RAJONGÓI FORDÍTÁS

Fordította:
Catty
Zsozso
Mary
Xavier

"Inkább lennék mindig boldog, mint tiszteletreméltó"

– Charlotte Brontë, Jane Eyre

Első fejezet

KIVÁNSZOROGTAM AZ IGAZGATÓNŐ IRODÁJÁBÓL a felhős

dél-kaliforniai télbe.

Harag, megalázottság és önutálat töltötte be a lelkem

minden egyes négyzetcentiméterét, a kétségbeesés vékony
hártyájával borítva, amelyet elszántan próbáltam levakarni
magamról.

Elértem a mélypontot.

Épp most tudtam meg, hogy az All Saints gimnázium nem

fogja megújítani a tanári szerződésemet a következő
tanévre, kivéve, ha összeszedem magam és csodát hajtok
végre, amely átalakítaná a diákjaimat figyelmes emberi
lényekké.

Followhill igazgatónő azt mondta, hogy semmilyen szakmai

hozzáértést nem mutattam, és hogy az irodalom tagozatos
osztályok, amelyekben én tanítottam, le voltak maradva.

Tovább szította a tüzet, hogy a múlt héten értesítést

kaptam, hogy a következő hónap végével kitették a
szűrömet a lakásomból. A tulajdonos úgy döntött, átalakítja,
és vissza beköltözik.
Ráadásul, a szexting1 partnerem, akit egy
megkérdőjelezhető

társkereső oldalon keresztül szedtem fel, éppen most

küldött egy üzenetet, mondván, hogy nem lesz képes eljönni
az első személyes randinkra, mert az anyja nem adta oda
neki a kocsiját ma este.

Huszonhat éves volt.

Mint én.

1 szexting: szexuális jellegű/erotikus tartalmú, üzenetek,

képek, videók küldözgetése egymásnak (vagy bárkinek)
okostelefonon, vagy bármilyen okoseszközön keresztül, vagy
email formájában.

A válogatás luxusát egy olyan nő, aki már négy éve nem
látott valódi faszt, valóban nem engedhette meg magának.

És, ami azt illeti, néhány rövid viszonyon kívül, soha nem
volt kapcsolatom. Egyáltalán nem. Senkivel. A balett volt
mindig az első. A férfiak előtt és előttem. Egy ideig valóban
azt gondoltam, hogy ez elég is.

Amíg egy ponton már nem volt elég.

Mikor fordult minden rosszra?

Elmondhatom mikor – rögtön azután, hogy a főiskola

elkezdődött. Nyolc évvel ezelőtt, amikor felvettek a
Julliardra, azon voltam, hogy beteljesítsem az álmom, és
profi balerinává váljak. Ez volt az, amiért egész életemben
dolgoztam. A szüleim kölcsönt vettek fel, hogy kifizessék
részvételemet a táncversenyeken.
A barátokat csak kellemetlen figyelemelterelésnek
tekintettem, és kizárólag arra koncentráltam, hogy egy
rangos New York-i vagy európai balett-társasághoz
csatlakozzam, és első balerina váljon belőlem.

A tánc volt az oxigénem.

Amikor búcsút mondtam a családomnak és integettem nekik

a repülőtér biztonsági ellenőrző pontjáról, lábtörést kívántak
nekem. A Julliardban töltött első félévem harmadik hetében
az áldásuk szó szerint teljesült.

Eltört egy groteszk mozgólépcső balesetben, miközben

lefelé mentem a metróhoz.

Ez nemcsak a karrier álmaimat és az egész életre szóló

terveimet ölte meg, de emellett össze kellett csomagolnom,
és vissza kellett térnem Dél-Kaliforniába.

Egy év duzzogást követően, sajnálva magamat és egy stabil

kapcsolatot kialakítva az első (és az utolsó) barátommal –
egy Jack Daniels nevű sráccal –, a szüleim meggyőztek,
hogy tanárként folytassam a pályafutásomat. Anyukám
tanár volt. Az apám tanár volt. Az idősebb bátyám tanár
volt. Szerettek tanítani.

Gyűlöltem a tanítást.

Ez volt a harmadik tanítási évem, és az első – és a

teljesítményemet tekintve valószínűleg ugyanakkor utolsó –
a kaliforniai All Saints Gimnáziumban, Todos Santosban.
Followhill igazgatónő volt az egyik legbefolyásosabb nő a
városban. Finomra csiszolt álnok modora félelmetes volt. És
ő a kezdetektől fogva megvetett engem. A napjaim az
uralkodása alatt meg voltak számolva.
Ahogy megközelítettem a tizenkét éves Ford Focusomat,
amely átellenben parkolt a soron az ő Lexusával és a fia
szörnyű Range Roverével (Igen, vett a végzős fiának egy
kibaszott luxus SUV-ot. Mi szüksége van egy tizennyolc
évesnek egy ilyen nagy autóra? Talán csak egy ilyenben fér
el a hatalmas seggfej egója?), úgy döntöttem, hogy a
helyzetem már nem lehet ennél rosszabb.

De tévedtem.

Beültem a kocsimba, és kezdtem hátratolatni a szinte üres

parkolóban, a kisebbségi komplexumot jelképező két
értékes státuszszimbólum felé haladva. Pont abban a
pillanatban Mr. Anyámmal Élek Együtt újabb üzenetet
küldött. SZEREZTEM KOCSIT. KÉSZEN ÁLLSZ SZEXELNI?

állt a zöld üzenetbuborékban, majd ezt követte

megközelítőleg háromezer kérdőjel.

Elbambultam.

Felkaptam a vizet.

És egyenesen beleütköztem Followhill igazgatónő fiának a

SUV-jába.

A kezem összeszorult a kormányon és – rémülten felzihálva

– kezemmel a szívemre csaptam, hogy megbizonyosodjak
róla, nem ugrott ki a mellkasomból. A francba. A francba. A
francba! A tompa puffanás, amely betöltötte a fülemet és
megrázta az autómat, szemernyi kétségnek sem hagyott
helyet.

Azt tettem a SUV-jával, amit Keanu Reeves tett a Drakula

mozifilmmel .
Kibaszottul tönkretettem.

A vérembe áramló adrenalinlöket a harcolj vagy menekülj

reakciót váltotta ki belőlem, s egy kis ideig azt fontolgattam,
hogy a gázba kellene taposnom, egy álnevet felvéve
elmenekülni az országból és elrejtőzni egy barlangban
valahol az afgán hegyekben.

Hogyan fogom az okozott kárt kifizetni? Volt egy nagy

levonásom, és otthon volt az értesítés arról, hogy az utolsó
biztosítási díjam befizetése késésben van. Még mindig
biztosított vagyok? Followhill igazgatónő ki fog nyírni.

Összeszedtem a bátorságomat, és felemeltem a szánalmas

hátsómat az ülésemről. Az igazat megvallva, Jaime drága
fekete SUV-ja nem lett volna szabad, hogy a tanárok részére
fenntartott helyen parkoljon.

Viszont, Jaime Followhill már megúszott egy csomó

szarságot, amit nem kellett volna, köszönhetően a
kinézetének, a társadalmi helyzetének és a befolyásos
szüleinek.

Körbementem, hogy megnézzem az olcsó autóm seggét,

ami megcsókolta Jaime Range Roverének hátsó sárvédőjét,
hagyva rajta egy Afrika méretű horpadást.

Elegendő annyit mondani, most már a dolgok ennél

rosszabbak nem is lehetnek.

De ismét tévedtem.

Lehajolva a törésre sandítottam, fikarcnyit sem törődve a

ténnyel, hogy a barna, térdig érő ruhám a levegőbe libben,
szem elé tárva az új csipkebugyimat. Senki más nem volt a
parkolóban, hogy lássa ezt, és nem úgy tűnt, hogy ma este
tetszelegni fogok benne Mr. Anyámmal Élek Együtt előtt.
– Ó, nem, nem, nem... – kántáltam lihegve.

Egy torokhangú morgást hallottam. – A legközelebbi ilyen

lehajlásnál, Ms. G, győződjön meg róla, hogy nem vagyok a
háta mögött, vagy ez a National Geographic ben: Amikor a
ragadozók lecsapnak címmel fog kikötni.

Lassan felegyenesedtem, az olvasószemüveget az

orrnyergemre toltam és morcosan Jaime Followhillre
bámultam. Jaime úgy nézett ki, mint Ryan Gosling és
Channing Tatum szerelemgyereke, és nem én találtam ki ezt
a szart. (Zárójelben jegyzem meg, ez egy nagyszerű ötlet
lenne egy meleg romantikus regényhez. Mellesleg, egész
biztos, hogy elolvasnám.) Homokszőke haj, egy kis kócos
kontyba összefogva, indigókék szemek és egy férfi
sztriptíztáncos teste. Komolyan, a srác annyira kidolgozott
volt, hogy a bicepszei kibaszott bowling-golyó méretűek
voltak. Egy sétáló, beszélő bálkirály klisé volt a 90-es évek
filmjeiből. Egy nagyágyú, aki az összes lány figyelmét
élvezte az All Saints gimnáziumban...

És a szemei most rám szegeződtek, miközben közelebb

lépett a nagyon lezúzott autójához.

Egy szűk, szürke Henley-pólót viselt, ami kihangsúlyozta a

bicepszét és a mellizmait, a szűk, sötét farmer és a magas
szárú tornacipője, ami olyan drágának és ízléstelennek
nézett ki, amiről pontosan tudtad, hogy P

Diddy2 kellett álljon a fazonja mögött. Volt néhány zúzódás

a karján és egy halványuló fekete folt a szeme körül.
Tudtam, hol szerezte ezeket.

Pletykálták, hogy ő és az idióta barátai a szart is kiverték

egymásból hétvégenként egy harcosok-klubja játékban,
amit ők Defynak3 hívtak.

Úgy tűnik, hogy a Szépfiú nem volt túl gazdag az

erőszakoskodáshoz.

Azon töprengtem, hogy az anyja tudott-e a Defyról.

2 P. Diddy: polgári nevén Sean Combs (Harlem, 1969. 11.

04) amerikai rapper 3 kihívás

Várj, a hörcsögöm után érdeklődött? Vagy a térdem felől

kérdezett?

– Bassza meg! – Gonoszul vigyorogva megállt pár centinyire

az autóinktól. Úgy néztek ki, mintha a két autó összeolvadt
volna. Mintha a SUV-ja a hátsófelén szülte volna meg a
csúnya autómat, és most a SUV

partnere (Followhill igazgatónő Lexusa) apasági tesztet

követelne.

Én tanítottam Jaimet, és ő azon kevés gyerek egyike volt,

akire számíthattam abban, hogy nem kiabál/ordítozik/dobál
szarságokat az emberekhez angolirodalom órán. Nem volt jó
diák, ezt távolról sem merném állítani, de túlságosan
elfoglalt volt a mobiltelefonjával ahhoz, hogy bajt okozzon
az osztályomban.

– Sajnálom – sóhajtottam fájdalmasan, és a vállam

meggörnyedt a vereségtől.

Felemelte a pólója szegélyét, és megdörzsölte a tökéletes

hatkockás hasizmát, lustán nyújtózkodva és ásítva
ugyanabban a pillanatban. – Úgy tűnik, elcsesztem a
kocsiját, Ms. Greene.
Várj... mi van?

– Te... – Megköszörültem a torkomat, körülnéztem, hogy

meggyőződjek arról, hogy ez nem valami tréfa volt-e. – Te
elcseszted... úgy értem, te törted össze a kocsimat?

– Igen. Egyenesen beleütköztem a seggébe. Szóviccnek

szántam, nyilván. – Letérdelt, és homlokát ráncolva meredt
a két autónk érintkezési pontjára. Napbarnított kezével
végigsimított a SUV-ja fényes fényezésén.

Jamie úgy tett, mintha ő törte volna össze a kocsijával az

enyémet.

Fogalmam sem volt, miért. Még csak nem is ült a

kocsijában. Épp akkor sétált oda. Talán meg akar zsarolni?

Erkölcsi elvekkel bíró, tiszteletre méltó tanárként

tekintettem magamra.

De emellett úgy is tekintettem magamra, mint

olyasvalakire, aki jobb szeretne nem a tengerben fürödni és
a kocsijában aludni.

Pontosan ezt kéne tennem, hogy túléljem az elkerülhetetlen

pénzügyi katasztrófát, amely akkor sújtana, ha beismerném,
hogy én vagyok a felelős a drága autójában okozott kárért.

– James... – sóhajtottam fel, a nyakamban lógó arany

nyaklánc horgony formájú medálját szorongatva.

Megrázta a fejét, és felemelte a kezét a levegőben.

– Szóval, én gallyra vágtam a kocsiját. Szar ügy. Engedje

meg, hogy jóvátegyem.
Mi. A. Fene?

Nem tudtam, milyen játékot játszott. Csak azt tudtam, hogy

ő

valószínűleg jobb volt ebben, mint én. Így tipikus Melody

Greene módra, megfordultam és odasétáltam egyenesen az
autómhoz, lényegében elmenekülve a helyzet elől, mint egy
kis punci, aki én voltam.

– Hé, ne olyan gyorsan – kuncogott, miközben megragadott

a könyökömnél és megpenderített.

Szemem a tenyerére szegeződött a testemen. Leengedte a

kezét, de ez már túl késő volt. Pillangók repkedtek a
gyomromban, és a bőröm bizsergett a vágytól. Begerjedtem
és összezavarodtam az egyik diákomtól.

Csakhogy Jaime Followhill nem csak egy diák volt. Egyúttal

egy szexisten is volt.

Az All Saints gimnázium folyosóin elhangzó pletyka volt erre

a bizonyíték, rengeteg történet, melyek a kibaszott
Shakespeare teljes műveinek hosszúságával vetekedtek. És
ha a pletykák igazak voltak, nem ez volt az egyetlen dolog,
ami hosszú és lenyűgöző volt a sráccal kapcsolatban.

Followhill majdnem olyan kínos és kényelmetlen érzést

okozott, mint az anyja. Az egyetlen különbség csak az volt,
hogy az anyja félelmet keltett

bennem, míg ő a legérzékenyebb pontomat piszkálta fel.

Zavarban éreztem magam tőle.

Ez azért lehetséges, mert a tekintetem mindig felé

sodródott, miközben az irodalom óráján tanítottam. Mint
lepke a lángot, mindig észrevettem őt, még akkor is, ha nem
akartam. Attól tartottam, hogy ő is tudta ezt. Hogy olyan
módon nézek rá, ahogyan nem kellene, mikor ő a
telefonjával szórakozva piszmog.

Nem úgy, mint egy tanár.

Hanem úgy, mint egy nő.

– Azt mondtam, hogy behorpasztottam a kocsiját. – A kék

szemei intenzíven csillogtak.

Miért csinálta ezt? És mi a francért érdekelt? Ez a srác több

zsebpénzt kapott, mint amennyi az én összes
megtakarításomban együttesen volt.

Ha magára akarja ezt vállalni, csak el kellene fogadnom.

Jobb jegyeket szeretne ezt követően? Kétlem. Jaime végzős

volt, aki hamarosan befejezi a középiskolát. Hallottam, hogy
a pénzes segge egy kiváló texasi egyetemen (lásd: Mama
Kedvence) landolt, ahol focizhat és valószínűleg semmi sem
állhat az útjába ahhoz, hogy egyféle selyemfiúként
bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe.

– Te tetted – mondtam nagyot nyelve. – És most késésben

vagyok.

Kérlek, állj félre az utamból.

Egymás szemébe mélyedve mentálisan kezet fogtunk a

hazugságra.

Úgy éreztem, mintha gödröt ásnék. Egy gödröt, amelybe

bele akarok dobni egy tonna szarságot, amitől nagy bajba
kerülhetek. Lepaktáltam az ördög fattyával. Annak ellenére,
hogy vagy jó nyolc évvel idősebb voltam nála, tudtam, hogy
ki ő.
A négy HotHoles egyike volt.

Egy egocentrikus, kiváltságos gazdag fiú, akinek nagy

befolyása volt ebben a városban.

Jamie egy újabb lépést tett felém, a teste szinte érintette az

enyémet.

Lélegzete végigsöpört az arcomon. Mentolos rágógumi,

arcszesz és pézsmaillatú férfi verejték, mely különösképpen
elbódított. Annyira felkészületlen voltam erre, hogy az
arcom megrándult.

Egy lépést hátraléptem.

Egy lépést tett előre.

Lehajtotta a fejét, és ajkát az enyémhez közelítette.

Rémületemre, a térdeim elgyengültek, és pontosan tudtam,
hogy miért.

– Az adósa vagyok – mormogta sötéten. – És teszek róla,

hogy hasznot húzzon ebből a tartozásból. Hamarosan.
Nagyon hamar.

– Nem kell a pénze – hadartam, a méhem bizsergett a

bennem kavargó meleg érzéstől.

Az elbűvölő szemei tágra nyíltak, és rám villantott egy

gödröcskés vigyort. – Nem pénz az, amit adni fogok.

Hogyan lehet valaki ilyen fiatalon ennyire arrogáns és

magabiztos?

Éreztem, ahogy a hüvelykujja simogatja a hasamat, alig

érintve, gyötörve, remegésre késztetve a ruhám vékony
szövetén keresztül.

Olyan volt, mintha az egész kezét nyomta volna belém, és

lecsapott a számra a szájával.

Megnyaltam az ajkamat és meglepetten pislogtam.

Szent ég.

Szent. Kibaszott. Ég.

Jaime Followhill kikezdett velem. Nyíltan. A parkolóban.

Mindenki szeme láttára.

Nem voltam egy troll. Elvégre még mindig egy táncos

testével rendelkeztem, zöld szemeim, kellemes kaliforniai
bőrszínem és puha, gesztenyeszínű fürtjeim voltak. De nem
igazán tudtam versenybe szállni a pomponlányok
csapatával.

Hátrébb botladoztam, visszafojtottam egy nyögést,

mindenütt érezve a pulzusomat, még a szemhéjamban is. –
Ebből elég, James. Vezess biztonságosan, és kérlek, ne
felejtsd el megcsinálni a házi feladatodat holnapra – vettem
a vakmerőséget ezt mondani.

Betuszkoltam magam a Fordomba, aztán véletlenül még

egyszer beleütköztem a kocsimmal a Range Roverbe,
mielőtt elmenekültem a helyszínről, beleszántva a csúnya
horpadásba egy hosszú, széles karcolást. A visszapillantó
tükörből néztem, ahogy kihívóan felvonta rám a
szemöldökét.

Olyan gyorsan hajtottam, hogy megesküdtem, hogy a

fürtjeim oroszlánsörénnyé alakultak át a menetszéltől, mire
leparkoltam az épületünk előtt.

Otthon elnyújtóztam a kanapémon a telefonom előtt, és

vártam, hogy Followhill igazgatónő felhívjon és megmondja,
hogy kirúgott és elperel tőlem minden egyes filléremet,
amim csak volt. Vagy az én esetemben nem volt.

Hosszú idő telt el, de nem hívott. Bemásztam az ágyamba

tíz órakor, és lehunytam a szemem, de nem tudtam
elaludni, hogy megmentsem az életem. Csak arra a
gyönyörű seggfej, Jaime Followhillre tudtam gondolni, Hogy
olyan illata volt, mint a legszexibb srácnak, akinek valaha is
a közelében voltam.

Hogy úgy nézett ki, mint a legfinomabb dolog a világon,

amikor megdörzsölte a barna hatkockás hasizmát.

Hogy szemrebbenés nélkül kisegített engem egy

kilátástalan helyzetből, tudva, hogy az anyja valószínűleg
kicsinál ezért, és most...

viszonzásképpen akar valamit.

Papíron, ő még mindig egy gyerek volt, de minden más

része férfiasnak érződött ma délután.

Ez ellentmondott a logikának, nyugtalanító, szinte

felháborító volt, amikor erről gondolkodtam.

Ma reggel arra a benyomásra ébredtem, hogy utálom a

Followhilleket.

De a mai délutánt követően kétségtelenül – legalább egy

Followhill volt, akivel nagyon közeli barátságba szerettem
volna kerülni.
 

Második fejezet

AMIT FELTÉTLENÜL TUDNIUK KELL Todos Santosról: hogy

Kalifornia leggazdagabb városa, és ennek következtében a
világ legkiváltságosabb tinédzsereinek otthona. A diákjaim
tudták, hogy nem buktathatom meg őket. A szüleik elég
befolyásosak voltak ahhoz, hogy megfosszanak az
állampolgárságomtól, és egy oxigénhiányos bolygóra
kényszerítsenek.

Ezért talán nem meglepő, hogy a srácok az osztályomban

azt tesznek, amit akarnak.

Az autóbaleset utáni nap más volt.

Hat osztályban tanítottam. Az első öt sokkal jobban ment,

mint vártam, azaz senkit sem kellett megrovásban
részesítenem, sem mentőt hívnom, vagy a különleges
kommandó segítségét kérnem. De a hatodik, és egyben
utolsó óra volt az, ami örökre megváltoztatta az életemet.
Jaime barátságtalan anyjának egy újabb fejmosását
követően beléptem az osztályterembe, ahol olyan csend
fogadott, amihez nem voltam hozzászokva. Mindenki a
helyén ült, senki sem dobálódzott, és Jaime legjobb haverja,
Vicious sem vésett sátáni szimbólumot senki homlokára,
csakhogy elüsse az időt.

Rendszerint ez volt az az óra, ahol tartanom kellett a négy

HotHoles őrjöngésétől és sajnálatos viselkedésétől. (Hot
Assholes4, ahogyan őket Todos Santosban nevezték.) Három
hónap múlva leérettségiznek, ami megmagyarázhatná a
magatartásukat, attól eltekintve, hogy már az első

nap óta így viselkedtek.

4 Szexi Seggfejek

Egyrészről Jaime volt az, aki azzal töltötte az órámat, hogy

szöveges üzeneteket küldjön az egész világnak, és magára
vonja minden egyes lány figyelmét, akik nem voltak fülig
belezúgva Trent Rexrothba, a hátrányos helyzetű, kávébarna
bőrű futballcsillagba, aki véletlenszerűen kiválasztott
csajokkal csókolózott a hátsó padban. Egyszer matekórán
hagyta, hogy egy lány az asztal alatt leszopja. Nem
viccelek. Aztán ott volt Dean Cole, az üresfejű drogos, aki a
csínytevéseket és a bosszantásomat egyaránt élvezte, és
végül pedig Baron ''Vicious'' Spencer, aki a legnagyobb
faszkalap a világon.

Vicious messze a legrosszabb volt az összes közül.

Folyamatosan flegma, alávaló viselkedése miatt elnevezték
Sid Viciousnek a Sex Pistols után, és valóban rászolgált a
becenevére. Koromfekete haja, élettelen szeme, sápadt
bőre volt, és tele volt lázadó gyűlölettel, amitől az embert
kirázta a hideg. A feszült állkapcsában állandóan
rángatózott az izom, amitől a lányok bugyija nedves lett a
félelemtől és a vágytól. Mint minden HotHoles, ő is jó
sportoló volt, de szikárabb, nem olyan izmos, mint a
többiek. Ezért volt ijesztőbb. Egyértelműen kibaszottul
ijesztőbb.

Aznap Millie LeBlanc, egy kedves lány, aki a leggyakrabban

vált céltáblájává Vicious gyűlöletének, három percet késett.
Egy fejbólintással jeleztem neki, hogy üljön le. Sajnáltam őt.
A szülei az utolsó tanévében hurcolták őt Virginiából Todos
Santosra, ahol háztartási alkalmazottként dolgoztak a sok
jómódú család egyikénél – egész pontosan Vicious
Spencernél
Mint mindig, Millie egyenesen annak a pszichopatának az
irányába indult, és a mellette lévő helyre ült, mintha nem
tudná, vagy nem érdekelte volna, ki is Vicious. Neeeem! ,
kiabáltam magamban, amikor láttam, ahogy Vicious
méregeti őt. Fel fog aprítani, és megetet a kígyójával, amit
háziállatként tart, próbáltam figyelmeztetni.

De Emilia csak felemelte a fejét, barátságosan mosolyogva

a fiú és a többi HotHoles felé fordult, és visszafogott déli
akcentussal azt mondta: – Helló, emberek. – Vicious
pislogott, mintha nem tudná elhinni, hogy hozzá mert szólni
az engedélye nélkül, majd elkomorodott az arckifejezése.

– Kapd be, tényleg azt mondtad az előbb nekünk, hogy

''Helló, emberek”? – és egy állatias morgás tört fel belőle. –
Kérlek, mondd, hogy ez egy kibaszott biztonsági szó, amit
most azért használsz, mert különben az új barátod a
konföderációs zászlót a póznával együtt döfi a seggedbe.

Ellenkező esetben soha többé ne merészeld nekem ezt

mondani.

Azta. Ez több szó volt, mint amit egész évben mondott.

Millie sóhajtott. – Csak próbáltam udvarias lenni. Ez néha

neked sem ártana.

– Én nem udvariaskodok – vágott vissza, és ritka mosolyra

húzódtak ajkai. Általában úgy tűnt, hogy megveti őt, de
most olyan intenzitással tanulmányozta, mintha ő maga
szeretne számos dolgot a kis seggébe döfni.

– Hagyd őt békén, babám. – Trent, aki mellette ült (hagyva

egy kis szünetet a lánynak, aki a hüvelykujját szopogatta),
Milliről Viciousre pillantott. – Vicious, ne viselkedj úgy, mint
egy...

– Dühöngő őrült – fejezte be a mondatot Jaime mögöttük

hátrahúzva a székét és a fejük fölé tornyosulva. Kidolgozott
izmai a maximális mértékben megfeszültek.

A kurva életbe. Ez volt az első alkalom, hogy a

munkanapom kellemesen eseménytelenül alakult. A
HotHoles éppen azon volt, hogy elcseszi.

Még mielőtt büntetéssel fenyegethetném őket, amit soha

nem lennék képes érvényesíteni, Jaime Viciousre vetette
magát, a falhoz szorította, és ujjai egy halálos szorításban
erősen a torka köré fonódtak.

– Hova lett a hűséged, ember? Hagyd abba, rendben? –

Jaime még erősebben szorította Vicious torkát.

– James! – ordítottam. Felugrottam a székemről, és

rácsaptam az íróasztalra. – Azonnal ülj vissza a helyedre!

Vicious látszólag jól szórakozott. Jobbra-balra forgatta a fejét

a falnál, és elmebeteg módon nevetett. Jaime és Vicious a
legjobb barátok voltak, de ugyanakkor mindketten
tesztoszteron és hormontúltengéses alfa hímek voltak.

Emellett ők voltak a Defy feltalálói is. A tanárok és a

középiskola személyzete nem tudott túl sokat a Defyról,
mivel ez Vicious hétvégi házibulijain folyt, de volt
elképzelésünk róla. A szabályok egyszerűek voltak. A
diákjaink kihívták egymást egy vérig menő küzdelemre, és a
szart is kiverték egymásból. Csak a hecc kedvéért. A Defy
állítólag önkéntes volt, mindazonáltal kétségem sincs afelől,
hogy a többi fiatal eléggé félt Vicioustől ahhoz, hogy
kielégítse a szeszélyét, bármennyire nevetséges vagy
veszélyes volt.

– Kényszerítsen rá – intézett hozzám kihívást Jaime

suttogva. Résnyire szűkült szemmel mérte fel az arcom,
miközben tovább szorongatta Vicious torkát, aki szórakozott
képet vágott, bár már elkékült.

Úristen. Followhillnek még sohasem adtam megrovást, vagy

ítéltem neki büntetést. Sajnos az anyja volt az igazgatónő,
és már így sem tudott elviselni. De a sarokba szorított. Ezért
reagálnom kellett.

A nyakláncomat szorongattam.

Miért csinálja ezt? Tegnap a szemével az eszméletvesztésig

kefélt és vissza. És most... ő... ő...

Basszus. Most behajtja rajtam az adósságom.

Azt akarta, hogy elfogadjam a kihívást. Ráharapjak a

csalira? Nem maradt más választásom. Sokkal tartoztam
neki a Range Roveréért.

Akármi is volt a célja, engem már zsebre vágott.

– Most nyertél magadnak egy egész hét büntetést, ma

délutántól kezdve – kihúztam az asztalom fiókját, és
kitöltöttem az erre vonatkozó formanyomtatványt.

Mindenki elhallgatott. Ilyet még sosem csináltam. Nem egy

végzőssel, és egész biztosan nem III. James Charles
Followhill-lel.
A szemem sarkából figyeltem, hogy Jaime végre elengedte
Vicious nyakát. Vicious egy gurgulázó hangot hallatott, és
összeszedte magát, odaintett Jaimenek nevetve, mielőtt
visszaballagott a helyére. Néhány osztálytársa
megveregette a hátát, a többieknek közte és Jaime között
ingázott a tekintetük, vagy üzenetet cseréltek egymás
között. Feltehetően fogadást kötöttek a hétvégi küzdelem
végkimenetelére.

Az űrlapot lecsaptam Jaime asztalára, és olyan sugárzó

mosollyal nézett rám fel, hogy teljesen benedvesedtem.
Mindketten tudtuk, mit csináltam.

Megjutalmaztam, ezáltal időt biztosítottam kettesben velem,

pontosan, ahogy akarta.

Elfogadtam az egyezséget, mely sebezhetővé tesz, és

katasztrofális következményei lehetnek számomra.

Hálát adtam neki, hogy megfegyelmezte az osztálytársait,

mondván nekik, hogy viselkedjenek, csak azért, hogy így ő
legyen az egyetlen személy, akit egy hétre megbüntetnek.

És ezen a ponton semmi értelme nem volt a tagadásnak –

megengedtem magamnak, hogy szabadesésben fejest
ugorjak a karrierem végébe, szaltózva haladva végig a
lefelé vezető utamon.

Jaime Followhill három nappal a parkolóban történt incidens

előtt ünnepelte a tizennyolcadik szülinapját, ami a jelenlegi
események

láncolatát még gyanúsabbá tette. Csak arra várt, hogy rám

hajthasson?

Miért tette? Bármelyik lányt megkaphatná az iskolából.

(Miután Trent Rexroth beléjük kóstolt, természetesen.)
Már az ebédszünetet azzal töltöttem, hogy átböngésztem a
Facebook oldalát, mint egy megszállott. Az idővonala
határozott figyelmeztetés volt arra, hogy nyolc évvel
fiatalabb nálam. Istenem, még a nyári táborban készült
képeket is kiposztolta, amelyiken pajkos a mosolya,
napbarnított izmos az alkarja, csillogó kék a szeme, és
hatalmas baráti kör veszi körül.

Jaimenek megvolt mindene, nekem semmim. Volt egy

védett múltja, kényelmes jelene, és egy fényes jövője. Én
viszont már most szakmai kudarcot vallottam, figyelnem
kellett, hogy megtartsam az állásom, és adósság nélkül
maradjak. Nem illettünk össze. Nem eléggé, egy futó kaland
kedvéért.

De túlságosan önző és gyenge voltam ahhoz, hogy nemet

mondjak neki. Különben is, az anyja nem tudott róla, hogy
kapcsolatba keveredtem vele, ő mégis pikkel rám.

Mindenki nyert, vagy nem?

Délután beléptem a tanterembe, ahol sor került a büntetés

letöltésére, megjegyezve, hogy a szoba faajtaján egy ablak
volt.

Nem lepett meg, hogy a szőke Adonisz már ott volt. Az első
sorban terpeszkedett, és vigyorogva csörgette a
kocsikulcsát – és a mi titkunkat – az erős ujjai között,
miközben türkizkék szemeivel felfalt engem.

Nyeldekelve ültem le a tanári asztalhoz, elővettem a

laptopom, valamint néhány tesztet, amit ki kellett
javítanom.

– A telefonod tedd a hátizsákodba, Jaime –

megnedvesítettem az ajkaimat, és figyelmemet a
papírmunkám felé fordítottam.
Követte az utasítást, ettől még éreztem, ahogy a
tekintetével végigcirógat. A bűntudatom olyan szintet ért el,
hogy hányinger

kerülgetett. Úgy viselkedtem, mint aki bűncselekményt

készül elkövetni.

Ami bizonyos értelemben igaz volt.

Miután több percig értelmetlenül úgy tettem, mintha a

laptopomon gépelnék, miközben ő olyan buja vigyorral
figyelt, mintha szőröstül-bőröstül akarna felfalni,
felnyögtem. – Miért nem csinálod a leckédet?

Meggyőződésem, hogy hasznosan is eltöltheted az idődet,

amíg itt vagy – két órát kellett büntetésben letöltenie, és az
arcom nem lehetett ennyire elbűvölő.

Megesküdtem volna, hogy hallottam, ahogy azt motyogja: –

A prédámat érdemes lecsekkolni.

Felemeltem a fejem, és összeszűkült szemmel néztem rá. –

Hogy mondtad?

Vigyorgott, felfedve hófehér fogait, ami egy Hollywoodi

filmcsillagnak jól jött volna. – Ms. Greene, ez fog történni.

Tudtam, miről beszélt.

– Nem tudom, miről beszélsz – csattantam fel. Édes

istenem. Egy tizennyolc évessel játszadozom. Megfogadtam
magamnak, hogy a mai nap után tüzetesen átvizsgálom az
életemet. Lehetőleg egy nagy pohár bor társaságában. Vagy
ami még jobb, egy egész hordóéval.

Jaime erős karjai elfoglalták az egész asztalt, amikor

előrehajolt, és a könyökére támaszkodott. Az alattomos
csillogás a szemében eszembe juttatta, hogy az életkora
csak egy szám. Feltehetőleg máris több szexuális
tapasztalatot szerzett, mint én csókot egész életemben.

– Dehogynem tudod – támadt vissza nagyképű, ugyanakkor

elnéző

mosollyal. Ki volt itt a felnőtt? Ki csábított rosszra kit?

Nagyot nyelve a billentyűzetre pillantottam, és próbáltam

egyenletesen lélegezni. Össze voltam zavarodva a
félelemtől és az izgalomtól.

Látszólag ez volt a tökéletes kombináció, mert úgy

nyöszörögtem, mint egy tüzelő macska.

– Miért én? – kérdeztem.

Jaime nem mozdult, de pillantása a nyakamon az érzékeny

bőrt simogatta, és deréktól lefelé bizseregni kezdtem. Puha
ajkai kissé szétnyíltak, miközben engem stírölt. – Mert –
mondta lassan – meg akarok kefélni egy tanárnőt, mielőtt
egyetemre megyek.

Erre mit is mondhatnék, ennyi volt, egy jéghideg

dühhullámtól reszkettek a combjaim és elhomályosodott a
tekintetem.

Felpattantam, keresztbe fontam a karjaim, és

összeszorítottam az ajkaim, hogy elfojtsak egy átkot. – Ne
haragudj, James, de ma még egy kicsit sem tudlak követni.
Látszólag szinte könyörögsz azért, hogy lebukjunk, és
repüljünk az iskolából.
Most ő is felállt, és én a táblához hátráltam, amikor
rájöttem, hogy jó húsz centivel fölém tornyosult (és ez nem
csak a testhosszára vonatkozott, ha igazak a pletykák).

– Csak ha elkapnak, bébi – mondta rendíthetetlen

önbizalommal, és csettintett a nyelvével. – Mondd a
legrosszabbat. Lebukok.

Felfüggeszthetnek az év hátralevő részére. Mindketten

tudjuk, hogy ez nem befolyásolná sem az érettségim, sem a
jövőm.

Tekintete a lábamra siklott, és egy lépéssel közelebb jött. A

torkom összeszorult, és furcsa késztetést éreztem, hogy a
fogaim valamibe belemélyesszem. Lehetőleg az ő HotHoles
fenekébe.

– A Range Roverben okozott kár, cirka nyolcezer-ötszáz

dollár.

Köszönöm, hogy megkérdezted – folytatta rezzenéstelen

arccal.

Még egy lépés. A szívem vadul zakatolt. Egy virág voltam,

és ő egy drága napsugár. Akaratunkon kívül, önkéntelenül,
katasztrofális módon vonzódtunk egymáshoz. A testemben
minden sejt bizsergett, és az érintése után epekedett.

Szóval Jaime egy tanárnővel akart kefélni. És akkor mi van?

Én meg le akartam feküdni egy futballsztárral. Mindketten
értelmes felnőttek voltunk,

akik tudatos döntéseket hoztak… bár ő még nem igazán

nőtt fel. És pusztán én lennék felelős, ha ezt az őrültséget
elkezdem.

De hatalma volt felettem.

És az az átható kék szeme.

Azonkívül… megkívántam. Felélesztette az életkedvem, ami

már régóta nem történt meg. Julliard óta, hogy pontosabb
legyek.

Mennyire szomorú ez?

– Jaime – nyögtem. – Biztos vannak más tanárnők, akiknél…

próbára tehetnéd a vonzerőd. Mit szólsz Ms. Perklinhez?

Körülbelül háromszáz éves volt, és bűzlött, mint a használt

fogselyem, de látni akartam a reakcióját, és késleltetni az
elkerülhetetlent. Jaime nem mozdult, amikor a
lábujjhegyünk összeért. Feltűnt egy gödröcske az arcán,
amikor még szélesebben mosolygott, a monoklija alig volt
látható.

Könnyebben elutasíthatnám, ha nem volna ilyen szexi,

gondoltam, miközben jellegzetes állát és magas homlokát
csodáltam.

– Helyesbítés… – lehajtotta a fejét, és ajkaival végigsimított

az enyémen, amitől megborzongtam. Hátrahőköltem,
tudatában annak, hogy az emberek az ajtó üvegablakán
keresztül megláthatnak minket. – Nem csupán egy tanárnőt
akarok megbaszni. Hanem az irodalom tanárnőm.

Lobbanékony, jó a segge, hosszúak a lábai, és bár azt hiszi,

hogy nem látok át rajta, tudom, hogy a fegyelmezett álarc
mögött egy olyan nő

rejtőzik, aki úgy káromkodik, mint egy kocsis, és a

focicsapatomból bármelyik játékost az asztal alá tudná inni.

A fenébe, képes lennék rá. Még csak tinédzserek voltak.

Ellenben én, az ivászat terén tekintélyes tapasztalattal
rendelkeztem. Súlyos depresszió miatti önpusztító évek. De
elkalandoztam.

– Azt akarod, hogy mind a ketten repüljünk az All Saintsből?

– kifújtam a levegőt, és izzadt tenyeremet belekentem a
sötétkék pöttyös ruhámra.

Valakinek észhez kellett térítenie ezt a srácot. Mekkora

baromság, hogy

ez a szerep pont rám hárul. Az akaraterőm most egy nagy

nulla volt. Alig maradt vesztenivalóm, ha volt egyáltalán.

Megragadta a csuklóm, úgy fordult velem, hogy a háta

eltakarta az egész testemet az ajtó ablaka felől, és védett
engem a tekintetektől. Majd magához húzott, és a testem
beleolvadt a karjaiba.

– Nem fogom elmondani senkinek – súgta a fülembe, és

kellemes bizsergés járt át. – És te sem. Csak egy röpke
kaland, Ms. G. Utána Texasba költözöm, és focizni fogok az
egyetemen. És te boldog leszel valami bűn ronda, de
melegszívű könyvelővel, és gyereket vállalsz vele.

Ez minden. Mit szólsz hozzá, Melody?

Azt akartam mondani, álmodozz csak, de esélyt sem kaptam

rá.

Jaime érzéki ajkai olyan közel voltak az enyémhez, hogy

éreztem a leheletét. – Meggondoltam magam. Ne válaszolj.
Majd rájövök egyedül.

Jaime Followhill megcsókolt, és ez volt életem

legrészegítőbb csókja.
Az ajkai az enyémnek ütköztek, a lábujjaim begörbítettem a
tornacipőmben. Nem csak a szenvedélytől, amivel a forró
száját az enyémre szorította, vagy az édes ízétől, hanem a
függőséget okozó férfias illatától is. Jaime töltötte be
minden pórusom, miközben úgy csókolt, mintha bizonyítania
kellene valamit, megjelölt. Teljes odaadással mindkét
kezemmel megragadtam a sima arcát, miközben a nyelvét a
számba csúsztatta, és úgy falt, mintha én lennék az utolsó
vacsorája.

Nyelve követelőzve játszott az enyémmel, birtokolta a

számat, és feltérképezte minden szegletét, eközben én a
vágytól nyöszörögtem. Nem lepett meg, amikor ujjait a
fenekembe vájta, és hozzám préselte az erekcióját.
Szemérmetlenül nekem dörzsölte, mielőtt megfogta az
egyik kezem és a figyelemre méltó farkára helyezte.

Helytelen volt.

Hibáztam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem

élveztem.

Akár megkísérttettem, akár elcsábultam… csodálatosan

éreztem magam.

A szívem a félelemtől és az izgalomtól hevesen vert.

Tudtam, hogy az élvezet részben a lebukás veszélyének volt
köszönhető. Olyan érzés volt, mintha lenyeltem volna három
és fél gramm speedet, és tucatnyi vodkával öblítettem volna
le.

Szent ég. Jaime Followhill tökéletes volt.

– Valaki megláthat minket – mormoltam a heves, mohó ajkai

közé. A levegő pulzált a szexuális feszültségtől, illatoktól
volt terhes, amit a vékony ruháink alig tudtak elfedni. Már
nedves voltam, és ő azokat hormonokat szabadította föl,
amelyektől a tizenéves fiúk szobája izzadságtól és
spermától bűzlik. Csakhogy az övé maximálisan erotikus
volt.

– Eltakarlak – a nyakam harapdálta mielőtt dél felé indult, és

a nyelve könnyedén, gyorsan suhant végig a
dekoltázsomon, mint egy nyíl a duzzadt melleim között.

– Ne csináld – az arcom most bárki láthatta.

– Egy óra múlva találkozunk nálad.

– Nem tudod, hol lakom – kiéhezve húztam végig kezeimet

acélkemény mellkasán.

Jaime elhúzódott tőlem, és pajkosan elvigyorodott.

Jézusom. Szóval ő is egy kukkoló volt? El kell ismernem,

hogy az ötletet hihetetlenül izgalmasnak találtam. Az
iskolában az egyik leghelyesebb srác kémkedett utánam.
Miért kellett tanárnőjének lennem? Soha nem történt velem
ilyen, amikor még iskolába jártam.

– Nem – a hangom nem tűrt ellenvetést. Minden egyes

másodperccel, amikor az ajkait nem éreztem az enyémen, a
növekvő gyönyörről fokozatosan felszállt a köd, és teret
adott az értelemnek.

Helló ész, te mocskos ünneprontó.

– Ms. Greene… – a homlokát és orrát az enyémnek

támasztotta.
Mindketten ziháltunk, mell a mellkason, a tekintetünk
egybeolvadt. – Körülbelül nyolc percet késtél azzal, hogy
meggondold magad. Te… – kezét a szoknyám alá, a
combjaim közé csúsztatta, és gyötrelmesen lassan
végigsimított a nedves résemen a pamut bugyimon (ma
nincs csipke) keresztül. – Az enyém vagy a tanév végéig. Ezt
pedig kinyalom, megbaszom, játszom vele, és benne is
alszom, ha azt akarom. És akarom. Mindezeket a dolgokat,
meg akarom tenni veled.

Ami a legjobban megrémített Jamie kijelentésében, a tudat

volt, hogy megkapja, amit akar. Én már akkor
beleegyeztem, még mielőtt ebbe a szobába beléptem. Túl
nagy hatalommal rendelkezett felettem, és nem csak a
társadalmi helyzete miatt. Mindig tudatában voltam a
vonzerejének és varázslatos kisugárzásának, de egészen
mostanáig zokon vettem ezeket. Most mindezt ezüsttálcán
szolgálta fel, és minden lehetségesnek tűnt.

– És semmi idegenpályás játék. Ha rajtakaplak, hogy valaki

másnak szétrakod a formás lábaid, az bánni fogja, hogy
farokkal született.

Ó igen? Ellen fog állni minden olyan kísértésnek ami

körülötte hömpölyög, mint a Coachella fesztiválon a
kellemetlen testszag?

Mintha tudna olvasni a gondolataimban, hozzáfűzte. – A

farkam csak két helyre szándékozik bejutni. A szádba és a
puncidba. Talán három, ha kalandvágyó vagy.

Édes Szűzanyám.

– A büntetésnek vége. Pakold össze a cuccaid, és menj el –

böktem ki összeszorított fogaim között, két lépésre
eltávolodva.
Utánam jött, lehajtotta a fejét, és a nyakamba harapott,
mielőtt felegyenesedett csettintett az ujjaival. – Szállj be a
kocsidba, és menj haza. Hamarosan én is jövök – rácsapott a
seggemre, megfordult és elment. Csak egy szippantás
maradt hátra egyedi férfias illatából.

Ott álltam nyitott szájjal, még éreztem az ajkait az

enyémen, az ujját a combjaim között, miközben egyetlen
dolgon járt az eszem. Melody, kibaszottul véged van.

Szerencsémre azon voltam, hogy még keményebben

megbasszanak.

 
Harmadik fejezet

NEM MENTEM HAZA.

A hazamenéssel elismerném a vereségemet. Lehet, hogy

technikailag engedtem, hogy Jaime vigye el a balhét az autó
miatt, de nem kezdeményeztem vele semmilyen szexuális
dolgot. Az egész az ő

felelőssége volt.

Ami még könnyebbé tette a döntésemet, hogy menetközben

belebotlottam az anyjába.

A parkoló felé mentem, amikor észrevettem, hogy Followhill

igazgatónő

figyel az irodája ablakából. Megnyomtam a távirányító nyitó

gombját, és hisztérikus mozdulataimat kontrollálva azt
fontolgattam, hogy a kocsimhoz rohanok, amikor jeges
hangja felém szivárgott a nyitott ablakból.

– Válthatnánk pár szót, Ms. Greene?

Az ezt követő síri csendben láttam az életemet leperegni

lelki szemeim előtt, és ez sajnos egy rövid, vacak film volt,
amely abból állt, hogy a kanapémon elterpeszkedve nézem
az Amerikai Ninja Harcos t, előkerülnek a dátum nélküli a
családi események és részt veszek az egykori sportolók
(többségük az ittasság különböző fázisaiban) heti támogató
csoportjában.

Tudod, a mókás idők.

Ha Followhill igazgatónő megtudta, mi történt a büntetés

ideje alatt, el fogja távolítani minden belső szervemet a
testemből, kicseréli őket dinamitra, és felrobbantja az egész
iskolát. Ennyire gyűlölt engem.

– Persze. – Szélesen elmosolyodtam, felemeltem a karjaimat

egy "Miért is ne?" gesztusként, és visszasétáltam az All
Saints irányába.

Miért is ne? Mert ő meg akar ölni téged, és mert épp most
csókolóztál a tinédzser fiával.

Abban a pillanatban, hogy beléptem az irodájába, tudtam,

hogy rájött valamire. Rendszerint simára botoxolt homloka
úgy nézett ki, mintha rágyűrődött volna egy extra bőrréteg.

– Üljön le!

Engedelmeskedtem.

– Tudja, miért van itt, Ms. Greene?

Annyira ideges voltam, hogy nem kaptam levegőt, de

valahogy sikerült nem et intenem a fejemmel. Az irodája
már önmagában is frászt hozta rám.

Hatalmas és ugyanakkor nyomasztó volt a masszív

cseresznyeszínűre pácolt bútorokkal, a bordó bőrborítással,
és ezekkel a vérvörös falakkal, mindent egy mélyvörös
árnyalat uralt, mintha Carrie5 itt járt volna a bál éjjelén és
elvarázsolta volna.

Followhill igazgatónő egy festmény mellett állt – ami

valószínűleg többe került, mint a bérleti díjam –, karjai a
háta mögött, és a levegőt kifújva becsukta a szemét. – A
fiammal, Jamesszel történt incidensről van szó.
Ó, ne. Kérem, ne. Még nem álltam készen meghalni. Oly sok
mindent szerettem volna még látni és tapasztalni. Habár,
ennek többségét a lepedők között az ő épphogy nagykorú
fiával.

A viccet félretéve – biztos voltam benne, hogy egy kicsit

összepisiltem magam. Rettegtem. Nem a kirúgástól, hanem
annak a következményétől, ha valakit feldühít Followhill
igazgatónő a befolyásával.

A szüleim Todos Santos szomszédos kerületében lévő

iskolában tanítottak. Ez volt az ő otthonuk, és ők
létfontosságú részét képezték ennek a kis, véleményformáló
közösségnek.

5 Carrie – utalás Stephen King: Carrie könyvére, melyből

2013-ban azonos címen horrorfilm készült.

Keresztbe tettem a családomnak egy röpke csók miatt.

– Followhill igazgatónő, meg tudom magyarázni – feleltem

gyorsan, és felugrottam a székemről.

Elindult felém, és visszatolt a székbe. Ha nem emésztett

volna annyira a bűntudat, már attól padlót fogtam volna,
hogy megérintett.

Felemelte a kezét, az arca sápadt volt. – Nem, maga

figyeljen rám.

James egy kölyök. Nem gondolja, hogy tudok róla? Amit tett
az autójával...

hagynia kellett volna egy üzenetet, miután belement önbe,

nem pedig elhajtania. Rosszul fest, de ő egyszerűen csak
pánikba esett. Mindent elmondott nekem. Nincs szükség
feljelentést tenni a rendőrségen.

Biztosíthatom, hogy ő ezt nagyon, nagyon sajnálja, és

mostantól kezdve a diákparkolót fogja használni. Írok önnek
egy csekket a javítási költségek fedezésére, és én majd,
természetesen, kompenzálni fogom Önt az okozott
kellemetlenségért úgyszintén. Átkozott leszek, ha
megengedem, hogy egy meggondolatlan döntés foltot
ejtsen a fiam jó hírnevén. – A Hermès táskájáért nyúlt, és
kihúzott belőle egy csekkfüzetet.

A szemem követte a mozdulatait, mintha egy sötét, mágikus

trükköt adna elő. Természetesen, én egy megoldandó
probléma voltam. Ő ki akarta ezt küszöbölni, így pénzt
dobott ki erre a célra. Rám.

Ő nem tudott a csókról. Mindösszesen csak annyit tudott,

hogy Jaime tegnap egy sérült Range Roverrel ment haza, és
előadta a saját verzióját arról, hogy mi történt a parkolóban.
Teljesítette az alku ráeső részét.

– Ez a kis autóbaleset nem hagyhatja el ezeket a falakat.

Megértette, Ms. Greene? – Followhill igazgatónő a száját
bosszúsan rángatva lehajolt és kiállította a csekket. – Van
szája, ha eddig nem vette volna észre.

Használhatja és mondhat valamit.

Miért gyűlöl engem? akartam sikoltani. Mit ártottam én

magának? Bár már tudtam a választ. Gyűlölt engem, mert
nem királyi személy voltam.

Nem olyasvalaki voltam, aki Todos Santosban született és

nőtt fel.

 
Kívülálló voltam, tisztátalan és halandó, középosztálybeli
szülőkkel.

Ráadásul egy gyenge láncszem voltam, és – a fent említett

hátrányaim miatt – nem tudtam fegyelmet tartani az
óráimon.

– Megértettem – szipogtam.

Ujjai közé fogta a csekket, amit írt nekem. A legjobb

szándékom ellenére kihúztam a francia-manikűrözött körmei
közül, és megkémleltem.

Tíz lepedő. Sokkal több, mint szükséges. Kenőpénz.

Most mindannyian korruptak voltunk. Kissé kevésbé gyötört

a lelkiismert-furdalás a fiával való csókolózásért.

Jaime megzsarolt engem.

És én megzsaroltam az anyját.

A szüleim mindig azt mondták, hogy pénz kiforgatja

magából az embereket és erkölcstelenné teszi. Azt
gondoltam, hogy túlzásba estek.

De lassan már nem voltam meggyőződve róla.

Felálltam, lesimítottam a ruhámat, és felszegtem az államat.

Followhill igazgatónő tartotta a tekintetemet, de

meghúzgálta a fülét.

Ideges. Kétségbeesett. Tanácstalan.

– Elfelejtjük az egészet? – Az ajkai alig mozdultak.

– Elfelejtjük az egészet. – Bólintottam, és 10.000 dollárral
gazdagabban kisétáltam az irodájából.

Egyenesen egy helyi bárhoz hajtottam.

Végtére is bőven volt pénzem. És egy pár elfelejteni való

piszkos, kis titok.

 
Negyedik fejezet

A LEHELETEM BŰZLÖTT A BUD LIGHT és az állott

földimogyoró szagától, amikor éjfélkor eltámolyogtam a
sötét folyosón a lakásomhoz. Az ajtóm elé érve a kulcsaim
után kotorásztam a kitömött táskámban. Végül megéreztem
a balettcipő alakú függővel díszített kulcscsomómat, és
kihalásztam. Egy csörgéssel a padlón landolt. Frusztráltan
sóhajtva kifújtam egy hajszálat az arcomból. Güriznem kéne
érte, hogy felvegyem.

Túl öreg voltam már ahhoz, hogy leigyam magam.

Végül nem kellett lehajolnom.

Valaki megtette helyettem. Valaki mögöttem.

A szívem gyorsabban kezdett el verni, majd mozdulatlanná

dermedtem, miközben egy meleg testet éreztem az
enyémhez nyomódni. A levegő egy fenyegető fantázia
életerejétől lüktetett, amely hamarosan valósággá válik. A
félelem és a vágy pumpálta az adrenalint és a dopamint a
testemben. Az egymásnak ellentmondó érzelmek kábulttá
és izgatottá tettek.

A francba. Jelenlegi állapotomban nem lennék képes

ellenállni neki. Az erekciója nekinyomódott a fenekemnek és
nyelnem kellett egyet.

Figyeltem, ahogy átnyúlt rajtam és kinyitotta az ajtót. Meleg

ajkai megérintették a fülemet, ahogy suttogott:

– Menjen be és vetkőzzön le. – Ez parancs volt.

Egy mozdulattal belökte az ajtót. Szerettem volna sikítozni

az izgalomtól. Javítás: Valójában egy kicsit sírva fakadtam.
Örömkönnyek hullottak a szememből. Mit mondhatnék? Az
alkohollal és ezzel a

rendkívül jól felszerelt tizennyolc éves sportolóval együtt, a

hetedik mennyországban éreztem magam.

Berohantam a konyhával összekötött nappalimba, ami üres

volt, csak kartondobozok és a régi kanapém volt benne. A
következő hónapban ki kellett költöznöm, és valamilyen új
helyet kellett keresnem, ezért elkezdtem csomagolni. Az
elcseszett, félig bedobozolt életemet látva, úgy döntöttem,
hogy egyszerűen lefekszem egy diákommal. Végtére is ez
nem olyan, mintha valami lényegeset elpusztítanék, amit
felépítettem. Egy lúzer voltam, gyakorlatilag hajléktalan, és
hamarosan már munkanélküli is. Egy kirekesztett. Jaime
elviselhetővé tette komor kilátásaimat.

Fel s alá járkált a hátam mögött, készen állt, hogy bármelyik

másodpercben lecsapjon rám.

Levettem a pöttyös ruhámat és a padlóra dobtam. Aztán

megfordultam, és először néztem rá, félig lehunyt
szempilláim alól huncut mosollyal méregettem. Jaime nem
viszonozta a játékos mosolyomat. A szemöldökét annyira
szorosan összehúzta, hogy az állkapcsa összeszorult, mintha
éppen elveszítette volna a türelmét. Az ajkán tátongott egy
vágás, az orrlyuka véres volt.

Verekedett.

Megint.

Valószínűleg Viciousszel, legalábbis a

duzzanatokból és az ibolyaszínű zúzódásból ítélve.

– Mi történt? – nyeltem egyet.

Figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.

– Tehát ez a hála, hogy elvittem maga helyett a balhét, Ms

Greene?

A mély, komoly hangneme egyáltalán nem illett egy

tizennyolc éves fiúhoz.

– Jaime – remegett a hangom. Jaime… mi? Felültettem,

annak ellenére, hogy soha nem akartam találkozni vele az
otthonomban. Milyen régóta várakozhatott?

Csak egy melltartóban és bugyiban túlságosan

kiszolgáltatottnak éreztem magam a nappalimban állva, és
még meg kellett küzdenem egy sértődött tinédzserrel. Már
nem tudtam ennél mélyebbre süllyedni.

Megpróbáltam egy kicsit eltakarni magam, és a karomat a

derekam köré fontam.

– Tetszik a melltartója – mondta rekedten, de nem bóknak

szánta.

Olyan volt, mint egy fenyegetés.

Lepillantottam, hogy szemügyre vegyem a rózsaszín

csipkét.

– Ez a kedvenc darabom. Victoria Secrettől. – Ez olyan

ostobán hangzott, mint Adam Sandler az egyik filmjében,
gondoltam és megnyaltam az ajkam. Teljesen kiestem a
szerepemből. Édes istenem. Mi a fene ütött belém?

– Jöjjön ide – parancsolta, és agresszíven a padlóra mutatott.

A szemeim óriásira tágultak az izgalomtól, de megtettem,
amit mondott.

Sötét, Diesel márkájú farmert és egy fekete izompólót viselt,

rajta a konditermének nevével. És tangapapucsot.
Szerettem azokat a férfiakat, akiknek jól állt a tangapapucs.
A kontya is hihetetlenül lezser volt. Amikor odaértem hozzá,
vetettem egy pillantást a lábujjaira. Nem szőrös. Ápolta
magát.

– Térdeljen le, Greene. – A hangsúlyában még mindig

fenyegető él csengett.

Honnan jöhetett ez? Rendes körülmények között,

meglehetősen nyugodt természetű volt. A maga meg-
foglak-dugni módján. Mindenesetre teljesítettem a
parancsát, mert… mert időközben gyakorlatilag Followhill-
lék rabszolgája lettem. Üljön le, hajoljon le, vegye el a
csekket, tartsa titokban, térdeljen le. Szerencsém volt, hogy
még nem kértek meg rá, hogy szedjem össze a kutyaszart a
kertjükben.

– Tartogattam neked egy szopást, amiért megvárakoztattál,

mint egy idiótát. – Kisimított egy barna fürtöt az arcomból.

– Nem foglak leszopni. Mert nagyon rossz a garat reflexem –

válaszoltam a valóságnak megfelelően. Erre egy elég
kemény úton jöttem rá, a főiskolán. És azóta soha többet
nem tudtam megenni egy hotdogot vagy egy banánt sem.

Haláli nyugalommal kigombolta a farmerját, aztán lehúzta a

cipzárját és kiszabadította forró, duzzadt ágaskodó
szerszámát a fekete Calvin Klein alsónadrágjából.
Uram isten, micsoda figyelemreméltó példány. Nincs húsz
centiméter hosszú, ahogy a vezérszurkoló lányok suttogták
az iskolában egymás közt (tulajdonképpen, a pocsék
geometriai tudásuknak elég jelnek kellett volna lennie), de
baromira közel volt hozzá. Gyönyörű volt a sima rugalmas
hímvesszője a markáns csúccsal és a kidagadó, bársonyos
verőérrel. És enyhén jobbra görbült.

Abszolút tökéletes volt.

És a seggfej teljesen tisztában volt ezzel. Ezért rakta ki a

farkát elém.

Nézd, mintha a Mona Lisa lenne.

Szükségem volt egy pillanatra, amíg megemésztettem,

hogy a parányi üres lakásom közepén térdeltem és az egyik
diákom egyszemű kígyója nézett velem szembe. A
legrosszabb rész? Még mindig begerjedt és izgatott voltam.

Vibrált a torkom.

– Talán kivételt tehetek, amiért feláldoztad magad értem –

forgattam a szemem vidámságot színlelve. Csakhogy ebben
a szituációban semmi nem volt vicces. Ez komoly volt. És
ezt le kellett nyelnem. Szó szerint és átvitt értelemben. A
probléma csak az volt, hogy nekem… egyáltalán nem volt
tapasztalatom az orális szexben. Úgy látszik, Jaime is így
gondolta, mert a hajamnál fogva az ágyékához húzott.

– Kezdje el nyalni – utasított.

Megtettem. Forrónak és selymesnek éreztem a farkát a

mohó nyelvem alatt. Csukott szemmel a makkja körül
köröztem a nyelvemmel és éreztem, ahogy boldogan
megremeg. Kicsit később Jaime megfogta a kezemet és a
farka töve köré zárta. Gondoltad volna? Egy diákom a
szakirodalmi kurzusról órákat ad nekem a szexről.

– Nyalogassa – nyögte.

Engedelmeskedtem és azon töprengtem, vajon hány

diáklányom szopta már le. Valószínűleg egy csomó.
Szívesen állítottam volna azt, hogy nem érdekel, de az
hazugság lett volna. Ezért igyekeztem elhitetni magammal,
hogy csak azért zavart, mert tapasztalatlannak éreztem
magam.

– Most vegye a szájába, és csúsztassa ki-be – suttogta a

tarkómra téve a kezét és oda-vissza mozgatva a fejemet.

Minden alkalommal, amikor belém hatolt, a makkja

megérintette a torkomat, levegő után kapkodtam... de
tetszett. A bugyim már nedves volt a vágytól. Persze
tudtam, hogy ez így nem volt rendben. De ha ez ennyire
rossz volt, akkor miért éreztem helyesnek?

Jaime lerúgta az egyik lábáról a papucsot és a lábfejével a

lábam között tapogatózott. Megalázó volt… és olyan
rohadtul erotikus. Hangos morgással beakasztotta a lábát a
bugyim pántjába és lehúzta, mielőtt a lábujjával a csiklómat
kezdte el izgatni.

– A pokolba Jaime – egyáltalán nem úgy hangzottam, mintha

a tanára lennék. És nem is éreztem magam annak. – Mit
csinálsz velem?

– Eljuttatom a csúcsra. Szívja tovább, Greene.

Nyalogattam és szopogattam, a rabjává váltam a

hangoknak, amelyek elhagyták Jaime száját. Odaadtam
magam és mindent megadtam neki. A lábujjával tovább
masszírozta a duzzadt csiklómat, és a közelgő

orgazmustól minden idegvégződés szikrázott a testemben.

A térdem remegett az élvezettől. A nőgyógyászom biztosan
kifejezte volna

aggodalmát a higiéniát illetően, de nem törődtem vele,

ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelt.

Titokban az volt a gyanúm, hogy Jaime igazából csak azért

találkozik velem, hogy a barátai előtt henceghessen és az
egész iskola előtt megszégyeníthessen.

– Elélvezek a szádba, te pedig a lábujjamra fogsz.

Felfoghatatlanul mocskos volt.

Nem tudtam betelni vele.

Abban a pillanatban, hogy a meleg folyadék belelövellt a

torkomba, éles fájdalmat éreztem, amikor leszakította a
melltartót a hátamról.

Kieresztettem egy döbbent zihálást és sokkolva nyitottam ki

a szemem.

Tönkretette a kedvenc melltartómat. Szándékosan.

Jaime a lábával hátralökött, feldőltem, a padlón feküdtem és

a vörös területet dörzsöltem, ahol leszakította a
melltartómat.

– Mi a pokol volt ez? – sziszegtem, mielőtt egy perzselő

csókkal elhallgattatott, és másodpercekkel később két erős
ujja már belém hatolt.
A méhem összehúzódott, amint a feje elindult dél felé és a
fogaival az ágaskodó mellbimbóimat kezdte harapdálni.

– Ez a büntetés, amiért megvárattál. Nem tudom elviselni,

ha valaki pontatlan.

A seggfej az óráim kilencven százalékára késve érkezett.

– Én meg nem tudom elviselni, ha valaki úgy viselkedik,

mint egy seggfej – kontráztam rá.

– Kiengesztellek. A nyalás nagymestere vagyok –

méregetett fényes kék szemeivel.

– Hogyhogy? – húztam fel a szemöldököm, miközben lassan

lecsúszott, és az ujjaival tovább fokozta lázadó szívverésem
ritmusát.

Szenvtelenül megvonta a vállát.

– Tavaly Park City-ben, Utah legexkluzívabb nyári táborában

punci nyalogatással töltöttem az időt. Kempingezők,
tanácsadók, még egy kibaszott parkőr is. Huszonhat nő,
egészen pontosan.

Valószínűleg ez volt a leggusztustalanabb dolog, amit

valaha is hallottam, de túl jól szórakoztam ahhoz, hogy
zavarjon.

– Nem minden nő szereti ugyanazokat a dolgokat az ágyban

– morogtam, amikor az arca egy magasságba került az
ölemmel.

– Igaz, de minden nő szeret engem az ágyban –

hangsúlyozta ki Jaime szemtelenül vigyorogva egy
kacsintással, aztán benyúlt a farmerjába és előhúzott valami
kicsit, aztán feltépte – óvszer? – mielőtt a szájába dobta.

– Ismerem az ön igényeit, Miss Greene. Orgazmust akar az

életébe. És én megadom önnek. Soha nem fog betelni azzal,
amit tőlem kap.

Aztán nekiesett a középpontomnak.

Jaime hűvös szája találkozott a forró, égő húsommal. A

csípőmet felfelé feszítettem, miközben erősen szívta a
csiklómat, és a fűszeres borsmenta lehelete megbizsergette
a puncimat, amikor mélyen belém hatolt a nyelvével.
Megpróbáltam kibújni a markából, mert úgy éreztem, letarol
az élvezet, amíg már nem marad belőlem semmi. De
leszorított, a behajlított izmos karját a hasamra helyezte,
ragaszkodva ahhoz, hogy ezen keresztül nézzem.

Lélegzetelállító élmény volt, ahogy tehetetlenül ki voltam

téve az élvezet hullámainak, amelyek átjárták a testemet.
Hirtelen öklömbe szorítottam a hosszú, puha, szőke haját és
közelebb húztam. Az izmaim görcsösen összerándultak,
amikor heves remegéssel elélveztem.

Jaime belepréselt a padlóba és rám feküdt, mielőtt birtokba

vette az ajkaimat.

– Kóstolja meg – morogta, mint egy vadállat, és átnyomta a

rágógumiját a számba. A nyelve ott volt mindenhol, a
fogaimon, a szájpadlásomon, az államon, az arcomon.

– Olyan íze van, mint önnek, tanárnő.

Beleharaptam a rágógumiba. Jaimenek igaza volt. Olyan íze

volt, mint a puncimnak. Elöntött az izgalom, ahogy Jaime
felemelte a felsőtestét és a farmerjáért nyúlt. Őszintén
reménykedtem benne, hogy ezúttal egy óvszert keres.
Olyan sürgősen akartam őt, mint egy hatos lottót, még
mindig túlságosan fel voltam izgulva, és az idegeim
túlfeszültek a lenyűgöző orgazmustól.

Felhúzott egy óvszert, aztán teljesen belém hatolt.

– Misszionárius, hm? Ez egy nyári tábor volt a mormon

tinédzsereknek?

– csúfoltam.

Egy ziháló nevetéssel nyugtázta, majd félig zárt

szemhéjakkal kezdett el mozogni, amíg meg nem találta a
ritmust, aminél mindketten felnyögtünk. Tökéletesen
arányos volt. Nagy és vastag, de nem ijesztő

módon.

– Csak a jövőért dolgozom, bébi. – A nedves mellkasa

hozzátapadt az enyémhez, miközben a fülcimpámat
harapdálta. – Később még könyörögni fogsz a misszionárius
pózért.

Hittem neki.

A szex csaknem tizenöt percig tartott, ami jóval hosszabb

volt, mint amit egy tizennyolc évestől elvárnék, még akkor
is, ha egy szopáson keresztül jutottunk el idáig.

Még egyszer elélvezett velem együtt, miután a hátára

fordítottam és meglovagoltam, nézve a káprázatos
Channing Tatum és Ryan Gosling szerelemgyerekének arcát,
amíg az izmaim satuba nem fogták a farkát.
Miután befejeztük, legördültem róla és mellette feküdtem a
padlón. Az egyik keze a feje alatt a másik a hasán feküdt.
Mindene lélegzetelállító volt. Még a szőke hónaljszőrét is
szexisnek találtam. És ez szomorú volt, mert a Jaime típusú
fickók a végén mindig a saját köreikből keresnek társat.

Ahova én nem tartoztam.

Elégedetten nézett végig rajtam.

– Mondj valamit. – Megköszörültem a torkomat és ránéztem.

A fejemet az egyik karomra támasztottam, a mellkasom
még mindig szabálytalanul emelkedett és süllyedt.
Meztelenek voltunk, és lassan hideg volt a padlón.

De azt akartam, hogy beszéljen. Mindenképpen.

– Teljesült egy fantáziám – felém fordította a fejét, és

egymás szemébe néztünk. – Adj egy másodpercet, hogy
összeszedjem magam.

– Rólam fantáziáltál? – Hogy lehet ez? Tökéletes, gazdag és

vonzó volt.

Fiatal és veszélyesen szexi. És én csak az... unalmas

tanárnője voltam.

– Miss Greene … – kezdte és átfogta az arcomat.

Belesimultam a kezébe, mielőtt rájöttem volna, hogy mit

csinálok.

Ahogy megéreztem a teste melegét a bőrömön, már túl

késő volt, hogy elhúzódjak.

– Kérlek, hívj Melnek, amikor egyedül vagyunk.

A szája megrándult, de nem mosolyodott el.

– Mel – helyesbített. – Te hihetetlen vagy. Abszolút

hihetetlen. Okos, talpraesett és szellemes. És hidegen hagy
mind a gazdagság, mind a körülötted forgó felhajtás.
Fogalmad sincs róla, mennyire dögös vagy. Ami még
kívánatosabbá tesz. Ez az igazság, bébi. Ez a helyzet
velünk.

Az orrom hegyével könnyedén megdörzsöltem a torkát,

tudva, hogy egy olyan illúziót táplálok, ami elkerülhetetlenül
katasztrófához vezet. De időközben többé már nem
érdekelt.

Szavai megérintettek. Bár nem voltak gyengédek.

– Csak az iskolaév végéig – suttogtam bele a szavakat a

meleg izmos vállába, inkább magamat próbálva meggyőzni,
mint őt. A hüvelykujjával végigsimított a hátamon, és a
tarkómtól egy remegés futott végig a karjaimon.

– Befejezzük az iskola utolsó napján – erősítette meg.

Volt egy határidőnk.

Volt egy tervünk.

És abban a pillanatban, mikor meleg testünkkel a hideg

padlón feküdtünk, megrészegülve a szerelmeskedéstől, azt
hittem, hogy gondtalan ígéretünket betartjuk. Miközben az
egyezségünket megkötöttük, volt egy kis földrengés – szó
szerint –, néhány kartondoboz elmozdult. Azt hittem
véletlen volt. De nem az volt. A pokolban az ördög nevetése
megrázta a földet. Engem gúnyolt ki.
Mert én többé már nem tévedhettem.

Ötödik fejezet

A KÖVETKEZŐ TANÍTÁSI HÉT EGY ÁLOM VOLT, a diákjaim

kifogástalanul viselkedtek az óráimon. Nem kellett a
figyelmükért küzdenem, mert az új szeretőm – egy kigyúrt
tizenkettedikes, csupán a tekintetével sikeresen
megfélemlítette a többieket – utasításba adta, hogy ne
zaklassák Ms.

Greene-t. Senki sem volt olyan tökös, hogy megkérdezze

tőle, miért.

Nyilván mindenki úgy vélte, az autóm sérülése, és az ő

frissen festett Range Rovere, valamint a diákparkolóba
költöztetése választ ad ezekre a kérdésekre. Azt hitték, hogy
Jaime próbál megbékíteni azért, mert nekiment a
kocsimnak.

Senki sem sejtette, hogy emellett szabadidejében engem is

dönget.

Az óráim után Jaime büntetését felügyeltem. Én ezt az időt

munkára használtam, ellenben ő SMS-eket írt. Az utolsó
napon folyamatosan az órámat figyeltem, és a
szövegkiemelőmmel az asztalomon kopogtam. A
jelenlétében semmire sem tudtam összpontosítani. Soha
nem beszéltünk.

Mihelyt letelt a büntetése, mindketten összeszedtük a

cuccainkat, és elhagytuk a helyiséget. Én az autómhoz
mentem, ő a sajátjához, de mire hazaértem, ő már a
bejárati ajtóm előtt, a farmere zsebébe dugott kezekkel várt.
– Be szeretnél jönni? – lehajtottam a fejem, és elfojtottam
egy mosolyt.

Viszonzásképpen ő is a cipőjére vigyorgott. Mindketten

izgultunk. Ez tetszett nekem. Másrészt egyáltalán nem
tetszett.

– Nem lehet. Barátságos mérkőzést játszunk, muszáj

edzésre mennem.

A Kings el fogja verni azokat a bénákat, akik jövőre a Saints

csapatában játszanak, ha nem hozzuk helyre a csapatot.
Trent rendkívül ideges. Egy

megfigyelő is jön megnézni a meccset és a lábát. Talán

megkapja az ösztöndíjat most, hogy sikeres volt a
rehabilitációja. Neked a hét óra megfelel?

– A hét tökéletes.

Bólintott. Ott ácsorogtunk, és egymást néztük, majd vállat

vont, és egy lépéssel eltüntette a közöttünk lévő távolságot.
– Csessze meg.

Hiányoztak az ajkaid.

Ezt legalább egy percig tartó, követelődző és szenvedélyes

csók követte.

Kifulladva, a nyitott ajtóm mögé menekültem, és sóhajtva

nekidőltem.

Ezt nem éreztem tilosnak, vagy helytelennek. Csak egy férfi

és egy nő

vagyunk, akik kedvelték egymást.

Hét óra után tíz perccel jött vissza, és minden
másodperccel, amit várakozással töltöttem, egyre inkább
nőtt bennem a félelem és csalódottság. Ráncoltam
homlokom, amikor beengedtem. – Hét órát mondtál. Utálom
a pontatlanságot.

– Akkor már ketten vagyunk – majd kicsattant a

felgyülemlett energiától, ahogy durván betolt a lakásomba.
– Tehát térjünk a misszionárius pózra…

– a nagydarab irányító az én pályámra lépett.

A haja még nedves volt a zuhanyzástól, az arca kimerült az

edzéstől, ami csak még jobban kihangsúlyozta felrepedt
ajkát és a friss lila duzzanatot a képén. A HotHoles nem
csupán a Defytól, hanem a futballtól is sok sérülést szerzett.
Tavaly ősszel egy bokatörés vetett véget Trent Rexroth
futballkarrierjének. Ez a baleset az öltözőben történt. De
Jaime esetében szinte úgy tűnt, mintha tönkre akarná tenni
a szép arcát. A Saints csapata még télen is gyakorolt és
edzőmérkőzéseket játszott, de ő már végzős volt. Ő és a
barátai jövőre már nem lesznek a csapatban.

– Emeld fel a ruhádat.

Szemrebbenés nélkül megtettem. Ezzel a mentalitással

tanárnak kellett volna lennie. Miután felfedtem világoskék
bugyimat, vártam a további utasításokat.

– Fordulj meg, hajolj le, és az ujjaiddal érintsd meg a

lábujjhegyed, kis balerina.

Lövésem sem volt, honnan tudhatta, hogy táncoltam, de ha

megkérdezném tőle, kénytelen lennék szembenézni az
igazsággal.
Hogy egy őrült kukkoló volt.

És éppen ez vonzott hozzá.

Ezért engedelmesen lehajoltam úgy, hogy a fenekem egy

magasságba került az ágyékával. A combjaim közötti
sóvárgás megváltásért könyörgött. Éreztem, ahogy az ujjai
hátulról a puncimra fonódnak. Egy mozdulattal tépte le a
testemről a bugyit, és az arcom elé tartotta.

– Nedves vagy, annak ellenére, hogy elkéstem – az anyagot

az ajkaimhoz dörzsölte. – Nem lehetsz annyira dühös.

Szemét. A nedves folt a széttépett bugyimon maga volt a

bizonyíték.

– Abbahagynád a fehérneműim szaggatását? Nem

mindenkit támogatnak a gazdag szülei. – Király. Ezzel kibújt
a szög a zsákból.

A hasizma a fenekem vibrált, ahogy nevetett. Aztán

egyszerre három ujját nyomta belém, amitől előre
tántorodtam. Szorosan megtartott a vállamnál fogva,
nehogy előreboruljak.

– A múlt hét a bevezetés volt – figyelmeztetett. – Ma, bébi…

ma megjelöllek.

Fantasztikusan hangzott. És izgatóan. Pontosabban, őrülten

izgatóan.

Készen álltam mindenre. Ha már tönkreteszem a karrierem,

legalább érezzem jól magam, igaz?

– Hadd lássam, milyen jó az egyensúlya egy balerinának.

Hallottam, ahogy lehúzta a cipzárját, hogy kiszabadítsa a
farkát a nadrágjából. Makkja a szeméremajkaim közé
csúszott, és az izgalomtól

reszketve kissé lábujjhegyre emelkedtem a nagyobb

egyensúly érdekében.

– Kezek a lábujjakon – megharapta a nyakam, farka

hegyével a bejáratomnál körözött, a várakozás az őrületbe
kergetett. De valami határozottan hiányzott.

– Jaime, húzz fel egy gumit, és hatolj belém, mielőtt

elveszítem az eszem. – A hangom megremegett.

– Shh – mondta, és fogaival tépte fel az óvszer

csomagolását. – Kizárólag arra koncentrálj, hogy a kezeid
maradjanak a lábujjadnál, balerina. A többit elintézem.

Belém hatolt. Fájdalmasan lassan. Minden centiméter egy

másodpercbe telt, mielőtt még lassabban visszavonult.
Remegtek a lábaim. A frusztrációtól és a gyönyörűségtől
felkiáltottam. Gyötrelmes volt, mégis élveztem minden
egyes pillanatát.

– Gyorsabban – ziháltam.

Nem válaszolt a könyörgésemre. Ehelyett még lassabban

csúszott belém.

– Jaime – az alsó ajkamra haraptam. – Gyerünk, csináld.

– Akkor viselkedj úgy, mintha rohadtul akarnád – morogta,

és fogait végighúzta a vállamon. – Ne ültess fel. Velem ne
ordítozz, ha kések tíz percet. És mindenekelőtt ne tegyél
úgy, mintha ez nem lenne kedvedre.
Egy centiméter. Majd még egy. És még egy. Örömmel
kínzott. Kedvem lett volna ellökni magamtól, hogy a
hálószobámba meneküljek, és a műanyag barátom, Viktor a
vibrátor segítségével elélvezzek. De nem voltam elég erős,
hogy ellenálljak neki, akármennyire is kínzott engem.

– Rendben – nyögtem. – Ígérem. Most pedig dugj meg.

– Így mindjárt más – motyogta, és olyan mélyen döfött

belém, hogy megtántorodtam. Lófarokba gyűjtötte a hajam,
majd egy mozdulattal felrántotta a fejem, és szorosan
magához ölelt, hogy ne essek előre. Aztán

olyan keményen megdugott, hogy a derekamtól lefelé

teljesen elzsibbadtam, mire végzett velem.

Így jár az, aki egymás követően hétszer élvez el egy este,
gondoltam, miközben az ágyam felé tántorogtam. Amikor
éjfél körül hazaindult, már nem éreztem a csiklómat. A
végtagjaimat sem. Még csak a lábaimat sem.

Jaime világosan egyértelművé tette a nézőpontját. És én?

Bárcsak megint újrakezdené.

 
Hatodik fejezet

A NAPOK LÁNCORGAZMUSSAL, valamint rejtett sarkokban

és üresen álló osztálytermekben lopott, sietős csókokkal
teltek. Homályba vesző

boldogság és veszély, züllött vágy. A lényeg az volt, hogy ne

gondolkodj erről. Egyik részről sem. Sem a jövőmről – mint
tanár és felnőtt –, vagy arról, hogy mit csináltam. És
egyértelműen arról sem, hogy kivel csináltam.

Büntetése leteltével Jaime más kreatív lehetőségeket talált

arra, hogy az iskola után a környéken maradjon és eltöltsön
velem egy kis időt.

Többnyire, a következő évben játszó futballcsapat kiképzése

után, rutinszerűen meglátogatott a lakásomban.

Három héttel a kapcsolatunk megkezdését követően, amikor

elérkezett egy újabb szombat, örültem annak, hogy Jaime-
nek más tervei voltak.

Végre összeszedtem elég mondvacsinált bátorságot ahhoz,

hogy rendezzem a gondolataimat és megpróbáljam
feldolgozni a történteket. A Saints barátságos mérkőzést
játszott a sacramentói Kings ellen, és gyakorlatilag
lehetőségem lett volna szurkolni a saját csapatomnak és
megnézhettem volna Jaime játékát, de másképp döntöttem.

Távol vagyok tőle, és emlékeztetem magam, hogy ez csak

alkalmi szórakozás volt, amely nemcsak a saját érdekeimet
szolgálta. Az övét is.

Különben is, a saját programomat tervezgettem, hogy ezen

az estén Todos Santos belvárosában egy olasz étteremben
találkozzam a szüleimmel. A mérkőzés helyszíne felé
haladtam délután, a hosszabbik utat választva, csak hogy
vethessek egy pillantás a játékra. Próbáltam

meggyőzni magamat, hogy ez nem Jaime miatt volt. A

labdarúgás nagy dolog volt az All Saints gimnáziumban.

De nem számít, honnan nézem, amikor megálltam a piros

lámpánál, és átnéztem az út túloldalára a pályára, kerestem
a négyes számot. Jaime Followhillt. A HotHole-t, akitől a
gyomrom mindig a bokámig süllyedt, mintha csak egy
hullámvasúton lennék. A fiút, aki nagyon is férfinak érezte
magát. És sajnos, azt a srácot, aki – nem csak a
szenvedélyével és a szexi testével – kitöltötte az űrt
bennem.

A pálya szélén állva találtam rá csípőre tett kezekkel a

fogvédőjét rágva, miközben bólogat valamire, amit az edző
mondott neki. Zavartnak tűnt, és ha lett volna merszem,
szerettem volna azt hinni, hogy én jártam az eszében.

Még a mezében is jól nézett ki és tökéletes volt a teste.

Ez aggasztó volt. Tudnom kellett volna azonnal. Abból,

ahogyan elmosolyodtam magamban, mintha bizonyos
szempontból a tulajdonom lenne. Mintha ez a tökéletes lény
– aki jelenleg a pálya széléről kiabált a barátainak –, élénk
és tökéletes kinézetével a varázslatom alatt állt volna.

Folyamatosan bámultam, amíg valaki mögöttem rám nem

dudált, és padlóig nyomva a gázpedált el kellett hajtanom.
Ugyanabban a pillanatban Jaime abba az irányba fordította
a fejét, mintha meghallotta volna.

Képtelenség volt. Semmilyen módon nem tudhatta, hogy

nézem őt. A hely zsúfolt volt, mint a pokol, és a szülők és az
All Saints gimnázium diákjai igen hangosan szurkoltak a
csapatuknak.
De ez nem enyhítette a pirulásom mértékét, ami felkúszott
a nyakamon és szétterjedt az arcomon.

Semmi sem történt. A nap hátralevő részében.

Miközben vacsoráztunk, a szüleim megkérdezték, mikor lesz

az iskolával kötött szerződésem meghosszabbítva (
valószínűleg soha? ), mikor találok magamnak végre egy
férfit ( dettó, de hé, én már találtam egy

szexi srácot, aki tudja, hogyan kényeztessen tizenhárom

különféle módon egy nőt), és hogy miért ennyire piros az
arcom ( lásd a második kérdésre adott választ).

Az este önmagában véve nem volt rossz. Az étel nagyszerű

volt. A társaság... nos, úgy éreztem magam, mint akinek az
emberiség legnagyobb csalódásával kellett szembenéznie.

Ez volt a lényege Celia és Stewart Greene lányának lenni.

Abban a pillanatban, hogy a balerina karrierrel kapcsolatos
álmom meghalt, a felém irányuló büszkeségük is vele halt.
Soha semmi másban nem voltam igazán jó, és feltételezem,
hogy ők is tudták ezt.

Gondoskodtak róla, hogy én is emlékezzek erre.

Ez nem mentség arra, hogy miért voltam ilyen. Motiválatlan

és szarkasztikus, de ez biztosan nem segített.

Mindhárman visszasétáltunk az autóinkhoz, és Todos Santos

belvárosának központi szökőkútja közelében, a Liberty
Parkkal átellenben haladtunk el, amely otthont adott egy
félig híres tónak és rémisztően agresszív hattyúinak. A
hétvégeken hangos, vacak zenét hallgatva mindig ott
rohangáltak a tinédzserek. (Valószínűleg ez volt az egyik oka
annak, miért voltak a hattyúk hajlamosak támadni.)
Azonban nem ezen az éjszakán. Ez az éjszaka aggasztóan
csendes volt.

A szüleim és én be akartunk fordulni egy sarkon és tovább

haladni a parkoló felé, mikor láttam, hogy Vicious ezüst
Mercedes-Benz McLarenje elsuhan mellettünk. Nem
téveszthettem össze az ötszázezres járművet, mert A
KIBASZOTT JÁRDÁN HAJTOTT velünk szemben.

A kölyök egyfolytában úgy dudált az emberekre, mintha ez a

város az apja tulajdona lenne. Sajnos, az apja magáévá
tette ezt a várost. Vicious apja annyira gazdag volt, hogy
minden egyes évben a Forbes lista élén szerepelt.

Talán éppen ezért érezte fia jogosultnak magát arra, hogy

ne kíméljen semmit és senkit, gondoltam keserűen.

A gyalogosok utat engedtek, és hagyták áthaladni, lehajtott

fejjel elfogadva a viselkedését. Mindenki tudta, hogy ki volt
ő, és ami még fontosabb, ki lesz majd egyszer belőle – egy
hatalmas, törvénytelen kretén és az üzleti érdekeltségek
óriási részének örököse Todos Santosban.

A szüleim és én hirtelen megtorpantunk, a szánk a

döbbenettől O

alakúra formálódott. Bámultuk, ahogy a diákom leparkolt a

gyepen, kiszállt a kocsijából és elindult a tó közelében
térdelő gyerekek sora felé.

A rohadt életbe, ollózó-stílus.

Az idősebb focisták a tinédzserek fölött álltak a földön,

harsányan kiabálva és egymást lökdösve, épp egy hatalmas
tömegverekedés határán voltak.
Ott láttam Jaime-t. A szemem ösztönösen azonnal rátapadt,
még mielőtt az agyam feldolgozta, hogy mit is bámulok. Egy
pavilonnak támaszkodott és suttogva vitatkozott Dean Cole-
lal és Trent Rexroth-val, a labdarúgócsapat egykori
kapitányával, akinek a lábát frissnek tűnő gipsz borította. A
francba. Megint eltörte? Mi történt ma a mérkőzésen?

Jaime, Trent és Dean távol tartották magukat a többiektől, a

homlokukat ráncolták és komor kifejezés ült az arcukon. A
térdelő gyerekek közül néhányat felismertem, a fejük
csüggedten lehajtva és a karjuk a hátuk mögé kulcsolva. Az
összes sikertelen, törekvő vagy fiatalabb labdarúgó az All
Saints gimnázium játékosa volt.

Tudtam, hogy a négy HotHoles készült valamire. És ez nem

egy önkéntes játéknak nézett ki, mint a Defy.

Ez komolynak tűnt.

Vicious legöngyölte a fehér pólója ujját, és kivette a puha

Camel dobozt belőle, rágyújtott egy cigarettára és
leguggolt, füstöt fújva az ítéletre váró, térdeplő gyerekek
egyikének az arcába. A srácnak elállt a lélegzete, és

majd’ megfulladt a köhögéstől, de egy centimétert sem

mert elmozdulni.

Úgy nézett ki, mint egy ISIS kivégző sor, és tudtam, hogy
tennem kell valamit. A rendőrfőnök Vicious apjának, idősebb
Baron Spencernek a seggnyaló barátja volt, így a zsaruk
kihívásával semmivel sem jutottam volna előrébb. De
képtelen voltam csak ott állni és figyelni azt, ami történik.
Jogos?

Jogos?
Vicious hátratett kézzel lassan végigsétált a gyanúsítottak
során. – Figyeljetek, köcsögök. Tudom, hogy nem a Kings
játékosai voltak azok a seggfejek, akik olajat öntöttek a
padlóra Trent öltözőszekrénye elé. Ez volt a

második

eset,
hogy
valaki

kipécézte

őt.
A
kibaszott

csapatkapitányotokat, ti szánalmas seggű szemétládák.

Annyira dühös volt, hogy fröcsögött a nyála beszédközben.

Néztem a szájából kifröccsenő nyálat, amelyet a Viktoriánus
lámpaoszlop fénye megvilágított.

– A múltkori alkalomnál azt hittem, hogy ez egy rivális

csapat támadása volt, azért hogy távol tartsa a játéktól.
Hogy kiiktassák a versenyből. – Vicious ismét szívott egy
slukkot, és kiköpött az izomagyú srácok egyike mellé a sor
végén, aki egy piros egyetemi dzsekit és egy megfordított
baseball sapkát viselt. – De Trent végzős, az idén
érettségizik. Semmi oka sincs rá egy másik csapatnak most,
hogy kivonják a forgalomból.

A tizenévesek közül néhányan sírtak, miközben lefelé néztek

a harmatos fűbe, mások fájdalmasan nyöszörögtek.

Nem véreztek, nem úgy néztek ki, mint akiket megvertek.

Legalábbis nem fizikailag. De Jézusom, ez a srác rohadtul
megfélemlítő volt, mint az ördög maga.

– Meg. Fogom. Találni azt a rohadékot, aki beolajozta a

padlót – kiáltotta.

A mögötte álló sportolók öklüket a levegőbe lökve

üvöltöttek. Jaime, Dean és Trent még mindig elmélyülten
társalogtak. Szerencsére, ők figyelmen kívül hagyták a
balhézást.

– ÉN FOGOM megbüntetni ezt a rohadékot! – sikoltotta

Vicious őrjöngve, a mellére bökött és körbenézett
támogatást keresve.

– Kurvára igen! – üvöltötték artikulálatlan hangon a

sportolók, kezüket az éjszakai sötétségbe emelve.

– És amikor végeztünk vele, azt is sajnálni fogja, hogy a

kurva anyja valaha is a világra szülte.

– Igen! Igen! Igen!

A hideg futkározott végig a karomon. Gyűlöltem Baron

Spencert.

Rowland edző szerint, még csak nem is volt egy

különösebben tehetséges labdarúgó, ezért kétlem, hogy túl
sokat jelentett volna számára a csapat.

Nem. Ezt az egész éjszakai rémálmot csak azért rendezte

meg, mert ő

egy a szadista, erőszakos fasz volt.

Anyám megragadta a fehér blúzomat, és összeszorított

fogai között sziszegte: – Ismerek néhányat közülük. Az All
Saints gimnáziumba járnak.

Ők a diákjaid, Melody. Nem hagyhatod, hogy ez

megtörténjen.

– Az üvöltöző, a testhez simuló farmerben, Baron Spencer –

suttogtam vissza. – Az apja tulajdonában van a város.

– Nem számít – rázta meg az apám a fejét, és a vállamra

tette a kezét.

Sokkal nehezebbnek érződött, mint valójában volt, és

tudtam, hogy miért.
– Ez a becsületedről szól, Mel.

Ó, basszus. A régi nóta.

Tudtam, hogy bele kell avatkoznom. Ugyanakkor azt is

tudtam, hogy hamarosan katasztrofális megalázásban lesz
részem a szüleim előtt.

Vicious kevésbé félt tőlem, mint egy rózsaszín tüllszoknyába

öltöztetett csivavától. Ami azt jelenti, hogy egy fikarcnyit
sem fog törődni azzal, hogy beleütöm az orromat ebbe a
káoszba.

Remegő lábakkal keltem át az úton. Vicious könyörtelen

hangja zengett a fülemben, egyre hangosabban, minden
egyes lépéssel, amit megtettem.

Hasogatott a gerincem, de tovább haladtam előre.

– Adjátok fel a seggfejet, aki ezért felelős, vagy ti kurafik

egytől-egyig mindannyian egy örök emlékkel tértek haza. –
Cigarettájával rámutatott a potenciális áldozataira. Néhány
játékos mögöttük a hajuknál fogva a talpukra ráncigálta
őket, és a foglyok üvöltöttek kínjukban. Vicious megállt egy
nagydarab fickó előtt, aki már tavaly is megpróbált bejutni a
futballcsapatba, és cigarettája izzó parazsát a srác homloka
felé mozdította.

Ők a diákjaid, Melody. Nem hagyhatod, hogy ez

megtörténjen.

Apámnak igaza volt.

– Baron! – Könnyedén keresztülkocogva a Liberty Parkon

odasiettem.
Nem fogja bántani a srácot. Nem az én jelenlétemben.

Vicious még csak arra sem volt képes, hogy megforduljon és

megnézze, ki szólította meg. – Vigyétek el az összes
gyanúsítottat a parkoló mögött álló pavilonhoz kihallgatásra.
– A hangja éles és vészjósló volt.

A pavilon teljesen elszigetelt, elhagyatott, hátborzongató

hely volt, ahova senki sem tette be a lábát az éjszaka. A
gazembernek volt érzéke a dolgokhoz. Nem meglepő.

– Baron Spencer! – felemeltem a hangom, most már csak

néhány méter távolságra voltam tőle. Néhány diák félreállt
az útból, hogy átengedjen, de a többség csak vihogott,
miközben a pokoli tinédzser felé rohantam.

Jobban féltek tőle, mint tőlem. Nem hibáztattam őket. –

Azonnal hagyd ezt abba! Hagyd ezeket a fiúkat elmenni.

Amikor odaértem hozzá, végre megfordult, az arcán

unatkozó és szánakozó kifejezés ült.

Amikor nem hátráltam meg, az arckifejezése elsötétült.

Vicious nem feltétlenül volt olyan szép, mint Jaime, Trent és
Dean, de valahogy a

legemlékezetesebb arca volt. Úgy nézett ki, mint egy olyan

srác, akinek nem kívánsz a feketelistáján szerepelni. Nagyot
nyeltem, gyűlöltem magam, hogy megfélemlítettnek érzem
magam általa.

– Elnézést, de ki a fene maga?

Természetesen tudta, hogy ki vagyok. Irodalmat tanítottam

neki minden nap, ebből kifolyólag a kérdése körülöttünk
mindenkit nevetésre késztetett, miközben a sörösüvegeikkel
és az eldobható poharaikkal rám mutogattak.
Még a kurva foglyai is kuncogtak.

Értetek csinálom, seggfejek.

Hőhullám futott át a nyakamon, és a kezem a nyakláncom

horgonymedálja köré kulcsolódott, mint mindig, amikor
elöntött a düh.

Minden erőmmel azon voltam, hogy ne nézzek rá Jaime-re,

mert féltem látni, hogy mi volt az arcára írva. Nevetett
rajtam, csakúgy, mint a többiek?

– Csinálja azonnal, különben hívom a rendőrséget –

mondtam alig remegő hangon.

Vicious előrelépett, az arca olyan közel volt az enyémhez,

hogy láttam az őrület lobogását az íriszében. A szemei
feketék, mint egy szakadék, azzal fenyegetve, hogy lehúz
engem a sötétségbe. Mélyebben beleástam a sarkamat a
fűbe, és ökölbe szorítottam a kezeimet. Az adrenalin
végigzúgott a testemen. Ez történt. Szembeszálltam vele.

– Kibaszottul merész, édesem. Gyerünk, tegyen próbára.

Örömmel venném, ha megtenné. Ezért ki fogják rúgni a
munkahelyéről, és nem kell minden nap látnom a savanyú
képét.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Annyira dühös voltam,

hogy arra sem vettem a fáradtságot, hogy ököllel vágjak
bele az önelégült képébe.

Hátraléptem és kihalásztam a mobilomat a táskámból.

Szóval, mi van, ha kirúgnak? Egyébként sem fogják
meghosszabbítani a szerződésemet.

 
Egy meleg, ismerős kéz állított meg, még mielőtt az ujjaim
tárcsázták volna a 911-et. – Kérj bocsánatot – parancsolta
Jaime.

De az utasítás nem nekem szólt.

Vicious hátrabillentette a fejét és felhorkantott, kivillantva

az egyenes fogsorát. – Megint részeg vagy, Followhill?
Jézusom. Még éjfél sincs.

– Jobb, ha megteszed – mondta monoton hangon Jaime,

figyelmen kívül hagyva a piszkálódást, és olyan közel lépett
a legjobb barátjához, hogy az orruk csaknem összeért,
tekintetük pedig kihívóan egymásnak feszült. – Kivéve, ha
többé nem kívánsz a HotHoles-hoz tartozni.

Enyhén szólva is, teljesen megrökönyödtem. Kevesebb mint

egy hónap alatt, ez volt a második alkalom, hogy ez a fiú
megvédett engem. Vicious és Jaime még mindig
kérlelhetetlen tekintettel meredtek egymásra.

Vicious vasvillaszemeket meresztett a sátáni szemöldöke

alól, esedezve Jaime-nek, hogy hagyja annyiba – minden
arcizma remegett a dühtől –, de Jaime nem visszakozott.
Legalább egy perc elteltével, végül sor került rá. A pillanat
olyan édes volt, mint egy orgazmus.

– Elnézést, Greene. – Vicious szavai élesek és őszintétlenek

voltak, miközben súrolta a válla Jaime-ét, ahogy elment
mellette. Úgy nézett ki, mintha fizikai fájdalmat okozott
volna számára, hogy ezt mondja.

Bármennyire is félelmet keltett a hidegtermészetű

viselkedése mindenkiben az iskolában, attól még ő is
halandó volt. Képes átérezni a legjobb barátjának az
elvesztését. És Vicious ismerte az igazságot. Az emberek
nem kedvelték őt, nem igazán. Imádták Jaime-t, Deant és
Trentet. A jóképű, szellemes, egészséges srácokat, akikkel
együtt lógott.

Szüksége volt rájuk.

De valami azt súgta nekem, hogy nekik is szükségük volt

Viciousre.

– Bocsánatkérés elfogadva. Most szüntesd meg ezt a dolgot

azonnal – mondtam felhúzva az egyik szemöldökömet és
fejemet a foglyai felé döntve, miközben lesimítottam a
blúzomat.

– Nem – mondta Jaime határozottan, szembe fordulva

velem.

Megengedtem magamnak, hogy elmerüljek az arcában,

még ha csak egy pillanatra is. Ismét tanárként és diákként
viselkedtünk, játszottuk a szerepünket, de tudtam, hogy az
ajkak, amelyeket most a fogai közé gördített, valószínűleg
elnyomják a szavakat, amiket ő sohasem mondana a
tanárának. Tudtam, hogyan ízlelnek, és mire voltak képesek
a vékony, kopott takaróm alatt.

– Sajnálom, Ms. Greene, de ebből most ki kell maradnia. Ez

egy csapatügy. Szavamat adom, hogy semmilyen kihatása
nem lesz önre nézve. Valaki kicseszett Trenttel. – Megrázta a
fejét, az ajkai elvékonyodtak dühében. – Válaszokra van
szükségünk.

– Mr. Followhill...

– Nem – mondta félbeszakítva engem. – Akkor veszítesz. –

Az utolsó mondat lágyan szólt, és az azt követő még
lágyabban. – Ha legközelebb rajtakaplak, hogy az utca túlsó
oldaláról leskelődsz utánam – suttogta a fülembe, elég
közelről ahhoz, hogy gyanúsnak tűnjön, de nem eléggé
ahhoz, hogy az emberek később erről beszéljenek – jobban
teszed, ha odajössz és köszönsz. Még jobb lenne, ha inkább
az ajkaiddal mutatnád meg, hogy mennyire hiányzom
neked, ahelyett hogy levetkőztetsz a szemeiddel.

Tudtam, hogy semmit sem tehetek Vicious és veszélyes

trükkjei ellen.

A HotHoles mindig vigyázott a sajátjaira. Trent ismét

megsérült, és valakinek fizetnie kellett. Nagyon kevés
hatalmam volt az All Saints diákjai fölött, de nagyon kétlem,
hogy bárki más – beleértve Followhill igazgatónőt is – képes
lenne visszatartani őket a megtorlástól.

Lassan, anélkül, hogy megszakítottam volna vele a

szemkontaktust, elhátrálok, míg végül megfordultam és
visszasétáltam a szüleimhez, akik még mindig az utca
túloldalán vártak.

– Nos? – Az anyám belém karolt, a szemei ugyanazzal az

egészséges kíváncsisággal csillogtak, mint szinte minden
más témával kapcsolatban a világon.

– Mindent elrendeztem. – Elkerültem a tekintetét, úgy téve,

mintha keresnék valamit a táskámban. Talán a méltóságom
volt az, amit kerestem. Akárhogy is, Vicious nyert.

És Jaime segített neki.

De nem az én rovásomra. És ez is számított valamit.

Nagyon is sokat.
 

 
Hetedik fejezet

EGÉSZ HÉTVÉGÉN AZON GONDOLKOZTAM, hogy mi történt

azokkal a szerencsétlenekkel, akiket a négy HotHoles
kihallgatott a Liberty Parkban, és hogy vajon a konfliktusom
Jaime-vel és Viciousszel megváltoztatja-e a megállapodást
közöttem és a szexpartnerem között. Bizseregtek az ujjaim,
hogy SMS-t írjak neki, és mindenről megkérdezzem, de
tudtam, milyen kockázatos.

Dühös voltam rá? Ez az incidens figyelmeztetés volt, hogy

emlékeztessen rá, mennyire mások voltunk? Hogy ő még
mindig egy tinédzser volt, aki tétovázó lépéseket tesz a
férfivá válás útján? Pontosan ezek voltak azok a kérdések,
amikkel nem akartam foglalkozni. Nem.

Várakozással töltöm a napjaimat, ragaszkodva a hétvégéhez

abban a reményben, hogy a távolság és az idő elmossa a
vágy ködét közöttünk, ezzel helyet adva a logikának és az
észszerűségnek.

Az egész pályafutásom legjobb napjának a hétfő bizonyult.

Minden úgy ment, mint a karikacsapás, és még Jaime
osztálya is példásan viselkedett, amikor az utolsó órájukat
tartottam.

Mindenki… kivéve Jaime-t.

Ő szokás szerint a telefonját nyomkodta. Mivel nem nézett

rám, annyiban hagytam a dolgot. Szerettem volna, ha a
perzselő tekintetétől a mellbimbóim nem merevednének
meg az előadás alatt.

A telefonom, amit magam elé tettem az asztalra, felvillant.

Ellenálltam a késztetésnek, hogy elolvassam az üzenet,
ehelyett inkább Millie-re koncentráltam, aki felállt, és egy
általa írt verset olvasott fel. Jó volt. Egy kreatív elme,
művészi adottságokkal, amely minden sejtjéből áradt.

Egyszer szeretne írónő lenni? Vagy talán festő?

Folyamatosan firkált a füzeteibe és a kezeire, amikor éppen
nem egy könyvet bújt. A megfelelő

útmutatással és támogatással lenyűgöző dolgokat vihet

véghez.

Minden kétséget kizáróan tudtam, hogy erre nem én vagyok

a legmegfelelőbb személy. Hiányzott a motivációm, az
elkötelezettségem és a szaktekintélyem, a három jellemző,
ami jó tanárrá tesz.

Miközben rajta tartottam a szemem, észrevettem, hogy még

Vicious is csendben maradt, miközben ő beszélt. Millie-re
ragadt egyfajta furcsa báj, amit nem lehetett megjátszani.
Minden szem rászegeződött, és én megragadtam az
alkalmat, hogy titokban a telefonomra kukkantsak. Hogy
Julia Roberts szavait idézzem a Pretty Woman ből: Hiba volt.
Nagy hiba.

Óriási.

Jaime:

Hiányoztál hétvégén. Azt hittem, legalább írsz egy

SMS-t, hogy megköszönd, amiért megvédtelek
Vicious haragjától. Sajnos tévedtem.

Hű. Van róla fogalma, hogy mennyi problémánk lehet, ha

bárki elolvassa ezt az üzenetet? Tanárok és diákok kizárólag
tanulmányi célból cseréltek telefonszámot. Figyelmen kívül
hagytam, és szélesen mosolyogva bólintottam Millie-nek.
Ping, még egy üzenet.

Jaime:

Édes, ha úgy teszel, mintha Millie-re figyelnél, pedig

valójában csak a három órát várod, hogy az
íróasztalodra döntselek, és olyan keményen
megbasszalak, hogy az ablakok is beleremeglyenek.

Természetesen nem méltóztattam válaszolni az üzenetre.

Pedig égtem a vágytól, hogy az ˝ly˝-t átjavítsam ˝j˝-re.
Irodalom tanárnőként utáltam a helyesírási hibákat. Úgy
tűnik, még a szex SMS-nél is.

Az arcom pipacspirossá vált, a horgonyt babráltam a

nyakláncomon, és végigsimítottam vele az ajkaimon.
Köhécseltem, megköszörültem a torkom, majd azt
mondtam. – Hangosabban, Millie.

Ugyanolyan idegesen nézett körül, mint én, mielőtt a

következő sornál vonakodva felemelte a hangját. A verse
tényleg lenyűgöző volt. Életről és halálról szólt, és arról,
ahogy a virágzó cseresznyefák mindkettőt jelképezik.
Mindenki figyelmesen, és némán hallgatta. Dean Cole
előrehajolva az asztalán könyökölt, és úgy szívta magába a
szavait, mint az oxigént. És Vicious? Úgy nézett a lányra,
mintha az övé lenne.

Ennek semmi értelme, áltatom magamat. Az egyetlen,

amire a füleim összpontosítottak az a hang volt, amit
titokban reméltem, hogy meghallok – azaz a telefonom
rezgése, ami azt jelezte, hogy egy újabb SMS-em érkezett.

Jaime:

A mellbimbóid olyan kemények, hogy gyémántot

tudnék velük vágni, bébi. Beindulok tőle, hogy
mindenki láthatja, milyen hatással vagyok rád. Fél
óra múlva a kezem a ceruzaszoknyád alatt lesz, és az
ujjaim a puncidban. Megtalálom a G-pontját, Ms. G.,
és addig ingerlem, ameddig az orgazmustól elveszíti
az eszét.

Megkerültem az asztalom, arccal az osztály felé

nekitámaszkodtam, és közben nagyon reméltem, hogy senki
sem veszi észre a pírt az arcomon, ami a kapcsolatunk
kezdete óta mindennap kihívást jelentett. Jézusom!

Kapcsolatunk? Ez enyhe túlzás volt. Ez nem kapcsolat volt. A

tanítványommal keféltem, és ugyanakkor tönkreteszem a
jövőm. De

mégsem tudtam abbahagyni. A tekintetem végigjárt a

semmitmondó kinézetű tinédzserek sokaságán, akik közül
az ő arca az egyetlen, ami feltűnik. A vágytól eltompulva
alig érzékeltem a többieket.

Egy újabb rezgés hallatszott. Ezúttal néhány másodpercig

vártam, mielőtt Jaime-re pillantottam, aki vigyorogva nézett
a telefonjára.

Rohadék.

Jaime:
Majd elveszem a kezem, és hagyom, hogy minden
egyes ujjam bekapd, és szopogasd. Könyörögni fogsz,
hogy basszalak meg. De nem fogom megtenni.
Először leszopsz, a farkam olyan mélyen veszed a
szádba, hogy már nem kapsz levegőt. Hogy tetszene,
Mel?

Kivert a verejték. Egy pillanatig kapkodva vettem levegőt.

Millie befejezte az előadást. Állva maradt, és az
értékelésemre várt. Minden szem rám szegeződött.
Amennyire gerjedelmem hatása alatt meg tudtam ítélni,
kiváló teljesítményt nyújtott, de a megfelelő szavakat
képtelen voltam kimondani. Mert komolyan aggódtam, hogy
inkább Jaime-ről, és a farkáról fogok valamit kifecsegni. Ami
kibaszottul csodálatos volt, hogy ne zengjek róla örömódát.

– Millie – kezdtem, és megköszörültem a torkom, mert

éreztem, hogy elcsuklik a hangom. Hallottam, ahogy Jaime
az utolsó padsorban halkan nevet. Mihelyt vége az órának,
meg fogom ölni. A nagy, kék őzikeszemei követték minden
mozdulatom, amikor folytattam. – Csodálatos volt a versed.
Mint egy dobogó szív ritmusa. Szerintem… ez varázslatos
volt – habogtam, és igencsak szabadkozva mosolyogtam.

Nem ez volt a legjobb magyarázat. Valójában egy

beszélgetést kellett volna ösztönöznöm, de figyelembe véve
a nedves bugyimat, nehezemre

esett egyetlen összefüggő mondatot alkotni. Átkozott legyen

Jaime, és az üzenetei.

Felegyenesedtem, és tapsoltam. – Mi a véleményetek Miss

LeBlanc verséről? Szeretné valaki elmondani?
Bzzz. Megint rezgett a telefonom. Több diák jelentkezett,
felszólítottam Schellyt, aki hajlamos volt úgy beszélni, mint
a vízfolyás, s ezáltal lehetővé tette a bejövő SMS
elolvasását.

Jaime:

Olyan elveszett. Annyira összezavarodott. És

szőröstül-bőröstül az enyém. Soha senkit nem volt
ennyire jó érzés birtokolni.

Szavai keményen mellbe vágtak. Tényleg az övé voltam?

Nem úgy éreztem, mintha igaz lenne. Nem tűnt valódinak.
Talán neki az volt. De nekem? Túlságosan féltem a
következményektől, hogy ténylegesen megfontoljam a
lehetőségét egy valódi kapcsolatnak vele.

Elveszett. Összezavarodott. Pontosan így éreztem magam.

És nem csak most, hanem általában. Milyen lehetne a távoli
jövőm? Csapnivaló tanárnő voltam, és a diákjaim jobbat
érdemelnének. Ezenkívül elég fontosak voltak nekem, hogy
rájöjjek, hogy át kell adnom a helyem valakinek, aki
lelkesebb. Elkötelezettebb. Valakinek, aki a szárnyai alá
venné a világ Millie-jeit, és művészt faragna belőlük,
ahelyett, hogy ebben a sivár tanteremben tartanák őket,
olyan verseket felolvasva, amelyeket alig értettek.

Miután Schelly hablatyolt valamiről, csak a beszéd kedvéért,

és egy másik diák feltett pár kérdést Millie-nek, Vicious
hosszú lábait keresztbe téve feltette az asztalra úgy, hogy a
bakancsa majdnem az előtte ülő hátát érintette, felemelte a
kezét. Elakadt a lélegzetem. Nem akartam, hogy lerombolja
Millie önbizalmát. Pontosabban beszélni szerettem volna
vele,
hogy jelentkezzen Todos Santos általam ismert alkotó
műhelyébe.

Szerettem volna azt hinni, hogy felfedeztem valamit

Emiliában. Kifinomult, művészi tehetséggel volt megáldva,
és nem ijedt meg a kiváltságos környezettől, amelybe ő
nem tartozott. Furcsa késztetést éreztem, hogy megvédjem
Vicioustől, de senki más nem jelentkezett.

Legszívesebben elkaptam volna a torkát annak a nyomorult

zsarnoknak, amint erőltetett hangon megadtam neki a szót.
– Igen, Baron?

Vicious fátyolos pillantással Millie-re nézett, miközben az

egyik rozsdás fémgyűrűjével játszott, ami egy jelképes része
a sorozatgyilkos öltözékének. Kivillantotta a fogait,
nyilvánvalóan arra várt, hogy ő is meghátrál, mint az osztály
többi tagja, de Millie mozdulatlanul állt, és úgy méregette a
fiút, mintha egy bokszzsák lett volna, amit bármikor ököllel
csépelhet.

Kibaszottul kedvelem ezt a lányt.

– Azt hiszem, különösen pocsék – mondta Vicious a telt alsó

ajkát húzogatva.

Millie – egy mosollyal a szép, kerek arcán – felhúzta egyik

szemöldökét.

– Hagyd abba, Baron – kezdtem, de Millie felemelte a kezét.

– Kérem, Ms. Greene. Hadd fejezze be. Mégis, mi olyan –

különösen – pocsék a versemben? – kérdezte őszinte
érdeklődéssel.

Megborzongtam. Miért tette ezt magával?

Vicious elterpeszkedett a székében, és a gyűrűjeit
vizsgálgatta. – Túl hosszadalmas. Túl sok hasonlóság.
Néhány közülük elcsépelt volt. Amit már ezerszer hallottunk.
Tehetséges vagy, bevallom. Viszont – vonta meg a vállát –,
túl nyálasan írsz. Maradj a festésnél.

– Mit tudsz te az írásról? – vágtam vissza. Ideje volt, hogy

beleavatkozzak. Nem jellemző rám, hogy az órán valamiért
így elvesztem a türelmem, de a gonoszsága miatt Vicious
szó szerint rászolgált a

gúnynevére. Az a tény sem javított a helyzeten, hogy

szombaton este győzött a parkban.

Jaime szemlátomást eléggé értelmes volt, hogy nem küldött

több pikáns üzenetet. Telefonját a farmere zsebébe tette, és
komor arccal szólt Viciousnek. – Kussolj már, ember!

– Ó, valójában elég sokat tudok róla – csacsogta Vicious, és

felderült az arca. A hangja általában egy szívmonitor
egyenes vonalára hasonlított.

Felszínes és halott. – A seggnyalás még nem segített írónak

vagy költőnek abban, hogy jobb legyen és fejlődjön. De az
építő jellegű kritika igen. Talán Ön pályát tévesztett, Greene.

Totál kiakadtam. Ezt a srácot, az elkövetkezendő ötven évre

bezáratnám. Már nem érdekelt, hogy Jaime az imént hívott
meg egy újabb szexorgiára tanítás után, és nem tudtam
semmi másra gondolni, csak a hatalmasra duzzadt farkára.
Nem engedhetem meg Viciousnek, hogy így beszéljen
velem, és ami még fontosabb, Millie-vel sem. Az a lány, nem
ezt érdemelte.

– Szedd össze a cuccaid, Baron. Óra után velem jössz

Followhill igazgatónőhöz. Remélem az elkövetkező hónapra
nincsenek terveid, mivel azt az alkalmatlan tanárnőddel
fogod együtt tölteni. Büntetésben.

Akkor részletesen ki tudod majd fejteni nekem a

véleményed a jó költészetről, és a pocsék, életre szóló
döntésekről. Mint például a visszabeszélés a tanárodnak –
mézesmázosan mosolyogva leültem, és kinyitottam a
határidőnaplóm, hogy a névsor alapján megállapítsam,
melyik szerencsétlen balek lesz a következő, akinek az
osztály előtt verset kell szavalnia.

Trent, aki Vicious mellett ült, felnyögött. – Gratulálok,

köcsög. Kellett baromságokat pofáznod, igaz? A csapat
problémáival kell foglalkoznunk.

Elfelejtetted?

– Vigyázz, mit mondasz, Rexroth. Különben te leszel a

következő.

Bátrabb lettem. Mert volt hátvédem. Jaime volt az. Aki

egyébként úgy tűnt, robbanni készült, és úgy bámulta
Vicioust, mintha az imént egy alom kismacskát mészárolt
volna le. A szeme szikrázott, és mindent lángba borított,
amire ránézett. Végül megszólalt a csengő, a diákok nevetés
és zajongás közben tömték cuccaikat a hátizsákjukba.

– Mr. Linden, legközelebb ön fogja nekünk felolvasni a

versét.

Ezenkívül, kérném, hogy mindannyian olvassátok el a

költészet szabályait Michaela Steinbergtől, és a következő
órára tanuljátok meg. Tudáspróbát fogunk tartani –
kiabáltam a pletykáló tinédzserek után.
A diákok a folyosóra özönlöttek, de Jaime a székén maradt.
Feszült állkapcsa jelezte, hogy valakinek ebben a teremben
ütött az utolsó órája.

Vicious volt rajtunk kívül az egyetlen jelenlévő, és időt szánt

arra, hogy a táskájába pakoljon. Olyan szélesen vigyorgott,
hogy az ember azt gondolta volna, hogy egy egzotikus
nyaralásra készülök kísérni egy sztriptíztáncosnők és
nemzetközi fegyverkereskedők által benépesített szigetre.

Vicioust Followhill igazgatónő irodájához kísértem, majd

visszatértem az osztályterembe. Egyformán lenyűgözöttnek
és elszörnyedtnek tűnt, hogy megbüntettem Vicioust a
tiszteletlenségéért. Halvány fogalmam sem volt, hogy fogja
megleckéztetni, de nem is érdekelt. A munkámat végeztem.
Abban
a

pillanatban,
hogy

beléptem
a

tantermembe,

megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Mit csináltál azokkal a

kölykökkel akkor este?

Jaime hanyatt dőlve terpeszkedett a székén, sötétkék,

oldalzsebes nadrágot, magasszárú tornacipőt és lila
izomtrikót viselt, ami felfedte a hanyagul a bordáira tetovált
ostoba idézetet. Sohasem vettem rá magam, hogy
elolvassam, de nem lepődnék meg, ha a Spongyabob
Kockanadrág ból lett volna egy idézet.

Kit érdekelt? Ő volt a saját kalóriamentes desszertem.

Legalább megpróbáltam, hogy enyhítsem vele a

gondolataim.

Legtöbbször működött.

Ám minél több időt töltöttünk együtt, annál többször kellett

ezzel a hazugsággal etetnem magam.

– Gyere ide – intett a begörbített ujjával magához.

– Tessék? Én vagyok a tanár – cukkoltam, örültem, hogy

egyedül lehetek vele.

– És én vagyok az a zabos srác, aki időnként észhez térít.

Ide. – Megveregette az asztalát, és hátradőlt. A bezárt ajtóra
pillantottam, majd vissza rá.

– Vicious visszajöhet – szabadkoztam.

– Vicious akkor is tartani fogja a száját, ha rajtakap, hogy Mr.
Pattinsont kefélem, miközben a szülői munkaközösség
elnöke a nyelvét a seggembe dugja. Bármit megtehetek
bárkivel, amit csak akarok, ameddig nem Millie az. Elvégre
olyanok vagyunk, mint a vértestvérek.

Millie, hm? Annak a pszichopatának talán mégis dobogó

szíve volt.

Lassú léptekkel odamentem Jaime-hez, és az asztal szélére

ültem.

Megragadott a derekamnál és lovaglóülésben az ölébe

húzott, lábaim a csípője köré kulcsoltam.

– Mit műveltél velük? – kérdeztem újra, míg kezeimmel

átkaroltam a nyakát, és ujjaimat az aranyszőke hajába
temettem. A körülmények ellenére is törődtem azokkal a
gyerekekkel.

– Bébi… – tekintete megakadt az ajkaimon, mikor

ujjperceivel cirógatta.

– Nos? – kérdeztem szándékosan szigorú tekintettel.

Úgy nevetett, mintha az arckifejezésemet aranyosnak

találta volna. – Még semmit. De van egy nevünk. Toby
Rowland.

– És még? – Rowland tizenegyedikes volt, még egy hígagyú,

akit tanítottam. Mellesleg, ő volt Rowland edző fia.

Jaime vállat vont. – Az a szarházi, az edzéseken mindig az

apja mögött bujkál. Nem lesz egyszerű megcsípni, de azok,
akik ezt tették Trenttel, nem úszhatják meg büntetlenül.
Azok a faszszopók elcseszték az ösztöndíját.

Trent Rexroth, az All Saints gimi legkiemelkedőbb futball

sztárja, idén ősszel egy fontos meccs előtt elcsúszott az
öltözőben, és eltörte a bokáját, ami megfosztotta a
továbbtanulástól, és a profi futballkarrierjének a végét
jelentette.

Kinyitottam a számat, le akartam beszélni a megtorlásról,

amikor megragadta a fenekem, és lüktető merevedéséhez
szorított, közben a blúzomon keresztül erőteljesen szívta
mellem, és befejezésként incselkedve beleharapott.

– Jézusom… – motyogtam.

– Hogy telt a hétvégéd? – megcsókolta nyakamat, majd

nyelvével felfedezőútra indult a dekoltázsomban.
Megborzongtam a karjaiban. – Hiányoztam?

– Nagyszerűen – kezeim mohón simogatták széles

mellkasát. – És nem, nem igazán – hazudtam. – Azt hittem,
egyetértettünk, hogy ez csak ártalmatlan szórakozás.

– Így is van – hátrahajtotta a fejét, és komolyan nézett rám.

– De állati jó veled lenni.

– Fogadok, hogy a gimis csajokkal is ugyanolyan remekül

szórakozol. – Kiszáradt a szám, míg kimondtam.

Ostoba, alaptalan megjegyzés volt, ugyanakkor jó érzés volt

végre kimondani, ami hetek óta nem hagyott nyugodni. A
lányok Jaime minden lépését követték. Bronzbőrű
pomponlányok ragyogó mosollyal, fényes hajjal és hosszú
lábakkal. A folyosókon igazodtak hosszú lépéseihez, iskola
után a terepjárójának támaszkodtak, és mindenen nevettek,
amit mondott… még akkor is, ha nem viccnek szánta.
 

Jaime vigyorgott, miközben jobb keze felfelé halad a

combom belső

oldalán, és eltűnt a ceruzaszoknyám alatt. – Nem értek

egyet. A gimis csajokat pátyolgatni kell. Mindenért
cirkuszolnak. Órákig képesek hajvasalásról és bulikról
fecsegni. A vonzóbbak kényszerítenek rá, hogy Jennifer Love
Hewitt filmekre menj velük. Nem. A gimis lányok nem
hoznak lázba. Te viszont...

Ujjai rátaláltak a nedves bugyimra, szokása szerint oldalra

döntötte a fejét, és vigyorgott, így fejezve ki, hogy tudja
milyen hatással van rám. A testem egy dallamot dúdolt,
aminek csak Jaime ismerte a szövegét, és a szívem olyan
gyorsan és hangosan dobogott, hogy azt a lábujjaimban
éreztem. Ezt művelni szinte olyan volt, mintha azért
könyörögnék, hogy rajtakapjanak.

Egy részem őszintén kívánta.

– Visszabeszélsz – folytatta. – Rideg vagy és makacs.

Szomorú és szarkasztikus. Tetszik a hozzáállásod. Minden,
ami te vagy – az ujjával rajzolt egy képzeletbeli kört az
arcom köré, és hozzám hajolt. – De mindenekelőtt… – súgta,
és gyengéd csókot lehelt a szám sarkára. – Élvezem a
vadászatot. Veled alaposan megizzadok, anélkül hogy a
focipályán lennék. Kiderült… ez az a testmozgás, amelyet
már rég kerestem.

Abban a pillanatban, ahogy ezt elmondta, kivágódott az

ajtó, és Vicious rontott be a terembe. Szerencsére egy
papírlapot, és egy feltépett borítékot bámult a kezeiben. –
Nem tudom elhinni, hogy ilyen baromságot küldött –
morogta.
Ezzel nyertem pár másodpercet, hogy kiugorjak Jaime
öléből, rendbe tegyem a szoknyámat, az asztal fölé hajoljak,
és látszólag egy könyvet lapozgassak, ami rajta feküdt. – Itt
van a bekezdés, amit kerestél – egyenesedtem fel
köhécselve.

Vicious végre felnézett, de nem felém. – Most kaptam egy

SMS-t Trenttől. Az edző csapatmegbeszélést tartott. Jövőre
Tobyt akarja csapatkapitánynak jelölni.

– Tökmindegy. – Jaime állkapcsán megrándultak az izmok. A

teremben megváltozott a légkör. Egyetlen szót sem szóltak,
viszont csendben tervezgettek, pont az orrom előtt.

Toby Rowland annyira nyakig ült a szarban, hogy fizikailag

fájt elképzelnem, mit fognak művelni vele, amikor egyedül
elkapják.

– Tökmindegy, jól hangzik – ismételte Vicious kifejezéstelen

hangon. – Mellesleg köszönöm a büntetést, Ms. G. Remélem,
tudja, mit csinál – megrázta a fejét, és gúnyosan
elmosolyodott. Egy Fenyegetés.

– Vicious – sziszegte Jaime összeszorított fogakkal. Egy

Figyelmeztetés.

Vicious a székéhez ballagott, leült és intett. – Mázlista, hogy

a gyenge pontja vagy. Különben megmutatnám neki, hova
temetném el a Liberty Parkban.

Milyen gyenge pont, barátocskám, gondoltam, mikor

visszamentem az asztalomhoz. Ha tudnád.

 
Nyolcadik fejezet

EZ A NAP MINDENT MEGVÁLTOZTATOTT, mert Jaime és én

elkezdtünk üzeneteket váltani. Ezáltal sokkal könnyebb volt
a dolgok megtervezése.

Majd ezt követték az újabb erotikus találkozások, a

dobozokkal zsúfolt lakásomban. Még több szex, őrült
pozitúrákban. Még több lopott csók az iskolában, az
izgalomtól kísértve, hogy elkaphatnak bennünket.

A hét végén Jaime küldött nekem egy fotót – amely egy

tükör előtt készült az öltözőben – a megfeszített bicepszéről.
Szinte nem is mertem megnyitni az SMS-t, mert féltem,
hogy a szerszámát fogja bemutatni, de aztán
emlékeztettem magam rá, hogy ez Jaime-től jött. A korához
és a társadalmi helyzetéhez képest, szokatlanul érett volt. A
négy HotHoles közül ő volt a legjózanabb, az erkölcsi
irányvonal követésével.

Amennyiben Vicious a gazemberek közé tartozott, Dean volt

a narkós és Trent a gyönyörű, elveszett lélek, aki keresi a
párját, akkor Jaime volt a cement, ami összetartotta a
kvartettet. Ő volt az, akire mindig számíthattál.

És én kezdtem is számítani rá.

Jaime:

Tudományosan bizonyított. Te lovagolsz a legjobb

csődörön a városban. Muszáj volt megmutatnom
ezeket az izmokat.

 
Én:

Tizennyolc éves vagy, Jaime. Maradj csak a

szőnyegen.

Jaime:

Ezt az mondja, aki elalszik éjszaka a farkammal a

kezében. Pizza ma este?

Én:

Ez csak egyszer fordult elő. Véletlenül.

Én:

És igen. De nincs hagyma.

Vihorászva megtámaszkodtam egy könyvekkel teli dobozon

és a mobilomat a mellkasomhoz szorítottam. Egy
katasztrófa, gondoltam magamban. Mi a faszt csinálsz?
Beleegyeztél egy randiba?

Jaime:
Nincs hagyma? Akkor nincs óvszer. Tiszta vagyok. És
tudom, hogy tablettát szedsz.

Én:

Honnan? H-O-N-N-A-N?

Én:

És egyetértek.

Jaime:

Mindig hatalmas öröm, ha üzletet köthetek veled.

Csók Uramisten, abba kell ezt hagynom. Még mielőtt
megsérülnék. Máris minden alkalommal, amikor
viszontláttam az osztályteremben, egy kicsit

hevesebben vert a szívem. Az öröm, hogy vele aludhatok,

egy kis fájdalommal párosult. Még mindig annyit adott
azzal, hogy megnevettetett, boldogságot és csodálatos
szexet ajándékozott nekem. De egy idő után birtokba vette
az érzéseimet, a gondolataimat és az eszemet.

Amikor Jaime este megjött, a kanapéra vitt, és csókokkal

borította be az arcomat. Fölnevettem és ököllel
belebokszoltam az izmos hasába.

Kacagva és egymást tapizva birkóztunk, mielőtt egy

lélegzetvételnyi szünetet tartottunk, és a megérkezése óta
először igazán megnéztük egymást. Rajtam feküdt és nézte
az arcomat, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyeket
egyikünk sem mert hangosan feltenni.

– Honnan tudod, hogy fogamzásgátló tablettát szedek? –

kérdeztem, megszakítva ezzel a fülsüketítő csendet.

– Onnan, hogy láttam a fürdőszobaszekrényeden, kis buta.

– Nos, akkor csak meztelenre kell vetkőznünk és egy kicsit

mókázhatunk. Péntek van, és később még biztos találkozni
akarsz a barátaiddal. – Megfogtam a sortom derekát és
lehúztam.

Azzal, hogy megfogta a kezemet, megállásra késztetett.

– Nyugi, bébi. Nem sietünk. Nézzünk meg néhány gagyi

kilencvenes évekbeli filmet, amíg a pizzára várunk. Ma itt
maradok éjszakára.

A homlokomat ráncoltam, Vicious minden hétvégén vad

bulit rendezett.

És a többi HotHoles tagnak mindig kötelező volt a részvétel.

Ezt véletlenül onnan tudtam, hogy az All Saints-be, akik a
menő kölykökhöz tartoztak, azokat meghívták ezekre a
bulikra. Ezenkívül azt is tudtam, hogy ma este bulit
tartanak, mert tegnap az iskolai folyosókon suttogták, hogy
a srácok közül kik kerülhetnek szóba a Defy harcosok klubja
küzdelemben, és kik azok a lányok, akik beléphetnek
Vicious privát multimédiás szobájába, amelyben a HotHoles
lógott.

– Mi a helyzet Vicious bulijával? – kérdeztem.

Az elmúlt pár hétben, csak a puszta elképzelés, hogy Jaime
ott ül egy exkluzív körben, fiatal, szingli nők társaságában,
akik felajánlkoznak neki, szörnyű volt. Utáltam ezeket a
bulikat és még jobban megvetettem Vicoust, amiért otthont
adott ezeknek a partiknak.

– Ma este annál is nagyobb bulit tervezek a lábaid között –

és jelentőségteljesem felhúzta a szemöldökét.

Megforgattam a szemeimet, de nem tudtam haragudni rá,

csak mosolyogni.

– Azt hiszem, kedvellek – motyogtam, és belenyomtam az

arcomat izmos mellkasába és hallgattam a szívverését.

– Azt hiszem, én is.

Egészen megszédültem, és mint egy fuldokló, úgy

kapaszkodtam a nyakláncom horgonyába, bár tudtam, hogy
ezúttal nem tud megmenteni attól, hogy valami még
mélyebbre húzzon, amit nem tudtam beazonosítani.
Valójában pontosan tudtam, hogy mi volt az.

Mágia.

Pszichológusok bizonyították, hogy az emberek hazudnak

önmaguknak, hogy megvédjék magukat a tetteiktől. A
gondolataiktól, az érzéseiktől. Ezt eddig tagadtam, de aztán
jött Jaime Followhill, hunytam le a szemem az igazságtól. Az
egészet lejátszottam a fejemben, és azt mondtam
magamnak, hogy ez az egész csak egy kis szórakozás. De a
valóságban soha nem voltam még ennyire lenyűgözve
egyetlen férfitől sem.
Defy

Ez volt számomra a legnagyobb rejtvény. Miért harcolt? Nem

olyan embernek tűnt, akinek erőszakra lett volna szüksége
ahhoz, hogy kiengedje a gőzt. Vicious igen. De Jaime? Nem.
Ehhez túl, nyugodtnak

tűnt. Így a film és a pizza után (hagyma nélkül, arra

emlékezett) megkérdeztem.

Tudva, hogy nem fog egykönnyen megnyílni nekem,

olyanról, ami a barátaival kapcsolatos, először kellemesen
hangulatba hoztam.

Letérdeltem elé, és olyan mélyen beengedtem a farkát a

számba, hogy szinte az egész rúdja eltűnt benne, amíg a
markom elvégezte a többit.

Zihálva túrta az ujjait a hajamba, és mozgatni kezdte a

fejemet előre és hátra.

– A szádba fogok élvezni – jelentette be.

Egyik lábát lazán a hűtőszekrényemnek támasztotta,

teljesen meztelenül állva előttem a százkilencven centis
dicsőségében. Guggolva engedtem, hogy a nyelvem
körbejárja forró húsát. Tetszett, hogy egy fiatalabb férfi
imádott és kívánt engem. Felizgatott… de szükségem volt a
figyelemelterelésre. A nyögéseim ösztönözték és elélvezett
a számba. A meleg sós folyadékot a torkomba lőtte, és
minden cseppjét lelkesen nyeltem le.

Az orgazmusa után lecsúszott a hűtőszekrényajtó mentén,

amíg már a padlón térdelt, majd lassan kibogarászta az
ujjait a hajamból. Mindketten elvigyorodtunk, egyfajta privát
mosollyal, amit csak mi értettünk.
Kételkedtem benne, hogy képes lennék bárki másra így
mosolyogni, még ha meg is próbálnám.

– Mi történt? – kérdezte meg tök természetesen, majd

megfogta a kezem, lehúzott és a lábai közé ültetett. Aztán
gyengéden megcsókolt, amitől, mint egy macska
doromboltam. – Ki gondolta volna? Az én kis balerinám
megtanulta, hogyan ajándékozzon meg egy szopással,
mintha a nyolcvanas években lennénk.

– Mi történt a nyolcvanas években? – kérdeztem,

nevetségesnek érezve magam. Az ember azt gondolná,
hogy többet tudok arról az időről, mint ő.

Megvonta a vállát.

– Semmi. Kivéve, hogy az orális szex nagy divat volt

akkoriban.

Nevetve ráztam meg a fejem. Néha túl idétlen volt, de

könnyű volt ellazulni a jelenlétében. A mellkasára tettem a
kezem.

– Meg szeretnék kérdezni tőled valamit.

– Ho-ho bajban vagyok, Greene kisasszony? Rossz fiú

voltam? El akar fenekelni? – húzogatta szórakozottan a
szemöldökét. Megráztam a fejem.

Istenem, annyira szexi volt. Ez nagyon szörnyű. Megint

megráztam a fejem, és lehunytam a szemem, hogy ne
lássam a reakcióját az arcom elvörösödésére.

– Mesélj a Defyról – kértem.

Egyik tanár se tudott róla, csak azt látták, hogy minden
hétfő reggelre új sebek keletkeztek a kölykökön. A diákok
brutális bunyókban harcoltak Vicious bulijain, és mi nem
tudtunk segíteni. Jaime összeráncolta a szemöldökét.

– Mit akarsz tudni?

– Mindent. – Megköszörültem a torkomat. – Hol tartják a

bunyókat, miért, és hogyan mennek oda, de leginkább, hogy
te mennyire vagy érintett ebben?

Az arca elsötétült, és megigazította a kontyba fogott szőke

haját a feje tetején. Nyeltem egyet, aztán csendben
visszafordult a tekintete felém, és a szempillái alól
méregetett. Egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedtem
egy idegen területen. Mindketten ezt tettük. Valami volt
köztünk. Intim és titkos és egy olyan határ, amit nem
akartunk átlépni a hálószobán kívül. Lépjük át a határokat?

Rádöbbentem, hogy én voltam az első, aki átlépett egy

olyan határvonalat, amelyet én húztam meg még a
kapcsolatunk elején.

Ugyanakkor rájöttem, hogy nemcsak ez a határ létezett.

Emlékeztetett minket egy absztrakt festményre, tele
határvonalakkal, körökkel és

háromszögekkel. A legtisztább labirintus, és megpróbálni

keresztülmenni rajta reménytelen feladatnak tűnt.

– Nem fogsz erről senkinek sem beszélni – figyelmeztetett

Jaime, és lehajtotta az állát, hogy az orrhegyeink
összeérjenek.

– Természetesen nem – mondtam, mintha ez nyilvánvaló

volna. Még mindig a padlón ültünk, a lábaink összefonódtak.
Ebben a pillanatban legszívesebben szétszakítottam volna a
tanári diplomámat. Hamuvá égetve azt. – Köztünk marad.
Csak kíváncsi vagyok.

– Oké – kiszabadította a lábát és közelebb húzott magához.

A szeme egy láthatatlan pontot bámult a falon. Ez nehéz
volt neki. Felfedett egy titkot, ami nem egyedül az övé volt.

– Hol? Vicious otthonában. Minden hétvégén. A srácok akkor

járnak jól, ha nem jelennek meg a buliján, amennyiben nem
szeretik a harcot. Ennek ellenére mindig mindenki eljön.
Nézzünk szembe az igazsággal. Ez a város haldoklik.
Mindannyian gazdagok, kiváltságosak vagyunk, és
kétségbeesetten keresünk valamit, ami kitöltheti az
ürességet.

– Milyen ürességet?

– Ezt az ürességet. Túl sok szex, túl sok nyomás, túl sok
pénz. A bunyók a teniszpályán zajlanak. Vicious apja és a
mostohaanyja nem használják, úgyhogy nem tudnak a
vérfoltokról, amelyekről az alkalmazottak a hét folyamán
gondoskodnak.

Tudtam, milyen az üresség. De nem akartam elmondani

neki, hogy még az én lelkemben is volt egy ilyen lyuk. És
találtam is rá egy módot, amivel kitöltöttem. Vele. Hirtelen
az egyik kezét a hátam mögé csúsztatta, és együtt
gyengéden a padlóra feküdtünk, így nem vertem be a
fejem.

Egy gonosz kis mosoly játszott az ajkán.

– Miért csinálják ezt? Mert szórakoztató. Mert minket

férfiakat, a társadalom kiherélt, és néha vissza akarjuk kapni
a tökeinket. Miért szeretjük, annyira a harcosok klubját?
Mert minden fickóban – aki Eau de
Cologne kölnit használ, Abercrombie alsógatyát hord és
tudja, ki Versace, és elvisz egy olasz étterembe, aztán
megnéz veled egy külföldi mozifilmet – lakik egy ősember,
aki a legszívesebben megragadná a hajadat és behúzna a
barlangjába.

A másik keze lecsúszott közöttünk, a hasamtól a nedves

bugyimig.

Térdig érő ruhát viseltem, ami Jaime-t persze nem

akadályozta, mert fel volt csúszva.

– Ezek hogyan zajlanak? Valaki feltett karokkal kilép a

tömegből. Ez a felhívás a harcra. De nem hívhatsz ki egy
konkrét személyt. Az ellenfélnek önként kell részt vennie
benne. A lányok még a veszteseket is szexinek találják –
ezért csinálják a srácok –, mert a szex még egy véres
ajkúval is menő. Az ökleinket használjuk. És a lábainkat.
Vegyes harcművészetként tudnánk kifejezni. De
sportszerűen harcolunk, legtöbbször legalábbis. Ha a dolgok
kicsúsznak az irányításunk alól, ami általában nem történik
meg, kivéve ha Vicious is érintett… – érzékien harapdálta az
ajkamat, türelmetlenül lehúzta a bugyimat és két ujjával
belém hatolt – akkor közülünk az egyik HotHoles véget vet a
harcnak, még mielőtt valaki kórházba kerül.

Nyöszörögve az ujjai köré feszültem. Durvább volt a

szokásosnál, és kétlem, hogy véletlen volt. Jaime meg
akarta mutatni nekem, hogy nem egy kisfiú, hanem egy
igazi férfi.

És sikerült neki. Be és ki, be és ki, újra és újra belém hatolt

az ujjaival, miközben a konyhapadlón fészkelődtem.

Szóval, ez volt a Defy. Több kérdésem is volt még, amit

ebben a pillanatban nem tudtam volna megfogalmazni, de
egy dologban biztos voltam – Jaime nem félt, hogy
megsérülhet. Legalábbis nem fizikailag.

De mi a helyzet az érzelmekkel?

És mi volt velem? Meg tudok-e birkózni azzal, ami odalent

zajlott?

Csak azt tudtam, hogy tetszett, amit a bugyimban csinált.

Olyannyira, hogy elélveztem, még mielőtt lehetősége lett

volna megérinteni a csiklómat.

– Teljesen úgy csinálod, mint egy igazi férfi – lihegtem

széttett lábbal és félig lehunyt szemhéjakkal.

– És ön számomra egy igazi nő, akiért érdemes harcolni,

Greene kisasszony.

 
Kilencedik fejezet

HAT MENNYEI HÉT TELT EL, mielőtt Jaime nem csak a

testemet, hanem a szívemet is magáénak követelte. Nem
meglepő módon ez volt az a nap, amikor megjött a havi
ciklusom (másképpen az az időszak, amikor a hormonjaim
randalíroztak a testemben). Ráadásul azon a napon történt,
amikor költözködtem.

Találtam egy helyet egy kis tengerparti városban Todos

Santos határában, és megállapodtam egy helyettesítő
tanárral, hogy tartsa meg az óráimat azon a napon. Ez
azonban nem állította le Followhill igazgatónő morgását
azzal kapcsolatban, hogy bosszantó a távolmaradásom,
amikor a beosztásom veszélyben forog és az óráim
elmaradásban voltak a tantervi követelményektől. Most,
hogy már lefizetett Jaime autóbalesetéért, visszatért a régi
módszereihez.

Mivel nem akartam sok pénzt költeni a költözködésre, úgy

döntöttem, hogy a cipekedés egy részét magam csinálom. A
reggelemet a régi és az új lakásom közötti rohangálással
töltöttem, fel-le vonszolva a dobozokat a lépcsőkön. Izzadt
és büdös voltam, a kócos lófarkammal, a rózsaszín-fekete
melegítőalsóban és egy sárga ujjatlan trikóban, mely
közszemlére tette a hasizmomat. Ha egy potenciális férj várt
volna rám, a lepusztult komplexumban, ahová beköltöztem,
azt gondolta volna, hogy szexi vagyok. És talán hajléktalan.

Amikor a harmadik alkalommal mentem vissza a régi

lakásomhoz, láttam, hogy Jaime az ajtómnál vár. Fehér
ujjatlan trikót és terepszínű

rövidnadrágot viselt. Azt a fajtát, amely úgy simult a

fenekére, mintha azt
mondaná, Csajszi, biztos lehetsz benne, hogy én egész nap
ezt

simogatom.

A szívem megremegett a mellkasomban, amitől lelkem is

megvonaglott a fájdalomtól. Csak amíg az iskola
befejeződik, emlékszel?

– Az iskolában kellene lenned – elsiklottam mellette és

bevonultam a lakásomba. Igen, az anyja előző napi
viselkedése miatt hűvösen bántam vele, és nem, ez nem
volt tisztességes, de nem tudtam ezen segíteni.

Menstruáltam. Muszáj volt kicsit engedékenyebbnek lennie

velem.

Különben is – ő valóban ellógta a sulit. Még mindig törődtem

az oktatásával. Nagyon is.

– Azt hittem, beteg vagy. – Zsebre tett kezekkel, sietve

beslisszolt a lakásomba, még mielőtt az ajtó becsukódik
mögöttem. – Tegnap, amikor találkoztunk, egy szóval sem
említetted, hogy ma elköltözöl.

– Láttad a dobozokat.

– Igen. Ezek már azóta itt hevernek szanaszét, hogy

legelőször itt jártam. Sohasem tettél semmit ezekbe. Azt
gondoltam, hogy beköltözködsz, nem pedig ki. Miféle
baromság ez?

– A főbérlőm magának akarja a lakást, ezért kerestem egy

újat. – Vállat vontam, és nem voltam hajlandó tovább
magyarázkodni, mivel ez a dolog számára feltételezhetően
csak egy futó kaland volt. Neki nem kellett ismernie az
időbeosztásomat, bár a legtöbb napon mindketten pontosan
tudtuk, hogy hol tartózkodik a másik személy. Fájdalom volt
a hangjában.

Nem csak hallottam, hanem éreztem is. Mint egy gyomron

ütés. Ez rossz volt. Tudnia kellett, hogy nem tartozunk
egymásnak semmivel.

Jaime egy sóhajtással ejtette a témát. – Tök mindegy.

Lógjunk együtt.

– Nem lóghatsz az órákról, Jaime. Le fogsz bukni. Még ha

már fel is vettek a főiskolára, ez rosszul néz ki. – Elkezdtem
összegyűjteni a ruháimat a vállfáikkal együtt. Úgy volt, hogy
leviszek néhány dobozt a

kocsimhoz, de nem akartam, hogy lássa, ahogy egy

verejtékező kupaccá olvadok a menstruáció okozta dühtől.

– Más szóval, nem akarsz lógni velem? – Követett engem,

hatalmas testével felborítva egy halom dobozt eközben.

– Nem. Nincs időm ma szeretkezésre. – Folyamatosan oda-

vissza sétáltam, beletömve a fogason lógó ruháimat egy pár
szennyeskosárba, abban a reményben, hogy veszi a lapot.

Átkozott Jaime. Elsősorban az ő hibája volt, hogy nem

voltam már réges-régen összecsomagolva.

Jaime megragadta a merev vállam, és fürkészve rám nézett.

– Te azt gondolod, hogy azért jöttem ide? Hogy
megdugjalak?

Zord tekintete már önmagában is lehántott egy réteget a

pocsék viselkedésemről, de nekem továbbra is arra volt
szükségem, hogy elmenjen. Ezt le kellett állítani. Abba
kellett hagynunk.
Akkor miért akadt el majd’ minden alkalommal a
lélegzetem, amikor elképzeltem az életem nélküle?

Ismét vállat vontam. – Nem? Oké, akkor nem. Mindazonáltal,

ahogy láthatod, költözködöm és tele van a kezem. – Egy
halom ruhát a kezemben vettem a hangsúly érdekében. –
Viszlát holnap.

– Segítek – jelentette ki Jaime felkapva a legnagyobb,

legnehezebb dobozt, és feldobta az egyik vállára.

Tiltakozni akartam, hogy könnyű, de a francba, az a doboz

lazán ötven kilót nyomott. Kerültem a témát, mint az ittas
nagynénit a lakodalomban, akivel senki sem akar
beszélgetni.

A szembetűnő ereit figyelem, amelyek kidudorodnak a

karjain, és tudom, hogy el kellene utasítanom a segítségét.
Az iskolában kellene lennie. Még az is gyanúra adhat okot,
hogy mindketten ugyanazon a napon hiányzunk. Eszembe
jutott Vicious burkolt fenyegetése.

De... tényleg szükségem volt a segítségre.

Ráadásul tehetetlen voltam, amióta megjelent itt.

– Rendben van – mondtam egy idő után. – Megmutatom

neked, hogy hol parkoltam le.

Ciccegve felmordul, emlékeztetve arra, hogy ki is itt a főnök.

– Több értelme van a Range Rovert használni. Tágasabb, és
így hamarabb végzünk. Ezáltal több időnk lesz egymásra.

Felsóhajtottam, miközben lementem a lépcsőn. – Csak előre

figyelmeztetlek – menstruálok.
– Nem mondod. Jól leplezted. – Úgy dobta be a dobozt a
SUV-ja hátuljába, mintha csak egy tollpihe lett volna. – Mint
azt már mondtam, azért vagyok itt, hogy veled lógjak. –
Felnyársalt a mogorva tekintetével.

És mi ezt is tettük.

Este hétre teljesen befejeztük a költözést (és

kicsomagolást), és Jaime gyorsan elszaladt a Wendy’sbe.
Megkérdezte, vehetne-e sört is, és miután igent mondtam,
majdnem leharaptam a nyelvemet, felismerve, hogy mit
tettem. Olyan könnyű volt elfelejteni, hogy fiatalabb volt
nálam. A vicces dolog az volt, hogy hozott sört. Amikor
megkérdeztem tőle, hogy hamis személyigazolványa van-e,
kuncogott és összekócolta a hajamat, mintha egy imádni
való kölyök lennék, és elmagyarázta, hogy HotHolestól soha
nem kérnek igazolványt Todos Santosban. Megráztam a
fejem, és kinyitottam a sörömet.

Jaime bekapcsolta a televíziómat, a dohányzóasztalt a szoba

közepére húzta, és megnéztünk egy vacak vetélkedőt a
nyolcvanas évekből. A lába az asztalon volt, miközben én
összegömbölyödtem a kanapén. Olyanok voltunk, mint egy
pár. Mi több... úgy is viselkedtünk.

Természetesnek érződött. És ijesztőnek. Egy pillanatig, csak

egy rövid, őrült, nyilvánvalóan-segítségre-van-szükségem
pillanatig, elképzeltem, hogy mi együtt költöztünk be ebbe a
lakásba, én és ő.

– Hogy jutottunk el idáig? Szent ég, lefekszem a diákommal

– motyogtam a semmibe anélkül, hogy elfordítottam volna a
szemem a TV-ről.
– Nos... – Jamie kinyújtózkodott, egy szuszra megitta a
maradék sörét, és az asztalra csapta a dobozt. –
Megzsaroltalak. Így történt.

Az ironikus válasza egy olyan hazugság volt, amelyet el

akartam hinni.

Mindketten tudtuk, hogy nem kényszerített engem. Szabad

akaratomból feküdtem le vele. Időhúzásképpen ittam a
sörömből.

– Oké – nyalta meg az ajkát, kikapcsolta a tévét és

megdörzsölte a combját. – Játsszunk Felelsz vagy Mersz t.

Kísértést éreztem, hogy emlékeztessem rá, hogy nem

tizenkét éves vagyok, de nem akartam még tovább
zsémbelődni. Ezért ártatlanul megrebegtettem a
szempilláimat. – Ki fogod fejni belőlem a titkaimat?

– Még az is lehet, mivelhogy te nem fogod kifejni az apatejet

ma este belőlem. – Felállt a kanapéról, eltűnt az apró, új
konyhámban, és visszatért egy üveg Jose Cuervo tequilával.
A tequilás üveget a nyakánál fogva mellém dőlt a kanapéra.
Most mindketten a kanapén ültünk törökülésben egymással
szemben.

Egy rajongó dúdolt felettünk, és ha nagyon csendben

voltunk – mint ebben a pillanatban is – halhattuk, ahogy a
hullámok ostromolják a partot, olyan szisztematikus
ritmusban, mintha egy édes altatódal lenne.

– Ez a beszélgetés piát igényel, ezért minden alkalommal,

amikor valamelyikünk az igaz mondást választja a
vakmerőség helyett, iszik egy kortyot. – Jaime letette az
üveget közénk, a hangja csípősen szólt.
Különös tekintettel nézett rám. Jaime-ben normális esetben
lehetetlen volt olvasni. Egy szexi, gondtalan sportoló, a
világos szemei mélyén némi sötétséggel, de a kifejezés, ami
most kiült az arcára... kiszámíthatatlan volt.

– Nem akarom, hogy igyál a lakásomban. Te még nem vagy

huszonegy éves.

– Tizennyolc éves vagyok. Bárhol máshol a világon –

gyakorlatilag egész Európában – megengedhetem
magamnak, hogy berúgjak, ahol csak akarok.

– Nem Európában vagyunk – jelentettem ki fapofával.

– Egy nap majd ott leszünk. Együtt. – Ez a furcsa kijelentése

annyira magabiztosnak tűnt, hogy majdnem kétrét
görnyedtem. Oké, majd. De térjünk vissza a témához.

– Én vakmerő ember vagyok – nevetve felhúztam a

szemöldököm, főleg azért, hogy elrejtsem az idegességem
miatti zavaromat.

– Az igazán bátor ember az igazságot választja. Ez mindig

nagyobb kihívás, mint a merészség. – A jobb oldali szemhéja
megrándult. – Szóval... felelsz vagy mersz?

– Merek – kötekedtem vele, abban a reményben, hogy

enyhül a feszültség. Bárhová is vezetett ez a társalgás, egy
barátságtalan, veszélyes hely lesz mindkettőnk számára.

Jaime lejjebb eresztette az állát, és hüvelykujjával

végigsimított az alsó ajkán, játékosan kikukucskálva a
komolyság fala mögül, amelyet ma este maga köré épített. –
Lássuk, bele mersz-e nézni a szemembe, és azt mondani
nekem, hogy nincsenek felém irányuló érzéseid.
A szavai egyszerűek voltak, de a kérése mégis
lehetetlennek tűnt.

Pislogtam, első alkalommal rádöbbenve, hogy a kérdésére

adandó válasz valami olyasmi volt, amivel nem voltam még
kész szembenézni. – Felelek – mondtam, és fájdalmasan
nyeltem egyet.

Jaime hátravetette a fejét, és felnevetett. A nevetése

morcosnak és boldogtalannak hangzott.

Elfordítottam a tekintetem, érezve, hogy elsápad az arcom.

– Mi van?

Én is meggondolhatom magam.

– Te nem. – Felém nyúlt, és hüvelykujjával végigsimított az

arcomon. – Mondd el, mit érzel. – A hangja bársonyosan
puhává változott.

– Miért? – suttogtam, ellenállva a késztetésnek, hogy

becsukjam a szemem. Ha megtenném, kibuggyanna egy
könnycsepp. Sosem sírtam.

A New York-i baleset óta nem. Megbirkóztam vele. A fenébe,

Jaime Followhill. Megoldottam.

Jaime a hüvelykujjával megdöntve az államat a szemembe

nézett.

Homlokát lassan az enyémhez érintette, és egy legyőzött

sóhajtással lehunyta a szemét. – Mert én is ezt érzem.

Azt akartam, hogy megcsókoljon. Keményen és ugyanakkor

gyengéden csókoljon, egy olyan csókkal, amely biztosítana
engem arról, hogy nem őrültem meg a felfedezéstől, amire
éppen most ébredtem rá ennek az apró lakásnak a kopott
kanapéján.

Hogy szerelmes voltam a tanítványomba.

Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez csak a szexről szólt.

Ez nem arról szólt. Ez pizzás estékről és nevetésekről szólt
az olcsó, viszketős takaróm alatt, miközben ostoba
beceneveket adtunk egymásnak. Én Kis Balerina voltam,
miközben ő volt a Zsiráf Nyelv, abból az okból kifolyólag,
hogy számtalan orgazmusban részesített. Ez Tarantino
filmek nézéséről és lélegzetelállító csókok lopásáról szólt az
iskolában, valamint a gyönyör két tolvajának könyörgéséről,
hogy megvallják bűneiket. Megigézett, kétségbeesett és
megszállott voltam. És biztosan tudtam, hogy miután
leérettségizett és elköltözött a főiskolára, a csapás
ugyanolyan keményen fog érinteni, mint a metró balesetem.

A tánc volt az életem.

De Jaime? Rádöbbentem, hogy Jaime az életem.

Ivott egy korty tequilát, rácsavarta vissza a tetejét, majd

magához rántott, és tarkómat fogva az ajkamat az ajkához
húzta.

– Kérdezzél. – Alkohol-szagú lehelete az orromba csapódott.

– Felelsz vagy mersz?

– Felelek. És csúnya lesz. Öveket becsatolni! – Elengedett,

eltaszítva magától, és a szeme remegve lecsukódott.
Frusztráció és fájdalom sugárzott az arcáról, és
összegörnyedt a kanapén, szinte legyőzöttnek tűnt. Ez nem
az a Jaime volt, akit ismertem. Az ördög, a bugyiszaggató
mosolyával.

Aggodalom marcangolta a gyomromat.

– Amikor először láttalak – kezdte –, rá szerettem volna

bélyegezni a nevemet a fenekedre, hogy tudassam
mindenkivel, én leszek az egyetlen srác, aki megérintheti
ezt. Úgy néztél ki, mint egy hercegnő, Mel. Egy őrülten szexi
hercegnő, tökéletes testtartással és rakoncátlan fürtökkel. –
Elvigyorodott. – Természetesen a valóra váltása
elképzelhetetlen volt.

Egy fantázia. Aztán, amikor az utolsó évem első napján

hazaértem, az anyám egyfolytában rólad beszélt. Melody
így és Melody úgy. Hogy milyen rosszul végzed a munkádat,
hogy tönkreteszed Mr. Pitterman örökségét, blabla és egyéb
ilyen baromságok. Utált téged. Csak azért adta neked az
állást, mivel ő olyan hirtelen patkolt el.

Jaime olyan dolgokat mondott el nekem, amiket már

tudtam, de ez nem tette ezeket kevésbé fájdalmassá. Az
előző tanár két nappal azelőtt halt meg szívrohamban, hogy
az iskola elkezdődött. Followhill igazgatónőnek gyorsan
kellett cselekednie.

– Kedvenc témává váltál az étkezőasztalunknál. Anyám ki

nem állhatott téged. – Jaime ivott egy korty tequilát és
grimaszolt egyet az erős íze miatt.

– Te csinos és fiatal voltál, és teljesen közömbös a hatalma,

a státusza, és a rohadt sok pénze iránt, amely a mi kis
elcseszett városunkat működteti. – Szorosan összezárt
szemekkel beszélt. Valószínűleg életében először zavarban
volt. – Jó tanár vagy. Ez az oka annak, hogy sohasem
cikiztelek. Nem a te hibád, hogy mi egy rakás kiváltságos
seggfej voltunk.
 

Kezemet a karjára helyeztem. Ivott még egy keveset.

A te fájdalmad az enyém is, és én magamra akarom ezt a

terhet venni, mert megtehetem. Mert ez az, amit tenni
akarok. Állandóan magammal cipelem a fájdalmamat. Hadd
vegyem el a tiedet, könyörgött az érintésem neki.

– Számtalanszor mondtam az anyámnak, hogy fogja be a

száját. Nem azért, mert téged akartalak megvédeni, hanem
mert a rólad folyó pletykázás egy szörnyet táplált bennem.
A rólad való beszélgetés csak nehezebbé tette számomra,
hogy figyelmen kívül hagyjalak. Annyira kibaszottul szexi... –
Bólintott, és még mindig lehunyt szemekkel összeszorította
az ajkait. – Amikor hallottam, hogy miért kellett otthagynod
a Julliardot, meg akartam halni érted. Volt egy olyan
érzésem, hogy a tanítás nem a te hivatásod. Folyton a
tizennyolc éves kori énedre gondoltam. Az én életkorom. A
szíved darabokra hullott a balszerencséd miatt, összetört a
szerencsétlen baleseted által, mely mélyebb nyomokat
hagyott maga után, mint egy fizikai sérülés.

Kényelmetlenül fészkelődtem a kis kanapémon. Minden

egyes szóval egyre kisebbnek éreztem, amelyet kimondott.
A pillantásom a kezemre tévedt. Meghatódtam.
Megrémültem. De legfőképpen összezavarodtam.

– Rajtam gondolkodtál egész évben?

Szomorú nevetéssel felhorkantott. – Több mint gondolkodás.

Hat héttel az iskola kezdete után, volt egy hatalmas
küzdelmem az anyámmal.

Rowland edző magasról tett Trentre a bokatörése miatt.

Mintha ő tervezte volna, hogy megsérül és elbassza az
egész labdarúgó pályafutását. Végül kiálltunk Trentért az
edzővel szemben, de anya Rowlandot védte. A vele
folytatott harcom oly mértékben frusztrált, hogy
gyengeségemben feléd fordultam. Követtelek a lakásodhoz,
megpróbáltam lopni egy privát pillantást a hálószobád
ablakán keresztül. Nem tudom, miért tettem ezt.

Olyan volt, mintha egy kibaszott energiaitalt ittam volna. Én

csak el akartam lazulni.

Jaime kinyitotta a szemét, a kékségével próbára téve

engem. – Te voltál a tökéletes elkövetésre váró bűn, Melody,
aki azért könyörög, hogy figyelembe vegyék. Nem érintett
meg a többi Todos Santos-i önteltsége és kiváltságossága.
Horogra akadtam. Attól a naptól kezdve úgy követtelek
mindenhová, mint egy lelkes kiskutya. A szupermarketbe, a
benzinkúthoz... a kibaszott parkba minden reggel edzés
előtt, ahol néztem, ahogy jógázol, és próbáltam nem kiverni
a farkamat egy gyors menetben egy fa mögött. Követtelek
téged a vakrandikon, és amikor rájöttem, hogy ezt
megelőzőleg te még sohasem találkoztál azokkal az
idiótákkal, megtaláltam, hogy melyik társkereső oldalon
voltál bejelentkezve, és nyitottam egy profilt álnéven, csak
azért, hogy könnyebben becserkészhesselek.

A kezem remegett, ahogy a szám elé emeltem. Egyik sem

vallott a srácra, akivel randiztam. Úgy értem, keféltem.
Nem, várj, randiztam.

Határozottan randiztam. Az utolsó tíz percben, ez a

kapcsolat gyorsabban haladt, mint egy sprinter egy minden-
ami-beléd-fér tészta büfében.

Még egy korty. Még egy mély lélegzet. Még egy tüske a
szívemben.
Minden szóval, ami kigördült a szájából, Jaime egyre
veszélyesebb területre tévedt.

– Hallgatlak – sürgettem, attól tartva, hogy elnémul.

– Három hónappal ezelőtt, rajtakaptam az anyámat, hogy

megcsalja az apámat Rowland edzővel. Az ágyamban.

Ziháltam. Mezítláb futottunk egy érzelmi aknamezőn, és

Jaime éppen felrobbantott egy aknát a lábam alatt. Jaime
apja sohasem képezte szóbeszéd tárgyát a Todos Santoson
keresztülvonuló pletykaáradatban.

Én nem sokat tudtam róla. Csak azt, hogy ő emberbarátként

volt ismert, aki számos nagy jótékonysági szervezetnél
dolgozott, és hogy a

kiváltságos származása ellenére sem érdekelte túlságosan a

pompa és a csillogás.

– Nem tudom, melyik része volt rosszabb. Hogy az anyám

engedte, hogy az edző éveken keresztül érzelmileg
bántalmazza Trentet, vagy az, hogy a rohadékkal az
ágyamban kefélt. Szeretném azt hinni, hogy a helyszín
egyszerűen csak kényelmes volt. Mindenesetre az
ágyamnak mindig szex szaga volt és én sohasem szexeltem
benne. – A szeme fájdalmasan csillogott.

A nyaka köré fontam a kezem.

Jaime belebeszélt a hajamba, miközben az állát a vállamhoz

szorította.

– Olyasvalakivel kefélni, akit ő gyűlöl, jó terápiának tűnt. Így

elkezdtem tervezni, és Te és én elkezdtünk egyre
gyakrabban beszélgetni ezen a társkereső oldalon.
Megnyíltál nekem. Elmondtad nekem, hogy mit szeretsz és
mit nem szeretsz. A zenei ízlésed. Kedvenc filmek. Álom
vakációk, rétegről rétegre hámoztad ki magad és nyíltál
meg. És amikor eljött az ideje, hogy lecsapjak –
megszerveztem egy randit.

Én voltam a lúzer srác, aki huszonhat évesen még mindig az

édesanyjával élt.

Rohadék.

Nevettem. Nevetett. Aztán elhallgattam és elkezdtem sírni.

Rohadt PMS6. Letörölte az arcomat, és felajánlotta nekem a
tequilát. Kikaptam a kezéből és ittam egy kortyot. Minden
összekuszálódott.

– Te tényleg egy seggfej vagy, Jaime.

Jaime megdörzsölte a fejét, összekócolva a pompás

férfikontyát.

– Emlékszel az SMS-re, amit akkor kaptál, amikor éppen

kitolattál a parkolóhelyedről? Tervezett volt. Mi volt az oka,
hogy belém ütköztél?

6 premenstruációs szindróma

Csapdát állítottam neked, Mel. A szöveg szándékos

figyelemelterelés volt.

Egy csapda. De tudod, mi a legrosszabb az egészben?

Megráztam a fejem, érezve a forró és dühös könnyeimet,

ahogy leperegnek az arcomon.

Kivörösödött szemekkel nézett rám. Nem könnyezett, de

tudtam, hogy visszatartja őket. – Valahol a kettő között – a
vágyam, hogy lefeküdjek veled és titokban lázadjak az
anyám ellen – beléd szerettem. Ez nem volt egy szép
folyamat. A fenébe… – Felnevetett és megdörzsölte a
tarkóját.

– Még csak romantikus sem volt. De ez történt. Mert erős

vagy, de ugyanakkor sebezhető. Hihetetlenül vicces, de
nem keserűen vagy szándékosan értem. Mert üldöznöm
kellett téged, hogy megszerezzelek, és még mindig
óvatosnak kell lenned velem. De ha ezt továbbra is így
folytatódik közöttünk, hogy nekem győzködnöm kell téged
arról, hogy szentelj rám egy kis időt, miközben te a vállad
fölött átnézve folyamatosan próbálsz lerázni, akkor nekem ki
kell lépnem ebből, mielőtt még komoly fájdalmat okoznál.

Megfogta az arcomat és a magáéhoz húzta. – A nagyfarkú

férfiaknak törékeny szívük van. Ismered a mondást: nagy
farok, nagy szív. Nos, én vagyok erre az élő bizonyíték.

Lélegzet-visszafojtva felkuncogtam. Az orrunkat

összeérintettük, majd mély lélegzetet vettem. Egy pillanatig
csend volt.

– Szóval... az enyém vagy, Melody?

Az övé voltam? Igen. A legkisebb kétség nélkül, az övé

voltam. Istenem, mi tényleg ezt akarjuk tenni?

Bólintottam és szipogtam. – Senki másé. – Beharaptam a

számat, már ízlelgettem a könnyek sós ízét, amely ezt a
kijelentést kísérte. Ajkaink szorosan összetapadtak, sóváran
és követelődzően. Nem voltam dühös.

Nem voltam kiakadva. Hosszú idő óta először, csak...

elégedett voltam.

 
Egy furcsa érzés, amiből többet szerettem volna. Egy
kábítószer, amelynek később rabja lennék.

– Vissza kell menned táncolni – mondta Jaime a zajos, nyálas

csókok közti szünetekben. – A lábad helyrejött.

– Huszonhat éves vagyok. – Szipogtam, egyre több könnyet

hullatva, de még mindig csókolózva. – Ez száznyolcvankét
év kutyaévekben és kétszázkét év balerinaévekben
számolva.

– Akkor válassz valami mást a balett társulaton kívül, nagyi.

Taníts.

Végül elhúzódtam az arcától és mély levegőt vettem.

Megérintettem az alsó ajkamat. – Az itt lévő táncstúdió az
anyád barátja tulajdonában van.

– Akkor keress egy stúdiót San Diegóban. Az csak

harmincpercnyi autóútra van. Te valóra válthatod az
álmodat és továbbra is közel élsz hozzám.

Hű, mi van? Ez váratlanul ért. Összevontam a szemöldököm,

és az arcát fürkésztem. – Jaime, te Texasba költözöl. Ott
fogsz főiskolára járni.

Nagyszerű jövő áll előtted.

Fogva tartotta a pillantásomat, és teljesen figyelmen kívül

hagyja a szavaimat.

– Még Los Angelesben is taníthatnál balettet. Vicious oda fog

járni főiskolára. Ha ő be tud jutni, akkor én is.

Azon tűnődtem, hogy részeg, vagy egyszerűen csak őrült.

Úgy tűnt, hogy mindkettő. – Vicious nem a legjobb példakép.
Csak egy kis szünetet tart, mielőtt visszatér, és rommá égeti
ezt a várost. Te és én, mindketten tudjuk ezt.

Jaime szomorú mosollyal az arcán megrázta a fejét. – Még

ha ezt is tenné, segítenék neki meggyújtani a gyufát. A
HotHoles összefog. Mi ilyenek vagyunk. – Keresztülfűzte
ujjait az ujjaimon.

– Te nem maradsz itt – jelentettem ki. Ámbár önző módon,

nem akartam, hogy elmenjen. Ráadásul a gondolattól, hogy
ő Texasban él, távol tőlem, libabőrös lettem.

– Marhaság. Ott maradok, ahol azok az emberek élnek, akik

jelentenek valamit a számomra. Te. Vicious. Trent. Még
lehet, hogy Dean is itt marad, ha Vicious nem öli meg... –
Elhallgatott.

– A Defyban? – noszogattam.

– Dehogy. Ez komplikáltabb.

Megráztam a fejem. Bármennyire is tetszett, hogy a

közelemben van, a saját érdeke volt, hogy elmenjen innen.
Ez a hely a pokol volt. A szentek városa kizárólag
bűnösökkel volt tele. Jaime már korrumpálódott, de még
nem volt elveszve.

– Nem – mondtam ellentmondást nem tűrően, próbálva

használni azt a hivatalos tanári hangot, amiben a szüleim
olyan jók voltak. – Azt mondtad, hogy szeretsz engem. Ha
ez igaz, akkor ígérd meg, hogy elmész, mielőtt még
megsérülsz. És nincs több Defy. – Valószínűleg az emberek
már így is megsérültek, gondoltam. – Menj el James.
– Nem tudok. – Kezeimet az ajkához húzta, és egyesével
megcsókolta az ujjperceimet. – Nem hagylak itt téged, sem
sehol máshol. Hé, egyébként is, soha nem akartam
főiskolára járni Texasban. Van fogalmad róla, mennyire
veszélyes hely egy olyan nagy campus olyasvalaki számára,
aki ilyen jól néz ki, mint én? Kaphatok egy kibaszott
randidrogot, Ms .G.!

Kacsintott. Nevettem, de aztán gyorsan elkomolyodtam.

– Akkor legalább azt megígéred nekem, hogy távol fogod

tartani Vicioust Millie-től? – Felsóhajtottam. Biztonságban
szerettem volna őt tudni, ugyanazon okból kifolyólag, amiért
magamat is. Ő volt az én fiatalkori énem. Mielőtt még az
álmaim meg nem semmisültek.

– Ő sosem fog távol maradni tőle. – Jaime arckifejezése

feszült volt. – Egyrészt, tönkre akarja tenni őt. Másrészt?
Millie túl közel él hozzá. A szülei a Spencers családnál
dolgoznak.

Gyanítottam, hogy Millie volt az a komplikáció, amit Jaime

említett, és ezt most meg is erősítette. Millie számunkra is
jó volt a figyelemelterelésre.

Nem ez volt a megfelelő idő a párkapcsolati terveinkről

szóló beszélgetésre. Jaime túlságosan is részeg volt. Túl
érzelmes ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon.

Mindketten azok voltunk.

De mélyen legbelül, az igazságaim már kezdtek felszínre

törni a közömbösségem rétegein keresztül. És azt mondták
nekem, hogy nem az alkoholról, vagy a késői óráról vagy a
jövőről szóló kényelmetlen beszélgetésekről van szó.
Hanem rólunk. Egyedül csak rólunk.

 
Tizedik fejezet

MÁSNAP REGGEL ÚJ EMBERKÉNT ÉBREDTEM FEL.

Nem tudtam, hogyan történt, különösen azért, mert ez csak

Jaime miatt volt. Az üresség, mint egy vihar tombolt a
gyomromban és minden erőfeszítésem ellenére se akart
lenyugodni, másnap reggelre viszont elmúlt.

Miután a baleset véget vetett a Julliardban folytatott

tanulmányaimnak, azt hittem soha többé nem szabadulok
meg ettől a fásult érzéstől. Ha a jövőbeni karriered és az
álmaid is elvesznek, és üldöznek a keserű

emlékeid, amelyek minden alkalommal szíven szúrnak,

ahányszor csak látod egy balerina fotóját vagy hallasz egy
színtársulatról, amely vendégszereplésre érkezik a városba,
nem tudsz csak úgy váltani és valami mást csinálni, hogy
kitöltsd az ürességet.

Ez különleges jellegű üresség.

Logikus módon azt feltételeztem, hogy talán megismerek

egy férfit, férjhez megyek, és új életet kezdhetünk. Még
mindig voltak olyan célok, amelyeket elérhetnék, és néhány
közülük talán örömet is okozhat.

Reméltem, hogy megtalálhatom a valódi hivatásomat

valahol máshol.

Nem feltétlenül úgy, mint egy középiskolai irodalmi tanár,

de esetleg a gyerekeimmel? Nagy valószínűség szerint jó
anya lennék. Túlságosan védelmező és gondoskodó. Akinek
egyetlen célja a gyermekei lennének.
Amikor másnap reggel felébredtem Jaime karjaiban, nem
úgy nézett ki, mint a diákom. Hanem úgy, mint a mentorom.
Mint egy férfi, aki megmutatta nekem az utat, ahhoz a
sikamlós, nehezen megfogható dologhoz, amit
boldogságnak neveznek. És nem csak szexuális

értelemben. Az erős, impozáns testével körülölelve,

védettnek és szeretettnek éreztem magam. A
melegségének köszönhetően – nem a bőrének, hanem a
szívének – valami belém fészkelte magát, ami eloszlatta az
ürességet.

– Ez az a helyzet, ami elől el kell menekülnöd, Mel – suttogta

a fülembe reszelős hangon, és a reggeli merevedését a
hátam alsó részéhez nyomta. Kiskifli-nagykifli pozícióban
feküdtünk összeölelkezve, és bár nem éreztem a reggeli
leheletét, de arra gondoltam, nem lehet olyan rossz, mint
egy átlagembernek. Jaime bosszantóan tökéletes volt.

– Meneküljön, Greene kisasszony. Amilyen gyorsan csak tud.

El fogom önt kapni és élvezni fogom, ahogy megmutatom
önnek, hogy előlem nincs menekvés.

Megfordultam, hogy szembenézzek vele, és a közöttünk

lévő helyre pillantottam, ahol az első közös éjszaka az új
lakásomban aludtunk. Egy olyan vigyor ült ki az arcomra,
amely se megfontolt, se szándékos nem volt. Kihúzta a
kezemet a takaró alól és az ujjaimat az ajkához nyomta.

– A pokolba, Greene kisasszony, bátor.

– Sőt, olyan bátor leszek, hogy felajánlok neked egy reggelit

– nem tudtam, hogy mit mondtam, vagy, hogy miért
mondtam, csak nem akartam még elengedni. Most még
nem.
– Ügyes vagy, ugyanis a házadban gyakorlatilag csak
alkohol van – Jaime nevetése rekedtes volt, mint ahogy az
lenni szokott egy kiadós éjszakai alvás után.

– Megyek, és gyorsan vásárolok egy-két dolgot. Itt várj meg.

– Az én ajánlatom még jobb. Elviszlek reggelizni. Mit szólsz

hozzá? – ragadta meg a derekam, és hozzám nyomta a forró
testét, az erekcióját a combjaim közé préselve.

Sóhajtottam és olyan erősen vájtam az alsó ajkamba a

fogaimat, hogy kiserkent a vérem. Miért volt az, hogy rögtön
szexuálisan frusztrált voltam, ha Jaime nem volt bennem?
Elvégre is állandóan szexeltünk egymással.

– Megőrültél. Valaki megláthat minket.

– A városon kívülre megyünk. Például az autópályára. Ne

légy paranoiás. Todos Santosban csak öreg, gazdag fehér
emberek élnek. Az emberek nem merészkednek alapos
indok nélkül a város határain kívülre.

Mert túlságosan félnek a külterületen a mosdatlan

köznéptől.

Kuncogtam magamban. Természetesen igaza volt.

– Veszélyes játékot űzünk, Jaime – figyelmeztettem.

– Nem tudom, hogyan kell veszély nélkül játszani.

Eltelt egy hónap. És a kapcsolatunk félelmetesen intimmé

vált. Jaime a dolgai nagy részét áthozta a lakásomba és az
ideje kilencven százalékét nálam töltötte. Miután elmesélte
az anyjával és Rowland edzővel kapcsolatos sztorit, nem
volt szívem őt visszautasítani. Senki nem szeretne abban az
ágyban aludni, ahol az anyja megcsalta a férjét. De miután
még többet szexeltünk, többet beszéltünk telefonon, többet
enyelegtünk a Pizza estéken, és egyre többet és többet
beszélgettünk a bizonytalan jövőnkről, nyilvánvalóvá vált,
hogy lassacskán gyanút fogunk kelteni.

Vicious rajtakapott minket, amikor egy éjszakai séta után a

Liberty Park rejtekében,
Jaime

terepjárójában

hancúroztunk.

(Csak
akkor

merészkedtünk együtt ki, ha az egész város mélyen aludt.)

Nem látszott meglepettnek. Az egyetlen reakciója az volt,
hogy komoran bámult ránk és morogva fejtette ki a
véleményét arról, mennyire felbosszantottuk őt.

Végezetül ott hagyott minket, feltehetően azért, hogy

levadássza a következő áldozatát, akit aznap este
kinyírhatott. De legalább ő tartotta a száját.

Mások nem ezt tették. A lányok az iskolában hisztériásak

lettek, mert Jaime figyelmen kívül hagyta őket. Bár kitalált
egy történetet, az L.A-ben élő barátnőjéről, de senki nem
vette be. Egy HotHoles tag párkapcsolatban? Hosszú
távúban? Pff. Ja, persze. Ezt mesélje a nagymamájának.

Egyik nap, egy Kadence nevű pompomlány követte őt a

lakásomhoz és később elindult egy pletyka, hogy Jaime vett
egy saját lakást. Én csak örültem, hogy az iskolaévnek
néhány hét múlva vége, és hogy fogalma sem volt róla,
hogy az én lakásomnál járt.

De ahogy a múlt héten, az ünnepek előtt kiderült, túl hamar

örültem. Egy ártatlan csilingeléssel kezdődött a sötétben,
amely egy SMS érkezését jelentette.

– Megint el kell mennem – jelentette ki Jaime. Ez hajnali fél

egykor volt és összebújva feküdtünk az ágyban. Az anyja azt
hitte, hogy Vicioushöz költözött, aki fedezte és nem mondta
el az igazságot. Megdöbbentő

módon ezt tette az apja és a mostohaanyja is. Ez a tinédzser

uralta az egész környezetét, beleértve a szüleit is.
– Odamész? – belélegeztem az illatát, a kezem még mindig
a csípőjén pihent. Felkelt és leült az ágy szélére, majd
begépelt egy szöveges üzenetet, anélkül, hogy rám nézett
volna.

– Nem – a hangneme durva volt. Nyers.

Rosszallóan összehúztam a szemöldököm.

– Mi a francot csinálsz, Jaime?

Egy sóhajtással belebújt egy fehér pólóba. Nem számít,

hányszor láttam már meztelenül, mindig egy kicsit
szomorúnak éreztem magam, amikor elfedte a gyönyörű
hasizmait.

– Semmit. Amennyire én tudom, nem büntetendő találkozni

a barátokkal.

Még mindig nem nézett rám.

– Rendben van – fogtam meg a karját, és kényszerítettem,

hogy rám nézzen. – De a fele annak a szarnak, amire Vicious
titeket kényszerít, az nagyon is büntetendő. És az a szar
engem is érint.

Lerázta magáról a kezem és elgyötörten rám mosolygott.

– Hogy őszinte legyek, pontosan ez az oka annak, amiért

nem kéne tőlem semmit tudnod. Csak belekeverednél egy
rakás szarba, és ezt nem akarom. Később jövök. – Csókot
nyomott a halántékomra. – Küldj egy üzenetet, ha
szükséged van valamire.
– Hagyod magad pórázon rángatni – kommentáltam
szárazon.

Nem válaszolt, ehelyett lehajolt és bekötötte a cipőjét.

– Vicious azt akarja, hogy megtegyél neki valamit ugye?

– Ne aggódj.

Nagyon vicces.

– Aggódom – fakadtam ki. – Ki vagyok készülve – ez jobban

leírta, hogy hogyan is éreztem magam. Vicious állandóan
valami veszélyes marhaságot talált ki, és a többi HotHoles
tagnak is részt kellett vennie a játékban.

Ahogy néztem, hogy elmegy, az izgatottság felkavarodott

bennem, amiről azt hittem már nem létezik. Harag. Düh.
Kíváncsiság. Belefáradtam a pátyolgatásba. A
kapcsolatokba. A helyzetekbe. Belefáradtam abba, hogy
elfogadjam mindazt, amit a sors szánt nekem, az összetört
álmomat, a törött lábamat, a félbe maradt karrieremet és a
munkámat, amit utáltam.

Éberen ültem az ágyamon, amíg meghallottam a Range

Rover motorjának halk zúgását. Ez volt a jel.

Becsúsztam horpadásos Fordom kormánykereke mögé, és

követtem Jaime autóját egészen a tengerpartig.

 
Tizenegyedik fejezet

MIVEL REMÉNYTELEN VOLT, hogy az autómat feltűnés

nélkül, a kikötő feletti parkolóban hagyjam, ezért a part
közelében, a Main Street-en egy benzinkútnál állítottam le,
és gyorsan az élelmiszerbolthoz rohantam, aminek az
ablakában tükröződött, hol parkolt le Jaime a kocsijával. A
fejem felett megszólalt egy csengő, amikor beléptem az
üres üzletbe, ahol halk indiai zene szólt. Egy gyönyörű,
hosszú fekete hajú lány mosolygott rám a pénztár mögül,
mielőtt a tekintete visszatért a könyvére. A kisboltban
elrejtőzve figyelni tudtam Jaime-t, anélkül hogy észrevenne.

Cselekedeteim súlyossága miatt, a lelkem mélyén azzal

nyugtattam magam, hogy Jaime számára sem volt
ismeretlen fogalom a kukkolás.

A barátom magyarázat nélkül lépett le az éjszaka közepén.

Válaszokat érdemeltem.

Az üvegajtón keresztül figyeltem, ahogy Jaime nyurga alakja

Trent és Dean felé tartott a parkolóban, akik a kikötőben, a
rakparton álltak. Hátba veregetéssel üdvözölték egymást,
és élénken beszélgettek, mielőtt Jaime csatlakozott a
csoporthoz. Aztán felsétáltak a fából készült mólón, ahol az
összes híres Todos Santos-inak a jachtja volt kikötve.

Akkor esett le a tantusz, és a szívem megszakadt. Ez nem

egy Defy küzdelem volt. Hanem megtorlás. Az egyik
elkövető megbüntetése.

Rowland.

Rowlandéknek Dél-Kalifornia legmenőbb jachtján volt egy

étterme, ami az egyik legismertebb volt a kikötőben. Ez volt
büszkeségük, és a fő
bevételi forrásuk. És emiatt a gyenge pontjuk, amire a
HotHoles valószínűleg halálos csapást akart mérni.

Mintha hárpiák üldöznének, kirohantam a boltból a kikötő

felé.

Nem igazán elleneztem, hogy Jaime Todos Santosban

maradjon. Az önző (köztudottan a legnagyobb) részem
pontosan azt akarta. Szerettem őt, és imádnivaló
gyerekeket akartam csinálni vele. (Nem voltam olyan őrült,
hogy hangosan kimondjam. Másrészt, ő az én kukkolóm volt,
és ezért az őrület olyan nyelv, amit mindketten folyékonyan
beszéltünk.) De egészen más ügy volt hagyni, hogy egy
teljesen elmebeteg dolgot tegyen, amivel elcseszheti az
egész életét. Még Baron Spencer és a haverjai sem álltak a
törvény felett, ha súlyos bűncselekményeket követtek el.

És Vicious kibaszott komolyan vette a bosszúját.

A kikötőben végigrohantam a gördeszkás rámpán, és a két

hatalmas jacht között fellopakodtam a mólóra. Az egyik
Spencerék tulajdona – Vicious édesanyja halála után, Marie-
nek nevezték el –, a másik egy szaúdi iparmágnásé, akinek
egy nyaralója volt Todos Santosban, azonban sohasem
látták. A helyemről tökéletesen ráláttam a srácokra, akik,
amint vártam, megálltak a La Belle, a hajó előtt, amin
Rowlandék előkelő étterme volt.

Trent, egy húszliteres benzines kannát tartott a kezében,

míg Dean telefonált, viszont nem hallottam a szavait. Jaime
elővette a telefonját, és egyértelműen SMS-t írt.
Másodperceken belül rezgett a telefonom a zsebemben.
Szerencsére korábban lenémítottam.

Jaime:
Ma éjjel Viciousnél alszom. Ne várj rám.

Fortyogott bennem a harag. Tudtam, mit akartak. Jaime

gyűlölte Rowland edzőt, mert lefeküdt az anyjával. Trent
gyűlölte Rowland edzőt, mert kigúnyolta a törött bokája
miatt, és gyűlölte a fiát, mert az ő hibája volt, hogy
másodszor is megsérült. Vicious… általában mindenkit
gyűlölt.

És Dean? Ragyogó, őszinte mosolya azt a benyomást

keltette, mintha mindenkit szeretne a világon, de én
átláttam rajta. A tökéletesen csillogó álarca mögé láttam. És
amit ott láttam, nem volt szép. Egyáltalán nem.

Függetlenül attól, egyénileg hogyan gondolkodtak a

megtorlásról, a négy HotHoles olyan volt, mint a testvérek.
Pont mint az esésem a metró állomáson, az újabb
bokasérülés Trent futballkarrierének a végső

kegyelemdöfés volt. Valakinek, aki az öltözőben bekente

olajjal a padlót, fizetnie kellett érte.

Rowlandék pénzével.

A három HotHoles a La Belle mellett várakozott a mólón,

míg Vicious a parkolótól a kikötőbe vezető lépcső tetején
felbukkant.

Nem volt egyedül.

Toby Rowland – betömött szájjal, össze volt kötve a csuklója,

és izzadt, mint egy drogos a detoxikálóban – mellette állt. Jól
látható, vese alakú vizeletfolt volt az ágyékánál. Nem
ellenkezett, viszont a földre meredt, és csendesen sírt.

Vicious egész éjjel totális seggfej volt. Olyan szélesen

vigyorgott, mint egy vőlegény az esküvőjén, míg Toby
mögött lement a lépcsőn, a fiút pedig fokról-fokra lökdöste.
A kikötő jól ki volt világítva, így észrevettem, ahogy a
várakozás izgalmától megfeszült a bicepsze, és a nyakát
ropogtatta.

– Nézzétek, ki döntött úgy, hogy csatlakozik hozzánk –

hangvétele halk és gúnyos volt. A hátamon végigfutott a
hideg. Időnként elgondolkodtatott, vajon Vicioust a szülei
Hitler sírkövén nemzették-e, vagy az anyukája terhessége
alatt szerencsétlen balesetet szenvedett, amiben a
méregnek és a woodoonak volt szerepe. Hátborzongató volt
egy kamasztól. Túl veszélyes valakinek, aki hivalkodó
luxusban nőtt fel. Túlságosan is halott, egy élő ember
számára.

Rowland és Vicious az utolsó lépcsőn megállt, Vicious úgy

meglökte a fiút, hogy az fejjel lefelé a stégre esett. Toby
nyöszörgött, és betömött

szájjal köhögött. Jaime és Dean talpra állították, és az

anyagot kiszedték a szájából.

– Ó, ember, vérzik a szád, hadd segítek neked – Jaime Toby

arca felé nyúlt, mielőtt váratlanul hátrahúzta a karját, és
teljes erejéből az öklével orrba vágta.

Toby feje hátra repült, és Vicious mellkasának csapódott.

Vicious megragadta Toby karját, hozzáhajolt, és szinte

kéjesen suttogta – Nyugi, elkaptalak. Nem fogom hagyni,
hogy bántsanak. Nem. Elintézlek egyedül.
Trent előrelépett, így széles hátával eltakarta a rálátást. Az
egyetlen, amit most láttam, az a három HotHoles háta volt.
Vicious és Toby teljesen el voltak rejtve a srácok mögött.

De hallottam Tobyt jajgatni és hörögni, könyörögni és

siránkozni, a lábaival dobogni, hogy megpróbált
elmenekülni. Dean végre félre lépett, és én először
láthattam meg Rowland új arcát.

Felduzzadt.

Vérzett.

Eltorzult.

Élőben látni, ahogy valaki megsérül – érezni a vérszagot –,

sokkal rosszabb volt, mint hétfőn reggel látni az eredményt.
Mind a négy HotHoles el volt baszva. Mindegyikőjüknek
megvolt a saját oka. Tudtam, mi emésztette Jaime-t, de
fogalmam sem volt, a többiek miért voltak olyan lelkesek,
hogy valakinek ilyen fájdalmat okozzanak, és maguk is
elviseljék.

Jaime a hajánál fogva megragadta a térdelő Tobyt, míg

Vicious leült a lépcsőre, rágyújtott és a Zippójával a La Belle
felé mutatott. A bütykei véresek voltak, sápadt arca kipirult.
De amikor megszólalt, ő maga volt a megtestesült
nyugalom.

– Szép hajója van a szüleidnek. Hány évüket fektették bele

ebbe az úszó étterembe? Az anyám mindig azt mondta,
hogy a tésztátok olyan, mint a rothadó herezacskó.

Toby legyőzötten felsóhajtott, és szinte észrevétlenül

megrázta a fejét, míg Dean és Trent kiröhögték.
– Oké, igazad van. Tényleg nem ezt mondta. Elvégre nem is
tudhatta, milyen ízű a rothadt herezacskó. De az anyád
tudja, nem? Mert a faterod egy undorító szarkupac.

Esküdni mertem volna, hogy Jaime arca megrándult, de

lehet, azért volt, mert ismertem a titkait.

– Akarsz mondani valamit, mielőtt felgyújtjuk ezt a

szépséget? – Vicious kifújta a füstöt, közben az
öngyújtójával játszott.

– Kérlek ne. – Toby köhögött és szipogott. – Könyörgöm.

– Tönkretetted a jövőm – préselte ki Trent összeszorított

fogai között, és ökölbe szorította a kezét. – Én sem kaptam
rá esélyt, hogy kegyelemért könyörögjek a lábaimért,
mielőtt beolajoztad a padlót az öltözőben. Az apád ötlete
volt? Vagy ő csupán csak elfordult?

– Úgy s-s-sajnálom – vörös nyál árasztotta el Toby szavait.

Vicious felállt, és vállon veregette Trentet. – A kölyök azt

mondta, hogy sajnálja. Elégedett vagy?

Trent a szemét Tobyn tartotta, és lassan megrázta a fejét.

Vicious Rowlandhoz fordult, és vállat vont. – Úgy tűnik, hogy
egy bocsánatkérés nem hozza helyre. Ezért visszatérünk az
A tervhez.

Trent dinamikus léptekkel a La Belle-hez ment, lecsavarta

benzineskanna kupakját, és felment a lépcsőn, ami a
jachthoz és az abban lévő étteremhez vezetett. Benzinszag
töltötte be a levegőt. Vicious még mindig a Zippóval
játszott, hüvelykujját provokatívan végighúzta a tűzkő
kerekén.

Meggyújt.
 

Kikapcsol.

Meggyújt.

Kikapcsol.

Meggyújt...

Általában rendszeres időközönként járőrözött a biztonsági

szolgálat a kikötőben. A HotHoles nyilván gondoskodott róla,
hogy ma más volt a helyzet. Trent egyenletes vonalban
locsolta ki a benzint az étterem ajtajától, végig a fedélzeten
és lefelé a rakpartra vezető lépcsőn. Majd az üres kannát a
vízbe hajította, visszaballagott Vicioushöz, a kezét a vállára
tette, és egy bólintással jelzett. Ez volt a jel Baron
Spencernek.

– Isten veled, La Belle. Valakinek hiányozni fogsz… de nem

nekünk. – Vicious gúnyosan kacagva odatartotta az égő
Zippót a benzincsíkhoz.

Süvítve csaptak fel a lángok, villámgyorsan haladtak felfelé

a lépcsőn és a fedélzeten keresztül egészen az étterem
ajtajáig.

– Húzzunk innen!

A srácok megfordultak, és mint egy foglyot – mindkét

karjánál fogva –, úgy hurcolták vissza Tobyt a parkolóba.
Ügyeltek rá, hogy az arca a kikötő

felé nézzen, így láthatta, ahogy a családja legbecsesebb

kincse megsemmisült. A lángok magasra csaptak, és a
jachtot sűrű, fekete füst lepte el.
Menekülnöm kellett. Meg kellett fordulnom, és el kellett
futnom.

Miért nem állítottad meg őket, Mel? Erre tudtam a választ. A

megtorlás jogos volt. Rowlandék megérdemelték a HotHoles
gyűlöletét.

A tűz forróságát éreztem a lábaimon, pánikba esve

rohantam felfelé a lépcsőn, amikor a hátam mögött
hallottam valamit leesni. Nem volt időm megfordulni és
megnézni, mi volt az, még kevésbé arra, hogy felvegyem.

Ehelyett elmenekültem a helyszínről, és visszaszáguldottam

a lakásomhoz.

Bezártam az ajtót. Kétszer. Aztán leltároztam: kulcsok,

telefon, pénztárca.

Minden megvolt.

Megkönnyebbülten felsóhajtva leereszkedtem a padlóra, és

a hátam az ajtónak támasztottam.

Biztonságban voltam. Egyelőre.

Aztán rájöttem, hogy nem a saját biztonságom érdekel.

Legalábbis nem annyira, mint Jaime-é.

Habár hivatalosan nem tudhattam, mit művelt az éjszaka,

nem voltam képes uralkodni magamon, üzenetet küldtem
neki, hogy meggyőződjek róla, ő rendben van-e.

Én:

Jól szórakoztok, srácok?

 

Jaime:

Arra mérget vehetsz. De nem tudok nem rád

gondolni.

Én:

Ezért tűntél el minden magyarázat nélkül?

Jaime:

Igen, Mel. Pontosan ezért léptem le magyarázat

nélkül. Mert mindig rád gondolok először, és utána
magamra. Mindig emlékezz erre, Kis

Balerina. Mindig.
 

 
Tizenkettedik fejezet

– MISS GREENE. HALADÉKTALANUL JÖJJÖN AZ IRODÁMBA.

Amikor beléptem, Followhill igazgatónő arckifejezése dühös

volt, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna és
elmulaszthatnám a nagy becsapódást. Nem számít. Csak
tegnap volt, hogy láttam a fiát – a szerelmemet –, miközben
elkövetett egy bűncselekményt. Ez volt az utolsó iskolahét,
és már elkezdtem megpályázni a környéken egy másik
iskolai állást a jövő szemesztertől. Már nem volt hatalma
fölöttem.

Mindenesetre ezt hittem. Becsuktam az ajtót magam

mögött és csendesen helyet foglaltam.

– Akkor térjünk egyenesen a tárgyra. – Keresztbe tette a

lábait és az asztalra támaszkodott. – Mondjon egyetlen
nyomós okot arra, miért ne hívjam fel most rögtön a
rendőrséget, hogy azon nyomban itt, letartóztassák az
iskola területén.

A szívem majdnem megállt. Tessék?

– Elnézést? – rándult meg a szemöldököm, a pulzusom

dübörgött a fülemben.

Followhill fényes körmeivel kopogott az asztallapon és vetett

rám egy gúnyos mosolyt.

– Akkor felfrissítem a memóriáját. Tűzvész. Leégett jacht.

Egy teljesen összetört család. Ez mind tegnap történt. Most
még egyszer megismétlem Miss Greene… – Közelebb
hajolva, suttogva mondta: – Mondjon nekem egy okot, hogy
miért ne tájékoztassam a tisztelt rendőrfőnökünket.
Vettem egy mély lélegzetet és lehunytam a szememet, hogy
összegyűjtsem az erőmet.

– Mondok önnek egyet. Ezekből egyet se én csináltam.

– Úgy látszik Mr. Rowlandnek és a fiának Tobynak más a

véleménye.

Azt állítják, hogy Ön a múlt éjjel felgyújtotta a La Belle-t. A

dolgozók szerint visszatért, mielőtt elment. A Rowland
család éttermét a földdel egyenlővé tették. – Oldalra
hajtotta a fejét és mosolygott.

Pánik száguldott végig az ereimben, és a fejemben

összefüggéstelen gondolatok keringtek össze-vissza. Olyan
sok minden bírtam volna mondani, de ugyanakkor semmit
se mondtam, ezért hagytam az egészet.

– Mi?

– Kezdetben kételkedtem. Miért tenne ön ilyet, gondoltam.

De aztán felbukkant egy bizonyíték. – Kinyitotta a fiókot és
kivett belőle egy nyakláncot. Az én nyakláncom. A francba.
A múlt éjjel hagyhattam el menekülés közben. Az ezüst
horgony ragyogott az ujjai között.

Odahajította nekem és megrázta a fejét.

– És önnek indítéka is volt. Gyanítom, hogy hallotta,

Rowland edző

nővére, Chelsea veszi át az ön helyét a következő évben.

Igazából most először hallottam róla, de nem igazán

érdekelt. Ebben a pillanatban akkor sem maradtam volna
ebben az iskolában, ha egy hét számjegyű fizetést ajánlott
volna.

– Ez minden? – kérdeztem vissza, és a karomat keresztbe

fontam a mellkasomon. – Ettől függetlenül még szabad
sétálni a város kizárólagos kikötőjében, anélkül, hogy
bűnösnek titulálnának, azért mert lángra kapott valamelyik
hajó.

– Toby ma reggel hozta el a nyakláncot. Megesküdött, hogy

látta magát miközben megtette.

Erre kijöttem a sodromból. Felugrottam és lebámultam rá.

– Pontosan tudja, hogy ki tette. – Úrrá lett rajtam a féktelen

düh és ököllel az asztalra csaptam. – És az az érzésem, hogy
az okát is tudja. Ez

itt zsarolás. – Az ajkaim remegtek. – Már a második ebben a

félévben – tettem hozzá.

Followhill igazgatónő lassan felállt, és a szemembe nézett.

– Azt hiszi, nem tudom, hogy a fiammal alszik? Hogy ön az ő

státuszát, vagyonát és jövőjét akarja megkaparintani? – a
hangja halkan csengett, a szándéka pedig egyértelmű volt. –
Tévedésben van, ha azt képzeli, hogy elviselem önt a házam
és a pénzem közelében. Hagyja őt egyetemre menni, kis
kurva. Engedje őt el.

A felsőtestünk olyan közel volt egymáshoz, hogy hallottam a

lélegzetét.

Meleg volt a szobában, ennek ellenére megborzongtam.

Semmit nem éreztem. Egyáltalán semmit.
– Szabad – sziszegtem a fejemet rázva. – És ő választott
engem.

– Akkor ne hagyjon neki más választási lehetőséget –

rándult meg egy izom az állában mérgében.

– Miért? Mert ön ezt parancsolta? – az arcunk majdnem

összeért, ami nem tetszett, ennek ellenére nem hátráltam
meg. Utáltam a parfümje illatát – Chanel No 5 – és minden
más drága ápolótermékét.

– Azért mert jelentős befolyással bírok ebben a városban.

Mert az, amit ön tett, az rossz – suttogta, majd még
lágyabban hozzátette. – Mert senki se tudhatja meg, hogy
ez a valami valaha is megtörtént a Followhill családdal.

Kísértést éreztem, hogy a következő alkalommal

emlékeztessem rá, amikor ő az egyik munkatársát a
nevelőtestületből az ágyába csábította, és ezután a jó
hírnevére gondolt, de ez Jamie titka volt és nem az enyém.

Soha nem kürtölném szét, amit tudott.

– Nem félek sem öntől, sem attól, hogy elüldöznek a

városból – mondtam, de félig védekezés volt, hogy
visszavágjak. – Jamie nagykorú.

Nem teszünk semmi illegálisat.

– De ez még mindig tiltott – kiáltotta, és a kezét a levegőbe

emelte.

Megfordultam és az ajtó felé indultam, de megragadva a

karomat megállított. – A tanári karrierjének vége, és
gondoskodok róla, hogy a La Belle gyújtogatás önhöz
kötődjön. – A keze körbefogta a könyökömet. – Amint
elhagyja ezt az irodát, az ajánlatom nem érvényes. Felhívom
a rendőrséget, Melody, és mindannyian tudjuk, hogy kiknek
dolgoznak.

Igen. A Spencereknek, akik semmitől sem riadnak vissza, ha

a fiúk seggét ki kell húzni a szarból. Csakúgy, mint Followhill
igazgatónő.

– Csinálja. Hajrá. – Leráztam magamról a kezét és

megajándékoztam egy hamis mosollyal. – Meglátjuk ki
húzza a rövidebbet.

Újra megfordultam és kiviharzottam az ajtón de Jaime anyja

– a kedvesem anyja – visszahúzott az irodájába és nagy
csattanással becsukta, amit biztos az egész folyóson
hallottak.

– Krisztus, mi a pokol van magával? Kiutat ajánlok önnek.

Egyszerűen csak hagyja el a fiamat és én elintézem a
katasztrófát a La Belle-lel.

– Nem érdekel, hogy mit csinál azzal a jachttal – sziszegtem

az arcába.

Az ajkaim remegtek, az orrom égett. Nem akartam mást,

csak bőgni és lerombolni az irodáját. Ragaszkodnom kellett
ehhez, Jaime-ért és a karrierem jövőjéért az All Saints gimin
kívül. – A pokolba is, ha tényleg tudni akarja, Jaime
manipulált engem. Talán mégis van benne valamennyi az
anyjából. De a lényeg az, hogy mi együtt vagyunk, és nincs
semmi, amit tehetne ellene. – Ezek voltak az utolsó szavak,
amik elhagyták a számat, mielőtt sikerült megszabadulnom
tőle és kijutnom a pokolból.

Tudva, hogy később még minden a fejemre omlik.

 
Tizenharmadik fejezet

– BASSZA MEG – MOROGTA JAIME, átkarolta a vállamat, míg

én a falnak támaszkodtam. Másik kezével frusztráltan a
hajába túrt.

Bólintottam, próbáltam nyugodtan lélegezni. Nem volt ideje

szabadjára engedni a dühét, és ő tudta ezt. Fejét csóválva
megdörzsölte az arcát, miközben a tekintete rólam az iskola
épületére siklott. A futballpályánál, a büfé mögött
bujkáltunk, nem messze a diákparkolótól.

– Mi a fasz van, ember? Követtél engem?

– Hé, tudtad, hol lakom, hol edzem, mit eszem reggelire, és

milyen biztosítónál vagyok, még mielőtt először
csókolóztunk – felvontam az egyik szemöldököm, próbáltam
megértetni vele, hogy egyáltalán nem különböztünk
egymástól. Legalábbis, ami a kukkolást illeti. – Anyádnál van
a nyakláncom, és Toby állítja, hogy én vagyok a tettes.

– Hát persze – Jaime magához húzott, és olyan erősen ölelt,

hogy szinte fájt. – Sohasem fog beköpni minket. Töketlen kis
pöcs. A nyakláncod kapóra jött neki. Ha tudná, hogy milyen
fontos vagy nekem, keresett volna egy másik balekot, akit
bemárthat.

– Az anyád nem fenyegetőzik csak úgy. Mindenhol vannak

kapcsolatai.

És Rowlandék is befolyásosak. Én viszont egy senki vagyok.

– Ez nem igaz. Te vagy a mindenem – ujjperceivel a

halántékomat cirógatta.

– Nem megyek börtönbe – jelentettem ki határozottan.

A fejét rázta. – Csak a holttestemen keresztül, Kis Balerina.
Hadd beszéljek anyámmal.

– Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.

– Nem hinném, hogy engem ez rohadtul érdekelne.

Otthagyott, és elindult az anyja irodájához. Eleinte meg sem

mozdultam, hanem figyeltem, ahogy a széles vállai eltűnnek
az iskola kétszárnyú ajtaja mögött. Az ujjaim csupasz
kulcscsontomhoz értek, és a horgony után tapogatóztak, de
nem volt ott.

Jaime volt most a horgonyom. Ő volt az egyetlen, akiben

megbíztam.

Pár perccel később elindultam a tanári parkolóhoz, és

idegesen várakoztam a kocsim mellett. Igazából most órát
kellett volna tartanom, de a nap hátralevő részére
felfüggesztettek. Rettenetes volt az ítéletre várni, ami attól
függött, Jamie le tudja-e beszélni az anyját, hogy rám kenje
a dolgot, amit mindannyian tudtunk, nem én követtem el.
Tíz perccel azután, hogy besétált az anyja irodájába,
csörgött a telefonom.

– Csatlakozz hozzánk – parancsolta olyan hangon, amit nem

tudtam beazonosítani.

Azt tettem, amire utasított.

Zihálva, és remegő térdekkel mentem végig az All Saints

Gimnázium folyosóin, miközben az volt a sanda gyanúm,
hogy ez az utolsó alkalom.

Kopogtam Followhill igazgatónő ajtaján, és beléptem.

– Gyere ide – Jaime, szemét határozottan az anyjára
szegezve, megpaskolta a széke melletti bordó bőrkanapét.
Vele szemben ült, és úgy tűnt, mintha csak az íróasztal
tartaná vissza mindkettőjüket attól, hogy egymás torkának
ugorjanak. A levegő terhes volt az ellenségeskedéstől.

Jaime arckifejezése idegesítően kifejezéstelen volt. Amikor

az anyja arcáról próbáltam kiolvasni valamit, nem fedeztem
fel sem megértést, sem szimpátiát. Helyette csalódást... és
sürgetést. Mindenáron meg akarta védeni a családjuk jó
hírnevét. A büszkeségüket, a pénzüket, és egy csomó más
ízléstelen baromságot.

A gyomrom görcsbe rándult, amint most először rájöttem,

hogy nem én voltam az egyetlen, aki a sors sebeitől
szenvedett.

Csak azért, mert Jaime nem úgy viselkedett, mintha

cafatokra tépték volna, nem jelentette azt, hogy boldogabb
volt, mint én. Nem. Mindketten selejtesek, töröttek vagyunk,
és arra programoztak, hogy visszavágjunk.

Táncosnő voltam, egy tanárnő életébe zárva.

Ő egy szabad férfi volt, akit korlátoztak a szülei nevetséges

követelései, és túlzott elvárásai.

Leültem Jaime mellé, és párszor megdöbbenten pislogtam.

Kibaszás az életem. Miranda Followhill igazgatónő volt az,
aki tévedett. Mégis szégyelltem magam, mert belekezdtem
a fiával ebbe a kapcsolatba.

Szégyelltem magam, mert beleszerettem.

Mert ez volt a probléma a társadalommal. Túlságosan
érdekelte őket, kit szeretünk, anélkül, hogy megkérdeznék,
miért. Pedig csak az számít.

A kit nem fontos.

– Sikerült megállapodnunk. – Mrs. Followhill fintorogva,

halványan elmosolyodott.

Ez rosszul hangzott. Bólintottam. Alig láthatóan.

– És véleményem szerint, ennek a kis kompromisszumnak

mindannyian élvezhetjük az előnyeit.

Csend lett.

– Tervezi, hogy bejelenti az LA stadionban? Nyögje már ki –

többé nem voltam képes, hogy elrejtsem a valódi
érzelmeimet ez elől a nő elől.

Jaime gúnyosan mosolyogva megfogta a kezem,

megszorította, melegsége belém szivárgott.

Mrs. Followhill a szemtelenségemtől teljesen közömbösen

ráncolta a homlokát. – Jaime Texasba fog költözni, és ott
egyetemre járni. Sőt, néhány perccel ezelőtt beszélt a
dékánnal, hogy megerősítse a jelentkezését. Önt a tanév
végén felmentik. A szerződése nem lesz megújítva. Önök
nem fognak találkozni egymással. Cserébe hallgatok a
kikötőben talált nyakláncról.

Diadalittasan vigyorgott.

Minden elsötétedett.
A kezem kicsúszott Jaime-éből. Elhatároztam, hogy egy szót
sem szólok, a megalázottság érzete ellen küzdöttem.
Ahelyett, hogy kiállna értünk, ellenállás nélkül teljesíti a
követelésüket, és Texasba költözik, ahogy mindig is
tervezte. Én egyszerűen csak vállat vontam. Függetlenül
attól, hogy csak pocsék tárgyalóképessége volt, vagy
egyszerűen nem érdekeltem, és csak kihasznált, nem
számított. A végeredmény ugyanaz volt. És találjátok ki, ki
volt a vesztes. Csakis én.

Jaime könnyedén elmondhatta volna az anyjának az igazat.

Az anyja bármitől megvédené őt. Nem voltam annyira naiv,
hogy elhiggyem, szeretetből tette. A tekintély, és egyéb,
általa nagyra értékelt, értelmetlen okok vezérelték.
Megszorongatta, de a kiutat is felajánlotta neki.

Elárult engem.

Miután megígérte, hogy mellettem áll.

– Beszéltél a dékánnal? – felkaptam a fejem, hogy a

szemébe nézzek.

Mélyet sóhajtva beszívta az arcát, és bólintott.

– Igen. Austinba költözöm.

– Jól hangzik.

– Igazán? – Mrs. Followhill kétkedő arcot vágott. Talán, még

egy kicsit csalódott is az önuralmam láttán. A szeme
dühösen felvillant, ajkait vékony vonallá préselte össze.

Nem nyerhetnek, ha nem engedem, gondoltam

elkeseredetten. És nem is fogom. Nem teszem meg nekik
azt a szívességet, hogy előttük omlok össze.
– Abszolút. A tanévnek majdnem vége. És csak egy kellemes
szórakozás volt – elmosolyodtam, és éreztem, ahogy Jaime
teste megfeszült mellettem. Ha a megérzésem nem csal,
meg akarta magyarázni nekem. De nem adtam rá neki
lehetőséget.

Gyűlöltem őt.

Gyűlöltem magam.

Megérdemeltük ezt a szívfájdalmat.

Amikor éreztem, hogy az ujjai újra próbálták megérinteni az

enyémet, összefontam a karjaim, és hátradőltem. Már elég
ostorcsapást kaptam az anyjától, és nem fogom hagyni,
hogy kétszer megalázzanak, mert szakítok a kamasz fiával,
miközben ő valamilyen marhaságot süketel a „nem miattad
van, hanem miattam”-ról.

– Azt hiszem, ideje elbúcsúzni. Nem fog nagyon hiányozni az

All Saints Gimnázium. És Ön, Mrs. Followhill, még kevésbé.
Gazdag nőként a szociális készségei eléggé szánalmasak.

Vagyis más szavakkal: Ön maga a sátán, és el sem hiszem,

hogy úgy véltem, a fia más emberré fog válni. Határozottan
magára ütött, még akkor is, ha elhitette velem, hogy
pontosan az ellentéte.

Azzal felálltam. Jaime tekintete követett, de nem mertem

ránézni. Bár nem néztem a szemébe, tisztán éreztem a
zavarodottságát. Most először sértettem meg a Followhill
család egyik tagját, nem pedig fordítva. Már a gondolattól is
megkönnyebbültem, ami táplálta a bűntudatom.

Azt akartam, hogy Jaime rosszul érezze magát? Miért?

– Melody – Jaime hangjából áradt a szomorúság, és rekedtté
vált.

Megráztam a fejem.

– Hagyd őt menni, kicsim – utasította Followhill igazgatónő,

és kezét a hátára fektette.

Hirtelen hátralökte a székét és felállt.

Ki kellett jutnom ebből az irodából. – Igen. – A vállamra

akasztottam a táskámat, felkaptam a mobilomat, és a
kulcsaimat. – Mi itt végeztünk.

Kisétáltam a szobából, magam mögött hagyva a fiatal férfit,

aki összetörte a szívemet, és az utálatos anyját. Texasba fog
költözni. Nem szabadna csalódottnak lennem. Végtére is én
ösztönöztem erre.

Ráadásul az anyja nem igazán hagyott nekünk más

választást. De annyira fájt, hogy én is szíven szúrtam a
szavaimmal.

Jaime nem követett.

Mindketten elcsesztük, nincs több mondanivalónk

egymásnak.

Aznap elhullajtottam az évek óta visszafojtott, el nem sírt

könnyeket.

Sós könnyek áradata. A bánattól, és elkeseredettségtől.

Különös ízük volt.

Mert mindegyiknek olyan íze volt, mint Jaime-nek.

 
Tizennegyedik fejezet

JAIME AZON A NAPON MÁR NEM JÖTT VISSZA a lakásunkba.

Nem is hívott. Ami nem lepett meg, miután egy futó
kalandnak tituláltam a kapcsolatunkat.

Miután folyamatosan eltaszítottam magamtól, és

megmondtam neki, hogy menjen el Texasba. És
leszemétládáztam a legjobb barátját. Nem voltam jó társ.

A gondoskodás nem volt a véremben. Az emésztő ambíció

és a szertefoszlott álmok egyvelege voltam. Ráadásul
mostanáig még büszke is voltam rá. Hogy nem engedtem
meg magamnak, hogy egy olyan banális dolog, mint a férfi
iránti szeretet, elterelje a dolgokat.

De most, miután a szívem úgy érezte magát, mintha apró

darabokra lenne törve, rájöttem mennyire hiányzott. A
fájdalmat könnyebb elviselni, ha a szerelem megszépíti.

Másnap megjelentem az irodalom órámon, de már a

harmadik órám előtt öngyilkos gondolataim támadtak. Jaime
figyelmeztetése érvénytelenné vált, és a diákjaim már nem
mutatták többé a mézes-mázos oldalukat. Nevettek,
ordítottak és rosszul válaszoltak. A viselkedésük rosszabb
volt, mint eddig bármikor, legalábbis nekem úgy tűnt. Az
utolsó órám volt a legrosszabb. Dean és Millie csöndben
voltak, viszont Trent Rexroth igazi disznóként viselkedett,
mialatt Keeley-t, aki mellette ült, szenvtelen arckifejezéssel
fogdosta, miközben hangosan vitatkozott Vicious-szel a
Raiders jövőjéről.

Ha arra kérem Trentet, hogy tegye a kezét olyan helyre, ahol

látom, csak felhívtam volna a figyelmet rá és a lányra,
akivel csókolózott. És amikor hátat fordítottam nekik, hogy
kivegyek egy könyvet a táskámból,
természetesen megragadta a lehetőséget, és úgy hangzott,
hogy ledugta a nyelvét Keeley torkán.

Ez a pokol volt, pontosan az a hely, ahová tartoztam. Jaime

nem jelent meg, bár ez lett volna velem az utolsó órája. Ami
megerősítette, amit már gyanítottam: Trent szándékosan
viselkedett rosszul, Jaime megbízásából.

Mindannyian utáltak.

A csalódástól elnehezült a szívem. Megpróbáltam

koncentrálni a tananyagra, de a gondolataim továbbra is
csak Jaime-n jártak.

Elcsesztem.

Miután beszéltem az anyjával, nem adtam neki esélyt, hogy

megmagyarázza. Egyszerűen azt feltételeztem, hogy
elárult. De Jaime soha senkit nem árult el. Ő nem árulta el,
azokat az embereket, akik fontosak voltak számára. Még
Vicioust se…
Vicious

Amikor kicsengettek, megszólítottam Jaime legjobb barátját.

– Baron. – Intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám.

Horkantott, de szívességet tett nekem. Az osztályterem már

kiürült, kivéve minket. Gyanakodva méregettük egymást.

– Hol van Jaime? – kérdeztem, és megdörzsöltem fáradt

szemeimet.

Alig aludtam múlt éjjel.

– Mi a francért érdekeli ez önt? – dugott egy cigarettát a

szájába és lassan meggyújtotta. – Minden szeretője után
kémkedni szokott? – motyogta.

Valaki keserű volt.

– Beszélnem kell vele – mondtam figyelmen kívül hagyva a

viselkedését.

– Visszatartsam önt tőle?

– Mondd meg, hol van.

Vállat vont.

– Az biztos, hogy rohadtul nem fogom kiadni a titkát. Hívja

fel.

– Nem fogja felvenni – kiáltottam bosszúsan.

Vicious hüvelykujjával végigsimított az arcán, azzal a
kezével, amelyben a cigarettát tartotta, és úgy tett, mintha
mélyen elgondolkozna.

– Ó, igen, nem fogja felvenni – mondta kifejezéstelen

hangon. – A házamban van és búslakodik, mint egy kis
ribanc. Elvinném magát hozzá, hogy felvidítsam őt, de nem
vagyok biztos benne, hogy szét akarja-e rúgni a seggét,
amiért megmentette önt, vagy bocsánatot akar kérni tőle a
kibaszott viselkedéséért, és le akarja szopni.

– Beszélnem kell vele – a sürgetés a hangomban

nyugtalanított. A szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok, túl
nyomasztó volt. Egyszerűen csak azt akartam, hogy
megoldást találjunk.

– Nem vagyok olyan, mint ő – állapodott meg rajtam Vicious

élettelen tekintete. – Nem szoktam megbocsájtani. Ha újra
megbántja, akkor a következmények pusztítóak lesznek. Az
ön számára.

Jézusom.

– Baron, egyszerűen csak beszélni szeretnék vele.

– A nevem Vicious – morogta.

Ez a fickó még az utolsó idegemtől is megfosztott.

– Hadd látogassam meg, Esküszöm, őszinték a szándékaim.

A HotHoles testvérisége megható volt, ha nem vettük

figyelembe a tényt, hogy ezek a tinédzserek túl sok
hatalommal rendelkeztek, túl sokat tudtak. Rólam. Erről a
városról. Bárkiről.
Vicious bólintott az ajtó irányába, és nemsokára a
Fordommal követtem az ő Mercedesét a téglával kirakott
Spencer kastélyhoz. Az út hosszabbnak tűnt, mint amikor
New Yorkból jöttem el, amikor el kellett hagynom a
Julliardot. Ugyanakkor, ebben a tébolyban ez volt a
legrövidebb is. Eszeveszetten szerelmes voltam.

És elhatároztam, hogy harcolni fogok.

Tizenötödik fejezet

JAIME A MEDENCÉBEN VOLT. A rohadt kurva medencében.

Rótta a köröket.

A hosszú, szikár, tökéletes alakú teste nyílként szelte át a

medencét az egyik végétől a másikig. A medence peremén
álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy mit is akarok;
ráugrani, bocsánatot kérni vagy kiabálni vele. Mikor
kiemelte a fejét az azúrkék vízből, és a sötétszőke tincseiből
esőként záporoztak tökéletes arcára a vízcseppek, a
combjaim összeszorultak.

– Vigasztalhatatlannak tűnsz – állapítottam meg gúnyosan.

Megpihentette a karját a csempén, és rám villantotta a

szabályos fogait.

De ez nem egy mosoly volt, hanem egy figyelmeztetés. – Te

pedig úgy nézel ki, mint egy állat a természetes élőhelyén
kívülre kerülve. Ennyire hiányoztam neked, Ms. G?

– Nem jöttél ma iskolába – feleltem komoly hangon.

– Na és? A tanévnek gyakorlatilag vége, nem mintha ez

érdekelne téged. Én csak egy futó kaland vagyok,
emlékszel? A saját szavaiddal élve.

Teli találat.

Amikor idejöttem, nem állt szándékomban könyörögni. De

most, hogy itt álltam előtte, Vicious házában, égető szükség
fogott el újra, hogy megvédjem magamat. Nem tudtam
megkérdezni tőle, hogy milyen játékot űzött tegnap, amikor
az anyja irodájában voltunk.

– Szóval, mindent összepakoltál már Texasra? – váltottam

témát. Ő

elköltözik a főiskolára, emlékeztetem magam. Ezzel köztünk

mindennek vége.

Nevetve felnyomta magát és kiemelkedett a medencéből. A

sportos teste csillogott a napfényben, úgy nézett ki, mint
egy Calvin Klein reklám.

Olyan közel állt hozzám, hogy a klór illata megcsapta az

orromat.

– Még nem. – Tett egy lépést felém. Botladozva

hátrahőköltem. Egy újabb lépéssel közelebb lépett,
figyelmen kívül hagyva engem.

– Vennem kell még egy bőröndöt. – Az ujjai eltűntek a

fürtjeim között.

Ezúttal belehajoltam az érintésébe. Ekkora lúzert. Nekem

már megint befellegzett.

– Azt hittem, a férfiak kevés csomaggal utaznak. – Nyeltem

egyet.
– Ez igaz, de biztos vagyok benne, hogy te mindenféle
csajos cuccot magaddal fogsz hozni, amikor összeköltözöl
velem.

Egy vigyort leküzdve, elképedve, összeszűkült szemekkel

néztem rá.

– Jaime – figyelmeztettem. Bizonytalan voltam abban, amit

mondott.

Nem szerettem volna, hogy ez csak egy tréfa legyen. Abban

a pillanatban rájöttem, amint kimondta a szavakat, hogy
pontosan azt szeretném, amit éppen most mondott.
Nagyon. Egy új kezdet. Távol az All Saints gimnáziumtól.
Vele.

Ennek semmi értelme sem volt. Ez helytelen volt. Ez sokak

rosszallását fogja kiváltani. Egy főiskolai kölyök egy másik
államba költözik a huszonhat éves tanárával? Ez
elkerülhetetlenül katasztrófához vezetett.

De akartam ezt a katasztrófát. Lubickolni, szeretni és élni

akartam ebben.

Azt akartam, hogy ez a katasztrófa legyen kaotikus

valóságom.

– Mel – válaszolta mosolyogva. – Felelsz vagy mersz?

– Felelek. – Beharaptam az alsó ajkamat, és a szempilláimon

keresztül lestem rá. Ha Vicious látta volna ezt, valószínűleg
hányt volna.

Alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott. Nem

éreztem ilyen élettel telinek magam az utolsó színpadi
fellépésem óta. Azt akartam mondani, hogy baszok a világra
és arra, hogy mit gondol rólam.
 

Kezem a kézfejére helyeztem, az övé még mindig a

hajamban fészkelt, mozdulatlanul tartva. – Az igazság az,
hogy... szeretlek.

Felvillant egy csipetnyi elégedett mosoly, de gyorsan el is

halt. Mintha még mindig bajban lennék. Úgy éreztem
magam, mint egy leszidott diák.

Jaime bólintott, nedves hajáról az arcomra csöpögtetve a

vizet, ahogy karját a nyakam köré fonta és az arcához
húzott. – Látod? Nem volt olyan nehéz, ugye? Még mindig
egy darabban vagy, ugye, kislány? – Felhúzta az egyik
szemöldökét a tudálékos arckifejezésével, és ez kurvára
szexi volt. – Én is szeretlek, Mel. Valójában kibaszottul
megőrülök érted. Most pedig csomagolj. – Játékosan
beleharapott az ajkamba, és pontosan ugyanabban a
pillanatban rácsapott a fenekemre.

– Tessék? – nevettem. – Mit? Hol? Hogyan? Mikor? Még nincs

vége a tanévnek.

Még négy nap volt hátra az iskolából. És én még mindig

nem mondtam neki igent arra, hogy egy teljesen más
államba költözöm vele.

– Ez igaz, de holnap állásinterjúd van Austinban a balett

akadémián.

Nem akarsz elkésni, igaz? Rossz első benyomás, és

miegymás.

Jaime tudta. Tudta, hogy én ezt az álmot zsebre tettem a

farmerem hátsó részében, de még mindig táncoltam a tükör
előtt minden nap. Hogy én ezt úgy hordoztam a szívemben,
mint egy kis ajándékot, és most jobban, mint bármikor, azt
kívántam, hogy ez az emlék valósággá váljon.

Abban a pillanatban, dudaszó hallatszott a távolból, és

hallottam Vicious kajabálását az elegáns Mercedese
kormánya mögül. – Mondd meg neki, hogy mozgassa meg a
seggét, vagy különben mindkettőtöket taxival küldelek ki a
repülőtérre.

Ezek a gimnazista kölykök.

Mindezt már régen megtervezték.

Túljártak Mrs. Followhill eszén és az enyémen is.

Felnevetve a kedvesem karjaiba omlottam. – Cseszd meg.

Epilógus

Két évvel később…

– ELFELEDKEZTÉL A TEJRŐL.

– Te pedig elfelejtetted az alsóneműdet.

Szemöldök ráncolva veszem le a fekete harisnyámat. –

Dehát van rajtam bugyi.

– Pontosan – válaszolt Jamie, és egyetlen könnyed

mozdulattal az ágyra lök.

Ledőlök a puha matracunkra, ő pedig azonnal követ. Rám

heveredik, és forró nedves csókokkal hinti be az arcomat és
a nyakamat. Izgatottan nevetek fel, amikor ujjaival a
combomat kezdi szétfeszíteni.

– A műszakom után hazafelé beugrok tejért – mormolja

Jamie a mellkasomba.

A pólómat már félredobta, és olyan erősem szopogatja a

mellbimbómat, hogy a fejem búbjáig belebizseregek a
gyönyörbe. Felsóhajtok és beletúrok a kócos, szőke hajába.
Mostanában a helyi Starbucksban dolgozott az órái után. A
szülei megvonták az anyagi támogatásukat, miután
bejelentettük, hogy összeköltözünk. Szar ügy. Az én balett
akadémiai munkám mellett, az ő egyetemi kurzusaival és a
Starbucksos műszakjaival és minden egyébbel együtt,
amivel meg kell birkóznunk, nem is marad időnk arra, hogy
foglalkozzunk azzal, hogy mások mi a francot gondolnak,
vagy pletykálnak rólunk.

– Hoznál gyümölcsöt is? Elfogyott a banán.

– Van itt még egy banán, amit bármikor megkóstolhatsz.

Éppen itt – mondja, miközben a kezemet a farkára irányítja.

Erre csak a szememet forgatom. Na persze, elvégre ő még

mindig egy tipikus húsz éves pasi. Én most vagyok
huszonnyolc és azt gondolhatnátok, hogy meg vagyok
őrülve a házasságért meg a gyerekekért. De ez nem igaz.
Csak rá tudok gondolni. Arra, hogy milyen meseszerűen
alakult minden. A mi gyönyörű, kaotikus életünk, amit
semmi pénzért sem cserélnék el.

– Talán később még megkóstolom – incselkedem.

Erre bezzeg azonnal megrándul az arca. – Rendben, nem

felejtem el a hülye gyümölcsöt – te nő.
A nyelve elindul lefelé a hasamon a – most már – sima
puncim felé, és ott megáll, hogy az orrát körkörösen a
csiklómhoz dörgölje. – Ó, azt hiszem, van itt valami. Mintha
egy rés vagy érzékeny pont, vagy valami ilyesmi lenne. – A
kezei eltűnnek a lábaim között, és amikor újra felemelkedik,
egy pici fekete bársonydobozt tart a kezében.

Amikor meglátom, még a lélegzetem is eláll.

Megnyalja a szája szélét, és lustán rám mosolyog. –

Valószínűleg figyelmeztetnem kellene téged, hogy ez nem
egy eljegyzési gyűrű. Arra várok, hogy betöltsem a
huszonegyet és megkapjam a nagyszüleim vagyonkezelői
alapját. Gazdagabb leszek, és a Starbucksos műszakokra
sem lesz többé szükségem. Te valami egyedülállót
érdemelsz. De addig is, ez majd emlékeztet a két évvel
ezelőtti középiskolás afférra.

Remegő ujjakkal nyitom ki a dobozt, melynek belsejében

egy nyaklánc fekszik, rajta egy arany horgony medállal. A
horgony, ami oly sok mindennek a szimbóluma.

A leégett jacht, ami kettészakított minket.

A nyaklánc, ami újra összehozott.

A hátrahagyott életem egy darabja.

Felnézem rá, és a szemem megtelik az iránta érzett feltétlen

szeretettel.

Annyira imádom. Feltétel nélkül, őrülten szerelmes vagyok a

férfiba, aki fiúból felnőtté vált, akinek oly sok mindent fel
kellett adnia értem. A bulizós egyetemi életet. Az amerikai
foci karrierjét. Olyan dolgokat, amik két éve még
létfontosságúak voltak számára.

– Segítenél? – intek felé, kezemben a nyaklánccal.

Felmordul a javaslatra, mivel így kénytelen abbahagyni a

belső combom puszilgatását, ám végül rám emeli a
tekintetét. Kiveszi a nyakláncot a kezemből és félresöpri a
hajamat.

– Felelsz vagy mersz? – kérdezi váratlanul.

– Felelek. A bátrak mindig az igazságot választják –

mosolygom rá.

– Igaz, hogy mindig az enyém leszel? – suttogja bele a

fülembe, miközben meleg lehelete a bőrömet csiklandozza.

– Igaz. És néha, amikor felidegesítesz akkor a merészségre

lesz szükség. De ez az én életem és ennek te is a része
vagy. Mindig és mindörökké – válaszolom.

– Mindig és mindörökké – ismétli meg ő is, miközben én a

horgonyomba kapaszkodom, úgy szorítva, mintha az életem
valódi rögzítője volna.

A szorongás. A félelem. Az életem azon része, melyben

elengedtem magam és olyanba szerettem bele, akibe nem
szabadott volna, már a múlté. Kiderült, hogy mégis ő a
tökéletes számomra, és most már mindezt magunk mögött
hagytuk.

Összességében megérte. Minden, ami azokká tett minket,

akik ma vagyunk.

Erősebbé.
Boldogabbá.

Teljesebbé.

Hat évvel később…

 
Jamie
 

– Miért a horgony?

Valószínűleg 8 évvel ezelőtt kellett volna feltennem ez a

kérdést, amikor megismerkedtünk, de egyszerűen nem vitt
rá a lélek. Túlságosan intim témának tartottam, és ez
kibaszottul kurvára megrémített, pont úgy, mint mikor még
csak az irodalom tanárnőt kezdtem követni.

Figyelmesen nézem a feleségemet, Melody Followhillt,

ahogyan a lábát a dohányzóasztalon pihentetve hátradől az
új kanapénkon. Egyelőre csak a kanapé és az asztal az
összes bútorunk a Kensington negyedben található új,
londoni lakásunkban. Elvégre megígértem neki, hogy
elhozom Európába, és meg is tettem. Az már csak hab a
tortán, hogy itt ejtettem teherbe is.

Nagyon szívesen, Mel.

– Hogy miért a horgony? – ismétli meg a kérdésemet egy

mosoly kíséretében, miközben a 36 hetes pocakját
simogatja akkora szeretettel nézve le rá, mintha már az
újszülött lányunkat figyelné. – Azért, mert az életben néha
jó azt érezni, hogy van valaki, aki meg tud menteni.

– Kitől kaptad a nyakláncot? – dörrentem rá olyan

hangsúllyal, hogy a kérdésből kihallható sürgetés még
engem is megrémít. Nyolc évig vártam ezzel a kérdéssel és
hirtelen ez volt minden, amit tudni szerettem volna.

Melody hozzám simul és a kezét a mellkasomra teszi.

Elsöpröm a barna haját az arcából és csókot nyomok a
halántékára. Amikor beszélni kezd, melegség költözik a
mellkasomba.

– Én vásároltam. A JFK-n voltam, éppen fel akartam szállni a

repülőre New Yorkban, hogy hazarepüljek Kaliforniába,
miután eltörtem a lábam.

Szükségem volt valamire, sőt még inkább valakire, akiben

hinni tudok.

Nem volt senkim. A szüleim támogattak ugyan és

szomorúak voltak miattam, de nem értettek meg. Nem
igazán. A barátaim az ország különböző szegleteibe
szóródtak szét és a saját egyetemi álmaikat kergették,
miközben szép, új emlékekkel gazdagodtak. Ezzel szemben
itt voltam én, egyedül. Szükségem volt valakire. Megláttam
a nyakláncot a boltban. Már a bolt nevére sem emlékszem,
csak arra, hogy nevetségesen drágán árultak Szeretlek New
York-os kapucnis pulóvereket. Sokat fizettem a nyakláncért,
de emlékszem, akkor azt gondoltam, szükségem van erre.
Meg fogom venni.

Lehajtom a fejem és a szemébe nézek. Lenyűgözött.

Bámulatos, hogy ez a nő az enyém. Miután annyi mindenen
túljutottunk együtt – és talán pont emiatt.

Ő vicces és erős. Kibaszottul tehetséges, szarkasztikus és

okos. De mindeközben igazi és sebezhető. Az enyém. Az
Istenit! Annyira kibaszottul az enyém.

– Többé már nincs rá szükséged – mondom neki a horgonyos

nyakláncot az ujjaim közé fogva, amit még egyetemista
koromban kapott tőlem. – Már itt vagyok neked én.
– Mindkettőre szükségem van – feleli mosolyogva, miközben
a mellkasomat csókolgatja a pólómon keresztül.

Nincs igaza.

Neki senkire sincs szüksége.

Egyedül is meghódítja az egész világot a helyes kis cipőivel

és a térdig érő ruháival, meg azzal, hogy rohadtul nem
érdekli semmi, amit mások gondolnak.

Megfogom a kezét, belecsókolok a tenyerébe, és a növekvő

erekciómra fektettem. Állandóan kemény vagyok ettől a
nőtől. Mindig.

– Úgy érted mindhármunkra szükséged van? – vigyorgom a

szájába, miközben ő megragadja a farmerom, kissé
keményebben is ahhoz képest, ahogyan én szeretem.

– Tudod, hogy mire van most szükségem? – kérdezi, és

valami oknál fogva a gyönyörű homlokán izzadtság
gyöngyözik. Kérdőn húzom fel az egyik szemöldököm, a
válaszra várva.

– Szeretném, ha bevinnél a kórházba. Most folyt el a

magzatvíz.

– Tudtam én, hogy mindig cseppfolyóssá válsz tőlem. –

Megnyalom a nyakát mire ő belebokszol a karomba.
Keményen.

– Jaime!

– Oké, oké, hozom a táskádat.

Tizenöt órával később Melody és én végre üdvözöljük
elsőszülött lányunkat Daria Sophia Followhillt. A szüleim
éppen San Diegóban szállnak fel a gépre, hogy
találkozhassanak vele. Izgatottak. Mel szülei is jönnek a
hónap végén.

Apám még mindig nem tud Rowland edző és anyám

viszonyáról.

Sosem mondtam el neki. Semmi értelme nem lett volna.

Ő nem szereti anyámat és anyám sem szerelmes belé.

Rengeteg pénzük van. Piszkosul jómódúak. És itt vagyok én

a nejemmel és az új babával, még mindig kitagadva a
vagyonukból a döntések miatt, amiket meghoztam.

Mégis boldog vagyok, mert nincs szükségem a pénzükre. Itt

vannak nekem a lányok, és ez elég.

Számomra ők jelentik a mindenséget.

VÉGE