BETH FLYNN

Első llc iJitjás KónyvmoJ^'kípijA jfilU, Szcggcd* 2017

Írta: Beth Flynn

A mű eredeti címe: Nine Minutes Copyright © 2013 by Beth Flynn. All rights
reserved.

Cover photography © Tara Simon Cover models: Kelli Flynn and Lasse L.
Matberg Fordította: Sándor Alexandra Valéria

A szöveget gondozta: Sándor Anna

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn

Katona Ildikó munkája.

© Katona Ildikó, 2014 ISSN 2416-1193 ISBN 978 963 457 143 8

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2017-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.:
(62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: info@konvvmolvkepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu

Felelős kiadó: Katona Ildikó

iflnagyar

Műszaki szerkesztők: Mészáros Barna , Gerencsér Gábor Korrektorok: Széli

Katalin, Deák Dóri Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős
Jimnek, a lelki társamnak és az
vezető: György Géza vezérigazgató
örök legjobb barátomnak. Ő mindig hitt bennem - még
akkor is, amikor én nem.
Prológus
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet
Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tizedik fejezet
Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet
Tizenharmadik fejezet
Tizennegyedik fejezet
Tizenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet
Tizennyolcadik fejezet
Tizenkilencedik fejezet
Huszadik fejezet
Huszonegyedik fejezet
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet
Huszonnegyedik fejezet
Huszonötödik fejezet
Huszonhatodik fejezet
Huszonhetedik fejezet
Huszonnyolcadik fejezet
Huszonkilencedik fejezet
Harmincadik fejezet
Harmincegyedik fejezet
Harminckettedik fejezet
Harmincharmadik fejezet
Harmincnegyedik fejezet
Harmincötödik fejezet
Harminchatodik fejezet
Harminchetedik fejezet
Harmincnyolcadik fejezet
Negyvenkettedik fejezet
Epilógus
1966 novembere
Prológus
- 2000 NYARA -

MÉG SOHASEM LÁTTAM KIVÉGZÉST. LEGALÁBBIS

TÖRVÉNYESET NEM.

A balomon ült a férjem. A jobbomon pedig a Rolling Stone

magazin újságírója, akit Leslie Cowannek hívtak, és
idegesen fészkelődött. Rápillantottam. Biztosra vettem,
hogy ő még semmilyen kivégzést nem látott. A magazin
következő száma híres motorosokról szól majd. Úgy
gondolták, hogy érdekes lenne belevenni egy igazi motoros
történetet is. Egy olyan lányét, akit egy motoros banda
rabolt el 1975-ben.
Az a lány én voltam.
Leslie-n még mindig látszottak a három héttel korábbi
baleset nyomai. Kivették a varratokat a homlokából, de
vékony piros vonal mutatta a vágás helyét. Már nem volt
olyan fekete a szeme körül, mint eddig, ám nyilvánvaló volt,
hogy nemrég még két hatalmas monoklija volt. Az orráról
szinte teljesen eltűnt a duzzanat, egy szájsebész pedig
pótolta a kitört fogait.
Amikor nekiláttunk az interjúnak, azt mondta nekem, hogy
teljes őszinteséget vár el tőlem a kivégzésre váró férfival
kapcsolatban. Az elmúlt három hónapot Leslie-vel
töltöttem, és szinte semmit sem tartottam magamban erről
a kapcsolatról. A mai nap várhatóan az interjú csúcspontja,
amikor Leslie lehetőséget kap rá, hogy megértse, min
mentem keresztül valójában. Hogy a kellemetlen oldalát is
meglássa az egésznek.
Persze, egy ember halála elvileg nem csak „kellemetlen”.
De a halálraítélttel együtt én is tudom, hogy azt kapja, amit
megérdemel. Különös érzés ez. Azt hittem, hogy a tudat
megkönnyíti majd a dolgot, de mégsem. Azt hittem, hogy
lelki sebek nélkül megúszom a kivégzését. Saját magamat
csaptam be.
Ugyan már tizenöt éve nem voltunk együtt, még mindig
éreztem iránta valamit. Ő volt az első szerelmem. Igaz
szerelem volt. Sőt, ő az elsőszülött gyermekem vér szerinti
apja, bár sohasem találkoztak. Ő nem akarta látni a lányát.
És a lelkem mélyén egyetértettem vele.
Félrehúzták a függönyt. Hirtelen úgy éreztem, hogy
egyedül vagyok a kis szobában. A hatalmas üvegablakon
keresztül ráláttam az üres gurulós hordágyra.
Utánaolvastam, mi szokott történni egy kivégzésen. Már
odaszíjazva kellett volna feküdnie, mire felmegy a függöny,
nem? Biztos ez a dolgok hivatalos menete. Ő viszont
sohasem tartotta be a szabályokat. Eltöprengtem, vajon
mivel győzte meg a végrehajtókat, hogy engedjenek ebből a
fontos részletből.
Összerezzentem, amikor észrevettem, hogy valaki belépett
a sterilnek tűnő helyiségbe. Ő volt az. Két kísérővel, egy
felügyelővel és egy orvossal. Se pap, se lelkész. Ő kérte így.
Ő.
A neve Jason William Talbot. Vicces, hogy milyen
normálisan hangzó név. Már majdnem huszonöt éve
ismerem, de csak a tizenöt évvel ezelőtti letartóztatásakor
tudtam meg a középső és a vezetéknevét. Már ha ez az
igazi neve. Még mindig nem voltam benne biztos.
Nekem mindig csak Grizz volt. A Grizzly rövidítése, amit a
tekintélyes termetével és az agresszív modorával érdemelt
ki. Grizz hatalmas és jelentőségteljes pasas. Durván jóképű.
Testét a nyakától a lábujjáig tetoválások borítják. Óriási
kezével könnyedén képes bárki légcsövét elszorítani.
Tapasztalatból tudom. Átéltem, hogy mire képesek azok a
kezek. Most sem bírtam levenni róluk a szememet.
Nincsenek hozzátartozói. Csak én. Pedig én nem is vagyok
a hozzátartozója.
Rögtön megéreztem, hogy észrevett. Kezéről az elbűvölő
zöld szemére vándorolt a tekintetem. Fürkésztem, hogy
vajon mit érezhet, de nem sikerült rájönnöm. Túl sok idő
telt el azóta. Mindig is jól leplezte az érzéseit. Régen nyitott
könyv volt előttem. Ma viszont nem.
Amikor rám nézett, felemelte bilincsbe vert kezeit, és a
jobbjával megfogta a bal gyűrűsujját. Aztán az én kezem
felé pillantott, de nem láthatta, mert az ölemben tartottam,
és az előttem ülő eltakarta.
Vajon megtehetem neki ezt az utolsó szívességet? Nem
akartam megbántani a férjemet. De figyelembe véve, hogy
én vagyok Grizz közelgő halálának az oka, megszólalt
bennem a réges-régi hang, hogy támogassam őt az utolsó
pillanatokban. Ugyanakkor valamiféle kellemetlen
bizsergést is éreztem, hogy hatalmam van felette. Most az
egyszer végre nálam a labda, a döntés joga.
Talán végig nálam volt.
Éreztem, hogy a férjem megfogja a bal combomat,
majdnem a térdemnél. Gyengéden megszorította.
Felrémlett bennem a csaknem huszonöt évvel ezelőtti
emlék, hogy valaki más szorítja meg a combomat. Egy
keményebb, durvább kéz. A férjemre pillantottam, aki
egyenesen előrenézett ugyan, de érezte a tekintetemet.
Alig láthatóan bólintott. Meghozta helyettem a döntést.
Részemről rendben.
Levettem a vastag karikagyűrűmet, és felemeltem a bal
kezemet, hogy Grizz lássa. Felfelé görbült a szája széle.
Aztán a férjemre nézett, bólintott egyet, és megszólalt.
- Tudjuk le ezt a szarságot.
A felügyelő megkérdezte, van-e valami utolsó
mondanivalója.
- Most mondtam - felelte Grizz.
Leslie észrevette, mi zajlik közöttünk.
- Mi az? - tátogta.
Nem foglalkoztam vele. Ez egy olyan része a
történetemnek, ami nem fog bekerülni a cikkbe. Ugyan
megesküdtem rá, hogy teljesen kitárulkozom, kellett
néhány lényegtelen apróság, ami az enyém marad. Ez az
egyik.
Grizz nem volt békés rab, ezért ugyanolyan gigantikus
őröket rendeltek mellé, amilyen ő maga. Legnagyobb
meglepetésükre viszont ma nem ellenkezett. Lefeküdt, és a
plafont bámulta, amíg levették róla a bilincset, majd
szorosan odaszíjazták az ágyhoz. Meg sem rezzent, amikor
az orvos behelyezte az infúziós kanülöket, mindkét karjába
egyet-egyet. Kigombolták az ingét, és EKG-tappancsokat
raktak a mellére. Kíváncsi voltam, hogy miért nem
tiltakozik, és vajon kapott-e valamilyen nyugtatót. De nem
kérdeztem meg.
Grizz nem nézett körül. Csak behunyta a szemét, és
meghalt. Kilenc percig tartott. Gyorsnak tűnik. Kevesebb
mint tíz percbe telt. Nekem mégis egy örökkévalóság volt.
Egy néni elsírta magát az első sorban.
- Még csak bocsánatot sem kért - mondta a mellette ülő
nőnek.
- Mert nem érezte szükségét - suttogta válaszul a másik.
Az orvos déli tizenkét óra tizenkilenc perckor nyilvánította
halottnak Grizzt. Az egyik őr odament a nagy ablakhoz, és
behúzta a függönyt. Ennyi volt.
Úgy tízen lehettünk a kis szobában. Amint elhúzták a
függönyt, szinte mindenki felállt, és szó nélkül kisétált. Még
mindig hallottam a néni sírását, miközben a kísérője
átkarolta a vállát, hogy az ajtó felé vezesse.
Leslie rám nézett.
- Jól vagy, Ginny? - kérdezte a kelleténél kicsit
hangosabban.
- Megvagyok - válaszoltam rá sem nézve. - Csak mára
hagyjuk az interjút.
- Ja, persze, érthető. Már csak néhány kérdésem lenne,
mielőtt befejezem a cikket. Találkozzunk holnap.
A férjem odaállt mellém, és megfogta a kezemet.
- Az majd ráér, ha otthon leszünk - felelte helyettem. -
Telefonon elérsz minket az interjú befejezéséhez.
Remegett a térdem. Visszaültem a székre.
Leslie már majdnem tiltakozni kezdett, amikor észrevette a
férjem arckifejezését, és inkább lakatot tett a szájára, és
mosolyt erőltetett magára.
- Oké, akkor majd vasárnap. Jó utat hazáig!
Azzal kiment a szobából.
Ketten maradtunk bent a férjemmel. Én is felálltam, hogy
elinduljak, de képtelen voltam moccanni. Zokogva
zuhantam a karjaiba. Gyengéden letett a földre, és leült
velem, hogy magához húzzon. Így feküdtem az ölében, és
sokáig sírtam. Nagyon sokáig.
Első fejezet
1975- MÁJUS 15-E VOLT. EGY ÁTLAGOS
CSÜTÖRTÖK. Pont olyan nap, mint az
összes többi. Nem volt benne semmi
extra, és semmi olyan, ami akár csak egy
kicsit is izgalmas.
Mégis ez volt az a nap, ami örökre megváltoztatta az
életemet.
Kicsit korábban keltem reggel, és iskola előtt elvégeztem
pár otthoni teendőt. Nem lett volna kötelező a házimunka,
de hozzászoktam, hogy megcsinálok egyedül bizonyos
dolgokat, amikből el akartam intézni párat. Gyorsan
megreggeliztem - pirítós és egy pohár narancslé -, aztán
bepakoltam a kis hátizsákomba. Igazából nem is hátizsák
volt, hanem egy buggyos vászontáska vállra vehető
madzaggal, amit könnyebben hordtam a hátamon. Kicsinek
tűnt, de sok minden belefért.
Aznap reggel a pénztárcám került bele az ideiglenes
jogsimmal és négy dollárral. Még nem voltam elég nagy
ahhoz, hogy rendes jogsim legyen, mert alig három hónapja
múltam tizenöt éves. Bepakoltam az olvasószemüvegemet,
a hajkefémet, az almás szájfényemet, két tampont, egy levél
fogamzásgátlót meg két tankönyvet: emelt szintű
geometriát és kémiát. Összehajtottam a lapokat az előző
este megírt leckével, és bedugtam őket a könyvek lapjai
közé. A többi iskolai holmimat odabent tartottam a
szekrényben.
Csípőig érő trapézfarmert húztam makramé övvel, virágos
parasztblúzzal és szandállal. Ugyanazokat az ékszereket
vettem fel, amiket mindennap: ezüst karika-fülbevalót
szoros barna nyaklánccal, amin békejeles medál lógott.
Ugyan Dél-Florida volt és május, a reggelek még egy kicsit
hűvösek tudtak lenni, ezért magamra kaptam egy piros-
fehér poncsót, amit Delia kötött.
A nevelőapám, Vince vitt el a buszmegállóba. Sétálhattam
volna, de messze volt a megálló, ezért valahányszor csak
lehetett, elcsíptem Vince-t. Elvitt volna egészen az iskoláig,
de ahhoz az ellenkező irányba kellett volna mennie, nekem
pedig nem jelentett gondot a buszozás.
Talán Matthew-t is megkérhettem volna, hogy elvigyen, de
valami éppen nem stimmelt vele. Ő egy végzős srác volt,
akit korrepetáltam, és közel kerültünk egymáshoz. Nem
jártunk, viszont tudtam, hogy érdeklődik irántam. A
családjával is megismerkedtem. Igazából több időt
töltöttem velük, mint a saját családommal. Matthew alig
egy hete búcsúcsókot adott nekem este az ajtónk előtt.
Most meg azt mondta, hogy már nincs szüksége
korrepetálásra, és nincs ideje, hogy barátkozzunk. Azelőtt
mindig felajánlotta, hogy hoz-visz a suliba. Úgy tűnik, hogy
már nem. De említettem, hogy semmi bajom a buszozással.
- Szia, nagylány - köszönt el Vince, amikor kipattantam a
rozoga furgonjából.
- Pá, Vince.
Átlagos tanítási nap volt. Nem futottam össze Matthew-val,
így megmenekültem a feszengéstől. Nem volt közös óránk,
és más emberekkel lógtunk együtt. Ettől még jó lett volna,
ha megkérdezhetem, miért tört hirtelen derékba a
barátságunk. Inkább kíváncsiságot éreztem, mintsem azt,
hogy bántana a dolog. Hiszen csak egy sima jó éjt puszi
volt.
Délután megírtam az összes leckét a suliban, így később
elmehettem a városi könyvtárba. Ha maradt volna még
házi, egyenesen hazamegyek vagy a Smitty’sbe. Amikor
viszont nem akadt tanulnivalóm, imádtam elmenni a
könyvtárba, hogy belemerüljek a könyvekbe. Már alsó
tagozatos korom óta odajártam, és minden ott dolgozóval
összebarátkoztam. Ehhez csak egy másik buszra kellett
szállnom iskola után. Elvileg mindig aláírt szülői engedély
kellett volna hozzá, de engem már az összes buszsofőr
ismert, Delia pedig év elején rábólintott. Olyan gyakran
mentem a másik busszal, hogy végül már nem is kérték
tőlem a papírt.
- Helló, Ginny. Látom, ma nincs házid - üdvözölt Mrs.
Rogers, a könyvtárosnő, amikor beléptem az ajtón.
Mosolyogva bólintottam neki, aztán a kartotékszekrények
felé vettem az irányt. Régóta utána akartam nézni John
Wilkes Booth könyveinek. Lincoln elnök meggyilkolásáról
tanultunk az iskolában, amiről már az összes kötetet
átnyálaztam az ottani könyvtárban. Kíváncsi voltam, hogy
találok-e még valamit a városiban. Szerencsém volt.
Délután ötkor eljött az ideje, hogy nekilássak összepakolni,
úgyhogy felmarkoltam a három könyvemet az asztalról,
hogy elhozzam.
- Szeretnél telefonálni? - kérdezte Mrs. Rogers.
- Igen, köszönöm.
Mindig megengedték, hogy használjam az ottani telefont,
és megkérjem Deliát vagy Vince-t a fuvarra hazafelé.
Vince biztos lemaradt a csomagok kézbesítésével, és még
nem ért vissza a raktárba. Hagytam neki egy üzenetet,
hogy haza kellene vinnie a könyvtárból. Azért felhívtam
Deliát is, akinek a munkahelyén nem vették fel a telefont.
Ez több dolgot is jelenthetett: vagy már elment, vagy
vásárlóval beszélt, vagy nem akarta felvenni a telefont,
vagy a hátsó szobában volt éppen, és nem hallotta a
csörgést. Előfordult már, nem nagy cucc.
- Rendben leszel, Ginny? - érdeklődött Mrs. Rogers. - Nem
akarok úgy bezárni, hogy itt hagylak, ha nincs, aki elvisz.
Én szívesen hazaviszlek.
Milyen aranyos! Mindig felajánlotta ezt, ha nem jöttek
értem rögtön.
- Jaj, semmi gond, Mrs. Rogers. Átsétálok a boltba, és
veszek egy üdítőt. Vince tudja, hogy ott talál, ha a könyvtár
már bezárt.
Tehát így csináltam. Már vagy százszor volt ilyen. Vettem
egy kólát, és kiültem a bolt elé, az ajtónak dőlve.
Iszogattam a kólát, és annyira elmerültem az egyik
könyvemben, hogy szinte észre sem vettem, amikor elém
kanyarodott egy zajos motor.
Csak akkor tudatosult bennem, hogy valaki hozzám beszél,
amikor a motor leállt, és az illető elindult felém. Kuncogást
hallottam, mielőtt megszólalt.
- Biztos jó kis könyv lehet, ha így belefeledkeztél. Azóta
kérdezgetem, hogy mit olvasol, amióta leszálltam, de meg
sem hallottad.
Felpillantottam. Úgy nézett ki, mint egy átlagos motoros
fazon. Közepes magasság. Borzas barna haj, ami a gallérját
verdeste. Farmer volt rajta csizmával, fehér pólóval és
bőrdzsekivel. Elmosolyodott, én pedig visszamosolyogtam
rá.
- Történelem. Lincoln.
Csak ennyit feleltem. Nem voltam az a flörtölős fajta, és
szerintem nem is akart ennél többet tudni. Rögtön lenéztem
az ölemben kinyitott kötetre.
Biztos megelégedett a válaszommal, mert nem mondott
semmit, csak benyitott a boltba.
Perceken belül egy kólával jött ki. Leguggolt mellém, és
belenézett a könyvembe, amíg kortyolta. Minden felvezetés
nélkül elkezdett velem Abraham Lincolnról beszélgetni, és
főleg Boothról. Érdekesnek találtam, amit mondott,
úgyhogy becsuktam a könyvet, és most már csak rá
figyeltem. Kedves és rendes fazonnak tűnt. Nem vártam
volna egy motorostól.
A John Wilkes Boothról szóló beszélgetés hamarosan
személyes fordulatot vett, de nem zavart. Megkérdezte,
hány éves vagyok, és mintha őszintén megdöbbent volna
rajta, hogy tizenöt. Érdeklődött, hányadikos vagyok, melyik
suliba járok, mi a hobbim s a többi. Úgy látszott, hogy
nagyon érdekli.
- Hát akkor azt hiszem, hogy három év múlva kell
visszajönnöm, ha el akarlak hívni egy rendes randira, vagy
ilyesmi - viccelődött.
Szent ég! Flörtölt velem. A fiúk is folyton flörtöltek velem a
suliban. Ilyeneket mondtak:
- Hé, csajszi! Hogyhogy nem vagy vezérszurkoló? Pont
olyan csinos vagy, mint ők.
Mindig felajánlották, hogy hazavisznek, és megkérdezték,
hogy akarok-e velük lógni suli után.
Mintha Matthew is érdeklődött volna irántam. A srác, akit
korrepetáltam. Legalábbis két napja még úgy volt. Menő
végzős, a suli sztárfocistája. Rakétaembernek becézték.
Aranyos volt, kedves, és két tárgyból megbukott. Angolból
és matekból segítettem neki. Az az igazság, hogy kedvelem
a srácokat, de Matthew kezdett hozzám nőni. Tetszett a
csók. De nem akartam komoly barátot. Pláne olyat, aki
ősszel elmegy főiskolára. Még túl sok a teendőm, mielőtt
belemehetek egy komoly kapcsolatba.
Most viszont egy férfi flörtölt velem, nem pedig egy fiú. Rá
kellett jönnöm, hogy nem kevés izgalommal tölt el az
érdeklődése.
Sajnos nem tudtam, hogyan viszonozzam a dolgot, ezért
megint kinyitottam a könyvemet, és úgy tettem, mintha
olvasnék, miközben beszélt.
- Amúgy, miért üldögélsz itt a bolt előtt? - kérdezte, miután
befejezte a kóláját. - Vársz valakit?
- Igen. A nevelőapám jön értem. Elvileg mindjárt itt lesz.
- Hát, én is hazavihetlek - állt fel, majd körülnézett. - Milyen
messze laksz?
- Jaj, nem kell, köszi. Nem akarom, hogy idejöjjön, és ne
találjon itt. Aggódna értem.
Ez nem volt igaz. Ha Vince nem találna itt, azt hinné, hogy
Delia már elvitt, és egyszerűen hazamenne.
- Fel tudod hívni, hogy valaki elvisz? - javasolta, de meg
sem várta a válaszomat. - Ültél már motoron? Tetszeni fog.
Óvatosan vezetek. Lassan fogok menni, és rád adom a
sisakomat.
Megint hallgattam, és csak néztem rá.
- Nem mintha tudnálak bántani, amíg mögöttem ülsz a
motoron - tette hozzá nevetve. - Komolyan mondom, csak
egy fuvar lesz hazáig. Ha nem akarod elárulni, hol laksz,
letehetlek a sarkon valahol a házatok közelében. Gyere,
aranyozd be egy vénember napját!
Miért is ne? - gondoltam magamban, miközben próbáltam
megsaccolni a korát. Idősebb volt nálam, de nem tűnt
vénembernek. Becsuktam a könyvemet, és felálltam.
- Szerintem ez így rendben lesz. A Davie Boulevardnál
lakom, az I-95 -ös úttól nyugatra. Kerülnöd kell miatta?
- Egyáltalán nem probléma.
Kidobta a kólásdobozt a kukába, aztán visszajött hozzám,
hogy megtartsa a táskámat, amíg bepakoltam a könyvtári
könyveket. Tett valami megjegyzést, hogy a cuccom talán
nehezebb, mint én. Odament a motorjához, felkapta a
sisakot a kormányról, és felém nyújtotta. A hátamra vettem
a táskámat, és felvettem a sisakot. Nagy volt rám, úgyhogy
szorosabbra húzta az állam alatt.
Átvetette a lábát a motoron, beindította, majd felállt.
Rájöttem, hogy azért áll, hogy könnyebben felülhessek
mögé, ami simán sikerült is.
Rükvercbe kapcsolt, rajtam pedig izgalom lett úrrá, hogy
egy idősebb pasi mögött ülök egy motoron. Nem vagyok az
az aggódós típus, de reménykedtem benne, hogy hátha lát
valaki ismerős. Később kiderült, hogy ez nem véletlenül
jutott eszembe. Odakiáltottam neki, hogy a Smitty’s bárnál
tegyen le, és megkérdeztem, tudja-e, hol van a Davie
Boulvardon. Bólintott.
Szerintem abban a pillanatban raboltak el hivatalosan.
Abba az irányba indultunk, amit mondtam neki. Egy piros
lámpánál hátrafordult, és megkérdezte, hogy tetszik-e a
motorozás. Bólintottam, mire nagyon hangosan kijelentette,
hogy másik útvonalon fog vinni, hogy tovább tartson. De ne
aggódjak, a Smitty’snél fog letenni. Nem is aggódtam. Egy
pillanatig sem. Ahhoz túlságosan élveztem az utat.
Egészen addig nem féltem, amikor már nyugat felé
robogtunk a 84-es úton, és elhagytuk a kanyart a 441-es
felé. Akkor nyilallt belém először a kétség. Beugrott, hogy
még csak a nevét sem tudom, és hiába csevegtünk el a bolt
előtt, ő sem kérdezte az enyémet. Ez hirtelen rettentően
furcsának tűnt.
Felemeltem a fejemet, hogy egyenesen a fülébe kiabáljak.
- Hé, ez tényleg nagyon hosszú út lesz. Haza kéne érnem,
különben a szüleim adódni fognak. -
Mintha meg sem hallotta volna.
Megint a támlának dőltem. Ne ess kétségbe, ne ess
kétségbe, ne ess kétségbe! Még mindig rajtam volt a
táskám, aminek vékony anyagán keresztül a könyvtári
könyvek a húsomba vájtak. Ekkor
vettem észre először a dzsekijét.
Egy koponya vigyorgott rajta sötéten, és mintha szarva lett
volna. A koponyát egy ízlésesen takart meztelen nő ölelte át
sötétbarna hajjal, frufruval és hatalmas barna szemekkel.
Jobban megnézve láttam, hogy szoros barna nyakláncot
visel, békejeles medállal. A nyakamhoz emeltem a kezemet.
Pont olyan volt, mint az enyém. Mielőtt eltűnődhettem
volna a különös egybeesésen, lejjebb vándorolt a
tekintetem. Ijedten olvastam el a hátborzongató minta
alatti feliratot.
A Sátán Serege.
Második fejezet
NEMSOKÁRA MEGTUDTAM, hogy mindössze hálaajándék
vagyok egy hosszú beavató szertartás végén.
Rozoga műanyag széken ülve vettem szemügyre, mi van
körülöttem. Magamhoz öleltem a táskámat, és próbáltam
hozzászoktatni a szememet a halványuló fényhez. Tábortűz
égett, körülötte szedett-vetett körben álltak az emberek.
Utólag már fogalmam sincs, hogy nem láttam az arcukat,
vagy túlságosan féltem ahhoz, hogy jobban megnézzem
őket. Tudtam, hol vagyok, csak azt nem, hogy mit kezdjek
ezzel. A helyzet súlyosságát felismerve azonnal imádkozni
kezdtem. Kockáztatnom kellett volna, amikor még több
ember és autó volt körülöttem. Le kellett volna ugranom
menet közben a motorról. Még az is jobb lett volna, mint
ami rám várt.
Emlékszem, hogy akkor kezdtem el szó szerint reszketni,
amikor tudatosult bennem a valóság, és nyugat felé
száguldottunk a 84-es úton.
Ezt az utat mára felújították és kiszélesítették, de 1975-ben
még egy kezdetleges kétsávos volt. Most az I-595-ös
autópályával párhuzamosan fut, ami seperc alatt levisz az
Evergladestől az óceánpartig, és mindenféle épületek
szegélyezik: házak, iskolák, bevásárlóközpontok és
benzinkutak. Annak idején viszont a semmi közepén haladt,
és hírhedt volt a frontális ütközésekről. Szinte
egyetlen pihenő sem volt rajta a Pete’s nevű kis bár
kivételével.
A Pete’s mellett elhaladva émelygés lett úrrá rajtam.
Tudtam, hogy utána már semmi sincs, csak a
halálcsapdának is beillő Alligator Alley lejárata, ami a két
floridai partszakaszt köti össze. Szerintem valahol odakint
lehetett a Miccosukee Indián Rezervátum, csak fogalmam
sem volt, merre.
Már sötétedett, és egyetlen jármű lámpája sem közeledett.
Nagyjából tíz perccel azután, hogy elhaladtunk a Pete’s
mellett, lelassítottunk, és rátértünk egy földútra. Akkor
először láttam valami halovány fényt. Az úttól nem messze,
a sűrű bokrok rejtekében egy régi motel állt.
Olyan apró, régifajta motel volt tizenöt vagy húsz külön
épületes szobával és zsalugáteres ablakokkal. A
kivilágítatlan jelzés szerint Glades Motelnek hívták.
Reméltem, hogy még működik. Egy motel jól jöhet. Biztos
van egy vezetője. Talán esélyt kapok rá, hogy
elmagyarázzam, mekkora hibát követtem el, és kérjek egy
telefont.
A motelt azért építhették, hogy az utazók megállhassanak
valahol a semmi közepén, de valamilyen oknál fogva nem
tudott fennmaradni. A hepehupás és lerobbant parkolóba
érve régi benzinkutat pillantottam meg, ami már nyilván az
enyészeté lett. Néhány szobában égett a villany, az
irodának tűnő helyiség viszont kihaltnak látszott.
A töltőállomások mellett elhaladva jobbra néztem, és egy
csapat embert vettem észre. Köztünk és a motel között
voltak. Haldokló tábortűz körül ültek, rozsdás hinták,
csúszdák és egy őskori körhinta társaságában. Úgy festett
az egész, mint egy jobb napokat látott piknikezőhely.
A játszótér másik oldalán talán egy medence volt. Nem
biztos, de mintha egy cseppnyi vizet sem láttam volna
benne.
Balra kanyarodtunk, ahol hat vagy hét motor állt az
épületek előtt. A pasas megállt az egyik mellett. Leállította
a motort, és akkor hallottam meg őket.
Nevetés, káromkodás és két nő vitatkozásának zaja vegyült
össze. Mintha a Steppenwolf Magic Carpet Ride-ját
hallottam volna valamerről.
- Szállj le! - szólalt meg, miután felállt.
A lábtartókra állva átlendítenem a motoron a lábamat, A
térdem kis híján beadta a kulcsot - valószínűleg az út és a
rettegés kombinációjától -, de megtartottam magam.
Megigazítottam a hátizsákomat, és felegyenesedtem.
Gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha magabiztosan
kezelem a helyzetet. Halálra voltam rémülve, csak marhára
nem akartam kimutatni. Ő lerúgta az oldaltámaszt, aztán
leszállt a motorról.
- Szóval... mikor is tudsz visszavinni? - kérdeztem úgy, hogy
még a saját fülemnek is szemtelenül csengett a hangom.
Nem válaszolt. Egyenesen a szemembe nézett, és ördögi
mosolyt villantott rám. A bolt előtt is ezt a mosolyt láttam
tőle? Nem emlékszem. Akkor hogyhogy nem vettem észre?
A helyzet súlya hatalmas kősziklaként nehezedett rám.
Eszembe jutott, hogy egyszer, amikor Delia és Vince nem
volt otthon, betoppant az egyik állítólagos barátjuk. Rávett,
hogy engedjem be a házba, hogy használhassa a telefont.
- Bízhatsz bennem, drágaságom. Vinny, a nevelőapukád a
barátom.
Ettől meg kellett volna szólalnia bennem a vészcsengőnek.
Senki sem becézte Vince-t Vinnynek. Elhúztam a reteszt, és
amikor odavezettem a konyhába, ahol ott volt a falon az
egyetlen telefonunk, a hajamnál fogva elkapott hátulról,
hogy a repedezett linóleumra lökjön. Ekkor tudtam meg,
hogy milyen az igazi félelem. Éreztem, hogy forróság kúszik
felfelé a gerincemen.
Mielőtt bármi is történhetett volna, dörömböltek a bejárati
ajtón. A szomszédunk volt az, Guido. Tényleg ez volt a neve.
Legalábbis nekünk így mutatkozott be. Vince biztosra vette,
hogy Guido egy tanúvédelmi programba került maffiózó.
Egyáltalán nem illett a környékünkre, most pedig zajosan
reklamált, amiért Vince barátja ráparkolt a füvére.
Guido folyton ezt csinálta. Kiült a verandájára, és arra várt,
hogy valaki csináljon valami rosszat, így nekiállhasson
kötekedni. Egyébként nem bírtam őt, de abban a
pillanatban zene volt a füleimnek a nagy szája meg a New
York-i akcentusa.
A titokzatos férfi, aki még csak a nevét sem árulta el, a
hátamra fordított, ráült a hasamra, egyik kezével befogta a
számat, a másikkal pedig a fejem fölé tartotta mindkét
csuklómat. Kikiabált Guidónak, hogy húzzon el, mert oda
parkol a furgonjával, ahova szeretne. Guidónak a
rendőrséggel kellett fenyegetőznie, hogy a pasas elengedje
a kezemet, és egy laza mozdulattal leugorjon rólam.
Azt mondta, hogy ha bárkinek is szólok a történtekről,
akkor vissza fog jönni, és befejezi, amit elkezdett. Azt
válaszoltam, hogy a kettőnk titka marad, én egy szót sem
fogok szólni. Nem esett bajom, nem történt semmi.
Sohasem fogok róla beszélni, megbízhat bennem.
De beszéltem. Ahogy Delia és Vince hazaért, elmondtam
nekik, ők pedig kihívták a rendőrséget. Miután megadtam a
személyleírást, és elmeséltem, hogy nézett ki a furgon,
Vince már tudta, kiről van szó. Egy Johnny Tillman nevű
lecsúszott fickóról, aki a szüleim törzshelyén szokta tölteni
az időt, a Davie Boulevardon lévő Smitty’s bárban. Nem
volt Vince barátja, viszont eleget beszéltek ahhoz, hogy
megtudja a nevét. Fogalmam sincs, hogy rólam honnan
tudott. Még sohasem láttam azelőtt, ám ő láthatott engem.
Amikor a barátaim közül senki sem tudott hazahozni, néha
átsétáltam a Smitty’sbe az iskolabusz megállójából, hogy
megvárjam Deliát vagy Vince-t, akik szinte mindennap
beugrottak egy sörre. Egy igazán kedves hölgy volt a
tulajdonos. Adott nekem ingyen sült krumplit hantával, míg
a sarokban ülve írtam a leckémet.
Így, a semmi közepén ácsorogva, a háttérben a
Steppenwolffal és a motoros gonosz mosolyával viszont
annyira megbénított a félelem, hogy még a hölgy neve sem
jutott eszembe. Egyvalamit azonban szerettem volna
elfelejteni: Delia megjegyzését az eset után.
- Aki ennyire okos, mint te, hogy csinálhat ilyen elképesztő
hülyeséget?
Annak idején próbáltam észérvekkel mentegetni magamat.
- De hát, Delia, hiszen ismerte Vince-t!
Még arról is próbáltam meggyőzni magamat, hogy az az
ember ismerősnek tűnt. Ez viszont hazugság volt. Deliának
igaza volt: sohasem csináltam még ekkora marhaságot.
Egészen egy órával ezelőttig.
Most egyedül vagy, kislány. Ezúttal nincs itt Guido.
Csak erre tudtam gondolni.
A motoros durván karon ragadott, és előrelökött.
- Gyere, ismerkedj meg az új családoddal!
Családommal? Túl nagy sokkot kaptam ahhoz, hogy
megpróbáljam kihámozni ennek a mondatnak az értelmét.
Odamentünk a táltól tűz körül ülő emberekhez, és lassan
elhalkult a korábbi zaj. Ahogy közeledtünk, elnyújtott
füttyszó ütötte meg a fülemet, és minden irányból
beszólások jöttek.
- Jaaaj, nézzétek, mit hozott nekünk Monster!
- Hé, Monster! Azt hittem, hogy a szőkékre és a hatalmas
dudákra buksz.
- Ez aztán jó pénzt fog hozni. Meglesz a rezsi.
Aztán egy éles női hang sziszegett:
- Nem is tudom, mit gondoltál, hogy idehoztad ez az olcsó
kis ribancot.
- Mi a baj, Willow? - vágott vissza neki egy nagyon is
megfontolt férfihang. - Félsz, hogy talán tetszik majd
Grizznek? Mindenki tudja, hogy a barnákat szereti, és
biztosra veszem, hogy már elege van belőled.
- Baszd meg, Fess! Az anyádat és az apádat is. Ez túl vézna
Grizznek, ráadásul csúnya is.
Helyes. Tartsanak csak véznának és csúnyának. Bárminek
tarthatnak, csak jussak ki innen.
- Nem, egyik sem igaz rá, Willow - szólt közbe egy reszelős
férfihang. - De ne aggódj, szívem! Már két éve együtt
vagytok Grizz-zel. Még egyetlen nővel sem bírta ilyen
sokáig. Asszem, ez tényleg szerelem.
Willow ettől mintha megnyugodott volna. Olyan gyorsan
történt a szóváltás, és olyan halványan égett a tűz, hogy
nem tudtam arcot társítani a hangokhoz. Az elrablóm
durván odalökött egy kopott kempingszékbe a többiek közé,
aztán lehuppant mellém. Előrehajoltam, levettem a
hátizsákomat, és beraktam az ölembe. Rájöttem, hogy nincs
rajtam a poncsóm, és ostoba módon beugrott, hogy
legalább az biztonságban van a könyvtárban. Átöleltem a
táskámat, aztán körülnéztem, hogy szemügyre vegyem a
környezetet.
- Hol van Grizz? - szólalt meg az elrablóm, akit valaki
mintha Monsternek szólított volna. Szörnyetegnek. Jaj,
istenem!
- Valahol itt van. Szerintem csak bement elintézni egy
telefont -felelte egy hang.
- Miért? Mire kell neked Grizz? - csattant fel Willow.
Monster előrehajolt, mintha ezzel is hangsúlyozni akarná a
mondandóját.
- Arra, te ribanc, hogy kimutassam neki a hálámat, amiért
felvett tagnak. Tudod, ez egy köszönőajándék - lóbálta meg
a kezét az arcom előtt.
Olyan érzés volt, mintha nyeremény lennék egy idióta
vetélkedőben, Monster pedig a modell, aki bemutatja a
díjat. Persze nem is lehettem volna távolabb egy kaliforniai
tévéstúdiótól.
- Köszönőajándék? Ez? - vicsorgott Willow. Valamennyire
hozzászokott a szemem a halovány fényhez, így végre
megláttam az irritálóan éles hang gazdáját. Willow pont ezt
a pillanatot választotta, hogy felálljon és rám mutasson,
miközben megvilágította a tábortűz.
Alacsony volt. A korát nem tudtam megsaccolni, de talán
fiatalabb lehetett, mint amennyinek látszott. Egérszürkés
szőke haja élettelenül lógott az arca körül, amiben semmi
extra nem volt, bár régen talán jól nézhetett ki. Mindkét
szemét elmaszatolt sötétre festette. A túlívelt
vonalszemöldöke csak fokozta a baljós összképet, amihez
egyébként nem is lett volna szükség kifejező szemöldökre.
A kemény élet és valószínűleg a drogok megöregítették.
Még a félhomályban is láttam rajta az aknés hegek nyomát,
és túlzottan kiállt az arccsontja, ami éles kontrasztban állt
az egykor talán telt orcák helyén keletkezett
bemélyedésekkel. Lila csőtop volt rajta kopott farmerrel,
ami a csontos csípőjén lógott. És még ő hívott engem
véznának? Mindkét karján piszkos makramék és gyöngyös
karkötők hada sorakozott. Szinte az összes kilátszó
bőrfelületét tetoválások borították, csak a kezét és az arcát
nem. Lefelé pillantva láttam, hogy nincs rajta cipő. Koszos
volt a lába és a lábkörmei.
Ő lenne Grizz barátnője? Akárki is ez a Grizz, biztos a
koszos lábakra bukik.
- Igen, Willow. A bolt előtt ült, és arra gondoltam, hogy pont
úgy néz ki, mint a lány a dzsekinken. Aztán megláttam rajta
azt az átkozott nyakláncot, és tudtam, hogy el kell hoznom
Grizznek. Esetleg problémád van vele?
- Van bizony! Nem fog neki kelleni. Több ész is szorulhatott
volna a hülye fejedbe annál, hogy idehozd.
- Miért nem bízzuk Grizzre a döntést?
- Milyen döntést?
Annyira lefoglalt Willow és Monster szóváltása, hogy nem
vettem észre a hozzánk sétáló nagydarab pasast. Ijedten
balra fordítottam a fejemet, és egy kék farmer sliccével
találtam magam szemben. Lassan feljebb kúszott a
tekintetem, aztán szó szerint elállt a lélegzetem.
Eddig Monster gonosz vigyorát tartottam félelmetesnek. A
mellettem álló férfi viszont nem csak hatalmas volt és
figyelemre méltó: áradt belőle a nyers erő és az agresszió.
Tekintélyt parancsoló embernek tűnt. Olyannak, akivel nem
éri meg ujjat húzni.
Tehát ő volt Grizz.
Miatta raboltak el. Attól tartottam, hogy most már az övé
vagyok.
Abban a pillanatban százfelé szóródott a figyelmem.
Emlékszem, hogy beszélgetésfoszlányokat hallottam arról,
miért vagyok ott. Monster volt ennek a csoportnak,
bandának vagy akárminek a legújabb tagja, aki nemrég
esett át egy beavatási szertartáson. Ennek az utolsó lépése
nem volt kötelező, és mint később megtudtam, csak nagyon
ritkán - vagy inkább soha nem - teljesítették. Az utolsó
lépés az volt, hogy el kellett rabolni valakit, és
köszönőajándékként felajánlani a vezetőnek, aki azt
csinálhatott az illetővel, amit csak akart.
Ez lettem én. Egy köszönőajándék. Így utólag belegondolva
Monster bőrdzsekije vadonatújnak tűnt. Nem lehetett
régóta ebben a bandában.
Ekkor ért fel a tekintetem Grizz szeméig, aki szintén
lepillantott rám. Kifürkészhetetlen volt az arca. Nem tűnt
klasszikus értelemben jóképűnek, de csúnyának sem.
Szigorú volt és durva. Még a félhomályban is észrevettem,
milyen átható a tekintete. Letépett ujjú pólót viselt.
Tetoválások borították az izmos testét. Hamuszőke vagy
talán világosbarna volt a haja, kissé túlnőtt és fésületlen. A
korát nem tudtam megtippelni. Akkora tekintélyt sugárzott,
hogy idősebbnek kellett lennie, mint amennyinek látszott.
Nem tudtam eldönteni, hány éves lehet.
A halovány fények és a saját félelmem elűzték a józan
ítélőképességemet. Hirtelen már képtelen voltam bármit is
érezni vagy gondolni. Elzsibbadtam.
Ő nem mosolygott. Nem ráncolta a homlokát. Csak bámult
azokkal a szemekkel. Willow hangja törte meg a csendet.
- Ez a hülye seggfej azt hiszi, hogy kelleni fog neked ez a
kis vézna szarcsimbók, Grizz. Megmondtam neki, hogy nem
fog tetszeni. Ugye, szivi? Nem kell neked, igaz? A srácoké
lehet, nem? Ha a te ajándékod, akkor azt csinálsz vele, amit
akarsz. Tovább is adhatod. Így van, drágám? Amúgy is több
esze kellett volna, hogy legyen annál, mint hogy idehoz
valakit. Szét fogod rúgni a seggét, ugye, szívem?
Grizz ekkor szó nélkül felnézett Willow-ra. Láttam a nő
arcát, mintha könyörgött volna. Le sem vette a szemét
Grizzről. Úgy bámult rá, mintha tudta volna, hogy
elveszítette a csatát.
Aztán Willow ellenem fordította a haragját. Kinyújtotta a
karját, és rám vetette magát. A nyakamat akarta elkapni.
De mielőtt hozzám érhetett volna, Grizz torkon ragadta, és
egy kézzel felemelte a földről. Feltartotta a magasba, a nő
pedig a lábával kapálózott, miközben két kézzel próbálta
lefejteni a nyakáról az ujjakat. Hörögni kezdett, mire Grizz
némán elengedte, így a rozoga kempingszékek egyikére
zuhant, ami összetört alatta.
Valaki kivált a csoportból, hogy odamenjen hozzá.
Felismertem a korábbi reszelős hang gazdáját.
- Minden rendben lesz, Willow, édesem. Elszórakozik majd
vele egy pár napig, aztán hétvégére megint a te ágyadban
köt ki.
A férfi fel akarta segíteni, de elhessegette.
- Fogd be a pofádat, Froggy! - ugatta Willow. - Nem tudsz te
semmit. Jobban kéne éreznem magam attól, hogy a pasim
lefekszik azzal az ócska kis kurvával? Hagyjál békén! Ne
nyúlj hozzám! Egyedül is fel tudok állni.
Azzal felállt, lesöpörte magát, felszegte az állát, és királynői
tartásban elvonult a motel felé.
- A szobánkban leszek, drága Grizz. Várlak, szívem. Gyere
haza, amikor végeztél, és én majd megmutatom, milyen
érzés, amikor egy igazi nő van alattad.
Néztem, ahogy odaér a motelhez, és belép az egyik szoba
ajtaján. Aztán megint felpillantottam a rám meredő Grizzre,
aki úgy szólalt meg, hogy le sem vette rólam a tekintetét.
- Moe, vidd be a négyesbe! Segíts neki, hogy rendezkedjen
be! Maradj vele!
Kit vigyen be? Engem?
Egy apró alak emelkedett fel a földről. A tűz közelében ült,
és végig azt bámulta. Először azt hittem, hogy egy kisfiú.
Emlékszem, hogy eszembe jutott: ha gyerekek is vannak itt,
akkor nem lehet annyira rossz. De a remény szertefoszlott.
A fiatal nőnek rövid, hollófekete haja volt. Black Sabbath-
pólót viselt fekete farmerrel és bakanccsal. Amikor felállt
és elindult felénk, láttam, hogy elképesztően feketére van
festve a szeme. A vakolat alatt talán szép arca lehetett.
Felnőttként sok lányt láttam a gótikus őrület jegyében
sminkelni, de Moe-nak a nyomába sem érhettek. Ő igazi gót
volt.
Szó nélkül odajött hozzám, és csak odaállt. Nem a
szemembe nézett, hanem a földre. Jobbra pillantottam, ahol
Monster ült. Ügyet sem vetett rám. Az elmúlt tíz percben -
vagy talán egy órában? -szerzett egy sört, és azt nyakalta
hátrahajtott fejjel. A Froggy nevű pasas ült a jobbján, aki
próbált segíteni Willow-nak, és most a törött kempingszéket
bámulta. Talán azért, hogy hátha helyre tudja hozni. Senki
másra nem emlékszem, pedig mindannyian ott voltak aznap
este. A tábortűz körül ültek, figyeltek, vártak és
engedelmeskedtek.
Felálltam, Moe pedig lassan odakísért a motelhez.
Magamhoz szorítottam a táskámat, és egyenesen
előrenézve követtem. Anélkül is tudtam, hogy
megfordultam volna, hogy az igéző szempár addig követ,
amíg a négyes szoba ajtaja be nem csukódik mögöttem.
Harmadik fejezet
MOE NYOMÁBAN HALADTAM AZ AJTÓ FELÉ, AMIN EGY
kopott négyes díszelgett. A légkondi kültéri egysége olyan
hangos volt, mintha egy ember köhögne és krákogna, de
feltételeztem, hogy akkor legalább odabent hűvösebb lesz.
Észre sem vettem, hogy elevenen felfaltak a szúnyogok.
Az ajtóhoz közeledve vettem észre a két hatalmas fekete
kutyát. A járdán feküdtek az ajtó két oldalán, és kérdő
tekintettel emelték fel a fejüket, amikor elmentünk
mellettük. Amikor úgy döntöttek, hogy nem jelentünk
veszélyt, folytatták a szunyókálást. Akkor még nem tudtam,
de ez a két jószág lett a fogva tartóm, és végül a
védelmezőm. A két nagy fekete rottweiler, Damien és
Lucifer.
Volt elképzelésem róla, milyen lesz a négyes szoba belseje,
de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Olyan volt,
mint egy másik világ. Rozzant, régi ágyra számítottam
kopott padlószőnyeggel, ősrégi bútorokkal és bűzös
korhadással, ám helyette teljesen korszerű berendezést
találtam. Úgy nézett ki, mintha a kis konyha két különálló
szobát választana el egymástól. Tiszta volt, hűvös és
ízlésesen díszített. Ez valami álom?
Úgy tűnt, Hogy két kis épületet - vagy talán hármat
-átalakítottak, hogy valami kényelemfélét biztosítson a
lakójának. Nem kellett találgatnom, hogy itt ki lehet az a
bizonyos lakó.
Az első gondolatom az volt, hogy találnom kell egy telefont.
Moe biztos a vesémbe látott, mert a konyhapulton heverő
telefonra pillantva egyszerre néztünk egymásra. Ő csak
lassan megrázta a fejét. Alaposan szemügyre vettem. Apró
volt. Én sem voltam valami nagy, de az erőm miatt biztosra
vettem, hogy leteríteném, ha muszáj. Ezt inkább későbbre
tartogattam, szükség esetére. Elhatároztam, hogy inkább
összebarátkozom vele. Kihozom belőle a jót. Ráveszem,
hogy megsajnáljon. Hogy segíteni akarjon nekem.
- Hű, ez nagyon szép. Mindegyik szoba ilyen?
Nem válaszolt, csak úgy nézett rám, mintha azt kérdezné,
hogy ugye csak viccelek.
Leültem a kis kanapé szélére, ő pedig egy hatalmas fotel
szélére telepedett, és csak bámult engem.
- Szóval elvileg segítesz nekem berendezkedni. Ez mit is
jelent pontosan?
Semmi válasz. Felállt, hogy odamenjen az apró
konyharészbe. Kinyitotta a hűtőt, és kivett belőle egy doboz
kólát. Kinyitotta, visszajött hozzám, és ideadta.
Megköszöntem, aztán anélkül tettem le a kis
dohányzóasztalra, hogy belekortyoltam volna. Utána
eszembe jutott, hogy csontszáraz a szám. Jólesne egy korty.
Úgyhogy megkóstoltam.
Biztos észrevette, hogy a szúnyogcsípéseimet vakarom,
mert megint felállt, és a konyhán keresztül átment a
helyiségbe, ami biztos egy fürdőszobával felszerelt háló
volt. Gyorsan visszatért, és némán felém nyújtott egy üveg
fertőtlenítőt meg egy vattapamacsot. Amikor a karom felé
biccentett, rájöttem, hogy a csípésekre hozhatott valamit.
Rögtön az jutott eszembe, hogy nem lehet olyan szörnyen
rossz ember, mert csak az törődhet holmi hülye
szúnyogcsípésekkel, aki rendes. Szerintem fel sem merült
bennem, hogy azért ilyen kedves, mert pokoli árat fizetett
volna érte, ha nem ilyen.
Folytattam a csevegést, miközben rányomkodtam a
gyógyszeres vattapamacsot a csípésekre. Moe továbbra
sem volt hajlandó válaszolni, akármennyire próbáltam is
szóba elegyedni vele. Még senkit sem láttam, aki ennyire
hűséges lett volna a vezéréhez. Biztos valami íratlan
szabály volt, hogy nem szabad haverkodni a foglyokkal.
Jaj, istenem! Eddig még nem jutott eszembe a kifejezés, de
pontosan illett rám. Fogoly voltam. Fogva tartottak az
akaratom ellenére. Oda kellett jutnom ahhoz a telefonhoz.
Volt egy tervem. Nem valami jó, de hátha sikerül, ha elég
lazán viselkedem. Ki tudja? Azzal érveltem magamban,
hogy talán nem is vagyok igazi fogoly. Talán csak
túlreagálom a dolgot. Nem is igaz, ami történik. Ilyen csak
a filmekben létezik.
Felhajtottam a kólát, és amikor már majdnem teljesen
kiürült a doboz, nyugodtan felálltam.
- Megittam, köszi. A kuka a konyhában van?
Meg sem vártam a válaszát. Átsétáltam a kis konyhába,
mintha a szemetest keresném. Odamentem a mosogatóhoz,
hogy kiöntsem a kevéske maradékot, a bal kezemmel pedig
lazán a pulton heverő telefonhoz nyúltam.
Mielőtt felemelhettem volna a kagylót, éreztem, hogy Moe
mögöttem van. Kővé dermedtem egyik kezemben a
telefonnal, a másikban pedig a mosogató fölé tartott
kólásdobozzal. A hallgatag kis Moe kést szorított a
nyakamhoz.
- Hé, Moe, erre semmi szükség! Csak el akartam intézni
egy telefont. Hadd szóljak a szüleimnek, hogy itt vagyok.
Különben aggódni fognak, meg minden.
Elvette a kést, mire megfordultam, és ugyanazt az
arckifejezést láttam rajta, mint amikor megkérdeztem, hogy
az összes szoba ilyen jó-e. Nem, a kis gyanútlan Moe nem
volt együgyű. Lehet, hogy aprócska és csendes, de ismeri a
dörgést. Affene, talán vele is az történt néhány éve, ami
most velem.
- Csak meg vagyok ijedve - dadogtam bocsánatkérően. -
Nem tudom, mi fog történni velem. Te tudod? Miért nem
szólsz hozzám egy szót sem? Ha csak annyit mondanál,
hogy mi ez az egész, és mire számíthatok, szerintem jobban
tudnám kezelni a helyzetet.
Alacsonyabb volt nálam, de olyan közel állt hozzám, hogy
alaposabban is megnézhettem az arcát. Szép volt a szeme,
és még a sok smink ellenére is látszott, hogy gyönyörű a
bőre. Még nem láttam mosolyogni, így a fogáról nem
alkothattam véleményt.
Szenvtelenül bámult vissza rám. El voltam veszve. Egyedül
voltam. Ez a kis majdnem-barát nem is igazi barát. Csak a
munkáját végezte.
Résnyire nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit.
Végre talán a választ. Egy jó szót vagy bármit.
Ekkor vettem észre, hogy Moe-nak nincs nyelve.
Negyedik fejezet
— ANYA!
Életemben először ejtettem ki ezt a szót a számon. Az
anyukámat akartam.
Valentin-napkor születtem, 1960-ban. Az anyám a
Guinevere Love Lemon nevet adta nekem. Igen, ez az igazi
nevem. Hogy miért ezt kaptam, ahhoz ismerni kell az én
reménytelenül romantikus, hippi anyukámat, Deliát. És
még mielőtt bárki is elítélné őt, amiért ilyen nevetséges
nevet kaptam tőle, csak szólok, hogy végül a nevem
vezetett a Sátán Seregének bukásához.
Delia Lemon akkor esett velem teherbe, amikor egy
kommunában élt, és sohasem vette a fáradságot, hogy
beazonosítsa az apámat. Egy háborúellenes tüntetésen
ismerkedett meg Vince-szel, a nevelőapámmal, amikor
hatéves voltam. Három évvel később házasodtak össze, a
woodstocki fesztiválon. Ja, igen: jártam Woodstockban.
Szerintem ők házasok, bár nem tudom, hogy ez
törvényesnek számít-e. Anya még mindig a lánykori nevét
használja.
Mindig is sokkal lazább volt annál, semhogy anyának
tudjam szólítani. Úgy nőttem fel, hogy Deliáztam. Delia
Lemon nem semmi figura. Szeretem a Jeannie C. Riley
Harper Valley PTA című dalában megírt anyukához
hasonlítani őt. Arról szól a dal, hogy a gyermekvédelmisek
jelentkeznek egy kislány anyjánál, mert tiltakoznak a
nevelési módszerei ellen. Az az anyuka elmegy a
hivatalba, és lényegében mindenkinek szétrúgja a hátsóját.
Ezzel az összehasonlítással csak annyi a probléma, hogy a
dalban szereplő anyuka szerintem jobban törődött a
lányával és a hírnevével, mint amennyire Delia velem. Delia
nem rossz ember, csak hidegen hagyták a szabályok.
Tényleg nem érdekelte, mit gondolnak mások. Igazi szabad
lélek, aki együtt létezik az áramlással.
Még mindig emlékszem az első osztályos tanító nénim
szörnyülködő arckifejezésére, amikor megtudta, hogy nem
anyucinak hívom az anyámat. Hanem a keresztnevén
szólítom. Mint mindig. Egyszer még meg is kérdeztem
Deliát, hogy nekem ki az anyucim, mert az összes
barátnőmnek van anyucija. Ő meg csak nevetve legyintett,
és elmagyarázta, hogy nem hisz a skatulyákban. Túl kicsi
voltam még, hogy ezt megértsem.
Delia egy bioboltban dolgozott, még mielőtt menő lett volna
az egészséges táplálkozás. Saját gyógynövényeket
termesztett saját cserepekben. Kóbor állatokat fogadott be.
Sohasem viselt melltartót, a ruhatára pedig ujjatlan
felsőkből, csőtopokból és hosszú, vastag derékpántos
virágos szoknyákból állt. Mezítláb járt, amikor csak
lehetett. Hamuszőke haját középen elválasztva, két copfban
hordta, ami majdnem a derekáig ért.
Gondoskodott róla, hogy legyen mit ennem, és tiszta
ruhában menjek iskolába. Legalábbis többnyire. Gyűrött, de
tiszta ruháim voltak. Ebben ki is merült az anyáskodása.
A házunk tele volt növényekkel, amik gondos kézimunkával
készült horgolt virágtartókban lógtak. Mindig égett valami
füstölő és illatos gyertya. Annak ellenére, hogy Delia
bioboltban dolgozott, napi egy doboz cigarettát szívott,
amíg Vince rá nem vette a leszokásra. Eleinte azért
gyújtottam gyertyát, hogy semlegesítsem a füstszagot, de
úgy hozzászoktam, hogy azóta is folytattam.
Vince sört szállított a furgonján. Mindig is ezt csinálta,
amióta csak az eszemet tudom. Rendes fickó. Semmi
rosszat nem tudok mondani rá.
Delia és Vince sohasem bántott vagy vert engem. Még csak
olyan emlékem sincs, hogy kiabálnak velem, vagy
megbüntetnek. Egyszerűen nem vették a fáradságot. Nem
éreztem, hogy szeretnének vagy törődnének az
érzéseimmel.
Szerintem az a legjobb kifejezés, hogy nem foglalkoztak
velem. Nem emlékszem, hogy valaha is segítettek volna
leckét írni. Nem emlékszem, hogy egyetlen szülői
értekezletre vagy bármilyen iskolai rendezvényre elmentek
volna. Arra viszont emlékszem, hogy mindig én
gondoskodtam saját magamról, már kiskoromban is.
Élénken él bennem a kép, hogy felállók a konyhaszékre,
hogy vizet forraljak a tűzhelyen a sajtos tésztához. Az volt
az egyik kedvenc ételem. Sajnos gyakran ettem
ugyanazokat az ételeket, így már gondolni sem bírok a
sajtos tésztára, a paradicsomlevesre vagy bármilyen
cseresznyés üdítőre.
Vince és Delia egyébként idült alkoholista volt. Szerencsére
nem az agresszív fajtából. Annak idején normálisnak
éreztem, hogy a Smitty’sben várok rájuk iskola után. Az
volt a napi menetrend. Akkoriban Fort Lauderdale még
kisebbnek tűnt, és ismerték egymást az emberek. Ott
nőttem fel. A floridai Fort Lauderdale-ben.
Általános iskolás koromban kulcsos gyerek voltam.
Mindennap hazasétáltam a Parkland Elementary Schoolból.
Benyitottam a házba, aztán becsuktam magam mögött az
ajtót. Delia még csak annyit sem kért, hogy rácsörögjek
telefonon, hogy épségben hazaértem.
Gyakran töltöttem egyedül az időt, de sohasem voltam
magányos. Kitűnő tanuló voltam. Beleástam magam a
könyvekbe. Nagyon jól bántam a számokkal. Imádtam a
számokat. Még mindig imádom őket. Szeretem, hogy
sohasem hazudnak, és mindig stimmelnek. Van bennük
állandóság.
Tizenhárom éves koromra már teljesen egyedül kezeltem a
családi kasszát. Akár hihetőnek hangzik, akár nem, Delia és
Vince is készpénzre váltotta a fizetéskor kapott csekket,
megtartották belőle, amit akartak, a maradékot pedig
odaadták nekem. Minden héten felültem a tízsebességes
sárga biciklimre, hogy eltekerjek a közeli bankba betenni a
pénzt. Én fizettem az összes számlát úgy, hogy
aláhamisítottam Delia aláírását. Lubickoltam az érzésben,
hogy valami fontosnak vagyok a részese. Szerettem
eljátszani a kis családunk pénzügyminiszterét.
Akkor is fontosnak éreztem magamat, amikor Vince
megkérdezte:
- Hé, Gwinny! Lyukas a csizmám. Megtarthatok egy
húszast, hogy vegyek egy újat? Marad neked elég a
számlákra?
Sovány vigasz volt ez, de jobb a semminél. A családi
költségvetés kezelése magabiztossá tett. Ettől éreztem úgy,
hogy számítok a családban. Azelőtt sohasem éreztem ilyet.
Akkor szólítottak Gwinnynek, amikor ittak, tehát többnyire.
Tízéves koromban viszont elkezdtem ragaszkodni hozzá,
hogy Ginnynek hívjanak Gwinny helyett. A Gwinny
szerintem inkább a kóbor kismacskákra illett, amiket Delia
befogadott. Gyerekes név volt, nem tetszett.
A Ginny végül Ginre rövidült. Igen, Ginre - pont úgy, mint
az ital neve. A sors iróniája, nemde?
Ötödik fejezet
MOE ELMOSOLYODOTT. NEM TUDOM, SZÓRAKOZTATTA-E, HOGY
ÉSZREVETTEM, HOGY NINCS NYELVE, VAGY INKÁBB SZÉGYELLTE. EKKOR
KINYÍLT AZ AJTÓ, ÉS AZ A PASAS LÉPETT BE RAJTA, AKIT GRIZZNEK
SZÓLÍTOTTAK.

Legszívesebben rögtön megrohamoztam volna a

kérdéseimmel. Valami mégis visszatartott. Semmiféle
tapasztalatom nem volt a férfiakkal, de valami azt súgta,
hogy fogjam be a számat. Kíváncsi voltam, hogy Moe-nak
miért nincs nyelve. Vajon rosszat mondott, vagy így
született? Komolyan mondom, soha életemben nem
hallottam még senkiről, akinek ne lett volna nyelve.
Grizz szó nélkül odalépett a kis dohányzóasztalhoz, és
felkapta róla a hátizsákomat. Fejjel lefelé fordította, hogy
kiborítsa a tartalmát a kanapéra. A vaskos könyvtári
könyvek landoltak legfelül. Félrelökte őket, és megfogta a
fogamzásgátlómat. Azt is félrelökte, majd beletúrt a
többibe. Amikor hozzáért a két tampon egyikéhez,
természetellenesen magas hangon szólaltam meg.
- Megvan a menzeszem. És csak azért szedek tablettát,
mert erős görcseim vannak. Nem a fogamzásgátlás miatt.
Ennyi. Kiterítettem pár kártyámat, de az igazat megvallva
nem tudtam, hogy ez segít vagy ront a helyzetemen. Ki
akarna megerőszakolni egy lányt, aki éppen menstruál?
Gőzöm sem volt róla, mi vezérelhet egy erőszaktevőt. Vagy
éppen mi rettentheti el.
Ráadásul elmondtam neki, hogy csak a görcsök miatt
szedek fogamzásgátlót. Ez igaz, tényleg nem éltem nemi
életet. De mi van, ha pont egy szűz kell neki? Fogalmam
sem volt, hányadán állunk.
Grizz nem fűzött ehhez megjegyzést, csak felemelte a
pénztárcámat. Kinyitotta, és észrevette a floridai ideiglenes
jogsimat.
- Guinevere Love Lemon? - kérdezte gúnyos félmosollyal.
- Gin. Ginnek szoktak hívni - vágtam vissza.
Rám se nézett.
- Többé már nem így hívnak. Megértetted? Senkinek sem
árulod el a nevedet. Soha. Világos?
Nem válaszoltam, úgyhogy vetett rám egy pillantást. Erre
bólintottam, de igazából nem vettem ilyen könnyen a
dolgot. A lelkem mélyén megsemmisültem. Hiába
próbáltam halálra rémülve biztonsági játékos lenni, nem
tudtam belenyugodni a kilátásaimba. Nem akartam, hogy
látszódjon rajtam a megsemmisülés, de szerintem látszott.
- Hát, Moe most már tudja - jelentettem ki kissé hetykén.
Grizz visszadobta a pénztárcámat a kupac tetejére, és
lassan
elindult felém. Ne reszkess, ne reszkess, ne reszkess! Nézz
a szemébe, Gin! Fel a fejjel! Ne túl vakmerően, de ne is
legyél nyuszi!
Olyan közel állt hozzám, hogy hátra kellett hajtanom a
fejemet, hogy a szemébe nézzek. Ekkor láttam meg a
színét: a tiszta élénkzöld árnyalat még elbűvölőbb volt a
motelszoba fényében, mint a tábortűznél. Felemelte a jobb
kezét, és gyengéden megsimogatta az arcomat.
Megdöbbentem. Meg sem rezzentem, de ütésre
számítottam.
- És most már kinek is mondaná meg, mi? Amikor legutóbb
eljárt a szája, megfizetett érte - szólalt meg szinte suttogva
Grizz. -Látom, nem vagy meglepve, kislány. Már rájöttél,
hogy Moe nem
beszél?
- Te csináltad? - kérdeztem vissza suttogva.
- Ja, én csináltam. Úgyhogy van még kérdés a régi neveddel
kapcsolatban?
- Hogy fogsz hívni?
- Most még sehogy.
Azzal visszament a halomban álló személyes tárgyaimhoz.
Megfogta a pénztárcámat a személyimmel és a benne lévő
négy dollárral, hogy odadobja Moe-nak.
- Égesd el!
Hatodik fejezet
NEM TELT SOK IDŐBE, MIRE ÚJ NÉVRE TETTEM SZERT. A
bandatagok amúgy sem nagyon szóltak hozzám, vagy ha
mégis, akkor általában Willow említett úgy, hogy „a ronda
ribanc”. Ez viszont nem tartott sokáig.
Még csak néhány napja voltam ott, és néhány embernek
kezdtem megtanulni a nevét. Egyik délután kint ültünk
páran a rozoga kempingasztalnál, és ettünk. Vagyis én nem
nagyon ettem. Érthető, hogy nem volt étvágyam. Grizz
balján ültem, a jobbján pedig Willow.
Így mentek a dolgok azokban a napokban. Mindig Grizz-zel
voltam. Sohasem tévesztett szem elől, csak akkor, amikor
kimentem a mosdóba. Willow ki nem állhatta, hogy mindig
Grizz-zel vagyok, és szinte minden alkalmat megragadott,
hogy ő is a közelében legyen. Ott aludt volna Grizz
szobájában a földön, ha hagyja.
Szóval éppen ettünk, amikor Willow megszólalt.
- Na, te ronda ribanc, mikor fogsz...
Grizz akkorát kevert le neki visszakézből, hogy hátraesett
volna a padról, ha a másik oldalán ülő Grunt nem kapja el a
bal karját.
Grunt volt a banda legfiatalabbja. Nem beszélt valami
sokat, és nem tudtam megsaccolni a korát, de csak egy
kicsivel lehetett idősebb nálam. Mindig úgy éreztem,
mintha figyelne, de
valahányszor ránéztem, másfelé járt a tekintete.
Willow a szája elé kapta a kezét. Amikor elvette, ott volt a
bal első foga a tenyerében. Vér folyt az orrából és a
szájából. Ez nem csak egy sima pofon volt. Grizz teljesen
ökölbe szorította a kezét, és olyan erővel vágott oda vele,
hogy kitörte vele Willow fogát, és talán az orrát is eltörte.
Willow már eddig is utált, de számítottam rá, hogy ettől
csak még ellenségesebb lesz velem.
Páran röhögtek. Moe kifejezéstelen arccal bámult előre, de
mintha felfelé görbült volna a szája széle, mielőtt megint a
tányérja fölé hajolt.
- Jesszusom, Grizz! - mondta a Willow-val szemben ülő
Chicky. - Totál papucs lettél, hogy így kiállsz az ajándékod
mellett? Mióta érdekel, hogy Willow minek hívja?
Abban a pillanatban, ahogy ez elhagyta a száját, láttam a
tekintetén, hogy megbánta. De úgy tűnt, hogy Grizz
mégsem reagált úgy, mint várta, mert pillanatokon belül
megkönnyebbülés látszott rajta. Grizz megrágta a falatot,
lenyelte, és csak utána felelt.
- Csak már untam - közölte csevegő hangon.
Willow igyekezett nem sírni, viszont remegett. Felpattant,
aztán próbált minél hamarabb kiszállni a padból. Esetlen
helyzet volt, mert hátra kellett lépnie Grizz és Grunt közül,
hogy kijusson. Grunt már majdnem a segítségére sietett, de
Willow annyira büszke fajta volt, hogy szó nélkül
elhessegette, majd elcsörtetett a motel felé.
Biztos Froggyt kereste, aki nem ült ott az asztalnál.
Perceken belül hallottuk az induló motor zaját, és láttuk,
ahogy ők ketten lassan elgurulnak előttünk, aztán
rákanyarodnak a 84-es útra.
Ez volt a második eset, amikor láttam, hogy Grizz bántja
Willow-t. Azt már tudtam, hogy együtt aludtak, legalábbis
az érkezésem előtt biztosan. Nekem viszont még nem
kellett együtt aludnom Grizz-zel. Szerintem ezt senki sem
tudta. Még mindig nem találtam észérvet rá, hogy miért
nem erőszakolt meg. Hiszen pont olyan fajtának tűnt. Talán
arra várt, hogy vége legyen a menzeszemnek. Nem tudom.
Látszott rajta, hogy kegyetlen ember, aki a dühön kívül nem
sok mindent érez. De hiába volt közönyös velem, egyelőre
nem emelt rám kezet.
Nem tudtam, számít-e neki, mit gondolnak a többiek arról,
ahogy velem bánik. Biztos új volt nekik, hogy a vezérük
kiáll egy tizenöt éves bandafogoly mellett.
Úgy láttam, hogy Grizz mindenkinek hagyja megvívni a
saját harcát. Az sem érdekelte volna, és akkor sem
avatkozott volna közbe, ha a többiek megölik egymást.
A következő években brutális kirohanásokat láttam tőle.
Sok embert bántott nemtől, kortól és testi adottságoktól
függetlenül. Nem számított neki. Eszembe jutott, hogy
vajon minden nő arra a sorsra jut-e mellette, hogy megveri
vagy kivágja a nyelvét. Később már láttam, hogy senkit sem
bántott csupán az agresszió kedvéért. Nem élvezte. Nem
okozott neki örömet, ha bántott másokat, ugyanakkor
semmiféle megbánást sem tanúsított. Ő úgy látta, hogy
csak azt kapják tőle, amit megérdemelnek, hiszen tudták,
mi lesz a következménye annak, ha a legapróbb
szembeszegülést tanúsítják. A Grizz-zel töltött évek során
egyszer sem hallottam tőle, hogy bármit is megbánt volna.
Mindenben engedelmességet követelt. Aki nem
engedelmeskedett neki, megfizetett érte. Sokszor tanúja
voltam mellette annak, hogy emberek szörnyű árat fizetnek
az engedetlenségükért vagy éppen azért, mert csináltak
valami olyat, ami nem tetszett neki.
Pont aznap este láttam, ahogy valaki megfizet.
Közeledett a naplemente, úgyhogy valaki meggyújtotta a
tábortüzet a gödörben, mint az előző estéken. Így hívták a
helyet, ahol az első este megláttam őket a motelnél:
gödörnek.
Éppen Grizz szobájában olvastam az egyik könyvtári
könyvemet. Az utóbbi időben próbáltam a lehető
leglazábban viselkedni. Az igazat megvallva viszont csak
bámultam a lapokat. Állandóan azon járt az agyam, hogyan
szökhetnék meg.
Az érkezésem óta most először Grizz azt akarta, hogy
tűnjek el a szobából. El kellett intéznie valamit. Talán egy
telefont? Fogalmam sem volt.
- Grunt, gyere ide! - kiabált ki. Ott állt a nyitott ajtóban,
amíg Grunt megjelent. - Vidd a gödörhöz! - biccentett felém
Grizz. -Mindjárt megyek.
Meglepetten felnéztem. Ez új volt. Becsuktam a könyvemet,
és felhúztam a szandálomat. Utáltam mezítláb lenni. Ami
tulajdonképpen vicces, hiszen olyan anya mellett nőttem
fel, aki utált lábbelit hordani.
- Kaphatnék egy dzsekit vagy ilyesmi? - kérdeztem, mert
eszembe jutott, milyen hűvös szokott lenni esténként.
- Aha. Grunt, add oda neki a dzsekidet!
Grunt szó nélkül levette a dzsekijét, és felém nyújtotta.
Belebújtam, aztán követtem a gödörhöz.
Leültünk egymás mellé két kempingszékre. Willow-t és
Froggyt nem láttam sehol. Nem ismertem elég jól Froggy
motorját ahhoz, hogy kiszúrjam a többi között. Lehet, hogy
vissza sem értek aznap délután. Moe a földön ült a tábortűz
előtt, mint az első itt töltött estémen. Néhányan
kempingszékben terpeszkedtek kinyújtott lábakkal.
Mindenki sört ivott.
Grunt észrevette, hogy a többieket figyelem, és
megkérdezte, hogy kérek-e egy sört. Nemet mondtam, de
talán rám fért volna egy üveggel. Lehet, hogy ellazultam
volna tőle, viszont utáltam az ízét.
Grunt odament a hűtőládához, kivett belőle magának egy
sört, és leült mellém. Láttam, hogy rácsap a karjára.
Szúnyogok.
- Köszi, hogy ideadtad a dzsekidet - mondtam neki.
- Azt hiszem, nem volt más választásom.
Nem rosszindulatúan mondta ezt, inkább tényszerűen. Már
majdnem kibújtam a dzsekijéből, amikor gyorsan felemelte
a kezét.
- Nem! Legyen csak rajtad. Jobb, ha rajtad lesz, amikor
kijön, oké? Majd holnap visszaadod.
- Miért? Szerinted bántana téged, ha visszaadnám a
dzsekidet?
- Te kértél dzsekit. Úgyhogy csak legyen rajtad. Nem rám
lenne mérges, hanem rád. Azt mondtad neki, hogy fázol, ő
pedig tett ellene, hogy ne fázz. Szóval, ha kijön, te pedig
fázol, akkor biztos ki fog akadni.
- Miért foglalkozna egyáltalán ilyen baromsággal?
A többiek mostanra abbahagyták a beszélgetést, és ránk
figyeltek.
Mielőtt Grunt válaszolhatott volna, zajos motor szakította
félbe a társalgásunkat. Monster volt az. Vajon merre járt
egész nap? Nem mintha érdekelne. Úgy tűnt, hogy itt
kedvükre jöhetnek-mehetnek az emberek. Mindenki, csak
én nem.
Miután Monster leparkolt, és leállította a motort,
folytatódott a beszélgetés. Én viszont hagytam a
dzsekitémát. Kíváncsi voltam pár dologra, de arra jutottam,
hogy minél kevesebbet tudok, annál jobb.
Vissza akartam kapni a szabadságomat. Ha állandóan
kérdezősködöm erről a kis bandáról, az talán
befolyásolhatja a döntést, hogy elengedjenek-e.
Monster odajött a gödörhöz, és felkapott egy sört a
hűtőládából, mielőtt leült. Lepattintotta a kupakot, aztán
ivott egy nagy kortyot. Fél kézzel előhalászott egy doboz
cigit a dzsekije zsebéből, és rágyújtott. Alig fél perc alatt
lehúzta a sör maradékát, hangosan böfögött, végül felállt.
- Elfelejtettem, hogy hoztam még egy ajándékot Grizznek.
Vagyis a kopóinak.
- Ugye nem egy újabb csajt rejtegetsz valahol a motorodon?
-kérdezte valaki, aztán sorban röhögtek.
Monster nem válaszolt. Csak visszasétált a motorjához.
Mindenki kíváncsi volt, ezért követtük a tekintetünkkel.
Kinyitotta az egyik oldaltáskát, belenyúlt, és elővett belőle
valamit. Szinte már teljesen besötétedett, úgyhogy nem
látszott, mi az. De annyi igen, hogy egy kis valamit tart az
egyik kezében.
Amikor visszajött a kempingszékéhez, még mindig nem
láttuk, mit hozott. Lehuppant, és szájában a kilógó cigivel
felemelte az ajándékot.
Egy fekete kiscica volt. Egy kiscica? Kelleni fog Grizznek
egy kiscica? Aztán eszembe jutott, hogy azt mondta: a
kopóknak lesz. Odaadja majd a kiscicát a kutyáknak, hogy
halálra marcangolják? Jaj, ne! Szerintem azt nem bírnám ki.
Valaki megszólalt, mintha Blue lett volna:
- Mi a fenét kezdjen ezzel Grizz?
- Arra gondoltam, hogy esetleg megeteti a kopóival -
röhögött Monster. Még mindig a grabancánál fogta a
szegény párát, ami csak némán lógott a kezében.
- Előre szólok, hogy tévedsz. Szabadulj meg tőle, még
mielőtt ideér! - figyelmeztette Blue.
- Miért akarnék megszabadulni egy ilyen jó kis
bőgőmasinától? -értetlenkedett Monster.
- Hogy érted azt, hogy jó bőgőmasinától? - kérdezte Grunt.
Monster nem válaszolt. Mielőtt még bárki leállíthatta volna,
ha
akarja, rágyújtott a cigire, és a kismacska oldalához
nyomta, aki felnyávogott fájdalmában, és próbált
elszabadulni. Monster csak nevetett.
- Látod? Bőgőmasina! Bakker, akarjátok tudni, hogy úgy
sistereg-e a szeme, mint amikor szalonnát süt az ember? -
röhögött
tovább.
Senki sem mulatott vele ezen a szörnyű jeleneten, de én
túlságosan kiborultam ahhoz, hogy ezt észrevegyem.
Felugrottam, és elrohantam a szoba felé. Grunt a
nyomomban volt, de leráztam.
- Hagyj már békén! Hagyjatok békén! - üvöltöttem teli
torokból. - Betegek vagytok mind. Valami nem stimmel
veletek, ha ez szerintetek vicces.
Grunt próbálta megakadályozni, hogy bevágtassak a
szobába. Mondott valamit, de nem hallottam. Magamon
kívül voltam.
Ekkor kinyílt Grizz szobájának ajtaja, és ő kilépett rajta.
- Mi a fene folyik itt?
- Hogy mi folyik itt? Majd én elmondom, mi folyik itt! A
beteg Monster haverod azon élvezkedik, hogy megkínoz
egy szegény szerencsétlen állatot, az folyik itt. Betegek
vagytok mind! Ezt nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy
valaki ilyen szarságra izgul! El kell tűnnöm innen.
Grunt addigra odaért mögém, és két kézzel az oldalamhoz
szorította a karomat. Vártam, hogy Grizz megüssön. Láttam
már kisebb dolgok miatt is dühbe gurulni. Ezért minimum
jár egy pofon. Ami elmaradt. Rajtam és Grunton átnézve a
gödörre meredt, és azt mondta:
- Vidd be! Maradj vele!
- Minek, hogy te is beállj a buliba? - gúnyolódtam. - Azt
fogod csinálni? A nagy, kemény fickó, mi? Menj, terrorizálj
egy kismacskát! Jézusom, micsoda bátorság!
Miközben ordibáltam, Grizz már a gödör felé tartott. Hála
istennek, nem tudom, mennyit hallott. Grunt végig azt
hajtogatta, hogy fogjam be a számat. Aztán nem várt erővel
a vállára kapott, bevitt a szobába, és becsukta az ajtót,
mielőtt talpra állított.
Elállt a lélegzetem, amikor felnyalábolt, úgyhogy hétrét
görnyedve levegőért kapkodtam. Azt mondogatta, hogy
nyugodjak meg, és odavezetett a kanapéhoz. Bekapcsolta a
tévét, hangosabbra vette, majd szembefordult velem.
- Nem az van, amire gondolsz - jelentette ki. - Minden
rendben lesz. Vegyél egy nagy levegőt!
Nem bírtam válaszolni. Az elrablásom óta először
összeomlottam, és sírni kezdtem.
Már majdnem leült mellém, hogy átkaroljon, ám hirtelen
felugrott. Helyette a kis dohányzóasztalra ült le velem
szemben, és csak nézte, ahogy zokogok.
Bement a fürdőszobába, ahonnan hozott nekem egy hideg
vizes borogatást. Rátettem az arcomra, és még jobban
bőgtem.
Akkor néztem fel, amikor kinyílt az ajtó, és belépett rajta
Grizz. Rám nézett, aztán Gruntra.
- Menj!
Grunt felállva bólintott, és kiment mellette az ajtón. Én az
ölembe bámultam. Úgy éreztem, teljesen megsemmisültem,
a dühroham pedig kifárasztott.
Hallottam, hogy Grizz felém tart. Mielőtt megint
felpillantottam volna, óvatosan letette a kiscicát az ölembe.
Megdöbbentem. Felnéztem rá, ő pedig biztos megérezte a
ki nem mondott kérdésemet.
- Blue elmesélte, mit csinált Monster. Hogy mi volt a terve.
Nem tudtam, mit mondjak.
- Egy kicsit rendbe kell majd hozni. Tarthatod idebent, és
gondját viselheted, de muszáj lesz távol tartanod Lucifertől
és Damientől. Nem tudom, mit csinálnának vele. Viszont
komolyan mondom, hogy oldd meg valahogy, mert ha egy
darabka macskaszart is találok idebent, szólok Gruntnak,
hogy vigye ki a tóhoz. Világos?
Csak bólintani bírtam.
- Soha többé nem beszélsz így velem. Megértetted, Cicc?
- Igen. Köszönöm! - suttogtam. - Kiabáltál Monsterrel?
Szóltál neki, hogy mostantól tartsa magát távol tőle? Hogy
már az enyém?
- Nem. Nem kiabáltam Monsterrel, és nem, nem fogja
megint bántani.
Három dolog történt aznap este. Akkor kaptam meg az új
nevemet: Cicc. Akkor ismertem meg új oldaláról Grizzt. És
akkor történt meg, hogy a többiek összevitatkoztak a
tábortűz körül azon, aminek a tanúi voltak.
- Ja, a szemgolyó úgy sistereg, mint a szalonna - mondták
néhányan.
- Nem, egyáltalán nem ad olyan hangot - tiltakoztak mások.
De egyvalamiben mindenki egyetértett: abban, hogy
Monster fájdalmas kiáltásainak közepette nehéz volt bármit
is hallani.
Hetedik fejezet
AZNAP ÉJJEL A KISCICÁVAL ALUDTAM, AMI
összegömbölyödött a mellkasomhoz bújva. Mint az
érkezésem óta mindig, most is a takarón fekve nyomott el
az álom a hatalmas és nagyon kényelmes franciaágyon.
Grizz ágyában. Ő is az ágyneműn feküdt, farmerben és
pólóban. Majdnem összeért a hátunk. Minden reggel,
amikor felébredtem, egy takarót találtam magamon.
Másnap nem láttam Monstert. Meglepett, hogy mindenki
úgy tett, mintha minden rendben lenne. Akármennyire
elborzasztott, hogy mit csinált Monster a kismacskával,
még jobban megrémisztett, hogy vajon Grizz mit
művelhetett vele.
Másnap reggel az ágyon ülve játszottam a cicámmal,
amikor Blue bejött. Ő állt a ranglétra második fokán ebben
a bandában, és ő volt Grunt bátyja. Megmondta Grizznek,
hogy Monster lelépett, és nem lehet tudni, visszajön-e.
Titokban reméltem, hogy haragszik annyira Grizzre, hogy
értesítse a rendőrséget az elrablásomról. Nem volt ekkora
szerencsém.
Monster úgy gurult vissza délután, mintha mi se történt
volna. Csak a szemére rakott tapasz árulkodott a tegnap
estéről.
Még mindig folyamatosan Grizz felügyelete alatt voltam, és
egyetlen szabad percem sem akadt, hogy a telefon közelébe
kerüljek. Egyik nap észrevette, hogy nézegetem, és azt
mondta, hogy meg se próbáljak elmenni vagy segítséget
hívni.
- Bolond lennék, ha nem próbálnék meg elmenni innen.
- Nem - felelte Grizz. - Akkor lennél bolond, ha
megpróbálnád.
- Tényleg? Miért?
- Mert ha elmész, akkor baja esik a családodnak. Azért.
Azt már tudtam, hogy mire képes Grizz. Láttam, ahogy
bántja Willow-t, és tudtam, mit csinált Monsterrel. Nem
tehetek róla, mégis muszáj volt feleselnem.
- Mégis mit tudsz te a családomról? - kérdeztem egy kissé
túl gúnyosan.
Tudtam, hogy elégette a jogsimat. Semmiképpen sem
jegyezhette meg a rajta szereplő címet, amikor az
érkezésemkor rápillantott a nevemre. Ami pedig a nevemet
illeti, a Lemon nem szerepelt a telefonkönyvben. Vince
nevén volt az előfizetésünk.
- Ne feszítsd a húrt, Cicc!
Csak ennyit mondott.
De én feszítettem. Szó szerint hecceltem. Meglepő módon
nem válaszolt a vádaskodásomra, hogy nincs az az isten,
hogy bármit is tudjon rólam, így képtelen utolérni a
családomat. Perceken belül észrevettem, hogy lüktet a
homlokán egy ér.
- Bizonyítékot akarsz, Cicc? Azt akarsz?
- Igen, pontosan azt akarok. Tudod, miért? Mert tudom,
hogy nincs bizonyítékod. Én csak egy hülye köszönőajándék
vagyok, akibe Monster véletlenül botlott egy bolt előtt. A
házunk közelében sem voltam.
Egy darabig csak szó nélkül bámult, mielőtt megszólalt.
- Talán pont arra van szükséged, hogy megtanulj bizonyíték
nélkül hinni. Talán meg kell tudnod, hogy kivel is van
dolgod.
Ezt olyan nyugodt és kiegyensúlyozott hangon mondta,
hogy megijesztett. Visszakoztam.
- Oké. Tudod bántani a családomat, ha akarod - válaszoltam
halkan. - Rendben, hiszek neked. Nem próbálkozom semmi
hülyeséggel.
Így lett vége a beszélgetésnek. Hála istennek,
megfogadtam a saját tanácsomat, és nem próbáltam
megszökni vagy telefonálni. A nap hátralévő részét a
hálószobában töltöttem a cicám és három könyvtári könyv
társaságában.
Este, amikor vonakodva követtem Grizzt a gödörhöz, földbe
gyökerezett a lábam. Úgy kirázott a hideg, mintha jeges
vizet csorgatnának végig a gerincemen. Ott volt. A
bizonyíték, amire azt mondtam, hogy Grizz nem tudja
megszerezni. A játszótér ütött-kopott csúszdájának
támasztva ott volt a legdrágább kincsem, a gitárom. A
szobámban láttam utoljára, a hintaszéknek támasztva. Ez
meg hogy lehet? Hogy került ide? Csakis egy magyarázat
lehet rá: Grizz tudja, hol lakom. Bánthatja Deliát és Vince-t.
És hiába nem szeretem őket úgy, ahogy a legtöbb gyerek
szereti a szüleit, fontosak voltak nekem, és nem akartam,
hogy bajuk essen.
Félelemtől reszketve tértem vissza a négyes szobába.
Teljesen megsemmisültem. Ölbe vettem a cicámat, és
hozzábújtam. Olyan butának éreztem magam! Amikor Grizz
idehozta nekem, titokban megesküdtem rá, hogy
megszököm, és magammal viszem. Hogy én leszek ennek
az apró teremtménynek a megmentője. Mégis kit akartam
átverni ezzel? Hogy is menthetnék meg egy kiscicát ezektől
az emberektől, ha még saját magamat sem tudom?
Kellett neki egy név. Ennyit tehettem érte. Mivel én már
megkaptam az övét, azt az egyet adtam neki, amelyik az
utolsó összekötő kapocs volt köztem és az otthonom között.
Ott sem voltam boldog, de az a hely volt az otthonom.
Gwinnynek kereszteltem.
Nyolcadik fejezet
As_s__/**__„

AZ ÉRKEZESEM UTÁN NÉHÁNY NAPPAL VÉGE LETT A

menzeszemnek.
Legalább egy hét eltelt azóta, és Grizz még mindig nem
próbálkozott semmivel. Willow továbbra is utált engem, de
már csak a távolból. Az első hét végére már átaludtam az
éjszakát. Addig nehezen merültem álomba, és folyton
felriadtam.
Aggódtam, hogy Grizz csinálni akar majd velem valamit, de
sohasem tette. Miután elkezdtem átaludni az éjszakát, arra
jutottam, hogy ő biztos felkel, amíg alszom, és átmegy
valamelyik nő szobájába. Helyes. Reméltem, hogy ezt
csinálja. Nem akartam, hogy rajtam töltse ki az elfojtott
vágyait.
A gondoskodásommal sikerült helyrehoznom Gwinnyt. Nem
volt nehéz dolgom vele. Mindössze egy csúnya hólyag
maradt rajta a szörnyű este után, ami azóta bevarasodott.
Az élénk kis jószág még a Monstertől elszenvedett
bántalmazás után sem adta jelét annak, hogy félne. Én
pedig fogoly voltam, de a motel területén szabadon
járhattam-kelhettem Grizz nélkül is. Már nem volt mindig
velem, mint az elején. Azóta nyilvánvaló lett, hogy nem
megyek sehova.
Varázslatos módon mindent megkaptam, amire szükségem
volt, beleértve egy évre való fogamzásgátlót is. Próbáltam
letagadni magam előtt, hogy ez annak a jele, hogy milyen
sokáig kell itt lennem, és nem tudtam, mi a céljuk ezzel.
Prostiként akarnak futtatni? Vagy sztriptízbárban fogok
majd dolgozni, mint Chicky és Willow?
Akkor még nem tudtam, hogy szerez be Grizz ennyi
mindent. A dolgok csak úgy felbukkantak az ajtaja előtt.
Másnap, miután Gwinny hozzám került, egy alomtálcát,
eledelt és macskajátékot találtam az ajtó előtt. A cicát
odabent tartottam, és minden használat után kitisztítottam
az almot. Nem akartam okot adni Grizznek arra, hogy
elvegye őt tőlem.
Egy másik napon öt új bugyit, egy fogkefét, egy
melegítőfelsőt és egy pár tornacipőt találtam - mindet a
méretemben. Addig kézzel mostam ki ugyanazt az egy
bugyit, amit éjszakára kitettem száradni. Grizz pólójában és
a farmeremben aludtam, amit nem mostam ki, és általában
vizes, de tiszta fehérneműben kezdtem a napot.
Aztán egy új farmer, két hálópóló és rövidnadrág is
felbukkant. Egy hónapon belül megvolt az új ruhatáram.
Szép, divatos holmik voltak, bolti címkével. Szinte minden
tökéletesen passzolt. Elgondolkodtam, hogy vajon vették
vagy lopták. Egyszer sem kérdeztem rá, de biztosra vettem,
hogy Chicky és Moe szerzett be nekem mindent. Ha Willow-
n múlik, vászonzsákba tekerve tengetem a napjaimat.
Azt biztosan tudtam, hogy Moe hozta a tablettát. Az egyik
barátja egy nőgyógyásznak dolgozott, és súlyos drogfüggő
volt. Miután Grizz gondoskodni akart róla, hogy minden
lány szedjen fogamzásgátlót, Moe odaadta a barátjának az
általa választott kábítószert, cserébe pedig megkapta a
tablettákat az orvosi rendelőbe rendszeresen érkező
ajándék mintákból.
Menetrendszerűen teltek a napjaim, és halálra untam
magam.
Furcsa módon már nem féltem. Nem tudom, miért. Félnem
kellett volna. De nem kellett sztriptízbárban dolgoznom,
mint a többi lánynak. Nem kellett szexelnem a fiúkkal. Nem
kérték tőlem, hogy főzzek, mossak vagy takarítsak. Mégis
muszáj volt csinálnom valamit, hogy ne őrüljek meg. Otthon
is végeztem házimunkát azelőtt. Elhatároztam, hogy itt is
megpróbálkozom vele, hogy elfoglaljam magam.
Így tudtam meg, hogy Damien és Lucifer a börtönőröm.
Mintha nem lett volna elég Delia és Vince halálával
fenyegetőzni! A kutyák mostanáig békén hagyták a
kiscicámat. Bármikor bejöhettek Grizz szobájába, amikor
csak akartak. Hihetetlenül jól nevelt kutyák voltak,
sohasem másztak fel a bútorokra. A földre tett fekhelyeken
aludtak. Megették a vacsorájukat, kimentek a motel
mögötti fás részre, hogy könnyítsenek magukon, és
lényegében úgy jöttek-mentek, ahogy kedvük tartotta.
Egyik nap nekiláttam, hogy felmossam a négyes szoba
padlóját. Miután befejeztem, kivittem a vödörnyi koszos
vizet, de nem akartam olyan helyre önteni, ahol valaki
beleléphet, és beviheti a sarat. Úgyhogy elindultam az
udvar végébe, az erdő széléhez.
Közelebb érve észrevettem, hogy mintha mocsár venné
körül a telket. Megfeledkeztem róla, hogy az
Evergladesben vagyok. Várjunk csak! Nem laknak
aligátorok a mocsárban? Mielőtt eltűnődhettem volna ezen,
elértem a motel udvarának határát, és felemeltem a vödröt,
hogy kiöntsem a tartalmát. Hirtelen mindkét kutya ott
termett: az egyik mögöttem, a másik pedig a balomon.
Megállt a kezem a vödörrel a levegőben, miközben
mindketten támadóállásba helyezkedve morogni kezdtek.
Jéggé dermedtem.
Jaj, istenem! Azt hitték, hogy el akarok menni, és
megállítottak. Nem hittem el. Honnan tudták, hogy ott kell
megállítaniuk?
Láttam már, hogy a srácok néha az udvar szélén pisilnek, és
a kutyák egyszer sem mentek utánuk.
Ott álltam földbe gyökerezett lábbal. Aztán hallottam, hogy
Grizz füttyent nekik, és egy parancsszót kiáltva elindul
felém. A kopók elkocogtak. Boldogan csóválták a kis tömzsi
farkukat, mintha kiskutyák lennének. Amikor Grizz odaért
hozzám, elvette tőlem a vödröt, és kiöntötte.
- Tudod, hogy nem akartam elmenni.
- Nem is gondoltam, hogy el akarnál, de ők azt hitték.
- Ki vannak képezve a kutyáid, hogy rám támadjanak, ha
megpróbálok elmenni?
- Nem arra vannak kiképezve, hogy rád támadjanak. Csak
arra, hogy megállítsanak. De látod, elég okos voltál ahhoz,
hogy megállj. Nem lesz semmi gond, ha megállsz - közölte
tényszerűen.
- Azt akarod, hogy bántsanak?
- Nem. Nem akarom, hogy bántsanak, és nem is támadtak
volna rád. Megállítottak volna.
- Azzal, hogy rám támadnak?
Egyre jobban felemeltem a hangomat, mert nem tudtam
uralkodni magamon. Rájöttem, hogy tényleg fáj a dolog. Azt
hittem, hogy Damien és Lucifer megkedvelt engem. Biztos,
hogy Gwinnyt megkedvelték, mert hagyták, hogy
pofozgassa őket, és a farkuk végét harapdálja. Néha még a
fölüket is próbálta megrágcsálni, amikor aludtak. Meg se
rezzentek tőle.
- Ne reagáld túl, Cicc! Ők egyben a védelmezőid is. Ha
bárki kezet emelne rád, megölnék.
- Tényleg? Komolyan megtennék?
- Aha. Ha ott lettek volna akkor, amikor az a faszkalap
megpróbált megerőszakolni a szüleid házában, letépték
volna a golyóit.
Felkaptam a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Láttam rajta,
hogy ez csak véletlenül bukott ki belőle.
- Az már több mint egy éve történt - jegyeztem meg
zakatoló szívvel. - Honnan tudsz róla? Grizz, honnan tudsz
arról a pasasról?
Erre elindult vissza a motel felé. Az üres vödörrel a
kezemben próbáltam vele tartani a lépést. Még mindig
kérdésekkel bombáztam, hogy mégis honnan tudhat arról
az esetről. Nem válaszolt, csak ment tovább.
Követtem befelé a négyes szobába.
- Kérlek! Kérlek, mondd el... - szólaltam meg halkan, miután
becsuktam az ajtót.
Grizz megpördült a tengelye körül, és rám meredt. Mintha
azon tűnődött volna, hogy mit mondjon el nekem. Addig
nem sokat beszélgettünk. Nem volt egy szószátyár típus,
így nem tudtam, hogy egyáltalán fog-e válaszolni. Teltek a
másodpercek. Végül a kanapéra mutatott. Ölbe tett kézzel
leültem. Gwinny felugrott a vállamra, és elkezdett játszani
a hajammal. Alig vettem észre.
Hihetetlen volt, ami ezután történt.
Megtudtam, hogy Monster egyáltalán nem „csak úgy”
rabolt el. Grizz adott rá neki utasítást. A banda többi tagja
viszont abban a hitben volt, hogy „köszönőajándék” vagyok,
ahogy Monster mondta.
Minden 1973 októberében kezdődött. Akkor tizenhárom
éves voltam. Grizz éppen a környékünkön járt, amikor
meglátott leszállni az iskolabuszról. Nyolcadikba jártam, és
szinte a ház előtt tett le a busz.
Elmesélte, hogy Guido kocsifeljáróján ült, amikor elmentem
mellette, odasétáltam az ajtónkhoz, és bementem a házba.
(Guido? Honnan ismerte Guidót?)
Guido igazi neve Tony Bono volt, és Grizznek dolgozott.
Valami kábítószeres témában. Grizz meglátott, és azonnal
akart engem.
Nem tudta, hogy még csak tizenhárom éves vagyok, de
amikor Guido elárulta neki a koromat, előállt egy tervvel.
Guidónak figyelnie kellett engem, és jelentést tenni bármi
különös vagy szokatlan dologról. Ez parancs volt, Guido
pedig boldogan engedelmeskedett. Beszámolt a Johnny
Tillman-incidensről és még sok más részletről az életemmel
és a családommal kapcsolatban.
Miközben hallgattam, eszembe jutott még valami.
- Miattad volt, ugye? - hasított belém a felismerés. -
Matthew miattad vetett véget a barátságunknak.
Grizznek megfeszült az állkapcsa.
- Túlságosan érdeklődni kezdett irántad - válaszolta rám
sem nézve. - Együtt voltál vele? Azzal a kölyökkel? Csináltál
vele bármit is?
- Nem mintha lenne hozzá közöd, de nem. Nem jutottunk
tovább annál a csóknál az ajtó előtt.
- Az a szerencséje.
- Miért?
- Mert megmondtam neki, hogy ha valaha is megtudom,
hogy hozzád ért, akkor visszamegyek, és levágom a golyóit.
- Miért tennél ilyet? - kezdett lángolni az arcom. - Nem
szegült volna szembe veled. Azonnal véget vetett a
barátságunknak. Miért kellett elhozatnod Monsterrel?
- Nem kockáztathattam meg, hogy valaki mással legyél.
Sokkal idősebbnek nézel ki tizenöt évesnél. Nem
vállalhattam a veszélyt.
Matthew sok-sok évvel később elmesélte: megbánta, hogy
nem szólalt meg az eltűnésem után. Biztos volt benne, hogy
ki a felelős. Bocsánatot kért, amiért nem ment el a
rendőrségre, hogy értesítse őket Grizzről. Azt mondta, hogy
gyerek volt még, és félt, hogy Grizz visszajön bántani őt.
Erre azt válaszoltam, hogy ne legyen bűntudata. Komolyan
is gondoltam.
Jogosan félt. Grizz visszament volna érte.
Most már zúgott a fejem. Szó szerint beleszédültem a
cikázó gondolatokba.
Nem csak egy hirtelen ötlettől vezérelve raboltak el.
Hanem gondosan kitervelték, és körültekintően valósították
meg. Grizz utána azt is elmagyarázta, hogy került a gitárom
a motelbe. Nagyon fájt hallani, hogy Guido öt dollárt
fizetett érte Delia egyik garázsvásárán a sok közül. Az a
vásár nem sokkal az eltűnésem után volt.
- Szóval amikor megnézted a jogsimat, és röhögtél a
nevemen, az csak színjáték volt. Már amúgy is tudtad, hogy
hívnak.
Ez nem kérdés volt a részemről, hanem kijelentés.
- Nem volt színjáték. Nem tudtam a „Love”-ot.
Most már semmi kétségem nem volt afelől, hogy én
szerepelek a banda emblémáján. Grizz régóta a
megszállottam. Szerintem ez a felismerés még jobban
megrémisztett, mint az, amikor először tudatosult bennem,
hogy elraboltak.
Grizz azzal folytatta, hogy miután először meglátott, tudta,
hogy egyszer majd visszamegy értem. Hogy az övé leszek.
Bevallotta, hogy hiába tartotta rajta a szemét Guido a
dolgaimon, néha ő maga is ellenőrzött személyesen. Még a
Smitty’sbe is beült, amikor ott voltam. Csaknem két évig
csendben figyelt, de hangsúlyozta, hogy nem pedofil és nem
perverz, ezért megvárta, hogy idősebb legyek.
- De még mindig csak tizenöt vagyok! - szakítottam félbe.
- Most már elég idős vagy. Amúgy is meguntam a
várakozást.
Zúgott a fejem, és könnyekkel küszködtem.
- Akkor miért vagyok itt? Én is dolgozni fogok, mint a többi
lány? Mivel várod el, hogy megkeressem, amibe kerülök?
Mi fog történni velem, amikor rám unsz?
Grizz erre nagyon komoly arcot vágott.
- Sohasem fogsz dolgozni. Azzal fogod megérni a pénzedet,
hogy velem maradsz. És egyetlen férfi sem érhet hozzád.
Rajtam kívül senki.
Tehát ez a lényeg: meg fog erőszakolni. Miért nem tette
meg
eddig?
Mielőtt megkérdezhettem volna, hozzátette:
- A legutolsó pasas, aki megpróbált hozzád érni, megfizetett
érte. A többi is meg fog, aki a közeledbe merészkedik.
- A legutolsó pasas? Nem Matthew, ugye? Kérlek, mondd,
hogy nem bántottad Matthew-t!
- A kölyköt? Á, dehogy bántottam. Arról a pasasról
beszélek, aki meg akart erőszakolni.
- Johnny Tillman?
- Aha, Johnny Tillman.
- A Smitty’sből ismerte a nevelőapámat. Kihívtuk a
rendőrséget, és a szüleim fel akarták jelenteni, de olyan
hamar eltűnt a városból, hogy nem tudták letartóztatni. Egy
bolt előtt találták meg a furgonját. Biztos stoppal menekült.
Azt a részt kihagytam, hogy szerintem Vince és Delia csak
azért hívta ki a rendőrséget, mert aggódtak, hogy Tillman
Delia fűkészletére pályázott. Persze, ezt nem említették a
rendőröknek. Csak azt akarták, hogy tartóztassák le, és ne
kelljen amiatt aggódni, hogy megint felbukkan. Gondolom,
volt bennük valami őszinte aggodalom, amiért megpróbált
bántani engem, de mégis inkább Delia dugi füve miatt
aggódtak.
Grizz ekkor rám nézett, és sikerült kiolvasnom valamit az
arckifejezéséből. Rögtön tudtam, mi történt.
- Nem tűnt el a városból, ugye? Megverted és elüldözted,
igaz? Ez történt vele? - kérdeztem döbbenten.
- Nem, nem üldöztem el, de tényleg megvertem, és miután
befejeztem, könyörgött, hogy vessek véget a
szenvedésének.
- Oké, szóval hol van?
- Nem tudom, hol van. Azt viszont meg tudom mondani, hol
volt.
- Jó - forgattam a szememet. - Akkor hol volt?
- Úgy egyméternyire onnan, ahol kiöntötted a koszos vizet.
Kilencedik fejezet
EGY HÓNAPJA VOLTAM A MOTELBEN, AMIKOR GRUNT
mindent elmesélt arról, hogy mi történt azon az estén,
amikor Johnny Tillmant idehozták. Még én is megsajnáltam
azt az embert.
Egyszerű, de nagyon szörnyű az egész. Johnny Tillman
tulajdonképpen minden kiálló testrészétől megszabadult. A
fülétől, az ajkától, az orrától és még a heréjétől is. Grizz
lassan miszlikbe aprította, mígnem a pasas úgy könyörgött
a halálért, ahogy mondta. Grunt nem tudta, hogy Tillman
meghalt, vagy csak elájult a fájdalomtól. Grizz kiadta neki a
parancsot, hogy dobja be a mocsárba, az aligátorok pedig
elvégezték a többit. Ez volt Johnny Tillman végzete.
Mire Grunt befejezte a történetet, megbénultam a
döbbenettől. Képtelen voltam elhinni. Ki a fene ez az ember,
aki az egyik pillanatban miszlikbe aprít valakit, a másikban
pedig megment egy kiscicát?
Grunt ágyán ültem, úgy beszélgettünk. Áthívott, hogy
meghallgassam a lemezeit. Kicsit meglepődtem rajta, hogy
Grizz rábólintott. Féltékenynek tűnt, amikor Matthew-ról
kérdezett, és már tudom, mit csinált Johnny Tillmannel.
Nem tudom, talán félreismertem.
Vagy csak megbízott Gruntban. Mindegy, szóval Grunt
ágyán ültem keresztbe tett lábbal, és a kólát kortyolgattam,
amivel megkínált. A háttérben a Moody Blues Nights In
White Satin című dala szólt. Most először jártam Grunt
szobájában, és tényleg meglepődtem rajta. Nem volt olyan
menő, mint Grizzé. Valóban úgy nézett ki, mint egy
motelszoba, csak tiszta volt és rendezett.
De a könyvek voltak a legmeglepőbbek az egészben. Míg
egy átlagos motelszobában talán két franciaágy szokott
lenni, Gruntnál csak egy volt, a fürdőszoba felőli falat pedig
teljesen telepakolt könyvespolc borította. A polc minden
négyzetcentiméterét könyvek foglalták el. Ráadásul nem
csak úgy véletlenszerűen odadobálva. Amikor észrevette,
hogy nem tudom levenni a szememet a polcról,
elmagyarázta, hogy különválasztotta őket műfajok szerint,
aztán a műfajokon belül ábécérendbe sorolta őket a szerző
vezetéknevének megfelelően. Döbbentem néztem rá. Ki ez
a fiatal motoros srác? Azt mondta, hogy bármelyik könyvet
kölcsönvehetem, ha szeretném.
Észrevettem a sarokban álló tévéállványon egy sakk-
készletet.
- Sakkozol? - kérdeztem.
- Igen. Te is?
- Nem, de szeretnék megtanulni. Kivel szoktál játszani?
- Grizz-zel játszom. Néha Fess-szel, de ő túl ritkán jön
ahhoz, hogy rendesen tudjunk játszani. Most Grizz-zel van
folyamatban egy parti. Akarod, hogy megtanítsalak?
- Persze!
Miért ne? Azzal is gyorsabban telik majd az idő, mire
kijutok innen. Grunt végül tényleg megtanított sakkozni.
Olyan jó lettem, hogy néha megvertem Grizzt, aki ügyesen
játszott, és szerintem a sakk volt az egyetlen szenvedélye a
bandán meg rajtam kívül. Gruntot viszont sohasem tudtam
legyőzni.
Grunt aznap este mindent elmesélt magáról. Azt is, hogy
hogyan került be a bandába. Mindent elárult, amit tudni
akartam, egy dolgot kivéve. Az igazi nevét. Ez volt a banda
alapszabálya: nincsenek igazi nevek.
Grunt volt három testvér közül a legkisebb. Miamiban
született 1959-ben. Csak egy évvel volt nálam idősebb.
Olyan családban nevelkedett, amit ma diszfunkcionálisnak
hívnának. Az apja a születése után meghalt. Baleset volt,
megfulladt. Az anyja addig háziasszony volt, Grunt szerint
pedig mihaszna semmirekellő. Bánta, hogy magára maradt
három gyerekkel. Vagyis igazából kettővel, mert Blue nem
sokat volt otthon.
Az anyja felszolgálóként dolgozott a helyi hot dogosnál, ami
arról volt híres, hogy ott sörben főzik a virslit. Műszak után
ott maradt az étteremben az elvált barátnőivel, és sörre
költötte a borravalót.
A pici Grunt nevelése így a bátyjára és a nővérére maradt.
Blue nemsokára összetűzésbe keveredett a törvénnyel,
főleg lopások miatt. A nővére, Karen sem volt sokkal jobb.
Grunt emlékezett rá, hogy bezárta a szobájába, amikor
átjött hozzá az aktuális pasija. Karennek elvileg vigyáznia
kellett volna rá, de nagyjából minden másnap adott neki
egy mogyoróvajas-lekváros kenyeret.
Az iskolai menza nélkül Grunt valószínűleg éhen halt volna.
A szomszédok észrevették, hogy nem foglalkoznak vele,
úgyhogy az évek során többször is kijöttek a
gyermekvédelmisek. Néha elvitték nevelőszülőkhöz.
Gruntnak nem voltak borzalmas tapasztalatai a
nevelőszülős rendszerrel. Inkább az volt a baj, hogy hol
otthon nevelkedett, hol nem, és amikor nem, akkor mindig
más iskolai körzetben lakó családhoz került. Állandóan
felforgatták az életét.
Karen a tizennyolcadik születésnapja után gyakorlatilag
rögtön hozzáment a huszonkét éves barátjához, és azonnal
pályázott rá, hogy Grunt kizárólagos gyámja legyen. Sajnos
nem szívjóságból tette, és nem is azért, mert annyira
szerette a kisöccsét, aki akkor kilencéves volt. Karen azt
hitte, hogy pénzt fog kapni érte. Nem tudta, hogy ha nem
nevelőszülőként pályázik, nem jár neki támogatás az
államtól.
Miután erre rájött, megpróbálta megint az anyjuk nyakába
varrni Gruntot. Az anyuka viszont addigra eltűnt a városból
egy agresszív alkoholista kamionossal, akivel a
munkahelyén ismerkedett meg. Soha többé nem hallottak
felőle.
Grunt akkor még nem tudta, hogy Blue még mindig nagyon
is jelen van az életében. Fogalma se volt róla, hogy Blue
rendszeresen pénzt hoz Karennek és a férjének, hogy
legyen miből eltartani őt. Mindig akkor jött, amikor Grunt
aludt. Blue azt hitte, hogy Karen és a férje, Nate
gondoskodik a kisöccséről, és nem akart közbeavatkozni.
Csak a véletlen műve, hogy egyszer, amikor Blue pénzt
hozott a nővérének, a tízéves Grunt felébredt, és kiment a
konyhába vizet inni.
Grunt elmesélte, hogy emlékszik, milyen arcot vágott akkor
a bátyja, aki egy hétévesnek kinéző tízévest láthatott maga
előtt. Grunt egy szál pizsamanadrágban volt, és olyan
vékonynak látszott, hogy kis híján az is leesett róla. De Blue
nem ezt vette észre először. Hanem azt, hogy az öccsének
tele van a teste cigaretta hagyta égésnyomokkal.
Nyilvánvaló volt, hogy ezt a gyereket rendszeresen
bántalmazzák.
Karen csípőből nekiállt megvédeni magát. Azt mondta,
hogy Nate verte a fiút, ő soha. Blue-nak ez nem számított.
Az számított, hogy a nővére sohasem állította le Nate-et.
A férj pont ekkor ért haza a munkából. Tízpercnyi késés
megmenthette volna az életét. Grunt ekkor volt először
gyilkosság tanúja. Vagyis két gyilkosságé. Blue szó nélkül
elővette a fegyverét, és golyót eresztett a nővére szeme
közé. Nate megfordult, hogy
kiszaladjon az ajtón, de Blue gyorsabb volt. Nate két lépést
sem tudott tenni, mire eltalálta a tarkóját.
Blue ezután a kisöccsére nézett, és azt mondta neki, hogy
ne féljen, mostantól ő fog róla gondoskodni. Grunt azt
válaszolta erre, hogy nem fél. Blue elmosolyodva levette a
dzsekijét, belebugyolálta a kisöccse megkínzott testét,
aztán kivitte az ajtón.
Grunt azóta van a Glades Motelben a bandával.
Az ágyán ülve nem hittem el, hogy mindezt megosztja
velem. Rájöttem, hogy már nem fogok kijutni innen, miután
hallottam ezeket a brutális történeteket, de ezt a
gondolatot rögtön félretettem.
- Azért kaptad a Grunt nevet, mert te voltál a legkisebb, és
neked kellett elvégezni az összes piszkos munkát?
- Nem - kacagott Grunt. - Ez az eredeti becenevem
rövidített változata. Eleinte Runtnak hívtak, ami tökmagot
jelent, mert a koromhoz képest kicsi voltam. Aztán ahogy
telt-múlt az idő, a többiek elkezdték kiszúrni, hogy tudok
valamit. Páran azt mondták, hogy én vagyok a legérettebb
tökmag, akit valaha láttak. Nem voltam az a tipikus tízéves.
A Grown-up Runtból, szóval a felnőtt tökmagból lett végül
Grunt.
Jót nevettem az okfejtésen. Grunt tényleg okos volt, amit
érdekesnek találtam. Elgondolkodtam rajta, hogy neki is
van-e sötét oldala, mint a többieknek, és főleg Grizznek.
- Tehát Gruntnak hívnak. Ez tetszik. Főleg, hogy már
tudom, mit jelent.
- Ja, biztos könnyebb kimondani, mint a Grown-up Runtot,
ami tulajdonképpen egy oximoron.
- Oxi... micsoda?
- Oximoron. Tessék, keresd ki! - dobott oda nekem egy
lexikont. Akkor, miközben ártatlanul lapozgattam a lexikont
egy olyan szót keresve, amiről azt sem tudtam, hogy
létezik-e, még fogalmam sem volt róla, hogy nem a
zenehallgatás miatt kaptam meghívást Grunt szobájába.
Hanem azért, hogy elveszítsem a szüzességemet.
Tizedik fejezet
GRIZZ KÉSZEN ÁLLT RÁ, HOGY LEFEKÜDJÖN VELEM.
CSAK
az volt a baj, hogy nem akarta rám erőltetni magát. Nem
akart nekem fájdalmat okozni. Az övé leszek majd, de nem
szerette volna, hogy minden együttlétünkkor eszébe jusson,
hogy ő vette el a szüzességemet. Így hát utasítást adott
Gruntnak, hogy ő tegye meg.
Ettől hányingerem lett, de még inkább kiakadtam rajta.
Eltartott egy darabig, mire megismertem a furcsa parancs
mögötti érveket. De ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban
megértettem.
Grizz aznap áthívta Gruntot a négyes szobába. Én nem
tudom, hol voltam. Biztos odakint Gwinnyvel. Megmondta
Gruntnak, hogy vigyen át magához este, adjon nekem
valami kábítószert, hogy kiüssön vele, és vegye el a
szüzességemet. De nem a testével. Adott neki valami
gumibotot, hogy kenje be krémmel, és azzal csinálja. Grizz
azt akarta, hogy átaludjam, és ne emlékezzek rá.
Így visszagondolva van benne valami, hogy nem az egyik
lányt kérte meg rá. Nem akarta a tudtukra adni, hogy még
nem feküdt le velem. Ami pedig azt illeti, hogy sohasem
érhet hozzám más férfi, hát Gruntot nem kezelte férfiként.
Grunt már tízéves kora óta ott volt. Grizz nem vette észre,
hogy egészséges, ereje teljében lévő tizenhat éves lett
belőle. Nem látta benne a veszélyt. Annak pedig egyszerű
oka volt, hogy miért nem maga Grizz csinálta: nem akart
nekem fájdalmat okozni.
Szóval azért voltam ott, hogy bedrogozzon és
megerőszakoljon valaki, akit az újdonsült barátomnak
hittem.
Kezdtem álmos lenni. Grunt korábban megkínált kólával, és
azt ittam, miközben beszélgettük és a lemezeit hallgattuk.
Nem ismertem fel, hogy miféle álmosság ez, úgyhogy
felálltam, aztán közöltem vele, hogy visszamegyek a négyes
szobába. Leragadt a szemem.
Erre felállt, és gyengéden elkapta a karomat.
- Ne menj még, Cicc! Maradj itt velem!
- Miért? Szerintem Grizz nem örülne neki, ha a szobádban
szunyókálnék.
Grunt erre feszengeni kezdett, amiből rögtön tudtam, hogy
valami nem stimmel, ám fogalmam sem volt róla, hogy
mennyire siralmas a helyzet.
- Kérlek, ülj le. Vagyis inkább feküdj le! Itt elalhatsz. Nem
lesz semmi gond, megígérem.
Rögtön magamhoz tértem, ahogy buzogni kezdett bennem
az adrenalin, és átmenetileg semmivé foszlott az
álmosságom.
- Mi ez az egész? Mondd el, mi folyik itt, Grunt! Muszáj
elmondanod. Jaj! - kiáltottam fel pánikba esve, mert turbó
fokozatba kapcsolt az agyam. - Meg fogsz ölni álmomban,
igaz? Grizz úgy döntött, hogy mégsem akar engem, azt
pedig nem hagyhatja, hogy elmenjek. Ma éjjel meghalok,
ugye?
- Nem foglak kinyírni, Cicc. Grizz nem akarja, hogy
meghalj. Azért szeretném, hogy elaludj, hogy megmenekülj
egy szörnyű emléktől. Kérlek, ne kérdezz többet, csak aludj.
Bízz bennem! Nem fogsz meghalni - válaszolta Grunt, és
ökölbe szorult a keze. - Bassza meg! Bárcsak ő maga
csinálná ezt!
- Mit? - pattant fel a szemem. Nagyon ébren akartam
maradni. -És nem, nem fekszem le. Addig nem, amíg el nem
mondod.
Erőszakkal ébren tartom magam. Beletettél valamit az
italomba, ugye? Hát nem ittam meg az egészet, és nem is
fogom. El kell árulnod.
Grunt mélyet sóhajtva odament a komódhoz, hogy
elővegyen egy botféleséget az alsó fiókból. Azt mondta,
hogy egy régi gumibot. A keskenyebbik végénél volt egy
pánt, amivel csuklóra lehetett húzni.
- Meg fogsz verni azzal a bottal?
Ha azzal akar megölni, nagyon sok ütésbe fog kerülni.
Összeszorult a gyomrom.
- Nem, Cicc. Grizz azt akarja, hogy ma éjjel veszítsd el a
szüzességedet. Nem akarja ő csinálni. Azt mondta, hogy én
tegyem meg. Ezzel - nézett le lángoló arccal arra, amit a
kezében tartott.
- És te mindent megcsinálsz, amit mond? - kérdeztem emelt
hangon.
- Szerinted? Ha elaludnál, akkor csak egy kis fájdalommal
ébrednél. Mindent megtennék, hogy ne okozzak neked
kellemetlenséget.
Leültem az ágy szélére, és lenéztem a padlóra. Grunt meg
csak ott állt a komód előtt, kezében azzal a sértő tárggyal.
Nem maradhattam örökké ébren. Döntenem kellett.
- Te csináld - közöltem vele. - Te magad, ne pedig egy
bottal. Kérlek, Grunt! Nem veszíthetem el a szüzességemet
ilyen kegyetlen módon. Te csináld!
- Mindkettőnket megölne, ha megtudná.
- Tőlem sohasem fogja megtudni. Esküszöm. Kérlek!
Gondolni sem bírok arra, hogy belém dugod azt az izét. Ez
borzalmas. Légyszi! Utána soha többet nem beszélünk róla.
Kérlek, Grunt!
Nem mondott semmit, úgyhogy hozzátettem:
- Fogamzásgátlót szedek, szóval nem leszek terhes.
Sohasem kell megtudnia.
Hát erre aztán végképp nem számítottam. Éppen azért
könyörögtem, hogy megerőszakoljanak. Még mindig nem
tettem túl magam a helyzet iróniáján, mégis így történt.
Grunt odajött hozzám, én pedig felálltam. Aztán valami
olyat tett, ami nagyon váratlanul ért. Átölelt. Csaknem egy
teljes percig magához szorított. Remegett a lábam, mire
végül elengedett.
Nekiálltam kigombolni a farmeremet, és ő is kigombolta az
övét. Hátradőltem az ágyon, és nagy nehezen lehámoztam
magamról a nadrágot. Kezdett alábbhagyni az adrenalin, és
megint elálmosodtam. Grunt segített lehúzni a farmert és a
bugyimat. Tudtam, hogy ő is leveszi az övét, de nem néztem
oda. Felemelt valami krémet az éjjeliszekrényről, hogy
bekenje vele magát. Még mindig nem néztem oda, de azért
láttam a mozdulatain.
Aztán fölém kerekedett, és gyengéden széttárta a lábamat a
térdével.
- Lehetne, hogy a nevemen szólíts, csak most az egyszer? -
néztem a szemébe.
- Igyekszem, hogy ne okozzak neked fájdalmat... Ginny.
- Kérlek. kérlek, mondd el a neved. Soha nem árulom el
senkinek, esküszöm - könyörögtem.
- Nem tehetem. Ezt te is tudod. A sajátodat sem lett volna
szabad elmondanod.
Most már kezdtem elveszíteni az eszméletemet. Éreztem,
ahogy lassan belém hatol. Behunytam a szememet, és akkor
nyitottam ki, amikor már teljesen bennem volt. Derengett
valami kis kellemetlenség, egy égő érzés, de semmi igazi
fájdalom.
Megint el akart nyelni a sötétség. Gyorsan kinyitottam a
szememet, hogy megpróbáljak ébren maradni. Nem jártam
sikerrel. Lassan lecsukódott a szemem. Amikor utoljára
behunytam, és elkezdtem alámerülni, biztosra vettem, hogy
könnyes a tekintete.
- Tommy - hallottam a hangját. - Tommy a nevem.
Tizenegyedik fejezet
TUDOM, MENNYI IDŐ TELT EL, mire magamhoz tértem,
de amikor megtörtént, Grizz és Grunt beszélgetett az ágy
végében.
- Hogy a faszba érted, hogy ébren volt? Nem is kéne tudnia
az egészről. A franc egye meg, Grunt!
- Nem ivott eleget, és vissza akart menni a szobádba
lefeküdni.
- Magánál volt, és érezte. Fájdalmat okoztál neki?
- Baszki, Grizz! Nem tudom. Kezdett kidőlni. Nem tudom,
mire fog emlékezni, ha fog egyáltalán bármire is.
Ekkor megmoccantam, és rájöttem, hogy be vagyok
takarva. Gruntnak biztos sikerült visszahúznia rám a
fehérneműt. Észrevehették, hogy felébredtem, mert
mindketten elhallgattak, és egy emberként fordultak felém.
- Mindkettőtöket utállak.
Csak ennyit mondtam.
Amikor kikászálódtam az ágyból, és a farmeremért
nyúltam, láttam, hogy Grunt nem hajlandó a szemembe
nézni. Grizznek viszont nem okozott gondot.
- Rendben leszel - közölte kifürkészhetetlen arccal, aztán
kiment a szobából.
A nadrágommal babráltam, és kerültem Gruntot a
pillantásommal.
- Köszi az üdítőt - vetettem oda neki a lehető
leggúnyosabban, miután felhúztam a szandálomat, majd én
is kimentem a szobából. Odakint sötét volt. Mégis meddig
lehettem Gruntnál? Habár nem számított. Biztosra vettem,
hogy soha többé nem fogok visszatérni ide.
A négyes szoba felé menet megtorpantam az ajtó előtt. Mi
van, ha most már Grizz is akar? Nem voltak fájdalmaim, de
azért éreztem valamit. Behunytam a szememet, vettem egy
mély lélegzetet, aztán benyitottam.
Grizz éppen telefonált, Gwinny pedig a kanapé sarkában
feküdt. Odamentem megnézni az alomtálcáját, és mivel
nem szorult takarításra, a kanapéhoz lépve felemeltem őt.
Eszembe jutott valami. Mi van, ha érződik rajtam Grunt
illata? Használt valami kölnit. Jónak gondoltam az illatát,
amikor néha a közelében jártam. Le kellett zuhanyoznom,
ám végképp nem akartam Grizz jelenlétében levenni a
ruhámat. Kénytelen voltam gyorsan csinálni.
Kicsörtettem a hálószobából, és gyorsan becsuktam magam
mögött az ajtót. A lehető legfürgébben levetkőztem,
bementem a fürdőbe, és kinyitottam a csapot. Amikor már
elég meleg volt a víz, nekiálltam lemosni magamat. Ekkor
kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és félrehúzódott a
zuhanyfüggöny. Próbáltam a kezemmel takarni magamat.
Grizz volt az. Csak bámult engem.
Tudtommal akkor látott először meztelenül. Halálra
ijesztett, amit a szemében láttam. Nem olyan agresszív
tekintettel nézett rám, mint Johnny Tillman. Hanem úgy,
mint amikor egy férfi kíván egy nőt. Johnnyval ellentétben
Grizz nem akart bántani, de az nyilvánvaló volt, hogy kíván.
Visszabámultam rá.
- Fáj?
- Igen, nagyon.
- Akkor emlékszel rá? Ébren voltál?
- Alig emlékszem valamire. Már majdnem elaludtam,
amikor megtörtént.
Mintha megelégedett volna a válaszommal, mert szó nélkül
kiment a fürdőszobából. Befejeztem a zuhanyozást, és
megszárítkoztam. Magam köré tekertem a törülközőt, úgy
mentem ki a hálóba, és elővettem valami ruhát a
szekrényből. Elindultam vissza a fürdőbe, amikor
megszólalt:
- Mostantól kezdve öltözködhetsz előttem. Semmit sem kell
rejtegetned.
Szóval hagyja, hogy felöltözzek. Akkor meg mit számít, ha
előtte teszem? Nem hiszem, hogy hagy felöltözni, ha
szexelni akar velem.
A törülköző alatt húztam fel a bugyimat. Utána nagy
nehezen belebújtam az alvópólómba, miközben próbáltam
magamon tartani a törülközőt. Nem volt könnyű.
Reszkettem. Nem tudom, hogy vajon az idegesség miatt,
vagy pedig azért, mert kezdett múlni a kábítószer hatása.
Valószínűleg mindkettő. Némi habozás után ledobtam a
törölközőt, a lehető leggyorsabban felvettem a pólót, majd
visszamentem a fürdőszobába fogat mosni és kibontani a
vizes hajamat.
Amikor kijöttem, egy kis utazótáskát pillantottam meg az
ágyon. Mi ez? Hallottam, hogy odakint beszél. Szerintem
Blue hangját is hallottam. Grizz pont ekkor jött vissza a
hálóba, és felkapta a táskát.
- Három napod van, hogy túllegyél a fájdalmon. Szerdán
jövök. Addig Blue a főnök. Megmondtam neki, hogy Grunt
kikísérhet a területről. A szabályok ugyanúgy érvényesek.
Ha szándékodban áll elmenekülni előle, tudd, hogy
megtalállak, Cicc. Efelől ne legyen kétséged.
El sem hittem! Egy darabig megmenekülök attól, hogy
szexelnem kelljen vele, és elhagyhatom a motelt? Ez a
legjobb dolog, ami azóta történt velem, hogy hagyta nekem
megtartani Gwinnyt.
- Hová mész?
- Ügyet intézni - felelte az ajtó felé menet.
Megállt és megfordult, hogy visszasétáljon hozzám,
felemelje az államat, és a szemembe nézzen. Egy darabig
nem szólt semmit. Nem tudtam, hogy akar-e mondani
valamit, vagy esetleg megcsókolni.
- Azért kértem meg Gruntot erre, mert így volt a legjobb.
Soha nem mondhatod el senkinek, mit csinált veled. Érted?
És ne feledd, Cicc, hogy az enyém vagy. Csak az enyém. És
a magamévá teszlek, amikor visszaérek.
Gyengéden homlokon csókolt, és kisétált a hálószobából. A
bejárati ajtónál még hátrakiáltott:
- Ne felejtsd el megetetni a kutyáimat!
Azzal eltűnt.
Tizenkettedik fejezet
AZNAP ÉJJEL ÚGY ALUDTAM, MINT EGY KISBABA.
Maradtam már egyedül a négyes szobában, de Grizz mindig
itt volt a közelben. Most lett három napom teljesen egyedül.
Miután másnap reggel felkeltem, lényegében háziasszonyt
játszottam. Nem hagytam, hogy az előző estére tévedjenek
a gondolataim. Házimunka közben úgy tettem, mintha a
saját kis lakásomban lennék. Amúgy is én csináltam már
szinte mindent. Chicky és Moe örült neki, Willow viszont
nem. Ő szeretett gondoskodni Grizzről, bár mintha
feszengett volna, amióta elveszítette azt az elülső fogát.
Rendszeresen kijött a gödörhöz, de már nem járt a négyes
szoba környékén. Portörléssel, sepregetéssel és a
fürdőszoba suvickolásával foglaltam le magam. Az egyik
épületben mosó- és szárítógép is volt. Betettem egy mosást,
és még a hűtőt is kitakarítottam.
Másfél óra után halálra untam magam. Mégis mihez
kezdhetnék? Grizz azt mondta, hogy Grunttal elhagyhatom
a területet, de fogalmam sem volt, hogy a szemébe tudok-e
nézni. Nagyon ellentmondásosak voltak az érzéseim.
Minél többet gondolkodtam ezen, annál dühösebb lettem.
Eszembe jutott, hogy Grizz talán csak azért mondta, hogy
elmehetek Grunttal, mert azt hitte, hogy úgysem fogom
megtenni. Hiszen amikor felébredtem, azt mondtam, hogy
mindkettejüket utálom.
Szóval ennyi. Grizz biztosra vette, hogy az utálatom nem
engedi majd, hogy elfogadjam az ajánlatot. Na, majd most
megmutatom neki!
Egyáltalán nem voltam kibékülve Grunttal. Lássuk csak...
talán meg kellett volna köszönnöm neki, amiért „kedvesen
erőszakolt meg”? Ez nevetségesnek tűnt. De az unalom és a
nyughatatlanság legyőzte bennem a dühöt és a
büszkeséget, szóval azon kaptam magam, hogy már reggel
tíz előtt bekopogok hozzá.
Egy szál farmerben nyitott ajtót. Elakadt a szavam. Nem
tudom, mire számítottam. Nem az a lényeg, hogy csak a
nadrágja volt rajta. Még sohasem láttam félmeztelenül, és
szerintem arra számítottam, hogy vézna. Nem is volt
nagydarab, de semmiképpen sem tűnt véznának. Ki volt
gyúrva, látszott a hasizma. A karja nem volt olyan hatalmas,
mint Grizzé, de határozottan izmosnak látszott.
Addig nem igazán tudatosult bennem Grunt külseje, de
ahogy bámultam, rájöttem, hogy igazából nagyon helyes
srác. Százhetvenöt centi magas volt, és úgy saccoltam,
hogy nagyjából hetvenhét kiló. Sötét haj és zöld pöttyökkel
tarkított barna szem. Neki is magas volt a homloka, mint
nekem. Én mindig is frufrut hordtam emiatt, de neki jól állt.
Most először vettem észre a kis ezüstkarikákat a bal
fülében. Biztosra vettem, hogy még sohasem viselte.
Grizznek is volt fülbevalója. Woodstockban is láttam
fülbevalós pasikat, ám ez a hetvenes években még nem
számított gyakorinak. Főleg két darab.
De a leginkább a tetoválására figyeltem fel. Grunt karját és
nyakát nem borította minta, mint a többiekét - a nőket is
beleértve. Neki csak egy tetoválása volt. Egy hatalmas
madár nézett lefelé a jobb karján, és kis híján elérte a
könyökét. A madár szárnya a karja belső oldalára és a
mellkasára nyílt. Óriásinak tűnt, és figyelemreméltó
kompozícióban fedte szinte az egész mellét. A madár
szárnya alatt durva heg látszott. Eszembe jutott, hogy talán
a gyerekkori bántalmazástól.
Grunt nem mondott semmit, csak megfordult, és
visszasétált a szobába. A nyomába eredve nem tudtam nem
észrevenni, hogy a tetoválás a hátán folytatódik. Olyan volt,
mintha a madár átölelné a szárnyával. Gyönyörű.
- Hű, nagyon szép a tetkód - bukott ki belőlem. Nem
válaszolt, de odament a hifihez, és kikapcsolta. Fel sem
tűnt, hogy szól a zene. Túlságosan lefoglalt a tetoválása
meg a teste.
- Jól vagy? - nézett rám végre.
- Aha, azt hiszem - feleltem, és gyorsan folytattam, mielőtt
még bármi mást mondhatott volna. - Grizz azt mondta, hogy
kivihetsz. A motel területén kívülre. Tudtad?
- Blue mesélte.
- Megteszed? Elviszel valahova? Bárhova?
- Nem tudom. Rosszul is elsülhet. Szerintem nem jó ötlet.
- Figyelj! Azt hittem, jóban vagyunk. Azt hittem,
összebarátkoztunk.
- Én meg azt hittem, hogy utálsz - vonta fel a szemöldökét.
- Én is azt hittem, amikor felébredtem. Nézd az én
szemszögemből, Grunt! Magamhoz tértem, te meg ott álltái
Grizz-zel. Tudtam, hogy biztos te öltöztettél fel és takartál
be. Szégyelltem magam. De nem tudnánk csak úgy
elfelejteni, és továbblépni? Meghalok, ha nem csinálok
semmit. Bármit! Légyszi...
Ekkor elmosolyodott, és azt mondta, hogy tíz percet kér
lezuhanyozni és átöltözni. Hozzáfűzte, hogy keresgéljek a
lemezei között, és tegyem fel, amelyik megtetszik.
Gruntnak egy csomó albuma volt. Végül egy Fleetwood
Macet választottam. Leültem az ágy szélére, és
körbenéztem a szobában. Az első látogatásomkor
lenyűgözött a könyvespolc, úgyhogy mást nem is nagyon
vettem észre. Most viszont megakadt a szemem az
éjjeliszekrényen pihenő levélkötegen. Levelek? Neki ide jön
a posta?
Még mindig hallottam, hogy folyik a víz, úgyhogy felálltam,
és megfogtam a leveleket. Mindegyiknek Michael Freeman
volt a címzettje. Michael Freeman lenne a neve?
Megesküdtem volna rá, hogy egy másik nevet hallottam,
mielőtt elveszítettem az eszméletemet. Kiszúrtam, hogy az
összes különböző oktatási intézményektől jött egy davie-i
postafiókcímre. Davie akkoriban még nem volt valami
fejlett. Inkább egy vidéki kisváros a lovak szerelmeseinek.
Mezőgazdasági területen feküdt Dél-Florida felé, a
tartózkodási helyemtől egy kicsit keletre. Tehát van egy
posta Davie-ben, ahova Grunt a leveleit kapja.
Eltöprengtem ezen. Érdekes infó volt.
Nem vettem észre, hogy elzárta a csapot. Azt sem
hallottam, hogy kijött a fürdőszobából. Amikor észrevettem,
hogy engem néz, összerezzenve visszaraktam a leveleket az
éjjeliszekrényre.
- Az igazi neved Michael Freeman? Pedig mintha azt
mondtad volna, hogy...
- Nem az az igazi nevem - szakított félbe. - Álnév, Cicc. Nem
használhatom az igazi nevemet, mert tudod, hogy mi itt
nem használunk igazi neveket, ráadásul hat éve elvileg
eltűntem. Biztos azt hiszik, hogy elrabolt és megölt az az
ember, aki meggyilkolta a családomat.
- De miért van szükséged álnévre?
- Hát nem nagyon jelentkezhetek Grunt néven egyetemre.
- Egyetemre? Te egyetemre mész? Azt meg hogy?
- Miután Michael Freeman lett belőlem, levelezőn
befejeztem a gimit.
- Hogy tudtad befejezni a gimit? Hányadikos vagy? Talán
tizedikes vagy tizenegyedikes?
- Elvileg tizenegyedikes, de gyakorlatilag nem. Elsős
vagyok a Cole Universityn.
- Te most viccelsz? Egyetemista vagy? Már egyetemre
jársz?
- Igen, egyetemre járok, és igen, túl fiatal vagyok hozzá, de
mindig is a helyén volt az eszem, és kezdeni akartam
magammal valamit.
- Hogy lehetsz ennyire okos? Elmondtad, milyen volt a
gyerekkorod. Hogy bírtad ki úgy, hogy élsz és virulsz?
Megint felvonta a szemöldökét, aztán felemelte a
levélkupacot, és kivette belőle az egyiket. Kinyitotta a
borítékot, és a kezembe nyomta belőle az egyetlen lapot.
Tátott szájjal olvastam a szépen gépelt betűket. Michael
Freeman IQ-tesztjének eredményéhez gratuláltak benne.
Kiderült, hogy Grunt, az újdonsült cimborám egy istenadta
zseni.
Tizenharmadik fejezet
GRUNT A SZOBÁJÁBÓL KIFELÉ JÖVET MEGKÉRDEZTE, MI
volt rajtam az elrablásom napján. Miután válaszoltam, és
elégedetten nyugtázta, hogy egyet sem viselek a
ruhadarabok közül - még a békejeles nyakláncomat sem -,
felemelte a baseballsapkát a komódról. Azt mondta, hogy
tűrjem be alá a frufrumat, és hátul kössem lófarokba a
hajamat. Utána egy napszemüveget is elővett.
- Hordhatod az enyémet, amíg nem szerzünk neked is
egyet. Észrevettem, hogy a dzsekije ott lóg az íróasztal
mögötti szék támláján.
- Nem veszed fel a dzsekidet? - kérdeztem.
- Nem akarom feleslegesen felhívni a figyelmet a bandára.
Azzal megfogta a pénztárcáját meg a kulcscsomóját, és
kisétáltunk. Megkerültem a nyomában a motelt a fal
mentén, ahonnan az iroda nyílt. Igazából még sohasem
jártam itt. A sarkon túl megláttam két kocsit. Nagyon szép
kocsikat. Az egyik egy fekete Corvette volt, amiről tudtam,
hogy Grizzé, szóval biztos az egyik motorjával ment ügyet
intézni.
A másikhoz mentünk, egy világoskék Camaróhoz. Az
évjáratot nem tudtam megállapítani, de azt tudtam, hogy
régebbi modell. Elég régi ahhoz, hogy stílusos legyen.
- Nem a motoroddal megyünk?
Szerintem csalódott voltam. Valamiért tetszett a gondolat,
hogy
Grunt mögé pattanjak a motoron. Ez meg hogy jutott
eszembe?
- Még nem tudok sisakot adni neked, és szerintem nem is
akarod elkérni senkiét - válaszolta nevetve. - Vagyis ezt
megoldhatjuk. Gyere, szerezzünk neked egy sisakot!
- Nincs pénzem.
- Nem is kell.
Kinyitotta az ajtót, hogy üljek be. Miután bepattant a volán
mögé, beindította a zajos motort, és bekapcsolta a
légkondit. Aztán berakott egy nyolcszámos kazettát a
magnóba. Simon & Garfunkelt hallgattunk a 84-es útra
kanyarodva. Jól mulattam magamban azon, hogy Simon &
Garfunkelt hallgattunk. Kezdtem azt gondolni, hogy Grunt
egy kicsit talán kocka.
Szótlanul hajtottunk kelet felé a 84-esen. A 441-esnél balra
kanyarodtunk, aztán északnak tartottunk. Olyan közel volt
az otthonom, hogy szinte éreztem az illatát. Nagyon furcsa
volt ismerős helyek előtt elhaladni. De néhány kilométer
után magunk mögött hagytuk a számomra ismert terepet,
és így már kevésbé feszengtem.
- Hová megyünk? - dőltem hátra, hogy ellazuljak.
- Egy kis boltba Riverview környékén. Árulnak sisakot.
Néztem, ahogy elsuhan mellettünk a táj, és percről percre
nyugodtabb lettem.
- Csak kíváncsiságból, hol szokott összegyűlni a banda? -
kérdeztem.
- Összegyűlni? - pillantott rám Grunt. - Mármint a gödörnél?
- Nem. Tudod, a sátánista szertartásokra gondolok, meg
ilyesmikre. A banda a gonosz nevét viseli. Még Grizz
kutyáinak is durva nevük van. Biztos a motel egyik régi
szobáját használjátok. Arra, hogy ott imádjátok a sátánt.
Grunt hátrahajtott fejjel nevetni kezdett.
- Cicc, mi nem imádjuk a sátánt.
- Az van a dzsekiteken - védekeztem elpirulva.
- Ja. Azért, hogy fosassuk vele a népet. Nem az a vallásunk.
- Nem vagytok sátánimádók?
Egy ideje már rágódtam ezen. Titokban még az is eszembe
jutott, hogy Grizz talán valamilyen sötét hátsó szándékkal
hagyta nekem megtartani a kiscicát.
- Basszus, dehogy! - rázkódott a röhögéstől Grunt.
- De attól még hisztek a pokolban. Az van az emblémátokon
meg ilyesmi.
- Nem, Cicc - rázta a fejét mosolyogva. - Én nem hiszek sem
az ördögben, sem a pokolban. Igazából nem hiszek
semmiben.
- És Istenben? - fordultam felé. - Istenben hiszel, nem?
- Nem. Nem sokat tudok a vallási dolgokról.
- A sok tanulás meg iskolába járás ellenére sosem volt olyan
tárgyad, ahol vallásról volt szó? - kerekedett el a szemem. -
Tudod, a világvallásokról, vallásfilozófiáról vagy bármiről?
- Nem volt - felelte Grunt, s egy pillanatra elhallgatott. - Az,
amit evés előtt csinálsz, vallásos dolog?
- Az áldásra gondolsz?
Katolikusként mindig keresztet vetettem, mielőtt hálát
adtam az ételért.
- Nem tudom, hogy hívják.
Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak.
- Azt mondtad, hogy megtanítasz sakkozni. Mi lenne, ha én
is tanítanék neked valamit?
- Jó, oké - válaszolta némi habozás után. - Miért is ne?
Szóval így kezdődött Grunt hittanos pályafutása, a
kereszténységre kiélezve.
Miközben beszélgettünk, megengedtem magamnak, hogy
élvezzem az út hátralévő részét. Még arra is sikerült
rávennem, hogy kapcsolja le a légkondit, és húzza le az
ablakot. Különös jókedv lett úrrá rajtam. A bolthoz érve
gyorsan kiválasztottam magamnak egy sisakot. Az ott
dolgozó fickó ismerte Gruntot, és egyszer sem adta jelét
annak, hogy fizetséget várna tőlünk. Alig negyedóra múlva
sétáltunk ki.
Nem nagyon ismertem ezt a városrészt. A bolthoz menet
lefordultunk a 441-es útról, és most eldugott
mellékutcákban voltunk. Üzletek és régi házak keveredtek
itt különös módon, mintha szörnyen félreértették volna a
városrendezési szabályokat. A bolt mellett láttam, hogy egy
férfi fakerítést készít. Eltöprengtem, hogy az vajon a saját
kerítése lehet-e, vagy valaki másnak dolgozik. Zavaró
pillantást vetett rám idefelé, amikor pedig kijöttünk,
odakiáltott:
- Hé, szivi! Gyere csak ide, ha egy igazi férfira vágysz!
Megmondhatod a kisöcsédnek, hogy egy óra múlva jöjjön
vissza. Vagy legyen inkább tíz perc.
Aztán borzalmas kacajt hallatott, amiből köhögőroham lett.
Mekkora perverz!
Gruntra néztem, aki nem foglalkozott vele. Helyes. Ha
Grizz-zel jövök, akkor valószínűleg tanúja lennék egy
gyilkosságnak. Őszintén szólva, ha Grizz-zel jövök, akkor
Mr. Kerítéscsináló egy szót sem szólt volna. De valószínűleg
jó dolog, hogy a banda legfiatalabb tagjával voltam. Nem
akartam semmiféle balhét.
Miután beültünk a kocsiba, Grunt azt mondta, hogy most be
akarja kapcsolni a légkondit. Felhúztuk az ablakot, aztán
beindította a motort és a légkondit. Kivette a nyolcszámos
Simon & Garfunkel kazettát, és berakott a helyére egy Pink
Floydot. Végül felém fordult.
- Maradj itt! Semmiképpen se szállj ki a kocsiból!
Megértetted?
Mielőtt válaszolhattam volna, bömbölőre tekerte a zene
hangerejét, és kiszállt. Elindult Mr. Kerítéscsináló felé. Jaj,
ne! Jaj, istenem! Grunt el akarja játszani a kemény csávót,
de szét fogják rúgni a seggét. Körülnézve azon tűnődtem,
hogy mi a jó eget csináljak, ha történik valami.
Mindketten eltűntek a kerítés már megépített része mögött,
úgyhogy nem láttam semmit, és ilyen hangos zenével nem
is hallottam. Néhány feszült perccel később eszembe jutott,
hogy lejjebb veszem a hangerőt, de mielőtt megtehettem
volna, Grunt előjött a kerítés mögül. Úgy tűnt, hogy
rendben van. Nem látszott rajta sérülés. Talán megmondta
a pasasnak, hogy valaki majd idejön szétrúgni a seggét.
Grunt bepattant a kocsiba, és már el is hajtott, mielőtt
megszólalhattam volna. Inkább meg sem említettem a
dolgot.
A következő két órát mindennapi teendők elintézésével
töltöttük: bevásároltunk, tankoltunk, beugrottunk a
drogériába. Még egy új napszemüveget is kaptam. Grunt
körültekintő volt, és félreeső helyeket választott. Délután
értünk vissza a motelbe, ahol ő a szobája felé vette az
irányt, én pedig a négyeshez, hogy ránézzek Gwinnyre, és
megetessem a kutyákat. Grunt emlékeztetett rá, hogy
bármikor kölcsönvehetem bármelyik könyvét.
Megköszöntem neki a közös napot, és hozzátettem, hogy
biztosan élni fogok a lehetőséggel.
Amikor esteledni kezdett, úgy döntöttem, hogy odabent
maradok. Nem vonzott a gödör, ezért fogtam egy tál
gabonapelyhet, amivel leültem a kanapéra tévézni. A helyi
hírekre kapcsoltam. Mindig reménykedtem benne, hogy
látok valamit saját magamról, de túl sok idő eltelt már
azóta, ráadásul biztos voltam benne, hogy az elrablásom be
sem került a hírekbe. Ha ki is mentek Deliához, rögtön azt
gondolták: biztos elszöktem otthonról. Efelől semmi
kétségem nem volt.
Türelmetlenül kapcsolgattam a kevés csatornánk között. Ez
még a kábeltévé előtti időkben történt, amikor az ember
csak azt látta, amit antennával fogni tudott. A tévé halkra
volt állítva, de az egyik riporter mintha ismerős helyszínen
lett volna, úgyhogy hangosabbra vettem.
- Itt vagyunk Raymond Price háza előtt - mondta a szép
híradós. - Mr. Price-t ma egy kutyasétáltató pár mentette
meg, akik fojtott hangú kiáltásokat hallottak. A hang
nyomába eredve találtak rá a brutálisan megtámadott Mr.
Price-ra. Háttal a kerítésnek támaszkodva állt, széttárt
karokkal... - tért a lényegre a riporter, és egy kis
hatásszünetet tartott. - Mindkét kezét odaszögezték a
kerítéshez, amit éppen készített. Több szeg is volt a
kezében, így nem tudott volna megmoccanni anélkül, hogy
darabokra szaggatja magát. A szájába pedig rongyot
tömtek, hogy nehezebben tudjon segítséget hívni.
A híradós ekkor hunyorogva meghallgatta valakinek a
kérdését a körülötte összegyűlt kis tömegből.
- Éppen azt kérdezik itt tőlem, hogy Mr. Price tudná-e
azonosítani azt az egy vagy több személyt, aki megtámadta
-ráncolta szép metszésű homlokát a nő a képernyőn. -
Különös fordulat, de a Riverview-i Rendőrkapitányságnál
azt mondták nekünk, hogy Mr. Price semmit sem volt
hajlandó megosztani velük. Felmerül az aggály, hogy talán
megfenyegették, és fél a megtorlástól. A rendőrség szerint
ez a terület hírhedt a motoros bandák miatt. Az egyik
bandáról köztudott, hogy a tagjai gyakran járnak a
szomszédos boltba.
A kamera ekkor a riporter háta mögé fókuszált, nekem
pedig összeszorult a gyomrom. Most-már láttam, miért tűnt
ennyire ismerősnek a helyszín. A tévéből az a bolt nézett
vissza rám, ahonnan elhoztuk a bukósisakot délután, és
amit az új kerítés választott el a szomszéd háztól.
Nem hittem el, amit látok. Vadul zakatolt a szívem. Nyeltem
egyet, aztán vettem egy mély lélegzetet.
Egész végig félreismertem Gruntot. Nem egy védtelen
tökmag. Hanem olyan, mint ők.
Tizennegyedik fejezet
EKKOR VÁGÓDOTT KI AZ AJTÓ. BLUE JÖTT BE RAJTA, ÉS
egyenesen felém tartott.
- Kelj fel! Gyere, velem jössz.
Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, elment mellettem a
hálószoba felé, és megtalálta az ajtó hátuljára akasztott
hátizsákomat. Követtem őt a hálóba, és kérdésekkel
bombáztam, hogy mi folyik itt. Túlságosan koncentrált
ahhoz, hogy beszélgessen. Még mindig a szobát pásztázta.
- Hol vannak a cuccaid, Cicc? Van itt valami személyes
holmid? Mire lenne szükséged, ha máshova mennél aludni?
- Hova? - kérdeztem reszkető kezekkel.
- Nincs időm, hogy elmagyarázzam neked. Mit vinnél
magaddal? Szó nélkül átmentem a fürdőszobába.
Megfogtam a fogamzásgátlómat, a fogkefémet és a
hajkefémet. A komód egyik fiókjából kivettem pár bugyit
meg egy alvópólót. Egy másik fiókból pedig egy
rövidnadrágot és egy ujjatlan felsőt. Még mindig csak egy
melltartóm volt, amit éppen viseltem. Szerintem az az
egyetlen ruhadarab, amit próba nélkül nem tudtak
megvenni nekem. Gyorsan begyűrtem mindent a táskámba.
- Jó kislány - állapította meg Blue, aztán kiszúrta az új
sisakomat az asztalon, és felemelte. - Húzd a cipődet!
Indulnunk kell. Most rögtön.
Odacsörtettem a konyhapulthoz, ahonnan felkaptam az
olvasószemüvegemet. Betömtem a táskámba egy
magazinnal együtt, majd belebújtam a szandálomba. Még
mindig ugyanaz a ruha volt rajtam, mint napközben.
Farmer és jellegtelen felső. Blue vitte a sisakomat,
miközben követtem kifelé.
- Gwinny! - kiáltottam, mert eszembe jutott a macska.
- Rendben lesz. Moe majd gondját viseli, meg a kutyáknak
is. Menjünk!
Felpattantunk a motorjára. Még a sisakommal babráltam,
amikor kirobogtunk a motel területéről a 84-es útra.
Szorosan átkaroltam Blue-t, ahogy belehasítottunk az
éjszakába. A 84-esen kelet felé haladtunk, a Pete’snél pedig
jobbra fordultunk. Ez volt a Flamingo Road, ami a 84-eshez
hasonlóan akkoriban még teljesen fejletlen volt. Sőt, a
Flamingo Road java földút volt.
Kezdett csillapodni a félelmem. Egyszer még nevettem is
magamban, amikor elhaladtunk egy kétszintes háznál, ami
előtt hatalmas tábla állt. A tulajdonos festékszóróval mázolt
hatalmas fekete betűket egy furnérlemezre, és kirakta az
emeleti erkélyre.
„Feleséget keresek. Főzzön és takarítson. A férj a számlákat
fizeti.”
A reménybeli férj azóta eladta az ingatlant. Szerintem már
egy bevásárlóközpont áll a helyén.
A Flamingón délnek tartottunk, amíg oda nem értünk egy
Pembroke Pines nevű kisvárosba. A Taft Streeten balra
fordulva hirtelen egy szép és ízléses elrendezésű kertvárosi
részen találtuk magunkat.
Néhány kanyar után egy nagyon takaros ház előtt álltunk
meg. Valaki meghallhatott minket odabent, mert
varázsütésre kinyílt a
garázsajtó. Blue behajtott, leparkolt, és leállította a motort.
Leszállva észrevettem, hogy egy vonzó külsejű, magas és
erősen bronzos bőrű, barna hajú nő áll az ajtóban, ami
összekötötte a házat a garázzsal. Az ajtónyitón tartotta az
ujját, és amíg arra vártam, hogy Blue is lekászálódjon a
motorról, lecsukódott az ajtó. A nő ekkor odajött hozzám,
hogy kezet nyújtson.
- Szia! Jan vagyok, Blue felesége - mutatkozott be kedves
mosollyal. - Éppen időben érkeztél a vacsorához.
Legutóbb akkor lepődtem meg ennyire, amikor Moe
megmutatta nekem Grizz szobáját. Blue felesége? Eszembe
sem jutott, hogy Blue - vagy a banda bármely másik tagja -
házas, és igazából a motelen kívül él. Ezek szerint nem
figyeltem oda eléggé arra, hogy mit csinálnak a többiek.
Blue-val együtt követtük Jant a házba. Ekkor két kisfiú
rohant oda Blue-hoz, és mindketten átölelték a lábát.
Egyforma overall volt rajtuk, alatta póló nélkül. Kicsik
voltak még, és a fiatalabb mintha még bizonytalanul járt
volna. Alig lehetett több egyévesnél. A bátyja pedig talán
háromnak látszott.
- Apa, apa! Játssz velünk! - bömbölte a nagyobbik.
- Apa hadd vacsorázzon meg, srácok. Aztán majd
foglalkozik veletek - mondta Jan nevetve.
- Ki ez a lány? - kérdezte a nagyobb.
- Ő itt Cicc - felelte meleg hangon Blue. - Ő a barátom.
Legyetek jók, fiúk, amíg megvacsorázunk, aztán majd
játszom veletek egy picit.
A gyerekek boldogan eliramodtak a nagyon kényelmesnek
tűnő nappali felé. Ment a tévé, és mindenhol játékok
hevertek.
- Őket már megetettem - magyarázta Jan. - Gyertek, együnk
mi is.
Miután a gabonapehelyből és tejből álló vacsorám
félbemaradt, szívesen megettem, amit elém raktak.
Keresztet vetve elmondtam magamban egy asztali áldást.
Amíg Blue beszélt, igencsak szívesen fogyasztottam a házi
fasírtot zöldbabbal és krumplipürével. Blue elmondta, miért
kellett olyan hirtelen eljönnünk a motelből.
Pillanatokkal azelőtt, hogy láttam volna a Mr. Kerítéscsináló
megtámadásáról szóló hírt a tévében, Blue személyhívójára
Grizz rácsipogott munka közben. Grizz kapott egy fülest,
hogy a rendőrök meg fogják látogatni a motelt. Úgy tűnt,
hogy neki mindenhol vannak emberei - a dél-floridai
rendőrkapitányságokat is beleértve.
Akkoriban nem volt mindenkinek személyhívója. Még
viszonylag új találmánynak számított, de nem lepett meg,
hogy Grizznek és néhány bandatagnak van. A
személyhívónak az volt a lényege, hogy az embernek
találnia kellett egy telefont, amin visszahívhatta a kijelzőn
megjelenő számot. Blue-nak könnyű dolga volt azzal, hogy
visszahívja Grizzt. Éppen egy telefonvezetéket tartó
oszlopon volt, mert javítási munkálatokat végzett. Azonnal
tudott tárcsázni.
Még egy dolog, amiről fogalmam sem volt. Blue egy
távközlési vállalatnak dolgozik?
- De miért jönnének a rendőrök a motelhez? - érdeklődtem
a többi kérdést félretéve.
- Grunt kis stiklije után tuti, hogy kijönnek - rázta a fejét
Blue.
- Honnan tudnák, hogy Grunt volt az? - értetlenkedtem. -
Nem motorral mentünk. Nem volt rajta a dzsekije. Basszus,
még csak nem is fizettünk a sisakomért, így a blokknak sem
lehet utánanézni. Amúgy meg te honnan tudtad, hogy Grunt
csinálta?
- Grizznek mindenhol van szeme - felelte Blue. - És nem
számít, hogy Grunt csinálta-e vagy nem. Már a motoros
banda kifejezés említése is elég ahhoz, hogy bizonyos
rendőrkapitányságok rácuppanjanak a lehetőségre, hogy
talán van okuk kijönni a motelbe, és esetleg felforgatni a
dolgokat. Tudják, hol van a
bázisunk, Grizz pedig azt akarta, hogy eltűnj onnan.
- Láttam a híradót - kínált még több krumplipürével Jan. -
Sejthettem volna, hogy köze van hozzá a kisöcsédnek -
mondta mosolyogva Blue-nak. - Grunt elég kreatív
kínzásokra képes.
Ezt úgy mondta, mint egy büszke anyuka, aztán szedett
még magának zöldbabot. Felnéztem a tányéromból. Kreatív
kínzásokra képes? Milyen furcsa jellemzés! Blue-ra
pillantottam, aki kifürkészhetetlen arccal figyelte Jant.
Mielőtt bármit is mondhattunk volna, vagy
megkérdőjelezhettük volna a megjegyzését, elkezdett
valami aranyos történetet mesélni arról, amit az egyik
gyerek csinált aznap. A nappali felé fordultam, ahol azok az
aranyos kisfiúk játszottak. Igen, Mrs. Félrecsúszott
Büszkeség: a te fiad robbantotta fel azt az épületet. Nagyon
büszke lehetsz rá. Ezek az emberek olyan furcsák!
- Grunt bajba fog kerülni a rendőrök miatt? - ráztam
hitetlenkedve a fejemet.
- Nem - felelte lazán Blue. - Biztos, hogy a pasas nem fogja
őt azonosítani. Semmi sem köti a helyszínhez. Még ha a
kocsiját felismerték, az se számít. Sohasem gondolnák,
hogy egy kölyök képes ilyet csinálni egy felnőtt férfival.
Csak odamennek a motelbe a házkutatási paranccsal,
körülnéznek, és igyekeznek előszedni valamit Grizz ellen.
Amúgy is rá pályáznak.
- És Grizz? Gruntnak főhet a feje miatta?
- Nem tudom. Meg kell majd magyaráznia. A többi Grizztől
függ.
- De hát nem félsz vagy nem aggódsz miatta? -
értetlenkedtem. - Hiszen a testvéred!
Blue vállat vont, és még több zöldbabot kanalazott a
tányérjára.
- Grunt elég nagy már-ahhoz, hogy viselje a
következmények Tudja, mit úszhat meg és mit nem. Eljön
az idő, amikor hagyni kell, hogy az emberek megvívják a
saját küzdelmeiket, és felelősséget
vállaljanak a döntéseikért.
Aznap éjjel, amikor bebújtam Jan és Blue vendégszobájának
kényelmes ágyába, eluralkodott rajtam az aggodalom
Gruntért. Elvégre barátok voltunk.
Kiderült, hogy a rendőrség akkor este megszállta Grizz
szobáit. Ha máshogy alakul a helyzet, talán megmenekülök.
Ha valaki emlékezett volna rá, hogy a lány, aki eltűnt, egy
motoros fickóval beszélgetett a szupermarket előtt. Ha
valaki emlékezett volna rá, hogy felülök Monster motorjára,
talán megszületik a felismerés a Grizz szobáit átfésülő
rendőrök valamelyikének a fejében - még akkor is, ha senki
sem látta Monster dzsekijét. Ha bármi apró jel utalt volna
arra, hogy egy motoros banda rabolt el, akkor a házkutatást
végzők esetleg észreveszik a nyomokat.
Mint például a három könyvtári könyvet a komódon, rajtuk
a békejeles nyakláncommal.
Tizenötödik fejezet
DE NEM VETTÉK ÉSZRE. NEM KUTATTAK EMBERRABLÁS ÁLDOZATA
UTÁN.

Kábítószert kerestek, vagy másfajta bizonyítékot Grizz

törvénytelen üzleteire. Én eszükbe sem jutottam.
Másnap reggel Blue azt mondta, hogy visszavisz a motelbe,
mielőtt dolgozni megy. Tiszta a levegő. Elmentek a
rendőrök.
Jan pont az ellenkezőjét ajánlotta fel.
- Tudod, Cicc, nyugodtan velünk tölthetnéd a napot.
Mármint Blue-nak dolgoznia kell, de mi itthon leszünk a
fiúkkal. Pihenhetnénk a medencénél, amíg Timmy és Kevin
játszik. Lehetne egy csajos napunk, ha szeretnéd.
Blue-ra pillantottam, hogy mit szól ehhez. Mielőtt bármit is
mondhatott volna, Timmy szökdécselve kiabálni kezdett.
- Cicc! Cicc itt maradhat velünk! Cicc fürödhet a
medencében, és barátkozhat anyucival!
Timmy úgy nézett ki, mint Blue aprócska kiadásban.
Ránéztem az öccsére, Kevinre, és eszembe jutott, hogy
talán Grunt is ilyen volt kiskorában. Tényleg hasonlítottak
egymásra.
Rájuk mosolyogtam. Grunt egyszer sem említette, hogy van
két imádnivaló unokaöccse. Egykeként szívesen elfogadtam
volna Jan
javaslatát, de minden Blue-n múlott, aki némi habozás után
felelt.
- Persze. Este majd visszaviszlek, vagy elküldök érted
valakit. Csak ne hagyd el a házat, oké? Elég volt a
bonyodalmakból.
Azzal szájon csókolta Jant, és lehajolt, hogy puszit nyomjon
a srácok fejére. Végül beletúrt a hajukba, és kiment az
ajtón. Nem hallottam indulni a motort, úgyhogy
odasétáltam az ablakhoz.
- Meglepődtél, ugye? - kérdezte Jan, mintha olvasna a
gondolataimban. - Tudod, nem minden a bandáról szól.
Sokuknak van családja, mint Blue-nak. És nem is a
motorokról szól minden -biccentett kifelé az ablakon.
Megláttam, hogy Blue egy kis aranyszínű furgonnal hajt el.
A tegnap esti érkezéskor nem vettem észre a kocsit.
- Segítesz megetetni ezeket a kis szörnyecskéket? -
mosolygott rám Jan. - El kell intéznem pár dolgot a ház
körül, aztán a nap többi része a miénk lesz hátul a
medencénél.
Nagyon szívesen segítettem, úgyhogy mire észbe kaptam,
már megetettük a fiúkat, és kitakarítottuk a konyhát. Jan
azt mondta, hogy tévézzek vagy pihenjek, amíg ő végez a
házimunkával. Bevitte a gyerekeket a nappaliba, és
odament egy szekrényhez.
- Na, fiúk! Különleges játékidő - vett ki egy nagyobb zsákot
a szekrényből, hogy egy halom építőkockát öntsön ki belőle
a földre. Timmy és Kevin izgatottan figyelte. Látszott, hogy
szeretnek ezekkel az építőkockákkal játszani, mert
szökdécselve tapsikoltak.
- Lenyűgöző, hogy amit elrejt előlük az ember, az mindjárt
különlegesebb lesz - mosolygott rám Jan. - Órákig ellesznek
az építőkockákkal. Egymásra rakják őket, lerombolják az
egészet, aztán kezdik elölről.
Rájöttem, hogy tényleg megkedveltem Jant. Megkérdeztem,
tudok-e segíteni valamiben. Eleget tévéztem már
életemben, jobban örültem volna valami csajos
időtöltésnek. Egész délelőtt cseverésztünk. Hol apróbb ház
körüli teendőket végeztünk, hol pedig a srácokkal voltunk.
Én ruhákat hajtogattam, amíg ő kivasalta Blue néhány
ingét. Felsöpörtem a konyhát, amíg kipakolt a
mosogatógépből. Megöntöztem a szobanövényeket, amíg ő
lehúzta a gyerekek ágyneműjét. Kellemesen, baráti
hangulatban telt az idő. Jan megosztott velem néhány
dolgot, amit tudhattam volna, csak sohasem gondoltam
bele.
Például nem igazán figyeltem, hogy a bandatagok jönnek-
mennek. Abban a hitben voltam, hogy szinte mindegyikük
ott él a motelben, és az a munkája, amilyen feladatot ellát a
bandában. Tévedtem. Csak Grizz, Grunt, Moe és Chowder
lakott ott a motelben.
- És Willow? - szakítottam félbe. - Az első estén mintha azt
mondta volna Grizznek, hogy várja a közös szobájukban.
Jan elmagyarázta, hogy Willow nem lakik mindig a
motelben, de bármikor használhatja az üres szobák
valamelyikét, amikor csak szeretné. A többiek is így vannak
ezzel.
Chowder hallgatag és szerény bandatag volt. Egyszer sem
figyeltem fel rá. Azt sem tudom, hallottam-e valaha
beszélni. Nem, nem a nyelve miatt aggódtam. Biztosra
vettem, hogy egyszerűen csendes srác.
Foglalkozását tekintve ácsmester volt, és Grizz épületeinek
átalakításáért felelt. Ő volt a motel karbantartója és
ezermestere. Gondozta a kertet, és mindent megjavított,
amit kellett: az eldugult vécétől kezdve a betört ablakon át
a kiment biztosítékig. Még a kiégett villanykörték cseréje is
az ő reszortja volt. Persze, egy ilyen lepukkant motelben
bőven akadt javítanivaló. A játszótér, a régi benzinkút vagy
az üres betonfalú medence miatt nem kellett aggódnia.
Jan nem tudott túl sokat mesélni Moe-ról. Próbáltam
kiszedni belőle, hogy miért vágták ki a lány nyelvét. Nem
akartam direkt rákérdezni, ezért igyekeztem csak
célozgatni, hogy mire vagyok kíváncsi. Vagy nem vette az
adást, vagy nem tudta, vagy nem ő akart lenni az, aki
elárulja. Moe témáját félresöpörve gyorsan a kedvenc
bandatagjánál kötött ki: a sógoránál, Gruntnál.
Jan tényleg odavolt Gruntért. Elmesélte, hogy Gruntnak
állandó meghívása van, hogy itt éljen velük, de ő nemet
mondott. Nagyon fiatal volt még, amikor Blue elhozta a
motelbe. Akkor még Blue is ott lakott, és csak egy év telt el,
amikor eljött, hogy összeköltözzön Jannel.
- Nem aggódott, hogy otthagyja a kisöccsét Grizz-zel?
- Nem, soha - felelte Jan. Látszott a szép barna szemén,
hogy eltöpreng. - Grizz mindig jól és igazságosan bánt
Grunttal. Szerintem neki nincs családja, és pont úgy
vigyázott Gruntra, amikor Blue nem volt ott, mint ahogy
megmentette a kiscicádat. Igen, tudok a macskás sztoriról -
mondta, amikor kérdő tekintettel néztem rá. Aztán
folytatta. - Grunt mindig is öreg lélek volt. Szerintem az
otthon és a nevelőszülőknél látottak miatt ábrándult ki a
gyerekkorból. Tényleg azt gondolom, hogy szeret egyedül
lenni, de mindig szívesen látjuk itt. Már a kezdetektől fogva
nagyon megkedveltem.
Keveset tudtam Gruntról, de azok alapján egyetértettem
Jannel. Ami pedig az öreg lelkeket illeti, Delia azt mondta
egyszer, hogy én is az vagyok. Még sohasem hallottam,
hogy bárki másra ezt a kifejezést használják.
Végre elkészültünk a házimunkával, a kicsik pedig simán
elaludtak. Jan elmondta, hogy csak tizenhárom hónap van
köztük. Tényleg nagyon aranyosak voltak. Bekísért a
hálószobájukba, ahol kihúzott egy fiókot, hogy fürdőruhákat
húzzon elő belőlük.
- Gyere, keressünk neked valamit! Vedd el, ami tetszik, és
próbáld fel! Az én kedvencem a fürdőszobában szárad.
Mindjárt kint leszek.
Azzal bement a fürdőbe, és becsukta az ajtót. Átnéztem a
kupacot, és egy megkötős sárga bikininél kötöttem ki.
Állítható volt a pántja, úgyhogy biztos passzolt. Jan magas
volt és karcsú. Én pedig alacsony és vékony, talán egy picit
kerekebb. Belebújtam a fürdőruhába. Éppen a bal
csípőmnél kötöttem a pántot, amikor Jan kijött.
- Hány éves is vagy? - kérdezte megtorpanva.
- Tizenöt. Miért?
Kezdtem egy kicsit zavarba jönni.
- Nem tizenötnek nézel ki.
Megfordultam, hogy megnézzem magam a komód fölötti
tükörben. Láttam, mire gondol. Tökéletesen illett rám a
bikinialsó. A felső viszont egy kicsit kicsi volt. Biztos egy
kicsit nagyobb volt a mellem, mint neki, mert úgy nézett ki,
mintha ki akarna szabadulni a sárga anyagból.
- Neked jobban áll, mint nekem. Tartsd meg!
Megköszöntem neki, aztán fogtunk pár törülközőt, és
kimentünk
a hátsó kertbe. A délután hátralévő részében a napon
feküdtünk. Jan résnyire nyitva hagyta a gyerekszoba
ablakát, úgyhogy amikor hallottuk Timmyt és Kevint
felébredni, bementünk, hogy ebédet csináljunk nekik. Aztán
átöltöztettük a srácokat fürdőnadrágba, és kihoztuk őket
hátra. Túl kicsik voltak még ahhoz, hogy egyedül
bemerészkedjenek a süllyesztett medencébe, úgyhogy a kis
felfújhatóban játszottak a fűben, a beton mellett. Amikor
Jannel le akartuk hűteni magunkat, mindketten bevittünk
egy-egy fiút a nagyba.
Nagyon jól éreztem magam, úgyhogy sajnáltam, amikor
Blue hazaért. Szerintem erre Jan akkor még nem jött rá,
mert egyfolytában magyarázkodott, amiért nem jutott
eszébe vacsorát csinálni nekem, mielőtt visszamegyek a
motelbe. Azt válaszoltam neki, hogy nem gond, bőven lesz
ott mit ennem. Utána szólt Blue-nak, hogy kész lesz a
vacsora, mire kitesz engem a motelnél és hazajön.
Átmentem a vendégszobába átöltözni. Éppen bepakoltam a
táskámba, amikor Jan halkan kopogott, és bejött.
Rámosolyogtam, és megmondtam neki, hogy szerintem
mindent összepakoltam, de ha mégis itt felejtettem valamit,
a következő együtt töltött napon elhozom. Mosolyogva
vártam, hogy feleljen valamit.
De Jan csak állt ott a fürdőruhája fölé szorosan feltekert
törülközőben.
- Blue azt mondta, hogy Grunt figyel téged - jelentette ki
fagyos hangon és hozzáillő arckifejezéssel. - Jobb, ha nem
vezeted az orránál fogva. Ha bármit, ismétlem: bármit is
csinálsz, amiből Grizz azt gondolja, hogy van köztetek
valami Grunttal, és ezért bárhogyan is bántja őt,
személyesen fogok gondoskodni róla, hogy te idd meg a
levét.
Úgy megdöbbentem a viselkedésében beállt változáson,
hogy meg sem bírtam szólalni.
- Tudom, mi jár a fejedben - folytatta. - Ismerem a fajtádat.
Azt hiszed, hogy mindent megúszhatsz, mert azzal az
ormótlan gorillával vagy. Csak jegyezd meg, hogy semmi
sem tart örökké. Nem telik sok időbe, míg Blue előáll a
farbával, és akkor alulról fogod szagolni az ibolyát. És ha
eszedbe jut, hogy említést tegyél Grizznek erről a
beszélgetésről... hát maradjunk annyiban, hogy történnek
balesetek, Cicc - sziszegte a nevemet Jan. - Megértetted?
Tudod, kivel van dolgod?
Ja. Tudtam, kivel van dolgom. Az évszázad hisztérikájával,
azzal.
Elegem volt a drámából. Fogtam a táskámat, és felkaptam
az egyik vállamra. Aztán egyenesen a szemébe néztem - de
úgy, mintha csak egy eltaposni való hangya lenne.
- Baszd meg, Jan!
Azzal elmentem mellette, ám a folyosón keresztül a bejárati
ajtó felé haladva nem tudtam megállni, hogy ne adjam meg
neki a kegyelemdöfést.
- Tudod, Jan... - szólaltam meg a legédesebb hangomon. -
Ha Blue nem ér haza időben vacsorára, biztos azért van,
mert Chicky világhíres szopásban részesíti.
Felkaptam a sisakomat az ajtó melletti padról, és
kisétáltam.
Tizenhatodik fejezet
BLUE ÉPPEN RÜKVERCBE KAPCSOLTA A MOTORJÁT A
kocsifeljárón, én pedig felvettem a sisakomat, és
felugrottam mögé. Elrobogtunk. Vissza sem néztem.
Csaknem fél órába telt, mire visszaértünk a motelbe, és én
végig a démonjaimmal küszködtem. Ki volt az a lány, aki
közönséges dolgokat vágott Jan fejéhez? Tényleg
megérdemelte? Abszolút. De én az a fajta vagyok, aki
ilyeneket mond? Semmiképpen. Nekem még csak eszembe
sem jut a káromkodás. Egyszerűen nem vall rám.
Ami a chickys beszólást illeti, igazából fogalmam sincs a
hálószobán belüli vagy kívüli különleges képességeiről.
Csak kitaláltam. Ha egyetlen Grizz-zel töltött hónap ilyen
hatással volt rám, mi lesz, ha örökre vele maradok, ahogy
többször is célzott rá?
Mindegy. Sokkot kaptam a Jan személyiségében hirtelen
beállt változástól, és ez befolyásolta az ítélőképességemet.
Messze nem vagyok pszichológus, de így is látszott, hogy
gondjai vannak. Szegény Timmy és Kevin! Szegény Blue!
Aztán eszembe jutott, hogy egy olyan embert sajnálok, aki
gondolkodás nélkül megölte a testvérét és annak a férjét.
De az is lehet, hogy Jannek semmiféle elmebaja nem volt.
Talán csak egy gonosz boszorkány. Hát akkor rossz kiscsajt
szemelt ki magának, hogy rázúdítsa a rosszindulatát meg a
fenyegetéseit. Nem vagyok áldozat. Sohasem voltam az, és
nem is leszek.
Aki kívülről nézi a helyzetemet, biztosan nem értene ezzel
egyet. A múltban két nagy botlást követtem el. Az egyik,
hogy beengedtem Johnny Tillmant az ajtón. A másik, hogy
felültem Monster mögé a motorra. Viszont mind a kétszer
tisztában voltam a kockázatokkal, és tudatos döntést
hoztam. Mindkétszer számításba vettem, mennyi az esélye
annak, hogy valami rossz történjen a döntésem
eredményeképpen. Nem azt mondom, hogy ezek jó vagy
okos döntések voltak. Azt mondom, hogy felismertem a
kockázatokat, és önként vállaltam őket. Végül nem nekem
kedvezett a sors. Ezt elfogadom.
Ráadásul nem voltam olyan tudatlan szűzlány, amilyennek
tűnhettem. Igen, szabad akaratomból voltam tapasztalatlan
a szexualitás terén. Ugyanakkor maradéktalanul tisztában
voltam egy szexuális kapcsolat legintimebb részleteivel is.
Hiszen Deliával éltem. Jártam Woodstockban. Olyan
dolgokat láttam, amikbe még Grizz is belepirulna.
Delia már jóval Grizz előtt is arra buzdított, hogy fedezzem
fel a saját szexualitásomat. Úgy gondolta, hogy kéne nekem
egy szerető. Ragaszkodott hozzá, hogy elkezdjek tablettát
szedni. Igen, a fogamzásgátló valóban segített a görcsök
ellen, de Deliát nem ez ösztönözte. Szerintem igazából kint
akart tudni a házból. Minél előbb összejövök valakivel,
annál hamarabb megszabadul tőlem. Szerintem erre
vágyott.
Még valami eszembe jutott, miközben Blue-val a Flamingo
Roadon robogtunk a motel felé. Beugrott, hogy mi van, ha
Grizz nem Matthew miatt vett magához, hanem Delia miatt.
Talán észrevette, hogy milyen szeleburdi az anyám, és hogy
ez veszélybe sodorja a szüzességemet?
Pedig én tudtam, hogy nincs veszélyben. Talán meglepő, de
úgy terveztem, hogy az esküvőmig várok a dologgal.
Teljesen ellentétes életre vágytam, mint amilyen Delia
mellett jutott volna nekem.
Ráadásul keresztény voltam. Ez sem Deliának köszönhető.
Egy közelben lakó barátnőmmel, Cathyvel kezdtem
templomba járni másodikos koromban. Delia imádta ezt,
mert így vasárnap reggelenként ágyban maradhatott Vince-
szel, hogy beszívjanak, szeretkezzenek, és azt csináljanak,
amit akarnak. Nem mintha a jelenlétemben nem ezt
csinálták volna, de mégis tetszett neki a szabad vasárnap
reggelek ötlete. Ha elmentem, legalább néhány órára
elfelejtette, hogy felelősséggel tartozik értem.
Cathy néhány év múlva elköltözött. Elkezdtem biciklivel
járni a legközelebbi templomba, a Sacred Heartba.
Hatalmas, lenyűgöző katolikus templom volt az általános
iskolám épülete mellett. Minden vasárnap egyedül jártam
misére, amíg Monster el nem rabolt.
Szóval nem, nem voltam az a fajta lány, aki kirohanást intéz
valakinek a kattant felesége ellen. Mégis megtettem.
Az zökkentett vissza a jelenbe, hogy Blue bekanyarodott a
motelhez. Grizz motorját kerestem a tekintetemmel, de
még mindig nem volt ott. Még csak kedd este van. Biztos
holnap ér vissza, ahogy mondta. Szerintem tényleg szomorú
voltam, hogy nem jött vissza hamarabb.
Blue megvárta, hogy én szálljak le először, aztán odakísért
a négyes szobához, de menet közben megtorpant.
- Ó, a francba! - pillantott a személyhívójára.
Én továbbmentem. Követett befelé, és odament a
telefonhoz, hogy tárcsázzon egy számot. A hálószobába
mentem, hogy kipakoljak, és közben hallottam, amit mond.
- Nyugodj meg, Jan! Nem, nem mondott nekem semmit. Te
mit mondtál neki? Kussoljál már, és mondd el, mit mondtál!
Mert semmi kétségem afelől, hogy te nyitottad ki először a
büdös pofádat - tette hozzá némi hallgatás után, és
hosszabb szünet követte a mondatát. - Nem. Chicky nem
fog leszopni.
Odaálltam a hálószoba ajtajába, és szembefordultam Blue-
val, aki rám pillantott, amíg beszélt. Nem tudtam, hogy rám
dühös-e, vagy a feleségére. Nem érdekelt. Átsétáltam
mellette a kis nappaliba, hogy eltakarítsam a vacsorám
maradékát, amit alig huszonnégy órája hagytam ott.
Blue némi kiabálás után letette. Éreztem, hogy engem
figyel.
- El akarod mondani?
Csak ennyit kérdezett.
- Aha - tettem le a gabonapelyhes tálat a konyhapultra. -
Elmondom.
És el is mondtam. Beszámoltam neki mindenről, ami
elhangzott, szóról szóra. Bocsánatot kértem a chickys
beszólásért, mert bűntudatom volt, amiért a tudtán kívül
belerángattam őt ebbe az egészbe.
Blue mélyet sóhajtva beletúrt a hajába.
- Hát, azt hiszem, már tudod a valódi okot, hogy miért nem
lakik velünk Grunt.
Nem válaszoltam.
- Elmondod Grizznek? - kérdezte.
- Miért mondanám? Nekem úgy tűnik, hogy miközben
annyira próbáltok névtelenek maradni a bandában, a
feleséged jelenti a legnagyobb veszélyt.
Ezzel semmi újat nem mondanál neki.
Ezen meglepődtem.
Moe pont ekkor kopogott be. Gwinnyvel a kezében jelent
meg, mögötte Damiennel és Luciferrel. Intett nekem, hogy
már megetette őket. Megköszöntem, és elvettem tőle
Gwinnyt. Olyan gyorsan távozott, mint ahogy érkezett, és a
két kutya vele ment.
Damien és Lucifer imádta Moe-t, aki mindig bevitte őket a
szobájába, és jutalomfalatokkal kedveskedett nekik. Néha
még velük is aludt. Felengedte őket az ágyra, és a kutyák
odavoltak ezért.
Miután Moe kiment, megint Blue felé fordultam. Nem
tudtam, hányadán állok vele. És ahogy így elnéztem,
rájöttem, hogy őszintén szólva nem is érdekelt.
Elnézést kértem tőle, hogy el kell mennem zuhanyozni, és a
hálószobába érve hallottam elmenni. Hosszú, forró zuhanyt
vettem. Próbáltam kiélvezni, és lemosni magamról az
elmúlt pár nap emlékét: a szüzességem elvesztését, Grunt
támadását a kerítéses fazon ellen meg Blue hisztérika
feleségét.
Amikor elfogyott a meleg víz, vonakodva kiléptem a zuhany
alól. Megszárítkoztam, és törülközőt kanyarítottam a hajam
köré, egy másikat pedig magam köré tekertem, úgy jöttem
ki a fürdőből.
És földbe gyökerezett a lábam.
Grizz ott volt. Az ágyon ült. A támlának dőlve nézett rám,
póló nélkül. Sőt biztosra vettem, hogy nincs rajta semmi.
Épphogy csak a csípőjéig húzta fel a fehér takarót.
Végigmértem. Hatalmas volt és izmos, a mellkasát pedig
tetoválások borították. A mellkasán néhány csomónyi
világosszőke szőr látszott. A bőre napbarnított volt. A bal
fülében lógó aranykarika megcsillant az éjjeliszekrényen
álló lámpa fényében. Ugyanolyan arcot vágott, mint amikor
először találkoztam vele: nem mosolygott, nem ráncolta a
homlokát, csak nézett azokkal a zöld szemeivel.
- Itt az idő, Cicc. Gyere!
- Nem - suttogtam gombóccal a torkomban.
Tizenhetedik fejezet
NEM AZÉRT, AMIÉRT GONDOLOD - TETTEM HOZZÁ GYORSAN,

elpirulva. - Pont most jött meg a menzeszem, és nincs

tamponom. Éppen meg akartam keresni Moe-t, hogy nála
van-e.
Mielőtt még válaszolhatott volna, felemeltem a magam köré
tekert törülköző szélét, és megmutattam neki rajta a
halványrózsaszín foltot. Az első napon nem volt erős a
vérzésem, de attól még szükségem volt valamire.
- Baszki! - ugrott ki Grizz az ágyból, hogy megállítson. -
Nem mehetsz ki Moe-t keresgélni egy szál törülközőben!
Elfordultam, amíg magára kapta a farmert, de előtte még
megpillantottam, mi volt a takaró alatt. Igaz volt a mondás,
legalábbis Grizz esetében. Hogy nagy embernek nagy a...
Hát igen. A kis gumibot igazából apróbb volt.
Megborzongtam.
Nemsokára egy megkezdett doboz tamponnal tért vissza,
én pedig visszavonultam a fürdőszobába. A lelkem mélyén
tudtam, hogy mostanában fog megjönni a menzeszem.
Elfogyott egy levél fogamzásgátló, tehát időszerű volt. Az
elmúlt napok izgalmai közepette viszont végképp nem jutott
eszembe.
Alvópólóban jöttem ki a fürdőből. Grizz, hála istennek, nem
az ágyban várt. Helyes! Nem vonzza a vér. Remélhetőleg ez
újabb
egyhétnyi menekülést jelent.
A szűkös nappaliban találtam rá. A fotelban ült, és a
fogható tévécsatornák között kapcsolgatott.
- Hamarabb jöttél. Hogy ment a dolog? - kérdeztem a
kanapé karfájára telepedve.
Kikapcsolta a tévét, és rám nézett.
- Hallottam, belekeveredtél egy kis drámába, amíg távol
voltam.
- Ja, hogy az. El akartam mondani neked, hogy Grunt
miért...
- Nem számít. Beszéltem Grunttal. A pasas magának
kereste a bajt.
Megkönnyebbültem. Még mindig haragudtam egy kicsit
Gruntra, amiért így kezelte a helyzetet. Kegyetlen dolgot
követett el. Grizz viszont jogosnak találta, úgyhogy ejtettem
a témát.
- Találkoztam Blue feleségével - vetettem rá inkább
sokatmondó pillantást. - Milyen cukorfalat! Köszi, hogy
megkérted Blue-t, hogy vigyen haza. Szerintem jobb helyen
lettem volna, ha bezár az oroszlánok ketrecébe az
állatkertben.
Grizz elkezdett nevetni, és hirtelen nálam is elszakadt a
cérna. Vele kacagtam. Lehuppantam a kanapéra, aztán
pillanatokon belül beavatott Jan történetébe.
Blue nagyjából öt éve ismerkedett meg Jannel. Akkoriban
egy másik nővel kavart, aki Grizz szerint „kattant” volt,
úgyhogy szakított vele. Szegény Blue! Vajon miért vonzotta
az érzelmileg instabil csajokat? Néhány hónappal később
egy bárban ismerkedett meg Jannel, és szerelem volt első
látásra. Ezt meg tudtam érteni. Blue nem volt olyan vonzó
külsejű, mint Jan, akinek viszont bejöhetett a rosszfiús
kiállás.
Nagyon rövid ideig jártak együtt, és nemsokára
összeházasodtak. Pembroke Pines régebbi részén vettek
egy kis házat. Ismertem azt a helyet, Summer Woodnak
hívták. Régebbi és kisebb házak sorakoztak ott, de szép
környék volt, ami tetszett a fészekrakó fiatal családoknak.
Nem telt bele sok idő az esküvő után, hogy Blue észrevette
a feleségén a változást. Rögtön meg is bánta a gyors
döntést, hogy elvette. Kiderült, hogy Jannek hamar elborul
az agya. Sokszor kezdeményezett veszekedést. Provokálta
Blue-t, hogy kezet emeljen rá. Egészen addig, amíg Blue
felállt és kisétált, amikor pedig hazaért, Jan eszeveszett
bőgés közepette esedezett a bocsánatáért.
Az asszony végül a szomszédokkal kezdett civakodni. Még
tovább romlott a helyzet, amikor már meg is fenyegette
őket a férje pozíciójával: azzal, hogy a második a ranglétrán
egy motoros bandában.
Amikor Grizz fülébe jutott a hír, szólt Blue-nak, hogy
rendezze el a dolgot. Nem tudom, mit értett ezalatt, de nem
is volt fontos, mert Jan éppen időben állt elő az aduásszal:
teherbe esett.
Úgyhogy Blue megegyezett vele, hogy elköltöznek
Pembroke Pinesban egy jobb környékre. Nem voltam
ingatlanszakértő, de az feltűnt, hogy egy telefonszerelő
fizetése nem arányos a menő házzal, ahol voltam. Biztos itt
jött a képbe a bandában betöltött szerepe, amiből
megengedhették maguknak. Jan elment egy orvoshoz, és
gyógyszert szedett, ami úgy tűnt, hogy segít. Csak akkor
volt vele baj, amikor megint teherbe esett, és abbahagyta a
gyógyszereket. Blue-nak szó szerint a nap minden percében
felügyelet alatt kellett tartania, s amikor dolgozott, Chicky,
Willow és Moe töltött vele sok időt.
- Kiakasztott, mi? Lehet, hogy megint terhes, és leállt a
gyógyszerekkel? - tűnődött Grizz.
- Nem tudom. Nem mondott semmit, és nem is látszott
terhesnek.
Mindenről beszámoltam, amit nekem mondott, és ahogy
visszaszóltam.
- Tényleg ezt mondtad neki? - kuncogott Grizz.
- Igen. Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok magamra.
Látszik, hogy borzasztó hatással vagy rám.
Ezen csak nevetett.
- Hát, ha ez is egy olyan eset, mint az eddigiek, akkor össze
fog omlani, elkezd sírni, és találkozni akar majd veled, hogy
a bocsánatodért esedezzen.
Grizz mintha egy csöppet sem aggódott volna a bandáért,
aminek ő a vezetője, vagy az ellenem irányuló fenyegetés
miatt.
Ezután tévézéssel töltöttük az este hátralévő részét, aztán
lefeküdtünk aludni. Már nem a takarón aludtam, ám még
mindig háttal neki. Már ő is bebújt a takaró alá.
De többé már nem a farmerében aludt. Tudtam, hogy
meztelen, de a mai este előtt sohasem néztem oda. Ha
előttem kelt fel, következetesen úgy tettem, mintha még
aludnék. Ha pedig én ébredtem előbb, gondoskodtam róla,
hogy ne legyek ott, amikor felkel.
Tizennyolcadik fejezet
MÁSNAP REGGEL IZZADSÁGTÓCSÁBAN ÉBREDTEM.
Úristen, milyen meleg volt!
Grizz nem feküdt mellettem, úgyhogy felkeltem, és
elindultam megkeresni. Az ajtón kilesve láttam, hogy
Chowderrel beszélget egy közeli épület előtt a járdán.
Meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót, úgyhogy odaszólt: -
Bekrepált a légkondi.
Itt a magyarázat a forróságra. Június volt, amikor Dél-
Floridában már reggel kilenckor is tombol a hőség. Már a
páratartalom is elég ahhoz, hogy ne maradjon levegő a
szobában.
Visszamentem a hálóba, és átöltöztem a leglazább
ruhámba: farmersortot húztam Jan sárga bikinifelsőjével,
hozzá pedig a szandálomat. Csináltam magamnak egy
szelet pirítóst, és leültem a kanapéra megenni. Éppen
befejeztem, és a narancsleves poharamat öblítettem ki,
amikor Grizz visszajött.
- Gyere, menjünk! - tornyosult fölém.
- Hova?
- Csak gyere, és hozd a sisakodat meg a napszemüvegedet!
Odasétáltunk a motel előtt parkoló Harley-Davidsonokhoz.
Grizz levette a sötétkék kendőt a kormányról, és a feje köré
tekerte, aztán rápattant a hatalmas motorra, és beindította.
Felvette a napszemüvegét, és rám nézett. Őt bámulva meg
kellett állapítanom, hogy pompás példány. Ugyanaz volt
rajta, mint amikor először láttam: kék farmer,
motoroscsizma és letépett ujjú felső. Az elmúlt egy
hónapban hosszabb lett a haja. Felvettem a sisakomat meg
a napszemüvegemet, és felugrottam hátra.
Grizz levitt a partra. A 84-es út egyenesen az óceánhoz
vezetett. A Federal Highwayen balra kanyarodtunk, aztán
felfelé a 17th Street Causewayen. Itt jobbra fordultunk, és
már egy hatalmas hídon haladtunk. Tőlünk jobbra
mindenféle óriási hajó - sétahajók és katonaiak - állt a
kikötőben. Balra jachtok lebegtek.
Imádtam Fort Lauderdale-nek ezt a részét. A part mentén
haladtunk, amíg a Causeway nem keresztezte az A1A-t.
Lassan észak felé robogtunk az AiA-n, párhuzamosan a Fort
Lauderdale-i partszakasszal. Nyár volt, zsúfolásig telt a
strand.
Rögtön feltűnt, hogy észrevesznek minket az emberek.
Főleg a lányok. Bevallom, hogy egy kicsit kihúztam magam,
és még szorosabban fogtam Grizzt. A vállára tettem az
államat. Sohasem voltam az a fajta, aki reflektorfénybe
vágyik. Azelőtt mindig boldogan ücsörögtem az árnyékban,
és csináltam a dolgomat. Szerintem azért, mert teljesen
elégedett voltam azzal, hogy ismertem saját magamat.
Nálam nem volt útkeresés: tudtam, ki vagyok, és mit
akarok az élettől.
Egészen mostanáig.
Újfajta élmény volt Grizz mögött ülni a motoron. Egyszer
már mentem Monsterrel, és kétszer Blue-val is. De egyik
sem volt olyan, mint amit Grizz-zel éreztem. Teljesen
megváltozott a viselkedésem. Tetszett, hogy irigyelnek.
Tetszett, ahogy gyengéden megszorított a térdem fölött,
amikor megálltunk egy zebránál. Tetszett, ahogy a szájához
emelte az egyik kezemet, hogy megcsókolja a csuklómat. És
főleg az összes arra járó nő „bárcsak én lennék a
helyedben” pillantása tetszett.
Feltűnt, hogy néhány napja nem is gondoltam a
hazamenésre. Eszembe jutott az első este, amikor Monster
elhozott a motelbe. Azt mondta, hogy „gyere, ismerkedj
meg az új családoddal”. Talán igaza volt. Talán az a sorsom,
hogy Grizz-zel legyek.
Megdöbbentett a felismerés.
Végül balra fordultunk a Sunrise Boulevardnál, elmentünk a
Birch State Park mellett, hogy aztán megint a part menti
útszakaszon délnek vegyük az irányt a Federal Highwayen.
Grizz bekanyarodott egy lerobbant tetoválószalon elé.
Leparkoltunk, leszálltunk a motorról, és felakasztottam a
sisakomat a kormányra. Grizz azt mondta, hogy hagyjam
magamon a napszemüvegemet, amíg be nem megyünk.
Még szerencse, hogy odabent levehettem, mert annyira
sötét volt, hogy nem vettem észre, hogy az előttem haladó
Grizz megállt, így egyenesen nekisétáltam a hátának.
Megfordulva elkapta a karomat, hogy megtartson.
- Most már leveheted a szemüveget, Cicc. Eddie, hol vagy?
Egy kis termetű, tetovált férfi jött elő a hátsó szobából.
- Grizz, öreg haver! - üdvözölte a felénk tartó Eddie, akin
hamarabb éreztem az alkohol szagát, mint hogy Grizz
válaszolni tudott volna neki.
- Kéne egy igazolvány - mutatott rám Grizz.
- Oké. Adatok?
Grizz kérte, hogy mondjam meg a magasságomat és a
súlyomat.
- Kor? - kérdezte utána Eddie.
Már szóra nyitottam a számat, de Grizz megelőzött.
- Márciusban múlt tizennyolc.
- Meglesz, Grizz. Gyere ide hátra!
Követtük a hátsó szobába. Eddie odaállított egy üres falhoz,
hogy lefényképezzen, de Grizz leállította.
- Frufru nélkül!
Eddie odament az asztalhoz, hogy elővegyen a fiókból egy
hajpántot. Magamban hálát adtam, amiért nem ollót
keresett. Felvettem a hajpántot, hogy hátrafogja a
frufrumat. A tükörbe pillantva láttam, hogy így egy kicsit
kevésbé hasonlítok magamra. Inkább úgy néztem ki, mint
egy másik lány. Aki idősebb. És más. Az a fajta, aki talán
szívesen ülne hátul a motoron, miközben Grizz lazán fogja a
combját.
- Egy órát kérek - jelentette ki Eddie, miután elkészült a
kép.
Az ajtón kifelé menet Grizz felkapott egy rózsaszín kendőt a
pénztárgép melletti halomból.
- Elmegyünk ebédelni - mondta, amikor odaértünk a
motorhoz. - Azt akarom, hogy az étteremnél a lehető
leggyorsabban vedd le a sisakot, és rakd fel helyette a
kendőt. Hagyd magadon a szemüveget, még odabent is.
Megértetted?
Megértettem.
Egy Southside Raw Bar nevű kis helyre mentünk. A
kikötőben ültünk le, ahonnan ráláttunk a vízre. Emlékszem,
hogy kifürkészhetetlen arcot vágott, amikor evés előtt
keresztet vetve elmondtam egy halk imát. Régebben
figyelte, ahogy ezt csinálom, és sohasem tett megjegyzést.
Nem tudom, mit ettünk. Sok mindenről elcsevegtünk, de
szándékosan hanyagoltunk mindent, aminek köze volt az
elrablásomhoz vagy a motelhez.
Csak annyiban volt személyes a beszélgetés, hogy mit
szeretünk és mit nem. Hétköznapi dolgok kapcsán, mint a
zene, a filmek vagy a könyvek. Könnyed és laza csevej volt.
- Figyelj, nem is mondtuk meg Eddie-nek az új nevemet -
jutott eszembe hirtelen.
- Nem volt rá szükség - tájékoztatott Grizz. - Eddie már
évek óta benne van a szakmában. Nagyon körültekintően
csinálja, és megvan a saját listája az előzetesen jóváhagyott
nevekről.
- Tényleg? Úgy hangzik, mintha ő lenne, aki elkereszteli a
hurrikánokat.
Grizz rám mosolygott. Megdobbant a szívem. Tényleg
gyönyörű volt a mosolya.
- Ja, ebbe még sohasem gondoltam bele, de valami olyasmi.
- Nagyon kíváncsi vagyok, milyen nevet fog adni nekem.
- Ne aggódj, Cicc! Semmi sem lehet olyan szörnyű, mint az
igazi neved.
Tizenkilencedik fejezet
GRIZZ TÉVEDETT.
- Priscilla Renee Celery? - kiabáltam. - Ezt nem mondjátok
komolyan! Nincs az az isten, hogy a Priscilla Celery nevet
használjam!
Felpillantottam Grizzre, aki mosolygott. Milyen borzasztó
vezetéknév. .. Ráadásul Citromról Zellerre váltani?
Felejtés...
- Igaza van, Eddie, ez elég gáz. Adj neki egy másikat!
Alig fél órával később már egy floridai jogosítvány büszke
tulajdonosa voltam, amely a tizennyolc éves Ann Marie
Morgan nevére szólt. A jogsin szereplő cím Pembroke
Pines-i volt. Eszembe jutott, hogy talán Blue-é.
Tetszett a név, és megmondtam Grizznek, hogy az Annie
aranyos becézés lenne. Erre azt válaszolta, hogy soha senki
sem fog Annie-nek hívni. A jogsi csak egy formaság arra az
esetre, ha valaha szükségem lenne rá. A többi
igazolványom a davie-i postára érkezett egy héten belül:
egy hamis születési anyakönyvi kivonat és egy tb-kártya.
Megkérdeztem Grizztől, hogy neki van-e igazolványa. Azt
válaszolta, hogy ő Rick O’Connell. Persze, senkit sem
hallottam, hogy Rickként hivatkozna rá, így már tudtam,
miért nem lesz másik becenevem. Cicc maradtam.
Mire visszaértünk a motelbe, Chowder megjavította a
légkondit.
Szerintem egy kicsit hangosabb volt, mint előtte, de hűvös
volt odabent, és alig vártam, hogy lezuhanyozzak. Leégett a
vállam a napon, úgyhogy csípte a víz, viszont különös
boldogságot éreztem. Biztos a motorozás pezsdített fel.
A következő két nap eseménytelenül telt. Csak ritkán
mentem ki esténként a gödörhöz. Tényleg nem vette
hasznomat senki a bandában, a nők ráadásul lesújtó
pillantásokat vetettek rám. Mindig voltak nők, akik jöttek-
mentek. Grunton és Moe-n kívül még mindig nem
barátkoztam össze senkivel. Amúgy meg nem akartam
találkozni Willow-val. Továbbra is elég gyakran jött, de hál’
istennek távol tartotta magát tőlem.
Azon kaptam magam, hogy elkezdtem a közös életünkről
fantáziálni Grizz-zel. Szerintem a motorozós délutánnak
lehetett hozzá köze. Még mindig megvolt a menzeszem, és
Grizz még mindig nem próbálkozott semmivel az ágyban.
Ez rendben volt. Tudtam, hogy még időre van szükségem.
Egyik este kisebb tömeg verődött össze a gödörnél. Én
unatkoztam. Kimentem megkeresni Gruntot.
- Bemehetek a szobádba zenét hallgatni? - kérdeztem tőle.
Csak néhányszor láttam Gruntot, amióta elmentünk sisakot
venni. Adott nekem néhány sakkleckét, és lenyűgözte, hogy
milyen hamar belejöttem a játékba. Folyton jött-ment. Nyár
volt, úgyhogy nem tudtam, órára jár-e. Grunt rápillantott
Grizzre, aki bólintott. Legszívesebben forgattam volna a
szememet, de nem tettem.
- Persze, gyere! - pattant fel Grunt.
- Nem akartalak elrángatni a gödörtől - dadogtam,
miközben elsétáltunk. - Nem kell velem jönnöd, ha
megbízol bennem annyira, hogy egyedül hagyj a szobádban.
- Nem gáz. Amúgy is esznek a bogarak. Menjünk!
Követtem Gruntot a szobájába, ahol zenehallgatással és
újabb sakkleckével töltöttük a következő két órát. Amíg
beszélgettünk és sakkoztunk, átböngésztem a
könyvespolcát, és kiválasztottam két kötetet, hogy
magammal vigyem a négyesbe.
Grunt tökéletes úriemberként viselkedett. Rájöttem, hogy
egy kicsit csalódott vagyok, amiért nem flörtölt velem.
Viszont én sem flörtöltem vele. Nem tudtam, hogy vajon
azért, mert kezdtem hűséges lenni Grizzhez, vagy
szégyelltem magam az együtt töltött esténk miatt, esetleg
mindkettő. Megállapítottam, hogy jobb is, hogy nem úgy
néz rám, mert az biztosan bonyolítaná a dolgokat.
Kezdett későre járni. Tényleg meglepődtem rajta, hogy
Grizz nem jött keresni. Ásítva felnyaláboltam az
olvasnivalót.
- Köszi a könyveket, és hogy kibírtad a ma esti
zeneválasztásomat.
- Bármikor kölcsönveheted bármelyik könyvet. És
emlékeztetnélek, hogy az én lemezeim közül válogattál,
úgyhogy minden tetszett, amit kiválasztottál.
Hazakísérjelek? - viccelődött.
- Nem, szerintem egyedül is odatalálok.
Mindketten nevettünk. Még mindig mosolyogtam, amikor
becsukta mögöttem az ajtót.
A négyesbe belépve viszont majdnem elejtettem a
könyveket, olyan látvány tárul t elém.
Grizz hanyatt feküdt a kanapén, behunyt szemmel.
Willow pedig a lába között guggolt, és vadul fel-le járt a
feje.
Huszadik fejezet
E ,
GYIKÜK SEM HALLOTTA . Biztos azért, mert a
HOGY BENYITOTTAM

légkondi hangosabb lett. Tőlem jobbra volt a tévét is tartó

polc. Olyan hangosan csaptam le rá a könyveket, ahogy
csak tudtam.
Grizz kinyitotta a szemét, Willow pedig abbahagyta, és
hátranézett rám. Grizz megmarkolta a haját, és azt mondta
neki:
- Fejezd be!
Willow rám villantotta a fogatlan mosolyát, és folytatta,
amit csinált.
Sarkon fordulva kirohantam az ajtón. Azt sem tudtam, hova
megyek, de egyszer csak Grunt ajtaján dörömböltem.
Amikor kinyitotta, szinte rávetettem magam, és szorosan
átöleltem. Nem sírtam, de könnyekkel küszködtem. Nem
tudtam, miért.
Miért érdekel, hogy mit csinál Grizz meg Willow? Én aztán
nem csináltam Grizz-zel semmi olyat, és az elmúlt egy
hónapban arról győzködtem magamat, hogy nem is akarok.
Akkor meg miért érzem árulásnak? Mindegy, mit meséltem
be magamnak, fájt az igazság.
- Hé, hé! Mi a baj? - húzott magához még közelebb Grunt. -
Mi a baj, Cicc? Mi történt?
Hirtelen világossá vált előttem valami. Nincs az az isten,
hogy elmondjam Gruntnak vagy bárki másnak, hogy zavart,
hogy orális szexen kaptam Grizzt Willow-val. Semmiképpen
sem! Ekkor kaptam észbe, és hátráltam egy lépést. Hála az
égnek még nem folytak a könnyeim. Grunt a vállamon
tartotta a kezét.
- Semmi baj, tényleg - dadogtam. - Rányitottam Grizzre és
Willow-ra, amitől zavarba jöttem. Ennyi az egész.
Grunt úgy nézett rám, mintha tudná, hogy hazudok, de
amilyen úriember, nem erőltette a témát.
- Tudod, egy ideje már vár rád. Ezt csak én tudom.
Szerintem Blue sem tudja. Grizz nagyon büszke. Ő is csak
emberből van, Willow pedig mindenre hajlandó neki.
Amúgy meg Grizz ivott, mielőtt kijöttél a gödörhöz.
Mostanra már biztos totál elázott.
- Tudom. Mondom, hogy csak zavarba jöttem. Felejtsük el,
hogy egyáltalán idejöttem - feleltem, és egy pillanatra
elhallgattam. -Ööö... szerinted mennyit kéne várnom,
mielőtt visszamegyek?
Ebből látszott a tapasztalatlanságom, amitől kezdtem
elvörösödni. Mielőtt Grunt válaszolhatott volna, kivágódott
az ajtó, és besétált rajta Grizz.
- Gondoltam, hogy itt talállak. Menjünk! - biccentett az ajtó
felé.
Rögtön összekaptam magam.
- Csak magadra akartalak hagyni egy kicsit - feleltem kissé
túl hetykén. Azzal elcsörtettem mellette, és eszembe jutott
az első este a motelben. Amikor Willow helyére kerültem, ő
pedig büszkén elvonult a gödörtől.
Visszamentem az épületünkbe, és átvettem a hálóingemet.
Megmostam az arcomat és a fogamat, aztán bemásztam az
ágyba. Magammal vittem a kölcsönvett könyveket a
hálószobába. Megfogtam az egyiket, és úgy tettem, mintha
olvasnék. Elfordultam, miközben Grizz levetkőzött és bebújt
mellém.
- Nem kéne, hogy zavarjon a dolog, Cicc.
- Nem is zavar - vágtam rá túl gyorsan. - Csak zavarba
jöttem, amiért rátok nyitottam, ennyi az egész.
A hátamon feküdtem, ő pedig az oldalán a jobb könyökére
támaszkodva. Felvonta a szemöldökét.
- Nem zavar, mi? Akkor akár egész végig cumiztathattam
volna Willow-t, és az se zavarna?
- Honnan tudjam, hogy nem csináltad ezt vele egész végig?
-néztem egyenesen a szemébe. - Mit számít nekem? Semmi
közöm hozzá. Amúgy is biztos azt csinálsz, amit akarsz.
- Marhára igaz. Azt csinálok, amit akarok.
Erre nem mondtam semmit, csak továbbra is úgy tettem,
mintha lekötne a könyv.
- Figyelj, utánam jött befelé, és kérte, hogy használhassa a
telefont. Tudod, hogy Willow milyen tud lenni. Biztos
bizonyítani akar valamit, én meg elég kanos voltam ahhoz,
hogy hagyjam neki. Az a kurva nem jelent nekem semmit.
- Nem érdekel, hogy jelent-e neked valamit - méregettem
hűvösen a könyv lapjait. - Persze, attól még nagyon
tapintatlan volt tőled, hogy hagytad neki, miközben ott
lehettem volna a másik szobában.
- De tudtam, hogy nem vagy ott. Egész este figyeltem Grunt
szobáját. Tudtam, hogy nem jöttél ki.
- Mennyire kapóra jött nektek! - közöltem tárgyilagosan. -
Nos, mint már mondtam, nem érdekel. Úgyhogy továbbra is
csinálj, amit akarsz. Engem nem zavar.
Azzal megint a könyvre néztem, és igyekeztem a szövegre
koncentrálni.
- Nem zavar, mi?
- Nem. Kicsit sem zavar.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Biztos, Grizz. Miből gondolod egyáltalán, hogy
zavarna? -kérdeztem kissé túl büszkén.
- Mert fejjel lefelé tartod a könyvet.
Erre összecsaptam a könyvet, és felültem, hogy
szembeforduljak
vele.
- Basszus, Grizz! Az összes lány közül pont Willow kellett?
Még Chickyt vagy Moe-t is könnyebb lenne elfogadnom,
mert ők nem utálnak engem. Willow most biztos azt
gondolja, hogy rúgott egy gólt ellenem. Nem mintha
érdekelne. Nem tudom. Ez biztos ilyen női dolog. Nem
várom el tőled, hogy megértsd.
- Akkor részedről oké lett volna, ha benyitsz, és Chickyvel
vagy Moe-val vagyok?
Nem válaszoltam. Nem értettem a saját érveimet. Vajon
attól borultam ki, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy
másik nővel, vagy pedig attól, hogy az a másik nő Willow
volt, aki azonnal az ellenségemmé vált?
- Azt akarod, hogy Willow eltűnjön? Ha azt akarod, akkor
csak mondd ki, és soha többé nem fogod látni.
- Igen, Grizz - válaszoltam halkan. - Azt akarom, hogy
eltűnjön.
Ezzel zártuk a beszélgetést.
Mindketten elaludtunk, és másnap reggel arra ébredtem,
hogy átölel. Háttal feküdtem neki, és elkezdtem lefejteni
magamról az egyik súlyos kart. Aztán abbahagytam.
Behunytam a szememet, és visszaaludtam.
Grizz tartotta a szavát. Soha többé nem láttam Willow-t.
Huszonegyedik fejezet
AZ UTÁN AZ ESTE UTÁN GRIZZ EGY KICSIT BÁTRABB LETT A
HÁLÓSZOBÁBAN, DE MÉG MINDIG NEM ERŐLTETETT SEMMIT. VISZONT
ELKEZDETT RAGASZKODNI HOZZÁ, HOGY ÉN IS MEZTELENÜL ALUDJAK,
MINT Ő. MINDIG FIGYELTEM RÁ, HOGY KÖRÉM LEGYEN CSAVARVA EGY
TÖRÜLKÖZŐ, AMIKOR BEBÚJTAM AZ ÁGYBA, ÉS CSAK A TAKARÓ ALATT
VETTEM LE. EZ NEM PROVOKÁLTA VAGY DÜHÍTETTE ŐT. VICCESNEK
TALÁLTA, ÉS CSAK MEGRÁZTA A FEJÉT, MIKÖZBEN ÁTÖLELT, ÉS HÁTULRÓL
KÖZEL HÚZTA MAGÁHOZ A FENEKEMET.

Igazából nagyon jó volt Grizz karjaiban aludni. Talán egy

kicsit túl jó is. Egyik éjszaka - nem sokkal a Willow-incidens
után -különösen erotikus álmom volt.
Arról az estéről álmodtam, amikor elveszítettem a
szüzességemet Grunttal. Csak annyi volt a különbség, hogy
nem kaptam gyógyszert, és igazán élveztem a szeretkezést.
A Nights In White Satin szólt a háttérben. Grunt rajtam volt
és bennem, ritmusra mozgott, én pedig minden mozdulatát
örömmel fogadtam. Éreztem a leheletét a fülemnél. Azt
mondta, hogy csak élvezzem és engedjem. Gyors és
erőteljes orgazmus ért utol. Olyan heves, hogy fel is
ébredtem rá.
Először azt sem tudtam, hol vagyok és kivel. A hátamon
fekve balra néztem. Grizzt láttam, aki olyan elégedetten
mosolygott, mint egy jóllakott napközis. A lábam között volt
a keze, és még mindig hozzám ért.
Döbbenten eltoltam a kezét, és felültem.
- Hagyd abba! Mégis mit képzelsz?
- Nyugi, Cicc! Nem dől össze a világ, ha megengeded
magadnak, hogy élvezd egy kicsit. Ez volt neked az első?
- Semmi közöd hozzá! - sziszegtem, aztán visszafeküdtem,
és az oldalamra fordultam.
Magához húzott. Hallottam a kuncogását, amikor
próbáltam visszaaludni. De aggasztott, hogy Grunttal
álmodtam.
A hét további részét rózsaszín felhő borította. Nem tudtam
kiverni azt az álmot a fejemből. Azon kaptam magam, hogy
kifogásokat keresek, hogy Grunt közelében lehessek.
Továbbra is könyveket kölcsönöztem, sakkoztam vele, és
hallgattam a lemezeit. Megengedte, hogy akkor is a
szobájában lógjak, amikor ő nem volt ott, és egyszer-
kétszer belebújtam a dzsekijébe, hogy megnézzem benne
magamat a fürdőszobatükörben.
Vicces volt. Annyira másképp éreztem magam, mint amikor
az első este felpróbáltam Grunt dzsekijét. Akkor, amikor
megkaptam Gwinnyt. Most más volt. Tetszett, ahogy állt
rajtam, és eszembe jutott, hogy motorozhatok-e még vele
valaha. Még arról is elkezdtem fantáziáim, hogy azért
vagyok itt, hogy vele legyek, nem pedig Grizz-zel.
Miután néhány napig folyton Grunt szobájában voltam
zenét hallgatni, egyszer csak találtam a négyesben egy
vadiúj hifit. Grizz azt mondta, hogy vegyek kölcsön néhány
lemezt Grunttól, amíg nem szerzi be a saját
gyűjteményemet. Biztos izgatottnak kellett volna lennem a
saját hifitől, mégis azon kaptam magam, hogy csalódott
vagyok, hiszen elvették tőlem a legfőbb kifogást, amivel
átmehettem Grunthoz.
A rózsaszín köd hamar szertefoszlott egy vasárnap délelőtt,
néhány nappal később. Grizz szólt, hogy a motelen kívül
kell töltenie a napot. Hozzátette, hogy én is elmehetek
valahova Grunttal, de olyan helyre, ami nem ismerős, és
mindenképp legyen rajtam baseballsapka és napszemüveg.
A fellegekben jártam. Tökéletes alkalom! Meg akartam
kérni Gruntot, hogy vigyen le a partra. Biztosra vettem,
hogy még baseballsapka és napszemüveg nélkül is
beolvadok a több ezer velem egykorú lány közé.
Felvettem a sárga bikinimet és a farmersortomat,
belebújtam a szandálomba, és magasan lófarokba fogtam a
hajamat. Aztán Grunt szobája felé vettem az irányt.
Éppen kopogni akartam, amikor kitárult az ajtó. Ott álltam
felemelt kézzel. Grunt jött ki, és megtorpant, amikor
meglátott.
- Szia, Cicc. Könyvért, lemezért vagy sakkozni jöttél? -
kérdezte nevetve.
Grunt nem volt egyedül, és látszott, hogy megzavartam
valamit. A bal karja egy lány vállán nyugodott. Mielőtt
válaszolhattam volna, megint megszólalt.
- Cicc, ő itt Sarah Jo. Jo, ő itt Cicc. Cicc Grizz-zel lakik itt.
Sarah Jo arcán mintha felismerés tükröződött volna. Vajon
beazonosított, hogy én vagyok az a lány, aki még májusban
tűnt el?
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Cicc - nyújtott
nekem kezet. - El sem hiszem, hogy mennyire hasonlítasz a
barátnőmre, Kellire. Ő nemrég költözött Észak-Dakotába.
Elvileg most nyáron meglátogatom. Akár az ikertestvéred is
lehetne.
Miközben beszélt, végigmértem. Kicsi volt. Mondjuk, ebben
a motelben minden nő filigránnak tűnt Chickyt kivéve, aki a
teltebb idomokat képviselte. Ez a lány viszont nemcsak
kicsi volt, hanem egészen apró. Mindössze százötven centi
lehetett. Szép alakja volt, és nagyon arányos annak
ellenére, hogy ilyen alacsony. Barna haja volt arany
melírcsíkokkal, kék szeme, napbarnított bőre és enyhén
szeplős orra.
Imádnivaló volt. Első látásra utáltam.
- Jo Fess lánya - magyarázta Grunt. - Egykorúak vagytok.
Biztos sok közös van bennetek.
A lány vihogott, aztán áhítva felnézett Gruntra.
- Cicc eljöhet velünk a partra? Nem kell motorral mennünk,
vihetjük a kocsidat.
- Aha, persze. Akarsz jönni, Cicc? Úgy látom, már rajtad
van a fürdőruha.
- Ja, nem. Igazából csak egy pár könyvért jöttem, ha lehet -
dadogtam.
- Na, légyszi! Gyere velünk, Cicc! Jó móka lesz - könyörgött
Sarah Jo.
Tényleg ennyire aranyos, vagy csak megjátssza magát?
Blue felesége, Jan már egyszer átvert. Nem tudtam, mit
gondoljak erről az egészről, és nem bíztam magamban
annyira, hogy velük töltsem a napot.
- Talán majd máskor. Nagyon fáj a fejem, amin a napsütés
nem segítene - hazudtam.
- Hát akkor ne olvass túl sokat - nézett rám Grunt úgy,
mintha nem hinné el a kifogásomat. - Az olvasás nem
csillapítja a fejfájást. De nem szoktam kulcsra zárni az
ajtómat, úgyhogy szolgáld ki magad.
Aztán Sarah Jo felé fordult.
- Gyere, picim! Megvan a sisakod?
- Meg - emelte fel a lány a bal kezét. A jobbal Grunt derekát
ölelte. Integetett nekem, amikor elindultak. - Sajnálom,
hogy rosszul érzed magad. Talán majd máskor?
- Igen, persze. Naná! - válaszoltam, ahogy Grunt szobájának
ajtaját nyitva hagyva elmentek.
Naná hogy soha - gondoltam a nyitott ajtón befelé bámulva.
Próbáltam rájönni, mit is érzek.
Igazából nem az zavart, hogy milyen aranyos. Én is az
voltam. A kék szeme és az ugribugri személyisége sem
zavart. Nekem is mindig bókoltak a hatalmas barna
szemem miatt. Mindig mondták, hogy milyen okos vagyok.
Becsuktam Grunt szobájának ajtaját, és még mindig ezen
töprengtem a négyes szoba felé menet. Hallottam, ahogy
Grunt motorja beindul.
És megálltam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam.
Megvan, mi zavart annyira. Sarah Jo Grunt dzsekijében
volt.
A nap hátralévő részében igyekeztem lefoglalni magam.
Örültem, hogy nem csináltam magamból hülyét Grunt előtt.
Volt barátnője. Nem is tudom, miért nem jutott eszembe,
hogy akár lehet is neki.
Chowder segített nekem helyretenni pár vízcsövet, aztán
levittem Damient és Lucifert az üres medencéhez, ahol
megfürdettem őket. Imádták. Délután egy körül előkerült
Moe, és megkérdeztem tőle, elvinne-e vásárolni.
Hitetlenkedve nézett rám, mire hozzátettem, hogy Grizz
megengedte, hogy elmenjek Grunttal. Nem láttam
akadályát, hogy Moe vigyen el néhány helyre. Intett, hogy
rendben, csak adjak neki tíz percet. Ez elég volt, hogy
visszamenjek a négyesbe, ránézzek Gwinnyre, átöltözzek,
megfogjam a sapkámat meg a napszemüvegemet, és
eltegyek valamennyi pénzt.
Grizz nemrég mutatta meg, hol tartja a készpénzt, ha
esetleg szükségem lenne rá. Most először éltem a
lehetőséggel. Elkerekedett a szemem, amikor rájöttem,
mekkora összeget tartok a kezemben, és nem volt más
választásom, mint elvenni egy százdollárost. Nem találtam
kisebb címletet.
Hátul a kocsinál találkoztam Moe-val. Volkswagen Bogara
volt. Nyilván fekete. Azt mondtam neki, hogy pár új
melltartót szeretnék. Ez volt az egyetlen ruhadarab, ami
nem jelent meg varázsütésre a motelben. Másik fürdőruhát
is szerettem volna. Észak felé hajtottunk a Pompano Square
Fashion Plazához, ami Fort Lauderdale-től északra volt, így
nem igazán ismertem a helyet.
A JC Penney-be mentem be melltartót venni, és meglepett,
hogy fürdőruhát is találtam ott. Már június vége volt, és
akkorra általában megfogyatkozik a választék. Egy narancs-
türkiz bikinit választottam, aminek a felsőrésze jobban
passzolt, mint amit Jantől kaptam. Biztattam Moe-t, hogy ő
is próbáljon fel pár cuccot. Egyszer sem láttam másban,
mint fekete farmerben és fekete pólóban. De csak
mosolyogva rázta a fejét.
Megkérdeztem tőle, hogy megállhatnánk-e visszafelé egy
közértnél. Bólintott, és elvitt egy családi tulajdonban álló
kisboltba. Nem volt túl jó ez a városrész, de nem féltem.
Csak aggódtam, hogy mit fog szólni Grizz, amikor
megtudja, hogy itt jártunk. Lehet, hogy tudat alatt meg
akartam felelni neki? A bevásárlás viszont gyorsan és
bonyodalom nélkül zajlott. Mire észbe kaptam, már úton
voltunk hazafelé a motelbe.
A 84-es úton haladtunk nyugat felé, amikor vettünk egy
balkanyart. Rájöttem, hogy a Davie nevű kisváros felé
tartunk. Megkérdeztem tőle, hogy hová megyünk, mire a
hamutartóba nyúlva elővett egy kis kulcsot, és meglengette
előttem. Aztán leesett a tantusz: a postára mentünk,
megnézni a leveleket. Ezt nagyon érdekesnek találtam.
Kíváncsi voltam, hogy Grunton kívül szokott-e még valaki
levelet kapni.
Nemsokára leparkoltunk a kis épület előtt. Megkérdeztem,
hogy én is bemehetek-e. Moe vállat vont, mintha azt felelte
volna, hogy „miért ne?”, így hát követtem befelé. A kis
előcsarnokba értünk, ahol a postafiókok voltak. Nekidőltem
a pultnak, amit azért tettek oda, hogy az ügyfelek
használják a fiókok kiürítésekor. Megfordulva észrevettem
a fölötte kirakott üzenőtáblát. Elveszett kutyák, eladó
lovak, és munkát kereső bébiszitterek meg takarítók
hirdettek.
Hallottam Moe-t közeledni, és már majdnem megfordultam,
hogy kimenjek a nyomában, amikor megakadt a szemem
valamin. Régi, megsárgult plakát volt, ami egy eltűnt
emberről adott hírt. A lány a képen ismerősnek tűnt.
Hosszú fekete haja volt, középen elválasztva. Nem is
tudom, miért találtam ismerősnek. Aztán leesett, és tátott
szájjal olvastam tovább.

ELTŰNT!
, _ _ ____^ _

25 000 $ JUTALOM A NYOMRAVEZETŐNEK

1969. november 12-én látták utoljára

Miriam Parker
20 éves
Moe volt az.
Teljesen megfeledkeztem arról, hogy belekukucskáljak a
levelekbe, amiket Moe elhozott. Követtem a kocsihoz, és
beszálltam. Biztos szokatlanul hallgatag voltam, mert
többször is rám nézett, miközben indított. Nem találtam a
szavakat. Nem tudtam, mit mondjak. A plakátot hat évvel
korábban nyomtatták, amikor Moe húszéves volt. Akkor
most huszonhat. Az igazi neve Miriam Parker. Azt hiszem,
ez volt az első két személyes dolog, amit megtudtam róla
azon kívül, hogy nincs nyelve.
Hatalmas jutalmat ígértek a nyomravezetőnek. Ma is
soknak számít az a pénz, akkoriban pedig lényegesen
többet ért. Ez arról árulkodott, hogy Moe-t szerették. Hogy
valakinek hiányzott. Hányszor járhatott ezen a postán a
levelekért? Valószínűleg tudott a plakátról. Vagy talán
mégsem. Sok más üzenet közé volt kirakva.
Vajon Davie-ből származik? Ha igen, akkor hogy járhat ilyen
nyugodtan az itteni postára? Persze, a rövid hajával meg a
sok sminkkel kétlem, hogy bárki is felismerné. Vajon
elrabolták? Az ő családját is megfenyegették, mint az
enyémet?
Nagyon meg akartam kérdezni Grizztől, de nem tudtam,
hogy szabad-e. Grunttól bármikor megkérdezhettem volna,
csak még mindig vegyes érzéseim voltak iránta. Ha Moe
már az eltűnése óta bandatag, akkor nagyjából Grunttal egy
időben érkezett a motelbe. Érdekelt, hogy Grunt vajon mit
tud róla.
Elhajtottunk. Moe mellékutakat választott. Most már Davie
szívében voltunk, és rákanyarodtunk egy földútra. Mintha
sokáig haladtunk volna egy kerítés mellett, aminek a másik
oldalán gyönyörű zöldterület volt. Lovakat is láttam a
mezőn.
Félreálltunk egy árnyékos helyen. A kerítés túloldalán
óriási fikusz volt, alatta két lóval. Moe mosolyogva rájuk
mutatott. A lovakra néztem, aztán rá.
- Szereted a lovakat?
Mosolyogva bólintott. Aztán leolvadt az arcáról a mosoly, de
nem szomorúnak látszott, hanem inkább sóvárgott. Mintha
elmerengett volna a múlton.
- Neked is voltak lovaid?
Bólintott egy kicsit. Le sem vette a szemét a nagy barnáról.
- Olyan lovad volt, ami úgy nézett ki, mint ez?
Moe-ra néztem, aztán a barna lóra, végül megint Moe-ra.
Rögtön tudtam, hogy nem csak ilyen lova volt, hanem pont
ez volt az övé. Belecsöppentünk a múltjába. Megtisztelő és
egyben elszomorító volt, hogy a részesévé tett. Megint nem
tudtam, hogy mit mondhatnék. Sebességbe kapcsolta a
Bogarat, és egy ívben megfordult vele. Visszamentünk a
motelbe.
Miközben bevittem a kajás szatyrokat a négyesbe, azt
mondtam neki, hogy vacsorát főzök, amire meg van hívva.
Ő behozta nekem a JC Penney-zacskókat, és letette őket a
kanapéra. Nem hallottam, amikor elment.
Letettem a visszajáró pénzt az asztalra, majd megetettem
az állatokat. Utána elraktam az új melltartóimat meg a
fürdőruhámat, és munkához láttam a konyhában.
Nem tudom, említettem-e már, hogy tudtam főzni. Ahogy
felcseperedtem, magamtól megtanultam otthon. Elég jól
csináltam. Biztos a túlélési ösztön. Vince és Delia általában
a Smitty’sben evett valamit, vagy a gyorsétteremből hoztak
ennivalót. Hamar meguntam a sajtos tésztát, a
paradicsomlevest meg a dobozos ételeket, így nekiálltam a
kísérletezésnek. Vince és Delia időnként rendelt tőlem
valamit. Ebből tudtam, hogy jó szakács vagyok.
Ez volt az első alkalom, hogy kedveskedni akartam
valakinek a motelben. Egészen mostanáig csak magamnak
csináltam egyszerűbb ételeket, vagy néha Grizznek. Ő
sohasem kérte, hogy főzzek neki. Lényegében hozott
kajákon élt, amiket rengeteg bárjának egyikéből szerzett.
Én összeírtam egy kis bevásárlólistát Moe-nak, aki minden
héten beszerezte a legszükségesebbeket. Eddig
gabonapelyhen, sajtos melegszendvicsen és szalonnás-
zöldséges szendvicsen éltem. Készen álltam rá, hogy
megint főzzek.
Szóval ott voltam a motelben, és spagettit csináltam
húsgolyóval - fejből. Én csináltam hozzá mindent, csak a
tésztát vettem készen. Nem néztem körül elég alaposan
Grizz konyhájában, így túl későn vettem észre, hogy nincs
tésztaszűrő. Megkerestem Chowdert, aki gyorsan csinált
nekem egyet maradék hálóból. Durva szövésű volt, de
működött. Megköszöntem neki, és szóltam, hogy hétkor
kész a vacsora.
Így talált rá Grizz hármunkra. A kanapén ültem Moe-val,
Chowder pedig a fotelban. A kezünkben tartott tányérból
ettünk, és
nevettünk valamin, amit Chowder mondott.
- Minek van ilyen jó illata? - rakott le Grizz néhány papírt az
asztalra.
- A legfaszább spagettinek és húsgolyónak, amit valaha
ettem -felelte Chowder.
- Honnan van? - kérdezte Grizz.
Chowdernek most már tele volt a szája, úgyhogy csak rám
mutatott az üres villájával.
- Megkértél valakit, hogy hozzon neked kaját? - nézett rám
Grizz. - Remélem, hagytál nekem is.
- Én csináltam. Moe elvitt bevásárolni. Bőven van még,
szolgáld ki magad.
- Helyes, mert éhen halok - indult el a konyhába.
Chowder már elkezdett felállni, hogy Grizz leülhessen, de
Grizz intett neki, hogy üljön vissza, és nekünk Moe-val,
hogy húzódjunk arrébb. Csináltunk neki helyet a kanapén.
Kényelmes csendben ültünk így négyen, és élveztük a házi
kosztot.
Chowder és Moe végül visszamentek a szobáikba, én pedig
nekiláttam a mosogatásnak. Közben mintha azt hallottam
volna, hogy Grizz babrál a hifivel. Igazam volt. Mire észbe
kaptam, felcsendült Barry White szexi hangja. Grizz Barry
White-ot akar hallgatni? Megdermedtem egy pillanatra,
aztán megengedtem magamnak, hogy ellazuljak.
Benne volt a kezem a forró mosogatószeres vízben, és
teljesen átadtam magam a zenének, amikor éreztem, hogy
Grizz mögém lép. Átkarolta a derekamat, aztán gyengéden
megcsókolta oldalról a halántékomat.
- Cicc... Nem tudom, meddig vagyok még képes várni rád,
drágám. Igyekeztem türelmes lenni. Adtam neked időt.
Csak hogy tudd, ez nem rám vall.
Megállt a kezem a vízben.
- Egy kicsit félek, Grizz. Vagyis inkább ideges vagyok, mint
ijedt - néztem fel rá. - Tudom, hogy te tapasztalt vagy. Én
egyáltalán nem. Félek, hogy kialakítottál rólam egy ideális
képet a fejedben, aminek nem tudok megfelelni. Nem
akarok neked csalódást okozni.
Eddig a pillanatig magam sem tudtam, hogy milyen mélyek
az érzéseim. De rájöttem, hogy van igazság abban, amit
mondtam.
Kezdtem beleesni Grizzbe.
A Grunt-dologra viszont nem találtam magyarázatot. Talán
igaz sem volt. Talán csak a fejemben játszódott le az álom
miatt. Nem tudom. Nem is volt fontos.
Mert amíg beszéltem, Grizz a nyakamat csókolgatta, és
megengedtem magamnak, hogy élvezzem. Behunyt
szemmel nekidőltem.
- Sohasem tudnál csalódást okozni nekem, bébi. És nem
akarom, hogy tapasztalt legyél. Tőlem megtanulsz majd
mindent, amit tudnod kell - fordított szembe magával, hogy
megcsókoljon. - Csak tőlem.
Csókolózásban sem voltam valami tapasztalt, de tudtam
követni a mozdulatait, és úgy csókoltam vissza, ahogy
akarta. Most már teljesen hozzásimultam, és a hasamnál
éreztem, hogy én is kiváltok belőle valamit, tehát biztosan
jól csinálom.
- Nagyon lassúra veszem veled a tempót, bébi. Megígérem.
Eluralkodtak rajtam az érzések. Nem gondoltam Gruntra.
Nem
gondoltam Sarah Jóra. Nem gondoltam az elrablásomra,
Johnny Tillmanre, a kerítéses fazonra vagy Moe-ra.
Elvesztem a férfiban, aki átölelt és megcsókolt.
Leállítottam, hogy kézen fogva odavezessem a hálószobába.
Igaza volt.
Eljött az idő.
Huszonkettedik fejezet
JOBB VOLT GRIZZ-ZEL, MINT AMILYENRE SZÁMÍTOTTAM.

Gyengéd volt, odaadó és türelmes. Annyira más, mint

amikor egy megszállottakból álló motoros bandát vezényel!
A nyár további része eseménytelenül telt. Ugyanabba a
középiskolába iratkoztam be levelezőre, ahová Grunt is járt.
Lett egy fix napirendem otthon főzéssel és takarítással.
Elkényeztettem az állatokat. Minden este sakkoztunk
vacsora után Grizz-zel - az egyik bevásárlókörúton vettem
egy kis készletet. Ő kiment a gödörhöz, amíg én olvastam,
leckét írtam vagy gitároztam.
Sohasem kérdeztem Grizzt az üzleti ügyeiről, és magától
nem beszélt róluk soha. Csak nagyon ritkán mentem ki a
gödörhöz - ha kimentem egyáltalán -, de tudtam, hogy neki
muszáj. A közös időtöltésen kívül sok üzletről is szó esett a
tűz körül. Mindig jöttek-mentek az emberek.
Kétszer vagy háromszor elmentem Moe-val a postáért
Davie-be, és mindig megálltunk ugyanott, az óriási fikusz
alatt.
Szerintem boldog voltam, csak nyugtalan. Valami zavart.
Küszködtem a sorsommal. Súlyos bűntudat kínzott, amiért
házasságon kívül szexelek. Egy augusztusi estéig nem is
tudtam, mekkora gond ez nekem.
Éppen ágyban voltunk Grizz-zel, szeretkezés előtt. Már
rajtam volt, úgy csókolóztunk. Lassan elkezdett lefelé
haladni rajtam, hogy nyalogassa és puszilgassa a testemet.
Valahányszor lejjebb ért, én is lejjebb húzódtam, amitől
neki is tovább kellett araszolnia. A köldököm alá érve
megállt, és felnézett rám.
A könyökömre támaszkodva, elkerekedett szemekkel
figyeltem.
- Cseszd meg, Cicc, mit csinálsz?
- Mire gondolsz? Én nem csinálok semmit. Te mit csinálsz?
- Próbálok odajutni a pun...
- Jaj, hagyd abba! Ne mondd ki! Utálom ezt a szót. Olyan
közönséges. Kérlek, ne mondd ki.
- Cicc, úgy fekszem itt, hogy lelóg a seggem az ágyról.
Kifejtenéd, hogy miért nem akarsz odaengedni?
- Csak azért, mert az túl intim.
Furcsálló pillantást vetett rám, és felmászott mellém.
- Hogy érted azt, hogy túl intim?
- Figyelj, ha arra gondolok, hogy ott van az arcodban a. a.
Láttam rajta, hogy be akarja fejezni helyettem a mondatot.
- Ne mondd ki! - figyelmeztettem.
A jobb kezemmel önkéntelenül piszkálni kezdtem a bal
fülbevalóját, amikor folytattam.
- Az, hogy odalent van a fejed, a lehető legintimebb dolog,
amit el tudok képzelni egy férfi és egy nő között. Még a
közösülés sem tűnik olyan intimnek, mint ez.
Tessék, végre kimondtam.
Már az első este óta - a spagettivacsorás este óta - kerültem
vele az orális szexet. Sohasem volt belőle probléma.
Tartotta a szavát, hogy lassúra veszi velem a tempót, és
sohasem erőltetett semmit. Amikor úgy láttam, hogy
ilyesmivel próbálkozik, direkt eltereltem a figyelmét.
Amikor megvolt a menzeszem, és arra gondoltam, hogy
esetleg orált szeretne, nem mentem a közelébe. Szerintem
csodaszámba megy, hogy eddig sikerrel jártam. Nagyon jó
voltam a figyelemelterelésben. Csak egészen mostanáig
nem értettem, miért is csinálom. Igyekeztem a lehető
legjobban elmagyarázni.
- Figyelj, Grizz! Gruntnak köszönhetően már nem leszek
szűz a nászéjszakámon.
Félbeszakított, mielőtt folytathattam volna.
- Emiatt még bocsánatot sem kértem tőled, Cicc. Sohasem
lett volna szabad rávennem Gruntot, hogy azt csinálja
veled. Elborult az agyam. Tudod, hogy nagyobb vagyok,
mint az az átkozott bot. Azt hittem, hogy kevésbé fog fájni
neked, én pedig nem akartam, hogy akár csak egy kicsit is
fájjon neked. Ezért hagytam, hogy Grunt intézze el. Nekem
még soha egyetlen nő sem volt fontos.
Elfordult, és rájöttem, milyen nehéz volt ezt kimondania.
Először és utoljára hallottam Grizztől, hogy megbánt
valamit.
- Nem erre akarok kilyukadni - feleltem elpirulva. - Hanem
arra, hogy szeretnék megtartani magamból valamit
akkorra, amikor egy napon végre férjhez megyek. Kell
valami, amit a leendő férjemnek adok, és csak neki. Ez így
érthető?
Esdeklő tekintettel néztem rá, de nem szólt semmit. Olyan
érzés tükröződött az arcán, amilyet még nem láttam tőle.
Számomra kifürkészhetetlen volt.
Előrehajolt, hogy összeérjen a homlokunk. Átkaroltam a
hátát, és csókolózni kezdtünk.
Aznap éjjel szeretkeztünk, utána pedig hálásan merültem
álomba, amiért nem erőltette a témát.
Két napig azt hittem, hogy ejtve van a dolog. Akkor azt
mondta,
hogy öltözzek ki, mert elvisz egy különleges helyre.
Nem volt alkalmi ruhám, ezért egy nyári ruhát vettem fel
szandállal. Ő új farmert húzott elegáns inggel. Beszálltunk
a Corvette-jébe, és a part felé vettük az irányt. Többször is
rápillantottam menet közben. Mire készül? Mi lesz a
meglepetés?
Kicsit csalódott voltam, amikor Eddie tetoválószalonja előtt
álltunk meg. Azt mondtam Grizznek, hogy szívesen
megvárom kint, de ő meg azt válaszolta, hogy menjek be,
mert olyan dolga akadt ott, amihez nekem is közöm van.
Hát jó, akkor közöm van hozzá. Kiderült, hogy Eddie
alkalmi anyakönyvvezető is egyben.
Aznap Mrs. Richard David O’Connell lett belőlem. Fél évvel
a tizenhatodik születésnapom előtt.
Huszonharmadik fejezet
A .* * / / *

SZALON KÉT VENDEGE SZOLGÁLT TANÚKÉNT. Ann

Marie Morgannek tizennyolc évesen nem volt szüksége
szülői engedélyre a házasságkötéshez. Úgy lesokkolt az
egész, hogy a szertartásra nem is emlékszem.
Arra viszont igen, hogy szólok Grizznek: nincs gyűrűm a
számára, mire csak annyit felelt, hogy ne aggódjak, ez is el
lesz intézve. Feszülten figyeltem, ahogy Eddie a
tetoválópisztolyával gyönyörű jegygyűrűt fest Grizz bal
gyűrűsujjára. Benne volt a nevem, hogy Cicc, körülötte
indákkal. Aztán én következtem.
- Nekem ez nem megy, Grizz.
Csak ennyit bírtam mondani.
- Mi az, hogy nem megy?
- Nem megy - ismételtem remegő hangon. - Utálom a
tűszúrást. Elájultam, amikor a fülemet lyukasztották.
Kétszer is! Delia mindkettőt varrótűvel és jégkockával
csinálta, és én mindkettőnél elájultam.
- Ez nem olyan rossz, Cicc - szólt közbe Eddie. - Mi lenne,
ha előbb felrajzolnám rád, és megnéznéd, hogy tetszik-e?
Hm? Mit szólsz hozzá? - emelt fel egy filcet. - Olyan pici az
ujjad, hogy nem kell majd hozzá sok tinta.
Vonakodva leültem. Grizz fogta a jobb kezemet, és azt
hajtogatta, hogy nem lesz olyan rossz.
Eddie tartotta a szavát, és egy nagyon vékony hegyű filccel
nekiállt felrajzolni Grizz nevét az ujjamra. Közben végig
beszélt hozzám, hogy oldja a feszültséget.
- Aztán idejövünk, és a „Z” aljából csinálunk egy indát, hogy
olyan legyen, mint Grizz kezén, utána pedig...
A többit már nem hallottam, mert elájultam. Mire
magamhoz tértem, Grizz széles vigyorral állt fölöttem.
- Semmit sem érezték ugye?
Annyira szégyelltem magam! Már azelőtt elájultam, hogy
Eddie hozzám ért volna a tűvel. Ez történt, és amíg a
tetoválás készült, végig ki voltam ütve. Tudtam, hogy
paprikavörös a fejem. Legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Gyere, O’Connellné, menjünk haza.
Hazafelé megálltunk egy nagyon jó olasz étteremnél. Grizz
végig cukkolt az ájulás miatt. Végül én is megláttam a
helyzet vicces oldalát, és tudtam nevetni magamon.
- Csak egyszerűen nem értem - mondtam neki, amíg a
vacsoránkra vártunk.
- Mit, bébi? Mit nem értesz? - vajazott meg egy zsemlét.
- Miért pont én? Nyilván bármelyik nőt megkaphatnád,
amelyiket csak szeretnéd. Miért engem akarsz, Grizz?
Őszintén, miért?
Erre nagyon elhallgatott, és visszarakta a vajas zsemlét a
tányérra. Azt hittem, hogy nem is fog válaszolni. Fogalmam
sem volt, mit érez irántam. Semmi olyat nem tettem, amivel
felhívhattam volna magamra a figyelmet, amíg Guido
szomszédságában éltem. Nem értettem az egészet.
- Miért pont én? - kérdeztem megint. - Hallod, miután azt
mondtam neked, hogy kellemetlen nekem az orális szex,
elvettél feleségül. Mégis ki csinál ilyet?
Grizz ekkor elmesélt nekem egy történetet. Döbbent
csendben hallgattam, ahogy a magányos motorosról meg a
magára hagyott kislányról mesélt, aki csámpás lófarokban
hordta a haját, és elöl hiányzott két foga.
Akkor nem teljesen értettem a dolgot, de igen, most már
sejtettem a lényeget.
Mire visszaértünk a motelbe, a szokásosnál nagyobb tömeg
gyűlt össze a gödörnél. Elindultam a négyes szoba felé, de
Grizz azt mondta, hogy néhány percre tartsak vele.
- Bejelentésem van - közölte, amikor megálltunk a többiek
előtt. Grunt ekkor jött ki a szobájából, és odasétált hozzánk.
Grizz
jobbján állva várta a bejelentést.
- Most már hivatalos: bemutatom nektek az újdonsült
Grizznét. Amikor ezt kimondta, felemelte a bal kezemet,
amin ott volt a
gyűrűtetoválás a nevével. Olyan pici volt, és olyan nehezen
lehetett kiolvasni távolról, hogy néhányan felugrottak, és
odajöttek megnézni. Nekem már túl sok volt a hujjogás és
az üdvrivalgás, úgyhogy egy pillantással közöltem Grizz-zel,
hogy részemről elég volt, bemegyek a négyesbe. Bólintott,
hogy menjek.
Megfordultam, hogy elinduljak a szobánkba, amikor
megláttam Gruntot a saját ajtajában. Most, hogy így
belegondoltam, ő nem jött oda gratulálni nekünk. Irányt
váltottam, hogy felé tartsak. Nem tudom, miért, de úgy
éreztem, meg kell ezt magyaráznom neki. Leszegett fejjel
próbáltam rájönni, mit mondjak, és megválaszolni a
kérdést, hogy miért kell egyáltalán mondanom neki bármit
is. Már majdnem odaértem az ajtajához.
De mire felnéztem, már nem volt ott.
Bekopogtam.
- Nyitva van! - kiabálta, úgyhogy bementem. A hifinél állva
keresgélt a lemezei között.
- Szia.
- Szia - köszönt kifürkészhetetlen hangon, mire egy szuszra
kibukott belőlem minden.
- Grunt! Nem tudom, hogy miért, de úgy érzem, hogy
magyarázattal tartozom velem és Grizz-zel kapcsolatban.
- Nem, Cicc - rázta a fejét Grunt. - Nem tartozol nekem
semmivel.
- Hát akkor miért érzem úgy, hogy mégis?
- Nem tudom. Talán a titkunk miatt?
- Lehet, hogy azért. Nem tudom. Meglepetés volt, tudod?
Nem mondta, hová visz. Nem tudom, miért fontos ez
nekem, de részedről oké?
- Igen is meg nem is.
Esdeklő pillantást vetettem rá, hogy folytassa.
- Nem tudom, miért kellett elvennie téged feleségül. Még
nagyon fiatal vagy. De nem csak ez a baj. Aggódom a
biztonságod miatt.
Már majdnem közbeszóltam, amikor felemelte a kezét, hogy
elhallgattasson.
- Grizznek sok ellensége van, Cicc. Igen, és olyanokból is
sok van, akik félnek tőle, és azt csinálják, amit mond. De
mindig lesz odakint valaki, aki fogást akar találni rajta.
Azzal, hogy bejelentette a házasságotokat, ütőkártyát adott
a kezükbe. Körbe fog járni a hír, tudod? Az emberek tudni
fogják, hogy van egy nő, aki annyira fontos neki, hogy
elvette feleségül. Szóval csak meglep, hogy bejelentette.
Aggódom érted, ennyi az egész.
Nem tudtam, mit mondjak. Nem azt mondta, hogy kiborult,
amiért hozzámentem Grizzhez, és így már elérhetetlen
vagyok a számára. Mégis mi a fene bajom van? Már
hónapok óta együtt aludtam Grizz-zel. Meggyőztem
magamat, hogy Grunt Sarah Jóval van, és ha vannak is
iránta érzéseim, hagynom kell őket csillapodni. Akkor meg
mi ez az egész?
- Sokat jelent, hogy aggódsz értem. Tényleg. Nem tudom,
hogy számít-e, Grunt, de biztonságban érzem magam Grizz-
zel.
- Csak tegyél meg valamit a kedvemért, Cicc! Mindig légy
résen! Soha ne engedd el magad! Ilyen életmód mellett
sohasem tudhatod, ki kopogtat az ajtódon.
- Meglesz, köszi.
Mindketten előreléptünk egy ölelésre, ami mintha egy
kicsit tovább tartott volna a szükségesnél. Felnéztem rá, ő
pedig lenézett rám. Néhány másodpercig így álltunk, de
mintha órák teltek volna el. Ő bontakozott ki először az
ölelésből, és visszafordult a hifihez. Otthagytam, és
átmentem a négyesbe.
Huszonnegyedik fejezet
KÖZELEDETT A HÁLAADÁS, nekem pedig eszembe jutott, hogy még
sohasem voltam igazi hálaadás napi vacsorán pulykával
meg ilyesmivel.
Grizz az íróasztalnál ülve csinált valami papírmunkát, én
pedig a fotelban ülve varrtam az egyik elszakadt blúzomat.
Biztos úgy néztünk ki, mint a boldog házasélet mintaképei.
Az igazat megvallva tényleg boldog voltam. A menüről
hablatyoltam, meg arról, hogy életem első pulykáját fogom
sütni, amikor Grizz megszólalt.
- Nem leszek itt. Elmehetsz Blue-hoz Grunttal.
- Hogy érted, hogy nem leszel itt? Miért nem? ‘
- Á, üzleti ügy - fordult felém, és a szék támlájára tette a
karját. -Bocs, Cicc. Muszáj elmennem, és nem vihetlek
magammal. Jan nagy vacsorát rendez minden évben.
Tetszeni fog neked.
- Pff, tényleg? Egy vacsora Jannel? Nem hiszem...
Tudtam, hogy lerí rólam a csalódottság.
- Figyelj, már hónapok óta rágja Blue fülét, hogy vigyen
vissza téged hozzájuk. Megmondtam, hogy milyen. Annyira
megbánta már, hogy úgy viselkedett veled, hogy
valószínűleg vörös szőnyeget terít majd a lábad elé, és
minden erejével igyekszik maga mellé állítani. Komolyan el
kéne menned. Moe és Chowder is ott van
minden évben.
- Semmiképp. Inkább itt maradok egyedül, mint hogy még
egyszer betegyem a lábamat abba a házba. Nem. Kizárt,
hogy elmenjek.
Elmentem. Grunt elcsalogatott a szöveggel, hogy lelki
támaszra van szüksége. Utált a bátyjáékhoz menni, de
igazából szerette a kicsiket, Jan pedig mindig a legjobb
arcát mutatta, ha Grunt ott volt.
Bekopogtam Moe-hoz, hogy elkészült-e. Chowder már
kidumálta magát. Chickyhez volt hivatalos, és azt mondta,
hogy nem akarja megbántani. Nem tudtam, hogy ez igaz-e.
Moe ajtót nyitott, és beengedett a szobájába. Még sohasem
jártam odabent. Le voltam nyűgözve. A falakat gyönyörű
lovas rajzok borították. Kiszúrtam egy különösen jellegzetes
barna lovat.
- Hűha! Ezeket te rajzoltad, Moe?
Igent tátogott, és rám mosolygott.
- Nem tudtam, hogy ennyire tehetséges művész vagy. Ezek
fantasztikusak. Megkaphatom az egyiket, hogy kirakjam a
négyesben?
Moe még szélesebb mosollyal intett, hogy válasszak egyet.
Azt választottam, amelyiken a barna ló egy ismerős fa alatt
legel.
- Köszi! Itt hagyom, amíg vissza nem érünk a vacsoráról.
Készen vagy, mehetünk?
Megrázta a fejét, hogy nem.
- Nem? Hogy érted, hogy nem? El kell jönnöd. Nem
hagyhatsz magamra, hogy egyedül nézzek szembe Jannel.
Vállat vont, és csak annyit tátogott, hogy „bocsi”.
- Nem hiszem el, hogy nem jössz. Ezért jössz nekem eggyel
-hecceltem.
Mosolyogva kikísért. Megígértem neki, hogy hozok egy tál
kaját, mire feltartotta a hüvelykujját.
Gruntot a kocsijában találtam. Szóltam neki, hogy Moe nem
jön, de nem tudom, miért.
- Nem téma - válaszolta. - Nála sose lehet tudni. Úgy tűnik,
csak ketten megyünk. Készen állsz?
- Ennél készebb már nem leszek.
Pembroke Pines felé menet rájöttem, hogy az esküvőm óta
nem voltam kettesben Grunttal. Egyáltalán nem volt
szerencsétlen a helyzet, és azon kaptam magam, hogy lazán
beszédbe elegyedtünk. Mesélt nekem az egyetemi
tárgyairól, én pedig elmondtam neki, hogy állok a levelező
gimivel. Egyszer sem hoztam szóba Sarah Jót, és ő sem
említette magától.
Az ajtóban Timmy és Kevin várt minket, akik szökdécselve
kiabálták, hogy „Grunt bácsi, Grunt bácsi, vegyél fel, vegyél
fel!” Rám is emlékeztek, úgyhogy nemsokára ölelésekkel és
puszikkal halmoztak el.
Ahogy Grizz mondta, Jan több mint kedves fogadtatásban
részesített. Körülugrált, mintha a rég nem látott húgicája
lennék. Élveztem a színjátékot, de azért figyeltem rá, hogy
ne engedjem túl közel magamhoz. Továbbra is kételkedtem
az őszinteségében. Még néhány korty bort is
engedélyeztem magamnak a vacsora mellé, amitől
ellazultam egy kissé. Azelőtt sohasem ittam alkoholt, és
tetszett a kellemes bizsergés. Jannel együtt hoztuk rendbe
a konyhát.
- Cicc, olyan régóta szeretnék bocsánatot kérni tőled azért,
ami akkor történt, amikor legutóbb itt voltál.
- Semmi baj, Jan. Ne emészd magad! - kapartam bele az
ételmaradékot a kukába.
- De, igenis baj. Biztos hallottad, hogy miért vagyok néha
olyan, amilyen. Amikor itt jártál, azt hittem, hogy terhes
vagyok, ezért leálltam a gyógyszerekkel. Te ittad meg a
levét. Nagyon sajnálom.
Kérlek, szólj, ha bármivel jóvátehetem. Tényleg szeretném,
ha barátok lennénk.
Hmm. Ezen elgondolkodtam egy pillanatra.
- Ja, igazából lenne itt valami...
- Bármit megteszek, csak mondd!
- Mesélj nekem Moe-ról!
Moe Davie-ben nevelkedett. Tízéves volt, amikor a
nevelőapja feleségül vette az anyját. A jómódú férfi el
akarta kényeztetni az újdonsült lányát. Ez a magyarázat a
nyomravezetőnek ígért hatalmas összegre. Moe anyukája
akkoriban egy nagyobb légitársaságnál dolgozott, ahol jól
keresett ugyan, de megtehette, hogy otthagyja az állását,
és otthon marad Moe-val. Három gyereket szült Moe
nevelőapjának. Csupa lányokat.
Moe állt a középpontban egészen addig, amíg négy évvel
később meg nem született az első féltestvére. Ő tizennégy
volt akkor, és abszolút lázadó. Rossz társaságba keveredett,
drogozni kezdett, és kimaradt éjszakára. Már nem
érdekelték az imádott lovai. A tizenhatodik szülinapjára egy
vadiúj autót kapott, ami egy tó fenekén kötött ki. Két
hónappal a tizenhatodik szülinapja után otthagyta a
középiskolát. Végül a rendőrök szedték össze egy bolti
lopás miatt.
A szülők nem értették, mi ez az egész. Miért kellett lopnia,
amikor mindene megvolt?
Jan nem tudta megmagyarázni, miért csúszott szét Moe
élete. Egyszerűen megtörtént. Húszévesen elvileg még
mindig otthon lakott, bár nem sok időt töltött a házban. A
barátainál aludt a kanapén, és csak azért járt haza, hogy
pénzt kérjen kölcsön. Amikor a szülei végül nemet
mondtak, betört a saját házukba, és lopott. De
még mindig nem tudtam, hogyan-került kapcsolatba a
bandával.
Jan szerint az egyik bandatag szedte össze Moe-t, akit talán
Chipnek hívtak, és már nincs itt. Moe a banda egyik
bárjában töltötte az időt, ahol szexuális szolgáltatásokat
nyújtott kábítószerért cserébe. Chip bevitte a motelbe, és
osztozott rajta a többiekkel. Janre néztem, aki tudta, mi
jutott eszembe.
- Igen, biztos Grizz és Blue is együtt volt vele - jelentette ki.
Jan azzal folytatta, hogy Moe lényegében a motel kurvája
volt.
Más nők is jöttek-mentek, de ő állandó bútordarabnak
számított.
Már nem bírtam visszafogni a kíváncsiságomat.
- Miért vágta ki Grizz a nyelvét?
Tudnom kellett a választ.
- Moe-nak nagy volt a szája - felelte halkan Jan. - Sohasem
lendült túl az elkényeztetett hercegnő szerepén, és
állandóan azzal dicsekedett, hogy neki nem kellene egy
motelben élnie kurvaként. Gazdag a családja, és bármikor
hazamehet hozzájuk. Csak egy baj volt ezzel. Hogy nem
lehetett megbízni benne. Túl sok titkot hallott már a
motelben. Túl sokat látott. Igazából senki sem vette őt
komolyan, de ettől még kockázatot jelentett.
Jan azt mondta, hogy Moe-t többen is állandóan gúnyolták
és bántalmazták. És hogy tudja az ember feldolgozni a
bántalmazást? Jelen esetben úgy, hogy Moe az egyetlen
ember ellen fordult, akit gyengébbnek tartott saját
magánál. Ez pedig Grunt volt, aki akkor tíz- vagy tizenegy
éves lehetett.
Blue éppen akkor ismerkedett meg Jannel, így nem sokat
volt a motelben. Ezért Grizz vette a szárnyai alá Gruntot.
Nem egészen tiszta a dolog, de Jan biztosra vette, hogy bár
Moe sohasem bántalmazta testileg Gruntot, gonoszul
viselkedett vele. Míg a többiek aranyosan viccelődtek a
fiúval az alkata miatt, ő kegyetlenül bánt vele, és
parancsolgatott neki. Úgy kezelte, mint egy rabszolgát.
Megváratta, és elvégeztette vele a házimunkát. De ügyelt
rá, hogy Blue vagy Grizz ne legyen a tanúja ennek.
Moe viszont nem számított rá, hogy Grizz mindenről tud.
Mindössze két héttel azután történt a dolog, hogy kipécézte
magának Gruntot.
Grizz később azt mondta Blue-nak, hogy szexelni hívta a
szobájába Moe-t, aki bármikor hajlandó volt Grizz
rendelkezésére állni. Jan szerint titokban szerelmes volt
belé. Amikor beléptek a szobába, Grizz lehúzta a sliccét, és
utasította Moe-t, hogy térdeljen le. Moe megsértődött,
amiért nem akart közösülni vele, és csak egy cumizást
szeretett volna. Csípőből tett valami megjegyzést, hogy „a
szopás a tökmag dolga”. Biztos aranyosnak és viccesnek
gondolta a saját beszólását, de Grizznél elszakadt a cérna.
Sokkot kaptam. Képtelen voltam összerakni, hogy a jámbor
és szerény Moe egyenlő a taknyos, nagyszájú rosszlánnyal,
akiről Jan beszélt. Megértettem, hogy Grizz dühös lett a
beszólás miatt, de hogy kivágta a nyelvét...?
- Ettől csak még jobban utálta és lenézte Gruntot, nem?
- Azt hinné az ember - válaszolta Jan. - De nem mindig úgy
sülnek el a dolgok, ahogy várnánk.
- Ezt hogy érted?
- Hát Grizz magára hagyta a szobában Moe-t, aki vérzett és
hisztérikusan zokogott. Igazából senkit sem érdekelt, hogy
bántották. Hogy megcsonkították. Egy embert kivéve.
- Kit érdekelt? - kérdeztem, bár rögtön tudtam a választ.
- Gruntot. Teljesen egyedül ápolta Moe-t. Kisfiú volt még,
de nem mozdult mellőle. Még azután sem, hogy a lány
olyan gonosz volt vele.
El tudtam képzelni, ahogy Grunt ápolja Moe-t. Többször is
láttam már a motelben, hogy összevarrja annak a sebét, aki
verekedett.
Tisztában voltam vele, hogy Grizz állandóan fizet egy
orvost, aki észrevette, hogy Grunt nagyon érdeklődik,
amikor éppen kijött valakihez. Megmutatta Gruntnak,
hogyan lásson el enyhébb sérüléseket, és hagyott neki
elsősegélykészletet. Grunt okos volt. Biztos, hogy mehetett
volna akár orvosira is.
Azonnal világossá vált előttem, hogy miért ragaszkodott
hozzá Grizz, hogy pont Grunt vegye el a szüzességemet. A
gondoskodó embert látta benne, aki mindent megtesz majd,
hogy ne okozzon nekem fájdalmat. Ettől még csodálkoztam
a dolgon, hiszen Grunt volt az, aki kerítéshez szegezett egy
pasast.
Visszazökkentem a jelenbe, a Jannel folytatott
beszélgetéshez. Éreztem, hogy van valami különleges
kötelék Grunt és Moe között, csak nem tudtam, mi az.
Őszintén szólva arra gondoltam, hogy talán szexuális
jellegű, de tévedtem. Nagyon furcsa volt belegondolni, hogy
egy Grunttal kapcsolatos beszólás volt a megcsonkításának
az oka. Ezek után akár jobban is utálhatta volna őt, viszont
a kisfiú szeretetteljes aggodalma mindent megváltoztatott.
Meghatódtam.
Ezen tűnődtem hazafelé, és közben Gruntot figyeltem. Az
ölemben egy étellel megrakott papírtányér volt Moe-nak,
alufóliával lefedve.
Picit be voltam csípve a bortól. Hátrahajtottam a fejemet az
ülésen, de Grunt felé fordulva.
Megálltunk egy stoptáblánál, és rám nézett. Felemeltem a
kezemet, hogy megsimogassam az arcát.
- Olyan jó ember vagy, Grunt. Örülök, hogy te voltál.
Először mintha nem értette volna, aztán leesett neki, hogy
arról az estéről beszélek, amikor begyógyszerezett a
szobájában. Megfogta a kezemet, és megcsókolta.
- Én is örülök, hogy én voltam, Cicc.
Átadtuk magunkat a pillanatnak, de aztán visszazökkentünk
a valóságba. Elhúztam a kezemet, és felegyenesedtem.
- Remélem, nem lett baj emiatt köztetek Sarah Jóval -
mondtam halkan. - Mármint sejtem, hogy ő nem tudja, de
fogalmam sincs, hogy van-e bűntudatod, amiért
megcsaltad. Sajnálom, ha van.
Grunt nem válaszolt rögtön, hanem egyenesen előrenézve
gázt adott.
- Sarah Jo nem a barátnőm, Cicc.
Erre felfigyeltem, úgyhogy megint rápillantottam.
- Tessék? Hogy érted, hogy nem a barátnőd? Láttalak
titeket együtt. Nekem nagyon úgy tűnt, mintha egy pár
lennétek.
- Hát pedig nem vagyunk. Régóta a legjobb barátom. Fess
nem szerette magával hozni, de engem megkedvelt,
úgyhogy néha elvitt magukhoz. Két öccse van. Egy-két éve
veszítették el az anyukájukat mellrákban.
Ledöbbentem.
- Állj meg! Húzódj le itt, Grunt! Beszélni szeretnék veled, és
azt akarom, hogy rám figyelj.
Úgy tett, ahogy kértem, és jobbra fordult a Griffin Roadon.
A hetvenes években nem volt ott más, csak narancsligetek.
Lazán befordult két fasor közé.
Leállította a motort, aztán felém fordult.
- Nem a barátnőm, de nagyon fontos nekem.
- Te mindig mézes-mázosan viselkedsz azzal is, aki nem a
barátnőd?
Csak néhányszor láttam őket együtt. Mindig fogták egymás
kezét, vagy éppen átölelték a másikat. Így belegondolva
viszont sohasem láttam őket csókolózni.
- Jo és én nagyon kedveljük egymást, de nincs benne semmi
olyan. Van barátja, már két éve ugyanaz a srác a gimiből.
Valami
Stephen.
- Ugye tudtad, hogy azt hittem, egy pár vagytok? Válaszolj,
Grunt! Azt akartad, hogy azt gondoljam, hogy jártok, igaz?
Nem mondott semmit, csak lenézett az ölébe.
- Jobb ez így, nem gondolod? - suttogta végül.
Nem hittem el, amit hallok. Gruntnak érzései vannak
irántam, és próbálja leplezni őket? Vajon tudta, hogy én is
éreztem iránta valamit még nyáron, és direkt szerelt le
azzal, hogy odahívta Sarah Jót a motelbe?
Megérintettem az arcát, és magam felé fordítottam.
Egymásra bámultunk. Szörnyen meg akartam csókolni, de
képtelen voltam elárulni Grizzt. Nem tudtam, mit csináljak.
Járt az agyam. Eszembe jutott, mennyire igyekeztem Grunt
közelében lenni, miután azt álmodtam. Akkor bukkant fel
Sarah Jo. Lehet, hogy direkt szerelt le?
- Mi ez az egész, Grunt? - szöktek könnyek a szemembe.
- Mindegy - felelte üres hangon. - Sohasem történhet meg,
ezt mindketten tudjuk.
Nem tudtam elengedni a témát.
- Ha megtörténhetne, akarnád? Akarnál engem?
- Cicc, én már azóta akarlak, hogy az első este megláttalak.
Ott ültél a gödörnél, és olyan bátor és gyönyörű voltál
abban a farmerben meg a virágos felsőben! Gondoskodni
akartam rólad. Nem tudtam, mit akar kezdeni veled
Monster, de szembeszálltam volna vele érted. Akkor még
nem tudtam, hogy Grizznek hozott el.
Élénken emlékeztem arra az estére. Emlékeztem rá, hogy
úgy éreztem, mintha figyelnének. Rögtön eszembe jutott a
szüzességem elvesztése utáni reggel: odamentem Grunt
szobájához, hogy megkérjem, hogy vigyen el. Megkérdezte,
mi volt rajtam az első este, nehogy véletlenül ugyanazt
vegyem fel. Abban felismerhettek volna.
Most már tudtam, hogy ez csak színjáték volt. Pontosan
tudta, milyen ruhában voltam a motelben töltött első
estémen.
Összevissza cikáztak a gondolataim. Nem tudtam, mit
mondjak. Nem is kellett mondanom semmit. Megtört a
varázs, amikor Grunt elfordította a slusszkulcsot. A motor
zúgása visszahozott a jelenbe, és szótlanul hajtottunk vissza
a motelbe.
Huszonötödik fejezet
ERRŐL AZ ESTÉRŐL SOHA TÖBBÉ NEM ESETT SZÓ. ÉLTÜK
tovább az életünket, mintha mi sem történt volna - semmi
lopott pillantás. Biztos mindketten ragaszkodtunk hozzá,
hogy meg sem történt az egész. Nem történhetett meg.
Kiradíroztuk az emlékezetünkből.
Egy jó dolog mégis kisült a beszélgetésből. Sarah Jo.
Miután megtudtam, hogy nem fűzik gyengéd szálak
Grunthoz, megnyílt a lehetőség valamire, aminek örültem:
a barátságra. Egyre jobban megszerettem Moe-t, de vele
őszintén szólva nehézkes volt a kommunikáció. Grizz és
Grunt pasik. A Jannel való kapcsolatom katasztrofális.
Vágytam egy barátnőre.
Elkértem Grunttól sarah Jo telefonszámát. Grunttal megint
olyan lazán tudtunk viselkedni egymás társaságában, mint
amikor úton voltunk Blue-ékhoz a hálaadás napi vacsorára.
Én kerestem meg először Sarah Jót, és rögtön működött
közöttünk a kémia.
Viszont nem indult valami könnyen. Az apja eleinte
ellenezte a barátságunkat. Fesst bizonyára zavarta, hogy a
lánya egy megszállott motoros banda vezetőjének kiskorú
feleségével barátkozik. Ki ne hibáztatta volna ezért?
Sarah Jo apja nem volt az a kemény bűnöző típus,
amilyenre egy motoros bandában számítana az ember.
Igazából véletlenül csöppent bele. A Fess becenév a
„professzor” rövidítése. A helyi főiskolán tanított.
Akkoriban a tanári karrier, három kisgyerek és egy haldokló
feleség között próbált egyensúlyozni. Túl sok volt neki.
Három hónappal a felesége halála után megkereste az
egyik tanítványának az apja. A diák bukásra állt Fess
tárgyából, ami megakadályozta volna, hogy lediplomázzon.
Fesst nem kellett megvesztegetni. Egyébként is úgy érezte,
hogy csalódást okozott a diákjainak, amiért nem állt
mellettük a felesége betegségének és halálának idején.
Megmondta az apukának, hogy ne aggódjon, a fia át fog
menni.
Az apukáról kiderült, hogy kábítószerügyi nyomozó. Azt
mondta Fessnek, hogy mindenképpen szeretné neki
meghálálni a dolgot. Ha Fessnek szívességre lenne
szüksége - mindegy, milyenre -, bátran forduljon hozzá.
Fess zsigerből érezte, hogy az ember komolyan beszélt,
amikor azt mondta, hogy bármiben hajlandó segíteni neki.
Alig egy hónappal később Fess éppen alkoholba fojtotta a
bánatát egy bárban, ahol találkozott egy fiatal bandavezér-
üdvöskével, Grizz-zel.
Fessnek hiányzott a felesége, három kisgyerek nevelésével
birkózott egyedül, igyekezett helytállni a munkájában,
ráadásul szörnyen el volt adósodva. A felesége hosszan
betegeskedett, és bár Fess munkája megadta a
társadalombiztosítást, az nem fedezte a teljes ellátást.
Pénzre volt szüksége. Különben elveszítette volna a házát.
Így kezdődött a dolog. Bekerült Grizz bennfentes hálójába.
Fess behajtotta a szívességet az apukán, aki boldogan
segített. Grizz pedig jól fizetett. Fess tehát ezzel
foglalkozott: nyilvántartotta Grizz informátorait és azokat,
akik más feladatokat végeztek neki. Feljegyezte! hogy ki
mivel foglalkozik, és mennyit kap érte. Az ő keze alatt
sohasem ment át pénz. Nem lépett kapcsolatba senkivel.
Sohasem használta az igazi nevét. Soha semmi sem kötötte
Grizzhez.
Végül vett magának egy Harley-t, és időnként kijött a
motelbe, A dzsekit viszont sohasem hordta. Sarah Jo csak
azért lett Grunt barátja, mert Fess sajnálta a motelben lakó
kisfiút, akit később nagyon megkedvelt. Gruntban bőven
rejlett lehetőség, és ő ezt látta.
Sarah Jo elárulta nekem, hogy Fess rendszeresen
ellátogatott Moe szobájába, amikor eljött. Jo tudta, hogy
mennyire hiányzik az apukájának az anyukája, de elfogadta,
hogy ő is csak ember. Szerinte lehet, hogy Fess érzett
valamit Moe iránt, de ha volt is köztük valami, jól titkolták a
többiek elől.
Sarah Jo elmesélte, hogy tényleg felismert, amikor először
látott. Persze több esze volt annál, mintsem hogy szóvá
tegye. Abba a suliba járt, amelyik időtlen idők óta az
enyémnek, a Stranahannek a riválisa volt: a Fort
Lauderdale High Schoolba. Mégis elég barátja volt a
Stranahanben ahhoz, hogy tudjon rólam. A kitűnő tanulóról,
akinek nyoma veszett. Arra gondoltak, hogy elszöktem.
Beszélt nekem a barátjáról, Stephenről. Két éve jártak
együtt, és Sarah Jo éppen közte és egy új srác között
őrlődött.
Eleinte döcögött a barátságunk, mert én nem sok helyre
mehettem, ráadásul egyikünknek sem volt jogsija. Gruntra,
Moe-ra, Grizzre vagy Fessre kellett hagyatkoznunk - vagy
arra, aki éppen ráért -, hogy néha eljussunk moziba, a
partra vagy egy távolabbi plázába.
Az akadályok ellenére mégis virágzott a barátságunk.
Amikor hozzámentem a férjemhez, ő volt a koszorúslányom.
Ott volt velem, amikor világra hoztam a két gyermekemet.
Ott voltam vele, amikor világra hozta a három gyermekét.
Odakint várt a szoba előtt, amikor Grizzt kivégezték.
Ő volt az egyik legjobb barátnőm, és a mai napig is az.
A hálaadás gyorsan eltelt. Már csak néhány hét volt hátra
karácsonyig. Sikerült néhányszor elmennem vásárolni
Sarah Jóval. Szép karácsonyi ajándékot találtam ki
Grizznek, de beletelt egy kis időbe. Megmondtam neki,
hogy csak később fogja megkapni. Szerintem sejtette, hogy
készítek neki valamit, hiszen nem volt saját pénzem, és nem
akartam az övéből elvenni, hogy ajándékot vegyek neki.
Inkább azzal foglalkozott, hogy ő mit adjon nekem.
Egyik este törökülésben írtam a leckét az ágyban. Grizz
éppen akkor lépett ki a zuhany alól, és amíg
megtörülközött, végig azzal nyaggatott, hogy mit szeretnék
karácsonyra. Én csak azt hajtogattam, hogy nincs
szükségem semmire, hiszen mindenem megvan, ami csak
kell, és amit szeretnék.
- Biztos van valami, amit szeretnél, Cicc. Bármi - győzködött
a fehér törülközőt a dereka köré kanyarítva. Átvágott a
szobán, és még mindig vizesen leült mellém az ágyra. -
Csak mondd meg, mi az, és megkapod. Nem érdekel,
mennyibe kerül. Nem érdekel, ha nehéz beszerezni. Bármit
kérhetsz, bébi. Akármit.
Becsuktam a könyvemet, és gyengéden megérintettem a
karját.
- Komolyan mondom, Grizz. Tényleg nincs semmi.
Félretolta a könyveimet, gyengéden lefektetett az ágyra,
aztán
egyetlen mozdulattal rám pattant, és közel hajolt az
arcomhoz.
- Oké - vigyorgott le rám, és megpuszilta a homlokomat. -
Mit szólnál egy kiránduláshoz? Kivehetnénk egy házat
Keysben pár hétre. Csak mi ketten.
Erre mosolyogva néztem rá, átöleltem a nyakát, és
megcsókoltam. Néhány másodperc múlva viszont eszembe
jutott valami: volt egy dolog, amit szerettem volna
megtenni.
- Tudod, van egy hely, ahová elvihetnél.
- Mondd meg, hogy hova, bébi! Eddie csinál neked
útlevelet. Elmehetünk Mexikóba, Párizsba vagy akárhova.
Csak mondd, hogy
hova!
- El akarok menni templomba.
Akármilyen hihetetlen, jobban hiányzott a templom, mint az
otthonom. Már nagyon fiatalon megtanultam a hitemre
hagyatkozni a túléléshez. Már hiányzott az az érzés, a
békesség. A tudat, hogy valaki odafent feltétel nélkül
szeret, és semmit sem kell tennem, hogy kiérdemeljem azt
a szeretetet. Nem kellett főznöm vagy számlákat fizetnem.
Csak egyetlen dolgot kellett tennem: elfogadni Jézus
Krisztust, mint Uramat és Megváltómat. Ez kilencéves
koromban történt meg.
Grizz megvakarta az állát, és felült.
- Már kíváncsi voltam, mikor jutsz el odáig, hogy ezt kérd.
Kérdő tekintettel néztem rá.
- Tudom, hogy templomba jártál minden vasárnap.
Hát persze hogy tudta.
- Cicc, nem vihetlek el abba a templomba. Sőt, szerintem az
sem lenne jó ötlet, hogy a partvidék bármelyik templomába
elvigyelek.
Évekkel később tudtam meg: Grizznek azt mondták az
informátorai, hogy a felekezetem - vagyis azon belül
különösen az egyik apáca - erőltette a nyomozást utánam.
Mary Katherine nővér különösen a szívén viselte a
sorsomat. Aggódott a kislányért, aki minden vasárnap
egyedül járt misére. Barátom és bizalmasom lett. Jobban
hiányzott nekem, mint Delia.
Ha megengedtem magamnak, hogy belegondoljak, arra
jutottam, hogy Delia egyáltalán nem hiányzott. Csak az
érzés, hogy van egy otthonom, ahol tudom, mire
számíthatok. Félelmetes volt egy motelben lakni, ahol
mindent áthatott a bizonytalanság. Ritkán hagytam arrafelé
kalandozni a gondolataimat, hogy vajon mi történik a
négyes szoba ajtaján kívül.
Így voltam képes évekig együtt élni a ténnyel, hogy a
férjem bűnöző: úgy tettem, mintha nem is lett volna igaz.
Persze, voltak dolgok, amiket nem tudtam elkerülni vagy
figyelmen kívül hagyni, és ilyenkor eljátszottam fejben egy
kis játékot. Azt a nevet adtam neki, hogy „meg sem
történt”.
Amikor a nyomozók nem voltak hajlandók együttműködni
Mary Katherine nővérrel, ő a keleti part floridai
szakaszának összes katolikus felekezetét mozgósította,
hogy reflektorfényben maradjon az eltűnésem. Bár ez csak
az egyházi köröket érintette, nagyon kedves volt tőle.
- Miért nem? - kérdeztem akkor Grizztől. - Ha egy kicsit
északabbra vagy akár délebbre mennénk Miami felé,
szerintem biztonságos lenne.
- Azért nem, mert nagyobb az esélye, hogy felismernek. De
van egy ötletem. Bízz bennem, majd én megoldom.
És megoldotta. A beszélgetésünk után sok éven át
eljutottam Florida nyugati partjára az Alligator Alley-n át.
Vagy maga Grizz vitt el, vagy pedig megkért rá valakit.
Nagyjából másfél óra volt az út. Néha már pénteken vagy
szombaton odavitt, és olyankor szállodában aludtunk. Ő
sohasem jött el velem a templomba, de mindig odakint várt.
Végül már a keleti parton is járhattam misére, miután
nyugat felé tolódott a terjeszkedés. Az első években viszont
Grizz állta a szavát.
A karácsony és a szilveszter hamar eltelt. Közeledett a
tizenhatodik születésnapom. Azt hittem, hogy Grizz talán
nem is tudja, mikor van. Tévedtem. Grizz mindent tudott.
Vagyis majdnem mindent.
Miután aznap reggel felkeltem, lefoglaltam magam a
szokásos teendőkkel. Grizz odakint csinált valamit
Chowderrel. Bekukucskált a szobába, és megkért, hogy
menjek ki. Amikor kiértem, egy csillogó fekete Pontiac
Trans Am állt az épület előtt.
- Tetszik? - mosolygott rám Grizz.
- Új kocsid van? Persze hogy tetszik! Imádom! Vigyél el egy
körre!
- Nem, te vigyél el engem egy körre! A tiéd. Boldog
szülinapot, Cicc.
Azzal átölelt, és megpuszilta a fejem búbját. Nem tudom,
min lepődtem meg jobban: azon, hogy emlékezett az igazi
szülinapomra, vagy pedig azon, hogy ilyen váratlan és
drága ajándékkal kedveskedett.
- Benne van a kulcs. Induljunk! - mondta. - Te vezetsz.
- Nem lehet.
- Miért nem?
- Mert nem tudom, hogy vezessek - pirultam el.
Grizz annyi mindent tudott az életemről, ez a lényeges
dolog mégis elkerülte a figyelmét.
- Tudom, hogy neked nincs igazi jogsid, de Ann Marie
O’Connellnek van.
Eddie csinált nekem egy új jogosítványt az esküvő után.
- De Grizz, én tényleg nem tudom, hogy kell autót vezetni.
Tudod: kormányozni, gázt adni meg ilyenek.
- Ezt hogy érted? Láttam tavaly az ideiglenes jogsidat.
- Igen, tavaly februárban letettem az írásbeli vizsgát, amire
kiadták, de csak nyáron kezdődtek volna a gyakorlati órák.
Nem kell megmagyaráznom, miért nem vettem részt rajtuk.
Grizz erre vicces arcot vágott, aztán elkezdett nagyon
röhögni.
- Erről meg hogyhogy nem tudtam?
- Nem tudom - nevettem én is. - De tényleg benézted.
- Ugorj be, menjünk! Megtanulsz vezetni.
A következő egy hónapban Grizz, Grunt, Chowder vagy
Moe volt az oktatóm. Mindig az tartotta az órát, aki éppen
ráért. A legtöbb időt viszont Grizz-zel töltöttem. Voltak
bizonyos szabályok, amikhez ragaszkodott. Legalábbis az
elején. Soha sehová nem mehettem egyedül. Soha nem
mehettem a régi lakóhelyem környékére. Ezekkel a
szabályokkal együtt tudtam élni, viszont volt egy kivétel,
ami már feldühített: Sarah Jóval sem mehettem sehová
kettesben.
Érveltem Grizznek, hogy korábban azt mondta: nem
mehetek egyedül sehova, márpedig ha Sarah Jo velem van,
akkor nem vagyok egyedül. Ráadásul maga Grizz vitt el
minket néha moziba. De ez sem segített, mert nem tetszett
neki az ötlet. Nem Sarah Jo miatt. Hanem azért, mert nem
akarta, hogy két fiatal lány furikázzon egyedül egy
Pontiacben.
- Akkor egy ronda régi roncsot kellett volna venned nekem -
kiabáltam.
Ez volt az első igazi vitánk, én pedig foggal-körömmel
harcoltam. Persze nem győztem. Napokig mérges voltam
rá. Levegőnek néztem. Nem főztem neki. Pláne nem
aludtam vele. Bezárkóztam az egyik használaton kívüli
motelszobába, ahol leckét írtam, olvastam, és csak enni
jöttem ki, meg hogy ránézzek Gwinnyre. Grizz békén
hagyott, ami csak még jobban felbőszített.
Aztán történt valami, amire nem számítottam: rájöttem,
hogy hiányzik.
Biztos azért, mert egy olyan otthontól szakítottak el, ahol
tulajdonképpen levegőnek néztek. Itt Grizz odafigyelt rám,
és ajándékokkal halmozott el. A kapcsolatunknak ezen a
pontján semmit sem tagadott meg tőlem - csak a
szabadságomat. Ha nem nézzük az első szexuális
élményemet Grunttal, soha nem is bántott.
Igazából szörnyen elkényeztetett.
Grizz hallgatag volt. Nem beszélt sokat, de mindig odaadó
volt. És nem csak szexuális értelemben. Szeretett hozzám
érni: nyilvános helyen vagy a gödörnél mindig fogta a
kezemet. Ha egyedül mentem ki a gödörhöz, akkor
magához húzott, és beültetett az ölébe. Minden áldott
reggel az óvó, meleg ölelésében ébredtem.
Próbáltam végiggondolni, hogy én mit adtam neki cserébe.
Hát, magamat, ha ez számít. A hűségemet. Kétségtelenül
megtalálhattam volna a módját, hogy megszökjek, és
szóljak Deliának és Vince-nek. De vajon elég a hűség?
Addigra bűntudatom támadt, úgyhogy visszamentem a
négyes szobába. Nem tudtam, hogy ő ott lesz-e.
Ott volt. Behunyt szemmel pihent a fotelban. Tudtam, hogy
nem alszik. Be volt kapcsolva a hifi. Az egyik albumomat
hallgatta. A Seals & Crofts Summer Breeze-e szólt.
Már saját lemezgyűjteményem volt. Ritkán egyezett az
ízlésünk Grizz-zel. Ő a kemény rockot szerette, ami nekem
is tetszett valamennyire, de a könnyebb zenéket is
kedveltem: a Loggins & Messinát, a Breadet, Paul Davist
vagy az ABBA-t.
- Mióta szereted te a Seals & Croftsot? - álltam fölé.
- Nem szeretem.
- Akkor miért hallgatod őket?
- Mert te szereted őket, én pedig téged szeretlek, és
hiányoztál.
Tényleg azt mondta, Hogy szeret? Nagyot dobbant a
szívem.
Grizz kinyitotta a szemét, és rám nézett.
- Meglepődtél, Cicc? - kérdezte csillogó zöld szemekkel. -
Hogy szerelmes vagyok beléd?
Nem tudtam, mit mondjak. Hiába magyarázta meg tavaly,
hogy miért van annyira oda értem, szerelemről még
sohasem beszélt.
Úgyhogy azt csináltam, ami eszembe jutott. Vele együtt ülő
helyzetbe állítottam a fotelt, aztán az ölébe ülve átöleltem.
- Én is szeretlek, Grizz.
És komolyan gondoltam. Valószínűleg jobban
megdöbbentem
rajta, mint ő.
Erre megcsókolt.
- Megtennél nekem valamit, bébi?
- Igen, Grizz. Bármit - mosolyogtam rá. Tudtam, mit fog
kérni, és szívesen teljesítettem volna.
- Nagyon fáj a fejem. Hoznál nekem egy kis aszpirint?
Hátrahúzódtam, és meglepve néztem rá.
- Persze.
- Mi a baj? - kérdeztem, miután visszatértem az aszpirinnel
meg egy pohár vízzel. - Túl sokáig voltál kint a napon, vagy
ilyesmi? Neked sohasem fáj a fejed.
- Á, szerintem csak a zenéd miatt van.
Huszonhatodik fejezet
ELJÖTT A MÁRCIUS, ÉS VÉGRE ELKÉSZÜLT GRIZZ KARÁCSONYI

ajándéka. Éppen végeztünk a vacsorával, ő pedig leült az

íróasztal mellé, hogy dolgozzon egy kicsit. Én bementem a
hálószobába az ajándékért. Nehéz volt.
Letettem a kis dohányzóasztalra, és rávigyorogtam.
- Boldog kései karácsonyt!
Grizz megfordulva észrevette az ajándékot. Mintha sokkot
kapott volna. Vagy nem volt hozzászokva az ajándékokhoz,
vagy azt hitte, hogy elfelejtettem, hogy tartozom neki
eggyel. Csak nézett.
- Most csak bámulni akarsz, vagy ki is bontod? - hecceltem.
Szó nélkül felállt, és egy kézzel fel akarta emelni a dobozt,
de szerintem meglepte a súlya.
- Hűha, mi ez?
- Ha kinyitod, kiderül.
Két kézzel megfogta, aztán leült vele a kanapéra. Mellé
ülve felhúztam a térdemet, és rátettem az államat. Lassan
elkezdte kibontani.
Egyszerű barna doboz volt a csomagolásban. Kinyitotta a
dobozt, és kivett egyet az egyenként becsomagolt darabok
közül. Nagyon figyeltem az arcát, miközben kibontotta az
elsőt.
Egyedi sakk-készlet volt, kézzel készült elefántcsont
bábukkal: koponyákkal és más szimbólumokkal.
Feltartotta az első bábut, és rám nézett.
- Hogy... ? Honnan szerezted ezt nekem, Cicc? Ha a többi
része is ilyen gondosan kimunkált, akkor egy vagyont
fizethettél érte.
- Nem számít. Tetszik? - fogtam körül még szorosabban a
térdemet. - Csak mondd, hogy tetszik! Ja, a tábla az ágyunk
alatt van. Túl nehéz ahhoz, hogy becsomagoljam. Tetszik,
ugye?
Hirtelen aggódni kezdtem, hogy jó ajándékot választottam-
e.
- Hogy fizetted ki? - kérdezte komoly arccal.
- Ez borzasztóan illetlen kérdés, Grizz! Ne aggódj! Nem
vettem el a pénzedből, ha erre gondolsz.
- Egyáltalán nem gondoltam erre. Csak nem értem, honnan
szedtél össze ennyi pénzt.
Óvatosan kicsomagolta az összes bábut, és egyenes sorba
rakta őket a dohányzóasztalon.
Tudtam, melyik pillanatban jött rá. Láttam az arcán.
Összesen csak kétszer láttam bepárásodott szemekkel.
Másodjára akkor, amikor megmutattam neki a lányunk
fényképét a börtönben.
- Zaciba vágtad a gitárodat - suttogta.
Igaza volt. Zaciba vágtam a gitáromat. Különleges gitár
volt, úgyhogy jelentős összeget kaptam érte. Hála az égnek,
Guido felmarkolta Delia garázsvásárán, még mielőtt más
elvitte volna. Delia sohasem hitt nekem, amikor mondtam,
hogy milyen értékes.
Ajándékba kaptam azt a gitárt 1969-ben. Kilencéves
voltam, Deliával és Vince-szel érkeztem Woodstockba, Delia
csak néhány kifestőkönyvet meg filctollat engedett, hogy
magammal vigyek. Egy fiatal pár mellett állítottuk fel a kis
sátrunkat. Bárcsak emlékeznék a
nevükre!
A fiúnak volt egy gitárja, amit kihozott, hogy játsszon rajta,
amikor nem lépett fel senki. Az első nap észrevette, hogy
bámulom. Szerintem mindketten sajnáltak, mert Delia és
Vince vagy totál kész volt, vagy pedig aludt. A srác
gitározni tanított. Megmutatta az alaphangokat, és
megengedte, hogy gyakoroljak a gitárján.
Hétvégén esett, úgyhogy elhalasztották a koncerteket.
Sártenger volt minden. A fiatal pár vasárnap késő este
hazament. A fiú odahívott, amíg a felesége pakolt, és azt
mondta, hogy szeretné, ha nálam maradna a gitárja, amíg
meg nem tanulok játszani rajta. A Csengőszót már
megtanultam, és szerinte azt jó dolog volt tudni, de
gyakorolnom kellett a hangokat is, amiket megmutatott.
Hozzátette, hogy a gitár régi, viszont jól be van hangolva,
és megtarthatom. Nagyon izgatott lettem.
Másnap reggelre az emberek nagy része eltűnt. Hangos
zenére ébredtem, ami annyira jó volt, hogy rabul ejtett. Jimi
Hendrix játszotta a Star-Spangled Bannen, az elektromos
gitárján. Próbáltam felébreszteni Deliát és Vince-t, de
teljesen kiütötték magukat. Mielőtt Jimi befejezte volna a
szettjét, fogtam az egyik fekete filcemet meg az újonnan
szerzett gitáromat, és odafurakodtam a színpad széléhez.
- Bocs, kicsi, nem engedhetünk be hátra - közölte a kapunál
egy férfi, akinek valami hivatalosnak tűnő biléta lógott a
nyakában. Túl kellett kiabálnia a zenét.
- A szüleim ott dolgoznak hátul, és nálam van az apukám
gitárja. Nagyon mérges lesz, amiért eltűntem. Kérem,
engedjen vissza, mielőtt még bajba kerülök - kiabáltam fel
neki a hazugságot.
Vagy hitt nekem, vagy rájött, hogy egy gyerek nem lehet
olyan veszélyes. Beengedett. Már hátul vártam Jimi
Hendrixet, amikor lejött a színpadról. Rögtön odarohantam
hozzá, és megállítottam.
- Aláírná, kérem, a gitáromat, Mr. Hendrix? Most hétvégén
tanultam meg játszani rajta - tettem hozzá, mielőtt
válaszolhatott volna.
Szerintem ez tetszett neki, mert szélesen elmosolyodott.
Csillogott az arca a verejtéktől, és a karjával törölte meg.
- Persze, van egy tollad vagy valamid?
Odaadtam neki a filcemet. Ráírta vele a gitárom hátuljára,
hogy „Gypsy Eyes, Jimi Hendrix, WS, 8/18/69”.
- Mi az a Gypsy Eyes? - kérdeztem a macskakaparást
kiolvasva.
- Mi a neved?
- Gwinny.
- Na, Gwinny, az egy dalnak a címe, amit tavaly vettem fel,
de mivel neked van a legnagyobb és legbarnább szemed a
világon, szerintem most rád illik.
- Köszönöm! - villantottam rá a legnagyobb mosolyomat.
Nem válaszolt. Csak mosolyogva továbbment.
Fogtam a frissen aláírt gitáromat, és elindultam arra,
amerről jöttem.
- Hé! A szüleid mérgesek lesznek, ha megint kimész az
apukád gitárjával - szólt rám a pasas a kapunál.
- Nem lesz semmi baj. A szüleim odakint vannak a
kempingben - feleltem mellette elballagva.
- Mi? Nem azt mondtad, hogy a szüleid itt dolgoznak?
- De, azt mondtam. Bocsánatot kérek, amiért hazudtam. De
megkértem Jimi Hendrixet, hogy írja alá a gitáromat! -
tartottam fel neki.
- Ügyes húzás - mosolygott rám.
Amikor Delia és Vince végre eléggé kijózanodott ahhoz,
hogy elmenjünk, megmutattam nekik az aláírt gitáromat.
Nem hitték el, hogy igazi az autogram. Eléggé
macskakaparás volt ahhoz, hogy azt gondolják, hogy én
csináltam. Vagy pedig túlságosan másnaposak voltak ahhoz,
hogy érdekelje őket.
- Igen, zaciba vágtam a gitáromat - válaszoltam Grizznek a
padlót bámulva. - Annyi mindent adsz nekem, és én csak
viszonozni akartam belőle valamennyit. Ne haragudj, hogy
ilyen sokáig tartott, de kézzel készült, és karácsonyig
semmiképp sem lehetett kész.
Grizz felállt és lenézett rám. Aztán kézen fogott, talpra
állított, és olyan szorosan átölelt, hogy alig kaptam levegőt.
- Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, Cicc.
Köszönöm! Imádom, és téged is imádlak - nyomott egy
puszit a fejem búbjára. - Most pedig menjünk, szerezzük
vissza a gitárodat!
Huszonhetedik fejezet
1 ELJESEN ELFELEJTETTEM, hogy emberrablás áldozata vagyok.
Továbbra is álcáztam magam, amikor elhagytam a motelt,
de feltételeztem, hogy az emberek egyszerűen
megfeledkeztek rólam. Ez nem zavart, hiszen nem akartam,
hogy megtaláljanak.
Mindig jöttek-mentek új emberek, és én mindent
megtettem, hogy elkerüljem őket. Tudtam, hogy kicsoda
Grizz. Hogy bűnöző. Mint az emberek többsége, akikkel
kapcsolatba került. Gyűlöltem, hogy a férfi, akit szeretek,
törvénytelen dolgokkal keresi a pénzt. Csak úgy tudtam
kezelni az egészet, hogy nem vettem róla tudomást. Ami
nem volt mindig könnyű.
Már majdnem egy éve ott laktam a motelben. Egyik nap
hangoskodást hallottam a gödör felől: kiabálást és lármát.
Lucifer és Damien ugatott. Grizz kiment megnézni, mi
történik. A zaj nem csillapodott, úgyhogy én is kimentem.
Beletelt néhány másodpercbe, mire rájöttem, mi folyik ott,
és amikor ez megtörtént, elszörnyedtem.
Egy fiatal pár volt. A férfit éppen megverték, a nőt pedig
megerőszakolták. Grizz csak ott állt, és egy pasassal
beszélgetett. Rá sem hederített az eseményekre. A kutyák
abbahagyták az ugatást, mert Grizz rájuk parancsolt, de ezt
leszámítva ugyanolyan eszeveszett nyüzsgés és hangzavar
volt. Nem hittem a szememnek.
A fiatal párt valamilyen trükkel vehették rá, hogy eljöjjenek
a motelbe. Az elkövetők nem rájuk pályáztak, hanem a
motorjukra. Csak viccből leckéztették meg őket.
Egyenesen Grizzhez mentem, és félbeszakítottam a
beszélgetést.
- Véget vetnél ennek, kérlek? Látod, mi folyik itt?
- Nem a te dolgod, Cicc - vetett rám szigorú pillantást. -
Menj vissza a szobába!
Körülnéztem, hátha találok ismerős arcot, de egyet sem
láttam. Hol van Grunt, Chowder vagy Moe? Monstert
láttam, ám ő nagyon is jól érezte magát. Biztos már azelőtt
megerőszakolta a lányt, hogy kiértem, mert éppen felhúzta
a sliccét, miközben oldalba rúgta a fiút. Felháborodtam.
Nem az én dolgom? Nemi erőszak tanúja voltam, az isten
szerelmére!
- Grizz, állítsd le őket! Kérlek, állítsd le őket a kedvemért.
Grizz bólintott a fazonnak, akivel beszélgetett. Őt akkor
ismertem fel. Chicónak hívták. Egyszer-kétszer láttam már
a motelben. Nem volt bandadzsekije.
- Miguel, vess véget ennek! - mondta Chico az egyik
kempingszéken ülő férfinak, aztán folytatta a társalgást
Grizz-zel.
Hála istennek! - gondoltam, és próbáltam véget vetni a
kezem remegésének. Mielőtt viszont köszönetet
mondhattam volna, végignéztem, ahogy a Miguel nevű fickó
odamegy a földön fekve zokogó lányhoz. Összerezzentem.
Miguel aztán a fiatal sráchoz ment, aki frissen megverve
ugyancsak a földön feküdt.
Úgy vetett véget a dolognak, hogy mindkettőnek
beleeresztett egy-egy golyót a fejébe. Ekkor voltam először
kivégzés tanúja.
Olyan gyorsan történt, hogy nem is tudtam reagálni rá.
Sokkot kaptam, de több eszem volt annál, hogy
hisztérikusan viselkedjek Grizz- zel ezek előtt az emberek
előtt.
Gyorsan visszamentem a négyesbe, és becsuktam magam
mögött az ajtót. Nekidőltem, hogy vegyek néhány mély
lélegzetet, de ekkor megint kinyílt, én pedig hátraestem
Grizz karjaiba. Elkapott és bevitt.
- Nem kellett volna kijönnöd.
- Tényleg? Komolyan, Grizz? Mi a fene volt ez? Te csak ott
álltál, miközben egy srácot megkínoztak, a barátnőjét pedig
megerőszakolták? - emeltem fel egyre inkább a hangomat,
mert már alig tudtam kordában tartani az indulataimat. -
Hogy hagyhattad ezt?
- Ez nem az én dolgom volt, Cicc.
- Ez a te területed, Grizz. A te embereid.
- Chico meg a kompániája nem hozzám tartozik. Miguel az
ő embere. Egy szállítmányt intéztek. Azok ketten járulékos
veszteségnek számítanak. Nem az én gondom. Nem is a
tiéd.
Azzal ellépett mellettem, és leült a kanapéra. Csípőre tett
kézzel követtem.
- Szóval lényegében azt mondod, hogy simán megvakítottad
Monstert, hogy megments egy kiscicát, de nem akartad
leállítani két ártatlan ember kivégzését? Grizz...
Hatásszünetet tartottam. Kalapált a szívem.
- Te csak bólintottál egyet, mire két embert kivégeztek.
- Cicc, nem nekem kellett velük foglalkozni - kapcsolta be a
tévét. - Te kérted, hogy állítsam le a dolgot. Nem tartozik
rám, hogyan intézték. Ha nem tetszik, ami odakint folyik,
akkor maradj bent. Vetted?
Nem hittem a fülemnek. Mintha addig egy másik Grizzt
láttam volna. Egy együttérzőt, aki kiscicákat ment, és az én
zenémet hallgatja. Olyat, aki gondoskodik róla, hogy a kis
felesége minden vasárnap eljusson a templomba.
Hihetetlen, mennyire naiv voltam. Ez mind igaz is volt rá,
de folyton kiment a fejemből, hogy nem a gyengédsége
miatt lett ennek a bandának a vezére. Hanem mert kemény.
Hidegvérű. Könyörtelenül megszerzi, amit akar.
Megfogadtam a tanácsát. Olyan gyakran maradtam bent,
amennyire csak lehetett.
Utána még napokig zakatolt az agyam. Azon gondolkodtam,
hogy csinálhattam-e volna valamit másképpen. Persze hogy
csinálhattam volna. Besétálhattam volna a szobába, hogy
hívjam a rendőrséget. De megmentettem volna vele azt a
két embert? Nem.
Több mint valószínű, hogy Grizzhez eljutott volna a hír, még
mielőtt kiér a rendőrség, és a többiekkel együtt én is a
mocsárban végeztem volna. Ezt mondjuk nem tartottam
valószínűnek, ám inkább bele sem gondoltam, mit művelt
volna velem Grizz, ha tényleg feldühítem.
Újra és újra végigjátszottam a fejemben az egészet. Ha
bejelentést teszek, azzal lehet, hogy embereket mentek
meg a haláltól? Talán. De mi más történne? Vissza akarok
térni a régi életembe Deliához és Vince-hez? Börtönben
akarom látni Grizzt, Moe-t, Chowdert és Gruntot? Látni
akarom, ahogy Blue rács mögé kerül, és szétesik a
családja? Mi lenne Fess-szel?
Az az igazság, hogy nem tudtam ugyan, miféle
bűncselekmények folynak a motelben, de nem lehettek
rosszabbak a gyilkosságnál.
Vagy mégis?
Próbáltam Grizz-zel beszélni erről, de sohasem avatott be.
- Jobb neked, ha nem tudsz bizonyos dolgokról.
Csak ennyit válaszolt.
A Chicóval és a kompániájával történt eset után
észrevettem, hogy Grizz még inkább a kedvemben akar
járni, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Egyébként is
elkényeztetett.
De akkor megváltozott valami, másképpen kezdett bánni
velem. Nem tudom megmagyarázni, az viszont biztos, hogy
éreztem. Szerintem hiába állt ki határozottan amellett,
hogy nem hajlandó erről beszélni, titokban aggódott, hogy
talán túl sok volt nekem, amit akkor láttam. Esetleg azon
rágódott, hogy már nem fogom szeretni őt. Nem tudom.
De aztán történt valami, amitől beigazolódott a gyanúm.
Egy héttel később, szombat délután éppen a nyugati partra
indultunk a templomba. Összepakoltam a kis
utazótáskámat. Jó időt ígértek, úgyhogy Grizz motorral
akart menni. Az ágy végében állva megkérdezte, hogy nem
akarom-e inkább a kocsimat vezetni. Szerettem az autómat,
de még jobban szerettem vele motorozni. Úgy tűnt, mintha
csak azért mondanám ezt, hogy boldoggá tegyem, pedig
tényleg igaz volt.
Pont ekkor vágódott ki az ajtó, és Moe rohant be rajta
eszeveszetten. Folytak a könnyei. Megfogta Grizz karját, és
az ajtó felé húzta. Nem kellett rángatnia. Mindketten riadó
üzemmódba kapcsoltunk, és kiszaladtunk, ahogy csak
bírtunk.
Odakint követtük Moe-t a motel udvarának széléhez, ahol
megláttuk Damient. A hatalmas kutya az oldalán feküdt,
Lucifer pedig idegesen ugrált körülötte sírva és vonyítva.
Előbb hallottuk, hogy mi a gond, mint hogy láttuk volna.
Egy hatalmas csörgőkígyó ágaskodott fel, hogy rávesse
magát Luciferre. Lucifer ki tudta kerülni, aztán folytatta az
ugatást és a járkálást. Amint elég közel értünk hozzájuk,
Grizz felemelte a bal kezét, és intett, hogy maradjak hátul.
Mire észbe kaptam, már elő is húzott egy pisztolyt hátulról
a nadrágjából. Egyetlen lövéssel
megölte a kígyót.
- Biztos a fészkét védte - jelentette ki. - Máskülönben
elsiklott volna, miután megharapta. Nem maradt volna itt
küzdeni.
Semmit sem tudtam a kígyókról, ezért csak bólintottam,
mintha tudtam volna, miről beszél.
Azt mondta, hogy szálljak be a kocsimba. Berohantam a
négyesbe, és megfogtam a slusszkulcsot. Odaszaladtam a
kocsihoz, és bepattantam. Indítottam, aztán odahajtottam
hozzá. Ölben hozta Damient, és szólt, hogy üljek át az
anyósülésre. Üresbe tettem a kocsit, átugrottam a másik
ülésre, majd megvártam, hogy berakja Damient az ölembe.
Chowder ekkor jött ki, hogy mi ez a lárma.
- Hívd az állatorvost, és mondd meg neki, hogy
csörgőkígyómarás! Úgy tűnik, hogy talán kétszer marta
meg. Tíz perc múlva ott leszek - válaszolta Grizz, és Moe-
hoz fordult. - Te nem jöhetsz.
Szerintem Moe erre számított, de láttam rajta, hogy fáj
neki, és aggódik Damienért. Még inkább átláttam a dolgot,
amikor odaértünk Davie-be az állatorvoshoz. Hát persze
hogy Moe nem jöhetett. A földbirtokos közösség tagjaként a
családja lovakat nevelt, így valószínű, hogy az állatorvosi
rendelőben valaki felismerte volna.
Chowder beszélhetett velük, mert már vártak, amikor
leparkoltunk. Grizz kiszállt, hogy kivegye Damient az
ölemből. Hoztak egy gurulós hordágyat, de Grizz nem
törődött vele. Miután kapcsoltak, hogy Grizz nem fogja
ráfektetni Damient, felrohantak a lépcsőn, és kinyitották
előtte az ajtót. A két asszisztens nyomában bementünk a
várón keresztül az egyik kezelőhelyiségbe, ahol Grizz
lefektette egy asztalra Damient. Ott volt az állatorvos, aki
azt mondta, hogy odakint várjunk.
Nem mentünk vissza a váróba, inkább az ajtó mellett ültünk
le két székre. Nem vettem észre, hogy mások is várnak,
amikor besiettünk, de úgysem számított. Gondoltam, hogy
egy halálos kígyómarás elsőbbséget élvez.
Mintha egy örökkévalóságig várakoztunk volna, de igazából
egyáltalán nem is telt el sok idő. Az állatorvos kijött, és
elmondta, hogy Damien infúziót kap az ellenméreggel és jó
adag antibiotikummal. Legalább egy hétig bent kell
maradnia a klinikán. Figyelni fogják a harapásnyomok
környékét, és hogy továbbra is pozitívan reagál-e a
kezelésre. Az állatorvos hozzátette, hogy teljes felépülésre
számít, de még korai lenne ilyet ígérni. Mondta, hogy
menjünk haza, és reggel hívjuk fel. Hosszúnak ígérkezett a
hét.
Grizz kezet fogott vele, aztán kinyitotta nekem az ajtót,
hogy kimenjek a váróba. Megálltunk az asztalnál a
recepción, és szóltunk az ott ülő lánynak, hogy másnap
rendezzük a számlát. A lány megrebegtette Grizznek az
összecsomósodott festékkel kikent szempilláit, és azt
válaszolta, hogy rendben. Aztán átvágtunk a várón, és nem
is figyeltünk rá, hogy kik vannak ott.
Grizz éppen a bejárati ajtót tartotta előttem nyitva, amikor
meghallottam egy hangot.
- Ginny? Ginny Lemon, te vagy az?
Huszonnyolcadik fejezet
MINDIG LEHET ARRÓL HALLANI, hogy a halál árnyékában lejátszódik az
ember előtt az élete. Régen titokban azon töprengtem, hogy
lehet ez. Egy egész élet másodpercek alatt? A balesetek
szemtanúi pedig azt mondják, hogy mintha lassított
felvételen látták volna az eseményeket, és minden apró
részletre emlékeznek. Egészen addig nem hittem az ilyen
történetekben.
Addig a napig, amikor csaknem egy év után először
hallottam azt a nevet.
Rögtön láttam Grizz arckifejezését. Tudtam, hogy abban a
pillanatban úgy érezte, hogy elveszített. És azt is tudtam,
hogy tényleg megváltozott benne valami a kivégzések óta.
Grizz tudta, hogy valami visszafordíthatatlan dolog történt,
amikor tanúja voltam azoknak az eseményeknek a
gödörnél. Aggódott, hogy talán el akarom hagyni, most
pedig szembe kellett néznie a lehetőséggel. Már nem állta
meg a helyét a fenyegetés, hogy Deliának és Vince-nek baja
eshet. Nem kellett volna szökéssel próbálkoznom, ha valaki
felismer. Csak annyit kellett volna tennem, hogy
megfordulok, és azt mondom az illetőnek, hogy igen, én
vagyok. Ennyi az egész. Rengeteg tanú volt a váróban.
Grizznek két választási lehetősége lett volna. Vagy megfog,
és kivonszol a kocsihoz, vagy egyedül elmenekül onnan. Az
egyik azzal a kockázattal jár, hogy elveszít engem, a másik
pedig azzal, hogy nem tud visszajönni Damienért.
Ekkor állt meg az idő. Ha az egész életem nem is, de az
elmúlt egy évem lejátszódott előttem. Találkozott a
pillantásom Grizzével, és ösztönösen tudtam, mit fogok
csinálni.
Az ajtóban megállva hátrafordultam, hogy ki szólt hozzám.
Rögtön felismertem: Diane Bergen Nem voltunk barátok,
de több órára is együtt jártunk. Kedves lány volt.
Hasonlítottunk abban, hogy ő sem volt menő, viszont nem is
számított számkivetettnek.
Szörnyen meggyőző brit akcentussal szólaltam meg.
- Hogy én, drágám? Hozzám beszélsz?
Ezen meglepődött.
- Ööö... igen. Hasonlítasz az egyik iskolatársamra, aki
eltűnt. Szerintem jövő hónapban lesz egy éve. Az
ikertestvére lehetnél.
- Amelia vagyok, az unokatestvéremhez jöttem látogatóba -
hazudtam a kamu brit akcentusommal.
- Ne haragudj! Csak olyan hihetetlen, hogy nem Ginny
vagy! Elképesztő a hasonlóság köztetek.
- Nem, drágám, te ne haragudj! Bárcsak én lennék a
barátnőd! Remélem, egyszer majd megtaláljátok.
Grizz kézen fogva kisétált velem a kocsihoz. Nem mondott
semmit. Elindultunk vissza a motelbe, és én törtem meg a
csendet.
- Szerinted elhitte? - kérdeztem halkan.
- Igen. Basszus, szerintem még én is elhittem - felelte
csodálkozva. - Mégis hol tanultál meg úgy beszélni?
- Jaj, tudod, mennyire szeretem a Masterpiece Theatert!
- Nem tudtam, mit fogsz csinálni - vetett rám oldalpillantást
vezetés közben Grizz.
Erre nem válaszoltam.
- Tudod, hogy nem engedtelek volna el, ugye?
Kivonszoltalak volna a kocsihoz, és meg sem álltam volna.
Elvittelek volna valahova máshova, ahol senki sem talál
ránk.
- Es a motel? - kérdeztem meglepetten. - A kocsid, a
motorjaid, a pénzed, a kutyáid?
- Nem számítanak. Megvan a módja, hogy minden cuccomat
visszaszerezzem, ha kell.
- Azt akarod mondani, hogy ha valahol felismernének, és
lenne rá esély, hogy megmentsenek vagy megtaláljanak,
akkor sem mondanál le rólam?
- Soha, Cicc. Soha.
Az út hátralévő része csendben telt. Amikor odaértünk a
motelbe, megkérdezte, hogy szeretném-e, ha valaki elvinne
reggel misére. Ő visszamegy Damienhez a rendelőbe, de
szerinte nem kéne vele mennem.
- Nem, kihagyhatom a holnapi misét. Itt akarok lenni
melletted.
Tudtam, hogy ezzel boldoggá teszem. Összeütöttem egy
gyors
vacsorát, aztán kiment egy kicsit a gödörhöz. Mire
visszaért, már ágyban voltam. Befeküdt mellém, és
magához húzott.
- Ébren vagy? - suttogta.
- Most már igen.
- Helyes - bújt oda a nyakamhoz.
- Miért?
- Szeretném, ha disznó dolgokat mondanál nekem.
Ez új volt, úgyhogy nevettem.
- Tényleg? És mit is mondjak pontosan?
- Á, az mindegy. Használd a fantáziád!
- Nincs túl sok tapasztalatom a disznó dolgok mondásában,
de megpróbálom - pirultam el.
- Megtennél nekem egy apró szívességet?
- Persze.
- Tudnád azzal a brit akcentussal mondani őket?
Damien felépülése gyorsabb volt a vártnál, és
eseménytelenül telt. A kígyó előtt sohasem jutott eszembe,
hogy a mocsár milyen veszélyeket rejteget. A néha
felbukkanó aligátorokat leszámítva sohasem gondoltam
más ártalmas teremtményekre. Egészen mostanáig.
Megint napirend szerint éltünk, engem pedig lefoglalt a
levelező iskola. Mire észbe kaptam, már 1977-et írtunk, és
Ann Marie Morgan O’Connell egy érettségi bizonyítvány
büszke tulajdonosa volt. Ginny Lemon csak egy évvel
később vizsgázott volna. Már jól vezettem, és a legtöbb
helyre eljutottam, ahová akartam, de még mindig követnem
kellett Grizz szabályait. Gondoltam, hogy ez pár hónapon
belül változni fog.
De mégsem voltam elégedett a helyzettel. Többet akartam.
Unatkoztam. Szellemi kihívásra volt szükségem. Amit
véletlenül találtam meg.
Már majdnem két éve laktam a motelben. Egyik nap a
kanapén ülve lakkoztam a lábkörmömet. Grizz az
íróasztalánál dolgozott. Sohasem gondoltam bele, hogy
miféle papírmunkát végezhet. Gyanítottam, hogy biztos a
törvénytelen dolgokkal van összefüggésben, és mint ahogy
egyszer említette, minél kevesebbet tudtam azokról, annál
jobb. Éppen végeztem a lakkozással, és visszacsavartam az
üvegre a kupakot, amikor Grizz az öklével az asztalra
csapott. Összerezzentem.
- Francba! - kiáltotta.
- Mi az? Mi a baj?
Még szerencse, hogy kész voltam a körmeimmel. Olyan
hangosan akadt ki, hogy talán elrontottam volna a festést.
- Csak próbálok dűlőre jutni ezekkel az átkozott számokkal.
Ez nem a szakterületem.
- Amúgy mit is csinálsz pontosan azokkal a számokkal?
- Mérleget vonok ebből a kibaszott bankszámlakivonatból.
Három hónapja nincs egyensúlyban a bevétel meg a kiadás,
és fogalmam sincs, miért.
Rögtön felélénkültem.
- Bankszámlakivonat? Hadd nézzem! Tudok segíteni.
Imádok számokkal dolgozni.
- Á, úgyis rá fogok jönni.
- Komolyan mondom, Grizz. Nagyon szeretnék segíteni.
Fogadjunk, hogy rájövök, mi a gond!
Ekkor hátrafordult, és rám nézett. Láttam rajta, hogy
számba veszi a lehetőségeket. Ki volt akadva annyira, hogy
hagyjon segíteni, ugyanakkor nagyon óvatosnak kellett
lennie, hogy távol tartson az üzleti ügyeitől.
- Lehetnék olyan, mint egy titkárnő vagy könyvelő. Nem
kell tudnom a részleteket arról, hogy honnan jönnek azok a
számok. Hidd el, hogy engem csak a számok érdekelnek,
Grizz! Örülnék a kihívásnak.
Nem válaszolt rögtön. Ebből tudtam, hogy győztem.
Felugrottam, és a sarkamon egyensúlyozva elindultam felé,
hogy ne tegyem tönkre a friss pedikűrt.
- Oké, Cicc - mondta végül. - Az egész a tiéd. De semmi
kérdés. Csak mérleget vonsz a csekk-könyvből. Itt vannak a
régi kivonatok -húzta ki az egyik fiókot.
Leültem, és munkához láttam. Nagyon hamar rájöttem, mi
a probléma. Egy korábbi adat mínuszban szerepelt plusz
helyett.
Miután több könyvelési hibából összejött még 21,65
dollárnyi különbség, már értettem, Grizz miért nem találta
meg őket. Csupán egy kis türelem kellett volna hozzá.
Így kezdtem el a pénzügyeivel foglalkozni. Nemsokára
megtudtam, hogy nem csak egy álnevet használ. És
mindegyikhez tekintélyes bankszámla tartozott.
Egy kicsit jobban belemerültem a dolgokba, aztán egyik
délután csak úgy mellékesen megkérdeztem:
- Miért hagyod ezt a sok pénzt ott állni haszon nélkül?
Miért nem fekteted be?
Egy éven belül Grizznek - és a sok álnevének - jó kis tőzsdei
portfoliója lett. Szép summát kerestem neki. Titokban azt
reméltem, hogy felhagy a bűnözéssel, ha segítek neki
másképpen pénzt keresni.
Újabb naiv feltételezés.
Huszonkilencedik fejezet
EGYMÁSBA FOLYTAK A NAPOK, ÉS MIRE ÉSZBE KAPTAM, MÁR

majdnem három éve laktam a motelben. Nem mintha

eseménytelenek lettek volna az évek. Emlékszem valamire,
ami pár hónappal azután történt, hogy elkezdtem intézni
Grizz könyvelését. Sarah Jóval úgy terveztük, hogy a parton
töltünk egy napot. Odahajtottam kocsival a házukhoz,
onnan pedig az övével mentünk tovább. Grizznek dolga volt
Eddie-nél, úgyhogy addig követett, onnan pedig egyedül
mentem. Egyáltalán nem volt messze, mégis apró
győzelemnek éltem meg, és Grizz vezetésre vonatkozó
szabályainak aznap lett vége.
Sarah Jo nagyon szép környéken lakott a Federal Highway
óceán felőli oldalán. Régebbi, de jó karban lévő házak
voltak ott. Tizenegyre értem oda, és leparkoltam a kocsija
mellé a feljáróra. Nyitva volt a garázsajtó. Kiszálltam, hogy
bepakoljam a strandcuccomat a nyitva hagyott kocsijába,
aztán bekopogtam a bejárati ajtón. Éppen hétköznap volt,
az öccsei táboroztak, Fess pedig nyári kurzust tartott az
egyetemen. Sarah Jo tehát egyedül volt otthon.
- Kész vagy? - kérdeztem, amikor ajtót nyitott.
- Aha. Csak ki kell hoznom a nyugágyakat a garázsból.
Kértem, hogy használhassam a mosdót, ő pedig azt mondta,
hogy
elkezd bepakolni a kocsiba. Kisebb volt az autója, talán egy
Pinto.
Tökéletesen illett hozzá. Mire kijöttem, a kocsija előtt állt,
aminek fel volt nyitva a motorházteteje, és két sráccal
beszélt, akiket nem ismertem.
- Mi az? - érdeklődtem feléjük közelítve.
- Nem indul - meredt rá a motorra Sarah Jo. - Sam lehet,
hogy tud nekem segíteni.
- Telefonáljak, hogy most az egyszer mehetünk-e az
enyémmel?
Mielőtt válaszolhatott volna, az egyik srác megszólalt.
- Szerintem meg tudom csinálni - mondta a fiatalabbik. Sam
volt az, a szomszéd. Most már felismertem. Rendes srác,
kicsit idősebb Jónál, és tudtam róla, hogy nemrég
belekeveredett valamibe. Érettségi után rossz társaságba
került. Szerintem Jo azt mesélte, hogy vandalizmus,
kábítószer meg a szokásos dolgok miatt vitték be a
rendőrök. Vanessa, az anyukája egyedül nevelte, és
segítséget kért Fesstől, hogy ki tudja hozni a börtönből. Jo
biztosra vette, hogy Vanessa tud a motoros bandáról, illetve
Fess lehetséges részvételéről, de ettől még rendes volt. A
saját dolgával foglalkozón, tartotta a száját, és sohasem volt
távolságtartó. Nagyon kedvesen viselkedett a családdal,
amikor évekkel ezelőtt meghalt Jo anyukája, és azóta
meleg, baráti viszonyban voltak. Természetesnek tűnt, hogy
pont Fesshez forduljon segítségért.
Fess kihozta Samet a börtönből, és segített neki beiratkozni
egy iskolába, hogy szakmát tanuljon. Azóta nem hallottam
felőle, ezért gondoltam, hogy minden rendben: még otthon
lakik, de remélhetőleg kimarad a balhékból. A másik fiút
viszont, akivel volt, nem ismertem.
- Cicc, emlékszel Samre a szemközti házból?
- Szia, Sam - üdvözöltem mosolyogva. - Hogy vagy?
Remélem, minden oké.
Erre felpillantott, és szélesen rám vigyorgott. Hűha! Nem is
emlékeztem rá, hogy ennyire helyes. De aztán eszembe
jutott, hogy akkoriban nem nagyon vettem észre más
férfiakat.
- Örülök, hogy látlak, Cicc - mosolygott még kedvesebben. -
Igen, minden oké. És nálad?
- Tök jól vagyok. De még jobban leszek, ha meg tudod
javítani Jo kocsiját.
- Engem be sem mutatsz?
Addig nem is figyeltem a másik srácra, de most ránéztem.
Nem tetszett, amit láttam. Először is a kocsimnak dőlve
sörözött. Harmincas lehetett, szóval egy kicsit öreg ahhoz,
hogy Sammel lógjon, és ápolatlannak tűnt. Nem köszöntem
neki, csak bólintottam, aztán megint a motorteret néztem
Sammel és Jóval.
- Ő Neal - közölte Sam anélkül, hogy felpillantott volna.
- Hölgyeim, ti nem úgy néztek ki, mint egy motoros banda
tagjai - jegyezte meg Neal eltúlzott délies hadarással.
- Fogd be, Neal! - intette le Sam, mielőtt válaszolhattunk
volna.
- Ne csináld már, Sam! Te dicsekedtél vele a sitten, hogy
valami motorosok fognak kihozni. Hogy vannak
kapcsolataid - mondta Neal, és lesújtó pillantást vetett a
házra. - De csak úgy tűnik, hogy egy öregember néhány
gyerekkel. Felszállt valaha arra az apucid? -kérdezte Sarah
Jótól, és Fess garázsban álló motorja felé biccentett.
Neil meg sem várta a választ, rögtön elindult a garázs felé.
Sam addigra teljesen megsemmisült, és folyamatosan
bocsánatot kért Sarah Jótól, miközben kérlelte Nealt, hogy
fogja be a száját, és menjen el.
Most már kezdtem érteni a helyzetet. Sam biztos akkor
ismerkedett meg Neallel, amikor néhány hónapja
börtönben töltött egy kis időt. A mostani kapcsolatukat
viszont nem láttam át. Azt hittem, hogy Sam jó útra tért, és
azon is maradt. Nem tudtam, hogy fér bele ebbe Neal.
- Hívjuk fel Grizzt Eddie-nél! - suttogtam Jónak.
Sam meghallotta, mire kifürkészhetetlen arcot vágott.
Félelem látszott rajta? Vagy megkönnyebbülés? Jo
odasietett a bejárati ajtóhoz. Neal felült Fess motorjára, és
brummogó hangot hallatott, közben pedig odakiáltott
Jónak:
- Jaj, felhívod az öregedet, a nagymenő rosszfiút a
bandában? Hát csak menj, és csináld, kislány! Fogadjunk,
hogy rá tudom venni, hogy ideadja egy körre ezt a
cukiságot. Tudod, mit? Ne is várjuk meg a válaszát! Add ide
a kulcsot!
Sarah Jo nem foglalkozott vele, csak bement a házba. Én
imádkoztam, hogy Grizz még mindig ott legyen Eddie-nél.
Kérlek, legyen ott! Kérlek, legyen ott! Ez még jóval a
mobiltelefonok előtt történt. Közben igyekeztem fejben
összeállítani egy tervet arra az esetre, ha Grizz mégse
lenne ott.
- Mi ütött ebbe a pasasba? - fordultam Samhez.
- Nem tudom lerázni, Cicc - válaszolta halkan. - És soha egy
szót sem mondtam neki a bandáról. Esküszöm! Biztos a
börtönben hallott dolgokat. Amióta a szabadulásom után öt
nappal felbukkant, úgy tesz, mintha a legjobb barátok
lennénk. Nem tudom, mit akar tőlem, és tényleg fogalmam
sincs, hogy szabaduljak meg tőle. Nem mondta ki
egyenesen, de utalt rá, hogy bántaná az anyukámat. Adtam
neki pénzt, hogy eltűnjön, de azóta is fel szokott bukkanni
váratlanul és hívatlanul, mint például ma délelőtt. Nem
akarok balhét.
- Minden rendben lesz. Ne aggódj, Sam!
- Nem akarok balhét a bandával, Cicc.
- Mondtam, hogy ne aggódj.
Sarah Jo pont ekkor nyitotta ki az ajtót, és bólintott nekem.
Ebből tudtam, hogy már úton a segítség.
- Most haza kell menned - mondtam Samnek. - Menj be a
házba, és ne gyere ki! Oké?
- Nem hagyhatlak itt téged meg Jót ezzel az őrülttel. Nem
lenne helyénvaló.
Egy kis ideig még ott álltunk, és hallgattuk Neal
hablatyolását a garázsból. Intettem Jónak, hogy rendben
vagyok, és zárja kulcsra a bejárati ajtót. Tudta, hogy
tényleg megleszek, így habozás nélkül úgy tett.
Neal pont ezt a pillanatot választotta, hogy elkezdjen
kiabálni Sarah Jóval. Nyílt egy ajtó a garázsból a konyhába,
ami hiába volt becsukva, a pasas tudta, hogy hallja.
- Hozd ide a kulcsot, te kis kurva! Akkor elhúzok innen, és
semmi rossz nem fog történni - ordította negédes hangon. -
Motoros banda... persze, lófaszt.
Meghallottam, hogy közeledik egy motor. Végre! Alig tíz
perc alatt megérkezett, mégis egy órának tűnt.
- Most menj, Sam! - mondtam neki halkan és
jelentőségteljesen. - Most! Csukd be az ajtót, és ne gyere
ki! Kérlek, menj! Rendben leszünk. Tudod, ki jön, ugye?
Erre csak bólintott, és azt suttogta:
- Ne haragudj, Cicc!
Azzal átsétált az utca túloldalára, bement a házba, és
becsukta maga mögött az ajtót.
Sarah Jo kocsijának hátuljára támaszkodtam. Grizz úgy
húzódott le a padkára, mintha az égvilágon semmi baj sem
lenne. Neal biztos meghallotta, mert hirtelen csend támadt
a garázsban. Grizz leállította a motort, és leszállt, aztán
végigsétált a kocsifeljárón.
- Hoztál erősítést? - kérdeztem, amikor odaért hozzám. -
Vársz segítséget?
- Te várj itt, édes! - felelte, miután csak forgatta a szemét.
Biztosra vettem, hogy Grizz el tudja intézni Nealt, viszont
aggódtam, hogy a fickónál fegyver lehet, amit nem vettem
észre. Bármikor előhúzhat egy pisztolyt, hogy rálőjön
Grizzre.
Csak hát Grizznél is mindig volt fegyver. Valószínűleg nem
kell aggódnom.
Nem követtem Grizzt a garázsba. Jo kocsija előtt álltam
meg karba tett kézzel. Még mindig fel volt hajtva a
motorháztető, a mellette álló autóm pedig eltakarta a
kilátást, így nem látszott, mi történik odabent.
Megkönnyebbültem. Nem akartam, hogy valami kotnyeles
szomszéd kihívja a rendőrséget. Még mindig nem tudtam,
hogy fogja Grizz elintézni Nealt, de nem kellett sokáig
várnom.
Amíg Grizz végigsétált a kocsifeljárón, Neal leszállt Fess
motorjáról. Láttam, ahogy reszket, amikor Grizz belépett a
garázsba.
- Jaj, baszki, haver! Sajnálom, öreg. Esküszöm, nem tudtam,
hogy te vagy az - szólalt meg remegő hangon Neal. - Csak
szívattam egy kicsit a kölyköket.
Ismerte Grizzt. Érdekes.
Grizz csak ott állt lazán lógó karokkal, és hagyta Nealt
hadoválni.
- Hallottam pár balféket arról beszélni a sitten, hogy a
srácnak vannak barátai egy motoros bandából. Nem
tudtam, hogy a te bandád az, öreg. Esküszöm. Sohasem
mondtak nevet. Már megyek is, mintha mi se történt volna.
Neal mögé pillantva láttam, hogy Jo kinéz a garázst a
konyhával összekötő ajtón. A világ legszélesebb vigyorát
villantotta rám. Visszamosolyogtam rá.
- Térdelj le!
- Mi? Mit akarsz csinálni velem, ember? Kérlek, ne nyírj ki!
- Térdelj le, te faszkalap!
Neal zokogva térdre ereszkedett. Most már még jobban
reszketett. Grizz háttal állt nekem. Lassan odament
Nealhez, és hallottam, hogy lehúzza a sliccét.
Micsoda? Miért húzza le a sliccét?
Neal megint nyivákolni kezdett.
- Jaj, öregem, nem vagyok köcsög! Mit csinálsz?
Ja, mit csinálsz?
- Nyisd ki a szád! - mordult rá Grizz.
- Fúj, haver, ne kelljen már ezt csinálnom, légyszi!
Sarah Jóval egymásra néztünk. Akkorára kerekedett a
szeme, mint egy kistányér.
- Most azonnal nyisd ki a kibaszott szádat! - kiabálta Grizz.
Neal úgy tett, ahogy mondta, de Grizz nem lépett hozzá
közelebb.
Mielőtt rájöttem volna, mi történik, Neal fuldokolni kezdett.
Ekkor jöttem rá, mi folyik itt. Belevizelt Neal szájába.
Neal elhányta magát. Grizz hátralépett, és felhúzta a
sliccét. Neal négykézláb összehányta Jo garázsának
padlóját. Amikor befejezte, a sarkára ülve behunyta a
szemét.
- Sarah Jo, kicsim, lennél olyan kedves, hogy hozol nekem
egy kanalat?
- Persze, Grizz.
Jo visszatért a kanállal, és Nealt meg a hányást megkerülve
átadta Grizznek. Grizz Neal felé nyújtotta a kanalat, és azt
mondta neki:
- Edd meg! Mindet!
Miközben igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni,
hogy ne foglalkozzak azzal, amit Neal csinál - és nem
igazán jártam sikerrel -, elmeséltem Grizznek, hogy Jo
kocsija nem indul, és hogyan találkoztunk Neallel. Azt is,
hogy a börtönben ismerkedett meg Sammel, és
megfenyegette Vanessát.
Grizz odakísért Jo kocsijához.
- Menjetek csak a te kocsiddal a partra. Én itt maradok
elintézni ezt a seggarcot.
- Nem hiszem el, hogy belepisiltél a szájába! Azt hittem,
hogy orális szexre akarod kényszeríteni.
Hallottam, hogy Jo ezen kuncogni kezd, amíg átpakolta a
strandcuccot az ő kocsijából az enyémbe.
- Milyen régóta velem vagy, és még mindig nem tudod
kimondani azt, hogy szopás! - forgatta a szemét Grizz.
- Egyszer kimondtam, Jannek - suttogtam.
Grizz nevetve megfogta az államat.
- Még mindig az én aranyos Kiscicám vagy. Szeretlek, bébi.
- Én is szeretlek. Csak ígérd meg, hogy miután feltakarít,
békén hagyod. Ígérd meg! Semmi erőszak vagy ilyesmi.
Kérlek!
- Megígérem, bébi.
Azzal megcsókolt, én pedig igyekeztem figyelmen kívül
hagyni a garázs felől jövő öklendezést.
Sarah Jo és én elindultunk a kocsimmal. Észrevettem, hogy
amikor elhajtottunk, lecsukódott a garázsajtó. Imádkoztam,
hogy Grizz tartsa a szavát, és ne bántsa még jobban a
fickót. A rádióban az új kedvenc együttesem szólt. A Boston
énekelte a More Than a Feelinget. Jo odanyúlt, hogy lejjebb
tekerje a hangerőt.
- Fenébe, Cicc! Azt hittem, legjobb barátnők vagyunk.
- Azok vagyunk - néztem rá meglepve. - Miért mondod ezt?
- Mert a barátságunk alatt egyszer sem említetted, milyen
hatalmas farka van a férjednek.
Harmincadik fejezet
TELT-MÚLT AZ IDŐ. Gruntot alig láttam. Még mindig
egyetemre járt, és két mesterszakon tanult egyszerre. Az
építészet érdekelte. Időnként megjelent a motelben, de a
dolgai nagy részét elvitte. Egy lánnyal, Cindyvel élt az ő
tengerparti lakásában.
Hiányzott a barátságunk, de boldog voltam Grizz-zel. Csak
már kezdtem megunni a motelt. Megmondtam Grizznek,
hogy készen állok valami újra. Nagyon szerettem volna
továbbtanulni. Szerintem irigyeltem Grunt sikerét és
boldogságát. Több akartam lenni Grizz nőjénél. Nem kell
félreérteni - Grizz továbbra is nagyon jó volt hozzám. De az
ember nem kaphat meg mindent egy párkapcsolattól.
Kezdenem kellett valamit az életemmel.
Eszembe jutott, hogy milyen volt, amikor elraboltak. Még
csak tizenöt éves voltam, de tele tervekkel. Tudtam, mit
akarok. Ennek nyoma veszett Grizz figyelmének rózsaszín
felhőjében. Kezdtem érezni, hogy megszólal bennem:
többre vágyom.
Grizz hamarabb észrevette ezt rajtam, mint én magam, és
megpróbálta elterelni a figyelmemet. Terveztetett nekünk
Grunttal egy házat. Azzal töltöttük a hétvégéket, hogy
kocsikáztunk és kerestük hozzá a megfelelő telket.
Ez vajon azt jelentette, hogy feladja értem a motelt? Meg a
bandát? Dehogy. Ő ugyanúgy folytatja, amit csinál, én pedig
olyan leszek, mint Jan. Szép házban élek majd, és
kipottyantok pár
gyereket. Tépelődtem.
Nem kellett sokáig agyalnom. Történt valami, ami elterelte
a figyelmemet az egyre növekvő elégedetlenségemről.
Történt valami, amire senki sem számított. Valami, amire
Grunt már évekkel azelőtt figyelmeztetett.
1978 nyara volt. Forró, júliusi kedd este. Grizz elment üzleti
útra. Csak két napra ment, és tényleg megkérdezte, hogy
vele tartok-e. Nem volt hozzá kedvem. Unatkoztam,
rosszkedvem volt, és egyedül akartam dagonyázni benne.
Úgyhogy pont azt csináltam. Az ágyunkban fekve egyetemi
prospektusokat nézegettem. Nagyon vágytam a
továbbtanulásra.
Már elmúlt tizenegy óra, de nem tudtam aludni. Damien és
Lucifer Moe-val volt a szobájában. Elgondolkodva
simogattam Gwinny fejét.
Hallottam nyílni az ajtót. Különös volt. Talán Moe az? Kell
valami az egyik kutyának? Vagy Grizz ért haza hamarabb?
Kiugrottam az ágyból.
Egyszer csak egy hatalmas, bárdolatlan alak állt előttem.
Nem Grizz volt az. Ez az ember csupa feketébe öltözött, és
símaszkot viselt. Mielőtt egyáltalán tudatosulhatott volna
bennem a félelem, behúzott nekem egyet, amitől
hátraestem az ágyra.
Elég erősen megütött ahhoz, hogy elájuljak, de ez sajnos
nem történt meg. Bárcsak úgy lett volna!
Két órán keresztül kínzott tovább, és többször is
megerőszakolt. Végig gúnyolódott velem, beszélt hozzám.
Nem ismertem fel a hangját.
- Grizz nője vagy, mi? Majd meglátjuk, akar-e még téged,
miután végeztem veled.
A két óra lényegében így telt. Legalábbis csak kettőre
emlékszem. Aztán tovább vert az eszméletvesztés széléig,
de figyelt rá, hogy azért magamnál legyek. Az első ütés és
az utána következő brutális viselkedése annyira
legyengített, hogy esélyem sem volt. Nem járt az agyam
eléggé ahhoz, hogy kieszeljek egy menekülési tervet.
Miért nem zártam kulcsra az ajtót? - szidtam magamat. De
hát sohasem zártam kulcsra. Nem volt rá szükség.
Ki van még a motelben? Hát Moe ott volt, a védelmezőim
pedig hozzá bezárva. Chowder éppen a ritka szabadságát
töltötte, hogy meglátogassa a haldokló testvérét. Mivel
Grizz elment, kihalt volt a gödör is.
Egyedül maradtam.
A fülembe csengtek Grunt szavai.
„Csak tegyél meg valamit a kedvemért, Cicc. Mindig légy
résen! Soha ne engedd el magad! Ilyen életmód mellett
sohasem tudhatod, ki kopogtat az ajtódon.”
Nos, ez a pasas nem kopogott. Csak úgy besétált. Nem
voltam résen. Abba a hitbe ringattam magam, hogy Grizz
mellett sebezhetetlen vagyok.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Moe másnap reggel talált rám. Nem voltam magamnál,
úgyhogy csak sejtem, mennyire pánikba esett. Nem tudott
segítséget hívni, ezért mindenkire rácsipogott, akinek volt
személyhívója.
Blue érkezett elsőnek. Nem hívhatott mentőt. Hiába teltek
el évek az eltűnésein óta, túlságosan kockázatos lett volna
közkórházba vinni. Úgyhogy kihívta az orvost, akit Grizz
fizetett. Mire a doki megérkezett, kezdtem magamhoz térni.
Nem láttam semmit. Teljesen bedagadt mindkét szemem.
Az összes fogam megvolt, de össze kellett varrni a számat
és az arcomat. Szinte felismerhetetlen voltam. Duplájára
dagadt az arcom. Harapásnyomok éktelenkedtek a
mellemen, a hasamon és a combom belső oldalán. Több
bordám is eltört a bal csuklómmal együtt, mert felemeltem
a kezemet, hogy
megpróbáljam védeni magam.
Elég fájdalomcsillapítót kaptam ahhoz, hogy ne érezzék
semmit, és küzdenem kelljen az ébren maradásért. Nem
tudom, mennyi idő telt el, mire meghallottam őt: Grizzt.
Kiabálva és káromkodva rontott be a szobába. Nem láttam,
mert úgy be volt dagadva a szemem.
- Az isten segítse meg a faszkalapot, aki ezt művelte. Úgy
fog szenvedni, ahogy ember még nem szenvedett soha.
Már majdnem megsajnáltam a fickót. De nem tartott sokáig
az érzés.
Akkor még nem tudtam, hogy megölte a macskámat.
Harmincegyedik fejezet
LASSAN GYÓGYULTAM. Elképesztő fájdalmaim voltak, ám
ragaszkodtam hozzá, hogy kevesebb fájdalomcsillapítót
kapjak. Rendszeresen kijött hozzám az orvos. Két nap
múlva tudtam kinyitni az egyik szememet.
A felépülésem idején Grizz halálra kényeztetett.
Megszállottan kereste a pasast, aki ezt művelte velem.
Állandóan nyaggatott, hogy mire emlékszem, még a
legapróbb részletek miatt is. Hallottam-e motort megállni?
Milyen színű volt a szeme? Hosszú volt-e a haja, látszott-e a
símaszk alatt? Mit mondott még nekem?
Nemcsak én részesültem a nyaggatásban, hanem szegény
Moe is. Neki jutott Grizz haragjának oroszlánrésze.
- Mi a faszt csináltak a kutyáim a szobádban, amikor valaki
rátámadott Ciccre? Azok a kutyák arra vannak, hogy őt
védjék, amikor nem vagyok itt, nem pedig téged!
Könyörögtem neki, hogy ne legyen vele ilyen kemény.
Látszott, hogy Moe szörnyen érzi magát, és némileg
felelősnek a történtekért.
Grizz folyton szidta. Nagyon sajnáltam szegényt, így amikor
végre fel tudtam kelni, mindent megtettem, hogy
közbelépjek. De mint már mondtam, Grizz megszállottan
viselkedett. És mivel nem tudta, ki művelte ezt velem, Moe-
n csattant az ostor. Fogalmam sincs,
hogy kezet is emelt-e rá. Remélem, nem. Igazából bármit
tett is, Moe már úgysem érezhette volna magát rosszabbul.
Grizz átmenetileg átruházta Blue-ra az üzleti ügyeit.
Minden erejét arra akarta fordítani, hogy megtalálja a
tettest. Minden informátorának szólt, hogy nagy összegű
jutalom jár annak, aki segít nyomra bukkanni.
A következő néhány hónapban csak pár téves nyom volt. El
sem tudom mondani, milyen rettegő arcot vágtak a férfiak,
amikor Grizz felvonultatta őket előttem. Beszéltette őket,
hátha felismerem valamelyiknek a hangját. Símaszkot adott
rájuk, hogy abban ismerősnek látszanak-e. Biztos voltam
benne, hogy felismerném a támadóm hangját és külsejét.
Ezek a pasik egy kicsit sem hasonlítottak rá.
Végül teljesen felépültem. Az érzelmi része viszont nem
ment olyan könnyen. Úgy éreztem, mintha meggyaláztak
volna, és biztosra vettem, hogy ezek után Grizznek már
nem fogok kelleni. De nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Bár habozott, amikor elárultam neki, hogy meggyógyultam.
Nem tudtam, hogy csak azért, mert félt, hogy fájdalmat
okoz nekem. Miután meggyőztem róla, hogy nem fog fájni,
folytattuk a testi kapcsolatot.
Eleinte nehéz volt. Nem tudtam behunyni a szememet.
Végig nyitva kellett tartanom, és égnie kellett a lámpának.
Látnom kellett, hogy Grizz az. Sokáig tartott, mire
hagytam, hogy megcsókolja a testemet. Megfeszültem,
mert vártam a fájdalmas harapást. A tudat, hogy ez nekem
még mindig gondot okoz, csak olaj volt nála a tűzre. Megint
elkezdte piszkálni Moe-t.
Bárcsak észrevettem volna a változást Moe-n! Túlságosan
lefoglaltak a történtek és a gyógyulás. Így visszatekintve
már tudom, hogy fel kellett volna hívnom Gruntot, és
megkérni, hogy jöjjön vissza a motelbe egy kis időt eltölteni
vele. Szégyellem bevallani, hogy nem tűnt fel, hogy Moe
mennyire kétségbe van esve, és milyen magányos. Csak
akkor tudatosult bennem, amikor már túl késő volt.
1979-et írtunk, az elrablásom negyedik évfordulója körül.
Néhány hónappal a megtámadásom egyéves évfordulója
előtt. A támadás után Grizz direkt távol tartotta Moe-tól
Damient és Lucifert. Szerintem ez mindennél jobban fájt
Moe-nak, és én is szörnyen éreztem magam miatta. Elég
szörnyen ahhoz, hogy amikor Grizz nem volt ott, a
parancsát megszegve hagytam, hogy Moe meglátogassa a
kutyákat.
Chowder így talált rá. Grizz elment valahova, én pedig este
átengedtem hozzá Damient. Lucifert magam mellett
tartottam. Chowder másnap reggel hallotta, hogy Damien
szűköl, úgyhogy bement Moe szobájába.
Moe békésen feküdt az ágyon, mellette egy üres
gyógyszeres üveggel.
Holtan.
El sem tudom mondani, mennyire elkeseredtem. A létező
összes érzés egyszerre lett úrrá rajtam: a gyász, a düh, a
kétségbeesés, a lehangoltság, a bűntudat. Sok-sok
bűntudat. Mindig is gondoskodó embernek tartottam
magamat. Hogyhogy nem vettem észre, milyen súlyos Moe
depressziója?
Ekkor eszembe jutottak az apróságok. Eszembe jutott,
amikor Grizz elvitt telket nézni az új otthonunknak. Moe
sohasem szerepelt a tervben. Vele mi történt volna, ha
elköltözünk a motelből? Neki örökre ott kellett volna
maradnia? Elszörnyedtem, hogy Grizz számításba sem vette
a jövőjét. Eszembe jutott, hogy nyafogtam és zúgolódtam,
mert elégedetlen voltam az életemmel. Moe vajon mit
gondolt a saját életéről? Mégis milyen élete volt?
Tulajdonképpen semmilyen.
Chowder elintézte a szükséges telefonokat, aztán
nemsokára
megjelent a motelnél Grunt, Blue és Grizz.
Grizz a kanapé szélén ülve talált rám, ahogy az üres
tévéképernyőt bámultam. Felugrottam, és rávetettem
magamat. Azt hitte, át akarom ölelni, szóval nem számított
arra, hogy nekimegyek. Minden csepp erőmmel ütöttem, ő
pedig csak ott állt, és tűrte.
Végül eluralkodott rajtam a kimerültség, és belezuhantam a
karjaiba. Elkapott, és megpróbált átölelni, de ellöktem
magamtól. Visszaültem a kanapéra.
- Mit fogsz csinálni vele? - kérdeztem hűvös, távolságtartó
hangon.
- Ugyanazt, mint bárki mással.
- Nem! - öntött el a forróság, és felpattantam. - Nem! Nincs
az az isten, hogy Moe-ból aligátoreledel legyen. Nem,
Grizz!
- Akkor talán kivihetjük távolabbra eltemetni, ha azt
szeretnéd, Cicc.
- Nem - feleltem némi gondolkodás után. - Az nem elég jó.
Tudok egy helyet. De majd csak este. És egyedül akarok
lenni egy kicsit a szobájában.
Grizz követett kifelé. Odamentem Moe szobájához. Grunt
egy kempingszéken ült a járda mellett, a tenyerébe
temetett arccal. Amikor felnézett rám, láttam rajta, hogy
sírt. Odamentem hozzá, és a karjaiba vetettem magam,
ahogy felállt. Nem tudom, meddig öleltük sírva egymást, de
Grizz békén hagyott minket.
Megkértem Gruntot, hogy jöjjön be velem Moe szobájába.
Keresni akartam valami személyes dolgot, amit
eltemethetünk mellé. Amikor beléptünk, Moe még mindig
ott feküdt az ágyon. Senki sem vette a fáradságot, hogy
letakarja az arcát. Így visszagondolva örülök, hogy
láthattam.
Moe szebb és békésebb volt, mint amilyennek valaha
láttam. Nem volt rajta az a sok smink. A moteles
ágytakarón hevert néhány számmal nagyobb fehér pólóban.
Csak ekkor láttam őt a feketétől eltérő színben. Eszembe
jutott, hogy ezt vajon előre kitalálta-e.
Átnéztem a fiókjait, amikben nem sok minden árulkodott
Moe életéről. A fekete ruhákon, sminkcuccokon,
rajzeszközökön és kutyanasikon kívül semmi sem volt ott.
Már majdnem kijöttünk Grunttal, amikor beugrott, hogy
nézzek be az ágy alá. Volt ott egy fémdoboz. Nem értem el.
Grunt letérdelt mellém, és ő ki tudta húzni.
Kinyitottuk. Két tárgy volt benne. Az egyik egy műanyag
ételtartó. Grunt levette a fedelét. Amit benne találtunk, egy
celofánba csomagolt régi húsdarabra emlékeztetett. Moe
nyelve volt.
A másik tárgyat azonnal felismertem: a pénztárcámat.
Grunttal ugyanolyan arcot vágva néztünk egymásra.
Mindketten tudtuk, hogy Moe miért tartotta meg a nyelvét.
Személyes okból. Ha ez néhány évvel korábban történik,
valószínűleg elhányom magam. A motelben viszont biztos
megkeményedtem valamennyire. Láttam, ahogy embereket
gyilkolnak meg, úgyhogy nem borultam ki egy lenyesett
nyelvtől.
De a pénztárcám? Ezzel megszegte Grizz egyértelmű
parancsát. Miért csinálta?
Arra jutottunk, hogy a kedvemért rakta el. Tőle elvették az
életét és az identitását. Talán nem volt szíve ahhoz, hogy
megsemmisítse a személyazonosságomat, mint ahogy Grizz
utasította akkor este.
- Köszönöm, Moe! - suttogtam.
Megfogtam a pénztárcát, és eltettem a farzsebembe. Kérés
nélkül is tudtam, hogy Grunt soha nem fogja elmondani
senkinek.
A négyes szobába visszaérve megtaláltam a táskát, ami
nálam volt, amikor Monster elrabolt. Már nem használtam.
Besuvasztottam a szekrény sarkába. Beleraktam a
pénztárcámat, aztán meg is feledkeztem róla.
Aznap este Chowder és Blue gondosan betekerte Moe-t az
ágytakaróba, aztán kivitték Blue furgonjához, ahol betették
hátra. Én elöl utaztam Blue-val és Grizz-zel, Grunt pedig
hátul maradt Chowderrel, Moe-val meg az ásókkal.
Odakalauzoltam őket az egyetlen helyhez, ami
megfelelőnek tűnt. Sötét volt, de telihold. Annak a fényénél
pont megláttam az árnyat adó hatalmas fikuszt azon az
elhagyott davie-i földúton.
Rámutattam egy pontra, ahol Chowder és Grunt nagy
műgonddal felvágta és feltekerte a füvet. Utána elkezdtek
ásni. Mondtam nekik, hogy legyen jó mély. Nem akartam,
hogy hozzáférjenek az állatok. Grizz óvatosan átnyújtotta
Moe-t az alacsony kerítés fölött Blue-nak, aki odavitte őt a
frissen ásott sír széléhez. Mielőtt leeresztette, benyúltam
az ágytakaró alá, és betettem hozzá a műanyag dobozt.
Miután betemették a sírt, visszarakták a gyepet. Alig
látszott, hogy bárki is hozzányúlt volna. Biztosra vettem,
hogy senki sem veszi majd észre.
Ahogy elhajtottunk, muszáj volt hátranéznem. Ott állt Moe
gyönyörű barna lova. A sír mellett.
Évekkel később, amikor kihallgattak a rendőrök, hogy mit
tudok az emberekről, akik a motelben éltek, képtelen
voltam rávenni magam, hogy eláruljam Moe végső
nyughelyét. Őszintén elmondtam nekik, hogyan halt meg.
Így legalább a családja lezárhatta magában a történteket.
De nem bírtam kibökni, hogy a saját birtokukon van
eltemetve. Nem tudtam, hogy kiásták volna-e, hogy
átvigyék egy temetőbe, és rendezzenek egy igazi
szertartást a tiszteletére. A szívem mélyén tudtam, hogy
Moe pont olyan temetésre vágyott, amilyet kapott.
Grunt hazafelé menet beugrott Fesshez, és elmondta neki,
mi történt. Sarah Jo később elmesélte, hogy az apja egész
éjjel úgy sírt, mint egy csecsemő. Kiborította, hogy nem
tudott elköszönni Moe-tól, de megértette, hogy minél
kisebb hűhót csaptunk, annál jobb. Fess megkérdezte, hol
róhatja le a tiszteletét. Grizz nem árulta el neki, hová
temettük, de Grunt szerintem elképzelhető, hogy igen.
A következő években gyakran elkocsikáztam a hatalmas
fikusz mellett, hogy üdvözöljem a régi barátnőmet. Még
mindig néptelen volt a terület, nem láttam senkit arrafelé.
Néha viszont hervadt, halott virágok hevertek a fikusz
tövénél. Biztos Fess hagyta ott őket.
Tudat alatt Grizzt hibáztattam Moe haláláért. Basszus,
talán még saját magamat is! Küszködtem a saját életemmel.
Mégis milyen jogom lenne egy boldog élethez, amikor Moe
már meghalt, így neki semmilyen sem lehet?
Kezdtem megkérdőjelezni azt, amiben hittem. Ki vagyok
én? Emlékeztettem magamat, hogy gyilkosságok tanúja
voltam. Utána azon rágódtam, amiért egyáltalán
emlékeztetnem kellett magamat. Egy gyilkosság nem
tragikus? Nem kéne eszembe jutnia mindennap?
És ami talán még rosszabb, szerelmes voltam egy
megkérgesedett bűnözőbe. Addigra szerintem már kezdtem
magamhoz térni az álomból, hogy tökéletes életem van
Grizz mellett. Hogyan tudtam meggyőzni magamat arról-,
hogy rendben van, ahogy élünk? Kivé váltam mellette? El
tudom képzelni vele a jövőmet? Akarok tőle gyereket?
Egyre mélyebb depresszióba süllyedtem. Azon a nyáron
csak romlott a helyzet, amikor Grizz végül megtalálta a
fazont, aki rám támadott.
Harminckettedik fejezet
//

ŐSZINTÉN MONDOM, hogy egy pillanatra sem szűntem

meg
szeretni Grizzt, de miután elbánt a támadómmal, úgy féltem
tőle, mint még soha. Nem mintha velem is megtette volna -
a lelkem mélyén tudtam, hogy Grizz engem sohasem
bántana. De nagyon féltem attól, amire mások ellen volt
képes.
Kiderült, hogy nagyon is személyes támadásról volt szó. A
pasast Darryl Hinesnak hívták. Szerelmes volt egy
Miamiban dolgozó szőke prostiba.
A szőke prostit Willow-nak hívták.
Darryl Hines sok mindent hallott Willow-tól arról, hogy
Grizz évekkel korábban miattam száműzte a bandából.
Ezért elhatározta, hogy csinál valamit. Darryl megőrült
Willow-ért, és ki akarta mutatni az iránta érzett szerelmét.
A puszta véletlen műve, hogy egy olyan estén jött a
motelbe, amikor éppen a legvédtelenebb voltam.
Bedrogozva még csak azt sem tudta, hogy ott leszek-e,
amikor beront. Tudnia kellett, hogy ha bejön, és Grizzt ott
találja, akkor biztos halál vár rá. De annyira be volt állva,
hogy nem érdekelte. Próbára tette a szerencséjét, és
sikerrel járt.
Vagyis a szerencse mostanáig volt vele.
Én is úgy gondoltam, hogy Darryl Hinesnak meg kellett
fizetnie azért, amit velem tett. Ennek ellenére sohasem
leszek képes elfogadni, ahogy Grizz elintézte.
Amikor behozták a motelbe, rögtön beazonosítottam a
hangja alapján. Sohasem fogom elfelejteni azt a hangot. A
négyesben maradtam, amíg Grizz kimasírozott vele a
gödörhöz. Chowder mesélte el, hogy a fickó a gödör szélén
térdelve zokogott. Mindent bevallott. A legjobban az
borította ki, hogy Willow kidobta, miután elmondta neki,
mit csinált. Willow arra használta, hogy bosszút álljon
rajtam, és amikor ez megtörtént, már nem kellett neki.
- Szerintem inkább amiatt kéne aggódnod, hogy én mit
fogok csinálni veled - közölte vele Grizz.
- Semmi olyat nem csinálhatsz velem, ami jobban fájna,
mint amit Willow csinált - bőgte Darryl.
- Azt majd meglátjuk.
Július volt, kibírhatatlan dél-floridai hőség. Aznap este Grizz
átvitt kocsival Naplesbe a nyugati partra. Egy drága
hotelben szállásolt el az óceán mellett. Azt mondta, nem
akarja, hogy ott legyek, amikor elintézi Darrylt. Úgyhogy
csak pihenjek, és érezzem jól magam, ne aggódjak. Mintha
képes lettem volna rá. Hagyott nekem egy csomó pénzt,
utána pedig visszatért a motelbe.
Chicky két nap múlva jött oda, és velem töltötte a napot.
Igazából még nem volt alkalmam megismerni őt, így jó volt
beszélgetni vele. Egy kihalt partszakaszon töltöttük az időt.
Mesélt magáról.
Chicky negyvenhat éves volt. Ez lesokkolt. Azt hittem,
sokkal fiatalabb. A legtöbb nő kiéltnek látszik a kábítószer
meg a bandában megszokott életmód miatt. Ő viszont nem.
Azt mondta, hogy csak pár éve volt benne a bandában,
amikor felbukkantam.
- Igen - válaszolta a ki nem mondott kérdésemre. - Én is
szerelmes voltam Grizzbe. Ki nem?
Aztán nevetve legyintett, mintha semmiség volna.
Elmondta, hogy pincérnő egy helyi szórakozóhelyen, ami a
csípős csirkeszárnyról híres. Grizz odament hozzá, és
megkérdezte, hogy dolgozna-e neki. Chicky fiatal korában
sztriptíztáncosnő volt, de a félmeztelen pincérkedés
könnyebb munka volt, és sokkal jobban fizetett. Ráadásul
volt egy lánya, akit etetni és iskolázni kellett.
Ezen is megdöbbentem. A lánya akkor volt végzős a
főiskolán. Chicky tudta, hogy meglep vele.
- Az, hogy kemény életem volt, és nem mindig hoztam jó
döntést, nem jelenti azt, hogy ne akarnék ennél jobbat a
lányomnak.
- Te hogy teszed helyre magadban a dolgokat, Chicky? -
túrtam bele a lábujjammal a homokba. - Azokat a
szörnyűségeket, amiket a motelben és más helyeken látsz?
- Csak úgy. Amennyire tudom, én nem ártottam senkinek.
Kivéve, ha rossz dolognak számít szeretni valakit.
Ránéztem. Most sem kellett kimondanom a kérdést a
válaszért.
- Nem. Nem Grizzt, édesem. Azért maradok, mert
reménykedem, hogy Fess egy napon majd észrevesz.
Tudom, hogy neki Moe tetszett, de szerintem nyerő páros
lennénk mi ketten.
- Igen - mosolyogtam. - Szerintem is, Chicky.
Azzal mindketten hátradőltünk a nyugágyon, és behunytuk
a szemünket. Kisvártatva megszólalt.
- Tényleg szerelmes beléd, tudod? Grizz. Mindenféle nővel
láttam már - mondta, és egy pillanatra elhallgatott. - Bocsi,
nem úgy értettem. Csak arról van szó, hogy lényegében
bárkit megkaphat, és ki is használta a lehetőségeket, amíg
nem jöttél te. Ilyet még sohasem láttam. Sok férfi munkára
fogta a nőjét, vagy megosztja a többiekkel. Ez a normális.
De nem akkor, ha rólad van szó.
Felkönyökölve ránéztem.
- Chicky, én tiszta szívemből szeretem Grizzt. Tényleg. De
tudod, hogy nem megyek el vele az összes motoros
találkozóra meg a különböző összejövetelekre. Bárkivel
összejöhet, sosem tudnám meg.
- Ja, csakhogy nem teszi - ült fel Chicky. - Én is voltam
azokon a találkozókon. Azokon az összejöveteleken. Láttam,
ahogy a nők leveszik a ruhájukat, és az arcába nyomják,
amijük van. Ő meg csak félretolja mindet.
- Tényleg?
Meglepődtem. Ebbe eddig nem is nagyon mertem
belegondolni.
Most viszont, hogy mégis, rájöttem, hogy több oka is volt
annak, amiért kerültem a gödör környékét. Az egyik, hogy
csúnyán néztek rám a nők. Sohasem voltak velem gonoszak
vagy tiszteletlenek. Grizz nem hagyta volna. Alkalomadtán
viszont elcsíptem egy-egy lesújtó pillantást. Vajon azért,
mert Grizz hűséges volt hozzám? Ez egy kicsit lesokkolt.
Aztán eszembe jutott az este, amikor rajtakaptam Willow-
val.
Ki is buktak belőlem a szavak, mielőtt lakatot tehettem
volna a számra.
- Miután rájuk nyitottam Willow-val, biztosra vettem, hogy
tőlem függetlenül azt csinál, amit akar.
- Ó, emlékszem arra az estére - sóhajtott fel Chicky. -
Amikor átmentél Grunt szobájába zenét hallgatni. Igen, jól
emlékszem rá. Direkt csinálta, hogy féltékennyé tegyen
téged.
Erre felkaptam a fejemet.
- Hogy csinálhatta volna direkt? Tökéletesnek kellett lennie
az időzítésnek, hogy rajtakapjam.
- Jelezte Gruntnak, hogy jelezzen vissza, amikor úgy látja,
hogy néhány perc múlva kijössz a szobájából.
- Micsoda? - ültem fel a nyugágyon.
- Kitaláltak egy jelrendszert - ült fel Chicky is, és lazán
legyintett. - Meglep, hogy nem tudsz róla. Egy ideje már
használták akkor. Most, hogy így belegondolok, azóta nem
is láttam Grizzt, hogy csinálja, de egyébként gyakori volt.
- Milyen jelrendszert? Milyen célból?
- Régen, amikor valaki olyan jött a motelbe, akit nem
ismertek vagy nem bíztak benne, bevitték az egyik szobába,
és vendégszeretőnek mutatták magukat, ha érted, mire
célzok. Ez lehetőséget adott a bandatagoknak arra, hogy
szaglásszanak. Átnézték a kocsiját vagy a motoron hagyott
oldaltáskáját. Aki pedig bent volt vele, kétszer egymás után
felkapcsolta a kinti lámpát, hogy jelezze: egy-két percen
belül ki fog jönni az illető. Grunt is ezt csinálta, mielőtt
elmentél. Felkapcsolta az ajtó előtti villanyt. Látnod kellett
volna Grizzt, ahogy őrült módjára beráncigálja Willow-t a
szobátokba.
- Gruntot is beavatták?
- Á! Csak látta a jelzést, hogy Grizz valamiért tudni akarja,
mikor jössz ki a szobájából. A srácnak fogalma sem volt az
okáról.
Elnevettem magam. Nagyon röhögtem. Grizz megpróbált
féltékennyé tenni? Hát most, hogy így belegondolok,
működött. Ha ahelyett, hogy visszarohanok Grunthoz,
benéztem volna a négyes szoba ablakán, biztos azt láttam
volna a függöny résén keresztül, hogy Grizz ellöki magától
Willow-t, felhúzza a nadrágját, és közli vele, hogy vonszolja
ki a seggét a szobából.
Mindezt igen széles mosollyal.
Hátradőltem a nyugágyon.
- Köszi, Chicky. Köszönöm, hogy elmondtad.
Nagyjából egy nappal azután, hogy Chicky elment, Anthony
Bear látogatott meg a barátnőjével, Christyvel. Anthony
Grizz egyik barátja volt, aki hozzá hasonlóan a saját
motoros bandáját vezette, de Florida nyugati partján.
Emlékszem az első estére, amikor találkoztam Anthonyval.
Egykét évvel korábban történt, az egyik templomi
kirándulásunk alkalmával a nyugati parton. Megálltunk,
mielőtt ráhajtottunk volna az Alligator Alley-re hazafelé.
Biztos, hogy tátott szájjal meredtem az egyik legjóképűbb
férfira, akit életemben láttam. Grizz nagydarab volt és a
maga módján határozottan jóképű. De míg Grizznek világos
volt a szeme és a haja, Anthonynak sötét. Finom és
egzotikus vonásait indián származásának köszönhette.
Magas volt, sötét és jóképű. Fekete szem, fekete haj, és
ahogy egyszer tanúja voltam: fekete hangulat. Termetesebb
volt Grizznél, legalább két méter magas, izmos és tetovált.
A haját pedig derékig érő copfban hordta.
Christy alacsony volt, napbarnított és természetes szőke.
Tincsei az álláig értek, a szemei hatalmas kékek. Nem
filigrán, hanem klasszikus homokóra alkat, pont jó helyen
kerekded. Öt is elrabolták, mint engem. Csak nemrég
találkoztam vele, és akkor nyilvánvalónak tűnt, hogy nem
elégedett a helyzetével. Még rá is akart venni, hogy
segítsek neki megszökni.
Kellemes napot töltöttünk el hármasban, a parton
lazítottunk. A nap végén visszamentünk a hotelszobámba,
Christy pedig éppen a mosdót használta.
- Ne haragudj, amiért nem engedtem el hozzád egyedül.
Egy kicsit még mindig rendezetlenek a dolgok. Továbbra
sem szeretném hagyni, hogy ne legyen szem előtt - szólalt
meg halkan Anthony.
- Nem kell magyarázkodnod, megértem. Emlékszem, milyen
volt nekem Grizz-zel az elején. Úgyhogy csak örülök, hogy
mindkettőtökkel találkozhattam ma - válaszoltam.
- Boldog vagy vele? Soha nem akarod elhagyni?
- Szeretem Grizzt. De azt nem szeretem, amit csinál.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem álmodozom olyan
jövőről, amelyikben távol tartja magát ettől az életmódtól.
- Én feladnám ezt érte - jegyezte meg Anthony a földet
nézve. -Próbáltam megmondani neki. Nem tudom, elhiszi-e.
Hűha! - gondoltam magamban. Nem számítottam ilyen
vallomásra, pláne Anthonytól. Őszintén szólva egy kicsit
féltékennyé tett vele.
- Próbált mostanában elmenni?
- Nem, néhány hónapja nem. Nem tudom, hogy azért-e,
mert végre boldog velem, vagy csak azt várja, hogy
elengedjem magam.
Végiggondoltam az elmúlt néhány óra eseményeit. Ha
Christy meg is akart szökni Anthonytól, nekem nem tűnt
fel. Pont ekkor jött ki a fürdőszobából, és a vártnál
hosszabban átölelt. Nem búcsúzott el. Csak felnézett
Anthonyra, aki kézen fogta őt, és kivezette az ajtón. Halkan
becsuktam mögöttük. Szomorú voltam, amiért elmennek.
Kisétáltam az erkélyre, és lenéztem a partra. Nemsokára
valami mozgolódást érzékeltem balról. Anthony motorja a
szűk járdán parkolt. Mielőtt felszállt, hátranézett Christyre,
két tenyere közé fogta az arcát, és gyengéden szájon
csókolta. Gyengéd pillanat volt, és szinte bűntudatom
támadt, amiért láttam.
Christy rendben lesz. Azzal visszamentem a szobába, és
becsuktam magam mögött az erkélyajtót.
Grizz minden reggel és minden este felhívott. Egy hét után
kezdett rossz érzésem lenni. Semmi kétségem nem volt
afelől, hogy meg fogja ölni Darrylt, de azt mostanra már
megtette volna, nem? És amúgy miért nem hívtam a
rendőrséget? Mi ütött belém?
Nem értettem a saját érzéseimet.
Nyolc nap telt el, mire Grizz megjelent, és visszavitt a
motelbe. Darryl nem volt ott. Minden olyannak látszott,
mint előtte. Biztosra vettem, hogy Darryl halott, a
részletekről viszont nem tudtam semmit. Nem tudtam, hogy
akarok-e tudni egyáltalán.
Grunt végül elmesélt pár dolgot. Bár ne tette volna! Az én
hibám, én kérdeztem. Nem volt ott végig, de eleget tudott.
Amíg Grizz elvitt engem a menő naplesi hotelbe, az emberei
felkutatták Willow-t. Megtalálták, és visszahozták a
motelbe. Amikor Grizz visszaért, azonnal utasította az
embereit, hogy szabadítsák meg Willow-t és Darrylt az
összes ruhájuktól. Ezután odaküldte őket az üres betonfalú
medencéhez. Megmondta nekik, hogy ereszkedjenek bele a
lépcsőn, és maradjanak is ott.
Ők pedig megtették. Napokig a medence foglyai voltak étel
és víz nélkül, az időjárás viszontagságainak kitéve. Forró
júliusi időben, szellő és fedél nélkül. Hamar piros és
hólyagos lett a bőrük. Az éjszakák hűvösebben teltek, akkor
viszont szúnyogok és más rovarok támadták meg őket.
És mintha ez még nem volna elég, Grizz két mérges
korallkígyót is bedobott melléjük. A kígyók napközben
mindig árnyékot kerestek, így Willow és Darryl alig tudott
nyugton maradni napkeltétől napnyugtáig. A kígyók mindig
be akartak férkőzni a fonnyadó testük alá, hogy enyhülésre
leljenek.
Grizz még gúnyolódott is velük. Nem szavakkal, hanem
tettekkel. Odaállította Lucifert és Damient a medence
mellé, hátha megpróbálnak kimászni. A kutyák fölé viszont
napernyőt rakott, és hosszabbítót szereltetett fel
Chowderrel, hogy legyen nekik hűsítő ventilátor.
Gondoskodott róla, hogy mindig legyen előttük több nagy
tál víz, amit Willow és Darryl épp hogy nem tudott elérni. A
kutyák utasítást kaptak, hogy ha Willow vagy Darryl
megpróbál kimászni a medencéből, akkor támadjanak. Az ő
döntésük volt tehát, hogy halálra marcangolják őket a
kutyák, vagy éhen és szomjan halnak a napon.
Grizz szórakoztatásra is használta őket a gödörnél töltött
idő helyett. Akárki érkezett a motelbe, a medence mellé ült
le, és a foglyokat gúnyolta. Grizz viszont sohasem volt ott. A
vendégek azt csináltak Willow-val és Darryllel, amit
akartak, csak nem segíthettek nekik, és nem ölhették meg
őket. Mondani sem kell, hogy Grizz bandájának fiatalabb,
újabb tagjai mennyire élvezték ezt. Súlyos kövekkel,
petárdákkal és égő cigarettákkal dobálták őket. Egyik este,
amikor Grunt ott volt, néhány srác köpdöste őket. Olyan
szomjasak voltak, hogy próbálták meginni a nyálat. Grunt
eleget látott, és inkább elment.
Willow halt meg először. Aztán Darryl. Lassú kínhalált
haltak, ami napokig tartott, és a délután néha szemerkélő
eső elnyújtotta. A pici víz csak arra volt elég, hogy
meghosszabbítsa a haláltusájukat. Grizz bedobatta őket a
mocsárba, és semmi bizonyíték nem volt rá, hogy
bármelyikük valaha is létezett.
Hitetlenkedve hallgattam, amikor Grunt elmesélte, mi
történt. Ő csak egyszer volt ott, és nem bírta nézni.
Chowder mondta el neki a többit. A rangidős Chowder
akármennyire megvetette, is amit Darryl tett, túlzásnak
találta a megtorlást. Még Grizzhez képest is.
Froggy egyáltalán nem is tudta rávenni magát, hogy
odamenjen.
Hányingerem lett. Üresnek éreztem magam.
Mégis hova menjek innen? Tizenkilenc éves voltam. Fél év
múlva húsz. Még mindig nem tudtam, mihez kezdjek az
életemmel. Nem láttam, mi történt Darryllel és Willow-val,
mégis kísértett a kép. Néha azon kaptam magam, hogy
csak bámulom Grizzt, és eltöprengek, hogy ki ez az ember,
akibe ennyi gonoszság fér. Az sem segített, hogy amit tett,
bosszú volt az ellenem és Gwinny ellen elkövetett
dolgokért.
De akármennyire akartam is - legalábbis azt mondtam
magamnak, hogy akarom -, nem tettem kísérletet a
változtatásra. Szerelmes voltam Grizzbe. Utáltam, amit
csinált, de szerettem őt.
Sajnos pont az iránta érzett szerelem miatt kezdtem el
utálni magamat.
Harmincharmadik fejezet
1980 JANUÁRJÁBAN VÉGRE MEGGYŐZTEM GRIZZT,
hogy engedjen el egyetemre. 1978-ban érettségiztem volna
eredetileg, így komoly volt a kockázat, hogy összefutok
valamelyik osztálytársammal. De elmagyaráztam Grizznek,
hogy letagadnám -úgy, mint évekkel korábban az állatorvosi
rendelőben, amikor egy lány felismert. Már így is
kihagytam két évet. Sarah Jo rögtön a Florida State
Universityre ment, miután leérettségizett. Én a Cole
Southeastern Universityre iratkoztam be, ahol vállalati
gazdálkodást kezdtem tanulni, könyvelésre specializálódva.
Felismertem egy-két embert a gimiből, de ők engem nem.
Megtartottam a frufrumat, mert Grizz imádta, viszont
megszoktam, hogy kifésültem az arcomból, ha elhagytam a
motelt. Új öltözködési stílusom is lett. Szerettem szép
ruhákat hordani a suliban, üzletasszonyosakat. Ha bárki
felismert, semmi jelét nem adta. A lány, aki 1975-ben
állítólag megszökött, a feledés homályába merült.
Egyik nap éppen a kocsim felé tartottam, amikor
meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Nem az
igazit, és nem is az álnevemet. Hanem a bandabéli
becenevemet.
- Cicc! Várj meg, Cicc!
Megfordultam, és egy nagyon helyes srác kocogott felém
mosolyogva. Rögtön felismertem. Sam volt az, Sarah Jo
szomszédja.
Akkor láttam legutóbb, amikor az az incidens történt
Neallel Jo garázsában.
- Sam! Hogy vagy? Rég láttalak.
- Éhes vagy? - kérdezte, miután megölelt. - Elmegyünk
ebédelni?
Addig a pillanatig eszembe sem jutott, hogy milyen jó lenne
beszélgetni valakivel. Valaki olyannal, aki sejt valamit
rólam. Kezdtem ráébredni, hogy a titkok fárasztóak
lehetnek. Végig a saját kis világomban éltem, és Sarah Jón
kívül csak két barátnőm volt: Carter és Casey. Egykorúak
voltunk. Bár nagyon különböző háttérrel rendelkeztünk, és
más szakra jártunk, rögtön megtaláltuk a közös hangot.
Persze, sohasem vihettem el őket a motelbe, így a
barátságunk eleinte csak az iskolára korlátozódott. De
akkor még nem oszthattam meg az új barátnőimmel a
történetemet. Miután Grunt és Moe már nem lakott a
motelben, csak én maradtam Grizz-zel és Chowderrel. Már
Chicky sem járt ki olyan gyakran. Moe halála után pedig
Fess is ritkábban jött. Rájöttem, hogy magányos vagyok.
Azonnal elfogadtam Sam ajánlatát, és követtem egy davie-i
étterembe.
Órákon át csevegtünk. Furcsa volt, mert egyáltalán nem
ismertem olyan jól Samet, ráadásul még csak Sarah Jótól
sem hallottam róla az elmúlt években. Sam elmesélte, hogy
1977 nyarán a nappalijuk ablakából nézte végig a
büntetést, amit Grizz kiszabott Nealre. Látta, hogy elhajtok,
és azután lecsukódik a garázsajtó. Tőle tudtam meg, hogy
alig fél perc múlva jött egy autó. Két durvának tűnő alak
ment be a házba, hogy a síró Nealt kihozza, akivel aztán
elhajtottak. Grizz felpattant a motorjára, és elment, Neal
pedig sohasem zaklatta többé Samet és az anyukáját.
- Tudod, mindig rosszul éreztem magam, amiért nem
tehettem semmit, hogy segítsek nektek Jóval. Nyúlbélának
éreztem magam,
Cicc. Ne haragudj!
- Kérlek, ne magyarázkodj - néztem rá kedvesen. - Az isten
szerelmére, kölyök voltál még, Sam. Az az ember pedig
agresszívan fenyegette az anyukádat. Te nem csináltál
semmi rosszat. Ne érezd magad rosszul! Sohasem
tartottalak nyúlbélának. Sem akkor, sem pedig most. Most
pedig áruld el, mit csinálsz a Cole-on!
Elmesélte, hogy a szakiskola nem igazán jött be neki.
Rájött, hogy szeret emberekkel foglalkozni, különösen a
nehéz sorsú fiatalokkal, így most a helyi keresztény ifjúsági
szervezetben dolgozott teljes munkaidőben, közben pedig
részidős képzésen tanult a diplomáért. Szociális munkás
akart lenni.
- Szóval ööö... még mindig együtt vagy Grizz-zel, Cicc? Még
mindig a barátnője vagy, vagy ilyesmi?
- Igazából a felesége vagyok - mosolyogtam rá.
Tudtam, hogy ezzel lesokkoltam.
- Hűha, a felesége. - dőlt hátra Sam. - Erre nem
számítottam. Udvariatlan kérdés lenne, hogy boldog vagy-e
vele? Csak kíváncsi lennék, ennyi az egész.
- Nem, nem udvariatlanság. És igen, boldog vagyok.
Szeretem Grizzt. Nem kell elmagyaráznom neked, hogy az
életmódját nem szeretem, de őt magát igen.
Sam bólintott.
- De azért nem egészen értem. Mármint tudom, ki ő és mit
csinál, te pedig olyan aranyos és okos lánynak látszol. Nem
tudlak elképzelni egy olyan emberrel. Bocsáss meg! Tudom,
hogy szereted. Csak nehéz felfogni.
- Ne érezd rosszul magad emiatt! Néha nekem is nehéz
felfogni. Tudom, hogy nem kéne erről beszélnem, de
próbálom jóvátenni, legalábbis magamban. Hátha kisül
valami jó abból, hogy együtt vagyunk. Hátha van olyan
negatívum, amit át tudok változtatni
pozitívra.
- Mire gondolsz?
Ekkor elmeséltem neki egy történetet, ami feszültséget
okozott a házasságomban. Grizz többször is figyelmeztetett,
de nem tudtam uralkodni magamon.
- Baszki, Cicc! Nem vihetlek sehova - közölte egy nap
tehetetlenül.
- Kértelek már, hogy ne beszélj ilyen csúnyán - forgattam a
szememet.
- Hát én pedig arra kértelek, hogy ne mássz bele minden
random veszekedésbe a környéken.
- Azért csinálom, mert amikor segítséget kérek tőled, akkor
nem segítesz! Téged nem érdekel! Így nincs más
választásom, mint beavatkozni. Amúgy meg kezdjük ott,
hogy ha nem ilyen szar környéken élnénk, mint ahol a
dolgaidnak köszönhetően élünk, feleennyi balhét sem
látnék.
- Azt akarod, hogy letartóztassanak engem? Ez a célod?
- Ne légy már nevetséges! Ez a segítségnyújtásról szól, nem
pedig arról, hogy te bajba kerülj.
- Ja, de nem érted, hogy ölni is tudok érted? Ha kinyírok
valakit, az a te lelkeden fog száradni.
Ez a beszélgetés jóval Darryl és Willow esete előtt történt.
Tudtam, hogy Grizz hogyan ölte meg Johnny Tillmant, de
meggyőztem magamat, hogy az valamennyire más volt.
Egyedi eset, ami nem fog megismétlődni. Nealt végül is
nem nyírta ki a garázsos történet végén.
Grizz-zel egy aznapi dolog miatt vitatkoztunk. Elvitt
magával egy üzlettársával való találkozóra. A kocsijával
mentünk, és egy lepukkant raktárépület előtt álltunk meg a
Pompano Beach rosszabbik felén. Emlékeztem rá, hogy
jártam már ott. Egy autó
parkolt előtte.
Grizz úgy hagyta a motort, és hozzám fordult.
- Öt percen belül jövök. Ismerik a kocsimat, úgyhogy senki
sem fog zavarni téged. Amúgy meg látlak abból az ablakból
- mutatott az emeletre.
Sok üzleti találkozóra elkísértem már Grizzt, és folyton
hallottam ezt-azt. Tudtam, hogy igaza van. Amúgy sem
akartam bemenni, hogy lássak bárkit is. Elővettem egy
könyvet, és rögtön olvasni kezdtem.
Két oldalig sem jutottam el, amikor egy gyorsan érkező
kocsi megállt mögöttem. Színes villanást láttam a
visszapillantóban. Balra néztem, és a vezetőülésen túl
megláttam, hogy mi az.
Egy vadonatúj sárga Mustang volt. A sofőr biztos azt hitte,
hogy megkerülheti az épületet, de miután jobbra
kanyarodott a sarkon, csikorogva lefékezett. Jártam már
ebben az épületben. Tudtam, hogy a hátulját betonfal
tartja. Nincs hátsó parkoló. A mustangos fürgén
hátramenetbe kapcsolt, és kitolatott volna, ha nem állja el
az útját egy másik.
Elszörnyedve figyeltem, ahogy két pasas száll ki a
jellegtelen zöld autóból. Egyiküknél baseballütő volt, amivel
a tenyerét ütögette. Úgy néztek ki, mintha kemény bűnözők
lennének.
Láttam, hogy az egyik beszél, de nem hallottam, mit mond.
Áthajoltam a vezetőülésen, és lehúztam az ablakot. Tört
angolsággal közölték a mustangossal, hogy szálljon ki a
kocsiból. Ha kiszáll, és odaadja a kulcsot, nem fog történni
semmi rossz. Ez egy autólopás volt.
Felpillantottam, hogy látom-e Grizzt az ablakban. Nem
láttam. Biztos hallotta a fékcsikorgást, és másodperceken
belül lejön. Vártam. Nem jött.
Kiszálltam a kocsiból, és bementem ugyanazon az ajtón,
amelyiken Grizz tette két perccel korábban. Felsiettem az
egyetlen lépcsőn, aztán odasétáltam hozzá, miközben egy
idős férfival beszélt. Nem figyeltem, mit mondanak, és nem
is kértem bocsánatot, amiért félbeszakítottam őket.
- Kérlek, hívd a rendőrséget - lihegtem levegőért kapkodva.
-Odalent éppen elveszik egy embertől a kocsiját.
Az idős férfi mondott volna nekem valamit, Grizz viszont
felemelte a kezét, hogy hallgasson.
- Oké, kihívjuk őket. Menj, és várj meg odalent! Ne menj
vissza a kocsihoz!
- Jó - ziháltam. - Köszi!
Lementem a földszintre, ahol kinéztem annak az ajtónak az
üvegén, amelyiken bejöttem. A mustangos kölyök ott volt
még. Kiszállt a kocsiból, ahogy parancsolták, de biztos
csinált valamit, amivel feldühítette őket. Az egyik fazon
nekipréselte az autónak, míg a másik a bokrokat csapkodta
a baseballütővel. Ekkor esett le nekem, hogy mi
történhetett. A srác biztos leállította a motort, és kiszállt,
ahogy kérték, csak közben megfogta a kulcsot, és bedobta a
bokrok közé.
Ebben a pillanatban az a fickó, amelyik a kocsihoz nyomta,
megfogta a grabancánál, és elindult vele a bokrok felé.
Résnyire nyitottam az ajtót, hogy halljam, mit beszélnek. A
rosszfiú tört angolsággal mondta neki, hogy jobb, ha
megtalálja a kulcsot, különben meg fog halni.
Meghalni? Egy kocsi miatt? Négykézláb lökte a srácot,
hogy végigkússzon a bokrok tövében. Láttam, hogy a
mustangos kezd pánikba esni. Biztos azt kívánta, hogy
bárcsak odaadta volna a kulcsot, aztán meg kihívta volna a
rendőrséget. Kőkemény bűnözőknek akart túljárni az eszén,
és most megfizet érte. Egyikük elkezdte oldalba rugdosni,
amíg a bokrok alatt kúszott.
- Grizz! - kiabáltam az ajtót becsukva. - Jönnek a rendőrök?
Semmi válasz. Rögtön tudtam, hogy nem hívta őket. Grizz
ilyen
volt. Nem érdekelte, mi történik másokkal. Tudtam, mit kell
tennem. Nyugodtan kisétáltam a raktárépületből, és
odamentem a három emberhez.
- Elnézést. Elnézést, uraim. Csak gondoltam, jó, ha tudják,
hogy úton van a rendőrség. Szerintem, ha most elmennek,
akkor már rég nem lesznek itt, mire ideérnek.
Mindhárman abbahagyták, amit éppen csináltak. A két
bűnöző megpördült a tengelye körül, hogy felém forduljon.
A fiúnak könnyes volt az arca. Megtalálta a kulcsot, és fél
kézzel a magasba emelte. Még mindig térdelt, másik kezét
pedig a földön tartotta. Megálltam. Most már közel voltam
hozzájuk, de nem olyan közel, hogy meg tudjanak ütni.
- Csak gondoltam, jó, ha tudják - ismételtem. Rekedten
sikerült.
Nem mozdultak felém, és nem is válaszoltak a
kijelentésemre.
Megfordultam, és elindultam vissza a raktárépület
ajtajához.
Hallottam, hogy az egyik összegyűjt a torkában egy
méretes
nyákgombócot, aztán éreztem, ahogy a tarkómra fröccsen.
Utána nevetést hallottam.
Erre úgy kivágódott a raktárépület ajtaja, hogy széttört
benne az üveg. Grizz masírozott felém. Biztos látta az
emeleti ablakból, hogy odamegyek a rosszfiúkhoz. Az
ajtóból látta, ahogy a pasas utánam köp.
A mögöttem álló férfiak elkezdtek spanyolul hadarni. Elég
hosszú ideig tanultam spanyolt az iskolában ahhoz, hogy
értsem, miről beszélnek.
- Baszd meg, Manny! Látod, mekkora ez a faszkalap? Miért
kellett leköpnöd a csajt? Te hülye fasz! Hagyjuk a kölyköt
meg a kibaszott kocsit. Menjünk! Most rögtön!
- Szállj be a kocsiba, Cicc! - morogta Grizz.
- Ne bántsd őket! Kérlek! Nem akarom, hogy bárkinek is
baja essen, Grizz.
- Szerencséjük, ha életben hagyom őket.
Nem bocsátkoztam további részletekbe Sammel. Grizz nem
ölte meg őket. Legyen elég ennyi.
- Szóval lényegében tudtad, hogy ha közbeavatkozol, akkor
a segítségedre siet, és ezzel megmenti az áldozatot is? -
kérdezte elkerekedett szemekkel Sam.
- Igen, pontosan ezt csináltam. Volt már ilyen, csak
sohasem durvult el annyira a helyzet, mint a köpéses
esetnél. Az emberek általában már attól meghátráltak, hogy
meglátták Grizzt. Ez volt az első, hogy erőszakot kellett
alkalmaznia, de biztos nem tette volna, ha nem köp le a
fickó.
- De ugye tudod, hogy neki volt igaza?
Ez meglepett. Éppen belekortyoltam a jeges teámba, és
felpillantottam Samre.
- Miben?
- Abban, hogy nem hívta a rendőrséget. Nem keveredett
bele. Tudat alatt talán azt akartad, hogy kapják el.
- Nem, egyáltalán nem - vágtam rá döbbenten. - Nem
akarom, hogy letartóztassák. Szeretem.
- Pont ez az, Cicc. Szereted, és bűntudatod van amiatt, hogy
szereted, ezért próbálod arra használni őt, hogy javítson a
helyzeten ott, ahol te nem tudsz. Folyton ezt csinálod, és
csak idő kérdése, hogy meddig fog működni. Szerencséd,
hogy nem nyírta ki azokat a pasasokat.
Samnek igaza volt.
Aznap, amikor hazamentem, bocsánatot kértem Grizztől,
amiért belerángattam mások dolgába. Megesküdtem rá,
hogy soha többé nem fogok megmentőt játszani.
Nagyszerű: most találhattam ki valami más módot, hogy
könnyítsék a lelkiismeretemen.
Sam nem csak szociális munkás lett, mert pszichológiával
folytatta a tanulmányait. Évekkel később, miután
megtudtam, hogy Grizz tényleg elrabolt engem, Sam írt egy
könyvet a Stockholm-szindrómáról. Arról a jelenségről,
hogy a fogoly elkezd gyengéd érzéseket táplálni a
fogvatartója iránt.
A könyvben szereplő lány kísértetiesen hasonlított rám. Az
évek során megmaradt közöttünk a barátság Sammel, de az
a könyv kis híján tönkretette a kapcsolatunkat.
Harmincnegyedik fejezet
TOVÁBBRA IS GYAKRAN BELEBOTLOTTAM SAMBE A

SULIBAN, és néha együtt ebédeltünk. Tépelődtem, hogy

elmondjam-e Grizznek. Nem éreztem úgy, hogy bármi
rosszat csinálnék, de annyira védett engem, hogy talán
elriasztotta volna Samet.
Csak később tudtam meg, hogy tudott a közös ebédekről
Sammel. Hát persze hogy tudott róluk! Mindenről tudott.
De sohasem hazudtam neki. Ha kérdezte, mit csináltam
iskola után, megmondtam, hogy egy barátommal
ebédeltem. Akivel figyeltetett engem, biztos meggyőzte az
első alkalom után, hogy szigorúan baráti ebédről volt szó.
Talán azért nem bántotta Samet, mert pont az első ebédünk
után mentem úgy haza, hogy bocsánatot kértem tőle. Talán
titokban hálás volt Samnek, amiért jobb belátásra bírt
engem.
Akárhogy is, Sam végül szívesen látott vendég lett az
otthonunkban. Éppen a tavaszi és a nyári kurzusok közötti
szünetet töltöttem, amikor Blue telefonált a motelbe, hogy
kérne egy szívességet. Én továbbra is jó viszonyt ápoltam
Jannel az első hálaadás napi vacsora után. Sohasem lettünk
közeli barátnők, de imádtam a srácait, és szívesen
vigyáztam rájuk, amikor csak tudtam. Már iskolába jártak,
Jan pedig egy jogi vállalatnál dolgozott. Úgy tűnt, hogy
élvezi a munkáját, és amennyire láttam, a gyógyszer és a
szeretett munka kombinációjával sikeresen elkerülte az
idegösszeomlást.
Blue azt mondta, hogy mindkét fiú bárányhimlővel ment
haza, és nem tudnak elmenni a nyári táborba. Jannek
különösen sűrű hete volt az irodában: részmunkaidős
recepciósból előbb teljes munkaidős lett, aztán jogi
asszisztens. Blue megkérdezte, hogy néhány napig a
srácokkal tudnék-e maradni, vagy esetleg egész héten.
Nem kellett gondolkodnom a válaszon. Szuper kiskölykök
voltak, és örültem a lehetőségnek, hogy időt tölthetek
velük. Amúgy is olvashattam a medenceparton, amíg
délután aludtak. Elgondolkodtam, hogy vajon alszanak-e
még délután. Valószínűleg nem. Mindegy. Nekem is jó
kikapcsolódásnak ígérkezett. Blue érdeklődött, hogy be
tudnék-e ugrani a drogériába valami kenőcsért, ami elvileg
enyhíti a viszketést.
Szóltam Grizznek, aki rábólintott. Egyébként is elfoglalt
volt. Végül sikerült kiválasztanunk egy telket Davie
délnyugati részén, egy Shady Ranches nevű részen.
Építkeztünk, és éppen a kivitelezési fázis elején tartottunk.
Grizz felbérelt egy felügyelőt, de nehezen adta ki a kezéből
az irányítást. Annyi időt töltött ott, amennyit csak tudott.
Tudtam, hogy nem akar ráijeszteni arra az emberre,
egyszerűen csak élvezi az építkezést. Chowder is sokat volt
kint vele.
Bementem a hálószobába, és kerestem valamit, amibe
pakolhatok. Eszembe jutott a régi hátizsákom. A szekrény
sarkában találtam meg, ahova több mint egy éve dobtam.
Beleraktam a bikinimet, egy naptejet, két könyvet meg a
hajkefémet. Nem kellett éjszakára csomagolnom, mert nem
készültem ott aludni.
Beugrottam a drogériába, hogy megvegyem a kenőcsöt. Azt
is bedobtam a hátizsákba, és elmentem Blue-ékhoz. Jan egy
öleléssel üdvözölt, amikor odaértem.
- Tényleg kihúzol minket a csávából, Cicc. Próbáltuk
felosztani Blue-val, hogy mikor ki maradjon itthon a
srácokkal. Enyém lett volna a délelőtt, övé pedig a délután.
De kezdtek szólni miatta a munkahelyünkön, úgyhogy
életet mentesz.
- Szívesen segítek. Tudod, hogy imádom a srácokat. Hol
vannak? - kérdeztem, és ledobtam a táskámat a padra az
ajtó mellett.
- A nappaliban.
Odamentem, Kevin pedig nagy öleléssel üdvözölt. Ő volt a
kisebb. Timmy félénken nézett rám. Szerintem már elég
nagy volt ahhoz, hogy zavarba hozza a bébiszitterkedés.
- Eszedbe jutott kenőcsöt hozni? - kiáltotta Jan a folyosóról.
- Igen. Ott van a táskámban az ajtó mellett.
Ha nem foglalnak le annyira a srácok, talán észreveszem,
milyen sokáig tartott Jannek odahozni a kenőcsöt a
nappaliba. Talán eszembe jut, hogy több mint egy évvel
korábban megtaláltam a pénztárcámat Moe szobájában. És
az is, hogy bedobtam a régi hátizsákomba.
Mert miközben Kevinnek és Timmynek szenteltem az
osztatlan figyelmemet, az anyjuk megjegyzett magának egy
különösen érdekes nevet. Egy olyan nevet, amit már több
mint öt éve nem hallottam, sőt, eszembe sem jutott.
Azt a nevet, hogy Guinevere Love Lemon.
Hihetetlenül gyorsan haladt az építkezés. Biztos vagyok
benne, hogy a kivitelező halálra rémült Grizztől, és
igyekezett minél hamarabb letudni. Nem mintha Grizz
bármit is tett volna, hogy direkt ráijesszen a pasasra.
Egyszerűen csak önmagát adta.
Nyár vége felé az egyik szombaton lementünk Sarah Jóval a
strandra, amíg még neki is tartott az iskolai szünet.
Szörnyen megfájdult a fejem, úgyhogy megkértem, hogy
vigyen haza. Az én kocsimmal mentünk. Kértem, hogy
tegyen ki a motelnél, és menjen haza a kocsimmal. Biztosra
vettem, hogy Grizz visszahozza majd a motelhez.
Sarah Jo kitett, és segített kipakolni a cuccomat. A világ
legjobb barátnőjeként el is rakta őket a szobában,
megvárta, hogy gyorsan lezuhanyozzak, aztán két aszpirin
után ágyba dugott. Behúzta a függönyt a hálóban, és adott
egy puszit a homlokomra.
- Később hívlak, hogy hogy vagy, Cicc. Próbálj meg aludni!
Lehet, hogy elmúlik a fejfájás, mire felébredsz.
Annyira fájt a fejem, hogy nem is tudom, válaszoltam-e
neki. Végül elaludtam, és amikor felébredtem, azt sem
tudtam, hol vagyok. A fejem már csak tompán lüktetett.
Hangokat hallottam. Biztos arra ébredtem fel. Grizz volt az,
és egy ismeretlen női hang tulajdonosával vitatkozott.
- Nem értem, miért nem találkozhatok vele. Nem mintha
magyarázattal tartoznék neked, de rendbe hoztam a
dolgokat. Megállapodtam vele.
- Nincs itt, Candy.
- Ne hívj már azon a béna bandás néven, J...
- Kussolj! - mordult rá Grizz. - Ne szólíts úgy! Soha senki
sem szólíthat engem úgy!
Ki ez a nő? Majdnem valami J-vel kezdődő néven szólította
Grizzt. Vajon tudta az igazi nevét? Nyilvánvaló volt, hogy
Grizz nem tudta, hogy ott vagyok. A kocsimat nem láthatta,
szóval biztos azt hitte, hogy még mindig Sarah Jóval
vagyok. Tépelődtem, hogy tudassam-e a jelenlétemet vagy
ne. Szinte láttam, ahogy a nő forgatja a szemét Grizz
legutóbbi mondatától.
- Te meg a hülye bandás álneveid! Esküszöm, Grizz, te
nagyon el vagy tájolva. Én már nem hallgatok a Candyre.
- Leszarom, mire hallgatsz, akkor sem fogsz találkozni vele.
Nem is lakik itt. Már megállapodott és boldog. Semmi
értelme visszasunnyognod az életébe, csak mert
bűntudatod van.
- Mekkora arrogáns seggfej vagy! Nélkülem nem tarthatnál
ott, ahol most vagy. Ne feledd, hogy én találtam rád, amikor
tizennégy évesen egy benzinkút mögött tengetted a
szánalmas életedet! Én mutattalak be azoknak, akiknek
köszönhetően eljutottál idáig. Én!
- Senki másnak nem köszönhetem, hogy eljutottam idáig,
csak saját magamnak. Amúgy meg, amikor elvileg rám
találtál, már egy kiélt drogos kurva voltál, de még csak
tizenhét. Ha bármelyikünk is tartozik a másiknak, akkor te
tartozol nekem, amiért gondoskodtam róla, hogy ne az
utcán kelljen élned.
Tehát ez a nő már akkor is ismerte Grizzt, amikor kamasz
volt. Szerintem még senkivel sem találkoztam, aki ilyen
régóta ismerte volna.
- Hát egyáltalán nincs szükségem az engedélyedre, hogy
találkozzak vele. Majd megkeresem egyedül, és nem
állíthatsz meg.
- Tényleg, Candy? Nem állíthatlak meg?
Csend lett. Tudtam, hogy a nő az esélyeit latolgatja. Végül
nyugodtabb hangon szólalt meg.
- Rendben. Megtennél nekem egy szívességet? - kérdezte,
de meg sem várta a választ, hanem folytatta. - Legalább
megmondanád neki, hogy kerestem? Mondd meg neki,
hogy egyenesbe jöttem! Mondd meg neki, hogy csak látni
akarom, és bocsánatot kérni az összes szarságért! Nem
akarom kiborítani vagy beavatkozni az életébe. Csak annyit
akarok mondani neki, hogy sajnálom.
Grizz erre felelt valamit, de nem hallottam, mit.
Kinyílt és becsukódott az ajtó. Felkeltem, és kimentem a kis
nappaliba. Grizz nem volt ott. Biztos kikísérte a nőt.
Észrevettem, hogy elmúlt vacsoraidő, úgyhogy átmentem a
konyhába, és elővettem pár dolgot a hűtőből, hogy
elkezdjek főzni. Ha egy kicsit is érdekelt volna, hogy néz ki
ez a Candy, talán odamentem volna az ablakhoz, hogy
kilessek.
Utólag már tudom: jól tettem, hogy nem mentem oda.
Tanúja lettem volna annak, hogy a férjem valami
szörnyűséget követ el. Láttam volna, ahogy Grizz odakíséri
a kocsijához, és amikor Candy a kilincsért nyúl, akkor
hátulról elkapja, és egy pillanat alatt elroppantja a nyakát.
Láttam volna, ahogy hanyagul felkapja a vállára, aztán int
három arctalan pasasnak a gödörnél, hogy szabaduljanak
meg az autótól, majd lazán odasétál a motel hátuljához,
hogy Candy létezésének minden nyomát eltüntesse.
De én ebből semmit sem láttam, és csak sok év múlva
tudtam meg.
Grizz alig tíz perccel később jött vissza, és megtorpant.
- Mikor értél haza? Nem láttalak leparkolni.
- Jo korábban hazahozott. Előjött az a szörnyű fejfájásom.
Próbáltam kialudni magam.
- Tényleg? Jobban vagy?
- Sokkal. Már csak egy tompa fájdalmat érzek. Közel sem
olyan, mint amilyen volt. Sarah Jo elvitte a kocsimat.
Hazahozatnád valakivel?
Láttam Grizz arcán, hogy tudta: ott voltam a szobában,
amikor Candyvel vitatkozott. Próbált rájönni, hogy
hallottam-e valamit. Eldöntöttem, hogy megkönnyítem a
dolgát.
- Amúgy ki ez a Candy? - érdeklődtem csevegő hangon,
miközben a gombát pároltamba tűzhelyen. - El fogod
mondani neki? Elmondod Blue-nak? - tettem hozzá, mielőtt
válaszolt volna.
Grizz értetlenül nézett rám.
- Blue exbarátnője volt, nem? Akiről meséltél. Akivel
szakított, mielőtt megismerkedett Jannel.
- Ja, igen, ő volt.
- Nem tűnsz valami határozottnak, Grizz.
- Nem erről van szó, bébi. Csak nem emlékszem, hogy
meséltem volna róla neked.
- Hát pedig meséltél. Egyszer sem mondtad a nevét, de
szóba került, miután először találkoztam Jannel.
Grizz odajött hozzám, és hátulról átölelt. A bal vállamra
tette az állát. Ehhez alaposan össze kellett görnyednie,
mert sokkal alacsonyabb voltam nála.
- Szerintem igazad van, Grizz. Abban, hogy nem hagytad,
hogy találkozzon Blue-val. Lehet, hogy Jan összeomlott
volna tőle -jegyeztem meg. - Majdnem az igazi neveden
szólított. Azt elárulod nekem valaha is?
- Már ezerszer megbeszéltük, Cicc - húzódott el, hogy rám
nézzen, mire én is felé fordultam. - Ez a saját érdekedben
van így. Neked Rick O’Connell az igazi nevem.
- Aha, Grizz, csakhogy nem az - zártam el a gázt, és gyorsan
arrébb tessékeltem Grizzt. Bementem a hálószobába, és
magamra csuktam az ajtót.
Meg fog nyílni előttem valaha?
A felesége voltam, de lényegében nem tudtam róla semmit.
Sem a nevét, sem a múltját. Vagyis most már tudtam, hogy
egy benzinkút mögött élt tizennégy éves korában.
Bejött, én pedig úgy tettem, mintha a kivitelezőtől kapott
színpalettákat böngészném. Nem néztem rá.
- Jason. Az igazi keresztnevem Jason. Jó? A többi részét nem
mondom el. Majd egyszer, talán amikor gyerekeink lesznek,
majd el fogom mondani. De nem azért, mert hagynám, hogy
az én vezetéknevemet kapják. Az övék is O’Connell lesz.
Aztán mesélt még magáról egy kicsit. Floridában született,
a West
Palm Beachen. Nem ismerte az apját, a titokban tartott
vezetéknevét pedig az anyjától kapta, akit Idának hívtak, és
tizenöt évesen szülte Grizzt. Ez tényleg megmagyarázta,
hogy miért érzett „elég idősnek”, amikor elraboltatott.
Az anyja házvezetőnő volt egy tehetős családnál. Grizz azt
mondta, hogy Ida tökéletesen teljesített abban a szerepben,
a saját családja viszont romokban hevert. Elhanyagolta a
fiát. Sohasem verte vagy bántotta, egyszerűen csak nem
foglalkozott vele. Ismerősnek tűnt a helyzet. Grizz majdnem
tizennégy évesen szökött el. Biztosra vette, hogy az anyja
megkönnyebbült, és nem is kereste. Grizz nem is egy
benzinkút mögött élt, amikor Candy rátalált. Igazából lopott
autóalkatrészeket árult.
Megkérdeztem tőle, hogy miért szökött el. Hiszen nem
bántották, csak nem foglalkoztak vele. Miért választotta
inkább az utcát? És hogy jutott el a West Palm Beachről
Fort Lauderdale környékére?
- Nálam idősebbekkel lógtam, és kimaradtam a suliból,
mert olyan sok pénzt kerestem - felelte Grizz könnyedén. -
A csapat végül dél felé moccant, én pedig velük sodródtam.
Nem az utcán élt, hanem egy garázs fölötti kis lakásban,
ami egy olyan fazoné volt, aki azért fizette Grizzt, hogy
különleges autóalkatrészeket szerezzen neki. Közöltem
vele, hogy elég okos ahhoz képest, hogy olyan fiatalon
lemorzsolódott az iskolából.
- Tudtam olvasni és alapszinten számolni. Másra nem is volt
szükségem - vont vállat Grizz. - Amúgy meg az utcán több
dolgot tanultam, mint amennyit bármilyen diplomáért kell.
Most már ott ült mellettem az ágyon, én pedig odabújtam
az ölébe.
- Miért kell, hogy gyerekeink legyenek, mielőtt elmondod
nekem az igazi nevedet? - fúrtam bele az arcomat a
nyakába, és a bal fülében lévő karikát piszkáltam. Ez volt az
egyik kedvenc
időtöltésem.
Éreztem, ahogy rázkódik a teste. Nevetett, mire felnéztem
rá.
- Nem tudom - válaszolta vigyorogva. - Gondoltam, hogy
azzal nyerek egy kis időt. Szerintem majd csak évek múlva
lesz kisbabánk.
- Nos, Mr. Válaszkerülő, szerintem hamarabb ráveszlek,
hogy elmondd, mint tervezted.
- Ó, tényleg? - fúrta most ő az arcát a nyakamba. - Mivel
akarsz megkísérteni?
Mielőtt válaszolhattam volna, csörgött a telefon. Letett az
ágyra, és felállt, hogy felvegye.
- Igen? - szólt bele, majd hosszabb szünet következett. - Várj
egy picit, drága! Cicc, Sarah Jo az - kiabálta a konyhából.
Odamentem, és elvettem tőle a kagylót.
- Igen, már majdnem teljesen elmúlt. Már csak egy kicsit
fáj.
Hallgattam, amíg Sarah Jo kérdezett tőlem még valamit.
- Nem, még nem mondtam el neki.
- Mit? - érdeklődött Grizz, és kivett egy sört a hűtőből.
- Lehet, hogy terhes vagyok - fordultam felé.
Harmincötödik fejezet
GRIZZ MÁSNAP ELVITT ORVOSHOZ. Kiderült, hogy tényleg terhes
vagyok. Értetlenül álltam a dolog előtt, mert akkurátusán
szedtem a fogamzásgátlót, és egyszer sem felejtettem el
bevenni. Előző hónapban viszont volt egy csúnya
torokgyulladásom, a doki pedig elmondta, az antibiotikum
néha gátolhatja a tabletta hatását. Nálam is ez történhetett.
Szóltam az orvosnak, hogy még mindig szedem a tablettát,
és csak abból gyanítottam a terhességet, hogy a legutóbbi
menstruációm nagyon rövid volt és enyhe a megszokott
egész heti erős vérzéshez képest. Erre azt válaszolta, hogy
hagyjam abba a gyógyszert, és ne aggódjak. Vannak, akik
tabletta mellett esnek teherbe. Nem példátlan a dolog,
nálam pedig hamar kiderült.
Grizzre néztem, aki mosolygott. Örült a terhességemnek.
Ha most kellett megtörténnie, nem pedig néhány év múlva,
hát legyen.
Grizz elvitt ebédelni, ahol rögtön fiú- és lánynevekkel állt
elő. Cikáztak a gondolataim. Túl sok minden járt a fejemben
egyszerre. Mi lesz a diplomámmal? Anyaként is
folytathatom az iskolát? Beleszédültem, hogy vajon hogy
alakulhat a jövő. Sikerült némi erőt merítenem abból, hogy
már az új otthonunkba fog érkezni a baba. Utáltam volna
úgy világra hozni egy gyereket, hogy motelben élek.
Grizz meglepett még valamivel. Közölte, hogy nagyjából fél
évbe telik neki lezárni egy üzletet, és aztán lezárja a bandás
időszakot. Örökre. Nem is lehettem volna lelkesebb. Jannek
végre teljesülni fog a kívánsága: Grizz átadja a banda
vezetését Blue-nak.
Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit titokban tartjuk a
terhességet. Még korai fázisban volt. Sarah Jo az egyetlen,
aki tudott róla, de az ő hűségében és titoktartásában nem
kételkedtem.
Gonoszul lecsaptak rám a reggeli rosszullétek. Nem is
nevezhettem őket reggelinek, mert egész nap émelyegtem.
Annyira, hogy semmi sem maradt meg bennem, Grizz pedig
vissza akart vinni az orvoshoz, hátha felír valamit, ami
segít. Nemet mondtam. Kibírom. Nem akartam gyógyszert
szedni úgy, hogy terhes vagyok. A terhességi vitamint
kivéve, de azt is csak akkor, ha megmarad bennem.
Nagyjából tízhetes terhes lehettem, amikor Grizz szólt,
hogy beszélni akar velem valamiről. Éppen a kanapén
ültem, és lakberendezési magazinokat nézegettem. Már
kiválasztottam a gyerekszoba színét: világoszöldet. Most a
tematikán gondolkodtam. Talán lehetne Noé bárkája. Vagy
plüssmackós.
Grizz kivette a magazint a kezemből, és letette a
dohányzóasztalra. Komoly arcot vágott.
- Cicc, van valami, amit el kell mondanom.
- Mit? Mi történt?
- Nem akarom, hogy kiborulj. Főleg így, hogy terhes vagy.
De szeretlek, és félek, hogy ha nem mondom el neked,
akkor nem fog tetszeni, ha később tudod meg.
Kezdett rám ijeszteni.
- Most mondd el! Akármiről van is szó, ne titkold el előlem!
Történt valami Sarah Jóval, Fess-szel vagy Grunttal? Vagy
Grizz
került bajba? Mi kerültünk bajba?
- Most beszéltem Guidóval - szorította meg a kezemet. - Azt
mondta, hogy a szüleid tegnapelőtt meghaltak
autóbalesetben. Arra gondolt, hogy tudnunk kell róla.
Megdöbbentem. Erre aztán nem számítottam. Évek óta
szinte eszembe sem jutott Delia vagy Vince. Nem
mondhatnám, hogy hiányoztak, mert mégis mi
hiányozhatott volna? Kiskoromtól fogva egyedül voltam. De
Grizznek igaza volt. Jó, hogy elmondta. Elárasztottak az
emlékek.
- Hogy történt? - kérdeztem halkan.
- Frontális ütközés. Egy nagy kamionnal. A sofőr elaludt,
áttért a szemközti sávba. Egy pillanat volt az egész.
Megkönnyebbültem, hogy nem szenvedtek, és nem ők
okozták a balesetet. Nem utáltam Deliát és Vince-t. Nem is
hiányoztak nekem. De meg akartam tenni, ami helyénvaló.
- Grizz, nincs más hozzátartozójuk rajtam kívül. Mit fognak
csinálni velük?
- Valószínűleg kapnak egy dobozt meg egy állami temetést.
Azt hiszem. Talán hamvasztás lesz. Tényleg nem tudom.
Akarod, hogy intézkedjek, Cicc? - kérdezte, mielőtt
megszólalhattam volna. - Azt szeretnéd? Hogy rendes
temetésük legyen?
Ezen meglepődtem, de biztos emlékezett rá, milyen fontos
volt nekem, hogy Moe rendes temetést kapjon. Legalábbis
annyira rendeset, amennyire lehetett.
- Igen - bólintottam. - Szerintem azt szeretném. Nem kell,
hogy puccos legyen, Grizz. Csak egy normális temető, és
fejfa helyett talán sírkő. Amin rajta van a nevük, a születési
dátumuk és amikor meghaltak.
- Mindent írj le nekem, bébi, és én majd elintézem.
Úgy is történt. Nagyon jó volt abban, hogy megadjon nekem
mindent, amit csak szerettem volna. Egyszer sem jutott
eszembe, hogy ez újabb esély volt a szabadulásomra.
Persze, az évek során sok alkalom lett volna rá, hogy
visszakapjam a szabadságomat. A szüleim halála jelentette
az egyiket, ám nem foglalkoztam ezzel. Nem akartam
elhagyni Grizzt. Legalábbis szándékosan nem.
Néhány hét múlva pecsételő vérzésem lett. Kétségbeesve
felhívtam az orvost, aki azt mondta, hogy semmit sem lehet
tenni. Lehet, hogy semmiség. Csak várjak, és ne erőltessem
meg magamat. Grizz három napra befektetett az ágyba. A
vérzés nem állt el, ezért ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen
orvoshoz.
A papírral borított vizsgálóasztalon feküdtem, amikor
éreztem valamit. Nem moccantam, csak könnyes szemmel
ránéztem Grizzre. - Szerintem most vesztettem el a babát.
Harminchatodik fejezet
MINDKETTEN SZOMORÚAK VOLTUNK, AMIÉRT ELVESZÍTETTÜK AZT A
kisbabát, de abban is egyetértettünk, hogy folytassam a tablettát. Még mindig
lehetnek majd gyerekeink. Beköltözünk majd az új otthonunkba. Le fogok
diplomázni. Az élet megy tovább.

Tényleg ment tovább. A költözés után sohasem tértem vissza a motelbe, de

Grizznek persze muszáj volt. Chowder onnantól kezdve a régi szobánkban
lakott. Monster is beköltözött egy másikba.

Berendeztem az új házunkat. Gondoskodtam Damienről és Luciferről. Ahogy

teltek az évek, látszott, hogy lassúbbak lettek. Gyakran hívtunk vendégeket
vacsorára. Grunt rendszeresen jött Cindyvel. Sikeres építész lett egy menő
cégnél a Las Olas Boulevardon. Grunttal nagyjából egy évvel azután lett közeli
a kapcsolatunk, hogy összeköltözött Cindyvel. Akármilyen fura, sok időt
töltöttünk együtt. Szerintem azért, mert Grizz nem volt féltékeny, hiszen Grunt
olyan régóta együtt volt Cindyvel. Így is nehéz lehetett Grizznek, de tudta, hogy
azzal tehet engem boldoggá, ha nem úgy viselkedik, mintha ki akarna
sajátítani. Jó volt Grunt barátjának lenni: biztonságos, otthonos érzés. A
főiskolai barátnőimmel is közelebb kerültünk egymáshoz, Carterrel és Casey-
vel. Velük is sok időt töltöttem. Sarah Jo ugyancsak rendszeres vendég volt a
vacsoraasztalnál, miután lediplomázott és visszajött Fort Lauderdale-be. Ő is
férjhez ment, és jó barátságban maradt az exével, Stephennel, meg a
feleségével, Aprillel. Mindannyian törzsvendégek voltak nálunk, mint Anthony
és Christy is, a Florida nyugati partján élő barátaink. Még Sam és az éppen
aktuális barátnője is beugrott néha.

Chowder csak hálaadáskor jött. Végre eljutottam odáig,

hogy megcsináljam azt a pulykát, és Jan szemlátomást nem
bánta, hogy átadja nekem a gyeplőt. Annyira lefoglalta a
munkája, hogy megkönnyebbülve és örömmel ruházta át a
konyhai feladatokat.
Így telt a következő néhány év. Telis-tele barátokkal,
utazással, koncertekkel, az otthonunk szépítésével, az
állatokról való gondoskodással, hosszú motoros túrákkal és
a lehető legnagyobb boldogságban. Nagy telkünk volt,
távoli szomszédokkal. Mégsem akartam, hogy féljenek
tőlünk az emberek. Egyetlen szabályom volt, és Grizz
egyetértett velem: otthon nincs bandával kapcsolatos üzlet.
Persze, az életünk egy illúzióra épült. Közelebbről
megnézve igazából nem is voltam Grizz felesége. Ann Marie
Morgant vette el, aki, lássuk be, nem én vagyok. A
bevételünk, aminek már növekedett jóindulatú és
becsületes úton szerzett része, még mindig javarészt
törvénytelen dolgokkal szerzett pénzből állt. Mégpedig sok
törvénytelen dologból szerzett pénzből. Akkoriban minden
Grizz kezében volt Dél-Floridában: a prostitúció, a
kábítószerkereskedelem, az autólopások, a szerencsejáték,
a zsarolások meg az uzsora is. Komolyan gondolta, hogy
átadja a vezetést Blue-nak, amikor teherbe estem, de mivel
nemsokára elvetéltem, nem látott sürgős okot a nyugdíjba
vonulásra. Úgyhogy dőlt a pénz. Sohasem kérdeztem rá, de
az ember ennyi év után megérzi, miben sántikál a másik.
Innen-onnan elcsíptem egy-egy információt. Nem voltam
naiv, de megengedtem magamnak, hogy úgy tegyek, mintha
az lennék.
Tudtam, hogy az életünk a bűnözésre épül, ám amíg nem
vettem részt benne, meg tudtam feledkezni róla. Néhány
évvel korábban abbahagytam a csekk-könyvek mérlegelését
és a befektetések megfigyelését. Ezek átkerültek egy
könyvelőhöz. Amikor a férjem reggel elment dolgozni, úgy
tettem, mintha a munkájának nem lenne része semmiféle
bűncselekmény. Én elvállaltam egy részmunkaidős állást
egy kis könyvelőirodánál Miramarban. Nem kellett
dolgoznom, és nehéz volt meggyőznöm Grizzt, hogy
engedje meg, de végül megtette. Azért volt szükségem a
munkára, hogy legyen célja az életemnek.
Amint megszereztem a diplomámat, közöltem Grizz-zel,
hogy szeretnék teherbe esni. Ha a gyerekvállalás
befolyásolja Grizzt, hogy felhagyjon a bűnözéssel, akkor az
iskola befejezése után mielőbb akartam egy kisbabát.
Beleegyezett, úgyhogy abbahagytam a tablettát. Sajnos
nem sikerült olyan gyorsan, mint vártam. Egy évvel a
diplomaosztó után még mindig nem fogantam meg.
Akkoriban nem tudtuk, hogy éppen szétesik Blue és Jan
házassága. Blue rajtakapta a feleségét, hogy megcsalja őt.
Többször is. Olyan ügyvédekkel, akikkel a munkahelyén
találkozott. Jan vonzó nő volt, és mindig jobbra törekedett.
Már nem volt számára olyan vonzó, hogy egy motoros
banda másodhegedűsének a felesége. Többre vágyott. De
meglepődtem rajta, hogy megcsalta Blue-t. Azt hittem, hogy
fél keresztbe tenni neki. Hát nem félt.
Blue egyszer eljött hozzánk, és elmesélte a történetet.
Jogosan gondoltam, hogy Jannek lett volna oka félni.
Eszembe jutott a néhány hónappal azelőtti
cserbenhagyásos gázolás. Jan éppen a kocsijához ment a
szupermarket parkolójában. Jó kocsija volt, ezért mindig
messze parkolt a bejárattól, hogy elkerülje a
gondatlanságból elkövetett koccanásokat. Két szatyrot
cipelt, és éppen a kulcsát vette elő, úgyhogy lefelé nézett,
amikor jött egy autó a semmiből, és elütötte. A sofőr
lelépett, Jan pedig elveszítette az eszméletét, és nem
emlékezett semmire. Csoda, hogy csak elájult, és nem tört
el semmije. Sőt, az autó sebességét tekintve az is csoda,
hogy életben maradt.
Blue nem viselte könnyen az árulást. Miközben mesélt,
rájöttem, hogy nemcsak egy cserbenhagyásos gázolásról
volt szó, hanem ő bérelt fel valakit. Azt is tudtam, hogy
ehhez a férjem hozzájárulása kellett. Megborzongtam.
Blue folytatta a történetet, és azt mondta, hogy végül elege
lett, ezért kirúgta Jant. Közölte vele, hogy ő akar lenni a
fiúk gyámja. Grizz arról vallatta, hogy pontosan mennyit
tudott Jan a bandáról. Blue azt felelte, hogy soha nem
mondott el neki semmit, és a felesége még arról az estéről
sem tudott, amikor elhozta Gruntot.
- Oké - bólintott Grizz. - Akkor mit tud nekünk ártani, ha tud
egyáltalán?
A kérdés kimondatlan része így hangzott: hozzánk tudja-e
kötni a gázolást vagy bármi más törvénytelen dolgot?
- Megkérhetett volna valakit, hogy belenézzen a privát
pénzügyeinkbe, de azzal csak belekeverte volna magát. Azt
leszámítva, hogy van egy motorom és egy dzsekim, az ő
részéről minden csak találgatás. Nem hiszem, hogy bárki
komolyan venné. Ami pedig a gyámságot illeti, talán kap
ingyen jogi tanácsot, de a cég, ahol dolgozik,
ingatlanilletékkel meg ilyesmikkel foglalkozik.
- Blue, Jan tud néhány dolgot - szóltam közbe. - Mesélt
nekem Moe életének korai szakaszáról és arról, hogy hogy
került a motelbe. Hogy veszítette el a nyelvét. Elmondta,
hogy ki lakott a motelben és ki nem. Még arról az estéről is
tudott, amikor Gwinny hozzám került. Ha nem te mondtad
el neki, akkor ki?
- Nem tudom - nézett ránk Blue értetlenkedve. - Őszintén
mondom, Grizz. Talán Chicky vagy Willow jött át, amikor
Jan terhes volt, és éppen nem szedte a gyógyszereket?
Emlékszel, amikor néha a lányok maradtak vele? Szerintem
akkor hallhatott dolgokat. De nem mondtam neki semmit
arról, hogy honnan jött Cicc, meg semmi ilyesmit. Basszus,
még csak nem is járt a motelben. Nem tud igazi neveket.
Még az enyémet sem. Álnéven vettem el.
Grizz rám pillantott, én pedig a padlóra. Tudta, mi jár a
fejemben. Mi is álnéven házasodtunk össze. Legalább Jan
az igazi nevét használta az esküvőjén.
Grizz egy kis ideig hallgatott. Láttam rajta, hogy komolyan
gondolkodik.
- Szerinted máskor is beszélt Willow-val azon kívül, hogy
Willow átment hozzátok rajta tartani a szemét? - kérdezte
végül.
- Lehet. Baszki, tényleg nem tudom. Bocs, Cicc - sandított
rám Blue. - Tudom, hogy nem szereted a káromkodást.
Rossz szokás.
Grizz megint nem szólt semmit. Tudtam, hogy feltétel
nélkül megbízik Blue-ban, és próbált rájönni, hogy volt-e
ballépése. De miután Willow annyira utált engem, nagyon is
lehetséges, hogy ő beszélt Jannel. Talán azt hitte, hogy
szövetségesre lel majd benne. Semmiképp sem lehetett
biztosra tudni. Jan kizárt, hogy elárulja, Willow pedig már
évekkel korábban meghalt.
- Szóval azt akarod, hogy Timmy és Kevin nálad legyen? -
kérdezte Grizz.
- Igen. A fiaimmal akarok lenni, Grizz. Nem tudok
lemondani róluk.
- Oké. Megbízom benned. Menj, és küzdj meg értük! Ha a
banda bármilyen formában, módon vagy helyzetben szóba
kerül, azonnal tudni akarom. Érthető? Mondd meg neki!
Tudasd vele, hogy ez mit jelent!
- Meglesz. Megmondom neki, és meg fogja érteni.
Igazságos eszközökkel fogok harcolni a fiaimért. A banda
kimarad belőle. Erre a szavamat adom.
A beszélgetésnek vége lett, és jó ideig ez volt az utolsó
alkalom, hogy Blue és Jan válásáról meg a
gyermekelhelyezésért folyó harcról hallottam. Jan szerette
volna folytatni a barátságunkat, de én nem tudtam rávenni
magam, hogy továbbra is találkozzak vele. Szerintem más
miatt akart barátkozni velem. Talán félt, hogy Grizz még
jobban bosszút áll, és azt hitte, hogy a barátságunk talán
javít a helyzetén. Talán csak tudni akarta, hogy én mit
tudok, pedig hát semmit. Ha Blue mondott is valamit
Grizznek a válásról meg a gyermekelhelyezési perről, Grizz
nem mesélte el nekem. Arra jutottam, hogy mindenkinek az
a legjobb, ha távol tartom magam Jantől.
Így dolgoztam fel az egészet. Mindig így. Kimaradtam
belőle testileg-lelkileg.
A dolgok csak a gyermekelhelyezési per idején fajultak el. A
válást már hónapokkal korábban véglegesítették. Blue és
Jan megosztott felügyeleti jogot kapott. Blue azt mondta
Grizznek, hogy úgy tűnik, az ő javára alakul az ügy. A
motoros banda felmerült a tárgyalások során, de bizonyíték
híján lényegében kiröhögték Jant a bíróságon. Blue
ügyvédje bosszút állt: felhozta Jan küzdelmét a mentális
betegségével, és a hűtlenségét is.
Szerintem a bandát illetően ez ringatta a biztonság hamis
illúziójába Blue-t és Grizzt. Úgy gondolták, hogy most már
semmivel sem árthat nekik.
De Jan nem bírta tovább. Végül előhúzta az aduászt, mint
oly sok évvel korábban, amikor Blue el akarta hagyni, és ő
hirtelen teherbe
esett.
Ez a helyzet viszont más volt. Az aduász most
felbecsülhetetlen erejű pillangóhatást indított el.
Embereket tett tönkre. Sok embert.
Jan úgy döntött, hogy itt az idő megosztani a világgal, amit
Guinevere Love Lemonről tud.
Harminchetedik fejezet
NEM TUDOM, HOGY SIKERÜLHETETT NEKI. Hogy volt képes utánam járni a
nevem alapján anélkül, hogy felhívta volna magára a Grizz
informátoraiból álló hálózat figyelmét, a rendőrségét vagy
bárki másét. Biztosra veszem, hogy nem tudta, eltűntem-e,
vagy pedig elraboltak, de valahonnan megtudta: 1975-ben
eltűntem, és azóta semmit sem hallani felőlem.
Ez volt Jan első lépése, hogy megszerezze a gyámságot a
fiúk felett. Úgy akarta padlóra küldeni Blue-t, hogy padlóra
küldi az egész bandát. És Grizzt.
Meg kell hagyni, hogy bátor nő. A hatóságokkal
együttműködve belépett a tanúvédelmi programba. Blue
tévedett. Jan sokkal, de sokkal többet tudott, mint hitte.
Sohasem tudtam meg, hogy találta meg Froggyt anélkül,
hogy felfigyeltek volna rá. Froggy nem heverte ki, amit
Grizz Willow-val tett. Az ő száműzetése után lassan
elkezdett távolodni a bandától, a halála után meg pláne. A
tanúk padján tett vallomásából látszott, hogy teljes
mértékben megveti Grizzt azért, amit Willow-val csinált.
Froggy védelemért cserébe nagyon szívesen beszámolt a
hatóságoknak arról, amit tudott.
A rendőrök házkutatási paranccsal jelentek meg a Shady
Ranches-i házunkban, és letartóztatták Grizzt. Nem
ellenkezett, amikor megbilincselték és ismertették vele a
jogait. Nyugodt volt. Biztos volt benne, hogy az ügyvédje
órákon belül elintézi, hogy óvadékkal szabadulhasson.
Grizzt korábban is letartóztatták már, de sohasem nagy
dolgok miatt. Mindig apró vádakkal, és csak azért, hogy
zaklassák. Komoly bűncselekményért sohasem tartóztatták
le. De ez volt az első eset, amelyik a jelenlétemben történt.
Engem bámult, miközben higgadtan hallgatta, hogy
felolvassák neki a jogait, és elkezdik sorolni az ellene szóló
vádakat.
- Jason William Talbot, jogában áll hallgatni...
Akkor hallottam először a teljes nevét.
Már évekkel korábban kihevertem a mániámat, hogy
megtudjam az igazi nevét. Sohasem láttam, hogy a
bandatagok bármire is használnák az álnevüket a
zavarkeltésen kívül. Azt pedig nem tartottam nagy
dolognak.
De amikor felsorolták a vádakat, hirtelen megváltozott
Grizz viselkedése. Még a háta mögé bilincselt kézzel is
őrjöngeni kezdett, amikor az igazi nevemen szólítottak, és
kérdéseket kezdtek feltenni nekem.
- Ön valóban Guinevere Love Lemon, aki 1975. május 15-én
tűnt el a floridai Fort Lauderdale-ből?
Nem tudtam válaszolni. Sokkot kaptam.
- Elszökött otthonról, vagy ez az ember elrabolta?
Grizz ekkor már tudta, hogy nem csekély vádak miatt
tartóztatják le. Ez most más. Tudták, ki vagyok. A nagy
kérdés, hogy elraboltak vagy elszöktem-e otthonról? És
mennyire keveredtem bele Grizz
bűncselekményeibe?
- Nagyon körültekintően válaszoljon, Guinevere! - mondta
az egyik rendőr. - Ha ez a férfi akarata ellenére rabolta el
önt 1975-ben, az egy dolog. Ha viszont elszökött otthonról,
és önként lett a Sátán Serege nevű banda tagja, az már
teljesen más tészta.
- Kurvára ne válaszolj semmire, amíg nem beszéltünk az
ügyvédünkkel! - csattant fel Grizz. - Ne szólj egy szót se,
Cicc! Semmit! Maguk meg takarodjanak a picsába a
feleségemtől!
Azzal lefejelte az egyiket, aki hanyatt vágódott a kővel
kirakott kandallónkba. A férfi elkábult, de nem tűnt úgy,
hogy baja esett volna.
Elkezdtem sírni. Bár ezek az emberek kedvesek voltak
velem, féltem. Ketten elkezdték ütni Grizzt, aki szinte meg
sem rezzent.
- Hagyják abba! - kiabáltam. - Mindenkit kérek, hogy hagyja
már abba! Magukkal megyek. Csak legyen vége.
- Őt nem vihetik börtönbe! - mordult fel Grizz. - Nem
kerülhet börtönbe. Neki ehhez semmi köze. Hagyják békén!
- Őt nem tartóztatjuk le, csak téged, te szarházi - közölte az,
amelyiket Grizz lefejelte. Persze, tisztes távolságból tette.
- A kapitányságon majd mindent elrendezünk - szólalt meg
a legidősebb.
Ez a mondat olyan volt, mintha valami fekete-fehér
akciófilmből származott volna. A nyomozó pedig olyan, mint
egy jóságos nagypapa. Biztos közel járt már a nyugdíjhoz,
és bárhol szívesebben lett volna, mint itt.
- Minden rendben lesz vele - tette hozzá rám utalva. - Nem
fog baja esni. Nyugodjon meg, ez csak formaság. Tudja,
hogy megy ez, Jason.
Aztán felém fordult, és gyengéden karon fogott.
- Banner nyomozó vagyok. Minden rendben lesz, Guinevere.
Csak fel kell tennünk önnek néhány kérdést. Ez mind a
folyamat része. A férje túlreagálja a dolgokat.
- Csak aggódik értem, mert terhes vagyok - néztem
szomorúan a nyomozóra.
Még csak egy hete tudtam meg, hogy megint teherbe
estem. Egyáltalán nem voltam előrehaladott szakaszban, de
Grizz-zel mégis megengedtük magunknak a lelkesedést.
- Hívd fel Markot! Estére kihoz - mondta Grizz, amikor
kifelé vitték az ajtón.
- Most nem, Talbot - vágott közbe egy fiatal rendőr. - A bíró
szerintem nem fog lehetőséget adni az óvadékra. Az
emberrablás szövetségi szintű bűncselekménynek számít. A
tárgyalásig rács mögött fog maradni.
- Hívd csak fel, Cicc!
- Nem, Grizz - szóltam utána. - Ő ehhez nem elég jó.
Eszembe jutott valaki más.
Figyelemmel kísértem egy nagyon sikeres és ismert
védőügyvéd karrierjét. Fiatal volt, de máris hírnevet
szerzett magának Dél-Floridában.
- Ki? - kiáltott hátra a válla fölött Grizz. Most már mögötte
lépdeltem Banner nyomozó oldalán.
- Matthew - feleltem eltökélten.
- Milyen Matthew? - kérdezte, amikor betessékelték a
rendőrautó hátsó ülésére.
Matthew Rockman. A srác, aki egyszer hazakísért.
Azzal becsapódott a kocsiajtó, és Grizz már ott sem volt.
Senkinek sem árultam el, még Sarah Jónak sem, hogy
megint tartottam a kapcsolatot egy baráttal a gimiből.
Egyszerűen nem éreztem szükségét.
Matthew 1980-ban talált rám. Nem volt nehéz dolga. Még
akkoriban történt, amikor a motelben laktam, és értesült az
első terhességemről. Nem volt titok, hogy a Sátán
Seregének vezére a Glades Motelben lakik.
Matthew úgy bukkant fel, hogy eltévedt motorosnak álcázta
magát. Chowder közölte vele, hogy kilométerekkel
túlhajtott a Flamingo Roadon, úgyhogy vissza kell
fordulnia. Matthew csak úgy mellesleg megkérdezte, hogy
üzemel-e a motel. Chowder gyanúsan méregette, és nem
válaszolt, csak az útra mutatott. De Matthew közben
észrevett engem.
Éppen kijöttem, beszálltam a kocsimba, és a tudtomon kívül
követtem őt a 84-es útra. Így már a birtokában volt az
információ -a lakhelyem és a kocsim típusa -, amivel ki
tudta terveim, hogy találkozzunk.
Matthew akár aznap is követhetett volna, amikor meglátott,
de aggódott, hogy Chowder gyanút fogott. Ezért megállt a
Pete s parkolójában az autópályával szemben két napra.
Azután szúrt ki engem, ahogy a Trans Ammel a
szupermarket felé tartottam. Követett, és amikor
kiszálltam, odajött hozzám.
Először fel sem ismertem. Azt mondta, hogy nem akar bajt
csinálni, csak beszélgetni szeretne. És tényleg csak
beszélgettünk. Szinte mindent elmondtam neki - kivéve azt,
amit Grizz bűncselekményeiről tudtam.
- Nem kell azzal próbálkoznod, hogy eltitkold, mit csinál az
a pasas, Gin. Az egy bűnbanda, amit irányít. Csak tudni
akartam, hogy vagy.
- Jól vagyok, Matthew. Tudom, hogy Grizz megfenyegetett
téged annak idején. Sajnálom. De őszintén mondom, hogy
boldog vagyok vele. Jó hozzám. Gyereket fogok szülni neki.
Ezen meglepődött.
- Csak muszáj volt beszélnem veled, mielőtt bármit is
teszek. Már
nem vagyok az a kissrác. Nem félek tőle.
- Hát pedig félned kellene. Attól még, hogy felnőtt vagy,
ugyanúgy megtalálhat. Ez nem fenyegetés, Matthew. Csak
tényközlés. Baráti figyelmeztetés valakinek, aki fontos
nekem, hogy tartsa magát távol tőle. Kérlek, hagyj minket
békén.
- Biztos vagy ebben, Gin? Megtartom magamnak az
egészet, ha most őszinte vagy.
- Az vagyok, Matthew.
Ezután hosszas magyarázatba bocsátkoztam, hogy
mennyire nem helyeslem Grizz tevékenységét a bandában,
de így is beleszerettem. Matthew nem tudott
egyenlőségjelet tenni a szelíd, kitűnő tanuló kislány és egy
motoros banda könyörtelen vezérének felesége közé. De
emlékezett rá, hogy mennyire elhanyagoltak otthon, és
mennyire szerettem, amikor az ő családja figyelmében
fürödhettem.
Megváltozott a beszélgetésünk vezérfonala. Eleinte meg
akartam győzni, hogy hagyjon minket békén, de aztán már
úgy csevegtünk, mint két barát, aki beavatja egymást az
életük alakulásába. Éppen a kocsijában ülve meséltem,
amikor egyszer csak mélyen elhallgatott, és kibámult a
szélvédőn. Szerintem csak nem tudta megemészteni, amit
hallott.
- Tudod, az elrablásod hozzájárult a döntésemhez, hogy jogi
egyetemre menjek - nézett rám. - Nem tetszett az érzés,
hogy megfenyegettek, és tehetetlen voltam. Tudtam, hogy
aki elrabolt téged, az egy bűnöző. Azért megyek
ügyvédnek, hogy lebuktassam a hozzá hasonló köcsögöket.
Észrevettem, hogy elfehéredtek a bütykei, úgy szorította a
kormányt.
- Kérlek, ne hívd őt így - szöktek könnyek a szemembe.
Matthew közbe akart szólni, de felemeltem a kezemet. -
Jobban bánt velem, mint bárki más. Szeretem őt, Matthew.
Mindent megteszek, amit csak tudok, hogy abbahagyja ezt
az életmódot. Kérlek, hagyj minket békén. Megígérte
nekem, hogy kiszáll, amikor megszületik a baba. Hiszek
neki.
Matthew mélyet sóhajtva megint a szélvédő felé fordult.
Utána megint könnyed fordulatot vett a beszélgetésünk.
Elmesélte, hogy mennyire szereti a jogi egyetemet.
Viccesen megjegyeztem, hogy örülök, hogy a korrepetálás
vége nem hatott ki a továbbtanulására. Kellemesen
eltársalogtunk.
Azóta nem láttam Matthew-t, és nem is beszéltem vele. De
olvastam az újságokat, és néztem a híradót. Fiatal kora
ellenére üstökösként robbant be az igazságszolgáltatásba
azzal, hogy lehetetlennek tűnő ügyeket is megnyert.
Nyilván éreztem a helyzet iróniáját, hogy évekkel korábban
még azért járt jogi egyetemre, hogy lecsukassa a
rosszfiúkat, mostanra pedig ő lett a legjobb abban, hogy
kiszabadítsa őket.
Mindezt Banner nyomozó irodájában ülve gondoltam végig,
miközben vizezett kávét szürcsöltem, és Matthew-ra
vártam. Végül megjelent, és hozott magával egy férfit is,
akit nem ismertem.
- Gin, ő itt Cary Lewis. Ő nem az irodámnak dolgozik. Én
nem képviselhetem Jasont a közös múltunk miatt. De olyan
ember kezébe adom az ügyeteket, aki mindenki másnál
jobb az ilyenekben. Remélem, megbízol a döntésemben.
- Ha azt mondod, hogy nem neheztelsz rá, és közben a
szemembe is tudsz nézni, akkor igen - vettem mély
lélegzetet. - Megbízom benned.
Harmincnyolcadik fejezet
NEM KELL RÉSZLETEKBE BOCSÁTKOZNOM a következő éveket illetően.
Amúgy is túl sok volt nekem a hivatalos eljárás menetét
kísérő szakzsargon, ezért inkább az emlékeimre
hagyatkozom.
Grizzt soha többé nem láttam szabad emberként.
Megtagadták tőle az óvadék lehetőségét, és csaknem két
évig ült a megyei börtönben, amíg Cary Lewis az
ügyészséggel alkudozott. Matthew-val végig közeli
kapcsolatban maradtam. Még ha hivatalos kereteken kívül
is, de szükségem volt rá, hogy elmagyarázza, mi történik.
Cary minden tőle telhetőt megtett értem, de a terhességem
és a médiaérdeklődés közepette Matthew-ra és Samre is
támaszkodnom kellett. Az ő segítségükkel került át az
érettségim és a diplomám az igazi nevemre. Ők védtek meg
az újságíróktól. Már a rémálom kezdetétől fogva mellettem
voltak. Még azt is elrendezték, hogy Stephenhez és
Aprilhez költözzek.
Stephen Sarah Jo gimis barátja volt, akivel közeli
barátságban maradtunk. És ami a legfontosabb: neki és
Aprilnek semmi köze nem volt a bandához. Szívesen láttak
az otthonukban, amíg a médiaőrület lecsillapodott. Az
egyetemi barátnőim, Carter és Casey felváltva voltak a
házunkban, hogy gondoskodjanak Damienről. Lucifert egy
évvel korábban veszítettük el csontrákban. Amikor
végre haza tudtam költözni, Carter velem jött.
Grizz egyvalamihez ragaszkodott már az elejétől fogva:
hogy engem mindenből kihagy. Elmondta nekik, hogy
elraboltatott. Elmondta nekik, hogy megfenyegetett, hogy
ne szökjek meg, és hogy csellel vett rá a házasságra.
Olyan szalagcímek jelentek meg az újságokban, mint
például: „Az eltűnt lány lett az elvetemült motoros banda
vezérének felesége”. Az embereknek kezdett összeállni a
kép.
- Igen, mintha felismertem volna, de olyan boldognak tűnt,
hogy arra gondoltam, biztosan nem rabolhatták el.
- Az a gazember megfenyegetett, hogy megöl, ha nem adom
vissza a lány gitárját.
Utóbbit a zálogház tulajdonosa nyilatkozta, ahová az első
karácsonyunk előtt beadtam a gitáromat.
- Azt állítja, hogy megfenyegette, hogy megöli? - kérdezte
Cary a tárgyalóteremben. - Nem részesült anyagi
kompenzációban a gitár visszaszolgáltatásáért?
- Ja, de. De pénz ide vagy oda, nem volt más választásom.
Az életem forgott kockán.
Még Diane Berger is próbált segíteni, a lány az állatorvosi
rendelőből. Valójában viszont nem tüntetett fel túl jó
színben.
- Rögtön rákérdeztem, hogy ő-e Ginny Lemon, és nemet
mondott. Még valami furcsa akcentust is használt. Biztos
átmosták az agyát.
- Ne foglalkozz vele! - mondta nekem Cary és Matthew. -
Nem tudja bizonyítani, hogy tényleg téged látott. Lehet,
hogy tényleg egy hasonmásodat, akinek akcentusa volt.
Csakhogy nem így történt. Az ügyészség elő tudta ásni a
kartont, amin szerepelt, hogy Rick O’Connellnek tényleg
odakerült a kutyája akkoriban, akit kígyómarással kezeltek.
Valahányszor úgy tűnt, hogy már a kedvünk szerint alakul a
dolog, mindig előkerült valaki. Jan és Froggy vallomásaival
együtt pedig tudtuk, hogy ez sziszifuszi küzdelem lesz.
Froggy - akit igazából Larry Mostnak hívtak - eskü alatt
vallotta, hogy Grizz több embert is megölt a szeme láttára.
Hiába szolgált viszont részletekkel, nem voltak holttestek,
amikkel alá lehetett volna támasztani az állításait. Még
több tanú kellett hozzá. És lett is.
Már az elejétől fogva meglepett, hogy Gruntot és Fesst
soha nem hozta szóba senki. Jan és Froggy egyszer sem
említette őket. Szerintem azért, mert Jannek tényleg fontos
volt Grunt. Fesst pedig mindketten sajnálták, hiszen ő csak
egy hétköznapi fickó volt, aki próbált a három gyermekét
egyedül nevelve megélni. A hatóságok végül a többi tanún
keresztül eljutottak hozzájuk, de Grizz addigra alkut kötött.
A tárgyalásig eltelt két évben férjhez mentem, és
megszültem a lányunkat. Miriamnak neveztük el, és
Miminek becéztük.
Talán nehéz elhinni, de Grizz szó szerint rám erőltette,
hogy házasodjak össze valakivel. Jól emlékszem arra a
napra. Még csak két hónapos terhes voltam, és éppen
meglátogattam őt a börtönben.
- Szeretsz engem, Cicc, ugye? - kérdezte.
- Tudod, hogy szeretlek, Grizz. Túlleszünk ezen. Ki fogsz
jutni. Visszakapjuk az életünket.
- Sohasem fogok kikerülni innen, Cicc. Ezt tudnod és
értened kell.
- Hagyd abba! Ne beszélj így!
- Okos lány vagy. Szembe kell nézned az igazsággal, hogy
kitalálhassunk egy tervet. Azt mondtad, hogy szeretsz.
Akkor bizonyítsd is be nekem!
- Mondd meg, hogyan! - néztem rá könnyes szemmel. -
Hogy bizonyítsam?
- Azt akarom, hogy férjhez menj.
Úgy meglepődtem, hogy még tiltakozni is elfelejtettem.
Telefonba beszéltünk, és üvegfal választott el minket.
- Azt akarom, hogy megígérd nekem, hogy lesz egy apja a
gyerekünknek, amikor megszületik. Ígérd meg, Cicc!
- Lesz apja a gyerekünknek, Grizz. Te. Megkaphatja tőlem a
vezetéknevedet, hogy Talbot - válaszoltam, de aztán
eszembe jutott még valami. - Kihez menjek hozzá? Ki
vehetne el? Amúgy is, mi házasok vagyunk.
A szívem mélyén tudtam, hogy a mi házasságunk nem
törvényes. Rick O’Connell és Ann Marie Morgan talán
házasok, de Jason Talbot és Ginny Lemon nem. Lélekben
viszont azok voltunk.
- Öt pasit is fel tudnék sorolni, Cicc, akiknek elég fontos
vagy ahhoz, hogy akár holnap elvegyenek feleségül. Ketten
szerintem szerelmesek is beléd. Basszus, még akár Fess is
elvenne, ha megkérnénk rá.
- Ezt nem mondod komolyan! Akármennyire szeretem
Sarah Jót, nem akarok a nevelőanyja lenni. Ki jár még a
fejedben? Egyébként nehéz elhinnem, hogy nem is egy,
hanem két férfi is szerelmes belém, és még életben vannak.
Azzal kifújtam az orromat, a kagylót pedig addig a vállamra
tettem.
- Egyszer azt mondtad nekem, hogy okos fickó vagyok.
Emlékszel rá? Aznap este, amikor először elmondtad, hogy
terhes vagy.
Elmeséltem neked, hogy kimaradtam a suliból, te pedig
meglepődtél rajta, hogy éltem túl. Hogy teremtettem a
semmiből valamit. Emlékszel?
- Igen, emlékszem. És?
- Igazad volt, bébi. Okos vagyok. Elég okos ahhoz, hogy
hagyjam, hogy azok a fickók beléd szeressenek, mert
tudtam, hogy eljöhet ez a
nap.
Nem hittem a fülemnek, de miután beszéltem Caryvel, aki
elmagyarázta, milyen komoly Grizz ügye, beadtam a
derekamat.
A beszélgetésünk után heteken belül férjhez mentem. Nem
kellett hozzá elválnunk, hiszen Grizz-zel sohasem volt
törvényes a házasságunk. A kérésének megfelelően férjes
asszonyként szültem meg a lányunkat.
Nagy baba volt, ami az apja termetét nézve nem meglepő.
Huszonnégy órát vajúdtam vele a sürgősségi
császármetszés előtt. Amikor betoltak a műtőbe,
emlékszem, hogy az újdonsült férjem és a barátaim azt
mondták:
- Itt leszünk, amikor felébredsz.
Grizz ragaszkodott hozzá, hogy a kicsi a férjem
vezetéknevét kapja, és soha ne tudja meg, hogy ki a vér
szerinti apja. Meg kellett esküdnöm rá, hogy sohasem
árulom el neki.
- Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy szeretsz engem,
Cicc. Ha tényleg így van, akkor sohasem árulod el neki.
- Ha nagyon akarja, akkor egy napon majd rá fog jönni az
időpontokból, Grizz. Nem tudom, hogyan titkolhatnám el
előle.
- Hazudj! Mondd azt neki, hogy megcsaltál! Engem nem
zavar, ha azt mondod. Nem akarom, hogy tudja, hogy én
vagyok az apja.
Mimiből gyönyörű kislány lett. Sohasem kérdezett rá a
dologra, így tartani tudtam a Grizznek tett ígéretemet.
Cary szólt, hogy Grizz készen állt bűnösnek vallani magát,
hogy mindenki mást megvédjen. A baj csak az, hogy akkor
tényleges életfogytiglanit kapott volna. És semmiképpen
sem ment volna bele, hogy az egész életét börtönben töltse.
Úgyhogy inkább halálbüntetésért cserébe vallja magát
bűnösnek.
- Nem! - sikoltottam fel, amikor elmondták nekem.
- Ne aggódj! - nyugtatott Cary. - Szerintem Florida állam
nem pártolja az önkéntes eutanáziát. Nem fognak
belemenni. Bíróság elé kell majd állnia. Örülne, ha
börtönben élné le a hátralévő életét, de valamikor majd
lehetőséget kaphat a feltételes szabadlábra helyezésre.
Semmi kétségem, hogy az ügyészség a halálbüntetésre fog
hajtani. Még nem tudhatjuk, hogy megkapja-e, és fel kell
készülnöd arra, hogy esetleg igen.
- Nem érdekel, hogy ő halálbüntetést akar kapni. Számítok
rád, Cary, hogy elintézed az életfogytiglanit. És ha az
megvan, akkor talán majd feltételesen szabadlábra
helyezhetik.
- Ginny, természetesen mindent meg fogok tenni, hogy
megvédjem őt a halálbüntetéstől. De tudnod kell, hogy ha
életfogytiglanit kap, nincs rá garancia, hogy bármikor is
szabadulhat.
- De Matthew azt mondta, hogy te vagy a legjobb, Cary! Azt
hittem, hogy ki tudod rángatni ebből!
- Nem érted, Ginny. Innen nincs kiút. Ezt Jason is tudja.
Azért alkudozik az ügyészséggel, hogy bizonyos
embereknek ne essen bántódásuk. Főleg neked. Áskálódni
fognak. Megtalálják a módját, hogy lebuktassanak téged, és
ezzel fogják meg őt. Ezt próbálja elkerülni.
- De itt van nekünk Sam! - bukott ki belőlem könnyes
szemmel.
- Ő majd tanúskodik mellettünk. Beszélni fog a Stockholm-
szindrómáról. Hogy nekem az volt a normális, hogy Grizz-
zel maradtam.
- Te vagy a fő ok, Ginny, de el kell magyaráznom, hogy hány
ember érintett még ebben? - Hány név merülhet még fel az
ügyészségen? Grunt, Fess, Blue, Chowder, Chicky, sőt még
Eddie is a tetoválószalonból. Még őt is békén fogják hagyni.
Persze, vissza kell váltania a tetoválásra, mindenféle extra
szolgáltatás nélkül. A lista viszont végtelen.
Cary ezután a kimondatlan kérdésemre is válaszolt.
- Csak azokat az informátorokat fogja feladni, akiket
lefizetett. Akiket megzsarolt, azokat nem.
A lelkem mélyén megkönnyebbültem, hogy Grizznek nem is
olyan rossz a hatósági besúgó rendszere. Örültem neki,
hogy Dél-Floridában mégsem annyira korrupt az
igazságszolgáltatás, mint eredetileg gondoltam.
Lényegében így telt el a két év a tárgyalásig. Kétévnyi
egyezkedés. Kinek eredjenek a nyomába? Kit hagyjanak
békén? Grizz ragaszkodott hozzá, hogy Chowder - akinek
John Lawrence volt az igazi neve - addig maradhasson a
motelben, ameddig csak akar. De ez nem számított.
Chowder szívrohamot kapott, és meghalt, mielőtt sor került
a tárgyalásra.
Az otthonunk is sérthetetlen maradt. Megtarthattam a
házat és benne mindent, ami Grizz letartóztatásakor
megvolt. Beleértve az összes tárgyat, a kocsijainkat és az ő
motorjait is. A pénz miatt sem kellett aggódnom. Jutott elég
arra, hogy kifizessem az ügyvédeket, és nagyon sokáig
kényelmesen megéljek.
Grizz évekkel korábban a tudtomon kívül megkérte Fesst és
Gruntot, hogy nyissanak befektetési számlákat az igazi
nevemre. Ennyit a szabályról, hogy a bandán belül
egyáltalán nem használhattunk valódi neveket. Egyébként
nem volt belőle probléma. Gruntot, Fesst és a pénzügyi
dolgaikat már az elejétől fogva békén hagyták Grizz
közreműködéséért cserébe. Grizz elárulta a drogbirodalma
két irányítójának a nevét azért cserébe, hogy ők ketten
védettséget élvezzenek. Már az alkudozási szakasz elejétől
kezdve lekerültek a napirendről, így sohasem került
nyilvánosságra a nevük. Hálás voltam érte. Hátrányosan
érintette volna a
karrierjüket. Amúgy is úszkáltak még nagyobb halak a
vízben.
Az egyezkedés folytatódott. Grizz egy harmadik embert is
feladott - szerintem a Pompano Beach-i raktárházból az
öreget - Chicky védelméért cserébe. És ez így folytatódott
egészen a tárgyalás napjáig. Grizz gondosan kitervelt
minden egyes lépést, mint valami sakkjátszmában. Azért
adott fel embereket, hogy megvédjen vele másokat. Még
ahhoz is ragaszkodott, hogy néhány ellene tanúskodó is
védelmet kapjon.
Mindent megtett, hogy meggyőzze az esküdtszéket, hogy
halálbüntetést érdemel.
Meg is győzte őket.
GRIZZ EGY ÉSZAK-FLORIDAI HALÁLSORON VÁRAKOZOTT, NAGYJÁBÓL
ötórányi autóárra. Próbáltam bejárni hozzá, de az első év végén azt mondta,
hogy ne menjek többet, mert tovább kell lépnem. Fel kell nevelnem a
lányunkat. Jó anyának és jó feleségnek kell lennem.

- Szereted őt? - kérdezte egy nap a férjemre utalva. - Nyugodtan

megmondhatod, Cicc. Semmi baj, ha szereted. Ő szeret téged, és gondoskodik
rólad meg Mimiről. Az én időm lejárt.

- Igen - néztem az ölemben nyugvó kezemre. - Szeretem.

Akkor láttam utoljára Grizzt a kivégzés napjáig.

A beszélgetésünk utáni egy év volt a legnehezebb. Szerintem akkor gyászoltam

Grizzt a legjobban. Nagyon sok érzelem kavargott bennem. Kínzott a bűntudat.
Miért tartottam meg azt a hülye pénztárcát? Miért nem álltam ki a tanúk
padjára, hogy megmondjam az esküdteknek, milyen jó volt hozzám?

Azért, mert Grizz nem hagyta. Az ügyészség a közelembe sem jött, a Grizztől
kapott információkért cserébe. Olyan volt nekik, mintha előrehozták volna a
karácsonyt. Egyik ajándék a másik után. Azon túl, hogy megkértek, hogy
támasszam alá, amit Grizz mondott, tartották a szavukat. Békén hagytak.

Évekkel később felhívtam Grizzt, hogy szültem még egy kisbabát. Talán
meglepő, hogy egy halálsoron várakozó elítélt telefonhívást fogadhat. Itt
viszont Grizzről volt szó. Még a halálsoron is a Sátán

Seregének vezére maradt. Még mindig képes volt rá, hogy

nagymértékben befolyásolja a körülményeit.
Tudta, hogy terhes vagyok. Még a börtönben is megtalálta
a módját, hogy szemmel tartson minket a férjemmel. Mégis
olyasmit közöltem vele, amit nem tudott.
- A Jason nevet adtuk neki.
Hosszú csend következett a vonalban. Azt se tudtam, hogy
tartja-e még.
- Szeretlek, Ginny. Mindig is szeretni foglak.
Ez volt az első és utolsó alkalom, amikor az igazi nevemen
szólított. Elkezdtem mondani, hogy én is szeretem őt, de
akkorra már letette.
Igaz volt. Még mindig szerettem Grizzt. Már nem voltam
belé szerelmes úgy, mint régen, de nagyon fontos volt
nekem. A férjem megértette. Nem volt benne kétség vagy
féltékenység emiatt. Egyébként, ha Grizz nincs, akkor nem
lenne a férjem az az ember, akibe ma menthetetlenül, fülig
szerelmes vagyok.
GRIZZ KIVÉGZÉSÉNEK MÁSNAPJÁN ÚGY DÖNTÖTTÜNK

otthon a férjemmel, hogy valami különleges dolognak

szenteljük a napot.
- Hé, ti ketten! Ezer éve nem láttalak titeket - ölelt át
bennünket Eddie.
Azóta nem jártunk Eddie-nél, hogy kiegészíttettük a fiunk
nevével a tetoválást a férjem bal karján, aki a harmadik
házassági évfordulónkra lepett meg ezzel. A tetoválás egy
gyönyörű sast ábrázolt, ami egy szívet tartott a szárnyai
között. A szívben az a név állt, hogy Ginny. Köszönetét
mondtam neki azért, hogy nem Guinevere.
A férjem azzal viccelődött, hogy az ki sem fért volna. A
szívet egy szalag ölelte körül, aminek az egyik oldalán a
„Mimi” felirat szerepelt. Miután megszületett a fiunk, a
férjem visszament, Eddie pedig újabb szalagot varrt oda
„Jason” felirattal. Gyönyörű, művészi munka volt. A boldog
családunk jelképe.
- Megint kell egy szalag? - pillantott Eddie viccelődve a
hasamra.
- Nem - emeltem fel a jobb kezemet. - Kérlek, most erre
használd a kreatív varázserődet - dugtam az orra alá a
gyűrűsujjamat. Ezúttal nem ájultam el.
Vasárnap reggel volt, Grizz kivégzése után két nappal. A
nappaliban várakoztunk a férjemmel, hogy megcsörrenjen a
telefon.
Direkt a hajnali misére mentünk el, hogy otthon legyünk a
híváskor. Így visszagondolva azt kívánom, hogy bárcsak
lekéstük volna. Mert ez is visszavonhatatlan kárt okozott az
életemben - csakúgy, mint az, amikor huszonöt évvel ezelőtt
felszálltam Monster mögé a motorra.
Amikor csörgött a telefon, rögtön kihangosítottam.
- Itt vagyunk, Leslie. Ki vagy hangosítva.
Leslie hebegett egy kicsit. Biztosan érezte, hogy nyomaszt
minket ez az egész interjú, és vonakodva várjuk az első
kérdést. Tudtam, mi következik.
- Szerintem arra lennék kíváncsi, hogy mi volt az a kis
jelenet Ginny és Jason között épp a kivégzés előtt - mondta
Leslie egyre magabiztosabban. - Mármint nyilvánvaló volt,
hogy van köztetek valamiféle kommunikáció, ami szerintem
fontos lehetett, és jó lenne belevenni az interjúba. Tudjátok,
hogy pontot tegyünk a hatalmas szerelmi történet végére.
- Semmi - feleltem határozottan. - Csak Grizz megint
próbált felülkerekedni. Heccelt engem, régi poén. Nem
fontos, és a cikk szempontjából egyáltalán nem számít.
Nem maradtál le semmiről.
Leslie egy pillanatra elhallgatott, aztán kibökte.
- De hát a szerelmi történet! Igazából azt szeretném
hangsúlyozni. A kőkemény bűnöző és az édes, ártatlan
kislány szerelmét. Az olvasók ezt akarják, egy szerelmi
történetet, és szükségem van egy csattanóra a végén -
köszörülte meg a torkát. -Adott neked egy jelet. Biztos
jelentett valamit. Nem árulnád el nekem, Ginny?
Mélyet sóhajtva hátradőltem a széken. Nem tudtam, hogy
rám összpontosul a figyelem.
- Csak annyit mondhatok, Leslie, hogy három hónapig
hagytam, hogy kérdezgess engem, és ez a szerelmi történet
végig ott volt az
orrod előtt, te pedig nem vetted észre. A férfi története, aki
már az első pillanatban belém szeretett, ahogy meglátott.
Azé a férfié, aki mindig is a lelki társam volt, és most is az.
Most csak ez az egy szerelmi történet van. Igen, szerettem
Grizzt, ez igaz. De annak a történetnek már vége. Ne akard
rózsaszínben bemutatni! Azóta új életet kezdtem...
- Ginny még nem tudja, ugye? - vágott közbe Leslie. - Még
nem mondtad el neki. Biztos megteszed, mielőtt olvassa a
cikkemben.
Kihez beszél? A férjemre néztem, aki nem válaszolt neki.
Csak kinyomta a telefont.
- Na, így is be lehet fejezni egy interjút - állapítottam meg.
A férjem, Tommy - akit már nem Gruntnak szólítottam, és ő
sem hívott Ciccnek soha - csak mosolyogva rám kacsintott.
De aztán elkomolyodott.
- Gin, el kell mondanom neked valamit. Valami rosszat.
Ciccegtem. Mégis milyen rossz dolgot mondhat nekem
Tommy?
Komolyan kételkedtem benne, hogy bármivel képes lenne
meglepni.
- Oké, hallgatlak. Nem lehet olyan szörnyű.
De az volt.
Ahogy ott ültem, és Tommy elmesélte nekem Leslie három
héttel korábbi balesetének történetét, csak döbbenten
hallgattam. Olyan érzés volt, mintha kívülről nézném az
egészet, mintha valaki másnak mondanák, én pedig csak
úgy mellesleg hallanám.
Nem tudom, hogy magyarázzam el. Ismertem a
főszereplőket. Elég időt töltöttem Leslie-vel ahhoz, hogy
megismerjem a személyiségét, és hogy tényleg értsem, mi
történt közte és Grizz között.
Miközben Tommy a részleteket mesélte, egy film
elevenedett meg előttem. Hánynom kellett tőle.
LESLIE COWAN MAGABIZTOSAN ÜLT A FÉMASZTAL

MÖGÖTT. Több száz emberrel készített már interjút, így

egy kicsit önelégülten várta a soron következőt.
Egy ismerős ismerősétől hallotta a történetet, és arra
gondolt, hogy nagyszerűen illeni fog a Rolling Stone
magazin híres motorosokról szóló számába. Az utóbbi
néhány hónapot a történet többi főszereplőjének
kérdezgetésével töltötte, és pontosan egy órája volt rá,
hogy összegezze az egyetlen emberrel, aki nem fog
rendelkezésére állni további válaszokkal a következő
hetekben.
Jason Talbot arra várt, hogy heteken belül kivégezzék.
Leslie előre eldöntötte, hogy nem ad majd túl sok hitelt a
mondandójának. Úgy érezte, hogy az oroszlánrésze már
úgyis megvan. A puszta kíváncsiság vezérelte ide.
Hallott a férfi erőszakosságáról, de nem az a fajta nő volt,
aki bárkitől is zavarba jön. Interjúvolt már bandatagokat az
utcáról, drogdílereket, nemi erőszaktevőket és gyilkosokat
is. A társadalom legalját. Ez most habostorta lesz.
A Ginny Lemonnal, vagyis most már Ginny Dillonnal való
kapcsolatról akart kérdezni. Érdekesnek ígérkezett
megtudni a férfitól, aki olyan kegyetlen volt másokhoz,
hogy vajon miért táplált gyengéd érzéseket egy tizenöt éves
lány iránt. Miért nem ölte meg? Miért nem tartotta maga
mellett, ameddig csak lehetett? Miért fekszik fel érte az
asztalra, ahol majd a halálos injekció várja?
Leslie biztosra vette: Ginny túlzott, hogy Jason mit érez
iránta. Ezért meg akarta tudni, hogy a férfi valójában mit
gondol. Ki fogja szedni belőle az igazságot, hiszen kiváló
oknyomozó. Még a legrosszabb interjúalanyt is képes az
ujja köré csavarni. Csinált már ilyet, úgyhogy most is
megteszi majd.
Egy ember, aki heteken belül szembenéz a halállal, biztosan
sebezhető. Teljesen szét fog esni, és perceken belül kiönti a
lelkét.
Leslie felnézett, amikor hallotta kinyílni az ajtót. Egy őr jött
be, mögötte a hihetetlenül nagy termetű férfival. Leslie
látta már fényképen, így tudta, hogy hatalmas. De nem
hitte volna, hogy ennyire.
Mögötte egy másik őr állt. A rab narancssárga overallban
volt, megbilincselve és a derekán megbéklyózva. Kis
lépésekben haladt. Leslie hallotta, hogy a bokájánál is
zörög a béklyó. Addig vándorolt felfelé a tekintete, amíg a
férfi szemébe nézett.
Az igéző zöld szempárba, amit Ginny többször is említett.
Leslie még csak fényképen látta, amin nem jött át a lényeg.
Azt hitte, hogy ez is túlzás. Tévedett.
A rab le sem vette róla a szemét, amikor lehuppant a
szemközti székre, az őr pedig leoldotta a bilincset a
derekára erősített béklyóról, hogy rögzítse az asztal fölötti
fémrúdhoz.
- Köszönöm, innentől megleszek - nézett az őrre Leslie.
Az őr nem volt hajlandó távozni, és közölte, hogy senkit
semmilyen körülmények között nem hagyhatnak egyedül
Jason
Talbottal.
- De hát meg van béklyózva! - döbbent meg Leslie.
- Nem számít. Ha ez gond magának, menjen el. Itt kell
maradnunk magával.
A magasabbik őr kulcsra zárta az ajtót, és mindketten egy-
egy falnak dőltek, egymással szemben.
Leslie tiltakozni kezdett, de hasztalanul. Az őrök higgadt
határozottsággal ismételték meg, hogy mi a szabály.
- Ez a maga biztonságát szolgálja, a béklyóktól függetlenül -
magyarázta az alacsonyabbik.
Leslie ciccegett, mintha nevetséges lenne a dolog, mire az
őr megint megszólalt.
- Akkor felteszem, hogy az interjúnak vége.
Nekiállt ismét eloldozni a foglyot, Leslie viszont leállította.
- Jó. Maradjanak, nem bánom.
Aztán megint Jasonre nézett, és kirázta a hideg. Még
sohasem került ilyen átható pillantás kereszttüzébe. A férfi
pillantása jeges volt, úgyhogy próbált nem reszketni tőle.
- Köszönöm, hogy beleegyezett a találkozásunkba, Jason -
fogott hozzá. - Tudja, hogy az elmúlt néhány hónapban
interjút készítettem Ginnyvel. Érdekesnek tűnik a kettejük
múltja. Abban reménykedem, hogy tud még mesélni a
kapcsolatukról.
- Biztosra veszem, hogy Cicc elmesélt magának mindent.
Nincs semmi hozzáfűznivalóm.
Leslie kezdett valami olyasmit érezni, amit interjú közben
még soha. Enyhe szétszórtság lett úrrá rajta.
Volt valami erős és hatalmas ebben a férfiban, ami szörnyen
vonzotta, és alig tudott koncentrálni. Ostobának érezte
magát, amiért Jason ezt váltotta ki belőle. Úgy áradt belőle
a nyers szexuális erő, mint még soha senkiből.
Leslie elképzelte, hogy tizenöt évesen hogy bírná ezt.
Csoda, hogy Ginny túlélte.
- Nos, akkor meséljen nekem valamit, amiről Ginny nem
tud. Lepjen meg!
- Jaj, de szeretném meglepni, drágaság!
Leslie megborzongott. Elképzelhető, hogy tényleg élvezi a
flörtölést ezzel a gyilkossal? Magára öltötte a
legnegédesebb mosolyát, és folytatta a kérdezősködést.
Jason egyszavas válaszokkal felelt. Olyan kérdések voltak
ezek, amire Leslie már tudta a választ Ginnytől. Szóval
Ginny igazat mondott. Helyes, helyes.
- Jason, én csak ilyen alapdolgokat tudok. Mesélne nekem
még valamit? Valami olyat, ami sokkolná az olvasókat?
A rab egy darabig csak bámulta, mielőtt megszólalt.
- Minden kérdésére válaszoltam. Mit akar tudni pontosan?
Lesbe bosszúsan nyelt egyet.
- Először is: nem hiszem el, hogy a Ginnyvel töltött
rengeteg idő alatt egyetlenegy titkot sem tartott meg
magának. Valamit, amiről ő sohasem tudott. Most sem tud.
A valódi neves titkot már tudom. Annak nyilván ki kellett
derülnie - dőlt előre provokatívan Lesbe. -Mi más van még?
- Semmi. Miért titkolóztam volna Cicc előtt?
- Hát, talán mert ő is titkolózott maga előtt?
Leslie erre a pillanatra várt. A felvezetés csak csali volt.
Istenem, milyen jó vagyok!
Ezzel a reményeinek megfelelően sikerült felhergelnie
Jasont. Milyen egoista! El sem tudta képzelni, hogy Ginny
rejteget előle bármit is.
A férfi szeméből viszont egy másodperc alatt eltűnt a
kételkedés, hogy a megszokott arrogancia váltsa fel.
Intett Leslie-nek, hogy folytassa. Hiába volt odaláncolva az
asztalhoz, ennyit tudott mozdulni.
- Akkor hát halljuk, újságíró kisasszony! Mi ez az állítólagos
titok, amit Cicc elhallgatott előlem?
- Ha elmondom, akkor utána elmesél nekem valamit?
Valamit, amit Ginnynek soha nem árult el. Megígéri?
- Igen, persze. De előbb halljam!
- Rendben. Mit szól ahhoz, hogy Ginny Grunttal veszítette
el a szüzességét?
- Hülye kurva - röhögött fel Jason. - Ezt tudtam. Én
utasítottam a srácot.
- Nem érti, Jason. Ginny Grunttal veszítette el a
szüzességét. Nem pedig azzal az undorító gumibottal, amit
maga adott a fiúnak.
Leslie tudta, hogy ezt nem kellett volna elmondania. De
gyorsan emlékeztette magát, hogy azt ígérte Ginnynek:
nem lesz benne a cikkben. Olyat sohasem ígért, hogy nem
árulja el Jasonnek.
Tudta, hogy ezzel meglepte a férfit. Rögtön érezte, hogy ezt
egyébként sohasem tudta volna meg. Hát menjen a francba
a hülye idiótája! Hadd eméssze csak egy kicsit!
Leslie olyan arckifejezéssel hajolt hozzá közel, mint aki épp
most falta fel az áldozatát, és a lehető legfennhéjázóbb
hangon hozzátette:
- Akkor most tartozik nekem egy...
Villámgyorsan történt, még az őrök sem tudták
megakadályozni. Grizz két lábbal kirúgta a széket Leslie
alól. A fürge mozdulat Leslie előrehajolásával párosítva
odáig vezetett, hogy arccal előreesett, és Jason így már
elérte. Meg tudta ragadni a fejét, hogy odaláncolt kézzel
nekivágja az asztalnak. Gyomorforgató volt a fogak
reccsenésének hangja, meg a mindenfelé spriccelő vér.
Az őrök felocsúdtak, amint bírtak. Egyikük elhúzta Leslie-t
a keze ügyéből, a másik pedig elkezdte bottal ütni. Jason
meg sem rezzent, csak nevetett.
- Te faszkalap! - kiabálta Leslie.
Ömlött a vér a homlokán éktelenkedő sebekből, az orrából
és a szájából. Nehéz volt megszólalnia. Kétségtelenül fájt
neki, de nem kezdett el sírni. Sokkot kapott.
Az őr talpra állította, és félig vonszolva kivitte az ajtón.
Grizz ekkor utánaszólt.
- Akar tudni valamit? Akkor majd mesélek. Jöjjön vissza
meglátogatni!
Negyvenkettedik fejezet
TOMMYRA MEREDTEM.
- Ezért nézett ki úgy a kivégzéskor, mint aki balesetből épül
fel? Grizz csinálta ezt vele?
- Igen, ő csinálta.
- Jaj, Tommy! Tudta. Tudta, mielőtt meghalt, hogy mi
történt közöttünk - temettem a tenyerembe az arcomat. -
Biztos nagyon fájt neki, és úgy érezte, hogy elárultuk őt.
- Úgy érezte, Ginny. Ezért adott Leslie-nek még egy interjút
telefonon a halála előtt. Elmesélt neki valamit. Valamit, ami
benne lesz a cikkben. Amiről te nem tudsz. Ami fájni fog.
Mielőtt rákérdezhettem volna, mi az, Tommy folytatta.
- Tudod, Grizz megbánta. Beszéltem vele, miután beszélt
Leslie-vel. Azt mondta, hogy miután elcsitult a haragja,
megbánta, hogy elmondta neki. Basszus, még egy
bérgyilkost is felbérelt volna a börtönből, hogy ne kerüljön
nyomtatásba, csak lebeszéltem róla. Nem akartam, hogy az
a nő meghaljon, csak mert kiderül egy titok. A gyilkosságok
ideje lejárt. Remélem, ebben egyetértünk.
- Fáj a szívem attól, hogy az árulás tudatával halt meg.
- Nem úgy halt meg. Beszéltem vele, és láttad, hogy
bólintott nekem. Megértette.
Ekkor eszembe jutott valami.
- Jaj, ne! Kérlek, mondd, hogy nem azt árulta el neki, hogy
Miriam a lánya. Kérlek, mondd, hogy nem azt.
Szerintem ezt nem lett volna nehéz kitalálni az esküvőnk és
Miriam születési dátumának fényében. Ez viszont nem
érdekelt senkit, és meglepő módon rá sem kérdeztek
nálam. Nem akartam, hogy ez nyomtatásban megjelenjen,
és Mimi is elolvashassa.
- Nem, hanem...
- Annak az igaz története, amikor először meglátott engem?
-szakítottam félbe. - Hogy nem úgy volt, hogy Guido háza
előtt látott meg tizenhárom éves koromban? Mert még csak
hat voltam. Te ezt tudtad, nem? Grizz elmesélte, hogy
őrjöngött, amikor Delia és Vince elvitt engem Woodstockba.
Akkor költöztette Guidót a szomszédba. Ez nem nagy dolog.
Nem tudom, kinek fájhatna - hadováltam.
- Ja, ismerem azt a sztorit. Nem erről van szó.
Tommy vett egy mély lélegzetet, és elkezdett Grizz
gyermekkoráról mesélni. Igen, Grizz említette nekem az
igazat az anyjáról, de nem bocsátkozott részletekbe. Ami
nem lep meg, hiszen Tommy olyan borzalmas részletekkel
szolgált, amilyeneket még elképzelni is nehéz. Úgy
végződött, hogy Grizz a saját kezével vetett véget a szülei
életének. Mindkettejükének. Ez már teljesen más fényben
tüntette fel, hogy miért volt olyan, amilyen. Nem tudom,
hogy élhetett volna túl valaki sértetlenül egy olyan
gyerekkort, mint amilyen az övé volt.
- Hát ez egy szörnyű történet, de nem tudom, mit árthatna
nekem, ha kiderül - szóltam közbe.
- Nem, Cicc, nem is erről van szó - csattant fel Tommy. -
Hadd fejezzem be.
Megdöbbentem. Tommy még sohasem emelte fel a hangját
előttem, és csaknem tizenöt éve nem szólított már Ciccnek.
- Csak azt akartam, hogy mindent tudj, az elejétől fogva.
Nyilván kiskorában kezdődött a dolog, de nem ez az, amit
elárult Leslie-nek.
És akkor Tommy elmondta.
Nemcsak azt, amit Grizz mérgében bökött ki Leslie-nek,
hanem egy másikat is. Igaza volt. Tényleg fájt.
Bárcsak az a történet lett volna, hogy ő Mimi vér szerinti
apja! Bárcsak az lett volna, hogy hatéves koromban látott
meg először a bolt előtt! Grizz ezt az esküvőnk napján
mesélte el nekem.
Nem, ezeknél valami sokkal, de sokkal rosszabbról volt szó.
Úgy hallgattam a férjemet Grizz árulásáról, mint egy őzike,
akit elvakít az autó reflektora. Olyan titkok hangzottak el,
amiket Tommy már kezdettől fogva tudott. Amiket előlem is
elhallgatott. Amitől olyan érzésem támadt, mintha kitépnék
a szívemet.
Az első nem lepett meg annyira. Deliáról szólt. Fájt, de
igazából volt benne ráció.
A másik titkot viszont biztos, hogy sohasem fogom teljesen
kiheverni. Benne lesz Leslie cikkében.
És mindenki ostobának fog tartani érte.
Életemben másodszor elkáromkodtam magam.
- Baszd meg, Grunt! - vetettem rá jeges pillantást. - Nem
kellett volna leállítanod, hogy bérgyilkost küldjön Leslie-re.
Epilógus
A KÉT FÉRFI EGYMÁST NÉZTE a jellegtelen, viszont hatalmas faasztal
fölött. Egy irodában voltak. A legjobban őrzött észak-
floridai börtönben található iroda tulajdonosa szemlátomást
minimalista volt. Semmi csecsebecse sem volt az egyetlen
könyvespolcon. Semmi oklevél a falon. Az asztalon csak a
legszükségesebbek sorakoztak: egy telefon, egy naptárba
épített pecsétnyomó meg egy toll- és ceruzatartó. Semmi
növény, semmi családi fénykép.
Csak egyvalami utalt rá, hogy rendszeresen használják az
irodát. Ez a valami egy térdmagasságban lévő kisasztalon
hevert a fal mellett. Egy elefántcsontból készült sakk-
készlet. Gondosan megmunkált bábukkal. Látszott, hogy
egy parti éppen folyamatban van. A kisasztal mellett két
kárpitozott, fa karfás szék állt. A fali gyertyatartó felől
meleg fény vetült az asztalra. A csendélet éles ellentétben
állt az iroda berendezésének többi részével, aminek a láttán
pislognia kellett az embernek, hogy jól lát-e.
A hatalmas asztal mögötti szék - amiben a két férfi közül a
nagyobbik ült - óriási volt és kényelmes. A vele szemközti
szék pedig kemény és a legkevésbé sem hívogató.
Valószínűleg nem véletlenül. Ha valaki látja ezt a jelenetet,
soha nem gondolta volna, hogy a nagyobbik férfit egy héten
belül méreginjekcióval kivégzik. Nem úgy nézett ki, mint
egy rab. Nem úgy nézett ki, mint akinek kitűzték a kivégzés
időpontját. Nem volt rajta rabruha. Farmerben és pólóban
volt. Erő és magabiztosság sugárzott belőle. Mintha
tekintélyes pozícióban lett volna.
- Jól van, mit találtál? - kérdezte Grizz.
Blue szótlanul nézett rá. Az arckifejezése váratlanul érte
Grizzt. Nem látta még őt ilyennek. Blue bizonytalannak
tűnt, mintha habozna. Találkozott a tekintetük. Egyikük
sem nézett másfelé.
- Nem fog neked tetszeni - szólalt meg végül Blue.
- Mi nem fog nekem tetszeni? Tudod, mit? Nem is számít! -
csattant fel, mielőtt Blue válaszolhatott volna. - Kezdjük a
legfontosabbat! Sikerült elintézni Leslie-t?
- Igen. Még győzködni kell, de intézkedem.
- És a másik dolog?
- Kész. Makulátlanul. Ahogy mondtad.
- Jó. És akkor mi nem fog nekem tetszeni?
- Megtaláltam.
- Kit?
- Jant. Megtaláltam a fiaimat.
Grizz hátradőlt a széken. Addig előredőlve ült, az asztalra
könyökölve.
- Tudtam, hogy még mindig keresed őket. Mi nem fog
tetszeni nekem? - kérdezte oldalra biccentett fejjel.
- Beszéltem Jannel. Úgy ráijesztettem, hogy beszart.
Sohasem hitte volna, hogy megtalálhatjuk. Azt mondta,
hogy mindent elmond nekem, és hagyja, hogy megint jelen
legyek a srácok életében, ha békén hagyom - mesélte Blue
gúnyos félmosollyal. - Mintha lett volna más választása.
- Mindent elmond neked? - vonta fel a szemöldökét Grizz. -
Mit mondhatna még?
Blue rádobott az asztalra egy óriási borítékot.
- Itt vannak a fényképek Janről és a fiúkról. A
magánnyomozó csinálta, akit felbéreltem, hogy találja meg
őket.
Grizz felbontotta a borítékot, és feszült figyelemmel
egyenként átnézte a képeket. Az egyiknél megállt.
- Mit keres itt egy régi kép Gruntról? - érdeklődött fel sem
pillantva.
Blue nem válaszolt. Grizz felnézve megismételte a kérdést.
- Miért van Grunt ezen a képen?
- Ez nem Grunt - közölte színtelen hangon Blue, de a
tekintete kemény maradt. - Ő a kisebbik fiam, Kevin. Úgy
tűnik, nem te vagy az egyetlen, akinek Grunt megdugta a
nőjét.
Grizz gyorsan felocsúdott a döbbenetből. Megint
előrehajolt, ledobta a képeket az asztalra, és a tekintélyes
alkarját a könyökére támasztotta. Intett Blue-nak, hogy
folytassa.
- Jan azt mondta... azt mondta, hogy Grunt eszelte ki a
letartóztatásodat, Grizz.
Tessék, most kiderült.
Grizz egy darabig csak ült, hogy felfogja a hallottakat.
Hihető vajon, amit Jan mondott Blue-nak? Lehet. Talán. Azt
már tudta, hogy Grunt igencsak manipulálta őt, amikor
elvette Cicc szüzességét. A gumibot ugyanis Grunt ötlete
volt. Igen, így visszanézve már összeállt a kép. Grizznek
megfeszült az állkapcsa.
Blue vészjósló hangon szólalt meg ismét.
- Az a kis húgyos öcséd volt végig az ellenség. Nem mintha
Jan angyal lett volna. Az a ribanc biztos lefeküdt vele,
amikor még kissrác volt. Az a kurva végig azt hitte, hogy az
én öcsém, és mégis megtette!
Grizz Blue-ra nézett, és felsóhajtott. Eszébe jutott, Grunt
érkezésekor mennyire ragaszkodott hozzá, hogy Blue a
jövevény bátyjának tettesse magát. Parancsot adott ki rá,
aminek Blue örömmel engedelmeskedett. Blue mindig is
sejtette, hogy Grunt igazából Grizz öccse. Sohasem
kérdőjelezte meg.
- Baszki, Blue. Van itt valami, amiről sohasem meséltem
neked. Szerintem volt egy sejtésed, amit én nem cáfoltam
meg. Szerintem nem nagyon számított, és azt hittem, hogy
a kölyköt védem vele. Megjelent volna annak a picsának a
cikkében. Hála neked, mégsem fog, de attól még tudnod
kell.
Grizz vett egy mély lélegzetet, mielőtt kimondta, amire
készült.
- Grunt nem az öcsém - közölte, majd egy pillanatnyi
szünetet tartott. - Hanem a fiam.
1966 novembere
EGY FIATAL MOTOROS ÉPPEN MOST HAJTOTT a Mindy’s Markét elé a Davie
Boulevardon. Az is magánkézben lévő élelmiszerbolt volt,
csak otthonosabb fajta. Az a hely, amiről nem az üzletlánc
jut az ember eszébe, hanem egy családi vállalkozás.
Leállította a motort, aztán lerúgta a támasztékot. Aztán
szemügyre vette a kormányon nyugvó jobb kezének
bütykeit. Az eleven húsig le voltak horzsolva, és nagy
cafatokban hiányzott róluk a bőr. Nagyon véreztek. Néhány
másodperc múlva kivette az utolsó szál Lucky Start a
gyűrött dobozból, amit aztán ledobott a földre, és
eltöprengett, hogy vajon korai-e még az idő egy sörre.
Rágyújtott a szájából kilógó cigire, és megint megvizsgálta
a kezét. Lehet, hogy eltört. Most jött egy verekedésből,
amilyenből úgyis sok lesz még. Majd rendbe szedi magát a
bolt mosdójában, és akkor jobban látszik majd a sérülés. De
előbb még elszívja a cigit.
Ekkor látta meg a lányt, aki éppen befordult a sarkon. Nem
volt parkoló a bolt mellett, mert pont az út menti járda
szélén állt. Nem volt körülötte felnőtt. Biztos egyedül jött. A
motoros arra gondolt, hogy a lány túl kicsi még, hogy
egyedül mászkáljon. Elgondolkodott, hogy vajon milyen
közel lakhat. Aranyos kis teremtés volt. Hosszú barna haját
csámpás lófarokba fogta. A frufruja majdnem eltakarta az
óriási barna szemét. Gyűrött, rózsaszín póló volt rajta kék
farmersorttal. A térdén horzsolás éktelenkedett, de nem
vérzett. A fehér vonalak éles kontrasztban álltak a
lebarnult, csontos lábával.
Fehér tornacipő volt rajta lila pomponokkal.
Ekkor egy nála kicsit idősebb fiú csörtetett elő a bolt
mögül. Helyes, nincs egyedül. Itt a bátyja.
Mielőtt a motoros eltűnődhetett volna, hogy egyáltalán
miért érdekli ez, a fiú megszólalt.
- Hé, Gwinny! Az anyád egy füves hippikurva!
- Te pedig szírva fogsz neki könyörögni a fűért
tinikorodban, Curtith Armthrong - felelte a kislány anélkül,
hogy felé fordult volna. A válasz rendkívül higgadt hangon
érkezett, kissé pöszén. A motoros ekkor vette észre, hogy a
lánynak hiányzik az első két foga.
Curtis Armstrong nem tudta, mit feleljen erre, úgyhogy
csak legyintett, és beszaladt vissza a bolt mögé. A lányka
bement.
A motoros azon kapta magát, hogy mosolyog, pedig ritkán
szokott. Milyen karakán kiscsaj! A cigijét már majdnem
elszívta. Levette a napszemüvegét, és megtörölte az arcát a
karjával. Izzadt és ragacsos volt a verekedés után.
Pont visszavette a napszemüvegét, amikor a kislány kijött.
Egyenesen felé tartott. Egy kis barna zacskó volt nála. A
motoros ledobta a cigarettavéget a földre, és rálépett. Még
mindig a motorján ülve taposta a csikket a nagy
csizmájával, amikor a lány megjelent mellette.
Benyúlt a barna zacskóba, és elővett belőle egy doboz
sebtapaszt.
- Tesszék, esz a tiéd - nyújtotta oda. - Úgy látom, nagyon
megszérült a keszed.
A motoros nem tudta, mit mondjon vagy csináljon. Azon
kapta magát, hogy elveszi az apró kézből a dobozt.
Megdöbbent, hogy a kislány észrevette a sebeit. Hiszen
figyelte, amikor megjelent a boltnál, és nem emlékezett,
hogy visszanézett volna rá. Hogy szúrhatta ki a kezét?
Mielőtt felelhetett volna, a kislány lehajolt, hogy felvegye a
földről a nemrég eldobott gyűrött cigarettásdobozt.
Odasétált vele a sarokhoz, ahol először felbukkant, és
kidobta a kukába. Aztán megállt, és visszanézett.
- Nem kéne cigiszned. Attól tüdőjákot kapsz. Ész szenki sze
szejet tüdőjákot kapni - tette hozzá némi hatásszünet után.
Azzal eltűnt.
A motoros nem tehetett róla, megint mosolyognia kellett.
Leszállt a motorról, és odasétált a bolt sarkához. Látta,
hogy minden lépésnél ide-oda himbálózik a kislány
lófarokba fogott haja. Curtis Armstrong viszont sehol nem
volt, úgyhogy sarkon fordult, és besétált a boltba. Odament
a pénztároshoz. A kislányról akart kérdezni, de nem
szerette volna, ha a fickó pedofilnak nézi.
- Most láttam, hogy egy nagyobb srác piszkálja a kislányt,
aki nemrég jött ki innen. Elég jól kezelte a dolgot annak
ellenére, hogy milyen pici.
Várta, hogy a pasas mondjon valamit. És mondott is.
- Ja, az Gwinny volt. Mindennap beugrik az anyukájának
cigiért. Aranyos kislány. Okos is. A fiú biztos Curtis volt, és
biztos jól leiskolázta. Az a srác mindig piszkálja.
- Remélem, itt lakik a közelben a kislány - felelte a motoros,
aztán rádöbbent, hogy ez hogy hangzik, és gyorsan
hozzátette, -Mert ha sokáig kell sétálnia, akkor nagyobb az
esély rá, hogy a fiú piszkálni fogja.
- Itt lakik a szomszéd utcában - mutatott a pénztáros arra,
amerről Gwinny jött. - De nem tudom, milyen messzire. Kér
valamit?
- Igen, egy doboz Luckyt.
A pénztáros anélkül ütötte be a vásárlást, hogy észrevette
volna a motoros kezét. Vagy legalábbis nem adta jelét, hogy
észrevette volna. A motoros kifizette a cigit, aztán kiment
az ajtón, és kidobta a szerzeményét a kukába. Tizenkét éves
kora óta dohányzott. Talán eljött az ideje, hogy leszokjon.
Meg is feledkezett róla, hogy fáj a keze. Felpattant a
motorra, aztán indított. A sarkon arra fordult, amerre
Gwinny haladt. Megnézte az utcanévtáblát: „S.W. 23rd
Avenue”. Megállt, hogy végignézzen az utcán, és
megállapította, hogy mindkét oldalán szép kis házak
sorakoznak. A kislányt is látta a távolban. Még nem ért
haza, és nem is fordult le semelyik mellékutcába.
Az út kanyarodott, és ott a kislány eltűnt a szeme elől. A
motoros lassan elhajtott odáig. Óvatosan vette be a
kanyart. Nem akarta megijeszteni azzal, hogy esetleg
meghallja a motort, és azt hiszi, hogy követik. Pedig a
motoros követte. De nem számított, mert a kislány már nem
volt ott. Biztos bement valamelyik házba.
A motoros nem nagyon ismerte a környéket. Úgy döntött,
hogy megfordulás helyett inkább végigmegy az utcán, és
meglátja, hol lyukad ki.
Sajnos zsákutcába ért. Gwinnyék háztömbjének végén már
menőbb épületek voltak. Egy kicsit drágábbak. A hátsó
kertekbe pillantva látszott, hogy ezek már a vízre épültek.
Tehát ezért zsákutca. A motoros megfordult, és elindult
arra, amerről jött.
Ekkor látta meg a kislányt. Észrevette, hogy jobbra tőle
megmozdul valami színes. A lányka egy túlméretezett
locsolót próbált felemelni, hogy megöntözze a
felfüggesztett növényeket. Alig bírta el. Ha észre is vette a
motorost, nem adta jelét.
A motoros azon kapta magát, hogy nézni akarja, de nem
teheti. Nem lenne helyénvaló, és talán megijesztené, vagy
felfigyelne rá egy környékbeli.
Csak akkor adott gázt, amikor már túlhajtott a kanyaron, és
senki sem láthatta elrobogni Gwinnyék háza előtt. Az járt a
fejében, hogy a füves hippikurva anyja vajon foglalkozik-e a
kislánnyal. Fogalma sem volt, miért érdekli ez. Aztán leesett
neki.
A sebtapaszos jelenet volt az első eset az életében, amikor
valaki tényleg tett valamit érte. Sohasem tapasztalta még a
nyomát annak, hogy bárkinek is érne akár egy lyukas
garast is. Soha. Ez a pici lány volt az első.
Ekkor jött rá, hogy a bátyjaként akarja védelmezni.
Akkor és ott megesküdött rá, hogy rajta tartja a szemét a
kislányon. A háttérben maradva figyeli, hogy biztosan jól
van-e. Úgyhogy a következő kilenc évben ezt tette.
Fogalma sem volt róla, hogy a testvéri szeretet egyszer
majd szerelembe fordul. Hogy a lány megszállottja lesz, és
benne lel majd rá élete egyetlen igaz szerelmére. Hogy
végül miatta fog meghalni.
De ha tudta volna, akkor sem tett volna semmit másként.
- VÉGE -

Tartalom
Prológus Első fejezet Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tizedik fejezet Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet
Tizenharmadik fejezet
Tizennegyedik fejezet
Tizenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet Tizennyolcadik fejezet
Tizenkilencedik fejezet
Huszadik fejezet Huszonegyedik fejezet
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet
Huszonnegyedik fejezet
Huszonötödik fejezet
Huszonhatodik fejezet
Huszonhetedik fejezet Huszonnyolcadik fejezet
Huszonkilencedik fejezet
Harmincadik fejezet
Harmincegyedik fejezet
Harminckettedik fejezet
Harmincharmadik fejezet
Harmincnegyedik fejezet
Harmincötödik fejezet
Harminchatodik fejezet
Harminchetedik fejezet Harmincnyolcadik fejezet
Harminckilencedik fejezet
Negyvenedik fejezet Negyvenegyedik fejezet
Negyvenkettedik fejezet
Epilógus 1966 novembere