RAJONGÓI FORDÍTÁS

Fordította: Burning Rebels

Lektorálta: Rea
Korrektor: Leelan
 Fülszöveg:
A feltörekvő tehetség, Zack Grantham a gyász feneketlen
spiráljában ragadt azóta, hogy autóbalesetet szenvedett, aminek
eredményeként egyedülálló apuka lett, és karrierje is
félbemaradt. Visszatérve a karolinai Cold Fury-hez, még mindig
lesújtva az érzelmi terhek miatt, komoly segítségre van szüksége
a fia nevelésében. De míg a kockafejű új dadus elnyeri a fia
szívét, Zack nem biztos benne, hogy készen áll egy új nő
érintésére – még az után sem, hogy megpillantja az észveszejtő
domborulatait, amelyeket a bő ruhák alatt rejteget.
Kate Francis általában távol tartja magát a Zackhez hasonló
férfiaktól. Bár testileg tökéletes adottságokkal rendelkezik, nem
hajlandó továbblépni az életében, és különben is, ő a főnöke.
Mégis, a köztük lévő fellobbanó szikrák tagadhatatlanok, ami
arra csábítja Kate-et, hogy a szakmai kapcsolatukat személyes
kapcsolattá alakítsa. De mielőtt hatalmi játszmát vívna Zack
sebzett szívéért, Kate-nek le kell bontania a férfi köré épített
falat, és meg kell mutatnia neki, hogy a szerelemért megéri
harcolni.
 Prológus

Zack

Fordította: Jane

A magasban lévő lámpák kialszanak, és a klub teljes

sötétségbe borulna, ha a színpad szélén nem lenne süllyesztett
világítás körös-körül. Lehuppanok a székemre és jól a fejembe
húzom a baseball sapkámat. Ettől egy picit hátra kell
billentenem a fejem, hogy nézni tudjam az előadást, de legalább
elrejti az arcom nagy részét. A szakáll, amit az elmúlt
hónapokban növesztettem is segít abban, hogy elrejtsem az
ismerős arcomat.
Nem akarom, hogy felismerjenek.
Nem akarom, hogy lássák és rádöbbenjenek, hogy milyen
mélyre is süllyedt Zack Grantham.
Egy dögös, mély techno hang kezd először halkan, majd egyre
hangosabban dübörögni. Pár füttyentés hangja süvít át a
levegőn, egyik olyan, mintha máris kifütyülés lenne. Az
elsötétített színpad hátuljából, hullámokban kezd feltörni a füst
és a köd, miközben a mozgó reflektorok beindulva körkörösen
kezdenek el forogni. Az ébenfekete függönyök enyhe lebbenése
az egyetlen jele annak, hogy valami készülőben van.
Egy gyors pillantást vetek a telefonomra, ami az előttem lévő
asztalon hever, és látom, hogy majdnem éjfél van. Elérkezett az
idő az este nagy fináléjára. A pillanat, amire az összes részeg,
kanos, gazdag fickó várt az Arany páholyban.
Nem veszek tudomást a telefonomról, legurítom a tequillát,
tekintetem a színpadra emelem, miközben leteszem a poharat.
Amikor a zene eléri a tetőpontot, akkor egy vékony, de izmos
meztelen láb jelenik meg, egy szemtelenül magassarkú cipőben,
és kikandikál a függönyök közül… feszes comb és vádli, spiccbe
előre feszülő lábfej. A füttyögések és kiabálások egyre
hangosabbak, de én érdektelenül nézem.
A meztelen láb tulajdonosa magasabbra emeli a térdét, aztán
teljes mértékben kinyújtja… méltóságteljesen tartja ott, ahogy a
zene lassú ütemre vált.
Egy pillanatig úgy marad.
Mindenki arra vár, hogy lássa mi fog következni. A függönyök
szétnyílnak, amint a zene basszus ütemei dübörögni kezdenek a
klubban, és a lenyűgözően szép, hullámos szőke hajú nő kilép a
színpadra. Az agyam éppen csak konstatálja a fehér inget, a
fekete fedorát a fején, és a nő máris megfogja az ingje két szélét
és egy erős húzással széttépi azt. Szép, kerek és feltehetően
valódi mellek tárulnak fel, lenyűgözően meztelenek és
ruganyosak.
 Száz kanos férfi kezd el őrjöngeni és biztos vagyok benne,
hogy a legtöbbjüknek már merevedése van.
A táncosnő, akit véletlenül ismerek, Candi Apple néven fut –
és igen Candi, így -i betűvel – magabiztosan odasétált a színpad
elején lévő rúdhoz.
Csípője ringott, nyelve végigsiklott a telt alsó ajkán, haja vadul
szállt a padlóba beépített szélgéptől.
Jobb kezével elkapja a rudat, behajlítja a térdét… majd úgy
guggol le, hogy a feneke majdnem a földet súrolja. Lábai
szélesen szét vannak tárva és a forgó stroboszkópos fény
megcsillan az ezüstös flitterekkel borított kis anyagon, amely a
lába közötti részt takarja. Candi köröz a csípőjével, vonaglik a
rúdon… pont ott előttem. Sötét szemei felmérik a színpad körül
ülő férfiakat, azt latolgatja, hogy melyikük tejelhet a legjobban.
Tekintete átsiklik fölöttem, mert nem szorongatok az ujjaim
között bankókat, nem integetek vele, odahívva őt, hogy
bedugjam a tangája pántjába.
A műsor folytatódik, és én tovább nézem… azt kívánom, hogy
a testem érezzen valamit. Reméltem, hogy egy merevedés
bizonyítani fogja, hogy nem vagyok halott, de akár az
ágyékomban érzett kis vágy szikrával is megelégedtem volna. A
pokolba is, ölni tudnék egy rám törő gyomorrontásért,
bármilyen kibaszott kis apróságért, ami azt mutatja, tudok
reagálni valamire.
De semmi nem történt.
 A jobb csuklómban lévő fájdalom elvonja a figyelmem a
mellekről és seggekről, összeszorítom az öklömet, majd
kinyitom, hogy lazítsak a görcsön, végül erősen megrázom.
Végül is az elmúlt négy hónap alatt a csuklóm egészen jól helyre
jött. A csavarokat és lemezeket eltávolították, a fizikoterápiát is
végig csináltam, és fizikailag is erős vagyok. Persze, most fáj a
csuklóm, mert egy ideje szorongatom a karosszéket, arra várva,
hogy talán Candi Apple lehet az, aki visszahoz az életbe.
Szerencsére ez csak egy pillanatnyi fájdalom, és nem
folyamatos. A csapat ortopédusa, Mark Godson, és Pretore edző
is zöld utat adott. Jövő héttől kezdődően újra elkezdek edzeni a
többiekkel, és ha szerencsém lesz, akkor nemsokára pályára
kerülök… a kezdő ötös balszélsőjeként a második sorban a Cold
Fury csapatában.
Belül halottnak érzem magam, az a képességem, hogy valami
iránt érdeklődjek, úgy tűnik, hogy eltűnt, de két dolog miatt
voltam képes létezni. Annak a lehetősége, hogy újra hokizhatok,
és, ami még ennél is fontosabb volt, a fiam, Ben.
Egy fénysugarat látok a szemem sarkából, és látom, hogy a
telefonom felvillan. Megragadom és összerándulok a dühös
üzenettől, amit a testvérem, Delaney, küldött.
Mi a fasz, Zack? Elmész tejért, egy órája odavagy és még
mindig nem értél vissza. Hol vagy?
Elönt a bűntudat, és konstatálom, hogy végre érzek egy
érzelmet. De ugyanakkor… a bűntudat felismerése és elfogadása
nem esett nehezemre az elmúlt négy hónap alatt. Azon
tűnődöm, hogy hogyan reagálna Delaney, ha azt írnám vissza:
Egy sztriptíz klubban vagyok. Remélem, hogy Candi Apple fel
tud izgatni.
Eldobná az agyát, az már biztos.
Felállok az asztaltól, figyelmen kívül hagyom a színpadon lévő
Apple kisasszonyt. Kihalászok egy 5 dolláros bankót és az
asztalra dobom a pincérnőnek. Már adtam neki borravalót,
amikor kihozta a tequilámat, mivel elég gyors volt és kedves, és
a francba is, jó segge volt, így nem árt egy második kör
borravaló. Hátra sem pillantva, magam mögött hagyom a
fényeket, zenét és az ugráló melleket, abszolút semmit nem
érzek ez után az élmény után, csupán egy kis égető érzést a
gyomromban a korábban megivott piától.
Amint kilépek a klubból és beülök az autómba, tárcsázom
Delaney-t.
Első csörgés után felveszi.
– Kibaszottul a frászt hoztad rám. Jól vagy?
– Ja – motyogom, miközben ráadom a gyújtást az autóra és
várom, hogy a Bluetooth csatlakozzon. Amint meghallom a halk
kattanást, ami azt jelzi, hogy kihangosításra került, indítok,
miközben beszélek.
– Csak kocsikázgattam… gondolkodtam.
Hallom, ahogy együtt érzően kifújja a levegőt, de a hangja
gyengéd.
– Rendben, csak menj haza.
– Ben jól van? – kérdezem.
 – Jól van, alszik. Átnézted azoknak a jelentkezőknek a listáját,
akiket kiválasztottam?
Kezem a kormányra szorul, és egy apró fájdalom sugár cikázik
át a csuklómon, egy olyan fájdalom, amit soha nem vallanék be
a csapat orvosának, ezért csak figyelmen kívül hagyom,
miközben beszélek.
– Még nem.
– Holnap – mondja Delaney szigorúan. – Holnap döntened
kell.
– Tudom – dünnyögöm, mert rájövök, hogy az időhúzásnak
és a láblógatásnak lejárt az ideje. – Ígérem. Holnap.
– Rendben – mondja gyengéden. – Ez már haladás.
Mást nem mondok, az agyam így is kezd kikapcsolni. Már
annak a gondolatát is gyűlölöm, hogy selejteznem kell az általa
választott babyszitterek között, mert ez azt jelenti, hogy minden
végleges… Hogy Gina tényleg halott, és Ben anyukája már soha
nem tér vissza. Az én elmémben, ezzel az utolsó szöget is
beverem a koporsójába.
– Szeretlek – mondja Delaney szinte kétségbeesetten.
Az ajkamba harapok… keményen, érzem, ahogy a fogaim
ráfognak az érzékeny húsra.
– Dettó – válaszolom rekedten.
Egyszerűen képtelen vagyok kimondani és kimutatni a
szeretetem a nővéremnek, a nőnek, aki a támaszom volt az
elmúlt négy hónapban, amióta Gina meghalt. Bontom a hívást,
és kifejezéstelen arccal nézek ki a szélvédőn. Robotpilótába
váltok, és úgy vezetek hazáig.
Az autóm csendes belsejében egy kéretlen, szarkasztikus
horkantás szakad ki belőlem, és aztán gúnyosan kuncogok.
Otthon.
Egy vicc.
Az ötszobás házam a Marchand úton olyan, mint egy börtön, a
falak nyomasztóan nehezednek rám, mintha megfullasztanának,
és ezért keresek fel Candi Apple nevű táncosnőket az éjszaka
közepén. Otthon nem tudok menekülni az emlékeimtől, a
bűntudatom felemészt, ahogy nézem Gina képeit szerte a
lakásban, és minden nap ahelyett, hogy felülemelkednék a
fájdalmamon, inkább egyre mélyebbre szippant be. Utálom ezt a
kibaszott házat, és nagyjából kibékültem a gondolattal, hogy
eladom. Talán ha elköltözöm, akkor az segít megszabadulni a
szellemektől, és lehetőséget ad arra, hogy Ben és én új lappal
indítsunk.
Ha nem lenne Ben…
Gyönyörű, szőke hajú, kék szemű Ben.
Gina kiköpött mása.
A kisfiam, aki úgy tűnik, hogy egészen jól visszarázódott
azután, hogy elveszítette az anyukáját, aki nagy vigyorokat
villant rám és, aki esténként a kanapén összebújik velem. Ha ő
nem lenne…
Nem, gondolni sem akarok arra, hogy hol lennék, vagy mi
lenne velem, ha nem lenne Ben. Hagynom kell magamnak, hogy
kiélvezzem és hálás legyek azért, hogy az enyém a világ
legcsodálatosabb gyereke és, hogy ő az egyetlen oka annak, hogy
még van bennem némi vágy az iránt, hogy érezzek valamit. Az a
tény, hogy a gyerekem iránt tiszta és feltétel nélküli szeretetet
érzek, még nem jelenti azt, hogy a lényem többi részével ki
vagyok békülve. Tisztában vagyok vele, hogy Bennek szüksége
lesz útmutatásra a Gina nélküli életben, és elég okos vagyok
ahhoz, hogy tudjam, hogy ha nem kapom össze magam az ő
érdekében, akkor rohadt nagy eséllyel az ő életét is elbaszom.
Így csak az egyetlen általam ismert módszerhez folyamodok,
felkutatom a világ Candi Apple-eit, és mélyre ások, valami olyat
keresve, ami egy szemernyi kis érdeklődést is felvillant a
gyerekemen és a hoki karrieremen kívül.
Mély levegőt veszek és a külső sávba hajtok, ami Raleigh körül
megy, majd kifújom az eddig bent tartott levegőt. Igen, holnap
el kell kezdenem végre kihúzni a fejem a seggemből. Azt is
tudom, hogy az első dolog, amit meg kell tennem, hogy
kiválasztom a Delaney által elküldött jelentkezők listája közül a
Bennek megfelelő dadust. Ha jövő héten elkezdem az edzést,
akkor szükségem lesz segítségre.
Delaney itt volt Raleigh-ben az elmúlt héten, hogy
meginterjúvolja a jelölteket és leellenőrizze a referenciáikat.
Három jelöltre szűkítette a listát, és míg engem különösképpen
nem izgat, hogy kit válasszak, a fiam érdekében meg kell
bizonyosodnom arról, hogy a megfelelő embert választom a
feladatra. Teljes mértékben megbízom Delaney-ben, de tudom,
hogy érdeklődést kell mutatnom… legalább a nővérem lelki
békéje miatt. Holnapután visszamegy Manhattanbe, ahol
pénzügyi elemzőként dolgozik, és nem hagyhatom, hogy
miattam és Ben miatt aggódva menjen vissza.
Feldühít, hogy dadát kell választanom, mert úgy érezem, hogy
Gina helyére keresek helyettest… új anyukát alkalmazok a
fiamnak. Mélyen legbelül a racionális énem tudja, hogy ez nem
igaz. Az elmúlt négy hónap alatt, amíg lábadoztam a csukló
sérülésemből, teljesen jól elláttam Bent egyedül is, de
esélytelen, hogy egyedülálló szülőként boldoguljak Bennel,
amikor a karrierem nagy részét úton töltöm. Olyan valakire lesz
szükségem, aki a nap huszonnégy órájában ott lesz vele, amikor
én nem vagyok otthon, és valaki olyan kell, aki megbízható.
Szóval, holnap el fogom végezni ezt a feladatot, és jól
átgondolva választok a jelöltek közül. Majd ha ez megvan, akkor
elkezdődhet az ismerkedési folyamat az új nő és a fiam között,
azzal a nővel, aki gondoskodni fog róla és az új anya figura lesz
az életében.
Ettől a gondolattól fájdalom önti el a mellkasomat, és míg
tudom, hogy igazságos, de egy kis részem máris utálja ezt a nőt,
mert ebben a tekintetben át fogja venni Gina szerepét.
 Első fejezet
Zack

Fordította: Jane

A csengő épp akkor szólal meg, amikor egyik kezemmel a

palacsintát akarom megfordítani, a másikkal meg próbálom
félrehúzni a bacont. A palacsinta végül összeragad, alkaromat
beleütöm a serpenyő szélébe. Esküszöm hallom, ahogy a bőröm
sercegő hangot ad ki a hirtelen érintéstől.
– Bassza meg! – hirtelen hátra húzódok, elejtem a villát és a
spatulát is, szerencsére Ben a másik szobában játszik, így nem
hallja, hogy káromkodok. Folyamatos küzdelmet jelent
számomra, hogy vigyázzak a számra, amikor a gyerekem
közelében vagyok.
Rácsapok a gombokra, teljesen elzárom a hatalmas
elektromos serpenyő alatt a hőt – azt, amivel már egy ideje
küzdök –, majd óvatosan megdörzsölöm a karomon lévő égési
sérülést, miközben a bejárati ajtóhoz megyek. Ahogy befordulok
a konyhából a nappaliba, belerúgok Ben hatalmas dömperébe,
amitől egy újabb sor káromkodás hagyja el a számat, ahogy az
ajtó felé ugrálok.
A bejárati ajtóm mézszínű tölgyfából készült, közepén egy
hatalmas virágmintákkal díszített üveg berakás van. Gina
választotta ezt és rakatta be, azt állítva, hogy így sokkal több
fény fog bejutni. Úgy gondoltam, hogy egy kicsit csajos, de nem
szálltam vele vitába. A ház az ő területe volt.
Az üvegen keresztül látom az ajtó másik felén lévő látogatót,
de a részletek nem rajzolódnak ki a ferde bevágások és
részlegesen ködös üveg miatt, ami miatt az alak eltorzul. De
tisztában vagyok vele, hogy ki az.
Ben új dadusa.
Roberta Francis.
Ő volt Delaney fő választása, és miután átfutottam a
jelentkezési lapját, ott kellett ülnöm és végig hallgatnom a
testvérem lelkesedését és áradozását. Delaney úgy érezte, hogy
minden tekintetben tökéletes választás. Fantasztikusan
viselkedik a gyerekekkel, egy ideig a három unokaöccse
felnevelésében is segített. Ugyanakkor egyetemista volt,
rugalmas beosztással. Delaney csak mondta és mondta a
magáét, de én figyelmen kívül hagytam őt, és elkezdtem azon
gondolkodni, hogy mennyi mindent kell még tennem, hogy
készen álljon a ház arra, hogy piacra dobjam. Komolyan
fontolgattam, hogy eladom. Talán távolabb költözni, venni egy
telket, Bennek egy kutyát.
 Végül félbeszakítottam Delaney-t. – Tökéletesnek tűnik.
Maradjunk nála.
És most, ahogy készen állok rá, hogy kinyissam az ajtót és
beengedjek egy nőt a házamba, akin nagy lesz a felelősség, hogy
segítsen gondoskodni a fiamról, hirtelen rádöbbenek, hogy
semmit sem tudok róla, csak a nevét és egy halovány emléket
arról, hogy tanul és segített az unokaöccsei felnevelésében.
Kibaszottul mesés! Csodás módja annak, hogy felelős és
mindenben beavatott szülő legyél, Zack!
Az egyetlen mentőöve a pillanatnak, hogy Delaney alaposan
kifaggatta a lányt, leellenőrizte a referenciáit, és abszolút el volt
ragadtatva tőle. Bízom Delaney-ben, szóval minden rendben
lesz. Valójában csodálatos lesz.
Bárcsak hittem volna magamban.
Kitárom az ajtót és vetek egy pillantást arra a nőre, aki be fog
költözni a házamba és gondoskodni fog a fiamról. Nem tudom,
hogy mire számítottam, de nem erre.
Delaney ömlengése után, azt vártam, hogy szuperhős köpenyt
fog viselni, vagy legalább egy fényes arany glóriát és hatalmas
angyalszárnyakat.
E helyett… nos, eléggé jelentéktelen.
Felnéz rám, kristály kék szemei körül nincs semmi smink, és
barna, műanyag keretes szemüveg veszi körül. Haja sötét,
hajpánttal van hátra fogva és fel van csavarva, így fogalmam
sincs, hogy milyen hosszú. Alacsony, alig ér a vállamig, és egy
hatalmas, iszonyatosan kikopott piros NC állami melegítő felsőt
visel és bő farmert, ami úgy néz ki, mintha két mérettel nagyobb
lenne. Egy régi hátizsák és egy eléggé viseltes tornacipő teszik
teljessé a ruházatát.
– Roberta? – kérdezem hezitálva, mert hirtelen azon kezdek
el gondolkodni, hogy lehet egy adomány gyűjtőhöz van
szerencsém… vagy egy hajléktalan valaki, aki élelemért
könyörög. Ahogy a ruhák teljesen elnyelik, olyan, mintha éhezne
a sok anyag alatt. Egy jókedvű félmosolyt küld felém és felém
nyújtja a törékeny kezét. A melegítője annyira nagy, hogy az ujja
fel van tűrve a csuklójánál.
– Igazából… a Kate-t használom. Roberta az első nevem, amit
apám után kaptam, akit Robertnek hívtak, de komolyan… ki ne
utálná ezt a nevet? Így a középső nevem használom a Kathrynt.
Ezért lerövidítettem Kate-re, mivel a Kathryn annyira… nem is
tudom, milyennek hangzik… mint valami katolikus szent vagy
valami hozzá hasonló, pedig nem is vagyok katolikus.
Baptistának neveltek, de én igazából nem járok már templomba,
így…
Szünetet tart… mély levegőt vesz. A mosolya az illemtudóból
átvált álcázott vigyorrá, aztán bocsánatkérően megvonja a
vállát.
– Ne haragudj… Ideges vagyok és hajlamos vagyok össze-
vissza csacsogni olyankor.
Teljes csendben és döbbenten pislogok rá. Fogalmam sincs,
hogy mit gondoljak erről a fura nőről… vagy lányról, mert
inkább az, mivel nagyon fiatalnak néz ki.
 – Hány éves vagy? – kérdezem gyanakvóan, miközben neki
még mindig ott lóg a keze felém nyújtva.
– Huszonhárom – mondja. – Delaney nem mesélt rólam?
Tudtad, hogy jövök ma, igaz?
– Hát… de, említette. De azt hiszem nem rémlett, hogy
említést tett volna a korodról – motyogom.
Kate egy aprót lép előre még inkább felém lengetve a kezét, és
szigorúan néz rám.
– Örülök, hogy megismerhetlek.
Hangja lágy, és van benne némi déli akcentus. Nem
emlékszem, hogy Delaney mondta-e, hogy honnan származik.
Bassza meg… Semmire sem emlékszem abból, amit mondott.
Vonakodva rázom meg a kezét. Picike keze van, a csontjai is
nagyon vékonynak tűnnek, de a szorítása erős és határozott.
– Ja… Én is örülök – mondom egykedvűen.
Elengedjük egymás kezét és csak nézzük egymást. Tekintete
rám szegeződik, némi kíváncsiság árad belőle. Azon tűnődöm,
hogy vajon mi a franc érdekli. Biztos vagyok benne, hogy
Delaney beavatta a helyzetembe és abba is, hogy mire van
szükségem.
A fenébe is, ez a lány, nos, bassza meg, nő, eléggé… furcsa.
Ez a kocka kinézet, amit magára ölt nem jár együtt
szégyenlősséggel vagy ügyetlenséggel, ami általában jellemző az
ilyen emberekre. Úgy néz ki, mint, aki szívesebben üldögélne
egy tudományos laboratóriumban, szikszalaggal összetákolt
szemüvegben, zsebében tollakkal, miközben kvantum fizikáról
vagy valami hasonlóan unalmas dologról trécsel. Hol a francban
volt Delaney esze? Azt hiszem, valaki sokkal matrónához
hasonló nőt vártam, aki kötényt visel és minden nap
süteményeket süt.
– Jól vagy? – kérdezi, én pedig pislogok, az agyam teljesen
üres, nem fogom fel, hogy mire gondol.
– Igen, miért? – kérdezem zavarodottan.
– Nos, úgy bámultál rám, mintha szarvakat növesztettem
volna vagy valami. Tudom, hogy nincs rajtam túl sok néznivaló,
de ígérem…én vagyok a megfelelő ember a munkára.
És az is biztos, hogy olyan ember, aki ki fogja mondani, amire
gondol, amitől még inkább esetlennek érzem magam. Általában
véve nagyon távol tartom magam az emberektől, akikkel viszont
kontaktusba kerülök, azok kesztyűs kézzel bánnak velem, így
nem tudom, hogy hogyan kezeljek valakit, aki ennyire nyílt és
nyitott.
– Öhm… miért nem jössz be? – kérdezem hirtelen. – Le kell
bonyolítanom egy gyors telefonhívást, utána beszélhetünk.
– Hogyne – mondta széles mosollyal, és valósággal irritál a
jókedve. Lépek egyet hátra, hogy beengedhessem, majd
becsukom mögötte az ajtót.
Érdeklődve néz körül.
– Gyönyörű otthonod van.
Nem válaszolok neki, mert ez a ház, számomra egy fikarcnyi
szépséget sem hordoz magában. Ehelyett jobbra intek,
útbaigazítom.
 – Várj itt, mindjárt jövök.
Elfordulok tőle, felrohanok a bejárattól jobbra lévő lépcsőn.
Elmasírozok Ben hálószobája mellett és látom, hogy nagyon
bele van merülve egy játékba az iPadjén. Helyes, nem akarom,
hogy lejöjjön, mert fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a lent
várakozó lánnyal.
Berohanok az irodámba, ami valójában az egyik vendégszoba,
becsukom az ajtót és előkapom a telefonomat. Azonnal hívni
kezdem Delaney-t. Kurtán és gyorsan szól bele.
– Épp egy megbeszélésre tartok, gyorsan mondd.
– Mi a fasz, Delaney? Azt hiszem hatalmas hibát követtél el,
amikor felvetted ezt a lányt.
A telefonba sóhajt, de hangja határozott.
– Egy nőt.
– Mindegy. Fura.
– Elbűvölő – mondja kedvesen.
– Az Elbűvölő nem egy kibaszott dadushoz való mérce –
sziszegek rá, az ajtóra pillantok, remélem, hogy tényleg
becsuktam. És mi az, hogy elbűvölő? Ezt meg honnan veszi?
Delaney hangjából árad a megvetés, amikor megszólal.
– Mi a családneve?
– Tessék? – kérdezem, mint egy idióta.
– Mi Kate családneve? – kérdezi, kihangsúlyozva minden
egyes szót.
 – Dögöljek meg, ha tudom – morgok rá, az agyam teljesen
üres. Két perccel ezelőtt még tudtam, de most semmi nem ugrik
be.
– És mit tudsz a tanulmányairól?
Csendben próbálok valami információ morzsát előkaparni.
– És a korábbi munkái? – kérdezi.
Újabb kínos csend a részemről.
– Ó, és mi van a referenciáival… mit is mondtak róla?
– Kurvára fogalmam sincs róla, rendben? – átkozódom
frusztráltan.
– Pontosan – mondja határozottan. – Egy kurva szót sem
hallottál abból, amit valamelyik nap mondtam neked. Úgyhogy
most bíznod kell abban, hogy jó döntést hoztam és jól
választottam. Tökéletes a munkára, és emellett… Ben sokkal
jobban kedvelte őt, mint a többi jelentkezőt. Nagyszerűen
viselkedett vele.
– Fura – mondom ügyefogyottan… habár tudom, hogy
hiábavaló.
– Tedd magad túl rajta – csattan fel. – Kifogytál az időből és
azonnal szükséged van valakire, mivel jövő héten kezded az
edzéseket. Hetek óta rágom a füled, hogy vedd ki a részed a
döntéshozatalból, és te minden egyes alkalommal figyelmen
kívül hagytál és elutasítottál. Szóval így jártál… övé az állás és te
adsz neki egy esélyt, megértetted?
A francba… Néha ki nem állhatom a nővéremet. Késztetést
érzek arra, hogy nyelvet öltsek rá, még így, telefonon keresztül
is, de mélyen legbelül tudom, hogy igaza van. A baleset óta
teljesen szétszórt voltam fejben, mindenben rá támaszkodtam
és rá hagyatkoztam. Így most el kell ezt fogadnom.
– Jól van – morgom, miközben az állam dörzsölöm. Ma reggel
úgy döntöttem, hogy megborotválkozom, így annyira
meztelennek érzem magam most.
– Helyes – mondja teljes önelégültséggel. – Most mennem
kell. Szeretlek!
– Dettó! – motyogom, majd bontom a hívást, miközben
tudom, hogy önelégülten vigyorog éppen.
Becsúsztatom a telefonom a farzsebembe, kimegyek az
irodámból, majd le a földszintre, de Kate-t sehol nem találom.
Egy másodperc erejéig megkönnyebbülés suhan át rajtam,
mert arra gondolok, hogy talán vette a lapot, hogy mennyire
kényelmetlenül éreztem magam a közelében és elment. De aztán
zajt hallok a konyhából és arra veszem az irányt.
Amikor belépek, ott találom a gáztűzhelynél, lazán forgatja a
bacont, két palacsinta sisteregve sül mellette. Oldalra fordul, és
határozottan rám néz.
– Úgy gondoltam, hogy befejezem helyetted a reggelit.
Olyannak tűnsz, aki képes bevágni hat palacsintát, így miután
kész vagyok a tieddel, készítek Bennek Mickey egereset.
A szám tátva marad, ahogy nézem, amint lazán és gondtalanul
sütöget a konyhámban. Körülbelül öt perce van a házamban, és
már kurva reggelit készít a konyhámban. Jobban mondva Gina
konyhájában. Ez sosem volt az én területem, aminek a
bizonyítéka ott éktelenkedik a karomon, egy nagy égés
formájában.
Düh forr fel bennem, és hirtelen nagy késztetést érzek arra,
hogy elrángassam onnan. Üvöltözni akarok vele, hogy ez Gina
feladata, nem az övé és hogy teljes mértékben igazságtalan, hogy
most ő van ebben a szerepben.
De meghallom Ben apró lábainak dobogását, ahogy lerohan a
lépcsőn, majd egyenesen a konyhába masírozik.
– Kész van a reggeli, apa? – kérdezi, ahogy befordul a
konyhasziget mellett. Tekintetét rám szegezi, de aztán Kate-re
pillant, aki felé fordul és rámosolyog.
– Szia, kishaver! Emlékszel rám?
Ben szemei nagyra nyílnak a felismeréstől, és a szívem
széthasad, amikor hatalmas, örömteli vigyor jelenik meg az
arcán.
– Kate – majdhogynem kiáltja és felé rohan. Átöleli, arcát a
combjának szorítja, ahogy átkarolja a lábát. – Delaney néni
mondta, hogy vissza fogsz jönni.
Azonnal a karjaiba veszi, majd elhátrál a sütőtől, majd oda
nyúlva elzárja azt.
– Húha, kisember! Nem szabad ilyen lendülettel lenned a
forró edények közelében – dorgálja meg gyengéden, majd
megcsiklandozza a pocakját.
Sután nézem őket, ahogy teljesen egymásra hangolódva
állnak. Úgy tűnik, kurva nagy tehetsége van a gyerekekhez,
gondosan odafigyel arra, hogy ne essen bántódásuk, és
nyugodtsággal képes több dologra is figyelni egyszerre. Annyira
emlékeztet Ginára, ahogyan higgadtan képes volt mindent az
irányítása alatt tartani, vágyakozó fájdalom árasztja el a
mellkasomat. És kibaszottul utálni kezdem ezt a nőt, amiért
előhozza belőlem Gina emlékeit. Mély levegőt veszek, mert a
vágy, hogy kitépjem a fiam a karjaiból és kirakjam a nőt az
ajtón, egyszerűen lesújtó erővel tör rám. Ott áll Bennel a
karjában, nevetnek, miközben a fiam a vállára teszi az apró
kezeit, és a távirányítós autóról áradozik, amit a minap vettem
neki. Teljes mértékben jól érzi magát Kate közelében, amit azóta
nem láttam, amióta Gina meghalt. Jól elvan a közelemben és
Delaney közelében is, meg a szomszédunkkal, Michelle-el, is
kijön, aki Gina jó barátja volt, és akinek van egy négyéves fia,
Beau, így ők négyen nagyon sok időt töltöttek együtt. De, amióta
Gina meghalt eléggé távolságtartó az idegenekkel és időre van
szüksége, míg feloldódik.
De nem ezzel a lánnyal. Úgy tűnik, hogy máris totálisan
megszerette.
Legyőzöttség veszi át az uralmat fölöttem, és tudom, hogy
Kate maradni fog. Lenyelem a keserűségemet, elnyomom a
dühömet, és még egy nagy levegőt veszek.
Ben érdekében, adni fogok ennek az egésznek egy esélyt.
Ben érdekében, el fogom viselni Kate-et.
Legalábbis egyelőre.
 Második fejezet

Kate

Fordította: Shyra

Úgy éreztem, mintha a szívem ki akarna ugrani a

mellkasomból, ahogy a mosogató mellett állok, és tisztára
mosom a sütőlapot. Igazából, öröm egy ilyen konyhában
takarítani. Soha nem voltam még ilyen szép otthonban, és nehéz
nem ámulva bámulni a sok csillogást. A konyhája übermodern,
elegáns, világos tölgyfa szekrényekkel és rozsdamentes acél
fogantyúkkal. A pultok, szürke pöttyös, fekete gránitból
készültek, a mosogató pedig egy masszív kőlapból.
Zack az L alakú konyhapult túloldalán lévő asztalnál ül
Bennel, miközben reggeliznek. A tekintete továbbra is rám
szegeződik, a düh és a zavarodottság keverékével.
Egyértelműen nem kedvel engem, és fogalmam sincs, miért.
Arra számítok, hogy bármelyik pillanatban kirúghat. Látom a
szemében... Ezt akarja.
Mikor Ben belém rohant a kis testével, Zackre vetettem egy
pillantást, és láttam, hogy düh önti el. Annyira megijedtem,
hogy majdnem kirohantam a házból. De nem tettem, mert
nagyon, nagyon, nagyon nagy szükségem van erre a munkára.
Enélkül csak egy buszjegy választ el attól, hogy kénytelen legyek
hazatérni, hogy apával éljek a koszos lakókocsinkban, Észak-
Karolina keleti részén. Amikor öt évvel ezelőtt eljöttem
otthonról, megígértem magamnak, hogy bármennyire is
imádom apukámat, ezt soha nem szeretném magamnak.
Így hát a meglévő önbizalmamat – amit az évek során
felhalmoztam, valamint a puszta túlélési akaratomat –
összeszedtem, és egyből figyelmen kívül hagytam Zacket és a
csúnya pillantásait, és elkezdtem kitakarítani a konyháját. Egy
szót sem szólt, csak figyelt, ahogy dolgozom, és néha
beszélgetett Bennel.
Éppen a pultokat törölgettem, amikor Zack felvette az üres
tányérokat, és odasétált, hogy betegye őket a mosogatógépbe.
Amikor végzett, Benhez fordul, és azt mondja: – Miért nem
mész fel az emeletre és játszol egy kicsit a szobádban?
Beszélnem kell Kate-tel néhány dologról.
– Nézhetek tévét? – kérdezi Ben.
– Persze – mondja Zack, majd Ben felugrik az asztaltól, és
felfelé dübörög az emeletre.
Kiöblítem a kezemben lévő mosogatórongyot, kicsavarom,
majd a csap fölé teszem. Zack felé fordulva azt látom, hogy
csípőjét a pultnak támasztja, a karját védekezően keresztbe
fonva a mellkasán. A tekintete fagyos, amikor azt mondja:
– Pontosan mit mondott Delaney, miből áll majd a munka?
 Ember, a frászt hozza rám. Felém tornyosul, és bár angyali
arca van, sötétbarna hajával és whisky-színű szemével, amelyet
jól kiegészít az erős állkapcsa, annyi ellenségesség sugárzik
belőle, hogy azt hiszem, maga az ördög lehet.
Mindent tudok Zack Granthamről. Azért, mert szeretem a
sportot. Mindenféle sportot, de különösen a Cold Fury csapatát.
Amikor Észak-Karolina megkapta az első profi
jégkorongcsapatát, én épp akkor kezdtem a hatodik osztályt. De
emlékszem, hogy a lakókocsinkban ültem a zöld, kordbársony
bevonatú kanapén, és apával együtt szurkoltunk a Cold Fury-
nak. Persze gyakran részeg volt, és a harmadik harmadra
kiütötte magát, de legalább kétharmadon át jól éreztük
magunkat a sport iránti közös szeretetünk miatt.
Azóta is figyelemmel kísérem a csapatot. Természetesen soha
nem voltam élőben meccsen, ez olyan luxus, amit soha nem
engedhettem meg magamnak, de mivel minden meccset
közvetítenek élőben, ritkán hagyok ki egyet is, hacsak nem
tanulok egy fontos vizsgára vagy ilyesmi. És mivel ennyire
követem a csapatot, pontosan tudom, ki az a Zack Grantham.
Ő, egy csodálatos játékos, és az igazat megvallva, ha
megengedhetnék magamnak egy mezt, valószínűleg vennék
egyet, amin az ő neve szerepel. Vagy talán Alex Crossmanét.
Vagy akár Garrett Samuelsonét. Körülbelül négy hónappal
ezelőtt Zack szörnyű autóbalesetet szenvedett, amelyben Ben
édesanyja, Gina meghalt, és ami miatt a szezon első felében nem
játszhatott csuklótörése miatt. A jelek szerint eléggé
meggyógyult ahhoz, hogy visszatérhessen a csapatba, és így
szükség van egy dadára Bennek.
Teljesen megdöbbentem, amikor interjúra hívott a nővére,
Delaney. Feltettem az önéletrajzomat és a képesítésemet egy
dajkaszolgáltatásokat kínáló weboldalra, tudva, hogy nem lesz
könnyű, mert a legtöbb tapasztalatom abból származik, hogy a
nővéremnek, Kelly-nek segítettem a három gyerekével, és más
különböző bébiszitterkedésekből. De most már munkára volt
szükségem, ezért mindenhova jelentkeztem, ahova csak tudtam.
– Úgy látszik, nincs mit mondanod – morogja Zack, és a
testem megrándul a hangjában lévő gúnytól.
– Bocsánat – motyogom. – Ööö... Delaney azt mondta, hogy
bentlakásos dadusra van szükséged, Ben számára. Hogy az állás
teljes munkaidős lenne, amíg ősszel el nem kezdi az iskolát, és
utána részmunkaidős. Azt mondta, hogy én lennék felelős a
gondozásáért, amikor te nem vagy itt, és hogy nekem kellene
elvégeznem az alapvető házimunkát, meg ilyesmi.
Zack bólint, és elgondolkodva megdörzsöli az állát.
– Delaney szerint te vagy a megfelelő erre a munkára. Ebben
meg kell bíznom benne.
– Igen – mondom neki komolyan. – Nagyon fogok vigyázni
Benre.
– Ajánlom is – morogja olyan fenyegetően, hogy önkéntelenül
hátralépek. – Ha csak egy hajszála is meggörbül a gyerekemnek,
meg fogod bánni. Megértetted?
 A bennem élő rémült vidéki lány legszívesebben magzatpózba
gömbölyödne, és egyszerűen elmenekülne a hangjában rejlő
fenyegetés elől. De már nem vagyok az a fiatal lány. Kimásztam
a szar életkörülményekből, és új életet kezdtem. Keményen
dolgoztam az évek során, hogy felépítsem az önbecsülésemet, és
nem fogom hagyni, hogy ez a férfi lerombolja.
Megvonom a vállam, és szigorúan nézek rá. – Értékelem, hogy
véded Bent, és én is így éreznék a saját gyerekemmel
kapcsolatban. Biztosíthatlak, hogy nincs miért aggódnod. De
ragaszkodnom kell ahhoz, hogy a pozíciómhoz mérten
valamiféle tisztelettel bánj velem. Végül is, ugye nem azt akarod
a fiadnak megtanítani, hogy rendben van, ha fenyegeted és
megfélemlíted a nőket?
Zack rám mered, borostyánszínű szemei szinte sötétbarnára
váltanak. Párszor pislog, és megrázza a fejét. – Mindig ilyen
nyers vagy?
– Mindig ilyen őszinte vagyok – tisztázom.
Még egy pillanatig bámul rám, és végül látom, hogy
belenyugszik. – Értettem. Segítsek behozni a dolgaidat?
Megmutatom a szobát, ahol lakni fogsz.
– Hm... nincsenek nálam, mivel busszal kellett idejönnöm.
Arra gondoltam, ha nem bánod, holnap beköltözöm. Van egy
barátom, aki el tud hozni.
– Nincs kocsid? – kérdezi kíváncsian.
– Nem. Nem engedhetem meg magamnak. Csak busszal
tudok közlekedni.
 – Ugye tudod, hogy el kell vinned Bent helyekre, és egészen
biztosan nem akarom, hogy buszon utazzon – mondja komoran.
– Delaney azt mondta, hogy van két kocsid, és hogy
kölcsönkérhetem az egyiket, ha szükséged van rám, hogy
elintézzek valamit, vagy elvigyem Bent valahova – mondom
neki, és az arckifejezéséből látom, hogy ez újdonság számára. –
De semmi baj nincs azzal, ha busszal megyünk – teszem hozzá.
Zack úgy néz ki, mintha vitatkozni akarna velem, de ehelyett
azt mondja: – Most azonnal elmegyünk a cuccaidért. Igazából
holnap reggel találkozóm van, és szükségem lesz rád, hogy
vigyázz Benre, úgyhogy inkább még ma rendezkedj be.
– Oké – mondom neki. – Szeretnéd, hogy én hozzam rendbe
Bent?
– Nem – mondja szűkszavúan. – Majd én megcsinálom. Várj
meg a garázskapunál, ott.
Megfordulok, és látom, hogy a konyhából nyíló ajtóra mutat,
amely egy mosókonyhába vezet, egy másik ajtóval, amely,
gondolom, a garázsba vezet. Visszafordulok, hogy biccentsek
neki, de már elment.

– Itt laksz? – Zack meglepetten kérdezi, amikor a barátom,

Mark házának kocsifelhajtójára irányítom. – Azt hittem,
Delaney azt mondta, hogy diák vagy. Feltételeztem, hogy
kollégiumban vagy ilyesmiben laksz.
– Épp néhány hete, a téli félév végén diplomáztam, és ez
sajnos azt jelenti, hogy kirúgnak a kollégiumból – mondom
neki, miközben leállítja a fekete Range Roverét. – Azóta egy
barátom kanapéján alszom.
Zack oldalra fordítja a fejét, hogy rám nézzen. – Azt mondtad,
huszonhárom éves vagy. Nem vagy egy kicsit öreg ahhoz, hogy
most diplomázz?
Megvonom a vállamat, felkapom a hátizsákomat és
megragadom az ajtó kilincsét. – Nem engedhettem meg
magamnak, hogy egyből végezzek. Ki kellett vennem néhány
félévet, hogy dolgozzak, és pénzt gyűjtsek a tandíjra.
– Delaney nem azt mondta, hogy ősszel visszamész az
iskolába? – kérdezi tétován, szinte mintha nem bízna a
memóriájában.
Visszafordulva hozzá, azt mondom: – De igen. Elkezdem a
mesterképzést. Ezzel a munkával, és azzal, hogy te biztosítod a
szállást és az ellátást, elég pénzt tudok majd félretenni az első
félévre. A második félévet valószínűleg halasztanom kell majd,
és újabb munkát kell találnom, hogy még több pénzt gyűjtsek.
Hosszadalmas folyamat meg minden.
Zack aprót bólint, elfordul, de végül visszapillant. – Milyen
diplomát szereztél?
– Hát, gyakorlatilag nem diplomáztam le – mondom neki
mosolyogva, ujjaimmal idézőjelet rajzolva a levegőbe. – Az
átadóünnepség jövő héten lesz, de akkor már a
gyermekpszichológiai diploma büszke tulajdonosa leszek.
Valami átfut Zack tekintetén... talán egy kis tisztelet, vagy
talán csak a hirtelen felismerés, hogy nem valami fura őrült
vagyok, aki csak úgy beleegyezett, hogy felvegyen dadának.
Ismét elfordulok, hogy kinyissam a kocsiajtót, mire ő
megkérdezi: – Melyik napon lesz a ceremónia? Gondoskodnunk
kell róla, hogy Ben felügyeletet kapjon, és ha szükséges,
megkérhetem a szomszédomat, hogy vigyázzon rá.
Nem vesződöm azzal, hogy azonnal válaszoljak, és végül
kinyitom az ajtót, mert, ha így folytatja a kérdezősködését, lehet,
hogy ebben az évszázadban már nem jutok be Mark házába.
Ahogy kilépek, hátrafordulok, és lehajolok, hogy ránézzek. –
Nem megyek az átadóra, úgyhogy ne aggódj. Mindjárt
visszajövök. Csak egy bőrönd és néhány doboz, úgyhogy néhány
fordulóba telik. Csak maradj itt.
Felegyenesedek, és becsukom az ajtót, mielőtt tovább húzná
az időt, aztán megfordulok, hogy felrobogjak a téli hidegtől
megbarnult gazzal teleszórt, töredezett járdán. Mark dolgozik, a
szobatársa, Dave pedig valószínűleg még mindig alszik. Ő
zenész, és általában hajnalig fennmarad.
Mark az osztálytársam volt, és tavaly nyáron végzett. Elég
szoros barátságban voltunk, és amikor kirúgtak a kollégiumból,
felajánlotta nekem a kanapéját, amíg talpra nem álltam.
Annyira hálás vagyok, hogy kaptam ezt a munkát, mert óriási
bűntudatom volt, amiért a házában gubbasztottam, anélkül,
hogy lakbért fizettem volna. A bankszámlámon már csak
körülbelül kétszáz dollár volt, amit az elmúlt hetekben csak
élelmiszerekre tartalékoltam. Most azonban, hogy megkaptam
ezt a munkát, ott akartam hagyni Marknak körülbelül ötven
dollárt, mintegy köszönetképpen a vendégszeretetéért.
Kinyitom az ajtót, kitárom, és azonnal bemegyek a kis
nappaliba, ahol a bőröndöm a tévé mellett fekszik. Az egyetlen
egyéb holmim két közepes méretű doboz, tele az összes régi
jegyzetemmel a pszichológia kurzusaimról, amikről úgy
gondoltam, hogy a mesterképzésem során talán segíthetnek, és
néhány bekeretezett fotó a családomról.
– Mi lesz velük? – hallom a hátam mögül, és megpördülök,
hogy meglássam az ajtóban álló Zacket és Bent.
– Itt laksz, Kate? – kérdezi Ben, miközben odaszalad a
dohányzóasztalhoz, és megragadja az ott lévő Xbox-vezérlőt. –
Játszhatunk?
– Most nem, haver – válaszol helyettem Zack. – Kate egy
darabig nálunk fog lakni, úgyhogy csak azért vagyunk itt, hogy
összeszedjük a cuccait.
Odamegyek a bőröndhöz, és kihúzom a fogantyút. Nagy, és
szerencsére kerekei vannak, így könnyen tudom mozgatni. –
Csak az a két doboz – mondom, miközben rájuk mutatok. – Ha
az egyiket el tudod vinni, visszajövök a másikért.
Zack nem vesz tudomást rólam, hanem odasétál, lehajol, és
könnyedén felkapja mindkét dobozt. Hosszú ujjú fekete
pulóvert visel, amely úgy áll rajta, mint egy második bőr, és
látom, ahogy a mellkasán az izmok megfeszülnek az erőtől.
Hűha... ööö... egyszerűen hűha.
Az ajtó felé fordul, és Benért kiált: – Menjünk.
Ben utána trappol, én pedig gyorsan előkotrom a
hátizsákomból a csekkfüzetemet. Kiállítok egy csekket Marknak
és egy rövid köszönőlevelet írok, melyben megígérem, hogy
hamarosan találkozunk egy sörre, hogy tájékoztassam, hogy
megy a munka.
Amikor visszamegyek a Range Roverhez, Ben biztonságosan
be van csatolva hátul, Zack pedig hátul áll, a hátsó ajtó pedig
nyitva van. Odavonszolom hozzá a bőröndömet, ő pedig átveszi
tőlem, és könnyedén beemeli. – Köszönöm – mondom halkan,
és megfordulok, hogy az anyósülés felé induljak.
– Hogyhogy nem mész a diplomaosztódra? – kérdezi, és ez
meglep. Zack Granthamben eddig semmi sem utalt arra, hogy
akár csak hangyányit is kíváncsi lenne rám.
Visszanézek rá, a tekintete közömbös, mintha tényleg nem
érdekelné a válasz.
– Nem engedhetem meg magamnak – mondom neki egy
vállrándítással. – Túl sokba kerül a sapka és a talár. Majdcsak
elküldik a diplomámat apám házába. Gondolom, majd egy nap
bekereteztetem és felakasztom, ha egyszer lesz saját lakásom.
Zack csak bólint, a szeme most már zavarodottan homályos a
döbbenettől. Megvonom a vállam – ezúttal gondolatban –, és
megkerülöm a terepjárót, hogy beszálljak. Nem tudom, mi olyan
érthetetlen a történetemben. Nem olyan szokatlan... szegény
gyerek, szegény családból. A hozzám hasonló emberek
tucatjával vannak, de feltételezem, hogy Zack olyan körökben
mozog, amelyek nem sokat foglalkoznak a fajtámmal.
Zack becsusszan a vezetőülésre, miközben én magam is
beülök. A köztünk lévő különbségek nyilvánvalóan
szembetűnőek. Ő profi sportoló, aki megengedheti magának ezt
a drága terepjárót, a dizájner ruhákat és a hajvágást, ami
valószínűleg többe kerül, mint az én havi étkezési
költségvetésem. Én, Mark használt pulóverét viselem, mert
nekem nincs télikabátom, és farmert, ami biztos vagyok benne,
hogy vagy a nővéremtől, Kelly-től, vagy egy használtruha-
boltból származik, már nem emlékszem honnan, de biztosan
legalább öt éves. Gondolom, nehéz lehet neki megértenie engem
és a hátteremet.
Én viszont jól megértem őt. Ő, egy gyászoló ember, ezt látom
rajta. Gondolom, betolakodom az életébe, ami már így is
darabokra tört és felfordult. Azért is kerültem én képbe, hogy a
fia számára meghatározó szerepet töltsek be, és ettől is
szoronghat. Tegyük hozzá, hogy eléggé dilis vagyok, és
kimondom a véleményemet, ami tudom, hogy furcsa
kombináció. Határozottan megértem, hogy Zack valószínűleg
miért nem örül annak, hogy az életébe csöppentem.
 Harmadik fejezet

Zack

Fordította: BaBett

– És hogy érzi magát ettől, Zack?

Kibaszott, közhelyes faszfej.
Bárcsak ne kellene a belső hangomat használnom ehhez az
érzéshez, de gondolom, ha hangosan kimondanám, az nem
segítene abban, hogy visszajussak a jégre.
Dr. Armand Pannaker hangulatos rendelőjében ülök, Raleigh
belvárosában. A falak világoskékre vannak festve, és
bekeretezett diplomákkal és díjakkal vannak díszítve. Nem
önszántamból vagyok itt, hanem azért, mert a Cold Fury
menedzsmentje ragaszkodik hozzá, akik biztosak akarnak lenni
abban, hogy az elmém ugyanúgy meggyógyult, mint a csuklóm.
Egy látogatás egy pszichológushoz, mondták, hogy
megbizonyosodjunk róla, hogy készen állsz.
Nincs szükségem egy kibaszott agyturkászra ahhoz, hogy
tudjam, több mint készen állok arra, hogy túllépjek a
szomorúság gödrén, amiben elmerültem és nagyon is kész
vagyok visszatérni a játékba. Valójában úgy gondolom, hogy a
visszatérés segít megmenteni az épelméjűségemet és segít, hogy
valami pozitívabb dologra koncentráljak. Garantálom, hogy a
jégkorongozás enyhíteni fogja a mindent átható zsibbadtságot,
ami teljesen elnyelt.
– Zack – mondja újra Dr. Pannaker –, hogy érzi magát ettől?
Lejjebb csúszok a székemben, és felemelem az egyik lábamat,
hogy a bokámat a másik térdemre tegyem. A tenyerembe
támasztom az állam, és így válaszolok neki őszintén.
– Hogy érzem magam attól, hogy itt kell ülnöm és
beszélgetnem önnel, mielőtt a vezetőség úgy ítéli meg, hogy elég
egészséges vagyok ahhoz, hogy újra játszhassak? Felbosszant,
így érzem magam.
A pasi nem reagál, és gondolom, nem én vagyok az egyetlen
vonakodó beteg, akit valaha látott. Csak megerősítően bólint
rám, és azt mondja:
– Értem. Én vagyok az első hivatásos pszichológus, akivel
találkozott a baleset óta?
– Igen – válaszolom, és remélem, hogy megértette, hogy nem
akarok belemenni abba, hogy miért nem éreztem szükségét
annak, hogy beszéljek valakivel, akinek ez a hivatása. Valójában
nem éreztem szükségét annak, hogy beszéljek erről bárkinek. De
azért nem hagyott békén.
– Miért van ez?
 – Mert mindent egyedül dolgozok fel – mondom neki
egyszerűen.
– Pontosan mit dolgoz fel?
Mély levegőt veszek, egyenesen ülök a székben, és mindkét
lábamat a földre teszem. Előrehajolok, és egyenesen a szemébe
nézek.
– Dolgozom a bűntudaton. A bűntudaton, hogy Gina meghalt,
én pedig nem. A bűntudaton, hogy nem volt bekötve a
biztonsági öve, és én igen. A bűntudaton, hogy nem más úton
mentem haza. A bűntudaton, hogy nem volt esélyem elmondani
neki még egyszer, hogy szeretem, mielőtt meghalt...
A szavaim elakadnak, lebegnek a levegőben, majd elszállnak,
mielőtt még elérnék ahhoz, ami igazán zavar. Valami, amit nem
igazán kezdtem el feldolgozni.
– Van még valami más is – jegyzi meg Dr. Pannaker. – Mi az?
Megvonom a vállam, nem vagyok kész hangosan beismerni,
hogy van egy dolog, amire még gondolni is nehéz. Dr. Pannaker
türelmesen vár rám, de amikor nem mondok többet, más
útvonalat választ. – Maga és Gina nem voltak házasok, ugye?
Megfeszülök, az állkapocs izmaim összeszorulnak. – Nem.
– És miért nem?
A szemeim önkéntelenül elkerekednek a tekintetétől. – Csak
sosem tűnt a megfelelő alkalomnak. Én mindig annyira elfoglalt
voltam a hokival, őt pedig annyira lefoglalta Ben és az
otthonunk.
– Jegyesek voltak?
 – Nem – felelem szűkszavúan.
– Gondolt valaha az eljegyzésre?
– Nem.
– Felmerült önben bármikor az eljegyzés gondolata?
– Nem – bököm ki, a szó keserű ízt hagy a nyelvemen.
– Miért nem? – kérdezi halkan.
Mély levegőt veszek, izzadt tenyeremet a farmeromba törlöm,
majd lassan kiengedem a levegőt. Ez bizalmas, senki sem fogja
megtudni, hogy mi hangzik el itt, csak mi ketten, és nem áll
szándékomban valaha is visszajönni. Úgyhogy úgy döntök, hogy
csak úgy kibököm, mert minél hamarabb megteszem, annál
hamarabb tudok kijutni innen. – Mert nem voltam biztos
benne, hogy ő az a személy, akivel az életem hátralévő részét le
kellene élnem.
– Úgy hangzik, mintha zavarná ez a beismerés.
– Igen, kurvára zavar. Ő volt a gyermekemnek az anyja. Mi
van, ha tévedtem?
Dr. Pannaker szemöldöke meglepetten felszalad. – Sok pár
soha nem házasodik meg manapság. Szilárd kapcsolatuk van,
mindent megosztanak törvényesen, és még a gyerekeket is
együtt nevelik. Mindezt teszik nagy szeretettel és anélkül, hogy
egy darab papírra lenne szükségük, hogy ezt érvényesítsék.
Az állkapcsomat ide-oda forgatom, próbálom lazítani a
merevséget, amit ez a téma okozott. Olyan dolgokra késztet,
amikre már régóta nem gondolok és eltemettem a tagadás és a
félelem alá. Elég rossz, hogy bűntudatom van, amiért Gina
meghalt, de őszintén szólva, nem hiszem, hogy el tudnám
viselni a további bűntudatot, amit akkor fogok érezni, ha
érvényt szerzek ezeknek az elfojtott érzéseknek. Lehajtom a
fejem, és egy ideig az elefántcsontszínű szőnyeget bámulom,
mielőtt visszanézek Dr. Pannaker-re.
– Nézze... én nagyon szerettem Ginát. És ez alatt azt értem,
hogy bármit, amit a szívemben volt, hogy adjak annak a nőnek,
akit szeretek, száz százalékig odaadtam neki. Ma ugyanúgy
hiányzik, mint ahogyan hiányzott a halála utáni napon. Ez nem
csökkent. De, ami zavar... amitől tényleg szarul érzem magam,
az az, hogy nem volt meg ez a tudás, tudja, mélyen a szívem
mélyén – és itt megállok, hogy az öklömmel a mellkasomra
csapjak –, hogy ő az igazi számomra. Úgy értem, az az egyetlen
lelki társ a világon, akit meg kell találnod. Ezért nem vettem
feleségül.
Tessék... hangosan kimondtam. Elismertem. Végre
kimondtam, ami a szívemben volt, és amit soha nem volt
bátorságom kimondani Ginának, mert féltem, hogy
tönkreteszem őt.
Az ülés kezdete óta most először, Dr. Pannaker valóban
empátiával néz rám. Pontosan megérti, amit mondok.
– Zack... nem szokatlan, hogy vannak ilyen kétségei. Sok-sok
pár végigéli ezt a kapcsolatában, és néha ugyanezeken a
kérdéseken töprengenek. Gina talán ugyanazokat a kétségeket
élte át, mint ön.
 A fejemet rázva tagadom, amit mond. – Nem, nem voltak
ilyen kétségei. Magabiztos volt.
– Még így is – mutat rá Dr. Pannaker –, ez nem jelenti azt,
hogy helytelen, hogy a birtokában vannak. A házasság szent
dolog... olyan dolog, amit nem szabad könnyelműen vállalni.
Bólintok, mert amit most mondott, az a kibaszott igazság. Ez
volt az, amit nem vettem félvállról és nem kezeltem
tiszteletlenül. Sőt, annyira komoly volt számomra, hogy
egyszerűen nem tudtam megtenni a lépést, hogy bevállaljam az
esküt, még ha tudtam is, hogy Gina ezt akarta.
És ez az, ahol az igazi bűntudat rejlik. Azért, mert
visszatartottam valamit Ginától, ami boldogabbá tette volna őt,
mint bármi más a világon. Csodálatos anya volt, gyönyörű nő,
fantasztikus szerető, megbízható barát és bizalmas társ. Ő,
minden volt, amit egy férfi egy nőben akarhat, és megérdemelte
volna, hogy valaki teljesen elkötelezze magát mellette. Gina úgy
halt meg, hogy azt gondolta, hogy nem szerettem eléggé ahhoz,
hogy megadjam neki, amit megérdemel, és én nyomorultul
érzem magam emiatt, mert lehet, hogy igaza volt.
Még rosszabb, hogy most kételkedem magamban és az összes
fenntartásomban, amik voltak. Visszagondolva az életemre
Ginával, nincs egyetlen dolog sem, ami miatt haboznom kellett
volna, hogy elvegyem. Egyetlen kibaszott dolog sem, amit
rosszul csinált a kapcsolatunkban. Persze, voltak vitáink, de
kinek nincsenek? Ezen kívül, a kapcsolatunk annyira tökéletes
volt, amennyire csak lehet, szóval az életemre esküszöm,
fogalmam sincs, miért kerültem el vele ösztönösen a házasságot.
Ezt azonban nem mondom ki hangosan, még akkor sem, ha
Dr. Pannaker nyomást gyakorol rám. Ezt a terhet nekem kell
cipelnem és magammal viszem. Hagyom, hogy a
lelkiismeretemre nehezedjen, hogy emlékeztessen, hogy
cserbenhagytam a nőt, akit szerettem és a fiam anyját.

Beállva a terepjárómmal az otthonom dupla garázsába,

megpillantom Gina Mercedesét. Ez egy kétüléses kabrió és
abszolút nem praktikus. Nem vezettem, mióta Gina meghalt, és
dolgoznom kell rajta, hogy eladjam. Először megkérdezem
Delaney akarja-e, mert szívesen odaadnám neki mindazért, amit
értem tett a baleset óta.
Delaney nélkül jó esély van rá, hogy Gina halála után teljesen
összeomlottam volna. A szüleim egy hétig velem és Bennel
tudtak maradni Gina halála után, de aztán vissza kellett
menniük dolgozni, Új-Skóciába. Delaney nyugodtan
dolgozhatott távolról a Wall Street-i munkahelyén, így ő velem
maradt a balesetet követő első hónapban, hagyta, hogy
kialakítsak egy rutint és segített nekem ellátni Bent és a törött
csuklómat, ami fémlemezekkel és csavarokkal volt teli. Ezután,
ide-oda repkedett Raleigh-ből New Yorkba, hogy továbbra is
segítsen nekem az életbe való visszatérésben, mint egyedülálló
és nagyon összetört szülőnek. Soha, de soha nem tudom
meghálálni neki azt, amit tett.
Kiszállok a kocsiból, és bemegyek a belső ajtón, ami a
mosókonyhába vezet és észreveszem, a szárítógép halkan
pörgeti a ruhákat. Még nem ültem le Kate-tel, hogy
megbeszéljük a feladatait, de ahogy tegnap is magára vállalta a
reggeli elkészítését, nem okoz neki gondot, hogy belevágjon a
házimunkába.
A konyha üres, de valami finom illatot érzek a pulton álló
fazékból. Odasétálok és belekukkantok, és örömmel látom, hogy
egy sült gyöngyözik benne. Addig terjed a főzőtudományom,
hogy ne kapjunk ételmérgezést Bennel, de még mindig utálok
főzni, szóval azt kell mondanom, hogy ez az egyik dolog, ami
Kate-tel kapcsolatban az előnyök oszlopba kerül: az ételek
felszolgálása munka vagy erőfeszítés nélkül, és ami még
fontosabb, anélkül, hogy megégne vagy túlfőne.
Az első emelet teljesen csendes, ezért felfelé megyek a lépcsőn.
Azonnal hallom Ben nevetését a játszószobából, ami
tulajdonképpen egy plusz szoba, amit a garázs fölött
alakítottunk ki.
– Énekeld el újra, Kate! – kiabálja.
Amikor benézek az ajtón, Ben nekem háttal keresztbe tett
lábbal ül a padlón, szemben egy kis kanapéval. Kate láthatóan
néhány méterrel arrébb tolta, és jelenleg mögé bújik, és ezt
onnan tudom, hogy látom, ahogy kezében tartja az egyik
plüssállatot, ami egy lepusztult, régi borz, ami már Ben kisbaba
kora óta megvan. Gina utálta azt az izét, de szerintem elég
aranyos volt.
– Oké, készen állsz újra? – hallom Kate hangját a kanapé
mögül, ahogy a borzot fel-le ugráltatja a kanapé háttámlája
szélén.
– Igen – kiáltja Ben, és izgatottan tapsol.
Az ajtókeretnek támaszkodom, és keresztbe fonom a karomat
a mellkasom előtt és a hüvelykujjammal keményen
megdörzsölök egy pontot középen. Látni Kate-et játszani
Bennel, emlékek áradatát hozza vissza, amikor Gina játszott
vele, amitől a szívem összeszorul. Ő otthon maradt és minden
idejét Bennek szentelte. Számtalanszor álltam ott, ahol most
állok, és néztem anyát és fiát, ahogy játszottak, könyveket
olvastak azon a kanapén, vagy énekeltek.
Kurvára fáj nézni, hogy valaki más csinálja vele, de én
továbbra is csendben maradok, mert jól érzi magát, és a kölyök
megérdemli ezt.
A borz elkezd ide-oda mozogni a kanapé háttámláján, Kate
táncra perdíti, amitől Ben kuncogni kezd.
Aztán orrhangon énekelni kezd. – Ó, bedugtam a fejemet egy
kis borz üregébe, és a kis borz azt mondta: ,, Hát, áldd meg a
lelkemet!. ”1
– És mit mondott a borz, Ben? – kiáltja a szokásos hangján.
1 The Little Skunk's Hole: Storytime Song
 – Vedd ki, vedd ki, vedd ki távolítsd el! – énekli.
Kate felnevet, és újra énekelni kezd, miközben a borz táncra
perdül. – Hát, nem vettem ki, és a kis borz azt mondta: „Ha nem
veszed ki, azt fogod kívánni, bárcsak kivetted volna”.
Aztán a borz eltűnik, és hallom, hogy Kate a legnagyobb,
legnedvesebb fingó hangot adja ki, amit valaha hallottam,
amitől Ben a hasát fogja, miközben nevet. Kate feje megjelenik
és az orrát fogja, miközben vigyorog Benre. – Fúúúj! Az hiszem,
megszabadultam tőle.
Ben vihogva fetreng a padlón, Kate azonnal észrevesz, ahogy
ott állok, a szemei félénk vigyorral emelkednek rám. – Nézd, ki
van itthon, Whipper Snapper Zapper!
Ben felemeli a fejét, hogy Kate-re nézzen, aki felém biccent.
Ben ezután, hátrahajtja a fejét, hogy fejjel lefelé nézzen rám.
Amikor látja, hogy én vagyok az, azonnal megfordul, talpra
ugrik, és azt kiáltja: – Hurrá! Apa hazajött!
Keresztülszalad a kis lábacskáival a szobán, és mire elveszem
a karjaimat a mellkasomról, máris felém veti magát. Ezt az
érzést minden embernek meg kell tapasztalnia egyszer az
életében... amikor a gyermeke felé szalad, féktelen örömmel,
hogy... a karjaiban lehessen.
Felveszem, felemelem a levegőbe és belefújok a nyakába. A
keze felemelkedik, hogy az arcomba kapaszkodjon, miközben
megpróbál ellökni, mert ez mindig irgalmatlanul csiklandozza.
– Hagyd abba, apa!
 Felemelve az arcom Ben válla fölött átnézek, és látom, hogy
Kate már előbújt a kanapé mögül, és most visszatolja a kanapét
a falnak. Öltözéke nem különbözik a tegnapitól, kivéve, hogy ma
egy bő khaki nadrágot és egy tengerészkék pulóvert visel, amely
szinte elnyeli őt. A haja szoros kontyba van tekerve, és amikor
felém fordul, az ujja hegyével felnyomja a szemüvegét az orrára.
Jézusom, mekkora egy stréber, remélem, hogy ez a szarság
nem ragad át Benre. Azt akarom, hogy a fiam a menő srácokkal
lógjon, ha nagyobb lesz.
– Akarod, hogy csináljak neked egy késői reggelit? – kérdezi
Kate.
Amikor ma reggel elmentem Dr. Pannaker-hez, nem volt
időm arra, hogy megegyem a tojást és a szalonnát, amit csinált.
Ezért megrázom a fejem, így visszautasítva az ajánlatát.
– Valójában, beszélnem kell veled. Le kell fektetnünk néhány
alapszabályt, és át kell beszélnünk a feladataidat.
– Hiperszuperül hangzik – mondja egy giccses vigyorral, én
pedig várom, hogy újra felnyomja a szemüvegét az orrára, de
nem teszi. – És utána, ha nem bánod, gondoltam, elviszem Bent
a kis szomszédos parkba. Elég enyhe idő van odakint és olyan
szép nap van. Imádom ezt a gyönyörű kék karolinai eget. Ez
mélyebb árnyalatú kék télen, de ettől csak nagyobb lesz a
vágyam, hogy kint legyek.
Mindezt anélkül mondja, hogy szünetet tartana, hogy levegőt
vegyen és olyan éneklő, vidám módon, hogy nem tehetek róla,
csak bámulom. El kell gondolkodnom, hogy ha ennyi
boldogságot és lelkesedést mutat, akkor vajon nem fogom-e
megfojtani őt egy idő után? Olyan sok hónapig voltam szürke,
szomorú hangulatban, hogy az ő pezsgő személyisége egy kicsit
megvisel. Olyan, mintha egy sötét szobában lennék és kimennék
a napfényre... a ragyogó fény barátságos, de ugyanakkor
fájdalmas is.
– Semmi baj – mondom, csak remélem, hogy abbahagyja a
fecsegést arról, hogy milyen szép a nap. Homlokon csókolom
Bent, és leengedem a földre. – Maradj itt fent, és játssz egy
kicsit, amíg Kate és én beszélgetünk a konyhában, oké, haver?
– Oké – mondja, és odaszalad a játékládához. – Játszom a
LEGO-kal.
Elfordulok, és visszamegyek a lépcsőn a konyhába. Hallom,
hogy Kate követ engem.
– Kérsz valamit inni? – kérdezem tőle, miközben a
hűtőszekrény felé tartok.
– Nem kérek – mondja kedvesen, és hallom, ahogy kihúz egy
széket az asztaltól, hogy leüljön. – De köszönöm az ajánlatot.
Fogok egy üveg vizet, leveszem a kupakot, és odasétálok az
asztalhoz. Ő nézi, ahogy közeledek, a szemei nyitva és
bizakodóan várja, ezt az új eseményt a munkakapcsolatunkban.
Ahogy kihúzom a saját székemet, nem veszem le róla a
szemem. Leülök, leteszem az üvegemet az asztalra, és azt
mondom: – Van benned valami, ami nem tetszik nekem, és én
személy szerint nem akarom, hogy itt legyél.
 Negyedik fejezet

Kate

Fordította: BaBett

Van benned valami, ami nem tetszik nekem, és én személy

szerint nem akarom, hogy itt legyél.
Hmmmm.
Láttál már valakit, aki egyszerűen nevetségesen jól néz ki?
Mint egy filmsztár vagy ilyesmi? És azt gondolod, hogy nincs
semmi a világon, ami valaha is csúnyává tehetné azt az embert.
Annyira szupersztárszerűen néz ki, hogy akár egy disznószaros
kádba is belemárthatnánk és még mindig fantasztikusan nézne
ki.
De aztán ugyanez az ember tehet valami szörnyűséget, vagy
mondhat valami nagyon gonoszat és kegyetlent, és ez
megváltoztatja azt, ahogy az a valaki rád néz. A vonásai nem
tűnnek olyan tökéletesnek és a szépségét valami
felismerhetetlenné változtatja.
Igen, nos, itt nem ez történik, amikor Zack azt mondja, hogy
nem akarja, hogy itt legyek.
 Ő, még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint mindig, és ez azért
van, mert én objektív lehetek ebben a pillanatban.
A hangja nem kegyetlen, de brutálisan őszinte. Nem veszem
magamra a szavait és ugyanolyan lenyűgöző most is, mint tíz
másodperccel ezelőtt és ez azért van, mert felismerem a helyet,
ahonnan ezek a szavak származnak.
Félelemből, bizonytalanságból és területféltésből fakadnak.
Felismertem, ezt az arcán abban a pillanatban, amikor tegnap
kinyitotta az ajtót, hogy üdvözöljön. Ahogy szkeptikusan bámult
rám ma reggel, mielőtt elment a találkozójára. Ahogy most is
rám néz, teljesen elveszett.
Zack Grantham nem az első megtört ember, akivel dolgom
van. A világ olykor olyan kegyetlen, biztos vagyok benne, hogy
nem ő lesz az utolsó. Az apukám a bánat és a bűntudat felhője
alatt élt sok éven át, miután anyukám meghalt így tudom, hogy
valaki milyen mélyen megérintheti az életedet és aztán
romokban hagyja, amikor már nem él.
Ezért óvatosan és megfontoltan kell lépkednem ott, ha róla
van szó. Zack vállai kiegyenesedtek és az állát makacs pózban
tartja, ami azt mutatja, hogy már-már harcra készül. Sajnos, ezt
ma nem fogja tőlem megkapni.
– Ezt teljesen megértem – mondom neki kedvesen. – Egy
kicsit erős lesz, amit mondok, de kimondom, amit gondolok.
Megpróbálom majd visszafogni magam, hogy ne érezd magad
kényelmetlenül. És tisztában vagyok vele, hogy betolakodok az
otthonodba... a magánéletedbe. Abban is biztos vagyok, hogy
valószínűleg, de nem rossz szándékkal, az agyadra fogok menni.
Csak szólj és helyrehozom. Leginkább azt tudom elképzelni,
hogy nehéz engem látni Bennel... egy másik nő, aki gondoskodik
róla. Bocsánat ezért. Csak tudd, hogy mindent, amit teszek, Ben
érdekében teszem és azért is vagyok itt, hogy neked is segítsek.
Befejezésül összekulcsolom a kezeimet, és szépen az asztalra
teszem őket magam elé. Őszintén ránézek, engedélyt adva neki,
hogy visszavágjon, ha valami nem tetszik neki, amit mondtam.
Ehelyett azt látom, hogy a szemem láttára leereszt. Nem állt
szándékomban kifogni a szelet a vitorlájából, hiszen minden
joga megvan ahhoz, hogy ne érezze jól magát, de azt hiszem,
talán vitatkozni akart erről a helyzetről velem, hogy aztán ő
jöjjön ki győztesen, az öklével a mellkasát verve, mint Tarzan, és
kikiálthatja, hogy még mindig ő a kastélya királya.
– Úgy tűnik, mindent kitaláltál – motyogja Zack, miközben
összeroskadt a székében.
– Nem – biztosítom őt –, nem tudom. Csak megértem, hogy
ez egy nehéz helyzet, és próbálom magam a helyedbe képzelni.
Azt akarom, hogy ez működjön, Zack. Szükségem van erre a
munkára, neked és Bennek pedig szükségetek van valakire, aki
megbízható. Ez vagyok én.
Bámul rám, a szemei még mindig indokolatlan szkepticizmust
sugároznak, de én elfogadom. Csak rá kell vennem, hogy
belássa, hogy jó vagyok Bennek és a fenébe is... neki is jó leszek.
Az egyik dolog, amiben jeleskedtem, amikor apámmal és a
depressziós hangulatával foglalkoztam, az volt, hogy
visszahozzak egy kis boldogságot és nevetést az életébe. Nem
vagyok bolond, hogy azt higgyem, hogy a vidám személyiségem
és a derűs kedvem volt a gyógyír apám depressziójára, de
napokat töltöttem azzal, hogy sütkéreztem igazi és őszinte
mosolyában, és ez egyenes következménye volt a nagyon jó fej,
de mégis bolondos képességemnek, hogy megnevettessem az
embereket. A filozófiám mindig is az volt, hogy citromból
limonádét csináljak és nem bántam, hogy ezt a kis bölcsességet
átadjam a körülöttem lévőknek. Lehet, hogy apukámat nem
tudtam rávenni, hogy lemondjon az üvegről, de sokszor
boldoggá tettem őt, és ez számít valamit.
– Állítsunk fel néhány alapszabályt – mondja Zack témát
váltva. – Először is, a fő prioritásod Ben. Úgy tudom, hogy van
tapasztalatod az ő korabeli fiúkkal, így feltételezem, hogy tudod,
hogyan kell bánni velük.
– Rengeteg tapasztalatom van az ő korabeli fiúkkal – erősítem
meg.
Zack bólint. – Jó. De azt soha ne felejtsd el... Én vagyok az
első és egyetlen szülője most. Nem te neveled őt... hanem én. Te
csak figyelsz rá. Elvárom, hogy rám hagyatkozz bármilyen
kérdésben és elvárom, hogy ugyanúgy bánj vele, ahogy én is.
Nem kaphat vegyes jeleket tőlünk.
– Teljesen egyetértek – mondom. Semmi olyat nem mond,
amit nem hiszem, hogy joga van elmondani.
 Zack szeme egy hosszú pillanatig belém fúródik, és próbálja
megállapítani, hogy figyelek-e a szavaira. És teljesen így van,
úgyhogy visszabámulok rá.
A fenébe is, a szemei gyönyörűek. Világosbarna, és úgy tűnik,
hogy belső ragyogás tölti meg őket, amitől úgy ragyognak, mint
a mézes borostyánszínű gömbök.
Megrázom a fejem, hogy elkergessem azokat a teljesen
helytelen, de abszolút igaz gondolatokat a munkaadómról,
megkérdezem: – És feltételezem, azt akarod, hogy tisztán
tartsam a házat, bevásároljak, főzzek, meg ilyesmi, ugye? Már
hozzáláttam Ben néhány szennyeséhez ma reggel.
– Igen – mondja Zack, miközben kezét a tarkójára teszi és
megdörzsöli. – Elviheted a terepjárómat a boltba, és ha Bent
bárhova el kell vinned. Ne a Mercedesszel menj. Az túl kicsi, és
nem akarom, hogy Ben is benne üljön.
– És mi van akkor, amikor távol vagy? Nem fogod a kocsidat
elvinni a reptérre vagy ilyesmi?
Zack frusztráltan kifújja a levegőt, és megrázza a fejét. – Nem.
Gina kocsiját viszem, és rád hagyom a Range Rovert. Az
biztonságosabb.
– Rendben – mondom egy ragyogó és bátorító mosollyal.
Zack csak félholt szemekkel és elszánt szomorúsággal néz vissza
rám. Szomorú vagyok miatta, és őrült késztetést érzek arra,
hogy megöleljem most, de egészen biztos vagyok benne, hogy az
mindenféle határokat átlépne és kirúgna a házból. Eddig úgy
tűnik, hogy immunis a vidámságomra, és lassan kell majd
hozzászoktatnom.
Azt hiszem, magamra vállalom, ahogyan apámmal is tettem,
hogy Zacket mosolyra fakasszam. Talán nem gyakran, és talán
nem is tartósan, de legalább néha-néha.
Jót fog tenni neki.

Miután megmostam az arcom és a fogam, és felvettem a

pizsamámat, visszahajtom a takarót az ágyamban – ami annyira
finoman kényelmes, hogy azt hiszem, életem nagy részét el
tudnám tölteni benne, felkapom a mobiltelefonomat az
éjjeliszekrényről és felhívom apukámat.
– Szia, tökfej – mondja vontatottan, amint felveszi a telefont.
A hangja erős és tiszta, tehát ma nem ivott. Robert Francis nem
teljesen részeges, de ha lehangolt, akkor keményen az üveghez
nyúl.
– Szia, apa – mondom, és nem tehetek róla, hogy a hangom
kislányosra és édesre változik, amikor hozzá beszélek. Lehet,
hogy érzelmileg nem volt jelen, amikor felnőttem, de mindig
mellettem volt és támogatott, amikor igazán számított. Ő az
apukám, és bizonyos szempontból még mindig az ő kislánya
vagyok.
 Gyorsan nőttem fel, és ez azt jelentette, hogy korán kezdtem
megérteni, hogy a gyász a legrosszabb démonokat hozhatja létre
az ember számára. Elfogadtam ezt, és bár elszomorított, amikor
apámat láttam ilyen bánatosan, ettől még nem szerettem őt
kevésbé.
Nem. Jobban szerettem és becsültem őt. Munkára késztetett,
hogy mosolyt csaljak a meggyötört arcára.
– Szóval, hogy megy az új munka? Minden rendben? –
kérdezi, és el tudom képzelni, ahogy a régi barna Naugahyde
fotelben ül.
– Igen. Minden nagyszerű – mondom, miközben a párnáimba
bújok. – Ó, és látnod kéne ezt a kisfiút, Bent. Imádnivaló és
szellemes, és szerinte én vagyok a legviccesebb dolog a világon.
– Te vagy a legviccesebb dolog a világon – mondja apukám
nevetve. – Kelly három fia szerint, a nap miattad kel fel és
nyugszik le.
– És ha már itt tartunk... hogy van Kelly és a fiúk? Felhívtam
néhányszor a héten, de nem hívott vissza.
Apám csalódottan puffog. – Összeköltözött valami sráccal, aki
Rose Hillben lakik. Azt mondja, szerelmes.
– Már megint? – kérdezem fanyarul.
– Megint – erősíti meg egy sóhajjal. – De van neki munkája
valami kisboltban, kint vidéken. Boldognak tűnik.
– Az jó – mondom mosolyogva. – És Thomas?
A bátyám, Thomas, másfél éves börtönbüntetését tölti
drogbirtoklásért. Ez a második alkalom a sitten, és arra
számítok, hogy nem lesz több mint egy hivatásos bűnöző. Öt
évvel idősebb nálam, és tizenhat évesen elment otthonról, szóval
nem állok túlságosan közel hozzá. Apa meglátogatja Thomast a
börtönben, de Kelly és én nem nagyon tartjuk vele a
kapcsolatot.
– Úgy tűnik, jól van. Biztonságban van – mondja szomorúan.
– Az jó – mondom halkan, és azt kívánom, bárcsak most
azonnal megölelhetném apukámat. Sok terhet cipel a vállán, és
tudom, hogy az egyik, ami emészti, az az apai kudarc lehetősége
anyám halála után. Úgy érzi, hogy Thomas drogproblémái és
Kelly teherbe esése ilyen fiatalon, kizárólag az ő hibája. Nem az
ő ballépésüknek fogja fel, ami szerintem helytelen.
Apám megköszörüli a torkát, és azt mondja: – Olyan büszke
vagyok rád, Roberta.
– Kate – mondom elkeseredetten, mire ő felkacag.
Szándékosan az első keresztnevemen szólít, hogy bosszantson.
– Szégyelled a neved? – kérdezi tettetett sértettséggel.
– Nem, amikor hetvenéves nagymama vagyok, aki a verandán
ül és az unokáimmal körülvéve kendőt kötögetek – mondom
neki egy horkantással. – De fiatalabb koromban azt hiszem,
maradok a Kate-nél.
Egy felhorkanás, amit egy kis kuncogás követ.
– Egy apa sem kérhetne többet annál, mint amit tőled
kaptam, Kate. Te valami más vagy.
 – Mindent tőled kaptam – mondom neki rekedten. Az apám
sohasem fukarkodott a meleg érzelmekkel, de mégis megvisel
minden alkalommal.
– Utálom, hogy nem akarsz elmenni a diplomaosztódra –
mondja kissé keserű hangon. – Megvettem volna a sapkát és a
talárt neked. Szívesen láttalak volna ballagni.
– Ez csak egy ünnepség, apa – mondom finoman. Az igazat
megvallva megöl, hogy nem sétálhatok a színpadon az
osztálytársaimmal, de nem akartam elkölteni azt a pénzt, és
nem akartam hagyni, hogy apu fizesse ki. Nem, amikor ő a
legtöbbször máról holnapra él a bizonytalan munkái miatt.
– Ez volt a legfontosabb dolog az életedben, és az enyémben is
– morogta.
– Hát, a diploma a házadba fog érkezni, úgyhogy vigyázz rá
nekem. Egyszer majd bekeretezzük, és nagy bulit csapunk a
tiszteletére. Kiülünk a verandára, főtt mogyorót eszünk, és
nyírfasört iszunk, hogy megünnepeljük. Hogy hangzik?
– Nagyon jól hangzik – mondja apám, és egyszer megint
minden rendben lesz.
Még beszélgetünk egy kicsit, de amikor egy nagyot ásítok a
telefonba, sajnálkozva mondom neki, hogy aludnom kell egy
kicsit. Azt mondja, hogy szeret engem, és én viszonzom.
Letesszük a kagylót, én pedig beállítom az ébresztőt, mielőtt
feldugom a töltőre, az éjjeliszekrény mellett.
Bebújva a takarómba, Benre és Zackre gondolok. Soha nem
ismertem anyámat, mivel meghalt, miközben engem szült.
Hallottam történeteket róla, és sok képet láttam, de ez nagyon
halvány pótlék. Ben még elég fiatal, és kíváncsi vagyok, hogy
mennyire fog valójában emlékezni majd az anyjára. Tudom,
hogy Zack próbálja életben tartani az emlékét és jól teszi. A
házban mindenhol vannak képek róla és Bennek is sokat beszél
róla.
Ma este a vacsoránál, amikor a sültet ettük, amit én
készítettem, Ben egyszer csak a semmiből kibökte: – Ez volt
anya kedvenc vacsorája, ugye Apa?
Megálltam egy falat répával a szám felé tartva, és azon
tűnődtem, hogy vajon elkövettem-e valamilyen hibát, amikor
elkészítettem. Nem vettem figyelembe, és nem is tanúsítottam
nagy jelentőséget neki, miközben a hús ott volt a hűtőben csak
arra várva, hogy elkészítsem.
Zack csak mosolygott Benre, de megrázta a fejét. – Nem,
haver. Ez az én kedvencem, de anyukád imádta főzni nekem.
Mindig azt mondta, hogy egy férfi szívéhez a gyomrán keresztül
vezet az út.
Ben kuncogott, és Zack gyorsan rám pillantott. Elmosolyodott
Ben kedvéért, de láttam, hogy nem ér el a szeméig. Láttam, hogy
a sült keserédes emlékeket idézett fel, de csodáltam, ahogyan
nem volt hajlandó elnyomni őket, hanem inkább megosztotta
őket Bennel, hogy mindig megőrizzen valamit az anyukájából
vele együtt. Nagyon tiszteltem a módot, ahogy elismerte Gina és
az anyja emlékét és megőrizte a fia számára.
 Megjegyzem, hogy valamikor megkeresem Zacket, hogy
beszéljünk Gináról. Szeretném tudni, hogy van-e valami
különleges dolog Bennel, amit továbbra is meg kellene tennünk,
hogy fenntarthassuk a fiára gyakorolt hatását. Ez egy trükkös
beszélgetés lesz, mert Zack nem tagadta, amikor szóltam neki...
azt mondtam neki, hogy biztos vagyok benne, hogy nehéz, hogy
egy másik nő gondoskodik Benről.
Itt improvizálnom kell és remélem, hogy az elkövetkezendő
időszakban Zack és én belerázódunk valamiféle kölcsönös
partnerségbe, ami elősegíti, hogy beszélhessünk ezekről a
dolgokról. Úgy gondolom, hogy a legjobb módja, hogy ez
megtörténjen, ha egy kicsit jobban megismer engem, és ez úgy
lesz a legtermészetesebb, hogy egyre több időt töltünk egymás
társaságában.
 Ötödik fejezet
Zack

Fordította: Meridiana

Pretore edző egyetlen hosszú fújással fújja meg a sípot, és

bekiabál:
– Oké, mára ennyi volt. Irány a zuhanyzó!
Mindenki megfordul, és a kinyitott átjáró felé kezd
korcsolyázni, ami a Cold Fury aréna alatt vezet vissza az
öltözőbe. Szokás szerint az edző a kapu mellett áll, és lepacsizik
a játékosokkal, amikor azok levonulnak.
Alex és Garrett hozzám korcsolyázik, mindketten egy-egy
oldalamra, ahogy beállunk a többi srác mögé a sorba, akik
egyesével haladnak át. Alex megkocogtatja az ütőjével a
lábamat.
– Remek edzés volt, haver. Jó, hogy újra itt vagy!
– Köszi. – mondom mosolyogva, ami már könnyebben jön,
mióta, ezen a héten elkezdtem újra edzeni. – Jól éreztem
magam.
 Kibaszott jó érzés volt. Szerda van, és épp most fejeztem be a
harmadik edzésemet a csapattal. Gyorsan visszarázódtam az
ütőkezelésbe és korcsolyázni se felejtettem el. Az
állóképességem és a kitartásom teljesen rendben, mivel
szorgalmasan futottam az edzések alatt és súlyokkal is
dolgoztam, ahogy csak tudtam. A csuklóm úgy érzem elég jó,
csak egy kissé fáj és merev. Valójában úgy érzem, mintha jobban
játszanék, mint valaha, és azt hiszem, hogy ez annak a ténynek
köszönhető, hogy kétségbeesetten vágyom valamire, ami
kihúzhat életemnek ebből a sötét időszakából.
– Teljesen felkészültél arra, hogy újra játékba szállj – mondja
Garrett, és teljesen egyetértek vele. Négy hónapja először, azon
kívül, hogy szeretem Bent, érzek legbelül valamiféle izgalmat és
reményt. Készen állok rá, hogy visszatérjek. Amikor odaérünk a
kapuhoz, az edző felém nyújtja az öklét.
– Nagyszerű, szép munka, Grantham. Szeretném, ha a
szombati meccsre készen állnál.
Fogtam a kesztyűmet és az övéhez ütöttem.
– Mi lesz a holnapi meccsel?
Szigorúan megrázta a fejét.
– Szombat. Törődj bele.
Vágok egy grimaszt rá, de bólintok, hogy elfogadom.
– Köszönöm, edző.
Miközben mindhárman visszabattyogunk a korcsolyánkon az
öltözőbe, Garrett azt mondja:
– Menjünk, és ünnepeljünk ma este.
 – A pokolba is, igen – mondja Alex. – A nőink nélkül, oké?
Összerezzenek a szavaira, bármennyire is ártatlanok. Nem úgy
értette, csak hogy ez egy pasis este legyen. De nem tudok ezen
változtatni, de azt hiszem, az, hogy nők nélkül menjünk
valahova, nem jelent problémát.
Az én nőm halott.
– Kurvára sajnálom – motyogja Alex, miközben a kezét a
vállamra rakja. – Nem gondolkodtam.
Ránézek és Garrettre, mindkettőjük szemében aggodalom és
együttérzés.
– Semmi baj – biztosítom őket mosolyogva. – A pasis est
remekül hangzik.
Mindketten továbbra is óvatosan bámulnak rám, így hát
feléjük nyúlok, megpaskolom a mellkasukat.
– Lazítsatok, srácok. Semmi baj. Ne bámuljatok már így rám.
A tekintetük most átfordult szkeptikusba, én pedig egy
elkeseredett morgással fordulok el tőlük.
– Jól van, ti kibaszott puncimókusok, megyek zuhanyozni. Ha
mindketten lenyugodtatok a picsába, gyertek keressetek meg, és
elmegyünk valahova.
Hallom, ahogy Alex kuncog, aztán Garrett is elereszt egy
ugatós nevetést, mielőtt azt mondja:
– A mi fiúnk visszatért.
Megrázom a fejem, és mosolyogva besétálok az öltözőbe. Még
nem érkeztem meg teljesen, de látom, hogy megtettem az első
lépéseket és jó felé haladok. A hoki karrierem újra a régi
kerékvágásban van, és Benről is gondoskodom.
És jól törődöm vele.
Nem szívesen ismerem be, hogy Delaney-nek teljesen igaza
volt Kate-tel kapcsolatban, hogy tökéletes munkát végez.
Elképesztően könnyedén beleszokott a szerepébe. A legnagyobb
alapossággal gondoskodik Benről és türelmes vele, amit az
elmúlt héten minden nap láthattam, ahogyan a fiú is egyre
inkább kötődik hozzá. Ez nagy megkönnyebbülés számomra,
bár sajnos, ez okoz némi keserűséget is. Először azt hittem, hogy
dühös vagyok, amiért teljesen betölti Gina helyét, amiben
kétségtelenül van is valami. De, ahogy Ben kötődni kezdett
Kate-hez, úgy távolodott el tőlem.
Nem tűnt fel, hogy Ben és én sokkal közelebb kerültünk
egymáshoz Gina halála óta, mivel én maradtam az egyetlen, aki
gondoskodott róla és megmaradt szülője voltam. Minden
problémájával hozzám fordult. Gyászunkban egymásba
kapaszkodtunk. Ő, volt az egyetlen dolog, ami boldoggá tett, és
csak egymásért éltünk.
Azzal pedig, hogy most Ben már nyitott egy másik kapcsolatra
is, mindez elillant, és nem tehetek róla, de ez kissé féltékennyé
tesz.
Nevetséges tudom, de ez van. Ahogy a szekrényemhez érek,
előveszem a telefonomat, és gyorsan felhívom Kate-et. Ő veszi
fel a telefont azzal a vidéki vontatott kiejtésével:
– Szia, Zack.
 – Ma este elmegyek egy kicsit a csapattársaimmal. Nem
tudom, mikor érek haza... valószínűleg későn.
– Roger dodger – mondja vidáman, és mivel a szemeim már
nem akadnak fel a bolondozására, rájövök, hogy kezdek
hozzászokni, hülye természetéhez. – Akarsz beszélni Bennel?
– Igen– nyugtázom, és hallom, ahogy eltartja magától a
telefont. – Hé, Ben... tedd le azt a dinamit rudat, amivel játszol,
és gyere, beszélj az apukáddal.
Erre vágok egy félig mosolyt/félig grimaszt. Azon tépelődöm,
hogy szórakoztat-e a humora, mert az kétségtelen, hogy mosolyt
akar kicsikarni belőlem, és csak bosszantani akar azzal, hogy az
,,apukájaként’’ emleget. Ben mindig is apának szólított, de Kate
mindig azt mondja, hogy ,,apuci”, talán azért mert, minden déli
lány így hívja az apját. Ha jobban belegondolok, ez nála semmit
nem jelent igazán. Csak ilyen a természete, egy déli szokás, hogy
úgy mondjam. És most Ben elkezdett apunak szólítani és
valójában szégyellem magam amiatt, hogy inkább találom
idegesítőnek, mint aranyosnak.
Igen... kimondottan idegesít. De aztán helyére teszem a
gondolataim, és próbálok Kate jó dolgaira összpontosítani.
Például, hogy bár a legtöbb energiáját Benre fordítja, de
örömmel lép hátra egy lépést, amikor otthon vagyok, mert úgy
tűnik, érzi, hogy nekem is szükségem van arra, hogy
gondoskodhassam róla. Mint apa elismerem, hogy nem
mindenben vagyunk egy hullámhosszon, de mindig
engedelmeskedik nekem minden gyermeknevelési kérdésben.
 – Szia, apu – mondja Ben, amikor átveszi a telefont, és bassza
meg... ez egy... egy kis déli akcentus, amit utánoz?
Összeszorítom a fogaimat az új becenevem miatt.
– Hogy vagy, haver? – kérdezem óvatosan, hogy ne hallja meg
a hangomban lévő elégedetlenséget.
– Jól – mondja egyszerűen. – Kate és én Play-Doh-val
játszunk. Megmutatta, hogyan kell kígyót készíteni belőle, és azt
mondta, hogy el kell rejtenünk az ágyadban, hogy megijedj ma
este. Az vicces lenne, nem igaz?
Hallom, ahogy Kate a háttérben motyogja: – Ez titok volt,
Ben.
Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne nevessek.
Nevetek... őszintén... jó látni, hogy Kate mindig megpróbál
bevonni engem is a mókába, még akkor is, amikor nem vagyok
otthon.
– Ez vicces lett volna, az biztos.
Ben aztán belesuttogja a telefonba:
– Talán el kéne rejtenem Kate ágyában.
Most még jobban felnevetek, mert az kurva vicces lenne.
Imádom a gyerekemet.
– Tudod mit, ha megígéred, hogy titokban tartod, veszünk egy
mű kígyót, ami még valódibbnak tűnik, mint a gyurma, és
elrejtjük az ágyában. De titokban kell tartanunk, oké?
– Oké – suttogja kuncogva.
– Szóval figyelj... ma este elmegyek pár barátommal, úgyhogy
nem leszek otthon, hogy betakarjalak az ágyban. Nem gond?
 – Oké – mondja Ben teljesen rezzenéstelenül, és attól, hogy
ilyen könnyedén veszi, már attól jobban érzem magam. Mióta
kiengedtek a kórházból a baleset után, minden egyes este otthon
voltam és azt hiszem, ő már el is felejtette, hogy milyen volt
azelőtt, amikor sokat voltam úton.
– Jó fiú – mondom neki. – Oké, most mennem kell. Szeretlek,
és majd találkozunk reggel.
– Én is szeretlek, apu – mondja.
– Apa – javítom ki automatikusan, de ő már átadta Kate-nek a
telefont.
– Esküszöm, hogy a kígyó Ben ötlete volt, nem az enyém –
mondja, amikor beleszól.
Kurvára nem tehetek róla… a szám sarka önkéntelenül
mosolyra görbül. Míg Kate fő feladata, hogy gondoskodjon
Benről, a másodlagos feladata pedig az, hogy segítsen nekem a
háztartási feladatokban, nyilvánvalóan azt is felírta a
házimunkák listájára, hogy megpróbál megnevettetni engem. Ő,
néha teljesen tök hülye, mindig táncol, és hülye dalokat talál ki,
hogy elénekelje Bennek. Különböző beceneveket ad nekem és
Bennek minden nap, és nem hajlandó az igazi nevünkön
szólítani minket, hacsak nem figyelünk fel legalább egyszer a
becenevünkre. Ben mindig beadja a derekát, mert szerinte ezek
viccesek. Csakhogy tegnap ő volt Mr. Csöppség, aki felmászik
egy paszulyra, én pedig Miss Szikrázó Korcsolya. Tegnap
például megkérdezte, hogy:
 – Hé, Miss Szikrázó Korcsolya – aminek következtében Ben
pukkadozott a nevetéstől –, ma bevásárolni megyek, kérsz
valami különlegeset?
Nem voltam hajlandó válaszolni neki, helyette tovább
szörföltem a laptopomon, miközben a konyhaasztalnál ültem.
– Hé... Miss Szikrázó Korcsolya... hozzád beszélek – kiabált
rám a dallamos hangján. Belekortyoltam a kávémba, és
figyelmen kívül hagytam Ben összeesküvő kuncogását.
– Hé... Miss Szikrázó Korcsolya... mi a baj? Elvesztettél
néhány strasszkövet vagy ilyesmi?
Felnéztem rá, ő pedig csak bámult vastagkeretes szemüvege
mögül, a fejét várakozóan oldalra billentve.
– Még egy üveg vizet – motyogtam, és visszahajtottam a
fejem, igyekeztem nem mosolyogni, és ezzel bátorítani őt. Nem
mulasztottam el, ahogy lepacsiztak Bennel a vereségem miatt.
Ránéztem Alexre és Garrettre, akik a törölközőjüket és a
tusolójukat vették ki a szekrényeikből. Talán nem kéne ma este
elmennem. Mi van, ha valami történik Bennel? Megijed? Vagy
szüksége van rám valamiért? Mi van, ha nem tud elaludni, mert
nem vagyok ott, hogy olvassak neki a kedvenc meséjéből, az
Adományfából2, mielőtt betakargatom?
– Ott vagy, Pokoli korcsolyás? – kérdezi Kate, megszakítva az
elkalandozott gondolataimat, én pedig visszapillantok a
szekrényem elejére.

2 Shel Silverstein: The Giving Tree

 – Sokkal jobb, mint Miss Szikrázó Korcsolya – mondom
fanyarul. – Biztos vagy benne, hogy megleszel egyedül Bennel
ma este?
– Megleszünk – biztosít magabiztosan. – Különben is, nem
hagyom, hogy vacsora után dinamittal játsszon.
Elfojtom a kitörni akaró horkantást, és inkább azt mondom
neki:
– Ha bármi történik, hívj fel. Vagy Michelle-et is felhívhatod.
Ezúttal Kate az, aki felhorkan, meglehetősen hangosan, nem
igazán hölgyhöz méltóan, amikor a szomszédomat említem.
Nyilvánvalóan nem volt lenyűgözve tőle, amikor bemutattam
őket egymásnak a múlt hétvégén, amit teljesen megértek, hogy
miért nem. Michelle... nos, egyfajta ribanc volt Kate szemében,
ami nem meglepő. Michelle mindig is eléggé kihasználta a
legtöbb embert, kivéve Ginát, de miután Gina meghalt, sokkal
kedvesebb lett hozzám.
Úgy értem, sokkal kedvesebb.
Majdnem... túl kedves.
De Kate-tel nem. Amikor bemutattam őket egymásnak,
Michelle lassan végigpillantott Kate-en, megnézve a bő ruhákat,
amiket a lány kedvelt, a feltűzött haját, ami szigorúan eltakarta
az arcát, a vastag keretes szemüveget, amit viselt. Műmosolyt
villantott felé, és figyelmen kívül hagyta Kate üdvözlésképpen
feléje nyújtott kezét. Ehelyett, hozzám fordult, és azt mondta:
– Ha segítségre vagy útmutatásra van szükséged, vagy ha
valami aggaszt, tudod, hogy itt vagyok neked és Bennek.
 Most, mint olyan embert, aki nagyjából mindent és mindenkit
figyelmen kívül hagyott, ami körülötte volt az elmúlt négy
hónapban, aki immunis a világra, még engem is megdöbbentett
a Kate-nek tett megjegyzése. Furcsa szükségét éreztem, hogy
kiálljak Kate mellett, így csak annyit mondtam:
– Kate nagyszerű munkát végez. Mindenről gondoskodik.
Michelle másfajta ember. Kétszer vált el, második férjét több
mint egy éve dobta, mert az megcsalta őt. De ettől még nem
mondott le a férfiakról. Gina azt mondta nekem, hogy a papírok
aláírása után egy héttel Michelle már büszkén jelentette ki, hogy
már harmadik férjre vadászik. Mivel ő már előrehaladott korban
volt – neki a harmincadik életév betöltése olyan volt, mint
egyhalálos ítélet vagy ilyesmi –, úgy döntött, hogy kicsit
felturbózza magát.
Gina és én nem tudtunk nem nevetni, amikor először kapott
mellimplantátumokat, aztán arcimplantátumokat, majd
hajhosszabbítást, és végül a tetejébe az egészet egy új, kurvás
ruhatárral fejezte be. Körbetáncolt a Daisy Duke
rövidnadrágban és magas sarkú cipőben a kibaszott télben.
Nem viccelek.
Kibaszottul nevetségesen nézett ki, de Gina rajongott érte, és
Ben és Beau remekül kijöttek egymással, így elviseltem a
barátságukat és barátságos mosollyal tűrtem. Elismerem, hogy
az utóbbi időben egyre idegesítőbb lett, és néhányszor a fejébe
vette, hogy főzzön nekem és Bennek, ami az én megítélésem
szerint csak ürügyet szolgáltatott neki, hogy átjöjjön hozzánk és
flörtölni próbáljon. Szerencsére, annyira elmerültem a
depresszióban és bűntudatomban, hogy a legtöbb dolog
lepergett rólam. De mostanában, amikor kétségbeesetten
próbáltam találni olyan dolgokat, amikbe kapaszkodhatok, hogy
újra nyitott legyek az életre, ez kezdett megviselni.
Biztos vagyok benne, hogy nem akarok a harmadik számú férj
lenni, sem neki, sem senkinek. A pokolba is, még arra sem
tudtam rávenni magam, hogy Gina első számú férje legyek, és
ha csak erre gondolok, egy újabb bűntudat hullám söpör végig
rajtam. Hogy még egy olyan becsületes nő mellett sem tudtam
elkötelezni magam.
Megrázom a fejem, és megköszörülöm a torkomat, amely
összeszorult.
– Figyelj – mondom Kate-nek. – lehet, hogy nagyon későn
jövök, úgyhogy ne aggódj. Majd mindkettőtökkel találkozunk
reggel.
– Rendben, HOS – mondja okoskodva – És ez H-O-S... Hell.
On. Skates3.
Ezúttal nevetek, és jól esik. Elűzi a bűntudatot egy időre,
néhány áldott pillanatra. Leteszem, és bedobom a telefonomat
az edző táskámba, ami a szekrényem alján van. Leveszem az
edzőruhámat, és ledobom az izzadságtól átnedvesedett mezt a
hatalmas guruló mosókocsiba, ami a sarokban áll az öltözőben,
és amit, a felszerelésért felelős később kimosat. Megragadom a
törölközőmet és a tusoló felszerelésem, és besétálok a
3 Hell on Skates:Pokoli korcsolyás
zuhanyzóba. Megtelt a csapattársaimmal, akik nevetgélnek és
viccelődnek, miközben lemossák a jó edzés és egy még jobb
szezon izzadtságát magukról.
Mindent magamba szívok, a bajtársiasságot, a viccelődést, az
egységet és a kötődést, ami egy összeszokott csapatban lenni
szokott. Ezek az emberek mind ott voltak, amikor Gina meghalt.
Mindannyian támogattak a felépülésem során, egyszer sem
éreztették velem, hogy nem leszek újra a jégen egy nap.
Ben mellett a Cold Fury csapata az egyetlen dolog, ami a
legjobban motivál arra, hogy ki akarjam küzdeni magam a
nyomorúságból, hogy újra boldog életem lehessen.
 Hatodik fejezet
Kate

Fordította: Meridiana

Becsukom a könyvet, amit olvasok, és az éjjeliszekrényre

teszem az ágyam mellé, képtelen vagyok elmerülni a magával
ragadó epikus romantikában. Vagy valami hasonló
baromságban.
Általában igazi romantikus vagyok a szívem mélyén. Talán
nem tűnök annak, hogyha valaki rám néz, de én az a fajta nő
vagyok, aki abban reménykedik, hogy egy nap eljön a lovagja,
aki elrabolja. Tudom, hogy ez túlzó elvárás, különösen, hogy
nem teszek érte semmit, hogy bátorítsam a lovagot, hogy végre
megtaláljon.
Épp ellenkezőleg.
Mióta elértem a tizenhárom éves kort, mindent megtettem,
hogy észrevétlenné tegyem magam az ellenkező nem számára.
Ez, azután következett be, hogy egy délután az iskolában négy
idősebb fiú sarokba szorított az öltözőszekrényemnél. A
pubertás kor alatt a testem gyorsan változott, és a felsőtestem
gyorsan felkeltette a fiúk figyelmét.
Mivel nagyon szegények voltunk, nem válogathattam meg mit
viselek, abból állt a ruhatáram, ami Kelly cuccaiból rám maradt,
és mivel ő az a típus volt, akit a fiúk gyorsan megkedvelnek, az ő
cuccai általában szűkebbek voltak és sokat mutattak. Azt
hiszem, talán ezért is lett terhes az első gyerekével tizenhat
évesen.
Mindenesetre, a fiúk néhány évig ijesztőek voltak azzal, hogy
fogdostak, és kéjes megjegyzéseket tettek a melleimre. Amikor
az egyikük megpróbált berángatni a fiúmosdóba, tökön rúgtam
és leüvöltöttem a fejét, aminek az lett a következménye, hogy az
egyik tanárnő kirohant az osztályterméből.
Nem tudtam megállítani a könnyeimet, mert halálra
rémültem és remegő hangon elmondtam neki, mi történt.
És tudod mit mondott nekem?
Azt mondta:
– Nos, ha nem hordanál ilyen ruhákat, a fiúk észre se
vennének.
És tudod, mi van még? Még csak nem is haragudtam rá.
Habár még csak tizenhárom voltam, ahhoz elég okos, hogy
rájöjjek, hogy nagyon is igaza van. Attól a naptól fogva
kölcsönvettem apám pólóit, hogy elrejtsem az alakomat, nem
sminkeltem magam, és természetesen nem hordtam feltűnően a
hajam. A szemüveg nem érdekelt. Szükségem volt rá az
olvasáshoz, de arra is elég hamar rájöttem, hogy elrettentésként
is ugyanolyan hatásos, így mindig viseltem, kivéve, amikor
aludtam.
A fiúproblémám megoldódott. Amit elvesztettem a külsőségek
miatt, azt pótoltam a barátságosságommal és a népszerűséggel,
és a suli vicces lett. Szóval népszerű voltam a legkülönfélébb
emberek körében, amennyire csak egy szegény és stréber gyerek
népszerű lehet. Az gimnáziumi éveim nem voltak túlságosan
szörnyűek, és igyekeztem az élet jó dolgait nézni, hogy túléljem.
Mindig.
Sajnos, mire a főiskolára kerültem, és rájöttem, hogy talán
tetszene a fiúk figyelme, és hogy a lovagom sosem fog
megtalálni, amíg így nézek ki, de addigra már nem igazán
tudtam, mit tegyek magammal. Fogalmam sem volt, hogyan kell
a hajamat formázni vagy sminkelni, és nem volt pénzem, hogy
szép ruhákat vegyek, és szinte depressziós voltam az egész
kilátástalansága miatt.
De aztán rájöttem még valamire a főiskolával kapcsolatban.
Annyi fiú volt ott – mármint férfi –, hogy a nagy számok
törvénye alapján, volt néhány, akivel kölcsönösen érdeklődtünk
egymás iránt. Először persze, az agyam érdekelte őket. Összesen
két fiúbarátom volt, amíg főiskolára jártam az utolsó öt évben,
és mindkettőjük felsőbb évfolyamba járt, ahol a diákok már
komolyan vették az iskolát.
Az első Kelton, nem tartott sokáig. Vele csókolóztam először,
ez volt az első lépcső, amit megléptem, amit vadul izgalmasnak,
de ijesztőnek találtam. A halogatásom, hogy megtegyem a
következő lépést, ölte meg a kapcsolatunkat. Őt nem zavarta
sem a hülye stílusom, sem az, hogy néha idiótán viselkedem, de
az zavarta, hogy egy hónap randizás után sem akartam
lefeküdni vele.
A második barátommal, majd egy évig voltunk együtt.
Anthony-nak hívták, és egy briliáns matematikus volt. Aranyos
volt, és teljesen elbűvölt. Gyorsan összebarátkoztunk, az
éjszakai tanulások és a filozófiai viták során. Anthony ugyanúgy
szűz volt, mint én, így mindketten nagyon bizonytalanok
voltunk, hogy hogyan is kellene a kapcsolatunknak alakulnia.
Lassan alakultunk, és idővel, végül is, tizenkét doboz sör után
áttörtük a határt, a félszegségünket, és végül a szűzhártyámat.
Nem volt kellemes élmény az első alkalom, de azt kell
mondanom, hogy idővel egyre jobb lett. Sajnos, Keltonnal
ellentétben, Anthony-nak volt baja az öltözködésemmel és a
buta viselkedésemmel, amikkel a hiányosságaimat
kompenzáltam. Valójában nem is neki volt baja vele, hanem a
szüleinek, akik neves orvosoknak számítottak a helyiek között.
Gyorsan rájöttem, hogy kínos voltam a társasági köreikben,
mert a ruháim olcsóak voltak, és az akcentusom túlságosan
vidékies volt. Nem szakítottunk szépen, de az emlékek
megszépülnek… Egy hónappal az után, hogy szakítottam
Antony-val, összefutottam Keltonnal, és végül lefeküdtem vele
csak azért, hogy megmutassam neki, mennyit fejlődtem. Jó
volt... nagyon jó, de soha nem mentem vissza hozzá, hogy
megismételjük. Minden kétséget kizáróan tudtam, hogy nem
Kelton volt az én lovagom.
És ezzel véget értek a férfiakkal kapcsolatos romantikus
tapasztalataim. Gondolom ezért volt, hogy szerettem elmerülni
egy jó romantikus regényben, mert így elmenekülhettem egy
fantáziavilágba, és reménykedhettem, hogy egyszer majd valóra
válhatnak. Olyan lány vagyok, aki még hisz Hamupipőkében...
kivéve, hogy én inkább előbb megszerzem a diplomámat, és
bebizonyítom magamnak, hogy egyedül is sikeres lehetek. Aztán
jöhet a lovag és levehet a lábamról. Talán addigra már elég
pénzt fogok keresni ahhoz, hogy költhessek ruhákra,
megcsináltassam a hajam, és valami feltűnő, puccos sminket.
A gyomrom korog, ami azt hiszem, azt jelenti, ez az egész nem
is érdekel annyira, mert éhes vagyok. Bőségesen vacsoráztunk
Bennel. Paradicsomlevest és grillezett sajtot készítettem, ami
egy olyan embernek, mint én, abszolút luxus volt.
Zack világossá tette, amikor rám bízta a bevásárlást, hogy ő
nem válogatós, ahogy Ben sem, és azt készíthetek, amit csak
akarok, és ők elégedettek lesznek vele. Ez tényleg így volt, így az
elmúlt héten többet ettem, mint amennyit valaha életemben. A
legjobb az volt az egészben, hogy ha késő este megéhezem, csak
lemegyek a konyhába, és előveszek egy kis harapnivalót.
Egy kis nasi!
Életem abszolút szégyenfoltja.
Igen... a nassolás jól hangzik. Egy tál gabonapehely vagy talán
egy kis pattogatott kukorica. Nem, jégkrém! Határozottan
jégkrém. Kimászok az ágyamból, és az órára pillantok. Majdnem
tíz óra, leveszem a szemüvegemet, de a nyakamba akasztom,
hogy nálam legyen. Amikor egyedül vagyok, vagy nem olvasok,
akkor leveszem a szemüvegem, de mindig igyekszem, hogy ne
felejtsem el magamnál tartani, ha szükségem lenne rá.
Zack körülbelül egy órája küldött nekem egy sms-t, hogy
jelentkezzen. Biztosítottam róla, hogy a dinamitot
becsomagoltuk, és Ben mélyen alszik. Reméltem, hogy ez
mosolyt csal az arcára. Minden nap az a célom, hogy
megpróbáljam megnevettetni. Legtöbbször szánalmas kudarcot
vallok, de néha egyszerűen nem tudja megállni.
Csupán annyit írt vissza, hogy valószínűleg nagyon késő lesz,
mikor hazaér, és hogy majd reggel találkozunk.
A ruhámra pillantva tétovázom, mielőtt kilépnék a szobámból.
Már a pizsamámban vagyok, ami alapvetően egy topból és egy
hozzá illő fiú rövidnadrágból áll, amit Anthony-tól kaptam
karácsonyra évekkel ezelőtt. Soha nem tenném ki a lábam ebben
ebből a szobából, ha lenne esélye, hogy összefutok Bennel vagy
Zackkel, de ennek kicsi az esélye.
Belegondoltam, hogy Ben mélyen alszik, és reggel hétig nem is
valószínű, hogy felébred, Zack pedig csak néhány óra múlva ér
haza.
A küldetésem, hogy ételt szerezzek, azzal együtt, hogy ki- és
belépek a konyhába, és visszatérek a szobám biztonságába kb.
két perc. A döntés tehát megszületett, és gyorsan elindultam.
Ahogy végigrobogok a hátsókonyhába vezető lépcsőn, a
kezeimmel átsimítom a fejem, ezzel átfésülve sűrű, hullámos
hajamat. Nagy megkönnyebbülés a konty után, amit minden
nap viselek, de inkább ez, minthogy azon aggódjak mindig, hogy
mit csináljak az irdatlan hosszú hajjal, ami a hátam közepéig ér.
Költenem kéne rá és levágatni, de a hajvágás pénzbe kerül, és ez
felesleges kiadásnak tűnik most. Amúgy is, képes vagyok
magamnak levágni a frufrumat, hogy legalább tegyek érte
valamit. A frufrumat mindig hosszúra hagyom, a szemöldököm
vonaláig ér, de amúgy is egy hajpánttal mindig hátratolom, mert
sosem tudom, hogy mit kezdjek vele, úgy tűnik, hogy ezt nem
fogom kinőni. Vajon minden nőnek vannak ilyen problémái?
Ezt sem tudhatom igazán, mivel nincsenek közeli női barátaim.
Mindig is olyan voltam, akit jobban érdekeltek a könyvek és a
tanulmányaim, mint, hogy kapcsolatokat keressek. A legtöbb
barátom olyan, akikkel a tanulócsoportban találkoztam – mint
Mark –, vagy akik épp ugyanarra a pályára készülnek, mint én.
A konyhában halvány fény dereng. Zack csak a szekrények
alatti világítást kapcsolja be, ami tökéletesen megvilágítja a
fagyasztótól jobbra lévő pultot, ahol a fagylalt van. Nem kell
magam megerőltetnem, hogy megtaláljam a Ben & Jerry's
Fudge Brownie fagyit, amit akkor ettem először, amikor
megláttam a fagyasztóban néhány nappal ezelőtt. Szó szerint a
mennyországban éreztem tőle magam.
Már a gondolattól is boldog vagyok, hogy egy kis fagylaltot
ehetek, és erre kis boldog táncot lejtek a konyha közepén.
 Amikor az előünneplés táncomnak vége, előveszek egy
kistányért az egyik és fagylaltkanalat a másik fiókból. Az
eszközeim sebészi pontossággal fekszenek előttem, kinyitom a
fagyasztót, és esküszöm, hogy a belső világítás szinte éteri
fényben ragyog le a fagylaltra, mintha az lenne a rég elveszett
Szent Grál, vagy ilyesmi.
Valójában meghajtom a fejem és felajánlok érte egy imát.
– Drága Uram, köszönöm, hogy bemutattad nekem a két
kedvenc emberemet a világon... Bent és Jerry-t. Remélem, nem
sértődsz meg ezen az édes hármason.
Magamban kuncogva kiveszem a jégkrémet, a csípőmmel
becsapom az ajtót, hogy az becsukódjon, és a konyhapult felé
fordulok.
És ekkor meglátom Zacket... a konyha túloldalán áll, a
mosókonyha ajtaja mellett.
Rémülten kapkodom a levegőt, mert sosem voltam az a
sikítozós fajta, de a jégkrém a földre zuhan, ahogy a kezeim
magam elé kapom. Egyhelyben futok, mire rájövök, hogy
hátrafelé kéne indulnom, hogy elmeneküljek a betolakodó elől,
de csak annyit érek el vele, hogy keményen nekimegyek a
pultnak, ami megüti a derekam. Ez nem is fáj annyira élesen,
mint a szúró fájdalom a mellkasom közepén, amitől biztos
vagyok benne, hogy szívrohamot kaptam.
– Nem akartalak megijeszteni – mondja halkan. – Úgy
döntöttem, hogy korábban hazajövök.
 Lazán nekitámasztja az egyik vállát az ajtókeretnek, és
kezében egy köteg levélnek látszó tárgyat tart.
– Szent szőrös mormota – zihálom, miközben az adrenalin
kezd lecsillapodni. Megragadom a szemüvegemet, és kihúzom a
tokjából, és az arcomra tolom. Mintha egy pajzs lenne.
– Majdnem szívrohamot kaptam tőled.
Zack ellöki magát az ajtókerettől, és ledobja a postát a
beépített asztalra a dupla sütő jobb oldalán, és odasétál hozzám.
Lehajol, hogy felvegye a fagylaltot.
Egy pillanatra rácsodálkozom sűrű, frissen nyírt hajára, ami
most nagy divat, oldalt rövid, de felül kicsit hosszabb.
Ekkor veszem csak észre a csupasz lábaimat közvetlenül
előtte, és jövök rá, hogy félmeztelen vagyok.
Felnéz rám, és a szekrény alóli világításnak köszönhetően az
árnyékok miatt az arca keménynek és vadnak tűnik. Igen...
mióta ideköltöztem eszembe jutott már, hogy Zack Grantham
egyszerűen egy rendkívül gyönyörű férfi. Annyira gyönyörű,
hogy gyakran nem tudom, hogyan viselkedjek mellette, vagy mit
mondjak. Egy kis részem még mindig képtelen elhinni, hogy egy
hoki isten házában élhetek. Szóval, amikor úgy érzem, hogy
elbizonytalanít a sztársága és fenomenális kinézete, ha lehet
még a szokásosnál is hülyébben viselkedem. Ez a természetes
reakcióm arra, hogy megbirkózzak a kínos helyzetekkel. A
különc erősségeim előtörnek és működésbe lépnek.
Zack feláll, és leteszi a fagylaltot a pultra.
– Azt hiszem, én is kérek egy kicsit.
 Benyúl a szekrénybe, és elővesz egy tálat. Felém fordul, és
egyenesen rám szegezi a tekintetét. Úgy érzem, mintha
megpróbálna valamit közölni velem, de a szívem még mindig
olyan hevesen ver, hogy nem tudom, hogy elég oxigén jut-e az
agyamba ahhoz, hogy értelmezni tudjam.
Így hát visszabámulok rá.
Végül a tekintete a bal csípőm környékére vándorol, amit még
mindig a pultnak szorítok, és fanyarul azt mondja:
– Útban vagy. Kell egy másik kanál.
Mintha áramütés érne, úgy ugrok fel, és eliszkolok az útjából.
– Ó, bocsánat. Ööö... megyek, felveszek még néhány ruhát
magamra.
Zack hátat fordít nekem, miközben leveszi a fedelet a
jégkrémről, és elkezd kanalazni belőle.
– Van rajtad ruha.
– Még több ruha kell – és gyakorlatilag nyekergek.
A hangja szinte unottan hangzik, amikor azt mondja:
– Van rajtad. Pizsamát viselsz, Kate. Láttam már nőt
pizsamában. Semmi különös.
Ez egy kissé szíven üt. Nem kellene, hogy zavarjon, mert
tudom, hogy igaza van. Egyáltalán nem vagyok rendkívüli. Csak
a jó öreg, sima dilis Kate vagyok.
De a fenébe is... tényleg majdnem félmeztelen vagyok, és még
csak egy pillantást sem vetett rám. Nem csak egyszerű és béna
vagyok, hanem nyilvánvalóan visszataszító és szánalmas is.
 Sebezhetőbbnek érzem magam, mint életemben bármikor,
elosonok Zack mellett megkerülve a konyhaszigetet, és a lépcső
felé veszem az irányt.
– Azt hiszem, kihagyom a fagylaltot. Jó éjt.
Oldalról látom, hogy Zack felém kapja a fejét.
– Biztos?
Megállok, mielőtt a lépcsőhöz érnék. Szembe fordulok vele, és
még épp sikerül egy játékos mosolyt magamra erőltetnem.
– Ja. Nem tesz jót a csípőmnek, tudod.
Választ sem várva, felugrok két lépcsőn, de hallom, hogy a
nevemet mondja.
– Kate?
A szívem újra dobogni kezd. Lehátrálok a lépcsőn és a
lépcsőkorlátba kapaszkodva hátradőlök, hogy kinézhessek a
minket elválasztó fal mögül. Nem néz rám, inkább még egy kis
jégkrémet kapargat.
– A Cold Fury-nak holnap hazai meccse lesz – mondja,
miközben kivesz egy újabb gombócot. A nyálam is kicsordul, de
túlságosan ki vagyok borulva ahhoz, hogy képes legyek maradni.
– Elviszem Bent. Szeretnél velünk jönni?
Az állam leesik, és libabőrös lesz a bőröm.
Elmegyünk a Cold Fury hoki meccsére? Most rohadtul
szórakozik velem? Egy Álom Válik Valóra.
Zack felém fordítja a fejét, és felemeli a hüvelykujját, hogy
lenyaljon egy kis jégkrémet róla. Lefagytam ettől a
mozdulattól... A telt ajkai... Ahogy szétválnak, és a nyelve
előbújik, hogy belekóstoljon. Hűha. Nem is gondoltam, hogy ez,
ennyire szexi lehet. Csak... hűha.
– Kate? – kérdezi Zack, és én visszakapom rá tekintetem. – A
meccs? Akarsz jönni?
– Azt akarod, hogy veled menjek a meccsre? – sikerül végre
kinyögnöm.
– Hát, csak Ben miatt gondoltam – mondja Zack, miközben
visszateszi a fedelet a fagylaltra. – Lehet, hogy beszélnem kell a
riporterekkel, szóval szükségem lenne rád, hogy figyelj rá.
– Ó... ööö, igen – motyogom, és megköszörülöm a torkomat,
és kicsit biztosabban azt mondom.
– Igen... ami azt illeti, ez nagyszerű lenne. Köszi.
– Jó – mondja egy apró mosollyal.
– Oké. Akkor jó éjszakát.
– Jó éjt – mondja halkan, hallom, miközben felszaladok a
lépcsőn.
 Hetedik fejezet

Zack

Fordította: Christina

Ma este lett volna lehetőségem beülni a saját páholyomba, de

ellene döntöttem. Kate azt mondta, hogy ez az első élő meccse,
és tudtam, hogy jobban élvezné a szurkolók között. Nekem ez
szívás lenne, mert valószínűleg felismernének, és ma este nem
volt kedvem a szurkolókkal foglalkozni. A baleset óta, az első
igazi rivaldafénybe kerülésem alkalmával, nem. Szerencsémre
Alex menyasszonya, Sutton, és Garrett barátnője, Olivia
beleegyezett, hogy velünk tartson, és gyakorlatilag körbezárnak
engem, hogy ütközőként szolgáljanak a sorban, ahol ülünk. A
baseballsapkát mélyen a szemembe húztam, így talán fel sem
ismernek majd.
Ben ül tőlem jobbra, Olivia mellette, Kate pedig tőlem balra,
Sutton pedig a másik oldalán ül. A játékosok kint vannak a
jégen, bemelegítenek, és az AC/DC ,,You Shook Me All Night
Long’’ című száma szól az aréna hangszóróiból. Furcsa itt ülni...
a lelátón, és nézni a csapattársaimat a jégen. Kicsinál, hogy nem
vagyok ott, lent velük.
 Eljöttem néhány meccsre, amíg sérült tartalékjátékos voltam,
de mindig fent ültem a saját páholyomban. Nagyon távol
éreztem magam az egésztől, és nem kellett elviselnem a
nemkívánatos kérdéseket a balesetünkről, vagy a Gina halála
miatti részvétnyilvánításokat hallgatnom. Tökéletesen békén
hagytak, hogy nézhessem a lenti eseményeket.
De itt kint ülni, a rajongók tömegei között, ahogy Ben felugrik
a helyéről, és az üvegen dörömböl, amikor felismeri a
csapattársaimat, akik elkorcsolyáznak mellettünk, tényleg
nagyon király. Örülök, hogy úgy döntöttem, hogy ezt választom.
Bár még mindig nem tudom, hogy mit érzek azzal
kapcsolatban, hogy Kate ebben a pillanatban mellettem ül.
Nekem biztosan nem volt rá szükségem, mert nem akartam
egyetlen riporterrel sem beszélni. Abszolút hazugság volt a
részemről azt mondanom neki, hogy Ben kedvéért van rá
szükségem. Elég jól tudtam bánni Bennel egyedül is. Azt
hiszem, csak nem akartam, hogy azt higgye, valami személyes
oka volt a meghívásomnak. Azt bizonygatom magamnak, hogy
ez csak egy kedves dolog, amit az alkalmazottamért teszek.
A nyilvánvalóan dögös és szexi alkalmazottamért, akiről
kibaszottul fogalmam sem volt, hogy azok alatt a bő ruhák és a
vastagkeretes szemüveg alatt rejtőzött.
A picsába, amikor tegnap este a konyhában álltam, és
szokásosan lapozgattam a postaládából kivett leveleket, és ő
pedig beügetett a konyhába? Egy pillanatra azt hittem, hogy
valaki betört a házba, annyira felismerhetetlen volt számomra.
 Természetesen először a testét vettem észre. Hogy is ne láttam
volna azt a fehér szűk felsőt, ami ráfeszült a legfantasztikusabb
mellekre, amiket valaha láttam egy nőn? Vagy az az apró
rövidnadrág, ami nem tudta elrejteni a gömbölyded csípőjét és
feszes fenekét?
És az a haj? Jézus Krisztus... hogy miért rejtegette mindezt,
érthetetlen számomra. Hosszú volt, hullámos, és olyan szélfútta
kinézetű. Hosszú frufru lógott a homloka fölé, éppen csak a
szemöldöke fölött állt meg, semmiképp sem takarta el azokat a
csodálatosan kék szemeket, amelyek ragyogóan csillogtak a
sötét haja alól. Nem viselte a szemüvegét, nem mintha valaha is
különösebben csúnyának találtam volna, de eltakarta az
arcvonásai egy részét. Eddig egyszerűen nem figyeltem, de egy
gyors pillantással észrevettem keskeny orrát, magas arccsontját
és kibaszottul telt ajkait.
Hogy a pokolba nem vettem észre eddig?
Megbabonázva néztem, ahogy egy kis táncot lejtett a helyén,
majd kinyitotta a fagyasztót, ahol nevetséges imát mondott a
fagylaltért. És amikor csípőjét ringatva becsapta a fagyasztó
ajtaját, akkor történt meg.
Gina halála óta kibaszottul most először éreztem mélyen az
ágyékomban izgalmat. A szemeim sóvárogva futottak fel és alá a
testén, hagyva, hogy minden egyes csodája átjárjon, és a farkam
keményedni kezdett. Isten is láthatta, ez teljesen őszinte reakció
volt a részemről. És ez nem csak a derekam alatt volt. A szívem
hevesen kezdett verni, és annyira megdöbbentett a megjelenése,
hogy valósággal szédültem. Gyakorlatilag örültem, hogy érzek
valamit... bármit, még akkor is, ha ez a fiam dilis kis dadájától
származik.
Amikor Kate megfordult és meglátott, gyorsan rápillantottam
az arcára, és közömbös arcot vágta. Kínszenvedés volt nem a
melleit vagy a formás lábait nézni, de visszafogta magam és
sikerült fesztelenül a fagylaltért nyúlnom. Kihasználtam az
alkalmat, hogy összeszedjem magam, de aztán elkövettem azt a
hibát, hogy felnéztem rá. Közelről még csinosabb volt, mint
gondoltam, és hogy még jobban kínozzon, tisztán láttam a
melleinek teltségét, amely kilátszott a trikója alacsony kivágása
alól. Aztán jött a legfurcsább dolog, amitől a farkam tényleg
elkezdett felállni – visszatette azt a kibaszott szemüveget, és
most a szexi diáklányos tekintetével pislogott felém, és akkor
már nem tudtam megálljt parancsolni a merevedésemnek.
Nem tehettem mást, mint hátat fordítottam neki, és
odasétáltam a pulthoz, hogy ne lássa az erekciómat, ami kezdett
nekifeszülni a farmeremnek. Nem akartam fagylaltot, de
végigcsináltam a mozdulatokat, próbáltam irányítás alatt tartani
az érzelmeimet.
Persze, bűnösen szexi volt, de gyakorlatilag ráordítottam a
lelkiismeretemre, hogy nem tehetek semmit ezzel kapcsolatban.
Ő Ben dadája volt, és ami még fontosabb... ő, nem Gina. Lehet,
hogy mindenhol azt kerestem, kivel tudnék lefeküdni, hogy
fizikai reakciót váltsak ki, de nem azért tettem, mert
szándékomban állt cselekedni. Nem, én csak kibaszottul érezni
akartam valamit, mert rettegtem, hogy olyan messzire jutottam,
hogy nem tudok visszatérni, és ha ez megtörténik, Ben lesz az,
aki végül szenvedni fog.
Aznap este kegyetlen voltam Kate-tel. Meg tudtam mondani
az arckifejezéséből, hogy megbántottam az érzéseit azzal, hogy
teljesen közömbös voltam az iránt, hogy kevés ruha van rajta.
Lehet, hogy a szavaim nem közvetlenül neki szóltak, de
világossá tettem, hogy semmi különöset nem találok abban,
hogy pizsamában áll a konyhámban.
Kibaszottul hatalmas hazugság.
Több, mint rendkívüli, de ezt soha nem hagyhattam, hogy
megtudja. Így, talán azért hívtam meg a ma esti meccsre, hogy
kiengeszteljem a kegyetlenségemért. Biztosan nem azért, mert
kíváncsivá tett, és többet akarok tudni róla.
Egy pillantást vetek balra, és látom, hogy Kate elmélyült
beszélgetést folytat Suttonnal. Azon tűnődöm, vajon miről
beszélgetnek. Kate megint megpróbál egyszerű Jane-nek
látszani. A haját elhúzta az arcából, és két számmal nagyobb
fakó farmert viselt. Meglepődtem, hogy egy fekete Cold Fury
kapucnis pulóver van rajta, amikor ma este lejött a lépcsőn.
Kifakult volt, és tisztán látszott, hogy viseltes darab, de elárulta,
hogy Kate valóban jégkorongrajongó, ami nagyon tetszett. És a
legnagyobb páncélja: az a vastagkeretes szemüveg, ami annyira
feltűnő és erőteljes volt az arcán, hogy hajlamos volt arra, hogy
homályba vonja az arca többi részét.
 De nem előlem. Jó rálátásom volt, mi van alatta, és most már
csak finom arcvonásokat, krémszínű bőrt és pokolian szexi
ajkakat látok.
Itt baszódjak meg helyben, ő egy rejtély, és fáj a fejem, ha
rágondolok.
Jobbra fordulok, átnyúlok és felkapom Bent a helyéről,
felállok, és megfordulok, hogy leültessem oda, ahol eddig ültem.
– Tessék... Kate mellé ülsz a meccs alatt – mondom neki.
Szélesen vigyorog rám, amikor helyet foglalok Olivia mellett.
Kate röviden megfordul, mindkettőnk felé mosolyt lő, és
elismerően megsimogatja Ben haját.
Oliviához fordulva megkérdezem tőle: – És hogy érzed
magad? Garrett azt mondta, hogy nemrég volt az utolsó
kezelésed.
Bólint és mosolyog. – Igazából a múlt héten, és remekül
érzem magam. Majd a jövő hónapban lesz újabb csontvelő
biopsziám, hogy kiderüljön, hogy valóban javul.
Oliviának rákja van – follikuláris B-sejtes limfóma –, és
kemoterápiát kapott az elmúlt hat hónapban. Úgy tudom
Garrett-től, hogy a prognózisa jó, de ez egy olyan betegség, amit
nem lehet egykönnyen gyógyítani… csak kezelni lehet. Ahogy
elkezdtem kimászni a gyász gubójából, fontolóra vettem olyan
dolgokat, mint ez, anélkül, hogy tudtam volna róluk.
Bűntudatom van, amiért Garrett nem számíthatott rám,
miközben ezen ment keresztül Oliviával, és elhatározom
magamban, hogy megpróbálok jobban jelen lenni a barátaim
életében. Isten a megmondhatója, hogy mellettem álltak az
utóbbi négy hónapban.
Bólintok egyet. – Sok mindenen mentél keresztül, de Garrett
tájékoztatott a fejleményekről. Sajnálom, hogy nem voltam
olyan sokat jelen, hogy felajánljam a támogatásomat.
Olivia ismerős mosolyt villant rám, és megveregeti a karomat.
– Neked is megvoltak a saját gondjaid. Szóval, Garrett azt
mondta, hogy a csuklód remekül van, és szombaton újra a
kezdőcsapatban leszel. Mennyire vagy izgatott emiatt?
Nem tudom megállni, hogy ne villantsak rá egy igazán szívből
jövő mosolyt. Szívem szerint megcsókolnám Oliviát, amiért
szépítgette a személyes tragédiámat, mert nem vagyok képes
senkinek sem beszélni róla. Nem említette a balesetet vagy
Ginát, ami segít távol tartani a fájdalom és a bűntudat érzését.
Sikerült elnyomnom ezeket az érzéseket magamban, nem álltam
teljesen készen arra, hogy megbirkózzak velük. Megpróbáltam
kitörölni az emlékeket arról az éjszakáról az agyamból, és
inkább arra koncentráltam, hogy folytassam az életemet, és
megpróbáljak jó apja lenni Bennek.
És mivel Olivia felhozta a hokihoz való visszatérésemet, egy
olyan témát, ami igazi boldogságot okoz nekem, elkezdtem
mesélni neki arról, hogy hogyan ment az edzés a héten.
Beszélgettünk a szezonról és arról, hogy milyen jól megy a Cold
Fury számára. Jelenleg az első helyen állunk az osztályok között
és másodikok a Keleti főcsoportban. A rájátszás már biztos, és jó
esélyünk van arra, hogy idén bejussunk a bajnokságra, ez egy
olyan cél, amire bosszúvággyal szomjazom. Minden hokis álma,
hogy felemelje a kupát a feje fölé, és körözzön vele egyet a jégen.
Jó érzés, hogy újra egy olyan helyen lehetek, ahol törekedhetek
a reményeim és az álmaim megvalósítására.

A játéknak vége, és Ben kiütötte magát. A harmadik harmad

felét kibírta, mielőtt az ölembe mászott és elaludt volna. Még
akkor sem mozdult meg, amikor a Cold Fury nyert, és az aréna
éljenzésben tört ki, amikor a játékosok elhagyták a jeget.
Szegény kis fickó. Annyira jól érezte magát a meccs azon
részében, amit végignézett, hogy egyszerűen kifárasztotta
magát.
Élvezettel néztem őt és Kate-et együtt, anélkül, hogy egy
cseppnyi féltékenységet is éreztem volna. Láthatóan valami
győztes kézmozdulaton dolgoztak, amit akkor adtak elő, amikor
a Cold Fury gólt szerzett. Amikor először csinálták, csak
bámultam ámulva, ahogy oda-vissza csapkodták a kezüket,
összeütötték a könyöküket, aztán pedig valami funky táncot
lejtettek, amin mindenki nevetett. Az egész meccs alatt
gyakorlatilag mindketten állva szurkoltak a Cold Fury-nek, és
ordibáltak a többi játékosra.
 A hátam közepére kívántam, hogy szurkolóként eljöjjek egy
meccsre. A sapka nem sokat segített abban, hogy elrejtsem
magam, és azt hiszem, az egyetlen dolog, ami megakadályozta
az embereket abban, hogy autogramot kérjenek tőlem, hogy
amikor végigmentünk az arénán, egy alvó gyermeket tartottam a
karomban. Gyorsan végigsétáltam a tömegen Kate-tel a
nyomomban és egyszer sem szólított le senki.
Egy örökkévalóságig tart, amíg átjutunk a parkolón, és
megtaláljuk a kocsimat. Egy alvó kisgyermeket cipelni egész
úton nem túl szórakoztató, de végül sikerül eljutnunk a Range
Roverhez, negyedórán belül elhagyjuk a parkolót, és elindulunk
a házam felé.
Kate végigfecsegi az egész utat, a játékról beszél.
– El sem hiszem, mennyivel könnyebb követni a korongot,
amikor élőben nézed, mint a tévében – tűnődik, és ebben nem
téved. – És a hangok, amiket nem hallasz... a korcsolyák
suhogása a jégen, a palánkok zörgése, amikor a játékosok
nekimennek. Hűha, ember, ez olyan izgalmas volt.
Mosolygok és megértően bólintok. Látnia kellene, milyen
érzés valójában a jégen lenni egy meccs alatt. Nincs jobb érzés a
világon.
– Ezek szerint, már régóta hokiszurkoló vagy – jegyzem meg.
Le voltam nyűgözve, hogy ismerte az összes Cold Fury játékost,
és úgy tűnt, hogy tudja az összes büntetést és szabályt a játékkal
kapcsolatban.
 – Így nőttem fel, végig ezt csináltuk apával. Együtt néztük az
összes meccset.
– Anyukád nem hokiszurkoló? – kérdezem, kíváncsi vagyok a
magánéletére. Nem sokat beszél róla, de eleget láttam ahhoz,
hogy tudjam, küzd a pénzzel, és gondolom, ez valahogy a
magánéletében gyökerezik.
– Anya meghalt, amikor megszült engem – mondja
tényszerűen, majd kuncogva fejezi be. – Ezért lett a nevem
Roberta. Apa női útmutatás nélkül nevezett el.
– Ez kemény – mondom neki. – Mármint az anyukád, úgy
értem. Szóval édesapád egyedül nevelt fel?
– Azt hiszem, mondhatjuk így is – mondja homályosan, és
elfordul, hogy kinézzen az oldalablakon.
– Ez mit jelent? – nyomulok tovább, hirtelen még kíváncsibbá
tett ez a nő.
Megfordul velem szemben a helyén, gyors pillantást vetek rá.
Az arcát megvilágítja a műszerfal elektronikája, és
szomorúságra emlékeztet az arca.
– Az apukám jó ember. Szeret engem és a testvéreimet. De
nem volt túl felelősségteljes szülő, amikor felnőttünk. Sokat
ivott, és ettől kissé bizonytalanná vált a munkája. Én ugyanúgy
felneveltem magam, mint ő annak idején.
– Pénzszűkében voltatok? – találgatok.
– Nagyon, de megoldottuk – mondja egyszerűen, én pedig
elámulok azon, hogy egy csepp keserűséget sem hallok a
körülményei miatt.
 Zörgést hallok a hátsó ülésről, amikor Ben elkezd mozogni. –
Apu – mondja álmos hangon.
És a picsába is… annyira édes, amikor így mondja. Azt hiszem,
ez egyre jobban tetszik.
– Már majdnem otthon vagyunk, pajtás – mondom neki a
vállam fölött.
– A macimat akarom – nyafogja, utalva egy kopott
plüssállatra, amellyel aludni szeret.
– A táskában van az ülésed mögött – mondja nekem Kate,
miközben karját hátrafelé nyújtja. – Azt hiszem, elérem.
– Már majdnem otthon vagyunk, kishaver. Ezt már kibírod –
mondom neki, miközben közeledem az autópálya kijáratához,
ahol le kell hajtanom.
– Nem – jajgat, mert már túlságosan kimerült. – Nekem most
kell.
Kate kikapcsolja a biztonsági övét, és elkezd kikászálódni az
ülésből, hogy a hátam mögé nyúljon. – Majd én megszerzem
neked.
Jeges félelem árasztja el az ereimet, és pánik kavarog bennem,
ahogy felemelkedik az ülésről. A kezem keményen megragadja a
kormánykereket, és a szemeim körbejárnak, hogy ellenőrizzék a
környezetünket.
– Ülj már le a picsába – üvöltök rá –, és kösd be a kibaszott
biztonsági öved.
Kate felfigyel a kirohanásomra, biztos vagyok benne, hogy a
frászt hoztam rá. A feneke visszacsapódik az ülésbe, és gyorsan
visszacsatolja a biztonsági övet. Ben sírni kezd a hátsó ülésen –
tudom, hogy megijesztettem őt, amikor kiabáltam, mert ilyet
nem szoktam csinálni.
Meg akarom vigasztalni, de nem tudom. A lélegzetem mintha
elakadna a tüdőmben, és a szívem hevesen dobog. Óvatosan
kihajtok a kijáraton, miközben izzadság csurog végig rajtam, és
vissza kell fognom a késztetést, hogy ököllel a szélvédőre
csapjak.
Bassza meg, bassza meg, bassza meg.
Egyszerre támadnak rám annak az éjszakának az emlékei –
azok, amelyeket négy hónapig távol tartottam magamtól. Gina
kikapcsolja a biztonsági övét, és lágy mosollyal néz rám. A
kezemet a tarkójára tapasztom, hogy közelebb húzzam
magamhoz, miközben a másik kezemet a kormánykeréken
tartom és mindkét szemem az útra szegezem.
Éles fények árasztják el a kocsi belsejét, amikor valaki áttér az
én sávomba, a kormánykerék kemény rántása jobbra,
fémcsikorgás. Aztán az autó gurul, gurul, gurul, gurul. A
biztonsági öv a helyemen tart, de Gina teste úgy bukfencezik,
mint a ruhák a szárítóban, a teste szétcsúszik, mint egy
rongybaba. Üvegszilánkok mindenfelé, aztán eltűnik. Csak úgy
eltűnik a szemem elől.
– Zack... jól vagy? Zack? – tompultan hallom a hangokat. Egy
kéz szorul a vállamra, erősen megszorít.
Pislogok, és látom, hogy a lehajtónál lehúzódtam az út szélére,
de nem emlékszem, hogy ezt tettem volna. A terepjáró megállt,
és mindkét kezem olyan erősen szorul a kormánykerékre, hogy a
jobb csuklóm fájni kezd. Lassan megfordulok, és Kate-re nézek,
akinek szemei elkerekedtek az aggodalomtól.
– Jól vagy? – kérdezi újra, és a keze ezúttal gyengéden
megszorítja a vállamat. Ben sír a hátsó ülésen, de Kate egyelőre
nem vesz róla tudomást, csak rám figyel.
Elrántom magam az érintésétől, és behunyom a szemem.
Mély lélegzetet veszek, elengedem a kormányt, és a kezemmel
végigsimítok a hajamon.
– Igen, jól vagyok – mondom neki, miközben kifújom a
felgyülemlett levegőt. Megfordulok, hogy ránézzek, és
figyelmeztető pillantást szegezek rá. – Soha ne kapcsold ki a
biztonsági övedet még egyszer a kocsiban, megértetted?
Gyorsan bólint egyet. – Nem fogom. Sajnálom.
Látom a szemeiben.
Tudja.
Tudja, hogy a határán voltam annak, hogy elveszítsem a
fejemet, és biztos vagyok benne, hogy félelmet látok az arcán.
 Nyolcadik fejezet

Kate

Fordította: Christina

Kibámulok az ablakon, amely Zack házának fás, hátsó

udvarára néz, miközben kiöblítem a kávéscsészémet, hogy
betegyem a mosogatógépbe. Ben a reggelizős kuckójában ül, és
boldogan eszi a zabkását, amit reggelire készítettem neki, és egy
könyvet lapozgat, miközben eszik. Március első hete van, és
tipikusan Észak-Karolinára jellemző módon, a kinti hatalmas
cseresznyefa – ami Zack hátsó terasza mellett áll – már
rügyezik. Az időjárás előrejelzés szerint ma 20-30 fok között
lesz a hőmérséklet, én pedig már készen állok arra, hogy vége
legyen a télnek. Itt nem szokott rendkívüli hideg lenni télen, de
azért előfordul, hogy kapunk minden évben néhány nap
könnyed havazást. Épp eleget ahhoz, hogy az utakat a feje
tetejére állítsa és a tősgyökeres déliek kiboruljanak miatta.
Lépések indulnak meg lefelé a hátsó lépcsőn, mire
önkéntelenül megfeszülök, ahogy várom, hogy Zack megjelenjen
ma reggel. Feszültség van köztünk a múlt heti meccs óta, amire
elvitt. Nos, helyesbítek... mióta kikapcsoltam a biztonsági
övemet a kocsiban, ő meg nukleáris összeomlást kapott.
Fogalmam sincs, milyen körülmények között történt a baleset,
ami Ginának az életébe került, de nem kell rakétatudósnak
lennem, hogy rájöjjek, hogy nem volt bekötve a biztonsági öve, a
férfi aznap esti reakciója alapján.
Szörnyen éreztem magam amiatt, amit tettem, és a szemeiben
kísértő tekintet miatt. Meggondolatlan cselekedetem szörnyű
emléket idézett fel benne, és még, ha rengetegszer bocsánatot
kértem is tőle a hazafelé vezető úton, ő pedig biztosított róla,
hogy minden rendben van, mégis eléggé távolságtartó volt
velem azóta.
Zack elment a múlt hétvégén egy Nashville-i meccsre, de
vasárnap késő este visszajött. Naponta néhányszor hívott, hogy
bejelentkezzen és beszéljen Bennel, amíg távol volt, de
gondosan kerülte a beszélgetést velem. Amikor tegnap visszajött
az edzésről, lazán közölte velem, hogy vegyem ki a nap hátralévő
részét, mert szeretné egyedül tölteni az időt Bennel. Általában
sosem bánta, hogy ott lógtam vele, amikor otthon volt, de az
üzenete világos volt. Azt akarta, hogy ne legyek a látóterében,
így az éjszaka hátralévő részében a szobámban maradtam.
– Szia, haver – mondja Zack, miközben a konyhaasztalhoz
sétál, és leül Ben mellé. A keze felemelkedik, körbesimítja Ben
fejét, és magához húzza, hogy megcsókolhassa szőke fürtjeit.
– Jó a zabkása?
Ben bólint, és egy újabb kanálnyit dug a szájába.
 – Kérsz te is belőle? – kérdezem hezitálva Zacket. –
Rengeteget csináltam.
Még csak rám sem néz, de azt mondja. – Persze. Köszi.
Töltök neki egy csésze kávét, mivel tudom, hogy reggelente
mindig iszik egy csésze feketét. Csinálok neki egy tál zabpelyhet;
rákanalazom a feldarabolt szőlőt, almát és diót; és odaviszem
neki.
Ahogy elfordulok, hogy visszasétáljak a sziget mögé, hogy
elmosogathassam a zabkásás tálat, lazán azt mondom: –
Szóval... Sutton írt ma reggel, és megkérdezte, hogy lenne-e
kedvem ma vele ebédelni. Azt akartam tudni, hogy nem baj-e,
ha elviszem Bent is, vagy inkább Michelle-t kérnéd meg, hogy
vigyázzon rá?
Zack nem válaszol azonnal, helyette eszik egy falat zabpelyhet.
– Vagy nem kell mennem, ha egyik lehetőséget sem akarod –
teszem hozzá gyorsan, mert nem vagyok benne biztos, hogy hol
vannak a határok, amikor arról van szó, hogy egy kis személyes
időt szeretnék magamnak és házon kívül vagyok.
– Ha gondot okoz, akkor egyszerűen megmondom neki, hogy
nem tudok elmenni.
Végre rám néz, azt hiszem, most először nézett rám igazán a
múlt heti incidens óta, ami a kocsijában történt. A szemei tele
vannak szkepticizmussal. – Miért hívna el Sutton ebédelni?
– Miért ne tenné? – válaszolok, nem tetszik a kétely a
hangjában.
 Megvonja a vállát. – Azt hiszem, nem tudom, mi a közös
bennetek. Úgy értem, tudom, hogy együtt beszélgettetek a
meccsen, de ő az egyik csapattársammal jár. Te az
alkalmazottam vagy. Nem ugyanazon az oldalon álltok, érted?
A düh és a sértett büszkeség miatt megmerevednek a vállaim.
– Nem, nem tudom, mire gondolsz. És lehet, hogy csak az
alkalmazottad vagyok – mondom gúnyosan –, de történetesen
sok közös van bennünk.
– Mondjuk micsoda? – kérdezi, ahogy élesen rám bámul.
– Nyilvánvalóan nem sokat hallottál abból, amit Delaney
biztosan mesélt rólam neked – mondom halkan, miközben
megtöltöm a mosogatót szappanos vízzel.
Látom, ahogy a szemei az emlékei közt kutatnak, próbál
emlékezni valamire, amit esetleg elfelejtett. De nem jön rá, így
segítek neki. – Elmegyek a gyermektanácsadásra. Sutton
tanácsadó. Ő, ad majd karrier-tanácsokat.
Zack azonnal megrökönyödve néz, és visszafordítja a
tekintetét a zabkásájára. – Értem – motyogja. – És rendben van.
Tudok vigyázni Benre, amíg távol leszel. Ma nincs semmi
dolgom, amíg nem kell elmennem a délutáni meccsre. Feltéve,
ha háromra vagy három körül visszaérsz, akkor megleszünk.
– Köszönöm – mondom csendesen és azzal foglalom le
magam, hogy a tálat dörzsölöm.
– És vidd a terepjárómat... ma már nem lesz rá szükségem –
mondja kicsivel később. – Ben és én csak itthon lógunk.
 Még mindig bosszant, hogy egyáltalán nem érdeklődik
irántam, mint személy iránt, és a sértő szkepticizmusa, hogy
miért akarna olyasvalaki, mint Sutton, velem ebédelni, így
hűvösen visszautasítom. – Nem, köszönöm. A busz megfelel
nekem.
– Csak vidd azt az átkozott autót, Kate – morogja, mire a
tekintetem felé kapom. Ben zabkásás kanala megáll félúton, az
ajkai szolid Ó-t formálnak a meglepettségtől az enyhe
káromkodásra, ami épp most pattant ki Zack szájából.
Zack általában nagyon óvatos és nagyon ügyel arra, hogy ne
káromkodjon Ben előtt, így az a tény, hogy a fia előtt engedte ki
ezt a csúnya szót, elárulja, hogy dühös a visszautasításom miatt.
– Bocs, haver – mondja Zack, miközben bűnbánó pillantást
vet Benre.
Még ha nem is habozom, hogy Zack kocsiját használjam,
amikor rohanok, hogy a családja javát szolgáló ügyeket intézzem
el, nem fogom elfogadni a nagylelkűségét ma reggel. Még
mindig haragszom amiatt, hogy teljesen semmibe vett, és
különben is, az egy dolog, hogy használom a kocsiját, amikor
olyasmit csinálok, amivel segítek neki és Bennek, de egészen
más, amikor valami személyes dolgot intézek el.
Nem válaszolok neki, hanem csendben folytatom a reggeliző
tányérok mosogatását. Később majd szidhat, amiért
visszautasítottam a kedvességét. Ma már nincs kedvem hozzá,
hogy ezt hallgassam.
 – Annyira örülök, hogy el tudtál jönni – mondja Sutton,
miközben a séf hatalmas salátáját esszük, jóízűen abban a kis
étteremben, ami pár saroknyira van az irodájától, Raleigh
belvárosában. Busszal jöttem, hogy ott találkozzunk,
körbevezetett a Wake megyei Drogkrízis Központban, mielőtt
bevitt az irodájába, és mindent elmondott arról, hogy mivel
foglalkozik ott. Nagyon érdekes volt, és hagyta, hogy millió
kérdést tegyek fel arról, hogy miként látja el a klienseit. A
drogfüggőségre specializálódott, és ez nem az a terület, amit én
is szeretnék, de sok hasonlóság van, szóval nagyszerű lehetőség
volt arra, hogy madártávlatból láthassam, mit csinál.
Az üzleti megbeszélés abbamaradt, amint az étterembe
értünk, helyette kis időt töltött azzal, hogy megismerjen engem.
Meséltem neki a felnőtté válásomról Észak-Karolina keleti
részén, a semmi közepén, egy kisvárosban, Raleigh-től
délkeletre. Sutton az a fajta ember, aki kizárólag teljes
őszinteséggel invitál meg bárhová is, és én soha nem
szégyelltem, honnan jöttem, így hát fecsegtem az apámról, és
arról, hogy mennyire szerettem őt, annak ellenére, hogy
mennyit ivott, és hogy Kelly – aki két évvel idősebb volt nálam –
, tizenhat évesen teherbe esett, és aztán megszülte az én három
imádnivaló unokaöcsémet az egymást követő években.
Elmondtam neki, hogy segítettem felnevelni őket, amikor együtt
éltünk apu lakókocsijában, és aztán meséltem neki a bátyámról,
Thomasról, aki jelenleg börtönben van kábítószer birtoklásáért.
Sutton mesélt nekem az apjáról és az ő, drogfüggőséggel
kapcsolatos küzdelmeiről, és nagyon jó volt, hogy volt valaki, aki
megértette a hátteremet.
– Tényleg nagy utat tettél meg – mondja Sutton csodálattal a
hangjában. – Egyedül szerezted meg az egyetemi diplomádat.
Lenyűgöző, hogy időt szakítottál magadra, és dolgoztál, hogy
kifizesd a tandíjat, hogy ne kelljen a diploma megszerzése után
semmivel tartoznod.
Mosolyogva bólintok. – Láttam, ahogy apa az adósággal
küzdött egész életében. Nem akartam egy rakás adósággal a
vállamon kezdeni a felnőtt életemet. Egy plusz évembe telt, mire
elértem a célomat, de megérte.
– Akkor is Zacknek dolgozol majd, amikor elkezded a
mesterképzést ősszel? – kérdezi.
Bólintok, miközben a salátámat rágom. Miután lenyeltem, azt
mondom: – Igen, feltéve, hogy meg tudjuk oldani az
időbeosztást Ben iskoláztatásával és Zack utazásával. Azt
hiszem, ez megoldható, és feltételezem, hogy Zack még mindig
azt akarja, hogy folytassam.
– Hát miért ne tenné? – kiált fel, miközben a villáját a
levegőben lóbálja. – Láttam, hogy viselkedtél Bennel a meccsen.
Fantasztikusan bánsz vele, okos és felelősségteljes vagy. Delaney
fantasztikus munkát végzett, hogy téged választott.
 Halvány a mosolyom, lehajtom a fejem, hogy egy darab
sonkát szúrjak fel a salátámból.
– Mi az? – kérdezi Sutton, észreveszi, hogy kerülöm a témát.
– Csak nem történt valami?
Leteszem a villámat, a sonkáról megfeledkezve, és gyorsan
iszom egy kortyot a jeges teámból. Eltolom a tányéromat, az
alkaromat az asztalra támasztom, és úgy döntök, hogy
szembesítem vele, mi történt. – Szóval, valami történt múlt
héten, és nem tudom, mit kezdjek vele.
Sutton tekintete elmélyül az aggodalomtól, leteszi a saját
villáját, és közelebb hajol hozzám.
– Amikor múlt héten eljöttünk a meccsről, épp utaztunk az
autóval, Ben egy játékot akart, ami a hátsó ülésen volt. Én nem
gondoltam semmire, úgyhogy kikapcsoltam a biztonsági
övemet, hogy elérjem, Zack pedig teljesen kiakadt. Rám
kiabált… úgy értem tényleg ordított, hogy üljek vissza az
ülésembe, és csatoljam be az övemet. Ez nagyon felzaklatta
Bent, aki sírni kezdett. És aztán... Zack egyszer csak
elgondolkodott. Óvatosan lekormányozta a kocsit az útról,
leparkolt, és... pár pillanatig olyan volt, mintha nem lett volna
jelen.
– Jézus – suttogja Sutton.
– Tudom – motyogom, miközben az ujjam végigsimít a
tányérom szélén, visszaemlékszem, mennyire féltem abban a
pillanatban. – Nem tudom, mi történt a balesetben... de úgy
sejtem... Ginán nem volt biztonsági öv, ugye?
 Sutton szomorúan megrázza a fejét. – Nem, nem volt.
Kirepült a járműből. Nagyon súlyos fejsérülést szenvedett. Azt
mondják, gyorsan meghalt.
– Szörnyen érzem magam, Sutton – gyakorlatilag nyafogom.
– Olyan érzéketlen voltam. És Zack azóta nagyon távolságtartó
velem. Nem gondolod, hogy nagy kárt okoztam neki, ugye? Mi
van, ha utál engem és nem akarja, hogy Ben közelében legyek?
– Ez nevetséges – mondja. – Zack az a fajta ember, aki, ha
nem akarta volna, hogy a fia közelében legyél, már rég kidobott
volna azonnal a házból. És nem okoztál neki kárt. Csak egy rossz
emléket idéztél fel benne, és megbántottad. Nem te, hanem az
emlék. Csak adj neki időt.
– Oké – mondom, és megkönnyebbülten kifújom a levegőt.
Sutton olyan biztosnak tűnik ezzel kapcsolatban, és
feltételezem, hogy igaza van. – Gondolod, hogy meg kellene
próbálnom beszélni vele?
Horkant egyet, és felkapja a villáját, hogy újra nekiessen a
salátájának. – Beszélgetni egy férfival? Komolyan? Nincs sok
tapasztalatod velük, ugye?
– Nem beszélsz Alexszel? – kérdezem vigyorogva.
– Persze, hogy beszélek – gúnyolódik –, de az idő nagy
részében csatát vívunk. És hidd el, ez férfidolog.
– Akkor hagyjam békén Zacket? – kérdezem, hogy tisztázzam.
– Nem, én nem ezt mondom. Azt kellene tenned, amit jónak
érzel. Ha ezt ki kell mondanod, akkor neked kell ezt megtenned.
Én csak azt mondom... ő egy férfi. Ne lepődj meg, ha nem nyílik
meg, vagy ha lesöpri magáról az aggodalmadat.
Ez mindenképpen elgondolkodtató. Úgy gondolom, talán
beszélgetnem kell vele erről, mert nem tudok folyamatosan
tojáshéjakon lépdelni körülötte. Ez sem nekem, sem neki nem
jó, de ami a legfontosabb, a gyerekek eléggé okosak, és nem fog
sokáig tartani, amíg Ben rájön, hogy elvesztettük azt a könnyű
partnerséget, amit szépen kialakítottunk. Nem akarom, hogy ez
összezavarja őt.
– Kérdezhetek valami személyeset? – kérdezi tétován Sutton,
és a tekintetem az övére siklik.
– Hogyne – felelem könnyedén. Nincs semmi
rejtegetnivalóm.
– Van valami közted és Zack között?
Teljesen összezavarodva pislogok rá. – Hogy érted?
– Úgy értem… van bármiféle személyes kapcsolatotok
egymással?
– Nos, igen... Úgy értem, egyfajta laza kapcsolatba csúsztunk
bele, amikor az került szóba, hogy fogok foglalkozni Bennel és
megbizonyosodtam afelől, hogy Zack ugyanannyi időt tölt majd
vele, mint én. Úgy tűnik, elfogadta a butuska vonzerőmet –
mondom kuncogva, miközben még több salátát szúrok fel a
villámra.
Sutton megrázza a fejét. – Nem, nem erre gondoltam. Úgy
értem... van valami mélyebb?
 Megrázom a fejem felé, nem egészen értem, mit kérdez. –
Barátok vagyunk persze, de nem mintha kiöntenénk a lelkünket
egymásnak. Teljesen Benre koncentrálunk mindketten.
Sutton frusztráltan vesz egy nagy levegőt, majd kifújja és
kiböki: – Nem… Én... Úgy értem... Ti ketten szexeltek?
– Micsoda? – gyakorlatilag felvisítok, és a mellettünk lévő
asztaloknál ülők megfordulnak, hogy rám nézzenek. Az asztal
túloldalára hajolva hangosan suttogok: – Miért kérdezel
egyáltalán ilyet?
– Nem tudom – suttogja vissza Sutton bocsánatkérően. –
Csak... Zack nem tudta levenni rólad a szemét a meccsen. Nem
vetted észre, mert igazából a meccset nézted, de én rajtakaptam,
ahogy téged nézett. Mintha csak ki akart volna deríteni valamit
rólad. Zavartnak tűnt, és azon tűnődtem, hogy talán ti ketten...
tudod... vízszintesbe kerültetek egymással, és azóta egyfajta
kínos fázisban vagytok.
A fejem kegyetlenül rázkódni kezd ide-oda. – Egyáltalán nem.
Zack egyáltalán nem érdeklődik irántam, biztosíthatlak róla.
Egyáltalán nincs semmiféle különleges bennem – gondolom
szomorúan.
– Azt hiszem, tévedsz – mondja Sutton halkan. – Jól tudok
olvasni az emberekben. Ez is része annak, amiből élek. És
legyünk őszinték, Kate... gyönyörű lány vagy. Biztos vagyok
benne, hogy észrevette.
A szám tátva marad, ahogy döbbenten nézek rá. – Nem
vagyok gyönyörű.
 Sutton felhorkan, és tudálékos mosolyra húzza a száját.
Megpiszkálja a salátáját, és csendben marad.
– Nem vagyok – jelentem ki újra.
Felemeli a fejét, hogy rám nézzen, és azt mondja: – Okos lány
vagy, Kate. Zseniális, gondolom az alapján, amit már elértél
eddig is. Próbálod elrejteni, amit Isten adott neked... Ezt látom.
De, drágám... nincs ínyemre, hogy ezt mondjam neked, de elég
nehéz elrejtened azt, amid van.
Nem igazán, gondolom. Elég jól el tudtam rejteni a testemet a
bő ruhák alatt. Az arcom nem teljesen borzalmas, de nem döntik
le értem a férfiak az ajtót. Téved, teljesen téved, de nem fogok
vele vitatkozni.
– Csak azt mondom – folytatja –, hogy talán részben Zack
azért távolságtartó veled, mert előfordulhat, hogy érez valamit
irántad. Nem tudom mik ezek az érzések, nem tudom
megmondani, de azt hiszem, lehet ebben valami.
Elnézően pillantok rá, és gyorsan témát váltok. Egyáltalán
nem vagyok hajlandó arra, hogy elszórakozzak a gondolattal,
hogy Zack többet is lát bennem, mint a fia stréber dadáját.
 Kilencedik fejezet

Zack

Fordította: Hannah

Az alaksorban kialakított minibárból kiveszem a palack

Patrónt. A pasibarlang, amelyben talán kétszer voltam a baleset
óta. Ide jöttem lazítani és vegetálni. Ben sokszor lógott itt velem,
vagy áthívtam a srácokat, hogy nézzünk meg valami box
meccset vagy valami más nagy sporteseményt. Egyik sarokban
sörcsap is van, amely folyamatosan gondoskodott a szükséges
csapolt sör mennyiségről, normális esetben én is azt iszom, de
ma este úgy érzem, erősebbre van szükségem.
Az üveg melletti feles pohárért nyúlva meggondoltam magam,
és úgy döntöttem egyenesen az üvegből iszom. Nincs előkelő
társaság, aki azt mondaná, hogy nem tehetem. Késő van, és a
ma esti hazai mérkőzés után Alexszel és Garrettel elmentem
meginni egy sört, hogy megünnepeljük a győzelmünket.
Fenomenálisan játszottam, gólpasszt adtam, ami nem rossz
ahhoz képest, hogy kevesebb mint két hete vagyok ismét kint a
jégen.
 Kihúzom a kerek parafadugót az üvegből, megdöntöm, és
egészségesen meghúzom. A Patrónban az a jó, hogy olyan sima
íze van, nem kell hozzá só vagy lime vagy bármi más, ami
lágyítsa. Úgy megy le, mint a selymes vaj, plusz a két sör, amit
megittam ezelőtt, nem kell sok idő, míg lerészegedek.
Üveggel a kezemben, odamegyek a biliárdasztalhoz, amit alig
használok – inkább dekoráció, azt hiszem –, próbálom
eldönteni mit is jelent számomra, valójában ez a ház. Gina alig
jött le ide az alagsorba, hogy velem lógjon. Azon kívül, hogy
engem nézett hokizás közben, a sport nem volt az ő világa. Ezen
kívül Ginának és nekem, legtöbbször elég független volt az
életünk. Neki megvolt a saját érdeklődési és baráti köre, akikkel
rendszeresen találkoztak, nekem úgyszintén. Alexet, Garrettet,
és a barátnőiket leszámítva, ritkán szocializálódtunk egy
párként. Valójában, a legtöbb közös aktivitásunk Ben körül
zajlott, ami nyilván életünk nagy részét töltötte ki. Ahogy
megszületett a kisember, a legfontosabb dologgá vált számomra,
és az sajnos azt jelentette, hogy a hoki és Gina háttérbe
szorultak.
Leteszem a palackot az asztal szélére, kiveszem a háromszöget
a tartójából, és belehelyezem a golyókat. Teli, csíkos, teli, csíkos,
teli, csíkos. Amikor a golyók már szorosan állnak, elteszem a
háromszöget, és leveszek egy dákót a falról. Megragadom az
üveget, a biliárdasztal másik végéhez megyek, és kiveszem a
fehér golyót. Még egy korty tequila, leteszem az üveget a földre,
beállítom a lövés szögét, és egy éles csattanással megtöröm a
golyók háromszögét.
Nem sietem el, úgy döntök, a számok sorrendjében ütöm ki a
golyókat, minden második ütés után meghúzom a Patrónt. Mire
elsüllyesztem az utolsó golyót, a fejem enyhén zsibbadt.
Ismét beállítom a golyókat, arra gondolok, Gina mennyire
szerette ezt a házat és a környéket. Számomra csak egy ház volt,
de most, hogy ő elment, igazából az ő házává vált. Minden
szobában ott van a nyoma, minden kép és apróság, csecsebecse,
egy különleges emléket idéz egy életről, ami már nem létezik.
Igen… azt hiszem, eladom ezt a házat… keresek valamit, ami
csak az enyém és a Bené. Megteszem amint meggyőzőm magam,
hogy ez elfogadható lépés. Korai még? Létezik egyáltalán
megfelelő gyász idő, mielőtt elkezdesz új élményeket, emlékeket
szerezni?
– Zack? – hallom az alaksorba vezető lépcső tetejéről.
Felnyögök magamban, és még egyszer meghúzom a Patrónt.
Az utolsó dolog, amire szükségem van most, hogy Kate itt legyen
körülöttem, amikor pia van a szervezetemben. Folyamatosan
gyötör a gondolataimban, amikor megláttam – tényleg
megláttam őt –, a konyhámban, alig egy hete, azon az estén.
Olyan átkozottul lebilincselő, teljesen szexi, és fogalma se volt
róla, és teljes mértékben tiltott.
Ben kibaszott dadusa, az isten szerelmére.
Tiltott.
De az ördög vigye el, ha nem gondoltam arra, mi történne, ha
nem lenne tiltott. Vajon, tényleg annyira ártatlan és annyira
nincs tisztában a szexualitásával, mint amennyire annak tűnik?
Vagy rejteget valami dögösséget, amelyet nem tud a bő ruháival
és vastag keretes szemüvegével elrejeni? Jézusom, tudni akarom
a választ ezekre.
– Zack? – kiáltja ismét, és hallom, ahogy lejön a lépcsőn.
– Itt vagyok – mondom rekedten, és biztos vagyok benne,
hogy abban a pillanatban, talán a tequila fogva tartja a nyelvem.
Kate befordul a sarkon, és itt is van. Sajnos nem az a pizsama
van rajta, amiben elkaptam a minap este, és talán jobb is. Félek
attól, hogy mit tennék vele, ha többet mutatna magából.
Helyette szürke melegítő nadrág, és melegítő felsőt visel…
nagyon rejtőzködő. Elrejti a testét előlem, és a haja még mindig
szorosan össze van fogva. És mint mindig, a szemüvege is rajta
van, én meg azon tűnődöm, hogy mindig viselné-e, ha
elmondanám neki, hogy tőle még szexibb.
– Mi a helyzet? – kérdezem lazán, a nyelvem látszólag
felszabadult egy kicsit. Az asztal végéhez sétálok, menet közben
felveszem a fehér golyót. Elhelyezem az asztalon, és szétütöm a
golyókat, elsüllyesztve a kilences golyót az oldalsó zsebbe.
– Zajt hallottam innen lentről. Csak meg akartam
bizonyosodni, hogy te vagy az – mondja hezitálva. – Remekül
játszottál ma este.
– Köszi – mondom, meglepő mód kedvemre volt, hogy nézte a
Tv-ben. Mivel elsüllyesztettem egy csíkosat most a tizenkettest
választom, ami szépen csücsül a jobb oldali sarok zsebnél, az
asztal túloldalán. Elütök egy biztos lövést, de a golyó
nekicsapódik az asztal szélének és visszapattan, én meg arra
gondolok, abba kellene hagyjam a tequila ivását.
Felegyenesedek, Kate felé tartom a dákót.
– Tudsz játszani?
– Kicsit – mondja kissé elmosolyodva, miközben elveszi tőlem
a dákót. – Az egyszínűeket?
– Ja – mondom, és nekitámaszkodok a falnak, hogy onnan
nézzem. Mert míg a lövésére koncentrál, kihasználom a
lehetőséget, hogy felfaljam a szemeimmel. Távol tartottam
magam tőle, attól féltem a közelsége felerősítené bennem az
érzéséket, amelyeket iránta táplálok.
Vicces… de már nem tűnik fel, ahogy azon igyekszik, hogy
elrejtse magát. Most, hogy tudom mi rejlik alatta, tisztán el
tudom képzelni a fejemben. Ehhez hozzáteszem, hogy Kate a
legbarátságosabb ember, akit ismerek, aki a humort és a
csacsiskodást használja, hogy megnevettesse az embereket, és
egy olyan nőt kapsz, aki egy nyitott könyv, amely csak arra vár,
hogy olvassák.
Kate tapasztalata egyértelműen hiányos, gondolom ezt abból,
ahogy egy mérfölddel elhibázta a lövését. Késztetést érzek, hogy
mögé álljak, megmutassam, hogyan tartsa helyesen a dákót, és
hogyan állítsa be a szöget, de a hátsója mögé állni a katasztrófa
tökéletes receptje.
Kate visszaadja a dákót, és megkerülöm az asztalt,
megfontolva a következő lövésemet.
– Beszélhetnénk arról, hogy mi történt a minap este? –
kérdezi halkan. – Az autóban, a biztonsági övvel.
Összerezzenek, mint akit áram rázott meg. Fejem felé fordul,
és a szemem összeszűkül.
– Mit kellene arról megbeszélni?
Tényleg? Mit kellene arról megbeszélni? Beparáztam.
Átéltem egy szörnyű emléket, most vége van. Ismét kizártam a
fejemből.
Nagy részét.
– Nos… csak azt… hogy távolságtartó vagy. Azt hiszem
haragszol rám, és szeretnék ismét bocsánatot kérni, remélem,
hogy visszatérünk a régi kerékvágásba.
Azt hiszi azért vagyok távolságtartó, mert haragszom rá,
amiért kikapcsolta a biztonsági övét? Úgy értem, persze…
haragudtam, abban a pillanatban, de azt a félelem súlyosbította.
Tudom, hogy nem akarattal csinált valami hülyeséget. Azóta,
nem is igazán gondoltam a dologra.
– Nem haragszom rád – mondom neki őszintén, amint újra
lenézek az asztalra, hogy megejtsem a következő lökést.
Kibaszottul, veszettül vonzódom hozzád – gondolom –, és ez
megőrjít, és ha őrült vagyok, akkor morcos leszek, de
határozottan nem haragos.
Kate megkönnyebbülten fellélegez, és hallom, ahogy motyog,
miközben lehajolok a következő lövéshez.
– Jó, akkor jó – simán bemegy a lyukba, és elkezdek sétálni az
asztal körül, hogy elérjem a fehér golyót a túlsó szélen.
Amint lehajolok, hogy megcélozzam a golyót, Kate halkan
megszólal.
– Nagyon sajnálom, ami a feleségeddel történt.
Fájdalom hasít belém, őszinte szavai hallatán, és egy röpke
pillanatra behunyom a szemem, hogy összeszedjem magam.
– Nem volt a feleségem – javítom ki.
– Ó – mondja csendesen. – Nem tudtam... csak feltételeztem.
És biztos vagyok abban, hogy nem tudta. Ginával való
kapcsolatom nem volt nyilvános. Amennyire lehetett, kihagytam
őt és Bent a sajtóból, nem akartam, hogy betörjenek a
magánéletembe. Hosszú ideje voltunk együtt… az új-skóciai-i
gimi óta. Gina volt az első szerelem. Nem az egyetlen, de az első,
és a leghosszabb, no meg határozottan a legmélyebb.
Leszámítva két év különélést, amikor először beválasztottak a
NHL-be, de azóta együtt voltunk. Hét évig éltünk együtt, és
osztottuk meg az életünket.
De nem házasodtunk össze, ugye?
Tudom, hogy ő akarta, nem mintha mondta volna. Egyszer
beszéltünk, miután Ben megszületett, és én tisztán elmondtam,
hogy nem állok rá készen. Többet nem hozta fel. Az nem
jelentette azt, hogy nem láttam esküvős magazinokat itt-ott a
házban. Az nem jelentette azt, hogy nem áradozott folyton,
amikor valamelyik barátnője férjhez ment. Tudtam, hogy
vágyott erre az utolsó elkötelezettségre részemről, és mégis…
képtelen voltam megadni neki.
Ez is fájdalommal tölt el most, hogy meghalt. A
bizonytalanságom miatt úgy halt meg, hogy nem kapta meg azt,
amit valószínűleg nagyon is megérdemelt.
A bűntudat miatt, a kétségbeesés olyan erős hullámokkal
árasztja el a testem, amit semmilyen mennyiségű tequila nem
tud felszárítani. Újratervezés… váltsunk témát... ismét mindent
visszafojtani és eltemetni.
Felemelkedek az asztaltól, figyelmen kívül hagyom a lökésem,
és Kate felé sétálok. Tekintete együtt érző, és a feje kíváncsian,
kissé oldalra van döntve, mivel rajtam lett volna a sor.
Vonakodva kinyújtja a kezét, feltételezve, hogy azért közeledek,
hogy odaadjam a dákót, de én szorosan tartom.
Odamegyek egyenesen hozzá, amíg lábujjaink összeérnek,
neki pedig hátra kell dőlnie, hogy rám nézhessen. Lenyűgöz,
hogy nincs megfélemlítve.
– Hadd kérdezzek valamit – mondom halkan, miközben
lenézek rá, az alkohol felbátorít, és talán kicsit el is butít.
Tekintete nyílt és türelmes. Felemelem egyik kezem, meghúzom
a csomót, amiben a haja el van rendezve –, miért rejtegeted a
hajad?
Szemei kikerekednek és az arca kipirul. Hátralép, és ellöki a
kezem. Felemeli a saját kezét, és idegesen tapogatja meg a feje
tetejét, megbizonyosodva, hogy egyetlen kósza hajszál sem
szabadult ki.
– Csak könnyebb így – mondja idegesen.
– Nem – mondom azonnal a fejemet rázva a válasza hallatán.
– Nem könnyebb. Könnyebb lenne, ha egyszerű lófarokba
kötnéd egy gumival. Időt fordítasz rá, hogy szorosan összefogd,
és fogadok, hogy milliónyi csat van benne, hogy a helyén
maradjon. Szándékosan elrejted, és tudni akarom miért.
– Csak valami, amit mindig is így csináltam – vonja meg
vállát.
– Miért? – faggatom tovább.
– Nem tudom – feleli, hangja magasabb, frusztráltsága miatt.
– De tudod – javítom ki közelebb lépve. – Miért rejtegeted?
Nagyot nyel és cincálni kezdi alsó ajkát.
– Mond el miért, Kate – parancsolom kedvesen. – Gyönyörű.
Tudni akarom, miért rejted el.
Előlem, teszem hozzá fejben.
Kate meglepetten felsóhajt, és bassza meg… Magam is meg
vagyok lepődve, hogy bevallottam ezt neki, de most már túl
mélyre mentem. Tudni akarom a választ.
Közelebb lépek, míg centiméternyi távolság van közöttünk,
felemelem a kezem és az állára teszem. Odahajolok hozzá és azt
súgom: – Miért?
Röpke pillanatra behunyja a szemét és mély levegőt vesz.
Amikor ismét kinyitja, látom Kate nyitott könyvét, amit már
megtanultam értékelni. Az őszinte és nyers Kate-t.
Kiengedi a levegőt és azt feleli:
– Mert a fiúk korán észrevettek, és nem voltak kedvesek
miatta. Féltem. Így erőfeszítéseket tettem, hogy elrejtsem
magam. Nem akarom a figyelmet.
Nem működik. Gondolom magamban.
– Mennyire korán? – kérdezem kíváncsian.
 – Tizenhárom évesen.
A fenébe. Tíz éve rejtegeti identitását. Nem mintha olyan jól
ment volna neki, most, hogy tudom, mi van ott. Kicsit olyan,
mint Clark Kent. Amint megtudtad, hogy ő Superman, elég
nehéz volt nem felismerni ki is ő, csak mert kockamód
bezselézte a haját és nagy szemüveget hordott.
– A bő ruhák? – kérdezem, kíváncsi vagyok milyen
erőfeszítéseket is tett ebbe a leplezésbe.
Bólint, és lehajtja a fejét. Lenézek rá, arra várva, hogy ismét
rám nézzen. Nem teszi, és örülök. Mert, ha felnézne,
valószínűleg odahajolnék és megcsókolnám, és az már egy
teljesen új szintre emelné a hülyeségemet.
Elveszem kezemet az álláról, elfordulok tőle, visszamegyek a
biliárdasztalhoz.
– Többé már nem tizenhárom éves fiúkkal vagy körülvéve.
Jobban szeretem a hajad leengedve, és őszintén, így amúgy sem
rejtesz el semmit.
Grimaszolva lehajolok a következő lökésre.
Mi a faszért mondtam ezt most neki? Biztosan azt hiszi, hogy
teljesen zakkant vagyok.
– Azt hiszem, megyek és lefekszem. Fáradt vagyok – mondja
halkan.
Nem fordulok meg, hogy ránézzek, félve attól, hogy mit látok
az arcán. Így helyette csak annyit mondok:
– Jó éjszakát – és hallom a távolodó lépteit.
 Tízedik fejezet

Kate

Fordította: Hannah

Nézem magam a fürdőszobai tükörben és őrlődöm. Feltűzzem

a hajam vagy sem, ez itt a kérdés. Nyilván nem annyira mély,
mint ahogy Shakespeare azt feltette a Hamletben, de én mégis
feszengek miatta.
A tegnap este több mint szürreális volt. Amikor meghallottam
Zacket az alagsorban, kaptam az alkalmon, és felhoztam egy
érzékeny témát, azzal a reménnyel, hogy tisztázhatjuk. Amikor
láttam, hogy ivott odalent, egy pillanatig kételkedtem, de aztán
láttam, hogy viszonylag jó hangulatban volt, és amikor
biliárdozni hívott, képtelen voltam visszautasítani.
Meglepett, amikor azt mondta, nem haragszik a biztonsági öv
miatt. Hanghordozásából, hittem neki. És ottmaradt a nagy
megválaszolatlan kérdés. Amit féltem feltenni.
Miért volt velem távolságtartó, ha nem a biztonsági öv miatt?
Egy gondolat szaladt át a fejemen, de az annyira nevetséges
volt, hogy azonnal félretettem. De Sutton szavai tovább
kísértettek.
Zack képtelen volt levenni rólad a szemét.
Komplett ostobaság azt gondolni, hogy vonzódik hozzám,
ugye? Úgy értem, ha vonzódna hozzám, nem lenne annyira
zárkózott. A megszokottnál is kedvesebb lenne, nem?
Vagy, szólal meg a tudatalattim, azt hiszi tiltott vagy, mert
Ben dadusa vagy és emiatt távol tartja magát tőled.
A fejemet rázom. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez
történik. Eldöntöttem, veszem a csatokat, és elkezdem feltűzni a
hajam, ne legyen útban.
De… mi van azzal, hogy azt mondta, szép a hajam? Hogy
tetszik neki? Tudni akarta, miért rejtegetem?
Frusztráltan felnyögök, megdörzsölöm az orrnyergem, és
behunyom a szemem. Gondolkodj Kate, gondolkodj. Miben
reménykedsz?
Kinyitom a szemem és a tükörképemre nézek. Magányos
szemek néznek vissza rám, és rájövök, hogy… Azt akarom,
valaki szépnek lásson.
Azt akarom, hogy Zack szépnek lásson.
Soha nem képzeltem volna el, hogy egy ilyen jóképű pasi, mint
ő, vonzódna egy olyan valakihez, mint én, de nem tagadhatom,
hogy talán mégis ez történik. Persze azóta csodálom, hogy
elkezdtem itt dolgozni. A kisugárzása, a személyes varázsa és
lenyűgöző jóképűsége miatt ez szinte adott volt. Ehhez, ha
hozzátesszük, hogy szerető és odaadó apa, kész is a szexi férfi.
Egy szexi férfi, akiről soha nem gondoltam volna, hogy
észrevesz, amíg Sutton fel nem hozta.
Leteszem a csatokat a pultra, ujjaimmal beleszántok a
hajamba, kicsit kifésülöm a loboncomat, és elfordulok a
tükörtől. Új döntést hoztam. Kiengedve hagyom a hajam.
De valami megállít.
Eszembe jutott valami, amitől elgondolkodom a tetteimen.
Zack, egy férfi, aki még gyászolja a szerelmét. Egy férfi, akinek
még problémái vannak, amit a múltkori, autóban történtek
bizonyítanak. A bölcs dolog az lenne, ha egy nő nem foglalkozna
egy olyan férfival, mint ő. Még mindig sokat kell gyógyulnia.
Kivéve… a pokolba is… mi van, ha én lennék az a személy,
akinek segítenie kellene a gyógyulásban? Feltett szándékom
volt, hogy elérjem, hogy megnyíljon, és felengedjen a humorom
és bolondozásom hatására. Jó, mosolyogni látni. Mi van, ha jó
hatással vagyok rá?
Bassza meg, gondolom és elpirulok, mert még a fejemben is
ritkán káromkodok.
A hajam kiengedve marad. Zacknek igaza van. Már nincs
senki, aki előtt rejtőzködnöm kell.

Zack átalussza a reggeli idejét, így megetettem és

felöltöztetem Bent; a szobájában játszunk, amikor hallom Zack
lépteit a lépcsőn, mivel a hálószobája a földszinten van.
Gondolom elpusztította az üveg tequilát tegnap este miután
lefeküdtem, és emiatt aludt ilyen sokáig.
– Hé – mondja, miközben bedugja fejét az ajtón és Benre néz.
A haja égnek áll, és arcán még látszanak a gyűrődés nyomai,
gondolom a párnájától. Fehér V nyakú póló van rajta, és laza
pizsama nadrág. Ez az első, hogy hálóruhában látom, mivel már
rég fel szokott öltözni, mire kijön a konyhába reggelizni.
Biztos vagyok benne, hogy jogosult vagyok egy egyirányú
jegyre, amely a pokolba visz, amikor azt mondom, Zack
Grantham – pizsamában –, talán a legszexibb férfi, akit valaha
láttam életemben.
– Jó reggelt apu – mondja Ben, anélkül, hogy felemelné a
fejét. Egy alakzatos puzzlet rakunk ki, és úgy koncentrál, hogy a
kis nyelve kilóg a szája sarkában.
Zack felém fordul, és valami felcsillan a szemében. Tekintete
végigpásztázza a hajam, én meg zavaromban oldalra simítom a
fürtjeim. Amikor tekintetünk találkozik, csak annyit mond: –
Szép.
Ajkaim felfelé kunkorodnak, és visszatérek a kirakóshoz,
finoman sugallva egy másik lyukat, amibe Ben megpróbálhatja
beletenni a csillag alakú fakockát.
– Kate, ha lesz egy perced, szeretnék veled beszélni – mondja
Zack, amire hirtelen felemelem a fejem. Arca kifejezéstelen,
semmi sem utal arra, hogy mit akarhat.
Bólintok, és felállok a földről. Megborzolom Ben haját, azt
mondva:
– Egy perc és visszajövök kisöreg. Aztán játszunk valami mást,
oké?
– Oké – válaszol szórakozottan, ebből tudom, hogy még egy
darabig el lesz foglalva a kirakóssal.
Követem Zacket a hátsó lépcsőn le a konyhába, ő egyenesen a
kávéfőzőhöz megy.
– Kérsz még egyet? – kérdezi felemelve kávés kancsót.
– Nem, köszönöm – felelek, közben óvatosan leülök az
asztalhoz, és várok, hogy odajöjjön ő is a kávés bögréjével.
Bocsánatot fog kérni azért, amit az este mondott? Hogy nem
gondolta komolyan, amikor azt mondta gyönyörű a hajam és
hogy ez csak a tequila hatása volt?
Zack belekortyol a kávéba, és leül velem szemben, arca
kifürkészhetetlen marad. Egyik kezével a hajába túr, egy
pillanatig megvakarja a tarkóját, miközben kifele bámul az
ablakon, mintha azon gondolkodna, hogyan is kezdje a
mondanivalóját. A szívem kalapálni kezd a félelemtől.
Végül leteszi a kezét, előrehajolva felkönyököl az asztalra, és
egyenesen a szemembe néz.
– Ühm… figyelj… eladom a házat.
Meglepetten pislogok rá, és egy parányi „ó” csusszan ki a
számon.
– Szükségem van egy új kezdetre – mondja halkan, tekintete a
kávéjára mered, ahol a bögre fülével babrál. Úgy tűnik, nem
találja a szavakat, így csak annyit mondok:
 – Persze.
Felemeli a tekintetét, és szemében látom a megkönnyebbülést.
– Nem gondolod, hogy…
Hangja elhalkul, nem tudja, hogyan mondja ki.
De tudom, mit próbál mondani, és mivel nem szoktam
magamban tartani a dolgokat, segítek neki.
– Túl korai?
Még nagyobb megkönnyebbülés tükröződik a szemében, és a
válla is mintha kissé megemelkedne.
– Lelkiismeret furdalásom van. Gina szerette ezt a házat.
– És ő már nincs – jegyzem meg finoman.
Zack egyetértően bólint, és megkönnyebbülten sóhajt fel.
– Az emberek talán nem fogják megérteni.
– Senki másnak nem tartozol elszámolással csak magadnak és
Bennek – nyugtatom meg. Ez az isteni igazság és hallania kell.
– Tudod, miért mondom el mindezt neked? – kérdezi
hirtelen, tekintete intenzíven szegeződik rám.
A fejemet rázom, mert őszintén, megdöbbent, hogy kimutatja
előttem a sebezhetőségét. Ez nem jellemző egy férfira, nemhogy
ő rá.
– Alig néhány hete ismerlek, de azt tudom… egyenes lennél
velem szemben. Tudom, nem kertelsz, és ha valamit rosszul
csinálok, megmondanád.
– Így igaz – felelem mosolyogva, melegséggel telve ettől, mert
ez, azt jelenti, tiszteli ezt bennem. Nyíltságom és az
őszinteségem néha kiakasztja az embereket. Rájöttem életem
során, sok ember egyszerűen nem akarja hallani az igazságot.
– Ugyanakkor, szükségem van a segítségedre – mondja. –
Nem tartozik a feladataid közé szóval, ha nem vállalod
megértem, de mivel sokat utazok… nehéz lesz találkozni az
ingatlan ügynökkel, és a rendelkezésére állni a házbemutatókra.
Ki kell szortíroznom néhány dolgot a padláson, és talán ki
kellene festeni pár szobát.
– Be tudok segíteni – biztosítom róla – Nem gond.
Enyhülés jelenik meg az arcán, és hálás mosolyt villant.
– Köszönöm. Amilyen gyorsan lehet, keresek egy ügynököt, de
lehet az csak jövő héten lesz. De talán vasárnap elkezdhetünk
kipakolni néhány cuccot, és rendbe szedni a házat.
– Jól hangzik – mondom, és felállok az asztaltól. – Kérsz
reggelit? Ma Bennek rántottát és pirítóst készítettem. Neked is
készíthetek.
– Persze – felel, ismét hátradőlve a székén, látszólag most
teljesen fesztelen és nyugodt. A házzal kapcsolatos elhatározása
ólomsúlyként nehezedhetett rá.
– Hova fogtok költözni? Veszel valami újat, vagy inkább
bérelni szeretnél? – kérdezem, miközben kiveszem a tojásokat a
hűtőből.
Zack feláll és megkerüli a konyhaszigetet, elmegy mellettem és
elveszi a zacskót a kenyérrel a pultról.
– Segítek – mondja, miközben kivesz négy szeletet és a
pirítóba teszi. – Nem igazán tudom. Azt hiszem, kicsit messzebb
a várostól. Szeretnék nagyobb kertet. Az ilyen lakónegyedek túl
zsúfoltak.
– És Ben megkaphatja a kutyát, amit szinte minden nap
emleget – mondom, miközben kiveszek egy tálat a szekrényből,
amibe feltörhetem a tojásokat.
Zack felnevet, miközben megpróbál kikerülni, hogy elérje a
szekrényt, amiben a serpenyők vannak. A keze megérinti a
hátamat, majd megpihen ott. A másik kezét a csípőmre téve
finoman félre tol. – Állj félre egy kicsit, hogy kivehessem a
serpenyőt – mondja lazán.
Én viszont szinte elolvadok még ettől az ártatlan érintéstől is.
Leengedi a kezeit, lehajol, elővesz egy serpenyőt, majd
ugyanolyan hatékonyan feláll, és a sütőhöz fordul.
Lefagyva állok, kezemben a tojás, amit feltörni készültem a tál
oldalán.
Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen apró érintés ettől a férfitól,
és az agyam teljesen kelekótyává válik, és a vér őrült
gyorsasággal járja át a testem. Még soha nem éreztem ilyesmit,
most meg eltűnődöm… Milyen érzés lenne, ha máshol is
megérintene? Mint pl. ajkai az enyémen? Vagy ha megmarkolná
a mellem?
Erős borzongás szalad végig a gerincemen, és a karom
libabőrös lesz, amit szerencsére eltakar a hosszú ujjú felsőm.
– Amint elköltözünk, biztos veszek egy kutyát Bennek –
mondja Zack. – Talán egy golden retrievert. Nekem az volt,
amikor gyerek voltam.
– Hmm? – fordulok felé pislogva.
 – Egy kutya… mint mondtad – feleli huncutul mosolyogva.
Vagy inkább tudálékosan mosolyogva? Tudja milyen hatással
volt rám az az apró érintés? Elpirulok zavaromban, mert talán
igen.
– Az remek lenne – mondom erőltetett mosollyal, és
megfordulok, hogy feltörjek még néhány tojást. Zacknek
hatalmas az étvágya, és ma este meccse is van, szóval tudom,
annyi fehérjét fog feltankolni, amennyit csak lehet.
– Ebédre elviszem Bent egy burgerre a Red Robinba. Hetek
óta emlegeti, hogy szeretne oda menni. Eljössz velünk? –
kérdezi Zack, és a kezem kissé remegni kezd.
Most a dadusként akarja, hogy menjek? Vagy csak… ühm...
mint egy barát? Lehetséges szerető?
Hagyd abba Kate!
Torkomat megköszörülve, szemétbe dobom az utolsó
tojáshéjat is, és elkezdem felverni a tojásokat.
– Igazából, azt hiszem, most passzolom. Van néhány elintézni
való dolgom, ma.
Tartanom kell a távolságot Zacktől, ezért úgy határoztam,
hacsak nem, kizárólag Benről kell gondoskodnom, hátralépek
egyet, és kis távolságot tartok köztünk.
– Nem gond – mondja Zack, és hallom, ahogy visszamegy az
asztalhoz, kihúzza a széket, és ismét leül. – Ó, és Ben szeretne
eljönni a ma esti meccsre, szóval elhozod?
A vállamban lévő feszültség kissé megenyhül, és valójában
izgalom buborékol a gyomromban. Ezúttal láthatom Zacket
élőben játszani.
– Persze, hogy elviszem. Ahányszor szeretnéd, hogy elmenjek
egy hokimeccsre, csak csettintened kell és én már ugrok.
– Király – mondja kuncogva. – Azt akarom, hogy velem
gyertek, szóval délután fél ötre kész kell lennetek. Nem akarom,
hogy a tömegbe vegyüljetek Bennel.
Ez meglep, ezért felé fordulok.
– Miért?
Zack határozottan néz rám.
– Hívhatod túlzottan védelmező-apa dolognak – ti ketten
nyugodtan lazulhattok a családi páholyban, amíg a meccs
elkezdődik.
– Nem bízol abban, hogy vigyázok Benre a házon kívül? –
kérdezem kíváncsian... oké, talán kicsit védekezően.
– Tudod, hogy igen – néz rám fenyítve.
– Akkor meg miért nem mehetek vele később? – kezdek bele a
vitába, még akkor is ha Zack szemei összeszűkülnek, amikor
mindketten meghalljuk Michelle hangját a ház elől.
– Yoo-hoo. Van itthon valaki?
– Bassza meg – motyog Zack, és megnyokodja az orra nyergét.
– Ki kell cserélnem, azt a zárt.
Elfelejtem a vitánkat, és nem tudom visszatartani a
kuncogásomat. Ugyanazt motyogta a múltkor is, amikor
Michelle berontott a házba, majd később Zack elmagyarázta,
hogy Michelle és Gina kulcsot cseréltek egy adott pillanatban, ő
meg nem tudta, hogyan kérje vissza. Arra jutott, hogy csak
kicseréli a zárt, és az elég üzenet lesz Michelle számára, amikor
ismét megpróbál hívatlanul bejutni a házba.
– Telefonálok egy lakatosnak később – suttogom Zacknek,
amikor Michelle besétál a konyhába, fekete cicanadrágban,
fekete blúzban, ami szabadon hagyja a vállát, és piros tízcentis
magas sarkú cipőben. Zack hálás mosolyt villant felém és
kihúzza magát, miközben Michelle számba se vesz és egyenesen
a konyhaasztal felé veszi az irányt. Leül Zackkel szemben, háttal
nekem.
– Gondoltam megnézem, hogy vagytok Bennel – csacsogja,
Zack karját simogatva.
A szememet forgatom, de aztán észreveszem, Zack gyors
segélykérő pillantását. Majd tekintetét ismét Michelle-re
fordítja, miközben lassan kihúzza a karját a keze alól.
– Remekül vagyunk – mondja mosolyogva. – És valójában…
épp menni készülünk.
Oldalra hajolva Michelle válla mellett, hozzám fordul.
– Kate segítesz Bennek elkészülni, légy szíves?
Michelle megfordul a széken és rám bámul.
Tudom, hogy Zack közel sincs kész, hogy elhagyja a házat és
kivigye Bent, mert még a reggeli rántottája sincs kész, ő meg
pizsamában van. De kétségbeesetten próbál megszabadulni
Michelle-től.
– Öhm… persze – felelem gyorsan. – Én… ühm... később majd
elkészítem ezeket a tojásokat, amiket összedobtam magamnak.
Gyorsan leöblítem a kezeimet, megtörlöm a konyharuhába, és
a szigetet megkerülve a lépcsőhöz megyek. Mikor elhaladok az
asztal mellett, próbálok nem nézni Zackre, mert attól félek
nevetésbe török ki, látva mennyire kényelmetlenül érzi magát
Michelle társaságában.
– Gondolkodtam – mondja Michelle mézés-mázos hagon. –
Tudom, hogy a városban vagy a hétvégén. Nem akarsz velem
jönni vasárnap, hogy elvigyük Bent és Beau-t, hogy
megnézzenek egy filmet? Egy matinéra vagy valami hasonlóra?
Jót tenne neked kicsit gyakrabban elmenni itthonról.
Már emeltem a lábam, hogy fellépjek az első lépcsőfokra,
amikor bevillant egy remek ötlet.
Odamegyek hozzájuk, és a homlokomra csapok drámaian.
– Ó, a fenébe, Zack... elfelejtettem szólni. Azt hiszem
elvesztettem a házkulcsomat.
Mindketten rám néznek, Michelle kifejezetten bosszús, amiért
félbeszakítottam a meghívása közepette.
Zack csak bámul rám üres tekintettel. Amikor Michelle újból
felé fordul, a háta mögött elmutogatom, ahogy beillesztem a
kulcsot zárba, és látom, amikor a megértés szikrája felcsillan.
– Ó, az egyáltalán nem jó – mondja nyugodtan. – Mivel
menned kell ma ügyeket intézni, míg mi nem leszünk itthon.
Nem hagyhatom nyitva a házat.
– Hmm. – mondom, mintha valami remek dolog jutott volna
eszembe. – Michelle… Mi lenne, ha kölcsön adnád mára a
kulcsodat, hogy be tudjak jönni, mikor hazaérek? Biztosan jóval
korábban térek vissza, mint Zack és Ben.
 Michelle ingerülten puffog, de elkezdi levenni Zack házának
kulcsát a kulcskarikájáról.
– Zack, most őszintén… ha egy kulcsot is elveszít, honnan
tudod, hogy nem fogja Bent is elveszíteni egy adott pillanatban?
Elfintorodok, mert haver, ez aztán kegyetlen volt, de aztán
rendezem az arcvonásaimat, mire felém fordul és odaadja a
kulcsot.
– Elvárom, hogy visszaadd, amint sikerült másolatot
csináltatni. Tényleg, már ma csináltatnod kellene egyet, ha már
úgyis intézkedsz.
Felejtsd el, hölgyem.
Zack a kezével takarja a száját, hogy elrejtse mosolyát.
Én pedig hálásan nézek Michelle-re, és válaszolok:
– Köszönöm Michelle, úgy lesz.
Gondolom a többit már Zack megoldja, hogy kitegye Michelle-
t a házból, felszaladok a lépcsőn, hogy segítsek Bennek
felöltözni, hogy elmehessen ma az apukájával.
És aztán ismét brilliáns ötletem támad. Fontolgattam Zack
szavait, hogy már nincs, aki miatt rejtőzködnöm kellene.
Igazából semmi intézni valóm nincs ma, de most már azt
hiszem, van.
Irány a pláza.
Tegnap megkaptam az első fizetésemet, és csak annyit
mondok… Zack nagyon jól megfizet.
Először életemben, veszek magamnak valami szépet.
 Tizenegyedik fejezet

Zack

Fordította: Hannah

– És a ma este kiemelkedő játékosa – jelenti ki hosszasan

elnyújtva, a Cold Fury bemondója –, az ötvenhetes, Zack
Grantham.
Az aréna kitör, én meg ismét kilépek jégre felemelt ütővel egy
rövid körre. Attól, hogy ma este itt van a fiam, hogy ezt látja,
még jobb érzés. Király a mérkőzés kiemelkedő játékosának
lenni. Mint balszélső hátvéd az ilyen lehetőségek nem jönnek
olyan gyakran, ahogy az olyan srácoknál, mint Alex és Garrett,
akik az élvonalban játszanak és ennek átkozott jó oka van. Ők
fenomenális játékosok, akik elképesztő természetes tehetséggel
lettek megáldva. Nekem kétszer annyit kell dolgoznom, hogy
olyan jól játszak, mint ők, ezért ez most még édesebb.
Ma este lőttem a karrierem harmadik mesterhármasát – 3 gól
egy meccsen. Az első, alig tizenöt másodperccel a játék kezdete
után adódott, amikor először sorra kerültem. Cserekor kiléptem
a jégre és szerencsére elkaptam egy rossz passzt a Toronto
Blazers játékosoktól.
Aztán teljes gőzzel hasítottam előre a jégen, szemtől szembe
kerülve a kapussal.
Kipp-kopp, kipp-kopp, – jobbra balra – korong az ütő éléhez
koccan.
Közeledtem a kapushoz, és kitértem balra.
Ő ment balra, én kitértem jobbra.
Folyamatosan balra ment, így én tovább mentem ki jobbra,
megemeltem a korongot és a válla fölött egyenesen a hálóba
lőttem. A piros led ragyogóan felragyogott a háló mögött, a
szurkolók meg teljesen bevadultak.
A következő két gólt az utolsó harmadban lőttem. Az egyiket
egy vészmegoldásként kapott passzból, amit az egyik társam
küldött felém és a másikat az üres kapuba, amikor a Blazers
lehívta a kapusát, hogy egy plusz mezőnyjátékost tegyen fel,
azzal a reménnyel, hogy kiegyenlítenek. Alig tizenöt másodperc
volt még hátra a játékból, amikor belőttem a harmadik gólt, és
mivel tv-ben is közvetítették, meg kellett szakítsák az adást, a
sok, jégre dobott sapka miatt.
A jegyek, melyeket Kate-nek és Bennek szereztem, az első
sorba szóltak, a Cold Fury padja mellett. Odakorcsolyáztam, az
ütőmmel megkopogtattam Ben kis arca előtt az üveget,
miközben ő torkaszakadtából kiabált. Aztán levette fejéről a
Cold Fury sapkáját, Kate felemelte, és az üveg fölött odadobta
nekem. Esküszöm, majdnem sírva fakadtam a gesztusa láttán,
mert imádja azt a kibaszott sapkát.
 Mentem és felvettem, majd odadobtam az egyik edzőnknek,
aki a padon ült, hogy Ben visszakapja.
És nézni Kate-et Bennel?
Egy fikarcnyi féltékenység nem volt abban, ahogy felemelte, és
segített neki, hogy szurkolhasson az apukájának. Gina is ezt
tette volna, ha mások lettek volna a körülmények, és mégis…
nem volt problémám, hogy ezt tette. Nem volt vele bajom, hogy
tudta mit kell tennie, és segített Bennek, hogy különleges édes
pillanatot éljen át velem, hokis karrierem egyik legfontosabb
részében.
És bassza meg… ahogy Kate kinéz ma este.
Amikor indulásra készen voltunk, kétszer kellett felkiabálnom
a lépcsőn, hogy siessen és húzza oda a seggét. Szinte késésben
voltunk, és képtelen voltam elképzelni, mi tart neki ilyen sokáig.
Azt hittem, talán megpróbálja felfogni az elképesztően
csodálatos haját, és hogy valamilyen bűnronda ruhát keresgél.
De, amikor lejött a lépcsőn, és a konyha keményfa padlójára
lépett, az állam leesett, amikor megláttam.
Kate látszólag elhitte nekem, hogy már nem kell elrejtenie a
gyönyörű testét.
Nem volt rajta semmi kirívó. Csak annyi, hogy a ruhái
tökéletesen illettek rá… nagyon jól nézett ki… a megfelelő
helyeken.
Egy bordázott krémszínű garbót viselt, ami testéhez simult és
kihangsúlyozta a melle vonalait. Sötét farmerje nem volt
teljesen feszes, de pompásan idomult a csípőjére és a seggére. A
nyaka köré tekert ezüst szállal díszített fekete sállal egészítette
ki az öltözékét, amihez térdig érő, ezüst csattokkal szegélyezett
fekete csizmát társított. Kiengedett haja vállára és a hátára
omlott. Szemüvege a helyén volt, de ettől csak szexisebb lett,
szerintem.
– Jézusom – motyogtam a bajszom alatt, amikor tetőtől talpig
végignéztem, majd ismét fel a feje búbjáig.
Az arca piros volt, de felemelte az állát.
– Vásárolni voltam ma.
Nagyot nyeltem, ismét szemügyre véve.
– Jól tetted – mormoltam.
Egy pillanatra lesütötte a szemét, és úgy tett, mintha a
táskájával babrálna.
– Nos, jó, hogy olyan jól fizetsz.
És ezzel ennyi volt. Kate átsétált a konyhán, megfogta Ben
vállát, és a garázs ajtó felé vezette.
– Izgatott vagy a mai meccs miatt? – kérdezte tőle.
Követtem őket, miközben Ben válaszolt Kate-nek, így
szabadon megfigyelhettem a fenekét abban a farmerben, és
abban a pillanatban tudtam, hogy nagyon komoly problémával
nézek szembe. Abban a pillanatban tudtam, nehéz lesz ellenállni
az egyre növekvő vonzódásnak.
Miközben a rajongók tovább szurkolnak, visszamegyek a
kapuhoz, ami az aréna alá vezet, és lelépek a jégről.
Végigmegyek a rövid folyóson, a rajongók pacsira nyújtják át
kezeiket a korlát peremén, majd befordulok balra, az öltözőbe.
 A Cold Fury család több tagja is ott nyüzsög, a családi társalgó
felé indulnak, ahol megvárhatják, míg szeretteik befejezik a
zuhanyzást. Azonnal észreveszem Kate-et Bennel az ölében a fal
mellett állva, figyeli az nyüzsgést. Megbíztam az egyik
jegyszedőt, hogy hozza őket ide, miután vége lett a
mérkőzésnek, és tökéletes, ahogy látom Ben arcát, miközben
feléjük sétálok.
Ragyognak a szemei és a sapkája ismét a fején van. Amint
közeledek hozzá, kicsusszan Kate öleléséből, és ölelésre tárja
felém a karjait. Ott abban a pillanatban ledobom az ütőm és a
kesztyűimet, és felkapom a fiamat az ölembe.
– Apuci, mesterhármasod volt – kiáltja, és igen… egyre
cukibban hangzik, ahogy apucinak szólít.
Tekintetem Kate-re villan, aki a falnak támaszkodva kedves,
boldog szemekkel néz minket. Rámosolygok, és visszafordulok
Benhez.
– Úgy bizony öcskös. Szerintem ezt holnap meg kell
ünnepelni. Mit szólsz?
– Elmehetünk az állatkertbe? – kérdezi izgatottan.
Bassza meg… az egész napos kiruccanás lenne, mivel az
állatkert másfél órányira van, de holnap szabad vagyok, szóval
megoldható.
– Persze.
– Kate is jöhet? – kérdezi, fejét felé fordítva a válla fölött.
– Persze, hogy jöhet – válaszolom, hálás vagyok, amiért Ben
hívta meg, nem pedig én. Még mindig nem vagyok benne biztos,
mennyire vonjuk be Kate-et a kettesben töltött programokba, és
szégyellem bevallani, hogy valahogy azt akarom, hogy ő is
velünk tartson. De ameddig Ben az, aki meghívja, nem érzem
úgy, hogy átlépem a határt.
– Mr. Grantham – hallom mögöttem, és megfordulva Eliza
Hardwick-kel találom szemben magam, egy helyi hírcsatorna
sportriporterével, ahogy ott áll mellette egy operatőrrel.
– Kaphatnék egy rövid interjút?
A szorongás miatt görcsbe rándul a gyomrom, mert soha nem
szerettem a rivaldafényt, és ez lenne az első, hogy foglalkoznom
kell vele, amióta visszatértem a jégre. De sajnos… nem
mondhatok nemet. Ez egyfajta elvárás a meccs után, főleg, ha
kijelentik, te voltál az est kiemelkedő játékosa.
– Hogyne – mondom félmosollyal.
Visszafordulok Kate-hez, lehajolok, mert tényleg fölé
tornyosulok korcsolyával a lábamon, és visszaadom Bent az
ölébe.
– Ez csak egy pillanatig tart.
Kate mosolyogva, csillogó szemekkel elveszi Bent.
– Fantasztikus voltál ma este HOS.
– Még mindig Hell on Skates vagyok? – kérdezem
meglepetten és kuncogok.
– A ma este nyújtott teljesítményed után, határozottan –
erősíti meg.
Vigyorogva, elfordulok tőle, és odamegyek Elizához. Az elmúlt
években több interjút is készített velem. Sajnos egyike azoknak a
női sportriportereknek, aki úgy érzi folyton bizonyítania kell.
Emiatt néha kiszámíthatatlan, és ezért vagyok ideges.
Odaállítanak a salaktégla falhoz, amelyre a Cold Fury logója van
ráfestve, és Eliza odaáll mellém. Amikor az operatőr felemeli a
hüvelykujját, megszólal.
– Ez remek mérkőzés volt, Zack. Karriered harmadik
mesterhármasa, melyből a végén lőtt gól, az üres kapuba ment,
megpecsételve a győzelmet. Ez lenyűgöző a sérülésed miatti
szünet után. Hogy van a csuklód?
Odatartja felém a mikrofont, én közben idegesen törlöm meg
az izzadt homlokomat, lehajolva válaszolok.
– Remekül van. Az orvosoktól zöld utat kaptam, és erősnek,
épnek érzem.
– Szinte négy hónapja nem játszottál – mondja Eliza, miután
ismét saját arca elé tartja a mikrofont. – Nehéz volt visszatérni a
jégre?
Megrázom a fejem és magabiztosan mosolygok.
– Nem igazán. Formába tartottam magam, miközben
lábadoztam és igazán jó edzések voltak az elmúlt néhány
hétben.
– És hogy sikerült mentálisan is bekapcsolódni a játékba? –
kérdezi alattomosan. – Mindannyian tudjuk milyen tragédián
mentél keresztül. Szerinted ez milyen szinten befolyásolta a
teljesítményed?
Összeszorítom a fogam, teljesen befeszülve a kérdés hallatán.
– Jól érzem magam – ismétlem. – Óriási volt a támogatás a
csapatom és a rajongók részéről. Egyszerűen készen állok újra
hokizni.
– És hogy van a fiad? – kérdezi, miközben tekintetét
odafordítja, ahol Kate a karjaiban tartja. – Jól alkalmazkodik?
Szemeim szikrákat szórnak felé, de ő a válaszra várva csak
visszanéz.
– A fiam tiltott terület – mordulok rá, egyáltalán nem érdekel,
hogy fog ez majd kinézni. Kurvára átlépte a határt.
Eliza teljesen nyugodt, és előrehajol, hogy ismét Kate-re és
Benre nézzen.
– És úgy tűnik, újra randizol?
– Mi a fasz? – káromkodok, teljesen tudatában vagyok annak,
ki leszek sípolva, ha ezt bejátszák a hírekben.
Eliza meg se rezzen és ellép mellettem, majd elindul Ben és
Kate felé. Megfordulok, és hálás vagyok amikor Kate azonnal
hátat fordít neki, kezét Ben fejére téve a vállához bujtatja arcát,
és elindul.
– Hölgyem – mondja Eliza a mikrofonjába, miközben követi
Kate-t. – Mi a neve? Randizik Zack Granthammel?
Az operatőr megpróbál elsurranni mellettem, de kezemet a
kamera lencséje elé teszem, elkapom a vállát, és a kezéből
kirántva a földre csapom. A pasas elkezd ordítani velem, hogy ez
egy hétezer dolláros felszerelés, de már meg is feledkeztem róla.
Megfordulok, egy nagy lépéssel elkapom Eliza könyökét,
helyben tartva őt is. Megáll, megfordítja a fejét, és a válla fölött
idegesen néz rám, majd lenéz az operatőrre, aki a felszerelését
szedi össze a földről. Eliza válla mögött látom, hogy az egyik
segédedző megfogja Kate vállát, és a folyosó végén lévő családi
társalgóba vezeti.
Addig szorongatom Eliza könyökét, amíg rám nem néz. Közel
hajolva hozzá azt mormolom.
– Ez teljesen szakszerűtlen volt, és ezért, nem fogsz soha
sikeres lenni ebben a szakmában. Az igazgatónk el fog
beszélgetni a hírcsatornátokkal és ajánlom, hogy egy szó se
essen a szarságról, ami a fiamat, vagy azt a nőt illeti.
– Ki is az a nő? – kérdezi, mint egy kibaszott kutya, ami nem
engedi el a csontot.
– Kurvára semmi közöd hozzá – sziszegem neki. – Ha még
egyszer a közelembe jössz, véget vetek a karrierednek,
megértetted?
Eliza a szemeit forgatva vállat von, elfordulva kirántja a karját
a tartásomból. Elindulok utána, de Pretore edző éppen akkor
toppan be és mindkét kezét a mellkasomra teszi.
– Nyugi nagyfiú. Menj az öltözőbe, én elintézem ezt.
Tekintetem Elizáról, aki villámokat lövell felém, vissza Pretore
edzőre siklik. Arca szigorú és tudom, nem örül a történteknek.
Nem tudom, hogy rám, vagy rá haragszik, és igazából nem is
érdekel. A legrosszabb esetben, most vettem magamnak egy
túlértékelt kamerát. Legjobb esetben, visszavonja a riportot a
hírekből.
Elfordulva az edzőtől elindulok a folyosón, elhaladok az öltöző
előtt, a családi társalgó felé megyek. Kate még mindig karjaiban
tartja Bent, és Mely Bressarddal beszélget, a csapatkapitány
feleségével. Ahogy közeledek, Mely együttérzően megveregeti
Kate vállát, rám mosolyog, és tovább megy.
– Az a riporternő mekkora egy ribanc – mondja a válla fölött.
– Egyetértek – bólintok felé grimaszolva.
Tekintetem előbb Benre irányul, aki úgy tűnik semmit sem
vett észre, kis kezeivel Kate vállába kapaszkodik, miközben rám
vigyorog. Rámosolygok, majd Kate-re nézek.
– Jól vagy?
– Igen – feleli, de arca kissé sápadt.
– Nagyon sajnálom az előbbit – mondom neki halkan,
ellenállva a buta késztetésnek, hogy kinyújtsam a kezem és füle
mögé simítsam a haját.
Egy nagyon Kate-szerű horkantást hallat.
– Ne sajnáld. Legszívesebben bevágtam volna egyet annak a
boszorkánynak, amikor Benről kezdett kérdezősködni. Ha a kis
gézengúz nem lett volna a karomban, meg is tettem volna, de azt
gondoltam, jobb, ha eltávolítom abból a szituációból, mintsem
neki essek a némbernek. Plusz, az nem lett volna jó példa a
kisembernek.
Csak pislogok az arcán megjelenő hevesség, és védelmező
hangján, majd az ezt követő humoros megjegyzésen, amivel
feloldotta a pillanat feszültséget. Nem érdekelte, hogy letámadta
a riporternő. Ő csak Ben miatt aggódott, és ettől melegség árad
szét a mellkasomban. Most pedig olyan őrült ötletem támad,
mint magamhoz húzni, és kicsókolni a szart is belőle.
 A fejemet rázva, teszek egy lépést hátra.
– Igen… nos, remekül kezelted a helyzetet. Megyek és gyorsan
lezuhanyozok. Csak maradj itt, aztán meg mehetünk haza.
– Oké-zsoké – mondja azzal az édes kiejtéssel, aztán elfordul,
hogy leüljön az egyik kanapéra. Mely visszamegy hozzá, és hálás
vagyok, hogy a szárnyai alá vette Kate-et. Ő a csapat tyúkanyó
félesége, és remek támasz volt számomra, miután Gina meghalt.
Tudom, hogy Kate és Ben jól ellesznek, amíg átöltözöm.
 Tizenkettedik fejezet
Kate

Fordította: Suzy

– Körülbelül harminc perc, míg a vacsora elkészül – kiabálom

ki Zacknek és Bennek, akik a nappaliban a Wii-vel játszanak. A
LEGO Star Wars III hangjai lebegnek vissza felém azzal együtt,
hogy Zack fénykard zajokat ad ki és Ben kuncog.
Magamban mosolygok, miközben felvágok néhány friss
brokkoli fejet, hogy megpirítsam. Zack szereti a brokkolit, de
Ben nem annyira. Mégis eltökéltem, hogy időnként
megpróbálkozom vele, abban a reményben, hogy elkezdi
megkedvelni. A ma esti fondorlatos tervem az, hogy sajttal
lepem el és imádkozom, hogy ne vegye észre, mit csinálok.
A mai egy nagyon jó nap volt. Ben korán ébresztett, izgatott
volt, hogy útra kelünk az észak-karolinai állatkertbe, ahogy Zack
megígérte neki. Kellemes hangulatban voltam, ahogy beálltam a
zuhanyom alá – elég szerencsés vagyok, hogy saját fürdőszobám
van. Hátrahajtottam a fejem a forró víz alá, becsuktam a
szemem és az előző esti meccsre gondoltam. Zack nagyszerű volt
és nagyon mókás volt együtt nézni a játékot Bennel, a kissrác
annyira izgatott lett, amikor Zack mesterhármast ért el, hogy azt
hittem, szívrohamot kap.
A riporter picsa – a meccs után –, nem volt vicces, és láttam
Zack arcán a fájdalmat és a csalódottságot, amikor
meggondolatlanul személyes kérdéseket kezdett el feltenni neki.
Elöntött a harag és testisértést akartam elkövetni ellene, amiért
ilyen érzéketlen volt.
A szememet kinyitva lustán kinyúltam és megragadtam a
samponomat, az előttem lévő sarokpolcról. Öt centit nem
mozdítottam el magam felé a flakont, amikor egy mérhetetlenül
hatalmas és szőrös, fekete pókot láttam ülni mögötte.
Felsikoltottam, ledobtam a sampont és hátrahőköltem tőle,
szerencsére a csúszásgátló szőnyeg a helyemen tartott.
Vetettem egy második pillantást a hatalmas fenevadra,
miközben a szívem azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik a
mellkasomból és rájöttem, hogy az egy műanyagpók.
– Nem vicces! – sikoltattam ki dühösen a vízpermet felett és
hallottam, hogy Zack és Ben nevetnek a fürdőszobaajtóm
mögött. – Ezért megfizettek.
Még több kuncogás, és aztán csend lett, biztos vagyok benne,
hogy a földszintre futottak a haragom elől.
Miután felöltöztem és lesétáltam a földszintre, Ben kuncogása
fogadott, miközben Zack a legkisebb mosollyal az arcán
szörfözött a laptopján. Csúnyán néztem mindkettőre, de belül
mosolyogtam. Azt hiszem, hivatalosan elfogadtak, amit az az
istenverte csíny bizonyított, amivel, biztos vagyok, hogy Zack
állt elő. Nem szóltam egy szót sem, de lopva már a bosszúmat
terveztem ellenük.
Az állatkertben töltött idő annyira mókás volt, hogy nem
akartam, hogy véget érjen. Rá kellett jönnöm, hogy Ben
állatszerető és pénzt tettem volna rá, hogy majd valami olyat
tesz az életével, hogy az körülöttük fog forogni. Egész nap
magán kívül volt és bemutatóról bemutatóra rángatott minket,
hogy hű meg há az összes pikkelyes és szőrös teremtményre.
Zacket is abszolút öröm volt nézni. Nemcsak azért, mert
annyira jóképű, hogy az már bűncselekménynek számítana,
hanem mert egy teljes napon át élvezhettem, hogy olyan
könnyedséggel nevet, hogy nehéz volt visszaemlékeznem a
fanyar modorára, ahogy bánni szokott velem. Teljesen ellazult
volt és nem számít, mekkora hokijátékos is ő, kétségtelenül úgy
gondoltam, hogy számára a legjobb dolog a világon az, hogy a
fiával van.
A szívem őrülten lüktető dallamot játszott, amikor megfogta
Ben kezét vagy lehajolt hozzá, hogy megnézzen vele egy állatot.
Vagy amikor délutánra Ben elfáradt és ő az erős karjaiban vitte,
hogy ne kelljen sétálnia. Ez mind… annyira édes és megindító
volt, hogy csak meg akartam őket ölelni és megköszönni, hogy
része lehetek a különlegességüknek.
Ez mind… Zack gondtalansága, ahogy a nap megcsillant a
fényes haján, vagy, ahogy a szemei csillogtak az örömtől, és
ahogy az izmai megfeszültek és elernyedtek, miközben tartotta a
fiát… ez mind hozzáadódott a hatalmas belezúgáshoz, ami
bennem épült a munkaadóm iránt.
Fejrázva fejezem be a brokkoli szeletelését és beteszem a
mosogatóba egy szűrőben, hogy alaposan megmossam. Olyan
bolond vagyok, hogy még táplálom is ezeket a fantáziákat, és
tudom, hogy ezek csupán azok… fantáziák, egy fantasztikusan
gyönyörű férfiról, aki kívül és belül is gyönyörű, aki sosem lesz
bármi több számomra lányos álomnál. Ő egy olyan férfi, akibe
könnyű belezúgni – valójában lehetetlen semmibe venni –, de
megpróbálok mindent a maga helyén kezelni. Zack, Ben apja. A
munkaadóm. És egy olyan férfi, akit szörnyű csapás ért.
Ha mindezt összeadom, akkor veszélyes tűzzel játszom, ha
még táplálom is ezt a buta belezúgást.
Amikor késő délután visszamentünk Zack Range Roveréhez,
nem telt bele öt percbe, hogy Ben elszunnyadjon a hátsó ülésen.
Zack és én könnyed beszélgetésbe kezdtünk semmi fontosról, de
ugyanakkor lekötött minket.
Felém fordítva a tekintetét, ahogy felértünk a 85-ös
Államközire, megkérdezte:
– Szóval, visszatértél a buggyos ruhákhoz, jól látom?
A hangneme kötekedő volt és én annak is vettem, de egy
horkantáson kívül mást nem tudtam tenni. Egyértelműen arra a
ruhára utalt, ami az előző esti meccsen volt rajtam a mai
viseletemhez képest.
 – Elvitte a cica a nyelved? – nógatott, és én felé fordítottam a
tekintetem, megjegyezve, hogy az arckifejezése színtiszta
kíváncsisággal telt meg.
– Csak azt az egy ruhát vettem – mondtam neki egyszerűen.
– Csak azt az egyet engedhettem meg és emellett, az új
farmeromat és csizmáimat viselem. – Erre úgy mutattam rá,
hogy felhúztam az egyik lábamat, a másik térdemre tettem, így
láthatta a fekete lovaglócsizmát, amitől gyomorrontásom lett,
hogy mennyit költöttem rájuk, még ha akciósak voltak is.
– Hát értem – motyogta. – De úgy nézel ki, mint aki
belefullad abba az ingbe.
– Nos, jól megfizetsz, de nem olyan jól, hogy egy teljesen új
ruhatárat vegyek – élcelődtem vele. – Babalépések, Mr.
Grantham. Babalépésekben haladok.
Egy percig csendben volt és én azt gondoltam, témát
váltottunk, de azt mondta: – Ha akarod… adhatok neked pénzt,
hogy vegyél néhány ruhát.
A fejemet olyan gyorsan fordítottam felé, hogy majdnem
kiment a nyakam. Tekintet nélkül arra a tényre, hogy Zack
valóban a munkaadóm, azt mondtam: – Ez volt a legostobább
dolog, amit a szádból hallottam.
– Miért? – vágott vissza.
– Mert neked dolgozom. Te ne vegyél nekem ruhákat. És még,
ha nem is dolgoznék neked, akkor se vegyél nekem ruhákat.
– Tekintsd bónusznak – mondta vigyorogva.
 – Tekintsd veszett ügynek – motyogtam. – Magam veszem a
saját dolgaimat. Mindig így volt.
– Mindig ilyen makacs vagy? – kérdezte nevetve.
– Igen – mondtam és szipogtam.
– Büszke?
– Igen.
– Nem akarod elfogadni a felajánlott segítséget? – fokozta.
– Sosem – mondtam, és felemeltem az állam, keményen
kinéztem a szélvédőn.
Nem válaszolt és mivel kíváncsi voltam, mire gondol, felé
fordultam. Nem vette le a szemét az útról, de halkan azt
mondta: – Te valami más vagy, az biztos.
Kiveszem a szűrőt a mosogatóból, jól lerázom a maradék vizet
és egy sütőtálba teszem a brokkolit. Meglocsolom egy kis olíva
olajjal a tetejét és beteszem a sütőbe, a már sülő csirkemellek
mellé. Felsorakoztatok néhány paradicsomot a vágódeszkára,
hogy felvágjam őket a salátához, amit csinálok.
Gyorsan lenézek a régi flanelingemre, amit ma felvettem a
farmerom fölé. Határozottan a buggyos kategória és teljesen
divatjamúlt. Teljesen az ellentétje annak, amit a meccs estéjén
viseltem. Többet költöttem a garbóra és a sálra és a farmerra és
a csizmákra, mint amit bármire is költöttem valaha az
életemben. Igaz, mindegyik akciós volt, de még mindig éreztem
a szúrást a pénztárcámon.
Habár ez egy szúrás, de jól megérte az árát, ha csak Zack arcát
nézzük, amikor először meglátott. Sosem nézett még rám így
férfi… a bámulat és az elismerés keverékével, ami melegített
belülről kifelé. Tizenhárom éves korom óta először örültem,
hogy figyelmet kaptam az ellenkező nemtől.
Ettől egyszerre éreztem magam szédítőnek és erőteljesnek.
Ettől el akartam rohanni és elkölteni az összes pénzemet
csinos ruhákra és puccos sminkre, ha Zack csak még egyszer úgy
nézne rám.
Elveszek az átváltozásom okozta fantáziálásban, így a kés egy
esetlen és rossz helyre tett lenyomásával egyenesen belevágok a
paradicsomba és a mutatóujjam hegyébe.
– Francba – kiáltom, ahogy egy csattanással ledobom a kést.
Az leesik a pultról, össze-vissza forog, és vagy másfél centire
kerüli el a lábam egy lehetséges véres szúrástól.
– Mi történt? – kiáltja vissza Zack és hallom, hogy
keresztülfut a nappalin.
Gyorsan megfordulok, a csap alá tartom az ujjam és
ráengedem a vizet, figyelem a fényes piros halvány rózsaszínné
válását, ahogy lemosódik a vér. Letépek egy papírtörlőt, az
ujjam köré tekerem és erősen nyomom, ahogy Zack befarol a
konyhába, Bennel szorosan a nyomában.
– Elvágtam az ujjam – mondom és beharapom az ajkam,
amikor leveszem róla a papírtörlőt, hogy megnézzem. Kicsi
vágás, de azonnal kibuggyan a fényes, piros vér, szóval
visszacsavarom rá a papírtörlőt. Egy kissé kába vagyok, mert
nem vagyok valami nagy vérbarát.
 – Ben, menj vissza a nappaliba – mondja Zack, ahogy felém
sétál.
– Kate jól van? – kérdezi Ben bizonytalanul.
– Persze, hogy jól – mondom neki bátor mosollyal. – Csak egy
kis vágás. Menj vissza és játssz a játékoddal és a vacsora
hamarosan elkészül.
– Látni akarom – nyafogja Ben és közelebb lép.
– Ben… nappali… most – mondja Zack szigorúan. Nem
gyakran használ ilyen hangnemet Bennel szemben, de amikor
igen, annak eredménye van. Ben nem fontolgat további érveket,
megfordul és beszalad a nappaliba.
Még mielőtt a hátát felénk fordítaná és kirohanna a
konyhából, Zack megfogja a kezem és lehúzza a papírtörlőt. –
Hadd nézzem.
Oldalra fordítom a fejem. – Mennyire rossz?
– Nem rossz – mondja egy perc múlva és megkönnyebbülés
fut végig rajtam. – Nem hiszem, hogy elég mély, hogy varrni
kelljen, de jól megvágtad. Bár, szerintem egy ragtapasz elég lesz.
Várj itt és tartsd nyomás alatt.
Zack megfordul és a nappali felé veszi az irányt és
valószínűleg a hálószobájába. Elképzelem, hol tartja az
elsősegély dobozát. Erősen nyomom a papírtörlőt az ujjamra,
ami elkezd egy kicsit lüktetni.
Zack egy szemvillanás alatt visszaér és peroxid, géz és
ragtapasz van a kezében.
 – Jézus, Kate… olyan sápadt vagy, mint egy szellem – mondja,
ahogy odaér hozzám.
– Nem viselem jól a vért – mondom, ahogy az egyik kezemmel
nekitámaszkodom a pultnak és a papírtörlős kezemet a
mellkasomhoz tartom.
– Nagy baba – cukkol Zack, nyugodt magabiztossága és a
könnyedsége elvonja a figyelmemet az ujjamról. Megfogja az
egyik könyököm, miközben a másik kezében a felszerelést fogja,
a konyhaasztalhoz vezet. Miközben ő mindent elrendez, én
hátrarúgom az egyik széket és leülök. Zack kihúz egy másik
széket és szembefordul velem, hogy a térdeink összeérnek.
Kinyújtom a kezem és ő gyengéden letekeri a papírtörlőt a
vágásról, de a kezem alatt hagyja. Előrehúzza a kezem, a
combjára fekteti, mielőtt elengedi. – Csak tartsd itt.
Úgy teszek, ahogy parancsolja és a vágásomról azonmód
megfeledkezem, ahogy Zack lábának melege áthatol a
farmerján, a papírtörlőn és a bőrömön. Most először érintem a
testét és máris felemészt engem.
Az agyam ködös, miközben kinyitja a peroxidot és önt belőle a
vágásra. Felvesz egy gézlapot és a vágásra teszi, felitatja a
folyadékot és megbizonyosodik arról, hogy eléggé megszáradt a
bőröm. Aztán kibont egy ragtapaszt és azt mondja: – Emeld fel
egy kicsit a kezed.
Így teszek, kesergek amiatt, hogy elvesztem a kapcsolatot a
lábával, ami hülyeség és nézem, ahogy szorosan a mutatóujjam
köré tekeri a ragtapaszt. Az egyik kezével a csuklómat tartja és a
másik kezével lesimogatja a ragtapasz széleit.
Felnézve rám azt mondja: – Lám. Mindjárt jobb.
Nem engedi el a csuklóm.
– Köszi – mondom, lenyűgöz, hogy képes vagyok beszélni,
mert a szám hirtelen kiszáradt.
– Szóval, nem nagyon bírod a vért, hm? – kérdezi játékos
mosollyal, még mindig a csuklómat fogja és ez az…? Igen, a
hüvelykjével simogatja ott a bőrömet.
Megrázom a fejem, képtelen vagyok szavakat formálni, csak
bámulom őt.
Ő visszabámul, a csipetnyi arannyal megszórt meleg, barna
írisze foglyul ejtett.
A hüvelykujja továbbra is súrolja a csuklómat és hosszú
percek múlnak el, ahogy csak nézzük egymást, ami részben
kínos, mégsem tudok elfordulni.
A legbiztosabb, hogy nincs erőm kihúzni a csuklóm a
szorításából, de a pillanat megtörik, amikor Ben felkiált: – Most
te jössz, Apu.
Zack lassan elengedi a csuklómat és lesüti a tekintetét. A
combjaira csapja a tenyereit, megrázza a fejét és feláll a
székéről. – Jobb, ha visszamegyek.
Feltápászkodtam a székről, motyogva: – Befejezem a vacsorát.
Kösz az elsősegélyt, HOS.4

4 HOS – Hell on Skates

 – Persze – mondja csendesen, én megfordulok és odamegyek
a paradicsomokhoz, amiket fel kell szeletelnem.
Amikor odaérek a pulthoz, még egy kicsit kábult vagyok és
tudom, hogy ennek semmi köze a vérhez, hanem csakis Zack
varázslatos érintéséhez. Gyorsan felveszem a kést a padlóról és a
vágódeszka mellé teszem. Mindkét kezem a pult szélére teszem,
lehajtom a fejem és veszek egy nagy levegőt.
Szedd össze magad, Kate.
– Jól vagy? – mondja Zack mögöttem.
Riadtan körbepördülök, hogy egy lépésnyire tőlem találjam őt.
Hátradőlök az L-alakú pult sarkához, megint a pultra teszem a
kezemet támogatásért.
– Igen – mondom bizonytalanul. – Csak rossz beteg, azt
hiszem.
Zack nevet. – Láttam már rosszabbat. Ben hisztizik, amikor
megpróbálom megtörölni az egyik sebét. Még jó, hogy egy puszit
követően – miután végeztem –, jobban lesz a kisember.
– Képzelem, hogy egy puszi tőled határozottan jobbá tesz
mindent – bukik ki és abban a percben, ahogy a szavak
elhagyják a számat, erősen az ajkaimra csapom a kezem. A
szemeim elkerekednek és az arcom rákvörössé válik.
Most tényleg épp ezt mondtam?
Zack összehúzza a szemöldökét és megfeszíti az állát. Olyan
erősen, hogy egy kis izom a szélén elkezd rángatózni.
– É-é-én s-s-sajnálom – dadogok, miközben a kezem leesik a
számról. – Nem úgy értettem. Úgy értem… egy apa puszija és
ilyesmi. Persze, hogy attól Ben jobban lesz. Atyai ajkak… ezt így
értettem.
Zack egy lépéssel közelebb jön hozzám és a kezeit a pult
szélére teszi a csípőmnél, gyakorlatilag bezár engem. Kemény a
pillantása, ahogy engem néz és én tudom, hogy hatalmas hibát
követtem el. Lassan… a szemei a számra ereszkednek, sűrű
szempillái elrejtik a vad tekintetét, ahogy egy perccel ezelőtt rám
nézett.
Élvezem a haladékot.
Három másodperc telik el, mielőtt a szemei felemelkednek,
hogy találkozzanak az enyéimmel, és most már olyan sok
melegség van bennük, hogy gyakorlatilag izzanak.
Ó, te jó ég, hiperventillálni fogok.
Zack felsőteste elkezd előredőlni, a feje felém hajlik. Én a
szájára fókuszálok, ami kicsit szétnyílik és eszembe vésem az
ajka görbületét és azt, ahogy egyre közelebb és közelebb jön.
Meg fog csókolni.
Szent szar, meg fog csókolni.
Amikor az ajkai már csak egy suttogásnyira vannak az
enyéimtől, kissé elfordítja a fejét és az arcát az enyémhez
dörzsöli. Előrébb hajol, a borostája megkarcol, az orra a
halántékomnak dörgölődik és a lehelete a fülemhez csapódik.
Borzongás járja át a testemet és a tüdőmbe belefagy a levegő.
– Egy csóktól jobb lesz neked, Kate? – motyogja a fülembe.
A borzongás súlyos remegéssé változik és nyöszörgök.
 Zack teste megfeszül, és én érzem a levegőt vibrálni
körülöttünk. Kiengedem a levegőt, mielőtt elájulnék az
oxigénhiánytól és nem tehetek a csalódott sóhajról, ami kiszökik
vele. Halk morajló hang jön ki Zack szájából és lehajtja a fejét,
aminek következtében az ajka végigsúrolja az állam és aztán
lejjebb, a nyakamig. A fejem természetesen az ellenkező irányba
dől, jobb hozzáférést nyújtva.
A szája végigsiklik a nyakam finom bőrén, olyan enyhén, hogy
nem tudom eldönteni, az ajkai vagy a lehelete-e az, ami
valójában rajtam van.
– Mondd, hogy álljak meg – suttogja Zack és én érzem a
frusztrációt és a szükséget a hangjában.
Kicsit megrázom a fejem és Zack halkan káromkodik: –
Basszus.
Az arca hátrahúzódik, miközben a kezeivel megfogja a
fejemet. Ez olyan gyorsan történik, hogy csak egy villanást látok
az olvadt szemeiből és puha ajkaiból, mielőtt a szája az enyémre
tapad. Sürgető, mégis gyengéd a nyomás, kényszerít, hogy
kinyitva fogadjam be őt. Én készséggel megteszem, és várom,
hogy tegye, amit akar. Nem érdekel, mit csinál, amíg nem
hagyja abba.
Zack nem használja a nyelvét. Ehelyett a csókja lassú, a szája
szelíd kitartással barangol az enyémen. Csak kóstolgatja az
ajkaimat és a világ elolvad. Várom, hogy elmélyítse a
kapcsolódást, de úgy tűnik, nem siet.
– Apu – hívja Ben a nappaliból. – Jössz már?
 Enyhén megrándulok és megpróbálok elhúzódni Zacktől. A
szorítása a fejemen megfeszül, hogy egyhelyben tartson, de a
száját elhúzza az enyémtől. A szemei sötét intenzitású lézerként
tapadnak rám. A lélegzetem csak szertefoszlik a tüdőmben a
vágytól, amit látok.
Csak bámuljuk egymást, mindketten ledöbbenve és
meglepődve attól, ahová jutottunk. Mondani akarok valamit,
elmondani neki, hogy rendben van az, ami történt, de ebben
nem vagyok biztos. Azt akarom, hogy az legyen. Azt akarom
neki elmondani, hogy ez rendben volt.
De aztán a szemeiben lévő vágy elhomályosul és
zavarodottsággal telik meg. – Sajnálom – mondja halkan.
– Én nem – bököm ki, az egyik kezem próbaképpen a
mellkasára teszem. A fantáziám elkezdett valóra válni. Még nem
akarom, hogy vége legyen.
Csókolj meg újra, akarom kiáltani, de felemeli a kezét és
gyengéden lefejti az enyémet magáról.
– Nem tehetjük – mondja csendesen biztos hanggal.
Miért? Miért? Miért?
De tudom, miért. Ben dadája vagyok. Ő, a munkaadóm. Nem
egészen négy hónapja vesztette el a szerelmét. Fájdalmai vannak
és gyógyul. Problémái vannak és démonai. Van egy fia, akinek
szüksége van rá és egy hoki karriere, amire fókuszálnia kell. A
legbiztosabban nincs szüksége egy olyan komplikációra, mint
én.
Nem csoda, hogy hátralépett.
 Nem csoda, hogy most nem akar a szemembe nézni.
A sütő időzítője kikapcsol, és számunkra megtörik a bűbáj
maradéka. Ellép és egy hosszú, bűnbánó pillantás után, azt
mondja: – Megmosdatom Bent vacsora előtt.
Nem szalasztom el a nehéz sóhajt, amit kienged, mielőtt
eltűnik a látóteremből.
 Tizenharmadik fejezet

Zack

Fordította: Suzy

A kora reggeli korcsolyázásnak vége, de van időm súlyzózni,

mielőtt hazaindulok. Alex és Garrett ugyanezt csinálja,
leszámítva, hogy ők egy privát klubban teszik, míg én az aréna
felszerelését használom.
Bár ez egy gyors edzés lesz, mert rengeteg dolgom van ma. Az
ingatlanügynök eljött e hét hétfőjén és körbejárta velem a házat,
mondott néhány javaslatot, hogy miket csináljak a ház
értékének növelése érdekében. Ebbe beletartozott néhány szoba
újrafestése és egy új szőnyeg az emeletre, valamint néhány
tereprendezési frissítés, mert a tavasz a legjobb időszak az
eladásra.
Kate-tel úgy döntöttünk, hogy először a festést csináljuk meg
és megpróbálunk ma belevágni. Az elmúlt két napot – míg
Chicagóban voltam –, azzal töltötte, hogy előkészítette a
szobákat festőszalaggal és takaróponyvával, de én ragaszkodtam
ahhoz, hogy várjon meg a festéssel, mert ténylegesen részt
akartam venni a munkában. Gina háza volt, amit hátrahagyok.
A legkevesebb, amit tehettem, hogy megemberelem magam és
kész leszek megtenni.
Nevetés hallatszik az edzőteremből, ahogy közeledek és
hallom a „Brick5’’ szót kiszűrődni. Nyilvánvalóan néhány
csapattársam hivatkozik a Cold Fury legújabb
csapatszerzeményére, Ryker Evansre, akit a Ligában csak úgy
ismernek ,,Brick’’, ami a Brick Wall6 rövidített változata.
A menedzsment ma jelentette be, hogy a legendás kapus,
Ryker Evans aláírt a csapathoz. Brick tényleg egy aktív legenda
és érett, harmincegy éves korában – ami egyébként idős ebben a
bajnokságban –, még mindig átkozottul jó. Három Stanley
Kupája van, valamint négy Vezina Trófeája a bajnokság legjobb
kapusaként.
Az a szomorú, hogy valószínűleg már a pályafutása végén jár.
Habár a Boston Eagles kezdőcsapatából jött, itt nem lesz kezdő,
mert a kezdőkapusunk, Max Fournier, mostanában nagyon jó.
Nem, Ryker a cserekapusunk lesz, ami egy biztos jele annak,
hogy ténylegesen a visszavonulás felé tart.
Mégis, ő egy fantasztikusan stabil kapus, aki mélységet ad
majd a csapatunknak, valamint érettséget, különösen mióta úgy
tűnik, hogy nagy esélyünk van arra, hogy messzire jussunk a
rájátszásban. Szerintem Ryker, csak a mostani és a következő

5 Brick: Tégla
6 Brick Wall: Téglafal
szezonban lesz velünk, de izgatottan várom a vele való
találkozást. Eddig csakis jó dolgokat hallottam róla.
– A francba – hallom Claude Amedeet, egy fiatal védőt a
soromból, ahogy nevetve mondja –, valószínűleg ki kell majd
cserélni a kapusbotját egy mankóra.
A másik két srác, Sam Larson és Mikkel Erat, a harmadik sor
két védője vihog. Normális esetben, egymás cukkolása része a
bajtársiasságnak, amit mindannyian ápolunk, de valakinek a
korával élcelődni ebben a ligában, az nem menő. Míg a
társadalmi mérce szerint a harmincegy rohadtul fiatal, addig
profi sportolónak ez már előrehaladott kor. A fenébe is, én
huszonhét évesen már majdnem ott vagyok és tisztában vagyok
vele, hogy nem sok évem maradt a hokiban. Az elhasználódás
során gyorsan öregszik az ember. Nem vicces, de ez lóg
mindannyiunk feje fölött.
Ahogy belépek, vetek Claude-ra egy bíráló pillantást. – Ezt
inkább kurvára hagyd, haver.
Sam és Mikkel rögtön abbahagyja a nevetést, de Claude
vidáman vigyorog rám. – Ugyan már, Grantham. Mi csak
szórakozunk… nem, mintha Brick hallana minket.
– És szerencséd, hogy nem – mondom, ahogy elsétálok a
szabad súlyokhoz. – Az a fickó földbe döngölne téged.
Claude arcáról lefagy a vigyor és a lábpréssel foglalatoskodik.
Nem véletlenül hívják Brick Wallnak. A fickó, kapushoz
képest hatalmas, két méteren felül van és majdnem olyan széles.
Már csak a puszta méretei miatt is elfoglalja a háló nagy részét,
mégis olyan rugalmassága és ügyessége van, mint egy kibaszott
tizenhárom éves tornásznak. Mindig is élveztem nézni, ahogy
játszik és az is kurva biztos, hogy az évek során megnehezítette
számomra a gólszerzést.
– Szerencsések vagyunk, hogy megszereztük – teszem hozzá.
– Vezető lesz ebben a csapatban, úgyhogy megérdemel némi
tiszteletet.
– Vettem, haver – morogja Claude, miközben az acéltárcsákat
nyomja a lábaival.
Ja, emlékszem milyen volt Claude helyében lenni. Azt hiszem,
olyan tizenkilenc-húsz éves, szóval még baba ebben a sportban.
Azt hiszed, mindent tudsz és legyőzhetetlen vagy. Meg akarom
őket rázni és elmondani, hogy az élet törékeny és soha semmit
sem vehetünk biztosra.
Bár, valószínűleg süket fülekre találna. Tudom, hogy volt az
életemben olyan időszak, amikor nem akartam ilyen
hülyeségeket hallani, míg el nem veszítettem azt, ami becses
volt számomra, elkezdtem értékelni az egészet.

Ahogy a lépcsőn megyek felfelé a házam második emeletére,

mérhetetlenül hálás vagyok Kate-nek, amiért semmi
kellemetlenség nincs köztünk a négy nappal ezelőtti csókunk
miatt. És ez kizárólag neki köszönhető.
Amikor másnap reggel lementem reggelizni, azt vártam, hogy
a dolgok furcsák lesznek és feszültek. A fejemben nincs kétség
afelől, hogy bármennyire is kurva jó volt az a csók, abszolút
helytelen volt. Nem kellett volna átlépnem a határt és
összezavarni Kate-et a tetteimmel.
De bassza meg, az a csók.
Azóta elég nehéz másra gondolni.
Amikor másnap reggel Kate szemébe néztem – ahogy az
asztalnál ült Bennel, reggeliztek –, megfeszültem és vártam a
vádaskodást tőle. De ehelyett egy fényes, jókedvű mosolyt
kaptam és azt mondta – Jó reggelt, napsugár.
– Uh… jó reggelt – motyogtam vissza, és továbbmentem a
kávéskannához.
Kate ezután azt tette, amiben Kate kiváló. Száz mérföld per
órával kezdett el fecsegni a legértelmetlenebb dologról… a cékla
iránti utálatáról. Nem voltam biztos abban, hogy nekem beszél
vagy Bennek, de elmerültem a beszélgetésben, hálásan, amiért
nem tűnt zavartnak amiatt, ami kettőnk között történt.
Oké, hálás, de egy kissé zavart is voltam, amiért láthatóan
teljesen kirekesztette az elméjéből. Nyilvánvalóan nem rázta
meg annyira, mint engem.
Bár az egyetlen dolog, ami elszomorított az Kate haja volt.
Hátrahúzta az arcából és szorosan a tarkójára tekerte. Kate
megint elrejtőzött és az üzenet világos volt. Nem akarta, hogy
olyan részét lássam, amit szépnek találtam. Ettől egész nap, fájó
érzés volt a mellkasom közepén.
Felérve a lépcső tetejére, jobbra fordulok a folyosón, a Limp
Bizkittől a Nookie dallama szűrődik ki az egyik hálószoba felől,
afelé megyek. Az biztos, hogy a csajnak jó a zenei ízlése.
Kate háttal van nekem, amikor befordulok az ajtón. A haja
teljesen le van takarva, bár a buggyos pulóvert lecserélte egy
slampos sárga pólóra, amit valami régi farmer felett visel. A
lábai viszont csupaszok, és csak egyetlen pillantás arra a
testrészére, ami normálisan el volt rejtve a szem elől, a vágy
végigsöpör rajtam.
Megrázom a fejem, mentálisan elhessentem a gondolatot és
kihúzom magam.
– Szia – mondom, ahogy besétálok a szobába. Kate kissé
meghökken, de aztán elfordítja a fejét, hogy a válla fölött rám
nézzen.
Végignéz rajtam. – Át kell cserélned a ruháidat, Petunia
Peacock7. Nem akarod, hogy mindenütt festékes legyen a szép
ruhád.
Lenézek a farmeromra és a könnyű termo-pólómra, amit
viselek. Ez nem számít „szép ruhának” a szekrényemben, de
szégyenkezve veszem tudomásul, hogy ez a viselet valószínűleg
többe került, mint amennyit Kate egy év alatt költ öltözködésre.

7 Peacock: Páva Petúnia, egy mesekönyvecske szereplője

 – Jó lesz – mondom neki, de lerúgom a teniszcipőmet és
kiteszem az ajtó elé a folyósóra. Határozottan nem abban
akarok festeni.
– Ahogy gondolod – csicsergi, és aztán a festékhez megy, amit
reggel választottam ki. Számos festékmintát adott nekem, hogy
válasszak, és bár én mondtam neki, hogy valami semleges színt
akarok, fogalmam sem volt, hogy ennyiféléből lehet választani.
Találomra kiválasztottam egyet, amire Kate azt mondta, hogy
tökéletes, aztán elmentem a reggeli korcsolyázásra. Kate elvitte
Bent Michelle-hez, aki beleegyezett, hogy vigyáz rá a nap
folyamán, míg mi dolgozunk és aztán elment a boltba, hogy
megvegye a festéket.
A szoba már készen áll és fantasztikus munkát végzett a
takaróponyva elhelyezésével; a díszléceket, a szegélyléceket és
ablakokat leragasztotta festőszalaggal és kirakta az edényeket és
ecseteket.
– Készen állsz, hogy elinduljon a show, Gooseberry Parfait8? –
kérdezi vigyorogva, ragyogó, várakozó szemekkel néz rám.
Elismerően rámosolygok, így továbblép a becenévtől, de a
mosoly erőltetettnek tűnik. Derűs személyisége azt mutatja
számomra, hogy egy cseppet sem bánja, ami történt, vagy ami
történhetett volna, ha nem húzom meg a határt közöttünk.
Nyilvánvalóan továbblépett és azt várja tőlem, hogy én is
ugyanígy tegyek.

8Gooseberry Parfait: Egres parfé

 A nap hátralévő részében keményen dolgozunk. Az első
szobával ebédidőre végeztünk és egy sietősen befalt szendvics és
chips után, amit Kate készített, elkezdjük azt a szobát, amiben
Kate van. Egy kicsit nehéz manőverezni, mivel középre toltuk a
bútorait, mielőtt letakartuk őket a ponyvával, de anélkül
sikerült, hogy túl sokszor ütköztünk volna egymásba.
Munka közben többnyire csendben vagyunk, a saját
feladatunkra koncentrálunk. De ez nem teljesen beszélgetés
nélküli időszak. Többet kérdezem Kate-et a nővéréről és az
unokaöccseiről, kíváncsi vagyok a korukra és Kate részvételére a
nevelésükben. Elmondja, hogy Kelly két évvel idősebb nála és
akkor esett teherbe az első fiával, Jasonnel, amikor Kate épp
csak tizennégy lett.
Aztán megérkezett Lyle, amikor Kate tizenöt és Christopher,
amikor tizenhat volt.
Jézusom… a nővére kurva gyorsan potyogtatta a kölyköket.
Kate elmondja, hogy mindenki az apja lakókocsijában
zsúfolódott össze. Az apjáé volt egy szoba, Kelly elfoglalt egy
másikat és aztán Kate boldogan odaadta a sajátját a fiúknak.
Kate így került a kanapéra tizennégy éves korától egészen
tizennyolc éves koráig, amikor leérettségizett. Mivel Kelly
abbahagyta az iskolát és elment dolgozni, hogy támogassa a
szaporulatát, Kate lett a fiúk elsődleges gondozója, amikor
hazaért az iskolából és a nővére elment dolgozni a
másodállásába.
 Nevetve mondja – Látod… ezért nem volt olyan nagy dolog
Mark kanapéján táborozni és ezért gyerekjáték Bennel lenni.
Próbálj meg egyidejűleg három fiúra figyelni, akik majdnem
egyszerre mennek át a borzalmas két- és hároméves koron.
Megborzongok, mert el sem tudom képzelni.
És Krisztusom… az életéből négy évet egy kurva kanapén
töltött és nevet rajta.
Kibaszottul hihetetlen.
Végül felkenjük az utolsó réteg festéket és Kate kinyújtóztatja
a nyakát jobbra és balra, miközben leereszti a kezéből a hengert.
– Ezt meg fogom érezni holnap.
Fogadok, hogy igen. Még ha van is egy kis fájdalmam emiatt,
én sokkal jobb formában vagyok Kate-nél.
– Nagyszerű munkát végeztél – mondom neki, ahogy
megkerülöm a leponyvázott komódot, hogy kivegyem a kezéből
a festőhengert. – Feltakarítok, ha le akarsz zuhanyozni. Elég sok
festék van rajtad.
– Tényleg? – kérdezi, miközben végignéz magán.
– Ja… épp itt – mondom, ahogy kinyújtom a szabad kezemet
és lesöprök egy száradt festékfoltot a jobb orcájáról. Ez egy
intim mozdulat. Nem akarom megérinteni, csak elmondani,
hogy festékes az arca, de nem tehetek róla.
Kate teljesen mozdulatlanná válik, és nagy szemekkel néz
rám, bizonytalanságban úszik a bennük lévő kékség.
– És itt is – mondom lágyan, az ujjaim most egy foltot
érintenek a homlokán.
 Kate felszisszen és az érintésemre adott reakciójától megfeszül
a testem. Szemeinek színe elmélyül, és a pulzusa elkezd lüktetni
a nyaka hajlatánál. Rá is ugyanúgy hat az érintésem, mint ahogy
rám, aki adja, és most már tudom… határozottan nem lépett túl
azon a minapi csókon.
Ez nem helyes.
Olyan nagyon nem helyes, mondom megint magamnak.
Nem ösztönözhetek valamit kettőnk között, amit épp csak
befejeztem – elég nyomós okok miatt.
A kezem leesik róla és valamilyen mértékű erőt keresek
magamban. Feszült hangon mondom – Menj. Zuhanyozz le és
én majd feltakarítok itt.
És Krisztusom… az a kiábrándultság, amivel megteltek a
szemei. Bár csak egy pillanatra látom, mert beleegyezően bólint
és leszegi a fejét. Oldalra fordul és elindul az útjára mellettem.
Nem tudok hátrálni, hogy helyet adjak neki, mert a komódja a
hátamba vág és a nedves festék van a másik oldalán.
Szélesre tárom a karjaimat – így könnyen elhaladhat –, és
csalódottan becsukom a szemeimet.
Ami egy rossz ötlet, mert az érzékelésem kiélesedik, amikor a
mellei ártatlanul hozzámérnek… épp a mellkasom alatt.
– Bocsi – böki ki és a szemeim felnyílnak. Megmerevedik, a
szemeivel zavartan és sóvárogva néz rám.
Hirtelen elfordítom a fejem tőle és az ablak felé nézek, ami a
ház eleje felé néz. Halkan és összeszorított fogak közül mondom
– Csak menj zuhanyozni, Kate.
 Gyorsan elsiet mellettem, a nyomában bizsergést hagyva a
mellkasomban és kezdődő merevedést a farmeromban. Hallom
a fürdőszoba ajtaját becsapódni mögötte.
Bassza meg!
Basszus, basszus, basszus, basszus.
Mi a fene bajom van? Ben dadusa után vágyakozom?
Sóvárgok egy enyhe érintésért az arcán? Feláll a farkam, ha a
mellei hozzám érnek?
Francos tininek érzem magam.
Nem, ez nem egészen így van.
Úgy érzem magam, mint egy férfi, aki négy hosszú hónapja
nem érzett semmit, és aki épp most kezd felébredni. És ezek az
érzések annyira idegenek és újak, hogy fel vannak nagyítva.
Kurvára jó érzések.
És Isten segítsen, de többet akarok.
Kate-et is segítse meg Isten, mert tudom, hogy ugyanúgy
akarja.
Nem adok újabb esélyt a lelkiismeretemnek a mérlegelésre,
ehelyett megfordulok és megkerülöm a letakart bútorokat, Kate
fürdőszobája felé. Nem habozok, amikor kinyújtom a kezem a
kilincs felé és kinyitom az ajtót.
Az egyetlen, ami megállíthat, ha Kate azt mondja, „nem”, de
addig, kinyúlok, és még többet ragadok meg ezekből az új
érzésekből.
Kate megpördül, hogy szembenézzen velem, a haja a válla
körül repked. Hála az égnek, leengedte a haját, én pedig
engedem a szemeimnek, hogy bebarangolják a puha tincseket,
ahogy lebegnek és végül a vállaira ereszkednek.
Kate szemei tágra nyílnak a bizonytalanságtól és oldalra
billenti a fejét.
– Zack?
Nem válaszolok neki. Csak besétálok a kicsi fürdőszobába és
magamhoz húzom, egyik kezem a tarkóján és a másik kezem a
dereka körül van. Nem próbál elhátrálni vagy eltolni engem.
Valójában, csak egy ijedt kiáltást hallat, mielőtt a szám
leereszkedik az övére.
Keményem nekinyomódom, szétválasztom az ajkait és a
nyelvem gyorsan besiklik.
És a fenébe is… a fejem forog az érzéstől, hogy Kate-et
csókolom.
Kurvára megcsókolom Kate-et.
Többet keresve hátradöntöm, és még erősebben csókolom. A
kezeivel a vállaimba kapaszkodik, jó jel, hogy nem fog nemet
mondani nekem.
A kezem becsúszik a pólója alá, érzem hátának puha bőrét,
ahogy az ujjaimat széttárom, hogy annyit érintsek belőle,
amennyit tudok. Kate megborzong… csak mert megérintem a
hátát és ez a reakciója önmagában felizgat.
Nem akarom megtörni a szánk érintkezését, mert félek, hogy
talán megállít, elengedem a nyakát és azt a kezemet
előreviszem. Becsúsztatom a pólója szegélye alatt és az ujjaimat
végigsimítom fel a bordáin, amíg ínycsiklandóan telt mellet nem
markolok.
Kate hátrahajlik és erősen belenyög a számba, és bassza meg…
ez a legszexisebb hang, amit valaha is hallottam az életemben.
A légzésem kezd nehézzé válni, és a farkam lüktet a
nadrágomban. Egy villanásnyi aggodalom fut végig rajtam. Nem
kényszeríthetem. Tudnom kell, meg akar-e állítani vagy sem, így
elhúzom tőle az arcomat.
A szemei csukva vannak, így várnom kell, hogy kinyissa őket.
Amikor megteszi, a tekintete üveges, ahogy próbál rám
fókuszálni.
– Akarod, hogy abbahagyjam, Kate? – kérdezem sürgetően,
gyengéden megnyomom a mellét, aztán a hüvelyujjammal
megdörzsölöm a bimbóját, ami keményen nekifeszül a
melltartójának.
Megint felnyög és a csípőjét hozzám dörgöli egy buja és
követelőző mozdulattal. Krisztusom… a farkam annyira fáj és a
dörgölőzése tortúra számomra. Be kell ezt fejeznem, így vagy
úgy.
– Kate – mondom durván, hogy felkeltsem a figyelmét. A
szemei egy kissé rám fókuszálnak. – Akarod, hogy
abbahagyjam?
Egy pillanatra összevonja a szemöldökét, aztán egy lágy
lélegzetet fúj ki az ajkai közül. – Ha megteszed, meghalok –
mondja csendesen és én tudom, hogy végem van.
 Tizennegyedik fejezet

Kate

Fordította: Maya

Életemben még soha semmi sem volt ilyen jó érzés. Zack egyik
keze a mellemen, a másik széttárt ujjakkal a hátamon. A vállán
lévő kemény izmok a kezem alatt ugrálnak, és az erekciója a
hasamnak nyomódik.
Ha az életemnek most ebben a pillanatban vége lenne, akkor
azzal a kielégült boldogsággal mennék át a szivárványhídon,
amelyet most érzek.
– Kate – morogja nekem Zack, és én megpróbálok inkább rá
koncentrálni, mint a bennem szétáramló kéjre. – Akarod, hogy
abbahagyjam?
Megállni? Most viccel?
– Meghalok, ha megteszed – mondom neki őszintén.
Mert meg fogok... meg fogok halni, ha abbahagyja.
– Jó válasz – mondja reszelős hangon Zack, mielőtt újra
keményen megcsókolna.
 Ez azonban csak egy rövid csók, egy köszönetcsók, amiért jól
válaszoltam. Abban a pillanatban, ahogy az ajkai elhúzódnak az
enyémtől, a kezei átemelik a fejemen a pólómat.
– Újra látnom kell ezt a testet – mondja, inkább magának,
mint nekem.
Egy rövid pillanatra pánikba esek. Először megpróbálok
visszaemlékezni, hogy megborotválkoztam-e ma reggel, és
megkönnyebbülés jár át, mert határozottan emlékszem, hogy
igen. Másodszor, és ami még fontosabb, egy fényesen
megvilágított fürdőszobában állunk, egy olcsó, fehér, pamut
melltartót viselek, amelynek a szélei kirojtosodtak, és egy olyan,
nagyon unalmas bugyi, ami valóban alátámasztja a nevem,
Roberta, hitelességét.
Elhúzódom tőle, hirtelen tudatomra ébredve eltakarom a
mellkasomat és melltartómat.
– Ne tedd – figyelmeztet Zack szigorúan, amitől a karom
megdermed a levegőben. – Nincs több bujkálás.
– De soha többé nem akarsz majd Kate-nek hívni – mondom
szánalmasan.
Zack zavartan húzza össze a szemöldökét. – Tessék?
– Nincs rajtam szexi fehérnemű – próbálkozom, hogy a
magyarázatom racionálisan és éretten hangozzon. – Olyan
férfinak tűnsz, aki értékeli a szexi fehérneműt. Ha meglátod az
enyémet, látni fogod, hogy csak a Roberta névhez vagyok elég
jó.
 Azonnal dorgáló pillantást vet rám, miközben igyekszik
elrejteni a vigyorát. – Jézusom, Kate... leszarom, hogy néz ki a
bugyid. Azt akarom megkapni, ami alatta van.
– De neked, a teljesen aszexuális alsóneműmön kell
átmenned, hogy megkapd a jutalmat. Hatalmasat fogsz
csalódni...
Zack mormol egy káromkodást, és megragadja az egyik
kezemet. Lehúzza, majd az erekciójához nyomja, és rásimítja az
ujjaimat. – Érzed ezt, Kate?
Bólintok, és az ujjaim reflexszerűen megszorítják.
– Most kemény vagyok neked, mint egy kibaszott szikla. Hidd
el, nem fog lelombozni az alsóneműd!
Ó, hűha, ez jól hangzik... és szexin.
– Oké – sóhajtok megadóan, és behunyom a szemem, zöld
utat adva neki, hogy továbblépjen. Vonakodva húzom el a
kezemet a lábai közül, a pólójába markolok, kétségbeesetten
próbálom magamhoz húzni egy újabb csókra.
– Van még valami gond, Kate? – Zack hangja fölöttem
morajlik, miközben teste a rángatásom ellenére egy centit sem
mozdul.
Kinyitom a szemeimet, és magamba szívom Zack vad, elemi
intenzitással rám vetülő tekintetét. Lehajol, és beleharap az alsó
ajkamba, majd lágy csókot ad rá.
Folytatja.
– Mert érted, hogy meg akarlak dugni, ugye?
Ó, Istenem, nagyon remélem. Tétován bólintok neki.
 – Jó – mondja vészjóslóan. – Mert nem állok meg újra,
rendben?
– Igen – lehelem elégedetten, önelégült mosoly jelenik meg az
arcomon.
– Öt kibaszott hónap – mondja halkan, miközben a keze a
hátamhoz ér, és kioldja a melltartóm kapcsát. Hátralép, hogy
lehámozza rólam az anyagot. Figyelmet sem szentel a
melltartómnak, inkább a melleimre szegezi a tekintetét.
– Öt hónap? – kérdezem tétován, megbabonázva attól,
ahogyan engem bámul.
A tekintete az enyémre vándorol, és szinte fájdalmasnak
tűnik, hogy elhagyja a melleimet. – Azóta nem éreztem semmit.
Szomorúság tölt el a hangjában rejlő leplezetlen őszinteség
miatt. Aztán azonnal meghat, hogy én vagyok az, aki kihozza
belőle ezt az érzést.
Zack kezei felkúsznak a melleimre, gyengéden megszorítva
őket.
– Most, hogy megtaláltam, nem hagyom abba.
– Nem kell – biztosítom lélegzetvisszafojtva, miközben a
gyönyör meleg bizsergése elkezd kavarogni a hasam mélyén.
– Hadd lássam a többi részedet is – mondja Zack, miközben a
keze a farmeromra siklik.
– Én is látni akarlak – bököm ki, miközben
önbizalomhiányosnak érzem magam a félmeztelenségem miatt,
miközben ő még mindig teljesen fel van öltözve. Zack keze
lehullik a nadrágomról, és egy ravasz mosolyt küld felém.
 Egy lépést hátrál, majd lenyúl, és áthúzza a fején a pólóját,
ahogy a férfiak szokták, amikor a karjukat az ing szegélyénél
keresztbe teszik, és lassan felhúzzák, vagy legalábbis ahogy a
filmekben szokták. A fürdőszobapadlóra ejti a zavaró anyagot,
és ó, Uram... Zack ing nélkül.
Szavakkal nem lehet leírni.
A tekintetem végig vándorol rajta, szemügyre véve a
mellkasának sima izmait, a megkeményedett mellbimbóit és egy
kis szőrpamacsot. A hasa lapos, de a feszes izmok körülölelik,
egy szőrcsík kezdődik közvetlenül a köldöke alatt, és eltűnik a
csípőjén mélyen lógó farmerben.
Ő egy műalkotás.
Amikor a tekintetem újra felkúszik, egészen az arcáig,
majdnem seggre esek a szemeiben parázsló vágytól. Van egy
pillanat, amikor minden megdermedni látszik, miközben
mindketten felmérjük, hogy ez milyen irányba mehet.
Lágyan és lassan, vagy féktelen rohanással.
Mindketten ugyanarra a következtetésre jutunk, amikor
egymás karjaiba csapódunk, és a szánk egy perzselő csókban
olvad össze, amelyet a vágy és a sóvárgás táplál.
Kezünk gyorsan végigvándorol egymáson, miközben
csókolózunk, végül egymás nadrágján dolgozunk. Úgy tűnik,
Zack már biztosabb a dolgában, mert nem kell neki sok idő,
hogy kigombolja a farmeremet, és a kezei hátulról a bugyim
derékrésze alá kússzanak. Gyorsan megszorítja a fenekemet,
mielőtt letolná az anyagot, aminek hatására a saját kezemet is
eltávolítja a cipzárjától, miközben azon dolgozik, hogy
meztelenre vetkőztessen. Durván tépi a farmert, lerángatja a
lábaimról, miközben én a vállába kapaszkodom.
Amikor teljesen csupasz vagyok, egy pillanatra a csípőmre
teszi a kezét, és hátradőlve egyenesen a legintimebb helyemre
néz.
– Olyan kibaszott gyönyörű – mondja áhítattal, de aztán
talpra löki magát, és a szánk ismét egymásra tapad.
Mélyen megcsókol, elégedett nyögést hallat. Egyik keze
visszamegy a mellemhez, a másik pedig végigcsúszik a hasamon,
és óvatosan megérint a lábam között. Hozzányomom magam,
még többre csábítva, és ő azzal jutalmaz, hogy ujjait
végigcsúsztatja duzzadt ajkaimon. Érzem, hogy mennyire
sikamlós és nedves vagyok, tudom, hogy a nedveimmel vonja be
az ujjait, majd a csiklómon köröz velük.
És ó, Istenem... a legcsodálatosabb érzés, amit valaha is
éreztem.
A kezem újra a cipzárját tapogatja, és amikor már azt hiszem,
a markomban van, mélyen belém süllyeszti az egyik ujját.
– Ahh... – nyöszörgök, miközben hátravetem a fejem és a
kezéhez dörgölőzöm.
– Bassza meg, Kate – nyögi Zack. – Ez olyan kibaszottul szexi.
Annyira mámoros vagyok a gyönyörtől, hogy nem tudok
uralkodni a szavaimon. – Ó, ember, te aztán tényleg
becsületesen elvégzed a dolgot – mondom.
 Érzem, ahogy Zack teste megremeg a nevetéstől, és viszonozni
akarom, de messze nem vicces, amikor újabb ujjat nyom belém.
Felkiáltok, majd azonnal ráharapok az arcom belső felére, hogy
ne csináljak hülyét magamból.
Még egy kísérletet teszek, hogy bejussak Zack nadrágjába, és
végül – köszönöm, magasságos szexistenek –, kinyílik a cipzár,
és a kezem a boxere alá siklik. Ujjaim a farkához simulnak,
végül körülölelik a keménységét, miközben a másik kezem a
nadrágja derékszíját tolja lefelé.
Zack felnyög, amikor kiszabadítom, és simogatni kezdem,
aminek hatására még erősebben pumpálja belém az ujjait.
Testem ívben feszül, az agyamat mámorító köd lepi el és elemi
szükséget érzek arra, hogy a csúcsra jussak.
– Zack – könyörgöm kétségbeesetten, és kezem tétovázik a
farkának simogatásában. – Már majdnem...
Zack kihúzva az ujjait elkezd körözni velük a csiklóm körül,
amely a saját szükségletemtől síkos. És azonnal felrobbanok, a
gyönyör végighasít a testemen. Újra felkiáltok, egy állatias
hangon, amiről nem is tudtam, hogy a testem képes rá.
– Igen – suttogja Zack diadalmasan, miközben lefelé bámul,
ujjai még mindig keményen simogatnak.
– Ó, a fenébe – zihálok, miközben a kezem egyre erősebben
kezdi simogatni a farkát. – Ez...
– Még egyszer látni akarom, ahogy ezt csinálod, miközben
megduglak – nyögi Zack, de aztán azonnal teljesen
megmerevedik a teste.
 A feje lehanyatlik, és egy frusztrált fújtatás hagyja el a száját,
miközben a homlokát az enyémnek támasztja. A kezem
mozdulatlanná dermed rajta, ahogy óvatos leszek ettől a
hirtelen változástól.
– Mi a baj? – kérdezem aggódva.
Egy kicsit megrázza a fejét, és mély levegőt vesz. Felemeli a
fejét, és látom, hogy hullámokban árad belőle a düh és a
frusztráció. – Nincs nálam egy kibaszott óvszer sem.
Pislogni kezdek, egy kicsit még mindig a mindent elsöprő
orgazmus hatása alatt vagyok. Nem igazán hatol át rajta, ezért
megkérdezem. – Mi van?
– Óvszer – morogja. – Egy sincs nálam. Évek óta nem volt rá
szükségem.
És akkor eszembe jut. Gina halála óta nem szexelt. Évekig
monogám kapcsolatban élt vele, így nem volt szüksége rájuk.
– Ó – mondom csalódottan, mert bármennyire is jó érzés volt
az imént, el sem tudom képzelni, milyen érzés lenne, ha Zack
bennem lenne.
Zack ziháló mellkassal ellép tőlem, és a kezei ökölbe
szorulnak. A kezem elereszti az erekcióját, amely még mindig
kemény és bőségesen csöpög az előváladéktól.
– Jézusom – káromkodik dühösen, és a farkára teszi a kezét.
Tágra nyílt szemmel figyelem, ahogy simogatja magát. – Most
tényleg kurvára fel vagyok izgulva.
Nem is gondolkodom... hagyom, hogy az ösztönök és a vágyak
irányítsanak. Ujjaimat visszafonva az erekciója köré, ellököm a
kezét. Felnézek rá, és pimasz mosollyal azt mondom: – Tudom,
hogy nem ugyanaz, de ebből a fürdőszobából senki nem sétál ki
begerjedve és vágyakozva.
Zack szemei az ajkaival együtt mosolyra húzódnak, de azonnal
eltűnik, amint keményen rászorítok.
– Mmmmmm – nyögi, és lehunyja a szemét.
Aha. Ezt még többet akarom hallani.
– Eddig még sosem csináltam ilyet, de nem lehet olyan nehéz,
ugye? – kérdezem tőle, mert nagyon, nagyon szeretném ezt jól
csinálni.
– Jézusom – morogja Zack, én pedig felnézek rá. Elképedve
bámul le rám. Egyik kezét felemeli, hogy megsimogassa az
arcom. – Nem muszáj megtenned.
Rámosolygok. – Ez igaz. De én akarom. Nagyon-nagyon
akarom.
– Akkor nem fogok vitatkozni – mondja rekedten, miközben a
keze most a hajamba markol.
– Ha rosszul csinálom, csak bökdöss meg, vagy valami. De
általában egész jól bánok a kezemmel – mondom neki őszintén.
Zack harsány nevetést hallat, amit halk nyögés követ, ahogy
fel-le mozgatom a kezem a farkán. Zack nevetni kezd, majd egy
mély nyögés hagyja el a száját, ahogy kezem fel-alá siklik a
farkán.
Remélem igaza van, mert mivel hosszú idő óta ez az első
alkalom, hogy ezt csinálja, azt akarom, hogy ne csak jó legyen...
azt akarom, hogy tökéletes legyen számára. El akarom törölni a
zsibbadtságot a testéből, és érzésekkel akarom felgyújtani.
Egy utolsó pillantást vetve Zackre, azt suttogom: – Remélem,
tetszik.
Aztán előrehajolok, és csókot nyomok torkára. Zack csípője
megrándul, és a keze megszorítja a hajamat. Felbátorodva
elkezdem keményebben és gyorsabban simogatni, a
hüvelykujjammal körözök a feje körül. A bőre forró, de
bársonyos, és az erekciója megrándul a kezemben, amikor
valami különösen jól esik neki. Egy pillanatra kiélvezem az
érzést.
Hogy Zack Grantham farka a kezemben van.
Hagyom, hogy az ösztönök – és az igény, hogy a kedvében
járjak –, átvegye az irányítást. Határozottan mozgatom a számat
a nyakán, szívogatom és óvatosan harapdálom – de
semmiképpen sem elég erősen ahhoz, hogy nyomot hagyjak
rajta. Hagyom, hogy a másik kezem a mellbimbóival játszadozva
a mellkasán barangoljon. Hagyom, hogy a hangjai és mozdulatai
irányítsanak, hogy mi az, ami igazán felizgatja. Elég gyorsan
rájövök, és amikor felgyorsítom a tempómat, Zack csípőjével
elkezd előre nyomulni.
– Már majdnem ott vagyok – morogja nehéz, ziháló
lélegzetvételek között.
– Menj el nekem – suttogom, ahogy hátrahajtom a fejem, és
felnézek a gyönyörű arcába. Egy nyögéssel jutalmaz, és a halk
kérlelésem után pillanatokon belül elélvez. Kilövell a kezemből,
és melegen csapódik a csupasz hasamra.
Amíg élek, nem hiszem, hogy valaha is hallok még egyszer
valami olyan szépet, de fájdalmasat, mint Zack hosszú nyögése.
Szinte olyan, mintha évszázadokon át kínozták volna, aztán
hirtelen gyönyör és béke töltötte volna el – ennyire tökéletesen
kielégítő a felszabadulása.
A teste megremeg, és az ujjai még szorosabban markolják a
hajamat. Amikor végre kiürül, hatalmasat sóhajt a
megkönnyebbüléstől, majd lassan elhúzódik.
– Köszönöm – suttogja hálásan, miközben lepillant rám.
Eltűnik a vágy és a testiség, amelyet megtapasztaltunk, és nem
marad más, csak valami hálával összekeveredett bizonytalanság.
Lágyan rámosolygok, és ebben a pillanatban azt akarom, hogy
a karjaiba vegyen és megcsókoljon. Szeretném újra érezni az
ajkait az enyémen, szeretettel és elismeréssel azért, amit az
imént adtunk egymásnak.
Ehelyett, lehúzza a mosdókagyló melletti pultról a kéztörlőt,
és először a hasamat törli le, majd a kezemet. A padlóra dobja,
és miután elrendezte magát, felhúzza a nadrágját. Nem néz a
szemembe, miközben felöltözik, én pedig csak állok ott ostobán,
és őt figyelem.
Követelni akarom, hogy nézzen rám, és mondja el, mit érez.
Nem bánom, amit most tettünk, de tudni akarom, hogy ez mit
jelent a továbbiakban. Ez csak egyszeri dolog volt, vagy tovább
folytatjuk?
 Nem segíthetek a bolond érzéseken, amiket most nőként
érzek. Sajnos, szükségem van a megerősítésre.
Amikor már azt hiszem, hogy kisétál a fürdőszobából,
megfordul, és meglepetten pislog rám, amiért még mindig
meztelenül állok ott.
A feje oldalra billen. – Jól vagy?
– Igen – mondom egy hamis mosollyal. – Remekül.
Visszalép hozzám, és egy csókot nyom a homlokomra. – Menj
csak, és zuhanyozz le! Ben nemsokára hazaér.
– Oké – mondom, miközben lehajolok, hogy felvegyem a
ruháimat, és védelmezően a testem elé tartsam őket. Most, hogy
az orgazmusom izzása elhalványult, hihetetlenül feszélyezettnek
érzem magam.
– Ki kell szaladnom pár percre – teszi hozzá utólag. Még
mindig nem nézek rá, de mivel hülyén érzem magam, ahogy itt
állok előtte meztelenül, gyorsan felkapom a bugyimat és a
farmeromat, utána meg a melltartómat.
– Biztos, hogy jól vagy? – kérdezi Zack újra, és felemelem rá a
tekintetemet. A szemei aggodalmasak. – Beszélj hozzám!
Sietve áthúzom a fejemen a pólómat, és amint kiszabadítom
alóla a hajamat, sóhajtok egyet, és azt mondom: – Mi volt ez,
Zack?
– Tudod, hogy mi volt – feleli halkan, és még csak nem is a
kérdésemre válaszol. De aztán... úgymond megválaszolja a
kérdésemet, amikor azt mondja: – Most... elmegyek, és szerzek
néhány óvszert, mert, Kate... bár ez egy elképesztő kézimunka
volt, nagyon-nagyon szeretném tudni, milyen érzés téged
megdugni.
 Tizenötödik fejezet

Zack

Fordította: Maya

Két napig sikeresen távol tartottam magam Kate-től.

Tiszta. Kibaszott. Kínzás.
De megcsináltam.
Igen... tisztában vagyok a vegyes jelekkel, amiket küldök neki.
Először megcsókolom, aztán nem veszek róla tudomást. Aztán
orgazmusig ujjazom, ő viszonozza a szívességet, aztán megint
nem veszek róla tudomást.
Amikor otthagytam, miközben a fürdőszobában öltözködött,
minden szándékom az volt, hogy elmegyek, veszek egy nagy
doboz óvszert, és aznap este, miután Ben mélyen elaludt,
elmerülök benne.
Amivel azonban nem számoltam, a bűntudat elsöprő hulláma
volt, amely akkor tört rám, amikor elhagytam a drogériát. A
terepjárómban ültem, kezemmel szorosan a kormányt
markolva, és azon aggódtam, vajon Gina csalódottan néz-e le
rám az égből. Azon gondolkodtam, hogy akkor és ott eldobom az
óvszert, de valami visszatartott. A bűntudat ellenére még nem
álltam teljesen készen arra, hogy elengedjem a gondolatot, hogy
Kate-tel legyek. Hogy átélhessem az összes érzést, melyek olyan
erősek voltak, hogy a szivárvány összes színében pompáztak
volna, ha látni lehetett volna őket.
Csak azt nem tudtam, hogy mikor leszek kész erre.
A bűntudat aznap este sem enyhült, és egy vacsora után, ahol
Kate egyedül szórakoztatta Bent, és néha-néha rám mosolygott,
besurrantam a hálószobámba, és nem jöttem ki onnan.
Másnap reggel Kate furcsán nézett rám, amikor bementem a
konyhába, de egy szót sem szólt hozzám. Fenntartotta a jókedvű
csevegést, és úgy viselkedett, mintha a világon semmi gondja
nem lenne. Ez némileg enyhítette a bűntudatomat, mert nem
csak Gina miatt éreztem bűntudatot. Lelkiismeretfurdalást
éreztem amiatt, amit ez Kate-tel tett.
Tudom, hogy úgy tesz, mintha jól lenne, de nem értem, hogy
lehetne jól. Lehet, hogy ez pusztán egy szexuális aktus volt, amit
a múltkor csináltunk, de nem érdekel, mit mondasz... a nők
bevonják az érzelmeiket az aktusba, míg a férfiak csak a... nos, a
farkukat.
De ez nem jelenti azt, hogy nem éreztem semmit Kate-tel
kapcsolatban, mert helló... kibaszottul bűntudatom van. Persze,
hogy voltak érzéseim. Úgy értem, ez volt az egész kibaszott
lényege annak, hogy átléptem vele a határt. Kibaszottul éreztette
velem az érzéseimet.
 De mostanra már mindenféleképpen elbaszódott a fejemben a
dolog, és minél tovább maradtam távol tőle, annál inkább
kezdett csökkenni a bűntudatom, amit Gina miatt éreztem.
Minél inkább csökkent a bűntudatom, annál jobban
feltüzelődött a Kate iránt érzett vágyam.
Érzem, hogy egy ördögi kör kezdődik.
Ma este a Denver Blue Devils ellen játszottunk. Jól
játszottam... nem kiemelkedően, és egy kicsit mérges vagyok
magamra emiatt. De nem tudtam teljesen a meccsre
koncentrálni. Miközben a meccs alatt szándékosan nem
gondoltam Ginára vagy Kate-re vagy a fiam eszméletlenül dögös
dadájának fantasztikus kézimunkájára, tisztában voltam vele,
hogy az agyam egy szegletében ezek mind jelen voltak, így nem
tudtam teljes mértékben fókuszálni. Úgy hagytam el a jeget,
hogy még csak a közelében sem jártam annak, hogy pontot
szerezzek a csapatomnak.
Több játékos meghívását is visszautasítottam. Alex és Garrett
nem mentek, inkább úgy döntöttek, hogy hazamennek a
kedvesükkel, és őszintén szólva, elkezdtem megszállottan azon
gondolkodni, hogy Kate otthon van... az ágyában... valószínűleg
abban a kis trikóban és fiús boxeralsóban... amíg nem tudtam
másra gondolni, csak arra, hogy hazajussak, és felmásszak a
lépcsősoron a szobájába.
És ahogy most itt állok a konyhában, és lazán forgatom az
ujjaim között az óvszeres tasakot, fejben felsorolom az összes
pro és kontra érvet, amit ebben a pillanatban fontolgatok.
 Ha felmegyek a lépcsőn, és bemegyek Kate hálószobájába,
garantáltan észbontó szexben lesz részem. Ez azt jelenti, hogy
megnyitom magam az érzéseknek, és ami a legfontosabb, képes
vagyok egy áldott pillanatra feladni az életemben uralkodó
bűntudatot és a szürkeséget.
Mindez nagyszerű dolgot.
A hátrányok, ha felmegyek a lépcsőn, és bemászom Kate
ágyába, ijesztőek. Valószínűleg nem csak Kate testével, hanem a
fejével is szórakozhatnék, mert ez számomra csak szex. Nem
hagyhatom, hogy bármi más legyen, és sajnálom, de a legtöbb
nő egyszerűen nem képes erre. Biztosan tudom, hogy Kate-nek
túl nagy szíve van ahhoz, hogy valaha is megelégedjen ennyivel.
A saját fejemmel baszakodhatnék. Ha egy doboz óvszer
megvásárlása miatt úgy éreztem, hogy elárulom Ginát, mit mi
lenne, ha meg is dugnám Kate-t? Lehet, hogy ez még mélyebben
taszítana a sötétségembe? Mi lesz akkor, ha annyira
elcsesződök, hogy az Benre is hatással lesz?
És ami a legrosszabb... bár ez gyakorlatilag lehetetlen... mi
van, ha mindezek ellenére elkezdek érezni valamit Kate iránt?
Rettegek attól, hogy kapcsolatba kerüljek valakivel. Ha őszintén
visszagondolok, akkor olyan szerencsétlenül kudarcot vallottam
Ginával is, hogy hogyan tehetnék ki bárki mást is ennek a
kockázatnak?
A hátrányok listája jócskán háttérbe szorítja az előnyöket.
Ki kellene dobnom az óvszert a szemétbe, és le kéne
feküdnöm. Magára kéne hagynom Kate-et, és egyszerűen ki
kéne vernem azon fantáziálva, hogy mi lehetne, ha elmennék
hozzá. Tegnap este, amikor lezuhanyoztam, biztosan nem
okozott gondot, hogy ezt tegyem. De nem arról fantáziáltam,
hogy mi lehetne, hanem inkább csak arra az abszolút tökéletes
kézimunkára emlékeztem, amit Kate a minap adott nekem.
Csodás volt. Ő, volt csodás. Nem emlékszem, hogy valaha is
olyan erősen elélveztem volna, mint aznap.
Bassza meg.
Basszák meg a következmények. Basszák meg az ellenérvek.
Ami még fontosabb, hogy most azonnal felmegyek megdugni
Kate-t.

Mély levegőt veszek, elfordítom a kilincset, és lassan

benyomulok. Először Benre kukkantottam be, aki mélyen aludt.
Meglátom az éjjelilámpája fényét, és megacélozom magam,
hogy találkozzam Kate kérdő tekintetével. Csakhogy ő nincs
ébren. Egy könyvvel a mellkasán, a szemüvegét még mindig
viselve alszik, a takarója éppen a melle alá ér. Egyik finom keze
a könyv tetején pihen, a másik a feje fölötti párnára van
kinyújtva.
 A másodperc töredékéig azon gondolkodom, hogy csak úgy
kihátrálok a szobájából. Magára hagyva őt. Hátrahagyva a
lehetőséget, hogy újra érezhessek.
De ehelyett, inkább önző fasz leszek, így hát belépek, halkan
becsukom az ajtót, és elfordítom a zárat. Kétlem, hogy Ben
felébredne, de nem akarom megkockáztatni, hogy besétáljon
hozzánk.
Némán odalopakodom Kate ágyához, és óvatosan
leereszkedem a szélére. Kissé megmoccan, de ismét
megnyugszik. A haja legyezőként terül szét alatta, és egy
leheletnyi almaillatot érzek, feltételezem, a samponjából. Jól áll
neki.
Kicsúsztatva a keze alól, elveszem tőle a könyvet. Aztán
leveszem a szemüvegét, aminek hatására álmában kissé
összeráncolja az orrát. Mindkettőt az ágya melletti asztalra
teszem, és egy pillanatig bámulom őt... a legjobb átgondolni,
hogy mit is kell lépni.
Nem tudom, hogy szívesen látnak-e itt. Két napja kerülöm
Kate-et, és lehet, hogy haragszik rám. De ez nem akadályoz meg
abban, hogy megpróbáljam.
Előrehajolva, egyik kezemmel a csípőjén egyensúlyozok, és az
ajkaimat az övéhez közelítem. Lágyan megcsókolom... ajkaimat
végig húzom az övéin, és addig folytatom, míg mocorogni nem
kezd alattam.
– Zack? – hallok egy álmos hangot.
 Hátrahúzódva látom, hogy Kate óvatosan néz rám, a nehéz
szemhéjain keresztül.
– Mondd, hogy hagyjam abba! – figyelmeztetem, épp ahogy a
múltkor is tettem.
– Miért most? – kérdezi halkan.
– Mert azt hittem, hogy távol tudok maradni – mondom
őszintén, miközben ujjaimmal végigsimítok a mellkasán. Megint
az a fehér páncélos felső van rajta, és már alig várom, hogy
megtudjam, mi van a takaró alatt. – Távol kellene maradnom,
de úgy tűnik, nem tudok.
Nem szól egy szót sem, de a lélegzete kissé elakad, amikor
lefelé mozdítom a kezem, és megragadom a takaró szélét. –
Mondd, hogy hagyjam abba! – mondom újra.
Kate egy pillanatig nem szól semmit, de aztán nagyon halkan
azt hallom: – Úgy tűnik, én sem tudom.
A győzelem élénken ég bennem, és lehúzom a takarót a
testéről, miközben felállok az ágyról. És bassza meg, igen... az az
aprócska kis alvónadrág szorosan öleli őt.
A bokájánál fogva megfogom és magam fele lendítve őket
lehúzom az ágyról. Amikor szabad utat kapok, átkarolom a
testét és felemelem, megfordítom és a hátára fektetem a
matracon. Meglepetten kapkodja a levegőt, és a szemei
felforrósodnak.
Teszek előre egy lépést és az ágy fölé hajolok, kezembe veszem
a felsője alját, és lehúzom róla. Előbuggyannak a mellei és
összefut a nyál a számban. A kezemet a két oldalára helyezem,
és a számat az egyik mellbimbója köré zárva lehajtom a fejem. A
háta gyönyörűen meggörbül, és rekedten felkiált.
Erősen szívogatom, majd elengedem, felnézek rá, és csitító
hangot adok ki. – Nem akarjuk felébreszteni Bent. Valamint...
nem akarom, hogy be kelljen tömnöm a szádat – mondom neki
vigyorogva.
Nagy mosollyal az arcán azt suttogja: – Viselkedni fogok.
– Istenem, remélem, hogy nem – dörmögöm. – Csak maradj
csendben!
Kate kuncog, és ez a legédesebb hang, amit valaha hallottam.
Azt hiszem, most déli akcentussal kuncog, ha ez egyáltalán
lehetséges.
Hátralökve magam, megragadom a rövidnadrágja szélét, és
azt a nagymama bugyit, ami valószínűleg alatta van, és lerántom
a lábáról.
– Bocsánat – motyogom, amikor a bokái kiszabadulnak, és a
padlóra dobom. – Nem vagyok túl finom, ugye?
Élénken rám villantja a tekintetét. – Azt teszed, amit
helyesnek érzel.
Nem hagyom figyelmen kívül, ahogy kihangsúlyozza az érzel
szót. Megért engem.
Tétova kezem a lábai közé nyúl, és ujjaimat végighúzom a
puha redőin. Néhány gyengéd, előre-hátra simítás után, ujjaim
csúszóssá válnak. Krisztusom... nedves nekem, pedig még alig
csináltam vele valamit. Ez a tudat annyira felkészített rá, hogy
nem hiszem, hogy képes leszek sokkal többre, minthogy
belezuhanjak a testébe. Valószínűleg abban a pillanatban, ahogy
belé kerülök el fogok élvezni, mint egy kanos tinédzser.
Elhúzva a kezemet hátralépek az ágytól, és elkezdem
lerángatni magamról a ruháimat, először az óvszert húzom ki a
farzsebemből, és az éjjeliszekrényre teszem. Gyors pillantást
vetek Kate-re, aki könyökére támaszkodva, lazán behajlított
térdekkel néz engem.
Egyetlen szégyenlős csont sincs a testében. Meglep, hogy egy
olyan valaki, mint ő, aki annyira társaságkedvelő és vicces,
elrejti magát a világ elől.
Nem, helyesbítek: Elrejtőzött a férfiak elől.
És mégsem mutat egy fikarcnyi szemérmességet sem a
szexualitásában. Fogalmam sincs, milyen tapasztalata van, de
azt tudom, hogy a minap, amikor a fürdőszobájában voltunk,
mindent rohadtul jól csinált.
Amikor meztelen vagyok, megragadom az óvszert, és
feltépem. Szembefordulva vele, a farkamra tekerem, majd a
tekintetemet az övére emelem. A szemei a farkamra
szegeződnek, és megöl, mikor rózsaszín nyelve kicsúszik, és
megnyalja az alsó ajkát.
És én már nem tudok tovább várni. A gyengédséget és a
csábítást teljes mértékben hanyagolni fogom. Az előjátékom
minimális lesz, de ez nem baj, mert Kate már most el van ázva
értem. Esküszöm a fenti hokiistenekre, hogy később kárpótolni
fogom.
 Az ágyra mászok, pont a lábai közé, és a csípőmet lenyomom,
hogy a farkam a puncijához simuljon. A súlyom nagy részét a
karjaimra támasztva, habozok fölötte. Kezeivel a mellkasomat
simogatja, miközben engem bámul.
– Szóval ez az, mi? – kérdezi huncutul.
– Úgy tűnik.
– Hurrá – felsikkant izgalmában, és elveszi a kezeit a
mellkasomról, majd lelkesen, de ugyanakkor gyengéden rám
suhint.
És én felnevetek. Kibaszottul nem tehetek róla.
Azt hinnéd, hogy a komolytalansága miatt a merevedésem
ebben a pillanatban lelankad, de Jézusom, szexinek találom,
amikor a bolondos természete előjön. Mi több, még jobban
felizgulok.
Odahajolok hozzá, és adok neki egy lágy csókot... egy
puhatolódzó csókot, hogy az ajkai hozzászokjanak az enyémhez.
A szája azonnal kinyílik, és magához hív, én pedig elfogadom.
Csak az egyik könyökömre ereszkedem, a másik kezemet a
testünk közé csúsztatom, és újra letesztelem, hogy készen áll-e.
Két ujjam könnyedén csúszik belé, és ki-be mozgatom őket,
miközben a számmal kicsit megdugom az övét.
A fenébe, de jó íze van... mentolos fogkrém és édes déli lány.
Alig várom, hogy lássam, milyen íze van máshol, de erre még
várni kell.
 A mélyen benne lévő ujjaim felfelé görbítése vad reakciót vált
ki belőle, és csípője keményen felfelé billen. Mmmm... érzékeny
G-pont. Ezt nem szabad elfelejtenem.
Felemelve a számat az övéről, és elhúzva a kezemet, azt
suttogom: – Nem tudok tovább várni, Kate. Benned kell
lennem.
Válaszul lenyúl és megragadja a farkam tövét. Az megugrik az
érintése hatására, majd a bejáratához vezet. Néhányszor végig
dörzsöli a hegyét a nedves redőin, majd pontosan a megfelelő
helyre teszi. Amikor enyhít a szorításán, tudom, hogy készen áll.
Lassan előre nyomulok, és egy pillanat alatt elmerülök benne.
A feszes forróság keményen megragad, és hevesen
összeszorítom az állkapcsomat, hogy ne kiáltsak fel a rendkívüli
gyönyörtől. Veríték csorog a homlokomon, ahogy tovább
nyomulok... egy hosszú, lassú lökés, amíg a medencém szorosan
az övéhez nem nyomódik. Kate elismerően felnyög.
A francba... csak egy percig kell mozdulatlanul maradnom,
különben elveszítem az önuralmamat.
– Óóó, Jiminy Crickets9 – motyogja, lágy déli hangján, és egy
mérföld széles vigyor ül ki az arcomra, ahogy lenézek rá.
– Milyen hülye vagy – ugratom. – Ki mondja azt, hogy
,,Jiminy Crickets’’, miközben megdugják?
Halkan felnevet. – Én igen. És még el sem kezdtél dugni.
A pokolba is, igen, csípem a nyíltságát. És teljes mértékben
élvezem a humorát. Ezt most mindennél jobban értékelem, mert
9Jiminy Crickets: Tücsök Tihamér
ezzel egy kis időt nyerek, hogy összeszedjem és kontroláljam
magam ahhoz, hogy ne élvezzek el egy pillanat alatt.
– Te kérted, Kate – figyelmeztetem, és lassan kihúzódom
belőle, megállok, mielőtt kiszabadulnék, majd egy kicsit
gyorsabban... egy kicsit erősebben nyomulok vissza.
Ezt még néhányszor megteszem, felgyorsítom a tempót, és
végül az egyik karomat az egyik lába alá akasztom, hogy egy
kicsit jobban kinyíljon előttem.
Nem tart sokáig, és már hajszolom is az orgazmusomat. Nem
tehetek róla... öt hónapja először, és ez a legjobb érzés, amit
azóta éreztem. Nem tudok lelassítani, hogy élvezzem.
Egyszerűen meg kell kapnom.
Elveszítem az önuralmam és eszeveszetten lököm bele
magam. Kate nyögései egyre hangosabbak, és a feje előre-hátra
csapódik. Istenem, remélem, hogy hamarosan elélvez, mert nem
hiszem, hogy vissza tudom tartani magam, tudtam, hogy ez így
van, mivel a forró nyomás egyre inkább fokozódni kezdett
bennem.
– Gyerünk, Kate – sürgetem, és minden szót zihálva mondok
ki.
Egy különösen mély lökés, és Kate felkiált. Azonnal
rápréselem a számat az övére, hogy segítsek elhallgattatni az
élvezetét, és érzem, ahogy elégedetten morog. Tudom, hogy
elélvez, amikor egyik keze felnyúl, és megragadja a hajamat,
erősen rángatva a tarkómat. A teste egy rövid pillanatra
megmerevedik, a csípője felcsapódik, hogy találkozzon az
enyémmel, és a háta olyan erősen ível fel az ágyról, hogy
hátralök.
Bassza meg... fenségesen nagyot élvez. Ilyet még sosem
láttam vagy éreztem, és belesikolt a számba.
Az ő feloldozása az én feloldozásom. Az ő mámora az enyém
is.
Mielőtt még tudnám, mi történik, az orgazmusom elszabadul,
és elélvezek. Elhúzom a számat az övétől, és a nyakába temetem
az arcomat. Általában mozdulatlanul tartom magam, amikor
elkezdek széthullani, hogy az érzésre koncentrálhassak, de ezen
a ponton már nem tudom irányítani a testemet. A csípőm
továbbra is nekicsapódik, és úgy tűnik, hogy minden egyes lökés
egyre több és több ondót szív ki belőlem, amíg teljesen
kimerültnek nem érzem magam az élménytől.
Remélem bírja a súlyomat, mert én egyáltalán nem. Teljesen
mértékben ernyedten, és kielégülten zuhanok rá, semmi
aggodalom sincs bennem. A szürkeség eltűnt, és belül...
élénknek érzem magam.
Igen... újra csináljuk majd. Legalább még egyszer ma este, és
utána nagyon gyakran. Kurvára nem adom fel, most, hogy
megéreztem a szépségét. De először meg kell szabnom a
határokat.
Összeszedve maradék erőmet, sikerül lemásznom Kate-ről és
felkönyökölök. A farkam még mindig félkemény és benne van.
Ha nem kellett volna megszabadulnom az óvszertől, fogadok,
hogy ha újra mozgásba lendülnék, elég gyorsan teljesen meg
tudnék keményedni.
De előbb a határok.
Kate keze most a hajammal játszik, ujjait használja, hogy
megcsavarja a végeit. Elégedett mosoly jelenik meg az arcán,
szemeiből gyengédség sugárzik.
– Jól vagy? – kérdezem tőle.
– Mmmm. Hmmm – morajlik a torkában.
– Kate?
A szeme egy kicsit kitisztul, és a keze a hajamba markol. –
Igen?
– Ez nem vezethet sehova.
Összeráncolja a szemöldökét, alsó ajkát beszívja,
elgondolkodva csócsálni kezdi. – Úgy érted... ez csak egyszeri
alkalom volt?
Megrázom a fejem... szinte hevesen, hogy tudja, nem erre
gondoltam. – Nem akarom, hogy ez csak egyszer történjen meg.
De... nekem ez csak szex. Ez nem egy kapcsolat.
Pislogva néz rám, kegyetlen szavaimat igyekszik felfogni, még
akkor is, ha igyekeztem a legfinomabban tálalni.
– Más nőkkel is fogsz szexelni, miközben velem szexelsz? –
kérdezi próbaképpen.
– Nem – mondom gyorsan. – Nem akarok. Nem vagyok
kész...
Megállok... újragondolom a mondandómat. Újra, őszintébben
átadom neki őket. – Kate... nem kerestem szexuális kapcsolatot.
Nem gondoltam, hogy készen állok rá, ez az egész csak úgy
megtörtént. Nem akarok randizni, keresgélni és meghúzni
minden egyes... nos, tudod, hogy mire gondolok. Csak te lennél
nekem.
Beleegyezően bólint. – Monogám.
– Igen, monogám – erősítem meg.
– Hát, nem szívesen mondok ellent az előbbi kijelentésednek,
de sajnálom... ez egy kapcsolat – mutat rá. És ezt nem úgy teszi,
hogy úgy érezzem, mintha rám akaszkodna. Pusztán rámutat
egy technikai igazságra.
– Ez elég korrekt – mondom neki. – Akkor hadd tisztázzam...
az irántad táplált érzéseim nem fognak a vágyakozásból semmi
mássá átalakulni. Ezt nem várhatod tőlem.
– Akkor nem fogom – mondja egyszerűen.
Megcsóválom a fejem, és szkeptikusan nézek rá. – Csak ilyen
egyszerűen?
– Az elvárásaid egyértelműek. Ismerem a határokat. Ez csak
szex – mondja.
– És ez neked megfelel? – kérdezem tőle, kétségbeesetten
próbálok megbizonyosodni róla, hogy valóban megérti ezt.
– Nem tudom – mondja őszintén. – Nem tudom megjósolni,
hogy mit fogok érezni. De hajlandó vagyok kipróbálni, ha te is.
Ha nem tudom kezelni, akkor te leszel az első, aki megtudja.
Kate-et bámulom... csodálkozom az érettségén és az
éleslátásán. Ez a kemény neveltetésének köszönhető? Azért,
mert ő maga is túlélő? És az őszintesége... egyszerre ijesztő és
üdítő. Tényleg hiszek neki... ha valami gondja van azzal, ahogy a
dolgok mennek, akkor szólni fog. Gondolom, ő is nagyon éretten
fogja kezeli az egészet.
– Oké, akkor... – mondom, mielőtt lehajolnék, hogy
megcsókoljam. – Próbáljuk meg!
Kate szavai megnyugtatnak... az, hogy elfogadja a határaimat.
És mégis, mélyen legbelül tudom, hogy ez sosem lesz olyan
könnyű, mint amilyennek hangzik.
 Tizenhatodik fejezet
Kate

Fordította: Elorie

– Ben! – kiabáltam fel a lépcsőn. – Hozd a teniszcipődet és

gyere! Mindjárt indul a busz!
Dübögést hallottam a fejem fölött és szinte láttam a szemeim
előtt, ahogy szalad a játszószobájából a hálószobájába, hogy
összeszedje a cipőit. Nagyszerű kölyök!
Ne érts félre, megvannak a maga kis pillanatai. Igazából a
legújabb ilyen „pillanatát” csak úgy hívom, a „rúg-kapál hiszti”.
Ha nem kap meg valamit, amit akar, megtanulta hogyan
dobja magát a földre drámaian és püfölje az öklével a szőnyeget
vagy a parkettát. Függően attól, hol tör rá a hiszti.
Pár másodpercig csinálja, aztán abbahagyja, titokban felém
fordítja a fejét és figyeli, hogy észleltem-e a kis „pillanatát”,
majd várja a reakciómat.
Az első alkalommal, amikor kipróbálta, sikerült
kizökkentenie, és azonnal vigasztalni próbáltam. Addig nem
hagyta abba a sírást, amíg nem engedtem neki.
 Eredmény: Ben: 1, Kate:0
A második alkalommal figyelmen kívül hagytam. Amikor
látta, hogy nem reagálok, megpróbált hangosabban bömbölni és
püfölni a padlót, hatalmas kövér könnycseppekkel a szemében.
Erős voltam, aztán idővel elfáradt és el is aludt, ott a földön.
Természetesen szétszedte az idegeimet és szerettem volna, hogy
egy pohár bor szebbé tegyen mindent.
Ezt hívjuk döntetlennek.
Eredmény: Ben: 0 Kate: 0
Amikor tegnap ismét megtörtént, miután Zack elindult a
reptérre, kipróbáltam valami újat. Lefeküdtem mellé a földre és
elkezdtem az én saját, kis hisztimet. Sírtam, könnyeket
színleltem és természetesen az öklömmel vertem a padlót. Ben
azonnal abbahagyta a saját hisztijét és érdeklődve nézett rám.
Kihasználva a hirtelen szünetet gyorsan odagördültem és
elkezdtem dögönyözni. Könyörtelenül csiklandoztam a
bordáinál, amíg csak szusszal bírta a nevetést. Utána
mindketten elfogyasztottunk egy jégkrémet, mert ez a győzelem
megérdemelt egy kis ünneplést.
Eredmény: Ben:0, Kate:1
Az összesített eredmény most döntetlen, de a következő
hisztinél kiderül mi fog történni. Zack hazacsörgött aznap este,
miután leszállt Kaliforniában, épp időben, hogy beszéljen
Bennel lefekvés előtt. Egy hosszabb úton vannak. Ott lesz
szerdáig, utána hazarepül, hogy aztán ismét visszarepüljön
pénteken, két napra New Yorkba.
 Miután Zack beszélt egy kicsit Bennel, átvettem a telefont és
meséltem neki a legutóbbi hisztiről. Zack kacagott, de közölte,
hogy zseniális vagyok. A hangja gondtalan és őszinte volt. Nem
volt a hangjában semmi feszültség, semmi aggodalom. Igazából
Benről beszélgettünk, csak Benről, és mégis jó volt tudni, hogy
kefélhettünk egy igazi remegősen-pulzálósan istenit, amitől
teljesen szétestem, de folytathatjuk a hétköznapi életünket
anélkül, hogy furcsa lenne.
Most, hogy működni fog-e ez a dolog, nem tudom, de
megmondtam Zacknek az igazat, szeretném megpróbálni, és ha
nem megy, tudatom vele.
És Istenem, remélem, menni fog, mert nem hazudok, Zacktől
teljesen szétcsúsztam, ha a szexről volt szó. Soha nem éreztem
még ilyet életemben. Soha nem volt még olyan orgazmusom,
mintha elolvadnék. Soha nem volt még orgazmusom pusztán
attól, hogy egy férfi bennem van. Alapesetben szükségem van
még némi extra stimulációra a kis bukszámon, de nem Zackkel
azon az éjszakán. Csupán az érzés, ahogy belém hatolt és a
tudat, hogy én voltam az, aki ismét felkorbácsolta ennek a
férfinak az érzelmeit, beindított valami tűzvihart bennem.
Ezt akarom érezni és bármit megtennék, hogy a szívem ne
sérüljön.
Mint nő, mint romantikus, tudom, az esélyek nem túl jók, de
egyszerűen nem tudom még befejezni, egyszerűen meg kell
próbálnom.
 És ki tudja, talán Zackben is támadnak érzelmek, és talán
lehet ebből valami más is. De csak egy módja van, hogy
kitaláljuk.
Ben lábai dübögtek a lépcsőn, majd becsoszogott a konyhába
zokniban.
– Add rám a cipőmet, Kate.
– És a kérést most megtagadom, miért is? – kérdeztem.
– Kérlek – tette hozzá gyorsan, mert hát épp a modorán
dolgozunk.
A nappali felé mutatva mondtam:
– Rendben, csüccs a kanapéra és felvesszük.
Ben beszaladt a nappaliba, mire valaki dörömbölni kezdett az
ajtón. Épp a szőnyegeseket vártam, hogy lecseréljék őket az
emeleten. Zack nem szarozott. Olyan gyorsan meg akarta
hirdetni a házat, amennyire csak lehetett, szóval elintézte, hogy
még a héten ki legyenek cserélve a szőnyegek. Ben szobájával és
az enyémmel fogják kezdeni, szóval este már ott is alhatunk,
aztán a többi emeleti szobát másnap és a pincét a következő
napon. Az egész földszint parkettás, szóval ott nem kell cserélni.
– Egy pillanat kishaver – mondtam, miközben elmentem a
kanapé előtt –, előbb be kell engednem ezeket az urakat.
Valaki megint dörömbölt az ajtón és úgy gondolom, ez tökre
nincs rendben. Először a nyomorult csengőt nyomd meg, és ha
az nem működik, akkor jöhet az udvarias kopogás.
Épp kinyitottam az ajtót, hogy megosszam észrevételeimet a
jómunkásokkal, ehelyett a dühöngő Michelle-el találtam
szemben magam. Benyomakodott mellettem a házba, közben
még le is vett vállal és ekkor láttam meg, hogy Beau üget utána.
Rámosolyogtam, ahogy berohant Benhez a nappaliba, amint
meglátta.
– Már rohadtul ideje volt, hogy kinyisd az ajtót – dörrent rám
átvetve a táskáját a vállán. – Kérem vissza a kulcsaimat!
– Parancsolsz?
– A kulcsaim – mondta türelmetlenül. – A ház kulcsai, amit a
múlt hét előtt adtam.
Baszki, ez szabad bejárást akar Zack otthonába, újra.
– ÖÖÖ… sajnos még nem tudtam lemásoltatni – mondtam
neki. – Elfelejtettem.
Michelle a szemeit forgatta rám.
– Persze, hogy elfelejtetted. Csak add ide és én majd
lemásoltatom ma, amikor intézem az ügyeimet.
Az agyam zakatol és próbálom gyorsan kitalálni: vajon Zack
mit szeretne, mit tegyek ebben a helyzetben. Azt mondjuk
biztosan tudtam, hogy nem szeretné, ha Michelle-nek kulcsa
lenne a házhoz. Persze azt is tudtam, hogy szeretné kerülni vele
a konfliktust, ha lehet, Michelle Gina barátja volt. Annak
ellenére, hogy zavaró és tolakodó volt, Gina iránti tiszteletből
nem akarta megbántani az érzéseit. De ez persze nem jelentette,
hogy én nem bánthatom őket.
– Sajnálom, Michelle – mondtam neki – Nem tehetem.
Mindjárt indulunk Bennel és szükségem lesz a kulcsra.
 – Akkor állj meg valahol és készíttess nekem egyet, még ma –
mondta nagyon lassan, mintha csak egy ötévessel beszélne.
– Jah… – mondtam elgondolkodva a fejemet vakarva.
Keresztbe tettem a karjaimat a mellkasomon és megmondtam
kerek-perec. – Azt sem tehetem!
– Parancsolsz? – kérdezte hitetlenkedve.
– Nem tehetem meg – erősítettem meg neki.
– Nem teheted, vagy nem akarod? – kérdezte összeszűkülő
szemekkel. Kezdte érteni.
– Nem akarom – tisztáztam. Leeresztettem a karjaimat és
tettem egy lépést az ajtó felé. – Most pedig, ha nem haragszol…
össze kell készítenem Bent és utána pár munkást várok, akik
bármelyik pillanatban megérkezhetnek.
– Miféle munkásokat? – faggatott.
– Az emeleti szőnyegek le lesznek cserélve ma – mondtam
neki, minden további részlet nélkül.
– Miért csinálja ezt Zack? – kérdezte, miközben felfelé nézett.
– Fogalmam sincs – mondtam egy vállvonás kíséretében. –
Kérdezd meg tőle, ha akarod!
„Bocs, Zack” – gondoltam magamban. Ezt neked kell kezelni,
haver. Nem az én dolgom elmondani Michelle-nek, hogy Zack el
akarja adni a házat. Örömmel rázúdítottam volna a hírt erre a
nőre, ha úgy gondoltam volna, hogy Zack egyetért, de mint
mondtam, Gina barátja és ez érzékeny téma. Hagyom, hogy
Zack oldja meg.
 – Zack nem fog örülni, hogy nem vagy hajlandó kulcsot adni
nekem – mondta szinte vonyítva. De hallottam, mi az, amit nem
akart, hogy halljak. A kétely a hangjában azt súgja, hogy sejti
túllépett egy határt.
– Nos, ez olyasmi, amit neked kell megbeszélni Zackkel,
amikor hazaért. Szerdán délután érkezik a gépe – mondtam
neki kegyes mosollyal.
Szerencsére megszólalt a csengő és majdnem örömtáncot
lejtettem, hogy megmentettek a szőnyegesek.
– Akkor úgy fogok tenni! – pillantott rám Michelle, majd
bekiáltott a nappaliba. – Gyere, Beau! Mennünk kell!
Mintha ünnepi harsonák szóltak volna, ahogy Michelle és
Beau elhagyta a házat.
Beengedtem a munkásokat és felvezettem őket az emeletre,
meghagytam nekik a mobilszámomat, arra az esetre, ha valami
gond lenne, amíg oda vagyunk.
Aztán felpakoltam Bent Zack Range Roverébe, amit itt
hagyott, hogy használjak, úgyhogy elindultunk a Marbles Kids
múzeumba egy vidám kis napra.

Ben végre elaludt. Kicsit zizi volt, mert nem tudott beszélni
Zackkel mielőtt elment aludni, hiszen Zack éppen az LA
Dragons elpicsázásának folyamata közben volt. Megígértem
neki, hogy apu felhívja reggel, merthogy Zack ezt írta nekem
üzenetben. Végül sikerült lenyugtatnom az Ajándékozó fa
kétszeri felolvasásával, amit baromira nem élveztem, mert
minden alkalommal megríkat.
És most, kezemben egy pohár bor, feltettem a lábam a puffra,
ami a plüss sarokfotellel szemben helyezkedik el, ami a kedvenc
ülőhelyem lett. Felpattintottam Zack laptopját, amit itt hagyott
és megkért, hogy ha lesz időm, keresgéljek pár eladó házat.
Pontos paramétereket adott meg nekem, mint környék, méret,
ártartomány, de aztán azt mondta, hogy nem igazán érdeklik a
részletek. Az egyetlen kötelező elem az egy holdnyi telek,
lehetőleg körbekerítve, és akkor Bennek lehet kutyusa.
Böngésztem az ingatlanos oldalát és kinyomtattam pár jónak
tűnő ház adatlapját a vezeték nélküli nyomtatón. Némelyik
házban elképzeltem Bent, ahogy szaladgál a hátsókertben egy
golden retrieverrel, aminek Bentley vagy valami hasonlóan
figyelemreméltó a neve. Elképzeltem Zacket is, ahogy játszik
vele odakint és bár látom magam előtt, szándékosan nem
képzelem bele magam ebbe a képbe. Nem tartozom oda… Zack
ezt elég egyértelművé tette. Mégis örülök neki, hogy Zack
meglépi. Amióta eldöntötte, hogy eladja a házat, ha nem is
boldogabbnak, de talán szabadabbnak tűnik. Zack nem fog
sokáig szöszmötölni ezzel. Készen áll lépni, amint meghirdeti a
házat, nem okoz gondot a két jelzálogkölcsön fizetése neki, ha
nem sikerülne hamar eladnia. Mielőtt elment, megkérdezte
segítenék-e dobozolni és persze, mondtam neki, hogy örömmel
segítek.
Majdnem megölt, amikor lágy hangon mondta, hogy – Kérlek,
óvatosan csomagold Gina keretezett fotóit. Amilyen hamar
lehet, szeretném kirakni őket az új házba. Bennek nagyon
fontos, hogy lássa őket az új helyen.
És igen, majd elolvadtam a figyelmességétől.
A telefon zizegett mellettem az asztalon, érte nyúltam. Egy
üzenet Suttontól és azonnal elmosolyodtam, el sem kellett
olvasnom. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a pár héttel
ezelőtti közös ebédünk óta. Baráti csevej, főleg írásban, de azért
volt egy hívás is. Nagyra értékeltem, igazán, de néha fogalmam
sem volt, hogyan reagáljak. Soha nem volt még közeli barátnőm
ezelőtt. No, nem úgy persze… De számomra új, hogy valaki
érdeklődik irántam és szeretne jobban megismerni.
„Vacsi. Holnap este. Zack házában. Olivia és én hozzuk a
bort, azutánra, hogy Ben elalszik. Te főzöl!”
Csak bámultam bambán az üzenetet, szép lassan végigvezetve
a hüvelykujjamat a szavakon. Velem akarnak lógni? Meg bort
inni?
„Oké” – írtam neki vissza, és azon agyaltam, hogy vajon a
lelkesedés teljes hiányát mutató válaszom kapcsán azon
gondolkodik-e, hogy hatalmas hibát követett el azzal, hogy
meghívatta magát, hogy a társaságomban mulathassa az időt.
Szóval inkább írtam még.
„Királyul hangzik! Alig várom!”
 És valóban. Sutton az egyik legfantasztikusabb ember, akit
ismerek, és máris köszönhetek neki egy felbecsülhetetlen karrier
tanácsot. Oliviával nem beszéltünk sokat a meccsen, de
kedvesnek tűnt.
Sutton máris visszaírt:
„Ez egy randi. Ott leszünk este hat körül!”
Izgalom futott végig rajtam, a lehetőségtől, hogy felnőtt
beszélgetésben lehet részem holnap. Nagyon hozzám nőtt Ben
az elmúlt hetekben, de néha el kell szakadni a hároméves
beszédtől, különben megőrülsz.
Gyorsan visszalőttem egy üzit.
„Akkor holnap tali!”
ENNYI!
Meglesz életem első „csajos estéje” és azt hiszem, azt a rucit
fogom viselni, mint a meccsen. Sutton és Olivia nem csak
gyönyörűek, de olyan kifinomultak, amit magamról nem
mondhatok el. Életemben először érzek némi szégyent amiatt,
amilyen vagyok.
Nem, várj. Ez így nem pontos, inkább mondanám
csalódottságnak vagy megbánásnak. Úgy érzem, talán túl sok
időt vesztegettem el olyasmire, ami a természetemmel
ellentétes, éveket töltöttem azzal, hogy elrejtsem a valódi énem
és rá kellett jönnöm, hogy kemény dolog kitárni a szárnyaid és
megpróbálni valami újat.
Szóval annak érdekében, hogy új lapot kezdjünk, és ne
vesztegessük az időt, úgy döntöttem, az új rucimat fogom viselni
és meglátjuk, mit szólnak hozzá. Mindketten láttak a
legrosszabb passzban. Azon gondolkodom, vajon ők is úgy le
lesznek sokkolva, mint Zack, amikor meglátott?
Mindegy is, megfogadtam magamnak, hogy új fejezetet nyitok
az öltözködésben, minden fizetési csekkből félreteszek egy kicsit
és új ruhatárat építek magamnak. Lassú folyamat lesz, és a
tartalékjaimból vagy félretett dolgaimból kell majd
gazdálkodnom, de meg fogja érni. A másik dolog, amit
megfogadtam, hogy bármit is vegyek, az ki kell emelje az
előnyeimet és testhez álljon, ne takarjon és rejtsen el.
Kate Francis újjászületik!
 Tizenhetedik fejezet

Zack

Fordította: Elorie

Ez egy jó út volt. Lemostuk mindkét csapatot L.A-ben, a

Demonst és a Dragonst is. Az egyik meccsen lőttem egy gólt is,
igaz a másikon nem, de elégedett voltam a teljesítményemmel.
Nem olyan rég szereztem utoljára mesterhármast, egyszerűen
csak lesz most pár meccs, amikor nem fogok szuperhősnek
tűnni.
Ja… állati királyút. A csapat fantasztikus, bebiztosítottuk a
vezető helyünket a divíziónkban és lesz egy izgalmas csatánk a
Pittsburghel az első helyért, a bajnokságban. Mindenki egyre
izgatottabb, ahogy közeledünk a rájátszáshoz. Mindenki lázban
ég, hogy megmutassuk a világnak, mire vagyunk képesek a
Stanley-kupáért.
És míg nagyszerű utazás volt, és az, hogy újra kezdő sorban
vagyok segít visszalendülni az életbe, izgatottan vártam a
másnap reggeli repülőutat. Nehéz távol lennem Bentől, pláne
mivel négy hónapig folyamatosan együtt voltunk. Belesajdul a
szívem, ha rágondolok. Szintén izgatott vagyok, hogy újra
láthatom Kate-t.
Javítom… hogy megdughatom Kate-t. Csak ennyit akarok.
Ezt mondogatom magamnak folyamatosan, amíg meg nem
ragad. Egy éjszakánk volt együtt, aztán másnap már egy repülőn
ültem, úton Kaliforniába. Igaz, egy rohadtul jó éjszaka volt, ami
újra és újra lejátszódik a fejemben.
Nem maradtam Kate szobájában, a nagyon őszinte
beszélgetésünk után, az elvárásainkról. Úgy gondoltam, újra
meg fogom dugni, de őszintén, basszus, rohadtul kimerültem
attól az orgazmustól és semmi másra nem vágytam, csak
alvásra. Természetesen ezt, nem Kate szobájában terveztem.
Nem akartam vele tölteni az egész éjszakát, az túl intim lett
volna. Ugyancsak el akartam kerülni, hogy Ben ott találjon, ha
szüksége lett volna egyikünkre. Nem voltam kész és lehet, soha
nem is leszek kész, arra a beszélgetésre Bennel, hogy miért
aludtam Kate ágyában. Szóval inkább adtam Kate-nek egy lágy
csókot, elmondtam mennyire élveztem, és kijöttem.
A következő nap olyan volt, mint bármikor máskor. Kate
csacsogott és lefoglalta Bent a reggeli mellett, amíg én össze
tudtam csomagolni az útra. Alaposan megöleltem Bent,
beletúrtam az orromat a hajába és utáltam, hogy el kell
engednem. Kate-re villantottam egy gyors mosolyt és indultam.
Most pedig alig várom, hogy hazaérjek. Csak másfél napom
lesz Raleigh-ben, és minden percét Bennel szeretném tölteni,
mielőtt tovább indulok, egy két meccses útra New Yorkba.
Tervezek eltölteni némi időt Kate ágyában is, miután Ben
elaludt. De még mennyire!
Megtapogattam a zsebemet, hogy ellenőrizzem megvan-e a
tárcám. Elhagytam a hotel szobát és bezártam az ajtót magam
után. A mai, egy délutáni meccs volt a Dragonsszal és a legtöbb
srác elindult csapni egy görbe estét és ünnepelni. Alex és Garett
megpróbált magával rángatni, de egyszerűen nem volt kedvem.
Csak egy csendes vacsit akartam, egy hosszú Face-time
beszélgetést Bennel, mielőtt elmegy aludni, hogy aztán én is
menjek az ágyba, ahol aztán vagy nem fantáziálok Kate-ről, vagy
igen, és kiverem az eddig közösen gyűjtött emlékeinkre.
Elcsíptem egy gyors liftet a lobbyhoz, majd keresztülmentem
rajta, a hotel éttermébe. Nem igazán éreztem kedvet hozzá, hogy
elmenjek és valahol máshol egyek. Ahogy odaértem a hostess
pultjához, megpillantottam mögötte Rykert a bárnál ülni.
Mielőtt még a hostess egyáltalán üdvözölhetett volna, azt
mondtam:
– Látok egy barátot, a bárnál vacsoráznék!
– Jó étvágyat kívánok, uram! – válaszolta mosolyogva.
A bárhoz sétáltam, gondolván, beszélgetni Rykerel sokkal jobb
lesz, mintha egyedül ennék. Ez az első ilyen útja a csapattal.
Nem játszott persze, és nem is fog sok jeget látni, ha csak Maxet
el nem tiltják, vagy le nem sérül. Mellette ültem a repülőn
idefelé, jó arcnak tűnik. Nem beszéltünk sokat, mert zömmel
aludtunk a gépen, de amit beszéltünk a hokiról, úgy tűnt,
elégedett a „leereszkedésével”, az Eagles egykori top kezdőjéből
a Cold Fury tartalék kapusa lett.
Pontosan tudta, hogy a karrierje a végéhez közeledik és csak el
akart csúszkálni még egy-két évet a visszavonulásig.
– Mizu, Brick? – kérdeztem, ahogy megpaskoltam a vállát.
Felém fordította a fejét és rám mosolygott.
– Semmi extra – mondta. És megbökte a mellette levő széket
a lábával, jelezve, hogy üljek le. – Csak megiszom egy sört, és
eszem valamit.
Leültem a felajánlott ülőhelyre, majd megérkezett a pultos és
egy étlapot tett elém.
– Egy Heinekent, legyen szíves! – mondtam neki, miközben
kinyitottam az étlapot. Aztán Rykerre néztem és megkérdeztem.
– Te mit rendeltél?
– Csak egy burgert, nem vagyok válogatós – mondta, majd
megemelte az üveget és kortyolt egyet. Miután letette,
megszólalt.
– Ma igazán remekül játszottál.
– Köszi – mondtam, miközben becsuktam az étlapot és
lefektettem a pultra.
– Ez az a rész, ahol te meg azt mondod nekem, hogy ügyesen
préselted a fenyőt! – mondta széles vigyorral.
Rázkódva tört ki belőlem a nevetés. Természetesen arra utalt,
hogy egész meccsen a kispadon ült. A legtöbb arénában a csere
kapusok nem is szoktak igazából a padon ülni, hanem inkább az
öltözőben várják teljesen beöltözve, hátha becserélik őket. El
tudom képzelni, hogy elég magányos élet volt és Ryker eléggé
kívülálló volt a játék terén, amíg a TV-n követi azt.
Úgy tűnt, hogy őt nem zavarja. Mindenesetre el kellett
ismernem, hogy kiváló öniróniával rendelkezik.
– Igazán jól viseled – mondtam – Lenyűgöző. Remélem én is
így fogom kezelni, amikor a karrierem a végéhez közeledik és ez
igazán nincs olyan messze.
– Tudtam, hogy eljön ez – mondta egy vállrándítással. –
Pontosan tudtam, mikor elkezdtem játszani a ligában
tizenhárom évvel ezelőtt.
A pultos visszatért a sörömmel és Ryker burgerével, én is
ugyanazt rendeltem. Miután elment a pultos, Rykerhez
fordultam kíváncsian, hogy többet tudjak meg róla.
– Szóval, házas vagy?
– Házas, de éppen a válás közepén – mondta keserű vigyorral.
– Feloldhatatlan ellentétek?
– Azt hiszem, így is mondhatjuk. Én a nejemmel akartam
aludni, ő meg egy másik férfival. Nem tudtam kibékülni ezzel az
ellentéttel – mondta szárazon, miközben feltrancsírozta a
burgerét. Nem tudtam megállni, felnevettem.
– Basszus, ember – mondtam együttérzően. – Igazán
sajnálom.
– Nincs semmi gond – mondta. – Igazából már rég
eltávolodtunk egymástól, még mielőtt ez megtörtént volna.
Hamarabb meg kellett volna történnie, de hát tudod, aztán
egyszer csak jön a terhesség, a gyerekek és azon kapod magad,
hogy egy idegent bámulsz.
Egyetértően kortyoltam egyet a sörömből. Kétségtelenül mi is
akkor távolodtunk el Ginával, miután Ben megszületett. Csak mi
egyszerűen úgy gondoltuk, hogy ez a természetes módja a
dolgoknak, hogy a szülő-gyerek kapcsolat előbbre kerül, mint a
házastársi. Azon gondolkodtam… vajon mi is tovább
távolodtunk volna-e.
Vajon mi is kerestünk volna valaki mást, hátha valami jobbat
tartogat számunkra? Szeretném hinni, hogy ez kizárt, de
rengeteg kétségem és bizonytalanságom van azzal kapcsolatban,
ami köztünk volt és igazán nem tudhatom biztosra. Ez nagyon
elszomorít.
– Mesélj a srácaidról! – kértem Rykert, és a fickó arca egyből
felragyogott, mint a Rockefeller Center karácsonykor.
– Két kislány, Violet hat, Ruby négyéves – mondta elbűvölten.
– Az anyjukkal vannak, Bostonban.
– Az kemény – mondtam. – Kizárólagos felügyeleti joga lesz?
Ryker megrándította a vállát.
– Még nem tudom. Megpróbáljuk az osztott felügyeletet. A
szezon alatt az anyjukkal vannak, nyáron pedig velem, de nem
vagyok biztos benne, hogy jól fog ez működni.
– Miért gondolod? – kérdeztem, miközben átvettem a
burgerem a pultostól.
Miközben leszedtem a tetejét, hogy tegyek egy kis ketchupot
és mustárt rá, Ryker megszólalt.
 – Hát, a fickó, akivel a nejem hálni akart, az egyik
csapattársam volt az Eaglesnél.
– Mi a fasz? – mondtam meglepetten, és visszacsaptam a
tetejét a burgeremre.
– Ja ja… az egyik jóval fiatalabb csapattársam. Csak kibaszott
tizenkilenc éves – mondta Ryker grimaszolva, a fejét rázva.
– Ez elég pumás – motyogtam.
– Nekem mondod? Ne érts félre… Hensleyn a jövendőbeli
exnejemen csüngtek a tekintetek. Kibaszottul dögös, de
basszus…harmincegy éves, két gyerekkel, annak a kis szarosnak
meg még pattanásai vannak.
Biccentettem és felemeltem a burgerem, hogy harapjak egyet.
Ez igazán nagy szopás.
– A legrosszabb, hogy most a sráccal akar utazni a meccsekre.
Ezt nem teheti meg a lányokkal, mert ők suliba járnak. Szóval
egyik nap hívott, hogy megbeszélje, hogy átvegyem őket teljes
időre – mondta Ryker, majd felkapott egy sültkrumplit a
tányérjáról és felém rázta.
– Ölni tudnék érte, hogy a lányok állandóan velem legyenek,
de baszki… én is utazom. Mit tehetnék, amíg úton vagyok?
– Dadus – mutattam rá röviden.
– Te is ezt csinálod most a srácoddal? – kérdezte, és mielőtt
még pislantottam volna egyet, rögtön rávágta – Hallottam a
balesetről, meg minden. Nagyon sajnálom, Zack!
Biccentettem és rámosolyogtam, hogy tudja semmi baj.
 – Nos… igen, felbéreltem egy dadust, hogy vigyázzon Benre,
amikor én nem tudok, és eddig nagyon jól teljesít. Megadhatom
neked a szolgálat nevét, ahol a tesóm találta őt.
– Ó, az szuper lenne – mondta hálásan – Lehet vitás lesz. Úgy
értem, Hensley talán észhez tér és rájön, hogy a lányai
fontosabbak, mint hogy valami kis tacskó után loholjon.
– Haver, ez egy igazán elbaszott ügy – mondtam, és ráztam a
fejem, ahogy beletoltam a ketchupba egy sültkrumplit.
– Kérlek mondd, hogy szétrúgtad a srác seggét!
– Mondjuk úgy, hogy ő volt a fogadó oldalon, amikor
kifejeztem a boldogtalanságomat, miután rájöttem – mondta
sötéten. – Lehet, az incidensnek van némi köze az
átigazolásomhoz is a csapattól.
– Micsoda??? – kérdeztem hitetlenkedve. – Az Eagles elad
egy veterán kapust három bajnoki kupával, mert szétpicsázott
egy másik játékost?
– Nem csak egy akármilyen játékost – mondta sötét
csillanással a szemében. – Patric Suttert.
Füttyentettem egyet. és megráztam a fejem.
– A feleséged lefeküdt a tavalyi elsőszámú kisorsolttal? Aki
állítólag a liga valaha volt legnagyobb játékosa lehet?
– Kis szaros – morgott Ryker. – Kurvára szerencsés, hogy
csak az orrát törtem be.
Félredöntöttem a fejemet. Megpaskoltam Ryker vállát és
nevettem.
 – Haver, én azt hittem az én életem van szétcseszve, de most
már sokkal fényesebben látom, a tiédhez képest.
Mindketten kuncogtunk egyet, és rágódtunk a burgerünkön
pár áldott csendes pillanatig. Amikor végeztünk, eltoltuk a
tányérokat és rendeltünk még két sört.
Azt kell mondjam, ez a fickó amúgy tök nyugis és laza. Nem
kínlódás a beszélgetés vele… nem úgy, mint mostanában nekem,
ha valakivel beszélnem kell.
– Ha nem bánod a kérdést – kérdezte Ryker az újabb sör
mellett – mennyire nehéz egyedülálló szülőnek lenni?
Az üvegemen doboltam pár pillanatig, amíg átgondoltam a
kérdést.
– Bizonyos szempontból rohadtul ijesztő. Minden felelősség a
te vállaidon van és nincs egy társad, akivel meghozhatnád a
fontos döntéseket. Másrészről viszont, kicsit jó is… úgy értem,
miután Gina meghalt, Ben és én még közelebb kerültünk
egymáshoz. Nem is volt más választásunk, hiszen csak mi
vagyunk egymásnak.
– Van egy olyan érzésem, hogy ha Hensley úgy dönt, hogy
követi azt a kis faszkalapot, nem igazán fog törődni a lányokkal.
– A legjobb tanács, amit adhatok, hogy zsigerből csináld –
mondtam neki. – Bízz a szülői képességeidben, lehet, hogy nem
fogod mindig jól csinálni, de a legtöbbször jól fogod.
– Talán tényleg megoldható – dünnyögte Ryker. – Ha találok
egy jó dadust, mint ahogy te is, ez tökre működhet.
 – Persze, hogy működhet – mondtam neki magabiztosan.
Látva, milyen jól működött nálunk is Bennel, nem láttam
gondnak, hogy bátorítom őt is ezen az úton. Persze, nincs rá
garancia, hogy ő is talál valaki olyan állati jót, mint Kate, de
talán mégis.
És most, hogy rá gondoltam, teljesen el is szaladtak a
gondolataim más irányba. Ahogy az órámra pillantottam,
láttam, hogy kb. most készíti Bent a lefekvéshez. Úgy terveztem,
hogy rövidesen hívom őket, talán épp itt van az ideje.
– Gyorsan felhívom Bent – mondtam Rykernek.
– Csak nyugodtan, cimbi – mondta mosolyogva.
Csörgettem Kate mobilját, mert tudtam, hogy nála van, Ben
pedig ott van, ahol ő.
Gőgös hangon vette fel a telefont:
– Te, ki a legcsodálatosabb dadust hívtad, beszélj!
Mosolyogva ráztam a fejem, lefelé bámultam a sörösüvegemre
és közben nagyon honvágyam lett.
– A legcsodálatosabb dadus, mi?
– Ha ragaszkodsz hozzá, hívhatsz így is. – mondta fanyarul –
Igazán nem tartalak vissza!
– Úristen, fura vagy.
Halk nevetéssel jutalmazott. Nem az édes kuncogás, amit
szokott, hanem valami mélyebb, biztatóbb. Azonnal mocskos
gondolataim támadtak róla, és nem lett volna szükségem dákóra
a biliárdasztalnál.
Megköszörültem a torkomat.
 – Ben esetleg elérhető?
– Minek nézel engem? – kérdezte szemtelenül. – A személyi
titkárának?
Mielőtt bármit is mondhattam volna odébb rakta a telefont és
hallottam, ahogy lágyan szól Benhez – ezek szerint ott van
mellette.
– Hahó Buci Buksi Bilbó, apu vár a telefonban.
– Apuuuuuu – visította Ben a telefonba – Úgy hiányzol!
És igen, kezdtem nagyon élvezni, hogy Apunak szólít a kis
tökös.
– Te is hiányzol nekem, kisöreg – mondtam neki lágyan. – Mi
jót csináltatok ma?
– Kate és én elmentünk a könyvtárba, aztán vásárolni.
Elrejtettünk egy műpatkányt az ágyadban – hadarta tovább, és
hallottam ahogy Kate kiabál a háttérben.
– Titkok, Ben! Vannak titkaink!
– Ó, ennek titoknak kellett volna lennie – mondta és
kuncogott. – És épp befejeztük a Létrák és kígyók játékot
Suttonnal.
– Úgy érted Kate-el – javítottam ki.
– Nem, Sutton. Itt van, meg Olivia is – mondta.
– Ó – mondtam, teljesen sokkolva és zavarban, hogy mit
keresnek az otthonomban.
– Okkéé… készen állsz a lefekvésre?
– Aha – mondta – Kate éppen a fürdővizemet csinálja.
 – Oké, haver. Egy kicsit hadd beszéljek Kate-tel, aztán a
Facetime-on olvasunk együtt mesét lefekvés előtt, jó?
– Oké Apu – mondta majd elment és Kate visszajött a
telefonhoz.
– Mielőtt kérdeznéd, Sutton és Olivia magukat hívták meg, én
belementem, együtt vacsiztunk, játszottunk Bennel és ha elment
lefeküdni, akkor iszunk egy kis bort – mondta egy szuszra. – És
mielőtt aggódni kezdenél, nem tervezek egy pohárnál többet,
ahogy Sutton sem, mert ő vezet, de Olivia lehet többet fog, mert
nincs itt Garrett, hogy mást mondjon. Bármi kérdés?
Csak pislogtam, bámultam a sörös üvegemet és vártam hátha
súg valami menő választ, amit mondhatok Kate-nek, de semmi.
Könyörögve néztem Rykerre is, de az ő arcán sem volt semmi
válasz.
– Nincs egyéb kérdés – mondtam halkan, de még mindig nem
volt világos, miért lóg együtt Sutton és Olivia Kate-tel. De ezzel
most nem tudok foglalkozni.
– Kérlek hívj, ha Ben ágyba került, hogy kicsit Facetime-
ozhassunk. Még befejezem a vacsorámat és megyek vissza a
szobámba.
– Igenis, Kemosabe – viccelődött. – Körülbelül húsz perc és
ott vagyunk. Hali!
És bontotta a vonalat.
A bárpultra tettem a telefonomat, felemeltem a sörömet és
kiittam a maradékot. Amikor befejeztem, Ryker megkérdezte –
Még egyet?
 – Neeem – mondtam, miközben a tárcámból próbáltam
előhalászni némi készpénzt.
– Mennem kell vissza a szobámba, hogy kicsit beszélgethessek
Bennel. De haver, nagyon élveztem a beszélgetést!
És tényleg… Érzem, mi jó barátok leszünk Rykerrel. Tán még
jobbak, mint Garett és Alex, mert van bennünk valami közös.
Mindketten egyedülálló férfiak vagyunk, akik elvesztették a
nőjüket.
– Ja, én is – mondta Ryker, ahogy felemelte az ujját a
pultosnak, hogy rendeljen még egy sört.
– Holnap találkozunk!
 Tizennyolcadik fejezet
Kate

Fordította: Red Ruby

A Broadway-re néző nagy ablaknál állok, és elkápráztatnak a

kivilágított reklámtáblák, a villogó fények és az emberek hada,
akik majdnem éjfélkor még mindig New York utcáit járják.
Olyan furcsa. Ma reggel még Raleigh-ben voltam, most pedig a
Nagy Almában vagyok. Még soha nem jártam itt, és ez az egész
lenyűgöz és megfélemlít.
Ez teljesen hirtelen jött.
Legalábbis azt hiszem.
Zack szerda délután jött haza a kaliforniai útjáról. Felmentem
a szobámba, hogy Zack és Ben kettesben maradhassanak. Zack
végül rendelt egy pizzát, én pedig lementem, hogy egy rövid
időre velük egyek. De, amikor utána mindketten bementek a
nappaliba, hogy együtt nézzenek egy filmet, úgy döntöttem,
hogy visszamegyek a szobámba, és még egy kis teret hagyok
nekik. Apának és fiának szüksége volt egy kis időre együtt.
 Aznap este sokáig fent maradtam. Egy romantikus könyvet
olvastam, és próbáltam fenntartani az érdeklődésemet.
Vártam, hogy Zack feljöjjön a szobámba.
Feltételeztem, hogy fel fog jönni a szobámba.
Volt valami abban a kapcsolatban, amit kialakítottunk, ami
arra engedett következtetni, hogy a szex határozottan nem csak
egyszeri dolog. Bár beszéltünk néhányszor telefonon, amíg
Kaliforniában volt, és ma délután is beszéltünk, amikor
visszajött, de soha nem volt olyan közvetlen beszélgetés,
pillantás vagy akár érintés, ami arra utalt volna, hogy továbbra
is intim kapcsolatban maradunk. Ez csak egy zsigeri megérzés
volt, amire hallgattam. Ez a zsigeri ösztön annak a ténynek volt
köszönhető, hogy amikor Zack és én együtt voltunk, ő megnyílt,
hogy új érzéseket tapasztaljon, és tudom, hogy ez mélyen
érintette őt.
Tudom, hogy hatással volt rá, mert akkor kaptam meg a
„beszédet”… hogy ez nem mehet tovább. Kényszerítve érezte
magát, hogy a helyemre tegyen. Határokat szabott. Biztosította,
hogy ne legyenek elvárásaim. Mindezt nem azért tette, hogy
engem megvédjen, hanem hogy saját magát védje.
És én ezt megértettem.
Ha nem lett volna az a kis „beszéd”, most is kétségeim
lennének. De pusztán az a tény, hogy szükségét érezte annak,
hogy megvédje magát, kristálytisztán világossá tette számomra,
hogy szándékában áll folytatni ezt a szexuális kapcsolatot.
 És Zack valóban bejött a szobámba aznap este. Közel volt az
éjfél, és én már majdnem feladtam.
– Nem voltam biztos benne, hogy ébren leszel – mondta Zack,
miközben kinyitotta az ajtót, és felsőtestével behajolt.
– És én sem voltam biztos benne, hogy bejössz – válaszoltam.
– Ben és én elaludtunk a film alatt. Épp most fektettem be az
ágyába.
Zack egy pillanatig csak állt ott, és nem mozdult. Éreztem
benne a bizonytalanságot, de kivártam. Szüksége volt arra, hogy
akarja ezt csinálni.
– Hoztam neked valamit – mondta, majd belépett a
szobámba, és becsukta maga mögött az ajtót. A tekintetem a
kezére esett, és a benne szorongatott – egyértelműen –, mezre.
Az ágyhoz sétált, még akkor is, amikor én már lendítettem ki a
lábam, hogy felálljak. A tekintete végigvándorolt a testemen,
mivel ugyanazt a fehér trikót és apró rövidnadrágot viseltem,
amit tudtam, hogy értékel. A bizonytalanság elhagyta a szemét,
és helyét forró szükség váltotta fel. – Tudom, hogy azt mondtad,
nem vehetek neked ruhát, de gondoltam, hogy megengeded ezt
a kivételt.
Átnyújtotta nekem a mezt, én pedig kinyújtottam, hogy
lássam a hátulját: GRANTHAM #57.
Visszanéztem rá. – Hoztál nekem egy mezt?
– Gondoltam, ha te és Ben eljöttök a meccsekre, hogy
szurkoljatok nekem, neked is kell egy.
 Nem tudtam, mit mondjak. Teljesen meglepődtem és teljesen
összezavarodtam. Miért tett továbbra is apró, figyelmességről
tanúskodó gesztusokat felém? Amik megmutatták, hogy törődik
velem?
Mielőtt még köszönetet mondhattam volna neki, a keze
előkerült, és szorosan átölelt, a szája pedig az enyémen
dolgozott. Halkan, elégedetten felnyögött, amikor szorosan a
testéhez préselődtem – a trikót a padlóra dobva –, és a
következő dolog, amit tudtam, hogy ágyon voltam, Zack pedig
rajtam volt.
Újra szexeltünk.
Ugyanolyan fantasztikus volt, mint az első alkalommal.
Újabb elképesztő orgazmusom volt.
Zacket ismét a tiszta sürgetés működtette. Nagyon kevés volt
az előjáték, de nem is igazán volt rá szükség. Abban a
pillanatban, ahogy megcsókolt, nedves lettem a szükségtől, és
amikor először nyúltam le, hogy megtapogassam az erekcióját,
az már keményre duzzadt.
Gyors volt. Fantasztikus volt.
Amikor végeztünk, Zack a karjaira támaszkodott, és fölöttem
tartotta magát. Az arckifejezése kielégült volt, de komoly.
– Te és Ben, holnap velem jöttök New Yorkba – mondta Zack
váratlanul.
– Micsoda? – kérdeztem megdöbbenve.
– Hiányzott az elmúlt héten. Készülök, hogy két napra megint
útra kelek, és szeretném, ha velem lenne.
 És csak így, úgy volt, hogy Zackkel és Bennel együtt New
Yorkba utazom.
Zack ráfizetett a szokásos szobájára, amelyet a Cold Fury
fizetett, és kapott egy lakosztályt. Ő és Ben az egyik szobában
lakott, én pedig a másikban. A két hálószoba között volt egy
kellemes méretű nappali, valamint egy kis konyha. Zack egy
autót is bérelt, hogy elvigyen minket Bennel a meccsre és vissza,
mivel azt mondta, hogy semmiképp sem akarja, hogy bátran
dacoljunk a new york-i taxikkal vagy a metróhálózattal.
A meccs végeztével Ben és én jóval Zack tervezett érkezése
előtt visszaértünk a szállodába, mert neki a csapattal együtt
kellett volna busszal a szállodába utaznia. Mivel mi voltunk a
vendégcsapat, nem volt családi társalgó, ahol Ben és én
megvárhattuk volna őt. Így hát visszatértünk a szállodába, és
Ben annyira kimerült volt, hogy azonnal elaludt.
Hallom az elektronikus kulcskártya becsúszásának hangját az
ajtóba, és a testem megfeszül, hogy szembenézzek Zackkel. Azon
kapom magam, hogy kötéltáncot járok vele. Fényes nappal
alkalmazott és főnök vagyunk. Bizonyos módon viselkedünk...
karnyújtásnyi távolságra, és minden cselekedetünket Ben iránti
tiszteletből tesszük. Éjszaka azonban minden megváltozik, és
egy pillanat alatt képes vagyok kocka dadusból csábítóvá válni.
Ez a legjobb esetben is zavaró, a legrosszabb esetben
demoralizáló.
 Elfordulok az ablaktól, és idegesen összekulcsolom magam
előtt a kezem. Kétszer voltunk együtt... Mindkétszer Zack tette
meg az első lépést azzal, hogy bejött a szobámba.
Azt akarom, hogy most is lépjen, és a kíváncsiság, hogy vajon
mit fog tenni, aggodalmas remegéseket küld keresztül rajtam.
Zack leteszi a kulcskártyát a konyhát a nappalitól elválasztó
kis pultra. – Szia – mondja halkan, leveszi a télikabátját, és a
kanapé háttámlájára dobja.
– Szia – válaszolom neki. – Nagyszerű voltál ma este.
És az is volt. Két pont, és ami még fontosabb, a Cold Fury
megnyerte a divízióját. A rájátszásba jutottak volna, még akkor
is, ha az alapszakasz utolsó három meccsét elveszítik. De a Cold
Fury többet akart. Ha megnyerik a következő három meccset,
köztük a jövő héten a Pittsburgh ellen hazai pályán, akkor a
Pittsburgh előtt átveszik a főcsoport első helyét, és megkapják
az első helyet a rájátszásban. Ez kulcsfontosságú. Zack
elismerően mosolyog, és leveszi a zakóját. Az is a kanapé
háttámlájára csapódik, és a kabátja tetejére kerül. Körbejárja a
kanapét, miközben kigombolja az ingének hosszú ujját, és attól,
hogy ezt végignézem, az idegeim tűzbe borulnak, a lélegzetem
pedig elakad.
Figyeli, ahogy figyelem őt. A tekintete lassan végigkúszik a
testemen, ő lesüpped a kanapéra, felhajtja az ingujját, majd
egyik karját a hátpárnára támasztja. – Nem vetted fel a mezt,
amit vettem neked.
 Nem hangzik sértettnek vagy megbántottnak. Csak egy
félvállról jövő megjegyzés, ezért úgy döntök, hogy őszinte leszek
vele. – Hm... igazából túl nagy.
Zack enyhén felvonja a szemöldökét. – Túl nagy?
– Igen... egy férfi extra nagyot vettél nekem, és őszintén szólva
majdnem a bokámig ér – mondom megértő mosollyal.
Zack halk kuncogással megvonja a vállát. – Azt hiszem, nem
figyeltem oda, amikor megfogtam. Majd kicserélem egy olyanra,
ami a te méreted. Most pedig beszéljünk arról, amit ma este
viselsz... ami nagyon-nagyon jól áll neked. Új?
Hah?
Lenézek magamra. Ugyanaz az új farmer, amit a plázában
vettem a fekete csizmámmal. Kivéve, hogy ezúttal egy
testhezálló fekete pántos trikó van rajtam, rajta egy hosszú,
szürke kardigánnal. Ez volt a kísérletem, hogy a Cold Fury
színeit viseljem a meccsre, mivel csak egy kopottas,
túlméretezett kapucnis pulóverem van a csapat logójával.
Sutton tulajdonképpen adott nekem néhány ruhát – mondom
zavartan.
– Tényleg? – kérdezi meglepetten.
Bólintok. – Igen... ööö, el akarta ajándékozni őket, vagy
ilyesmi, és nagyjából egyforma a méretünk, úgyhogy a minap
hozott nekem pár dolgot.
Sutton nem csak néhány dolgot hozott nekem. Azon az estén,
amikor ő és Olivia átjöttek borozni, az első dolog, amit tettek,
miután Ben lefeküdt, az volt, hogy az új külsőmről áradoztak.
Valóban felvettem a szép ruhámat, és a hajamat leengedve
hagytam. Egyetértettek abban, hogy a változás drámai volt. El
akartak menni velem még több ruhát vásárolni, de ennek gátat
szabtam, amikor végül tájékoztattam őket az ultraszegény
státuszomról, és arról, hogy nincsen pénzem ilyen extravagáns
dolgokra.
Ez pedig a hátteremről szóló beszélgetéshez vezetett. Sutton
és Olivia családját is megismertem, és végül néhány órán át
beszélgettünk a közös élményekről. Ezáltal igazi barátság
kezdett kialakulni közöttünk. Ez szép volt, és mire elmentek,
már izgatottan vártam, hogy mikor találkozhatunk újra.
Mindkét nő okos, vicces, gondoskodó volt, és teljesen
érdeklődtek irántam, mint nő iránt. Mint barát iránt.
Ami a legjobban megdöbbentett, az az volt, amikor Sutton
másnap reggel felbukkant egy nagy sporttáskával a vállán.
Gyorsan elmagyarázta, hogy munkába tart, és hogy el fogja
ajándékozni néhány ruháját, mert a régi házában kevés volt a
hely a szekrényében, és amikor Alex beköltözött, ez azt
jelentette, hogy ki kell gyomlálnia. Először nekem akarta
felajánlani őket, és mivel én sosem voltam túl büszke ahhoz,
hogy spórolós és bizományi boltokban vásároljak, nem hagytam,
hogy a büszkeségem megakadályozzon abban, hogy elfogadjam
az ajándékát.
– Miért lógtok együtt te, Sutton és Olivia? – kérdezte meg
Zack nyersen tőlem. A hangja nem durva, de érzek valamit a
hangjában, ami arra figyelmeztet, hogy óvatosan lépjek.
 – Azt hiszem, csak kedveljük egymást – mondom... mert azt
hiszem, ennyi az egész. Egyszerű, tényleg.
Semmit nem válaszol, de látom rajta, hogy elgondolkodik a
szavaimon. Végül bólint, de látom rajta, hogy még mindig van
valami, ami nem tetszik neki abban, hogy barátságot kötöttem
ezekkel a nőkkel.
– Van valami bajod azzal, hogy velük lógok? – kérdezem egy
célzott pillantással.
– Van – válaszol őszintén.
– Megosztanád velem az aggályaidat? – kérdezem
szarkasztikusan. – Mert úgy hallottam, hogy a munkaadómként
nem mondhatod meg, hogy kivel barátkozhatok és kivel nem.
Zack ellöki magát a kanapéról, megkerüli a kis
dohányzóasztalt, és egyik kezét a nyakam köré fonja, mielőtt
még levegőt vehetnék. – Abbahagynád a velük való találkozást,
ha megkérnélek rá?
– Jó ok nélkül nem – mondom lélegzetvisszafojtva, most már
tépelődve aközött, hogy dühös vagyok a cenzúrája miatt, és hogy
felizgat, ahogyan megragad.
– Ha azt mondanám, hogy veszélybe kerülne az állásod?
– Nem – válaszolom bátran, de nem vagyok benne biztos,
hogy ez az igazság. Tényleg szükségem van erre a munkára.
Most találkoztam Suttonnal és Oliviával. Valószínűleg fel
kellene áldoznom őket, annak érdekében, hogy anyagilag a
helyes úton maradjak és fent tudjam tartani magam, és a célom,
hogy megszerezzem a mesterdiplomám.
 – Makacs – mormolja, majd megcsókol.
Keményen.
És mélyen.
Sutton és Olivia pedig feledésbe merült.
Zack csak minimálisan húzza vissza az ajkát az enyémről. –
Mikor ment el Ben aludni?
– Körülbelül öt perccel azután, hogy ideértünk – mondom
neki, és hátradőlök, hogy hozzá érjek.
– Szerinted jól van odabent? – kérdezi, és pillantása a szobára
siklik, amin osztoznak. Nem csuktam be teljesen az ajtót, hanem
résnyire nyitva hagytam, hogy halljam, ha szüksége lenne
valamire.
– Igen... jól van – mondom neki.
Zack bólint, és a keze leesik a nyakamról, csak azért, hogy
végigcsússzon a karomon, és megragadja a kezemet. Megfordul,
és visszavezet a kanapé mellett a szobám felé, csak hogy
belökjön, és halkan becsukja mögöttünk az ajtót, elfordítva a
zárat. A szoba szinte sötétségbe borul, az egyetlen fény az
ablakot takaró függöny kis réséből árad.
– Vetkőzz le! – parancsolja nekem, miközben megkerüli az
ágyat, és teljesen széthúzza a függönyt. A város kékes fénye
beszűrődik, és káprázatos ragyogásba vonja Zacket, miközben
elkezdi kigombolni az ingét. A szám kiszárad, ahogy nézem,
ahogy leveszi az alatta lévő puha fehér pólóval együtt. Belenyúl a
farzsebébe, előveszi a tárcáját, és kivesz egy óvszert.
 Az ágyra dobja az óvszert, majd visszanéz rám. – Kate...
vetkőzz le, és feküdj az ágyra!
Borzongás fut végig rajtam. Ez most más, és azt hiszem,
tetszik. Parancsoló Zack... megmondja nekem, hogy mit tegyek.
Az elmúlt két alkalommal megmutatta nekem... vezetett
engem.
Zack leveszi a cipőjét és a zokniját, miközben engem néz, és
amikor a keze az övéhez ér, figyelmeztet: – Kate... ruha... most!
Megijedek, de a kezem azonnal elkezdi rángatni a ruhámat.
Először a csizmát és a zoknit, aztán a többit. Zack teljesen
meztelen, mire elérek a melltartóig és az alsóneműig, és örülök a
szoba tompa sötétségének, így nem láthatja, milyen egyszerűek
is valójában. Gyorsan leveszem őket, és az ágyra mászok. Mire a
hátamra fordulok, Zack már ott van, és egészen a testemre
mászik.
Nem vesztegeti az időt, rám fekszik, így érzem, ahogy a lábam
között pihen a kemény hosszúsága. Felnyúlva egyik kezével
óvatosan lehúzza a szemüvegemet, és a padlóra dobja. A szája az
enyémhez ér, és a csókjától a szívem boldogan kalapál a
várakozástól. A csók alapos és emésztő, én pedig szükségtől
vonaglok alatta.
Elemelve az ajkait Zack azt suttogja: – Azt hiszem, ma este
kihasználom veled az időmet.
Nem vagyok benne biztos, hogy látja-e felvillanó mosolyomat
az ablakon kívül világító Broadway fényeitől, ezért
gondoskodom róla, hogy tudja, mit gondolok erről. Győztesen
emelem a karomat a fejem fölé. – Jippijéé! Előjáték.
Zack kuncogva egy kicsit lejjebb csúszik a testemen, és
megcsókolja a kulcscsontomat. – Ja. Előjáték.
A kezem a hajába túr, ahogy lejjebb halad a testemen. A
szájával a melleimet ingerli, enyhén szopogatja és harapdálja.
Tovább haladva lefelé, csókot nyom a hasam közepére. Ó, ez
nagyon tetszik.
Ahogy felhajtja a fejét, hogy rám nézzen, éppen csak kiveszem
a szemében a kinti fények enyhe csillogását.
– Azon gondolkozom, hogy szükségem van a számra a lábaid
között – mondja, miközben felemelkedik rólam, kicsit hátrébb
tolat, és durván szétnyomja a lábaimat.
Azonnal forró leszek mindenütt a kéj és a zavar
kombinációjától.
– Én még s-soha... – dadogom.
– Nem érdekel – mondja mogorván, tekintetét a nemi
szervemre szegezve. – A ma este után, ezt már nem mondhatod.
Ó, Istenem. Ez az. Az első orálom.
Őszintén nem tudom, hogy képes leszek-e kezelni.
 Tizenkilencedik fejezet
Zack

Fordította: Red Ruby

Jézusom... Kate azt mondja, hogy még soha nem volt, hogy
egy férfi kinyalta volna, és én majdnem szétdurrantam ott, és
akkor. A gondolat, hogy én lehetek az első..., hogy megmutatom
neki, milyen jó érzés, ha egy férfi a szájával dug meg... nem
emlékszem, hogy valaha is ennyire izgatott lettem volna
valaminek a lehetősége miatt.
Hátracsúszom Kate testéről, egészen le az ágyról, és a végén
letérdelek. Megragadom a lábát, és addig húzom lefelé az ágyon,
amíg a feneke a szélére nem kerül. A legaranyosabb kis fújtatást
adja ki a meglepetéstől, és nézem, ahogy az ujjai a takaróba
görbülnek.
A kezemet a combjai közé nyomom, és széttolom a lábait. Egy
gyors pillantás felfelé, és mosolyognom kell, amikor látom, hogy
Kate felemeli a fejét, és nagy, óvatos szemekkel figyel engem.
– Nyugalom, Kate – mondom neki halkan, miközben a
karomat a lábai alá csúsztatom, és a kezemet a combjai tetején
pihentetem. – Esküszöm, ha végeztem veled, azt akarod majd,
hogy újra megtegyem.
Esküszöm, azt hiszem, hallom, ahogy azt mormolja: – Pimasz
szemétláda – de a feje visszahanyatlik a matracra, és hatalmasat
fúj a várakozástól. Lehajtom az arcom, és a nyelvemet
végigfuttatom épp a közepén, le akarom döbbenteni és nyűgözni
ahelyett, hogy ellazítanám.
Kate lábai összecsapódnak, szolidan a fejemnek ütődnek, és
basszus... majdnem olyan keményen csengeti a fülem, mintha
meccs közben a palánkhoz csapódnék. Ujjaimat a combjába
vájom, és gyakorlatilag szétfeszítem a lábait.
Amikor felnézek rá, újra felkapja a fejét, és félénk vigyorral az
arcán bámul le rám. – Bocsánat... önkéntelen reakció, meg
minden.
– Tartsd széttárva a lábaidat, bébi – dorgálom morgósan. –
Ha agyrázkódást kapok, mielőtt befejezhetném, akkor frusztrált
egy nő leszel.
Kate kuncog, és visszaejti a fejét. A lábai elernyednek, és kissé
szétnyílnak előttem. Mély levegőt vesz, és azt mondja: – Oké...
próbáljuk meg újra! Készen állok.
Nem lát engem, de a vigyorom szélesre húzódik. Soha nem
gondoltam volna, hogy ha az ő dilis humorát és bolondos
módszereit bevetjük a szexünkben, az ennyire izgató, de baszd
meg, beindulok tőle.
A tekintetemet a nemi szerve felé fordítom, és azon
gondolkodom, hogy keményen támadjak-e rá, vagy talán egy
kicsit gyengédebben, aztán végül úgy döntök, hogy megkímélem
magam a fejsérüléstől, és megkönnyítem neki. Kezeim felfelé
hajlanak, és az ujjaim gyengéden széthúzzák, felfedve azt, amit
nagyon-nagyon meg akarok kóstolni. Hallom, ahogy Kate
lélegzete elakad, és amikor lágyan összecsukom a számat rajta,
majdnem elmegyek, amikor azt suttogja: – Ó, Zack!
Halkan hümmögök a torkomban, helyeslem a hangjában lévő
áhítatot és hálát, majd elkezdem megdolgozni.
Kate kezei a hajamba csúsznak, eleinte könnyedén
masszírozza a fejbőrömet, de amikor keményebben kezdem
nyalogatni, elkezdi rángatni, és hullámoztatni a csípőjét, hogy
még több érintkezést kényszerítsen ki belőlem. Ez nem jelent
problémát számomra, és durva köröket váltogatok a csiklója
körül lágy szopogatással, aminek hatására felemelkedik és
vissza is ereszkedik, közel hozom, majd lógva hagyom.
Imádom ennek az intimitását... Kate-el... és amikor végül
felnyögi, hogy – „Kérlek!” – úgy döntök, megadom neki, amit
akar. Keményen és gyorsan csapkodom a nyelvemmel. Amikor
érzem, hogy a teste kezd megfeszülni, összeszorítom az
ajkaimat, és erősen megszívom a csiklóját, és neki kurvára vége
van.
Halkan felkiált – tudom, hogy csendben kell maradnunk –, és
a kezei keményen lenyomják a tarkómat, még akkor is, amikor a
csípője felfelé csapódik. Többet követel, és többet akar,
miközben a gyönyör csúcsán lovagol. A számat rajta tartom,
nyelvemmel könnyedén végigsimítok érzékeny húsán, miközben
ő rángatózik és görcsbe rándul alattam.
Végül a teste kezd elcsendesedni, és hatalmas levegőt ereszt
ki. Elhúzom a számat, és felnézek rá. A feje ismét felemelkedik,
és a félhomályban látom, hogy a szemei csillognak az el nem
ejtett könnyektől. Ha nem lenne az arcán a lágy mosoly,
aggódnék a közelgő könnyek fenyegetése miatt, de a
tekintetéből kiolvasható elégedettségből és a meleg vágyból
látom, hogy megindította ez az élmény.
És bassza meg – ez engem is megindít.
És nem akarom, hogy így meghatódjak, ezért sietve ellököm
magam az ágytól, hogy el tudjak fordulni tőle.
Ahogy az óvszerért nyúlok, Kate megállít, amikor halkan
kimondja a nevemet. – Zack?
Lassan elfordítom a fejem, félve attól, hogy mit láthatok az
arcán, de mérhetetlenül megkönnyebbülök, amikor látom, hogy
a szemeiben nincsenek könnyek, helyette pajkossággal van tele.
– Miért nem csináltam még soha ilyet? Ez rohadtul
transzcendentális volt.
Számomra is elképesztő volt. Egész idő alatt, amíg alattam
vergődött, csordultig teltem a tiszta férfiuralom
elégedettségével, ahogyan birtokoltam őt... felemésztettem. Ez
nem volt meg Ginával, jöttem rá hirtelen. A miénk inkább egy
kölcsönös adok-kapok volt... még akkor is, amikor kinyaltam.
Adtam neki valamit, amiről tudtam, hogy szereti, és ő örömmel
fogadta. Mindkettőnket kielégített. Boldoggá tett, hogy ezt
csinálhattam.
De most..., több mint elégedett vagyok. Szinte misztikusan
teljesnek érzem magam, tudva, hogy Kate mennyire élvezte ezt.
Tudva, hogy én voltam az első, aki ezt tette vele.
Megfordulok, hogy újra az óvszerért nyúljak, aztán tétovázom,
és arra gondolok, hogy talán vissza akarok ugrani rá, hogy még
egyszer megtegyem. Megnézni, hogy másodszor is olyan jó lesz-
e mindkettőnknek, mint először. Lehet, hogy az csak egyszeri
transzcendencia volt számára.
– Ezt akarom veled csinálni – böki ki Kate, és a testem
megrándul a hangjában lévő vágyakozás miatt, és a farkam,
amely egész idő alatt, amíg Kate-t faltam, kőkemény volt,
megadóan megugrik.
Igen, kérlek! – ordít velem a farkam. Hadd szopjon le!
A fejem lassan elfordul, hogy Kate-re nézzek a derengésen át,
a kezem összepréseli a kezemben lévő fóliás csomagot, ahogy a
kéj átjárja a testemet. Kissé megemeli magát, a könyökére
támaszkodik, amitől azok a gyönyörű mellek kifelé tolódnak.
– Szoptál már valaha? – kérdezem tőle öblös hangon,
miközben tekintetem a melleiről lassan az arcára vándorol.
Megrázza a fejét, arca oldalra dől, miközben szemei rá nem
jellemző félénkségében lejjebb ereszkednek. – Nem – suttogja,
de aztán felém emeli az arcát, és felfelé billenti az állát. – De
megtanulhatom.
 Majdnem megfulladok a meglepetéstől a hangjában lévő
makacs elszántságtól. Ó, ember... tudom, hogy Kate azok közé
az emberek közé tartozik, akik száz százalékig odateszik
magukat a feladathoz, és fogadok, hogy elsőre kurvára első
osztályú szopást adna, mert nem igazán tudja, hogyan lehet
bármiben is elbukni.
Elképzelem, ahogy Kate előttem térdel, apró kezei a farkam
köré fonódnak, és a szájába vezetnek. A szemeim lecsukódnak,
ahogy a perzselő vágy villáma lüktet bennem.
Mély levegőt veszek, kinyitom a szemem, és megpróbálom
kitalálni, hogyan enyhíthetném a legjobban azt, ami már-már
őrjöngő szükségletté kezd válni Kate és a megkönnyebbülés
iránt, amit ő hozhat el nekem.
Bár nagyon, nagyon szeretném, ha a szája a farkamon lenne, a
puncijából még nem volt elég.
– Egy másik alkalommal számon fogom kérni rajtad a szopást
– mondom neki, miközben feltépem az óvszercsomagot –, mert
tudom, hogy káprázatos leszel benne. De most csak meg akarlak
dugni.
– Oké – sóhajtja megadóan Kate, és álmodozó mosoly ül ki az
arcára.
Összecsípem a végét és a gumit a rudamra görgetem. Amikor
egyik térdemet felemelem az ágyra, Kate felém nyújtja a karját.
Ez egy üdvözlő gesztus, szinte mintha azt mondaná: – Itthon
vagy. Itt vagyok.
 És ez itt egy kicsit túl intim számomra. Látni a meleg
pillantást a szemében.
Arra számítok, hogy a merevedésem elmúlik, ahogy hagyom,
hogy a falaim elkezdjenek felépülni körülöttem, de lenézve rá...
nem, még mindig őt akarja. Valójában a csípőm mintha előre
húzódna a szükségtől, hogy belé kerüljek, függetlenül a
szemében lévő összes ígérettől.
És itt jön megint... a bűntudat. Átjár a bűntudat, de még
mindig nem ölte meg a merevedésemet. Ahogy megvizsgálom,
rájövök: ezúttal nem Gina miatt van bűntudatom.
Nem, ez a bűntudat amiatt van, hogy mindent elfogadok, amit
Kate kínál nekem, de nem igazán vagyok képes az orgazmuson
kívül mást is adni neki.
Ez a bűntudat amiatt van, amire ebben a pillanatban
készülök.
Lefelé nyúlva megragadom Kate-t a csípőjénél fogva, és
durván a hasára fordítom, hogy ne láthassam azt a szelíd és
megértő tekintetet az arcán. Zihál, majd halkan felnyög, amikor
visszahúzódom rá, és felemelem a csípőjét. A másik térdem az
ágyhoz ér, pont a lábai közé, és oda-vissza söpör, hogy még
jobban szétrúgjam a lábait.
Kate feje meglendül, és a válla fölött rám néz, a hosszú, sötét
frufruja keretezi a szemét. Meglepetést látok, de egyben vágyat
is.
Ez tetszik.
Ez az, amire szükségem van.
 Leengedem a kezem, és hátulról belemélyesztem az egyik
ujjamat a melegségébe. A feje előrebukik, a haja előrehullik,
hogy eltakarja az arcát. A gerince meggörbül, és hátranyomja
magát nekem... aminek hatására az ujjam még mélyebbre hatol.
Felnyögök, mert a szüksége és a lágyan követelőző módszere
olyan átkozottul dögös, különösen, ha figyelembe vesszük a
nyilvánvaló tapasztalatlanságát.
Egy részem mindent meg akar neki mutatni.
Megmutatni neki mindent a felfedezésről és az intimitásról, és
az összes különböző módot, amivel elélveztethetem. Meg
akarom ismerni a testét, és azt akarom, hogy ő is megismerje az
enyémet. Azt akarom, hogy vad legyen, és minden alkalommal,
amikor elragadom, azt akarom, hogy ez olyan módon történjen,
ami teljesen birtokba veszi őt.
És mégis, gondolom magamban, miközben kiveszem a
kezemet a lábai közül, és befelé tolom a csípőmet, hogy a
farkamat beigazítsam, mindez nem igazán elérhető.
Mindez nem tenne mást, mint kapcsolatot építene.
Egy olyan kapcsolatot, amelynek soha nem tudnék teljes
mértékben hinni.
Kezeimet Kate csípője körül szétterpesztve keményen
hátrafelé rántom, miközben előre nyomulok, egy mozdulattal
mélyen belé merülve.
És Ó, a boldogság!
Tiszta, kibaszott fehéren izzó, káprázatos boldogság.
Körülvesz, eláraszt, és felemészt.
 Kate halkan felnyög, ahogy elkezdek mozogni benne. Egyik
kezemmel végigsimítok a hátán, a bordái körül a melléhez, így
lágyan meg tudom fogni, miközben meglovagolom. A fejét
lehajtva tartja, és ez jó. Jó, hogy nem látom a szemében az
érzelmek mélységét, ahogy beszippantja a kéj és a vágy örvénye.
Kate olyan nő, aki tele van érzelmekkel, és nem bírom elviselni,
hogy ez most visszatükröződik rám.
Lehunyom a szemem, és átadom magam az érzésnek, ahogy a
teste szorít engem. Hallgatom a zihálását, a nyögéseimet a
különösen mély lökéseknél. A bőröm az övéhez csapódik, és a
levegő forróvá és nehézzé válik, ahogy a szenvedélyünk vibrál
körülöttünk.
Keményen össze kell csikorgatnom a fogaimat, mert valami
kavarog a mellkasomban, és azt akarja, hogy olyan hülyeségeket
csináljak, mint például elmondani neki, milyen jó érzés ez, és
hogy szerintem nem tudok betelni vele.
Olyan dolgokat, amiket egyáltalán nem lenne szabad
mondanom neki.
Így hát keményen és gyorsan dugom meg, üldözve a
megkönnyebbülés édes célját.
A kezem lesiklik a melléről, végigsimítok a hasán, és a lábai
közé nyomom. Az ujjbegyeim könnyedén megtalálják a csiklóját,
amit segít a sikamlóssága, és elkezdek játszani vele, miközben
dugunk.
Kate felnyög... hátracsapódik nekem... forgatja a csípőjét.
 Aztán az a gyönyörű háta ismét mélyen felível, és hátraveti a
fejét, amitől a haja a lapockái mellett omlik le, és úgy dönti a
csípőjét, hogy én kurvára még mélyebbre jussak a testébe.
Érzem, hogy kezd eljutni a csúcsra, mert a belső falai keményen
megragadnak, és egy éles levegővétellel suttogja: – Igen... igen...
igen...!
És pont ez az, ami engem átlök.
A fogaimon keresztül sziszegem ki a gyönyört, miközben a
golyóim összehúzódnak, és elkezdek kiürülni benne. Keményen
elélvezek... nagyon keményen... és abban a pillanatban, amikor
teljesen kiürülök, az egész testem kienged az elégedettségtől.
Kate teste feladja, és ő a matracra süllyed. Vele együtt
zuhanok, de aztán azonnal az oldalunkra fordítom magunkat.
Teljesen összetörve... teljesen csont nélkül, túl puha vagyok
ahhoz, hogy bármi mást tegyek, mint hogy átkaroljam a derekát,
és ott feküdjek. Tudom, hogy ez egy intim mozdulat, de bassza
meg. Azt akarom, hogy maradjon mozdulatlanul, amíg még
mindig benne vagyok, és hagyja, hogy csak egy pillanatra is
élvezzem a békét és a bűntudat hiányát.
Kate teljesen mozdulatlanul fekszik, a karja holt teherként
támaszkodik az enyémre, a légzése újra normális. Régen én is
így feküdtem Ginával... miután dugtunk. A kapcsolatunk elején
így feküdtünk le esténként, de a vége felé már kényelmesebb
volt, azt hiszem, mindkettőnknek a saját oldalán elterülni az
ágyban. Hirtelen késztetést érzek arra, hogy megsimogassam
Kate hasának bőrét... talán még a saját kezét is arra késztetem,
hogy viszonozza a szívességet.
De elhessegetem ezt a gondolatot. Rossz üzenetet közvetítene.
Neki? Nekem?
Igen... kurvára rossz üzenet mindkettőnknek.
– Zack? – suttogja Kate halkan.
– Igen?
– Miért zavar téged, hogy Sutton és Olivia barátnője vagyok?
– kérdezi kíváncsian, anélkül, hogy jelét adná annak, hogy
bármennyire is megerősítené, ahogy esetleg válaszolnék. Meg
tudom mondani, hogy nem fogja feladni a barátságukat.
Sóhajtva engedem ki szorításomból és elfordulok tőle,
lelendítem a lábaimat az ágyról. Lehajolok, és felveszem a
boxeralsómat, felcsúsztatom, és azt tervezem, hogy a
fürdőszobába érve megszabadulok az óvszertől.
Amikor visszanézek rá, ő már szembefordult velem, egyik
kezét a feje alá, a másikat az álla alá szorítva. A város fényei
teljesen az arcába világítanak, és látom, ahogy szemeinek
sápadtsága visszatükröződik rám.
– Az igazat? – kérdezem tőle, mert meg kell győződnöm róla,
hogy készen áll-e hallani.
– Nem, azért kérdeztem, mert szeretem a hazugságokat – vág
vissza, majd megforgatja a szemét. – Persze, hogy az igazat.
Sóhajtva felkapom a pólómat a padlóról. Keményen
megszorítom a kezemben, és ráterítem. – A Cold Fury... mi egy
csapat vagyunk, de egy család is. Alex és Garrett olyanok,
mintha a testvéreim lennének. Tágabb értelemben Sutton és
Olivia olyanok, mintha a nővéreim lennének. Nincs vérségi
kapcsolatunk, de a családi kötelék attól még megvan. Megérted?
– Ezt értem – mondja, de aztán hozzáteszi: – Azt hiszem, azt
nem értem, mi köze van ennek ahhoz, hogy velük lógok.
Felveszem a pólót, majd lehajolok, hogy összeszedjem a többi
ruhámat. Nem kell felvennem azt a szart... csak átsétálok a
nappalin a szobámba Benhez.
– Nem akarom, hogy félreértés legyen a határokat illetően –
mondom neki őszintén.
– Például hogyan? – kérdezi kíváncsian, még mindig nem érti,
mire gondolok.
– Tegyük fel, hogy Alex és Sutton átjönnek hozzám
vacsorázni. Lehet, hogy Sutton barátja vagy, de ez nem jelenti
azt, hogy velünk lógsz. Te Ben dadája vagy. Az a te helyed. Nem
akarom, hogy összezavarodj, mert szexelünk. Nem akarom,
hogy azt hidd, ez magában foglalja a tagságod abba a családi
egységbe, ami a csapattársaimmal és a nőikkel van.
Bólint, és halkan azt mondja: – Most már világos. Köszönöm
a magyarázatot.
És bassza meg... a savanyú szégyen hulláma csap át rajtam,
mert tudom, hogy ezzel megbántottam az érzéseit. Bámulok le
rá, és furcsa módon legszívesebben visszabújnék az ágyba, a
karjaimba húznám, és bocsánatot kérnék a kegyetlen
szavaimért. Legszívesebben most azonnal elcsókolnám azt a
magányos tekintetet, és megmondanám neki, hogy nem
gondoltam komolyan.
De nem teszem.
Mert bár fáj, hogy fájdalmat okoztam neki, de komolyan
gondoltam.
Minden egyes szót komolyan gondoltam.
 Huszadik fejezet

Kate

Fordította: Sienna

Azt hiszem, a legtöbb nő ezen a ponton felemelné a kezét,

bedobná a törölközőt és világgá szaladna. Ezt kell tennem az
már biztos.
Zack megbántotta az érzéseimet New York-ban. Ehhez nem
fér kétség. És nem a szavaiban rejlő igazságtól… attól, hogy
kísértésbe esek majd és átlépek a határokon, ha barátságra
lépek Suttonnal és Oliviával. Ez volt az igazság, és ez nem ért
meglepetésként. Zack mindig is világossá tette, hogy ami
köztünk van, az csak szex.
Azt hiszem, megbántott azzal, hogy nem tisztelt eléggé ahhoz,
hogy felismerjem én magam ezt a határt, valamint betartsam a
neki tett ígéretemet, miszerint, ha problémám adódna a köztünk
lévő dologgal kapcsolatban, akkor szólni fogok.
De a dolgok nem azért mentek már lejtmenetbe, mert Zack
megbántotta az érzéseimet. Éppen ellenkezőleg, elképesztő
akaraterőm van ahhoz, hogy elviseljem azt a szart, amit Zack a
kezembe ad, és nem csak azért, mert csodálatos szerető. Nem, ez
azért van, mert még mindig van empátiám ezzel az emberrel
szemben és mindazzal kapcsolatban is, amin keresztül ment.
Minden, amin még mindig keresztülmegy, mert minden nap
egy küzdelem, hogy elszakadjon a múlt szellemeitől.
Tudom, hogy ez mind időbe telik.
Bár az elmúlt hetekben jelentős változásokra figyeltem fel
Zackkel kapcsolatban.
Pozitív értelemben.
Változások, melyek reményt adnak a folytatáshoz… remélve,
hogy megelégszem azzal, amit nyújtani tud, vagy elfogadja azt,
amit én adhatok neki.
Akárhogy is, a new york-i szavai hozzám, nem voltak elegek
ahhoz, hogy elfussak. De őt nyilvánvalóan erre késztették, mert
két éjszakával ezelőtt visszatértünk Raleigh-be és nem keresett
meg a szokásos munkaviszonyunkon kívül. Visszahúzódott, és
pontosan tudom miért.
Ez azért van, mert mikor az oldalamon feküdtem abban a
szállodai szobában és Zack lenézett rám, miközben határozottan
elmondta, miért nem akarja, hogy barátságban legyek Oliviával
és Suttonnal, nagyon apró változásokat láttam az arcán.
Még abban a szobában is, melyet csak New York utcáinak
fényei világítottak be, kemény elhatározást láttam az arcán,
mikor mindent elmondott a határokról, amivel fájdalmat
okozott nekem. Lelkiismeret furdalás tükröződött az arcán.
Habozott, és azon a ponton volt, hogy megpróbálja.
 De aztán ismét megkeményedett, és kiment a szobából.
Rendben.
Úgy legyen.
Mint ahogy mondtam… rengeteg empátia szorult belém és
türelmes nő vagyok. Tudok addig várni, míg Zack megoldja
ezeket a dolgokat.
Kivéve, hogy látszólag nem akarja ezeket megoldani, és mivel
megbántott, meg is ijedt ettől. Bezárkózott.
Hülye pasi.
Édes pasi.
Nem vagyok benne biztos, hogy meg ütni, vagy megölelni
akarom.
Hallom, hogy a garázsajtó zörög felfelé, ami azt jelenti, hogy
Zack hazajött a meccsről.
Ma este hazai pályán játszottak a Pittsburgh Titansszal, és
Bennel a tévében néztük meg. Nos, Ben túljutott az első félidőn,
mielőtt kidőlt volna. Felcipeltem az emeletre, lefektettem az
ágyába, majd a játék hátralevő részét a nappaliban néztem. A
Cold Fury elsöprő győzelmet aratott a Titans felett, és
megszerezte az Eastern Conference első helyét.
A meccs után gyorsan lefeküdtem, abban a reményben, hogy
hamarabb eljön a holnap. Nem számítottam arra, hogy Zack
bejön a szobámba, de ha mégis megtette volna, biztos voltam
benne, hogy szépen felébreszt.
Kivéve, hogy nem tudtam elaludni. Ide-oda dobáltam magam,
forgolódtam és Zack miatt izgultam. Akarom őt. Szeretőnek is
akarom, de többet is akarok tőle. Ezt nem tagadhatom, de
elnyomhatom. Elnyomnám, mert Zack nem ezt akarja, és ezzel
kapcsolatban elég világosan fogalmazott. Ez okozott bennem
némi stresszt és konfliktust, de mégsem vagyok hajlandó
elmenni.
A garázsajtó lecsukódott, én pedig figyelmesen füleltem.
Csukott ajtóval, a második emelten, nem nagyon hallok semmit
sem. Elképzelem, hogy Zack besétál a konyhába… a leveleket a
pultra dobja. Talán vesz egy sört a hűtőből. Ezúttal visszasétál a
hálószobájához és magára csukja az ajtót.
Uhh. Nem tetszik ez a kép. Nem szeretem, mikor Zack elbújik
előlem. Meg kell mutatnom neki, hogy a rendelkezésére állok
bármiben, amire szüksége van és csakis abban. Maradhatok a
határokon belül és neki ezt tiszteletben kell tartania, mikor ezt
mondom. Esélyt kell adnia ennek.
Ledobom a takarót magamról, és kilendítem a lábaimat az
ágyból. Nem tudom mire gondolt Sutton, mikor nekem adta
néhány ruháját, de a vászonzsákban volt néhány selyem hálóing
is. Semmi nyíltan szexuális, de nem is a nagymamád flanel
pizsamája.
Az egyik, ami épp rajtam van nagyon szép és jól passzol a
színeimhez. Halvány rózsaszín, szaténból készült, és comb
középig ér. Spagetti pántok tartják és krémes csipke szegély van
a mellemnél lévő anyagon. Egy pillanatig tétovázok, és azon
gondolkodom, hogy átöltözöm a melegítő nadrágomba, de aztán
elvetem. Feltételezem, hogy Zack a hálószobájában van, így
esély sincs arra, hogy meglásson. Csak gyorsan lemegyek a
konyhába és hozok valami harapnivalót. Ez minden. Gyorsan ki
és be, ahogy a fagylalttal is tettem.
És ha szerencséd van, Zack még mindig a konyhában lesz,
nem kis szégyenérzettel gondolok erre.
Nem a hátsó lépcsőn megyek le a konyhába, hanem az
elülsőn, amely levezet az előcsarnokba és így bepillanthatok
Zack hálószobájába. A lépcső felénél tartok már, és látom, hogy
a hálószoba ajtaja nyitva van és korom sötét van odabent.
Tehát még mindig a konyhában kell lennie.
Csendesen átsétálok a nappalin, de mielőtt belépnék a
konyhába, látom, hogy az alagsorba vezető ajtó nyitva van, és
odalent égnek a lámpák. Nem hallok semmit, de tudom, hogy
Zack ott van. Azon tűnődöm, hogy megint megcsapolt egy üveg
tequilát, vagy csak biliárdozni akar.
Semmi sem tart vissza. Ma este látni akarom Zacket. Szembe
akarok szállni vele… elé állni az új – korábban használt –, szexi
hálóingemben és valami reakciót kicsikarni belőle. Provokálni
akarom, hogy tegyen felém egy lépést. És ha nem, akkor tudni
fogom, hogy az a vonat már elment, hogy vele lehessek.
Csendben megyek le a lépcsőn, szívem őrült iramban vágtat az
izgalomtól és a félelemtől. Amint leérek és jobbra fordulok az
alagsorban, megpillantom őt.
Egy alacsonyan fekvő bőrszékben ül, mindkét keze lazán
fekszik a karfán, hosszú lábai maga előtt kinyújtva. Lehajtott
fejjel, tekintetét a padlóra szegezve. Megmondhatom… azért jött
csak le, hogy üljön és gondolkodjon. Egyedül lenni. Ez rá van
írva magára a testtartására és az elgondolkodó arckifejezésére,
ahogy a szőnyegre fókuszál.
Teszek egy lépést előre és a mozdulat felkelti Zack figyelmét.
Tekintete lassan emelkedik, végigszalad a lábamon, egy
pillanatra a melleimre lebben, végül pedig az arcomra.
Szemünk összekapcsolódik és háborút látok az övéiben.
Látom, ahogy a vágy pislákol a bizonytalansággal és a haraggal
együtt.
– Menj aludni Kate – mondja fáradtan.
Nem a játék vagy a késői óra miatt fáradt, azt tudom… fáradt a
belső háború miatt, amit magával vív.
Nem válaszolok, hanem elindulok felé. a lángok most a
szemébe szöknek és ujjai a karfa szélébe mélyednek. Csípője
mélyebbre igazodik a székben, szemei pedig fel-le siklanak
rajtam.
– Mit csinálsz? – kérdezi nehezen érthetően, miközben
átszelem a helyiséget.
Minden szó felesleges most véleményem szerint, és csak akkor
kezdünk bele, ha Zack azért akar harcolni, ami kettőnk közt
folyik. Így hát, egyenesen oda megyek hozzá, kicsit ringatva a
csípőmet, és élvezem a puha szatén simogatását.
Mikor a lábához érek, közvetlenül a rajta lévő fényes, fekete
vászoncipői közé lépek, ahogy kissé széttárja a lábait.
– Kate – figyelmeztet halkan Zack.
 Térdre ereszkedek és egy centivel előre, amitől a lábai még
jobban távolodnak egymástól, hogy beengedjenek. Kezeim
felemelkednek, és a combjain pihennek. Érzem a teste melegét a
sötétszürke vászonnadrágon keresztül, izmai megfeszülnek,
majd ellazulnak az érintésem alatt.
Zackre nézek. Viszonozza a pillantást, tekintete homályos,
ajkai enyhén szétnyílnak. Aztán egyszeriben darabokra szed és
újjáéleszt, mikor kinyújtja a kezét és a fülem mögé söpri a
hajam.
– Örülök, hogy nem veszed komolyan a figyelmeztetéseimet.
Apró mosollyal jutalmazom a megértését és szemeim az
övcsatjára fókuszálnak.
A számban akarom őt. Azóta, a new york-i éjszaka óta
foglalkoztat, mióta szájában tartott. Zack megszállt…
felemésztett… ajkai éhesen vándoroltak végig rajtam.
Elismerően hümmögött a reakciómért és az ízemért, egyre
magasabbra és magasabbra vitt a szájával és az ujjaival, és
néhány percen belül életem legvakítóbb, legelgyengítőbb és
legcsodálatosabb orgazmusában homorítottam az ágyon.
Abban a néhány percben, mikor az arca keményen a lábaim
közé szorult, bármit megtettem volna, amit kér tőlem. Teljesen a
kontrollja alatt voltam, annyira szükségem volt rá, hogy soha ne
hagyja abba, bármit megtettem és megígértem volna neki. És
most, ezt akarom tőle. Nem mintha kihasználnám és rávenném,
hogy ígéreteket tegyen nekem a vágy ködében. Nem, csak azt
akarom, hogy a teste az irányításom alatt álljon.
 És én ugyanazt a kitűnő örömöt akarom neki nyújtani, mint ő
a minap nekem.
Akarom az intimitást… azt akarom, hogy ne legyenek
akadályok és határok, mikor a számba veszem. Mindent oda
akarok adni neki.
A kezeim elindulnak és hagyom, hogy az ujjhegyeim végig
simítsanak az övcsaton.
Zack lábai összezáródnak, és csapdába esem.
– Jézusom – motyogja, mire felkapom a fejem, hogy ránézzek.
– Akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezem tőle halkan, még
akkor is miközben elkezdem kicsatolni az övét.
A csípője egy kissé megfeszül és felmordul:
– Bassza meg, abba ne hagyd! – végigszalad rajtam az
életöröm.
Mámorító a hatalom és a diadal.
Nem taszít el.
Még mindig akar engem.
A csat kioldódik, a végeit félrenyomom, és azonnal a
gombokkal foglakozok. Az erekciója jól látszik a drága anyag
alatt, már csak a körvonalait nézve is, csorog a nyálam. Ujjaim
finoman kigombolják a nadrágot, és rácsodálkozom a kezemben
rejlő magabiztosságra, ahogy megfogom a cipzárt és lassan
lehúzom.
Még soha nem csináltam ilyet, és mégis magabiztos vagyok
abban, amit csinálok.
 Ennek ahhoz van köze, ahogy Zack mondta, hogy ne hagyjam
abba. Olyan szükséglettel a szemében, hogy tudtam, csak én
fogom tudni kielégíteni.
Azon gondolkodom, hogy azok a szürke bokszeralsók engem
bámulnak, és hogyan szedjem le a nadrágját és az alsógatyáját,
mikor Zack az arcomhoz emeli a kezét és végig simít az ujjaival
rajta. Felnézek, és az alsó ajkamat fogam közé fogom, csak
érzem… a csontjaimban… ez egy szexi dolog. Helyeslően
felnyög, de a szeme komoly.
– Utáltam távol maradni tőled – mormolja.
Mosolygok, amitől a szexi ajak szabaddá válik.
– Akkor ne csináld újra.
Zack tekintete enyhén megkeményedik és a keze a
halántékom mentén a nyakszirtemhez vándorol. Megszorítja, és
azt mondja: – Számomra ez nehéz.
Szavai határozottak, de rengeteg sebezhetőség rejlik bennük,
és ettől összeszorul a szívem ezért a pasiért.
– Nem szabadna – mondom neki halkan. Szemei az
enyémeket kutatják, kétségbeesetten keresi az igazságot benne.
– Ez nem kellene, hogy nehéz legyen. Jól vagyok. Jól vagy. Ez
rendben van… amit csinálunk.
– Nem akarlak bántani Kate – mondja komoran.
– Tudom – biztosítom gyengéden. – És látom a vonalakat a
homokban, amit meghúztál. Elkerülöm őket és megígérem
neked Zack… abban a pillanatban elmondom neked, hogyha ez
olyasmi lesz, amit nem tudok kezelni. És nem lesz harag.
Esküszöm.
Bizonytalanság és kétségbeesett remény, hogy higgyen nekem.
Ezt kapom vissza a tekintetéből.
Nem mond semmit. Ezt hallgatólagos beleegyezésnek veszem,
valamint engedélynek arra, hogy folytassam a csábításomat.
Ujjbegyeimet az alsója derékpántjába helyezve húzni kezdem,
remélve, hogy felemeli a csípőjét segítségül.
– Sajnálom – mondja halkan. Még egyszer az övére emelem a
tekintem és oldalra billentem a fejem.
– Mit?
– Amikor bántalak – válaszolja határozottan. – Meg fog
történni.
Gyengédség és bánat bujkál bennem. És hála.
Igen hála, az előrelátásáért és a beismerésért, mert akár be
akarja ismerni Zack, egy nagyon fontos részletet osztott meg
velem… hogy már vannak érzései irántam, különben ez nem
zavarná annyira.
Azonnal megnyugtattam. Megmondtam neki, amit hallania
kell, hogy nyugodt legyen.
– Bocsánatkérés elfogadva.
Erre már mosolygott, nagyon apró és tele elismeréssel.
Visszamosolyogtam.
Aztán benyúltam a kezemmel az alsójába és végigsimítottam a
keménysége hosszán. Anélkül, hogy levenném a szemem a
célomról, fesztelenül megkérdezem tőle:
 – Befejeztük a beszélgetést? Mert nagyon szeretném más
célokra használni a számat.
Zack keze elengedi a fejem és hallom, hogy a feje a szék
párnájának ütődik.
– Megölsz – motyogja, miközben a csípője felfelé mozdul,
ragaszkodik ahhoz, hogy még jobban megérintsem.
– Teljesen kicsinálsz.
Kuncogok, és arra utasítom: – Emeld fel a csípőd, hogy
lehúzhassam a nadrágodat, egy picit.
Eleget tesz, én pedig rövid időre elengedem, hogy eltüntessem
a zavaró dolgokat az utamból. Könnyen lecsúszik, szabadon
hagyva az erekcióját, mely olyan merev, hogy egyenesen feláll.
Egy gyors pillantás Zackre, és bár a feje a párnán nyugszik,
szemei rám fókuszálnak. Lángoló hőség csap le rám, mellkasa
máris gyorsan emelkedik és süllyed a várakozástól.
A vérem lángra lobban válaszul, és a mámorító erő ismét
felém áramlik. Visszanézek duzzadt hímveszőjére és köré fonom
a kezem. Lihegve tör elő belőle a levegő és a fejem búbján söpör
végig. Annyi helyen kezdhetném. Annyi mindent tehetnék.
Csók? Nyalás? Szorítás? Szopás? Simogatás?
Az első ötletemet választom, előrehajolok és lágyan
megcsókolom a csúcsát. Zack felnyög és a farka megrándul a
kezemben.
Szép.
 Most azt hiszem, szopni akarok, mert úgy gondolom ez a
legjobb esélyem, hogy gyorsan megőrjítsem. Pontosan azt
akarom tenni vele, amit ő tett velem.
Gyorsan húzd fel, bolondítsd meg a vágytól és a szükségtől, és
én akarok az lenni, aki elindítja a robbanást.
Kicsit a térdemre támaszkodom, körül lebegve őt.
A hajam függönyként takar, ahogy lehajolok a számmal és
elkezdem befogadni őt. Hatalmas. És Vastag. És nem tudom
teljesen befogadni anélkül, hogy ne érne a mandulámhoz. Így
hát arra részre koncentrálok, amit be tudok fogadni, fel és le
mozgok a számmal, simogatom a kezemmel. Zack azonnal
reagál. Hangosan felnyög és pumpálni kezd a medencéjével,
engedve a természetes ösztönöknek. Szabad kezemmel erősen
lenyomom a csípőjét és megpróbálom lecsillapítani, de ez olyan,
mintha egy megvadult lovat próbálnék megzabolázni.
Megdolgozom. Hagyom, hogy ő diktálja a tempót, közben a
számmal dolgozom rajta, kombinálva a nyomást, a szívást és a
szorítást. A nyelvemmel izgatom a makk alatti részt, ő pedig
örömében felszisszen. Újra és újra megismétlem, felváltva
hagyom, hogy hosszan a számba vegyem és durván szorítsam a
kezemmel. Anélkül, hogy átgondolnám, hogy mit csinálok, vagy
jól csinálom-e, egyik kezemmel enyhén megnyomom és
masszírozom a golyóit.
És igen… ez tetszik neki, mert hozzám csapódik és
káromkodik: – Bassza meg… csak úgy.
Szóval tovább csinálom…csak úgy.
 Hirtelen két dolog történik, szinte egyszerre. Zack golyói
zsugorodnak és megfeszülnek, ezt lenyűgözőnek találom,
ugyanakkor mindkét kezével erősen megfogja a fejemet és
megpróbál lerángatni magáról.
Annyira elragadott a hév, hogy rámordulok és
belékapaszkodok, nem vagyok hajlandó lemondani a
nyereményemről.
– Elmegyek Kate – nyögi Zack, sikítani akarok örömömben és
elénekelni egy „Hurrá Zack és Hurrá én”-t.
– Kate – nyögi.
Talán ez egy figyelmeztetés és újra megpróbálja elhúzni a
fejem. Nem vagyok hajlandó megmozdulni, így mélyebbre
engedem.
A csípője teljesen mozdulatlanná válik és egy hosszú
„Baaassza meg”-et ad ki magából, mielőtt a számba élvezne.
Nem adom fel.
Továbbra is fel és le mozgok, elveszem, amit ad, és egy cseppet
sem vagyok hajlandó visszaadni belőle. És imádom.
Imádom, ahogy elélvezett, ahogy őrületbe kergettem, és ahogy
szétesett a kezeim között.
Imádom az egészet, újra és újra meg akarom tenni vele.
Szeretném megértetni vele, hogy ez nagyszerű is lehet köztünk.
Érzem a kapcsolatot… köztünk. Remélem ő is.
– Kate – mondja Zack, áthatol a hangja.
Kezei ismét a fejemhez húzódnak és hagyom, hogy lehúzzon a
félkemény farkáról.
 Homályos szemeim ráfókuszálnak, ő pedig csodálkozva néz le
rám.
– Hogy csináltam Kemosabe? – kérdezem tőle rekedten,
megnyalva az ajkaimat és próbálok levegőhöz jutni.
Zack feltápászkodik a székéből, a hátamra lök a padlón és rám
mászik. Kezei a hálóingem alá kerülnek, és őrülten húzni kezdi a
fehérneműmet.
– Olyan kibaszott jól, hogy ebben a pillanatban viszonoznom
kell ezt a szívességet – szinte vicsorog rám, miközben a
bugyimtól megszabadul.
A lábaimat széttárja, Zack pedig lemerül és ó igen… a szemeim
fennakadnak, és azt hiszem, hogy ez az, amit soha nem akarok
feladni.
 Huszonegyedik fejezet

Zack

Fordította: Sienna

A konyha pultnál ülök, előttem egy csésze kávé és a laptopom.

Ben a nappaliban néz valamit a Disney Junioron. Igyekszem
korlátozni a tévé előtt töltött idejét, vannak átkozottul jó
programok, melyek szórakoztatják a gyereket, de olyanok is,
amik baromságokra tanítják. Megpróbálom egyensúlyba hozni
azt az időt, hogy milyen típusú műsorokat néz.
Tekintetem Kate-t követi, amint a konyhában járkál, és
reggelink maradékát pakolja el. Megpróbálok az e-mailjeimre
koncentrálni, de bassza meg, szemeim akaratlanul is őt követik.
Jó helyeken feszülő farmert és egy egyszerű tengerészkék pólót
visel, amely valóban jól áll neki, kiemelve melleinek
domborulatait és lapos hasát. Amikor benyúl a szekrénybe, hogy
elrakjon néhány edényt, a pólója szabadon hagy néhány centi
puha bőrt a hátán. Ez kibaszottul elbűvölő.
Nem vagyok biztos benne, hogy mi is változott meg tegnap
este óta, de most, úgy tűnik a nappali órákban nem tudom
figyelmen kívül hagyni az iránta érzett vonzalmamat. Korábban
szét tudtam ezeket a dolgokat választani, de most nem tudom
megállni, hogy ne rá gondoljak. Arról, hogy mit tett velem
tegnap este, és én mit tettem vele. Már csak erre gondolva is
megkeményedik a farkam. Szerintem ez kizárólag annak
tudható be, hogy Kate biztosított róla, minden rendben van
közöttünk. Hogy velem minden oké. Az, amit csináltunk
rendben volt. Megismételte nekem, hogy tudja, ebből nem lesz
több, mint ahol most tartunk.
És ez önbizalmat adott. Így félre tudom tenni az
aggodalmaimat, és ez lehetővé teszi, hogy a köztünk lévő
vonzalomra és a vágyra koncentráljak. Kurvára jó érzés és
megadom magam ennek az érzésnek.
Krisztusom… ez kurvára nem jó így.
Kate felém fordul. Ma lófarokba fogta a haját, de a frufruját
meghagyta. Fiatalnak és üdének tűnik. A tekintetem találkozik
az övével és ragyogó mosolyt küld felém.
– Kérsz még egy kávét?
– Kösz, nem – mondom és lenézek a laptopomra, miközben ő
folytatja a takarítást.
Harminc másodpercig sikerül is levenni róla a szemem.
Egészen addig, míg Kate megkerüli a pultot, hogy elmenjen
mellettem fel az emeletre. Kezeim utána kapnak és megragadom
a csuklójánál fogva, amitől hirtelen megtorpan. Meglepetten néz
rám és oldalra dönti a fejét, kíváncsian tekint rám.
– Mi az?
 – Nem tudom kiverni a fejemből a tegnap estét – mondom
neki őszintén, és egyúttal fenéken is billenteném magam. –
Csodálatos voltál.
A szeme megtelik melegséggel, de nem bízik abban, hogy ez
többet jelenthet. És ezt nagyra értékelem.
Hozzám hajolva azt suttogja: – Te is csodálatos voltál.
A fejem enyhe elfordításával, az ajkaimmal könnyedén
megérintem az állkapcsát. Beleborzong az érintésbe és ettől a
farkam is fájni kezd.
– Ma este – ígérem neki. – Jól megduglak.
Kate akadozva vesz levegőt, visszahúzódik, hogy rám nézzen.
Szemei lángolnak és tele vannak tisztelettel.
– A fenébe is… nagyon jó vagy ebben a csúnya beszédben.
Hátrahajtom a fejem és nevetek, megszorítom a csuklóját,
mielőtt elengedném.
– Baby, ez egy ígéret.
Rám vigyorog és elfordul.
Én a hátának vigyorgok és… könnyűnek… szabadnak érzem
magam. Kibaszottul fantasztikusan érzem magam, és ez valami
átkozottul tüzes flört volt. Vicces volt. Kate szórakoztató.
Kate pontosan az, akire szükségem van.
Vidám, gondoskodó, szexi úgy ahogy van, és teljesen
elfogadja, hogy nincsenek kötöttségek.
Megszólal az ajtócsengő és Kate az ajtó felé veszi az irányt.
– Nyitom.
 Visszatérek az e-maileim olvasásához, elfintorodom az Alextől
kapott emlékeztetőtől, hogy jövő héten rám kell igazítani a
szmokingomat. Általában utálom a kibaszott esküvőket, de ettől
rettegek. Nem mintha nem kívánnék Alexnek és Suttonnak
hosszú és gyümölcsöző házasságot, de basszus… nem lesz
szórakoztató részt venni rajta és elképzelni, mi minden más lett
volna, ha ugyanezt megadom Ginának is.
Kate ellenszenvtől elkeskenyedett ajkakkal lép be a konyha
ellentétes oldaláról, az étkező felől. Közvetlenül mögötte
Michelle, aki késeket dobál Kate hátába.
Kate elmondta mi történt Michelle-el és a kulcsos incidenst is.
Figyelmeztetni akart, mert biztos volt benne, hogy ezt szóba
hozza majd előttem is. Kiegyenesedem, és hálás vagyok, hogy a
Kate miatti keményedésem abban a pillanatban alább hagyott,
mikor Michelle besétált a konyhába. Ez pont kapóra jött, mert
Michelle megkerüli a pultot és leül mellém. Észreveszem, hogy
Kate nem megy el, hanem elfoglalja magát és újból letörli a
pultokat, amit nem egész öt perce takarított le.
– Zack – kezd bele Michelle, és a hangsúlya alapján már
tudom, azért küzd, hogy bajba keverje Kate-t.
– Kate múlt héten megtagadta, hogy kulcsot kapjak a házhoz.
Ez kifejezetten durva és lekezelő volt, és tudnod kell, hogy az
alkalmazottad borzasztóan bánt velem.
Krisztusom, nincs szükségem erre a szarra.
 Megdörzsölöm az orrnyergemet és próbálom megelőzni a
készülődő fejfájásomat. Mielőtt kinyitnám a számat és
válaszolhatnék, Kate azt mondja:
– Michelle… nagyon sajnálom. Nem állt szándékomban durva
lenni veled szemben és sajnálom, ha megbántottam az
érzéseidet.
Meglepetten pislogok Kate-re. Szándékosan próbálja
hatástalanítani Michelle-t, hogy ne nekem kelljen ezzel
foglalkoznom.
Mellém áll.
Michelle hümmög és tisztában van vele, nem veszi ki jól
magát, ha valaki panaszkodik, miközben a másik őszintén
bocsánatot kér. Megkönnyebbülten felsóhajtok, de aztán
felszisszenek, mikor Michelle azt mondja: – Csak add oda a
kulcsokat és gyorsan le is másolom.
Kate pánikszerű pillantást vet rám, amit azt hiszem, viszonzok
is. Aztán elszántsággal tellik meg a szeme, és tudom, hogy arra
készül, hogy kiálljon értem, és elriassza Michelle-t. Megállítom,
és úgy döntök, nekem kell megállítanom ezt a hülyeséget
egyszer és mindenkorra.
– Michelle, nem kell újabb kulcsot másolni. Eladom a házat és
elköltözöm innen.
Michelle felém fordul és látom, Kate felemeli a hüvelyk ujját a
háta mögött. De aztán kénytelen vagyok Michelle-re nézni,
amikor gyakorlatilag üvöltözik velem: – Eladod Gina házát?
 Ez nem a „bosszantó Michelle”, aki flörtölni próbál velem. Ő
most „Gina barátja”, aki most látja utoljára az utolsó
kézzelfogható kapcsolatot, ami halott barátjához köti. Ezt mind
értem. Válaszul grimaszolok egyet, szégyenkezve lehajtom a
fejem egy pillanatra, majd veszek egy mély levegőt. Ránézek, és
azt mondom neki: – Igen. Ez olyan dolog, amit meg kell
tennem.
Michelle szeme szinte elfeketedik a dühtől, de hangja hamis,
amikor felém sziszegi:
– Még csak öt hónapja sincs. Nem gyászolhatnád még egy
kicsit? Nem tudnád még egy kicsit életben tartani az emlékét
Ben számára? Te önző barom.
Minden szó belém mar, ahogy sikerül kifejeznie minden egyes
büntetést, amit magamra róttam, mielőtt meghoztam ezt a
döntést. A bűntudat nyomasztóvá válik, a mellkasom
összeszorul a fájdalomtól.
– Takarodj innen – mondja Kate halkan a konyha
túloldaláról.
Nagyon halkan ejti ki a szavakat, de a hangjában megbúvó
dühtől meglepetten megrezzenek. Michelle lassan Kate felé
fordul.
– Mit mondtál?
– Azt mondtam, takarodj innen – válaszolja Kate.
Michelle álla leesik a meglepetéstől, de csak egy pillanatra,
mire a szeme összeszűkül, és azt mondja: – Honnan vetted a
bátorságot, hogy…
 Kate félbeszakítja, ahogy a konyhán keresztül felé veszi az
irányt. Hangja halk, így nem hallatszik ki a nappaliba, ahol Ben
meghallhatná.
– Mit képzelsz magadról, ki a fasz vagy, hogy ítélkezz Zack
felett? Mi jogosít fel arra, hogy megszabd, hogy hogyan gyászol?
Nem tudsz semmit sem róla, sem a fájdalmáról, amiben még
mindig él. Nem látod, hogyan tartja életben Gina emlékét
minden nap, mikor Bennel beszélnek róla, hogy a kisfiú soha ne
felejtse el. Kibaszottul nem tudsz semmit sem Zackről és nincs
jogod elmondani a véleményedet ez ügyben. Te vagy az, akinek
szégyellnie kellene magát, amiért megpróbálsz rossz érzéseket
kelteni benne, mikor még mindig gyászol, szóval még egyszer
megismétlem: azonnal hagyd el ezt a házat, vagy én magam
hajítalak ki.
Ez az utolsó kijelentés akkor hangzik el, amikor megkerüli a
konyhapultot és Michelle-lel szemben áll.
Le vagyok döbbenve, ezért csak ülök és nézem, ahogy Kate
szeméből árad a düh és Michelle megpróbálja vele fenntartani a
szemkontaktust. Ezt azonban nem fogja megnyerni. Végül
Michelle megtöri a szemkontaktust, arrébb löki a bárszéket,
amelyen eddig ült. Kate hátrál egy pár lépést, hogy helyet
hagyjon neki, csendben várja, hogy Michelle megragadja a
táskáját és a bejárati ajtó felé indul.
Mindketten figyeljük, hogy nem fordul-e vissza, hogy ránk
nézzen vagy mondjon kettőnknek valamit. Csak csendben
távozik, én pedig megvárom, míg meghalljuk a bejárati ajtó
nyitódását és csukódását, mielőtt a megkönnyebbüléstől nagyot
sóhajtanék.
– Bassza meg – motyogom, miközben kezemmel végigszántok
a fejemen egészen a tarkómig, ahol erősen megdörzsölöm, hogy
enyhítsek a merevségén.
Kate nem szól egy szót sem, csak nyugodtan elmegy mellettem
a lépcső felé. Újra lejátszódik az egész, megragadom a csukóját.
Megfordul, hogy rám nézzen én pedig az arcát tanulmányozom.
Teljes passzivitást tükröz most, amikor alig húsz másodperce
készen állt az ütközetre.
– Nem kellett volna ezeket a dolgokat mondanod – mondom
neki.
Kate megvonja a vállát. – Nem kellett volna ezeket a dolgokat
végighallgatnod. Nincs igaza.
Valami kattan a mellkasom mélyén, épp, hogy ki nem tör
onnan. Nem tudom pontosan, mi az, de elfogadom, amit Kate
mond. Michelle téved. Fogalma sincs, mennyire szenvedek Gina
miatt. Hallottam Kate-t és ahogy hangosan kimondta az
egészet… békét adott a döntésem miatt.
– Köszönöm – mondom neki őszintén, ő pedig a legédesebb
mosolyát adja nekem.
– Neked bármit, Tökfej.
Vigyorogva megrázom a fejem és elengedem a csuklóját.
Elindul a lépcső felé, de mielőtt felmenne, azt mondom neki: –
Azt akarom, hogy ma gyere el velem és Bennel házakat nézni az
ingatlanügynök kíséretében.
 Megáll és zavartan néz rám.
– Miért?
Mert szeretem, ha a közelemben vagy. Mert megnevettetsz.
Mert megértesz és öröm rád nézni. Mert mellém állsz. Válassz.
– Mert ismered Bent és azt, hogy mit is szeret – motyogom, és
nem tudom igazán kifejezni, hogy miért is jöjjön.
Kate elutasító vigyort küld felém.
– Te jobban ismered Bent, mint én – mondja, majd ismét a
lépcső felé veszi az irányt.
– Akkor segítesz szemmel tartani – préselem ki magamból és
olyan pillantást vetek rá, amitől vitatkozni mer majd. Felnyög és
megy tovább a lépcsőn: – Rendben, Mr. Főnökösködő.
Tipikus Kate…. megnevetett.

– Utálom ezt kimondani – mondja Kate szinte szomorúan. –

De ez az igazi.
Azt hiszem egyet kell vele értenem. ez még csak a harmadik
ház, amit megnéztünk, és van még kettő, de abban a percben
megvettek ezzel, mikor kiléptünk a hátsó udvarra.
Hatalmas volt, bekerítve, tele buja zöld fűvel, mert Észak-
Karolinában a fű télen is zöld marad. A legjobb az egészben a
hatalmas egyedi építésű, vörös cédrusfából készült faház és
játék szett, csúszdával, két hintával és mászókával volt
felszerelve. Ben birtokba vette, és azóta se jött le róla.
– A tulajdonosok már elköltöztek – mutatok rá az ügynökre,
egy Theresa Vandemere nevű, középkorú nőre, akit Pretore edző
ajánlott nekem.
– Hajlandóak lennének kibérelni nekem, amíg a ház eladására
várunk?
– Szeretnél azonnal elköltözni? – kérdezi.
– Igen… azt hiszem – mondom, és amint elhangzottak a
szavak, tudom, hogy így helyes.
– Ráadásul… megkönnyítené, ha nem kellene attól tartanom,
hogy akkor mutassam meg a házat, mikor még benne lakunk.
– Biztos vagyok benne, hogy hajlandóak lennének erre –
mondja. – De még meg kell mutatnom az emeletet is.
Kate derekára teszem a kezem és a ház felé lököm egy kicsit.
– Theresa… nem bánnád, ha szemmel tartanád Bent, míg
Kate és én felszaladunk az emeletre és körülnézünk?
Kissé elkeseredettnek tűnik, hogy nem tudja a házat
bemutatni nekem, de biztatóan elmosolyodik.
– Örömmel. Csak kiabáljon, ha bármilyen kérdése lenne.
– Gyerünk – mondom Kate-nek és mellette sétálok. Néhány
lépcsőn kell felmásznunk egy megemelt, kültéri teraszra, mivel
az udvar valójában az alagsor szintjén van. A nappalin keresztül
lépünk be, és az előcsarnokból felfelé ívelő lépcső felé tartunk.
Kate és én futólag bekukkantunk mindegyik vendégszobába,
mivel már megnéztem az első emeleti hálószobát. A ház hátsó
részén található nagy hálószoba saját fürdőszobával rendelkezik,
és a hátsó udvarra néz. Kate az ablakhoz lép, és mosollyal az
arcán lenéz Benre.
– Imád itt lenni – mondja édesen. – És arra gondolok, hogy
gyorsan találnunk kéne neki egy kutyát.
Melegség árasztja el a mellkasomat, először befelé irányul
mielőtt messzebbre kinyúlna, majd egyszer csak leülepszik.
Meghatódva Kate mögé lépek, és ő is felvillanyozódik a
boldogságtól, hogy Bennek lesz kutyája.
Látom, hogy Ben a mászókán lóg, miközben Theresa a szélén
áll és közben tapsol neki. Közvetlenül Kate hátához lépve az
egyik kezemmel átölelem, és a kezembe veszem a mellét, míg a
másikkal félresöpröm a copfját, hogy beletemessem az arcom a
vállgödrébe és megcsókolhassam. Felnyög és a feje a vállamra
hanyatlik.
– Mit csinálsz? – kérdezi lélegzetvisszafojtva.
– Megcsókolom a nyakadat – mormolom és egy kissé
megharapom.
– Ez szép – mondja sóhajtva.
Míg az egyik kezemmel a mellét masszírozom, addig a másik a
derekán kalandozik és szorosan magamhoz húzom. A farkam
már abban a percben kemény volt, mikor először
megérintettem, és a derekához feszül most.
– Mmmmm – elismerően hümmög, az iránta érzett izgalmam
miatt.
 A francba is…. ez átkozottul szexi. A kezem a farmerja
gombjához ér, gyorsan kigombolom, mielőtt a cipzárjával
foglalkoznék. Kate kezei megragadják az enyémet, és
megpróbálja lefejteni az enyémet magáról.
– Mit csinálsz? – pánikszerűen zihál.
– Gyorsan a csúcsra juttatlak – mondom neki egyszerűen, és
félreütöm a kezét.
– Zack – próbál tiltakozni, de ekkor a kezem lecsúszik a
bugyija elején, és a legsötétebb és legnedvesebb helyet kutatja.
– Óóóó – nyögi és feje ismét a vállamra esik, miközben a
csípőjét a kezemhez nyomja.
– Ez az én csajom – dicső szavakkal illetem, aztán egyik ujjam
mélyen belé tolom. – Elélvezel nekem? – őrjöngve bólint.
Kipillantok az ablakon és látom, hogy Ben és az
ingatlanügynök elfoglaltak. Néhányszor ki és benyomulok az
ujjammal, majd kihúzom, hogy a csiklóját is megdolgozhassam.
Azt akarom, hogy gyorsan és keményen elmenjen…ez a mi kis
titkunk marad.
Mozgásra leszek figyelmes a hátsó udvarban, Theresa
kinyújtja a kezét Ben felé, amint az leugrik a mászókáról.
Elindulnak a hátsó terasz felé.
– Uh-oh – gúnyolom Kate-et, miközben egyik kezemmel
vadul dörzsölöm, míg a másikkal pedig a mellét szorítom. –
Jobb, ha sietsz, baby. Mindjárt társaságunk lesz.
– Ó, a francba – nyögi miközben a csípője nekem feszül. –
Jobb lesz, ha abba hagyjuk.
 – Dehogyis – mondom neki.
Arcomat a nyakába fúrom, az ujjaim megindulnak dél felé.
– Már közel vagy… csak engedd el magad.
Kate mélyeket lélegzik és visszatartja a lélegzetét, tudom, hogy
már egész közel van, amikor ezt csinálja. A pólóján és a
melltartóján keresztül megcsípem a mellbimbóját és erősen
megnyomom a csiklóját. A kezeim között törik millió darabokra,
miközben a csípője továbbra is hullámzik a kezemen. Hallom
Ben hangját, ahogy kinyílik a hátsó ajtó: – Ez a ház nagyon
szuper. Szeretem.
Theresa nevet és halkan mond valamit Bennek, de nem értem,
mert teljesen megbabonázott, amit Kate-tel tettem. Vonakodva
kihúzom a kezem a nadrágjából, ő pedig sietve újra begombolja.
Aztán felém fordul, arca kipirult, szemei ragyognak és nem
tudom visszafogni magam. Odahajolok, és gyors csókot adok
neki.
– Lenyűgöző vagy.
Sértődötten felhorkant. – Te, pedig rossz vagy.
– Tetszett neked – vágok vissza vigyorogva.
– Igen – mondja nevetve, miközben elfordul és kimegy a
hálószobából – Igen, nagyon.
 Huszonkettedik fejezet

Kate

Fordította: Niky

Zack nem szórakozik.

Még aznap ajánlatot tett a házra, amikor megnéztük. Olyan jó
ajánlatot, hogy az eladók elfogadták. Sőt, nagyon örültek, hogy
Zack azonnal beköltözik a bérleti díj fejében. A lezárás még egy
hónapig nem történik meg, de Zack alig várta, hogy
újrakezdhesse.
Azt hiszem, talán egy kicsit túlságosan is izgatott volt. Azt
akarja, hogy jövő szerdán legyen a költözés. Ez azért van, mert
az alapszakaszban az utolsó meccs tegnap este volt, és a Cold
Fury-nak hat szabadnapja van az első rájátszás meccsig.
Az ügy megkönnyítése érdekében, Zack felbérelt egy
költöztető céget, hogy segítsen a csomagolásban. Ők voltak
felelősek az összes törékeny tárgy becsomagolásáért, beleértve
nagyjából mindent a konyhában, valamint az összes képet és
csecsebecsét az egész házban. Minden mást én pakolok össze.
 Nem bántam. Ha ezzel levettem a terhet Zackről, és hagytam,
hogy a hokira koncentrálhasson, akkor örömmel segítettem.
Nem is bántam, mert láttam, hogy mennyire izgatott a lépés
miatt. Nem állt szándékában, hátra hagyni Ginát, de nagyon is
előre akart lépni.
Volt néhány ember, akinek mesélnie kellett a költözésről.
Először Gina szüleit hívta fel, és elmagyarázta nekik, mire
készül. Hetente néhányszor beszél velük, amikor felhívják őt,
hogy beszéljenek Bennel. Elég jó a kapcsolatuk egymással,
amennyire meg tudom állapítani. Nyilvánvalóan nem voltam
tisztában a beszélgetés részleteivel, de Zack azt mondta nekem,
hogy jól ment.
A saját szüleit is felhívta telefonon, akik úgy gondolták, hogy a
ház eladása jó ötlet. Delaney is benne volt a dologban, és még
azt is megígérte, hogy a következő hétvégén odarepül, hogy
segítsen mindent kipakolni.
Nagyjából minden elkészült, és készen áll a holnapi
költözésre. Már csak Ben játékait kell összepakolni, de ezt az
utolsó pillanatra akartam halasztani, hogy Ben tudjon velük
játszani. De most Ben Michelle-nél van, és Beau-val játszik.
Néhány napja megjelent a bejárati ajtóban, udvariasan
csengetve és kérte, hogy beszélhessen Zackkel. Kijött a bejárati
ajtóhoz, én pedig lopva hallgatóztam a nappaliból.
Bocsánatot kért.
Azt mondta, hogy tévedett.
 Zack kegyesen elfogadta a bocsánatkérését, és úgy tűnt, most
már minden rendben.
Az egyetlen gubanc a nagy tervben, csak Zack hálószobájának
az összepakolása volt. Már jártam ott korábban is, mert én
tartom tisztán a házat. Kellemes. Teljesen tükrözi Gina ízlését.
Pasztellzöld falak, csipkés paplan az ágyon, és nagy,
bekeretezett virág fotók a falon. Zack megkért, hogy pakoljam
össze neki a szobáját, és ez nem volt meglepő. Amikor végig
sétáltunk, mielőtt elutazott volna egy idegenbeli meccsre,
döbbenten bámulta a szekrényt.
– Nem tudom, mit csináljak Gina ruháival – mondta halkan.
Tudtam, hogy ott vannak. Rengetegszer láttam őket, amikor
Zack szennyesét pakoltam el. Elképzeltem, hogy szuper
keménynek kell lennie, hogy megszabaduljon valami ennyire
személyes dologtól, és úgy gondoltam, hogy majd megteszi,
amikor majd készen áll rá.
– Ha mélyen a zsigereidben nem vagy benne biztos, akkor
csak pakoljuk össze őket és vigyük magunkkal, – mondtam neki.
Megfordult, hogy hálásan rám nézzen, és bólintott.
Így hát összepakoltam Gina összes ruháját, hogy magunkkal
vigyük. Ez nehéz volt, bevallom. Összepakolni a szeretőd halott
szerelmének ruháit. Nem, mintha irigyeltem volna Zacket. Egy
cseppnyi féltékenységet sem érzek a Gina iránti érzései miatt.
Nincs olyan időkeret, ameddig abba kell hagyod egy elveszett
szeretted gyászolását, szerény véleményem szerint.
 Ben komódjával kezdem, előveszem az összes ruháját, és
lerakom az ágyra. Meggyőződöm róla, hogy mindet szépen
összehajtogattam és rendbe raktam, mielőtt beteszem őket egy
dobozba. Ez megkönnyíti a dolgomat, amikor kicsomagolok.
Megszólal a csengő, és hallom, ahogy Zack felkiált: – Majd én
kinyitom.
Kuncogok. Zack nyilvánvalóan nem volt nagy segítség a
csomagolásban. Igaz, a héten két hokimeccset játszott. Így aztán
el kellett néznem neki. De ma csak sétálgatott, és teljesen
elveszettnek tűnt, ezért rábíztam, hogy pakolja össze az
elektronikai eszközöket az alagsorban.
Elkezdem összepakolni Ben összes ruháját, aztán átkutatom a
játékos ládáját, próbálom kitalálni, hogy hogyan lehetne a
leggazdaságosabban összepakolni.
– Valaki virágot küldött neked – hallom az ajtó felől,
felemelem a fejemet, hogy lássam Zacket, aki egy csokorral áll
ott.
Boldogság bugyog bennem, amikor meglátom az élénksárga
tálat, tele fehér és sárga százszorszépekkel, a kedvenceimmel.
Felpattanok a padlóról, és odasétálok, hogy átvegyem a
virágokat Zacktől. Nem kell elolvasnom a kártyát, hogy tudjam,
kitől vannak. Már vártam őket.
Gyorsan beleszagolok a virágokba, szeretem a százszorszépek
borsos illatát. Aztán leteszem a tálat Ben komódjára, hogy
kihúzhassam a kártyát és kinyitom.
 A szemem gyorsan végig pásztázza: Boldog születésnapot,
Tökfej! Szeretettel: Apuci.
– Olyan édes – mormogom, miközben visszateszem a kártyát
a borítékba.
– Elárulod, kitől vannak a virágok? – kérdezi Zack, de a
hangja furcsán hideg és távolságtartó.
Ránézek, és látom, hogy... dühös? Nevetni kezdek, mert nem
tehetek róla. A férfi, aki nem akar behódolni az érzéseknek,
rohadtul féltékeny, hogy virágot kaptam?
Megértő pillantást vetek rá. – Az apukámtól vannak.
Azonnali megkönnyebbülés tölti el a szemét, és szégyenlősen
rám mosolyog.
– Mi az alkalom?
– A születésnapom – mondom neki, miközben megfordulok
és elindulok vissza a játékosláda felé.
– A születésnapod? – mondja Zack döbbent hangon.
– Igen.
– Ma van a születésnapod? – kérdi Zack újra.
– Ha kétszer kérdezed, attól még nem fogom megváltoztatni a
válaszomat – mondom neki kuncogva.
Elfoglalom magam azzal, hogy kihúzom a játékokat a ládából
és becsomagolva teszem a dobozba. Zack egy pillanatig hallgat,
aztán beljebb sétál a szobába.
– Hogyhogy nem mondtad el nekem? – kérdezi halkan, szinte
sértődött hangon.
 A szemébe nézek, és meglepetten pislogok rá. Miért mondtam
volna el neki? Világossá tette, hogy nincs köztünk semmi más,
csak szex. A születésnap ünneplése vagy elismerése átlépné a
Zack által felállított határt, és nem akartam, hogy kellemetlen
helyzetbe kerüljön. És azt sem akartam, hogy megbántson,
amikor figyelmen kívül hagyja.
És az egyetlen módja annak, hogy megsérüljek, ha érzek
valamit Zack iránt, ami nyilvánvalóan igaz. Lehet, hogy
tiszteletben tartom Zack határait, de ez nem jelenti azt, hogy
nem vágyom valami többre. Egy mélyebb kapcsolatra. Talán egy
kis törődésre és igazi szeretetre. Minden egyes nap, ami eltelik,
az érzéseim egyre nőnek, ami azt is jelenti, hogy a bántásra és a
fájdalomra való képességem is növekszik. Félek attól, hogy mi
jöhet még az út során és gyakran elgondolkodom magamban,
hogy véget kellene vetnem ennek. De aztán ránézek Zackre, és
tudom, hogy nem tehetem.
– Sajnálom – mondom halkan. – Nem gondoltam, hogy ez
fontos.
Több dolog is felvillan a szemében... egymás után. Felismerem
mindegyiket. Szégyen, bosszúság, megbánás, majd elfogadás.
– Értem – mondja elgondolkodva.
Aztán megfordul, és kisétál az ajtón.
Megvonom a vállam, és visszamegyek a munkához, hogy
összepakoljam Ben maradék játékait.
 Végül sokkal tovább tartott összepakolni Ben szobáját, mint
amennyire számítottam, mert elfelejtettem, hogy a szekrénye
tele volt pakolva többkilónyi ruhával és még több játékkal. A
ruhái régiek, és ez alatt azt értem, hogy kinőtte a cuccokat.
Úgy tűnik, Zack a szekrénybe dobta azokat a dolgokat, amik
nem voltak jók Benre, és újakat vett. Át kellett néznem minden
egyes darabot, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg nem
tudja már hordani, aztán becsomagoltam dobozokba a
Goodwillnek. Amint le tudok zuhanyozni, hogy lemoshassam
magamról a mai munka utáni koszt és izzadtságot,
kölcsönveszem Zack kocsiját, és elviszem az adományozott
ruhákat az átadó központba.
– Kate... Apának szüksége van a segítségedre, és azt mondja,
hogy gyere le a konyhába – mondja Ben az ajtóból, egyik kezével
belekapaszkodva a kilincsbe, a másik kezében pedig egy Tini
nindzsa teknőst tart.
– Szia, Booger Butt10 – mondom mosolyogva. – Mikor jöttél
vissza?
– Épp most – mondja. – Apa átjött értem Michelle-hez.

10Booger Butt: Rosszcsont

 – Oké – mondom neki, miközben felállok a padlóról, ahol
eddig a dobozokat ragasztgattam. – Megyek, gyorsan
lezuhanyozom, és aztán lemegyek.
Ben elvigyorodik, majd megfordul, hogy visszaszaladjon a
földszintre. Hallom a kicsikét, ahogy a hátsó lépcsőn lemegy, és
azt kiabálja: – Kate jön, miután lezuhanyozott.
Elmosolyodom, és a falhoz tolom az utolsó dobozt, amit épp
most pakoltam be. Ahogy kilépek Ben szobájából, Zack felkiált a
lépcsőn: – Kate... le tudnál jönni most rögtön?
– Ég a ház? – kiabálok vissza, miközben a szobámba megyek.
– Nem – válaszolja elkeseredetten.
– Van valaki életveszélyben a következő tizenöt percben?
– Nem – aztán bosszúsan szuszog egyet.
– Akkor várhatsz tizenöt percet, amíg lezuhanyozom –
kiabálok vissza. – Egész nap itt pakoltam, fáradt vagyok, és
melegem van. Szükségem van egy zuhanyra.
Csend, majd egy elmormogott: – Rendben.
Elégedett mosollyal bólintok magamban, és besétálok a
szobámba. Én hatékony vagyok, amikor készülődésről van szó,
alapvetően azért, mert nem csinálok semmit a hajammal vagy az
arcommal. Kinyitom a felső ruhásszekrényemet, hogy felkapjak
egy bugyit. Miután becsukom, kinyitom a következőt egy ingért,
és rémületemben kiabálok, amikor meglátom a kígyót ott
feküdni.
 Csak egy másodpercbe telik, mire megértem, hogy
hamisítvány. Másik három másodperc, mire felfogom, hogy
nincs veszély. Viszont percekig tart, amíg a szívverésem lelassul.
– Elég – a nyitott ajtó felé fordítom az arcomat, és haragosan
ki kiálltok. – Nincs több rejtett meglepetés.
Zack és Ben bocsánatkérően nevetnek, és a dühöm egyre
forróbbá válik.
Csessze meg a zuhany, morgom magamban. Elegem van. Az
én rohadt születésnapom van, és egész nap a belemet is
kidolgoztam. Csak egy ember van, akit érdekel, hogy ma van a
szülinapom, és ő az apukám, és neki törődnie kell velem. A
férfit, akivel szexelek, nem érdekli, és világossá tette, hogy nem
akar törődni velem, mégis megforgatta egy kicsit a tőrt, amikor
még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy nyamvadt boldog
szülinapot mondjon pár órával ezelőtt, amikor megtudta.
Most meg azzal ijesztgetett szarrá, hogy egy gumikígyót tett a
fiókomba?
Seggfej.
Ben viszont védettséget élvez, mert ő totálisan imádnivaló.
Kirepülök a szobámból, és hangosan dobogva megyek le a
lépcsőn, a lábam dübögése a bosszúságomat sugározza. Mikor
leérek a konyhába, a szemeim lángolnak, megállok, hogy az
előttem lévő jelenetet lássam.
Zack, Ben, Sutton és egy mellette álló férfi, akit én Alex
Crossmanként ismerek fel, de még sosem találkoztam vele,
körbeállják a konyhaasztalt és a rajta lévő tortát nézik.
Mindannyian felnéznek rám, a szemük mosolyog, és Ben
elkiáltja magát: – Boldog születésnapot!
A tekintetem gyorsan Zackre siklik, és ő bocsánatkérően néz
vissza rám egy apró mosollyal az ajkán. Elolvadok, és egy
mosolyt küldök neki, ami azt mondja, hogy rendben...
megbocsátom, hogy nem törődtél velem, bár azt a tényt nem
közvetítem a tekintetemmel, hogy tudom, hogy egy kicsit
törődik velem, hiszen nyilvánvalóan ő szervezte ezt az egészet.
Ő rendezte ezt meg, gondolom csodálkozva. Ráadásul
mindössze néhány óra alatt. Lenyűgöző.
Születésnapi tortát szerzett, és meghívta Suttont... a nőt,
akivel nem akarja, hogy barátkozzam, mert az veszélyezteti a
határait. Hirtelen a születésnapomra fordított figyelem egy
kicsit nyomasztónak tűnik, főleg, hogy kitértem Sutton elől a
múlt héten. Amióta Zack kifejtette nekem az érzéseit a
Suttonnal és Oliviával kialakult barátságommal kapcsolatban,
úgy döntöttem, hogy meghúzom magam.
Nem azért, mert Zack azt akarta, hogy ezt tegyem, mert ez
veszélyeztette a biztonságát. Ez egyáltalán nem érdekelt. Ez az ő
keresztje volt, amit viselnie kellett.
Nem, azért kezdtem el visszahúzódni, mert tudtam, hogy én
vagyok az, akinek baja esik. Sutton és Olivia olyan típusú nők,
akikről tudom, nagyon közel tudnék kerülni hozzájuk. Tudom,
ahogy azt is tudom, hogy végül ezek a barátságok
belerángatnának a Cold Fury világába, és ez fenyegető lenne
Zack számára. Ez nem tetszene neki. És ha Olivia és Sutton
valaha is megtudná az igazságot a Zackkel való kapcsolatomról
–, hogy ez valójában nem is kapcsolat, hanem csak kölcsönös
orgazmusok –, nem vennék jó néven ezt az ötletet. Vagy Zacken
vezetnék le, ami súrlódásokat okozna közte, Alex és Garrett
között, vagy pedig Zack mellé állnának, és rájönnének, hogy
nem jó ötlet összekeverni a barátságukat egy olyan nővel, aki
bizonytalan helyzetbe hozta Zacket.
Bárhogy is alakult az egész, számomra egy dolgot jelentett,
vagy egy tönkrement, vagy egy megromlott barátság Sutton és
Olivia között és ez fájt volna nekem.
Ezért úgy döntöttem, hogy visszahátrálok. Az elmúlt héten
Sutton írt nekem egy sms-t, hogy találkozzunk. Azzal
hárítottam, hogy túl elfoglalt vagyok, és majd találkozom vele,
ha lesz rá lehetőségem. Hát persze, az a nap sosem jött el.
És most szarul érzem magam, mert itt van... itt áll Zack
konyhájában egy szülinapi tortával, hogy megünnepelje a
szülinapomat. Hogy ne legyek egyedül.
– Kate... ő itt Alex – mondja Sutton, miközben a férfira mutat,
aki ott áll Zack mellett.
– Szia – mondom neki, kissé sztárallűrösen, ahogy Alex
Crossmant látom… aki az egész liga egyik legjobb játékosa.
– Szép bugyi – mondja, és a tekintete a fehérneműre esik,
amit még mindig a kezemben szorongatok.
– Ó, Istenem – zihálok teljes zavaromban, az arcom annyira
felforrósodik, hogy a homlokomon izzadság csorog. Sutton egy
éleset könyököl Alex bordáiba, miközben én sietve a zsebembe
gyömöszölöm az alsóneműt. Zack keze felemelkedik, hogy
kétségbeesetten próbálja a száját eltakarni, hogy ne nevessen,
Ben pedig szerencsére vágyakozva bámulja a tortát.
Sutton ránéz Alexre, aki kuncog, majd felém nyújtja a kezét.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Kate. Sutton már sokat
mesélt rólad.
Megrázom a kezét, és ismét bűntudatom támad, amiért
Suttont elhanyagoltam és rájövök, hogy tényleg nem tehetem
ezt vele, mert ő mesés. Azt is tapasztalom, hogy elönt a
szomorúság, hogy Alex semmit sem hallott rólam Zacktől. Ez
nem meglepő, de nem jelenti azt, hogy nem fáj egy kicsit.
Miután Alex elengedi a kezemet, Sutton ellöki magát mellőle,
megkerüli a konyhaasztalt, és megölel.
– Mérges vagyok rád, amiért nem mondtad, hogy ma van a
születésnapod.
Visszaölelem, erősen szorítom, hogy érezze a
sajnálkozásomat, és amikor elhúzódunk egymástól, Sutton hálás
mosollyal néz Zackre. – Hála Istenek, hogy Zack felhívott, amint
megtudta. Egyszerűen nem hagyhattunk köszöntés nélkül.
Zack a zsebébe dugja a kezét, és közömbösen megvonja a
vállát. – Csak továbbítottam az infót. Sutton megragadta a
tortát, és iderohant.
– Most már ehetünk tortát? – kérdezi Ben, az egyik konyhai
széken ül, könyökét az asztalra támasztva, miközben a feje a
torta felett lebeg.
 – Csak miután elénekeltük Kate-nek a „Boldog születésnapot”
– mondja Alex, miközben elővesz egy öngyújtót, és meggyújtja a
gyertyákat a tortán. Az izzás ragyogó, miután mind meggyulladt,
és azt hiszem, hogy tényleg huszonnégyet tettek rá.
Aztán folytatják a „Boldog születésnapot” éneklését.
Ez egyszerre zavarba hoz és felmelegít. Alex átöleli Sutton
derekát és szorosan magához húzza, miközben énekelnek,
mindketten ragyogóan rám mosolyognak. Ben a tortát bámulja,
miközben énekel, és Zackre pillantva azt látom, hogy a konyha
falának dől, kezeit még mindig a zsebébe dugva, miközben
énekel. A tekintete rám szegeződik, az arca olvashatatlan, de
érzem a tekintetének erejét.
Amikor az utolsó hangok elhalkulnak, Ben elkiáltja magát: –
Fújd el a gyertyákat Kate!
Odamegyek a szék mögé, ahol Ben ül, ráteszem a kezem a
vállára, és fölé hajolok. Veszek egy mély lélegzetet, és csodálatra
méltó munkát végzek, és eloltom az összes gyertyát.
– Hadd hozzak néhány tányért és villát – mondom, miközben
a szekrények felé fordulok.
Sutton kinyújtja a kezét, és megragadja az enyémet,
figyelmeztetően a fejét rázza. – Nem-nem. Ma van a
születésnapod, és most hivatalosan is szabadnapos vagy a nap
hátralévő részében. Majd én elintézem ezeket.
Zack és Alex a jövő heti első rájátszásról beszélgetnek az
Atlanta Sting ellen, miközben Sutton hozza a tányérokat és
felvágja tortát. Átnyújtja nekem az első szeletet, és azt mondja:
 – Csak egy kis szeletet. Nem akarom elrontani a vacsorádat.
Vacsora? A francba. El kell kezdenem főzni. Lerakom a
tányért, de Zack megszakítja a beszélgetést Alexszel és azt
mondja: – Ma este nem főzöl.
Felvont szemöldökkel nézek rá, és tényleg nem akarom
megkockáztatni, hogy Zack főzzön. Az a néhány alkalom,
amikor elszenvedtem, kijelentettem, hogy nem szabad neki a
tűzhely közelébe menni.
– Sutton és Alex fog vigyázni Benre, én pedig elviszlek téged
vacsorázni a születésnapod alkalmából – mondta lazán.
Vacsorázni? Zackkel? Csak mi ketten?
Nem tudom, mit árulok el az arcommal, de Zack sietve
hozzáteszi: – Minden jó munkaadó ezt tenné az
alkalmazottjáért.
Nem vagyok hajlandó mást mutatni, mint egy ragyogó
mosolyt. Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy egy kicsit is
megforgassa bennem a kést.
– Remekül hangzik – félig igazat, félig hazugságot mondva. –
Még mindig le kell zuhanyoznom.
– Van még egy kis időnk – mondja, és elfogad egy szelet
süteményt Suttontól. – Edd meg a tortádat; aztán mehetsz
készülődni.
Aztán visszafordul Alexhez, és a hátralévő időben nem vesz
rólam tudomást, amíg eszünk.
 Huszonharmadik fejezet

Zack

Fordította: Niky

Kíváncsi vagyok, vajon eljön-e valaha is az a nap, amikor nem

szenvedek a bűntudat egy formájától. Legyen az a baleset, vagy
az a tény, hogy nem azt adtam Ginának, amire igazán vágyott,
vagy az, hogy tudom, hogy baszakodom Kate érzéseivel, úgy
tűnik, hogy nem teszek mást, mint hogy úszom a sűrű, ragadós
bűntudat tócsában.
Abszolút szarul érzem magam Kate születésnapja miatt. Nem
mintha kihagytam volna, mert honnan kellett volna tudnom,
hogy melyik nap van? Úgy értem... igen, megnézhettem volna a
jelentkezési lapját, de most komolyan... soha nem voltam jó
abban, hogy emlékezzek ilyen szarságokra. Ez egy pasi dolog.
Nem, azért érzem magam szarul, mert Kate nyilvánvalóan
mélyen legbelül azt hiszi, hogy nem érdekel a szülinapja.
Nem tartottam fontosnak, mondta.
A fordítás elég egyszerű volt.
Nem gondolta, hogy én fontosnak tartom.
 Próbálom orvosolni a helyzetet, még akkor is, ha tudom, hogy
ismét vegyes jeleket küldök azzal, hogy ma este elviszem
vacsorázni. Bármilyen béna is, de Alex és Sutton előtt meg
kellett erősítenem, hogy én, mint munkaadó, viszem el az
alkalmazottamat egy születésnapi vacsorára.
Semmi több.
Biztosan nem vártam egy borozgatós estét, jó ételekkel és
valószínűleg jobb beszélgetéssel, mint amilyenben már hosszú
ideje részem volt.
Nem.
Kizárt dolog.
– Nem kellett volna ezt tenned – mondja Kate csendesen az
étterem felé.
– De akartam – mondom neki egyszerűen. – A születésnapok
különlegesek. A tiédet is meg kell ünnepelni.
Bekapcsolom az indexet, lelassítok, és jobbra kanyarodom egy
bevásárlóközpontba. Megkerülöm a parkolót, és szerencsére
találok egy helyet közvetlenül az étterem előtt.
– A Krill? – mondja Kate meglepett örömmel. – Ez a kedvenc
éttermem.
– Tudom – mondom neki, miközben leparkolom a kocsit, és
leállítom, majd elfordulok, hogy ránézhessek.
A fejét felém fordítja, és a tekintete szkeptikus. – Honnan
tudod, hogy ez a kedvenc éttermem?
Átvetem a karomat, hogy megragadjam a fejtámlája hátulját,
és azt mondom: – Kate... lehet, hogy nem veszed észre, de
fecsegsz. És úgy értem, nagyon sokat. És lehet, hogy nem veszed
észre, de figyelek is arra, amit mondasz, még akkor is, ha úgy
tűnik, mintha ki lennék kapcsolva. És ezen fecsegések során elég
sok mindent megtudtam rólad.
A szeme csillog, ahogy rám vigyorog. – Ó, tényleg? Például
mit?
Az étterem felé biccentek. – A Krill a kedvenc éttermed. Csak
egyszer voltál itt, csak akkor, amikor a volt barátod ide hozott az
első randitokra. Utálod a céklát. Utálod, és már a látványától is
elhányod magad. Szereted a tejcsokoládét, de az étcsokoládét
nem szereted. Ha azonban tengeri sót adsz az étcsokoládéhoz,
akkor azt a csokoládét, jobban szereted, mint a tejcsokoládét.
Nem rajongsz a country zenéért, de az egyik kedvenc dalod
mégis Tim McGrawtól származik és minden alkalommal
megríkatott, amikor meghallgattad. Imádsz horgászni, amit
gyakran csináltál az apáddal, de nem szereted különösen
megenni. A karácsony a kedvenc ünneped, de úgy gondolod,
hogy ajándékot adni más felnőttnek túlértékelt dolog. Inkább
süteményeket sütsz embereknek, és azért is, mert így sokkal
olcsóbb. Azonban te is azon a véleményen vagy, hogy Bent el
kell halmozni ajándékokkal karácsonykor, a születésnapján,
húsvétkor, és azt hiszem, a mormota napján is és persze most
már Ben is vár valamit a mormota napjára. Nevetsz az elcsépelt
vicceken, még elcsépeltebbeket mesélsz, és a kockaságot egy új
szintre emeled. Rágod a körmöd, ha ideges vagy, az ajkadat
rágod, amikor gondolkozol, és amikor rágod az kibaszottul
megőrjít, mert én akarok az lenni, aki rágja. Sőt, épp most is ezt
csinálod...
Meglepetten pislog rám, és az alsó ajka kipattan a szájából és
azt suttogja: – Ó.
– Igen... Ó – mondom, utánozva őt, miközben a kezem leesik
a fejtámláról a tarkójára. Az ujjaim a nyaka köré fonom és
magamhoz húzom, őrülten vágyom az ajkaira.
Kate készségesen odajön hozzám, és én lassan, de biztosan
megcsókolom.
Visszahúzódom, és végig simítom az ajkaimat az arcán.
– Boldog születésnapot Kate! Sajnálom, hogy nem mondtam
korábban.
Elégedetten sóhajt fel, és azt mormolja: – Köszönöm.
– Gyere – mondom, miközben elengedem, és megragadom az
ajtó kilincsét. – Menjünk, együnk valamit.
Amikor beérünk az étterembe, nem meglepő, hogy kicsit várni
kell, így a bárpult felé vesszük az irányt. Az is zsúfolt, de sikerül
találunk egy szabad széket, amit kihúzok Kate-nek.
Előveszem a hitelkártyámat, és átnyújtom neki. – Tessék...
vegyél nekem egy Harp draftot és bármit, amit csak akarsz.
Kimegyek a mosdóba.
– Oké-zsoké – mondja, miközben elveszi a kártyát, és ahogy
elfordul hallom, ahogy azt mondja: – Vajon mi lehet a
legdrágább koktél? – én pedig vigyorgok magamban, miközben
a mosdó felé veszem az irányt.
 Ez jó móka lesz. Egy este Kate-tel, hogy megünnepeljük a
születésnapját. Egy este egy gyönyörű nővel, aki sosem vallott
kudarcot abban, hogy megnevettessen.
Rövidre fogom az ügyet, de egy pillanatra megállít egy rajongó
a mosdó előtt, aki autogramot kér. Nem bánom, bár... az üzlet
része, meg minden.
Mikor visszaérek a bárba, azonnal feláll a nyakamon a szőr,
amikor meglátom, hogy egy fickó áll Kate széke mellett, a keze a
szék hátulján támaszkodik. Nevet valamin, amit a férfi mondott,
és a férfi úgy néz rá, mintha fel akarná falni.
És miért ne tenné? Ma este lenyűgözően gyönyörű. Egy
mélyvörös szoknyát viselt, amely átöleli a keskeny csípőjét, és
épphogy csak a térdéig ér. Egy fekete garbó és egy széles fekete
öv egészíti ki a fekete csizmáját. A haját oldalra húzta, ahol egy
vastag fonatban lóg a bal válla fölött. Mikor Sutton megdicsérte,
ahogy lejött a lépcsőn, Kate azt mondta: – Ez az én tisztelgésem
Katniss Everdeen előtt, de fogalmam sem volt, hogy ez mit
jelent.
És amikor lesétált a lépcsőn, és megláttam, a nyelvembe
kellett harapnom, hogy ne csorogjon a nyálam. Alex, aki
mellettem állt, azt mormolta, –A francba – és nem is érthettem
volna jobban egyet vele.
Úgy értem... tényleg nem tudtam egyetérteni... nem hangosan.
Nem Alex és Sutton előtt. Ben előtt sem. És főleg nem Kate
előtt, mert nagyon is szükségem volt rá, hogy ezt ne tekintsem
valamiféle randinak vagy bármi másnak.
 Ahogy a bárpult felé sétálok, a körmeim szorosan a
tenyerembe vájnak, és viszket a tenyerem, hogy megüssem azt a
rohadékot, aki Kate-t zaklatja. Amikor odaérek hozzájuk, a
karomat közéjük dugom, azzal a szándékkal, hogy megragadjam
a sörös poharamat, ami egy pohár vörösbor mellett áll, amit
Kate rendelt magának.
– Elnézést – mondom, hogy bejelentsem az érkezésemet.
– Zack – mondja Kate lelkesen, miközben rám mosolyog. – Ez
itt Gregory. Tűzoltó és mentős, és tulajdonképpen néha az
arénában is dolgozik.
Vetek egy pillantást a köcsögre, aki a kezét nyújtja felém. –
Ember... nem hiszem el, hogy találkozom Zack Granthammel.
A sörömet a jobb kezemből a balba rakom, kezet fogok vele és
egy ügyetlen kísérletet teszek egy kedves mosolyra. – Örülök,
hogy megismerhetem.
Aztán a srác, a leglovagiasabban, megfordul, hogy kezet
nyújtson Kate-nek. A lány megfogja a kezét, és a férfi végül
mindkét kezével betakarja.
– Nos, örültem a találkozásnak, Kate. Remélem, hogy boldog
szülinapod lesz és élvezd a bort.
– Köszönöm – mondja kedvesen, és az arca kissé rózsaszínűvé
válik.
Ahogy a fickó távozik, valaki megkocogtatja a vállamat,
megfordulok és a hostess áll mögöttem. – Az asztala készen áll,
Mr. Grantham.
 Kate leugrik a székéről, és átnyújtja a hitelkártyámat. –
Gregory meghívott mindkettőnket egy italra.
– Hát ez hihetetlen – mormolom, miközben zsebre vágom a
kártyát, és figyelem, ahogy Kate megragadja a borospoharát.
Egy pillantást vetek Gregory-ra, aki a bárpult másik oldalán ül
és éhesen figyeli Kate-et. Aztán a tekintete találkozik az
enyémmel, és elismerően biccent a fejével. Felemelem a
sörömet, és visszabólintok, némán megköszönve neki.
Szemétláda.
Kate és én követjük a hostesst, aki leültet minket egy kis
asztalhoz a kerek fülkébe, amit nyilvánvalóan két embernek
terveztek, hogy megosszanak egy romantikus vacsorát,
miközben egymás mellett ülnek. Kate becsúszik, én pedig
rögtön utána, az ülés olyan szűk, hogy a térdem az ő térdének
ütközik. Nem vesz tudomást az érintésről, de bassza meg, ha
nem érzem rakétaként a testemen keresztül.
Röviden átnézzük az étlapot, megbeszéljük a választásunkat,
és csak miután a pincér felveszi a rendelésünket, megpróbálok
kicsit lazítani.
Csakhogy nem tehetek róla, amikor azt mondom: – Szóval...
nem tartott sokáig Gregory-nak, rád hajtani, amíg távol voltam.
Biztos lesben állt.
Kate felhorkan, miközben leveszi a szemüvegét, és visszateszi
a táskájába. Nem hordja mindig, most veszem csak észre, hogy
csak olvasáshoz van rá szüksége.
– Ezt kétlem. Kedves fickónak tűnik.
 Felhorkanok. – Most komolyan... nem lehetsz ennyire naiv?
Kate felvonja a szemöldökét, és egy nagy lendülettel int a
kezével. – Mindenképp... világosíts fel.
Felveszem a sörömet, és kortyolok egyet, miközben a pohár
pereme felett nézem őt. Kibaszottul lenyűgöző, és azt is
gondolom, hogy talán élvezi ezt, bármi is ez.
Féltékenység?
Biztosan nem.
– Oké... ha egy srác, meghív egy lányt egy italra a bárban, az
ráhajt – mondom neki egyszerűen.
– Neked is vett egy italt – mutat rá.
– De úgy nézett rád, mintha egy lédús cukorkát nézett volna –
vágok vissza.
– Mindegy – mondja elutasítóan. – A srácok nem néznek rám
úgy.
– Ebben tévedsz – mondom neki határozottan.
Kurvára biztos vagyok benne, hogy így nézek rád.
Állandóan.
– Ez unalmas – mondja egy eltúlzott ásítással. – Beszéljünk
inkább valami izgalmasabbról.
Kuncogok, és beleegyezően bólintok neki. – Például miről?
– Például, hogy mi a holnapi terv? – kérdezi, miközben az
ujjával a borospohara szélén játszik.
– Hát, a költöztetők nyolcra lesznek ott... azt mondták, hogy
körülbelül három órát vesz igénybe az egész ház bepakolása.
Aztán még pár óra a kipakolás, úgyhogy délután elkezdhetünk
kipakolni néhány dolgot.
Kate egyetértően bólint. – Összecsomagoltam egy garnitúra
lepedőt és takarókat mindkettőnk ágyára, és néhány váltás
ruhát, plusz néhány piperecikket, hogy el tudjunk boldogulni.
Rendelhetünk egy kis pizzát. Olyan lesz, mintha
kempingeznénk… egy új házban.
Rá nevetek. – Mókás lesz.
– Izgatott vagy? – kérdezi őszinte érdeklődéssel.
A kérdés elgondolkodtat, mert nem vagyok biztos benne, hogy
mit érzek. Annyira lefoglalt a hokizás, az új ház vásárlása a
csomagolással, hogy nem volt időm feldolgozni. De Kate rávett,
hogy tegyem meg.
Kate kényszerít rá.
És most először, mióta Gina meghalt, felfedek egy kicsit abból
a Zack Granthamből, akit hátrahagyott.
– Kicsit szomorú vagyok – mondom neki őszintén, és a szemei
megértőek.
– Rengeteg emlék van ott, amit Ginával és Bennel építettem
fel. Nem kételkedem abban, amit csinálok. Úgy érzem, hogy ez a
helyes dolog, de sajnálom, hogy nekem az a helyes, ha hátra
hagyom azt a házat. De izgatott is vagyok, hogy láthatom Bent
felnőni egy olyan házban, ami csak a miénk lesz. Azt hiszem, ezt
Gina is megértené.
– Biztos vagyok benne, hogy megérti – mondja, miközben a
keze az asztal alá nyúl, és megnyugtatóan megszorítja a
térdemet. A mozdulatnak nincs semmilyen szexuális tartalma és
nem is jár át a vágy az érintésétől, ahogy általában szokott.
Ehelyett vigaszt és békét érzek.
A baleset óta először... ezt jegyezd fel a naptárba.
– Jól érzem magam a döntésem miatt – erősítem meg.
– Nincs bűntudat? – kérdezi halkan. – Mert nem kellene
bűntudatot érezned, amiért eladod a házat. Nem hagyod magad
mögött az emlékeket. Azokat magaddal viszed. Csak azt a
szerkezetet hagyod el, ami ideiglenesen tartotta az emlékeket.
Röviden, minden humortól mentesen, de iróniával telin
nevetek. – Nem. Nem érzek bűntudatot emiatt.
– Ah – mondja, miközben hátradől a bokszban. – De valami
miatt bűntudatod van.
Bólintok, és a papírszalvétát babrálom a söröm alatt. – Nem
vagyok benne biztos, hogyan tudnám elűzni.
– Talán rosszul látod a dolgot – mondja, miközben a
borospoharáért nyúl. Amikor már a kezében van, enyhén
megforgatja a poharát a levegőben. – Talán nem látod a nagy
egészet.
Felvonom a szemöldököm, és megkérdezem: – Ezt, hogy
érted?
– Úgy értem, hogy a bűntudat egy körülményből fakad.
Valami, ami történik... általában egy esemény, igaz?
– Így van – mondom egyetértően.
– És arról is szól, hogyan érzékeled azt az eseményt – mutat
rá. – Nem vagyok egy rakétatudós, de megkockáztatom, hogy
amit ilyen finoman kerülgetsz, az az, hogy Gina halála miatt
bűntudatod van. Talán a baleset miatt, vagy talán azért, mert
szexelünk. De talán... csak talán... a bánat szűrőjén keresztül
nézed, és ez lehet, ami befolyásolja a szubjektivitásodat.
Csodálkozva rázom rá a fejem. – Még abban sem vagyok
biztos, hogy a felét értettem annak, amit mondtál, de rohadt jól
hangzott.
Nevet, majd kortyol egyet a borából. Leteszi a poharat.
– Zack... mondd meg. Csak mondd el, hogy mi bánt, és majd
elmondom az őszinte véleményemet róla. Tudod, hogy nem
fogom visszafogni magam.
Nem, nem fogja.
De vajon készen állok az őszinteségére? Készen állok rá, hogy
azt mondja, hogy idióta vagyok, vagy ami még rosszabb, hogy
bűntudatom van, mert szörnyű ember vagyok?
Bassza meg... meg fogom csinálni.
– Megöltem Ginát – mondom halkan, és nem vagyok
hajlandó a szemébe nézni.
Kate élesen veszi a levegőt, aztán felém hajol, és olyan halkan
beszél, hogy én is alig hallom: – Ezt most azonnal verd ki a
kibaszott fejedből Zack Grantham.
Annyira meglepett a hangjában lévő méreg, és az, ahogyan a
kibaszott szót jól időzítetten használta, hogy felkapom a fejem a
meglepetéstől. A szemei lángolnak a dühtől.
– Gina kikapcsolta a biztonsági övét, és én hagytam neki –
mondom, miközben egyenesen ránézek Kate-re komolyan. –
Átrántottam az ülésen, hogy megcsókoljon, amikor valaki átjött
a sávomba. Erősen megrántottam a kormányt, és elvesztettem
az irányítást. Ő meghalt, én nem.
A düh egy része kihunyt Kate szeméből, de a következő
kijelentésében látszik, hogy még mindig fortyog a dühtől. – És
akkor mi van?
Rápislogok, és dühös vagyok, amikor azt mondom: – És akkor
mi van? Gina meghalt miattam, és a bűntudat emiatt kurvára
kikészít.
Kate olyan gyorsan mozog, hogy szinte elmosódik. Közelebb
csúszik hozzám a fülkében, amíg a lába egy vonalban nem lesz
az enyémmel, és a testét felém fordítja. Mindkét kezével átfogja
az arcomat, és szorosan tart, és kicsit megrázza a fejemet.
– Figyelj rám Zack, és jobb, ha jól figyelsz. Nem te ölted meg
Ginát, és én soha többé nem akarom hallani, hogy ezt mondod.
Baleset volt. Csak egy baleset, ami elkerülhetetlen volt.
Megtörtént, és te nem tudtál, semmit sem tehettél ellene. A
legfontosabb... és ez az, amit jobb, ha te is tudsz, hogy Gina
döntése volt, hogy kikapcsolja a biztonsági övet. Nem a tiéd.
Szóval, bár hihetetlenül sajnálom, hogy keresztülmentél ezen és
szomorú vagyok, hogy te és Ben elvesztettetek egy csodálatos és
bámulatos nőt, de Gina halálával kapcsolatban nincs semmi,
ami a te küszöbödön heverne.
A tekintetem többször is ide-oda cikázik Kate szemei között. A
sápadt kék sötétté és viharossá változott, és még soha nem
láttam ilyen heves elszántságot az arcán. Ettől mindent el
akarok hinni, amit mond. Ő hisz benne... ezt látom.
Egy köhögés hangja balról felkelti a figyelmemet, és látom a
pincért az ételünkkel. Kate keze leesik az arcomról, és
eltávolodik tőlem. A tányérokat leteszik elénk, biztosítjuk a
pincért, hogy minden remekül néz ki, aki újra magunkra hagy
minket.
– Kate – mondom, hogy felhívjam a figyelmét, miközben
felveszi az evőeszközeit. Megfordul, hogy rám nézzen, a szeme
még mindig zavarban úszik. – Köszönöm.
Finoman rám mosolyog, és bólint.
– Szívesen, Zack.
 Huszonnegyedik fejezet
Kate

Fordította: Jane

– Kate… ébredj – mondja Ben, és érzem, ahogy a kis keze a

vállamra szorul. Egy kicsit megráz, majd újra beszélni kezd. –
Gyerünk, Kate! Éhes vagyok.
Kivéve, hogy a majdnem négyéves hangján ez úgy hangzik,
hogy: Éjhes vagyok. Imádnivaló. Kinyitom a szemem és nagyot
ásítok.
– Szia, Slinky Twinkie!11
Ben kuncog, én pedig egy hatalmasat nyújtózkodom. Egy erős
kéz szorosan fonódik a derekam köré válaszként a
mozdulatomra, és közel húz a kemény férfi testhez, akivel
megosztom a kanapét.
Várjunk? Mivan?
Aztán egyszerre minden eszembe jut. A kanapén fekszem és
Zack van mellettem. Karja a derekamra kulcsolódik. Tegnap
este filmet néztünk és biztosan elaludtunk. És most Ben itt talált

11
Slinky Twinkie: Olyan ember, akinek hosszú karjai vannak a testéhez képest, is járásnál ide-oda
lóbálja azokat
minket együtt. Lekecmergek a kanapéról, akaratlanul is oldalba
vágom Zacket, aki morogva ébred. Felül, haja szanaszét áll,
először Benre néz, majd álomittas tekintetét rám emeli.
Viszonzom a pillantását, de az biztos, hogy az én szemeimben
pánik van. Zack ásít egyet, aztán széttárt karokkal Ben fele
fordul.
– Szia, kishaver! Mit csinálsz itt ilyen korán?
– Éhes – mondja Ben, miközben az apja ölelésbe zárja a
testét.
– Én is – mondja Zack, majd feláll és felkapja Bent a vállára.
Ben nevetve ficánkol. – Menjünk együnk egy kis müzlit.
A szívem még mindig zakatol, zsibbadtan leülök a kanapéra.
Teljesen el vagyok borzadva, hogy Ben így talált ránk a kanapén,
egymás mellett fekve. Tény, hogy ugyanabban a ruhában
voltunk, mint tegnap este a vacsoránál, és nem voltunk
kompromittáló pozícióba, de az is igaz, hogy ez a helyzet zavaros
lehet Ben számára. Az, hogy az apja egy másik nőt karol,
biztosan nagyon összezavarja a kisfiú. Én biztosan össze vagyok.
A tegnap este valamilyen változást hozott a Zack és a közöttem
lévő kapcsolatban.
Nagyon sok furcsa dolog történt. Először is féltékeny lett arra
a Gregory nevű fazonra, aki italt vett nekem. Aztán megosztott
velem egy nagyon személyes dolgot, ami már hosszú ideje a
vállát nyomta. A pontot az i-re az tette fel, amikor haza értünk.
Alex és Sutton gyorsan elköszöntek, biztosítottak arról, hogy
Ben könnyen és gyorsan elaludt. Amint elmentek, azt
feltételeztem, hogy Zack rám fog nyomulni. Függetlenül attól,
hogy hol voltunk vagy mit csináltunk, mindig ott volt a
közöttünk lévő vonzalom lappangó, de mégis tapintható
szikrája. Mindig éreztem. De általában főleg akkor, amikor
esténként lefektettük Bent és Zackkel összejöttünk és átadtuk
magunkat ennek a vonzalomnak. Ugyanezt vártam, amikor Zack
bezárta az ajtót Alex és Sutton mögött. E helyett megfogta a
kezem és a nappaliba vezetett, leültetett a kanapéra.
– Van számodra még egy szülinapi ajándékom.
Kellemes érzés volt és melegséggel töltött el. Függetlenül attól,
hogy mi volt a meglepi, a tény, hogy Zack kitervelt valamit,
érzelgőssé tett, a szívem egyre inkább kezdett behódolni neki.
Zack elvette a távirányítót és bekapcsolta a TV-t, majd a DVD
lejátszót is.
– Megkértem, hogy Sutton szerezze ezt be, amikor elment a
tortáért – magyarázta.
Kíváncsian néztem a TV-t, aztán meglepődött sikkantás
hagyta el a számat, amikor megláttam a Grease nyitó jelenetét.
– A kedvenc filmed – mondja Zack egy vigyor kíséretében,
majd leteszi a távirányítót a kávézó asztalra. – Úgy gondoltam,
hogy jó módja lenne ezzel zárni a szülinapodat.
Hitetlenkedve és döbbenten néztem, ahogy felém jött.
– Te tudod, hogy mi a kedvenc filmem?
Zack figyelmeztető nézést vetett rám.
– Emlékszel arra, amit a kocsiban beszéltünk, hogy mennyire
fecsegő vagy? Nos, akkor megemlítetted, hogy melyik a kedvenc
filmed. Ó, és éppen eleget énekled a házban azokat a buta
dalokat.
Jókedvűen nevettem, majd lefagytam, amikor Zack a
kanapéhoz sétált és feltérdelt rá. Aztán felmászott a párnákra és
elterült mögöttem. Egyik karjával átkarolta a csípőmet, majd a
fülembe motyogott.
– Gyere… feküdj ide mellém és megnézem veled ezt a hülye
filmet.
A szívem majdnem felrobbant a Zack iránt érzett túlcsorduló
érzelmektől. Ez volt az első alkalom, hogy bárminemű
ragaszkodást mutatott irányomba. Igen, csókolóztunk,
enyelegtünk, dugtunk, de eddig nem mutatott semmi kedves
vagy szexmentes gyengédséget irányomba. Az ereimben
száguldott a vér és egy kicsit szédültem, ahogy oda feküdtem
elé, felhúzva a csizmába bújtatott lábam a kanapéra és lazán
ráfeküdtem a felkarjára, amelyet a fejem alá helyezett. Zack
karja szorosabban fonódott körém, és a testéhez húzott.
Visszatartottam a levegőt, már azt sem tudom, hogy meddig,
elemezve mindent ebben a pillanatban, ahogy éreztem a
testéből áradó hőt, a biztonságot, ami a karjai adnak, a légzése,
amit a fejem búbjánál érzek, ahol az állát is pihentette.
Igyekeztem a TV-re és a kedvenc filmemre összpontosítani,
mert igen, figyelt rám és tudta, hogy mi a kedvenc filmem, és
mégsem tudtam semmi másra figyelni, csak az érzelmekre,
amelyek azzal fenyegettek, hogy ott és abban a pillanatban
felemésztenek.
 Zack Grantham összebújt velem.
A valaha kapott legjobb szülinapi ajándék.
És most Ben rajtakapott minket.
A térdemre támaszkodom, előre dőlök, és a halántékom
dörzsölöm. Igen, valami megváltozott, de nem tudom, hogy mi.
Csak annyit tudok, hogy Ben egy elég intim helyzetben talált
minket, és ettől borzalmasan érzem magam. Még arra sem
emlékszem, hogy mikor aludtam el, és a jelek szerint Zack is
nagyon kiütötte magát. Ugyanabban a pozícióban ébredtünk,
mint amiben lefeküdtünk.
Ó, Istenem… Ben. Hogy fogjuk ezt elmagyarázni neki?
– Hé – szólít meg Zack, amint visszatér a nappaliba.
Felemelem a fejem és bocsánatkérően felnézek rá.
– Sajnálom, annyira hülye vagyok, hogy így elaludtam.
A fejét rázva Zack felemeli a kezét.
– Én is elaludtam. Ne ostorozd magad miatta.
– Mit fogsz neki mondani? – kérdeztem pánikba esve.
– Felviszem és elkészülünk. Azt hiszem, hogy csak meg fogom
erősíteni benne, hogy te meg én barátok vagyunk és csak
elaludtunk, miközben TV-t néztünk.
Hevesen bólogatok, de halkan szólalok meg.
– Ez jól hangzik.
– Minden rendben, Kate – mondja Zack, és rám néz
bíztatóan, mert látja, hogy eléggé megvisel a dolog.
– Oké – mondom és hatalmasat sóhajtok.
 Felállok és odamegyek hozzá, kezemet a mellkasára teszem.
Érzem a száguldó szívverését és a lüktető pulzusát a nyakánál.
– Köszönöm a szülinapi… vacsorát, a beszélgetést… a filmet.
Életem egyik legjobb születésnapja volt.
Zack szemeiben valami villan, és egy kis szikrányi örömöt
látok bennük a szavaim hallatán. De éppen olyan gyorsan el is
halványul, és hűvös távolságtartás veszi át a helyét. Egy lépést
hátra lép, kezem lecsúszik a mellkasáról. Lazán vállat von.
– Igen, persze. Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült
valamit összehoznom számodra.
És ekkor rájövök, hogy a változás a kapcsolatunkban, amiről
azt hittem, hogy bekövetkezett, egyáltalán meg sem történt. Ami
valójában történt, az nem volt más, mint egy nagyon rövid és
ideiglenes pillanat, amikor Zack leengedte a védő falait, és egy
pillanatra közelebb engedett magához.
Sajnálatos módon, abban a percben, amikor felállt a
kanapéról, azok a falak azonnal a helyükre csúsztak és megint
ott tartottunk, ahol a legelején.

Szünetet tartok kipakolás közben és elveszem a táskám a

konyhapultról, vakon kotorászni kezdek benne és végül egy régi
doboz Aleve-t veszek ki belőle. Kirázok belőle két darabot és egy
korty vízzel lenyelem. Kinyújtóztatom a hátam, ami lángol a sok
emelgetéstől. De az utolsó előtti dobozzal is végeztem, és mivel
már csak egy volt hátra, így boldog voltam, hogy a konyha
teljesen fel volt szerelve és készen állt arra, hogy holnap reggelit
készítsek.
Természetesen, aztán ott lesz a ház többi része, amit még be
kell rendezni. Szerencsére Delaney holnap délelőtt ide repül, és
tudom, hogy ketten se perc alatt képesek leszünk elvégezni a
munkát. Tudom, hogy piszkosul nem számíthatok Zackre. Ma
délután kiadtam neki az első feladatot, miután a költöztetők
befejezték a kipakolást, és az nem volt más, mint beszerelni az
elektronikai dolgokat. Fél órával később találtam rá és Benre, a
Wii-n játszottak. Álszentül rám vigyorgott, mielőtt megszólalt.
– Mi van? Muszáj szórakoztatnom a gyereket.
Egyáltalán nem tett boldoggá, hogy Zack ott ült a seggén,
miközben én végeztem a nehéz munkát. Ez nagyon
boldogtalanná tett, mivel rádöbbentem, hogy azért végzem én az
összes kicsomagolást, mert én nem vagyok más, mint egy
alkalmazott és Zack az alkalmazó, és ha ő a seggén akar ülni és
bonbont zabálni, meg parancsokat osztogatni… nos, akkor
minden joga megvan hozzá.
De ő fogja megszívni, mert túl fáradt leszek és mindenem fog
fájni, így ma este biztosan nem engedem, hogy megdugjon, így
szépen elmehet aludni – puffogok magamban, majd csettintek,
hogy mennyire gonosz egy nő vagyok.
 Kinyílik a nappali ajtaja és hallom Ben lábdobogását, ahogy
végigfut a nappalin. Zack és Ben kimentek pizzát venni
vacsorára, ezért az éppen bepakolt konyhaszekrényből kiveszek
három tányért. Ben valósággal beröppen a konyhába, míg Zack
a nappaliból kiáltja a nevem. A fürdőszoba felé intek és Benhez
szólok.
– Menj, és mosd meg a kezed.
Észrevehető, hogy nemsokára négyéves lesz, mert elég nagy
vitákat okoz néha az, hogy rávegyem, hogy megmossa a kezét.
Ugyanakkor napról napra látom, ahogy felnő. Vagy lehet, hogy
kezd megszokni engem, mint egy felsőbbrendű figurát.
A nappaliba megyek, Zack ott áll és a kandallót körülvevő két
könyvespolcot bámulja.
– Mizu, haver?
A hangja mély, mennydörgésszerű, aztán felém fordul.
– Hol a faszban vannak a fényképek?
– Tessék? – kérdezem teljesen zavarodottan, ahogy
tekintetem közte és az üres könyvespolc között cikázik.
– A fényképek – ismétli meg, majd idegesen a polcok felé int.
– Az összes kép Ginaról.
– Ó – mondom hezitálva, és a tekintetem a fal mellett lévő
dobozokra irányul. – Még mindig a dobozokban vannak. Még
nem volt időm kipakolni őket.
– Jézusom! – morogja, majd oda masírozik a dobozokhoz. –
Csak egyetlen dolgot kértem tőled, amikor költöztünk, hogy
bizonyosodj meg róla, hogy ezek legyenek leghamarabb
kipakolva és kitéve, hogy Ben láthassa az anyja fényképeit.
– Sajnálom – szakad ki belőlem, majd odasietek a
dobozokhoz. Ahogy az első doboz felé nyúl, megelőzöm őt és
elveszem tőle. – Túlságosan lefoglalt a konyha kipakolása, hogy
holnap főzni tudjak. Azonnal kipakolom őket.
– Csak felejtsd el – sziszegi, ahogy elfordul, letesz egy dobozt
a kanapéra és letépi róla a ragasztószalagot. Könnyek szúrják a
szemem, és nagyot nyelek, igyekszem leküzdeni a torkomban
lévő gombócot.
– Zack… sajnálom. Teljesen elfelejtettem.
– Persze, hogy el – csattan fel szarkasztikusan, ahogy
szétnyitja a doboz tetejét.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezem csendesen, fájdalom gyűl
a mellkasomba.
– Azt jelenti, hogy talán okkal nem pakoltad ki Gina képeit.
Talán nem akarod, hogy kint legyenek.
– Micsoda? – kapkodok levegő után, szemeimet elöntik a
könnyek. – Miért mondasz ilyeneket?
Felém fordul, kezében az egyik képkerettel. A szemeiben
mintha kezdene megenyhülni a korábban látott harag,
frusztráltan fújja ki a levegőt.
– Csak felejtsd el. Etesd meg Bent, míg ezt elintézem.
A méreg kezd fellobbanni bennem és kezd dühvé válni. Hogy
van mersze ilyennel vádolni? És hogy van képe ilyen
tiszteletlenül bánni velem, főleg azok után, hogy kidolgozom a
belem, hogy segítsek neki mindenben Bennel és az új házzal
kapcsolatban.
– Menj és etesd meg te Bent – csattanok fel. – Nem az ölebed
vagyok és ami még biztosabb, hogy nem vagyok a boxzsákod
sem.
Zack álla leesik a döbbenettől, de nem várom meg a
reakcióját. Elfordulok tőle még azelőtt, hogy a könnyeim
kicsordulnának és kirohanok a konyhába. Fogom a táskám,
átvágtatok az étkezőn és megiramodok a bejárati ajtó felé. Zack
utánam kiabál.
– Kate… ne menj.
Baszódj meg, Zack!
Feltépem az ajtót, lerohanok a lépcsőkön, és átrohanok a
kerten a járda irányába. Átkarolom magam, védem magam az
esti hűvös ellen. A nappalok kezdenek felmelegedni, mivel már
majdnem április van, de az esték még egy kicsit hűvösek. Egy
könnycsepp gördül végig az arcomon és én villámgyorsan
letörlöm.
Ne sírj, Kate. Nem vagy te bőgös.
Az utca végéig megyek, majd befordulok balra. Ha jól
emlékszem, itt van egy buszmegálló, körülbelül negyed
mérföldre a metró bejáratától, noha gőzöm sincs, hogy hova
fogok menni. Félig rohanva, félig sietve, igyekszem minél
nagyon távolságot megteremteni köztem és a között a férfi
között, aki elkezdte összetörni a szívem. Egy autó közelít
hátulról, majd odahúz a járda mellé, és én hallom Zack hangját.
 – Kate… szállj be az autóba.
Rá se nézek, lehajtom a fejem és gyorsabban haladok tovább.
Káromkodni kezd és a gázra tapos, a Range Rover meglódul
előre, majd jó húsz méterrel odébb a fékre lép. A sofőr felőli ajtó
kicsapódik és Zack kiszáll, majd keményen becsapja az ajtót.
Három hosszú lépéssel ott terem előttem, kezét a vállamra teszi.
Még jobban lehajtom a fejem és igyekszem elnyomakodni
mellette.
– Engedj el.
– Az Isten szerelmére – morogja, még erősebben szorítva a
vállaimat. – Csak hallgass meg egy percig.
Próbálok elszakadni tőle, ő egy kicsit megrázz.
– Sajnálom, Kate. Bassza meg… tudnod kell, hogy nem
gondoltam komolyan. Gőzöm sincs, hogy mi ütött belém.
– Seggfej vagy – mondom halkan.
Zack keményen megragad, és magához húz. Átkarol és erősen
megszorít, álla a fejemen pihen.
– Tudom, és bocsáss meg.
Pislogok, hogy elűzzem a feltörekvő könnyeket.
– Ben az autóban van és néz minket? – motyogom a
mellkasába.
– Nem – sóhajt. – Letettem a konyha asztalra egy szelet
pizzával és megparancsoltam neki, hogy ne moccanjon.
Kiszakítom magam az öleléséből.
– Azonnal vissza kell menned hozzá. Nem hagyhatod egyedül.
Zack frusztráltan a hajába túr.
 – Tudom, de nem hagyhattalak csak úgy elmenni. Kérlek,
beszállnál a kocsiba és visszajönnél a házba?
Makacsul büszke vagyok, de tudom, hogy Zack is makacs.
Tudom, hogy addig nem fog visszamenni a házba, amíg nem
szállok be a kocsiba, én pedig nem fogom hagyni, hogy Ben még
egy percig egyedül maradjon. Sarkon fordulok.
– Rendben, menjünk.
A rövid autóúton csendben ülünk, és amikor belépünk a
házba, ott találjuk Bent az asztalon ülve, épp egy pepperonit
szed le a pizzájáról. Zack óvatosan néz rám, de nem veszek róla
tudomást.
– Fáradt vagyok – mondom csendesen, és tudom, hogy Ben
előtt nem fog velem vitázni. – Elmegyek lefeküdni.
– Enned kell – mondja Zack majdnem könyörögve.
– Nem vagyok éhes – mondom neki, majd odamegyek
Benhez, fölé hajolok és csókot nyomok a feje búbjára. – Jó éjt,
Silly Putty Pop Star.
Ben hátra billenti a fejét, hogy vigyorogva végig nézzen
rajtam.
– Jó éjt, Kate!
Ahogy elindulok a nappalin keresztül a lépcsők irányába, Zack
még egyszer bepróbálkozik.
– Kate…
– Holnap beszélünk – mondom anélkül, hogy visszanéznék
rá.
És miről kellene beszélnünk?
 El kellene mondanom neki, hogy zavaros jeleket küld? El
kellene mondanom neki, hogy minden egyes alkalom után,
amikor közel enged, utána tesz valami olyat, amivel megbánt?
És igen… fáj, hogy fizikai intimitásban van részem egy olyan
valakivel, akit nagyra értékelek, és akit kedvelek, és aki nem
viszonozza ezeket az érzelmeket. Hülyeség részemről, komolyan
az, hogy folytatom.
Hülye, hülye, hülye.
De más részről viszont, Zack nagyon sok mindenben változott,
amióta elkezdtük a szexuális kapcsolatunkat. Olyan határokat is
átlépett, amelyekről azt mondta, hogy kőbe vannak vésve. Biztos
vagyok benne, hogy törődik velem. Csak abban nem, hogy ez
elég-e.

Zack biztosan nem hallotta, amikor azt mondtam, hogy

holnap beszélünk. Kilenc óra után megjelent a szobámban.
Ébren voltam, mert a fenébe is, nem tudtam elaludni, annak
ellenére, hogy ennyire fáradt voltam. Az egész szaros jelenet
újra és újra lejátszódott a fejemben. Zack oda jön az ágy mellé és
felkapcsolja a lámpát. Pislogok a hirtelen beáradó fény miatt,
mivel órák óta itt fekszem a sötétben. Bámulni kezd, de aztán
megszólal.
 – Bűnös.
Megmozdulok és felülök az ágyban, az ölembe fektetem a
takarót.
– Tessék?
– Bűntudatot éreztem, amiért Gina képei nem voltak kitéve.
Úgy éreztem, hogy cserbenhagyom az emlékét, amiért nem
voltak szem előtt a képek. Borzalmasan éreztem magam,
bűntudatom volt és ezt rajtad vezettem le. Sajnálom.
Nos, a francba…
Minden düh, fájdalom és kétség, amit éreztem, elpárolog és
gyorsan Zack iránt érzett empátia veszi át a helyét. Mielőtt
bármit is mondhatnék, egy lépéssel közelebb jön és leguggol az
ágyam mellé. Kezét a lábamra teszi.
– Nagyon sajnálom, Kate. Nem ezt érdemelted. Nekem kellett
volna feldolgozni és megoldani ezt, de ehelyett rád vetítettem ki
a gondomat, hogy te old meg.
– Minden rendben – mondom gyengéden, meghúzogatom az
inge ujját. – Jogod van olykor seggfejnek lenni.
– Igyekszem – mondja, szemeiben valódi nyílt őszinteség. –
Őszintén. Hurokba kerültem, Kate. Elérted, hogy szarul érezzem
magam, olyan módon, amiről nem hittem, hogy lehetséges, és
ettől összezavarodtam. Csak szeretném, hogyha elviselnél és
türelmes lennél, míg megoldom ezt az egészet.
Bólintok, a szívem teljesen megnyílik, mintha magába akarná
szívni.
– Azt hiszem, hogy ez menni fog.
 – Nem ígérhetek semmit – mondja lágyan. – Még mindig
nem tudok többet adni annál, amit eddig is adtam. Lehet, hogy
soha nem lesz több szexnél. Csak őszinte vagyok, de nem
kapaszkodhatsz valami romantikus tündérmesébe velünk
kapcsolatba, rendben?
Arra számítok, hogy a szívem újra összetörik, de nem így
történik. E helyett még inkább kitárul, teljesen elfogadva a
tényt, hogy Zack egy megtört ember és lehet, hogy soha nem fog
valaki olyan lenni, mint akire szükségem van. De már ebben a
percben is éppen elég és megfelelő számomra.
– Szóval, akkor csak szex van közöttünk, mi?
– Igen – mondja, majd bocsánatkérően oldalra billenti a fejét.
– De nagyon sajnálom, hogy megbántottalak korábban. Az
utolsó dolog, amit szeretnék, hogy téged bántsalak.
– Nos, nagyon helyes – mondom, majd mosolyogva ledőlök,
és odébb csúszok az ágyba. – Ha ez csak szex, akkor mi lenne,
ha nekifognánk annak a dolognak, amiben mindketten jók
vagyunk és jól is csináljuk.
Zack szemeiben tűz lobban, amikor hívogatóan felemelem a
takarót. Feláll és leveszi a felsőjét, keze a farmerja gombjára
siklik, de aztán megdermed egy pillanatra.
– Biztos vagy benne?
– Jelenleg igen… – mondom neki őszintén. – Ebben a
pillanatban… biztos vagyok benne.
 Huszonötödik fejezet

Zack

Fordította: Tobys

Alig két és fél nap alatt Delaney, Kate és én majdnem teljesen

kipakoltunk a házban. Már csak az van hátra, hogy
átválogassam a garázsban lévő néhány szart, amiben nem
voltam biztos, hogy meg akarom tartani, de nem volt időm
átnézni, mielőtt költöznünk kellett volna. De ez várhat a
rájátszás végéig.
Megszólalt a csengő, felálltam a kanapéról, hogy kinyissam az
ajtót. Delaney a konyhában készíti elő a dolgokat a hirtelen jött
grillezéshez. Felhívtam Rykert és megkérdeztem, van-e kedve
átjönni hamburgert enni, és ő benne volt. Épp most küldte
vissza a lányait Bostonba egy rövid látogatás után, ezért úgy
gondoltam, hogy biztos magányos.
Kinyitom az ajtót, és látom, hogy Ryker áll ott egy hatos
csomag sörrel a kezében és egy nagy vigyorral az arcán.
– Haver... szép ház.
 – Köszi – mondom, miközben hátralépek, hogy bejöhessen.
Kinyújtja a kezét, én pedig gyorsan megrázom.
– Hoztam neked egy kis házavató sört.
– Kedves – mondom, ahogy elveszem tőle. Gyere be a
konyhába. Delaney mindent előkészít. Majd később körbe
vezetlek, de most be kell gyújtanom a grillsütőt.
– Férfimunka – állapítja meg Ryker.
– A fenébe is – mondom neki. – És a hamburgerek grillezése
is.
Nevet, ahogy mögöttem jön, miközben átvezetem a nappalin.
Amint beérünk a konyhába, bemutatom neki Delaney-t, aki
ragyogó mosollyal köszöntötte csupán, hiszen épp készíti a
hamburgerpogácsákat. Rykert azonban rábízom a gondjaira,
hogy begyújthassam a grillt, és még az is megfordul a fejemben,
hogy vajon érdekelné-e őket a másik?
Valószínűleg nem. Delaney munkamániás, és soha nem
hagyná el Manhattant.
Kilépek a hátsó teraszra, és a tekintetem azonnal Kate-re és
Benre szegeződik. Kate az egyik hintán ül, míg Ben a mászókán
lóg.
A tekintetem visszavándorol Kate-re, olyan gyönyörű, ahogy
ott ül. Úgy tűnik, most már minden a régi kerékvágásban van
köztünk és ezért hálás vagyok, mert fogalmam sincs mit tennék,
ha kirúgna az ágyából. Kibaszottul rabja vagyok a bolondos báj
és a lángolóan dögös szexiség különleges elegyének.
 Utoljára azon az éjszakán értem hozzá, amikor hülye módon
hagytam elszabadulni a bennem lakozó köcsögöt, amikor
láttam, hogy Gina képei nincsenek kirakva. Nem hazudtam
neki. Ez mind annak a következménye volt, hogy szarul éreztem
magam, és ezt a fájdalmat másra zúdítottam. Hála Istennek,
megbocsátotta a vétkemet, és visszafogadott.
És aznap este is magához engedett. Egész éjjel keféltünk. Az
ágyában maradtam, és időnként elszundítottunk, hogy aztán
újabb merevedéssel ébredjek, és a vággyal, hogy újra
megdugjam. Újra és újra, és amikor feljött a nap, még mindig
nem éreztem, hogy elég volt.
Elszánt voltam. Minél nagyobb élvezethez tudom juttatni,
annál nagyobb az esélyem, hogy megelégszik azzal, amit
nyújtani tudok neki.
Azóta nem tudtam a közelébe férkőzni, mert a fenébe is,
Delaney a Kate melletti vendégszobában lakik, és egyszerűen
nem akarom hallgatni a rinyálását, ha lebukunk. De Delaney
holnap elmegy, és magával viszi Bent is. Új-Skóciába mennek a
szüleinkhez tíz napra, és közben meglátogatják Gina szüleit,
hogy egy kis időt tölthessenek Bennel.
Így egy hetet leszek egyedül Kate-tel – leszámítva a
holnapután kezdődő rájátszás első fordulójának idegenbeli
meccseit –, és a farkam megrándul az izgalomtól, ha arra
gondolok, mennyi mindent csinálhatnék vele ebben a házban,
amíg egyedül leszünk.
 Hirtelen Ben felsikolt, a mászóka alatt a földön fekszik a
hátán. Átjár a félelem, ahogy a terasz lépcsőn lefelé rohanok.
Mire leérek, Kate már felkapta és átöleli. Ben karja szorosan a
nyaka köré fonódik, az arcát a vállához szorítja, miközben
hangosan sír.
– Mi történt? – kérdezem aggódva, ahogy megcsúszva
megállok mellettük.
Kate megnyugtató mosollyal néz rám. – Leesett a mászókáról.
Egy pillanatra nem kapott levegőt, ez minden. Szerintem inkább
megijedt, mint megsérült.
A szívverésem azonnal lenyugszik, de a szívem fáj Ben sírása
hallatán. Nincs rosszabb a világon, mint sírni hallani a
gyermekedet.
– Jól vagy, pajtás? – kérdezem, miközben hátrasimítom a
haját a homlokáról. Felemeli a fejét, és rám néz, nagy, kövér,
csillogó könnycseppek gyűlnek össze szemében, majd
kicsordulnak.
Ahh… a francba, ez megöl engem. Kinyújtom felé a karomat,
és azt mondom: – Gyere ide. Minden rendben lesz.
Ben azonnal elfordul tőlem, és az arcát ismét Kate vállába
temeti, a kis kezeivel úgy kapaszkodik belé, mint a fuldokoló. A
lány bocsánatkérő pillantást vet rám, és felemeli a kezét, hogy
megsimogassa a tarkóját.
– Gyere, édesburgonyás pudingos pite – hízeleg Kate. –
Katonadolog. Jól vagy, ugye?
 A sírása kezd alábbhagyni, én pedig csak bámulok
tehetetlenül, miközben a fiam csak Kate karjaiban akar
vigasztalódni.
Olyan kibaszott keserédes.
Keserű, hogy nem Gina tartja őt a karjaiban.
Keserű, hogy most nem engem akar.
De olyan kibaszott édes ez a kapcsolat, amit Kate-tel
kialakított. A fiam boldog és biztonságban van vele, és ahelyett,
hogy féltékeny lennék, inkább mérhetetlenül hálás vagyok neki.
– Begyújtom a grillsütőt – mondom, miközben odahajolok, és
megcsókolom Ben fejét, majd gyorsan Kate-re kacsintok. – Úgy
tűnik, mindent kézben tartasz.
Visszamegyek a teraszra, és begyújtom a grillsütőt. Röviddel
ezután Delaney és Ryker jönnek ki, a kezük tele az étellel.
Delaney átadja nekem a tányér hamburgert, amit meg kell
sütnöm, majd leteszi a tányérokat, egy tál krumplisalátát és egy
boltban vett almás pitét a nagy szabadtéri asztalra, amely
mellett kényelmesen elfér nyolc ember.
Míg a hamburgerek sülnek Ryker, Delaney és én dumálunk és
sörözünk. A rájátszásról beszélgetünk, és arról, hogy milyen
elképesztő lehetőségeink vannak arra, hogy idén jogosan
pályázzunk a kupára. Ryker elmeséli, hogy leendő ex-felesége a
lányait ide akarja küldeni, hogy teljes időben nála lakjanak.
– Azt akarom, hogy itt legyenek velem – mondja Ryker,
miközben kényelmesen hátradől a székében. – De adnia kell egy
kis időt, hogy berendezkedjek. Találnom kell valakit, aki vigyáz
rájuk, találnom kell egy iskolát, és rendes bútorokat kell
szereznem a szobájukba.
– Előveszem a többi nő jelentkezését, akikkel interjút
készítettem – mondja Delaney. – Mind nagyon jók voltak,
úgyhogy talán érdemes velük kezdeni.
– Nagyra értékelem – mondja Ryker mosolyogva.
– Mindjárt kész a hamburger – kiáltom Kate-nek, aki most
Ben mellett hintázik. A könnyei már teljesen felszáradtak, és jól
van.
– Gyere – hallom Kate-et és mosolyra késztet, amikor látom
gyerekmódra leugrani a hintáról.
– Versenyezzünk.
– Fantasztikusan bánik Bennel – mondja Ryker. – A legjobbat
választottad.
– Hát, Delaney tényleg őt választotta – mondom egy
vállrándítással. – De igen... elég nagyszerű.
– Ki a nagyszerű? – kérdezi Kate, ahogy felmászik a lépcsőn
Bennel a nyomában. Amikor felér a legfelső lépcsőfokra, a
szívem megremeg. Az arca kipirult, a haja kócos a Bennel való
játéktól, édesen és kibaszottul ennivalóan néz ki.
– Te – mondom őszintén, miközben a spatulámmal rá
mutatok. – Bennel.
– Az vagyok – dicsekszik pukedlizve. – Tényleg.
– És szerény is – jegyzi meg Delaney szárazon, mire
mindannyian felnevetünk.
 Delaney és Kate rendkívül jól kijönnek egymással, az elmúlt
napokban sokszor hallottam ezt Delaney-től, aki folyamatosan
vállon veregeti magát bölcs döntéséért.
– Oké, kispajtás – mondja Kate Bennek, miközben megfogja a
vállát. – Menjünk, mosakodjunk meg.
A szemem éhesen bámulja, ahogy kinyitja a tolóajtót Bennek,
és beengedi. Addig figyelem, amíg el nem tűnik a szemem elől.
Alig várom a pillanatot, amikor holnap hazaérek a reptérről
miután kitettem Delaney-t és Bent. Abban a pillanatban, ahogy
belépek a házba, biztosan ráugrok.
– Jaj, ne – mondja hirtelen Delaney. – Ó, a fenébe is, ne!
Ahogy fejem odafordítom látom, hogy rám mered. – Mi van?
– kérdezem zavartan.
– Ne, Zack – parancsolja nekem, miközben visszamutat a
tolóüvegajtó felé. – Még csak az kéne.
Döbbenten bámulok rá. A tekintetem Rykerre siklik, aki azt
mondja – Lemaradtam valamiről?
Delaney előrehajol a székében felém, majd lehalkítja a
hangját. – Láttam, ahogy Kate-re néztél.
Ryker azt mondja – Ó, ember!
– Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondom lazán, miközben
kinyitom a grillt, és elkezdem lehúzni a hamburgereket.
– Tartsd magad távol tőle – parancsol rám Delaney.
Megfordulok, és átható pillantást vetek a húgomra. – Ne
mondd meg nekem, hogy mit tegyek!
– Zack... ő Ben dadája. Ő...
 – Vegyél vissza, Delaney – mondom fenyegető hangon. – Ez
az én életem.
Dühösen hátradől és felkapja a sörösüvegét. Megnyugszom,
de aztán Ryker megkérdezi – Azt hiszem, értem. De talán
mégsem. Zack és Kate?
Ezt a kérdést egyértelműen Delaney-hez intézi, aki így
válaszol: – Igen. Láttad, ahogy a szemével felfalja azt a lányt? És
azokban a szemekben tudás volt. Ó, igen...testközelből ismeri
azt a lányt. – Szent szar – mondja Ryker lassan, és – be kell
vallanom – egy kis áhítattal a hangjában.
Becsapom a grill fedelét és lekapcsolom az égőket. Felveszem
a tányér hamburgert, odasétálok hozzájuk és egy kis
csattanással leteszem eléjük az asztalra. – A vitának vége –
mondom mindkettőjüknek. – Most pedig bemegyek egy újabb
sörért. Kér valamelyikőtök egyet?
Ryker felemeli a kezét, Delaney pedig azt mormolja – Hozd
magaddal az üveg bourbont. Azt hiszem, szükségem van rá.
Kuncogok, majd elindulok a házba. Ahogy kinyitom az üveg
tolóajtót, Ben dübörögve jön ki. Hagyom, hogy elmenjen, majd
belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. Amikor belépek a
konyhába, látom, hogy Kate a hűtőszekrénybe dugja a fejét és az
a gyönyörű feneke kissé kilóg. Két lépéssel mögötte termek és a
kezem a csípőjére tapad.
Megijed, de aztán azonnal rájön, hogy én vagyok az, és ezt
onnan tudom, hogy elkeseredetten sóhajt, és elhessegeti a
kezemet. – Állj! Még meglát minket valaki.
 A kezem azonnal visszavándorol a csípőjére, majd az egyik a
hasára csúszik, hogy visszahúzza hozzám.
– Nem, nem fogják – suttogom a fülébe, mielőtt belecsípek.
Kate apró nyögést ad ki, és a feje hátracsuklik a vállamra. –
Gyerünk, Zack. Hagyd abba a játszadozást.
– Ez nem játék – incselkedem vele. – Miután holnap
visszajövök a reptérről, szándékomban áll egy csomó játékot
űzni veled.
És Krisztusom... kibaszottul megrázkódik.
Gyorsan elengedem, mielőtt a nadrágomban lévő dudor még
nagyobbra nőne. – Adj ide három sört, ha nem gond.
Kihúzza őket, és a válla fölött egyesével felém tartja őket.
Magának is kihúz még egyet, és becsukja a hűtő ajtaját. Amikor
megfordul, hogy rám nézzen, megkérdezi: – Az a... izé... dolog
ott lent Bennel. Nem gond?
– Mi? – kérdezem a szemöldökömet felhúzva. – Az, hogy a
fiam nem akarta, hogy én vigasztaljam, hanem téged akart?
Tétován bólint.
– Teljesen rendben van – biztosítom őt. – Szeret téged. Ez
természetes.
Kate arca kipirul, és kissé lehajtja a fejét. – Én is szeretem őt.
A belsőm melegséggel telik meg a hangjában lévő
gyengédségtől, amikor azt mondja, hogy szereti a fiamat.
– Igen – mondom neki rekedtesen. – Tudom, hogy szereted.
 Delaney szokatlanul csendes a repülőtérre menet. Ben a hátsó
ülésen ül, és az egyik könyvét lapozgatja. Semmit nem mondott
nekem Kate-ről, de jól ismerem a húgomat. Nemsokára kitör, és
mivel már majdnem a reptéren vagyunk, arra számítok, hogy
bármelyik pillanatban sor kerülhet rá.
– Szóval a tegnap esti dolog a teraszon – kezdi óvatosan.
Bingó. Pont időben.
– Ne menjünk bele – figyelmeztetem.
– Az katasztrófát jelent – válaszol vissza halkan és nyugodtan.
Tudom, hogy azért csinálja ezt, mert Ben a hátsó ülésen ül, és
nem akarja, hogy megértse, miről beszélünk.
– Aranyos lány – mondja Delaney óvatosan. – És te... ööö...
valószínűleg nem a legjobb ember vagy most egy édes lány
számára.
– Ezt megértem – mondom neki őszintén.
– Gondolkodnod kell... – mondja, majd a válla fölött a hátsó
ülésre mutat. – Megőrül érte. Ne tedd ezt tönkre.
– Már túl vagyunk ezen a ponton, Delaney – mondom
elkeseredetten.
– Tényleg? – kérdezi, és a hangja kezd egy kicsit hisztérikussá
válni. – Tényleg, Zack?
 Megfordulok, hogy egy gyors pillantást vessek rá. A szeme tele
van aggodalommal. – Nem fogom bántani – mondom neki lágy,
megnyugtató hangon, még ha ez talán hazugság is. – Ő és én
megértjük egymást.
Delaney mély levegőt vesz, és kiengedi. – Nem akarom, hogy
fájjon neki, és azt sem akarom, hogy „tudod kinek” fájjon –
mondja, miközben ismét a hátsó ülésre mutat. – De azt sem
akarom, hogy neked essen bántódásod.
Visszanézek rá. – Nekem? Miért esne bajom?
– Mert nem érdekel, mit gondolsz, hogy mi folyik itt, tudom,
hogy érzel iránta valamit – suttogja sürgetően.
Igen... így van. Érzek valamit Kate iránt. Ezt már beismertem
magamnak.
De ez nem számít. Az érzéseim nem elegek neki, és ő jobbat
érdemel annál, mint amit én adni tudok. Úgyhogy amíg nem vár
el többet és megelégszik azzal a kevéssel, amit adni tudok, addig
nem fogok aggódni emiatt.
Önző fasz vagyok.
Egy pillanatig hallgat, aztán felemeli a kezét, hogy megszorítsa
a vállamat. – Csodálatos ember vagy, Zack, testestől-lelkestől, és
tudom, hogy egy nap találsz majd valakit, aki nagyon boldoggá
tesz.
Nem tudom megállni, hogy ne horkanjak fel, miközben
azonnal elvetem ezt a gondolatot.
 – Ez igaz... így lesz – bizonygatja, teljesen figyelmen kívül
hagyva a szkepticizmusomat. – Annyi mindent tudsz adni és
megosztani valakivel.
Fanyar mosoly ül ki az arcomra, még akkor is, amikor
szomorúság kúszik a szívembe. – Szeretlek, Delaney. Szerintem
te is elég zseniális vagy. De meg kell, hogy mondjam hugi...
tévedsz. Minden, ami különleges volt, amit egy nőnek adhattam,
aznap este meghalt a kocsiban, Ginával együtt.
 Huszonhatodik fejezet

Kate

Fordította: Tobys

Zack tudja, hogyan kell sms-t küldeni.

Vetkőzz le és várj az ágyamban. Húsz perc múlva ott leszek.
A várakozás öröme bizseregve fut végig a gerincemen, és
izgatottan felnyikkanok, amikor gyakorlatilag berontok a
hálószobájába.
Igen, bebocsátást nyertem belső szentélyébe az elmúlt másfél
hétben, amióta Ben nincs itthon. Zack egyszer sem vitt be a
szobájába a másik házban, de abban a pillanatban, ahogy
belépett a házba, miután kitette Bent és Delaney-t a reptéren,
egyszerűen felkapott, átdobott a vállán, és besétált a
hálószobájába. Ledobott az ágyra, majd ő is követett és órákig ki
sem engedett onnan.
Azóta úgy érzem, mintha egy puha gubóban lennék Zackkel. A
múlt héten kezdődött a rájátszás, és a csoportelső, hét meccsből
álló sorozatot játszik a csoport nyolcadik helyezettje, az Atlanta
Sting ellen. Zacknek edzései és csapatmegbeszélései voltak, a
sorozat első két meccse pedig otthon volt, mert az első
helyezettnek hazai jégelőnye van. A Cold Fury a várakozásoknak
megfelelően fölényesen megnyerte ezeket a mérkőzéseket, és
Zack nagyon jó hangulatban volt a két győzelem után.
Mindkét meccs után majdnem összetörtük az ágyát.
A ligában régi hagyomány, hogy a játékosok nem
borotválkoznak a rájátszás alatt. Zack az utolsó alapszakasz
meccs óta nem fogott borotvát, és szép tömött szakállat
növesztett.
Mesés érzés a lábam között, és már a gondolatától is bujának
és bűnösnek érzem magam, miközben a hálószobája felé sétálok
és vetkőzni kezdek. El sem hiszem, hogy néha mekkora ribanc
vagyok, de a fenébe is... Zack és a figyelmességei felébresztettek
bennem egy olyan részt, amiről nem is tudtam, hogy létezik.
Nőnek éreztem magam miatta.
Kíváncsi vagyok, milyen hangulatban lesz, amikor ideér. Bár a
Cold Fury megnyerte a harmadik meccset Atlantában, és ezzel
3-0-ra vezetett a sorozatban, a ma esti meccset csúnyán
elvesztette.
És úgy értem, nagyon csúnyán.
Zack kanapéján néztem a mérkőzést, torkom szakadtából
szurkoltam és összerezzentem minden alkalommal, amikor a
másik csapat betalált, és minden alkalommal, amikor nem
sikerült gólt szereznünk.
A Cold Fury 5-0-ra kikapott, ami egy régimódi seggberúgás
volt egy, a rangsorban alacsony helyen álló csapattól. Szóval
Zack lehet, hogy rossz hangulatban van. A szövegéből ítélve,
bármilyen is legyen a hangulata, az nem csökkentette az
irántam érzett vágyát. Azzal, hogy az ágyba parancsol,
egyértelmű, hogy mit akar csinálni ma este.
Ugyanazt csináltuk újra és újra, néha pihenés vagy kaja
nélkül; csak akkor tartottunk hosszabb szünetet, amikor az
utolsó két meccset idegenben játszották, és Atlantában volt pár
napra. Ami épp elég idő volt ahhoz, hogy a szakállától származó
piros horzsolások a combom belső felén begyógyuljanak.
Későre jár. A csapat gépe rögtön a meccs után visszarepült
Raleigh-be, és legalább hajnali kettő lesz, mire behajt a
garázsba. Egyáltalán nem vagyok fáradt.
Épp ellenkezőleg, idegesnek, nyugtalannak és kiéhezettnek
érzem magam.
Készen állok, hogy Zack hazaérjen, és enyhítse a vágyaimat.
Szükségem van rá, hogy megmutassa, hogy amit az elmúlt
napokban felépítettünk egymással, az nem csak a képzeletem
játéka.
Mert Zackkel nemcsak vadul szexeltünk gyakorlatilag
mindenhol a házában, hanem beszélgettünk is. Egy kicsit
jobban megnyílt előttem Gináról és arról, ami a balesetkor
történt. Itt, az otthona magányában és a mi tétova kapcsolatunk
keretein belül, azt hiszem, megkönnyebbülést talál abban, hogy
nem ítélem el a bűntudatát, de nem is nézem el. Több dolgot is
megtudtam Zackről. Elmesélte, hogyan nőtt fel Új-Skóciában,
hogyan kezdett el hokizni négyéves korában, és még arról is
mesélt, hogy ő és Gina már a gimiben is egy pár voltak.
Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy néhány évre
szakítottak, amikor a ligába került. Elmondta, hogy ez az ő
döntése volt, mert nem akarta, hogy bármi visszahúzza. Ez
lehetőséget adott arra, hogy kiélhesse magát, miközben egy új és
izgalmas karrierbe kezdett. Néhány évvel később, újra összejött
Ginával, és azóta is együtt voltak.
Soha nem említette, hogy miért nem házasodtak össze, és én
nem is feszegettem a kérdést. Zack ezekről a dolgokról tétován
és szűkszavúan beszélt. Néha, amikor megpróbáltam több
információt kicsikarni, elzárkózott előlem. Így megtanultam
elfogadni, amit hajlandó volt elmondani, és ennyiben hagyni a
dolgot.
Ha nem is osztotta meg velem az összes sötét titkát, Ben
távollétében határozott kötelék alakult ki közöttünk, annyi időt
töltünk együtt, bizalmasan kettesben. Kíváncsian várom, hogy
ez kitart-e, vagy újra felhúzza a falakat, amikor Ben holnap
hazaér. Reménykedem, de gyanítom, hogy megint elzárkózik
tőlem.
Izgatottan várom, hogy lássam Bent. Nem is vettem észre,
mennyire elkezdtem ragaszkodni hozzá az elmúlt hetekben.
Nem túloztam, amikor azt mondtam Zacknek, hogy szeretem a
fiát. Ez így van és kőkemény tény. És bár lehet, hogy nem
lehetek Zackkel annyit, mint az elmúlt napokban, amint a kis
jószág hazaér, mégis jobban örülök, ha itthon van, mint ha
nincs.
Gyorsan leveszem a maradék ruhámat, és visszahajtom a
paplant Zack ágyán. Nem aludtam itt, amíg ő távol volt
Atlantában, úgy gondoltam ez hátborzongatóan olyan lenne,
mintha zaklatnám. Ehelyett a szobámban aludtam, amíg ő távol
volt és csak fantáziáltam arról, mi lesz, ha visszajön.
Bebújtam az ágyba és vártam, hogy Zack megérkezzen.
Alaposan megszemlélve a szobáját, szemügyre veszem a kirívó
különbségeket a Ginával közös szobájához képest. A falak itt
sötétbarnák, és egy sötétszürke-krémszínű geometrikus paplan
hangsúlyozza, amelyet néhány napja vett, amikor elment
néhány megbízást teljesíteni. A falakon nincsenek műalkotások,
és gyanítom, hogy soha nem is lesznek. Azt hiszem, Zack abban
a pillanatban kezdte jól érezni magát ebben a szobában, amikor
megszabadult a fehér csipkés ágytakarótól, amely a régi házban
az ágyát díszítette.
Pontosan tizennégy perccel azután, hogy bemásztam az
ágyába, Zack besétált. Biztos száguldott, hogy ideérjen a
reptérről. Felkapcsoltam a lámpát, mely meleg fényt árasztott a
szobára. Fáradtnak tűnt, ahogy belépett, fekete öltönyt viselt,
alatta fehér inggel, amelynek a felső két gombja nyitva volt. A
szakálla kezd megvastagodni, és hallom, ahogy az ujjai alatt
serceg, amikor végigsimít az állkapcsán.
– Fáradt vagy? – kérdezem halkan az ágyában ülve.
– Igen – mondja, miközben besétál a fürdőszobába.
 Az oldalamra fordulok, és figyelem, ahogy levetkőzik és
hanyagul a padlóra dobja a ruháit. Később majd összeszedem
őket. Kisétál a fürdőszobából, lekapcsolja maga mögött a
villanyt, elindul felém, dicsőségesen meztelenül és
szemérmetlenül.
Amikor az ágyhoz ér, lenéz rám, és megkérdezi: – Van alatta
ruha?
– Nézd meg magad.
Zack fáradt szemei forrón villannak, és a szája sarka
félmosolyra húzódik. – Te most provokálsz?
Felemelem a kezem, hogy eltakarjam a számat, és megjátszott
döbbenetemben zihálok. – Soha nem tennék ilyet.
Zack nem válaszol, csupán megragadja a takarót, ami eltakar,
és visszahajtja. A tekintete ide-oda vándorol a testemen,
miközben egyelőre csak a látványra szán időt.
– Hiányzott ez a test – mormogja.
Édes szavaitól dorombol a szívem, mint egy kiscica és
elkezdek ficánkolni vizslató tekintetétől.
Egy gyors pillantás jobbra, és látom, hogy Zack erekciója
mereven elemelkedik testétől. Olyan átkozottul gyönyörű.
Hosszú, vastag... nagyon kemény. Nagyon kész.
– Mire vársz? – suttogom neki, a tekintete végigpásztáz a
testemen, amíg össze nem kapcsolódik az enyémmel.
Egy pillanatra ördögien rám mosolyog, mielőtt a mellette lévő
éjjeliszekrény felé fordulna. Kinyitja, elővesz egy óvszert a
rejtekéből, és azt mondja: – Ez az utolsó éjszakánk, amikor
olyan hangosak lehetünk, amilyenek akarunk. Próbáljuk
kitalálni, mitől fogsz a leghangosabban sikítani.
Lehunyom a szemem, és halk nyögés hagyja el a számat.
Hallom, ahogy Zack feltépi az óvszert, és elképzelem, hogy
nézhet ki most, ahogy feltekeri, de csak akkor nyitom ki a
szemem, amikor érzem, hogy Zack keze a nyakam mögé görbül,
és a szája az enyémre zárul. Keményen és gyengéd
magabiztossággal csókol, nyelve birtoklón öleli körbe az
enyémet. Ez az egyik oka annak, hogy a szívem teljesen
összezavarodott... az, ahogy Zack csókol. Mintha én lennék az
egyetlen nő, akit valaha megcsókolt, pedig tudom, hogy ez nem
igaz.
Felemeli az ajkait az enyémről, és a tarkómat megragadva
felhúz az ágyból. Egyenesen talpra állít maga elé, és a hátam
köré fonja a karját, hogy magához rántson. Újra megcsókol.
Hosszan és mélyen, izgalomtól lüktető kemény férfiasságát a
testünk közé szorítva.
– Annyira hiányzott ez – motyogja Zack az ajkaimba,
beismerésétől megremegek a gyönyörtől. Szűkszavú ember,
ezért amikor ilyesmit mond, az mélyen megérint.
A karom felfelé kígyózik és a nyaka köré fonódik. Visszasúgom
neki: – Nekem is.
Istenem, mennyire hiányzott ez... ő... az a Zack, aki a mi kis
gubónkba burkolózva megnyílt előttem.
 A csókjai egyre követelőzőbbé válnak, kezével a lábaim közé
nyúl. Ahogy ujja nedves redőim között végigsiklik, Zack
helyeslően felnyög és még erősebben csókol.
Egyik kezemet Zack farka köré fonom, amely meleg és ó…
olyan kemény, ahogy a tenyeremhez simul. Óvatosan simogatni
kezdem, és azt kívánom, bárcsak ne tette volna még fel az
óvszert, hogy az ujjammal végig simíthatnám a hegyét és
érezhetném a nedvességet, amiről tudom, hogy szivárog belőle.
Válaszul belém csúsztatja egy ujját, néhányszor ki-be
pumpálja, majd hozzáad egy másodikat. A csípőm körbe-körbe
jár, hozzá dörgölöm magam a kezéhez, miközben egyre
sürgetőbben simogatom.
– Bassza meg, Kate – mondja Zack reszelős hangon és
megpróbálja elhúzni a csípőjét tőlem. – Ez egy kicsit túl jó érzés.
Erősen megszorítom, és egy halk nevetéssel azt mondom neki:
– Nincs olyan, hogy túl jó érzés.
– Ez kibaszottul igaz – morogja Zack, miközben átadja magát
az érintésemnek, és a csípőjével ismét a kezembe pumpálja
magát.
A légzésünk nehézkessé válik, miközben csókoljuk, érintjük és
simogatjuk egymást. Végül Zack elszakad tőlem, és megforgat a
karjaiban, amelyek azonnal a derekam köré fonódnak, és
visszahúznak magukhoz. Az erekciója melegen nyomódik a
hátamhoz.
Ajkait a fülemhez tapasztja, és rekedtes hangon azt mondja: –
Most előre döntelek, és hátulról megduglak.
 Igen, kérlek.
És Zack pontosan ezt teszi.
Szorítása elernyed és egyik kezét a hátam közepére helyezi.
Gyengéden lenyom, hogy az ágy széléhez hajoljak.
-Tedd a kezed a matracra, bébi – morogja Zack. – Támaszd
meg magad.
Ó, mennyire szeretem, amikor bébinek szólít. Ez egy
kedveskedés. Ez annak a jele, hogy törődik velem.
A tenyerem a matracra csapódik, és a könyökömet szorosan
összezárom. Tudom, hogy ez egy kicsit durva lesz, de az elmúlt
napokban megtanultam, hogy ez az, amit élvezek Zacktől. Az
őrjöngő és kontrollálatlan mozdulatait, amelyek megmutatják,
mennyit jelentek neki.
Igen, tettekkel mutatja meg nekem, és ezzel kell
megelégednem, mivel ez minden, amire igazán képes.
Zack nagy kezei a csípőmhöz érnek, és egy kicsit visszahúz
magához. – Tárd szét a lábaidat nekem, Kate.
Azonnal széttárom a lábaimat neki.
– Mmmmm – nyögi Zack, miközben az egyik kezét a
csípőmről a fenekemre simítja, majd le a lábaim közé. –
Csodálatosan nézel ki onnan, ahol én állok. Kibaszottul
tökéletes.
Istenem, ez a férfi ötöst kap szexi beszédből.
Zack ujjai hátulról dörzsölnek a lábaim között teszteli,
mennyire vagyok nedves és fájó sóvárgást keltenek bennem.
– Zack... kérlek... – könyörgöm neki.
 – Mondd el, mire van szükséged – parancsolja nekem.
– Rád
– Hol?
Egy ujját belém csúsztatja, és hátrafelé görbíti. A térdem
majdnem megroggyan a bennem kavargó érzéstől.
– Hol akarsz engem, Kate? – suttogja, miközben az ujját
kihúzza és megtalálja a csiklómat. – Mondd meg, és én
megadom neked.
Hátrafelé tolom a csípőmet felé, mert valami többre van
szükségem, mint amit most ad nekem. Megrázom a fejem, és
forgatom a csípőmet. – Zack... kérlek, ne ingerelj tovább.
Halkan felnevet, és továbbra is kíméletlenül dörzsöli a
csiklómat. – Gyerünk, Kate – hízeleg. – Beszélj nekem
mocskosan. Tudom, hogy képes vagy rá.
A vérem tombolni kezd és dübörög a fülemben. A nyomás
egyre nő, lüktet, és miközben Zack keze a lábam között dolgozik,
végre elmondom neki, amit hallani akar. – Zack... azt akarom,
hogy megdugj.
Érzem meleg leheletét a hátamon, ahogy megkönnyebbülten
kifújja a levegőt, és miközben egyik keze még mindig a
csiklómon van, hátulról mélyen belém hatol.
Mindketten hangosan és mélyen felnyögünk, de Zack még
ennél is tovább megy. Összeszorított fogain keresztül felnyög: –
Krisztusom... bűncselekménynek kellene lennie, hogy valami
ennyire jó érzés legyen.
Zárjanak be, és dobják el a kulcsot, ha ez bűncselekmény.
 Azonnal erős, kemény tempót diktál. Mély, nedves döfésekkel
nyomul belém... Egyik keze még mindig a lábaim között
dolgozik, a másik pedig a csípőmbe kapaszkodik.
A testem azonnal reagál Zackre. Olyan, mint a tiszta,
gyúlékony üzemanyag, néhány rövid perc kell csak, hogy az
általa szított lángok felperzseljenek.
Hangosan felsikoltok.
Nagyon, nagyon hangosan, ahogy elkezdek elélvezni.
– Igen – sziszegi Zack a hátam mögül, még erősebben hatol
belém, meghosszabbítva a testemen átrobogó gyönyör görcseit.
Ebben az állapotban az agyam teljesen kikapcsol, alig
érzékelem, hogy Zack még mindig bennem mozog, és miközben
várom, hogy ő is elélvezzen, kihasználom az időt, hogy a
hangokra figyeljek, amiket együtt keltünk. Szeretem a nyögéseit,
a húsának hangját, ahogy az enyémhez csapódik.
Kivéve, hogy most nem hallok semmit.
Nem érzek semmit, mert Zack már nem mozog bennem.
Lassan ringatom a csípőmet, hogy bátorítsam, de e helyett
lassan kihúzza magát belőlem. Megpróbálom elfordítani a
fejem, hogy a vállam fölött átnézzek, de ekkor Zack felemel,
megfordít, és a hátamon fekve letesz a matracra. Felmászik az
ágyra, szétnyomja a lábaimat, és újra belém vezeti magát,
nagyon-nagyon lassan, miközben rám bámul.
– Mit csinálsz? – suttogom csodálkozva, miközben lustán
elkezd ki-be járni bennem.
 – Kicsit lelassítom a dolgokat – suttogja vissza. – Megkaptam
azt a sikolyt, amire vágytam. Most már nem akarok sietni.
– Mmmm – lihegek, miközben átadom magam a kínzó
tempónak, amit ő diktál bennem. – Ezt is szeretem.
Könnyed mosollyal, kicsit lejjebb ereszkedik rajtam, majd
összefűzi az ujjait az enyémmel.
Aztán először, mióta elkezdtünk szexelni, Zack lassan
szeretkezik velem. És minden egyes gyengéd mozdulatával,
minden egyes halk szavával, amit a fülembe suttog, minden
egyes reszkető gyönyörrel, amit bennem kelt, a szívem végül
feladja a küzdelmet.
Zacké lesz.
 Huszonhetedik fejezet

Zack

Fordította: Shyra

Azon tűnődöm, hogy a faszba jutottam idáig az életemben.

Olyan, mintha egy nyomasztó katlanban lennék… és minden
oldalról feszültség nehezedik rám.
Kortyolok egyet a vizes üvegből, és félelemmel nézem, ahogy a
hordágyat kitolják a jégre. Egy gyors pillantás az arénában,
amely néma csendben van, és látom, hogy a szurkolók rémülten
nézik, ahogy a mentősök a kapusunkat, Max Fourniert ápolják.
A tekintetem átsiklik a kispadunktól jobbra, és erősen
összekapcsolódom Kate-tel – az üvegnél áll, kezét Ben vállára
teszi, aki előtte áll. A tekintete féltő és együttérző, és azt
közvetíti felém, hogy minden rendben lesz.
Nem vagyok benne biztos, hogy ez így van. Különösen, amikor
Kate maga is egyike azoknak a terheknek, amelyeket én cipelek.
Nem kellene, hogy teher legyen számomra. Ennek a nagyszerű
és csodálatos nőnek, aki teljesen összezavarta a fejemet.
Könnyedén rabszolgasorba taszította a testemet. Totálisan
felkeltette az érdeklődésemet maga iránt, mint ember iránt. És
most úgy tűnik, hogy a szívemet baszogatja, mert az összes többi
teher mellett azon kapom magam, hogy rá gondolok, és arra,
hogy hol áll a jövőmben.
A legnagyobb gond abban az, hogy kurvára gőzöm sincs arról,
hogy mi az álláspontja. Félek tőle. Attól, hogy mit érzek miatta,
ösztönösen menekülni akarok előle.
De ennél fontosabb dolgok is nyomasztanak ebben a
pillanatban.
Mint például az, hogy a Cold Fury egy nagyon veszélyes
szakadék szélén áll, és rendkívül nagy a veszélye annak, hogy
belezuhanunk.
Ez a sorozat hetedik mérkőzése Atlantával. Míg mi, az első
három meccsen átgázoltunk rajtuk, ők küzdöttek, harcoltak és
kapartak a vereség ellen, és egy olyan húzással, ami miatt a
sportbemondók a fejüket rázzák, sikerült megnyerniük a
következő három meccset.
Most 3-3-as döntetlenre állunk, és az utolsó meccs ma este fog
eldőlni a Cold Fury arénájában.
Ez persze nem néz ki túl jól számunkra. Ez a meccs mocskos
és fárasztó volt, és minden gólunkért megküzdöttünk. A Sting is
keményen küzd. Érzékelik, hogy berágott Hamupipőke12, és
valószínűleg ők most jobban akarják ezt, mint mi.
A meccs 2-2 gólos döntetlenre állt, és alig több mint két
perccel a mérkőzés vége előtt a Sting játékosa, Peter Dietra

12„Hamupipőke” jelen esetben arra céloz, hogy a kevésbé sikeresnek tartott csapat
jobb eredményt teljesít az elvártnál.
szabadrúgáshoz jutott, és végigszáguldott a jégen Max felé. A
kispadon ültem, és tehetetlenül néztem, ahogy Claude üldözőbe
veszi, és mivel tudta, hogy nem éri el időben, sikerült az ütőjét
Dietra korcsolyája alá szúrnia, és egy eltúlzott büntetővel a jégre
rántania, hogy megmentse a gólt. Dietra és Claude egyenesen
Max felé csúszott a jégen. Összeütköztek vele, és három test egy
hangrobbanás erejével kibillent a hálóból, miközben korcsolyák,
botok és izmok halmazába csúsztak össze.
Claude és Dietra azonnal felugrottak, ledobták a kesztyűket,
és elkezdtek verekedni.
A tekintetem Maxra szegeződött, aki fájdalmában hempergett
a jégen, miközben megpróbált átkapaszkodni a terjedelmes
védőkön, a térdét markolva. Tudtam, hogy rosszul van. Tudtam,
hogy le fog jönni a jégről. Tudtam, már az előtt, hogy az edzői
stáb elérte volna őt, hogy az egyik menedzserasszisztens
Rykerért rohan vissza az öltözébe.
Határozottan Max térde volt, és bármi is volt az, elég súlyos
volt ahhoz, hogy segítség nélkül ne tudjon lejönni a jégről. Nem
gyakran fordul elő, de néha vannak olyan sérülések, amelyek
elég szörnyűek ahhoz, hogy hordágyat kelljen hívni, és ez
történetesen egy ilyen eset volt.
Ryker néhány perccel ezelőtt lépett ki a jégre, és éppen
nyújtózkodik. Még merev, mivel az öltözőben ült, és a
tévéképernyőn nézte a meccset. Merev lesz, és anélkül, hogy
elkapta volna a játék hevessége odakint a jégen, nem fogja
annyira beleélni magát a játékba.
 Nem mintha a szíve nem lenne benne, de az elméje nem lesz
annyira elkötelezett.
A tartalékkapusok egyszerű ténye.
Nagy szarban vagyunk.
És hogy még rosszabb legyen a helyzet, mivel Claude
megfogott egy kipattanó játékost, az Atlanta büntetőt fog kapni
Ryker ellen. Hamarosan lesz egy lehetőségük, hogy lezárják a
meccset.
Miközben Maxet a hordágyra emelik, és elkezdik leszíjazni, én
átkorcsolyázok Rykerhez, aki mostanra már befejezte a nyújtást,
és kis körökben korcsolyázik a jégen.
Meglátja, hogy közeledem, és fanyar mosollyal néz rám.
– Nem így akartam bekapcsolódni a játékba.
A vállára teszem a kezem, és megszorítom, miközben nézzük,
ahogy elkezdik kigurítani Maxet.
– Megoldod – mondom neki magabiztosan. – Te egy kibaszott
veterán vagy. A történelem egyik legjobb kapusa.
– Átkozottul igaz – mondja, és kivillantja a fogait egy
magabiztos mosoly kíséretében. – Nem fogom átengedni a
korongot.
– Majd sör mellett megünnepeljük, ha elkaptuk ezeket a
rohadékokat – hárítom.
– Én leszek az évszázad hőse, ha ezt sikerül blokkolnom –
mondja kuncogva, és én is visszakuncogok.
De aztán elcsendesedünk, és komolyra váltunk, mert a
viccelődésünk az idegességből fakad, és azt félre kell tennünk.
 – Komolyan – mondom neki, miközben közelebb lépek hozzá,
a kezemet a feje tetejére teszem, és a sisakomat az övéhez
koppintom. – Megoldod.
– Megoldom – mondja, majd elfordul tőlem, hogy elfoglalja a
helyét a háló előtt.

Szükségem van Kate-re.

Nem akarom, hogy szükségem legyen Kate-re. Nem akarom,
hogy szükségem legyen Kate-re.
De szükségem van rá.
Várom őt, miközben lefekteti Bent, és a hangulatom egyre
borongósabbá válik.
Valami méreg áramlik most az ereimben, mert elvesztettük a
játékot. És veszítenünk kellett. Szarul játszottunk, és nem
érdekel, mit mondanak a szurkolók vagy a sportközvetítők, nem
fair Rykerre kenni a sorozat elvesztését.
A srác több mint egy hónapja nem játszott, és elvárták, hogy
mereven beálljon, és a liga egyik legjobb játékosától kapjon
büntetőt?
Kibaszottul lehetetlen.
Ryker mindent megtett. Majdnem sikerült is neki, de a korong
megpördült, átfordult, leugrott a jégről, és pont a védő alatt
csorgott be.
 A srác kibaszottul kiborult. Szó nélkül hagyta el az arénát,
nem mintha a csapatból sokan próbáltak volna beszélni vele.
Tudom, hogy nem így fognak érezni, miután lehetőségük lesz
feldolgozni a történteket, de az öltözőben ő kapta a
csalódottságuk fő terhét.
Megtettem, amit tudtam. Egy lágy ütés a vállára, miután
lehúzta a felszerelését, és azt mondtam: ,,Kibaszottul nem a te
hibád, ember’’.
Nem válaszolt, és békén hagytam.
Szóval, a Stanley Kupa-bajnoki álmom ismét szertefoszlott, én
pedig kifejezetten pipa hangulatban vagyok.
Tovább romlik, mert szerintem csak úgy lehet jobbá tenni, ha
Kate újra odaadja magát nekem.
Ez önmagában még dühösebbé tesz.
Magamra.
Amiatt, hogy valamiért függök tőle.
Ennek nem így kellene lennie. Nem kellett volna összejönnöm
vele. Csak egy dugásnak kellett volna lennie, és ennyi, és most
mégis itt vagyok, az ágyamban fekszem, és alig várom, hogy
besétáljon a szobámba. Hogy minden jobb legyen. Hogy
elfeledtesse velem minden egyes terhemet.
És pusztán a ténytől, hogy tőle függ, hogy ezt megtegye,
nagyobb lelkiismeret-furdalásom van, mint amekkorát a baleset
óta éreztem. Bűnösnek érzem magam, amiért kihasználom őt, és
bűnösnek érzem magam, hogy olyan módon van szükségem rá,
ahogyan valamilyen oknál fogva soha nem volt szükségem
Ginára. Ettől majdnem összegörnyedek a szégyentől, különösen
azért, mert soha nem tudtam megadni Ginának azt, amit akart.
Kate-nek sem tudom megadni, de az önző fasz, aki vagyok, el
fogja fogadni, amit felajánl nekem.
– Jól vagy? – hallom az ajtóból, és Kate ott áll, és tétován néz
rám. Átöltözött a kis pizsamaszettjébe, amit imádok, mert
megmutatja az egész gyönyörű, krémes bőrét. Előttem már
nincs zavarban a teste miatt, ahogyan nem is kell. A számmal
már minden négyzetcentiméterét felfedeztem.
– Nem – mondom neki őszintén. Tudom, hogy nem lehetek
őszinte minden érzésemben, de ez nem okoz gondot bevallani.
Tudnia kell ezt, hogy megértse, ma este nem lesz szívecske és
virág. El kell törölnöm a nyomasztó érzéseket, és ennek
körülbelül az egyetlen módja az, hogy addig dugok vele, amíg az
agyam el nem zsibbad.
– Mit tehetek? – kérdezi, amikor belép, és becsukja maga
mögött az ajtót. Elővigyázatosságból elfordítja a zárat.
A farkam kezd megkeményedni, és lefelé nyúlok, hogy
simogatni kezdjem, hogy életre keljen. – Feküdj fel erre az
ágyra. Terveim vannak veled.
Például a lábaidat a vállamra teszem, hogy extra mélyen beléd
döfhessek.
Kate lassan odasétál az ágyhoz, a tekintetét az enyémre
szegezve. Amikor az oldalához ér, azt mondja: – Ez nekem nem
fog menni.
 A kezem mozdulatlanul a farkamra tapad, és összeszűkült
szemmel nézek rá. – Miért nem?
A keze kinyúl, és ujjait végigsimítja a hasamon. Az izmaim
megugranak behódolva édes érintésének. – Mert nekem is
terveim vannak veled.
Nem gondoltam volna, hogy lehetséges, de már ettől a pár
szótól is keményebb leszek. Míg eddig az volt a szándékom,
hogy felülkerekedjek Kate-en és birtokba vegyem, hogy
uralkodjak rajta, és azt tegyem a testével, amit csak akarok,
hogy enyhítsem a frusztrációmat és a bűntudatomat, hirtelen
nagyon érdekel, hogy mire képes ő velem.
Elengedem a farkamat, és a kezemet a fejem mögé teszem.
Ördögi mosollyal mondom neki: – A tiéd vagyok.
Kétely és szomorúság villan a szemében, mert tudja, hogy
ezek a szavak csak szófordulatok... valójában semmit sem
jelentenek a kapcsolatunk keretein belül. De aztán egy megértő
mosolyt küld felém.
Mindig olyan kibaszottul megértő.
Ettől még bűntudatosabbnak érzem magam.
Kate megfordul, kotorászik az éjjeliszekrényem fiókjában, és
egy óvszert vesz elő. Ledobja mellém az ágyra, majd áthúzza a
fején a felsőjét. El kell fojtanom egy nyögést, amikor azok a
mesés mellek szabadon lengnek, és összekulcsolom az ujjaimat
a fejem mögött, mert annyira a kezembe akarom őket fogni. A
farkam megugrik, amikor kibújik a kis rövidnadrágjából, a
bugyi pedig egyenesen lecsúszik vele együtt.
 A pulzusom hevesen dobogni kezd, amikor az ágyra mászik, és
szétnyomja a lábaimat, hogy be tudjon csúszni közéjük. Letérdel
úgy, hogy a térdének széle gyakorlatilag a golyóimhoz simul, és
számító kéjjel bámulja az erekciómat.
Nem vagyok benne biztos, hogy ezt túlélem.
Anélkül, hogy egy szót szólna hozzám – anélkül, hogy felnézne
rám –, a csípőmnél a matracra teszi a kezét, és a szájába vesz.
És édes, kibaszott, irgalmas Zeusz... talán ez a legjobb érzés a
világon. Egyik kezemmel a testét körülölelő hajzuhatag alá
nyúlok, amely a farkam tövéhez simul, miközben lassan nyalja
és szívja. Incselkedik velem, felizgat, és nem áll szándékában,
hogy azonnal elélvezzek.
És ez így van rendjén, mert minden egyes érintéssel minden
aggodalmam elolvad, amíg nincs más, csak az ő gyönyörű feje,
amint fel-le bólogat a farkamon.
A kezeim a fejéhez érnek, és bár nincs bajom azzal a
koncepcióval, hogy lassan visz engem, a testem magától elkezd
követelőzni. A csípőm felfelé lök, próbálom gyorsabban
ösztökélni... talán egy kicsit keményebben... mindenképpen
mélyebbre.
Ehelyett Kate lehúzódik rólam, és megnyalja duzzadt ajkait,
miközben a szemeimbe néz.
Istenem, de gyönyörű! Édes és gyönyörű, és túl jó a
magamfajtának.
Kissé elfordul tőlem, és megragadja az óvszert. Egy percig
babrál vele, mert általában én szoktam ezt csinálni, de végül
kinyitja. Határozottan kiveszi, és óvatosan végiggörgeti a
duzzadt farkamon, finoman végigsimít rajta, és megszorít,
amikor befejezte.
És bár tudom, hogy mi következik... bár már milliószor
fantáziáltam arról, hogy meglovagol, még mindig nem vagyok
teljesen felkészülve arra, hogy felüljön rám.
A tekintetünk egymásba forr, a lélegzetem elakad, és a
várakozástól szorosan visszatartom. Felemelkedik, majd
megfogja a kezemet, egyenesen tart, hogy rám ereszkedhessen.
És bassza meg... az első centi belé, és a szemeim felakadnak,
megszédülök a kéjtől, és a kezeim a csípőjére tapadnak, mert
őrült vágyat érzek, hogy rám csattanjon.
De nem teszem. Érzem, ahogy a pulzusom lüktet, minden
izmom összeszorul, és a tüdőm sikoltozik, hogy vegyek éltető
levegőt, de várok.
Várok, és jutalommal jár érte. Kate hátrahajtja a fejét, és
hosszú haja a combomat súrolja... mintha minden egyes tincset
éreznék a bőrömön, aztán egészen rám ereszkedik.
– Kate – nyögöm ki áhítatosan, teste szorosan körülölel.
Ujjaim mélyen a csípőjébe vájnak, és tudom, hogy ez nyomokat
hagy a bőrén.
– Shhh – mondja szelíden, miközben lassan ringatja a
csípőjét. – Próbálj meg ellazulni, bébi.
Kurvára semmi esélye.
 A valaha volt legszebb lány ül a farkamon, és én mindjárt
felrobbanok. Mindent megad nekem ebben a pillanatban, amire
szükségem van, anélkül, hogy bármit is várna tőlem.
Annyira nem érdemlem meg ezt, de elfogadom.
Kate egyenletes ritmusba kezd, felemelkedik és visszasüllyed
rám. Nem tart sokáig... túlságosan fel vagyok töltődve a
frusztrációtól. Túlságosan is szükségem van a feloldozásra.
De nem akarom magára hagyni, ezért egyik kezemet az alsó
hasára csúsztatom, széttárom az ujjaimat, és a hüvelykujjamat a
csiklójára nyomom. Zihál és összerezzen, egy pillanatra
megtorpan, de amikor rájön, hogy minden egyes lökésért, amit
nekem ad, cserébe ő is kap egy ugyanolyat, folytatja a
mozdulatokat.
De most már nem olyan lusták. Felgyorsítja a tempót, kicsit
előrehajol, és a kezét a mellkasomra teszi, hogy támasztékot
találjon. A mellei gyönyörűen ringatóznak, és
megbabonáznának, ha nem látnám a szükséget a szemében.
A légzése felgyorsul, ahogy az enyém is.
A csípője gyorsabban mozog, és én is hozzáteszek, gyengéden
tolom magam ellene.
A hüvelykujjam erősebben nyomódik rá, és ő olyan nyávogó
hangot ad ki, ami kurvára szexi, és majdnem szétrobbanok tőle.
És akkor... pontosan ugyanabban az időben történik. Teljesen
váratlanul, teljesen kataklizmaszerűen, de váratlanul elkezdek
elélvezni benne, pont akkor, amikor ő keményen hozzám
préselődik, és elkezd remegni a saját orgazmusától.
 A látásom majdnem elsötétül... biztosan homályos... ahogy
olyan erővel élvezek el benne, hogy attól félek, hogy az óvszer
végét is lerobbantom. És ami még jobb... ahogy a farkam
minden egyes lökésemmel összerándul benne, érzem, ahogy a
saját izmai összeszorítanak engem, a saját felszabadulásával
párhuzamosan. Kölcsönös orgazmusaink egymásból
táplálkoznak, és ez látszólag véget nem ér.
Ez az. Eldöntöttem.
A legjobb dolog a világon a soha véget nem érő közös
orgazmus Kate-tel.
Órákkal – igen, órákkal –, később, azt hiszem, testünk végre
abbahagyja a remegést. Kate teljesen kimerült, és rám omlik, az
arca a mellkasomra simul, a karjaim pedig a hátára fonódnak.
Hallgatom a légzését... érzem, ahogy a mellkasomon végigfut. A
szívverése az enyémmel együtt galoppból trappolássá lassul.
Olyan átkozottul jó érzés, és milyen jó világ lenne számomra,
ha mindig ezt kaphatnám.
A szívem összeszorul a szomorúságtól, amikor rájövök, hogy
ezt egyszerűen nem hiszem, hogy lehetséges.
Mert miközben a testem elcsendesedik, a lelkiismeretem kezd
hangosabban szólni. Hogy nincs semmi tartós vagy hosszú távú,
amit fel tudnék ajánlani Kate-nek, mert az biztos, hogy Ginának
sem volt bennem annyi, hogy felajánljam, és nézd meg, mennyi
ideig voltam Ginával.
 Tudom, a lelkem mélyén, hogy a legjobb dolog, amit Kate-ért
tehetnék, ha szakítanék vele. Ha tényleg törődöm vele... és
tudom, hogy igen... hatalmas szívességet tennék neki.
De azt is tudom, ahogy itt fekszem, a meleg testét magamhoz
szorítva, hogy még nem állok készen erre. Ahogy mondtam...
önző faszfej, meg minden. Továbbra is a terhére leszek,
elveszem a fényét és a jóságát, hogy enyhítsem a sötétségemet.
Ezt fogom tenni, amíg el nem jön az a nap, amikor ő többet
követel, és én azt mondom, hogy nem tudom megadni.
 Huszonnyolcadik fejezet
Kate

Fordította: Jane

– Ettél már valamit? – kérdezi Mely Bressard, miközben

könnyedén megérinti a vállamat.
Nézem, ahogy Ben játszik néhány másik gyerekkel az óriási
felfújható ugrálóvárban, amit Pretore edző hátsó kertjében
állítottak fel.
Még csak öt nap telt el azóta, hogy a Cold Fury kikapott az
Atlanta Stingtől a rájátszás első fordulójában, de úgy tűnik, hogy
már hagyomány a szezon végén a rájátszás első fordulója után
ünnepséget tartani.
Megrázom a fejem Mely-re, és mosolyogva mondom neki.
– Esélyem sem volt még eddig.
Mert eddig arra koncentráltam, hogy Bent figyeljem, ezért is
vagyok itt a partin.
Zack azt mondta, hogy valószínűleg iszik pár pohárral, és
kellene valaki, aki szemmel tartja Bent, amit én magamban úgy
fordítottam le, hogy szüksége van egy sofőrre.
 De ez teljesen jól is van így. Tudom, hogy Zack és én egy kicsit
közelebb kerültünk egymáshoz az elmúlt néhány hétben, de
sosem felejtem el, hogy én elsősorban Ben dadusa vagyok.
Szóval, lehet, hogy nem tudok Sutton és Alex társaságában
lógni, akik épp a teraszon álldogálnak és isszák a koktéljaikat; és
lehet, hogy nem leszek olyan szerencsés, hogy Zack úgy nézzen
rám, ahogy Garrett nézi Oliviát, mint egy ragadozó sólyom, de
nem is baj. Hálás vagyok azért a haladásért, amit Zackkel
elértem, és bár tudom, hogy nem szabadna, de mégis napról
napra jobban reménykedem abban, hogy teljesen be fog engedni
és meg fog nyílni nekem.
– Menj, és egyél valamit, mielőtt elfogyna az egész – mondja
és enyhén a ház felé tol. – Majd én vigyázok Benre, amíg te
vissza nem jössz.
Visszapillantok Benre, nem tudom, hogy ott merjem-e hagyni.
De Mely meglök, mielőtt megszólalna.
– Menj. Minél gyorsabban hozol kaját, annál gyorsabban
visszaérsz.
– Oké – mondom neki vigyorogva. – Öt percet kérek.
Elindulok a házba, de útközben elvesztegetek néhány értékes
percet, mert Sutton elvonszol, hogy megismerkedjek néhány
játékossal és a feleségeikkel. Jólesik, hogy elsősorban
barátjaként mutat be, és csak utána teszi hozzá, hogy:” – Ó, és ő
vigyáz Benre.”
Az ételek már ki vannak készítve a konyhában. Ez már akkor
feltűnt, amikor először beléptem ebbe a monstrum házba.
 Nem voltam a házban az érkezésünk óta, mert annyi
különböző tevékenység volt odakint, hogy kint ragadtam, és
játszottam Bennel és a többi gyerekkel.
Az elmúlt néhány óra alatt, amíg itt voltunk, néhányszor
láttam Zacket.
Annak ellenére, hogy azt állította, hogy fel akar önteni a
garatra, csak palackozott vízzel a kezében láttam. Kíváncsi
vagyok, miért van ez, de félek reménykedni, hogy valójában
azért, mert alapvetően nincs szüksége rám, mint sofőrre vagy,
hogy vigyázzak Benre, csupán azt akarta, hogy a közelében
legyek, de túlságosan félt beismerni ezt.
Jól van, rendben. Nem kell aggódni. Majd megpróbálom
áttörni a védelmi falait. Úgy látszik, nem fordítottam elég
figyelmet a ház feltérképezésére, mint ahogy eredetileg
gondoltam, és tévedésből azon kaptam magam, hogy a nappali
rossz oldalán vagyok, miközben próbálok eljutni a konyhába.
Ahogy visszafordulok, egy nagy dolgozószobát pillantok meg, és
látom, hogy Zack és Ryker beszélgetnek. Mindketten Pretore
edző falán lévő plaketteket és díjakat nézegetik.
– Kiváló edző – mondja Ryker. – Ez az egyik oka annak,
amiért én is ide akartam jönni.
– Igen – Zack egyetértően bólint. – Teljesen megváltoztatta a
játékomat, jobb játékossá tett.
– Jó ember – teszi hozzá Ryker.
– Tényleg támogatott a baleset után – gondolkodik Zack. –
Nagyon sokkal tartozom neki.
 Amikor először találkoztam az edzővel, egy kicsit meg voltam
szeppenve, de a felesége nagyon kedves és barátságos volt.
Örülök, hogy ennyire jó ember, Zacknek szüksége volt erre a
fajta támogatásra.
Elmosolyodom magamban, és a konyha felé fordulok.
– Szóval, hogy mennek a dolgok Kate-tel? – kérdezi Ryker, és
ettől megállok, a fülem hegyezem, mint egy radart.
Megdöbbent, hogy Ryker bármit is tud rólam és Zackről. Vagy
talán csak dajkaként kérdezősködik rólam? De ha ez lenne a
helyzet, miért kérdezi? Zack elégedetlen volt azzal, ahogyan
gondoskodtam Benről?
Tudom, hogy nem kellene, de nekidőlök a falnak, és az ajtó
előtt hallgatózom.
– Haver – dorgálja Zack. – Tudod, hogy nem fogok erről
beszélni.
Most már biztos, hogy nem a munka kapcsolatunkról
érdeklődik.
– Ugyan már – kötekedik Ryker. – Csöpögtess némi morzsát,
rohadtul kíváncsi vagyok.
– Olyan vagy, mint egy gimis lány, aki pletykáért könyörög –
mondja Zack nevetve. – Húzd ki a tampont, ember.
Ryker is nevet, én pedig forgatom a szemem, még hogy a pasik
nem pletykálnak.
– Nézd... én is úgy láttam, ahogy Delaney. Belehabarodtál a
csajba.
Delaney tudja? Mi a fene?
 – Milyen következtetést vonhattál le abból a rövid
interakcióból, aminek szemtanúja voltál? – kérdezi Zack
gúnyosan, és nem hangzik túlságosan boldognak. – Semmiség...
hidd el, nekem.
– Mekkora egy kibaszott hazug vagy – szidja Ryker, majd
gúnyolódni kezd vele. – Zack, fiam... azt hiszem, lehet, hogy
szerelmes vagy.
Nem látom őket, csak hallom a beszélgetést, de a szívem
megáll, amikor Ryker ezt így kijelenti. Biztosan látott valamit
Zack arcán vagy a reakciójában, ami arra serkentette, hogy ez
legyen a meggyőződése. Valamit, amit nem volt hajlandó
megmutatni nekem.
– Ryker – mondja Zack halkan, és küszködnöm kell, hogy
halljam, amit mond. – Tévedsz.
A szívem újra dobogni kezd, de ugyanakkor össze is szorul az
aggodalomtól.
– Mit látsz? Köztem és Kate között? – Zack költői kérdést tesz
fel, és a hangja alapján a torkom kezd összeszorulni. – Ő nem
más, mint egy dugás, egy numera. Ilyen egyszerű.
Nem hallom, mit válaszol Ryker. Nem hallom, hogy mi mást
mondott még Zack. Nem hallok semmit, ahogy távolodom a
faltól, és botladozva megyek vissza a házba. Valójában úgy
tűnik, hogy a hallásom áldott módon megszűnt, ahogy kifelé
tartok a teraszra, végig le a lépcsőn.
Látom, hogy Sutton szája mozog, ahogy valamit mond nekem,
de nem hallom, hogy mit. Nem hallom a többi bulizót sem, a
zenét vagy a gyerekek nevetését. Nem hallom a saját lépteimet,
ahogy lefelé dübörgök a lépcsőn. Mely felé indulok, aki még
mindig Benre és a többi gyerekre figyel. Végül egy hang
szűrődik át a mély csenden... egy reccsenő hang, amit egy éles
fájdalom követ, ami a mellkasomban árad szét. A szívem törött
darabokra, mert elért a fájdalmas igazság, hogy Zack soha nem
fog úgy érezni irántam, mint én iránta. Valójában, egyáltalán
nem tarthat túl sokra, ha úgy gondolja, hogy én csak egy dugás,
egy numera vagyok.
Az összes többi hang és zaj most hirtelen eláraszt. Zene,
nevetés, boldogságtól sikoltozó gyerekek. Mindez a fülemben
cseng.
Felkapom a táskámat a székről, ahol hagytam, és Mely felé
fordulok, aki mosolyogva néz rám. De bármit is lát az arcomon,
elárulhat, mert a mosolya lefagy.
– Mennem kell – motyogom neki, majd az első hazugságot,
ami csak eszembe jut, elpufogtatom. – Családi vészhelyzet.
Gondoskodj róla, hogy Zack odafigyeljen Benre.
Elfordulok, átvetem a táskámat a vállamon, és elindulok a ház
mellett, mert nem merek visszamenni a házba és esetleg
összefutni Zackkel. Mely utánam kiált, de nem veszek róla
tudomást.
Felgyorsítom a lépteimet, sőt futásba kezdek, amint
befordulok a sarkon, átvágok a kerten, abba az irányba, amely
tudom, hogy kivezet a kertvárosból.
 A bejárati ajtó kinyílik, odapillantok, és látom, hogy Sutton
lefelé rohan a lépcsőn. Megtorpanok, de aztán trappolok tovább.
Semmi értelme... Sutton rohadtul gyors, és elkap, mielőtt még
kiérnék az udvarról. Megragadja a könyökömet, úgy beszél
hozzám.
– Mi a baj? Hová mész?
Megfordulok, ő pedig hátrahőköl, azt hiszem, megdöbbenti az
arcomon tükröződő nyomorúságos érzés.
– Nem tudom ezt tovább csinálni.
– Mit? – kérdezi tőlem aggódva.
– Részese lenni ennek az egésznek – mondom az első dolgot,
ami eszembe jut, majd elhúzódom tőle.
Újra megragad.
– Hová mész? Csak úgy kisétálsz innen?
– Visszamegyek Zack házába – mondom neki, és egy újabb
fájdalom hullám hasít belém, amikor rájövök, hogy ez nem az én
házam. Csak egy átmeneti menedék. – Majd busszal megyek.
– A fenét fogsz – mondja, miközben elkezdett vonszolni az
ellenkező irányba végig az utcán. – Elviszlek.
– Nem kell – bököm ki.
– Fogd be – mondja szeretetteljesen, miközben egy
sötétszürke BMW-hez terel. – Szállj be.
Megteszem, amit mond, mert így sokkal hamarabb haza érek,
mint a busz. Amikor mindketten becsatoltuk magunkat,
beindítja a kocsit és lassan elindulunk.
– Nem kell szólnod Alexnek, hogy lelépsz? – kérdezem.
 – Amikor láttam, hogy elfutsz Melytől, tudtam, hogy valami
nem stimmel.
Mondtam neki, hogy beszélni fogok veled, és eltarthat egy
darabig. Majd felhívom, miután kiteszlek – mondja, majd
habozás nélkül megkérdezi.
– Elmondod, hogy mi folyik itt?
– Nem – mondom halkan, miközben lenézek az ölemben
összekulcsolt kezeimre.
– Zack összetörte a szíved? – kérdezi halkan, és az első
könnycsepp legördül az arcomon. Szipogok, pislogok egyet, és
kinézek az ablakon, állam a kezemre támasztom.
– Igen – mondom neki őszintén. – Tudtam, hogy ez fog
történni, fel kellett volna készülnöm rá.
– Soha nem állhatsz készen a szívfájdalomra – mondja
együttérzően, és megfogja és megszorítja a kezem. – Ha akarsz
róla beszélni, meghallgatom. Együtt érzek veled. Talán még
segítek is neked kiherélni őt.
Nem tehetek róla. A nyomorúságom közepette Sutton
megnevettet.
– Az nagyon jó lenne – elmélázom a gondolaton, de aztán
mélyet sóhajtok. – Valamilyen szinten nem az ő hibája.
– Hogyhogy nem az ő hibája? Összetörte a szívedet –
morogja, teljes mértékben kész az én oldalamra állni anélkül,
hogy ismerné a történetet.
Ironikusan felnevetek.
 – Mert azt mondta, hogy ez lesz belőle – mondom neki
keserűen. – Már előre bocsánatot is kért. Megvolt a
lehetőségem, hogy elfussak, eltávolodjak, de úgy mentem bele,
hogy tudtam, ez meg fog történni.
– Ó – mondja Sutton halkan, majd hozzáteszi. – Fogadok,
hogy attól még kurvára fáj.
– Fogalmad sincs róla mennyire – válaszolom.

Hallom, ahogy a bejárati ajtó kinyílik, és erővel a falnak

csapódik, aztán a lépcsőn felfelé haladó léptek dübörgését. Erőt
veszek magamon, nem állok meg, folytatom, amit csinálok. Zack
sokkal gyorsabban ideért, mint gondoltam, és gondolom,
miután Sutton kitett engem felhívta Alexet, ő pedig elment és
elmondta Zacknek, hogy mi folyik itt.
Hallom, ahogy Zack belép a szobámba... Érzem a jelenlétét, de
nem fordulok meg, ehelyett megkérdezem.
– Hol van Ben?
– Alexnél és Suttonnál marad éjszakára – válaszolja, és a
feszültség egy része feloldódik. Nem akartam, hogy ez az egész
akkor történjen meg, amikor Ben is jelen van.
Benyúlok a fiókomba, és előveszek egy újabb kupac ruhát,
megfordulok, hogy betegyem őket a bőröndömbe.
 – Mit csinálsz? – kérdezi Zack halkan.
– Csomagolok – mondom neki, minden erőmet és
büszkeségemet latba vetve, hogy ne remegjen a hangom. –
Hazamegyek. Az apukám itt lesz holnap reggel tíz körül, hogy
felvegyen.
Halotti csend fogadja a szavaimat, aztán megfogja a
könyököm és maga fele fordít. Felém tornyosul, arca komor. –
Csak lelépsz... csak úgy? Minden értesítés nélkül?
– Nincs rám szükséged – mondom nyugodtan, miközben
kirántom a karomat a szorításából, visszafordulok a komód felé.
– Vége a szezonnak, egyedül is boldogulsz Bennel.
– Összetöröd a szívét, ha elmész – mondja Zack, és most
először rezdül meg a kemény elhatározásom. Könnyek szöknek
a szemembe, és elkezdenek potyogni.
A felsőm ujjába törlöm őket.
– Túlteszi magát rajta – mondom remegő hangon. – Fájni fog
neki, és először nem fogja megérteni, de hamarosan elfelejt
engem. A gyerekek rugalmasak.
Én azonban soha, de soha nem fogom elfelejteni őt.
– Miért csinálod ezt? – kérdezi Zack elkeseredetten. – Miért
mentél el a partiról anélkül, hogy szóltál volna nekem?
Veszek egy mély lélegzetet, és szembefordulok vele.
– Hallottam, ahogy te és Ryker beszélgettetek.
Az arca elsápad, az állkapcsa keményen összeszorul, és a
szemei dühösen villannak.
– Hallgatóztál, Kate? Rossz kislány.
 Játszik velem. Tudom. Azt akarja elérni, hogy rosszul érezzem
magam, próbál terelni, hogy enyhítse a bűntudatát. De ez nem
fog megtörténni.
Elfordulok, és elkezdek még több ruhát elővenni a komódból.
Nem is vesződöm azzal, hogy válaszoljak a heccelésére. Végül
odasétál hozzám, megfogja a vállamat, és szembefordít magával.
A tekintete most már bocsánatkérő.
– Nem úgy értettem. Csak azért mondtam, hogy szálljon le
rólam, mert nem akartam vele rólunk beszélni.
– Ezt megértem – mondom halkan, és elhúzódom tőle. –
Teljesen érthető.
– Akkor mi a faszért pakolod össze a ruháidat? Miért mész el?
– csattan fel frusztráltan.
Beteszem a ruhákat a bőröndbe, megpaskolom őket, és
lecsukom a tetejét. Elhúzom a cipzárt, mielőtt szembefordulnék
vele.
– Megállapodtunk, Zack. Már az elején. Emlékszel rá? Azt
mondtam, hogy ha egyszer eljön az idő, hogy már nem tudom
ezt az egészet helyén kezelni, akkor szólni fogok. Most ezt
teszem. Nem tudom kezelni ezt. Többet akarok, és te nem tudod
ezt megadni nekem, úgyhogy méltóságteljesen ki kell szállnom
ebből a helyzetből.
Zack elfordul tőlem, járkálni kezd, frusztráltan a hajába túr.
Visszafordul hozzám, és beszélni kezd.
– Túl sokat vársz tőlem, túl gyorsan.
 Hirtelen a saját frusztrációm felülkerekedik, haragra lobban,
majd kitör belőlem.
– Nos, mit gondoltál, mi fog történni, Zack? Persze, világosan
lefektettél néhány szabályt, de te voltál az, aki megszegte őket.
Összerezzen, és azonnal tagadást látok a tekintetében.
Odamegyek hozzá és megbökdösöm a mellkasát.
– Mit gondoltál, mit fogok csinálni, Zack, amikor te
folyamatosan átléped azokat a határokat, amelyeket te magad
teremtettél? Azt mondtad csak szexről van szó, de aztán felém
nyújtottad a kezed, és hívtál, hogy lépjem át veled a határokat.
Te voltál az, aki elvittél egy romantikus vacsorára. Te voltál az,
aki hozzám bújt a kanapén. Te voltál az, aki megosztottad a
fájdalmadat és a titkaidat velem, amikor senki mással nem
tudtad megosztani. Te voltál az, aki miatt ez az egész többről
szólt, mint a szex. Szóval tényleg, Zack... mi a fenét gondoltál,
hogy mi fog történni?
Az ajkai szétnyílnak, de csak zavartan bámul rám. De nekem
van még mondanivalóm.
– Elmondom, mi történt, Zack. Az én elvárásaim valóban
megnőttek. Minden egyes érintéseddel, minden egyes
alkalommal, amikor az ágyadba hívtál, minden alkalommal,
amikor megosztottad velem a bűntudatodat és bíztál bennem,
hogy enyhítem, a remény kibaszottul kivirágzott bennem és az
elvárásaim megnőttek. Nem tehetek róla. Az emberi természet,
meg minden egyéb. Szóval, hajrá, kend rám ezt is, legyen az én
hibám. Örömmel elfogadom a felelősséget. Sőt, ragaszkodom
hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog túllépni
minden bűntudaton, ami ebből fakadhat. Isten tudja, hogy volt
már elég az életedben.
Elfordulok, besétálok a fürdőszobába, és elkezdem
összeszedni a piperecuccaimat a fürdőből. Amikor visszasétálok
a hálószobába, Zack ugyanott áll, tekintete a szőnyegre
szegeződik, a vállai előre görnyednek.
– Tényleg megpróbáltam – mondja legyőzötten.
Hirtelen elolvad bennem a düh, és csak a nyomasztó
szomorúság marad bennem. Annyira átkozottul szomorú, mert
hallom a bűntudatot a hangjában. Olyan átkozottul szomorú,
mert az egyetlen ember, akit mindenekfelett akarok épp most
dobta be a törülközőt. A szikrányi remény, ami pislákolt
bennem azt illetően, hogy harcolni fog az ellen, hogy elmegyek,
most vált hamuvá.
– Tudom – mondom neki, miközben ledobom a
piperecuccokat az ágyamra. Rám emeli lelki tekintetét, és
fájdalma szinte tapintható.
– Annyira sajnálom Kate, hogy fájdalmat okoztam.
Egy apró mosollyal és egy megértő bólintással jutalmazom.
– Tudom. Már hetekkel ezelőtt bocsánatot kértél érte, és én
elfogadtam a bocsánatkérésed, emlékszel?
Bólint, és elfordul.
– Elmegyek Benért. Így reggel itt lesz, és tölthetsz vele egy kis
időt, mielőtt elmész.
 – Oké – suttogom, de ő nem néz vissza rám. Hallom, ahogy
fáradtan leballag a lépcsőn, majd az ajtó becsukódik mögötte.
Aztán lezuhanok a szőnyegre, fejemet az ágynak támasztom,
és sírni kezdek a helyzet igazságtalan mivolta miatt.
 Huszonkilencedik fejezet
Zack

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB…

Fordította: Isabelle

Egy sztriptízbárban vagy?

Ránézek Ryker üzenetére, aztán vissza a topless táncosnőre,
aki előttem riszál a színpadon. Jól ismer engem. Felveszem a
telefonomat, és visszaüzenek neki: Igen.
Azonnal válaszol: Látsz valami jót?
Gyorsan visszaírom: Nem.
Találkozzunk a Tribeca-ban egy pár sörre.
Felállok az asztaltól, lehúzom az utolsó korty sörömet is, és
egy tízdollárost dobok az üres poharam mellé. Ahogy
végigsétálok és magam mögött hagyom a dübörgő zenét,
visszaüzenek neki: Úton vagyok.
Az út Tribeca felé nem tart sokáig. Találkoztam már Rykerrel
itt néhányszor, hogy együnk vagy igyunk valamit az elmúlt két
hétben. Bár Alex és Garrett mindig is a haverjaim lesznek, de
Rykerrel elég szorossá vált a barátságunk.
 Olyannyira, hogy elárultam neki, mi történt köztem és Kate
között. Nem mondtam el neki az intim részleteket arról, ami
köztünk történt, de teljesen őszinte voltam vele arról, hogy
kitaláltam egy sor hülye szabályt, amit én magam szegtem meg,
ami miatt ő reménykedett valamiben, ami soha nem lehetett.
Amikor Ryker megkérdezte, hogy miért nem lehetett, akkor
folytattam a hiányosságaimról és a kételyeimről a Ginával való
kapcsolatommal kapcsolatban. Igen, nagyon jó barátom, és
együtt érzett velem. Olyannyira jó barát, hogy aztán azt mondta
nekem, hogy én egy fafej vagyok. Megdorgált, amiért
megbántottam Kate-et, és amiért hagytam, hogy elmeneküljön.
Azt mondta, hogy el kell engednem ezt a szart a múltban és a
jelenre kell koncentrálnom. Ráadásul Sutton is csúnya
szememmel nézett rám. Nem tudom, mennyit tud, de tudja,
hogy bántottam Kate-et. A golyóimat akarja reggelire. Ebben
biztos vagyok.
De nincs szükségem arra, hogy Sutton és Ryker miatt is
rosszul érezzem magam. Semmit sem tudnak tenni vagy
mondani, amitől rosszabbul érezhetném magam a történtek
miatt, a fájdalom miatt, amit Kate-nek okoztam. Az egész
lényem fáj a tudattól, amit tettem.
Morbid módon lenyűgözőnek találom, hogy a kör bezárult. A
percben, ahogy Kate végleg kisétált az ajtón, ugyanezt a
szívszaggató nyomorúságot éreztem, mint amikor megtudtam,
hogy Gina meghalt a balesetben.
 Ez azt jelenti, hogy pontosan ugyanazt éreztem mindkét nő
iránt?
Nem hiszem. Minél többet gondolkoztam, annál többet
láttam, rájöttem, hogy nagyon kevés hasonlóság volt aközött,
ami én köztem és Gina között történt, és amim volt Kate-el. És
mégis mindkettőjük hiánya mélyen érintett.
Igen. A kör bezárult. Egy lepukkant sztriptízbárban ülve,
keresve valamit, de nem tudom, mi az. Tudom, hogy nem fogom
itt megtalálni. És mégis folyton visszajövök, remélve, hogy ott
van, hogy lesz valami nyom, hogy mit tehetek, hogy kihúzzam
magam ebből a nyomorúságból.
A Tribeca parkolója tele van, de nem lepődöm meg. Kedvelt
hely, mert fantasztikus hamburgereik vannak és széles
sörválaszték. Áttöröm magam a tömegen, és megtalálom
Rykert, aki az U alakú bár egyik sarkában ül.
– Mi a helyzet, haver – kérdezi Ryker, miközben összecsapjuk
az öklünket.
– Nem sok minden – mondom neki. Intek a csaposnak, aki
odajön hozzám, és rendelek egy csapolt Guinnesst.
– Szóval a cicik és a seggek nem voltak jók ma este – kérdezi
Ryker vigyorogva.
– Ugyanaz a régi szar, másik nap. – válaszolom túlzó
szomorúsággal. – Te mit csináltál?
– Beszéltem ma Hensley-vel – mondja, miután kortyolt egyet
a söréből.
 – Véglegessé tette a döntését, és azt akarja, hogy teljes
felügyelettel neveljem a lányokat, és hajlandó átadni a teljes
felügyeleti jogot. Ő fogja elhozni őket és az összes cuccukat a
hétvégén.
Ragyogó vigyorral nézek rá. – Ez fantasztikus, haver.
Hensley láthatóan ingadozott, hogy mit akar és ez az őrületbe
kergette Rykert. Végül azt mondta neki, hogy döntsön, és
véglegesítse, különben ő fogja véglegesíteni a döntését azzal,
hogy a bíróhoz fordul.
Ryker nagyot mosolygott vissza rám, mert egy dolgot
megtanultam arról az elmúlt hetekben, hogy mennyire szereti a
gyerekeit. – Igen. Nagyon izgatott vagyok, hogy végleg hozzám
költöznek. Már elkészült a szobájuk, és megnéztem az iskolát,
ahova beiratkoznak.
– Ben és a lányok rendszeres játszótársak lesznek. – mondtam
neki.
– Jól hangzik – ért egyet velem, majd egy drámai szünetet
tart. – Figyelj, én is akartam kérdezni Kate-ről.
És mint mindig, amikor meghallom a nevét, fájdalom hasít a
mellkasomba, amit mély vágyakozás követ, majd egy gödörnyi
üresség. – Miről?
– Beszéltél vele mostanában?
Megrázom a fejem. – Azt hiszem, nem igazán tudom, mit
mondhatnék neki.
– Hát, nem fogjuk újra átbeszélni az összes okot, amiért úgy
gondolom, hogy te egy idióta vagy, ha róla van szó, de kíváncsi
voltam, hogy mit gondolsz róla, arról, hogy felajánljak neki egy
állást?
Csak egy pillanatig habozom, mielőtt azt mondanám: –
Szerintem ez fantasztikus lenne.
És ezt tényleg komolyan gondolom.
A bűntudat mellett, amit Kate megbántása miatt érzek,
szörnyűséget is érzek amiatt a tény miatt, hogy kizárólag az
általam adott állástól függött, hogy ősszel visszamenjen az
iskolába. Ez már súlyosan nyomaszt, mióta elment.
– Nem gondolod, hogy ez furcsa lenne? – kérdezi óvatosan. –
Elkerülhetetlen, hogy valamikor találkozol vele néhány
klubrendezvény között, vagy akár a gyerekek összejövetelein,
amikor együtt játszanak.
– Igen, furcsa lenne – motyogom. Kurvára fájna, az biztos. –
De nagyfiú vagyok. Megbirkózom vele.
– Akkor miért nem hívod fel, és kérdezed meg a nevemben –
mondja Ryker egy huncut mosollyal.
Én csak egy figyelmeztető pillantást vetek rá.
– Szép próbálkozás, haver. De ha Kate-tel akarsz beszélni,
magadnak kell felhívnod. Bízz bennem, én vagyok az utolsó
ember, akiről hallani akar.
– Azt hiszem, ebben tévedsz. – mondja Ryker, miközben
felveszi a sörét. Meglengeti felém, és azt mondja: – Csak azért,
mert megbántottad őt, nem jelenti azt, hogy az érzései
megváltoztak irántad.
 – Talán nem – mondom neki grimaszolva. – De ez nem jelenti
azt, hogy az én érzéseim sem változtak meg.
Ryker összeszűkíti a tekintetét, és szkeptikusan néz rám.
Tudom, hogy próbálja mérlegelni a szavaim igazságtartalmát,
miszerint nem vagyok közelebb ma ahhoz, hogy megnyissam a
szívem egy nő előtt, mint öt perccel ezelőtt. De, amit Ryker nem
tud, az az, hogy az érzéseim határozottan megváltoztak. A teljes
zavarodottságból, amit Kate iránt éreztem, átmentem egy kis
tisztánlátásba, ahogy átgondoltam a dolgokat. Rájöttem, hogy az
érzéseim Kate iránt azért voltak olyan zavarosak, mert
fogalmam sem volt, hogy mit éreztem Gina iránt. Azt hiszem,
annyira elmerültem abban, hogy megpróbáljam megoldani a
múltbeli problémáimat, hogy nem vettem észre, hogy talán a
válasz, szó szerint az orrom előtt volt. Vagy inkább a legtöbb
este alattam.
Persze, ez most már vitatható. A dolgok olyan kibaszott
mélyen a szarban vannak, hogy nem hiszem, hogy valaha is meg
lehet őket menteni és fel lehet őket csiholni.
Ryker előveszi a telefonját, és azt mondja: – Add meg Kate
számát. Felhívom most rögtön.
Meglepetten pislogok rá, és gyors pillantást vetek rá a
bárpulton. – Csak úgy felhívod őt most rögtön, egy bárból?
– Igen, miért ne? Nincs jobb alkalom, mint a jelen.
Megvonom a vállamat, és előhúzom a telefonomat. Soha nem
jegyeztem meg Kate számát, mert mindig a kedvencek listáján
volt.
 Még nem vettem ki onnan, mert egyszerűen nem bírtam
megtenni. Előkeresem az elérhetőségét, és felolvasom neki a
számát.
Egyenesen beírja a telefonjába, majd felhívja őt.
Nézem, ahogy a füléhez tartja a telefont, és várja, hogy Kate
felvegye. Ez a legközelebbi alkalmam hozzá, amióta kisétált az
ajtón.
És bassza meg, az egy nyomorúságos nap volt számomra, de
még inkább Ben számára.
Kate korán kelt azon a reggelen, de én már korábban fent
voltam, és a konyhában vártam rá. Meglepetten felriadt, amikor
meglátott engem, és aztán nem vett rólam tudomást, miközben
kávét főzött. Megpróbáltam még egyszer beszélni vele.
– Kate, van valami, amit mondhatnék, ami rávehetne, hogy
maradj?
Rám nézett azokkal a tiszta kék szemeivel, és rám mosolygott
szomorúan. – Mondhatnád, hogy szeretsz.
Annyira megdöbbentett a kérése, hogy hátradőltem a
székemben.
A reakcióm érezhető volt, és ő csak leengedte a tekintetét,
miközben lemondóan rázta a fejét.
Nem volt mit mondanom. Az ajkaim nem mozdultak, a
torkom nem működött együtt. Nem tudtam elmondani neki,
hogy szeretem, mert ez a fogalom túl idegen volt számomra,
hogy belegondoljak. Határozottan törődtem Kate-tel, olyan
módon, ahogyan Gina halála után nem gondoltam volna, hogy
ez lehetséges, de eléggé biztos voltam abban, hogy a szerelem
soha többé nem lesz része az egyenletnek számomra. Egy totális
balfasz voltam, ha a szerelemről volt szó. A délelőtt hátralévő
részében Kate Bennel foglalkozott, de csak azután, hogy leültem
mindkettőjükkel a konyhaasztalhoz, miközben Kate
elmagyarázta Bennek, hogy el kell mennie és hazamegy. A
szívem megszakadt, amikor a szeme megtelt könnyel, és csak
annyit kérdezett: – Miért?
Mert egy seggfej vagyok.
Mert túlságosan félek ahhoz, hogy kitartsak mellette.
Mert soha nem tudnám megadni neki azt, amire igazán
szüksége van, és ez egy olyan kudarc, amit nem tudok kezelni.
Ehelyett Kate a karjába húzta, és szorosan átölelte.
Megcsókolta a fejét, és gyengéden azt mondta neki: – Itt az
ideje, hogy továbblépjek. Ennek semmi köze hozzád, kisember.
Aztán soha nem felejtem el, amíg élek, amit kérdezett Kate-től
ezt követően. Komoly tekintettel ránézett, és megkérdezte: –
Elmész, mint az anyukám?
Kate hősiesen visszafojtott egy zokogást, és remegő hangon
azt mondta neki.
– Természetesen, nem, butuska. Csak egy telefonhívásnyira
leszek tőled és biztos vagyok benne, hogy apukád megengedi,
hogy meglátogassalak, amikor csak vissza tudok jönni.
Ben felém fordította könnyáztatta arcát, és megkérdezte: –
Kate eljöhet meglátogatni?
 Összeszorult a torkom, és egy kicsit köhögnöm kellett, hogy
kitisztuljon, de azt mondtam neki: – Persze, haver. Bármikor,
amikor csak akar.
Az ajtóm mindig nyitva áll Kate előtt.
Ezután magára hagytam őket, és az irodámban lógtam a
hátralévő időben, amíg meg nem hallottam, hogy egy autó áll be
a felhajtóra. Behúztam a függönyt, és épp időben kukucskáltam
ki az ablakon, hogy meglássam amint Kate apja kiszáll egy öreg,
ütött-kopott kisteherautóból, és Kate belerepül a karjaiba.
Erősen megölelte, kétszer megforgatta, és megcsókolta a fejét.
Amikor a férfi megpróbált visszahúzódni, a lány
belekapaszkodott és nem engedte el.
A függönyt leeresztve elfordultam a keserédes viszontlátástól,
mert ez csak még inkább felerősítette azt, ami elkerülhetetlen.
Kimentem az irodámból, és kötelességtudóan találkoztam
Robert Francissel, Kate névrokonával. Kezet fogott velem, és
udvariasan biccentett.
A lelkesedésének hiánya – a Karolina Cold Fury hokisával
való találkozás miatt –, főleg, hogy tudom, hogy nagy rajongó,
már akkor tudatta velem, hogy Kate mondott neki valamit arról,
ami köztünk történt. Az a tény, hogy nem ütött meg, elárulta,
hogy csak annyit mondott neki, hogy megzavarja a rólam
alkotott véleményét. Teljes tehetetlenséggel álltam a
verandámon, és néztem, ahogy az apja kiviszi a bőröndjét és a
két dobozt, ami nála volt a teherautóhoz, miközben Kate
leguggolt Ben elé, és halkan beszélgetett vele. Robert beindította
a teherautót, és megvárta, amíg Kate elbúcsúzott. A lány
megragadta Bent, és szoros ölelésbe húzta. Amikor elengedte,
titokban letörölte a könnyeit a szeméből, odalépett hozzám, és
lábujjhegyről az arcomra csókolt. Minden akaraterőmre
szükségem volt, hogy ne ragadjam meg, és ne rángassam vissza
a házba velem, hogy odakötözzem az ágyamhoz, és azt mondjam
neki, hogy marad.
Hátralépett, mosolygott rám, és azt mondta: – Vigyázz
magadra, Hell on Skatesl!
Anélkül, hogy megvárta volna a válaszomat, elfordult és
elkocogott az apja kocsijához. Soha többé nem nézett vissza
rám, de miután az apja kihajtott a kocsifelhajtóról, láttam, hogy
Benre nézett, és intett neki egy utolsót. A mellkasomba csapó
fájdalom annyira megdöbbentett, hogy térdre estem. Azzal az
ürüggyel tettem, hogy meg kell ölelnem Bent de valójában én
voltam az, akinek szüksége volt rá. Aztán magamhoz húztam a
karjaimba, felkaptam, és visszavittem a házba.
Kate eltűnt, és az életem hivatalosan is szarabb volt, mint
valaha, és az egész csak azon múlott, hogy túlságosan féltem
ahhoz, hogy bármit is tegyek ellene.
– Kate, hé, itt Ryker – mondta a telefonba, kirángatva engem
a morbid emlékeimből. Figyelmesen nézem őt, próbálom
leolvasni az érzelmek minden árnyalatát az arcáról, mivel nem
hallottam a beszélgetés elejét.
 – Szóval, hogy vagy – kérdezi tőle, majd egy hosszú szünetet
tart, amíg hallgatja. Megértően bólint, majd elkezd nevetni. –
Na, ez nem lep meg.
Mi nem lepi meg? Hogy jár valakivel? Talált valakit? Másik
munkát? Csak nem azt mondta neki, hogy szenvedélyesen
gyűlöl engem?
– Figyelj, az ex-feleségem azt akarja, hogy vegyem át a teljes
felügyeleti jogot a két gyermekemre és szükségem lesz egy
dadusra. Azon gondolkodtam, hogy érdekelne-e a munka.
Ryker szünetet tart, és hallgatja Kate-et. Sokáig hallgatja.
Felemelem a sörömet, és kortyolok egyet, próbálom elnyomni
a mosolyomat, mert nagyon jól tudom, hogy mi történik most. Ő
a vonal másik végén csak fecseg. Ez az, amihez a legjobban ért,
és kurvára hiányzik.
– Oké, miért nem gondolkozol rajta, és pár perc múlva szólsz.
– mondja Ryker, miután kifogyott a szuflából. Teljesen meglep,
hogy nem fogadta el azonnal. Tudom, hogy szüksége van
munkára, és Ryker átkozottul jó pénzt fizetne neki. Aggodalom
jár át, ahogy azon tűnődöm, vajon feladta-e az elképzelését,
hogy visszatérjen az iskolába.
– Jól van – mondja Ryker a telefonba, és a tekintete rám
szegeződik.
– Pont itt áll, akarsz beszélni vele?
Adrenalin lüktet bennem, ahogy egyszerre csak rájövök, hogy
Kate megkérdezte, hogy vagyok, és hogy potenciálisan néhány
másodpercen belül beszélhetek vele. A kezeim azonnal izzadni
kezdenek, és a szívverésem túlpörgött. Egyáltalán mit
mondhatnék neki?
Hiányzol.
Kérlek, gyere vissza.
Bármit megteszek, hogy visszajöjj.
Sajnos Ryker szomorúan rám mosolyog egy apró fejrázással,
és azt mondja a telefonba: – Persze, drágám, megértem. Csak
hívj fel, amint meghoztad a döntésed.
Basszus.
Nem akar velem beszélni.
Ryker leteszi a telefont, és részvétteljes pillantást vet rám.
– Sajnálom, ember.
Bátor arcot vágva vállat vonok, és nagyot kortyolok a sörből.
– Semmi gond. Nem vagyok meglepve.
De teljesen megbántott és megdöbbentett, hogy valószínűleg
megöltem minden törődést és szeretetet, amit valaha érzett
irántam.
– Azt mondta, hogy átgondolja a dolgot – mondja Ryker,
miközben lerakja a telefonját a pultra.
– Mit kell átgondolni – gondolkodom hangosan. – Ez egy
nagyszerű lehetőség számára.
– Nem is tudom. Nagyon bizonytalannak tűnt.
Jézusom. Remélem, hogy nem basztam szét Kate fejét
annyira, hogy emiatt feladja a céljait. Istenemre remélem, hogy
az erős, határozott és céltudatos nő, akit megismertem még
mindig a legjobb formáját hozza, ha a jövőbeli karrierjéről van
szó. Ha elszúrtam ezt neki, sosem bocsátom meg magamnak.
Kiiszom a maradék sörömet, és Ryker jelez a csaposnak egy
másikért.
– Nem maradok, ember – mondom neki, miközben előhúzok
egy kis pénzt és a pultra dobom.
– Gyerünk, haver – könyörög Ryker.
– Az utolsó dolog, amire szükséged van hazamenni és
duzzogni.
– Bocs, haver – mondom neki egy együttérző pillantással. –
Csak nincs kedvem semmi máshoz.
Megpaskolja a hátamat, én pedig megfordulok, hogy kifelé
induljak a bárból. Tényleg meg kéne ragadnom az alkalmat,
hogy ma este kimaradjak, és leigyam magam. Michelle meghívta
Bent, hogy maradjon nála és Beau-nál éjszakára, nekem pedig
nincsenek más kötelezettségeim.
Sajnos ma este is azt fogom csinálni, amit a legtöbb este
szoktam.
Magamat fogom okolni azért, amit Kate-tel tettem. És aztán
hogy miért nem tudtam megadni Ginának, amit akart. Utána
pedig megpróbálom meghatározni, hogy miért érzek valamit
Kate iránt, amit soha nem éreztem Gina iránt. És végül, abszolút
elutasítom, hogy elhiggyem, hogy képes lennék megadni Kate-
nek, amit megérdemel, mert még ha ő más is – amit én érzek, az
más –, nincs jogom ahhoz, hogy további fájdalomnak és
csalódásnak tegyem ki őt. Egyszer már megtettem, és nem
fogom megtenni újra, nem számít, mennyire fáj, hogy nem
lehetek vele.
 Harmincadik fejezet
Kate

Fordította: Isabelle

A szívem fölé tartom a kezem, hitetlenkedve nézek lefelé, és

felkiáltok: – Ó, te jó ég! Ti ketten tényleg megettétek az egész
vacsorát.
Mindkét lány rám vigyorog a konyhaasztaltól. Sötét haj,
szürke szemek.
Mindketten Ryker miniatűr változatai. Violet, aki inkább a
csendesebb a kettő közül, a szájába dugja az ujját, és
szemérmesen rám mosolyog, és előre-hátra lóbálja a lábait.
Ruby azonban nem csendes, és az asztalra csapkodja a villáját.
– Azt mondtad, hogy ehetünk egy sütit.
Nevetek, és felveszem az üres tányérjukat. – Azt mondtam.
Rykerhez fordulok, aki ott ül és nézi a drámai eseményeket és
mosolyogva nyújtja át nekem a tányérját. – Köszi, Kate. Ez
finom volt.
Miután bedobtam a tányérokat a mosogatóba, felkapok három
csokis sütit egy műanyag dobozból, amit tegnap készítettem, és
átadom Rykernek, Violetnek és Rubynak. – Jó étvágyat, kedves
barátaim.
Igen, ez a munka elég látványosra sikerült. Megdöbbentem,
hogy hallok Rykerről a múlt héten, és még inkább, amikor
felajánlotta, hogy hagyja, hogy beszéljek Zackkel, aki
nyilvánvalóan ott volt vele. Kiakadtam egy kicsit, és teljesen
elutasítottam az ötletet. Nem volt bennem annyi, hogy halljam a
hangját. Bármennyire is vágytam rá, túlságosan fájt volna.
Azt mondtam Rykernek, hogy átgondolom a dolgot.
Körülbelül tíz percig tartott miután letettem a telefont, hogy
rájöjjek, elfogadom. Hogy is tehettem volna másképp?
Szükségem volt a pénzre, ha ősszel el akartam kezdeni az
iskolát. Miközben elég könnyen estem pánikba, amikor
hazaértem apukámmal, még mindig keményen igyekeztem a
céljaim elérésére koncentrálni. Csak miután felmondtam Ben
dadájaként, egy kicsit elveszettnek éreztem magam.
De visszatértem. Másnap reggel felhívtam Rykert, elfogadtam
a meghívást. Apa visszahozta a seggem Raleigh-be, ahol azonnal
nekiláttam mint dadus az új drága gyámoltjaimnak, Violetnek és
Rubynak.
Nagy, nagy különbségek vannak a lányok és a fiúk között.
Őszintén szólva, a lányok sokkal igényesebbek, és több
gondoskodást, másfajta tapintatot igényelnek. Erre hamar
rájöttem.
De pokolian szórakoztatóak, és a napom kedvenc része
felöltöztetni őket és csinos frizurát csinálni nekik. Ők olyanok,
mint a nagy babák, és mivel nekem sosem volt babám, akivel
játszhattam volna, amikor felnőttem, bepótoltam az
elvesztegetett időt. Van azonban egy hátulütője is ennek az új
munkának. Szörnyen hiányzik Ben. Itt lenni Raleigh-ben,
miközben két új gyerekre vigyázok. Szörnyen érzem magam,
mert elhagytam őt. Ryker elmondta, hogy Zack nem vett fel
senki mást, a nyári szünet alatt. Gondolom, ugyanez igaz
Rykerre is, de ő azt akarta, hogy azonnal kezdjek, mert annyira
szerette a lányait, a gondozásuk nagy része a feleségére hárult,
és egy kicsit megijedt a lehetőségtől. De minden, amit eddig
láttam azt mutatja, hogy fantasztikus apjuk lesz. Ő, csak egy
kicsit berozsdásodott néhány dologban, és borzalmasan rossz
hajfonó, szóval ezért azt már nem csinálhatja.
– Rendben vagy a ma este miatt? – Ryker kérdezi, miközben
befejezi a sütit, amíg én a mosogatógépet pakolom.
– Persze – mondom neki, bár a szívem őrülten elkezd dobogni
az emlékeztető miatt. – Különben is, ez a te házad.
Megengedett, hogy azt hívj meg, akit csak akarsz.
– Tudom – ért egyet. – Csak, tudom, hogy furcsa lesz.
– Igen, az lesz – mondom neki mosolyogva. – De én
tökéletesen profi leszek, és emellett, el fogok bújni az emeleten
játszani a gyerekekkel.
Ryker felhorkan, és feláll az asztaltól. – Kell segítség a
mosogatásban?
 – Hmm, észrevettem, hogy csak azután ajánlottad fel, hogy
befejeztem a mosogatógép feltöltését – mondom neki egy
rajtakaptalak arckifejezéssel.
Nevet, és rám kacsint, mielőtt kisétál a konyhából.
–Átkozottul okos vagy.
Nem vesződöm a válasszal, hanem a lányok felé fordulok: –
Oké, az én gyönyörű francia sült páváim. Menjünk fel az
emeletre, és készüljünk fel az esti vendégekre.
Mindketten felpattannak a székről, és végigrohannak a
nappalin, egyenesen fel a lépcsőn, és azt kiabálják: – Hurrá! Jön
Ben!
– Aha – ma este találkozom Bennel, és annyira szédülök, a
várakozástól, hogy bepisilek a nadrágomba. A furcsa rész, és ez
a szerencsétlen része, hogy Ben mellett jön Zack is. Ryker
meghívta Zacket és néhány másik csapattársát, hogy nézzék meg
a Keleti Konferencia Bajnokság ötödik meccsét ma este. Az
Atlanta Sting végigcsinálta a klasszikus Hamupipőke történetet.
A Vancouver Flash ellen játszanak, és tudom, hogy ezt a meccset
biztos, hogy rendkívül nehéz végignézni, ahogy egy olyan csapat,
amelyik legyőzte őket, eljut a konferencia döntőbe, ahol esélyük
van a kupára.
Tudom, hogy látnom kell Zacket. Nem bújhatok el, hiszen
Bent hozza magával. De nem is kell szenvednem a jelenlétében,
mivel Ryker azt mondta, hogy a gyerekeket fent tarthatom
játszani. Ez legalább ad egy kis nyugalmat. Nem arról van szó,
hogy nem akarom látni Zacket. És nem arról van szó, hogy nem
hiányzik.
De igen.
Nagyon is.
De a szívem még mindig nagyon összetört, és teljesen
bolondnak érzem magam, amiért reménykedtem egy olyan
férfiban, aki nem tudta volna világosabban megmondani, hogy
ne várjak semmit.
Hülye én.
Épp, amikor elindulok a lépcsőház felé, megcsörren a
telefonom. Kiveszem a zsebemből, és elmosolyodom, amikor
meglátom Sutton nevét.
– Kate Francis. A sztárok imádnivaló dadája, szolgálatára.
– Teljesen imádnivaló vagy – mondja Sutton nevetve.
Elmosolyodom magamban, miközben a fülemhez szorított
telefonnal felfelé trappolok a lépcsőn.
– Szóval, minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést?
És valóban nagy öröm, hogy hallok róla. Sutton állandó
kapcsolatban áll velem, mióta majdnem három és fél hete
eljöttem. Körülbelül három telefonbeszélgetés után, ahol
folyamatosan faggatott, végül megtörtem és elmondtam neki az
egészet.
Az egész mocskos igazságot arról, ami köztem és Zack között
történt.
Aztán tényleg a golyóit akarta reggelire.
 – Még nem válaszoltál a meghívásra – mondta
elmarasztalóan. –Neked VÁLASZOLNOD KELL.
– Mondtam, hogy valószínűleg el fogok jönni – mondom,
miközben besétálok a lányok szobájába. Éppen a teaszertartást
állítják fel egy aprócska kis faasztalon és tudom, hogy Ben
nagyon boldog lesz, hogy teapartit játszhat velük.
Nem.
– Valószínűleg nem elég jó. Vissza kell jelezned, hogy
számíthassak rá, hogy ott leszel – nyafogja a telefonba.
– Nem tudom, Sutton – mondom, miután veszek egy
lélegzetet, hogy elfújjam a frufrut a homlokomról. Odasétálok
Violet ikerágyához, és leülök rá. – Nem vagyok egy nagy bulizós
típus.
Sutton és Alex partit rendez a hétvégén. Ő már szinte minden
nap nyavalyog, hogy rávegyen, hogy elmenjek. Felbéreltek egy
zenekart és a vendéglátást is ők intézik. Az egész el van
rendezve. És én tényleg nem akarok menni, mert, mint
mondtam, ez nem az én világom, de ami még fontosabb, biztos
vagyok benne, hogy Zack ott lesz, és én nem akarom egész este
őt nézni. Kínszenvedés lenne számomra.
– Emellett – mondom neki –, valószínűleg itt kell maradnom,
és figyelnem kell a lányokra Ryker miatt.
– Nem – mondja magabiztosan. –A gyerekek meg vannak
hívva, és Ryker is ott lesz a lányokkal. Sőt, most, hogy így
belegondolok ragaszkodnia kellene hozzá, hogy a munkád
részeként te is eljöjj.
 – Te egy rohadt szemét vagy – mondom neki nevetve, tudván,
hogy nem fogok jól kijönni ebből. Utószóként megkérdezem: –
Hozhatok valakit?
– Mármint randit? – kérdezi meglepetten.
– Nem, mint egy barátot – teszem helyre. Kizárt, hogy akár
csak a közelébe is kerüljek, hogy randizni akarok valakivel. A
szívem még mindig túlságosan meg van sérülve.
Arra gondoltam, hogy megkérdezem Markot. Egyszer már
lógtunk együtt, mióta visszatértem és nagy hoki rajongó, szóval
tudom, hogy örülne neki, ha eljöhetne a buliba. És akkor
garantáltan lenne valaki, akivel beszélgethetnék, nem pedig a
furcsa kacsa lennék, aki egyedül ül a sarokban.
– Persze, hogy hozhatsz valakit – csiripeli nekem. – És én ezt
hivatalos válaszadásnak veszem. Szombaton találkozunk.
Aztán leteszi a telefont, mielőtt még tovább vitatkozhatnék
vele. Alattomos, sunyi nőszemély. Azt hiszem, komolyan
szeretem őt.

Óvatosan lefektettem Bent a második vendégszobában lévő

ágyra, szemben az enyémmel. Keményen kimerült ő is, ahogy
Violet és Ruby is a saját ágyukban voltak. Miután betakartam,
lehajolok és megcsókolom a homlokát, majd csendben
visszamegyek a szobámba. Nyitva hagyom az ajtót, hogy lássa az
előszobai lámpát, ha szüksége van valamire, aztán lefelé megyek
a lépcsőn.
A mai este nem is alakulhatott volna jobban számomra, ha lett
is volna valamilyen isteni beavatkozás. Először látom Zacket,
mióta összetörte a szívemet. Egyáltalán nem volt hely a kínos
pillanatoknak, mert amikor Ben észrevett, felsikoltott, mint egy
szellem és a karjaimba vetette magát, nem volt másra szemem,
csak Benre. Olyan erősen ölelt át, és elkezdett fecsegni milliónyi
dologról és próbált felvilágosítani mindenről, ami az életében
történt. Miután megnyugtattam a kis szörnyeteget, egyszerűen
azt mondtam Rykernek. hogy fent leszek a gyerekekkel, és
felvittem Bent, hogy mindannyian játszhassunk az este
hátralévő részében. Nem néztem vissza Zackre. Ez nem jelenti
azt, hogy nem vetettem rá egy nagyon gyors pillantást, amikor
először belépett a házba. Hogy is ne tettem volna? Nagyobb,
mint az élet és még mindig a legcsodálatosabb férfi, akit valaha
is láttam. Csak egy két másodperces pillantás, és máris
elkaptam a kissé hosszabb haját, a sötétre mosott farmert és a
testre szabott szénszürke pólót.
A napbarnított és izmos karjait és a combjait is, amelyek
tökéletesen kitöltötték a farmer szárait. Legfőképp pedig láttam
az aggodalmaskodó tekintetét, ahogy az arcomon vándoroltak a
szemei, próbálták megállapítani, hogy vajon tönkretett-e
engem. Aggódott, és ez édes volt, de aztán nem láttam többet,
mert a karom tele volt Bennel.
 Amikor leértem a lépcső aljára, azonnal összeakadt a szemem
Rykerrel, aki a fotelben ült, és hívtam az ujjammal. Felállt,
gyorsan átment a tévé előtt, hogy ne állja el a többi srác
kilátását, és odasétált hozzám.
– A gyerekek mind alszanak. Bent a szemközti szobába
tettem.
Bólint. – Értem. Akarod velünk nézni a meccs hátralévő
részét? A harmadik harmad most kezdődött.
– Nem, köszönöm – mondom mosolyogva, miközben végre
hagyom, hogy a tekintetem elhaladjon az övé mellett a válla
fölött. Zack a kanapé egyik végén ült, lazán hátradőlve, a bokáját
a másik lábára támasztva. Nem néz rám, a szemei a hokit
figyelik. Két másik srác is van a Zackkel ellentétes kanapé
végében, a másik végén. Egyiküket sem ismerem.
– Nos, oké, reggel találkozunk – mondja Ryker, és elfordul
tőlem.
– Persze – mondom, majd anélkül, hogy még egy pillantást
vetnék a nappali lakóira, visszatrappolok az emeletre.
Ryker háza valójában nagyon hasonlít Zackéhez, mind
méretét, mind jellemzőit tekintve. Akárcsak Zack házában, az
egyik emeleti vendégszobának saját fürdőszobája van, ami
nagyon szép. Extra magánéletet biztosít nekem. Ellentétben
Zack házától eltérően azonban, az alagsor nincs befejezve, így ez
az oka annak, hogy a srácok a nappaliban vannak és tévét
néznek. Nincs férfi barlang, ami rendelkezésre állna.
 A szobámba érve összeszedek néhány cuccot, bugyit, egy
melegítőnadrágot, és egy régi pólót a fiókomból. Nyitva hagyom
a hálószoba ajtaját, hogy halljam a gyerekeket, aztán besétálok a
fürdőszobába, hogy gyorsan lezuhanyozzak.
Sajnos itt nem lesznek elrejtett kígyók vagy pókok. Violet és
Ruby soha nem tennének ilyesmit, és emiatt hiányzik nekem
Ben még jobban. És az is hiányzik, ahogy Zack viccesnek találná,
ahogyan megijesztenek engem. Az első pók, amit a
zuhanyzómba ültettek volt az egyik első alkalom, amikor őszinte
nevetést hallottam Zacktől. Zuhanyzás után gyorsan
megszárítom a hajam, és felveszem a ruháimat.
Normális esetben már pizsamában lennék, de arra az esetre,
ha Ben felébredne, azt akarom, hogy nyugodtan mozoghassak
anélkül, hogy azon aggódnék, hogy Ryker egyik vendégébe
botlok lenge öltözetben
Néha hallom a srácokat odalent, amikor nem tetszik nekik
egy-egy bizonyos rész. Kiabálnak és káromkodnak, aztán Zack
azt mondja:
– Pszt. A gyerekek alszanak. – Aztán egy darabig mindenki
csendben van, amíg a következő történésnél, újra kiabálni
kezdenek.
Férfiak.
Hagyom, hogy elmerüljek egy könyvben. Ez a legegyszerűbb
módja annak, hogy a legkönnyebben elfelejtkezzem a
fantasztikusan gyönyörű szívtipróról, aki a földszinten ül.
 Az elmúlt hetekben rájöttem, hogy az, hogy lefoglalom
magam, a legjobb gyógyszer a betegségemre. Csak azokban a
pillanatokban, mikor nincs semmi dolgom gondolok Zackre.
Arra, hogy milyen zárkózott volt, és hogy eleinte nem is kedvelt
engem.
Arra gondolok, hogyan kezdett el többet mosolyogni, és
hogyan érezte magát otthonosan velem. És aztán a vonzalom és
a tiltott pillantások, mozdulatok és amikor végül átlépett
minden határt, és szexelt velem.
Sok mindenre kell gondolni, nehéz feldolgozni, és sajnos
szomorúvá tesz, hogy már nincs többé semmi belőle.
Nehéz léptek hangja, több mint egy pár, jön fel a lépcsőn,
elvonja a figyelmem a kezemben tartott könyvről.
A hangok mormogása alapján tudom, hogy Ryker és Zack
jönnek felfelé Benért. Nem akarom látni őt, ezért kiugrom az
ágyamból, odasietek az ajtóhoz, és gyorsan, de halkan
becsukom, mielőtt elérnének a folyosó végére, ahol vagyok. A
szívem hevesen ver, egy percig csak ülök ott, és hallgatom,
ahogy Ryker és Zack bemennek a szemközti szobába.
Zack finoman mormogja: – Gyere, kis haver. Ideje
hazamenni.
Ó, mennyire hiányzik Zack gyengéd hangja, amit csak a fiának
tartogat. Nem is tudtam, mennyire szeretem, amíg nem
hallottam újra.
Eltolom magam az ajtótól, nem akarok többet hallani.
 Visszakúszom az ágyba, felveszem a könyvet, és újra olvasni
kezdem. A halk mormogás az ajtóm előtt végül elhallgatott, és
én újra teljesen egyedül vagyok.
Két perccel később azonban már kopogtatnak is az ajtómon,
és Ryker megszólal: – Kate, még mindig fent vagy?
– Igen – mondom, miközben a könyvemet a matracra teszem,
és a lábamat kilendítem az ágyból, hogy felálljak. – Gyere be.
Ryker besétál, kezében egy nagy, négyzet alakú, de vékony
csomaggal, barna papírba csomagolva a kezében. Érdeklődve
szemlélem. – Mi az?
Átnyújtja nekem, és amikor átveszem, meglepődve érzem,
hogy kissé nehéz.
– Ez a tiéd – mondja semlegesen. – Zack hozta, és azt akarta,
hogy adjam neked oda, miután elment.
Nagyot nyelek, a torkom és a gyomrom is összeszorul. A
tekintetem a csomagról Rykerre vándorol. – Tudod, hogy mi ez?
– elmosolyodik és bólint. – Igen. Gyerünk, nyisd ki.
Ahogy az ágy felé fordulok, hogy odategyem a csomagot,
inkább magamnak mondom: – Nem hiszem, hogy akarom.
Ryker odasétál mellém, gyengéden a vállamra teszi a kezét, és
azt mondja: – Akkor is nyisd ki.
A szívem dübörög, ahogy az ujjaimat a barna papír szélére
teszem. Mi a fene lehet ez, és ami még fontosabb, mi a fenéért
adna nekem Zack bármit is? Végeztünk. Nem vagyunk semmik
egymásnak.
 Visszahúzom a papírt, kissé elszakítom a ragasztószalag
helyén, és feltárul előttem valamilyen bekeretezett nyomat, ami
fejjel lefelé van az ágyamon.
Nem kevesebb félelemmel, mint amennyivel kezdtem,
megfordítom és hangosan kapkodom a levegőt.
Ez az egyetemi diplomám.
A diplomám, amit apucihoz küldtek.
Cseresznyefa keretben, krémszínűre mattolva, tömör
üvegdarabbal az elején.
– Hűha – mormogom, miközben a tekintetem végigpásztázik
rajta.
AZ ÉSZAK–KAROLINAI ÁLLAMI EGYETEM
ROBERTA KATHRYN FRANCISNEK A KÖVETKEZŐ
FOKOZATOT ADOMÁNYOZZA:

A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYOK ALAP FOKOZATÁT

PSZICHOLÓGIA SZAKON

MINDEN EZZEL JÁRÓ JOGGAL ÉS KIVÁLTSÁGGAL.

Megfordulok, hogy Rykerre nézzek, aki mosolyogva bámulja.

– Szép, mi?
– Mikor? Hogyan? – kérdezem zavartan.
Megvonja a vállát. – Múlt héten felhívta az apádat. Megkérte,
hogy küldje el neki postán, hogy bekereteztesse neked.
Könnyek szöknek a szemembe a gesztus miatt. Ránéztem a
diplomára egyszer, amikor apám lakókocsijához értem.
Összetekerve volt a kartonpapírcsőben, és buta vigyor ült ki az
arcomra, ahogy újra és újra elolvastam. De soha nem gondoltam
volna, hogy ilyen hamar bekeretezve fogom látni, mert nem volt
annyi pénzem egy olyan dologra, ami alapvetően luxus volt az
életem ezen szakaszában.
– Nem vár el semmit – mondja Ryker halkan. – Nem kell
felhívnod őt, vagy megköszönni neki, vagy bármi ilyesmi. Csak
azt akarta, hogy a tiéd legyen.
– Oké – mondom, a hangom remeg az érzelmektől. Nem
vagyok benne biztos, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban.
Részben megkönnyebbülést, mert megint csak túlságosan fájna,
hogy egyáltalán beszéljek vele. De egy kis szomorúságot is, hogy
lényegében azt mondja, ezzel az ajándékkal búcsúzik el tőlem.
– Fel akarod ide rakni? – kérdezi tőlem hirtelen. – Ez a te
otthonod is. Holnap fel is akaszthatjuk.
– Persze! – mondom remegő mosollyal, és ismét nagyot
nyelek, hogy ne kezdjek el sírni Ryker figyelmessége miatt. – Az
nagyszerű lenne.
 Harmincegyedik fejezet

Zack

Fordította: Octavia

Az elmúlt három nap alatt sok minden történt.

Több, mint három hétig küzdöttem azzal, hogy megpróbáltam
fejben összerakni a Kate-tel kapcsolatos katyvaszt, és három
nappal ezelőtt, összeállt a kép.
Ez a pillanat majdnem újra térdre kényszerített ugyanúgy,
mint amikor Kate elment.
Mindez akkor történt, mikor Ryker házánál Ben
megpillantotta Kate-et, és a karjaiba zárta. Hónapok óta először
láttam örömöt az arcán. De, ami igazán feloszlatta a fejemben
lévő ködöt, az Kate arckifejezése volt. Boldogság,
megkönnyebbülés, szeretet és odaadás áradt a szeméből, amikor
átölelte Bent, és hallgatta, ahogy a fiú csak úgy ontja magából a
szavakat.
Ez a fajta kötelék, ami Ben és Kate között volt, sem új, sem
ismeretlen nem volt számomra, nem ez volt az, ami lenyűgözött.
Ami megragadott abban a pillanatban, az az volt, amit
éreztem akkor, amikor megláttam őket együtt. A baleset óta
először éreztem magamban a belső békét. Melegség töltött el,
remény és izgatottság fogott el a jövővel kapcsolatban. Furcsa…
nehéz ezt megmagyarázni, de úgy éreztem… helyre állt a világ
rendje.
Egész este ezen gondolkodtam, alig tudtam figyelni a
hokimeccsre. Kate ajándékba szánt bekeretezett diplomáját
Rykernél hagytam. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze
magát miatta vagy, hogy egyáltalán beszélnie kelljen velem.
Annak ellenére, hogy minden kapcsolatot megszakítottunk,
mégis éreztem valamiféle kapcsolatot köztünk. A kettőnk közötti
kötelék még mindig nagyon erős volt. Legalábbis az én
részemről erősebb, mint ahogy azt gondoltam.
Valójában, mindig is az volt, csak a félelmeim miatt figyelmen
kívül hagytam és elnyomtam magamban. Most már csak azt
kellett kitalálnom, vajon Kate is érzi-e még ezt a szoros
köteléket. Vajon érez még irántam valamit? Van még esély újra
kezdenünk?
Elég kilátástalan a helyzet, de nem eléggé ahhoz, hogy ez
engem elriasszon.
Úgy értem, mégis mi veszteni valóm lenne? Olyan rohadtul
nyomorultnak érzem magam, mióta elhagyott, hogy még ha
vissza is utasít, legalább az vígasztal, hogy én megpróbáltam.
Már vagy harminc perce itt vagyok Alex és Sutton partiján.
Ryker most ért ide, üdvözlésképpen biccentettem neki, mire ő
felemelte az egyik ujját, majd átvezette Violetet és Rubyt a többi
gyerekhez, akikkel pár anyuka is ott ácsorgott. Ben is ott volt,
egy alacsony asztalkánál állt, melyet Alex azért állított fel, hogy
a gyerekek gyurmázhassanak, rajzolhassanak zsírkrétával,
festhessenek, illetve más szórakoztató tevékenységet
végezhessenek, melyek lekötik őket. Sutton azt mondta, hogy
egy bűvészt is fogadtak, aki hamarosan fellép majd a
gyerekeknek.
Nem tudom, hogy valójában mire is való ez a parti. Alex és
Sutton csak a csapathoz kapcsolódó embereket hívták meg, de
mi már megtartottuk a szezonzáró bulit az edző házában. Mikor
erre rákérdeztem Suttonnál, csak a szemét forgatta és azt
mondta: „Kinek kell indok arra, hogy partit rendezzen?”
Végül is ez igaz.
Ryker két üveg sörrel jött oda hozzám. Nemrég ittam meg az
elsőt, és ezen kívül már csak egyet akartam inni, mivel én
voltam a sofőr, de olyan szép idő volt.
– Egészségedre, haver – mondta Ryker, miközben átnyújtotta
nekem az egyik üveget, és a sajátját hozzá koccintotta.
– Kösz.
– Szóval ez valamiféle zsúr? – kérdezte Ryker, miközben
kinézett a hátsó udvarra.
Május közepe volt, az esték csodálatosak, a hőmérséklet
tizenhat fok felett volt. Sutton egy zenekart is fogadott, akik elég
rendben voltak. Változatos zenét játszottak, de főleg rock és
alternatív számokat.
Rengeteg étel és alkohol várta a vendégeket, és még a
gyerekeknek is biztosított elfoglaltságot. Minden tökéletes volt,
kivéve az, hogy mindenben Rykerrel kellett osztoznom – na
nem sértésképpen –, nem pedig egy gyönyörű, de dilis barna
hajú nővel, aki rettenetesen hiányzott.
– És hol van Kate? – kérdeztem Rykert. Fölösleges volt
kerülgetni a forró kását. Suttont kérdeztem tíz perccel azelőtt,
de nem tudta megmondani. Nem voltam róla meggyőződve,
hogy egyáltalán Kate eljön, de Sutton abban megerősített, hogy
ez egy percig sem volt kérdéses.
Most, hogy jobban belegondolok, olyan, mintha szívatott
volna ezzel az infóval.
– Egy barátjával jön – mondta Ryker tök lazán –, tehát külön
jönnek.
Egy barátjával? Miféle barátjával?
Hirtelen pánik és kétségbeesés töltött el.
– Csak szabadíts meg a szenvedéseimtől, haver… –
könyörögtem Rykernek –, egy randipartnert hoz magával?
– Fogalmam sincs – mondta egy vállrándítással elintézve –,
nem kérdeztem.
Naná, hogy nem kérdezte. Ő nem volt hajlandó semmiféle
személyeskedésre.
Így tűkön ültem és a szememmel a tömeget vizslattam, Kate-t
keresve. És ami még fontosabb, azt a személyt, akivel jött, mert
az határozottan mindent megváltoztathatott.
Nem tudtam, hogy fogok viselkedni Kate-tel ma este. Nem
gondoltam végig, úgy gondoltam, csak sikerüljön a közelébe
kerülnöm, esetleg egy kis csevegésbe elegyedni vele. Aztán pár
nap múlva felhívom és meghívom egy kávéra. Egyfajta lassú víz,
partot mos technika, hogy ne ijesszem el.
– Ott van – mondta Ryker, miközben a sörét tartó kézével
Kate irányába mutatott.
A fejemet abba az irányba kaptam, és ezek az érzések, mint a
béke és egyensúly, már attól is eluralkodott rajtam, hogy csak
ránéztem. Egy farmert viselt valamilyen halvány csipkés
felsővel, melyen egy könnyű kis kardigán volt. Leengedett hajjal,
rövid kis frufrujával, ami éppen a szemöldöke föléig ért, és azzal
a szemüveggel, amit annyira imádtam rajta. Tudom, hogy nem
volt mindig rá szüksége, de a bal tökömre mertem volna
fogadni, hogy azért hordta, mert ideges ezen a partin, és még
mindig pajzsként szolgál a szemüveg számára.
Aztán megpillantottam a „barátját”. Magas, zömök, rövidre
nyírt, szőke hajú férfi. Átlagos kinézetű fickó, olyan, akit simán
le tudtam volna ütni, ha akartam volna, de egyvalami előnye
volt velem szemben. Ő állt Kate mellett, nem pedig én. Ő az, aki
a kezét a lány dereka köré fonta, miközben a tömegen keresztül
a gyerekek felé kanyarodtak. És az nem az én kezem volt.
Baszd meg. Ez egy kibaszott randi, mi?
– Úgy néz ki, mintha randiznának? – kérdeztem Rykertől, a
vállammal megbökve.
Mielőtt válaszolhatott volna, Sutton ugrott oda hozzánk balról
és azt kérdezte:
– Ki randizik?
 – Zack szerint Kate, azzal a fickóval randizik ott – mondta
Ryker, miközben feléjük mutatott.
– Ó, Istenem – kiáltott fel izgatottan Sutton. – Imádnivalóak
együtt.
Ökölbe szorult a kezem.
– Elég aranyosak együtt – mondta Ryker egyetértően.
Egész testemet kezdte átjárni a düh.
– Olyan édes – mondta Sutton álmodozóan. – Megérdemli.
Végre valaki, aki úgy bánik vele, mint egy hercegnővel.
– Elég lesz – vicsorítottam mindkettőjükre, és egyértelműen
elkaptam a kuncogásukat, mikor mindketten elfordították a
fejüket. – Hagyd abba a hülyéskedést, és mondd meg, Sutton!
Randiznak?
Megfordult, hogy rám nézzen, és a szemei összeszűkültek. Egy
rövid pillanatra hirtelen késztetést éreztem arra, hogy keresztbe
tegyem a kezemet az ágyékom felett, hogy elkerüljem a közelgő
ütést.
– Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled erre a
kérdésre a választ.
Baszd meg.
– Gondolom Kate neked már elmondta, mi volt köztünk? –
kérdeztem rá.
– Ó, igen, és te egy igazi seggfej vagy – mondta Sutton
– Egyetértek – mondtam neki. – Szóval csak mondd el, amit
tudnom kell, hogy valami megoldást találjak rá, hogy
jóvátegyem.
 Hideg és számító embernek tartott engem. Sutton egy apró
mosoly keretein belül válaszolt:
– Nem, azt hiszem, ez csak egy barátja. Valami Mark nevű
fickó. Osztálytársak voltak.
A fickó, akinek a kanapéján aludt, mielőtt Ben dadája lett.
Megkönnyebbülést éreztem, különösen, amikor azt láttam, hogy
Kate leült Ben, Vilolet és Ruby mellé, és játszott velük,
miközben a „barátja”, Mark csak úgy, ott ácsorgott mellettük és
hülyén nézte őket. Kate teljesen figyelmen kívül hagyta, és
legszívesebben odakiabáltam volna neki, hogy „Igen, te faszfej,
nem jössz be neki.”
Ez a megkönnyebbülés csak rövid ideig tartott mert – amikor
a zenekar Eric Clapton-Wonderful Tonight című dalát kezdte el
játszani –, a „barátja” odahajolt hozzá, hogy a fülébe súgjon
valamit. Aztán a lány felállt, egy apró mosolyt küldött a pasinak,
aki kivezette őt a zenekar előtti füves területre, hogy ott…
táncoljanak?
Kizárt.
Ryker mellkasához nyomtam a sörömet, ő pedig elvette tőlem.
Elindultam, de Sutton megtagadta a karomat.
– Az én házamban nincs erőszak, Zack.
– Az udvarodon vagyunk, nem a házadban – vágtam rá. – A
vér beszivárog a földbe, könnyű eltakarítani.
Kuncogott és megszorította a karomat.
 – Akkor úgy mondom, hogy az én birtokomon nincs vérontás.
Legyetek kedvesek egymással. Kate nem fogja jó néven venni,
ha bántod a barátját.
– A barátok nem táncolnak erre a dalra – mondtam neki
határozottan.
– Valószínűleg nem – mondta csillogó szemekkel –, szóval
jobb lesz, ha sietsz.
Elhúzódtam tőle, de ő kicsit még erősebben szorította a
karomat és ismét megállított. Megfordultam, hogy ránézzek, ő
pedig előrehajolt, a szemei már szinte ördögien ravaszok volta.
– Ó, és Zack – mondta kedvesen.
Én csak bámultam rá, és vártam, milyen bölcsességgel áll még
elő.
– Azért rendeztem ezt a partit, hogy te és Kate egyszerre
legyetek végre egy helyen, és legyen lehetőségetek beszélgetni.
Reméltem, hogy észhez térsz.
Leesett az állam. Hitetlenkedve néztem rá.
– Ezt a bulit te rendezted?
– Hogy megint összejöjjetek? Igen.
– Ez olyan fondorlatosan hangzik, szóhoz sem jutok –
mondtam neki őszinte csodálattal a hangomban.
– Mit szólnál egy köszönömhöz? – vigyorgott rám.
– Köszönöm – mondtam, és már nyomultam is előre a
tömegen keresztül, lefelé a lépcsőn, át a gyepen.
Kate háttal állt nekem, miközben közeledtem feléjük. A
kertben néhány másik pár is táncolt. A szemem arra a köcsögre
szegeződött, aki Kate derekát fogta, s amint elkapta a
tekintetemet, a szemében nyugtalanságot láttam. Azonnal
elengedte Kate-t. és egy lépést hátrált. Biccentettem neki, és
annyit morogtam oda:
– Tűnj innen.
Kate felém kapta a fejét, szemei elkerekedtek, amikor
megpillantott. Aztán meglepetten Markra nézett, de ő már
távolodott.
– Ez durva volt – mondta felháborodva.
– Majd túlteszi magát rajta – mondtam, miközben megfogtam
a kezét és a vállamra tettem.
Karjaim a dereka köré fonódtak, s szorosan magamhoz
húztam. Lehajtottam a fejem, arcomat a feje búbjára
támasztottam, és ringatózni kezdtem a zenére. Kate teste is
követte az enyémet, de mereven, bizonytalanul, ahogy hozzám
ért. Engem mindez azonban nem érdekelt. Fel fog oldódni, mire
a zene a végére ér, reméltem.
– Mit csinálsz, Zack? – kérdezte tétován.
Felemeltem a fejem az övéről és lenéztem rá. Szeme
lenyűgözően kék volt, de tekintete zavarodottságot tükrözött.
– Beszélni akartam veled – mondtam egyszerűen.
– Mégis miről? – kérdezett vissza ugyanilyen egyszerűen.
Nem válaszoltam rögtön, hanem inkább végigpásztáztam a
tekintetemmel Sutton udvarát. Annyi boldog embert láttam ott,
akik mind olyan boldognak tűntek, ahogy amellett az ember
mellett álltak, akit a legjobban szerettek a világon.
 Tekintetem az erkélyre siklott, ahol Ryker még mindig Sutton
mellett állt, aki Alex derekát karolta át. Mindhárman egyszerre
mutatták fel a hüvelykujjukat és vigyorogtak.
Ez bátorságot adott nekem.
Amikor visszanéztem Kate-re, ezt mondtam:
– Ma eladományoztam Gina összes ruháját annak a
templomnak, melybe Mely jár.
– Ó – mondta halkan, édes együttérzéssel a szemében. –
Nehéz volt?
– Igen – mondtam neki őszintén. – Nehéz volt, de már csak a
helyet foglalták, sem nekem, sem Bennek nem jelentett már
semmit. Szóval meg kellett tennem.
Ebben a pillanatban én voltam az egyetlen, aki értette annak a
kettős jelentését, amit az imént mondtam. Kate azonban
hamarosan megtudja.
– Köszönöm, hogy bekeretezted a diplomámat – mondta
Kate, és lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak, de mintha
egy kicsit megcirógatta volna a tarkómat. – Gyönyörű ajándék
volt.
Nem olyan szép, mint te. Ez a legkevesebb, amit neked
adnék.
– Örülök, hogy tetszik.
– Ryker felakasztotta a szobámban a falra. Nem a
leglányosabb dekorációs elem, de nagyon szeretem nézegetni.
 Erre kurvára nem tudtam mit reagálni. Lehajoltam és egy
csókot nyomtam a feje búbjára. Válaszul felsóhajt, én pedig
közelebb húztam magamhoz.
Még mindig nem enged teljesen közel magához, és én még
mindig nem mondtam el neki, ami a legfontosabb volt a világon
számomra. Egyikőnk sem mert lépni, míg ezt meg nem tettem.
– Sokat beszélgettünk már a bűntudatomról – kezdtem bele.
– Igen… – motyogta.
– Elmondtam neked pár dolgot… de van valami, amit eddig
elhallgattam előled… Azt hiszem, azért nem mondtam el eddig,
mert valójában magamnak sem akartam bevallani.
Kate jobb keze végigsiklott a nyakamon, a hajamba túrt, hogy
gyengéden megsimogasson, hogy megnyugtasson ezzel.
– Nekem bármit elmondhatsz, Zack.
– Tudom – mondtam, miközben rövid időre lehunytam a
szemem, hogy élvezzem az érintését. Amikor újra kinyitottam a
szemem, a tekintete biztonságot sugárzott. – Tudod, hogy Gina
és én miért nem házasodtunk össze soha?
Nemlegesen megrázta a fejét.
– Mert én nem akartam. Ő, akarta volna, de én nem.
Várok egy pillanatot, hogy ez a mondat eljusson hozzá, és
valami reakciót váltson ki belőle, de Kate csak kíváncsian
oldalra billentette a fejét, és várta, hogy folytassam.
Mély levegőt vettem, és folytattam:
– Annyi éven át… sosem kértem meg Gina kezét, mert valami
hiányzott. Nem hiszem, hogy ő is érezte ezt, de én igen. Nem
tudtam megfogalmazni, hogy mi, de éreztem. Valami a
zsigereimben azt súgta, hogy nem kellene elvennem őt. Hogy
nem ő az igazi.
Megálltam, vettem még egy mély levegőt, mert bassza meg,
fájt kimondani.
Annyira sajnálom, Gina.
Kate másik kezét is felcsúsztatta a tarkómon, hogy a nyakam
köré fűzze, és kicsit közelebb lépett hozzám. Így akarta jelezni,
hogy figyel, és folytassam teljes biztonsággal, benne bízhatom.
– Valami hiányzott, és fogalmam sem volt, hogy mi az. Gina
halála után sokat gondolkodtam ezen. Azt gondoltam, hogy
most, hogy ő már nem él, talán rájövök, mi is az. De nem
tudom. A mai napig nem tudom. A megszállottja voltam ennek a
megtalálásának. Olyan átkozottul bűnösnek és hülyének
éreztem magamat, hogy azt sem tudtam, mit is érzek valójában.
És aztán még nagyobb bűntudatot éreztem, miután meghalt,
hogy nem tudtam neki megadni mindent, ami őt boldoggá tette
volna. Úgy értem, Kate… szerettem Ginát. Őszintén, tényleg
szerettem. De nem eléggé ahhoz, hogy feleségül vegyem.
Kate-nek elakadt a lélegzete, miközben feldolgozta mindazt,
amit mondtam neki.
– Nem lehet bűntudatod amiatt, hogy a saját megérzéseidre
hallgattál, Zack. Azt kellett tenned, ami a legjobb volt neked.
Egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
– Tudom, már kezdek megbarátkozni ezzel, és kezdem
elengedni mindezt.
 – Ez jó – dicsért meg.
– De rájöttem – mondtam neki halkan, miközben
észrevettem, hogy a dal a végéhez közeledett. A zenekar, azonnal
egy pörgős Green Day számba kezdett, de mi szerencsére elég
messze voltunk a hangszóróktól ahhoz, hogy ne nyomja el a
hangomat. Továbbra is összeölelkezve álltunk, de már nem
ringatóztunk a zene ritmusára. – Végül rájöttem, mi hiányzott.
– Tényleg? – kérdezte meglepetten.
Bólintottam, tekintetem végigsiklott az arcán, mielőtt
elengedtem volna a derekát és felemeltem a kezem, hogy
megérintsem az arcát. Egy pillanatra sem akartam, hogy
elforduljon tőlem.
– Rájöttem, hogy mindaz, ami hiányzott… az te vagy.
Kate csak pislogott, szemében zavarodottságot és
bizonytalanságot láttam.
Aztán megláttam azt a pillanatot, amikor valóban megértette
mindazt, amit mondtam, mert egy könnycsepp csillant meg a
szeme sarkában és azt suttogta:
–Ó
– Te magad voltál az, ami mindig is hiányzott az életemből. És
én még akkor sem ismertem fel, amikor ott volt az orrom előtt.
Csak akkor kezdett leesni, amikor elmentél, de teljesen tiszta
akkor lett, amikor a múltkor megláttalak, Rykernél… Bennel.
Akkor tudatosult bennem. Te voltál az, ami egész életemben
hiányzott.
 Kibuggyant egy kis könnycsepp, így hüvelykujjammal
végigsimítottam az arcán, hogy letöröljem azt. Sietnem kellett,
mert, ha sírni fog, nehéz dolgom lesz.
– Kate… te olyan módon érintesz meg engem, ahogyan még
soha egyetlen másik emberi lény sem. Nem vagyok benne
biztos, hogy a lelked, vagy az elszántságod, vagy a kedvességed
miatt, vagy az, ahogyan Bennel törődsz. A pokolba is, talán a
bolondságod, mert azt tudom, hogy mindig megnevettetsz. Újra
beragyogtad az egész életemet. Fényesebbé teszed, mint valaha
is volt. Te voltál az, aki mindig is hiányzott az életemből, és most
nem fogom hagyni, hogy elveszítselek.
Kate egy pillanatig rám meredt, míg mérlegelte szavaim
súlyát. Valahogy azt vártam, valami hasonlót fog mondani ő is,
és a nyakamba borul, de ehelyett, végignézett a hátsó udvaron
és körülnézett. Fogai közé húzott alsó ajka elárulta, hogy mélyen
elgondolkozott mindazon, amiket az imént mondtam neki.
Visszatartott lélegzettel vártam, hogy mi lesz a reakciója.
Végül azokkal a tengerkék szemeivel rám nézett, ajka
mosolyra húzódott, majd azt mondta:
– Szóval, talán most lenne itt az ideje, hogy megcsókolj.
Én is mosolyogtam, egyik kezemet a tarkójára tettem, hogy
szorosan magamhoz tudjam vonni.
– Ó, igen? Ennyi ember előtt?
– Valószínűleg botrányt okozna, igen – viccelődött pimaszul.
– Sokkoljuk őket, akkor – mondtam, mielőtt a számat az
övére tapasztottam volna.
 Szépen lassan összeérintettük az ajkainkat, lágyan és tétován.
Mindenre emlékezni akartam ezzel a pillanattal kapcsolatban.
Aztán Kate szája szétnyílt, és egybe forrtunk.
Megragadtam, és magamhoz vontam. Újra mindkét karomat
köré fontam, és magamhoz húztam, amennyire csak tudtam.
Lassan a nyelvem az övéhez érintettem, fejét hátha hajtottam,
hogy minél mélyebben tudjam csókolni.
Csókolóztunk és csókolóztunk, majd még többet
csókolóztunk. Nem törődve a zenével, nem törődve a minket
körülvevő és bámuló emberekkel. Még akkor is csak csókoltuk
egymást, amikor valaki fütyülni kezdett és azt kiabálta
„Menjetek szobára”, nem vettünk róla tudomást, csak
csókolóztunk tovább.
Aztán azt éreztem, hogy valaki a nadrágom szárát ráncigálja.
Amikor kissé elszakadtam Kate-től és lepillantottam, vettem
észre, hogy Ben ott áll s tágra nyílt szemekkel minket nézett.
– Szia kishaver – mondtam lazán.
Próbáltam érzékeltetni, hogy ez nem nagy ügy. De bassza meg,
igenis nagy dolog volt. Kate-tel voltam. Ő az enyém lett.
Kate leguggolt, hogy szemmagasságba kerüljön Bennel.
– Hé, kis gumimaci, elárulhatok neked egy titkot?
Ben Kate vállára tette a kis kezét, és bólintott, szemei
csillogtak az izgatottságtól.
– Naná – mondta, miközben felém nyújtotta a kezét,
Megfogtam, és ő húzott, míg le nem guggoltam mellé.
 – Szóval… Nagyon szeretem apukádat. Úgy értem, nagyon
kedvelem, és ő is kedvel engem.
– Ezért csókolóztatok? – kérdezte Ben ünnepélyesen.
– Igen – mondta Kate. – Ez neked nem okoz gondot?
Ben tekintete az enyémbe fonódott, hogy megnyugtasson.
– Nem zavar, hogy kedvelem Kate-t?
A fenébe, de fura volt így beszélni egy majdnem négyéves
gyerekkel. Úgy értem, hogyan magyarázol meg egy ilyen csókot?
Ben úgy döntött, hogy nem válaszol a kérdésemre, hanem
inkább visszakérdezett:
– Kate visszaköltözhet hozzánk?
Kate-re néztem, ő pedig üres tekintettel, vállat vonva nézett
vissza rám. Visszafordultam Benhez, és a karjaimba húztam,
majd felálltam. Kate szintén.
– Most Rykerrel lakik és vigyáz Violetre és Rubyra, de
megígérem, sokat lesz nálunk, oké?
– Oké – mondta Ben mosolyogva, aztán mintha mi sem
történt volna – Mehetek megint játszani Violettel és Ruby-al?
– Persze – mondtam neki, miután adtam egy puszit a feje
búbjára. Letettem a földre és ő elszaladt.
Ahogy Kate és én őt néztük, átkaroltam a derekát, hogy
magamhoz húzzam.
– Ez egy elég furcsa beszélgetés volt.
– Szerintem egész jól ment – mondta nevetve, mielőtt hozzám
bújt volna.
 Szorosan átöleltem, arcomat a fejéhez nyomtam, és végre…
végre valahára teljesnek éreztem magam. Egyetlen dolog sem
volt, ami hiányzott volna az életemből.
 Epilógus
Zack

Két hónappal később…

Fordította: Jane

Átnyúlok a központi konzolon és megfogom Kate kezét. Egy

picit megszorítom, majd beszélni kezdek.
– Nagyon dögös vagy ebben a ruhában.
Horkant, de ő is megszorítja a kezem.
– Aranyos vagy, amikor bókolsz.
– Ez az igazság, édes.
Alex és Sutton esküvőjére megyünk. Szabadtári esküvő lesz,
július közepén és nekem egy öltönyben kell izzadnom, míg Kate
nem elég, hogy iszonyatosan dögös a sárga térdig érő ruhájában,
amely kivillantja a csodás bőrét, de e mellett, még nem is kell
megsülnie.
– Komolyan el kell beszélgessünk – mondom neki.
Ben ott alszik Michelle-nél, aki volt olyan kedves, hogy
bevállalta Violet és Ruby felvigyázást is. Michelle néha nagyon
idegesítő, de legalább már nem flörtöl velem. Azt hiszem azért,
mert Kate egy ponton megfenyegette, hogy kihajítja a házból.
– Komoly beszélgetés, mi? – kérdezi egy kissé szkeptikusan.
– Aha.
– Én mindig komoly vagyok – mondja eltúlzott drámai
komolysággal, amitől forgatni kezdem a szemem.
– Soha nem vagy komoly.
– Komolyan veszek mindent, ami veled kapcsolatos – mondja
édesen, és bassza meg, igen… az ilyen dolgoktól a szívem a mai
napig össze-vissza zakatol.
– Tudod, hogy szeretlek, igaz? – kérdezem tőle, egy kicsit
változtatva a témán.
– Igen.
– És te is szeretsz, igaz?
– Igaz – mondja és hozzáteszi. – Nagyon, de nagyon.
– És Bent is szereted? – folytatom.
– Igen – mondja empatikusan.
Igen, szeretem Kate-t és Kate is szeret engem. Mindketten
nagyon szeretjük Bent. Sutton és Alex partijának estéjén
mondtuk ki a „Szeretleket”.
A baleset utáni hét hónapban a fejem a homokba dugtam,
három hónapig nem voltam tisztába azzal, hogy Kate volt az, aki
fényt hozott az életembe, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy
Kate volt az, aki hiányzott a teljes boldogsághoz, akkor nem
tudtam mást mondani, minthogy „Szeretlek”.
 Persze, ezt akkor mondtam el neki, amikor mélyen benne
voltam és keményen elélveztem, a testemet még mindig rázta az
élvezet utóhulláma, a nő miatt, aki ezt művelte velem. Annak
ellenére, hogy két orgazmus után ki kellett volna fáradjon és el
kellett volna aléljon, elkezdett sírni, de mégis képes volt
kipréselni magából egy „Szeretleket”. Kibaszottul aranyos volt
és a szívem túlcsordult a szerelemtől.
Az elmúlt két hónapban a dolgok nagyon gyorsan haladtak
közöttünk. Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy
visszaköltözzön a házamba, hogy a „mi” házunk legyen. Egy kis
botladozás és akadály gördült ennek az útjába, ami nem volt
más, mint a két méter magas kapus, akit Ryker Evansnek
hívtak. Volt egy vitánk Kate miatt és a lakhatásával
kapcsolatban, egyik este, amikor pizzát ettünk és söröztünk. Azt
akartam, hogy Kate hozzám költözzön. Ennyi. Ryker azt akarta,
hogy ott maradjon, mert az ő szavaival élve:” – Ez a munkája,
Zack. Ő egy bentlakásos dadus.”
Tök mindegy.
Végül Kate lett a józanész szószólója, amikor Rykerre nézett és
megszólalt.
– Zackkel akarok élni, szeretem és vele akarok lenni.
Ja… egy kicsit gyerekes lehettem, amikor áthajolva az asztalon
ujjammal ráböktem a férfira. – Ezt most jól megkaptad.
Ugyanakkor, Kate-t ez nem nyűgözte le, és csak egy
pillantásával elérte, hogy visszaüljek a székembe, mielőtt
beszélni kezdett.
 – De ez nem igazságos Rykerrel szemben. Ez az én munkám
és nem hagyhatom cserben.
Ryker, az öntelt seggfej, grimaszolva rám vigyorgott, de nem
akarta megkockáztatni, hogy Kate fejmosásával nézzen szembe,
így csendben maradt.
Kate végül két opciót javasolt. Addig marad Rykernél,
ameddig nem vesz fel egy új dadust a jelentkezők közül, így
lényegében nem maradna szarban. Vagy, beköltözik hozzám és
ott fog vigyázni Violetre és Rubyra, amikor csak szükség van rá.
Rykerrel mindketten egyetértettünk abban, hogy jelenleg ez a
legmegfelelőbb opció. Nem tudom, hogy ez hosszútávon
mennyire lesz működőképes, főleg, ha Kate visszamegy suliba,
de valahogy megoldjuk.
– Volt is valami célod azzal, hogy ennyire tisztázni kellett a
sok szeretlekes dolgot? – kérdezi Kate, ami visszaránt a jelenbe.
– Igen, volt. Szóval vissza a komoly beszélgetéshez.
Szeretnélek hivatalosan kinevezni Ben törvényes gyámjának a
távollétemben.
– Rendicsek – mondja, és nem kell ránézzek, hogy tudjam,
hogy ott van a megszokott mosoly az arcán. – Valószínűleg jól
fog jönni, ha orvoshoz kell vinnem, vagy kikérni a suliból vagy
bármi egyéb miatt, amikor te elutazol a…
– Nem – mondom a szavába vágva. – Úgy értettem, hogy te
legyél a törvényes gyámja, ha bármi történik velem. Ha
meghalnék, akkor Ben jogilag is hozzád kerülne.
 A szemem sarkából látom, hogy Kate felém fordul, és halk
sikkantás hagyja el a száját.
– Azt akarod, hogy Ben hozzám kerüljön, ha valami történik
veled?
Egy pillanatra ránézek, bíztatóan megszorítom a kezét. Látom
rajta a rémületet, így halovány mosolyt villantok, mielőtt
elfordulnék tőle.
– Nos, igen, hiszen most is együtt neveljük. Szeret téged, te
szereted őt, és én mindkettőtöket szeretlek. Bízom benned.
Miért ne lehetne veled?
Kate némán emészti a szavaimat.
– Persze, előbb beszélnem kell a szüleimmel és Gina szüleivel
is. Az én szüleimnek nem lesz ellenvetésük, de Gina szüleiben
nem vagyok annyira biztos. Biztosítanom kell őket arról, hogy
hagyni fogom, hogy részt vegyenek Ben életében és…
– Miért nem Delaney? – fakad ki Kate.
– Delaney remek választás – értek egyet –, és ő lenne a
második választásom, ha bármi történne veled. De már
beszéltem vele erről, és egyetért abban, hogy neked kell a
főgyámnak lenned.
– Nem értem – motyogja Kate csendesen, olyannyira, hogy
alig hallom őt. Viszont hallom az érzelmeket a hangjában.
– Szívem, ez a legjobb döntés mindenki számára. Bízz
bennem – mondom neki finoman.
– Rendben – suttogja, és ettől legszívesebben oldalra
húzódnék és a lelket is kicsókolnám belőle. – De melegen
ajánlom, hogy semmi ne történjen veled, ugyanakkor, ha mégis
így lenne… akkor az életem árán is megvédeném és a világon
mindennél jobban szeretném.
Bassza meg… bassza meg.
Ez mellbevágott, és igyekszem visszapislogni a könnyeimet,
mert a kurva hokisok nem sírnak.

Be kell vallanom, hogy ez egy szép esküvő volt. Régen utáltam

őket. Gyűlöltem azt, amit jelentettek számomra, mert
kihangsúlyozták mindazt, amiben elbuktam. De ez az esküvő
nem ilyen volt.
Sutton észveszejtően gyönyörű a habos-babos esküvői
ruhájában és Alex úgy néz rá, mint, aki készen áll, hogy felfalja
őt. Boldogok együtt, árad belőlük a szerelem és a vidámság. Ha
csaj lennék, akkor most biztos sírnék.
Ez egy kis esti esküvő, csak Garett, Alex tanúja, és Olivia, a
koszorúslány van itt. A belvárosi Omni Hotel kertjében tartják,
Sutton és Alex nagyon kis és intim szertartást akartak. Csak a
barátaik és a család. Egy nagyobb buli lesz a hotel báltermében
a szertartás után, ahol a távolabbi barátok és rokonok is jelen
lesznek.
 Kate-el összefűzött ujjakkal ülünk és kezünk a combomon
pihen, ahogy Alex felcsúsztatja Sutton kezére a gyűrűt. A
kezeinket nézem… vékony, sápadt keze az enyémben fekszik.
Bízik bennem, hisz nekem. Nincsenek kételyek, nincs hezitálás
abban, hogy visszafogad. Jobbra dőlök, állam a vállára teszem,
és a fülébe suttogok.
– Alig várom, hogy mi is összeházasodjunk.
Kate olyan erősen rándul meg, hogy könyökével véletlenül
megüti a mellette ülő nőt. Miután bocsánatot kér, nagy kék
szemeit felém fordítja, ma este nincs rajta szemüveg, és annyira
le van döbbenve, hogy tátva maradt a szája.
Mély levegőt vesz, készen arra, hogy mondjon valamit, de az
ujjam az ajka elé teszem, és elég hangosan mondom, hogy
„shhhh”. Az arca lángra lobban, amikor néhányan hátra
fordulnak és ránk néznek, én pedig nem tudom levakarni a
vigyort az arcomról, amikor elfordulok tőle és végignézem,
ahogy Sutton is gyűrűt húz Alex ujjára.

Spicces vagyok. Ittam pár italt anélkül, hogy aggódtam volna

bármi miatt is, mivel Kate és én úgy döntöttünk, hogy a
hotelben töltjük az éjszakát, minthogy azon kellene aggódjunk,
hogy hogyan jutunk haza a buli után. Kate nem spicces, úgy
tűnik, a pezsgőtől még többet beszél, mint általában.
– És Istenem… majdnem meghaltam, amikor Sutton
nevelőapja végigkísérte őt a sorok között és Alexhez vezette, aki
megragadta őt és megcsókolta. Ott és akkor… még az előtt, hogy
a ceremónia elkezdődött volna. Ez annyira romantikus.
Közelebb húzom magamhoz, ahogy a táncparketten
himbálózunk, Elvis Presley „Can’t help falling in love” dalára,
ami körülölel bennünket.
– És még valaki azt mondja, hogy a romantika halott? –
kérdezem, miközben ajkaimat a halántékára nyomom.
– Például te – mondja csípősen. – Azt rám zúdítani a
ceremónia alatt.
– Mit zúdítottam rád? – kérdezem ködösítve, holott marha jól
tudom, hogy miről beszél.
Nem látom őt, de érzem, hogy a szemeit forgatja.
– Azt az egész „Alig várom, hogy mi is összeházasodjunk”
szarságot.
– Az nem volt szarság – mondom sértődötten, amit egy
horkantással emelek ki.
– Mi a fene, Hell on Skates? Még csak öt hónapja ismerjük
egymást – mondja.
– Nyugalom, bébi – hízelgek, fejem lehajtom, ajkaimmal a
nyaka puha bőrét súrolom. – Ez nem lánykérés vagy valami
hasonló.
 Egy kicsit ledermed a karjaimban a dorgálásom miatt, így
lágyan a hátát simogatom. – De lesz – mondom neki kuncogva.
– Váratlanul fog érni és valami nagyon fantasztikus lesz. És nem
fogsz nemet mondani.
– Nagyon magabiztos vagy – motyogja.
– Nem – mondom neki, majd ajkaimat az övéhez préselem. –
Csak abban vagyok biztos, hogy megtaláltam a világ
legcsodálatosabb nőjét és most, hogy megtaláltam őt,
magamhoz fogom láncolni őt az örökkévalóságig.
Magamhoz emelem és kezeit a nyakam köré kulcsolja.
Szorosan hozzám simul, ettől a mozdulattól felforr a vérem és a
szívem az iránta érzett szeretettel telik meg.
– Szeretlek, Zack – motyogja őszintén. És ez az igazság, amit
tudok és ismerek.
Megtaláltam, ami hiányzott az életemben. Ebben a
pillanatban is itt van a karjaim között. A lényem minden
részével szeretem, és egy napon a feleségem lesz. Lesznek
gyerekeink, és Ben lesz a legjobb nagytesó a világon. Az életem
teljes és boldog lesz, és ez mind emiatt a csodálatos nő miatt
van.
Gyengéden megsimogatom Kate orcáját, homlokomat az
övéhez nyomom, majd megszólalok.
– Én is szeretlek, Kate!

Vége