L. J.

Shen - Defy

1
Első fejezet

Kivánszorogtam az igazgatónő irodájából a felhős dél-kaliforniai télbe. Harag,

megalázottság és önutálat töltötte be a lelkem minden egyes
négyzetcentiméterét, a kétségbeesés vékony hártyájával borítva, amelyet
elszántan próbáltam levakarni magamról.
Elértem a mélypontot.
Épp most tudtam meg, hogy az All Saints gimnázium nem fogja megújítani a
tanári szerződésemet a következő tanévre, kivéve, ha összeszedem magam
és csodát hajtok végre, amely átalakítaná a diákjaimat figyelmes emberi
lényekké. Followhill igazgatónő azt mondta, hogy semmilyen szakmai
hozzáértést nem mutattam, és hogy az irodalom tagozatos osztályok,
amelyekben én tanítottam, le voltak maradva. Tovább szította a tüzet, hogy a
múlt héten értesítést kaptam, hogy a
következő hónap végével kitették a szűrömet a lakásomból. A tulajdonos úgy
döntött, átalakítja, és vissza beköltözik.
Ráadásul, a szexting1 partnerem, akit egy megkérdőjelezhető társkereső
oldalon keresztül szedtem fel, éppen most küldött egy üzenetet, mondván,
hogy nem lesz képes eljönni az első személyes randinkra, mert az anyja nem
adta oda neki a kocsiját ma este. Huszonhat éves volt. Mint én.
Egymásnak (vagy bárkinek) okostelefonon, vagy bármiyen okoseszközön
keresztül, vagy email formájában. A válogatás luxusát egy olyan nő, aki már
négy éve nem látott valódi faszt, valóban nem engedhette meg magának. És,
ami azt illeti, néhány rövid viszonyon kívül, soha nem volt kapcsolatom.
Egyáltalán nem. Senkivel. A balett volt mindig az első. A férfiak előtt és előttem.
Egy ideig valóban azt gondoltam, hogy ez elég is.
Amíg egy ponton már nem volt elég. Mikorfordult minden rosszra?
Elmondhatom mikor – rögtön azután, hogy a főiskola elkezdődött. Nyolc évvel
ezelőtt, amikor felvettek a Julliardra, azon voltam, hogy beteljesítsem az
álmom, és profi balerinává váljak. Ez volt az, amiért egész életemben
dolgoztam. A szüleim kölcsönt vettek fel, hogy kifizessék részvételemet a
táncversenyeken. A barátokat csak kellemetlen figyelemelterelésnek
tekintettem, és kizárólag arra koncentráltam, hogy egy rangos New York-i vagy
európai balett-társasághoz csatlakozzam, és első balerina váljon belőlem.
A tánc volt az oxigénem. Amikor búcsút mondtam a családomnak és
integettem nekik a repülőtér
biztonsági ellenőrző pontjáról, lábtörést kívántak nekem. A Julliardban töltött
első félévem harmadik hetében az áldásuk szó szerint teljesült. Eltört egy
groteszk mozgólépcső balesetben, miközben lefelé mentem a metróhoz.

2
Ez nemcsak a karrier álmaimat és az egész életre szóló terveimet ölte meg,
de emellett össze kellett csomagolnom, és vissza kellett térnem Dél
Kaliforniába.
Egy év duzzogást követően, sajnálva magamat és egy stabil kapcsolatot
kialakítva az első (és az utolsó) barátommal – egy Jack Daniels nevű sráccal
–, a szüleim meggyőztek, hogy tanárként folytassam a pályafutásomat.
Anyukám tanár volt. Az apám tanár volt. Az idősebb bátyám tanár volt.
Szerettek tanítani.
Gyűlöltem a tanítást.
Ez volt a harmadik tanítási évem, és az első – és a teljesítményemet tekintve
valószínűleg ugyanakkor utolsó – a kaliforniai All Saints Gimnáziumban, Todos
Santosban. Followhill igazgatónő volt az egyik legbefolyásosabb nő a
városban. Finomra csiszolt álnok modora félelmetes volt. És ő a kezdetektől
fogva megvetett engem. A napjaim az uralkodása alatt meg voltak számolva.
Ahogy megközelítettem a tizenkét éves Ford Focusomat, amely átellenben
parkolt a soron az ő Lexusával és a fia szörnyű Range Roverével (Igen, vett a
végzős fiának egy kibaszott luxus SUV-ot. Mi szüksége van egy tizennyolc
évesnek egy ilyen nagy autóra? Talán csak egy ilyenben fér el a hatalmas
seggfej egója?), úgy döntöttem, hogy a helyzetem már nem lehet ennél
rosszabb. De tévedtem.
Beültem a kocsimba, és kezdtem hátratolatni a szinte üres parkolóban, a
kisebbségi komplexumot jelképező két értékes státuszszimbólum felé haladva.
Pont abban a pillanatban Mr. Anyámmal Élek Együtt újabb üzenetet küldött.

SZEREZTEM KOCSIT. KÉSZEN ÁLLSZ SZEXELNI?

Állt a zöld üzenetbuborékban, majd ezt követte megközelítőleg háromezer

kérdőjel. Elbambultam. Felkaptam a vizet.
És egyenesen beleütköztem Followhill igazgatónő fiának a SUV-jába. A
kezem összeszorult a kormányon és – rémülten felzihálva – kezemmel
aszívemre csaptam, hogy megbizonyosodjak róla, nem ugrott ki a
mellkasomból. A francba. A francba. A francba! A tompa puffanás, amely
betöltötte a fülemet és megrázta az autómat, szemernyi kétségnek sem
hagyott helyet.
Azt tettem a SUV-jával, amit Keanu Reeves tett a Drakula
mozifilmmel.Kibaszottul tönkretettem. A vérembe áramló adrenalinlöket a
harcolj vagy menekülj reakciót váltotta ki belőlem, s egy kis ideig azt
fontolgattam, hogy a gázba kellene taposnom, egy álnevet felvéve elmenekülni
az országból és elrejtőzni egy barlangban valahol az afgán hegyekben.
Hogyan fogom az okozott kárt kifizetni? Volt egy nagy levonásom, és otthon
volt az értesítés arról, hogy az utolsó biztosítási díjam befizetése késésben

3
van. Még mindig biztosított vagyok? Followhill igazgatónő ki fog nyírni.
Összeszedtem a bátorságomat, és felemeltem a szánalmas hátsómat az
ülésemről. Az igazat megvallva, Jaime drága fekete SUV-ja nem lett volna
szabad, hogy a tanárok részére fenntartott helyen parkoljon. Viszont, Jaime
Followhill már megúszott egy csomó szarságot, amit nem kellett volna,
köszönhetően a kinézetének, a társadalmi helyzetének és a befolyásos
szüleinek. Körbementem, hogy megnézzem az olcsó autóm seggét, ami
megcsókolta Jaime Range Roverének hátsó sárvédőjét, hagyva rajta egy
Afrika méretű horpadást. Elegendő annyit mondani, most már a dolgok ennél
rosszabbak nem is lehetnek.
De ismét tévedtem.
Lehajolva a törésre sandítottam, fikarcnyit sem törődve a ténnyel, hogy
a barna, térdig érő ruhám a levegőbe libben, szem elé tárva az új
csipkebugyimat. Senki más nem volt a parkolóban, hogy lássa ezt, és nem
úgy tűnt, hogy ma este tetszelegni fogok benne Mr. Anyámmal Élek Együtt
előt.
– Ó, nem, nem, nem... – kántáltam lihegve.
Egy torokhangú morgást hallottam. – A legközelebbi ilyen lehajlásnál, Ms. G,
győződjön meg róla, hogy nem vagyok a háta mögött, vagy ez a National
Geographicben: Amikor a ragadozók lecsapnak címmel fog
kiköti.
Lassan felegyenesedtem, az olvasószemüveget az orrnyergemre toltam és
morcosan Jaime Followhillre bámultam. Jaime úgy nézett ki, mint Ryan
Gosling és Channing Tatum szerelemgyereke, és nem én találtam ki ezt a
szart. (Zárójelben jegyzem meg, ez egy nagyszerű ötlet lenne egy meleg
romantikus regényhez. Mellesleg, egész biztos, hogy elolvasnám.)
Homokszőke haj, egy kis kócos kontyba összefogva, indigókék szemek és egy
férfi sztriptíztáncos teste. Komolyan, a srác annyira kidolgozott volt, hogy a
bicepszei kibaszott bowling-golyó méretűek voltak. Egy sétáló, beszélő
bálkirály klisé volt a 90-es évek filmjeiből. Egy nagyágyú, aki az összes lány
figyelmét élvezte az All Saints gimnáziumban...
És a szemei most rám szegeződtek, miközben közelebb lépett a nagyon
lezúzott autójához.
Egy szűk, szürke Henley-pólót viselt, ami kihangsúlyozta a bicepszét és
drágának és ízléstelennek nézett ki, amiről pontosan tudtad, hogy P Diddy
kellett álljon a fazonja mögött. Volt néhány zúzódás a karján és egy halványuló
fekete folt a szeme körül. Tudtam, hol szerezte ezeket. Pletykálták, hogy ő és
az idióta barátai a szart is kiverték egymásból hétvégenként egy harcosok-
klubja játékban, amit ők Defynak hívtak. Úgy tűnik, hogy a Szépfiú nem volt túl
gazdag az erőszakoskodáshoz.
Azon töprengtem, hogy az anyja tudott-e a Defyról.
Várj, a hörcsögöm után érdeklődött? Vagy a térdem felől kérdezett?
– Bassza meg! – Gonoszul vigyorogva megállt pár centinyire az autóinktól. Úgy

4
néztek ki, mintha a két autó összeolvadt volna. Mintha a SUV-ja a hátsófelén
szülte volna meg a csúnya autómat, és most a SUV partnere (Followhill
igazgatónő Lexusa) apasági tesztet követelne. Én tanítottam Jaimet, és ő azon
kevés gyerek egyike volt, akire számíthattam abban, hogy nem
kiabál/ordítozik/dobál szarságokat az emberekhez angolirodalom órán. Nem
volt jó diák, ezt távolról sem merném állítani, de túlságosan elfoglalt volt a
mobiltelefonjával ahhoz, hogy bajt okozzon az osztályomban.
– Sajnálom – sóhajtottam fájdalmasan, és a vállam meggörnyedt a
vereségtő.
Felemelte a pólója szegélyét, és megdörzsölte a tökéletes hatkockás
hasizmát, lustán nyújtózkodva és ásítva ugyanabban a pillanatban. – Úgy
tűnik, elcsesztem a kocsiját, Ms. Greene.
Várj... mi van?
– Te... – Megköszörültem a torkomat, körülnéztem, hogy meggyőződjek arról,
hogy ez nem valami tréfa volt-e. – Te elcseszted... úgy értem, te törted össze
a kocsimat?
– Igen. Egyenesen beleütköztem a seggébe. Szóviccnek szántam, nyilván. –
Letérdelt, és homlokát ráncolva meredt a két autónk érintkezési pontjára.
Napbarnított kezével végigsimított a SUV-ja fényes fényezésén. Jamie úgy
tett, mintha ő törte volna össze a kocsijával az enyémet.
Fogalmam sem volt, miért. Még csak nem is ült a kocsijában. Épp akkor sétált
oda. Talán meg akar zsarolni? Erkölcsi elvekkel bíró, tiszteletre méltó
tanárként tekintettem magamra.
De emellett úgy is tekintettem magamra, mint olyasvalakire, aki jobb szeretne
nem a tengerben fürödni és a kocsijában aludni. Pontosan ezt kéne tennem,
hogy túléljem az elkerülhetetlen pénzügyi katasztrófát, amely akkor sújtana,
ha beismerném, hogy én vagyok a felelős a drága autójában okozott kárért.
– James... – sóhajtottam fel, a nyakamban lógó arany nyaklánc horgony
formájú medálját szorongatva. Megrázta a fejét, és felemelte a kezét a
levegőben.
– Szóval, én gallyra vágtam a kocsiját. Szar ügy. Engedje meg, hogy
jóvátegye.
Mi. A. Fene?
Nem tudtam, milyen játékot játszott. Csak azt tudtam, hogy ő valószínűleg jobb
volt ebben, mint én. Így tipikus Melody Greene módra, megfordultam és
odasétáltam egyenesen az autómhoz, lényegében elmenekülve a helyzet elől,
mint egy kis punci, aki én voltam.
– Hé, ne olyan gyorsan – kuncogott, miközben megragadott a könyökömnél és
megpenderített. Szemem a tenyerére szegeződött a testemen. Leengedte a
kezét, de ez már túl késő volt. Pillangók repkedtek a gyomromban, és a bőröm
bizsergett a vágytól. Begerjedtem és összezavarodtam az egyik diákomtól.
Csakhogy Jaime Followhill nem csak egy diák volt. Egyúttal egy szexisten is
volt.

5
Az All Saints gimnázium folyosóin elhangzó pletyka volt erre a bizonyíték,
rengeteg történet, melyek a kibaszott Shakespeare teljes műveinek
hosszúságával vetekedtek. És ha a pletykák igazak voltak, nem ez volt az
egyetlen dolog, ami hosszú és lenyűgöző volt a sráccal kapcsolatban.
Followhill majdnem olyan kínos és kényelmetlen érzést okozott, mint az anyja.
Az egyetlen különbség csak az volt, hogy az anyja félelmet keltett bennem,
míg ő a legérzékenyebb pontomat piszkálta fel. Zavarban éreztem magam
tőle. Ez azért lehetséges, mert a tekintetem mindig felé sodródott, miközben
az irodalom óráján tanítottam. Mint lepke a lángot, mindig észrevettem őt, még
akkor is, ha nem akartam. Attól tartottam, hogy ő is tudta ezt. Hogy olyan
módon nézek rá, ahogyan nem kellene, mikor ő a telefonjával
szórakozva piszmog. Nem úgy, mint egy tanár. Hanem úgy, mint egy nő.
– Azt mondtam, hogy behorpasztottam a kocsiját. – A kék szemei intenzíven
csillogtak.
Miért csinálta ezt? És mi a francért érdekelt? Ez a srác több zsebpénzt kapott,
mint amennyi az én összes megtakarításomban együttesen volt. Ha magára
akarja ezt vállalni, csak el kellene fogadnom. Jobb jegyeket szeretne ezt
követően? Kétlem. Jaime végzős volt, aki hamarosan befejezi a középiskolát.
Hallottam, hogy a pénzes segge egy kiváló texasi egyetemen (lásd: Mama
Kedvence) landolt, ahol focizhat és valószínűleg semmi sem állhat az útjába
ahhoz, hogy egyféle selyemfiúként bekerüljön a Guinness Rekordok
Könyvébe.
– Te tetted – mondtam nagyot nyelve. – És most késésben vagyok. Kérlek, állj
félre az utamból.
Egymás szemébe mélyedve mentálisan kezet fogtunk a hazugságra. Úgy
éreztem, mintha gödröt ásnék. Egy gödröt, amelybe bele akarok dobni egy
tonna szarságot, amitől nagy bajba kerülhetek. Lepaktáltam az ördög fattyával.
Annak ellenére, hogy vagy jó nyolc évvel idősebb voltam nála, tudtam, hogy ki
ő.
A négy HotHoles egyike volt.Egy egocentrikus, kiváltságos gazdag fiú, akinek
nagy befolyása volt ebben a városban.
Jamie egy újabb lépést tett felém, a teste szinte érintette az enyémet.
Lélegzete végigsöpört az arcomon. Mentolos rágógumi, arcszesz és
pézsmaillatú férfi verejték, mely különösképpen elbódított. Annyira
felkészületlen voltam erre, hogy az arcom megrándult. Egy lépést hátraléptem.
Egy lépést tett előre.
Lehajtotta a fejét, és ajkát az enyémhez közelítette. Rémületemre, a térdeim
elgyengültek, és pontosan tudtam, hogy miért.
– Az adósa vagyok – mormogta sötéten. – És teszek róla, hogy hasznot
húzzon ebből a tartozásból. Hamarosan. Nagyon hamar.
– Nem kell a pénze – hadartam, a méhem bizsergett a bennem kavargó meleg
érzéstől.
Az elbűvölő szemei tágra nyíltak, és rám villantott egy gödröcskés vigyort. –

6
Nem pénz az, amit adni fogok. Hogyan lehet valaki ilyen fiatalon ennyire
arrogáns és magabiztos?
Éreztem, ahogy a hüvelykujja simogatja a hasamat, alig érintve, gyötörve,
remegésre késztetve a ruhám vékony szövetén keresztül. Olyan volt, mintha
az egész kezét nyomta volna belém, és lecsapott a
számra a szájával. Megnyaltam az ajkamat és meglepetten pislogtam.
Szent ég. Szent. Kibaszott. Ég.
Jaime Followhill kikezdett velem. Nyíltan. A parkolóban. Mindenki szeme
láttára. Nem voltam egy troll. Elvégre még mindig egy táncos testével
rendelkeztem, zöld szemeim, kellemes kaliforniai bőrszínem és puha,
gesztenyeszínű fürtjeim voltak. De nem igazán tudtam versenybe szállni a
pomponlányok csapatával.
Hátrébb botladoztam, visszafojtottam egy nyögést, mindenütt érezve a
pulzusomat, még a szemhéjamban is. – Ebből elég, James. Vezess
biztonságosan, és kérlek, ne felejtsd el megcsinálni a házi feladatodat
holnapra – vettem a vakmerőséget ezt mondani.
Betuszkoltam magam a Fordomba, aztán véletlenül még egyszer
beleütköztem a kocsimmal a Range Roverbe, mielőtt elmenekültem a
helyszínről, beleszántva a csúnya horpadásba egy hosszú, széles karcolást.
A visszapillantó tükörből néztem, ahogy kihívóan felvonta rám a szemöldökét.
Olyan gyorsan hajtottam, hogy megesküdtem, hogy a fürtjeim
oroszlánsörénnyé alakultak át a menetszéltől, mire leparkoltam az épületünk
előtt.
Otthon elnyújtóztam a kanapémon a telefonom előtt, és vártam, hogy Followhill
igazgatónő felhívjon és megmondja, hogy kirúgott és elperel tőlem minden
egyes filléremet, amim csak volt. Vagy az én esetemben nem volt.
Hosszú idő telt el, de nem hívott. Bemásztam az ágyamba tíz órakor, és
lehunytam a szemem, de nem tudtam elaludni, hogy megmentsem az életem.
Csak arra a gyönyörű seggfej, Jaime Followhillre tudtam gondolni, Hogy olyan
illata volt, mint a legszexibb srácnak, akinek valaha is a közelében voltam.
Hogy úgy nézett ki, mint a legfinomabb dolog a világon, amikor megdörzsölte
a barna hatkockás hasizmát. Hogy szemrebbenés nélkül kisegített engem egy
kilátástalan helyzetből, tudva, hogy az anyja valószínűleg kicsinál ezért, és
most... viszonzásképpen akar valamit.
Papíron, ő még mindig egy gyerek volt, de minden más része férfiasnak
érződött ma délután. Ez ellentmondott a logikának, nyugtalanító, szinte
felháborító volt, amikor erről gondolkodtam.
Ma reggel arra a benyomásra ébredtem, hogy utálom a Followhilleket. De a
mai délutánt követően kétségtelenül – legalább egy Followhill volt, akivel
nagyon közeli barátságba szerettem volna kerülni.

7
Második fejezet

Amit feltétlenül tudniuk kell Todos Santosról: hogy Kalifornia leggazdagabb

városa, és ennek következtében a világ legkiváltságosabb tinédzsereinek
otthona. A diákjaim tudták, hogy nem buktathatom meg őket. A szüleik elég
befolyásosak voltak ahhoz, hogy megfosszanak az állampolgárságomtól, és
egy oxigénhiányos bolygóra kényszerítsenek.
Ezért talán nem meglepő, hogy a srácok az osztályomban azt tesznek, amit
akarnak. Az autóbaleset utáni nap más volt. Hat osztályban tanítottam. Az első
öt sokkal jobban ment, mint vártam, azaz senkit sem kellett megrovásban
részesítenem, sem mentőt hívnom, vagy a különleges kommandó segítségét
kérnem. De a hatodik, és egyben utolsó óra volt az, ami örökre megváltoztatta
az életemet. Jaime barátságtalan anyjának egy újabb fejmosását követően
beléptem az osztályterembe, ahol olyan csend fogadott, amihez nem voltam
hozzászokva. Mindenki a helyén ült, senki sem dobálódzott, és Jaime legjobb
haverja, Vicious sem vésett sátáni szimbólumot senki homlokára, csakhogy
elüsse az időt.
Rendszerint ez volt az az óra, ahol tartanom kellett a négy HotHoles
őrjöngésétől és sajnálatos viselkedésétől. (Hot Assholes, ahogyan őket Todos
Santosban nevezték.) Három hónap múlva leérettségiznek, ami
megmagyarázhatná a magatartásukat, attól eltekintve, hogy már az első nap
óta így viselkedtek.
Egyrészről Jaime volt az, aki azzal töltötte az órámat, hogy szöveges
üzeneteket küldjön az egész világnak, és magára vonja minden egyes lány
figyelmét, akik nem voltak fülig belezúgva Trent Rexrothba, a hátrányos
helyzetű, kávébarna bőrű futballcsillagba, aki véletlenszerűen kiválasztott
csajokkal csókolózott a hátsó padban. Egyszer matekórán hagyta, hogy egy
lány az asztal alatt leszopja. Nem viccelek. Aztán ott volt Dean Cole, az
üresfejű drogos, aki a csínytevéseket és a bosszantásomat egyaránt élvezte,
és végül pedig Baron ''Vicious'' Spencer, aki a legnagyobb faszkalap a világon.
Vicious messze a legrosszabb volt az összes közül. Folyamatosan flegma,
alávaló viselkedése miatt elnevezték Sid Viciousnek a Sex Pistols után, és
valóban rászolgált a becenevére. Koromfekete haja, élettelen szeme, sápadt
bőre volt, és tele volt lázadó gyűlölettel, amitől az embert kirázta a hideg. A
feszült állkapcsában állandóan rángatózott az izom, amitől a lányok bugyija
nedves lett a félelemtől és a vágytól. Mint minden HotHoles, ő is jó sportoló
volt, de szikárabb, nem olyan izmos, mint a többiek. Ezért volt ijesztőbb.
Egyértelműen kibaszottul ijesztőbb. Aznap Millie LeBlanc, egy kedves lány, aki
a leggyakrabban vált céltáblájává Vicious gyűlöletének, három percet késett.
Egy fejbólintással jeleztem neki, hogy üljön le. Sajnáltam őt. A szülei az utolsó
tanévében hurcolták őt Virginiából Todos Santosra, ahol háztartási

8
alkalmazottként dolgoztak a sok jómódú család egyikénél – egész pontosan
Vicious Spencernél Mint mindig, Millie egyenesen annak a pszichopatának az
irányába indult, és a mellette lévő helyre ült, mintha nem tudná, vagy nem
érdekelte volna, ki is Vicious. Neeeem!, kiabáltam magamban, amikor láttam,
ahogy Vicious méregeti őt. Fel fog aprítani, és megetet a kígyójával, amit
háziállatként tart, próbáltam figyelmeztetni.
De Emilia csak felemelte a fejét, barátságosan mosolyogva a fiú és a többi
HotHoles felé fordult, és visszafogott déli akcentussal azt mondta: –
Helló, emberek. – Vicious pislogott, mintha nem tudná elhinni, hogy hozzá mert
szólni az engedélye nélkül, majd elkomorodott az arckifejezése.
– Kapd be, tényleg azt mondtad az előbb nekünk, hogy ''Helló, emberek”? –
és egy állatias morgás tört fel belőle. – Kérlek, mondd, hogy ez egy kibaszott
biztonsági szó, amit most azért használsz, mert különben az új barátod a
konföderációs zászlót a póznával együtt döfi a seggedbe. Ellenkező esetben
soha többé ne merészeld nekem ezt mondani. Azta. Ez több szó volt, mint amit
egész évben mondott.
Millie sóhajtott. – Csak próbáltam udvarias lenni. Ez néha neked sem árta.
– Én nem udvariaskodok – vágott vissza, és ritka mosolyra húzódtak ajkai.
Általában úgy tűnt, hogy megveti őt, de most olyan intenzitással
tanulmányozta, mintha ő maga szeretne számos dolgot a kis seggébe döfni.
– Hagyd őt békén, babám. – Trent, aki mellette ült (hagyva egy kis szünetet a
lánynak, aki a hüvelykujját szopogatta), Milliről Viciousre pillantott. – Vicious,
ne viselkedj úgy, mint egy...
– Dühöngő őrült – fejezte be a mondatot Jaime mögöttük hátrahúzva a székét
és a fejük fölé tornyosulva. Kidolgozott izmai a maximális mértékben
megfeszültek. A kurva életbe. Ez volt az első alkalom, hogy a munkanapom
kellemesen eseménytelenül alakult. A HotHoles éppen azon volt, hogy
elcseszi.
Még mielőtt büntetéssel fenyegethetném őket, amit soha nem lennék képes
érvényesíteni, Jaime Viciousre vetette magát, a falhoz szorította, és ujjai egy
halálos szorításban erősen a torka köré fonódtak.
– Hova lett a hűséged, ember? Hagyd abba, rendben? – Jaime még
erősebben szorította Vicious torkát.
– James! – ordítottam. Felugrottam a székemről, és rácsaptam az íróasztalra.
– Azonnal ülj vissza a helyedre!
Vicious látszólag jól szórakozott. Jobbra-balra forgatta a fejét a falnál, és
elmebeteg módon nevetett. Jaime és Vicious a legjobb barátok voltak, de
ugyanakkor mindketten tesztoszteron és hormontúltengéses alfa hímek voltak.
Emellett ők voltak a Defy feltalálói is. A tanárok és a középiskola személyzete
nem tudott túl sokat a Defyról, mivel ez Vicious hétvégi házibulijain folyt, de
volt elképzelésünk róla. A szabályok egyszerűek voltak. A diákjaink kihívták
egymást egy vérig menő küzdelemre, és a szart is kiverték egymásból. Csak
a hecc kedvéért. A Defy állítólag önkéntes volt, mindazonáltal kétségem sincs

9
afelől, hogy a többi fiatal eléggé félt Vicioustől ahhoz, hogy kielégítse a
szeszélyét, bármennyire nevetséges vagy veszélyes volt.
– Kényszerítsen rá – intézett hozzám kihívást Jaime suttogva. Résnyire szűkült
szemmel mérte fel az arcom, miközben tovább szorongatta Vicious torkát, aki
szórakozott képet vágott, bár már elkékült. Úristen. Followhillnek még
sohasem adtam megrovást, vagy ítéltem neki büntetést. Sajnos az anyja volt
az igazgatónő, és már így sem tudott elviselni. De a sarokba szorított. Ezért
reagálnom kellett.
A nyakláncomat szorongattam.
Miért csinálja ezt? Tegnap a szemével az eszméletvesztésig kefélt és vissza.
És most... ő... ő... Basszus. Most behajtja rajtam az adósságom.
Azt akarta, hogy elfogadjam a kihívást. Ráharapjak a csalira? Nem maradt más
választásom. Sokkal tartoztam neki a Range Roveréért. Akármi is volt a célja,
engem már zsebre vágott.
– Most nyertél magadnak egy egész hét büntetést, ma délutántól kezdve –
kihúztam az asztalom fiókját, és kitöltöttem az erre vonatkozó
formanyomtatványt.
Mindenki elhallgatott. Ilyet még sosem csináltam. Nem egy végzőssel, és
egész biztosan nem III. James Charles Followhill-lel.
A szemem sarkából figyeltem, hogy Jaime végre elengedte Vicious nyakát.
Vicious egy gurgulázó hangot hallatott, és összeszedte magát, odaintett
Jaimenek nevetve, mielőtt visszaballagott a helyére. Néhány osztálytársa
megveregette a hátát, a többieknek közte és Jaime között ingázott a tekintetük,
vagy üzenetet cseréltek egymás között. Feltehetően fogadást kötöttek a
hétvégi küzdelem végkimenetelére.
Az űrlapot lecsaptam Jaime asztalára, és olyan sugárzó mosollyal nézett rám
fel, hogy teljesen benedvesedtem. Mindketten tudtuk, mit csináltam.
Megjutalmaztam, ezáltal időt biztosítottam kettesben velem, pontosan, ahogy
akarta.
Elfogadtam az egyezséget, mely sebezhetővé tesz, és katasztrofális
következményei lehetnek számomra.
Hálát adtam neki, hogy megfegyelmezte az osztálytársait, mondván nekik,
hogy viselkedjenek, csak azért, hogy így ő legyen az egyetlen személy, akit
egy hétre megbüntetnek.
És ezen a ponton semmi értelme nem volt a tagadásnak – magamnak, hogy
szabadesésben fejest ugorjak a karrierem végébe, szaltózva haladva végig a
lefelé vezető utamon.
Jaime Followhill három nappal a parkolóban történt incidens előtt ünnepelte a
tizennyolcadik szülinapját, ami a jelenlegi események láncolatát még
gyanúsabbá tette. Csak arra várt, hogy rám hajthasson? Miért tette? Bármelyik
lányt megkaphatná az iskolából. (Miután Trent Rexroth beléjük kóstolt,
természetesen.)
Már az ebédszünetet azzal töltöttem, hogy átböngésztem a Facebook oldalát,

10
mint egy megszállott. Az idővonala határozott figyelmeztetés volt arra, hogy
nyolc évvel fiatalabb nálam. Istenem, még a nyári táborban készült képeket is
kiposztolta, amelyiken pajkos a mosolya, napbarnított izmos az alkarja,
csillogó kék a szeme, és hatalmas baráti kör veszi körül.
Jaimenek megvolt mindene, nekem semmim. Volt egy védett múltja,
kényelmes jelene, és egy fényes jövője. Én viszont már most szakmai kudarcot
vallottam, figyelnem kellett, hogy megtartsam az állásom, és adósság nélkül
maradjak. Nem illettünk össze. Nem eléggé, egy futó kaland kedvéért.
De túlságosan önző és gyenge voltam ahhoz, hogy nemet mondjak neki.
Különben is, az anyja nem tudott róla, hogy kapcsolatba keveredtem
vele, ő mégis pikkel rám.
Mindenki nyert, vagy nem?
Délután beléptem a tanterembe, ahol sor került a büntetés letöltésére,
megjegyezve, hogy a szoba faajtaján egy ablak volt. Nem lepett meg, hogy a
szőke Adonisz már ott volt. Az első sorban terpeszkedett, és vigyorogva
csörgette a kocsikulcsát – és a mi titkunkat – az erős ujjai között, miközben
türkizkék szemeivel felfalt engem.
Nyeldekelve ültem le a tanári asztalhoz, elővettem a laptopom, valamint
néhány tesztet, amit ki kellett javítanom.
– A telefonod tedd a hátizsákodba, Jaime – megnedvesítettem az ajkaimat, és
figyelmemet a papírmunkám felé fordítottam. Követte az utasítást, ettől még
éreztem, ahogy a tekintetével végigcirógat. A bűntudatom olyan szintet ért el,
hogy hányinger kerülgetett. Úgy viselkedtem, mint aki bűncselekményt készül
elkövetni. Ami bizonyos értelemben igaz volt. Miután több percig értelmetlenül
úgy tettem, mintha a laptopomon gépelnék, miközben ő olyan buja vigyorral
figyelt, mintha szőröstül- bőröstül akarna felfalni, felnyögtem. – Miért nem
csinálod a leckédet?
Meggyőződésem, hogy hasznosan is eltöltheted az idődet, amíg itt vagy – két
órát kellett büntetésben letöltenie, és az arcom nem lehetett ennyire elbűvölő.
Megesküdtem volna, hogy hallottam, ahogy azt motyogja: – A prédámat
érdemes lecsekkolni.
Felemeltem a fejem, és összeszűkült szemmel néztem rá. – Hogy mondtad?
Vigyorgott, felfedve hófehér fogait, ami egy Hollywoodi filmcsillagnak jól jött
volna.
– Ms. Greene, ez fog történni. Tudtam, miről beszélt.
– Nem tudom, miről beszélsz – csattantam fel. Édes istenem. Egy tizennyolc
évessel játszadozom. Megfogadtam magamnak, hogy a mai nap után
tüzetesen átvizsgálom az életemet. Lehetőleg egy nagy pohár bor
társaságában. Vagy ami még jobb, egy egész hordóéval. Jaime erős karjai
elfoglalták az egész asztalt, amikor előrehajolt, és a könyökére támaszkodott.
Az alattomos csillogás a szemében eszembe juttatta, hogy az életkora csak
egy szám. Feltehetőleg máris több szexuális tapasztalatot szerzett, mint én
csókot egész életemben.

11
– Dehogynem tudod – támadt vissza nagyképű, ugyanakkor elnéző
mosollyal. Ki volt itt a felnőtt? Ki csábított rosszra kit?
Nagyot nyelve a billentyűzetre pillantottam, és próbáltam egyenletesen
lélegezni. Össze voltam zavarodva a félelemtől és az izgalomtól. Látszólag ez
volt a tökéletes kombináció, mert úgy nyöszörögtem, mint egy tüzelő macska.
– Miért én? – kérdeztem.
Jaime nem mozdult, de pillantása a nyakamon az érzékeny bőrt simogatta, és
deréktól lefelé bizseregni kezdtem. Puha ajkai kissé szétnyíltak, miközben
engem stírölt. – Mert – mondta lassan – meg akarok kefélni egy tanárnőt,
mielőtt egyetemre megyek. Erre mit is mondhatnék, ennyi volt, egy jéghideg
dühhullámtól reszkettek a combjaim és elhomályosodott a tekintetem.
Felpattantam, keresztbe fontam a karjaim, és összeszorítottam az ajkaim,
hogy elfojtsak egy átkot.
– Ne haragudj, James, de ma még egy kicsit sem tudlak követni. Látszólag
szinte könyörögsz azért, hogy lebukjunk, és repüljünk az iskolából. Most ő is
felállt, és én a táblához hátráltam, amikor rájöttem, hogy jó húsz centivel fölém
tornyosult (és ez nem csak a testhosszára vonatkozott, ha igazak a pletykák).
– Csak ha elkapnak, bébi – mondta rendíthetetlen önbizalommal, és csettintett
a nyelvével. – Mondd a legrosszabbat. Lebukok. Felfüggeszthetnek az év
hátralevő részére. Mindketten tudjuk, hogy ez nem befolyásolná sem az
érettségim, sem a jövőm.
Tekintete a lábamra siklott, és egy lépéssel közelebb jött. A torkom
összeszorult, és furcsa késztetést éreztem, hogy a fogaim valamibe
belemélyesszem. Lehetőleg az ő HotHoles fenekébe.
– A Range Roverben okozott kár, cirka nyolcezer-ötszáz dollár. Köszönöm,
hogy megkérdezted – folytatta rezzenéstelen arccal. Még egy lépés. A szívem
vadul zakatolt. Egy virág voltam, és ő egy drága napsugár. Akaratunkon kívül,
önkéntelenül, katasztrofális módon vonzódtunk egymáshoz. A testemben
minden sejt bizsergett, és az érintése után epekedett.
Szóval Jaime egy tanárnővel akart kefélni. És akkor mi van? Én meg le
akartam feküdni egy futballsztárral. Mindketten értelmes felnőttek voltunk, akik
tudatos döntéseket hoztak... bár ő még nem igazán nőtt fel. És pusztán én
lennék felelős, ha ezt az őrültséget elkezdem. De hatalma volt felettem.
És az az átható kék szeme.
Azonkívül... megkívántam. Felélesztette az életkedvem, ami már régóta nem
történt meg. Julliard óta, hogy pontosabb legyek.
Mennyire szomorú ez?
– Jaime – nyögtem. – Biztos vannak más tanárnők, akiknél... próbára
tehetnéd a vonzerőd. Mit szólsz Ms. Perklinhez?
Körülbelül háromszáz éves volt, és bűzlött, mint a használt fogselyem, de látni
akartam a reakcióját, és késleltetni az elkerülhetetlent. Jaime nem mozdult,
amikor a lábujjhegyünk összeért. Feltűnt egy gödröcske az arcán, amikor még
szélesebben mosolygott, a monoklija alig volt látható.

12
Könnyebben elutasíthatnám, ha nem volna ilyen szexi, gondoltam, miközben
jellegzetes állát és magas homlokát csodáltam.
– Helyesbítés... – lehajtotta a fejét, és ajkaival végigsimított az enyémen,
amitől megborzongtam. Hátrahőköltem, tudatában annak, hogy az emberek az
ajtó üvegablakán keresztül megláthatnak minket. – Nem csupán egy tanárnőt
akarok megbaszni. Hanem az irodalom tanárnőm.
Lobbanékony, jó a segge, hosszúak a lábai, és bár azt hiszi, hogy nem látok
át rajta, tudom, hogy a fegyelmezett álarc mögött egy olyan nő rejtőzik, aki úgy
káromkodik, mint egy kocsis, és a focicsapatomból bármelyik játékost az asztal
alá tudná inni.
A fenébe, képes lennék rá. Még csak tinédzserek voltak. Ellenben én, az
ivászat terén tekintélyes tapasztalattal rendelkeztem. Súlyos depresszió miatti
önpusztító évek. De elkalandoztam.
– Azt akarod, hogy mind a ketten repüljünk az All Saintsből? – kifújtam a
levegőt, és izzadt tenyeremet belekentem a sötétkék pöttyös ruhámra.
Valakinek észhez kellett térítenie ezt a srácot. Mekkora baromság, hogy ez a
szerep pont rám hárul. Az akaraterőm most egy nagy nulla volt. Alig maradt
vesztenivalóm, ha volt egyáltalán. Megragadta a csuklóm, úgy fordult velem,
hogy a háta eltakarta az egész testemet az ajtó ablaka felől, és védett engem
a tekintetektől. Majd magához húzott, és a testem beleolvadt a karjaiba.
– Nem fogom elmondani senkinek – súgta a fülembe, és kellemes bizsergés
járt át. – És te sem. Csak egy röpke kaland, Ms. G. Utána Texasba költözöm,
és focizni fogok az egyetemen. És te boldog leszel valami bűn ronda, de
melegszívű könyvelővel, és gyereket vállalsz vele. Ez minden. Mit szólsz
hozzá, Melody? Azt akartam mondani, álmodozz csak, de esélyt sem kaptam
rá. Jaime érzéki ajkai olyan közel voltak az enyémhez, hogy éreztem a
leheletét. – Meggondoltam magam. Ne válaszolj. Majd rájövök egyedül. Jaime
Followhill megcsókolt, és ez volt életem legrészegítőbb csókja.
Az ajkai az enyémnek ütköztek, a lábujjaim begörbítettem a tornacipőmben.
Nem csak a szenvedélytől, amivel a forró száját az enyémre szorította, vagy
az édes ízétől, hanem a függőséget okozó férfias illatától is. Jaime töltötte be
minden pórusom, miközben úgy csókolt, mintha bizonyítania kellene valamit,
megjelölt. Teljes odaadással mindkét kezemmel megragadtam a sima arcát,
miközben a nyelvét a számba csúsztatta, és úgy falt, mintha én lennék az
utolsó vacsorája.
Nyelve követelőzve játszott az enyémmel, birtokolta a számat, és feltérképezte
minden szegletét, eközben én a vágytól nyöszörögtem. Nem lepett meg,
amikor ujjait a fenekembe vájta, és hozzám préselte az erekcióját.
Szemérmetlenül nekem dörzsölte, mielőtt megfogta az egyik kezem és a
figyelemre méltó farkára helyezte. Helytelen volt. Hibáztam, de hazudnék, ha
azt mondanám, hogy nem élveztem. Akár megkísérttettem, akár elcsábultam...
csodálatosan éreztem magam.
A szívem a félelemtől és az izgalomtól hevesen vert. Tudtam, hogy az élvezet

13
részben a lebukás veszélyének volt köszönhető. Olyan érzés volt, mintha
lenyeltem volna három és fél gramm speedet, és tucatnyi vodkával öblítettem
volna le. Szent ég. Jaime Followhill tökéletes volt.
– Valaki megláthat minket – mormoltam a heves, mohó ajkai közé. A levegő
pulzált a szexuális feszültségtől, illatoktól volt terhes, amit a vékony ruháink
alig tudtak elfedni. Már nedves voltam, és ő azokat hormonokat szabadította
föl, amelyektől a tizenéves fiúk szobája izzadságtól és spermától bűzlik.
Csakhogy az övé maximálisan erotikus volt.
– Eltakarlak – a nyakam harapdálta mielőtt dél felé indult, és a nyelve
könnyedén, gyorsan suhant végig a dekoltázsomon, mint egy nyíl a duzzadt
melleim között.
– Ne csináld – az arcom most bárki láthatta.
– Egy óra múlva találkozunk nálad.
– Nem tudod, hol lakom – kiéhezve húztam végig kezeimet acélkemény
mellkasán. Jaime elhúzódott tőlem, és pajkosan elvigyorodott. Jézusom.
Szóval ő is egy kukkoló volt? El kell ismernem, hogy az ötletet hihetetlenül
izgalmasnak találtam. Az iskolában az egyik leghelyesebb srác kémkedett
utánam. Miért kellett tanárnőjének lennem? Soha nem történt velem ilyen,
amikor még iskolába jártam.
– Nem – a hangom nem tűrt ellenvetést. Minden egyes másodperccel, amikor
az ajkait nem éreztem az enyémen, a növekvő gyönyörről fokozatosan felszállt
a köd, és teret adott az értelemnek.
Helló ész, te mocskos ünneprontó.
– Ms. Greene... – a homlokát és orrát az enyémnek támasztotta. Mindketten
ziháltunk, mell a mellkason, a tekintetünk egybeolvadt. – Körülbelül nyolc
percet késtél azzal, hogy meggondold magad. Te... – kezét a szoknyám alá, a
combjaim közé csúsztatta, és gyötrelmesen lassan végigsimított a nedves
résemen a pamut bugyimon (ma nincs csipke) keresztül. – Az enyém vagy a
tanév végéig. Ezt pedig kinyalom, megbaszom, játszom vele, és benne is
alszom, ha azt akarom. És akarom. Mindezeket a dolgokat, meg akarom tenni
veled.
Ami a legjobban megrémített Jamie kijelentésében, a tudat volt, hogy
megkapja, amit akar. Én már akkor beleegyeztem, még mielőtt ebbe a szobába
beléptem. Túl nagy hatalommal rendelkezett felettem, és nem csak a
társadalmi helyzete miatt. Mindig tudatában voltam a vonzerejének és
varázslatos kisugárzásának, de egészen mostanáig zokon vettem ezeket.
Most mindezt ezüsttálcán szolgálta fel, és minden lehetségesnek tűnt.
– És semmi idegenpályás játék. Ha rajtakaplak, hogy valaki másnak szétrakod
a formás lábaid, az bánni fogja, hogy farokkal született. Ó igen? Ellen fog állni
minden olyan kísértésnek ami körülötte hömpölyög, mint a Coachella
fesztiválon a kellemetlen testszag?
Mintha tudna olvasni a gondolataimban, hozzáfűzte. – A farkam csak két
helyre szándékozik bejutni. A szádba és a puncidba. Talán három, ha

14
kalandvágyó vagy. Édes Szűzanyám.
– A büntetésnek vége. Pakold össze a cuccaid, és menj el – böktem ki
összeszorított fogaim között, két lépésre eltávolodva.Utánam jött, lehajtotta a
fejét, és a nyakamba harapott, mielőtt felegyenesedett csettintett az ujjaival. –
Szállj be a kocsidba, és menj haza. Hamarosan én is jövök – rácsapott a
seggemre, megfordult és elment. Csak egy szippantás maradt hátra egyedi
férfias illatából.
Ott álltam nyitott szájjal, még éreztem az ajkait az enyémen, az ujját a
combjaim között, miközben egyetlen dolgon járt az eszem. Melody, kibaszottul
véged van.
Szerencsémre azon voltam, hogy még keményebben megbasszanak.

15
Harmadik fejezet

Nem mentem haza. A hazamenéssel elismerném a vereségemet. Lehet, hogy

technikailag engedtem, hogy Jaime vigye el a balhét az autó miatt, de nem
kezdeményeztem vele semmilyen szexuális dolgot. Az egész az ő felelőssége
volt. Ami még könnyebbé tette a döntésemet, hogy menetközben
belebotlottam az anyjába. A parkoló felé mentem, amikor észrevettem, hogy
Followhill igazgatónő figyel az irodája ablakából. Megnyomtam a távirányító
nyitó gombját, és hisztérikus mozdulataimat kontrollálva azt fontolgattam, hogy
a kocsimhoz rohanok, amikor jeges hangja felém szivárgott a nyitott ablakból.
– Válthatnánk pár szót, Ms. Greene?
Az ezt követő síri csendben láttam az életemet leperegni lelki szemeim előtt,
és ez sajnos egy rövid, vacak film volt, amely abból állt, hogy a kanapémon
elterpeszkedve nézem az Amerikai Ninja Harcost, előkerülnek a dátum nélküli
a családi események és részt veszek az egykori sportolók (többségük az
ittasság különböző fázisaiban) heti támogató csoportjában. Tudod, a mókás
idők. Ha Followhill igazgatónő megtudta, mi történt a büntetés ideje alatt, el
fogja távolítani minden belső szervemet a testemből, kicseréli őket dinamitra,
és felrobbantja az egész iskolát. Ennyire gyűlölt engem.
– Persze. – Szélesen elmosolyodtam, felemeltem a karjaimat egy "Miért is ne?"
gesztusként, és visszasétáltam az All Saints irányába. Miért is ne? Mert ő meg
akar ölni téged, és mert épp most csókolóztál a tinédzser fiával.
Abban a pillanatban, hogy beléptem az irodájába, tudtam, hogy rájött valamire.
Rendszerint simára botoxolt homloka úgy nézett ki, mintha rágyűrődött volna
egy extra bőrréteg.
– Üljön le! Engedelmeskedtem.
– Tudja, miért van itt, Ms. Greene?
Annyira ideges voltam, hogy nem kaptam levegőt, de valahogy sikerült nemet
intenem a fejemmel. Az irodája már önmagában is frászt hozta rám. Hatalmas
és ugyanakkor nyomasztó volt a masszív cseresznyeszínűre pácolt
bútorokkal, a bordó bőrborítással, és ezekkel a vérvörös falakkal, mindent egy
mélyvörös árnyalat uralt, mintha Carrie itt járt volna a bál éjjelén és elvarázsolta
volna.
Followhill igazgatónő egy festmény mellett állt – ami valószínűleg többe került,
mint a bérleti díjam –, karjai a háta mögött, és a levegőt kifújva becsukta a
szemét. – A fiammal, Jamesszel történt incidensről van szó.
Ó, ne. Kérem, ne. Még nem álltam készen meghalni. Oly sok mindent
szerettem volna még látni és tapasztalni. Habár, ennek többségét a lepedők
között az ő épphogy nagykorú fiával.
A viccet félretéve – biztos voltam benne, hogy egy kicsit összepisiltem magam.

16
Rettegtem. Nem a kirúgástól, hanem annak a következményétől, ha valakit
feldühít Followhill igazgatónő a befolyásával.
A szüleim Todos Santos szomszédos kerületében lévő iskolában tanítottak. Ez
volt az ő otthonuk, és ők létfontosságú részét képezték ennek a kis,
véleményformáló közösségnek. Keresztbe tettem a családomnak egy röpke
csók miatt.
– Followhill igazgatónő, meg tudom magyarázni – feleltem gyorsan, és
felugrottam a székemről.
Elindult felém, és visszatolt a székbe. Ha nem emésztett volna annyira a
bűntudat, már attól padlót fogtam volna, hogy megérintett. Felemelte a kezét,
az arca sápadt volt.
– Nem, maga figyeljen rám.
James egy kölyök. Nem gondolja, hogy tudok róla? Amit tett az autójával...
hagynia kellett volna egy üzenetet, miután belement önbe, nem pedig
elhajtania. Rosszul fest, de ő egyszerűen csak pánikba esett. Mindent
elmondott nekem. Nincs szükség feljelentést tenni a rendőrségen.
Biztosíthatom, hogy ő ezt nagyon, nagyon sajnálja, és mostantól kezdve a
diákparkolót fogja használni. Írok önnek egy csekket a javítási költségek
fedezésére, és én majd, természetesen, kompenzálni fogom Önt az
okozott kellemetlenségért úgyszintén. Átkozott leszek, ha megengedem, hogy
egy meggondolatlan döntés foltot ejtsen a fiam jó hírnevén. – A Hermès
táskájáért nyúlt, és kihúzott belőle egy csekkfüzetet. A szemem követte a
mozdulatait, mintha egy sötét, mágikus trükköt adna elő. Természetesen, én
egy megoldandó probléma voltam. Ő ki akarta ezt küszöbölni, így pénzt dobott
ki erre a célra. Rám.
Ő nem tudott a csókról. Mindösszesen csak annyit tudott, hogy Jaime tegnap
egy sérült Range Roverrel ment haza, és előadta a saját verzióját arról, hogy
mi történt a parkolóban. Teljesítette az alku ráeső részét.
– Ez a kis autóbaleset nem hagyhatja el ezeket a falakat. Megértette, Ms.
Greene? – Followhill igazgatónő a száját bosszúsan rángatva lehajolt és
kiállította a csekket. – Van szája, ha eddig nem vette volna észre. Használhatja
és mondhat valamit.
Miért gyűlöl engem? akartam sikoltani. Mit ártottam én magának? Bár már
tudtam a választ. Gyűlölt engem, mert nem királyi személy voltam. Nem
olyasvalaki voltam, aki Todos Santosban született és nőtt fel. Kívülálló voltam,
tisztátalan és halandó, középosztálybeli szülőkkel. Ráadásul egy
gyengeláncszem voltam, és – a fent említett hátrányaim miatt – nem tudtam
fegyelmet tartani az óráimon.
– Megértettem – szipogtam.
Ujjai közé fogta a csekket, amit írt nekem. A legjobb szándékom ellenére
kihúztam a francia-manikűrözött körmei közül, és megkémleltem.Tíz lepedő.
Sokkal több, mint szükséges. Kenőpénz. Most mindannyian korruptak voltunk.
Kissé kevésbé gyötört a lelkiismert-furdalás a fiával való csókolózásért.

17
Jaime megzsarolt engem. Ésén megzsaroltam az anyját.
A szüleim mindig azt mondták, hogy pénz kiforgatja magából az embereket és
erkölcstelenné teszi. Azt gondoltam, hogy túlzásba estek. De lassan már nem
voltam meggyőződve róla. Felálltam, lesimítottam a ruhámat, és felszegtem az
államat. Followhill igazgatónő tartotta a tekintetemet, de meghúzgálta a fülét.
Ideges. Kétségbeesett. Tanácstalan.
– Elfelejtjük az egészet? – Az ajkai alig mozdultak.
– Elfelejtjük az egészet. – Bólintottam, és 10.000 dollárral gazdagabban
kisétáltam az irodájából. Egyenesen egy helyi bárhoz hajtottam.
Végtére is bőven volt pénzem. És egy pár elfelejteni való piszkos, kis titok.

18
Negyedik fejezet

A leheletem bűzlött a bud light és az állott földimogyoró szagától, amikor

éjfélkor eltámolyogtam a sötét folyosón a lakásomhoz. Az ajtóm elé érve a
kulcsaim után kotorásztam a kitömött táskámban. Végül megéreztem a
balettcipő alakú függővel díszített kulcscsomómat, és kihalásztam. Egy
csörgéssel a padlón landolt. Frusztráltan sóhajtva kifújtam egy hajszálat az
arcomból. Güriznem kéne érte, hogy felvegyem. Túl öreg voltam már ahhoz,
hogy leigyam magam. Végül nem kellett lehajolnom. Valaki megtette
helyettem. Valaki mögöttem. A szívem gyorsabban kezdett el verni, majd
mozdulatlanná dermedtem, miközben egy meleg testet éreztem az enyémhez
nyomódni. A levegő egy fenyegető fantázia életerejétől lüktetett, amely
hamarosan valósággá válik. A félelem és a vágy pumpálta az adrenalint és a
dopamint a testemben. Az egymásnak ellentmondó érzelmek kábulttá és
izgatottá tettek.
A francba. Jelenlegi állapotomban nem lennék képes ellenállni neki. Az
erekciója nekinyomódott a fenekemnek és nyelnem kellett egyet. Figyeltem,
ahogy átnyúlt rajtam és kinyitotta az ajtót. Meleg ajkai megérintették a fülemet,
ahogy suttogott:
– Menjen be és vetkőzzön le. – Ez parancs volt.
Egy mozdulattal belökte az ajtót. Szerettem volna sikítozni az izgalomtól.
Javítás: Valójában egy kicsit sírva fakadtam. Örömkönnyek hullottak a
szememből. Mit mondhatnék? Az alkohollal és ezzel a rendkívül jól felszerelt
tizennyolc éves sportolóval együtt, a hetedik mennyországban éreztem
magam.
Berohantam a konyhával összekötött nappalimba, ami üres volt, csak
kartondobozok és a régi kanapém volt benne. A következő hónapban ki kellett
költöznöm, és valamilyen új helyet kellett keresnem, ezért elkezdtem
csomagolni. Az elcseszett, félig bedobozolt életemet látva, úgy döntöttem,
hogy egyszerűen lefekszem egy diákommal. Végtére is ez nem olyan, mintha
valami lényegeset elpusztítanék, amit felépítettem. Egy lúzer voltam,
gyakorlatilag hajléktalan, és hamarosan már munkanélküli is. Egy kirekesztett.
Jaime elviselhetővé tette komor kilátásaimat.
Fel s alá járkált a hátam mögött, készen állt, hogy bármelyik másodpercben
lecsapjon rám. Levettem a pöttyös ruhámat és a padlóra dobtam. Aztán
megfordultam, és először néztem rá, félig lehunyt szempilláim alól huncut
mosollyal méregettem. Jaime nem viszonozta a játékos mosolyomat. A
szemöldökét annyira szorosan összehúzta, hogy az állkapcsa összeszorult,
mintha éppen elveszítette volna a türelmét. Az ajkán tátongott egy vágás, az
orrlyuka véres volt.
Verekedett. Megint. Valószínűleg Viciousszel, legalábbis a duzzanatokból és

19
az ibolyaszínű zúzódásból ítélve.
– Mi történt? – nyeltem egyet. Figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.
– Tehát ez a hála, hogy elvittem maga helyett a balhét, Ms Greene? A mély,
komoly hangneme egyáltalán nem illett egy tizennyolc éves fiúhoz.
– Jaime – remegett a hangom. Jaime... mi? Felültettem, annak ellenére, hogy
soha nem akartam találkozni vele az otthonomban. Milyen régóta
várakozhatott?
Csak egy melltartóban és bugyiban túlságosan kiszolgáltatottnak éreztem
magam a nappalimban állva, és még meg kellett küzdenem egy sértődött
tinédzserrel. Már nem tudtam ennél mélyebbre süllyedni. Megpróbáltam egy
kicsit eltakarni magam, és a karomat a derekam köré fontam.
– Tetszik a melltartója – mondta rekedten, de nem bóknak szánta. Olyan volt,
mint egy fenyegetés. Lepillantottam, hogy szemügyre vegyem a rózsaszín
csipkét.
– Ez a kedvenc darabom. Victoria Secrettől. – Ez olyan ostobán hangzott, mint
Adam Sandler az egyik filmjében, gondoltam és megnyaltam az ajkam.
Teljesen kiestem a szerepemből. Édes istenem. Mi a fene ütött belém?
– Jöjjön ide – parancsolta, és agresszíven a padlóra mutatott.
A szemeim óriásira tágultak az izgalomtól, de megtettem, amit mondott. Sötét,
Diesel márkájú farmert és egy fekete izompólót viselt, rajta a konditermének
nevével. És tangapapucsot. Szerettem azokat a férfiakat, akiknek jól állt a
tangapapucs. A kontya is hihetetlenül lezser volt. Amikor odaértem hozzá,
vetettem egy pillantást a lábujjaira. Nem szőrös. Ápolta magát.
– Térdeljen le, Greene. – A hangsúlyában még mindig fenyegető él csenget.
Honnan jöhetett ez? Rendes körülmények között, meglehetősen nyugodt
természetű volt. A maga meg-foglak-dugni módján. Mindenesetre teljesítettem
a parancsát, mert... mert időközben gyakorlatilag Followhill- lék rabszolgája
lettem. Üljön le, hajoljon le, vegye el a csekket, tartsa titokban, térdeljen le.
Szerencsém volt, hogy még nem kértek meg rá, hogy szedjem össze a
kutyaszart a kertjükben.
– Tartogattam neked egy szopást, amiért megvárakoztattál, mint egy idiótát. –
Kisimított egy barna fürtöt az arcomból.
– Nem foglak leszopni. Mert nagyon rossz a garat reflexem – válaszoltam a
valóságnak megfelelően. Erre egy elég kemény úton jöttem rá, a főiskolán. És
azóta soha többet nem tudtam megenni egy hotdogot vagy egy banánt sem.
Haláli nyugalommal kigombolta a farmerját, aztán lehúzta a cipzárját és
kiszabadította forró, duzzadt ágaskodó szerszámát a fekete Calvin Klein
alsónadrágjából.
Uram isten, micsoda figyelemreméltó példány. Nincs húsz centiméter hosszú,
ahogy a vezérszurkoló lányok suttogták az iskolában egymás közt
(tulajdonképpen, a pocsék geometriai tudásuknak elég jelnek kellett volna
lennie), de baromira közel volt hozzá. Gyönyörű volt a sima rugalmas
hímvesszője a markáns csúccsal és a kidagadó, bársonyos verőérrel. És

20
enyhén jobbra görbült. Abszolút tökéletes volt.
És a seggfej teljesen tisztában volt ezzel. Ezért rakta ki a farkát elém. Nézd,
mintha a Mona Lisa lenne.
Szükségem volt egy pillanatra, amíg megemésztettem, hogy a parányi üres
lakásom közepén térdeltem és az egyik diákom egyszemű kígyója nézett
velem szembe. A legrosszabb rész? Még mindig begerjedt és izgatott voltam.
Vibrált a torkom.
– Talán kivételt tehetek, amiért feláldoztad magad értem – forgattam a szemem
vidámságot színlelve. Csakhogy ebben a szituációban semmi nem volt vicces.
Ez komoly volt. És ezt le kellett nyelnem. Szó szerint és átvitt értelemben. A
probléma csak az volt, hogy nekem... egyáltalán nem volt tapasztalatom az
orális szexben. Úgy látszik, Jaime is így gondolta, mert a hajamnál fogva az
ágyékához húzott.
– Kezdje el nyalni – utasított.
Megtettem. Forrónak és selymesnek éreztem a farkát a mohó nyelvem alatt.
Csukott szemmel a makkja körül köröztem a nyelvemmel és éreztem, ahogy
boldogan megremeg. Kicsit később Jaime megfogta a kezemet és a farka töve
köré zárta. Gondoltad volna? Egy diákom a szakirodalmi kurzusról órákat ad
nekem a szexről.
– Nyalogassa – nyögte.
Engedelmeskedtem és azon töprengtem, vajon hány diáklányom szopta már
le. Valószínűleg egy csomó. Szívesen állítottam volna azt, hogy nem érdekel,
de az hazugság lett volna. Ezért igyekeztem elhitetni magammal, hogy csak
azért zavart, mert tapasztalatlannak éreztem magam.
– Most vegye a szájába, és csúsztassa ki-be – suttogta a tarkómra téve a kezét
és oda-vissza mozgatva a fejemet. Minden alkalommal, amikor belém hatolt,
a makkja megérintette a torkomat, levegő után kapkodtam... de tetszett. A
bugyim már nedves volt a vágytól. Persze tudtam, hogy ez így nem volt
rendben. De ha ez ennyire rossz volt, akkor miért éreztem helyesnek? Jaime
lerúgta az egyik lábáról a papucsot és a lábfejével a lábam között tapogatózott.
Megalázó volt... és olyan rohadtul erotikus. Hangos morgással beakasztotta a
lábát a bugyim pántjába és lehúzta, mielőtt a lábujjával a csiklómat kezdte el
izgatni.
– A pokolba Jaime – egyáltalán nem úgy hangzottam, mintha a tanára lennék.
És nem is éreztem magam annak. – Mit csinálsz velem?
– Eljuttatom a csúcsra. Szívja tovább, Greene.
Nyalogattam és szopogattam, a rabjává váltam a hangoknak, amelyek
elhagyták Jaime száját. Odaadtam magam és mindent megadtam neki. A
lábujjával tovább masszírozta a duzzadt csiklómat, és a közelgő orgazmustól
minden idegvégződés szikrázott a testemben. A térdem remegett az
élvezettől. A nőgyógyászom biztosan kifejezte volna aggodalmát a higiéniát
illetően, de nem törődtem vele, ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelt.
Titokban az volt a gyanúm, hogy Jaime igazából csak azért találkozik velem,

21
hogy a barátai előtt henceghessen és az egész iskola előtt
megszégyeníthessen.
– Elélvezek a szádba, te pedig a lábujjamra fogsz. Felfoghatatlanul mocskos
volt. Nem tudtam betelni vele. Abban a pillanatban, hogy a meleg folyadék
belelövellt a torkomba, éles fájdalmat éreztem, amikor leszakította a melltartót
a hátamról. Kieresztettem egy döbbent zihálást és sokkolva nyitottam ki a
szemem. Tönkretette a kedvenc melltartómat. Szándékosan. Jaime a lábával
hátralökött, feldőltem, a padlón feküdtem és a vörös területet dörzsöltem, ahol
leszakította a melltartómat.
– Mi a pokol volt ez? – sziszegtem, mielőtt egy perzselő csókkal elhallgattatott,
és másodpercekkel később két erős ujja már belém hatolt. A méhem
összehúzódott, amint a feje elindult dél felé és a fogaival az ágaskodó
mellbimbóimat kezdte harapdálni.
– Ez a büntetés, amiért megvárattál. Nem tudom elviselni, ha valaki pontatlan.
A seggfej az óráim kilencven százalékára késve érkezett.
– Én meg nem tudom elviselni, ha valaki úgy viselkedik, mint egy seggfej –
kontráztam rá.
– Kiengesztellek. A nyalás nagymestere vagyok – méregetett fényes kék
szemeivel.
– Hogyhogy? – húztam fel a szemöldököm, miközben lassan lecsúszott, és az
ujjaival tovább fokozta lázadó szívverésem ritmusát. Szenvtelenül megvonta a
vállát.
– Tavaly Park City-ben, Utah legexkluzívabb nyári táborában punci
nyalogatással töltöttem az időt. Kempingezők, tanácsadók, még egy kibaszott
parkőr is. Huszonhat nő, egészen pontosan. Valószínűleg ez volt a
leggusztustalanabb dolog, amit valaha is hallottam, de túl jól szórakoztam
ahhoz, hogy zavarjon.
– Nem minden nő szereti ugyanazokat a dolgokat az ágyban – morogtam,
amikor az arca egy magasságba került az ölemmel.
– Igaz, de minden nő szeret engem az ágyban – hangsúlyozta ki Jaime
szemtelenül vigyorogva egy kacsintással, aztán benyúlt a farmerjába és
előhúzott valami kicsit, aztán feltépte – óvszer? – mielőtt a szájába dobta.
– Ismerem az ön igényeit, Miss Greene. Orgazmust akar az életébe. És én
megadom önnek. Soha nem fog betelni azzal, amit tőlem kap. Aztán nekiesett
a középpontomnak. Jaime hűvös szája találkozott a forró, égő húsommal. A
csípőmet felfelé feszítettem, miközben erősen szívta a csiklómat, és a fűszeres
borsmenta lehelete megbizsergette a puncimat, amikor mélyen belém hatolt a
nyelvével. Megpróbáltam kibújni a markából, mert úgy éreztem, letarol az
élvezet, amíg már nem marad belőlem semmi. De leszorított, a behajlított
izmos karját a hasamra helyezte, ragaszkodva ahhoz, hogy ezen keresztül
nézzem.
Lélegzetelállító élmény volt, ahogy tehetetlenül ki voltam téve az élvezet
hullámainak, amelyek átjárták a testemet. Hirtelen öklömbe szorítottam a

22
hosszú, puha, szőke haját és közelebb húztam. Az izmaim görcsösen
összerándultak, amikor heves remegéssel elélveztem. Jaime belepréselt a
padlóba és rám feküdt, mielőtt birtokba vette az ajkaimat.
– Kóstolja meg – morogta, mint egy vadállat, és átnyomta a rágógumiját a
számba. A nyelve ott volt mindenhol, a fogaimon, a szájpadlásomon, az
államon, az arcomon.
– Olyan íze van, mint önnek, tanárnő.
Beleharaptam a rágógumiba. Jaimenek igaza volt. Olyan íze volt, mint a
puncimnak. Elöntött az izgalom, ahogy Jaime felemelte a felsőtestét és a
farmerjáért nyúlt. Őszintén reménykedtem benne, hogy ezúttal egy óvszert
keres. Olyan sürgősen akartam őt, mint egy hatos lottót, még mindig
túlságosan fel voltam izgulva, és az idegeim túlfeszültek a lenyűgöző
orgazmustól. Felhúzott egy óvszert, aztán teljesen belém hatolt.
– Misszionárius, hm? Ez egy nyári tábor volt a mormon tinédzsereknek? –
csúfoltam.
Egy ziháló nevetéssel nyugtázta, majd félig zárt szemhéjakkal kezdett el
mozogni, amíg meg nem találta a ritmust, aminél mindketten felnyögtünk.
Tökéletesen arányos volt. Nagy és vastag, de nem ijesztő módon.
– Csak a jövőért dolgozom, bébi. – A nedves mellkasa hozzátapadt az
enyémhez, miközben a fülcimpámat harapdálta. – Később még könyörögni
fogsz a misszionárius pózért. Hittem neki.
A szex csaknem tizenöt percig tartott, ami jóval hosszabb volt, mint amit egy
tizennyolc évestől elvárnék, még akkor is, ha egy szopáson keresztül jutottunk
el idáig.
Még egyszer elélvezett velem együtt, miután a hátára fordítottam és
meglovagoltam, nézve a káprázatos Channing Tatum és Ryan Gosling
szerelemgyerekének arcát, amíg az izmaim satuba nem fogták a farkát. Miután
befejeztük, legördültem róla és mellette feküdtem a padlón. Az egyik keze a
feje alatt a másik a hasán feküdt. Mindene lélegzetelállító volt. Még a szőke
hónaljszőrét is szexisnek találtam. És ez szomorú volt, mert a Jaime típusú
fickók a végén mindig a saját köreikből keresnek társat. Ahova én nem
tartoztam. Elégedetten nézett végig rajtam.
– Mondj valamit. – Megköszörültem a torkomat és ránéztem. A fejemet az
egyik karomra támasztottam, a mellkasom még mindig szabálytalanul
emelkedett és süllyedt. Meztelenek voltunk, és lassan hideg volt a padlón. De
azt akartam, hogy beszéljen. Mindenképpen.
– Teljesült egy fantáziám – felém fordította a fejét, és egymás szemébe
néztünk. – Adj egy másodpercet, hogy összeszedjem magam.
– Rólam fantáziáltál? – Hogy lehet ez? Tökéletes, gazdag és vonzó volt. Fiatal
és veszélyesen szexi. És én csak az... unalmas tanárnője voltam.
– Miss Greene ... – kezdte és átfogta az arcomat.
Belesimultam a kezébe, mielőtt rájöttem volna, hogy mit csinálok. Ahogy
megéreztem a teste melegét a bőrömön, már túl késő volt, hogy elhúzódjak.

23
– Kérlek, hívj Melnek, amikor egyedül vagyunk.
A szája megrándult, de nem mosolyodott el.
– Mel – helyesbített. – Te hihetetlen vagy. Abszolút hihetetlen. Okos,
talpraesett és szellemes. És hidegen hagy mind a gazdagság, mind a
körülötted forgó felhajtás. Fogalmad sincs róla, mennyire dögös vagy. Ami még
kívánatosabbá tesz. Ez az igazság, bébi. Ez a helyzet velünk. Az orrom
hegyével könnyedén megdörzsöltem a torkát, tudva, hogy egy olyan illúziót
táplálok, ami elkerülhetetlenül katasztrófához vezet. De időközben többé már
nem érdekelt. Szavai megérintettek. Bár nem voltak gyengédek.
– Csak az iskolaév végéig – suttogtam bele a szavakat a meleg izmos vállába,
inkább magamat próbálva meggyőzni, mint őt. A hüvelykujjával végigsimított a
hátamon, és a tarkómtól egy remegés futott végig a karjaimon.
– Befejezzük az iskola utolsó napján – erősítette meg. Volt egy határidőnk. Volt
egy tervünk. És abban a pillanatban, mikor meleg testünkkel a hideg padlón
feküdtünk, megrészegülve a szerelmeskedéstől, azt hittem, hogy gondtalan
ígéretünket betartjuk. Miközben az egyezségünket megkötöttük, volt egy kis
földrengés – szó szerint –, néhány kartondoboz elmozdult. Azt hittem véletlen
volt. De nem az volt. A pokolban az ördög nevetése megrázta a földet. Engem
gúnyolt ki. Mert én többé már nem tévedhettem.

24
Ötödik fejezet

A következő tanítási hét egy álom volt, a diákjaim kifogástalanul viselkedtek az

óráimon. Nem kellett a figyelmükért küzdenem, mert az új szeretőm – egy
kigyúrt tizenkettedikes, csupán a tekintetével sikeresen megfélemlítette a
többieket – utasításba adta, hogy ne zaklassák Ms. Greene-t. Senki sem volt
olyan tökös, hogy megkérdezze tőle, miért. Nyilván mindenki úgy vélte, az
autóm sérülése, és az ő frissen festett Range Rovere, valamint a
diákparkolóba költöztetése választ ad ezekre a kérdésekre. Azt hitték, hogy
Jaime próbál megbékíteni azért, mert nekiment a kocsimnak. Senki sem
sejtette, hogy emellett szabadidejében engem is dönget. Az óráim után Jaime
büntetését felügyeltem. Én ezt az időt munkára használtam, ellenben ő SMS-
eket írt. Az utolsó napon folyamatosan az órámat figyeltem, és a
szövegkiemelőmmel az asztalomon kopogtam. A jelenlétében semmire sem
tudtam összpontosítani. Soha nem beszéltünk. Mihelyt letelt a büntetése,
mindketten összeszedtük a cuccainkat, és elhagytuk a helyiséget. Én az
autómhoz mentem, ő a sajátjához, de mire hazaértem, ő már a bejárati ajtóm
előtt, a farmere zsebébe dugott kezekkel várt.
– Be szeretnél jönni? – lehajtottam a fejem, és elfojtottam egy mosolyt.
Viszonzásképpen ő is a cipőjére vigyorgott. Mindketten izgultunk. Ez tetszett
nekem. Másrészt egyáltalán nem tetszett.
– Nem lehet. Barátságos mérkőzést játszunk, muszáj edzésre mennem.
A Kings el fogja verni azokat a bénákat, akik jövőre a Saints
csapatábanjátszanak, ha nem hozzuk helyre a csapatot. Trent rendkívül
ideges. Egy megfigyelő is jön megnézni a meccset és a lábát. Talán megkapja
az ösztöndíjat most, hogy sikeres volt a rehabilitációja. Neked a hét óra
megfelel?
– A hét tökéletes.
Bólintott. Ott ácsorogtunk, és egymást néztük, majd vállat vont, és egy lépéssel
eltüntette a közöttünk lévő távolságot. – Csessze meg. Hiányoztak az ajkaid.
Ezt legalább egy percig tartó, követelődző és szenvedélyes csók követte.
Kifulladva, a nyitott ajtóm mögé menekültem, és sóhajtva nekidőltem. Ezt
nem éreztem tilosnak, vagy helytelennek. Csak egy férfi és egy nő vagyunk,
akik kedvelték egymást. Hét óra után tíz perccel jött vissza, és minden
másodperccel, amit várakozással töltöttem, egyre inkább nőtt bennem a
félelem és csalódottság. Ráncoltam homlokom, amikor beengedtem. – Hét
órát mondtál. Utálom a pontatlanságot.
– Akkor már ketten vagyunk – majd kicsattant a felgyülemlett energiától, ahogy
durván betolt a lakásomba. – Tehát térjünk a misszionárius pózra... – a
nagydarab irányító az én pályámra lépett. A haja még nedves volt a
zuhanyzástól, az arca kimerült az edzéstől, ami csak még jobban

25
kihangsúlyozta felrepedt ajkát és a friss lila duzzanatot a képén. A HotHoles
nem csupán a Defytól, hanem a futballtól is sok sérülést szerzett. Tavaly ősszel
egy bokatörés vetett véget Trent Rexroth futballkarrierjének. Ez a baleset az
öltözőben történt. De Jaime esetében szinte úgy tűnt, mintha tönkre akarná
tenni a szép arcát. A Saints csapata még télen is gyakorolt és
edzőmérkőzéseket játszott, de ő már végzős volt. Ő és a barátai jövőre már
nem lesznek a csapatban.
– Emeld fel a ruhádat.
Szemrebbenés nélkül megtettem. Ezzel a mentalitással tanárnak kellett volna
lennie. Miután felfedtem világoskék bugyimat, vártam a további utasításokat.
– Fordulj meg, hajolj le, és az ujjaiddal érintsd meg a lábujjhegyed, kis balerina.
Lövésem sem volt, honnan tudhatta, hogy táncoltam, de ha megkérdezném
tőle, kénytelen lennék szembenézni az igazsággal. Hogy egy őrült kukkoló volt.
És éppen ez vonzott hozzá. Ezért engedelmesen lehajoltam úgy, hogy a
fenekem egy magasságba került az ágyékával. A combjaim közötti sóvárgás
megváltásért könyörgött. Éreztem, ahogy az ujjai hátulról a puncimra
fonódnak. Egy mozdulattal tépte le a testemről a bugyit, és az arcom elé
tartotta.
– Nedves vagy, annak ellenére, hogy elkéstem – az anyagot az ajkaimhoz
dörzsölte. – Nem lehetsz annyira dühös. Szemét. A nedves folt a széttépett
bugyimon maga volt a bizonyíték.
– Abbahagynád a fehérneműim szaggatását? Nem mindenkit támogatnak a
gazdag szülei. – Király. Ezzel kibújt a szög a zsákból. A hasizma a fenekem
vibrált, ahogy nevetett. Aztán egyszerre három ujját nyomta belém, amitől
előre tántorodtam. Szorosan megtartott a vállamnál fogva, nehogy
előreboruljak.
– A múlt hét a bevezetés volt – figyelmeztetett. – Ma, bébi... ma megjelöllek.
Fantasztikusan hangzott. És izgatóan. Pontosabban, őrülten izgatóan. Készen
álltam mindenre. Ha már tönkreteszem a karrierem, legalább érezzem jól
magam, igaz?
– Hadd lássam, milyen jó az egyensúlya egy balerinának. Hallottam, ahogy
lehúzta a cipzárját, hogy kiszabadítsa a farkát a nadrágjából. Makkja a
szeméremajkaim közé csúszott, és az izgalomtól reszketve kissé lábujjhegyre
emelkedtem a nagyobb egyensúly érdekében.
– Kezek a lábujjakon – megharapta a nyakam, farka hegyével a bejáratomnál
körözött, a várakozás az őrületbe kergetett. De valami határozottan hiányzott.
– Jaime, húzz fel egy gumit, és hatolj belém, mielőtt elveszítem az eszem. – A
hangom megremegett.
– Shh – mondta, és fogaival tépte fel az óvszer csomagolását. – Kizárólag arra
koncentrálj, hogy a kezeid maradjanak a lábujjadnál, balerina. A többit
elintézem. Belém hatolt. Fájdalmasan lassan. Minden centiméter egy
másodpercbe telt, mielőtt még lassabban visszavonult. Remegtek a lábaim. A
frusztrációtól és a gyönyörűségtől felkiáltottam. Gyötrelmes volt, mégis

26
élveztem minden egyes pillanatát.
– Gyorsabban – ziháltam.
Nem válaszolt a könyörgésemre. Ehelyett még lassabban csúszott belém.
– Jaime – az alsó ajkamra haraptam. – Gyerünk, csináld.
– Akkor viselkedj úgy, mintha rohadtul akarnád – morogta, és fogait végighúzta
a vállamon. – Ne ültess fel. Velem ne ordítozz, ha kések tíz percet. És
mindenekelőtt ne tegyél úgy, mintha ez nem lenne kedvedre. Egy centiméter.
Majd még egy. És még egy. Örömmel kínzott. Kedvem lett volna ellökni
magamtól, hogy a hálószobámba meneküljek, és a műanyag barátom, Viktor
a vibrátor segítségével elélvezzek. De nem voltam elég erős, hogy ellenálljak
neki, akármennyire is kínzott engem.
– Rendben – nyögtem. – Ígérem. Most pedig dugj meg.
– Így mindjárt más – motyogta, és olyan mélyen döfött belém, hogy
megtántorodtam. Lófarokba gyűjtötte a hajam, majd egy mozdulattal felrántotta
a fejem, és szorosan magához ölelt, hogy ne essek előre. Aztán olyan
keményen megdugott, hogy a derekamtól lefelé teljesen elzsibbadtam, mire
végzett velem.
Így jár az, aki egymás követően hétszer élvez el egy este, gondoltam,
miközben az ágyam felé tántorogtam. Amikor éjfél körül hazaindult, már nem
éreztem a csiklómat. A végtagjaimat sem. Még csak a lábaimat sem. Jaime
világosan egyértelművé tette a nézőpontját. És én? Bárcsak megint
újrakezdené.

27
Hatodik fejezet

A napok láncorgazmussal, valamint rejtett sarkokban és üresen álló

osztálytermekben lopott, sietős csókokkal teltek. Homályba vesző boldogság
és veszély, züllött vágy. A lényeg az volt, hogy ne gondolkodj erről. Egyik
részről sem. Sem a jövőmről – mint tanár és felnőtt –, vagy arról, hogy mit
csináltam. És egyértelműen arról sem, hogy kivel csináltam.
Büntetése leteltével Jaime más kreatív lehetőségeket talált arra, hogy az iskola
után a környéken maradjon és eltöltsön velem egy kis időt. Többnyire, a
következő évben játszó futballcsapat kiképzése után, rutinszerűen
meglátogatott a lakásomban.
Három héttel a kapcsolatunk megkezdését követően, amikor elérkezett egy
újabb szombat, örültem annak, hogy Jaime-nek más tervei voltak. Végre
összeszedtem elég mondvacsinált bátorságot ahhoz, hogy rendezzem a
gondolataimat és megpróbáljam feldolgozni a történteket. A Saints barátságos
mérkőzést játszott a sacramentói Kings ellen, és gyakorlatilag lehetőségem lett
volna szurkolni a saját csapatomnak és megnézhettem volna Jaime játékát, de
másképp döntöttem.
Távol vagyok tőle, és emlékeztetem magam, hogy ez csak alkalmi szórakozás
volt, amely nemcsak a saját érdekeimet szolgálta. Az övét is. Különben is, a
saját programomat tervezgettem, hogy ezen az estén Todos Santos
belvárosában egy olasz étteremben találkozzam a szüleimmel. A mérkőzés
helyszíne felé haladtam délután, a hosszabbik utat választva, csak hogy
vethessek egy pillantás a játékra. Próbáltam meggyőzni magamat, hogy ez
nem Jaime miatt volt. A labdarúgás nagy dolog volt az All Saints
gimnáziumban.
De nem számít, honnan nézem, amikor megálltam a piros lámpánál, és
átnéztem az út túloldalára a pályára, kerestem a négyes számot. Jaime
Followhillt. A HotHole-t, akitől a gyomrom mindig a bokámig süllyedt, mintha
csak egy hullámvasúton lennék. A fiút, aki nagyon is férfinak érezte magát. És
sajnos, azt a srácot, aki – nem csak a szenvedélyével és a szexi testével –
kitöltötte az űrt bennem.
A pálya szélén állva találtam rá csípőre tett kezekkel a fogvédőjét rágva,
miközben bólogat valamire, amit az edző mondott neki. Zavartnak tűnt, és ha
lett volna merszem, szerettem volna azt hinni, hogy én jártam az eszében.
Még a mezében is jól nézett ki és tökéletes volt a teste.
Ez aggasztó volt. Tudnom kellett volna azonnal. Abból, ahogyan
elmosolyodtam magamban, mintha bizonyos szempontból a tulajdonom lenne.
Mintha ez a tökéletes lény – aki jelenleg a pálya széléről kiabált a barátainak
–, élénk és tökéletes kinézetével a varázslatom alatt állt volna. Folyamatosan
bámultam, amíg valaki mögöttem rám nem dudált, és padlóig nyomva a

28
gázpedált el kellett hajtanom. Ugyanabban a pillanatban Jaime abba az
irányba fordította a fejét, mintha meghallotta volna.
Képtelenség volt. Semmilyen módon nem tudhatta, hogy nézem őt. A hely
zsúfolt volt, mint a pokol, és a szülők és az All Saints gimnázium diákjai igen
hangosan szurkoltak a csapatuknak.
De ez nem enyhítette a pirulásom mértékét, ami felkúszott a nyakamon és
szétterjedt az arcomon. Semmi sem történt. A nap hátralevő részében.
Miközben vacsoráztunk, a szüleim megkérdezték, mikor lesz az iskolával
kötött szerződésem meghosszabbítva (valószínűleg soha?), mikor találok
magamnak végre egy férfit (dettó, de hé, én már találtam egy szexi srácot, aki
tudja, hogyan kényeztessen tizenhárom különféle módon egy nőt), és hogy
miért ennyire piros az arcom (lásd a második kérdésre adott választ). Az este
önmagában véve nem volt rossz. Az étel nagyszerű volt. A társaság... nos, úgy
éreztem magam, mint akinek az emberiség legnagyobb csalódásával kellett
szembenéznie.
Ez volt a lényege Celia és Stewart Greene lányának lenni. Abban a pillanatban,
hogy a balerina karrierrel kapcsolatos álmom meghalt, a felém irányuló
büszkeségük is vele halt. Soha semmi másban nem voltam igazán jó, és
feltételezem, hogy ők is tudták ezt. Gondoskodtak róla, hogy én is emlékezzek
erre. Ez nem mentség arra, hogy miért voltam ilyen. Motiválatlan és
szarkasztikus, de ez biztosan nem segített. Mindhárman visszasétáltunk az
autóinkhoz, és Todos Santos belvárosának központi szökőkútja közelében, a
Liberty Parkkal átellenben haladtunk el, amely otthont adott egy félig híres
tónak és rémisztően agresszív hattyúinak. A hétvégeken hangos, vacak zenét
hallgatva mindig ott rohangáltak a tinédzserek. (Valószínűleg ez volt az egyik
oka annak, miért voltak a hattyúk hajlamosak támadni.) Azonban nem ezen az
éjszakán. Ez az éjszaka aggasztóan csendes volt.
A szüleim és én be akartunk fordulni egy sarkon és tovább haladni a parkoló
felé, mikor láttam, hogy Vicious ezüst Mercedes-Benz McLarenje elsuhan
mellettünk. Nem téveszthettem össze az ötszázezres járművet, mert A
KIBASZOTT JÁRDÁN HAJTOTT velünk szemben. A kölyök egyfolytában úgy
dudált az emberekre, mintha ez a város az apja tulajdona lenne. Sajnos, az
apja magáévá tette ezt a várost. Vicious apja annyira gazdag volt, hogy minden
egyes évben a Forbes lista élén szerepelt.
Talán éppen ezért érezte fia jogosultnak magát arra, hogy ne kíméljen semmit
és senkit, gondoltam keserűen. A gyalogosok utat engedtek, és hagyták
áthaladni, lehajtott fejjel elfogadva a viselkedését. Mindenki tudta, hogy ki volt
ő, és ami még fontosabb, ki lesz majd egyszer belőle – egy hatalmas,
törvénytelen kretén és az üzleti érdekeltségek óriási részének örököse Todos
Santosban. A szüleim és én hirtelen megtorpantunk, a szánk a döbbenettől O
alakúra formálódott. Bámultuk, ahogy a diákom leparkolt a gyepen, kiszállt a
kocsijából és elindult a tó közelében térdelő gyerekek sora felé. A rohadt
életbe, ollózó-stílus. Az idősebb focisták a tinédzserek fölött álltak a földön,

29
harsányan kiabálva és egymást lökdösve, épp egy hatalmas tömegverekedés
határán voltak. Ott láttam Jaime-t. A szemem ösztönösen azonnal rátapadt,
még mielőtt az agyam feldolgozta, hogy mit is bámulok. Egy pavilonnak
támaszkodott és suttogva vitatkozott Dean Cole-lal és Trent Rexroth-val, a
labdarúgócsapat egykori kapitányával, akinek a lábát frissnek tűnő gipsz
borította. A francba. Megint eltörte? Mi történt ma a mérkőzésen? Jaime, Trent
és Dean távol tartották magukat a többiektől, a homlokukat ráncolták és komor
kifejezés ült az arcukon. A térdelő gyerekek közül néhányat felismertem, a
fejük csüggedten lehajtva és a karjuk a hátuk mögé kulcsolva. Az összes
sikertelen, törekvő vagy fiatalabb labdarúgó az All Saints gimnázium játékosa
volt.
Tudtam, hogy a négy HotHoles készült valamire. És ez nem egy önkéntes
játéknak nézett ki, mint a Defy. Ez komolynak tűnt. Vicious legöngyölte a fehér
pólója ujját, és kivette a puha Camel dobozt belőle, rágyújtott egy cigarettára
és leguggolt, füstöt fújva az ítéletre váró, térdeplő gyerekek egyikének az
arcába. A srácnak elállt a lélegzete, és majd’ megfulladt a köhögéstől, de egy
centimétert sem mert elmozdulni. Úgy nézett ki, mint egy ISIS kivégző sor, és
tudtam, hogy tennem kell valamit. A rendőrfőnök Vicious apjának, idősebb
Baron Spencernek a seggnyaló barátja volt, így a zsaruk kihívásával semmivel
sem jutottam volna előrébb. De képtelen voltam csak ott állni és figyelni azt,
ami történik. Jogos?
Jogos?
Vicious hátratett kézzel lassan végigsétált a gyanúsítottak során. – Figyeljetek,
köcsögök. Tudom, hogy nem a Kings játékosai voltak azok a seggfejek, akik
olajat öntöttek a padlóra Trent öltözőszekrénye elé. Ez volt a második eset,
hogy valaki kipécézte őt. A kibaszott csapatkapitányotokat, ti szánalmas seggű
szemétládák. Annyira dühös volt, hogy fröcsögött a nyála beszédközben.
Néztem a szájából kifröccsenő nyálat, amelyet a Viktoriánus lámpaoszlop
fénye megvilágított.
– A múltkori alkalomnál azt hittem, hogy ez egy rivális csapat támadása volt,
azért hogy távol tartsa a játéktól. Hogy kiiktassák a versenyből. – Vicious ismét
szívott egy slukkot, és kiköpött az izomagyú srácok egyike mellé a sor
végén,aki egy piros egyetemi dzsekit és egy megfordított baseball sapkát
viselt. – De Trent végzős, az idén érettségizik. Semmi oka sincs rá egy másik
csapatnak most, hogy kivonják a forgalomból. A tizenévesek közül néhányan
sírtak, miközben lefelé néztek a harmatos fűbe, mások fájdalmasan
nyöszörögtek. Nem véreztek, nem úgy néztek ki, mint akiket megvertek.
Legalábbis nem fizikailag. De Jézusom, ez a srác rohadtul megfélemlítő
volt,mint az ördög maga.
– Meg. Fogom. Találni azt a rohadékot, aki beolajozta a padlót – kiáltott.
A mögötte álló sportolók öklüket a levegőbe lökve üvöltöttek. Jaime, Dean és
Trent még mindig elmélyülten társalogtak. Szerencsére, ők figyelmen kívül
hagyták a balhézást.

30
– Én fogom megbüntetni ezt a rohadékot! – sikoltotta Vicious őrjöngve, a
mellére bökött és körbenézett támogatást keresve.
– Kurvára igen! – üvöltötték artikulálatlan hangon a sportolók, kezüket az
éjszakai sötétségbe emelve.
– És amikor végeztünk vele, azt is sajnálni fogja, hogy a kurva anyja valaha is
a világra szülte.
– Igen! Igen! Igen!
A hideg futkározott végig a karomon. Gyűlöltem Baron Spencert. Rowland
edző szerint, még csak nem is volt egy különösebben tehetséges labdarúgó,
ezért kétlem, hogy túl sokat jelentett volna számára a csapat. Nem. Ezt az
egész éjszakai rémálmot csak azért rendezte meg, mert ő egy a szadista,
erőszakos fasz volt.
Anyám megragadta a fehér blúzomat, és összeszorított fogai között sziszegte:
– Ismerek néhányat közülük. Az All Saints gimnáziumba járnak. Ők a diákjaid,
Melody. Nem hagyhatod, hogy ez megtörténjen.
– Az üvöltöző, a testhez simuló farmerben, Baron Spencer – suttogtam vissza.
– Az apja tulajdonában van a város.
– Nem számít – rázta meg az apám a fejét, és a vállamra tette a kezét. Sokkal
nehezebbnek érződött, mint valójában volt, és tudtam, hogy miért.
– Ez a becsületedről szól, Mel.
Ó, basszus. A régi nóta.
Tudtam, hogy bele kell avatkoznom. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy
hamarosan katasztrofális megalázásban lesz részem a szüleim előtt. Vicious
kevésbé félt tőlem, mint egy rózsaszín tüllszoknyába öltöztetett csivavától. Ami
azt jelenti, hogy egy fikarcnyit sem fog törődni azzal, hogy beleütöm az orromat
ebbe a káoszba.
Remegő lábakkal keltem át az úton. Vicious könyörtelen hangja zengett a
fülemben, egyre hangosabban, minden egyes lépéssel, amit megtettem.
Hasogatott a gerincem, de tovább haladtam előre.
– Adjátok fel a seggfejet, aki ezért felelős, vagy ti kurafik egytől-egyig
mindannyian egy örök emlékkel tértek haza. – Cigarettájával rámutatott a
potenciális áldozataira. Néhány játékos mögöttük a hajuknál fogva a
talpukraráncigálta őket, és a foglyok üvöltöttek kínjukban. Vicious megállt egy
nagydarab fickó előtt, aki már tavaly is megpróbált bejutni a futballcsapatba,
és cigarettája izzó parazsát a srác homloka felé mozdította.
Ők a diákjaid, Melody. Nem hagyhatod, hogy ez megtörténjen.
Apámnak igaza volt.
– Baron! – Könnyedén keresztülkocogva a Liberty Parkon odasiettem. Nem
fogja bántani a srácot. Nem az én jelenlétemben. Vicious még csak arra sem
volt képes, hogy megforduljon és megnézze, ki szólította meg. – Vigyétek el
az összes gyanúsítottat a parkoló mögött álló pavilonhoz kihallgatásra. – A
hangja éles és vészjósló volt. A pavilon teljesen elszigetelt, elhagyatott,
hátborzongató hely volt, ahova senki sem tette be a lábát az éjszaka. A

31
gazembernek volt érzéke a dolgokhoz. Nem meglepő.
– Baron Spencer! – felemeltem a hangom, most már csak néhány méter
távolságra voltam tőle. Néhány diák félreállt az útból, hogy átengedjen, de a
többség csak vihogott, miközben a pokoli tinédzser felé rohantam. Jobban
féltek tőle, mint tőlem. Nem hibáztattam őket. – Azonnal hagyd ezt abba!
Hagyd ezeket a fiúkat elmenni. Amikor odaértem hozzá, végre megfordult, az
arcán unatkozó és szánakozó kifejezés ült.
Amikor nem hátráltam meg, az arckifejezése elsötétült. Vicious nem feltétlenül
volt olyan szép, mint Jaime, Trent és Dean, de valahogy a legemlékezetesebb
arca volt. Úgy nézett ki, mint egy olyan srác, akinek nem kívánsz a
feketelistáján szerepelni. Nagyot nyeltem, gyűlöltem magam, hogy
megfélemlítettnek érzem magam általa.
– Elnézést, de ki a fene maga?
Természetesen tudta, hogy ki vagyok. Irodalmat tanítottam neki minden nap,
ebből kifolyólag a kérdése körülöttünk mindenkit nevetésre késztetett,
miközben a sörösüvegeikkel és az eldobható poharaikkal rám mutogattak.
Még a kurva foglyai is kuncogtak.
Értetek csinálom, seggfejek.
Hőhullám futott át a nyakamon, és a kezem a nyakláncom horgonymedálja
köré kulcsolódott, mint mindig, amikor elöntött a düh. Minden erőmmel azon
voltam, hogy ne nézzek rá Jaime-re, mert féltem látni, hogy mi volt az arcára
írva. Nevetett rajtam, csakúgy, mint a többiek?
– Csinálja azonnal, különben hívom a rendőrséget – mondtam alig remegő
hangon.
Vicious előrelépett, az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy láttam az
őrület lobogását az íriszében. A szemei feketék, mint egy szakadék, azzal
fenyegetve, hogy lehúz engem a sötétségbe. Mélyebben beleástam a
sarkamat a fűbe, és ökölbe szorítottam a kezeimet. Az adrenalin végigzúgott
a testemen. Ez történt. Szembeszálltam vele.
– Kibaszottul merész, édesem. Gyerünk, tegyen próbára. Örömmel venném,
ha megtenné. Ezért ki fogják rúgni a munkahelyéről, és nem kell minden nap
látnom a savanyú képét. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Annyira dühös
voltam, hogy arra sem vettem a fáradtságot, hogy ököllel vágjak bele az
önelégült képébe. Hátraléptem és kihalásztam a mobilomat a táskámból.
Szóval, mi van, ha kirúgnak? Egyébként sem fogják meghosszabbítani a
szerződésemet.
Egy meleg, ismerős kéz állított meg, még mielőtt az ujjaim tárcsázták volna a
911-et. – Kérj bocsánatot – parancsolta Jaime.
De az utasítás nem nekem szólt.
Vicious hátrabillentette a fejét és felhorkantott, kivillantva az egyenes fogsorát.
– Megint részeg vagy, Followhill? Jézusom. Még éjfél sincs.
– Jobb, ha megteszed – mondta monoton hangon Jaime, figyelmen kívül
hagyva a piszkálódást, és olyan közel lépett a legjobb barátjához, hogy az

32
orruk csaknem összeért, tekintetük pedig kihívóan egymásnak feszült. –
Kivéve, ha többé nem kívánsz a HotHoles-hoz tartozni.
Enyhén szólva is, teljesen megrökönyödtem. Kevesebb mint egy hónap alatt,
ez volt a második alkalom, hogy ez a fiú megvédett engem. Vicious és Jaime
még mindig kérlelhetetlen tekintettel meredtek egymásra. Vicious
vasvillaszemeket meresztett a sátáni szemöldöke alól, esedezve Jaime-nek,
hogy hagyja annyiba – minden arcizma remegett a dühtől –, de Jaime nem
visszakozott. Legalább egy perc elteltével, végül sor került rá. A pillanat olyan
édes volt, mint egy orgazmus.
– Elnézést, Greene. – Vicious szavai élesek és őszintétlenek voltak, miközben
súrolta a válla Jaime-ét, ahogy elment mellette. Úgy nézett ki, mintha fizikai
fájdalmat okozott volna számára, hogy ezt mondja. Bármennyire is félelmet
keltett a hidegtermészetű viselkedése mindenkiben az iskolában, attól még ő
is halandó volt. Képes átérezni a legjobb barátjának az elvesztését. És Vicious
ismerte az igazságot. Az emberek nem kedvelték őt, nem igazán. Imádták
Jaime-t, Deant és Trentet. A jóképű, szellemes, egészséges srácokat, akikkel
együtt lógott. Szüksége volt rájuk.
De valami azt súgta nekem, hogy nekik is szükségük volt Viciousre.
– Bocsánatkérés elfogadva. Most szüntesd meg ezt a dolgot azonnal –
mondtam felhúzva az egyik szemöldökömet és fejemet a foglyai felé döntve,
miközben lesimítottam a blúzomat.
– Nem – mondta Jaime határozottan, szembe fordulva velem. Megengedtem
magamnak, hogy elmerüljek az arcában, még ha csak egy pillanatra is. Ismét
tanárként és diákként viselkedtünk, játszottuk a szerepünket, de tudtam, hogy
az ajkak, amelyeket most a fogai közé gördített, valószínűleg elnyomják a
szavakat, amiket ő sohasem mondana a tanárának. Tudtam, hogyan ízlelnek,
és mire voltak képesek a vékony, kopott takaróm alatt.
– Sajnálom, Ms. Greene, de ebből most ki kell maradnia. Ez egy csapatügy.
Szavamat adom, hogy semmilyen kihatása nem lesz önre nézve. Valaki
kicseszett Trenttel. – Megrázta a fejét, az ajkai elvékonyodtak dühében. –
Válaszokra van szükségünk.
– Mr. Followhill...
– Nem – mondta félbeszakítva engem. – Akkor veszítesz. – Az utolsó mondat
lágyan szólt, és az azt követő még lágyabban. – Ha legközelebb rajtakaplak,
hogy az utca túlsó oldaláról leskelődsz utánam – suttogta a fülembe, elég
közelről ahhoz, hogy gyanúsnak tűnjön, de nem eléggé ahhoz, hogy az
emberek később erről beszéljenek – jobban teszed, ha odajössz és köszönsz.
Még jobb lenne, ha inkább az ajkaiddal mutatnád meg, hogy mennyire
hiányzom neked, ahelyett hogy levetkőztetsz a szemeiddel.
Tudtam, hogy semmit sem tehetek Vicious és veszélyes trükkjei ellen. A
HotHoles mindig vigyázott a sajátjaira. Trent ismét megsérült, és valakinek
fizetnie kellett. Nagyon kevés hatalmam volt az All Saints diákjai fölött, de
nagyon kétlem, hogy bárki más – beleértve Followhill igazgatónőt is – képes

33
lenne visszatartani őket a megtorlástól.
Lassan, anélkül, hogy megszakítottam volna vele a szemkontaktust,
elhátrálok, míg végül megfordultam és visszasétáltam a szüleimhez, akik még
mindig az utca túloldalán vártak.
– Nos? – Az anyám belém karolt, a szemei ugyanazzal az egészséges
kíváncsisággal csillogtak, mint szinte minden más témával kapcsolatban a
világon.
– Mindent elrendeztem. – Elkerültem a tekintetét, úgy téve, mintha keresnék
valamit a táskámban. Talán a méltóságom volt az, amit kerestem. Akárhogy
is, Vicious nyert. És Jaime segített neki. De nem az én rovásomra. És ez is
számított valamit.
Nagyon is sokat.

34
Hetedik fejezet

Egész hétvégén azon gondolkoztam, hogy mi történt azokkal a

szerencsétlenekkel, akiket a négy HotHoles kihallgatott a Liberty Parkban, és
hogy vajon a konfliktusom Jaime-vel és Viciousszel megváltoztatja-e a
megállapodást közöttem és a szexpartnerem között. Bizseregtek az ujjaim,
hogy SMS-t írjak neki, és mindenről megkérdezzem, de tudtam, milyen
kockázatos.
Dühös voltam rá? Ez az incidens figyelmeztetés volt, hogy emlékeztessen rá,
mennyire mások voltunk? Hogy ő még mindig egy tinédzser volt, aki tétovázó
lépéseket tesz a férfivá válás útján? Pontosan ezek voltak azok a kérdések,
amikkel nem akartam foglalkozni. Nem. Várakozással töltöm a napjaimat,
ragaszkodva a hétvégéhez abban a reményben, hogy a távolság és az idő
elmossa a vágy ködét közöttünk, ezzel helyet adva a logikának és az
észszerűségnek.
Az egész pályafutásom legjobb napjának a hétfő bizonyult. Minden úgy ment,
mint a karikacsapás, és még Jaime osztálya is példásan viselkedett, amikor az
utolsó órájukat tartottam. Mindenki... kivéve Jaime-t. Ő szokás szerint a
telefonját nyomkodta. Mivel nem nézett rám, annyiban hagytam a dolgot.
Szerettem volna, ha a perzselő tekintetétől a mellbimbóim nem merevednének
meg az előadás alatt.
A telefonom, amit magam elé tettem az asztalra, felvillant. Ellenálltam a
késztetésnek, hogy elolvassam az üzenet, ehelyett inkább Millie-re
koncentráltam, aki felállt, és egy általa írt verset olvasott fel. Jó volt. Egy kreatív
elme, művészi adottságokkal, amely minden sejtjéből áradt. Egyszer szeretne
írónő lenni? Vagy talán festő? Folyamatosan firkált a füzeteibe és a kezeire,
amikor éppen nem egy könyvet bújt. A megfelelő útmutatással és
támogatással lenyűgöző dolgokat vihet véghez.
Minden kétséget kizáróan tudtam, hogy erre nem én vagyok a legmegfelelőbb
személy. Hiányzott a motivációm, az elkötelezettségem és a szaktekintélyem,
a három jellemző, ami jó tanárrá tesz.
Miközben rajta tartottam a szemem, észrevettem, hogy még Vicious is
csendben maradt, miközben ő beszélt. Millie-re ragadt egyfajta furcsa báj, amit
nem lehetett megjátszani. Minden szem rászegeződött, és én megragadtam
az alkalmat, hogy titokban a telefonomra kukkantsak. Hogy Julia Roberts
szavait idézzem a Pretty Womanből: Hiba volt. Nagy hiba. Óriási.

Jaime:
Hiányoztál hétvégén. Azt hittem, legalább írsz egy SMS-t, hogy megköszönd,
amiért megvédtelek Vicious haragjától. Sajnos tévedtem.

35
Hű. Van róla fogalma, hogy mennyi problémánk lehet, ha bárki elolvassa ezt
az üzenetet? Tanárok és diákok kizárólag tanulmányi célból cseréltek
telefonszámot. Figyelmen kívül hagytam, és szélesen mosolyogva bólintottam
Millie-nek. Ping, még egy üzenet.

Jaime:
Édes, ha úgy teszel, mintha Millie-re figyelnél, pedig valójában csak a három
órát várod, hogy az íróasztalodra döntselek, és olyan keményen
megbasszalak, hogy az ablakok is beleremeglyenek.

Természetesen nem méltóztattam válaszolni az üzenetre. Pedig égtem a

vágytól, hogy az ̋ly ̋-t átjavítsam j̋ ̋-re. Irodalom tanárnőként utáltam a
helyesírási hibákat. Úgy tűnik, még a szex SMS-nél is. Az arcom pipacspirossá
vált, a horgonyt babráltam a nyakláncomon, és végigsimítottam vele az
ajkaimon. Köhécseltem, megköszörültem a torkom, majd azt mondtam. –
Hangosabban, Millie.
Ugyanolyan idegesen nézett körül, mint én, mielőtt a következő sornál
vonakodva felemelte a hangját. A verse tényleg lenyűgöző volt. Életről és
halálról szólt, és arról, ahogy a virágzó cseresznyefák mindkettőt jelképezik.
Mindenki figyelmesen, és némán hallgatta. Dean Cole előrehajolva az asztalán
könyökölt, és úgy szívta magába a szavait, mint az oxigént. És Vicious? Úgy
nézett a lányra, mintha az övé lenne.
Ennek semmi értelme, áltatom magamat. Az egyetlen, amire a füleim
összpontosítottak az a hang volt, amit titokban reméltem, hogy meghallok –
azaz a telefonom rezgése, ami azt jelezte, hogy egy újabb SMS-em érkezett.

Jaime:
A mellbimbóid olyan kemények, hogy gyémántot tudnék velük vágni, bébi.
Beindulok tőle, hogy mindenki láthatja, milyen hatással vagyok rád. Fél óra
múlva a kezem a ceruzaszoknyád alatt lesz, és az ujjaim a puncidban.
Megtalálom a G-pontját, Ms. G., és addig ingerlem, ameddig az orgazmustól
elveszíti az eszét.

Megkerültem az asztalom, arccal az osztály felé nekitámaszkodtam, és közben

nagyon reméltem, hogy senki sem veszi észre a pírt az arcomon, ami a
kapcsolatunk kezdete óta mindennap kihívást jelentett. Jézusom!
Kapcsolatunk? Ez enyhe túlzás volt. Ez nem kapcsolat volt. A tanítványommal
keféltem, és ugyanakkor tönkreteszem a jövőm. De mégsem tudtam
abbahagyni. A tekintetem végigjárt a semmitmondó kinézetű tinédzserek
sokaságán, akik közül az ő arca az egyetlen, ami feltűnik. A vágytól eltompulva
alig érzékeltem a többieket. Egy újabb rezgés hallatszott. Ezúttal néhány
másodpercig vártam, mielőtt Jaime-re pillantottam, aki vigyorogva nézett a
telefonjára. Rohadék.

36
Jaime:
Majd elveszem a kezem, és hagyom, hogy minden egyes ujjam bekapd, és
szopogasd. Könyörögni fogsz, hogy basszalak meg. De nem fogom megtenni.
Először leszopsz, a farkam olyan mélyen veszed a szádba, hogy már nem
kapsz levegőt. Hogy tetszene, Mel?

Kivert a verejték. Egy pillanatig kapkodva vettem levegőt. Millie befejezte az

előadást. Állva maradt, és az értékelésemre várt. Minden szem rám
szegeződött. Amennyire gerjedelmem hatása alatt meg tudtam ítélni, kiváló
teljesítményt nyújtott, de a megfelelő szavakat képtelen voltam kimondani.
Mert komolyan aggódtam, hogy inkább Jaime-ről, és a farkáról fogok valamit
kifecsegni. Ami kibaszottul csodálatos volt, hogy ne zengjek róla örömódát.
– Millie – kezdtem, és megköszörültem a torkom, mert éreztem, hogy elcsuklik
a hangom. Hallottam, ahogy Jaime az utolsó padsorban halkan nevet. Mihelyt
vége az órának, meg fogom ölni. A nagy, kék őzikeszemei követték minden
mozdulatom, amikor folytattam. – Csodálatos volt a versed. Mint egy dobogó
szív ritmusa. Szerintem... ez varázslatos volt – habogtam, és igencsak
szabadkozva mosolyogtam.
Nem ez volt a legjobb magyarázat. Valójában egy beszélgetést kellett volna
ösztönöznöm, de figyelembe véve a nedves bugyimat, nehezemre esett
egyetlen összefüggő mondatot alkotni. Átkozott legyen Jaime, és az üzenetei.
Felegyenesedtem, és tapsoltam. – Mi a véleményetek Miss LeBlanc verséről?
Szeretné valaki elmondani?
Bzzz. Megint rezgett a telefonom. Több diák jelentkezett, felszólítottam
Schellyt, aki hajlamos volt úgy beszélni, mint a vízfolyás, s ezáltal lehetővé
tette a bejövő SMS elolvasását.

Jaime:
Olyan elveszett. Annyira összezavarodott. És szőröstül-bőröstül az enyém.
Soha senkit nem volt ennyire jó érzés birtokolni.

Szavai keményen mellbe vágtak. Tényleg az övé voltam? Nem úgy éreztem,
mintha igaz lenne. Nem tűnt valódinak. Talán neki az volt. De nekem?
Túlságosan féltem a következményektől, hogy ténylegesen megfontoljam a
lehetőségét egy valódi kapcsolatnak vele. Elveszett. Összezavarodott.
Pontosan így éreztem magam. És nem csak most, hanem általában. Milyen
lehetne a távoli jövőm? Csapnivaló tanárnő voltam, és a diákjaim jobbat
érdemelnének. Ezenkívül elég fontosak voltak nekem, hogy rájöjjek, hogy át
kell adnom a helyem valakinek, aki lelkesebb. Elkötelezettebb. Valakinek, aki
a szárnyai alá venné a világ Millie-jeit, és művészt faragna belőlük, ahelyett,
hogy ebben a sivár tanteremben tartanák őket, olyan verseket felolvasva,

37
amelyeket alig értettek.
Miután Schelly hablatyolt valamiről, csak a beszéd kedvéért, és egy másik diák
feltett pár kérdést Millie-nek, Vicious hosszú lábait keresztbe téve feltette az
asztalra úgy, hogy a bakancsa majdnem az előtte ülő hátát érintette, felemelte
a kezét. Elakadt a lélegzetem. Nem akartam, hogy lerombolja Millie
önbizalmát. Pontosabban beszélni szerettem volna vele, hogy jelentkezzen
Todos Santos általam ismert alkotó műhelyébe. Szerettem volna azt hinni,
hogy felfedeztem valamit Emiliában. Kifinomult, művészi tehetséggel volt
megáldva, és nem ijedt meg a kiváltságos környezettől, amelybe ő nem
tartozott. Furcsa késztetést éreztem, hogy megvédjem Vicioustől, de senki
más nem jelentkezett.
Legszívesebben elkaptam volna a torkát annak a nyomorult zsarnoknak, amint
erőltetett hangon megadtam neki a szót. – Igen, Baron? Vicious fátyolos
pillantással Millie-re nézett, miközben az egyik rozsdás fémgyűrűjével játszott,
ami egy jelképes része a sorozatgyilkos öltözékének. Kivillantotta a fogait,
nyilvánvalóan arra várt, hogy ő is meghátrál, mint az osztály többi tagja, de
Millie mozdulatlanul állt, és úgy méregette a fiút, mintha egy bokszzsák lett
volna, amit bármikor ököllel csépelhet.
Kibaszottul kedvelem ezt a lányt.
– Azt hiszem, különösen pocsék – mondta Vicious a telt alsó ajkát húzogatva.
Millie – egy mosollyal a szép, kerek arcán – felhúzta egyik szemöldökét.
– Hagyd abba, Baron – kezdtem, de Millie felemelte a kezét.
– Kérem, Ms. Greene. Hadd fejezze be. Mégis, mi olyan – különösen – pocsék
a versemben? – kérdezte őszinte érdeklődéssel. Megborzongtam. Miért tette
ezt magával?
Vicious elterpeszkedett a székében, és a gyűrűjeit vizsgálgatta. – Túl
hosszadalmas. Túl sok hasonlóság. Néhány közülük elcsépelt volt. Amit már
ezerszer hallottunk. Tehetséges vagy, bevallom. Viszont – vonta meg a vállát
–, túl nyálasan írsz. Maradj a festésnél.
– Mit tudsz te az írásról? – vágtam vissza. Ideje volt, hogy beleavatkozzak.
Nem jellemző rám, hogy az órán valamiért így elvesztem a türelmem, de a
gonoszsága miatt Vicious szó szerint rászolgált a gúnynevére. Az a tény sem
javított a helyzeten, hogy szombaton este győzött a parkban.
Jaime szemlátomást eléggé értelmes volt, hogy nem küldött több pikáns
üzenetet. Telefonját a farmere zsebébe tette, és komor arccal szólt Viciousnek.
– Kussolj már, ember!
– Ó, valójában elég sokat tudok róla – csacsogta Vicious, és felderült az arca.
A hangja általában egy szívmonitor egyenes vonalára hasonlított. Felszínes és
halott. – A seggnyalás még nem segített írónak vagy költőnek abban, hogy
jobb legyen és fejlődjön. De az építő jellegű kritika igen. Talán Ön pályát
tévesztett, Greene. Totál kiakadtam. Ezt a srácot, az elkövetkezendő ötven
évre bezáratnám. Már nem érdekelt, hogy Jaime az imént hívott meg egy újabb
szexorgiára tanítás után, és nem tudtam semmi másra gondolni, csak a

38
hatalmasra duzzadt farkára. Nem engedhetem meg Viciousnek, hogy így
beszéljen velem, és ami még fontosabb, Millie-vel sem. Az a lány, nem ezt
érdemelte.
– Szedd össze a cuccaid, Baron. Óra után velem jössz Followhill
igazgatónőhöz. Remélem az elkövetkező hónapra nincsenek terveid, mivel azt
az alkalmatlan tanárnőddel fogod együtt tölteni. Büntetésben. Akkor
részletesen ki tudod majd fejteni nekem a véleményed a jó költészetről, és a
pocsék, életre szóló döntésekről. Mint például a visszabeszélés a tanárodnak
– mézesmázosan mosolyogva leültem, és kinyitottam a határidőnaplóm, hogy
a névsor alapján megállapítsam, melyik szerencsétlen balek lesz a következő,
akinek az osztály előtt verset kell szavalnia. Trent, aki Vicious mellett ült,
felnyögött.
– Gratulálok, köcsög. Kellett baromságokat pofáznod, igaz? A csapat
problémáival kell foglalkoznunk. Elfelejtetted?
– Vigyázz, mit mondasz, Rexroth. Különben te leszel a következő. Bátrabb
lettem. Mert volt hátvédem. Jaime volt az. Aki egyébként úgy tűnt, robbanni
készült, és úgy bámulta Vicioust, mintha az imént egy alom kismacskát
mészárolt volna le. A szeme szikrázott, és mindent lángba borított, amire
ránézett. Végül megszólalt a csengő, a diákok nevetés és zajongás közben
tömték cuccaikat a hátizsákjukba.
– Mr. Linden, legközelebb ön fogja nekünk felolvasni a versét. Ezenkívül,
kérném, hogy mindannyian olvassátok el a költészet szabályait Michaela
Steinbergtől, és a következő órára tanuljátok meg. Tudáspróbát fogunk tartani
– kiabáltam a pletykáló tinédzserek után. A diákok a folyosóra özönlöttek, de
Jaime a székén maradt. Feszült állkapcsa jelezte, hogy valakinek ebben a
teremben ütött az utolsó órája. Vicious volt rajtunk kívül az egyetlen jelenlévő,
és időt szánt arra, hogy a táskájába pakoljon. Olyan szélesen vigyorgott, hogy
az ember azt gondolta volna, hogy egy egzotikus nyaralásra készülök kísérni
egy sztriptíztáncosnők és nemzetközi fegyverkereskedők által benépesített
szigetre.
Vicioust Followhill igazgatónő irodájához kísértem, majd visszatértem az
osztályterembe. Egyformán lenyűgözöttnek és elszörnyedtnek tűnt, hogy
megbüntettem Vicioust a tiszteletlenségéért. Halvány fogalmam sem volt,
hogy fogja megleckéztetni, de nem is érdekelt. A munkámat végeztem.
Abban a pillanatban, hogy beléptem a tantermembe, megkönnyebbülten
felsóhajtottam.
– Mit csináltál azokkal a kölykökkel akkor este? Jaime hanyatt dőlve
terpeszkedett a székén, sötétkék, oldalzsebes nadrágot,
magasszárútornacipőt és lila izomtrikót viselt, ami felfedte a hanyagul a
bordáira tetovált ostoba idézetet. Sohasem vettem rá magam, hogy
elolvassam, de nem lepődnék meg, ha a Spongyabob Kockanadrágból lett
volna egy idézet. Kit érdekelt? Ő volt a saját kalóriamentes desszertem.
Legalább megpróbáltam, hogy enyhítsem vele a gondolataim. Legtöbbször

39
működött. Ám minél több időt töltöttünk együtt, annál többször kellett ezzel a
hazugsággal etetnem magam.
– Gyere ide – intett a begörbített ujjával magához.
– Tessék? Én vagyok a tanár – cukkoltam, örültem, hogy egyedül lehetek vele.
– És én vagyok az a zabos srác, aki időnként észhez térít. Ide. – Megveregette
az asztalát, és hátradőlt. A bezárt ajtóra pillantottam, majd vissza rá.
– Vicious visszajöhet – szabadkoztam.
– Vicious akkor is tartani fogja a száját, ha rajtakap, hogy Mr. Pattinsont
kefélem, miközben a szülői munkaközösség elnöke a nyelvét a seggembe
dugja. Bármit megtehetek bárkivel, amit csak akarok, ameddig nem Millie az.
Elvégre olyanok vagyunk, mint a vértestvérek. Millie, hm? Annak a
pszichopatának talán mégis dobogó szíve volt. Lassú léptekkel odamentem
Jaime-hez, és az asztal szélére ültem. Megragadott a derekamnál és
lovaglóülésben az ölébe húzott, lábaim a csípője köré kulcsoltam.
– Mit műveltél velük? – kérdeztem újra, míg kezeimmel átkaroltam a nyakát,
és ujjaimat az aranyszőke hajába temettem. A körülmények ellenére is
törődtem azokkal a gyerekekkel.
– Bébi... – tekintete megakadt az ajkaimon, mikor ujjperceivel cirógatta.
– Nos? – kérdeztem szándékosan szigorú tekintettel. Úgy nevetett, mintha az
arckifejezésemet aranyosnak találta volna.
– Még semmit. De van egy nevünk. Toby Rowland.
– És még? – Rowland tizenegyedikes volt, még egy hígagyú, akit tanítottam.
Mellesleg, ő volt Rowland edző fia. Jaime vállat vont. – Az a szarházi, az
edzéseken mindig az apja mögött bujkál. Nem lesz egyszerű megcsípni, de
azok, akik ezt tették Trenttel, nem úszhatják meg büntetlenül. Azok a
faszszopók elcseszték az ösztöndíját.
Trent Rexroth, az All Saints gimi legkiemelkedőbb futball sztárja, idén ősszel
egy fontos meccs előtt elcsúszott az öltözőben, és eltörte a bokáját, ami
megfosztotta a továbbtanulástól, és a profi futballkarrierjének a végét
jelentette.
Kinyitottam a számat, le akartam beszélni a megtorlásról, amikor megragadta
a fenekem, és lüktető merevedéséhez szorított, közben a blúzomon keresztül
erőteljesen szívta mellem, és befejezésként incselkedve beleharapott.
– Jézusom... – motyogtam.
– Hogy telt a hétvégéd? – megcsókolta nyakamat, majd nyelvével
felfedezőútra indult a dekoltázsomban. Megborzongtam a karjaiban. –
Hiányoztam?
– Nagyszerűen – kezeim mohón simogatták széles mellkasát. – És nem, nem
igazán – hazudtam. – Azt hittem, egyetértettünk, hogy ez csak ártalmatlan
szórakozás.
– Így is van – hátrahajtotta a fejét, és komolyan nézett rám. – De állati jó veled
lenni.
– Fogadok, hogy a gimis csajokkal is ugyanolyan remekül szórakozol. –

40
Kiszáradt a szám, míg kimondtam.
Ostoba, alaptalan megjegyzés volt, ugyanakkor jó érzés volt végre kimondani,
ami hetek óta nem hagyott nyugodni. A lányok Jaime minden lépését követték.
Bronzbőrű pomponlányok ragyogó mosollyal, fényes hajjal és hosszú lábakkal.
A folyosókon igazodtak hosszú lépéseihez, iskola után a terepjárójának
támaszkodtak, és mindenen nevettek, amit mondott... még akkor is, ha nem
viccnek szánta.
Jaime vigyorgott, miközben jobb keze felfelé halad a combom belső oldalán,
és eltűnt a ceruzaszoknyám alatt. – Nem értek egyet. A gimis csajokat
pátyolgatni kell. Mindenért cirkuszolnak. Órákig képesek hajvasalásról és
bulikról fecsegni. A vonzóbbak kényszerítenek rá, hogy Jennifer Love Hewitt
filmekre menj velük. Nem. A gimis lányok nem hoznak lázba. Te viszont... Ujjai
rátaláltak a nedves bugyimra, szokása szerint oldalra döntötte a fejét, és
vigyorgott, így fejezve ki, hogy tudja milyen hatással van rám. A testem egy
dallamot dúdolt, aminek csak Jaime ismerte a szövegét, és a szívem olyan
gyorsan és hangosan dobogott, hogy azt a lábujjaimban éreztem. Ezt művelni
szinte olyan volt, mintha azért könyörögnék, hogy rajtakapjanak. Egy részem
őszintén kívánta.
– Visszabeszélsz – folytatta. – Rideg vagy és makacs. Szomorú és
szarkasztikus. Tetszik a hozzáállásod. Minden, ami te vagy – az ujjával rajzolt
egy képzeletbeli kört az arcom köré, és hozzám hajolt.
– De mindenekelőtt... – súgta, és gyengéd csókot lehelt a szám sarkára. –
Élvezem a vadászatot. Veled alaposan megizzadok, anélkül hogy a focipályán
lennék. Kiderült... ez az a testmozgás, amelyet már rég kerestem.
Abban a pillanatban, ahogy ezt elmondta, kivágódott az ajtó, és Vicious rontott
be a terembe. Szerencsére egy papírlapot, és egy feltépett borítékot bámult a
kezeiben.
– Nem tudom elhinni, hogy ilyen baromságot küldött – morogta.
Ezzel nyertem pár másodpercet, hogy kiugorjak Jaime öléből, rendbe tegyem
a szoknyámat, az asztal fölé hajoljak, és látszólag egy könyvet lapozgassak,
ami rajta feküdt.
– Itt van a bekezdés, amit kerestél – egyenesedtem fel köhécselve.
Vicious végre felnézett, de nem felém. – Most kaptam egy SMS-t Trenttől. Az
edző csapatmegbeszélést tartott. Jövőre Tobyt akarja
csapatkapitánynak jelölni.
– Tökmindegy. – Jaime állkapcsán megrándultak az izmok. A teremben
megváltozott a légkör. Egyetlen szót sem szóltak, viszont csendben
tervezgettek, pont az orrom előtt. Toby Rowland annyira nyakig ült a szarban,
hogy fizikailag fájt elképzelnem, mit fognak művelni vele, amikor egyedül
elkapják.
– Tökmindegy, jól hangzik – ismételte Vicious kifejezéstelen hangon. –
Mellesleg köszönöm a büntetést, Ms. G. Remélem, tudja, mit csinál – megrázta
a fejét, és gúnyosan elmosolyodott. Egy Fenyegetés.

41
– Vicious – sziszegte Jaime összeszorított fogakkal. Egy Figyelmeztetés.
Vicious a székéhez ballagott, leült és intett. – Mázlista, hogy a gyenge pontja
vagy. Különben megmutatnám neki, hova temetném el a Liberty Parkban.
Milyen gyenge pont, barátocskám, gondoltam, mikor visszamentem az
asztalomhoz. Ha tudnád.

42
Nyolcadik fejezet

Ez a nap mindent megváltoztatott, mert Jaime és én elkezdtünk üzeneteket

váltani. Ezáltal sokkal könnyebb volt a dolgok megtervezése. Majd ezt követték
az újabb erotikus találkozások, a dobozokkal zsúfolt lakásomban. Még több
szex, őrült pozitúrákban. Még több lopott csók az iskolában, az izgalomtól
kísértve, hogy elkaphatnak bennünket. A hét végén Jaime küldött nekem egy
fotót – amely egy tükör előtt készült az öltözőben – a megfeszített bicepszéről.
Szinte nem is mertem megnyitni az SMS-t, mert féltem, hogy a szerszámát
fogja bemutatni, de aztán emlékeztettem magam rá, hogy ez Jaime-től jött. A
korához és a társadalmi helyzetéhez képest, szokatlanul érett volt. A négy
HotHoles közül ő volt a legjózanabb, az erkölcsi irányvonal követésével.
Amennyiben Vicious a gazemberek közé tartozott, Dean volt a narkós és Trent
a gyönyörű, elveszett lélek, aki keresi a párját, akkor Jaime volt a cement, ami
összetartotta a kvartettet. Ő volt az, akire mindig számíthattál. És én kezdtem
is számítani rá.

Jaime:
Tudományosan bizonyított. Te lovagolsz a legjobb csődörön a városban.
Muszáj volt megmutatnom ezeket az izmokat.
Én:
Tizennyolc éves vagy, Jaime. Maradj csak a szőnyegen.
Jaime:
Ezt az mondja, aki elalszik éjszaka a farkammal a kezében. Pizza ma este?
Én:
Ez csak egyszer fordult elő. Véletlenül.
Én:
És igen. De nincs hagyma.

Vihorászva megtámaszkodtam egy könyvekkel teli dobozon és a mobilomat a

mellkasomhoz szorítottam. Egy katasztrófa, gondoltam magamban. Mi a faszt
csinálsz? Beleegyeztél egy randiba?

Jaime:
Nincs hagyma? Akkor nincs óvszer. Tiszta vagyok. És tudom, hogy
tablettát szedsz.
Én:
Honnan? H-O-N-N-A-N?
Én:
És egyetértek.

43
Jaime:
Mindig hatalmas öröm, ha üzletet köthetek veled. Csók

Uramisten, abba kell ezt hagynom. Még mielőtt megsérülnék. Máris minden
alkalommal, amikor viszontláttam az osztályteremben, egy kicsit hevesebben
vert a szívem. Az öröm, hogy vele aludhatok, egy kis fájdalommal párosult.
Még mindig annyit adott azzal, hogy megnevettetett, boldogságot és
csodálatos szexet ajándékozott nekem. De egy idő után birtokba vette az
érzéseimet, a gondolataimat és az eszemet. Amikor Jaime este megjött, a
kanapéra vitt, és csókokkal borította be az arcomat. Fölnevettem és ököllel
belebokszoltam az izmos hasába. Kacagva és egymást tapizva birkóztunk,
mielőtt egy lélegzetvételnyi szünetet tartottunk, és a megérkezése óta először
igazán megnéztük egymást. Rajtam feküdt és nézte az arcomat, olyan
kérdésekre keresve a választ, amelyeket egyikünk sem mert hangosan
feltenni.
– Honnan tudod, hogy fogamzásgátló tablettát szedek? – kérdeztem,
megszakítva ezzel a fülsüketítő csendet.
– Onnan, hogy láttam a fürdőszobaszekrényeden, kis buta.
– Nos, akkor csak meztelenre kell vetkőznünk és egy kicsit mókázhatunk.
Péntek van, és később még biztos találkozni akarsz a barátaiddal. –
Megfogtam a sortom derekát és lehúztam. Azzal, hogy megfogta a kezemet,
megállásra késztetett.
– Nyugi, bébi. Nem sietünk. Nézzünk meg néhány gagyi kilencvenes évekbeli
filmet, amíg a pizzára várunk. Ma itt maradok éjszakára. A homlokomat
ráncoltam, Vicious minden hétvégén vad bulit rendezett. És a többi HotHoles
tagnak mindig kötelező volt a részvétel. Ezt véletlenül onnan tudtam, hogy az
All Saints-be, akik a menő kölykökhöz tartoztak, azokat meghívták ezekre a
bulikra. Ezenkívül azt is tudtam, hogy ma este bulit tartanak, mert tegnap az
iskolai folyosókon suttogták, hogy a srácok közül kik kerülhetnek szóba a Defy
harcosok klubja küzdelemben, és kik azok a lányok, akik beléphetnek Vicious
privát multimédiás szobájába, amelyben a HotHoles lógott.
– Mi a helyzet Vicious bulijával? – kérdeztem.
Az elmúlt pár hétben, csak a puszta elképzelés, hogy Jaime ott ül egy exkluzív
körben, fiatal, szingli nők társaságában, akik felajánlkoznak neki, szörnyű volt.
Utáltam ezeket a bulikat és még jobban megvetettem Vicoust, amiért ezeknek
a partiknak.
– Ma este annál is nagyobb bulit tervezek a lábaid között – és
jelentőségteljesem felhúzta a szemöldökét. Megforgattam a szemeimet, de
nem tudtam haragudni rá, csak mosolyogni.
– Azt hiszem, kedvellek – motyogtam, és belenyomtam az arcomat izmos
mellkasába és hallgattam a szívverését.
– Azt hiszem, én is.

44
Egészen megszédültem, és mint egy fuldokló, úgy kapaszkodtam a
nyakláncom horgonyába, bár tudtam, hogy ezúttal nem tud megmenteni attól,
hogy valami még mélyebbre húzzon, amit nem tudtam beazonosítani.
Valójában pontosan tudtam, hogy mi volt az.
Mágia.
Pszichológusok bizonyították, hogy az emberek hazudnak önmaguknak, hogy
megvédjék magukat a tetteiktől. A gondolataiktól, az érzéseiktől. Ezt eddig
tagadtam, de aztán jött Jaime Followhill, hunytam le a szemem az igazságtól.
Az egészet lejátszottam a fejemben, és azt mondtam magamnak, hogy ez az
egész csak egy kis szórakozás. De a valóságban soha nem voltam még
ennyire lenyűgözve egyetlen férfitől sem. Defy. Ez volt számomra a
legnagyobb rejtvény. Miért harcolt? Nem olyan embernek tűnt, akinek
erőszakra lett volna szüksége ahhoz, hogy kiengedje a gőzt. Vicious igen. De
Jaime? Nem. Ehhez túl, nyugodtnak tűnt. Így a film és a pizza után (hagyma
nélkül, arra emlékezett) megkérdeztem.
Tudva, hogy nem fog egykönnyen megnyílni nekem, olyanról, ami a barátaival
kapcsolatos, először kellemesen hangulatba hoztam. Letérdeltem elé, és olyan
mélyen beengedtem a farkát a számba, hogy szinte az egész rúdja eltűnt
benne, amíg a markom elvégezte a többit. Zihálva túrta az ujjait a hajamba, és
mozgatni kezdte a fejemet előre és hátra.
– A szádba fogok élvezni – jelentette be.
Egyik lábát lazán a hűtőszekrényemnek támasztotta, teljesen meztelenül állva
előttem a százkilencven centis dicsőségében. Guggolva engedtem, hogy a
nyelvem körbejárja forró húsát. Tetszett, hogy egy fiatalabb férfi imádott és
kívánt engem. Felizgatott... de szükségem volt a figyelemelterelésre. A
nyögéseim ösztönözték és elélvezett a számba. A meleg sós folyadékot a
torkomba lőtte, és minden cseppjét lelkesen nyeltem le.
Az orgazmusa után lecsúszott a hűtőszekrényajtó mentén, amíg már a padlón
térdelt, majd lassan kibogarászta az ujjait a hajamból. Mindketten
elvigyorodtunk, egyfajta privát mosollyal, amit csak mi értettünk. Kételkedtem
benne, hogy képes lennék bárki másra így mosolyogni, még ha meg is
próbálnám.
– Mi történt? – kérdezte meg tök természetesen, majd megfogta a kezem,
lehúzott és a lábai közé ültetett. Aztán gyengéden megcsókolt, amitől, mint egy
macska doromboltam. – Ki gondolta volna? Az én kis balerinám megtanulta,
hogyan ajándékozzon meg egy szopással, mintha a nyolcvanas években
lennénk.
– Mi történt a nyolcvanas években? – kérdeztem, nevetségesnek érezve
magam. Az ember azt gondolná, hogy többet tudok arról az időről, mint ő.
Megvonta a vállát.
– Semmi. Kivéve, hogy az orális szex nagy divat volt akkoriban. Nevetve
ráztam meg a fejem. Néha túl idétlen volt, de könnyű volt ellazulni a
jelenlétében. A mellkasára tettem a kezem.

45
– Meg szeretnék kérdezni tőled valamit.
– Ho-ho bajban vagyok, Greene kisasszony? Rossz fiú voltam? El akar
fenekelni? – húzogatta szórakozottan a szemöldökét. Megráztam a fejem.
Istenem, annyira szexi volt. Ez nagyon szörnyű. Megint megráztam a fejem,és
lehunytam a szemem, hogy ne lássam a reakcióját az arcom elvörösödésére.
– Mesélj a Defyról – kértem.
Egyik tanár se tudott róla, csak azt látták, hogy minden hétfő reggelre új sebek
keletkeztek a kölykökön. A diákok brutális bunyókban harcoltak Vicious
bulijain, és mi nem tudtunk segíteni. Jaime összeráncolta a szemöldökét.
– Mit akarsz tudni?
– Mindent. – Megköszörültem a torkomat. – Hol tartják a bunyókat, miért, és
hogyan mennek oda, de leginkább, hogy te mennyire vagy érintett ebben?
Az arca elsötétült, és megigazította a kontyba fogott szőke haját a feje tetején.
Nyeltem egyet, aztán csendben visszafordult a tekintete felém, és a szempillái
alól méregetett. Egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedtem egy
idegenterületen. Mindketten ezt tettük. Valami volt köztünk. Intim és titkos és
egy olyan határ, amit nem akartunk átlépni a hálószobán kívül. Lépjük át a
határokat? Rádöbbentem, hogy én voltam az első, aki átlépett egy olyan
határvonalat, amelyet én húztam meg még a kapcsolatunk elején. Ugyanakkor
rájöttem, hogy nemcsak ez a határ létezett. Emlékeztetett minket egy absztrakt
festményre, tele határvonalakkal, körökkel és háromszögekkel. A legtisztább
labirintus, és megpróbálni keresztülmenni rajta reménytelen feladatnak tűnt.
– Nem fogsz erről senkinek sem beszélni – figyelmeztetett Jaime, és lehajtotta
az állát, hogy az orrhegyeink összeérjenek.
– Természetesen nem – mondtam, mintha ez nyilvánvaló volna. Még mindig a
padlón ültünk, a lábaink összefonódtak. Ebben a pillanatban legszívesebben
szétszakítottam volna a tanári diplomámat. Hamuvá égetve azt. – Köztünk
marad. Csak kíváncsi vagyok.
– Oké – kiszabadította a lábát és közelebb húzott magához. A szeme egy
láthatatlan pontot bámult a falon. Ez nehéz volt neki. Felfedett egy titkot, ami
nem egyedül az övé volt.
– Hol? Vicious otthonában. Minden hétvégén. A srácok akkor járnak jól, ha
nem jelennek meg a buliján, amennyiben nem szeretik a harcot. Ennek
ellenére mindig mindenki eljön. Nézzünk szembe az igazsággal. Ez a város
haldoklik. Mindannyian gazdagok, kiváltságosak vagyunk, és kétségbeesetten
keresünk valamit, ami kitöltheti az ürességet.
– Milyen ürességet?
– Ezt az ürességet. Túl sok szex, túl sok nyomás, túl sok pénz. A bunyók a
teniszpályán zajlanak. Vicious apja és a mostohaanyja nem használják,
úgyhogy nem tudnak a vérfoltokról, amelyekről az alkalmazottak a hét
folyamán gondoskodnak.
Tudtam, milyen az üresség. De nem akartam elmondani neki, hogy még az én
lelkemben is volt egy ilyen lyuk. És találtam is rá egy módot, amivel kitöltöttem.

46
Vele. Hirtelen az egyik kezét a hátam mögé csúsztatta, és együtt gyengéden
a padlóra feküdtünk, így nem vertem be a fejem. Egy gonosz kis mosoly
játszott az ajkán.
– Miért csinálják ezt? Mert szórakoztató. Mert minket férfiakat, a társadalom
kiherélt, és néha vissza akarjuk kapni a tökeinket. Miért szeretjük, annyira a
harcosok klubját? Mert minden fickóban – aki Eau de Cologne kölnit használ,
Abercrombie alsógatyát hord és tudja, ki Versace, és elvisz egy olasz
étterembe, aztán megnéz veled egy külföldi mozifilmet – lakik egy ősember,
aki a legszívesebben megragadná a hajadat és behúzna a barlangjába.
A másik keze lecsúszott közöttünk, a hasamtól a nedves bugyimig. Térdig érő
ruhát viseltem, ami Jaime-t persze nem akadályozta, mert fel volt csúszva.
– Ezek hogyan zajlanak? Valaki feltett karokkal kilép a tömegből. Ez a felhívás
a harcra. De nem hívhatsz ki egy konkrét személyt. Az ellenfélnek önként kell
részt vennie benne. A lányok még a veszteseket is szexinek találják – ezért
csinálják a srácok –, mert a szex még egy véres ajkúval is menő. Az ökleinket
használjuk. És a lábainkat. Vegyes harcművészetként tudnánk kifejezni. De
sportszerűen harcolunk, legtöbbször legalábbis. Ha a dolgok kicsúsznak az
irányításunk alól, ami általában nem történik meg, kivéve ha Vicious is
érintett... – érzékien harapdálta az ajkamat, türelmetlenül lehúzta a bugyimat
és két ujjával belém hatolt – akkor közülünk az egyik HotHoles véget vet a
harcnak, még mielőtt valaki kórházba kerül.
Nyöszörögve az ujjai köré feszültem. Durvább volt a szokásosnál, és kétlem,
hogy véletlen volt. Jaime meg akarta mutatni nekem, hogy nem egy kisfiú,
hanem egy igazi férfi. És sikerült neki. Be és ki, be és ki, újra és újra belém
hatolt az ujjaival, miközben a konyhapadlón fészkelődtem.
Szóval, ez volt a Defy. Több kérdésem is volt még, amit ebben a pillanatban
nem tudtam volna megfogalmazni, de egy dologban biztos voltam – Jaime nem
félt, hogy megsérülhet. Legalábbis nem fizikailag. De mi a helyzet az
érzelmekkel? És mi volt velem? Meg tudok-e birkózni azzal, ami odalent
zajlott?
Csak azt tudtam, hogy tetszett, amit a bugyimban csinált.Olyannyira, hogy
elélveztem, még mielőtt lehetősége lett volna megérinteni a csiklómat.
– Teljesen úgy csinálod, mint egy igazi férfi – lihegtem széttett lábbal és félig
lehunyt szemhéjakkal.
– És ön számomra egy igazi nő, akiért érdemes harcolni, Greene kisasszony.

47
Kilencedik fejezet

Hat mennyei hét telt el, mielőtt Jaime nem csak a testemet, hanem a szívemet
is magáénak követelte. Nem meglepő módon ez volt az a nap, amikor megjött
a havi ciklusom (másképpen az az időszak, amikor a hormonjaim randalíroztak
a testemben). Ráadásul azon a napon történt, amikor költözködtem.
Találtam egy helyet egy kis tengerparti városban Todos Santos határában, és
megállapodtam egy helyettesítő tanárral, hogy tartsa meg az óráimat azon a
napon. Ez azonban nem állította le Followhill igazgatónő morgását azzal
kapcsolatban, hogy bosszantó a távolmaradásom, amikor a beosztásom
veszélyben forog és az óráim elmaradásban voltak a tantervi
követelményektől. Most, hogy már lefizetett Jaime autóbalesetéért, visszatért
a régi módszereihez. Mivel nem akartam sok pénzt költeni a költözködésre,
úgy döntöttem, hogy a cipekedés egy részét magam csinálom. A reggelemet
a régi és az új lakásom közötti rohangálással töltöttem, fel-le vonszolva a
dobozokat a lépcsőkön. Izzadt és büdös voltam, a kócos lófarkammal, a
rózsaszín- fekete melegítőalsóban és egy sárga ujjatlan trikóban, mely
közszemlére tette a hasizmomat. Ha egy potenciális férj várt volna rám, a
lepusztult komplexumban, ahová beköltöztem, azt gondolta volna, hogy szexi
vagyok. És talán hajléktalan.
Amikor a harmadik alkalommal mentem vissza a régi lakásomhoz, láttam, hogy
Jaime az ajtómnál vár. Fehér ujjatlan trikót és terepszínű rövidnadrágot viselt.
Azt a fajtát, amely úgy simult a fenekére, mintha azt mondaná, Csajszi, biztos
lehetsz benne, hogy én egész nap ezt simogatom.
A szívem megremegett a mellkasomban, amitől lelkem is megvonaglott
a fájdalomtól. Csak amíg az iskola befejeződik, emlékszel?
– Az iskolában kellene lenned – elsiklottam mellette és bevonultam a
lakásomba. Igen, az anyja előző napi viselkedése miatt hűvösen bántam vele,
és nem, ez nem volt tisztességes, de nem tudtam ezen segíteni. Menstruáltam.
Muszáj volt kicsit engedékenyebbnek lennie velem.
Különben is – ő valóban ellógta a sulit. Még mindig törődtem az oktatásával.
Nagyon is.
– Azt hittem, beteg vagy. – Zsebre tett kezekkel, sietve beslisszolt a
lakásomba, még mielőtt az ajtó becsukódik mögöttem. – Tegnap, amikor
találkoztunk, egy szóval sem említetted, hogy ma elköltözöl.
– Láttad a dobozokat.
– Igen. Ezek már azóta itt hevernek szanaszét, hogy legelőször itt jártam.
Sohasem tettél semmit ezekbe. Azt gondoltam, hogy – A főbérlőm magának
akarja a lakást, ezért kerestem egy újat. – Vállat vontam, és nem voltam
hajlandó tovább magyarázkodni, mivel ez a dolog számára feltételezhetően

48
csak egy futó kaland volt. Neki nem kellett ismernie az időbeosztásomat, bár
a legtöbb napon mindketten pontosan tudtuk, hogy hol tartózkodik a másik
személy. Fájdalom volt a hangjában.
Nem csak hallottam, hanem éreztem is. Mint egy gyomron ütés. Ez rossz volt.
Tudnia kellett, hogy nem tartozunk egymásnak semmivel. Jaime egy
sóhajtással ejtette a témát.
– Tök mindegy. Lógjunk együtt.
– Nem lóghatsz az órákról, Jaime. Le fogsz bukni. Még ha már fel is vettek a
főiskolára, ez rosszul néz ki.
Elkezdtem összegyűjteni a ruháimat a vállfáikkal együtt.

49