Első kiadás

Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2023

Írta: Alison Cochrun
A mű eredeti címe: The Charm Offensive
Copyright © 2021 by Alison Cochrun
All rights reserved.

A művet eredetileg kiadta:

ATRIA Paperback, an imprint of Simon & Schuster, Inc.

Fordította: Papp Fruzsina

A szöveget gondozta: Koós Patrícia

Cover illustration and design by Sarah Horgan

Ez a könyv egy kitalált történet. A nevek, a szereplők, a helyszínek

és az események a szerző képzeletének szüleményei.
Valós eseményekkel, helyekkel és élő vagy elhunyt személyekkel
való egybeesés pusztán csak a véletlen műve.

ISSN 2064-7174
EPUB ISBN 978-963-457-192-6
MOBI ISBN 978-963-457-212-1

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2023-ban

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor, Tamaskó Dávid

Korrektorok: Schmidt Zsuzsanna, Gera Zsuzsa

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített

kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része
semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
Heathernek, Meredithnek és Michelle-nek –
mert mindenki tudja, hogy a legjobb rész
a nők közötti barátság
 A FORGATÁS ELSŐ ESTÉJE
Pasadena, Kalifornia – 2021. június 5., szombat
20 versenyző és 64 nap van hátra

Dev
Dev Deshpande pontosan tudja, mikor kezdett el hinni az örökké
tartó boldogságban.
Tízéves, törökülésben ül a nappalijában, és áhítattal bámulja a
tévéképernyőn az Örökkön Örökkét. Olyan, mint azok a történetek,
amiket lefekvés előtt olvas a Star Wars-os paplan alá bújva, jóval
azután, hogy a szülei már rászóltak, hogy ideje leoltani a villanyt –
történetek lovagokról, tornyokról és varázscsókokról. Olyan, mint a
filmek, amiket a bébiszitterével, Marissával néz, történetek fűzőkről
és jóképű, komor arcú férfiakról, és néma táncokról, amik szavak
nélkül is mindent elmondanak. Történetek, amitől a szíve túl
nagynak érződik kis testében.
Kivéve, hogy az Örökkön Örökké jobb, mint ezek a történetek,
mert ez a valóság. Egy televíziós valóságshow.
A képernyőn a gyönyörű szőke férfi épp ékköves tiarát nyújt át
egy rózsaszín ruhás nőnek.
– Szeretnél a hercegnőm lenni?
A nő egyetlen könnycseppet hullat, és a háttérben felcsendül a
zene.
 – Igen. Igen! – A szája elé kapja a kezét, a férfi pedig a fejére
helyezi a koronát, aranyat aranyszín hajára. Az álompár csókban
forr össze.
Devet megbabonázza a hintók, a báli ruhák és a nagy romantikus
gesztusok világa. A külföldi utazások és a téglafalnak dőlve adott,
eszméletlen csókok, miközben a távolban tűzijáték festi színesre az
eget. Ez a világ, ahol a boldog befejezés garantált. Dev csak nézi, és
elképzeli magát az egyik nő helyében, ahogy egy jóképű herceggel
keringőzik a bálteremben.
– Kapcsold ki azt az anakronisztikus, patriarchális baromságot! –
csattan fel az édesanyja, amikor két bevásárlószatyorral a kezében
belép az ajtón.
De Dev nem kapcsolta ki azt az anakronisztikus, patriarchális
baromságot. Sőt, éppen az ellenkezőjét tette. Csatlakozott hozzá.
– Tószt! – kiáltja, miközben a maradék pezsgőt szétönti a lelkesen
felé nyújtott poharakba. – A szerelem keresésének kezdetére!
Huszonnyolc éves, és öt részeg nővel ül egy limó hátsó ülésén az
Örökkön Örökké új évadának első forgatási estéjén. Van köztük egy
volt szépségkirálynő, egy utazó blogger, egy orvostanhallgató, egy
szoftvermérnök és egy Lauren. Mindannyian gyönyörűek és
fantasztikusak, az idegességüket pedig bőséges mennyiségű
pezsgővel palástolják. Amikor végre megérkeznek a kastély
kapujához, a nők izgatottan emelik a magasba a poharukat. Dev
iszik egy kötelező kortyot, de valami kicsit erősebbre vágyik, hogy
tompítsa a fájdalmat, ami túl nagy szívét feszíti.
A következő kilenc hétben ezeket a versenyzőket fogja
felkészíteni a kamerák előtti szereplésre, végigvezeti őket a
Csoportos Küldetéseken és Koronázási Ceremóniákon, és segít
megalkotni számukra a tökéletes szerelmi történetet. Ha jól végzi a
munkáját, kilenc hét múlva közülük az egyik lesz az a nő, aki
megkapja az Utolsó Tiarát, a lánykérést, a boldog befejezést.
És akkor talán Dev majd elfelejti, hogy a saját életében a boldog
befejezés sosem garantált.
Magára ölti a legszebb producer-mosolyát.
– Jól van, hölgyeim! Mindjárt itt az idő, amikor találkoztok a Szőke
Hercegetekkel!
Sikongások töltik be a limót. Dev megvárja, amíg újra
elcsendesednek.
– Megyek, egyeztetek a rendezőnkkel. Mindjárt visszajövök!
Végszóra, egy produkciós asszisztens kinyitja a limuzin ajtaját.
Dev kiszáll.
– Helló, bébi! – köszönti Jules leereszkedően. – Hogy s mint?
Dev átveti a mellkasán a táskáját.
– Nem kell pátyolgatni!
Jules már meg is fordult, és sietősen elindul felfelé a dombon a
kastély felé.
– Ha nem akarod, hogy pátyolgassalak, akkor gondolom, ezekre
sincs szükséged – húz elő egy zacskó mentakrémes Oreót a hóna
alól –, hogy elűzd a súlyos depressziódat!
– A súlyos azért kissé túlzás. Szeretek úgy gondolni rá, hogy csak
belekóstolgatok a depresszióba.
– És hányszor bőgted el magad az elmúlt huszonnégy órában,
miközben ugyanazt a szakítós Leland Barlow-dalt hallgattad?
– Jó, ott a pont.
Jules a mellkasához nyomja a kekszet, anélkül, hogy
megtorpannának a léptei. Aztán oldalpillantást vet rá, mintha
bizonyítékot keresne a három órával korábbi epikus sírógörcsére a
zuhany alatt – amit aztán megismételt a Lyftben, útban a szálloda
bálterme felé, ahol a versenyzőit kellett felvennie. A lány tekintete a
ruhájára vándorol. A szokásos első esti felszerelését viseli: cargo
rövidnadrág, aminek jó mély zsebei vannak, póló (fekete, hogy ne
látszódjanak rajta az izzadságfoltok), és kényelmes cipő, hogy
kibírja a tizenkét órás forgatást.
– Úgy nézel ki, mint egy indiai Kevin James egy fogyókúrás
„utána” fotón.
Dev felölti magára elbűvölő Vidám Dev mosolyát, és belemegy a
játékba. Jules kordbársony overallt és egy Paramore koncertpólót
visel, a hatalmas Doc Martens cipőjét, a mellkasán keresztben
átvetett övtáskát, mintha vállszalag lenne, és sűrű haját a szokásos
kontyban hordja a feje búbján. Jules Lu megtestesít minden Los
Angelesbe költözött huszonnégy évest, akinek hegyekben áll a
diákadóssága, és már rég beletörődött a kevesebbe annál az
álomnál, amit a Greta Gerwig nyomdokaiba lépésről szőtt.
– Úgy nézel ki, mint a szomorú öreg nyanya egy Billie Eilish
koncerten.
Jules mindkét kezével beint, miközben hátrafelé lépdelve átsétál a
biztonsági kapun. Mindketten felmutatják az igazolványukat az
őrnek, aztán azonnal el kell ugraniuk az útból, hogy elkerüljenek
egy golfkocsit, ami két hivatalsegédet szállít. Kikerülik a kránt, ami
hat méter magasból épp a megalapozó beállításokhoz rögzít
felvételeket, és egyenesen belefutnak az első asszisztensbe, aki a
kezükbe nyomja az átdolgozott, rózsaszín papírra nyomtatott napi
diszpót. Dev egy kicsit mindig is szerelmes volt a forgatás első
estéjének káoszába és varázsába.
 Jules durván visszarántja a valóságba.
– Biztos, hogy nem akarsz beszélni róla?
Ez alatt egyértelműen Dev három hónappal ezelőtti szakítását
érti, és azt a tényt, hogy most fog először találkozni az exével azóta,
hogy felosztották maguk között az ingóságaikat: Ryané lett a PS5, a
lakás és az összes rendes bútor, Dev pedig megtartotta a gyűjtői
disneys bögréket meg a DVD-szetteket. A tényt, hogy Devnek a
következő kilenc hétben Ryan mellett kell dolgoznia.
Devnek a legkevésbé sem hiányzik, hogy beszéljen „róla”, ezért a
szájába töm három kekszet. Jules hátrabillenti a fejét, és felbámul
rá.
– Rám számíthatsz, tudod. Ha esetleg… – De nem fejezi be a
mondatot, nem tudja teljesen elkötelezni magát, hogy felajánlja az
érzelmi támogatását. Ehelyett visszatér a közöttük szokásos
ugratáshoz: – Szólj, ha készen állsz a vigaszrandizásra! Legalább
négy srác jár az edzőtermembe, akikkel össze tudlak hozni!
– Ó, édesem, ne tégy úgy, mintha valaha is betetted volna a lábad
egy edzőterembe.
Jules belebokszol a karjába.
– Épp próbálok jó barát lenni, seggfej!
Jules nagyszerű barát, de egy hat évig tartó kapcsolatot nem tud
csak úgy lerázni magáról az ember, és a gondolattól, hogy újra
randizni kezdjen, Dev legszívesebben visszabújna az ágyába még
három hónapra. Nem akar kínos első randevúkra menni fitt, ápolt,
nyugat-hollywoodi queer férfiakkal, akik nem látnak tovább a
vézna testalkatánál, a Costco márkás farmerjénél és az egyáltalán
nem menő szemüvegénél.
Azt hitte, már a háta mögött tudhatja az első randevúkat.
 – Azt hiszem, szabadságot veszek ki férfiakból. – Begyakorolt
közömbösséggel ejti ki a szavakat, miközben az Irányító Központ
felé tartanak. – És csak arra koncentrálok, hogy mások szerelmi
történeteit írjam meg.
Jules a büféasztal felé tereli magukat egy újabb adag cold brew
kávéért.
– Hát, ebben az évadban alaposan fel kell majd kötnöd a gatyádat!
Találkoztál már Mr. Szőke Herceggel?
– Nem, de nem lehet olyan rossz, mint amilyennek a csoportos
csevegésben hangzik.
– Még annál is rosszabb – csapja össze a kezét, és drámai módon
nyomatékosít minden egyes szót. – A. Fickó. Kész. Katasztrófa!
Skylar azt mondja, hogy szezon-romboló. Karrier-romboló.
Dev jobban aggódna, ha Skylar Jones nem lenne mindig
apokaliptikus hangulatban a forgatások első estéjén.
– Skylar minden évadban azt hiszi, hogy az lesz az utolsó. Erősen
kétlem, hogy Charles Winshaw romba tudna dönteni egy húszéves
franchise-t. A Twitter pedig kellőképpen odáig van a választástól.
– Nos, úgy tűnik, hogy az előzetes felvételek borzalmasan
sikerültek. Kivitték őt a tengerpartra, és majdnem leesett a fehér
lováról.
Devnek el kell ismernie, hogy ez nem hangzik túl jól.
– Charles egy kívülálló. Valószínűleg csak szüksége van egy kis
időre, hogy hozzászokjon a kamerákhoz és a világításhoz. Egy kicsit
sok lehet ez az embernek.
Jules a szemét forgatja.
– Az, hogy egy kívülállót hozunk be, senkit sem fog meggyőzni
arról, hogy ezek az Instagram-influenszerek a szerelemért
jelentkeztek a műsorba.
– Ők nem Instagram-influenszerek – erősködik Dev. Egy újabb
Jules Lu szemforgatás a válasz. – A legtöbbjük nem Instagram-
influenszer. És persze hogy a szerelemért vannak itt!
– És soha nem azért, hogy reklámozzák a hóbortos fejpántjaikat
az Etsyn! – csattan fel Jules. – Azoknak pedig, akik tényleg a
szerelem miatt jönnek a műsorba, az agyát már annyira átmosta az
esküvő-ipar, és annyira meg vannak győződve arról, hogy az
önértékelésük a házassághoz van kötve, hogy szó szerint bebeszélik
maguknak, hogy szerelmesek olyasvalakibe, akivel összesen tíz órát
töltöttek együtt.
– Nagyon szomorú, hogy ilyen mértékű cinizmust látok egy ilyen
fiatal lányban.
– Az is nagyon szomorú, hogy ilyen vak idealizmust látok egy
ilyen idős hapsiban.
Dev hozzávág egy Oreót, még akkor is, ha Julesnak igaza van.
Charles Winshaw-val, nem pedig a szerelemmel és a házassággal
kapcsolatban.
Az elmúlt hat évben, amióta Dev az Örökkön Örökkének dolgozik,
az új sztár mindig a rajongók által leginkább kedvelt, az előző
évadban visszautasított versenyzők közül került ki. Az utóbbi
időben viszont ez a minta arra késztetett néhány hangos kritikust a
Tündér-Mese Családban, hogy kétségbe vonják a sorozat
romantikus realizmusát. Egyesek – ahelyett, hogy a szerelmet
keresnék a műsorban – csak azért jelentkeztek, hogy a következő
sztárrá válhassanak. Ezért a showrunnerük, Maureen Scott úgy
döntött, hogy az új évadra egy kívülállót hoz be, hogy felrázza a
dolgokat.
 Charles Winshaw – a rejtélyes, milliomos műszaki zseni,
megmagyarázhatatlanul kockás hassal – jó hatással lesz a
nézettségre, függetlenül attól, hogy képes-e megmaradni a lovon
vagy sem.
Dev előhúzza a People magazin egy példányát a válltáskájából. Ez
az a szám, aminek a címlapján az új sztárjuk látható, megspékelve a
Szilícium-völgy legkívánatosabb agglegénye! szalagcímmel. Szőke
fürtök, széles állkapocs és egy gödröcske az állán. A tökéletes Szőke
Herceg.
Amikor elfordulnak a büféasztaltól, a nap épp kezd lebukni a
kastély ikertornyai mögött, ezzel lágy, narancssárga fénybe borítva
mindent a díszletek között. A fákon csillogó fényfüzérek láncai
csillagokként ragyognak, a levegő illatozik a virágcsokroktól, és ez
pontosan olyan, mint amilyennek Dev gyerekkorában a
tündérmeséket elképzelte.
– Ez egy szarvihar, Dev! Egy kibaszott szarvihar! – kezd el
kiabálni Skylar Jones, amint belépnek az Irányító Központ sátrába.
Már fél doboz savlekötő cukorkát megevett, ami sosem jelent jót
ennyire az elején az esti forgatásnak.
– Pontosan miért is szarvihar ez?
– Mert ez az évad teljesen és epikusan el van cseszve!
– Rettenetesen sajnálom, hogy már azelőtt elcsesződött, mielőtt
még elkezdtük volna. – Dev bedugja a fülesét, és Jules átnyújt neki
egy walkie-talkie-t a töltőállomásról. – Arról van szó, hogy a
Hercegünk majdnem leesett a lóról?
– Bárcsak leesett volna arról a lóról! – dühöng Skylar. – Talán ha
agyontapossák, akkor behozhattuk volna helyette az egyik Jonas
Brothert vagy egy gagyibb Hemsworthöt.
 – Szerintem mindegyik Jonas és Hemsworth házas már.
– Ó, hát ezért maradt nekünk csak egy székrekedéses tech mókus?
Dev tudja, hogy nem szabad kinevetnie a főnökét. Skylar Jones
queer fekete nőként nem azért lett egy valóságshow-hatalom
főrendezője, mert olyan nyugis. Amikor negyvenéves kora előtt
korai női kopaszodás alakult ki nála a munkával járó stressz miatt,
egyszerűen elkezdte leborotválni az összes haját.
– Miben segíthetek, Sky?
– Mondd el, mit tudsz Charles Winshaw-ról!
– Izé… Charles Winshaw… – Dev lehunyja a szemét, maga elé
képzeli a táblázatokat, amiket a csatorna lefuttatott
háttérellenőrzések és Google-keresések segítségével állított össze az
évadra készülve, és gyors egymásutánban sorolni kezdi a tényeket.
– Az agya olyan, mint Steve Wozniaké, a teste pedig egy Marvel
szuperhősé. Tizenhat évesen érettségizett, amikor megnyert egy
kódolási versenyt és azzal együtt teljes ösztöndíjat a Stanfordra.
Még a huszadik születésnapja előtt elindította a WinHan nevű
technológiai startupját a kollégiumi barátjával, Josh Hannal.
Huszonhat évesen otthagyta a cégét, és most huszonhét éves
milliomosként vezeti a Winshaw Alapítványt. A Time és a GQ
címlapján is szerepelt már, de eddig hírhedten elzárkózott a
magánéletével kapcsolatban, így a randizási múltjáról keveset
tudni. De… – Dev kirázza a karját. Ez az ő asztala. – Az alapján, amit
tudunk, úgy vélem, Charles egy huszonöt és harminc év közötti nőt
keres, aki nem magasabb százhetven centinél. Sportos, de nem
különösebben természetjáró. Olyan nőt, aki földhözragadt és
ambiciózus, akinek sínen van az élete, és világos céljai vannak a
jövőre nézve. Intelligens, de nem intelligensebb nála,
családcentrikus és társaságkedvelő. Azt fogja mondani, hogy egy
szenvedélyes, jó humorérzékkel rendelkező nőt keres, de igazából
egy laza és szimpatikus társat szeretne, aki boldogan alkalmazkodik
a San Franciscó-i életéhez. Ezt a profilt figyelembe véve már
összekészítettem a dossziékat azokról a versenyzőkről, akik a
legnagyobb valószínűséggel kerülnek a top háromba.
Skylar a sátorban állók felé int.
– És ezért, emberek, ezért Dev a legjobb!
Dev egy kicsit meghajol a hangkeverő irányába. Skylar
megveregeti a hátát.
– Megmondom, mit fogsz csinálni, Dev! Siess le a nyugati
kapuhoz, hogy találkozz Charles kocsijával, és aztán vidd oda a
pozíciójelhez!
Bármennyire is szereti Dev a jó kis sietséget, különösen a forgatás
első estéjén, mégsem mozdul.
– Nem Ry… mármint, nem Charles kezelőjének kellene őt a
pozíciójelhez kísérnie?
– Mostantól te vagy Charles kezelője. Ezennel áthelyeztelek. És
hacsak nem akarod, hogy ez a műsor az Average Joe nyomdokaiba
lépjen, azt javaslom, hogy ne állj ott tátott szájjal, hanem tényleg
rohadtul siess!
Dev még mindig nem mozdul.
– Sajnálom, de ezt nem értem. Én a versenyzők kezelője vagyok,
és… Ryan a herceg kezelője.
Ryan Parker a gyökerekkel való haverkodásban jó, ő pedig a nők
irányításában. És ahogy azt az egész csapat megtudta nemrég, a Dev
huszonnyolcadik születésnapi partiján történt nyilvános szakításuk
után, együtt sosem voltak jók.
 – Csakhogy Ryan nem tudta szállítani a felvételeket az előzetes
forgatáson, ezért őt most áthelyezik felügyelő producer pozícióba, te
pedig átveszed tőle a herceget. Figyelj! – Skylar a kezébe fogja az
arcát, teljes mértékben semmibe véve a csatorna által nemrégiben
kiadott emlékeztetőt a munkahelyi határokról. – Te vagy a legjobb
kezelőnk, és ezzel a fickóval tényleg a legjobbra lesz szükségünk!
Az egyetlen dolog, amit Dev jobban szeret ennél a műsornál, az a
produceri képességeivel való hízelgés.
– Ha ezt az évadot sikerre akarjuk vinni, szükségem van Dev
„Valóban Hisz A Tündérmesékben” Deshpande-ra, hogy a
sztárunkat irányítsa. Meg tudod ezt tenni nekem?
Dev próbál nem a saját csődbe ment tündérmeséjére gondolni.
Egyszerűen azt mondja, amit a főnöke hallani akar:
– Hát persze hogy meg tudom!
– Kiváló! – Skylar Jules felé fordul. – Menj, keresd meg Charles
mappáját, és hozd el Devnek! Az évadban mellette fogsz dolgozni a
produkciós asszisztenseként. Segíts neki Charlesszal! Most pedig
indulás, mindkettőtöknek! Mindjárt lemegy a nap.
Dev még csak élvezni sem tudja a Jules arcára kiülő undorodó
kifejezést, amiért a személyes produkciós asszisztensének nevezték
ki, mert csak arra tud gondolni, hogy három hónap után először
fogja látni Ryant, úgy, hogy épp az előbb lopta el az állását.
De most nincs idő ezen rágódni. Azt teszi, amire utasították.
Rohadtul siet lefelé a kikövezett ösvényen a nyugati kapu felé, ahol
ott várja a limó, benne a sztárjukkal.
És talán ez jó. Talán még jobb is. Még álmában is tudja a nőket
irányítani, de Charles Winshaw kihívást jelent majd, olyasmit,
amibe bele tudja vetni magát testileg-lelkileg, beleveszve az erős
fényekbe és a gyönyörű történetekbe.
A limuzinhoz robog, a hátsó ajtó kilincséért nyúl, és talán
lelkesedésében a feltétlenül szükségesnél nagyobb erővel rántja fel
az ajtót, mert a Szőke Hercegük összegabalyodott végtagokkal
kizuhan a kocsiból, és egyenesen a lába előtt ér földet.

Charlie
– Nem sok egy kicsit a korona?
Maureen Scott nem néz fel a telefonjából, és semmilyen módon
nem vesz tudomást arról, hogy megszólalt.
Charlie esetlenül izeg-mozog a limó hátsó ülésén, a szmoking
kényelmetlenül feszül a mellkasán. A testét nem érzi a sajátjának,
mióta legyantázták, barnították, majd erős illatú kölnivel befújták. A
legkevesebb, amit megtehetnének, hogy hagyják levenni a koronát,
mert abban úgy néz ki, mint a sztriptíztáncos Vilmos herceg. Még
azt is leellenőrizte, hogy a szmoking biztosan nem letéphetős-e.
(Nem az. A szerződésében azonban elég meztelenségre vonatkozó
kikötés áll ahhoz, hogy jogos aggodalomra adjon okot.)
Lenéz a közöttük lévő ülésen lazán heverő magazinra, és
megtapasztalja azt a kognitív disszonanciát, amit a saját magáról
készült fotók megpillantása okoz. Ha most belenézhetne egy
tükörbe, tudja, hogy az arca izzadt és vörös lenne, a szeme és a szája
összehúzva a szorongástól. De a magazin címlapjáról visszaköszönő
férfi nem szorong semmitől. Az arca sima, a tekintete barátságos, a
szája sarkában lezser mosoly. A férfi a magazin címlapján egy
idegen.
 A férfi a magazin címlapján egy hazugság – egy hazugság, amivel
a következő két hónapban együtt kell élnie. Alkut kötött a
közmondásos ördöggel, és jelenleg nem sok mindent tud
befolyásolni a körülményeit illetően. De legalább ezt a hülye
műanyag koronát leveheti. Felemeli a kezét.
– Azt hagyd békén, drágám – ripakodik rá Maureen Scott, a
tekintetét még mindig a telefonjára szegezve.
Még a drágám ellenére is, a szavainak éle van, és Charlie keze
petyhüdten visszahullik az oldalához. Akkor hát a korona marad.
Vagy… kiugorhatna a mozgó járműből, és most azonnal véget
vethetne ennek az ostoba, félresikerült reklámfogásnak. Meghúzza
a kilincset, de természetesen az ajtó zárva van. Szökésveszélyesnek
nyilvánították, ezért is kíséri a sorozat készítője személyesen a
stúdióból a forgatásra.
Két nappal korábban az Örökkön Örökké stábja elvitte a
tengerpartra, ahol azt várták tőle, hogy az előzetes felvételekhez egy
fehér lovon lovagoljon, mint a Szőke Herceg, akinek lennie kellene.
A Szőke Hercegeknek ösztönösen tudniuk illene, hogyan kell
lovagolni. És határozottan nem szabadna félniük a lovaktól.
Ahelyett, hogy deltásnak és férfiasnak tűnt volna, ő csak
görnyedezett, késleltette a forgatást, és a nyereg minden
kényelmetlen rántásánál grimaszba torzult az arca, amíg a nap
végül le nem bukott. Mindenki mérges volt a felvételek miatt. A
kopasz nő, aki a forgatást dirigálta, „kibaszottul reménytelennek”
nevezte.
Ami, őszintén szólva, nagyjából igaz is.
Próbál visszaemlékezni, mit mondott a PR-menedzsere, mielőtt
megkezdődött a produkció:
 – Te vagy Charlie kibaszott Winshaw! Még a seggeden volt a
tojáshéj, és már felépítettél egy milliárd dolláros tech céget. Az
Örökkön Örökké meg sem fog kottyanni!
– De elveszítettem a cégemet – motyogta erre válaszul. Parisa úgy
tett, mintha nem hallotta volna. A nő pontosan tudja, mit veszített.
Ezért is van most itt. Ez az utolsó esélye, hogy mindent
visszaszerezzen.
A nyomás a vállára nehezedik, és mielőtt az általános szorongás
átcsapna teljes pánikrohamba, végigfut a szokásos stratégián,
amivel legyűrheti: venni három mély levegőt; elszámolni harmincig
hét nyelven; lekopogni a térdén tizenháromszor a „nyugalom”
morzekódját.
Maureen Scott abbahagyja a telefon képernyőjén a pötyögést, és
ránéz – igazán ránéz, egész este most először.
– Mihez fogunk veled kezdeni? – töpreng. A hangja émelyítően
édes.
Charlie legszívesebben emlékeztetné rá, hogy a nő az, aki
felkereste őt. A nő volt az, aki hónapokig zaklatta a PR-menedzserét,
míg Charlie végül beleegyezett a műsorba. De nem szól semmit.
– El kell lazulnod – mondja ki lassan Maureen a szavakat, mintha
az emberiség történetében valaha is eredményt hozott volna az, ha
valakinek azt javasolják, lazítson. Ezüstszürke fürtjei stílusosan
suhognak, ahogy fenyegető pillantást vet rá. – Mindannyiunk jövője
ezen múlik. Neked nyilvánvaló okokból szükséged van némi
személyes újjáalakulásra. A műsornak is. Ne cseszd el ezt
mindenkinek!
Charlie szeretné leszögezni, hogy nem szándékosan cseszi el a
dolgokat. Tényleg rettenetesen szeretne az a nem-elcseszős fajta
ember lenni. Ha olyan lenne, akkor most nem kellene egy párkereső
valóságshow sztárjaként kínlódnia.
Maureen rámereszti ravasz szemét.
– Ne legyél már ilyen komor, drágám! Húsz gyönyörű nővel
randevúzhatsz, és amikor vége, megkéred a kezét annak, aki
utoljára talpon marad. Mi olyan szörnyű ebben?
Mi olyan szörnyű abban, hogy egy tévéműsorban randizik,
amikor két éve nem volt igazi randevún? Mi olyan szörnyű abban,
hogy ál-eljegyzést köt egy majdnem idegennel, abban a halvány
reményben, hogy ha mindezeknek vége, talán újra dolgozhat?
Semmi. Egyáltalán semmi. Nagyszerűen érzi magát az egésszel
kapcsolatban.
Egyébként pedig, valószínűleg mindjárt hányni fog.
– És ki tudja – folytatja Maureen édeskésen. – Talán még az igaz
szerelemre is rátalálsz a műsor végére.
Nem fog.
Ez az egyetlen dolog, amit Charlie halálbiztosan tud.
Az autó lassan megáll, és Maureen zsebre vágja a telefonját.
– Akkor hát, amikor kiszállunk, találkozol Devvel, az új
kezelőddel, ő majd átvezet téged az érkezési ceremónia menetén.
Charlie meg akarja kérdezni, hogy mi baj volt az előző
kezelőjével, de a sofőr leállítja a motort, és Maureen szó nélkül
kiszáll a kocsiból, aztán eltűnik az éjszakában. Nem tudja, hogy
most követnie kellene-e, vagy csak üljön a kocsiban, mint egy csinos
bábu, amíg nem érkezik valaki, hogy megrángassa a zsinórjait.
Az előbbit választja, mert nem hajlandó lemondani a szabad
akarat minden morzsájáról, ahogy elindul erre a két hónapos
utazásra a valóságshow-pokolban. Drámai módon egész súlyával az
ajtónak dől… ami gyanúsan könnyen enged.
Mert mint kiderül, valaki éppen abban a pillanatban nyitotta ki.
Charlie kibillen az egyensúlyából. Egyetlen kecses mozdulattal,
arccal lefelé landol valakinek a lábánál.
– A francba! Jól vagy?
Kezek ragadják meg, amik aztán álló helyzetbe emelik, pontosan
úgy, mint egy csinos bábut. A kezek egy magas, sötét bőrű férfihoz
tartoznak, akinek az ádámcsutkája pont szemmagasságban van.
Van valami nyugtalanító abban, hogy ilyen drasztikus mértékben
fel kell néznie egy másik emberre. De megteszi. Hangsúlyos
arccsontok és intenzív szempár a műanyag keretes szemüveg
mögött, és egy szórakozottan mosolygó száj. A szmokingja elejét
markoló férfi (Dev?) beletúr az ujjaival a hajába, hogy megigazítsa a
koronát, és ez már túl sok.
Túl sok érintés.
Túl sok minden, túl gyorsan.
A szorongás átveszi az irányítást az agya felett, és Charlie
pánikszerűen hátraugrik, neki az autó ajtajának, csak hogy
szabaduljon a férfitól. Az új kezelője válaszul felvonja a fél
szemöldökét.
– Szóval, akkor semmi érintés? – Ferde mosolyt villant Charlie-ra,
mintha ez az egész egy nagy tréfa lenne.
Charlie számára az érintés sosem tréfa. Általánosságban nem
utálja, ha megérintik, de jobban szereti, ha erről előre szólnak neki,
és ha kézfertőtlenítő is szerepel a dologban. Tudja, hogy
beleegyezett ebbe a műsorba, ahol az érintés kötelező dolog, ezért
megpróbálja megmagyarázni:
– Bárhol megérinthetsz, ahol csak akarsz – kezdi.
 Aztán – amikor a férfi másik szemöldöke is felszalad – rájön, hogy
ezt nem túl elegánsan fogalmazta meg.
– Várj, nem úgy értettem… Nem bánom, ha megérintesz, de ha
megtennéd, hogy ööö… ha előbb megmosnád a kezed? Nem mintha
tisztátalannak tartanálak! Biztos vagyok benne, hogy nagyon tiszta
vagy. Úgy értem, tiszta az illatod, de nekem van egy kis problémám
a baktériumokkal, és ha esetleg figyelmeztetnél előtte? Mielőtt
hozzám érsz?
Ezt kapja azért, amiért megpróbált szóbeli kommunikációt
folytatni egy idegennel. A kezelője először csak tátott szájjal
bámulja. Aztán…
– Nem! – mondja határozottan. – Ülj vissza a kocsiba!
Dev ismét felrántja az ajtót, és a Converse orrával Charlie lábába
rúg. Charlie körülbelül olyan kecsesen mászik vissza a kocsiba, mint
ahogy két perccel korábban kiszállt. Megpróbál hátrébb csúszni az
ülésen, hogy helyet csináljon a nagyon magas férfinak, aki jelenleg
félig-meddig rajta ül.
Dev megkéri a sofőrt, hogy szálljon ki.
– Sajnálom! – bukik ki Charlie-ból. A bocsánatkérés mindig jó
ötletnek tűnik, amikor nem ért egy társadalmi helyzetet, márpedig
most határozottan nincs fogalma arról, mi történik.
– Kérlek, ne beszélj! – Dev benyúl hatalmas válltáskájába, és
előhúz egy aprócska üveg zöld kézfertőtlenítőt. Ahogy bekeni a
kezét, Charlie furcsa módon meghatódik a gesztustól. Aztán, amikor
rájön, hogy a kézfertőtlenítő további érintést jelent, furcsa módon
kiborul a gesztustól.
– Hajolj előre! – utasítja Dev.
– Ööö…
 – Siess! Hajolj előre!
Charlie előrehajol, és ez a vadidegen fickó a háta mögé nyúl,
kihúzza az ingét. Meleg ujjai végigsimítanak a bőrén. És igen, az
elmúlt napokban megtanulta, hogy a Los Angeles-i emberek nagyon
furcsán viszonyulnak mind a személyes térhez, mind a meztelen
testhez, de Charlie nem Los Angeles-i. Ő nincs hozzászokva, hogy
férfiak taperolják az autóban, akik ráadásul igazán förtelmes cargo
rövidnadrágot viselnek.
Dev ujjait tűszúrásként érzékeli minden egyes alkalommal,
amikor hozzáér, miközben a nude színű mikrofonszíjjal babrál,
amit még a stúdióban erősítettek rá. Tizenöt gyötrelmes másodperc
után, amit Charlie egy-egy Mississippivel 1 számol, hogy megfékezze
a kiborulást, Dev elhúzódik, és hátradől az ülésen. Charlie végre
kifújja a levegőt.
– Jó ég, haver! Forró voltál.
– Én… Tessék?
– A mikrofonod. – Dev odamutat, ahol Charlie inge most ki van
húzva a nadrágjából a hátánál, majd a saját fülesére, amibe
feltehetően valaki éppen valamit kiabál. – Valaki bekapcsolva
hagyta a mikrofonodat, és most újra a vevőkészülék hatósugarában
vagy. Mindig legyél óvatos a forró mikrofonokkal! Tekintsd ezt az új
kezelőd első leckéjének: bármi, amit mondasz, kiragadható a
szövegkörnyezetéből. A monológodat arról, hogy engeded, hogy
megérintselek, könnyen beilleszthetik egy egészen másfajta
jelenetbe.
– Ó! – Charlie-nak hirtelen eszébe jut, hogy június van Dél-
Kaliforniában, és izzad a klíma nélkül. – Rendben. Oké, értettem.
Igen. Bocsánat.
 Fél méterre tőle az új kezelője figyelmesen tanulmányozza a
szemüvege mögül. Charlie tartja a szemkontaktust egy Mississippi,
két Mississippi erejéig, aztán lenéz, és idegesen megigazítja a
mandzsettáját.
– Megsérültél? Amikor kiestél a kocsiból? – kérdezi Dev
gyengéden. – Úgy nézel ki, mint akinek fájdalmai vannak.
– Ó! Ööö, nem.
Dev újra kotorászni kezd a válltáskájában.
– Van nálam fájdalomcsillapító, tigrisbalzsam és sebtapasz. Mire
van szükséged?
– S-semmire – motyogja Charlie. – Jól vagyok!
Dev egy egész elsősegélycsomagot tart a karjában.
– De az arcod! Olyan elgyötört, mintha fájna valamid.
– Ööö. Csak ilyen az arcom.
Erre Dev hátraveti a fejét, és felnevet. Charlie egyik legfőbb
kudarca az életben, hogy képtelen megállapítani, mikor nevet
valaki vele, és mikor nevetnek rajta. Tízből kilencszer az utóbbiról
van szó.
– Ez eléggé zavarba ejtő – jegyzi meg Dev olyan hangon, hogy
Charlie már-már elhiszi, hogy a kezelője vele nevet –, mert úgy
nézel ki, mint egy puccos kölni reklámjában lévő fickó, de
határozottan úgy viselkedsz, mint egy IBS-gyógyszer reklámjában
lévő fickó.
– Lehetek egyszerre mindkét fickó.
– Ebben a műsorban nem lehetsz. – Dev kihúzza maga alól a
People magazint, és a címlapján lévő arcra bök. – Ha azt akarjuk,
hogy ez az egész működjön, akkor a kamerák előtt ennek a fickónak
kell lenned!
 Charlie önmaga magazinos változatára mered, és azon töpreng,
hogyan tudná megmagyarázni. Az a fickó nem én vagyok! Nem
tudom, hogyan legyek az a fickó. Ez egy hatalmas hiba volt.
– Én…
Dev mögött kinyílik az autó ajtaja. Neki könnyedén sikerül, hogy
ne essen ki rajta.
– Dev! Mi a szart csinálsz odabent? Késésben vagyunk, és Skylar
visszafokoz minket castingosnak, ha nem juttatjuk el a herceget a
rohadt pozíciójeléhez, most azonnal!
Az aprócska termetű, mocskos szájú teremtmény Charlie felé löki
a kezét.
– Jules Lu. Örvendek a találkozásnak! Én vagyok a produkciós
asszisztensed. Az a feladatom, hogy biztosítsam, hogy mindig ott
legyél, ahol lenned kell, amikor ott kell lenned. És most nem ott
vagy, ahol lenned kellene!
– Sajnálom! – Charlie a lány kezét bámulja, de nem nyújtja ki a
sajátját. – Ööö, te… szintén találkozunk.
– Most tényleg azt hiszi, hogy ez egy mondat volt? – kérdezi Jules
Devtől. – Istenem, nekünk befellegzett!
Jules kirántja Devet a kocsiból, Dev pedig kirántja őt, és hiába
akarna bármit is mondani Devnek, azt elnyeli a körülöttük
kibontakozó őrület. Elindulnak egy ösvényen a díszlet felé, ami
elvileg úgy fest, mint egy tündérmese.
A kastély kivilágítva áll a távolban, és a műsor házigazdája, Mark
Davenport egy díszes szökőkút előtt várakozik. Mindenhol csillogó
fények és virágok, meg egy hintó, amit egyenesen a Hamupipőkéből
ragadtak ki.
Egy tündérmesének kellene tűnnie, de a kastély valójában csak
egy pasadenai milliomos háza, a stáb tagjai pedig feketébe öltözve
kiabálnak és szívják az elektromos cigit. Mark Davenport addig
üvöltözik az asszisztensével valami kombucha miatt, amíg az sírva
nem fakad.
Szóval a helyzet nem egészen olyan, mint amit Walt Disney
elképzelne egy tündérmesének.
– Állj ide, kérlek! – Dev egy szalaggal felragasztott x-re mutat, és
mielőtt a kezét újra a hátára csúsztatná, hogy bekapcsolja a
mikrofonját, még figyelmezteti is. Charlie megfeszül. Eljött a
pillanat. Innentől kezdve nem tudja visszacsinálni, nem tud
kihátrálni belőle, nem tud elbújni. Ha túl sokat gondol az elmúlt
évre és mindarra, ami ide, ehhez az egyetlen kétségbeesett tetthez
juttatta, tudja, hogy nem lesz képes tartani magát.
– Ne feledd – mormolja Dev halkan, közel a füléhez –, most már
mindenki hall téged az Irányító Központban.
Charlie lenyeli a torkában lévő gombócot.
– Nyomorúságosan festesz.
– Ó, ez valószínűleg azért lehet, mert nyomorúságos is vagyok.
– Mikrofon.
– Én… ööö… nyomorúságosan boldog vagyok, hogy itt lehetek!
– Roppant meggyőző mentés. Született tehetség vagy.
Charlie önmaga ellenére is elmosolyodik, Dev pedig lelkesen
kiabálni kezd, hogy „Igen! Igen!” Az ujjaival négyszöget formál, és
az egyik szemét hunyorítva úgy tesz, mintha felvételt készítene.
– Pontosan így! Pontosan így mosolyogj, amikor a kamerák
vesznek!
Sajnos Charlie mosolya azonnal lehervad, amint Dev felhívja a
figyelmét a kamerákra.
 – Na, most meg úgy nézel ki, mint aki mindjárt hányni fog.
– Valószínűleg fogok is.
– Nem, nem fogsz! Húsz nővel fogsz találkozni, akik mind azért
vannak itt, hogy megtalálják veled a szerelmet. – Dev úgy tűnik,
hogy ezt elbűvölő kilátásnak tartja, mintha Charlie minden
mesebeli álma készülne épp valóra válni. Mintha Charlie-nak
lennének mesebeli álmai. – Csodálatos lesz!
Dev megfeledkezik az előzetes-figyelmeztetés-érintés-előtt
szabályról, és a keze Charlie bicepsze köré fonódik, átégetve a
szmoking rétegeit. Charlie nem egészen érti, mi történik most a
testével, de az biztos, hogy semmi jó. Talán inkább valami nagyon-
nagyon rossz.
Dev még közelebb hajol. A lélegzete Charlie arcához ér, forró.
Cukor- és csokoládéillata van, és még valami, amit Charlie nem tud
beazonosítani.
– Tudom, hogy most ki vagy borulva, de ennek az egésznek a
végén meg fogod találni a szerelmet – suttogja Dev. – Kilenc hét
múlva lesz egy menyasszonyod!
És ekkor Charlie valóban elhányja magát, egyenesen Devre.

Dev
Hányás borítja a Conversét.
Igaz, ami igaz, a forgatás első estéjén végül mindig hányás borítja
a cipőjét, de ez általában hajnalban történik, nem alkonyatkor, és a
hányás jellemzően egy elázott versenyzőé, nem pedig a Szőke
Hercegé.
 De, ahogy az kiderült, Charles Winshaw senki mércéjével nem
volt Szőke Herceg, nem számít, kinézetre mennyire hajaz rá.
Tényleg teljesen úgy néz ki. Széles a válla, és a szmoking aligha
tudja elrejteni izmos testalkatát. Az orra egyenes, az álla szögletes,
és nagyon kedves – pont a kedvessége az, ami Devet olyan
váratlanul érte, amikor Charles kizuhant a limóból. Minden férfi,
aki ebben a műsorban szerepel, jóképű. De soha nem volt egyikük
sem kedves.
Ugyanakkor egyikük sem volt még ilyen jóképű. Charles Winshaw
a leggyönyörűbb férfi, akit Dev valaha látott a való életben, még úgy
is, hogy hányás van az állán lévő gödröcskéjében. Még úgy is, hogy
abszolút zagyvaságokat beszél. Még úgy is, hogy izzad az
idegességtől.
(Talán különösképpen az ideges izzadás miatt.)
– Én… én… annyira nagyon, de nagyon-nagyon sajnálom! –
dadogja.
Minden bosszúság, amit Dev a hányás miatt érez, köddé válik,
amikor felnéz Charles Winshaw hatalmas szemébe. Olyan, mint egy
rémült kismadár. Mint egy százkilós, erős szorongással és
meglehetősen extrém baktériumfóbiával küzdő kismadár, aki egy
komplett mondattal sem tud megbirkózni.
Egy férfi a díszlettervezésből odasétál hozzájuk egy locsolócsővel,
és egy vállrándítással letisztítja a hányást a járdáról. Dev is kap a
hideg vízből, ami beleillik abba, ahogy az estéje eddig alakul.
– Én… őszintén… annyira sajnálom! – ismétli meg Charles,
miközben a sminkes csapat lecsap rá, hogy azonnal rendbe hozza az
arcát.
A hányást letisztítják az álláról, a világítást beállítják, és
valahonnan a sötétből az első asszisztens elkiabálja magát, hogy
„Figyelem, utolsó ellenőrzés!”, függetlenül attól, hogy Charles
készen áll-e a Szőke Herceggé válásra vagy sem.
Egyértelműen nem áll rá készen. Sápadtnak és betegesnek tűnik,
és bár Dev mellette akar maradni, az első asszisztens bejelenti a
kezdést, és Dev az utolsó pillanatban ugrik ki a képből.
Forogni kezdenek a kamerák. A nedves kövön felhangzó lópata-
dobogás hangja tölti be az immár néma díszletet, majd feltűnik a
hintó, és a szökőkúthoz gurul, ahol Charles várakozik. Az egyes
kamera továbbra is a férfira irányul, míg a kettes az ajtó nyílását
veszi. Egy kék ruhás nő száll ki: nagy kék szeme illik a ruhájához,
szőke haja lágy fürtökben omlik a vállára, az alakja karcsú.
Szemérmesen elmosolyodik, amikor meglátja Charles-t, mély
dekoltázsában nyaklánc lóg, rajta kereszttel.
A neve Daphne Reynolds, és ő az egykori szépségkirálynő Dev
limójából. Nem meglepő, hogy Maureen őt küldte ki először a
hintóból. Őszintén szólva, a nő pont úgy néz ki, mintha valaki egy
3D-s nyomtatóba betáplálta volna egy Örökkön Örökké-győztes
algoritmusát. Dev az aktájából tudja, hogy főiskolai diplomája van
és az apja tiszteletes, ami azt jelenti, hogy tökéletesen egyensúlyozik
azon a határmezsgyén, ami kiszolgálja a sorozat jelentős
konzervatív rajongótáborát, anélkül, hogy elidegenítené az annál is
jelentősebb feminista rajongótábort, akik – állításuk szerint –
csupán ironikusan nézik a műsort.
– Szia! – mondja Daphne. A sarka a köveken kopog, ahogy
közeledik. Charles nem viszonozza a köszönést. Charles nem
moccan. A szökőkút mellett áll, a karja merev és esetlen, mintha
nem is a teste része lenne, és egyáltalán nem reagál a felé lépkedő
gyönyörű nőre. Semmi mosoly. A vágynak egyetlen pislákolása sem
látszik az arcán.
Talán a férfi közömbösségére válaszul Daphne tétovázni kezd,
amint közelebb ér. Motyog valamit, megáll, és egy pillanatra úgy
tűnik, mintha azt fontolgatná, hogy átugrik a kapun. Még egy lépést
tesz előre, és ezüstös cipősarka megakad, vagy a ruhája
szegélyében, vagy egy különösen nedves macskakőben, mert
megcsúszik, előrebukik, egyenesen a mozdíthatatlanul álló, sztoikus
falba, Charles Winshaw-ba. Ez majdnem egy tökéletes – bár ebben a
műsorban szokatlan – első találkozás, csakhogy ahelyett, hogy
Charles kinyújtaná a karját, hogy megmentse Daphne-t, ösztönösen
elhátrál, ahogy a nő fizikai kontaktusba kerül a mellkasával.
Daphne-nak sikerül visszanyernie az egyensúlyát a férfi segítsége
nélkül is.
– Állj! Állj! – üvölti Skylar. A rendező kirohan az Irányító Központ
sátrából, egyenesen a díszletbe, annak ellenére, hogy a kamerák
soha nem állnak le az Örökkön Örökké forgatásán. – Mi a franc volt
ez? Hogy lehet két szexis ember ilyen sértően nem-szexis együtt? Ezt
vegyük újra!
Daphne kezelője visszakíséri őt a kocsihoz, és az ajtónyitástól
újraveszik a jelenetet. A lány ezúttal nem botlik meg, de Charles
még mindig érdektelennek tűnik, és úgy ráznak kezet, mintha egy
testületi ülésen lennének. Így újra felveszik a jelenetet. És újra. Az
ötödik felvételnél Jules már úgy próbál elbújni az overalljában,
mintha teknős lenne, annyira cikis a helyzet. Charles úgy néz ki,
mint aki a stressztől megint hányni fog, Skylar pedig
káromkodásokat kiabál mindenki fülesébe.
Devnek tennie kell valamit, mielőtt a szezon tényleg epikusan
elcsesződik. Hadonászni kezd a kamera előtt, hogy felhívja magára
Skylar figyelmét az Irányító Központban, és öt perc szünetet kér.
Aztán átrohan az udvaron az első limuzin felé, ahol a versenyzők
várják, hogy a hintóba üljenek.
– Hölgyeim! – köszönti őket, ahogy becsusszan az ülésre. – Mi a
helyzet idebent?
Azóta mindannyian ledöntöttek újabb kétórányi mennyiségű
pezsgőt az új kezelőjük, Kennedy jóvoltából, aki kissé még mindig le
van döbbenve a hirtelen és váratlan előléptetése miatt.
A nők válaszul huhognak és sikítoznak. Úgy tűnik, épp táncos
bulit tartanak. Dev röviden meggyászolja a tényt, hogy a következő
kilenc hetet nem ezeknek a csodálatos nőknek a társaságában fogja
tölteni.
– Sajnálom, hogy magatokra kellett hagyjalak titeket, de
áthelyeztek, hogy a Szőke Hercegetekkel dolgozzak együtt. Kicsit
ideges amiatt, hogy ennyi gyönyörű nővel találkozik.
A limóban egy kollektív, együttérző óóó hullámzik végig.
Tökéletes.
– Azt hiszem, szüksége van rátok, hogy segítsetek neki ellazulni.
Dev Angie Griffinhez, az orvostanhallgatóhoz fordul, aki
következőnek fog kiszállni a hintóból. Angie gyönyörű, szív alakú
arcát csinos afrofrizura keretezi, és huncut mosoly játszik az ajkán,
ami azt sugallja, ő a tökéletes jelölt arra, hogy feloldja a tech
mókusukat.
– A következőt gondolom: Angie, mi lenne, ha amikor odamész
hozzá, megtáncoltatnád egy kicsit? – Dev bemutatásképp megrázza
a vállát.
Angie úgy tűnik, egy pillanatig mérlegeli az országos televízióban
való esetleges megaláztatás kockázatát a Charles Winshaw-val való
táncolás izgalmával szemben, majd ledönti a pezsgő maradékát.
– Csináljuk! – kiáltja izgatottan. Tökéletes lesz. Ez a része akkor
letudva.
Dev kipattan a limóból, és visszakocog Charleshoz, a küldetés
második fázisához.
– Megint hozzád fogok érni – figyelmezteti.
Egek ura – Charles elpirul, amikor Dev felnyúl, és megigazítja
szőke fürtjeit a koronája alatt. El sem tudja képzelni, hogyan fogja
szegény pára túlélni, hogy az elkövetkező kilenc hétben taperolják a
nők.
– Jól van, most pedig rá kell kapcsolnod!
– Rákapcsolnom? – ismétli meg lassan Charles, megforgatva a szót
a nyelvén. Dev figyeli, ahogy a szája megfejti a rejtvényt, figyeli,
ahogy a nyelvét a nagyon fehér, nagyon egyenes fogaihoz nyomja.
Aztán finoman emlékezteti magát, hogy ne bámulja tovább a férfi
száját.
– Igen! Legyél az a kölni reklámos fickó. Bármit is tettél, amikor a
WinHannál tömegek előtt kellett fellépned, tedd azt. Kapcsolj rá!
A Charles arcára kiülő kifejezés még mókásnak is kinézne, ha
nem lenne olyan rettenetesen szánalmas, és ha nem állna fenn
annak a veszélye, hogy tönkreteszi az egész műsorukat.
– Meg tudod csinálni! – mondja Dev, pedig semmi bizonyítéka
nincs, hogy Charles tényleg képes rá. De Dev jó abban, hogy higgyen
olyasmikben, amikről mások gyorsan lemondanak. – Én hiszek
benned!
Újra kislisszol a kamerák látószögéből.
Amikor Angie néhány perccel később kilép a hintóból, és
odaszambázik Charleshoz, ő nem tűnik elutasítónak, amikor
megpillantja. Hagyja, hogy Angie a csípőjére tegye a kezét és
körbetangózza vele az udvart. Őszintén mosolyog a kameráknak. Ez
kész aranyat érő valóságshow-képsor. Skylar elégedetten dünnyög
Dev fülesében.
Ezután Charles minden egyes nő után, akivel találkozik, egyre
inkább megnyugszik. Amikor a versenyzők merészebbnél
merészebb belépőkkel hozakodnak elő, mint például
kengurujelmezben jelennek meg, mert ausztrál származásúak, vagy
terhes pocakot viselnek, mert szívesen lennének várandósak
Charles gyermekével, a férfi teljes nyugalommal veszi az
akadályokat. Mind a húsz hintós belépőt végigcsinálja anélkül, hogy
újra elhányná magát, és mindenkit lenyűgöz Dev kezelői munkája,
mert úgy tűnik, hogy a mércét ilyen magasra tették fel.
– Elképesztően jól csinálod! – bátorítja Charlest Dev, miközben a
kamerák felkészülnek rá, hogy bemenjenek a kastélyba, ahol
Charles majd üdvözlőbeszédet mond az összegyűlt nőknek. A férfi
elpirul, és válaszul a lábfejét bámulva mosolyog, mintha ez lenne a
legkedvesebb dolog, amit valaha mondtak neki.
Dev aggódni kezd – legalábbis egy pillanatig –, hogy ez valóban a
legkedvesebb dolog, amit valaha Charles Winshaw-nak mondtak.
Odapattan hozzá, hogy megigazítsa a haját.
– És, az első benyomások alapján, melyik nőt neveznéd az
esetednek?
Charles elhajol Dev ujjai elől.
– Ööö, egyiküket sem?
Dev mellkasában bosszúság lobban.
– Mi a helyzet Daphne-val? Mindketten félénkek és egy kicsit…
esetlenek vagytok.
– Melyikük is volt Daphne?
– Kék ruha. Elsőként szállt ki a hintóból. Ötször vettük fel azt a
jelenetet!
– Ó… Én… – Vége a mondatnak.
Egy női operatőr a közelben áll, ezért Dev halkabbra veszi a
hangját.
– Nem tudlak irányítani, ha nem tudom, mit keresel egy
partnerben.
Válaszul Charles egy elegáns kitérőt tesz, aminek köszönhetően
arccal előre majdnem belebukik egy szukkulensbe.
– Egy partner? Az egyik nő innen? D-de… Úgy értem, én nem. Nem
ezért… De ez a műsor egy kamu!
A bosszúság szikrája Dev gyomrában kész futótűzzé változik.
– Hogy érted azt, hogy kamu?
Charles összehúzza zavarában a szemöldökét.
– Úgy értem, a műsor… nem igazán a szerelemről szól.
Charles Winshaw áll előtte, de Dev csak Ryant látja hat évvel
korábbról, amikor Dev a csapathoz csatlakozott, frissen kikerülve a
Dél-Kaliforniai Egyetemről. Ryan Parker: bőrdzseki, szemébe hulló
sötét haj, tökéletesre fejlesztett apátia.
– Ez a műsor nem igazán a szerelemről szól – mondta Ryan,
miközben körbevezette Devet a kastélyban. – Nem azért vagyunk itt,
hogy segítsünk az embereknek megtalálni az örökké tartó
boldogságot. Hanem azért, hogy segítsünk Maureen Scottnak érdekes
műsort csinálni.
És Dev már akkor annyira bele volt zúgva – Ryanbe, ebbe a
műsorba és a gondolatba, hogy a kamerák mögött állhat, és
történeteket kelthet életre –, hogy csak annyit mondott válaszul:
– A szerelemnél nincs érdekesebb!
Ryan soha nem vezette félre. Dev ezt még most is elismeri neki.
Az első közös éjszakájuktól kezdve Ryan egyértelművé tette, hogy
nem hisz a lelki társakban, a tündérmesékben vagy abban, hogy
egyetlen embert szeressen örökké. Dev önként vesztegetett el hat
évet az életéből egy olyan férfira, aki már az elejétől fogva pontosan
megmondta neki, hogyan fog végződni a szerelmi történetük.
Most Dev kilenc hetet fog elvesztegetni az életéből egy másik
férfira, aki szerint ez a műsor kamu. Körbe fogja repülni a világot
egy olyan férfival, aki nem a szerelem miatt van itt; minden egyes
ébren töltött percét egy olyan férfi mellett fogja tölteni, aki
nyilvánvalóan csak azért van itt, hogy húsz nő romantikus
ábrándjait a saját önző igényeihez használja fel.
Ebben a műsorban, ebben a világban a boldog befejezés garantált
végeredmény kellene hogy legyen.
De mit kezdjen azzal a ténnyel, hogy Charles Winshaw nem akar
boldog befejezést?

Charlie
Nem tudja, hogyan jutott el az „elképesztően jól”-tól a jól elcseszésig,
de Dev arckifejezéséről ez olvasható le. Charlie nem érti.
Épp most találkozott húsz nővel, és rögtön el is felejtette húsz nő
nevét, és nem maradt elég mentális kapacitása arra, hogy bármit is
megértsen azon túl, hogy a szmokingja elejét valamiért csillámpor
borítja.
 Végigfut az agyán, hogy újra bocsánatot kér, de Dev már
eltrappolt a díszlet másik végében álló hatalmas fehér sátor
irányába. Jules ugrik oda hozzá, a kontya úgy billeg, mint egy
ádámcsutka.
– Gyere, Charles! Beviszlek a házba, hogy elmondd az
üdvözlőbeszédedet a nőknek.
Charlie próbál nem azon rágódni, hogy mivel haragította magára
Devet. Természetesen azonnal rögeszmésen rágódni kezd rajta.
Végig ezen rágódik a sablonos beszéd alatt, amit a régi kezelője írt
meg a számára, arról, hogy „izgatottan várja, hogy megtalálja a
szerelmet”, és hogy „biztos benne, hogy a leendő felesége a
jelenlévők között van”. Még akkor is ezen rágódik, amikor a
kamerákat újra áthelyezik a társasági óra felvételeihez. Aztán egy
szőke nő megragadja a csuklójánál fogva, és már nem tud máson
rágódni, csak a nem kívánt érintésen.
– Elrabolhatnálak? – dorombol a nő. Charlie úgy emlékszik, a
neve talán Megan. Megrántja a csuklóját, és kivonszolja a teraszra.
Charlie hallja, ahogy a producerek a versenyzők fülébe
sustorognak, ahogy elhaladnak mellettük.
– Nem volt ez túl merész tőle?
– Azt hiszem, valaki azért jött, hogy nyerjen!
– Te sokkal szebb vagy nála!
Megan egy kis padhoz vonszolja a medence mellett, ahol már
kamerák várakoznak. A nő túlságosan közel ül le hozzá, túlságosan
sokszor ér hozzá a beleegyezése nélkül, és édes semmiségeket
duruzsol a fülébe a YouTube csatornájáról, ahol edzésvideókat
posztol. Az emberek mindig is mondták neki, hogy szörnyű szociális
érzéke van (általában akkor, amikor épp kirúgják, szakítanak vele
vagy a kasszánál megpróbálják beolvasni a vásárolni kívánt
tételeit), de azért nem teljesen reménytelen eset.
Tisztában van vele, hogyan néz ki, és hogy a kinézete milyen
hatással van egyes emberekre. Különösen a nőkre. Különösen erre a
nőre, aki éppen végigtaperolja a combját.
Charlie összeszorítja az állkapcsát, és próbál odafigyelni. Megan
épp arról mesél, hogy technikusként dolgozik egy tampai
szoláriumban, amíg félbe nem szakítja őket egy másik szőke, aki
azért jön, hogy kérdőre vonja, amiért olyan sokáig lefoglalja
Charlie-t. A két nő hamarosan már egymással kiabál. Charlie
megpróbálja eloszlatni a váratlan feszültséget, de aztán hamar
rájön, hogy a feszültség nem is annyira váratlan, mint inkább a
headsettel mászkáló producerek által gondosan koordinált
esemény, ők uszítják és ösztökélik a nőket ezekre a kis
összeszólalkozásokra.
Azért akad néhány jó pillanat is. Beszélgetésbe elegyedik egy
Delilah nevű szoftvermérnökkel, aki tréfás vitába kezd vele a
szóközökről és tabulátorokról, 2
és ez az első alkalom egész este,
amikor úgy érzi, tudja, miről van szó. Egy Sabrina nevű nő érdekes
történeteket mesél az utazási blogjáról. Egy ponton, amikor Charlie
megpróbál kitérni egy igazán rámenős nő elől, aki nem hagyja abba
a feneke fogdosását, rátalál Daphne-ra (az első nő, aki kiszállt a
hintóból, most már emlékszik) és Angie-re (a nő, aki táncolt vele, el
sem tudná felejteni), akik egy generátor mögött osztoznak egy üveg
boron. Kedvesen felajánlják, hogy újratöltik a poharát a pinot-val,
és a tudomására hozzák – ami nagyon kedves tőlük –, hogy az inge
félig ki van gombolva.
Hamarosan hajnali kettőt üt az óra, és Charlie-t lüktető fejfájás és
emésztési zavarok gyötrik, a mellkasában pedig nyugtalanító
szorongás kezd szétáradni. Ami még rosszabb, az a szörnyű
bizonyossága támad, hogy mindez hiba volt. Soha nem lett volna
szabad azzal áltatnia magát, hogy meg tud ezzel birkózni. Soha nem
lett volna szabad hagynia, hogy Parisa meggyőzze, hogy ez a helyes
döntés.
Visszalép – ha kell, saját maga fizeti ki a gyártáson vesztett pénzt.
Igen, egész Amerika hallani fogja a pletykákat arról, hogy Charles
Winshaw kiborult egy valóságshow-ban. Igen, soha többé nem fog a
tech iparban dolgozni. De talán így lesz a legjobb. Talán jobban jár,
ha egy eldugott kunyhóban bujkál Sierra Nevada hegyei között,
távol az emberektől. Talán rákap a fafaragásra.
– Már majdnem túl vagy a legrosszabb részén – nyugtatja Jules az
egyik szünetben, amikor egy üveg vizet hoz neki. Egy másik stábtag
a haját igazgatja.
Devnek se híre, se hamva.
– Már csak egy versenyzővel kell beszélned – folytatja Jules –,
aztán ki kell választanod négy nőt, akiket hazaküldesz a Koronázási
Ceremónián.
Charlie meg akarja osztani Julesszal az új tervét, hogy a
Koronázási Ceremónián saját magát küldi haza, de a lány már
vezeti is a helyszínre, amit a díszlettervező a Kianával való
találkozójához alakított ki. Úgy egy percig beszélgetnek, amikor
Charlie észreveszi, hogy egy nagydarab, dagadó izmokkal és
nyaktetoválással rendelkező fehér férfi igyekszik feléjük. Két
kamera követi. Meg két biztonsági őr.
Kiana követi a tekintetét, arcának szimmetrikus vonásain
leplezetlen rémület villan át.
 – Ó, istenem! Ne!
– Mi a franc, te ribanc?
– Mi folyik itt? – kérdezi Charlie. Talán inkább a borzasztó,
becsmérlő kifejezéseket kiabáló férfitól. Talán Kianától, akivel
éppen kiabálnak. Talán a kameráktól, a stábtól vagy a
versenyzőktől, akik kis félkörben köré gyűltek, hogy végignézzék a
jelenetet.
– Te vagy az a csávó, aki a barátnőmmel randizik? – hörög a férfi,
és közben az ujjával Charlie mellkasába bök. Először is, aú!
Másodszor: Kianának otthon barátja van, akit aztán behoztak a
forgatásra, hogy üvöltözni kezdjen vele? És ami még rosszabb, senki
nem lép közbe, hogy megállítsa. Négy kamera, és senki sem mozdul,
amikor a férfi újfent meglöki.
– Roger, ez nem az ő hibája! – sikítja Kiana.
– Kussolj, ribanc!
Valami a második „ribanc”-ban kiváltja a pánikot Charlie-ban, és
azonnal egy roham szélére sodródik.
Pedig most nem lehet rohama! A kamerák előtt nem. Nem akkor,
amikor pont azért jött ebbe a műsorba, hogy bebizonyítsa a
világnak, olyan ember, akinek nincsenek kiváltó okai vagy rohamai,
olyan ember, aki soha nem törik össze, aki mindent magában tart,
aki nyomás alatt is bírja.
Kianára néz, akinek az arckifejezésében szomorúság és szégyen
keveredik, és a mellkasát belülről marcangoló szorongásos
rohamnál csak a felháborodása erősebb. A pasashoz fordul.
– Elfogadhatatlan, hogy így beszélj vele! – mondja.
Vagy legalábbis ezt szándékozik mondani, de bemosnak neki
egyet, és nem mond semmit sem.
 Dev
– Helyezz vissza a versenyzőkhöz!
– Dev…
– Kérlek, Sky! Kérlek! Nem tölthetem a következő kilenc hetet
annak az embernek az árnyékában mozogva. Ő rideg és esetlen, és
kamunak nevezte a műsort!
Skylar utasítja az egyes kamerát, hogy forduljon el, nehogy a
nézők lássák, milyen unottan beszélget Charlie Kianával, aztán
Devhez fordul.
– Ez a műsor tényleg kamu.
– Csak megrendezett. Persze, mi csak előkészítjük a dolgokat,
megteremtjük a tökéletes feltételeket a romantikához, de az
emberek valóban szerelmesek lesznek. – Dev a monitorra mutat,
amin Charles éppen elnyom egy ásítást. – Ő nem a szerelem miatt
jött ide.
– Utálom, hogy én vagyok az, akinek ezt közölnie kell veled, de a
lányaid többsége sem.
– Az én hölgyeim tisztességes emberi lények. Charles nem az.
Korábban úgy gondolta, van Charlesban valamiféle kedvesség, de
nyilvánvalóan rossz emberismerő.
Skylar kiráz a dobozból egy újabb savlekötőt.
– Tudod, hogy te vagy a legjobb producerünk.
– Ha én vagyok a legjobb, akkor nem kellene egy irányíthatatlan
szerencsétlenséget rám lőcsölni.
– Dev, nem az én döntésem volt, hogy a herceghez helyezzelek,
szóval ha dühös vagy az áthelyezésed miatt, azt Maureennal beszéld
meg… Mi a rohadt élet ez?
 A hármas kamera közben egy producerasszisztensre és egy
biztonsági őrre vágott, amint épp kísérnek valakit. Az alak a
mérgező férfiasság emberi megtestesülésének tűnik.
– Ki a franc ez? Ki hozta be ezt az embert a forgatásomra?
A válasz akkor válik világossá, amikor az idegen kérdőre vonja
Kianát és Charlie-t. Kianának otthon van egy barátja, és Maureen
elhozta őt a forgatásra.
– A francba!
Dev kirohan az Irányító Központ sátrából, le a lejtős feljárón, ahol
Maureen egy másik producerrel koordinálja épp a jelenetet.
– Ennyi! Szólj, hogy ennyi! Charles erre nem áll készen! Ki kell őt
hoznunk onnan!
– Nyugalom – mondja Maureen Scott egy elutasító
kézmozdulattal. – Amerika szereti az olyan férfiakat, akik
visszavágnak. Az új hercegünk talán meglep minket.
De hát Charlie nem fog meglepni senkit!
– Komolyan mondom, nem hiszem, hogy…
– Nyugi, D – mondja a másik producer, mert a másik producer
Ryan, immár felügyelő produceri pozícióban. Az exe Maureen
másik oldalán áll, és mint mindig, most is úgy néz ki, mint egy
grunge rocker és egy jachtklubrajongó rejtélyesen vonzó
kombinációja. Ryan száránál felhajtott khaki nadrágot és
csónakcipőt visel, a derekára flanelinget kötött, barna haját szoros
kontyba fogta. A látványa egyenesen a köldökcsakráján találja el
Devet.
Hetekig gyötrődött azon, hogy újra látni fogja Ryant. Elpróbálta,
hogyan tűnik majd távolságtartónak és nemtörődömnek, hogy
továbbra is Vidám Dev lesz, aki nagyon is jól van. A valóságban
persze kettőjük közül Ryan lehet az, aki lazán és közömbösen
álldogálhat ott, míg Dev az, aki őrjöng, aki érzelmes. Ryan Parker:
aki miatt mindig nevetségesnek érzi, amiért úgy törődik dolgokkal.
A díszlet túloldalán a pasi elkezdi bökdösni Charlest, ráadásul
nőgyűlölő dolgokat is kiabál.
– Ez nagyszerű lesz nézettség szempontjából – mondja Ryan
hűvösen. Kerüli Dev tekintetét. – És a biztonságiak ott várakoznak a
képen kívül.
De Dev tudja, hogy a biztonságiak csak akkor vetnek véget egy
verekedésnek, ha az már elkezdődött, nem akadályozzák meg az
izgalmas tévéműsort, mielőtt az megtörténne. Bármennyire is
neheztel Charlesra és erre az áthelyezésre, az erőszak nem része
Dev tündérmeséjének. Két másodperc választja el attól, hogy ő
maga rohanjon oda, még akkor is, ha ezzel tönkreteszi a felvételt. A
műsornak törvényes engedélye van arra, hogy felhasználjon
minden olyan felvételt, amibe véletlenül belekerül, de a
producereknek nem szabad megjelenniük a kamera előtt. Mégis,
Dev már épp rászánja magát, amikor egy kéz megragadja a
könyökét. Ryan az, aki nyilván előre látja a következő lépését.
– Hagyd lejátszódni, D!
Ezért Dev hagyja, hogy végigjátsszák a dolgot, ami azt jelenti,
hogy Ryan Parkernek köszönhetően tíz méterről nézheti végig,
ahogy Charles Winshaw-nak bemosnak egyet.
Valóban szörnyű emberismerő.

– Nos, a jó hír az, hogy az orra nem tört el – jelenti be a forgatáson

dolgozó orvos. A hátsó szobában vannak, ami tele van
producerekkel és kamerákkal. Charles egy asztalon ül, az inge tiszta
vér, és két vattacső kandikál ki az orrlyukából. – A rossz hír viszont,
hogy megzúzódott, ami biztosan látszódni fog, és addig itt kell ülnie,
amíg a vérzés eláll.
– A francba! – szitkozódik Skylar. – Már így is késésben vagyunk,
és tíz perccel ezelőtt el kellett volna kezdenünk felvenni a
Koronázási Ceremóniát!
Az orvos szúrós pillantást vet rá.
– Ami nyilvánvalóan nem olyan fontos, mint Charles egészsége –
javítja ki magát Skylar. – Megyek, intézek addig néhány beállítási
felvételt a versenyzőkről, ahogy az emelvényen állnak.
Skylar átverekszi magát két kamera mellett, Maureen pedig
odasompolyog Charleshoz.
– Figyelj, drágám, remélem, nem gondolod, hogy mi hívtuk ide azt
az embert a forgatásra.
Határozottan ők hívták ide.
– Váratlanul megjelent, és követelte, hogy beszélhessen Kianával.
Fogalmunk sem volt, hogy mire készül.
Ó, egészen biztosan tudták.
Maureen manikűrözött kezét Charles vállára teszi.
– Nagyon sajnálom, hogy ez történt!
Egészen biztosan nem sajnálja.
Ryannek igaza volt, egy fizikai összetűzés az első estén elképesztő
nézettséget fog hozni. Nem hibáztathatja ezért; Maureen Scott pedig
csak azt teszi, amit tennie kell. A happy endnél csak egy dologra
vágyik jobban a közönség, mégpedig a drámára.
Charles nem szól semmit, Maureen pedig leengedi a kezét, és az
orvoshoz fordul.
 – Tíz perc?
– Tíz perc elég lesz, hogy a vérzés elálljon, de…
– Tíz perc – mondja határozottan Maureen, aztán Skylart követve
kisétál az ajtón.
Az orvos odanyújt két hideg borogatást Charlesnak, Dev kezébe
pedig a paracetamolt nyomja.
– Jegelje tíz percig az arcát, aztán vegyétek ki a gézt, és adj neki
ebből hatszáz milligrammot!
Miután az orvos távozik, Jules kitereli a kamerákat és a lézengő
stábtagokat. Dev egyedül marad a sztárral, akit utál, a műsorban,
amit szeret, és nem tudja, hogyan tovább. Charles mindkét szeme
alatt hideg borogatás van, az orrából véres géz lóg ki.
– Nevetségesen nézel ki.
Úgy tűnik, így lesz a tovább.
– Hát, neked meg hányásszagod van – vág vissza Charles.
– És az kinek a hibája?
Charles megpróbál mosolyogni, de a fájdalomtól csak megrándul
az arca. Felemeli a hideg borogatást az arcáról. A szeme alatt már
kialakulóban vannak a zúzódások.
– Te is megpróbálsz meggyőzni arról, hogy Maureen nem fizetett
annak a férfinak, hogy a műsorba jöjjön?
– Nem kellett fizetnie neki – helyesbít Dev. – Az ilyen férfiak
ingyen jönnek ebbe a műsorba.
Charles megbántottnak tűnik, ami nagyjából az alapértelmezett
arckifejezése is, mivel az arcát kilencven százalékban a szeme teszi
ki. Viharfelhő-szürke, olyan színű, mint az égbolt az észak-karolinai
zivatarok alatt, Dev gyerekkorában. Charles idegesen megnyalja a
száját.
 – Én… megbántottalak, vagy…?
– Azt mondtad, hogy a műsor kamu. – A szavak durvábban
hangzanak, mint ahogy Devnek szándékában állt kimondani.
Az ajkába harap. Az, ha kiabál Charlesszal, nem segít. Különben
is, Skylarnek igaza van. Ő a legjobb. Hacsak nem akarják, hogy ez az
egész évad egy kiadhatatlan sorozata legyen annak, hogy a
sztárjukat szó szerint és átvitt értelemben is szarrá verik, Devnek
neki kell durálnia magát.
Nagy levegőt vesz.
– Tudom, sokan azt hiszik, hogy ez a műsor egy nagy kamu, de én
nem. Szerintem, ha hajlandó vagy nyitottan állni ehhez a
helyzethez, a következő kilenc hétben megtalálhatod az igaz
szerelmet. Én segíthetek neked megtalálni.
Charles kalimpálni kezd a lábával, ami – ahogy az asztal szélén ül
– nem ér le teljesen a földre.
– Nem igazán keresek szerelmet.
– Akkor miért jöttél el a műsorba?
– Úgy tűnik, azért, hogy húszmillió néző előtt rúgják szét a
seggem.
Ezen Dev akaratlanul is elneveti magát. Charles megint
megpróbál mosolyogni. Most sikerül is neki, és jó ég. Tiszta aranyos
ez a pasi! A nők valószínűleg már félig bele is habarodtak.
– Ne aggódj – morogja Charles az ölébe bámulva –, már nem
sokáig leszek a sztárotok.
Dev átmasírozik a szobán, és fél méterrel az asztalon ülő Charles
előtt áll meg.
– Ezt hogy érted?
– Én… én azt hittem, hogy menni fog, de tévedtem. Maureen
választhat helyettem valaki mást.
– Nem, nem teheti. Már nyilvánosan bejelentettük, hogy te leszel a
sztár.
– Ki tudom fizetni a költségeket.
– Képes leszel majd dollármilliókat fizetni, miután a csatorna
beperel a szerződésed megsértése miatt?
– Hát… – úgy tűnik, kissé zavarban van –, igen, valószínűleg.
Dev az egyik kezével lekapja a szemüvegét, a másikkal
megdörzsöli az arcát.
– Nézd, nem kezdhetnénk esetleg elölről? – Kinyújtja a kezét. –
Szia, örülök, hogy megismerhetlek! A nevem Dev Deshpande.
Charles hagyja, hogy az egyik borogatás az ölébe hulljon, hogy
kezet tudjon rázni vele. Az ujjai jéghidegek Dev tenyerében.
Megborzong.
– Én is örülök a találkozásnak. Charlie Winshaw vagyok.
– Charlie?
Charlie félszegen megemeli a vállát, de túl óvatos ahhoz, hogy
igazi vállrándításnak számítson.
– Charles a kölni modell. Én csak Charlie vagyok.
– Charlie – ismétli meg Dev. A becenév könnyedségét ízlelgeti. –
Charlie, miért jöttél el a műsorba, ha nem azért, hogy megtaláld a
szerelmet?
Nem meglepő módon erre a kérdésre továbbra sem kap választ.
Charlie ficeregni kezd, és az ölébe esett hideg borogatás a padlóra
csúszik. Dev közelebb lép, felveszi.
– Tessék, majd én… – Int egyet a jégzselével, aztán visszanyomja
Charlie bal szeme alá. Ő megfeszül az érintésre, aztán elernyed,
hagyja, hogy segítsen, így mindketten egy-egy jégzselés párnát
tartanak. Ez tökéletes metaforája Dev Örökkön Örökké-beli
munkájának.
Még egyszer megpróbálkozik.
– Miért jöttél el a műsorba?
Charlie vesz három lassú, mély levegőt. A szmokingja gombjai
megfeszülnek a mellkasán.
– Mielőtt, ööö, lemondtam a technológiai vezetői posztomról a
cégemnél, keringtek rólam az olyan hírek, hogy… nehéz… velem
dolgozni. Kockázat vagyok. Én… én azóta nem találtam munkát a
tech iparban, ezért a PR-menedzserem elfogadta Maureen ajánlatát,
hogy szerepeljek a műsorban, mert úgy gondolta, ez segíthet
megmenteni a hírnevemet. De már kezdem látni, hogy hibás az
elmélet…
Dev legszívesebben rávágná, hogy ez baromság. Az, hogy
valakiről úgy tartják, nehéz vele dolgozni, egyik iparban sem elég
indok ahhoz, hogy feketelistára kerüljön, ha olyan fehér és férfias
és hagyományosan jóképű, mint Charlie. Arról nem is beszélve,
hogy bizonyítottan egy zseni. De egész este nem beszélt még ennyit
– egymás után több nyelvtanilag helyes mondat is elhagyta a száját
–, így Dev nem kérdőjelezi meg.
– Miért nem alapítasz egy új céget? – kérdezi inkább.
Charlie ismét megvonja kicsit a vállát.
– Nincs érzékem az üzlethez. Az mindig is Josh asztala volt. És
nem igazán tolonganak érte az emberek, hogy az üzlettársaim
legyenek.
– Jó, akkor egyáltalán minek dolgozol? Úgy tűnik, van elég „baszd
meg” pénzed, hogy még a csatornát is kifizesd. Miért nem igazgatsz
valami jótékonysági szervezetet, és úszkálsz az aranykupacokban,
mint Dagobert bácsi?
Charlie elfintorodik.
– De én dolgozni akarok. Nem a pénzről van szó. Hanem a
munkáról. Abban jó vagyok.
Dev át tudja érezni, hogy milyen felemelő érzés, ha valamiben
rohadtul jó vagy.
– Akkor abban kell segítenem neked, hogy vonzónak tűnj a
potenciális munkáltatók számára?
Charlie lassan bólint.
– Erre teljes mértékben képes vagyok – jelenti ki Dev. – Viszont
ami az én munkámat illeti, nekem meg kell alkotnom a szerelmi
történetedet, és ha a segítségemre van szükséged a hírneved
megmentésében, neked is segítened kell nekem. Szeretném, ha
igazán megpróbálnád, hátha működik ez a dolog a nőkkel. És
szeretném azt is, hogy rákapcsolj. Amikor forognak a kamerák, légy
Kölni Charles.
Charlie ismét pontosan három mély levegőt vesz.
– Nagyon nehéz nekem, ha rá kell kapcsolnom. Lemerít lelkileg,
ezért néha időre lesz szükségem. Hogy újrakalibráljam az agyamat.
Vagy különben én… nem is tudom… van ennek valami értelme?
Most Dev az, aki megbotlik a szavaiban.
– Izé, igen, ami azt illeti. Tökéletesen megértem.
Nagyon is azonosulni tud ezzel. Amikor forgatnak, teljesen bele
tudja magát vetni a munkájába, annak az energiájából táplálkozik,
amivel zakatoló agya tökéletesen ki tudja élni magát. Kilenc héten
keresztül tizenkét órás munkanapokat nyom le, csupán kávén és
sütin él, és egyáltalán nem érzi szükségét, hogy egy pillanatra is
leálljon. De miután leforgatják az Utolsó Tiara Ceremóniát,
összeomlik. Az energia lecsapódik, és vákuum keletkezik az
elméjében. Csak bemászik az ágyába és ott marad egy hétig, amíg
újra nem tudja kalibrálni magát.
Mindig is így dolgozott. A főiskola alatt ez hatalmas kreatív
energiakitörésekben jelentkezett. Két hétig megállás nélkül egy
forgatókönyvön dolgozott – kitárta a szívét, és az egészet kiöntötte a
papírra –, aztán egyszer csak magához tért, rájött, hogy minden
egyes szó egy rakás szar, bemászott az ágyába, és addig nézte a The
Office-t, amíg újra szembe tudott nézni a való világgal.
Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva majdnem mesél
Charlie Winshaw-nak a kávéról és a sütikről, a belekóstolásról a
depresszióba, a zakatoló agyáról és a túl nagy szívéről. Nem érti,
honnan jön a késztetés, hogy mindezt megossza vele, csakhogy úgy
érzi, mintha már évek óta tartana ez az éjszaka – mintha az Időtlen
időkig egy egyáltalán nem vicces változatában lenne, a saját
személyes poklában ragadva, ahol cuki fiúk kísértik, akik nem
hisznek a szerelemben.
Lenyeli a torkában felfelé kúszó vallomást.
– Akkor úgy hangzik, megegyeztünk!
Charlie kezéért nyúl.
– Megegyeztünk – visszhangozza Charlie, és hatalmas keze
megszorítja Devét. Nem húzódik el azonnal, kicsit hosszabban úgy
maradnak, kinyújtott kézzel, dermedten. Dev nem vesz tudomást
arról, ahogy a bőre bizsereg az érintéstől, mert végre haladást értek
el, és nem fogja ezt elszúrni azért, mert megérinti őt egy csinos férfi,
akinek csupán halvány fogalma lehet a társadalmilag elfogadott
kézfogás hosszúságáról.
Amikor egyértelművé válik, hogy Charlie sosem fogja elengedni a
kezét, Dev húzódik el.
– Valószínűleg már lejárt a tíz perc. Felmérjük a károkat?
Leengedik a jégzselés párnát, és Charlie-nak valahogyan sikerül
még az orrsérülést is gyönyörűvé tenni: az arca pirospozsgás a
hideg borogatástól, nagy, szürke szeme körül pedig halványlila folt
éktelenkedik.
– Jujj! – szisszen fel Dev.
– Nagyon rossz?
– Akár el is dobhatod ezt az arcot, és vehetsz egy újat.
– Á, nos, nem nagy veszteség. Az emberek nem az arcom miatt
szeretnek. Általában jobban kedvelik sziporkázó személyiségemet.
Dev megint elneveti magát. Charlie egész vicces, már amikor
sikerül dadogás nélkül beszélnie. Dev kiráz a dobozból három
paracetamolt, és Charlie vizespalackjáért nyúl.
– Akkor nem fogsz minket itt hagyni? Végigcsinálod Hercegként
az évadot?
Charlie lenyeli a tablettákat.
– Ha… ha tényleg úgy gondolod, hogy képes vagyok rá?
– Együtt képesek leszünk rá.
Charlie felbámul Devre, a szája sarkában egy kérdés bujkál.
– Te – fut neki végül, összevont szemöldökkel – úgy gondolod, el
tudod érni, hogy valóban beleszeressek az egyik nőbe itt, ugye?
Charlie sokkal éleslátóbb, mint azt Dev eleinte gondolta.
Charlie Winshaw nem a szerelemért jött a műsorba, de a
következő kilenc hétben extravagáns randevúkra megy majd
gyönyörű helyekre, csodálatos nők társaságában. Lehet, hogy
tévedett azzal kapcsolatban, hogy Charlie mit keres egy nőben, de
attól még megtalálhatja a lelki társát. Mindig megtalálja.
 Könnyed mosolyt villant Charlie-ra.
– Tudom, hogy én elérem, hogy szerelmes légy!

1
Másodpercek számolására alkalmazott módszer, a minden szám után kiejtett „Mississippi” nagyjából egy
másodpercet tesz ki. Ismeretes még „egy elefánt, …”-verzióban is, de ez nem olyan pontos.
2
A programozás egyik legjelentéktelenebb, mégis legtöbbet vitatott kérdése: a kód rendezésénél a sort szóköz
vagy tabulátor írásával igazítsák-e beljebb (a végeredmény gyakorlatilag ugyanúgy néz ki).
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 1. rész 2021.
szeptember 13., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Dev Deshpande Maureen Scott
Jelenet: Versenyzői vallomások nyitó montázsa Charles Winshaw-ról
Helyszín: Felvéve a hintó-belépők előtt a Beverly Hilton Hotel
báltermében

Lauren L., 25, Dallas, hivatásos macskaszeretgető: Amikor

meghallottam, hogy Charles Winshaw lesz a következő Örökkön
Örökké herceg, tudtam, hogy jelentkeznem kell a műsorba. Ő szó
szerint a megtestesülése mindannak, amit egy férfiban keresek. Úgy
értem, erős, de látszik rajta, hogy van egy érzékeny oldala is.

Megan, 24, Tampa, szoláriumtechnikus: Miért jöttem ebbe a

műsorba? Nyolc okot mondok, és mind Charles Winshaw kockás
hasizma.

Delilah, 26, Los Angeles, szoftvermérnök: Charles Winshaw egy

legenda a tech világban. Olyan lesz, mintha az alkalmazás-tervezés
Michael Jordanjével randiznék. Mármint, ha Michael Jordan hírhedten
zárkózott és titokzatos lenne. A barátaim nagyon féltékenyek lesznek!
Lauren S., 23, Little Rock, volt diák: A múltban összetörték a
szívemet, de most már idősebb és bölcsebb vagyok. Készen állok rá,
hogy újra megtaláljam a szerelmet. Készen állok rá, hogy feleség
legyek. Készen állok rá, hogy anya legyek.

Whitney, 31, Kansas City, gyermekápolónő: Azt hittem-e, hogy

harmincegy éves koromra már házas leszek? Persze, igen. De így több
időm volt megismerni önmagamat. Éveken át ápoltam beteg
kisbabákat. Most már készen állok rá, hogy egy férfiról is
gondoskodjak.

Sabrina, 27, Seattle, utazó blogger: Őszintén szólva, az életem elég

szuper. Csak egy társat keresek, akivel még szuperebb lesz.

Daphne, 25, Atlanta, szociális munkás: Miért jöttem ebbe a

műsorba? Hát, tudod, ugyanazért, mint mindenki más. A szerelem
miatt vagyok itt – az olyan szerelem miatt, amit a filmekben látsz, és
amiről a dalokban hallasz. A szerelem, ami megváltoztat, a szerelem,
ami mindent legyőz. Mindenki erről a szerelemről beszél, tehát
biztosan létezik, nem igaz?

Maureen megjegyzése a szerkesztőknek: A megadott adatok

alapján készítsétek el az egyes versenyzőkhöz az információs feliratot!
 ELSŐ HÉT
Pasadena – 2021. június 8., kedd
16 versenyző és 61 nap van hátra

Charlie
Mély levegő.
A Napüdvözlet következő pozíciójában a feje fölé lendíti a karját,
amíg már felfelé bámul a hálószobája mennyezetére.
Illetve annak a hálószobának a mennyezetére a vendégházban,
ahol jelenleg lakik. A vendégházban, ami harminc méterre áll az
Örökkön Örökké kastélytól, ahol tizenhat nő várja, hogy
megküzdjön az esélyért, hogy feleségül mehessen hozzá. A
vendégházban, ahol a következő három hétben Devvel fog lakni, aki
egyszer csak megjelent egy hátizsákkal, és úgy költözött be a másik
hálószobába, mintha valami nyári táborban lennének. Dev, aki
éppen a konyhában sürög-forog, és olyan hangosan bömbölteti a
nyálas popzenét a hordozható hangszórójából, hogy Charlie a
jógaalkalmazás hangereje ellenére is jól hallja. Reggel hétkor.
Amikor beleegyezett a műsorba, nem gondolta, hogy egy
vadidegennel kell majd együtt élnie. Nyilvánvalóan egyáltalán nem
tudta, mire számítson.
Folyamatos megfigyelés alatt áll. Mert állandó irányításra van
szüksége. Mert ő egy csaló, egy nagy rakás szerencsétlenség, aki a
Szőke Hercegnek álcázza magát, és csak idő kérdése, hogy mindenki
rájöjjön erre…
De nem. Időben észreveszi magát, mielőtt még szétesne.
Ezek a gondolatok nem megfelelőek a reggeli jógához. Megpróbál
újra olyan dolgokra összpontosítani, amik megnyugtatják: Excel-
táblázatok, csendes könyvtárak, ezerdarabos kirakók,
kilencvenfokos szögek.
Mély levegő. Előrehajol, az orrát a térdéhez nyomja, tenyerét
leteszi a padlóra a lábfeje mellé.
Mély levegő. Félúton jár a kobra és a lefelé néző kutyapóz között,
amikor a meditációs alkalmazást megszakítja a FaceTime ciripelése.
Charlie odanyúl, és anélkül fogadja a hívást, hogy elveszítené az
egyensúlyát.
– Jó reggelt!
– Ó. Te. Jó. Ég! Charlie Winshaw-val beszélek? – visít a PR-osa, és
ebben semmi megnyugtató nincs. – A szívtipró? Az álompasi? A
maszturbációs fantáziáim tárgya?
Charlie törökülésben a hálószoba padlójára ereszkedik.
– Kérlek, hagyd abba!
Parisa Khadim sosem áll le, ha egyszer elkötelezi magát egy poén
mellett, és az álrajongói rinyálása egyre hangosabb lesz, ahogy
kezével a szája előtt tölcsért formálva elkiabálja magát:
– Vedd le a pólód, Szépfiú!
– Nem tűröm, hogy ilyen módon tárgyiasítsanak! – válaszol
kimérten Charlie. A Parisa ablakából az öbölre nyíló kilátásból
rájön, hogy a nő a San Franciscó-i irodájában van. – Csak ezért
hívtál? Hogy szexuálisan zaklass a munkahelyeden?
– Nem tudtam, hogy ok kell ahhoz, hogy felhívjam a sugar
daddymet.
Charlie felhorkan.
A „sugar daddy” elég abszurd módja a párosuk dinamikájának
leírására. Parisa minden egyes dollárt, amit fizet neki, tízszeresen is
megkeresi azzal, hogy azt a nonstop PR-szerencsétlenséget intézi,
ami az ő élete.
– Csak rád akartam nézni, hogy… várj egy percet! – Nyitott
tenyerével az asztalra csap. – Mi történt az arcoddal?
– Semmi, minden oké – kapja fel Charlie a telefont, és kikapcsolja
a bluetoothos fülhallgatót, így a nő hangja most az egész hálószobát
betölti, versenyre kelve Dev zenéjével. Az Örökkön Örökké sztárja
általában nem tarthat magánál mobiltelefont, de Parisa belealkudta
a szerződésébe. Tőle aztán senki nem zárhatja el.
– Nem néz ki semminek. Mondd meg, kit kell beperelnem!
– Nincs kit beperelni, mert rákényszerítettél, hogy aláírjak egy
olyan szerződést, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy pert indítsak
bárki ellen, aki kapcsolatban áll az Örökkön Örökkével.
Parisa az ártatlanságát kifejezendő bonyolult pantomim
előadásba kezd.
– Így tettem volna? Hmm… – Aztán hirtelen témát vált, ejtve a két
monokli megtárgyalását. – És milyen volt? Úgy tűnik, túlélted az első
estét. Többnyire.
– Eléggé… – Kimerítő? Lélekromboló? Rövid ideig fájdalmas és
folyamatosan zavarba ejtő? – Jó.
– Használd a szavaidat, Charlie!
– Nem tudom. Olyan…
Parisa drámaian felsóhajt.
– Jó, akkor mi a programod mára?
 – Valami, amit Csoportos Küldetésnek hívnak. Ez az, amikor a
megmaradt versenyzőket két csapatra osztják, és…
Parisa félbeszakítja.
– Charles, én a női faj tagja vagyok. Láttam már az Örökkön
Örökkét. Tudok a némileg tündérmese témájú Csoportos Küldetéses
versenyekről, az Udvarló Találkákról és a Koronázási
Ceremóniákról.
A Koronázási Ceremónia kifejezés enyhén pánikkiváltó hatású.
Így hívták azt a szörnyű folyamatot, ami egy tizenkét órás forgatás
után vasárnap reggel nyolckor ért véget. Egyenként kellett
kiszólítania a versenyzőket, egy olcsó tiarát helyezett a fejükre, és
feltette a drámai kérdést: „Szeretnél a hercegnőm lenni?”
Mindannyian igent mondtak. Természetesen.
– Parisa, hogy vagy képes ilyen fapofával leírni a műsor
koncepcióját?
A nő vádlón felé bök.
– Ne merészeld infantilizálni a műsort csak azért, mert nőknek
készül, nők által, és a nőkről szól!
– A legtöbben, akik itt dolgoznak, határozottan férfiak…
– És ne viselkedj lekicsinylően a nőkkel szemben, akik a
műsorban szerepelnek, megértetted? Semmivel sem vagy különb
náluk, csak mert a Stanfordra jártál és érdekel a hidraulikus
rétegrepesztés.
– Jézusom, Parisa, én nem…
– De igen!
Charlie-nak eszébe jut Megan és az edzésvideói. Parisának talán
igaza van.
– Te voltál az, aki azt mondta, hogy ezek a nők nem igazán azért
vannak itt, hogy szerelmet találjanak – mérgelődik. Aztán eszébe jut
Dev, meg a ferde mosolya hajnali négykor. Tudom, hogy én elérem,
hogy szerelmes légy!
Charlie lerázza magáról a rettegést, amit ez a gondolat váltott ki
belőle.
– Azt mondtad, ezért erkölcsileg megindokolható, hogy a műsort
felhasználjuk. Mert a nők is mind a szégyentelen önreklám miatt
vannak itt.
– Biztos vagyok benne, hogy ez a legtöbbjükre igaz – ismeri el
Parisa –, de ez még nem jogosít fel arra, hogy lekezelően bánj velük,
mint valami szexista seggfej. Amúgy meg Leland Barlow-t hallgatsz?
– Nem én. Hanem az új kezelőm. Dev.
– Dev? – Parisa végigsimít tökéletesen sima lófarkán, és kerek
arcát közelebb nyomja a képernyőhöz. – És cuki az új kezelőd?
– Miért… számítana, ha cuki lenne?
– Mert harmincnégy éves vagyok és egyedülálló, és ezek a dolgok
számítanak nekem.
Charlie felsóhajt.
– Nem randizhatsz a kezelőmmel, Parisa!
– Mert féltékeny lennél?
– Micsoda? Nem! Mi a fenéért lennék… féltékeny?
Parisa illegetni kezdi magát a kamera előtt.
– Mert titokban szerelmes vagy belém. Ezért pirultál el most is.
– Igen, most lebuktam – feleli Charlie, és a furcsa feszültség
feloldódik a vállában. – Az elmúlt négy évben titokban végig utánad
epekedtem, és csak azért utasítottam vissza a részeg házassági
ajánlataidat, mert játszom a nehezen kaphatót.
– Csak kétszer kértem meg részegen a kezed, és feltételeztem,
hogy azért utasítottad vissza az érdekházassági ajánlatomat, mert
szándékodban áll őrülten beleszeretni egy volt Miss Alabamába.
– Ez… nem fog megtörténni.
– Mert ebben az évadban nincs egyetlen volt Miss Alabama sem?
Az nem létezik!
– Mert nem igazán vagyok szerethető. – Viccesen akarja mondani,
de a mondat közepe megereszkedik, elnehezül és szomorúság
árnyalja. A francba!
– Charlie. – Parisa azonnal abbahagyja a heccelődést, a hangja
gyengéddé és kedvessé válik. – Annyira szeretetre méltó vagy, és
igazán megérdemled a szeretetet! – erősködik.
Dev a nevét kiáltja a konyhából, túlharsogva a bömbölő zenét.
– Nekem… most mennem kell.
– Én csak azt akarom, hogy boldog légy. Tudod, ugye?
– Tudom, de nincs mindenkinek szüksége romantikus partnerre
ahhoz, hogy boldog legyen.
– Akkor ezek szerint boldog vagy?
– Boldog leszek, ha újra a tech iparban dolgozhatok.
– Logikus, tekintve, hogy korábban is milyen boldog voltál a
WinHannál.
– Viszlát, Parisa!
– Csak ne feledd, neked van a világon a legnagyobb szíved és a
világon a legjobb segged, és…
Charlie viszont már nem hallja a folytatást. Leteszi a telefont.

– Készítettem tanulókártyákat! – rikkantja Dev reggeli köszöntés

helyett, amikor Charlie belép a konyhába lazacszínű
rövidnadrágban, csónakcipőben és bézs V nyakú pólóban. Ami
Devet illeti, ő az első esti öltözékének egy változatát viseli: tragikus
cargo rövidnadrágot, egy túlméretezett pólót és ugyanazt a
tornacipőt, amit Charlie lehányt. Egyik kezében reggeli burritót, a
másikban kávés termoszt tart, és Charlie-nak alig van ideje felkapni
a konyhapultról a kártyákat, mire Jules a másik kezébe nyom egy
tányér ételt, amit a büféasztalról válogatott össze, aztán már tereli is
kifelé mindkettőjüket a limóhoz. A forgatásra vezető úton Charlie
átolvassa Dev segédkártyáit. Minden kártya egyik oldalán egy nő
fényképe van, mellette a nevével. A hátoldalon Dev hanyag
kézírásával kis megjegyzések olvashatóak.
Angie Griffin – áll az első lapon, rajta a nő fotójával, akivel táncolt.
24, San Francisco; Dorothy Parker nevű ausztrál pásztorkutya;
szeptemberben kezdi az orvosi egyetemet az UCSF-en. Nagyon okos.
Egyszer majdnem megnevettetett.
Charlie a következő kártyához lapoz, és meglátja a kék ruhás nőt.
Daphne Reynolds, 25, Atlanta; szociális munkás és korábbi Miss
Georgia-dobogós; szereti (nem ebben a sorrendben) Jézust, a szüleit, a
romantikus vígjátékokat Meg Ryan főszereplésével és a
csirkeszárnyat. Ötször vettük fel vele a jelenetet, úgyhogy isten engem
úgy segéljen, ha megint elfelejted őt!
Sabrina Huang, 27, Seattle; utazási blogger; tetovált bal kar;
korábban egy punk bandában basszusgitározott; túl menő számodra?
Valószínűleg.
Megan Neil, 24, Tampa; valószínűleg az évad antagonistája, ami
azt jelenti, hogy legalább négy hétig bent kell tartanod.
Lauren Long, 25, Dallas; szőke. Ez… minden? Semmi mást nem
tudok róla. Mai cél: tudj meg egy tényt Lauren L.-ről!
 Ez túl sok Charlie-nak, enyhén émelyegve adja vissza Devnek a
kártyákat, és homlokát a kocsi hűvös üvegéhez nyomja. A kezelője
elmagyarázza neki az első Csoportos Küldetés menetét: tizenhat
felnőtt nő fogja eszméletlenre verni egymást vízi nudlikkal egy
lovagi torna történelmileg pontatlan utánzata során, hogy
eldöntsék, ki lesz Charlie jövendőbeli menyasszonya.
Dev nem pontosan ezeket a szavakat használja, de a lényeg
érthető.
A limó egy UCLA focipálya előtt áll meg, amit az alkalomra kissé
átalakítottak, hogy egy reneszánsz fesztivál hangulatát idézze.
Charlie-t azonnal elkapja a sminkes, majd a hairstylist, aztán ismét
Dev, aki a pálya egyik szélére kíséri. Velük szemben a másik oldalon
a kezelőik összeterelték a nőket, és amikor Skylar Jones jelt ad,
mind a tizenhatan Charlie felé rohannak, és lelkesen a karjába
ugranak üdvözlésképpen.
Charlie sorban megöleli mindegyiküket, közben számolja a
Mississippijeit, és érzi, hogy a szája sarka végig feszül az erőltetett
mosolytól. Két jelenet között Dev félrevonja, azzal az ürüggyel, hogy
megigazítja a koronáját. Kézfertőtlenítőt használ, és előre
figyelmezteti.
– Jól vagy? – suttogja Dev, és közben ujjai a hajába túrnak.
Egy Mississippi, két Mississippi.
– Ööö…?
– Szükséged van egy percre, hogy újrakalibrálj?
Újrakalibrálni. Charlie elfelejtette, hogy korábban ezt a szót
használta. Nem gyakran fordul elő, hogy megpróbálja elmagyarázni
valakinek az elméje működését. Azon ritka alkalmakkor, amikor
mégis megteszi, az emberek nem hajlamosak meghallgatni.
 – Nem. – Sóhajt egyet. – Jól vagyok.
Tényleg jól van, vagyis, többnyire jól.
A nap nagy részében csak a pálya szélén áll. A nőket két csapatra
osztják, és a producerek aszerint állítják fel az egyes ellenfél
párokat, hogy szerintük mi vezet majd a legnagyobb drámához. Az
ijesztő külsejű Sabrinát (a tetoválásaival, a piercingjeivel és a
rekedtes hangjával) a vézna Daphne ellen küldik a pályára, azzal az
egyértelmű szándékkal, hogy Sabrinát az esemény főgonoszává
tegyék. Bíznak benne, hogy sérülést okoz majd annak a nőnek, aki
leginkább hasonlít egy életre kelt Barbie babára. Csakhogy kiderül,
hogy Daphne eddig titkolta, hogy milyen erős a felsőteste, Sabrina
pedig titkolta a vízi nudlival való arcon csapás fóbiáját. Harci
kiáltásokat kántálva sprintelnek egymás felé, ami hamarosan
eszeveszett vihogásba torkollik, amikor Sabrina az utolsó
pillanatban berezel, és a két lány valahogy a fűben végzi hanyatt
fekve, hisztérikusan nevetgélve, mintha csak régi barátok lennének.
A legtöbb versenyző elvicceli a dolgot, kivéve Megant, aki
hangosan kijelenti a kameráknak – kicsit túlságosan is szájba
rágósan –, hogy ő több időt akar nyerni a férfival, nem pedig a többi
nővel barátkozni. Ez utóbbi célját pompásan el is éri, mert a
lándzsáját addig döfködi az ellenfelei torkába, amíg hárman is sírva
fakadnak.
Amikor az orvostanhallgató Angie az utolsó fordulóban Megan
ellenfele lesz, Megan szükségtelenül agresszívan rohamozza meg őt
a pályán keresztül. Az utolsó pillanatban Angie kitér, hogy elkerülje
az arcába vágódó lándzsát, megbotlik, és a szabad kezével elkapja
Megan pólóját, hogy egyensúlyban tartsa magát. Mindketten a
földre zuhannak.
 Producerek és orvosok rohannak a pályára, míg Charlie
hasztalanul bámul a szélről.
– Aú! – kiált fel Megan, és a karját szorongatja. – Azt hiszem,
eltört!
Angie már feltápászkodott a fűből.
– Annyira sajnálom! Bepánikoltam és megbotlottam!
– Te szándékosan támadtál rám!
– Dehogyis!
Megan a legközelebbi kamera felé fordul remegő ajakkal.
– Ez nem baleset volt!
– Menj, és vigasztald meg! – sziszegi Dev, ahogy megjelenik Charlie
mellett.
– De ez egyértelműen Megan hibája volt – sziszeg vissza.
– Mikrofon. – Dev a könyökével keményen előrelöki, Charlie pedig
bukdácsolva elindul a véres jelenet felé. Kínosan megáll a sérülést
tettető Megan előtt.
Aztán Dev ismét megjelenik mellette, és bemutatja, hogyan
kellene ezt csinálnia. Leguggol Megan mellé, és Charlie követi a
példáját, a válluk összeér. Dev odasuttogja neki:
– Fogd meg a kezét!
A szavak csiklandozzák a Charlie füle mögötti érzékeny bőrt, és
forróság önti el az arcát, ahogy az ujjai összefonódnak Meganével.
– Minden rendben lesz, Megan – mondja Dev fesztelenül. Annyira
könnyedén megy neki ez az egész. Charlie kényelmetlenül érzi
magát, mint akinek semmi keresnivalója ott, amikor megpróbálja
eljátszani az aggódó barát szerepét. Megan nekidől, és belesír a
batisztingébe.
Talán, ha kivágják Devet ezekből a felvételekből, akkor egész szép
pillanat lesz közte és Megan között. Talán még tisztességes
hercegnek is tűnhet.

– Ugye tudod, hogy Megan valójában nem sérült meg a Küldetésen?

– mondja Lauren S. Vagy talán Lauren L.? – Csak fel akarta magára
hívni a figyelmet.
– Hmm. – Charlie bólint, és úgy tesz, mintha kortyolna a
chardonnay-ből.
Lauren is belenyal a gin-tonikjába. Charlie gondolatban
hozzáadja a bőséges mennyiségű ingyen alkoholt azon dolgok
listájához, amikre nem számított.
– Örülök, hogy a csapata nem nyert, csak mert hisztizni kezdett!
– Azt hiszem… lejárt az időnk – próbálkozik Charlie, és egy
producer közbelép, kikíséri a nőt, egy másikat pedig bekísér. Ezt
nevezik társasági órának, bár valójában több órán át tart. Tom Ford-
öltönybe öltöztették, egy lezárt bárba kísérték, és leültették egy
kanapéra, hogy négyszemközt beszélgessen a versenyzőkkel.
Vagy találóbban fogalmazva, a nők beszéljenek hozzá.
Amikor Rachelt behozzák, a nő azzal indít, hogy valamit be kell
vallania, és azonnal belekezd egy előre begyakorolt beszédbe arról,
hogy nemrég bontotta fel az eljegyzését egy férfival, akivel két
hónapig járt. Becca képeket mutat neki a kutyájáról, aki ízületi
gyulladásban szenved, és egy Whitney nevű nő, akit Charlie esküdni
merne, hogy még sosem látott ezelőtt, húsz percig beszél a szülei
válásáról, ami hároméves korában történt.
Egyetlen nő sem tesz fel személyes kérdést. Sokat mondanak neki
önmagáról – arról, hogy milyen jóképű, milyen okos, milyen
ambiciózus és milyen nagylelkű. Delilah, a szoftvermérnök
bejelenti, hogy hasonló az értékrendjük. Charlie majdnem megkéri,
hogy idézze a forrásait. A Parisával folytatott telefonbeszélgetésen
gondolkodik, aki hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy igenis
szerethető. Charlie szinte látja a szerelem korai stádiumát a nők
csillogó szemében. De ők egy róla kialakított elképzelésbe
habarodnak bele. Charles Winshaw: a milliomos tech-csodagyerek
filantróp, aki enyhén testedzés-függő. A szemükben a hallgatása
titokzatossá teszi őt, és Charlie-t rettegéssel tölti el a gondolat, hogy
mi lesz, ha a Kölni Charles álca elkezd lehullni róla.
Nem sokkal éjfél előtt végre Angie-re kerül a sor, és Dev azt
javasolja, hogy menjen ki sétálni a lánnyal. A műsor miatt lezárták a
bár utcáját, és Angie belekarol. A másik kezével felnyúl, gyengéden
megérinti a Charlie monoklis szeme körüli belilult bőrt, amit több
rétegnyi smink fed. Charlie összerezzen.
– Még mindig fáj? – Elhúzza a kezét.
– Ööö, nem igazán, de…
Angie nem várja meg, hogy végigküzdje magát a mondaton.
Megragadja a karját, és megrántja, amitől Charlie kibillen az
egyensúlyából és a nőnek dől, a téglafalnak szegezve ezzel.
– Bocsánat! – kapkod Charlie összevissza. – Bocsánat, nem
akartam…
– Nem, én akartam – mosolyodik el Angie. Charlie nem érti a
hangnemét. Ellép a faltól.
– Mi a franc? – Ryan felhördül a kamerák mögül, megtörve a
jelenet illúzióját. – Miért húzódtál el?
Dev is előbukkan a sötétből Angie kezelőjével.
– Ryan, kérlek, ne kiabálj a sztárommal!
 – Akkor beszélj a sztároddal, D! Már csak tíz percünk van a
csókjelenetre, mert utána…
Csókjelenet.
A szó olyan, mint egy golyó.
Átszakítja Charlie maradék képességét is, hogy egyben tartsa
magát. Először kimelegszik, majd fázni kezd, aztán mindene viszket,
és túl szűknek érzi a ruháját, miközben küzd, hogy mély levegőt
vegyen.
Dev közelebb lép.
– Jól vagy?
Charlie megpróbál válaszolni, de nem sikerül, megrázza a fejét, a
gallérját rángatja. Miért lett hirtelen ilyen szoros?
Aztán Dev óvatosan bevezeti egy sikátorba, távol Angie-től, akit
épp a kezelője oktat a kameraszögeknek megfelelő csóktechnikára.
Meleg ujjak motoznak Charlie hátán, ahogy Dev kikapcsolja a
mikrofonját. A növekvő pánik nyomása alatt Charlie halványan
tudatában van annak, hogy lehet, megint hányni fog.
– Mi a baj, Charlie?
– Én… én nem tudom megcsókolni Angie-t. Nem is ismerem őt!
Dev lassú megértéssel bólint.
– Ez igaz, de most ismerkedsz vele, és a csókolózás is része ennek
az egész folyamatnak. Tudtad, hogy a csókolózás elvárt dolog,
amikor beleegyeztél a műsorba, igaz?
Tudta. Halványan.
Dev úgy néz rá, mintha próbálná megtanulni
szemöldökráncolásának a nyelvét.
– Mondd el, mire van szükséged ahhoz, hogy sikerüljön.
Ryan odakiabál nekik:
 – Gyerünk, D! Nem érünk rá egész éjjel!
De Dev csak megvonja a vállát, mintha egész éjjel ráérnének,
mintha nem csinálnának semmit, amíg Charlie készen nem áll.
Sikerül vennie egy mély levegőt. Ez csak csókolózás. Talán ha újra
és újra elismétli magának, hogy ez csak csókolózás, akkor elkezd
hinni is benne.
– Nem gond – mondja Devnek. – Jól leszek.
Pedig egyértelműen nincs jól. Dev odaigazítja a téglafalhoz, Angie
puha testét maga alá szorítva.
– Sajnálom – mondja neki Charlie, mielőtt újra venni kezdenék a
jelenetet.
– Mit sajnálsz?
– Ezt az egészet.
Angie a tarkójára csúsztatja a kezét, és lehúzza magához. A szája
puha. Mentolos íze van, körbelengi a levendulás sampon illata, és
egy pillanatra úgy tűnik, minden rendben. Nem éppen élvezetes, de
minden oké.
De aztán Charlie arra gondol, hogy az oké valószínűleg nem elég
jó, mert hihetően kellene eladnia ezt a csókot, hogy visszakaphassa
a régi életét. Ezért megpróbálja megcsókolni Angie-t úgy, mintha
jelentene is valamit, és várja azt az érzést, amit általában ahhoz
társít, hogy milyen érzés kellene legyen, amikor csókolózik valakivel.
Vár, és csak vár.
Egyáltalán nem érez semmit.
Elhúzódik Angie-től.
– Levegőre van szükségem.
– A szabadban vagyunk – mondja a lány, de Charlie már
elbukdácsolt mellőle, el a díszletet lezáró barikád mellett.
Megpróbál három mély levegőt venni, de úgy érzi, mintha
üvegszilánkok lennének a tüdejében.
Ez egy pánikroham. Pánikrohamod van. A pánikroham nem tud
megölni.
De az autók igen.
És Charlie annyira mélyen elmerül a spirálban, hogy lelép a
járdáról, és egy Prius csak azért nem lapítja ki, mert Dev
megragadja a zakóját, és visszarántja a járdára.
– Gyere ide, Charlie! Ülj le, ülj le!
Dev addig húzza, amíg mindketten leülnek a járda szélére,
egymás mellé.
– Szóval, mi történt az előbb? – kérdezi türelmesen.
Charlie megpróbál valami logikus magyarázatot kiötölni az
összeomlás közepette, ami elfogadható magyarázat lehet Devnek.
– Régen volt már. Hogy randiztam.
– Milyen rég az a régen?
Úgy tesz, mintha elgondolkodna rajta – úgy tesz, mintha nem
emlékezne kínzó tisztasággal arra az éjszakára, amikor hasonló
pánikrohamot kapott egy mediterrán étterem mosdójában.
– Két éve.
– Oké… és előtte? Jártál már valakivel, ugye?
– Csak párszor. – Charlie morzekódot dobol a combján.
– Miért nem randizol?
– Nem tudom. – És általában ennyi elég is. Általában, ha eleget
dadog és izzad, az emberek nem erőltetik tovább.
– Nem tudod, miért nem randizol?
Miért kell Devnek tovább erőltetnie?
– Én… – Sikerül egy mély levegőt vennie. – Nem akarok erre
gondolni.
– De most egy társkereső valóságshow-ban vagy! Nem töltheted a
következő kilenc hetet úgy, hogy nem gondolsz rá. – Dev a keze után
nyúl, ami még mindig ugyanazt az ütemet dobolja a lábán. Lassan
mozdul, így Charlie-nak van ideje elhúzódni az érintés elől, ha akar.
Nem húzódik el, és Dev meleg ujjai úgy simulnak az övére, mint egy
súlyozott terápiás takaró.
– Azért vagyok itt, hogy átsegítselek ezen, Charlie, de ehhez
muszáj beszélgetned velem.
Dev megszorítja a kezét, és ez másmilyen érzés, mint mikor
korábban Megan fogta. A múltkori estére emlékezteti, amikor kezet
fogtak, és elfelejtette elengedni Dev kezét.
Feláll, és összefogja a mellkasán a zakóját.
– Nincs miről beszélgetni! Nem azért vagyok itt, hogy szerelmet
találjak, rémlik?

Dev
– Ez lehetetlen! Menthetetlen az ügy. – Skylar Jones a monitorra
mered. – Egyszerűen túl esetlen.
Dev Skylar válla felett nézi a felvételt. Ez egy közvetített videó
arról, ami két szobával arrébb történik, ahol Charlie az első Udvarló
Találkáját tölti Megannel. A három nappal ezelőtti, Angie-vel történt
csókkatasztrófa óta Charlie egyre kevésbé tudja Kölni reklám
Charlest hozni a kamerák előtt. A szerdai Küldetés során egyenesen
belesétált a világítófelszerelésbe, amikor Daphne megpróbálta
megfogni a kezét, előző nap pedig, miközben a nők egy szó szerinti
küldetésen versenyeztek (kincses térképpel és lapátokkal
felszerelve), Charlie leült a földre, és a fejét a térde közé hajtotta,
mialatt Megan és a három másik nő közötti veszekedést próbálták
elcsitítani.
Ezért Maureen természetesen úgy intézte, hogy Megan nyerhesse
az első egyszemélyes randit Charlie-val. Három Csoportos Küldetés
után Megant nevezték meg az első hét bajnokának, és ez jókora
drámát okozott a kastély lakói között. Amikor a randevún Megan
kacéran a karjára teszi a kezét a lazac felett, amihez még hozzá sem
nyúltak, Charlie úgy fest, mint aki menten rosszul lesz.
Nem reagál a lány flörtölési kísérletére.
Dev egészen biztos benne, hogy Charlie Winshaw nem tudja, mi
az a flörtölés. Ezért is van szükség egy rendkívüli megbeszélésre a
forgatáson.
– Ezt képtelenség úgy szerkeszteni, hogy romantikusnak tűnjön!
Dev leöblíti az ötödik Costcos zabpelyhes-mazsolás süteményét
egy korty cold brew kávéval, és megpróbálja megnyugtatni Skylart.
– A vágócsapatunk bármit össze tud illeszteni.
– De a nők nem akarnak majd olyan férfival járni, aki minden
egyes alkalommal kiborul, amikor hozzáérnek! – fakad ki. – A
versenyzők észre fogják venni, hogy valójában mennyire esetlen, és
akkor ez az egész szétesik!
– Ó, ugyan már! A fickó egy milliomos, kockás hasizmokkal és
feszes seggel. A nők majd azt látják, amit látni akarnak. Charles egy
üres vászon a romantikus képzelgéseikhez. – Ez Ryan hozzájárulása
a beszélgetéshez. Őt látszólag egyáltalán nem zavarja az együtt-
dolgozik-az-exével helyzet, ami pontosan leírja Ryan Parkert
dióhéjban. Devnek pont ezért is van szüksége bőséges mennyiségű
cukorra és koffeinre.
Ryan kisimítja a haját a szeméből, és folytatja:
– Sokkal inkább azon kellene aggódnunk, hogy mi történik majd,
amikor a műsor adásba kerül, és egész Amerika nagy felbontásban
nézheti Charles ideges verejtékezését.
– Szerintem mindannyian alábecsülitek Dev
mosolyoffenzívájának erejét – szólal meg Maureen Scott a terem
elején állva. – Bárkit képes irányítani. Emlékeztek, amikor
meggyőzte azt a déli baptista csajt, hogy belemenjen a meztelen
iszapfürdőbe?
Ez nem egészen az a pozitív bátorítás, mint aminek Maureen
gondolja. Dev nem különösebben büszke arra a pillanatra.
Különben is, már most is mindenét beleadja ebbe az évadba.
Maureen huszonnégy órás munkaidőben dolgoztatja, a
vendégházban lakik, hogy a forgatás előtt és után is segítse Charlie-
t. Egészen biztos benne, hogy nem kap túlórapénzt azért, hogy szó
szerint a forgatáson él, de ez az ára annak, hogy ez a műsor
működjön. Ha panaszkodik, több száz másik filmsulit végzett
diplomás várakozik egy ilyen lehetőségre.
– Koncentráljunk a lányokra! – Maureen az iPadjére mutat, amin
megnyitotta a versenyzők profilját. – Daphne tűnik a
legkézenfekvőbb jelöltnek, akár a győztest, akár a következő
hercegnőt nézzük. Gyakorlatilag énekesmadarak lövellnek ki a
seggéből.
Jules lehuppan Dev kempingszékének a karfájára.
– Nekem Angie tetszene, mint lehetséges következő hercegnő. Az
előinterjújában a biszexuálisok képviseletéről beszélt, és…
– Azt gondolod, a következő hercegnőnk félvér és biszexuális lesz?
– Maureen összefonja a karját a mellkasán. – Az nem eladható.
Különben is, volt már egy biszexuális történetszálunk abban az izé
évadban, az Örökkön Örökké: Nyári Küldetésben.
– Harminchét évadnyi hetero történetet csináltunk eddig –
motyogja Jules, annyira hangosan, hogy csak Dev hallja.
Maureen elgondolkodva dobol a műkörmeivel a karja belső
oldalán.
– Azt hiszem, felhasználhatnánk Angie szexualitását akadályként.
Charlie kérdőjelezze meg a hűségét…
– Mint biszexuális nő, erre egy határozott nemmel szavazok!
Maureen rámered Julesra.
– Nem emlékszem, hogy adtam volna neked szavazati jogot.
Skylar megpróbálja visszairányítani a medrébe a megbeszélést.
– Szerintem is óvatosnak kellene lennünk azzal, hogy az évad
kevés színes bőrű nőjének egyikét ellenséges fényben tüntetjük fel.
Már Megannal is úgy tűnt ez a konfrontáció, mintha a dühös-fekete-
nő trópust pedzegetnénk.
– A trópusok okkal léteznek – közli Maureen a lehető
legártatlanabbul, a szokásos magas, édeskés hangján. Skylar
összerezzen, és a szobára néma csend telepszik.
Dev tiszteli a főnökét, tényleg tiszteli, és tudja, hogy a nő nem úgy
értette, ahogyan az hangzott. Amikor Dev a USC-n tanult
televíziózást, Maureen Scott volt az egyik példaképe.
Negyvenévesen, egyedülálló anyaként Emmy-díjakat nyert a
szappanoperákban végzett munkájáért, miközben randizni próbált,
Los Angeles-i mércével mérve „túl öreg” nőként.
Ekkor támadt egy ötlete egy műsorhoz. Egynegyed részt szatíra,
egynegyed részt valóságshow, felerészt pedig jó kis régimódi
mesebeli romantika volt. Minden találkozóról kiröhögték, amíg
végül talált egy csatornát, amelyik adott neki némi pénzt meg egy
szörnyű vasárnapi időpontot. Onnan építette fel a műsort a
valóságshow-televíziózás egyik legsikeresebb franchise-ává. Míg
más showrunnerek csak hátradőlnének és felvennék érte a
pénzüket, addig Maureen itt van velük együtt a fronton. Ez az ő
műsora.
És igen, a kamerák előtti kép nem sokat változott az évek során,
és határozottan nem tükrözi a kamerák mögötti képet. De ez nem
Maureen hibája. Neki ki kell elégítenie a csatornát és a hirdetőket,
és mindkettő a nyakában liheg az idei évaddal kapcsolatban.
Amire Dev nem tud rájönni, az az, hogy Maureen Scott miért
hozta be egyáltalán Charlie-t a műsorba. Persze, az arcával a
borítón el lehet adni a magazinokat, de amikor a műsor romantikus
realizmusát próbálják feleleveníteni, miért hozna be Maureen egy
olyan férfit, aki nem azért van itt, hogy megtalálja a szerelmet?
De neki nincs joga megkérdőjelezni Maureen Scottot.
Ryan az, aki megszólal. Maureen mindig hallgat Ryanre, pontosan
így sikerült felfelé buknia a felügyelő produceri állásba is.
– Felejtsd el Angie-t! Szerintem Megan a legjobb választás a
főgonoszra. Már így is határeset, szóval csak néhány lökés kell a
kezelőjétől, hogy teljesen bekattanjon.
A sütemény és a kávé Dev ellen fordul, kellemetlenül forognak a
gyomrában.
Maureen összecsapja a kezét.
– Akkor ez el is van intézve! Ryan, szólj a kezelőknek, hogy
koncentráljanak erre a narratívára. Skylar, a kamerák figyelmét
tereljük át a lányokra, amíg a sztárunk egy kicsit kényelmesebben
nem érzi magát. És Dev… – A főnöke ránéz, a hangja veszít a
szokásos édességéből. – Bűvöld el a fickót!

– Jól vagy? – kérdezi Jules, ahogy kibotorkálnak a megbeszélésről.

– Persze hogy jól vagyok – feleli automatikusan, még úgy is, hogy
a „teljesen bekattanjon” szavak még mindig a fejében
visszhangoznak. – Én mindig jól vagyok.
Jules nem erőlteti a dolgot. Követi a rövid folyosón a múzeum
kiállítóterme felé, ahol Megan és Charlie éppen a kortárs szobrok
gyűjteménye közepette vacsoráznak. Amint Charlie észreveszi őket
a kamerák mögött, „ments ki innen” arcot vág, mintha azt gondolná,
ez egy tök normális randi, és Dev küldhet neki egy üzenetet
valamiféle kitalált vészhelyzettel a macskájáról.
– Mihez fogunk kezdeni, Jules?
– Hátradőlünk és nézzük, ahogy porig ég minden?
Dev megrázza a fejét, kezével végigsimít az arcán, és majdnem
leveri a szemüvegét.
– Tudom, hogy képes lennék megtalálni a módját annak, hogy
Charlie beleszeressen valamelyik nőbe, ha sikerülne rávennem,
hogy engedje el magát végre. Csak szükségem van… csak kell… nem
is tudom. Valami, ami… áh! Ez általában nem szokott ilyen nehéz
lenni!
Jules felemeli a fejét, és a szokásos aggódó tekintettel néz fel.
Kinyitja a száját, majd becsukja, aztán felsóhajt.
– Oké, rendben. Kíváncsi vagy a véleményemre, hogyan
csalogathatnád ki a csigaházából? – Drámai szünetet tart. –
Expozíciós terápiával.
 – Ami… pontosan micsoda is?
Jules Charlie-ra és Meganre mutat.
– Valahogy az a dögös férfi ott, akárhányszor olyan társasági
helyzetbe kerül, ami nagy nyomást gyakorol rá, hirtelen szorongó
szerencsétlenséggé változik. Mintha a randizás az összes neurózisát
kiváltaná. És mi a teendő, ha egy szorongásos problémát akarsz
kezelni?
– Azt hiszem, már szed rá gyógyszert.
Jules felvonja a szemöldökét.
– Most mi van? Lehet, hogy átnéztem a holmiját a fürdőszobában.
Én vagyok a kezelője.
– Gátlástalan, az vagy! És nem. Úgy értem, hogy a gyógyszerek
biztos segítenek, de ez nem minden.
– Megbuktam a terápia-vizsgán. Csak mondd meg a választ!
Jules lekezelő hangnemben folytatja:
– Fokozatosan kitesszük a pácienst a szorongás forrásának, hogy
érzéketlenné tegyük rá. Charlie-nak a kamerák okozta stressz nélkül
kell randikra mennie. Ki kell őt tennünk nem stresszes randi-
helyzeteknek.
– Oké, nem vagyok benne biztos, hogy ez pszichiátriai
szempontból megalapozott teória, de ezt leszámítva elég zseniális
ötlet!
Jules megvonja a vállát.
– Tudom.
– Gyakorló randevúkra küldjük őt! – jelenti ki Dev, most már
izgatottan, mert igen, ez működhet. Charlie nem randizhat a
versenyzőkkel a kamerák nélkül, de a Koronázási Ceremóniák után
mindig kapnak egy szabadnapot. – Jules, vasárnap elvihetnéd
randizni, csak kettesben. Segíts neki, hogy jobban fel tudjon
oldódni. Tanítsd meg, hogyan lazítson!
– Ó, én nem lehetek a gyakorló barátnője. – Jules céltudatosan
megigazítja nem létező melleit a topjában. – Túl dögös vagyok!
– Nem tudom, ez mit számít.
– Egy Kate Hudson-os romantikus komédia helyzet lenne – feleli
rezzenéstelen arccal. – Belém szeretne, miközben kamu-randizunk.
Az évad tönkremenne, és mindkettőnket beperelnének. Ezt akarod,
Dev?
Dev felnevet, de amikor újra Charlie-ra néznek, a férfi elpirul,
amint összetalálkozik a tekintete Juleséval, és gyorsan leszegi a
fejét. Jó, talán nem akkora hülyeség, amit a lány mond.
– A francba! – Ez minden, amit Dev kinyög. Mert ez tényleg jó
ötlet. És mert igazából ő az, akinek el kellene Charlie-t bűvölnie.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 2. rész 2021.
szeptember 20., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Első heti Koronázási Ceremónia
Helyszín: Örökkön Örökké kastély

Mark Davenport: [Bőszekond felvétel M.D.-ról, ahogy balról besétál.]

Hölgyek, már csak egy tiara maradt. Ha nem mondják ki a neveteket,
az azt jelenti, hogy a küldetésetek itt véget ért.
Charles Winshaw: [Közelkép a kezéről, amint felveszi az utolsó
megmaradt tiarát; vágás Meganre, Sarah-ra és Amyre, az utolsó három
még tiara nélküli nőre; vágás vissza Charlesra; öt másodpercig tartani a
képet.] Megan. [Vágás Meganre, ahogy lelép az emelvényről.] Megan,
szeretnél a hercegnőm lenni?
Megan: Természetesen!
[Vágás a versenyzői vallomásokra a K.C. után.]
Megan: Nem igazán aggódtam, hogy nem engem választ. Őrületes a
kémia köztünk! A többi nőnek nincs ilyen kapcsolata Charlesszal.
Amy: Nem tudom elhinni, hogy az első hét után hazamegyek! Úgy
érzem, Charles nem adott nekünk rendes esélyt. Tudom, hogy
tökéletesek lennénk együtt. Annyi közös van bennünk!
Producer [képen kívül]: Például milyen közös dolog van bennetek
Charlesszal?
Amy [szipogva motyog]: Hát, tudod, mindketten… ööö, szőkék
vagyunk. És tudom, hogy boldoggá tudtam volna tenni, ha megadja rá
az esélyt. Miért nem akar egy férfi sem esélyt adni nekem? [Három
másodpercig maradj rajta, ahogy sír.]

Maureen megjegyzése a szerkesztőknek: Emeljétek ki ennek a

nőnek a szánalmas kétségbeesését!
 MÁSODIK HÉT
Pasadena – 2021. június 13., vasárnap
14 versenyző és 56 nap van hátra

Dev
– Arra gondoltam, hogy ma reggel elmehetnénk együtt
villásreggelizni.
Charlie szünetet tart a szorgalmas banánhámozásban, és
elkerekedett szemmel, döbbenten néz fel.
– Ööö… Miért?
Dev nekidől a konyhapultnak.
– Ma szabadnapunk van. Gondoltam, jó lenne egy kicsit
kiszabadulni a forgatásról. Ismerek egy brunchozót nem messze
innen, a domb alján.
– De miért? – vonja össze Charlie nyugtalanul a szemöldökét. Dev
legszívesebben kisimítaná a ráncokat a hüvelykujjával, még akkor
is, ha most nincsenek kamerák a közelben, amik megörökíthetnék
Charlie székrekedéses ábrázatát.
– Gondoltam, jó lenne együtt lógni, és jobban megismerni
egymást.
– Együtt akarsz lógni – ismétli meg lassan Charlie – velem? Miért?
– Jézusom, Charlie! – fakad ki Dev, felhagyva a próbálkozással,
hogy lazán dobja be az ötletet. – Nézd. Úgy gondoltam, talán
hasznos lenne, ha elvinnélek egy… gyakorló randira.
– Gyakorló randira?
Ha Charlie még egyszer megismétli a szavait kérdésként feltéve,
akkor belenyomja a banánt abba a gyönyörű arcába!
– Igen, egy gyakorló randira! Hogy kicsit kényelmesebben érezd
magad a randevúkon, amikor kamerák vesznek körül. Fokozatosan
hozzászoktatunk a hivatalos randevúkhoz.
Charlie egy pillanatra elhallgat. Aztán:
– Veled?
Dev az égre emeli a kezét.
– Csak legyél kint öt perc múlva!
Szerencsére öt perccel később Charlie megjelenik a vendégház
előtt. Tengerészkék rövidnadrágot és egy szürke, rövid ujjú inget
visel, ami passzol a szeméhez. Úgy néz ki, mint egy tahó
diákszövetségis srác, egyenesen Dev rémálmaiból. Dev kölcsönveszi
Jules kocsiját, és kínos csendben kocsikáznak végig Pasadena
utcáin. Addig babrál az aux kábellel, amíg fel nem csendül Leland
Barlow debütáló albuma. Charlie idegesen markolja az ajtó feletti
kapaszkodót, és a jobb lábával egy láthatatlan fékpedált pumpál,
valahányszor feltűnik egy stoptábla.
A Junipers étterem a stáb törzshelye, mert közel van a forgatási
helyszínhez és a brunch alatt korlátlanul fogyasztható a mimóza
koktél. Amikor végre rájuk kerül a sor, a kiülős terasz tele van
huszonévesek csoportjaival, akik a szombat esti mulatozásukról
beszélgetnek, meg babakocsis harmincasokkal, akik nem
hajlandóak feladni régi életmódjukat. Dev imádja ezt a napsütéses,
hangos zsúfoltságot. A hostess egy aprócska, sarokba rejtett
asztalhoz vezeti őket. Ahogy leülnek, a térdeik összeérnek. Charlie
drámai módon ellendíti oldalra a lábát, hogy megszakítsa köztük a
kontaktust.
– Hát nem nagyszerű ez a hely?
Charlie óvatosan az étlapért nyúl, az arca már megint eltorzult.
Dev nem érti, hogy egy ilyen vonzó férfi hogyan képes ilyen nem
vonzó dolgokat művelni az arcával.
– Mi a baj?
– Ööö, semmi. Csak… én gluténmentes és vegán étrendet követek.
– Charlie még mindig a homlokát ráncolva bámul le az egyoldalas
étlapra.
Charlie Winshaw megtestesíti mindazt, amit Dev megpróbál
elkerülni azzal, hogy nem randizik, és a jelenlegi éhségállapota
igencsak megnehezíti Charlie elviselését.
– Los Angelesben vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy találsz
valami gluténmentes és vegán opciót.
– Jó, de az étlapon csak francia pirítós vagy gofri van.
– Nem értem a problémát.
A pincér odakacskaringózik az asztalukhoz, közömbösen üdvözli
őket, miközben fellapozza a kis jegyzettömbjét, majd végül felnéz,
és a tekintete Charlie-ra esik.
– Ó – suttogja meglepetten.
Ez nem az a fajta „felismerlek” meglepettség – nem lehet idősebb
húszévesnél, és valószínűleg nem fizet elő a Wired magazinra, és
nem tartozik az Örökkön Örökké célcsoportjába sem. Nem, ez egy
„szent egek, csak felnéztem, és megláttam a világ leggyönyörűbb
emberi lényét”-féle meglepettség. Dev húsz nő arcán látta ugyanezt a
tekintetet a forgatás első estéjén.
A pincér elpirul, és összevissza kezd beszélni.
 – Mit tehetek érted? Úgy értem, neked? Mármint, hozhatok? Úgy
értem…
Charlie-nak ebből semmi sem tűnik fel. Rendel egy csésze teát,
egy adag gyümölcsöt és két vega kolbászt. Dev Benedek tojást rendel
rákkal, és köretnek hozzá szalonnát meg kovászos pirítóst; csak
azért is jó étvággyal fog elfogyasztani minden glutént és állati
mellékterméket a tányérjáról! Igyekszik nem gondolni arra, hogy a
szabadnapjukon a nők valószínűleg épp Bellinit isznak a
jakuzziban. Őket kellett volna kapnia.
– Szóval – kezd bele rosszkedvűen –, mesélj magadról!
Charlie a villáját tanulmányozza.
– Hm… mit akarsz tudni?
– Mi a helyzet a családoddal? Milyenek a szüleid? Vannak
testvéreid?
– Hát, látod, ez… Mi nem állunk közel egymáshoz – dadogja. – Úgy
értem, én nem állok közel hozzájuk. A családom többi tagjához. Mi
nem igazán…
– Beszéltek? – próbálkozik Dev.
Charlie köhögni kezd.
A pincér visszatér a teával és a kávéval.
– Elnézést, de kaphatnék egy új villát? Ez koszos.
– Ó, istenem, persze! Annyira sajnálom! Azonnal intézkedem! – A
pincér harminc másodperc múlva visszajön, négy különböző
villával, amik közül Charlie választhat.
Dev vesz egy lassú, mély levegőt, és emlékezteti magát, hogy neki
épp el kellene bűvölnie Charlie-t, hogy együttműködjön a műsorral.
A hangja ennek ellenére ingerülten cseng.
– Tudod, a randizásnak megszokott része, hogy kérdéseket
teszünk fel, hogy jobban megismerjük egymást.
– Korlátozott tapasztalataim szerint a nőket nem nagyon érdekli,
hogy megismerjenek.
– Hát, talán Megant nem, de a producerek valószínűleg úgy
alakítják majd, hogy a következő Udvarló Találkád Daphne-val
legyen, és ő biztosan kérdezni fog rólad.
A mellettük helyet foglaló asztaltársaság hangos nevetésben tör
ki, mire Charlie összerezzen.
– Én… nem akarok magamról beszélni.
Dev a fogát csikorgatja.
– Rendben. Akkor miért nem gyakorolod, hogy te teszel fel nekem
kérdéseket?
Charlie szája tátva marad.
– Mint például?
– Nem tudom, Charlie! – Dev tudja, hogy kezdi megint elveszíteni
a türelmét, és tudja, hogy Charlie ettől csak még inkább magába fog
zárkózni, de képtelen visszafogni magát. Minél jobban
visszahúzódik Charlie, ő annál inkább előre akar törni. Bárcsak
visszatérhetnének ahhoz a rövid életű egyetértéshez, ami azután
született köztük, hogy Charlie-t megütötték, amikor hagyta, hogy az
arcához nyomja a jégzselét, és egy icipici kis sarkot felfedett
magából!
A pincér a Los Angeles-i vendéglátásban példátlannak számító
gyorsasággal érkezik vissza a villásreggelijükkel. Mindketten
hálásak, hogy van mivel elfoglalniuk a kezüket meg a szájukat. A
kínzó csend után, ami alatt Dev négy szelet szalonnát szív magába
lélegzetvétel nélkül, végül felcsattan:
– Mitől félsz ennyire, Charlie?
 Charlie felnyársal egy darab sárgadinnyét a sterilizált villájával,
és a gyümölcsöt nyitott szája előtt tartva az alsó ajkához érinti.
(Gyakorlati okokból jobb lesz, ha a beszélgetés hátralévő részében
kizárólag Charlie bal fülét nézi.)
– Ezt hogy érted?
Dev felitatja a kenyerével a megmaradt hollandi mártást a
tányérján.
– Miért nem tudod egyszerűen csak kimondani, amit gondolsz?
– Én… hajlamos vagyok, ööö… a rossz dolgokat mondani.
– Hogyhogy?
– Én csak… – Charlie a bal kezével hadonászik. – Én… én… nem
bánok jól a szavakkal, és nem vagyok jó abban sem, hogy a
gondolataimat közvetítsem. Az emberek mindig furcsának tartanak,
ezért könnyebb, ha inkább csak nem beszélek.
– Nos – mondja Dev hosszú szünet után. – Ez a legszomorúbb
dolog, amit valaha hallottam.
Charlie kiegyenesedik a székében, mintha megpróbálna
magabiztosságot sugározni, amiről Dev tudja, hogy valójában nem
érzi magában.
– Nem, ez nem gond, de tényleg! Vannak olyanok, akiknek magas
az érzelmi intelligenciájuk. Jó a szociális készségük. – Tétován Dev
felé int. – Én nem ilyen vagyok. De az agyam nagyon jó más
dolgokban, így ha befogom a számat, még Palo Altó-i mércével sem
vagyok abnormális.
Dev megmozdul a székében, és a térdük ismét összeér az asztal
alatt. Ezúttal Charlie nem húzódik el azonnal, így Dev sem. Újra
megismétlődik az első találkozásuk kézfogás-helyzete, csak most a
térdükkel.
 – Rengeteg ember küzd szociális szorongásos zavarral – mondja
Dev. – Te semmilyen mércével mérve sem vagy abnormális.
– Mondja ezt az a fickó, aki azt mondta nekem, hogy legyek a
kölni reklámban szereplő változatom.
Dev félretolja a tányérját. Egy seggfejnek érzi magát. Nyilvánvaló,
hogy bármilyen abnormalitásáról is van Charlie meggyőződve, az
emberek sosem voltak kedvesek vele emiatt.
– Igazad van. Az egy nagy baromság volt a részemről. A
szerelemért nem kellene megváltoztatnod magad.
Mögöttük egy csoport feláll, hogy távozzon, és Charlie behúzza a
vállát, igyekszik a lehető legkisebbre összezsugorodni, hogy ne
találják el lengő táskáikkal. Az asztal alatt a térde még erősebben
Dev lábához nyomódik, tökéletesen lehet érezni, ahol a testük
összetalálkozik, hogy Charlie remeg. A terasz zsúfolt, sok a zaj és a
baktérium. Az asztal alatt kinyújtja a kezét, és Charlie térdére teszi,
hogy megnyugtassa. Charlie némileg ellazul az érintése alatt.
– Utálsz étteremben enni, ugye? – kérdezi gyengéden Dev.
– Nem utálok – kezdi Charlie nem túl meggyőzően, miközben a
homloka gyöngyözik –, de a rosszabb napokon elég nehéz
számomra. Olyan napokon, amikor már amúgy is szorongok.
Dev jól ismeri a rossz napokat, és most újfent seggfejnek érzi
magát, mert teljesen rosszul közelítette meg ezt az egész gyakorló-
randi dolgot. Hát persze hogy teljes katasztrófa eddig! Eszébe sem
jutott megkérdezni Charlie-t, hogy ő mit szeretne csinálni egy
randin, pedig ennek a gyakorlatnak pont az lenne a lényege, hogy
segítsen neki felszabadultabban érezni magát.
Úgy tűnik, nem Charlie az egyetlen, aki kiesett a gyakorlatból, ami
az első randikat illeti.
 – Gyere! – mosolyodik el Dev. – Húzzunk el innen!
Elveszi a kezét Charlie lábáról, és int a pincérnek, aki sosincs
három méternél messzebb Charlie gravitációs vonzásától. Dev
kikéri a számlát.
– Mielőtt elmegyünk, csináljunk egy gyors kísérletet, oké?
Charlie szkeptikusan néz rá, de bólint.
– Rendben.
– Azt akarom, hogy mondd el, pontosan mi jár most a fejedben.
Charlie vékony, aggódó vonallá préseli az ajkát, és az üres
tányérját bámulja.
– Nincs öncenzúra, nincs aggódás, hogy rosszat mondasz, nincs
túlgondolás – utasítja Dev. – Csak mondd ki, amire éppen most
gondolsz.
– Ööö…
– Megint túlgondolod.
Charlie hirtelen, váratlanul a szemébe néz, és Dev elfelejti a
korábbi fogadalmát, hogy kizárólag Charlie fülét bámulja. Most
szembesül Charlie egész arcának a látványával – a viharszürke
szempárral, amit még mindig halvány zúzódások árnyékolnak,
szőke fürtökkel és a gödröcskével az állán, és ez nagyon sok, és
Charlie tovább bámulja őt, és amikor Charlie kinyitja a száját, Dev
gyomrában valami bukfencet vet.
– Az arcod tiszta hollandi mártás! – bukik ki Charlie-ból.
Dev mellkasában feloldódik a feszültség.
– Nos – nyúl egy szalvétáért –, kezdetnek megfelel, azt hiszem.

Charlie
– Neked ez az elképzelésed a romantikus időtöltésről?
– Soha nem állítottam, hogy bármit is tudok a romantikáról –
pontosít Charlie törökülésben ülve a vendégház nappalijának
padlóján –, de szeretek puzzle-özni, igen.
Dev a dohányzóasztal másik oldalán ül, lassan válogatja a puzzle
szélére illő darabokat, miközben a laptopján futó tévéműsort
próbálja nézni. A katasztrofális, baktériumokkal kapcsolatos
válságokkal, verbális idiótaságokkal és túl sok lábérintéssel teli
villásreggeli után megkérdezte, hogy ő mit csinálna egy ideális
délutánján. Így most egy kirakós játékon dolgoznak, és közben A
Térség első évadát nézik, mert Dev még sosem látta.
– Az a lenyűgöző ebben a sorozatban – magyarázza Charlie –,
hogy a legtöbb sci-fiben teljesen figyelmen kívül hagyják az FTL
fiziológiai következményeit.
Dev a lenyűgözött ellentéte.
– Mi az az FTL?
– Faster-than-light travel, vagyis fénynél gyorsabb utazás.
– Aha. Oké, szóval összefoglalva – Dev a képernyőn látható
színészekre mutat –, a dögös sovány fickó, a dögös kigyúrt fickó, a
dögös talán indiai fickó és a dögös nő csak ide-oda repkednek az
űrhajójukkal és rejtélyeket oldanak meg, mint valami Scooby-Doo
az űrben?
– Távolról sem ez a sorozat lényege. Figyelsz te egyáltalán?
– A dögös fickók összejönnek valaha egymással?
– Nem…
– Akkor mi értelme egyáltalán?
– A tudomány! – mondja Charlie, talán egy kicsit túl
szenvedélyesen.
 Dev ajkára kiül az a dühítően ferde mosoly, mire Charlie megérti,
hogy a rejtvényen kívül egy másik játékot is játszanak: Dev
megpróbálja kicsalni belőle személyiségének apró részleteit, azokat
a dolgokat, amiket általában elrejt mások előtt, hogy ne
használhassák fel ellene.
Charlie elhallgat, és egy időre Dev is. Nyelvével az elülső fogait
kopogtatja, miközben a doboz elején látható képre koncentrál.
Devvel azonban a csend sosem tart sokáig.
– Azt mondanád, hogy egy olyan hölgyet keresel, akivel
puzzolhatsz szombat esténként?
– Nem hiszem, hogy ez a helyes ragozása a puzzle-nek. Csak
rendezd el a szélére illő darabjaidat!
– Én azóta nem puzzoltam, mióta… a francba, talán felsős korom
óta, amikor Nags Headbe kirándultunk a szüleimmel? Általában
nem szoktam ilyen sokáig egy helyben ülni.
– Ezt észre sem vettem rólad.
– Ez szarkazmus volt? Mi az, hirtelen képes vagy a szarkazmusra?
– Biztosan frissült a rendszerem.
Dev hozzávág egy puzzle-darabot, ami lepattan Charlie orráról, és
a kanapé alá csúszik.
– Esküszöm, ha a végére érünk ennek az ezerdarabos kirakósnak,
és hiányzik belőle egy darab…
– Majd én felveszem. – Dev átmászik a padlón, kicsavarja a testét,
és bedugja a karját a kanapé alá. Fekete pólója felgyűrődik, kivillan
sötétbarna hasa és a köldöke alatti fekete szőrcsík, ami aztán
eltűnik a cargo nadrág dereka alatt. – Ha!
Dev ülő helyzetbe tolja magát, és diadalmasan felmutatja a
puzzle-darabot. A pólója még mindig fel van gyűrődve. Charlie
elfordítja a fejét.
– Az előbb komolyan kérdeztem – mondja Dev, és a beálló
csendek egyre rövidülnek. – Így képzeled el az életedet egy társsal?
Puzzolás és kocka sci-fi sorozatok nézése?
– Őszintén szólva, soha nem képzeltem még el az életemet egy
partnerrel. Nem mindannyiunkat neveltek bele fiatalon a mesebeli
szerelem kultuszába.
– Ne idézd itt nekem Jules-t, miközben puzzolni próbálok!
Talán azért, mert olyan erősen a kirakósra koncentrál – vagy
talán azért, mert Dev sosem hagyja abba, és Charlie tudja, hogy a
szokásos kitérő manőverei nem fognak működni –, nem válogatja
meg a szavait.
– Amikor egy nővel alig tudsz eljutni a harmadik randevúig,
nehéz elképzelni egy másik ember tartós jelenlétét az életedben.
– De hát így nézel ki! – Dev vadul gesztikulál, amivel leveri a
puzzle dobozt az állványáról. – Nem értem, hogyan lehetsz rossz a
randizásban.
– Csak harminc percet tudtál eltölteni velem a gyakorló randin,
annyira borzasztóan érezted magad.
– Elnézést, de még mindig a gyakorló randin vagyunk, és épp
most kapcsoltam össze öt puzzle-darabot egymás után! – Egy újabb
puzzle-darabot pattint a helyére. – Rohadtul, hihetetlenül jól érzem
magam!
Charlie lehajtott fejjel elmosolyodik.
– Hát, ezt még soha senki nem mondta egy velem eltöltött
randiról sem. – Nem teszi hozzá, hogy azokat a randikat ő sem
élvezte, hogy utálta a nyomást, hogy tökéletesnek kell lennie, hogy
meg kell felelnie azoknak a feltételezéseknek, amiket az emberek a
külseje alapján gondolnak róla. Nem teszi hozzá, hogy a randevúkra
kötelességből ment el, mert a randizás olyasmi, amit tennie kell.
Nem teszi hozzá, hogy mindig is rosszul érezte magát, mintha egy
olyan jelmezt vett volna fel, ami nem illik rá.
– És ez – Charlie átveszi Dev hadonászó kézmozdulatát –, ez a
mentális egészségemért van. Mármint a sok edzés. Nem azért
csinálom, mert érdekel, hogy néz ki a testem. Azért csinálom, mert
érdekel, hogyan érzi magát az agyam.
Dev felnéz a képről, amit a dohányzóasztalon raknak. Szabályos
arca van – hegyes álla, kilencven fokos szögben álló állkapcsa,
egyenes orra –, de az arckifejezése teljesen ellágyul, amikor a
tekintete összetalálkozik az övével. Charlie felkészül rá, hogy valami
gúnyos megjegyzést fog tenni a mentális egészségére.
Ehelyett Dev ökölbe szorítja a kezét, és Charlie karjába bokszol.
– Haver, ez király volt! Megnyíltál nekem valamivel kapcsolatban!
– Aú – motyogja Charlie.
– Bocsi, egy kicsit túlságosan izgatott lettem. – Dev
bocsánatkérően grimaszol, és kinyújtja a kezét, hogy
megmasszírozza Charlie csupasz karját. Egy Mississippi. Két
Mississippi. – De tényleg nagyon jó volt! Pontosan ilyesmiket kellene
megosztanod a nőkkel is a randevúkon.
A keze még mindig a bőréhez ér, közvetlenül az ing mandzsettás
ujja alatt, és forró ujjai a bicepszét gyúrják. Három Mississippi. Négy
Mississippi.
– Szerinted a nők kíváncsiak a mentális egészségemre?
– Igen! – kiáltja Dev lelkesen. Öt Mississippi. – Azt akarják, hogy
megnyílj előttük.
Ez nem igaz. A nők, akikkel ezelőtt randevúzott, azt állították,
hogy azt akarják, nyíljon meg előttük, mutassa meg a sebezhető
oldalát, engedje le a védőbástyáit. Mégis, valahányszor csak egy
csöppnyi valódi érzelmet mutatott, teljesen kiábrándultak belőle. És
ezzel leginkább csak azt erősítették meg, amit az apja mindig is
mondogatott: az igazi férfiak nem sírnak, és végképp nem beszélnek
nyilvánosan az öngondoskodásukról.
Dev ujjai teljesen körbefogják Charlie bicepszét, hüvelykujja
végigsimít karjának belső oldalán. Charlie elfelejti, hol tartott a
Mississippikben.
– A nők azt akarják, hogy az igazi önmagad légy – mondja Dev,
mielőtt elhúzza a kezét. Visszafordul a kirakóshoz. – Jól haladunk –
teszi hozzá, és összeilleszt még néhány puzzle-darabot. – Érzelmileg
és puzzle-ileg. Tudod, azt hiszem, ez volt életem legjobb gyakorló
randija!
Charlie nem árulja el Devnek, hogy neki is ez volt a legjobb
randija. És pont.

– Gyakorló randi? – ismételgeti Parisa a szerda késő esti

videóhívásuk során. – Mi a fene az a gyakorló randi?
– Amit csak megjátszunk. Hogy aztán kényelmesebben érezzem
magam az igazi randevúkon. A nőkkel.
Parisa a levendula- és tengerimoszat-kivonatos maszkját bökdösi,
és a saját arcát bámulja a telefonja képernyőjének sarkában.
Mindkettőjükön arcpakolás van, ami náluk hagyomány. Charlie
normális életében Parisa nagyjából kéthetente váratlanul felbukkan
a lakásán egy üveg drága borral és arcmaszkokkal. Általában kitalál
valamiféle ürügyet, ami miatt beszélnie kell vele – borzasztó dolog
történt a munkahelyén; borzasztó dolog történt a kotnyeles
családjával; borzasztó dolog történt a jelenlegi barátnőjével vagy
barátjával, vagy akivel éppen kavar –, de Charlie tudja az igazságot.
Parisa akkor ugrik be hozzá, ha egy ideje már nem hallott felőle.
Átmegy hozzá, hogy megnézze, jól van-e. Amikor bepakolta a
cuccait a műsorba indulás előtt, egy tucatnyi arcmaszkot is a
táskájába dugott, hogy legyen ürügye az ilyesféle beszélgetésekre.
Charlie örömmel hagyta neki.
– És pontosan mit csinálsz ezeken a gyakorló randikon?
– Többnyire csak puzzle-özünk, és közben nézzük A Térséget.
Néha beszélgetünk erről-arról.
– Te beszélgetsz erről-arról? Miféle erről-arról?
Charlie megvonja a vállát.
– Erről-arról a Stanforddal kapcsolatban. A WinHanról. Az
alapítványnál végzett munkámról. Rólad, természetesen.
– Ez egyszerre hízelgő és zavarba ejtő. Szavakat ejtesz ki?
Hangosan? Egész mondatokat? Ez a Dev srác valamiféle varázsló?
– Nem, ő csak jó abban, hogy az emberek felszabadultan érezzék
magukat. – Mert szó szerint ez a munkája, és Dev elképesztően jó a
munkájában. – Teljesen odáig van ezért az egész tündérmesés
dologért, és dühös, ha kamunak hívod a műsort, és kézi szappannal
mossa az arcát, de szerintem kedvelnéd őt.
– Hmm. – Parisa a pohár boráért nyúl. – És úgy tesz, mintha
szeretné a puzzle-öket és A Térséget? Akkor vagy nagyon komolyan
veszi a munkáját, vagy titokban próbál megfektetni.
Azt, hogy Charlie elpirul, szerencsére eltakarja a levendulás krém.
– Dev nem próbál… – Elhallgat, és azon tűnődik, Dev vajon még
ébren van-e a fal túlsó oldalán. Valószínűleg igen. Dev mindig ébren
van. – Nem próbál semmi ilyesmit tenni. Jézusom, Parisa!
– Biztosíthatlak róla, hogy az embereknek, akikkel találkozol,
legalább a fele titokban meg akar téged dugni, Charles. Csak túl
ártatlan vagy hozzá, hogy észrevedd.
– Tudod, a másik jó dolog Devben, hogy ő nem gúnyolódik rajtam
szüntelenül.
– Legalábbis nem a szemedbe.
– Ez fantasztikusan jót tesz az önbecsülésemnek, köszönöm.
– Ó, pedig imádod, amikor gúnyolódom rajtad!
– Elképzelni sem tudom, mi vezetett arra, hogy ilyesmit higgy
rólam.
Parisa hátraveti a fejét, és felnevet. A maszk vonalakban
megreped a szája körül.
– Jó, jó! És segítenek ezek a gyakorló randik?
Charlie visszagondol az elmúlt két napban lezajlott Csoportos
Küldetésekre.
– Hát, tegnap megfogtam Daphne kezét, aztán megcsókoltam
Angie-t anélkül, hogy pánikrohamot kaptam volna, szóval igen?
– Vigyázzanak a szívükre, hölgyeim! Casanova szabadlábon van!
– Nem tudod megállni, mi?
– Tetszik valamelyik nő?
– Igazság szerint kedvelem a legtöbbjüket.
Parisa egy rendkívül sokatmondó kézmozdulatot tesz.
– Nem úgy! – csattan fel Charlie. Aztán témát vált: – Mennem
kellene. Le kell mosnom az arcom.
– Vigyél magaddal! – követeli Parisa. Charlie fúj egyet, de beviszi
magával a telefont a fürdőszobába. – Nem jön be neked egyik nő
sem?
 Charlie kitámasztja a telefont a mosdókagyló mögött, és megnyitja
a csapot.
– Nem azért jöttem a műsorba, hogy bejöjjön valaki. Azért jöttem
ide, hogy megmutassam a világnak, kedves és normális vagyok, és
így újra dolgozhassak. A munka az, ami számít.
Miközben egy adag vizet fröcsköl az arcába, Parisa azt mondja:
– Akár hiszed, akár nem, van ez az új keletű dolog, hogy az
embereknek karrierjük és romantikus kapcsolatuk is van.
– Sajnálom, hogy le kell rombolnom a romantikus képzelgéseidet,
de én nem érzek ilyesmit egyik versenyző iránt sem.
– Igen, de egyáltalán tudnád-e, ha így lenne?
Charlie megtorpan arctörölgetés közben.
– Ezt hogy érted?
Parisa átvált a kellemes, hízelgő hangjára.
– Úgy értem, eddig még sosem adtál komolyan esélyt a
randizásnak. Tudod, hogyan ismerd fel, ha érdekel valaki? A
pillangókat, a lopott pillantásokat és az érzést, hogy a közelében
akarsz lenni?
– Én… én nem…
– Kivel beszélsz?
Charlie megugrik, leejti a törülközőt, és megpördül. Nyitva
felejtette a fürdőszoba ajtaját, és Dev most az ajtókeretnek
támaszkodva áll kockás pizsamanadrágban és egy USC Trojans
pólóban.
– Semmivel! Senkivel! – Charlie bökdösni kezdi a telefonja
képernyőjét, közben hallja, hogy Parisa azt kiabálja: „Ne merészeld
letenni a telefont, Charles Michael Winshaw!” Aztán sikerül végre
befejeznie a hívást.
 – Csak Parisa volt – mondja Devnek. Most már semmi nincs, ami
eltakarná a pirulását. Csak azt nem tudja, miért pirult el.
Dev belép a fürdőszobába.
– Van egy kis… pont ott. – Dev Charlie arcának az oldalára mutat,
és Charlie kétségbeesetten próbálja letörölni a krémet a kézfejével.
– Várj! Nem bánod? – Dev lehajol, hogy felvegye a törülközőt, amit
leejtett, és a pólója felcsúszik hátul, felfedve gerincének éles
vonalát. Feláll, csupasz bőre ismét eltűnik. Dev megnyitja a csapot,
hogy benedvesítse a törülköző sarkát, majd felnyúl, hogy letörölje
Charlie halántékáról az ott maradt arcmaszkot.
Charlie visszatartja a lélegzetét. Olyan mozdulatlanul áll,
amennyire csak lehet.
– Jó illatod van – mondja Dev, miután végzett, és a mosdókagyló
mellé teszi a törülközőt. – Mint a… – Közelebb hajol Charlie arcához,
és nagyot szippant a levegőből. Az orra súrolja Charlie állkapcsának
szélét, és Charlie-ra émelyítő liftező érzés tör a bordái alatt, mintha
valaki ezer lufit engedett volna el a gyomrában. – Levendula! –
jelenti ki Dev.
– Ja, igen. Az csak az arcmaszk.
Dev a pultnak támaszkodik.
– Szóval, nagyszerű voltál ma. A Csoportos Küldetésen. Már
majdnem elhittem, hogy valódi, amikor Megannel flörtöltél.
– Majdnem – mondja Charlie, és a zokniját bámulja.
– Majdnem.
Felnéz, és látja, hogy Dev mosolyog. Megint a lufik…
– Holnap hét hölgynek fogsz személyes kérdéseket feltenni, ugye?
– Háromnak – próbál alkudozni.
– Hatnak.
 – Ötnek?
Dev mosolya kiszélesedik.
– Jó, ötnek. De én választhatom ki, ki az az öt.
– Megegyeztünk!
Dev ellöki magát a pult szélétől.
– Azt hiszem, itt az ideje aludni menni. – Charlie-hoz lép, felemeli
a kezét, és egy röpke, ostoba pillanatig Charlie azt hiszi, hogy meg
fogja érinteni az arcát. Ami furcsa lenne. És nem kívánt,
nyilvánvalóan. Ehelyett összeborzolja a haját, ahogy egy szerető
báty tenné. Ahogy Charlie igazi bátyjai sosem tették. – Jó éjt, Charlie!
– köszön el, aztán kisétál a fürdőszobából.
– Jó éjt, Dev!

Dev
– Békákat kell gyűjteniük és aztán megcsókolniuk? – kérdezi Charlie
elborzadva, miközben arra várnak, hogy a pálya túloldalán a
versenyzők kezelője felkészítse a nőket. – Egyáltalán ki találja ki
ezeket a Csoportos Küldetéseket?
– Szadista nőgyűlölők az előkészítésnél – válaszolja Jules –, és ez
még egy adag állatkínzással is meg van spékelve.
Cinikusok, mindketten.
– Azt hiszem, a Békaszínészek Céhe biztosítja a biztonságos
munkakörülményeket.
– Hát, úgy hallottam, hogy a műsor varangyokat castingol, hogy
megkerüljék a békák szakszervezeti szabályait – élcelődik Charlie.
Mert most már élcelődni is szokott, hála a gyakorló randizás csodás
hatásának. Dev odanyúl, hogy összeborzolja a haját, így az a
homlokába hullik.
– Csak menj és alakíts ki jelentőségteljes kapcsolatot öt nővel,
ahogy gyakoroltuk!
Charlie rettegve, lassan vonul végig a mezőn, amit békákkal
árasztottak el. A válla felett hátranéz még Devre, mint egy félénk
kisgyerek, akit arra kényszerítenek, hogy a vele egykorúakkal
játsszon. Dev el tudja képzelni, hogy a kis Charlie pontosan ilyen
gyerek volt – az a gyerek, aki könyörgött, hogy bent maradhasson a
tanárral a szünetben, a gyerek, aki megpróbált a felnőttekkel lógni a
szülinapi zsúrokon. Feltéve, hogy a kis Charlie egyáltalán kapott
meghívót szülinapi zsúrokra. A kis Charlie, aki mindig a válla fölött
hátranézve keresi a kiutat.
– Úgy tűnik, kezdtek közel kerülni egymáshoz – jegyzi meg Jules,
miközben nézik, ahogy Charlie csatlakozik a nők egy kisebb
csoportjához.
– A tervednek köszönhetően. És nem is olyan rossz vele lógni.
Charlie eléggé… aranyos.
Jules a fejét hátrahajtva bámul fel rá.
– Mi van?
Jules megvonja a vállát.
– Semmi.
Dev végigsimít háromnapos borostáján.
– Kicsit megnyílik, ha kettesben vagyunk, és a kamerák előtt is
jobban szerepel, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég.
Charlie napról napra jobban érzi magát a nők társaságában, de
még mindig visszafogja magát, még mindig visszatartja a lélegzetét.
Ettől pedig ő is ideges és nyugtalan lesz.
 – Még mindig nem tudom, mit keres egy nőben, vagy hogyan
tudnám elérni, hogy szerelmes legyen.
– Te megteszed, amit csak lehet, Dev! De azért ne feledkezz meg
arról, hogy magadról is gondoskodj, jó? Már így is elég rossz, hogy
Maureen a vendégházba küldött lakni. – Felnyúl, megvakargatja
Dev karját. Ez Jules Lu válasza minden olyan helyzetre, ami érzelmi
intimitást igényel. – Tudsz aludni?
A pálya túloldalán Charlie melegen elmosolyodik, amikor Daphne
Reynolds egy békát mutat neki.
– Majd akkor alszom, ha Charlie Winshaw-t eljegyezték.

– Nem furcsa, hogy ennyi időt töltenek az elképesztő ételek

elkészítésével – kérdezi Daphne –, de mi nem is ehetünk belőlük?
Charlie a tányér rizottót bámulja maga előtt.
– Tényleg borzasztó pazarlásnak tűnik – ért egyet, majd
mindketten feltűnő pillantásokat vetnek a kamerák felé. – És egy
kicsit éhes is vagyok a hőlégballonozás után.
Daphne dacosan felkapja a villáját.
– Én azt mondom, csak csináljuk!
Charlie is felveszi a villáját, összekoccantják az evőeszközeiket,
aztán nekilátnak a rizottónak. Dev várja, hogy valaki kiabálni
kezdjen a fülesébe. A szereplőknek nem véletlenül nem szabad
enniük ezeken az Udvarló Találkákon. Senki sem – még Charlie
Winshaw sem – néz ki bájosan rágás közben, és a mikrofonok
gyakran felveszik a hangot. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek az
egyszemélyes randevúknak az egész célja, hogy beszélgessenek
egymással, aminek rágás közben nem tudnak eleget tenni.
 Ennek ellenére Skylar nem kiabál, hogy „ennyi”, mert ez
valójában egy nagyon aranyos jelenet Daphne és Charlie között,
ahogy cinkosan összehajolva esznek. Nem meglepő, hogy Daphne
Reynolds „nyerte” a második heti Udvarlási Találkát; Maureen már
eldöntötte, hogy ő az egyik befutó. Ráadásul Daphne a tériszonya
miatt tökéletes jelölt volt a hőlégballonozásra. Teljesen bepánikolt,
és Charlie-nak kellett vigasztalnia. Az együttérzés jól áll neki.
Most azonban Devnek szüksége van rá, hogy Charlie a következő
szintre emelje Daphne-val a kapcsolatát.
– Ez a második hét – mondta Dev Charlie-nak a vacsora előtt –,
ami általában a sebezhető, érzelmes beszélgetések ideje az előző
párkapcsolataitokról. Kérdezd Daphne-t a múltjáról!
– Muszáj?
Bizony „muszáj”, ha el akarják adni ezt a szerelmi történetet.
Charlie felnéz a tányérjáról, és megpillantja Devet, aki a terem
sarkában áll. Dev türelmetlen mozdulatot tesz a kezével. Charlie
megköszörüli a torkát.
– Én… ööö… te már… úgy értem, azon gondolkodtam, hogy
régebben, a műsor előtt, hogy te, ööö…
– A legutóbbi kapcsolatomról akarsz kérdezni? – segít Daphne. –
Az én kezelőm is felkészített rá, hogy miről beszélgessünk.
Mindketten nevetni kezdenek.
Vitathatatlan a kémia köztük, két félénk, esetlen ember, akik
körbe-körbe botladoznak egymás körül. Dev beszívja az arcát, és
nézi, ahogy a jelenet kibontakozik.
– Nem sokat randiztam az elmúlt néhány évben – folytatja
Daphne –, legalábbis nem komolyan. Úgy tűnik, nem találom azt,
amit keresek. És te?
 Charlie bólint.
– Igen, ööö. Ugyanígy vagyok vele.
– Te mit keresel?
Charlie majdnem félrenyeli a falatot.
– Hmm?
– Mit keresel egy partnerben?
– Ó! Nos. Én… – Charlie dadog, aztán elhallgat, mintha azt
gondolná, hogy csak úgy megúszhatja ezt a beszélgetést azzal, ha
egyszerűen elhallgat. Dev az arcát dörgöli, várja, hogy Charlie
folytassa a mondatot. – Én… nos, én szeretek puzzolni – mondja
végül.
Dev balján Jules felhorkan. A kamerák előtt Daphne felháborodik.
– Ez valami szexdolog?
– Nem! – Charlie majdnem elejti a borospoharát. – Nem, úgy
értettem, hogy puzzle-özni. Szeretem a kirakósokat.
– Ezt keresed egy nőben? – kérdezi lassan Daphne. – Egy kirakóst?
– Nem. – Charlie verejtékezik. Megtörli a homlokát a szalvétájával.
– Az abszurd lenne.
– Akkor mit keresel azokban a nőkben, akik itt vannak a
műsorban?
Charlie láthatóan három másodpercre van attól, hogy a rizottóját
Daphne ruhájára hányja. Ellöki magát az asztaltól, a széke felborul,
nagyot koppan a márványpadlón. – Megbocsátanál… ööö… egy
pillanatra?
Charlie a legközelebbi kijárat felé iszkol, de Dev már a nyomában
van, követi a birtokon kívülre, egy kis kerti padig. Charlie a térde
közé hajtja a fejét.
– Bocsánat! Nagyon sajnálom! – kér Charlie bocsánatot a padlótól,
miközben küzd, hogy levegőhöz jusson. – Ez rossz volt. Ez nagyon
rossz volt!
Dev leül mellé a padra.
– Igen – ért egyet vele. Egyik kezét Charlie hátára teszi, és
megnyugtató köröket dörzsöl az öltönye rétegein keresztül.
Charlie hirtelen kiegyenesedik.
– Igen? Nem valami olyasmit kellene mondanod, amitől jobban
érzem magam?
– Nem vagyok benne biztos, hogy tudnám úgy ferdíteni a
történteket. Nem hiszem el, hogy azt mondtad, hogy puzzolni!
– Tehát elismered, hogy ez az egész a te hibád volt? Amiért
elkorcsosítottad a puzzle szót?
– Nem ismerek el semmi ilyesmit!
Charlie kifújja a levegőt, ami szinte nevetésnek hangzik. Dev
továbbra is a hátát dörzsölgeti.
– Szerinted Daphne most már utál engem? – kérdezi, mintha
fontos lenne számára a válasz. Mintha fontos lenne neki Daphne.
Dev mellkasa megfeszül a reménytől.
– Szerintem Daphne egy jószívű ember, aki csak azt szeretné,
hogy megnyílj előtte – válaszolja –, hogy önmagad légy vele. Miért
nem mondtad el neki azokat a dolgokat, amiket nekem mondtál
puzzolás közben?
– Nem tudom. Veled könnyebb. – Charlie a vállával meglöki, aztán
nem mozdul el. Ez megint az asztal alatti térdek a Junipersben; a
kézfogás az első estén. Ahhoz képest, hogy utálja, ha hozzáérnek,
Charlie Winshaw mindig odahajol, és nem el. Rizottóillata van, meg
mint az organikus zabkásás tusfürdőnek, amit Dev a zuhanyzóban
talált. Ő sem igazán akar elhajolni.
 – Mi a fasz? – Ryan kiront az épületből, Jules közvetlenül mögötte.
– Charles, gyerünk vissza, befelé! Újra kell forgatnunk az egész
beszélgetést!
– Szüksége van egy percre.
– Hát, már kapott egy percet, és most már ideje felhagynia azzal,
hogy kattant, és vissza kell térnie a Találkára!
Charlie láthatóan összemegy.
– Sajnálom.
Devnél pedig elpattan a húr.
– Érzéketlen faszként viselkedsz, Ryan!
Teljes csend áll be. Aztán Jules bepréseli apró testét Ryan és Dev
közé.
– Mi lenne, ha most elvinném Charlie-t, hogy megigazítsák a
sminkjét? – kérdezi nyugodtan. Charlie még egy utolsó pillantást vet
Devre, mielőtt a párosuk eltűnik. Aztán kettesben maradnak
Ryannal. Egyedül. A szakításuk óta először.
Annyira lefoglalta Charlie irányítása, hogy Devnek nem volt ideje
a saját problémáin gondolkodni, de most ott állnak előtte: minden
bizonytalansága százhetvenöt centis emberi alakban.
– Mi a franc? – hördül fel Ryan. – Nem beszélhetsz így velem a
sztár előtt!
– Nem beszélhetsz így a sztárommal! – dühöng Dev cserébe. – Ő
nem kattant!
Ryan felhorkant, és keresztbe fonja a karját a mellkasán.
– Nézd, ezt elismerem, D. Többet értél el vele két hét alatt, mint
amennyit nekem sikerült volna, szóval örülök, hogy te vagy az, és
nem én, de – Ryan kihúzza a vállát – a csávó őrült, és totál
baromság, hogy el kell viseljük a bohóckodását, csak mert Maureen
rosszul castingolt.
– Jézusom, Ryan, Charlie nem őrült, csak mert néha szüksége van
egy percre összeszedni magát! Rólam is azt gondoltad, hogy őrült
vagyok?
Ryan leengedi a kezét.
– Tessék?
– Amikor együtt voltunk, azokon a napokon, amikor nem tudtam
kikelni az ágyból… rólam is azt gondoltad, hogy őrült vagyok?
Szüksége van arra, hogy Ryan elismerje, nagyon szemét dolog
ilyet mondani. Szüksége van arra, hogy Ryan felfogja, miért
személyesen sértő hallani a volt barátját, akivel hat évig együtt
voltak, hogy csak úgy lazán őrültnek nevez egy férfit – hogy miért
érzi magát ettől végtelenül kicsinek és védekezőnek és dühösnek.
Szüksége van arra, hogy Ryan bocsánatot kérjen.
Ryan a szemét forgatja.
– Ugyan már! Tudod, hogy nem úgy értettem. Ne légy már ilyen
érzékeny!
Dev lesújtva érzi magát. Mint akin átment az úthenger. Önmaga
kartonpapírból kivágott másának. Csak bámulja Ryant, és próbál
rájönni, hogyan gondolhatta hat éven keresztül, hogy ő és Ryan
tökéletesen összeillenek.
– Egyébként mi a helyzet a fickóval? – kérdezi Ryan. – Talán bejön
neked, Charles?
Dev fájdalmasan beletúr a hajába.
– Francba. Nem! Nem erről van szó…
– Akkor miért veszed ezt ennyire magadra?
Dev szeretné valahogy megmagyarázni, de tudja, hogy nincs
értelme. Azért szakított Ryannel, mert végre rájött, hogy Ryan soha
nem fogja megérteni őt – sem a túl nagy szívét, sem a zakatoló agyát
–, és bármennyire is fáj, a szakítás szépsége az, hogy nem is kell
próbálkoznia többé.
– Nem számít – mondja végül.
Pedig igenis számít.

Charlie
Valami baj van Devvel.
Először ráordított Ryanre. Aztán meg hozzá sem szólt Charlie-hoz
a forgatás hátralévő részében, amit Charlie a Daphne-val folytatott
katasztrofális beszélgetésnek tulajdonított. De most Dev a limó
hátsó ülésén ülve dühösen csikorgatja a fogát. Jules inkább egy
felszerelést szállító furgonban utazott vissza, valószínűleg azért,
mert nem volt kedve Dev duzzogásához, így hát most nincs semmi,
ami ő és Dev viharos hangulata között állna.
Charlie óvatosan közelíti meg a problémát.
– Te… mérges vagy?
– Nem! – csattan fel Dev. Nagyon mérgesnek tűnik.
– Jó, de ööö… nem tűnsz önmagadnak.
Dev csak bámul ki az ablakon.
– Igazán sajnálom, hogy a rossz kedvem elrontja az estédet –
mondja kurtán. – Mostantól megpróbálok csakis Vidám Dev lenni.
Charlie valahogy rekordidő alatt cseszi el a dolgot, és
kétségbeesetten próbálja menteni a helyzetet.
– Nem kell, hogy Vidám Dev legyél, de ha mérges vagy amiatt, ami
Daphne-val történt, akkor sajnálom.
 Dev végre felé fordul, az arca nedves az elhaladó utcai lámpák
fényében.
Dev sír.
– Nem miattad van. Hanem Ryan miatt. Ryan és én úgymond
jártunk… hat évig. Három hónapja szakítottunk.
– Ó – mondja Charlie.
Ó, gondolja, mert valami fontos dolog kerül a helyére Devvel
kapcsolatban. Valami, amire valószínűleg már hamarabb is rá
kellett volna jönnie. Ezért nem túl elegánsan felteszi a kérdést.
– Várj, te meleg vagy?
A limó hátsó ülésén feloldódik a feszültség, ahogy Dev nevetni
kezd.
– Igen, Charlie! Egek! Hogyhogy nem tudtad, hogy meleg vagyok?
Őszintén szólva, ez a lehetőség fel sem merült benne.
– Mentségemre szóljon, hogy megszállottan segítesz heteróknak
megtalálni a szerelmet, és a cargo nadrágod förtelmes.
– Annak, ahogyan öltözködöm, semmi köze ahhoz, hogy a
farkakat szeretem.
Charlie önkéntelenül is összerezzen.
Dev felnyög, és ujjaival végigsimít borostával borított szögletes
állkapcsán.
– Kérlek, ne viselkedj kínosan miatta! Ne légy az a fajta hetero
srác, aki úgy tesz, mintha minden meleg srác randizni akarna vele.
Nem akarok a gatyádba férkőzni.
– Eh, úgy értem… nyilvánvalóan.
– Kínosan fogsz viselkedni emiatt, ugye?
– Persze hogy nem!
– Innentől kezdve minden alkalommal ki fogsz borulni, amikor
hozzád érek?
– Már most is kiborulok, ha hozzám érsz.
Dev eltátja a száját, majd azonnal be is csukja.
– Ez… ez rosszul jött ki. Nem úgy értettem… – Charlie nyakánál
verejték gyűlik. Élesen témát vált: – Miért szakítottatok Ryannel?
– Mert egy női pólót vett nekem a születésnapomra.
– Tudom, hogy nincs túl sok tapasztalatom a párkapcsolatok
terén, de micsoda?
Dev felsóhajt.
– A huszonnyolcadik születésnapomra Jules hatalmas
meglepetésbulit rendezett nekem a kedvenc báromban, amin a fél
stáb is ott volt, és Ryan egy Kincsvadászok pólóval jelent meg, ami
még mindig a targetes barna papírzacskóban volt. Ez volt az
ajándéka. Nem vagyok anyagias, de hat éve voltunk együtt, ő pedig
egy haszontalan ajándékpólót vett nekem tizenkét dollárért a Target
női részlegén. Egyértelmű volt, hogy megfeledkezett a
születésnapomról, és útban a partira ugrott be érte. Ráadásul XXL-
es volt, szóval még csak nem is volt rám jó. Olyan volt, mint egy
széles crop top, de egyáltalán nem olyan szexis, mint Johnny Deppé
a Rémálom az Elm utcában filmben.
– És egyébként szereted a Kincsvadászokat?
– Persze hogy szeretem a Kincsvadászokat! De nem ez a lényeg! A
lényeg az, hogy… ennyit ért neki a kapcsolatunk: egy tizenkét
dolláros pólót, ami nem passzol méretben. Én házasságra vágytam
és gyerekekre, neki pedig annyira sem voltam fontos, hogy észben
tartsa, milyen méretű pólót hordok. És a legrosszabb az egészben…
– Dev beszívja az arcát, amitől éles arccsontjainak csak még
drámaibb lesz a hatása a sötét autóban. – A legrosszabb az, hogy
már akkor tudtam, amikor belevágtam a kapcsolatba, hogy Ryan
nem akarja ugyanezeket a dolgokat, de azt hittem, meg tudom
változtatni a véleményét. Azt hittem, ha elég jó és elég szórakoztató
vagyok, Ryan örökre velem akar majd maradni.
Dev egy pillanatra elhallgat, a légzése megremeg, ahogy a
könnyek újra a hatalmukba kerítik, Charlie pedig pánikba esik,
mert nem tudja, mi a teendő ilyenkor. Devre gondol a járdán, Devre
a padon, Devre, aki mindig megnyugtatja, amikor arra van
szüksége. Charlie odanyúl, és Dev térdére teszi a kezét.
– Sajnálom.
Dev lenéz a sötét bőrén pihenő sápadt ujjakra.
– Igazából az a legrosszabb, hogy hat évet pazaroltam el
olyasvalakire, aki csak akkor szeretett, amikor Vidám Dev voltam.
– Mi olyan különleges Ryanben? – Charlie nem tudja, miért ez az
első kérdés, ami eszébe jut.
– Hát, úgy értem, te is láttad őt. Dögös. Sokkal jobb pasi, mint én,
igazából esélyem se lehetne nála.
Charlie ezzel tisztelettel nem értene egyet; Ryan úgy néz ki, mint
egy kalóz, aki megpróbálja felülértékesíteni a bérautó-biztosításod,
az ápolatlan és az elegáns keveréke, ami majdnem palástolja azt a
tényt, hogy elég unalmas a kinézete. Dev arca sosem unalmas.
– És, nem is tudom… – Dev megvonja a vállát. – Tetszettem neki?
Nevetett a vicceimen? Általában élvezte a társaságomat?
– Ez elég alacsony lécnek tűnik. Azt hittem, te reménytelenül
romantikus vagy.
– Az vagyok. Ha mások románcáról van szó.
Az autó egy percre elcsendesedik, ahogy a sofőr behajt a
kanyargós útra, ami az Örökkön Örökké kastélyához vezet. Dev
visszafordítja a tekintetét Charlie sápadt kezére, ami még mindig a
térdén pihen. Charlie nem biztos benne, hogy ő mozdítja-e meg
először a kezét, vagy Dev húzza el a térdét. Csak azt tudja, hogy
hirtelen már nem érnek egymáshoz.
– Elég az önsajnálatból! – jelenti ki Dev. Az arca csupa huncut
árnyék, az a görbe, tréfás mosoly. – Tudod, mit kéne csinálnunk ma
este?
Charlie szája kiszárad.
– Ööö… mit?
– Gyakorló randit. De bourbonnal!

Amint visszaérnek a vendégházba, Dev egyenesen a hűtő feletti

szekrényhez masírozik, és lábujjhegyre állva benyúl az üveg
bourbonért, amit hátulra rejtett. Charlie figyeli, ahogy a fehér pólója
felcsúszik, és a cargo nadrágja megfeszül a hátsóján, miközben
leemeli az üveget.
– Ülj le – utasítja Dev, még mindig háttal. – Kiidegel, amikor
mögöttem sompolyogsz.
Charlie engedelmesen kibújik a kabátjából, meglazítja a
nyakkendőjét, és leül az egyik székre a pultnál. Dev a kezébe nyom
egy poharat, és az első korty végigégeti az egész nyelőcsövét,
lángoló utat hagyva maga után.
Dev nekidől a szomszédos pultnak, és a kettejük közti kis
távolságra rátelepszik a csend. Charlie nem tudja, mi következik.
Úgy érzi, beszélgetniük kellene, de ehelyett csak bámulnak maguk
elé, és Dev most már bármelyik pillanatban rájöhet, hogy ő
mennyire borzalmas ivócimbora.
 Mondania kéne valamit – megtalálni a módját, hogy itt tartsa
Devet, lustán a pultnak támaszkodva, lazán lógatva hosszú
végtagjait mintha a mellékfolyói lennének. De minél tovább
húzódik a csend, annál nagyobbra duzzad a szorongása, és annál
nehezebbé válik megtörni, míg Charlie-ból végül ki nem bukik a
kérdés:
– Mesélj arról, hogyan kerültél a valóságshow-világba!
– Miért?
– Ó, bocsánat, azt hittem, azt akarod, hogy gyakoroljam a
személyes kérdések feltételét – hadarja sietve. – De berúghatunk
kínos csendben is, ha inkább azt szeretnéd.
Devnek tátva marad a szája.
– Hűha, egy kis tömény szesz, és máris pimaszkodsz velem. Már
hamarabb le kellett volna itassalak!
A beszélgetés valamiért megbicsaklik, és mindketten isznak még
egy kortyot.
– Gyerekkoromban egyszerűen imádtam filmeket és a tv-t nézni –
kezd bele Dev. – Egyke vagyok, és a szüleim mindketten főiskolai
professzorok, akik sokat dolgoztak, így gyakorlatilag a tv-n
nevelkedtem. Hét- vagy nyolcéves lehettem, amikor elkezdtem
forgatókönyveket írni. A szüleim mindig igyekeztek a kedvemben
járni, ezért vettek nekem egy kamerát és videószerkesztő
felszerelést, minden nyáron filmes táborba küldtek, és naponta
megtették a harmincperces autóutat kelet-Raleigh-be, hogy
művészeti iskolába járhassak.
Dev elmosolyodik, de ez most nem az a szokásos, tréfás vigyor,
ami a szája sarkában felfelé görbül. Ez a mosoly nagyobb és
szélesebb. Valódibb is talán, tucatnyi ráncot képez az ajka két
szélén, amik elérnek egészen a füléig.
– A szüleim mindig rendeztek nekem premiert, akárhányszor
csak befejeztem egy film elkészítését, és nem is tudom… Én soha
nem akartam semmi mást csinálni, csak forgatókönyveket írni
filmekhez és televíziós műsorokhoz.
– Ezért úgy döntöttél, hogy egy forgatókönyv nélküli valóságshow-
nak fogsz dolgozni?
Dev rámered, de nincs él a tekintetében.
– Hát, én tényleg imádom ezt a műsort, és szerencsém volt, hogy a
USC-n végezve rögtön kaptam egy gyakornoki állást a csatornánál.
Az a tapasztalat, amit az elmúlt hat évben szereztem,
felbecsülhetetlen.
Charlie érzi, hogy van egy „de” is. Dev nyugtalanul lóbálni kezdi a
karját az oldalánál, mint amikor mondani akar valamit.
– De…?
Dev az üvegért nyúl, hogy feltöltse a poharukat.
– De, persze. Igen. Egyszer szeretnék írni. Van egy
forgatókönyvem, mint ahogy mindenkinek, aki Los Angelesben él,
de az enyém egy queer romantikus vígjáték, ami egy bollywoodi
film forgatásán játszódik, és olyasmi lenne, mint amit a Szeplőtelen
Jane csinált a telenovellákkal. Szóval az egész szereplőgárda indiai,
amire viszont a stúdiók jelenleg nem kíváncsiak. Ami persze szívás,
mert nem sok olyan amerikai film van, ahol az emberek úgy néznek
ki, mint én. – Dev végigmutat magán, széles vállától csípőjének éles,
keskeny vonaláig. – Maureen azt mondta, segít eljuttatni a
forgatókönyvet egy ügynökhöz, de nagyon elfoglalt.
Charlie nagyot kortyol a bourbonból, hagyja, hogy felmelegítse
belülről.
 – Elolvashatom?
– Micsodát?
– A forgatókönyvedet.
Dev két ujjával feltolja a szemüvegét az orrán.
– Miért akarnád elolvasni?
– Mert te írtad.
Dev megint megigazítja a szemüvegét, és Charlie rájön, hogy ez
egy olyan mozdulat, amit idegességében tesz. Dev ideges. Dev, aki
mindig olyan magabiztos, olyan elbűvölő, olyan extrovertált, most
ideges a gondolatra, hogy ő elolvassa az írását.
– Nincs nyomtatott példányom a forgatókönyvből.
– Digitálisan is el tudom olvasni.
Dev fészkelődik.
– Ez… ez rettenetesen személyes. A forgatókönyvben sok minden
van belőlem. Igazság szerint, az egész én vagyok. A szívemet-
lelkemet beleírtam a történetbe, és ha utálnád, az olyan lenne,
mintha…
Charlie nem tudja, mit kezdjen azzal a tudattal, hogy Dev
Deshpande-nak fontos az, hogy mit gondol róla.
– Nem fogom utálni.
– Hát jó. – Dev bólint egyszer, kétszer, hétszer, lerázza magáról az
idegességet. – Jó, oké. Rendben, azt hiszem, elolvashatod.
Leteszi a bourbonos poharát Charlie előtt a pultra, és felkapja a
laptopját a dohányzóasztalról.
– Ha mégis utálni fogod, csak… ne áruld el!
Dev visszalép a pulthoz, és olyan közel áll meg, hogy érezni lehet
a dezodorja illatát, a Tide mosószert és valami mást, valami füstöset
és édeset. Charlie belélegzi, és próbálja beazonosítani, amikor
rájön… ez csak Dev bőre. Aztán arra is rájön, hogy Devet
szagolgatja, és ezt talán abba kellene hagynia. Kortyol egy nagyot a
bourbonből.
– Mi az e-mail-címed? – kérdezi Dev. Charlie átnyúl Dev fölött,
hogy beírja, és rákattint a küldésre, mielőtt Dev meggondolhatná
magát. Tíz másodperccel később a telefonja megrezzen a zsebében.
Előhúzza.
– Ne, ne most olvasd el! Ne előttem! – Dev drámai mozdulattal
odaugrik, hogy félrelökje Charlie mobilját. A keze megérinti a kezét,
aztán a combja megérinti a térdét a széken, aztán hirtelen annyi
helyen érnek egymáshoz, hogy Charlie nem tudja, mitévő legyen.
Dev Charlie széttárt lába között áll, fölé tornyosul. Sötétbarna
szemmel és a teste melegével és azzal a jellegzetes Dev-illattal.
Valami kavarogni kezd Charlie gyomrában – valószínűleg a pánik,
amiért olyan közel vannak egymáshoz.
Az érintkezés miatt. Nem szereti az érintkezést, és határozottan
nem szereti az érzést, ahogy Dev egész teste az övéhez nyomódik.
Lángol a bőre.
Dev végre elhúzódik.
– Bocsánat – motyogja, tekintetét a bourbonjára szegezve,
miközben bizonytalanul kortyol egyet belőle, és egy kevés lecsurog
fehér pólójára. Charlie agya egy pillanat alatt száznyolcvan fokos
fordulatot tesz, többé nem képes pánikolni az érintés miatt, mert
most már teljes mértékben a folt miatt pánikol.
Dev pólójának elején egy hatalmas folt éktelenkedik. Az ujjai
viszketnek, hogy beáztassa, mielőtt teljesen beleivódna. Dev újra
beszélni kezd, de ő nem is hallja, mit mond. Sűrű, zúgó hang tölti
meg a fülét, és a szeme képtelen bármi másra fókuszálni – bármi
másra gondolni –, csak a foltra Dev fehér ingén.
(Ez határozottan a foltról és csakis a foltról szól, és nem arról, ami
a folt előtt történt, amikor Dev a lába között állt, és az egész teste
lángra lobbant ettől.)
Tudja, hogy a folt igazándiból nem növekszik, de mégis úgy érzi,
hogy igen. Egyre nagyobb és nagyobb és nagyobb, és a bőre egyre
jobban és jobban megfeszül. Megpróbálkozik az egyik szokásos
módszerével, elszámol harmincig németül, de ez az epizód túl erős,
és képtelen megragadni bármilyen más gondolatot, ami nem a folt.
Folt folt folt.
Ha nem tesz valamit most azonnal, le fogja nyúzni a saját bőrét.
Gondolkodás nélkül Dev fehér pólójának aljáért nyúl, és
megrántja.
– Vedd le a pólódat!

Dev
Charlie ökölbe szorított kézzel markolja a pólóját. Dev tesz még egy
nagy lépést hátra, hogy eleressze.
– Tessék?
Szakmai szempontból talán nem a legokosabb dolog, hogy
berúgott kettesben Charlie Winshaw-val, de olyan jó érzés volt
végre megnyílni valakinek a Ryannel történtekről – hogy valaki
meghallgatja, hogy valaki hagyja, hogy kis időre levegye a Vidám
Dev álarcot. Csak egyetlen percre.
Mentségére legyen mondva, nem tudhatta előre, hogy Charlie
követelni fogja, hogy levegye a ruhadarabjait.
 Charlie felpattan a székéről.
– Le kell venned a pólódat, hogy beáztathassuk a foltot! – Berohan
a kicsi konyhába, kitárja a szekrények ajtaját, és vadul elkezd
lekapkodni mindenfélét a polcokról. – Miért nincs ebben a házban
fehér ecet?
– Hát, ez nem egy igazi ház…
– A mosogatószappan is jó lesz.
Dev csak akkor jön rá, hogy mi folyik itt, amikor Charlie már
megtöltött egy tálat meleg vízzel és Dawn mosogatószappannal.
– Ez csak egy póló, Charlie! A Costcóban háromdarabos
kiszerelésben lehet kapni. Ne stresszelj miatta!
– Nem tudok nem stresszelni miatta! – Charlie öklével a pultra
csap. – Az én agyam nem úgy működik!
És ó.
Egészen eddig a pillanatig Dev azt feltételezte, hogy Charlie
szociális félszegsége az állandó szorongásos betegségnek tudható
be, illetve annak, hogy túl sok péntek estét töltött a számítógépe
képernyője előtt, ahelyett, hogy kimozdult és társaságba járt volna.
Fel sem ötlött benne, hogy valami másról lehet szó.
Röviden, gonoszul visszakúszik az elméjébe, hogy Ryan
„kattantnak” nevezte. De aztán eszébe jut Charlie állandó félelme,
hogy valami rosszat mond, vagy hogy másokat közel engedjen
magához, és Dev elgondolkodik.
Talán van valami nagyon is konkrét dolog, amit Charlie Winshaw
nem akar, hogy mások megtudjanak.
A düh olyan gyorsan tűnik el Charlie testtartásából, ahogy
megjelent, Dev pedig átszeli a konyhát, és óvatosan a vállára teszi a
kezét.
 – Rendben – mondja halkan. – Beáztatjuk a pólót.
Lehúzza magáról a pólót, és Charlie tekintete végigjárja a
kulcscsontja és a csípőcsontja közötti távolságot, mielőtt újra a
szappanos vizes tálra szegeződne.
– Ööö, tizenöt percig kell áztatnunk. – Charlie beállítja az időzítőt
a telefonján. – És aztán be kell tenni a mosógépbe.
– Rendben – mondja Dev erre is.
Mostanra megtanulta felismerni Charlie szorongásának a jeleit –
ahogy a válla a füléig emelkedik, ahogy összevonja a szemöldökét,
ahogy a szája fájdalmas grimaszba húzódik, a szeme pedig
elhomályosodik. Dev két ujjával újra és újra elismétel egy bizonyos
ritmust Charlie vállán.
Charlie Dev ujjaira pillant.
– Hogyan…? – Vesz egy nagy levegőt. – Ez morzekód. Azt jelenti,
„nyugalom”.
– Tényleg? Hm. – Dev tovább dobolja a ritmust. A hangja mély,
halk. Nyugodt. Nem tudja, honnan jön a nyugalom, de Charlie-nak
pont arra van szüksége, ezért előhívja egy olyan titkos forrásból,
amiről eddig nem is tudott. – Láttam már, hogy a forgatáson ezt
csinálod, amikor nagyon ideges leszel. Amikor így érzel, hogyan
tudok segíteni?
Charlie nyel egyet.
– Ezt még soha senki nem kérdezte meg tőlem. – Visszanéz Devre,
és ezúttal nem kapja el a tekintetét. Elég közel vannak egymáshoz
ahhoz, hogy Dev orrát megcsapja a zabkásás tusfürdő illata, és
érezze, ahogy Charlie megfeszül, kicsit megmerevedik az érintése
alatt. Eddig mindig ügyelt rá, hogy ne nézzen egyenesen Charlie
szemébe, de Charlie itt áll előtte, akár a szeplőit is megszámolhatná,
és hagyja, hogy átsegítse ezen. Devet elönti az érzés, hogy mennyire
kétségbeesetten akar segíteni neki.
– Vegyél mély levegőket! – suttogja.
Charlie három mély levegőt vesz – mindig pontosan hármat –,
amikor le kell nyugodnia, és most remegve leszívja, aztán
benntartja.
– És most fújd ki!
Charlie megteszi, és olyan közel állnak egymáshoz, hogy a
lehelete Dev torkát melengeti.
– Még egyszer!
Charlie újabb lassú, fájdalmas lélegzetet vesz, az ingén
megfeszülnek a gombok.
– És utoljára.
Charlie harmadszor is levegőt vesz, mélyen és tisztán, Dev pedig a
hajába csúsztatja az ujjait, míg a kilégzésre vár. Az ujjaival
fésülgetni kezdi Charlie sűrű szőke fürtjeit, és a fejbőrét
masszírozza. Ebben a pillanatban úgy érzi, mintha Charlie teljesen
megnyílt volna előtte. Egyheti kirakósozás, sci-fi sorozatozás és egy
nehéz gyerekkor elejtett apró morzsái után mégis most, hajnali
kettőkor a vendégház konyhájában érzi úgy, mintha végre teljes
valójában látná Charlie Winshaw-t – a szorongó és megszállott
viselkedésével, és továbbra is olyan rohadtul gyönyörűen –, ahogy
neki támaszkodik, mintha lenne Charlie-ban egy titkos rész, ami be
akarja engedni az embereket, de nem tudja, hogyan.
– Sajnálom, hogy ekkora… teher vagyok.
Ez a szó hasadékot váj Dev mellkasában. Teher. Ahogy gyerekként
érzett minden alkalommal, amikor az édesanyja korábban eljött a
munkahelyéről, hogy terápiára vigye őt; ahogy minden alkalommal
érzett, amikor az édesapja csak együtt akart vele tölteni egy
kellemes szombatot, de ő túl nyugtalan volt vagy túl letargikus, túl
hangos vagy túl csendes, és spontán sírva fakadt egy Rodin-szobor
előtt az Észak-Karolinai Szépművészeti Múzeumban. Ahogy minden
alkalommal érezte magát, amikor a szülei leültették, és könyörögtek
neki, hogy csak mondja el, mi a baj, és bár szerette a szavakat –
szerette őket arra használni, hogy történeteket keltsen életre és
elmeneküljön bennük a való világ elől –, mégsem találta meg soha a
megfelelő szavakat, hogy segítsen a szüleinek megérteni a szívét és
az elméjét.
– Nem vagy teher, Charlie! Engedd, hogy gondoskodjak rólad! Ez a
munkám.
Charlie még egy másodpercig engedi. Kifújja a levegőt, és Dev
érintésébe hajol. De aztán ugyanilyen gyorsan el is húzódik,
nekitántorodik a mögötte lévő szekrényeknek.
– Jól vagy?
– Ööö, igen. Igen! Nem, ez segített, szóval… köszönöm. De nekem…
ágyba.
– Mi legyen a pólóval? – Dev a pulton álló tálra mutat, de Charlie
már nincs a konyhában, berohan a hálószobájába.
Dev sokáig áll még és bámulja a csukott ajtót, miután Charlie
bezárkózott mögé.

Charlie
Charlie nem alszik. Ezernyi szorongó csomóba csavarja magát a
keményített lepedők között, amik nem a sajátjai, egy ágyban, ami
nem a sajátja, egy szobában, ami nem a sajátja. A plafont bámulja a
sötétben, és ezrekig számolja rajta a pontokat. Évek óta nem volt
ilyen súlyos epizódja.
Gyerekkorában, jóval azelőtt, hogy tudta volna, mit jelent a
kényszer kifejezés, teljesen benne tudott ragadni ezekben a
mintákban, amiket nem tudott megmagyarázni. A szünetben a
hintán ült, és ugyanazokat a meséket ismételgette emlékezetből újra
és újra, amíg nem sikerült neki tökéletesen; a nyálát zsebkendőbe
kellett köpnie, mert rettegett, hogy ha lenyeli, megfullad tőle;
minden egyes iskolai feladatot tökéletesen kellett megcsinálnia, még
akkor is, ha ez azt jelentette, hogy órákat töltött egyetlen
papírpulyka elkészítésével hálaadásra. A tökéletesség volt az
egyetlen módja annak, hogy minden biztonságos és minden
egészséges legyen.
Aztán felnőtt. Jó tanárai voltak, akik személyes ügyüknek
tekintették az intelligenciáját. A jó tanárai jó terapeutákat találtak
neki, akik jó kezelést és jó gyógyszereket biztosítottak számára, és
tolakodó gondolatai és kényszerei így többnyire nem vették át az
irányítást felnőtt élete felett. Már régóta nem. Egészen addig, amíg
el nem veszítette az eszét két csepp bourbon miatt egy fehér pólón.
Volt egy epizódja Dev előtt, és most majd Dev másképp fog
viselkedni. Mindig ez történik.
Kivéve… hogy Dev megpróbálta megérteni őt, amit az emberek
szinte soha nem tesznek meg.
Engedd, hogy gondoskodjak rólad!
Charlie a párnáit ütögeti, próbál kényelmesen elhelyezkedni, de
hiába. Az agya egyre csak zakatol, így soha nem fog tudni elaludni.
Addig matekozik fejben, amíg el nem érkezik egy felkelésre
elfogadható óra. Aztán végigcsinálja a legmegerőltetőbb
edzésvideót, amit csak a YouTube-on talál, büntetésül a Bourbon
Folt Incidensért, azért, mert úgy tűnik, képtelen arra, hogy
összeszedje magát, pont, amikor ez a legtöbbet számítana.
Amikor az edzés sem segít, felhívja a terapeutáját, hogy
rendkívüli időpontot kérjen, bevesz egy Xanaxot, és beveti magát a
zuhany alá. Addig halogatja a Devvel való találkozást, ameddig csak
tudja, aztán kikényszeríti magát a konyhába, hogy szembenézzen a
következményekkel.
A lakótársát a tűzhely előtt találja, amint Leland Barlow-ra táncol.
Valami ég.
– Reggelit készítek – jelenti be Dev, és úgy lóbálja a spatuláját,
mint egy bunkósbotot. – És igen, a palacsinta vegán és
gluténmentes. Kérsz áfonyát a tiédbe?
– Ööö… – Charlie nem tudja, hová tegye ezt a jelenetet. Az lenne
Dev terve, hogy meglágyítja őt finomságokkal, aztán egy mentális
betegséggel kapcsolatos intervenciót kezdeményez? (Nem ez lenne
az első alkalom – Josh egyszer vett neki egy új mikroforrasztó
készletet, majd közölte, hogy többé nem interjúztathat a cég
nevében.)
– Ezt igennek veszem – mondja Dev, és megszórja áfonyával a
serpenyőben lévő palacsintatésztát. – Szeretnél segítséget a
döntésben, hogy kit fogsz hazaküldeni a ma esti ceremónián?
Dev egy tányér sötétbarna palacsintát tesz Charlie elé.
– Ööö, hogy micsoda?
– Ma este két újabb versenyzőt kell hazaküldened, és azt hiszem a
választás Shawna, Emily és Lauren S. között dőlhet el.
– Ki is az a Shawna?
 – Erről beszélek.
Charlie megfogja a villáját és a kését, és aprólékos gonddal kis
négyzetekre kezdi vágni a palacsintáját, arra várva, hogy Dev
kirántsa a szőnyeget a lába alól, arra várva, hogy Dev kevésbé
Devként kezdjen viselkedni, inkább úgy, mint az emberek, miután
tanúi voltak egy epizódjának.
– Milyen a palacsinta?
Valahogy egyszerre égett meg és maradt nyers a közepén.
– Finom.
– Légy őszinte, Charlie!
– Azt hiszem, máris ételmérgezésem van.
Dev elneveti magát, Charlie pedig a száját bámulja.
Nem érti, mi történik. Miért nem viselkedik Dev ugyanolyan
kínosan, mint a WinHannál dolgozó kollégái egy-egy epizódja után,
akik kerülték vele a szemkontaktust, mintha szégyenkeznének
miatta, és kikerülték őt a folyosón, mintha egy robbanni készülő
bomba lenne. Miért nem vonja Dev kérdőre a Bourbon Folt Incidens
miatt? Miért nem néz rá egyszerre szánakozva és rettegve, amit
Josh arcáról olyan jól ismer?
– Hát, ez nem jött be – mondja Dev, felkapja a tányért és
egyenesen a szemetesbe söpri a tartalmát. – Elküldjem Jules-t, hogy
hozzon valami kaját? Mit szólnál a reggeli burritóhoz?
Charlie Devet bámulja a förtelmes cargo rövidnadrágjában és túl
bő pólójában, fogkrémmel a szája sarkában, és végre elfogadja,
hogy Dev soha nem fogja kirántani alóla a szőnyeget.
Nem sok ilyen emberrel találkozott – olyanokkal, akik nem
feltételeznek rólad dolgokat, amikor észreveszik, hogy az agyad
nem úgy működik, mint az övék; olyanokkal, akik nem ítélkeznek
feletted; olyanokkal, akik egyszerűen melletted maradnak, és
megkérdezik, hogyan tudnak segíteni. Olyan emberekkel, akik
bizalommal átadják neked önmagukat PDF formátumban.
– Te most engem bámulsz. Van valami az arcomon?
– Konkrétan mindig – válaszolja Charlie, és Dev megint felnevet,
ezúttal hangosabban. A hang feloldja minden torz félelmét. –
Kényszerbeteg vagyok – mondja ki, mielőtt képtelen lenne rá.
Dev a könyökével a konyhapultra támaszkodik, és a kezére hajtja
a fejét.
– Rendben.
– Ez valódi kényszerbetegség. Nem olyan, mint amikor az
emberek azt hiszik, hogy aranyos, hogy precízen elrendezik a
tolltartó poharukat.
– Igen, gondoltam.
– És generalizált szorongásos zavarban szenvedek. Meg
pánikbetegségben.
– Rendben – mondja Dev megint. Mintha tényleg rendben lenne.
Charlie mellkasában valami meglazul, megkönnyebbül. Erről
eddig csak Parisával beszélt, de a nő mindig úgy néz rá, mintha egy
ritka, egzotikus madár lenne, aki a padlásán él, és azt reméli, hogy
egyszer majd kirepül a nyitott ablakon a nagyvilágba.
Dev úgy néz rá, mintha egy konyhaszéken ülő ember lenne,
akinek nem ízlett a palacsintája. Mintha semmi sem változott volna.
Charlie csak egy levegőt vesz.
– Rendben.
Dev megkerüli a konyhapultot, és elé lép. Egy pillanatra megint
olyan közel kerül hozzá, mint előző este, Charlie lábai között.
Charlie hiperérzékennyé válik, ahogy a bőre a ruhája varrásához
ér. Dev felnyúl, és megint összeborzolja a haját, de az arcán
fájdalmas kifejezés ül.
– Tudod, hogy ettől függetlenül még mindig megérdemled ezt a
szerelmi történetet, ugye?
Charlie lenyeli a torka mélyén terpeszkedő furcsa gombócot. Dev
ujjai még mindig a hajában matatnak, mire Charlie felnéz.
– Megérdemled a szerelmet – mondja Dev újra –, és én őszintén
úgy gondolom, hogy Angie és Daphne is jó választás lenne
számodra. Szerintem mindkettőjük szeretni tudna téged, Charlie.
Pontosan olyannak, amilyen vagy.
Dev hátralép. Charlie összezárja a lábát.
– Angie és Daphne – ismétli meg.
Dev bólint.
– Ó, igen! Biztos, hogy kettőjük közül lesz valaki a befutó. Szóval,
jöhet a reggeli burrito?
Charlie megpróbál mosolyogni.
– Jöhet a reggeli burrito.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 3. rész 2021.
szeptember 27., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Daphne, Angie és Sabrina kitárgyalják Daphne Udvarló
Találkáját
Helyszín: Örökkön Örökké kastély, a medence mellett

Daphne: A randevú remekül alakult. Charles annyira kedves volt,

amikor bepánikoltam a hőlégballon miatt, de aztán elrontottam azzal,
hogy erőltettem őt a vacsoránál.
Angie: Nekem úgy tűnik, ő rontotta el azzal, hogy képtelen volt
válaszolni egy meglehetősen egyszerű kérdésre.
Sabrina: Nem észszerűtlen elvárás azzal a férfival szemben, akivel
jársz, hogy képes legyen megfogalmazni, mit keres egy romantikus
partnerben.
Angie: És ha egy ezerdarabos Thomas Kinkade-puzzlét keres, akkor
azt mindannyiunknak tudnia kell.
Daphne: [Vágás, közelkép arról, ahogy idegesen a füle mögé tűri a haját.]
Nyilvánvaló, hogy néha… nem is tudom… olyan szorongó.
Sabrina: Nem hiszem, hogy az Örökkön Örökkében szabad ilyen
dolgokról beszélni.
Angie: [Felvétel Angie-ről, ahogy kinyújtja a kezét, és Daphne combjára
teszi.] Csajszi, ne hibáztasd magad ezért! Te nem csináltál semmi
rosszat, nem kellene így ostoroznod magadat.
Daphne: Nem kellett volna elvárnom tőle, hogy komoly dolgokról
beszéljen az első igazi randinkon.
Angie: Komolyan mondom, ezek a férfiak! Ezért sokkal egyszerűbb
nőkkel járni!
Sabrina: Na, erről semmiképp sem szabad az Örökkön Örökkében
beszélni!
Daphne: [Közelkép, ahogy Angie kezét nézi a combján.] Te jártál már…
nőkkel?
Angie: Mi az, nincsenek biszexuálisok a georgiai szépségversenyeken?

Maureen megjegyzése a szerkesztőknek: Vágjátok ki ezt az egész

jelenetet, és cseréljétek ki arra, amikor Megan és Delilah a többi nőt
ócsárolja a jakuzziban.
 HARMADIK HÉT
Pasadena – 2021. június 23., szerda
12 versenyző és 46 nap van hátra

Charlie
Charlie nem tud elaludni. Már napok óta nem tud aludni.
Hajnali egy óra van, és már próbált meditálni, próbált naplót írni,
próbálta felhívni Parisát, abban a reményben, hogy a nő ismerős
hangja majd megnyugtatja, de egyik sem vált be.
Kimerültnek kellene éreznie magát, mind érzelmileg, mind
fizikailag. A Csoportos Küldetésen aznap a nők váltóversenyen
mérettették meg magukat, hogy megmentsék őt egy toronyból (ez
volt az Örökkön Örökké válasza a feminizmusra, úgy tűnik), és
amikor ismét Daphne nyert, a nők fele fellázadt, Megannel az
élükön, azt állítva, hogy a játékot megbundázták. (Ami
természetesen így is volt.) Angie és Sabrina Daphne védelmére kelt,
Charlie pedig a nap nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta
helyrehozni a nők között a dolgokat és megakadályozni a kitörni
készülő háborút. A producerek minden percét imádták.
Nincs értelme a sötétben azbesztpontokat számolgatni már
sorban a harmadik éjszaka, ezért kimászik az ágyból, felkapcsolja a
villanyt, és előhalássza az iPadjét. A Bourbon Folt Incidens óta még
nem nyitotta meg az e-mailt, amit Dev küldött, de most megteszi, és
visszamászik az ágyba. Elkezdi olvasni Dev forgatókönyvét.
Kétségtelenül Dev köszön vissza minden oldalról.
Ahogy olvassa a párbeszédeket, hallja Dev hangját, szinte mintha
mellette feküdne az ágyon, és hangosan felolvasná neki. Semmit
sem tud a forgatókönyvekről, és az olyan kifejezések, mint az MCU
és az EXT semmit nem mondanak neki, de valahogy mégis el tudja
képzelni a világot, amit Dev a szavaival teremt. A főszereplő, Ravi
Patel, maga Dev: egy reménytelenül romantikus ember, akinek nem
volt szerencséje a szerelemben, de még mindig hisz annak
mindenható erejében.
A történetben van egy aranyos „első találkozás” jelenet, ahogyan
Dev nevezné. Egy félreértés. Egy ellenségekből szerelmesek toposz,
amire Charlie emlékszik még azokból az időkből, amikor Star Trek
fanficeket olvasott a saját magának épített laptopján. A
forgatókönyv felénél rájön, hogy még sosem olvasott olyan
történetet, amiben két férfi szeret egymásba.
Hátracsúszik, hogy a fejtámlának döntse a hátát, és a térdét
felhúzza a mellkasához. Furcsa nyomást érez a gyomrában, de nem
vesz róla tudomást, teljesen elmerül Dev történetében. A
forgatókönyv az egyetlen módon ér véget, ahogyan vége lehet, egy
elképesztő csókkal és egy boldog befejezéssel, és miután a végére
ért, Charlie még sokáig bámulja a PDF végén álló üres fehér lapot.
Bár az éjszaka közepe van, mégis úgy érzi, hogy muszáj beszélnie
róla. Most rögtön!
Egészen Dev hálószobájának ajtajáig követi ezt a késztetést.
Dev ébren van, törökülésben ül a laptopja előtt, laza pólót visel,
amin egy fiatalember arca látható szivárványszín sugarakkal
körülvéve. Amikor felnéz és meglátja Charlie-t, elmosolyodik.
 – Szia! Miért vagy még ébren?
Charlie belép a szobába, majd megtorpan, amikor észreveszi a
fehér ujjlenyomatokat Dev pólóján.
– Fehér cheddar sajtos pattogatott kukoricát eszel hajnali
háromkor az ágyadban?
– Azért jöttél ide hajnali háromkor, hogy ítélkezz?
– Nem. – Charlie leül Dev ágyának a szélére. Dev pólójára mutat.
– Ezt egy Leland Barlow-koncerten szerezted?
Dev összecsípi a férfi arcának képét a mellkasán.
– Micsoda? Ja, nem! Nem tudtam elmenni a koncertre, amikor
tavaly Los Angelesben járt. Drágák voltak a jegyek, és azt
feltételeztem, Ryantől azt kapom majd karácsonyra, de helyette egy
PS5-öt vett. Jules rendelte nekem a pólót a neten.
– Szereted a videójátékokat? – kérdezi Charlie, bár már előre
tudja a választ.
– Inkább amolyan közös ajándék volt. Nézd, ezért jöttél a
szobámba? Hogy újfent emlékeztess, hogy a volt barátom sosem
törődött velem igazán?
– Elolvastam a forgatókönyvedet.
– Ó. Tényleg? – Dev két ujjával feltolja a szemüvegét. – Hogy
tetszett?
Charlie elmosolyodik.
– Imádtam!
Dev nem mosolyog vissza, mintha félne kimutatni, hogy mennyit
jelentenek neki ezek a szavak. Csak a szája sarkában megjelenő
apró ív árulja el.
– Tényleg?
– Annyira jó! Jobb, mint jó! Kibaszottul fantasztikus!
 – Nem hiszem el, hogy azt mondtad, kibaszottul…
– Nincs szükséged Maureen segítségére! Mindenképpen el kellene
adnod a forgatókönyvedet.
– Nos, ahhoz, hogy el tudj adni egy forgatókönyvet, másoknak is el
kellene olvasniuk.
Charlie is elhelyezkedik az ágyon, törökülésbe ül, mint Dev,
térdeik egy paralelogramma csúcsait alkotják.
– Ki olvasta el eddig?
– Hát, először itt vagy te. – Dev feltartja az egyik ujját, hogy
számoljon. – És aztán itt vagy te.
Még mindig csak egy ujját tartja fel.
Ő az egyetlen ember, akinek Dev megengedte, hogy elolvassa a
forgatókönyvét. Charlie nem tudja, mit kezdjen ezzel a felfedezéssel.
Ő nem az a fajta személy, akinek az emberek megnyílnak – nem az
a fajta személy, akire rábízzák teljes önmaguk. Kétségbeesett
szükségét érzi, hogy kiérdemelje Dev bizalmát.
– Parisa, a PR-osom, egy ügynökségnek dolgozik, vannak itt
irodáik Los Angelesben is, és egy csomó ügyfelük a filmiparban
dolgozik. Fogadok, hogy ő el tudná juttatni a forgatókönyvedet egy
ügynökhöz.
– Nem, ne fáradj ezzel…
– De szeretnék! Ebből filmet kellene készíteni. Az embereknek
látniuk kellene! Én még soha… – Rájön, hogy mit készül mondani,
mielőtt még kimondaná, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne
mondja ki. – Még soha nem olvastam ilyen történetet.
– Úgy érted, romantikus vígjátékot?
Charlie Dev paplanjának egy laza szálát húzgálja.
– Nem, az, ööö…
 – Melegekről szólót? – ajánlja Dev.
– Bocsánat – áll fel félig Charlie.
Dev a lába után nyúl, hogy a helyére szögezze, és valamiféle
forróság kel életre a gyomrában, mintha megint bourbont ivott
volna.
– Miért sajnálod? Ülj vissza!
Nem kellene visszaülnie. Soha nem kellett volna Dev szobájába
jönnie, és furcsán sebezhetőnek érzi magát a túlméretezett
Stanford-pólójában és melegítőnadrágban, ahogy Dev ágyán ül,
olyan közel hozzá.
– Nem, nekem csak… nekem csak…
– Charlie – mondja Dev, és úgy tartja a nyelvén ezt a két szótagot,
mintha törékeny lenne. – Miért rontottál be a szobámba hajnali
háromkor?
– Mert… mert végeztem a forgatókönyveddel.
Dev előrehajol, és a Leland Barlow-póló bő nyaka lecsúszik,
felfedi nyakának a vonalát, ahol találkozik széles vállával. A
kulcscsontja mélyedése olyan nagy, hogy elnyelné Charlie egész
kezét.
– És miért olvastad a forgatókönyvemet hajnali háromkor?
– Nem tudtam aludni.
– Miért nem tudtál aludni?
Ez veszélyes kérdés. Dev keze még mindig Charlie lábán pihen.
– Ideges vagy a műsor miatt?
– Ó. Igen! A műsor. Határozottan. Nem tudok aludni, mert ideges
vagyok a műsor miatt.
Dev megértően bólint.
– Úgy tűnik, már kezdesz közelebb kerülni a nőkhöz. Nem
gondolod?
Ezen elgondolkodik. Bizonyos szempontból igen. Szeret Delilah-
val teches dolgokról beszélgetni, amikor a nő épp nem provokál
drámát Megannel, és élvezi hallgatni Sabrina történeteit az
utazásairól, már amikor nem félemlíti halálra a kisugárzása. Szeret
időt tölteni Angie-vel, aki okos és intelligens és megnevetteti őt, és
szeret időt tölteni Daphne-val is, aki türelmes, kedves és megértő.
De amit Parisának mondott, még mindig igaz – kedveli a nőket, de
nem kedveli-kedveli őket. Ő nem ezért van itt.
– Valahogy úgy – válaszolja óvatosan.
– El tudod képzelni, hogy valódi érzelmeket táplálj valamelyikük
iránt?
– Én… ööö…
– Ne már, Charlie! Velem megbeszélheted az ilyesmiket. Nemcsak,
mint producereddel, hanem mint barátoddal.
Megtántorodik.
– Mi… mi barátok vagyunk?
– Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy én vagyok az
egyetlen barátod.
– Vannak más barátaim is!
– A PR-osodon kívül?
– Van egy másik barátom is – helyesbít.
Dev elneveti magát. A nevetése és a kialvatlanság megrészegíti
Charlie-t.
Dev még közelebb hajol hozzá.
– Ezt most a barátodként mondom. Szerintem nagyon jó lettél
abban, hogy lebeszéld magad arról, amit érzel.
Dev Charlie mellkasára teszi a kezét, amitől egy csapóajtó jelenik
meg a szegycsontja alatt. Charlie szíve átzuhan rajta és egyenesen a
gyomrába csapódik. Egy Mississippi. Dev gyorsan hadar, mintha
attól félne, hogy el fog húzódni.
(Pedig nem is akar elhúzódni. Dev keze a mellkasán van, és ezért
nem fog elhúzódni.)
– Próbálj a szívedre hallgatni! Néhány igazán csodálatos nő
maradt még versenyben, és te megérdemled a boldogságot.
Dev továbbra is a mellkasához szorítja a kezét, ég tőle a bőre a
póló vékony anyagán keresztül. Két Mississippi. Dev nyel egyet, és
az ádámcsutkája megugrik. Három… Charlie követi a szemével a
nyelés útját Dev torkának elegáns vonalán, elképzeli, hogy
végigköveti Dev teljes felsőtestén, egészen le a hasán lévő szőrcsíkig,
ami most kilátszik, ahogy a pólója felgyűrődött a derekánál. Nem
tudja, miért gondolkozik Dev hasán, vagy honnan tudja, hogy Dev
pólója felcsúszott az oldalán.
Kivéve.
Kivéve, hogy pontosan tudja. Azonnal tudta, amint elolvasta Dev
forgatókönyvét. Egy lassú, egyre mélyülő felismerés, ami csak akkor
vált világossá, amikor meglátta egy forgatókönyv lapján
visszatükröződni.
Ahogyan érzi magát, amikor Dev hozzáér a hajához, ahogyan érzi
magát, amikor Dev megérinti a kezét, ahogyan minden egyes
alkalommal érzi magát, amikor ez a férfi megérinti őt. Eddig nem
értette ezeket az érzéseket, mert még soha nem érzett hasonlót.
Most már tökéletesen ért mindent, és jó ég – bárcsak visszatérhetne
a tudatlanságába!
Bárcsak abba tudná hagyni, hogy mindezen gondolkodjon,
bárcsak abba tudná hagyni, hogy arra gondoljon, hogy végigköveti
azt a képzeletbeli vonalat Dev kissé szétvált ajkaitól végig az egész
testén, és azt kívánja, bárcsak ennek csupán az elképzelése ne
okozná újra azt a nyomást a gyomrában, amit most már nagyon is
jól ért. Felugrik az ágyról, és úgy fordul, hogy Dev még csak
véletlenül se láthassa meg a testét.
– Hagynom kellene, hogy aludj!
– Semmi gond, Charlie.
Ez határozottan gond.
Charlie beveti magát a saját hálószobájába, becsapja maga mögött
az ajtót, és nekidől. A szíve olyan hangosan kalapál a mellkasában,
hogy meg van róla győződve, Dev a szobájából is hallja. Soha nem
kellett volna kérnie, hogy elolvassa a forgatókönyvét, soha nem
kellett volna a szobájába mennie, soha nem kellett volna eljönnie
ebbe a műsorba.
Mert mostanáig minden rendben volt, amikor nem érzett
dolgokat, amikor minden érzését jó mélyre elásta, anélkül, hogy
vizsgálgatta volna.
Még mindig a hálószobája ajtajának támaszkodik, és a szíve még
mindig hevesen kalapál, és a teste még mindig… testhez illő
dolgokat csinál. Nem hagyja abba a testhez illő dolgok csinálását.
Szeretné enyhíteni a nyomást, de nem lehet, mert Devről van szó, és
Dev a kezelője, és úgy tűnik, a barátja is, és pont a hálószobája
falának túloldalán van.
De hát pont Devre gondol, aki ott van a fal túloldalán. A nyaka
körül laza pólójával. Az ujján fehér cheddar sajtos pattogatott
kukorica porral. És Charlie úgy dönt, hogy csak most az egyszer.
Csak hogy megszabaduljon ezektől az érzésektől, mielőtt teljesen
felemésztik. Dev forgatókönyvére gondol, és arra, hogy milyen
lenne Dev hangja, amint hangosan felolvassa neki, közel a füléhez, a
leheletével a torkán, ahogy félrehúzza a melegítőnadrágja derekát.
És szent egek – Dev térdére, Dev szájára és Dev ádámcsutkájára
gondol. Megpróbál inkább Daphne gyönyörű kék szemére gondolni,
de csak Dev sötét szemét látja maga előtt, ahogy olyan intenzíven
figyeli a szemüvege mögül. Megpróbálja felidézni Angie puha
testének látványát, de arra rátelepszik Dev széles válla, csípőjének
karcsúsága, csontjainak éles szögei, gyönyörű barna bőre és az
illata.
Nem engedi magát elgondolkodni azon, hogy ez mit jelent, vagy
hogy miért érez így. Elképzeli maga mellett Devet – Dev kezét a
sajátja helyett –, és csak ennyi kell ahhoz, hogy a csúcsra érjen. A
száját a bal könyöke hajlatába préseli, hogy elnyomja a hangokat.
Egy órával később, miután lezuhanyozott, napok óta először
alszik igazán jól.

Dev
Nem lett volna szabad erőltetnie a dolgot.
Az ágya előtt járkál fel-alá. Miért kell mindig mindent erőltetnie?
A dolgok jól haladtak. Elérte, hogy Charlie megnyíljon éppen csak
eléggé – eléggé ahhoz, hogy időnként felvillanjon a szarkazmusa és
az ártalmatlan ugratás; eléggé ahhoz, hogy összetett mondatokat
használjon; eléggé ahhoz, hogy elkezdje bevenni az
antidepresszánsait Dev előtt minden reggel; eléggé ahhoz, hogy
mosolyogjon (néha) és nevessen (körülbelül kétszer). Éppen csak
eléggé ahhoz, hogy Dev egy kicsit megrészegüljön az érzéstől és
többet akarjon, így amikor Charlie szürke melegítőnadrágban bejött
a hálószobájába és megdicsérte a forgatókönyvét, Dev erőltette. És
ezzel megijesztette.
Felkap egy újabb marék fehér cheddar sajtos pattogatott
kukoricát, és folytatja a nyugtalan járkálást. Persze hogy Charlie
kiborult, amikor a nőkkel kapcsolatos érzéseiről faggatta.
Valószínűleg egész életében azt hitte, hogy nem érdemli meg a
szerelmet, olyannyira, hogy teljesen letett róla. Charlie valószínűleg
soha nem engedte meg magának, hogy szerelmes legyen, mert félt
az elutasítástól, így hogyan is ismerhetné fel az érzéseket, amiket
most Daphne iránt táplál?
Talán utána kellene mennie. Megnéznie, hogy jól van-e. Beszélnie
vele.
Hallja, ahogy a szomszédos szobában Charlie a fürdőszobába
megy, és elindítja a zuhanyt.
Vagy… igen, inkább aludnia kellene.
Ennek ellenére nem alszik, és amikor másnap reggel félholtan
kibattyog a konyhába, Jules már ott áll egy zacskó reggeli
szendviccsel a büféből. Charlie épp egy rakás ruhát tuszkol a
mosógépbe.
– Az asszisztensek is ki tudják mosni a szennyeseidet – lép oda
Dev hozzá.
Charlie majdnem kiugrik a bőréből.
– Nem gond! Én… én tudok… – Elhallgat, nem is fárad vele, hogy
megpróbálja befejezni a mondatot.
Jules átadja Charlie-nak a reggelijét.
– Charlie, úgy nézel ki, mintha a tizenharmadik cylon szerepére
akarnál jelentkezni a Csillagközi rombolóban – ugratja.
 Charlie pislog.
– Bocsánat.
Úgy tűnik, attól, hogy annyira erőltette, Charlie visszaesett az első
estés kínosságig.
Úton a forgatásra, a kocsiban Jules és Dev megpróbálják
előcsalogatni a csigaházából, de Charlie nem hajlandó ráharapni,
még akkor sem, amikor Dev hangosan kijelenti, hogy a Westworld
minden idők legjobb sci-fi sorozata. A forgatáson, amikor Dev meg
akarja igazítani a koronáját, Charlie olyan hevesen húzódik el tőle,
hogy megbotlik egy felszerelésekkel teli ládában. Idegesen
viselkedik a nők mellett is, összetéveszti a két Laurent, és nyíltan
forgatja a szemét, amikor Megan félrevonja, hogy közölje vele,
Daphne nem a megfelelő okokból van itt.
– Mi a fene baja van a fiadnak? – kérdezi Jules, miközben nézik,
ahogy Charlie szó szerint lebukik, hogy elkerülje Delilah közeledő
csókját.
– Fogalmam sincs.
Jules csípőre teszi a kezét, és a fejét hátradöntve néz fel rá.
– Oké, nos, Charlie lehet, hogy bejött a szobámba tegnap késő
este…
– Ó, valóban?
– Mi?
– Mi?
– Charlie bejött a szobámba, és beszélgettünk a kapcsolatairól a
nőkkel.
– Ó.
– Mit gondoltál, mit értettem ezalatt?
Jules laza testhelyzetet vesz fel.
 – Azt. Természetesen.
– Próbáltam segíteni neki felismerni a Daphne iránti érzéseit, és…
Jules kuncogni kezd.
– Várj, ez most komoly? Te komolyan azt hiszed, hogy Charlie érez
valamit Daphne iránt?
– Igen. Miért? – A hüvelykujja körmét rágja. – Szerinted Angie
jobban illik hozzá?
Jules felsóhajt, és odanyúl, hogy megvakargassa Dev karját.
– Persze, Dev. Pont így gondolom.

Minden évadban, a harmadik hét végén, mielőtt a versenyzők

számát tízre csökkentik, a stábot pedig csak a műsor utazási
részéhez szükséges minimális személyzetre, mindig rendeznek egy
óriási „bált” a Koronázási Ceremónia előtt. Tizenkét nő versenyez,
hogy egy férfival táncolhasson. És ez mindig komplett cirkuszba
torkollik.
Amikor a limó megáll a Peninsula Beverly Hills Hotel előtt,
Charlie kész idegroncs, ami azt jelenti, hogy Dev is kész idegroncs,
bár az ő állapotát legalább részben a savanyú gumicukor és a nitro
kávé okozza, amit vacsora gyanánt kapott be. Amíg Charlie-t
fodrászhoz és sminkeshez viszik, ő azzal tereli el a figyelmét a
Charlie miatti nyugtalan aggodalomról, hogy ránéz a nőkre. Egy
öltözővé alakított konferenciateremben gyűltek össze.
Mindegyikőjüket Disney-ihlette báli ruhákba öltöztették, szorosra
fűzött derékkal és tüllszoknyával.
Angie-t, Daphne-t és Sabrinát a sarokban ücsörögve találja,
körülvéve hatalmas szoknyáikkal és a gyorséttermes zacskókkal,
amiket Kennedy, a Devet leváltó kezelő csempészett be nekik.
Mindegyikük ruhájának elején szalvéta lóg, mint valami előke.
Elbűvölően imádni valók.
Charlie már eldöntötte, hogy melyik két nőt küldi haza ma este,
így ezen a három nőn kívül Delilah, Lauren L., Becca, Whitney,
Rachel, Jasmine és Megan – Maureen ragaszkodik hozzá, hogy még
néhány hétig bent tartsák – az, akik holnap velük együtt repülnek
tovább New Orleansba.
– Nocsak, a jövendőbelink őrzője! – Angie üdvözlésképp megemeli
felé a hamburgerét. – Hogy van a barátunk?
– Ő… – Dev Charlie-t idézően nem veszi a fáradságot, hogy
befejezze a mondatot.
Daphne is Charlie-t idézi, ahogy erősen összevonja a szemöldökét.
– Egész héten feldúltnak tűnt valami miatt. Tehetünk valamit,
amivel segíthetnénk?
Dev megrázza a fejét. Ha tudná, hogyan segíthetne Charlie-t
visszajuttatni arra a pontra, ahol korábban voltak, már megtette
volna.
Közben Megan trappol oda hozzájuk, egyértelműen egy Demóna-
ihlette ruhában. A jelmezesek ennél nem is lehetnének
egyértelműbbek.
– Szia, Daphne! Csak azon tűnődtem, fel fogod kérni Charlie-t
táncolni a bálon, vagy reméled, hogy Angie kér fel inkább téged?
Daphne arca ugyanolyan rózsaszínűvé válik, mint a
csipkerózsikás ruhája, Angie pedig hozzávág Meganhez egy sült
krumplit.
– Kopj le, te homofób picsa!
Megan Dev felé pördül.
 – Hallottad, mit mondott nekem?
Dev a fülére mutat, mintha valaki épp a fülesében kiabálna, hogy
ne kelljen nyíltan tudomásul vennie a nő laza homofóbiáját. Aztán
valaki tényleg elkezd kiabálni. Ryan az.
– Dev, gyere ide! Van egy kis problémánk!
Bármennyire is nincs formában, mindössze harminc
másodpercbe telik, hogy átsprinteljen a szállodán Charlie
öltözőszobájáig. Mégis, ez alatt a harminc másodperc alatt több
tucat szörnyűséget képzel maga elé, ami Charlie-val történhetett.
Amit végül talál, az minden elképzelésénél rosszabb.
Charlie a szoba közepén áll, csak a műanyag koronája és a világ
legkisebb fekete bokszeralsója van rajta. Gyakorlatilag meztelen, a
hasizma V alakban mutat lefelé az ágyéka felé, mint valami villogó
neonnyíl. A látvány egyszóval pornográf.
Nem kellene ránéznie, mégis megteszi.
Tetőtől talpig. Lebarnult bőr, erős combok, halvány szeplők a
kulcscsontja mentén, a hasán kockás izmok, és továbbra is az a nagy
szürke szempár, olyan ártatlan és édes, és teljes ellentmondásban
áll minden mással rajta.
Ryan szerencsére beáll Dev és Charlie izmainak látványa közé.
– Nem hajlandó felvenni a Szőke Herceg öltönyt! – üvölti, mintha
Charlie nem állna ott, hogy megmagyarázza.
Charlie fuldoklik.
– Sajnálom! Annyira… annyira sajnálom!
– Ha sajnálod, vedd fel az öltönyt!
– Ez gyapjú. Sajnálom, de én nem… én nem hordok gyapjút.
Charlie-t teljesen beszippantja az epizód, mire Dev félrelöki a
meztelenséggel kapcsolatos gondolatait, hogy dobolni tudja a
morzekódot a csupasz vállán.
Aztán újra Ryanre fordítja a figyelmét.
– Úgy tűnik, új öltönyt kell szerezned Charlie-nak!
– Harminc perc múlva kezdünk! Hogy a picsába szerezzek
szerinted ilyen gyorsan új öltönyt?
Dev megvonja a vállát.
– Te vagy a felügyelő producer a forgatáson. Majd kitalálod. Ott áll
Charlie aktájában, hogy nem hord gyapjút. Ráadásul június van.
Ryan a fogát csikorgatja, és durván megragadja a walkie-talkie-
ját.
– Új öltöny kell, azonnal! – csattan fel, miközben egy
asszisztenssel a sarkában kiviharzik az öltözőből.
Aztán egyedül maradnak a szobában, és Dev rájön, hogy a hajnali
háromórai beszélgetés óta nem voltak igazán kettesben Charlie-val.
– Köszönöm – sikerül Charlie-nak kipréselnie. A tekintete a földre
szegeződik. – Hogy kiálltál értem.
– Soha nem kell megköszönnöd nekem, Charlie! Ez a munkám.
– A munkád – ismétli meg lassan Charlie. Dev feszegetni akarja a
dolgot. Piszkálni és bökdösni. Meg akarja ragadni a vállánál fogva.
Gyere vissza hozzám!, szeretné ordítani. Ne zárkózz be megint!
Skylar ront be a szobába, és Dev hátrál egy lépést.
– Mi ez az egész egy új… Aztarohadt. – Skylar megtorpan, amikor
meglátja Charlie-t. – Jézusom! Hozzon már valaki ennek az
embernek egy köntöst!
Egy másik asszisztens jelenik meg a semmiből, kezében egy plüss
szállodai köntössel, és Charlie beledugja a karját, de nem köti meg a
derekánál, mintha azt hinné, hogy a köntös azért van, hogy melegen
tartsa. Nyitva lóg rajta, a teste még mindig premier plánban. Dev
komikus, némileg a britre hajazó akcentusra vált, mert ha ezen
nevet, akkor bizonyára könnyebb lesz abbahagyni Charlie testének
bámulását.
– Ó, kedvesem – köti meg a köntös elejét –, nyilvánvalóan nem
tudod, hogy nézel ki.
Charlie azzal a hatalmas szürke szemével az arcára néz. A torkán
foltokban rózsaszín pír terjedt szét, és Dev még csak véletlenül sem
bámulja egyetlen porcikáját sem, ami most éppen elpirul.
– Hogy nézek ki? – kérdezi Charlie ártatlanul.
Az öltözőszoba ajtaja ismét kinyílik, és ezúttal Maureen Scott libeg
be rajta.
– Nos, mire ez a késlekedés?
– A bálra szánt öltöny gyapjúból készült, Charlie pedig nem hord
gyapjút – magyarázza Dev. – Keresünk neki egy másikat.
– Ó, igazán? – kérdezi Maureen. A hangja alig sejteti a kellemes
felszín alatt bujkáló dühöt. – És ezt ki engedélyezte?
– Én – feleli Ryan, aki egy műanyag ruhavédő zsákkal a kezében
siet vissza az öltözőbe.
– Nos, reméljük, a mi kis dívánk elfogadhatónak találja majd ezt
az öltönyt – mondja Maureen mosolyogva. Charlie-t beleküszködik
az öltönybe, amit egy asszisztens egy szállodai vendégtől vett meg.
Maureen egyetlen felhúzott szemöldökkel figyeli, manikűrözött
körmeivel az alkarján dobol.
– Csodálatos – mondja, amikor Charlie elkészült. Túlságosan
szorosan ragadja meg a vállánál fogva. – Hát nem úgy nézel ki, mint
a tökéletes Szőke Herceg, készen a báljára?
Megjósolható módon, komplett cirkusz az egész.
Charlie nem heveri ki egykönnyen az öltönyös hercehurcát, és
Megan sem heveri ki egykönnyen az Angie-vel való szóváltását.
Egyértelmű, hogy a producerek ösztökélik őt; a való életben, távol a
kameráktól és a győzelmi kényszertől, Megan valószínűleg
többnyire tisztességes ember, ha érzelmileg kissé éretlen is. De talán
éppen az érzelmi éretlensége miatt – vagy talán azért, mert bármi
áron reklámozni akarja a YouTube-csatornáját – Megan enged a
műsor legrosszabb impulzusainak, amikor az a nőket egymás ellen
igyekszik uszítani. Már az este kezdetén dührohamot kap, kiabál
Angie-vel, aztán bezárkózik az öltözőbe, végül Charlie kénytelen
utánamenni és megvigasztalni.
Daphne sem heveri ki egykönnyen a korábbi szóváltást, és a bál
közepén váratlanul és nagy feneket kerekítve a dolognak kéri, hogy
négyszemközt beszélhessen Charlie-val.
Angie mellette áll, megragadja a karját, úgy sziszeg oda neki:
– Nem kell senkinek semmit bizonyítanod, Daph!
Daphne finoman arrébb löki Angie-t, megfogja Charlie kezét, és a
fürdőszoba melletti aprócska helyiségbe vezeti. Dev, Jules, Ryan és
két kamerás mindannyian bezsúfolódnak utánuk.
– Minden rendben? – kérdezi Charlie Daphne-tól, ahogy egymás
mellett ülnek egy padon.
– Igen, hát persze. Én csak… beszélgetni szerettem volna. –
Daphne megköszörüli a torkát. – Nem volt sok időnk ma este, és
csak szeretném, ha tudnád, mennyire kedvellek téged.
– Ó! – Charlie láthatóan megnyugszik. – Én is kedvellek téged,
Daphne.
Daphne a füle mögé tűri a haját.
 – Meg akartam mutatni, mennyire kedvellek – mondja úgy,
mintha nagyon bátornak próbálna tűnni. A kezét Charlie combjára
teszi, és Dev pontosan érti, mi fog most történni. Furcsa késztetést
érez rá, hogy elkiáltsa magát, „ennyi!”. Hogy közbelépjen. Hogy
megmentse Charlie-t és Daphne-t egyaránt.
De aztán Daphne szenvedélyesen megcsókolja Charlie-t, és ő nem
úgy néz ki, mint akit meg kell menteni. Daphne hevességére a
sajátjával válaszol. Túl gyorsan haladnak; Daphne Charlie ágyékára
csúsztatja a kezét; Charlie az ölébe húzza Daphne-t. A keze a lány
hajába túr, a derekát öleli, felfelé vándorol a rózsaszín ruha elején.
– Végre! – fújja ki Ryan halkan a levegőt –, ezek ketten végre
szállítanak valamit, amit eladhatunk.
Ennyi! akarja Dev kiáltani. Valaki mondja már, hogy „ennyi”!
Négy nappal ezelőtt azt mondta Charlie-nak, hogy hallgasson a
szívére, és most itt van, és pontosan ezt teszi, és ez jó. Így van
rendjén. A dolgoknak így kell lenniük. Charlie a hercegük, Daphne
pedig a tökéletes hercegnő, és mindennek pontosan így kell
történnie. Akkor miért érzi mégis úgy, mintha mindez szörnyen
rossz lenne?
Jules odanyúl, és megvakargatja Dev karját.
Ez jó.
– Várj, sajnálom… csak… – Charlie elhúzódik Daphne-tól, a kezét a
derekára csúsztatja, és leemeli az öléből.
Daphne zavartan néz, miközben megigazítja a ruháját.
– Mi a baj?
– Sajnálom, de én… – Charlie megköszörüli a torkát. Rúzsfoltos a
gödröcske az állán. – Én próbáltam, de nem hiszem, hogy…
Sajnálom, de…
 – De te mit? – faggatja Daphne türelmetlenül. – Mit próbáltál,
Charlie?
Charlie homlokát verejték borítja, és megfordul, meglátja Devet a
kamerák mögött. Daphne is megfordul, hogy Devre nézzen, és ez
nyilvánvalóan áttöri a negyedik falat, de senki nem mondja, hogy
„ennyi”. Daphne megfogja Charlie arcát, és visszafordítja maga felé.
– Én is próbálkozom – mondja. – Csak mondj valamit! Mi a baj?
– Nem megy! – fakad ki Charlie, és felpattan a padról, előreveti
magát, egyenesen Dev felé. Az egyik kamerás zavarodottan
megpördül, ahogy Charlie Dev karjába katapultál. Charlie súlya
mindkettejüket hátrafelé löki, egyenesen be egy egyszemélyes
mosdóba. Megbotlanak, majdnem elesnek, aztán Charlie becsapja
maguk mögött a fülke ajtaját, ezzel elvágva magukat a kameráktól.
A mikrofonövét megragadva próbálja kikapcsolni, az egész teste
remeg. Megfordul, és szárazon a mosdókagylóba öklendezik.
Dev már tucatnyi pánikrohamot látott elhatalmasodni Charlie-n,
de ilyennek még sosem látta őt. Teljesen lebénul, fogalma sincs,
hogyan segíthetne.
A mosdón kívül valaki dörömbölni kezd az ajtón, Daphne hangja
szivárog be.
– Charlie! Gyere ki! Mondj valamit!
Dev nem vesz tudomást a kopogásról, Daphne-ról és a fülesében
üvöltöző Ryanről. Csak Charlie-t látja, aki remeg, fuldoklik, zihál.
Végre akcióba lendül.
– Lélegezz! – suttogja, és közben a kezét Charlie hátára teszi.
– Ne érj hozzám, Dev! – förmed rá Charlie olyan hangon, amilyet
Dev még sosem hallott tőle.
Hátrahőköl, mintha Charlie megégette volna.
 – Rendben. Sajnálom.
Charlie lehorgasztja a fejét.
– Várj! Nem, én sajnálom. – A haját kezdi tépni. – Annyira
sajnálom, Dev! A francba, nagyon sajnálom!
– Semmi baj! Semmi gond. – Dev tétován Charlie vállára teszi az
egyik kezét. Majd a másikat is. – Mondd el, mire van szükséged.
– Én… nekem… nekem…
– Vedd a mély levegőket! – utasítja halkan de határozottan, és
tökéletesen egyszerre vesznek együtt három mély levegőt. – Mondd
el, mire van szükséged, Charlie!
– Nekem…
Szavak után tapogatózik, és amikor úgy tűnik, nem találja őket,
előrebukik, amíg a mellkasa Dev mellkasának nem ütközik. Nem
egyenesedik fel. Helyette mindkét kezével megragadja Dev pólóját a
hátán, a homlokát a torkához nyomja, és így mondja el, mire van
szüksége, az egyetlen módon, amivel most kommunikálni képes.
Szüksége van arra, hogy megöleljék. Hogy valaki a karjában tartsa.
Charlie nehéz, de Dev igyekszik megtartani. Hisz ez a feladata.
Segíteni Charlie-nak. Támogatni őt ezen az egészen keresztül,
amilyen módon csak tudja.
Egyik karját Charlie széles válla köré fonja, a másik kezével pedig
a hajába túr, és addig masszírozza a fejbőrét, amíg Charlie el nem
lazul a karjában. Minden feszültség, ami elhagyja a testét, valahogy
Devbe folyik át, míg végül dermedten és megmerevedett
végtagokkal áll ott, és az izmai remegnek az erőfeszítéstől, de nem
probléma. El tudja viselni.
– Mindent elszúrok – dünnyögi Charlie a kulcscsontjába.
– Ó, kedvesem, dehogy szúrsz el mindent! – Dev próbálja, hogy az
ó, kedvesem ugyanolyan tréfásan atyáskodóan csengjen, mint
korábban, de a helyzet túlságosan más, és a szavak is túlságosan
máshogy érződnek. Charlie megmozdul a karjában, és felnéz: szürke
szempár és szeplők, túl gyönyörű és túl közel.
– De igenis elszúrom – suttogja Charlie. – Jobban, mint gondolnád.
– Hát akkor majd együtt megoldjuk! De nem zárkózhatsz be újra,
rendben?
Charlie bólint.
– Egész héten olyan távolinak tűntél. – Devnek fogalma sincs, mi
hajtja ki ezeket a szavakat a száján, csakhogy ez a harmadik hét, és
ő annyira kétségbeesetten próbálja ezt az évadot sikerre vinni,
annyira kétségbeesetten próbál segíteni Charlie-nak, hogy
megtalálja a szerelmet, annyira kétségbeesetten szeretné, ha ennek
a történetnek jó vége lenne. Olyan vége, amilyet Charlie
megérdemel.
Charlie-ra gondol, ahogy a konyhaszéken ülve bevallja, hogy
kényszerbetegséggel küzd, mintha ettől kevésbé érdemelné meg;
Charlie-ra, ahogy törökülésben ül az ágyán hajnali háromkor, és
annyira retteg attól, hogy érezze az érzéseit. Charlie-ra, ahogy egy
szál semmiben azt kérdezi, hogy nézek ki? És Charlie-ra itt és most, a
karjában, annyira sebezhetően, és hirtelenjében Dev az, aki érezni
kezdi az érzéseit. Az érzései erősen Charlie hasához nyomódnak.
Charlie megdermed. Dev is megdermed. Aztán felocsúdik, és
megpróbálja szétválasztani a végtagjaikat anélkül, hogy jelét adná,
mennyire mélységesen megalázottan érzi magát – mert huszonnyolc
éves, nem tizennégy –, de Charlie nem könnyíti meg a dolgát, a keze
még mindig a derekánál markolja a pólóját, és Dev imádkozik, hogy
ez azt jelentse, Charlie semmit nem vett észre.
 Hangos kattanás hallatszik, ahogy fém fémet ér, és egy kiáltás a
mosdó ajtajának túloldaláról. Az ajtó kinyílik, Charlie meg Dev
pedig szétrebbennek. Egy szállodai alkalmazott áll ott, kezében
kulccsal, kívülről nyitotta ki az ajtót, mögötte pedig: két kamerás,
Daphne Reynolds, Jules Lu, Skylar Jones, Ryan Parker és Maureen
Scott.
Charlie nem néz Devre, amikor kilép a mosdóból, Dev pedig nem
néz a főnökeire, az exére vagy Charlie barátnőjére. Alig tud másra
koncentrálni, mint a saját fülében pumpáló vérre, miközben Charlie
bocsánatot kér Daphne-tól a viselkedése miatt. Mindannyian
visszamennek a bálterembe, a Koronázási Ceremóniára, ahol
Charlie kiosztja a tíz tiarát, és minden nőtől megkérdezi, hogy
szeretne-e a hercegnője lenni. Mind a két nő, akit hazaküldenek,
sírva fakad, és úgy kapaszkodik Charlie öltönyének hajtókájába,
ahogy Charlie kapaszkodott belé a mosdóban.
Dev elfojtja a mosdóban történtekkel kapcsolatos minden érzését
a forgatás végéig. Amíg a stáb el nem kezdi lebontani a díszletet.
Amíg el nem tűnhet a szálloda bárjában, hogy rendeljen magának
egy tiszta whiskyt, és megpróbálja elfelejteni ezt az egész éjszakát.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 4. rész 2021. október 4.,
hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Maureen Scott Maureen Scott
Jelenet: Koronázási Ceremóniát megelőző bál, a versenyzők egyéni
vallomásai
Helyszín: Helyszíni felvételek a Peninsula Hotel báltermében és
környékén

Producer [hang a képen kívül]: Mit gondolsz a kastélyban lakó többi

nőről?
Megan: Konkrétan egyáltalán nem gondolok a többi nőre.
Producer: Mi a helyzet Daphne-val? A kastélyban arrogánsan
viselkedik, amikor nem látják a kamerák?
Megan: Daphne nem arrogáns. Csak bizonytalan. Ezért érezte úgy,
hogy félre kell hívnia Charlest a bál közepén.
Producer: A többi nő mit gondol Daphne-ról?
Megan: A többi nő mind beveszi ezt a bociszemű, ártatlan Disney-
hercegnősdit. Én vagyok az egyetlen, aki átlát a megjátszott
baromságán.
Producer [hang a képen kívül]: Mit gondolsz Meganről?
Delilah: Ó, ő teljesen őrült. Szórakoztató, de határozottan nem
feleségnek való. És bolondság azt gondolni, hogy Charles egy ilyen
nőt választana! Olyasvalakire van szüksége, aki intellektuálisan
közelebb áll hozzá. Mint én.
Producer [hang a képen kívül]: Mit gondolsz Meganről?
Angie: Arról van szó, ami az öltözőben történt? Daphne-val? Nem
fogok bocsánatot kérni azért, amit mondtam neki, és nem fogok erről
a kamerák előtt beszélni.
Producer: Megan azt mondta a kameráknak, hogy Daphne
bizonytalan és megjátssza magát.
Angie: Egek, Megan akkora ribanc!
Producer [hang a képen kívül]: Mondanád azt Meganre, hogy őrült?
Sabrina: Sosem használom az őrült szót. Pejoratív és sértő kifejezés.
Megan csupán történetesen nem rendelkezik érzelmi intelligenciával.
És jót tenne neki egy pofon is.
Producer [hang a képen kívül]: Hogyan jellemeznéd a Meganhez
fűződő kapcsolatodat?
Daphne: Minden nőt kedvelek a kastélyban.
Producer: Igaz az, amit Megan mondott neked a bál kezdete előtt?
Daphne: Minden nőt kedvelek a kastélyban.
Producer: Nem szeretnéd tudni, hogy Megan mit mondott rólad a
hátad mögött?
Daphne: Minden nőt kedvelek a kastélyban.

Maureen megjegyzése a szerkesztőknek: Használjátok ezt a

forgatókönyvet a felvételek összevágásához!
 NEGYEDIK HÉT
New Orleans – 2021. június 27., vasárnap
10 versenyző és 42 nap van hátra

Charlie
Egy plüssel bevont ülésen ül az első osztályon valahol Arizona felett,
és a szemét lehunyva úgy tesz, mintha ezzel kiradírozhatná az
elmúlt tizenkét óra eseményeit. Különösen azt a részt szeretné
kitörölni, amikor megcsókolta Daphne Reynoldsot, mintha Daphne
Reynolds megcsókolása minden problémáját meg tudná oldani.
Daphne Reynolds megcsókolása pontosan zéró problémát oldott
meg.
Daphne megcsókolásával csupán azt igazolta, hogy nem élvezi a
Daphne-val való csókolózást. És az, hogy nem élvezte,
pánikrohamot váltott ki belőle, ami arra kényszerítette, hogy
szembesítse magát azzal a valósággal, hogy nagyon is szeretne
valaki mást megcsókolni.
– Ezt figyeld! – Dev a térdére mutat, aztán az előtte lévő ülés
háttámlájára, majd vissza a térdére. A lába és a szék között
majdnem tízcentis rés van. – Tudod, mikor történt velem ilyen
utoljára egy repülőn? Soha! Soha életemben nem volt még elég
helye a lábamnak. Ilyen érzés gazdagnak lenni? Mindig van elég
hely az egész testednek?
 Dev a versenyzők kezelőjeként általában másodosztályon utazik,
így most izgatottan rendeli meg az ingyenes mimózáját, miközben
Skylar és Jules a folyosó másik oldalán alszik. Csak négyen vannak.
Egy utazó csapat már két hete New Orleansban van, hogy
előkészítse a dolgokat, és Skylar rögtön megy is találkozni velük,
amint leszállnak. A stáb többi tagja és a tíz megmaradt versenyző
csak este jönnek, de Charlie-nak akartak némi extra időt biztosítani,
hogy szokja az új körülményeket.
Jelenleg az egyetlen vigasza, hogy Maureen Scott nem utazik a
műsorral. Ő Los Angelesben marad a vágócsapattal, akik az első
néhány epizódot állítják közben össze. A következő négy hétben
nem lesz ott, hogy kísértse őt hamisan édes hangjával és a nők nyílt
manipulálásával.
Az utaskísérő átnyújt Devnek egy forró törülközőt, mire ő
zavartan átnyúl, és Charlie homlokára helyezi. Két vad, őrjöngő
szívdobbanásnyi ideig Dev ujjai az arcát súrolják. Charlie ellöki
magától Dev kezét.
– Ne már! Aludni próbálok.
– Aludni? Hogy tudsz most aludni?
Devnek megmagyarázhatatlanul sok energiája van ahhoz képest,
hogy a falon átszűrődő nyugtalan járkálás alapján egyáltalán nem
aludt előző éjjel. A térdét ugráltatja és türelmetlenül dobol az
ujjával a karfán, aztán feláll, hogy járkáljon egy kicsit, amikor a
biztonsági öv jelzése lekapcsol, feltehetően csak azért, mert
megteheti. Charlie minden Dev-mentes pillanatnak örül.
Nem mintha a távolságtartás segítene. Már megpróbálta.
Megpróbálta kerülni Devet; ügyelt rá, hogy soha ne legyenek
kettesben; nem nézett rá, nem ért hozzá. Ennek ellenére továbbra
sem tudott nem rá gondolni.
Aztán, amikor előző este kettesben voltak a mosdóban, Charlie a
pánikrohama kellős közepén megpróbált Devhez dörgölőzni.
A legfélelmetesebb, hogy fogalma sincs, mindez mit jelent.
Egészen biztos benne, hogy még sosem vonzódott egy férfihoz sem.
Nem zavarja különösebben az események ezen fordulata, bár jobb
lenne, ha egy másik férfit választhatott volna ehhez a bizonyos
szexuális ébredéshez, valaki olyat, aki nem a producere.
Nem, inkább arról van szó, hogy nem igazán tudja felfogni, hogy
bárkihez is vonzódik. Képes értékelni más emberek esztétikai
szépségét, és intellektuális szempontból belezúgott már nőkbe
korábban – csodálta a nőket, tisztelte őket, volt egy nem
megfogalmazott vágya is az olyasféle intimitás és közelség iránt,
amit soha nem tudott megvalósítani. De még soha nem akart igazán
egyetlen nőt sem, és a nőkkel kapcsolatos szexuális fantáziái
általában homályosak és elvontak voltak. Általában nem is saját
magáról szóltak.
De ez – ez valami egészen más. Ez valamiféle vad és mámorító
érzés, és minden fantáziájában ő maga szerepel. Ő és Dev.
Ha azonban mindig is ez volt a probléma – ha az ok, amiért soha
nem működtek a kapcsolatai, egyszerűen az volt, hogy nem a
megfelelő nemmel randevúzott –, akkor erre nem kellett volna már
mostanra rájönnie? Nem mintha ez idáig nem lett volna lehetősége
rá, hogy férfiakkal legyen. Úgy általánosságban a nemek egyforma
arányban próbáltak ráhajtani, és többször mondták már neki jó
szándékú férfiak, hogy nagyon sikeres meleg lenne belőle (bármit is
jelentsen ez).
Amikor Parisa elárulta neki, hogy pánszexuális, azt mondta,
mindig is tudta, de sokáig elfojtotta ezt magában. De Charlie
helyzete más. Ő nem fojtott el semmit.
Nos, gyakorlatilag sok mindent elfojtott, de ezt a dolgot nem. Nem
nyomta el magában tudat alatt, hogy a férfiakhoz vonzódik. Vagy
igen?
Egy emlékkép bukkan az elméje felszínére. Tizenhat éves, először
találkozik Josh Hannal a kollégiumi szobájukban, és amikor kezet
fognak, elidőzik. Aztán a bátyáira gondol, hogy milyen nevekkel
csúfolták, amikor a kosz és a baktériumok miatt sírt, a gyűlölködő
szavakra, amiket az apja vágott a fejéhez, amíg Charlie meg nem
tanulta, hogy csak magában sírjon. Talán megtanulta elfojtani,
mielőtt egyáltalán tudta volna, mi is „az”.
– Hűha! – Dev visszacsusszan a helyére. – Most meg min kattogsz
így?
– Nem kattogok.
– Ismerem a kattogós arcodat.
– Hát, akkor felejtsd el a kattogós arcomat!
– Nem lehet. Túlságosan jellegzetes. – Dev odanyúl, és kikapja az
egyik AirPodját a füléből, és (gusztustalanul) a sajátjába dugja.
– Hű… nem gondoltam volna, hogy Dolly Parton-rajongó vagy!
– Mindenki szereti ezt a dalt – mondja Charlie, pont, amikor a
„Jolene” elérkezik a refrénjéhez. Dev egyetértően bólogat, és lejjebb
csúszik az ülésben. Ha Charlie csak Dev viselkedéséből indulna ki,
soha nem gondolná, hogy csupán tizenkét órával ezelőtt ez a férfi a
karjában tartotta egy pánikroham alatt. Soha nem gondolná, hogy
Dev a haját simogatta és kedvesemnek nevezte, és… – nem,
valószínűleg ezt az utolsó részt csak beképzelte, mert Dev úgy
viselkedik, mintha mi sem történt volna. És ha az megtörtént volna,
miközben ölelkeztek, Dev nem viselkedne ilyen gavallér módjára.
Kivéve, hogy néha…
Néha Charlie eltűnődik azon, hogy talán, talán ezek a vad érzések
nem teljesen egyoldalúak.
Hogy talán Dev égő vágya mögött, hogy Charlie beleszeressen
Daphne Reynoldsba, valami más is rejlik.
Amikor vége lesz a „Jolene”-nek, Dev szinkronizálja az AirPodot a
saját Spotify-jával, és felcsendül Leland Barlow „Those Evenings of
the Brain” című száma.
– Megkérdezhetem, hogy miért éppen Leland Barlow? Olyan,
mint bármelyik másik húszas évei elején járó szép arcú brit
popsztár.
Dev túl gyorsan ül fel a székében.
– Már ne is haragudj! Ő nem csak egy átlagos brit popsztár! Hány
másik nyíltan biszexuális, második generációs indiai popsztárt
ismersz, aki olyan hírnévre tett szert, mint Leland? És ez a dal – Dev
megrázza a telefonját –, a dal címe egy Emily Dickinson versből
származik, és egy metafora a depresszióra. Leland nyíltan felszólal
a mentális betegségek stigmatizálása ellen, és ezt sikerül belevinnie
a zenéjébe is, úgy, hogy közben egészen elképesztő popdalokat ír.
Olyan dalokat, amik érzéseket váltanak ki.
Olyan szenvedélyesen belelovalja magát a magyarázatba, hogy
mindkét karjával hadonászni kezd, a szeme ragyog. Ebben a
pillanatban, ebben a fényben Dev szeme arra a sötét fából készült
Mendini-hegedűre emlékezteti, amin a gimnáziumi zenekarban
játszott. A húrok körül szinte fekete volt, a feneke széle mentén
pedig umbrabarna a sok, szerető használattól. Ő is nagyon szerette
azt a használt hegedűt.
 – Szóval, igen. – Dev válla kissé megereszkedik. – Ezért szeretem
annyira Leland Barlow-t.
A folyosó túloldaláról Jules hozzájuk vág egy nyakpárnát, és a
többi első osztályon utazó utas rájuk mered.
– Befognátok már végre, idióták? Próbálok aludni, hogy ma este
bulizhassunk, és nektek is hasonlóképpen kellene tennetek!
Dev felkapja a párnát, és úgy illeszti a nyaka köré, mint egy
nyakláncot.
– Este bulizni mész? – kérdezi Charlie.
– Este bulizni megyünk! Iszogatni és táncolni, Skylarrel és
Julesszal. Hagyomány a stábnál, hogy az utazás első éjszakáján
elvisszük bulizni a sztárunkat.
Charlie lenyeli a hirtelen rátörő pánikot.
Az iszogatás, táncolás és Dev egy hihetetlenül veszélyes
kombinációnak tűnik.

Dev
New Orleans tökéletes első úti cél az évad utazási része során, mert
olyan mámorító, frenetikus energiával rendelkezik, ami pont
megfelel Dev jelenlegi igényének a figyelemelterelésre. A sofőr a
francia negyed zsúfolt utcáin kígyózik végig a szálloda felé vezető
úton, és Dev lehúzza az ablakot, hogy kidugja a fejét.
Bár még csak délután fél öt van, és ráadásul vasárnap,
mindenfelé emberek lézengenek élénk színű ruhákban, láthatóan
ittas állapotban. Valahol zene szól, és amikor elhaladnak egy csapat
nő mellett, akik „Menyasszonyi kíséret” feliratú szalagot viselnek,
mind obszcén dolgokat kiabálnak oda neki. Dev imádja az egészet.
Skylarnek néhány órára találkoznia kell az utazó csapattal, de
megígéri, hogy később csatlakozik hozzájuk a bárban. Devnek
szüksége van erre az estére. Szüksége van egy szabadnapra, távol a
kameráktól és a koronáktól. Szüksége van egy átmulatott éjszakára
jó barátok társaságában.
És amire ezen kívül még szüksége van, az a szex.
Ami nyilvánvalóan a problémái forrása – ez az oka a
nyughatatlan energiájának, a katasztrofális ó, kedvesem-nek és a
még katasztrofálisabb fél-merevedésének, amit a műsoruk hetero
sztárjának préselt. Már majdnem öt hónapja nem szexelt. Szüksége
van egy feledtető dugásra. Le kell vezetnie ezt az energiát valahogy.
A terve egyszerű: szabadnapja lévén keresni fog egy egyéjszakás
kalandot az egyik bárban, akivel aztán egész éjjel elszórakoztatják
egymást. Véget vet ennek a szex-aszálynak, és akkor Charlie
zabkásás tusfürdőjének illata sem fogja annyira összezavarni az
elméjét. Szexelni fog, és ezzel rendbe szedi a fejét, hogy segíthessen
Charlie-nak szerelembe esni, és megírni számára a boldog
befejezést.
Charlie-t és a produkciós csapatot a műsor a Hotel Monteleone
legfelső emeletén szállásolta el, a nők pedig a földszinten laknak
majd, ha megérkeznek este. Julesnak és Skylarnek a folyosó egyik
végén vannak a szobáik, Charlie-nak és Devnek pedig a folyosó
másik végén, és egymásba nyílnak. Amint Dev a szobájába ér, vesz
egy hosszú, forró zuhanyt, megborotválkozik, aztán kirázza a
zsákját a hatalmas franciaágy tetejére, hogy kiválassza a megfelelő
ruha-összeállítást, ami azt sugallja, „meleg fickó kölcsönösen
élvezetes, kötetlen szexet keres”.
 Sajnos a legtöbb ruhája mintha azt mondaná, „hetero fickó
aktívan igyekszik magányosan meghalni”.
Addig rugdossa a szobáikat elválasztó ajtót, amíg Charlie ki nem
nyitja, félálomban, arcán már a párnája lenyomatával a délutáni
szunyókálásból. Dev benyomul a szobájába.
– Kölcsön kell kérnem egy pólót!
Charlie a csupasz mellkasát bámulja, a bokszeralsója derekát,
tekintete végigsöpör a lábán. Van valami abban a hatalmas szürke
szempárban, aminek a pillantásától Dev bőre életre kel.
Charlie lehunyja a szemét, hatalmas kezével eltakarja az arcát, és
felnyög.
– Egek, miért vagy meztelen? – Ezt úgy mondja, mintha
undorodna, és a hangnem visszahűti Dev bőrét normális, szendergő
állapotába.
– Mert kölcsön kell kérnem egy pólót.
Charlie a szekrény felé mutat, amibe már bepakolta a holmiját.
– Kölcsönvehetsz, amit csak akarsz, de minden nagy és rövid lesz
rajtad.
– Nagy? Annyival nem vagyok soványabb nálad!
Charlie leengedi a kezét a szeme elől, és odaáll közvetlenül Dev
elé, hogy szó nélkül érzékeltesse, milyen szélesek mindketten. És jó,
oké. Charlie kétszer akkora, mint ő. Úgy be tudná takarni, mint egy
paplan.
És ez a gondolat – pontosan ez a gondolat – az, ami miatt Devnek
ma este muszáj szexelnie.
A szekrényhez megy, és elkezdi átkutatni Charlie drága cuccait. A
ruhái gyönyörűek, de egyikről sem ordít, hogy Dev. Igazából
egyikről sem ordít az sem, hogy Charlie. Az elegáns ruhái csupán
egy újabb védőréteg, amit Charlie mindennap magára ölt. Kivéve.
– Uramisten, ez egy farmerdzseki? Neked miért van
farmerdzsekid? Még farmerben sem láttalak soha! Ez fantasztikus!
Dev magára kapja Charlie egyik százdolláros pólóját, arra meg a
farmerdzsekit. Mindkettő lóg rajta.
– Őszinte vélemény: dögösen áll nekem ez a farmerdzseki, vagy
úgy nézek ki benne, mint egy tizenkét éves, aki az apja ruhájában
próbál bejutni egy bárba?
– Nagyon jól nézel ki.
Dev a karjába bokszol.
– Kösz, haver! Most pedig öltözködj!
Épp csak annyira megy vissza a saját szobájába, hogy belebújjon
egy szűk farmerbe, Charlie pedig fogat mos addig. Charlie épp a
számos lehetséges színes nadrág rövid ujjú póló kombináció között
válogat, amikor kétszer koppantanak az ajtón, majd beront rajta
Jules, kezében két mini vodkával, amit a repülőgépen nyúlt le. A
haját kiszabadította a szokásos kontyból, és fekete fürtjei gyönyörű
hullámokban omlanak a hátára. A megszokott póló helyett
farmerszoknyát és crop topot visel, és szempillaspirált.
– Azt a mindenit, Jules! Dögösen nézel ki! Mint egy kínai
„Sometimes”-érás Britney Spears! – ámul Dev.
Jules odadobja neki az egyik mini üveget.
– Te meg úgy nézel ki, mint egy indiai Growing Pains-érás Leo.
– Azt hiszem, ez a legszebb dolog, amit valaha mondtál nekem.
Charlie egy liláskék rövidnadrág és egy krémszínű ing mellett
dönt, amin apró varrott virágok vannak. Jules felhorkant.
– Charles, te pedig, mint mindig, most is úgy nézel ki, mint egy
tőzsdeügynök, aki a Martha’s Vineyard-szigeten nyaral.
 – Nos, te meg nagyon szép vagy – mondja Charlie ugyanolyan
őszintén.
A komolysága feloldja valamennyire Jules szokásos cinizmusát.
Szégyenlősen a cipőjét kezdi el bámulni.
– Köszi, Charlie!
Egy kellemetlen érzés feszíti Dev mellkasát, de lenyeli a vodkával
együtt, és mosolyt erőltet magára.
– Indulhatunk?

Charlie
Érzi a felszín alatt a pánikot – egy apró, gyötrő hangot, ami azt
mondogatja: „Talán ez nem jó ötlet. Talán ne rúgj be Devvel ma este.”
De a hangot elnyomja a várakozás elsöprő dübörgése, ahogy Jules
kivezeti őket a szállodából, egyenesen bele a francia negyed
káoszába.
Itt minden megvan, amit általában utálni szokott: túl sok ember,
túl sok szag, túl nagy zaj. De valamiért most csak Devet látja és érzi
és hallja. Dev nevet valamin, amit Jules mond; a szállodai sampon
illata, ahogy Dev hozzáér, és egy bár felé húzza őket, ahol Skylarrel
találkoznak; Dev, aki az ő ruháit viselve járkál. Dev látványa a túl
nagy farmerdzsekijében valamiféle érzéssel tölti el, amit nem tud
pontosan megnevezni.
Egy órába telik, amíg lesétálnak három háztömbnyit, mert Jules
enni akar minden utcai standnál, Dev beszélgetésbe akar elegyedni
minden idegennel, Charlie pedig el akar olvasni minden történelmi
emléktáblát. Amikor végre találkoznak Skylarrel egy melegbár előtt,
a nő egyáltalán nem hasonlít a szokásos feszült rendezői énjére,
csak egy boldog negyvenes nőre. Üdvözlésképp megöleli Julest és
Devet, Charlie-val pedig kezet ráz, aztán mindannyian egy aprócska
asztal köré tömörülnek, a térdüket egymáshoz verve.
– Ma este lerészegedünk, ugye? – kérdezi Skylar hivatalos hangon.
– Kétségtelenül – helyesel Jules.
Charlie nem szól semmit.
Nézi, ahogy Dev az alsó ajkához nyomja a hüvelykujját. Charlie
elképzeli a saját hüvelykujját, Dev ajkát, és azt a gyengéd nyomást,
ami elég lenne, hogy kinyissa vele a száját. Már ennyitől elveszti a
fejét, pedig még el sem kezdtek inni.
– Kaphatnánk négy házi Margaritát és egy kör tequilát? – kérdezi
Dev a felszolgálót.
Jules a kezét dörzsölve máris rátér a lényegre.
– Oké, Dev! Keressünk neked egy pasit!
Charlie gyomra összeszorul.
– Egy pasit? – kérdezi Skylar.
– Dev végre készen áll a Ryan utáni randizásra. Jelölteket
keresünk egy egyéjszakás kalandhoz. Ó, mit szólnál ahhoz a Joe
Alwyn kinézetű fickóhoz a bárnál?
A felszolgáló leteszi eléjük az italokat. Charlie nem nyúl a
poharáért. Hülye volt, olyan hülye, hogy azt hitte, Dev talán…
– Egyéjszakás kalandhoz? Devvel? – Skylar felhorkant, miután
legurította a saját és Charlie italát is. – Mr. Boldogan éltek, míg meg
nem haltak? Azt kétlem!
Dev azonnal védekezni kezd.
– Semmi baj nincs azzal, ha hiszünk a happy endben!
– Tényleg nincs? Statisztikailag a felük valójában válás. – Jules egy
gerezd lime-ot szívogat. – Nem kéne, hogy a mi kis nyomi műsorunk
szerelmi történeteinek megrendezése legalább egy kicsit elrontsa a
varázslatot számodra?
– Nem! Soha! – Dev elképesztően aranyos, amikor ilyen
szenvedélyes. Charlie lebámul a poháralátétjére. – Nézd, tudom,
hogy a való életben a párkapcsolatok bonyolultak, de ebben a
műsorban nem. Egyszerűen arról van szó, hogy két ember kedveli
egymást eléggé ahhoz, hogy adni akarjanak egy esélyt a dolognak.
Aztán feltesszük őket egy hajóra St. Thomasban, és egymásba
szeretnek, mert ki tud ellenállni annak, hogy szerelembe essen egy
hajón?
Skylar ismét felhorkan, de Dev folytatja:
– A helyzetek dramatizáltak, persze, az érzelmeket az
abszurditásig fokozzák a nézettség érdekében, és a legtöbb esetben
az emberek nem lesznek szerelmesek két hónap alatt. De néha
mégis megtörténik! Néha találkozol valakivel, és egyszerűen csak
tudod. Ez történik a műsorunkban évente két évadban! Ez miért ne
lenne varázslat?
Skylar elvigyorodik.
– Mondd csak még egyszer, miért is keresel egyéjszakás kalandot?
Dev beint neki az asztal túloldaláról.
– Charlie, miért nem iszol?
Még nem állt rá készen, hogy bárki megszólítsa, ezért Dev
kérdésére megbotlik néhány magánhangzóban.
Dev a térdére teszi a kezét az asztal alatt, és odahajol hozzá.
– Engedd el magad egy kicsit! Velünk biztonságban vagy.
Charlie nem érzi magát biztonságban. Kiszolgáltatottnak és
nevetségesnek érzi magát, hiába nem tudja senki, milyen
mélységesen csalódott. És ez az egész akkora ostobaság, hisz Dev
természetesen azért akart ma este bulizni menni, hogy más
férfiakkal flörtölhessen. Bármilyen furcsa barátság is alakult ki
közöttük, az a legjobb esetben is csupán barátság, a legrosszabb
esetben pedig az, hogy Dev egyszerűen átkozottul jó a munkájában.
Amikor ennek vége, nem fogják tartani a kapcsolatot. Dev a
következő hercegnő felkészítésével lesz elfoglalva, ő pedig
remélhetőleg az új munkájával. Túlságosan el lesz foglalva ahhoz,
hogy elfojtott érzésekre vagy Dev szájára gondoljon.
Emellett tényleg akarja, hogy Dev találjon valaki mást. Talán ha
valaki mással látja, nem fogja saját magával elképzelni.
Dev keze még mindig a térdén pihen, mikor ismét leinti a pincért.
Újabb italok teremnek az asztalukon. Dev érintése eltűnik.
– Charlie, láthatnám a kezed egy pillanatra?
– A kezem?
Dev Margaritától lehűlt ujjai a csuklója köré fonódnak, majd Dev
a szájához emeli a kezét. A másodperc töredékéig Charlie azt hiszi,
meg fogja csókolni a kezét, mint egy nemes herceg az egyik olyan
tündérmesében, amit annyira szeret.
Dev ehelyett megnyalja. Dev nyelve. Az ő kezének az oldalát. Nyál
és baktériumok és Dev nyelve. Csak ennyi kell ahhoz, hogy Charlie
egész teste megmerevedjen. Aztán a mosdóban történtekre gondol,
Dev karjára a válla körül, az ő kezével a derekán. Dev
merevedésére, ami a csípőcsontjához préselődött. A torka kaparni
kezd hátul, és alig tud koncentrálni a sóra, amit a kezére szórnak.
Dev kényszeríti, hogy nyalja le, aztán az ajkához szorítja a
felespoharat.
– Ezt a felest velünk együtt küldöd le, Charlie! – rikkantja. – Ez
stábos hagyomány!
Már most részegnek érzi magát. Jules visszaszámol:
– Három… kettő… egy!
Dev megdönti a poharat. A tequila végigcsúszik Charlie torkán,
aztán jön a lime. Dev a két ajka közé csúsztatja a gerezdet, a
hüvelykujja a szája sarkához nyomódik.
– Szívd, Charlie!
Charlie lassan szívogatja, próbál minél tovább élni a pillanatban,
a tequilával és Dev ujjaival. Újabb kör terem az asztalukon, és ezt
Charlie anélkül hajtja le, hogy Dev bármelyik porcikája
megérintené. Pedig szüksége lenne rá, hogy Dev megérintse. Rajta
kívül minden elhalkul és elhalványul. Csak statikus recsegés. Pánik
és vágyakozás és egy harmadik feles.
Muszáj megérintenie Devet, és hamarosan túl részeg ahhoz, hogy
visszafogja magát, így a keze rátalál az asztal alatt Dev csontos
térdére. Dev hagyja, hogy ott tartsa, és Charlie nem tudja, hogy ez
mit jelent.
Nem tudja biztosan, mikor hagyják el az első bárt, és hogyan
jutnak el a következőbe, egy klubba, ahol a színpadon drag queenek
lépnek fel. Csak azzal az érzéssel van tisztában, hogy a válla Dev
karjába nyomódik, miközben sétálnak, és hogy Dev kézfeje az övét
súrolja. Ahogy Dev közelebb hajol és a szája megérinti, minden
csupa ajak és fülcimpa és forró lehelet:
– Hadd hívjalak meg még egy italra!
Dev a bárpultnak támaszkodik. Hosszú végtagok és éles szögek,
olyan gyönyörű és annyira nem az övé.
 Dev
– Szóval… – kezdi Charlie. A pultnak támaszkodik, amíg az italukra
várnak. Magában bizonyára úgy gondolja, hogy ez a kis
támaszkodás, amit csinál, lazának tűnik. De nem tűnik annak.
Részeg Charlie teljesen szét van esve. Dev egy kicsit a
megszállottja.
– Egy férfi alakú személyt keresel, akivel eltöltheted az éjszakát? –
kérdezi Charlie szemérmesen.
Dev felnevet.
– Igen, azt hiszem, igen. Azt hiszem, itt az ideje, Ryan után.
A pultos eléjük rakja a Sazerac koktéljukat egy szalvétára, mert
ha New Orleansban vagy, úgy kell inni a tömény alkoholt, mintha
nem huszonnyolc éves lennél és gyomorégésre hajlamos.
– Ma este én leszek a kezelő – jelenti ki Charlie, és a nyelve
nehezen talál rá a szívószálra –, te pedig a Szőke Herceg. Találok
neked valakit, akit szerethetsz!
Dev ismét felnevet, Charlie pedig egy mellettük elhaladó,
élénkkék pompadour-frizurás, flitteres felsőt viselő férfi után nyúl.
– Elnézést! – szólal meg valamiféle meghatározhatatlan európai
akcentussal, és határozottan kancsal szemmel. – Bemutathatom a
barátomat, Devet?
Flitter tekintete nem jut tovább Charlie-nál.
– Te vagy Dev?
Meg sem várja a választ, rögtön belekapaszkodik Charlie ingébe,
és lehúzza magához, hogy a fülébe suttogjon.
Bármit is mondott Flitter, Charlie a gallérjától a feje búbjáig
elpirul.
 – Ez egy nagyon kedves ajánlat – mondja. – De jelenleg tíz nővel
randizom egy valóságshow-ban, úgyhogy kénytelen leszek kihagyni.
Flitter lebiggyeszti az ajkát, majd eltűnik a tömegben. Charlie
kikerüli a szívószálat, és nagyot kortyol az alkoholból. Dev ismét
felnevet. Úgy érzi, soha nem is fogja abbahagyni a nevetést – mintha
egy üvegnyi pezsgőbuborék szorult volna a torkába.
– Gyere! – Megragadja Charlie szabad kezét, és végighúzza a
lüktető testek között, amíg meg nem találják Skylart és Julest. Lady
Gaga-est van a klubban, és az összes drag queen a különböző
klipekből híres jelmezekbe öltözött. A színpadon épp „Poker Face”
Gaga szerepel, és Dev ringatni kezdi a csípőjét a zene ütemére.
– Táncolj velünk, Charlie!
A felkérésnek Charlie valami szörnyűséges hetero fejbiccentős-
térdroggyantós kombóval tesz eleget.
– Te jó ég, Jules! Állítsd le!
Jules megfogja Charlie kezét, és megpróbálja kijavítani robotszerű
mozdulatait, ellazítani a csípőjét. Felcsendül a „Bad Romance”, és
Jules meg Skylar megtanítják Charlie-nak a koreográfia egy
lebutított változatát, Dev pedig csupa pezsgőbuborék és egy
második Sazerac és a csontjaiban dübörgő basszus tökéletes érzése.
A férfiak csak úgy nyüzsögnek Charlie körül, és ő megpróbálja
bemutatni a férfiakat neki, de lehetetlen bárki másra nézni, amikor
Charlie a közelben van, izmos és szőke, és izzad a villogó fényekben.
Dev elveszti a fonalat, hogy hány italt ivott már meg. Elveszti a
fonalat mindennel kapcsolatban, ami nem Charlie ívelt ajka, fehér
foga, vagy a stroboszkópok fénye. Charlie Winshaw-nak vajon hány
ilyen éjszakája volt eddig az életében? Amikor le sem hervad a
mosolya, nem kattog semmin, nem aggódik azon, hogy furcsán
viselkedik, és teljesen, szemérmetlenül és furcsán rázza a csípőjét
Lady Gagára.
Volt már valaha Charlie-nak ilyen éjszakája? Volt már valaha,
hogy csak úgy elengedte magát? Úgy táncol, mintha a bőre egy
merev farmer lenne, amit végre betört, mintha végre most először
illene rá. Bárcsak itt lenne most Angie és Daphne, bárcsak az összes
nő tanúja lehetne ennek, mert lehetetlenség nem beleszeretni
Charlie ezen változatába.
– Te nem táncolsz! – üvölt az arcába. Megragadja Devet a
derekánál fogva, és odahúzza, ahol Jules épp együtt vonaglik
valakivel, akin csak neccharisnya van és semmi más. Skylar a saját
kis világába húzódott, a két karját a levegőbe emelve, teljesen
megszabadulva az állandó stressztől. Ez tényleg egy tökéletes
éjszaka.
– Csak néztelek, hogy jól érzed magad.
– Mi? – kiabálja túl Charlie a zenét.
– Semmi! – Dev felnevet, de az este folyamán most először nem
érzi viccesnek. Charlie keze hatalmas az ő keskeny csípőjén, mintha
oldalról könyvtámaszok tartanák egyenesen. Charlie még közelebb
húzza magához, a térdük összeér.
– Túl kedves vagy hozzám! – kiabálja Charlie.
– Soha senki nem lehet elég kedves hozzád, Charlie.
– Nem. Nem! – Lehunyja a szemét és megrázza a fejét. A
fluoreszkáló, villogó fények közt olyan komolynak tűnik. –
Aggódom, hogy nem tudod.
– Mit nem tudok?
– Aggódom, hogy nem tudod, mit érdemelsz. – Megragadja Dev
vállát. – Hat év hosszú idő maradni.
 Dev egy pillanatig nem biztos benne, hogy a Ryannel töltött hat
évéről vagy az Örökkön Örökkével töltött hat évéről beszél. Charlie
keze a tarkójára simul, és a sajátjához húzza a homlokát. Dev érzi
az alkohol ízét Charlie leheletén, minden egyes kilégzésnél.
– Túlságosan csodálatos vagy ahhoz, hogy megelégedj a
kincsvadászokos pólókkal és a PS5-tel.
Ryanről, ezek szerint.
– Köszönöm, Charlie.
Charlie épp csak annyira dől hátra, hogy az egyik közelben
táncoló férfi után nyúljon. Behúzza a férfit kis csoportos ölelésükbe.
– Ő itt a barátom, Dev – mondja Charlie az idegennek. – Szeretned
kellene őt!
A férfi elég részeg ahhoz, hogy csak úgy belemenjen.
– Oké – kacsint rá Devre.
– Nem, figyelj! – Charlie egyik keze Dev nyakán, a másik keze a
másik férfi hátán van. – Devnél jobbat nem találsz! Ő a legeslegjobb.
Annyira kibaszottul gyönyörű! Csak nézz rá!
És akkor Charlie ránéz. Ugyanaz a borzalmas kombinációja
Charlie pillantásának és Dev bőrének, mint korábban.
– Hát nem ő a legszebb férfi, akit valaha láttál?
– Szerintem te vagy a legszebb férfi, akit valaha láttam – mondja
az idegen rekedtes hangon. Dev kiválik a végtagok háromszögéből,
ellöki magát Charlie-tól. Több alkoholra van szüksége. Vagy talán
kevesebb alkoholra. Vagy levegőre. Vagy valamire.
– Hé! – Jules követi a klub nyüzsgésétől távolabb, egy sötét
sarokba, ahol a zene nem gabalyodik a szívébe, ahol Charlie nem
gabalyodik a testébe. – Jól vagy?
– Aha. – Sikerül villantania egy könnyed mosolyt. – Hát persze!
Csak… – Odamutat, ahol Charlie még mindig a férfival beszélget. – Ő
egy kész fasztorlasz.
– Nem tudom, mire számítottál. Charlie gyönyörű.
Dev ugyanazt a rántást érzi a mellkasában, mint korábban.
– Óvatosan, Jules! Kihallom az epekedésed.
Jules a szemét forgatja.
– Az én epekedésem?
– Mi van?
– Dev.
– Most komolyan, mi van?
– Haver. – Jules hangja túlkiabálja a klub zaját. – Ha ma este
tényleg találni akartál volna egy egyéjszakás kalandot, már
megtetted volna.
– Nem az én hibám, hogy senki észre sem vesz, ha Charlie a
közelben van!
– Akkor megpróbálhatnál nem Charlie közelében lenni.
– Az a munkám, hogy vigyázzak rá.
– De ma este nem dolgozol.
Úgy érzi, mintha az agya a tequila erős áramlatával szemben
próbálna felfelé úszni, ahogy minden megvilágosodik előtte. Ezzel a
karrierjét és a szakmai hírnevét kérdőjelezi meg. Részeg
komolytalanságot erőltet magára, a humorosságra játszik.
– Egy meleg férfi ápolhat plátói barátságot egy hetero férfival,
Jules. Ez nem valamiféle nem-hetero Harry és Sally.
– Biztos vagyok benne, hogy egy meleg férfi és egy hetero férfi
lehetnek barátok. De abban is hetven százalékig biztos vagyok, hogy
te és Charlie nem vagytok azok.
Devnek meg kell találnia a megfelelő választ, a párbeszéd
megfelelő sorát, mert amire Jules céloz, az szóba sem jöhet. Ez vagy
millió különböző módon lenne helytelen. Szakmai szempontból,
baráti szempontból, és olyan szempontból, hogy túl öreg már ahhoz,
hogy egy hetero fickó után epekedjen. Minden szempontból
katasztrofális lenne, ha a szakmai megbecsülésen kívül bármi mást
érezne Charlie iránt, és ő nem is érez. Nem lehet.
Stroboszkóp fények, zene és minden oldalról nyomuló testek
veszik körbe, és nem találja a megfelelő választ, hogy meggyőzze
Julest arról, hogy téved.
Hogy nagyon téved.
– Most szakítottam Ryannel.
– Azt hittem, készen állsz a kavarásra.
Dev beszívja az arcát.
– Charlie a sztárunk.
– Rendben – mondja Jules egy laza vállrándítással, mintha nem
írtak volna alá mindketten olyan szerződést, ami megtiltja a sztárral
való bratyizást. Mintha nem az egész franchise jövője múlna rajta,
hogy Dev segít-e Charlie-nak beleszeretni egy nőbe. – De ha ez
számít valamit, szerintem neki is bejössz.
Dev nem engedheti meg magának, hogy ezen elgondolkodjon.
– Én most visszamegyek a hotelbe.
– Dev, várj! – Jules utánakiált, ahogy a kijárat felé fordul, de nem
áll meg, amíg ki nem ér az utcára. És a levegő… igen, levegőre van
szüksége. Mohón kortyol belőle, miközben eltántorog a kidobók, a
klubba bejutni várók sora és egy huszonegy éves lány mellett, aki
épp a járdaszegély mellett hányja ki a belét. Devnek sikerült úgy jó
hat métert megtennie, mielőtt a téglafalnak rogy.
Túl részeg és túl melege van a farmerdzsekiben ahhoz, hogy
képes legyen mindezt feldolgozni. Az érzelmek között keresgél, és
végül a dühnél állapodik meg. Hogy merészeli Jules azzal vádolni,
hogy érzelmeket táplál Charlie iránt?
Természetesen törődik vele. Mert Charlie a Szőke Hercegük, és az
ő feladata, hogy törődjön vele. És mert Charlie Charlie. Persze, lehet,
hogy vonzódik hozzá, de csak azért, mert Charlie vitathatatlanul
vonzó, ő pedig vitathatatlanul magányos.
Aztán arra gondol, amit Charlie mondott róla a klubban. „Annyira
kibaszottul gyönyörű.”
Még soha senki nem mondta neki azt, hogy gyönyörű. Fiúk,
akikkel a gimiben járt, fiúk, akikkel a főiskolán járt, Ryan… Hogy
lehet, hogy Charlie Winshaw az első, aki ezt mondta neki,
holtrészegen egy klubban, Lady Gagákkal körülvéve?
De már tudja a választ. A pokolba is, Charlie Winshaw is valahogy
tudja rá a választ.
„Aggódom, hogy nem tudod, mit érdemelsz.”

Charlie
Dev itt volt. Dev most nincs itt.
Charlie eléggé biztos benne, hogy kivételes agya van – talán még
díjakat is nyert érte –, de épp úgy tűnik, nem képes megérteni, hol
van, vagy mit csinál. Azt hiszi, hogy kezek érintik. Azt hiszi, hogy
táncol. Azt hiszi, hogy valaki adott neki még egy italt. Tudja, hogy
Dev eltűnt.
A lába zsibbadt, ahogy átvág a tömegen, mint egy rossz
zsinórokon függő bábu, ide-oda tekeredve. Testek és karok, és halk
hangok a fülében, és kezek, amik a mellkasán siklanak. Hol van
Dev?
Jules. Az ujjai elkapják Jules keskeny vállát, ami olyan csontos,
mint Devé.
– Dev?
– Visszament a hotelbe.
Charlie az ajtó felé botladozik.
– Várj! – kiabálja túl Jules a zenét. – Megkeresem Skylart, és
mehetünk együtt!
Charlie megy tovább. Az ajtón túl a levegő meleg, fülledt. Charlie
szinte úszik benne.
– Dev?
– Charlie?
Dev. Egy téglafalnak támaszkodik nem messze tőle, a lába
végtelen hosszúnak tűnik, ahogy ott áll. Dev három méter magas, és
az arca nedves.
– Te sírsz! – kiáltja Charlie. – Hé, te sírsz!
– A francba. – Dev szétkeni a könnyeket az arcán. – Bocsi. Semmi
baj. Én csak… nagyon részeg vagyok.
– Te sírsz – ismétli meg Charlie már halkabban. A zene
elhallgatott, és Dev itt van, fél méterre tőle. Valószínűleg nem kell
kiabálnia. – Miért sírsz?
Odanyúl, és elkap egy könnycseppet a hüvelykujjával. Ráfúj.
Kívánj valamit. Vagy azt szempillával kell? Charlie annyira részeg,
hogy már fogalma sincs. Dev ellöki magát mellette, és elindul a
forgalmas járdán.
– Hová mész?
– Vissza a hotelbe.
 – Dev! – Charlie Dev dzsekije – a saját dzsekije – után nyúl, hogy
visszatartsa. – Valami rosszat tettem?
Dev felnevet, lebámul a tornacipőjére, ugyanarra, amit Charlie
lehányt – ez csupán három hete történt?
– Nem. Nem tettél semmi rosszat.
– Akkor mondd el!
– Nem lehet. – Dev hangja megtörik. Charlie össze akarja
forrasztani.
Dev megint megpróbál elsétálni, de nem hagyja. Dev az övé volt.
Őt érintette és őt tartotta a karjában a táncparketten. Dev ott az övé
volt, és most megint messzire távolodott.
Charlie mindkét kezével belemarkol Dev dzsekijébe.
– Miért húzódsz el mindig tőlem?
– Miről beszélsz?
– Játsszunk egy játékot – hallja Charlie a saját hangját. Részeg,
nagyon részeg. – Lássuk, ki húzódik el hamarabb.
Aztán nekilöki Dev hátát a téglafalnak, erősebben, mint
szándékozik, de nem baj, mert Dev itt van. Dev itt van. Itt tartja őt,
és Dev térde a combjának nyomódik, és az ő térde súrolja Dev bőrét.
Ezt akarta. Napok óta ezt akarta, és most Dev itt van, és Charlie
rájön, hogy fogalma sincs, mi következik ezután. Az ilyesmi
helyzeteket általában Dev szokta megírni neki.
– Charlie, mi a franc?
Szorosabban belekapaszkodik Dev dzsekijének elejébe. Nem tudja
biztosan, mit mondjon.
Azt mondja:
– Megcsókolhatlak?
 Dev
Először Charlie nekilöki egy téglafalnak, majd engedélyt kér, hogy
megcsókolhassa. Az agresszió és a figyelmesség közötti éles ellentét,
az, hogy a beleegyezését kéri talán a legszexibb dolog, ami Devvel
valaha történt, és felülír minden logikus gondolatot. Válaszol
valamit. Talán azt, hogy „oké”.
De Charlie Winshaw nem fogja megcsókolni. Ennek semmi
értelme. Ennek az egésznek semmi értelme! Charlie a falhoz
szorítja, a tekintete vad, és Dev el akar húzódni; Dev soha nem akar
elhúzódni. De Charlie nem fogja megcsókolni, és ő nem akarja, hogy
megcsókolja. Mert nem érez semmit iránta.
Aztán Charlie hüvelykujja az alsó ajkához ér, gyengéden
végigsimít rajta, majd Charlie szája az alsó ajkára simul. És basszus.
Az Örökkön Örökké című valóságshow Szőke Hercege egy
téglafalnak döntve csókolja, annyira tétován, a szája puha, és sós íze
van. Egy pillanatra Dev a kameraszögeken és a zenén gondolkodik,
amit az utómunkálatok során adnának a jelenethez, de aztán már
nem gondol semmire, mert Charlie keze a csípőjére vándorol,
egymáshoz vonja a testüket, és közben a nyelvével szétválasztja az
ajkát.
Charlie Winshaw-nak jobb íze van, mint a mentakrémes Oreónak,
és ő határozottan akarja ezt. És pontosan ezért kell abbahagynia.
– Sajnálom – suttogja Charlie, amint elhúzódnak egymástól.
Kifújja a levegőt.
– Charlie, részeg vagy. – Dev alig tudja kimondani ezeket a
szavakat, főleg, hogy Charlie tizenöt centire van tőle, félig nyitott
szájjal. Dev belekapaszkodik minden logikus okba, amiért nem
szabadna ezt tennie. Erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető, ha
megcsókolja a hetero barátját, amikor az részeg. Huszonnyolc
évesen nem akar egy hetero fiú kísérletezése lenni. Elveszítheti a
munkáját. – Nem akarod ezt csinálni!
– Dev – mondja zavarosan Charlie. – Én tényleg ezt akarom
csinálni. – És megint megragadja a tarkójánál fogva. Semmi lágyság
sincs abban, ahogy visszahúzza a szájukat egymáshoz, először
fogakkal, aztán nyelvvel, majd kézzel.
Forróság – zilált, hanyag forróság. Charlie körme végigszánt az
apró szőrszálakon a tarkóján, és még akkor is, amikor Dev teste
elolvad az érintésre, az elméje megakad egy fontos gondolaton:
Charlie utál csókolózni.
Charlie utál csókolózni, szóval miért csókolja úgy, mintha az egész
élete múlna rajta?
Charlie hetero, szóval miért akarná megcsókolni őt?
Charlie, Charlie – gyönyörű, briliáns, gondosan óvatos Charlie –,
szóval miért akarná megcsókolni őt?
Muszáj újra ellöknie magától. Újra el fogja lökni magától Charlie-t.
Úgy körülbelül öt másodperc múlva tutira véget fog vetni ennek az
egésznek.
De aztán Charlie az ölét az övéhez nyomja, és Dev érzi Charlie
rövidnadrágján keresztül, ahogy megmerevedik, és nem. Nem fog
semmit sem csinálni. Élni fog és meghalni ebben a pillanatban.
Boldogan otthagyja szégyenteljesen az Örökkön Örökkét, és soha
többé nem dolgozik Hollywoodban, ha ez azt jelenti, hogy még egy
percet ennek a téglafalnak dőlve tölthet Charlie Winshaw-val.
És miután úgy dönt, hogy ez a csók megéri, hogy tönkretegye érte
az egész életét, elhatározza, hogy a legtöbbet fogja kihozni belőle.
Belemarkol Charlie hullámos fürtjeibe – és már teljes
bizonyossággal tudja, hogy eddig minden alkalommal, amikor
hozzáért a hajához, ezt akarta igazán –, és úgy fordítja meg
magukat, hogy most Charlie áll háttal a falnak.
Amint Dev kezdi irányítani a műsort, még több kéz és még több
fog kerül játékba. Ami Charlie-ból hiányzik a hozzáértés és a
tapasztalat terén, azt kompenzálja vad lelkesedésével. Charlie keze
rátalál a fenekére, a nadrágja belső varrására, a hasára az inge
alatt. Charlie úgy érinti, mintha nem tudná, hol is kezdje, mintha
túlterhelnék a lehetőségek; ő pedig úgy érinti Charlie-t, mintha
tudná, ez rá az egyetlen esélye. Úgy érinti, mintha Charlie
bármelyik pillanatban eltűnhetne.
Dev végigfuttatja a fogát Charlie erős állkapcsa mentén, amíg el
nem éri az állán a gödröcskét, ahol megharapja. Charlie válaszul
megborzong. Dev a testének minden porcikájában érzi ezt a
borzongást, és a vágy csak gyűlik benne, mint valamiféle veszélyes
dolog, amíg be nem akasztja a lábát Charlie lába mögé, és
hozzádörgölőzik. Charlie félénken belenyög a szájába, és ő megtölti
a tüdejét a hanggal, ami azt jelenti, Charlie akarja őt.
Dev egyik pillanatról a másikra tér magához. Nyilvános helyen
vannak, New Orleans egyik utcáján, ahol bárki belebotolhat a
jelenetbe, hogy az Örökkön Örökké sztárja egy férfival csókolózik.
Elhúzódik Charlie-tól. Charlie a falnak dől, zihál, az arca kipirult.
– Köszönöm – suttogja végül a köztük keletkezett térbe.
– Te most megköszönted, hogy megcsókoltalak?
Charlie két ujját a mosolyának sarkához nyomja.
– Igen.
Dev megrázza a fejét, és nevet.
 – Ez egy kicsit furcsa.
– Szerintem tetszik neked, hogy egy kicsit furcsa vagyok – mondja
Charlie új, magabiztos hangon, olyan hangon, ami úgy szánt végig a
bőrén, mint korábban a körme, és Devnek muszáj még egyszer
megcsókolnia, még egyszer utoljára, mielőtt soha többé nem
csókolhatja meg. Megragadja Charlie állát, és Charlie olyan
gyengéden találkozik vele, a keze a tarkójára csúszik, hüvelykujját
az állkapcsán tartva. Charlie megszívja az alsó ajkát, és bárcsak
megtarthatná valahogy ezt a pillanatot! Bár megőrizhetné egy
bakelitlemez barázdáiban, és úgy alhatna el, hogy ezt a dalt
hallgatja végtelenítve!
– Dev, tegnap este… – Charlie szája rátalál a fülére. – A mosdóban.
Megkeményedtél miattam?
Dev zavarában felnyög. De már eldöntötte, hogy tönkreteszi az
egész életét, ezért azt feleli:
– Igen, Charlie. Istenem, igen!
Charlie hozzábújik.
Hat méterre tőlük a klub ajtaja kitárul, és bentről kiáradnak a
„Telephone” taktusai. Charlie elugrik Devtől.
– Skylar, gyere már! – Jules hangja olyan tisztán cseng át az
éjszaka káoszán, mint egy kijózanító villám, ami mindent átszakít. –
Az a két részeg idióta már lehet, hogy holtan fekszik valahol!
Mire Jules észreveszi őket a járdán, Charlie már másfél méterre
áll tőle, és Dev már nem zihál annyira.
– Hé, megtaláltunk! – mondja Skylar. – És nézd, Jules! Nem haltak
meg!
Dev nincs meggyőződve arról, hogy ez igaz.
– Mit csináltok, srácok?
 – Semmit – vágja rá túl gyorsan, és még véletlenül sem néz
Charlie-ra. Ha csak egy másodpercre is Charlie-ra néz, Skylar tudni
fogja. Ha Charlie-ra néz, az arca elárul minden átkozott érzést, ami
most a mellkasában verseng, és akkor mindenki tudni fogja.
– Charlie – szólítja meg Skylar –, nem festesz túl jól.
– Ööö…
Dev ekkor Charlie felé fordul, hogy megnézze, jól van-e. Röviden
megpillantja az arckifejezését – egy olyan arckifejezést, amit fel
kellene ismernie még az első estéjükről –, aztán Charlie előrehajol,
és telibe hányja a lábát. Pontosan úgy, mint az első este.
Valahogy mégis ez volt Dev legjobb éjszakája hosszú-hosszú idő
óta.

Charlie
Ó, gondolja Charlie lassú felismeréssel. Meghaltam.
A halál annyit tesz, hogy egy idegen ágyban ébred, az agyába fúrt
vasúti szöggel, ólomra kicserélt végtagokkal, és csak nagyon
bizonytalan emlékképekkel az elmúlt tizenkét órából.
Még soha nem volt ennyire másnapos.
Megpróbál felülni a szállodai ágyban, és azonnal elhányja magát.
Kibotorkál a fürdőszobába, hogy letisztítsa magáról a hányást, amit
aztán a WC-be hányással folytat. Meghatározatlan ideig. Jules
érkezik, miközben ő a zuhanyzó padlóján ül a forró vízsugár alatt,
még mindig az előző esti ruhájában.
– Hát, igen… – Jules teát és egy üveg Excedrint tesz le neki a
pultra. – Ahogy sejtettem.
 – Csináltam bármit, amivel beégettem magam tegnap este?
Az éjszaka számára csupa Lady Gaga-dal és tequila. Nagyon-
nagyon sok tequila.
Jules nem sieti el a válaszát.
– Attól függ, mit értesz beégés alatt…
Jules csak tettette, hogy iszik? Tökéletesen virgoncnak tűnik,
miközben pontosan feleannyit nyomhat, mint ő. – Totál berúgtál, és
Lady Gagára táncoltál egy drag klubban. Ez égőnek hangzik?
– Ahogy én táncolok? Valószínűleg.
Jules leül a lecsukott WC tetejére, és előhúzza a telefonját. Az
Instagram-sztorijában látható egy videó, amin ő és Skylar a „Bad
Romance” mozdulatait tanítják neki. Igazából egyáltalán nem tűnik
égőnek. Inkább, mint aki jól szórakozik. Charlie úgy néz ki, mint aki
jól érzi magát.
– És sok időt töltöttél azzal is, hogy Devet random meleg
fickóknak ajánlgattad.
Dev.
Hirtelen minden eszébe jut. Dev nyelve és Dev öle az öléhez
nyomva, és Dev a téglafalnak dőlve és Dev…
Ó, a francba!
Mit tettem? Mit tettem?
Charlie magzatpózba gömbölyödik a zuhanyzóban. Ilyen íze van a
megbánásnak: felöklendezett tequila és koszos vattapamacs.
És mintha a szégyene elég erős lenne ahhoz, hogy megidézze
Devet, napszemüvegben és a világ leghatalmasabb csésze kávéjával
a kezében besétál a nyitva maradt fürdőszobaajtón.
– Indulnunk kell lefelé, hogy felvegyük a versenyzőkkel a
jelenetet, ahogy üdvözlöd őket. Készen állunk?
 – Charlie teljesen felöltözve ül a zuhany alatt, szóval nem.
– Szedd össze magad, Charles! Dolgunk van! – mondja Dev
lekezelően. Aztán laza mozdulattal megfordul, és a mosdókagylóba
hány.
– Undorító! – visít fel Jules.
– A WC tetején ültél! Mit kellett volna tennem?
Jules befogja az orrát és a száját, és kirohan a fürdőszobából, Dev
pedig letörli a hányást a szája sarkából, olyan méltóságteljesen,
amennyire csak telik tőle. Kettesben maradnak, mindketten
hányástól bűzlenek, és egyikük sem hajlandó először megszólalni.
Charlie a zuhanyból ömlő vízen át bámul fel rá. Dev a
napszemüvegén át bámul le rá. Charlie-nak fogalma sincs, mi zajlik
Dev fejében.
Talán elfelejtette?
– Mennyire… mennyire emlékszel a tegnap estéből? – kérdezi
végül Dev.
Mindenre. Minden átkozott másodpercre emlékszik.
Megcsókolta Devet tegnap este. Megcsókolta Devet, és az pontosan
olyan volt, mint amilyennek a csókolózásnak lennie kellene. Úgy
élvezte kettőjük csókját, ahogy még soha mással azelőtt. Teljesen
letaglózza ennek a ténynek a tiszta felismerése, és letaglózza a
zavar, hogy mi történik ezután. Megcsókolta Devet, de tudja, hogy
soha többé nem csókolhatja meg újra, anélkül nem, hogy tönkre ne
tenné ezt az évadot és Dev egész karrierjét. Anélkül nem, hogy meg
ne bántaná azt a tíz nőt, akik még mindig itt vannak a műsorban,
hogy vele randevúzzanak, és anélkül nem, hogy tönkre ne tenné az
esélyét annak, hogy újraépítse a hírnevét.
Hiba volt. Hatalmas hibát követett el. De Dev kérdése kiutat kínál
mindkettejüknek – egy lehetőséget arra, hogy visszacsinálják, ami
történt –, és Charlie nem gondolkodik azon, mit akar. Csak arra
gondol, hogy mit kell tennie.
– Nem sok mindenre emlékszem. – Visszanyeli a torkában
feltoluló hányingert. – Arra emlékszem, hogy a klubba érünk,
aztán… ennyi.
– Oké. – Dev arckifejezése megfejthetetlen a napszemüveg mögött.
– Oké.
Aztán kivonul a fürdőszobából, és közben elkiáltja magát:
– Jules! Felöltöztetnéd, kérlek?
Jules visszajön a fürdőszobába, és megpróbálja álló helyzetbe
tornázni. Charlie újra elhányja magát. Jules elvigyorodik.
– A mai nap igazán jó móka lesz!

Abszolút semmi sem jó móka.

Annyira másnapos, hogy alig bírja leforgatni a jelenetet, ahol
üdvözölnie kell a megérkezett versenyzőket a francia negyedben.
Még a keddi Csoportos Küldetésre sem érzi magát teljesen a réginek.
A tíz versenyben maradt nővel a Mardi Gras Worldben találkozik,
ahol túravezetésen vesznek részt, és megismerkednek a karnevál
történetével. Ezután egy raktárházba viszik őket, ahol a nőket két
csapatra osztják, és az a feladatuk, hogy megépítsék a saját Mardi
Gras felvonulási kocsijukat, bár már június van.
A producerek azt akarják, hogy vegyüljön el a nők között, amíg a
kocsikon munkálkodnak, és Charlie elsőnek Daphne felé húz,
mielőtt eszébe jutna, hogy kettőjüknek is van egy kínos, csókkal
kapcsolatos drámájuk.
 – Ööö, hé – kezdi.
Daphne szégyenlősen mosolyog fel rá.
– Szia! Már szerettem volna beszélni veled. – Átvezeti Charlie-t (és
a két kamerást is) a raktár másik végébe, ahol a többi nő nem
hallhatja meg őket. – Csak bocsánatot akartam kérni a bálon
történtek miatt – mondja, és a hajfonatával babrál. – Nem kellett
volna… úgy rád vetnem magam.
– Ketten kellettünk hozzá, hogy egymásra másszunk –
próbálkozik Charlie.
Daphne nem mosolyodik el. A szája inkább grimaszra húzódik.
– Megan mondott valamit, hogy provokáljon, és talán néhány
pohárral több bort ittam a szokásosnál, és Maureen azt mondta,
hogy nekem azt kéne… Egy ostoba, részeg döntés volt a részemről.
Charlie nyel egyet.
– Ezt talán át tudom érezni.
Daphne idegesen kibontja szőke haját, majd újra befonja, aztán
felsóhajt.
– Az a helyzet, hogy tényleg nagyon kedvellek, Charlie. Úgy érzem,
sok közös van bennünk, és jól érezzük magunkat együtt.
Minden, amit mond, igaz, és amikor ránéz Daphne-ra az aranyos
overalljában, gyengédség és szeretet melengeti. De nem érez rá
különösebb késztetést, hogy nekinyomja Daphne-t egy téglafalnak,
és ledugja a nyelvét a torkán.
– Szóval szerintem bízzunk ebben a kötelékben köztünk –
folytatja Daphne –, nem kell elsietnünk a kapcsolatunk fizikai
aspektusát.
– Egyetértek – vágja rá Charlie túl gyorsan.
Daphne tétován ölelésre tárja a karját, és Charlie elfogadja,
magához vonja a nő karcsú testét.
Tulajdonképpen egész kellemes.
– Hé! – Angie bukkan fel mellettük egy csöpögő ecsettel a kezében.
– Kiveséztétek már a cikis smárolós fiaskótokat?
Daphne elvörösödik.
– Aha, igen. Kösz, hogy így fogalmaztad meg.
– Király! Akkor csoportos ölelés! – Angie beékeli magát az
ölelésbe, és összefröcsköli Daphne overallját festékkel. – Hoppá!
Bocsi, Daph!
Daphne azonnal átmasírozik a díszleten, felkap egy ecsetet, és
végighúzza Angie rövid szárú overalljának az elején. Angie félig
levegő után kap, félig felnevet, de ez nem olyan, mint a szokásos
veszekedések, amik a nők között ki szoktak törni a forgatáson.
– Hogy merészeled? Jössz nekem egy új overallal!
– Az az én overallom! Kiloptad a bőröndömből!
Ekkor mindketten Charlie felé fordulnak, nagyon komoly
arckifejezéssel és kinyújtott ecsettel. Charlie feltartja a kezét.
– Tudjátok, ma tényleg nem érzem túl jól magam, és azt hiszem,
erősen meg kellene fontolnotok az esélyeteket arra a tiarára, ha
tönkreteszitek ezt a rövidnadrágot…
A könyörgés hiábavaló, a két nő nekiáll összespriccelni, amíg
festék nem borítja a pólója elejét, a lábát, az arcát.
– Mindketten azonnal hazamentek! – fenyegetőzik, de Angie és
Daphne csak hisztérikusan nevetnek, elég hangosan ahhoz, hogy az
a többi versenyzőt is odacsábítsa. És onnantól a kocsikészítő
verseny gyorsan festékháborúvá változik.
A producerek nem avatkoznak közbe, míg a nők úgy rohangálnak
fel-alá, mint a gyerekek, és összekenik egymást festékkel. Sabrina
kék festékbe mártja Daphne hajfonatát, és ecsetként használja
Delilah crop topján meg Lauren L. szoknyáján. Charlie megpróbálja
megvédelmezni Jasmine-t a festékbombától, amit Becca kreált, mire
ő végzi festékáztatta pólóval. Amit ezért levesz.
– Nagy hiba! – mondja neki Angie. – Most már tudjuk, mit kell
tennünk ahhoz, hogy levetkőzz!
Valakinek – talán Whitney az – az a ragyogó ötlete támad, hogy
csillámport is vegyít a katyvaszhoz, és még Megan is közelebb kerül
a többi versenyzőhöz, amikor mindannyian emberi Mardi Gras
felvonulási kocsivá válnak. Charlie még soha életében nem nevetett
ennyit és ilyen jóízűen.
Ryant majd’ szétveti a düh.
– Mindannyian tetőtől talpig festékesek és csillámporosak! –
ordítja, amikor végre elhangzik az „ennyi”. – Nem vihetjük őket így
az étterembe a társasági órára!
– Ryan, ez a legjobb felvétel, amit az egész évadban eddig
felvettünk – érvel Skylar. – Charlie még sosem tűnt ennyire
kedvelhetőnek.
– De mihez kezdünk most velük? Legalább tízpercnyi felvételre
van szükségünk az esti társasági óráról.
Dev, aki egész nap tartotta a távolságot Charlie-tól, most felteszi a
kezét.
– Lehet, hogy van egy ötletem.

Ejtik az egész versenyt meg a társasági órát, és a stáb visszacuccol a

szállodába. A nők és Charlie a saját szobáikba mennek, hogy
lezuhanyozzanak és átöltözzenek pizsamába. Ezután mindenki
Charlie szobájában gyűlik össze, ahol a kamerák és a lámpák már
fel vannak állítva. Hatalmas mennyiségű kaját rendelnek, és az
évad során Charlie és a versenyzők most először lehetnek csak úgy
egyszerűen együtt. A korábbi jól sikerült küldetés közelebb hozta
mindannyiukat, és valamiféle átmeneti illúziót teremtett, amitől a
nők megfeledkeznek arról, hogy azért vannak itt, hogy egymással
versengjenek. Ehelyett nedves hajjal ülnek a padlón, jambalayát
esznek és körbeadogatják egymásnak a rosé pezsgős üvegeket.
Amikor nem nyomja a kényszer, hogy megcsókolja őket, Charlie
tényleg kedveli ezeket a nőket. Ezt a felismerését gyorsan elűzi a
bűntudat.
A legtöbb nő valójában nem miatta van itt, ahogy ő sem miattuk
jött. Megan azért jelentkezett a műsorba, hogy az edzésvideóit
reklámozza, Sabrina pedig azért, hogy több látogatót szerezzen az
utazási blogjának. Rachel a mozgó büféjéből igazi éttermet akar
nyitni, Jasmine pedig a személyes márkáját szeretné bővíteni, mint
egykori Miss Kentucky. És persze mindannyian több Instagram-
követőt akarnak.
És mégis, lehetetlennek tűnik, hogy a következő öt hetet úgy
vészelje át, hogy ne bántsa meg egyiküket sem – ha nem bántja meg
mindannyiukat – ezek közül a csodálatos nők közül.
– Elértünk már az este szállodai táncos buli szakaszába? – teszi fel
a kérdést Angie, mire Lauren L. azonnal bekapcsol egy vidám
Leland Barlow-dalt a kezelője telefonján, majd megragadja Sabrina
kezét, és tangóállásba rántja. Charlie ösztönösen Devet kezdi
keresni. Dev az egybenyíló szobáik közötti ajtóban áll, egy kamera
mögé bújva. A tekintetük összetalálkozik a kitörni készülő táncparti
közepette. Charlie utasítja magát, hogy fordítsa el a fejét. De nem
teszi.

– Azt hiszem, a következő Koronázási Ceremónia előtt át kellene

beszélnünk a kapcsolataid jövőjét a megmaradt versenyzőkkel –
mondja Dev valamivel éjfél után, amikor a versenyzők már
visszatértek a szobáikba, és a produkciós csapat befejezte a parti
nyomainak eltakarítását.
– Mindenki tudja, hogy te és Daphne olyanok vagytok, mint az
egyforma szőke esküvői marcipánfigurák, és hogy elképesztő
köztetek a kémia Angie-vel, bár az a benyomásom, hogy Angie
Griffinnek egy kaktusszal is elképesztő kémiája lenne. De Lauren L.
igazi meglepetés volt ma, és azt hiszem, eddig Sabrináról is jócskán
megfeledkeztünk. – Dev egy zacskó dupla krémes Oreóval a
kezében leül Charlie mellé az ágyra. – Te mit gondolsz?
Jelenleg csak az jár a fejében, hogy Dev milyen közel ül mellette.
– Kizárólag az a gondolat foglalkoztat, hogy arcátlanul Oreót eszel
az ágyamban.
Dev odahajol hozzá, így amikor beleharap, kis fekete
kekszmorzsák hullanak Charlie ölébe.
– Te egy szörnyeteg vagy!
– Mint ahogy azt mondtam… – Dev tovább beszél a versenyzőkről,
miközben szórakozottan söprögeti a morzsákat Charlie öléből. Az
egész teste megfeszül Dev érintésétől és Dev füstös-édes illatától és
Dev testének a közelségétől az ágyán, mintha semmiség lenne.
Éppen ezért kell továbbra is úgy tennie, mintha a csók meg sem
történt volna, még akkor is, ha ez a titok minden alkalommal
felkavarja a gyomrát, ha csak rá gondol. Mert a csók nyilvánvalóan
semmit sem jelentett Devnek – szóval ő is figyelmen kívül
hagyhatja, engedheti, hogy eltűnjön a részeg feledésben, és
folytathatja úgy a barátságukat, mintha mi sem történt volna.
Nem tudja, mit akar, hogy a csók jelentsen, de abban biztos, hogy
igenis jelentett valamit.

Azon a napon, amikor Lauren L.-lel van Udvarló Találkája, Charlie

huszonnyolc éves lesz.
Minden tőle telhetőt megtett, hogy ezt az információt eltitkolja a
stáb és a versenyzők elől, mert utálja a születésnapját. Utálja a rá
irányuló figyelmet, a nyomást, hogy valami emlékezeteset kell
tennie, és az érzést, hogy kudarcot vall az életben. Újabb év telt el,
és ő még mindig ugyanaz a régi Charlie.
(Kivéve, hogy most már egy olyan Charlie, aki elég bátor volt
ahhoz, hogy megcsókoljon valakit, aki tetszik neki, de még mindig
túl gyáva ahhoz, hogy ezt beismerje.)
A születésnapja mindig egy huszonnégy órás szorongás-csapdával
egyenlő, ezért nagyon szívesen bevenne egy Xanaxot, és átaludná az
egész napot, ha nem kellene felkelnie a forgatás miatt.
Parisa konfettit dobáló Bitmojijára ébred. A közösségi oldalain
kap néhány üzenetet régi stanfordi ismerősöktől és olyan nőktől,
akiket alig ismer. A családja felől nem hall semmit, de nem is
számított rá. Jó ez így.
Lemegy a szálloda edzőtermébe, és ledolgozza a szülinapi depit,
majd elmegy lezuhanyozni, míg Jules kiteszi számára az előre
jóváhagyott ruháját aznapra. Amikor kilép a zuhany alól, a saját és
Dev szobája közötti ajtó nyitva áll.
 – Charlie, öltözz fel, és gyere, segíts nekem valamiben!
Nem siet kettesben maradni Devvel, ezért lassan veszi fel a
mustárszínű rövidnadrágot és bújik bele a gyönyörű, virágmintás
ingbe, amit Jules választott neki.
– Charlie, most! Azonnal gyere ide!
Charlie felsóhajt, átsétál a szomszédos szobába, és rögtön
ledermed az ajtóban a rémülettől. Dev hotelszobája zsúfolásig
megtelt az Örökkön Örökké stábjának tagjaival. Skylar Jonesnak
parti sapka díszeleg borotvált fején, Ryan Parker belefúj egy parti
sípba, és még Mark Davenport is megtiszteli őket a jelenlétével.
Charlie még sosem látta a házigazdát a forgatáson kívül, de most itt
van, Dev ágyán heverészik. Jules a szoba közepén áll, és egy tortát
tart a kezében.
– Boldog születésnapot! – kiáltja Dev, és a Dev mellett álló nő szó
szerint többmaréknyi konfettit szór a levegőbe.
– Meglepetés, ribi!
Parisa az.
A valódi Parisa Khadim, aki Dev New Orleans-i szállodai
szobájában áll, feltűnést keltő nadrágkosztümben, a haját szoros
lófarokba fogva. Dev zsíros, mosatlan haját egy baseballsapka alá
rejtette. Charlie agya nem képes teljesen feldolgozni a képet, hogy
Parisa ott áll Dev mellett, hogy ez a két ember az élete két
különböző részéből ugyanabban a fizikai térben létezik.
– Te mit keresel itt?
– A kezelőd meggyőzte a műsort, hogy szülinapi meglepiként
veled utazhassak a következő héten! – Parisa hátba veregeti Devet,
Charlie feje pedig szétrobban. – Gyere ide és ölelj meg, Szépfiú!
Charlie tesz néhány bizonytalan lépést előre, és hagyja, hogy
Parisa magához ölelje. Ő átkarolja a vállát, Charlie pedig a nő puha
keblére omlik. Olyan hihetetlenül boldog, hogy láthatja Parisát. Az
igazi családja leszarja a születésnapját, de Parisa – Parisának fontos
minden, és most itt van.
– Boldog szülinapot… – kezdi énekelni Mark Davenport abszurd
falsettóban, és az egész csapat belekezd a „Boldog szülinapot” egy
igen hamis előadásába. Jules feltartja a tortát, Charlie pedig elfújja a
gyertyákat, aztán Skylar elkezdi felszeletelni és papírtányérokra
osztani a tortát reggel kilenckor.
– Dev végigkoslattatta velem az egész várost, hogy gluténmentes
répatortát találjak, de hogy őszinte legyek… – Jules szkeptikusan
méricskéli a tortát. – Nem vagyok benne biztos, hogy finom.
Dev. Charlie megfordul, és meglátja őt a szoba sarkában, ahol már
jóízűen tömi magába a hatalmas szelet tortát.
– Köszönöm – botorkál oda hozzá Charlie. – Köszönöm ezt az
egészet. Ez a legkedvesebb dolog, amit valaki valaha tett értem a
születésnapomon.
A legszomorúbb az egészben, hogy komolyan gondolja. Még soha
senki nem rendezett neki meglepetésbulit, nemhogy átreptette
volna a legjobb barátját az országon a kedvéért. De hát persze, hogy
Dev megtenné.
Dev egy műanyag villával szurkálja a tortáját.
– Igen, és bocsi, ha ez… sok neked. Még azelőtt szerveztem a bulit,
hogy… nos…
Azelőtt.
– Mi előtt? – kérdezi szemrebbenés nélkül.
– A semmi előtt. Mindegy.
– Nos, köszönöm – ismétli meg Charlie.
 Még több tortával megpakolt tányért passzolnak körbe, és
mindenki gyorsan befalja, hogy aztán elinduljanak a földszintre,
ahol a furgonok már várják Charlie-t és Lauren L.-t, hogy
elmenjenek a mocsárjáró túrára. Parisa Charlie mellé lép, amikor
elhagyják a szobájukat.
– Nem hiszem el, hogy itt vagy! – mondja neki Charlie.
– Nem hagynám ki, hogy láthassalak a szülinapodon. – Parisa
Devet nézi, aki előrekocog, hogy hívja a liftet. – Szóval… Dev, mi?
Elég aranyos.
A féltékenység irracionális lándzsája fúrja át Charlie-t.
– Ő meleg, Parisa.
– Nem mondtam, hogy nekem tetszik!
Charlie odakapja a fejét, és meglátja Parisa tudálékos vigyorát.
Vajon tudja?
A legjobb barátjaként vajon elég, ha ránéz a szájára, és
automatikusan meg tudja mondani, hogy három nappal ezelőtt Dev
nyelve végigsimított az alsó ajkán?
És ha tudja, vajon mit gondol?
Ha Parisa tudná, valószínűleg nagyon dühös lenne. Azért juttatta
be a műsorba, hogy orvosolhassa a hírnevét. Nem azért, hogy csinos
fiúkkal váltson titkos csókokat a Bourbon Streeten.
De Dev olyan szép. Néha Charlie megfeledkezik erről, aztán
megint megpillantja Devet, és tökéletesen szabályos arca úgy
meglepi, mintha most látná először. Mintha újra és újra kiesne a
kocsiból ennek a férfinak a lábai elé.
Előttük Dev megnyomja a lift hívógombját, és előreengedi a
csapat többi tagját. Dev a hülye baseballsapkájában, Dev a zsíros
hajával, Dev a cargo rövidnadrágjában, Dev a cukormázzal az
arcán. Dev, aki átreptette a legjobb barátját az országon a
születésnapjára. Dev, aki szerint megérdemli a szerelmet.
Dev, akit megcsókolt, és akit soha többé nem csókolhat meg.

Dev
Úgy tesznek, mintha a csók meg sem történt volna.
Vagy legalábbis ő úgy tesz. Charlie akkor sem tudna
visszaemlékezni a vasárnap estére, ha az élete múlna rajta, így
fogalma sincs róla, hogy megragadta a derekát és kimondta azokat a
szavakat.
Megcsókolhatlak?
Ami jól is van így. Sőt, még jobb is annál! Nagyszerű!
Ha Charlie emlékezne a csókra, őt már kirúgták volna. Néha úgy
gondolja, hogy a bűntudat miatt amúgy is fel kellene mondania.
Legtöbbször azonban végtelenül hálás, hogy a jóindulatú
univerzum és a rengeteg tequila kegyesen eltörölte ezt a hibás
lépést.
Mivel Charlie nem emlékszik, így képesek egymástól másfél
méterre ülni az ágyon, és ez egyáltalán nem furcsa. Már csak hat
perc van hátra Charlie Winshaw huszonnyolcadik születésnapjából,
és Parisa elvárja tőle, hogy éjfélig fennmaradjon, még akkor is, ha
Charlie nem hajlandó több bort inni, és folyton elbóbiskol.
Parisa a párnákból emelt trónján heverészik Charlie szállodai
ágyán, Jules pedig mellette. Parisa még csak egy napja érkezett, de
Jules már most teljesen odáig van érte, talán azért, mert a
forgatáson nem sok olyan nő van, aki nem versenyző vagy a főnöke.
Parisa és Jules egész nap a büféasztalnál sustorogtak és kuncogtak
cinkosan összebújva.
Ami Devet illeti, ő a maga részéről nem tudja eldönteni, hogy
Parisa Khadim a legmenőbb ember, akivel valaha találkozott, vagy
a legfélelmetesebb. A haját szoros lófarokban hordja, és a
nadrágkosztümje körülbelül annyiba kerülhet, mint Dev lakbére. A
mérete egyenes arányban áll azzal, hogy mekkora figyelmet követel
magának; magas, széles vállakkal és széles csípővel. Ha Charlie-ra
rátörne egy igazán súlyos pánikroham, Parisa valószínűleg fel
tudná emelni. Devnek ez sosem sikerülne.
– Most már lefekhetek végre? – veti át a karját az arcán Charlie.
Parisa megrúgja.
– Nem! Még öt percünk van arra, hogy ünnepeljük a csodálatos
születésedet.
– Ha tényleg ünnepelni akarnál engem, akkor hagynál aludni.
Charlie arrébb gurul, ahol Parisa lába már nem érheti el, mielőtt
újra belerúghatna, Dev pedig túlságosan el van foglalva a borával
ahhoz, hogy észrevegye: Charlie inge felhúzódik a hátán a
mozdulattól.
– De lefekvés előtt le kell zuhanyoznom! – nyafog Charlie. – Nem
tölthetném a születésnapom utolsó öt percét azzal, hogy kimosom a
mocsárbűzt a hajamból?
– Szó sem lehet róla! – Aztán Parisa intenzív pillantását Devre
fordítja. – Szóval, Dev. Charlie azt mondta, hogy írtál egy elképesztő
forgatókönyvet.
Dev arca felforrósodik. A bortól.
– Nem vagyok biztos az elképesztőben…
– Pedig teljesen elképesztő – vág közbe Charlie. Van valami a
hangjában, amitől Devben felötlik a gondolat, hogy Charlie szája a
torkához ér. Keresztbe teszi a lábát az ágyon.
– Charlie mondta, hogy szeretnéd, hogy eljuttassam a
forgatókönyvedet egy ügynökhöz.
– Charlie félrebeszélt. Nem lenne profi dolog megkérnem a
sztárunk PR-osát, hogy segítsen a kapcsolataim építésében. – Persze,
aligha ez lenne a legkevésbé profi dolog, amit mostanában tett. Nem
néz az ágyon elterülve heverő Charlie-ra. – Különben is, ez egy
queer romkom.
Parisának a szeme sem rebben.
– Én queer vagyok. És szeretem a romkomokat.
– Nem, úgy értem, a legjobb esetben is csak egyetlen queer filmet
kapunk évente, ha szerencsénk van, és azok is általában két fehér
emberről szólnak. Az én filmem nem eladható, és nem akarom az
idődet pazarolni.
Dev megérzi Charlie tekintetét az arcán, mintha vitatkozni
akarna, de nem teszi. Parisa csak megvonja a vállát.
– Rendben, barátaim – szólal meg Jules, és átnyújtja Devnek a
borosüveget. – Nekem holnap korán kell kelnem egy
stábmegbeszélés miatt, úgyhogy jobb, ha visszavonulok a
szobámba.
Parisa pfujolni kezd, ahogy Jules kisétál a szobából.
– Én pedig megyek zuhanyozni – közli Charlie, és legurul az
ágyról, majd kimerülten a fürdőszoba felé botorkál.
– Dupla pfuj!
Sem Dev, sem Parisa nem mozdul Charlie ágyáról, valószínűleg
azért, mert mindketten tudják, hogy az éjszaka végén az ember nem
hagy ott egy fél üveg bort. Dev feltölti a poharát, aztán odanyújtja a
maradékot Parisának.
Parisa megvárja, amíg meghallják a zuhany hangját, és csak aztán
szólal meg:
– Köszönöm, amit érte tettél!
– Ó, hát szívesen. Ő… – Dev esetlenül húzogatja a papírpohara
szélét. – Ma van a születésnapja.
– Igen – mondja Parisa megértő bólintással. – Ő elég különleges.
– Te és Charlie. Ti valaha…?
Parisa azonnal megérti, mire gondol.
– Nem. Soha. Köztünk ez nem olyan.
Dev nézi ezt a gyönyörű, összeszedett, magabiztos nőt, aki
egyértelműen felismeri, hogy Charlie milyen csodálatos ember,
olyannak, amilyen.
– Megkérdezhetem, miért?
Parisa keresztbe teszi a lábát, és a borosüveget a kettő közé dugja.
– Természetesen elgondolkodtam rajta. Nekem is van szemem, és
amikor először találkoztunk, mielőtt még felvett volna, azt
gondoltam… talán.
– Miért nem lett a talánból semmi?
– Mert ő Charlie. Mert a talán soha eszébe sem jutott – válaszolja
Parisa tárgyilagosan. – És én örülök neki. A pasi fantasztikus barát,
de járni vele katasztrofális lenne. A leghalványabb fogalma sincs
arról, hogyan kell párkapcsolatban élni.
– Akkor miért küldted őt ebbe a műsorba? Az volt a szándékod,
hogy ország-világ előtt beégesd?
– Természetesen nem! Charlie újra tech területen akar dolgozni,
én pedig azt akarom, hogy boldog legyen. Maureen Scott megígérte,
hogy segíthet újraépíteni az imidzsét, szóval… – Parisa pillantása a
csukott fürdőszobaajtó felé villan, és lehalkítja a hangját. – Ha
elmondok neked valamit, megígéred, hogy köztünk marad?
Dev bólint.
– Tavasszal megnősült az egyik unokatestvérem, és Charlie velem
jött az esküvőre, mint a kísérőm. A Pinterest-megszállott
unokatestvérem úgy döntött, hogy ő fogja tartani az egyetlen olyan
muszlim esküvőt, aminek saját koktélja lesz, és mint kiderült,
Charlie imádja a szedres mojitót. Vagy hatot legurított belőle, és meg
kell értened, ha Charlie egyszer berúg…
– Ó, már nekem is volt szerencsém találkozni Részeg Charlie-val.
Parisa felvonja az egyik tökéletesen ívelt szemöldökét.
– Akkor most képzeld el Részeg Charlie interpretatív táncát
Whitney Houstonra egy kétszáz fős esküvőn. Aztán egyszer csak
odanéz az unokatestvéremre az új férjével, és rájuk mutat – szó
szerint mutat, keresztül az egész táncparketten, szóval az emberek
bámultak –, és azt mondja nekem: „Azt akarom.” Parisa szünetet
tart a történetében, és hagyja, hogy Dev átérezze Charlie szavainak
súlyát. – Maureen Scott már hónapok óta nyaggatott, hogy
engedjem Charlie-t a műsorban szerepelni, és erre ott volt Charlie,
aki részegen bevallotta, hogy egy része valahol vágyik egy
párkapcsolatra, szóval csak azt gondoltam…
– Várj! A hátsó szándékod, amiért Charlie-t a műsorba küldted, az
a műsor valódi célja?
Parisa végigsimít a haján.
– Nos, igen. Talán nevetségesen hangzik, hogy beleszerethet egy
nőbe a műsorban, de…
– Egyáltalán nem hangzik nevetségesen. Nekem nem.
Egy percig csak csendben kortyolgatják a bort.
 – Mesélt neked valamit a családjáról? – kérdezi Parisa, még
halkabb hangon.
– Nem nagyon.
– Nekem sem mondott túl sokat. Csak ezt-azt az évek során. Abból,
amit összeraktam, a Winshaw-k egy rakás pöcs, akik mind
elmehetnek a pokolba azért, ahogyan bántak vele.
Dev úgy dönt, hogy Parisa minden kétséget kizáróan a legmenőbb
ember, akivel valaha találkozott.
– A családja meg sem érdemelte őt. Charlie egy csodálatos ember,
és borzasztóan bántak vele gyerekkorában, csak mert az a
gyönyörű agya néha kicsit másképp működik. – Megint szünetet
tart, és amikor megszólal, a hangja ellágyul. – El sem tudom
képzelni, milyen lenne, ha azok az emberek, akiknek feltétel nélkül
kellene szeretniük engem, nem szeretnének, de azt hiszem, ha én is
így nőttem volna fel, talán én is nehezen hinném el, hogy
megérdemlem a szeretetet.
A zuhany hangja elnémul, és mindketten úgy riadnak fel, mintha
rajtakapták volna őket valamin. Dev leveszi az egyik lábát a
másikról. Parisa felkel az ágyról.
– Jó barátjának tart téged, és ennek örülök – mondja Devnek, és
kiissza a maradék borát. – A plátói szeretet is fontos. Jó éjt, Dev!
A hotelszoba ajtaja becsukódik Parisa mögött, és Dev összeomlik
újdonsült bűntudatának súlya alatt. Parisa azért küldte Charlie-t a
műsorba, hogy szerelmet találjon, és öt hét múlva Charlie
megkaphatja, amire vágyik: egy menyasszonyt és egy állást a tech
iparban. Ha Dev nem rontja el neki az egészet, Charlie mindent
megkaphat, amire csak vágyik.
Kinyílik a fürdőszoba ajtaja, és Charlie zabkásás tusfürdőjének
párás édessége beáramlik a szobába még Charlie előtt, aki azonnal
megdermed, amikor kilép. A fürdőszoba ajtajában áll, póló nélkül,
és a tengerészkék melegítőnadrágja olyan alacsonyan lóg a csípőjén,
hogy gyakorlatilag nincs is rajta. Dev még mindig az ágyon ül a
borával, és pontosan harminc másodpercet ad magának. Harminc
másodpercet arra, hogy siránkozzon egy olyan világ
igazságtalanságán, ahol egy ilyen kinézetű férfi megcsókolta őt, és
nem emlékszik rá.
Igazából nem is jönnek be neki az izmos férfiak. Általában.
– Bocsi – szólal meg végül. – Épp most készültem visszaindulni a
szobámba.
– Nem gond – feleli Charlie, de a hangja furcsán feszültnek tűnik.
Dev az éjjeliszekrényre teszi a poharát, Charlie testápolója mellé.
– Jól telt a születésnapod?
Charlie elmosolyodik.
– Tökéletes születésnapom volt. Köszönöm, Dev!
Vajon képes lesz valaha is elvonatkoztatni attól, ahogy megtörten,
vágyakozva a téglafalnak dől és megköszöni neki a csókot,
valahányszor Charlie azt mondja, „köszönöm”? Charlie arca teljesen
elpirul, mintha ugyanarra emlékezne vissza ő is. De Charlie nem
emlékszik. – Úgy értettem, köszönöm a születésnapi meglepetést.
Parisát és a tortát meg mindent. Csak ennyit akartam mondani.
– Igen, gondoltam…
Charlie feltűnően téblábolni kezd a szobában, mint egy ketrecbe
zárt madár.
– Most már tényleg le kéne feküdnöm, szóval…
Charlie nem emlékszik. Kizárt, hogy Charlie emlékezzen. De.
– A múlt éjjel, a klub előtt…
 – Kérlek – szakítja félbe Charlie fojtottan. – Csak menjünk aludni,
és majd holnap beszélünk róla.
Charlie rohadtul emlékszik!
Hagynia kellene, hogy mindketten a hamis tudatlanság kis
buborékában éljenek, de nem teheti, mert Charlie emlékszik.
Emlékszik, és tudja, hogy ő is emlékszik, és egész héten magára
hagyta a csók tudatával.
Dev felpattan az ágyról.
– Rendben! – csattan fel. – Mehetsz aludni. De előbb játsszunk egy
gyors játékot! – Megragadja Charlie-t a nadrágja zsinórjánál fogva,
és keményen nekilöki az ágy mellett a falnak. – Lássuk, ki húzódik
el hamarabb!
Csak bizonyítani akarja, hogy Charlie blöfföl, beismertetni vele,
hogy mindenre emlékszik, és csak tetteti, hogy nem, valami olyan
oknál fogva, amibe nem is akar túl mélyen belegondolni. Mert ezek
az okok valószínűleg a megbánás-és-szégyen családjába tartoznak.
Ám amint Charlie teste az övének ütközik, a vicc elillan, mert
Devnek eszébe jut, milyen érzés, ha Charlie ott van, szorosan
hozzásimulva. Olyan jó érzés.
Küzd, hogy megőrizze a tréfás vigyort, a vigyort, ami azt mondja,
ez csak egy játék, és most ismerd be, hogy emlékszel. Charlie felnyúl,
és két ujját Dev mosolyának a széléhez nyomja, mint aznap este is.
Ez a bizonyíték.
– Te hazug, miért…?
És akkor Charlie a száját érinti a mosolyának széléhez, és a
dühének többé nincs jelentősége. Charlie előrébb mozdul, majd
némi tartózkodással visszahúzódik, mielőtt teljesen beleveti magát
a csók lendületébe. Dev minden emléke visszatér, nem csak
beképzelte, ami a klubnál történt. Charlie-val csókolózni teljesen
más érzés, mint bárki mással. Talán azért, mert újdonság, talán
azért, mert egy kicsit esetlen, vagy talán azért, mert Charlie-ról van
szó, akinek a keze óriási az arcán és tarkóján, hogy pontosan úgy
öleli, mint egy paplan.
Dev egy percet ad magának. Egy percet, hogy átölelje Charlie
derekát. Egy percet, hogy úgy tegyen, mintha ez olyasvalami lenne,
amit folytathatnak. Aztán elhúzódik.
– Nem lehet. Részeg vagy.
Charlie szeme felpattan.
– Egyáltalán nem vagyok részeg! Nem ittam semmit.
– Ja, tényleg.
Charlie elengedi Devet, és az ágyhoz bukdácsol.
– Sajnálom! Nagyon-nagyon sajnálom! – A kezébe temeti az arcát.
– A francba. Nagyon sajnálom!
– Melyik részét sajnálod?
– A csókolózós részt – nyöszörgi Charlie a tenyerébe. Dev nem volt
a tudatában, hogy felnőtt férfiak képesek nyöszörögni, de Charlie-
ról van szó, ezért a nyöszörgése fenséges. A gondolattól nyöszörög,
hogy megcsókolta. Ez jobban fáj, mint kellene.
– Hogy az előbb megcsókoltál? – szűri a foga között Dev –, vagy
hogy megcsókoltál vasárnap, és aztán úgy tettél, mintha nem
emlékeznél rá?
– Dev! – Charlie felnéz, könnyek csorognak az arcán.
Ó, a francba! Nem foglalkozhat a saját sérült egójával, amikor
Charlie sír. Leül mellé az ágyra.
– Hé, hé… semmi baj! Minden rendben van. – Charlie térdére teszi
a kezét.
 Charlie egész teste megfeszül az érintésre.
– Pontosan hogyan is van minden rendben?
Nincsen. Épp abszolút ellenkezőleg. Kétszer is megcsókolta azt,
akinek a kezelésével megbízták, és most a műsoruk sztárja póló
nélkül sír egy hotelszobában a születésnapján. De neki már van
abban tapasztalata, hogy a puszta kitartásával manifesztálja a
dolgokat, így talán ha továbbra is azt ismételgeti, hogy minden
rendben van, végül minden rendbe fog jönni. Nem a saját maga
számára, hanem Charlie számára.
– Csak úgy értettem… nem nagy ügy.
Charlie megmozdítja a lábát, és elhúzódik az érintése elől.
– Nem nagy ügy?
– Aha. – Olyan közömbösen vonja meg a vállát, hogy szinte saját
magát is meggyőzi. – Ha lenne egy dollárom minden alkalomért,
amikor egy hetero srác megcsókolt szórakozásból, akkor lenne…
nos, úgy öt dollárom.
Charlie nem nevet. A homlokát ráncolva megint székrekedéses
arckifejezéssel nézi. Talán ez Dev kedvence.
– Ez… ez nagy dolog nekem, Dev!
– Ezt hogy érted? – Dev fél a választól, fél a szégyentől és a
megbánástól, amit Charlie most fog szavakba önteni.
– Úgy értem, hogy kedvellek. Vagyis szeretek csókolózni veled.
Vagy nem is tudom. – Gyönyörű pír kúszik fel Charlie nyakán, és
szétterül az arcán.
– De megértem. Nem akarod, hogy megcsókoljalak, és nem
helyénvaló, hogy folyton rád vetem magam.
Dev úgy érzi, mintha a testén kívül lebegne.
– Te… szeretsz csókolózni velem?
 – Azt hittem, ez talán elég nyilvánvaló a múltkori este után. –
Charlie kínosan végigmutat a testén, és Devnek eszébe jut az érzés,
ahogy Charlie a klubnál hozzásimult. Azt akarja, hogy most is
hozzásimuljon, de ez soha többé nem történhet meg.
– Azt hittem, nem igazán szeretsz csókolózni.
– Nos, igen, ez egyfajta új fejlemény számomra is – ismeri be
halkan Charlie. A vallomás Dev szegycsontjától valahol dél-
délnyugatra talál célba.
– Talán ez azt jelenti, hogy egyre jobban érzed magad a saját
bőrödben – javasolja Dev. Nem biztos benne, hogy kit is akar
meggyőzni. – Talán ha tovább ápolod az őszinte érzelmi
kapcsolatokat a nőkkel, rájössz, hogy velük is élvezed a csókolózást!
– Aha. – Charlie nyel egyet. – Talán.
Szorosan egymás mellett, kínos csendben ülnek. Fel kellene állnia
és távoznia. Be kellene csuknia az ajtót a szomszédos szobáik között,
rá kellene csuknia az ajtót erre az egész lehetetlen pillanatra. Nem
szabadna a kezét nyújtania, hogy újra megérintse Charlie térdét.
Mégis megteszi.
Végigfut a logikus érveken: az ő feladata, hogy segítsen Charlie-
nak tökéletes herceggé változni, hogy beleszerethessen az egyik
versenyzőbe, és már olyan közel van hozzá. A kamerák előtt Charlie
lassan, de fantasztikus sztárjává válik a műsornak, és hétről hétre
mélyül a kapcsolata is a nőkkel. Ha lenne még egy kis ideje, segíteni
tudna Charlie-nak megtalálni a boldog befejezést. Kivéve, ha ezt
tovább folytatja.
Mindketten a kezét bámulják Charlie tengerészkék
melegítőnadrágján, és amikor Dev felnéz, rádöbben, hogy Charlie
arca csak tizenöt centire van tőle.
 – Dev. – Charlie hangja szirupos. Közeli.
– Lehetne olyan, mint a gyakorló randik – hallja a saját hangját
Dev. Kétségbeesetten, szánalmasan, annyira tele vágyakozással,
hogy meg van róla győződve, bele fog fulladni. – Hogy
kényelmesebben menjen a dolog?
Charlie bólint, és addig bólogat, amíg a szája össze nem találkozik
az övével. A csók gyengéd, tétova, mintha Charlie attól félne, hogy
később tényleg tesztet íratnak róla. Dev megpróbál a gyakorló
részére koncentrálni a gyakorló csóknak, de amint Charlie keze a
derekához ér, feléledő bőre felülír minden logikát, és Charlie ölébe
ösztökéli.
Lebámul Charlie-ra, miközben lovagló ülésben elhelyezkedik az
ölében.
– Ezt szabad? – kérdezi Dev. – Izé, gyakorlás céljából?
– Igen. – Charlie hangja megremeg. – Szabad.
Dev beletúr Charlie nedves hajába.
– Ezt szabad?
Charlie nyel egyet.
– Határozottan szabad.
Dev előrehajol, szájával majdnem megérinti az állkapcsát.
– Ezt szabad?
Charlie felismerhetetlen hangot ad ki magából beleegyezésként,
mire Dev végigcsókolja az állát, egyszer, kétszer, háromszor, amíg
Charlie füléhez nem ér. Amint a szájába veszi a fülcimpáját, Charlie
egész testében megmerevedik alatta, és megragadja a combját, hogy
megtámassza magát.
– Szabad? – suttogja Dev, és a fogával végigkaristolja a Charlie
füle mögötti bőrt.
 – Dev – mondja Charlie. Vagyis inkább nyögi.
Dev nem tudja, hogy a nyögés azt jelenti, hogy állj meg, vagy ne
állj meg, ezért megáll.
– Szabad?
Charlie keze remeg, amikor hatalmas tenyerébe fogja Dev arcát.
– Igen. Nagyon is igen!
Előrehajol, félúton találkozik össze az ő szájával, és Dev hátralöki
az ágyra.
Charlie merészsége átadja a helyét valami másnak. A kezét a
pólója alá csúsztatja. Bárcsak palackba zárhatná az érzést, amint
Charlie ujjai a hasát simítják, és tusfürdőnek használhatná! Olyan
illata lenne, mint a zabkásának, és olyan íze, mint a nagyon intenzív
fogkrémnek. Koncentrálj, Dev! Gyakorló csókolózás!
– Fontos tudni, hogy mit élvezel, Charlie. – Ismét a fülcimpájához
hajol.
– Ezt élvezem.
– Látszik rajtad. – Dev is élvezi, szereti, ahogy Charlie teste úgy
reagál az érintésére, mint egy finoman hangolt hangszer. Végigsimít
az ujjbegyével Charlie bicepszének abszurd vonalain, mire Charlie
beharapja az alsó ajkát. – Nem baj, ha határokat szabsz a nőkkel, és
az is rendben van, ha kéred, amit akarsz.
– Azt akarom… – kezdi Charlie, majd élesen beszívja a levegőt. –
Szeretném levenni a pólódat, kérlek – jelenti ki tökéletes
udvariassággal. Elkezdi húzni a pólóját, de olyan ügyetlenkedve
teszi, mintha még életében nem vett volna le ruhadarabot.
– Segíthetnél, ahelyett, hogy kinevetsz – javasolja.
– Szó szerint nem vagyok rá képes. Ugye tisztában vagy vele, hogy
beszorult a karom?
 Aztán a póló eltűnik, és Charlie felbámul a nyakára,
kulcscsontjára, hasára. Dev abbahagyja a nevetést.
– Olyan kibaszottul gyönyörű vagy – suttogja Charlie.
Ugyanezt mondta a klubban is, bár akkor részegen kiabálta ezt
oda egy idegennek. Most halkan, szinte félénken mondja, és a
szavak csak Devnek szólnak.
Ez csak gyakorlás, emlékezteti magát Dev.
Charlie mindkét kezével végigsimít a mellkasán, majd az egyik
keze megállapodik a szívénél. Számolja a másodperceket, ahogy
Dev szívdobbanásai a tenyere alatt dobognak.
– Azt hiszem, nagyon kedvellek – mondja Charlie még halkabban,
és a vallomás olyan, mint a nitro kávé és a savanyú gumicukor
intravénásan fogyasztva. Dev túl nagy szíve megfeszül a
mellkasában, Charlie tenyerének nyomódik, és Dev hiába próbálja
visszatartani az összes rátörő érzést, amit nincs joga érezni.
Mert az Örökkön Örökké nem így működik.
Harminchét nap múlva Charlie el fogja jegyezni Daphne
Reynoldsot. Ez az a történet, amit a legelső este óta írnak. Így kapja
meg Charlie a boldog befejezését.
Harminchét nap múlva Charlie így fogja megcsókolni Daphne
Reynoldsot, de ma este Dev engedi magát elveszni a gyakorló
csókokban, hagyja, hogy elragadja Charlie keze és testének lüktető
mozgása által, még akkor is, ha tudja, ez holnap mennyire fog fájni.

Charlie
Egy másodpercet sem akar kihagyni ebből. Hogy Devet csókolja.
Hogy Dev csókolja őt.
Józan agya ezúttal minden részletet meg akar jegyezni, hogy
amikor Dev újra elhúzódik, legyen mibe kapaszkodnia, valami, ami
emlékezteti, hogy ez valódi volt. Hogy egyszer megcsókolt valakit,
akit kedvelt, és hogy visszacsókolták. Még akkor is, ha csak a
gyakorlás kedvéért volt.
Dev biztos, hogy újra el fog húzódni. Charlie érzi, még akkor is,
amikor megmozdul, hogy Dev öle az övéhez érjen, kölcsönös
vágyuk feszül a vékony melegítőnadrágban. Dev a szájába nyög,
miközben Charlie testéhez dörgöli magát. Ő legszívesebben
megenné ezt a hangot, úgy öntené, mint cukrot a friss eperre.
Dev el fog húzódni, és neki muszáj ebben a pillanatban élnie,
hogy megörökítse az utókor számára.
Dev bőrének füstös édessége ilyen közel hozzá; Dev csontos térde,
könyöke és csípőcsontja mind belémarnak; nyelvének
magabiztossága és csókjainak biztossága; bőrének forrósága, ahogy
a hüvelykujja végigsimít Charlie mellbimbóján, és ó! Nem tudott
róla, hogy a teste ilyesmire is képes, de mintha Dev mindent tudna a
saját és az ő testéről is. Charlie leginkább erre az érzésre akar
emlékezni – az érzésre, hogy Dev olyan részeit kelti életre, amikről
nem is tudta, hogy léteznek.
– Ezt élvezed? – Dev hangját a torkán érzi. Dev hüvelykujja a
mellkasán köröz.
– Ööö, nyilván!
Dev felnevet, aztán a nyelvével is megérinti a mellkasát, apró
körökben simogatja, szopogatja, és egyre lejjebb csúszik, és…
– Dev! – kapja el Charlie Dev mindkét kezét, és megállítja. – Azt
hiszem, talán… abba kellene hagynunk. Szükségem van…
 Dev érti. Legördül róla. Charlie esetlenül arcon puszilja, és alig ér
ki a fürdőszobába. Nem kell sok, hogy befejezze; már majdnem elért
odáig. Csak el kell képzelnie, milyen lett volna, ha elég bátor ahhoz,
hogy hagyja Devet továbbmenni.
Amikor kijön a fürdőszobából, hallja, hogy a szomszédban megy a
zuhany. Felvesz egy pólót, átsétál Dev szobájába, és leül az ágya
szélére. Eldől rajta. Az egész ágynak Dev-illata van.
– Te most a párnámat szaglászod?
Charlie riadtan felül. Dev alig másfél méterre áll tőle vizes hajjal,
egy új kosaras rövidnadrágban.
– Nem, a párnádat vizsgáltam. Hogy… piszkos-e.
Dev elmosolyodik, és Charlie mellkasában megmozdul valami
hatalmas dolog, amit nem ért, amit nem tud megnevezni.
– Igen, a párnádat szaglásztam.
Dev elneveti magát, és odasétál az ágyhoz.
– Te tényleg elég furcsa szerzet vagy.
Charlie szétnyitja a lábait, így a térde közrefogja Dev térdét.
– Jó illatod van. Ez aligha az én hibám.
Dev ujjai a hajába túrnak, és Charlie elkapja a kezét. Megcsókolja
a puha bőrt a csuklója belső oldalán. Dev egy kicsit előredől. Úgy
néz ki, mintha újra az ölébe akarna borulni, de aztán kényszeríti
magát, hogy ne tegye. Visszatartja magát.
– Le kéne feküdnünk.
– Oké – helyezi kényelembe magát Charlie.
Dev hátravetett fejjel felkacag. Charlie nem tudta, hogy ilyen
vicces, amíg Dev Deshpande el nem kezdett vele nevetni.
– Úgy értettem, külön ágyban, uram! Na, gyere!
Charlie hagyja, hogy Dev felhúzza, és a szobáik közti ajtóhoz
vonszolja.
– Jó éjt, Charlie!
Charlie még egyszer utoljára visszanéz rá.
– Jó éjt, Dev!

– Most meg foglak csókolni.

Angie Griffin odahajol hozzá a kanapén, Charlie pedig (szerinte
meglehetősen higgadtan) így válaszol:
– Okés!
Okés. Teljesen okés, hogy valami nevetséges New Orleans melletti
birtok szalonjában ül a Koronázási Ceremónia előtt, amin újabb két
nőt készül hazaküldeni, hogy már csak nyolcan maradjanak – nyolc
nő, akik elméletben feleségül akarnak menni hozzá. Teljesen okés,
hogy itt kell ülnie és Angie-vel csókolóznia, miközben ő inkább
Devet akarja csókolni. Teljesen okés, hogy Devnek ott kell állnia és
néznie, ahogy Angie-vel csókolóznak. Bár azt nem igazán tudja, Dev
hogyan is érez a csókolózással kapcsolatban.
– Ennyi! – kiáltja Skylar a szomszédos szobából, véget vetve a
kínos csókolózásnak. Szerencsére. Charlie és Angie felállnak a
kanapéról, és a nagy bálterem felé indulnak, ahol egy másik kamera
Parisát veszi.
Úgy tűnik, Devnek csak úgy sikerült meggyőznie Maureen Scottot,
hogy engedje Parisát a műsorral utazni, ha Parisa szerepelni fog a
műsorban. Charlie a legjobb barátjaként mutatta be őt a kamerák
előtt, és Parisának az a feladata, hogy a Koronázási Ceremóniát
megelőzően az összes bennmaradt versenyzőt kifaggassa a
szándékairól. A nő viszont jóval félelmetesebb, mint amire Dev
számított, így mostanra már mindenki megbánta ezt a
megállapodást.
– Azt mondtam, hogy légy kemény – mondja Parisának Ryan. –
Nem azt, hogy ríkasd meg őket!
Charlie körbepillant, és észreveszi, hogy Daphne Reynolds zokog.
Elég hevesen.
– Csak egy egyszerű kérdést tettem fel neki! – kiabál vissza Parisa.
– Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen összeomlik. Jézusom!
Skylar tízperces szünetet rendel el, és Dev kisétál a dupla szárnyú
ajtón a szabadba. Charlie elszámol harmincig, aztán követi. Kicsivel
elmúlt este tíz óra, de a levegő még mindig meleg a szirupos déli
nyártól, és hangos a kabócáktól. Dev az udvar túlsó végében áll, egy
bokrot bámul.
– Szia! – löki meg Charlie a vállával.
– Szia! – köszön vissza Dev. Amikor elmosolyodik, az csak árnyéka
a szokásos mosolyának. – A legjobb barátod ijesztő!
– Csak meg akar óvni – feleli Charlie egy fél vállrándítással. – A
legjobbat akarja nekem.
Dev bólint. Furcsán távolinak tűnik. Charlie közelebb akarja
érezni magához. A kezéért nyúl, és finoman megrántja, maga után
húzza Devet a gondosan nyírt bokrok labirintusába, ahol senki sem
láthatja őket. Sötét van, de Charlie mégis rátalál Dev ajkára, a foga
az ajkába mélyed. Homloka Dev szemüvegének koccan, mire Dev a
csókjukba nevet.
– Nem kellene… – próbálkozik. De reggel is azt mondta, hogy nem
kellene, amikor Jules azt írta, hogy tíz perc múlva megérkezik a
reggelivel a szobájukba, Dev ennek ellenére háttal a fürdőszobai
mosdónak nyomta. Azt mondta, hogy nem kellene, amikor az
öltözőben segített felvenni a szmokingját, ennek ellenére addig
csókolta, amíg a térde meg nem roggyant. Most is azt mondja, hogy
nem kellene, de egyre mélyebbre és mélyebbre vezeti a kertben.
Charlie bárhova követné Devet – vakmerőnek érzi magát a vágytól,
és boldogan elfogadja Dev bármely részét, amit hajlandó nekiadni.
– Sajnálom, hogy megcsókoltam Angie-t – mondja, amikor végül
szétválnak.
Dev tompán felnevet.
– Ez konkrétan a műsor egész lényege, Charlie!
– Tudom, de bárcsak ne így lenne! Én nem akarom megcsókolni
Angie-t vagy Daphne-t. – Mély levegőt vesz. – Csak téged akarlak
megcsókolni!
Dev megfeszül a karjában.
– Ettől most jobban kellene éreznem magam?
– Nem tudom – motyogja Charlie.
Dev nem válaszol, és Charlie azt kívánja, Dev bárcsak mondana
valamit. Ő már elmondta neki, hogy nagyon kedveli őt. Már
elmondta, hogy kibaszottul gyönyörűnek találja. Még a párnáját is
megszagolta, az isten szerelmére! Nyilvánvaló, annyira fájdalmasan
nyilvánvaló, hogy Charlie számára mindez egyáltalán nem
gyakorlás. De Dev még mindig úgy néz rá, mintha gondolatban az
esküvőjét tervezné Daphne Reynoldsszal.
– Dev – szólal meg –, kérlek, mondd el, mit érzel!
A sötétben Dev hüvelykujja rátalál Charlie szájának a sarkára.
– Nem hiszem, hogy szükséged van a gyakorlásra, Charlie.
– Ez meg mit jelent? – kérdezi, bár már tudja a választ.
– Azt jelenti, hogy be kellene menned, és megcsókolnod Angie-t –
mondja Dev. Aztán elhúzódik tőle, pontosan, ahogy Charlie előre
megjósolta.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés dátuma:
37. évad, 5. rész 2021. október 11., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Daphne Reynolds versenyzői vallomása a Mardi Gras
Csoportos Küldetés során történt festékharc után
Helyszín: Helyszíni felvételek a fesztiválos kocsik New Orleans-i
raktárépületében

Daphne: [Közelkép a sárga és lila festéktől maszatos mosolygó arcáról.]

Ez egy fantasztikus nap volt! Nagyszerűen éreztem magam! Örülök,
hogy lehetőségem volt beszélgetni Charlie-val, és tisztázni tudtuk a
dolgokat. Nem lett volna szabad úgy rávetnem magam a bálon. Én…
hagytam, hogy a dolgok… hagytam, hogy amit mások gondolnak…
Mindegy, most már minden rendben köztünk. Charlie megérti. Nem
kell, hogy minden a fizikai kapcsolatról szóljon. Charlie és én nagyon
jól kijövünk egymással. Szóval mi van akkor, ha én nem… ha én nem
akarok… Csak az számít, hogy a végén boldogan éljünk, míg meg nem
halunk. Nem igaz?
 ÖTÖDIK HÉT
München, Németország – 2021. július 5., hétfő
8 versenyző és 34 nap van hátra

Charlie
– Dev! Gyerünk már! – dörömböl Parisa a hotelszobája ajtaján. –
Indulásra készen vagyunk!
– Lesz rétes is! – teszi hozzá Jules. – Imádod a rétest!
Charlie ökölbe szorítja a kezét, és az esőkabátja zsebébe dugja.
Július van, de esik az eső.
– Lehet, hogy nem akar velünk jönni – motyogja.
Jules félrebillenti a fejét, úgy néz rá.
– Már miért ne akarna velünk jönni? Megbeszéltük, hogy a
szabadnapunkon együtt fedezzük fel a várost.
Charlie belefúrja a cipője orrát a hotel szőnyegébe Dev szobája
előtt.
– Lehet, hogy ő… Talán nélküle kellene mennünk?
Jules megpróbálja felhívni a telefonján, Parisa pedig tovább
kopogtat, de egyikük próbálkozására sem érkezik válasz. Így hát
nélküle indulnak felfedezni Münchent.
Dev a kertben történtek óta egy szót sem szólt hozzá, még csak rá
sem nézett. Nem kellene meglepődnie ezen. Nem kellene
megbántódnia miatta. Mégis mit gondolt, mi fog történni? Azt
gondolta, hogy majd az évad hátralévő részében titokban együtt
lesznek? Tényleg azt gondolta, hogy Dev ezt akarná? Amikor
teljesen világossá tette, hogy minden csak a gyakorlás kedvéért volt,
hogy Charlie a kamerák előtt önmaga egy jobb verziója lehessen?
Ezt Charlie sem akarja. Nem a hülye tündérmese-befejezés miatt
van itt, amit a műsor elad a hiszékeny embereknek. Nem akar
párkapcsolatot vagy románcot. Nem akar egy olyasvalakit, aki
eszméletlenre csókolja és kedvesemnek nevezi. Nem akarja.
Megpróbálja élvezni a Glockenspielt 3, a rétest és az értékes időt
Parisával, de miközben a Residenz 4
folyosóin kóborol, lélekben a
zárt ajtó mögött van Devvel.

Kedd reggel a stáb a szálloda halljában találkozik az első Müncheni

Csoportos Küldetés előtt, ami Charlie végtelen örömére lovakkal
lesz kapcsolatos. Dev késik.
Dev még egyetlen alkalommal sem késett a forgatásról, és amikor
végre megjelenik, fekete melegítőnadrágot és gyapjúsapkát visel.
Nem borotválkozott, és úgy tűnik, nem is zuhanyozott. A furgonban
a forgatásra menet bedugja a fülhallgatóját, hogy ne kelljen senkivel
sem beszélgetnie, és csendben csokis kekszet majszol, amit a
hoteltől nem messze lévő Aldiban szerezhetett. Jules egy darabig
bökdösi, próbálja szóra bírni, de még ő is feladja végül.
Amikor megérkeznek a Fekete-erdőben zajló forgatásra, Dev
robotszerűen irányítja. Nem viccelődik vele, nem nyúl hozzá
feleslegesen. Még a pillantását is kerüli.
A lovak miatt minden csak ezerszer rosszabb, különösen, mert
Skylar nem engedi neki, hogy sisakot viseljen, és Charlie biztos
benne, hogy le fog esni arról a hatalmas fenevadról és agyrázkódást
kap. Kis szerencsével szelektív amnéziája lesz miatta, és nem fog
emlékezni arra, milyen volt Dev München előtt, így nem kell majd
annyira hiányolnia őt, amikor Dev ott áll pont mellette.
– Dev jól van? – kérdezi Angie, a kettesben töltött idejük alatt. –
Nem tűnik önmagának.
Charlie nem tudja, mit feleljen erre, de rettenetesen szánalmas
képet vághat, mert Angie felnyúl, és a kezébe fogja az állát.
– Ó, édesem! Te jól vagy?
– Nem, nem igazán.
– Mi történt?
Tudja, hogy nem árulhatja el Angie-nek, de bárcsak megtehetné;
mint az egyetlen nyíltan queer versenyző, ő talán megértené. Azt
kívánja, bárcsak elmondhatná valakinek, hogy egy éjszakára olyan
volt, mintha Dev az övé lett volna, most viszont olyan, mintha Dev
hirtelen valaki teljesen más lenne.
– Én… én csak azt akarom, hogy Dev újból jól legyen.
Angie gyengéd arckifejezéssel néz fel rá. Aztán magához húzza, és
csókokkal borítja be a homlokát.
– Tudom, édesem. Tudom.
Charlie Angie-re néz. Úgy igazából ránéz. Gyönyörű hajára, amit
ma hátrafogva visel. Sötétbarna szemére, amit sűrű szempillák
kereteznek. Szív alakú arcára, ami csinos, hegyes állban végződik,
kicsit hasonlóan, mint Devnek.
Angie okos, vicces és kedves. Meghallgatja és tiszteli őt, és Charlie
úgy gondolja, talán meg tudná tanulni szeretni, legalábbis plátói
módon, legalábbis ha erősen megpróbálná. Ha szeretné Angie-t, az
vajon rendbe hozná a dolgokat Devvel?
Szerda reggelre a pánik kezdett rátelepedni Charlie-ra, amitől
viszketett és nyugtalan lett.
Dev azt mondta a stábnak, hogy influenzás, és ezt használja
ürügyként, hogy kibújjon a közös reggelik és vacsorák, az esti
iszogatások alól a szállodával szemben lévő bräuhausban 5. Képes
azt hazudni, hogy beteg, csak hogy ne kelljen vele találkoznia.
Ami Charlie-t illeti, ő úgy próbálja elterelni a gondolatait, hogy
Julest hosszú, kimerítő futásokra rángatja magával az esőben, és
minden este addig súlyzózik a szálloda edzőtermében, amíg a teste
teljesen el nem zsibbadt. De semmit sem old meg.
A szerdai Csoportos Küldetést a Neuschwanstein kastély
közelében rendezik meg, aminek román stílusú fehér tornyai a
háttérben kiemelkednek a ködből. Ez a kastély ihlette Csipkerózsika
mesebeli kastélyát, és ebből kifolyólag félig-meddig ezt az istenverte
műsort is, de Dev érdektelenségét látva akár egy Lego-kastély is
lehetne, amit egy hatéves épített.
A versenyzők egy középkori stílusú akadálypályán küzdenek meg
egymással, és a kastély a felvételen végig tökéletesen
megkomponált hátteret biztosít hozzá. Charlie megpróbálja arra
irányítani a figyelmét, hogy időt töltsön a versenyzőkkel: Lauren L.-
lel, akinek sikerül Charlie-t a hátára vennie és körbelovacskázni
vele, fogadásból Sabrinával; Angie-vel, aki faviccekkel próbálja
felvidítani; Daphne-val, aki kedves és illedelmes, amíg Parisa
legalább húszméteres távolságban marad tőle.
De ezek helyett Charlie csak arra képes koncentrálni, hogy Dev
miért kuporog félig szunyókálva egy kempingszékben a díszlet
szélén. Az ebédszünetre már olyannyira ideges emiatt, hogy tudja,
csak egyetlen dolog segíthet rajta. Egyetlen ember.
Charlie egy producerrel kiabálva találja Parisát – nagyjából ez az
egyetlen elfoglaltsága, akárhányszor csak megjelenik a forgatáson.
– Ne merészelj ott állni, és azt állítani, hogy az internalizált
nőgyűlölet állandósítása az Örökkön Örökké által nem szándékos,
Aiden! Ha én állnék a műsor mögött, én… Ó, szia, drágám! – Parisa
arca azonnal megenyhül, amint meglátja.
– Nem akarsz sétálni egyet velem?
Parisa követi a sáros ösvényen a kastély felé.
– Minden oké, Szépfiú? – kérdezi, amikor a forgatástól
hallótávolságon kívülre érnek.
– Igen, én csak… – Vesz három mély levegőt. Parisa a legjobb
barátja. A pánszexuális legjobb barátja, akit valószínűleg nem fog
megbotránkoztatni a hír. – Beszélnem kell veled valamiről.
– Végre! – mondja Parisa. Odahúzza egy vizes padhoz az út szélén,
és leülnek a kabátjukra. – Készen állok!
Megint vennie kell három mély levegőt, mielőtt képes kimondani,
és még így is inkább kérdésként hangzik.
– Talán, úgymond, érzek valamit Dev iránt? És talán lehet, meg is
csókoltam?
– Ó, istenem, tényleg? – kérdezi Parisa monoton hangon. –
Teljesen megdöbbentett ez a váratlan felfedezés.
– Szóval akkor tudtad?
Parisa megvonja a vállát.
– Gyanítottam.
– Hogyan?
– Nagyon sokat beszélsz róla, és amikor ránézel, az egész arcod
ellazul – feleli olyan tárgyilagosan, hogy Charlie úgy érzi, akár
anyaszült meztelenül is ülhetne azon a padon, teljesen
kiszolgáltatva a világnak. – Ráadásul, amint megláttam őt, minden
rögtön értelmet nyert. Tisztára az eseted.
– Szerinted a százkilencven centis, sovány fickók az eseteim,
szerencsétlen frizurával?
– Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért, de igen.
– És nem haragszol rám?
– Haragszom? Szépfiú, ugye tudod, hogy nem akarok komolyan
feleségül menni hozzád?
– Tudom, de ettől még azért küldtél a műsorba, hogy eljegyezzek
egy nőt, szóval…
– Őszintén szólva, az, hogy megcsókoltad a produceredet, a
legérdekesebb dolog, ami valaha ebben a szaros, heteronormatív,
tévéműsornak titulált pöcegödörben történt.
Charlie várja, hogy Parisa kirántsa alóla a szőnyeget, várja a
hidegzuhanyt. Várja, hogy azt mondja neki, hogy ezt az új
fejleményt jobb, ha titokban tartja. De persze semmi ilyesmit nem
mond.
– Ez… minden? Ez minden, amit mondani akarsz?
– Nem látom szükségét, hogy szexuális identitásválságba
kerüljünk emiatt. – Parisa elutasító módon int egy hangoskodó
francia tinédzserekből álló turistacsoport felé. – Kivéve, ha te
szexuális identitásválságba akarsz kerülni emiatt. Kiakadtál attól,
hogy vonzódsz a pasikhoz?
– Nem igazán. Különben is, nem vagyok benne biztos, hogy
tényleg vonzódom a pasikhoz. Mármint többes számban.
– Vonzódsz szexuálisan a nőkhöz?
 – Nem tudom… nem, nem hiszem. Eddig még nem vonzódtam
sosem. – Aztán Parisa puha oldalának dől. – Szerinted ez mit jelent?
– Akkor ezek szerint szexuális identitásválságba akarsz kerülni
emiatt? Hát jó. Elképzelhető, hogy aszexuális vagy? – Parisa olyan
egyszerűen kérdezi ezt, mindenféle ítélkezés vagy nyomás nélkül,
és Charlie nem tudja elhinni, hogy a barátságuk négy éve alatt még
egyszer sem beszélgettek el erről. Vajon Parisa hányszor akarhatta
felhozni a témát, de aztán csak türelmesen várta, hogy Charlie
legalább résnyire kinyissa az ajtót.
– Eddig még nem gondolkodtam el rajta… de az utóbbi idők
fejleményei alapján nem, nem hinném, hogy aszexuális lennék –
mondja végül. – Határozottan nem vagyok szexundorodó.
– Nem minden aszexuális szexundorodó. Az aszexualitás egy
spektrum. – Parisa úgy hatvan centire tartja egymástól a kezét,
mintha egy nagyon kicsi ikeás könyvespolcot mérne le. – Az egyik
végén vannak az alloszexuális emberek, vagyis azok, akik éreznek
szexuális vonzalmat, a másik végén pedig az aszexuális emberek,
akik nem. De a két pont között egy egész skála van.
– Nagyon informatív.
– Csak azt mondom, hogy lehetséges az, hogy a pasikra buksz, de
közben demiszexuális vagy, ami azt jelenti, hogy érzelmi
kapcsolatra van szükséged valakivel ahhoz, hogy szexuális
vonzalmat érezz iránta. Vagy lehetsz demiromantikus vagy szürke
aszexuális, vagy…
Charlie összerezzen.
– Nem tudom, hogy a konkrét címke fontos-e nekem.
– Nem kell fontosnak lennie, és egyáltalán nem vagy köteles
kitalálni, vagy nyilvánosan felvállalni, vagy bárkinek is
magyarázkodni ezzel kapcsolatban. De emellett – engedi le Parisa a
spektrumot szemléltető kezét, és átkarolja a vállát – a címkék
lehetnek néha hasznosak. Olyan nyelvet adhatnak nekünk, amivel
jobban megérthetjük magunkat és a szívünket. És segíthetnek
abban is, hogy közösségre találjunk, és kialakuljon bennünk az
összetartozás érzése. Például, ha nem a megfelelő címke lenne a
kényszerbetegségeden, nem kaphatnád meg rá a helyes kezelést,
amire szükséged van, igaz?
Charlie a kastély felé kanyargó sáros utat bámulja.
– De pont ez az! Úgy érzem, egész életemben csak különböző
dobozokba voltam beletuszkolva, különböző címkékkel. Nem
tudom, akarok-e még több dobozt.
Érzi, ahogy Parisa bólint.
– Ez jogos. És nézd, számomra a szexualitás képlékeny, de
szeretném, ha tudnád, hogy bármilyen érzéseket is táplálsz Dev
iránt, az teljesen rendben van, még akkor is, ha nem illenek bele
valamiféle mesebeli elképzelésbe arról, hogy egy párkapcsolatnak
hogyan kellene kinéznie. Akarhatod a romantikus részt szex nélkül.
Vagy a szexet a romantikus rész nélkül. Ezek az érzések mind
rendben vannak. És te megérdemelsz egy párkapcsolatot,
bármilyen formában is szeretnéd azt.
Charlie visszatartja a lélegzetét, mintha Parisa
megkérdőjelezhetetlen elfogadását és rendíthetetlen szeretetét még
egy kicsit megpróbálná a mellkasában tartani.
– Ez sokat jelent nekem, de… – Felfújja az arcát, aztán kiböki: – Mi
van, ha talán mégis szeretném mindkét részt Devvel?
– Ó!
– De Dev nem akarja egyik részt sem velem.
 – Ezt nagyon valószínűtlennek tartom.
Charlie mindent elmesél neki: a gyakorló randikat és a gyakorló
csókokat, a forgatókönyvet és azt, hogy mit érzett hajnali háromkor,
a Bourbon Folt Incidenst, a tequilát és Lady Gagát.
– És most úgy tesz, mintha influenzás lenne, csak hogy elkerüljön
engem, mert nem érez ugyanígy.
– Te hogy érzel?
– Tessék?
– Azt mondtad, Dev nem érez ugyanúgy. Szóval te hogy érzel?
Charlie legszívesebben lassan elhátrálna ettől a kérdéstől, mintha
egy mindjárt felrobbanó bomba lenne a kezében.
– Annyi mindent érzek! – hallja a saját hangját, és egyenesen a
bomba felé veti magát, nem számítanak a sérülések. – Folyton rá
gondolok. Állandóan beszélgetni akarok vele, vagy megérinteni,
vagy nézni őt, és azt akarom, hogy úgy nézzen rám, ahogy még soha
senkit nem akartam, hogy rám nézzen. Ennek nincs… értelme.
– De igen, van – mondja Parisa, és a szavaiban ott a csendes
felhívás, hogy folytassa.
– Nem tudom megmagyarázni, de amikor Devvel csókolózom,
nem kattogok közben rajta. Nem érzem a nyomást, hogy csináljak
valamit, hogy működjön. Egyszerűen csak működik. És nem kell
erőltetnem magam, hogy érezzek valamit. Mert mindent érzek.
Elhallgat, és Parisára pillant, ahogy ott ül mellette a padon.
Gyengéd, olvadozó kifejezés ül az arcán, és felnyúl, hogy kisöpörje
Charlie haját a homlokából. Charlie folytatja:
– És itt van ez a nyolc nő, akik igazából mind elég elképesztőek, de
egyszerűen egyiküket sem akarom megcsókolni. És aláírtam egy
szerződést, ami szerint a műsor végén meg kell kérnem az egyikük
kezét. Én pedig itt ragadtam Devvel a forgatáson még négy hétig, és
ő nem akar engem. – A hangja elcsuklik, megpróbálja köhögésnek
álcázni.
De Parisa nem veszi be.
– És ezt megkérdezted tőle? Egyenesen? Megkérdezted Devet,
hogy akar-e téged, és ő nemet mondott? Ennek a gyönyörű
pofikának?
– Hát, nem egészen…
– És az eszedbe jutott-e már, hogy Devnek is alá kellett írnia egy
szerződést, hogy a műsorban dolgozhasson, és hogy az övé jogilag
megtiltja, hogy megcsókoljon téged?
– Ööö…
– Hogy ha megcsókol téged, akkor valószínűleg kirúgják a
munkájából, amit annyira szeret?
– Hát, már gondolkodtam…
– És nem gondolod, hogy jó esély van rá, hogy Dev mostani
depresszióját az váltotta ki, hogy ő is kedvel téged, de konkrétan az
a feladata, hogy segítsen neked beleszeretni valaki másba?
– Dev nem depressziós – helyesbít Charlie.
– Hidd el ezt egy olyasvalakinek, aki tizennyolc éves kora óta
elkötelezett kapcsolatban él az Eszcitaloprammal és a kognitív
viselkedésterápiával – mondja Parisa –, a kezelőd egy súlyos
depressziós epizódon megy épp keresztül.
Charlie megrázza a fejét. Parisa téved. Dev nem küzd mentális
problémákkal. Dev egyszerűen Dev. Mindig vidám, mindig
mosolyog, mindig másokra gondol. A forgatásokon általában
kivirul, ide-oda cikázik az emberek között, segít és beszélget, mintha
csak a helyzet energiájából táplálkozna. Ő a legbájosabb ember,
akivel valaha találkozott. Ez a leírás nem illik egy depressziós
emberre.
És igen, talán azért szereti Leland Barlow-t, mert a mentális
betegségekről énekel, és Dev néha talán elszomorodik – például a
Ryannel való veszekedés után, vagy a New Orleans-i klubnál –, de ez
nem ugyanaz, mintha depressziós lenne. Csak mert mostanában
nem hozza a szokásos Vidám Dev formáját…
Eszébe jut, mit mondott Dev a limóban, arról, hogy Ryan mindig
csak Vidám Devet akarta, és végre leesik neki.
– Ó, a francba! Dev depresszióval küzd!
Parisa megveregeti a hátát.
– Tudtam, hogy végül kibogozod.

Charlie nem egészen biztos benne, hogy mi is olyankor a teendő, ha

az ember rájön, hogy az újdonsült barátfélesége, akit amúgy szeret
megcsókolni is, talán klinikai depresszióban szenved, de úgy
gondolja, talán kezdhetné azzal, hogy beszél Devvel. Csakhogy
amikor Parisával visszatérnek a forgatásra, Devnek hűlt helye. Ryan
közli, hogy Dev hazament Julesszal, mert beteg. Charlie-nak meg
kell hát várnia, amíg befejezik aznapra a forgatást.
Amikor visszaérnek a hotelbe, egyenesen Dev szobájába megy,
aminek kilincsén a „Ne zavarjanak” tábla lóg. Jules nyit ajtót, arcán
a bosszús és a kimerült kifejezések szokásos kombinációjával, és a
szeme sarkában megbúvó szomorúsággal.
– Nem hajlandó elmondani nekem, mi a baj.
– Hadd próbáljam meg én!
Charlie egyedül lép be a szobába. A levegő áporodott és sűrű a
mosatlan dolgok szagától, és a mocsok láttán szorongás fogja el
Charlie-t. De aztán meglátja Devet az ágyon begubózva, a paplant
egészen a fejére húzta, és ettől képes lesz félrelökni ezeket a
gondolatokat.
Kinyitja az ablakot, aztán felmászik az ágyra, és megpróbálja
lehúzni a paplant. Dev makacsul belekapaszkodik, de Charlie
erősebb, és lerántja a takarót Dev arcáról. A látványtól összeszorul a
torka: mosatlan hajjal, szemüveg nélkül, Dev szorosan
összegömbölyödve.
– Menj el! – morogja a párnájába.
– Mondd el, mire van szükséged.
– Azt szeretném, ha elmennél!
Charlie egy része ezt szeretné tenni. Az erősebbik része azonban
kinyújtja a kezét, és kisöpri Dev haját a homlokából.
– Kérlek, mondd el, mire van szükséged!
Dev kinyitja a szemét, felnéz. Olyan színű a szeme, mint Charlie
tökéletes hegedűjének, és könnyek gyűlnek benne, mert Dev a
leggyönyörűbb ember, akit valaha látott, még így is.
– Azt szeretném, ha elmennél. Én… nem akarom, hogy így láss!
Charlie visszagondol arra, ő hányszor taszított el valakit magától,
mert nem akarta, hogy lássák a szorongását és a kényszereit, és
visszagondol arra is, hogy ő mit is akart valójában, amikor az
emberek a szaván fogták. Visszamászik az ágyra, és kinyújtja a
kezét Dev felé. Dev elhúzódik előle, küzd ellene. Végül a
mellkasához gömbölyödik és szorosan átöleli. A két karja közé
fészkeli magát, és belezokog az Oxford ing ráncaiba. Charlie
megpróbálja úgy ölelni, ahogy Dev ölelte őt aznap este a mosdóban,
megtartva a súlyát is.
 Dev legtöbbször olyan, mint egy emberi máglya, aki körbe-körbe
jár, és mindenkit felmelegít a jelenlétével. De ilyen fényesen és
hevesen égni kimerítő lehet; ezt senki sem képes fenntartani
örökké. Bárcsak megmondhatná Devnek, hogy nem baj, ha néha
kialszik… Nem baj, ha a saját lángját ápolja, hogy melegen tartsa
magát. Nem kell mindig mindenki másnak a mindene lennie.
Bárcsak a tenyere közé foghatná a gyönge Dev-lángot, és
ráfújhatna a parázsra, hogy tovább életben tartsa, mielőtt teljesen
kiégeti magát!
– Gyakran kerülsz ilyen állapotba?
Dev torkából halk zokogás tör fel.
– Néha, igen – suttogja. – Csak kis hullámvölgyek. De mindig
visszarázódom. Most is visszarázódom mindjárt.
– Hogyan segíthetek, mikor ilyen történik?
Dev szorosabban odasimul hozzá, azok a szép, csontos szögek
belefúródnak.
– Elég, ha maradsz – feleli végül. – Soha senki nem marad…
Ahogy Dev álomba szenderedik a mellkasán, Charlie teljes
világossággal megérti, hogy Dev négy hete próbálja meggyőzni őt
arról, hogy megérdemel valamit, amiről Dev nem hiszi, hogy ő
maga megérdemelné. Hogy bármik is ezek a kis hullámvölgyek –
mikor az agyára este száll –, meggyőzték Devet arról, hogy nem
érdemel meg olyasvalakit, aki mellette marad. Bárcsak megtalálná a
szavakat, megtalálná a módját, hogy megmutassa Devnek, milyen
értékes, még akkor is, ha ennek a dolognak kettejük között már
vége! Még akkor is, ha ez soha nem volt más, csak gyakorlás.
De fogalma sincs, hogyan lehet megmutatni valakinek, hogy méltó
arra, hogy szeressék. Ezért egyszerűen csak marad.
 Dev
A hetedik pszichológusa volt – vagy talán a nyolcadik? –, aki egyszer
megkérte, hogy írja le, milyen érzés, amikor a depresszió
legrosszabb stádiumában jár. Dev azt mondta neki, hogy olyan,
mintha belülről fulladna meg. Mintha az agya megtelne vízzel.
Mintha a nyugat-raleigh-i uszoda medencéjének fenekén ülne, a
mélyebbik végében, ahogy azt gyerekkorában tette, és hagyná, hogy
a csend és a nyomás addig nehezedjen rá, amíg már nem bírja
tovább.
Pontosan így érzi magát, amikor csütörtök reggel kinyitja a
szemét, ezért eltart egy darabig, amíg rájön, hogy mikor és hol van,
és miért ül Charlie Winshaw az ágya szélén, épp a cipőfűzőjét kötve.
Megkönnyebbülés ül ki Charlie arcára.
– Felébredtél!
Dev megköszörüli a torkát.
– Itt maradtál.
Charlie szája sarkában félénk mosoly játszadozik.
– Hogy érzed magad?
Mintha majdnem megfulladtam volna, de végül mégsem.
– Ez a kérdés egy kicsit túl sok kávé előtti állapotban.
– Akkor te menj zuhanyozni, én pedig szerzek egy kis kávét! –
Még egy utolsó mosoly, aztán Charlie felkel az ágyról. Dev nézi,
ahogy az íróasztalnál álló székhez lép, nézi, ahogy felveszi a
kabátját, nézi, ahogy felkapja a hotelszoba kulcsát az asztalról.
Aztán visszafordul felé. Dev a fejtámlának támaszkodva ül az
ágyban. Charlie két nyugtalan lépést tesz az ajtó felé. Tétovázik.
Megpördül. Aztán három határozott lépést tesz az ágy felé. És
megragadja az arcát, és csókot nyom a homloka közepére.
– Mindjárt visszajövök, jó?
Aztán már ott sincs.
Amikor az ajtó becsukódik Charlie mögött, Dev nagy levegőt vesz,
összeszedi azt a kevés energiáját, ami van, és felkel az ágyból.
Kivételesen hosszan zuhanyozik, megpróbálja bepótolni azt a négy
napot, amikor nem zuhanyozott, azokat a napokat, amikor alig
tudott kikelni az ágyból. Felhabosítja a szappant a keze között, és
elképzeli, hogy lesúrolja magáról a ködös napokat, a napokat,
amikor nem érezte magát teljesen ébernek, a napokat, amikor egyre
mélyebbre és mélyebbre süllyedt arra a helyre, ahol az
önutálatával, a magányával, az érzéssel, hogy kevés, a sötétséget
táplálja. A depressziónak különös érzéke van ahhoz, hogy
felsorakoztassa az összes hiányosságát, és ezúttal azt a hatalmas
hibáját is az arcába vághatta, hogy megcsókolta Charlie-t.
Az, hogy megcsókolta Charlie-t – és megbékélt azzal a ténnyel,
hogy többet nem csókolhatja meg –, nem kellett volna elég legyen
ahhoz, hogy kiváltsa a depresszióját, de sajnos a depresszió nem így
működik. Nem viselkedik logikusan vagy észszerűen. Nem kell
hozzá valami katasztrofális tragédia, hogy az agyában lévő vegyi
anyagok ellene forduljanak. Az apró tragédiák is bőven elegendőek
hozzá.
– Nem találtam feketekávét, de hoztam neked egy nagy
americanót – közli Charlie, amint Dev kilép a fürdőszobából. – Jules
írt, egy óra múlva van forgatáskezdés.
– Köszi. – Dev átnyúl a papírpohárért, és Charlie megrezzen.
– Megborotválkoztál – jelenti be. Felemeli a kezét, mintha meg
akarná érinteni Dev frissen borotvált arcát, de aztán inkább
mindkét kezét a teája köré kulcsolja. – Én… Hiányzott az arcod.
Ez egy meglepően őszinte vallomás. Dev nem igazán tudja hová
tenni, hogy Charlie kedves dolgokat mond neki, vagy hogy
homlokon csókolta, mielőtt elment, vagy hogy egész éjjel a karjában
tartotta, még azután is, hogy ő minden okot megadott rá neki, hogy
elmenjen. Általában ő az, aki másokról gondoskodik. Róla soha nem
gondoskodik senki.
– Izé, köszi a kávét!
Visszaül az ágy szélére. Charlie az íróasztalnak dől vele szemben.
A köztük lévő egy méter távolságban ott van a csókolózás és a nem
csókolózás, és hogy Charlie átöleli, miközben zokog.
– Akarsz róla beszélni? – kérdezi Charlie.
– A „róla” alatt a depressziómat érted? – Szándéka szerint a
kérdés nyegle, de mivel félig még mindig a hullámok alá van
merülve, így inkább keserűen cseng. Charlie nem szól semmit. –
Én… nem igazán szeretek róla beszélni. Sunil és Shameem
gyerekkoromban egy tucat különböző pszichológushoz elcipelt a
„hangulataim” miatt, és én végül torkig lettem azzal, hogy erről
beszélgessek. Ráadásul nem is olyan nagy ügy.
– Most is jársz terápiára?
– Mondtam, hogy nem nagy ügy!
Charlie habozik, majd keresztülsétál a szobán, és leül mellé, a
combjuk egymáshoz simul a csúnya szállodai ágytakarón. Charlie
nem szól semmit, de ez most nem a szokásos kínos csendje. Ez a
csend felhívás. Dev keze után nyúl. Összefonja az ujjaikat.
– Ezek csupán kis hullámvölgyek – erősködik Dev –, és munka
közben általában nem szokott velem ilyesmi történni.
Charlie megszorítja a kezét.
 – Te… emlékszel még az első estére, miután az a pasas bemosott
nekem egyet, és te megkérdezted, hogy miért jöttem a műsorba?
Dev nem igazán érti, ez hogy jön ide, de bólint.
Charlie vesz három mély levegőt.
– Az igazság az, hogy kirúgtak a WinHantól. A saját cégemtől. Volt
egy epizódom. Vagyis, igazából sok epizódom volt, de volt egy
különösen nagy epizódom a negyedéves igazgatósági ülésünkön.
Éreztem, hogy pánikrohamom lesz, és megpróbáltam kimenni a
teremből, de Josh elállta az ajtót, és nem engedett ki, mert
szükségük volt a szavazatomra valamiféle bővítéshez, amit
felterjesztett. Láttad már, milyen, amikor pánikrohamom van.
Eléggé… Nos, az a pletyka kezdett utána terjedni, hogy labilis
vagyok. Őrült.
Remegve veszi a levegőt, és Dev tudja, hogy nem kellene. De
mégis megteszi. Szabad kezével Charlie hajába túr, az ujjaival
átfésüli a szőke fürtöket, míg Charlie végül belesimul a vigasztaló
érintésbe.
– Mindenesetre Josh aggódott, hogy a hírem miatt befektetőket fog
veszíteni. Rendkívüli bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek, és
eltávolítottak a technológiai vezetői posztról. Parisa megpróbált
csavarni a történeten, eltemetni a valódi okot, amiért kitettek a
cégből, de nem számít. A pletykák így is kitudódtak.
Szünetet tart, mire Dev felcsattan:
– Ez mekkora baromság! Annyi olyan ember van, aki valóban
szörnyű dolgokat tett, és ma is aktívan dolgozik a tech iparban!
Hahó, Mark Zuckerberg? És kirúgni valakit azért, mert
kényszerbetegségben szenved… ez tuti illegális! Meglep, hogy Parisa
nem perelt.
 – Josh nem tudott a kényszerbetegségemről – mondja Charlie
halkan. – Nem akarom, hogy az emberek tudjanak róla. Ezzel csak
azt akarom mondani, hogy megértem. Megértem, hogy a legtöbb
emberrel nem akarsz a mentális egészségedről beszélgetni. De
velem beszélhetsz róla. Ha egyszer szeretnél. Jó?
Dev nem tudja, mit kezdjen azzal, amit Charlie felajánl neki.
– Tudod, te egész jó vagy ebben – viccelődik. – Egy hasonló
beszélgetés a kamerák előtt az egyik versenyzővel nagyon sokat
segítene neked a nézők szimpátiájának elnyerésében. Persze, a
„mentális egészséget” a „párkapcsolati traumára” vagy ilyesmire
kellene cserélnünk, de…
Charlie elmosolyodik, de ez nem éri el viharszürke szemét.
Valami hatalmas és személyes dolgot osztott meg magáról. Szélesre
tárta a lelkének ajtaját, és meghívta, hogy tegye ő is ugyanezt. Dev a
sötétségre gondol, a fulladásra, az apró tragédiákra. Elhúzza a
kezét.
– Tényleg jól vagyok.

3
Európa egyik legnagyobb harangjátéka, a látványosság részét képezi még az erkélyen megjelenő több mint
harminc figura, amik két jelenetet elevenítenek meg!
4
Az egykori bajor hercegek, választófejedelmek és királyok palotája München belvárosában!
5
Sörfőző és söröző!
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 6. rész 2021. október
18., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Mark Davenport és Charlie Winshaw beszélgetése a
Koronázási Ceremónia előtt
Helyszín: Helyszíni felvételek a Justizpalastban, München,
Németország

Mark: Nos, elérkeztünk ide. A küldetésednek, hogy megtaláld a

szerelmet, már több mint a felén túl vagy. Hogy érzed magad?
Charlie: Leginkább éhes és fáradt vagyok.
Mark: Érthető. Hamarosan újabb két nőt fogsz hazaküldeni, ami azt
jelenti, hogy már a top hatnál járunk. Tudod, hogy kit küldesz haza?
Charlie: Nehéz döntés. Mindegyik nő elképesztő, és nagyon élveztem
a velük töltött időt!
Mark: Légy őszinte, Charlie! Szkeptikus voltál a folyamatot illetően,
amikor elkezdtük az évadot.
[Kistotál a két férfiról, amint a bőrfoteleikben ülve nevetnek.]
Charlie: Talán egy kicsit. Nehezen tudtam elképzelni, hogy képes
leszek eljutni valakivel az érzelmi intimitásig ilyen kevés idő alatt. Azt
hiszem, nem igazán értheted meg ezt a folyamatot, ha nem
tapasztalod meg a saját bőrödön. Állandóan együtt vagytok. Együtt
mentek át a stresszes helyzeteken, és ez egyedülálló és intenzív
módon köt össze benneteket. Ehhez add hozzá, hogy találkozol
valakivel, aki megért téged, aki lát téged.
Mark: Van egy konkrét valaki, akire most gondolsz?
Charlie: Talán.
Mark: El tudod képzelni, hogy a műsor végére szerelmes leszel?
Charlie: Teljes mértékben!
 HATODIK HÉT
Fokváros, Dél-Afrika – 2021. július 11., vasárnap
6 versenyző és 28 nap van hátra

Charlie
– Tudtad, hogy Dél-Afrikának tizenegy hivatalos nyelve van? –
kérdezi Charlie.
– Igen, tudtam – nyög fel Jules, ahogy előrébb csoszog a
vámellenőrzésre váró borzalmasan hosszú sorban a fokvárosi
reptéren –, mert már elmondtad. A repülőn. Kétszer is!
– És érdekes tény…
– Tíz dolcsit rá, hogy valójában nem lesz érdekes – szakítja félbe
Parisa, mert a nő egyértelműen azzal a hátsó szándékkal
hosszabbította meg az utazását a stábbal, hogy egy új kontinensen
gúnyolódhasson rajta.
– Érdekes tény – ismétli meg Charlie hangosabban –, hogy Dél-
Afrikának három fővárosa van, és közülük Fokváros az egyik.
– Mondtam! Ide a tíz dolcsimat!
– Senki sem fogadott ellened! – csattan fel Jules. – Senki nem
gondolta, hogy a tény érdekes lesz.
Nincs is jobb egy tizenkét órás repülőútnál, ami az Örökkön
Örökké teljes stábját egy rakás mogorva zombivá változtatja, akik
aztán egymás torkának esnek az utazás miatt, és az engedélyek meg
a papírmunka felett veszekszenek. Charlie-t azonban csak egyetlen
mogorva zombi érdekli, aki most ott áll csendben mellette a sorban,
roskadt vállal, mintha lehetetlen súlyt cipelne.
Pedig nem cipel semmit. Charlie viszi Dev táskáját, mióta
leszálltak a gépről. Bárcsak vihetné Devet is, bárcsak a karjába
vehetné őt! De Skylar ott áll előttük, Ryan pedig közvetlenül
mögöttük, és Charlie bármerre néz, mindenhol az emlékeztetőit
látja annak, hogy miért nem ölelheti magához Devet, amíg átsegíti a
nehezebb részeken. Ezért inkább azt mondja:
– Újabb érdekes tény: tudtad, hogy a helyiek az Asztal-hegyet 6

borító felhőtakarót asztalterítőnek hívják?

Dev felnéz, és a szemét forgatja. Charlie ezzel is megelégszik.
Legalább reagált valamire.
Hiába magyarázott Dev a „visszarázódásról”, és hiába
bizonygatta, hogy jól van, az utolsó néhány nap Münchenben elég
nehéz volt. A felépülése inkább rekurzív, mint lineáris: két lépés
előre, amit aztán katatón visszaesés követett. Hosszú ideig tartó
csend, ingerlékenység, rövid sírógörcsök. De amikor Charlie
megkérdezte, mire van szüksége, Dev többnyire elmondta neki, még
akkor is, ha az csak egy kis tér volt.
Charlie tudja, hogy a depresszióra nincs mágikus csodaszer,
ahogyan a szorongásra sincs, de valahogyan segíteni szeretne, hogy
Dev jobban érezze magát. Meg akarja mutatni neki, hogy mit
érdemel. Ezért talán tett valamiféle kissé irracionális dolgot Dev
felvidítása érdekében. Valami olyasmit, ami miatt Parisának
Fokvárosba kellett repülnie, hogy segítsen neki megszervezni a hét
végére. Mert az érdekes tények önmagukban nyilvánvalóan nem
lesznek elegek.
A műsor egy Green Point-i szállodában foglalta le a legfelső emeleti
lakosztályt, három hálószobával Charlie, Dev és Jules számára.
Mivel Parisa úgy volt, hogy München után hazarepül, rá kellett
vennie egy gyártásvezetőt, hogy engedje a lakosztályuk kanapéján
aludni, ha megígéri, hogy mindent tisztán és rendben tart Charlie
másnap reggeli hercegi vallomásának felvételéhez.
– Nem fogok a kanapén aludni! – jelenti ki Parisa abban a
pillanatban, hogy csak négyen maradnak. Bedobja a csomagjait a
legelső hálószobába, Jules pedig elfoglalja a másodikat, ami nagyon
kínos feszengést eredményez, amíg Charlie és Dev úgy tesznek,
mintha kényelmetlenül éreznék magukat, amiért osztozniuk kell a
harmadik hálószobán. Legalábbis Charlie úgy tesz.
Jules csípőre teszi a kezét.
– Hatalmas az a franciaágy! Nem lesz semmi bajotok! Ha meg
paráztok a kórságtól, építsetek magatok közé párnafalat az ágy
közepén – javasolja, majd bevágja az arcuk előtt a hálószobája
ajtaját.
Dev úgy reagál a fejleményre, hogy a következő egy hétben egy
ágyban fognak aludni, hogy egyszerűen leejti a földre a táskáját, és
hanyatt dől az ágyon.
– A cipőd! – dorgálja meg Charlie.
Dev felsóhajt, és lerúgja a koszos cipőjét a padlóra. Charlie az
állványra teszi a bőröndjét. Felakasztja az ingeit, aztán a nadrágjait,
aztán…
– A kipakolás nem várhat reggelig? – kérdezi Dev, fejével egy
halom párna között.
 – Attól lesznek gyűröttek a ruhák.
Ezenfelül talán ezzel akarja húzni egy kicsit az időt.
– Arra való a vasaló.
– Szerintem még életedben nem használtál vasalót.
Miután befejezte a rövidnadrágjainak összehajtogatását és
fiókokba helyezését, Charlie a fürdőszobába indul, hogy
belekezdjen az esti rutinjába. Harminc perccel később lép ki a
fürdőből, és Dev még mindig az ágy tetején fekszik a khakiszínű
rövidnadrágjában. A telefonján olvasgat.
– Átöltözöl a lefekvéshez?
Dev elnehezült szemhéjjal felé fordul.
– Idejössz és segítesz?
Charlie keresztbe font karral nekidől a fürdőszoba ajtófélfájának.
– Nevetséges vagy.
– Megígérnél nekem valamit? – Dev hunyorít az egyik szemével. –
Ígérd meg, hogy mindig úgy fogsz elpirulni, mint most.
Charlie arca felforrósodik a póló gallérja mentén.
– Azt hiszem, ezt nyugodtan megígérhetem, igen.
– Jó. És jössz lefeküdni?
Charlie be akar mászni Dev mellé az ágyba, de nem képes
elszakadni a faltól. Azóta a müncheni éjszaka óta nem aludtak egy
ágyban, New Orleans óta nem csókolóztak, és ezt az egészet még
egyáltalán nem beszélték meg. Visszatértek ahhoz, hogy úgy
tesznek, mintha meg sem történt volna. És Dev… Dev még mindig
elzárkózik. Charlie nem tudja, mit szabad neki, és ha bemászik
mellé az ágyba, mindent akarni fog.
Dev tüzetesen végignéz rajta, ahogy nem éppen lazán az
ajtófélfának dől.
 – Mit csinálsz ott?
– Csak nézelődöm.
– Mit nézel?
– Téged.
Dev idegesen feltolja a szemüvegét az orrán. Charlie szereti,
hogyha miatta ideges, ezért hozzáteszi: – Szeretlek nézni.
Dev nyel egyet, az arca hirtelen elkomolyodik.
– Nem kellene ilyeneket mondanod nekem.
– Miért nem?
– Mert ez nagyon megnehezíti, hogy ne vándoroljon a kezem.
Charlie elmosolyodik.
– Hát, ez lenne a lényeg.
Lassan lép közelebb az ágyhoz – az ágyukhoz, az ágyhoz, amin a
következő egy hétben osztozni fognak. Olyan idegesnek érzi magát,
mint amennyire idegesnek Dev látszik. Ideges a csók miatt, és
amiatt, hogy nem beszélnek a csókról, nem ismerik be, mit jelent a
csók valójában. Amiatt, hogy mi is ez az egész, amiatt, hogy ennek
nem lett volna szabad megtörténnie. Amiatt, hogy mennyire
szeretné, ha megtörténne.
Dev az ágy szélén várja.
– Megint kattogsz – suttogja, végigsimít Charlie összevont
szemöldökén, majd csókot nyom a középen összeráncolt bőrre. –
Mondd el, mire van szükséged!
Arra lenne szüksége, hogy megcsókolja Devet, ezért megteszi. És
amikor Dev visszacsókolja, a kattogás elhalkul. Dev a nyelvével
végigsimít az alsó ajkán, és amikor Charlie megnyílik neki, minden
elmozdul a stabil pont körül, ahol összeérnek. Kezek a hajában és
kezek a pólója alatt, és Dev nyelve és Dev foga, az ágyra dőlni, a
testük gyönyörű aszimmetriája. Gyorsan haladnak. Túl gyorsan.
Charlie legurul Devről, hogy levegőhöz jusson.
Dev válaszul duzzogva biggyeszti az ajkát.
– Arra gondoltam… – lihegi Charlie.
Dev a bordájába bök.
– Nincs gondolkodás!
– Arra gondoltam… tudod, mit nem csináltunk már egy ideje?
Nem mentünk randira. Ilyen tempóban valószínűleg elsorvadnak a
képességeim.
– Azt hiszed, vannak képességeid?
– Komolyan beszélek! – Felülve lenéz Devre, aki kusza és
gubancos fekete hajjal, az orrán ferdén álló szemüveggel hever a
szállodai paplanon. – Hadd vigyelek el holnap egy randira!
– Mármint, gyakorlásképp? – próbál pontosítani Dev.
– Persze. – Charlie lenyeli a torkában keletkező gombócot. –
Gyakorlásképp.

Dev
Nem volt képes nemet mondani a tíz részeg másodpercre a
téglafalnak dőlt Charlie Winshaw-val, és most Charlie úgy bámul rá
azzal a komoly, szürke szemével, mintha azt gondolná, hogy van
elég akaratereje ahhoz, hogy nemet mondjon erre. Egy randevúra
vele.
– Reggel első dolgunk lesz felvenni a hercegi vallomásodat –
mondja Dev, és nagyon büszke a profizmusára, különösen annak
fényében, hogy két perccel ezelőtt még Charlie pólója alatt volt a
keze. – Elő kell adnod a kameráknak, hogy mennyire el tudod
képzelni, hogy szerelembe esel Fokvárosban.
– Hmm. – Ez minden, amit Charlie erre mond. – Akkor a vallomás
után.
– Én nem…
Az újabb kifogását azzal szakítja félbe, hogy a tenyerébe fogja az
arcát. Újra megcsókolja, és ez most annyira más érzés, mint amikor
New Orleansban csókolóztak. Nincs benne az az őrjöngő vadság,
nincs benne annak a pániknak a borotvaéles vágása az ajkuk
között. Nincs benne félelem, hogy a csók bármelyik pillanatban
véget érhet. A csók stabil, szilárd, mintha neki is támaszkodhatna.
Mintha nem omlana össze alatta.
Még akkor is, ha racionálisan tudja, hogy így lesz. Tudja, hogy
Charlie-t akarni önpusztítás és ostobaság, hogy valószínűleg újra a
sötét, fuldokló helyen végzi majd, de mégis akarja őt.
– Jó, rendben. Egy gyakorló randi – egyezik bele, miután Charlie
elengedi a száját.
Charlie elmosolyodik, és Dev megpróbálja elrejteni, hogy ő is
mosolyog.
Leveszi a farmerjét, a pólóját lecseréli egy másikra, aztán
bemászik a hatalmas ágyba. Charlie mereven fekszik a másik
oldalon, mint egy deszka. Mintha egy óceánnyi űr lenne közöttük.
Egész héten egy óceánnyi űr volt köztük.
– Jó éjt, Charlie! – kapcsolja le Dev az ágy melletti lámpát.
– Jó éjt, Dev!
Megpróbál a hátán feküdni, megpróbál az oldalára fordulni,
megpróbál nem arra gondolni, hogy ez az évad mennyire el van
cseszve. Neki köszönhetően. Próbál nem gondolni a tőle egy
méterre fekvő Charlie-ra.
– Alszol? – kérdezi a sötétben.
– Három perc telt el, szóval nem.
Dev kényelmetlenül forgolódik.
– Tudod, Münchenben… amikor úgymond… átöleltél?
Charlie további felszólítás nélkül átcsúszik az ágy másik felére.
Dev érzi a teste melegét a takarón keresztül. A teste szilárdságát.
Charlie a karjába vonja és a mellkasára húzza.
– Akarsz felül lenni?
Dev válaszra nyitja a száját.
– Ó, fogd be, leesett! – mordul fel Charlie, és szorosabbra fonja a
karját a válla körül.
– Elpirultál?
Charlie nem válaszol. Dev azt kívánja, bárcsak láthatná most az
arcát, de megelégszik azzal, hogy hozzásimul Charlie meleg
torkához.
– Most meg tetteted, hogy alszol, mert cikisen érzed magad.
– Kérlek, Dev – mondja Charlie, de Dev hallja a hangjában a
mosolyt –, csak aludj már!
És Dev alszik. Ez a legpihentetőbb éjszakája, mióta az évad
elkezdődött.

A déli féltekén tél van, tizenhárom fok, és a víz felől hideg szellő fúj.
A hegy tetejét kora reggeli felhők takarják. A felhők mögött azonban
Dev látja, hogy az ég tökéletesen kék – olyan kék, mint az óceán,
olyan friss, mint a dél-afrikai levegő, olyan gyönyörű, mint Charlie,
aki laza nyakú pulóvert és kényelmes, sötét farmernadrágot visel.
 – Még nem késő visszamenni és rendes cipőt húzni – ajánlja
Charlie, ahogy a szálloda előtt beszállnak az Uberbe. – Sokat fogunk
sétálni. A Victoria & Alfred Waterfronthoz, kérem – szól oda a
sofőrnek. A stábnak azt mondták, hogy egy meg nem nevezett
helyre mennek, hogy a napot Charlie romantikus utazása további
részleteinek megtervezésével töltsék, és Dev teljesen átengedte az
irányítást Charlie-nak, hogy ő tervezze meg az egész (gyakorló)
randit. Egyelőre csak annyi történt, hogy Charlie a flip-flop papucsa
miatt nyaggatta.
– Ebben is tudok sétálni!
Charlie egyáltalán nem tűnik meggyőzöttnek.
Az Örökkön Örökkével töltött hat év alatt már számtalanszor
megkerülte a Földet, meglátogatott több tucat karibi szigetet, szinte
minden óceánba beledugta a lábujját; szemtanúja volt egy
lánykérésnek napfelkeltekor a Machu Picchunál, és hat kontinensen
írt már szerelmi vallomásokat. De Fokváros valahogy jobb
mindezeknél, jobb, mint bárhol, ahol eddig járt. A színek itt
élénkebbek, az Asztal-hegy masszívan emelkedik a város fölé, és
Dev még azelőtt szerelmes lesz a helybe, hogy felfedezné, mi az a
bunny chow.
Ámulva nézi a curryvel megpakolt fémtálcát.
– Ez indiai étel. Egy kivájt kenyérben.
– Gondoltam, hogy tetszeni fog.
– Ez indiai étel egy kivájt kenyérben.
– Igen, Dev, tudom. Én választottam ezt a helyet.
– Ez indiai kaja egy kicseszett kivájt kenyérben!
– Kiabálsz – szól rá Charlie, és bocsánatkérő pillantást vet az utcai
árusra, aki Charlie vegetáriánus tikka masaláját kanalazza épp egy
tányérba. – Tudtad, hogy Dél-Afrikában nagyszámú indiai
bevándorló él?
Tudta, mert Charlie idefelé jövet meghallgatott egy podcastot, és
ragaszkodott hozzá, hogy az egészet felmondja. Emlékezetből.
Miután elfogyasztották az elképesztő ebédet, ami egy kivájt
kenyérben tálalt indiai ételből áll, Charlie egy régi raktárépületben
felállított óriási piachoz vezeti, ahol több száz bódénál kézműves
termékeket, finomságokat és apró érdekességeket árulnak. A tér
barlangszerű, visszhangzik a zsivajtól és tele van illatokkal. Devnek
azonnal megtetszik.
Charlie-nak azonban nem. Amint belépnek, a vállát a füléig
felhúzza, és a szemöldöke a szokásos ráncba húzódik.
– Pihenjünk egy percet!
Dev egy félreeső padhoz vezeti, Charlie pedig lerogy rá. Dev
diszkréten dobolni kezdi a morzekódot a lapockái között, amíg meg
nem nyugszik.
– Sajnálom… – Charlie kifújja a levegőt. – Szerettem volna, ha a
mai nap tökéletes.
– A mai nap már tökéletes. Emlékeztetnem kell téged a kivájt
kenyérre?
Charlie erőtlenül elmosolyodik.
– Nem kell itt maradnunk – ajánlja Dev. – Mehetünk máshová is.
– Nem akarod megnézni a bódékat?
– Én csak veled akarom tölteni a napot – feleli gondolkodás
nélkül. – Úgy értem, mivel ez egy gyakorló randi, szerintem
hasznos, ha gyakorolod, hogy jelezd, amikor szükséged van
valamire.
Charlie vesz egy mély levegőt, és elmosolyodik.
 – Azt hiszem, igazából jól vagyok. Nézzünk körül egy kicsit!
– Remek! Szükségem van a segítségedre, hogy találjak a
szüleimnek valami ízléses ajándékot a negyvenedik házassági
évfordulójukra. Szeptemberben lesz.
Charlie hagyja magát felhúzni a padról.
– Ahhoz, hogy ebben a segítségedre lehessek, többet meg kell
tudnom Sunilról és Shameemről.
Dev nem ragad le a ténynél, hogy Charlie emlékszik a szülei
nevére. Pedig csak egyetlenegyszer, mellékesen említette neki.
– Nos, képzelj el két indiai gyerkőcöt, akik a hatvanas években
érkeztek az Egyesült Államokba, szigorúan tradicionális
háztartásokban nőttek fel, és elsőévesként találkoztak a Cornell
Egyetem orvosi előkészítő programján. Aztán képzeld el, ahogy
mindenféle tüntetéseken letartóztatják őket, orvosok helyett
művészettörténet-professzorok lesznek, és rengeteg füvet szívnak,
és körülbelül máris megkapod a szüleimet. Most az idejük nagy
részét egy raleigh-i művészeti szövetkezet vezetésével töltik, és
hétvégente jógaelvonulásokra járnak, amit fehér emberek tartanak.
Charlie meredten bámul rá.
– Ez stimmel.
Egy gyönyörű kerámiákat árusító bódéhoz sétálnak, ami nagyon
Shameem, és nagyon nem Dev árkategóriája. Egy kis tábla az
asztalon jelzi, hogy a bevétel felét egy közeli település közösségi
iskolájának javára fordítják.
– És mi a helyzet a te szüleiddel? – Dev nem tudja megállni, hogy
ne térjen vissza a régi dinamikájukhoz, amikor megpróbált
befurakodni Charlie védőfalai mögé.
Csakhogy most nem kell furakodnia. Charlie rögtön megnyílik.
 – Nem nagyon van mit mondani a szüleimről. Az apám az
építőiparban dolgozik, művezető. Anyám otthon maradt, hogy
engem és a bátyáimat nevelje, akik mind fociztak, és imádtak szarrá
verni. A családomban senkinek sem volt a leghalványabb ötlete
sem, hogy mit kezdjen egy neurodivergens kisgyerekkel, aki félt a
szennyeződésektől, és imádta szétszedni a háztartási gépeket, hogy
rájöjjön, hogyan működnek. Nem véletlenül akartam elmenni
otthonról tizenhat évesen.
Devnek minden akaraterejére szüksége van, hogy ne hajoljon oda
Charlie-hoz és puszilja meg az arcát a piac közepén, de szerencsére
a művész éppen abban a pillanatban lép ki a kassza mögül.
– Segíthetek valamiben? – kérdezi.
– Nagyon szépek a munkái! – mondja Charlie. Dev egy gyönyörű
tálat és tálalóedény-készletet tanulmányoz, és elképzeli a szülei
arcát, amikor meglátják, hogy nem csak egy olcsó konyharuhát vett
nekik az utazásai során.
– Esetleg valami konkrétat keres?
– Egy ajándékot a szüleimnek – válaszolja Dev. – Nagyon
tetszenének nekik a darabjai.
– Azokat valójában a feleségem készítette.
Charlie megrángatja Dev farmerdzsekijének a szélét.
– Meg kéne venned őket!
Dev feltűnésmentesen megbillenti a tálat, hogy megnézze az
aljára ragasztott árcédulát. Kissé homályos a tudása a rand és az
amerikai dollár közötti árfolyamot illetően, de annyira azért nem
homályos.
– Azt hiszem… ne haragudjon, azt hiszem, tovább keresgélünk.
Dev megpróbál ellépni a bódétól, de Charlie nem mozdul.
 – Szállít termékeket az Egyesült Államokba?
– Igen, bár az általában beletelik három-négy hétbe.
– Tökéletes! Megvesszük a tálalóedény-készletet a tállal.
– Charlie, nem! Nem lehet… – Dev közel hajol hozzá, hogy a
művész ne hallja meg. – Nem engedhetem meg magamnak.
– De én igen. Mi a szüleid címe?
– Ezt nem kell megtenned értem!
– Tudom, hogy nem kell – mondja egyszerűen. – De én akarom.
A válluk egy pillanatra egymásnak nyomódik, de csak egy
másodpercre, aztán Charlie előveszi a tárcáját, hogy fizessen. Dev
nézi, ahogy átnyújtja a hitelkártyáját, és igyekszik nem leragadni
Charlie határtalan kedvességén.

Mire ismét kiérnek a szabadba, a felhők feloszlottak és az idő meleg

délutánra változott. Charlie valamiféle titkos zsebből előkap egy
Fendi napszemüveget, és leveszi a pulóverét. Elkezdi a dereka köré
kötni.
– Nem! Azt már nem!
– Most mi van? – Charlie a csípőjére mutat, ami köré dupla
csomóval odakötötte a pulcsi ujját. – Rohadtul meleg van, és nem
fogom egész nap cipelni!
Dev színlelt undorral rázza a fejét.
Ez annyira kimondhatatlanul charlie-s: válltól felfelé úgy néz ki,
mint egy kölni modell az ötszáz dolláros napszemüvegével, deréktól
lefelé pedig úgy, mint egy focis anyuka, a pulóverét a derekára
kötve és kényelmes cipőben.
Muszáj lefotóznia!
 Hogy megörökítse ezt a napot és Charlie-nak pontosan ezt a
változatát. Hogy amikor hat hónap múlva majd a kanapén ül az El
Monte-i lakásában, amin három craigslistes lakótársával osztozik,
és Charlie meg Daphne Reynolds esküvőjét nézi a tv-ben, legyen
bizonyítéka arra, hogy létezik Charlie Winshaw-nak egy olyan
változata, aki extravagáns évfordulós ajándékokat vesz mások
szüleinek, aki hagyja, hogy Dev a tányérjáról lopkodjon, aki olyat
mond, hogy kibaszott. Charlie Winshaw-nak egy olyan változata,
ami kizárólag az övé, még ha csak egy percre is, még ha csak egy
gyakorló randi erejéig is.
A késztetés túl erős ahhoz, hogy leküzdje. Megragadja Charlie-t a
könyökénél fogva, és levonszolja a mólóhoz, ahol az Asztal-hegy
képeslapra illő hátteret nyújt.
– Csinálj egy szelfit velem, Charlie!
Charlie nem ellenkezik. Átkarolja Dev vállát, és közel hajol hozzá,
a halántéka Dev állának kemény vonalához simul, és Dev utána
órákig csak arra tud gondolni, hogy Charlie milyen tökéletesen illik
oda, az álla alatt hozzásimulva.

Charlie
Charlie legszívesebben most azonnal megcsókolná Devet.
– Merre tovább? – kérdezi Dev, ahogy a végtagjaik lassan
szétválnak, mint a tépőzár. Charlie valamerre az Asztal-hegy felé
mutat, mert képtelen bármi másra koncentrálni, csak Dev szájára.
– Az égbe? Helikopterezni megyünk? Milyen Örökkön Örökké
tőled!
 Charlie legeslegszívesebben megcsókolná. A fejével Dev álla alatt,
egyszerűen felnyúlhatott volna, hogy megcsókolja itt helyben, a
V&A Waterfront mólóján, több száz turista szeme láttára, akik
hozzájuk hasonlóan városnézésen vannak.
De pontosan ezért nem csókolhatta meg.
– Nem, az Asztal-hegyre megyünk.
Dev összeszűkíti a szemét.
– Hogyan jutunk fel oda? Helikopterrel?
– Van drótkötélpályás felvonó.
Dev idegesen feltolja a szemüvegét az orrán.
– Drótkötélpályás felvonó?
– Igen.
– Ami, izé, felmegy a hegy oldalán?
– Igen, gyakorlatilag így működik.
Dev nyel egyet.
– Félsz a magasban?
Dev színlelt bátorsággal kihúzza a vállát.
– Én nem félek semmitől! Leszámítva az érzelmi közelséget és az
elhagyatottságot.
És a magas helyeket. Dev egyértelműen tériszonyos. Egész úton
fészkelődik az Uber hátsó ülésén, amíg a drótkötélpályás felvonóhoz
nem érnek, és amikor megpillantja a piros kabint, ami gyakorlatilag
több mint kilencszáz méter magasra emelkedik, izzadt tenyerét a
vékony farmerjébe törli.
– Nem muszáj felmennünk.
– Hát, biztos vagyok benne, hogy megéri, ha egyszer felér az
ember a csúcsra.
– Igen, de ha…
 – Ha te meg tudtál birkózni a vásárlással, akkor én is meg tudok
birkózni ezzel!
Kimásznak az Uberből, és beállnak az elővételes jegyek sorába.
Charlie hajnali ötkor kelt, hogy előre lefoglalhassa az időpontjukat,
még a hercegi vallomás felvétele előtt, és hamarosan már be is
szállhatnak az óriási kocsiba, hatvan másik turistával
összezsúfolódva.
Dev a korlátnak támaszkodik, háttal az ablaknak. A kocsi
megbillen, ahogy elindul. Dev elveszti az egyensúlyát, és Charlie
keze után kap, amikor a padló elkezd forogni, hogy
háromszázhatvan fokos kilátást nyújtson Fokvárosra.
Dev összeszorítja a szemét.
– Csak szólj, ha vége, jó?
Charlie gyengéden megszorítja a kezét, és titokban hálás Dev
tériszonyáért, és azért, hogy ez indokot ad nekik arra, hogy fogják
egymás kezét. Hatszáz méter magasan járnak, egy fémdobozba
zárva, felfelé pörögve egy hegy oldalában. Dev keze az övében
lapul, és a kilátás túlságosan elképesztő a félelemhez.
– Dev – suttogja. – Nyisd ki a szemed! Ez gyönyörű! Dev!
Dev lassan kinyitja az egyik szemét. Aztán a másikat. Charlie
figyeli, ahogy Dev hasonlóan gyönyörű arca beissza a látványt.
– Hűha! – mondja Dev, amikor megpillantja, ahogy a város
beleolvad a dombok buja zöldjébe, az óceán lehetetlen kékségét, az
alattuk felbukkanó szürke hegy éles kiugrásait, a Lion’s Head
hegycsúcsát, ami az égbe nyúlik a láthatáron.
– Tudom!
A felvonó megérkezik a hegy tetején álló csillagvizsgálóhoz, és
ahogy a többi utassal együtt kiözönlenek, Dev elhúzza a kezét.
Charlie megérti. Ő jelenleg egy valóságshow sztárja, és van hat
barátnője, és ezek közül a turisták közül bárki felismerheti őt, és
készíthet róla egy képet – egy képet, ami bármelyik pletykaoldalon
felbukkanhat. De egy gyönyörű percig Dev nyilvánosan fogta a
kezét, és vannak dolgok, amik túl elképesztőek ahhoz, hogy féljünk.
Megvárja, amíg elhaladnak a kilátó mellett, ahol a turisták tömege
fogyatkozni kezd, aztán még inkább lecsökken, amint leérnek a
hegy túloldalára vezető túraútvonalra. Amikor már csak ketten
maradnak, újra megfogja Dev kezét. Dev összefonja az ujjaikat, és
Charlie-nak fogalma sem volt róla, hogy egy ilyen egyszerű
mozdulat ilyen hatalmas érzéseket kelthet a mellkasában.
A kirándulás tökéletes, a kilátás lélegzetelállító, és foghatja Dev
kezét. A túra vissza a felvonóhoz már kevésbé nagyszerű. Amikor a
nap lefelé indul az égen, a hőmérséklet is jelentősen lecsökken, Dev
pedig éhes lesz, aztán fáradt, és végül rettenetesen fájni kezd a lába.
– Én mondtam, hogy ne papucsban gyere!
Dev lerogy egy sziklára.
– Tudom, a szentségit! – Kínjában felordít, lekapja az egyik
lábbelit, és egy proteabokorba hajítja.
– Jó, azért te nem Reese Witherspoon vagy a Vadonban.
– Hát, az arccsontunk hasonló.
Charlie levadássza a szökevény papucsot, és Dev lábára húzza,
mintha egy nagyon nyűgös Hamupipőke lenne.
– Sajnálom, hogy ilyen szörnyű gyakorló randit terveztem, és
hogy ilyen borzasztóan érzed magad!
Dev a szemét forgatja.
– Na, és most gyerünk! Majd én viszlek. Mássz fel a hátamra!
– Nem vagyok gyerek, Charlie!
 – Nem, egy felnőtt férfi vagy, aki épp hisztizik és papucsokat
dobál ártatlan virágokra.
– Hólyagos a lábam!
– Igen, tudom, édesem. Na, gyere!
Dev beleegyezik, hogy a drótkötélpályához vezető fél mérföldön
cipelje. Vagy legalábbis addig, amíg nem találkoznak újra
emberekkel. A csípőcsontja nyomja Charlie hátát, a lába a derekára
fonva, mint a pulóver ujja, az álla a vállára támasztva.
– Nem is szörnyű a randi – mormolja Charlie fülébe. És talán
azért, mert nem látják egymás arcát, Dev gyors levegőt vesz. – Ez
talán a legjobb randi, amin valaha voltam.

Megígérték, hogy együtt vacsoráznak Parisával és Julesszal egy

Banana Jam Cafe nevű karibi étteremben. Amikor megérkeznek,
Jules és Parisa már ott vannak, a teraszon heverésznek egy piros
napernyő alatt, és a második kör Jam Jars koktéljukat kortyolgatják,
ami élénk rózsaszínre színezte a nyelvüket.
– Mit csináltatok ma, fiúk? – kérdezi Parisa, aki rögtön Charlie
ölébe teszi a lábát, amint leül.
– Charlie a hátán vitt le egy hegyről.
– Nem le. Inkább… keresztül.
– Attól még ugyanúgy hősies és férfias.
– A két szó, amivel apám leggyakrabban jellemzett engem.
Túl sok ételt rendelnek és túl sok rózsaszínű alkoholos italt
fogyasztanak, és Charlie igyekszik odafigyelni arra, amit Parisa
mesél a saját szerencsétlen kalandjaikról Julesszal Fokváros másik
felén, de Dev itt van, és azt mondta, hogy ez volt élete legjobb
randija, és neki nagyon nehezére esik bármi másra koncentrálnia.
– Szóval, akarsz jönni? – kérdezi Jules. Úgy tűnik, hogy tőle.
– Hova is?
– Az esti partira – ismétli meg. – Arra, amiről az előbb
magyaráztunk neked. Összefutottunk azokkal a srácokkal, akik
valami kalózokról szóló filmet forgatnak épp itt, és meghívtak
minket.
– Úgy döntöttem, hogy ez egy jó kapcsolatépítési lehetőség Jules
számára – mondja Parisa –, aki túlságosan zseniális ahhoz, hogy
még mindig csak asszisztensként dolgozzon.
Jules ragyogó mosolyt villant Parisa felé.
– Benne vagy?
Charlie még véletlenül sem akar egy hotelszobában ücsörögni,
miközben egy csomó hollywoodi tuskó betép, és ráhajt Julesra meg
Parisára, és ahol még hosszú órákig nem érhetne Devhez.
– Azt hiszem, kihagyom. Elég fáradt vagyok.
– Dev? – kérdezi Jules, félig optimista, félig már beletörődött
pillantást vetve rá.
– Nem akarsz velünk jönni a partira?
– Hólyagok vannak a lábamon. Szörnyű, rettenetes sérülések.
Pusztulák, Jules, és én nem tudok…
– Elég! Megértettem! Mindketten lúzerek vagytok.
– Akkora lúzerek – csatlakozik be Parisa is, és a lábujjával Charlie
hasába bök. – Mi elmegyünk erre a partira és egész éjjel bulizunk, ti
pedig a lakosztályunkban fogtok gubbasztani, egyedül, csak
kettesben, és nézitek A Térséget.
Parisa rákacsint, és leesik neki a célzás. A lakosztály csak az övék
lesz. Órákig.
 Dev a szobájukban lesz, az ágyukban, és Charlie megérintheti
majd, ahol csak akarja. Vet egy pillantást Devre, aki látványosan
nyel egyet, amint találkozik a tekintetük, és Charlie-nak eszébe jut a
feledésbe merült fantáziálása arról, hogy végigköveti Dev teste
vonalát a szájától a rejtett részeiig.
Érdekes tény: Dél-Afrikában a felszolgálók soha nem hozzák a
számlát, hacsak te nem kéred ki, így addig maradhatsz egy
étteremben, ameddig csak akarsz.
Charlie kikéri a számlát.

Dev
Az Uberben egyáltalán nem érnek egymáshoz, mert Jules köztük ül,
Parisa pedig elöl, és részegen flörtöl a sofőrjükkel. A liftben sem
érnek egymáshoz, és a hotelszobában sem érnek egymáshoz, ahogy
a kanapé két ellentétes végében ülnek, miközben Jules és Parisa
átöltözik, és egy üveg chenin blanc-nal megalapoznak a partira. Még
akkor sem érnek egymáshoz, miután a szálloda ajtaja becsukódik a
két nő mögött – Parisa pedig még egyszer utoljára sokatmondóan
visszainteget, amivel valószínűleg arra akar utalni, hogy ő
egyáltalán nem olyan tudatlan, mint Jules.
Aztán Dev valami rejtélyes okból kifolyólag elindítja A Térség
következő epizódját a laptopján, Charlie pedig ott ül tőle egy
méterre, és úgy nézi a képernyőn megjelenő gyönyörű férfit,
mintha tényleg csakis a tudomány érdekelné. Egyrészről: jó. Már így
is túl messzire engedte fajulni ezt a dolgot Charlie-val, de határozott
különbség van a között, hogy megcsókolja a műsoruk sztárját, meg a
között, hogy lefekszik a műsoruk sztárjával, és az egyik jelentősen
rosszabbul fog hangzani, amikor a pletykablogok beszámolnak róla,
akik ezt újabb bizonyítékként fogják felhasználni az Örökkön
Örökké eredendő erkölcstelenségére.
Másrészről viszont: az egész szállodai lakosztály csak az övék,
Charlie pedig tökéletes randit tervezett nekik, és egy gyakorló randi
nem kellene, hogy gyakorló szexszel végződjön?
Gyakorló szex.
Egek, ez szörnyen fog hangzani a jogi leiratban.
Talán az lesz a legjobb, ha egész este csak tévéznek. Azt sem tudja,
Charlie egyáltalán akar-e szexelni.
– Ööö. Dev? – Charlie köhint egyet a kanapé másik végében.
Dev odafordul, de Charlie egyáltalán nem a kanapé másik
végében ül. Hanem pont mellette, hozzásimul, a párnák közé
szorítja, és vadul megcsókolja. És hála istennek!
Dev beletúr a hajába, a lábát Charlie lába köré fonja, mert
valahogy ennek van a legtöbb értelme. Nem Charlie-nak a hat
versenyben maradt nővel, hanem Charlie-nak itt, vele.
Dev lerángatja magáról a farmerdzsekijét anélkül, hogy
megszakítaná a csókjukat, és dühös, amiért ugyanezt nem tudják
megtenni a pulóverével. Még annál is dühösebb, amiért Charlie
ilyen mélységesen béna a ruhák levételében, pont, amikor
leginkább számítana, de aztán a pulóver lekerül róla, és a pólója is,
és Dev már egyáltalán nem dühös. Lehúzza a saját pólóját, és aztán
Charlie hatalmas keze mindenhol bejárja a bőrét, minden szabad
felületet megérint.
– Hálószoba! – lihegi Charlie Dev kulcscsontjának. – Az
ágyunkban akarlak!
 Dev szíve csillámbombaként robban fel a mellkasában, és alig
tudja teljesíteni Charlie kérését. A kanapéról a hálószobába
bukdácsolnak, egymás lábában botladozva, egymás cipőjét lerúgva.
Devnek röviden az eszébe jut ugyan, hogy nem kellene szanaszét
hagyniuk a lakosztályban a ruháikat, de aztán Charlie haja és szája
eltereli a figyelmét. Dev az ágyra löki, és térdre esik előtte a
szőnyegen.
Charlie kipirult, lebiggyed az ajka, szürke szeme ködös az
alkoholtól és tőle. Ez így helyes. Dev felnyúl, és kigombolja Charlie
farmerjét.
– Dev… – kezdi Charlie, de Dev addigra már le is húzta a nadrágját
a csípőjéről, felfedve a szürke bokszeralsót és az anyagnak
nekifeszülő erekcióját.
– Várj egy percet!
Dev vár, a keze Charlie izmos combján pihen.
– Ezt szabad?
– Igen. – Charlie kifújja a levegőt, és Dev figyeli, ahogy ez az
egyetlen apró mozdulat tucatnyi hullámot kelt a mellkasán és a
hasizmain. – Igen, istenem, igen, de szükségem van egy percre. Nem
arról van szó, hogy nem akarom… – Zavartan az ágyéka felé int,
olyan szégyenlősen, ami annyira charlie-s, és Dev szíve a torkába
ugrik. – Nagyon, de nagyon akarom, de az a helyzet, hogy… én… én
még… én még nem csináltam ilyet.
Dev röviden felnevet, és megcsókolja Charlie combjának belső
felét.
– Igen, kedvesem, erre magamtól is rájöttem, hogy még sosem
voltál férfival.
– Nem, Dev. – Charlie fuldoklik a szavain, úgy köhögi ki őket. –
Nem csináltam ilyet még soha.
Mielőtt Dev teljesen feldolgozhatná ezt az információt, Charlie
visszahanyatlik az ágyra, és a kezével eltakarja az arcát.
Nehezen veszi a levegőt. Dev felmászik mellé.
– Charlie, nézz rám! Charlie! – Lefeszegeti a kezét az arcáról. – Azt
akarod mondani, hogy még soha nem voltál senkivel? Soha?
Semmilyen módon?
Charlie ziháló hangot ad ki, mint valami haldokló állat, és
összegömbölyödik.
– De hiszen huszonnyolc éves vagy!
– Jézusom, Dev, tudom! Egy pancser vagyok!
– Nem vagy pancser. Na, ne csináld már! – Megragadja a vállát, és
a hátára fordítva lefogja. – Hagyd abba! Charlie, nézz rám! Semmi
baj nincs veled. Én csak… nem tudom elhinni, hogy eljöttél ebbe a
műsorba! Ugye tudod, hogy a kilencedik héten két nővel is le
kellene feküdnöd, amikor az éjszakai randikat forgatjuk?
– Nos, ez számos okból nem fog megtörténni! – kiabálja Charlie a
plafon felé.
– A műsor imádja kihasználni a szüzeket, de arról általában már
az évad előtt tudnak, és…
– Dev, kérlek, ne beszélj már a kibaszott műsorról!
– Ja, igaz. Igaz. Bocsi! – Dev addig dörzsölgeti Charlie hasát, amíg
mindketten megnyugszanak egy kicsit. – Nem kell ma semmit sem
csinálnunk.
– Nem, én… én akarom. – Charlie a kezére teszi a sajátját, és
mindkettőjük kezét a hasához szorítja. – A múltban az érzelmekkel
kapcsolatos dolgok, az érintések és az összes kis szociális interakció,
ami ahhoz kell, hogy elérjünk az intimitásnak erre a szintjére
valakivel, túl nehéz volt számomra. Még azokkal az emberekkel is,
akikkel jártam… nem csak arról volt szó, hogy nem vonzódtam
hozzájuk. Soha nem akartam, hogy bárki is ennyire sebezhetőnek
lásson. Én… rettegek attól, hogy hagyjam, hogy így láss.
Dev tudja, hogy Charlie valami fontosat nyújt oda neki, olyasmit,
amit eddig még senki másra nem bízott.
– Ó, kedvesem – hajol oda, és megcsókolja a szeplőket az orrától
balra. – Már látlak téged.
Charlie betartja az ígéretét: elpirul, és Dev legszívesebben minden
rózsaszín foltocskát a bőrén megcsókolna. Nem biztos benne, hogy
akart-e valaha is valakit úgy, ahogyan Charlie-t akarja ebben a
pillanatban, és semmi nincs, amit Charlie mondhatna, ami ezen
változtatna.
Dev elhessegeti a felismerés kijózanító erejét, és a testápolóért
nyúl, amit Charlie az ágy mellett tart.
– Meg foglak érinteni – figyelmezteti, ahogyan a forgatás első
estéjén is. Ahogyan azóta már tucatszor is megtette. A keze
tétovázik Charlie alsónadrágjának derekánál. – Szólj, ha azt
szeretnéd, hogy abbahagyjam, rendben?
– Rendben – suttogja Charlie. Aztán összerezzen, amikor Dev
először végigsimít rajta, de utána megnyugszik az érintése alatt. Dev
részegnek és ostobának érzi magát attól, hogy a tenyerében érzi
Charlie-t, de lassan és óvatosan bánik vele, mert neki a lassúra és
óvatosra van most szüksége, és mert Dev egy kicsit megszállottja
annak, hogy az legyen, amire Charlie-nak szüksége van.
Charlie a kezébe nyomja magát. Egész idő alatt csendes és félénk,
az alsó ajkát harapdálja, a paplant markolja maga alatt, és szinte
lélegezni is elfelejt. Dev tekintete egy pillanatra sem hagyja el az
arcát, miközben megkeményedik a tudattól, hogy soha senkit nem
ért még ekkora szerencse, hogy így láthassa Charlie-t. Csak őt. Nézi,
ahogy lassan minden csepp feszültség elhagyja, és kiélvezi azt a
pillanatot, amikor egyetlen porcikája sem feszül meg.
Dev azt kívánja, bárcsak lefényképezhetné Charlie-nak ezt a
változatát is.

Charlie
– Jól vagy?
Charlie bólint, bár nem. Nagyon nincs jól. Ő valahogyan egészen
máshogyan van.
Dev felkel az ágyról, Charlie pedig a hátán marad fekve, képtelen
megmozdulni. Úgy érzi, mintha a matracba olvadt volna, eggyé vált
volna a lepedővel, és ahogy a plafont bámulja, próbál
visszaemlékezni, hogyan is működik a légzés. Olyan érzés, mint
amikor hatévesen szétszedte a család videómagnóját, hogy
megtanulja, hogyan kell összerakni. Ő maga a videómagnó –
teljesen lecsupaszítva, a belső részek kívül, a drótok szabadon.
Itt van ez a dolog, amit olyan sokáig halogatott, amiről soha nem
gondolta volna, hogy képes lesz megosztani egy másik emberrel
megaláztatás és szégyen nélkül, és most átlépte az elméje
láthatatlan korlátját, hogy a másik oldalon valami meglepő dolgot
találjon. Saját magát. Valami többet magával kapcsolatban.
Nem biztos benne, hogy Deven kívül bárkivel is átélhette volna
ugyanezt. Dev, aki látja őt, aki megpróbált érzelmileg kötődni hozzá
már az első estétől kezdve. Aki soha nem fogadta el a dadogását
vagy a kitérését. Aki csak nyomakodott és nyomakodott, és addig
nyomakodott, amíg buldózerrel be nem törte magát a szívébe.
Parisára gondol meg a hatvancentis spektrumára, és arra, hogy ez
mit jelent magára nézve.
Valami nyomja a szeme mögött, a torka szorít, de leküzdi a
megmagyarázhatatlan késztetést, hogy sírva fakadjon. Boldog
könnyek, gondolja. Dev visszatér az ágyra, szűk fekete
farmernadrágban és csupasz mellkassal, és odahajol, hogy
megcsókolja a halántékát.
– Hová mentél?
– Azt hittem, azt szeretnéd, hogy rögtön kezet mossak – feleli Dev
halkan. – Idehoztam a nedves törlőkendődet is, ha esetleg
szeretnéd…
És akkor Charlie tényleg sírva fakad. Nem tehet róla, mert Dev
olyan jól ismeri őt. Dev ismeri és megérti, és így is akarja, és Charlie
még soha senki máshoz nem vonzódott ennyire.
– Ó, kedvesem! – Dev a szállodai szappan illatú kezével megfogja
az arcát, és biztosan tudnia kell. Devnek látnia kell, ahogy ez a két
szó minden védőbástyáját lerombolja, valahányszor csak kimondja
őket.
Dev azt mondja, ó, kedvesem, és valami szunnyadó dolog – Charlie
egy része, ami titokban mindig is valakinek a kedvese akart lenni –
feléled benne.
– Miért sírsz, Charlie?
– Mert tökéletes vagy. – És akkor felül, hogy megtehesse azt,
amiről az első este óta fantáziál.
Megnyalja Dev ádámcsutkáját. Követi az útvonalat a
kulcscsontjához, a szegycsontjához, a legalsó bordájához – amíg Dev
alatta nem fekszik: sovány és csontos, és az övé, legalábbis most
még.
– Olyan gyönyörű vagy – suttogja Charlie, miközben lehúzza a
farmerjét.
Dev felnevet.
– Egyáltalán nem vagyok.
– De igen. Nagyon is az vagy. – A szűk farmer megakad Dev
bokájánál, és Charlie megrántja, majdnem leesik az ágyról is,
annyira kétségbeesetten le akarja hámozni Devről azt a nadrágot.
Végignéz a testén, mind a százkilencven centijén, míg végül
összetalálkozik a tekintetük, és Dev szemében valami olyasmi
csillog, amit Charlie nem ért. Minden átkozott dolgot meg akar
érteni Devről. – Láthatnálak, kérlek, meztelenül?
Van valami győzedelmes érzés abban, hogy elég bátor ahhoz,
hogy kérje, amit akar. Dev fojtott hangon beleegyezik, és hagyja,
hogy teljesen levetkőztesse, és ott van előtte. Dev teljes egészében.
Charlie egy másodperccel sem tud többet várni, hogy megérintse.
– Bassza meg! – mondja Dev, amikor vadul megnyalja a tenyerét.
– Bassza meg – mondja újra, amikor a kezébe veszi. Dev sokszor
mondja még, hogy bassza meg, miközben Charlie ténykedik, túl
buzgón, túl lelkesen ahhoz, hogy legyen ideje szégyenlősnek lenni.
Dev így is széthullik az érintése alatt, és utána Charlie nem akar
kezet mosni; addig akarja csókolni Devet, amíg nem marad köztük
hely.
Így hát megteszi. Egymáshoz simítja csúszós mellkasukat,
visszanyomja Devet az ágyra, és megcsókolja a száját, az állát, a
torkát, csókolja, addig csókolja, amíg el nem zsibbad az ajka. Aztán
a fülét Dev szegycsontjára teszi, és hallgatja a szíve dobogását,
miközben Dev ujjai a fürtjeit fésülgetik.
Charlie úgy érzi, hogy felszabadult. Mintha nem lenne többé mit
rejtegetnie, mintha nem lenne többé oka arra, hogy ne mutasson
meg Devnek mindent önmagából. Ezért beszélni kezd a szoba
gyenge fényében, olyan dolgokat mond, amiket még soha nem
mondott ki hangosan, még Parisának sem. Beszél a gyerekkoráról, a
testvéreiről, a szüleiről. Arról, hogy az általános iskolában
mindennap egyedül ült az ebédlőben, mert a többi gyerek félt a
hevességétől és a másságától, és azokról, akik a szünetekben mindig
terrorizálták. A középiskolai pszichológusról, aki azt mondta neki,
hogy a testmozgás segíthet csökkenteni a szorongását, és arról, hogy
ennek következtében az edzés megszállottjává vált. Arról, hogy
ugyanazok az osztálytársak, akik az iskola folyosóján csúfolták és a
buszon tejesdobozokkal dobálták meg, hirtelen szóba akartak állni
vele, miután az edzés megszállottja lett. Arról, hogy mennyire
kétségbeesetten próbált elmenekülni a kisvárosából, a kis életéből
és a szűk látókörű családjától, hogy aztán tizenhat évesen, amikor
megérkezett a Stanfordra, rájöjjön, hogy a szűk látókörű emberek
mindenhol ott vannak.
Dev csak hallgatja, és nem szól semmit, egy pillanatra sem hagyja
abba Charlie hajának a babrálását. Az, hogy magáról mesél, még a
szexnél is ijesztőbb, mert ez egy újabb fal, egy újabb határ, amiről
sosem gondolta volna, hogy képes lesz átlépni valakivel. Ezt a fajta
intimitást kerülte a legszigorúbban, mert meg volt arról győződve,
hogy soha senkinek nem lesz képes megmutatni ezeket a dolgokat
önmagából. Dev minden részét úgy fogadja el, mintha semmiség és
a mindenség lenne.
– Azt hiszem, nagyon-nagyon kedvellek – mondja Charlie Dev
szegycsontjának.
A vallomás egy pillanatig közöttük lebeg.
– Két nagyon? – szólal meg végül Dev, és Charlie hallja a mosolyt a
hangjában. – Mikor még nem is láttad, mire vagyok képes a
számmal?
Charlie elneveti magát, Dev pedig átfordítja magukat, hogy most
Charlie feküdjön a hátán az ágyon, és Dev nézzen le rá. Már nem
mosolyog. Charlie abbahagyja a nevetést. Dev megcsókolja a
kulcscsontját, beleharap a mellbimbójába, függőleges vonalban
végignyal a hasa közepén, mint azon az éjszakán New Orleansban,
amikor megállította, mielőtt ennél tovább mentek volna.
Dev most továbbmegy, megcsókolja a csípőjét, a combja belső
felét, és Charlie újra megkeményedik.
– Kérlek – szólal meg Dev elfúló hangon –, szabad?
Charlie beleegyezően felé tolja az ágyékát, mert túlságosan
elárasztják az érzelmek ahhoz, hogy beszélni tudjon, és amikor Dev
ismét megnyalja, nem tudja, hogy nevessen, káromkodjon vagy
üvöltsön, így lehet, hogy mindhármat megteszi. Egyáltalán nem
fogja vissza magát, pontosan kimondja, amit gondol és érez, és
figyeli, ahogy a szavaitól Dev minden önuralmát elveszíti.
Charlie egy rakás szerencsétlenség, de Dev is az, és nem tudja
elhinni, hogy egymásra találtak ebben a nevetséges, mesebeli
szerelemről szóló műsorban.

– Szóval… – Parisa a kávésbögréje mögül vigyorog rá. – Milyen volt?

– Csitt! – sziszegi Charlie. A tekintete Jules hálószobájának csukott
ajtajára siklik. – Ne légy gusztustalan, Parisa!
 – Nem vagyok gusztustalan! Én csak támogatni próbállak. – Parisa
a pultnak dől a csípőjével, és egy muffinért nyúl. – Én az összes
kalandomról beszámolok neked!
– Soha nem kértelek meg rá, hogy ilyen közlékeny legyél, és
valójában jobban szeretném, ha felhagynál vele.
Parisában van annyi tisztesség, hogy legalább a hangját lehalkítja.
– Nem a szaftos részletekről akartam hallani. Csak… lefeküdtetek?
Charlie belekortyol a teájába, és igyekszik nem elpirulni az
emléktől.
– Hát, mi, ööö… de azt nem.
Parisa a karjába bokszol.
– Ó, istenem, Charles, dolgozd meg a puncim!
Charlie félrenyeli a citromos gyömbéres teáját.
– Parancsolsz?
– Bocsi! Ez még túl sok neked. – Visszavesz magából. – Csak úgy
értettem, hogy büszke vagyok rád. Biztos vagyok benne, hogy nagy
bátorság kellett ahhoz, hogy ennyire sebezhetőnek mutasd magad
valaki más előtt.
Charlie a konyha túloldaláról tanulmányozza, és visszagondol
arra, amit Dev mondott neki előző éjjel: hogy látja őt.
Rádöbben, hogy Parisa is látja őt.
– Köszönöm.
– És miért nem volt behatolós szex? Szeretnéd, hogy rajzoljak
neked egy ábrát, hogy mi hova megy, vagy…
– Komolyan utállak.
– Dehogy, szeretsz!
– Most azonnal hazaküldelek.
– De akkor ki fog neked segíteni megszervezni a különleges
meglepidet a pasi… – Jó reggelt!
Charlie sípcsonton rúgja Parisát, amikor Dev besétál a konyhába.
Valahogy már a látvány is elég ahhoz, hogy csupasz karján
végigfusson a borzongás, amikor megpillantja szűk fekete
farmerben és fekete pólóban, a zuhanyzás után még nedves hajjal.
Szinte érzi Dev kezét a csípőcsontján, ahogy leszorítja az ágyon,
miközben…
Charlie megköszörüli a torkát.
– Jó reggelt!
– Jó reggelt! – morogja Dev. Egyenesen a French Press
kávéfőzőhöz masírozik, anélkül, hogy rájuk nézne.
Parisa egyszerűen képtelen visszafogni magát.
– Jól aludtál, Dev?
Dev összerezzen, miközben épp megpróbál kávét tölteni
magának. A tekintete Parisa önelégült vigyora és Charlie árulkodó
pírja között ugrál ide-oda.
– Jól, igen, kösz.
Parisa a szemét forgatja, láthatóan csalódottan, amiért képtelen
volt zavarba hozni Devet.
– Mindegy. Megyek és megnézem, Jules elkészült-e.
Amint eltűnik, Dev közelebb lép Charlie-hoz.
– Akkor tudja, hogy…
– Mindent! – bukik ki a vallomás Charlie-ból, és az ajkát
harapdálja. – Mindent tud. Ne haragudj!
Dev végigsimít frissen borotvált arcán.
– És nem akadt ki?
– Nem. Szerinte nem olyan nagy ügy.
Dev arcán mogorva kifejezés villan át, és Charlie-nak leesik, mit
mondott.
– Nem úgy! – Dev derekáért nyúl, és magához húzza. – Parisa csak
azt akarja, hogy boldog legyek.
Megcsókolja, megízleli a nyelvén a reggeli kávé első kortyát. Dev
elmélyíti a csókot, beletúr Charlie hajába, amíg ő már lábujjhegyen
áll. A hotel hűtőszekrényének préselődnek, és Charlie csak két
másodpercre van attól, hogy azt mondja, a francba az aznapi
Csoportos Küldetéssel és a hat nővel és ezzel az egész műsorral,
mert csak arra vágyik, hogy visszarángassa Devet az ágyukba, és
elvesszen tökéletes testében. Mert eddig nem tudta, fogalma sem
volt róla, hogy lehet így érezni egy másik ember iránt.
Amikor Dev végül megtöri a csókot, Charlie felsóhajt.
– Olyan átkozottul boldoggá teszel!

Három hónappal ezelőtt, amikor ő és Parisa beleegyeztek a

műsorba, a gondolat, hogy a műsor végén valakivel áleljegyzik
egymást, bármennyire is kínosan hangzott, nem igazán számított
Charlie-nak. Tudta, persze, hogy szerepelnie kell majd néhány
délutáni talkshow-ban egy nővel, aki csak a hírnévért csinálja az
egészet. Muszáj lesz, hogy lefényképezzék őket, hogy együtt
mutatkozzanak a nyilvánosság előtt, randevúkra járjanak. Tudta,
hogy a műsor végeztével kötelező lesz hat hónapig jegyben járniuk,
ami után közös megegyezéssel szakíthatnak majd, de ez a kínos
kellemetlenség elfogadható áldozatnak tűnt, hogy visszakaphassa a
régi életét. Nem mintha valaha is úgy gondolta volna, hogy esélye
lesz egy igazi párkapcsolatra.
Kivéve most – most minden este úgy alszik el, hogy Dev átkarolja
a derekát, és minden reggel arra ébred, hogy Devnek a párnára
folyik a nyála, és hirtelen már csak huszonnégy nap van hátra, és
neki nehezére esik elképzelni, hogyan is végződik ez az egész.
A Csoportos Küldetéseken igyekszik odafigyelni a nőkre, de a
műsor egyáltalán nem könnyíti meg a dolgát. Annak ellenére, hogy
már csak hatan maradtak, a nők még mindig kénytelenek
nevetséges feladatokban versenyezni az idejéért és a figyelméért.
Nem tudja felfogni, hogyan szerethetnek egymásba az emberek
ebben a műsorban; talán ha öt órát eltöltött külön-külön a nőkkel.
Csütörtökön a műsor a Kirstenbosch botanikus kertben forgat,
ahol a nők álbotanikát tanulnak és szerelmi bájitalt készítenek, amit
aztán Charlie-nak meg is kell innia. Amikor Mark Davenport
kitrappol a heti tizenöt perces munkájára, hogy kihirdesse Daphne-
t, mint a heti Csoportos Küldetés győztesét, kitör a már megszokott
drámázás. Megan bezárkózik a fürdőszobába, Delilah szélhámosnak
nevezi Daphne-t, Angie pedig a védelmére kel. Charlie-nak
halálosan elege van az egészből.
Amikor visszatérnek a lakosztályba, Devnek jeleznek, hogy
Megan fog érkezni, és Charlie-val akar beszélni. A lakosztályt
gyorsan előkészítik a forgatáshoz, és amikor Megan egy órával
később megjelenik, egyértelmű, hogy a kezelője bujtotta fel erre a
késő esti látogatásra. Szinte semmi sincs rajta, és azonnal rányomul
Charlie-ra. A hatodik héten járnak, és Dev végre megkapta az
engedélyt a Los Angelesben maradt Maureentól, hogy a Koronázási
Ceremónián hazaküldjék Megant. Ez pedig egyértelműen Maureen
műve, hogy biztosítsa, Megan a lehető legdrámaibb módon
távozzon a műsorból. A másik öt nő a saját lakosztályukban
valószínűleg épp Megan kétségbeesett tervéről beszélget, hogy
megpróbálja őt elcsábítani a kamerák előtt. Charlie már elég régóta
csinálja ezt ahhoz, hogy lássa a zsinórokat, amiket Maureen
valahogy tízezer mérföld távolságból is képes rángatni.
– Csak muszáj volt látnom téged – dorombolja Megan Charlie
torkának. Ő diplomatikusan a kanapéhoz vezeti. Megan valóban
azért van itt, hogy megpróbálja elcsábítani. Amint leülnek, az ajka
rátalál az övére, két keze bejárja a testét. Charlie számolja a
Mississippiket, amíg elfogadható hosszúságú idő el nem telik, hogy
leállíthassa Megant.
Megan teljesen összetörtnek tűnik a hirtelen távolságtartás miatt.
Charlie a szája körüli kemény vonalakat tanulmányozza, a
szemfestéke alól előbukkanó lila táskákat. Az elmúlt hetekben
annyira lekötötte a figyelmét Dev, hogy a nőkre szinte egyáltalán
oda sem figyelt. Meganre nézve látja, hogy a lány nincs megfelelő
állapotban. Lefogyott, és üveges szemű arckifejezésében Charlie a
saját szorongással való küzdelmét látja visszatükröződni. Megant
piszkálták és bökdösték, hogy beleilleszkedjen abba a főgonosz-
narratívába, amit számára írtak, és most a stressztől mindjárt
összeomlik.
– Megan – kezdi.
– Szeretlek! – bukik ki belőle, mielőtt Charlie bármi mást
mondhatna. Kell egy pillanat, hogy felfogja: ez az első alkalom, hogy
valaki ezeket a szavakat mondta neki. Bárcsak ne egy olyan nő
szájából hangoztak volna el, aki csak nyerni akar!
– Megan – próbálkozik újra Charlie, de ezúttal újabb kopogás
szakítja félbe. Delilah az, szintén erősen kisminkelve, a kezelőjével a
sarkában.
– Charles, nagyon sajnálom – jelenti be, ahogy belibeg a szobába –,
de muszáj volt idejönnöm és elmondanom neked, hogy Megan őrült.
Charlie összerezzen az ő-betűs szótól.
– Azt mondta, hogy ma este le fog veled feküdni, hogy ne
küldhesd haza!
Megan felugrik a kanapéról.
– Delilah csak ribancnak próbál megbélyegezni, mert egy karót
nyelt szűz!
– Mert a szűznek bélyegzés sokkal jobb – mondja Charlie. Senki
sem hallja meg. Delilah és Megan egymással üvöltöznek, és a
kamerák lelkesen rögzítik a jelenetet. Delilah folyamatosan olyan
szavakkal dobálózik, mint pszichopata és instabil, Charlie pedig
lélekben a WinHannál jár, hallja a sutyorgást a folyosókon. Ez sértő.
Borzalmas.
A kamerák mögött Jules nagyon dühösnek tűnik, de visszatartja
Parisát, mielőtt még felnyársalná a producereket a Louboutins
cipője sarkával. Még Ryan Parker is úgy néz ki, mint aki kissé
rosszul van. De amikor Charlie tekintete megtalálja Devet a szoba
túloldalán, ő csupán hűvös távolságtartással figyeli a veszekedést.
Charlie nem érti, hogyan képes csak állni ott és hagyni, hogy
folytatódjon, hagyni, hogy két nő érzelmileg bántalmazza egymást
mások szórakoztatásának a kedvéért.
De ezt teszi az Örökkön Örökké. Kihasználja az embereket a
legsebezhetőbb pillanataikban, és egy többnyire tisztességes
emberekből álló stáb csak hagyja, hogy ez megtörténjen. Nem ez az
első alkalom, hogy Dev nem tesz semmit – például akkor sem tett,
amikor a pasija Kianával kiabált, vagy miközben Megan Daphne-t
terrorizálta –, így nem kellene meglepődnie, hogy most sem tesz
semmit, csak hagyja, hogy megtörténjen. Nem számít, mit csinálnak
a zárt hotelajtó mögött, a közös ágyukban, mert Dev végül mindig a
műsort fogja előtérbe helyezni.
Charlie nem tudja elhinni, hogy mindezek után erre csak most
döbben rá.
Hirtelen nagyon feldühödik. Szembe akar szállni Maureen Scottal
és az egész mérgező franchise-ával, de nem tudja, hogyan, nincs
hatalma a helyzet felett.
Kivéve…
– Elég! – hallja saját magát. – Nem tűröm tovább ezt a viselkedést!
– Charles – kezdi Megan, tettetett megbánással.
Charlie feláll a kanapéról, és igyekszik magabiztosnak tűnni.
– Sajnálom, de szerintem mindkettőtöknek távoznia kellene.
– Igazad van – mondja Delilah. Ő kapja meg az észszerű fél
szerepét. – Majd holnap megbeszéljük, miután mindannyian
lehiggadtunk.
– Nem, szerintem mindkettőtöknek távoznia kellene a műsorból.
Végleg.
Mind a két nő áttöri a negyedik falat, és láthatóan összezavarodva
bámulnak a kamerákra és a producerekre. Nekik nem ezt mondták,
hogy az este így fog végződni, de Charlie nem fog meghátrálni.
Tudja, hogy ebben a pillanatban is, valahol Los Angelesben, egy
vágócsapat több ezer órányi felvételt nyálaz át – a műsorban töltött
életének szinte minden percét dokumentálták, hogy aztán az
egészet nyolcvanperces epizódokra vághassák, reklámok nélkül –,
és ott áll Maureen Scott, aki úgy manipulálja a Meganről készült
felvételeket, hogy ez a jelenet legyen aztán a főgonosz-történet
ívének csúcspontja. Charlie-nak nem sok minden felett van hatalma,
de arra képes, hogy ezt a jelenetet tönkretegye.
 – Most azonnal hazaküldelek mindkettőket – jelenti ki –, mert
nem érdekelnek az olyan nők, akik hagyják, hogy a producereik
manipulálják őket, hogy így viselkedjenek!
A szobára síri csend telepszik, Megan szipogását leszámítva.
– Kikísérlek mindkettőtöket.
A producerek sietnek összepakolni a holmijukat, a kamerások
pedig igyekeznek, hogy lefilmezhessék a távolodó fekete
furgonokat, amik a két elbocsátott nőt szállítják. Charlie tekintete
újra rátalál a csapatára. Parisa és Jules büszkének látszik. Ryant
szórakoztatja a helyzet. Dev pedig, aki a sarokban a hűtőszekrény
mellett áll – a mellett a hűtőszekrény mellett, amihez két nappal
ezelőtt nekidöntötte –, iszonyatosan mérgesnek tűnik.

– Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted! – fortyog a dühtől Dev,

miután vége lett a cirkusznak, és ismét a szobájukban vannak, zárt
ajtók mögött. – Maureen eszméletlenül dühös lesz!
– Én nem tudom elhinni, hogy te mit tettél ma – vág vissza
Charlie. – Én vagyok eszméletlenül dühös!
Dev lehámozza magáról az izzadságfoltos pólóját.
– Én? Én nem csináltam semmit.
– Pontosan. Te nem tettél semmit, miközben Delilah azokat a
szörnyűségeket mondta Meganről.
Dev felhorkant, és közben előhúz egy pólót a kipakolatlan
táskájából, amit meg kell szagolnia, hogy meggyőződjön róla, tiszta-
e.
– Mit kellett volna tennem, Charlie? Ez a munkám, és ettől a kis
mutatványodtól, hogy megemlítetted a producereket a kamerák
előtt, nagyon pocséknak tűnök a munkámban.
Charlie leül az ágy szélére, és megpróbálja kimasszírozni magából
a szemöldöke fölött alakuló szorító fejfájást.
– A munkád? – ismétli meg. – Hát persze. Te csak a kezelőm vagy,
és a következő évadban majd Angie-t fogod kezelni helyettem,
amikor megnevezik a következő hercegnőként.
– Angie soha nem lesz a következő hercegnő. Ősszel kezdi az
orvosi egyetemet.
– Nem ez a lényeg! – Vesz három lassú, mély levegőt. Még sosem
veszekedtek, és Charlie nem ismeri a szabályokat. – Nem gondolod,
hogy hajlamos vagy szemet hunyni a műsornak az alattomosabb
aspektusai felett, amikor azok nem igazodnak a tündérmesébe illő
romantikáról alkotott elképzeléseidhez?
Ezt kimondani nyilvánvalóan szabályellenes volt. Dev csak pislog
rá.
– Micsoda? Nem, én nem csinálok ilyet.
– Dev, ahogy ez a műsor a mentális egészséghez áll, és a te
depresszióddal…
– A depressziómnak semmi köze ehhez a műsorhoz.
– Egy hétig depressziós voltál, és a stábtagok közül senki sem tett
semmit! Boldogan tojtak rád, legalábbis addig, amíg én megfelelően
szerepeltem a kamerák előtt. Ráadásul halálra dolgoztatnak téged a
forgatás alatt. Van egyáltalán időd online terápiára?
Dev védekező testtartással fészkelődik az ágy lábánál.
– Nem járok terápiára.
Charlie fejében azonnal felvillan a kép, ahogy Münchenben Dev
szorosan összegömbölyödve kuporog az ágyban.
– Nem jársz?
 – Nem. – Megpróbál lazán vállat vonni, de Vicces Dev álcája kezd
fellazulni a széleken. – Nincs igazán szükségem rá.
Ez túl mély víz Charlie-nak. Fogalma sincs, hogyan folytasson
nehéz beszélgetést valakivel, aki ennyire fontos neki, valakivel,
akinek úgy retteg az elvesztésétől.
– A kezelésed a saját döntésed – kezdi kiszáradt torokkal –, de
Münchenben a dolgok nem tűntek túl jónak.
– Jól vagyok! – vágja rá Dev azonnal. – Én mindig jól vagyok.
Minden rendben, haver!
– Most komolyan havernak neveztél?
Dev csípőre teszi a kezét, és úgy bámul le rá, mintha kihívná őt,
hogy merje csak azt mondani, baromság. Arca a nyugalom tökéletes
maszkja. Charlie legszívesebben letépné ezt a maszkot. Meg akarja
ragadni Devet a vállánál fogva, és jól megrázni. Hagyd abba! Ne
tegyél úgy, mintha minden rendben lenne! Előttem nem kell
megjátszanod magad!
Addig nyomja az ujjbegyeit a csukott szemére, amíg csillagokat
nem lát. Bárcsak tudná a megfelelő szavakat, hogy megértesse
Devvel: minden változatát kedveli az igazi Devnek! Még
huszonnégy napot akar a Védekező Devvel, a Szenvedélyes Devvel,
az Éhes-Mérges Devvel és a Reménytelenül Romantikus Devvel.
Akarja mindenét. Arccsontokat és állat. Szórakozott szájat és
hegedű-szemet. Lábakat és azt a sötét csíkot a hasán. Nem akar még
huszonnégy napot Devnek azzal a változatával, aminek Dev hiszi,
hogy lennie kell azért, hogy mások elfogadják.
Feláll, és néhány lépéssel közelebb megy, hogy megpróbálja.
– Fontos vagy nekem. – Felemeli a kezét, hogy Dev arcát a
tenyerébe fogja, és ő egy percig engedi. – Csak azt akarom, hogy
egészséges legyél!
Dev elrántja magát, megszakítva a fizikai kapcsolatukat.
– Én egészséges vagyok! Jól vagyok. Nem vagyok valami elromlott
dolog, amit meg kell javítanod. Nem te vagyok, aki megpróbálod
bizonyítani egy rakás tech tuskó előtt, hogy neurotipikus vagy.
Charlie visszahőköl.
– Az, hogy terápiára van szükséged, nem jelenti azt, hogy valami
baj van veled. Tizenkét éves korom óta járok terápiára a
kényszerbetegségem miatt, nem pedig azért, mert bárkinek is
bizonyítani akarok valamit, saját magamon kívül.
Dev felhorkant.
– Ez nagyszerű neked, de én tényleg jól vagyok.
– Én soha nem tudnék olyasvalakivel együtt lenni, aki nem
egészséges, Dev.
– Nem is vagyunk együtt! – csattan fel. – Ez az egész csak
gyakorlás!
Négy nappal korábban Dev azt mondta neki, hogy az egyetlen
dolog, amitől fél, az érzelmi közelség és az elhagyatottság, így talán
Charlie-nak látnia kellett volna ezt előre. Ő minden lehetséges
módon megnyílt Devnek, és ő mit adott neki cserébe? Csak annyit,
hogy haver és jól vagyok. Mindig csak az a jó öreg Vidám Dev
baromság. Annyira, de annyira hülye volt, amiért azt hitte, ez
bármit is jelentett Devnek.
Felkapja a padlón heverő teniszcipőjét az ágy mellől.
– Most mit csinálsz?
– Lemegyek a szálloda edzőtermébe – morogja, ahogy a
tornacipőjébe dugja a lábát. Nem vesződik azzal, hogy bekösse. El
kell tűnnie ebből a szobából, mielőtt Dev sírni látja.
 – Az éjszaka közepe van!
– Akkor elmegyek futni.
– Várj! – kiabál Dev utána, amikor Charlie kiront a szobából. –
Éppen egy beszélgetés közepén vagyunk!
– Szerintem a beszélgetésnek vége.
Charlie ellöki magát Jules és Parisa mellett, akik a konyhában
állnak és az éjszakai nasijukat majszolják, úgy téve, mintha nem
hallgatóztak volna egész idő alatt.
– Charlie, állj meg!
Charlie nem áll meg. Kilép az ajtón, végigmegy a folyosón, és a
lépcsőn kettesével veszi a fokokat a földszintig.
– Charlie!
Amikor Dev megérinti a vállát, megpördül. Dühös és fáradt, és
olyan átkozottul összetört a szíve, hogy nem tudja, mihez kezdjen
magával, azon kívül, hogy megy és kiedzi a mellkasából ezt a
szörnyű csomót.
– Tudod mit, Dev? – Kudarcot vall a legfőbb küldetésében,
miszerint nem akar Dev előtt sírni. – Ahhoz képest, hogy azt állítod,
szerelmes vagy a szerelembe, nagyon jó vagy abban, hogy eltaszítsd
magadtól!
Aztán megfordul, és lesiet az utolsó néhány lépcsőfokon, tudva,
hogy Dev nem fogja követni.

Dev
Charlie az utolsó lépcsőfokokat kettesével teszi meg, belöki a
lépcsőház végén az ajtót, és eltűnik szem elől. Eltűnik, és van valami
abban a huss és kattban, ahogyan a nehéz acélajtó becsukódik
mögötte, amitől az egész véglegesnek érződik. Olyan, mintha
huszonnégy nap egy pillanat alatt véget ért volna.
Zsibbadás kúszik Dev testébe, az ujjbegyétől kiindulva. Eléri a
kezét, az alkarját, a könyökét, míg végül ott áll a lépcsőházban, és
nem tudja, hogyan mozduljon meg. Mit művelt?
Annyira dühös volt Charlie-ra, amiért tönkretette a jelenetet
Megannel és Delilah-val, és mégis, Charlie annyira hihetetlenül
Charlie-s volt. Őszinte, sebezhető és kedves. A kezébe fogta az arcát,
és azt mondta, hogy fontos neki, Dev pedig fogta Charlie szeretetét,
és összetiporta.
Ahhoz képest, hogy azt állítod, szerelmes vagy a szerelembe,
nagyon jó vagy abban, hogy eltaszítsd magadtól.
De Charlie soha nem szerethetné őt. Az ő története az Utolsó
Tiarával ér véget, és talán jobb is, ha ezt már most belátja, és nem
csak majd huszonnégy nap múlva. Charlie az egész énjét feltárta
előtte, kicsomagolta magát, mint egy ajándékot, odaadta magát.
Hülye lenne, ha azt hinné, hogy ez azt jelenti, megtarthatja Charlie-
t.
Nem lett volna szabad belekezdenie ebbe az egészbe. Nem lett
volna szabad hagynia, hogy Charlie belekezdjen ebbe az egészbe.
Belöki a szállodai lakosztályuk ajtaját. Nem tudja pontosan,
hogyan került ide vissza. Az agya mellúszást próbál végezni
hatméternyi víz alatt. Jules és Parisa a konyhában áll. Hajnali két
óra van, és még mindig nem öltöztek át az aznapi, Kirstenboschban
megtartott Csoportos Küldetés után. Parisa élénksárga kaftánt visel,
ami úgy omlik az idomaira, mint a méz, Juleson pedig a
kordbársony rövidnadrágja és egy saját készítésű Stormpilot-póló
van, rajta Finn és Poe szitanyomott arcával, egy hatalmas pufi
festékes szív közepén. Mindkét férfi arcán olyan kifejezés ül, amit
Dev vizes agya nem tud felfogni.
– Én megyek az enyém után – mondja Parisa Julesnak. – Te
maradj a tiéddel!
Parisa kilibben a szobából, és Dev valahogy már az ágyában van.
Az ágyukban. Az ágyban, ahol Charlie minden este megnyílik neki.
– Dev? – kérdezi Jules óvatosan. – Mi történt?
Nyilván tisztában van vele. Hisz hallotta őket veszekedni.
Dev bebugyolálja magát a zabkásás tusfürdő illatú takarókba, és
nagyon igyekszik nem sírni.
– Menj el, Jules!
A matrac kissé besüpped a lány súlya alatt.
– Ugyan már, mondj valamit!
Dev még jobban begubózik, próbál nem Münchenre gondolni,
amikor Charlie belekapaszkodott a takaróba, és nem volt hajlandó
elengedni. Jules más megközelítést alkalmaz: valamilyen módon ő is
befúrja magát a takarók közé, és lecsúszik Dev mellé az ágy
közepére.
– Dev, kérlek! Fontos vagy nekem – suttogja a takaróerődjükben.
Ezek a szavak zokogásként gyűlnek össze Dev torkában. – Mondd el,
mi történt!
– Nem kellene törődnöd velem. Egy szörnyeteg vagyok!
– Nem, nem vagy az.
Kevés fény szűrődik csak át a szállodai paplanon, így csupán Jules
arcának a körvonalait látja, a tényleges arckifejezését nem, amikor
azt mondja:
– Lefekszem vele, Jules.
 Jules harminc centire van tőle, ahogy ott fekszenek, mint két
zárójel. Egy pillanatig hallgat.
– Most meg kéne lepődnöm, hogy lefekszel a férfival, akivel szó
szerint megosztjátok az ágyat?
Dev még szorosabban összegömbölyödik.
– Jules…
– Dev. – A keze kinyúl a sötétben, és megtalálja Dev torkát. De ez
is megnyugtató. – Tudom, hogy te és Charlie lefekszetek egymással.
Azóta tudom, mióta először csókolóztatok New Orleansban. Ugye
tudod, hogy Parisa és én simán megoszthattuk volna a
franciaágyat?
Dev a matracba nyög.
– Miért hagytad, hogy ezt tegyem? Mindent tönkreteszek!
– Először is, én nem hagytam semmit. Felnőtt ember vagy.
Másodszor pedig, mit teszel tönkre?
– Izé, a műsort. Ahol dolgozunk. Ahol dögös embereknek segítünk,
hogy megtalálják a szerelmet hasonlóan dögös emberek mellett.
– Őszintén szólva, a ma este után, bassza meg a műsor!
– Nem megy! – Ezt a beszélgetést valahogy sokkal könnyebb a
keményített lepedőkkel tompítva lefolytatni. – Te nem érted. A
dolog Delilah-val és Megannel nem számít. Ez csak eltereli a
figyelmet a szerelemről, amit ő valójában akar. Charlie egy boldog
befejezést akar, és a kanos seggem tönkreteszi az esélyét erre!
– Tényleg csak ennyiről szól a dolog Charlie-val? Csak szex?
– Persze hogy nem! Ez…
A francba, Dev nem is tudja, mi ez, de úgy érzi, mintha egész idő
alatt ott húzódott volna, a legelső estétől kezdve, amikor kezet
ráztak a megállapodásukra, és Charlie elfelejtette elengedni. Eleinte
azt mondta magának, hogy ez csak arról szól, hogy segít Charlie-nak
megnyílni, hogy segít neki beleszeretni valamelyik nőbe. De amikor
a monoklis szemű Charlie-ra gondol, a járdaszegélyen ülő Charlie-
ra, miután megcsókolta Angie-t, és Charlie-ra a konyhában, amikor
először hagyta, hogy morzekódot kopogtasson a vállán, Dev nem
biztos benne, hogy ez igaz.
– Ennek az egésznek Charlie-val vége – mondja végül. –
Elszúrtam, és ellöktem őt magamtól. Így lesz a legjobb. Jobb most
véget vetni a dolgoknak, mint késleltetni az elkerülhetetlent.
Jules addig rugdalózik a lábával, amíg a takarók el nem kezdenek
az ágy vége felé csúszni, és a fejüket ismét megvilágítja a szoba lágy
fénye. Dev pislog, és rájön, hogy már nem érzi magát a víz alatt
csapdába esve.
– Eszedbe jutott már esetleg, hogy… nem is tudom, bocsánatot
kérj tőle?
Dev eltakarja az arcát.
– Mi értelme lenne? Charlie-nak a műsor végén el kell jegyeznie
az egyik nőt.
– Akkor egyáltalán minek csókoltad meg?
– A tequila miatt – mondja. De ő sem biztos benne, hogy ez igaz.
– Nézd – folytatja Jules. Dühösnek tűnik. – Béna vagyok az
ilyesmiben, de… te vagy a legjobb barátom, oké? És én… én, izé,
szeretlek, vagy ilyesmi.
– Hűha, Jules! – mondja Dev szarkasztikusan. – Ez nagyon édes
volt!
– Baszd meg, én próbálkozom! Én csak… Emlékszel arra a napra,
amikor kiköltöztettünk téged Ryan lakásából?
Dev megint felnyög. Többnyire megpróbált mindent elfelejteni,
ami a szakításukkal kapcsolatos, eltemetni az azt követő depresszió
emlékét.
– Pizzát ettünk az új lakásod padlóján ülve, és megkérdeztem,
miért tartott hat évig, hogy szakíts valakivel, aki nem tett téged
boldoggá. Emlékszel, mit mondtál?
Megrázza a fejét.
– Azt mondtad, a könnyű néha jobb, mint a boldogság. – Jules
elhallgat, és úgy bámul rá az ágy túloldaláról, hogy Dev úgy érzi,
túlságosan is látják. – És nem tudtam rájönni, hogyan gondolhatja
ezt valaki, aki ennyire megszállottja az egész tündérmesés
baromságnak, amit ebben a műsorban próbálunk eladni. De már
kezdem érteni.
– Mit értesz?
Jules kinyújtja a kezét, hogy kisöpörje a homlokából a mosatlan
haját. Meglepően gyengéd gesztus ez tőle.
– Te vagy az egyik legviccesebb, legokosabb, legkedvesebb,
legszenvedélyesebb szarházi, akivel valaha találkoztam, Dev! És te
is megérdemled a boldog befejezést.
Dev köhög, hogy visszatartsa a könnyeit.
– Hűha, Jules! – mondja komolyan. – Ez nagyon édes volt!

Charlie nem tér vissza az ágyukba, és másnap reggel Dev addig nem
is látja őt, amíg a stáb be nem pakol a négy furgonba, amik a
Fokvárostól egyórányira fekvő Franschhoekbe viszik őket, ahol
Charlie Udvarló Találkája lesz Daphne-val.
Most, hogy az évad főgonosza hazament, a műsornak van egy
utolsó narratívája, amit el kell adnia, és ez a narratíva Daphne és
Charlie. Több felvételre van szükségük arról, ahogy a pár kapcsolata
elmélyül. Franschhoek a dél-afrikai borvidék szívében található, és
a pár az egész napot azzal tölti, hogy a különböző szőlőültetvények
között működő borvillamossal utazgatnak egyik borkóstolásról a
másikra.
Annak ellenére, hogy a borvillamos talán a legjobb ötlet, amit Dev
valaha hallott, a randevút végignézni kínszenvedés a számára.
Daphne és Charlie csodálatosak együtt. Annyira hasonlóak:
csendesek és nyugodtak, zárkózottak, de lassan megnyílnak, mint
két gyönyörű virág, ami egyszerre bontja ki szirmait. Mindketten
szőkék és eszméletlenül dögösek, és úgy néznek ki, mint mindegyik
másik Örökkön Örökké szerelmespár. Úgy néznek ki, mint Brad és
Tiffany, az első herceg és hercegnő, akiket Dev tízéves korában
látott egymásba szeretni ebben a műsorban.
Daphne és Charlie a végjáték, ő pedig csak egy rövid mellékszál
volt, amit valószínűleg kivágnának Charlie életének filmes
feldolgozásából.
A Leopard’s Leap elnevezésű szőlőültetvényen Jules elcsór egy
üveg chenint a stáb készletéből, és kiosonnak, hogy a napon
sütkérezve kellemesen becsiccsentsenek munka közben. Parisa nem
csatlakozott hozzájuk az Udvarló Találkára – erősködött, hogy
Fokvárosban kell maradnia dolgozni –, így Dev meg sem kérdezheti
tőle, mit mondott Charlie a veszekedésükkel kapcsolatban. És
Charlie-t sem tudja megkérdezni, mert ő nem hajlandó szóba állni
vele.
Miután mindketten kellőképpen felöntöttek a garatra és
összemelegedtek, Charlie-t és Daphne-t egy panzióhoz tartozó
étterembe viszik a városban. A gyertyafényes vacsora közben
meghitt beszélgetést folytatnak, és Dev producer énje teljesen el van
ragadtatva. Aranyat érő jelenet lesz, amikor a műsor adásba kerül.
A hatodik héten járnak. Már csak négy nő maradt. Minden a
menetrend szerint halad.
– Én, ööö… – Charlie dadogni kezd a kamerák előtt. – Ezt a kártyát
a producerektől kaptam.
Charlie egy krémszínű borítékot húz elő a terítéke alól, és Dev
ledermed. Charlie hangosan felolvassa a kártyát. – Egy romantikus
nap romantikus éjszakát érdemel. Lefoglaltunk nektek egy szobát
ebben a bájos panzióban, és…
Devnek nem kell hallania a végét. Átfurakodik a bühnés és a
világosító mellett, amíg meg nem találja Ryant, a forgatásért felelős
vezető producert.
– Mi a franc? Ez egy éjszakai randevú? Erről miért nem
értesítettetek?
A kamerák már a következő jelenetre készülődnek.
– Mert gondoltuk, hogy így fogsz reagálni – válaszolja Ryan. –
Nézd, Charlie érzelmi kapcsolata a nőkkel nagyszerű, de a fizikai
kapcsolata nagyon langymeleg, és az egész cirkusz után Megannel
és Delilah-val szükségünk van valamire, amit eladhatunk. Egy
meglepetés éjszakai randi jót tesz majd a nézettségnek, te pedig
hajlamos vagy egy kicsit túlságosan is óvni Charlie-t.
Dev Ryan nyomában marad, aki a stábot követve felmegy a
hotelszobába.
– Túlságosan óvom őt, mert Charlie még nem áll készen egy szex-
randira!
– Ma reggel mindent átbeszéltünk vele – mondja Ryan nyugodtan.
– Charlie azt mondta, hogy felőle rendben van.
 Dev megfordul, és megpillantja Charlie-t és Daphne-t, akik egymás
derekát átkarolva állnak, elbódulva a jó bortól és a jó társaságtól.
Együtt botladoznak be az előre beállított hotelszobába, ahol száz
égő fehér gyertya, rózsaszirmok az ágyon, és az éjjeliszekrényen egy
hatalmas tál kibaszott óvszer várja őket.
Devnek végig kell néznie, ahogy együtt zuhannak az ágyra, ahogy
Daphne úgy mászik Charlie ölébe, mint ő szokott, ahogy
csókolóznak, mint ők csókolóztak a saját közös ágyukban. Dev
kalapáló szívverése az előjáték minden egyes másodpercét
számolja, és ez, gondolja, valószínűleg ez az oka annak, hogy az
ember nem kezd a sztárjával kavarni, amikor egy párkereső
valóságshow-nak dolgozik.
– Ennyi! – szólal meg végül Skylar hangja Dev fülesében. A
kamerák elég felvételt készítettek a szerelmespárról. Minden mást
csak sugallni fognak, amikor a műsorban itt majd egy zárt ajtót
mutatnak kívülről.
Az ágyon Charlie és Daphne kibontakoznak egymás öleléséből, és
ahogy Charlie felül, a tekintete Devre talál a stáb tagjai között.
Mintha Charlie szürke szemén kívül minden más megszűnne. Dev
csak őt látja, és azt kívánja, bárcsak mondhatna valamit, amitől
Charlie meggondolja magát.
Mit mondana? Nem csak gyakorlás volt! Soha nem csak gyakorlás
volt! Kérlek, ne csináld ezt!
Nincs joga bármit is mondani Charlie-nak.
Dev érzi, hogy egy kar fonódik a derekára, és feltételezi, hogy
Jules az. Amikor azonban megfordul, Ryant találja maga mellett.
– Gyere – mormogja az exe halkan a fülébe. – Menjünk, igyunk
valamit a bárban!
 Charlie
Amint a kamerák és a stábtagok eltűnnek, Charlie és Daphne úgy
rebbennek szét, mint két mágnes azonos pólusa. Charlie az ágy
egyik szélén ül, és próbál nem gondolni a Dev arcán lévő
kifejezésre, Ryan karjára Dev csípőjén. Daphne az ágy másik felén
gubbaszt. Charlie-nak fogalma sincs, ő mire próbál nem gondolni.
Tudja, miért egyezett bele ebbe az éjszakai randevúba. Miután
tönkretette a jelenetet Megannel és Delilah-val, ez a legkevesebb,
amit megtehet, hogy Maureent lecsillapítsa, és Devet ismét jó kezelő
fényében tüntesse fel. Daphne-ra pillantva, és látva a testbeszédét,
nem biztos benne, hogy ő miért egyezett bele.
Sűrű, szőke haja hátul összekócolódott az előadásuk során, és a
blúzának ujja lecsúszott a válláról. Majdnem kinyújtja a kezét, hogy
megigazítsa, de Daphne testbeszédéből látja, hogy ideges, ezért nem
ér hozzá. Egy méter távolságból tanulmányozza csak.
Annyira bájos jelenség! Kék szeme csillog a szoba halvány
fényében, és sápadt arca kipirult a csókolózástól. Ha őszinte
magával – ha hagyja magának beismerni, hogy a szíve egy titkos
csücskében mindig is vágyott egy társra –, Daphne az a fajta ember,
akivel elképzelte magát. Egy szörnyű másodpercre enged ennek a
fantáziának. Mennyivel könnyebb lenne ez az egész, ha a műsorba
érkezve inkább Daphne Reynoldsba szeretett volna bele!
A gondolat felkavarja a gyomrát. Dühös Devre, de már azt is
árulásnak érzi, hogy Daphne-n gondolkodik. Nemcsak Dev miatt,
hanem maga miatt is, amiatt, hogy ki is ő valójában, és mit érez a
lelke titkos mélyén. Lehet, hogy a Devvel történtek sosem voltak
valódiak, lehet, hogy ő most éppen az exével kavar, de Charlie tudja,
hogy semmi sem történhet Daphne-val a kamerákon kívül. Már csak
meg kell találnia a módját, hogy elmondja neki.
– Szerintem nem kellene lefeküdnünk egymással!
Szerencsés módon Daphne az, aki ezt kiböki, vak pánikban az ágy
másik oldaláról.
– Én csak… nem állok készen a… szexre – dadogja. – Én…
remélem, megérted.
– Megértem. – A kezét kettejük közé teszi az ágyra, ami meghívás
a plátói közelségre, amit Daphne vagy elfogad, vagy nem. –
Szerintem sem kellene lefeküdnünk egymással.
Ennek ellenére ebben a szobában ragadtak hajnalig a kamerák
nélkül. És Daphne valami miatt még mindig nyugtalannak tűnik.
– Daphne? – próbálkozik. – Kérdezhetek valamit? Miért
jelentkeztél a műsorba?
– A szerelemért – válaszolja szinte automatikusan.
– Igen, de te nem szeretsz, mégis itt vagy még mindig.
Összeszűkült szemmel néz rá.
– Azt hiszed, nem szeretlek, mert nem fekszem le veled?
– Nem, szerintem azért nem szeretsz, mert nem szeretsz.
Őszintén szólva, még abban sem biztos, hogy Daphne vonzódik
hozzá. Érezte korábban minden merev érintéséből, minden
szenvedélytelen csókjából. Most, hogy van összehasonlítási alapja,
rádöbben, hogy nem ő az egyetlen, aki csak színlel. Daphne-t
megcsókolni olyan, mintha saját magát csókolná meg. Önmagának
azt a változatát, akit mindenki más előtt megjátszott, Devet
leszámítva.
– Beléd kellene szeretnem – szólal meg Daphne a feszült csendet
megtörve. – Ha valaha is szerelmes leszek valakibe… Akkor beléd
kellene. Te tökéletes vagy!
Charlie felhorkant.
– A tökéletességtől nem is állhatnék messzebb.
– Nos, rendben. Persze. Senki sem tökéletes. De te tökéletes vagy a
szememben.
– Úgy érted, tökéletesen nézek ki?
– Hát, igazából nem. – A vállára mutat. – Az izmok nem igazán
jönnek be nekem. Úgy értem, hogy tökéletes. Te vagy a legokosabb
ember, akivel valaha találkoztam, és olyan édes vagy, és
megnevettetsz.
– Rajtam nevetsz?
– Nem! – Daphne végre a keze után nyúl. – Charlie, te olyan okos
és szellemes vagy. Bárcsak én is olyan vicces lennék, és olyan jól
érezném magam a saját bőrömben, mint te!
Nos. Pedig most éppen egy franschhoeki szexszobában sírdogál.
– Ó, hé! Mi a baj?
– Az elképzelésed rólam, az a baj. Daphne, annyi mindent nem
tudsz rólam!
– Mint például?
Mivel nem mondhatja, hogy mint például kavarok a
produceremmel, azt mondja helyette:
– Kényszerbetegségben szenvedek.
És Daphne csak annyit mond:
– Tudom.
– Tessék?
– Úgy értem, gondoltam. – Megvonja a vállát. – Azt hittem, talán
csak súlyos szorongás.
– Abban is szenvedek.
 Daphne rámosolyog.
– Biztos vagyok benne, hogy nehéz lehetett ezzel együtt élni, de
ugye nem gondolod, hogy ettől kevésbé vagy csodálatos? Szerintem
tökéletes vagy pontosan úgy, amilyennek Isten teremtett.
– Hűha. – Kifújja a levegőt. – Kicsit azt kívánom, bárcsak
szeretnélek!
Daphne leengedi a kezét.
– Bárcsak én is szeretnélek!
Érzi, hogy még mindig van valami, amit Daphne nem mond el.
– Tudod, gyerekkorom óta nézem a műsort. Hétfő esténként
anyukám megengedte, hogy sokáig fenn maradjak, és együtt
olvadoztunk a hercegektől. Erről álmodoztam, miközben
felcseperedtem. Hintókról, gyertyafényes vacsorákról és boldog
befejezésekről. De a való életben ezt nem sikerült megtalálnom.
Akikkel jártam, egyikükkel sem éreztem azt, hogy helyes.
Charlie nem tehet róla, a kis Devet látja maga előtt, aki szintén az
Örökkön Örökkét nézi jóval a lefekvési ideje után. Már nem is
haragszik rá. Csak szomorú. A kisfiú miatt, aki beleszeretett a
szerelmi történetekbe, ahol senki sem úgy néz ki, mint ő, senki sem
gondolkodik úgy, mint ő, senki sem szeret úgy, mint ő.
– Azért jöttem a műsorba, mert úgy gondoltam, talán végre
helyesnek fogom érezni – mondja Daphne.
– De nem érzed?
Megrázza a fejét. Most már ő is sír. Elég szexi párost alkotnak.
– Annyira nagyon akarom! A szerelmet. Nem tudom, mi a baj
velem, hogy nem találom.
Charlie megszorítja a kezét, és megismétli a szavakat, amiket Dev
mondott neki azon a varázslatos éjszakán, amit együtt töltöttek.
 – Semmi baj nincs veled, Daphne! Szerintem tökéletes vagy
pontosan úgy, amilyenné az evolúció és a természetes kiválasztódás
évmilliói tettek!
Ez legalább megnevetteti. Charlie Devre gondol, és arra, hogy
megérdemli a szerelmet.
– Talán csak nem a megfelelőféle szerelmet kergeted.
Daphne felnéz rá.
– Milyen másféle szerelem létezik még?

Dev
– Szerintem rendeljünk egy egész üveggel, nem?
Ryan lehuppan a bárszékre, és lazán felemeli a kezét, hogy
felhívja magára a pultos figyelmét. Ryan mindig így mozog. Lazán.
Magabiztosan. Minden tekintetben Charlie ellentéte.
Jobb, ha most nem gondol Charlie-ra, vagy arra, ahogyan mozog!
Ryan rendel egy üveg Shirazt, Dev pedig teletölt magának egy
poharat.
– Egészségünkre! – próbál koccintani Ryan, de Dev már ki is itta a
sajátját. – El kell ismernem, D! Nagyszerű herceg vált belőle. Kedves
a nőkkel, készséges a producerekkel, rohadtul jól néz ki. Tényleg
sikerült összehangolódnod vele.
– Igen, kivéve azt a botlást a múlt éjszaka Megannel és Delilah-val.
Ryan elmosolyodik a pohara mögött.
– Hogy őszinte legyek, csak jobban megkedveltem miatta. Értem
már, mit látsz benne.
Dev nem szól semmit.
 – Sokat gondolkodtam azon, amit mondtál. Még Los Angelesben. –
Ryan zavartan megköszörüli a torkát. – Nem lett volna szabad azt
mondanom róla. Hogy őrült. Nagyon érzéketlen volt tőlem. Tudnom
kellett volna, milyen érzés az neked.
Ez majdnem egy bocsánatkérés, és egy majdnem bocsánatkérés
több, mint amire Ryantől valaha is számított, de jelen pillanatban
nem érzi magát különösebben nagylelkűnek.
– Sosem kezelted a legjobban a dolgot, amikor nem Vidám Dev
voltam.
Ryan felháborodik a székén.
– Ez nem igazságos!
Nem. Ami nem igazságos, az az, hogy Charlie Winshaw épp ágyba
bújik a világ leghibátlanabb nőjével, és ő még csak fel sem
háborodhat ezen, mert ez a munkája. Mindvégig ezt akarta Charlie-
nak. Nem lehet dühös rá, amiért betölti az Örökkön Örökké
hercegének szerepét, de Ryanre dühös lehet, amiért sosem töltötte
be a támogató szerető szerepét.
– Szerintem igazságos. Elég sok olyan hétre vissza tudok
emlékezni, amikor ki sem tudtam kelni az ágyból, te pedig
lényegében tojtál rám.
– Ezt tényleg itt és most akarod megbeszélni? – Ryan hangja
megbicsaklik az érzelmektől, ezért még több bort tölt magának,
nyilván, hogy meg tudjon birkózni a helyzettel. Márpedig Dev
tényleg itt és most akarja megbeszélni. Szarul érzi magát, és a
kicsinyes része azt szeretné, hogy Ryan is szarul érezze magát. –
Teljesen kizártál.
– Ez meg mit akar jelenteni?
Ryan halkan folytatja:
 – Megvádolhatsz azzal, hogy én csak Vidám Devet akartam, de az
igazság az, hogy te csak Vidám Devet engeded nekem látni. Amikor
a dolgok rosszra fordultak, teljesen kizártál.
– Ez nem…
– Haver. Valahányszor azt javasoltam, hogy próbálj meg újra
terápiára járni, leharaptad a fejem. Valahányszor megpróbáltalak
elérni, te még jobban visszahúzódtál magadba. Olyan volt, mintha
meg akartad volna őrizni azt az elképzelést, amit szerinted rólad
szőttem. Nem hagytad, hogy a valódi énedet szeressem.
Dev belehorkant a Shirazba.
– Mondja az az ember, aki nem hisz a szerelemben.
– Csak azért, mert nem akarom fenntartani a házasság és a
szaporodás kapitalista, heteronormatív struktúráit, még nem jelenti
azt, hogy nem szerettelek. Te komolyan ezt gondolod? Hát persze
hogy szerettelek! Hat évig voltunk együtt! Tudom, hogy nem
tudtalak úgy szeretni, ahogy te akartad, hogy szeressenek, de
mentségemre szóljon, az a fajta szerelem, amire te vágysz, nem
létezik egy producerekből álló csapat, őrült mennyiségű vágás és
baromi jó kísérőzene nélkül.
Ryan eltolja magát a pulttól, és előhúz egy köteg randot a
tárcájából. A pultra dobja a pénzt, aztán kiissza a maradék borát.
– Imádsz nagy romantikus jeleneteket megrendezni, Dev, de be
vagy tojva mindentől, ami valódi. Ezért maradtál velem hat évig,
pedig tudtad, hogy kettőnknek nincs jövője.
Ahhoz képest, hogy azt állítod, szerelmes vagy a szerelembe,
nagyon jó vagy abban, hogy eltaszítsd magadtól.
Ryan távozik. Megdöbbentő módon az, hogy megpróbálta elérni,
hogy Ryan is szarul érezze magát, egyáltalán nem segített. Dev újra
a borért nyúl, aztán megállítja magát. Belefáradt, hogy alkohollal
zsibbassza el magát minden alkalommal, amikor a szívét túl
nagynak érzi a mellkasában. Nem akarja eltemetni az összes
érzését, és nem akarja folyton rejtegetni őket mindenki elől az
életében. Nem akarja eltaszítani magától a szerelmet.
Amit igazából szeretne, az, ha olyan egészséges lenne, mint
amilyennek vallja magát.

Egy lepukkant Airbnb szálláson tölti az éjszakát Julesszal és öt

másik producerrel, és másnap reggel, miután felkel, végignézi,
ahogy egyetlen kamera felveszi, amikor Charlie és Daphne kéz a
kézben kisétálnak a szobájukból. Mindketten frissnek tűnnek,
titokzatos mosollyal pillantanak egymásra. Jules a kezébe nyom egy
doboz Romany Creams kekszet, aztán egymás mellett ülnek egy
furgon hátsó ülésén, édességbe fojtva Dev érzéseit.
Mivel Megan és Delilah is hazament a Koronázási Ceremónia
előtt, a műsor furcsa helyzetbe került. Nem küldhetnek több nőt
haza a hetedik hét előtt, de a Koronázási Ceremónián készült
felvételekre is szükségük van a kétórás epizód kitöltéséhez. Egy
produkciós megbeszélésen, miután visszatértek Fokvárosba, Skylar
felvázolja a tervet: Egy „szuper különleges meglepetéskoncertet”
fognak tartani.
Az ötödik vagy hatodik hét környékén a műsor általában meghív
egy zenészt, hogy tartson egy privát koncertet. Ez sosem meglepetés,
mert szó szerint minden évadban ugyanezt csinálják, és semmiképp
sem különleges, mert a zenész általában valami nevenincs
countryénekes, akit a stáb nem is igazán kedvel. Akárkit is sikerült
megszerezniük ebben az évadban, elég elkeseredettnek kell lennie
ahhoz, hogy húsz órát repüljön – csak ide – a tíz perc reklámért, így
Dev meg van róla győződve, hogy különösen borzasztó lesz.
Amikor visszaér a lakosztályba, hogy segítsen Charlie-nak
felkészülni az estére, mindenki furcsán viselkedik, talán azért, mert
Dev és Charlie egy ideig lefeküdtek egymással, most viszont Daphne
és Charlie fekszenek le egymással, és mindenkinek úgy kell tennie,
mintha ez egy teljesen normális helyzet lenne. Mégis, Parisa
valahogy a szokásosnál is agresszívebb, dühös telefonhívásokat
folytat a szobájában, Jules pedig a szokásosnál is jobban próbálja
fenntartani a nyugalmat, folyton Dev körül legyeskedik, hogy nincs-
e szüksége valamire. Charlie pedig, aki a lépcsőház óta nem szólt
hozzá, ránéz, mielőtt elindulnának a koncertre, és ráförmed:
– Komolyan ezt fogod felvenni ma estére?
Dev ellenőrzi, hogy az van-e rajta, amit mindig viselni szokott:
cargo rövidnadrág, egy egyszerű, túlméretezett póló és a magas
szárú tornacipője.
– Hát, igen?
Charlie eltűnik egykori közös szobájukban, és öt perccel később
előbukkan, kezében egy összehajtogatott khaki nadrággal, egy
inggel és a farmerdzsekivel.
– Felvennéd ezeket, kérlek?
Dev el sem tudja képzelni, miért érdekli Charlie-t, hogyan néz ki,
de észreveszi, hogy Jules leengedte a haját, és ugyanazt a szerelést
viseli, mint a New Orleans-i bulin, Parisa pedig átöltözött egy
virágos overallba, amiből a melle pompásan kibuggyan.
– Hé, mi folyik itt?
– Csak vedd fel az átkozott ruhát! – parancsol rá Parisa.
 Dev felveszi az átkozott ruhát.

Mire a kocsi leparkol egy kis koncerthelyszín előtt a Long Streeten,

a környéket már lezárták a forgatás idejére, és a műsor furgonjai ott
sorakoznak előtte az utcán. Amikor a négyesük megérkezik, a
forgatás valamiért már elkezdődött, és mindenki megfordul, hogy
őket bámulja, amikor belépnek. Ryan és Skylar oldalt álldogálnak,
és jóval izgatottabbnak tűnnek, mint amennyire az esemény
megindokolná, amikor pedig Dev megfordul, észreveszi, hogy
Parisa az Örökkön Örökké szabályait megszegve filmez valamit a
telefonján. Őt veszi, döbben rá, és a stáb meg a versenyzők nem
Charlie-t bámulják. Mindannyian őt bámulják. Mi a fene folyik itt?
A színpad felé fordul válaszokat keresve.
Egy fiatalember ül egy bárszéken a színpad közepén, lágy sárga
fény világítja meg. Amint magára vonta Dev figyelmét, a gitár
húrjait megpengetve énekelni kezd a mikrofonba, és Szűz Mária,
Isten anyja, Leland Barlow az!
Leland Barlow teljes babaarcú pompájában ott ül a dél-afrikai
Fokváros egyik koncerthelyszínének színpadán, és ő épp stroke-ot
kap. Vajon épp stroke-ot kap?
A szívére szorítja a kezét, és próbálja kitalálni, hogy ez vajon a
valóság-e. Hogy ez tényleg megtörténik-e. Az Örökkön Örökké
valahogy megszerezte Leland Barlow-t, Dev életének selymes hangú
szerelmét? Egészen addig, amíg Leland el nem éri az első dal
refrénjét, Dev körül sem néz, és most rájön, hogy még mindig őt
figyeli mindenki.
– Ez meg mi a franc?
 – Meglepetés, ribi! – kiáltja Parisa.
Dev Charlie felé fordul, aki idegesen irul-pirul az ajtónál. És
megérti, hogy az Örökkön Örökkének nem létezik olyan változata,
aminek az évados költségvetésébe beleférne Leland Barlow.
– Ez a te műved?
Charlie kifésüli a haját a szeméből, és dadogva válaszol:
– Igen, nos, én, ööö…
– Ezt értem tetted?
– Tavaly karácsonykor lemaradtál a koncertjéről, és München
után úgy gondoltam, rád férne egy kis felvidítás, ezért Parisa
felvette a kapcsolatot a menedzserével, és…
Charlie elhallgat, amikor Dev a karjába veti magát, és olyan
szorosan megöleli, hogy egyikük sem kap levegőt. Nem biztos
benne, hogy a kamerák ezt veszik-e, de nem is érdekli. Charlie is
megszorítja, és a karjában lazulni kezd Devben a feszültség. Egy
pillanatra úgy érzi, mintha visszaforgatták volna az időt a
veszekedés előttre, azokhoz a boldog napokhoz, amikor egyetlen
párnán osztoztak egy akkora ágyban, amin három ember is elfért
volna.
Dev nevet és sír, és majdnem meghal, még azelőtt, hogy Leland az
első dal után lejön a színpadról, hogy Dev kezet rázhasson vele.
Élőben Leland majdnem olyan magas és majdnem olyan sovány,
mint ő, a bőre ugyanolyan sötétbarna.
– A megszállottad vagyok! – kiabálja Leland Barlow arcába. – De
nem az ijesztő értelemben!
Leland Barlow tetőtől talpig végigméri, és elmosolyodik.
– Te ijesztő értelemben is lehetsz a megszállottam.
Ez már hivatalosan is Dev egész életének legfantasztikusabb
pillanata.
Ekkor Skylar közbelép, mert egyébként ez egy műsor, és úgy kell
csinálniuk, mintha Leland Barlow privát koncertje a négy
versenyben maradt nőnek szólna, nem Devnek. Charlie tehát
felváltva táncol Daphne-val, Angie-vel, Sabrinával és Lauren L.-lel,
miközben a kamerák veszik őket, Leland Barlow pedig a háttérben
énekel. Amint ezzel megvannak, Skylar engedélyt ad a stábnak,
hogy csatlakozzanak, és példa nélküli táncparti kerekedik a
stábtagokkal meg a szereplőkkel közösen. Parisa és Jules előre-hátra
ringatóznak egymás karjában, Dev pedig átmenetileg elfelejt
féltékenykedni Daphne Reynoldsra. Nevetségesen tekergeti a
csípőjét a lányhoz simulva, amíg Daphne-nak még a könnye is
kicsordul, annyira nevet. Aztán Angie ellopja Daphne-t, és Dev
Julesszal üvölti teli torokból a dalok szövegét, és Jules Charlie-hoz
pörgeti őt, és Charlie…
Charlie keze megérinti a vállát, és az idő helyreáll: a veszekedés
és a becsukódó ajtó, és Charlie, aki mindennek a végén Daphne-hoz
tartozik, nem hozzá.
Óvatosan táncolnak, valamiféle hetero karlendítős dolgot, amiben
csípőmozgásról szó sem lehet. Egymással szemben, kétlábnyi
távolságban, a dal ritmusára zárják és nyitják a térdüket, és Dev
visszatér ahhoz a régi trükkjéhez, hogy csak Charlie fülét nézi.
– Nem tudom elhinni, hogy ezt megszervezted! – mondja Charlie
fülének, és csakis a fülének. – Még azok után is, hogy akkora
pöcsként viselkedtem veled.
– Hát, pöcsként viselkedtél, miután már eldöntöttem, hogy
megszervezem, szóval. – Charlie a fejét rázza a zenére. – Tetszik?
Dev abbahagyja a színlelt táncot.
 – Charlie. – A hangja elakad a második szótagnál. Bárcsak
igazándiból táncolhatnának! Bárcsak visszamehetne, és
kitörölhetné azt a hülye veszekedést, hogy még huszonhárom napig
csókolózhassanak anélkül, hogy beszélnének róla.
Bárcsak csókolózhatnának és beszélhetnének róla!
– Imádom!
Charlie közelebb lép, az ujjai Dev alkarját érintik, és ő elhúzódik.
– Sajnálom, én… levegőre van szükségem.
Kiverekszi magát a koncertről a szabadba, nekitámaszkodik egy
falnak, és megpróbál levegőt venni. Az egész éjszaka sokként érte.
Nem kellene meglepődnie azon, hogy Charlie horribilis összegeket
költött arra, hogy a kedvenc popsztárját Fokvárosba reptesse.
Charlie Winshaw egész éjjel a karjában tartotta őt, amikor
depressziós volt; Charlie vette meg a szüleinek az ajándékot az
évfordulójukra, és átcipelte Dev hisztis seggét egy hegyen; Charlie
elolvasta a forgatókönyvét, és mindig ő cipeli Dev táskáját, és
Charlie csak azt akarja, hogy Dev egészséges legyen.
Mert ez Charlie.
Egy gyönyörű, jószívű kocka, nagy szemekkel, tökéletes hajjal és a
hülye fejével, és ma este mosolygott. Nem a félénk mosolyával,
hanem a szélesebbel – azzal, amit általában akkorra tartogat,
amikor kettesben vannak, mintha csak a kettőjük számára talált
volna fel egy újfajta mosolyt. Dev imádja azt a mosolyt.
És imádja, ahogy Charlie elpirul, akárhányszor csak megérinti
(vagy ránéz, vagy szavakat mond valamerre az irányában). Imádja,
ahogy áttör a Vidám Dev álcáján, és nem ijed meg attól, ami a másik
oldalon van; hogy minden nevetésért megdolgoztatja; hogy milyen
érzés megérinteni, és hogy milyen érzés, amikor Charlie megérinti
őt. Imádja, hogy Charlie esetlenül csókol, amikor izgatott, és hogy
milyen érzés, amikor Charlie az álla alatt hozzábújik, és ahogyan az
arca utána ellágyul, és ez elbaszott és igazságtalan, mert ennek
sosem lett volna szabad megtörténnie.
– Mit csinálsz itt kint? – Jules az. A falnak támaszkodik mellette. –
Jól vagy?
Dev úgy érzi, mintha a szíve felfelé igyekezne a torkába.
– Nem. Szuperül nem vagyok jól.
Jules a karjához nyomja a fejét.
– Mi a baj?
– Jules… – Nyel egyet a torkában feszülő nyomáson keresztül,
mert ezen a ponton sokkal rosszabbnak tűnik nem kimondani, mint
kimondani.
– Szerelmes vagyok belé.
Jules felhorkant.
– Nem mondod, te lüke!
Dev nevet, aztán meg zokog.
– Nem, tényleg. Tényleg szeretem őt! – Próbálja letörölni a
könnyeit, de hiába. – Most mit fogok csinálni?
Jules odanyúl, hogy megvakargassa a karját.
– Gondoltál már arra, hogy csak hagyd magad szeretni őt?

Charlie
Egy pillanatra úgy tűnt, hogy talán tévedett. Hogy talán mégsem
volt hülye, amiért azt hitte, volt valami közöttük. Dev itt volt vele –
pontosan, ahol ő akarta, hogy legyen –, és úgy nézett rá, mintha
számítana, mintha Leland Barlow mindent helyrehozott volna, amit
kellett. De Charlie túlságosan nyomult, és Dev elhúzódott. Dev
mindig elhúzódik.
Megpróbálja hozzákötni magát ehhez a pillanathoz, ehhez a
csodálatos, kaotikus, lehetetlen pillanathoz, ahogy Leland Barlow a
stábnak énekel. Daphne mosolya olyan széles, hogy talán le is ugrik
az arcáról, és Angie minden lassú dal közben hozzádörgölőzik, és
Parisa itt van vele még két napig. Itt akar maradni, itt, a
koncerthelyszínen, az összegabalyodott végtagokkal és azoknak az
embereknek a mosolyával, akiket a barátainak tekint. De Dev nincs
itt.
Charlie kisurran a Skylar körül kialakuló táncoló körből. Devet és
Julest odakint találja a falnak támaszkodva. Dev sír.
– Ó, szia, Charlie! – mondja Jules azon a gyengéd hangon, amit
általában Devnek tartogat. – Én épp indultam befelé.
– Nem kell elmenned!
– De, szerintem igen. Beszélnetek kéne. – Jules ellöki magát a
faltól. Az ajtó becsukódik mögötte, de olyan, mintha Charlie és Dev
lennének azok, akik egy apró, klausztrofóbiás szobában rekedtek.
Dev csak áll ott, a tekintetét a lábára szegezi.
Charlie megnyalja a száját.
– Ez túl sok volt?
Dev felnéz rá.
– Nem túl sok. Éppen a megfelelő mennyiségű sok. Charlie,
annyira sajnálom!
Charlie elfoglalja Jules helyét a falnál.
– Mit sajnálsz?
– A múltkorit. Amiért pöcs voltam Megan és Delilah miatt, aztán
még nagyobb pöcs, mert te aggódtál a depresszióm miatt. Kiderült,
hogy Ryan szerint jellemző rám, hogy eltaszítom magamtól az
embereket, amikor az aggodalmukat fejezik ki a mentális
egészségemet illetően.
Ryan nevének hallatán Charlie úgy érzi, minden megsavanyodik
benne. Nem akar Ryanre és Devre gondolni Franschhoekben.
– Nem kellett volna erőltetnem a dolgot.
– Nem, jó volt, hogy megtetted. – Dev egész testével felé fordul,
ezért Charlie is így tesz, két párhuzamos vonalként támaszkodnak a
falnak. – Igazad volt. Hosszú ideje elhanyagoltam már az
egészségemet, és amikor visszaérünk Los Angelesbe, keresni fogok
egy új pszichológust.
– Örülök neked. – Komolyan gondolja, de a szavak üresen
csengenek. Semmi mást nem akar, csak kinyújtani a kezét Devért.
Mindig Devért akar nyúlni, nem számít, hogy ő milyen messzire
húzódik el tőle. Csak érte akar nyúlni újra meg újra meg újra.
– Én is örülök neked – teszi hozzá gyorsan Dev. – Neked és
Daphne-nak. Remélem, ezt tudod.
Charlie-nak beletelik egy percbe, mire rájön, miért beszélgetnek
most Daphne-ról.
– Te azt… te azt hiszed, hogy Daphne és én lefeküdtünk egymással
tegnap éjjel?
– Nem feküdtetek le?
– Nem, Dev! – Charlie elneveti magát. – Az csak a műsor kedvéért
volt. Daphne-val úgy töltöttük az éjszakát, hogy feltettünk koreai
arcmaszkokat, és a Szerelem hálójábant néztük.
– Ó! – Dev válla megroskad a megkönnyebbüléstől. Mintha
aprócska remény éledne benne. Charlie kinyújtja a kezét, és
megragadja Dev farmerdzsekijének szélét.
– És… te és Ryan?
Dev előrehajol, a fejét Charliéhoz nyomja.
– Persze hogy nem!
Charlie tudja, hogy úgy vigyorog, mint egy idióta, a homlokát
Devéhez nyomva, és tudja, hogy legjobb esetben ez az egész helyzet
még huszonhárom napig tart. Néhány éjszaka privát
hotelszobákban, és néhány színleléssel töltött nap. A műsor végén
majd színlelésből megkéri Daphne kezét. Daphne-val együtt
mutatkoznak majd, és Charlie-nak soha nem lesz majd szabad
Devvel mutatkoznia. Amíg Dev az Örökkön Örökkének dolgozik, és
amíg Charlie azt akarja, hogy Amerika elhiggye, ő volt a tökéletes
sztár, addig erről senki sem tudhat.
De tudnia kell, hogy mindez valódi volt-e.
– Nem gyakorlás volt – vallja be.
– Hogy mi?
– Lehetnénk őszinték egymással csak öt másodpercig? – Charlie
elkapja Dev csípőjének csontos élét. – Számomra ez soha nem volt
gyakorlás.
Dev átkarolja a vállát. Egy pillanatra Charlie azt képzeli, hogy egy
Leland Barlow-dalra lassúznak.
– Számomra sem gyakorlás volt.
Dev lehajtja a fejét, amíg a szájuk egymásra nem talál, és Charlie
érzi, hogy egyes részei újra összeforrnak, és a helyükre kerülnek.
Nem tud amiatt aggódni, hogy rajtakapják őket a koncert
helyszínén, mert most csak az érdekli, hogy magába szívja Dev
testének melegét és azt a füstös-édes illatot, amit az ágyneműjén
akar érezni.
 Kifulladva válnak szét, és Dev két ujjal feltolja az orrán a
szemüvegét.
– Charlie, már csak huszonhárom napunk van az Utolsó Tiaráig.
– Az huszonhárom nappal több, mint amennyit valaha is
gondoltam, hogy eltölthetek valakivel, aki fontos nekem. –
Megragadja a farmerdzsekijének az elejét, és újra magához húzza
Devet. – Adjunk magunknak huszonhárom napot anélkül, hogy úgy
tennénk, mintha csak gyakorlás lenne!
Arra számít, hogy Dev ellenkezni fog vele. Felkészült arra, hogy
könyörögjön, hogy felsorakoztasson minden olyan okot, amiért nem
kellene bűntudatot érezniük azért, hogy mit tesznek a műsor háta
mögött. De Dev még egyszer megcsókolja, és azt mondja:
– Rendben. Huszonhárom nap.
Charlie kinyújtja felé a kezét.
– Táncolsz velem?
Erre a kérdésre a kedvenc Dev-mosolyát kapja válaszul. Ez nem
az a széles mosoly, ami akkor ül az arcán, ha nagyon lelkesedik
valamiért, és nem az a ferde, tréfás mosoly, amibe Charlie először
beleszeretett. Ez az a kis mosoly, ami ellen Dev küzd, hogy ne árulja
el magát teljesen. Minden alkalommal elárulja őt.
Dev megfogja a kezét, és néhány percig csak táncolnak a hűvös
éjszakában, Dev keze a tarkóján összekulcsolva, az ő keze Dev
derekán, Dev álla alá simul, miközben egy Leland Barlow-dal halk
hangja kavarog körülöttük. A „Those Evenings of the Brain” az.
Táncolnak, és Charlie még egyszer tettet – úgy tesz, mintha bent
lennének a koncerten, ahol mindenki láthatja őket.
6
Bár Asztal-hegyként is megtalálható, a magyar földrajzi irodalomban hivatalosan Tábla-hegyként honosodott
meg egy téves fordítás következményeként (Table mountain). Eredeti neve Asztal-hegy a tetején található
fennsík után, ami úgy néz ki, mint egy asztal lapja.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés dátuma:
37. évad, 7. rész 2021. október 25., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Jules Lu Maureen Scott
Jelenet: Daphne visszatér Fokvárosba a Franschhoekben töltött
éjszakai randevúja után
Helyszín: A versenyzők lakosztálya

[Megalapozó beállítás, ahogy Daphne belép a hotelszobába.]

Angie: Ó, nézd csak, ki tér vissza az ottalvós buliból [Kistotál, ahogy
Angie hullámzó mozgást mímel.]
Sabrina: Bowchicawowow!
Lauren L.: Nem furcsa megünnepelni, hogy Daphne lefeküdt a közös
barátunkkal?
[Közelkép Daphne reakciójáról, ahogy sírva fakad.]
Angie: Jaj, ne, mi az, Daph? Mi történt?
[Remegő képű felvétel, ahogy Angie átöleli Daphne-t, majd mind a négy nő
összeölelkezik, és együtt a kanapéhoz botorkál. Angie az ölében tartja
Daphne fejét, Sabrina a hátát simogatja; Lauren megpróbálja lesimítani
Daphne haját.]
Sabrina: Rossz volt a szex? Volt egy olyan érzésem, hogy rossz lesz.
Megállapítható abból, ahogy csókol.
Daphne: M-mi nem… nem feküdtünk le.
Lauren L.: Baj, ha ettől megkönnyebbültem?
Angie: Miért nem feküdtél le vele?
Daphne: Mert nem éreztem helyesnek. Mert soha, de soha nem
érzem helyesnek!
[Maradj kistotálban, ahogy a másik három nő Daphne-t vigasztalja,
miközben sír.]

Maureen jegyzetei a szerkesztőnek: Mi a faszért vennénk bele ezt a

jelenetet? Vágjátok ki az egészet, és helyette menjünk bele jobban a
Megan/Delilah veszekedésbe!
 HETEDIK HÉT
Amed, Bali, Indonézia – 2021. július 18., vasárnap
4 versenyző és 21 nap van hátra

Charlie
Parisától a fokvárosi repülőtéren búcsúznak el, mielőtt beszáll egy
Los Angelesbe tartó gépbe, ők pedig beszállnak egy Balira tartó
gépbe. Mindenki sír, kivéve Parisát, aki mindegyiküknek a szemébe
néz, és kijelenti, hogy ő nem sír, aztán várja, hogy ellent merjen
neki mondani valaki, miközben a könnyei szétkenik a
szempillaspirált az egész arcán.
– Szépfiú! – Felsóhajt, amikor búcsúzóul utolsóként megöleli
Charlie-t is. A kezébe fogja az arcát, és mindkét oldalról
megcsókolja. – Annyira örülök, hogy megoszthattam veled ezt az
élményt!
Aztán benyúl a táskájába, és elővesz egy barna szendvicses
zacskót, aminek a teteje le van hajtva.
– Búcsúajándék!
Charlie visszahajtja a zacskó száját, és meglátja…
– Mi bajod van neked?
– A biztonság kedvéért mellékeltem néhány ábrát is – mondja
könnyedén Parisa.
Charlie begyömöszöli a zacskót a kézipoggyásza külső zsebébe.
 – Viszlát, Parisa! És most menj, kérlek!
Parisa vihogni kezd.
– Szeretlek, Szépfiú! – És még a becenév ellenére is sokkal
őszintébbnek hangzik, mint amikor Megan mondta.
– Mondd, hogy te is szeretsz engem, Charlie! – követeli, és a
karjába bokszol.
– Szeretlek, Parisa!
– Tudom, ribi! – Elvigyorodik. Aztán már ott sincs.

Bali maga a paradicsom tankönyvi definíciója. Egynapos repülőút

és bérelt furgonos utazás kell ahhoz, hogy megérkezzenek a
villájukba, ahol a következő héten lakni fognak, de megéri az
utazási időt. Pálmafák szegélyezik a birtokot, amik aztán átadják a
helyüket a ház mögött emelkedő hullámzó barna hegyeknek. Bali
csupa énekesmadár és csillogó hindu szentély sűrű tömjénfüsttel és
kék égbolt és Dev.
Dev mellette a repülőn és mellette a furgonban. Dev az ágyában a
villában, amit Julesszal osztanak meg – aki tudja, és akit egyáltalán
nem érdekel. Dev, amikor elalszik a pöttyös gekkók brekegő
hangjára, és Dev, amikor felébred az ablakon beáramló napfényre,
még mindig Charlie mellkasához simulva.
– Jó reggelt! – mondja Dev, amikor hétfőn megfordul a karjában.
A bal szeme össze van ragadva a csipától, és a lehelete olyan szagú,
mint a koszos zokni. Charlie mégis megcsókolja. A mai napjuk
teljesen szabad, így órákig lustálkodnak az ágyban, és csak akkor
kelnek fel, amikor Dev gyomra megköveteli. Elfogyasztanak egy
kései reggelit Julesszal a napsütéses teraszon.
 – Elmenjünk ma felfedezni a várost? – kérdezi Dev, ahogy befalja
a második melegszendvicsét.
– Igazság szerint – dől hátra a székében Jules –, bátorkodtam
szervezni kettőtöknek valami különlegeset.
Mint kiderül, egy Udvarló Találkát szervezett nekik, csak kamerák
nélkül. Jules bérel nekik egy robogót, amivel bejutnak a városba, és
a délutánt a Jemeluk-öbölben töltik búvárkodással. Aztán egy
rooftop étteremben vacsoráznak, naplementekor pedig egy jukung
kiviszi őket az Indiai-óceánra, ahol végignézik, ahogy a nap lebukik
a horizonton az Agung-hegy mellett. Charlie sok romantikus randin
volt már az Örökkön Örökkével töltött ideje alatt, de ez a randi a
legeslegromantikusabb mind közül.
A jukung keskeny, ezért Charlie elöl ül, Dev pedig mögötte, a
térdét a csípőjéhez szorítva. Bali a vallását illetően konzervatív,
ezért vigyázniuk kell, hogy ne érjenek egymáshoz a vezetőjük előtt,
miközben az ég tüzes narancssárgán lángol, majd élénk rózsaszínné
olvad. De amikor végül halvány rózsás köddé lágyul, Dev előrehajol,
és állát Charlie vállára támasztja.
– Az, ott – suttogja, az égre mutatva. – Ilyen színű lesz az arcod,
amikor elpirulsz.
Charlie szíve forró vaj, ami átszivárog a testén, felmelegíti a
mellkasát, a hasát, a karját. Egyszer, amikor a műsor nevetséges
randevúit ecsetelte, Dev azt állította, az lehetetlen, hogy az ember
ne essen szerelembe egy hajón.
Charlie-nak nem kellett volna kételkednie benne.

Dev
– Ilyen színű lesz az arcod, amikor elpirulsz – mondja Dev, és
Charlie elpirul, fakó rózsaszín foltok jelennek meg a torkán.
Óvatosnak kell lenniük itt, nemcsak azért, mert Bali konzervatív,
hanem mert a város kicsi. Bárhol lehetnek stábtagok, bármit
megláthatnak.
De amikor Charlie nekidől, Dev nem tudja megállni. Borotválatlan
arcával Charlie sima arcát súrolja, egyik karját Charlie dereka köré
fonja.
– Akarnak egy képet? – kérdezi ideges angolsággal a jukung
kapitánya. – Kettőtökről?
– Igen – vágja rá Charlie, mielőtt Dev nemet mondhatna. Odaadja
a telefonját, és megfordulnak a hajó hátsó része felé. Charlie az
egyik karját átlendíti Dev vállán, és az arcukat összedugva
mosolyognak.
– Nagyon szép – mondja a kapitány. Dev nem biztos benne, hogy
ezt csak Charlie-ra értette, vagy kettőjükre együtt. Szeretné azt
hinni, hogy az utóbbi.

– Lady Gaga! – kiáltja Charlie hirtelen, amikor visszafelé tartanak a

villába. Maga után húzza Devet egy étterembe, ahol egy fiatal
srácokból álló trió épp a „Shallow”-t énekli kissé hamisan. Turisták
esetlenül táncikálnak a bárban, és Charlie – talán a hajóskapitány
elfogadásán felbátorodva – megragadja Dev kezét és megpörgeti,
úgy, ahogy a Leland Barlow-koncerten nem táncolhattak együtt.
Charlie is énekli a dalt, egészen rettenetesen, miközben
táncolnak. Az egyenlítői nap új szeplőket varázsolt a vállára, és a
páratartalom miatt a ruhája hozzátapad a hasizmához, Dev pedig el
sem hiszi, mennyire szereti őt.
– Ez lesz a mi dalunk – mormolja Charlie halkan és közel hozzá.
– Ez határozottan nem lesz a mi dalunk!
De amikor Charlie rámered, Dev ennek ellenére becsatlakozik a
refrénbe a Bradley Cooper-féle harmonizálással.
Charlie felemeli összekulcsolt kezüket, és csókot nyom Dev
kézfejére, és a gesztus olyan természetesnek tűnik, mintha már
százszor megtette volna. Szinte olyan, mintha ők is csak egy
normális pár lennének, nem pedig két ember, akik még három hétig
színlelik a boldogan éltek, míg meg nem haltakot.
Miután visszaértek a villába, és végre kettesben maradnak, Dev
megcsókolja Charlie vállát, és magába szívja az új szeplők
csillagképeit, mielőtt a szája felé indulna.
Charlie-nak mogyorószósz íze van, és csak csókolóznak és
csókolóznak és csókolóznak, amíg egyszer csak Charlie megragadja
a combját a feneke alatt, és felemeli őt. Dev kapkodva próbálja
Charlie dereka köré fonni a lábát. Charlie úgy tartja a levegőben,
mintha pihekönnyű lenne.
– Hogy csinálod ezt? Úgy érzem magam, mint Rachel McAdams a
Szerelmünk lapjaiban.
– „Ha te madár vagy, akkor én is” – mondja Charlie. Dev meredten
bámulja. – Igen, láttam a filmet. Nem egy barlangban nőttem fel! És
a Szerelmünk lapjai kitűnő példája a népszerű romantikus médiára
jellemző problematikus hajlamoknak, és…
Dev Charlie-éhoz nyomja a száját, csak hogy elhallgattassa, és
csak csókolóznak és csókolóznak és csókolóznak megint, miközben
Dev karja Charlie nyaka köré fonódik.
– Van bármi egyéb problematikus romantikus fantáziád, amit
teljesíthetek, amíg itt vagyunk?
– Hacsak nincs egy fazekaskorongod vagy egy hajóorrod elrejtve
abban a hihetetlenül rendszerezett poggyászodban, nem tudom, mit
tehetnél értem.
Charlie elvigyorodik.
– Azt hiszem, van néhány dolog, amit megtehetek érted.
Beviszi Devet a fürdőszobába, és olyan lenyűgöző izomkontrollal
teszi le a csukott WC-ülőke tetejére, hogy Dev meg van róla
győződve, ez a legszexibb dolog, ami valaha történt az emberiség
történetében. Charlie megnyitja a zuhanyt, és lehúzza magáról a
pólóját.
– Csak hogy tisztázzuk, a tisztaságot és a szexet összekeverni a te
romantikus fantáziád.
De aztán Charlie aprólékos gondossággal levetkőzteti őt,
összehajtogatja a pólóját, a rövidnadrágját, az alsóneműjét, és
mindent egy takaros kis kupacban a mosdó mellé tesz, és valahogy
ez a legszexibb dolog, ami valaha történt. Dev teljesen átadja
Charlie-nak az irányítást, hagyja, hogy mindkettőjüket behúzza a
zuhany alá, hagyja, hogy a testét a meleg víz alá állítsa, hagyja, hogy
a kezét bio zabkásás tusfürdővel habosítsa be, és azokat a kezeket a
mellkasára csúsztassa, és mindkettőjüket beborítsa a habbal.
Charlie meztelen és nem rejtegeti magát, és Dev el sem hiszi, hogy
nézheti őt. Charlie-t márványból faragták ki, és egy olasz
múzeumban kellene kiállítani, de Charlie az ő testét kezeli úgy,
mintha egy értékes régiség lenne. Charlie végigsúrolja az alkarját, a
lapockáját, a térdkalácsát. Addig súrolja a combja belső felét, amíg
Devnek emlékeztetnie kell magát, hogy levegőt is vegyen. Soha
senki nem érintette még meg olyan gyengéden, olyan szeretettel,
mint Charlie. Soha senki mással nem volt még ilyen jó, ilyen
természetes. Soha senki más nem látott még ennyit belőle.
Charlie letérdel előtte.
Lélegezz, emlékezteti magát Dev. Csak lélegezz!
A víz lecsorog Charlie orrán, a kulcscsontján, végigvándorol a
hasizmai vízszintes törésvonalán, és Dev előrehajol, hogy megvédje
Charlie-t a vízsugártól, amikor ő a szájába veszi.
– Ó, kedvesem – mondja önkéntelenül Dev. Minden, amit mond és
tesz, önkéntelenül történik, a másik keze Charlie hajába túr, és
erősen tartja. Azt mondja, kérlek és köszönöm, és Charlie ölébe
zuhan, amikor vége, a hotel zuhanyzójának kövén ül, nedves
végtagok ölelésében.
Charlie keményen megcsókolja, és amikor azt mormolja,
„Imádom az ízedet”, Dev felkacag. A hang nedves, visszhangzik a
zuhanyzó falán, és Charlie egyszerre tűnik sértettnek és nagyon
elégedettnek magával.
Éppen csak megszárítkoznak, és nem törődnek a ruhákkal, ahogy
elterülnek a hűvös lepedőn az ágyukban. Kő-papír-ollóval döntik el,
ki válassza ki, mit nézzenek, és Dev nyer, de mégis A Térséget
választja, annak ellenére, hogy nem érti a cselekményt. Charlie a
fejtámlának támasztja a hátát, Dev pedig Charlie-nak dől. Ez még
soha nem volt ilyen jó.
Biztonságos távolságba tolja a laptopját a lábujjával, és felnyúl,
hogy megcsókolja Charlie-t – mámorító csók, ami sokkal inkább
kezek és fogak rengetege, mint bármi más. De amikor szétválnak,
Dev valami újat tesz. Megpróbál mesélni, megpróbál megnyílni
Charlie előtt, ahogy Charlie is megnyílt neki.
Mesél a tökéletes gyerekkoráról: európai utazások és nyaralások
Outer Banksben, minden anyagi szükséglete kielégítve. Szülők, akik
mindig szerették és támogatták őt. Egy megállás nélkül zakatoló agy
és egy túl nagy szív.
Mindig is vidám gyerek volt, könnyedén szerzett barátokat,
született előadóművész volt, ami csak még inkább érthetetlenné
tette, amikor elkezdett keresztülmenni olyan időszakokon, amikor
mogorva és visszahúzódó lett, amikor a legkisebb dolgok miatt is
elsírta magát, és betegnek tettette magát, hogy napokig ne kelljen
iskolába mennie. A szülei aggódtak ezek alatt az időszakok alatt, és
késő éjszakába nyúlóan vitatkoztak orvosokról, gyógyszerekről, a
csakrákat és az energiaáramlást tanulmányozó szakemberekről.
Szerették őt, és ő gyűlölte, hogy fájdalmat okoz nekik.
Így aztán könnyebbé vált számára, hogy folyton megjátssza
Vidám Devet, hogy mosolyt öltsön magára, hogy ne legyen akkora
teher. Elvégre nem volt oka szomorúnak lenni. Mindig minden
rendben volt az életében.
Mesél Charlie-nak a fiúkról, akikről tudta, hogy soha nem tudnák
igazán viszontszeretni, a fiúkról, akik soha nem vették a fáradságot,
hogy megtudják, mi van Vicces Dev másik oldalán, és a fiúkról, akik
soha nem nevezték őt gyönyörűnek, és Charlie hatalmas kezébe
fogja Dev arcát, és magához húzza.
– Te vagy a leggyönyörűbb férfi a világon!
– Egyáltalán nem vagyok az.
– De az vagy – erősködik Charlie, és csókokkal halmozza el az
arccsontját. – Olyan jó vagy abban, hogy másokat megláss. Bárcsak
magadat is látnád!
 Charlie
– Egy Csoportos Küldetés, aminek csakis az érintés a lényege? Kinek
az ötlete volt ez?
Szerda reggel van, és Dev egy helyszíni producerrel üvöltözik.
Sajnos a helyszíni producer is üvölt, így egyikük sem hallja, hogy
Charlie halkan tiltakozik.
– Nem gond!
– Maureen Scott ötlete volt, hogy a versenyzők balinéz masszázst
tanuljanak, és ha problémád van ezzel, Dev, miért nem hívod fel őt
te magad?
– Tényleg nem gond! – próbálkozik újra Charlie, de Dev már
vissza is üvölt:
– Erre neked kellett volna odafigyelned! Egész évadban alvajártál
eddig, vagy micsoda? Charlie nem szereti, ha hozzáérnek, és…
– Nem gond, Dev! – Charlie ezúttal elég hangos. Dev elhallgat,
megfordul, és ránéz. Vagyis csak a fülére. A balinéz masszázzsal
töltött napjukon Charlie és a versenyzők mindannyian átlátszó
köntöst viselnek az alsóneműjük fölött. Charlie köntösét rózsaszín
frangipáni virágok díszítik, és csak a combja közepéig ér. Tisztára
olyan, mint… Nos. Tisztára melegnek néz ki, és amikor először
lépett ki az öltözőből, Dev halálosan elsápadt, és azóta csak nyaktól
felfelé hajlandó ránézni.
– Nem kell beleegyezned – mondja Dev. – Benne van az aktádban.
Ez az ő hibája!
A helyszíni producer üdvözülten mosolyog Devre, és közben
mindkét kezével beint neki.
– Mi a fasz ez? – Amikor Ryan dühöngve betrappol a forgatásra, a
kiáltása mindenkinek szól és közben senkinek sem. – Ti faszfejek,
nem olvastátok az aktáját? Miért csinálunk masszázs Küldetést?
Charlie nem szereti, ha hozzáérnek!
Charlie alig tudja elhinni, hogy ez ugyanaz az ember, aki hét
héttel ezelőtt leordította a fejét, miközben megpróbált megmaradni
egy ló hátán.
– Nem gond, Ryan! Tényleg! Megteszem.
Ryan a vállára csap.
– Haver, biztos vagy benne?
– Haver. Nagyon biztos vagyok benne.
Ryan megvonja a vállát, és elsiet, hogy felkészítse a versenyzőket,
a helyszíni producer pedig visszatér a kamerásokkal egyeztetni.
Csak Dev tűnik még mindig dühösnek a helyzet miatt.
– Nagyra értékelem, hogy kiálltál értem – mondja Charlie halkan.
– De ha minden potenciális kiváltó okot megpróbálsz eltávolítani az
utamból, soha nem fogok tudni megküzdési stratégiákat
kifejleszteni. Nem baj, ha néha hagyod, hogy küszködjek. Nem gond,
hogy ez a Küldetés.
Dev makacsul leszegi az állát, és Charlie olyan egyszerűen, olyan
gyorsan megérti. Dev dühének semmi köze hozzá és a kiváltó
okaihoz.
– Neked gond, hogy ez a Küldetés?
– Miért lenne gond nekem? – Dev feltolja az orrán a szemüvegét.
– Nem tudom. Talán… féltékeny vagy?
– Nem vagyok féltékeny! – fújtat Dev, és egyértelműen
féltékenynek hangzik. Charlie végigsimít a kezén, amikor elhalad
mellette, megpróbálja megnyugtatni őt azzal az egyetlen apró
gesztussal, amit a forgatáson megengedhetnek maguknak. Furcsa
visszatérni ebbe a színlelt világba, amikor a színfalak mögött olyan
valóságosnak tűnnek a dolgok Devvel.
– Helló, én Wayan vagyok! – köszönti őket a vékony balinéz nő,
miután a kamerák a helyükre kerültek. A masszázs művészetéről
oktatja a nőket, elmagyarázza a különböző olajokat és technikákat,
aztán Charlie kénytelen levetkőzni egy vékony törülközőt
leszámítva, hogy a nők egymás után többé-kevésbé csábító
masszázst adhassanak neki. Többnyire kudarcot vallanak. Daphne
úgy viselkedik, mintha ő jobban tartana a baktériumoktól, mint
Charlie, Lauren L. végigvihogja az egészet, Angie pedig úgy
masszírozza, mintha valami nagyon makacs tésztát gyúrna.
Valószínűleg zúzódásai lesznek utána. A nők mentségére szóljon,
hogy az erotikus masszázsban tényleg nincs semmi erotikus, ha
közönség előtt történik, és Charlie majdnem elalszik, miközben
Sabrina gusztustalan mennyiségű olajjal végigdörzsöli a vádliját.
Azonban rögtön magához tér, amikor a lány keze megcsúszik,
hogy valami egészen mást masszírozzon.
– Bocsánat! Nagyon sajnálom! Bocsánat! – dadogja Charlie, és félig
leesik a masszázsasztalról, erőtlenül próbálva eltakarni magát a
törülközőjével. – Annyira sajnálom!
– Hazudtam – sziszegi Dev öt perccel később, miközben Charlie
igyekszik magára húzni a ruháit egy hátsó szobában. – Tényleg
féltékeny voltam.
– Édesem, tudom!

– Légy velünk őszinte, Charlie: ez volt az első alkalmad?

Dev Skylarhez vágja a maradék sült banánját.
 – Hagyd őt békén!
– Azért meg kell hagyni – mondja Ryan. – Merész húzás volt
Sabrinától az utolsó órában. Egy igazi utolsó kísérlet!
– Muszáj meghagynom neki? – Charlie kölcsönveszi Jules
jellegzetes fejbillentését. – Tényleg muszáj?
Kitör a nevetés a medence partján heverészők gyülekezetében.
Jules kilöttyinti a vörösborát a pizsamájára Dev nyugágyának
lábánál ülve. A folt a legkisebb mértékben sem zavarja Charlie-t.
A harmadik citromos radler izzadt nyakát szorongatja.
– Szegény Wayan még mindig ott állt, kezében a masszázsolajjal.
Biztos vagyok benne, hogy szép kilátása nyílt a farkamra.
– Charles, nekem nyílt szép kilátásom a farkadra! – helyesbít
Skylar.
– Akkor most álljunk meg egy pillanatra, és méltányoljuk azt a
tényt, hogy Charlie hangosan kimondta azt, hogy farok, és mindezt
hiperventiláció nélkül! – indítványozza Dev, majd a levegőbe emeli
a szódavizét egy tószthoz. – Charlie megrontására!
– Éljen, éljen!
Skylar, Jules és Ryan mindannyian a magasba emelik a
poharukat.
– Ez itt az Örökkön Örökké szíve és lelke – mondja Ryan. –
Rávenni az ártatlan tech-milliomosokat, hogy országos adásban
mutogassák magukat.
Dev áthajol a nyugágyon, hogy összekoccintsa a dobozát Charlie
üvegével.
Charlie hosszan kortyol az italából.
– A probléma csak az, hogy úgy terveztem, szombaton
hazaküldöm Sabrinát, de vajon… illetlenség lenne… visszautasítani
egy nőt két nappal azután, hogy megpróbált happy finishben
részesíteni?
Az egész terasz elgondolkodva mérlegeli ezt az erkölcsi dilemmát.
Jules válaszol először.
– Minek neveznénk inkább, ajánlatnak vagy szexuális zaklatás
kísérletének?
– Szerintem tényleg csak megcsúszott a keze – mondja Skylar,
valószínűleg azért, hogy Charlie ne perelhessen.
Dev elkomorodik, odanyúl Charlie-hoz, és a vállára teszi a kezét.
– Azt hiszem, tudod, mit kell tenned.
Charlie felsóhajt.
– Feleségül venni?
– Pontosan.
– Várj, várj, várj! – Skylar olyan lelkesen hajol előre, hogy a
sörének felét és majdnem magát is a terasz betonjára önti. – Ha
tudod, hogy ezen a héten Sabrinát küldöd haza, akkor ez azt jelenti,
hogy tudod, kit fogsz választani?
Dev megfeszül a nyugágyon, a tréfás hangulata egy pillanat alatt
elszáll, az arcára sötét kifejezés ül ki. Charlie azt kívánja, bárcsak
azt mondhatná neki, hogy Ne aggódj! Te vagy az! Csak te vagy!
Vesz három mély levegőt, és megfontoltan válaszol.
– Tudom, kit szeretnék választani, igen – mondja, és egy futó
pillantást vet Devre, mielőtt visszafordul Skylar felé. – De még nem
vagyok teljesen biztos benne, hogyan is fog ez az egész alakulni.
Skylar részeg ábrázata fintorgássá változik.
– Daphne-t fogod választani? Persze hogy Daphne-t fogod
választani! Ezt terveztük egész évadban. Annyira unalmas és
kiszámítható évad lesz!
 – Ha rajtam múlna, Sky, nem lenne sem unalmas, sem
kiszámítható.

– Mikor vallottad be a szüleidnek? – kérdezi Charlie órákkal később,

miután sikerült Dev rossz hangulatát orvosolnia egy második
vacsorával, egy divatbemutatóval, amiben szerepet kapott egy
lopott frangipánis köntös, és rengeteg csókolózással.
– Istenem, imádom, amikor mocskosan beszélsz hozzám! –
mondja Dev, és a fülét harapdálja. Összegabalyodott végtagokkal
fekszenek az ágyon, a mennyezeti ventilátor forog felettük, az
éjjeliszekrényen pedig ott hever a tányér, amiről az éjszaka során
már elfogyott a csirke satay.
– Dev!
Dev felsóhajt, felül, és törökülésbe húzza a lábát.
– A szexualitásom nem volt nagy titok a szüleim számára. Amikor
ötéves voltam, közöltem az anyámmal, hogy össze akarok
házasodni Aladdinnal. A szüleim aztán teret engedtek nekem, hogy
pontosan az legyek, aki vagyok, anélkül, hogy nagy ügyet csináltak
volna belőle.
Charlie szorosan a mellkasához ölel egy párnát.
Dev feltolja az orrán a szemüvegét.
– Te… gondoltál már arra, hogy felvállald? Hogy biszexuális vagy?
Úgy értem, úgy két év múlva, miután lement a műsor a tv-ben, és
minden leülepedett?
– Hát, igazából nem hiszem, hogy biszexuális lennék – motyogja
Charlie. Dev a könyökére támaszkodik a párnákon, és várakozva
néz Charlie-ra. Nem tudja, hogy azok után, amit már eddig
megosztott Devvel, erről miért esik még mindig nehezére beszélni. –
Én… nem érzek túl gyakran szexuális vonzalmat. Vagyis, szinte
soha. A jelenlévő társaságot kivéve. – Dev erre bájos kis meghajlást
tesz. – És nem vagyok biztos benne, hogy ennek az-e az oka, hogy a
neveltetésem miatt elnyomtam a tényt, hogy a férfiakhoz
vonzódom, vagy az, hogy talán… – kisöpri a haját a homlokából –,
talán az aszexuális spektrumon vagyok? Vagy, nem is tudom. Parisa
használta ezt a szót, hogy demiszexuális, és azt hiszem, ez talán igaz
lehet rám? Vagy talán szürke aszexuális, amire rákerestem a neten,
és azt jelenti, hogy csak ritkán tapasztalsz szexuális vonzalmat. És
hát, tudom, hogy élvezem a szexuális gyönyört adni és kapni is, de
nem tudom, hogy ez mit jelent.
Megállítja magát, még mielőtt teljesen kattogni kezdene rajta, és
vesz egy mély levegőt.
– Azt hiszem, ezzel csak azt akarom mondani, hogy még sok
mindenre rá kell jönnöm ezekkel kapcsolatban, úgyhogy nem
hiszem, hogy készen állok arra, hogy bármit is felvállaljak.
– Ez teljesen rendben van. – Dev odanyúl, és megérinti a térdét. –
A szexualitás nem mindig egy egyenes vonal a titkolástól az
előbújásig. Nyugodtan adhatsz magadnak időt arra, hogy felfedezd
átgondold és megfogalmazd, hogy pontosan milyen queer vagy, ha
ez egyáltalán számít neked.
A szobában csend van, csak a mennyezeti ventilátor zúg halkan.
– Bocsánat, nem szereted ezt a szót? – visszakozik Dev. – Az
LMBTQIAP+ ábécé melyik betűje vagy?
– Nem, a queer megfelel. Csak… téged nem érdekel, hogy még nem
jöttem rá mindenre?
Dev a lábujjával megböki a sípcsontját.
 – Miért érdekelne?
– Huszonnyolc éves vagyok. Nem kellene már tudnom?
– Van, aki ötévesen tudja, van, aki ötvenévesen. Ez nem verseny.
– És téged nem zavarna? Ha együtt lennénk?
Dev mozdulatlanná dermed vele szemben az ágyon.
– Együtt?
Charlie elvörösödik. Hosszú nap volt, és nem szabadna átlépnie az
idő láthatatlan határát azzal, hogy a jövőre utalgat. Még csak most
vette rá Devet, hogy beleegyezzen a három hétbe.
– Mondjuk, elméletben. Egy képzeletbeli alternatív idővonalon,
ahol a műsor után együtt lehetnénk.
Dev megvakarja borotválatlan állkapcsát.
– Egy feltételes, képzeletbeli, alternatív idővonalon zavarna-e a
szexualitásod bizonytalansága? – Úgy tesz, mint aki mélyen
eltöpreng. – Hát, nem.
Charlie már így is eléggé beégette magát ezzel a beszélgetésbeli
kitérővel, tovább kellene lépnie, de a kérdéssor hirtelen olyan,
mintha egy bourbonfolt lenne Dev pólóján. Ki kell szednie – teljesen
ki kell szednie, most azonnal.
– Zavarna téged, hogy nem vagyok szexuálisan tapasztaltabb?
– Eddig sem zavart – incselkedik Dev. Charlie érzi, hogy az arca
belefagyott az összeszorult kifejezésébe, a szemöldöke fölött
éledezni kezd a szorító fejfájás. Dev hangja ellágyul.
– Ó, hé, jól van! Komolyan kérdezted.
Dev feltűri a képzeletbeli ingujját, mintha nekilátna a munkának,
készen arra, hogy kövesse Charlie kattogó gondolatait, bármilyen
utat is járjanak be.
– Egy feltételes, képzeletbeli, alternatív idővonalon, ahol együtt
vagyunk, zavarna-e, hogy szexuálisan tapasztalatlan vagy, és még
nem jöttél rá mindenre?
Dev elmosolyodik. Charlie-val nevet, mindig.
– Hmm. Feltételezem, hogy ebben a feltételes, képzeletbeli,
alternatív idővonalon együtt élünk?
– Ez gyors volt.
– Hidd el, soha nem tennéd be a lábad a jelenlegi lakásomba!
– Teljes mértékben hiszek neked.
– Szóval, van egy házunk Venice Beachen.
– Hát, ez drágán hangzik.
– Nos, te fizetsz!
– És hosszú az ingázás Palo Altóba.
– Te otthonról dolgozol! – vág vissza Dev, Charlie logikájától
megemelkedett hangon. – Szóval, van ez a házunk, aminek
valószínűleg mindig fertőtlenítőszer és fehérítő illata van, és
zabkásás tusfürdőé. És természetesen neked lenne egy saját
fürdőszobád, mert sok helyre van szükséged a sok szépítkezéshez.
– És mert te soha nem mosod le a fogkrémet a mosdókagyló
faláról.
– Ó, nem. Soha. – Dev komolyan megrázza a fejét. Charlie felnevet,
de közben gombóc keletkezik a torkában. – És feltehetően néhány
szombat este otthon maradunk, puzzolunk, és űrtémájú sorozatokat
nézünk, tele dögös pasikkal, akik nem jönnek össze egymással. És
néhány szombat este elmegyünk étterembe, ahová titokban hozod a
saját villádat, és utána hazajövünk, és nézünk valami valóságshow-t
igazi feleségekről.
Dev hangja elcsuklik, és Charlie azon tűnődik, hogy a feltételes,
képzeletbeli, alternatív idővonal vicce vajon az ő torkát is kaparja-e
egy kicsit.
– És azt hiszem – mondja Dev halkan –, ha ez lenne az életem,
akkor nem, Charlie. Nem érdekelne, hogy senki mással nem
feküdtél le, és az sem érdekelne, ha nem vonzódnál szexuálisan
senki máshoz. Elég csodálatos lenne tudni, hogy engem választottál.
Dev megint kirázza a karját, mintha ezzel lerázhatná magáról az
életüknek ezt a szépséges változatát, ami soha nem lehet az övék.
De Charlie magának akarja. Csak ki akarja érte nyújtani a kezét újra
meg újra meg újra. Megragadja Devet a pólójánál fogva, az ölébe
húzza, és megcsókolja, mert nem tudja megállni. Dev ujjai a hajába
túrnak, és Charlie karja Dev dereka köré fonódik. A gyönyörű
egyszerűség, hogy megcsókolhat valakit, aki mindig elfogadja őt, aki
megérti az agyát, aki nem akarja megváltoztatni vagy dobozokba
tuszkolni, aki csak azt akarja, hogy még inkább önmaga legyen.
A francba, szereti Devet!
Teljes szívéből. Őrületesen. Talán visszavonhatatlanul.
Visszagondol a legelső estére, Dev arrogáns kis vigyorára. Tudom,
hogy én elérem, hogy szerelmes légy! Charlie belekacag Dev szájába
az emlékre.
– Mi olyan vicces? – böki meg Dev a bordáját.
Charlie megrázza a fejét, és megcsókolja Dev torkát, amíg teljesen
el nem olvad az ölében.
– Mutathatok neked valamit?
Charlie lemászik az ágyról. Dev pedig tettetett duzzogással figyeli,
ahogy a kézipoggyászához megy, és előhúzza a barna uzsonnás
zsákot, amit Parisától kapott a reptéren.
– Ez micsoda?
– Parisa búcsúajándéka.
 Dev csak egy kicsit húzza szét a zacskó száját, és rögtön
hisztérikus nevetésben tör ki.
– Óvszer és síkosító! Parisa adott neked ötven darab óvszert és egy
síkosítót? – Aztán Dev előhúz három kartoték kártyát. – Ó, és rajzolt
neked néhány képet… Édes Jézusom! Parisának eléggé szemléletes
művészi stílusa van!
Charlie ledobja magát az ágyra, és megpróbálja eltakarni az arcát,
hogy elrejtse a pirulását.
– Tudom! Borzasztó nőszemély!
– Miért akartad ezt megmutatni nekem?
Az ujja közötti résen keresztül hunyorog Devre.
– Ööö…
– Ó, Charlie – mondja Dev félig édes, félig rohadtul atyáskodó
hangon. – Ugye tudod, hogy nem kell megtennünk azokat a
dolgokat, amiket Parisa élénken ábrázolt ezeken a kártyákon ahhoz,
hogy kielégültnek érezzem magam? – Dev odanyúl, és megnyugtató
köröket dörzsöl Charlie hasára. – Komolyan gondoltam, amit
mondtam. Nem érdekel a tapasztalatlanságod. Én nagyon kielégült
vagyok. Nincs szükségem semmi másra.
Charlie vesz egy mély levegőt, és megpróbál emlékezni, milyen
jutalmai vannak annak, ha elég bátor ahhoz, hogy kérje, amit akar.
– De mi van, ha én akarok valami mást kipróbálni?
Dev ismét mozdulatlanná dermed, Charlie pedig felnyúl, óvatosan
leveszi Dev szemüvegét, és leteszi az üres csirkés satay-os tányér
mellé.
– Charlie – kezdi Dev rekedtesen. Kérdés bújik meg ebben a két
szótagban, Charlie pedig úgy válaszol rá, hogy lovagló ülésben Dev
ölébe mászik, és hozzádörgölőzik. A kezét Dev mellkasára teszi,
széttárja az ujjait, és azt kívánja, bárcsak nagyobb lenne a keze,
hogy egyszerre érinthesse Dev egész testét.
– Charlie – kezd bele Dev újra, és ezúttal sikerrel jár: – Nekünk
nem kell…
– Tudom, de szeretném, ha megtennéd. Te akarsz… akarsz…
velem?
– Jóságos isten, igen! – Dev felemelkedik, belekapaszkodik Charlie
melegítőnadrágja derekába, és ahogy sietve próbál rátalálni az
ajkára, a foga az állának ütközik.
– Bár lehet, hogy ügyetlen leszek – figyelmezteti Charlie.
– Legyél is! Őszintén szólva, az ügyetlenséged az, ami tökre
begerjeszt.
Charlie elneveti magát. Dev felnyúl, hogy a két keze közé fogja az
arcát.
– Komolyan beszélek. – A hangja gyengéd lesz, biztató. Ezt a
hangot használja a forgatásokon is, amikor Charlie kiborul, a
hangjának magassága és dallama tökéletesen igazodik a
szorongásához. – Az első este, amikor idegesen izzadtál, és hányás
volt az álladon lévő gödröcskében… – Dev lecsúsztatja a kezét
Charlie vállára, majd végigsimít a mellkasának körvonalain. – A
francba is, gyönyörű voltál!
Charlie fejest ugrik egy hosszú, forró csókba, ami nem ér véget,
amíg már mindketten meztelenek, zihálnak és kemények. Dev
lehetetlenül szorosan magához öleli, mielőtt pozíciót vált az ágyon,
és pontosan azt mondja Charlie-nak, amit hallania kell.
– Komolyan beszélek, Charlie! Nem néhány tulajdonságod
ellenére kedvellek. – Olyan, mintha legalább annyira magához
beszélne, mint hozzá, mintha a szavak egy kettejük számára készült
visszhangkamrában ragadtak volna. – Én mindenedet szeretem. Ezt
tudod, ugye?
Hallani, hogy Dev kimondja azt, amit Charlie a szíve mélyén
tudott – nem tudta, hogy lehetséges Devet még jobban szeretnie,
hogy a szerelem egy feneketlen kúttá válik benne, amit egész
életében próbálhatna feltölteni. Attól, ahogy ezen az új módon
beteljesül Devvel, a Charlie-ban lévő kút túlcsordul. Olyan érzés,
mintha kicipzárazná a bőrét, mintha kilépne önmagának ebből a
jelmez-változatából, hogy a valódi énjévé váljon, mintha felfedezne
valami igazat, ami olyan mélyen el volt eddig temetve, hogy azt
hitte, soha nem fogja elérni azt a személyt, de most itt van, és Dev
vele van, fogja a kezét, és végigvezeti rajta.
Az éjszaka közepén Dev után nyúl, de Dev már ott van, karját
szorosan köré fonva.
– Én téged választanálak – suttogja Charlie a sötétségbe.
Bár Dev szeme csukva van, biztos benne, hogy hallotta.

Dev
Én téged választanálak.
Ezt mondta Charlie. Én téged választanálak.
De a mai napon nem őt választja. Bali túl gyorsan elrepült a
füstölők és Charlie illatának ködében, és máris elérkezett egy újabb
Koronázási Ceremónia. Ma este Charlie három nőt fog kiválasztani,
akik továbbmennek a Hazaország látogatásokra, és a Hazaország
látogatások után Charlie kiválasztja az utolsó két nőt, és a következő
tizenöt napban Charlie semmikor sem fog odanyújtani egy tiarát
neki, és megkérdezni, hogy szeretne-e a hercege lenni.
A díszlet másik végében Charlie felemel egy ékköves tiarát.
– Daphne – mondja, és a nő kilép a sorból, hogy odamenjen hozzá.
– Szeretnél a hercegnőm lenni?
– Természetesen! – Daphne sugárzik, Charlie pedig szégyenlősen
elmosolyodik, ahogy óvatosan a hajába illeszti a koronát.
Dev mindig is tudta, hogyan fog végződni ez a történet. És most
két hete maradt, hogy kitalálja, hogyan békéljen meg ezzel.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 8. rész 2021. november
1., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Kiegészítő felvétel, a masszázs Küldetés után (a Kézimunka
Krízis után)
Helyszín: Helyszíni felvétel a villában, Amedben, Balin

Charlie [motyogva, alig hallhatóan]: Tudom.

Producer [hang a képen kívül]: Jól vagy? Azok után, ami az előbb
Sabrinával történt?
Charlie: Kissé kínosan érzem magam, de ez szokásos állapot.
Producer: [Belép a képbe.] Amit Sabrina tett, az nem volt helyes! Nem
kellene szégyenkezned emiatt. Nem a te hibád volt. Azért kellene
inkább szégyenkezned, ahogy ebben az aprócska köntösben kinézel.
Charlie: Boldogan elégetném, az egész nap emlékével együtt.
Producer: Na, azért ne kapkodjuk el a dolgokat…
 NYOLCADIK HÉT
San Francisco – 2021. július 25., vasárnap
3 versenyző és 14 nap van hátra

Charlie
A hazaérkezés nem tűnik a legmegfelelőbb kifejezésnek.
Charlie számára olyan érzés, mintha a múlt és a jelen ütközne
össze a mellkasában, amikor a Tajpejből érkező csatlakozó járatuk
leszáll a San Franciscó-i repülőtéren. Itt kezdődött az utazása nyolc
héttel ezelőtt, amikor Parisa felültette őt egy Los Angelesbe tartó
gépre, hogy az Örökkön Örökké hercege legyen. Innen indult és ide
érkezett, amikor még a WinHannál dolgozott, ő és Josh egymás
mellett ültek az első osztályon, Londonba, Szingapúrba, Tel Avivba,
Mumbaiba. És most itt száll le Angie Hazaország látogatására, Dev
kézipoggyászával a vállán, a maga mellett kókadozó Julesszal,
miközben a csomagkiadó szalagnál a felszerelésekre várnak. Nézi,
ahogy Skylar és Ryan felhajtják az eszpresszójukat a Peet’s Coffee-
ból, várják, hogy találkozni tudjanak az utazási csapattal, és
megbeszéljék a másnapi terveket. Nézi, ahogy Dev valami hülye
játékot játszik a telefonján. És azon gondolkodik, hogy ki volt,
amikor elhagyta San Franciscót, és ki lesz két hét múlva, amikor
ennek az egésznek vége.
A kimerült stábot furgonok flottája szállítja egy San Fransisco
belvárosában lévő szállodába, és útközben elhaladnak Charlie
apartmanháza mellett is, amelyikben már majdnem három éve
lakik, és amelyik két hónapja üresen áll. Felnéz, és keresi az ablakot
a huszadik emeleten, a déli sarokban – a saját ablakát –, és rájön,
hogy hiányzik neki. Nem is annyira maga a lakás, ami hideg és
steril, hanem az, amit jelképezett. Róla, az életéről, arról, hogy
milyen messzire jutott az iskolai és az otthoni bántalmazástól. A
huszadik emeleten mindig úgy érezte, hogy a múlt soha nem érheti
el őt.
Ezt érezhetné megint. Két hét múlva megkéri Daphne kezét. A nő
már megígérte, hogy igent mond, ha megkéri. A műsor adásba
kerül, és az élő finálé különkiadásban úgy tesznek majd, mintha
szerelmesek lennének, és Devnek köszönhetően a tökéletes herceg
hatását fogja kelteni. Újra híres lesz; újra lesz munkája; újra
íróasztalhoz ülhet, és újra az agyához illő munkát végezhet. Újra
lehetősége lesz letenni valamit az asztalra. Csakis ez volt az oka,
hogy eljött ebbe a műsorba.
Mindene meglehetne, amire valaha is vágyott. Akkor miért nem
tudja kiverni a fejéből egy Venice Beach-i kis ház képét, aminek
zabkása és fehérítő illata van? Miért nem tud megszabadulni ettől a
gombóctól a torkában?

– Tényleg nem gondoltam, hogy ez lehetséges, de beismerem,

tévedtem!
– Nem gondoltad, hogy mi lehetséges?
– Hogy ne legyél vonzó. De íme – Dev meglengeti a kezét –, a
sapka ereje.
 Charlie letépi a sapkát a fejéről, és azonnal megrohamozza a víz
felől érkező jeges szellő. A Golden Gate Parkban vannak, hogy
lefilmezzék az újratalálkozását Angie-vel, és az öböl felett még
mindig reggeli köd lebeg. Július vége van, és Charlie-nak Dev
gúnyolódása ellenére vissza kell vennie a sapkáját.
– Úgy nézel ki, mintha kopasz lennél – jegyzi meg Dev. – Azt
tudtam, hogy a hajad az egyik legjobb vonásod, de nem vagyok
benne biztos, hogy felfogtam, mennyit is tesz az arcodért.
– Ugye tisztában vagy azzal, hogy rajtad is sapka van?
Dev oldalra billenti a fejét.
– Igen, de én történetesen elképesztően jól nézek ki sapkában!
Charlie kockáztat, és diszkréten Dev keze után nyúl.
– Te mindig elképesztően jól nézel ki.
– Eddig a pillanatig azt hittem, hogy én is elmondhatom rólad
ugyanezt. – Dev nem húzza el a kezét, és Charlie ámul ezen a
pillanaton, hogy egy parkban, nyilvánosan fogja Dev kezét, szinte
úgy, mint a normális emberek (ha figyelmen kívül hagyja a
kamerákat, a lámpákat és a produkciós stábot). A gombóc a
torkában már golflabda méretű.
– Úgy tűnik, fiúk, ti nagyon összebarátkoztatok!
Charlie megfordul, és megpillantja Maureen Scottot, amint magas
sarkú csizmájában átgázol a parkon, ezüstszürke bubifrizuráját a
szél mintha teljesen kikerülte volna. Dev hatalmas lépést tesz hátra,
Charlie keze már csak az üres levegőt fogja. Charlie tisztában volt
vele, hogy a showrunner újra csatlakozik hozzájuk a Hazaország
látogatásoknál a forgatás utolsó két hetében. Ezt a tényt azonban
igyekezett kitörölni a tudatából. A forgatás azonnal megváltozott
Maureen figyelmes tekintete alatt; Skylar újra dobozszám eszi a
savlekötőket, miközben a produkciós asszisztensekkel üvöltözik;
Ryan döntései egy kicsit tudatosabbnak tűnnek; Jules mozdulatai
egy kicsit idegesebbek, a tekintete állandóan Dev és Charlie között
ugrál, majd Maureenre villan.
A változás Devben a legrosszabb. Merev és formális, és mindig
annyira igyekszik a nő kedvében járni.
– Charlie készen áll a bevezető jelenetre, amint Angie is, Maureen!
Maureen egyikükről a másikukra néz, majd egy mosolyt villant
rájuk.
– Csodálatos.
Amikor Angie megjelenik a park túloldalán, Charlie pontosan azt
teszi, amire Dev utasítja: odarohan hozzá, felkapja, és boldogan
körbeforog vele.
– Én is örülök, hogy látlak! – mormolja Angie a fülébe,
meglepődve és összezavarodva.
Charlie lopva Maureen Scottra pillant, aki Skylar válla mögött
figyel. Angie követi a tekintetét.
– Á, értem – mondja. Aztán megragadja a tarkójánál fogva, és
lehúzza magához egy csókra. – Akkor mindent bele, szivi!
Angie határozottan belead mindent. Folyamatosan csüng rajta,
amikor megebédelnek a lány kedvenc burritós helyén a Mission
városnegyedben. Fogja a kezét, miközben bebarangolják az UCSF
orvosi karának kampuszát, ahol ősszel megkezdi a tanulmányait.
Megcsókolja a Lombard Street tetején, és egy őszinte pillanatban
bevallja neki, hogy szerelmes belé. Charlie-t először eltölti a
bűntudat, de amikor a kamerák leállnak, Angie rákacsint, és
barátságos puszit nyom a tenyerébe.
– Nagyon jó a csaj – mondja Dev, amikor már együtt ülnek a
limóban, és Berkeleybe tartanak, hogy találkozzanak Angie
családjával. – Kár, hogy nem ő lesz a következő hercegnőnk. Még ha
meg is tudnánk győzni a csatornát, Angie igazából orvos akar lenni,
nem pedig valóságshow-sztár. Ki gondolta volna!
Egy telefon rezegni kezd, és Dev a kezében tartott képernyőre
mered.
– Kaptál egy üzenetet. – A hangja üresen cseng, ahogy Charlie
kezébe nyomja a telefont.
Charlie lenéz a képernyőre, és meglátja a nevet vastag betűkkel.
Josh Han.
Izzad a keze, küszködik, hogy megnyissa az üzenetet. Úsznak a
szeme előtt a szavak, és az agyának néhány percbe beletelik, mire a
megfelelő sorrendbe rendezi őket, és ki tudja bogozni a
jelentésüket. Több mint egy éve nem beszélt Joshsal, azóta, hogy az
éjféli rendkívüli bizalmatlansági szavazás után eltávolították a saját
cégéből, és még csak az irodáját sem engedték neki összepakolni.
Idegenek jöttek a lakására egy költöztetőkocsival, és elhozták a bőr
Chesterfield kanapéját, az antik sakk-készletét, a könyveit.
Hé, haver. Áll az első üzenetben. Hallottam, hogy SF-ban forgatsz.
Egy második üzenet. Akartál volna találkozni? Reggeli holnap az
LD-ben?
Egy harmadik. Beszélhetünk a melóról.
Charlie-t megfosztották az oxigéntől. Ez mindaz, amit remélt.
Több, mint amit remélni mert, mert ez Josh. A cége. A cég, amit
együtt építettek fel. Reggeli Joshsal.
– Úgy tűnik, minden sínen van – szólal meg Dev az ülés másik
végén. Charlie nem tudja levenni a szemét a telefonja
képernyőjéről.
 Sajnos már azelőtt rátör a szorongás, hogy találkozik Angie
szüleivel.
– Isten hozta! Üdvözöljük! – kiáltja Angie édesanyja, amint
megérkeznek. Kérdezés nélkül magához öleli Charlie-t, aztán
bemutatják Angie egész rokonságának: a szüleinek és a
nagyszüleinek és a nagynénjeinek és a nagybátyáinak és a
testvéreinek és az unokatestvéreinek, és három üzenete van Josh
Hantól, és ez már egyszerűen túl sok.
Ryan és Jules már az utazó csapattal üvöltöznek a
létszámkorlátozás miatt, amikor Charlie a legközelebbi mosdó felé
veszi az irányt, hogy ott vészelje át a pánikrohamot, ami hetek óta
az első.
Angie követi.
– A fenébe! Annyira sajnálom! Tudhattam volna, hogy nem
szabad annyi embert meghívnom, de Maureen azt akarta, hogy
különleges alkalom legyen.
Hát persze, hogy Maureen azt akarta. Az otthon maradt pasi az
első este, a gyapjúöltöny, Megan és Delilah, a masszázs Küldetés –
néha az az érzése, hogy Maureen Scott szándékosan próbálja
provokálni.
– Nem, semmi baj! Csak… Annyira sajnálom, hogy kínos helyzetbe
hozlak a családod előtt!
Angie letérdel a WC elé, ahol Charlie az arcát a kezébe temetve ül.
– Charlie, nem hozol kínos helyzetbe azzal, hogy szorongással
küzdesz! És nem mintha valójában járnánk.
Charlie felnéz a lányra, és megpróbál nagy levegőt venni.
– Sajnálom! – Mélységesen komolyan gondolja. Angie nem
érdemli meg, hogy kihasználják országos adásban. Ezt egyik nő sem
érdemelte meg. – Sajnálom, hogy semmi sem volt valós köztünk!
– Ó, kicsim, semmi baj! Tudom. Tudom. – Megpaskolja a lábát,
megpróbálja lekopogtatni a térdén a ritmust, anélkül, hogy tudná,
mit jelent. – Én csak hagytam magam sodródni az árral, és nem
bántam meg belőle semmit. Csodálatos helyekre utazhattam néhány
csodálatos hölggyel. Emellett mindenki tudja, hogy a női barátságok
az egyetlen kapcsolatok ebben a műsorban, amik valóban tartósak.
Kinyílik a fürdőszobaajtó, és Dev bepréseli a résen vézna testét.
Amint Angie meglátja, elhátrál, hogy Dev elfoglalhassa a helyét
Charlie lábánál.
– Hé, hogy érzed magad? – Dev azonnal elkezdi dobolni a
megfelelő morzekódot Charlie lábán. – Ryan összevert néhány
nénikét, úgyhogy a hely mostanra nagyjából kiürült.
Charlie Dev kezére teszi a kezét.
– Köszönöm!
Dev a kelleténél kicsit tovább tartja rajta a pillantását Angie előtt.
– Semmiség.
Ahogy Dev felsegíti a WC-ülőkéről, felnéz, és észreveszi, hogy
Angie őket nézi. Gyengéden elmosolyodik.
– Tudom – ismétli meg. És Charlie most már érti. Angie tudja.
Talán egész végig tudta.
Angie nem esik ki a szerepéből az este hátralévő részében, és
amikor a vacsora véget ér, kikíséri őt a fekete terepjáróhoz, ami
arra vár, hogy visszavigye a hotelébe. Forrón megcsókolja, és azt
mondja, alig várja, hogy újra találkozzanak a hétvégén Maconben a
Koronázási Ceremónián. De mielőtt Charlie beszállna a kocsiba,
Angie szorosan magához húzza, és túl halkan ahhoz, hogy a
mikrofonok meghallják, a fülébe súg:
 – Még nem késő, hogy ne az ő szabályaik szerint játsszunk!

Dev
Másnap reggel Charlie kétszer is hány, és a keze annyira remeg,
hogy Devet kéri meg, kösse meg a nyakkendőjét.
– Miért veszel nyakkendőt egy villásreggelihez?
– Én… azt akarom, hogy Josh emlékezzen arra, hogy tudok… profi
lenni.
Dev a nyelvébe harap, hogy ne mondjon semmit arról, Josh Han
hová dughatja fel a profizmusát. Charlie túlságosan izzad a
viccelődéshez.
– Eljössz velem, ugye? Én… nekem ez nem fog egyedül menni!
– Megígértem, hogy elmegyek veled – biztosítja Dev nyugodtan.
Charlie kétségbeesetten bólogat.
– Szükségem van rád, hogy ott legyél és irányíts. Hogy
megakadályozd, hogy rosszat mondjak.
Dev a nyakkendője csomójánál fogva magához húzza Charlie-t.
– Te sosem mondasz rosszat, kedvesem!
Josh Han természetesen úgy fest, mint minden Szilícium-völgyi
tech tuskó, akivel Dev valaha találkozott, amikor húsz perc késéssel
az étterembe érnek. Túraszandált és nedvességet felszívó pólót
visel, amire egy Patagonia mellényt vett. Valószínűleg rengeteg
pénzt költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint aki leszarja, és a Le
Délicieux biztosan nem szerepel Dev éttermi költségvetésében.
Nehéz emlékezni arra, hogy ez Charlie valódi élete: Windsor-
csomós nyakkendők és üzleti brunchok túlárazott éttermekben San
Francisco belvárosában. Eddig csak az Örökkön Örökké
inkubátorában ismerték egymást, de Josh Han és a Le Délicieux
felszolgálói – akik a pillantásaik alapján úgy tűnik, mindannyian
kifogásolják a cargo rövidnadrágot – jó emlékeztetőül szolgálnak
arra, hogy ő nem tartozik Charlie valódi életébe, nem számít,
mennyire máshogy akarja képzelni.
– Chaz! – kiált fel Josh, amikor meglátja Charlie-t. – Tesó, rég nem
találkoztunk!
Josh megöleli Charlie-t. Charlie megfeszül.
– Még mindig nem csíped, ha hozzád érnek, mi? – Josh kuncog, és
a lehető leglekezelőbb módon megveregeti Charlie karját. – Ez az én
jó öreg Chazem!
Charlie Winshaw-nak nem létezik olyan változata, amelyik
önként beleegyezne egy olyan becenévbe, mint a Chaz, és Dev már
azelőtt felhúzza magát ezen az egészen, mielőtt még leült volna.
– És ez kicsoda?
Charlie kínosan Dev felé fordul, a homlokát teljesen összekuszálja
az idegesség.
– Ő a… producerem. Dev.
A producerem.
Josh egy pillanatra zavartnak tűnik, hogy Charlie miért hozta el a
producerét egy üzleti megbeszélésre, de végül megvonja a vállát,
mintha azt mondaná, Charlie már csak ilyen. Leülnek, és Josh már
rendelt is egy kör Bloody Maryt, hogy belecsapjanak. Dev nem nyúl
a sajátjához.
Josh a második negyedév jövedelméről, a Nasdaqról és valami
tokiói csúcstalálkozóról kezd beszélni, ami alatt Charlie
idegességében összeizzadja a vászonszalvétáját. Dev a férfit
tanulmányozza, aki megalázta a barátját, és kizárta őt egy egész
iparágból.
Elnézést. A sztárját.
Josh Han élőben is ugyanolyan jóképű, mint a termékbemutató
videókon. Sűrű, sötét haja tökéletesen fésült, és gyönyörű állkapcsa
van, amit Dev legszívesebben megcirógatna, mielőtt beveri a képét.
Csakhogy nem ütheti meg Josh Hant, mert ez itt Charlie esélye,
hogy mindent megkapjon, amire vágyik.
– Hogy őszinte legyek, nem akartam elhinni, amikor
meghallottam, hogy elvállaltad azt a műsort – mondja Josh, és
közben a zellerével köröz az üres poharában. – De őrületes a hype
az évaddal kapcsolatban! Mindenki csak erről beszél.
– Ó, nos, én… ööö… – Olyan, mintha valaki megnyomott volna egy
gombot, és visszaváltoztatta volna Charlie-t azzá a változatává, aki
az első este kiesett a limóból.
Az asztal alatt Dev Charlie térdére teszi a kezét, hogy
megnyugtassa.
– Nagyon szerencsések vagyunk, amiért Charlie a műsor sztárja
lett! Hogy őszinte legyek, ő az egyik legjobb herceg, aki valaha
megfordult a műsorban. Szerintem fantasztikus évad elé nézünk!
Josh nevetni kezd, és egyértelműen valakinek a kárára.
– Látnod kellett volna őt a főiskolán! A csajok folyton koslattak
utána a kampuszon, de neki fel sem tűnt. – Úgy beszél Charlie-ról,
mintha ő ott sem lenne. – Szerintem nem is csókolt meg senkit,
amíg… Hogy is hívták? Mikor végzősök voltunk? Emlékszel, nekem
kellett az egészet elintéznem neked, és te még úgy is elkúrtad!
Josh megint nevetni kezd, és Charlie kisebb lesz, összemegy a
szürke öltönyében.
 – Ha. Ha. – Dev ezt a két szótagot a lehető legmetszőbben ejti. –
Annyira humoros, amikor gúnyolódsz rajta, amiért nem tesz eleget
a hiperszexualizált elképzeléseidnek a férfiasságról!
– Hűha, haver! – Josh Han mindkét kezét feltartja. Mellette Charlie
éles pillantást vet Devre.
– Te, ööö, azt írtad az üzenetben, hogy talán… munka?
Egy felszolgáló érkezik az asztalukhoz, és Josh bátorkodik
mindenkinek rendelni, mielőtt végre hajlandó egy pillantást vetni
Charlie-ra.
– Igen, elképzelhető, hogy lenne egy melóm számodra. – Még ezt
is képes annyira lekezelően mondani, hogy Devnek össze kell
szorítania az állkapcsát, nehogy felüvöltsön. – Megszereztük ezt az
új startupot a társkereső alkalmazásuk miatt, igazán nagyszerű
koncepció, úgy működik, mint a TikTok. Sajnos a mérnökeinknek
gondjuk akadt az alkalmazás integrálásával a meglévő
kódbázisunkba, és rengeteg problémába ütköztünk. Senki sem
ismeri úgy a WinHan kódbázist, mint te!
Dev érzi, ahogy Charlie testében minden izom visszatartja a
lélegzetét.
– Munkát ajánlasz nekem?
– Hacsak nincs már valami más terved, miután végeztél ezzel az
egész tündérmesés dologgal.
Josh tudja, hogy Charlie-ra nem vár semmilyen állás, tudja, hogy
gyakorlatilag megakadályozta, hogy a főiskolai legjobb barátja
bárhol is dolgozni tudjon. Charlie korábban kockázat volt a
befektetők előtt, de most, hogy hamarosan az ország egyik
leghíresebb embere lesz, amikor végre elkezdik sugározni az évadot
– most, hogy a WinHannak szüksége van rá –, Josh úgy tesz, mintha
mindez meg sem történt volna.
– Azt akarod, hogy én vezessem ezt a startupot? – kérdezi Charlie.
Olyan átkozottul reményteljes a hangja.
– Nos, nem egészen vezetni, nem. Csak a kódot kell integrálnod.
Vállalkozóként szerződnénk veled. Tudom, hogy nehéz volt neked a
WinHannál történtek óta, és gondoltam, szükséged van erre. És ki
tudja? Ha ez jól sikerül, és a kis furcsaságaidat is kordában tartod,
talán még arról is szó lehet, hogy visszavegyünk az irodába.
És akkor Devnek muszáj mondania valamit, különben tényleg
beveri Josh Han markáns állkapcsát.
– Te most viccelsz?
Charlie-nak sikerül egy figyelmeztető „Dev”-et sziszegnie az orra
alatt, de Devnél már betelt a pohár, és csak halványan emlékszik rá,
hogy nem szabadna kiabálni egy olyan étteremben, amiben négy
különböző kristálycsillár lóg.
– Hogy vagy képes ott ülni és így sértegetni, felajánlani neki, hogy
vállalkozóként szerződsz vele, amikor a neve még mindig ott van a
cég felén? Az egész vagyonod az ő agyának köszönheted, és most azt
akarod, hogy könyörögjön azért, hogy újra beengedjék az épületbe?
Baszd meg!
– Hé, na! – mondja Josh, és a tekintete végigsiklik az étteremben,
hogy lássa, milyen fontos emberek lesznek tanúi ennek a kis
szóváltásnak. Josh még megalázottságában is jóképű és
összeszedett, és Dev agyának egy része, amit nem öntött el a düh,
azon tűnődik, hogy Charlie agyának egy része vajon szerette-e Josh
Hant, mielőtt még tisztában lett volna vele, mit jelent érzéseket
táplálni egy másik férfi iránt. Ezért van Joshnak akkora hatalma
felette, ezért érzi Charlie ilyen erőtlennek magát?
 Ez a gondolat csak még jobban felkorbácsolja Dev dühét. Nem
csoda, hogy Charlie úgy érkezett a műsorba, hogy meg volt arról
győződve, ő nem érdemli meg, hogy szeressék, úgy, ahogy van.
Minden egyes ember, akit valaha szeretett, csak megerősítette
abban a meggyőződésében, hogy ő sosem lesz elég.
– És nincsenek „kis furcsaságai”, és nincs olyan része a
személyiségének, amit meg kellene tanulnia kordában tartani, hogy
a kedvedben járjon! Charlie együttérző, briliáns, vicces és átkozottul
szexi. – A legutolsó részletet talán kihagyhatta volna, de csak
mondja tovább: – És hogy teljesen őszinte legyek, ha nem tudod
elfogadni őt olyannak, amilyen, akkor meg sem érdemled! És az a te
kibaszott veszteséged.
Egy ponton a monológja során Dev felállt, és most több felszolgáló
is várakozik a közelben, hogy kikísérjék. De ő majd kikíséri a saját
seggét, köszöni szépen!
Gyorsan Charlie felé fordul, aki elvörösödött és verejtékezik, és –
Dev kitart a véleménye mellett – átkozottul szexi.
– Sajnálom! Bármi legyen is, én támogatlak, de képtelen voltam
csak itt ülni, és végignézni, ahogy megaláznak téged. Kint
megvárlak!
Aztán megpördül a magas szárú Conversének sarkán, és
kiviharzik az étteremből.

Charlie
Charlie nézi, ahogy Dev elviharzik a kis méretű versenyzongora
mellett, ami próbálja nyugtató zenével elnyomni a korábbi
szóváltást. A reggeliző üzletemberek vagy megfordulnak és
rosszallóan néznek rá, vagy zavartan elfordulnak, és úgy tesznek,
mintha nem vennék észre a hihetetlenül magas, hihetetlenül
sovány férfit a hihetetlenül túlméretezett farmerdzsekiben, ahogy
kifakad.
– Mi a franc volt ez? – csettint Josh.
Charlie visszafordul hozzá. A szorongás végigkúszik a
vastagbelén, a torkát pedig egyre növekvő, most már teniszlabda
méretű gombóc feszíti. Amióta előző nap megkapta Josh üzenetét,
rosszul van a gondolattól, hogy újra lássa ezt a férfit – a volt
kollégiumi szobatársát, a volt legjobb barátját, a volt üzlettársát. Azt
a férfit, akinek a véleményét és megbecsülését mindig is a
legnagyobb becsben tartotta.
A gondolat, hogy újra találkozik Joshsal, súlyos nyomással
telepedett rá, de ez az, amit akar. Egy esélyt, hogy újra a tech
iparban dolgozhasson. Mindent csakis ezért tett. A potenciális
országos megaláztatás, a kamerák, a nőkkel csókolózás, a
hőlégballonok és a sok átkozott érintés végeredményben mind ezért
történt. És ahogy most Joshra bámul az asztal fölött ebben a pazar
étteremben, hirtelen már arra sem emlékszik, mit szeretett a régi
életében.
Kivéve, hogy szerette, hogy a munka pajzsként szolgált az élet
ellen – szerette, hogy az üveg és króm irodájának buborékában nem
kellett az irodán kívüli világon gondolkodnia, amiben idegennek, és
amiből kiszakítva érezte magát. Szerette, hogy a produktivitástól
értékesnek érezte magát, és szerette, hogy az elfoglaltság sosem
hagyott neki időt a gondolkodásra. Szerette, hogy a huszadik
emeleti lakása sikeressé tette őt mások szemében; azt jelentette,
hogy az élete mércéje jelentett valamit, még akkor is, ha a felszín
alatt minden üresnek érződött. Ez az, amit elveszített. Ez az, amiért
küzd, hogy visszaszerezze. A csillogó-villogó semmi.
– El sem tudom hinni, hogy az előbb lehordott egy olyan valaki,
aki egy valóságshow-nak dolgozik! – Josh dühösen nyúl Dev
érintetlen Bloody Maryjéért. – Mi volt ez egyáltalán, Chaz?
Talán amiatt, hogy lenézően beszél Devről, vagy talán a régi,
ironikus becenév hallatán, de a Charlie torkában lévő gombóc
hirtelen bizonyosságnak tűnik.
– Sajnálom, de mennem kell! – Feláll, és majdnem feldönti az
asztalt a térdével. – Igazából nem is sajnálom. Csak elmegyek.
– Várj! Elmész? – kérdezi Josh még úgy is, hogy már eltávolodott
az asztaluktól. – De mi van az alkalmazással? Nagyon jól jönne a
segítséged!
Charlie vissza sem néz.
– Inkább kihagyom!
Kiér az utcára, ahol addigra felszállt a köd, és addig pislog a
napfényben, amíg meg nem látja Devet az épületnek dőlve, ahogy
úgy bámul le a telefonjára, mint egy durcás tinédzser. Charlie
lépteinek hangjára azonban felnéz. Hegedű-szeme ebben a
megvilágításban olvadt borostyánszínűnek tűnik, és a nap az
arccsontját éri, az állának éles hegyét. Charlie teljesen biztosnak érzi
magát.
Dev a homlokát ráncolja.
– Tudom, tudom! Elcsesztem! Nem lett volna szabad elveszítenem
a fejem, de akkora pöcs volt veled, és képtelen voltam csak úgy…
Charlie három lépést tesz felé, belemarkol a farmerdzsekije
elejébe, a falhoz löki, és lenyeli Dev mondatának végét. Azzal a
magabiztossággal igyekszik csókolni, ami épp kivirágzik benne, új
érzések, amiket még csak most kezd megérteni, amiket még mindig
próbál feldolgozni. Hogy Josh mindig rajta nevet, Dev pedig mindig
vele. Ez a különbség egy huszadik emeleti lakás és egy Venice
Beach-i ház között. Ez a lassú felismerés, hogy Charlie az élete
hátralévő részét tölthetné azzal, hogy megragadja Devet a
farmerdzsekije elejénél fogva, és megcsókolhatja minden létező
téglafalnak dőlve.
Charlie tudja, hogy szereti Devet. Tudja, hogy őt választaná, ha
tehetné. De ez idáig nem igazán engedte meg magának, hogy
belegondoljon, mit is jelentene Devet választani. Egy közös életet.
Egy jövőt. Devet az ágyában mostantól örökké. Az agya alig képes
ezt felfogni. Charlie mindig is egyedül volt, mindig is fel volt arra
készülve, hogy egyedül lesz, és fogalma sincs arról, hogyan építheti
fel az ember a világát valaki más köré, vagy valaki mással együtt,
vagy hogy ez egyáltalán mit is jelent. De tudja, a torka mélyén, a
gyomra mélyén, a szíve egyenletes pumpálásában, hogy egy élet
Devvel csillogó-villogó valami lenne.
Dev elhúzódik tőle.
– Charlie, fényes nappal vagyunk egy forgalmas utcán!
Charlie egyszerűen visszarántja a fogával, és köszönömöt csókol
Dev szájára, Dev állkapcsára, Dev torkára, mint egy morzekódot.
– Akkor nem haragszol, hogy kiabáltam vele? – kérdezi Dev,
ahogy Charlie a nyakához simul.
– Nem haragszom.
Charlie valami egészen mást csinál, és nem tudja, mit kezdjen
ezzel a bizonyossággal.
A műsor szerint Daphne és Charlie egy külön töltött hét után Macon
belvárosának egy napsütötte parkjában találkoznak újra, egymás
felé szaladnak, amikor meglátják egymást, és Daphne a férfi karjába
ugrik.
A valóságban egy üres szállodai edzőteremben látják egymást
újra reggel hatkor, kamerák és stábtagok nélkül. A versenyzők nem
lakhatnak a családjukkal a Hazaország látogatásuk alatt – Dev
elmagyarázta, hogy ennek a külvilághoz való hozzáféréshez van
valami köze, de Devnek közben barbecue-szószos volt az álla, így
Charlie nem igazán figyelt oda arra, mit mond. Daphne és Charlie
ugyanabban a Courtyard Marriott hotelben szállnak meg, és úgy
tűnik, ugyanazt a nyughatatlan mozgáskényszert érzik a
megrendezett találkozójuk előtt.
– Milyen volt Dallas? – kérdezi Daphne az elliptikus trénerről,
szőke lófarka jobbra-balra himbálózik. Sportmelltartót és spandex
rövidnadrágot visel, és kétségtelenül ő a legszebb nő, akit Charlie
valaha látott. Ami legalább részben megválaszolja a szexualitását
illető bizonytalanságának egy részét. Egyértelműen nem vonzódik a
nőkhöz.
– Dallas szörnyű volt – válaszolja az edzőpadról. – Szörnyen
érzem magam, hogy Lauren nem tudja az igazságot. Úgy tűnik,
őszintén abban a hitben él, hogy a kapcsolatunk működik.
Daphne egy pillanatra elgondolkodik ezen.
– Mindannyian tisztában voltunk valamennyire az igazsággal,
mielőtt belevágtunk. Aki látta már ezt a műsort, az tudja, hogy az
embereknek mindig van valamiféle hátsó szándékuk, amiért
jelentkeznek az Örökkön Örökkébe. És tudtuk, hogy fennáll a
veszélye annak, hogy összetörik a szívünket.
– Gondolom.
Dallas Dev miatt is szörnyű volt, mert Dev megint kezd
eltávolodni tőle, bár nem egyszerre, mint korábban, hanem
fokozatosan. Vannak pillanatok, amikor a hangja megüresedik,
pillanatok, amikor a tekintete olyan helyre vándorol, ahová Charlie
nem tudja követni. Aztán magához tér, elneveti magát valamin,
amit Charlie mondott, vagy tátogva együtt énekel a The
Proclaimersszel a dallasi hotelszobájukban, és megcsókolja Charlie-
t, amíg mindketten megfeledkeznek minden másról.
Miután Daphne befejezi a harmincperces edzését az elliptikus
tréneren, odaül mellé a padra.
– Furcsa, nem? Hogy ma találkozol a szüleimmel?
– Nem érzel bűntudatot, amiért hazudsz nekik?
Daphne összefogja a lófarkát, és elkezdi befonni.
– Őszintén? Nem. Ettől rossz ember vagyok?
Mielőtt megnyugtathatná, Daphne folytatja:
– Igazából megkönnyebbültem. Anyukám és apukám állandóan
azzal nyaggatnak, hogy szerezzek már egy barátot. Még ha ez
köztünk nem is valódi, a szüleim nagyon boldogok lesznek, ha
együtt látnak minket. És én szeretnék…
– A kedvükben járni? – ajánlja Charlie. Daphne az ajkába harap,
Charlie pedig Josh Hanra gondol. Arra gondol, hogy megpróbál
megfelelni másoknak, és arra, hogy megpróbál megfelelni
önmagának. – De téged boldoggá fog tenni? Amikor majd hazudunk
az embereknek az eljegyzésünkről?
Erre nem szól semmit, de Charlie már úgyis tudja a választ.
Daphne tündérmesébe illő szerelemre vágyik, de közben azt is
szeretné, ha mások is látnák ezt rajta, ha helyeselnék a
normalitását. Tényleg annyira rettenetesen hasonlítanak egymásra!
– Téged boldoggá fog tenni? – kérdezi végül. – Hogy újra a tech
világban dolgozhatsz?
Charlie felbámul a falra szerelt tv képernyőjére, ahol némán
mennek a hírek. Daphne a kezéért nyúl.
– Még mindig ezt akarod, ugye? A végén megkérni a kezem? Hogy
az emberek azt gondolják, szerelmesek vagyunk?
A tornaterem üvegajtaja kinyílik, mielőtt válaszolhatna – mielőtt
egyáltalán kitalálhatná, hogy mit válaszoljon –, és Dev ott áll a
kosaras rövidnadrágjában és az ő stanfordos pólójában. Egy
másodpercig csak hallgat, nézi kettőjüket a padon szorosan egymás
mellett ülve, az ujjaik összefonódva.
– Ó – motyogja Dev, és Charlie gyorsan elengedi Daphne kezét. –
Bocsánat, én csak, izé, nem voltál a hotelszobádban, és át kellene
néznünk a mai nap menetrendjét – mondja.
Úgy érti, felébredtem az ágyunkban, és te nem voltál ott.
Charlie feláll, és megpróbálja utánozni Dev profizmusát.
– Igen, hát persze. Azt kellene tennünk.
Tesz egy lépést Dev felé, de Daphne feláll a padról, és megragadja
a könyökét.
– Hé – mormogja halkan, és magához húzza, nem is sejtve, hogy a
közelségük milyen hatással lesz az ajtóban álló Devre. – Már
mindjárt vége. Hamarosan mindened meglesz, amire csak vágysz!
Lábujjhegyre emelkedik, és megpuszilja Charlie arcát.
– Sajnálom – mondja Charlie, amint kettesben maradnak Devvel a
liftben.
– Nem kell. Nem gond.
 – Dev – nyújtja ki érte a kezét. – Csak arról beszéltünk, hogy…
– Tényleg nem gond!
De igenis az.

Dev
– Készen állsz rá, hogy találkozz a leendő anyósoddal és apósoddal?
Charlie megpróbál elmosolyodni, de az inkább grimasz.
– Vegyük fel újra – parancsolja Maureen a kamerák mögül –, és
ezúttal próbálj meg izgatottnak tűnni!
Charlie és Daphne visszabaktatnak a Reynolds-házhoz vezető
ösvény elejére.
– Izgatott vagy, hogy találkozol a leendő anyósoddal és
apósoddal? – kérdezi Daphne még nagyobb lelkesedéssel, Charlie-ba
karolva.
Charlie szeretettel néz le rá.
– Rettenetesen – mondja, és lehajol, hogy megnyugtatásképp
csókot nyomjon a nő csinos kis szájára.
És Devnek szüksége van egy italra. Vagy egy csomag Oreóra. Vagy
egy lobotómiára. Valamire, ami enyhíti a fájdalmat, amit az okoz,
hogy Charlie a szeme láttára megcsókolja Daphne-t.
Előző este, amikor leszálltak Maconben, Charlie visszarángatta a
hotelszobájukba. Kapkodva levetkőztette, bámulta a meztelen testét
az egyetlen éjjeli lámpa fényében, és szorosan a mellkasához ölelte.
Lassan és mélyen megdugta, mintha csak búcsúzna, és amikor Dev
reggel felébredt, Charlie már nem volt ott mellette. Az üres helye az
ágyukban lyukat szakított Dev mellkasán, és félmeztelenül a
hotelfolyosóra hajtotta Charlie-t keresve, hogy aztán Daphne-val
egymás kezét fogva találjon rá.
El kell fogadnia, hogy hamarosan csak Charlie nélküli reggelei
lesznek. Charlie felemeli az öklét, hogy bekopogtasson, de Daphne
apja még azelőtt felrántja az ajtót, hogy sikerülne neki.
– NeeNee! És Charlie! Isten hozott! Gyertek be, gyertek be!
Charlie és Daphne belép a házba. Dev nem követheti őket.
Egy felszereléseket szállító furgonban ül, és egy hordozható
monitoron nézi a közvetített felvételeket, majd amikor senki sem
figyel, előhúzza a telefonját, és bámulja a szelfit, amit még
Fokvárosban készítettek egymáshoz simulva.
– Reméljük, Reynolds tiszteletes okoz némi drámát – mondja
Maureen. – Szükségünk van egy kis hátborzongatóan birtokló,
régimódi vágású apai konfrontációra, hogy feldobjuk ezt a
dögunalmas látogatást.
Reynolds tiszteletes a legjobb értelemben okoz csalódást.
– Egy ateista alkalmazástervező? – kuncog Richard Reynolds. –
Nem éppen erre számítottunk, ugye, Anita? De az igazat megvallva,
mi csak nagyon örülünk, hogy a mi NeeNee-nk végre hazahozott egy
férfit!
– Apa! – Daphne elpirulva süti le a szemét, és a tányérján lévő
almás pitére bámul.
– Hát, édesem, csak arról van szó, hogy még sosem hoztál haza
fiút, hogy megismerkedjen a családdal. Már kezdtünk aggódni!
Charlie odanyúl, és megfogja Daphne kezét.
– Megtiszteltetésnek érzem, hogy én lehetek az első – mondja,
mint egy tökéletes herceg. Daphne még jobban elpirul.
Dev kipattan a furgonból.
 – Sétálok egyet! – közli Julesszal.
– Menjek veled? – A hangja megbicsaklik az aggodalomtól.
– Jól vagyok. – Rávillant egy könnyed Vidám Dev-féle
megnyugtató mosolyt, majd eltűnik az éjszakában. Daphne
gyerekkori otthona Macon külvárosában, egyhektáros területen áll,
amit erdő szegélyez. Dev áthalad a ház mögött álló reflektorok
aranyló fényén, a magas, sötét fák és a csend felé. Idekint az
érzelmeinek több helyük van lélegezni.
– Dev! – kiált utána egy ismerős hang. – Várj meg!
Megáll egy bükkfának dőlve, nézi, ahogy Ryan árnyéka a sötétben
egyre közelebb ér.
– Mi a helyzet? – kérdezi Ryan. – Miért léptél le?
Dev félszegen megvonja a vállát, amit Ryan valószínűleg nem is
lát.
– Tudod, hogy van ez! Ha láttál egy Hazaország látogatást, akkor
láttad az összeset.
Dev hátradönti a fejét a fa kérgének, és a hézagos ágakon
keresztül felnéz az égre. Nem emlékszik, mikor látott utoljára ennyi
csillagot.
Ryan megköszörüli a torkát.
– Gondolom, az egész sokkal nehezebb most, hogy dugod a
sztárunkat.
Dev odakapja a fejét. Biztosan félrehallotta. Félreértette.
– M-micsoda?
– Biztosan nehezebb – mondja Ryan, és a hangja ugyanolyan
közömbös, mint bármikor. Nem árul el semmit, miközben Dev
gyomra a pániktól leliftezik a lábfejéig.
– Végig kell nézned, ahogy a srác, akivel lefekszel, épp találkozik a
leendő anyósával és apósával.
Ryan tud róla. Dev agya fájdalmas görcsbe rándul a felismeréstől
és annak következményeitől. Azt hitte, több idejük lesz. Úgy osztotta
be a hátralévő napokat Charlie-val, mint a csokoládét az adventi
naptárban, és azt hitte, több idejük lesz. Azt hitte, a visszaszámlálás
azzal ér véget, hogy Charlie megkéri Daphne kezét; nem gondolta,
hogy azzal ér véget, hogy mások rájönnek.
Dev nem tudja eldönteni, mit tegyen, mit mondjon, vagy hogyan
mozdítsa meg a karját. Tagadja le? Vallja be? Könyörögjön?
Alkudozzon? Kérlek! Kérlek, ne áruld el senkinek! Kérlek, hagyj
nekünk még egy kis időt!
– Hogyan…? – Próbál megszólalni. – Mit… miért?
– Ugyan már, Dev! – Ryan szavaiban nincs semmi kárörvendő
vagy bosszúvágyó, csak az a megszokott, önelégült nyugalom. –
Odarepítetted a forgatásra a legjobb barátját, ő pedig Dél-Afrikába
repítette a kedvenc popsztárodat.
Úgy mondja ezt, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a
világon. Talán az is.
– Én már csináltam ezt a melót. Az idei szezont megelőzően négy
évig én voltam a herceg kezelője, és emlékszel olyanra, hogy valaha
is együtt lógtam a fickóval a szabadnapjaimon? Emlékszel olyanra,
hogy két hónapig boldogan osztoztam vele az életteremen? Persze
hogy nem!
– Kérlek, ne áruld el senkinek! – bukik ki Devből, amikor végre
újra megtalálja a hangját. – Tudom, hogy tönkreteszem a műsort,
de…
– A műsort? Dev, szarok a műsorra! Rád viszont nem.
Franschhoekre gondol, amikor Ryan nem szólt neki az éjszakai
randiról; arra gondol, amikor Ryan megpróbált beszélni vele
Charlie-ról a bárban; és visszagondol a veszekedésükre még a
második hét során. Rádöbben, hogy ezt a beszélgetést Ryan már jó
ideje próbálja vele lefolytatni.
– Dev, mégis mit csinálsz, hogy összejössz a sztárral?
– Szerelmes vagyok belé – feleli gondolkodás nélkül.
– Szóval a végén te leszel az, aki átveszi az Utolsó Tiarát? Vagy
Daphne Reynolds?
Dev összerezzen.
– Ne légy kegyetlen!
– Nem vagyok – mondja Ryan. És tényleg nem az. A hangja fáradt
és kicsit szomorú, de nem kegyetlen. – Csak gyakorlatias vagyok. Mi
fog történni, Dev? Egy hét múlva Charlie el fogja jegyezni Daphne-t?
– Hát, szerződést írt alá, szóval…
– Szóval hagyni fogod, hogy a férfi, akivel a színfalak mögött
lefekszetek, eljegyezzen egy nőt országos adásban? És aztán mi
lesz? – erősködik Ryan. – Te és Charlie továbbra is járni fogtok
titokban, miközben ő talkshow-kba jár az új menyasszonyával?
Rejtőzködni fogsz emiatt a csávó miatt? Örökre Charlie Winshaw
életének színfalai mögött akarsz élni?
– Nem tudom! – Dev vesz három mély levegőt, és mindegyiket
három másodpercig benn tartja. Minden forog körülötte. Az éjszaka
párás, fojtogató. Még semmi ilyesmin sem gondolkodott el, és nem
akarja a jövőjét pont Ryan Parkerrel megvitatni.
De ha elgondolkodik rajta, ha csak egy másodpercig is
elgondolkodik rajta, akkor tudja. Megtenné. Hajlandó lenne Charlie
életének színfalai mögött élni, ha Charlie hagyná. Ha Charlie akarná
őt, szinte bármit megtenne azért a kis házért Venice Beachen,
beleértve azt is, hogy úgy bujkáljon ott, mint valami meleg
Rapunzel, és várja a pillanatot, amikor Charlie titokban eljöhet
hozzá.
Mindig is tudta, hogyan végződik ez a történet, mert harminchat
évadon keresztül ugyanúgy végződött. Nem lehet övé a boldog
befejezés, de ő beérné kevesebbel is, ha az azt jelenti, hogy Charlie-
val lehet. Mert a másik lehetőség – Charlie elvesztése – tönkre fogja
őt tenni.
– Charlie és én… mi tudjuk, hogy nincs jövőnk – mondja Ryannek,
amikor a csend túlságosan megfeszül közöttük.
– De azt mondtad, hogy szereted – tiltakozik Ryan halkan. A
kezéért nyúl és megszorítja, és ez a gesztus arra emlékezteti Devet,
hogy ő és Ryan valaha barátok voltak, még a többi előtt. – Ezért
voltál depressziós? Németországban?
– Vissza fogok menni terápiára, ha visszaérünk Los Angelesbe. – A
szavak gyorsan tolulnak a nyelvére. Automatikusan.
– Igen, ezt már korábban is hallottam.
Meg akarja mondani Ryannek, hogy ezúttal másképp lesz. Hogy
az, aki Ryan mellett volt, nem ugyanaz az ember, aki most Charlie
mellett; hogy Charlie nem Ryan, és amikor Dev elhúzódik, Charlie
kinyújtja utána a kezét, és amikor Dev feje fölött összecsapnak a
hullámok, Charlie marad.
De Charlie már csak tíz napig maradhat, akkor meg minek
magyarázkodni?
– El fogod mondani Skylarnek?
Ryan felhorkant, és elengedi Dev kezét.
– Skylar már tudja.
– Nem tudja. Nem tudhatja!
 – Határozottan tudja, és határozottan tudhatja. Skylar nem idióta,
te meg nem vagy túl diszkrét.
– De… – Dev megint forog. Vagy talán az egész világ forog?
Akárhogy is, le kell ülnie a földre. A föld olyan meleg, a teste pedig
olyan gyenge, hogy elsüllyed. – Ha Skylar tudná, már kirúgott volna.
Tönkretettem az évadot.
– Egyáltalán nem. Ez a műsor a drámáról szól, és Charlie
pontosan ezt hozta.
– Ez a műsor a szerelemről szól – ellenkezik Dev.
Ryan megrázza a fejét.
– D, a szerelem ennek a műsornak csak a nem szándékos
mellékterméke.
Dev felhúzza a mellkasához a lábát, és arcát a térdei közé temeti.
– Skylart nem érdekli, hogy lefekszel-e Charlie-val – mondja Ryan
nyugodtan fölötte –, amíg Charlie szállítja neki a hetero
tündérmesét, amit a csatorna megkövetel. És köszönhetően a
fantasztikus munkádnak, amit a kezelőjeként végzel, meg is fogják
ezt kapni. De te… te jobbat érdemelsz annál, hogy valaki piszkos kis
titka legyél, Dev!
Dev a „nyugalom” morzekódját dobolja a lábszárán, és próbál
emlékezni, hogyan kell lélegezni. Próbálja emlékeztetni magát, hogy
egyszer már túlélte Ryan elvesztését. Képes túlélni Charlie
elvesztését is. Még akkor is, ha ez a két dolog nem tűnik
egyenértékűnek egy párás éjszakán a georgiai Maconben.
– Különben is – mondja Ryan, mielőtt elindulna vissza a ház felé –,
nem Skylar az, aki miatt aggódnod kellene. Hanem Maureen.
Dev szorosabbra fonja a karját a két lába körül, és érzi, hogy
magába omlik, mint egy haldokló csillag.
 Charlie
Charlie ujjai ügyetlenül babrálnak a szmokingja
csokornyakkendőjével, és a tükörben nézi magát, ahogy a homlokán
gyöngyözik az izzadság. Újra kell csinálniuk a sminkjét a
Koronázási Ceremónia előtt. Feltéve, ha előbb egyáltalán rá tud
jönni, hogyan öltözzön fel rendesen.
Skylar dugja be borotvált fejét az öltöző ajtaján.
– Öt perc múlva kint kell lenned. Minden rendben van?
– Nem láttad Devet? – Charlie igyekszik normális hangon feltenni
ezt a kérdést, de a szavai ugyanúgy pánikban buknak ki, mint ami a
belső szerveiben is ott kavarog.
– Ryan megkérte, hogy mondja be a kezdést. Én segíthetek
valamiben?
– A ny-nyakkendő – dadogja, és az ujja ismét megcsúszik az
anyagon. – Nem tudom megkötni.
Skylar odamegy hozzá, és biztos kezét Charlie remegő kezére
helyezi.
– Hagyd, majd én!
A főrendező alacsonyabb, mint gondolta, lábujjhegyre kell állnia,
hogy megfelelő fogást találjon a csokornyakkendőjén. Amikor két
hónappal ezelőtt először találkozott vele, impozáns egyéniségnek,
egy legyőzhetetlen nőnek tűnt.
– Eljött a nagy este – mondja Skylar. – Hogy érzed magad?
Charlie izzad és remeg, és alig tud értelmes mondatokat alkotni.
– Azt hiszem, pontosan tudod, hogy érzem magam.
Skylar rámosolyog, és közben ügyes keze tökéletes masniba
rendezi az anyagot. – Tudod már, hogy kit fogsz hazaküldeni?
 Bólint. Nem amiatt aggódik, hogy ma este hazaküldi Laurent. Ő a
nyilvánvaló választás, hisz ő az egyetlen nő, aki nem tudja, hogy ez
az egész csak színjáték. Amiatt aggódik, hogy mit is jelent Laurent
hazaküldeni. Egy lépéssel közelebb kerül ennek az útnak a végéhez,
és még mindig nem találta ki, mit kezdjen a bizonyossággal és a
csillogó-villogó valamivel, és azzal, hogy Dev már elkezdett
távolodni tőle.
Skylar hátralép, és megcsodálja a keze munkáját.
– Akkor min aggódsz?
A hangjában valami azt sugallja, hogy ezt nem úgy kérdezi, mint
az Örökkön Örökké főrendezője; úgy kérdezi, mint a nő, aki
megtanította neki a „Bad Romance” tánclépéseit egy New Orleans-i
klubban. Mint a nő, akivel együtt részegedtek le egy teraszon Balin.
– Soha nem gondoltam, hogy valódinak fogom érezni – kezd bele
Charlie. Nem válaszolhat neki máshogy, csak mint a nő műsorának
sztárja, ezért gyorsan hozzáteszi: – Mármint Daphne-val. Soha nem
gondoltam volna, hogy valódi érzéseim lesznek valaki iránt a
műsorban, és nem igazán tudom, mitévő legyek. Honnan tudod,
hogy mikor fogsz valakit örökké szeretni?
Skylar felnéz rá, az arca kiismerhetetlen maszk. Hátrál két lépést,
és lerogy egy összecsukható székre.
– Tudtad, hogy tíz évig voltam férjnél, mielőtt megismertem a
mostani páromat?
Természetesen nem.
Skylar soha nem beszél a műsoron kívüli magánéletéről.
Amennyire Charlie tudja, nincs is magánélete a műsoron kívül.
– Mm. – Skylar benyúl a farmerje zsebébe, és elővesz egy doboz
savlekötő cukorkát. – Diegónak hívták. Jó ember volt. Nagyon jól
bánt velem, és annak ellenére, hogy nem vonzódtam hozzá, annak
ellenére, hogy undorodtam a gondolattól, hogy lefeküdjek vele,
kifejezetten boldog voltam.
Charlie kényelmetlenül feszeng, de nem engedi magának, hogy
elszakítsa a tekintetét Skylerétől, aki eközben lassú, ritmikus
hangon, óvatosan kitárja előtte a magánéletét.
– Tisztában voltam vele, hogy inkább a nőkhöz vonzódom, de
különösebben nem akartam velük sem lefeküdni, így aztán éveken
át csak félresöpörtem a gondolatot, míg végül úgy döntöttem, hogy
elmegyek egy olyan felnőtteknek szóló támogató csoport gyűlésére,
akik szintén a szexualitásukat kérdőjelezik meg. Ott találkoztam a
jelenlegi párommal, Rey-jel. Ő volt az első ember, akinek a szájából
az aszexuális szót nem egy vicc csattanójaként hallottam.
Skylar elhallgat, és Charlie lesüti a szemét.
– Miért mondod ezt el nekem?
Mintha meg sem hallotta volna a kérdést, Skylar folytatja:
– A csoportos beszélgetés után odamentem Rey-hez, és szóba
elegyedtünk. Nagyon sokáig csak barátok voltunk. Ő volt az a
személy, aki segített nekem rájönni, hogy biromantikus vagyok, az a
személy, aki segített elfogadni, hogy teljesen rendben van, hogy
szexundorodó vagyok. Ő pontosan annak lát, aki vagyok, és közben
segít abban is, hogy önmagam egy igazabb énjévé váljak.
Charlie Devre gondol, és a szépséges egyszerűségére annak, hogy
valaki látja őt.
– Azért mondom ezt el neked, Charlie, mert azt kérdezted,
honnan tudod, hogy örökké fogsz szeretni valakit, és az igazság az,
hogy annak ellenére, amit ebben a műsorban az embereknek
állítunk, az örökké sosem garancia. Nem tudom, hogy életem végéig
szeretni fogom-e Rey-t, de azt tudom, hogy ebben a pillanatban nem
tudom elképzelni azt a jövőt, amiben nem szeretem őt. És nekem ez
elég.
Charlie a szmokingjával babrál, és azt kívánja, bárcsak meg tudná
találni a megfelelő szavakat, amelyekkel megköszönhetné
Skylarnek, hogy megosztotta vele önmagát. Bárcsak el tudná
mondani a nőnek, mennyit jelent ez neki!
Skylar lenyel egy savlekötőt.
– Azt hiszem, csak el kell döntened, hogy ebben a pillanatban
eléggé szereted-e a fiút ahhoz, hogy megpróbáld az örökkét.
Charlie félrenyel.
– Fiút? Nőt! Daphne! Én… én szeretem… Daphne-t!
Skylar feláll a székéből, ismét odalép hozzá, felnyúl, és kisöpri a
homlokából a kósza fürtöket, hogy kamerakészen nézzen ki.
– Fiam, én mindenről tudok, ami a forgatásomon történik!
Nem fenyegetően mondja, nem hangzik dühösnek. Ugyanúgy
mondja a fiam szót, ahogy Dev mondja a kedvesemet – mintha
Skylar tudná, hogy Charlie mindig vágyott arra is, hogy valakinek a
fia legyen.
– De mi van – kérdezi az Örökkön Örökké főrendezőjétől –, ha
nem tudom, hogyan válasszam őt?

– Már majdnem elértünk a küldetésünk végéhez – szónokolja Mark

Davenport a kameráknak –, és ma este Charlie meghozza a
legeslegfontosabb döntését.
Charlie a kis asztal mögött áll, amin csak két tiara kapott helyet. A
terem másik végében Daphne, Angie és Lauren L. állnak egymás
mellett, és a döntését várják.
– Készen állsz arra, hogy kiválaszd a két utolsó jelöltedet? –
kérdezi Mark. Charlie megköszörüli a torkát, és az első tiaráért
nyúl.
– Várj!
Felnéz, és Daphne kilép a sorból, kék szeme vadnak tűnik.
– Lehetne… Charlie, beszélhetnék veled egy percet? A ceremónia
előtt?
Charlie igyekszik nem keresni Devet a pillantásával a hátsó fal
mentén álló producerek sorában, miközben átvág a termen. Daphne
kivezeti őt és a kamerákat egy kis alkóvhoz.
– Mi a baj? – kérdezi Charlie, mert nyilvánvaló, hogy valami baj
van. Daphne a kezét tördeli, és az ajkát harapdálja.
– Azt hiszem – kezdi –, azt hiszem, haza kellene küldened ma este.
Charlie megpróbálja visszafogni magát a kamerák előtt. Fogalma
sincs, hogyan fogja megtartani Devet, vagy hogy egyáltalán
lehetséges-e, hogy ők ketten együtt legyenek, mikor ennek az
egésznek vége, de azt tudja, hogy csak akkor van erre esélyük, ha a
műsor végén Daphne-t jegyzi el. Mindannyiuknak érdeke, hogy ez
az évad sikeres legyen.
– Hogy érted ezt?
Daphne kihúzza a vállát.
– Te nem akarsz eljegyezni engem – mondja –, és nem hiszem,
hogy egy megjátszott eljegyzés bármelyikünket is különösebben
boldoggá tenne.
Charlie önkéntelenül is a kamerákra néz.
– Ez nem, ööö, megjátszott!
– De igen, az! Megállapodtunk az áleljegyzésről, de úgy érzem, ez
nem volt helyes.
– Azt hittem, azt akarod, hogy az emberek párkapcsolatban
lássanak téged.
Daphne felemeli a kezét, a füle mögé tűri a haját.
– Sokat gondolkodtam rajta… és nem is tudom. Talán igazad volt
abban, amit Fokvárosban mondtál. Talán nem a megfelelőféle
szerelmet kergetem. Talán ki kell találnom, mit is akarok igazán, és
ezt nem tudom megtenni, ha a következő hat hónapban a te
menyasszonyod vagyok. Nem tudom megtenni, ha továbbra is
másvalakinek tettetem magam, mint aki valójában vagyok. –
Daphne megfogja a kezét. – Te nem akarod kitalálni, hogy mit is
akarsz igazán?
Charlie tudja, hogy mit akar igazán. Csak azt nem tudja, hogyan
szerezze meg.
– Én…
– Ennyi! – Maureen Scott magas sarkú cipőjével dühösen kopogva
csörtet be az alkóvba, félrelökve az útból az egyik operatőrt. –
Ennyi! Állítsátok le a kamerákat! Ti mi a fenét műveltek?
Charlie összemegy Maureen dühének erejétől, de Daphne kitart.
– Hazaküldöm magam!
– Hát kurvára nem fogod! – csattan fel Maureen. Pánik kúszik fel
Charlie nyelőcsövében. Bárcsak látná Devet a vakító fényeken
keresztül! Maureen a stáb tagjaival üvöltözik, Skylar megpróbálja
megmenteni a jelenetet, és valahol, a szorongásának folyamatosan
hangosodó dübörgése alatt ott csírázik a felismerés, hogy készül
minden darabokra hullani.
 Dev
Minden darabokra hullik.
Már napok óta lassan széthullik az egész. Ryan tudja és Skylar
tudja, és most Daphne Reynolds egy áleljegyzésről beszél a kamerák
előtt. Az évad egyetlen hajszálon függött, és most Daphne egy
machetével vágta el ezt a szálat.
– Stáb megbeszélés! Most! – üvölti Maureen, és Julesnak el kell
kapnia Dev könyökét, hogy Skylar és Ryan után húzza, ahogy
Maureen utat tör magának a zsúfolt szoba felé, ahol korábban
Charlie készülődött a Koronázási Ceremónia előtt. Daphne és
Charlie is velük van.
– Mi a fasz bajod van? – szegezi Maureen Daphne-nak a kérdést. –
Tényleg olyan ostoba vagy, mint amilyennek látszol?
Daphne belehátrál egy sminktükörbe.
– Nem küldheted haza magadat – folytatja Maureen. – Aláírtál egy
szerződést! Az egész évadot köréd építettük!
– De mi nem… mi nem szeretjük egymást – motyogja Daphne.
Maureen Scott hátraveti a fejét, és felnevet.
– Senki le sem szarja, hogy szerelmes vagy-e, vagy sem! Ez a
műsor nem a szerelemről szól!
Valami süllyedni kezd Devben, aztán ő is süllyed, a medence
fenekén ül, és háromméternyi víz nehezedik rá. A szoba másik
végébe pillant, ahol rátalál Charlie-ra, és megpróbálja a szőke
fürtjeit, a szürke szemét és a gödröcskét az állán használni
horgonynak.
– Maureen, talán megbeszélhetnénk ezt nyugodtan – próbálkozik
Skylar. Mindkét kezét feltartva áll Daphne és Maureen között.
 – Nincs mit megbeszélni! A tökéletes hercegnőnk eljegyzi magát a
hercegünkkel. Ez az a történet, amit végig meséltünk, és így is fog
végződni!
Dev a főnökét bámulja, nézi, ahogy ezüstös bubifrizurája
elegánsan suhog gonosz arca körül.
– Ha Charlie megkéri a kezem – mondja Daphne meglepően tiszta
hangon –, nemet fogok mondani. Nem kényszeríthet arra, hogy
igent mondjak!
– És nem kényszeríthet arra, hogy megkérjem a kezét – teszi
hozzá Charlie. Dev a büszkeség és a rettegés furcsa keverékét érzi
Charlie hirtelen bizonyossága hallatán. – Daphne-nak igaza van.
Elegem van abból, hogy olyasvalakinek tettetem magam, aki nem
vagyok!
Maureen dühödten Charlie arca felé bök.
– Addig nem fejezed be a tettetést, amíg vége nincs a
szerződésednek!
– Talán Charlie megkérheti Angie kezét helyette – próbálkozik
Jules halk hangon, amit szinte teljesen elnyom az üvöltözés.
Maureen megpördül a sarkán, és elfintorodik.
– Már mondtam neked, hogy az évadot nem fogja egy biszex
megnyerni!
Dev Daphne arcát figyeli, amint ez a kijelentés eljut a tudatáig,
figyeli, ahogy a szája tátva marad a döbbenettől. Charlie ugyanúgy
elborzad. Összetalálkozik Devvel a tekintetük, és Charlie arcán egy
egyszerű kérdés ül. Te tudtál róla? Tudta, hogy a főnöke nem volt
hajlandó engedni, hogy egy biszexuális nő legyen a következő
sztárjuk, vagy ennek az évadnak a győztese?
– Ó, ne nézzetek így rám! – ripakodik Maureen a párosra. – Ez az
egész nem rólam szól, vagy arról, hogy mit hiszek. Demokrata
vagyok. Támogatom a melegek jogait. Mindannyiótokat én vettem
fel! – kiabál, és odaint Devre, Skylarre, Ryanre és Julesra. Dev még
soha nem érezte magát ennyire úgy, mint egy kellék, egy kipipált
jelölőnégyzet. Maureen folytatja. – De a műsor azon múlik, hogy
képes legyen széles nézői réteget megszólítani. Azt adom
Amerikának, amit akar, és Amerika nem akar egy biszexuális
hercegnőt!
Egy percig néma marad az öltöző, hét felnőtt test szorul
egymásnak az elborzadt csendben.
– Amit Amerika akar? – ismétli meg Daphne lassan.
– Mi lenne, ha én meleg lennék? – kérdezi valaki ugyanabban a
pillanatban.
Charlie hangja, ami úgy vágja át a feszültséget a szobában, mint
kivágott fa az erdőben. Minden szempár felé fordul. Senki sem vesz
levegőt. Különösen Dev nem.
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy meleg vagyok? – kérdezi
Charlie újra, és szürke szeme egyenesen Maureenre szegeződik. –
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az évad végén nem jegyezhetem
el egyik nőt sem, mert meleg vagyok? Mi lenne, ha azt mondanám,
hogy szerelmes vagyok egy férfiba…
Charlie még soha nem mondta ki ezt a szót. Szerelem. Dev
sütkérezni akar a hangzásában, ahogy kiröppen Charlie két ajka
közül, de Skylar és Ryan megfordulnak, ránéznek, miközben
Daphne nyelve megakad egy hitetlenkedő hangon.
– Te… micsoda?
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok egy férfiba
– folytatja Charlie, mint a bátor, gyönyörű, naiv férfi, aki Charlie –,
és inkább őt akarnám választani?
Maureen csípőre teszi a kezét, megsemmisítő pillantással néz a
férfira, akit Dev szeret, és azt mondja:
– Nem akarod ezt a játékot játszani velem, Charles! Azt hiszed,
még sosem volt meleg hercegünk? Dehogynem volt! Én leszarom,
hogy mit csinálsz és kivel, amikor nem forognak a kamerák, de
amikor igen, akkor úgy fogsz csinálni, mintha fülig szerelmes lennél
belé! – Dühödten Daphne-ra mutat.
Charlie körülnéz a szobában, Devre, Julesra, azokra az
emberekre, akik tudják az igazságot, de félelemből nem mondanak
semmit.
– És mi van, ha nem vagyok hajlandó? – kérdezi Charlie. Minden
szava metsző.
Maureen hallgat egyetlen röpke lélegzetvétel erejéig.
– Akkor a legrosszabb módon vágjuk meg a felvételeket rólad, és
hagyom, hogy az egész világ megtudja, milyen őrült vagy valójában.
Maureen kijelentése az összes levegőt kiszívja a szobából, és Dev
agya nem kap elég oxigént, hogy megértse. De megpróbálja. A fickó
az első este. A gyapjúöltöny. Daphne ráveti magát Charlie-ra a
bálon. Megan és Delilah. A masszázstémájú Csoportos Küldetés. Az
egész évad során Maureen folyamatosan ilyen helyzetekbe terelte
Charlie-t, hogy kihasználja őt (mert tud a mentális betegségéről, tud
a WinHanról, hát persze hogy tud), és most itt áll egy hátsó
szobában, és ezeket a felvételeket használja fel a zsarolásához.
Devnek csak az jár a fejében, hogy hat év.
Olyan sokáig kereste a kifogásokat Maureen cselekedeteire, olyan
sokszor próbálta igazolni a tetteit, és valahogy csak most értette
meg az igazságot. Maureen soha nem volt a szövetségese, soha nem
volt a barátja, és ez a műsor soha nem szólt a szerelemről. Hat évet
vesztegetett el az életéből.
Charlie körülnéz a szobában a néma producerekre, akik továbbra
sem állnak ki mellette. Azokra a producerekre, akikről azt hitte,
hogy törődnek vele. Devre néz.
– Nos – szólal meg végül, és Dev hallja a hangjában. Annyira
igyekszik erősnek látszani. Bárcsak segíthetne, de nem maradt
benne semmi erő, amit Charlie-nak adhatna. Kiüresedett, kiszálltak
belőle az érzelmek, csak egy üres hüvely az úszómedence fenekén. –
Akkor azt hiszem, mindenki megkapja a boldog befejezését.
Daphne az egyetlen, aki utánakiált, amikor mindenkit ellökve az
útjából Charlie kilép az ajtón.

Charlie
– Charlie, várj!
Nem vár. Végigviharzik a folyosón és beront a bálterembe, ahol
Angie és Lauren L. még most is várakozik, teljesen összezavarodva.
Ideges kellene hogy legyen – várja, hogy úrrá legyen rajta a pánik –,
de a düh túl sok helyet foglal el jelenleg benne. Annyira kibaszottul
dühös!
Dühös Julesra, aki csak addig támogatta a kapcsolatukat Devvel,
amíg az neki kényelmes volt. Dühös Skylarre, aki megkötötte a
csokornyakkendőjét, és azt mondta neki, hogy válassza Devet, és
aztán mégsem állt ki mellette. Dühös Maureenra, nyilvánvalóan,
mert pontosan az az ember, akinek gondolta.
És olyan átkozottul dühös Devre!
 Szinte észre sem veszi, hogy Daphne visszatér a hátsó szobából,
megigazított sminkben, és elfoglalja a helyét Angie és Lauren között,
de tudja, hogy így kellett történnie. Tudja, hogy felkapja a tiarát és a
nevén szólítja, és hogy Daphne előrelép. Amikor megkérdezi, hogy
„Szeretnél a hercegnőm lenni?”, Daphne Reynolds mindennek
ellenére igent mond. Tudja, hogy Angie-nek adja a második tiarát, és
hazaküldi Laurent, de képtelen felidézni ennek vagy bármi másnak
a konkrét részleteit, mert a düh túl hangosan cseng a fülében.
Utána Ryan próbál beszélni vele. Skylar félrevonja. Jules
bocsánatot kér. A dühe elnyomja minden szavukat.
Egy limó hátsó ülésén találja magát. Egy liftben találja magát. A
hotelszobája ajtaja előtt találja magát. Amikor a kulcskártyájával
matat, aztán sikerül kinyitnia az ajtót, ott találja Devet, aki az ágy
szélén ül, amit előző este együtt tettek tönkre. És Charlie dühös, és
megbántva érzi magát, és nem tudja visszatartani magát attól, hogy
Dev karjába omoljon, amint kettesben maradnak.
– Ez borzasztó volt! – zokogja Dev nyakába.
Dev beletúr a hajába, az ujjaival fésüli át a fürtöket, ahogy mindig
teszi, de amikor megszólal, üregesen csengő hangon válaszol.
– Tudom, kedvesem. Tudom. Annyira sajnálom!
Charlie megengedi magának, hogy egy kicsit tovább sírjon, engedi
magának, hogy élvezze Dev karjának és testének érzését, mielőtt
végül elhúzódik tőle.
– Mit fogunk csinálni?
Dev szeme üveges. Távoli.
– Semmit sem tehetünk. Mindannyian aláírtuk a szerződést.
Megkéred Daphne kezét és eljegyzitek egymást, és a műsor adásba
kerül, és akkor végre minden a tiéd lesz, amit csak akarsz.
 – Én téged akarlak! – jelenti ki Charlie. Mert így van. Annak
ellenére, hogy Dev csak gyáván állt ott, miközben Maureen
megfenyegette, és annak ellenére, hogy most dühös, megérti. Dev
hat évig – a pokolba is, Dev élete nagy részében – azt hitte, hogy ez a
műsor a tökéletes tündérmese, és most először pillantotta meg csak
a csúnya igazságot. Charlie megérti, hogy Dev miért nem tudott
kiállni érte, miért nem tudott mellé állni.
Amit viszont nem ért, hogy Dev miért húzódik el most tőle.
– Mindketten tudtuk, hogyan fog ez végződni, Charlie – mondja, és
kicsúszik Charlie súlya alól. Odasétál az íróasztalhoz, és végighúzza
az ujját egy Courtyard Marriott jegyzettömb szélén. – Mindketten
tudjuk, hogy ennek lejárati ideje van.
– Mi van, ha én nem akarom, hogy vége legyen? Mi van, ha azt
akarom… – majdnem azt mondja, hogy örökké tartson, de Dev
bezárkózott testtartással áll az íróasztal előtt, és a szó nem jut ki
Charlie ajkán –, hogy tovább tartson.
Dev összefonja a karját a mellkasán. Charlie pontosan érti, mi ez:
Dev gyenge kísérlete arra, hogy megóvja magát.
– Innen már nincs tovább. Mi ketten más dolgokat akarunk.
– Azt hittem, mindketten azt a házat akarjuk Venice Beachen.
– Az egy fantázia volt! – robban ki Devből. – Soha nem működne!
– Miattam?
– Mindkettőnk miatt! Mert te egy valóságshow-sztár vagy, én
pedig a producered!
– Már csak egy hétig.
Dev vadul végigszánt a haján.
– Akarsz gyerekeket, Charlie?
Még véletlenül sem számított arra, hogy Dev ezt a kérdést tegye
fel neki, és minden válaszkísérlet megreked kiszáradt torkában.
– Mert én akarok. Négyet. És házasságot akarok. Olyan förtelmes
fehér szmokingban akarok az oltárhoz sétálni, ami halálosan
zavarba hozna téged, és nem akarok még hat évet eltölteni
valakivel, aki nem azt akarja, amit én.
Az egész egyre inkább kicsúszik Charlie irányítása alól. Ostoba
módon azt hitte, hogy kettőjük bizonytalan jövője olyasmi, amibe
együtt léphetnek, de most úgy érzi, mintha ellentétes irányba
húznának, mint egy diszfunkcionális csapat egy háromlábas
futóversenyen.
Megpróbál rátalálni egy érthető gondolatra, egy érthető
érzelemre, egy érthető szókapcsolatra. Valahogy meg akarja értetni
Devvel.
– Két hónappal ezelőtt úgy jöttem ebbe a műsorba, hogy azt
hittem, én nem érdemlem meg a szerelmet, és most azt akarod
tudni, hogy gondoltam-e már házasságra és gyerekekre? Dev, még
nem! Soha nem gondoltam, hogy ezek közül bármelyik is lehetséges
lenne számomra. Nem azt mondom, hogy nem azok, csak azt, hogy
ebben a pillanatban nem tudom. Időre van szükségem, hogy
kitaláljam, mit akarok valójában.
Dev lenéz rá, két ujjával feltolja a szemüvegét az orrán.
– Én nem akarok időt, Charlie. Én be akarom ezt fejezni, mielőtt
mindketten megsérülünk.
– Én már így is megsérültem.
– Charlie.
– Dev… – Az egyetlen olyan módon nyúl Dev felé, ahogy képes rá,
az egyetlen olyan módon, ami még megmaradt. – Szeretlek!
Azt várja, hogy jobban fogja érezni magát, miután végre
kimondta. Ehelyett meztelennek és kiszolgáltatottnak érzi magát az
ágyon ülve. Átnyújtott Devnek valami törékenyt, és Devnek olyan
tekintet ül a szemében, mintha mindjárt összetörné, csak hogy
lássa, mi történik.
– Te nem szeretsz engem.
– Ne mondd meg nekem, hogy mit érzek! Szeretlek!
Dev elutasítóan rázza a fejét. Charlie talán megüti. Talán
belekapaszkodik a bokájába, mint egy kisgyerek, és soha nem
engedi el. De amikor meglátja a néma könnyeket Dev szemüvege
mögött, egyiket sem teszi.
– Szeretlek, Dev! – ismétli meg. Addig fogja ismételgetni, amíg Dev
el nem hiszi. – Mindent szeretek benned!
Charlie lehúzza magához Devet, hogy megcsókolhassa
könnyfoltos arcát.
– Szeretlek, mert megpróbálod megérteni az agyamat, pedig
szörnyen türelmetlen vagy, és mert a leghülyébb dolgokért rajongsz
szenvedélyesen, és mert te vagy a leggyönyörűbb ember, akit
valaha láttam. Szeretem, hogy megnevettetsz. Szeretem az ocsmány
cargo rövidnadrágodat, és szeretem, hogy milyen nyűgös leszel, ha
éhes vagy, és szeretem, hogy milyen makacs vagy, és nem mindezek
ellenére szeretlek. Hanem ezek miatt szeretlek.
Dev felzokog, amikor visszahallja a saját szavait.
– Megértem, hogy most fáj – folytatja Charlie. – Tudom, hogy ez a
műsor nem az, ami szeretnéd, hogy legyen, és értem, hogy
elhúzódsz, mert félsz, hogy mennyire fog fájni, de én szeretlek!
Annyira szeretlek most, hogy el sem tudom képzelni, hogy valaha
ne szeresselek! És nem baj, ha te még nem szeretsz viszont. Én
tudok szeretni kettőnk helyett. Csak kérlek, ne távolodj el tőlem még
jobban!
– Charlie. – Ez a két legkedvesebb szótag az egész világon, amikor
Dev ejti ki őket. Dev lehajol, és megcsókolja a száját, az állát, a
szemhéját, a fülét, mintha Charlie arcának érzékszervi térképét
készítené el. – Szeretlek! Hogyan is ne szeretnélek?
Charlie megragadja a csuklóját, hogy ott tartsa.
– Akkor hadd válasszalak téged! Hadd válasszam kettőnket!
Kérlek!
Dev kétségbeesetten kapaszkodik Charlie szmokingjának a
hajtókájába. Arcát mélyen az anyagba temeti, szavai nehezen
törnek elő.
– Mindketten tudtuk, hogy nem lesz boldog befejezésünk.
– De lehetne!
Dev eltávolodik, és Charlie úgy hiszi, ha elég erősen
belekapaszkodik Dev csípőjébe, akkor megtarthatja őt.
– Csak maradj, Dev! Csak válaszd azt, hogy maradsz!

Másnap reggel Charlie-nak időbe telik, hogy megértse, Dev miért

nincs az ágyban. Miért tűnt el a csomagja. Miért hiányzik az ő
farmerdzsekije és zabkásás tusfürdője. Miért hever a párnán egy
kitépett jegyzetfüzetlap, szépen harmadokra hajtogatva.
Charlie elolvassa a levelet. Egyszer. Kétszer. Elolvassa tízszer.
Nem sír – legalábbis akkor nem, akkor, amikor először érti meg,
hogy Dev nem jön vissza. Nincs pánik, nincs szorongás, nincs
kattogás. Csak az a fájdalmas bizonyosság maradt benne, hogy ki ő,
és mit kell tennie.
Kimászik az ágyból, és megteszi a háromajtónyi utat a folyosón
egy hotelben a Georgia állambeli Maconben. Kopogtat, és Skylar
Jones nyit ajtót, kialvatlan szemmel, még mindig melegítőben.
– Charlie? Mi történt?
Charlie vesz pontosan három mély levegőt.
– Beszélhetnénk?
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 9. rész 2021. november
8., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Ryan Parker Maureen Scott
Jelenet: Versenyzői vallomás Lauren Longgal a Hazaország látogatása
alatt
Helyszín: Helyi felvételek Dallasban

Lauren L.: El sem hiszem, hogy Charlie itt van! Olyan régóta álmodom
már erről a napról! Mindig is csak erre vágytam – hogy
hazahozhassak egy olyan férfit, mint amilyen ő. Ő megtestesíti
mindazt, amit a jövőmről mindig is elképzeltem, és most valósággá
vált! Mindjárt bemutatom a leendő férjemet a szüleimnek!
 HÁROM HÓNAPPAL
A FORGATÁS UTÁN
Raleigh, Észak-Karolina – 2021. november 8., hétfő

Dev
Egy novemberi hétfő estén Charlie Winshaw Örökkön Örökké
évadának utolsó előtti epizódja huszonhárommillió néző előtt kerül
adásba. Dev Deshpande nem tartozik közéjük. Hétfő esténként jár
terápiára, és már besötétedett a kelet-raleigh-i rendelőn kívül, ahol
most várakozva ül, miközben a pszichológusa két bögre
borsmentateát készít.
Dev belenyúl a fidget spinnerekkel és egyéb stimulációs
játékokkal teli dobozba, és elővesz egy neonlila, puha labdát. Már
tudja, hogy az elfoglaltság iránti igénye, hogy folyton mozgásban
kell lennie, csupán egy módja volt annak, hogy ne kelljen
szembenéznie az életének azon részeivel, amik nem működnek, de
azt is tudja, hogy ha van mit csinálnia a kezével, az egy kicsit
könnyebbé teszi ezeket a szembesüléseket. Az elmúlt három
hónapban sokat tudott meg magáról ebben a rendelőben.
Alex Santos két bögrébe áztatja a tealeveleket, majd átsétál a
szobán a karosszékéhez.
– Szóval – kezdi Alex, és a fejét úgy billenti oldalra, ami Devet
Julesra emlékezteti. Nem akar ma este Julesra gondolni, de
kényszeríti magát, hogy szembenézzen a mellkasában lévő túl nagy
érzésekkel. – Hogy érzed magad?
Dev megszorítja a lila labdát.
– Jól vagyok.
A pszichológusa kutató pillantással néz rá, és Dev megérti. Tudja,
hogy sokáig a jól vagyok volt a refrénje.
– Tényleg jól vagyok. Leginkább megkönnyebbültem. Már
majdnem vége.
Alex helyezkedik a székében.
– Miben lesz más a helyzet, ha az évad lement a tv-ben?
– Nos, a stáb feltehetőleg abbahagyja, hogy öt másodpercenként
próbáljon hívogatni, üzenetet írni és e-mailt küldeni – sorolja. Nem
mintha Macon óta bárkivel is beszélt volna. Törölte minden
közösségi médiás profilját, és minden üzenetet olvasatlanul kitöröl.
Még a Julestól érkezetteket is. A lány végül teljesen felhagyott azzal,
hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni vele. Dev felépített magának
egy kis életet itt. A szülei házában lakik, a gyerekkori
hálószobájában ülve mindennap ír, és csak a heti kétszeri terápia
miatt hagyja el a házat, vagy hogy megsétáltassa az anyja máltai
selyemkutyáját a parkban. De ez legalább egy olyan élet, amiben
nincs Örökkön Örökké. Nincs mérgező közeg és színlelés.
– És ha végre lecseng a felhajtás, nem kell amiatt aggódnom, hogy
meglátom az arcát a magazinok címlapján, sorban állva a sarki
közért pénztáránál.
– Még mindig nehéz őt látni?
Erősebben szorítja a lila labdát.
– Tudod, Alex, egy nap majd teszel egy kijelentő nyilatkozatot, és
akkor fogunk igazán szintet lépni a terápia-kapcsolatunkban!
 Alex rosszallóan csücsörít a szájával.
– Egy kijelentő nyilatkozatot akarsz? Humorral próbálsz hárítani
a nagyon is valós érzelmi fájdalmadról.
– Touché.
Alex elmosolyodik, és feláll, hogy elmenjen a teáért. Devnek
hetekbe telt, mire sikerült kicsikarnia egy mosolyt a
pszichológusából, de mint kiderült, pont egy ilyen mogorva és
keménykezű egyénre volt szüksége, miután a feje tetejére állította
az egész életét. Olyasvalakire volt szüksége, aki nem hagyja magát
elbűvölni, hogy elhiggye, Devvel minden rendben. Alex mindig átlát
a süketelésén, és mindig számonkéri rajta.
– Jó, rendben, hárítok! És igen, még mindig nehéz őt a magazinok
címlapján látni. Én még mindig… szeretem. Azt hiszem, mindig is
szeretni fogom. – Leteszi a stimulációs játékot, hogy elvehesse a teát,
amit Alex nyújt felé. Ujjait a meleg bögre köré kulcsolja.
– Ha még mindig szereted, miért nem vagy vele?
– Mert a szerelem nem elég! – Nem akar kiabálni, de Alexnek, aki
már hozzászokott az érzelmi kitöréseihez, a szeme se rebben. – A
szerelem nem győz le mindent. Charlie volt a sztárunk. Én voltam a
producere. Még ha nem is ment volna minden tönkre Maureennal,
mi soha nem mutatkozhattunk volna együtt a nyilvánosság előtt.
Ostobaság volt azt hinni, hogy a történetünk végződhet bárhogy
máshogy, és remélem, a műsor végeztével végre úgy érzem majd,
hogy jól döntöttem.
Alex kortyol egyet a teájából.
– Hogy otthagytad?
– Vagyis, tudom, hogy jól döntöttem. Én saját magamat
választottam – mondja, és ezzel elismétli azt a beszélgetést, amit
már tucatszor lefolytattak ebben a rendelőben. – Többé nem voltam
képes egy olyan műsornak dolgozni, ami így bánik az emberekkel.
Képtelen voltam nézni, ahogy Maureen Scott kényszeríti – majdnem
összeszedi a bátorságát, hogy kimondja a nevét, de az utolsó
pillanatban kitér előle – a saját kitalált befejezését. Az Örökkön
Örökké problematikus, és nekem ott kellett hagynom, hogy
egészségessé válhassak. És egészségesebb is vagyok.
Tényleg az. Nem is tudta, hogy mennyire beteg volt, amíg nem
kezdte el beleásni magát mindabba, amikkel eddig nem törődött.
Például a depressziójával, igen, de az írói álmaival sem, amiket a
műsor kedvéért félresöpört. Az alapvető meggyőződésével, hogy a
létezése nem méltó a reflektorfényre. Az alkoholfüggőségével, amit
arra használt, hogy elzsibbassza az érzelmeit, amikor a dolgok
nehézre fordultak. A hajlamával, hogy mások szükségleteinek
kielégítését a saját magáé fölé helyezi. A krónikus félelmével attól,
hogy bárkinek is látni engedje önmagát nem Vidám Devként. A
néma neheztelésével, amit a szülei iránt érzett, amiért annyira
nagyon próbálták őt megérteni, de sosem értették meg.
De most itt van, és szembenéz ezekkel a dolgokkal. Teljesen józan,
vagy legalábbis egyelőre az. Gyógyszereket szed a depressziójára, és
a saját karrierjére koncentrál, és keményen dolgozik azon, hogy
megtanulja szeretni önmagát. Tudja, hogy ez az a fajta kemény
munka, amin valószínűleg élete végéig dolgoznia kell. Mindez nem
történhetett volna meg, ha a műsor vonzásában marad.
– Tudom, hogy szerinted nem a teljes Örökkön Örökké zárlat volt
a legjobb módja annak, hogy megbirkózzak ezzel, de nem hiszem,
hogy ennyire jól mennének a dolgok, ha az elmúlt kilenc hetet azzal
töltöttem volna, hogy nézem, ahogy Charlie beleszeret Daphne
Reynoldsba egy borvillamoson.
Alex összeilleszti az ujjbegyeit az álla alatt. Devnek van ez az
elmélete, miszerint a pszichológusa titkon a Tündér-Mese Család
tagja; valahányszor Dev megemlít egy részletet a műsorból, Alex
felső ajka megrándul. Természetesen, ha valóban nézi is hétről
hétre az Örökkön Örökkét, soha nem említené meg.
– Amikor az évad végre véget ér, azt hiszem, készen állok majd
arra, hogy visszaköltözzek Los Angelesbe, és teljesen túllépjek az
életemnek ezen a szakaszán.
– Gondolod, hogy megnehezíti számodra a továbblépést az, hogy
nem tudod igazán, mi történik az évadban?
– Nem. – Megvonja a vállát. – Tudom, mi történik. Átéltem.
Alex néhány percig nem szól semmit, mindketten a teájukat
kortyolgatva bámulnak ki az ablakon. Elered az eső. – Gondolod,
hogy akkor majd arra is készen állsz, hogy újra randizni kezdj?
Dev vesz három mély levegőt, és ujjaival ledobolja a
kerámiabögrén a jól ismert mintát, amit nem tud elfelejteni.
– Én… nem is tudom. Azt hiszem, talán az elképzeléseim a
szerelemről teljesen tévesek voltak.
– Hogy érted ezt?
– A tündérmesék nem valóságosak. A boldog befejezések nem
valóságosak. Egész életemben ragaszkodtam ezekhez a hamis
romantikus ideálokhoz, ezekhez a heteronormatív romantikus
ideálokhoz a házasságról, a monogámiáról és a háziasságról, és
talán itt az ideje, hogy a szerelemről alkotott elképzeléseimet ne
ezekre a kitalált narratívákra alapozzam. Most boldog vagyok.
Egészséges vagyok. Leszerződtem egy ügynökkel a forgatókönyvem
kapcsán. Követem a céljaimat. Miért hagytam, hogy a világ
meggyőzzön arról, hogy nem vagyok elég egy romantikus
párkapcsolat nélkül?
Alex előrehajol, és leteszi az asztalra a bögréjét.
– Nem biztos, hogy egyetértek ezzel – mondja lassan –, hogy a
boldog befejezések nem valóságosak, vagy hogy a romantikus
ideálok eredendően heteronormatívak.
Ez a leghatározottabb kijelentés, amit eddig valaha tett, és Dev
tekintete a jegygyűrűre vándorol Alex ujján. Azon tűnődik, már
nem először, hogy vajon ki várja otthon a pszichológusát, miközben
ő itt ül ezeken az este hétórai alkalmakon. – De igazad van, Dev.
Nincs szükséged szerelemre ahhoz, hogy teljes vagy boldog légy. Ha
nem akarod ezeket a dolgokat, akkor – Alex úgy int a kezével,
mintha varázsolna , nem akarod őket. De meg akarok győződni
arról, hogy azért mondasz le a régi romantikus eszményeidről, mert
nem akarod őket. És nem azért, mert úgy gondolod, hogy nem
érdemled meg őket.
Dev elképzel egy házat, egy puzzle-t a dohányzóasztalon,
növényeket az ablakoknál. A bögre kihűlt a kezében.
– Ha felteszek neked egy kérdést, őszintén válaszolsz rá?
Alex szája sarka legörbül, de bólint.
– Nézed az Örökkön Örökkét?
– A feleségem nézi – válaszol Alex őszintén, és Dev meglepődik. –
Minden hétfő este. Komplett nézőpartit rendez. Táblázatot is vezet.
És rengeteg bor fogy mellé.
Dev elmosolyodik.
– Ismerősen hangzik.
– Ha felteszek neked egy kérdést, őszintén válaszolsz rá? – Alex
felvonja a szemöldökét a rendelő túloldalán.
 Dev bólint.
– Még mindig a régi hangüzeneteit hallgatva alszol el minden
este?
Dev egészségesebb, de nem tökéletes, és újra a humorhoz nyúl,
amikor csak így tudja megakadályozni, hogy a szíve apró darabokra
törjön.
– Tudod, Alex, néha nagyon megnehezíted, hogy szeresselek!

Miután vége a terápiának, kilép az üres váróterembe, és elsétál egy

kupac magazin mellett, ami a sarokasztalon áll. Tudja, hogy nem
szabad odanéznie. Mégis odanéz. Legfelül az Us Weekly címlapjának
elején ott az az arc, és Dev érzi az ismerős fájdalmat a bordáiban,
ahogy a szíve át akarja lépni a számára felépített határokat. Az arc a
címlapon fáradt, fájdalommal teli. A képaláírás így szól: „Mesebeli
véget ér-e Charlie Winshaw története?” Tudja, hogy nem szabad
kézbe vennie. Mégis kézbe veszi. Ott, a címlap sarkában, látható egy
kis fehér szegéllyel keretezett fénykép. Ő és Daphne, egymás
mellett, egy pöttyös esernyő alá bújva, egymásra mosolyogva. Egy
második képaláírás: „Boldogan, míg meg nem halnak?”
Egy kép, öt szó, és ez áthasítja minden színlelt közömbösségét.
Zokog a pszichológusa várótermében, aztán zokog a kocsijában,
aztán körbe-körbe autókázik Raleigh-ben, amíg annyira össze nem
kaparja magát, hogy ne látszódjon rajta, mennyit bőgött.

Amikor valamivel kilenc után besétál a szülei házába, mindketten a

kanapén ülnek, és túlságosan is igyekeznek természetesen
viselkedni. Az, hogy mindketten könyvet olvasnak, nyilvánvaló
árulkodó jel, de a dohányzóasztalon álló üveg bor, a kanapé
karfáján ferdén heverő távirányító, és az anyja kipirult, bűntudatos
tekintete is bizonyítékként szolgál. A szülei nézték. Minden hétfő
este nézik, amikor nincs otthon. Leginkább arra tud tippelni, hogy
kíváncsiságból teszik, és mert meg akarják őt óvni, de jelenleg
túlságosan ki van merülve a sírástól ahhoz, hogy érdekelje.
Az apja felnéz a könyvéből, mintha annyira elmerült volna benne,
hogy nem hallotta, amikor Dev megjött.
– Ó, szia! Hazaértél!
– Devy – csatlakozik az anyja is –, milyen volt a terápia?
– Képzeld, a nyomtató megint azt a hangot hallatja – vág közbe az
apja. – Meg tudnád esetleg nézni?
– Kérsz vacsorát? A hűtőben találsz maradékot!
Huszonnyolc évesen a szüleivel élni kimerítő, de mindketten
annyira igyekeznek. És Dev annyira igyekszik elfogadni az
erőfeszítéseiket.
Megígéri, hogy holnap megnézi a nyomtatót, aztán felmelegíti a
vacsora maradékát, elfogyasztja a mosogató fölött állva, majd
lefekvés előtt nyom egy puszit az anyja arcára.
A szobájában elképzeli, hogy becsukja az ajtót, és valahogy
erősebbnek fogja magát érezni, mint amilyen valójában. Hogy
közömbösen viszonyul a mai naphoz és a fotóhoz a magazin
címlapján, meg minden máshoz is.
De nem érez így, ezért előveszi a farmerdzsekit a szekrényből,
ahol elrejtve tartja. Bemászik az ágyába, összegömbölyödik, és
előhúzza a telefonját.
Az első hónapban, miután elhagyta Macont, Charlie mindennap
felhívta, és rövid hangüzeneteket hagyott neki. Apró, szomorú,
kétségbeesett könyörgéseket.
– Kérlek, hívj vissza! Csak beszélni szeretnék veled!
– Szeretlek téged, és te is szeretsz engem. Ez ilyen egyszerű, Dev!
– Próbálom tiszteletben tartani az egészségedet, de nem tudok
lemondani rólunk.
– Hé, én vagyok. Csak kerestelek. És tovább foglak keresni, Dev.
Soha nem fogom abbahagyni!
Bár Dev olvasás nélkül törölt minden üzenetet, és a stábtagok
egyetlen hívását sem fogadta, minden este lefekvés előtt
meghallgatta Charlie öt másodperces hangüzeneteit. Újra és újra
lejátszotta őket, elmerülve minden egyes szótag csengésében, ahogy
Charlie nyelvén végigfutnak.
Az üzenetek sosem voltak tíz másodpercnél hosszabbak, kivéve a
legutolsót, amit Charlie öt héttel korábban hagyott. Az egy perc és
negyvenkét másodpercig tartott – egy zagyva hangüzenet
összevisszasága, ami minden alkalommal felszakítja a sebeit,
amikor csak rágondol. Charlie azóta nem kereste.
Dev elég erős akar lenni ahhoz, hogy ne hallgassa meg most.
Ahhoz is elég erős akar lenni, hogy ne használja a zabkásás
tusfürdőt, amit kartonszámra rendel az Amazonról, mert attól, hogy
olyan illata lesz, mint Charlie-nak, az a pár hét, amit együtt töltöttek,
valódinak érződik.
Az elmúlt három hónapban nagyon messzire eljutott már a
mentális egészségét illetően, és azt hitte, amint rálép az
egészségesebb útra, arra is rájön majd, hogy Charlie egy óriási,
önpusztító hiba volt. Azt hitte, ha egészséges lesz, a Charlie-alakú
lyuk is eltűnik a mellkasában. El akarja engedni azokat az ostoba
romantikus eszméket.
Akkor miért hiányzik neki még mindig? Miért Charlie volt az első,
akit fel akart hívni, amikor leszerződött egy ügynökkel a
forgatókönyvéhez, és miért Charlie az első, akivel beszélni akar,
amikor áttörést ér el terápián? Miért nem tudja megállni, hogy
megnyomja a lejátszás gombot, és a füléhez nyomja a telefont?
– Ööö, hé. Én vagyok az. Megint. Tudom, hogy valószínűleg nem
hallgatod meg ezeket az üzeneteket, és tudom, hogy valószínűleg
nem érdekel, és tudom, hogy valószínűleg fel kellene hagynom vele.
Az lenne az egészséges, ha felhagynék vele. Jules szerint fel kéne
szállnom egy repülőre és oda kéne mennem a szüleid házához, hogy
elmondjam, mit érzek. Azt mondta, hogy a Szőke Herceg ezt tenné.
Én meg azt válaszoltam, hogy egy zaklató tenné ezt.
Itt Charlie felnevet, ahogy mindig nevetni szokott, és a hang
minden vérző lyukba beleváj Dev szívében.
– Ha látni akartál volna, akkor találkoztunk volna. Eljöttél volna
LA-be. Illetve, említettem már neked, hogy most Los Angelesben
élek? Vagyis, nem beszélünk egymással, úgyhogy valószínűleg nem
említettem. Annyi képzeletbeli beszélgetést folytatok veled… a
zuhany alatt, útban az edzőterem felé, vacsorafőzés közben… hogy
néha elfelejtem, hogy Macon óta nem beszéltünk. De igen, vettem
egy házat. Kint Silver Lake-ben, és a szomszédaim mind hipszterek,
szóval te valószínűleg utálnád, de ez volt az egyetlen eladó ház,
aminél hajlandóak voltak megsiettetni az átvételi folyamatot.
– Olyan furcsa volt… miután megvettem, folyton azt éreztem,
hogy valami hiányzik, amikor besétáltam a szobákba. Ezért minden
szobát megtöltöttem bútorokkal, és engedtem Parisának, hogy
minden falra képeket akasszon, és vettem egy csomó növényt, hogy
az összes ablaknál legyen, és napokig tartott, mire rájöttem, hogy te
vagy az a hiányzó darab. Folyton arra számítottam, hogy az
ablaknál állva talállak, vagy a harmadik hálószobában az
íróasztalnál ülve, ahol a forgatókönyveden dolgozol, vagy a
konyhában odaégetve a palacsintát. Azt hiszem, nagyon szerettem a
gondolatát, hogy a jövőm része leszel, és nem igazán jöttem még rá,
hogyan képzeljem el azt a jövőt, amiben nem vagy jelen.
Itt másodpercek telnek el statikus csendben, amin át három lassú
lélegzetvétel halk hangja hallatszik.
– Önzőség volt tőlem ezt mondani. Ez… ez az egész üzenet
önzőség. Örülök, hogy soha nem hallgatod meg ezeket. Azt hiszem,
csak ki kellett mondanom. Hogy képes legyek téged elengedni.

Dev újra és újra végighallgatja az üzenetet, amíg el nem alszik a

hangjára, és amikor kedd reggel hét előtt felébred, harminchat nem
fogadott hívása van, néhány a stábtagoktól, de a legtöbb olyan
számokról, amiket nem ismer. Tucatnyi üzenetet és e-mailt kapott,
és ezt látva bevágja a telefonját a párnája alá. Kimászik az ágyból, a
farmerdzsekit a szekrénye mélyére rejti, és lemegy kávéért.
Legszívesebben megkérdezné a szüleit, hogy mi történt az előző esti
epizódban, ami kiváltotta ezt a példátlan áradatot, de amikor belép
a nappaliba, megdöbbenve látja, hogy olyan emberek vannak a
házában, akik nem a szülei, már kora reggel.
Annyira ledöbben, hogy egy jó percbe is beletelik, mire felfogja,
hogy az Örökkön Örökké stábját látja. Raleigh-ben, Észak-
Karolinában. Egy héttel az élőben közvetített döntő felvétele előtt.
– Mi. A halál. Fasza?
 Nem biztos benne, hogy ezt a kérdést a szüleihez intézi, akik a
konyhában sürögnek-forognak, hogy kávét készítsenek a
vendégeiknek, vagy a vendégektől kérdezi. Skylar Jones a falon lógó
kisbabakori fotóit bámulja. Parisa Khadim kiszolgálja magát
tejszínnel a szülei hűtőszekrényéből. Jules Lu arról faggatja az
édesanyját, honnan van a házi papucsa. Ryan Parker a szülei asztali
számítógépe előtt ül.
– A nyomtató-csatlakozó izé a gond – mondja neki az apja. –
Legutóbb megjavítottad, amikor itt jártál, de aztán megint elkezdett
villogni az a villogó fény, és most folyton ezt a hangot adja.
– Nem gond, Mr. Deshpande – biztosítja Ryan türelmesen. – Meg
tudom javítani!
Dev ki fog borulni.
– Most komolyan, ti mit csináltok itt?
Mindannyian abbahagyják, amit épp csinálnak, és három hónap
óta először ránéznek. Először azóta, hogy Maureen Scott
megfenyegette Charlie-t, és Dev az éjszaka közepén elosont,
otthagyva őket, hogy oldják meg.
Először senki sem mozdul. Aztán Jules – a megszokott kontyával a
feje búbján, bő farmerjében és az *NSYNC-es koncertpólójában –
átsétál a szobán, mintha meg akarná őt ölelni. Helyette belebokszol
a karjába.
– Micsoda egy legjobb barát vagy! Egyik hívásunkat sem vetted
fel, te seggfej!
– Aú! Szóval azért repültél Raleigh-be, hogy megüss?
– Nem – szólal meg Ryan, miközben a nyomtatón végigfut a
tesztoldal. – Azért repültünk Raleigh-be, hogy megnézessük veled.
Dev ekkor veszi észre, hogy a szülei falra szerelt tévéjén be van
készítve az Örökkön Örökké első epizódja. Mark Davenport giccses
vigyorán van kimerevítve a kép, amint a kastély szökőkútja előtt áll.
– Nem!
– Nem akarunk végig lefogni téged, de ha kell, megtesszük! –
fenyegetőzik Jules.
– Én komolyan hoztam kötelet a kézipoggyászomban – teszi hozzá
Skylar.
Dev nem érti, miért csinálják ezt – miért repültek háromezer
mérföldet, hogy megnézessenek vele egy olyan évadot, amit már
leforgattak, kész, vége. Miért nem hagyják, hogy továbblépjen?
– A legkevesebb, amivel tartozol neki, hogy megnézed – mondja
Parisa dühösen. Ő teljesen nyilvánvalóan azért repült ide, hogy
megölje. Dev nem igazán hibáztatja érte.
– Sajnálom, de nem tudom megnézni!
Az anyja selyempizsamában, az apja köntösébe bújva átsétál a
konyhán. Olyan magabiztossággal látja vendégül a hollywoodi
producereket és PR-osokat a konyhájában, mintha ez mindennapos
lenne.
– Mit szólnál ehhez, Devy… Én készítek mindenkinek frittatát, és
közben elkezdjük nézni az első részt. Ha nem tetszik, nem kell
megnéznünk a többit.
Az apja a legjobb szigorú arcát próbálja vágni.
– A barátaid egészen Los Angelesből repültek ide, és
udvariatlanság lenne, ha mindezt a semmiért tették volna.
– Jó, rendben! – Beleegyezik, még ha csak azért is, hogy mikor
másnap megint terápiára megy, elmondhassa Alexnek, hogy már
nem kerüli a dolgot, és talán akkor, talán miután kilenc epizódon
keresztül nézte, ahogy Charlie a versenyzőkkel randizik, Devnek
végre nem fog hiányozni.
Dev letelepszik a kanapéra Skylar és Jules közé, és a többiek is
találnak maguknak helyet valahol. Felcsendül a szobában a
lendületes főcímzene, a képernyőn Mark Davenport kortalan és
jóképű.
– Készen állnak, hogy találkozzanak a Szőke Hercegükkel? –
kérdezi mézesmázos hangon. Dev szíve összeszorul a mellkasában,
mert tudja, hogy hamarosan viszontlátja Charlie-t a képernyőn.
Jules megfogja a bal kezét. Skylar megfogja a jobbját. Mindketten
szorosan tartják.
– Egy kalandos utazásnak néznek elébe – szavalja Mark a
képernyőn. – Ez az évad valóban olyan, amilyet még soha eddig
nem láttunk. Örökre megváltoztat mindent!
– Minden egyes évadban ezt mondjuk – mormogja Dev. Jules
rásóz egyet a lábára, hogy elhallgattassa.
Mark Davenport folytatja a narrálást. Charlie az első képsoron
elmosódottan látszik, egy lovon ül azon a hírhedt előforgatáson,
aminek következtében Ryant másik munkakörbe helyezték át.
Ezután egy új képre vágnak Charlie-ról, aki most egy sziklán áll,
szélfútta és gyönyörű, Dev pedig fuldokolni kezd az összes régi
érzésétől. Ez a Charlie alig hasonlít az ő Charlie-jára – a végtagjai
merevek, a testtartása túl egyenes, az arca pedig grimaszba torzul.
Még mindig ő a leggyönyörűbb férfi, akit Dev valaha látott.
Mark a végére ér a műsor bevezetőjének.
– Amerika, készen állsz egy új küldetésre a szerelemért? Ez itt az
Örökkön Örökké!
A főcím következik, és általában itt kezdődik el igazán a műsor.
Ehelyett azonban visszavágnak Mark Davenportra, aki ezúttal a
stúdióban lépdel elegánsan, ahol az élő finálét is felveszik majd.
– Mielőtt azonban belevágnánk, figyelmeztetnem kell önöket… a
hercegünk az idei évadban nem kifinomult. Nem mindig
kamerakész. Az Örökkön Örökké ezen évada más. Kicsit lehúzzuk
önök előtt a leplet, és eddig soha nem látott módon bepillantást
engedünk abba, ami a forgatáson valójában történik. Semmi sem
lesz tabu.
Dev tudja, hogy számos dolog tabu, de mégis teljesen beszippantja
a dolog, mire a műsor igazán elkezdődik. Reklámszünet, aztán
Daphne Reynolds kilép a hintóból, és Dev visszarepül ahhoz az
éjszakához, újra kínosan érzi magát Charlie miatt. Charlie
interakciója Daphne-val nagyon cikis. Merevnek és teljesen
érdektelennek tűnik, és a szekunder szégyen már olyan mértékű,
hogy Dev épp kérni akarja, kapcsolják ki, amikor tényleg történik
valami igazán példátlan dolog.
Dev van a képernyőn. Belép a képbe, és a karját lóbálva integet a
kameráknak. A boom mikrofon felveszi az „adjatok öt percet”
szavakat, aztán átvág a képen és a limóhoz rohan.
– Mi…
– Csak nézd! – sziszegi Jules.
Dev nézi, és lát valami olyasmit, amit aznap este nem látott,
miközben ő a limóban meggyőzte Angie-t, hogy táncoljon Charlie-
val. Mark Davenport odalép Charlie-hoz, és a vállára teszi a kezét.
– Tudom, hogy ideges vagy, de ne aggódj! Dev, a kezelőd, a
legjobb. Nagyon jól gondodat fogja viselni. Nem fogja hagyni, hogy
húszmillió néző előtt hülyét csinálj magadból.
Mark nevetni kezd, Charlie pedig felvinnyog, aztán Dev kipattan a
limóból, és Charlie-hoz kocog. Dev felnyúl, és az ujjai Charlie hajába
túrnak, megigazítják a koronáját.
Charlie elpirul az érintésétől, és ezt a nézők is mind látják.
Charlie, egy órával azután, hogy találkoztak, Daphne helyett Devtől
jön zavarba.
– Meg tudod csinálni! – mondja Dev, és Charlie szégyenlősen
elmosolyodik, ami megforgat valamit az igazi Dev mellkasában,
ahogy a kanapén ül. – Én hiszek benned!
Dev kilép a képből, és folytatódik a szokásos műsor, Angie kiszáll
a hintóból.
– Hé, srácok, ez micsoda?
– Az, amire próbáltunk rávenni, hogy megnézd – válaszol
önelégülten Jules. – Ez az Örökkön Örökké!
Visszafordulva a tv-képernyőhöz, megmutatják, mi történik a
hintó-belépők végeztével, miután Skylar felkiált, hogy „ennyi”.
– Elképesztően jól csinálod! – mondja Dev Charlie-nak. Charlie
visszamosolyog rá, szélesen és őszintén, és olyan érzés, mintha
először látná Charlie egy részét megnyílni.
Amikor a második epizód azonnal elindul az első végén, Dev meg
sem moccan a helyén. Annyi felvétel készült Charlie-ról és róla
együtt, aminek a létezéséről soha nem is tudott! Felvételek arról,
ahogy Dev Charlie mellett ül aznap, amikor Megan megjátszotta a
sérülését a lovagi tornán. Felvételek arról, ahogy aznap később Dev
próbálja megnyugtatni Charlie-t, miután először megcsókolta Angie-
t. Felvételek arról, ahogy együtt nevetgélnek a forgatáson, felvételek
arról, ahogy viccelődnek két felvétel között, rengeteg felvétel arról,
ahogy Dev megigazítja Charlie haját.
Mindezek ellenére ez továbbra is egy átlagos Örökkön Örökké
évad. Továbbra is vannak Csoportos Küldetések, és a nők ugyanúgy
áradoznak Charlie-ról, ahogy Charlie áradozik a nőkről. Az összes
drámai esemény úgy bontakozik ki, ahogy kell: a kastélybeli
veszekedések a nők között, Megan tökéletes átalakulása, mint az
évad főgonosza, és a Koronázási Ceremóniák izgalmai. A
szerkesztőcsapat egyszerűen csak végigment a szokásos
képsorokon, aztán egy kicsit kibővítette a műsor terjedelmét, hogy
helyet adjon Devnek.
Az epizódok csak úgy repülnek. Amikor Charlie pánikrohamot
kap Daphne mellett a bálon, és Dev karjába rohan, kristálytisztán
látszik Dev arcán, hogy olyan módon törődik a férfival, ahogyan
nem lenne szabad. Nézni, ahogy beleszeret Charlie-ba, olyan,
mintha csak újból beleszeretne.
Dev a nappaliban ül, ahol először felfedezte az Örökkön Örökkét,
és nem mozdul, nem kel fel, hogy kimenjen a mosdóba, csak akkor
eszik, amikor az anyja közvetlenül a szájába rakja a falatot. Egy
olyan jelenetet néz Charlie-val és Angie-vel Németországban, amiről
nem is tudott.
– Én csak azt akarom, hogy Dev újból jól legyen! – mondja Charlie
szánakozó hangon.
– Tudom, édesem. Tudom – válaszolja Angie, és Amerikának is
tudnia kell.
Dev végignézi a Leland Barlow-estet. Olyan interjúk készültek
róla, amiket sosem látott. Daphne vidáman nevet.
– A múltkor mesélt a tervről! Azt hiszem, Dev nagyon meg fog
lepődni!
Angie szörnyen mindentudóan néz.
– Azt hiszem, ez a legédesebb dolog, amit valaha valaki a
produceréért tett!
 Aztán Charlie magyarázza a közönségnek:
– Dev, a kezelőm, nehéz időszakon ment keresztül
Németországban, és valami különlegeset szerettem volna tenni,
hogy felvidítsam. A műsor úgy volt, hogy egy countryénekest repít
Fokvárosba, de nekem sikerült meggyőznöm őket, hogy
meggondolják magukat.
Megmutatják, ahogy Dev teljesen elveszíti az eszét Leland Barlow
miatt, aztán a táncos bulit is a versenyzőkkel és a stábtagokkal. Jules
Charlie karjába pörgeti Devet, és együtt táncikálnak esetlenül. Azon
az estén, amikor Dev rádöbbent, hogy szerelmes Charlie-ba.
Aztán megnézi azt a legutolsó estét.
A maconi Koronázási Ceremónián Daphne megkérdezi, hogy
beszélhet-e Charlie-val, és a kamerák követik őket az alkóvba.
Akkor ott, a szülei tv-képernyőjén, Daphne közli Charlie-val, hogy
befejezte a színlelést, amíg Maureen Scott dühödten be nem lép a
képbe, miközben kiabál, hogy állítsák le a felvételt.
A műsor hirtelen Charlie-ra vált, aki egy hotelszobában ül az
ágyon. Devnek egy másodpercbe telik, mire felismeri, hogy ez a
hotelszoba. A Courtyard Marriottban. Ahol utoljára látta Charlie
Winshaw-t.
– Itt az ideje, hogy őszinte legyek – mondja a kameráknak egy
szereplői vallomásban. – Nem a helyes okból jöttem ebbe a
műsorba. Esélyt akartam, hogy újjáépítsem a karrieremet, és most
már tudom, hogy amit tettem, az nem volt fair… azokkal a nőkkel
szemben, akik a szerelemért jelentkeztek a műsorba, és azokkal az
emberekkel szemben, akik itt dolgoznak. De a helyzet az… –
Könnyek szöknek gyönyörű, szürke szemébe. – Nem hittem, hogy
lehetséges rátalálni a szerelemre ebben a műsorban. De tévedtem.
 Visszakapcsolnak Mark Davenporthoz a stúdióba. A színpadon áll
a méretre szabott öltönyében, arca valahogy egyszerre komor és
optimista.
– Elég nagy utazást tettünk meg idáig, és biztos vagyok benne,
hogy nem az az utazás volt, mint amire számítottak. Hogy őszinte
legyek, mi sem számítottunk rá. De hát ilyen a szerelem, nem igaz?
– mondja csillogó szemmel. – Néha akkor talál ránk, amikor a
legkevésbé számítunk rá. Ez a műsor végső soron erről szól, segít az
embereknek elérni a boldog befejezésüket. Vajon a sztárunk
megtalálja ezt? Csatlakozzanak hozzánk jövő héten a szívszorító
fináléban, amit biztosan nem akarnak kihagyni!
És ennyi. Vége. Nincs mit tovább nézni, mert még nincs élő finálé.
Az még nem történt meg.
Dev felpattan a kanapéról, képtelen visszafogni a benne feszülő
ideges energiát. A teste szétrobban a belenyilalló fájdalomtól,
amiért egy egész napon át pontosan ugyanabban a pózban ült a
kanapén. Körülnéz a szobában. Az apjára, aki a konyhaasztalnál ül.
Ryanre, aki az apja foteljában alszik. Parisára, aki az anyja mellett
helyezkedett el a kanapén, és Julesra és Skylarre, akik végig a két
oldalán maradtak. Nem mozdultak el mellőle. Egyszer sem a
tizenkét óra alatt.
Mindenki visszanéz rá, és Dev nem igazán tudja, hol is kezdje,
ezért a nyilvánvalóval kezdi:
– Hogy vettétek rá Maureent erre?
Skylar az, aki válaszol:
– Maureen Scott már nem áll kapcsolatban az Örökkön Örökkével.
Dev visszaül a helyére.
– Várj, mi van?
 – A vicces dolog abban, ha valakit a szexualitása alapján
diszkriminálnak – mondja Parisa humortalanul –, hogy illegális. Az,
hogy Maureen arra kényszerítette Charlie-t, hogy eljegyezzen egy
nőt, miután ő coming outolt Maureennak, illegális volt. Charlie
felhívott a Maconban történtek után, és ügyvédet fogadtunk.
– Maureen azt hitte, hogy mivel Charlie aláírt egy szerződést,
kényszerítheti őt arra, hogy továbbra is titkolózzon – teszi hozzá
Jules. – De a csatorna másképp látta a dolgokat, amikor Parisa
diszkriminációs pert indított. Gyorsan úgy döntöttek, hogy a
legjobb, ha megszakítják a munkakapcsolatot Maureennal.
Parisa megjátszva kissé meghajol, amikor látja, hogy Dev szája
tátva marad.
– Maureen tízmillió dolláros kivásárlási díjat kapott, így ez nem
teljesen a társadalmi igazságosság győzelme, de miután ő elment, a
csatornának nem okozott gondot, hogy a narratívát az évad
igazságának megfelelően alakítsa. Az első néhány epizódot sikerült
gyorsan átszerkesztenünk, az évad második felét pedig teljesen
átdolgoztuk.
– Megvolt nekünk a lemondó nyilatkozat, amit aláírtál arról, hogy
minden rólad készült felvételt felhasználhatunk, de ennek ellenére
megpróbáltunk kapcsolatba lépni veled, mielőtt a műsor adásba
került. Sajnos te azt a nagyon cuki játékot játszottad, hogy három
hónapig nem voltál hajlandó szóba állni velünk – mondja Parisa, és
a hangjában a szokásos harsánysága mellett őszinte megbántottság
bujkál.
– Nekünk?
Parisa végigsimít a lófarkán.
– Tudod, hogy imádom a jó kis PR-szerencsétlenséget, és az
Örökkön Örökké a legnagyobb szerencsétlenség, ami létezik. Engem
vettek fel, mint új PR-vezetőt az arculatváltásuk átmeneti
időszakára.
Dev soha nem gondolta volna, hogy mindez lehetséges. Soha nem
gondolta, hogy az Örökkön Örökkének ez a változata lehetséges.
Nem tudta elképzelni ezt a befejezést.
– Én… én ezt nem tudom elhinni! Nem tudom elhinni, hogy ezt
leadtátok a tv-ben!
– Ez volt az igazság – mondja Skylar egy apró vállrándítással. Dev
jól megnézi magának. Semmi savlekötő, semmi stressz. Még a haja
is kezd visszanőni. Lassan. De attól még. – De hogy őszinte legyek,
az évad nem jöhetett volna létre, ha Charlie nem küzd érte.
Mindannyian követtünk el hibákat, amíg Maureennak dolgoztunk.
Szemet hunytunk olyan dolgok felett, amik felett nem lett volna
szabad. Hallgattunk, amikor fel kellett volna szólalnunk. Sajnálom,
hogy nem voltam jobb főnököd, Dev! Fel kellett volna szólalnom,
amikor tudtam, hogy nehéz időszakon mész keresztül.
– Nem akartam, hogy tudj a depressziómról – mondja Dev
egyszerűen. – Nem akartam, hogy bárki is lássa ezt az oldalamat.
Skylar megrázza a fejét.
– Mindannyiunknak vannak dolgai, Dev! Szerinted én nem járok
terápiára a szorongásom miatt? Azt hiszed, nekem nincs szükségem
néha gyógyszerekre vagy segítségre?
Soha nem beszéltek erről a forgatáson, így őszintén szólva
fogalma sem volt róla. Maureen vezetésével a mantra az volt, hogy
dolgozz keményen és hallgass róla. Nem volt helye az érzelmek
megvitatásának. Nem volt idejük szusszanni sem, mert ez volt az
ára annak, hogy olyan műsort készítsenek, amilyet az emberek
megköveteltek.
– Egek, mintha eddig nem lett volna elég rossz a helyzet… hogyan
reagált a Tündér-Mese Család az évadra?
– Nem ment minden zökkenőmentesen. – Skylar felfújja az arcát.
– A Tündér-Mese Családból nem mindenki akart kitartani a műsor
mellett, miután kiderült, hogy egy meleg párkapcsolatot
népszerűsítünk. Persze ezt nem mondták ki nyíltan. Azt állították,
az háborította fel őket, hogy hagytuk, hogy a sztárunk a kulisszák
mögött összejöjjön a producerével, de nyilvánvaló volt, hogy
valójában miről van szó. Volt néhány… bojkott.
– De – vág közbe Ryan, hirtelen nagyon éberen – közben rengeteg
új hirdetőt és nézőt is szereztünk. Őszintén szólva, a szabályok
felrúgása lehet az, ami megmenti az Örökkön Örökkét.
Dev zakatoló agya folyamatosan az új híreken pörög, amik úgy
ingadoznak, mint egy Jenga-torony.
– Mi van az Us Weeklyvel? Mi volt az a fotó Daphne-ról és Charlie-
ról?
Parisa a szemét forgatja.
– Te már régóta a szakmában vagy, Dev! Nem kéne felismerned
egy reklámfogást, amikor szembejön veled?
– Daphne a következő hercegnőnk – magyarázza Jules –, és fontos,
hogy az emberek emlékezetében maradjon, mielőtt a fináléban
megtesszük a bejelentést.
Dev Parisára pillant.
– Az Örökkön Örökké arculatváltáson megy át, és te vanília
Daphne Reynoldsot választottad a következő sztárnak?
Mind a négyen furcsa pillantásokat váltanak egymás közt.
– A dolgok Daphne-val – Ryan keresi a megfelelően homályos szót
– érdekessé váltak, miután elmentél.
– Annyira biztosak voltunk benne, hogy kizárt, hogy nem tudsz
semmit az évadról – vágott közbe Jules. Dev a pszichológusára
gondol, aki biztosan tudott mindenről, de tiszteletben tartotta az
általa felállított határokat. A szüleire gondol, akik titokban minden
hétfő este megnézték a műsort. Nem tudja, hogy hálás-e vagy dühös,
hogy ezt eltitkolták előle.
– Aztán megkerestem Shameemet, és megtudtuk, hogy egy
közösségi média nélküli lyukban élsz – folytatja Ryan –, és úgy
gondoltuk, meg kell próbálnunk megmutatni neked, hátha van rá
esély, hogy…
– Van rá esély, hogy mit?
– Dev – szólal meg Parisa. – Charlie mindent kockára tett. Harcolt
egy olyan évadért, ami az igazságot mutatja meg, és az utolsó dolog,
amit a világ látott, az volt, hogy te otthagytad őt Maconben egy szó
nélkül. Összetörted a szívét. – A hangjából kihallja, mennyire meg
van sértve, és Dev érti, hogy azért, mert megbántotta azt, akit Parisa
a világon a legjobban szeret, és szeretni valakit azt jelenti, hogy az ő
fájdalmukat is magunkban hordozzuk. – De az évadnak még nincs
vége. Még mindig előttünk az élő finálé, még mindig van esélyed,
hogy helyrehozd a dolgokat.
A valódi ok, amiért átrepültek az országon, végre kiderült. Egy
műsort kell csinálniuk, egy történetet kell lezárniuk, egy
tündérmesét, aminek szüksége van a boldog befejezésre. Dev az
imént látott évadra és a mellkasában lévő Charlie-alakú lyukra
gondol. A Silver Lake-i házra gondol, a növényekre az ablaknál,
Charlie-ra puha pulóverben. Egy ágyra gondol, ahol a lepedőnek
mindig zabkásás tusfürdő illata van, és egy életre, ami mindig tele
van vele. A szülei nappalijának egyik kisasztalán egy tálalókészlet és
tál áll, amit Charlie Winshaw reptetett át a fél világon.
Aztán Dev arra gondol, hogy ki volt három hónappal ezelőtt, hogy
kicsoda most, és hogy ki akar lenni…
– Sajnálom, de nem tehetem!
Aztán megfordul, és kisétál a nappaliból.

Jules az, aki utánamegy, Jules az, aki egy farmerdzsekibe zokogva
találja őt a gyerekkori ágyán. Leül a sarkára, Dev pedig várja a
szenvedélyes beszédét arról, hogy miért kellene mindent kockára
tennie, hogy országos adásban valljon szerelmet egy férfinak.
– Te engem is otthagytál, tudod – szólal meg végül, és a hangjában
semmi együttérzés, csakis él. – Az elég szar volt.
Mivel Dev jelenleg inkább azt szeretné, hogy kiabáljanak vele,
mintsem hízelegjenek neki, felül, és a lány keze után nyúl.
– Jules.
Megállítja.
– Nem akarom, hogy bocsánatot kérj, oké? Értem én. Nem voltál
teljesen egészséges, és azt kellett tenned, ami a legjobb neked. És
ami a barátságunkat illeti, a helyzet az, hogy te mindig is tartottad a
távolságot. Soha nem engedtél be igazán. Beszélgettem erről a
pszichológusommal…
Dev jobb szemöldöke felszalad.
– Igen, van pszichológusom. Mindenkinek van rohadt
pszichológusa! – csattan fel. – Én sem vagyok túl jó abban, hogy
beengedjem az embereket. Nem szeretek sebezhető lenni senkivel,
de aggódom, hogy azért nem mutattad nekem soha a valódi énedet,
mert attól féltél, hogy nem szeretnélek mindennel együtt.
Jules szavai olyan mélyre vágnak, mint a magazin címlapján a
fotó, és felfedik a félelmet, amit mindig magában hordoz. Még
mindig.
– Arra az esetre, ha igazam lenne, szeretném, ha tudnád, hogy
azért szeretlek, aki vagy, még akkor is, ha egy gyáva seggfej vagy,
aki három hónapra cserben hagyta a barátait – közli nagyon Jules
Lu-szerűen. Aztán valami nagyon nem Jules-szerűt tesz. Mindkét
kezéért kinyúl, és a szívére szorítja, pont J. C. Chasez arca felett. –
Megérdemled a szeretetemet, ahogy vagy, és az ő szeretetét is
megérdemled.
Dev újra elsírja magát, de Jules nem engedi el a kezét, nem
hagyja, hogy elrejtse a könnyei nyomát.
– Megérdemled azt a szerelmet, amit az elmúlt hat évben
másoknak alkottál meg. Megérdemled a boldog befejezést.
– A boldog befejezést? – horkant fel Dev, és egy illetlen
takonycsomó csöppen a felső ajkára. Jules kedvesen úgy tesz,
mintha nem venné észre, hagyja, hogy Dev egy zsebkendőért
nyúljon. – Te nem is hiszel a boldog befejezésekben. Szerinted a
műsorunk hülyeség.
– A műsorunk tényleg hülyeség! Egy alkalommal bikinis nőket
síeltettünk Svájcban. A tél közepén. Az emberek, akik a műsorba
jelentkeznek, annyira kétségbeesetten vágynak a házasságra, hogy
elhitetik magukkal, hogy szerelmesek. A pároknak alig a fele éli túl
az első hat hónapot.
– Mi a helyzet Braddel és Tiffanyval? Tizenöt éve házasok, és
három gyerekük született.
– Igen, jó sokat mutogatjuk őket.
 – Vagy Luke és Natalie, vagy Greg és Jane, vagy Brandon és
Lindsey…
– A lényeg az – vág közbe Jules –, hogy a legtöbb ember nem
szeret egymásba két hónap alatt. De néha találkozol valakivel, és
egyszerűen tudod. És akkor feltesszük őket egy hajóra Balin, mert ki
tud ellenállni annak, hogy szerelembe essen egy hajón?
– Ne idézz engem nekem!
Jules lehetetlenül erősen szorítja a kezét.
– A listán, amit az előbb felsoroltál a ritka sikeres párjainkról…
észreveszel valami mintát?
– Mindenkinek olyan neve van, amit könnyen megtalálsz egy
szuvenír rendszámtáblán?
– Mindenki fehér, igen. Fehér és meglehetősen hetero és
középosztálybeli és keresztény és hihetetlenül dögös.
Dev felnevet, épphogy elkerülve egy újabb takony-helyzetet.
– Az Örökkön Örökké remekül el tud adni egy nagyon specifikus
szerelmi történetet. A legtöbb ember, aki a műsorunkban szerepel,
mind egyforma, de Charlie…
Már a neve hallatán is a torkába ugrik Dev szíve.
– Egy olyan embernek, mint Charlie, soha nem lett volna szabad a
műsorunkba jönnie, de mégis eljött. Ő nagyon különleges.
– Tudom, hogy az – zsörtölődik Dev. – Ő a legelképesztőbb ember,
akivel valaha találkoztam.
Jules úgy néz ki, mint aki legszívesebben felpofozná.
– Akkor mi a kibaszott problémád?
– Mi van, ha én is olyan vagyok, mint a naiv versenyzőink? Mi
van, ha… mi van, ha a szerelem, amire egész életemben vágytam,
nem is igazi? Mi van, ha nincsenek boldog befejezések?
 Jules az ölébe engedi összekulcsolt kezüket, de továbbra sem
hajlandó elereszteni Devet.
– Nem hiszem, hogy a boldog befejezés valami olyasmi, ami
megtörténik veled, Dev. Szerintem inkább olyasmi, amit magadnak
választasz.
Szerkesztőknek szóló megjegyzések: Adásba kerülés
dátuma:
37. évad, 10. rész 2021. november
15., hétfő
Rendező producer: Főproducer:
Jules Lu Ryan Parker
Jelenet: Interjúk Angie Griffinnel, Lauren Longgal és Daphne
Reynoldsszal a finálé élő közvetítése alatt
Helyszín: Burbanki stúdió

Mark: Csalódott vagy amiatt, ahogy a dolgok végül alakultak?

Angie: Csalódott? Aligha! Nézd, egy fogadás miatt jelentkeztem a
műsorba. Ne nézz így rám, Mark! Csináltam már rosszabb dolgokat is
ingyen piáért. Úgy gondoltam, a legjobb esetben elutazhatok néhány
klassz helyre néhány klassz emberrel, mielőtt elkezdem az orvosi
egyetemet. És igazam volt, ez a rész csodálatos volt! De sosem hittem,
hogy a műsorban szereplő párok közül bármelyik is valóban
szerelmes lesz. Azt hiszem, még mindig nem hiszek ebben, hiszen
mindannyian végig csak színleltünk, de az igazság az, hogy én tényleg
szerelmes lettem ebben a műsorban. Beleszerettem Charlie-ba.
Beleszerettem Daphne-ba, aki az egyik legközelebbi barátom lett. Ez
nem romantikus szerelem, de szerintem ugyanúgy számít.
Mark: Mit tanultál ebből a folyamatból, ha tanultál valamit?
Lauren: Megtanultam, hogy lehetséges annyira beleszeretni
valaminek az álomképébe, hogy teljesen megvakulsz a valósággal
szemben. És megtanultam, hogy én valami igazit akarok.
Mark: Ha visszamehetnél, és tanácsot adhatnál önmagad azon
változatának, aki hat hónappal ezelőtt elkezdte ezt az utat a
műsorban, mi lenne az?
Daphne: Azt mondanám neki, hogy ne kergesse más elképzelését a
szerelemről. És azt is mondanám neki, hogy megérdemli azt a fajta
szerelmet, amire igazán vágyik!
 A FINÁLÉ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE
Burbank, Kalifornia – 2021. november 15., hétfő

Charlie
– Levehetném, kérlek, kérlek, ezt a rohadt koronát?
Jules kisimít egy ráncot a lila nyakkendőjén, és felnéz rá.
– Semmiképp sem!
– Már nem is vagyok herceg! – vitatkozik. – Csak egy férfi vagyok,
aki egy másik férfival készül beszélgetni arról, hogy egy harmadik
férfi hogyan törte össze a szívemet országos adásban.
– Erre egy rohadt koronában is képes vagy! – Jules abbahagyja
annyi időre a külsejének igazítgatását, hogy az érzelmi állapotával
is foglalkozzon. – Minden rendben lesz?
– Igen, Jules.
– Gyakoroltad a kérdéseket, amiket elküldtem neked?
– Igen.
– És tudod, ha bármikor kényelmetlenül érzed magad, vagy
szünetre van szükséged, csak annyit kell tenned, hogy…
– Tudom.
– Tényleg jól vagy?
– Tényleg jól vagyok.
És tényleg jól van. Öt perc múlva leül a kanapéra a burbanki
stúdióban Mark Davenporttal szemben, négy kamera, a stúdió
közönsége és húszmillió élő néző előtt, hogy átbeszéljék az évadot,
amit az elmúlt kilenc hétben sugárzott a csatorna. Kénytelen lesz
feleleveníteni, és kénytelen lesz újra átélni, ahogy összetörik a szíve.
Három hónapja volt arra, hogy feldolgozza a Maconben történteket,
de az embereknek országszerte, akik ma nézni fogják az élő adást,
ez még csak az imént történt, amikor az előző héten leadták az
utolsó epizódot. A szórakoztató valóságshow-élmény kedvéért újra
fel kell nyitnia a régi sebeket, de ő tényleg jól van. Teljesen jól.
Charlie látja onnan, ahol néhány emelvény mögé húzódva áll,
hogy a dolgok hamarosan elkezdődnek. A stúdiólámpák a helyükön
vannak, és Mark asszisztensei már eligazgatták őt a székében. Hallja
Skylar hangját, ahogy bejelenti: „Harminc másodperc múlva
adásban vagyunk!” Aztán elkezd visszaszámolni, és lenyeli az utolsó
három számot, és Charlie szíve a mellkasában dübörög.
Három… kettő… egy…
– Üdvözöljük, Tündér-Mese Család, a sorozat történetének
legkülönösebb Örökkön Örökké évadának élőben közvetített
fináléjában! – A stúdió közönsége jelzésre tapsolni kezd, és egy
sminkes gyorsan megigazítja Charlie sminkjét. – Ma este leülünk a
hercegünkkel, és megnézzük, mi történt vele azóta, hogy a forgatás
váratlanul véget ért Maconben. Tudjuk, hogy nem éppen nemes
szándékkal érkezett a műsorba, hogy megtalálja a hercegnőjét, de
végül a hercegünk valami sokkal jobbat talált. Nézzük csak meg!
Charlie az előtte lévő monitoron nézi, ahogy a műsor levetíti
összevágva az összes olyan jelenetet, amiben ő és Dev együtt
szerepelnek. Az egész kapcsolatuk, egy Leland Barlow-dal
aláfestésével, gyönyörű montázsba rendezve. Charlie elképzeli,
hogy az egész testét kővé változtatja, valami könyörtelenné, hogy az
emlékek ne tudjanak belé hatolni.
– Hívjuk is be! Kedves nézőink, Charlie Winshaw!
Jules gyorsan megveregeti a hátát, és Charlie kilép a lámpák fénye
elé. A közönség megőrül. Nem látja őket, a stúdiólámpák
szerencsésen mindenkit sziluettbe olvasztanak, de hallja a
sikongatásukat. Egy magas hang azt kiáltja: „Charlie, szeretünk!”
Egy mélyebb hang: „Majd én leszek a herceged!”
Charlie félénken, két kézzel integet a sötétbe borult tömeg
irányába. Tudja, hogy esetlenül fest. Most az egyszer nem érdekli.
– Hűha! Köszönöm mindenkinek! Köszönöm szépen!
Megbotlik az egyetlen lépcsőfokban, ami az emelvényre vezet,
ahol Mark várja. A közönség nevet, de ő tudja, hogy ezúttal vele
nevetnek.
– Nos, én azt mondanám, nagyon izgatottak, hogy láthatnak –
viccelődik Mark Davenport, miközben helyet foglalnak.
Charlie kigombolja az öltönyét, és lezseren hátradől a kanapén.
– Ööö, tényleg?
Idegességét még több taps fogadja, és hát nem elképesztő, hogy
Charlie Winshaw valódi énje az a verziója, amit az emberek a
legjobban szeretnek?
– Üdvözöllek újra a műsorban, miután egy ideig távol voltál. Hogy
megy a sorod, mióta befejeződött a forgatás?
– Eléggé… – kezd bele Charlie. Egy pillanatra elhallgat, háromszor
belélegez. A harmadik kilégzésnél folytatja: – Hát, egy darabig elég
szar volt, nem igaz?
A közönség néhány tagja nevet. A többiek együttérző hangokat
hallatnak.
– Az elején nehéz volt – vallja be őszintén, mert az őszinteség az,
amit a közönség akar, és mert Charlie csakis a legőszintébb énje
akar lenni. – Az, hogy országos adásban tépik ki a szívedet, elég
nagy szívás. De szerencsére néhány igazán csodálatos barátra
tettem szert ebben a műsorban. Angie és Daphne, és a stábtagok is,
akik segítettek átvészelni ezt. Végső soron semmi pénzért nem
cserélném el a műsorban szerzett tapasztalataimat.
Mark mindent tudóan bólogat, mert persze, hogy ő tudja. Charlie
előre elküldte neki e-mailben a válaszait.
– Beszélj nekünk erről!
– Mint azt már mindannyian tudják – kezdi Charlie, a közönség
felé mutatva –, azért jöttem ebbe a műsorba, mert úgy gondoltam,
hogy valamit be kell bizonyítanom a világnak. Tizenkét éves
koromban kényszerbetegséget diagnosztizáltak nálam, idősebb
tinédzser koromban pedig pánikbetegséget, de egy olyan családban
nőttem fel, ami nem ismerte el, nem tisztelte és nem igazolta ezeket
a részeimet. A családom mindig azt éreztette velem, hogy az
identitásom ezen aspektusai miatt én kevésbé érdemlem meg a
boldogságot.
– Amikor elindultam az utamon ebben a műsorban, meg akartam
győzni a világot arról, hogy valaki más vagyok, mint aki valójában,
de ironikus módon az Örökkön Örökkével töltött idő segített abban,
hogy egy hitelesebb énem lehessek. Megtanultam, hogy
megérdemlem a szeretetet, mind plátói, mind romantikus
értelemben.
A közönség ismét fergeteges tapsviharban tör ki. Az érzések az
övéi, de a szavak többnyire Parisa szavai, aki három nappal ezelőtt
ott ült vele a nappalija padlóján, és segített neki megtalálni a legjobb
módját, hogy kifejezze, mit jelentett számára mindez, hogy
engedélyt kapott arra, hogy önmaga lehessen.
– Tudom, hogy az volt a célod, hogy újra a tech világban
dolgozhass – kérdezi Mark, hibátlanul begyakorolva. – Ez
megtörtént?
– Kaptam néhány állásajánlatot, igen, de az igazság az, hogy a
vágyam, hogy a tech iparban dolgozzak, főként abból a
meggyőződésemből fakadt, hogy a szakmám az értékem mércéje.
Soha nem tett boldoggá. Rájöttem, hogy a munka, amit a Winshaw
Alapítványnál végzünk, fontos, ezért jelenleg nem keresek más
munkalehetőséget.
– A Tündér-Mese Családban mindenki nagyon büszke rád,
Charlie! – mondja Mark, hibátlanul váltva. – De most térjünk rá
arra, ami valójában érdekel minket. – A közönség felnevet. –
Beszéltél Devvel, mióta a forgatás véget ért?
Charlie nyaka lángra kap az inge gallérja mentén, a mellkasa
összeszűkül. Vesz három mély levegőt, ujjaival a térdén dobol, majd
válaszol:
– Nem, egyáltalán nem. Nem hiszem, hogy ő akar velem beszélni,
és őszintén szólva, azt hiszem, így a legjobb.
Mark nem szól semmit, és Charlie tudja, hogy tovább kellene
beszélnie, hogy kitöltse a csendet, de ezt a részt nem írta meg előre.
Túl nehéz volt ott ülni Parisával szemben, és elképzelni, hogy
elmondja neki a hangüzeneteket, a Devvel folytatott képzelt
beszélgetéseket, azt, hogy besétál egy szobába, és még mindig arra
számít, hogy Dev ott lesz. Hogy minden ellenkező bizonyíték
ellenére tényleg azt hitte, hogy el tudja érni Devet, és meg tudja
tartani.
– A helyzet az, hogy ez a műsor néha… és nem akarlak
megsérteni, Mark. Tudod, hogy mennyire megszerettem az Örökkön
Örökkét. De néha ez a műsor elhiteti veled, hogy egy párkapcsolat
segíthet helyrehozni önmagad. Bármennyit is fejlődtem a műsor
során, ez a fejlődés Devtől függött, és amikor elment, rájöttem, hogy
a boldogságom nem függhet valaki mástól. Igyekszem megtanulni,
hogyan lehetek egészséges egyedül, és bárhol is van, remélem, Dev
is ugyanezt teszi.
– De ha tudnál még egyszer beszélni Devvel – nógatja Mark,
közelebb hajolva hozzá. – Mit mondanál neki?
– Én… nem hiszem, hogy újra beszélni tudnék Devvel – mondja
Charlie. Ez az a fajta őszinteség, ami meglepi őt, az a fajta
őszinteség, amitől eláll a lélegzete. Magában semmi mást nem
csinál, csak Devvel beszélget, de a gondolat, hogy újra lássa őt, a
gondolat, hogy megtanuljon elbúcsúzni újra, túlságosan fájdalmas. –
Túl nehéz lenne beszélni vele. Azt hiszem, talán Dev és én két olyan
ember vagyunk, akiknek nagyon rövid időre egymás életébe kellett
lépniük. Nem várt ránk a végén egy boldog befejezés, de ez nem
jelenti azt, hogy a boldogság, amiben részünk volt, kevésbé fontos
vagy kevésbé valóságos. Azt hiszem…
A háta mögött kiabálni kezd egy producer, és Charlie elhallgat, azt
hiszi, hogy végre reklámszünetre mennek. Talán végre lesz két
perce, hogy az emelvények mögé rohanjon, és titokban jól kisírja
magát, mert bármennyire is őszinte akar lenni, vannak dolgok,
amik csak rá tartoznak.
Skylar azonban nem mondja ki a felvétel végét, és a producerek
tovább kiabálnak, tovább káromkodnak olyan hangerővel, amit a
stúdió mikrofonjai biztosan felfognak. Amikor Charlie a hangzavar
felé fordul, látja, hogy valaki felrohan a színpadra. Egy pillanatra
teljesen megrémül. Bár a legtöbb ember túláradó szeretettel fogadta
az évadot, még mindig vannak veszélyei annak, ha egy queer
személy az interneten beszél a mentális betegségéről, még a hozzá
hasonló, rendkívül kiváltságos fehér férfiak számára is. Tudja, hogy
Angie-nek és Daphne-nak sokkal rosszabb dolgokkal kellett
megküzdenie a műsor adásba kerülése után.
– Nos, nem egészen így terveztük ezt csinálni – mondja Mark
bosszúsan, miközben a díszlet közepén megálló férfira néz. A
betolakodó megáll az emelvény szélén, és Charlie hunyorog a
stúdiólámpák fényében, míg végül ki tudja venni a szűk fekete
farmert és a nevetségesen túlméretezett farmerdzsekit.
Dev az.

Dev
Nem hiszem, hogy újra beszélni tudnék Devvel.
Ezt mondta Charlie. Ettől félt Dev. Ahogy felszállt a repülőre,
ahogy egy limó hátsó ülésén ült úton a stúdióba, ahogy a zöld
szobában ült, és nézte, ahogy a férfi, akit szeret, arról beszél, hogy
milyen boldog most nélküle. Miért akart Charlie újra beszélni vele?
Mindezek után miért akarná Charlie egyáltalán látni őt?
Charlie kimondta ezeket a szavakat – nem hiszem, hogy újra
beszélni tudnék Devvel –, és Dev kiviharzott a zöld szobából. Egy
része ki akart szaladni a stúdióból és hívni egy Lyftet. Ehelyett a
színpadon kötött ki.
Még soha nem volt a dolgok ezen oldalán. A dolgok ezen oldala
félelmetes.
 A lámpák túl forrók és túl fényesek. Dev hunyorogva próbál
alkalmazkodni a világossághoz. A közönség árnyékba borul, és ő két
lépést botladozik előre, ledermed. Skylar a képen kívül áll és
szitkozódik.
A közönség egyszerre kap levegőért Dev váratlan érkezésére, és
Charlie lassan feláll a kanapéról. Máshogy néz ki. A haja elől
rövidebb, és fogyott egy kicsit, de ennél többről van szó. Arról,
ahogyan áll, olyan magabiztosan, olyan rendíthetetlenül, olyan
biztosan tudva, hogy mit kezdjen a karjával.
Tíz méterre állnak egymástól, elválasztja őket a stúdió fényes
padlója és két hónapnyi emlék és három hónapnyi nem beszélgetés.
– Szia! – mondja Charlie, elsőként megtörve a csendet.
– Szia! – válaszolja Dev.
Minden túl csendes és túl mozdulatlan, és Dev agyát mikrofon
zúgássá változtatja. Elfelejt mindent, amit mondani akart. Ezt a
jelenetet már tucatszor megírta másoknak, de fogalma sincs, mit
kellene mondania önmagaként. Amikor ez valós. Azt mondja:
– Tudom, hogy mindent elbasztam!
Aztán:
– A francba, nem lehet élő adásban azt mondani, hogy „elbasz”. Ó,
bassza meg!
A hajába tép, és megpróbál venni három mély levegőt. Felnéz, és
Charlie-t látja mosolyogni tíz méterre, és ez a mosoly bátorítónak
tűnik. Dev tesz egy lépést előre.
– Csak azt próbálom mondani, hogy sajnálom! Tudom, hogy nem
akarsz velem beszélni, de úgy érzem, tartozom neked legalább egy
bocsánatkéréssel.
Dev tesz még egy lépést előre, nézi, ahogy Charlie megfeszül, ezért
tart egy kis szünetet.
– Sajnálom, hogy úgy mentem el, hogy nem szóltam neked, de úgy
éreztem, hogy nincs arra mód, hogy te valaha is igazán engem
választhass, ezért inkább saját magamat választottam. Nem hittem,
hogy van hely számomra, számunkra az Örökkön Örökké világában,
de te átírtad az összes kibaszott szabályt! Rohadt szabályt.
Dev abbahagyja a beszédet, és Charlie-ra néz, a teljes Charlie-ra.
Ad magának egy percet, hogy magába igya ennek a szürke öltönyös
férfinak a gyönyörűségét, hátha ez rá az utolsó esélye. A perc
elnyúlik. Dev nem mozdul, és Charlie sem mozdul, és olyan, mintha
nem lennének rajtuk kamerák. Nincs közönség. Nincs Skylar, aki a
fülesekbe káromkodik, vagy Mark Davenport, aki jókedvűen ül a
székében. Csak Charlie van. Csak Dev.
Charlie összetöri a pillanatot.
– Ez inkább kifogásnak hangzik, mint bocsánatkérésnek.
– Nem lehetne mindkettő? – Dev szégyenlősen megvonja a vállát,
és reméli, hogy valahogy ki tudja bűbájoskodni magát ebből a
nyilvános megszégyenülésből. Másrészt viszont nyilvánosan
megszégyenítette Charlie-t, amikor elment, úgyhogy talán pont ezt
érdemli. – Sajnálom, hogy feladtam, amikor a dolgok nehézre
fordultak! Sajnálom, hogy nem láttam más utat a történet
befejezésére! De nem sajnálom, hogy elmentem, mert meg kellett
tanulnom, hogy jobban vigyázzak magamra!
– Tudom – mondja Charlie. Tesz egy lépést előre, így Dev is tesz
egy lépést előre, és most Charlie már csak két Devnyi távolságra áll
tőle. – Ez az egyetlen ok, amiért idejöttél beszélni velem, húszmillió
néző előtt? Hogy bocsánatot kérj?
Dev azt akarja mondani, hogy igen. Szeretne elmosolyodni és
elbohóckodni az egészet, és újra Vidám Dev lenni. Charlie nem akar
vele beszélni, és sokkal könnyebb lenne belebújni abba a régi
létezésbe, mint ahogy belebújt ebbe a farmerdzsekibe is, hogy a
szívfájdalmát egy közönyös mosoly mögé rejtse. Mert nincs
félelmetesebb annál, mint kiállni a világ elé, és kijelenteni, hogy
megérdemled a szerelmet.
De aztán arra gondol, amit Jules mondott. Talán ez a műsor egy
baromság. Talán (oké, biztosan) a mesebeli szerelem nem valódi.
Charlie Winshaw nem a Szőke Herceg, de attól még átkozottul
különleges, és talán Dev mégis megérdemli, hogy ezen a színpadon
álljon. Talán mindketten megérdemlik.
– Nem – feleli Dev. – Azért jöttem ide, hogy elmondjam, szeretlek,
Charlie! Nem hiszem, hogy tudom, hogyan ne szeresselek, és most
még jobban szeretlek, mint három hónappal ezelőtt. Akarom a
házat és a puzzle-öket és a növényeket az ablakoknál. Ha te is még
mindig akarod ezeket a dolgokat.
Charlie arca átváltozik azzá, akibe Dev először beleszeretett, az
összeráncolt szemöldökével és a homlokán csillogó ideges
izzadsággal.
– Megint el fogsz távolodni?
– Nem, nem fogok!
Charlie három biztos lépést tesz előre. Ahogy a távolság fogy
köztük, úgy fogy minden más is, és ez a beszélgetés kettőjükre
zsugorodik, harminc centire egymástól. Charlie nem szól semmit, és
Dev nem tudja, mit mondhatna még. Nem tudja a tökéletes
szavakat, mert ő sem tökéletes, és Charlie sem tökéletes, és ez az
egész dolog annyira tökéletlen, hogy Dev felhorkant.
– Még mindig akarok gyerekeket – bukik ki belőle.
 Charlie elmosolyodik.
– Hmm, igen. Azt hiszem, már említetted.
– És házasságot.
– Ez is ismerősen hangzik.
Charlie itt van, és Dev tudja, hogy most rajta a sor, hogy kinyújtsa
felé a kezét. Így hát kinyújtja a kezét. Megfogja Charliét,
összekulcsolja az ujjaikat, és amikor Charlie hagyja, ez egyfajta
ostoba reménnyel tölti el Devet.
Charlie beharapja az alsó ajkát.
– De a fehér szmokingról lehet tárgyalni?
Dev komoran megrázza a fejét.
– Nem lehet.
Charlie megragadja Dev kabátjának a gallérját.
– Sajnos – kezdi, mire Dev visszatartja a lélegzetét is –, olyan
átkozottul szexi vagy ebben a farmerdzsekiben, hogy nem tudok
ellenállni neked!
A feszültség megtörik a mellkasában, és Dev három hónap óta
először felnevet, igazán és őszintén.
– Nyilvánvalóan pont ezért vettem fel.
Dev annyira reménykedik, hogy úgy érzi, mintha fuldokolna, és
pár centit előrehajol, a legapróbb próbaként. Charlie több mint
félúton találkozik vele, lábujjhegyre áll, és megcsókolja ebben a
mesebeli szerelemről szóló műsorban. Mark Davenport és az élő
stúdióközönség és húszmillió néző előtt. Megcsókolja Devet kézzel
és fogakkal és nyelvvel, Dev pedig visszacsókolja őt azzal, hogy
sajnálom és szeretlek és ígérem.
Charlie-t megcsókolni olyan, mintha minden darabkája
összeállna, magabiztosan és meggyőződéssel. Charlie-t megcsókolni
olyan, mint a film végi jelenet, és semmiben sem hasonlít a film végi
jelenethez, és az élete hátralevő részét azzal akarja tölteni, hogy azt
mondja Charlie-nak, amire szüksége van, és azzá válik, amire
Charlie-nak szüksége van.
– Szeretlek, Charlie! – A szavakat Charlie torkának mélyedésébe
suttogja, csak kettejüknek. – Teljes valódban.
Charlie hátradől, hogy láthassa az arcát.
– Én is szeretlek, teljes valódban! – Aztán újra megcsókolja,
hevesen, aztán gyengéden, aztán úgy, mint a zuhany alatt Balin,
mintha Dev valami értékes és ritka dolog lenne.
– Nos, Tündér-Mese Család – szakítja őket félbe Mark Davenport,
valószínűleg azért, hogy a csók a főműsoridős televíziózás
normáinak ezen oldalán maradjon. – Íme, itt is van! A mi Szőke
Hercegünknek tényleg sikerült megtalálnia a szerelmet, és most
már csak egyetlen dolog van hátra!
Mark Davenport felvesz valamit a széke mellől, majd feláll, és
elindul feléjük. Egy királykék párnát tart a kezében, aminek a
tetején valami csillog a stúdiólámpák fényében.
Dev a kezébe temeti az arcát.
– Ó, istenem!
– Ennek az évadnak csak egyféleképpen lehet vége – jelenti ki
Mark Davenport, és átnyújtja Charlie-nak a párnát, amin a korona
várakozik, annak a koronának az ikertestvére, ami Charlie fején
van. Ez az Utolsó Tiara, a Koronázási Ceremónia, ami még soha nem
történt meg, itt, ezen a színpadon, ebben a stúdióban, két férfival.
Dev tudja, hogy az egész hülyeség – felnőtt emberek létére
tündérmeséset játszanak –, de tízévesnek érzi magát, amikor
először nézte a műsort.
 – Kérlek, ne nevess – mondja Charlie, a hangja komoly, még akkor
is, amikor az arca nevetséges vigyorra húzódik az egész helyzet
teljes abszurditása miatt. Nemcsak magáé a műsoré, és nemcsak ezé
a pillanaté, hanem minden pillanaté az elsőtől kezdve, amikor
Charlie kiesett a kocsiból Dev lábai elé. A gyakorló randevúké és
igazi randevúké és New Orleansé és Fokvárosé és talán, talán más
helyeké is. Helyeké, ahová együtt látogatnak majd el, egymás
melletti első osztályú üléseken utazva. Ételeké, amit megehetnek,
hegyeké, amiken átcipelhetik őket, és egy ház, ahová mindig
visszatérhetnek.
– Dev Deshpande. Szeretnél a hercegem lenni?
Ha a boldog befejezés olyasmi, amit az ember választ, akkor Dev
úgy dönt, hogy ő magának választja.
– Igen! – válaszolja.
 A PREMIER
Los Angeles – 2022. április 11., hétfő
20 versenyző és 64 nap van hátra

Dev
– Készen állnak, hogy találkozzanak a hercegnőjükkel?
Mark Davenport a megszokott helyén áll a csobogó szökőkút előtt,
a háttérben a kastéllyal, tökéletesen bekeretezve az ötvencolos tv-
jük képernyőjén.
– Az Örökkön Örökké legutóbbi évadában minden szabályt
felrúgtunk, és egy új párral gazdagodott a Tündér-Mese Családunk.
– Éljen, éljen! – kiabál Dev a tévének. Charlie válaszul tíz
díszpárnába temeti az arcát. Itt, a saját otthonuk magányában
elpirul. Dev folyamatosan ámul azon, hogy Charlie valahogy túlélte
a két hónapos forgatást és az elmúlt hat hónap könyörtelen
médiafigyelmét.
– A tavalyi évad adásba kerülése után elsöprő erejű támogatást
kaptunk, különösen a Tündér-Mese Család azon tagjaitól, akik
nagyon megtisztelve érezték magukat, amiért a műsorunk szerelmi
történetében képviselve látták magukat – mondja Mark. – És senkit
sem hatott meg jobban, amit látott, mint a mi Daphne
Reynoldsunkat! Nézzék csak!
A kép átvált egy montázsra Daphne előző évados útjáról, ami
leginkább Charlie és Daphne csókolózásáról készült felvételeket
tartalmaz. Devnek nem okoz gondot ezt nézni. Egyáltalán nem
zavarja. De ha esetleg mégis zavarná, Charlie kinyújtja a kezét, és
megfogja az övét. Hogy emlékeztesse, hogyan ért véget ez a történet.
Más pillanatokat is mutatnak. Pillanatokat, amikor Megan
zaklatja Daphne-t a kastélyban, pillanatokat, amikor Angie és
Daphne együtt osonnak ki, hogy elmeneküljenek a cirkusztól,
pillanatokat, amikor Daphne a kamerák előtt próbálja feldolgozni a
dolgokat a versenyzői vallomások során.
A montázs az interjúra ugrik, amit Daphne-val készítettek az
élőben közvetített fináléban, az után, hogy Dev és Charlie újra
összejött. Daphne egy káprázatos ezüst pánt nélküli ruhában ül a
kanapén, és az élményeiről elmélkedik Mark Davenporttal.
– Az igazság az, hogy soha nem voltam szerelmes Charlie-ba.
Erőltetni próbáltam az érzéseket, mert azt hittem, ha bele tudnék
szeretni, az megoldaná azt, amit az életem egyik legnagyobb
problémájának tekintettem.
– És mi az a probléma? – kérdezi Mark Davenport.
Daphne felsóhajt, és kék szeme sarkában alig észrevehető
könnyek csillognak.
– Mélyen vallásos családban nőttem fel. Ez nem azt jelenti, hogy a
családom nem toleráns vagy támogató… – A tévéképernyő sarkában
láthatóvá válik egy kisebb négyzet, amin felvételt mutatnak Daphne
imádni való déli családjáról, amint a zöld szobából szurkolnak neki.
– Csak arról van szó, hogy kislánykorom óta, amikor Barbie-kkal
játszottam és Disney-meséket néztem, mindig úgy gondoltam, hogy
a jövőm egyféleképpen néz ki: az oltárhoz sétálok a hercegem felé.
Hajszoltam ezt a jövőt, és férfiakkal randiztam, és soha nem
engedtem meg magamnak, hogy megkérdőjelezzem, miért nem
éreztem egyik párkapcsolatomat sem helyesnek.
Daphne ismét felsóhajt, és a közönség csüng minden szaván.
– Aztán bekerültem a műsorba, és annyi emberrel találkoztam,
akik másmilyen háttérből érkeztek, és akiknek másmilyen
élettapasztalataik voltak, és elkezdtem gyanakodni, hogy talán
létezik egy másfajta szerelmi történet is. Egy olyan, amin előtte soha
nem engedtem magamat eltöprengeni. Amikor Charlie megpróbált
előbújni Maconben, minden valahogy… megvilágosodott. Az
igazság, amit magam elől rejtegettem. Leszbikus vagyok.
Az első sorban ülő butch nők egy igen lármás csoportja vad
helyesléssel rikoltozni kezd, mire Daphne szégyenlősen
elmosolyodik.
– Elmondtam a családomnak, és úgy érzem, mintha hatalmas
teher szakadt volna le rólam. Nem hiszem, hogy valaha is eljutottam
volna idáig a műsorban megtett utam nélkül.
– Most a viccet félretéve, mégis ki castingolta az előző évadot? –
kérdezi Dev a kanapéról. – A csatorna szándékosan próbálta egy
queer partivá változtatni?
– Nem rémlik, hogy különösebben úgy éreztem volna, hogy ez egy
queer parti, miközben forgattuk – feleli Charlie, és Dev felkészül a
felháborodásra. – Kivéve téged, kedvesem! Te folyamatosan egy
egyszemélyes queer parti vagy.
– Még szép, hogy az vagyok!
A műsor visszavág a kastélyba, ahol Mark Davenport a keleti
kapunál áll az előforgatáson.
– Tündér-Mese Család, minden további nélkül engedjék meg, hogy
bemutassam az új sztárunkat: Daphne Reynoldsot!
 Daphne egy fehér ló hátán lovagol be a díszletbe, tökéletes
testtartással ülve a nyeregben. Barna lovaglónadrágot, fekete
csizmát és bő fehér inget visel, mint egy igazi herceg. Daphne
leveszi a sisakját, és megrázza hosszú, szőke haját.
Charlie megszorítja Dev kezét.
– Nem bánod, hogy nem voltál ott?
Bánja-e, hogy nem volt az Örökkön Örökké első (szándékosan)
meleg évadának a része? Hát persze, hogy bánja! Egy része mindig
is szeretni fogja az Örökkön Örökkét. Szeretni fogja a varázslatot, az
energiát, azt, ahogy a romantika kibontakozik a kamerák előtt.
Imádja a tökéletes csókolózós jelenetet egy téglafalnak dőlve.
Imádja a drámát, a szívfájdalmat, a könnyeket, a zenét, az első
csókokat.
És igen: a műsor elég pocsék. Azt kéri az emberektől, hogy
versenyezzenek a szerelemért. Néha kihasználja őket a
legsebezhetőbb pillanataikban. Mindent az abszurditásig fokoz. De
nem pont ez a lényege? Nem ezért nézik az emberek a valóságshow-
kat? Hogy elmeneküljenek a valóság elől?
Maureen nélkül a sorozat sokkal progresszívebb lesz, de ez
továbbra is az Örökkön Örökké, és Dev boldogan nézi innen, a
kanapéja kényelméből, Charlie-val az oldalán.
– Nem, igazából nem. – Dev odahajol, és megcsókolja Charlie-t. –
Azt hiszem, megvagyok.
Charlie kitárja a karját, és Dev a mellkasához simul.
Mark Davenport egyenesen rájuk mosolyog a tv-képernyőről.
– A következő tíz hét során Daphne elindul egy küldetésre, hogy
megtalálja a mesebeli hercegnőjét. Készen állsz, Amerika?
Dev rettenetesen készen áll.
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSRA

Hogy egy percre teljesen pökhendi meleg legyek itt, Oscar Wilde azt
mondta, hogy az élet sokkal inkább utánozza a művészetet, mint a
művészet az életet. Ennek a könyvnek és az írási folyamatomnak az
esetében teljesen igaza volt. Amikor 2019-ben elkezdtem írni ezt a
történetet, még nem coming outoltam, és csak Charlie önszeretethez
vezető útjának megírásán keresztül voltam képes megírni a
sajátomat. 2019-ben továbbá még nem jártam terápiára sem, és
előtte évekig nem vettem tudomást a mentális egészségügyi
szükségleteim súlyosságáról azzal, hogy túlhajszoltam magam.
Amint rájöttem, hogy Dev története csak úgy érhet véget, hogy úgy
dönt, érzelmileg egészséges lesz, akkor fogadtam el én is, hogy
nekem is ugyanezt a döntést kell meghoznom a saját magam
számára.
Tehát mindenekelőtt köszönöm neked, hogy elolvastad ezt a
könyvet, hogy elfogadtad ezeket a karaktereket, és ezáltal elfogadtál
engem is. Ez nagyon sokat jelent számomra, és remélem, találtál itt
valamit – némi örömet, némi nevetést, némi szeretetet –, amit
magaddal tudsz vinni a saját történetedbe.
Ez a történet soha nem születhetett volna meg rengeteg ember
segítsége nélkül. Köszönöm rendkívüli ügynökömnek, Bibi
Lewisnak, aki a kezdetektől fogva hitt ebben a könyvben, és aki az
első kora reggeli telefonhívástól kezdve „megértette”. Köszönöm az
együttérzésedet, a törődésedet és a türelmedet a neurózisaimmal
szemben a folyamat minden egyes szakaszában.
A szerkesztőmnek, Kaitlin Olsonnak, aki sokkal jobbá tette ezt a
könyvet minden éleslátó kérdésével, minden átgondolt javaslatával,
minden dőlt betűs írás megszüntetésével. Úgy megértetted ezeket a
karaktereket és a történetet, hogy azáltal én is jobban megértettem
őket. Olyasvalamivé tetted a könyvet, amire büszke lehetek, és
szavakkal nem lehet teljesen kifejezni a hálámat.
Köszönöm mindenkinek az Atria Booksnál, aki időt szentelt ennek
a történetnek az életre keltésére. Különösen Polly Watsonnak
(kivételes szövegszerkesztő, aki a sorszerkesztést az egyik kedvenc
részemmé tette a folyamatban), Jade Huinak (aki válaszolt a
rengeteg e-mailemre), Isabel DaSilvanak, Megan Rudloffnak, Jill
Putortinak, Sherry Wassermannak, Libby McGuire-nek, Lindsay
Sagnette-nek, Dana Trockernek, Suzanne Donahue-nak, valamint
Sarah Horgannek és Min Choinak a valaha volt legtökéletesebb
borítóért!
Köszönöm Hannah Orensteinnek, amiért nagylelkűen támogatsz
más írókat, és hogy olyan elkötelezett vagy egy támogató közösség
felépítése mellett. Az összes írónak és korai olvasónak, akik
támogatták ezt a könyvet – leköteleztetek.
Köszönöm a családomnak, hogy támogattak az írói ambícióimban
már jóval a könyv megszületése előtt. Édesapámnak, Billnek, aki
átadta nekem az írás szeretetét, és megtanított álmodni.
Édesanyámnak, Erinnek, aki őszintén a legnagyszerűbb ember, aki
valaha élt. A mostohaapámnak, Marknak, aki épített nekem egy
íróasztalt és vett nekem egy DOS-alapú számítógépet egy
garázsvásáron, hogy tizennégy évesen a hálószobámban könyveket
írhassak. Kimnek és Brooklynnak, akik azonnal benne voltak a
dologban. O’Reilly nagymamának, aki már soha nem fogja
megtudni, hogy megvalósítottam ezt az álmot, de az ujjlenyomata
mégis rajta van. És Cochrun nagyapának, aki meséken nevelt
minket, és megtöltötte a szívemet szavakkal.
A legnagyobb családi köszönet Heathert illeti, aki a legjobb útitárs
és barátnő, akit ez a háromszoros vízjegyű személy csak kívánhat.
Köszönöm, hogy végigülöd velem a sok sírógörcsöt, hogy próbálsz
biztosítani arról, hogy a szorongásom egy megbízhatatlan narrátor,
és hogy mindig megkérdezed, miben tudsz segíteni. Te vagy a
második legnagyszerűbb ember, aki valaha élt. Nélküled mindez
nem létezne.
Köszönöm Michelle Agne-nak, aki először olvasta, és Meredith
Ryannek, aki a legtöbbször olvasta – mindketten számos negatív
gondolatspirálból hoztatok vissza, miközben megpróbáltam
elnavigálni egy debütáló regény kiadásában egy világjárvány
idején. A könyv ajánlásában mindketten szerepeltek, mert nemcsak
abban segítettetek, hogy a Sármháború a legjobb verziójává váljon,
hanem azért is, mert mindennap segítetek nekem is a legjobb
verziómmá válnom azzal, hogy megtanítotok arra, mit jelent
sebezhetőnek lenni, bátornak lenni, és feltétel nélkül szeretni.
Külön köszönet Andie Sheridannek a támogatásáért, és az írói
sprintekért, valamint a radikális queer szerelemről szóló
beszélgetésekért. Nagyra becsülöm a visszajelzéseket, amiket
kaptam tőled, és az időt, amit arra fordítottál, hogy segítsd Charlie-t
és Devet abban, hogy kimondják, amire szükségem volt, hogy
kimondják. Te vagy az írói példaképem, és alig várom, hogy egy nap
hamarosan a kezemben tarthassam az egyik könyvedet.
Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt a kérdéseimre és engedte,
hogy ötletekkel dobálózzak velük, de külön köszönöm a következő
embereknek: Bryan Christensennek az elképesztő írói
bölcsességedért, és amiért öt órán keresztül ültél velem a
jéghidegben, hogy átbeszéljük az átírásokat; Peter Lunak, hogy ilyen
nagylelkűen válaszoltál az informatikával kapcsolatos kérdéseimre
(minden hiba, ami az informatikával kapcsolatos, teljes mértékben
az én hibám, és nem szándékos); köszönöm Skylar Ojedanak, hogy
bennfentes információkat adott egy televíziós producer életéről
(minden hiba teljes mértékben az én hibám, és valószínűleg
szándékos is, hogy őszinte legyek); Thamira Skandakumarnak és
Shrisha Menonnak a reprezentációról folytatott átgondolt
beszélgetéseitekért és a belefektetett érzelmi munkátokért;
köszönöm mindenkinek, aki segített ötletelni a Csoportos
Küldetéseket, a versenyzők állását és a lehetséges címeket illetően,
és külön köszönöm Leanna Fabiannak, aki elviselte, hogy a
szobatársam volt azon a nyáron, amikor ezt írtam, és eltűrt
mindenféle furcsa kérdést. Köszönöm, Hayley Downing-Fairless,
hogy a világjárványos fotósom voltál, és olyan szerzői fotókat
készítettél, amiket nem utálok.
Köszönöm a csodálatos 2021-es debütálók csoportjának, akik
megengedték, hogy velük együtt éljem át ezt az utazást, és az összes
írónak, akik megengedték, hogy üzenetet írjak nekik a
kérdéseimmel. Köszönöm a könyvkereskedőknek,
könyvtárosoknak, bloggereknek, Bookstagrammolóknak és
mindazoknak, akik megosztják könyves véleményüket. Köszönöm
mindazoknak az aszexuális és az aszexuális spektrumon lévő
tartalomkészítőknek, akik segítettek megtalálni a legigazibb énemet
azzal, hogy megosztották a világgal a sajátjukat.
Köszönöm a pszichológusomnak, Karennek, mert bár meg tudtam
volna ezt tenni nélküle is, nagyon örülök, hogy nem kellett.
Köszönöm, hogy emlékeztettél arra, hogy megálljak és értékeljem az
út során megélt szép pillanatokat. A queer-affirmáló pszichológusok
életeket mentenek, és a közösségünkért végzett munkájuk
mérhetetlenül nagyra becsült.
Végezetül köszönöm minden diáknak a Mountain View
Gimnáziumban, aki az elmúlt tizenegy évben az osztályteremben
ült. Remélem, hogy nem olvastátok ezt a könyvet (komolyan, nem
gyerekeknek való), de abban az esetben, ha esetleg ezt olvassátok,
szeretném, ha tudnátok, hogy sosem késő, sosem vagytok túl öregek,
és az álmaitok sosem túl nagyok. És ha az álmod az írás, kérlek,
tudd, hogy én hiszek benned. A történeted rohadtul számít. És csak
te mondhatod el.
 MÉLTATÁSOK

„Ha valaha is eltöprengtél azon, hogy a társkereső valóságshow-k,

mint a Nagy Ő, hogyan lehetnének másabbak (és jobbak), olvasd el
Alison Cochrun romantikus komédiáját, a Sármháborút. Bárcsak
ilyenek lennének a társkereső műsorok is! Ha próbáltam volna, sem
tudtam volna jobban szeretni ezt a könyvet. Egy aranyos meleg
szerelmi történetre számítottam – és hű, milyen nagyszerű is volt –,
arra viszont nem számítottam, hogy olyan mélyebb témákat
boncolgat majd, mint a mentális egészség, a szexuális identitás és az
önbecsülés. Sírtam, mint egy kisbaba, és vigyorogtam, mint egy
bolond. A Sármháború egyszerűen lenyűgöző volt.”
– Larry H, goodreads.com

„Hát, engem elkapott! Sikerült majdnem az egész könyvet

elolvasnom anélkül, hogy könnyeket hullattam volna, de hűha, az
utolsó harmada aztán megdolgoztatta a könnycsatornáimat!”
– Drew, goodreads.com

„Néhány oldalnyi bevezetés után mosolyogni kezdtem. Nem sokkal

később elkezdődtek a ’hangosan felnevetős’ pillanatok, majd végül a
szemem is könnybe lábadt. Ez a könyv nagyon meglepett néhány
igen komoly témával. Visszautasítás, önbizalomhiány, önazonosság,
mentális problémák, szexuális identitás, erkölcs, elfogadás, és a
szerelem több aspektusa mind-mind jelen van benne bőven. És, ó, a
szívem! Egy debütáló regényhez képest Ms. Cochrun igazán tudja,
hogyan váltson ki belőlünk érzelmeket!”
– Christine, goodreads.com

„Jó ideje nem voltam ennyire lenyűgözve egy queer történettől. A

romantikától kezdve a mentális egészséggel való küzdelmeken át a
szexualitás feltárásáig. Az írói stílus magával ragadó, nem tudtam
letenni a könyvet! Mélyebb betekintést nyújt abba, hogy az emberek
meddig hajlandók elmenni a hírnévért és a pénzért, hogy váratlan
módon találsz rá azokra, akikben igazán megbízhatsz, és több
ember áll melletted, mint gondolnád!”
– Izzy Bartscher, amazon.com