Mellém lépett, vékony tenyerét a váltamra tette, és leguggolt elém. – Kiengesztellek! – húzta mosolyra
ajkait, miközben ujjaival a nadrágom cipzárjánál matatott. Nem állítottam meg. Miért is tenném?
Önszántából teszi, nem kértem rá. Most még jól is jöhet, hogy kiverjem a fejemből Nancy Bradshow-t, aki
egy pillantással megsemmisített. Hunyorítva Tinára néztem, aki sóhajtozva masszírozta a farkamat
nadrágon keresztül. Miután kiszabadította, ujjai közé fogta és hosszan végignyalta, majd mikor a
makkomhoz ért beszippantotta szájába és vadul szívni kezdte. Halkan felkuncogott. Minden izmom
megfeszült, lehunyt szemmel hátradöntöttem a fejem. – Tudtam, hogy tetszeni fog – nevetett megint.
leszokhat na erről a nyavalyás vihogásról!

Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fura szokását, amit legutóbb is lohasztó volt hallani. Ajkait a
makkomra nyomta, és lassú mozdulatokkal nyelve hegyével fényezni kezdte. Lepillantottam rá, ekkor
tövig elnyelte farkamat, amihez elégedetten hümmögött is, mintha jóízűen falatozna. Összefogtam a
tarkójánál a haját, hogy jobban lássam. Keze párhuzamosan mozgott a szájával, nyelve rutinosan
tekeredett a farkam körül. Bosszantott, hogy keménységem ellenére nem éreztem, szükségem lenne erre.
Nancy gyönyörű barna szemeit akartam az övé helyett. Vékony ujjait, amikkel szorosan fogja körbe
ágaskodó szerszámomat.

Mégsem állítottam meg Tinát. Átvettem az irányítást, és gyorsabban mozgattam. Hogy mielőbb
végezzünk, csípőmet előre löktem, mélyen éreztem magam a szájában. Gyorsítottam a tempón, amit
meglepetésemre nagyon bírt, pedig keményen basztam a torkát, de nem állt ellen. Ez a csaj totál idióta!
Megrándult a testem, majd minden izmom megfeszült és magamra szorítottam. Mélyen beleélveztem,
nyelnie sem kellett. Felsikkantott, amikor lecuppant rólam, de nem engedtem el a haját, hátrahúztam,
hogy rám nézzen.

– Többet nem hibázhatsz! – hajoltam közelebb hozzá, hogy újra figyelmeztessem.

– Igenis, főnök! – Mosolyogva megtörölte a száját, és bár hangosan pihegett, de látszott az arcán, hogy
élvezte. Sokkal jobban, mint én, mert nekem a gondolataim folyamatosan Nancy körül forogtak.

– Most menj! Még nincs vége a műszakodnak. – Elengedtem és rendbe szedtem magam. Az ajtóból
kuncogva integetett vissza. Már megint vihog!

– A picsába! – mordultam fel, miután egyedül maradtam.

Le kell koptatnom, mert csak felidegesít. Még az is jobb lenne, ha magamnak verném ki.
 Nancy
Percekig lifteztünk, csak a legfelső emeleten szálltunk ki. A hatalmas előtérben egy pillanatig
gondolkodóba estünk, hogy merre induljunk. Ámultunk a fényűzésben, amit a szálloda nyújtott. A
legmodernebb berendezések voltak körülöttünk, mégis barátságossá tették, a múzeumnak tűnő
helyiségeket.

– Nézzük meg erre – mutatott jobbra Selly. Elindultunk a szobák felé, kerestük a kulcskártyán lévő
számot.

– Ennyi pénzért nem kellett volna felkísérniük, hogy ne tévedjünk el? – kérdeztem morogva.

– Ha az öreg komornyik jött volna velünk, inkább eltévedek – közölte Selly. – Nem ellenkeznék, ha Mr.
Szigorú vállalta volna.

– Nekem egyáltalán nem jött be – böktem vissza dacosan.

– Na, persze! Frednél sokkal jobb pasi!

– Szerintem nem – vágtam vissza csak azért is, mire csúnyán nézett rám.

– Fred egy szemétláda, Nancy! Felejtsd cl!

– Ez meg egy rabló! Egyik se jobb. – Közben visszafordultunk, mert nem találtuk a szobaszámot, majd az
előtérben a másik irányt vettük célba. Nem kellett sokat mennünk, hamar megérkeztünk a lakosztályhoz.
Selly izgatottan nyitott be az ajtón, ahol hatalmas hófehér nappali tárult elénk.

– Azta! – forgolódott ámulva, miután belépett.

– Már értem, miért ennyi az ára – jegyeztem meg körbe forogva én is az art deco bútorok között. A
teraszon megpillantottam a hatalmas jakuzzit és a mellette lévő szoláriumot. Selly is észrevette, mert
sikoltozva szaladt lei.

– Ebben kacsára fogom süttetni magam – ugrándozott boldogan.

– Majdnem negyven fok van. Ne akarj egy koporsóban barnulni!

– Igazad van, de éjszaka tuti benne alszom.

– Legalább nem kell osztoznom az ágyon – megvontam a vállam és a korláthoz léptem.

Az Atlanti-óceán tárult a szemünk elé, bár már sötétedett, de a karnyújtásnyira lévő part még így is tömve
volt.

– Megyünk? – kérdeztem visszafordulva.

– Nézd, ez még beszél is! – A jacuzzin tekergette a gombokat.

– Elképesztő – válaszoltam unottan.

– Örülj már te is valaminek! – mordult rám.

– Örülök.

– Tudom, mi fog feldobni. Öltözzünk át! – Megfogta a kezem és visszahúzott a nappaliba. Felkapta a
táskáját, amit még csodálkozás közben ejtett a földre, és kapkodva kidobálta belőle a ruhákat.

– Na, melyiket választod? Menjünk le a partra!

– Benne vagyok – egyeztem bele annak ellenére, hogy nekem csak az járt a fejemben, mit fogunk csinálni
pénz nélkül. Válogattam a kivágott és mini cuccok között. – Nem hoztál valami normális ruhát? –
emelgettem az apró topokat.

– Nem vagyunk mi apácák – nevetett. – Dögösek leszünk.

– Ezekben a cuccokban még pénzt is kereshetünk.

– Végül is, valahogy haza kell jutnunk – jelentette ki, mire felkaptam a fejem.

Én csak dühömben mondtam, míg ő tényleg komolyan gondolta?

– Nyugi, csak viccelek – hangosan felkacagott.

– Már azt hittem, komolyan gondolod – válaszoltam megnyugodva.

– Ha nem lesz más választásunk…

Már nem tudtam, hogy csak idegesíteni akart vagy komolyan megfordult a fejében, de biztos voltam
benne, hogy nem fogok részt venni a tervében.

– Azt már nem! – böktem ki dühösen.

Felkaptam az egyik fürdőruhát és a leghosszabbnak tűnő miniruhát, majd bementem a fürdőszobába,

hogy átöltözzek. Még a zárt ajtó mögött is hallottam, hogy nevetett. A fürdőszoba is hatalmas volt,
annyira, hogy egyik végében egy szauna is befért. Belestem, mert a kíváncsiságom nem hagyott volna
békén, majd gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Selly a mini bárt rámolta ki éppen, amikor beléptem a
nappaliba.

– Van itt minden. Éhen már nem halunk, és szomjan sem – Vigyorogva emelt fel egy kis likőrös üveget.

– Azért is fizetni kell – húztam el a számat.

– Majd töltünk bele vizet, ne aggódj már annyit! – vonta meg könnyedén a vállát, és letekerte a kupakot.

– Akkor kóstoljuk meg!

Talán kevesebbet fogok agyalni, ha iszok egy kortyot. Már amúgy is mindegy, alaposan elcsesztük a
kiruccanást.

Előkapott két poharat és megtöltötte. Nem volt időnk meginni, mert kopogtak az ajtón.

– Megnézed ki az? – nézett rám kérlelő tekintettel.

Kinyitottam az ajtót, és egy férti állt velem szemben, kezében egy tálcával.

– Jó napot, szobaszerviz! Köszöntő itallal kedveskedik önöknek az igazgató – közölte faképpel, és a

tálcáján lévő üvegre pillantott.

– Nem kérünk semmit tőle, de azért kösz – csuktam volna rá az ajtót, de Selly mellém ugrott.

– Hozza csak be! – Eltolt és felszabadította a bejáratot, hogy be tudjon jönni a pingvin ruhás.

– Ne fogadjunk el tőle semmit – súgtam oda Sellynek.

– Ez csak pezsgő. Biztos a szobához jár.

– Szeretnék, hogy kibontsam? – kérdezte rezzenéstelen arccal a férfi.

– Naná! – vágta rá a barátnőm. – Akarom mondani, legyen szíves! – Közben a férfi névtábláját fürkészte.

– Bernard – segítette ki az ember.

– Bernard – mosolygott kedvesen a férfire, majd felém fordult. – Milyen cuki kutya neve van – kuncogott
halkan. Megböktem, hogy csendre intsem, de vele együtt nevettem én is.

– Ez az üzenet az önöké – Egy kártyát nyújtott felénk, ugyanolyan semleges arccal.

Vagy nem értette, mit mondott Selly, vagy kötelességből tel sem vette a gúnyolódást. Kivettem a kezéből,
hogy elolvassam.

„Remélem elégedettek a szobával a hölgyek! Ray"

– Ezt a pofátlant – mérgelődtem a szememet forgatva.

– Mutasd, mi van rajta! – Odajött, hogy elolvassa ő is. – Milyen édes! – sóhajtott fel Selly.

– Édes? – kérdeztem vissza döbbenten.

– Ha nem kérnek mást, én távoznék – szólt közbe Bernard.

– Berni drága! Felhozna nekünk két hatalmas adag vacsorát? – Selly a férfi mellé lépett és belekarolt. Úgy
néztek ki, mint nagypapa és unokája.
– Semmi akadálya, kisasszony. Nyissunk számlát a szobához, vagy rögtön fizetik?

– Már kifizettük, Berni – mosolygott büszkén Selly.

– A fogyasztásukat külön kell rendezniük. Ezzel a pezsgővel együtt.

– Tessék? – mondtuk egyszerre felháborodva.

– Nem azt mondta, hogy köszöntőital? – kérdeztem mérgesen.

– Amit ki kell fizetniük.

– Add azt a kártyát! – kikaptam Selly kezéből. Gondoltam, visszaírok egy nem túl kedves üzenetet.

Szemtelenül magas összeget fizettünk és még a köszöntő pezsgőt is ki akarja fizettetni. Most majd
megkapja! Felháborodva néztem körbe, hol találok tollat.

– Mit akarsz csinálni? – nézett rám meglepődve a barátnőm.

– Írok ennek a seggfejnek egy választ!

– Ezt elkérhetem, Berni? – Selly szemfülesebb volt nálam, előbb vette észre a férfi zsebéből kiálló tollat.

– Parancsoljon, kisasszony – nyújtotta át kedvesen az íróeszközt Bernard.

– Köszönöm – mosolygott vissza Selly, majd felém fordult. – Kérem a kártyát! – Kivette a kezemből és
körmölni kezdett rá valamit, de nem mutatta meg.

– Tessék, Bernard. Ezt adja át a főnökének. – A kezébe nyomta a kártyát és kitolta az ajtón.

– Mondd, hogy elküldted a francba! – Az asztalhoz léptem, hogy elvegyem az egyik pezsgős poharat.

– Megteheted te magad – vigyorgott sunyi mosollyal. Gyanús volt, ismertem már annyira a vigyort az
arcán, hogy tudtam, készül valamire. Elvette az italát ő is.

– Remélem, többet nem futunk össze vele, amíg itt vagyunk. – Kortyoltam a pezsgőből, hogy csillapodjon a
dühöm.

– Ez nem fog összejönni, mert vele reggelizel. – Összeszorította a szemét és gyorsan a szájához emelte a
poharat. A torkom lebénult attól, amit mondott, a korty pezsgő az orromon jött vissza.

– Mit mondtál? – kérdeztem vissza haldoklás közben.

– Azt írtam az üzenetben, hogy reggelizzetek együtt a parton – mondta halkan.

– Neked elment az eszed? – Olyan hévvel csaptam le a poharat, hogy nagy szerencse, nem törött össze,
futólépésben indultam, hogy utolérjem Bernardot, mielőtt odaadná a kártyát.

– Várj, hova rohansz? – A liftnél ért utol Selly.

– Meg kell állítanom az öreget. Nem fogok vele reggelizni! – lihegtem a választ.

– Ne csináld már, olyan helyes pasi!

– Ha annyira helyes, miért nem te mész vele? – Megérkezett a lift, amibe gyorsan beszálltunk.

– Most neked van szükséged rá. Én majd találok magamnak mást.

– Semmi szükségem pasira. Alig egy napja… – Elhallgattam, mert kimondani is nehéz volt és újra bevillant
a kép, ahogy Patricia és Fred egymásba gabalyodva feküdtek az ágyon.

– Ne pazarold a gondolataidat arra a tuskóra – jelentette ki határozottan Selly, miközben maga felé
fordított. Talán látta rajtam, hogy a sírás fojtogat.

– Akkor sem akarok senkivel találkozni. Nekem ez túl gyors – motyogtam halkan, de visszagondolva az
idefelé útra, kicsit sem voltak helytállóak a szavaim, hiszen Oliverrel fél óra után már csókolóztam.

– Ne aggódd túl, beszélgettek, eszel egy jót és eljössz – válaszolta lazán.

Ha ez ilyen egyszerű lenne… Jelenleg jól bemosnék neki, nem pedig beszélgetnék vele.

– Nem! Utol kell érnünk az öreget. – A lift jelzése szakította félbe a beszélgetésünket. Amint kinyílt
előttünk az ajtó, döbbenten néztük a tömeget az előtérben.
– Ezek szépen ellepték a szállodát – szólalt meg csodálkozva Selly.

– Biztos turisták.

– Méghozzá franciák. – leste őket a barátnőm, miközben keresztülvágtunk rajtuk. A recepciós pulthoz
siettem, ahol Tina már elhúzta a száját, amikor észrevett minket. Az arcára volt írva, mennyire nem
kedvel minket, vagy csak rossz napja van.

– Helló, Bernardot keressük. Merre találjuk? – kérdeztem nekidőlve a pultnak.

– Kicsodát? – Úgy kérdezett vissza, mintha nem is ismerné a kollégáját.

– A férfit, aki pezsgőt hozott a szobánkba. Itt dolgozik.

– Nem ismerek semmilyen Bernardot. – Nagyot sóhajtottam, mert látszott az arcán, hogy szándékosan
nem mondja meg, hol van. Nem tettünk túl jó benyomást a kis balhénkkal.

– Kösz a semmit! – vágtam egy gúnyos mosolyt, és megfordultam. – Gyere, menjünk! Ez a liba nem fog
segíteni! – Belekaroltam Sellybe, mert úgy állt a csoport közepén, mintha ő is közéjük tartozna.

– Mi lenne, ha csatlakoznánk hozzájuk? Biztos szuper programokra mennek – vetette fel újabb ötletét.

– Azonnal verd ki a fejedből!

– Most hova húzol?

– Nézzük meg az étteremben! Lehet ott lesz.

Nagy betűkkel volt kiírva merre van, ezért könnyedén odataláltunk, de nem volt szerencsénk, mert az ajtó
zárva volt.

– Nincs nyitva? Milyen szálloda ez? – Feszegettem a kilincset, remélve, hogy csak nehezen nyílik.

– Hagyd majd én – tolt el Selly, hogy megpróbálja ő is.

– Tudok segíteni? – kérdezte egy férfihang mögöttünk. Újabb pingvinruhás középkorú férfi volt, aki
feltehetőleg itt dolgozott.

– Be szeretnénk jutni – válaszoltam.

– Sajnálom, a mai napon az esti rendezvény miatt az éttermünk zárva van. – Úgy válaszolt, mintha robot
lenne.

Bezárják az éttermet? Mi van azokkal, akik itt szálltak meg? Nem fognak enni? Nálunk a szállodában ez
szóba se jöhetne.

– És Bernard bent van? – kérdeztem, mielőtt még lelépett volna.

– Feltehetőleg Mr. Bernard a konyhán tartózkodik.

– Megtenné, hogy szól neki? Nagyon sürgős! – hadartam a kérésemet.

– Megpróbálom értesíteni az urat – biccentett a fejével és sarkon fordult.

– Ez az ember karót nyelt – kuncogott Selly halkan. – Szerinted ilyen lehet szex közben is?

– Ezt nem hiszem el! Hogy juthat eszedbe róla a szex? Furcsa ízlésed van. – Nevetett még mindig a
morgolódásom ellenére.

– Csak elképzeltem, amikor éppen akciózik. – vihogott tovább.

– Miben segíthetek? – szólalt meg mögöttünk az ismerős hang.

– Bernard! – Annyira megörültem neki, mintha egy rég nem látott rokonom lenne. – Mondja, hogy nem
adta még oda a kártyát a főnökének! – Könyörgő szemekkel néztem rá.

– Ami azt illeti, már megtettem, és az imént távozott – Levert a víz, amint kimondta. – Nem kell aggódnia,
biztosan ott lesz a reggelinél, ahogy kérte.

– Nem kell, hogy ott legyen! – dobbantottam dühösen a lábammal.

– Bernard, maga elolvasta mi van a kártyán! Kis sunyi – viccelődött Selly. Velem ellentétben, neki még
nagyon is jó kedve volt.
– Nem, kisasszony. Fel kellett olvasnom hangosan.

– Felolvasta? Ki hallotta még? – kérdeztem aggódva.

– Nem tudom megmondani, többen voltunk a recepción.

– Ez remek! Mindenki rajtam röhög! – mérgesen néztem a barátnőmre.

– Úgy tűnik mész reggelizni – sziszegte jókedvűen, amivel fokozta az idegességemet. – Mondja csak,
Berni, mennyibe kerül itt két leves? – fordult most a férfi felé a kérdésével.

– Fejenként tizenkét dollártól kezdődnek a leveseink.

– Mennyi? Ez jó! – horkantott fel Selly. – Kezdődnek? Abban mi van? Csak lé és a zöldséget külön
számolják?

– Nem is csodálkoznék, ha így lenne – morogtam halkan.

– Szívesen vitetek fel a szobájukba – mondta a legnagyobb türelemmel Bemard. Fel sem vette a
megjegyzéseinket.

– Köszönjük, inkább eszünk egy hot dogot a parton – belekaroltam Sellybe és elindultunk, hogy
körülnézzünk a környéken.

Ahogy kiléptünk a szállodából, karnyújtásnyira volt a tenger, megcsapott újra az a forró levegő, ami a
terminálnál is, pedig azóta eltelt néhány óra.

– Most komolyan, hot dogot fogunk enni? – kérdezte Selly séta közben.

– Igen, és te fizetsz!

– Azt otthon is ehetünk.

– Mégis mit szeretnél enni tíz dollárból? Holnapra is be kell osztanunk.

– Jó, igazad van. Menjünk, együnk hot dogot!

– Szerintem itt még a hot dog is finomabb – megböktem, hogy kizökkentsem a csüggedésből, de a
mosolyát csak nagyítóval lehetett volna látni.

Alig értünk a partra a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Csoda, hogy eddig nem szólalt meg.

Előhúztam, de amint megláttam a kijelzőn Fred nevét ledermedtem.

– Ki az? Nem veszed fel? – kérdezte Selly.

Mi a francnak hív? Nincs semmi mondanivalóm, az övé pedig nem érdekel.

Nem válaszoltam, készültem eltenni a telefont, amikor Selly megfogta a csuklómat, hogy megnézze.

– Na, ne! Van pofája még rád csörögni? Felvehetem? – csillantak meg a szemei gonoszan.

– Egyikünk sem beszél vele! – Kinyomtam, mielőtt még kikapta volna a kezemből.

– Csak meg akartam kérdezni, hogy van.

– Na, persze! – Nevetnem kellett azon, ahogy próbálta komolyan bemesélni jó szándékát.
 Ray
– Uram, ezt a két új vendég küldte önnek – nyújtotta felém Bernard a kártyát.

– Most nem érek rá – válaszoltam türelmetlenül. Az esti fogadáson való részvételhez osztottam ki a
feladatokat, még mielőtt lelépnék, hogy elintézzem a legénybúcsúra a csajokat. – Mindenki megértette, mi
a feladata? – kérdeztem az előttem álló maroknyi személyzettől.

– Igen, uram! – jött kórusban a válasz.

– Akkor munkára fel! – csaptam össze a tenyerem, hogy feloszoljanak.

– Ezt azért odaadnám – állt elém Bemard kitartóan.

– Olvassa fel! – utasítottam, közben a vendéglistát futottam át a tekintetemmel.

– Khm… – köszörülte meg a torkát a férfi. – Biztos benne, uram?

– Igen, Bemard! – válaszoltam határozottan.

Hallottam, hogy motyog még valamit bosszúsan, végül belekezdett:

„Köszönjük ezt a szívélyes fogadtatást, seresen meghálálnám egy kettesben elfogyasztott reggelivel.
Számíthatok rád? Reggel kilenckor, kiéhezve foglak, várni. Csók, Nancy”

Felugrott a szemöldököm a közvetlen hangvételtől. Meglepett a nyílt felhívás. Nem ismertem, de azt
gondoltam, hogy ő nem az a lány, aki könnyelműen felajánlkozik. Ezek szerint tévedtem. Idióta lennék, ha
kihagynám ezt a lehetőséget, most mégsem éreztem úgy, hogy ugranom kellene, hiába, hogy a fantáziám
elkalandozott párszor a morcos szépségen. Ezzel a kis üzenettel félig lerombolta a tökéletességét. Halk
kuncogás és sugdolózás indult el a még ott tartózkodók között.

– Mindenki mehet a dolgára, az előbb már szóltam! – figyelmeztettem őket erősebb hangon. Letettem a
vendéglistát Tina elé. – Nem akarok semmi problémát! – indultam el gyors léptekkel.

– Mi a válasza, uram? – szólt utánam Bemard.

– Ott leszek! – szóltam vissza, de a franc se tudja, miért egyeztem bele a reggelibe. Majd még eldöntőm,
hogy elmegyek vagy sem. Legfeljebb ott fog várni rám a csaj feleslegesen, én pedig vergődni fogok, hogy
kihagytam egy minden bizonnyal fantasztikus menetet. Begyulladtam a gondolataimtól, amiben
szenvedélyesen magamhoz rántottam. Elképzeltem, hogy szikrákat szóró, gyönyörű szemei felégetnek, és
reggeli helyett kíméletlenül megdugom. Érinthetném selymes bőrét, végigkóstolnék rajta minden apró
felületet. Nagyot nyeltem az ábrándozásomra. A valóságban is érezni akartam, hogyan csókol puha
ajkaival, tövig akartam elmerülni benne, megfürödni teste illatában.

Mi a fasz van már? Megőrültem, hogy egy ismeretlen tyúkról képzelgek? Elviselhetetlen nő lehet.
Semmivel sem kapna többet, mint más. Nem kaphat, hisz ugyanolyan, mint a többi.

Végighúztam tenyerem az arcomon. El kellett terelnem a figyelmemet.

– Ray! – lépett elém Oliver, amiért most hálás voltam. Kirántott a homályos vágyaimból. – Percek óta
loholok utánad, haver. Minden rendben?

– Oliver! Most érkeztél? – üdvözöltem rég nem látott haveromat.

– Nemrég. Nagyon elmerültél valamiben – jegyezte meg vigyorogva.

– Aha, gondolkodtam. Készen állsz az estére?

– Naná, de remélem, intéztél néhány csajt is.

Oliver sem volt az a típus, áld megvetette a nőket.

Néha úgy éreztem, hogy versengeni akar. Most csak néhány napra jött New Yorkból a legénybúcsúra, de
biztos voltam benne, hogy elutazása előtt hencegni fog, hány csajba mártotta bele a farkát.

– Azon vagyok! – feleltem. – Már megint ki vagy éhezve? – vigyorogtam a képébe.

– Volt egy csaj a repülőn… – Felszisszent és a fejét csóválta.

– Csak nem visszautasított? – húztam az idegeit. Tudtam, hogy nehezen viseli, ha lepattintják.
– Van olyan, aki engem visszautasít?

Nagyképű fasz! Akárcsak én!

– Van még mit tanulnod – veregettem hátba.

– Volt valami zűrje a pasijával, így könnyedén becserkésztem. – Látszott a képén, hogy beleélte magát az
ábrándozásba.

– Becserkészted? – összehúzott szemöldökkel néztem rá.

– Ja, majdnem megvolt, de megzavartak minket –folytatta, mire úgy éreztem, közbe kell vágnom, ha nem
akarom részletesebben hallani a kalandját.

– Te kurvára kilehetsz! – szakítottam félbe.

– Azért gúnyolódsz, mert nem láttad a csajt.

– Ha olyan jó volt, miért nincs veled? – tettem fel a millió dolláros kérdést. Oliver, ha akar valamit, azt
általában meg is szerzi magának. Kevés olyan lány van, aki nemet mondana neki. Ezért volt furcsa, hogy
sehol nincs álmai nője.

– Valahol itt van Miamiban. Amíg a táskámra vártam, lelépett – Elhúzta a száját, mire én hangosan
felnevettem. Már annyira nem is bosszantott a hencegése. Megnéztem volna a képét, amikor lelkesen
szalad álmai nőjéhez, de az köddé vált.

– Nagy hatással lehettél rá!

– Ha összefutok vele, többet nem szabadul! – bokszolt játékosan a vállamba.

– Nekem mennem kell. Még valahonnan csajokat kell szereznem – néztem a csuklómon lévő órámra.

Hamarosan kezdődni fog a rendezvény, amire vissza akartam érni. Tudtam, ha kell, nélkülem is megoldja
a személyzet, de jobban szerettem személyesen ellenőrizni, hogy minden simán megy.

– Nagyon meleg van! – fújt ki magából egy nehéz sóhajt.

Ez van, ha a felhőkarcolók közé kevesebb nap süt be, mint itt a Beach-en.

– Tudok szerezni nőket, van egy jó haverom, aki lányokról gondoskodik. – Félig vicsorított, amiből azonnal
levágtam, hogy kurvákról beszélt. – Felhívom, közben üljünk be valahova, és igyunk egy hideg sört –
dörzsölte inge alatt a hasát, ami inkább arra következtetett, hogy éhes.

– Mennyire jók? – kérdeztem vissza. Nem akartam, hogy a haverom valami lógó bőrű idős néniket kapjon
utolsó sz abad estéjén.

– Ezért nem kell aggódnod! Én is megdugnám őket!

Ki az, akit nem?

– Rendben, akkor menjünk sörözni – egyeztem bele. Nem a legjobb haverom, de évek óta egy baráti
körben mozgunk, ezért bíztam benne, hogy a csajok tényleg olyan jók lesznek.

Nem mentünk messze, a part mentén volt egy eldugott kis bár, ahol kikértünk két-két korsó sört, és
beszélgettünk. Kifaggattam az otthoni melójáról, ahol marketing menedzserként dolgozott valami
nagyvállalatnak. Említettem neki a terveimet, hogy betörnék New Yorkba is egy szállodavásárlással. Ő
mégis csak jártasabb arra, és igaz, hogy tengernyi kapcsolatom van, talán tud valami újat mondani.
Felvetettünk néhány tervet, hogyan tudnánk együtt dolgozni. Észre se vettem mennyire elment az idő,
csak, amikor felcsendült a telefonom. Leugrottam a bárszékről, hogy még odaérjek a rendezvényre
mielőtt vége lenne.
 Nancy
Pár perccel később már a parton voltunk, a szállodához tartozó részen. Nem volt nehéz dolgunk szabad
napozóágyat találni, kevesen heverésztek a kora esti lenyugvó napsütésben.

– Megyünk most úszni, vagy majd később? – kérdeztem, de Sellv válasz helyett szoborként bámult maga
elé. – Menjünk, együnk hot dogot – vetettem fel az ötletet, próbáltam kitalálni, mit szeretne. – Selly! Itt
vagy?

– Elgondolkodtam. – Sejtelmes mosoly jelent meg az arcán. Tudtam, hogy megint készül valamire.

– Mit szeretnél csinálni? Megnézzük a kaját vagy mi legyen? – kérdeztem újból.

– Maradjunk – vágta rá, és kényelmesen elhelyezkedett, ami nekem sem esett nehezemre.

A melegtől nem voltam éhes, inkább szomjas, de még az is várhatott. Csendben feküdtünk egymás
mellett, mintha egy nehéz napon lennénk túl. Számomra az volt, hiszen próbáltam a gondolataimat
minden pillanatban kordában tattani, hogy ne gondoljak Fredre és Patriciára. Ha becsuktam a szemem,
még mindig előttem lebegett az elém táruló látványuk. Nyomasztó volt tétlenül feküdni.

– Mennünk kell! – szólalt meg hirtelen Selly, amiért most hálás voltam.

– Tessék? Hova ez a rohanás? – Nem értettem, mi történt hirtelen.

– Vissza kell mennünk. Kezdek rosszul lenni. – Nem látszott rajta, hogy fájna valamije.

– Nem enni akartál?

– Nem! – vágta rá határozottan.

Elindultunk, de szinte futólépésben haladt. Össze kellett szednem magam, hogy tartani tudjam vele a
lépést.

– Hova rohanunk? – kérdeztem loholva.

– Mindjárt kezdődik – vetette hátra a választ, de felém se pillantott.

– Mi kezdődik?

A szálloda előtt voltunk, amikor olyan hirtelen állt meg előttem, hogy nekimentem.

– Most felmegyünk zuhanyozni és visszajövünk.

Értetlenül néztem rá.

– Nem értelek, elárulnád pontosan, hogy mit akarsz? – Fejével a mellettünk lévő tábla felé intett.
Hangosan felnevettem, amikor elolvastam a „Nemzetközt Üzleti Konferencia” feliratot. Selly arca meg
sem rezdült, türelmesen várta, amíg lassan a mosoly döbbenetre váltott az arcomon.

– Nem mondod komolyan. Be akarsz oda menni? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Nem akarok, hanem be fogunk menni!

– Hogy akarsz bejutni egy ilyen rendezvényre? Nézz ránk! Kicsit sem vagyunk üzletasszonyok.

– Annak tuti nem nézünk ki, de majd úgy teszünk, mintha itt dolgoznánk.

– Erre nem veszel rá! —csóváltam a fejem nevetve.

– Ne csináld már! Többet úgysem jövünk ide. – Megfogta a kezem, és könyörgő szemekkel nézett rám.

– Azok után, hogy lebukunk, biztos nem jövünk vissza. Mi van, ha belefutunk abba a seggfejbe?

– Te is hallottad Bernit. Már elment. Az ilyen bogarak nem ülnek bent estig a melóhelyen.

– Nem tudom. Nem tartom jó ötletnek.

– Túl sokat aggódsz, Nancy! – Vállamra tette mindkét kezét. – Azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk.
Semmi kedvem nyamvadt hot dogot enni, ha végigkóstolhatjuk az egész étlapot is.
– Ez nem szórakozás! – tiltakoztam még mindig.

– Ha megteszed, elintézem a holnap reggeli találkozódat. Nem kell elmenned.

– Megígéred, hogy nem maradunk sokáig?

– Persze, hogy nem! Eszünk, iszunk és lelépünk – Izgatottan toporgott. – Ez azt jelenti, benne vagy?

– Tuti nem vagyok normális… – Még be sem fejeztem a mondatot, már megragadta a karomat és a lift felé
tartottunk.

Alig fél órával később, egy gyors zuhany után, újból lent voltunk az előtérben, ahol már gyülekeztek a
résztvevők. A legtöbben középkorú férfiak voltak, de volt köztük néhány idősebb nő is.

– És most? Hogy akarod? – Selly körbenézett, mintha keresne valakit.

– Én hátramegyek, szerzek magunknak egyenruhát, hogy ne lógjunk ki a dolgozók közül, te addig figyelj –
mondta suttogva, majd eltűnt mellőlem.

Csak tudnám, mire figyeljek. Sétálgattam, és mintha egy múzeumban lettem volna, nézelődtem. A
recepción Tina helyett már egy másik lány állt.

Egy gonddal kevesebb.

Húsz perc telt el, már aggódtam, hogy Selly sehol nincsen, amikor sziszegést hallottam. Az előtérben lévő
oszlop mögül intett, hogy menjek oda. Körbenéztem, hogy figyel-e valaki, de rám se néztek, ezért
nyugodtan odasétáltam.

– Ezt vegyük fel és menjünk be az étterembe! – Két pólót szorongatott, amin a hotel neve volt.

– Ezeket honnan szerezted?

– Hátul a mosodában voltak.

– Elloptad őket?

– Egyszerűen besétáltam és elhoztam. Nem volt zárva az ajtó és majd visszavisszük – kuncogott halkan.
Annyira könnyedén mesélte, hogy kezdtem azt hinni, valójában nem is ismertem eddig.

Bementünk a mosdóba, hogy magunkra vegyünk az elcsent ruhadarabokat. Pillanatokon belül úgy
néztünk ki, mint akik valóban ott dolgoznak. Az előtérben az ajtóig osontunk, hogy ne fussunk össze egy
alkalmazottal se, különben még be sem jutunk, és már véget vetnek a rögtönzött tervünknek. Belestünk a
hatalmas terembe, ahol kisebb csoportokba vergődve beszélgettek az előkelő vendégek. A helyiség végén
hosszú büféasztal díszelgett.

– Azt nézd! – kuncogott Selly. Tudtam, hogy a kaját mustrálja. Nehéz lett volna nem kiszúrni a rengeteg
ételt üres gyomorral.

– Siessünk – suttogtam. Túl akartam lenni a tervünkön és elhúzni onnan, rossz előérzetem volt az ötlete
miatt. Besétálunk egy alvó oroszlánokkal teli barlangba, ahol könnyedén kiszúrhatják, hogy nem is
tartozunk a személyzethez.

Őrült ötlet! Inkább ettünk volna egy nyamvadt hot dogot.

– Ne izgulj már! Miattad fogunk lebukni.

– Csináljuk és menjünk! – siettettem barátnőmet.

Kimelegedtem az izgalomtól, miközben néztük a vendégsereget. A következő pillanatban Selly

felegyenesedett, magabiztosan belépett a terembe, és egyenesen az asztal felé vette az irányt. Követtem
őt, de közben azt lestem, mikor fognak utánunk szaladni és kérdőre vonni, Hogy kik vagyunk. Senki nem
figyelt ránk . Ettek és beszélgettek egymással. Selly elvett egy tányért és lassan sétált az asztal mellett,
mintha ő is közéjük tartozna, míg ott virított a hátán a felirat a hotel nevével.

– Mégis mi a francot csinálsz?

– Kiválasztom, mit eszek – nézett rám meglepődve.

– Szerinted nem feltűnő, hogy alkalmazottként lesed a kaját?

– Miért, a dolgozók nem esznek? – csattant fel hangosan, mire megböktem, hogy maradjon csendben.

– Maguk mit csinálnak? – kérdezte egy szigorú női hang mögöttünk.

Elkapott a végünk van érzés. Magam előtt láttam, ahogy kidobnak a teremből. Megfordultunk, és egy
idősebb, sötét kosztümöt viselő, szőke hajú nővel találtuk szembe magunkat. Arca sűrű ráncokkal volt
tele, vékony száját lehetetlen volt nem észrevenni, amin a piros rúzsa inkább erős narancssárgának tűnt.
Egyáltalán nem passzolt az alapozóval vastagon fedett bőrszínéhez.

– Azonnal kezdjék körbekínálni az előételt! – parancsolt ránk. Mielőtt megszólalhattunk volna, egy tálcát
nyomott Selly kezébe, amin apró falatok voltak, majd intett a sarok felé egy férfinak, aki csatlakozott egy
pezsgőspoharakkal teli tálcával. Sellyvel összenéztünk, és lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mi fog
történni.

– Richard, adja oda ezeknek az italt, és menjen a dolgára!

– Igenis, asszonyom! – A férfi, behódolva a pattogó asszonynak, a kezembe nyomta a tálcát.

– Mire várnak? – kérdezte a nő grimasszal az arcán.

– Már itt sem vagyunk – válaszoltuk szinte egyszerre, és sarkon fordultunk.

– Egy pillanat! – szólt utánunk. Megtorpantunk, villámgyors léptekkel állt elénk. – Kik maguk? – vont
kérdőre, és apró beesett szemeivel hunyorított.

– Besegítők vagyunk – vágta rá Selly, aminek örültem, mert nekem egy hang nem jött ki a torkomon.

– KI vette fel magukat? – faggatott tovább.

– Mr. Bernard kért fel minket – szólaltam meg végül. A kezemben lévő tálcán az egymás mellett sorakozó
poharak halkan kocogtak a remegésem miatt.

– Bizony, Berni volt – nevetett fel Selly, mire a nő szemöldöke összeugrott.

– Mi megyünk, várnak a vendégek – hadartam gyorsan, majd kikerültem a nőt egy rögtönzött vigyorral.
Hallottam, ahogy Selly kuncogva jött utánam. Szerencsére a nő nem szólt többet.

Átsétáltunk a vendégek között, és megálltunk a terem másik végében.

– És most? – kérdeztem idegesen barátnőmet.

– Ez jobb, mint ami a tányéron van – nézte a tálcáján lévő falatokat.

– Ki kell jutnunk innen – pásztáztam körbe, menekülő utat keresve, hogy feltűnés nélkül le tudjunk lépni.
Egy férfi lépett oda hozzánk és Selly tálcájáról próbált levenni egy szendvicset.

– Mit képzel? – húzódott el Selly. – Tele van az asztal – intette a fejével, hogy merre menjen.

– Maguk nem azért állnak itt? – kérdezett vissza a férfi sértődött hangon, és mielőtt megfordult volna,
leemelt egy pohár pezsgőt a tálcámról.

– Ne osztogasd mindenkinek a piánkat! – morgott rám a barátnőm.

– Mégis mit csináljak? Szerinted ezzel, hogy jutunk ki? – Magasabbra emeltem a tálcát, hogy jobban lássa.
Azzal a tíz pohárral, ami rajta volt, lehetetlen észrevétlenül kiosonni.

– Na, jó! Csomagoljunk! – Visszament az asztalhoz és letette a szendvicseket. Nem tehettem mást,
utánamentem. Levett egy teli poharat a tálcámról, és egy lélegzetvétellel felhajtotta belőle az alkoholt.

– Te nem iszol?

– Itt? Mindenki előtt? – kérdeztem döbbenten. – Biztos nem fogják jó szemmel nézni, ha az alkalmazottak
félrevonulnak iszogatni.

– Nem érdekli őket – megvonta a vállát és egy falatot nyomott magába.

– Igen, ők azok – szólt egy férfihang mögöttünk. Felkaptam a fejem, de meg sem mertem mozdulni.
Szemem sarkából láttam, hogy Selly is abbahagyta a rágást.

– Mire várnak? Forduljanak csak meg! – mondta megint a hang.

– Nekünk végünk – tátogtam alig hallhatóan.

A lehető leglassabban fordultunk meg, mint a balerina a kis zenélő dobozomban, amit évekkel ezelőtt a
nagyitól kaptam. Lezsibbadt az arcom, amint szembetaláltuk magunkat a seggfej igazgatóval és az
öreggel, akinek Selly nem adott a tálcán lévő falatokból.
– Nem kellene ilyen csőcseléket alkalmaznia a szállodájában.

– Nem is teszem – válaszolt mérgesen Ray. – Elnézést a kellemetlenségért, Mr. Brown. – A férfi fejcsóválva
elfogadta Ray kézfogását, majd hirtelen mozdulattal lekapott egy falatnyi szendvicset és Sellyre morogva
jóízűen befalta. Lesütött szemekkel vártam a következményeket.

– Jöjjenek utánam! – mondta mogorván Ray, és mielőtt sarkon fordult volna vetett ránk egy gyilkos
pillantást, amitől úgy éreztem, elsüllyedek.

– Ez a pasi tényleg karót nyelt – bökött meg ScLly. – jöjjenek utánam – Elmélyített hangon utánozta Rayt.

– Maradj már! – szóltam rá idegesen.

– Mi van, ha nem megyünk utána? – kuncogott halkan.

– Nincs más választásunk – súgtam vissza és elindultam a kijárat felé.

A gyomrom görcsben állt, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen magyarázatot adunk. Az is megfordult
a fejemben, hogy elvitet minket a rendőrséggel. Nem kellett hátranéznem, hogy ellenőrizzem a
barátnőmet, folyamatosan hallottam a kuncogását, amiből tudtam, nem lépett le. Az előtéren keresztül
követtük a férfit, egyenesen az irodáig, ahol kinyitotta előttünk az ajtót, majd intett, hogy menjünk be. A
modern bútorokkal berendezett kis szobában a puha bársonyszékek mellett egy kanapé is helyet kapott.
Körbenéztem a helyiségben és megakadt a tekintetem az asztalon lévő képkereten. Háttal volt, de furdalt
a kíváncsiság, hogy ki lehet rajta.

Talán a felesége? A kívánatos megjelenése, a határozott fellépése bizsergést vált ki a nőkben, csábítóan
vonzó is, de ki tudja elviselni a mogorvaságát?

Gondolataimból a mögöttünk hangosan csapódó ajtó szakított ki.

– Biztos van megfelelő magyarázatuk, mielőtt értesíteném a hatóságot – lépett elénk mérgesen. Mindkét
keze a zsebében volt, arra várt, hogy válaszoljunk. Összenéztünk Sellyvel, és reménykedtem, hogy neki
van valami mentő ötlete.

– Semmi szükség a hatóságra. Berni kért meg minket, hogy segítsünk – vágta rá a barátnőm.

– Berni?

– Igen, a jó öreg Berni, aki az üzenetet is átadta a holnapi reggelivel kapcsolatban. – Ray mérgesen mély
levegőt vett. – Csak úgy megjegyezném, hogy Nancy már izgatottan várja a randit. – Mindkét tenyere a
vállamon kötött ki, mellé hatalmas mosolyt villantott a szigorú pillantásokat szóró férfira. Türtőztetnem
kellett magam, hogy ne könyököljem azonnal hasba.

Csak úgy elé dobott.

– A legjobb, ha megkérdezzük Mr. Bernardot – hangsúlyozta ki a nevét, amit biztos célzásnak szánt Selly
felé. Elővette a telefont zakójának belső zsebéből, és már hívta is.

– Neked elment az eszed? – kérdeztem suttogva barátnőmet.

– Csak nyugi!

– Nem fogok vele reggelizni! Minek keverted bele Bernardot is? – Kisebb csata alakult ki közöttünk, amíg
Ray telefonnal a fülén sétált jobbra-balra.

– Ki fog húzni minket ebből – vágta rá nyugodtan Sclly. Semmi jele nem volt az idegességnek az arcán,
míg én majd szétrobbantam a dühtől.

– Nincs szerencséjük. Bemard csak holnap délután lesz bent. Addig nem hagyhatják el a szállodát,
különben feljelentést kell tennem.

– Mindezt egy pár falat miatt? – csattant fel Selly.

– Nagyon fontos vendégeink vesznek részt a konferencián, a viselkedésükkel rossz hírét keltik a
szállodának.

– Éppen eleget fizettünk, hogy fontos vendégek legyünk mi is! – fakadtam ki én is. Feldühített a
magyarázata. A legdrágább szobát fizettette ki velünk. – Én ezt nem hallgatom tovább! – sarkon
fordultam, hogy kijöjjek.

– Ne olyan gyorsan, még nem végeztünk! – szólt rám mielőtt kiléptem volna, és sietősen utánam lépett.
– Nem fogunk elszökni, de a holnapi reggeli részemről törölve – vágtam az arcába, majd nyitottam az
ajtót, de akkor rátette a tenyerét és visszanyomta.

– Ha lemondja a reggelit, kénytelen leszek értesíteni a hatóságot – közölte elégedetten. A pillantása

felégette az összes porcikámat. A gyomrom repdesett a közelében. Éreztem, ahogy Selly megbök hátulról.

– Jó! Megkapja a szaros reggelijét! – vágtam a képébe dühösen. – Elégedett? – Nem válaszolt, rátette a
tenyerét a kilincsen pihenő kézfejemre, amitől elfogyott a tüdőmbe áramló levegő. Elrántottam a karomat,
hogy ne érjen hozzám és sietősen feltéptem az ajtót. Nem csak Selly lépkedett mögöttem, hanem Ray is.

– Kane, tartsa a szemét a hölgyeken, nem hagyhatják el a hotelt! – adta ki az utasítást mögöttünk, a
recepciónál álló magas ősz férfinak.

– Úgy lesz, uram – bólintott, és utánunk kanyarodott.

– Remek, még kíséretet is kaptunk – morogtam sietős léptekkel a lift felé.

– Nem megyünk vissza? – szaladt mellettem Selly.

– Ezek után? Akkor sem ennék az itteni ételből, ha felszívódnék az éhségtől! – Selly felnevetett, míg én
mérgesen ránéztem. – Hogy fogunk holnap hazamenni? Mi van, ha Bernard nem segít nekünk?

– Majd kitaláljuk. Esti programnak fosszuk ki a mini bárt, ha már itt kell nyomorognunk ebben a
szegényes viskóban – viccelődött a barátnőm.

Megcsendült a lift figyelmeztető hangja, és szétnyílt a hatalmas fémajtó. Az idegességtől dübörgő

lépteimet elnyelte a puha szőnyeg. Nem volt elég gyors az ajtó, mert még kényelmesen be tudott jönni
utánunk a minket felügyelő férfi is. Sellyvel csendben álltunk egymás mellett, vártuk, hogy felérjünk a
méregdrága lakosztályba. Félúton lehettünk, amikor a lift megállt. Türelmetlenül fújtattam. Semmi
kedvem nem volt, hogy másokkal együtt osztozzak a szűkös helyen. Elég volt az ősz pasi, aki kitett két
embert is a terpeszállása miatt. Elfordítottam a fejem, hogy ne is lássam, ki száll be.

– Ezt a meglepetést! – csendült fel az ismerős hang. Ahogy felnéztem, a döbbenettől csak pislogni tudtam.

Még egy ilyen elcseszett utazást! – gondoltam magamban, miközben ledermedtem a felvonóban Oliver
tekintetétől.

– Te mit keresel itt? – dadogtam zavartan. – Nem legénybúcsún kellene, hogy legyél?

– Ott vagyok. Ti viszont nem vártatok meg!

– Sietnünk kellett – vágtam rá a kifogásomat.

– Nem is igaz – bökött meg Selly. Mérgesen ránéztem, legszívesebben megcibáltam volna a haját.

– Gondoltam – nevetett hangosan Oli.

– Lefelé vagy fölfelé megy, uram? – szólalt meg a kíséretünk.

– Lefelé, de felkísérem a hölgyeket – válaszolta, majd a férfi bezárta a liftajtót, és tovább mentünk.

– Miért is menekültél előlem? – Megragadta a csípőmet és magához húzott, mintha csak ketten lettünk
volna.

– Már mondtam. Sietnünk kellett.

– Hazudik – súgta közénk Selly. – Szerintem megijesztetted.

– Selly! Nem ijedtem meg! – Kirántottam magam Oliver rám tekeredő karjaiból, és a lift oldalához
tapadtam. Kacér mosoly jelent meg arcán, amiből tudtam, hogy egy szavamat sem hitte el.

Jobb lesz, ha mielőbb tisztázom vele, hogy nem akarok tőle semmit. Azt hittem, nem fogunk többet
találkozni.

– Itt szálltatok meg? – tette fel a kérdést, de le sem vette rólam a szemét, amitől úgy éreztem magam,
mintha vallatnának.

– Kénytelenek voltunk – válaszolt a barátnőm. – Te tényleg legénybúcsúra mész? – kérdezte lelkesen,

mintha csak most jutott volna el a tudatáig.

– Olyasmi lesz. Csatlakoztok ti is?

– Naná! – ujjongott Selly.

–+ Nem kellene ezt megbeszélnünk előbb? – néztem rá megint mérgesen, azt sem tudtam, hogyan
jelezzem neki, álljon le. Én szabadulni akartam a kékszemű mágnestől, nem pedig vele tölteni az estét.

– Megérkeztünk! – mondta mély hangon a komor követőnk, és már nyílt is az ajtó.

– Nagyon örültünk neked, jó szórakozást! – köszöntem el Olivertől, és kiléptem a liftből.

– Ennyire könnyen nem rázol le megint. – Sietve mellém lépett, és átkarolta a derekam. Megálltam és
hátranéztem, de nemcsak Selly jött utánunk, hanem a férfi is.

– Köszönjük a meghívást, de nem mehetünk. Reggel korán kell kelnünk – kezdtem bele egy újabb
hazugságba.

– Ezt még te sem hiszed el, szépségem! – Megállított a szobához vezető folyosón, és a szemembe nézve
mosolygott, miközben finoman megsimogatta az arcomat.

– Akkor megyünk bulizni! – lelkesedett be Selly.

– Tudod, hogy nem mehetünk – néztem a mögötte radarozó férfira, mire Selly is hátrafordult.

Végre, vette a lapot.

– Na, és? Magunkkal visszük. – Megrántotta a vállát, és odalépett a fickóhoz.

– Hogy hívják magát?

– Kane, kisasszony – válaszolta faképpel.

– Kane, mennyire partiarc maga? – hunyorított Selly. A férfi lajhártempóval nézett a barátnőmre, de nem
válaszolt. Selly türelmesen várt, majd visszalépett hozzánk.

– Legfeljebb fogasnak jó lesz.

– Ki ez? Miért követ titeket?

– Felügyeletet kaptunk – kuncogott Selly.

– Hosszú sztori, nem érdekes – vágtam közbe, mielőtt kitálalt volna mindent Olivernek.

– Nos, hölgyeim? Indulhatunk? – tartotta a karját. Selly gyorsan melléugrott és belekarolt.

– Most? Még át sem öltöztem, és szeretnék lezuhanyozni – tettem egy újabb erőfeszítést a menekülésre.
Még az sem számított, hogy nemrég frissítettük fel magunkat. Kifogást kerestem, amivel menekülhetek.

– Ha le szeretnél zuhanyozni, azt csakis velem, különben megint lelépsz szó nélkül – mondta, majd
megfogta a kezem, és visszafordult a lifthez. – Különben sem lesz szükség a ruhátokra. Medencés buli
lesz. – Hangosan fújtam az információra.

Már csak ez hiányzott. Tényleg nem vagyok normális, hogy megint hagyom magam rávenni erre. Mi mást
tehetnék? El kell nyomnom a csalódást, amitől legbelül nyomorultul értsem magam. Ha ehhez az kell,
hogy őket elviseljem, akkor megteszem.

– Remélem, lesznek még ott pasik nekem is, különben kénytelen leszek ráakaszkodni Kane-re – kuncogott
Selly.

A férfi még mindig kitartóan követett minket. Újból a liftben voltunk és lefelé tartottunk. Feszülten álltam
Oliver mellett, próbáltam kiszabadítani a kezem, de olyan szorosan fogta, hogy esélyem se volt.
Hullámokban tört rám a meleg.

– Itt lesz a szállodában a buli? – kérdezte Selly.

– Lent a medencénél – válaszolt Oli.

Legalább nem egy csúfolt teremben lesz. Talán el tudok jönni észrevétlenül, ha úgy adódik.

Amint leértünk, Oliver átvezetett minket az előtéren keresztül a hátsóteraszra, ahol már bentről látni
lehetett, hogy nem egy szűk összejövetel vár ránk. Kane-nel a sarkunkban léptünk ki a szabadba. Körbe se
néztünk, amikor meghallottuk az ismerős hangot.

– Már megint mit keresnek itt? – állt elénk a szexi seggfej igazgató mérgesen.

– Meghívást kaptunk! – vágta rá Selly.

– Te ismered őket, O? – Meglepődtem a közvetlen megszólításon.

Ismerik egymást! Hogy a francba lehetek ekkora szerencsétlen?

– A lányok velem vannak, Ray, lazíts – válaszolta vigyorogva. Elengedte a kezem, és megveregette Ray
vállát.

– Na, ugye! – vágott közbe gúnyosan Selly. Ray mérgesen Oliverre nézett, egy pillantással tett neki
szemrehányást. Le sem tagadhatná, mennyire nem akarta, hogy ott legyünk.

– Szóval veled vannak – bólogatott, majd a kezében lévő pohárból ivott egy kortyot.

– Nagyon jóban lettünk az idevezető úton – fűzte hozzá Oliver, és átkarolta a derekam. – Nem igaz? –
kérdezte hozzám hajolva.

– Valóban? Ez érdekes – Sejtelmes mosoly villant meg Ray arcán. – Miért nem együtt jöttetek?

– A lányok siettek, hogy szabad szobát találjanak.

– Lesz tortából kiugró Miss Picsa, meg minden? – kérdezett közbe Selly, mire mindhárman ránéztünk. –
Most mi van? Azok szoktak lenni – csóválta a fejét.

Megszólalt Oliver mobilja, ami félbeszakította a beszélgetésünket. Amíg telefonált, addig kínos csendben
álltunk egymás társaságában. Ray le sem vette rólam a szemét, kényelmesen kortyolgatott a poharából,
míg Selly mellettünk jókedvűen dúdolt és forgolódott.

– A táncos csajoknak annyi – lépett vissza mellénk Oliver.

– Ez kurva jó! —szólt közbe mérgesen Ray.

– Mi történt? – kérdeztem vissza.

– Lemondták.

– Majd mi beugrunk helyettük – bökött meg Selly nevetve. Ray torkán valószínű megakadt a lefelé csúszó
ital, mert fuldokló köhögésben tört ki.

– Megteszitek? – kérdezte Oliver.

– Simán. Nem igaz, Nancy?

– Egyikőtöknek vetkőzni is kell.

– Ha eleget fizettek, megoldjuk – rántotta meg a vállát Selly. Csodálkozva néztem rá, hogy ennyire
könnyen belemegy. Nekem egyáltalán nem tetszett, hogy kiéhezett, részeg fickók bámuljanak. Talán ebbe
nekem is van beleszólásom. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyenben valaha is részt vegyek.

– Ray bőkezű lesz veletek – mondta Oliver.

– Felejtsd el – vágta rá mogorván.

– Most mi bajod van, haver?

– Akiket hívtál, ezzel foglalkoznak, nem fizetek amatőröknek – kapta meg a választ Oliver a barátjától.
Dühített, hogy ennyire lenéz minket.

Mégis ki ez az önelégült seggfej?

– Amatőrök? – kérdeztem vissza.

– Honnan tudjuk, hogy nem úgy mozogtok, mint a robotok? – kérdezte vigyorogva.

– Biztos jók a lányok! – vágott közbe Oliver.

– Nálatok jobbak vagyunk! – jelentettem ki határozottan, dühömben még le is tegeztem. – De majd te

felhúzol egy csini tangát, és lejtesz valami rázósat a barátodnak – vágtam Ray arcába, majd megfogtam
Selly kezét, és elhúztam.

– Várj már! – ellenkezett. – Ez egy tök jó lehetőség, hogy pénzt keressünk a hazaútra – mondta suttogva.

– Neked elment az eszed? Nem fogok a sok idióta előtt levetkőzni! – Szörnyülködve lestem a tömegre.

– Nézz rájuk! Az összes részeg. Holnapra azt sem tudják, hogy mi történt itt – próbált győzködni, de
tiltakozva ráztam a fejem.

– Nem tudom, nekem ez nem fog menni.

– Dehogynem! – biztatott Selly.

– Különben sem megy bele az a seggfej – húztam el a számat.

– Nem lesz más választásuk.

– Menjünk, keressünk valamit inni – mutattam a medence melletti asztalra, ahol felsorakozva várakoztak
az italok. Elindultunk volna, amikor Ray utánunk szólt.

– Mennyiért vállaljátok? – A hangja dühös volt. Fújtatott, mint akit belekényszerítettek valamibe. Biztos
voltam benne, hogy csak Oliver győzködése miatt gondolta meg magát. Nem hittem volna, hogy tényleg
belemegy.

– Lám, lám, csak nem szükségetek van ránk? – nevetve lépett vissza Selly. – Én ötszázért táncolok tíz
percet – nyögte be a tarifáját.

Rayből valami halk morgás jött ki, majd rám nézett összehúzott szemöldökkel. Tetszett, hogy rákényszerül
a segítségünkre. Fölényben éreztem magam, mégis rettegtem, hogy én erre nem leszek képes.

– Én kettőezer-hatszázöt dollárért ugrok ki egy tortából. Pont annyi hiányzik a kártyámról. – Elégedetten
összefontam magam előtt a karomat.

Mit művelek? Még egyáltalán nem biztos, hogy beleegyezek.

– Biztos, hogy nem! Kapsz te is ötszázat – válaszolt dühösen.

– Kösz, de nem – nyugodt hangon utasítottam vissza, még büszkén fel is emeltem a fejem. Dühösen álltam
a tekintetét, nem akartam engedni az akaratának, de nem bántam az elutasítását.

– Még így is jobban jársz. Ötezerért vállalták volna a lányok – szólt közbe Oliver.

– Valóban? – kérdeztem vissza gúnyosan.

A kis zsugori szemét csak nekünk nem akar fizetni.

– Mit mondasz, Ray? – várta Oliver barátja válaszát.

– Ha túl sokat gondolkodsz rajta, emelkedni fog a mi tarifánk is – kuncogott Selly.

– Jó! Megkapjátok! – fújta ki magából a választ, és sietve faképnél hagyott minket. A francba! Elsápadva
néztem utána.

– Ennek meg mi baja van? – kérdezte Selly.

– Ne is foglalkozzatok vele, mindig ideges – legyintett rá Oli. – Te viszont nagyon dögös leszel. – Magához
rántott és megcsókolt. Mire észbe kaptam késő volt, hogy ellökjem.

Ez is mit képzel!

Mielőtt leorroltam volna, megragadta a kezem és maga után húzott.

– Hova megyünk? – Próbáltam nem botladozni a nagy sietségben.

– A tortához – nézett hátra a válla felett és rám kacsintott.

– Torta? – kérdeztem vissza meglepődve.

– Na, ugye megmondtam, hogy ezeknek ez kell – vihogott Selly.

Remek! El sem hiszem, hogy belementem.

Egy másik bejáraton jutottunk vissza a hotelbe. Ez most nem volt egy előkelő márványozott helyiség, csak
egy egyszerű szoba, aminek a közepén ott állt a hatalmas kartontorta. Elakadt a lélegzetem és
összerándult a gyomrom.

– Anyám! Mekkora! – sóhajtott fel Selly mögöttünk. Oliver elengedte a kezem és becsukta az ajtót.

– Gyakorolhattok még húsz percet – nézett a csuklóján lévő órára.

– Előre kérjük a pénzt – tette csípőre a kezét Selly.

Nem is olyan rossz ötlet. Még a végén nem fizeti ki az a seggfej.

– Meg fogjátok kapni, ne aggódjatok, lányok – mosolygott Oli.

– Amíg nincs lóvé, nincs cici – közölte határozottan Selly. Elnevettem magam.

– Jó, idehívom Rayt – Szemét forgatva fújt egyet, és kiment a helyiségből.

– Nem vagyunk normálisak – néztem a tortát magam előtt.

– Menni fog! Te kiugrasz, én meg nyomok egy-két csípőtekergetést és lelépünk – vázolta fel a
koreográfiát.

– Ha ez ilyen egyszerű lenne.

– Ezzel megcsináljuk – Előhúzott a pólója alól egy üveg tömény italt.

– Ezt hol szerezted?

– Egy srác kezében volt, én meg kivettem miközben idejöttünk.

– Te vagy a legjobb! Mondtam már? – Annyira megörültem a piának, hogy kikaptam a kezéből.

– Csak lassan – nevetett Selly.

Úgy éreztem szükségem van egy kortyra, hogy végig tudjam csinálni. A fejem erősen lüktetett, és a
gyomromban görcsös fájdalom éledt. Nem volt szükség pohárra, letekertem a kupakot és meghúztam az
üveget. Ahogy a torkomon lecsúszott az ital, összeszorítottam a számat. A lábujjamig szaladt végig a
zsibbadás, és kiráz.ott a hideg az alkohol ízétől.

– Mi ez? – Fájdalmas hang szakadt fel belőlem, de mielőtt megnéztem volna a címkét az üvegen, Selly
elvette tőlem.

– Nem mindegy? A lényeg, hogy hasson! – Beleivott ő is, de hasonlóan, mint nekem, az ő arca is
elfacsarodott.

Nem volt idő magunkhoz térni, mert nyílt az ajtó, amin rideg tekintettel lépett be Ray. Selly a háta mögé
dugta az üveget.

– Még nem álltok készen? – kérdezte mogorván, ahogy vártuk tőle.

Talán nem is tud kedves tenni ez a férfi.

– Várjuk a pénzünket! – Sokkal bátrabban villantottam gúnyos mosolyt felé.

– A pénzt. Hát persze – motyogta az orra alatt.

Benyúlt a zsebébe, és egy köteg papírpénzt vett elő.

Azt sem tudtam, merre nézzek. Még soha nem láttam egyben olyan vaskos köteget, ami nem
ötdollárosokból állt.

A majom! Ezzel akar kérkedni.

Hangos csuklás csendült fel a szobában. Sellyből jött a hang, amit halk nevetés kísért. Megböktem, hogy
hagyja abba, de mintha attól jobban rákezdett volna. Ray a számolás közben félszemmel felpillantott.

– Itt van a pénzetek. Mindjárt visszajövök, addig vetkőzzetek le! – parancsolt ránk szigorúan.

Felém nyújtotta az összeget, amit én szemrebbenés nélkül elvettem, hogy átszámoljam. Nem volt bennem
semmi bűntudat. Csak arra gondoltam, hogy alaposan lehúzott minket a lakosztállyal, és így legalább
haza tudunk menni.

– Úgy lesz, főnök – kacagott felszabadultan Selly, közben szabad kezével tisztelgett. Ray arcán látszott,
mennyire nem tetszik neki a helyzet, fejét csóválva, ment ki a szobából.

– Hú, mi van ebben a cuccban? – Amint becsukódott az ajtó, Selly elkezdte tanulmányozni az üveg
címkéjét.

– Nem tudom, de kérek még! – Elvettem tőle és újra beleittam. Másodszorra annyira nem volt rossz.
Kezdett tetszeni. Kevésbé éreztem feszültnek magam.
– Odaadta az összes pénzt? – kérdezte Selly, és lövette a kezemből.

– Igen, de el kell dugnunk.

– Miért dugnánk el? – tette fel a kérdést valami furcsa hanglejtéssel. Úgy beszélt, mintha akcentusa lenne.

– Ez a pasi képes visszavenni, amíg mi kint bohóckodunk – adtam meg a magyarázatot.

– Igazad van – Felváltva ittunk az üvegből, beszélgetés közben.

Már jócskán éreztem a fejemben az alkoholt, és egyáltalán nem aggódtam a műsor miatt. Sőt, úgy
éreztem, bármire képes lennék. Körbenéztünk a szobában, hogy hova rejthetnénk el a pénzünket.

– Tegyük a virág alá – vetette fel Sellv.

– Az nem jó, amilyen szerencsénk van, most jönnek majd locsolni. – Visítva nevetett fel, amit nem
értettem, ezért faképpel vártam, hogy befejezze. – A hülyék, még azt hiszik a gazra, hogy pénzfa.

– Aha – nyögtem ki magamból, de csak percekkel később esett le, hogy mit mondott. Álltunk egymással
szemben, és megállás nélkül röhögtünk. Arcomat törölgetve, megakadt a tekintetem a szellőzőrácson.

Tökéletes hely!

– Azt nézd! – markoltam meg a karját.

– Áh, ott nem férünk ki. – Nem vette a lapot.

– Nem mi, hanem a pénz! – rántottam egyet a karján, remélve, hogy visszatér.

– Ez jó, tegyük oda! – Két lépés után, már ott is álltunk a fal mellett. A szellőzőnyílás alacsonyan volt.
Leemeltük a rácsot és Selly bedugta a karját a sötét csőbe.

– Tedd hátra! Ne vegyék észre – tanácsoltam, de alig tudtam az alkoholtól zsibbadó számmal szavakat
formálni.

– Kizárt, hogy itt megtalálják – kuncogott Selly. Amint kihúzta a karját, én visszatettem a rácsot. Nem volt
könnyű megtalálni, hogy a négy sarka illeszkedjen a falba, de végül sikerült.

– És most vetkőzz! – mondta csípőre tett kézzel.

– Én? Majd együtt.

– Nekem tánc közben kell.

– Tényleg. – Gondolkodás nélkül dobáltam le magamról a ruhámat, majd amikor már csak fehérneműben
billegtem újra rámarkoltam az üvegre, amiben alig volt ital.

– Mi a francot csináltok? – Ugrottam egyet a hirtelen jött hangra. Ray állt az ajtóban. – Ezt honnan
szereztétek? – lépett villámgyorsan mellém és elvette az üveget. Sellyből halk nevetés jött ki.

– Megkóstoltuk, nem kell túlreagálni. – Vissza akartam szerezni az üveget, de elvesztettem az

egyensúlyomat, és egyenesen Ray mellkasára zuhantam.

– Upsz! – nevetnem kellett. – Nekem jöttél – vigyorogtam kínomban, de nem tudtam megmozdulni.
Arcomat erős testéhez nyomtam, mélyen magamba szívtam kölnije illatát, ami keveredett a belőlem
párolgó alkohollal.

– Ilyen nincs! Hogy a picsába akartok bármit is előadni részegen? – mérgelődött, miközben eltolt magától.
Amint elengedett, eltűnt az egyensúlyom és dőlni kezdtem, így kénytelen volt megfogni a derekamat.

– Biztos a cipőm miatt van – néztem le meztelen lábfejemre.

– Véletlenül sem a pia miatt. Felejtsétek el a ma estét! Kérem vissza a pénzt, és menjetek!

– Azt elvitte a szél – vágta rá Selly.

– Ne aggódj, megkapod a műsorod, csak be kell jutnom a tortába – A mellkasára tettem a kezem.

– Azt megnézem! – morogta vissza.

– Majd meglátod. Most menj ki, mindjárt megyünk! – utasítottam, de láttam az arcán, hogy nem tetszik
neki.
– Így van, menj csak ki! Mindjárt érkezünk. – Selly belekapaszkodott a karjába, és az ajtó felé húzta.
Mosolyogva integettem.

– Ha elbasszátok, nagy bajban lesztek!

– Nem fogjuk! – Selly finomkodás nélkül becsapta mögötte az ajtót.

A torta felé fordultam, hogy bemásszak. Felkapaszkodtam rá, átlendítettem a tetején a lábamat, de
valamiben felakadtam. Úgy nézhettem ki, mint aki lóg egy kerítésen. Szerencsére elég erős volt a karton,
hogy ne törjön össze alattam. Szétnyomott tortának aligha örültek volna.

– Selly, segíts! – kértem nevetve.

– Jövök már – tolt rajtam egyet és bezuhantam a belsejébe. Mindketten nevettünk. A sötét karton mélyebb
volt, mint amilyennek látszott.

– Indulhatunk? Megvagy odabent? – Selly hangja távolinak tűnt.

– Menjünk – válaszoltam, miközben összekuporodtam a műédességben.

Pillanatokon belül elkezdtem lassan gurulni. Egy nagy koppanástól megbillentem, mintha nekimentünk
volna valaminek, amitől leültem az aljára.

– Nem tudom irányítani ezt a szart! – hallottam Sellyt mérgelődni. Nem válaszoltam, vártam, hogy mikor
kell kiugranom. Talán a hangokból tudni fogom. Annyira lassan haladtunk, hogy kezdett elmenni a
hangulatom. Sötét volt, és furcsa módon kevés zaj szűrődött be. Egy ásítás tört fel belőlem,
felkönyököltem a combomra, és az államat megtámasztottam a tenyeremmel. A várakozásban lecsukódott
a szemem. Jólesett a nehéz szemhéjamat pihentetni. Nem volt kedvem újra felnézni. Győzködtem magam,
tudtam, ha tovább bóbiskolok, pillanatokon belül elalszom. Így lett…
 Ray
Nem elég, hogy Oliver hencegését kell hallgatnom a csajról, aki ráadásul ugyanaz, aki beette magát a
bőröm alá, és még alaposan az üveg aljára is nézett. Fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy
tudnak valamit kezdeni magukkal. Alig álltak a lábukon.

A francba! Pont most kellett lemondaniuk a műsort. Nekem kellett volna intéznem. Ha valami rosszul sül
el, nem ússzak meg. Oliverrel fogom kezdeni, ő vetette fel az ötletet.

Mérgesen elvegyültem a tömegben, és vártam, hogy kezdjenek. Idegesen pillantottam az órámra a

csuklómon, amikor már húsz perce meg kellett volna jelenjenek.

– Minden rendben? – lépett mellém Oliver.

Már csak ő hiányzott!

– Kurvára el fogják baszni! – jelentettem ki és ittam egy kortyot a poharamban lévő whiskyből.

– Nyugi, nem lesz gáz! – nevetett hangosan.

– Mitől vagy ennyire biztos?

Ja, attól, hogy pofátlanul megfogdosta a kiszemelt numerámat!

– Nem vagyok – vonta meg a vállát. – Nancy bármit csinál, csorogni fog a nyála mindenkinek.

A tied a legjobban! Nehogy átgondold, hogy megkapod!

– Mit csináltatok?

– Ilyen kevés kellett volna, öregem, hogy megdugjam azon a kurva repülőn! – mutatott valami mikronnyi
távolságot két ujja között. – Megdöntöttem volna a rekordodat, öregem! – vihogott fel hangosan.

Vakvágányon van! Bármikor megkaphatom, ha rámozdulok! Meg is fogom kapni! Ezt rég elbasztad!

– De nem tetted – szúrtam vissza, és felhajtottam az összes italt a poharamból.

– Még megtehetem, nem mindig neked jönnek össze a dolgok. – Elégedetten röhögött, amiért
legszívesebben pofán vágtam volna.

– Azt majd meglátjuk! Jó szórakozást! – villantottam egy vigyort, és elindultam, hogy megnézzem, mit
csinálnak ennyi ideig.

Ha még bent lesznek, már nem is kell, hogy kijöjjenek. Úgy éreztem, majd’ szétrobbanok. Annyira
felbasztam magam Oliver nagyképű beszólásain, hogy amint megtalálom Nancyt, elrejtem a szálloda
raktárának leghátsó zugába, hogy még csak rá se nézzen. Kifelé menet megpillantottam a hatalmas
édességet, ami felém közeledett.

Minek kellett kibaszott rózsaszín torta? Nem volt belőle kék? Mintha babazsúron lennék!

Ahogy a vendégsereg is észrevette, ujjongásba kezdett.

Ne örüljetek, ahogy felbukkan belőle, magammal viszem és reggelig kefélni fogom!

A magabiztos gondolataimra még el is vigyorodtam.

– Vigyázat! – Erőlködő hang szűrődött ki a torta mögül, majd a következő lépésnél hatalmasat koppant a
falhoz a doboz. – Upsz! Jól vagy odabent? – Selly nevetett hangosan.

Mögöttem elcsendesült a nép, és tátott szájjal nézte mindenki a részegen kanyargó édességet.

Ez már most kurva nagy égés!

– Helló! – ugrott elő Selly magasba emelt karokkal, és mosolyogva körbenézett, mintha valami fos cirkuszi
előadásba kezdene. Feszülten figyeltem, hogy mi fog történni. Hirtelen a jelenlévő férfiakból kitört a
hangos kurjantás, amitől Selly arcán gyors megkönnyebbülés látszott, és lelkesen kopogott barátnőjének,
hogy kijöhet.

Az est fénypontja! Gyere csak, gyönyörűség sokáig nem fogúk csorgatni a nyálukat!
– Nancy, te jössz! – Erősebben ütött rá a dobozra, hogy megmozduljon a barátnője, de nem történt semmi,
pedig annyira szuggeráltam, hogy felbukkanjon. Úgy éreztem, pusztán a nézésemmel fel fogom gyújtani a
kartont.

– Mi a szar lehet? – lépett mellém Oliver. Selly tanácstalanul nézett rám. Intettem, hogy kezdje el a
műsort, és elindultam a dobozhoz. Még oda sem értem, amikor őrült tombolásba kezdtek mögöttem és
akaratlanul is megfordultam, hogy megnézzem. Sellyn már csak egy apró bugyi volt és teljes eksztázisban
tekerte magát az utána nyáladzó farkak előtt.

– Nem tétlenkedik – jegyeztem meg, de különösebben nem érdekelt. Volt mit helyrehoznia.

– A tied lehet. Nekem Nancy kell! – bökte hozzám félvállról Oliver, majd elindult a tortához. Meg kellett
állítanom valahogy, ezért elé léptem. Nem hagyhattam, hogy egy ujjal is hozzáérjen a nőhöz, aki
valószínűleg annyira részeg, hogy ki sem tud jönni. De még így sem lesz az övé. Sőt, így pláne nem lesz az
övé.

– Edd meg, amit főztél, ember! – válaszoltam erélyesen, és a vonagló csaj felé intettem.

– Várj! Ezt, hogy érted? – kérdezte a sarkamba loholva.

– Értsd, ahogy akarod! – válaszoltam, közben kerestem a lehetőséget, hogy juthatok be a dobozba.

Ezt a kibaszott szart!

– Tudom, mi kell neki, hogy magához térjen – nézett rám sunyi vigyorral, ami egyértelmű volt számomra,
hogy megint a farkát vetné be, ahogy én is, de arról neki nem kell tudni. Dühös tekintettel reagáltam a
pimasz megjegyzésére. Csípőre tett kézzel, gondolkodó arccal bámult, mintha tudná, hogyan is segítsen. –
Hozni kell valamit, amivel kiszedhetjük.

– Tudod, mit? Ez nem is rossz ötlet. A karbantartóknál találsz valami használhatót. Addig én tartom a
frontot – veregettem hátba biztatóan.

– Karbantartók? – Üres tekintettel nézett rám.

– Végigsétálsz a folyosón, az első lehetőségnél elfordulsz balra. Nem tévesztheted el, csak egy ajtó van
arra – tereltem a helyes irányba.

– Pár perc, és itt vagyok! – lendült neki lelkesen a feladatnak.

Hogy a picsába szedjem ki, mielőtt visszaér?

Gondolkodtam, hogy szabadítsam ki a dobozból, amikor megpillantottam Arthurt, az egyik pincért,

tálcával a kezében.

– Arthur! – intettem, hogy jöjjön oda hozzám.

– Igen, uram?

– Ezt bízza csak rám – mutattam a tálcára és elővettem egy húszdollárost a zsebemből. – Gondoskodjon
róla, hogy a férfi, aki a raktárba megy, csak egy óra múlva jöjjön ki onnan! – nyújtottam felé a pénzt.

– Vegye úgy, hogy el van intézve! – csillant fel a szeme, és már markolt is rá a pénzre. Mintha mágnes lett
volna a tenyerében, pillanatokon belül eltűnt a kezemből.

– Rendben, legyen diszkrét! – Kivettem a kezéből a tálcát, hogy mielőbb Oliver után mehessen.

Letettem a legközelebbi asztalra a piákat, és elkezdtem bontani a kartont a két összeillesztési pontnál. Fél
órába telt, míg akkora lyuk lett rajta, hogy be tudtam lesni. Közben görcsben állt a gyomrom, amíg Arthur
vissza nem jött, és biccentve jelezte, hogy elintézte a feladatát.

Legalább már nem kell O miatt idegeskednem!

– Nan? – szólítottam a kómásan fekvő lányt a félhomályban úszó kartonban, de nem mozdult. Távolabb
volt, ezért félig be kellett másznom utána.

– Hé! – hajoltam fölé, és vártam, hogy megmozduljon. Amikor többszöri szólongatásra sem reagált,
aggódni kezdtem.

Lehet nem is a pia miatt ájult be?

– Nancy! – Tenyerembe fogtam az arcát.

– Hmm… – nyögött fel halkan, és mintha egy kényelmes ágyban feküdt volna, próbált elhelyezkedni.
Nem volt elég sötét ahhoz, hogy ne lássam gyönyörű testét, amit már futólag volt szerencsém
megpillantani, amikor rajta kaptam őket, miközben isznak. A farkam duruzsolt a puncijáért a gatyámban.
Nagyot kellett nyelnem, azonfelül mély levegőt vennem, és legyűrjem a késztetést hogy, ne simogassam
végig formás idomait. Amint visszavettem az uralmat a vágyaim felett, lekaptam magamról a zakómat és
ráterítettem. Nem akartam, hogy rajta legeltessék a szemüket.

– Gyerünk, szépségem! Lelépünk! – Karomba emeltem, és addig helyezkedtem, míg sikerült kibújnom vele
a tortából, ami fogságba ejtette. Pontosan ezt a szoros fogságot szerettem volna én is átélni vele. Vagy
inkább a farkam, ami egyre keményebben dörzsölte a nadrágomat attól, hogy a karjaimban tartottam
majdnem meztelen testét.

– Téged ismerlek – motyogta halkan, de a szemei csukva voltak. Akaratlanul is mosolyognom kellett.

– Még csak ez után fogsz ismerni, bébi – válaszoltam suttogva.

– A pasik mind idióták. Ne állj velük szóba – jött az újabb aranymondat csábos ajkaiból, amikor a lift előtt
várakoztunk. – Ígérd meg!

– Megígérem! – Szorosabban magamhoz húztam, és vigyorogva közelebb hajoltam homlokához. Hajának

vanília illatát mélyen magamba szívtam.

Egyáltalán nem bántam, hogy a lift most kifejezetten lassú volt. Ha kell, akár órákig is tudtam volna
tartani törékeny testét. Úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó lélegzetvétele. Egy pillanatra
úgy éreztem, az akarok lenni. Azt akartam, hogy innentől kezdve csak az én nevem hagyja el az ajkait.

Nem elégszem meg annyival, hogy egyszer megdugom.

Miután beléptem vele a lakosztályba, egyenesen az ágyamba vittem és lassan lefektettem.

Gyönyörű volt.

Kívánatos.

Észveszejtő, ahogy a hófehér ágynemű besüllyedt vékony teste alatt. Mintha tálcán lett volna felkínálva. A
farkam fájdalmasan megrándult a kínzó vágytól, jelezte, hogy megfürödne testének nedvében, órákig
áztatná magát forró puncijában. Vad gondolataimban, azonnal megdugnám őt, anélkül, hogy érdekelne,
magánál van vagy sem. Feszülten dörzsöltem meg az arcomat, elvet ve a gondolatot. Felemeltem a
takarót, és lassan ráterítettem az édesen alvó gyönyörűségre. Mocorogni kezdett, amikor elfedte puha
bőrét a vékony pléd, mintha minden porcikája a tekintetemet kívánta volna, hogy tovább csodáljam.

Kinyitotta a szemeit, és hunyorítva rám nézett.

– Hol vagyok? – tolta ki magát kómásan.

– Jobb, ha most visszafekszel. – Leültem az ágy szélére. Mámoros tekintettel pislogott rám. Egy pillanatra
azt hittem, hogy kitisztult az elméje, amikor elmélyedt a szememben.

– Nem érhetsz hozzám, nem tudom, ki vagy! – Lehunyta a szemét és hátradőlt.

– Ha hozzád érek, arra emlékezni fogsz, szépségem! – Föléhajoltam, és egy gyengéd csókot leheltem ajkai
szélére, amit inkább duzzadtra csókoltam volna. Alkoholos parfümillat keringett körülötte, aminek
visszataszítónak kellett volna lennie. Utáltam, ha egy nő ennyire túlissza magát, de az övé még így is édes
volt. Megigazítottam a takarót, és kisétáltam a szobából. Ki kellett gombolnom az ingemet, mert úgy
éreztem, közel járok az öngyulladáshoz. Miután lazítottam a ruhámon, hangos kopogásra kaptam fel a
fejem.

Ki a faszom?

Kitártam az ajtót, és Oliver megvető pillantásával találtam szembe magam. Összeszaladt a szemöldöke,
amint kigombolt ingemet méregette.

Tökéletes, még jól is jött! Akkor játsszunk!

– Oliver! Hol voltál eddig? Van fogalmad, meddig vártam rád? – vetettem a szemére, mielőtt rám támadt
volna, hogy leléptem.

– Valaki rám zárta az ajtót! – mordult fel, a dühtől rezgett az arca.

– Ne! A francba! – csóváltam a fejem.

– Hol van Nancy? Hogy szedted ki? – indult volna be, de megállítottam.
– Most nem alkalmas, bocs.

– Mi az, hogy nem alkalmas? Itt van?

– Itt, de túl vagyunk egy-két dolgon, és még nem végeztünk, ha érted – szisszentem fel hangosan. Szemei
elkerekedtek, szinte hallottam, ahogy az információ nyekergő talicskán megérkezik a tudatáig.

– Ne baszki! – hüledezett és a tarkóját súrolta zavartan.

– Nézd, vártam rád… – Hagytam egy kis hatásszünetet. – Remélem, azért nincs harag – nyújtottam felé
barátian a kezemet.

Aljas fasz vagyok!

– Lemegyek, simán becserkészek valakit, nem gáz! – rázta vissza magát erőltetett magabiztosságába.

Nem gáz! Na, persze!

– Kösz, haver!

– Majd beszélünk!

– Hé, Oliver! – szóltam utána. – Igazad volt, eszméletlen a bige! – intettem vigyorogva, majd könnyedén
becsuktam az ajtót, hogy lehetősége se legyen visszaszólni. Még a képét sem láttam, milyen lehetett.
Elégedetten mentem a bárpulthoz, és öntöttem egy korty whiskyt, hogy koccintsak magammal.

Oliver kiütve! Holnap új játék kezdődik, csak Nan és köztem! Nem én leszek az, aki alul marad!

Az ereimben szétáramló alkoholtól még inkább magabiztosnak éreztem magam.

 Nancy
Riadtan ültem fel az ágyon, fogalmam sem volt, hol lehetek. A szoba hatalmas volt és hófehér, ami zavarta
a szememet. Lehetetlen volt nem észrevenni a széles teraszajtót, amin a nap sugarai törtek be.

– Basszus! Mi történt? – hadartam motyogva a kérdést.

Az előbb még a tortában üldögéltem, most meg azt sem tudom, hol vagyok. Ez biztos nem a mi szobánk! –
állapítottam meg, miközben körbenéztem még egyszer. Végignézve magamon, egy világoskék pólót
viseltem és ez a látvány csak jobban megijesztett.

Ki tudja, mit műveltem, semmire nem emlékeztem. Hol lehet Selly? Hogy lehettem ilyen ostoba? Nem
kellett volna annyit innom, de az a barom jelidegesített, és Selly is rávett az őrült ötletére. Úgy látszik,
megúsztam a tortából ugrálást, viszont ez annál rosszabb, mert egy idegen helyen ébredtem.

A teraszajtóhoz lépkedtem óvatosan, mintha lopakodnék. Eltátottam a számat, ahogy a kék óceán a
szemem előtt hullámzott. Nem láttam még soha hasonlót. A mi szobánkból ez a látvány kimaradt, pedig
nem egy olcsó szoba volt. Innen látni lehetett a hosszan elnyúló partot, amiből tudtam, hogy még mindig a
szállodában vagyok.

Ez kezdetnek nem rossz információ, csak kevés.

Miután kigyönyörködtem magam, megfordultam, és az ajtóhoz osontam. Visszanéztem az ágyra és a

mellette lévő kanapéra, de nem láttam rajta a ruháimat. Zavart, hogy csak egy póló volt rajtam. Idegesen
húzogattam, hogy ne látszódjon ki a fenekem. Még egyszer körbenéztem, hátha valamit magamra tudnék
tekerni. Szerettem volna megtudni, kinél töltöttem az éjszakát, de visszatartott a józan eszem, hogy alig
volt rajtam valami. Nem biztos, hogy jó ötlet kimerészkedni, de meg kellett tudnom mi az igazság. És ha
egyedül vagyok a lakosztályban? Nem akartam várni, de tartottam attól, hogy kivel fogom szembetalálni
magam, miután kilépek.

Kérlek, kérlek. Selly! Te legyél kint!

Amint kinyitottam az ajtót, csak a fejemet mertem kidugni. Azt hittem, szívrohamot kapok, amikor
megpillantottam a seggfej Rayt a nyitott konyhában a kávégépnél. A szívem a torkomban dobogott, a
fülem bedugult és hirtelen nem kaptam levegőt. Visszahúzódtam, és az ajtó melletti falhoz simultam.
Szerettem volna összeolvadni vele.

– Hogy a francba történhetett ez? – tettem fel a kérdést magamnak.

– Jó reggelt, Csipkerózsika! – Hirtelen benyitott az ajtón, és sejtelmes mosollyal végignézett rajtam. Azt
hittem, elsüllyedek szégyenemben, meg sem tudtam szólalni. Némán, elakadt lélegzettel lestem rá. – Ha
ezt befejezted, kint vár a kávé. – Azzal megfordult és kiment.

Ahogy kifújtam a bennakadt levegőt, a fejem lüktetni kezdett a fájdalomtól.

Szedd össze magad, szedd össze magad! Ez csak egy seggfej! Meg kell tudnom, mi történt!

A halántékomat masszíroztam két ujjal, végül erőt vettem magamon, újra húztam egyet a rajtam lévő
pólón, és kiléptem. Lassan a konyhapulthoz sétáltam, míg ő háttal volt nekem. Nem láttam, mit csinál
éppen, de éreztem a friss pirítós illatát.

– Kimerészkedtél? – fordult meg hirtelen, miközben épp a pult előtti székre húztam fel magam. Meg
kellett kapaszkodnom, mielőtt leborultam volna. Egy üres csészét rakott elém és megtöltötte kávéval, ami
szintén friss lehetett, mert gőzölgött az orrom előtt. Rá se mertem nézni. Amikor felpillantottam, láttam,
mennyire elégedett az arca, fölényben volt hozzám képest. Úgy ültem ott huszonnyolc évesen, mint egy
szerencsétlen óvodás, aki várja a reggelijét.

– Ez pedig a fejfájásodra. – Egy üvegpoharat tolt elém, amibe valami pezsgőtablettát dobott bele.

Honnan tudja? Ennyire az arcomra van írva?

Amikor elfordult, kapkodva próbáltam megigazítani a hajamat, bár tükör nélkül semmi értelme nem volt.
Biztos voltam benne, hogy szénakazalban álltak a hajszálaim.

– Köszönöm – motyogtam halkan.

– Nahát, megszólaltál? – kérdezte gúnyosan.

– Hogy kerülök ide? – tettem fel a kérdést bátortalanul.

– Mindjárt gondoltam, hogy nem emlékszel semmire. – Sejtelmes mosoly jelent meg az arcán, ami
kifejezetten jól állt neki.

A fene egye meg ezt a pasit!

– Örülök, hogy neked kimaradt az esti műsor.

Te jó égj Mit művelhettem?

– Mindenre emlékszem! – vágtam vissza tettetett magabiztossággal, pedig fogalmam sem volt, hogy mi
történt éjszaka, miután bemásztam a tortába.

– Persze, nyilván arra is, hogy fél órán keresztül bontottam szét a dobozt, amiben elaludtál.

– Tessék? – kérdeztem vissza. Válasz helyett megfordult, majd egy tányérral a kezében mellém sétált, amit
letett elém a pultra, és leült a mellettem lévő üres székre.

– Jól hallottad. – Közelebb tolta a tányért, amin háromszög alakú pirítós szendvicsek voltak, mellette
zöldséggel.

– Az nem lehet – ráztam a fejem, mire ő bólogatott. – És Selly?

– Szerencséd van, hogy a barátnőd kimentett a műsorral, amit előadott.

Szépen cserbenhagytam szegényt.

– Meg kell keresnem. – Fel akartam állni, de megfogta a karomat és visszahúzott.

– Nem zavarnám most a helyedben – Szemeivel utasított, hogy maradjak ott. Visszaereszkedtem lassan a
székre, de fogalmam sem volt, miért engedelmeskedtem. Különös érzés fogott el a közelében.

– Egyél! – Még közelebb tolta a tányért. Csábítottak a szendvicsek, éhes is voltam, de nem mertem enni.
Most valahogy más volt. Nem tűnt akkora seggfejnek, mint eddig.

– Mi történt még este? – próbáltam többet kihúzni belőle. Leginkább az érdekelt, hogy ő és én csináltunk-
e valamit.

Erre, hogy kérdezzek rá?

– Lássuk csak! – Úgy tett, mint aki gondolkodik, pedig pontosan tudhatta. – Felhoztalak ide.

– Te itt laksz? – Bólintott kérdésemre.

Ezek szerint hiába vártuk volna Sellyvel, hogy hazamenjen a fogadás előtt…

– Tartozol egy reggelivel, jobb, ha neki kezdesz! – A tányérra pillantott. Utasító volt a tekintete, én pedig
nem ellenkeztem, bár azt sem tudom, miért. Ki kellene rohannom fejvesztve, ehhez képest felvettem a
kávéscsészét és belekortyoltam.

Még ez is tökéletes, akár csak ő. Na, nem! Ez valami színjáték!

– Történt valami köztünk? – tettem fel a kérdést hirtelen. Nem akartam tovább bizonytalanságot érezni.

– Mi a baj, Nan? Talán megbánnád? – Közelebb húzódott hozzám, felemelte a fejemet, hogy ránézzek.

Nan? Mi a francért becézel?

Zavart feszültséggel szorítani akartam a széket, de Ray hozzám hajolt és megfogta a kezem.

– Most nem vagy valami bújós, mint éjszaka – suttogta a fülembe.

– Az nem lehet.

– Nem, de nem azért, mert te nem akartad, – ujjai a tarkómra csúsztak – hanem mert úriember vagyok.

Képtelen voltam megszólalni, szinte belesuttogta a számba.

– Ez nem lehet igaz! – kapartam össze magam, hogy válaszolni tudjak.

– Ha nem igaz, akkor most, miért vagy nedves? – Belefúrta orrát a hajamba, forró lehelete csiklandozta a
nyakamat, mire én alsó ajkamba haraptam és összeszorítottam a combomat zavaromban.

Honnan tudja, hogy felizgatott?

Ujjai cirógatták a tarkómat, ajkát gyengéden az arcomhoz nyomta. Kezdett eluralkodni rajtam a vágy,
annyira, hogy figyelnem kellett, ne remegjen a testem.

– Ezt abba kell hagynod! – Mellkasára tettem a tenyerem, hogy azzal megálljt parancsoljak, de az ingén
keresztül is éreztem, milyen forró a bőre. Az izmai feszültek, és parancsolnom kellett végtagomnak, hogy
ne simogassam végig szilárd mellkasát. Miközben egymás szemébe néztünk, észrevétlenül
beszippantottam finom illatát. Ahelyett, hogy elhúzódott volna bármelyikünk is, egymásnak estünk. Forró
csókcsatában kötöttünk ki, ami olyan volt számomra, mint háború után a béke. Nem tudtam betelni
ajkaival, nyelvének gyengéd, de mégis szenvedélyes játékával, ahogy átvette az uralmat felettem. A
nyakába kapaszkodva omlottam a karjaiba. Az ölébe húzott, keményen nekem feszült, amit nadrágján
keresztül is éreztem. Felkapott az ölébe, és felültetett a pultra. Nem szakadt el a szánk, vadul és
gyengéden felváltva faltuk egymást, míg csípőm kiéhezve vonaglott. Tenyerével közre fogta az arcomat,
és hátrahúzódott, mire értetlenül néztem rá. Hajoltam felé, hogy újra megcsókoljon, de ellentartott.

– Most mi a baj? – kérdeztem lihegve.

– Az a baj, bébi, hogy tartozol nekem az elmaradt műsor miatt. – Elengedett és nevetve a pultra csapott.

– Tessék? – kérdeztem vissza, de még forgott körülöttem a világ, a szédületes csókjának mámorában
lebegtem.

– Kapsz két órát, hogy visszahozd a pénzt az irodámba. Addig érezd magad otthon! – A csuklóján az óráját
nézte, majd rám kacsintott, és kiment az ajtón. Döbbenten pislogtam utána. Amint magamhoz tértem,
leugrottam a pultról.

Mégis mi a franc akart ez lenni? Nem vagyok normális!

Motyogtam dühösen egyedül a hatalmas lakosztályban, közben jobbra-balra sétáltam, hogy megtaláljam a
ruháimat. Mindhiába, mert sehol nem volt, mintha nem is lett volna. Kivéve a cipőm, mert valami csoda
folytán az ágy mellett hevert. Az is lehet, hogy ez a seggfej szándékosan eltüntette a többi cuccomat.
Többször végignéztem magamon, majd eldöntöttem, hogy egy szál pólóban és bugyiban fogok kimenni.
Nem bujkálhattam, meg kellett találnom Sellyt. Idegesen és bosszúra éhesen léptem ki a folyosóra, de
nem volt ismerős a hely. Más színű volt a fal és a szőnyeg is, mint ahol mi voltunk. Azt sem tudtam, hol
vagyok, halkan morogtam miközben figyeltem, hogy merre kellene mennem. Az egyik oldalon egy vastag
ablak zárta le a folyosót, amin nem lehetett kilátni, de a napfény könnyedén átjutott rajta, amitől világos
lett. Elindultam majdhogynem meztelenül, szerencsére a puha szőnyegen nem lehetett hallani a
lépteimet. Nem mintha lett volna más a közelben, mert sehol nem volt egy ajtó. Egyenesen a lifthez
vezetett a folyosó, aminek az ajtója nyitva állt előttem. Beléptem és csodálkozva vettem észre, hogy
egyetlen gomb árválkodott a kezelőpanelen.

Csak ezzel juthatok le.

Megnyomtam a gombot és vártam, hogy elinduljon. Arra számítottam, hogy percekig fog tartani, amíg
leérek, de pillanatok alatt az ajtó megint kitáru lt előttem. A szemem előtti fal színe már ismerős volt.
Kiléptem és elindultam a folyosón, tudtam, hogy ezen a szinten van a szobánk. Rövidesen meg is találtam
a másik liftet, ami előtt futólépésben elhaladva értem a lakosztályunkhoz.

Hangosan kopogtam, vártam, hogy Selly kinyissa, mert nálam nem volt kulcs. Forgolódtam,
reménykedtem, hogy nem most fog arra jönni valaki. Többszöri kopogásra sem nyílt az ajtó. Egyre
türelmetlenebbül dörömböltem rajta, végül már kiabáltam a nevét, nem érdekelt, ki hallja meg. Elképzelni
sem tudtam, hol lehet.

Talán nincs is bent a szobában.

Húzkodtam le magamon a pólót, hogy ne legyen kint a fenekem, és idegesen toporogtam.

Hogy a fenébe menjek így le?

Leültem az ajtó elé és vártam, csak azt nem tudtam mire. Nem tartott sokáig az elhatározásom. Felálltam,
és a lifthez indultam, mert le kellett jutnom a recepcióra, talán tudják hol van Selly. Mindegy, hogy hányan
fognak röhögni rajtam a szerelésem miatt.

Végül is, olyan, mint egy fürdőruha.

Talán ott tudják, hol van a barátnőm, akit cserbenhagytam. Beszálltam a felvonóba, és miután
megnyomtam a gombot, beálltam a sarokba. Figyeltem a számlálón váltakozó számokat, de sokkal
lassabbnak tűnt a lift, vagy csak én éreztem úgy. Pár emelettel lejjebb egy idős házaspár szállt be mellém.
Az asszony morgott valamit, míg a férfinak majd kiesett a szeme, annyira nézett. Zavaró volt a kéjenc
öreg tekintet, legszívesebben gyomorba könyököltem volna. Amint kinyílt az ajtó, átvágtam közöttük, hogy
mielőbb kint legyek.
– Nem látott még lábakat? – szóltam vissza durván az embernek. Nem tudtam szó nélkül hagyni a perverz
tekintetét.

– Nem szégyelli magát… – zsörtölődött mögöttem az öreglány, de nem törődtem vele, és a liftajtó is
bezárult előtte.

Hirtelen azt hittem, valamilyen rendezvény közepébe csöppentem bele, olyan sokan voltak az előtérben.
Éreztem magamon a rosszalló tekinteteket. Azt nem értettem, hogy miért, mert ha nem egy póló, hanem
fürdőruha lenne rajtam, észre sem vennének. A recepcióhoz léptem, ahol Tina állt a pult másik oldalán és
már húzta a száját, amint megpillantott.

– Miben segíthetek? – kérdezte sablonos mosollyal, ami mögött a háta közepére sem kívánt.

– Szeretnék bejutni a szobánkba, de a barátnőmnél maradt a kulcs – próbáltam nem esdeklő arcot vágni.

– A szobájukba? – kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. – Már nincs szobájuk. A délelőtt folyamán a
személyzet megkezdte a takarítást.

– Tessék? – leesett az állam a pultra. – Mi az, hogy nincs szobánk? Minden cuccunk bent van! – kérdeztem
vissza ledöbbenve.

– Nem, már nincs – rázta a fejét, megfordult, és felém nyújtotta a táskámat.

– Ennyi? És a barátnőm?

Kezdett egyre zavarosabb lenni minden. Nem értettem, hogy lehetséges ez.

– Úgy gondolja, hogy a pult alatt van a barátnője? – kérdezett vissza lenézően. Ribanc!

– Nem! Itt volt a barátnőm? – felemeltem a hangomat.

– Nem láttam a barátnőjét.

Lehet, hogy Selly megharagudott rám és lelépett, mert elaludtam a tortában?

Tehetetlenül álltam táskával a kezemben, és nem tudtam, mitévő legyek. Hol keressem Sellyt? Egyáltalán
nem ismertem a környéket, el sem tudtam képzelni hova mehetett.

Még ha haragszik is rám, mm léphetett csak úgy le.

Sokra nem megyek a tartalmával – állapítottam meg, miután belenéztem a táskámba. Csak az irataim és a
telefonom volt benne, ami ráadásul le volt merülve.

Tettem pár lépést előre, amikor megpillantottam Bernardot. Szaladtam utána, mert nem vett észre.

– Bernard! – kiabáltam, hogy megálljon.

– Igen, kisasszony? – fordult meg a szokásos bárgyú arcával.

– De örülök magának! – lihegtem. – Nem látta a barátnőmet?

– Sajnos nem.

– Biztos benne? Sehol nem találom. Nem szokott szó nélkül lelépni.

– Talán csak kirándul egyet.

– Kizárt! – vágtam rá rögtön. – Selly nem kirándul!

– Ha találkozok vele, szólok, hogy keresi. – Megfordult és továbbment. Elveszetten álltam a hatalmas
előtérben. Úgy éreztem, Bernard volt az utolsó esélyem, de ő sem tudott segíteni. Idegesen harapdáltam
az alsó ajkam, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a tekinteteket. A táskámba nyúltam a telefonomért,
hogy ellenőrizzem még egyszer, de valóban le volt merülve, így azt sem használhattam. Eszembe jutott,
hogy visszamegyek a pénzért, amit elrejtettünk. Erre még pontosan emlékeztem. Kimentem a kertbe, ahol
már semmi nyoma nem volt az előző esti bulinak. Átvágtam az üres napozóágyak között, ahonnan a
fullasztó hőség elől menekülhettek be az emberek az épületbe. Bementem a helyiségbe, ahol előző este a
torta volt, és csalódottan néztem az üres teret. Nem tudom, miért vártam, hogy most is ott lesz. Csak a
virág árválkodott bent. Letérdeltem a szellőzőrács elé, lassan leemeltem, majd benyúltam. Hiába
tapogatóztam, nem találtam a pénzt. Lehasaltam, hogy messzebbre tudjak nyúlni, de azt is mindhiába.

Az nem lehet, hogy Sellynek ennyire hosszú legyen a karja!

Már tudtam, hogy nem fogom megtalálni, de képtelen voltam feladni. Sírás kezdte szorítani a torkomat.
Ennyire nem lehet megsértődve, hogy7 itt hagy egy cent és ruha nélkül. Feltérdeltem, és dühösen a földre
csaptam a tenyeremmel. Azon kezdtem gondolkodni kihez fordulhatnék segítségért. Oliver volt, aki
először eszembe jutott. Visszamehetnék megkérdezni, hol van a szobája, de biztos voltam benne, hogy
Tina nem fog segíteni abban sem. Rajta kívül egyvalakihez fordulhattam. Ray! Nem volt más választásom,
csak ő segíthetett felvilágosítani homályos emlékeimet.

– Bemegyek és kérdőre vonom azt a seggfejet! – határoztam el magam dühösen.

Felálltam, megtöröltem könnyes arcomat, és megigazítottam a pólót magamon, mintha segítene, hogy ne
legyen kint mindenem. A recepció felé tartva, már láttam Tina arcán, hogy készült az érkezésemre, de szó
nélkül mentem el mellette, egyenesen az iroda felé vettem az irányt.

– Oda senki nem mehet be! – kiáltott utánam és mielőtt utolért volna, berobbantam az ajtón.

– Tudni akarom, hol van a barátnőm! – követeltem a választ a velem szemben álló Raytől, aki mérgesen
nézett rám. A szemem sarkából láttam, hogy érkezésemre két férfi állt fel illedelmesen.

– Bizonyára eltévesztette a hölgy az ajtót – szólalt meg Ray zavartan.

– Nincs itt semmi tévedés! – A két férfi felé fordultam, akik alaposan végigmértek.

– Egy üzleti tárgyalás közepébe rontottál bele! Azonnal menj ki! – morgott halkan Ray, és várta, hogy
megmozduljak, de helyette karba tett kézzel lebetonoztam magam.

Innen nem fog kirakni, amíg nem válaszol. Most visszaadhatom neki a szemétséget.

– Köszönjük a lehetőséget, Mr. Hollson. Átgondoljuk és jelentkezünk – lépett elő az egyik pasas.

– Még nem végeztünk, a hölgy épp távozni készült! – Ray megfogta a karomat, hogy kivezessen.

– Majd akkor megyek ki, ha már beszéltünk. – Kihúztam magam az ujjai közül, és az asztalához sétáltam,
majd kényelmesen elhelyezkedtem a puha székében.

– Nem zavarunk, viszontlátásra! – Mind a ketten elköszöntek és sietősen kimentek. Ray az orra előtt
becsukódó ajtót nézte. Számítottam rá, hogy dühöngeni fog, valami fontos dolgot szakíthattam félbe.

– Van fogalmad róla, mit csináltál? – fordult meg kitörő dühvel, pont, ahogy vártam. Tudtam, hogy nekem
higgadtnak kell maradnom.

– Elmarad a teadélután? – kérdeztem gúnyosan, közben feltettem a lábamat az asztalára.

– Itt milliókról tárgyaltunk, ha ezt az üzletet elbukom, még többel fogsz tartozni! – rácsapott az asztalra.

– Nem tartozom semmivel! Te vetted el az összes pénzem, és eltüntetted a barátnőmet is!

– Tessék? Miről beszélsz?

– Nem kell úgy tenned, mintha nem tudnál semmiről! – Most én voltam az, akiből kitört a düh. Levettem a
lábam az asztalról, és elé álltam.

– Mi közöm van a barátnődhöz? Ne rajtam keresd! Menj ki az irodámból! – mutatott az ajtóra.

– Eszemben sincs, amíg el nem árulod, hol van! A ruhámat is vissza akarom kapni, ha már kitettél a
szobából! – A kijelentésemre végignézett rajtam.

– Nem kellene kómába innod magad, és tudnád hol hagytad el! – válaszolt mérgesen.

– Na, ide figyelj! – felemeltem a mutatóujjamat. – Ha nem mondod meg azonnal…

– Te most fenyegetsz? – félbeszakított, gúnyos mosollyal az arcán.

– Nem, de megkeresem a módját, amivel bezáratom az egész szállodát! – keltem ki magamból.

– Kizárt, nem teszed meg – nevetett hangosan. Forrt bennem a düh, hogy mennyire nem vesz komolyan.

– Nem? Azt majd meglátjuk! – morogtam az arcába, és elindultam kifelé.

– Az én pólóm van rajtad, méregzsák – szólt utánam jókedvűen. Megtorpantam, ránéztem a pólóra, majd
kapkodva levettem magamról. Még jobban elöntött a harag, ezért bele sem gondoltam, hogy csak
fehérnemű lesz rajtam. Túlságosan felidegesített a gúnyolódása.

– Itt a rohadt pólód! – visszaléptem, és hozzávágtam.

– Én így nem mennék ki a helyedben – nevetett.

– Az lehet, de én nem te vagyok, és sokkal jobban nézek ki nálad! – Sarkon fordultam, és kinyitottam az
ajtót.

Ha ez kell neki, akkor nem maradi más, csak a rendőrség. Meg fogja kapni.

Mielőtt kiléphettem volna, ujjai a karomra tekeredtek, hevesen állított meg és egy pillanat alatt
becsukódott az ajtó előttem. Már csak akkor eszméltem föl, amikor puha ajkait az enyémre nyomta.
Próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült. Hozzám simult, kezei lecsúsztak derekamra, és magához
szorított. Hosszan csókolt, keményen, majd egyre gyengédebben, amitől elfelejtettem tovább ellenkezni.
Becsuktam a szemem, hagytam magam.

Ökölbe szorított ujjaimat lassan szétnyitottam mellkasán. Megint ő győzött, de abban a pillanatban nem
érdekelt más, csak hogy átéljem ajkának minden mozdulatát. Nehezen tértem magamhoz a csókjától, de
amint az elmém felülkerekedett a vágyon, ellöktem magamtól.

– Most mi a baj, bébi? – Olyan gyorsan lépett vissza és zárta el az utamat két oldalt a karjával, hogy
mozdulni sem tudtam.

– Ne szórakozz velem!

Tiltakozásom ellenére furakodva csókolt bele a nyakamba.

– Nem szórakozok, kellesz nekem – suttogta.

– Ezzel nem fogsz meggyőzni, el fogok menni a rendőrségre. – Próbáltam tartani magam, de nehezemre
esett nem belekapaszkodni az ingébe és hozzásimulni.

– Biztos vagy benne?

– Igen!

– Akkor is, ha segítek megkeresni a barátnődet? – Elhajolt és a szemembe nézett. A tekintetét fürkésztem,
hogy mennyire hihetek neki. Nem ismertem annyira, hogy leolvassak bármit is az arcáról.

– Ezt csak úgy mondod – vetettem oda. Nevetve csóválta a fejét.

– Mindenkivel ilyen bizalmatlan vagy? – Ellépett tőlem, visszasétált az asztalához és leült a szélére. Le
sem vette rólam a tekintetét.

– Miért kellene hinnem neked? – Karba tett kézzel léptem el az ajtótól, és egy lépést tettem felé. Valamiért
már nem zavart, hogy egy szál fehérneműben állok előtte. Talán a csókja miatt, amiből azt éreztem, nem
kell takargatnom magam előtte.

– Nem hiszem, hogy van más választásod. – Sunyi mosoly jelent meg a nagyképű arcán.

– Pedig van! Nem szorulok rá a segítségedre! – jelentettem ki határozottan, de be kellett látnom, hogy
máshoz jelenleg nem nagyon fordulhatnék.

– Biztos? Mihez kezdesz ruha és pénz nélkül? – Zsebre dugott kézzel lazán felém lépett, és megállt
előttem.

A seggfej, mintha direkt eltervezte volna!

– Tudod, hogy hol van, különben nem lennél ilyen magabiztos.

– Nem tudom hol van a barátnőd, de az ajánlatom nem tart sokáig. Jól gondold meg, hogyan döntesz! –
Ránézett a csuklóján lévő órára.

– Jó, legyen! – vágtam rá rögtön. – De ha átversz…

– Megint fenyegetsz? – kérdezte gúnyosan. Nem várt a válaszomra, elővette a telefonját és tárcsázott.

– Tina! Jöjjön be az irodába – mondta határozottan. Még ki sem nyomta, hangos cipőkopogás hallatszott az
ajtó mögül, ami ki is nyílt, abban a pillanatban.

– Itt vagyok, Mr. Hollson. – Visszavett a lendületéből, amint észrevette, hogy én is ott vagyok.

– A kisasszonynak ruhára lenne szüksége. Gondoskodjon róla!

Lenéző pillantást vetett rám a lány, amire gúnyosan elhúztam a számat.

– Máris, uram! – A hangja cseppet sem volt kedves. Undorral az arcán fordult meg.

– Mindjárt visszajövök. Ha felöltöztél indulunk. Addig is ne csinálj balhét – lépett mellém.

– Balhét? Ezek szerint tartasz tőlem? – Elégedetten elléptem mellőle, és leültem a székébe.

– Csak magadtól próbállak megvédeni, bébi – kifelé menet hangosan nevetett.

Feldühített a nagyképűsége, felkaptam a műanyag ceruzatartót, és az ajtóhoz vágtam utána. Sokkal jobb
lett volna, ha a hátáról pattan vissza, de lassú voltam, és az ajtón koppant.

Lehet, hogy most ő van fölényben, de vissza fogja kapni.

Türelmetlenül dobogtam az asztalán, miközben nézelődni kezdtem. Nem volt semmi rajta, csak néhány
akta és jegyzettömb. Se egy fénykép vagy egy személyes tárgy, de még az irodában lévő polcokon sem
láttam olyat, ami felkeltette volna a figyelmemet. Arra viszont határozottan emlékeztem, hogy amikor
először voltunk bent, láttam egy képet háttal az asztalán.

Mi lehetett rajta? Miért nincs már itt? Lehet a barátnője, vagy az is lehet, hogy felesége van, aki mellett
szédíti a nőket.

– Kinek kellene egy ekkora seggfej? – tettem fel a kérdést hangosan. Hátradőltem és kihúztam a fiókot.
Talán találok róla valamit, amiből megtudhatom, ki is ő valójában. Belenyúltam volna, hogy keresgéljek,
amikor kivágódott az ajtó.

– Nem hiszem, hogy megengedte, hogy turkálj – förmedt rám Tina az ajtóból.

– Ehhez neked semmi közöd!

– Majd meglátjuk, ha szólok Mr. Hollsonnak – bosszúsan nézett rám.

– Ó, kérlek, csak azt ne! – A számhoz kaptam a kezem és elővettem a legjobb színészi képességemet, hogy
gúnyolódjak vele. Ha nem jön be, talán találtam volna valamit, amivel felülkerekedhetek Ray
nagyképűségén.

– Itt vannak a ruhák! – Dühösen ledobta elém az asztalra olyan lendülettel, hogy néhány akta a földre
esett.

Mit képzel ez a nő?

Meg se kellett néznem, már láttam, hogy egyik sem lesz jó. Valami elnyúlt, koszos narancssárga pulóver
és egy kopott kék farmer volt a kupacban.

– Ez mi? – néztem a göncökre.

– A ruháid. Mi a baj? Nem tetszenek?

Elég volt az arcára néznem és láttam, hogy szándékosan választotta ki a rongyokat nekem. Már akkor
észrevettem a szemében a féltékenységet, amikor Ray megkérte, hogy bolyon ruhát a számomra.

– Oké, vettem! – Mosolyogva felegyenesedtem. Vágytam rá, hogy ujjaim a haját markolják, és az arca az
asztalon koppanjon. Élveztem volna a helyzetet.

Ritkán utáltam valakit anélkül, hogy nem ismerném, de Tina már az első alkalommal kivívta valamiért ag
ellenszenvemet.

– El ne kezdj sírni, ezek valók hozzád! – gúnyolódott, mint egy óvodás gyerek. Éppen felé léptem volna,
hogy belemarkoljak a hajába, lerántsam az asztalra az undok arcát, de megint nyílt az ajtó.

– Te még nem vagy kész? – lépett be Ray.

– Ha nem ilyen együgyű alkalmazottad lenne, talán már elkészültem volna! – Felemeltem két ujjal a
pulóvert és a nadrágot, majd Tina lába elé dobtam.

Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen picsa szórakozzon velem!

– Sajnálom, uram, nem volt más. – Felvette a kedvesebbik mosolyát és bűnbánóan pislogott a főnökére.

– Én ezeket fel nem veszem!

– Nincs más! – válaszolta Ray.

– Akkor így megyek, ruha nélkül – emeltem fel az fejemet büszkén. Tina szemei kikerekedtek a
kijelentésemre.

Eg a ribanc azt hitte, hogy kibabrál velem?

– Erre nincs időm! – mordult fel Ray. – Kapd magadra azokat a szarokat, és induljunk! – intett, hogy
menjek utána.

– Ez nem jött be – súgtam oda Tinának, miközben kisétáltam mellette. Bosszús tekintetével gyilkolni
tudott volna.

– Hova megyünk? – kérdeztem, miközben kapkodtam a lábaimat Ray után. Nem volt könnyű tartani vele a
lépést, amíg ő egyet lépett, addig nekem kettőt kellett. Nem figyeltem arra, hogy csak egy bugyi és
melltartó van rajtam. Pontosabban nem akartam arra figyelni.

Miért ne tehetném meg? Mások is mászkálnak fürdőruhában. Csesszék meg! Többet úgysem jövök vissza
ide.

– Majd megtudod – vetett egy pillantást rám, ajkai megnyíltak, mintha mondani akart volna valamit, végül
nem szólalt meg.

Nem tudom, mi ütött belém, de ezt hozta ki belőlem annak a nőnek a rosszindulata.

– Tudtam, hogy tudod, hol van Selly!

– Nem tudom, hol van a barátnőd, már mondtam.

– Ahhoz képest nagyon magabiztosan indultál el.

– Majd útközben kiderítjük – válaszolt sietve.

Reméltem, hogy miután kiérünk a hotelből lassítani fog, de ugyanúgy rohamtempóban lépkedett. Közben
hallottam, hogy morog valamit, de nem lehetett érteni, így nem is foglalkoztam vele. A táskámban
kerestem a lemerült telefonomat, hogy újra megpróbáljam bekapcsolni, mintha lenne értelme. Hangos
dudálásra kaptam fel a fejem, és hirtelen valami visszarántott. A hajam a forró széltől az arcomba hullott
és zihálva pislogtam magam elé, hogy felfogjam, mi történt.

– Nem látsz a szemedtől, te hülye ku…?! – ordította ki egy férfi az előttem elszáguldó autóból. Az utolsó
szót nem hallottam, de sejtettem, hogy7 milyen jelzővel illetett.

– Ki akarod vasaltatni magad? – kérdezte Ray mérgesen, miközben még mindig a derekamat szorongatta.

– Jól vagyok! – dadogtam megszeppenve.

Le akartam tolni magamról az ujjait. Már nem volt rá szükség, hogy fogjon, de még szorosabban húzott
magához.

– Felejtsd el, életveszélyes vagy. Elvonod a figyelmüket a vezetésről azzal, hogy itt sétálsz fehérneműben.

– Te meg egy seggfej vagy – válaszoltam, miközben küszködtem a karjának lefejtésével.

– De azért bejövök neked, bébi. – Megint felvette azt az önelégült vigyorát, és betuszkolt az út szélén álló
fekete terepjáróba, még csak esélyt sem adva arra, hogy7 válaszoljak. Miután megkerülte az autót,
elhelyezkedett mellettem, azonban az indulást meghiúsította a telefon csörgése, amit mérges hangon vett
fel.

Ha nekem így szólna bele valaki, én biztos kinyomnám.

Elvettem a műszerfalon heverő napszemüveget, feltettem, majd kényelmesen hátradőltem, és lábamat a

szemüveg helyére helyeztem. Egy kicsit sem zavart, hogy majdnem meztelen voltam mellette.

– Ne kényelmesedj el, nem azért vagy itt. – Leemelte a lábamat, és elfordította a kulcsot. – Ezt pedig
kérem vissza. – Levette a szemüveget is rólam.

– Bunkó! – motyogtam halkan.

Nem reagált rá semmit. Amint kitolatott, az autó hangos sípolásba kezdett.

– Ez neked szól! – mordult fel megint, és az övre mutatott. Kellő szemforgatás után magam elé húztam az
övét, majd áthajoltam és visszaszereztem a napszemüveget. Hiába voltak sötétített ablakok, zavarta a
szememet az erős napfény.

– Nem én akarok itt lenni. Felőlem ki is tehetsz. A rendőrségre egyedül is eltalálok – vágtam egy gúnyos
mosolyt, és elfordítottam a fejem.
– Hirtelen nagyon nagy lett a szád. – Nem néztem rá, de éreztem, ahogy a tenyerét a combomra teszi.

– Erre semmi szükség. – Le akartam emelni, de ellentartott. Amennyit eltoltam, annyit húzott vissza, míg
végül úgy nézett ki, mintha erőszakkal simogattatnám magam.

– Ha ezt szeretnéd, miért nem mondod? Simogatlak szívesen. – Rám pillantott vigyorogva, majd újra az
utat nézte.

– Te tényleg egy seggfej vagy. Inkább az útra figyelj – orroltam le, mire visszahúzta a kezét, és hangosan
nevetett. Nem törődtem piszkálódó megjegyzésével, inkább néztem a magas felhőkarcolók sokaságát, és
az autópályák között szélsebesen száguldozó autókat. Egy útvesztő volt számomra, de mégis sok
hasonlóságot véltem felfedezni Miami és New York között. Az életérzés mégis más volt.

– Ha akarod, veszek neked ruhát – törte meg elmélkedésemet mély hangja. Ránéztem felhúzott
szemöldökkel, mellé unott arcot vágtam.

Ennek a könnyed felajánlásnak is lehet valami oka. Nagyon téved, ha azt hiszi, bedőlök neki.

– Aha.

– Most mi van? – Összehúzott szemöldökkel rám pillantott.

– Nem dőlök be a trükködnek.

– Trükk? Te paranoiás vagy.

– Nekem tökéletesen megfelel ez a semmi is. Nem hiányzik, hogy valami egy dolláros rongyért ezreket
kérj vissza – morogtam elfordított fejjel.

– Ha azt akarod, hogy ne halljam, akkor tartsd magadban vagy szállj ki, de attól, hogy másfele nézel, még
tisztán értem, amit mondasz.

– Elárulnád, hogy hova megyünk? – fordultam felé ingerülten.

– Elrabollak! – vágta rá. – Viccelek. Annyira nem vagy jó csaj. Inkább megkeressük a barátnődet. – A
pimasz mosoly folyamatosan ott volt az arcán.

– Hogy akarod megkeresni, ha közben velem gúnyolódsz? – Nem csillapodott az idegesség bennem.

– Rád férne egy kiadós szex, kezdesz bekattanni.

– Majd keresek rá valakit, mert fogadok, hogy neked az sem menne. Pöcsfej! – Morcosan visszavetettem
magam az ülésbe, de abban a pillanatban a biztonsági öv megfeszült rajtam a tövig taposott féktől. Ugyan
nem fejeltem le a műszerfalat, de levegőt sem kaptam.

– Pöcsfej? – nézett rám mérgesen. Lefagytam a telein tététől. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mi
fog következni. – Pöcsfejnek tartasz? – Kicsatolta az övét, majd az enyémet is.

– Ne merészelj közelebb jönni! – figyelmeztettem határozottan, magam elé tartott kézzel, miközben
hátrafelé húzódtam, amennyire csak lehetett. Kinézett a mögöttem lévő ablakon, és kiszállt az autóból,
feszengve figyeltem, ahogy megkerülte a terepjárót és majdhogynem feltépte az ajtót mellettem.

– Mit csinálsz?

– Tartunk egy kis szünetet. – Megragadta a karomat és kihúzott a kocsiból.

– Neked elment az eszed? Nem állítatsz meg az út közepén! – tiltakoztam a kifogásommal.

A legszélső sávban voltunk, ahol senkit nem zavart, de muszáj volt valahogy menekítenem magam. Ügyet
se vetett rám, behúzott egy kávézóba, ahol a vendégtéren keresztül átvágott, egyenesen a mosdók felé, és
közben szorosan fogta a kezemet. Maga elé rántott, majd amikor megpördültem, már csak annyit láttam,
hogy magunkra zárja az ajtót.

– Most mi van? – kérdeztem értetlenül.

– Megnézzük, mennyire vagyok pöcsfej.

– Te most szórakozol – nevettem fel zavartan, de az ő arca rezzenéstelen maradt. – Nem mehetsz be csak
úgy valahova, szó nélkül és zárkózhatsz be a mosdóba! – jöttem az újabb kifogással, közben lassan
hátrálni kezdtem összeszorított combokkal, csak nem volt hova.

– Azt csinálok, amit akarok, az egész város az enyém! – válaszolta nagyképűen.

Hogy lehet valaki ennyire beképzelt?

Most az egyszer nem mertem hangosan kimondani a gondolatomat.

– Mi a baj, csak nem beijedtél? – Pillanatokon belül megállt előttem. Nem tudtam tovább hátrálni a
mögöttem lévő fal miatt.

– Figyelmeztetlek, hogy amit most csinálsz, azért akár több évet is kaphatsz! – dadogtam zavartan.

– Valóban? Mit csinálok? – Megtámasztotta tenyerét mögöttem.

– Korlátozod a szabadságomat. – Elfojtott mosolyt fedeztem fel az arcán kijelentésemre. Tapadtam a falra,
akár bele is süllyedtem volna, csakhogy meneküljek tőle. Megrémisztett, de tetszett, hogy annyira közel
volt. Hozzám hajolt, majd gyengéden belecsókolt a nyakamba.

– Most még elmenekülhetsz – suttogta halkan.

– Nem félek tőled. De nekem van valakim, ezt nem csinálhatod – remegő hangon tiltakoztam.

Még hogy van valakim. A francokat! Fred valahol a húgomat keféli, én meg úgy viselkedek, mintha még
együtt lennénk.

– Akkor menj! – mondta magabiztos, nyugodt hangon és elhúzódott, hogy a szemembe nézzen. Nem
mozdultam. Gondolatban már rég egy New York-i repülőn ültem, de a testem meg se moccant. Alsó
ajkamba harapva próbáltam szabályozni a légzésemet.

Le kell lépnem! Le kell lépnem! Megint jól átesései a fejemet! Legutóbb is szépen ott hagyott.

Biztattam magam, hogy megmozduljak. Az arcom tűzforró lett, még a füleimen is éreztem a zsibbadást.

– Na? Mi lesz? – kérdezte lágy hangon, amitől megrogyott a térdem.

– A francba! – Beleuntam a vágyakozásba, és a nyakába vetődve a szájára tapadtam. Nyelve végigsiklott a

nyelvemen, egyik kezét az arcomra tette, másikkal magához vont. Érzéki mozdulatokkal játszadoztunk
egymás ajkával, majd egyre birtoklóbb lett a csókja. Karját leengedte, tenyerét becsúsztatta a bugyimba.
Hangosan levegő után kaptam, megremegtem, amint megereztem ujjait.

– Csak nem megkívántál? – kérdezte, miközben belém engedte két ujját. Felnyögtem, nem volt szüksége
válaszra, egyértelmű volt, hogy tocsogtam a nedvességtől. Megmarkoltam a nadrágját, és kapkodva
kezdtem kigombolni, mielőtt újra lelépett volna.

– Ennyire sürgős? – Hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.

– Fogd be!

Segítettem lehámozni róla a nadrágot, majd nekem szegte álló farkát, és újra vadul csókolni kezdett.

Határozottan készen állt ő is.

– Akarod a farkam? – Egyszerre markolt a hajamba és harapott bele az alsó ajkamba.

– Igen! – nyögtem bele a szájába, kínzó vágyakozástól remegve.

– Jó kislány! – Egy mozdulattal letépte rólam a bugyit, fenekem alá nyúlt és felkapott az ölébe. Izgatottan
kulcsoltam lábamat a derekára, és magamhoz szorítottam.

– Nem fogok megállni… – Még a végére sem ért a mondatnak, belém döfte magát, amitől hangosan
felsikítottam. Vállába kapaszkodva ziháltam, míg fel-le mozgatott. Nem finomkodott, mindkettőnkben
tombolt a vágy. Tövig merült bennem minden egyes döfésnél. Soha nem éreztem hasonlót Freddel,
életemben először elvesztettem az irányítást a saját testem felett. Uralta minden egyes porcikámat.
Megmarkolta a csípőmet, hangosan felhördült. Tudtam, hogy közel van már ő is.

– Élvezz el – lihegte két csók között.

A testem első szóra engedelmeskedett. Gyengéden szívta, harapdálta a nyakamat, vadul mozgott bennem,
amitől lecsapott rám az orgazmus ereje. Ernyedten ráomlottam, tüdőm levegőért sikított, lüktetett
hüvelyem a farka körül. A szívem majd kiugrott a mellkasomból.

– Még nincs vége, bébi. – Megfordult, hátát a falnak szegte és lassan lecsúszott a földre. Nem húzódott ki
belőlem, keményen feszült bennem, ami újra izgalomba hozott. Úgy éreztem, képtelen vagyok
megmozdulni a vágytól. Levette rólam a melltartómat, és melleimet forró ajkaival lágyan körbeölelte,
felváltva kényeztette mindkét mellbimbómat. Fejemet hátraszegve élveztem minden apró milliméterét,
ahol bőrünk összeért, minden egyes mozdulatát, amivel a vágyak mennyországába lökött. Szorosan fogott,
beleharapott a vállamba, minden egyes lökése gyorsabb és vadabb volt. A szám már zsibbadt vad
csókjától, csípőnk majd’ összeolvadt, de akartam minden érintése után a következőt, minél többet belőle.

– Ray – nyögtem bele a szájába, miközben kapaszkodtam a nyakába, ahogy csak tudtam.

– Élvezz el, bébi!

Erőtlenül remegtem a karjaiban, mámortól Célájultan ziháltam. Hangosan felnyögött, mialatt szétáradt
bennem forró nedve. Percekig egymásba kapaszkodtunk, hogy visszatérjünk a valóságba.

Fogalmam sem volt, mit csinálok, de amíg a karjaiban voltam, többet kaptam tőle, mint Fredtől hosszú
évek alatt. Rémisztő volt ennek tudatában lenni. Eltolt magától, hajamat kisimította az arcomból.

– Megkeressük a barátnődet vagy maradjunk még? markolt bele gyengéden a fenekembe.

– Megkeressük – válaszoltam pihegve. Összeszedtem magam, és lemásztam róla, hogy felöltözzek. A sokk
akkor ért, amikor megláttam az elszakadt bugyimat.

– Ray! – Feltartottam, hogy lássa, nem tudom visszavenni.

– Nem gyűjtöm, leszoktam róla – mondta vigyorogva, miközben a nadrágját gombolta vissza.

– Ezt nem tudom visszavenni, elszakadt – dühösen vágtam hozzá.

– Bébi, nem is kell visszavenned, még nem végeztünk. – Megfogta az állam és erősen rátapadt a számra.
Tenyeremet mellkasára téve toltam el magamtól.

– Nincs ruhám, nem mehetek ki bugyi nélkül az utcára – válaszoltam mérgesen.

– Ez szívás, bébi – vigyorgott sejtelmesen, amitől viszketett a tenyerem. Legszívesebben lekevertem volna
neki egyet, amiért ennyire nyugodt.

– Örülök, hogy jól szórakozol – duzzogtam tehetetlenül.

– Hozok neked ruhát, mindjárt visszajövök – Megfordult, hogy kimenjen. Hirtelen belém hasított, hogy
meg fog szívatni és nem jön vissza.

– Hogy is ne! – szaladtam, és beálltam elé az ajtóba. Felhúzott szemöldökkel rám nézett. – Nem fogsz itt
hagyni! – Kétségbeesésemen nevetett, mire elhúztam a számat.

– Már megint rád tört a paranoia, hogy nem jövök vissza?

– Nem vagyok paranoiás! – jelentettem ki, de még én sem hittem el.

– Akkor engedj! Kibírsz öt percet.

Honnan hoz ruhát öt perc alatt? Lehet lelép, és itt maradok bugyi nélkül, egedül, egy idegen városban.
Naná, hogy paranoiás vágok!

– Jó, akkor gyere, menjünk – sóhajtozott.

– Nem mehetek így ki! – Keresztbe tettem a karomat magam előtt.

Hog lehetek ennyire nem normális, hog fehérneműben jöttem ki ap utcára?

– Mit akarsz, mit csináljak?

– Add az inged! – jutott eszembe hirtelen.

Tökéletes lesz! Elég hosszú, hogy kérjen a combomig. Vagy felkötöm a derekamra az autóig.

– Felejtsd el! – csóválta a fejét.

– Nem lehetsz ekkora bunkó! – Elkaptam az egyik gombot, hogy levegyem róla.

– Állj! – Megfogta a kezem, hogy hagyjam abba. – Nem fogok ing nélkül kimenni – mondta nevetve.

– Inkább te ing nélkül, mint én bugyi nélkül.

– Nem! – Eltolta a kezem.

– Akkor egyikünk sem megy ki. – Beálltam az ajtóba, mintha Hulk méretű lennék.
Rajtam nem fog túljutni.

– Inkább dögös vagy, mint ijesztő. – Megmarkolta a derekam, és magához húzott. Egyik keze a fenekemre
csúszott, és elégedett hörgés jött ki belőle. – Tetszik – suttogta a fülembe.

Mély levegőt vettem.

Nem fog szédíteni.

Próbáltam lefejteni magamról a karjait és kitörölni az elmúlt félóra emlékeit. Csak az ingére volt
szükségem.

– Nekem az inged tetszik – morogtam közben.

– Ha kapok cserébe valamit, odaadom az ingem. Ezt a pofátlant!

Mérgesen ránéztem.

– Már kaptál! Miért kell ekkora ügyet csinálni egy ing miatt? Sajnálom a barátnődet, hogy ekkora bunkót
kell elviselnie.

– Barátnő? Mi van, ha feleségem van? – kérdezett vissza, amitől tátva maradt a szám.

– Neked feleséged van? – Éreztem magamon, hogy lesápadtam, ahogy beugrott egy tökéletes családi kép,
amit most szépen tönkretettem.

Megcsalta velem a feleségét. Azt adtam annak a csajnak, amit én kaptam Fredtől. Hányingerem van. Nem
vagyok normális.

Nem válaszolt, az ingét gombolta, miközben le sem vette rólam a tekintetét. Nyilván észrevette, hogy a
bejelentésére behúztam a féket. Azt sem tudtam, merre nézzek, miközben emésztettem magam.

– Parancsolj, az ingem! De a te hibád lesz, ha rám gerjednek a csajok. – Önelégült vigyorral nyújtotta át.

Szó nélkül kikaptam a kezéből és a derekamra kötöttem, majd ellenőriztem, hogy elég hosszú lesz-e, hogy
takarjon rendesen. Felszisszent, amire felkaptam a fejem és ránéztem.

– Most mi van?

– Ez egy több ezer dolláros ing volt.

Már megint kezdi! Ettől nem fogom megsajnálni.

Csavartam még egyet az anyagon.

Armani is bekaphatja.

Megfordultam és kinyitottam az ajtót, de egy idős nénivel találtam szembe magam. Nem mozdultak a
lábaim, egy hang se jött ki belőlem.

Ez itt állt végig?

– Most már szabad a mosdó kedvesem?

– Jöjjön, mi menni készültünk – Ray mellém lepett, megfogta a kezem és elindult kifelé. Lábaim követték,
lehajtott fejjel szlalomoztam utána az asztalok között a kijárat felé.

– Milyen udvariatlan vagyok – megtorpant előttem. – Nem szeretnél inni egy kávét? – kérdezte udvariasan,
mintha az alkalomhoz illően lennénk felöltözve. Az arcom lángolt a kávézó közepén, több tucat szúrást
éreztem a testemen, amit a körülöttünk lévők tekintete okozott. Figyelemfelkeltő látvány lehettünk, ő ing
nélkül, én meg bugyi nélkül, amit csak reméltem, hogy nem vettek észre. Nem akartam mást, csak elhúzni
onnan.

Majd beülök bugyi nélkül egy melltartóban kávézni! Toltam rajta egyet, hogy menjünk ki. Megfordult, de
hallottam, hogy nevet. Amint kiléptünk az útra, megcsapott a forró levegő.

Nekem most nem itt kellene lennem, főleg nem egy nős pasival

Kihúztam a kezem az ujjai közül és gyorsan beültem az autóba. Míg ő kényelmesen elhelyezkedett, én
addig magam elé húztam az övét.

– Mi a baj? – kérdezte indulás előtt, miután elfordította a kulcsot. – Nagyon elhallgattál. – Megfogta a
combomat, és felém hajolt. Szerettem volna elhúzódni tőle, de nem volt hova.
– Neked tényleg feleséged van? – kérdeztem halkan.

– Ah, szóval ez zavarta meg a harcias kedvedet –mosolygott. – Ha lenne, nem tetszene neki, hogy
összepuncizod az ülésemet. – Felfelé csúszott a tenyere, ajkait az arcomra nyomta. – Mi van itt nekem? –
kérdezte kéjjel átitatott hangon. Megfogtam két kézzel az alkarját, mielőtt hozzám ért volna.

– Neked semmi – morogtam vissza erőlködés közben.

– Az kár, mert nem vagyok nős – vigyorogva dőlt vissza az ülésbe, körülnézett és elindult.

Megint csak szórakozott, és én egy pillanat alatt bedőltem neki. Tudnom kellett volna!

Dühösen ránéztem. Vetett rám egy pillantást és elmosolyodott.

Mekkora seggfej!

Puffogva elvettem a napszemüvegét és feltettem. Pár perce lehettünk úton, amikor lekanyarodott egy
parkolóba. Vártam, hogy elárulja, mit keresünk ott, de nem szólalt meg, csak miután beállt két autó közé.

– Visszakapom az ingem? – hallottam a kérdését, de nem foglalkoztam vele, sértődötten néztem ki az

ablakon.

– Miért jöttünk ide?

– Hozok neked ruhát.

– Milyen figyelmes vagy – jegyeztem meg gúnyolódva.

– Persze, mert szükségem van az ingemre – vigyorgott vissza.

– Eszembe se jutott, hogy magadon kívül mással is törődsz – motyogtam halkan és elfordítottam a fejem.

– Bébi, úgy látom, nem nyugtatott le a szex. Ha visszajöttem folytatnunk kell!

– Nem fog még egyszer megtörténni, ne is álmodj róla!

– Azt majd meglátjuk. – Áthajolt, hogy levegye rólam az inget, de megelőztem és gyorsan letekertem
magamról. Elvette és próbálta kisimítani a gyűrődést belőle. Összeszorítottam a számat, hogy ne nevessek
fel hangosan. Félszemmel rám pillantott és a fejét csóválta.

– Mindjárt visszajövök.

Néztem, ahogy távolodik és eltűnik a magas szürke üvegépületben. Kerestem a feliratot, hogy legalább a
hely nevét tudjam, de nem láttam. Persze New Yorkban az első, amit észre lehet venni: a hatalmas
feliratok. Itt ez nem volt jellemző. Percekig még türelmesen ücsörögtem, de kezdtem unatkozni. Be
akartam kapcsolni a rádiót. Végigzongoráztam az összes gombon, de az meg sem nyikkant.

– Ezt a szar tragacsot – morogtam hangosan.

Le szartragacsoztam egy több milliós autót.

Elnevettem magam, valószínű, soha nem lennék rá képes, hogy egy ilyen autót vegyek. Ránéztem a
szemem előtt felkínálkozó kesztyűtartóra. Gondolkodás nélkül kinyitottam. Tárva maradt a szám, amikor
megpillantottam egy pisztolyt.

Ki ő, hogy fegyvert tart autójában?

Eddig nem gondoltam rá, hogy félnem kellene tőle, de a pisztoly láttán elbizonytalanodtam. Benyúltam és
óvatosan kihúztam, hogy megnézzem. Még soha nem fogtam a kezemben fegyvert. Forgattam az ujjaim
között, hogy alaposan szemügyre vegyem. Sokkal nehezebb volt, mint képzeltem. A filmekben olyan
könnyedén kapják elő, mintha műanyag játék lenne. Miután szemrevételeztem, lassan visszatettem a
helyére.

Lehet, rá kellene kérdeznem, minek hordozza magával. De akkor rájönne, hogy kutakodtam…

Volt még benne néhány papír és a csekkfüzete, aminek látványára megint elnevettem magam.
Kicseszhetnék vele, azzal, hogy kiállítok magamnak egy csekket. Kivettem és végigpörgettem benne a
lapokat. Végül győzött a jó kislány Nancy és visszatettem. Lestem, hogy mikor bukkan már fel. Régóta
lelépett. Nem tarthat ennyi ideig venni egy egyszerű ruhát. Újra megpróbáltam hangot varázsolni a
rádióból, de nem sikerült. Hirtelen eszembe jutott, hogy talán gyújtásra kell tennem hozzá az autót. A
kulcs benne lógott, ezért felemelkedtem és gondolkodás nélkül elfordítottam, mire az autó gurulni
kezdett, amit kapkodva próbáltam megállítani. Úgy csapkodtam bent, mintha nem lenne jogosítványom,
és nem láttam volna soha még automata váltót. Késő volt. Egy csattanás, és az oldalajtónak borultam. A
fejem koppant az üvegen, már éreztem, hogy ebből nem egy kis pukli fog nőni. Kinéztem a szélvédőn és
elállt a lélegzetem a másik autót látva. A semmiből érkezett és csapódott bele Ray autójába.

Egyáltalán, hogy gurulhatott az autó? Lehet, nekidőltem a váltónak?

– Ezt nem hiszem el! – bámultam görccsel a gyomromban.

Ezért nekem végem lesz. Használni fogja a pisztolyt, méghozzá rajtam.

– Mi a faszt csináltál? – szállt ki egy mérges férfi ordítozva a másik kocsiból.

Rácsaptam a lezáró gombra és összehúztam magam, hogy takarjak valamennyit a látványomból. Amilyen
dühös, még képes lenne kirángatni. Mondta a magáét, míg én teljesen szétharapdáltam a szám belsejét.
Felötlött bennem, hogy átülök és elhajtok, de annyira nem sérült meg az autója, hogy ne tudna utánam
jönni.

– Szállj ki azonnal! – Az autó mellé lépett és ráütött az ablakra. Összerezzentem.

Biztos nem fogok kiszállni bugyi nélkül.

Tehetetlenül széttártam a karom, és tekintetemmel Rayt kerestem, hogy mikor jön.

Amikor felbukkant, kezében egy papírtáskával, megtorpant egy pillanatra. A görcs a gyomromban
erősödni kezdett. Megállt a férfi mellett, és szemügyre vette a két autót. Beszélgetni kezdtek, amit én
feszülten figyeltem odabentről. A pasas hevesen mutogatott felém és az autójára. Nem hallottam mit
mond, de be nem állt a szája. Ray hátrafordult és a dühösen szikrázó pillantásától láttam magam előtt,
ahogy letérdeltet és a fejemre céloz a fegyverével.

Még van időm eltűnni. Vagy futnom kellene bugyi nélkül.

Mikor elindult felém idegesen dörzsöltem össze a kezemet.

– Nyisd ki az ajtót! – parancsolt rám, miután rájött, hogy bezárkóztam. Remegő kézzel ügyetlenkedtem,
míg végül sikerült kioldani a zárat. A nyíló ajtóval együtt friss levegő jött be, amit mélyen lélegeztem
magamba. Letette a papírtáskát a lábamhoz, majd benyúlt a kesztyűtartóba.

Vajon engem, vagy a pasast fogja előbb kinyírni?

– Ray? – halkan szólítottam meg, még suttogásnak sem volt nevezhető a hangom.

– Ne most! – Az övé erős és határozott volt. Áradt belőle a harag. Nem a pisztolyt vette elő, hanem a
csekkfüzetét, és visszaindult a férfihoz. Írt bele valamit, majd kitépett egy lapot és átadta neki.

Újabb tartozás! Remek! Lassan annyival fogok neki tartozni, hogy soha nem tudom megadni. Bár, ha
végez velem, akkor nem számit…

Kezet fogtak és Ray visszajött, hogy betegye a füzetet.

– Legközelebb tanítsd meg a csajodat vezetni! – mondta a férfi. – Hülye kis kurva – nézett rám vicsorítva.

Ez ma már a második, aki le kurváig.

A következő pillanatban Ray megragadta a vállát, maga felé fordította és behúzott neki egyet, amitől a
férfi hanyatt esett a földre.

– Húzz el, amíg még van rá esélyed – állt meg felette. Tátott szájjal figyeltem.

Tényleg bevert neki, mert lekurvázott?

Összezavarodtam. A szívem majd kiugrott a helyéről.

Mi a franc volt ez?

A pasas feltápászkodott, és az orrát fogva bemászott a kocsijába, majd pillanatokon belül el is hajtott.
Kitágult szemmel néztem, ahogyan Ray elhúzta a törött lámpa darabjait és kezében a rendszámmal a
csomagtartó felé sétált. Nagyot nyeltem, amikor beült mellém.

Eljött az én időm. Perceim vannak hátra.

– Sajnálom, véletlenül gurult előre az autó! – Remegő hangon kértem tőle bocsánatot. – Kifizetem a kárt.

– Hogy a picsába gurulhat előre az autó véletlenül? – kérdezte mérgesen.

Válasz helyett csak tátogtam némán. Áthajolt, amitől én összehúztam magam, és összeszorítottam a
szemem. Levegőt sem mertem venni, vártam, hogy jól megrázzon, vagy kapjak egy pofont, de helyette
csak behúzta az ajtót, és beindította az autót. Lassan nyitottam ki a szemem.

– Ennyi?

– Mit vársz? Mit csináljak veled? – kérdezett vissza dühösen.

Erre jobbnak láttam nem válaszolni, helyette figyeltem őt csendben. Nem szólt hozzám, de még csak rám
sem pillantott.

– Tényleg behúztál neki miattam?

– Mielőtt még bármit is gondolnál, azért kapta, mert azt hitte, a csajom vagy – mordult vissza.

– Ah, akkor nem azért, mert lekurvázott. Megnyugtató. – Előre nézve próbáltam elfojtani a mosolyomat.

Túl komolyan mondta, ráadásul még a legkomorabb arcát is felvette hozzá.

Ha lenne rajtam bugyi, most le kellene, hogy dobjam.

– Ezeket nekem vetted? – Lenéztem a lábam mellett lévő csomagra. Nem válaszolt, csak vetett egy
pillantást a táskára, és lüktető rágóizmairól tudtam, hogy még mindig baromi mérges. Felvettem, hogy
megnézzem, mit sikerült választania. Első tapintásra beleolvadt a puha anyag a kezembe, már akkor
tudtam, hogy imádni fogom. Mielőtt kihúztam volna a táskából, felvettem a semleges arcomat, hogy ne
vegye észre, mennyire tetszik, amit választott. Mályvaszínű lenge kis nyári ruha volt.

– Felvehetem? – Úgy ült mellettem, mintha ott se lennék.

Letettem a táskát a lábam mellé, és amilyen gyorsan csak tudtam, belebújtam a ruhába.

Tökéletesen passzolt a testemre.

Véletlenül találta el a méretem? Ha nem autóban ülnék, körbeforognék, és élvezném, ahogy az alja
fellibben a szélben.

Rayre pillantottam, áthajoltam és egy puszit nyomtam az arcára.

Jesszus! Mi ütött belém?

Magam sem tudtam, miért csináltam. Megrémülve húzódtam vissza az ülésbe. Nem kellett ránéznem,
éreztem a tekintetét.

Természetesen kell viselkednem! Nem vagyok normális.

Lehajoltam a táskához, hogy megnézzem, eszébe jutott-e bugyit venni.

És igen! Nem is eget!

Kivettem a fehér csipkés bugyit, amilyet én legfeljebb csak ünnepi alkalmakra veszek fel.

Sebaj, majd elképzelem, hogy ünnepelek valamit.

– Ezt még nem veheted fel – vette ki a kezemből.

– Tessék? Ez volt a lényeg!

– Azt mondtam, nem!

Olyan határozottan mondta, hogy nem vehetek fel bugyit, hogy egyszerre lettem dühös, amiért
megmondja, mit csináljak és ledöbbent, mert nem értettem.

– Elárulod, hova megyünk? – Rövid csend után tettem fel a kérdést.

– Megkeressük a barátnődet. Nem ezt akartad? – kérdezte mogorván. Még szép, hogy ezt akartam, de
csak száguldottunk egyenesen, amitől nagyon úgy tűnt, hogy tudja, hova megy.

– Hogy akarod megkeresni?

– Túl sokat beszélsz. Nem engedtem meg!

– Tessék? Talán engedélyt kellene kérnem? – Felnevettem, amire olyan mérges pillantást kaptam válaszul,
hogy a mosoly azonnal lehervadt az arcomról. Hirtelen meleghullám futott végig rajtam, le akartam húzni
az ablakot.

Egy klímás aulában… Megőrültem!

Mégis a gomb felé nyúltam zavaromban, de akkor megéreztem tenyerét a combomon. A karom elfelejtett
mozogni, lefagytam. Ujjai a ruhám alá kalandoztak. Megfogtam a karját, amikor hozzám ért.

Mit képjel magáról?

– Mit csinálsz? Ezt hagyd abba! – toltam el magamtól.

– Vedd el a kezed! – Még mindig szigorú és komoly volt a hangja. Nem nézett rám, az utat figyelte.

– Ezt azonnal hagyd abba! – küzdöttem a karjával esélytelenül. Kitörésemből hangos sóhaj lett, amint ujjai
izgatni kezdtek. Beleremegett a testem, éreztem, hogy elönt a vágy.

– Hmm, mondani szerettél volna valamit? – kérdezte merészen.

– I-igen.

– Mit szeretnél?

Válasz már nem jött ki a torkomból. Belém csúsztatta ujját, mire ő is felnyögött. Azt hittem elalélok.
Tudtam, hogy nem helyes, amit csinálok, de nem küzdöttem tovább, hogy megállítsam. Csípőm
hullámzott, ahogy ujjai bennem mozogtak. Izgalomtól elakadt lélegzettel szorítottam a kapaszkodót, míg ő
teljes nyugodtsággal az utat figyelte. Túlságosan jó volt, amit csinált, megfeledkeztem arról, hogy egy
seggfej. Átadtam magam az érzésnek, már közel voltam ahhoz, hogy elélvezzek, amikor hirtelen
visszahúzta a kezét.

– Ray? – kérdeztem zihálva.

– Tessék, bébi?

– Ez most…? – Próbáltam visszatérni a valóságba.

– Álmodtál valamit? – Felém fordult önelégült vigyorral a képén.

Megint átvert!

– Szórakozol velem? – fakadtam ki dühösen. – Hogy lehetsz ennyire rohadék? – rácsaptam a vállára, mire
hangosan felnevetett.

– Az autó sem úszta meg épségben – válaszolt szórakozott sóhajjal, és a fejét csóválta.

– Menj a francba! Azonnal állj meg, kiszállok! – Azt hittem, felrobbanok a dühtől. Sikerült jól átcsesznie a
fejemet.

Egy pillanatra elvesztettem az irányítást magam felett, és ez lett belőle. Gondolnom kellett volna rá!

– Nagyon édes vagy, amikor morogsz – húzta tovább az idegeimet.

– Állj meg! Ki akarok szállni! – Keresztbe csaptam a karomat duzzogva.

– Szeretnéd a farkam, szépségem? – Átnyúlt és megszorította a combomat.

– Ne merészelj hozzám érni! – Lelöktem a kezét. – Semmi szükségem rá, majd befejezem magamnak. –
Megint kinevetett, amiért bosszúsan ránéztem.

– Ahhoz te túl szégyenlős vagy.

– Túl szégyenlős? Akkor csak figyelj!

Igaza volt, ehhez túl szégyenlős voltam, de a bennem tomboló düh elég volt ahhoz, hogy meg merjem
tenni. Meg akartam mutatni neki, hogy téved. Egyáltalán nem ismert. Becsúsztattam kezem a ruhám alá,
és izgatni kezdtem magam. Hangosan felnyögtem a saját érintésemtől, még mindig nedves és forró
voltam odalent. Arról nem is beszélve, hogy kiéhezett vágyat éreztem a szexre. Lehunytam a szemem, és
az alsó ajkamba harapva hátravetettem a fejem. Éreztem magamon a tekintetét, így elővettem színészi
képességeimet és rájátszottam, hogy mennyire élvezem. Gyorsabban mozgattam a kezem, miközben
hangos sóhajok törtek fel a torkomból. Rámarkoltam alkarjára, mintha kapaszkodót keresnék élvezés
előtt. A csípőm kéjesen vonaglott.

– Oh, baszki – hördült fel sóhajtva.

– Sokkal jobb vagyok, mint te. – Felengedtem a karját, kezemmel végigsimítottam a mellemen, majd egyik
ujjamat a számba vettem és kéjesen szopogatni kezdtem.

Ez kész őrültség! Nem vagyok normális!

Nem hagytam abba.

– Kicsinálsz! – Átnyúlt, hogy simogasson, de határozottan visszalöktem a karját.

– Nincs szükségem rád – utasítottam vissza nyögdécselve.

Láttam az arcán a düh és döbbenet keverékét.

Most legalább azt érzi, amit én az előbb.

– Hogy is nem! – mordult fel megint és rátaposott a gázra.

Szándékosan nem törődtem azzal, hogy mit csinál, tovább kényeztettem magam. Már nem volt stabil az
autó mozgása, lassulni kezdett, majd leállt. Csak ekkor nyitottam ki a szemem. Az út eltűnt előttünk,
helyette fák vettek körül. Nem tudtam, hol vagyunk, de nem is érdekelt.

– Hogy te milyen egy dög vagy! – Kapkodva kikapcsolta a biztonsági övét, megragadta a tarkómat és
magához húzott. Vadul csókolni, falni kezdte a számat, közben pillanatok alatt kiszabadította magát a
nadrágjából.

– Gyere! – Elengedte a számat és segített, hogy átüljek az ölébe. Nem szálltam vitába vele, hagytam, hogy
irányítson. Felnyögtem, amikor kemény farka hozzám ért. Kibújtatott a ruhámból, és nyelve elindult
felfedezni a melleimet. Két kézzel markolta a fenekemet és mozgatott az ágyékán. Ajkai újra megtalálták
az enyémet.

– Ülj rám, vagy így fogok elélvezni – suttogta a számba, és megemelt, hogy belém tudjon furakodni.
Rácsúsztam lassan, csípőnk tökéletesen olvadt egybe, mint két összeillő darabka, amik egyben lesznek
egészek. Mindketten hangosan felnyögtünk. Lassan mozogtam rajta, ágyékunk egy ritmusban ringatózott.

– Imádom, hogy így szorítasz. – Ujjai végigszaladtak a gerincemen, beleremegtem a cirógatásába.

Gyengéden csókolta és harapdálta felváltva a nyakamat. Megszorította a csípőmet és gyorsabban
mozgatott magán. Belekapaszkodtam tarkójába, élveztem minden mozdulatát, érintését, azt, hogy
bennem van. Az érzés intenzív volt, függőséget okozott, elvarázsolt minden pillanata a gyönyör világába.
Az édenkerti idillt a telefon visítása szakította meg, amire felkaptam a fejem.

– Ne foglalkozz vele! – Visszahúzott magához, mintha nem is hallaná. Alighogy abbamaradt a csörgés,
újból rákezdett. Elterelte a figyelmemet a sivító hang, kezdtem kizökkenni.

– A kurva életbe! – mordult fel zihálva. Le akartam szállni róla, de nem engedett – Ne mozdulj! –
Megcsókolt és elvette a telefonját.

– Mit akarsz? – szólt bele mély hangon.

Abban a pillanatban rászállt a kisördög a vállamra, es visszaélve a helyzettel, látványosan vonaglani

kezdtem rajta. Kezemmel golyóit masszíroztam, gyorsabban mozogtam rajta, miközben odahajoltam
szabad füléhez és halk, érzéki sóhajokkal ingereltem. Nyelvemet lassan végighúztam fülcimpáján, amitől
lehunyt szemmel elfojtott nyögések jöttek ki belőle.

– Igen, hallom! Sietek. – Akadozva adott választ valamire, majd egy mozdulattal eldobta a telefonját. Nem
bírtam ki nevetés nélkül.

– Még hogy én szórakozom veled! – Dühös, mégis izgató volt a hangja.

– Nem tudom, miről beszélsz.

Mindkét karjával erősen magához szorított, mozdulni sem tudtam.

Miért is tenném?

Kíméletlenül döfött, teljesen elmerült bennem, mozgása egyre gyorsabb, szenvedélyesebb lett. Levegő
után kapkodtam a gyönyörtől, mozdulatai megsemmisítettek, az egész testem remegett, úgy éreztem
darabokra hullok a karjaiban.

– Élvezz el! – parancsolt rám, miközben hangosan felnyögött ő is. Abban a pillanatban úgy éreztem,
mintha egyszerre több tucat orgazmus csapna le rám.

– Ray… – lihegtem a nevét, az orgazmustól heves lüktetéssel remegett a testem, ami elég volt Ray
élvezetéhez. Egyszerre volt a karja menedék és kínzó vágyam forrása. Kimerülve ráhajtottam fejemet a
vállára, miközben gyengéden simogatta a hátam, és finoman belecsókolt a nyakamba.

– Mennünk kellene – mondta pihegve.

– Mindjárt – dünnyögtem vissza.

– Úgy tűnik, a barátnőd nem vesztegette az idejét – adott egy puszit a vállamra.

– Tessék? Ezt, hogy érted? – felkaptam a fejem. – Tudod, hol van Selly?

– Azért csörgött a telefonom, mert Oliver megtalálta.

– És ezt eddig miért nem mondtad? – csattantam fel dühösen.

– Nem értünk rá, szépségem.

Ideges lettem, le akartam mászni róla, de megfogta a tarkómat és minden tiltakozásom ellenére
megcsókolt. Addig nem engedte el a számat, amíg le nem nyugodtam. Csókja képes volt csillapítani a
dühömet. Elnevettem magam és visszamásztam az ülésbe.

– Elárulod, hol van? – kérdeztem, miközben rendbe szedtük magunkat.

Lelépett Jeremyvel.

Jeremy? Ki lehet az a Jeremy?

Ismerősen hangzott a neve, de nem tudtam hozzá felidézni egy arcot sem.

– Jeremynek járt volna a tánc – adta meg végül a választ. Biztos látta az arcomon, hogy nem tudom, kiről
beszél.

– Úgy érted, hogy a vőlegény Jeremyvel?

– Igen, úgy. – Elfordította a kulcsot, és elindult, míg én merengve őt figyeltem.

Az nem lehet, biztos valami félreértés történt. Selly nem lépne le egy majdnem nős pasival. Tuti nem!

– Mi a baj, szépségem? – Ray a térdemre csúsztatta a tenyerét. – Nagyon elgondolkodtál.

– Biztos vagy benne, hogy jól értetted? – Reméltem, hogy helyesbít és nem ugyanazt a választ fogom
kapni.

– Nem lehetett máshogy érteni. – Lehunytam a szemem egy pillanatra. – Mindjárt meggyőződhetsz róla te
is.

– Most odamegyünk? – kérdeztem vissza kapásból, és egyre izgatottabb lettem.

– Bírj ki öt percet! – Rám kacsintott, majd az útra szegezte a tekintetét. Nem volt most hatással rám az
érintése, sem pedig a csábító pillantása. Egyedül Selly járt a fejemben.

– Lehet rákényszerítették. – Ray hangosan felnevetett. – Most mi olyan vicces ezen?

– Azért vonultak el a világ elől lassan egy napja? – szórakozott volt a hangja.

– Téged ez cseppet sem zavar? – dühös voltam, hogy ennyire könnyedén veszi.

– Miért zavarna? Jeremy nősül, nem én – megvonta a vállát.

– Szép kis barát vagy.

Ebből is látszik, hogy akár ő is megtenné. Nem különb, mint Fred, és én hülye, lefeküdtem vele. Nem is
egyszer.

Forrongtam magamban az utolsó öt percben, de nem szólaltam meg. Vártam, hogy Selly jól elküldje őket a
francba, hogy ilyet kitaláltak. Lekanyarodtunk a főútról egy kis földes szakaszra, aminek két oldalán sűrű
fák és bokrok voltak. Minden perc legalább egy órának tűnt. A kezemet tördeltem idegesen. A fák között
felbukkant egy takaros kis sárga ház, ami körül nem volt kerítés. Előtte egy fehér autó parkolt.
Legszívesebben kiugrottam volna, hogy hamarabb odaérjek, míg végigdöcögtünk az elhanyagolt poros
úton. Annyira gyorsan ugrottam ki, miután megálltunk, hogy a biztonsági övét épphogy le tudtam dobni
magamról. Ahogy felnéztem az előttem álló ház erkélyére, Sellyt pillantottam meg.

– Nancy? – nézett rám meglepődve, majd mosolyogva integetett. Egy hang nem jött ki belőlem, amint
megláttam, hogy csak egy póló van rajta. Rossz érzésem támadt.

Lehet Ray igazat mondott? Hogy tehette ezt?

– Lejövök! – kiabálta, és eltűnt az ajtó mögött.

– Ha jól látom, nem tévedtem – sóhajtott elégedetten Ray, miután ő is kiszállt.

– Ez még nem jelent semmit. – Becsuktam az ajtót és elindultam a bejárat felé. Léptem volna fel a
verandára, amikor az ajtó kivágódott, és vidáman szaladt felém a barátnőm.

– Nem számítottam rád. – A nyakamba ugrott és annyira szorított, hogy egy pillanatig azt hittem tényleg
fogva tartják, és azért örül, mert megmentjük.

– Selly, mit csinálsz te itt? Mindenhol kerestelek. Csak úgy eltűntél.

– Tudom, szólnom kellett volna, de olyan gyorsan történt minden.

– Kérlek, mondd, hogy nem igaz! Nem Jeremyvel vagy itt, igaz? – Szorongattam a kezét, vártam, hogy
mielőbb válaszoljon.

– De, igen – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

– Selly! – suttogtam halkan a nevét, ujjaim engedtek a szorításon.

– Megmagyarázom! – nézett rám könnyes szemmel, és most ő szorította a kezem.

– Nem számítottunk vendégekre – lépett ki vigyorogva Jeremy is a házból, és a legnagyobb

természetességgel karolta át a barátnőmet.

– Gondoltuk csatlakozunk, elég nagy a ház – vigyorgott vissza Ray is, majd kezet fogtak.

– Van hely bőven. Nem igaz, édesem? – Egy puszit nyomott Selly arcára. – Gyertek be! – invitált
levakarhatatlan vigyorral az arcán Jeremy.

Ez valami vicc! Csak egy álom! Vagy az egész tegnap esti legénybúcsút álmodtam. Az is lehet, kómában
vagyok.

Láttam magam kívülről, ahogy eltátottam a számat.

– Mindjárt megyünk – mosolygott Selly a férfira.

A két pasi elment mellettünk, egyenesen be a házba, én viszont a döbbenettől gyökeret eresztettem a
talajba.

– Azt sem tudom, hol kezdjem. – Elengedte a kezemet, és végighúzta tenyerét az arcán.

– Az elején.

– Kérlek, ne ítélj el! Tudod, hogy én nem ilyen vagyok – kezdett mentegetőzni.

Tudtam! Eddig!

Nem is volt jogom elítélni, sőt örülnöm kellett volna, hogy szerelmesen csillogott a szeme, de
belegondolva abba, hogy ez a csillogás milyen fájdalmat okozhat a másik lánynak, kettős érzés volt
bennem. Még csak pár napja éltem át az eddigi legnagyobb pofont az életemben, és most Selly ugyanazt a
pofont adja Jeremy menyasszonyának. Egy hang sem jött ki belőlem. Vártam, hogy megmagyarázza.

– Egyszerűen betáncoltam magam Jeremy szívébe – mondta nevetve. Vele ellentétben, én nem tartottam
ezt mulatságosnak. – Ne legyél ennyire merev, Nancy!

– Elmondod végre, hogy mi történt? – kérdeztem türelmetlenül.

Miért kell komolytalannak lennie?

– Jó, rendben – sóhajtott nagyot. – Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem. Nincs is
ésszerű magyarázat rá. Szerelmes lettem. – Mély levegőt vett. – Amikor először egymásra pillantottunk,
már akkor tudtam, hogy ez a pasi kell nekem, nem érdekelt, milyen áron. Még csak nem is beszéltünk egy
szót sem. Aztán jött a tánc, és nem szikrázott körülöttünk a levegő, hanem lángolt, Jeremy magába
szippantott. Ő olyan más, annyira gyönyörű, kedves és figyelmes. – Úgy áradozott, hogy közben a szívére
tette a kezét és halk sóhajok törtek fel belőle. Még soha nem láttam ilyennek, mintha tényleg
kiszippantották az elméjét, és feltöltötték volna Jeremy-imádattal.
– Selly! Ezt akkor sem teheted meg!

– Már megtettem, Nancy – mosolygott. – Es egy percig sem bánom.

– Az nem zavar, hogy ezzel mit okoztatok annak a lánynak? – kérdeztem szemrehányóan.

– Én nem ismerem. Majd túl lesz rajta. – Könnyedén megvonta a vállát.

– Selly! Térj már magadhoz! Ez nem te vagy! – Megfogtam mindkét karját és megráztam, hátha attól
visszakapom a barátnőmet.

– Ez is én vagyok! Te most irigykedsz a boldogságomra? – Megváltozott a hangja, mintha dühös lenne.

Irigykedni? Soha nem volt téma köröttünk az irigykedés.

– Nem irigykedek. Mit gondolsz, meddig fog ez tartani?

– Két nap múlva összeházasodunk – jelentette be hirtelen.

– Mit csináltok? – dadogva kérdeztem vissza. Sűrűn pislognom kellett, hogy felfogjam, amit mondott, de
az elmém kizárta. Lehetetlennek tartottam.

– Minden annyira jó lesz! – kezdett visszatérni újra az álmodozó Selly. – Már kinéztem a ruhámat, ma
lefoglalunk mindent. – Tátottam a számat bambán.

Tuti még a tortában alszok! Ott akarok aludni!

– Nan, szeretném, ha támogatnál, és te is annyira örülnél, mint én.

– Én ezt másképp látom. Alig ismered. Ne csináld ezt Sel, kérlek!

Hajlandó lettem volna túllépni azon, hogy belegázolt valakinek az életébe, ha le tudom beszélni erről az
őrültségről, amit tervezett.

Nem hagyhatom, hogy hozzámenjen.

– Nem, Nancy! Eldöntöttem. Jeremy mellett tökéletes lesz az életem. Megkapok tőle mindent! Szeretem
és ő is szeret engem! – folytatta.

Mintha több hónapja együtt lennének, annyira magabiztosan mondta. Egy pillanatra a tenyerembe
temettem az arcom.

Hogy lehet egy nap alatt beleszeretni valakibe?

– Ez butaság! – Kínomban elnevettem magam.

– Butaság? Azt minek nevezed, hogy öt évig egy pasival voltál, és észre sem vetted, hogy még a húgod is
jobb nálad? – kérdezte gúnyosan. Azt hittem, hanyatt dobom magam a döbbenettől.

Ez nagyon aljas volt tőle.

– Hogy mondhatsz ilyet? – kérdeztem remegő hangon. Rosszul estek a szavai. Nem bántani akartam őt, ő
viszont szándékosan hozta fel Fredet és a húgomat.

– Nem kellene ennyire irigynek lenned rám! – mondta sértődötten.

– Nem vagyok irigy! Én csak azt szeretném, ha nem döntenél hirtelen, hogy aztán megbánd.

– Ez az irigység! De nem kell aggódnod, Jeremy mellettem van. Nélküled is végig tudom csinálni.

Nagyokat nyeltem, próbáltam visszafojtani a kikívánkozó sírást, ami a torkomban hatalmas gombócként
hömpölygött egyre feljebb és feljebb. Nemcsak dühös, csalódott is voltam.

– Nem is kell maradnod! Nincs szükségem rád! – Jött az újabb csapás tőle, amit már nem tudtam
higgadtan kezelni.

– Eszemben sincs egy percig sem maradni. Nem fogok a boldogságod útjába állni, de ne felejtsd el, hogy
figyelmeztettelek! – vágtam vissza mérgesen.

– Jó, menj csak haza és gondold át, min kellene változtatnod, hogy a következő pasid ne feküdjön le a
húgoddal – vágta hozzám.

Ha az előbb azt gondoltam nincs lejjebb, akkor tévedtem.

Ez volt utolsó csepp!

– Menj a francba, Selly! – Megfordultam, hogy lelépjek, és köszönésképpen felmutattam neki a középső
ujjamat.

Nem néztem többször vissza, először csak siettem, majd futottam, hogy eltűnjek onnan. Ki akartam jutni a
repülőtérre. Majd valamit kitalálok, hogy hazajussak, de soha többet nem akartam emlékezni erre a
helyre, Selly szavaira, amiket még akkor is hallottam, miután zokogva kiértem a mellékútról a forgalmas
főútra. A telefonom lemerült, és pénzem sem volt, így ugrott, hogy taxit hívjak. Rayt is el akartam kerülni.
Nem volt más választásom, stoppolnom kellett.

Megtöröltem az arcomat és kitettem a kezemet, hátha felvesz valaki. Közben lassan haladtam az út
mentén a cipőm orrát bámulva.

– Beszáll, kedvesem? – Felnéztem, és egy idős néni gurult lassan mellettem.

– A repülőtérre mennék, egy darabig el tudna vinni? – Lehajoltam az ablakhoz, hogy megkérdezzem.

– Ma van a szerencsenapja – mosolygott a szeme, ősz szemöldöke alatt. – Szálljon be, én is oda tartok!

– Nagyon köszönöm!

Sikerült! Már csak azt kell kitalálnom, hogy miből vegyek, magamnak jegyet. Nincs más választásom,
haza kell telefonálnom. Kéregetni nem fogok. Selly magával vitte az összes pénzt, amit el is felejtettem
megemlíteni neki. Maradjon csak az övé, nem érdekel.

– Nincs jó napja, kedvesem? – szólalt meg mellettem a nénike. Mióta beültem csak a gondolataimmal
voltam elfoglalva.

– Volt már jobb is. – Magamra erőltettem egy mosolyt annyi időre, míg válaszoltam.

– Csak nem egy férfi az oka ennek? – kérdezett vissza, és az arcomat fürkészte.

– Részben.

– Ne bánkódjon, aranyom. Tucatjával vannak. Válassza a legjobbat! – Úgy adta a tanácsot, mintha
pontosan tudná, hogy mi történt velem.

– Majd odafigyelek.

– Hova utazik?

– New Yorkba.

De az is lehet, hogy a terminálban fogom leélni a hátralévő életemet.

– Fiatalon sokat utaztam oda én is – mondta mosolyogva, miközben az utat figyelte. Az arca olyan lett,
mint aki visszarepült a múltba. Ábrándozott, bólogatott. Feszülten figyeltem, hogy az autó az úton
maradjon. Néha még dúdolt is, de többet nem szólt hozzám, amíg oda nem értünk. Elég volt kimondanom,
hogy New York, és a néni elméje kikapcsolt.

Mi történhetett vele régen?

– Itt is vagyunk. – Lehúzódott a reptér parkolójába.

– Köszönöm. Mivel… mennyivel… tartozom? – dadogtam. Féltem megkérdezni, hiszen egy cent sem volt
nálam.

– Ugyan, aranyom! Útba esett. – Elfogadva a kedvességét, elköszöntem tőle, és a csarnok felé indultam.
Az első utam az információhoz vezetett abban a reményben, talán van rá lehetőség, hogy feltöltsem a
telefonomat. Annyira is elég lenne, hogy haza tudjak szólni a szüleimnek. A nő a pult mögött gyilkos
pillantásokkal a tömeg felé bökött az ujjával, hogy merre keressem a kihelyezett töltőt.

Mi bajuk van itt az embereknek?

Gyorsan túltettem magam rajta, egyedül az érdekelt, hogy hazajussak. Az emberek felé vettem az irányt,
hogy megkeressem. Hosszas bolyongás után sikerült rátalálnom, végül nem is abba az irányba volt,
amerre mutatta. Az is lehet, csak mielőbb le akart rázni. Kapkodva előkerestem a táskámból a telefonom,
és csatlakoztattam a töltőre. Furcsa volt, hogy meg sem villant. Percekig álltam és nyomkodtam a kijelzőt
kétségbeesve.

– Nem üzemel! – jött egy férfihang a hátam mögül.

– Észrevettem! – válaszoltam ingerülten. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy megforduljak. – A
franc essen beléd! – Dühösen rácsaptam az oszlopra.

Miért is működne, ha ingyen van!?

Morogva elindultam, hogy megnézzem, van-e másik töltő. Több kört is megtettem, amikor beláttam, hogy
ez így nem lesz jó. Máshogyan kell telefonhoz jutnom.

Visszamehetnék ahhoz a nőhöz, vagy megvárhatom, amíg lejár a munkaideje. Talán a következő
normálisabb lesz. Akár meg is kérhetek valakit, hogy engedje meg használjam a telefonját.

Frissen született ötlettel a fejemben kezdtem körbenézni, hogy kinél látok telefont. Amíg máskor csak
olyanokba botlottam, akik bele voltak merülve a telefonjukba, most érdekes módon senki kezében nem
vettem észre készüléket. Megálltam a hatalmas üveg előtt és vágyakozva néztem a repülő felé sétáló
utasokat.

Nekem is ott kellene mennem.

Csalódottan sétáltam az automatához és kutatni kezdtem a táskámban. Mindig találok benne aprót.
Reméltem, hogy összekaparok egy üdítőre valót, de amilyen szerencsém volt, egy leszakadt gombon és
egy hullámcsaton kívül nem jutottam többhöz.

– Ezt nem hiszem el! – sóhajtottam fel hangosan.

– Én sem, hogy szó nélkül leléptél! – Ledermedtem egy pillanatra az ismerős hangtól, majd lassan
megfordultam.

– Mit keresel itt, Ray?

Szúrós szempár szegeződött rám.

– Ezt én is kérdezhetném! Nem felejtettél el valamit? – Közelebb lépett hozzám, mire én hátraléptem
egyet, aztán még egyet, egészen addig, amíg neki nem ütközött a hátam az automatának. Az volt a célom,
hogy örökre elfelejtsem ezt az utazást. Egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, másikat a
derekamra csúsztatta, majd az arcomhoz hajolt. Érintésétől behúztam a hasam, és a gépre tapadtam.

Bárcsak magába nyelne, hogy ne legyen ennyire közel.

– Hogy… találtál meg? – Olyan volt a hangom, mintha rázkódna a testem.

Nem hagyhatom, hogy ilyen hatással legyen rám.

– Nem tudsz elmenekülni tőlem – jött az önelégült válasszal.

Nem tud normálisan beszelni?

Dühített a túlzott magabiztossága!

– Hagyj békén! – Meglöktem a mellkasát, hogy ott hagyjam, de visszatartott a karjával.

– Hova menekülsz, szépségem?

– Abbahagynád ezt?

– Mit hagyjak abba? Még el sem kezdtem.

– Nem kellett volna idáig jönnöd. Nem véletlenül jöttem el köszönés nélkül. Most hazamegyek, te pedig
nem fogsz visszatartani! – vágtam dühösen az arcába.

– Hogy fogsz feljutni a gépre? – közelebb húzódott.

– Majd megoldom – megvontam a vállam. Sejtelmes mosoly jelent meg az arcán.

– Azt kétlem.

– Ha a pénzed miatt jöttél, vissza fogod kapni, amint hazaértem.

– Még szép, hogy visszafizeted – mondta komor arccal.

Mi más érdekelné? Ami történt kettőnk között, az neki nem jelentett semmit, részemről meg óriási hiba
volt. Kétszer is. Nem vagyok normális!

– Engedj, vagy sikítani fogok! – Próbáltam lefejteni magamról a karját

– Annyira jó vagyok? Hm… szeretem, legalább mások is megtudják. – Nyakamhoz hajolt, lehelete
csiklandozta a bőrömet, de a düh felülkerekedett a vágyon, amit kiváltott belőlem.

– Engedj el! – Küszködő hangon parancsoltam rá. Mintha egy kövekkel megpakolt szekrényt akartam
volna arrébb tolni.

– Visszaviszlek! – Hirtelen megfogta a kezem és sarkon fordult. Nem tudtam ellentartani erővel.

– Nem fogok visszamenni! Azonnal engedj el! – kérleltem a terminál közepén.

– Bébi, ne balhézz, mindenki téged bámul! – szólt rám nyugodt hangon.

– Engedj el! Nem akarok visszamenni. Egyikőtöket sem akarom látni! – Végül kitört belőlem a sírás, amit
eddig próbáltam visszafojtani. Elengedte a kezem és megállt. Arcomat a tenyerembe temetve álltam a
csarnok közepén. Nem tudtam tovább tartani magam, szétestem akaratom ellenére.

– Jól van, hölgyem? – Egy női hang csendült fel mellettem.

– Nincs itt semmi látnivaló! El lehet menni – válaszolt Ray ingerülten.

– Nem magát kérdeztem, nagyon úgy tűnik, hogy ön bántalmazza ezt a szegény lányt.

– Foglalkozzon magával!

– Akarja, hogy hívjam a biztonságiakat? – kérdezte a nő tőlem, és megfogta a vállam. Kiemeltem az

arcomat a tenyeremből. Ha megjelennének körülöttünk az őrök, azzal felkeltenénk mindenki figyelmét, és
most arra volt a legkevésbé szükségem. A legszívesebben láthatatlanná váltam volna.

– Nincs rá szükség – válaszoltam szipogva.

– Ez a férfi nagyon goromba, nem kellene annyiban hagyni. – Hallottam, ahogy Ray hangosan fújt,
miközben a nő megpróbált meggyőzni.

– Minden rendben van, köszönöm – utasítottam vissza a segítségét, de nem néztem rá. Letöröltem
arcomról a könnyeimet.

– Hallotta! El lehet húzni a bőröndöt innen! – Mellém lépett, átkarolta a derekamat. – Menjünk!

– Faragatlan bunkó! – szólt utánunk a nő.

Olyan határozottan indult el velem Ray, hogy ellenkezni sem tudtam. Nem sok erőfeszítést tettem, hogy
szabaduljak tőle, nem tudtam volna kirántani magam, olyan közel húzott magához.

– Ray, nem akarok visszamenni. Engedj el! –Összekapartam magam, hogy meg tudjak szólalni. Nem
válaszolt. Összeszorítottam a számat, nagyot nyeltem, hogy a fojtogató sírás ne törjön ki újra belőlem.
Kiértünk a tömegből, egy üres pádhoz lépett, és leültetett.

– Ki vele, mi a baj? – kérdezte, miután elhelyezkedett mellettem és felém fordult. Én egyenesen magam
elé néztem.

– Már mondtam. Nem akarok visszamenni – válaszoltam halkan.

– Mit szeretnél?

– Hazamenni.

– Vagy úgy. Elmenekülsz.

– Nem menekülök! – Dehogynem. – Mit akarsz tőlem? Miért érdekel annyira, hogy mit akarok?

– Nem érdekel – válaszolt szigorú hangon. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem figyel, tekintetétől
égett a bőröm, arcizmaim megrándultak zavaromban.

– Nem is vártam más választ, ne akarj visszavinni! – Rápillantottam, de el is kaptam a fejem. Pontosan,
ahogy elképzeltem. Tekintete haragos volt.

– Csak úgy itt hagyod a barátnődet? – A kérdésére kínomban felnevettem.

– Jesszusom, Selly nem is a barátnőm! Azok után, amiket a fejemhez vágott, úgy érzem soha nem is
ismertem igazán.

Vagy ennyire elvakíthatta a szerelem? Sírig remélt szerelem pár óra alatt? Nem létezik!
– Nekem nem úgy tűnt.

Nem fogom elmagyarázni, miért gondolom így. Nem tud rólam semmit. 0 is csak szórakozott velem, én
hülye meg bedőltem neki.

Válasz helyett megvontam a vállam.

– Hogy akarsz hazajutni? – kérdezte, de erre sem volt válaszom, megint a vállaimat használtam
beszélgetésre. – Elfelejtettél elköszönni. – Fejemet csóváltam kínos nevetésem közben.

Lehet, hogy jelentettem számára valamit? Neeem, kizárt!

Gyorsan elhessegettem az őrült gondolatot.

– Az előbb azt mondtad, nem érdekellek, most meg kérdőre akarsz vonni, mert nem köszöntem el?

– Pontosabban azt mondtam, nem érdekel, mit akarsz.

Felsóhajtottam és türelmetlenül végighúztam a lenyerem az arcomon.

– Hagyjuk ezt, rendben? Én szépen hazamegyek, ahogy tudok. Te pedig menj és folytasd azt, amit eddig!
Megígérem, visszafizetem a tartozásom.

Igazság szerint, én magam sem tudtam már mivel vagy mennyivel tartoztam neki.

– Szerinted, nekem szükségem van a pénzedre? – Hangja új színben csendült fel. Érezhető volt benne a
sértettség.

– Szerintem, neked csak a pénzre van szükséged. Rideg és öntelt vagy! Csak magaddal foglalkozol –
válaszoltam, és elfordítottam a fejem.

Túlzásnak éreztem ugyan, de én ezt éreztem. Kivéve néhány bensőséges pillanatot, vagy azokat csak a
naiv elmém képzelte?

– Na, ide figyelj… – Hirtelen a tenyerébe vette az arcomat, tekintete belefúródott az enyémbe.
Veszélyesen közel volt. Megfogtam a csuklóját, hogy lelökjem magamról, de nem mozdult a karom.
Vártam, hogy folytassa, de nem szólalt meg, tekintete szinte áthatolt rajtam. Az érintésétől és közelségétől
azonnal új ritmusba kezdett a szívem. Láttam az arcán, hogy nagyon mondani szeretne valamit, és valahol
legbelül reméltem, hogy nem akar elengedni. Vágytam rá, hogy azt érezzem, fontos vagyok neki.

Mekkora őrültség ez!

– Menj, ha így gondolod! – Elengedett, és felállt.

Szó nélkül ott hagyott. Néztem, ahogy távolodik és rosszul éreztem magam. Talán nem kellett volna
ennyire durvának lennem, valamiért csak utánam jött. Nem képzelhetem azt, hogy csak miattam jött ide,
mert engem akar. Ha nem lenne ennyi ember, lehet, magával cipelt volna akaratom ellenére is. Jobb, hogy
ilyen könnyen sikerült leráznom. Többet nem fogom látni.

Nem siettem, hogy felálljak, úgysem volt hova mennem se lassan, se gyorsan. Néztem a körülöttem
nyüzsgő embereket és a hatalmas gépeket, amik az üvegen túl az orrom előtt emelkedtek fel a levegőbe.

Tennem kellene még egy próbát a telefonom feltöltésére.

Indulni akartam, amikor újra megpillantottam Ray-t. Felém közeledett.

A francba! Soha nem adja fel? – Már nem tudtam merre menekülni, annyi időm volt csak, hogy felálljak.
Megállt előttem szigorú tekintettel.

– Ez a tied! Húsz perced van. – Kezembe nyomott egy lapot, majd csípőre tett kézzel nézett pislogás
nélkül.

– Ez mi? – Szétnyitottam és döbbenten néztem, hogy a jegy egyenesen New Yorkba, az én nevemre szólt. –
Miért segítesz? – kérdeztem halkan.

– Haza akartál menni, vagy nem?

De igen. – Lehajtottam a fejem és néztem a papírt.

Lehet, nem kellene elfogadnom. Ez a pasi kiszámíthatatlan. Goromba és rideg, vissza akar vinni, de
közben jegyet vesz, hogy hazamenjek. Meg akar tőlem i zab aduink Ez lehet az egyetlen értelmes
magyarázat rá.
– Miért segítesz? Hogy tudtál jegyet venni? – kérdeztem idegesen.

Nem válaszolt, vetett egy pillantást oldalra, majd közelebb lépett hozzám, megfogta az arcomat és
hosszan megcsókolt. Nem tudtam szabadulni a markából.

– Ray…

– Ne! – szólt rám halkan, de határozottan, majd megfordult, és amíg magamhoz tértem a csókjától, eltűnt
a tömegben. Kerestem, hátha valahol megpillantom, de nyoma veszett, mintha ott sem lett volna. Még
jobban összezavart, nem tudtam mire vélni a viselkedését. Újra ránéztem a kezemben lévő papírra, és
elindultam a beszálláshoz. Bizonytalanul nyújtottam át a jegyemet, szerencsére a nő, aki a pult mögött
volt, gyorsan kikapta a kezemből.

Nem gondolhatom meg magam. Haza kell mennem!

Vettem egy mély levegőt, és továbbmentem, hogy felszálljak a gépre. Nyugtalan voltam, türelmetlenül
vártam, hogy végre elinduljunk. Az első osztályra szólt a jegyem, amit baromi kellemetlennek éreztem.
Nem tartottam magam odavalónak, még csak meg sem érdemeltem. Furdalt a lelkiismeret is, hogy itt
hagyom Sellyt, annak ellenére, hogy jól összekaptunk. Úgy éreztem, önző módon elmenekülök.

Mégis hova fogok menni, miután megérkeztünk? Haza nem mehetek. Fred most az utolsó, akit látni
akarok.

A gép felszállt és az ablakon keresztül figyeltem, mennyi mindenből kimaradtam. Semmit nem láttam
Miamiból a szállodán kívül. Valószínű, hogy nem is fogom, mert eszemben sincs még egyszer ide
visszajönni. Pedig kíváncsi lettem volna néhány nevezetességre, az élénk éjszakai életre, amikről már
hallottam. Tudtam, hogy most már el kell felejtenem. Ennyi volt nekem South Beach.

A három óra a repülőn elegendő volt arra, hogy véresre rágjam a számat belülről és még jobban
elbizonytalanodjak a döntésemen. Aggasztott Selly hirtelen elhatározása. Nem szeretném, ha csalódna, de
hiába próbáltam volna győzködni, ismertem annyira, hogy ha a fejébe vette a házasságot, az úgyis lesz.
Nem rajta fog múlni, ha mégsem jönne össze. Ray viselkedése összezavart, nem könnyítette meg a
gondolataimat. Kételyeket ébresztett a döntésem helyességében. Jobb lett volna, ha nem jön utánam.
Lehet, hogy még mindig ott ülnék Miamiban, de így csak emésztem magam miatta is. El kellett
hessegetnem a gondolataimat. Elhatároztam, hogy a szállodába megyek. Nem akartam hazamenni, még
nem álltam készen arra, hogy találkozzak Freddel vagy Patriciával. Előbb ki kellett találnom, hol fogok
lakni és azt miből fogom rendezni. Mivel még mindig a hullámcsat volt a táskámban a legnagyobb
vagyonom, a taxit hanyagolnom kellett. Sietve indultam el, de egy órával később már csak lassú séta lett a
rohanásomból. Szerencsém volt, mert a recepción Ginát pillantottam meg. Amint észrevett, integetett.
Néhány turista volt csak a hallban, túl sok dolga nem volt.

– Nem festesz valami jól – mosolygott rám, amikor felkönyököltem fáradtan a pultra. – Ennyire rémes volt
a hétvége?

– Még annál is rosszabb. Bent van a főnök?

– Ma a hárpia van bent – rázta a fejét és elhúzta a száját.

Ennyit a szerencséről, az a nő leordítja a fejemet, amint meglát.

Reménykedtem, hogy Mr. Grant lesz itt és tudok tőle előleget kérni, de a felesége egy önző dög. Biztos
nem állok elé a kérésemmel. Csalódottan ejtettem le a vállam.

– Valami baj van? Tudok segíteni? – kérdezte Gina aggódva. Nem akartam rázúdítani a problémáimat, de
jólesett végre elmondani valakinek, így szépen kitálaltam anélkül, hogy bárki megzavart volna. Döbbenten
hallgatta, mondanivalóm végére a szemei elkerekedtek. Egy pillanatig azt hittem, lefagyott, de végül
megszólalt.

– Nálam nyugodtan maradhatsz pár napig.

– Köszönöm, de nem szeretnélek zavarni, majd hazamegyek a szüleimhez.

Azon is túl kell esnem előbb-utóbb. Lehet, hogy már tudják mi történt. Nem, az kijárt! Pat soha nem állna
eléjük bevallani.

– Egyáltalán nem zavarsz. Lehet, még ki is használnálak, és vigyáznod kellene Rudira. – Mindketten
felnevettünk.

Nem sok tapasztalatom volt gyerekekkel, de mindig is szerettem őket. Eddig kétszer egy órát segítettem
Ginának a kislányával. Ruth öt éves és legtöbbet a nagyszülei vigyáztak rá, amikor Gina dolgozott.
Egyedül maradt a lányával két éve. Nehéz időszakon ment keresztül, sokszor a pult alatt sírt, miután
elváltak a férjével, akiről kiderült, hogy agresszív és mellé még megszállott skalpvadász is. Emlékszem,
mennyire dühös és csalódott volt akkoriban, és én büszkén kiálltam Fred és a többi pasi mellett, hogy
nem mindegyik egy aljas disznó. Nem kellett volna. Most már egyetértek vele én is.

– Tudod mit, ragaszkodom hozzá, hogy nálam lakj! – jelentette ki. – Majd esténként, ha mindketten
szabadnaposak leszünk, tartunk csajos bulikat – győzködött lelkesen.

– Csak azt ne! Maradjunk a fagyis filmnézésnél.

– Nekem már az is egy kiruccanás – mondta kissé lebiggyesztett szájjal. Láttam az arcán, hogy ha már
nem is mutatja annyira, még ott vannak benne a csalódás nyomai.

– Rendben, akkor elfogadom a segítséged – egyeztem végül bele.

– Már adom is a kulcsot! – Ujjongva hátra szaladt az öltözőbe. Mosolyognom kellett azon, hogy mennyire
megörült.

– Maga nem szabadnapos? Benne van a szerződésében, hogy nem tartózkodhat itt, csak munkaidőben. –
Mrs. Grant állt meg a hátam mögött.

Lassan megfordultam.

– Már itt sem vagyok, Mrs. Grant! – Hárpia!

– Plusz műszakot nem kap! – Karba tett kézzel felhúzta az orrát. – Mit keres itt?

– Tessék, a kulcs! – nyomta Gina a kezembe.

– Ezért ugrottam be – felemeltem az orra elé a kulcsot.

– Megkapta, amit akart, most elmehet – még intett is a kezével.

– Köszönöm a kedvességét – mosolyogtam gúnyosan, de ez a nő még ezt sem vette fel.

Intettem Ginának, és kijöttem a hotelból. Míg forgattam a kulcscsomót a kezemben, eldöntöttem, hogy
mielőtt elmennék Ginához, beugrom a bankba. Muszáj volt valahonnan pénzt szereznem, hogy kihúzzam
fizetésig. Útba esett az intézmény, és még várakoznom sem kellett.

– Miben segíthetek? – kérdezte a fiatal ügyintéző srác.

– Hitelkártyát szeretnék. – Zavartan odaadtam az irataimat, majd a fiókból előhúzott egy köteg papírt és a
szabályzatot kezdte el olvasni.

Most szórakozik?

Hallgattam csendben pár percig.

– Meg tudná nézni előbb, hogy egyáltalán van-e értelme végighallgatnom? – szakítottam félbe.

Nem akartam ott ülni még egy órát, mert annyi biztos lett volna, elnézve az előtte lévő köteget.

– Ezt a szabályzatot minden igénylőnek el kell mondanunk.

– Nagyon szívesen végighallgatom, ha már biztos, hogy megkapom a kártyát. – A srác körbenézett, mintha
az érdekelné, ki figyeli őt.

– Meglátom, mit tehetek – mondta suttogva. Vékony, csontos ujjai kopogtak a billentyűzeten, vastag
szemüvege mögül néha rám is pillantott. Valami furcsa hümmögés hagyta el többször is a száját.

Biztos az üres számlámat figyeli, és mindjárt el fog zavarni, hogy mit akarok.

– A számláján lévő összeg háromszorosát kaphatja meg – ezt is suttogva mondta, ami annyira zavaró volt,
hogy válasz előtt én is körülnéztem, hogy nem figyelnek-e.

– Az nekem nem lesz jó, mivel a számlámon nincs semmi. Háromszor semmivel nem sokra megyek. Ugye
érti?

Jesszusom, mit csinálok? Sugdolózom egy banki alkalmazottal és azt sem tudom miért.

Újabb hümmögést adott ki, a monitor és köztem pingpongozott a szemével.

– A számláján több mint ötezer dollár van. —

Hangosan felnevettem.

– Az nem lehet.

Biztos, amilyen zöldfülü, elnézett valamit.

Megint körülnézett, most még fel is emelkedett a székről, majd felém fordította a gépet. Fiz megőrült!
Minden adat helyes volt a nevem alatt, a fénykép is az enyém volt az adatlapon, de az összeg
megdöbbentett.

– Ez, hogy lehetséges? Minden pénzemet elköltöttem Miamiban! – hadartam értetlenül. Visszafordította
maga felé a monitort.

– Volt egy téves tranzakciója, amiért ezt az összeget kapta vissza még aznap – válaszolt suttogva.

Hátradőltem, hogy a gondolataim rendeződjenek.

Ezek szerint Ray visszautalta a pénzt aznap, többet is, mint kellett volnál. Miért csinálta? Végig volt nálam
pénz, és nem tudtam róla?

Nem találtam rá semmilyen magyarázatot.

Miért viselkedett velem bunkón, ha a hátam mögött az, ellenkezőjét tette?

– Szeretne még hitelkártyát? – kérdezte suttogva Eric. Volt időm megnézni a névtábláját.

– Tessék?

– A kártyát igényli?

– Nem kérem – csóváltam a fejem zavartan.

– Most kedvezményes kamatozású kölcsönt tudok beállítani, azonnal fel is használhatja, vagy
megtarthatja későbbre. – Kezdett bele egy újabb ismertetőbe, amiből egy szót sem fogtam fel. Fontosabb
lett neki a hitelkártya, mint eddig nekem. Eszembe jutott, hogy talán a jutalék miatt ennyire készséges.
Megsajnáltam, ezért végül belementem az igénylésbe. Először megörültem, hogy bármit megvehetek,
akár egy új ruhatárat is, és vissza se kell mennem a cuccaimért a lakásomba, de az örömöm hamar
felszívódott. Egy órával később úgy jöttem ki a bankból, hogy fogalmam sem volt, mit mondott a srác.
Csak az járt a fejemben, hogy mi volt ezzel a célja Raynek. Dühös voltam, amiért végig szórakozott velem.
Fogalmam sem volt róla, hogy tudtam volna jegyet venni vagy kaját, vagy bármit. Ha tudok róla, akkor
minden másképp alakult volna. Elillant a vásárlás utáni vágyam, helyette egyenesen Ginához mentem.

Még csak körül se néztem a lakásban, úgy vetődtem rá a töltőre, mintha az életem múlna rajta. Az volt az
első, hogy a telefonomat újraélesszem.

Lehet, fel kellene hívnom és elküldeni Rayt a francba. Vagy köszönjem meg inkább? Mindegy is, mert a
számát nem tudom, viszont a pénzét mindenképpen vissza fogom neki küldeni.

Pár perc töltés után végre bekapcsolt a készülék. Az üzenetek özönleni kezdtek, felváltva Fredtől és a
húgomtól. Olvasás nélkül töröltem ki mindet. El tudtam képzelni, mik lehettek benne. Nem érdekelt.

Majd később átmegyek és elhozom a holmimat. A lakást bérelje tovább Fred és legyenek boldogok –
beszéltem meg magammal. Meglepően könnyen túlléptem rajtuk, de csak gondolatban.

A keresőbe beírtam a Miami Hotel nevét és percek alatt milliónyi információhoz jutottam. Hezitálva
görgettem végig az oldalt. Az utolsó betűig mindent végigolvastam, miközben idegesen rágtam a
körmeimet. Rákattintottam az árlistára és meglepődve olvastam, hogy mennyivel többet számoltak fel
nekünk.

Mégis mi volt ez az egész?

Nem találtam válaszokat a fejemben kavargó kérdésekre. Egyre dühösebb lettem.

– Nem fogom felhívni!

Görccsel a gyomromban tettem le a telefont, de a következő pillanatban újra a kezemben volt, és Ray
nevét írtam be. Több oldalon keresztül, cikkek sokasága méltányolta a sikeresen megkötött üzleteit. Egy
képen még a kormányzóval is kezet fogott.

Ki lehet ő valójában? Jobb is, hogy nem tudom. Többet úgysem fogunk, találkozni. Az is lehet azért vette
meg a jegyet, hogy eltűnjek.
Végül úgy döntöttem, nem hívom fel, helyette egy üzenetet írtam Sellynek.

„Megbeszélhetnénk? Nem akarok veszekedni.”

Még le sem tettem a telefont a kezemből, már csipogott Selly válaszával.

„A barátaim mind ott lesznek a nagy napon.”

Érezhetően még mindig haragudott. Sőt!

Nem is tart már a barátjának? Vettem egy mély levegőt. Mit írhatnék vissza? Bocs, hogy nem leszek ott?
Nem lenne sok értelme.

Vártam még fél órát, hogy ne lemerült telefonnal induljak útnak, addig kiírtam a hotel pontos adatait. Úgy
döntöttem küldök egy csekket, legalább nem kell vele találkoznom, sem pedig beszélnem, és
megnyugszom, hogy nem tartozom senkinek.

Az ilyen kapcsolatok amúgy sem működnek. Kapcsolat? Szó sincs róla. Nem hiszem, hogy bármit is akart
volna tőlem, én se tőle. Ki fogom verni a fejemből.

Hogy eltereljem a gondolataimat, tettem pár kört a lakásban. Nem változott semmi, amióta legutóbb itt
jártam. Két szoba volt, abból az egyik a kislányé, a másik Gináé.

Nekem tökéletes lesz a nappaliban a kanapén. Majd holnap nézek egy kis lakást magamnak.

Gondoltam lezuhanyozok, mielőtt elindulnék. A zuhanyzásból végül kétórás fürdés lett, és már semmi
kedvem nem volt este elmenni a ruháimért. Frednek már otthon kellett lennie, én pedig nem akartam
találkozni vele. Kölcsönvettem egy pólót és egy nadrágot Gina szekrényéből. Nagyjából egy a méretünk,
reméltem, nem fog érte megharagudni.

Ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét, vártam, hogy Gina hazaérjen.

Reggel tértem magamhoz hangos csörömpölésre, amitől azonnal kiment az álom a szememből.

– Hupsz! Bocsi – nézett rám sajnálkozva Gina a konyhából, kezében egy tállal. Megdörzsöltem a szemem
és integettem.

– Szia, Nancy néni! – szaladt felém Ruth.

Néni? Még hallani is rossz.

Rám vetődött, kis karjait a nyakamba akasztotta.

– Jó reggelt – öleltem magamhoz, hogy üdvözöljem.

– Te is itt fogsz lakni?

– Néhány napig.

– Egy kicsit ragad a kezem – mutatta mindkét kezét, amin bőven volt lekvár.

– Oh – néztem a kis ujjait és végighúztam a tenyerem a vállamon. Legalább annyira volt lekváros a felsőm,
mint az ő keze.

– Akarsz reggelizni? – kérdezte, majd hatalmas barna szemeivel rám pislogott.

Lehet, ha nem lennének ilyen nagy boci szemei, már rég kiakadtam volna a lekvár miatt.

– Ruth, szóltam, hogy mossál kezet – jött oda hozzánk Gina, törlőkendővel a kezében. – Ne haragudj! Jól
indul a reggeled.

Ruth elszaladt a fürdőszoba irányába.

– Semmi baj. Ne haragudj a póló miatt! Kölcsön vettem. – Végignéztem magamon. – Úgy látom, ez is
kapott a lekvárból. – Gina nevetett és legyintett egyet.

– Nem számít, válassz másikat! Kész van a kávé, jöhetsz reggelizni is.

– Köszönöm! – Megigazítottam a kanapét, majd átsétáltam a konyhába.

– Szeretnél reggelizni?

– Nem – ráztam meg a fejem. – Egy kávé elég lesz.

Nyomasztó érzésem volt, a gyomrom görcsben állt. Még fel sem ébredtem rendesen, de már azon
idegeskedtem, hogy haza kell mennem.

És még Selly is… Tényleg férjhez fog ma menni? Sajnáltam, hogy nem úgy alakult, ahogy régen
elterveztük. Volt, hogy egész délutánokat beszéltünk át, arról, hogy milyennek képzeljük el a nagy
napunkat. Sehol nem szerepelt benne, hogy három nappal azután történik meg, hogy megismerkedik
valakivel.

– Mit tervezel mára? – kérdezte Gina.

– Gondoltam elhozom a ruháimat és keresek egy kiadó lakást.

– Máris? – kérdezte meglepődve. – Még csak tegnap jöttél. Nem kell a kanapén aludnod. Este nem
akartalak felkelteni.

– Nekem tökéletes ez a kanapé. Nem amiatt keresek lakást.

– Igazán maradhatnál pár napig – mondta csalódottan.

– Majd meglátjuk, milyen gyorsan találok.

– Beszélni fogsz Freddel? – Mindketten kortyoltunk a kávénkból.

– Nem szeretnék találkozni vele. Jobb, hogy nem este mentem át. Ilyenkor kevesebb rá az esély, hogy
otthon legyen.

– Megértelek. Tudom, mennyire nehéz. Én nem tehettem meg Ruth miatt, de hetekig kerültem volna a
volt férjem.

– Szerencsére még időben történt. – Néztem a csészémet és visszagondoltam, hogy az utóbbi időben
többször fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha teherbe esnék. Nem beszéltünk róla, de biztos voltam
benne, hogy Fred is örülne.

Újabb óriási tévedés! Most mihez kezdenék?

– És mi lesz a húgoddal? – kérdezte. Nagy sóhaj tört ki belőlem.

– Nem tudom. Olyan fiatal még. Lehet, csak Fred hülyítette. Nem szeretnék vele sem beszélni.

– Nem irigyellek. En biztos megtéptem volna, ha az én húgom csinál ilyet.

– Sok időt nem töltöttem a társaságukban, de lehet sor került volna rá, ha maradok és végighallgatom a
magyarázkodását – Mindketten mosolyogtunk.

– Elkészültem. Szép vagyok? – jött be Ruth a konyhába, és úgy állt meg mellettünk, mintha épp fotóznák.
Együk kezét csípőre tette, kifordult oldalra, vállát megemelte és oldalra hajtotta a fejét. Piros kisruha volt
rajta, fehér virágokkal, amit kifordítva vett fel. A fején egy rózsaszín kalap díszelgett.

– Ez van, ha a kislányod túl sok női magazint nézeget – nevetett Gina, majd felállt.

– Nagyon szép vagy! – biztattam a kislányt.

– Így van, de még szebb leszel, ha most megyünk és visszafordítjuk a ruhádat – terelte be a szobába.

Még megittam a kávét, elköszöntem tőlük, amikor elindultak az óvodába, és készülődtem én is. Egyre
jobban eluralkodott rajtam az idegesség. Feszült voltam és rossz előérzetem támadt. Nem sok választott
el attól, hogy meggondoljam magam és ne menjek sehova, de szükségem volt a dolgaimra. Előbb-utóbb át
kell esnem ezen, felesleges lett volna halasztanom.

Végig kell csinálnom!

Útközben beugrottam, hogy feladjam a csekket. A hotel címére küldtem, hiszen mást nem tudtam tenni.

Csak az aggasztott, hogy a saját címemet is rá kellett írnom. Végül Gináét adtam meg kényszerből.
Remegő kézzel írtam alá a papírokat a pultnál a nőnek, többször meg is kérdezte, hogy jól vagyok-e.
Zavartan pislogtam, türelmetlenül vártam, hogy végre kijöhessek. Taxival mentem tovább, a lábaim
annyira remegtek, hogy féltem, összecsuklok. Percekig álltam a kapuban, mielőtt beléptem volna a
lépcsőházba. Sikerült rávennem magam, de a liftben felfelé furcsa pánikot éreztem. Lejátszódott a
fejemben újra, amikor rajta kaptam őket.

Nem kellett volna idejönnöm.

Kiléptem a felvonóból és reszketve kezdtem keresni a kulcsokat a táskámban. Csend volt, máskor sem volt
zajos a ház, amit szerettem, de most kifejezetten zavart. Nyüzsgő embereket akartam magam körül. Nagy
nehezen sikerült elővennem a kulcsomat. Be akartam tenni a zárba, de az ajtó kinyílt előttem.

– Nancy! – nézett rám Patricia kivirult arccal.

A döbbenettől a kulcs is kicsusszant a kezemből és hangosan koppant a földön. Megszólalni sem tudtam.

Az egyetemen kellene lennie ilyenkor. Mi a franc? Mintha csak vendégségbe érkeznék.

– Úgy örülök, hogy itt vagy! Megkaptad az üzeneteimet? – kérdezte lelkesen, mintha nem történt volna
köztük semmi Freddel. Tartottam tőle, hogy a nyakamba ugrik, ezért lehajoltam a kulcsért, hogy
megelőzzem az ennél is kínosabb pillanatot. Addig is összeszedhettem magam.

Nem fogom hagyni, hogy kiborítson.

– A cuccaimért jöttem. – Felálltam és úgy léptem be az ajtón, hogy meglöktem a vállammal. Egyenesen a
szobába mentem. A hányinger kerülgetett, rosszul voltam attól, hogy ott kell lennem.

– Tudom, hogy nagyon haragszol, de mindent meg tudok magyarázni – jött utánam. – Kérlek, Nancy
hallgass meg! – Nem néztem rá.

Kivettem a táskámat a szekrényből és beledobáltam a ruháimat. Nem akartam végighallgatni a

magyarázatát, sem pedig a kifogásait, amivel kihúzza magát a felelősség alól. A hangját is ki akartam
törölni a fejemből.

Erre lehet egyáltalán értelmes magyarázatot adni? Van olyan, aki meg tudna bocsátani? Vagy csak én
vagyok ilyen érzéketlen?

Nem figyeltem rá, de azt hallottam, hogy hangosan szipogott.

– Nan! Kérlek! – állt elém sírva, és megfogta a kezem.

Akkor vettem észre, hogy az én ruhám van rajta.

Dühös voltam, mégis türtőztettem magam, hogy ne keverjek le neki egy pofont.

– Szerinted erre van magyarázat? – kiabálva szakadt ki belőlem a kérdés, kirántottam az ujjaimat az
övéből. Sírását hangos zokogás váltotta fel.

– Most jön az, hogy mennyire megbántad? – Felesleges erőlködnöd! Nem fogom elhinni! Már be is
költöztél! – Vetettem egy gyors pillantást körbe, hogy még mit kell elvinnem, majd átmentem a
fürdőszobába, hogy onnan is összepakoljak.

– Nem akartalak megbántani. Véletlenül történt az első… – Lehajtott fejjel mondta.

– Az első? Mégis mióta tart ez köztetek? – Rossz ötlet volt a kérdés, meg is bántam, amint feltettem.
Féltem attól, amit hallani fogok.

– Fél éve. – Tenyerét a szája elé kapta, miután kimondta, hogy visszafojtsa hangos sírását. Ledermedtem.

– Fél éve? – Nekitámasztottam hátam a csempének.

Fél éve mindketten átvertek és észre se vettem semmit. Hogy lehettem ennyire vak?

– Gratulálok! Megérdemlitek egymást! – vágtam az arcába hangos sóhajjal. Továbbmentem a konyhába a

kedvenc bögrémért.

Azt nem jogom itt hagyni.

Semmi mást nem akartam magammal vinni, ami közös volt vagy Fredre emlékeztetett. A ruhákból is csak
a régieket tettem el, azt, amelyiknek kicsit is köze volt az áruló férfihoz, a szekrényben hagytam.

Hordja őket Patricia!

– Olyan jó lenne, ha meghallgatnál.

– Mondd csak, Pat! Hogy mutatod be majd az új pasidat? Nem lesz furcsa, hogy minden rokonunk ismeri
már? Anyáék kimondottan büszkék lesznek rád! – nevettem fel kínosan.

– Ne mondd el nekik, kérlek! – kezdett bele egy újabb könyörgésbe.

– Szerinted nem tudják meg? – kérdeztem zavart nevetés kíséretében.

– Majd később szeretném elmondani nekik.

– Ez szánalmas.

Még egyszer körülnéztem, de már az sem érdekelt, ha ott marad valami.

– Beszéljünk nyugodtan, kérlek, Nan! – jött utánam az ajtóig. – Nem akarlak elveszíteni.

– Jobban át kellett volna gondolnod, kivel fekszel le! – Kiléptem, és ahogy csak tudtam becsaptam az ajtót
a hátam mögött. Még én is behúztam a nyakam, annyira hangos volt. Remegő kézzel nyomtam meg a
gombot a liftnél. Egyhelyben toporogtam, hatalmas gombóc volt a torkomban. Nem akartam kiborulni.
Nem érdemlik meg, hogy sírni lássanak. Most csak Patricia kapott a dühömből, de tisztában voltam vele,
hogy nem csak egyedül ő a hibás. Fred is annyira benne volt ebben az egészben. Nem fogom kímélni őt
sem, ha majd találkozók vele.

Mire kiértem az utcára, már azon járt az eszem, hogy én rontottam el valamit. Nem hívtam magamnak
taxit, andalogva jutottam el a közeli parkba. Le kellett ülnöm, hányingerem lett attól, hogy próbáltam
visszafojtani a sírást. Egy eldugott kis padot kerestem, ahol lenyugodhatok. Mély levegőt vettem, és
reméltem, hamar elmúlik a dühöm, de már késő volt. Arcomat eltakartam a tenyeremmel, hogy mégse
legyen annyira feltűnő a kiborulásom. Percek teltek el, a gondolataim teljesen kifacsartak.

– Nekem sincs túl jó napom – szólt egy mély hang mellettem.

Megtöröltem az arcomat, és szipogva magam elé meredtem. Egy papírzsebkendőt tartott elém valaki.

Ezt nem hiszem el! Még sírni sem lehet nyugodtan! Oldalra pillantottam, de rögtön vissza is fordultam,
amint egy kék szempár nézett rám.

– Nem harapok és perverz sem vagyok. Gondoltam jól jön. – Felém tolta megint a zsebkendőt.

– Köszönöm – motyogtam halkan, és kivettem a kezéből. Reméltem, hogy mielőbb odébb áll.
Kényelmetlenül éreztem magam.

– Ha nem tévedek, szakítás az oka a szomorúságodnak. – A válasz előtt meg akartam törölni a szemem és
az arcom a tőle kapott zsebkendővel, de az édes levendulaillat megcsapta az orromat, ahogy közelebb ért
a zsebkendő az arcomhoz. Nem tudtam ellenállni, hogy ne szagoljam meg.

– Én is szeretem, megnyugtat. – Hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.

Végül felé néztem. Kedves fickónak tűnt, talán még nálam is fiatalabb volt. Szőke rövid haja mellé
tökéletesen illettek kék szemei és szögletes arca.

– Szóval, szakítás? – kérdezte oldalra biccentett fejjel.

– Nem… vagyis… igen…— dadogtam zavartan.

Azt sem tudom, hogy kicsoda ő. Nem fogom kitálalni az életem. Amúgy sem lehetek rá büszke. Még
kimondani is gáz, hogy a pasim lefeküdt a húgommal.

– Melyik a helyes válasz? – kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. Hunyorítanom kellett az erős
napfénytől, nem válaszoltam. – Tudom, hogy nem ismerjük egymást, de így talán könnyebb elmondani.
Nem biztos, hogy találkozunk még. – Mosolygott folyamatosan.

– Nem szeretnék róla beszélni. Meglehetősen bonyolult.

– Értem – bólintott sóhaj kíséretében, és kényelmesen hátradőlt a pádon. – Szingliként rengeteg

lehetősége nyílik az embernek – Maga elé nézve folytatta mondandóját.

– Saját tapasztalat?

– Olyasmi – felém fordult. – Persze vannak hátrányai, de idővel könnyen áthidalhatóak az apró
kellemetlenségek.

– Majd megpróbálom észben tartani, kösz. – Nem tudtam hova tenni a közvetlenségét. Irigylésre méltóan
laza volt.

Akkor is ezt mondaná, ha felsorolnám a szakítás mellé a többi problémámat is?

– Te, hogy hidalod át?

– Ez az első lépés – mosolygott rám. – Érdeklődsz.

– Azt hittem, hogy a „nem gondolj rá” lesz az elő.

– Lehetne az is, de értelmetlen. Úgysem lehet betartani.

– Ez igaz. Mi a második?

– Nyitsz a környezeted felé, de akár meg is cserélheted a kettőt. Te elzárkóztál azzal, hogy nem akarsz
beszélni róla. – A fejemet csóváltam.

– Nem vagyok rá büszke – csavargattam zavartan a kezemben a zsebkendőt. – Jól szórakoznál rajta,
miután elmentem.

– Nem hiszem – válaszolt komolyan.

– De, biztos – bólogattam, közben a könnycseppek újra felsorakoztak a szememben.

– Tegyél próbára. Mit veszíthetsz? Még mindig nem tudom, ki vagy.

– Nem adod fel?

– Nem szoktam. – Széles mosolyra húzta száját.

– Hát jó, ha úgysem látlak többet, legyen. – Vettem egy mély levegőt, mielőtt belekezdtem volna. – Öt év
után kiderült, hogy a pasim fél éve együtt van a húgommal, a barátnőm ma megy férjhez, aki mellesleg
iszonyatosan haragszik rám, és ha ez még nem elég, van egy seggfej, aki szintén szórakozott velem. –
Elhallgattam, és vártam, hogy mondjon valamit, de nem néztem rá. Hangos hümmögés jött ki belőle.

– Szép lista, de legalább időben kiderült.

– Ennyi? – néztem rá. – Ennél azért többet vártam.

– Nem tudom megoldani helyetted. Keress valamit, amit el akarsz érni, és összpontosíts arra!

– Ez a harmadik?

– Lehet akár a harmadik is – bólintott.

– Hány lépés van még?

– Ez tőled függ!

– Vagy úgy! Köszönöm az érdekfeszítő beszélgetést és tanácsokat. – Lenéztem a táskáimra és eszembe

jutott, hogy mennem kellene.

– Ha felajánlanám, hogy segítek, gondolom, nem fogadnád el.

– Az már nem férne bele a „többet nem találkozunk” kategóriába.

– Ez igaz! – nevetett, amitől nekem is mosolyognom kellett. – Ez esetben a nevedet sem kérdezem meg.

– És nem is követhetsz. – Felálltam, hogy induljak.

– Nem foglak. – Felém nyújtotta a kezét. – Akkor, viszlát, ismeretlen – köszönt mosolyogva.

Kezet fogtam vele, miközben egymás szemébe néztünk. Volt benne valami különös, úgy éreztem, ha csak a
szemét látnám újra, már tudnám, hogy ő az. Felvettem a táskákat és elindultam. Bizonytalan volt minden
lépésem. Magamon éreztem a tekintetét egy darabig, mégsem akartam visszafordulni. Amikor kiértem a
parkból, megálltam egy pillanatra és már nem tudtam legyőzni a kíváncsiságomat. Megfordultam, de a
srác, már nem volt ott. Hiába kerestem, eltűnt, pedig belátható volt a tér a másik oldalig. Csalódást
éreztem.

Legalább a nevét meg kellett volna kérdeznem. Ki tudja, talán ott sem volt, csak én képzeltem oda. Az is
lehet, megőrültem! Nem csodálkoznék rajta.

Sietve mentem vissza Gina lakására. Az úton többször is elhatároztam, hogy megfogadom az idegen srác
tanácsait, nem fogok egyikük miatt sem kikészülni, de mire megérkeztem a lakásba, már semmihez nem
volt kedvem. Letettem a táskákat, és ahogy voltam, ledőltem a kanapéra. Az volt a célom, hogy
megszűnjenek a gondolataim. Tudni sem akartam Fred és Pat románcáról, vagy Selly esküvőjéről, ahogy
Rayről sem. Mintha most tudatosult volna bennem minden szarság, ami megtörtént. Feltört belőlem, és
menekülni akartam, láthatatlanná válni érzések nélkül. Ennyit arról, hogy megfogadom az ismeretlen
tanácsait. Egy dolog mentett meg, az alvás.

– Nancy! – Gina hangjára tértem magamhoz. Gyanítottam, hogy órákon keresztül aludtam és már késő
este lehet. Kipihentnek kellene lennem, de a szemeimet nehezemre esett kinyitni.
– Tessék?

– Fel kellene kelned. – A vállamat simogatta.

– Majd reggel – dünnyögtem vissza.

Azt akartam, hogy békén hagyjon. Vissza akartam kerülni az álmaimba, ahol nem éreztem az ürességet és
a csalódást, sem pedig a haragot, amik felemésztettek.

– Nancy! Már reggel van. Ma délelőtt be kellett volna menned dolgozni.

– Nem érdekel! – Feljebb húztam a takarót, és elfordultam.

Biztos, hogy nem fogok most felkelni.

Nemcsak az elmém, de még a testem is tiltakozott az ellen, hogy megmozduljak. Tetszett, hogy nem
voltam egyedül.

– Nancy, próbálj felkelni!

– Hagyj Gina! Nem akarok – szóltam vissza a takaró alól, és próbáltam visszaaludni. Abbahagyta a
keltegetést és hallottam lépteit, hogy elmegy.

Félálomban voltam, amikor Ruth hangja csendült fel mellette.

– Nancy néni! Kész a reggelid! – Éreztem kis kezeit az arcomon, de még ó sem tudott rávenni arra, hogy
felkeljek. Az a néhány perc ébrenlét elég volt, hogy a fájdalom helyett újra az alvásba meneküljek.
Szerencsére nem álmodtam semmit, ami velük kapcsolatos.

– Anya! Nem kel fel, most mit csináljak? – kérdezte vékony hangon a kislány.

– Készülődj, majd megpróbálom én is.

– Nan! Tényleg fel kellene kelned. Nagyon aggódom. Ne csináld ezt, kérlek – remegett a hangja.
Sajnáltam, hogy ennyire cserbenhagyom.

– Nem akarom ezt érezni, Gina. Muszáj aludnom! – fakadtam sírva. Átült mellém az ágyra.

– Tudom, de nem hagyhatod el magad. Erősnek kell lenned – biztatott vékony hangon. Tudtam, hogy igaza
van, mégis úgy éreztem, nem tehetek semmit.

– Gyere, ülj fel! – Nagy nehezen felhúzott, de a sírást nem tudtam abbahagyni.

– Odaköltözött, csak úgy! Érted ezt? Fél éve átvernek, és még én éreztem magam betolakodónak.

– Istenem! – sóhajtott fel. Átkarolt és a fejét a vállamra hajtotta. – Nem érdemlik meg. Tudom, most rossz,
de túl leszel rajta. Nézz rám! Nekem sem ment könnyen, de itt vagyok.

Jólesett a biztatása.

– Neked itt van Ruth. Nekem már barátnőm sincs, nemhogy gyerekem – szipogtam tovább.

– Hé, és én?! – emelte fel a hangját. – Nem bírok el a hárpiával nélküled odabent. – Hangjában volt egy kis
kétségbeesés, majd elmosolyogta magát.

– Nem tudok bemenni.

– Nem is kell, még pár napig küzdök, addig szedd össze magad. Oké?

– Kész vagyok! – jött a nappaliba a kislány.

– Máris megyünk – válaszolt Gina. – Megbeszéltük? – fordult felém.

– Megbeszéltük – válaszoltam halkan.

– Helyes!

– Gina! – Megfogtam a kezét. – Köszönöm!

Mosolygott rám együttérzően, majd a kislány felé fordult.

– Indulhatunk? – kérdezte Ruditól.

– Igen! – válaszolta jó kedvvel. – Szia Nancy néni! – integetett vidáman.

– Szia! – intettem vissza erőltetett mosollyal, ami nem is volt olyan nehéz, látva a kis boldog arcát.

Ahogy kimentek, visszadőltem, de most nem csuktam be a szemem. Próbáltam erőre kapni. Gina szavai
jártak a fejemben, amitől lendületet kaptam, és sikerült végre kimászni az ágyból. Első utam a
fürdőszobába vezetett. Elkerültem a tükröt, tudtam, hogy a látvány elborzasztana. A meleg víz sokkal
jobban hatott rám, mint gondoltam. Ellazított, frissnek éreztem magam, és a kedvem is jobb lett. Nem
kapkodtam el a készülődést. Mire rendbe hoztam magam, már dél volt. Leültem a kanapéra, és a délutánt
már olvasással töltöttem. Addig sem gondolkodtam. Feltöltöttek a sorok. Annyira belemerültem, hogy már
este volt, mikor újra felpillantottam. Úgy döntöttem, hogy rendelek vacsorát, mire Gina és Ruth
hazaérkezik. Felkutattam a szórólapokat a lakásban és rendeltem három menüt vacsorára. Sokkal
gyorsabban hozták ki, mint azt vártam, mire megterítettem az asztalt, a futár már az ajtóban csengetett.
Pont időben, mert nem sokkal később Gina és Ruth is haza jöttek.

– Milyen finom illatok – szagolt bele Gina a levegőbe, miután belépett az ajtón. – Csak nem főztél?

– Az ötvenharmadik utcában – mutattam fel a lapot.

– Anya, én nem érzem jó magam – rángatta meg Gina ruháját Ruth. A reggeli öröm az arcán már nem
látszott. Sápadt volt és kedvetlen.

– Kicsim, fáj valahol? – guggolt le mellé Gina. A kislány a hasára mutatott. – Gyere, bemegyünk a
szobádba – felállt, megfogta a kezét, és elindultak. – Bocsi – fordult vissza sajnálkozva. Intettem, hogy
semmi baj.

A következő egy órában próbáltam melegen tartani a vacsoráját.

– Hú, ne haragudj – ült le fáradtan. – Elaludt végre.

– Jobban van?

– Remélem, reggelre jobban lesz – mosolygott. – Ahogy látom, te sokkal jobban érzed magad.

– Neked köszönhetően. Történt bent valami?

– Csak a szokásos. Néhány panasz, sok hálálkodás, persze nem a hárpiától – nevetett.

– Gondoltam.

– A hétre kiharcoltam neked szabadságot.

– Fogalmam sincs, hogy hálálhatnám meg. Köszönöm!

– Ugyan – legyintett.

Még sokáig beszélgettünk, majd mindketten elmentünk lefeküdni. Féltem lehunyni a szemem. Eddig az
alvásba menekültem, ma viszont egész jól éreztem magam, és féltem, hogy újra visszakerülök abba az
állapotba, ahol két napig vergődtem.
 Ray
Az asztalon heverő aktákat bámultam, az agyam képtelen volt elmerülni a munkában. Néhány napom
maradt, hogy megtegyem az ajánlatot a New York-i szállodára. Akármennyire tiltakoztam és küzdöttem
ellene, folyamatosan Nant láttam magam előtt. Újra és újra végignéztem lehunyt szemhéjam alatt, ahogy
felszáll vele a repülő. Talán hiba volt elengednem. El kellett volna mondanom, hogy mit érzek.

Mit érzek? Nem vagyok normális! A farkam mit érez? Kínzó vágyat, ami ha sokáig gyötri, fel fog robbanni.

Zavart voltam, ami nem volt rám jellemző. Tudtam, hogy le kell győznöm minden vágyat iránta, amit
néhány nap alatt ébresztett bennem. Ellen kellett volna állnom minden gondolatnak, ami róla szólt.
Elment. Ennyi volt. Nem lesz belőle több, mert nem akarom. Minden ugyanúgy fog folytatódni, mint
eddig. Nem foglalkozhattam a szállodán kívül mással. Fontosabb az üzlet bármelyik puncinál. Hiába, hogy
az ő puncija drog volt a farkamnak, az illata friss levegő a tüdőmnek. Minden érintése simogatta a jeget a
mellkasomban.

Tényleg egy puhapöcs lettem? Ilyet csak egy nyáladzó köcsög gondol, és az, aki szerelmes! Én pedig
kurvára nem szerettem bele! Nem! Nem! Nem! Ray Hollsonnak nincs szüksége szerelemre! A legjobb
döntés volt megvenni a jegyet és elengedni.

Ha majd úgy tartja kedvem, Tina mindig kéznél lesz. Bár jobb lenne őt is lepattintani és beújítani valaki
mást. Egyre nehezebben tudom elviselni magam körül.

– Bejöhetek? – dugta be a fejét Tina az iroda ajtaján.

Tudja, hogy rágondoltam!

– Valami gond van, hogy még nem mentél haza? –kérdeztem mellőzve mindenféle kedves gesztust.

– Gondoltam, megvárlak. Együtt tölthetnénk az estét – billegett egyenesen felém. Éreztem, hogy
menekülnöm kell. Nem akartam, hogy beleélje magát, hogy ma este megkapja a farkam.

– Mára elmehetsz, nekem ezeket még át kell néznem – mutattam a halom papírra magam elé.

– Szívesen segítek, gyorsan végzünk – mosolygott anélkül, hogy vette volna a lapot.

– Ezúttal nem kell! ]ó éjszakát! – Felugrottam a székről és kikerültem, hogy ajtót nyissak neki.

– Ray? – fordult felém csalódottan. – Mi bajod van?

– Hallottad, nem érek rá!

– Ezt nem intézheted el ennyivel! – Sietve felém lepett. – Mindig csak altkor vagyunk együtt, amikor te
akarod! Szükségem van rá, hogy foglalkozz velem, különben nem fogsz többet megkapni – húzta fel az
orrát sértődötten.

Végre valami jó is történik ma! Ki se kell dobnom!

– Emlékeztetnélek rá, hogy előre megbeszéltük, csak alkalmanként fogunk összefutni. Nem volt és nem is
lesz több közöttünk! – Határozottan idéztem fel korábbi beszélgetésünket.

Talán látta rajtam, hogy nem tudott rám hatni, mert újra kiült arcára a hízelgő mosoly, és macskának
képzelve magát, hozzám dörgölőzött.

– Nem kérek sokat – húzta végig mutatóujját állam vonalán. – Egy icipici törődést. Nem csak a farkadat
akarom. – Ujjával lefelé haladt a mellkasomon az ágyékom felé. Mély levegőt vettem. Annyira sem
mozgatta meg a fantáziámat, mint korábban.

Biztos valami betegség bujkál bennem!

A farkamnak már rég állnia kellett volna. Azért lássuk be, Tinának tökéletes alakja van és kurvára szeret
baszni. Bármit megtehettem eddig vele, mindent élvezett. Most mégis csak egy átlagos nő volt. Nem
akartam többet, minthogy végezze a munkáját és hazamenjen.

– Mára végeztél! – Elkaptam a csuklóját, mielőtt az ujjai bekúsztak volna a nadrágomba.

– Hát jó! – Kirántotta karját az ujjaim közül. – Remélem, holnapra jobb kedved lesz! – vágta mérgesen az
arcomba és kitipegett az irodámból.
– A picsába! – fújtam ki magamból megkönnyebbült sóhajjal. Meglazítottam a nyakkendőmet és
lezuhantam a kanapéra. Nem akartam mást, csak fél órát, hogy összeszedjem a gondolataimat és a
munkára tudjak figyelni.

A félórás pihenőmből reggelig tartó alvás lett. Hangos kopogásra ugrottam fel. Meg kellett kapaszkodnom
a szövetben, mert a legborzalmasabb álmomból riadtan tértem vissza. Még maga alá gyűrt az emlékezés,
amint a saját becsapódásomat képzeltem el, ahogy a repülőből kiugorva a földbe süllyedek.

– Mi a fasz? – Lihegve ültem, és az arcomat dörzsöltem, hogy visszatérjek a valóságba. Az újabb

kopogásra felálltam, és az ajtóhoz sétáltam.

– Jó reggelt, uram! – Bernard állt velem szemben.

– Jó reggelt! – Hunyorítva figyeltem, ahogy észrevétlenül próbált rajtam végignézni. A tekintetében ott
volt, hogy már rég túl van rajta, és kíváncsiság helyett inkább szánalom volt búskomor képére írva.

– Ez a reggeli posta – nyújtott át egy köteg borítékot.

– Köszönöm!

– Hozhatok valamit? – kérdezte udvariasan.

Biztos belelát az öreg a fejembe!

– Egy kávét kérek. – Biccentett a kérésemre és elfordult.

Becsuktam az ajtót, és az asztalomhoz léptem, hogy lerakjam az újabb köteg iratot. Lazán rádobtam a
kupac tetejére, amit éjszaka terveztem átnézni.

Határozottan éreztem, hogy szét vagyok esve.

– Kurvára nem lesz ez így jó! – Kiengedtem magamból egy ásítást és rátámaszkodtam az asztal szélére. A
fejemet köröztem, hogy a kanapé kemény karfájától sajgó nyakizmaimat visszarázzam, amikor
megpillantottam az egyik furcsa borítékot. Félretoltam a rajta lévő leveleket és a szívem őrült módon
dörömbölni kezdett, amikor megláttam rajta Nancy nevét.

Levelet írt nekem?

Széles vigyorral téptem fel a vékony papírt.

Most az jön, hogy sajnálja, hogy elment. Csak is ez lehet!

A vigyorom addig tartott, amíg széthajtottam a gondosan papír közé tett csekket, rajta az ötezer dollárral,
amit a számlájára utaltattam.

– Mi a büdös lófasz ez? – jött ki belőlem hangosan a düh. – Mi az, hogy visszaküldte a pénzt?

A pulzusom pillanatok alatt az egekbe ugrott. A lüktető halántékom nem hagyott teret a tiszta
gondolatoknak.

– Szórakozik velem? – Fújtatva ledobtam a borítékot a halom tetejére, és idegesen fel-alá járkáltam.

Ezt már nem! Nincs szükségem a pénzére! Kurvára nem azért kapta. Ez a nő még akkor is idegesít,
amikor több száz mérföldre van innen! Ha azt gondolta, hogy eltiporhatja a büszkeségem, tévedett!
Visszaviszem személyesen és nem köszöni meg amit kapni fog miatta! Visszaszerzem a büszkeségem!

Elindultam az ajtóhoz, Tina abban a pillanatban nyitott be, a meglepetés ereje akkora volt, hogy hirtelen
mindketten megtorpantunk.

– Te jó ég! Minden rendben? – nézett rám rémülten.

– Foglalj helyet az első New York-i gépre! És hívd fel a Langham Hotelt, hogy menni fogok! –
parancsoltam rá.

– Hogy mi? – nézett rám döbbenten.

– Hallottad, nem? – Kikerültem, hogy felmenjek a lakosztályba.

– Ray! Mégis hova akarsz menni? – Futólépésben jött utánam.

– Csak csináld, amit mondtam!

– Akarod, hogy én is menjek? Talán jól jön majd a segítség, bármi is legyen a gond.
– Nem! Egyedül megyek.

– Mikor fogsz visszajönni?

– Az mindegy!

– De… de… tudnom kell, hogy úgy kérjem a legyet. – húzta mosolyra a száját

– Visszafelé majd én intézem!

Gyorsítottam a tempómon, hogy ne jöjjön utánam. A gépen majd átnézem a papírokat, és amint odaérek,
megkeresem Nancyt. Könnyű dolgom lesz, hiszen rajta volt a borítékon a címe, ha mégsem az lenne,
akkor kiindulási pontnak tökéletes.

Meg fogom találni. Ezt nem fogja ilyen könnyen megúszni!

 Nancy
– Nancy! – Gina hangját hallottam tompán, majd egyre erősebben. Mire kinyitottam a szemem, már ott
guggolt előttem. Aggódó arca megrémisztett.

– Mi történt? – ültem fel ijedten.

– Ruth még mindig nincs jobban. Nagy baj lenne, ha itt hagynám veled? – kérdezte majdnem sírva.

– Dehogyis. Már fel is keltem.

– Biztos? Muszáj bemennem. Délután a szüleim el tudnak jönni érte.

– Nem kell aggódnod. Itt vagyok, vigyázok rá.

– Nagyon köszönöm – kezdett bele a hálálkodásba. Ez a minimum azok után, hogy felmosott a padlóról.
Elköszöntem tőle, és bementem Ruth-hoz. Az ágyon feküdt szomorúan.

– Nézzenek oda! Tudom, mi kell neked. – Levettem egy könyvet a polcról, és elhelyezkedtem mellette az
ágyon. Néhány oldal után láttam az arcán, hogy tetszik neki a mese. Megnyugodtam, amikor halk
kuncogást hallottam.

– Ha elolvastad, eszünk valamit? – kérdezte.

– Mehetünk akár most is.

– Csinálsz nekem kakaót? – kérdezte mosolyogva.

– Nem tudom, mennyire jó ötlet – felszisszentem.

– Már nem fáj a hasam. – jelentette ki vidám arccal, amire én csóváltam a fejem, végül vonakodva, de egy
fél pohár kakaót kevertem neki feleslegesen, mert véletlenül az egész az asztalon kötött ki.

– Ne haragudj, Nancy néni – biggyesztette le kis száját.

– Semmi baj! Máris letörlöm. – Visszaállítottam a tornádó söpörte állapotot és bementem a fürdőszobába.
Alaposan kezet mostam és végigmértem magam a tükörben, amit Ruth kopogása szakított félbe.

– Valaki téged keres – pislogott nagy szemekkel.

– Tessék? Honnan veszed?

– A nevedet mondta. – Felszökött a pulzusom, hogy ki lehet, reméltem, nem Pat vagy Fred.

Honnan tudnák, hol vagyok?

– Ruth, nem engedhetsz be senkit egyedül – dorgáltam meg kifelé a nappaliba. Amint felnéztem
lesápadtam, a lábaim megremegtek. Ray állt a nappali közepén. Mérgesen nézett rám, mi több, azt hittem
ott helyben felrobban az idegességtől.

– Te mit keresel itt? – nyögtem ki dadogva.

– Szerinted? – Csípőre tette a kezét.

– Most inkább menj el! – Magamhoz húztam Ruth-ot, mire elindult felénk.

– Ő a te gyereked?

– Igen! – vágtam rá a választ büszkén. Talán így elmegy.

Hogy talált meg?

Nem értettem. Arcizmaim lüktettek, úgy éreztem majd felgyulladok.

– Nem vagy az anyukám! – nézett fel rám Ruth.

Köszi!

– Ugyan, miket beszélsz? – Zavartan, könyörgő szemekkel mosolyogtam rá, hogy ne hagyjon cserben.
Semmit nem értett belőle.
Hogy is érthetné, hiszen csak öt éves.

– Hm. – Ray leguggolt elé. – Hol van az anyukád? – kérdezte tőle.

– Ruth, te most menj be szépen a szobádba! – Megsimogattam kedvesen az arcát.

– Az anyukám dolgozik, nekem picit fájt a hasam, ezért itthon maradtam. Nancy néni vigyáz rám, ő anya
szuper barátnője, és most a kanapénkon alszik, mert nincs hol laknia. – Ray elégedetten bólogatott.

Ezt nem magyarázom ki!

– Köszönöm – felegyenesedett. – Gyenge próbálkozás! – nézett rám újra mérgesen. El akartam párologni.
Nem akartam ott lenni! Azt sem akartam, hogy ő itt legyen!

– Ruth, megtennéd, hogy most bemész a szobádba? – Lehajoltam hozzá, hogy megkérjem. Bólintott és
szaladt befelé.

– Még csak nem is hasonlít rád – jegyezte meg Ray.

– Attól még lehet az enyém. – Karba tettem a kezem, legalább így nem látja a remegésem. – Mit keresel
itt? Hogy találtál meg? – tettem fel a bennem motoszkáló kérdéseket.

– Bárhol megtalállak, de gyorsabban ment volna, ha bekapcsolod a telefont.

– Nem mondod! Talán New York is a tied? – kérdeztem vissza gúnyosan, ami látszólag nem tetszett neki.
Tett még egy lépést felém, és már megint éreztem, hogy uralni kezdi az aurámat.

– Szórakozol velem? Ez mi? – emelte fel a csekket.

– Mi lenne? A pénzed. – Megvontam a vállam, mintha nagyon laza lennék, de annyira feszült voltam, nem
sok hiányzott, hogy kővé dermedjek.

– Kértem, hogy küldd vissza? Mondtam, hogy nincs szükségem a pénzedre.

– Nekem meg az adományodra.

– Ne szórakozz velem, Nancy!

– Nem én szórakozom!

– Akkor most jól figyelj. – mondta még mindig dühösen. Felemelte a csekket az orrom elé és darabokra
tépte.

– Ez most komoly? Ezért felesleges volt idejönnöd. El is mehetsz! – Elindultam az ajtóhoz, hogy
megmutassam, merre menjen, de elkapta a karomat.

– Au! – próbáltam lefejteni magamról a kezét. – Engedj el, ez fáj!

– Még nem végeztünk – lazított az ujjain.

– Szerintem igen. – Ellöktem magamtól, és az ajtóhoz siettem. – Kösz, hogy jöttél! – Kitártam, hogy
menjen. Nem mozdult, helyette zavarba ejtően mérgesen nézett.

Ezt nem hiszem el! Most miért nem megy el? Nem voltam elég bunkó? Mert ő nagyon is.

Még mindig egy seggfej. Egy irtó jóképű seggfej, már csak attól elönt bárkit a forróság, hogy ránéz.
Kifejezetten jól állt neki az öltöny, amit viselt. Egy tökéletes seggfej áll Gina nappalijában, én meg itt
virítok egy agyonmosott pizsamában. Még csak meg sem fésülködtem. Szép látvány lehetek.

– Mire vársz még? – kérdeztem idegesen. Nagy sóhaj után ciccegett, és elindult felém. Nem néztem rá,
vártam, hogy becsukhassam mögötte az ajtót. A fülemben hallottam a saját szívem ütemes dobogását.
Lehúzta kezemet a kilincsről, és becsukta az ajtót.

– Miért nincs hova menned? – Megtámasztotta tenyerét mögöttem, amitől én vigyázzban állva a falra
tapadtam.

– Van hova mennem – pillantottam a szemébe. Rossz ötlet volt, rögtön el is kaptam a tekintetem.

– Valóban?

– Igen.

– Miért nem vagy ott?

– Mert épp felújítják – vágtam rá, ami elsőre eszembe jutott.

Na persze, felújítják! A papírdobozt a hajléktalanok között. Még csak lakást sem néztem az utóbbi
napokban.

– Tényleg? Akkor elmehetünk megnézni. Majd az én cégem átveszi a munkát.

– Tessék? Nem! – Felháborodva tiltakoztam.

– Nem kérés volt. Jobbat úgysem találsz.

– Nincs rád szükségem. Megoldják, akik dolgoznak rajta. – Nem forgott elég gyorsan az agyam, hogy
kifogást találjak. – Amúgy sem érek rá. Vigyáznom kell Ruthra. – Dadogva magyarázkodtam.

– Persze, a kislány, aki nem is a te gyereked – bólogatott, és olyan hangsúllyal mondta, mintha akkor jutott
volna eszébe. – Hát jó! – hátralépett, megigazította a zakóját és visszament a nappaliba.

– Most mit csinálsz?

– Megvárjuk a barátnődet, utána átmegyünk a lakásodra – mondta határozottan és kényelmesen

elhelyezkedett a kanapén.

Ezt nem hiszem el! Most komolyan elterpeszkedik ahelyett, hogy elmenne?

Fújtatva mentem át a nappaliba.

– Felesleges itt várnod.

– Valóban? És miért? – Kérdőn rám nézett, az arcára volt írva, hogy simán levágta a hazugságom.

Semmi értelme, talán gyorsabban lelép, ha köblöm vele a~ igazat.

– Nincs semmilyen lakás. – Az orrom alatt motyogva vallottam be.

– Tudom – bólintott. Még mindig nem mozdult meg. – Azért még maradok – Elnyújtotta hosszan a karját a
kanapé háttámláján.

Tessék? Fel kellene állnia idegesen, az arcomba vágni, hogy hazug vagyok, és elmennie. Most mit
csináljak?

Nem akartam a közelében lenni. Pontosabban nem mertem a közelében lenni.

– Megnézem Ruthot. – Hátat fordítottam és bementem hozzá. Csend volt a szobában. Visszafeküdt az
ágyba, és úgy tűnt, mélyen alszik. A homlokára tettem a tenyerem, reméltem, nem a láz miatt aludt
vissza, de szerencsére nem tűnt annak. Nem értettem a gyerekekhez, de azt meg tudtam állapítani, hogy
lázas vagy sem. Viszont így még okom sem volt arra, hogy bent maradjak. Próbáltam nem szétesni, de
furcsa érzés tartott fogva. A tudattól, hogy ott van kint a nappaliban, elvesztettem önmagam. Nehezen, de
végül kimentem. Remegő lábakkal odasétáltam a kanapéhoz, és a lehető legtávolabb, leültem a szélére.
Úgy nézhettem ki, mint a kosztümös filmekben a kisasszonyok, egyenes hát, felemelt fej. Csak nekem
rongyos pizsamám volt. Továbbra se néztem rá, de biztos voltam benne, hogy engem méreget. Nem
kellett sokat várnom, szemem sarkából láttam, ahogy közelebb csusszant.

– Miért nincs hova menned? – Ahogy megéreztem, hogy a válla az enyémhez ért, felugrottam.

– Főzök egy kávét – mondtam zavartan, és nagy lendülettel a konyhapulthoz indultam. Nem számítottam
rá, hogy a térdem egy magasságban lesz az asztallal, és amilyen ügyeden vagyok, jól belerúgtam. Még
időben visszafojtottam a sikolyomat a levegővel együtt.

Ilyen nincs. Ez is miatta van!

Úgy tettem, mintha nem történt volna semmi, de azt hittem összerogyok ott helyben. Kijutottam kínok
között a konyhába, hogy belevessem magam a kávéfőzésbe. Mire letekertem a kávéfőző tetejét, hogy vizet
öntsek bele, Ray már ott volt a pult másik oldalán.

– Még mindig várom a választ – könyökölt fel kényelmesen.

– Lejárt a szerződésem – vontam meg a vállam.

Vagy elhiszi, vagy nem. Nem érdekel! Elég ha ennyit tud. Ha azt nézzük, valóban lejárt, csak nem a
lakásban, hanem Freddel.

– Valóban? – kérdezett vissza megint azzal a „tudom, hogy hazudsz” hangsúllyal.

– A kávét még megvárod? – tettem fel a kérdést arra célozva, hogy sietnie kellene. Válasz helyett
megkerülte a pultot, és elém lépett.

– Mondtam már, hogy nem bírom, ha hazudnak nekem? – Kivette a kezemből a kávékiöntőt és letette a
pultra, majd kétoldalt megtámaszkodott mellettem. Megint beszorított, menekülni sem tudtam a
közelségétől, viszont kezdtem azt érezni, hogy nem is akarok.

Le kell győznöm ezt az átkozott érzést!

– Általában így van azokkal, akik megrögzött hazudozók – vágtam az arcába. Önelégült seggfej énje
megint ott lebegett körülöttünk.

Ő nem bírja, ha hamudnak neki, akkor ő miért hazudik?

Komoly arca veszélyesen közel volt az eny émhez.

– Nem szoktam hazudni.

– Persze, hogy nem. Nem is ezt mondtam.

– Úgy gondolod, hogy hazudok? – Közelebb húzódott hozzám. – Na, és te?

Nem válaszoltam, megvontam a vállam és keresztbe fontam a karomat magam előtt. Azzal is nyerek egy
kis távolságot tőle.

– Miért? – kérdezte.

Most azt várja, hogy megmagyarázzam, miért hazudtam?

– Nem tartozik rád.

Nem is ismertem, miért kellene kitálalnom neki a magánéletemet rögtön? Nem akartam beszélni róla.

Hosszan néztünk egymás szemébe. Vártam, hogy kérdezősködni kezdjen, de nem tette.

– Rendben – bólintott.

Széthúzta a karomat, és szorosan közel lépett hozzám. Semmi nem fért át közöttünk, még a levegő sem,
amikor átölelte a derekamat és magához szorított.

– Most mit csinálsz? – kérdeztem dadogva. Szorítottam a pult szélét az ujjaimmal.

– Mit gondolsz? – suttogta. A nyakamhoz hajolt és mélyen beszívta az illatomat. Megfeszültem, minden
egyes porcikám kapálózott utána. – Ez nem jó ötlet – lihegtem dadogva.

– Szerintem se.

Hallható nyöszörgés tört ki belőlem, amint megéreztem leheletét a bőrömön. Nem kellett volna
válaszolnia. Olyan erős vágyat indított el bennem, amit legutóbb Miamiban éreztem, amikor vele voltam.

– Ray… – nyögdécseltem, miközben lágy csókokkal halmozta el a nyakamat egészen fel a fülem mögötti
érzékeny pontig.

– Tessék? – Lassan végighaladt az arcomon.

– Ezt abba kell hagynod.

– Te húzol magadhoz – válaszolta. Lepillantottam a kezemre, akkor vettem észre, hogy ujjaimmal a
zakójába kapaszkodtam erősen.

A francba!

– Miért jöttél ide?

Rám nézett, hüvelykujjával megsimogatta az államat, és gyengéden megcsókolt. Nem kellett több, az
egész testem bizsergett. Ajka hosszan időzött az enyémen. Nem tiltakoztam tovább. Átadtam minden
porcikámat a mámorító érzésnek, amiben fürödtem. Határozott mozdulattal nyúlt a combom alá és
felültetett a pultra, míg szenvedélyes csókja nem engedte el ajkaimat.

Hogyan is állhatnék ellen neki, ha egyre többet akarok belőle?

– Nancy, nem fogod elhinni… – Gina hangja csendült fel az ajtóban, amitől kizökkentem a kábulatból. –
Hű, bocsánat! Nem tudtam, hogy vendéged van – mentegetőzött zavartan, amikor észrevett minket a
konyhában.

– Ray épp menni készült. – toltam el magamtól és lecsúsztam a földre, hogy lábaim újra a talajon
legyenek.

– Nem, eszemben sem volt – lépett oda Ginához.

– Ray Hollson – nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon.

– Gina vagyok, Ruth anyukája. – Kipirulva mutatkozott be barátnőm. Látszott, hogy rá is hatással van a
jóképű idegen. – Meg is nézem, hogy mit csinál – mutatott zavartan a kislány szobája felé, és elindult.

– Mennyivel jobban hasonlít az anyjára, mint rád – jegyezte meg azzal a bizsergést kiváltó mosolyával.

– Muszáj ezt? – elhúztam a számat.

Egy próbálkozást megért a hazugságom azért, hogy távol maradjak tőle.

– Hol is tartottunk? – Közelebb húzott magához. Mellkasára tettem a tenyerem, hogy tartsuk a távolságot.
Nehéz volt ellenállnom a közelségének. Megfogta a csuklómat, az ajkához emelte, majd gyengéden
belecsókolt a tenyerembe. Már ennyitől is teljesen ellágyultam, hiába tiltakozott az eszem.

– Jobban van? – kérdeztem, amikor láttam Ginát kilépni a szobából.

– Igen, most ébredezik. Köszönöm, hogy vigyáztál rá.

– Örülök, hogy jobban van. Nem volt vele semmi gond. Történt valami, hogy korábban hazajöttél?

Nem válaszolt rögtön, a táskájához lépett és egy szórólapot vett elő.

– Nem fogod elhinni! Kaptunk két jegyet a ma esti Treasure koncertre az egyik vendégtől, ezért a főnök
korábban elengedett – mutatta izgatottan a belépőket.

– Hűha! – Kikaptam a kezéből, hogy meggyőződjek róla.

Hónapok óta próbáltunk jegyet szerezni valahonnan, amikor végül rájöttünk, hogy vennünk kell, már
elfogyott. Úgy volt, hogy Selly is jönni fog, de a történtek után ez nem valószínű. Szerettük a bandát, és
nem csak a zenéjükért rajongtunk, minden tag nagyon helyes volt.

– Mondd, hogy elmegyünk, kérlek! – nézett rám könyörgő szemekkel.

– Naná, hogy ott leszünk! – válaszoltam, mire boldogan a nyakamba ugrott.

– Csak két jegyünk van – nézett sajnálkozva a mellettünk álló Rayre. – Remélem, nem gond, hogy ma este
nélkülöznöd kell a barátnőmet.

– Treasure-rajongók vagytok? – kérdezte Ray sejtelmes mosoly kíséretében.

– Van olyan, aki nem? – kérdezett vissza Gina.

– Megnézhetem? – Elvette a kezemből a jegyeket, és előhúzta a telefonját a zakója belső zsebéből.

Kíváncsian néztük Ginával, hogy mire készül. Tárcsázott valakit.

– Helló, Ray vagyok – szólt bele a telefonba. – Igen, elég régóta! – Felnevetett. – Szükségem lenne egy
jegyre a ma esti fellépésetekre. – Összenéztünk Ginával. Az nem lehet, hogy ismeri őket! – Rendben, ott
találkozunk. Kösz, Brad! – Elégedetten tette le a telefont, mi pedig lefagyva álltunk egymás mellett.

– Sajnos nem fogunk összefutni. Az én jegyem VIP lesz. – Szerény vigyorral először jobbra, majd balra
tornáztatta meg a nyakát, mintha elaludta volna. – Mégis kérek abból a kávéból, hosszú lesz az este. – Egy
puszit nyomott az arcomra, és visszament a nappaliba. Álltunk Ginával, mint akik kővé dermedtek.
Pillanatok alatt megsemmisítette az örömünket.

– Most komolyan VIP-jegyet szerzett magának? – kérdezte Gina bosszúsan suttogva.

– Meg akarom fojtani.

– Ez az a Ray? – Bólintottam. – Mit keres itt? – Hogy talált meg? – Alig hallhatóan beszéltünk, hogy Ray ne
értse, miről van szó.

– Fogalmam sincs – mondtam, és közben visszamentem, hogy befejezzem a kávéfőzést.

– Nem akarod rávenni, hogy nekünk is szerezzen jegyet? Vagy elcserélheti az enyémet, és kettesben
tölthetitek az estét – jött utánam.
– Gina! – szóltam rá.

– Most miért?

– Képes lennél lerázni?

– Azért, hogy bejussak a srácokhoz? Simán! – kuncogott halkan.

– Na, köszi! – forgattam a szemem.

– De azért szeretlek! – ölelt meg mosolyogva.

– Azt akarom, hogy elmenjen. Nem akarok szívességet kérni tőle.

– Igazad van! Szuper lesz a koncert így is.

– Valami gond van, hölgyeim? – lépett a pulthoz Ray.

– Nem, semmi – mondtuk szinte egyszerre.

– Jobb lesz, ha készülődünk. Telefonálok a szüleimnek, hogy vigyázzanak este Ruthra – mosolygott Gina,
majd bement a szobájába.

– Tessék, a kávéd!

Annyira kocogott a csésze a kezemben, hogy ki is löttyent, ahogy letettem elé.

– Ideges vagy?

– Nem. Miért lennék ideges? – kérdeztem erőltetett mosollyal.

Letöröltem a pultot és elindultam, hogy készülődni kezdjek a koncertre.

Nem fogom hagyni, hogy a jelenléte elrontsa a jó kedvemet. Szuper lesz az este a hátsó sorban is.

A ruháim még a táskámban voltak, keresgélnem kellett, hogy mit vegyek fel.

– Akarod, hogy segítsek? – Lépett mögém olyan közel, hogy a tarkómon éreztem a leheletét.

– Menni fog egyedül is. – Összehúztam magam.

– Biztos vagy benne? – Átölelt hátulról, finoman megfogta az államat, és oldalra fordította a fejem, hogy
ránézzek. – Ha nincs szükséged rám, akkor én lelépek, még van egy kis dolgom.

– Nyugodtan menj. – Elhúzódtam tőle. A zakójáért nyúlt, hogy visszavegye. A gondolat, hogy végre lelép,
nem nyugtatott meg. Kapkodva kutattam a ruhák között.

Mi a franc van velem? Most mondta, hogy lelép. Ezt akartam, valamiért mégis ideges lettem. Állj le,
Nancy! Menjen csak e l!

Megálltam egy pillanatra és hosszan fújtam egyet. Miért zavar ennyire, hogy itt akar hagyni? Lehunytam
a szemem, és a homlokomat dörzsöltem.

– Egy óra múlva értetek jövök – lépett elém, de én meg se hallottam. – Hahó, hallasz? – Felkaptam a fejem.

– Tessék? – kérdeztem vissza, mert nem figyeltem, mit mondott.

– Egy óra, és itt vagyok értetek – ismételte meg.

– Jó rendben… Ne! Várj! Micsoda? – Végre eljutott a tudatomig, hogy mit mondott.

– Egy óra, és itt vagyok – ismételte meg még egyszer mosolyogva.

– Értettem, de nem kell. Majd odajutunk. Neked máshova szól a jegyed – gúnyolódtam vele, mire
felnevetett.

– Azért elviszlek, majd ott szétválunk! – Nem adott lehetőséget, hogy bármit is válaszoljak. Megcsókolt, és
már csak azt láttam, hogy siet ki az ajtón. Percekig néztem utána, arra várva, hogy újra kinyílik és
visszajön.

– Nancy? – Gina hangja ébresztett fel az ábrándozásból.

A francba! Mit csinálok?

– Minden rendben?

– Persze, csak elgondolkodtam.

– Oké. – Forgolódni kezdett, és már vártam, hogy megkérdezze, hol van Ray.

– Hol van Ray? – Elnevettem magam. – Valami rosszat kérdeztem?

– Nem, dehogy! Elment.

– Elment? Hogy érted azt, hogy elment?

– Mi ez a rajongás?

– Nem rajongás, irigység – elhúzta a száját. – A gazember! Remélem, megpukkad a színpad mögött!

Hangosan felkacagtam, olyan volt, mint egy durcás kislány.

– Mondd, hogy nem ebben akarsz jönni! – Végignéztem rajta, mintha a kisboltba ugrana le takarítás
közben. Régi kopott farmer és egy bő póló volt rajta.

– Mi bajod van ezzel? Ez a bulizó ruhám!

– Mióta is vagy egyedül? – kérdeztem hunyorítva, mire csak megvonta a vállát. – Én sem vagyok nagyon
bulizós, de ilyen ruhát még takarítani sem vennék fel. – Megfogtam a kezét és behúztam a szobájába.

– Várj, ez kényelmes! Kit érdekel a hátsó sorban ki mit lát! – ellenkezett. Kinyitottam a szekrényét és
pontosan az fogadott, amire számítottam: toronymagasan álltak benne a jobbnál jobb ruhák. Kutatni
kezdtem közöttük.

– Hé! Azokat nem veszem fel. Még Ruth előtt hordtam ilyeneket!

– És?

– Most már anya vagyok, nem egy csitri. – Feldühített azzal, amit mondott.

– Miért nem írod ki a homlokodra? Attól még öltözhetsz csinosan, mert van egy gyereked! Különben is,
rád férne már egy kis maszatolás.

– Hogy mi?

– Jól hallottad! – Nem néztem rá, mert a ruhákkal voltam elfoglalva, de a szemem előtt volt, hogy milyen
értetlenül nézhet rám.

– Milyen maszatolásról beszélsz?

– Jó! – fújtam hangosan, és felé fordultam. – Amikor annyira kifáradsz a szextől, hogy a pasival úsztok a
verejtékben. – Felnevettem hangosan, ő pedig a szája elé kapta a kezét.

– Remélem, ezt Ruth nem hallotta! – Ijedt arcot vágott, ami mellé alaposan el is pirult.

– Voltál már azóta valaki mással? – A fejét rázta.

Akkor itt az alkalom. – Kezébe nyomtam egy csipkés hátú, kivágott felsőt és egy farmer rövidnadrágot.

– Na ne! – ellenkezett. – Ebből kint lesz mindenem!

– Akkor kidobod magad a húspiacra! – szóltam rá határozottan.

– Megáll az eszem tőled! Remélem, te ruha nélkül fogsz jönni! – Morogva megfordult, és elment átöltözni.

Halkan nevettem, kicsit még büszke is voltam magamra. Nekem eszembe sem volt kihívót felvenni, jó lesz
az egyszerű kis fehér ruhám, amit annyira szeretek. Ginára ráférne, hogy találjon egy normális pasit, ha
egyáltalán létezik még olyan, de nekem hányingerem van tőlük.

Kivéve… Nem! A seggfej is oda tartozik! Ő sem különb!

Leráztam magamról gyorsan a gondolatot, hogy Ray talán más lehet. Felidéztem, mennyire bunkó volt
Miamiban, és azt is, hogy az orromnál fogva vezetett.

Nem kell több ilyen pasi! Megleslek én egyedül is.

Mire felöltöztem, Gina is elkészült.

– Azta’! Retteghet az összes csaj, hogy lenyúlod a pasiját – ámultam végig rajta. Csillogott a szeme,
legalább öt évet letagadhatott volna, nem mintha öreg lenne. Az biztosan nem látszott rajta, hogy már van
egy kislánya. Kifejezetten vékony volt. Ehhez jócskán hozzájárult a volt férje is, aki miatt a válás után
betegesen soványra fogyott.

– Na, és te? Mikor öltözöl? – kérdezte tőlem.

– Már kész vagyok. – Megpördültem a térd fölé érő fehér ruhámban, aminek V alakú, visszafogott
dekoltázsa volt. Elnevette magát. – Most mi van?

– Mint aki elsőáldozásra készül.

– Ez a ruha tökéletes!

– Templomban a papot lenyűgöznéd vele.

– Nekem nem kell tetszenem senkinek. Semmi kedvem flörtölgetni valami bájgúnárral.

– Persze, persze! Na és Ray?

– Neki VIP-jegye van. Nem fog velünk lógni. Amúgy sem érdekel.

– Hogy is érdekelne – sóhajtott. – Összeszedem Ruthot, addig vegyél fel valami e századit, hogy
indulhassunk, különben visszaveszem én is a takarító jelmezemet. – Elégedetten mosolygott és bement a
gyerekszobába.

Még hogy templomba való a ruhám! – morogtam a tükör előtt. Szerintem nagyon is „helyes” volt.
„Helyes”? Na jó, talán igaza lehel Ginának… Nem koncertre való. Tovább keresgéltem, míg végül egy
rövid sortot és egy sejtelmesen átlátszó, ezüstösen csillogó lenge felsőt választottam, ami alá egy pántos
fekete topot vettem fel. Mire elkészültem a sminkemmel, addigra már Gina és Ruth készenlétben vártak.

– Üdv a csitrik között – nevetett Gina.

– Anya, mi az a csitri? – nézett fel ránk Ruth. – Visszafojtottam a nevetésem és kíváncsian vártam
barátnőm válaszát a kérdésre.

– Az egy kiscsibe, drágám. Menjünk, ne kérdezősködj, mert el fogunk késni!

– Indulhatunk! – Magamhoz vettem a táskám és előre mentem.

– Szerinted nem vittük túlzásba az öltözékünket? Egy ilyen koncerten, nyáladzó lányok vannak leginkább,
és nem pasik. Felesleges volt kiöltöznünk – suttogta, hogy Ruth ne hallja.

– Nem! Majd beülünk utána valahova.

– Nem kellett volna megvárnunk Rayt? Lehet, hogy visszajön, nem? – A fejemet ráztam válasz nélkül, és
nyitottam a kaput.

– Legalább nem idegesít a seggfej viselkedésével. – Megakadt a levegő a tüdőmben, amikor a kapun
kilépve, ott állt az autónak dőlve, karba tett kézzel. Laza kék farmer volt rajta és egy póló, amin keresztül
látni lehetett kidolgozott izmait. Ámulatba ejtett vonzó külseje, úgy éreztem pillantásával megigézett.

– Késtetek! – nézett a csuklóján lévő órájára.

– Innen már nem lógunk el – kuncogott mögöttem Gina.

– Sejtettem, hogy megpróbáljátok. – Ray elrugaszkodott az autótól, és kinyitotta a hátsó ajtót

– Miért nem kiabálod ki? – fordultam meg bosszúsan Gina felé.

– Nekünk még máshol van dolgunk. El tudunk menni, de kösz, hogy jöttél – hadartam zavartan.

– Túl sokat beszélsz feleslegesen. Szálljatok be! – Mintha meg se hallotta volna.

– Szia! – Ruth lépett el tőlünk. – Te fogsz elvinni minket? – kérdezte Raytől.

– Ruth, gyere vissza, mi máshova megyünk – kérleltem a kislányt, majd Ginára néztem, hogy csináljon
valamit.

– Én beszállok – nevetett.

– Elviszel minket a Papáékhoz? Anya és Nancy néni csitrinek öltöztek, mert templomba mennek! –
Eltátottam a számat, és ott helyben lángra kaptam a szégyentől.
Ez a lány mindent lefülelt a beszélgetésünkből?

Ginára néztem, vöröslött az arca, pedig azt hittem azonnal kiszakad belőle a sikító nevetés.

– Odaviszlek, ahova szeretnéd – válaszolt Ray komoly arccal. Ruth bólintott és beült a hátsó ülésre. Szó
nélkül követte őt Gina is.

Most komolyan magamra hagynak?

Én még mindig lefagyva álltam. Ray becsukta mögöttük az ajtót és elém lépett. Lassan végignézett
rajtam, lentről felfelé. Hullámzó remegést éreztem a tekintetétől.

– Csitri? – Nem válaszoltam, összeszorítottam a számat. – Ha nem akarod lekésni a misét, akkor induljunk.
Már én is ki vagyok éhezve az imádkozásra.

Felszisszent, majd lazán feltette a napszemüvegét, és az autóhoz ment, hogy beüljön.

Végül követtem őket én is. Feszengve ültem mellette az autóban. Először Gina szüleihez mentünk, ami
még útba is esett. Szerencsére nem maradtam kettesben vele, Ruthot már az ajtóban várták, mikor Ray
leparkolt előttük.

– Indulhat a buli! – nevetett hátul Gina egyedül.

Ahogy közeledtünk az aréna felé, egyre sűrűbb lett a forgalom. Araszolva haladtunk, nyugtalan voltam,
hogy oda se fogunk érni.

– Nem tudunk másik úton menni? – hajolt előre Gina.

Ezek szerint ő is izgul.

– Nincs másik út! – válaszolta Ray.

– Le fogjuk késni – morgolódott Gina.

– Ezért jobb a VIP-jegy, nem kell átvergődni a tömegen – emelte fel a fejét büszkén Ray.

Hogy lehet ilyen mocsok? Még élvezi is!

– Ne aggódj, a hátsó sorban nem kell átvergődnünk a tömegen, biztos lesz hely ott is – fordultam hátra
Ginához, majd én is büszkén felemeltem a fejem. Ray arcán halvány mosoly jelent meg.

Pukkadjon meg!

– Gondolom, otthon nincs ilyen problémád, mert tied egész Miami és felszabadítják neked az utakat –
jegyeztem meg kötekedve.

– Nincs rá szükség, legtöbbet a levegőben közlekedem.

– A levegőben?

– Az autó rég kiment a divatból nálam – tette hozzá gúnyosan, és tenyere átcsúszott a combomra, amitől
vissza sem tudtam szólni.

– Most mit csinálsz? – Megfogtam a csuklóját, hogy lelökjem magamról.

– Ellenőrzöm a harisnyádat – vigyorgott rám. Nem volt rajtam harisnya.

– Megtetted, most vissza is húzhatod a kezed! – Nem sikerült lelöknöm magamról.

– Még nem teljesen – válaszolta, és egyre feljebb csúsztak az ujjai a rövidnadrágom alá.

Megint szerencsém volt, mert a lámpa zöldre váltott, és visszahúzta a kezét. Fellélegezve megigazítottam
a felsőmet, amikor a hirtelen fékezéstől kirepültem volna a szélvédőn, ha nem vagyok bekötve. A
biztonsági öv vágta a nyakamat, ahogy belemélyedt a bőrömbe, és a fejemet is beütöttem oldalt az
ablakba.

– A rohadt életbe! – dühösen ütött Ray a kormányra. – Jól vagytok? – nézett ránk mérgesen, de mellette
ott volt a tekintetében az aggódás is.

– Jól. – Súroltam a homlokom, hogy elmúljon a tompa fájdalom, amitől még a szemem is könnybe lábad.

– Mi a franc történt? – kérdezte Gina.

– A rohadék kukázta a jogosítványát! – Ray idegesen kiugrott az autóból és a másik sofőrhöz ment, aki egy
lépésnyire állt meg tőlünk az autóval. Centiken múlt, hogy nem csapódott belénk.

– Jesszusom, ki fogja nyírni! – Gina rátapadt az ablakra. Én is kinéztem, és figyeltem, amint Ray éppen
ordított a fiatal sráccal, aki rémülten állt vele szemben. Miután kitombolta magát, dühöngve visszaült az
autóba.

– Mutasd! – Magához húzott, hogy megnézze, miért fogom még mindig a fejem. – Elviszlek a kórházba! –
Elhúzta a kezem és szemügyre vette a már érezhető dudort a hajam alatt.

– Ne! Jól vagyok! El fog múlni! – tiltakoztam rögtön.

– Akkor is meg kell nézetni!

– Ez csak egy kis dudor, Ruth is naponta szerez ilyeneket. Nem igaz, Gina? – Vártam, hogy segítsen
lebeszélni Rayt a kitérőről.

– Persze, minden nap találok rajta egy új puklit! – jelentette ki, de közben rázta a fejét nevetve, amivel
titokban jelzett Raynek.

– Köszi, Gi! – Rápillantottam nem túl hálás tekintettel. – Menjünk tovább! – Ray csóválta a fejét
kijelentésemre.

– Ha nem érzed jól magad, azonnal szólsz! – parancsolt rám.

– Szólni fogok! – egyeztem bele. Odahajolt hozzám, és megcsókolt.

– Ezért jobb a levegőben – morgott tovább, mikor visszadőlt az ülésébe.

– Meg kellene venned a várost magadnak – szólt előre Gina.

– Fontolóra veszem, de ahhoz kell valaki, aki miatt érdemes – pillantott rám.

– Ott ül melletted! – vágta vissza Gi.

Már jobban éreztem, hogy ég az arcom, mint azt, hogy bevertem a fejem. Az is lehet elájultam és ez meg
sem történt.

Ray egy magánparkolóba kanyarodott be. A bejáratnál az őröknek egy kártyát mutatott fel, mire a parkoló
sorompója azonnal kinyílt. Miután kiszálltunk Ginára néztem. Több busz és luxusautó állt bent.

– Most merre? – kérdezte Gina forgolódva.

– Gyertek! – Ray mellém lepett és megfogta a kezem.

– Várj, nekünk nem itt kell bemenni – tartottam vele a lépést.

– Hol szeretnél bemenni? – kérdezett vissza és megállt a bejáratnál, ami fölött nagy betűkkel díszelgett a
VIP felirat.

– A mi kapunk elöl lesz. – jegyezte meg Gina miközben a jegyeket böngészte a kezében.

– Mi odamegyünk! – húztam volna ki a kezem az ujjai közül, de nem engedett el, átkarolta a derekam.

– A ti jegyetek is ideszól.

– Tényleg? Bemehetünk veled? – Gina villámgyorsan belelkesült, a hangja elvékonyodott és ugrálni

kezdett örömében. – Te olyan szuper vagy! Köszi! – Megölelte Rayt, olyan hevesen, hogy a lendületétől
kettőt hátraléptem.

– Jobban tetszik a barátnőd lelkesedése, mint a tied.

– Én csak…

– Gyerünk, menjünk már! – szakított félbe Gina önkívületi állapotban.

– Lett egy gyerekünk! – nézett Ray Ginára.

Elnevettem magam, amit forró ajkai fékeztek meg.

– Gyerünk, lányok, mert kezdődik a mise – mondta nevetve Ray, miután elváltak ajkaink és kitárta előttünk
az ajtót. Ámulattal néztünk befelé. Kint egykét ember, ha lézengett, bent ehhez képest tömeg volt. Széles
folyosón haladtunk sejtelmes fényben, ahol többen fejükön fülessel haladtak el előttünk és szorgosan
tevékenykedtek az előkészületekben. Érezni lehetett, hogy mindenki lázasan készül az előadásra. Gina
többször is megtorpant, ahogy tátott szájjal figyelt. Egyszer le is maradt, és vissza kellett mennünk érte.
Az egyik hangfalnál különösen sok időt töltött, miközben azt nézte, hogyan állítják be az erősségét a
számítógépen.

– Minden rendben? – kérdeztem tőle.

– Elképesztő. – Leszűkült a szókincse erre az egy szóra, amit még legalább hússzor hallottam tőle azon a
rövid szakaszon, amíg a srácokhoz értünk. Ott már nemcsak ő, de én is lefagyva álltam, amikor
megpillantottuk közvetlen közelről őket, amint épp lazítottak fellépés előtt.

– Te is látod őket? – kérdezte Gina suttogva, miközben megszorította a karomat, amit kapaszkodónak
használt. Ray odament üdvözölni őket, mi távolabb maradtunk.

– Nekem ki kell mennem a mosdóba – közölte izgatottan Gina.

– Pont most? – kérdeztem csodálkozva.

– Nem bírom ezt az izgalmat. – Mindkét kezével legyezte magát, az arca még a sötétségben is láthatóan
vöröslött.

– Ne csináld már! – kértem suttogva.

– Jézusom, idejönnek – szorított rá a karomra.

Ray felénk tartott az együttes énekesével Braddel, akit ez idáig csak tévében vagy újságokban láthattunk.

– Lányok, gondolom, nem kell bemutatnom Bradet – vigyorgott Ray. Döbbenten álltunk néma csöndben. –
Brad, ők itt Nancy és Gina.

– Helló, kösz, hogy eljöttetek. Érezzétek jól magatokat! – Brad megvillantotta lehengerlő mosolyát, amiért
most több százan, sőt, inkább több ezren kergettek volna meg minket irigykedve. Gina önkívületben nézte
a szívtipró srácot, még köszönni is elfelejtett. Kinyögtem egy halk üdvözlést, de az sem biztos, hogy
meghallotta.

– Brad! Idő van! – szóltak rá hátulról, ezért intett, és visszament a srácokhoz.

– Hozzánk szólt – nézett rám Gina.

– Valóban! – válaszoltam.

– Tök hülyén nézhettem ki – kezdett az arca kétségbeesett lenni.

– Nem kicsit – nevettem fel hangosan. Ray átkarolta a derekam, és a nevetésem meg is szakadt
zavaromban.

– Menjünk, mindjárt kezdenek.

– Ray! – Alighogy elindultunk, valaki utána kiabált. Megálltunk mindhárman és vártuk, hogy közelebb
jöjjön a fiatal, szőke hajú lány, aki lelkesen közeledett csillogó szemekkel.

– Örülök, hogy látlak, rég találkoztunk! – ujjongva ugrott Ray nyakába.

– Scarlett! Mit keresel itt?

– Most épp itt dolgozom. Ezt a véletlent! – Ránk pillantott, de el is fordult.

– Ők itt… – kezdett bele Ray, hogy bemutasson neki minket.

– Nem érdekes, már megyek. Összefuthatnánk ketten a koncert után. – Oldalra dobta hosszú szőke haját,
mellé még csücsörített is. – Itt szálltam meg – egy kártyát nyomott Ray kezébe, majd megfordult és
elsietett válasz nélkül.

– Kellemes barátnő – jegyezte meg kuncogva Gina.

– Van stílusa, lehet, tanulnunk kellene tőle – fűztem hozzá gúnyosan.

– Eszedbe ne jusson! – Átkarolta a derekam és egy puszit nyomott az arcomra.

– Ha zavarok, akár haza is mehetek. – Feldühített, mennyire merész volt a lány. Ray nevetett és közelebb
húzott magához.

– Valaki nagyon féltékeny – jegyezte meg nagyképűen. Seggfej!

– Nem vagyok féltékeny, semmi közöm hozzád! – Megvontam a vállam és felhúztam az orrom, mire
összevonta a szemöldökét.

– Ennek tudod, hogy következményei lesznek – súgta a fülembe.

Ahogy a VIP-részhez tartottunk, egy srác jött velünk szembe. Egyen pólót viselt, amire ki volt tűzve a
neve.

– Matt! – állította meg Ray.

– Igen? Ismerjük egymást? – nézett bambán. Alig lehetett húszéves, göndör fekete haja volt és lapos
szemei, mintha nem aludt volna három napja.

– Ha vége a koncertnek, ide kell menned. – Kezébe nyomta a kártyát, és mellé egy ötvendollárost is.

– Mindegy mikor? – kérdezett vissza izgatottan a srác.

– Minél később, annál jobb. A lényeg, hogy ott legyél és mondd, hogy Ray küldött – megveregette a vállát,
és folytattuk a sétát.

– Odaküldted a barátnődhöz? – néztem rá csodálkozva.

– Ne húzz fel még jobban – válaszolta, majd összefonta ujjainkat és továbbmentünk. Elfordítottam a fejem,
hogy ne lássa a nevetésemet.

Fogalmam sincs, mi van velem!

A VIP-rész tágas volt, kényelmesen el lehetett férni, nem úgy, mint a tömegben. A színpad az orrunk előtt
volt, olyan közel, hogy akár könnyedén elérhetnénk a srácokat. Összenéztünk Ginával, rajta is látszott,
mennyire várja, hogy kezdjenek. Nem kellett sok, elsötétült minden, a tömeg hangos üdvrivalgásba
kezdett, majd hirtelen újra világos lett és felcsendültek az első dallamok. Ginát teljesen beszippantották.
Önfeledten tombolt, míg én feszengve ugyan, de próbáltam jól érezni magam. Már egy ideje tarthatott a
koncert, amikor Ray megfogta a kezem, és elindult a színpad mögé.

– Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

– Van egy kis dolgunk.

– Mi? Milyen dolog? Nem hagyhatjuk itt Ginát! – tartottam ellen.

– Észre sem veszi, nézz rá – mutatott mosolyogva vissza. Megfordultam, hogy megnézzem. Gina mintha
egy külön dimenzióban lett volna. Nem létezett számára más, csak a színpad.

– Mégis hova akarsz menni ilyenkor? Lemaradunk a… – Nem tudtam befejezni, berántott egy függöny
mögé és ajkait az enyémhez nyomta. – Mit csinálsz? – kapkodtam levegő után.

– Sss! Figyelmeztettelek, hogy következménye lesz a megjegyzésednek – mondta, majd a falhoz szorított.

– Az, hogy nem nézhetem, hogyan játszanak? – Kérdésemtől mosolyra húzódott ajka, megfogta mindkét
csuklómat és a fejem fölé szorította.

– Annál sokkal nagyobb büntetés jár.

Forró ajkai vadul tapadtak az enyémre. Ösztönösen viszonoztam szenvedélyes csókját, túlságosan is jó
volt ahhoz, hogy ellenkezzek. Egyik keze lecsúszott a derekamra, de nem engedte el a csuklómat, erősen
tartotta egy kézzel mindkettőt. Magához szorított, amitől éreztem duzzadó férfiasságát. Rá is ugyanolyan
hatással volt a csókunk, mint rám. Ajkai elengedtek, a nyakam felé vette az irányt. Izzott a levegő
körülöttünk, a vágy uralta a testemet, ami az ő érintésére kelt életre.

– Vissza kell mennünk – dadogtam halkan, de teljesen elgyengültem a közelségétől.

– Nem beszélhetsz! – Megfogta az állam, hogy a szemébe nézzek, miközben rám parancsolt. – Még nem
végeztünk! – Ledermedtem szigorú tekintetétől. Ha azt akarta elérni, hogy féljek tőle, akkor nem sikerült.
Volt benne valami, amitől azt tehetett velem, amit csak akart.

Végighúzta hüvelykujját a számon, és újra megcsókolt, de most gyengédebben. Egy mozdulattal gombolta
ki rajtam a nadrágot.

– Ray – nyögtem ki az apró résen ajkaink között.

– Sss!

Hangosan felnyögtem, amikor megéreztem érintését a bugyimban.

– Nagyon nedves vagy – suttogta közelről a fülembe. Forró lehelete a bőrömön csak jobban felkorbácsolta
bennem a vágyat, amit hiába akart az agyam megvonni tőlem, a testem könyörgött minden érintése után.
Egyszerre nyögtünk fel, amikor belém mártotta két ujját és kíméletlenül mozgatta bennem. Megfeszült az
egész testem, még mindig szorította a kezemet a fejem fölött. Tehetetlen voltam, nem tudtam tiltakozni,
bár nem is igazán erőltettem meg magam. Kevés levegő jutott a tüdőmbe, úgy éreztem az orgazmus, ami
pillanatokon belül felrepített, megváltás lett volna mély levegő helyett. Megremegett a lábam, hangosan
ziháltam.

Ha a következménye a beszólásomnak, akkor azt akarom, hogy óránként büntessen meg. Egy fenét!
Mégis mi a franc van velem?

– Szeretnél elélvezni? – kérdezte, és gyengéden beszívta fülcimpámat ajkai közé.

– Igen – válaszoltam nyögdécselve.

– Mondtam, hogy következménye lesz a megjegyzésednek. – Gyengéden csókolta a nyakamat. A gyomrom

remegni kezdett a szavaitól, féltem, hogy abba fogja hagyni. Meg is tette. Kihúzta belőlem ujjait.

– Ray? – Hangosan lihegtem. A mellkasom szaporán emelkedett.

– Vissza kell mennünk – közölte nyugodt hangon, csibészes mosolyra húzta ajkait. A sírás fojtotta a
torkomat.

Na, nem! Megint szórakozott velem!

Zsibbadt és lüktetett az egész testem a visszafojtott orgazmustól.

– Ezt nem teheted – rebegtem halkan.

– Miért ne tenném? Mi a baj, már nem érdekel a koncert? – kérdésére nem jött ki hang a torkomon. Újra
hallottam a zenét a háttérben, ami eddig fel sem tűnt, hogy dübörgött.

– Jobban szeretnéd ezt? – Visszahajolt, gyengéden megcsókolta az arcomat, keze újra simogatni kezdett.
Megremegtem, de nem mertem válaszolni. Elengedte a csuklómat, alkarjával a falnak támaszkodott.

– Muszáj így nézned? Megőrjít! – Homlokát az enyémhez nyomta. Ujjai megint vadul mozogni kezdtek
bennem. A csípőm azonnal válaszolt, együtt mozgott vele. – A francba! Most nagyon megdugnálak.
Annyira, hogy meg se tudnál mozdulni – nyögött bele a csókunkba. – Élvezz el, kicsim! – Kérni akartam,
hogy ne büntessen, de a testem megfeszült, és hirtelen kitört belőlem az orgazmus, mintha csak a
parancsára várt volna. Lüktetett a bensőm az ujjain, hangosan felnyögött ő is. Az összes erőm elhagyta a
lábaimat. – Ki fogsz csinálni! – Szorosan magához húzott, mintha tudta volna, ha elenged, a földre
zuhanok. Várta, hogy visszatérjek a mámorból, ahova ő repített. Zihálva kapaszkodtam a nyakába,
mozdulni sem bírtam. Annyira felkavartak az érzések, hogy elsírtam magam.

– Bébi? Kicsim? Jól vagy? – Eltolt magától és a tekintetemet kereste. – Hé, mi a baj? – Addig erősködött,
hogy sikerült maga felé fordítania a fejemet.

– Nincs semmi baj – szipogtam halkan.

– Nem úgy tűnik. – Aggódó volt a tekintete.

– Tényleg nincs semmi baj, nem tudom, miért sírok. – Elnevettem magam sírás közben. Letörölte arcomról
a kigördült könnycseppeket.

– Megőrjítesz. – Felsóhajtott hangosan, és hosszan a homlokomra nyomta ajkait. – Remélem, tudod, hogy
még nem végeztünk. – Magához húzott, ami elég volt ahhoz, hogy érezzem mennyire kemény odalent.
Halkan kuncogtam.

– Menjünk vissza – motyogtam. Átölelte a derekam, és elindultunk vissza.

– Hozok valamit inni – hajolt közelebb, amikor újra ott álltunk a VIP-rész előtt. A zene hangosan
dübörgött, alig hallottam, amit mondott. Megvárta, amíg visszaértem Gina mellé, majd visszafordult. A
pulzusom még most is az egekben volt, olyan érzésem támadt, mintha mindenki megvetően nézne, hogy
hol voltam eddig. Kivéve Ginát. Biztos voltam benne, észre sem vette, hogy eltűntünk.

– Eszméletlen jó! – ugrált nevetve.

Jókor jöttem vissza, lehet most rájött volna, hogy itt hagytuk.

– Nagyon kiszáradtam – lihegte, de a mosolytól nem tudta összezárni a száját.

– Én is – fújtam ki hosszan a levegőt és két kézzel legyeztem magam. Én nem a tombolástól voltam
kiszáradva.

– Erre szükségetek lehet – lépett mellénk Ray, két jéghideg üdítővel.

– Életmentő vagy! – csillant fel Gina szeme, és azonnal el is vette a kezéből.

– Nem kéred? – nyújtotta felém.

– De igen! – Elvettem tőle lesütött szemekkel. Átkarolta a vállamat és magához húzott. Lassan
elkortyoltam az üdítőt, és elmerültem a Treasure ütemes zenéjében. Ray egy percre sem engedett el a
koncert alatt.

– Ez eszméletlen volt! – Kivirult arccal lelkendezett Gina, miközben az autó felé sétáltunk. – Annyira jól
játszanak! Hetekig tudnám hallgatni, megállás nélkül. Láttátok, milyen helyesek a srácok? Egy
karnyújtásnyira voltunk tőlük – tárta ki a kezét maga elé.

– Próbálj kicsit megnyugodni! – Kezdtem aggódni érte, hogy ennyire fel volt pörögve.

– Igazad van, le kell nyugodnom! – Vett egy mély levegőt. – Elmegyünk beülni valahova?

A mellettem csendben sétáló Rayre pillantottam, amit észre is vett.

– Részemről rendben.

– Nem muszáj velünk jönnöd. Biztos van más dolgod is.

– Igen, az éjszaka közepén elintézek néhány szerződéskötést – válaszolta kissé morcosan, majd
megragadta a derekam és magához húzott. – Ne akarj lerázni, van még egy befejezetlen ügyünk –
suttogta a fülembe azzal a szexi mély hangjával, amitől az összes szőrszál égnek állt a karomon.

– Tudok egy helyet. Eddig csak kívülről néztem vágyakozva – nevetett hangosan Gina.

– Akkor odamegyünk – vágta rá Ray.

Pár perccel később már az autóban ültünk és a Gina által említett bár felé tartottunk. Nem volt parkoló,
ezért mi kiszálltunk, és bementünk a bárba, míg Ray helyet keresett.

– Nagyon összeilletek – közölte mosolyogva Gina.

– Jaj, ne, kérlek – húztam el a számat.

– Most miért? Szerintem odavan érted.

– Csak szórakozunk. Semmi több. Holnap már itt sem lesz.

– Azért jött ide Miamiból, hogy szórakozzon veled? – kérdezett vissza Gina összehúzott szemöldökkel.

– Nem tudom, miért jött ide. Nyilván nem csak miattam, de semmi nem lesz közöttünk. Visszamegy, és
szépen elfelejt – válaszoltam letörten.

Megígértem, hogy nem élem bele magam. Messze vagyunk egymástól, biztos voltam benne, hogy neki
semmi szüksége távkapcsolatra, hiszen bárkit megkaphatna. Én pedig egyáltalán nem akartam
kapcsolatot. Azok után, hogy csalódtam Fredben, nem tudnék megbízni senkiben. Zavart, hogy az
érzéseim ostromoltak Ray közelében, amit azonnal el kellett fojtanom, amíg késő nem lesz.

– Ilyen szép lányokhoz szívesen csatlakoznék – lépett mellénk egy fiatalabb srác. Mindketten ránéztünk. –
Hívjalak meg egy italra, vagy rögtön menjünk hozzád? – markolta meg Gina derekát. Elkerekedett
szemekkel néztem a srácot. Félhosszú szőkésbarna haja az arcába lógott, legalább egy fejjel magasabb
volt nálunk. Piros kockás inge alatt is jól kivehető volt vékony testalkata.

– Kösz, de kihagyom! – lökte le magáról Gina a srác karját, és elfordította a fejét.

– Na, és te? – húzódott mellém. – Életed legszebb éjszakájára nem mondhatsz nemet – búgta az arcomba.

– Szakadj le, pajtás, mielőtt le nem nyeletem veled a fogaidat! – csendült fel az ismerős hang mögöttem,
majd be is lepett Ray a látóterembe.

– Ne kapd fel a vizet, öregem! Valamelyik a csajod? – kérdezett vissza a fiatal gyerek.

– Mindkettő a csajom, tekerj arrébb! – Karjaival mindkettőnket közelebb húzott magához.

– Vágom, haver! Felnézek rád – bólogatott elismerően, lazán hátradobta szemébe lógó tincseit, majd
sarkon fordult.
– Mi volt ez? Komolyan így ismerkednek manapság? – kérdezte szörnyülködve Gina.

– Adsz egy csókot, bébi? Megmentettelek – hajolt az arcomhoz Ray, önelégült vigyorral.

– Annyira nem voltam veszélyben – válaszoltam nevetve, de azért nyomtam az ajkaira egy rövid csókot.

– Ennyi? Lehet a barátnődtől is kérnem kellene. – vigyorgott Ray.

– Helyettem majd Nancytől kapsz még egyet – válaszolta Gina. Mindketten nevettek, míg én csak egy
erőltetett mosolyt engedtem kiülni az arcomra. Tudtam, hogy Ray viccelt, legalábbis reméltem, mégis
csalódott lettem. Az est további részében egy szabad asztalnál foglaltunk helyet, kevés ital társaságában,
és miközben a bárban lévők között kalandozott a tekintetünk, egymással beszélgettünk. Pontosabban Ray
és Gina beszélgettek jókedvűen, míg én csendben a poharam mögé rejtőzve hallgattam őket és néha
hozzáfűztem egy-egy mondatot.

– Lassan indulhatunk. Mit gondolsz? – nézett rám Gina, majd a csuklóján lévő óráját figyelte. – Reggel
korán kell mennem Ruthért.

– Indulhatunk – válaszoltam mosolyogva.

Összeszedtük magunkat és kijöttünk a helyiségből, ahol még javában zajlott az éjszakai élet. Alig húsz
perc telt el, és a ház előtt álltunk. Nem állította le a motort, de mindhárman kiszálltunk az autóból.

– Köszönöm, nagyon jól éreztem magam – hálálkodott Gina Raynek. – Felejthetetlen élmény volt ez a
koncert az első sorból.

– Örülök – bólintott visszafogott mosoly kíséretében Ray.

El akartam én is köszönni tőle, de mielőtt megszólalhattam volna, magához húzott.

– Remélem, nem gond, ha ma nélkülöznöd kell a barátnődet – kezdett bele Ray. – Cserébe van itt neked
valami. – Alighogy befejezte, a belső zsebéből két cd-t húzott elő, amit Gina felé mutatott.

– Na ne! – rikkantott fel Gina örömében. Nem láttam még korábban ennyire boldognak. – Ez tényleg az? –
vette ki Ray kezéből az egyiket.

– Te majd később kapod meg – kacsintott rám.

– Nyugodtan menjetek, én elleszek ezzel – nézte mosolyogva az aláírt lemezt. – Jó szórakozást nektek! –
intett és már sarkon is fordult.

– Mindjárt megyek én is! – szóltam utána, de csak a nevetését hallottam.

– Hova mész? – kérdezte Ray, miután kettesben maradtunk. – Nem engedlek sehova. – Szorosan a karjaiba
vont.

– Nézd, én… – Próbáltam lefejteni magamról, hogy kiszabaduljak.

– Miért menekülsz, bébi? Hm? Szeretném, ha velem töltenéd az éjszakát. Elviszlek valahova – nézett
mélyreható tekintettel a szemembe.

– Nem akarom. Nekem ez így nem megy! – adtam fel a küszködést, hogy kiszabaduljak.

– Mi nem megy? Eddig is ment – mosolygott, és finoman megmarkolta a fenekem, míg ajkait az arcomra
nyomta.

– Mondtam, hogy nem! – tört ki belőlem hirtelen a düh. Meglepődve nézett rám.

– Oké, ki vele, mi a baj?

– Nincs semmi bajom, de nem akarom ezt tovább csinálni! Rendben? – toporogtam idegesen. – Miért jöttél
ide?

– Tessék?

– Jól hallottad! Miért jöttél? Komolyan nincs senki Miamiban, akivel lefeküdhetnél? – fakadtam ki. Olyan
lehettem, mint egy hisztis kislány.

– Ez biztos nem volt komoly kérdés. – Elnevette magát, kényelmesen nekiszegezte hátát az autónak és
karjait keresztbe fonta izmos mellkasa előtt.

– De, igen! Komolyan kérdeztem! – vágtam vissza.

– Azt gondolod, hogy azért jöttem, hogy megdugjalak?

– Nem gondolom, tudom – morogtam.

– Elég! Gyere, menjünk! Megígérem, egész este nem fogok hozzád érni, de beszélnünk kell – komolyodott
cl.

– Ha beszélni akarsz, azt itt is lehet.

– Nan, nem fogok az utcán állni! Gyere! – nyújtotta felém a karját, de nem mozdultam meg. – Nagyon
makacs vagy! – Felém lépett egyet, megragadta a csuklómat, és pillanatokon belül, már a lábaimat
szedtem utána.

– Várj! Mondtam, hogy én….

– Igen, tudom! Ne ellenkezz! – nyitotta ki előttem az ajtót, hogy beüljek. Vetettem rá egy pillantást, de
olyan szigorúan nézett, hogy inkább nem szólaltam meg. Beültem és vártam, hogy megtudjam mit tervelt
ki. Magamba fordulva ültem mellette az autóban, csak akkor néztem fel, amikor megállt a hatalmas épület
előtt, amit rögtön felismertem.

– Ide jöttünk? – ámultam ki az ablakon.

A Langham New York hotel volt a legnagyobb konkurenciája, és egyben példaképe is annak a szállodának,
ahol én dolgoztam.

– Miért, valami gond van a hellyel? – kérdezett vissza Ray.

– Nem – ráztam a fejem a válaszom mellé.

Még azelőtt nyílt előttem az ajtó, hogy megfogtam volna a nyitókart. Egy fiatal srác fogadott minket.

– Jó estét, Mr. Hollson – üdvözölte, majd felém fordult, és kedvesen rám mosolygott, miután biccentett.

– Minden rendben, Tom? – kérdezte határozott, de mogorva hangon tőle Ray.

– Igen, uram.

Furcsa volt a kettőjük kommunikációja, mintha évek óta ismernék egymást. Talán Raynek ez is egy
törzshelye, ha New Yorkban van. A következő meglepetés a recepción ért, amikor kérdezés nélkül
elhaladtunk előtte. Ray épp, hogy odaköszönt a középkorú alkalmazottnak, de az ámulva nézett rá vigyázz
állásban.

– Gyakran jársz ide? – tettem fel a kérdést a liftben.

– Mostanában, igen.

– Értem. – Elfordítottam a fejem, de az egész testem bizsergett a tekintetétől, amit le nem vett rólam.
Kényelmetlenül éreztem magam, nem akartam, hogy ez az este így elhúzódjon. Határozottabbnak kellett
volna lennem, de helyette feljöttem vele a szobájába…

Menekülnöm kellene, és mégsem tudok nemet mondani.

~ Nancy! – zökkentett ki mély hangja a gondolataimból. – Megérkeztünk – közölte halkan. – Merre jársz,
szépségem? – húzott közelebb magához.

– Elgondolkodtam – válaszoltam halkan és kiléptem mellőle a liftből, hogy távolságot nyerjek.

Végigvezetett a szőnyeggel borított folyosón, aminek a végében volt a lakosztálya. Egyszerű barna faajtó
zárta el a mögötte rejlő fényűzést. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy körbenézzek, ami elég
is volt ahhoz, hogy megállapítsam, valószínűleg a szálloda legjobb szobájában voltunk. A görcs a
gyomromban nem lazult, és a kínos érzés is ott lebegett körülöttem, miután elhelyezkedtem a kanapén.

– Miért hoztál ide? – tettem fel a kérdést.

Rám pillantott a minibár mellől, ami a lakosztályban a nappali része volt, majd válasz nélkül elfordult.
Pillanatokkal később két pohárral a kezében tért vissza hozzám. Azokat letette a kanapé előtt heverő
üvegasztalra, és kényelmesen elhelyezkedett mellettem.

Össze kell szednem magam, úgy viselkedek, mintha most találkoznánk először.

– Elmondod, mi a baj? – fordult felém.

– Már mondtam, nekem ez nem megy.

– Ez hirtelen jött? A koncerten még nem volt semmi ellenvetésed – húzta fel a szemöldökét, mire
megvontam a vállam. – Gyere ide! – parancsolt rám, esélyt sem adva arra, hogy visszautasítsam. Egyik
karjával befurakodott a combom alá, másikkal a hátam mögé és könnyedén átemelt az ölébe.

– Úgy volt, hogy nem fogsz hozzám érni – néztem közelről vágyakozó arcára.

– Azt ki bírja ki? – Tenyere felcsúszott a tarkómra, és magához húzott, hogy megcsókoljon. Ajkaim
önkéntelenül is megnyíltak érintésére, ami elég volt, hogy nyelve átcsusszanjon és rátaláljon az enyémre.
Ellen akartam állni, de képtelen voltam parancsolni magamnak. Elvonta minden figyelmemet az észszerű
magyarázatomról, hogy miért nem kellene közel engednem magamhoz.

– Várj! – húzódtam el tőle hirtelen, tenyerem a mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól.

– Napok óta várok – válaszolta lágy hangon, és felém hajolt, hogy újra lecsapjon mámorító csókjával.

– Én ezt nem akarom! – jelentettem ki, majd felpattantam az öléből. Karba tett kézzel fordultam el tőle,
mintha megsértődtem volna, pedig semmi okom nem volt rá. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok tőle.

– És mi az, amit akarsz? – állt fel sóhajtva.

– Miért jöttél utánam? És ne gyere azzal, mert visszaküldtem a pénzt!

– Hű, de bekeményítettél – húzta széles mosolyra a száját. – Miért gondolod, hogy miattad vagyok itt? Más
dolgom nem lehet? – kérdezett vissza lazán, zsebre dugott kézzel.

– Aha, és úgy gondoltad, hogy az itt tartózkodásod alatt, majd néha lefekszem veled. Értem. Én ebből nem
kérek! – gúnyosan dobtam felé egy vigyort, és elindultam az ajtó felé.

– Nancy! – Olyan hirtelen kapott utánam, hogy egy lépéssel sem jutottam közelebb a kijárathoz. – Hagyd
ezt abba! Miattad jöttem! El sem kellett volna engedjelek.

– Tessék? – nyögtem ki magamból a kérdést.

– Akarod, hogy megismételjem? – rebbentette meg szemöldökét. – Hiányoztál – homlokát az enyémhez

tolta. Ledermedve álltam a karjaiban. A szívem majd kiugrott a mellkasomból. Nem számítottam rá, hogy
ezt fogja mondani. Azt gondoltam, hogy csak egy kalandnak tekintett, de az érzés, amit felkavart bennem
elbizonytalanított.

Lehet, hogy nem csak szórakozni akar velem? Akarhat tőlem egyáltalán egy ilyen pasi valamit? Mindene
megvan, bárkit megkaphat.

– Ez őrültség! – Elhúzódtam tőle néhány lépésre, hogy a közelsége ne zavarja meg gondolataimat.

– Miért lenne őrültség? – tette csípőre a kezét.

– Nem is ismerjük egymást.

– Ezt pótolhatjuk, itt vagyok! – válaszolta, és tett felém egy lépést.

– És utána? Visszautazol, majd néhány hetente találkozunk? Ez nem fog működni, ne bonyolítsuk! –
válaszoltam határozottan, mire felnevetett. – Mi ennyire mulatságos ebben? – kérdeztem, miközben
összefontam karomat a mellkasom előtt.

– Miami nem akkora távolság, hogy csak néhány hetente találkozzunk.

– Lehet, hogy neked nem, de én akkor sem szeretnék belekezdeni ebbe.

– Nan! – közelebb jött. – Mi a baj? – Lehajolt, és a tekintetemet kereste.

– Már mondtam, nem akarok ilyen kapcsolatot. Semmilyen kapcsolatot nem akarok – motyogtam halkan,
lehajtott fejjel. Az igazság az volt, hogy nem akartam csalódni. Féltem, hogy újra át kell élnem, amit Fred
tett velem.

– És ha maradnék?

– Ezt, hogy érted? – Emeltem fel a fejem, hogy ránézzek.

– Itt is szükség van rám. Gyere! – Megfogta a kezem, és a kanapé irányába indultunk. – Egy ideig még
biztos maradnom kell, bőven lesz időnk megismerni egymást.

– Milyen dolgod van itt? – tettem fel kíváncsian a kérdést. A kezembe adta a poharat, és ő is beleivott a
sajátjába.
– Az enyém a szálloda – adta meg végül a választ a kérdésemre. A számban lévő alkohol félúton megakadt,
ahogy a levegő áramlása is a tüdőmbe, majd a döbbenet után fuldokló köhögéssel tértem vissza a
valóságba.

– Úgy érted, tiéd a Langham? – nyögtem ki rekedtesen.

– Meglepődtél? – vigyorgott elégedetten.

– Ami azt illeti… – tettem le a poharat az asztalra. – Ez volt a legutolsó, amire tippeltem volna –
válaszoltam zavartan.

– Gyere már ide – kért lágy hangon, de ismét nem hagyott választást, magához húzott. Fejemet a
mellkasára hajtottam, ujjaival beletúrt a hajamba. Különös érzés fogott el, az idegességem elhalványult, a
karjaiban kezdtem megnyugodni.

– Nem tudom, hogy később hol fogunk kikötni, de most szeretném, ha velem lennél – közölte halkan.

Felemeltem a fejem, hogy ránézzek. Kék szemében mosoly bujkált. Megsimogatta az arcomat.

– Mit gondolsz? – tette fel a kérdést, izgató mély hangjától borzongás futott végig rajtam. Arcomon
éreztem forró leheletét. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy kifulladásig csókoljam puha
ajkait, de úgy éreztem, a Freddel való csalódás miatt az eszem hatalmas falat épített, amin nem engedett
át érzelmeket a szívemig. Még mielőtt rábólintottam volna, felegyenesedtem. El akartam mondani neki,
hogy miért utaztunk Sellyvel Miamiba. Azt akartam, hogy tudja, miért nem tudok nyugodt szívvel bízni
benne és elhinni a szavait.

Talán már nem is leszek képes senkiben megbízni.

– Én… – kezdtem bele dadogva, de elharaptam a mondat folytatását, és lehajtottam a fejem.

– Te? – Ő is előre csúszott a kanapén, ujjaival megemelte az államat, hogy ránézzek. – Gyönyörű vagy és
kellesz nekem! – fejezte be helyettem a mondatot.

Hüvelykujját végighúzta alsó ajkamon, és közel hajolt hozzám. Már képtelen voltam folytatni, nem
vágytam másra, csak hogy végre érezzem puha ajkait. Szemei izzottak a vágytól, amit én váltottam ki
belőle. Nehéz sóhajomat szenvedélyes csókja fojtotta belém. Lecsapott rám, és úgy falta a számat, mintha
a túlélésért küzdött volna. Karjai szorosan átöleltek, én pedig ellenkezés nélkül simultam hozzá.

– Egész éjszaka szeretkezni akarok veled! – zihálta ajkaim közé, amint egy pillanatra megszakította a
csókunkat, majd válasz nélkül felkapott az ölébe, és a szoba felé indult velem.

– Ray? – lihegtem a nyakába kapaszkodva, miután megállt az ágy mellett. A szobában halvány fény volt,
csak a csillogó szemeit láttam tisztán.

– Igen? – kérdezte rekedtes hangon. Lassan lefektetett az ágyra, és fölém hajolt.

– Ne verj át – kértem reszketve, ujjaim az ingét szorították. – Kérlek, ne verj át – kértem újból, miután
nem válaszolt.

– Sokkal jobbat tudok annál – villantotta meg sötétben is jól látható mosolyát, és újra falni kezdte az
ajkaimat. Puha tenyerét végigsimította az oldalamon, majd anélkül, hogy bárhol is elidőzött volna rajtam,
egy mozdulattal megszabadított a nadrágomtól.

– Ennyire türelmetlen vagy? – kérdeztem nevetve, de akkor már a felsőmet fogta ujjai közé, és mielőtt
ellenkezhettem volna, egy mozdulattal kibújtatott belőle és ledobta az ágy végébe.

– Mindenedet akarom! – jelentette ki és szenvedélyes csókjától minden porcikámban működésbe lépett a

vágy. Izgató illatát mélyen magamba szívtam. Forró lehelete csiklandozta a nyakamat, amitől
megrázkódott a testem újra és újra. Ágyékomat pillanatok alatt öntötte el a vágy.

Elég, ha rám néz, már attól kívánom, hogy bennem legyen. Mi ütött belém?

Lassan lehúzta rólam az apró tangát, közben végigcsókolta útvonalát egészen a lábfejemig. Kinevettem
magam és összezártam a combomat, míg felegyenesedett, hogy ledobja magáról a nadrágját.

– Ezek itt nem lehetnek zárva előttem. – Szétválasztotta egymáshoz szoruló térdeimet, hogy
beférkőzhessen közéjük.

– Ray… – nyögtem fel hangosan, amikor megéreztem forró ajkait a csiklómon. Gyengéd csókokkal szórta
be ölemet, majd nyelve utat tört és határozott mozdulatokkal falni kezdett. A csípőm vonaglott ajkai alatt,
amitől még elszántabb lett. Közel voltam az orgazmushoz. Mohón csókolt és belém csúsztatta két ujját.
– Istenem… – sóhajtottam fel, az egész testem megfeszült.

– Sokkal jobb vagyok nála.

Nem jött ki válasz a torkomon, csak hangos nyögésekre és sóhajokra voltam képes. Hüvelyem lüktetni
kezdett a kitörő orgazmustól, a szívem erősen vert, levegő után kapkodtam.

– Órákig tudnám élvezni, annyira finom vagy! – Fölém hajolt, míg én még mámorban ringatóztam. – Jól
vagy, kicsim? – simogatta meg az arcomat.

– Naná! – válaszoltam mosolyogva.

– Helyes, mert még nem végeztünk!

Megfogta a kezem és merev férfiasságára tette. Ujjaimmal átfogtam ágaskodó szerszámát, majd lassan
végighúztam rajta a tenyerem.

– Akarod, hogy benned legyen? – kérdezte egy csók kíséretében. Válasz helyett a résre helyeztem makkját.
Határozott mozdulattal merült el bennem. Az érzéstől, hogy megtöltött, hátraszegtem a fejem. Csodás
volt, ahogy uralta mindenem. – Imádom, hogy ilyen nedves és szűk vagy! Megőrjítesz! – nyögött fel ő is.

Megfogta kétoldalt a csípőmet és ritmusos mozgásba kezdett. Rekedtes sóhajok töltötték meg a szálloda
szobáját.

– Gyere! – nyúlt be a derekam alá, hogy magára ültessen. Nyakába kapaszkodva mozogtam rajta, ajka
lecsapott rám, nyelve izgatóan körözött a számban.

Egyik kezét közénk csúsztatta és hüvelykujjával a csiklómat dörzsölte gyengéden.

– Ray…

– Folytasd, ne hagyd abba – suttogta ajkaim közé. Megremegett a testem, mozdulataim lassultak az
élvezettől, ami a hatalmába kerített. Keményebben feszült bennem, majd átvette az irányítást és mély,
erős lökésekkel irányított az újabb orgazmus kapujába. Elöntötte testemet az élvezet, minden nyögésemet
csókja nyelte el. Nem engedtük el egymást, hosszú percekig a nyakába borulva kapaszkodtam. Abban a
pillanatban úgy éreztem, hogy soha nem akarom őt elengedni. Alig ismertem, mégis, ha több időt
töltenénk együtt, ahogy ő szeretné, könnyedén a rabjává tudnék válni. Ellenérvnek ott volt a köztünk lévő
távolság, ami minden mellette szóló érv felett győzedelmeskedett. Az már csak ráadás volt, hogy egy
főnyeremény, és bárkit megkaphatott. Nekem és az összetört szívemnek nem erre volt szüksége.

– Min töröd a szép kis fejed? – könyökölt fel mellettem.

– Gondolod, hogy ez működni fog? – tettem fel félve a kérdésemet. Félmosolyra húzta ajkait.

– Akarod, hogy még egyszer megmutassam mennyire? – Átkarolt, és közelebb húzott magához.

– Ne, várj! – nevettem fel hangosan tiltakozás közben.

– Akkor ne emészd butaságokon magad! – Visszadőlt a hátára, de nem engedett el, magával húzott, hogy a
mellkasára hajtsam a fejem. – Megbeszéltünk valamit!

– Mitől lettél most más?

– Úgy döntöttem, kellesz nekem!

– Ah, csak úgy eldöntötted? – emelkedtem fel, hogy ránézzek.

– Mi ebben a furcsa? Hm? – kérdezte lágy hangon, szabad kezével a vállamat cirógatta.

– Miamiban még nem kellettem, aztán egyszer csak eszedbe jutott, hogy mégis?

– Ott is kellettél, de menekültél előlem. Innen nem fogsz! – válaszolt határozottan, és fölém magasodott. –
Eleget pihentél! – Morgó hangot kiadva gyengéden beleharapott a nyakamba.

– Éhes vagyok! – nevettem fel hangosan.

– Én is, legszívesebben felfalnálak – csúsztatta tenyerét a lábam közé.

– Tényleg éhes vagyok! – Megfogtam a csuklóját és visszahúztam a takaró fölé.

– Rendelek neked valamit a konyháról! Megeheted, miközben benned vagyok. – Kacéran mosolygott, de
szemei izzottak a vágytól.
– Nem vagy te egy kicsit…

– Éhes? – vágott közbe. – Dehogynem, rád! – csókolt meg szenvedélyesen.

Nem kellett sokáig győzködnie, az éhségem vágyakozásba csapott át. Elfeledtette velem, hogy ennem
kellene, ezért a tervezett rendelés el is maradt. Helyette minden pillanatot egymás testének a
felfedezésével töltöttünk, amit nem cseréltem volna egy menüre sem.
 Ray
Hangos ricsajra tértem magamhoz. Hosszú másodpercek teltek el, amíg felfogtam, hogy a telefonomat
elfelejtettem kikapcsolni és alighogy felkelt a nap, izzani kezdett a vonal. Elkaptam az éjjeliszekrényen
csörömpölő készüléket és kiugrottam az ágyból, hogy ha még van esélyem, észrevétlenül kisurranjak
válaszolni a hívásra. A nappaliba érve, az utolsó pillanatban szóltam bele.

– Helló, Lane? – Félszemmel körbenéztem a vakító fényben, aminek az okozója a nap erős sugarai voltak.

– Ray! Már majdnem letettem. Minden rendben?

– Azt hiszem! Sikerült intézni valamit? – tértem a lényegre.

– Megtaláltam a neked való lakást. Találkozzunk egy óra múlva, elküldöm a címet!

– Rendben! – egyeztem bele, majd leráztam.

Visszasétáltam a szobához és belestem a résnyire hagyott ajtónyíláson. Nancy még békésen aludt a
hatalmas ágyban, amiben szinte elveszett apró termete. Alig három órája aludtunk el. Mostanra tudom,
hogy az aggodalmam, amit elindulás előtt éreztem, felesleges volt. Jól döntöttem, hogy utána jöttem. Még
soha nem fogott meg nő ennyire. Volt benne valami különleges a szépsége mellett, amitől beindultak az
ösztöneim, amik eddig csak áttiportak mindenkin és prédát láttak minden nőben. Tudtam, hogy nem
engedhetem el magam mellől.

Visszasétáltam a nappali közepére, és tárcsáztam a recepciót, hogy reggelit rendeljek, mielőtt elindulunk.
A lakosztályok egyik nagy előnye, hogy nem csak egy fürdőszoba volt, ezért kihasználva az időt, gyorsan
lezuhanyoztam. Óraműpontossággal készültem el, mire megérkezett a srác a hatalmas tálcával és a
gőzölgő kávékkal. Kezébe nyomtam pár dollárt, majd miután kiment, felvettem az egyik csészét, és
besétáltam vele Nanhez.

– Jó reggelt! – köszöntem halkan. Arcából lassan kisimítottam néhány kósza hajtincset. – Szépségem, attól
tartok fel kell kelned – szólítottam újra, mivel nem reagált. Mocorogni kezdett és lassú pislogással
résnyire nyitotta álmos szemeit.

– Jó reggelt! – pillantott felém félig felemelt szemhéjjal, majd újra lehunyta a szemeit.

– Nem aludhatsz vissza, dolgunk van!

– Csak még egy picit, fáradt vagyok – burkolózott be a takaró alá. Letettem a csészét az éjjeliszekrényre,
és becsúsztattam egyik kezem a takaró alatt a combjára.

– Nincs időnk, szépségem. – Közel hajoltam az arcához, és gyengéden megcsókoltam, miközben felfedező
útra indult a tenyerem a meztelen testén. – Szívesebben kényeztetnélek korán reggel, de el kell
halasztanunk, kicsim – csókoltam meg újra. Halkan kuncogott, és felült magára tekert takaróval.

– Menned kell? – kérdezte álmosan. – Nem zavarlak, pár perc és összeszedem magam. – Megdörzsölte a
szemeit, hogy hamarabb magához térjen.

– Te is velem jössz! – Elvettem a csészét a szekrényről és felé nyújtottam.

– Rendeltél nekem kávét? – mosolyogva vette át a forró italt. – Köszönöm, ez kedves tőled!

– A reggeli kint vár a nappaliban. – Felemelkedtem, és homlokon csókoltam, mielőtt kijöttem volna. Távol
kellett maradnom tőle, különben lefújhattam volna a találkozót Lane-nel. Nehéz türtőztetnem magam a
közelében, hogy ne érjek hozzá. Elég megküzdenem a gondolataimmal, amiktől a farkam tettre készen
ágaskodott. Egy percig sem bántam, hogy csak pár órát sikerült aludnom és most hullafáradtnak éreztem
magam. Minden pillanata megérte.

– Várj! Hova kell nekem is mennem? – szólt utánam, amikor már az ajtóban voltam. Talán most esett le
neki, amit mondtam.

– Megnézzük az új lakásodat! – Azzal sarkon fordultam és kijöttem. Számítottam rá, hogy tiltakozik majd,
de nem fogok engedni az elhatározásomból. Tudtam, hogy hamarosan kirobban a nappaliba. A
kijelentésem talán jobb ébresztő volt, mint a kávé, amit a kezébe adtam. Felemeltem a másik bögrét és a
pulthoz sétáltam a friss újsággal a kezemben, amit a reggeli mellé hozott a srác.

– Három… kettő… egy… – számoltam vissza halkan.

– Ray? – csendült fel édes hangja az ajtóból.

– Tessék, kicsim? – néztem rá mosolyogva.

– Hogy értetted, hogy az új lakásomat? – Sietve elindult felém a köntösben, amit magára kapott.

– Úgy, ahogy mondtam! – Letettem a kezemből a kávét és az újságot a pultra, majd átöleltem a derekát,
amikor megállt előttem.

– De én nem akartam új lakásba költözni még, időm sem volt, hogy keressek valamit – hadarta zavartan.

– Ha nem akarsz újat, akkor maradhatsz itt a szállodában is.

– Nem akarok itt maradni.

– Akkor Lane az egyik legjobb. Biztos vagyok benne, hogy le fog nyűgözni.

– Nekem azért ennél többet kell tudnom. Hol találta és mennyi a bérleti díj? – Aggódva nézett rám,
hófehér arccal.

– Meztelen vagy a köntös alatt? – Két ujjal elhúztam a mellkasát takaró pamutot, és lehajoltam, hogy
megcsókoljam forró, selymes bőrét.

– Most tényleg el akarod terelni a témát? – tette fel a kérdést, de nem húzódott el. – Ray!

– Hm? – Úgy tettem, mintha nem hallanám, amit mond, közben nyelvem lassú felfedező útra indult a
nyaka irányába.

– Ray, kérlek – sóhajtott fel remegő ajkakkal. Imádtam, ahogy az érintésemre reagált.

– Jobb lesz, ha mielőbb készülődsz, különben napokig nem fogjuk elhagyni ezt a lakosztályt – suttogtam a
fülébe, mielőtt finoman megnyaltam puha fülcimpáját.

– Oké – nevetett és mellkasomra tette a tenyerét. – De csak megnézzük! – Elhajolt, hogy a szemembe
nézzen.

– Rendben – egyeztem bele, de csak azért, hogy mielőbb abbahagyja a tiltakozást és elinduljunk.

– Azért még ehetek? – kérdezte csábító pillantások kíséretében, és alsó ajkába harapott.

– Azt még megvárom.

– Köszönöm! ~ lábujjhegyre billent, egy gyors csókot nyomott a számra, majd fordult volna a mögötte
várakozó tálcához, de elkaptam a köntösét és visszahúztam.

– Valami lemaradt az előbb! Pontosabban, nagyon elkapkodtad. Nem elégszem meg egy apró csókkal. –
Anélkül, hogy megvártam volna mit mond, hosszan ízleltem édes ajkait.

A lakás, amit az ingatlanügynök talált, a huszonnegyedik utcában volt, nem messze a szállodától. Már az
épület előtt várt minket, amikor megérkeztünk. Nem sikerült a megbeszélt időre pontosan odaérni, de a
negyedóra késés még belefért Lane idejébe. A vöröstéglás épület eltörpült az azt körülvevő felhőkarcolók
között. Mégsem aggódtam, hogy Lane mellélőtt volna. Rövid bemutatkozás után bevezetett minket a ház
legkisebb lakásába, amiben egy hatalmas nappali és két hálószoba volt. Nem néztem körül alaposan,
helyette Nancyt figyeltem. Látni akartam, mi az első reakciója. Tudtam, hogy ha még tetszik is neki,
vissza fogja utasítani.

– Szerintem oda van érte – suttogta Lane széles vigyorral kerek arcán.

Nancvhez léptem és átkaroltam a derekát.

– Na, mi a véleményed?

– Hatalmas – mosolygott, majd Lane felé fordult. – Mennyi lenne a bérleti díj? – tette fel a kérdést.
Lehunytam a szemem egy pillanatra. A francba! Reméltem, hogy lesz annyi esze Lane-nek, hogy jóval
kevesebbet mondjon, habár nem beszéltük meg előre, így viszont nagy volt rá az esély, hogy ha Nan
meghallja, fejvesztve el fog rohanni. Próbáltam jelezni az ingatlanmágusnak, hogy tolja le az árakat, de
csak zavartan pislogott rám.

– A bérleti díj… az… egy pillanat, meg kell néznem. – Zavartan kinyitotta a kezében lévő mappát,
miközben próbálta értelmezni a jelzésemet – Négyezer-háromszáz dollár havonta. A ház egy kicsivel
kevesebb tíz millió dollárnál – kezdett bele végül a szakmájába. Bárkinek képes lett volna lyukat beszélni
a hasába. Ahhoz értett. Legszívesebben nyakon csaptam volna, de már nem volt mit tenni. Érezhetően
megfagyott a levegő Nan körül az összeg hallatán.
– Értem, köszönöm – hallottam a csalódottságot a hangjában.

– Ez egy rendkívüli ajánlat. A környéken ennél csak drágább lakások vannak. Érdemesebb lenne inkább
megvenni – pillantott rám pénzéhes tekintettel. – A tulaj messze költözött New Yorktól és nincs ideje vele
foglalkozni. Öt lakás van az épületben, nagyon gyorsan visszahozza a vételárat, ha kiadjátok.

– Azt hiszem, ez nem az én kategóriám, de tényleg köszönöm. Valaki biztos örömét leli majd benne! –
nézett körbe Nancy még egyszer.

– Rendben, intézd el a papírokat és aláírjuk a szerződést! – bólintottam rá az üzletre.

– Hogy mi? – fordult felém Nan hirtelen. Intettem Lane-nek, hogy menjen.

– Ezt itt hagyom, és felhívlak, amint elkészültünk a papírokkal! – Felém nyújtotta a kulcsot, majd sietősen
elköszönt. Talán vette a lapot, hogy, jobb, ha mielőbb lelép.

– Nem ezt beszéltük meg, miért csináltad? – vont kérdőre mérgesen izzó szemekkel Nan, amitől csak
kívánatosabb lett.

– Neked is tetszik. Nem értem, mi a baj?

– Én ezt nem tudom kibérelni, remélem, tisztában vagy vele. Keresni fogok egy másikat! – Morcosan
keresztbe tette a karját maga előtt.

– Pedig hatalmas kedvezményt kaphatsz tőlem – húztam közelebb magamhoz.

– Ray, ez nem vicces! Nem akarom! Meg tudom oldani egyedül is.

– Kicsim! – sóhajtottam fel hangosan. – Nem fogom hagyni, hogy egy lepusztult környéken lakj. Nem
biztonságos!

– Én pedig nem fogok csak úgy beköltözni a lakásodba!

– Nan, tudom, hogy tetszik a lakás. Ne csináld ezt! – Magamhoz öleltem, és hozzányomtam csípőmet.
Ujjaimmal belemarkoltam kerek fenekébe. – Inkább avassuk fel! Azzal le is vonok néhány bérleti díjat.

– Pontosan ezt nem akarom! Nem fogok veled pénzért lefeküdni! – Eltolt magától és néhány lépést tett
hátra.

– Senki nem mondta, hogy pénzért kell velem lefeküdnöd! – tártam szét a karomat döbbenten.

– Akkor ezt minek nevezik szerinted?

– Ugyan már!

– Ezután mi jön? Hogy dolgozzak a szállodádban? – jött az újabb kitörésével.

– Nem is olyan rossz ötlet. Akkor annyit kereshetnél, amiből ki tudnád fizetni a lakás bérleti díját –
válaszoltam a felvetésére, ami nem is volt idegen tőlem. Gondoltam már rá, hogy megpróbálom
rábeszélni, de a lakással együtt soknak éreztem és biztos voltam benne, hogy nem fogadná el az
ajánlatomat. Most viszont, ő vetette fel, így le kellett rá csapnom.

– Ezt nem hiszem el! – Sarkon fordult és elindult kifelé.

– Hé! – indultam meg utána és elálltam az útját. – Rendben, figyelj rám! Megbeszélünk egy összeget, ami
mindkettőnknek megfelel. Rendben? – Vártam, hogy válaszoljon, helyette némán nézett morcos
tekintettel.

– Miért akarnék tőled lakást bérelni? – kérdezte sértődötten.

– Hmm, mert lesz egy ellenállhatatlan, jóképű főbérlőd? – Megragadtam a derekát és magamhoz
rántottam. Mellkasa szaporán emelkedett, a teste reszketve simult a karomba. Tudtam, hogy nyertem.
Izgató volt. Mélyen magamba szívtam édes illatát. Elengedtem a derekát és két kezemmel megfogtam az
arcát, majd ajkaira tapasztottam a számat. Hangos sóhaját elnyelte összefonódó ajkunk, szenvedélyes
vággyal faltuk egymást. Tökéletesen illett apró termete a testemhez, ahogy kőkemény farkam forró, szűk
puncijába.

Egykönnyen nem szabadul tőlem, eszem ágában sincs elengedni.

 Nancy
Másfél órája feküdtem a mellkasán a vadonatúj nappali méregdrága kanapéján, és magaménak éreztem
minden addig vele töltött pillanatot. Még soha nem kaptam annyi figyelmet senkitől, mint tőle, amikor
együtt voltunk. Mégis az aggodalom kis kohóidként befészkelte magát az agyamba és hiába dobtam ki,
visszafurakodott a bestia.

– Kicsim? Nan? – Ray mély hangja és gyengéd érintése húzott vissza a jelenbe.

– Igen? – kérdeztem a hangomat köszörülve.

– Mi a baj? – cirógatta közben a hátamat.

– Semmi. – Válaszomra hatalmasat sóhajtott. Mellkasa kétszer akkorára emelkedett, mint azelőtt, majd
lassan a hátamra fordított és fölém magasodott.

– Érzem rajtad, hogy feszült vagy. Gyerünk, hadd tudjam – mosolygott, miközben arcomra gyengéd csókot
lehelt.

– Mondtam, hogy semmi – tartottam ki makacsul az álarcom mellett.

– Látom, hogy nagyon töröd magad valamin.

– Csak elgondolkodtam – válaszoltam letörtem

Nem fogok újból előhozakodni az aggályaimmal.

Nyakába akasztottam a karomat és felemelkedtem, hogy megcsókoljam. A gyengéd csókból, amit

terveztem, szenvedély lett.

– Hm, ha ez az eredménye a gondolataidnak, akkor sűrűbben kellene csinálnod. – Alig, hogy kimondta,
ledobta rólunk a takarót.

– Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.

– Elfelejtettem, mit csináltunk az előbb! – Hátraült a sarkára, és az ölébe húzott.

– Nem kellene mennünk? – kérdeztem bizonytalan hangon. Forró ajkával a nyakamat térképezte fel újra.

– Hova akarsz menni?

– Mi van, ha visszajön az ingatlanos?

– Nem fog!

– De… – Rátapadt ajkaimra, könnyedén felállt. Hangos sikítással a nyakába kapaszkodva lábaimat a
dereka köré fontam. – Most hova mész?

– A lakás minden zugában szeretkezni akarok veled.

– Őrült vagy – nevettem.

A fürdőszobában tett le, a zuhanyzóban. Egyik kezével magához szorított, a másikkal langyos vizet
varázsolt. Felnevettünk, amikor megláttuk a vízzuhataggal felvillanó fényeket Hangulatos volt, mint az
egész lakás, de Ray volt az, ami a legjobb volt benne. Egy percre sem hagyta lankadni a vágyaimat.

Mintha folyamatosan kiéhezettnek érezné magát a testem, ami csak az ő érintésére nyugszik meg.

Miután újra az övé lettem, megtörölköztünk a kikészített puha textilbe. Hihetetlen, hogy még erre is
figyeltek a lakberendezők. Az egész lakás be volt rendezve, semmit nem kellett hoznia a ruháin kívül
annak, aki ideköltözik. És ez a valaki én lehettem. Elhessegettem az aggályaimat, és amíg a kis mérges
kobold vissza nem furakodott, élveztem minden percet a férfival, aki iránt félő, hogy már sokkal többet
éreztem, mint szabad lett volna.

– Nem vagy éhes? Elmehetnénk ebédelni.

– Mehetünk, de utána vissza kell mennem Ginához.

Bólintott. Tett egy kört a lakásban, hogy még egyszer körülnézzen. Már az ajtóban voltunk, amikor
megszólalt a mobil a zsebében.
– Oh, a francba! – mordult fel a kijelzőre pillantva. – Igen, Tina? – szólt bele határozottan a készülékbe.
Összeugrott a gyomrom a név hallatán. Bevillant a bosszús arca és gyilkos tekintete. – Mikor? –
Hallgattam, ahogy Ray beszél vele. – Mondja meg nekik, hogy ott leszek! – Anélkül, hogy elköszönt volna,
kinyomta és visszatette a telefont a zsebébe.

– Mehetünk? – nyújtotta felém a kezét, de lefagyva álltam. – Nan? – lépett közelebb.

– El kell menned? – kérdeztem remegő hangon.

– Igen, de nem most. Menjünk, majd mindent megbeszélünk! – Közelebb húzott magához cs egy csókot
lehelt az arcomra, de én ennek ellenére sem indultam el. – Rendben, úgy látom, addig nem fogunk
ebédelni – mosolygott. – Lesz egy szállodaértékelés néhány nap múlva. Vissza kell mennem ellenőrizni,
hogy minden rendben legyen. Oké? – Hüvelykujjával gyengéden cirógatta az arcomat.

– Mikor kell menned? – kérdeztem félve.

– Holnap az esti gépre foglalt jegyet Tina.

– Értem. – Mély levegőt vettem. – Tina – suttogtam alig hallhatóan és lehajtottam a fejem.

– Hé! – Maga felé fordított, hogy ránézzek. – Ne agyald túl! Kellesz nekem! Megőrülök érted.

Jólestek szívemnek a szavai, de mégsem tudtam úgy kezelni, ahogy ő szerette volna. Felvettem egy
„minden rendben” arcot és próbáltam élvezni a vele töltött perceket, órákat.

Még aznap este aláírta az adásvételi papírokat és ragaszkodott hozzá, hogy mielőbb beköltözzek. A
szállodába mentünk vissza vacsorázni, hogy megbeszéljen minden fontos teendőt a helyettessel, amíg ő
Miamiban lesz. A hangulatos étteremben élő zenés műsor volt. Nem ismertem az előadókat, de élvezetes
lágy dallamokat játszottak. Míg Ray a személyzettel beszélt, én kifejezetten jól szórakoztam az előadáson,
egészen addig, míg fel nem csendült egy lassú szám. Az érzelmeim eluralkodtak felettem. A szívem őrült
ritmusban kezdett verni, mintha már apró darabokban lenne. Rossz előérzetem volt, aminek hatására
könnyek gyűltek a szemembe.

– Táncolsz velem, szépségem? – suttogta mély hangon a fülembe Ray. Visszanyeltem a könnyeimet, hogy
válaszolni tudjak.

– Senki nem táncol – néztem a színpad előtti üres parkettet. Az asztaloknál többen is a zene lassú
dallamára ringatóztak ülve.

– Én szeretnék, nem érdekel más. Gyere! – Megfogta a kezem, és kézfejemhez nyomta ajkait, mielőtt a
parkettre vezetett. A tánctér közepére érve megpörgetett. Hangosan felnevettem a hirtelen mozdulattól.
Attól tartottam, hogy hasra esek, de magabiztosan húzott vissza erős karjába.

– Gyönyörű vagy!

Minden porcikánk lassan, egy ritmusra mozgott, mintha összetartoznának. Abban a pillanatban, és az este
hátralevő részében egymáséi voltunk. Olyan erőt adott, amit úgy éreztem, senki és semmi nem fog
lerombolni.
 Ray
Feszült és ideges voltam még akkor is, amikor a gép megérkezett Miamiba. Nehéz volt ott hagynom őt.
Nem csak egy egyszerű lány volt. Ő volt számomra a nő! Ha volt is bennem bármi bizonytalanság, annak
már rég vége. Megerősített azzal, ahogy rám nézett, amint megremegett a teste, amikor hozzáértem.
Minden egyes millimétert imádtam rajta, a mosolyát, a gyönyörű szemei csillogását, szégyellős
pillantásait. Rohadt nehéz napok lesznek nélküle, már a taxiban ülve utáltam, hogy vissza kellett jönnöm.
Pontosabban azt, hogy nem volt mellettem. Megemlítettem, hogy velem jöhetne, de számítottam rá, hogy
visszautasít. Nem akartam erőltetni. Megígértem, hogy mielőbb lerendezem az itteni teendőket és
visszamegyek. Én sem akartam mást.

Kifizettem a taxit, és elindultam az épületbe.

– Ray! – kiáltott fel nem messze előttem Tina. Döbbenten figyeltem, akkora hévvel indult felém, hogy azt
hittem, képtelen lesz megállni. Közelembe élve kérdőn ránéztem. – Annyira jó, hogy végre visszajöttél! –
Olyan mosoly volt az arcán, amit korábban még nem láttam.

– Valami gond van? – kérdeztem értetlenül.

– Nagyon sok minden történt. – Belém karolt és gyors léptekkel befelé húzott. – Mindent elmesélek
azonnal!

– Tina! Ezt majd reggel folytatjuk. Most felmegyek! – Későre járt az idő, elfáradtam.

Reggelig néztem Nan gyönyörű arcát miközben békésen aludt a karomban. Egy pillanatot sem akartam
elpazarolni az időből, amit együtt tölthettünk. Semmit nem aludtam. Érdekelt minden, ami itt történt, de
nem most. Nem vágytam másra, csak hogy lezuhanyozzak és bedőljek az ágyba.

– Veled megyek. Van néhány fontos dolog, amit meg kell beszélnünk.

– Tina! Nem! – A szája rögtön legörbült, mintha a széles mosoly és öröm ott sem lett volna. – Majd reggel
– közöltem határozottan és ott hagytam.

Ha azt képzelte, hogy meg fogom dugni, akkor elfelejtheti. Még egyszer nem érek hozzá!

Biccentettem a recepció mögött álló alkalmazottnak, és a lifthez siettem. Reméltem, hogy Tina nem fog
utánam csörtetni, de csak akkor nyugodtam meg, amikor a liftajtó becsukódott anélkül, hogy felbukkant
volna. Elővettem a kártyámat, hogy bejussak a lakosztályba. Ahogy beléptem, friss, hűvös levegő csapott
meg a kinti nyomotthoz képest. A forróság néha még éjszaka is elviselhetetlen légkondi nélkül. Ledobtam
a táskámat és kigomboltam az ingemet. Mielőtt beálltam volna a zuhany alá, elővettem a telefonom, hogy
felhívjam Nancyt, ahogy ígértem.

– Halló? – Szinte az első csörgésre felvette. Lehunytam a szemem a hangjára.

Kurvára hiányzik már most!

– Szia, kicsim!

– Szia! Hogy utaztál? Minden rendben?

– Minden rendben, jól utaztam. És nálad?

– Itt is ugyanaz – nevetett halkan.

– Aha, ugyanaz… Hova utaztál, kicsim?

– Jaj, tudod, hogy sehova!

– Tudom. Hiányzol, szépségem – sóhajtottam fel. A fáradtságom ellenére is bizsergett a farkam édes
hangjára.

– Te is nekem – válaszolt letörtem

– Hé! Akarom hallani, ahogy mosolyogsz. Még akkor is, ha a legjobb dolog hiányzik belőled.

– És mi az a legjobb dolog? – kérdezett vissza kuncogva, mintha nem tudná mire értettem.

– Hát én! – Felnevettem. Magam előtt láttam, ahogy gyönyörű arca elpirul, és szégyellősen lehajtja a fejét.

– Tényleg hiányzol.
– Néhány nap, és ott leszek veled.

– Nagyon várom.

– Aludj jól, szépségem!

– Te is. Azért még beszélünk addig? – kérdezte félve.

– Bármikor hívhatsz!

– Rendben!

– Most megyek és lezuhanyozok, közben elképzelem, ahogy ájulásig kényeztetlek a nyelvemmel – húztam
szándékosan.

Annyi is elég lenne, ha mellettem szuszogna édesen.

– Hé! – Morcosan szólt bele. – Oké, akkor én is kezdek magammal valamit.

– Mit, szépségem?

– Talán befejezem, amit egyszer elkezdtem az autóban melletted. – Lágyan belenyögött a telefonba.
Rögtön bevillant a kép, amikor magát simogatta. Akkor órák óta állt már a farkam, és még szemtelenül
provokált.

– Bassza meg… – sóhajtottam fel. – Nem úszod meg, ha visszamegyek, ugye tudod?

– Kivárom – kuncogott halkan. – Jó éjszakát.

– Neked is, kicsim!

Vártam néhány másodpercet, hogy letegye, majd ledobtam az ágyra a telefont és gyorsan lezuhanyoztam,
hogy bedőlhessek az ágyba.
 Nancy
Minden este nehezen tudtam elaludni. Tűkön ülve vártam Ray hívását, nap mint nap. Mivel lejárt a
szabadságom, visszamentem dolgozni. Az első két nap kirobbanó formában voltam kialvatlanságom
ellenére is. Szerencsére a főnökasszony sem jött be pár napig.

Ginával egyszerűen imádtam dolgozni, főleg, hogy nem volt senki, aki miatt rettegnünk kellett volna.
Kiegészítettük egymást, és ha volt egy kis szabadidőnk, jókat beszélgettünk. Persze szem előtt tartottuk,
hogy a munka fontosabb. Úgy éreztem, egy fantasztikus barátnőt kaptam a személyében, amilyen még
talán Selly sem volt. Sajnáltam, hogy olyan csúnyán végződött a kapcsolatunk, és amikor rágondoltam,
mindig elszomorodtam.

Egyik nap Ginának korábban kellett elmennie, ezért én adtam át a műszakot a váltásomnak. Átöltözve
még egyszer végiggondoltam, hogy mindent elintéztem-e, amikor valaki mögöttem figyelemfelkeltés
céljából a torkát köszörülte. Amint megfordultam, megdöbbenve néztem, hogy Selly áll előttem.

– Szia, Nan – köszönt visszafogott mosollyal.

Első pillantásra észrevettem, hogy legalább öt kilót fogyott. Talán a fokozott ágytorna segítette hozzá, de
amikor az arcát fürkésztem, azonnal töröltem előző gondolatomat. Sápadt volt a bőre, szemei alatt
hatalmas karikák díszelegtek, mint aki hetek óta nem aludt. Mintha tíz év telt volna el, mióta nem
találkoztunk. A korábbi öröm sehol nem látszott rajta.

– Szia.

– Beszélhetnénk? – kérdezte bátortalanul.

Hova tűnt a nagyszájú Selly, aki régen volt?

– Holnap találkozunk! – intettem a többieknek és elindultam felé. – Menjünk ki! – Bólintott és tartotta
velem a lépést.

Vettem egy mély levegőt miután kiléptünk a szálloda elé, és tanácstalanul körbenéztem. Nem tudtam, mit
akar tőlem és nem is szólalt meg hosszú percekig.

– Beülhetnénk valahova – törte meg a csendet.

– Rendben. Van egy kávézó pár percre innen – javasoltam. Érezhetően vágni lehetett közöttünk a
feszültséget, de nem tehettem meg, hogy csak úgy elzavarom. Csúnyán összevesztünk legutóbb, de a régi
barátságunk tiszteletére adnom kellett egy esélyt, hogy megbeszéljük.

Perceken belül már a kávézóban ültünk egymással szemben. Én egy csésze teát kértem, ő pedig egy
ásványvizet, amin meg is lepődtem.

– Miért vagy itt? – tettem fel a kérdést, amikor láttam, hogy nehezére esett, vagy nem mert megszólalni.

– Tudom, hogy mindent elcsesztem, Nan. Nagyon sajnálom – lehajtotta a fejét. – Szeretnék bocsánatot
kérni – nézett rám újra, könnyben úszó szemekkel. Rossz volt őt így látni, de fájt, hogy nem hallgatott
meg, amikor Miamiban voltunk. Akkor, ott féltettem, hogy boldogtalan lesz, és cserbenhagyott, mert
lelépett a pénzünkkel, ráadásul csúnya az arcomba vágta Freddel való kapcsolatomat.

– Hol vannak a barátaid, Selly? – dőltem előre a kérdésemmel. Még a fülemben csengtek a szavai.

– Tévedés volt – rázta a fejét. – Nem tudom, mi ütött belém.

– Egyedül vagy? Hol van a férjed?

– Nem mentem férjhez.

Megdöbbentem a válaszára. Annyira határozottan jelentette be és kitartott mellette.

– Mi történt?

Láttam, hogy a könnyeit nyelte. Megtörölte az arcát, és újra rám nézett.

– Visszament a menyasszonyához, őt vette el.

– Tessék? De hát már szerveztétek az…

– Igen, de közölte, hogy csak szórakozni akart, mielőtt családot alapít azzal a nővel, aki mellett leéli majd
az életét – mesélte szipogva.

– A nő megbocsájtott neki? – Zokogva bólogatott a kérdésemre. – Sajnálom, hogy csalódnod kellett. –

Sóhajtottam, és vettem egy mély levegőt, hogy visszatoloncoljam a gombócot a torkomba.

– Nem akármilyen férfi volt… – folytatta.

– Az biztos… – szóltam közbe a fejemet csóválva.

– Tényleg úgy éreztem, hogy végre megtaláltam életem szerelmét. Nagyon akartam. El sem tudom
mondani, hogy mennyire – törölte folyamatosan potyogó könnyeit. – Jaj, Nan, a legrosszabb, hogy még
téged is megbántottalak!

– Jót akartam neked, Selly, még ha nem is tűnt úgy.

– Olyan hülye voltam! – tört ki belőle. – Bármit megteszek, hogy megbocsáss nekem. Kérlek, Nan! – nézett
rám könyörögve. Nagyot sóhajtottam, úgy éreztem, hogy összetörte a barátságunkat, és tele voltam
kételyekkel, hogy helyre tudjuk-e hozni.

– Nem tudom, Selly. – Szinte suttogtam és a teáscsészét bámultam magam előtt. Lehet, jobb lenne
elfelejteni, ami történt és újra megpróbálni. Sajnáltam, alaposan pórul járt, talán tanult belőle. Fogalmam
sem volt, hogyan bízzak újra benne.

– Kérlek, Nan! Ha nem is azonnal, de majd szép lassan. Annyira szeretném, ha újra barátok lennénk –
mosolygott. Válasz helyett felvettem a csészét és ittam a forró italból. – Mesélj inkább, hogy mi van veled?
Hogy jöttél haza? – kérdezte fellelkesülve. Egy pillanatra a régi Sellyt láttam benne. Legyűrtem
magamban a csalódottságomat, és elmeséltem neki szinte mindent. Mire befejeztem, még sápadtabb volt,
mint mikor a szállodában megpillantottam.

– Ugye nem, Nancy? – kérdezte döbbenten.

– Mit nem?

– Nem hihetsz egy ekkora seggfejnek! Olyan szemét, mint a barátja! – vágta az arcomba. – Nevetséges,
hogy így áradozol róla! – Az arcán undor villant meg.

– Nem áradoztam róla! Te kérdeztél, én pedig válaszoltam. Most ugyanott tartunk, Selly? Így akarod
újrakezdeni a barátságunkat? – fakadtam ki.

– Nem mondtam semmi rosszat, Nan. Ne legyél ennyire érzékeny! Hallottam róla egy-két szaftos dolgot.
El ne hidd egyetlen szavát se!

Lehajtottam a fejem és becsuktam a szemem, hogy az indulataim felett győzedelmeskedjek.

– Rendben, Selly! Talán az régen volt. Bízom benne! – mondtam ki hangosan, mire hevesen rázta a fejét.

– Abban a fickóban nem lehet. Kivéve, ha szem előtt tartod, hogy arany életed lehet mellette. Mit számít,
ha mindenkivel lefekszik, hiszen ellep a pénz? – húzta fel mosolyogva a szemöldökét. Ez volt az utolsó
csepp. Képtelen voltam tovább ott maradni.

– Fogalmam sincs, hogy mitől lettél ilyen, de úgy látszik, te nem voltál és nem is leszel soha a barátnőm!
Szégyellem, hogy valaha is szóba álltam veled! – Felpattantam és szélsebesen a kijáratot vettem célba.
Olyan gyorsan szedtem a lábamat, ahogy csak bírtam. Mielőbb otthon akartam lenni, és nem az utcán
zokogni, de elkéstem. Alig pár saroknyira kitörtek a könnyeim. Annyira megsajnáltam Sellyt, amikor
odajött és az lett a beszélgetésünk vége, hogy arra célzott pénzhajhász vagyok. Nem érdekelt, hogy
Raynek mennyi pénze van, az érzéseim őszinték voltak. Nem akartam semmit érezni iránta, de már késő
volt. Tudtam, hogy bárkit megkaphatott régen, és tisztában voltam vele, most sem kell nagy
erőfeszítéseket tennie, mégis próbáltam bízni benne és a kapcsolatunkban. Támogatást vártam volna
Sellytől, nem pedig, hogy romokba döntse az önbizalmamat. Felszaladtam a lépcsőn, és remegő kézzel
nyitottam ki az ajtót. Sietségemben úgy becsaptam, hogy még én is ugrottam egy nagyot a csattanásra. El
akartam felejteni Selly szavait, azt, hogy mennyire butaság volt szóba állnom vele. Nem vágytam másra,
csak halljam Ray hangját.

Most csak is ő tudna megnyugtatni, hogy a kétségeim eltűnjenek.

Eldöntöttem, hogy lezuhanyozom és felhívom. Addig próbáltam minden fájdalmas gondolatot kizárni, hogy
ne hallja a hangomon sem a csalódottságot, sem pedig a kétségbeesést. Elmondhatatlanul hiányzott.

Egy órával később kényelmesen elhelyezkedtem a nappali kanapéján, telefonnal a kezemben. A szívem
őrült ritmust járt az izgatottságtól, hogy végre hallhatom a hangját.

– Igen? – szólt bele egy női hang. Az őrült ritmusból hirtelen szívleállásom lett.
– Halló? Nancy vagyok. Ray ott van? – dadogtam rekedtes hangon.

– Oh, én Tina vagyok. Itt van, de nem akar veled beszélni – suttogta bele a telefonba.

– Tessék?

– Nézd, vissza kell mennem, mert épp zuhanyoztunk. – Ujjaimmal rászorítottam a kanapé párnájára, amint
kimondta. – De ha ragaszkodsz hozzá, akkor megkérdezem tőle. – Képtelen voltam kinyögni egy szót is. –
Ray! – hallottam, ahogy eltartja a telefont. – Veled akar beszélni. „Mondd, hogy nem érdekel! Ne hívjon
többet!” – csendült fel Ray mély hangja a háttérből. – Hallottad, ugye? – kuncogott bele Tina a telefonba. –
Lejárt lemez vagy!

Hang nélkül tátogtam egészen a kattanásig, ami jelezte, hogy kinyomta a telefont.

– Ez nem lehet! – Úgy éreztem, mintha kivégeztek volna. Minden egyes porcikám fájt, ott, ahol korábban
Ray megérintett. Fel akartam állni, amikor a telefonom csipogott, hogy üzenetem érkezett. Remegő
ujjakkal nyomtam rá az ismeretlen számra. Képüzenet volt, aminek láttán a szívem nem összetörött,
hanem úgy éreztem, felszívódott a mellkasomból velem együtt a kínzó mélységbe, ahonnan nincs visszaút.
 Ray
Két napja a rohadt papírok fogságában töltöttem napi tizennégy órát, hogy időben kész legyen minden, és
ne kifogásoljanak semmit a működésben. A legnagyobb kupac végére értem, amikor az utolsó adag
jelentésen megakadt a szemem. Többszöri átolvasás után sem stimmelt semmi. Kezdett felmenni bennem
a pumpa. Olyan adatok hiányoztak, amit pótolni sem lehetett utólag. Eltűnt négy havi elszámolás és az új
élelmiszerbeszállító cég szerződése sem volt meg, amit a helyettesemre, Jake-re bíztam. Felugrottam a
székből, és idegesen járkálni kezdtem.

Ha nem lesz meg a szerződés, sem pedig a bizonylatok akár be is zárhatják, az, egész hotelt.

– Tina! Azonnal jöjjön be! – üvöltöttem bele a telefonba.

– Itt vagyok! – Olyan hirtelen viharzott be, mint aki végig az ajtóm előtt állt. – Már nem tegeződünk? –
kérdezte széles mosollyal.

– Erre kurvára nincs időm! Hol van Jake?

– Talán az irodájában.

– Azonnal jöjjön be! – utasítottam.

– Máris beküldöm, de – elindult felém – nem akarod, hogy ellazítsalak? Nagyon feszült vagy. – Átkarolta a
derekam és hozzám simult. Érezhetően a mellkasomhoz tolta a melleit.

– Mi a faszt csinálsz? – tekertem le magamról a karját. – Azt csináld, amire kértelek! – förmedtem rá.

– Rendben, akkor majd később – kuncogott halkan és megsimogatta az arcomat, majd olyan gyorsan
kiment, ahogy az előbb bejött.

– A büdös picsába ezzel a nővel! A faszért nem érti, hogy nem kell! – adtam ki magamból dühösen. Az
idegeim tomboltak, elvakított a méreg, és csak arra tudtam gondolni, hogy elveszítem a szállodát, ami azt
jelentené, hogy rám szállnának addig, míg ki nem semmiznek. Ezeknek elég egy kis baki, és vérszemet
kapnak mindenre. Márpedig nem hagyhatom, és nem is fogom engedni, hogy a föld alá söpörjenek.

– Kerestél? – dugta be a fejét Jake.

Alacsony kis szemüveges krapek volt. Amolyan anyuci kedvence, aki elsőtől kitűnő tanuló. Minden
karácsonykor felvette a nagyanyja kötött pulóverjét, legyen az akármilyen ciki. Időre, sőt idő előtt
elvégezte a rábízott feladatokat. Évek óta nálam dolgozott. Akkora fizetést kapott, hogy akár élete végéig
otthon bújhatná a könyveit, amibe punci helyett temetkezik. Szorgosan a bankba gyűjtögetett minden
centet. Ekkora bakit ő sem követhetett el, nem tudtam felfogni, most mégis hogyan tehette.

– Jake! – Felvertem az asztalról a papír kupacot. – Ez mi a jó büdös lófasz? – kérdeztem dühtől elborulva,
és lecsaptam elé. Az arca elfehéredett, feltolta orrára a vastag fekete keretes szemüvegét és nézte a
hegyekben álló aktákat.

– Nem tudom, mire gondolsz? – dadogta.

– Hol van a szerződés a beszállítókkal és visszamenőleg legalább négyhónapnyi elszámolás? –

Elkerekedtek a szemei, látszott rajta, hogy megdöbbentette a kérdésem.

– Mindennek ott kell lennie. Pontosan beraktam, ahogy eddig is. – Remegő kezekkel felkapta a kupacot és
elmerült bennük. Fel-alá járkáltam idegesen, és vártam, hogy előrukkoljon a hiányzó adatokkal.

– Ezt nem értem – csóválta a fejét.

– Ha te nem, akkor szerinted ki? – csaptam rá tenyérrel az íróasztalomra, amitől összekuporodott.

– Én mindent betettem. Határozottan emlékszem!

– Akkor ott kellene lennie! Más nem fér hozzá! – folytattam az ordítozást. – Van fogalmad róla, hogy ez mit
jelent? Holnap kurvára jönni fognak, és ha ez nincs meg, akkor senkinek nem lesz munkája!

– Nem értem, hova tűnt – hajtotta le a fejét.

Nem tudtam tovább türtőztetni magam.

– A kurva életbe! – Felegyenesedtem és lendületből belerúgtam a székembe, amit a szekrény állított meg.
Csípőre tettem a kezem, és hosszan kifújtam a levegőt a tüdőmből.

– Jake! – tettem fele néhány lépest, majd leültem elé az asztalra. – Gondolkozz, kérlek, talán még ott van
az irodádban! Elkeveredett, vagy bármi – néztem rá könyörögve. Úgy éreztem, megőrülök.

– Nem, Ray! Ennek nálad kell lennie – erősködött. Lehunytam a szemem, hogy felfogjam, ennyi volt. Ezt
nem teszem rendbe.

– Ki vagy rúgva! – közöltem nyugodt hangon.

– De…

– Húzzál ki, amíg meg nem fojtalak! – kiabáltam rá, miután lesápadva, hang nélkül ült előttem. Amint
eljutott a tudatáig, felugrott és kirohant. Egy pillanatig azt hittem, elsírja magát, ahogy az arcára néztem,
de nem érdekelt.

Holnap én fogom a falba verni a fejemet, amikor mindenkit el kell bocsájtanom!

Visszalökdöstem a széket és levágódtam rá.

– Ray? – lépett be Tina.

– Menj ki!

– Szó sem lehet róla! Segítek! – tette a vállamra kezét.

Hogy a francba suhant ilyen gyorsan mellém?

– Azzal segítesz, ha kimész! – böktem oda nem túl kedvesen.

– Ugyan már! Együtt megoldjuk! – Vékony ujjaival a vállamat kezdte masszírozni.

– Tina! Hagyd abba! – Előredőltem, hogy levegye rólam a kezét. Kicsit sem vágytam rá, hogy hozzám
érjen.

Csak egyvalakit tudnék elviselni a közelemben!

Lehunytam a szemem, hogy újra lássam Nancy arcát magam előtt. Az esti beszélgetéseinkre gondoltam.

Kibaszott négy nap. Nem elég, hogy csak a hangját hallom!

Már mindenem fájt a hiányától, és most ez a kibaszott helyzet is rátett egy lapáttal.

– Csak nyugalom – simogatta végig a tarkómat két kézzel. – Mindjárt jobb lesz. – A halántékom
masszírozásába kezdett volna bele, de felugrottam a székről.

– Mit nem értesz azon, hogy nem? – fordultam vele szembe.

– Ray, édesem! Tudom, hogy mérges vagy, de most erre van szükséged – Tett egy lépést felém. Ismertem
annyira, hogy tudtam, mit akar, de időben elkaptam a karját, még mielőtt rámarkolt volna a farkamra.

– Semmi nem lesz közöttünk! Eddig sem volt, csak néha jól éreztük magunkat! Ennyi! Ennek vége! –
jelentettem ki határozottan. Vártam volna, hogy megsértődik, de helyette elő jött belőle a kuncogás,
amitől már kirázott a hideg.

– Tudod mit, édesem! Keressük meg azokat a papírokat! Előbb-utóbb belátod, hogy én kellek neked!

– Ne erőlködj, Tina! – Elengedtem a csuklóját és elléptem tőle.

– Majd meglátod! – Nevetve nyitotta ki az ajtót. Dühösen néztem, hogy mire készül. – Megyünk?

– Hova?

– Jake irodájába! Talán megtaláljuk.

Felmordultam, nem hittem, hogy ott lesz, de azért egy próbát megért. Elindultunk, hogy átkutassuk az
irodát.

Mintha egy steril szobába léptünk volna be. Minden tiszta és rendezett volt. A levegőben friss hegyi illat
keringett, ami állítólag Jake-et inspirálta.

– Itt biztos nem lesz! – álltam meg az iroda közepén. Ahogy körbenéztem, kezdett bűntudatom lenni, hogy
kirúgtam.
– Te nézd meg a benti szekrényt, én pedig majd itt kutatok át mindent – mosolygott Tina.

Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő. Késő délután volt. Arra gondoltam, hogy előbb
felhívom Nancyt, mert mindig megnyugszom a hangjától, de végül letettem a telefont az asztalra és
bementem a kis helyiségbe, ahol halomban álltak a papírokkal teli dobozok. A legkésőbbivel kezdtem az
átvizsgálást. Talán véletlenül belekeverte azokba.

Legalább két órája temetkezhettem bele az aktákba, amikor Tina kiabált.

– Jake hív a mobilodon!

– Nem érdekel! – morogtam vissza.

– Akkor felveszem és elzavarom! – szólt vissza nevetve. Nem érdekelt mit akart mondani Jake-nek. Csak
azokat a rohadt papírokat akartam. Eszemben sem volt végighallgatni, ahogy kérlel, hogy ne rúgjam ki.

– Ray! Veled akar beszélni! – kiabált be újra Tina.

– A francokat! – morogtam halkan. – Mondd, hogy nem érdekel! Ne hívjon többet! – kiabáltam vissza.
Csapkodtam, hogy kijöjjön még egy adag feszültség belőlem, majd kijöttem pár perccel később. Tina még
a kezében fogta a telefonomat.

– Azt kérem! – vettem el tőle. – Legközelebb ne vedd fel helyettem! – Beletettem a zsebembe, és
elindultam kifelé.

– Most hova mész? – kérdezte, de nem nézett rám. A telefonját nyomkodta.

– Kitalálok valami mást! Te hívd fel őket, és kérj egy nap haladékot! – utasítottam, de nem figyelt. A
készüléket nyomkodta fülig érő szájjal. Kurva jól érzi magát. – Hallottad, mit mondtam? – emeltem fel a
hangomat.

– Persze! Felhívom őket – mosolygott rám csillogó szemekkel. – Sajnálom, sürgősen el kellett küldenem
valamit!

– Ez legalább annyira sürgős!

– Ne aggódj, minden rendben lesz – nyugtatott folyamatos mosollyal, mintha begörcsölt volna az arcizma.

– Kétlem – fújtam ki magamból a választ és elindultam fel a lakosztályba, hogy kitaláljam, mit fogok tenni.

Először nem akartam mást, csak hallani Nan hangját. Reméltem, hogy miután beszéltem vele, sokkal
egyszerűbb lesz kigondolni a következő lépést. Szükségem volt rá, hogy eloszoljon a mérhetetlen düh, ami
bennem tombolt. Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Hosszan csöngettem, de hiába. Vártam azt az apró
kattanást, amikor megszűnik a búgó hang és Nancy beleszól. Miután a hangposta jelentkezett,
kinyomtam.

Nem fogok szaros üzenetet hagyni!

Várni akartam, mielőtt újra hívom. Ránéztem az órámra, hogy ellenőrizzem az időt.

Már rég haza kellett érnie. – állapítottam meg a mutatók állásából, amik rég kilenc óra után jártak.

Újra tárcsáztam.

És újra.

Majd megint újra.

Semmi.

Kikapcsolta.

A dühöm nemhogy csillapodott, hanem egyre elviselhetetlenebb lett.

– Hol lehetsz, Nan? – Fel-le járkáltam, mint akinek elment a maradék józan esze. Úgy szorítottam a
kezemben a készüléket, mintha stresszlabda lenne. Csoda, hogy szét nem roppant. Az, hogy nem vette fel,
még elviselhetőbb volt, mint amikor rögtön a hangposta jelentkezett.

Nyugalom, talán én idióta addig csengettem, míg lemerült – próbáltam bebeszélni magamnak. – Talán a
barátnőjével van. Igen, biztos ez lehet!

Nem várhattam el tőle, hogy minden este otthon üljön, és várja a hívásomat, mégis reménykedtem benne,
hogy azt választja csavargás helyett. Annyira felspannoltam magam, hogy képtelen voltam a hotel
gondjaira koncentrálni. Ledobtam magamról a ruháimat és bementem lezuhanyozni a fürdőszobába.
Rohadt érzés volt az este a hangja nélkül, ami meglepő számomra. Régóta nem volt olyan nő, aki
felkeltette az érdeklődésemet a szexen kívül. Nan más. Imádtam minden porcikáját, ahogy reagált az
érintésemre, de a legmeredekebb számomra, hogy sokkal jobban szerettem, ha csak éreztem, mellettem
van. Elég volt, hogy fogom a kezét, hallom, ahogy hangosan nevet, és látom gyönyörű mosolyát kipirult
arcán.

Anyám! Egy pöcs lettem!

Gyenge, kis majom, aki úgy kapaszkodik a banánba, hogy képes egy gorillát is lenyomni érte, hogy az övé
legyen a gyümölcs. De milyen gyümölcs?

A legfinomabb, ami nélkül kihal az emberiség. Elég egy csepp nedűje, és kisüt a nap.

Kibaszott nyálgép lettem!

Szörnyülködtem saját gondolataimat hallva.

De ki a szart érdekel, ha kell nekem ez a nő.

Kimásztam a gyenge érzelmeket keltő forró víz alól, és az ágyhoz csoszogtam. Igen, csoszogtam, mint egy
érődén barom a vitaminja nélkül. Ledobtam magam vízszintesbe és a telefonomat a fülemhez nyomtam.
Megint az a robothangú némber válaszolt a hívásomra. Ha kézzel fogható lenne, már rég megfojtottam
volna. Felnyitottam az üzenet buborékot, és bepötyögtem néhány mondatot, amiben kértem, hogy hívjon
vissza azonnal, akár az éjszaka közepén is. Órákig vergődtem, míg le tudtam hunyni a szemem.

Korán reggel még az ébresztő előtt felugrottam és a telefon után kaptam. Aggódtam, hogy nem hallottam,
amikor hívott. Csalódottan néztem, hogy egy kibaszott hívásom sem volt.

– A picsába! – emeltem közelebb a kijelzőt, mert még homályosan láttam. A villogó borítéktól azonnal
egekbe ugrott a pulzusom. Rányomtam olyan gyorsan és erősen, hogy nekem is fájt, nem csak a
kijelzőnek.

„Bomba hírem van! Tina”

Olvastam a bejövő üzenetet, ami nem dobott fel. Áttértem a híváslistára, amin első volt Nan. Korán v olt
még, de nem érdekelt. Csörögtem.

Hangposta!

– Mi a faszom van már? – köptem ki magamból dühösen.

Megdörzsöltem az arcomat, hogy összeszedjem magam, és vettem egy gyors zuhanyt. Kiválasztottam a
legdrágább öltönyömet, ami majdnem huszonötezer dollár volt.

Ha lemosnak a színről, stílusosan jogok bukni.

A gyomrom görcsben állt még akkor is, amikor a tükör előtt ellenőriztem megnyerő külsőmet.

– Szedd össze magad! Mindjárt itt vannak! – Lesöpörtem egy apró szöszt a vállamról, amit sasszemekkel
szúrtam ki véletlenül, majd kényelmesen zsebre dugott kézzel leballagtam. Tina felsikított a látványomra,
és egyenesen felém szaladt.

– Ray! – ugrált előttem, mint egy kis kölyök, akivel közölték, hogy mindennap karácsony van.

– Nem vennéd halkabbra magad? – kérdeztem morogva.

– Ezt látnod kell! – Megragadta a kezem és az iroda felé húzott.

– Tina! Engedj el és vegyél vissza! – Mire kihúztam az ujjaimat a tenyeréből, már bent voltunk az
irodában.

– Megtaláltam! – ujjongva lobogtatott egy köteg dokumentumot az orrom előtt. Döbbenten néztem a
papírokat, majd amikor tudatosult bennem, hogy megmenekült a hotel, kikaptam a kezéből. Az utolsó
hiányzó apró pontig minden megvolt. A kirakós minden darabja összeállt.

– Ez annyira szuper! – rikkantott egyet, míg én még a számokat lestem. Elkapta a nyakamat és az ölembe
ugrott. Ajka rátapadt az enyémre. Olyan heves volt, hogy azt hittem protézist kell csináltatnom a csókja
után.

– Mi a faszt csinálsz? – húztam el a fejem, megfogtam a derekát és leemeltem körém tekeredő testét.
– Annyira szeretnék most a tied lenni – kuncogott. – Kefélj meg, Ray! – Megmarkolta a zakómat és
magához húzott.

– Hagyd már ezt abba, a picsába! – Lefejtettem az ujjait magamról és arrébb löktem. – Nem kellesz, fogd
már fel! Pakolj össze, ha ez nem tetszik és keress más munkát!

Felszedtem a papírokat és kijöttem az irodából. Annyira felbaszott, hogy meg sem kérdeztem, hol találta
meg a dokumentumokat. A következő három napban éjjel-nappal itt lesznek az okostojások, így bíztam
benne, hogy addig Nancyvel is tudok beszélni.
 Nancy
Feküdtem az ágyon mozdulatlanul. Képtelen voltam kinyitni a szemem. Hajnalban sikerült elaludnom a
záporozó könnyeim közepette. A fejem hasogatott, de a legrosszabb, hogy cseppet sem múlt el, vagy lett
könnyebb a fájdalom a szívemben.

Folyamatosan ostoroztam magam a gondolataimmal. Mégis mit képzeltem? Annyira tudtam! Éreztem,
hogy ez lesz.

Szarból szarba léptem és egyik között sem volt különbség. A mérleg egyensúlyban állt volna, ha egymás
mellé állítom a két férfit. Mind a ketten megcsaltak. Már nem hihettem azt, hogy nem én rontottam el,
hiszen ugyanúgy jártam. Még arra sem vagyok jó, hogy megtiszteljenek legalább annyival, hogy előbb
szakítsanak velem.

– Mit szúrok el mindig? – temettem tenyerembe az arcomat a kitörő könnyeim fogadására.

Ha csak annyi lett volna, hogy Tina veszi fel a telefonját, még hajlandó lettem volna fogadni Ray hívásait.
De az utána érkező kép a másik számról, mindent világossá tett. Hazudott. Hiába kértem ne verjen át,
megtette. Én hülye, képes voltam bízni benne, amikor saját szememmel láthattam azt a szukát.
Tudhattam volna, hogy nem nyugszik bele, hogy Ray elutasította. Ki tudja, mivel győzte meg, hogy
lefeküdjön vele.

Mindegy, nem érdekel.

Nehezen feltápászkodtam, résnyire kinyitottam a szemem. Tudtam, hogy mi vár rám a tükörben. Nem
lenne hálás dolog így bemenni dolgozni, még akkor sem, ha csak délután kezdődik a műszakom. A
torkomat folyamatosan szorította a sírás, a gyomromban hatalmas görcs szorult, ami csak egyre nőtt és
nőtt. Fel kellett hívnom Ginát, hogy újabb szívességet kérjek tőle. Visszabotladoztam a nappaliba, ahol
előző este a telefonomat eldobtam. Összeszedtem a földről, remegő kezekkel. Tudtam, hogy ott van benne
az a kép. Tina hívása csak egy kis lökés volt a szakadék szélén, ahonnan még vissza tudtam volna
egyensúlyozni magam, de megérkezett a kép és a szikla kifordult a lábam alól, nem volt megállás.
Zuhantam. Bekapcsoltam a telefonomat, és ahogy a rendszer észhez tért, özönleni kezdtek az értesítések
a nem fogadott hívásokról, üzenetekről. Nem foglalkoztam velük, helyette kikerestem Gina számát.

– Szia! Milyen korán felkeltél! – szólt bele csiripelő hangon.

– Szia! – erőltettem ki magamból. Nem volt egyszerű, mert a hangjára képes lettem volna elsírni magam.

– Oh, jaj! Mi történt, Nancy? – Aggódó lett hirtelen.

– Nem tudok ma bemenni. Ki tudnál menteni?

– De mégis mi a baj?

– Nincs baj, csak nem érzem jól magam – válaszoltam remegő hangon.

– Nancy!

– Tényleg, Gina! Talán elrontottam a gyomromat – kezdtem volna bele valami kitalált tünetgyártásba, de
közbeszólt.

– Majd szólók a főnöknek. Próbálj pihenni!

– Köszönöm!

Nem húztam tovább az időt, gyorsan letettem és kikapcsoltam a telefonomat. Számítottam rá , hogy Ray
még hívni fog, de nem szerettem volna hallgatni a telefon csörgését. Tudomást sem akartam venni róla.
Visszamentem az ágyhoz, lefeküdtem, és abban reménykedtem, hogy ha alszom, azzal elmúlik a fájdalom,
amit érzek.

Félálomba sikerült ringatnom magam, amikor a csengő hangjára riadtan felültem.

– Nem! – rándult össze a gyomrom. – Nem lehet, hogy itt van!

Idegesen kimentem a nappaliba és hosszasan bámultam a zárt ajtót, ami mögött talán Ray állhatott.

Folyamatosan pörögtek a gondolataim, próbáltam rájönni, hogy lehetséges-e, hogy ilyen gyorsan ideérjen.
Még csak ma kezdődtek az értékelések, amin részt kellett vennie. Nem lehetett 6, mégsem közelítettem
az ajtó felé. A csengő egyre sűrűbben zendült fel.
– Nancy! Én vagyok! Engedj be! – hallottam meg Gina hangját, amitől hirtelen felszabadultam a görcsös
szorongásból. Odasiettem, és kinyitottam az ajtót.

– Na, végre! – mosolygott rám aggódó tekintettel. – Nézd, mit hoztam neked! – emelte fel a kezében lévő
fánkos dobozt.

– Hogy kerülsz ide? – Kitártam előtte az ajtót, hogy belépjen.

– Gondoltam, hogy nem gyógyszerre van szükséged és most, hogy látlak, már biztos vagyok benne –
görbült le a szája, amitől nem tudtam tovább visszafojtani az érzéseimet.

– Jaj, Gina! – csuklott el a hangom, és gyorsan az arcom elé kaptam a tenyerem.

– Na, gyere ide! – ölelt át vígasztalban, amitől fokozódott az addigi fájdalmam. – Üljünk le és mondj el
mindent! Utána felzabáljuk az összes fánkot! – vezetett a nappali kanapéjához. Kényszeresen
elmosolyodtam. Nem akartam megint elárasztani a problémáimmal, tudtam, hogy nélkülem is van elég
gondja, de addig nyaggatott, amíg ki nem húzta belőlem. Fél órával később döbbent arccal ült előttem.

– Nem tudom elhinni – suttogta maga elé.

– Ez van, sajnos. Mindig az ilyeneket vonzom. Többet senkit nem akarok magam mellé.

– Hé! Azért egy barátnő remélem belefér – nyújtotta felém az édességes dobozt.

– Még szép – nevettem, és elvettem egy apró, színes cukorral szórt fánkot.

Ő jóízűen ette, míg én csak forgattam a kezemben. Valahogy egy falatot sem tudtam letolni a torkomon.

– Megnézhetem a képet? – kérdezte félve. Megvontam a vállam. Nekem meg sem fordult a fejemben,
hogy még egyszer megnézzem azt az átkozott üzenetet.

– Ennyire látni akarod, hogyan… – Elakadt a lélegzetem, amikor újra bevillant a kép, amin Tina szelfizett.
Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy meztelenül négykézlábra volt ereszkedve és Ray pedig mögötte,
szintén meztelen felsőtesttel a csípőjét markolta. Egyértelmű volt az arckifejezésén, hogy alaposan benne
van abban a ribancban.

Odaadtam a telefont, ami néhány percen belül újra működésbe lépett.

– Azt a kurva! – kapta a szája elé kezét a döbbenettől, amikor ránézett a kijelzőre.

– Én szóltam – dünnyögtem halkan. – Kitörlöm, add ide! – nyúltam érte.

– Eszedbe ne jusson! – rántotta vissza a karját. – Tudod, mekkora fegyver ez a kezedben?

– Gina, nem érdekel. Nem akarok tőle semmit. El akarom felejteni.

– Nem azt mondtam, hogy használd fel, de tartsd meg egy ideig. Talán még jól jöhet.

– Összecsomagolok és elköltözök. Nem foglalkozok velük többet. – Visszanyújtotta a telefonomat, amit

gyorsan kikapcsoltam és ledobtam az asztalra.

– Hozzám bármikor jöhetsz.

– Köszönöm, de talán még van egy-két napom, amíg vége lesz az ellenőrzésnek. Remélem, nem fog előbb
idejönni Ray. Soha többet nem akarok vele találkozni!

– Megértelek – válaszolta, majd körbenézett a lakásban. – Ha gondolod, szívesen segítek, törjünk össze
mindent – nevetett fel hangosan.

– Ő megérdemelné, de a lakás nem.

– Igazad van. Nagyon szép – bólogatott. – De sokkal otthonosabbat fogsz találni, majd meglátod –
biztatóan megszorította a kezem.

– Nem aggódom – ráztam meg a fejem.

– Viszont, ígérd meg, hogy ma bejössz dolgozni – nézett könyörgő szemekkel.

– Semmi kedvem hozzá. Úgy nézek ki, mint egy hulladék. Nézz rám! – mutattam a duzzadt szemeimre.

– Erre van egy jó módszerem, hidd el, én már csak tudom! – Kérdőn felhúztam a szemöldököm. – Le kell
feküdnöd, a többit bízd csak rám.
– Nem tudom, Gi – húztam el a számat.

– Nem sírdogálhatsz egyedül egész nap. Megcsinálok mindent helyetted, csak gyere, kérlek. Jót fog tenni!
– Kitartóan győzködött.

Végül addig nyaggatott, míg belementem. A kedvem ugyan nem jött meg hozzá, de annyira lelkes volt, és
próbált segíteni, hogy nem akartam csalódást okozni. Sokat köszönhettem már így is neki. Rám
parancsolt, hogy feküdjek vissza a kanapéra, addig ő a konyhába ment. Hangos csörömpölés után,
kencékkel a kezében tért vissza, de nem hagyta, hogy megnézzem. Szigorúan fekve kellett maradnom,
hogy mindenképpen hasson a titkos receptje. Reggel, amikor beszéltünk, nem akartam, hogy átjöjjön,
egész nap egyedül akartam lenni, de most kifejezetten örültem, hogy itt van és ennyire kitartóan a szívén
viseli a gondjaimat

Fogalmam sincs mit csinálnék nélküle. Talán még mindig az ágyban vergődnék.

Mindent megtett, hogy a figyelmem ne kalandozzon Rayhez. Úgy töltöttük el a maradék időt műszak
kezdésig, hogy egy kicsit elfeledtette velem, de nem tartott sokáig. Hiányzott, kár lett volna tagadni,
viszont a bennem tomboló düh már rég kivégezte őt, Tinával együtt.

Korábban érkeztünk fél órával. Kényelmesen átvettük a kosztümöt, amit viselnünk kellett műszak alatt.
Gina krémje – bármi is volt az – csodát művelt az arcommal. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de csak
annyira voltak karikásak a szemeim, mintha keveset aludtam volna. Az első három óra könnyedén telt.
Igaz, hogy Gi mindent helyettem akart csinálni, de nem hagyhattam. Különben is, nem beteg voltam, csak
csalódott.

Tudtuk, hogy közeledik az idő, amikor a banya be fog jönni, ezért újra átellenőriztünk mindent. Még a
levegő is megváltozott, amikor megnyílt a hatalmas üvegajtó, és felemelt fejjel bevonult az asszony. Körül
sem nézett, köszönés nélkül egyenesen felém indult. Félelmetes volt, szinte látszódott a feje fölött úszó
fekete felhő. Nem sok jót jelentett. Görcsbe rándult a gyomrom és hirtelen kimelegedtem. Azon kezdtem
el gondolkodni, hogy mit követtem el, amiért kapni fogok.

– Te mit keresel itt? – förmedt rám olyan hangosan, hogy mindenki ránk nézett.

– Most van a műszakom – válaszoltam legyűrve a rettegést és a szégyent, amit abban a pillanatban
éreztem.

– Hogy mered betenni a lábad ide? – tette csípőre a kezét. – Figyelem emberek! – tapsolt lelkesen. – Ez a
nő egy áruló! – jelentette ki, mire hallottam, hogy az előtérben tartózkodó vendégek és néhány kollégánk
felhördült.

– Ez biztos valami félreértés – ráztam meg a fejem. Nem értettem, miért vádol árulással és azt végképp,
hogy miért ilyen módon teszi mindenki szeme láttára.

– Talán félreértés, hogy a Langhamben töltötted az idődet? Bizonyítékom van rá! Miattad pontoztak le
minket! Tudtad, hogyan dolgozz a kezük alá. Információt vittél át, amit felhasználtak ellenünk! Bejártál
ide kémkedni! – ordította olyan mérhetetlen haraggal, hogy az arcának minden egyes apró ránca
felbukkant.

– Nem tudom, miről beszél, én nem kémkedtem!

– Helyesbítek! Többet nem fogsz kémkedni, mert ki vagy rúgva! A fizetésedből levonom az okozott
károkat! – Lefagyva hallgattam végig a vádjait.

Információt vittem át, kárt okoztam, levonja a fizetésemből? Olyat nem tehet! Nem csináltam semmit!

– Ez biztos nem igaz! – szólt közbe Gina is.

– Ha nem akarsz utána menni, akkor maradj ki ebből! – förmedt rá barátnőmre.

– Ne csináld! – néztem rá a fejemet csóválva. Már csak az hiányzott, hogy őt is kirúgja a banya.

– Örömmel távozok a szaros szállodájából! – vágtam vissza a szipirtyó arcába. Kivettem a pultból a
táskámat, és felemelt fejjel a kijárat felé indultam. – Remélem, az egész hely csődbe megy magával
együtt! – Dühösen mondtam a magamét hangosan kifele jövet.

– Ne várd, hogy ajánlást kapsz! Legfeljebb mosogatni vesznek fel – szólt még utánam.

Nagyot nyeltem, hogy tartani tudjam magam. Csak az járt a fejemben, hogy alázhatott meg ennyire.
Ahogy kiléptem a borzalmas épületből, futólépésben hazaindultam. Nem tudtam visszatartani a
könnyeimet, szerencse, hogy nem volt messze a hotel Ray lakásától.

– Mi a francot fogok most csinálni? – zokogtam hangosan, amint beléptem és magamra zártam az ajtót.
Egy lépést sem voltam képes megtenni. A lábaim megrogytak, még a testem is magamra hagyott abban a
pillanatban. Leültem az ajtónak dőlve, és újra megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Alig két nap alatt
elvesztettem az állásomat, a pasimat és nincs hol laknom. Teljesen legyűrt a kétségbeesés és a fájdalom,
ami kínozta a lelkem. Legszívesebben felégettem volna mindent magam mögött. Az utóbbi hetekben
történteknél nem éltem még meg rosszabbat. Tévedtem.
 Ray
Alaposan megpecsételte a hangulatomat, hogy Nant még délelőtt sem értem el. Egy gonddal kevesebb
volt, hogy Tina megtalálta a hiányzó igazolásokat, mégsem voltam nyugodt.

Dél körül érkezett meg a négy fős ellenőrző bizottság, aminek az élén Roger Lemerre állt. Egy igazi
vérszívó rohadék. Egyedül az tette boldoggá, ha el tudott taposni valakit. Bárkit! Évek óta ő vezette az
elnökséget, és a franc se tudja, hogy került az élére, mert életében nem látta, ho gyan működik egy
szálloda belülről. A rohadéknak saját sajtósa van, aki füstölő ujjakkal jegyzetelt tavaly is, hogy utána
lehozzon egy szar cikket, amiben épphogy nyíltan nem írta le, sajnálja, amiért még áll az épület.

– Ray! – nyújtotta felém puffadt kézfejét az öreg.

– Roger! – szorítottam vissza.

– Az idei év milyen meglepetést tartogat? – kérdezte szélesre húzva a száját.

Neked lófaszt, baszd meg!

– Az majd kiderül – dobtam egy vigyort a képébe.

Rohadt kárörvendő hiéna!

Előttem volt, milyen fejet vágott volna, ha nincsenek meg a papírok.

– Először a szobákkal kezdjük! – jelentette be.

– Menjünk! – mutattam magam elé. Tina előttünk ment, hogy körbevezesse őket.

– Úgy látom, nem csak a farkam állna jól benne, hanem remek munkaerő is – bökött meg az öreg.
Ránéztem, és akkor jöttem rá, hogy Tina seggét bámulja. Nyáltermelődése hirtelen beindulhatott a
ringatózó fenékre, amit én észre sem vettem. Eszembe sem volt, hogy megbámuljam. A másik három
mögöttünk röhögött, még az egyik rá is csapott a vén kecske vállára, hogy jelezze, mekkora ász volt ezzel
a fos beszólással. Nem pazaroltam az időt válaszra. Egy dologban biztos voltam: nem fogok jópofizni
egyikkel sem.

Nézzék meg, amit akarnak és húzzanak el a faszba!

Ha most nem jöttek volna, már rég a repülőn ülnék New York felé. Nem hagyhattam Tinára mindent.
Valahogy el kell viselnem őket, ami nem lesz könnyű, mivel a gondolataim folyamatosan Nancyn jártak.

A nap végére olyan ideges állapotban voltam, hogy egy hajszálon múlt, hogy nem zavartam el őket. Erre
még a telefonom is jelezte, le fog merülni. Egész nap szorongattam a kezemben és vártam a csodát, hogy
Nan jelentkezzen.

Semmi!

– Ez a nap nagyon jól sikerült! – súgta közelebb hajolva Tina.

– Aha, fasza volt! – toporogtam, miközben vártuk, hogy felálljanak az asztaltól és felmenjenek a
szobájukba.

– Mi bajod van? – csattant fel bosszankodva, miközben belém karolt.

– Ezt már el tudod intézni egyedül is. Én megyek!

– Mi? Itt akarsz hagyni? – kérdezte riadt arccal.

– Ugyan már! – húztam vigyorra a számat. – Mit számít, ha még fél órát kelletted magad előttük?

– Én nem…

– Tudom, persze! – Visszaléptem, hogy ne legyek túl hangos. – Ki vannak éhezve rá, hogy jó éjszakát
kívánj nekik! – Azzal ott is hagytam. Nem aggódtam azért, hogy elcseszné. Az utóbbi években
kiemelkedően bánt a fontos vendégekkel, ezért is kapott komolyabb szerepet és magasabb fizetést, mint a
többiek.

Felmentem a lakosztályba, valamit tennem kellett, hogy megtudjam, mi van Nancyvel. Nem hagyhattam
itt ezeket, holnap folytatódnak az ellenőrzések. Nem jutott jobb eszembe, minthogy felhívjam Olivert.
Talán tud olyan megbízható magánnyomozót, aki megkeresné nekem Nant. Egyvalamit semmiképp nem
akartam, hogy ezt ő tegye meg. Legutóbb egyértelműen a tudtára adtam, hogy Nan az enyém. Még akkor
is, ha nem volt köztünk abban a pillanatban semmi. Reméltem, megértette, és nem fog ráakaszkodni a
csajomra. Rátettem töltőre a telefonomat és ledobtam magam a kanapéra, ahova még elért az a
nyomorult kábel. Morogtam, amiért kifacsart pózban kellett ülnöm. Kibaszottul kispórolták azt a plusz
tizenöt centit, ami elég lenne, hogy ne álljon be a nyakam beszélgetés közben. Kikerestem Oliver számát,
és rányomtam a hívás gombra.

– Halló? – Hosszas csöngés után vette csak fel. A hangja rögtön elárulta, hogy aludt. Valószínűleg azt sem
tudta, merre van arccal.

– Helló, én vagyok! – szóltam bele határozottan.

Hosszas csend következett, még a szuszogását sem lehetett hallani. Már azon voltam, hogy leteszem, és
újrahívom.

– Ray!

– Ja.

– Minek köszönhetem a korai hívásodat? – ásított bele a fülembe.

Ha nem lenne fontos, biztos kinyomnám…

– Szükségem van egy magánnyomozóra New Yorkban. Gondoltam, te tudsz valakit.

– Magánnyomozó? – élénkült fel a hangja. – Mit műveltél, öregem?

– Semmit nem csináltam. Tudsz valakit? – Újabb csönd következett.

– Oliver! – türelmetlenül szólítottam. Az idegeimmel játszott.

– Itt vagyok, csak brunyálnom kellett.

Oh, de nyakon basznám, hogy ezt mind a beszélgetésünk alatt teszi! A faszom kíváncsi erre!

– Tudsz valakit vagy sem, mert nem érek rá!

– Ennyire sürgős? Gondoltam, ráér egy-két nap múlva is.

Milyen egy-két napról beszél ez?

– Most azonnal kell! – válaszoltam idegesen.

– Jól van, előkerítem és átküldőm a számát. De minek? Kit akarsz megfigyelni?

– Meg kell találnom Nancyt.

– Azt a Nancyt?

– Igen.

– Eltűnt?

Nem, bújócskázunk és sokkal jobb nálam!

– Nem, de tudnom kell valamit.

Nem akarom, hogy többet tudjon.

– Ha gondolod, megkeresem én, vagy ha már passzoltad, nálam még gólt rúghat.

Vettem egy mély levegőt, hogy visszanyeljem a dühömet.

– Eszedbe se jusson a közelébe menni! Nem érhetsz hozzá! – kiabáltam mérgesen.

– Jól van, haver, megdumáltuk. Csillapodj már, csak ugrattalak!

– Küldd azt a rohadt számot! – Azzal letettem és felugrottam a kanapé végéből. Fél órát vártam, hogy
megérkezzen a telefonszám. Addig néhányszor megpróbáltam rácsörögni Nanre, de mindig az a
robotszuka válaszolt. Hánynom kellett, amint meghallottam a hangját.

Ahogy megérkezett a szám, felhívtam a férfit, aki a késői órák ellenére is segítőkész volt. Sokkal
nyugodtabb nem lettem, de reménykedtem, holnap kiderül valami, ahogy a nyomozó ígérte.
 Nancy
Reggel magamtól ébredtem az ébresztő előtt. Tudtam, mi lesz az első teendőm. Néhány percig még
feküdtem az ágyban, hogy összeszedjem magam és ne essek szét. Komolyan gondolkodtam azon, hogy
elköltözöm és a tegnapi nap csak megerősített ebben. Próbáltam a jó oldalát nézni a kirúgásomnak. Nem
kellett, hogy a környéken maradjak. Bárhova mehettem, persze csak addig, míg a hitelkártyám bírja. A
banya vádjai ettől függetlenül rosszulestek, nem beszélve arról, hogy milyen módon tette. Soha nem
ártottam a szállodának, mindig próbáltam tökéletesen elvégezni a feladatomat. Nem is gondoltam rá,
hogy baj lehet belőle, amikor ott voltunk Rayjel a Langhamben. Ahogy felmerült a gondolataimban a neve,
rögtön kiugrottam az ágyból. Elterveztem, hogy összepakolom a ruháimat, majd csinálok egy kis rendet,
és elhúzok innen örökre, még mielőtt visszajönne New Yorkba.

A terveim szerint haladtam, de annyiszor jött rám a sírás, ahány felsőt összehajtogattam. A könnyeim felét
sikerült visszanyelnem, de így7 sem úsztam meg száraz szemekkel.

Az utolsó darabokat tettem be a táskába, amikor megszólalt a csengő. A szívem rögtön kalapálni kezdett,
mozdulatlanságba meredve. Ha Gina lenne, biztos bekiabálna. Eldöntöttem, hogy nem nyitom ki. Majd
elmegy! Óvatos mozdulatokkal folytattam a csomagolást, kerülve minden apró zajt. Kitartó volt a látogató,
mert bár nem nyomkodta folyamatosan a csengőt, de hűségesen ott állt az ajtó előtt és percenkén
rányomott a kis gombra, amitől engem a frász kerülgetett. Negyedóra kellett ahhoz, hogy megunjam.
Odasétáltam, lassan elfordítottam a zárat és kinyitottam az ajtót. Levert a víz az előttem álló húgom
látványától. Az arca beesett volt, hatalmas karikák díszelegtek kisírt szemei alatt. Egy elnyúzott bő póló
volt rajta, amilyet régen még alvásra sem vett fel.

– Te mi a fenét keresel itt?

– Nancy! – tört fel belőle a zokogás, miután rám pillantott. Lesokkolt a megjelenése. Döbbenten figyeltem,
ahogy ölelésre felém nyújtja a karját.

– Hé, hé! – tartottam ki magam elé a kezem, hogy hárítsam a közeledését. – Hogy találtál meg Patricia? Mi
ez az egész? – kérdeztem idegesen. Haragudtam rá, és eszembe sem jutott, hogy valaha megbocsátom a
hátba szúrását. Nem értettem, mit keresett itt.

– Elmentem a szállodába. Kikönyörögtem a címedet Ginától. – Lehunytam a szemem egy pillanatra.

Oh, Gina! Miért csináltad ezt?

– Nem tudom, mit akarsz, de nem is érdekel. Kár volt idejönnöd! – jelentettem ki indulatosan, és már
csuktam volna rá az ajtót.

– Várj, kérlek! Hallgass meg! – nézett rám könnyektől ázott arccal.

– Nem foglak meghallgatni! Szia! – tettem még egy próbát, hogy rácsapjam az ajtót, de a kezével ismét
megakadályozta.

– Nan! Könyörgöm! – zokogott megállás nélkül. Nem akartam látni és hallani sem. Tudtam, ha sokáig ilyen
állapotban áll előttem, a végén bedőlök neki.

– Nem! – kiabáltam, és végre sikerült olyan gyorsan becsapni az ajtót az orra előtt, hogy esélye sem volt
megállítani.

– Nancy! – dörömbölt hangosan. – Szükségem van rád! – kérlelt sírva. Nekidőltem az ajtónak és csak
reménykedtem, hogy feladja. – Kérlek, Nancy! Sajnálom, óriási hibát követtem el!

– De még mekkorát! – suttogtam magamnak.

Bármi is legyen a bajod, oldd meg egyedül! – morogtam.

– Freddel szakítottunk! – kiabálta be.

– Pedig megérdemeltétek egymást!

– Kérlek, Nancy! – dübörgött az ajtón kitartóan. – Nem megyek innen sehova. Nincs kihez mennem. Csak
te tudsz nekem segíteni.

Értetlenül néztem magam elé.

Mégis mi a fenét akar? Hogy visszaszerezzem neki a pasiját? Azt már nem! Ahhoz se kellettem, hogy
lefeküdjön vele! Csúnyán hátba szúrt és most, hogy segítségre van szüksége, azonnal hozzám fut! Miért
nem jutott estébe, amikor uralkodnia kellett volna magán?

Elcsendesült, de tudtam, még ott van az ajtó előtt. Nem mozdultam én sem.

– Emlékszel, amikor még otthon laktunk? – törte meg a csendet. – A szomszéd Donna mindennap elvette
az uzsonnámat reggel. Csak te voltál, aki megvédett tőle – idézte fel emlékeit remegő hangon. – Vagy
amikor azzal szórakoztak, hogy eldugdosták a könyveimet szünetben? Csak te védtél meg akkor is.
Biciklizni is te tanítottál meg! – folytatta, míg én a sajgó fejemet fogtam az ajtó másik oldalán, és a
könnyeimet nyeltem. Mennyire más volt régen minden! Már nem a felhőtlen gyerekkorunkat éltük. Az
akkori problémáink, a versengés, hogy ki mit kapott ajándékba, vagy ment jobb helyre nyaralni,
melyikünk szerezte meg a legújabb pop újságot és ki szerelmes jobban a legmenőbb rock banda
énekesébe, eltörpültek a mostaniakhoz képest. Pedig azok a gondok a világ végét jelentették számunkra
akkor.

– Nem vagyunk már kislányok!

– Tudom, Nancy!

– Menj el, Patricia – kértem nyugodt hangon.

– Terhes vagyok! – bökte ki halkan, de még tisztán hallottam. Megszédültem, és hirtelen elfogyott a
levegő körülöttem. Előre kellett lépnem, hogy megkapaszkodjak.

Ez nem lehet. – suttogtam, és ráztam a fejem. Felvettem egy poharat és a csaphoz sétáltam vele.
Megtöltöttem hideg vízzel, majd az utolsó cseppig megittam. Terhes!

Megfordultam és rászegeztem tekintetem az ajtóra. Csend telepedett ránk, amiben csak a saját
szívverésemet hallottam. Megannyi érzéssel és hatalmas gombóccal a torkomban indultam a bejárat felé.

– Nan?

Lehunytam a szemem és lassan kinyitottam az ajtót. A földön ülve szipogott.

– Mondd, hogy nem Fredtől! – kértem elcsukló hangon. A választ a hangos zokogásából tudtam.

Még mennyire, hogy tőle!

Úgy éreztem, kicsúszott a lábam alól a talaj. Megszédültem, ezért nekidőltem az ajtófélfának.

– Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! – zokogta. Olyan hangosan tört fel belőle a fájdalom, hogy majd’
megszakadt a szívem. Először gondoltam arra, hogy talán túl kemény vagyok vele.

– Gyere! – Lehajoltam, megfogtam a karját, és felsegítettem. Szerencsére még nem lakott senki a többi
lakásban, különben tátott szájjal bámultak volna minket az esti sorozatuk helyett. Remegő lábakkal
felegyenesedett. Nem sok hiányzott, hogy összezuhanjak, de tudtam, hogy tartanom kell magam és őt.
Mint mindig. Bekísértem a kanapéhoz és leültettem, de továbbra sem hagyta abba a sírást. Kimentem a
konyhába, hogy vigyek magunknak egy pohár vizet. Először magamnak öntöttem, és amíg megtelt az ő
pohara, felhajtottam az összes folyadékot a sajátomból. Jobban éreztem magam, ahogy a hideg víz
lecsorgott forró torkomon. Vettem egy mély levegőt. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem.
Minden gondolatom homályos és értelmetlen volt. Visszasétáltam, letettem elé a vizet a dohányzóasztalra.

– Meg kell innod. – Leültem kissé távolabb tőle.

Annyira remegett a keze, amikor a pohárért nyúlt, hogy azt hittem fel sem tudja emelni. Ennek hatására,
még én éreztem magam rosszul.

– Tudom, hogy amit tettem, nem megbocsátható. Ha lehetne, visszaforgatnám az időt. Még csak szóba
sem állnék vele. Soha!

– Elég! Ne beszélj ilyen értelmetlenségeket! Sehova nem tudod forgatni az időt! Gondolkodnod kellett
volna, nem most megbánni! – förmedtem rá hirtelen.

– Igazad van, de… – elhallgatott és letörölte az arcáról a könnyeket – szeretném, hogy tudd, sokáig
ellenálltam. Nem tudom, mi ütött belém. Kedves volt velem és figyelmes. Annyira magam alatt voltam,
amikor Eric szakított velem, hogy bedőltem neki. Jólesett a figyelmessége. – Tehetetlenül hallgattam. Nem
tudtam mást tenni, mint magam ele bámultam, és a könnyeim özönvízként folytak le az arcomon. Egyetlen
pillanatukra sem voltam kíváncsi.

– Nem akarom hallani – vágtam közbe. – Szólnod kellett volna, amikor kikezdett veled!

– Tudom, de annyira szükségem volt a törődésre – folytatta tovább sírva.

– Nekem nem? Mit gondoltál, hogy majd elnézem, mert a húgom vagy? Mit akarsz, mit csináljak? Most
mit vársz tőlem?

– Nan, én ezt nem tudom végigcsinálni. Nagyon félek.

– Elmondtad neki, azért szakítottatok?

– Nem tud róla. Egyik este elment szórakozni a barátaival és részegen egy lánnyal jött haza. Éjszaka arra
keltem, hogy nevetgélnek és csókolóznak a kanapén. Másnap az arcomba röhögött, hogy képzelődtem.
Elküldtem, már nem lakik ott.

– A rohadék – tenyerembe temettem az arcom és dühöngtem. A harag és a gyűlölet még erősebb lett
bennem. Újabb bizonyíték, hogy az összes pasi szemétláda.

– Anyáéknak elmondtad?

– Én… én, nem mertem felhívni őket, azóta, hogy… azt hittem, te mindent elmondtál – dadogta.

– Nem.

Ahogy régen, úgy most sem szerettem árulkodni. Eszembe sem volt, hogy odaálljak a szüléink elé csak
azért, hogy panaszkodjak a húgomról. Néhány üzenetváltáson kívül nem beszéltem velük. Szerencsére
nem is faggattak, arra hivatkoztam, hogy sokat dolgozom, ezért megértették.

Csendben ültünk egymás mellett. Még mindig sokkolt az egész. A pasim megcsalt a húgommal, ráadásul
teherbe is ejtette. Egy szemétládától várt gyereket Patrícia. Feltörtek bennem az emlékek, amikor az én
gondolataim a gyerekvállalás körül forogtak. Amikor úgy éreztem, hogy beérett a kapcsolatunk Freddel
egy felelősségteljesebb életre. Amikor arról álmodtam, hogy majd ő lesz a gyerekeim apja. Hogy egy
napon, majd feleségül vesz és tökéletes családunk lesz. A francokat! A naivságom elnyomta a valóságot,
és nem vettem észre, mekkora egy rohadék. Nem láttam az igazi arcát. Most egyedül nevelhetném a
gyerekünket, ő pedig kényelmesen élné tovább az életét.

– Nem akarom megtartani – szakította félbe a gondolataimat.

– Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten.

– Erre nem vagyok felkészülve.

– Biztos vagy benne?

– Igen. Mégis mihez kezdenék? Még csak munkám sincs. A lakásodban élek és a számlákat sem tudom
fizetni. Nincs más lehetőség, Nan.

– A baba nem tehet semmiről – suttogtam magam elé.

– Nem akarok egyedül nevelni egy gyereket.

– Ezért inkább elveszed az életét.

– Borzalmasan érzem magam, de még jobban tönkretenne. Nem tudom végigcsinálni, Nan. Kérlek, értsd
meg!

– Nem foglak lebeszélni róla, de azt sem fogom mondani, hogy helyesen cselekszel.

– Erre nincs helyes megoldás… Holnapra kaptam időpontot – közölte, mire felkaptam a fejem. –
Szeretném, ha eljönnél velem. Szükségem van rád – csuklott el a hangja. Alig, hogy megnyugodott, újra
potyogni kezdtek a könnyei. Mély levegőt vettem a válaszom előtt. Nem érdemelte meg, hogy segítsek,
mégis úgy éreztem, nem hagyhatom cserben. Persze fordított helyzetben ő nem állna mellettem, ezzel
tisztában voltam, de ha most elküldöm és hátat fordítok neki, a lelkiismeretem örökre kínozna. Talán
valamennyit tanult, abból, ami vele történt.

– Rendben, elkísérlek – mondtam bizonytalanul.

– Megteszed? Úristen, Nan! – Készült, hogy átöleljen.

– Nekem folytatnom kell a csomagolást! – felugrottam, hogy elkerüljem az összeborulást. Attól, hogy
elkísérem, még képtelen voltam újra nyitni felé. Semmi nem változott, nem bíztam benne. Úgy éreztem
magam, mint egy rongyos lábtörlő, amibe évek óta belekenik a sarat, és egyszer sem mossák ki.

– Hova akarsz költözni? Miért kell elmenned? – érdeklődött.

– Nem tartozik rád. – Nem akartam elárulni az okot, és azt is tudtam, hogy ha belekezdek a történetbe,
beleőrülnék. Elég volt a saját küzdelmem magammal, hogy túl tudjak lendülni a bennem dúló viharos
érzéseken.

– Fred már nem lakik ott, és a lakás a tied. Ha gondolod… Nagyon örülnék, ha visszajönnél velem.

– Nem tudok abban a lakásban élni többet, Pat. Addig lehet róla szó, míg túl nem leszel ezen az egészen,
de tovább nem! A szerződés hamarosan úgyis le fog járni. Neked is keresned kell más megoldást.

– Nekem néhány nap is tökéletes, amíg ott vagy. Utána hazaköltözöm. Nem tudok hova menni – lehajtotta
megint a fejét. – Fred nem segített, én nem tudtam kifizetni semmit.

– Na, igen! – Elhúztam a számat majd elindultam a szobába. – Hozom a cuccaimat és átmegyünk –
jelentettem ki.

Becsuktam az ajtót, majd leültem az ágyra. Gyengének és tompának éreztem magam. A mellkasom
szorított, a torkom görcsben állt, de képtelen voltam egy könnycseppet is ejteni. Mintha megsemmisültem
volna.

– Nem vagyok normális – suttogtam halkan. Biztos voltam benne, hogy a legrosszabb ötlet visszamenni
abba a lakásba, de nem tehettem mást. – Végigcsinálom, és utána elölről kezdek mindent. Nem fognak
eltiporni – győzködtem magam. Körbenéztem utoljára, hogy ne maradjon ott semmim, és visszamentem a
táskákkal a nappaliba. Patricia még a kanapén ült magába roskadva.

– Hívnod kell egy taxit, az én telefonom nem jó – közöltem vele. Nem akartam bekapcsolni.

Mielőbb szereznem kell egy új számot…

Elővette a mobilját, hogy telefonáljon, addig tettem még egy kört a nappaliban is, és perceken belül már a
ház előtt vártuk az autót. Nem akartam magammal vinni a lakás kulcsait, ezért bedobtam őket a
postaládába. Furcsa érzés futott át rajtam várakozás közben, mintha valaki figyelne. Feszült voltam és
ideges. Körbenéztem, de nem láttam semmi gyanúsat.

Kezdek megőrülni!

A sűrű forgalomban fél órán keresztül tartott átjutni a néhány utcatömbön. Már majdnem ott voltunk,
amikor hangosan korgott egyet Pat gyomra.

– Bocsánat – szabadkozott szégyenkezve.

Nem válaszoltam, helyette továbbra is kifelé bámultam az ablakon. Miután kifizettem a taxit és
kiszálltunk, az én gyomrom is megremegett, de nem az éhségtől. Újra ott álltam a ház előtt, amit
gyűlöltem és ahova soha nem akartam visszamenni. Újra rám tört az érzés, mintha valaki engem nézne.
Megfordultam, és percekig lestem az embereket.

– Nancy, jössz? – kérdezte Pat a kapuból.

Vettem egy mély levegőt és elindultam.

Amikor beléptünk a lakásba, összeszorult a torkom. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne törjenek ki a
könnyeim. Semmi nem változott, mégis érezhető volt a keserűség a levegőben.

– Megyek, ledőlök egy kicsit. Nem érzem jól magam.

– Rendben – bólintottam.

– Akarod te a szobádat? – kérdezte félve.

– Nem! A nappaliban maradok.

Még csak az kellene, hogy abban az ágyban aludjak. A kanapé sem volt jó választás, ahogy az sem, hogy
itt vagyok, de kizárt, hogy visszamenjek abba az ágyba. Míg Patrícia elvonult a hálóba, addig lepakoltam a
cuccaimat a nappaliba, és a kanapéra roskadtam. Nyomasztó volt a légkör körülöttem. Ránéztem az
órára, amit még közösen kaptunk Freddel. Késő délután volt. Nem akartam tovább tétlenül ülni, hogy a
gondolataimmal zaklassam magam, ezért úgy döntöttem, csinálok egy szendvicset. Kimentem a konyhába,
hogy megnézzem, tűit találok, de döbbentem vettem tudomásul, hogy a hűtő teljesen üres volt. Egyetlen
szekrényben sem találtam semmi ennivalót. Még csak egy morzsát sem. Dühös lettem, ahogy kezdett
összeállni a kép.

Mégis mióta nem evett Patricia?

Kopogás nélkül nyitottam be a szobába. Az ágyon feküdt összekuporodva.

– Mióta nem ettél? – támadtam le a kérdésemmel.

– Szoktam enni – válaszolta zavartan és lassan felült.

– Nem ezt kérdeztem – felemeltem a hangomat.

– Két napja. – Ledöbbentem a válaszán.

– Két napja – ismételtem meg, és kifordultam a szobából.

Elővettem a telefonomat és bekapcsoltam, hogy rendeljek valami ennivalót a közeli kis olasz étteremből.
Az értesítések ismét azonnal elárasztották a készüléket, de egyikkel sem foglalkoztam. Kértem két menüt,
és gyorsan ki is kapcsoltam. Fél órán belül hozta a srác az ennivalókat, és Patricia könnyes szemekkel
kezdett hozzá enni. Az este további részét külön töltöttük, mindketten tudtuk, hogy holnap nehéz nap vár
ránk. Ő bent maradt a szobában, én pedig a nappaliban a tévét bámultam, de nem kötött le egy műsor
sem. A gondolataim az elmúlt heteken jártak, és hogy mi lesz ezek után. Forgolódtam alvás helyett.
Kényelmetlen volt a kanapé, amin régen kifejezetten szerettem aludni. Valamikor hajnalban sikerült
lehunynom a szemem.
 Ray
Még ki sem hűlt az idióták helye a szállodában, már úton voltam a repülőtér felé. Korán reggel
készenlétbe állítottam a pilótát, hogy New Yorkba repüljek. Úgy döntöttem, nem szarakodok az induló
járatokkal és magángéppel megyek. A tegnap esti e-mail után, amit kaptam a nyomozótól a képekkel, nem
is volt kérdés, hogy azonnal indulnom kell. Rohadt dühös lettem. Ez a csaj szórakozik velem. Ka azt
gondolta, hogy minden magyarázat nélkül leléphet úgy, hogy még a telefont sem veszi fel, akkor tévedett.

Nem hagyom annyiban! Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem.

– Jó napot, Mr. Hollson! – fogadott széles mosollyal a légiutaskísérőm.

– Szóljon, hogy indulhatunk! – adtam ki az utasítást köszönés nélkül.

– Máris szólok, uram – bólintott, és előresietett a pilótafülkéhez.

Elhelyezkedtem a kényelmes bőrülésben és vártam, hogy felszálljunk. Nem volt egy nagy repülő, de
minden megvolt benne, amire csak szükségem lehet. Külön háló, bár, kényelmes ülések, fürdőszoba és
tökéletes konyha, saját szakáccsal. Ami most elmaradt, mert az ugráló gyomrom miatt egy falatot sem
tudtam volna legyűrni.

– Én idióta, azt hittem, baja esett – morogtam tovább egyedül. A francokat! Elképzelni sem tudtam mást,
mint megint bemesélte magának, hogy a távolság miatt nem lenne értelme, hogy velem legyen. Ha így is
van, ezt nem ilyen módon kellett volna a tudtomra adnia. Tudtomra? Lófaszt! Fogta magát és eltűnt.

– Hozhatok valamit inni? – lépett mellém a fiatal lány.

– Nem kérek – morogtam vissza.

– Már indulunk is! – Alighogy kimondta, a gép mozgásba lendült.

Kevesebb, mint három órával később már New York repterén vadásztam taxi után. Feltettem a kezem,
hogy leintsek egyet, de akkor megszólalt a telefonom. Elővettem a zsebemből, a kijelzőn a nyomozó száma
villogott. Épp jókor!

– Tessék! – szóltam bele durván.

– Mr. Hollson! William Fullton vagyok. Engem bízott meg…

– Igen, jó napot! – vágtam közbe, hogy ne húzzuk az időt. – Van valami friss információja?

– Igen, uram. Említette, hogy ma ide repül.

– Most érkeztem.

– Remélem, jól utazott. – Forgattam a szemem és próbáltam türelmesen várni, hogy kinyögje, mit akar. –
Jelenleg a Bellevue kórházban van a kisasszony.

– Hogy hol? – kiabáltam fel hangosan, mire a körülöttem lévők megálltak és rám néztek. Elfordultam és
néhány lépéssel odébb álltam.

– Huszonhatodik utcában van.

– Mi történt? Miért van ott?

– A saját lábán ment be egy másik fiatal lány társaságában. Kérdezősködtem, de nem adtak ki információt.
Mindketten a nőgyógyászati osztályon tartózkodnak.

– A picsába – fújtam ki magamból. – Rendben, köszönöm. – Nem vártam meg, hogy letegye, gyorsan
kinyomtam és a járda melletti taxihoz léptem. Nyitottam az első ajtót, amikor egy nő hangosan felkiáltott:

– Hé! Én voltam itt előbb!

Ránéztem az erősen korosodó asszonyra, aki büszkén kihúzta magát és két kézzel markolta az ajtót.

– Azt kétlem, nem érek rá másikra várni! – Be akartam ülni, de befurakodott elém.

– Én sem érek rá – vágta az arcomba. – Ebbe nem fog beülni! – kiabálta, mintha csatatéren lenne, majd
kivágta az ajtót és villámgyorsan betette a seggét az ülésre. – Balfasz! – üvöltötte az ablakon keresztül,
miközben a sofőr elhajtott vele.
– Idióta vénasszony! – morogtam. Az egyetlen, amit utána tudtam volna dobni, a telefonom volt. A kezem
meglendült, de az ujjaim szorították.

Azt azért nem!

Toporogva vártam a következő autóra. Legalább még hármat happoltak el az orrom elől. Úgy tömörültek a
járdaszegélyen, mintha evakuálták volna New Yorkot. Ez volt az utolsó, hogy nem rendeltem magamnak
autót. A picsába!

Mikor végre sikerült sorra kerülnöm, még a gombot is lenyomtam, hogy véletlenül se nyissák ki. A sofőr
úgy nézett rám, mintha valami merényletre készülnék.

– Jól van, uram?

– Induljon, mielőtt letámadják az autót! – parancsoltam rá.

– Hova megyünk?

– A Bellevue kórházba!

Csigalassan indult el, az utak tömve voltak, így semmit nem haladtunk. Negyedórával később is csak két
utcatömbön jutottunk túl.

– Ezt nem hiszem el! – doboltam idegesen. – Nem kerülné ki ezeket? – mutattam az előttünk feltornyosult
autókra.

– Néhány sarok és megindul a forgalom! – nyugtatott.

Mérgesen fújtam. Nem tehettem mást, mert Queensből még gyalog sem értem volna hamarabb
Manhattanbe. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, mégis az idegeimen táncolt minden egyes kibaszott
másodperc. Nem hagyott nyugodni az sem, hogy mit keres Nan a kórházban. Ahogy kiértünk a
felszakadozó forgalomból, a gondolataim azon jártak, hogy csak egyvalamiért tűnhetett cl.

Titokban akarta tartani. Csakis ez lehet! Különben mit keresne ott? Nem lehet véletlen egybeesés! –
Ökölbe szorultak az ujjaim. Nem gondoltam rá eddig, hogy apa legyek. Fogalmam sincs, mit tennék, ha
így lenne, de egy biztos: nem hagynám magára a gyerekemet.

– Minden rendben, uram? – kérdezte a sofőr.

Mi a francért érdekli ennyire?

– Mennyi idő még? – kérdeztem vissza válasz helyett.

– Úgy tíz perc.

Remek!

A tíz perc olyan volt, mintha egy kétórás filmet néznék a moziban az autók közlekedéséről. Ránéztem a
taxiórára, hogy mennyit kell fizetnem. Elővettem a tárcámból jóval többet, és amint a fickó lehúzódott az
épület elé, a kezébe nyomtam a pénzt. Valamit még utánam szólt, de azt már rohanás közben nem
értettem. Meg sem próbáltam lifttel feljutni a harmadikra. A lépcsőnek iramodtam olyan
magabiztossággal, mintha semmiség lenne az a három emelet, de már a felénél úgy éreztem, hogy egy
kibaszott hegyet mászok meg, aminek az alján maradt a tüdőm. Lihegve estem be az osztályra, ahol
kétfelé ágazott a folyosó. Az egyik oldalon hatalmasra nőtt hasakkal sétálgattak a nők, míg a másik inkább
váróteremnek tűnt. Arra mentem.

– Nancy Bradshow-t keresem – támadtam le a recepcióst.

– Itt dolgozik? – bambán pislogott rám vissza.

– Nem, de itt kell lennie! – vágtam rá gyorsan.

Felhúzott szemöldökkel nézett, mintha nem egy bolygón lennénk. Idegesen csaptam rá a pultra, de még
ez sem zökkentette ki a világából. Megfordultam, hogy végignézzek a várakozók között. Kintről sokkal
kisebbnek tűnt a helyiség. Nem volt egyetlen szabad hely sem. Úgy ültek, mintha kötelező oltásra kellene
menniük valami járvány ellen.

Bassza meg! A terhesség egy járvány! Akarom én ezt? A faszt, Nancyt akarom!

Percekig sétálgattam, reméltem, valami értelmesebb tekintetű orvos vagy nővér megérkezik a bamba
helyére. A rendelőbe viszont se ki, se be nem volt mozgás.

Mi a fasz van már? Kilenc hónapig tartják bent őket?

Türelmem eddig sem volt, már rég elveszett, így elindultam vissza a lifthez. Lehet elkéstem és nincs itt.

Rohadt forgalom!

A liftre vártam, amikor megpillantottam a folyosó másik oldalán.

– Nancy? – suttogtam halkan a nevét.

Valami orvosfélével beszélhetett, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Nem vártam tovább, futólépésben
utána indultam. A másik oldal ugyanolyan volt, mint az előző, annyi különbséggel, hogy itt a nők hasa
jóval nagyobb volt. Kerestem az ajtót, ahol utoljára láttam bemenni. Mivel csak egyet találtam becsukva,
benyitottam.

– Nancy! – Nagy lendülettel beléptem. Egy szőke lány ült az ágyon, Nancy pedig mellette állt. Mindketten
rémülten néztek rám. Végre megvagy!

– Ray? – Igen, szépségem! – Mit keresel itt? – kérdezte csodálkozva, de mérgesen.

– Te mit keresel itt? Mi ez az egész? Terhes vagy? – támadtam neki.

– Mi? Úristen! – Dühösen forgatta gyönyörű szemeit, majd fújt egyet és felém lépett. – Ki kell menned
innen! Sőt nem csak innen, hanem az épületből is! – intett az ajtó felé.

– Nem megyek sehova, amíg el nem mondod, mi folyik itt! – Csípőre tett kézzel megálltam előtte.

– Nem tartozom neked magyarázattal! Menj el!

– El akartad titkolni, hogy gyereket vársz?

– Semmi közöd hozzá! Menj ki, vagy szólok a biztonságiaknak! – Dühösen összeszorította vékony ajkait.

– Akárkinek szólhatsz, nem érdekel! – Fújtatva néztünk egymás szemébe.

– Bocsi, de én vagyok terhes, nem Nancy! – szólt közbe vékony hanggal az ágyon ülő lány.

– Ennek igazán örülök! – pillantottam felé.

– Hát még én! – vágott vissza Nan.

– Én annyira nem – halkult el a lány hangja.

– Most már megtudtad! Elmehetsz! – mutatott az ajtó felé.

– Nem! Miért tűntél el? – tettem fel a kérdést, ami napok óta őrjített.

– Még te kérdezed? – nevetett fel.

– Számtalanszor hívtalak, egy üzenetemre sem válaszoltál!

– Ray! Ezt nem itt fogjuk megbeszélni! Menj ki! Ez most nem rólad szól!

– Leszarom! Tudni akarom! – Lejjebb vettem a hangomat. Egy pillanatra sem engedtem cl a tekintetét.

– Kurvára nem érdekel, mit akarsz! Menj ki innen! – kelt ki magából. Meglepődtem, mennyire zaklatott
lett. Neki az ajkai remegtek, nekem pedig a szívem a szemében megcsillanó könnycseppektől. Megfordult
és dühösen visszament a lány mellé. Az ágyhoz léptem és letámasztottam mindkét kezem a végén lévő
rácsra. A szőke hajú lány kapkodta közöttünk a tekintetét, majd előre csúszott és a kezét nyújtotta felém.

– Patricia vagyok, Nancy húga.

– Ray – mutatkoztam be én is. Ujjai hidegek voltak, mintha jégkockát szorongatott volna. Kék szemei
csillogtak, arca sápadt volt, de próbált mosolyogni.

– Ms. Bradshow! – lépett be egy fehér köpenyes férfi, akivel Nan beszélt a folyosón. – Kérem, jöjjön velem,
ön következik. A lány bólintott és a nővérére nézett.

– Minden rendben lesz – suttogta Nan, mielőtt elindult volna.

– Kérlek, ne üldözd el, mire kijövök – kérte tőlem a húga könyörgő szemekkel. Végignéztük, ahogy kisétált
az ajtón, és már csak ketten maradtunk. Vártam, hogy adjon valami magyarázatot, de helyette felkapta a
táskáját és elindult kifelé.

– Nancy! – Utánakaptam, mikor elment mellettem, és visszahúztam.

– Hagyj békén! – Próbált kiszabadulni.

– Hé, mi történt? – Elengedtem a karját, hogy megsimogassam az arcát. Az előbbi dühöm elszállt, sokkal
inkább vágy lett belőle, hogy megérintsem.

– Ne érj hozzám többet! – Dühösen ellökte a kezemet, amitől egy pillanatra lefagytam. – Minek jöttél ide?
Azt gondoltad, hogy szórakozhatsz velem?

– Miről beszélsz?

– Nyugodtan hülyének nézhetsz, de már mindent tudok! Nem kérek ebből! Keress mást, aki eltűri, hogy
össze-vissza kefélsz mindenkivel! – vágta az arcomba olyan haragos tekintettel, hogy egy lépést
hátráltam. Valami nagyon nem stimmelt. Nem értettem, mire akart ezzel célozni.

– Elárulod, hogy miről beszélsz?

– Ezt nem hiszem el! – sóhajtott nagyot. – Még mindig tagadod!

– Senkivel nem keféltem!

– Mert a titkárnőd kurvára senki, igaz? – kiabálta kikelve magából. – Legközelebb ne nekem küldjétek a
közös szelfiteket! – Úgy elsuhant mellettem, hogy a vállával arrébb lökött.

Kefélek a titkárnőmmel? Szelfit küldtünk? Mi a fasz ez?

Megdörzsöltem az arcomat, amikor leesett, hogy Tina keze lehet a dologban. A ribanc! Utána futottam,
hogy beszélni tudjak vele.

– Nan! Várj egy percet! – kiabáltam, miközben készült belépni a felvonóba.

Az ajtó már félig becsukódott, amikor nekiestem, hogy visszanyissam.

– Nem engedem, hogy elmenj, amíg nem beszéltünk! – lihegtem, miután sikerült megakadályoznom, hogy
becsukódjon. Akkor vettem csak észre a kezelőpanelnél álló öreget, aki faképpel várta, hogy belépek-e
vagy mehet tovább.

– Azt már nem! – próbált Nan kisuhanni mellettem, de megfogtam a derekát és visszatoltam.

– Csukja be! – parancsoltam mérgesen az öregre, aki első szóra teljesítette.

– Nem akarok veled beszélni! – fejtette le magáról az ujjaimat.

– Nem tudom, honnan veszed ezt, de hazugság! Nem volt semmi közöttünk Tinával. Legalábbis most! Ami
volt, annak már vége!

– Valóban? Akkor lesz mindig vége, amikor eljössz Miamiból? Amikor visszamész, tárt karokkal fog várni?
– kérdezte gúnyosan. – Minden városban van valakid?

– Nan, kicsim! – Közelebb léptem hozzá. – Senki nincs, mióta megismertelek. Te kellesz!

– Nem hiszek neked! Átvertél, pedig kértelek, hogy ne tedd! Nem én akartam ezt a távkapcsolat
szarságot! Hülye voltam, hogy belementem!

– Kicsim! – Küzdöttem vele, hogy arcát a tenyerembe foghassam, de ő minden erejével próbált ellökni,
ujjai a csuklómra tekeredtek. – Hidd el semmi nem történt! – Lehajoltam hozzá, amitől éreztem, hog y
megfeszült a teste, és még erősebben szorított.

– Semmi. Na, persze! Te kiabáltad bele a telefonba, hogy nem akarsz velem többet beszélni!

– Mi? Én ilyet nem… – Hátrahajtottam a fejem, amikor eszembe jutott, hogy Tina azt mondta, Jake keres.
Amíg az emlékeimben keresgéltem ellépett tőlem. – A picsába! – mordultam fel. – Az nem neked szólt!
Tina azt mondta, hogy Jake keres, a helyettesem… – kezdtem bele a kínos magyarázkodásba. Láttam
rajta, hogy nehezére esik visszatartani a könnyeit.

– Ne várd, hogy ezt elhiggyem! – Karba tett kézzel morcosan állt velem szembe. – Nyilván a képen sem te
vagy!

– Megérkeztünk! – szólt közbe az öreg. Az ajtó kinyílt mellettünk. Nancy a táblához lépett, és kirántotta az
indítókulcsot. – Hölgyem, mit csinál? – kérdezte a férfi.

– Csak egy perc! – emelte fel a kezét. Talán nem akarta, hogy visszacsukódjon az ajtó.

– Nem tudom, milyen képről beszélsz, Nan!

– Persze, hogy nem tudod. Annyira benne voltál, hogy észre sem vetted!

– Nan, kérlek! – tettem felé egy lépést a szűk térben, de még így is messze volt.

Minden köztünk lévő centiméter óriási távolság tőle.

Visszanyújtotta a kulcsot az öregnek, és a liftajtó lassan elkezdett bezáródni.

– Semmilyen magyarázatod nem érdekel, Ray Hollson! – Ahogy ezt kimondta, dühösen kitolt, de ő nem
szállt ki. – Tudni akarod, milyen kép? – Elővette a táskájából a telefont, amit mérgesen hozzám vágott. A
mellkasomról megpattant a készülék, hadonászva kaptam utána. – Nézd meg magad! Válaszolhatsz a saját
üzeneteidre is! Tűnj el az életemből! – Ledermedve álltam, és néztem, ahogy becsukódik az orrom előtt a
felvonó ajtója és elviszi a nőt, akibe beleszerettem.

Mi más lenne rá a magyarázat, hogy még azért is odavagyok, ha mocskosul kiabál velem?

A gyilkos pillantásáért, a kipirult arcáért vagy reszkető ajkaiért. Tudtam, hogy ő sem érez másképp.
Éreztem, testének minden apró rezdülését, ahogy az érintésemre reagált, még ha azokat próbálta is
eltitkolni. Forgattam a telefonját a kezemben.

Nem fogsz elmenekülni előlem, Nancy Bradshow! Nem engedlek el! Bebizonyítom, hogy semmi közöm
már ahhoz a ribanchoz.
 Nancy
– Mégis mit képzel magáról? Igazam volt! Maga szerint is? – morogtam a liftet irányító férfinak, de az meg
sem mukkant. Annyira sem érdekeltem, hogy rám nézzen.

Dühösen visszamentem a szobába, hogy megvárjam Patriciát. Leültem az ágy melletti székre, és
próbáltam féken tartani a kitörni vágyó indulataimat.

Honnan tudhatta, hogy itt vagyunk?

Először Ginára gondoltam, de gyorsan elvetettem, mivel telefonon sem tudtam vele beszélni tegnap óta.
Arról sem tudhat, hogy Patriciával mi történt. Jó lett volna hallani a hangját, megnyugtató lenne. Talán, ha
többet tudok, meddig kell a húgomnak bent maradnia, elszaladok hozzá. Lehunytam a szemem és mély
levegőt vettem. A csendes falak között a fülemben csengtek Ray szavai.

Nem! Nem fogok még egyszer bedőlni egy mesének sem! Többet nem leszek naiv!

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de kinyílt az ajtó, és az ápoló betolta Patriciát. Felugrottam, hogy
odasiessek hozzá.

– Egy ideig még kába lesz – közölte a középkorú férfi. Ránéztem az órámra, késő délután volt.

– Rendben – bólintottam.

Megvártam, amíg kiment, és odaléptem az ágyhoz.

– Pat? – suttogtam a nevét.

Olyan volt, mintha aludt volna.

– Vége van? – kérdezte. Lassan tudta kiszáradt ajkaival formálni a szavakat.

– Igen. Kimegyek, beszélek az orvossal. – Nem válaszolt, csak bólintott.

Békésnek tűnt az arca, mégis azt gondoltam, nem fogja olyan könnyen feldolgozni a döntését. Mély
levegőt vettem, hogy visszafojtsam a könnyeimet.

Gyerünk, Nancy, minden rendben lesz! – biztattam magam és elindultam a nővérpulthoz.

– Miben segíthetek? – mosolygott rám kedvesen a pultban ülő fiatal lány.

– Hol találom a doktor urat? – tettem fel a kérdést, de addigra észrevettem, hogy egy közeli kórteremből
lép ki. – Köszönöm, már megvan.

Elindultam felé, amit észrevett, így ő is tett néhány lépést.

– Ms. Bradshow – mosolygott, de nem olyan volt a mosolya, mint néhány órával ezelőtt.

– Hogy van a húgom?

– Rutin szerint ment minden. Még egy ideig nem lesz teljesen magánál, azt javaslom, hogy csak reggel
menjenek haza. Addig hagyjuk pihenni.

– Rendben, köszönöm.

Miután elköszöntem tőle, visszamentem. A szobában sokkal hűvösebb volt és sötét. Az egész légkörben
valami nyomasztó érzés lebegett, ami rátelepszik az emberre, ha sok időt tölt bent. Leültem az ágy mellé
és vártam. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz, amikor magához tér. Hogyan kellene majd viselkednem, mit
kellene tennem, hogy túltegye magát rajta? Soha nem voltam hasonló helyzetben. Belefáradtam a
gondolataimba, amik sehova se vezettek és az álom letelepedett a szememre. Tompa zörgésre kaptam fel
a fejem. Egy nővér állt az ágy mellett.

– Történt valami? – ugrottam fel ijedten.

A francba! Hogy aludhattam el?

– Nincs semmi baj, nyugodjon meg.

– Az jó! – Mellkasomra tettem a kezem, hogy bent tartsam a szívem, ami épp ki akart törni.
– Nyugodtan hazamehet – mosolygott rám.

– Nem, megvárom, hogy magához térjen.

– Reggelig biztos aludni fog. Itt vagyunk, figyelünk rá. Magára fér a pihenés.

Jesszusom! Ennyire borzalmasan nézek ki még félhomályban is?

Ránéztem a húgomra, oldalra volt fordulva. Mélyen aludhatott, hogy nem hallotta a beszélgetésünket.

– Talán pár óra múlva visszajövök – pillantottam a nővérre. Fáradt voltam és már nagyon szükségem lett
volna egy kis friss levegőre.

Nyugtalanul léptem ki az utcára. Bűntudatot éreztem, hogy nem maradtam ott mellette. Elindultam haza
gyalog, jólesett érezni a szmogos levegőt és hallani a zajokat, amik felverték az utca csendjét. Séta
közben azt vettem észre, hogy Gi lakása előtt vagyok. Mintha a tudatalattim hozzá irányított volna.
Megálltam az épület előtt, de hiányzott a telefonom, hogy felhívjam, ébren van-e még. Úgy döntöttem
megnézem. Épp egy fiatal srác lépett ki a kapun és megtartotta, hogy be tudjak menni.

Két perccel később már az ajtó előtt álltam. Halkan kopogtam, hogy ne ébresszem fel Ruthot. Alig
pislogtam kettőt, és az ajtó kinyílt előttem.

– Nancy! – meglepődve nézett rám Gi.

– Felkeltettelek? – kérdeztem suttogva.

– Dehogy, gyere be! – kitárta az ajtót. – Annyira aggódtam érted. Voltunk nálad Ruthtal délután, de nem
voltál otthon.

– Igen! – megálltam az előtérben.

– Történt valami? – nézett rám aggódó tekintettel. Ahogy megláttam a szemében az őszinte érdeklődést,
kitört belőlem a sírás.

– Gyere – szorított magához. – Mindent el kell mondanod! – Percekig csak álltunk, míg sikerült annyira
összeszednem magam, hogy bemenjek a nappaliba. Leültem a kanapéra és kiöntöttem a szívemet
barátnőmnek. Mire a végére értem, lesápadva nézett maga elé.

– Baszki! – nyögte ki, majd felém fordult. – Annyira sajnálom! – Megszorította a kezem.

– Soha nem lesz ennek vége, Gina. Nem tudom, meddig vagyok még képes megbirkózni ezzel az egésszel.
Fogalmam sincs, hogyan kellene viselkednem Patriciával. Olyan csúnyán átvert, mégsem hagyhattam
cserben – szipogtam.

– Küldtem neked üzenetet, amikor odajött a szállodához és téged keresett. Ne haragudj, hogy megadtam a
címed. Nem nézett ki valami jól. Már azt is tudom, miért. Próbálj megnyugodni, minden rendben lesz!

– Már csak azt remélem, hogy Ray megértette, amit mondtam és nem keres többet – szipogtam halkan.

Hangos sóhaj szakadt fel a torkából.

– Nan, figyelj! El kell mondanom valamit. – Lehajtotta a fejét. Vártam, hogy belekezdjen, de amikor
megszólalt volna, hangos kopogás jött az ajtóból.

– Vársz valakit? – néztem a bejárt felé.

Az arcára aggódás ült ki, de válasz nélkül elindult, hogy megnézze, ki az. Nem mozdultam, vártam, hogy
visszajöjjön. Amint meghallottam az ismerős hangot, újra sírás szorította a torkomat.

– Nem fogja megkapni azt az örömöt, hogy szétesve lásson! – Felugrottam a táskámmal együtt, és nagy
lendülettel az ajtó felé indultam. Reméltem, hogy elég gyorsan ki tudok majd suhanni, nem akartam egy
szót se beszélni vele. Lehajtott fejjel kezdtem bele az akciómba.

– Nan? – állta el az utamat.

– Hagyj békén! – Át akartam törni rajta, de felesleges volt minden erőlködésem. Karjába zárt szorosan és
a falhoz szorítva találtam magam.

– Nem engedlek el, amíg nem beszéltünk nyugodtan!

– Olyan nem lesz! – morogtam lehajtott fejjel.

– Oké, srácok, én megnézem Ruthot. Szerintem hallgasd meg Nancy – simogatta meg a karomat
barátnőm.

– Gina! – néztem utána kétségbeesve, hogy ne hagyjon kettesben a férfival, aki összetörte a szívemet.

– Kicsim, nézz rám – kérte lágy hangon.

– Ne kicsimezz! – vetettem rá egy pillantást, de rögtön el is kaptam a fejem. Nehéz volt úgy ránéznem,
hogy ne marja fájdalom a szívemet. – Nem érdekel a magyarázatod – jelentettem ki határozottan, már
amennyire az tudtam lenni. A közelsége jobban összezavart, mint hittem. Erős karjaival kétoldalt elzárta
az utat előttem. Parfümje beterítette a körülöttünk lévő levegőt, amit utókban mélyen beszívtam. A szívem
hevesen vert, még csak meg sem kellett szólaljon, elég volt, hogy ennyire közel van és úgy éreztem
legszívesebben a nyakába ugranék.

Gyorsan verd ki a fejedből, Nancy! Átvert és megcsalt!

– Ne legyél ennyire makacs! Nem hat rám a morcos tekinteted. – Közelebb hajolt a fülemhez. – Abba
szerettem bele elsőként! – suttogta. Forró leheletét éreztem az arcomon. Megremegett a térdem a
szavaitól, bárcsak igaza lenne! Hogy leplezzem elgyengülésemet, újra megpróbáltam szabadulni.

– Engedj el! Nem érdekelsz!

– Nem, kicsim, többet nem hagylak elmenni. Egyszer már elengedtelek.

– Miért nem érted meg, hogy nem érdekel egy szavad sem? Nem hiszek neked! – Küzdöttem tovább,
addig, míg határozottan tenyerébe vette az arcomat.

– Nem csaltalak meg senkivel! – Arcomat a tenyerébe fogta. – Megnézted a képet rendesen?

– Hát persze! Plakátot is csináltam belőle! – csattantam fel dühösen. – Azon is gondolkodtam, hogy
magamra tetováltatom! – Legszívesebben ordítottam volna, de akkor tuti felverem Ruthot, ezért
próbáltam visszafogni magam. Mosolyra húzta kívánatos ajkait. Kimelegedtem már attól, hogy ránéztem.

– Kicsim, az a kép legalább két éves! Nem csaltalak meg senkivel.

– Kétéves – bólogattam –, jó duma! Valaki biztos beveszi. Legalább már azt is tudom, hogy ő mennyire
különleges. Két éve vele vagy.

– Igen, két éve szopatom, másra nem jó! – Rákaptam a tekintetem. – Nem fogok hazudni. Pár éve csak
szex van közöttünk, de az sem sűrűn.

– Gratulálok, legyetek boldogok! Két év elég hosszú idő, hogy szorosabb legyen a kapcsolatotok!

– Nan, ne forgasd ki a szavaimat! – Elengedte az arcomat, és közelebb húzódott hozzám, amitől én a falra
tapadtam. Egyik kezével megtámaszkodott mögöttem, másikkal átölelte a derekam és magához szorított.
– Semmi nincs köztünk, mióta először megláttalak. Rá sem néztem senkire azóta! – Nagyot nyeltem a
vallomására. Megremegett a szívem. – Hinned kell nekem! Bebizonyítom, csak adnod kell rá egy esélyt.
Ne menekülj tőlem! – Homlokomhoz nyomta ajkait. Minden tiltakozásom elillant, mégis tartanom kellett
magam. Megígértem, hogy többet nem leszek naiv.

Semmi értelme. Holnap egy újabb nő tűnik majd fel körülötte, ki tudja, mennyivel volt már dolga. Újra és
újra elhitet majd velem valami kitalált történetet. Nekem erre nincs szükségem. Mégis… És ha igazat
mond, csak én reagáltam túl? Nem! Nem fogom még ezért is magamat hibáztatni!

El akartam tűnni a közeléből, de fogalmam sem volt, hogyan. Legbelül minden pillanatát élveztem az
ölelésének.

– Még ha hiszek is neked, akkor sem akarok veled lenni – mondtam elcsukló hangon.

Bírd ki, Nancy! Nem sírhatsz!

– Megőrülök érted! – hajolt közelebb újra és a tekintetemet kereste. – Soha nem futottam egy nő után
sem! Senki nem kellett egy-két óránál többre! De azt akarom, hogy te mindig mellettem legyél!

Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Csendesen szipogni kezdtem lehajtott fejjel. Ujjait az állam alá
csúsztatta, hogy ránézzek. Nem akartam, hogy lássa a kisírt szemeimet, de ő nyert. Összeakadt a
tekintetünk.

– Nekem így is gyönyörű vagy! – halk rekedtes hangon fújta ki magából. Eltűnt belőle az erő. Inkább
elesett volt, amiért legszívesebben a nyakába borultam volna. Hirtelen megcsillantak zöld szemei.

Nem! Biztos rosszul látok!

Némán néztem az arcát, hogy biztos legyek benne, azok könnycseppek.

– A picsába! – sóhajtott fel alig érthetően, és elfordította a fejét. Mély levegőt vett, mielőtt újra rám
nézett.

– Szeretlek, Nancy Bradshow! Kurvára beléd szerettem! – nézett a szemembe, majd szenvedélyesen
rátapadt megnyíló ajkaimra. A hirtelen támadástól megmerevedtem. Máshogy csókolt, mint korábban,
szenvedélyes és mélyreható volt. Elfelejtettem ellenkezni a hirtelen elöntött érzések miatt, és egy nyögés
kíséretében megadtam magam. Nyelve körülölelte az enyémet, és érzékien indult felfedezőútra a
számban. Forrósággal töltött el, nem csak a testemet, hanem a szívemet is. Úgy éreztem, hinnem kell
neki. Az eszem cserbenhagyott, viszont a testem átvette az irányítást felette, és elmerültünk egymásban.
Mikor sikerült visszatérnem a valóságba, megszakítottam a csókunkat.

– Ezt nem! Mondtam már, hogy nem érdekelsz – pihegtem halkan.

– Visszacsókoltál – mosolygott.

– Nem hagytál más választást. – Elfordítottam a fejem.

– Nézz rám – kérte lágy hangon, de csak akkor pillantottam rá, amikor maga felé fordította a fejem. – Nem
mondok le rólad. – Közelebb hajolt, hogy újra kényeztesse ajkaimat, de most gyorsabb voltam. Kibújtam az
öleléséből és nyitottam az ajtót, hogy elmeneküljek előle. Tudtam, ha még sokáig a közelében leszek,
könnyedén rávesz és megbocsátok neki.

– Várj, hova mész? – kapott utánam.

– Nekem most dolgom van.

– Éjszaka? – kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. – Ha miattam akarsz elmenni, nem kell. Maradj,
majd megyek én.

Gyorsan feladta!

– Nem szeretném, ha éjszaka egyedül mászkálnál. Gondolom, nem engeded, hogy elkísérjelek.

– Jól gondolod! – Karba tettem a kezem.

Miért is nekem kellene elmennem? Menjen ő!

– Rendben. Holnap keresni foglak. Ezt visszaadom. – Benyúlt a zsebébe és elővette a telefonomat. – Csak
akkor vedd el, ha hagyod, hogy elérjelek. – Mérgesen rápillantottam, de meleg tekintete megingatta
határozottságomat. Kikaptam a kezéből.

– Holnap beszélünk, kicsim – nyomott az arcomra egy puszit és sarkon fordult. Ledermedve álltam és
néztem, ahogy lemegy a lépcsőn. Össze voltam zavarodva. Hinni akartam neki, de féltem. Az eszem azt
súgta, hogy meneküljek, de a szívem és a testem akarta őt. Elhittem minden szavát, ölelését, érintését…

– Nan? – lépett Gina mellém. Ránéztem, de nem kellett mondanom semmit, hogy lássa, kétségek közt
vergődök.

– Tudtad, hogy ide fog jönni?

– Felhívott, de mondtam, nem vagy itt. Próbálta megmagyarázni, hogy Tina kavart be és nem csalt meg
téged.

– Gondolod, hogy igazat mond? – Félve kérdeztem.

– Nem tudom, Nan. Nekem komolynak tűnt, és látszik rajta, mennyire odavan érted, abból, ahogy rád néz.
– Mosolyogva közölte, mintha maga előtt látná Ray arcát. – De nem tudhatod, ahogy én sem, mi az
igazság.

– Félek, nem akarok még több fájdalmat – suttogtam. – Az is lehet, hogy igazat mond, és valóban az a nő
terveit ki mindent. Találkoztam vele és kicsit sem volt szimpatikus. – Megborzongtam, ahogy felidéztem
Tina viselkedését. – Ray bárkit megkaphatna. Amikor először találkoztunk, nagyképű volt és ellenszenves.
Most az ellentéte önmagának.

– Talán tényleg beléd szeretett.

– Az hihetetlen lenne. Egy vagyok a sok millióból.

– A szerelem nem válogat, Nancy. Csak nézd meg az én példámat. A volt férjem egy idegbeteg állat –
mondta letörtem – És én mégis szerettem. – Könny csillant meg szomorú tekintetében.
– Sajnálom – suttogtam halkan.

– Mindig a rosszfiúk vonzanak minket. – Átkarolt és ráhajtotta fejét a vállamra. – Menjünk be a nappaliba!

– Vissza kell mennem a kórházba.

– Elég, ha reggel visszamész. Pihenned kellene, nagyon fáradtnak tűnsz.

– Az is vagyok – válaszoltam letörtem

Még győz ködött, de végül belementem, hogy csak korán reggel menjek vissza. Megágyazott nekem a
kanapén, amihez ragaszkodtam. Amint ledőltem, éreztem, hogy az álom elillant a szememből. Gina a
kanapé előtti kis dohányzóasztalhoz lépett, és leült rá velem szemben.

– Tudod, talán adhatnál egy esélyt, hogy bebizonyítsa, semmi nem volt köztük. Nem azt mondom, hogy
legyél vele, csak hagyd, hogy megmagyarázza!

– Tudom, hogy meg tudna győzni. Túl nagy hatással van rám. Viszont, ha most kiszállok ebből a
kapcsolatból, lehet, megkímélem magam a későbbi fájdalomtól.

– Vagy bűntudatod lesz, amiért nem próbáltad meg, és szerelmes szívedet felemészti a magány.

– Ez nagyon biztató! – Elhúztam a számat, mire ő mosolygott.

– Nem akartam elviccelni, ne haragudj! Nehéz helyzetben vagy, de bármikor szükséged van valakire, itt
vagyok melletted. Pihenj egy kicsit, ha nem leszel fáradt, tisztábban át tudod látni a helyzetet is.

– Köszönöm. – Kinyújtottam a karomat, és megszorítottam a kezét egy mosoly kíséretében.

– Aludj jól – állt fel az asztaltól.

– Jó éjt! – köszöntem el tőle én is.

A sötét nappaliban a gondolataim ostromolták fáradt elmémet.

Hogyan higgyek neki? Alig ismerem. A Miamiban együtt töltött idő leginkább a szexről szól, amit még
senkivel nem éltem át ennyire intenzíven. Imádtam vele tölteni minden pillanatot. De az a Ray Hollson
nem az a pasi volt, akit érdekel a szerelem. Én ezt láttam akkor benne. És időben jöttem el ahhoz, hogy ne
érezzek többet a testi kielégülésnél. Azzal, hogy idejött Nem Yorkba, mindent összezavart. Máshogy
viselkedik. Erről a Rayről el tudnám képzelni, hogy vele maradjak, amíg csak lehet. Az ölelése, a csókja
mind azt sugallja, hogy őszintén akar engem, bennem mégis ott lebeg a bizonytalanság. Azt a kis
bizalmamat, ami bennem volt, Tina pillanatok alatt sikeresen eltaposta az áskálódásával. Zavaros és
bosszankodó gondolataim végül álomba merítettek.

Korán reggel jöttem el Ginától, még aludtak mind a ketten. Hagytam neki egy cetlit és lefőztem a reggeli
kávéját, hogy ennyivel is viszonozzam a támogatását. A lakástól nem messze lévő üzletbe mentem, hogy
feltöltsem az üresen kongó szekrényeket és a hűtőt, hogy Patricia ne érezzen semmiben hiányt. A
hitelkártyámnak rossz napja volt, tisztában voltam vele, hogy mielőbb találnom kell egy állást.

Késő délelőtt tudtunk csak elszabadulni a kórházból a zárójelentéssel. Pat meglepően nyugodtnak tűnt.
Nem mosolygott vagy csacsogott, ahogy az tőle megszokott lenne, csak szemei árulkodtak a
szomorúságról, ami benne volt. Nem mutatta ki az érzéseit, úgy próbált viselkedni, mintha nem egy
nappal korábban mondott volna le a babájáról.

Amikor hazaérkeztünk, sokkal felszabadultabb lett. Talán a megszokott környezet miatt, hiszen néhány
hete már ő élt ebben a lakásban. Igaz, hogy én is ismertem minden egyes zugát a helynek, de nekem
hatalmas görcs szorította a gyomromat, hogy újra itt kell lennem.

– Készítek valamit ebédre, addig pihenj le!

– Nem vagyok fáradt, segítek – ellenkezett és jött utánam a konyhába.

Előkészítettem a hozzávalókat a leveshez, amit kinéztem az interneten még délelőtt a várakozás alatt.
Patricia felült a konyhapultra, és egy zacskóból ropit majszolt.

– Hogy érzed magad? – tettem fel a kérdést a zöldségek szeletelése közben.

– Jól vagyok – húzta széles mosolyra a száját. Örülnöm kellett volna, hogy ilyen könnyedén fogja fel, mégis
úgy éreztem, szándékosan próbálja elfojtani magában az érzéseit.

– Szóval, ki ez a Ray?
– Csak egy ismerős – vontam meg a vállam. Nem akartam részletesen beszélni a Rayjel való
kapcsolatunkról, de úgy éreztem, valamit mondanom kell. Azt egy percig sem gondoltam, hogy el is hiszi,
mert szinte végighallgatta a veszekedésünket a kórházban.

– Nekem nem úgy tűnt, hogy csak egy ismerős. Együtt vagytok? – faggatott tovább.

– Nem vagyunk együtt! – jelentettem ki határozottan. Reméltem, befejezi a kérdezősködést.

– Az kár, pedig nagyon helyes – mosolygott, de amint ránéztem felhúzott szemöldökkel, elkomolyodott az
arca. – Nem úgy értettem. Nagyon helyesek vagytok együtt. Ennyi! Ne gondolj semmi rosszra – kezdett
bele a magyarázkodásba.

– Meg se szólaltam – csóváltam a fejem, és a kezeim gyorsabban kezdtek mozogni. Furcsa érzés futott át a
testemen, amitől összeszorult a szívem.

Lehet, azt gondolja, hogy majd Rayt is becserkészheti magának.

Megálltam egy pillanatra, és mély levegőt vettem.

Fejezd be, Nancy! Hülyeségeket képzelsz!

Alaposan pórul járt, mégis bennem volt a félelem, hogy talán újból megtenné, ha lehetősége lenne rá.
Azzal, hogy elárulta, tetszik neki Ray, közelebb kerültem ahhoz, hogy ne adjak esélyt a férfinak, akiért
odavoltam. Kellemetlenül éreztem magam, hogy arra gondoltam, újra megtörténik, és most Rayt fogja
elvenni tőlem. Nem mintha Fredet már bánnám, de amikor rajtakaptam őket, elmondhatatlan fájdalmat
éreztem.

Összekészítettem minden hozzávalót és odatettem a levest főni, amikor hangosan felcsendült a

telefonomon az ismerős dallam. A szívem azonnal hevesebben kezdett verni a feltörő emlékek miatt.

Ezt nem én állítottam be!

Ránéztem a kijelzőre, amin Ray neve villogott. Azonnal megértettem, miért az a zene a csengőhangom,
amire táncoltunk az utolsó este a szállodában, mielőtt visszament volna Miamiba. Ő állíthatta be, amíg
nála volt a telefonom. Egyszerre árasztottak el a jó érzések és a kétségek.

– Nem veszed fel? – kérdezte Pat, miközben a készüléket szuggerálta.

– Majd később visszahívom.

– Akarod, hogy szóljak neki? – nyúlt volna a telefonomért.

– Nem! – rikkantottam, és elkaptam a készüléket a pultról. – Eszedbe ne jusson! – förmedtem rá.

– Rendben, csak kérdeztem – válaszolta letörten, és újra bűnbánó tekintettel pislogott rám. –
Megnézhetnénk később egy filmet – vetette fel az ötletét hirtelen.

– Rendben, keress valamit! Ha ezzel elkészülök, megnézzük. – Bement a nappaliba, én pedig befejeztem
az ebéd elkészítését.

– Választottam hármat. Nekem bármelyik jó lesz – jött vissza a konyhába pár perccel később. Meg
akartam nézni, hogy mik közül kell választanom, amikor megszólalt a kapucsengő.

– Majd én megyek – indult el, míg én a filmek felé nyúltam.

– Nem foglak beengedni! Nem érdekel! – kiabálta hangosan. A gyomrom rögtön görcsbe rándult, és
szaladtam az előtérbe. Pat lesápadt arccal fogta a kaputelefont a kezében és potyogtak a könnyei.

– Add ide! – vettem ki a kezéből. – Fred? – Biztos voltam benne, hogy más nem lehet.

– Engedj be! – ordította a fülembe.

– Semmi keresnivalód nincs itt! Húzzál el! – kiabáltam határozottan.

– Nem hozzád jöttem, Nancy! Beszélnem kell Patriciával! Azonnal! – Olyan hangosan üvöltött, hogy távol
kellett tartanom a fülemtől a készüléket.

– Nem fogod ide betenni a lábad, te szemétláda! – Lecsaptam a kagylót, és Patrícia felé fordultam.

– Nem akarok vele beszélni – zokogta.

– Nem tud bejönni, nyugodj meg! – Átkaroltam a vállát, hogy megnyugtassam, amikor újra megszólalt a
csengő, de most csak egyszer csendült fel, majd abbahagyta. Mindketten ránéztünk a készülékre. A
bejárathoz indultam, hogy kinézzek.

– Zárd be az ajtót miután kimentem! – szólítottam fel Patriciát.

– Nan, azt hiszem, őrültséget…

– Csináld, amit mondtam! – emeltem fel a hangomat, hogy ne most akarjon beszélgetni és kiléptem a
folyosóra.

A hangos dübörgésből, ami egyre közeledett, tudtam, hogy bejutott. Megálltam a lépcső tetején és
vártam, hogy felérjen.

– Hol van? – kiabálta mérgesen futás közben.

– Hagyd őt békén!

– Te kussolj! Hol van az a kurva? – ordította. Dühös lettem a modora miatt.

– Vigyázz a szádra! Mit képzelsz, hogy így beszélsz?

– Ne hazudozzon, hogy terhes! Az a kölyök nem tőlem van! Felőlem küldözgetheti az üzeneteit, nem
érdekel, ki csinálta fel!

Ledöbbenve néztem a felbőszült férfira. Ezek szerint Pat elárulta neki.

Patricia! Mit csináltál?

– Nem fogsz többet a közelébe menni!

– Azt nem te döntöd el! – pillantott rám gyilkos tekintettel. – Patricia! Azonnal gyere ki! – üvöltötte.

– Húzz el innen, te rohadék! – szálltam vele szembe. Hiába tudtam, hogy esélyem se lenne ellene, nem
hagyhattam, hogy bejusson a húgomhoz. Ilyen állapotban, ki tudja, mire lenne képes. Félelmetes volt,
ahogy izzadtan fújtatott. Soha nem láttam még ennyire dühösnek. Reménykedtem, hogy van annyi esze
Patnek, hogy nem nyitja ki. Mindent meg kellett tennem, hogy ne jusson át rajtam, és ne lássa, tartok tőle.

– Tűnés! – lépett közelebb.

– Nem fogsz bemenni! Nem engedem!

– Ne szórakozz velem, Nancy! Te is csak egy rohadt kurva vagy? Látszik, hogy egy a véretek!

– Te voltál az, aki félrekefélt, nem én! És a húgommal is megtetted ugyanazt! – válaszoltam, mire
felnevetett.

– És nem is tudod, hányszor! – gúnyolódott az arcomba. – Olyan szánalmasan hiszékenyek vagytok, bármit
be lehet nektek mesélni.

– Rohadék! Takarodj innen! – Kihúztam magam, és dühösen meglöktem a mellkasát.

– Még egyszer ne merészeld! – emelte fel az ujját fenyegetően.

– Nem félek tőled!

Hallottam, ahogy mögöttem kattant a zár az ajtón.

– Leszarom, mit csinálsz! – Elkapta a karomat és erősen előre rántott. Nem számítottam rá, hogy
kibillenek az egyensúlyomból, és lefelé fogok dőlni. Fred ujjai eltűntek a karomról. Hiába nyúltam a korlát
felé, hogy megkapaszkodjak, túl messze volt. Fékezhetetlenül gurultam lefelé, mintha egy csúszdán ülnék,
aminek a felületén kiálló kövek vannak. Minden lépcsőfokon éreztem az ütést, felváltva a vállamban, és a
csípőmön. A legvégén hanyatt estem, a fejem hatalmasat koppant a kövezetbe.

– Nancy! – hallottam Pat sikítását.

Nem tudtam megmozdulni, mintha elfelejtett volna a testem működni. Homályosan láttam, nehéz volt
levegőt vennem.

– Gyere ide! – zendült fel Fred hangja, amit rögtön Pat sikítása követett.

– Patricia! – suttogtam a nevét, és erőt vettem magamon, hogy felkeljek, de nem ment.

– Nan? – Újabb ismerős hang érkezett és szellő, amiben éreztem a rózsa erős illatát. Egy hatalmas csokor
zuhant mellém. – Nancy! Kicsim! Nézz rám! – tenyerébe fogta az arcomat.
– Ray? – néztem a felém magasodó férfit. – Segíts neki! Nem bánthatja! Kérlek! – A fájdalom átjárta az
egész testemet. Nehezemre esett megszólalni, de csak arra tudtam gondolni, hogy Fred bántani fogja a
húgomat.

– A francba! – mordult fel Ray. – Mindjárt visszajövök!

Hallottam, ahogy felszalad a lépcsőn, majd dulakodástól zengett a folyosó. Megpróbáltam felülni, de
iszonyatosan szédültem. Levegőt már könnyebben kaptam. Félig feltoltam magam és hátracsúsztam, hogy
nekidőljek a falnak. Mintha méterekre lettem volna a karnyújtásnyira lévő céltól.

– Nancy! – érkezett meg hirtelen Patricia. – Fel tudsz kelni? – kérdezte sírva és megfogta a karomat, hogy
segítsen.

– Várj, ne! – szóltam rá. Örültem, hogy eljutottam a falig. Eddig nem tapasztalt fájdalom kezdett éledni a
hasamban.

– Hívom a mentőket! – remegő kézzel tárcsázott.

– Ray! – kiabálta.

A fájdalom egyre erősebb lett és melegség öntött el alul. Nem tudtam mi történik velem.

– Itt vagyok, kicsim! – lihegte Ray, amint megérkezett mellém. Hangos zokogás tört ki belőlem. – Rendben
leszel, nyugodj meg! – A karjába vont és a mellkasához húzta az arcomat. – Hívtad a mentőket?

– Már úton vannak – térdelt le mellém Pat. – Istenem, Nancy, nagyon vérzel! Le kell őt vinni!

– Nem mozgatom ennél jobban, míg nem ér ide a mentő! – válaszolta Ray.

Az elviselhetetlen fájdalom újra belém nyilallt. Szorítottam Ray ingét, és levegő után kapkodtam. Amikor
enyhült a görcs, az arcomon éreztem tenyerét.

– Tarts ki, Nan! – Ajkait a homlokomhoz nyomta.

Lassan eltompult minden hang körülöttem, mintha egyre messzebb kerültem volna tőlük, míg végül
minden elcsendesedett.

Félhomály volt, egy szobában feküdtem. Kellemes, nyugodt csend járta körül a helyiséget. Lassan pislogni
kezdtem, hogy mielőbb magamhoz térjek. Oldalra fordítottam a fejem, és megpillantottam Ray széles
hátát. Egy hatalmas ablak előtt állt. Mint mindig, most is tökéletes volt. Fehér ingét feltűrte a könyökéig
és az öltönynadrág is tökéletesen passzolt formás fenekére. Igazi látványosságnak számított, mintha egy
tökéletes férfi szobrot bámultam volna. Megtámaszkodtam a könyökömre, de nem tudtam tartani magam.

Visszahuppantam, és egy hangos nyögés szakadt fel a torkomból.

– Nan? – fordult hátra Ray, és egy pillanat alatt ott állt mellettem. – Végre, magadhoz tértél, kicsim! –
Lehajolt és homlokon csókolt, majd közelebb húzta a széket, hogy leüljön mellém.

– Mi történt? Hol van Patricia? – kérdeztem félve, mert újra a fülemben hallottam a sikítását.

– Jól van, ne aggódj! Lement vacsorázni. Hogy érzed magad? – Mindkét tenyerébe fogta a kézfejemet és
az ajkához húzta.

– Kicsit fáj a fejem, máshol nem – válaszoltam mosolyogva, mert valóban nem éreztem fájdalmat. – És te?
Nem esett bajod? – Kiszabadítottam a kezem annyira, hogy megsimogassam enyhén borostás arcát, de
utána rögtön birtokba vette megint. Válasz helyett a fejét csóválta. Akkor tűnt fel a kézfején lévő
horzsolás.

– Semmiség, ne foglalkozz vele – előzte meg válasszal a kérdést, amit fel akartam tenni. Valamiért más
volt, nem úgy nézett rám, ahogy eddig. A tűznek nyoma sem volt. Helyette aggasztó szomorúságot véltem
felfedezni, és ettől idegesség járta át a testem.

Ennyire aggódott volna értem?

– Köszönöm, hogy segítettél. Nem is tudom, mi lett volna, ha nem jössz – mosolyogtam rá.

– Nan…— suttogta a nevem és szorosabban fogta ajkához kézfejemet. Melegséggel töltött el gyengédsége.

– Honnan tudtad? Vagy véletlenül jöttél? Biztos a telefon miatt, hogy nem vettem fel – válaszoltam a saját
kérdésemre.

– Nan… – ismételte újra a nevem.

– Vissza akartalak hívni – kezdtem bele a magyarázkodásba. Nem tudom, mi ütött belém, mintha valami
beszédre kényszerített volna.

– Kicsim… – A szemei megcsillantak.

– És Fred? Ő hol van? – Mély levegőt vett válasz helyett és közelebb húzódott hozzám, mintha mondani
akart volna valamit. – Figyelj rám… – Megsimogatta az arcomat, de mielőtt folytathatta volna, kinyílt az
ajtó, és egy fehér köpenyes, középkorú férfi lépett be, fején kék kendővel.

– Jó estét, Ms. Bradshow – biccentett érdeklődő tekintettel. – Hogy érzi magát? – kérdezte fekete keretes
szemüveggel az orrán.

– Meglepően jól, köszönöm.

– Ezt örömmel hallom! Az esés során szerzett egy kisebb agyrázkódást és a medencecsontját erős zúzódás
érte. – Keserűen elhalkult a hangja. Most nekem kellene szomorkodnom. Agyrázkódás, medencecsont
zúzódás… Mégsem tettem, mert fájdalmat nem éreztem a tompán zúgó fejemen kívül.

– Sajnálom, nem tudtuk megmenteni a babát – közölte hirtelen az orvos.

– Babát? – néztem a mellettem ülő Rayre. – Milyen babáról beszél? – kérdeztem az orvostól. Ray magához
szorította a kezemet.

– Terhes volt – nyögte ki a férfi.

– Terhes? – kérdeztem ledöbbenve és magam előtt láttam, ahogy gurulok a lépcsőn.

Terhes voltam?

– Az nem lehet – fújtam ki magamból és a fejemet ráztam. – Tudtam volna róla – bámultam magam elé.

– Előfordul, hogy a kezdeti időszakban nincsenek jelei a terhességnek – magyarázta a doktor, miközben
magam elé merengve hadakoztam.

Elvesztettem a babám! Istenem!

– Ms. Bradshow? – Felnéztem a nevem hallatán, de nem sokra emlékeztem abból, amit mondott. – A
zúzódás miatt még néhány napig bent kell maradnia. Még később benézek – biccentett, és kisétált az
ajtón.

– Nan? – halkan szólított Ray. Egy pillanatra sem engedték el ujjai a kezemet. Nem néztem rá.

Hogyan is tehetném? Megöltem a gyerekünket! Nem éreztem, hogy terhes voltam, pedig mindvégig itt
volt bennem.

Szabad kezemet az arcom elé emeltem, hogy eltakarjam a szememben felsorakozó könnycseppeket.
Lassan jutott el a tudatomig, hogy mit is közölt velem az orvos, de amint felfogtam, a szívem őrült
ritmusban kezdett verni. A torkomat elszorította a feltörő sírás, a mellkasomra fájdalom ereszkedett,
mintha egy hatalmas zsákot te ttek volna rám. Tisztában voltam vele, hogy nem tervezett baba volt, és
még csak fogalmam sincs, mit tettem volna, amikor rájövök, hogy bennem növekszik. A tudat, hogy
megöltem őt, mielőtt életet adhattam volna neki, a pokolba lökte a lelkemet.

Milyen anya lettem volna, ha észre sem vettem őt?

– Gyere ide – kérte Ray halkan.

Elhúztam tőle a kezem, és mindkét tenyerembe temettem az arcom.

– Nan. – Éreztem besüllyed mellettem az ágy, de nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire kiborulok,
hiszen együtt sem voltunk. Hogyan is érezné át a fájdalmamat. Egy álom valóságát veszítettem el, még ha
egyedül, nehézségekkel szembenézve is kellett volna felnevelnem.

– Ne sírj, kérlek – suttogta, és magához ölelt.

– Kérlek, menj el! Egyedül szeretnék lenni!

– Nem foglak itt hagyni, felejtsd el!

– Menj ki! – parancsoltam rá fájdalommal telt hangon. Leengedtem a kezem és próbáltam lefejteni
körülölelő karját.

– Nem hagylak egyedül!

– Menj el, kérlek! – A sírás és a lelkemben feltörő fájdalom elvette minden erőmet. A hadakozásom nem
tartott sokáig, legyűrt a veszteség tudata vagy Ray volt kitartó, végül feladtam.

– Minden rendben lesz, nyugodj meg – szorított magához.

– Megöltem őt! – zokogtam hangosan.

– Nan, nézz rám! – Fölém hajolt és tenyerébe fogta az arcomat. – Nem a te hibád! Ne okold magad érte!

– De ha tudtam volna…

– Sss! – Hüvelykujjával megsimogatta az arcomat, és közelebb hajolt – Most az a lényeg, hogy te rendben
legyél.

– Mégis hogy?

– Itt vagyok, és itt leszek veled. Ne sírj! – Kérlelt és apró csókokkal borította be az arcomat. – Szeretlek –
suttogta lágy hangon. Bár minden apró, vigasztaló mozzanata jólesett, mégis elnyomta a fájdalom, amit
éreztem a mellkasomban.

Hosszú időbe telt, míg elapadtak a könnyeim. Nem volt már erőm sírni, csendben feküdtem a mellkasán,
ahova húzta az arcomat.

– Hol van most Fred? – tettem fel újra a kérdést, amire az előbb nem kaptam választ.

– Nem fog többet bántani, nem engedem.

Óvatosan kihúzódott alólam, én pedig visszafordultam a hátamra. Még könnyen ment, de biztos voltam
benne, hogy a fájdalomcsillapító az oka, amiért nem érzek semmi kellemetlent a csípőmben.

– Ha jobban leszel – kezdett bele a mondanivalójába, közben elhelyezkedett kényelmesen és felkönyökölt,

hogy a szemembe nézzen –, szeretném, ha velem jönnél. – Halvány mosoly jelent meg az arcán. Némán
néztem őt, elmerültem a tekintetében, ami a mosolya ellenére is csalódottnak tűnt. Úgy éreztem,
magyarázattal tartozom neki.

– Ne haragudj – suttogtam halkan, ahogy átugrottam a mondanivalója felett. – Ha tudtam volna… én… –
Elcsuklott a hangom, újra eltakartam az arcomat. – Felelőtlen vagyok, hogy nem vettem észre.

– Nan, szeretném, ha most magaddal foglalkoznál, és mielőbb jobban lennél. – Elhúzta a kezem. – Ha
mindketten tudtuk volna, egy percre sem hagytalak volna egyedül. – Szipogva hallgattam nyugtató, mély
hangját.

– Igazat mondtál, hogy nem volt semmi köztetek? – tettem fel a kérdést. Úgy éreztem, hogy őszinte volt
abban a pillanatban. – Kérlek, tudnom kell!

– Semmi nem volt. Minden, amit mondtam, igaz. Senki nem érdekel, mióta bemorogtad magad a
szállodába.

– Nem voltál valami kedves.

– Dehogynem. Vigyáztam a ruháitokra és fizettem, hogy a tortában aludj – mondta nevetve.

– Hé! Ideges voltam. Nem mindennap ugrok elő egy papírdesszertből.

– Hmm… – Összefonta ujjainkat és a szoba üres falára meredt, mintha egy kép játszódott volna le a szeme
előtt. – Ha jobban belegondolok, jobb is, hogy így történt. Túl dögösen nézel ki. – Elégedetten bólogatott,
én pedig a fejemet csóváltam.

– Mi lett volna, ha tudunk róla? – váltottam újra témát.

– Fel kellett volna kötnöm a gatyám, de nem szabadultatok volna tőlem.

– És most? – nyeltem egy nagyot a kérdésem után. Hiába éreztem úgy, hogy nem haragszik rám, bennem
volt a félelem, hogy nem akar tőlem semmit.

– Most? Arra gondolsz, hogy változott-e valami? – Bólogattam a kérdésére.

– Igen, változott. – Olyan közel hajolt hozzám, hogy ajkamon éreztem forró leheletét. Visszafojtott
levegővel, vágyakozva vártam, hogy folytassa. – Jobban akarlak! – Gyengéden simult ajka az enyémre,
aminek nem tudtam ellenállni. Nem úgy csókolt, ahogy eddig. Éreztem minden egyes porcikámban, ahogy
végigfutott a bizsergető melegség, ami kitöltötte a fájdalmas űrt a lelkemben.

– Upsz, bocsánat! – szólalt meg hirtelen Pat az ajtóból. Elszakadva egymástól néztünk mindketten felé. –
Nem akartam zavarni… én csak… – dadogott.

– Gyere be! – nyújtottam felé a kezem.

– De jó! – Becsukta maga mögött az ajtót, és mosolyogva közelebb jött – Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan
magadhoz fogsz térni, ezért csak Raynek hoztam kávét és egy rakás fánkot. Gondoltam, szereti – emelte
fel a zacskót Ray felé pillantva, csillogó szemekkel.

– Oké, én most úgysem kérek – bólintottam, miközben őket néztem.

– Kedves tőled – mosolygott vissza Ray a húgomra.

– Ez amolyan, hálaajándék a hősömnek – folytatta fülig érő szájjal. – A mi hősünknek – javította ki magát
gyorsan. – Amiért megmentettél.

– Azt tettem, amit kellett – válaszolt Ray, majd felém fordult. – Lemegyek, és hozok neked valamit. Mit
szeretnél?

– Semmit – ráztam a fejem.

– Pedig enned kell. Akkor majd meglepetés lesz. Addig beszélgessetek – nyomott egy gyors puszit az
arcomra, és kisétált.

Kettesben maradtunk Patriciával és furcsa módon úgy éreztem, most még feszültebb köztünk a légkör,
mint a baleset előtt. Pat letette a fánkokat és leült mellém a székre.

– Örülök, hogy ennyivel megúsztad.

Ennyivel? – Meglepő volt a kijelentése.

– Lehetett volna nagyobb bajod is.

– Igen – bólogattam. – Megúsztam annyival, hogy elvesztettem egy babát…

– Akiről nem tudtál! Tudom, hogy rosszul hangzik, de alig ismeritek egymást Rayjel.

Te jó ég! Mikor lett ő ennyire könnyelmű? Hány hónapja fekszem itt?

Döbbenten hallgattam biztatásnak szánt szavait.

– Én nem Ray miatt akartam volna.

– Na, látod! Nem akaszthatsz a nyakába egy gyereket, ha ő nem akarja – folytatta tovább, amitől egyre
idegesebb és nyugtalan lettem.

– Patricia! Inkább ne beszéljünk erről! – kértem határozottan.

– Rendben.

– Nem esett bajod? Mi történt Freddel?

– Jézusom, nem mondta neked Ray? – csillant fel a szeme. – Fred épp fojtogatott, amikor felbukkant ez a
pasi! Alaposan helybenhagyta. Egy másik mentő hozta be, nagyon rossz bőrben van. – Úgy mesélte,
mintha csak egy film lett volna, amiben a szerencsétlen törékeny áldozatot, aki nem más, mint ő,
megmenti a daliás herceg, Ray személyében. – Az tuti, hogy többet a közelembe se fog jönni az a rohadék
– nevetett jókedvűen.

– Ennek örülök – erőltettem magamra egy mosolyt, de nyugtalanított és félelmet keltettek bennem a
húgom csillogó szemei. Úgy viselkedett, mintha tini lenne. Amikor gyerekek voltunk, és sokat
veszekedtünk, azt gondoltam, majd idővel elmúlik a jelentéktelen dolgokon való kiborulása, amire a
szüléink folyton ugrottak, hogy helyrehozzák a hibának nem nevezhető tévedésüket. Mint amikor anya
nekem rózsaszín naplót vett, neki pedig fehéret. Hatalmas hisztikoncert volt aznap este, aminek az lett a
vége, hogy elcseréltem vele az enyémet anya kérésére. Nekem annyira nem volt lényeges a színe.
Ugyanez volt, ha ruhát kaptunk. Egy ideig más méretet hordtam, de amint Pat utolért, mindig az kellett
neki, ami az enyém. Nem volt olyan, hogy ő akart valamit, és le kellett mondania róla. Mindig jött a
sajnálkozó mondat: „Nancy, te idősebb vagy, tudod, hogy ő még kicsi.” Egyszer sem nehezteltem emiatt
rá, sem pedig a szüléinkre. Tudtam, hogy ugyanannyira szerettek engem, mint Patriciát, csak az ő
rózsaszín kis világát nehezebb volt átszínezni. Nekem más dolgok voltak fontosak. Ő szeretett a
középpontban lenni, míg én inkább visszavonultam és teret hagytam neki. Nem értettük meg egymást,
mégsem volt a bosszúságon kívül semmi rossz érzés bennem. Egészen Fredig. Soha nem gondoltam volna,
hogy ez előfordulhat. Talán most is abban a tudatban van, hogy bármikor birtokba veheti bármimet. Még
a pasikat is. Csakhogy ezúttal nem leszek engedékeny. Fred esete döbbentett rá arra, hogy a húgom még
mindig abban a tudatban van felnőtt létére, hogy neki mindent lehet és semminek nincs következménye.

Bosszantott, hogy ilyen könnyelmű és felelőtlen.

***

Három nap után, sikerült elérnem bociszemekkel és millió ígérettel, hogy az orvos hazaengedjen. Ray
ragaszkodott hozzá, hogy a lakásába menjek vissza. A következő napokban csak akkor hagyott magamra,
ha be kellett mennie a szállodába. Mindig felhívta előtte Ginát, hogy jöjjön át, nehogy egyedül maradjak.
Néha már sok volt tőle a féltő gondoskodás. Mégis minden egyes vele töltött percet imádtam. Egy teljesen
új oldalát ismerhettem meg, amit csak nekem engedett, hogy lássam. Voltak pillanatok, amikor feltört
bennem a csalódottság és a szomorúság, de olyankor arra törekedett, hogy elterelje a figyelmemet, ami
rendszerint sikerült is neki. Könnyebb volt mellette elfogadnom a történteket, de tudtam, hogy még
sokáig fog tartani, míg feldolgozom.

Egy délután Ginával a nappaliban ültünk. Nem voltam túl beszédes hangulatomban, amit a nyugtalan
alvással magyaráztam.

– Ma nem jön Pat? – kérdezte, miközben egy magazint lapozgatott.

– Hamarosan biztos itt lesz – válaszoltam egy ásítást követően.

– Hűha, nem hagyott aludni a herceged? – pillantott fel a lap mögül. Csak a szemeit láttam a kanapé
másik oldaláról, de egyértelmű volt, hogy vigyorgott.

– Nem tudom, mire gondolsz – kerültem ki szándékosan a válaszadást.

– Milyen hazudós vagy – nevetett fel hangosan.

– Semmi olyan nem történik közöttünk.

– Ez most komoly? – csodálkozva ejtette le az újságot a combjára.

– Hát… eddig nem ment – válaszoltam akadozva.

A gyógyszerek hatására csak néha éreztem fájdalmat, vagyis nem mindig voltak nyugodt pillanataim. Rá
kellett jönnöm a nyilalló érzésekből, hogy sokkal rosszabb az állapotom, mint reméltem. Nehezen tudtam
mozogni, ülni vagy feküdni, hirtelen mozdulatoknál számtalanszor feljajdultam, ezért – orvosi utasításra –
egy időre kivontam magam a szex alól.

– Ray hogy bírja? – Megvontam a vállam.

– Nem erőlteti, és azt mással is tudjuk pótolni – kuncogtam halkan.

Ez volt, ami még inkább imponált. Minden percben éreztette velem, hogy kíván, egy apró érintéssel,
simogatással vagy a tekintetével. Néha még a hangja is elárulta, és a torkából feltörő halk vágyakozó
morgás. Ugyan még nem múlt el bennem a Tina miatti keserűség, mégis úgy éreztem, adnom kell egy
esélyt a kapcsolatunknak.

– Hahó! – Pat hangja csendült fel az ajtóból. Mindennap lelkesen jött, hogy meglátogasson. Legtöbbször
estig nem is tágított, de az utóbbi két napban sietősen távozott negyedóra után.

– Gyere be! – intettem felé.

– Csak beugrottam, hogy megnézzem, hogy vagy – közölte fülig érő szájjal és csillogó szemekkel. Gina
döbbenten nézett rám, nem tudta leplezni csodálkozását Pat hirtelen változásával szemben.

– Jól vagyok. Szóval ma is sietsz.

– Igen, időre kell mennem!

– Elárulod végre, hogy mi történt? Hova ez a rohanás?

– Azt hittem, már tudsz róla. Ray szállodájában dolgozom! – Olyan örömmel közölte, hogy biztos voltam
benne, vissza kell fognia magát, ne ugráljon.

– Hogy mi? – Döbbenten kérdeztem vissza.

– Elmentem hozzá és megkérdeztem, fel tudna-e venni. A nyomdokaidba léptem, én is a recepción

dolgozom! – jelentette ki büszkén.

– Van egyáltalán tapasztalatod? – vágott közbe Gina az áradozásába.

– Nincs, de Ray nagyon jó fej volt, mindent elmagyarázott, és a többiektől már alig kell segítséget kérnem.

– Hát ez remek – bólogattam még mindig döbbenten.

– Megyek, mert még elkésem, és nem szeretném, ha a főnök dühös lenne rám. Sziasztok, csajok! – pördült
egyet a tengelye körül, és kirohant az ajtón.

– Ez mi volt? – nézett rám Gina nagyra nyílt szemekkel.

Nem jutottam szóhoz, bámultam a viharosan elsuhanó Pat után, és egy hatalmas gumó éledezett a
gyomromban.

– Nem szólt róla Ray?

– Nem – válaszoltam halkan.

– Jobb lesz, ha ezt mielőbb megbeszélitek. Látom, hogy aggaszt. – Felállt és közelebb húzódott hozzám.

– Nem tudom, mit gondoljak, Gina. Félek, hogy megint… – Elharaptam a mondat végét. Nem mertem
hangosan kimondani, mert akkor olyan valóságos lett volna. Magamban emésztettem a gondolatot, hogy
újra meg fog történni. – Vajon Ray képes lenne rá? – csúszott ki végül a számon. – Te is láttad, mennyire
boldog volt. Nem lehet, hogy egy új munkahely ilyen hatással legyen rá. Vagy én vagyok paranoiás? Lehet,
hogy miatta jött haza Ray később tegnap is? – tettem fel aggódva a kérdéseket Ginának.

– Mielőbb beszélned kell vele. Addig ne bosszankodj! Próbálj nem beképzelni semmit!

Keserű hangulatban telt a délután további része. Csak az járt a fejemben, hogy Patrícia kiszemelte
magának Rayt. A bizonytalanság elborította az elmémet, semmire nem tudtam figyelni. Percenként lestem
az órát, és tűkön ülve vártam, hogy Ray megérkezzen.

Este hét órakor Ginának el kellett mennie a szüleihez a kislánya miatt. Miután egyedül maradtam, fel-alá
járkáltam a nappaliban. Az idegesség átjárta az egész testemet, hogy Ray ismét nem a megszokott időben
érkezik. A sötét lakásban jól látható képek játszódtak le a szemem előtt. Az elmém szórakozott velem,
ahogy Rayt és Patríciát vetítette ki kéz a kézben, amint épp rajtam nevetnek. Megálltam az ablak előtt és
bámultam ki az éjszakába.

Amint kattant a zár az ajtón, a szívem a torkomban kezdett dobogni. Remegő kezeimet elrejtettem azzal,
hogy magam előtt keresztbe fontam. Nem fordultam meg, a sírást próbáltam elfojtani, ami kitörni készült
a felgyülemlett feszültség miatt.

– Azt hittem, már alszol, szépségem – lépett mögém Ray, és egy csókot nyomott a felsőm alól kivillanó
vállamra, miközben átölelt mindkét karjával. – Hogy érzed magad? – kérdezte suttogva. Nem válaszoltam,
nem akartam rögtön letámadni, de úgy éreztem, ha megszólalok, mást képtelen lennék kinyögni a kérdőre
vonáson kívül. – Kicsim? Haragszol? Tudom, későn jöttem, de cl kellett intéznem… – Lefejtettem
magamról a karjait és távolabb léptem tőle. – Haragszol… – hallottam, ahogy mély levegőt vett.

– Miért nem szóltál? – nyögtem ki végül idegesen az első kérdést magamból.

– Miről? Hogy késni fogok?

– Nem, arról, hogy Pat nálad dolgozik, és azon kívül a hátam mögött találkozgattok! – törtek ki belőlem
gyerekes módon az indulatok.

– Tessék? Találkozgatok a húgoddal? – kérdezett vissza döbbenten. – Mégis honnan vetted ezt a
butaságot? – lépett felém egyet, ami engem arra késztetett, hogy ugyanazt tegyem a másik irányba.

– Esélyt adtam Tina után, hogy folytassuk a kapcsolatunkat, és te ezt is eljátszod?

– Nan, mi a francról beszélsz?

– Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád!

– De nem tudom! – emelte fel a hangját ő is.

– Van köztetek valami? – kérdeztem remegő hangon.

– Arra gondolsz, hogy megcsaltalak-e a húgoddal? Jézusom, Nancy, megőrültél? – kérdezte indulatosan.

– Nem őrültem meg! Már egyszer átéltem ezt Fred miatt, többet nem akarom! – Elcsuklott a hangom és
kicsordult az első várakozó könnycsepp a szememből.

– Ő és Fred? – kérdezett vissza döbbenten. Elfordítottam a fejem és letöröltem a könnyeimet.

– Tudod mit, nekem ez nem megy! – Sarkon fordultam, hogy elmeneküljek. Nemcsak abból a kínos
helyzetből, hanem a közeléből is. Úgy éreztem, képtelen lennék vele maradni. Nem tudtam elviselni, hogy
a húgom jelenléte körülöttünk ennyire zaklatottá tesz.

– Nan, várj már! – Utánam kapott, mielőtt az ajtóhoz értem volna.

– Hagyj elmenni, ez nem fog működni – szipogtam, miközben próbáltam kiszabadítani magam az ujjai
közül.

– Eszemben sincs elengedni! – Átölelte a derekamat és magához húzott. – Nézz rám! – A fejemet ráztam és
eltoltam magam tőle. – Nem tudtam biztosra, hogy volt köztük valami, csak sejtettem. Azzal, hogy
rákérdezek, felzaklatott volna, ezért nem tettem. Rám nézel végre? – Mozdulatlanul farkasszemet néztem
ingének apró gombjával. Megsimogatta az arcomat és felemelte a fejemet. – Itt vagyok! – mosolygott. –
Semmi nincs köztem és a húgod között. Még csak eszembe sem jutott.

– Akkor mitől áradozott olyan boldogan, hogy segítettél neki?

– Nem tudom, de biztos nem miattam. Egy percre sem maradtunk kettesben.

– Ez akkor is…

– Akkor is mi? – kérdezett vissza. – Terveim vannak veled. – Homlokát az enyémhez nyomta és tett felém
egy lépést, amivel hátrálásra kényszerített. – Nem gondolod, lemondok rólad, csak azért, hogy mással
legyek? – Gyengéden belecsókolt a nyakamba. Küzdöttem, hogy ellenálljak, de perzselő tekintetétől a
szívem új ritmusba kezdett. A nappali falánál álltunk meg, ahol birtokba vette ajkamat, nedves és puha
nyelve lágyan fonódott össze az enyémmel.

– Átkozottul vágyom rád – suttogta, amint elszakadt tőlem pár pillanatra. A teste nekem feszült, hasamon
éreztem mennyire kemény. Vágyakozva felnyögtem, ahogy átjárta testemet a bizsergés.

– Ezzel én is így vagyok, kicsim – duruzsolta az ajkaim közé, miközben szenvedélyesen csókolt. Magával
ragadott, és ehhez elég volt egy csókja, amitől úgy éreztem, teljesen az övé vagyok. – Órákon keresztül
kényeztetni foglak, ha majd nem kell óvatosnak lennünk.

– Ezek a terveid velem?

– Ez az egyik.

– Ah, és mi lenne a másik?

– Holnap elviszlek valahova, de előtte beugrunk Miamiba.

– Beugrunk, mintha csak a sarki kávézó lenne. – Elnevettem magam.

– Útba esik – mosolygott ő is.

– Nem szeretnék találkozni a barátnőddel – emeltem fel büszkén a fejem a kijelentésemre.

– Barátnő? – Elkapta mindkét csuklómat és a fejem fölé szorította.

– Úgy látom, szándékosan el akarod érni, hogy ne legyek türelmes! – Újra megcsókolt, de most a vágytól
szinte felégette az ajkaimat.

– El kell engedned – lihegtem kéjesen. Minden porcikám bizsergett.

– Miért tenném? – Kérdésére hozzányomtam a csípőmet, amitől ujjai lazultak a csuklóm körül, így
kiszabadultam. De nem tágítottam. Nyaka köré fontam a karomat és közelebb húztam, hogy újra érezzem
forró csókját. Kezei lassan simultak végig testem oldalán. Egyikkel átkarolt, míg másikat határozottan
becsúsztatta a nadrágom alá. Megremegett a térdem és felnyögtem, amikor az apró bugyimon is
átküzdötte magát.

– Megőrülök, hogy itt meg kell állnom – sóhajtott fel. Leengedtem a kezem és rámarkoltam, kemény
férfiasságára.

– Én nem akarok megállni – nyögtem ajkai közé.

– Biztos vagy benne?

Csak bólintottam, és máris arccal a fal felé fordított. Félretolta a hajam és gyengéden csókolta, harapdálta
a nyakam. Tudta, hogy mennyire odavagyok ezért, így pofátlanul ki is használta, én pedig minden
pillanatát élveztem.
– Óvatos leszek – suttogta a fülembe és lassan megszabadított a ruhámtól. Ajkai végigsiklottak a vállamon,
gyengéden belém harapott, közben kemény férfiasságát a résre helyezte. – Meg kell állítanod. Nem
akarok fájdalmat okozni.

Már az is jobban fokozta a vágyamat, hogy az arcomon éreztem suttogó leheletét.

– Túl sokat beszélsz. – Felé fordítottam a fejem és fenekemet a csípőjéhez dörgöltem.

– Te boszorka – mordult fel kéjes sóhajjal, és lassan belém hatolt. Visszafojtottam a levegőt, az egész
testem megfeszült. Homlokomat a falhoz szorítottam az apró fájdalomra.

– Látnom kell az arcod – lihegte a nyakamba. Félrehúzta a hajam és elfordította a fejem.

A mámortól szinte egybeolvadtam a fallal. Hihetetlen érzés volt, ahogy bennem lüktetett. Minden
porcikám időzített bombaként bizsergett.

– Ez valami eszméletlen… – Nyögött fel, miközben lassan mozogni kezdett bennem. – Soha nem szállok ki
belőled. – Lehunytam a szemem, ittam elismerő szavait és forró szenvedélyét, amivel birtokba vette a
testemet.

– Ray – nyögtem, amint a legvégső határomat súrolta az orgazmus előtt.

– Élvezz, kicsim! Gyerünk! – Alig fejezte be, magával sodort a gyönyör. Ujjaimmal a falba kapaszkodtam,
de erősen meg kellett tartania, hogy ne essek a padlóra. Szó szerint levett a lábamról. Pár lökéssel később
ő is megérkezett, hangosan felnyögött és mindkét karjával szorosan magához ölelt. Lihegve álltunk,
fejemet hátrahajtottam a vállára, és próbáltam visszatérni a valóságba, míg ő bennem lüktetett.

– Mindennap ezt akarom csinálni veled, életem hátralevő részében – nyomott egy puszit az arcomra.
Karomat a tarkójára csúsztattam, és belenéztem csillogó szemeibe. – Szeretlek. – Finoman összedörzsölte
az orrunkat.

– Én is szeretlek. – Hosszú, forró csókkal kísértem vallomásomat.

Másnap reggel fájdalmas gyomorkorgásra ébredtem, ami a tudatalattim üzenete lehetett. Amint
magamhoz tértem, éreztem a levegőben a friss pirítós illatát. Mosolyogva néztem az üres ágyat magam
mellett, és készültem, hogy kövessem az ínycsiklandozó illatokat, amikor Ray megjelent az ajtóban.

– Jó reggelt! – Indult cl felém egy hatalmas tálcával a kezében. – Nem kelhetsz még fel.

Megállt az ágy mellett és várta, hogy helyet csináljak a rengeteg finomságnak.

– Hűha – ámuldoztam a látványtól, amint mellém került a tálca. – Ezt mind nekem csináltad?

– Ühüm. – Közelebb hajolt és egy gyengéd csókot nyomott a számra.

– Mivel érdemeltem ki? – kérdeztem mosolyogva.

– Azzal, hogy imádlak. – Felvett egy pirítóst és tartotta, hogy beleharapjak. Az íze is annyira jó volt, mint
ahogy elképzeltem az illata alapján.

– Te nem eszel?

– Én inkább valami mást ennék – húzta kacér mosolyra kívánatos ajkait, majd közelebb férkőzött és a
nyakamat ízlelte puha gyengéd apró csókokkal.

– Hagyd abba! – Összehúztam magam nevetés közben.

– Akkor jobb lesz, ha sietsz.

Felvettem a bögrét, belekortyoltam a frissen készített kávéba. Ray addig mellém ült és nekidőlt mögöttem
a falnak.

– Ha végeztél, akkor indulunk, rendben? – simogatta meg a karomat.

– Hova akarsz menni?

– Mondtam, hogy elviszlek valahova néhány napra. – Átölelt hátulról és egy csókot nyomott a vállamra. –
Előtte be kell néznünk a szállodába.

– Nem szeretnék odamenni. – Ahogy arra gondoltam, látnom kell Tina undok fintorgásait, megrándult a
gyomrom. Nem tudnám elviselni.

– Én szeretném, ha jönnél. Bízz bennem, nem lesz gond. Látni fogod, hogy semmi okod nem volt
féltékenynek lenni.

– Nem voltam féltékeny. Haragudtam, hogy átvertél! – vágtam vissza dacosan, mire a fejét csóválta
mosolyogva.

– Kapok valamit, amikor kiderül, hogy mégsem?

– Azt majd meglátjuk!

– Ennek örülnék. – Hüvelykujját végighúzta alsó ajkamon. – Megyek, lezuhanyozom, különben nem fogok
bírni magammal.

Kaptam egy gyors csókot és szinte futólépésben ment ki a szobából, mintha kergetném. Nevetve néztem
utána. Ettem még néhány falatot és megittam a kávét. Miután elpakoltam a tálcát, úgy döntöttem,
csatlakozom Rayhez. Halkan becsuktam az ajtót és ledobtam magamról a ruháimat. Háttal volt, ezért
először csak gyengéden húztam végig a tenyerem a gerincvonalán, amitől megfeszült a teste, majd
finoman belemarkoltam kerek fenekébe.

– Nem bánod, ha csatlakozom? – Átöleltem a derekát és széles hátához bújtam.

– Már ideje volt, azt hittem, lassan vízköves leszek – Megfordult és beemelt maga mellé.

Nem siettük el a készülődést, két órával később léptünk ki az ajtón felfrissülve.

– Mikorra kell kint lennünk a repülőtéren? – kíváncsiskodtam útközben.

– Nincs időhöz kötve.

– Valóban? – kérdeztem vissza.

Feszült voltam, ahogy egyre közeledtünk a reptér felé, de nem is a repülés aggasztott, hanem Miami. Még
a kíváncsiságomat is elnyomta az aggodalom, hogy mit tervezett, miután benéztünk a szállodába. Egy
valami nem aggasztott. Már biztos voltam benne, hogy igazat mondott és nem volt közöttük semmi.
Legalábbis akkor, amikor visszautazott. Még a baleset előtti este győzött meg róla, amikor sötét
szemeiben megcsillantak a könnycseppek. A szívem mélyén hittem neki, de az eszem nem adta fel olyan
könnyen a harcot. Meg kellett küzdenem az álnok gondolataimmal, amik megpróbáltak eltéríteni.

– Hahó, megjöttünk!

– Tessék? – ugrottam ki a gondolataimból sejtelmesen zengő hangjára.

– Minden rendben? – kérdezte aggódó tekintettel.

– Persze.

Egy magánparkolóban álltunk meg. Ezt a részét, még korábban nem láttam a reptérnek. Hogy is
láthattam volna? Eddigi nem sokat repültem.

– Biztos jó helyen vagyunk?

– Gyere! – Megkerülte az autót, és a kezét nyújtotta felém. Kissé ijesztő volt, hogy nem tudtam, mi vár
rám. Beleakasztottam ujjaimat az övébe, és ellenkezés nélkül követtem.

– Jó napot, Mr. Hollson – intettek Raynek, felém pedig kedvesen mosolyogva biccentettek, miközben
félretolták a csarnok hatalmas kapuját.

Ámulva néztem, ahogy felbukkan a magas, fehér gép. Olyan volt, mintha fényesre mázolt külsővel
díszelgett volna a színpadon, hogy mindenki őt csodálja. Inkább illett egy múzeumba, mint a levegőbe. A
gyomrom összeugrott, ahogy tudatosult bennem, hogy ezzel fogunk menni. Ray tett egy lépést, de én még
a földhöz tapadva csodálkoztam.

– Baszki – fújtam ki magamból. – Neked saját géped van?

Hangos nevetésre tértem vissza a csarnok épületébe. Ray felé pillantottam, és éreztem, hogy az összes
vér az ereimből az arcomba nyomult.

– Ezt kimondtam hangosan?

– Igen.

Lesütöttem a szemem és elindultam, hogy közelebb menjünk a vasmadárhoz, ami minden képzeletemet
felülmúlta.
A lépcső már oda volt készítve, a gép ajtója nyitva várt, hogy birtokba vegyük. Különösnek tartottam, hogy
senki nem volt körülöttünk. Semmi mozgást nem fedeztem fel egyeden kis zugban sem. Nem csak
kívülről, hanem belülről is elkápráztatott, az egyszerű, de mégis elegáns tér, ahova beléptünk. Mintha a
legújabb luxusautóba szálltunk volna be. Az ülésekre elég volt ránézni, és máris éreztem, ahogyan
belesüppedek a puha bőrbe. Minden felület olyan fényesen ragyogott, hogy az ember nem mert hozzáérni,
nehogy rajta maradjon az ujjlenyomata.

– Nem kérdezem meg, hogy tetszik – vigyorgott. Az arcát elnézve jól szórakozott rajtam.

– Van egyáltalán pilóta a gépen, vagy vezetni is te fogod? – kérdeztem nevetve. Nem válaszolt, csak
megrándult a szemöldöke. – Na, nem! Ezt nem veszem be! – ráztam a fejem.

Nem fogja velem elhitetni, hogy repülőt is tud irányítani.

– Nincs más választásom, mert csak az egyik pilóta tud itt lenni – válaszolta komolyan.

– Igen, persze, mindjárt gondoltam – hitetlenkedtem még mindig. – Remélem, ejtőernyő is van a gépen. –
jegyeztem meg elpirulva.

– Ha nem tudnám vezetni, akkor a légitársaság egyik járatával mennénk. – Magához húzott és átkarolta a
derekamat.

– A filmekben mindig a levegőben jut eszükbe, hogy fogalmuk sincs, hogy kell irányítani a gépet. –
kuncogtam még mindig paprikavörös arccal.

– Nan! – szólt rám határozottan.

– Tessék? – felnéztem komoly tekintetébe.

– Túl sokat beszélsz! – Szenvedélyes csókkal hallgattatott el. Erősen kapaszkodtam bele, a testem minden
egyes milliméterének szüksége volt rá, hogy lenyugtassa a felfokozódott izgalmamat és kiűzze belőlem a
feszültséget. Percekig egymásba gabalyodva álltunk, míg Ray telefonjának hangos csörgése vissza nem
rántott az ámulatból.

– A fenébe! – mormolta halkan. – Muszáj felvennem, ne haragudj! – Adott egy gyors csókot, és fogadta a
hívást.

– Jake? – szólt bele határozottan. – Persze! Addig odaérünk. Ahogy megbeszéltük. – Amíg belemerült a
beszélgetésbe a vonal másik végén lévő emberrel, közelebb léptem hozzá és megigazítottam kissé elálló
gallérját. – Köszönöm, hogy szóltál, hamarosan találkozunk! – fejezte be a hívást.

– Nos, neked miért nem ugyanaz a csengőhangod, mint nekem? – kérdeztem kíváncsian.

– Miért? A tied milyen? – kérdezett vissza komoly arccal, mintha nem tudná, mit állított be a telefonomra.

– Nem is tudom, valami unalmas, ősrégi zene. – Elhúztam a számat.

– Unalmas és ősrégi? – kérdezett vissza kimérten. Tekintetében valami gonoszságra késztető csillogást
fedeztem fel, ezért lassan hátraléptem egyet, majd még egyet.

– Pontosan. Valami lejárt lemez! – hátráltam a gép vége felé.

– Na, megállj csak! – kapott utánam, mire hangos sikításféle jött ki belőlem.

– Engedj! – kértem nevetve. Erős karjai szorosan körérn tekeredtek.

– Ezért ájulásig foglak kínozni! – suttogta kéjes hangon. Egy cseppet sem aggódtam, tudtam, hogy nem
olyan kínzás lesz, ami ellenemre lenne.

– Khm… Elnézést… – szólt egy mély hang, mire mindketten arra néztünk.

– Charlie! – bólintott Ray.

– Megkaptuk az engedélyeket, uram! Indulhatunk! – jelentette be a középkorú férfi. Makulátlan öltönyt

viselt, a mellkasán egy aranyszínű repülő formájú kitűzővel. A sapkája félig eltakarta az arcát, csoda volt,
hogy egyáltalán kilátott alóla.

– Rendben, máris jövök.

– Remélem, leveszi a sapkát mielőtt indulunk – súgtam oda Raynek a karjába kapaszkodva. Hangosan
felnevetett és átkarolta a vállamat.

– Nincs mitől félned – válaszolt vigyorogva, majd lehajolt hozzám. – Van ernyő a gépen – suttogta a
fülembe. – Helyezd magad kényelembe, kicsim! – Rám kacsintott, majd egy gyors csók után, célba vette a
pilótafülkét. Tátogva néztem utána, az elmém játszadozva vetítette a képet, ahogy kapkodva öltöm
magamra a mellényt és visítva ugrok ki a gépből.

– Foglaljon helyet – szólt rám egy kedves hang.

– Tessék?

– Helyet kell foglalnia, kérem – mutatott a kényelmes bőrülésre a fiatal lány. Szorosan hátrafogott hajával,
vékony hegyes állával, inkább szigorú tanárnőre hasonlított. Egyedül a kék szemei voltak nyugtató
hatásúak.

– Oh, igen! – Zavartan elfoglaltam a helyem.

Idegesen magam elé húztam a biztonsági övét.

Nem volt jó hatással rám a képzeletem.

Bosszankodtam a háromórás egyedüllét miatt és egész úton, hatalmas gumóval a gyomromban ültem,
mindaddig, míg sikerült nagy nehezen elaludnom.

– Kicsim! – suttogta egy ismerős hang. – Megérkeztünk.

– Mi? – ugrottam fel rémülten.

– Jól vagy? – Megsimogatta az arcomat.

– Persze.

– Gyere, menjünk! – Megfogta a kezem és felegyenesedett.

– Ray! – tartottam ellen.

– Igen?

– Lehetne, hogy többet nem jövünk magángéppel? – kérdeztem félve. – Sokkal jobban érezném magam, ha
lennének körülöttem mások is. – Leguggolt mellém, és csillogó szemekkel rám nézett.

– Rendben, ha ezt szeretnéd, így lesz. – Hátraigazította az arcomba lógó hajtincsemet a fülem mögé.

– Előre akartalak vinni magammal, de olyan édesen aludtál. Még egy picit nyálaztál is. – Nevetve húzta
végig ujját a szám szélén.

– Nem is igaz – vágtam rá gyorsan, de éreztem, hogy azonnal lángra lobbant az arcom.

– Na, jó, tényleg nem azért jöttem hátra. Meg akartalak dugni a mosdóban – vigyorgott. – Kis nyálasom.

– Hé! – bokszoltam finoman a vállába.

– Induljunk, mert lemaradunk a műsorról – húzott fel a kényelmes bőrülésből.

– Milyen műsor? – szedtem utána a lábaimat.

– Majd meglátod.

Félórával később már ismerős volt az út, ahogy közeledtünk a szálloda felé. Most is olyan forró volt a
levegő, mint amikor Sellyvel voltunk itt. Az emberek nagy része strandruhában sétált az utcán, hideg
üdítővel vagy fagylalttal a kezükben. Meglepődve figyeltem, ahogy elkerültük a bejáratot és a szálloda
mögött egy mélygarázsba hajtott le Ray. Mintha egy kis barlang lett volna, egy rejtett kis zug, amiről
senki más nem tud.

A kinti verőfényes napsütés után, bent koromsötét volt. Semmit nem láttam percekig a szemem elé kúszó
sárga felhőktől. Félelmetes volt számomra. Miután hozzászoktam a benti fényviszonyokhoz, észrevettem,
hogy több autó is parkolt körülöttünk. Furcsa érzésem támadt, az idegesség újra eluralkodni látszott
felettem.

– Jól vagy? – kérdezte Ray, miután leparkolt. Bólintottam és egy gyors mosollyal válaszoltam. – Oké,
menjünk! – Kiszállt az autóból, majd megkerülte a járművet, és kinyitotta az ajtót, hogy kisegítsen.

– Ray! – lépett elénk egy alacsony szemüveges fickó.

– Jake! – nyújtott kezet Ray. – Időben vagyunk?

– Pár perc, és itt lesz Mr. Leonard – válaszolt hadarva, és zavartan feltolta szemüvegét az orrnyergére.

– Remek! – Ray rám pillantott. – Nan, ő itt Jake, a helyettesem – mutatott be a férfinak. – Jake, ő pedig
Nancy, a kedvesem! – mosolygott rám. Hatalmasat dobbant a szívem.

– Nagyon örülök! – fogtam kezet én is a sráccal.

– Felmegyünk, majd kísérd az irodába, ha megérkezik Leonard.

– Igen – bólintott Jake.

Elindultunk, de két lépéssel később Ray megtorpant és visszafordult.

– Jake! Sajnálom, hogy igazságtalan voltam. Örülök, hogy rendeződött a dolog, és újra itt vagy.

– Kö… köszönöm! – dadogta zavartan a férfi.

Nem tudtam miről van szó, de újabb elismerést gyűjtött be magának Ray emberségből. Kevesen tudnak
bocsánatot kérni az alkalmazottjuktól.

– Hűha, valami rosszat csináltál? – kérdeztem mosolyogva, míg a lépcsőházban felfelé tartottunk.

– Nem vagyok rá büszke. – Elhúzta a száját, arca komorrá vált a kérdésem után.

– Nem árulod el, hogy mi folyik itt? – kíváncsiskodtam tovább. Furcsa volt, hogy a hátsó bejáraton
mentünk be. Olyan érzésem volt, mintha készülne valamire.

– Találkozunk valakivel – titokzatoskodott tovább.

Több tucat lépcső után egy szürke folyosóra értünk. Nem volt hosszú az üres átjáró, amiből több barna
faajtó nyílt. Az együk ilyenen léptünk be, ami mögött egy iroda volt. Már belépéskor érezni lehetett a
benn levegőből, hogy a tulajdonos precízen rendben tartott mindet. Ezt a felvetésemet bizonyította a
makulátlan rend és tisztaság, amikor körülnéztem.

Az íróasztalon csak egy laptop volt, ami éppen be volt kapcsolva. Sehol nem feküdtek papírhalmok, de
még a szemeteskosár is üres volt, mintha valami dekoráció része lenne, hogy feldobja a szobát.
Kíváncsian vártam, hogy magyarázatot kapjak a felmerülő kérdéseimre, többek közt arra, mit keresünk
ott.

– Ez Jake irodája – tudatta velem Ray. – Ülj csak le, mindjárt itt lesz Leonard.

– Azt elárulod, hogy ki ő?

– Az értékelési bizottság elnöke. Tina túllőtt a nagyravágyó terveivel, Jake pedig készült egy videóval. –
adott rövid magyarázatot a kérdésemre, de nem tudta folytatni, mert Jake lépett be, mögötte egy magas
ősz hajú, idősebb férfival.

– Ray!

– Leonard! – üdvözölték egymást erős kézfogással, majd miután bemutatott Ray az úrnak, mindannyian
leültünk a kanapéra.

– Remélem, tisztában van vele, hogy egy ilyen vádnak súlyos következményei vannak, főleg, ha alaptalan –
közölte a szigorú arcú férfi Rayjel.

– Természetesen. Nem hívtuk volna ide, ha nem lennénk biztosak.

Csendben ültem a kanapén és figyeltem a két határozott és magabiztos férfit.

– Akkor el is kezdhetjük.

Ray elővette a telefonját és tárcsázott. Néhány percen belül a helyiségbe Tina lépett be. Összeugrott a
gyomrom a látványától. Megszeppent arccal torpant meg, de amint észrevett, a tekintete lenézően
gyilkossá vált. Felemelte a fejét és büszkén közelebb sétált.

– Ray, nem is tudtam, hogy visszajöttél – mosolygott kedvesen. – Üdvözlöm! – bólintott az ősz hajú férfira,
aki mérgesen visszaintett. Rám és Jake-re nem pazarolta álnok mosolyát, de még csak egy hangot sem
erőltetett ki magából.

– Foglaljon helyet, Tina! – mutatott Ray a kanapéra. Túl sok hely nem volt már a szobában és az egyetlen
ülőhely is közel esett hozzám.

– Köszönöm, inkább állnék.

– Rendben – egyezett bele Ray. – Jake! Elindíthatod! – utasította a férfit.

– Miért vagyunk itt? – kérdezte zavartan a nő.

– Mindjárt kiderül – felelte Ray.

Úgy éreztem, felfordul a gyomrom. Tina pillantásai Ray felé egyértelműen az sugallták, mennyire odavan
még érte. Kedvem lett volna felugrani és belekapaszkodni vékony tincseibe, hogy alaposan helyre tegyem.
Nehéz volt visszafojtani a dühömet, ha csak arra gondoltam, hogy ő és Ray egymásba gabalyodva falták
egymást.

Cafka!

A dühös gondolataimat a videó terelte el. A felvétel első kockáin a felvonó volt, ami másodperceken belül
megnyílt és Tina lépett ki belőle, az oldalán egy idős férfival.

– Itt nyugodtan beszélhetünk – kezdett bele.

– Az idén még rosszabb értékelés fog megjelenni a szállodáról.

– Ezúttal el kell őt távolítani, akkora büntetést kell kapnia, hogy elveszítse a szállodát. Itt vannak a
papírok – nyújtott át egy mappát a férfinek.

– Mindent úgy írtál, ahogy megbeszéltük?

– Igen, ezek alapján alkalmatlan. Ray Hollson nemsokára egy földönfutó kis senki lesz – kuncogott saját
megjegyzésén.

– Nem is tudod, mennyire várom már.

– Azt nem szeretném, ha bezárnák a szállodát. Ha megveszed, szívesen dolgoznék neked – simult a
férfihez hízelegve.

– Gyönyörűm, én csak eltaposni akarom, utána azt csinálsz ezzel a hellyel, amit akarsz.

– Könnyedén megbirkózom vele – válaszolt a nő.

Döbbenten néztem a képsorokat, talán még a szám is tátva maradt azon, ami következett. A kis ribanc
kiéhezve nekiesett az öregnek és összegabalyodva falták egymást. Gyomorforgató látvány volt, aminek
Jake vetett véget, azzal, hogy megállította a lejátszót. Az irodában fagyos lett a levegő, a sűrű feszültséget
vágni lehetett volna.

– Eleget láttam! – ugrott fel a férfi. – Gondoskodom róla, hogy Roger megkapja a méltó büntetését.
Remélem, ön is így tesz az alkalmazottjával – pillantott a ledermedt Tinára.

Volt alkalmazott!

– Ez nem… én… meg tudom magyarázni… – Remegő hangon közelebb lépett hozzájuk.

– Ray! Szívesen látnánk a bizottságban! – A férfi figyelmen kívül hagyta az idegesen toporgó cafkát.

– Megtisztelő lenne, köszönöm!

Felkaptam a fejem a felkérésre, amit Ray azonnal elfogadott. Valami furcsa félelem járta át a testem. A
két férfi elköszönt egymástól.

– Tudom, hogy másnak látszik, de meg tudom magyarázni, csak hallgass meg! – kezdett bele Tina a
mentegetőzésbe. – Le akartam leplezni…

– Jake, jöhet a folytatás! – szakította félbe a nőt, és elhelyezkedett mellettem a kanapén. A férfi újra
elindította a videót amibe beletekert, és Tina egyéni filmje következett. Még a folyosón állt, kezében a
telefonnal.

– Nem fogod elhinni! Enyém lesz a szálloda! – ujjongott az öreggel átélt kefélés után. – Most megtanulja
Ray Hollson, hogy nem kellett volna visszautasítania. A vénember a tenyeremből eszik.

Inkább a puncidból! – tettem hozzá magamban.

– Azt a kis békát eltávolítottam a múltkor. Rákentem, hogy eltüntette a papírokat, ezért Ray kirúgta –
kuncogott bele a telefonba. – Lekoptattam azt a proli csajt is róla. Annyira megnéztem volna a képét,
amikor átküldtem neki azt az ezeréves képet.

Hangos nevetésétől minden porcikám zsibbadt. Fel akartam ugrani és megpofozni, hogy többet ne tudjon
nevetni, de megszólalni sem.

– Azt nem tudom, miért utasított vissza, de most nagyon megbánja. A csaj fejvesztve fog menekülni tőle.
Ma is átutalok egy kis pénzt a számládra. Jönnek új vendégek.

Ez volt az utolsó kép. Jake megállította a felvételt.

– Ezért még megfizetsz! – vágta Rayhez felbőszülve, és elindult szinte futva az ajtó felé. Nem tudott
kijutni rajta, mert két egyenruhás rendőr lépett be.

– Találkozunk a bíróságon!

– Nem nyerhetsz ellenem! Be foglak perelni zaklatásért! – kiabálta kikelve magából. A hófehér arca lilára
változott, egy sötét burok uralta az auráját.

– Sok szerencsét! – intett mosolyogva Ray.

Néztük, ahogy kivezették az irodából. Miután Jake is elhagyta a helyiséget, Ray leült mellém és felém
fordult. Lehajtott fejjel próbáltam megemészteni, amit az imént láttam és hallottam. Szégyelltem, amiért
nem bíztam benne.

– Sajnálom – suttogtam magam elé. Ujjai az állam alá csúsztak, és maga felé fordította a fejem. – Hinnem
kellett volna neked, de…

– Semmi baj, a lényeg, hogy már tudod. Mondtam, soha nem bántanálak.

A szívem a torkomban dobogott, jóleső melegség futott át az egész testemen, ami a karjaiba lökött.
Percekig szorítottam magamhoz. Eltolt magától és meleg homlokát az enyémhez nyomta, arcomat a
tenyerébe fogta.

– Indulhatunk?

– Hova akarsz menni?

Hosszan megcsókolt, majd megfogta a kezem.

– Van egy meglepetésem – húzta sejtelmes mosolyra puha ajkait, amit szívesebben csókoltam volna még,
ahelyett, hogy útra keljünk. Nem hagyott rá időt, hogy ellenkezzek. Sietősen elhagytuk az épületet a
főbejáraton keresztül, és félórával később a kikötőben szálltunk ki a taxiból. Izgatott voltam, nem tudtam,
mire számítsak. Gyönyörködtem a felhőket súroló magas épületben, aminek a lábai előtt hevert a szebbnél
szebb hajóknak és jachtoknak helyet adó kis öböl.

– Nem árulod el, mire készülsz? – próbáltam kihúzni belőle, hogy megszabaduljak az izgatottságtól.

– Még bírd ki néhány percig! – Ajkához húzta kézfejemet és megcsókolta.

Végigmentünk egy keskeny mólón, aminek mindkét oldalán hajók ringatóztak a hullámzó vízen.

– Megérkeztünk – torpant meg hirtelen egy jacht előtt, ami mellett a többi lyukas ladiknak nézett ki, pedig
azok is átlagon felüli vízijárművek voltak.

– Na, nem! – kaptam ámulva a szám elé a kezem.

– Na, de! – nevetett hangosan.

Elkerekedett szemekkel néztem a luxus csónakot, aminek az oldalán az én nevem díszelgett nagy
betűkkel: „NAN1”.

– Te… ez… – meredten néztem a feliratot.

– A tiéd! – Húzott közelebb magához és egy puszit nyomott az arcomra.

– Ez már túlzás – fújtam ki magamból. Nem tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet. Korábban Fred egy-egy
szál virágnál nem adott többet, azt is csak a kapcsolatunk elején, de akkor is láttam rajta, hogy nehezére
esett a pár dolláros kiadás.

– Menjünk, sötétedés előtt kell az öbölbe érnünk.

– Öbölbe? Milyen öbölbe?

– Itt még nincs vége! – Átlépett a hajóra és a kezét nyújtotta, hogy segítsen. Belekapaszkodtam ujjaiba és
ráléptem a vadonatúj fedélzetre. Újabb meglepetésben volt részem, amikor beindította a jachtot és
elindultunk.
Ray Hollson nemcsak repülőt, de hajót is tud vezetni! – jegyeztem meg magamban. A vízen ringatózva
nem tudtam, hogy a lebilincselő naplementét nézzem, vagy alaposan feltérképezzen a hajó minden
szegletét. Végül úgy döntöttem, hogy Ray mellé állok, és néztem, ahogy könnyedén tekerte a kormányt.
Nem tűnt bonyolultnak vezetni.

– Kipróbálod?

– Lehet? – kérdeztem visszafojtva ujjongásomat.

– Neked bármit, amúgy is a tiéd. – Behúzott maga elé és rátette a kezem a hatalmas kerékre. Kézfejemet
átfogták ujjai, amitől biztonságban éreztem magam. Még csak nem is hasonlított az autóra. Úgy éreztem,
siklunk a hullámok tetején, amik finoman dobálták NANl-t.
 Ray
Szürkületkor értünk a Boates Grillhez, ami egy névtelen kis öbölben helyezkedett el Florida partjainál.

Első útnak tökéletes volt. Legközelebb sokkal messzebbre viszem. Meg akarom mutatni neki az egész
óceánt, hetekig hajózni és átszeretkezni minden egyes napot.

Ez volt a tervem.

Leonard felajánlása, kissé elbizonytalanított. Ez a legnagyobb elismerés számomra, hogy néhány év alatt
értem el, amit a többi tagnak évtizedek alatt sikerült. Egyvalamiben viszont biztos voltam, még ezért a
lehetőségért sem válnék meg Nantől.

– Ez valami fantasztikus volt – mosolyogva lépett ki a mólóra. – Ha ezt tudom, már rég vettem volna
magamnak egy hajót – nevetett hangosan.

– Valóban? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

– Na, jó! Legfeljebb egy apró modellt tudtam volna venni. – Lebiggyesztette a száját, ahogy a két ujjára
pillantott, amivel a hajó méretét akarta kifejezni. Nevetnem kellett, hogy mennyire képben van, de
mégsem fél álmodozni.

– Gyere ide! – Közelebb húztam magamhoz és egy puszit nyomtam felhevült arcára.

– És most? Mit fogunk itt csinálni? – Átkarolta a derekam, miközben a parton sétáltunk.

– Vacsorázunk és szeretkezünk a csillagok alatt – válaszoltam büszkén. Másra nem is vágytam abban a
pillanatban. Benne lenni, ölelni őt, érezni apró szuszogását, miután a farkamtól kifáradva a mellkasomon
piheg.

– Tartalmas éjszaka lesz – bújt a villámhoz, ami elégedettséggel töltött el. Biztos voltam benne, hogy nem
lenne ellenére.

A part egy részét kibéreltem. Egy régi barátom az étterem tulajdonosa, így egyszerű volt megszervezni a
meglepetésemet. Reméltem, hogy tetszeni fog Nancynek.

– Éhes vagy?

– Sokkal inkább izgatott – nézett fel rám csillogó szemekkel a sötétben, ami szebb volt bármelyik
csillagnál az égen. A szomorúság, ami még napokkal ezelőtt is a szemében rejlett a baba miatt, eltűnt. Ha
csak egy kis időre is, de boldog volt az arca, amitől én sem lehettem volna boldogabb. Bármit megadtam
volna neki. Azzal, hogy megjelent az életemben, lassan mindent megváltoztatott.

Ahogy közeledtünk a bérelt hely felé, látni lehetett a halvány fényeket. Pár méterrel arrébb kezdődött a
homokösvény, amit mindkét oldalon fáklyák világítottak meg, egészen a szőnyeggel és párnákkal borított
homokig. Hasonlóan képzeltem el, de sokkal jobban sikerült, amit majd meg kell hálálnom az étterem
személyzetének. Nan megtorpant és elakadt lélegzettel körbenézett a szirmokkal szórt fekvőrészen.

– Ez gyönyörű!

Megfogtam a kezét és a megterített asztalhoz vezettem, de nem tudta levenni tekintetét a párnákról.
Láttam az arcán a vágyakozást, hogy inkább azt választaná vacsora helyett.

– Együnk később?

– Igen! – válaszolt fülig érő szájjal. Levette homokkal megtelt szandálját és megragadta a kezem, hogy
vele menjek.

Kényelmesen belehuppant a puha kasmírtapintású párnákba és kíváncsian az eget kémlelte.

– Gyere, ezt látnod kell! – siettetett, mivel én még a cipőmmel bajlódtam.

A hajón kellett volna hagynom! – morogtam a cipőmre.

Nan mellé húzódtam, de nem dőltem hátra, helyette a feje mellé könyököltem.

– Nézd mennyire szépek és milyen gyönyörűek! – Fülig ért szájjal mutatott a felettünk lévő csillagos égre.

– Te sokkal szebb vagy!

– Ne csináld már! – sütötte le a szemét szégyenlősen.

– Márpedig nekem sokkal szebb vagy! – simogattam meg forró arcát. Nem tudtam ellenállni hívogató
ajkainak, szenvedélyes csókkal vettem birtokba.

Imádom a száját…

Ujjai a tarkómra csúsztak, halkan felnyögött, amivel kiszabadult a benne rejlő szenvedély. Összeölelkezve
faltuk egymást kifulladásig. Testemet elöntötte a vágy, ami végig bennem lappangott a közelében, mint
egy kitörni készülő éhes oroszlán, aki előtt kecsesen vonaglik a gazella. Egyik kezemmel végigsimítottam
formás domborulatain. Újra rá kellett jönnöm, hogy minden porcikája tökéletesen illik a tenyerembe.
Késztetést éreztem, hogy leszaggassam róla a ruhát, és azonnal a magamévá tegyem.

De nem… még nem. Állj le!

Senki nem volt még rám ilyen hatással, senkivel nem éreztem azt, hogy néhány alkalomnál többet is cl
tudok viselni, szex nélkül. Nan más volt, annyira más, hogy képes voltam elviselni a kínzó fájdalmat a
farkamban, csak hogy jófiú legyek. Lihegve leheltem egy könnyű csókot duzzadt ajkaira.

– Mit művelsz velem?

– Köszönöm, hogy elhoztál ide. – Tenyerét az arcomra tette, másik karja még a nyakamban pihent.

– Bárhova elviszlek. – Megfogtam a csuklóját és belecsókoltam a tenyerébe.

– Tudom, hogy kevesebbet fogunk találkozni – halkult el a hangja, és szemeiből egy pillanatra eltűnt a
csillogás. – Megpróbálok türelmesen várni rád. És bízni fogok benned, megígérem – erőltetett egy mosolyt
magára.

– Miért találkoznánk kevesebbet?

– Ha benne leszel a bizottságban, sokat kell majd utaznod.

– Ez így van – helyeseltem. – De jobban szeretném, ha velem tartanál – vetettem fel az ötletemet, ami már
akkor eszembe jutóit, amikor Leonard felkért rá.

– Hogyan? – döbbenten kérdezett vissza.

– Velem jöhetnél, oda is eljutnál, ahova soha nem gondoltad volna. Jobb lehetőség, mint egy zsúfolt város
szürke napjaiban rám várni.

Nem válaszolt, csak elkerekedett szemekkel nézett rám.

– Ééés, még a főnyeremény is a tiéd lenne – löktem be az idióta poénomat, hogy oldjam benne az érezhető
feszültséget.

– Mi lenne az?

– Én, te kis butus – dörzsöltem össze az orrunkat.

– Tényleg az vagy – nevetett fel vidáman.

– Akkor? Mit mondasz? Velem tartasz?

– Gondolod, hogy ez jó ötlet? Gyorsan rám unnál.

– Egy élet is kevés lenne veled. Igent kell mondanod, Nan! – Finoman megfogtam az állát és végighúztam
hüvelykujjam alsó ajkán.

– Nem fogok összefutni minden országban egy gyilkos exszel?

– Minden másodikban – válaszoltam, mire összeráncolta homlokát. Nevetnem kellett morcos tekintetének
látványára. – Nem fogsz összefutni.

– Nem szép dolog ilyennel viccelni – húzta fel az orrát. – Mi lesz a szállodákkal?

– Jake remekül elboldogul itt Miamiban. New Yorkban is biztos találok majd valakit, de nem mindig kell
utaznunk.

– Utaznunk? – kérdezett vissza mosolyogva. – Még nem válaszoltam.

– Akkor mielőbb tedd meg! Néhány hónap vagy év együtt. Utána belekezdhetnénk egy komolyabb
projektbe.
– Mi lenne az? – Újra felcsillant a szeme kíváncsian. Lassan végigsimítottam a testét, tenyerem
megállítottam a hasán. Ott, ahol nemrég még a közös babánk fogant meg.

– Nem kérem meg a kezed, túl kiszámítható lenne most, de megígérem, hogy nem lesz más nő, csak te –
adtam meg a kegyelemdöfést a vallomásommal, mert kipirult arcát elmosták a szeméből özönlő
könnycseppjei.

– Ne sírj! – kértem suttogva, és apró puszikkal próbáltam eltüntetni minden egyes könnycseppet. –
Bejárod velem a világot, bébi? – kérdeztem mosolyogva.

– Naná – válaszolta nevetve.

Letöröltem a maradék nedvességet is az arcáról, és hátradőltem. Mellkasomra hajtotta a fejét és együtt

néztük az apró fényes csillagokat a koromsötét égbolton.

– Ray?

– Igen?

– Mi lett volna, ha nemet mondok?

– Akkor együtt penészedtünk volna a szmogos belvárosban… Nem lett volna élménydús, de nekem az is jó
lett volna, mert ott vagy mellettem.

Felnevetett és szorosabban hozzám bújt.

– Szeretlek, Ray Hollson!

 Utószó
Kedves olvasóm! Köszönöm, hogy a kezedben tartod a könyvemet. Remélem, hozzájárultam a
kikapcsolódásodhoz a történettel.

Szeretném megköszönni Ildinek és Andinak a rengeteg segítséget, biztatást. Nélkületek nem jelent volna
meg, hanem a polc mélyén végzi.

Nagyon köszönöm Mikinek a csodaszép borítót. Megint hatalmasat alkottál!

Valamint szeretném megköszönni minden egyes csoporttagnak, olvasómnak, és követőmnek, hogy

kitartóan vártátok és biztattatok nap mint nap, míg végül kalandos úton, de megjelent Nancy és Ray
története.

Emy Dust
 Table of Contents
Title page

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Nancy

Ray

Utószó