Carla és Jimmy a szegénynegyed egyik bérházában található lakásába léptek be, éppen apjuk

temetéséről érkeztek haza. Carla körülnézett a kis lyukban ahol addig éltek és azon gondolkodott
hogy hogyan tovább. Igaz, hogy apjuk a Caroda családnak dolgozott, drogot árult, azonban ő is
rászokott a szerre ezért az utóbbi időben nem keresett szinte semmit, a Caroda család is kitaszította
magából, kábítószer túladagolásban halt meg ahogyan az várható volt.

Carla körülnézett a fürdőszoba nélküli kis lyukban ahol addig éltek és tudta, hogy onnan menniük
kell, kezdeniük kell valamit az életükkel és mivel nem ismert más életet mint amiben addig éltek, így
szólt a testvéréhez.

- Jimmy, 17 éves vagy, majdnem felnőtt. Holnap elmész Vito Caroda-hoz és munkát kérsz tőle.
Megteszed amit mond: ha kell a kifutófiúja leszel, ha kell kábítószert árulsz, ha kell embert ölsz.

- Micsoda? - kerekedett el Jimmy szeme.

- Nincs más választásod, te is tudod. Itt nem maradhatunk tovább, mindkettőnknek a saját lábára
kell állnunk. Apa a Caroda családnak dolgozott, biztos vagyok abban, hogy neked is munkát adnak és
tudod hogy a Családban egy szabály van: "Ne kérdezz semmit, tedd amit mondanak." Ne legyen
lelkiismeret furdalásod semmi miatt, egyszerűen tedd amit Signor Caroda mond neked.

- Rendben. - bólintott Jimmy. - De veled mi lesz?

- Én elmegyek Signora Rivellihez.

- De hisz ő egy bordélyházat üzemeltet! - kiáltott fel döbbenten Jimmy.

- Igen és én beállok hozzá dolgozni, ott is fogok lakni ahogy a többi lány. Biztos nem fog elutasítani,
hiszen szép vagyok, fiatal és karcsú, végül is 18 éves elmúltam. Nem olyan szörnyű munka az. -
bíztatta saját magát és testvérét is. - Embert ölni végül is rosszabb! - ironizált Carla. - Neked lesz
nehezebb dolgod. Signora Rivelli vigyáz a lányaira, nem lesz semmi bajom, még mindig jobb mint az
utcán állni.

- Azért néha találkozunk? - kérdezte szomorúan Jimmy.

- Persze, végül is a Caroda ház és a bordélyház pár utcányira van egymástól. Lehet hogy egy nap
még te is eljössz oda. - mosolygott kesernyésen Carla.

- És akkor úgy foglak látni? - kerekedett el ismét Jimmy szeme.

- Meglehet, sőt valószínű. - komorodott el Carla. - De hát ez van, az élet megy tovább de egy
dolgot ígérj meg: történjék bármi, soha de soha nem szoksz rá a kábítószerre!

- Megígérem! - hangzott az ünnepélyes ígéret. - De te sem!

- Én sem, ígérem. - mosolyogtak egymásra.

- Gyere, összeütök valamit vacsorára, holnap pedig örökre itt hagyjuk ezt a leprahelyet.
 Mindketten nehéz szívvel tértek nyugovóra és hosszú ideig nem jött álom a szemükre, a jövőjükön
gondolkodtak.

Carlo Vespe, a Caroda család tagja, a szokásos kocsmában üldögélt és rosszhírű pletykákat
hallgatott arról, hogy a barátnőjét Andrea Terroni a Martello család tagja többször megkefélte amíg ő
dolgozni volt. Úgy döntött hogy utánajár a mendemondáknak és ittas állapotban berontott a barátnője
lakásába és köszönés nélkül rárontott a barátnőjére:

- Igaz az a hír, hogy Andrea Terrani szinte minden délután idejár és a távollétemben itt hetyegtek?

- Igaz. - nézett rá kihívóan Bettina nem is akarván letagadni. - Vedd tudomásul hogy szeretjük
egymást, ő szeret engem, elhalmoz ajándékokkal és el akar venni feleségül.

- Te hülye! Hát persze hogy ezt teszi. Azon kívül hogy ajándékokkal elhalmoz, elvitt valahova a
szomszéd kocsmán kívül? Bemutatott a barátainak? Elvisz táncolni? Nem! - vágta rá diadalittasan. -
És nem is fog mert nős!

- Nős?! - döbbent meg Bettina.

- Nemcsak hogy nős hanem gyerekei is vannak, te idióta. Ezt senki sem árulta el neked? - enyhült
meg egy kicsit Carlo hangja de azért a mérgét még nem töltötte ki teljesen.

- Nem. - csuklott el Bettina hangja, rádőlt a konyhaasztalra és keservesen elkezdett sírni.

- Az a szemét Andrea, most megkapja tőlem a magáét. Nem elég hogy megdugja más nőét de
ráadásul még az igazat sem vallja be, hogy nős és gyerekei vannak. - ordított magából kikelve Carlo.

- Nekem azt mondta, hogy elvesz feleségül. - szipogta Bettina.

- Történt ami történt, többé nem vagy a barátnőm, keress magadnak valaki mást vagy maradj
annak a szemétládának a riherongya. - vágta a szemébe Carlo és bevágta maga mögött az ajtót. Kint
várta a legjobb barátja aki végighallgatta az egész beszélgetést. Nem is kellett fülelnie, az egész ház
kint volt, mindenki hallotta az ordítást.

- Gyere, elmegyünk megkeressük azt a a szemétláda Andrea Terranit!

- Csak óvatosan! - figyelmeztette barátját Mario. - Tudod hogy a Martello családnak dolgozik.

- Nem érdekel, ez most nem családokra tartozik, az magánügy. Megdugta a nőmet, a becsület is
azt diktálja, hogy ezért elégtételt követeljek tőle.

Marionak nem sikerült a barátját lenyugtatni ezért jobbnak látta ha beül mellé az autóba és vele
megy. Elmentek Andrea Terroni törzshelyére ahova Mario ment be és Andrea fülébe súgta hogy Carlo
Vespe van itt és vele akar kint beszélni. Carlo Vespe berezelt egy kicsit de nem mutatta a többiek
előtt, hanem komótosan felállt és kiment a kocsma elé, természetesen ővele is kiment a legjobb
barátja Rex aki az egész dologról tudott.

- Mondjad mit akarsz? - kérdezte idegesen Andrea Terrani.

- Megdugtad a nőmet! - sziszegte Carlo.

 - Meg. De ő is benne volt. - válaszolta flegmán Andrea.

- Lehet, te szemét disznó, csak azt felejtetted el vele közölni hogy nős vagy és gyerekeid vannak.

- Nem kell mindent egy megdugandó nő orrára kötni. - játszotta a flegmát Andrea.

- De azt is tudtad hogy ő az én nőm és ha megdugod a nőmet, akkor a haragommal is számolnod

kell!

- Jaj de megijedtem. - gúnyolódott Andrea. - És most mi lesz? Kihívsz párbajra?

- Nem vagyunk a középkorban, egyszerűen csak leverlek. - és villámgyorsan beleöklelt Andrea

Terrani gyomrába.

Azt meglepetésszerűen érte a támadás, összegörnyedt a fájdalomtól, majd a következő

pillanatban előrevetődött egyenesen Carlora és a fejével megütötte Carlo orrát, akinek eleredt az orra
vére.

- Ugyan, fiúk, hagyjátok abba! - próbálták őket a fiúk csitítani de azok már nem hallottak semmit
csak köröztek egymás körül.

- Kinyírlak bazmeg. - közölte Carlo Vespe. - Nem elég hogy a nőmet megdugod annak ellenére
hogy tudod hogy az én barátnőm, ami tiszteletlenség a Caroda családdal szemben, a szerencsétlent
még át is ejted mert elfelejted közölni vele hogy nős vagy és gyerekeid vannak. Az asszony tud róla?

- Hogy tudna már? - köpte a szavakat Andrea Terroni. - Miért, te közlöd az asszonyoddal ha
megcsalod?

- Sose tennék olyat. - közölte Carlo és megpróbálta ököllel eltalálni Andrea Terranit aki az ütés elől
elhajolt, így az a barátját, Rexet találta el. Erre Rex is bedühödött és most már ketten támadtak
Carlo-ra. Ezt már Carlo barátja, Mario sem nézhette tétlenül és ő is beszállt a verekedésbe. A
hangzavart meghallva páran kijöttek a kricsmiből de senki nem avatkozott közbe látva hogy a két
maffiacsalád tagjai verekednek és jól tudták hogy miért tört ki a balhé. Annak ellenére, hogy
mindannyian Carlo-nak adtak igazat, a verekedéstől távol tartották magukat.

Kölcsönösen püfölték egymást majd Andrea kezébe előkerült egy pillangókés és azzal támadt
Carlo-nak, akit sikerült is megsebeznie. Ennek már a fele sem volt tréfa, Carlo a fájdalomtól fel is
üvöltött. Kétségbeesetten körülnézett, majd meglátott egy sörösüveget, a falhoz vágta így kettétörte
és ő azzal támadt Andreára. Előrelendült, sikerült a sörösüveggel eltalálnia Andrea csuklóját. Andrea
még jobban megragadta a kést, belevágta Carlo Vespe gyomrába, majd kihúzta és megint belevágta.
A másik két fiatalember csak lemerevedve nézte Carlo Vespe gyomrából a kiömlő vért, ekkor Andrea
hirtelen odalépett Carlo barátjához, Mariohoz és az ő gyomrába is belevágta a kést és megforgatta.
Rex ledöbbenve figyelte Andrea hidegvérűségét, tudta jól róla hogy kegyetlenül tud gyilkolni de még
sose látta. Rex kivette Andrea kezéből a kést és elhúzta onnan.

- Neki már vége, mindennek vége, gyere, húzzunk el innen mielőtt a zsernyákok megjelennek. -
vonszolta magával Andreát az autóig, belökte az anyósülésbe majd hatalmas gázt adva elhajtottak.

Kis idő múlva valóban megjelentek a rendőrök.

- Mi történt? - kérdezgették a jelenlévőket a rendőrök.

- Nem tudjuk. - válaszolgaták. - Valami zajt hallottunk, de mire kiértünk, ők a vértócsában feküdtek
és a kocsmáros hívta ki magukat.

A rendőrök intézkedtek a halott elszállításáról, annyit sikerült kideríteniük hogy a két halott a
Caroda család tagjai, Carlo Vespe és Mario Letto, de hogy mi történt, ki ölte meg őket és miért, azt
nem tudták meg. Bár a jelenlévők közül mindenki tudta de senki sem beszélt.

Vito Caroda a szokásos időben érkezett a bárba, mely a tulajdona volt. Hivatalosan bárként
üzemelt de köztudomású volt, hogy a Család onnan intézte üzleti ügyeit. Kiszállt az autóból és
észrevette a bejáratnál tébláboló Jimmy Andreonit. Nem lepte meg hogy ott találja, biztos volt abban
hogy apja halálát követően meg fogja keresni őt.

- Jó reggelt, Don Caroda. - köszöntette őt tisztelettel Jimmy.

- Jó reggelt, gyere be, számítottam rád. - invitálta őt be a bárba.

- Igazán? - képedt el a 17 éves suhanc.

Caroda emberei kinyitották a bár ajtaját, előre engedték főnöküket és kivételesen udvariasan előre
engedték Jimmy-t is, aki zavartan lépett be az ismerős bárba. Ezidáig mindig apjával ment be és nem
maradtak hosszú ideig csak amíg apja átvette a terítésre váró kábítószert. Azt mindig megfigyelte,
édesapja milyen nagy tisztelettel beszélt Don Caroda-val. Félszegen megállt a bárpult mellett és
türelmesen várt.

Signor Caroda hátrament a hátsó helyiségbe anélkül hogy hívta volna így nem tudta hogy mit
tegyen de kérdezni nem mert.

- Kérsz egy kólát? - esett meg rajta Freddy szíve, aki a pult körüli munkát rendezte.

- Igen, köszönöm, az most nagyon jólesne.

- Ülj le egy bárszékre és várakozz nyugalommal. A Főnök fog veled is foglalkozni, de most
sürgősebb elintézendői vannak.

- Persze. - mosolygott hálásan és tisztettudóan Jimmy, felült a bárszékre, belekortyolt az elé tolt
kólába és csak akkor mert a bárban körülnézni. Még csak reggel volt, de a bár már megtelt a Család
katonáival. Arcról szinte mindenkit ismert, volt aki bólintott is felé, ő is visszabólintott, nem tudta
hogy hogyan viselkedjen, így visszafogott volt. Nézte ahogy a többiek beszélgetnek,
beszédfoszlányokat vett ki a szavaikból, de halkabbra vették a megbeszélendőket nem tudva még
hogy a Főnök hogy dönt, beveszi Jimmy-t a Családba vagy sem. Az apja hanyatlása nem vetett rá jó
fényt, de még csak 17 éves volt, nem tehetett apja dolgairól, viszont tele volt a fiatalok dinamizmus
temperamentumával, erős volt, izmos és tudta hogy hogyan működnek a dolgok. Félig - meddig
barátként, félig - meddig idegenként kezelték és ezt Jimmy is érzékelte. Igyekezett közömbös arcot
vágni de a szíve majd kiugrott az izgalomtól. Amennyiben Vito Caroda nem ad munkát neki, nem
tudta hova mehetne.

- Ettél ma már valamit? - kérdezte Freddy.

- Nem. - árulta el az igazat Jimmy.

- Akkor neked is adok reggelit ugyanúgy mint a többieknek.

 - Köszönöm. - köszönte meg illedelmesen Jimmy és az elé tett ételt pillanatok alatt befalta.

- Hú, te aztán tényleg éhes voltál. Kérsz még? - kérdezte őt Freddy.

- Köszönöm, nem. - pirult el Jimmy és udvariasan utasította el a kínálást.

- Ne szégyelld magad, ha éhes vagy, egyél még, Ha itt maradsz, szükséged lesz az erőre.

- Köszönöm, egyelőre tényleg elég volt.

- Rendben, ahogy jónak látod. - ment a dolgára Freddy és tette a kaját a többiek elé.

- Hé, Freddy, dajka lettél? - kiabálta Ron gúnyosan, aki szintén fiatal volt de már a szervezet
komoly tagjának számított.

- Maradj csendben és egyél! - dörrent rá Freddy. - Ha jól emlékszem, az első időkben neked sem
volt ekkora orcád.

Ron elhallgatott de szúrósan méregette az ifjú legényt, mintha megsejtette volna hogy közöttük
vagy a legnagyobb barátság lesz vagy a legnagyobb ellenségek lesznek. Jimmy nem szólt semmit,
egyelőre bölcsen hallgatott de ő is megnézte magának a másik fiatalt. Úgy becsülte, hogy talán egy
évvel lehet idősebb nála de hogy mivel foglalkozik a cégen belül, azt nem tudta.

Eltelt kb. egy óra és Sunny kiszólt a belső szobából:

- Hé, Jimmy, gyere be, a főnök hivat.

Jimmy felkelt a bárszékről és sietősen a belső terembe ment. Az ajtónál egy pillanatra megtorpant,
gyorsan körülnézett. Vito Caroda-n kívül csak a consigliere, Carlo és a Don testőre, Sunny volt bent.
Signor Caroda egy hatalmas antik íróasztal mögött ült egy bársony karosszékben, Carlo és Sunny
pedig a közelében foglaltak helyet.

- Ülj le. - mutatott rá az íróasztal előtt található székre.

Jimmy helyet foglalt és várt. Caroda rágyújtott egy szivarra és nézte a fiút, tanulmányozta. Jimmy
teljes mértékben észlelte hogy őt most szavak nélkül vizsgáztatják, ezért igyekezett fesztelennek
mutatkozni, ugyanakkor tisztelettudónak. Nekitámasztotta a hátát a széknek és egyenesen Caroda
szemébe nézett. Farkasszemet néztek majd Caroda elmosolyodott.

- Látom, igyekszel tökös legénynek látszani, ez tetszik. Feszült helyzetben is tudsz hallgatni, ez is
tetszik. Apád révén gondolom tudod hogy mivel foglalkozik a Családunk és munkát szeretnél kapni, jól
gondolom?

- Igen Uram. - válaszolta Jimmy.

- És milyen munkára gondoltál? - tesztelte őt tovább Vito.

Jimmynek eszébe jutottak a nővére szavai és szó szerint megismételte őket:

- Azt teszem amit mond, ha arra van szüksége, a kifutó fiúja leszek, ha kell kábítószert árulok, ha
kell embert ölök.

Nagy szavak voltak ezek egy 17 éves fiútól ám a meglett férfiak mégsem nevették ki. Összenéztek
majd visszanéztek a gyerekre. Egyikük sem szólt semmit majd Caroda megszólalt:

- Ugye tudod, hogyha befogadunk a Családba, feltétlen engedelmességgel tartozol, onnantól

kezdve mi vagyunk a családod és nincs jogod egyéni döntést hozni. Aki a családot elárulja, azonnali
halál a büntetése.

- Igen Don Vito, tisztában vagyok vele és megtiszteltetés lenne a részemről ha Önnek
dolgozhatnék. Tudja hogy apám meghalt, nincs hova mennem.

- Igen, tudom. Ahogy te is tudod hogy apád nekem dolgozott de rászokott a szerre. Sajnos ez
időnként előfordul a terjesztőimmel bármennyire is tiltom nekik. Apád is erre a sorsra jutott, sajnálom.
Mivel apád révén félig-meddig a családhoz tartozol, ezért dolgozhatsz nekem. Ha betartod a
szabályainkat, gazdag leszel, ha elárulsz bennünket, meghalsz.

- Világos Uram. - nézett Caroda szemébe Jimmy.

- Nővéreddel mi a helyzet? - kérdezte Caroda.

- Elment Signora Rivellihez hogy ő tőle kérjen munkát. - pirult el Jimmy.

Nem kellett magyarázkodnia. Mindenki tudta hogy Signora Rivelli milyen házat üzemeltet és
tisztában voltak azzal, hogy lányként más választása nem volt. Don Caroda semmit sem szólt, az
arcán semmilyen kifejezés nem látszódott csak párszor bólintott a fejével.

Volt valami Jimmy viselkedésében ami megnyerte a Don szivét. Talán gyerekkori önmagára
emlékeztette, a tisztelettudó viselkedés néminemű pimaszsággal vegyítve.

- Üdvözlünk a Családban. - majd szertartásosan felálltak, mindhárman megölelték Jimmy-t és

kinyitották az ajtót.

- Mától kezdve Jimmy a Családhoz tartozik, fogadjátok őt úgy. Egyelőre nem kap konkrét feladatot,
majd megnézzük, melyik munkára alkalmas. - Giorgio, rád bízom. - szólt oda egy idősebb férfinak aki
komoly bólintással válaszolt az utasításra.

Caroda visszalépett az irodába és ránézett a többiekre akik értették a kimondott kérdést. Melyik
területen kellene elhelyezni Jimmy-t.

- Ha megengedi Don Caroda, én kezdeném. - kezdte el mondanivalóját a Don consigliere Carlo,

hisz végül is az volt a dolga hogy tanácsot adjon. - Az apjára való tekintettel egyelőre nem engedném
kábítószer közelébe. Mégha nem is szokna rá, apja halála miatt korainak találom. A lányok futtatása
sem lenne jó megoldás a nővére miatt. Igaz, hogy mi az utcai lányok futtatásával foglalkozunk, de jól
tudjuk, hogy velük keményebben kell bánni mint a Signora Rivelli-nél dolgozó lányokkal, egy kalap alá
sem lehet venni őket. Signora Rivelli-nél csak fiatal, intelligens lányok dolgozhatnak, akik a
legprominensebb személyekkel kerülnek nap mint nap kapcsolatba, az utcai lányok nem ilyenek. De
Jimmy a tapasztalatlansága miatt nem tudná ezt a különbséget és amíg magától nem jön rá, ezen a
területen sem tudjuk használni.

- Sok választás már nem maradt. - vonta le a végső következtetést Sunny, Don Vito személyi
testőre.

- Ó, dehogynem! - mosolygott Carlo. - Testőr, verőlegény és egyben bérgyilkos lesz. Saját

szavaddal hallottad, hogy tudja és átlátja hogy ezt a részét is kaphatja. Fiatal, tiszta izom. Hetente
többször küzdősportra kell oktatni és a fegyverekkel történő gyilkolásra.
 - Én is így gondolom. - mondta ki a végszót Don Caroda.

- Nem véletlenül bíztad rögtön Giorgiora. - jelentette ki Sunny - Te már tudtad előre amit Carlo
részletesen elmondott.

- Hát igen, nem véletlenül ő a consiglierem. - mosolygott egymásra a főnök és a tanácsadója.

Annyi éve dolgoztak együtt és tanácskozták meg a Család ügyeit hogy már olvastak egymás
gondolataiban, egy rugóra járt az agyuk.

- Hasznos és szükséges tagja lesz szervezetünknek, pláne ha így folytatódik Martello Család
terjeszkedési kísérlete hogy behatoljon a területünkre.

- Tegnap is kinyírt két kábítószerterjesztőnket. Nincs rá bizonyíték, hogy ők voltak, de mi biztosan

vagyunk benne. - heveskedett Sunny.

- Nyugalom. - intette őt Don. - Meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket, sőt már el is kezdtük a
puhatolózást. Mindent szép sorjában, először is igazítsuk el Giorgiot hogy mit kezdjen Jimmy-vel ha
már a nyakába varrtuk.

- Behívom. - állt fel Sunny.

Giorgio 42 éves sok mindent megélt férfi volt. Mindenki tudta hogy Sunny után ő ért a legjobban a
küzdősportokhoz, a szúrófegyverekhez, a lőfegyverekhez és az azokkal történő gyilkolásokhoz.
Sunny-nak éjjel-nappal a főnök védelmét kellett ellátnia, így Giorgio-nak kellett a kiképzést megadnia
a sihedereknek. Nem volt egy rossz szava sem, szerette a fiatalokat oktatni. Szerette ahogy felnéznek
rá és élvezte amikor munkája gyümölcseként gyilkológépeket farag belőlük akik hasznos tagjává
váltak a Családnak.

- Úgy döntöttünk, hogy gyilkost faragunk belőle, te fogod kiképezni mindenre amire kell. - közölte
vele a Don. - Szabad kezet kapsz, mindenhova magaddal viheted de egyben te vagy felelős a tetteiért,
nehogy valami meggondolatlanságot csináljon amivel bajt hozhat a családra.

- Minden rendben lesz. - Giorgio nem volt bőbeszédű de ennyi elég volt a Donnak és ezt a
napirendi pontot kipipálhatta. Tudta hogy egy ilyen kiképzés hónapokig tart, addig ha nem csinál
galibát a gyerek, nem lesz gondja rá.

Carla csak délben indult útnak. Nem azért mert félt, hanem mert sejtette, hogy délig alszanak a
lányok akik minden nap hajnalig mulattatják a bordélyházban szórakozni vágyó férfiakat. Megállt a
ház előtt, várt egy kicsit, nagy levegőt vett és benyitott a házba. Az ajtó nyitva volt de a szalonban
senkit nem látott.

- Hahó! - suttogott kiabálást mímelve Carla de nem jött válasz.

Carla nem mert hangosabban szólni, nehogy az alvó lányokat felébressze és azok
megharagudjanak rá, ezért úgy döntött, hogy keres valakit akitől megkérdezhetné, hogy Signora
Rivelli felébredt- e már. Zajt hallott a konyha felől, ezért odaindult, kopogott és benyitott.

- Jó napot! - köszönt illedelmesen egy 40 év körüli nőnek.

- Jó napot! - köszönt vissza a nő és megkérdezte: - Eltévedt, kislány?

 - Nem. - pirult el Carla. - Signora Rivellit keresem, szeretnék vele beszélni.

- Csak nem munkát akar? - kérdezte kíváncsian a nő.

- De. - sütötte le a fejét Carla.

- Igazán? - nézte őt végig a nő és megállapította, hogy Carla fiatal, csinos, jó alakú de szegényes
öltözetű. - Signora Rivelli már ébren van, fürdik, nemsokára itt lesz. Ugye tudod hogy az itt lakó
lányok mivel foglalkoznak? - vizslatta őt Rose.

- Igen tudom. - válaszolta szomorúan Carla.

- Én Rose vagyok, én is itt dolgoztam, illetve most is itt dolgozok. - mosolygott fanyarúan - de már
nem örömlányként hanem takarítónőként, mindenesként. Signora Rivelli jó asszony, aki kiöregszik a
szakmából, nem teszi az utcára, hanem megtart bennünket, mosunk, főzünk, takarítunk, ágyat
húzunk. Velem együtt hárman vagyunk, Giulia és Marta vásárolni vannak.

- Értem. - válaszolta Carla.

- Gyere ülj le amíg Sandra asszony elkészül, majd bejelentelek neki. Addig is segíthetsz ha
gondolod.

- Persze. - udvariaskodott Carla. - Mit csináljak?

- Reggelit készítek a lányoknak. - mosolygott Rose - Mit reggelit?! Hiszen dél is elmúlt már, de
tudod ők hajnalig fent vannak, ők ilyenkor reggeliznek. Törd fel a kosárban lévő tojásokat ebbe az
edénybe.

Carla nekiállt a munkának és hálás volt azért hogy Rose ilyen kedvesen fogadta. Szó nélkül járt a
kezük és pillanatok alatt elkészítették a tojásrántottát a teával együtt. A szalonból már zajok
szűrődtek be a konyhába, lehetett hallani a lányok zsivaját.

- Te lány - jutott eszébe Rose-nak Carla szegényes öltözetére pillantva. - Ettél te már ma valamit?

- Nem. - válaszolta Carla és nagyot nyelt.

- Akkor ülj le és egyél nyugodtan, majd reggeli után szólok Signora Rivellinek, jobb is ha akkor
zavarod amikor már nem éhes.

- Köszönöm. - ült le Carla és nekiállt reggelizni.

Rose kivitte a szalonba a teát és a tojásrántottát majd visszajött a konyhába. Carla igyekezett
lassan enni, nem akarta hogy látszódjon hogy mennyire éhes. Amikor végzett, felállt és neki akart
állni elmosni az edényeket.

- Hohó, nyugalom. - intette őt Rose. - Ezt hagyd csak rám.

- De én szívesen segítek. - válaszolta Carla.

- Hogyisne, hogy elvedd a munkámat? - mosolygott Rose. - Te más munkára leszel alkalmazva,
ahhoz pedig finom, tiszta, jó illatú kéz kell, amennyiben Signora Rivelli alkalmaz - amiben biztos
vagyok -, akkor te nem ezt a munkát fogod végezni. Ülj nyugodtan és várjál, mindjárt jövök.
 A szalonban zajlott az élet, a lányok reggeliztek és közben vihorászva mesélték előző esti
élményeiket. Minden reggeli így zajlott és Signora Rivelli imádta ezt a csevejt hallgatni, ilyenkor ő is
fiatalnak érezte magát és sok mindent megtudott a lányok pletykálgatásaiból. Nála egy szabály volt,
a vendégek szokásait csak és kizárólag maguk között beszélhették meg, másnak nem mondhattak
soha semmit. Ha valaki megszegte ezt a szabályt, jobb esetben az utcán találta magát de rosszabb
esetben örökre elnémították.

Signora Rivelli nagyon ügyelt a háza jó hírnevére, pontosabban arra, hogy a kuncsaftok kiléte,
szokásai a házon belül maradjon, tilos volt bármit kifecsegni, viszont nagyon jól tudta, hogy a
lányoknak szükségük van arra hogy a velük történt élményeket valakivel megosszák, ezért hagyta,
hogy a reggelinél elmondják egymásnak a "titkokat". Az asztal körül tíz lány ült, mindegyik szép, fiatal
és okos lány volt. Jól tudták, hogy egyetlen lehetőségük arra, hogy a velük történteket elmeséljek, az,
hogy a reggelinél pletyizzenek és éltek is ezzel a lehetőséggel.

- Képzeljétek, tegnap megint itt volt a kecskeszakállú vén kéjenc. - vihogott Gertúd.

- És megint azt akarta? - viháncoltak a többiek.

- Igen, hát nem röhejes? - vigyorgott még jobban Gertrúd - 70 éves és azt kell hogy mondjam neki
közben, hogy: "Te vagy a legdaliásabb férfi a világon." - kacagott Gertrúd. - Én ezt nem bírom tovább.
- dőlt a nevetéstől.

- Nálam pedig a "mindig de nagyon komoly vagyok" pasim járt. - szólt közbe Cintia. - Még az alsó
gatyáját is élire hajtja.

- Hát én megbolondulnék ha a felesége lennék. - vágta rá Bella.

- És az ágyban is olyan merev mint az életben? - hangzott el a kétértelmű célzás a férfi nemesebb
szervére vonatkozóan.

- Csak szeretné. - vigyorgott Cintia. - De azért elérem nála.

- Ennek örülök. - dicsérte őt meg Sandra hiszen köztudomású volt, hogy a férfi potencia zavarokkal
küzd és eddig egyedül Cintia tudott igazi sikereket elérni nála.

A lányok tovább pletykáltak, szerettek itt dolgozni, szerették a férfiakat és a könnyű életet. Délben
keltek, délután ötig szabadok voltak, kimehettek a városba sétálni, vásárolgatni, ötre kellett
visszaérniük, fürödniük és hat órától nyitott a szalon. Szinte mindenkinek volt visszajáró törzsvendége
de sűrűn előfordult az is, hogy valaki váltogatta a lányokat, nem mindig ugyanazzal volt. A lányok
nem haragudtak meg egymásra, a fizetésüket sem aszerint kapták, hogy mennyi kuncsaftjuk volt
pontosan azért, hogy ne törjön ki versengés a lányok között, de azt is jól tudták, hogy aki kerüli a
"munkát" és nem dolgozik eleget, hamar az utcán találhatja magát. Ezért igyekezett mindenki minden
este partnert találni a betérő vendégek közül.

- Sandra! - szólította őt meg Rose. - A konyhában ül egy fiatal lány. Nagyon csinos és itt szeretne
dolgozni.

- Nocsak! - szólt Sandra. Elnémultak a többiek is és kíváncsian lestek a konyha irányába. - Tudja
hogy miféle ház ez? - kérdezte Sandra.

- Igen, nem kellett felvilágosítanom. Kedves, okos lánynak tűnik, de a ruházata szedett-vedett.
Biztos vagyok abban, hogy más választása nem akadt ha idejött.
 - Megnézzük. Küldd fel az irodámba! - utasította Rose-t Sandra.

- Na de miért? - nyafogtak a lányok. - Mi is akarjuk hallani!

- Szó sem lehet róla! Ti örülnétek ha a nyomorotokat hirtelenjében 10 ember előtt kellene
megosztanotok? Ha felveszem, úgyis kifaggatjátok, türelem! - intette őket Sandra. - Amikor feljön
hozzám, látni fogjátok de a köszönésen kívül hagyjátok békén! - szedte ráncba őket.

- Oké. - válaszolták kórusban a lányok és izgatottan várták a fejleményeket.

Sandra felment a lépcsőn az irodába hogy ott várja az új lányt. Rose visszament a konyhába:

- Beszéltem Signora Rivelli-vel. Fent vár az irodájában. Menj be a szalonba, fel a lépcsőn és jobb
oldalt fogod találni az irodáját. Kopogj és menj be. A szalonban lévő lányokkal pedig ne foglalkozz!
Biztos hogy vihogni fognak de hidd el, nem rosszindulatúak csak most újdonságot hoztál az életükbe.

- Rendben, köszönöm. - állt fel Carla és nagy levegőt véve benyitott a szalonba.

A lányok ránéztek, tetőtől talpig végigmustrálták és ő is őket.

- Hello. - köszönt oda nekik nem tudva mi a megfelelő módja a köszönésnek.

- Hello. - visszhangzottak kuncogva a köszönések a lányok felől és nézték amint Carla zavartan
átvág a szalonon és felmegy a lépcsőn.

- Hú, de szép. - hallatszódott egyiküktől.

Carla meghallotta és megkönnyebbült. Tudta magáról hogy szép, de ezt olyan nőktől hallani, akik
szintén szépek voltak, erőt adott neki. Odaért az irodához és bekopogott.

- Tessék! - szólt ki egy kedves női hang.

- Jó napot! - nyitott be Carla.

- Jó napot, Kedvesem. Rose elújságolta, hogy nálam akarsz dolgozni.

- Igen, asszonyom! - válaszolta Carla.

- És tudod, hogy mivel foglalkozik ez a ház? - vizsgáztatta őt Sandra.

- Igen.

- Mivel? - erősködött Sandra aki a lány szájából akarta hallani.

- Férfiakat fogad.

- És az itt dolgozó lányok ágyba bújnak velük. - erősítette meg Sandra.

- Igen.

- Képes vagy rá? - nézett rajta végig Sandra. - Szép vagy az tény, fiatal is. A viselkedésedből
látszódik, hogy okos is. - mustrálta őt Sandra. - De ez nehéz munka a látszat ellenére. Itt nem lehetsz
nyűgös, nem válogathatsz a férfiak között, aki veled akar lenni, azzal együtt kell lenned ha fiatal, ha
öreg, ha vékony, ha kövér. Meg kell tenned az ágyban amit akar. Apropó, voltál már egyáltalán
férfival? - jutott eszébe Sandrának.

- Igen, volt egy barátom de elköltözött. - pirult el Carla.

- Itt olyan dolgokat is meg kell tenned, amit esetleg vele nem kellett. Hajlandó vagy mindent
megtanulni? - kérdezte Sandra.

- Igen.

- És mondd, mi történt, hogy ide jöttél?

- Meghalt az apám, nincs senkim, nincs hova mennem.

- Értem. - nézett rá ellágyultan Sandra. - Rendben van, felveszlek. A legfontosabb szabály, hogy
ami itt történik, házon belül kell, hogy maradjon, nem mondhatod el senkinek sem azt, hogy mely
férfiak járnak ide, sem azt hogy mi a szokásaik, csak és kizárólag egymással beszélünk erről. Ha
valamit nem tudsz, nem értesz, akkor vagy engem vagy valamelyik lányt kérdezed meg. Ha eljár a
szád bárkiről, bármiről, komoly bajod eshet, megértetted?

- Igen. Az apám a Caroda családnál dolgozott, tudom hogy mennek a dolgok.

- Akkor még jobb. Egyébként ők is rendszeresen látogatnak bennünket.

- Az öcsém ha minden igaz, mától kezdve Vito Caroda-nál kap munkát.

- Akkor lehet, hogy találkozni fogtok itt is, de ugye tudja, hogy itt vagy?

- Igen tudja, bár nem örül neki. - válaszolta szomorkásan Carla.

- Ha tudja, akkor rendben. Ne szomorkodj, nem rossz munka ez, minden este mulattatunk, közben
igyekszünk mi is jól érezni magunkat, a többin pedig túlesünk. Légy üdvözölve a csapatban.

- Köszönöm. Hogyan szólítsam Önt? - kérdezte Carla.

- Sandra-nak, mások előtt Signora Rivelli-nek vagy Sandra asszonynak, majd belejössz. Neked mi
is a neved?

- Carla Andreoni.

- Gyere, lemegyünk a lányokhoz. - nyitotta ki az ajtót. - Lányok, új taggal bővült a családunk,

bemutatom Carla Andreoni-t. Légyszives segítsétek át a kezdeti nehézségeken, tudjátok ő még új
ebben a szakmában. Ahogy kivettem a szavaiból, a szexben sem igen jártas, lássátok el bőven
tanácsokkal, a legutolsó szobát fogja megkapni, mutassátok meg neki és adok pénzt, ma délután
vigyétek el a költségemre bevásárolni. Tudjátok, hogy mit kell venni.

A lányok körbeviháncoltak, tényleg úgy viselkedtek mintha 14 évesek lennének. Nincs

izgalmasabb dolog mint ruhákat, harisnyát, kiegészítőket vásárolni, de mivel nekik már megvolt a
saját garnitúrájuk, nem sűrűn tehették meg ezt a kedvelt időtöltést, mindenki menni akart.

- Nem bánom, menjetek mindannyian. - búcsúzott tőlük Sandra és örült, hogy a lányoknak már
ennyi is örömöt okoz.

- Honnan jöttél? - kérdezte Nina Carla-tól.

 - Csak pár utcányira laktam. - válaszolta.

- Hogyhogy itt vagy? - kíváncsiskodott a másik.

Carla hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, séta közben elmesélte a történetét a lányoknak.
Azoknak ismerős volt a történet, nem sokban tért el Carla élete az övéiktől, sorstársként tekintettek
rá.

- És milyen az élet itt? - kérdezte idegesen Carla.

- Nagyon jó! - vágta ki rögtön Chiara, aki a leghuncutabb volt közülük. - Én imádom. Ha jól csinálod,
a pasik a tenyeredből esznek és azt csinálják amit mondasz és rengeteg ajándékot kapsz. A pénzt
Sandra-nak adják, de ajándékok cserrennek-csuppannak.

- És milyen az ágyban velük? - kérdezte tovább Carla akit ez aggasztott a legjobban.

- Nem olyan borzasztó. Először mi is azt hittük, hogy rossz lesz, de meg lehet szokni. Ha pedig
valakivel végképp nem jössz ki, szólsz Sandra-nak és ő megoldja hogyha lehet, elkerüld az illetőt. De
ez ritkán szokott előfordulni, ide csupa nagyágyú jár.

- Nagyágyú? - kérdezett vissza majdhogynem ostobán Carla.

- Nagyágyú. - ismételte meg Chiara. - Tudod, nagy emberek. Politikusok, vezetők, üzletemberek,
még a rendőrfőnök is idejár.

- Nem mondod! - képedt el Carla.

- Majd meglátod! És olyan kedvesek velünk. Tudják jól, ha nem viselkednek szépen, Signora Rivelli
nem engedi be őket többé és bajuk lesz a Caroda Családdal.

- Ott dolgozik a testvérem. - komorodott el Carla eszébe jutva ismét az öccse.

- Tényleg? - döbbentek meg a lányok. - Akkor ismernünk kell.

- Nem hiszem hogy ismeritek. Még csak a mai naptól dolgozik ott ha minden igaz. Én idejöttem, ő
pedig odament Vito Caroda-hoz hogy munkát kérjen.

- Apádra való tekintettel biztos hogy alkalmazni fogja. - nyugtatta őt Írisz. - És amikor idejönnek
akkor találkozhattok megint.

- Csak olyan kellemetlen, hogy így fog engem látni, kurvaként.

- És akkor mi van? - válaszolta hetykén Chiara. - Mi nem vagyunk emberek? Majd amikor
egyikünket ágyba viszi, azután szóljon meg téged vagy szégyelld magad. Amióta világ a világ, ezt az
ősi mesterséget mindig igénybe veszik a férfiak, ránk mindig szükség van. Italra, nőre mindig telik. -
jelentette ki megfellebbezhetetlenül ezt a népi igazságot Chiara.

- Így van! - helyeselték a többiek. - Ne szégyelld magad, nézd csak milyen vígan vonulunk az
utcán és senki sem foglalkozik velünk. Szépek vagyunk, szép ruhában járunk, viszonylag szabadok is
vagyunk és ha valaki el akar menni, az bármikor elmehet.

- És volt már olyan, hogy valaki elment?

 - Volt hát! Karinát az egyik visszatérő vendégünk feleségül vette! - büszkélkedett Chiara.

Mindegyikük titkon remélte hogy egyszer ő lesz az akit feleségül vesznek.

- De ne felejtsétek el Verát sem! - mondta vészjóslóan Írisz.

- Miért, vele mi történt? - kérdezte Chiara.

- Túl sokat fecsegett és egyszer csak eltűnt, aztán a folyóból halászták elő a tetemét. Hogy ki tette,
azt nem tudjuk, de egy biztos, csak egymás közt szabad beszélnünk.

- Értettem. - borzongott meg Carla.

- Megérkeztünk. - lelkendezett Nina. - Imádok vásárolni, gyere Carla, mindent megveszünk neked
ami kell, bízd magad ránk.

A virgonc csapat bevonult a boltba és több órán keresztül öltöztették fel-alá Clara-t, akit egészen
meghatott ez a kedvesség.

Eduard Stone szenátor az irodájában volt és amiatt bosszankodott hogy már megint egy újabb
megbeszélésre kell mennie.

- Szenátor Úr! Az autója már várja. - sürgette őt a titkára.

- Tudom, tudom. - bosszankodott az 52 éves szenátor. - Minden iratot bepakolt?

- Természetesen, Uram.

- Akkor induljunk. A feleségem nem örül. Megígértem neki hogy ezt a hétvégét velük töltöm, végül
is a 20. házassági évfordulónk van.

- Meg fogja érteni. - nyugtatta őt a titkára.

- Tudom hogy megérti, csak sajnálom. Nem szól semmit, de látom a szomorúságot a szemében és
a gyerekeim is hiányoznak.

- Hát uram, valamit valamiért. A köz java gyakran a család rovására megy. - mondta a szenátor
titkára aki megengedhetett magának ennyi közvetlenséget mivel már hosszú hosszú évek óta volt a
szenátor magántitkára, intézte a hivatali és magánügyeit egyaránt.

- Induljunk. Mi is lesz a napirend? - kérdezte a szenátor aki azt sem tudta hogy hol áll a feje.

- A maffiaellenes törvény tömören fogalmazva. - válaszolta készségesen Robert.

- Ja, igen, persze. - komorodott el még jobban a szenátor. - Nehéz ügy lesz. Túl nagy az
összefonódás az alvilág és az "üzletemberek" között.

- Tény és való, Ön nem túl népszerű a kitartása miatt. - válaszolta Robert.

- De csak a politikusok körében. - mosolygott Eduard szenátor. - A választók imádják a

kitartásomat.
 - Csak nehogy valami baja essen. - dünnyögte Robert.

- Ugyan már, nem félek senkitől, a testőreim vigyáznak rám is és a családomra is. Ki merne engem
bántani? - húzta fel a szömöldökét a szenátor.

- Talán a maffiózok. - ironizált Robert. - Akiknek nem tetszik hogy megnehezítik a pénzük tisztára
mosását. Csupáncsak pármilliárd dolláról beszélünk, végül is nincs miért aggódnia. Ja, és nekem sem.
Éjjel nappal Önnel vagyok, majd jön egy eltévedt golyó és én kapom. - morgott Robert.

- Csak nem félsz? - nézett rá a szenátor.

- Hát, megmondom őszíntén, félni nem félek de tartok. Ha nem enged, előbb-utóbb valamelyik
maffiózó lépni fog Ön ellen.

- Szerinted meg kellene hátrálnom és elfogadnom a korrupciót, az alvilág hatalomratörését?

- Természetesen nem, de talán rugalmasabbnak kellene lennie. - próbálta őt meggyőzni Robert. -

Tudja Uram, maffiózok mindig is lesznek, korrupt politikusok is mindig lesznek, nem lehet széllel
szemben egymagában felvenni a harcot.

- Én akkor sem tudok engedni az elveimből, egyszerűen nem megy. Bocsássa meg nekem a
családom, de nem tudok meghajolni.

- Uram, előbb-utóbb baja lesz, kérem legyen óvatos.

- Jól van, majd fokozott biztonsági intézkedéseket teszek de nem engedek. - keményedett meg a
szenátor arca, akit a legnagyobb maffiaellenes politikusnak könyveltek el.

Eduard Stone szenátor szinte teljesen egyedül maradt a maffia elleni küzdelemben. A legtöbb
partnere elpártolt tőle és ő nem tudta eldönteni, hogy megvásárolták őket vagy egyszerűen csak
félnek. Ők is kaptak már fenyegetést a maffiától hogy szálljanak le róluk ahogy a szenátor is, de ő
nem hátrált meg. Talpig becsületes volt és hitt abban, hogy eredményesen fel lehet venni a
küzdelmet a maffiacsaládok ellen. Hiába volt egyedül a harcban, nagy hatalommal rendelkezett, a
maffia családok nem mertek közvetlenül hozzányúlni. Ezzel a tudattal szállt be a várakozó autójába a
testőrök kíséretében és indult az újabb megbeszélésre hogy ismét próbálja meggyőzni a többieket az
igazáról.

Adam Steelman rendőrfőnök már korán reggel az irodájában volt és a szokásos kávéját itta.
Megint meggyűlt a baja az újoncokkal. Állandóan frissítik az állományt, az idősebbek elmennek
nyugdíjba és ezek az ifjoncok nem ismerik még a dörgést, nem tudta kit ki mellé osszon be.

A hivatalban csak a helyettese volt akiben megbízott, ő tudta hogy titokban megegyezett a
maffiacsaládokkal, akik cserébe néha odadobtak neki kisebb kábítószer fogásokat, melyek
biztosították a sikerességét és tartották meg őt a rendőrfőnöki székében. És persze a titkos
bankszámlája szépen hízott neki is és a helyettesének is. Nem érzett lelkiismeret furdalást. Tudta,
hogyha nem ő működik együtt a Családokkal, akkor kikészítik és jobb esetben csak az állását veszti el,
rosszabb esetben pedig bántják őt vagy a családját és aki a helyére kerül, annak ugyanúgy meg kell
alkudnia. Akkor miért ne lehetne éppen ő? Élni és élni hagyni, ez volt az elve, noha nem értett egyet a
maffia családok gyilkolásaival, tudta hogy az ő módszereikhez ez mélyen hozzátartozik.
 - Jackson, gyere be egy kicsit! - hívta helyettesét Adam.

- Igen, Uram? - lépett be a helyettes, csukta be az iroda ajtaját és foglalt helyet a széken.

Annak ellenére hogy mindketten nyakig benne voltak a maffia családokkal történt lepaktálásban
és ez már majd - majd barátivá tette kapcsolatukat, kifele nagyon ügyeltek arra, hogy ez ne
látszódjon.

- Baj van. A Martello család belemászott a Caroda Család területére, kinyírta két emberüket,
háború lesz, az pedig nekünk nem jó.

- Hát az tényleg nem jó. - értett egyet Jackson. - És mit kellene tennünk?

- Még nem tudom. Mindenesetre meglátogatjuk mindkét család fejét és elbeszélgetünk velük. -
mondta Adam. - Ha úgy csinálunk mintha annak a kezére játszanánk, akivel éppen beszélünk...

- Óva intem ettől! - szólt a figyelmeztetés. - Egyik család sem hülye, egykettőre a folyóban
találhatjuk magunkat. Szerintem jobb kimaradni az egészből és csak annyira belefolyni amennyire
rendőrként muszáj, higgye el Uram, jobb a semlegesség, játsszák csak le ők ezt egymás között.

- Igazad van. - sóhajtott Adam felülkerekedve kapzsiságán. - De akkor is meg kell látogatnunk őket.

- Az igaz. Akkor vegyem fel velük a kapcsolatot és beszéljem meg a szokásos helyen és időben? -
kérdezte Jackson.

- Igen, ma este a Martello családdal beszélünk, holnap este pedig a Caroda családdal. Még jó, hogy
nincs több család ebben a városban. - dünnyögte a rendőrfőnök. - Az újoncokkal mi a helyzet?
Elrendezted őket?

- Igen, rajtuk tartom a szemem, senki nem fog bekavarni. A nyomozók végzik a szokásos
munkájukat, azaz üldözik a bűnt. - vigyorgott Jackson akit szerfelett szórakoztatott ez a kifejezés.
Üldözik a bűnt és nem megelőzik... A rendőrségre mindig is ez volt a jellemző, mindig a bűnözők
nyomában kullogtak, sose előttük. Az volt az egyetlen szerencséjük, hogy a törvény által
lecsukhatták akit rajtakaptak, különben tényleg semmi tekintélyük nem lett volna.

- Rendben, akkor este találkozunk. - bocsátotta útjára helyettesét Adam és nekikezdett a gyűlölt
adminisztrációs feladatainak.

Elizabeth Payt élte az unatkozó milliomosok szokásos életét. Délelőtt amikor felébredt felkelt,
elment a fodrászhoz, manikűröshöz, fittnesz terembe, megebédelt valamelyik elegáns étteremben a
barátnőivel, délutánjait a tengerparton töltötte vagy más szórakozást talált ki magának. Nem volt
férjnél és eldöntötte, hogy soha nem fog férjhez menni, elég pénze van ahhoz hogy soha életében ne
kelljen dolgoznia és így kedve szerint váltogatta partnereit. Azokból pedig bőven akadt jelentkező.
Persze mindannyian a pénzére hajtottak, tudta ő nagyon jól, némelyiket el is kényeztette, vett nekik
ezt-azt, de azért arra ügyelt, hogy ne tudják kihasználni csak amennyire neki kedve volt ahhoz.

A szerelemnek még csak a szele sem érintette meg így nem értette meg azokat a nőket, akik
mindenben alávetik magukat egy férfi akaratának. Nem tudta hogy hálás legyen a sorsnak, hogy nem
tud szerelmes lenni vagy elégedetlen legyen vele. Érezte hogy hiányzik valami az életéből de
kárpótolta magát a hamis érzelmekkel, melyet a férfiak sugároztak felé.
 Ránézett az ágyában alvó izmos, fiatalemberre akivel már pár hónapja együtt volt és már kezdte
unni. Tudta hogy ki kell adnia a fiatalember útját ha tetszik neki ha nem. Úgy döntött, hogy a
szokásos módszert választja, egy nagyobb összeggel bocsátja útjára a leendő exét. Amint látta
ébredezni, kedves mosollyal köszöntette:

- Jó reggelt, Drágám!

- Jó reggelt, Édesem. Mióta vagy ébren? - kérdezte

- Nemrég ébredtem én is. - nyújtózott lustán Elizabeth.

- Ma mit csinálunk? - kérdezte az ifjú.

- Elmegyek szolizni, a barátnőimmel ebédelek, utána pedig elmegyünk vásárolgatni.

- És én addig mit csináljak? - morgott a fiatalember.

- Arra gondoltam, hogy keress valami új elfoglaltságot magadnak. - nézett rá komoly szemekkel
Elizabeth.

- Ezt hogy érted? - könyökölt fel a Drága.

- Úgy hogy vége. Szakítunk.

- De miért? - lepődött meg a szerető.

- Csak úgy. - válaszolta kedvesen Elizabeth. - Ne haragudj, de jól tudod hogy sokáig nem tud
lekötni egy férfi sem, az elején megmondtam. Nem akarlak megbántani ezért kérlek hogy fogadd el
ezt a csekket vígasztalás gyanánt és gondolj rám mindig jó szívvel. És ne nézz rám ilyen esdeklő
szemekkel, kedvellek de már nem olyan a kapcsolat közöttünk mint volt. Kérlek öltözz fel és menj el.

- Rendben. - ugrott fel az ágyból haragosan a fiatalember és magára kapkoda a ruháit.

- A csekked, Drágám! - nyújtotta át a pénzt Elizabeth.

- Nem kell. - durcáskodott a fiatalember.

- Ugyan már, fogadd el, ne akarj lelkiismeret furdalást okozni. Tudod hogy nekem bőven van
pénzem és megérdemled a sok kellemes percért amit okoztál nekem. - tukmálta rá a pénzt Elizabeth
jól tudva, hogyha a fiú elfogadja a pénzt, a harag is kisebb lesz.

- Na jó. - egyezett bele. - De csak a te kedvedért. - vette át a csekket.

- Gyere adj egy puszit és szeretettel gondolj rám. - hívta oda magához Elizabeth majd nézte a
kifele menő fiatalember hátát.

Egy ideje már terhes volt számára a fiú és örült hogy végre megint szabad lett. Igaz hogy a
jövőbeli exe még nem lett kinézve de most nem is bánta. Rögtön telefonált a barátnőjének hogy
délutánra programot egyeztessenek aki férjnél volt ugyan, de az állandóan dolgozó férj mellett
tulajdonképpen ugyanazt az életmódot folytatta mint Elizabeth. Még a pasizás terén is csak persze
neki diszkrétebben kellett eljárnia mint Elizabeth-nek aki hazavihette aktuális szeretőjét, míg a
barátnője erre a célra egy lakást bérelt.
 - Hello Grace, Liza vagyok. - köszöntette barátnőjét.

- Hello Szívem. Na, sikerült a szakítás? - tért a tárgyra rögtön Grace.

- Még szép. A csekk csodára képes. - vigyorgott a telefonba Elizabeth. - Mit csinálunk ma? -
kérdezte Grace-t.

- Ne haragudj, szívem de megígértem Joe-nak, hogy elmegyünk kettesben kirándulni a hegyekbe.

Joe Grace aktuális szeretője volt.

- Jól van. - sóhajtotta Elizabeth, akkor majd holnap találkozunk.

Végül is nem bánta hogy egyedül töltheti a napot, jól esett egy kis magány.

- Akkor holnap csörgök és mesélek. - tette le a telefont Grace.

Elizabeth felöltözött és úgy döntött hogy a városban ebédel majd lemegy a tengerpartra, nézelődik
a "kínálat" között. Persze nem akart rögtön új szeretőt beújítani, mondogatta magának, csak felméri a
választékot. Beült a kádba, a fürdést követően felvett egy könnyű kis nyári ruhát, kiválasztotta az
ékszeres dobozaiból a ruhához legjobban illő aranyékszer garnitúráját, fülbevalót, nyakláncot,
karkötőt, gyűrűket és bokaláncot. Felvette a szandálját és a könnyű kis női táskájával beült a
Jaguárjába és útnak indult...

Martello Család hadiszállásán - ami stílusosan szintén egy pizzéria volt - hatalmas veszekedés folyt.
Martello család feje, Luca Martello emelte fel a hangját a családhoz tartozó két féktelen suhanccal
szemben.

- Normálisak vagytok? Miért kellett kinyírni a Caroda család két emberét?! Azt fogják hinni hogy be
akarunk hatolni a területükre, át akarjuk venni azt a körzetet. Tudjátok, hogy mennyi veszteséggel jár
ha kitör a bandaháború? Fogalmam sincs hogy fogom elsimítani ezt az ügyet. Vito Caroda értelmes
ember, lehet vele beszélni, de nem fogja elfogadni azt a magyarázatot, hogy egy hülye nőn kaptatok
össze. És azért mert képes volt számonkérni rajtad azt, hogy megdugtad a nőjét, már rögtön ki is kell
nyírni? - mondta a magáét Luca Martello.

- De Uram! - szólalt meg az addig hallgató fiatalember. - De ő jött oda és kötött belém...

- Hallgass! - förmedt rá Luca. - Ne csodálkozz rajta, végül is megdugtad a nőjét! Ráadásul kinyírtad
a haverját is, azt minek kellett?

- Nem tudom, csak úgy elborult az agyam. - mentegetőzött Andrea.

- És mit fogsz csinálni ha a te fejedet kérik cserébe? - komorodott el Luca Martello, aki
belegondolta magát a másik oldalba és ő azt tenné.

Carlo nem válaszolt csak sötétedett el a tekintete.

- És mit szól hozzá a feleséged hogy megcsaltad? És a gyerekek? Most megmondom, ha az

asszony sodrófával is esik neked, egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá, megértetted?!! - utasította őt Luca
Martello.
 - Igen, Uram. - hajtotta le a fejét jól tudva hogy a feleségétől ez bizony könnyen kitelik, talán
jobban teszi ha egy ideig haza sem megy mert hogy az asszony már tud a megcsalásról, abban biztos
volt. Az, hogy embert ölt, az nem izgatta fel az asszonyt, de hogy megcsalta....

- No, valahogy megoldjuk, megpróbáljuk elsimítani, de nem lesz könnyű és valamilyen áldozatot
biztos hogy hoznod kell. Menj, tedd a dolgodat de most az átlagosnál jobban figyeljetek, előfordulhat
hogy akkor támadnak mielőtt még felajánlhatnánk valamilyen kompenzációt.

- Értettük. - válaszolták kórusban az emberei és mindenki ment a dolgára.

- Fiatalság! - dünnyögte fáradtan a székébe dőlve és a consigliere-hez, Andrea-hoz fordult.

Mindketten az 50-es éveikben jártak, sok mindenen átmentek együtt. - Szerinted mit kellene tennünk
azon túl, hogy felvesszük a kapcsolatot a Caroda családdal és megpróbáljuk elmagyarázni hogy mi
történt.

- Még nem tudom, de abban teljes mértékben igaza van, hogy kompenzálást fognak követelni és
akkor kell nagyon résen lennünk. A saját emberünket akkor sem dobhatjuk oda hogyha sületlenséget
csinált mert akkor megrendül az embereink bennünk vetett azon hite, hogy megvédjük őket bármi
áron. De attól tartok, Vito Caroda ha nem személyes áldozatot és nem pénzt kér cserébe a
fájdalomért, területet fog követelni. Évek óta szeretné megkapni a 11. körzetet, attól tartok, azt fogja
kérni cserébe.

Luca Martello elgondolkodott:

- Attól tartok, igazad van és ennek nem örülök, mert nem engedem át neki azt a körzetet, az hozza
a legnagyobb jövedelmet mind a kábítószer terén, mind pedig a lányok terén. Félek, hogy ebből
háború lesz.

- Nagyon úgy látom, Uram.

Kopogtak az ajtón és Vincello lépett be:

- Don Luca, a rendőrfőnök és a helyettese találkozni akar magával ma este, azt mondják, hogy
nagyon fontos és a mi érdekünk is.

- Gondoltam. - dünnyögte Luca. - A gyilkosságokat kihasználva ismét pénzt akarnak legombolni

rólunk, hogy elsimítsák az ügyet. No mindegy, ez az élet rendje, ami megtörtént, megtörtént, a
rendőrséggel tárgyalnunk kell. Mondd meg nekik, hogy este a szokásos időben legyenek itt.

- Rendben főnök. - csukta be az ajtót maga mögött Vincello.

Jimmy kiképzése elkezdődött. Giorgio úgy találta hogy nagyon tehetséges a fiú. Először felmérte
fizikai kondícióját, az 5 km-es futás meg sem kottyant a gyereknek, aztán az edzőteremben folytatták
a felmérést. Bár nem volt profi, meglátszódott rajta hogy az utcán nőtt fel, Giorgio több támadását
sikerült elhárítania. Azt követően elővették a késeket, viperákat, a többi szúrófegyvert, melyek
használata ismételten nem volt idegen Jimmy számára, persze a folyamatos edzésre szüksége volt. A
nap végén lementek az edzőterem alatt berendezett hangszigetelt lőterembe. Rövid elméleti oktatást
követően Jimmy céltáblára lőtt és Giorgio legnagyobb megdöbbenésére szinte minden lövése a
közepébe talált.
 - Lőttél te már? - kérdezte meg döbbenten Giorgio Jimmy-től.

- Volt már a kezemben fegyver. - válaszolt óvatosan Jimmy. - Lőttem is vele de soha nem
céltáblára hanem az erdőben a haverokkal üvegekre, azokat is mindig eltaláltam.

- Ügyes vagy. - hangzott el a ritka dícséret Giorgio szájából. - Hanem tudod- e hogy ez a
könnyebbik része a dolognak, fegyverré edzeni magad. De amikor tényleg ölnöd kell, képes leszel rá?
- vizsgálta őt Giorgio.

- Igen. - vágta rá Jimmy több magabiztossággal mint ahogy ténylegesen gondolta.

- Ajánlom is, mert ha nem leszel rá képes, te fogsz a fűbe harapni. Mi nem ártatlan állampolgárok
ellen megyünk, mi akkor ölünk, amikor az üzlet úgy kívánja és az ellenfeleink ugyanolyan jól
képzettek az ölés terén mint mi. Ha akkor habozol, meghalsz.

- Értem. - véste az eszébe Jimmy és legjobban az ragadt meg az agyában, hogy nem ártatlan
civilek ellen mennek ha mennek, hanem olyanok ellen, akik az alvilág körébe tartoznak. - Soha nem
fordult elő, hogy civilt kellett megölni? - kérdezett vissza Jimmy.

- Nem mondom hogy nem, de annak komoly oka volt. Például ha az üzleti életben egy civil, például
egy vállalat vezetője nem akart belemenni, hogy a cégébe befektessünk, előfordult, hogy kinyírtuk
többszöri figyelmeztetés után. Nem hitt nekünk, nem volt hajlandó együttműködni velünk, megöltük
és aki a helyére került, az már tudta hogy meg kell egyeznie velünk. De csak és kizárólag az üzlet
érdekében és végső esetben, de akkor nem habozunk.

Jimmy valahogy teljesen természetesnek vette ezt a felfogást, az apjától annyit megtanult az évek
során, hogy az üzlet a legfontosabb, annak mennie kell, amíg nem szokott rá a kábítószerre, bár a
Családtól igyekezett távoltartani a gyerekeit és mindent megadni nekik, a Család elvét akaratlanul is
továbbadta nekik, hiszen soha nem titkolta hogy kábítószert árul és annak védelme érdekében akár
ölni is képes. Jimmy tudomása szerint apja nem ölt soha embert de nem bírta ki, rákérdezett:

- Giorgio, ismerted apámat?

- Igen. - komorodott el Giorgio.

- Milyen ember volt?

- Régen jófej volt, de amikor rászokott a kábítószerre, megbízhatatlanná vált. A Családot soha nem
árulta el, de sajnos nem tudott leállni a szerről bármennyire is próbáltunk neki segíteni ebben. Tudod
fiam, aki a kábítószerre rászokik, hacsak nem megy valami flancos klinikára, nem tud leállni róla, de
ha jól tudom, még azok is visszaesnek, akiket az elvonón leszoktatnak. Úgyhogy nem ajánlom hogy
kipróbáld, akkor rövid életed lesz.

- Akkor miért áruljuk? - kérdezte naívan Jimmy.

- Mert mi nem az édesanyukájuk vagyunk azoknak akik megveszik. Minket nem érdekel, hogy ki
szokik rá és ki nem, hatalmas pénz van benne, a pénz pedig hatalom. Hatalom nélkül semmire sem
jutsz, minél nagyobb a hatalmad, annál jobban tisztelnek az emberek. Akit nem tisztelnek, az
elveszett ember. Ha megfogadod egy öreg róka tanácsát, képezd magad minél gyorsabban, ne
beszélj csak ha kérdeznek és figyelj. Figyeld meg a körülötted lévőket, ki mit mond, ki hogyan
viselkedik, tanulmányozd hogy mi a helyes magatartás és gondolkodj mindig mielőtt beszélsz vagy
cselekedsz.
 Jimmy elgondolkodott Giorgio tanácsain és mivel az apjától soha nem kapott tanácsot, jól esett
neki a törődés és úgy döntött hogy meg is fogadja.

- Egy utolsó kérdés ha lehet. - mondta végül halkan.

- Mondjad.

- Apám ölt embert? - kérdezte Jimmy.

- Igen. - nézett rá komolyan Giorgio. - Nem is egyszer. Apád is mestere volt a fegyverek
használatának de nagyon remekül tudott az emberekkel bánni, ezért bízta rá a kábítószer terjesztést
a Don. Jól tudott mindenkivel kommunikálni, ha valaki tartozott, be tudta hajtani a pénzt, remekül
végezte a munkáját amíg rá nem szokott.

- És azt miért tette?

- Csak a jó isten tudja ki miért szokik rá. Ha nem mondta el, most már nem fogja, én ugyan nem
tudom. De gyere, folytassuk az edzést, ahogy a fenti hírekből hallom, lehet hogy nemsokára már
szükség lesz rád.

- Miért? Mi történt? - kérdezte kíváncsian Jimmy.

- A Martello Család kinyírta két terjesztőnket.

Jimmynek nem kellett többet mondania, ebben a világban nőtt fel, tudta hogy ilyenkor kitörhet a
háború és olyankor a legfontosabb emberek a katonák, amit most őbelőle faragnak. Bólintott és
nekiálltak tovább edzeni.

Carlanak eljött az első estéje, nagyon izgult. A lányok körbezsongták, nyugtatták és egyben jó
tanácsokkal látták el:

- Ne izgulj, csak figyelj minket és csináld amit mi.

- Légy kedves mindenkihez, most te vagy az új, biztos mindenki a te társaságodat fogja keresni.

- Jaj!- jajdult fel ijedten Carla.

- Ne aggódj! Ezen mindannyian átestünk. Minden csoda három napig tart.

- És ha valaki el akar vinni szobára, akkor az hogyan történik? - kérdezte idegesen Carla.

- Az első időkben úgy, hogy Sandra fog odamenni hozzád és mondja majd hogy kivel kell a
szobádba vonulnod, a későbbiek során pedig majd belejössz amint átlátod a szokásokat.

- És ott mit kell csinálnom? - kérdezte nyugtalanul Carla.

- Hát azt, te kis butus! - kacagott Chiara.

- Nem így értette! - szidta őt meg Írisz, aki a legkomolyabb volt közöttük. Leguggolt Carla mellé,
megfogta a kezét, ránézett és mondta:

- Bementek a szobába, becsukjátok az ajtót. Kb. egy órát lehet bent veled. Amikor bent vagytok,
hagyod hogy átöleljen, megcsókoljon, levetkőztessen és az ágyba vigyen. Ott minden kívánságát
teljesítened kell ami azt jelenti, hogy mindenféle pózban a rendelkezésére állsz ha kéri és ha úgy
akarja, akkor a száddal is csinálod. - magyarázta el részletesen Írisz.

- Csináltad már úgy? - kíváncsiskodott Nina.

- Igen. - válaszolta Carla és kivételesen büszke volt magára.

- Akkor nem lesz semmi baj. - állt fel megkönnyebbülve Írisz. - A pasik azt szeretik a legjobban. És
ha valami baj van, valaki nagyon durva veled vagy megüt, az ágy felett van egy zsinór, húzd meg, itt
szól lent, akkor szaladunk és kimentünk. De csak akkor húzd meg ha tényleg bajban vagy különben
Sandra asszony megharagszik. Csak ha megütnek, bántanak, nem pedig akkor ha nincs kedved
valamihez, érted?! - nézett rá fürkésző szemekkel Írisz.

- Rendben. - kezdett megnyugodni Carla megkapva a részletes eligazítást a lányoktól.

Első este igyekeztek a lányok olyan ruhát ráadni ami sejtette ugyan bájait, de hozzájuk képest
jóval többet takart. Hat óra körül együtt vonultak le a szalonba aminek a közepéről szét lettek pakolva
az összetolt asztalok. Rose-ék mindegyik asztalt terítővel fedték le, félhomályt teremtettek és a
szalon egyik oldalában bárpult elevenedett meg. Carla délután még észre sem vette, valószínűleg a
nagy izgalomban. A pult mögött Marta és Rose tevékenykedett, tisztogatták a poharakat, készülődtek
az estére. A lányok a sarkokban lévő bársonyfotelekben foglaltak helyet és a szalonban volt még egy
kisméretű szinpad is.

- A színpadot is használjátok? - kérdezte kíváncsian Carla.

- Előfordul, de nem minden este. Amikor már jó a hangulat, szoktunk énekelni, táncolni a
férfiaknak, magunk kreálta show előadást biztosítunk a számukra.

- Nekem jó hangom van. - közölte Carla. - És táncolni is szeretek.

- Mutasd meg! - követelték egyhangúlag a lányok és még Sandra is kíváncsian nézett az új lányra.

Carla rögtön visszakozni próbált és már sajnálta hogy dicsekedett. Azon morfondírozott, hogy nem
hangzott- e túl nagyképűen hogy tud énekelni. És ha mégsem? És ha bármelyik lánynak jobb hangja
van mint neki?

- Ne, nem akarom. - fogta könyörgőre.

- Na, ne már! - biztatták őt a lányok. - Mutasd meg mit tudsz!

- Addig mutasd meg amíg nincsenek itt a férfiak. - hangzott el Írisztől a mindent elnyomó érv.

Carla magában igazat adott Írisznek, valóban jobb leégni "négyszemközt" mint a férfiak előtt.
Felment a színpadra, Cintia leült a zongorához és várta hogy Carla melyik dalt fogja énekelni. Carla
belekezdett egy népszerű közismert dalba és Cintia rögtön kísérte. Gyönyörű hangja betöltötte a
termet, a lányok némán hallgatták. Amikor véget ért a dal, mindegyik lány heves ujjongásban tört ki:

- Nagyszerű voltál, tényleg nagyon jó a hangod. - lelkendeztek a lányok.

- Úgy látom színt viszel a szalon életébe. - dícsérte meg Sandra. - Minden este énekelned is kell,
amint elterjed a híre, teltházunk lesz minden este.

Épphogy befejezte a mondandóját, már nyílt is a szalon ajtja és megérkeztek az első vendégek. A
lányok mosolyogva üdvözölték őket és bemutatták nekik az új lányt, Carlat. Ahogy telt az idő, egyre
több és több férfi jelent meg a bordélyházban és a lányok sorban tűnedeztek el a szobákban, egyedül
Carlanak nem kellett még szobára mennie. Nem tudta, hogy Sandra asszony direkt kivár. Már több
ajánlatot kapott Carlara, de az első alkalom jogát nem akarta könnyen adni. Amikor már rengetegen
voltak a szalonban, Carla Sandra utasítására felment a színpadra és belekezdett egy újabb dalba. A
szalonban elhalt a beszélgetés moraja és mindenki lenyűgőzve hallgatta a lányt. A dal végén
hatalmas tapssal fogadták amit Carla zavartan de boldogan köszönt meg.

Végre megjelent az a férfi akit Sandra várt. Egy milliomos nagyon nagyon gavallér jóképű vállalat
tulajdonos, neki szánta Carlat. Bemutatta őket egymásnak és ismét felküldte a szinpadra hogy egy
újabb dalt énekeljen. Nick Tomson elbűvölve figyelte Carlát.

- Tetszik az új lány? - kérdezte tőle kedvesen Sandra.

- Nagyon. - válaszolta Nick és le sem vette a szemét Carláról.

- Teljesen új a szakmában, ma került ide és szerintem még a szexben is igencsak járatlan lehet.
Szeretné esetleg Ön megtanítani egy-két fogásra? - kérdezte incselkedve Sandra.

- Ezer örömmel. - ragyogott fel Nick Tomson arca.

- De az sok pénzbe kerül. Az első alkalom.... - válaszolta kedvesen de határozottan Sandra.

- Mennyi? - vette le a szemét Carláról Tomson, amint üzletre került a sor, rögtön észnél volt.

- A szokásos tízszerese. - jelentette ki szemrebbenés nélkül Sandra.

- Megadom. - válaszolta nyugodtan Tomson. - Ugye nem gondolja, hogy nekem gondot okoz ennyi
pénz?

- Persze hogy nem, ezért is tartogattam magának Carlát. - mosolygott rá Sandra és odaintett
Carlának. - Gyere Carla, bemutatom Nick Tomson-t. Ő az egyik legkedvesebb vendégünk. - jelezte
Carla felé. Carla rögtön értette. Kezét a milliomos kezébe helyezte, köszönt és leült hozzájuk.

- Ma este Nick gondjaira bízlak, tedd amit kell! - búcsúzott el tőlük Sandra és Carla egy bólintással
jelezte, hogy érti hogy miről van szó.

- Mit iszik? - kérdezte Nick.

- Egy üdítőt. - válaszolta Carla.

- Kérek egy whiskit és egy koktélt a hölgynek. - hagyta figyelmen kívül a lány kérését. - Azt hiszem
szüksége lesz rá.

Carla nem vitatkozott, szó nélkül elfogadta az italt és elkezdte iszogatni. Ízlett neki.

- Hány éves, Kedvesem? - kérdezte Nick.

- Tizennyolc. - hangzott a válasz.

- Hogy került ide? - kíváncsiskodott tovább.

- Apám meghalt, sok választásom nem volt. - válaszolta szomorkásan Carla.

 Hát persze, szidta magát Nick. Egy ilyen gyönyörű lány nem szórakozásból áll munkába egy
bordélyházba és igyekezett kellemesebb témát találni.

- Gyönyörű hangja van. - bókolt a lánynak.

- Köszönöm. Gyerekkorom óta imádok énekelni.

A beszélgetésüket megzavarta egy kisebb incidens. Az egyik jobban becsípett vendég

megfeledkezett a jómodorról és csúnya stílusban fogdosni kezdte a lányokat. John, aki a lányok
védelmével volt megbízva, rögtön ott termett és kirakta a szűrét az elázott férfinak.

- Ne bántsa! - szólt utána Sandra. - Nem mindig ilyen csak amikor el van keseredve, egyébként jól
viselkedik a lányokkal és sűrűn idejár. Csak tegye ki, holnap majd bocsánatot kér. Már ha emlékezni
fog valamire.

- Oké. - hangzott a rövid válasz és John nem bántotta a férfit csak az irányt mutatta meg neki.
Carla végignézte az eseményt és örült neki, hogy Sandrának ilyen jó szíve van.

- Felmegyünk? - kérdezte őt udvariasan Nick.

- Felmehetünk. - válaszolta nyugodt hangon Carla de belül majd kiugrott a szive a helyéről.
Szerencsére első alkalomra jóképű, viszonylag fiatal, jól szituált férfi vitte el őt, tudta hogy Sandra
nem véletlenül rendezte így, még ebben is tekintettel volt rá. Carla felment a lépcsőn, utána a férfi és
szinte minden szem rájuk tapadt. Carla ezt érezte és rendkívül zavarban volt, majdnem sarkon fordult
hogy kirohanjon a szalonból neki a világnak. Nick mintha megérezte volna a bizonytalanságot,
megfogta a kezét és kézenfogva mentek be Carla szobájába.

Nick maga mögött becsukta az ajtót, odalépett Carlához és gyengéden megcsókolta. Carlának
nagyon jól esett az ismeretlen férfi lágy csókja, kezdett megnyugodni. Gyengéd mozdulatokkal
fejtette le róla a ruhát amíg csak a fehérnemű maradt rajta. Carla bebújt az ágyba, magára húzta a
takarót és onnan nézte a vetkőző férfit. A férfi felé hajolt, ismét lágyan megcsókolta és lehúzta róla a
takarót hogy hozzáférjen a hamvas fiatal testhez. Nem siette el. Megcsókolta a lány nyakát, kezével
cirógatta a melleit majd lefele haladva azokat is végigcsókolta. Ennél a pontnál Carla már teljesen
ellazult és élvezte a szokatlan kényeztetést. A barátja nem volt ilyen figyelmes hozzá, igazság szerint
ilyet nem is csinált vele, azt sem tudta, hogy ez ilyen jó lehet.

Carla halkan nyögdécselt az izgalom hatására, amelyet Nick jól észlelt és tovább fokozta az
izgalmakat. Feltérdelt, lehúzta Carláról az alsóneműjét, majd a köldökétől lefele haladva
végigcsókolta a lány testét egészen a combok közé hatolva. Amikor nyelve a lány intim részéhez ért,
Carla felnyögött és lábait önkéntelenül szemérmetlen módon széttárta. Nick kitartóan folytatta a
nyelvével a kényeztetést és Carla szapora légzése, zihálása elárulta hogy jó nyomon jár. Amikor
érezte, hogy a lány közeleg a csúcsponthoz, abbahagyta az izgatását, falloszát odaigazította a lány
intim részéhez és finoman, centiről centire nyomta befele uralva azon vágyát, hogy egy lökéssel tövig
hatoljon. Közben újracsókolta a lányt, kezével izgatta mellbimbóit és lassú érzéki mozdulatokkal járta
a szerelem táncát Carlában.

Carla sose tudta hogy ilyen létezik. Igaz hogy együtt volt már a barátjával, de soha nem érzett
semmit, nem is értette hogy miért vannak oda ezért egyes nők. Egy röpke pillanatig átvillant ez az
agyán majd engedve a kéjnek átadta magát az örvénynek és az orgazmus hulláma elöntötte testét,
ajkát a gyönyör sikolya hagyta el. Nick ezt látva nem bírta tovább és ő is átadta magát a gyönyörnek.

Elpilledve feküdtek az ágyon, Nick cirógatta Carla testét, aki csak pár perc után merte kinyitni a
szemét.

- Tudod hogy én még soha nem éreztem ilyet? - vallotta meg Carla Nicknek.

- Tényleg? - nézett rá fürkészve Nick. - Komolyan mondod?

- Igen, tényleg nem hazudok. Volt egy barátom de vele, hogy is mondjam.... csak arról szólt hogy
berakta, pár perc múlva elélvezett és ennyi volt. Ő soha nem kényeztetett engem úgy mint te. - pirult
el Carla.

- Velem élveztél el először? - képedt el Nick.

- Igen. - ismerte be Carla.

- Ennek örülök. - és büszke volt magára. Beleszeretett ebbe az ártatlan szépségbe de akkor ezt
még nem tudta csak az az érzés kerítette hatalmába, hogy nem engedi át másnak, kerül amibe kerül.
- Carla, nem ígérek semmit a jövőre nézve, ne érts félre semmit, de egyelőre azt szeretném ha csak
velem lennél, megegyezek Sandrával. Benne vagy? - könyökölt fel Nick belenézve Carla szemébe.

- Igen. - bújt hozzá örömmel Carla. Nemcsak azért örül ennek mert jó volt a férfival, hanem mert
nem kellett attól aggódnia, hogy kivel kell legközelebb ágyba bújnia.

- De ez nem jelenti azt, hogy ez örökké tart vagy hogy elviszlek innen. Előre szögezzük le, nehogy
ezzel áltasd magad! - figyelmeztette őt a férfi rögtön üzleti hangra váltva.

- Persze. Tudom hol a helyem. - válaszolta elkomorodva Carla.

- Nem úgy értettem. - visszakozott egy kicsit a férfi megbánva hogy olyan durván fogalmazott.

- Ne kérj bocsánatot, én is tudom hogy a te társadalmi helyzeted és az enyém nem hozható össze,
csak ilyen formában. Azért én örülök neked. - nézett rá meleg ártatlan szemmel amitől Nick teljesen
meghatódott.

Később amikor lementek a szalonba, Carla felment a szinpadra ismét énekelt egy dalt, közben
Nick Tomson odament Sandrához.

- Na milyen volt? - tört ki Sandrából a kíváncsiság.

- Nagyon jó. - válaszolta tömören Nick. - Azt szeretném ha csak velem lenne, soha semmikor nem
adnád oda másnak.

- Rendben.... - nézett rá elgondolkodva Sandra. - De az sokba fog ám kerülni, Carla miatt

rengetegen jönnének, negnövekedne a bevételem a duplájára, ha te lestoppolod, rengeteg pénztől
esek el.

- Mondd el hogy mennyitől és pluszban kifizetem. - válaszolta rideg hangon Tomson.

Sandra osztott-szorzott, megnevezte az összeget és a milliomos arcrándulás nélkül tudomásul

vette.

- Holnap este itt lesz a pénz de vigyázz, a szavadat adtad. Carla csak az enyém. - intette Sandrát
Nick.

- Oké, oké. - mosolygott Sandra. - Vele ezt már megbeszélted?

 - Igen, és azt mondta, hogyha te beleegyezel, akkor ő örül neki.

Olyan már történt a bordélyház életében, hogy egyvalaki mindig ugyanazt a lányt vitte szobára,
de olyan még nem történt meg, hogy egy lány csak egy férfival legyen együtt. Carla már most több
pénzt hozott a konyhára mint az összes lány együtt. Sandra áldotta a szerencséjét hogy Carla beesett
hozzá az ajtón és már azon törte a fejét, hogy hogyan kezelje le ezt a dolgot a lányok között hogy ne
bántódjon meg senki.

A rendőrfőnök és helyettese belépett a Martello Család által birtokolt pizzériába a késő esti
órákban.

- Jó estét! - köszöntek.

- Jó estét! - rázott velük kezet Luca Martello és a consigliere Andrea Vicini.

A pizzériában többen is voltak, ők csak bólintottak a rendőrök felé de nem álltak fel. A Don
biztonságát voltak hivatottak biztosítani, az üzlet nem tartozott rájuk.

- Valami italt? - udvariaskodott Signor Martello.

- Egy whiskit. - válaszolt a rendőrfőnök.

- Én is ugyanazt. - replikázott a helyettese és közben helyet foglaltak a terem hátsó sarkában lévő
asztalánál.

- Signor Martello, azért vagyunk itt mert történt ez a sajnálatos kettős gyilkosság a 11. körzetben
és azt rebesgetik, hogy az Ön emberei követték el.

- Ne is folytassa! - emelte fel a kezét Luca Martello. - Fatális félreértés volt az egész.

- Értem. - bólogatott megértően a rendőrfőnök. - De hát nekünk rendőröknek az a dolgunk, hogy

felderítsük hogy ki követte el a gyilkosságot és bíróság elé állítsuk. És a helyzetet bonyolítja, hogy az
áldozatok a Caroda család tagja közül kerültek ki.

- Igen, igen. - folytatódott a színjátszás mindkét oldalról. - Ahogy már említettem, félreértés volt az
egész. Elismerem, hogy a családnak köze volt a dologhoz, de majd én elrendezem velük a dolgot, már
megtettem a megfelelő lépéseket.

- Biztos? - fészkelődött a rendőrfőnök. - Nem örülnék annak ha kitörne a balhé a városomban.

- Higgye el, mi sem. Ártana az üzletnek, békésen elsimítjuk a dolgokat, Önt pedig arra kérjük, hogy
Ön is azt tegye. Intézkedjen hogy az emberei ne nagyon kérdezősködjenek, továbbra is hagyják az
embereimet dolgozni. - folytatta halk határozott hangon a rábeszélést a Don és egy vastag borítékot
tolt át az asztalon a rendőrfőnök elé.

Az rásandított a borítékra majd egy hanyag mozdulattal a zakója belső zsebébe helyezte és
felálltak:

- Rendben van, Signor Martello, akkor ezt megbeszéltük. Ez lesz mindenki számára a
legelőnyösebb megoldás, köszönöm hogy fogadott. - búcsúzott el és ment ki a helyiségből a
helyettesével együtt.
 - Rohadt rendőrök. - köpött a földre az egyik emberük. - És még ők nevezik magukat a törvény
emberének. Idejönnek, arcátlanul zsebrerakják a kenőpénzt és elegánsan távoznak. - közölte az egyik
olasz miután a rendőrök mögött becsukódott az ajtó.

- Nyugalom! - intette őt le Signor Martello. - Ha nem adunk kenőpénzt a rendőröknek,

megkeseríthetik a munkánkat. Sokkal többet nyerünk ha néha odavetünk nekik valami aprópénzt és
nem akadályozzák a zavartalan működésünket. Én sem szívlelem őket, de nekik is élniük kell
valamiből.

Elhallgatott erre az elégedetlenkedő, csak abból ahogy a poharát az asztalra helyezte, abból
lehetett érteni, hogy még mindig orrol a látogatókra.

- Andrea, felvetted a kapcsolatot Vito Caroda-val?

- Igen. Holnapután délután a Terasz Kilátó étteremben találkozunk.

- Rendben. Addig reméljük nem történik semmi de azért továbbra is mindenki legyen résen! -
hangzott el az utasítás. - Mindenki a dolgára.

Luca Martello a testőreivel együtt hazaindult a családjához, ahol várta őt a felesége és a

gyermekei.

Vito Caroda a következő napon megbeszélést folytatott consigliere-jével, Carlo Civette-vel.

- Részletesen megtudtam mi történt. - tájékoztatta főnökét Carlo. - Martello család egyik tagja,
Andrea Terrani megdugta a nekünk dolgozó Carlo Vespe barátnőjét, majd az miután megtudta,
megkereste, a kocsma előtt összeverekedtek és Andrea Terrani kinyírta Carlo Vespét és a vele lévő
Mario Lettot is. Egyszerűen leszúrta őket, teljesen elborult az agya.

- Szóval nem terjeszkedési kísérlet. - fújta ki a füstöt Vito Caroda.

- Nem. Egyszerűen csak szerelemféltés. - válaszolta Carlo. - Úgy hallottam hogy Carlo
barátnőjének azt ígérte hogy feleségül veszi csak azt felejtette el vele közölni, hogy már nős.

- Nem elég hogy megdugta a családunkhoz tartozó egyik emberünk nőjét de még ki is belezi őt is
és a vele lévő emberünket is. Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. - gondolkodott a Don.

- A szemtanúk szerint kölcsönösen sértegették egymást, nem csoda hogy eldurvult a helyzet.

- Eh, megdugni más nőjét. - itélte el Don Caroda. - Igazságot kell szolgáltatnia Luca Martello-nak.
Ki kell hogy adja az emberét vagy más módon kell elégtételt venni a sérelmen, különben a Család
hírnevén csorba esik.

- Nem javasolom a fiú fejét, mit érünk el vele? Talán indítványozzuk hogy száműzzék a városból
vagy ami bevételt keres Carlo a kábítószer terjesztéssel, azt egy éven keresztül fizesse meg az
elhunytak családjainak? - gondolkodott a consigliere.

- Nem rossz ötlet. De lehet, hogy fel kellene használnunk az alkalmat területünk növelésére. -
fogalmazódott meg az ötlet Don Caroda fejében.

- De az háborúhoz vezethet mert nem fogják elfogadni a javaslatot. - nézett rá a consigliere.

 - Igaz, de olyan régóta szeretnénk nagyobb szeletet a tortából, végre itt egy remek alkalom. Na
majd meglátjuk, holnap mit hoz a megbeszélés, aszerint döntünk. - vágta el a vitát Vito Caroda. - Jut
eszembe, hívd be Giorgiot ha itt van.

- Itt van. - válaszolta Carlo és beküldte Giorgiot-t.

- Igen, Vito. - lépett be az ajtón Giorgio.

- Na, milyen a kölyök? Használható? - kérdezte kíváncsian.

- Igen. Az utcán már sok mindent magára szedett, a lőfegyverrel kitűnően bánik, ahogy látom az
elszántság is meg van benne, ennek nevelte az utca, jó emberünk lesz.

- És a kábítószer? A közelébe engedhetjük?

- Szerintem még jobban mint az apját. Az apja is csak hosszú évek után szokott rá, őt elrettentette
az apja példája, szerintem nem fog rászokni, terjesztőnek is használhatjuk. Van agya, nevelhető,
egyáltalán nem buta. Persze sokat kell még tanulnia, de jól járunk vele.

- Rendben, köszönöm. Foglalkozz vele. Hol alszik?

- A tetőtérben kapott egy szobát ahogy a többiek.

- Szuper. Hogy fogadták?

- Még sehogy, egy perc ideje sincs.

- Akkor ma estére engedd el, had ismerkedjen velük. Itt van ez a Ron gyerek, körülbelül egykorúak,
hozd őket össze.

- Rendben. - válaszolta Giorgio és kiment.

Eduard Stone szenátor fáradt volt az előző napi megbeszéléstől és fájt a feje. Ahogy előre sejtette,
semmit nem sikerült elérnie a többieknél, csak felmérgesítette magát. Vett egy hatalmas csokrot a
feleségének és a már megvásárolt ékszerrel felvértezve magát lépett be a tengerparti házába. Mary,
a felesége amint meglátta, rámosolygott, a gyerekei pedig a nyakába ugrottak. Hiába a húsz éves
házasság, Mary nehezen esett teherbe, ezért a gyerekei alig haladták meg a tíz éves kort, egy fiút és
egy lányt szült a szenátornak.

- Apa, apa, de jó hogy hazajöttél. Mit hoztál nekünk? - kiabálták kórusban.

- Nektek semmit. - mosolygott Eduard. - De anyátoknak szép ajándékot vettem, ki viszi oda?

- Én!

- Én! - kiabálták versengve a gyerekek akik egy csöppet sem bánták, hogy ők most nem kaptak
semmit, annyira örültek hogy apa hazajött és anyának ajándékot hozott. Ilyenkor az édesanyjuk
nagyon örült és annak ők is nagyon örültek.

- Akkor egyikőtök a virágot vigye, a másik pedig a dobozt! - adta át az ajándékokat a gyerekeknek
akik ragyogva futottak anyjukhoz.
 - Igazán nem kellett volna. - mondta a szokásos szöveget Mary de már a nappaliban a dobozt
bontogatta. Meglátta a csodaszép ékszert és elállt a szava.

- Egy vagyonba kerülhetett, igazán nem kellett volna. - mondta most már komolyabban de rögtön
felvette a nyakláncot és a kiegészítőket.

- Anya, ez nagyon szép! - ámult el a lánya. - Egy nap nekem adod? - kérdezte hízelgően.

- Hát persze. - buggyant ki a nevetés Maryből és átölelte a lányát majd a férjéhez fordult és
hozzásimult. - Köszönöm Drágám, én is vettem neked valamit.

- Mit? - Mit? - kiabálták megint kórusban a gyerekek.

- Ott van a kredencen, hozzátok ide apátoknak.

A két gyerek versenyt futott a csomagért és vitték oda apjukhoz. Eduard kibontotta a csomagot és
egy aranytollat vett elő belőle.

- Hogy ezzel írhasd alá a megállapodásokat és olyankor mindig eszedbe jussak. - kommentálta
Mary.

- Te mindig az eszemben vagy. - simogatta meg Eduard és nagyon szerencsésnek érezte magát.
Gyönyörű okos felesége és gyerekei voltak, gazdag volt, mindent megkapott. Pénzt, szerelmet,
családot. Egyvalamire nem volt szüksége soha: szeretőre, hiszen mindent megkapott a feleségétől és
már alig várta hogy este legyen és ágyba vihesse szerelmét, a feleségét. - Mi lesz a vacsora? -
kérdezte.

- A kedvenced. Hús hússal. - ironizált az asszony.

- Csúfolódsz, gonosz némber? - csapott a feleségének a fenekére Eduard és a gyerekek is

sikongtak a pajkosságot látva.

- Üljünk asztalhoz, a vacsora már tálalva. - terelte őket a vacsora felé és a legszerencsésebb
házaspárnak gondolták magukat nem sejtve előre a jövőt...

Ezen az estén a rendőrfőnök a Caroda család bárját látogatta meg a helyettesével együtt.

- Jó estét! - léptek be a bárba.

- Jó estét! - válaszoltak Caroda emberei. - A főnök az irodájában van, várja magukat. - invitálta be
őket Sunny.

- Jó estét Signor Caroda. - köszönt Adam Steelman és a helyettese Jackson Stewart.

- Az a sajnálatos esemény hozott ide bennünket hogy a 11. körzetben meggyilkoltak két férfit,
akiről tudjuk, hogy az Ön családjához tartozott.

- Valóban így van.

- Tudják hogy kik voltak az elkövetők? - puhatolózott Steelman.

 - Természetesen. - válaszolta nyugodtan Caroda.

- Jártunk Luca Martello-nál, azt mondta hogy majd ő elintézi magával az ügyet, így úgy gondoltuk
hogy nem folyunk bele, ha megfelel Önöknek is ez a megoldás.

- Tökéletes. - válaszolta rezignáltan Caroda.

- Akkor mi megyünk is, kérem Signor Caroda, amennyiben a segítségére lehetek, kérem
jelentkezzen.

- Köszönöm. - válaszolta Vito Caroda majd felállt és kezet fogott a rendőrökkel.

Carlo Civetta a Don consigliere miközben kikísérte az urakat, átadott egy borítékot:

- Fogadják el köszönetünk jeléül.

- Ó, igazán nem kellett volna. - álszerénykedett Steelman rendőrfőnök de ugyanakkor egy

mozdulattal zsebrerakta a borítékot.

- Nem bírom a képét. - morgott Vito Caroda.

- Rosszabb is lehetne. - nyugtatta őt Carlo. - Legalább vele nem kell vívnunk. - Holnap a Martello
családdal találkozunk a Terasz Kilátó Étteremben, megtesszük a biztonsági intézkedéseket ahogy
gondolom ők is.

- Jól van, de Luca Martello úriember, nem lesz semmi gond. Na, térjünk nyugovóra, vár a család
mindenkit.

- Hé Ron, Jimmy, gyertek ide! - szólt oda nekik Freddy.

- Igen? - válaszolta Ron is és Jimmy is.

- A Don utasítása hogy menjetek el szórakozni valahova ma este. Ron mutasd be Jimmy-t a
környéken hogy a családhoz tartozik, menjetek, mulassatok valamelyik szórakozóhelyen.

- Rendben. - örült Ron, mégha erre Jimmy miatt is kapott lehetőséget. - Gyere Jimmy, bulizunk egy
kicsit.

- Oké. - válaszolta örömmel Jimmy aki nem igazából engedhette meg magának, hogy
szórakozóhelyekre járjon. - De nekem nincs pénzem.

- Semmi gond, nekem van. - nyugtatta őt Ron. - És nemsokára neked is lesz. Ma estére a
vendégem vagy.

- Hát, köszönöm. - nyugtázta Jimmy.

- Akkor fiúk érezzétek jól magatokat. Ron, vigyázz Jimmy-re! - hangzott Giorgio utasítása.

- Értettem. - válaszolta nagy komolysággal az alig egy évvel idősebb fiú.

A két fiú összeszedelőzködött és útnak indultak. Ron úgy döntött, hogy az Oázis nevű
legnépszerűbb szórakozóhelyre mennek ami úgyis a család tulajdonában van. Útközben ismerkedtek
egymással:

- Ismertem az apádat, jó fej volt amíg nem szokott rá a szerre. - mondta Ron.

- Tudom. - válaszolta Jimmy szomorúan. - És veled mizu? Te hogy kerültél ide?

- Szinte ugyanúgy mint te. A szüleim meghaltak egy lövöldözés következtében és Vito Caroda
idevett magához lassan már öt éve. Szinte itt nőttem fel.

- És te milyen munkát végzel a szervezeten belül?

- Én a védelmi pénzt szedem be és ha valaki nem fizet, akkor megleckéztetjük.

- Értem. - válaszolta Jimmy.

- És te mit fogsz csinálni? - kérdezte kíváncsian Ron.

- Még nem tudom. Egyelőre Giorgio oktat.

- Hát igen, én is úgy kezdtem. Tőle tanultam meg mindent, hogy hogyan öljek puszta kézzel,
késsel vagy fegyverrel. Itt mindenkinek tudnia kell a fegyverrel bánnia akármelyik területen is
dolgozik.

Miközben beszélgettek, odaértek a hírhedt Piros Zónába ahol a lányok álltak. Ők is a Caroda
Családnak dolgoztak és a Caroda Család emberei vigyáztak rájuk és vették el tőlük a keresetük egy
részét és vigyáztak a testi épségükre.

- Hello lányok. - köszöntötte őket Ron.

- Hello szívi. - zsongták körbe Ront. - Ki ez a jóképű fiatal legény melletted? - kérdezték.

- Jössz egy körre? - hangzott el a másiktól.

- Hagyjátok lányok, ő nem kuncsaft. Mától kezdve a Caroda családnak dolgozik, Jimmy Andreoni.

- Az apját ismertük. - mondta egyikük. - Részvétünk. - hangzódott el a vigasztalás.

- Köszönöm. - rendült meg Jimmy a lányok szeretetétől meghatódva.

- Megy az üzlet? - kérdezte Ron.

- Megyeget - megyeget. - válaszolták. - Miért nem te foglalkozol velünk? - vihorásztak a lányok.

- Még az a nap is eljöhet. - köszönt el tőlük mosolyogva Ron és továbbsétáltak.

- A nővérem a Rivelli házban csinálja ugyanazt mint itt a lányok. - mondta vonakodva Jimmy
Ronnal.

- Tudom. - válaszolta Ron. - Családon belül is gyorsan terjednek a hírek. Nyugodj meg, ők sokkal
jobb körülmények között vannak mint az itteni lányok, rájuk is mi vigyázunk, őket még mi is
megbecsüljük mert azon túl hogy sok pénzt keresnek, gyakran nagy szívességet tesznek a Caroda
családnak.

- Ezt hogy érted? - kérdezte szinte bambán Jimmy.

 - A Rivelli házba gyakran járnak nagymenők, politikusok, gazdag üzletemberek és előfordul, hogy
nem a keményebb módját választjuk a tökük elkapásához, hanem a lányokon keresztül érjük el amit
akarunk. Mindenki más. Van akinek a fejéhez pisztolyt kell szegezni, van akit elég megfenyegetni és
attól összeszarja magát, de sok olyan is van, hogy idejön a kupiba, kompromittáló fényképek
készülnek róla és azzal zsaroljuk meg, aztán már a tenyerünkből eszik. Az ott dolgozó lányoknak
szépeknek, okosnak kell lenniük és ahogy hallottam, a nővéred pont olyan.

- Hát igen, ő nagyon szép és nagyon okos. Csak hát mindenféle férfival kell együtt lennie... -
zsémbelődött Jimmy.

- Ne bánkódj, nem olyan rossz az. Majd az egyik nap ellátogatunk oda, mi ingyen igénybe vehetjük
a lányokat, te is választhatsz egyet közülük, szerintem imádni fognak téged.

- Akkor találkozhatok a tesómmal.

- Na ugye!- veregette hátba Ron. - Megérkeztünk az Oázisba.

- Úristen, mekkora a sor! - ámult el Jimmy. - Mikorra fogunk bejutni!?

- Te hülye vagy? - nevetett Ron Jimmyn. - Csak nem gondolod hogy mi sorba állunk amikor a
miénk ez a szaros kóceráj? - Sziasztok fiúk, mi a helyzet ma este, nyugi van? - köszöntette a
beengedő embereket.

- Hello Ron, nyugis minden de a diszkó tele van szebbnél - szebb lányoknál. - Ő ki? - kérdeztek
Jimmy-re mutatva.

- Bemutatom Jimmy Andreoni-t. Az apját ismeritek. Jimmy mától nálunk dolgozik, a Don
személyesen vette fel.

- Értve. - válaszolták a nagydarab szekrényajtók és előzékenyen beengedték a két fiút.

A diszkó tömve volt szórakozni vágyó fiatalokkal. Töccös zene üvöltött a hangszórókból, a
bárpulthoz hozzáférni sem lehetett és ami rögtön feltűnt Jimmy-nek, hogy a helyiségben több helyen
négyzetméternyi színpadon félmeztelen dögös lányok táncoltak.

- Jók, mi? - kommentálta Ron. - Időnként váltogatjuk őket hogy ne unja meg a közönség, feldobják
a diszkó hangulatát. Gyere, iszunk valamit, mit kérsz?

- Nem tudom. - válaszolta bizonytalanul Jimmy.

- Akkor bízd rám magad, gyere! - és rendelt két erős italt.

- Sziasztok. - köszöntgettek rájuk folyamatosan, a lányok pedig törleszkedve bújtak hozzá, alig
győzte őket Ron elhajtani.

- Van barátnőd? - kérdezte Jimmy Ront.

- Most nincs, nincs rá időm. Állandóan csak a munka... - sóhajtott fel színpadiasan Ron majd
elnevette magát. - Egyelőre nincs szükségem állandó partnerre aki nyafogjon hogy hol vagyok, mikor
jövök. Sűrűn elkapok egy - egy lányt egy menetre de ennyi elég is belőlük. És neked? - kérdezett
vissza.

- Nekem sincs. Volt régen egy barátnőm, de tini szerelem volt, hamar vége lett.
 - Szűz vagy még? - kérdezte döbbenten Ron.

- Hát az nem, de igazad van - nevetett idegesen Jimmy - nem igazából vagyok jártas ilyen
dolgokban.

- Sűrgősen el kell hogy vigyelek a Rivelli házba. Az ott dolgozó lányok értik a dolgukat, tiszták,
kedvesek, hamar megtanítanak a szex rejtelmeire. Addig ne kezdj ki egy lánnyal se mert ha híre
megy hogy bénázol vagy neadjisten, beégsz, rajtad fog nevetni mindenki. - vette pártfogása alá
Jimmyt visszagondolva arra, hogy nemrég még ő is hasonló cipőben járt. - Akkor ma este csak
bulizzunk, táncoljunk, holnap este pedig meglátogatjuk a nővéredet.

- Köszi Ron, tök rendes vagy. - hatódott meg Jimmy.

- Ugyan már. - jött zavarba Ron. - Te is a családhoz tartozol, különben is, mire valók a barátok.
Gyere táncoljunk. - kapott el két szépséges lányt és vitték a viháncoló lányokat táncba.

Elizabeth Payt számára úgy elrepült a délután a tengerparton hogy észre sem vette. Jól megnézte
magának a kínálatot de még nem döntött. Többen próbáltak közeledni hozzá látva hogy egyedül van,
de gyorsan lerázta magáról az ismerkedni vágyó férfiakat, kivételesen nem vágyott társaságra. Úgy
döntött, hogy hazamegy, lezuhanyozik és elmegy vacsorázni a kedvenc éttermébe.

Zuhanyozást követően végignézett magán a tükörben és megállapította hogy tökéletes alakja van
hála a rengeteg fittnessz óráknak. Úgy döntött hogy egy kevésbé puccos étterembe megy ahol
kevesebb az esély, hogy összefut valaki ismerőssel. Magára öltött egy vékony lágy esésű nadrágot,
blúzt és egy könnyű kis blézert a hozzá illő másik arany kiegészítőkkel. Hiába volt egyszerű a ruha
kinézete, látszódott rajta a jóízlés és a gazdagság. Ismét beült a kedvenc jaguárjába és élvezte a
vezetést.

A választott étterem a város központtól messzebb volt található, ritkán járt oda de jó konyhája volt.
Leparkolt az étterem előtt, bement az étterembe ahol ugyan nem ismerték de tekintettel arra, hogy
sütött róla a gazdagság, rögtön körbeugrálták. Elizabeth megvacsorázott, beült az autójába de még
nem volt kedve hazamenni, úgy döntött hogy céltalanul kocsikázik egy kicsit és közben
elgondolkodott az életén.

Egyszercsak azt vette észre hogy a városnak olyan negyedében jár, ahol még nem járt soha,
fényűző butikok sem voltak és az idő is későre járt. Ráadásul a benzinmutató is bejelzett hogy
tankolnia kellene.

-A fene vigye el! - tört ki a bosszankodás Elizabeth-ből. - Csak tudnám hogy merre menjek. -
mérgelődött félhangosan.

Azon gondolkodott hogy ha meglát valakit, akkor megáll és megkérdezi hogy merre van a belváros
és hol talál egy benzinkutat. Lassan gurult a kocsival amikor észrevett egy fiatalembert az utcán.
Odagurult mellé, megállt az autóval és kiszólt az ablakon:

- Hé! Ne haragudj, meg tudod mondani merre van a belváros? - kérdezte idegesen a sráctól.

Az megállt, végignézett az autón, rajta, majd a másodperc töredéke alatt feltépte a kocsi ajtaját,
kirántotta a nőt a volán mögül, a járdára penderítette, beült az autóba és csikorgó kerekekkel
elszáguldott Elizabeth jaguárjával.
 Elizabeth a földön ülve döbbenten bámult maga elé. Hirtelen azt se tudta hogy mi történt vele.
Első mozdulata az volt, hogy a táskáját kereste de rájött hogy az a kocsijában volt a jobb első ülésen.
Így az ismeretlen városrészben ott maradt kocsi, táska, pénz nélkül egyedül a vad éjszakában.
Megborzongott, nagyon félt. Felállt és botorkálva elindult egy irányba. Meglátott egy másik férfit,
most már óvatosabb volt, a falhoz simult és azon gondolkodott hogy mit tegyen. Ha nem kérdezi meg
hogy merre menjen, nem fog kikeveredni ebből a csávából. De ha megkérdezi, még rosszabbul is
járhat mint az előbb. Lekucorodott a falhoz és sírva fakadt.

Nick Tomson a következő este ismét a szalonban volt. Már nyitáskor megérkezett és egyből Carlát
kereste, aki nemsokára meg is jelent. Most másik ruha volt rajta ami még jobban kiemelte szépségét
és többet kirakott bájaiból. Nick az egyik sarokban lévő asztalhoz vezette és koktélt iszogatva
beszélgettek míg a lányok körül zajlott az élet.

- Ki az az új lány? - kérdezgette mindenki Sandrát és a lányokat.

- Carla Andreoni. Tegnap került hozzánk de már Nick Tomson lefoglalta magának. - közölték
mindenkivel.

- De kár. - nézték sóvárogva.

- Nem kaphatjátok meg az új húst, ez bosszant titeket, ugye? - gúnyolódtak a lányok. -

Kénytelenek lesztek megelégedni velünk.

- No, nem baj. - mosolyogtak a férfiak és belecsíptek a lányok fenekeibe akik sikongottak.

Mindebből Nick és Carla semmit nem vettek észre. Mint két szerelmes, ültek a sarokban és
teljesen elmerültek egymásba.

- "Nem lesz ennek jó vége." - gondolkodott magában Sandra őket figyelve, de egyelőre nem tudott
semmit tenni, hagyta hogy a dolgok haladjanak a maguk útján.

- Carla szívem. - ment oda hozzájuk. - Énekelj pár dalt nekünk! - kérte őt Sandra.

Nick elengedte Carlát és nézte amint felmegy a színpadra és énekli a dalokat egymás után. A
férfiak elhallgattak, mindannyian gyönyörkedtek a lány hangjában és vonzerejében egyaránt. Nick
büszke volt magára hogy övé lehet ez a kincs. Alig várta hogy Carla lejöjjön a színpadról, engedélyt
kért Sandrától és már húzta is magával Carlát a szobájába. Minden férfi őt irigyelte. A lányok nem
irigyelték, ők legalább annyira jól tudták mint Sandra asszony, hogy ennek a hirtelen fellobbanó
románcnak vagy gyönyörű vége lesz mint a mesében vagy nagy sírás lesz a vége és a sok évi
tapasztalat alapján inkább mindenki az utóbbira voksolt.

Nick becsukta maguk mögött az ajtót, odalépett szerelméhez, magához húzta és sokkal
hevesebben mint a múltkor, csókolni kezdte. A lány is hevesebben viszonozta a csókot, még csak egy
alkalommal voltak együtt de már leomlott egy fal közöttük.
 A férfi az ágynak döntötte a lányt, végigcsókolta a testét és a nyelvével ismét a lány combjai közé
fúrta magát. Carla dobálta magát az élvezettől, ezúttal a férfi nem hagyta abba izgató táncát a
nyelvével, addig csinálta amíg az orgazmus úgy öntötte el Carla testét hogy ívben feszült meg a teste,
kezével a lepedőt gyömöszölte a szájába hogy ne sikítson fel teli torokból.

- Jaj istenem, mit teszel velem? - sóhajtott amikor lenyugodott a teste. - De neked még nem is volt
jó. - tért magához.

- Nyugalom, van még időnk, rengeteg.

- Én is megpróbálhatom amit te nekem? - kérdezte félénken Carla aki a lányoktól elméletben már
elsajátította ezt a technikát, azonban a valóságban nem igazából volt alkalma gyakorolni.

- Biztos vagy benne hogy örömmel teszed és nem kényszer neked? - nézett a szemébe Nick.

- Biztos. Én is szeretnék neked olyan örömöt okozni amilyet te okoztál nekem. - válaszolta Carla és
most ő volt az aki végigcsókolta Nick testét addig amíg a falloszához nem ért. Most először nézte meg,
nagyon szépnek látta. Óvatosan megfogta és ahogy a lányok elmagyarázták, először a nyelvével
nyalogatta végig a hegyét majd óvatosan a szájába vette. A férfi felnyögött ami meggyőzte Carlát,
hogy jól csinálja és megnyugodva folytatta a férfi kényeztetését.

- Úristen, nem bírom tovább. - nyögte a férfi és elélvezett. Most a férfi volt aki percekig
megszólalni sem bírt, Carla pedig lefeküdt mellé. Úgy feküdtek egymás mellett mint férj és feleség.

- Ideje lemennünk, Sandra megkért hogy az este folyamán azért énekeljek többször még ha a tied
is vagyok.

- Rendben. - egyezett bele Nick. - De még lehet hogy visszajövünk. - fenyegetőzött mosolyogva.

- Jó. - mosolygott Carla és rendbe szedte magát majd kézenfogva levonultak a szalonba. Sugárzott
róla a boldogság és a kielégültség. Az este folyamán többször énekelt külön is és a lányokkal együtt is,
a fennmaradó időt pedig Nick-kel töltötte.

Steelman rendőrfőnök és a helyettese Jackson Stewart a kocsiban ültek és a borítékokban lévő

pénzt számolták. Mindkét család rendkívül bőkezű volt. Igazságosan kettéosztották.

- Jackson, holnap igazítsd el a nyomozókat hogy ne vigyék túlzásba a kutatást. - utasította a főnök
a helyettesét.

- Ne aggódj, főnök. Ők is tudják, hogy két kábítószerterjesztőt öltek meg ami egyet jelent a
maffiával, mindenki nyugodtan akar aludni a családjával, csak örülni fognak ha csak tessék-lássék kell
munkát kell produkálniuk.

- Igazuk van, örülök hogy nálunk legalább ezzel nincs gond.

- De főnök, valamit juttatnunk kellene nekik, szerintem sejtik hogy a háttérben együttműködünk a
családokkal, valamit kapniuk kéne.

- Jó, de mit? Pénzt mégsem adhatunk nekik, olyan lenne mint egy beismerő vallomás.

- Arra gondoltam hogy úgyis közeledik a rendőrség napja, mindenki kapjon egy kisebb értékű
ajándékutalványt egy fantom alapítvány nevében.
 - Nem rossz ötlet, fele - fele arányban dobjuk össze a pénzt, végül is az a mi bankszámlánkat alig
csökkenti, nekik pedig sokat jelent. Mennyi legyen fejenként?

- 50 dollár fejenként ajándékutalvány formájában. Elintézem, főnök.

- Oké, holnapra számold ki hány emberről van szó, mindenki kapjon egyenlő arányban és örülni
fognak hogy itt dolgozhatnak. - nevettek.

Eduard Stone szenátor felesége végre lefektette a gyerekeket és odabújhatott a férjéhez.

- Alig vártam hogy gyere. Úgy hiányzol mindig amikor nem vagy velem. - hízelgett a szenátor a
feleségének.

- Akkor ne dolgozz annyit, szívem. - válaszolta Mary.

- De tudod hogy muszáj annyit dolgoznom. Ne haragudj hogy ilyen kevés időt tudok rád szánni,
múltkor is megígértem hogy elviszlek színházba és elmaradt. De majd bepótoljuk.... - harapdálta
felesége nyakát.

Mary beleborzongott az érintésbe. Hiába 20 évi házasság, ugyanúgy kívánták és szerették

egymást mint az első időkben. Eduard végigcsókolta a felesége testét, ő is éppúgy mint Nick,
belefúrta a fejét a felesége ölébe és a nyelvével kényeztette ölét. Mary hangosan zihált, régen voltak
már együtt, rettentően kívánta férjét, nem is bírta sokáig, ő viszont hangosan élvezett el. Neki nem
kellett csöndben maradnia, a ház hatalmas volt, a gyerekek pedig a túlsó részen aludtak.

Eduard tudva hogy a felesége folyamatosan több orgazmusra képes, rögtön belehatolt és erőteljes
lökésekkel száguldott a kéj felé. Szinte egyidőben élveztek el mindketten. Eduard lefordult felesége
testéről, szelíden cirógatta a nő mellét tudva, hogy ismét készen fog állni az újabb élvezetre. Talán
ezért maradt ilyen nagylángon a szerelmük, mert Mary nagyon szeretett szerelmeskedni és
folyamatosan készen állt az élvezetre.

Ahogy Carla esetében is most Mary volt aki a férje fallosza fölé hajolt és kezdte el a férfi
kényeztetését hogy ismét harcba állítsa. A férfi nemsokára készen állt az újbóli behatolásra. Mary a
férjére ült és lovaglópózban folytatták a szerelmeskedést. Eduard megfogta Mary melleit jól tudva
hogy azok mennyire érzékenyek és finoman cirógatva hagyta hogy a nő diktálja az iramot. Egyre
gyorsuló tempóban szinte egyszerre jutottak el a gyönyör csúcsára és az asszony a férfira omlott.

- Olyan jó veled még mindig. - sóhajtotta Mary.

- Nekem is veled. - mondta Eduard.

- És nem csalsz meg? - kérdezte gyanakvóan Mary, akit kicsit aggasztott hogy a férje olyan sokat
van távol tőle.

- Dehogy csallak, fontosabb vagy nekem mindennél. Miért kellene nekem másik nő amikor tőled
mindent megkapok? - nyugtatta őt a férje.

- De hát én már olyan öreg vagyok. - nézett végig a testén Mary.

- Egy: Egyáltalán nem érdekelnek a fiatal lányok és nem érdekel a szerelmük sem. Kettő: Nem
fogom kockára tenni a karrieremet hogy valamilyen botrányba keveredjek holmi nőcske miatt. Tudod
hogy az ellenségeim állandóan fogást keresnek rajtam, elég nekem hárítani az irodában a hivatalos
ügyeimben, nem adok támadási felületet a magánéletemben. Úgyhogy nyugodj meg, nekem csak te
vagy és nem is lesz más.

- Akkor sem ha már nem leszel szenátor? - kérdezett vissza okosan az asszony.

- Akkor már igen! - incselkedett a férj, mire Mary durcát színlelve rácsapott a vállára.

Eduard felnevetett és megcsókolta féltékeny asszonyát majd összebújva aludtak el.

Ron és Jimmy kiszórakozták magukat, fáradtak voltak a napi hajszától, úgy döntöttek hogy
hazaindulnak. Levakarták magukról a rájuk mászó dögös lányokat és kisétáltak a szórakozóhelyről.
Lassan andalogva mentek a Caroda ház felé amikor is Jimmy figyelmes lett egy zokogó hangra.

- Te, Ron, hallod ezt? - állt meg fülelve.

- Hallom. Mit foglalkozol vele? Itt ez mindennapos. - nézett a hang irányába és látták, hogy egy női
test egy kapualjban összekuporodva sír.

Jimmy nem bírta ki, a nővére jutott eszébe hogy akár ő is kerülhetne ilyen helyzetbe, odament.
Ron követte.

- Hello kislány, baj van? - szólította őt meg gyengéd hangon.

Elizabeth felugrott és el akart rohanni de Jimmy elkapta.

- Hohó, ne olyan hevesen. Ne félj, nem bántunk. Mi a baj? Mi történt? - és ekkor nézett végig a
lányon. Meglepődve látta hogy mennyire szép, 20 év körülire saccolta de azt rögtön látta a ruházata
alapján, hogy jómódú.

- Mit keres itt egyedül éjnek évadján? - váltott át magázódássá Jimmy. - Mi történt? Kitette a
barátja?

- Nem. - rázta meg a fejét Elizabeth. - Valahogy idetévedtem az autómmal a belvárosból és nem
találtam vissza. Megálltam hogy megkérdezzem az utat, de egy férfi feltépte a kocsi ajtaját, kirántott
és elvitte az autómat.

- Ejha! - kiáltott fel Jimmy.

Ron csak vállat vont. Nem volt ez számára sokkal különlegesebb dolog mint valakit megverni vagy
a védelmi pénzt elszedni valakitől, csak itt az áldozat most egy fiatal nő volt.

- Jöjjön velünk, szerzünk egy autót és hazavisszük. - invitálta őt barátságosan Jimmy.

- Tényleg? - nézett rá gyanakodva Elizabeth. - Nem fognak bántani?

- Ugyan. - bosszankodott Jimmy. - Ha már bántani akartuk volna megtettük volna, elvenni pedig
mit vehetnénk el magától, a ruháját? Nem mondom, látszik rajta hogy csinos darab de higgye el,
rosszul állna rajtam.

Elizabeth, a baja ellenére önkéntelenül felnevetett ahogy elképzelte Jimmyt a ruhájában. Mivel
más választása úgysem volt, elindult a két férfi mellett.

- Nem kell sokat mennünk csak két utcát és utána hazavisszük. Hol lakik? - kérdezte Jimmy.

- Az Avenu d'Ampia negyedben.

- Az igen! - füttyentette el magát Ron. - Az igencsak gazdag környék. És milyen autót vittek el
magától? - kíváncsiskodott most már Ron is.

- Egy piros Jaguárt. - válaszolta Elizabeth.

- A magáé? - kérdezte Ron.

- Igen, az enyém. - válaszolta Elizabeth remélve hogy ezzel nem árul el sok mindent magáról.

- Ha gondolja, utánanézhetünk az autónak, lehet hogy elő tudjuk szerezni. - kezdte az üzletelést
Ron. - Attól függ mennyit ér meg magának.

- De Ron! - szólt rá Jimmy. - A hölgy bajban van, te pedig kihasználod a helyzetét. Légy úriember.

- Jól van na! - válaszolta Ron.

- Tényleg vissza tudják szerezni? - kérdezett rá Elizabeth.

- Megnézzük mit tehetünk.

- Megérkeztünk. - álltak meg a Caroda ház előtt. - Várjatok itt meg kinn, mindjárt hozom a
kocsikulcsot. - mondta Ron egyedül hagyva őket. Pár pillanat múlva kijött és odadobta a kulcsot
Jimmynek. - Vidd haza a hölgyet, ugye tudod az utat a belvárosba?

- Persze. - válaszolta meglepődve Jimmy.

- Én pedig már most utánanézek az autónak mielőtt késő lenne és szétszednék vagy elpasszolnák.
Kisasszony írja fel a rendszámot és mindent amit az autóról tud, holnap jelentkezünk.

Ron rákacsintott Jimmyre és magukra hagyta a fiatalokat. Jimmy kinyitotta a kocsi ajtaját,
beültette Elizabeth-t, majd ő is beült a kormány mögé és célirányosan vezetett a belváros irányába.
Elizabeth kezdett megnyugodni és ekkor nézte meg jobban Jimmy-t. Rendkívül jóképűnek találta és
egyáltalán nem félt mellette, valahogy olyan érzés kerítette hatalmába, hogy emellett a fiatalember
mellett biztonságban van még akkor is ha fiatalabb nála. Minden porcikájával érezte hogy kell neki ez
a fiatalember.

- Mondd csak, mi is a neved? - kérdezte meg.

- Jimmy Andreoni.

- Olasz név. Olasz származású vagy?

- Igen, Szicíliából jöttünk.

- Beszélek egy kicsit olaszul, tanultam egy rövid ideig aztán abbahagytam.

- Tényleg? Mondj valamit olaszul.

 - Tu sei molto carino. - közölte vele mosolyogva Elizabeth.

- Tényleg úgy gondolod hogy aranyos vagyok? - mosolygott vissza Jimmy. - Tu sei bellissima. -
válaszolt vissza olaszul Jimmy.

- Grazie. - mosolygott most már Elizabeth is.

Időközben beérkeztek a belvárosba.

- Most merre? - kérdezte Jimmy és Elizabeth utasításait követve egy gyönyörű kastély előtt találta
magát. Mivel nem volt nála a távirányító a kapuhoz, Elizabeth kiszállt és megnyomta a csengőt, a
komornyikja felelt.

- Hello Josh, én vagyok, nyisd ki a kaput. - utasította.

- Igenis, kisasszony. - válaszolta készségesen a komornyik és már nyílt is a kapuajtó.

Jimmy bevezette a kocsit a felhajtón egészen a kastélyig mely nem volt rettentően nagy de
gyönyörű volt és barátságos. Megállt az autóval az ajtó előtt, le sem állította a motort, várta hogy
Elizabeth kiszálljon.

- Ki sem száll? - kérdezte csalódottan Elizabeth. - Kérem jöjjön be, hálám jeléül had hívjam meg
egy italra vagy kávéra. Vagy esetleg nem éhes? Én olyan éhes vagyok mint a farkas, utálok egyedül
enni, kérem jöjjön be, csak van annyi ideje, kérem. - könyörgött neki Elizabeth.

Jimmy nem tudott ellentmondani a szíves invitálásnak. Leállította az autót, kiszállt és Elizabeth
oldalán bement a házba. Belül még varázslatosabb volt mint kívül. Amint beléptek, a komornyik és a
szobalány felöltözve várták asszonyukat amin Jimmy elcsodálkozott.

- Hol járt ilyen sokáig asszonyom? - aggodalmaskodtak. - Már úgy aggódtunk, máskor jelzi ha
későn érkezik, így lefeküdni sem mertünk.

- Bocsánatot kérek, nem állt módomban. Valahogy kikeveredtem a külvárosba, meg akartam
kérdezni a hazavezető utat de kirántottak az autóból és ellopták az autómat a benne lévő táskámmal
együtt.

- Jaj istenem! Nem esett baja? - kiáltott fel ijedten a szobalány.

- És az autó? - kérdezte a racionálisabb komornyik.

- Nem tudom. Talán a fiatalember és a barátja vissza tudják szerezni. Ők találtak rám és Jimmy
hozott haza, neki köszönhetem hogy épségben megúsztam a figyelmetlenségemet. - Sarah, ne
haragudjon de éhesek vagyunk. Tud valamit feltálalni nekünk? - kérdezte a szobalányát.

- Hogyne asszonyom, tíz perc múlva tálalok az ebédlőben. - sietett el Sarah.

- Kérem Jimmy, foglaljon helyet, felfrissítem magam és máris jövök. - hagyta magára Elizabeth
Jimmy-t és elsietett a toalettszobába. Vett egy gyors zuhanyt és átöltözött. Először egy ruhát akart
magára venni de meggondolta magát, tudta hogy az túlzás lenne, így egy másik nyári nadrágot
választott egy másik blúzzal ami diszkrét volt ugyan, de ugyanúgy sejtette gyönyörű vonalát és a
dekoltázs eléggé mélyen kivágott volt ahhoz, hogy esetlegesen felkeltse a férfi érdeklődését. Csak
egy fülbevalót és a blúzhoz illő nyakláncot vett fel és visszasietett vendégéhez akinek a kezében már
egy üveg ital volt amiről valószínűleg a komornyikja gondoskodott. Emlékeztette magát hogy másnap
a személyzet mindkét tagjának rendkívüli juttatást adjon.

- Hogy van Jimmy, rendben van minden? Nem akarja használni a mosdót? - kérdezte kedvesen.

- A komornyikja volt olyan kedves, átsegített ezen a nehézségen. - mosolygott vissza Jimmy
igyekezve választékosan beszélni.

- Ennek örülök, üljünk asztalhoz. - és bevezette az ifjút az ebédlőbe ahol az asztal szinültig volt
rakva különböző ételekkel: húsfélékkel, salátával, köretekkel, desszerttel.

- Mintha fogadáson lennénk. - ámult el Jimmy.

Elizabeth örült a fiú ámulásának de egy kicsit elszégyellte magát. Míg ő ilyen jólétben él, addig
vélelmezhetően a fiú nem dúskált a pénzben.

- Üljünk le és együnk. - ültette le őt Elizabeth és jóízűen elkezdtek falatozni. A kései vacsora

közben beszélgettek és egyre többször néztek egymás szemébe. Jimmy határozottan érezte hogy
vonzódik ehhez a gyönyörű nőhöz és el sem tudta hinni hogy őt is kívánhatja ez a rendkívül gazdag,
finom úrihölgy, holott minden porcikáját átjárta az az érzés, hogy kölcsönösen kívánják egymást.

- Férjnél van? - kérdezte Jimmy Elizabeth-t.

- Ó, dehogyis. - kacagott Elizabeth. - Egyedül élek. A vagyonomat édesapámtól örököltem, a java

része részvényekben van, szinte csak a kamataiból élek, hozzájuk sem kell nyúlnom. Nem dolgozom,
minden nap azt teszem amit akarok. - vallotta be Elizabeth.

- Szerencsésnek született. - kommentálta röviden Jimmy aki a nővérére gondolt.

- Hát igen, valóban így van. - értett egyet Elizabeth.

- Mennem kell, köszönöm a vacsorát. - állt fel illedelmesen Jimmy.

- Kérem, ne menjen még. Jöjjön át a szalonba, igyon még meg velem valamit aztán elengedem. -
könyörgött esdeklő szemekkel Elizabeth.

- Rendben. - engedett a könyörgésnek Jimmy hiszen igazából ő sem akart menni. Emellett a
csodás nő mellett akart maradni, meg akarta őt érinteni de nem merte mivel félt attól, hogy
tapasztalat híján beég.

A szalonban ahogy Elizabeth töltött mindkettejüknek, átadta a poharat Jimmy-nek és a kezük egy
pillanatra összeért. Mindkettejüket villámcsapás sújtotta a rövid érintés ellenére is. Elizabeth leült
Jimmy mellé a kanapéra, mindkét lábát fesztelenül felhúzta és pár centiről nézték egymást majd
odahajolt Jimmyhez és megcsókolta. A fiú először félszegen viszonozta a csókot majd egyre
hevesebben csókolóztak. Jimmy kivette mindkettejük kezéből a poharat, az asztalra helyezte és keze
felfedező útra indult miközben újracsókolta Elizabethet. Finoman megcirógatta a vékony blúzon
keresztül a lány melleit és meglepődve vette észre hogy a lányon nincs melltartó. Megcirógatta az
ágaskodó mellbimbókat, melyre Elizabeth halk nyögéssel válaszolt.

Jimmy abbahagyta a csókolózást és először Eliza nyakát kezdte csókolni, majd a blúzon keresztül a
mellbimbókat, mely tevékenység közben kigombolta a lány blúzát és mindkét mellét birtokba vette.
Amíg az egyik mellbimbót kényeztette a nyelvével, a másikat a kezével cirógatta. Eközben apró de
folyamatosan kéjnyögések hangzottak el Elizabeth szájából és a kezével a fiú haját, nyakát,
felsőtestét simogatta.
 - Mennem kell. - egyenesedett ki hirtelen Jimmy abbahagyta Elizabeth kényeztetését.

- Most?! - döbbent meg Elizabeth azt sem tudva hogy hol van.

Jimmy felállt és szinte menekülésszerűen rohant ki a szobából.

- De Jimmy! - futott utána Elizabeth és az ajtónál utolérte. - Mi történt? Valamit rosszul csináltam?
Nem tetszem? Öreg vagyok? - záporoztak a kérdések.

- Dehogy! - kiáltott fel Jimmy. - Én nem lehetek elég jó magának, ebből semmi jó nem sülhet ki,
jobb ezt itt abbahagyni. Maga egy teljesen más világban él mint amiben én élek. Holnap jelentkezünk
hogy mit sikerült elintéznünk az autójával kapcsolatban, addig is aludjon jól. - simogatta meg
Elizabeth arcát, egy csókot lehet az ajkára és hangtalanul kiment az éjszakába.

Ilyen még nem történt Elizabeth-tel. Ezidáig az összes férfi arra hajtott hogy őt ágyba vigye, pont a
gazdagsága vonzotta őket és mind ki akarta használni, most pedig itt van ez a fiatalember aki
szemmel láthatóan szegény, jólelkű és még a felkínált alkalmat sem használta ki úriemberségből.
Elizabeth olyat érzett amit ezidáig még soha, bár megfogalmazni nem tudta magának. Érezte hogy
kell neki ez a fiú és érezte azt is, hogy ez nem futókaland lesz az életében. Ő még nem tudta hogy a
szerelem érintette meg és pont onnan, pont akkor érkezett, amikor a legkevésbé várta.

Elizabeth a szobájába vonult, lefeküdt aludni és egyre csak azon járt az agya hogy látja- e még
Jimmy-t, de ha nem akkor ő elmegy ahhoz a házhoz ahol a kocsiba ültek, bár nem volt arról
meggyőződve hogy még egyszer odatalál, az utcanevet sem jegyezte meg csak a fiú nevét tudta:
Jimmy Andreoni. Ha a fiú nem jelentkezik, talán magánnyomozót fogad hogy felkutassa. - nyugtatta
magát és ezzel a boldog tudattal merült álomba ajkán érezve a fiú ajkát.

Jimmy hazafele hajtott és szidta magát hogy otthagyta meseországot.

"Te nem odavaló vagy, jobb ha nem is éled magad bele." - beszélgetett magával félhangosan a
kocsiban. "Ma téged használ, holnap pedig eldob mint egy megunt játékbabát." - korholta még mindig
magát. "Különböző világ vagytok, nem hinném hogy a Don örülne egy ilyen dolognak, itt a vége, nem
lesz több ilyen. Holnap visszavisszük az autóját ha Ron megtalálja és ennyi volt." - fogadkozott
félhangosan Jimmy és majd megbolondult Elizabeth-ért, érezte hogyha még egyszer a lány közelébe
kerül, nem fog tudni ellenállni a kísértésnek és elveszett.

Időközben hazaért, leparkolt az autóval és bement a Caroda bárba. Ron ott ült és őt várta. Amikor
meglátta, rögtön tudott mindent.

- Megdugtad? - kérdezte vigyorogva.

- Nem. - válaszolta éles hangon Jimmy.

- Ugyan már, látom rajtad, sugárzol. Rajta is láttam hogy odavan érted. - folytatta a nógatást Ron.

- Nem dugtam meg és ne beszélj így róla! - torkollta le Jimmy és Ron érezte hogy a barátja
szerelmes, azokkal pedig óvatosan kell beszélni.

- Megvan az autó. - tért a tárgyra Ron. - Egy idióta drogos nyúlta le az autót de beálltam vele az
udvarra, neki pedig elláttam a baját. Az azért mégsem járja, hogy védtelen nőket raboljunk ki éjszaka,
ez azért nem a stílusunk még nekünk sem. Nőket, gyerekeket nem bántunk csak végszükség
esetében.

- És a táska? - kérdezte Jimmy.

- Az is megvan, itt van a széken. Én már megnéztem. Elizabeth Payth, 22 éves, hajadon. Megvan a
háza címe de gondolom te már csukott szemmel is odatalálnál, a brifkója tele van pénzzel, azon kívül
a szokásos női dolgok.

Jimmy is átnézte a nő táskáját, hosszú percekig nézte a nő fényképét, Ron közben figyelte az arcát
és látta az ellágyulást barátja szemében.

- No, te aztán tényleg beleestél. Egyébként mi történt? Ha nem dugtad meg, hol voltál ilyen sokáig?
- kíváncsiskodott.

- Behívott a házába, megvacsoráztunk, ittunk egy pohár pezsgőt és eljöttem.

- Más egyéb? - tartott ki Ron.

- Igazság szerint ő csókolt meg engem de mielőtt bármi komolyabb történt volna, felálltam és
eljöttem.

- Te tiszta hülye vagy. Tudod mikor lesz alkalma a mi fajtánknak még egyszer egy ilyen kaliberű
nőt megdugni?

- Pont ezért jöttem el. - válaszolta nemes egyszerűséggel Jimmy. - Nem akarok olyan szekér után
futni ami vagy nem vesz fel vagy csak egy alkalom erejéig.

- Értem. - vette az adást Ron aki pontosan értette hogy a barátja szerelmes lett és így ebben a
formában igazat adott neki.

- Holnap reggel elvisszük neki az autót. Te vezeted az övét, én megyek a mienkével, átadod neki
és visszahozlak. Hacsak nem akarsz egyedül menni és ott is maradni.

- Nem, így pont jó lesz. - közölte. - "Így legalább nem lesz lehetőségünk elveszíteni a fejünket" -
gondolta magában Jimmy. - Kösz haver, rendes vagy.

- Mire valók a barátok? Pláne hogy egy Családhoz tartozunk, segítenünk kell egymásnak. Menjünk
aludni, holnap pedig délelőtt visszavisszük az autóját a szép hölgynek.

Jimmy ugyanúgy mint Elizabeth, alig bírt elaludni. Százszor és százszor végigpörgette magában az
eseményeket és azon járt az agya hogy Elizabeth játszik- e vele vagy sem. Miközben ezen
morfondírozott, álomba zuhant.

Nick Tomson korán ébredt hiába volt fenn hajnalig. Érezte hogy kezd szerelmes lenni ami nem
sokszor adódott meg életében. Volt már felesége de elvált és annak ellenére hogy körülzsongták a
nők a pénze miatt, igazából ezidáig egy sem érdekelte. De ez a lány, ez valahogy elvarázsolta az
ártatlanságával, a szépségével. Félt hogy elhamarkodottan dönt , de minden porcikájával érezte hogy
ki kell emelnie Carlát abból a közegből. Azon gondolkodott hogy odaköltözteti magához, kiváltja a
lányt Sandrától és csak magának tartja, mindent megad neki, szép ruhákat, fodrászt, színházba
hordja.

Kicsit megijedt az érzéseitől, ő is tudta hogy két nap túl korai ilyen komoly döntést hozni, de
megőrült attól a tudattól, hogy Carlát mások akárcsak nézik is abban a félmeztelen ruhában. Egyre
csak ingadozott, hol így döntött, hol úgy döntött, végül is nem bírta tovább, felhívta Eduard Stone
szenátort, aki az egyik legjobb barátja volt.

- Hello Eduard, itt Nick Tomson.

- Hello. Rég beszéltünk, mi a helyzet?

- Találkoznunk kellene. A tanácsodra lenne szükségem, de nem telefontéma. Együtt tudnánk

ebédelni a mai nap folyamán?

- Várj egy pillanatot, belenézek a határidőnaplómba! Van egy szűkös félórám 13.00 óra körül, ha el
tudnál jönni a Picadilly étterembe 13.00 órára, ott tudnánk beszélni.

- Nagyszerű, akkor egykor. - tette le a telefont és eldöntötte hogy a legjobb barátjától kér tanácsot.
Végül is ő miért ne vehetne magához egy szegény lányt, nem feleségül akarja venni és annak
ellenére hogy bordélyházból veszi ki, a lány nem kurva, őelőtte a barátját leszámítva senkivel nem
volt, nincs mit szégyellni rajta. Jó persze, nem fogja terjeszteni hogy bordélyházból hozta ki a lányt, de
ha kiderül sem baj, döntötte el. Ő nem szenátor, ő csak üzletember, neki ilyenekre nem kell figyelnie.

Addig is hogy lekösse a figyelmét, elment futni, majd lezuhanyozott és bekapott pár falatot.
Bement az irodájába de csak tessék-lássék tudott koncentrálni, egyre a lányon járt az esze és alig
várta hogy elújságolja a hírt barátjának.

Végre nagy nehezen eljött az egy óra, hamarabb ért az étterembe, leült a lefoglalt asztalukhoz és
türelmetlenül várta barátját. A szenátor a szokásos díszkíséretével meg is érkezett de ők a diszkréciót
betartva, távolabb foglaltak helyet így nem hallották hogy miről beszélnek.

- Hello. - üdvözölte felállva Nick a szenátort és kezet fogtak.

- Baj van? - tért rögtön a tárgyra az idő rövidsége miatt a szenátor.

- Igenis meg nem is. - hangzott a kétértelmű válasz.

- No. - hökkent meg a szenátor. - Vázold a helyzetet.

- Szerelmes vagyok. - nyilatkozott nagy sóhaj kíséretében Nick Tomson milliomos.

- Csak ennyi? - nevetett fel a szenátor és hátba veregette barátját. - És ki a szerencsés?

- Hát ez az, itt van a baj. - válaszolta aggodalmasan Nick. - Egy lány egy bordélyházból.

- Mi van??? - nyelte félre az italát a szenátor. - Te viccelsz.

- Nem, egyáltalán nem. - válaszolta Nick és elmesélte az egész történetet.

- Ajjaj. - csóválta a fejét a szenátor. - De végül is megoldható a dolog, igazad van, csak két napja
van a bordélyházban, még nem terjedt el a híre. - állt mellé a szenátor.

- Azért szeretném ha megismerkednél vele mielőtt megteszem ezt a lépést. - kérte barátját.

- Rendben, hozd el vacsorázni. - válaszolta a szenátor.

- Azt nem lehet, Signora Rivelli egyelőre nem tud erről és mielőtt bejelenteném neki a tervemet,
előtte azért szeretném ha megnéznéd Carlát és még egyszer megbeszélnénk, hogy elment- e az
eszem vagy sem.

- És akkor hogyan képzeled? Menjek el egy bordélyházba? Én? A szenátor? - hitetlenkedett.

- Nem kell tudnia senkinek hogy te vagy a szenátor. Kicsit másképp fésülöd a hajad, hátrahagyod
a kísérőidet és velem vagy. Ki tudja, lehet hogy te is rákapsz valamelyik lányra.

- De hát tudod hogy boldog házasságban élek, szeretem Maryt és nem akarom megcsalni.

- Persze hogy tudom, nem is azért mondtam. De egy kis etyepetye még nem megcsalás, időnként
ellazulhatsz te is egy kicsit. Ha nem csajozol, nem csajozol, csak gyere nézd meg Carlát, beszélj vele
és segíts jól dönteni, kérlek. - könyörgött neki Nick.

- Rendben, megoldom. Gyere értem este 9-re, hamarabb nem tudok elszabadulni.

- Rendben, ott leszek és ne öltözz túl. Légy elegáns de visszafogott.

- Jó, jó, majd álcázom magam valahogy.

- De nehogy bajuszt ragassz fel! - nevetett Nick elképzelve barátját bajuszban.

- Dehogyis! - nevette el magát most már Nick is. - Mennem kell, akkor este 9-kor a házam előtt.

- Köszönöm. - fogott vele kezet Nick.

Délelőtt a két fiatal útnak indult a kocsikkal Elizabeth Payhthez. Jimmy ment elől a Jaguárral,
mögötte Ron az előző esti kocsival. Amikor odaértek a kapuhoz, Jimmy ahogy előző este látta
Elizabeth-től, a kaputelefon gombját megnyomta és beleszólt:

- Elizabeth kisasszonyt keresem, Jimmy vagyok, tegnap este én hoztam haza.

- Jöjjön be. - hangzott a komornyik válasza és rögtön nyitotta a kaput.

Jimmy és Ron begurultak a kapun a ház bejáratáig. Elizabeth már kint állt a bejárati ajtónál és
ámultan figyelte az autóját ép, sértetlen állapotban begurulni. Teljesen ledöbbent hogy ez a két
ártatlannak tűnő fiatalember hogy tudta visszaszerezni a luxusautóját. Jimmy és Ron kiszálltak az
autóból és köszöntek.

Elizabeth magához tért a döbbenetből és rájuk köszönt:

- Jó reggelt Urak. Hogyan sikerült ilyen gyorsan visszaszerezni az autómat?

- Ismerünk egy-két embert. - válaszolta titokzatosan Ron.

- Mivel tartozom? - kérdezte Elizabeth.

- Semmivel. - vágta rá rögtön Jimmy és nyomatékosan Ronra nézett aki csak vigyorgott és
vonogatta a vállait.

- Akkor legalább had hívjam meg magukat ebédelni. - könyörgött Elizabeth.

 - Nem lehet, mennünk kell. - szabadkozott Jimmy.

- És akkor már nem is találkozunk? - nézett rá esdeklően Elizabeth.

- Ó, dehogynem. - válaszolta Jimmy helyett Ron. - Jimmynek holnap szabadnapja lesz.

- Valóban? - örült meg Elizabeth. - Holnap délután kettő után egész nap itthon leszek, kérem
látogasson meg. - nyújtotta a kezét Jimmy-nek.

- Rendben. - adta meg magát Jimmy és alig várta már hogy másnap legyen. - Akkor holnap délután
jövök.

- Várni fogom. - néztek egymás szemébe és szikrázott körülöttük a levegő.

Jimmy beült Ron mellé az autóba és elhajtottak. Elizabeth benézett az autójába és meglátta a női
táskáját. Belenézett, minden hiánytalanul benne volt, még a pénze is. Szívét melegség járta át, végre
találkozott egy férfival aki nem kihasználni akarta hanem önzetlenül segített rajta. Besietett a házba
és felhívta a barátnőjét.

- Szia Grace, Liza vagyok. Képzeld el mi történt!

- Mi? - kérdezte kíváncsian Grace.

- Tegnap este valahogy elkavarodtam a külvárosba, megálltam hogy megkérdezzem hogy merre
van a belváros, a férfi akit megkérdeztem, kirántott az autóból, beült és ellopta az autómat.

- Úristen. És téged nem bántott? Jól vagy? - sikoltott fel Grace.

- Jól vagyok, de ez még semmi. Ott sírtam az utcán amikor arra jött két fiatal srác és hazahoztak
az autójukkal és ma reggelre visszaszerezték és visszahozták az autómat.

- Nem lehet, hogy ők rendezték az egészet? - kezdett el gyanakodni Grace.

- Nem. Biztos hogy nem. Azt követően hogy ellopták az autómat és ők rám találtak, több mint egy
óra eltelt és én bújkáltam is a kapuk alatt mert féltem. Viszont ők olyan aranyosak voltak, Jimmy
hazahozott és nem tudtam ágyba vinni.

- Micsoda? Te már rögtön ágyba akartál vinni egy vadidegen férfit akit a gengszternegyedből
szedtél össze?? - hökkent meg a barátnője.

- Hááát, igen... - válaszolta vidáman Elizabeth. - Olyan aranyos, kedves, visszafogott fiatal srác,
szerintem nincs 20 éves de olyan erős, izmos, határozott, mégis gyengéd, talpig úriember. Egyáltalán
nem olyanok mint akikkel eddig voltam, csókolóztunk és utána elment, nem volt hajlandó itt maradni
éjszakára. Ma reggelre pedig visszahozták a Jaguáromat sértetlen állapotban, még a táskám is benne
volt az összes pénzzel. - hadarta egyszuszra Elizabeth.

- Úristen! Te gengszterekkel szűrted össze a levet? - ijedt meg Grace.

- Gengszterek? - képedt el Elizabeth aki nem tudta elképzelni a két fiatal srácról hogy gengszterek
lennének. A tévében valahogy nem így néznek ki a gengszterek.

- Hát édesem, ha nem ők lopatták el az autódat és pillanatok alatt vissza tudták szerezni és
semmit sem kértek érte, akkor nem a pénzért tették, tehát van nekik. Biztos vagyok abban, hogy
valamelyik maffiaszervezet tagjai és nagy kapcsolatokkal rendelkeznek. És ez a Jimmy kölyök is beléd
zúgott, az is biztos.

- Azt mondod? - kérdezett vissza elgondolkodva Elizabeth.

- Remélem nem találkozol velük többet. - intette őt Grace.

- Hááát, de igen. Holnap délután Jimmy eljön és együtt töltjük a délutánt és remélem az estét is.

- Na, te aztán jól jártál, belezúgtál egy gengszterbe. - jelentette ki kerekperec Grace, aki ritkán
szokott tévedni.

- Én szerelmes? - kacagott Elizabeth. - Olyan velem nem történhet.

- Légy erős! Az vagy, messziről felismerem a tüneteket. Soha nem hallottalak még így beszélni
senkiről, teljesen odavagy ezért a fiúért, hacsak el nem rontja az első benyomásodat a holnapi napon,
üdvözöllek a szerelmesek klubjában.

- Na majd meglátjuk. - ellenkezett Elizabeth de azért Grace bogarat ültetett a fülébe.

Végül is van valami abban amit Grace mond. Még soha férfi vissza nem utasította és ha esetleg
mégis hasonló történt, fél pillanat múlva már Elizabethet nem érdekelt a férfi, tovább lépett. Jelen
esetben viszont éjjel-nappal Jimmy-re gondolt, vele feküdt, vele kelt, alig várta hogy holnap legyen.
Jobban szerette volna ha már ma találkoznak de türelemre intette magát. Azon járt az agya hogy este
elmegy a bárba de erővel kényszerítette magát, hogy erről a tervről letegyen és gyorsan programot
szervezett magának estére nehogy magányában mégis bolond fejjel útnak induljon.

- Grace, tegyél meg nekem egy szivességet.

- Mondjad Szívem.

- Azt hiszem igazad van és alig várom hogy találkozhassak Jimmy-vel de csak holnap délután fog
eljönni. Töltsd velem a mai estét nehogy elmenjek utána.

- Na még csak az kellene. Azt hiszem rajtad kell tartanom a szemem, eddig olyan jól intézted a
pasi ügyeidet, még a végén bolondot csinálsz magadból. Vészhelyzet akció beindul. Most azonnal
elmész fürdeni, aztán átjössz hozzám, úgy készülj hogy nálam is alszol a felügyeletem alatt és holnap
reggel engedlek csak haza. A mai napot a szépítkezésnek szenteljük hogy holnap még szebb, még
üdébb legyél ennek a kis maffiózónak. - adta ki a határozott utasításait Grace.

- Értettem. - válaszolta hálásan Elizabeth és a telefont letéve nekiállt készülödni hogy menjen a
barátnőjéhez és szólt Sarahnak hogy az éjszakát nem tölti itthon, kimenőt adott neki holnap reggelig.
Sarah sikoltott örömében, segített összekészülni Elizabethnek és amint Elizabeth elhajtott az
autójával, ő is elment.

Luca Martello is készülődött, de ő nem randira készült hanem Vito Caroda-val történő
egyezkedésre. Megtette a szükséges intézkedéseket, már reggel elküldött pár embert a Terasz Kilátó
Étterembe hogy ellenőrizzék le a helyiséget biztonsági szempontból. Emberei jelentették neki, hogy
Vito Caroda emberei is ott vannak reggel óta. Ezen elmosolyodott. Nemhiába ők a főnökök,
mindketten egyformán gondolkodnak. Elképzelte hogy az étterem egyik sarkában az ő emberei ülnek,
a másik sarokban Caroda emberei és már mosolygott rajtuk.
 - Min mosolyogsz? - kérdezte Andrea Vicini a consigliere.

- Azon hogy a mi embereink és Caroda emberei is már őrzik az éttermet, a tulajdonost meg
valószínűleg a víz veri. - vigyorgott Luca.

- Ja. Ismeri mindkét család embereit, már jól sejti hogy találkozó lesz nála, szerintem már pakolja
el az értékesebb dolgokat. - vigyorgott vissza a consigliere.

- Ideje lassan indulnunk, mindenki eligazítva? - kérdezte belenézve a tükörbe megigazítva elegáns
öltönyét és nyakkendőjét.

- Természetesen.

Luca Martello még egyszer belenézett a tükörbe és több autóval útnak indultak.

Vito Caroda hasonlóan járt el mint Luca Martello. Ő is készülődött, ugyanúgy megkapta az
embereitől a jelentést, hogy a Martello család pár embere is a helyszínt őrzik. Ő is vigyorgott. Tisztelte
Luca Martellot, nem becsülte alá, mondhatni a körülményekhez képest még kedvelte is. Nagyot
sóhajtott. Tudta hogy ma bandaháború veszi kezdetét és azért ő lesz a felelős. Megegyezhetnének
békésen is de nem akart. Végre talált egy ürügyet hogy a területét növelhesse, súlyos dollár
milliárdokat jelentett akár egy utcányi rész is. Magában még hálás is volt az elhunyt terjesztőnek,
hogy ilyen kalamajkába sodorta a családokat.

- Carlo. - az elhunytak családjáról gondoskodtatok?

- Természetesen. Mindkét özvegy minden héten megfelelő mértékű összeget kap hogy el tudják
látni a gyerekeiket, ki tudják fizetni a lakbért.

- Jól van. - nyugtatta lelkiismeretét Vito. - Gondolkodtam a ma estén. Nem akarok békésen
megegyezni, területet akarok. - nézett Carlora a Don.

- Értem. - válaszolta elgondolkodva a consigliere jól tudva, hogy dollár milliárdokról beszélnek pro
vagy kontra. - De az háborúval jár, akkor a rendőrfőnököt is a mi oldalunkra kell állítani és itt van
ráadásul az a kutyautő szenátor, aki egyre jobban szorongatja a tökünket a nyavalyás
törvényjavaslatával amit ha keresztülvisz, még nehezebb dolgunk lesz.

- Tudom, tudom. De szükségünk van nagyobb területre ahhoz, hogy még több politikust tudjunk
megvenni és még nagyobb hatalomra tegyünk szert. Ha mi nem tesszük meg, akkor megteszi Luca
Martello és a végén ő söpör el bennünket.

- A háború kemény dolog. Sok özvegyről kell majd gondoskodnunk.

- Próbáljunk valamit kitalálni amivel úgy a sarokba szorítjuk Luca Martellot, hogy nem lesz más
választása mint hogy átengedi nekünk a 11. körzetet.

- De mit? - kérdezte a consigliere.

- Még nem tudom. Ma még csak hallgassuk meg mit ajánljanak, tereljünk, ne adjunk konkrét
választ és meglásd, jön majd magától a jó megoldás.

- Úgy legyen. - dünnyögte Carlo.

 - Vigyük magunkkal ezt az új fiút, Jimmy gyereket is, had lássa hogyan mennek a dolgok. -
utsította a Don Carlot. - És vigyük magunkkal Ron-t is. A két fiatal úgy illik egymáshoz mint két testvér,
mindkettő csupa dinamizmus.

- Rendben, eligazítom őket. - állt fel Carlo. - A kocsiban találkozunk. - ment ki az ajtón.

Vito Caroda ugyanúgy mint Luca Martello belenézett a tükörbe, ő is megigazította öltözékét, intett
az embereinek akik komor arccal felállva mentek főnökük után. Akár a halálba is.

Martin Roy egész nap izzadt pedig nem is volt meleg. Felváltva nézte a két gengsztercsalád tagjait
és rögtön levágta hogy gyűlés lesz nála. Az pedig akár vérfürdőbe is torkollhat. Nem tudta mit
csináljon. Bezárjon aznapra? Lemondja a foglalásokat? Értesítse a rendőrséget? De tudta hogy azt
végképp nem teheti, így egész nap kétségek között vergődött. Mivel semmit nem mert tenni, úgy
döntött hogy a sorsra bízza magát, annak örült, hogy a család emberei a teraszon foglaltak helyet. Az
a jó ötlet jutott eszébe, hogy a teraszon lévő összes asztalra ráteszi a foglalt cédulát és a vendégeket
csak és kizárólag a benti helyiségben helyezi el arra való hivatkozással hogy a teraszon lévő
asztalokat lefoglalták. Ami igaz is, nem? - mosolygott magában. Lefoglalta a maffia. Összehívta a
pincéreit a hátsó helyiségbe.

- Gyerekek, van egy kis gond. - közölte velük.

- Igen? - kérdeztek vissza.

- Látjátok a férfiakat a teraszon? - mutatott kifele.

- Igen. - hangzott az egyöntetű válasz.

- A két ellenséges maffiacsalád tagjai akik a városunkban működnek. Úgy vélem, ma este itt
valamilyen megbeszélés lesz ami végződhet bárhogy.

A pincérek összenéztek de nem szóltak semmit.

- Aki gondolja, hazamehet, de megjegyzem, nem örülnék neki mert a belső helyiségben ugyanúgy
megy a vendéglátás. Viszont aki marad, ma estére dupla pénzt kap, aki elmegy, ahelyett viszont mást
kell azonnalosan felvennem. - hangzott el a burkolt célzás.

A pincérek összenéztek és mindannyian közölték, hogy maradnak. Nemcsak a pénz miatt hanem
mert kíváncsiak voltak a két maffiacsalád fejére akit addig csak hírből ismertek de személyesen nem
láttak még soha.

- Örülök hogy így döntöttetek. Ha esetleg valami lövöldözés tör ki vagy hasonló, akkor húzzátok el
a csíkot, mindenki a maga életével törődjön. - óvta őket a tulajdonos.

- És a vendégek? - aggodalmaskodott az egyik pincérnő.

- Most mit csináljak? - mentegetőzött a tulaj. - A két család nem kérte hogy mondjam le a
vendégeket, akkor kérhettem volna tőlük azt a pénzt amitől elestem volna, de így... kihagyni egy
napot, tudjátok hogy nem megy olyan jól.

- És ha nekik esik bajuk? - aggodalmaskodott a másik.

 - Most mit mondjak. Rosszkor voltak rossz helyen. - válaszolta szatírikusan Martin Roy. - Én is
aggódok de nincs mit csinálni. Ti mindenesetre legyetek résen és fogjátok be a szátokat. Akinek eljár
a szája, higgyétek el, a maffia megtalálja.

A pincérek értették a burkolt fenyegetést és elhallgattak. Ezt követően szótlanul tették tovább a
dolgukat, szolgálták ki a beszállingózó vendégeket és a szemük sarkából figyelték a teraszon ülő
férfiakat akik látszólag a legnagyobb nyugalommal iszogatták italjaikat, a valóságban pedig feszülten
nézték egymást, ők sem tudták mi várható az este.

Este hat óra körüli időben szinte egyidőben érkezett meg a két család, autóikkal elfoglalták a
parkolóhelyek nagy részét, pár ember a kocsiknál maradt nehogy a másik családnak bombát legyen
kedve rakni az autó alá.

A bejáratnál a két család feje szertartásosan megölelte egymást és mint két jóbarát, bevonultak az
étterembe át a belső részen és helyet foglaltak kint a teraszon. A középső asztalnál foglalt helyet a
két főnök, mellettük a két consigliere, az embereik körben a szélső asztaloknál.

A pincérek összenéztek. Bár arcról nem ismerték a maffiafőnököket, a helyzetből egyértelmű volt
számukra hogy kik ők.

- Jó estét, Uraim! - köszöntette őket maga a tulajdonos. - Micsoda megtiszteltetés hogy az én

szerény éttermemet választották vacsora céljából. - udvariaskodott a tulajdonos.

- Jó estét Martin, hogy van? - köszönt vissza Vito Caroda.

- Jól, köszönöm. - válaszolta Roy.

- És a család? - hangzott el Luca Martello-tól.

- Ők is jól vannak. - izzadt most már Martin Roy. - Mit hozhatok Önöknek? Rakta eléjük az étlapot.

- Magára bízzuk, ugye? - nézett Vito Luca-ra.

- Hát persze. - válaszolta elegánsan Luca.

- Italt? - kérdezte Martin.

- Valamilyen jó évjáratú vörösbor? - nézett kérdőn Vito Lucára.

- Nekem megfelel. - hangzott el ismét a beleegyező válasz.

- Értem, akkor bízzák csak magukat rám és tíz ujjukat is megnyalják, máris intézkedem.

Eközben a többi pincér a két család embereit szolgálták ki, vették fel a rendeléseket és
megkezdődött a minél gyorsabb kiszolgálásuk.

A két család feje megvárta míg a kapkodó pincérek telerakják az asztalt a finomabbnál finomabb
előkészített ételekkel, komótosan szedtek maguknak, elkezdtek enni és amíg be nem fejezték, csupa
semleges dologról beszélgettek.

Az étkezés végén amikor a pincérek leszedték a tálakat, tányérokat és már csak a bor volt az
asztalon, akkor tértek a tárgyra.

- Történt egy kis sajnálatos esemény a két család között. - kezdte Luca Martello.
 - Így van, sajnos így van. - válaszolta Vito Caroda.

- Mindannyian jól tudjuk, hogy az ifjúság hevessége okozta ezt a szörnyű dolgot. Az egyik
emberünk megdugta a az Ön emberének a nőjét amire az bedühödött, összekaptak és a sajnálatos
végkimenetelt mindketten tudjuk.

- Hát igen, ez a fiatalság... - játszotta a megértőt Vito de résen volt. - Ami megtörtént az
megtörtént, de mégsem mehetünk el szó nélkül mellette.

- Így van, teljes mértékben igaza van. De hát mit tehetünk. Mondja meg hogy hogyan oldjuk meg
és megtesszük ami tőlünk telik.

- Nem tudom, igazán nem tudom. Két nagyon komoly tapasztalattal bíró emberünket veszítettük el.

- Igen, tudom, mit ajánlhatunk fel kompenzációként?

- Ön mit javasol? - kérdezett vissza Vito Caroda aki kíváncsi volt Luca mit ajánl fel.

- Hááát, gondolkodtam róla. A fiatalt majd én megbüntetem, természetesen az özvegyeknek is

adunk támogatást.

- Nagyon helyes. - bólogatott egyetértően Vito. - De ez még mindig nem arányos azzal ami történt,
ráadásul a vele lévő másik emberünket is ki lett nyírva.

- De elborult az agya, tudja, fiatalság, hevesség. - védte emberét Luca.

- Először arra gondoltunk, hogy terjeszkedésre pályáznak. - puhatolózott Vito Caroda.

- Én? Ugyan már! Évekkel ezelőtt megegyeztünk a területhatárral kapcsolatban. - válaszolta Luca
aki előre látta hogy Vito erre fogja vinni a megbeszélés fonalát.

- Talán újra kéne gondolni. - válaszolta élesen Vito.

- Mire gondol pontosan? - kérdezett most már nyersebben Luca.

- Kompenzációként a 11. körzetet szeretnénk. - válaszolta nyugodtan Vito.

- Szó sem lehet róla. - vágott vissza Luca. - Az túl nagy mértékű kártalanítás lenne.

- Pedig kevesebbel nem elégszünk meg. - válaszolta Vito.

- Ugyan, ugyan! Próbáljunk valamilyen megoldást találni, a 11. körzetet nem adjuk át harc nélkül,
egy háború pedig nem tenne jót egyikünk üzletének sem. Olyan jól megvoltunk egymás mellett eddig.
- fogta szinte könyörgőre Luca.

- Az igaz, de a torta nagyobb szeletje jutott a Martello családnak, egyenlő arányokat akarok, az
pedig a 11. körzettel lenne megoldva.

- Még átgondolom. -hangzott el a terelő válasz.

A két consigliere egy szót sem szólt, a terasz szélén ülő emberek is felfigyeltek az emeltebb hangú
beszélgetésre de mivel utasítást nem kaptak, nem csináltak semmit.

- Beszéljünk még. - állt fel Vito Caroda befejezettnek tekintve a megbeszélést. A két férfi felállt és
farkasszemet nézve. Mindketten tudták, hogy ez volt az utolsó alkalom amikor békésen ültek egymás
mellett, kimondatlanul is tudták, hogy megkezdődött a háború a két család között. Szertartásosan
megölelték egymást és a két család látszólag békésen kivonult az étteremből és elhajtottak.

Martin Roy és az emberei megkönnyebbülve szedték le az asztalokat és vették el a központi

asztalról a hatalmas összeget melyet a két Don otthagyott. Több volt mint egyheti bevétele. De több
aggodalmat is okozott az az egy óra mint az egész heti idegeskedés a vendégek körül. Remélte
hogyha lesz következő találkozó, azt már nem nála rendezik meg félve attól, hogy az már nem békés
találkozó nem lesz...

Caroda család visszatért a bárjukba és megbeszélést tartottak. Vito Caroda kitartott amellett hogy
terjeszkedniük kell különben a Martello család olyan befolyásra tersz szert, mellyel őket idővel
elsöprik a városból. A megoldáson gondolkodott, körvonalazolódott egy terv de még nem tisztult ki
teljesen.

Carlo Civetti a consiglere ugyanígy látta a helyzetet, ő is azon gondolkodott hogy hogyan tudná
úgy megoldani a körzet átvételt, hogy háborúra ne kerüljön sor.

A fentieken túl aggasztotta őket Eduard Stone szenátor nagymértékű maffia ellenes törvényi
javaslata. Embereken keresztül próbálták őt megközelíteni, jobb belátásra bírni, lepénzelni de semmi
sem vezetett eredményre, nyíltan nem mertek fellépni ellene.

- Don Vito. - állította meg a gondolatmenetüket Ron - Tisztelettel kérem engedjen el engem és
Jimmyt a Rivelli házba. Jimmy meglátogatná a nővérét én pedig szórakoznék egy kicsit.

- Miért is ne? - nézett rájuk elgondolkodva Vito. Ma este még nem várható semmilyen támadás,
előtte lesz még pár üzenetváltás, addig is had szórakozzon a fiatalság, lazítsanak mert amikor
komolyabbá változnak a dolgok, úgysem lesz idejük.

- Köszönjük, akkor megyünk is, késő este jövünk. - köszöntek el a fiatalok és frissen üdén útnak
indultak.

Mivel csak pár háztömbnyire volt a Rivelli bordélyház a Caroda háztól, így gyalog mentek, úgy
kora estefele lehetett, már sötétedett. Beléptek a Rivelli házba ahol mindenki ismerősként
köszöntette Ront.

- Bemutatom Jimmy Andreonit. - mutatta be a lányoknak Jimmy-t.

- Akkor te vagy Carla testvére. - sikongtak a lányok és vetették magukat Jimmy nyakába.

Jimmy azt sem tudta hova legyen a döbbenettől hogy így örülnek neki a lányok. Sorra
bemutatkoztak de nem tudta megjegyezni a nevüket, a szeme egyfolytában Carlát kereste.

- Valahol itt van, lehet hogy a toalettjét igazítja, szólunk neki. - szaladt Nina.

Közben Ron és Jimmy leültek egy asztalhoz és élvezték a lányok csevegését. Egyszercsak Carla
ugrott Jimmy nyakába és összeölelkeztek. Carla szeméből patakzott a könny.

- Ejnye, kislány, ne sírj! - vígaszalta őt Jimmy. - Jól vagy? Jó sorod van itt? - faggatta őt nyugtalanul
Jimmy.
 - Minden rendben van. - nyugtatta Carla. - Signora Rivelli nagyon aranyos, a lányok szintén
aranyosak és van egy állandó partnerem, nem kell mindenkivel ágyba bújnom csak egyetlenegy
férfival.

- Hát ez hogy lehet?

- Annyit tudok hogy Nick Tomsonnak hívják... - kezdte az elbeszélést de ennél a pontnál Ron
belevágott Carla szavába:

- Nick Tomson?? A multimilliomos?

- Háááát, én azt nem tudom mennyire multimilliomos de az biztos hogy tehetős. Signora Rivelli az
első alkalmat neki tartogatta sok pénzért, együtt voltunk, nagyon nagyon jó volt vele és ahogy látom
belém szeretett, megegyezett Sandrával, hogy csak az övé lehetek.

- És legalább neked is jó így? - kérdezte öccse.

- Nagyon. - mosolygott ábrándos szemekkel Carla.

- Te beleestél. - állapította meg Jimmy.

- Csak vigyázz! - óvta őt Ron . - Az ilyenek egyik nap még mindennel kényeztetnek, a másik nap
pedig már rád unnak. Csak nehogy megsérüljön a kicsi szíved, vigyázz vele.

- Azt hiszem már késő. - mosolygott szomorkásan Carla. - Ő olyan kedves, gyengéd, figyelmes.

- És te ki vagy? - kérdezte Carla Ront.

- Ezer bocsánat. - ugrott talpra Ron és látványosan kezet csókolt Carlának. - Ron vagyok, Jimmy
barátja. Én is a Caroda családnak dolgozom. - És hol van Nick Tomson? - nézett körül Ron.

- Nem tudom. Ilyenkor már itt szokott lenni. - aggodalmaskodott Carla.

- Na látod, csak óvatosan. - figyelmeztette őt Ron.

De Carla szerelmes volt életében először. Még soha senki nem volt vele ilyen kedves, ilyen
elbűvölő. Valóban igaz hogy ő is félt attól, hogy egyik napról a másika ráun a milliomos fellángolása
de jelen pillanatban nem tudott vele törődni.

Teltek-múltak az órák, elmesélték egymásnak hogy mik történtek velük, közben Ron szobára
vonult az egyik leányzóval, jó egy óra múlva boldog vigyorral az arcán bújt elő.

- Jimmy, megbeszéltünk valamit, most rajtad a sor, addig én szórakoztatom a testvéredet amíg
megérkezik a lovagja. - mondta neki Ron.

- Te tényleg ágybabújsz valamelyik lánnyal? - hitetlenkedett Carla.

- Igen. - válaszolta Ron és félrehúzta Jimmy-t. - Holnapra hívott meg a szerelmed, Elizabeth. Le
akarsz égni előtte? Válassz egy lányt és hagyd hogy megtanítson minden fortélyra. Melyik tetszik? -
mutatott körbe Ron.

- Az a szőke. - nézett a pult irányába Jimmy, ahol Nina üldögélt.

 - Jól választottál, ő a leghuncutabb az összes közül. Várj egy kicsit, elintézem neked és odament
Ninához:

- Nina, Carla testvére Jimmy-nek nincsenek igazi tapasztalatai a szexről. Volt már lánnyal de arra
kérlek, tanítsd meg neki hogyan tudja ő a legnagyobb örömöt okozni egy nőnek. Holnap randevúja
lesz egy nála picivel idősebb és a szexben is jártasabb hölggyel, nem szeretnénk hogy leégjen. Most
nem az a lényeg, hogy neki legyen jó, persze azért neki is jó legyen, hanem az a lényeg, hogy arra
tanítsd meg hogyan tudja a legnagyobb örömöt okozni egy nőnek.

- Értem. - bólintott Nina, mosolyogva odament Jimmy-hez, megfogta a kezét és már húzta is az
engedelmeskedő Jimmy-t fel az emeletre.

Carla ámultan figyelte öccsét eltűnni Ninával.

- Ne aggódj, jó kezekben lesz. Gondolom elmesélte hogy megismerkedett egy nagyon gazdag
hölggyel, holnap randizni fognak, Ninát megkértem arra hogy tanítsa meg arra Jimmy-t, hogy hogyan
legyen jó szerető.

- Értem. - bólintott Carla majd felkapta a fejét és szélesen elmosolyodott. Az ajtón szerelmes Nick
Tomson lépett be egy ismeretlen férfi társaságában. Alig bírta megállni hogy felálljon és odarohanjon
hozzá.

Nick meglátta Carlát amint kettesben üldögél egy vadidegen férfival és elkomorodott, látszódott
rajta hogy féltékeny lett.

- Bemutatom Ron-t, a testvérem barátját. - mutatta be őt Carla.

- Én pedig bemutatom az én barátomat, James Water-t. - ráztak kezet egymással a férfiak.

- Testvéred hol van? - nézett körül Nick.

- Éppen egy lánnyal az emeleten. - szégyenlősködött Carla.

- Értem. - mosolyogta el magát Nick és mindannyian helyet foglaltak.

Ron többször ránézett James Water-ra és meg mert volna esküdni arra, hogy valahonnan ismeri
majd egyszercsak beugrott neki: James Water nem más mint Eduard Stone szenátor, a maffiacsaládok
rémálma. De most olyan furán nézett ki, a címlapokon kicsit másképp fésülte a haját, az a hír járta
róla hogy ilyen helyre még soha be nem tette a lábát, szerelmes a feleségébe, nem értette hogyha
valóban ő az, akkor mit keres itt. Finoman rákérdezett:

- Water Úr, még sosem láttam itt, mi szél hozta erre? Talán valamelyik lány szépsége ragadta meg
Önt is mint a barátját Nick Tomson urat? - kérdezte elbűvölő kedves mosolyát bevetve.

- Nem, nem. Én nem szoktam ilyen helyre járni, Nick barátom kért meg arra hogy a mai este
kísérjem el, gondoltam egy kis kikapcsolódás nem árthat.

- Ebben igaza van, érezze magát jól, én már jól éreztem magam. - és látványosan rákacsintott arra
a lányra akivel szobán volt. - Elnézést kérek, ki kell mennem a mosdóba. - állt fel magukra hagyva
őket.

Ron nem a mosdóba ment hanem a hátsó helyiségben lévő telefonhoz és felhívta Vito consigliere-t,
Carlo Civettit:
 - Hello Carlo, Ron vagyok.

- Hello Ron. Mi a helyzet? - kérdezte kíváncsian Carlo hiszen nem sűrűn fordult elő hogy bármelyik
embere telefonon hívja.

- Carlo, azt hiszem itt van Sandra Rivelli házában Eduard Stone szenátor!

- Biztos vagy benne? - döbbent le Carlo.

- Egy kicsit másképp néz ki de biztos vagyok benne Uram. Nem lehetne ezt a helyzetet valahogy a
magunk javára fordítani? - adta az ötletet Ron.

- Deeee......, azt hiszem már meg is van a megoldás. Mindenféleképpen tartsd ott, én pedig két
emberrel már indulok is, van egy ötletem de majd személyesen elmondom. Ne ismerj meg de amikor
jelzek, gyere a pulthoz.

- Va bene. - válaszolta olaszul Ron és letette a telefont.

Visszament az asztalhoz és tovább beszélgetett a többiekkel látszólag teljesen fesztelenül. Néhány

perc múlva nyílt a bejárati ajtó, Carlo és még két Caroda tag lépett be a helyiségbe és ültek oda a
pulthoz. Carlo jelzett a szemével és Ron elnézést kérve a pulthoz ment.

- Mindjárt beszélek Sandrával, az az ötletem támadt hogy meghívod a többieket egy italra, a
szenátor italába belekeverjük ezt a szert, amikor hat, az egyik lány szobára viszi és kompromittáló
fényképet fogunk róla készíteni.

- De Nick Tomson nem fogja engedni hogy valamelyik lány szobára vigye, viszont van egy ötletem.

- Hallgatom.

- Látja uram Nick Tomsont a multimilliomost?

- Igen.

- A mellette ülő hölgy Jimmy testvére és fülig szerelmesek egymásba, alig várják hogy ágyba
bújhassanak. Sandrának kellene finoman rávennie Carlát, hogy vigye szobára szerelmét, így a
szenátor egyedül maradna és fel tudnánk vinni anélkül, hogy Nick Tomson meg tudná akadályozni.

- Jó ötlet, megbeszélem vele, ő úgy magához tudja rendelni Carlát, hogy nem fog feltűnni egyik
férfinak sem. Menj vissza, hívd meg őket egy italra és ezt a port keverd a szenátor italába!

Jimmy visszament az asztalhoz, leült, látványosan megitta a maradék italát majd így szólt:

- Most én következem. Kérem, uraim, megtiszteltetésnek venném ha a következő körre én

hívhatnám meg Önöket. Mit kérnek?

- Én egy whiskit. - válaszolta Nick Tomson.

- Én egy vodkát naranccsal. - mondta a szenátor.

- Én csak egy üdítőt. - válaszolta mosolyogva Carla.

Jimmy felállt, a pulthoz ment, leadta a rendelést és úgy belekeverte a port a szenátor italába,
hogy senki észre sem vette és odavitte tálcástul az italokat és helyet foglalt jómaga is.

Időközben Carlo Civetti az irodájában beszélt Sandrával:

- Sandra, itt van a bárodban Eduard Stone szenátor.

- Itt? - kerekedett el Sandra szeme.

- Nick Tomsonnal érkezett és meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget. Te is nagyon jól tudod hogy ő
a legnagyobb maffiaellenes politikus, egy aranykincs hogy Nick idehozta. Jimmy már beletett
kábítóport az italába, nemsokára kábulatba fog esni, intsd magadhoz Carlát és intézd el hogy vigye el
Tomsont szobára mire a szenátor kiüti magát mert ha Nick az asztalnál marad, meg fogja akadályozni
a tervünket.

- És az mi? - kérdezte idegesen Sandra.

- Az egyik lányod felviszi magával szobára Nick Tomsont és kompromittáló felvételeket készítünk
róla majd megzsaroljuk vele. Kit találsz erre alkalmasnak?

- Ki mást? Chiarát. - válaszolta Sandra, rögtön mindenről intézkedem.

Sandra először odament Carlához és az asztalnál ülők jelenlétében megkérte:

- Carla Drágám, énekelj nekünk egy dalt, hagy hallja az új fiatalember is milyen gyönyörű a
hangod.

- Máris. - ugrott fel Carla és egy puszit nyomva Nick arcára Sandra után ment. Sandra a színpad
előtt megállt és annyit mondott Carlának:

- Carla, amint elénekeltél egy számot, utána menj vissza az asztalhoz és mindenféleképpen vedd
rá Nick-et, hogy menjetek szobára. Súgd a fülébe hogy mennyire kívánod, ennek egy férfi sem tud
ellenállni és viselkedj természetesen.

- De miért? - kérdezte kíváncsian Carla.

- Most nincs rá idő de később elmondom, ígérem. Tedd amire kértelek.

Carla felment a színpadra és gyönyörű hangján rákezdett egy dalra. Eközben Sandra odament
Chiarához és elmagyarázta neki hogy mi a teendője. Chiara természetesen rögtön megértette milyen
jelentőséggel bír a dolog és jól tudta, hogy a Caroda család nem lesz hálátlan.

A dal végeztével Carla visszament az asztalhoz, leült, átölelte Nick nyakát, a fülébe sugdosott,
mire Nick szélesen elmosolyodott.

- Ne haragudj. - fordult a barátjához - Egy rövid időre fel kell mennem Carlával mielőtt
hazamegyünk, ugye megérted?

- Hát persze. - mosolygott vissza a szenátor akinek nagyon megtetszett a lány bája. Nem csodálta
hogy a barátja nem tud neki ellenállni.

Carla és Nick felmentek a lépcsőn a szokásos szobába, lent a szalonban tovább folyt az élet.
Szenátor egyszercsak azt vette észre, hogy majd leragadnak a szemei, olyan furán érezte magát.
Hallott egy női hangot:
 - Uram, jól érzi magát? - kérdezte egy kedves női hang.

- Nem igazából. - válaszolta gyengén.

- Jöjjön! Kikísérem a mosdóba. - hallatszódott távolról a kedves női hang.

Ron és Chiara kétoldalról megfogták a szenátort és felvezették egy szobába. Chiara levetkőztette
a szenátort, Carlo Civettinek és az embereinek olyan kompromittáló fotókat sikerült készíteniük,
melyen nem látszódott hogy a szenátor nincs is magánál de ugyanakkor az arca tisztán látszódott. A
fotókon jól látható módon szeretkezett Chiarával. Legalábbis úgy tűnt. Jó pár fotó után gyorsan
visszaöltöztették a szenátort, levitték a földszinti mosdóba és vízzel locsolták meg az arcát. Carlo
olyan szert adatott neki, aminek a hatása rövid ideig tartott, így nemsokára a szenátor magához tért.

- Mi történt? - kérdezte Chiarát és Ront.

- Nem tudom. - válaszolták. - Egyszercsak rosszul lett, így kikísértük. Nem emlékszik semmire?

- Nem, de már jobban vagyok, köszönöm. Talán elrontottam a gyomrom valamivel.

- Vagy a sok idegeskedés. - nevetett pajkosan Chiara.

- Igaza van, kedveském, valószínűleg így van. - és a saját lábán tért vissza az üres asztalukhoz
ahol még sem Jimmy és Nina, sem pedig Carla és Nick nem tértek vissza. Ron szóval tartotta a
szenátort aki egyre jobban érezte magát, mire Nick visszatért az asztalukhoz, már teljesen jól volt és
a szenátor sem tett említést a kisebb rosszullétről.

Amikor Carla testvére Jimmy is lejött, Carla bemutatta őt a két férfinak. Nick Tomson nagyon
szimpatikusnak találta a fiatalembert.

- Hol dolgozik? - kérdezte Jimmy-t.

Ron szemvillanással jelezte, hogy óvatosan válaszoljon.

- Egy bárban dolgozom, pultos vagyok.

- Arra is szükség van. - biztatta őt a milliomos. Annak ellenére, hogy milliomos volt, nem nézte le
senki munkáját nagyon jól tudván, hogy az egyszerűbb munkák végzők nélkül megállna a világ. Azt
már tudta hogy Carla szegény családban nőtt fel és hogy más választása nem volt minthogy
Sandránál kössön ki, azon se csodálkozott hogy Jimmy pultosként dolgozik. Rendkívül szimpatikusnak
találta a fiatalembert és azon gondolkodott, hogy a későbbiek során milyen munkát tudna neki
szerezni.

- Nemsokára mennünk kell. - szólt a barátjának a szenátor. - Megbeszéltük hogy nem maradunk túl
sokáig.

- Jól van. - búcsúzott nagy nehezen felállva szerelmétől de ugyanakkor rendkívül kíváncsi volt a
szenátor véleményére.

Kimentek a kocsiba, beültek és alig bírta ki, rögtön letámadta a szenátort:

- Na? Mit szólsz hozzá?

- Valóban gyönyörűszép és a lehetőségeihez képest okos is. Ha tényleg csak pár napja van itt és
ennyire odavagy érte, vedd magadhoz, nem fogsz vele szégyent vallani. Ha rá tudod venni hogy
vegyen magánórákat, akkor kitűnő partner válik belőle. Szerinted hajlandó tanulni a kedvedért? -
kérdezte a szenátor.

- Biztos vagyok benne. És a testvéréhez mit szólsz?

- Ő is szimpatikus és a barátja is. - de nem folytatta a gondolatát. Ő csak arra emlékezett hogy Ron
segített rajta amikor rosszul volt, eszébe sem jutott hogy mekkora bajba keveredett Ron miatt.....

Carlo Civetti ekkor már Vito Caroda házában volt. Vito majd kiugrott a bőréből annyira örült a
történteknek.

- De miért nem szóltál? - feddte meg azért Carlot.

- Mert nem volt rá idő és Ön úgysem jöhetett volna oda. Az Ön arcát egyből felismerte volna, ez
így volt a legjobb.

- Ez igaz. Holnap jutass el egy hatalmas összeget Sandrának hálánk jeléül és azt a kislányt is
jutalmazd meg aki segített a fotózásnál. Ronnak mit adjunk? Végül is övé a legnagyobb érdem. -
gondolkodott el Vito.

- Megérdemelne egy saját autót. Holnapra gondoskodom hogy kapjon egy elegáns de mégsem túl
feltűnő autót ajándékba.

- Jó ötlet. - gondolt vissza fiatalkorára a Don. - És most találjuk ki hogy hogyan zsaroljuk meg a
szenátort a fotókkal.

- Én azt javaslom, hogy juttassuk el a irodájába egy borítékban mindenféle írás nélkül. Le fog
izzadni, nem tudja hogy ki csinálta és mit akar. Majd amikor eleget főtt a saját levében, hívjuk el egy
találkozóra, ahol én leülök vele beszélni és közlöm vele hogy vagy igencsak finomít a maffiaellenes
törvényjavaslatán vagy eljuttatjuk a fotókat a feleségéhez is és az újságokba is. Egyúttal a házassága
és a karrierje is keresztbe törik.

- Igazad van mint mindig, így ő is a zsebünkben lesz. Fel kellene használnunk a Martello család
ellen is.

- Hogyan?

- Még nem tudom. De lehet hogy arra a rendőrfőnököt is be kéne vonni, már kezd körvonalazódni
egy ötlet a fejemben. Mindenesetre holnap egy megbízható emberrel juttasd el a fotókat egy zárt
borítékban a szenátor saját kezébe.

- Elintézem, nem lesz semmi gond. Még a reggel folyamán meg fogja kapni, este pedig felhívom és
találkozót beszélek meg vele.

- Nagyon jó, nagyon jó. - mosolygott elégedetten Vito Caroda.

Martello család és a főbb tanácsadók összegyűltek a családi pizzériában és megbeszélést tartottak.

- Ez a szemét Vito el akarja venni a 11. körzetet. - háborogtak.

 - De nem engedjük. - tört ki Luca Martello. - Mindenáron megakadályozzuk, a 7. körzet mellett az a
legjövedelmezőbb mindenféle szempontból. De háborút sem akarok, nem akarok elesett embereket
és özvegyeket látni.

- Véleményem szerint ismét tárgyalnunk kellene. - hangzott egy bizonytalan hang.

- Hiába. Vito Caroda nagyratörő ember, nem fog engedni.

- Be kellene vonnunk a rendőrfőnököt is, talán ha lepénzelnénk. - hangzott el a consigliere tanácsa.

- Az a baj, hogy a rendőrfőnök kétszínű, mindkét családtól bevasalja a pénzt aztán pedig nem áll
senki oldalára. Ez nem jó megoldás.

- Akkor ajánljunk fel valamilyen más kompenzációt.

- De Vito Caroda mindenféleképpen terjeszkedni akar, nem fog elfogadni semmilyen megoldást.

- Egyelőre még ne hírdessünk háborút, küldjünk követet hogy tárgyaljunk, hátha lehet vele
beszélni.

Másnap Ron és Jimmy amikor felébredtek, lementek reggelizni a bárba. Vito Caroda és Carlo
Civetti is ébren voltak már. Még az este folyamán Ron elmesélte Jimmy-nek, hogy mi történt. Jimmy
egyből a lánytestvérét féltette, de Ron megnyugtatta, hogy Carlának nem lehet semmi baja, Jimmy-n
keresztül ő is a családhoz tartozik, mindenféleképpen megvédik.

- Ron, menj csak ki! - szólt oda neki Carlo.

Ron furcsán nézett de azért kiment a bejárati ajtóig és kinézett. Az utcán nem látott senkit csak a
bár előtt egy ezüst színű sportkocsit.

- Kimentem. És? - fordult vissza Ron.

- Látod azt az autót? - kérdezte Carlo.

- Igen, nagyon szép.

- A tiéd. Vito ajándéka a tegnap estéért, hogy gyorsan kapcsoltál. Ilyen emberekre van szükségünk,
nagy jövő áll előtted.

- Köszönöm. - ragyogott fel Ron képe és a kocsinál termett.

- Várj! - állította meg Carlo és utánadobta a kocsikulcsot.

Jimmy is kirohant és körbecsodálták a szuperjárgányt.

- Megyünk egy kört? - dobta be magát Ron a volán mögé.

- Naná! - ült be Jimmy is és mentek egy kört.

Amikor visszaértek, leültek reggelizni és Ron felajánlotta Jimmy-nek, hogy kölcsönadja neki az
autóját hogy azzal menjen Elizabeth-hez. Jimmy nem győzött hálálkodni de azért elfogadta.
 - Ron, Jimmy, lenne egy kis feladatotok. - szólt nekik Carlo.

- Igen? - ugrott fel készségesen a két fiatal.

- Menjetek el a Rivelli házba és adjátok oda ezt a borítékot Sandra Rivellinek, ezt a másikat pedig
Chiarának.

- Rendben. Mehetünk az új autóval?

- Hát persze. - mosolygott Carlo is és Vito is.

Ron és Jimmy beültek az autóba, elmentek a bordélyházba ahol már ébredeztek a lányok.

- Signora Rivelli, Vito Caroda küldi ezt a borítékot Önnek, a másik borítékot pedig Chiarának hálája
jeléül.

- Ó, köszönöm. - hatódott meg Sandra belenézve a borítékba, melyben rengeteg pénzt talált.

- Chiara szívem! - hívta őt magához, ezt a borítékot Vito Caroda küldi neked, ez felér egy kisebb
vagyonnal. A tegnap esti készséges szolgálatodért kapod. Ennyi pénzzel már új életet is kezdhetsz, te
döntöd el hogy maradsz vagy elmész, esetleg nyitsz egy ruhaboltot vagy ilyesmi.

- Hűha! - számolgatta a pénzt Chiara. Ez és ami nekem van félrerakva, abból már tényleg tudok
egy boltot nyitni, mindig is az volt a vágyam de most már hogy tényleg el tudnék innen menni, nem is
tudom, hogy el akarok- e menni egy teljesen ismeretlen új élet felé.

- Ezt örömmel hallom. - mosolygott Sandra akinek jólesett a lány ragaszkodása. - Mindenesetre
zárd be a pénzt a széfbe és gondolkodj el a jövődön hogy mihez kezdesz magaddal.

- Köszönöm, Sandra asszony és köszönöm a megértését de még gondolkodok. Azért

elújságolhatom a többieknek a lehetőségemet?

- Hát persze, úgyis tudják hogy magunk között kell tartanunk mindent. Mindenki ismeri a szabályt.

Chiara kirohant Sandra szobájából és szaladt az ebédlőbe.

- Lányok, annyi pénzem gyűlt össze hogy akár nyithatnék egy boltot és itt hagyhatnám ezt a
helyet.

- Tényleg? - néztek rá a lányok. - És milyen boltra gondoltál? - kíváncsiskodtak.

- Talán ruhaboltra. - válaszolta Chiara.

- Lehetne egy kalapbolt is. - adta az ötletet Nina.

- Gyümölcsbolt. - adták az ötleteket és vég nélkül sorolták a különböző boltfajtákat.

- Én egy szépségszalont nyitnék. - javasolta Írisz.

- Nem is rossz ötlet. - értettek egyet a lányok, hiszen a szépítkezéshez náluk jobban senki sem
értett.

- Mikor mész el? - kérdezgették.

 - Még nem tudom, egyelőre maradok de megígérem nektek, hogy a tervezéstől a kivitelezésig
bevonlak titeket.

- Jaj de jó! - sikoltoztak a lányok örömükben.

Végre történt valami az életükben ami ismét újdonságot hozott az számukra.

Caroda család egyik embere a szenátori épület bejáratánál állt és várta hogy Eduard Stone
szenátor megérkezzen. Várta hogy a testőreivel együtt bemenjen majd kis idő múlva belépett az
előtérbe.

- Igen, Uram? - nézett rá a biztonsági őr.

- Magánnyomozó vagyok. - mutatta fel a valódinak látszó de igazából hamis igazolványát a

biztonsági őrnek. - Feltétlenül beszélnem kell Eduard Stone szenátorral.

- Be van jelentve? - nézte végig a listát a biztonsági őr.

- Nem, de mondja meg neki, hogyha öt perc erejéig nem fogad, rosszul fog járni.

- Ugyan uram, sokan próbálkoznak ezzel a trükkel. - vigyorgott rá a biztonsági őr.

- És mit szólna ehhez a trükkhöz? - csúsztatott oda egy vastag borítékot.

A biztonsági őr belenézett, nyelt egyet és máris a telefonkagylóhoz nyúlt.

- Megteszem amit tehetek. - rövid beszélgetést követően letette a telefont.

- Rendben, Uram. De meg kell motoznom. - közölte a magánnyomozóval miközben a zakója

zsebébe csúsztatta a borítékot.

- Rendben. - hagyta magát megmotozni a futár.

- Ez mi? - nézett a biztonsági őr a férfi kezében tartott borítékra. - Át kell világítanom hogy nem
levélbomba- e.

- Természetesen. - adta át a borítékot de mivel nem levélbomba volt, a biztonsági őr felengedte őt

a szenátorhoz ahol már a titkárnő várta.

- Stone szenátornak be van táblázva az ideje, egészen pontosan öt percet kap. - figyelmeztette őt
a szemüveges szigorú titkárnő.

- Ó, Kedvesem - mosolygott rá a férfi -, elég lesz nekem egy perc is.

A titkárnő kinyitotta az ajtót és beengedte a futárt. A férfi belépett a szenátor irodájába,

végignézett a mahagóni bútorokon majd szó nélkül letette a borítékot az asztalra.

- Üdvözlöm Uram. - köszönt.

- Üdvözlöm. Miben segíthetek? - nézett rá a szenátor.

- Ezt küldték Önnek. - mutatott a borítékra.

 - És mi van benne? - kérdezte a szenátor a borítékot szemlélve.

- Majd Ön megnézi. - fordult sarkon a futár és indult kifelé. - Ne izguljon, nem levélbomba,
leellenőrizték de én a maga helyében nem mutogatnám. - mosolygott rá irónikusan a férfi.

- Hé, várjon! Ki küldte? - szólt utána a szenátor.

- Este majd jelentkezünk. - mondta a férfi és határozott de nyugodt léptekkel elhagyta az épületet.

Amint az ismeretlen férfi becsukta maga mögött az ajtót, a szenátoron erőt vett a kíváncsiság és
kinyitotta a borítékot. Az első fotót meglátva elsápadt és kiejtette a kezéből a többit. Gyorsan
összeszedte a fotókat és remegő kézzel lapozta végig azokat. Saját magát látta amint egy fiatal
nagyon csinos hölggyel különböző pózban fekszik egy ágyon és szeretkeznek.

"De hát ez nem lehet" - tört ki magában. - "Én soha nem csaltam meg a feleségem és azt sem
tudom, hogy ki ez a lány". Majd hirtelen beugrott neki az előző este amikor a bordélyházban rosszul
lett és mintha ez a lány lett volna aki kikísérte őt a mosdóba. Összeállt neki a kép. Valaki
kompromittáló fotókat készített róla és azért küldték el neki, hogy megzsarolják. Remegve hátradőlt a
székben és tudta, hogy az illető kezében van az élete.

- Vajon Nick tud róla? - tette fel magának félhangosan a kérdést de rögtön el is vetette. Nicken
látszott hogy a szerelem elvette az eszét és ő is tudja róla, hogy évek óta látogat ilyen lebujokat. Ő
nem politikus csak egy unatkozó multimilliomos, neki nem kell vigyáznia a jóhírnevére, azt csinálhat
az életben amit akar.

Nick Tomson túlságosan rég volt a barátja ahhoz, hogy bármilyen rosszat feltételezzen róla, még
azt sem döntötte el, hogy elmondja- e neki a történteket vagy sem. Biztos volt abban, hogy Nick
szerelme sem tudott a dologról hiszen nem jelentették be előre hogy ő is megy, és amikor "rosszul
lett", Nick és Carla ott sem voltak, ellenben az a fiatalember, az a Ron, az biztos hogy benne volt. De
kinek dolgozik? Valamelyik maffia családnak, tudta jól a választ de nem akarta elhinni. Egész nap alig
bírt a munkára koncentrálni, minden telefoncsörgésnél összerezzent, alig várta már hogy
jelentkezzenek és kiderüljön végre az, hogy ki és mit akar tőle.

Elizabeth Payt reggel hazaért a barátnőjétől, akivel előző nap fordrásznál, kozmetikusnál,
manikűrösnél jártak, felvásárolták a fél belvárost biztos ami biztos alapon és az estét otthon töltötték.
Korán lefeküdtek mert Elizabeth képtelen volt két értelmes szót mondani annyira várta a másnap
délután.

Reggel 10.00 óra körül ért haza, megfürdött és tízszer átöltözött a napszakban megfelelően.
Délelőtt még más ruhát vett fel, ebédhez szintén más ruhát öltött és ahogy jött a kora délután, ismét
átöltözött. Egyfolytában az emeleti ablakba szaladgált és nézelődött kifelé hogy mikor jelenik meg a
kapuban Jimmy. Ennyire még soha nem várt senkit.

A személyzetet is eligazította, a konyhán annyiféle fogást főzetett, mintha nagy vendégsereget

várt volna, nem tudta hogy Jimmy mit szeret. Közölte a komornyikkal, hogy amint Jimmy Andreoni
megjelenik a kapunál és bebocsáttatást kér, azonnal engedjék be és szóljanak neki. A szobalányt
szintén eligazította, hogy csak akkor zavarja őket ha hívatja.

Mindenki tudta a házban, hogy Elizabeth beleesett ebbe a jöttment jóképű fiatal legénybe. Ennyire
még soha nem várt senkit, olyan ideges volt hogy szinte mindenkivel kiabált. Nem haragudtak meg rá.
A máskor szelíd, kedves Elizabeth egy délután alatt nem tudta az emberek megbecsülését eltaszítani
magától, mindannyian türelemmel vették szeszélyeit és izgultak azért, hogy a fiatalember tényleg
eljöjjön.

Elizabeth annyira kifáradt az örökös ablakhoz szaladgálástól hogy odahúzott egy kényelmes széket
az ablakhoz és onnan nézte a kaput. Nem akart kiülni a teraszra mert akkor Jimmy megláthatta volna,
hogy vár rá és azt azért nem akarta hogy tudja a fiú, hogy mennyire oda van érte.

15.00 óra körüli időben meglátott a kocsifeljárón egy gyönyörű ezüst színű sportkocsit.

"Ez meg ki a fene lehet?!" - bosszankodott magában Elizabeth. Senki másra nem volt kíváncsi csak
Jimmyre és meghagyta a személyzetnek, hogy esetlegesen bárki is keresi, nincs itthon. Haragosan
látta hogy a kapu kinyílik és az autó begurul a házhoz.

"Nem igaz, nem megmondtam hogy ne nyissanak kaput senkinek!" - ugrott fel mérgesen Elizabeth
és mint a fúria lerohant a lépcsőn hogy leszúrja a komornyikját. Dühtől pirosló arccal pont akkor ért le
a lépcső aljára amikor a komornyik ajtót nyitott Jimmy-nek.

Jimmy-nek az álla leesett a gyönyörű szépséges nőt meglátva, akit eddig látott elesettként, kedves
lányként, de ezt a mérges, szemmel láthatóan dühös nőt még nem látta, elbűvölően gyönyörű volt
amint zihált, a haja a futástól összekócolódott.

Elizabeth-nek a lába földbegyökerezett és nem tudta hogy hogyan szégyellje magát.

- Hello. - köszönt bizonytalanul Jimmy.

- Hello. - köszöntötte őt nagy zavarban Elizabeth és csak álltak egymást nézve.

- Asszonyom, tálaljak az ebédlőben? - törte meg a kínos csendet a szobalány.

- Igen, az jó lenne. - tért magához Elizabeth. - Éhes vagy? Meghívhatlak egy kései ebédre? Igazság
szerint én még nem nagyon ettem. - de azt nem tette hozzá hogy azért mert nem bírt enni mert
Jimmy-t várta.

- Köszönöm, én is rég ettem. - mosolygott Jimmy.

Helyet foglaltak a vendéglőben és Elizabeth rákérdezett a döbbenet okára.

- Tegnap még nem ezzel az autóval voltál itt, tied ez a szép autó?

- Nem, Roné. Ma kapta a főnöktől és felajánlotta hogy ezzel jöjjek ide és nem tudtam
visszautasítani.

- Egy helyen dolgoztok? - kérdezte kíváncsian.

- Igen. - válaszolta Jimmy.

- Hol dolgozol? Mi a munkád? Van barátnőd? - tette fel a számára rendkívül izgalmas kérdéseket.

- Nos. - kezdte óvatosan Jimmy jól tudva, hogy sokat nem árulhat el magáról de azt is tudta, hogy
egy kapcsolat nem indulhat hazugságokkal. Legfeljebb ki nem mondott igazságokkal, az más. - A
helyzet az, hogy egy olyan cégnél dolgozunk, ami kereskedelemmel foglalkozik. - mondta a
féligazságot Jimmy. A kábítószer-kereskedelem szóból a kábítószer szót "véletlenül" kifelejtette.
 - Ez izgalmasnak hangzik. És van barátnőd? - tette fel az őt jobban izgató kérdést.

- Nincs. - mondta az igazságot Jimmy és örült hogy Elizabeth arca felderül ennek hallatán. Akkor
tényleg jól érezte, tetszik ennek a gyönyörű gazdag lánynak.

Az ebéd végig jókedvű beszélgetéssel folyt, a szobalány sorba hordta be és vitte ki a fogásokat,
úgy tűnt szinte soha nem ér véget az ebéd.

- Van kedved lemenni a partra? - kérdezte Elizabeth kifele mutatva a gyönyörű napsütésre.

- De nem hoztam fürdőnadrágot. - válaszolta Jimmy.

- Van itt nekem bőven, válassz egyet közülük.

Jimmy kiválasztott egyet és nem kérdezte hogy előtte hány férfin voltak. Tudta hogy nincs joga
elszámoltatni a múltról, az nem rá tartozik. Beültek Jimmy által vezetett autóba és lehajtottak a
tengerpartra. Jimmy a kocsiból kivette a szobalány által bepakolt kosarat, pokrócot, hűtőládát tele
italokkal és levitte a partra ahol rengetegen voltak. A nők irígy szemmel nézték a csupa izom jóképű
fiatalembert. Elizabeth hozzá volt szokva, hogy az oldalán megjelenő hímek elbűvölik a nőket de soha
nem érezte azt amit most: féltékeny lett. Jimmy nem érzékelte a rajongást, nem látta ő a többi lányt,
ő csak Elizabethet látta. Miután lepakoltak, kézenfogva szaladtak be a tengerbe és játszottak a vízben,
fröcskölték egymást, nekiálltak bírkózni.

Egyszercsak megszűnt a világ körülöttük, Jimmy odalépett Elizabeth-hez, magához húzta és

megcsókolta. Elizabeth viszonozta a lágy csókot majd kézenfogva kimentek a vízből, lefeküdtek a
pokrócra.

Amikor megszáradtak, hazaindultak Elizabeth-hez ahol már várta őket a megterített ebédlő.

- El fogok hízni. - nevetett Jimmy. - Nem bírok ennyit enni.

- Csak pár falatot, ne keserítsük el a személyzetet hogy feleslegesen dolgoztak.

- Rendben. - ültek le és megvacsoráztak.

- Folytassuk a többit a fenti szalonban. - invitálta őt Elizabeth, aki tudta hogy a szalontól a nappali
már csak pár lépés és mindenáron ágyba akart bújni Jimmy-vel.

A szalonban egymás mellé ültek, egy - egy pohár italt tartottak a kezükben és csókolóztak. Jimmy
eldöntötte hogy mielőtt ágyba bújik Elizabeth-tel, el kell neki mondania az igazat, nem akarta átverni
Elizabethet.

- Elizabeth, mondanom kell valamit. - nézett a szemébe.

- Mit? - kérdezte kíváncsian Elizabeth.

- Igazság szerint az a cég ahol dolgozom, valóban kereskedelemmel foglalkozik, de nem kérdezted
meg hogy mivel kereskedik.

- Miért? Mivel kereskedik? - kérdezte könnyedén Elizabeth.

- Többek közt kábítószerrel.

- Hogy mi? - nyelte félre az italát Elizabeth és köhögni kezdett.

 - Jól vagy? - aggodalmaskodott Jimmy finoman Elizabeth hátát ütögetve. - Ha gondolod, most
azonnal elmegyek de nem tagadhatom el a valódi lényemet, tudnod kell az igazat. Nem akarok veled
úgy ágyba bújni hogy ne tudd ki az az ember akit az ágyadba engedtél. Már ha ezek után szó lehet
erről. - hadarta egy szuszra Jimmy Elizabeth reakcióját lesve.

- Te gengszter vagy??? - kérdezte döbbenten Elizabeth.

- Hát, tulajdonképpen igen. - gondolta végig a dolgot Jimmy bár még csak három napja volt a
Család tagja, de annak állt be, gengszternek.

- És mit csinálsz? Embereket ölsz? - kérdezte félig viccesen, félig komolyan Elizabeth.

- Még nem öltem embert de ha kell, megteszem. - válaszolta Jimmy.

- Értem. - nézett rá Elizabeth. - És ha kell engem is megölsz?

- Téged?! Soha! Az életem árán is mindörökké megvédelek. - kiáltott fel Jimmy.

- Igazán? De aranyos vagy.

- Félsz tőlem? Elmenjek? - kérdezte Jimmy felállva.

- Ne, maradj! - nyúlt utána Elizabeth akit rettentően felizgatott az hogy egy igazi maffiózóval akadt
össze. Nemhiába, a barátnője megmondta csak akkor még nem tudta elhinni. - Ezért tudtátok az
autómat fél nap alatt visszaszerezni.

- Így van. - nézett rá Jimmy. - És most mi legyen?

- Szeretkezzünk. - simult hozzá Elizabeth. - A többit utána megbeszéljük. - és húzta be a férfit a

hálóba.

Hálistennek az előző estének, Jimmy tudta mi a dolga, finoman levetkőztette Elizabethet,

végigcsókolta a testét, a lábai közé fúrta a fejét és nyelvével cirógatta Elizabeth lágy ölét. Elizabeth
nyögött a vágytól, nem sokáig bírta, magára húzta Jimmyt aki beléhatolt és ütemes mozgással együtt
szárnyaltak az orgazmus örvénylő mélységébe. Rövid ideig pihegtek majd Elizabeth megkérdezte:

- A cég vagy szervezet vagy nem tudom minek nevezzem, mit szólnak ahhoz hogy velem randizol?

- Semmit. Egyelőre még csak Ron tudja, de ő tartja a száját.

- És ha később megtudják, kinyírnak engem?

- Nem, nem szoktunk védtelen nőket bántani.

- Akkor jó. - nyugodott meg egy kicsit Elizabeth de nem tudta elküldeni magától Jimmyt. - Milyen
sűrűn találkozhatunk? Engedélyt kell rá kérned?

- Hát előbb-utóbb biztosan. - gondolva a készülődő bandaháborúra. - De igyekszem annyi időt

veled tölteni amennyit te is akarsz. De szóljál ha a terhedre vagyok, akkor örökre eltűnök az életedből
és megígérem, hogy soha semmilyen bántódásod nem lesz.

- Rendben. - bújtak össze és ismét szeretkeztek.

Késő délután volt már amikor Jimmy közölte hogy mennie kell.
 - Mikor látlak? - kérdezte Elizabeth.

- Amint tudok jövök. - valószínűleg már holnap. - Mondd Elizabeth, hány éves vagy?

- Nemsokára huszonhárom.

- Én pedig tizennyolc. Nem zavar a korkülönbség?

- Nem. - válaszolta mosolyogva Elizabeth. - És téged?

- Nem, az nem, de egy dolog nagyon zavar. - vágta rá Jimmy.

- Mi?

- Hogy ennyire gazdag vagy én pedig ennyire szegény vagyok. - mutatott körbe Jimmy.

- De hát a filmekben a maffiózók gazdagok. - nézett rá döbbenten Elizabeth.

- De én még csak három napja vagyok maffiózó, érdemben még soha semmit nem csináltam pár
edzésen kívül, nekem még nem járt pénz semmiért. Van hol aludnom, kapok enni és ennyi.

- Hagyd ott őket és költözz ide. - csábította őt Elizabeth. - Majd én eltartalak, van pénzem bőven.
Egy élet kevés ahhoz hogy elköltsük.

- Szó sem lehet róla, nálunk az a szokás hogy a férfi tartja el a nőt és nem fordítva. - jelentette ki
büszkén Jimmy.

- De hát soha nem lesz annyi pénzed mint nekem. - keseredett el Elizabeth.

- De Elizabeth, a kapcsolatunk még csak ma kezdődött és te már az együttélésről beszélsz? És ha

rám unsz mint az elődeimre? - kérdezte Jimmy.

- Honnan tudod hogy voltak elődeid? - tette fel az ostoba kérdést Elizabeth.

- Onnan hogy nem vagyok hülye, látom a jeleket a házban, a választható férfiruhatárat és
érzékelem a viselkedésedből. Nem hiszem hogy annyira fontos lennék számodra.

- Szóval én nem vagyok fontos a te számodra. - toppantott egyet a lábával mérgesen Elizabeth.

- Én ezt egy szóval sem mondtam csak azt, hogy korai még erről beszélni. Légy jó kislány, érezd
jól magad, de azért ne pasizz! Mozdulj ki itthonról, menj el a barátaidhoz, de kérlek ne csalj meg, én
azt nem bírnám ki. - kérte őt Jimmy.

- Megígérem. - szólt az ünnepélyes ígéret Elizabeth részéről beleborzongva abba hogy mit
megtehet egy olasz gengszter ha felszarvazzák. De ez eszébe sem jutott, fülig szerelmes volt ebbe az
ártatlan de mégis veszélyesnek tűnő fiatalemberbe.

- Akkor hívlak vagy jövök, légy jó. - búcsúzott el Jimmy és kihajtott az elegáns villából a való életbe.

Carlo Civetti felhívta telefonon a szenátor irodájában lévő titkos telefont. Eduard Stone felvette
azzal a tudattal, hogy valamelyik munkatársa, barátja vagy családtagja hívja.
 - Hello Stone szenátor. - hangzott az ismeretlen férfihang.

- Ki az? - kérdezte a szenátor.

- Az aki a fotókat küldte. Találkozzunk este kilenc órakora a Carson Étteremben. Mondanom sem
kell, hogy egyedül jöjjön. - tette le a telefont az ismeretlen férfihang.

Eduard Stone letette a néma telefont és az órájára nézett. Már elmúlt hét óra, ideje volt
készülődnie. Először is nem tudta hogy hol található a Carson étterem de nem akarta egy ismerősétől
sem megkérdezni, ezért felhívta a tudakozót ahol közölték vele, hogy a Charles körút 9. szám alatt.
Indulás előtt el akart intézni pár telefont hogy senki ne aggódjon érte feleslegesen. Tárcsázott és várt:

- Hello szívem, ma este is későn érek haza, ugye nem haragszol? - köszöntötte a feleségét.

- Már megint megmented a világot? - mosolygott a telefonba Mary.

"Ha a világot nem is, de a karrieremet és a házasságunkat remélem."- gondolta magában a

szenátor de hangosan csak ennyit mondott: - Így van, amint tudok, sietek haza. Szeretlek.

- Én is szeretlek. - tette le a telefont Mary és elmosolyodott a férje szentimentális vallomásán.

Annak ellenére hogy tudja hogy szereti őt a férje, nem sűrűn szokta mondani.

A telefont követően kiszólt a testőrfőnökének:

- Mindenki hazamehet. A ma estét is Nick Tomsonnal töltöm, pihenjenek, magukra is ráfér.

- Biztos benne Uram, nem lesz baj? - nézett rá furcsán a testőre. Ilyen a sok év alatt nem fordult
elő hogy nem ő vitte haza a szenátort most pedig már a második este hogy ilyen előfordul.

- Biztos, pihenjen csak, holnap reggel találkozunk. - küldte útjára őt is és a többi beosztottat is.
Eduard még az irodában maradt, lezuhanyozott és új öltönyt vett fel. Először magához vette a
fotókkal teli borítékot de aztán bezárta a széfbe. Biztos volt abban hogy akik várják, azoknak bőven
akad a fotókból több példány is.

Nehéz szívvel lement a Mercedes autójába, beült és indított. Annak ellenére, hogy viszonylag a
külvárosban volt az étterem de főútvonalon, jól megközelíthető helyen. Az életét nem féltette. Ha
meg akarták volna ölni, megtették volna, biztos volt abban, hogy meg fogják zsarolni és azt is tudta
hogy a törvényjavaslattal. Szorongva várta a találkozást.

Vito Caroda, Carlo Civetti és a Carson étterem hátsó részében ültek, mely teljesen el volt
szeparálva a nyüzsgő tömegtől. Sunny Farina a pultnál üldögélt és várta a szenátort. Pontosan kilenc
órakor leparkolt a híres Mercedes a bejárat előtt és a szenátor belépett az ajtón. Megállt és
bizonytalanul körbenézett, nem tudta hogy kit keressen. Egy férfi pillantásán akadt meg a szeme aki
meredten nézte őt, bólintott neki köszönésképpen és a fejével jelezte hogy menjen utána. A szenátor
követte.

Beléptek a belső elszeparált helyiségbe. Vito Caroda és Carlo Civetti felálltak, nem kellett
bemutatkozniuk, a szenátor felismerte őket és döbbenten felkiáltott:

- Vito Caroda!
 - Úgy van. - válaszolta nyugodtan a Don. - Kérem foglaljon helyet. - mutatott egy székre.

Eduard Stone leült és Sunny töltött neki egy pohár vodka-narancsot.

- Ebbe is belekevertek valamit? - kérdezte keserűen a szenátor.

- Nem, a szavamat adom. Most nem kábult fejekre van szükségünk, nyugodtan igyon belőle.

A szenátor végiggondolta a dolgot és igazat adott Carodának. Most nem az volt a cél hogy
elkábítsák, hanem hogy tárgyaljanak.

- Térjünk a tárgyra. Mit akarnak tőlem?

- Vonja vissza a maffiaellenes törvényjavaslatát. - hangzott az egyszerű válasz.

- Azt nem tehetem. - válaszolta a szenátor.

- Akkor a fotók napvilágra kerülnek, lőttek a karrierjének, lőttek a házasságának és lőttek a

maffiaellenes törvényjavaslatának is. Hármat egycsapásra. - vigyorgott rá Vito Caroda.

Szenátor végiggondolta és ebben is igazat adott Carodának.

- Van egy áthidaló javaslatom. - adta meg magát. - Finomítok a törvényjavaslaton. Teljes
mértékben visszavonni nem tudom, de egyeztethetünk a részleteken.

Vito és Carlo összenéztek és magukban ők is igazat adtak a szenátornak. Jobb egy látszólagos
maffiaellenes törvény mint egy újabb harc egy újabb politikussal. Amennyiben egyezségre tudnak
jutni, úgy Eduard Stone is a zsebükben lesz.

- Rendben. - állt fel Vito Caroda. - Holnap a délelőtt folyamán felkeresi Önt a hivatalában a család
jogásza, teljes mértékben rábízom az ügyet, jussanak közös megegyezésre, biztos vagyok abban,
hogy a jövőben együtt fogunk tudni működni.

- És a fotók? - kérdezte a szenátor. - Mindet meg akarom kapni.

- Amint a törvényjavaslatban egyezségre jutunk és elfogadásra kerül, a szavamat adom hogy

maradéktalanul mindent megkap. Ígéretet teszek rá, hogy senki nem fog tudomást szerezni róla, nem
kerül napvilágra.

- És higgyek is magának? - ellenkezett a szenátor.

- Jobbat úgysem tud tenni de jegyezze meg, amire én a szavamat adom, az úgy is van. - közölte
nyugodt de határozott hangon a Don. - De ez még sok idő, jószándéka jeléül tegyen meg nekünk egy
aprócska szívességet.

- Mit? - szorongott a szenátor.

- Szóljon a városi rendőrkapitánynak, hogy szorongassa meg a 11. körzetben a Martello család
embereit. Át akarom venni azt a körzetet de szeretném háború nélkül megoldani. Amennyiben a
kétszínű rendőrkapitány rászáll Martello embereire, nem marad más választása minthogy a területről
kivonuljon és akkor mi birtokba vesszük.

- És ezt hogyan oldjam meg? - morgott Stone.

 - Az már a maga baja de ha rám hallgat, behívatja magához a rendőrfőnököt, ad neki valami
jutalmat és szépen megkéri erre az aprócska szívességre. Mi is megháláljuk neki, higgye el, annyi
pénzt kapott már tőlünk hogy jóval gazdagabb magánál.

- Akkor miért nem maguk kérik meg erre?

- Azért mert a rendőrfőnök mindkét családtól elveszi a pénzt aztán nem csinál semmit, de ha
maga rászól, akkor kénytelen lesz a mi oldalunkra állni és nem foroghat mint a napraforgó.

Stone szenátor elhűlva hallgatta hogy a rendőrfőnök ennyire benne van az alvilág életében.

- Rendben, megteszem. De egyet én is kérdeznék.

- Igen? - nézett rá Vito.

- Nick Tomson benne volt a tegnap este történtekben?

- Dehogy, fogalma sincs róla hacsak maga el nem mondta. Egy emberünk felismerte magát és mi
rendeztük így. Ha jól tudom, mire Nick Tomson visszaért a szerelmével a szobából, ön ugyanúgy az
asztalnál ült mint amikor elment. Szerintem észre sem vett semmit.

- Hálistennek. - sóhajtott fel a szenátor.

- Akkor megegyeztünk. - nyújtotta a kezét Vito Caroda és a szenátor, bár vonakodva, de kénytelen
volt elfogadni. Eduard Stone kiment az étteremből és szomorú szívvel vezetett haza hogy hiába
akarta megváltani a világot, eladta magát az alvilágnak, pont ő, akit a legnagyobb maffiaellenes
politikusnak kiáltottak ki.

Másnap reggel Nick Tomson elhatározásra jutott és felhívta a szenátort a belső vonalán:

- Szerelmes vagyok, magamhoz veszem Carlát. - közölte döntését.

- Jól teszed. - mondta a barátjának a szenátor.

Erkölcsi téziseit az előző este óta teljesen átértékelte, már nem tartotta magát különbnek
másoknál.

- Elmegyek Sandra Rivellihez, beszélek vele is és Carlával is ha Carla beleegyezik, kiváltom a

házból.

- De azért még feleségül ne vedd! - mosolygott Eduard örülve hogy a barátja szerelmes.

- Nem , még nem. De ki tudja, úgy érzem hogy ő annyira különleges.

- Sok szerencsét. - köszönt el tőle a szenátor és Nick Tomson a telefont letéve megreggelizett és a
Rivelli házhoz hajtott. Kopogott, de senki nem válaszolt így belépett a szalonba. A szalonban már egy
- két lány lézengett, meglepődve néztek a belépő Nick-re.

- Hello lányok. - köszönt oda nekik. - Carla már ébren van?

- Igen. Szóljunk neki? - kérdezték készségesen.

 - Megköszönném. - foglalt helyet a szalonban egy üres asztalnál Nick és várta hogy a lány
előkerüljön.

A lányok szaladtak Carlához:

- Nick van itt! Veled akar beszélni, siess! - sürgették a lányok akik nem is Nick Tomson idejét
féltették hanem a kíváncsiság hajtotta őket hogy minél hamarabb megtudják mit akar.

Carla gyorsan összekapta magát, belenézett a tükörbe, úgy találta hogy szalonképes állapotban
van és leszaladt a lépcsőn. Nick amint meglátta, felderült az arca, felállt a székről, Carla a karjai közé
vetette magát.

- Hogyhogy itt vagy ilyenkor? - kérdezte Carla.

- Elviszlek innen kislány magamhoz, mit szólsz hozzá? Beszéltünk már róla de komolyan gondolom.
Eljössz velem? Odaköltözöl hozzám? Tudnod kell hogy nem ígérem hogy a feleségem leszel, azt sem
tudom, hogy a szerelmünk meddig fog tartani, nem ígérek semmit csak azt tudom, hogy most nagyon
szeretlek, most veled akarok élni és azt is tudom, hogy évek óta nem éreztem ilyet. Nem akarom
hogy itt maradj, azt szeretném ha velem feküdnél, velem kelnél, a partnerem lennél a vacsorákon.

- Én? - kerekedett el Carla szeme. - Hiszen még az iskolát sem jártam ki, szégyenbe hoználak.

- Akkor nem ha megteszed a kedvemért hogy tanárokat fogadunk melléd akik megtanítanak arra
hogyan viselkedj úri társaságban, mikor mit kell felvenned és iskolai tananyagot, általános
ismereteket tanítanának neked hogy meg tudj szólalni egy összejövetelen.

- Az nagyon jó lenne! - derült fel Carla arca. - Ígérem hogy mindent meg fogok tanulni hogy méltó
párod lehessek, ne hozzalak szégyenbe. De előbb Sandrával beszélni kell.

- Őt bízd rám, te szaladj és azt a kevés ruhádat ami a sajátod, pakold össze. Amit itt kaptál,
ajándékozd szét a lányok közt, úgysem lesz rá szükséged.

Időközben megjelent Sandra Rivelli is akinek szóltak a lányok és az emeletről figyelte a párt.
Szavak nélkül tudta hogy Nick Tomson elviszi Carlát és mivel nem volt gonosz, már most sok
szerencsét kívánt neki.

Sandra egy mozdulattal behíva az irodájába Nick Tomsont:

- Üdvözlöm, ha jól sejtem, örökre elviszi tőlünk Carlát.

- Igen asszonyom. - csókolt kezet Sandrának Nick Tomson. - Kárpótlásul ezt a kisebb összeget
tudom felajánlani. - és ismét átadott egy vastag borítékot.

Sandra anélkül hogy belenézett volna, betette a páncélba.

- Tudtam hogy előbb-utóbb ez lesz, sok boldogságot kívánok maguknak.

Időközben Carla felrohant a szobájába és az összes lány körülzsongta:

- Mi történt? Mit akar?

- Elvisz magával? - kérdezgették egymást túlkiabálva.

- Igen. - válaszolta boldog mosollyal Carla. Itt hagyom nektek azt a gyönyörű ruhatárat amit
nekem válogattatok össze, osztozzatok rajta.

- Jaj de jó, enyém a kék ruha. - ugrott Chiara az egyik ruhához.

- Enyém a piros ruha. - szaladt Nina a másikhoz.

Pillanatok alatt elkapkodták egymás elől Carla ruhatárát aki nevetett a boldogságukon. Carla
összepakolt és rájött, hogy az összes saját tulajdonát képező dolga elfér egy női táskában. Felvette
azt az egy ruhát amit az utcára tartogatott, a lányok azt békén hagyták, felvette az egyetlen utcai női
kalapját és lement a lépcsőn. Addigra Nick már ott várta mosolyogva. Carla végigpuszilta a lányokat,
végén odalépett Sandrához, megköszönte a kedvességét hogy befogadta.

- Ide bármikor visszajöhetsz ha esetleg úgy hozza az élet. - mondta kedvesen Sandra.

- Köszönöm. - hatódott meg Carla és Nickkel az oldalán kilépett az utcára, beültek az autóba és a
lányok az utcán könnyes szemekkel integetve búcsúztak el tőle.

A rendőrkapitányságon a rendőrfőnök irodájában csörgött a telefon. Adam Steelman rendőrfőnök

felvette a telefont:

- Igen? - morgott bele a kagylóba.

- Üdvözlöm, itt Robert Falk beszél, Eduard Stone szenátor személyi titkára. Eduard Stone szenátor
ma délelőtt 10.00 órára az irodájába rendeli, kérem legyen pontos.

- Ez most valamilyen vicc? - hökkent meg a rendőrfőnök.

- Nem, Uram, biztosíthatom arról, hogy mi nem szoktunk viccelni. Kérem legyen pontos, a
recepción jelentkezzen be és egy ember felkíséri magát a szenátorhoz, személyesen akar magával
beszélni.

- De miről? - dadogta a rendőrfőnök attól tartva, hogy lebukott hogy kenőpénzeket fogadott el a
maffiától.

- Nem tudom, ez nem rám tartozik. 10.00 órára várjuk. - és letette a telefont.

Adam Steelman leizzadt és rögtön behivatta helyettesét.

- Jackson, Eduard Stone szenátor az irodájába rendelt ma reggel 10.00 órára.

- Úristen! - rogyott le a székre Jackson, akinek szintén ugyanazok a gondolatok futottak át az

agyán mint a főnökének. Vége a munkájuknak.

- Ne aggódj! - mosolygott rá fanyarúan Robert - Ha ki is rúg minket, van elég pénz a

bankszámlánkon hogy soha többet nem kell dolgoznunk, nem?

- Igaz. - nyugodott meg egy kicsit a helyettese - De azért kellemetlen lesz az emberek szemébe
nézni nem beszélve a sajtóról ami biztosan felkapja az ügyet és el is kell költöznünk a környékről.

- Hát akkor? Máshol is van élet. - zárta rövidre a beszélgetést majd a faliórára pillantva
megállapította hogy lassan ideje is indulnia. - Majd jelentkezem, addig tartsd a frontot és senkinek
egy szót sem! - óvatoskodott Robert de Jacksonnak felesleges volt mondania, jobban meg volt ijedve
mint hogy világgá kürtöljön bármit is hiszen neki is vaj volt a fején.

- Itt fogom várni Uram, ha bármi baj van, szóljon, együtt másztunk bele, csak egymásra
számíthatunk.

- Köszönöm. - fogtak kezet egymással és a rendőrfőnök útnak indult.

Pontosan időben érkezett az épületbe, még mindig nem akarta elhinni hogy ez valóban igaz, azt
remélte hogy a recepción azt mondják, hogy nem is tudnak semmilyen meghívásról és nyugodtan
hazamehet. Belépett a hivatal ajtaján, odalépett a biztonsági őrhöz és közölte:

- Robert Steelman vagyok, a rendőrkapitány. Eduard Stone szenátor vár engem tíz órára.

- Igen Uram, felkísérem Önt. - és Robert reményei szertefoszlottak.

Engedelmesen nehéz szívvel ment a biztonsági őr mellett vigyázva hogy a félelem ne látszódjon
meg rajta. A szenátor titkársága ajtaját a biztonsági őr kinyitotta és beengedte a rendőrkapitányt.

- Jó napot kívánok. - köszöntötte őt kedvesen a szenátor titkárnője. - A szenátor úr már várja Önt. -
nyitotta ki a belső ajtót és kísérte be a férfit.

- Uram! - üdvözölte a rendőrkapitány a szenátort.

- Üdvözlöm, köszönöm hogy idefáradt. - állt fel a szenátor és kezet fogott a rendőrkapitánnyal. -
Kérem foglaljon helyet. Teát? Kávét? Üdítőt? - kínálta őt.

- Egy pohár narancslé jól esne ha esetleg van. - nézett rá kérdőn a kapitány.

- Hogyne, nekem is az a kedvencem. - válaszolta a szenátor és a titkárnőjéhez fordult. - Legyen

kedves két pohár narancslevet behozni.

A titkárnő térült-fordult, pillanatok alatt elővette a hűtőből a narancslevet, felrázta, beleöntötte két
pohárba, belerakott jégkockákat, az urak elé rakta és halkan becsukta maga mögött a hangszigetelt
irodaajtót.

- Biztosan kíváncsi hogy miért hívattam ide. - kezdte a mondanivalóját a szenátor aki százszor
végiggondolta, hogy hogyan fogja végigvezetni a beszélgetés fonalát hogy jól alakuljon.

- Igen, Uram, meglehetősen. - válaszolta feszengve a rendőrkapitány.

- Megbízható forrásból tudom, hogy kenőpénzeket fogad el alvilági emberektől. - szorongatta meg
a szenátor és látta hogy Steelman másodperc töredéke alatt leizzad. Tehát igaz. Más esetben ennek
nem örült volna de most kifejezetten jól jött neki.

- Az nem úgy volt... - kezdett bele a mentegetőzésbe Robert, de a szenátor felemelte a kezét ezért
abbahagyta a mondanivalóját.

- Ne fussunk felesleges köröket. Én is tudom, maga is tudja. Nyugodjon meg, nem óhajtok ezzel a
kérdéssel foglalkozni, azonban egy szívességet szeretnék Öntől kérni.

- Igen? - könnyebbült meg a rendőrkapitány, ugyanakkor nézett gyanakvóan a szenátorra.

- Ismeri Luca Martello-t.

 A fenti mondat nem is kérdés volt hanem kijelentés, így a rendőrfőnök sem reagálta le hanem várt.

- Mindannyian tudjuk hogy a Martello család feje és rengeteg alvilági üzlettel foglalkozik, védelmi
pénzekkel, kábítószerrel, lányok futtatásával és a többi. Az lenne a kérésem, hogy a 11. körzetből
szorítsa ki az embereit a rendőrség hatalmát bevetve.

- Uram. - kezdte óvatosan Robert Steelman. - Bizonyára Ön is tudja hogy a városban két
maffiacsalád van és felosztották a körzeteket maguk között. Ezidáig a 11. körzet a Martello család
birtokában volt.

- Igen, tudom. De most azt szeretném ha kiszorítaná onnan a Martello család embereit és a Caroda
család embereit hagyná érvényesülni. Amennyiben szükséges, minden esetben tartóztassák le a 11.
körzetben megjelenő bármelyik Martello tagot, mindenben támogatni fogom önt.

- Értem. - és cikáztak az agyán a gondolatok. - "Ezek szerint a szenátor lepaktált a Caroda

családdal."- jutott a végső gondolatmenetre de nem szólt semmit sem csak magában gondolkodott
tovább. - "Ha a szenátor a Caroda családot támogatja, akkor jobban teszi ha ő is odaáll és a Martello
családot hanyagolja." - Rendben van Uram, mindent megteszek, de erősítésre lesz szükségem és
védelemre mind magam mind pedig a családom érdekében mert ebbe a Martello család egykönnyen
nem fog belenyugodni.

- Ne aggódjon, még ma odarendelem a legjobban képzett terrorista ellenes embereket, ebből a

Martello család is érteni fog. És ugye mondanom se kell hogy senkinek egy szót sem hogy ez az én
utasításom. Ha bármi kiszivárog, saját magam fogom kinyíratni. - fenyegette őt meg a szenátor.

Robert Steelman tátott szájjal nézett a szenátorra aki a legnagyobb maffiaellenes politikus volt
most pedig a saját szájából hallotta őt gyilkossággal fenyegetőzni.

- Dehogyis Uram, lakat a számon. - hebegte ledöbbenve Steelman és kiszédelgett az irodából. Már
azon járt az agya, hogy mit hogyan tegyen. Visszaért az irodájába ahol a helyettese tűkön ülve várta
őt. Steelman szóról-szóra elmesélte a beszélgetését a szenátorral, aki szintén ledöbbent majd
felderült az arca.

- Uram, ennél jobb nem is történhetett volna. Most már mindkét irányból védve vagyunk, ne
aggódjon a Martello család nem fog merni bántani bennünket. Egyrészt megvéd bennünket a Caroda
család, másrészt a terroristaellenes kommandó és a higgye el Uram, a Martello család biztos helyről
meg fogja tudni hogy a szenátor rendelkezett így, erről a Caroda család fog gondoskodni. Így a
Caroda család akkora hatalomra tesz szert, hogy ők fogják szinte teljes mértékben átvenni az alvilág
hatalmát, Martelloéknak egyre kisebb szelet jut a tortából, előbb-utóbb el fognak tűnni vagy
beolvadnak a Caroda családba. A szenátor tud rólunk, illetve magáról de az egykutya, nem küldte el
az állásából, vélelmezhetően ő is nyakig benne van most már, minden úgy zajlik ahogy lennie kell.

- Kíváncsi vagyok hogyan tudták ezt elérni nála.

- Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de figyelje meg hogy a maffiaellenes törvényjavaslata is
teljesen más lesz mint eredetileg tervezte. - vigyorgott a helyettes.

- Igaza van, mint mindig. Jöjjön, igyunk valamit erre a nagy ijedelemre. - hívta őt ki a városba és
beültek egy eldugott kricsmibe kiengedni a gőzt.

- Mikor állunk neki kitakarítani a 11. körzetből a Martello családot? - kérdezte a helyettes.
 - Amint megjelennek a beígért kommandósok. Én addig egy lépést sem teszek. - ült nyugodtan és
ivott tovább.

Vito Caroda a bárjában ült és gondolkodott hogy vajon a szenátornak sikerül- e megoldania a
kérdést. Egyszercsak beszólt az ajtón Sunny:

- Főnök, egy futár van itt és magának hozott egy borítékot, átvegyem?

- Vedd és hozd be. - nézett érdeklődve Vito.

Sunny behozta a borítékot és előzékenyen magára hagyta a főnökét. Vito kinyitotta és gépelve
egy mondatot talált benne aláírás nélkül:

"A 11. körzetről gondoskodtam, holnaptól indul az akció."

- Carlo, Sunny! - kiabált ki nekik a Don.

- Igen? - estek be az ajtón.

Megmutatta nekik a borítékot melyet elolvasva boldogan összemosolyogtak és kezet ráztak

egymással. Ha a szenátor betartja a szavát és minden jól alakul, bandaháború nélkül át tudják venni a
legfontosabb körzetet és szép lassan bekebelezik a Martello családot zsebükben a szenátorral.

- Ma ünneplünk, kerti partyt rendezünk nálam! - jelentette ki Vito és intézkedett a mulatság

előkészületei felől. - Mindenki hozza el a családját, feleségét, gyerekeit, barátnőjét.

- Uram, ha ennyien összegyűlünk, feltűnő lehet a Martello családnak, nehogy lecsapjanak ránk. -
figyelmeztette őt a consigliere.

- Igaz. Figyelemelterelést végzünk. Üzenjünk nekik, hogy holnap este ismét tárgyalni szeretnék
vele, így elaltatjuk éberségüket és a holnap estére fognak koncentrálni és mint derült égből a
villámcsapás úgy fogja érni őket a holnap induló akció, ma estére pedig nem fognak gyanakodni. Ők
sem akarnak bandaháborút, tudom jól, ha megüzenem hogy tárgyalni akarok, nem fognak ma
támadni, tehát ma mulassunk!

- Intézkedem mindenről. - vette át az irányítást a consigliere, Sunny pedig a szokásos emberét

bízta meg azzal, hogy vigye el Luca Martellonak Vito Caroda azon kérését, hogy holnap este üljenek le
ismét tárgyalni.

Nick Tomson boldogan vezette be Carlát a luxus bérház felső szintjén található lakosztályába.
Lifttel mentek fel a 20. emeletre. Carla csak ámult ekkora luxus láttán. A bejárati ajtót egy kapus
nyitotta ugyanúgy mintha szállodában lettek volna majd lift repítette fel őket a legfelső emeletre.
Carla körbejárta a lakosztályt, kimerészkedett a teraszra és lenézett a városra, elragadó látvány volt.

- Óvatosan szívem, le ne ess! - ölelte át óvon Nick.

- Óvatos vagyok, nem szeretnék leesni, elég nekem az a szédület amibe te csöppentettél. Tisztára
mint meseországban. Eljött értem a herceg fehér lovon és megmentett.

- Örülsz?
 - Méghogy örülök? El nem lehet mondani mennyire boldog vagyok. Csak meddig fog tartani? -
nézett rá elszomorodott szemekkel Carla.

- Értem. Attól félsz hogy csak játékszernek tekintelek.

- Hát igen, egy kicsit félek tőle. - vallotta be Carla.

- Ahogy mondtam, egyelőre nem ígérek semmit de azt az egyet igen, akármi is történik kettőnk
között, gondoskodni fogok rólad. Ha a kapcsolatunk mégsem működne, veszek neked egy lakást,
autót és juttatok neked annyi pénzt hogy kezdhess valamit az életeddel, ezt megígérem és be is
tartom a szavam. De remélem hogy erre nem lesz szükség és örökre itt maradsz nekem.

- Úgy legyen. - bújt hozzá Carla. - De szeretnék méltó párod lenni, mikor jönnek a tanárok hogy
oktassanak arra amire kell?

- Ennyire sietős? - nevetett Nick akinek nagyon tetszett Carla igyekezete.

- Igen, szeretnék a kedvedben járni és tényleg szeretnék tanulni de mindent, lehetne valamilyen
nyelvet is tanulni a többi ismeret mellett? Amíg te dolgozni jársz, addig én itthon tanulok, este pedig a
tied vagyok.

- Rendben, örülök hogy ilyen megértő vagy. - simogatta meg Carla haját Nick.

- Én?! - kiáltott fel Carla. - Én vagyok a megértő?! Te vagy a megértő aki megadod a szerencsétlen
iskolázatlan lánynak az esélyt, hogy fejlődjön.

- De ehhez a te akarásod is kell.

- Meglátod, abban nem lesz hiány. - ígérte Carla.

- És milyen nyelvet szeretnél tanulni? - kérdezte Nick.

- Angolul, olaszul beszélek, tudod olasz őseim vannak. Szerinted milyen nyelvre lenne szükségem
a társasági életben?

- A francia nyelvet javasolom. - válaszolta Nick.

- Rendben, akkor azt fogom tanulni, meglátod pár hónapon belül milyen eredményeket fogok
elérni.

- Örülök az igyekezetednek de mielőtt megszervezem neked a magántanárokat, elmegyünk

vásárolni neked ruhákat mert szerintem nincs egy darab ruhád sem amit felvegyél, ahogy a nők
szokták mondani.

- Jaj de jó. - ugrott a nyakába Carla mert női önmagát a szerénysége ellenére sem bírta levetkőzni.
- Mikor indulunk?

- Máris, ne vesztegessük az időnket, gyerünk. Nem vagy éhes? - kérdezte.

- Csak egy kicsit. - válaszolt a Carla.

- Akkor beugrunk ebédelni az egyik étterembe és aztán vásárolunk. - indultak útnak és közben
felhívta személyi titkárnőjét és megkérte hogy egy óra múlva legyen a legismertebb üzletház
bejáratánál.

Az ebédet követően megjelentek az üzletházban, Nick bemutatta a titkárnőjét Carlának, közölte

vele hogy mától kezdve Carla vele fog élni és megkérte hogy mindent de mindent vásároljanak össze,
futárral vitessék haza.

Carla egy kicsit elkámpicsorodott hogy Nick magára hagyja de megértette hogy ami a nőknek
örömöt okoz, az a férfiaknak a legnagyobb gyötrelem. Nick elment az irodájába, otthagyta a kulcsát
és az aranykártyáját azzal, hogyha esetleg valakinek gondja van a hitelességével kapcsolatban, hívják
fel nyugodtan a bankot, ő odaszól hogy minden vásárlást engedélyezzenek róla.

Carla megköszönte, figyelte amint Nick eltűnik az épületből és odafordult Lora Baretthez:

- Hol kezdjük?

- Nem is tudom, annyi mindent kell vásárolnunk te jó isten, itt leszünk vagy öt órán keresztül és
szerintem egy nap nem is lesz elegendő.

- Tényleg? - döbbent meg Carla.

- Többféle stílusú ruhát kell beszereznünk, Nick Tomson annyiféle társasági eseményen jelenik
meg és ahogy kivettem a szavából, nagyon fontos vagy számára.

- Igen, én is azt hiszem. - mosolygott Carla.

- Akkor kezdjük az alapoknál, először is szerezzük be az intim ruhadarabokat, utána a nadrágokat,

polókat, blúzokat, kosztümöket, a hozzáillő különböző cipőket, szandálokat, csizmákat, kiegészítőket,
ékszereket, kalapokat, kis kabátot, esernyőt, sálakat, táskákat. Pipere dolgaid vannak? - kérdezte.

- Nem igazából. - válaszolta zavartan Carla hallva ezt a sok mindent. Életében nem gondolta volna
hogy egyszer ennyiféle ruhája lesz.

- Gondoltam. Tényleg itt fogjuk tölteni a délutánunkat de nem baj, én is imádok vásárolni, és
nekiálltak a komoly összeállításnak. Este hat órára úgy elfáradtak, hogy már nem volt máshoz erejük
csak leültek az áruházban található egyik gyorsbüfébe és ott falatoztak.

- Mivel hálálhatom meg a kedvességedet? - kérdezte Carla.

- Ugyan már, ez a dolgom. Nick Tomson jól megfizet.

- Had vegyünk neked is valamit a kártyára, biztos tetszett neked is valamelyik ruhadarab.

- Hát igen, az egyik koktélruha nagyon tetszett de én nem engedhetem meg magamnak.

- Akkor gyere, megvesszük neked. Biztos vagyok abban hogy Nick-nek sem lenne semmi kifogása
ellene azok után amilyen kedvesen segítettél nekem kiválasztani a megfelelő ruhadarabokat.

- Hát rendben. - állt fel Lora, aki nem bírt ellenállni a koktélruha csábításának.

Szinte mint két siheder, kuncogva mentek vissza a boltba és most Lorán volt a sor a
ruhapróbáláson. Carla leült és nyögött egyet:

- Végre nem nekem kell próbálnom, ha még egy egyszer fel kell emelnem a kezem, leszakad a
karom. Gyönyörű ez a ruha rajtad, vegyük is meg.

- Biztos? - kérdezte sóvárogva de bizonytalanul Lora.

- Szükséged van rá, nem? El szoktad kísérni Nicket a hivatalos összejövetelekre, nem?

- Persze, pláne ha én szervezem, végig ott kell lennem és mindenen rajta kell tartanom a szemem.
- válaszolta Lora.

- Hát akkor ezt vehetjük munkaruhának is amit Nick biztosít neked hogy megfelelően el tudd látni
a munkádat. Irány a pénztár. - húzta Lorát a pénztárhoz. - Hol vannak ezek a rengeteg ruhák? -
kérdezte naívan Carla.

- Iderendeltem egy futárcéget, akinek az emberei mást se csinálnak, csak az általunk megvásárolt
holmikat cipelik le az alagsorban lévő furgonba és amikor hazaindulunk, akkor szállítják haza, velünk
egy időben fognak hazaérkezni és felcipelni azt a rengeteg mindent amit vásároltunk.

- De kedvesek. - hatódott meg Carla.

- Na, azért elég borsos árat elkérnek azért hogy egész nap a mi rendelkezésünkre állnak, de
Tomson Úr meg lesz elégedve a ruhák minőségével, választékával és mennyiségével. Most már nem
létezik olyan esemény, amire ne tudnál felöltözni.

- Jaj! Egyvalamit nem vettünk. Füzetet, tollat, ceruzát és egyéb ilyen eszközt.

- Minek az neked? - nézett rá elhűlve Lora.

- Mert Nick megkért arra, hogy a kedvéért iskoláztassam magam amíg ő dolgozik. Tanulnom kell
általános műveltséget, történelmet, matematikát, irodalmat, francia nyelvet és egyéb dolgot amire
egy művelt hölgynek szüksége lehet azért hogy mindenhol meg tudjon velem jelenni és hozzá tudjak
szólni a társalgáshoz.

- Ez igen! - lepődött meg Lora. - És ezt meg fogod tenni, tényleg leülsz tanulni és tanulni is fogsz? -
hitetlenkedett Lora.

- Igen, nem szeretnék Nickre szégyent hozni. Délelőtt házhoz jönnek a tanárok, délután pedig
megtanulom amit feladnak és megírom a házi feladatot. Tudod Lora, az a környezet ahol én felnőttem,
ott erre nem volt lehetőség pedig én mindig erre vágytam. Annyira szerettem volna főiskolára járni.

- A te korodban még nem késő, ki tudja. Lehet, hogy egy - két éven belül felzárkóztatnak a tanárok
és még egyetemre is beiratkozhatsz.

- De jó lenne.. Szerinted Nick belemenne?

- Biztos lehetsz benne, szereti a tanult, intelligens nőket, ennél nagyobb örömöt nem is okozhatsz
neki, tanulj szorgalmasan.

- Köszönöm. - hatódott meg Carla és átöltelte Lorát. - Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy hozzám.

- Igazán nincs mit. - hatódott meg Lora is. Hozzá volt szokva hogy Nick ex-barátnői semmibe se
vették és Carla pedig olyan kedves vele, fogalma sincs hogy Nick szivét elnyerve mekkora hatalomra
tett szert.

Taxit fogtak és a furgonnal a hátuk mögött hazamentek. Lora, aki már régóta jól ismerte a portást,
mosolyogva odaköszönt:

- Üdvözlöm, hogy s mint? Ne lepődjön meg ha egy kisebb áruház költözik fel Tomson úr
lakosztályába, egy kicsit bevásároltunk Miss Tomsonnak.

- Aha. - nézte elhűlve a férfiakat akik majd fél órán keresztül hordták fel a csomagokat Nick
Tomson lakosztályába. Itt aztán tényleg komoly a dolog és még tiszteletteljesebben bánt az
ismeretlen fiatal lánnyal.

A futárok lepakoltak a nappali közepére majd elhúztak. Carla leült a kanapéra és fáradtan
körülnézett. - Te jó isten, mire Nick hazaér, ezt a rengeteg ruhát el kellene pakolni, nem maradhat itt.

- Semmi gond, erre való a ház háziszoba szolgálata. - lépett a házitelefonhoz Lora. - Kérek négy
szobalányt Nick Tomson lakosztályába minél sűrgősebben. Nem, nem érdekel hogy lejár a műszakuk,
mondják meg nekik hogy extra pénzt kapnak, történt egy kis vásárlás, a ruhákat kellene kivasalni és
beakasztani a szekrénybe minél hamarabb. Köszönöm, várom őket.

Öt percen belül pukedlizve megjelent öt szobalány akiknek földbegyökerezett a lábuk a rengeteg

csomag láttán. A rangidős vette át az irányítást:

- Hölgyeim, kérem ne zavartassák magukat, először is kiborítunk mindent a nagy ágyra hogy
csoportosítani tudjuk a ruhadarabokat, melyiket hova pakoljuk, melyiket kell kivasalni, mit lehet
rögtön elrakni, addig frissítsék fel magukat a konyhában, kb. egy órán belül végzünk.

De Carla nem mozdult. Mozdulatlanul figyelte ahogy a vásárolt drága holmikat borogatják ki a
szatyrokból az ágyra és válogatják stílusok szerint a ruhákat majd a látszólagos káoszból szép lassan
rendrakás következett. Lora látva hogy Carlát mennyire lenyűgözi a látvány, hozott neki egy pohár
koktélt és leült mellé a kanapéra, mindketten figyelték a lányok ténykedését. A lányokat nem kellett
eligazítani hogy mit hol találnak a lakosztályban, látszott hogy otthonosan érzik magukat,
valószínűleg nem először csinálták ezt végig, de magukban megállapították, hogy ekkora
ruhamennyiséget még soha nem vásárolt Tomson Úr az aktuális barátnőjének.

- Készen vagyunk. - jelentették a lányok akiknek nem kellett elmagyarázniuk hogy mit hova raktak,
hiszen a két hölgy végignézte a tevékenységüket.

- Nagyon szépen köszönöm. - köszönte meg nekik Carla és kérdőn nézett Lorára aki rögtön
megértette a kérdő pillantását. Carlánál csak hitelkártya volt, nem tudta mi a teendő.

- Hölgyeim, holnap reggelre a beígért extra pénz a számlájukon lesz, még ma este intézkedem
amint Tomson Úr hazaér.

- Köszönjük. - hajoltak meg a lányok és boldogan mentek haza.

- Lora, nagyon szépen köszönöm neked is a kedvességed, biztos elfáradtál és hazamennél,

köszönöm hogy eddig is velem maradtál, biztos dolgod van.

- Valóban elfáradtam de öröm volt ezt a napot irodán kívül tölteni és vásárolgatni. Én is köszönöm
a koktélruhát és legyetek nagyon boldogok Nick-kel, megérdemli a boldogságot. Voltak futókalandjai
de ilyen boldognak én még sose láttam, ne okozz neki csalódást. - kérte őt Lora.

- Ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek. Találkozunk még?

- Biztosan, ha máskor nem is de amikor partyt szervezünk akkor biztosan és ha már annyira
tanulni szeretnél, beavatlak a party szervezés titkaiba.

- Jaj de jó. - örült neki Carla. - Mondd, tudom hogy nagy kérés és hogy én milyen mélyről jöttem,
de lehetnénk barátok? Nekem egy barátom sincs.

- Hát persze. - ölelte őt meg Lora. Carlát egyszerűen nem lehetett nem kedvelni. - Nemsokára
találkozunk, addig is töltsd hasznosan az időt. Ahogy Nick-et ismerem, a tanárok szervezését is rám
fogja bízni, úgyhogy a legjobb kezekben leszel.

- Köszönöm. De ugye nem árulod el senkinek. - aggodalmaskodott Carla.

- Hogy tehetném? Mégha rosszindulatú is lennék, az állásommal játszanék. Ne aggódj, minden a

legnagyobb titokban fog maradni, senki nem fogja megtudni hogy te mivel töltöd azt az időt amíg
Nick dolgozik és keresi ezt a rengeteg pénzt. Azért úgy fogom beosztani az idődet hogy jusson időd
fittnesz terembe járni, sportolni, kozmetikushoz, fodrászhoz, ez mind hozzátartozik a felsőbb körök
szokásaihoz.

- Oda te is eljössz velem? - kérdezte Carla ijedten.

- Háát, nekem dolgoznom kell az irodában.

- Majd megkérem Nick-et hogy ezekben segíts nekem és legyél időnként mellettem.

- Jó, de csak finoman, ne legyél erőszakos. - nevetett rá Lora és elbúcsúztak egymástól.

Már este nyolc óra körül járt az idő, nemsokára várható volt hogy Nick hazaér ezért Carla vett egy
fürdőt, felvett egy könnyű esti nyári ruhát, megigazította a sminkjét, csinált magának egy frizurát és
várta haza szerelmét.

Jimmy kölcsönkérte Ron autóját és elhajtott Elizabeth Payt házához. Amint beszólt a kapun, rögtön
beengedték és Elizabeth a nyakába ugrott, Jimmy viszonozta a kitörő üdvözlést.

- Elizabeth, ma délután a Caroda család kerti partyt tart, szeretném ha velem jönnél.- kezdte
rögtön.

- Én? - merevedett le Elizabeth.

- Hát, ha neked kellemetlen hogy ilyen emberek közé gyere, megértem, akkor hagyjuk. -
visszaszívta a meghívását Jimmy.

- Ó, dehogy. Nem az okoz gondot, hogy a barátaid és te mivel foglalkoztok, hanem az, hogy én
mint kivülálló mit keresek ott. Én úgy tudom, hogy ide csak belső tagok mehetnek, én nem tartozom a
családhoz.

- Valóban a szó szoros értelmében nem tartozol a családhoz, úgymond a te kezed nincs
bepiszkolva, de a családtagok feleségei, barátnői sem vesznek részt ténylegesen a család piszkos
ügyeiben egy - két nőt leszámítva, ezért nyugodtan eljöhetsz velem ha neked nem kínos. Ha igen,
akkor megértem, de nekem el kell mennem.

- És nem fognak kinézni vagy megszólni? - kérdezte nyugtalanul Elizabeth.

 - Dehogyis. Mindenki engem fog irigyelni, hogy ilyen csinos barátnőm van, mindenkinek ott lesz a
felesége, családja, barátnője, a gyerekek. Ez egy nagy kerti party lesz, nyugodtan eljöhetsz, ilyen
esetben munkáról nem lesz szó csak eszünk, iszunk, táncolunk.

- Hát, ha valóban így van és nem okoz gondot, szívesen elmegyek. Mit vegyek fel?

- Még én sem voltam ilyen kerti partin de szerintem nem hegyes sarkú szandált kellene felvenned,
hanem valamilyen kényelmes ruhát, az estére gondolva pedig hozhatnál valamilyen nadrágot és
pulóvert ha fázós vagy. Ne öltözz túl de azért legyél nagyon csinos.

- Rendben. - mosolygott Elizabeth és megfogta Jimmy kezét. - Gyere fel velem és segíts
kiválasztani a megfelelő ruhadarabokat, divatbemutatót tartok neked.

Elizabeth és Jimmy felmentek a gardróbszobába, Jimmy leült a szobában található karosszékbe,

kényelembe helyezkedett és a kezében egy pohár üdítővel felvértezve várta a ruhapróbát. Elizabeth
hála a rutinjának, perceken belül ki tudta választani a megfelelő öltözéket, bepakolta a táskájába a
váltóruhát és készen is állt a menetelre.

- Hazahozol? - kérdezte Elizabeth. - Vagy menjek saját autóval?

- Isten őrízz! - válaszolta Jimmy aki nem akarta hogy megtudják hogy Elizabeth mennyire gazdag.
Előbb-utóbb annak is eljön az ideje de még nem most. - Nem engedhetlek haza egyedül az éjszaka
közepén, majd én hazahozlak, ígérem nem iszok.

- Akkor jó, köszönöm. Vigyázol rám? Nem fogok ismerni senkit Ronon kívül és annyira izgulok. -
kérdezte Elizabeth.

- Hát persze, bízz bennem. Egy pillanatra sem hagylak magadra. Hozz fürdőruhát is ha esetleg
kedved lesz megmártózni a medencében.

- Hát persze. Pont medence ne lenne egy maffiafőnök kertjében. - ironizált Elizabeth és először a
legszexisebb fürdőruháját rakta be, majd úgy döntött hogy hátha ezek az olaszok konzervatívak és
keresett egy kevésbé dögös fürdőruhát is mellé. - Készen vagyok, mehetünk. - mondta és elindultak.

Elizabeth nagyon izgult, most is ugyanabba a negyedbe mentek mint múltkor de annak kertvárosi
részébe. Odaértek egy kovácsoltvas kapuhoz ahol szintén volt egy kaputelefon, biztonsági bódé és
mellette vagy öt szekrényajtónyi férfi állt. Jimmy megállt az autójával.

- Hello fiúk, Jimmy vagyok és a hölgy a barátnőm, Elizabeth.

- Rendben, jó mulatást. - nyitották a kaput.

Jimmy behajtott a kirakott műúton, hosszú ideig háznak még mindig nem látszódott nyoma.

- Van itt egyáltalán ház? - kérdezte kíváncsian Elizabeth.

- Hát persze. - mindjárt odaérünk és valóban pár perc múlva feltűnt egy hatalmas kastély oldalsó
körtornyokkal. A ház előtt hatalmas parkoló rész állt, Jimmy leparkolt a többi autó mellé, kivette a
csomagtartóból Elizabeth táskáját és kézenfogva bementek a házba. A bejáratnál egy szobalány
fogadta őket és udvariasan megkérdezte:

- Megkérdezhetem a nevét, Uram?

- Jimmy Andreoni. - válaszolta Jimmy.

 - Akkor az öné a 115. szoba, fent található az első emeleten a lépcsőfeljárótól balra. Ki lesz írva az
ajtó száma, ott felfrissíthetik magukat.

- Mindenki megérkezett már? - kérdezett vissza Jimmy.

- A vendégek nagyobb része már igen, hátul a kertben vannak.

- Köszönöm. - válaszolta udvariasan Jimmy, felmentek a szobába, kipakolták Elizabeth ruháit,

Elizabeth megigazította a sminkjét, Jimmy szélesre nyitotta az ablakot mely a hátsó kertre nézett.
Még ő is elámult, Elizabeth odaállt mellé. Annak ellenére hogy rendkívül gazdag volt, ezt a
gazdagságot ezidáig csak filmben látta: A park több hektárnyi területből állt, füves és műkővel
kirakott járdák váltogatták egymást. A parkban található volt pár teniszpálya, egy hatalmas
úszómedence, egy közepes méretű medence, egy kicsi a gyerekeknek, Több jakuzzi és szauna is volt,
valamint egy hatalmas méretű játszótér a gyerekeknek, valamint a tér közepén egy szökőkút volt,
melyből szemmel láthatóan nem víz folyt mivel pirosas volt a színe. Mint később kiderült, a gyerekek
kedvéért málnaszörp folyt belőle. A park hátsó részében ahová már alig láttak el, istálló volt, előtte
lovaspálya ahol gyerekek felügyelet mellett lovagoltak.

- Hát ez maga a paradicsom. - kiáltott föl Elizabeth.

- Hát igen. - nyelt egy nagyot Jimmy visszagondolva arra a lyukra ahol apjukkal éltek. - Bevallom
őszintén még én sem láttam ilyet és még én sem voltam itt. Gyere, keressük meg Don Carodát,
köszönjünk és bemutatlak neki.

Elizabeth szorongva ment le a lépcsőn, rettentően izgult hogy befogadják- e. Vito Caroda az
asztalok között foglalt helyet ahol a közelében halkan egy zenekar játszott. Meglátta Jimmy-t és
Elizabeth-t közeledni, felállt hogy üdvözölje őket.

- Hello Jimmy. Kit tisztelhetünk ebben a csodaszép hölgyben?

- Ő a barátnőm, Elizabeth Payt.

- Hol rejtegetted eddig előlünk? - puszilta meg Elizabeth két orcáját.

- Igazság szerint még csak két napja ismertem meg. Elizabeth véletlenül erre a környékre
keveredett, bajba került, Ron és én segítünk rajta.

- Nagyon helyes. - helyeselt a Don. - És mivel foglalkozik kedveském? - kérdezte kíváncsian.

- Hát, lehet hogy szégyellnem kellene, de semmivel. Apámtól örököltem egy kisebb vagyont és azt
élem fel. - válaszolta szégyenkezve nem akarta bevallani, hogy rettentően gazdag még ha nem is Vito
Caroda vagyonához mérve is.

- Érezzétek jól magatokat. - bocsátotta útjára a két fiatalt Vito akik megkönnyebbülve mentek
tovább és keresték meg Ront ami elég sokáig tartott, mert mindenkinél meg kellett állni egy - két
udvarias szót váltani. Mire Ronhoz értek, Elizabeth teljesen feloldódott és meghatódott az itt lévő
emberek egyszerűségétől és kedvességétől.

Vito Caroda magához intette Carlo Civetti-t a consigliere-t.

- Carlo, Jimmy megjelent egy gyönyörű fiatal lánnyal. Nézz utána hogy nem beépített ember- e,
nem a rendőrségnek, FBI-nak vagy esetleg a Martello családnak dolgozik. Tudni akarom hogy tényleg
Elizabeth Payt-e a valódi neve, hol lakik, valóban apjától örökölt vagyonból él- e, szóval mindent.
Mindezt egy órán belül.

- Értem. - válaszolta a consigliere és azonnal elsietett tudva hogyha esetleg egy tégla hatolt be a
party-ra, sürgősen lépniük kell.

Elizabeth és Jimmy közben hátraértek a játszótérre, ahol Elizabeth elbűvölten figyelte a játszadozó
gyerekeket.

- Olyan édesek. - nézett rájuk ellágyuló szemekkel.

- Szeretnél gyereket? - kérdezte Jimmy.

- Igen, legalább kettőt. - válaszolta Elizabeth.

- Én is szeretnék gyereket de majd csak később.

- Persze, nem is kell elsietni. Nézd csak az egyik gyerek abból a szökőkútból iszik, vajon mi lehet
benne? - sietett oda Elizabeth és a kút mellett lévő műanyag poharat odatartva a csorgó békafej alá,
megkóstolta. - Málnaszörp! - sikoltott fel örömében. - Igazi málnaszörp. De aranyos. Nézd hátul lovak
vannak, nézzük meg őket. - húzta sietve az istálló felé Jimmyt.

Jimmy engedelmesen követte a gyerekteli boldogságban úszó Elizabethet aki odaérve az istállóhoz,
az összes lovat végigsimogatta. Az istálló mellett egy lovászfiú üldögélt az árnyékban.

- Lehet lovagolni? - kérdezte Elizabeth Jimmy-t suttogva.

- Szerintem igen, de ebben a ruhában?

- Igaz. Várjál, megkérdezem a lovászfiút, kizárt hogy ilyen fényűzés mellett ne akadjon egy
lovasöltözet.

- Szia! - köszönt a lovászfiúra. - Elizabeth vagyok.

- Joe. - hangzott a rövid de udvaris tónusú válasz.

- Lehet lovagolni most?

- Persze. - nézett végig a hölgyön Joe. - De ahogy látom nem úgy van öltözve.

- És nincs véletlenül itt valamilyen lovasnadrág, póló, lovascsizma?

- Akad... - válaszolta röviden és odavezette őket az öltözőhöz, ahol kb. 50 féle méretű, típusú és
színű lovasruházat állt rendelkezésre mint egy lovasáruházban.

Elizabeth felsikoltott örömében és nem győzte kiválasztani a megfelelőt. Gyorsan átöltözött majd
kiment az udvarra.

- Jimmy, te is lovagolsz velem?

- Én nem tudok lovagolni. - válaszolta szomorúan Jimmy.

- Nem baj ha én lovagolok egy kicsit? Ugye nem bánod? - kérlelte őt Elizabeth.

- Dehogy bánom, ha neked örömet okoz, én vagyok a legboldogabb.

 - De később a kedvemért, megtanulsz lovagolni? - kérlelte őt Elizabeth. - Akkor együtt mehetnénk
tereplovaglásra.

- Rendben, a te kedvedért mindent. - válaszolta lemondóan Jimmy. A nők mindig elérik amit
akarnak.

Eközben ért oda hozzájuk a lovászfiú:

- Hölgyem, tud lovagolni? Futószáras oktatást kér vagy egyedül is tud lovagolni?

- Teljes mértékben tudok lovagolni de mivel nem akarom magára hagyni a páromat, a karámban
szeretnék lovagolni ha lehet. Melyik lovat ajánlja? Én szelíd de nagyon jól idomított lovat szeretnék,
amivel ugratni is tudok. - odatekintve a karám közepére helyezett akadályokra.

Elizabeth tudta hogy a lónál nem a külső számít hanem a belső természete és idomítottsága.

- Akkor Önnek a Mirát ajánlom, szürke színű, nagyon jó ugróló, jóindulatú és akár egy öt éves
gyerek is ellovagolja, elsőnek nézzük meg azt mert ha Önnek baja esik, akkor nekem is bajom esik. -
jelentette ki Joe.

- Ó, megígérem magának az Ön érdekében, hogy vigyázok magamra.

- Köszönöm. - válaszolta nemes egyszerűséggel a lovászfiú és pillanatok alatt lepucolta és

felnyergelte a lovat.

Elizabeth segítség nélkül felült a lóra, beállította magának a kengyelszíjat, átvette a lovászfiútól a
kantárszárat és léptetni kezdte a lovat körbe a pálya szélén. Pár kör után érezte hogy a ló a legkisebb
mozdulatára is érzékenyen reagál. Joe, a lovászfiú egy szót sem szólt csak nézte Elizabethet aki
felséges mozdulatokkal könnyedén irányítja a lovat. Pár percnyi hajlítgatás után ügetésre váltott át
olyan piciny mozdulattal, hogy külső szemlélő észre sem vette. Rótta a köröket ügetésben a
megfelelő ütemben, mindezt helyes lábra. Ezt is észrevette Joe és elismeréssel adózott Elizabeth
tudásának és a vágtára volt kíváncsi. Jó tíz perc múlva a fordulóban a szokásos láthatatlan
mozdulattal beugratta bal kézre Mirát lassú, összeszedett vágtába. Nem a vadászvágtát gyakorolta,
hanem mélyen benne ült a nyeregben és hullámzó mozdulatokkal követte a ló finom vágtáját.
Mindkét irányba vágtázott majd megkérte Joet.

- Legyen kedves egy x-et felrakni nekem.

- Igenis, asszonyom.

Elizabeth ráfordította a lovát és könnyedén átugrotta. Jimmy ájultan nézte.

- Legyen kedves 60 cm-re felrakni a rudat. - kérte Joet.

- Rendben.

Elizabeth azt is könnyedén átvitte. 10 cm-ként emelték a magasságot egy méterig. Közben a
gyerekek is és jó pár felnőtt észrevette a lovagoló Elizabeth-et, aki ettől zavarba jött és abbahagyta
az ugratást. Levezetésképpen sétált jó 10 percet a lóval hogy megszáradjon a ló majd átadta a lovat
Joe-nak.

- Mi is lovagolhatunk? - kérdezték felváltva a gyerekek letámadva Joe-t.

 - Hát persze, kihozok egy másik kedves lovat mert ez már elfáradt és vezetgetlek titeket körbe, jó?
- szólt kedvesen a gyerekekhez.

- Jó. - tapsikoltak örömükben a gyerekek és a szülők boldogan nézték őket amint büszkén
feszítettek lóháton.

Elizabeth bement az öltözőbe ahol természetesen zuhanyzó is volt, lefürdött, hajat mosott,
megszárította és visszavette a ruháját, Jimmy kint türelmesen várta.

- Nagyon ügyes voltál. - dícsérte meg.

- Majd te is ügyes leszel, ismerek egy jó lovardát ahol lovagolni szoktam, meg fognak tanítani
téged is, jó? - kérte őt kedvesen Elizabeth.

- A te kedvedért bármit. - válaszolta szerelmesen Jimmy.

Elizabeth miközben lovagolt, nem is tudta hogy nemcsak a gyerekek figyelmét vonta magára,
hanem Vito Caroda és Carlo Civetti is őt nézték látcsővel.

- Teljesen tiszta. - jelentette Carlo. - Átkutattuk a holmiját, az igazolványai eredetiek, valóban az

akinek mondja magát, a város nagyon elegáns részén lakik, embereink utánanéztek, tényleg örökölt
és mást sem csinált világ életében csak férfiakat szedett össze majd pár hónap után amikor rájuk unt,
dobta őket. A pénze részvényekben van melyet egy jogtanácsos kezel.

Pár napja erre a környékre keveredett a Jaguárjával, egy drogos kirántotta őt az autójából, Jimmy
és Ron talált rá, hazavitték és másnapra Ron sértetlenül visszaszerezte az autóját melyet visszavittek
neki. Úgy néz ki a két fiatal tényleg egymásba szeretett és a beszámoló szerint Elizabeth Payt
milliomos is kivételesen szerelmes. Nem kémkedik, ebben biztos vagyok. Hogy a későbbiek során
esetleg megkeresi- e valamelyik szerv, azt majd nyomon követjük.

- Szerinted tudja hogy hova keveredett?

- Nem tudom hogy Jimmy elmondta- e neki de Ron véleménye szerint erős sejtése lehet róla. -
válaszolta a consigliere.

- És mégis itt van és szemmel láthatóan nem zavarja őt. Egyelőre fogadjuk szeretettel de bizonyos
távolságtartással. Ha bármit vét ellenünk, tudod mi a dolgod. - mondta nyugodtan Don.

- Tudom, különös gondot fordítok rá.

Elizabeth és Jimmy visszaértek az asztalhoz és megéhezve a lovaglástól, kiszolgálták magukat a

választékból ahogy mindenki más. A táncparketten már többen táncoltak, Elizabeth imádott táncolni.

- Gyere, táncoljunk. - kérlelte Jimmy-t.

- Nem táncolok valami jól. - mentegetőzött Jimmy.

- Nem baj, majd főleg lassúzunk. - álltak fel egy lassú számra és összebújva táncoltak. Mindkét
fiatalon látszódott hogy mennyire szerelmesek, csak a vak nem vette észre. Elizabeth annyira
elmerült Jimmy-ben hogy észre sem vette a mellettük megálló Vito Carodát.

- Szabad? - kérdezte udvariasan Vito.

- Persze. - lepődött meg Jimmy és aggodalmas arccal állt ki a tánctér szélére.

 - Hogy érzi magát a körünkben? - kérdezte Vito Caroda Elizabeth-től.

- Nagyon jól, köszönöm. - válaszolta rámosolyogva Elizabeth.

- Mondja Kedvesem, tudja hogy hol van? - kérdezte a szemét belemélyesztve Elizabeth szemébe.

- Igen. - nyelt egyet Elizabeth. - Tisztában vagyok azzal, hogy Önök mikkel foglalkoznak. És ez
most bajt hoz rám? - kérdezte aggódva Elizabeth.

- Csak abban az esetben ha gondot okoz nekünk. Azt látom hogy szereti Jimmyt, tudom hogy
hogyan jöttek össze, azt is tudom, hogy Jimmy odavan magáért. Amennyiben hűséges hozzánk és
bárki rólunk kérdezi vagy bármilyen szívességért fordul magához vagy egyéb kéréssel, arra kérem,
hogy az első dolga az legyen hogy nekem jelezze. Ha ezt teszi, megvédjük magát, ha ellenünk
fordul....

- Megértettem. - borzongott össze Elizabeth. - Biztosíthatom arról hogy életemben még nem
éreztem ilyen jól magam mint az Ön családja körében és én lennék a legboldogabb ha mindörökre ide
tartozhatnék.

- Örülök, hogy ezt hallom. Üdvözlöm a családunkban, ahogy megtudtam, Önnek a családi
szeretetben nem sokáig volt része.

Elizabeth ebből világosan megértette hogy már utánanyomoztak, mindent tudnak róla.

- Köszönöm, nem fog bennem csalódni.

- Örülök hogy ezt is tisztáztuk. - hagyta félbe a táncot, csókolt kezet Elizabeth-nek és visszaadta őt
Jimmy-nek.

- Mit akart az öreg? - kérdezte Jimmy aggódva.

- Á, semmit. Csak nagyon udvariasan figyelmeztetett arra, hogyha eljár a szám a családoddal
kapcsolatban, bajom eshet, ha viszont hűséges leszek, örömmel lát a családban.

- Ez akkor jó hír. - örült Jimmy.

Elizabeth és Jimmy késő estig táncoltak és ettek felváltva, beszélgettek a többiekkel, Elizabeth
mindenkivel megtalálta a hangot, őt is mindenki elbűvölőnek találta.

- Fáradt vagyok, menjünk haza. - ásított Elizabeth.

- Jól van. - elköszöntek mindenkitől, Vito Carodának megköszönték a vendéglátást és Jimmy

hazavitte Elizabeth-t.

- Ugye bejössz? Ugye nálam alszol?

- Nem azt mondtad hogy fáradt vagy? - csipkelődött Jimmy.

- Annyira azért nem. - somolygott Elizabeth és húzta be magával a házba Jimmyt....

Adam Steelman rendőrfőnök nyugtalanul kávézott az irodájában, várta a beígért kommandósokat.

Azok reggel nyolc órára pontosan meg is jelentek, sorban álltak be az autók. A vezetőjük bement a
rendőrfőnök irodájába, a többiek az udvaron maradtak.

- Hányan jöttek? - kérdezte a rendőrfőnök.

- Tizen. De gondolom maga is ad embereket.

- Persze, maguk különben sem tudják hogy ki kicsoda. Gondolom Ön megkapta hogy mi lesz a
feladatuk. Az emberei is?

- Igen, ők is. A Martello Család tagjait kiszorítani a 11. körzetből és aki ellenszegül, azt behozzuk.
Addig maradunk ameddig szükséges, ha kell, hetekig.

- Szuper. Kér egy kávét? - jutott eszébe az alapvető udvariasság.

- Igen és ha lehet az embereim is.

- Intézkedem hogy lássák el őket kávéval, teával, szendviccsel egyaránt mielőtt elkezdjük a
tisztogatást.

- Ön is velünk jön? - kérdezte udvariasan a kommandófőnök.

- Igen. Akkor rögtön tudni fogják hogy ez komoly. Engem ismernek.

- Köszönöm, azt hiszem így tényleg egyszerűbb lesz.

Egy óra múlva útnak indult a 20 főnyi sereg anélkül hogy értesítették volna Luca Martello-t. Amikor
odaértek a 11. körzet első utcájához, maga Steelman odament a drogdílerhez aki meg sem mozdult
ismerve a rendőrfőnököt és tudta azt hogy meg van vásárolva.

- Mi a helyzet? - kérdezte látszólag flegmán de aggódva a mögötte felsorakozó rendőrautók miatt.

- A helyzet az, hogy felsőbb utasításra ki kell vonulnotok a 11. körzetből.

- Hogy mit kell csinálnunk? Don Martello tud róla? - kérdezett vissza éleselméjűen a díler.

- Még nem, de ahogy sejtem, percek kérdése és meg fogja tudni és itt lesz.

A díler gondolkodott egy pillanatig, majd vont egyet a vállán és elindult a bázis irányába. A
rendőrfőnökök elkezdték végigjárni a körzetet, egyelőre sehol nem találtak ellenállásra, mindenki
Luca Martello utasítására várt.

Ahogy a rendőrfőnök sejtette, fél órán belül megjelent az embereivel együtt Luca Vito, kiszállt az
autóból és odament a rendőrfőnökhöz.

- Mi történik, öregem? - kérdezte mérgesen.

- Felsőbb utasításra ki kell vonulnotok a 11. körzetből. - válaszolta Steelman. - Bocs, Vito, de nem
tehetek mást, utasításba adták hogy ezt kell tennem és nézd meg, a kommandósokat is a nyakamba
küldték.

- És ha ellenszegülünk? - kérdezte Luca Martello.

- Nem ajánlom. Az az utasítás hogy aki ellenszegül, azonnal lecsukjuk és elhiheted, nem lesz
óvadék, nagyon felső körökből jött az ukász, nincs más megoldás.

- És mi lesz a 11. körzettel?

- Átkerül más kezébe.

- Vito Caroda! - kiáltott fel döbbenten Luca, akkor esett le neki minden. - Hogy a fenébe tudta ezt
elérni! Csak tudnám hogy hol talált pártfogoltra. Tudom hogy rengeteg politikus a zsebében van, de
most valaki olyat kellett megvásárolnia, aki teljhatalommal bír. Ki fogom deríteni és kinyírom őt is és
Vitot is.

- Nézd Luca, én most ezt meg sem hallottam. Tégy a belátásod szerint de a 11. körzetbe az
embereid még a lábaikat se tegyék be, vigyétek a lányaitokat, a játéktermeket ürítsétek ki, kaptok rá
egy napot.

- Egy napot? Képtelenség. - kiáltott fel lemeredve Luca.

- Egy napot. Utána akit meglátunk itt közületek, bevisszük és hidd el, a fiúk nem fognak kesztyűs
kézzel bánni velük.

- Nem tudsz az érdekünkben eljárni? - próbálta meg a szokásos megvesztegetést Luca.

- Hidd el, megtenném ha tehetném, tudod hogy mindenben a segítségedre voltam de most
lehetetlent kérsz tőlem. Álljatok neki minél hamarabb, mindannyian itt maradunk és figyelünk,
amennyiben csak egy szem port eladtok ezen a területen, bevisszük a terítőt, ha egy pókerjátszma
indul, még a civileket is bevisszük, a lányokat szintén. Ha kábszert akartok eladni, irányítsátok át az
embereket a folyó túloldalára.

Luca Martello nem tehetett mást mint hogy lenyelte a békát, elkezdte a kivonulást és hadi
tanácsot hívott össze a pizzériájában.

- Mit tudunk tenni? - kérdezte keserűen a tanácsadójától.

- Egyelőre semmit, talán leülhetnénk beszélni Vito Carodával. - gondolkodott félhangosan a

consigliere.

- Á, esélyünk sincs, a ma estére szóló meghívás is csak figyelem elterelés volt. Embereink
jelentették hogy tegnap este Carodáéknál kerti party volt, szerintem a mai napot ünnepelték.

- Akkor nincs más megoldás, ezt a békát le kell nyelnünk és azon gondolkodnunk, hogy mivel
vághatunk vissza, csak az a baj, hogy amíg ilyen hatalmas erő van a hátterében, nem tehetünk
semmit. Ki kell derítenünk, hogy kit vett meg. - mondta a cosigliere.

- Egyetértek. Állítsd rá a legmegbízhatóbb politikusainkat. Napokon belül tudni akarom! - adta ki

az utasítást és idegesen megdörzsölte a homlokát. Elvesztették a legjövedelmezőbb körzetet,
hatalmas veszteség a Martello klánnak, lehet hogy nem is érik túl és a Caroda lesöpri őket a pályáról.

*
 Carla boldog volt, nagyon boldog. Minden délelőtt felváltva óránként jöttek a tanárok. 45 perces
órát tartottak, majd maradt 15 perce arra hogy felfrissítse magát, egyen valamit, rákészüljön a
következő órára. Reggel 09.00 órától 14.00 óráig folyamatosan tanult és nagyon élvezte. A tanárok
kedvesek, megértőek és türelmesek voltak hozzá. Volt matek órája, már az elején kiderült hogy még
a szorzótáblát sem tudja kívülről és gondot okoz neki a fejben történő gyors összeadás. Irodalomból
hírét sem ismerte a híres íróknak, költőknek, sem a verseiknek. Történelem órák mesedélutánnak
tűntek neki, annyi érdekességet hallott rég elhunyt uralkodókról, korokról, szokásokról. Volt ami
megnevettette, volt amin elszomorodott. Tényleg az alapokkal kezdte. A francia nyelvet kifejezetten
imádta. Rengeteg nevetett amikor nehezen tudta kiejteni a szavakat de nem adta fel, egyre ügyesebb
lett. Mivel magánórákat vett, a tanárok a képességéhez igazították a haladás iramát és meglepődve
vették észre, hogy Carlának nagyon jó agya van, pillanatok alatt átlátja az összefüggéseket.

Erről tájékoztatták Lorát, aki az alaptantárgyak közé kezdett beiktatni heti egy - egy alkalomra
komolyabb tantárgyakat mint például filozófia, politológia, pszichológia.

Carla miután elmentek a tanárok, megebédelt majd tantárgyanként haladva megírta a házi
feladatokat és megtanulta a leckéket, melyeket a tanárok a következő órán leellenőríztek és
kikérdeztek.

Este amikor Nick hazaérkezett, Carla áradozva beszélt arról hogy aznap miket tanult. A legtöbb
férfit untatta volna ez a szóáradat, Nick élvezettel hallgatta a megtanult tárgyak tartalmát,
emlékeztette őt arra amikor iskolába járt és neki is be kellett bifláznia ezeket a dolgokat. Nem nevette
ki Carlát a lelkesedése miatt hiszen ő kérte arra hogy tanuljon és tudta hogy az alapoktól kell
elkezdeni, ugyanakkor őt is meglepte a tanulás irama és Lora is beszámolt arról, hogy Carla gyorsan
fejlődik. Volt olyan este hogy verset mondott fel neki fejből, de olyan is amikor sírva panaszolta hogy
a régi uralkodók a kereszténység nevében máglyahalálra küldték az ártatlanokat. Nick egyre
szerelmesebb lett ebbe a szegény sorsú de törekvő lányba aki mindezt azért teszi, hogy méltó párja
lehessen.

- Carla kedvesem, annyira örülök hogy ennyire tanulsz, de ugye tudod hogy a leendő
vendégeinket nem versekkel kell majd szórakoztatnod. - simogatta meg a haját Carlának.

- Hát persze, de ez is az általános műveltséghez tartozik. - bántódott meg egy kicsit Carla. - Akkor
minek ezt tanítják?

- Igazad van, azért mert ez is az általános műveltséghez tartozik és ha ilyen iramban haladsz,
egykettőre áttérünk olyan tárgyakra, ami a napi politikai helyzetet szemlélteti, a napi gazdaságot és
az összefüggéseket fogja eléd tárni, tájékozottabb leszel jó néhány partneremnél.

- Tényleg? - nézett rá csodálkozva Carla. - De tudod mi érdekel a legjobban?

- Mi? - nézett rá kérdőn Nick.

- A jogtudomány. Hogy küzdeni tudjak a szegények jogaiért, hogy jobb ellátást kaphassanak, jobb
körülmények között élhessenek.

- Szóval meg akarod váltani a világot. - ölelte át még jobban Nick. - Egy - két éven belül jogot is
tanulhatsz, még egyetemre is beiratkozhatsz arra a szakra amelyikre akarsz, de ha nem tudod
megváltani a világot, azért ne keseredj el. Ezidáig még soha senkinek nem sikerült. - vígasztalta őt
Nick.

- Az igaz, de megpróbálhatom jobbá tenni.

 - Azért érezd jól magad te is, eléggé gazdagok vagyunk, én nem besavanyodott barátnőt akarok,
hanem olyat aki okos de jól is érzi magát. Hétvégén elutazunk pihenni, szükséged van arra hogy
kikapcsolódj, ahogy nekem is.

- Jaj de jó, hova megyünk? - kérdezte Carla.

- Mit szólnál a Maldív-szigetekhez?

- Máris megnézem a földrajzi térképen hogy hol van. - és szaladt a tankönyveihez és odavitte
megmutatni Nick-nek. - De hisz messze van. - kiáltott fel.

- Repülővel megyünk. - mosolygott Nick.

- De én még sosem repültem. - ijedt meg Carla.

- Akkor itt az ideje, ne félj, nem lesz semmi baj. Én már számtalanszor repültem és mégis itt
vagyok, vigyázok rád, megígértem. Péntek délután indulunk és vasárnap este jövünk haza.

- Nick, ha visszajöttünk a hétvégéről, meglátogathatom a lányokat Sandránál? - kérte esdeklő

szemekkel Carla.

- Hát persze. Majd veszel nekik valamilyen csak ott kapható ajándékot és elviszed nekik hétfőn, a
hétfői tanítást pedig lemondom hogy ki tudd pihenni a pihenésünket. - nevetett Nick.

Vito Caroda elégedett dőlt hátra a karosszékében. Emberei rejtve reggel óta figyelték a 11.
körzetet és megelégedve vette tudomásul hogy Eduard Stone szenátor betartja a szavát és a Martello
család emberei utcáról utcára szégyenszemre vonulnak ki a körzetből. Steelman rendőrfőnök a
délután folyamán miután látta hogy a kivonulás rendben folyik, a megfelelő hírcsatornán keresztül
felvette a kapcsolatot Vito Carodával, hogy meglátogatja, aki délután öt órára várta őt a bárjában.

- Caroda Úr! Azt az utasítást kaptam felsőbb szintekről hogy a mai napon távolítsam el a Martello
család embereit a 11. körzetből és hogy holnapi nap folyamán átveheti a körzetet. Az embereink és a
küldött kommandósok ott maradnak az Ön védelmét szolgálva de ne zavartassák magukat,
nyugodtan tegyék amit tenniük kell.

- Köszönöm, Steelman rendőrfőnök. Igen nagy szolgálatot tett nekem, kérem fogadja el hálám
jeléül. - és átnyújtott egy kétszer olyan vastag borítékot mint amit addig szokott.

- Állok szolgálatára, kérem a holnapi napig legyen türelemmel, aztán Öné a 11. körzet, tehát a
folyó innenső oldala teljes egészében.

- Köszönöm.

- Tudja hogy beszartam amikor maga Eduard Stone szenátor rendelt az irodájába?! Hogy tudta a
legnagyobb oroszlánt megszelidíteni méghozzá ilyen mértékben? - kérdezte kíváncsian a
rendőrkapitány.

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik vagy a folyó mélyén találja magát. - közölte Vito. - Innentől
kezdve a jövőben több közös ügyletünk lesz,maga lesz a futár köztem és a szenátor között.

- Örömmel állok szolgálatára. - válaszolta a rendőrfőnök és boldogan ment ki a zsebében duzzadó

borítékkal. Kint az autóban a helyettese várta, előtte kinyitotta a borítékot és kivette a pénz felét,
átadta a helyettesének. Tudta hogy a hosszú távú együttműködés alapja a pontos elszámolás.

Jimmynek most nem volt ideje Elizabeth-re, aki nagyon egyedül érezte magát Jimmy nélkül. Hiába
voltak csak pár napja együtt, egyszerűen tudta hogy villámcsapás érte, halálosan szerelmes lett a
fiatal maffiózóba és történik ami történik, vele akar élni mindörökké. De nem tudta hogy ezt hogyan
tálalja Jimmy-nek. Mégsem kérhette meg Ő a férfi kezét, de egy percet sem bírt nélküle élni, hozzá
akart menni feleségül akkor is ha Jimmy maffiózó volt, akkor is ha embert kellett ölnie és akkor is ha
az ő élete kerül veszélybe Jimmy életmódja miatt. Végül is a többieknek is van feleségük, barátnőjük
akik szintén a családhoz tartoztak, ami rájuk tartozott arról tudtak és ahogy látta rajtuk, egy cseppet
sem bánták.

Tudta hogyha akarná, bármelyik milliomos, politikus felesége lehetne az ő anyagi helyzetében de
neki a szegénysorsú Jimmy kellett aki épphogy most került bele egy maffiacsaládba, semmilyen
vagyonnal nem rendelkezett. Nem tehette azt amit akart, nem mehetett oda ahova akart.

Eldöntötte, hogy ő lesz aki férjül kéri Jimmy-t, felajánlja neki "az unatkozó milliomosok" életét és
megkéri hogy lépjen ki a Caroda családból, még biztosan elengedik. Ha Jimmy ragaszkodik a
családhoz vagy nem engedik el, akkor ő fog közéjük tartozni. A filmekből úgy tudta hogy a maffiózok
feleségei ugyanúgy eljárnak a szépségszalonokba, a strandokra, legfeljebb a férjeiket látják ritkábban
mintha unatkozó milliomosként éjjel-nappal együtt lennének. Lehet hogy ez még jobb is lenne, akkor
nem unnának egymásra. Az élet pedig így is úgy is veszélyes, a veszély pedig mindig vonzotta
Elizabeth.

Miután döntésre jutott, odatelefonált a Caroda család bárjába, bemutatkozott és Jimmy-t kérte.

- Baj van? - szaladt a telefonhoz Jimmy nem törődve azzal, hogy a többiek rajta nevetnek.

- Nincs semmi csak azt akartam megkérdezni, hogy ma este is meglátogatsz- e?

- Mindjárt visszahívlak, megkérdezem hogy mehetek-e. Itt most nyüzsgés van, megkérdezem hogy
szükség van- e rám ma este.

Pár perc múlva visszacsörgött:

- Minden rendben, elmehetek. Hányra legyek ott?

- Amilyen hamar csak tudsz. Reggelig maradhatsz? - kérlelte Elizabeth.

- Igen, de korán kell kellnem. Hatra ott vagyok.

- Jaj de jó. - örült Elizabeth és alig várta már hogy este hat óra legyen.

Egész nap a Caroda bárban jövés-menés volt. Folyamatosan hordták a híreket hogy Luca Martello
dühöng de tehetetlen, az emberei sorban hagyják el a körzetet. Vito Caroda már a holnapi napot
szervezte. Más körzetekből nem nagyon vonhatta el az embereit, minden körzetből csak egy - egy
szakmai embert vonhatott ki, minden körzetből elvont egy dílert, egy lányfuttatót. Tudta hogy újra
kell tárgyalnia a boltosokkal, hogy innentől kezdve a védelmi pénzt neki kell fizetniük. Úgy döntött
hogy zökkenőmentesebben menjen az átállás és az emberek is mellé álljanak, mindenben Martello
család árai alá mennek. Magához rendelte Ront és Jimmy-t is.

Fiúk, ezidáig csak tanulgattátok a szakmát, holnaptól komoly feladatot kaptok. Ron, te drogot
fogsz árulni a 11. körzetben, Jimmy, te az utcai lányok védelmével leszel megbízva és te fogod
elvenni tőlük a pénzt, egy másik megbízható emberünk a kaszinót fogja berendezni és felügyelni és
kellene egy hölgy aki a 11. körzetben újonnan nyíló bordályházat fogja vinni, de még nem tudom ki
lehetne az.

Szóval holnap reggel 06.00 órára legyetek itt, Jimmy tudom hogy te a barátnőddel fogod tölteni az
éjszakát de reggelre itt legyél. Most pedig kimenő mindenkinek, gondolatban készüljetek a holnapi
napra, Ron te az anyagot Giorgiotól veszed át, mindenben menjünk alá a Martello család árainak.
Giorgio és Sunny fogja a védelmi pénzt beszedni a boltosoktól. Ez egy szép új világ kezdete, közben
pedig figyelnünk kell Martelloékra hogy nem szervezkednek- e valamit, rajtuk kell tartanunk a
szemünket.

- És mi lesz a kommandósokkal? - kérdezte Sunny idegesen.

- Ne aggódj, a látszat ellenére velünk vannak, úgy fognak csinálni mintha semmit nem vennének
észre a kábítószer terjesztésből. Jó azért ti is legyetek diszkrétek, ne az orruk előtt tegyétek.

- És ha valamelyik boltos megtagadja hogy pénzt fizessen mert a kommandósok ott vannak?

- Akkor elmagyarázzuk nekik azt a nyilvánvaló tényt, hogy ők rakták ki a Martello családot a mi
érdekünkben, a kisujjukat nem fogják értük megmozdítani. Ha mégsem hiszik el, megkérjük a
kommandósokat hogy menjenek pár utcával arrébb és akkor tesszük meg a szükséges
figyelmezetéseket és amikor panaszra mennek hozzájuk, akkor gondolom eljátszák a megértőt és
közben semmi nem fog történni. - vigyorgott Vito.

Mindenki komolyan hallgatta és alig várták már a holnapi napot.

Eduard Stone szenátor is hallgatta a jelentéseket a megfelelő emberen keresztül. Rettentően

szégyellte magát azért amit tett de nem látott más kiutat hogy megmentse a karrierjét és a családi
életét. Biztos volt abban, hogy a felesége megbocsátaná neki de hatalmas törés keletkezne a
házasságukban mert hiába fogadkozna, a fotók ellene beszélnek. Azt is tudta, hogyha lemondana és
vállalná a botrányt, nem elég hogy nevetségessé tenné magát de olyan ember kerülne a pozíciójába,
akit még jobban meg tudna vásárolni az alvilág. Úgy gondolta hogy ma csatát veszített, de a végleges
háborúról nem fog lemondani.

Örömmel hallotta hogy áldozatok nélkül megtörtént a Martello család kivonulása a területről és azt
is tudta hogy másnap fogják a Caroda család tagjai átvenni a körzetet.

Egy kopogást hallott és ismét az a futárnak öltözött ember jelent meg aki a fotókat hozta. Szintén
egy borítékot tett le az asztalra. Egy pillanatra megörült a szenátor azt remélve hogy a fotókat
tartalmazzák. Belenézett de csak egy halom pénzköteget látott benne. Visszadobta.

- Nem kell.

- Kérem szenátor Úr, ne sértse meg Vito Carodát, jószándéka jeléül küldte, kérem fogadja el. Amint
a törvényjavaslat az általunk is elfogadható formában fog megjelenni, higgye el, hiánytalan formában
fogja a fotókat visszakapni. Kérem! Ha gondolja, adja valamelyik alapítványnak, az már Önre tartozik
de ne küldje vissza.

- Rendben. - sóhajtott a szenátor és rögtön megfogadta hogy a pénzt odaadja a feleségének hogy
valamilyen jótékonysági összejövetelre fordítsa.
 - Mi a helyzet? - kérdezte.

- Minden rendben, hála Önnek. A Martello család tudomásul vette a vereséget, holnap átvesszük a
körzetet, elképzelhető hogy lesznek kisebb összetűzések a helybeliekkel, de semmiféleképpen nem
fog gondot okozni.

- Örülnék ha a nevem semmilyen szinten nem kerül napvilágra. Kifele én ugyanolyan maffiaellenes
élharcos maradok, kérem hangsúlyozza ezt a Donnak.

- Feltétlenül. Tiszteletben fogja tartani a kérését., hiszen neki is ez az érdeke. - mondta

megnyugtatóan a futár és halkan távozott az irodából.

Eduard Stone szenátor a borítékot az aktatáskájába rakta és gondterhelten hazaindult. Korán

érkezett, a felesége meg is lepődött.

- Valami baj van? Beteg vagy? - kérdezte ijedten.

- Miért? - lepődött meg a szenátor.

- Ilyen korán időtlen idők óta nem jöttél haza.

- Tudod hiányoztatok és arra gondoltam, hogy elvihetnénk a gyerekeket a vidám parkba.

- Halljátok gyerekek? - kiabálta Mary kicsattanva az örömtől. - Apátok csak azért jött haza
korábban hogy elvigyen bennünket a vidámparkba.

- Hurrá! - ugrottak apjuk nyakába, máris készülődünk.

- Ez pedig neked. - adott neki a borítékból egy tetemes összeget. Mindet nem merte odaadni.

- Hogyhogy? - kérdezte kíváncsian Mary a pénzt számolva.

- Hát, spóroltam egy kis pénzt innen is onnan is, ne félj, legálisan, csak múltkor is panaszkodtál
hogy Paula több pénzt tudott felajánlani jótékonysági célokra mint te mert ő egy milliomos felesége
pedig te egy szenátoré vagy. Gondoltam kiköszöbörülhetnénk ezt a csorbát.

- Nekem rakosgattad félre?

- Nekem mint szenátornak minden hónapban jár repikeret vendéglátásra, italokra, elsőosztályra a
repülőn. Másodosztályra vettem a jegyeket és a különbözeteket lespóroltam neked.

- Hogy te milyen édes vagy! - csókolta meg férjét szerelmesen Mary. - Éppen a vacsorát kezdtem
el készíteni.

- Majd beugrunk valahova, mit szólnál a McDonald's-hoz? Olyan régen jártam ott. - javasolta a
szenátor.

- A gyerekek úgysem tudják megunni. És mi lesz a testőrökkel?

- Ma csak egy embert tartok magammal, a többit hazaküldöm a családjukhoz. Nem lesz semmi baj.
- nyugtatta Maryt és biztos volt abban, hogy a Martello család még nem tudja hogy ki áll az ügy
mögött, a Carodáék pedig nem fogják bántani. Életében még ilyen szabadnak nem érezte magát
annak ellenére, hogy eladta magát. Most kezdte el megérteni az alvilágnak behódoló politikusokat.
 *

Elizabeth Payth alig várta hogy hat óra legyen, annyira izgult. Nem szokás hogy egy lány kérjen
meg egy fiú kezét aki ráadásul négy évvel fiatalabb nála. És ha csak fellángolás a fiú részéről? Csak
tapasztalatszerzés? És ha csak a pénzébe szerelmes és nem belé? És ha elmúlik a szerelem?
Legfeljebb akkor elválnak, történt már ilyen, ettől nem aggódott de attól igen, hogy a vagyoni
helyzetük különbsége miatt Jimmy nemet mond.

Este Jimmy megérkezett, a kapu már nyitva várta, bejött, megvacsoráztak, borozgattak majd nem
bírták tovább és ágybabújtak. Szerelmeskedésük egyre összeszokottabb és izgalmasabb lett, Jimmy
már tudta mi hogy mivel tudja a legnagyobb orgazmusra sarkallni Elizabeth-t és Elizabeth is
kitapasztalta hogy hogyan hogyan tudja a legnagyobb örömöt okozni Jimmy-nek.

- Történt ma valami nálatok ha nem titkos? - kérdezte a szeretkezést követően odabújva

Jimmy-hez.

- Biztos hogy tudni akarsz róla? Mert ha elmondom, hogy mi történik a Család életében, úgy a
cinkostársunkká válsz annak ellenére hogy tevőlegesen nem teszel semmit de azzal hogy nem
szaladsz a rendőrségre, bűntárs leszel. - figyelmeztette őt Jimmy.

- Igen, mindent tudni akarok amiről csak lehet. Szeretnék hozzád tartozni és úgy érzem, hogy ez is
hozzád tartozik, téged a Caroda családdal együtt kell elfogadnom. - mondta ki a döntő szót aki évek
óta árva volt, nem volt családja és nagyon jól tudta, hogy barátai is csak érdekből csapódtak hozzá
mert gazdag volt.

- Az a helyzet, hogy a Caroda család holnap átveszi a 11. körzet irányítását ami addig a Martello
családhoz tartozott. Több család nincs ebben a városban. Ha szerencsénk van, nem fog bandaháború
kitörni mert Vito Caroda olyan ügyesen intézte a dolgokat, hogy a Martello család visszavonulást fújt,
ha a számításaink beválnak mindörökre.

- Ez pontosan mit jelent azon kívül hogy kevesebbet foglak látni?

- Átvesszük a kábítószer terjesztést abban a körzetben is, a mi lányaink fognak az utcán dolgozni,
megnyitjuk a saját szerencsejáték barlangjainkat, a védelmi pénzt mi fogjuk beszedni a boltosoktól és
nyitunk egy bordélyházat is amiben a lányok kulturáltabb körülmények között, prominensebb
személyeket szórakoztatnak nap mint nap. Így most már Ronra is és rám is több munka vár, nem
fogunk tudni annyit találkozni, többet kell a területen lennünk és jobban kell figyelnünk hogy a
Martello család nem készül- e valamire.

- De én veled akarok lenni minél többet. Így is csak esténként látlak, nagyon hiányzol, beléd
szerettem. Tudom hogy ez hülyeségnek tűnik mert még csak pár napja történt és lehet hogy egy
kívülálló úgy gondolja hogy ez egy hirtelen fellángolás, de én érzem hogy ez a részemről nagyon
komoly. És te mit érzel? Őszíntén mondd meg, inkább most akarom tudni, ne kímélj, de kérlek, csak
az igazat. Mit jelentek neked? - kérdezte látszólag nyugodan Elizabeth de attól félt, hogy a szívverése
elárulja őt.

- Én sem hittem volna hogy ilyen létezik de minden porcikámmal azt érzem hogy veled akarom
leélni az életemet. Tudom hogy csak 18 éves vagyok de te kellesz nekem és nem azért mert gazdag
vagy, nem azért mert más világban élsz, hanem azért mert elfogadod azt ami vagyok, elfogadod aki
vagyok. Ugye tudod hogyha hozzám jössz feleségül, az életünk minden nap veszélyben forog, nagyon
kell vigyáznunk minden lépésre? - könyökölt fel Jimmy belenézve Elizabeth szemére.

- Te most megkérted a kezem? - döbbent meg Elizabeth aki ugyan ezt remélte de nem gondolta
hogy a fiú megteszi azt amire ő is vágyik.

- Igen, ha hozzám jössz, ígérem hogy a világ legboldogabb asszonyává teszlek, de sok mindenen
változtatnod kell, ugye tudod. - kérdezte aggódva.

- Mindent megteszek de mire gondolsz? - kérdezett vissza Elizabeth.

- Először is el kell hagynod ezt a házat. Hogy megtartod- e vagy sem, azt rád bízom, végül is van
elég pénzed de át kell költöznöd a mi körzetünkbe és úgy kell élned mint a többi olasz asszonynak.

- Rendben, egy feltétellel.

- Igen? - kérdezte Jimmy.

- Nem vagyok hajlandó otthon ülni és főzicskézni mint a többi olasz asszony mert életemben nem
főztem még és nem is óhajtom megtanulni. Ott is szerzünk valamilyen megbízható személyzetet aki
mos, főz, takarít.

- Rendben. - nevetett Jimmy - Ez megoldható.

- Ezen kívül nem vagyok hajlandó egész nap ténylegesen otthon ülni, veled akarok lenni amikor
intézed az ügyeidet, én is részt akarok venni az üzletben.

- Hogy mi? - dadogta Jimmy. - Ilyen még nem fordult elő hogy egy nő dolgozott volna. Jó,
kurvaként az utcán vagy egy bordélyházat üzemeltetni, de szerintem tőled mindkettő távol áll. Bár....

- Mire érted ezt a bár.....-t? - kérdezte reménykedve Elizabeth.

- Tulajdonképpen Vito Caroda engem bízott meg azzal, hogy én ellenőrizzem az utcai lányokat. Mi
lenne ha nem az utcai lányokkal foglalkoznék, hanem a bordélyházban lévő lányok védelmét látnám
el te pedig vinnéd a bordélyházat? Tudod hogy minden bordélyháznak szüksége van egy madam-ra.
Tudod, hogy mit csinál egy madam?

- Képzeld el, tudom, én is olvasok és nézek filmet. A madam felügyeli a házban dolgozó lányok
munkáját, öltözetét, mindennapi életét és azt, hogy rendben, tisztességgel fogadják a vendégeket, ő
tárgyal a férfiakkal és pártfogolja a lányokat.

- Nem vagy te túl fiatal ehhez a munkához? - kérdezte Jimmy aggódva. A madamok általában
40-50 év körüli kiöregedett kurvák szoktak lenni.

- Lehet hogy csak 22 éves vagyok de amilyen nagy iramban habzsoltam a férfiakat, lehet hogy
túltennék egy - két ilyen lányon. - kuncogott Elizabeth majd eszébe jutott hogy hátha ezzel
megbántotta Jimmyt. - Ugye ez nem okoz neked gondot? Ugye nem baj hogy előtted már rengeteg
férfi volt az életemben, végül is velük töltöttem ki a magányomat.

- Hogy hányhatnék a szemedre olyan dolgot amit akkor csináltál amikor még nem ismertük
egymást? - nyugtatta őt meg Jimmy. - De minderről Vito Caroda határoz. Beszélnem kell vele hogy
egyezzen bele a házasságunkba, és egyezzen bele hogy te vidd a bordélyházat.

- Ha a házasságba nem egyezik bele, én olyan veszekedést fogok nála lecsapni, hogy olyat még
nőszemélytől nem kapott! - tört ki hevesen Elizabeth. - Szeretlek, a feleséged akarok lenni és nincs az
az isten aki megakadályozhat bennünket. Mindenben elfogadom a család életvitelét csak a feleséged
lehessek és ha kell, ezt meg is mondom neki a szemébe!
 - Nyugodj meg szívem, Vito Caroda jó ember, soha nem állt a szerelem útjába. De hogy a
bordélyházzal kapcsolatban hogy dönt....?

- Ha nem engedi meg hogy én vigyem a bordélyházat, akkor is ott leszek veled éjjel-nappal, ezt is
vegye tudomásul mindenki. Nem fogok otthon ülni és téged várni amint a csinos lányokra vigyázol
nap - mint nap, esetleg kedvet kapsz valamelyikre.

- Dehogyis. - nevetett Jimmy. - Te féltékeny vagy! Én soha nem fogok más nőre nézni, nekem csak
te vagy.

- Biztos? - kérdeze Elizabeth. - Mert ha igen, én magam foglak lelőni. - mondta mosolyogva de
Jimmy egyáltalán nem volt arról meggyőződve hogy Elizabeth viccel. - És úgy is meg kell tanulnom
lőni, aki ilyen környezetben él, sose árt ha ért a fegyverekhez legalább alapszinten.

- Rendben, majd beszélek Vito Carodával erről is. De biztos hogy ezt akarod és nem az unatkozó
milliomosok életét élni akik körbeutazzák a világot és semmit sem csinálnak?

- Csak ha velem jönnél. Velem jönnél? - kérdezte Elizabeth.

- Igen is meg nem is. - hangzott a kétértelmű válasz. - Veled mennék a világ végére is ha olyan
gazdag lennék mint te. De az hogy te tarts el, azt én férfiként nem tűröm el. A Caroda családnál
holnaptól szépen fogok keresni, egyre többet és többet és el foglak tudni tartani tisztességgel ahogy
egy férfitól elvárható.

- Azért én használni fogom a vagyonomat vásárlásra, rendben?

- Persze. A saját pénzeddel még szép hogy azt csinálsz amit akarsz.

- Amikor Vito Caroda beleegyezik az esküvőbe, ragaszkodom ahhoz hogy nagy esküvő legyen,
világ életemben erről álmodtam és mivel neked erre még nincs pénzed, én fogom fizetni, erről nem
nyitok vitát. - jelentette ki Elizabeth.

- Egy feltétellel. - válaszolta Jimmy. - Amint megerősödök anyagilag, ki fogom neked fizetni az
utolsó centig az esküvő költségeit, tehát tekintsük ezt kölcsönnek. - ehhez pedig én ragaszkodom.
Nem akarok rád kényszeríteni egy kis esküvőt ha nagy esküvő az álmod, és én még nem tudom
kifizetni, de utólag rendezni fogom a számlát, ezt muszáj megtennem különben egy nagy senki
lennék.

- Jól van Szívem, nem bánom. - nem állt neki vitatkozni Elizabeth aki tudta hogy már az nagy szó
hogy Jimmy megengedte azt hogy az esküvőt egyelőre ő állja. - De figyelmeztetlek, nagyon - nagyon
fényűző esküvő lesz, gyönyörű méregdrága ruhám lesz, hintón fogunk érkezni. A Caroda család hány
emberből áll? - számolta már a meghívottakat Elizabeth.

- Nem tudom de pár százból beleértve a feleségeket, gyerekeket is. És a te családod? - kérdezte
vissza szorongva.

- Nincs senkim csak egy - két barátom. Én leszek az árva hercegnő. Most már látod mennyire
vágyom egy nagy családra? - szomorodott el Elizabeth.

- Nyugodj meg. - húzta magához Jimmy. - Mostantól a családunkhoz tartozol, megyek is és

beszélek Vito Carodával. - ugrott ki az ágyból. - Te pedig írd össze hogy milyen esküvőt szeretnél és
ha jól tudom van valami olyasmi hogy esküvőszervező, majd szerzünk egyet akit a Vito ajánl. A család
biztonsága érdekében belsős embert kell felfogadnod de gondolom ez nem okoz gondot, ő legalább
ismeri az olasz szokásokat mert azért egy kicsit alkalmazkodnod kell a mi szokásainkhoz.

- Rendben. - ragyogott fel Elizabeth arca. - De mondd meg Vito-nak, ha nem engedélyezi a
házasságunkat, olyan női cirkuszban lesz része amilyet még a felesége sem produkált soha! -
fenyegette meg a mutatóujjával Jimmy-t, aki majd megbolondult ezért a szeszélyes, merész lányért.

Carla és Nick a Maldív-szigeteken süttették a hasukat. Carla még soha nem mozdult ki nemhogy a
város falai közül de még a körzetből sem ahol laktak. A repülőn először nagyon félt, erősen szorította
Nick karját de lassan megnyugodott amikor látta hogy mindenki mosolyog, senki sem ideges és a
légikisasszonyok is nagyon kedvesek vele. A leszállásnál is izgult de már közel nem annyira mint a
felszállásnál. A repülőutat is végigbeszélgették, úgy tűnt hogy kifogyhatatlanok a beszédtémából.
Ilyet még Nick sem érzett soha. Az eddigi barátnői fecsegései előbb-utóbb untatták, Carla viszont
napról napra meglepte egyrészt a magánórákon megtanult dolgokkal kapcsolatban. Nemcsak
elmondta, hogy mit tanultak hanem azokból komoly következtetéseket tudott levonni a társadalmi
életre vonatkozóan ami meglepte Nick-et. Most látta csak hogy Carla nem egy üres fejű liba mint az
elődei csak eddig nem volt módja képeznie magát de akkora lendülettel tanult, hogy elámult ettől a
kitartástól. Időnként elővette a francia tudását és úgy beszélt Nick-hez, aki szintén tudott franciául és
úgy válaszolt.

A repülőről leszállva limuzin várta őket és a legelegánsabb szállodába vitte a két szerelmest. Carla
is mint minden nő, nem tagadhatta meg önmagát, több évre elegendő ruhát pakoltatott be, így
szegény londínerek mást se csináltak csak hordták fel a bőröndöket egyiket a másik után, melyet a
szobalányok nem győztek kipakolni és kivasalni. Nick bőkezűen honorálta tevékenységüket.

- Lemegyünk a tengerpartra? - kérdezte Carla már fürdőruhába is bújva.

- Ahogy akarod. Nem vagy éhes?

- Majd eszünk valamit lent a parton, meg szeretnék mártózni a tengerben, már alig várom. -
sürgette őt Carla.

Nick csak mosolygott ezt a türelmetlenséget látva és eleget téve a kérésnek, lementek a
tengerpartra és Carla beszaladt a habok közé.

- Gyere te is, isteni a víz. - invitálta Nick-t.

Nick nem sokáig kérette magát.,ő is belevetette magát a langyos vízbe ahol összebújva lubickoltak,
játszottak. Amikor elfáradtak, kimentek és lefeküdtek a hotel által biztosított nyugágyra és a
szervízszolgálat rögtön mellettük termett és hideg üdítővel kedveskedett nekik. Amikor megszáradtak,
felmentek a szobába, átöltöztek az esti vacsorához, illetve öltöztek volna de Carla nem tudta hogy mit
vegyen fel. Legalább tíz ruhát felpróbált és egyfolytában kérdezgette Nick-t hogy melyik legyen a
megfelelő. Nick mint minden férfi mind a tíz ruhára azt mondta hogy tökéletes, de ellentétben más
férfiakkal, őt nem idegesítette Carla döntésképtelensége, hanem kifejezetten élvezettel nézte, hogy
hogyan próbálgatja fel-alá a ruhákat, majd dobálja azokat az ágyra. "Na lesz mit megint elpakolni a
szobalányoknak." - gondolta Nick de nem számított.

Végül is Carla az alkalomhoz illő piros színű mély dekoltázsú ruhát választott a hozzá illő
magassarkú cipővel és a piros ékszerekkel díszített aranylánccal, karkötővel, fülbevalóval.

- Gyönyörű vagy. - nézett rá Nick és megcsókolta kedvesét.

Addig csókolóztak míg majdnem az ágyban kötöttek ki a ruhák között de Carla észbekapott:

- Tönkre megy a ruhám és a sminkem. Egy órája azon fáradozom hogy szép legyek neked,
elrontod az erőfeszítésemet, majd utána. - intette türelemre Nick-t. - És különben is farkaséhes
vagyok.

- Tulajdonképpen én is. Először a gyomromat lakatom jól, aztán téged fallak fel. - harapott bele
játékosan Carla vállába aki sikongva szökellt arrébb.

Lementek a hotel éttermébe. Carla csak ámult ekkora fényűzést látva de már nem zavarta őt
annyira a luxus környezet, kezdte megszokni. Az jutott eszébe hogy ezek után vajon ha Nick megunja
őt, hogyan fog visszaszokni a szerényebb életvitelre. Igaz hogy Nick megígérte hogy mindig
gondoskodni fog róla, de a férfiak sokszor ígérnek és nem mindig teljesítik be az ígéretüket. Egyelőre
azonban elhessegette a negatív gondolatokat és örült a szerencséjének.

A vacsora után felmentek, az ágyról addigra a ruhák gondosan el lettek pakolva, erről is Nick
gondoskodott. A frissen vetett ágyneműben hatalmasat szerelmeskedtek, Nick napról-napra egyre
több mindenbe vezette bele a szex rejtelmeibe az addig még tudatlan leányzót, aki mint a tanulás
terén, mind pedig a szexben igen szorgalmas tanítványnak mutatkozott.

Nick még soha ennyire boldog nem volt, azt érezte hogy feleségül kellene vennie ezt a lányt de
még túl korainak találta egy hetes ismeretség után. Türelemre intette magát és erővel kényszerítette
a gondolatait hogy ne hozzon elhamarkodott döntést.

Csak pár napig élvezhették ezt a gondtalan kikapcsolódást, Nick-t várta otthon az üzleti ügyei,
vasárnap este hazarepültek és hullafáradtan dőltek ágyba.

Másnap Nick elment dolgozni de mivel elinézte, hogy Carla kimenőt kaphasson a tanároktól, Carla
kora délután elment meglátogatta a lányokat a Rivelli házban. Amikor belépett a szalonba, a lányok
sikítva ugrottak a nyakába.

- De jól nézel ki!

- Úgy nézel ki mint egy milliomos. - mondta a másik.

- De hiszen milliomos barátnője, még szép hogy úgy néz ki. - kontrázott Írisz.

- Hogyhogy meglátogattál bennünket? - kíváncsiskodott Chiara.

- Hogyan is felejthettelek volna el benneteket és azt a kedvességet ahogyan fogadtatok. Igaz hogy
nem sok napot töltöttem veletek, de úgy érzem hogy mindent nektek köszönhetek.

Ekkor megjelent Sandra is és Carla odaszaladt hozzá és a könnyeit potyogtatva átölelte.

- No, no. - mondta a nép bölcsességet Sandra meghatódva Carlától. - Most miért itatod az
egereket amikor szemmel láthatóan semmi okod nincs rá? Úgy nézel ki mint egy milliomos, de
egyelőre a szerénységed még nem változott.

- Nem is fog. - jelentette ki szipogva Carla a könnyeit törölgetve. - Akárhogy is alakul az életem,
soha nem fogom elfelejteni hogy honnan indultam és ki tudja merre visz az utam. Nick Tomson
bármikor rám unhat és pillanatok alatt itt találhatom magam megint.

- Nem kívánom neked hogy így legyen de akár még ez is lehet. Jól teszed ha nem felejted el hogy
honnan jössz, talán egyszer te leszel aki segítesz másokon. - mondta Sandra.

- Úgy mint Ön nekem és ahogy a lányok is. Apropó, mindenkinek hoztam egy kis ajándékot. A
hétvégét a Maldív-szigeteken töltöttük... -kezdte a mesélést mire a lányok közbevágtak. - Hogy
hol????

- Maldív szigeten. - felelte Carla ártatlan szemekkel majd eszébe jutott hogy a lányok többsége
még a körzetet sem hagyta el nemhogy a elutazott volna bárhova is. - Ne haragudjatok, nem akartam
felvágni. Nick elvitt a hétvégére a Maldív-szigetekre és mindenkinek hoztam valami apróságot és
szétosztotta az emléktárgyakat a lányok között. Mindenki meghatódott attól, hogy Carla még a világ
végén is gondolt rájuk.

- És mivel telnek a napjaid? Egész nap csak lustálkodsz, vásárolgatsz? - kérdezték a lányok
körbeülve az asztalt.

- Dehogy! Én is ezt gondolnám a helyetekben de képzeljétek el, minden reggel kilenc órától
magántanárok jönnek hozzám és felváltva mindenféle tantárgyra oktatnak, tanulok matematikát,
irodalmat, történelmet, francia nyelvet és egyéb hasznos tudnivalót, délutánonként pedig megírom a
leckéket és megtanulom amit délelőtt vettünk.

- Ne mondd! - döbbentek le a lányok. - Ez komoly? Hogyhogy?

- Tulajdonképpen Nick kért meg rá azért hogyha bevisz a társasági életbe, akkor ne hozzak rá
szégyent és én is ahogy ti is, én sem jártam ki az iskolát és mindent az alapoktól kellett kezdeni, a
történelem rettentően érdekes, tiszta mese, még verseket is tanulok.

- Mondj el egy verset. - kérték a lányok és Carla elfogódottan elmondott egy rövid de aranyos,
szerelmes verset. A lányok tátott szájjal hallgatták.

- És mi történik ha valamit nem tanulsz meg vagy nem csinálod meg az írásbelit? - kérdezték.

- Gondolom semmi de ilyen még nem fordult elő. Olyan már előfordult hogy valamelyik
matekfeladatot nem tudtam megoldani de nem azért mert nem volt kedvem, hanem mert hiába
próbálkoztam, nem sikerült. A tanárnő segítségével együtt megoldottuk a következő órán.

- És Nick értékeli? - kérdezték.

- Igen, minden este elmondom, hogy aznap mit tanultam amíg ő dolgozott és nagyon örül annak
hogy ilyen szorgalmas vagyok. Azt mondják a tanárok, hogy nagyon gyorsan tanulok és jó agyam van,
egy - két év múlva akár beiratkozhatok valamelyik főiskolára is.

- Tényleg? - ámultak el a lányok akiktől ez annyira messze állt.

- És melyiket választanád? - kérdezte Sandra.

- Még nem tudom, talán a jog érdekel a legjobban, annak is az a része hogy hogyan tudjak a
legjobban az olyan helyzetű embereknek segíteni, amilyenek mi vagyunk.

- Te már csak voltál. - vágta rá Írisz.

- Ugyan már, én is találhatom még itt magam. Nick rám un és kidob, akkor szerinted hova mennék?
Igaz hogy ígért egy lakást és biztos jövedelmet de nem biztos hogy betartja a szavát.

- Nick Tomson amit megígér, azt mindig megtartja, ne feledd lányom. - közölte vele Sandra. - Nem
kívánom hogy ez megtörténjen de ha vége a kapcsolatotoknak, te már nem fogsz ide visszakerülni,
rendes lakásod és rendes állásod lesz mivel már képzed is magad. Tanulj csak szorgalmasan és
legalább neked sikerült kitörnöd innen.

- És te eldöntötted hogy mihez kezdesz a pénzzel? - kérdezte Chiarát Sandra.

- Még pontosan nem tudom csak azt hogy boltot szeretnék nyitni, de hogy milyet, azt még nem
tudom. Még maradnék pár napot hogy kitaláljam.

- Addig maradhatsz ameddig csak akarsz. - nyugtatta őt meg Sandra.

- Mennem kell, mindenkit puszilok. - állt fel Carla. - Ma van a kimenőnapom, még fodrászhoz kell
mennem és kozmetikushoz, tudjátok, szépnek kell lennem Nick-nek. - vallotta be pirulva Carla.

- Még szép! - vágták rá a lányok csak egy kicsit irigykedve. - Igazad van, légy szép, tanulj sokat és
látogass meg minket olyan sűrűn amikor csak tudsz. Eljöhetnétek Nick-kel is.

- Majd megemlítem neki. Azt tudja hogy most itt vagyok, örült is neki hogy nem felejtettelek el
titeket és segített az ajándékok kiválasztásában, de most már tényleg megyek. Apropó, a
testvéremről tudtok valamit?

- Nem. - rázták meg a fejüket a lányok. - Azóta sem ő sem a barátja nem volt itt.

- Majd vele is felveszem a kapcsolatot, de ha keres, mondjátok meg neki az új címemet, jó? - kérte
a lányokat és a Sandrát.

- Feltétlenül elmondom neki. - ígérte meg neki Sandra és puszit nyomott mindkét arcára. - Ti pedig
lányok készülődjetek, nemsokára itt vannak a vendégek, mi pedig elbeszélgettük az időt Carlával.

Luca Martello tombolt dühében, fel-alá járkált a pizzériájában és szitkozódott:

- Az a szemét Vito túljárt az eszünkön és tehetetlen vagyok. Háborút nem indíthatok amíg ilyen
háttere van. Egyáltalán tudjuk hogy ki az? - kérdezte a consigliere-t. - Sikerült már valamit kideríteni a
megvásárolt politikusainktól?

- Szinte semmit, az a kevés is olyan hihetetlen, hogy még én magam sem tudom elhinni. Az a hír
járja hogy maga Eduard Stone szenátor áll a háttérben.

- Eduard Stone???!!!! A hírhedt maffiaellenes főpolitikus? Az kizárt! - állt meg döbbenten a fel-alá
rohangálásában Luca.

- Márpedig mindenki azt mondja. Bement hozzá egy futár látszólag semmit nem vitt, majd utána
magához rendelte a rendőrfőnököt és Stone szenátor utasítására vonultak ki a kommandósok azzal,
hogy az összes emberünket zavarják ki a 11. körzetből. Biztos hogy ő áll a háttérben. Valamivel meg
tudták zsarolni mert lefizetni nem lehetett soha.

- Igazad lehet, biztos hogy megzsarolták. De mivel? - gondolkodott hangosan Luca.

- Azt még nem sikerült kideríteni, de rajta vagyunk az ügyön.

 - Ki kell derítenünk, hátha el tudjuk simítani a zsarolást és akkor visszafordíthatjuk a folyamatot és
a mi malmunkra tudjuk hajtani az ügyet. - adta ki az utasítást Luca.

- Nehéz dió lesz, mindenki hallgat mint a sír. Szerintem még maga a szenátor sem mondaná el. -
válaszolta a consigliere.

- Pedig a 11. körzet elvesztése nagyon nagy kiesés, ha nem tudjuk visszaszerezni, be kell
hódolnunk a Caroda családnak és eltűnünk a történelemből.

- Vagy meg kellene próbálnunk egy másik városban egy gyengébb családot nekünk kiszorítani
ahogy Caroda tette velünk. - javasolta a tanácsadó.

- Ez elgondolkodtató ötlet, de nem nyelhetjük le a békát különben a jó hírünknek vége.

- Igaz, ki kell találnunk valamit....

Jimmy izgatottan várta hogy bejelentsék Vito Carodához. Szólt Carlo Civetti-nek a consigliere-nek,
hogy személyes ügyről szeretne beszélni Don Carodával.

- Gyere be! - szólt Carlo.

- No, fiam, mi az a személyes ügy amiről beszélni akarsz velem? - kérdezte mosolyogva Vito.

- Engedélyét szeretném kérni, hogy megházasodjak. - jelentette ki alázatosan Jimmy.

- De hiszen még csak tizennyolc éves vagy. Nem korai még? - kérdezte a Don elgondolkodva
nézve a fiatalembert.

- Igaz, hogy fiatal vagyok és az is igaz, hogy Elizabeth huszonkettő éves és nem a mi körünkből
való, de érzem hogy tiszta szívből szeret. Megbeszéltük mi ezt egymás közt, érzi hogy összetartozunk,
hajlandó ideköltözni és közénk tartozni. Sem apja, sem anyja, sem rokonai, a szülei autóbalesetben
meghaltak, hatalmas vagyont örökölt és azóta csak teng-leng a világban, rendkívül magányos. Azt
mondta, hogy itt nálunk családra és szeretetre lelt.

- Nem a pénze vonz? - kérdezte Carlo kicsit csipkelődve.

- Nem! - ugrott fel Jimmy mint akit a darázs csípett meg. - Ha egy petákja sem lenne, nekem akkor
is csak ő kellene az egész világon. Meg is mondtam neki, hogy én akarom őt eltartani.

- És miből? - kérdezte a Don. - Egyelőre még csak a betanulásnál tartasz, nem is igazából keresel,
hogy akarsz egy olyan úrihölgyet eltartani, aki a luxushoz van szokva?

- Hát, megbeszéltük, hogy az esküvő költségét egyelőre ő állja de amint tudom, visszafizetem
mert csak kölcsönként fogadom el. A környéken ő vesz egy házat és azt a pénzt is vissza fogom neki
fizetni. Don Vito, kérem, Ön tudja a legjobban hogy aki itt megbecsüli magát és becsülettel,
szorgalmasan dolgozik, egy éven belül hatalmas vagyonra tehet szert és én mindent megteszek azért,
hogy Elizabethet el tudjam kényeztetni.

- Hát úgy látszik, itt már minden eldöntetett, ha ennyire szeretitek egymást, áldásom rátok, de
ugye tudod hogy miután befogadtuk a családba és belsőleg rálát a család dolgaira és esetlegesen
elárul bennünket, még te sem tudod megvédeni! - figyelmeztette őt a Don.
 - Igen, tudom. - nézett egyenesen a Don szemébe Vito. - Mondtam is neki, de erre azt válaszolta,
hogy egyet se féljek, ilyen nem fordulhat elő, ha esetlegesen valaki megkörnyékezi őt, az lesz az első
dolga hogy szól nekem és mi majd elrendezünk mindent.

- Jó gondolkodásra vall. - válaszolta a Don. - Mikorra tervezitek az esküvőt?

- Egy hónap múlva szombati napon. Elizabeth nagy esküvőt szeretne, hintót, miegymást..., tudja
milyenek a nők, nekem pedig csak az számít, hogy ő boldog legyen.

- Rendben, szólok a feleségemnek, felveszi a kapcsolatot Elizabeth-tel, felfogadnak egy

esküvőszervezőt és pillanatok alatt lebonyolítjuk ezt a hétvilágraszóló lakodalmat ha ezt szeretnétek.

- Köszönöm, Don Caroda. - és Jimmy kezet csókolt a Donnak aki a fejére tette a kezét. - Lenne még
egy javaslatom ha nem bántom meg vele.

- Ki vele.

- Elizabeth félreérthetetlenül közölte velem, hogy nem óhajtja az olasz nők életét élni akik otthon
ülnek a férfiakat várva, hanem mellettem akar lenni annyit amennyit csak lehet, benne akar lenni az
üzletben.

- Hogy mi? - nyelte félre az italát Carlo.

- Van egy ötletem ha nem sértem meg vele, ha nem találja megfelelőnek, természetesen soha
többet nem hozom szóba de kérem hallgasson meg. - könyörgött Jimmy.

- Mondjad. - lett most már kíváncsi Vito Caroda. - Mit talált ki a barátnőd, leendő feleséged?

- Mivel Ön az utcai lányok futtatásával és védelmével bízott meg, mi lenne ha nem az utcai
lányokat hanem a bordélyházban lévő lányok felügyeletével bízna meg, Elizabeth pedig vinné a
bordélyházat. Elég nagy tapasztalata van abban, hogy egyedül irányítsa az ügyeit, mióta a szülei
meghaltak, mást sem tett, a szex nem áll távol tőle, egyáltalán nem prűd, jó érzéke van ahhoz hogy
az emberekkel bánjon és megvan a felső tízezerhez való ismeretségi köre. Nagyon gazdag és jó
pozícióban lévő emberek a barátai, még a hasznunkra is válhat. Ő felügyeli a lányokat, csábítja oda a
vendégeket, én vigyázok a biztonságra, együtt tudunk lenni szinte éjjel-nappal, összekötnénk a
kellemeset a hasznossal, az utcai lányok felügyeletét pedig másra bízhatná.

- Nem rossz ötlet, bár kissé szokatlan. - nézett egymásra a don és a consigliere. - Erre még példa
nem volt és valóban sokat nyerhetnénk azon ha olyan emberek járnának abba a bordélyházba, akik
azidáig ilyen helyeken nem fordultak még meg, gondoljunk csak a szenátorra. Egy véletlen beesés és
máris a zsebünkben volt a 11. körzet.

- Benne vagyunk, de még jól átbeszéljük a részleteket és ha minden stimmel, az esküvő után
nyitunk, addig úgyis eltart a berendezés.

- Don Caroda, Elizabeth maga szeretné berendezni az épületet a saját maga ízlése szerint. - szólalt
meg halk hangon Jimmy félve hogy túl messzire ment.

Vito és Carlo hangos nevetésben törtek ki:

- Fogadjunk hogy a stílus és a színvilág vonzza a legjobban. Rendben van, rendezze csak be ő,
amihez mi ragaszkodunk azt úgyis elmondjuk, a többi részletet rábízzuk, te pedig éjjel-nappal
őrködhetsz asszonyod felett.
 Jimmy kilebegett az irodából nem is gondolva, hogy minden ilyen remekül fog sikerülni.

- Fiatalság, bolondság. - mosolygott Vito, aki jókedvében volt a 11. körzet miatt. - És ha ez így
működni fog, még jobban tarolni fogunk. Ez a Jimmy még sokra fogja vinni és ha Elizabeth valóban
olyan tökös amilyennek látszik, gyümölcsöző kapcsolat lesz.

- Ráadásul rengeteg pénze van, igaz nincs annyi mint a Caroda családnak, de nagyon - nagyon
gazdag. Megtehetnék hogy elmennek innen és egy életen keresztül járhatnák a világot akkor sem
fogyna el a pénzük, ez a lány mégis ezt az életmódot választja, minket választ.

- Úgy látszik, vonzza ez az életmód.

- No, akkor most már tényleg kezdjünk neki a 11. körzet átvételének. - és kivonultak az előtérbe.

- Uraim, mindenki tudja a dolgát, munkára fel. A rendőrfőnök és az emberei, valamint a

kommandósok jelen lesznek de semmibe nem fognak beleavatkozni, amivel nekünk árthatnának.
Feleslegesen kárt nem okozunk, úgyis már mindenki tud mindent, úgy terjedt el a hír a 11. körzetben
mintha mi magunk hangosbemondón mondtuk volna be.

- Jimmy, amíg nem rendezzük be a bordélyházat, addig az utcai lányokat felügyeled az eredeti terv
szerint. - hangzott az utasítás.

- Rendben. - válaszolt készségesen Jimmy és mindenki ment a dolgára. A 11. körzet átvétele olyan
simán zajlott le mint ahogy a kés belemegy a vajba.

A Rivelli szalonban minden folyt a szokásos menetben azt leszámítva hogy Chiara egyfolytában
azon törte a fejét, hogy mihez kezdjen a sok pénzével. Azt már eldöntötte, hogy boltot nyit, már azt is
eldöntötte, hogy ruhaboltot ahol mindenféle női holmikat árulnak a harisnyáktól a kalapig bezárólag
mindent. Egyik délben amikor felkeltek odament Sandrához és közölte vele az elhatározását.

- Eldöntöttem, hogy boltot nyitok, mégpedig ruhaboltot ahol mindenféle női kiegészítőket is lehet
kapni, ennyi pénzből már az árut is fel tudom tölteni.

- És miket fogsz árulni? - kérdeze mosolyogva Sandra.

- Harisnyákat, cipőcskéket, kombinékat, ruhákat, kalapokat, szalagokat, még esernyőket is,

egyszóval mindent. Itt ebben az utcában a sarkon van egy kiadó üzlet, megkérdeztem a bérleti árát,
nem túl magas, ha megengedi Sandra asszony, addig maradnék amíg nem tudom megnyitni a boltot,
éjjel dolgoznék, a szabadidőmben pedig a boltot rendezném be és az árut szerezném be, a lányok is
segítenének azt mondták. Már ha Ön megengedi.

- Hát persze hogy megengedem, sőt én magam is segítek.

- Jaj, de kedves, köszönöm. Később majd szükségem lesz egy kisegítőre a boltban.

- El akarod vinni valamelyik lányt? - kérdezte Sandra.

- Háát, tulajdonképpen gondolkodtam rajta, de nem szeretném ha megharagudna.

- Dehogyis haragszom, ha valaki úgy érzi, hogy veled szeretne dolgozni, én áldásomat adom rá, de
ugye tudják, hogy te nem tudsz nekik annyit fizetni mint én itt?
 - Igen, tudják, ezért egy sem akar velem jönni. - mosolygott szomorkásan Chiara.

- Ne szomorkodj, biztos hogy fogsz találni egy megfelelő tisztességes lányt, aki segít neked a
boltban, itt a lányok tovább folytatják a munkájukat és el fog jönni az az idő, amikor ők is a saját
lábukra állhatnak.

- Akkor ebéd után álljunk is neki a bolt kibérlésének, berendezésének és a szükséges holmik
beszerzésének, a lányok örülni fognak a változatosságnak.

- No, abban biztos vagyok. - állt fel Sandra.

A lányok viháncolva fogadták az új fejleményt, sajnálták hogy Chiara előbb-utóbb elmegy de

mindenki örült neki mert látták, hogy a lehetőségük előttük is fennáll anélkül hogy egy férfi beléjük
szeretne.

Sandra, Chiara és a lányok nagy lendülettel vetették bele magukat Chiara boltjának
berendezésébe és akkora örömöt leltek benne mintha a sajátjuk lett volna.

Vito Caroda megkérte a feleségét Marinát, hogy segítse a fiatalok esküvőjének a megszervezését.
Marinát Vito egyik megbízható embere szállította Elizabeth házához, akit a gazdagsága ellenére
lenyűgözött Elizabeth jóléte mely a házából is sugárzott. Elizabeth már várta Vito Caroda feleségét és
kellő udvariassággal fogadta.

- Gyönyörű a háza. Az esküvő után is megtartja? - kérdezte körülnézve Marina.

- Még nem döntöttem el. - hárította el a választ.

- Azért jöttem hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Először is elmegyünk az

esküvőszervezőhöz és vele együtt tisztázzuk a részleteket. Annyit tudok, hogy nagy esküvőt szeretne.

- Így van, de mielőtt indulunk, megkínálhatom valamivel?

- Köszönöm, nem kérek semmit, igazán nem akarom megbántani, de olyan szűkös ez az egy
hónap, induljunk máris. Az esküvőszerzőnél annyi katalógus lesz hogy több napunk is rá fog menni
mire mindent kiválasztunk, a munka java része hálistennek az esküvőszervezőre vár.

- Igen, tudom, de annyira várom. - ültek be mindketten az autóba és az esküvőszervezőhöz

hajtottak.

- Üdvözlöm Önöket! - invitálta be őket udvariasan Kitty a szalonba, kérem foglaljanak helyet. Tehát,
kávét, aprósüteményt, minden az asztalon van, szolgálják ki magukat. Kezdjük az alapokkal. Mekkora
esküvőt szeretnének?

- Hatalmasat. - ragyogott Elizabeth.

- Értem. - pipálta ki az első pontot a listáról.

- Helyszín? - kérdezte tovább.

- A 11. körzet legelegánsabb étterme, melyiket javasolja?

 - Azt hiszem a Malibu éttermet. - válaszolta a rendezvényszervező.

- Tökéletes. - bólintott Marina.

- Meghívottak száma?

- Nem sok, négy - ötszáz. - válaszolta Marina, amire megakadt a sütemény Elizabeth torkán.

- Ne aggódj, Kedvesem, a férjem és én nem engedjük hogy az esküvő költségét egyedül te fedezd,
az lesz a mi nászajándékunk, hogy az esküvő nagyobb részét mi álljuk.

- Szó sem lehet róla! - ellenkezett Elizabeth. - Ki tudom fizetni.

- Én is tudom hogy ki tudod fizetni, tisztában vagyunk az anyagi lehetőségeiddel de az mégsem

járja hogy a mi meghívottaink lesznek jelen és te fizetsz mindent, egyszerűen nem illik, nem sérthetsz
meg bennünket. Majd kifizeted a ruhádat, a hintót és egyéb hóbortot ami még eszedbe jut, például
sétáló hattyút a kertben, meglásd, az sem lesz olcsó.

- Ezek szerint hintó lesz limuzin helyett. - írta be a listára a rendezvényszervező. - Ó, a

legfontosabbat elfelejtettem. A dátum?

- Mához három hétre szombaton.

- Hogy mi???!! - döbbent le a szervező. - Képtelenség ennyi idő alatt megoldani.

- Keressünk mást? - állt fel Marina, majd ezt látva Elizabeth is.

- Nem, nem, természetesen megoldjuk. - visszakozott Kitty és magában átkozta ezt a fene
gyorsaságot.

- Zene gondolom olaszos legyen, az esküvői torta több emeletes, csokoládéízű, kívülről fehér
csokimázzal, a tetején menyasszony,vőlegény... - sorolta Kitty.

A hölgyek csak bólogattak.

- Ruhapróba most azonnal. Milyen ruhát szeretne?

- Felül egyszerűet, pántnélkülit, de alul földig érő habosat olyat mintha pókháló szőtte volna.

- Lányok! - tapsolt a kezével Kitty. - Az összes ilyen ruhát egy fogasra felakasztva idetolni hogy
válogatni tudjunk, van rá fél órátok.

És megkezdődött a sűrgés-forgás a többszáz ruhák közül hogy a megfelelő stílusú ruhákat a guruló
fogasokra akasszák.

- Ha lehet, a terítőkön és a székeken bordós-lilás kiegészítők legyenek! - kérte Elizabeth Marinára

nézve, aki bólintott. Őt ez nem érdekelte, hanem a koszorúslányok annál inkább.

- Elizabeth Drágám, úgy tudom hogy nem igazából vannak rokonaid, igaz?

- Igaz.

- Akkor megengeded hogy a koszorúslányokat én szervezzem meg?

 - Hát persze.

- Milyen szinű ruhát szeretnél rájuk adni?

- Esetleg barack színű vagy bordós-lilás mint a kiegészítők?

- Azt hiszem az jó lesz, máris intézkedem. - A telefonhoz ment majd visszajött. - Máris itt lesznek a
koszorúslányok, ők is próbálni fognak. Ugye nem probléma? - fordult Kitty-hez.

- Dehogy. - mosolygott kedvesen Kitty és most már átkozta a boszorkányt aki egy nap alatt akarta
megváltani a világot.

Időközben Elizabeth elkezdte a menyasszonyi ruhákat próbálgatni, egyik jobban állt neki mint a
másik, nem tudott dönteni. Szinte órák teltek el amikor meglátott a sarokban egy olyan ruhát amit
mintha megálmodott volna. Felsikoltott, odarohant hozzá és felvette. Gyönyörű volt benne, még
alakítani sem kellett csupán a megfelelő cipőt kiválasztani hozzá. Tudta hogy édesanyja az égből
terelte a ruha felé.

Eközben megérkeztek a koszorúslányok, hárman kislányok és négyen serdülőkorban lévő

tinédzserek. Élvezettel próbálgatták ők is a ruhákat, végül Marina irányításával kiválasztottak egyet
és a varrónőknek a méreteket levéve ugyanazt a fazont, színt kellett mindegyiküknek megvarrniuk
két héten belül. Kitty ahogy számolta, ezzel az egy esküvővel többet kaszált mint az összes többivel
egész évben, viszont három héten belül kellett mindent megoldania. Fel kellett vennie kisegítőket
különben nem készül el határidőre, tudta jól.

- Elfáradtam. - állt fel Marina. - Amennyiben szükségetek van még rám, tudjátok hol vagyok,
folytassátok nélkülem és a pénz ne legyen akadály Elizabeth, ahogy mondtam, ragaszkodunk a
költségek nagyobb részének a fizetéséhez. Te csak azt fizeted ami kifejezetten rád vonatkozik, a ruha,
cipő, fátyol, hintó, menyecske ruha.

- De hiszen ez csak töredéke az egésznek. - kiáltott fel Elizabeth.

- Ne foglalkozz vele, ez a mi ajándékunk nektek.

- Hát, akkor köszönöm. - pityeregte el magát Elizabeth.

Marina hazament majd kis idő múlva Elizabeth is úgy érezte hogy nem bírja tovább. Szerencsére
megérkezett leendőbeli férje hogy hazafuvarozza. Azonban nem abba az irányba indultak ahol
Elizabeth lakik, hanem a Caroda ház környékére.

- Miért erre mész?

- Nézd Elizabeth. Tudom hogy egyelőre te akarsz fizetni mindent és ezért téged illet meg az a jog
hogy házat válassz de én láttam egy gyönyörű kastélyt, rögtön beleszerettem. Nagyon hasonlít a
tiedéhez de kisebb, itt nincsenek akkora házak mint a ti környéketeken. Csak nézd meg, ha nem
tetszik, keresünk másikat.

- Rendben. - örült Elizabeth és a fáradtságát felejtve alig várta hogy odaérjenek. Már messziről
felismerte a kiválasztott házat. Teljesen úgy nézett ki mintha a saját házát hozta volna ide kicsinyített
változatban, persze apróbb változtatásokkal.

- Gyönyörű, bemehetünk? - kérdezte ugrándozva Elizabeth.

 - Igen, itt vannak a kulcsok. Előre elkértem.

Elizabeth berohant és belülről más stílusú, mondhatni olaszos stílusú lakást talált de nagyon
tetszett neki.

- A bútorokkal mi a helyzet? - kérdezte aggódva.

- Azzal együtt adják el, ha nem tetszik, kidobhatod őket, úgy alakítod át a házat ahogy te akarod,
minden rajtad múlik, de már most is beköltözhető.

- Úgy beköltöznék már most azonnal, de előbb meg kell beszélnem az alkalmazottaimmal, hogy ki
az aki velem jön, ki az aki új állást keres. Beköltözhetek már ezen a hétvégén?

- Hát persze, szívem. - ölelte át Jimmy. - És én is itt alhatok? - kérdezte szégyenlősen.

- Háááát, nem is tudom. - incselkedett Elizabeth. - Az olasz törvények mit mondanak?

- Mivel már úgyis aludtunk együtt és ezt mindenki tudja, nem fognak gondot csinálni belőle.

- Mikor vehetem meg a házat?

- Hááát.... - köhigcsélt Jimmy egyik lábáról a másikra állva.

- Mi a baj? Mégsem lehet megvenni? - ijedezett Elizabeth.

- Az a helyzet, hogy én ma odamentem Vito Carodához és a jövőbeli fizetésemre előleget kérve

már meg is vettem ezt a házat. Nálunk olaszoknál mégsem járja hogy az asszony vegye a házat és
abban lakjon a ház ura. Úgyhogy a ház az enyém, majd lassan levonják a fizetésemből, de te úgy
rendezed át ahogy akarod, mert tulajdonképpen ami az enyém a tied is. Egyszerűen tudtam hogy
imádni fogod, ezért mertem megvenni a megkérdezésed nélkül.

- Jaj de jó! - ugrott ki a bőréből Elizabeth annyira örülve annak, hogy a leendő férje ennyire kedves
és figyelmes hozzá. Megcsókolta, először lágyan és finoman, majd egyre hevesebben, végül is a
kanapéig jutottak el ahol erőteljes vad szeretkezésbe fogtak.

- Na, ezt a házat is szépen felavattuk. - nevettek a szeretkezésük végén és Jimmy hazafuvarozta
Elizabeth-t a saját házába.

Elizabeth összehívta a személyzetet és vázolta előttük hogy ő és Jimmy három héten belül
összeházasodnak, a 12. körzetben fognak lakni egy ennél kisebb házban. Ő mindenkit meg szeretne
tartani és magával vinni, de ha valaki ki akar lépni, azt természetesen megérti.

A személyzet gratulált a jegyespárnak és mindenki azt választotta hogy továbbra is Elizabethnél

akar maradni, velük költöznek még akkor is ha kisebb szobájuk lesz.

Carla Andreoni szépen haladt a tanulmányaival, megtanult úri módon étkezni, a vendéglátást
megszervezni és lebonyolítani ezért Nick úgy döntött hogy pár közeli barátját meghívja és a
szervezést Carla kezébe adja. Azt nem árulta el neki, hogy a felügyelettel a személyi titkárnőjét, Larát
bízta meg, akinek úgy kellett tennie mintha nem tudna az egészről semmit, nem felügyelne semmit
de észrevétlenül mindenen ott volt a szeme.
 - Drágám, most szombatra rendeznénk egy kisebb partyt, itt vannak a meghívottak listája, a
telefonszámokat kérd el Larától.

- Úgy érted én hívjak meg mindenkit a te nevedben? - pontosította a feladatát Carla.

- Igen.

- És mit mondjak, ki vagyok neked?

- Mondd hogy a jegyesem.

- De hisz még jegygyűrűm sincs. - válaszolta Carla mosolyogva.

- Akkor ezt a problémát meg kell oldanunk és elővarázsolt a zakója zsebéből egy kis dobozt.

Carla csak nézte, nézte a dobozt és nem tudta hogy ez most mit jelent. Csak színjátékot az estére
vagy tényleges jegyességet, megkérdezni viszont nem merte. A csendet Nick törte meg:

- Most mi a baj?

- Az hogy a bolondját járatod velem. Felveszem a gyűrűt, azt fogom mondani hogy a jegyesed
vagyok és holnapután pedig lehúzod az ujjamról. Minek ez a színjáték? Mondjuk azt hogy a barátnőd
vagyok akivel együtt élsz és ennyi. - sírta el magát Carla. - Kérlek, ne szégyeníts meg a barátaid előtt.

- De én komolyan gondoltam, Carla. Tényleg a jegyesemnek akarlak. Innen még hosszú az út az

esküvőig de azt komolyan gondolom hogy több vagy számomra mint egy barátnő, úgyhogy fogadd el
ezt a gyűrűt és elvárom hogy holnapután is a kezeden legyen.

- Köszönöm. - szipogta Carla és hagyta hogy Nick Tomson a multimilliomos a kezére húzza a
gyémántgyűrűt ami úgy szikrázott a napsütésben, hogy szem nem bírt rá nézni.

- Ígérem, nem fogsz velem szégyent vallani. - közölte Nick-kel, és valóban, Lara segítsége nélkül
úgy szervezte meg a party-t, ami méltó volt Nick Tomsonhoz. Megbeszélték, hogy amikor azt kérdezik,
hogy hogyan találkoztak, mindketten azt mondják, hogy Nick meglátta őt az utcán és megállt az
autójával mert megragadta a lány szépsége. Az autót elküldte és együtt gyalogoltak tovább, a
gyaloglásból vacsora lett, a vacsorából pedig ez... és ezt a tündérmesét mindenki tökéletesen elhitte,
a party jól sikerült, Carla jól vizsgázott, ráadásul minden témakörhöz megfelelően hozzá tudott szólni,
tájékozott volt a politikai helyzettel kapcsolatban és amikor az egyik vendég idézett egy híres költő
mondását, a mondatot Carla fejezte be, ami még Nick-t is meglepte. Rendkívül büszke volt rá, hiszen
csak ő és Lara tudta hogy honnan indult Carla és mekkora erőfeszítéseket tett azért, hogy idáig
eljusson, mennyi munka és tanulás áll a látszólag könnyed társalgás mögött, ami a felső tízezernek
nem okoz problémát, az Carlának most vizsga volt...

- Elizabeth Drágám, tudom hogy az esküvőszervezés sok idődet igénybe veszi de a bordélyház
megszervezésével is foglalkoznod kell ha te akarod vezetni, vagy már letettél róla? - kérdezte Jimmy
Elizabethet.

- Dehogyis. - ellenkezett Elizabeth.

- Akkor szerintem az lenne a legjobb ha elmennénk Sandra Rivelli asszonyhoz ahol a testvérem is
volt egy pár napig, megnéznéd közelről hogyan néz ki egy ilyen ház és beszélgetnél Sandrával. Vele
már meg van beszélve, vár bennünket és segít is neked az új körzetben lévő bordélyházat
berendezned.

- Olyan jó nekem. Nekem mindenki csak segít. - sóhajtott fel Elizabeth.

- Látod, ilyen egy igazi család. Segítünk egymásnak, de ez a mi érdekünk is hogy minél hamarabb
beüzemeljen a bordélyház.

- Rendben, akkor menjünk el Sandrához. Milyen asszony?

- Meglátod hogy milyen kedves, jól ki fogsz vele jönni, te mindenkivel jól kijössz.

- Mit vegyek fel? - kérdezte Elizabeth aki még soha nem járt ilyen helyen.

- Valami egyszerű ruhát de kicsit szexiset. Végül is bordélyházba megyünk.

Elizabeth csupán egy órácska alatt el is készült, felvette a legvadítóbb vörös ruháját a
kiegészítőkkel és elindultak Elizabeth jaguárjával.

- Üdvözöllek Sandra. - köszöntette Jimmy puszival Sandrát. - Bemutatom a majdnem feleségemet.

- Üdvözlöm, Kedvesem. Ugye tegezhetem? - puszilta meg most ő Elizabethet.

- Hát persze. - mosolygott Elizabeth. - Végül is én is ilyen házat fogok vezetni de a részletekről
még fogalmam sincs, azért vagyok itt hogy körülnézzek, mindent megfigyeljek és hogy Ön minden
fontos részletet elmondjon az üzletről.

- Így van, én is így lettem tájékoztatva, gyertek üljünk be az irodába ott nyugodtan
beszélgethetünk. Először is a belépő vendég elé te sietsz, te köszöntöd. Ha még nem járt ott,
bemutatkozol, ő is bemutatkozik, a ruháját elhelyezitek a ruhatárban ahonnan soha semmi nem
tűnhet el! Ha véletlenül valaminek nyoma vész, azonnal kideríted ki volt az és kidobod, ebben nem
ismerünk tréfát!

- Értettem. - véste az agyába Elizabeth.

- Utána meghívod egy üdvözlőitalra, megkérdezed hogy a pultnál vagy egy asztalnál szeretné
elfogyasztani majd egy lányt küldesz mellé hogy ne érezze magát magányosan. Amennyiben többen
jönnek, akkor persze ugyanezt végigjátszod, csak akkor több lányt küldesz oda. Közben diszkréten
elmondod neki, hogy bármelyik lányt aki megtetszik neki szobára viheti, fizetni előre neked kell, ha
egyéb ajándékot ad a lánynak, az az ő dolga. Amikor ezt megértette és a lányok átveszik a helyedet,
otthagyod őket hogy fel tudjanak oldódni. A lányok gondoskodni fognak róla hogy fogyasszanak, jól
érezzék magukat. Látod hogy van egy színpad. Minden este a lányok felváltva táncolnak és
énekelnek hogy szórakoztassák a társaságot. Minden lánynak van egy külön szobája, oda viszi fel a
kuncsaftot. Nincs választási lehetőségük de ha valaki egyvalakivel nagyon nem akar lenni mert már
rossz élménye volt vele, például bántotta vagy hasonló, tehát tényleg komoly oka volt rá, akkor nem
kell vele lennie de csakis akkor, egyébként nincs nyafogás, szigorúan kell őket fogni.

Minden szobában van egy zsinór ami itt lent jelez. Ha azt meghalljátok, akkor Jimmy felszalad és
megnézi hogy mi történt. Azt csak vészhelyzetben húzhatják meg a lányok vagy ha kiabálást,
dulakodást hallotok, akkor törjetek rájuk. Első a lányok védelme, Jimmy ezt neked mondom.

- Értem.- bólintott Jimmy.

 - Az a célunk hogy minél többször vigyék el a lányokat, minél többet fogyasszanak és persze hogy
visszajöjjenek máskor is. Úgy tudom, hogy egy alkalmas házat kinézett már a Caroda család, holnap
délután elmegyünk és megnézzük, addig is érezzétek jól magatokat és szemléljétek a házmenetet.
Természetesen minden ital a cég ajándéka, úgyis egy családnak dolgozunk.

- Köszönjük a segítséget. Amennyiben esetleg még kérdésem lesz, fordulhatok hozzád? - kérdezte
Elizabeth.

- Hát persze, azért vagyunk hogy segítsük is egymást.

- Honnan fogunk lányokat találni? - kérdezte Elizabeth.

- Erről majd mi gondoskodunk. - mondta Sandra és Jimmy szinte egyszerre. - Van egy pár utcai
lány aki van annyira intelligens hogy kiérdemelte hogy házban dolgozzon és toborzunk is de
erőszakkal senkit nem fogunk kényszeríteni, bárki bármikor elmehet, egy aranyszabályt vésünk
mindenki fejébe és ehhez te is tartsd magad Elizabeth - figyelmeztette őt nyomatékosan Sandra - ami
a házon belül történik, akár a vendégek kiléte, akár a szexuális szokásai, házon belül kell hogy
maradjon, a lányok nem beszélhetik ki másik vendégnek. Délben amikor felkelnek, egymás között
elmondhatják az élményeiket, sőt ezt szinte tedd is kötelezővé, így te is sok fontos információhoz
juthatsz ami a Caroda családnak is fontos lehet, ki tudja, és a lányoknak is szükségük van arra, hogy
kibeszéljék magukból a történteket, erre mindenkinek szüksége van. Tehát egymás között mindent el
lehet mondani de kifele senkinek semmit. Ami viszont a Caroda család javát szolgálhatja, azt neked
Elizabeth jelentened kell Jimmy-nak és Vito Carodának is. Pont egy ilyen eset történt nemrég, de már
jól tudjátok hogy mi volt az. És ki tudja? Az élet tartogathat még meglepetéseket.

- Értem. - bólintott Elizabeth látszólagos nyugalommal de nagyon izgalmasnak találta ezt az új

munkát. Soha életében nem dolgozott és most belecsöppent az alvilág sűrűjébe. Egy szemernyi
veszélyt sem érzett, tudta hogy Jimmy megvédi őt.

- Akkor jó szórakozást, érezzétek jól magatokat és figyeljetek.

Lementek a szalonba, Elizabeth és Jimmy helyet foglaltak egy asztalnál, a lányok sorban
üdvözölték őket majd amikor megtudták, hogy nemsokára összeházasodnak, mindenki gratulált nekik
és elújságolták, hogy Carla nagyon jól érzi magát Nick Tomson-nal, nagyon szeretik egymást, de erről
természetesen már tudtak.

- Jimmy, meghívhatjuk őket is az esküvőre? - kérdezte Elizabeth Jimmyt

- Nem tudom, meg kell hogy kérdezzem Vito Carodát. Szeretnéd?

- Nagyon. Nem hiszem hogy sűrűn kikapcsolódhatnak és kijuthatnak szórakozni, szeretném ha

részt vehetnének az esküvőnkön. A ruháik költségét én állom.

- Megkérdezem Vitot és Sandrát, de szerintem engedni fogják, talán tényleg rájuk fér ennyi
kikapcsolódás és még lojálisabbak lesznek a családhoz.

Elizabeth részletesen megfigyelt mindent, ahogyan a Sandra üdvözölte a belépőket, a lányok

viselkedését, a szalon berendezését, színvilágát, a lányok öltözetét, ahogyan diszkréten átadták a
pénzt a szobára vonuló urak Sandrának. Megfigyelte hogy hogyan énekelnek a lányok és milyen
táncokkal szórakoztatják és már azon járt az esze, hogy hogyan tudná ő jobban csinálni az üzletet
Sandránál aki évek óta ezt csinálja. Tudta hogy rengeteg prominens embert ismer akit a bordélyházba
tud csábítani, de azt is tudta hogy színvonalasabb és változatosabb műsort kell a lányoknak
begyakorolniuk és hogy nyelveket kell tanulniuk. Rengeteg külföldit ismert, eldöntötte hogy a
lányoknak a szabadidejükből minden délután elvesz fél órát a nyelvtanulásra akár tetszik a lányoknak
akár nem, és aki nem tanul szorgalmasan, azt kidobja. Elmondta ezt az ötletét Jimmy-nek, akinek ez
nagyon tetszett.

- Tudtam, hogy jól fogunk veled járni de majd a gyakorlat megmutatja hogy mit sikerül
véghezvinned, mennyire leszel sikeres üzletasszony.

- Az igaz, hogy soha nem gondoltam volna hogyha valaha is vállalkozni fogok, ilyen üzletem lesz,
de mindenesetre kihívásnak tekintem és minden tőlem telhetőt megteszek.

Az est hátralevő részében jól érezték magukat, elég sokáig maradtak és amikor elfáradtak,
megköszönve Sandra kedvességét azzal, hogy holnap Elizabeth délben megjelenik Sandránál,
elbúcsúztak.

Chiarának nem sok időbe telt berendeznie a boltját ennyi segítőkéz mellett. Újrafestette a boltot,
saját ízlése szerint csináltatta meg a ruháspolcokat, alakította ki a próbafülkéket és a boltba szinte
mindenhova tükröket rakatott hogy aki valamit csak úgy magához próbál, az is rögtön lássa hogy
érdemes- e bemennie a próbafülkébe felpróbálnia vagy sem.

A bolt a sarkon állt, hatalmas kirakataiban elhelyezett próbababák ízlésesen voltak felöltöztetve és
már egy kisegítőt is talált maga mellé, Lucia-t. Lucia szerény volt, nagyon tehetséges és remek
ötleteket adott Chiarának, a lányok is megszerették. A bolt nem volt túl nagy de tágas volt és több
kisebb részlegre osztották hogy a különböző stílusú ruhákat el tudják egymástól választani. Az
intimebb ruhaneműket a hátsó befüggönyözött részbe helyezték el de nagybetűkkel és nyílakkal
jelezték, hogy kaphatóak és hogy hol vannak az üzletben, a függönnyel eltakart bejárat előtt egy
intimruhaneműbe öltöztetett próbababa befele mutatott a függöny mögé, úgy jelezve a helyes irányt.

A bejárat elején a szoknyák, blúzok, blézerek, női pólók, női ruhák kaptak helyet, bal oldalt a
cipőket rendezték el a szandáloktól a csizmákig bezárólag, jobb oldalt pedig a kiegészítőket, úgymint
kesztyű, sál, kalap, esernyő, napszemüveg, ékszerek és amit még a hölgyek el tudtak képzelni.

Rendkívül ötletesen és szellemesen lett az üzlet berendezve, négy kirakata volt az üzletnek,
mindegyik a maga stílusát képviselte és a bejárat fölött kivilágított neon betükkel ott díszelgett a bolt
címe: "Chiara ruhabolt".

Chiara szerencséjére a bolt felett volt egy kisebb tetőtér, amit átalakíttatott egy kis lakássá,
berendezett egy kis szobát, konyhát és fürdőszobát és még egy kis raktárhelyisége is maradt azoknak
a ruhák tárolásására is amik még nem kerültek ki az üzletbe.

Chiara nagyon büszke volt az üzletére és még pénze is maradt. A Caroda családhoz való hűsége
miatt tőle védelmi pénzt nem kértek, mindezek ellenére megkapta ugyanazt a védelmet amit azok a
boltok, akiknek fizetniük kellett, tehát Chiarának nem kellett attól tartania hogy a boltot kifosztják.

Amikor minden a helyére került, Chiara úgy döntött hogy köszönetképpen megvendégeli a
lányokat a közelben található étteremben.

- Sandra, mit szólnál hozzá ha a nyitás előtti napon az ebédet nem a szalonodban fogyasztanánk el,
hanem a boltom közelében található étteremben, mindenki a vendégem.

- Nagyon kedves tőled, szerintem mindenki örülni fog.

 - Lányok, nagyon szépen köszönöm a segítséget, hálám jeléül szeretném ha holnapután vasárnap
ebédre a boltom közelében lévő étteremben láthatnálak titeket vendégül és remélem, hogy innentől
kezdve mindannyian nálam vásároltok.

- Arra mérget vehetsz. - ölelték át a lányok és egyáltalán nem voltak irigyek. Sőt, akik eddig
szórták a pénzt, azok is elkezdtek félrerakni mert ők is boltot akartak nyitni vagy valamilyen
vállalkozásba fogni.

Elizabeth ígéretéhez híven megjelent Sandránál a következő napon és együtt elmentek a leendő
bordélyházba, mely körül már sürgés-forgás folyt. A ház tökéletes választás volt. Alul volt egy
hatalmas tér és felül pedig kisebb szobákra lehetett osztani a teret. Caroda család által felbérelt
munkások már a felújításokat végezték. A pulttal és a színpaddal teljes egészében végeztek, a fenti
szobákat pedig éppen csiszolták.

- Hány lány fér is itt el? - kérdezte Sandra számolva a szobákat.

- Akkor nyolc. - válaszolta Elizabeth.

- Igen, úgy van. Három lány már meg is van, akiket az utcáról hozunk be de még toboroznunk kell
hozzád is és hozzám is, ugye nálunk kiesett Carla, a jegyesed barátnője és Chiara. Majd szólok a
fiúknak hogy intézkedjenek.

- És ez hogyan történik? - kíváncsiskodott Elizabeth.

- Körbeszólunk a bárokban, utcákon lebzselő lányoknak hogy van- e valakinek kedve sok pénzt
keresni, persze elmondjuk hogy mit kell csinálniuk, elmondjuk a szabályokat és önkéntes alapon lehet
jönni és bármikor is lehet távozni. Csak a titoktartás fontos, mert akinek eljár a szája akár utólag is a
házban történtekről, annak csúnya vége lesz. Hidd el, tudják ezt a lányok, itt nőttek fel, ismerik a
szabályokat.

- Értem. - bólintott Elizabeth aki ezen egyáltalán nem ütközött meg.

- Hol lesz a fürdőszoba?

- A folyosó végén lesz egy közös a lányoknak de minden szobába berakunk egy kancsót, lavórral,
törülközővel és a kiegészítőkkel a férfi vendégek számára. Sajnos ennél nagyobb luxust nem
engedhetünk meg a lányoknak. Azért nem könnyű munka ez, ugye tudod?

- Csak sejtem. - válaszolta Elizabeth. - Én még csak azzal bújtam ágyba akivel én akartam, de itt a
lányoknak nincs választásuk.

- De nincs ám. Aki szobára akarja vinni őket, az szobára is viheti, csak goromba nem lehet a
lányokkal. Azt szigorúan megtoroljuk, a lányainkat megvédjük, itt megvédi a te Jimmy-d.

- Abban biztos vagyok.

- Mondd, Elizabeth, hogyhogy ezt választod? A te gazdagságoddal bármi mást is csinálhatnál

minthogy madamkodnál egy maffiacsaládnál. - kérdezte tényleg kíváncsian Sandra.

- Talán mert izgalmas. Talán mert attól félek, hogy Jimmy nem lenne hajlandó arra hogy kitartsam.
És ha nem hajlandó, akkor rengeteget lennénk külön és én nem akarok az a feleség lenni, aki otthon
ül és várja a férjét mert az előbb - utóbb megölné a kapcsolatot vagy unalmamban bepasiznék. De az
egy ilyen család esetében nem ajánlatos... , ugye?

És ez nem is kérdő mondat volt a részéről, hanem kijelentés és Sandra sem kommentálta a
realitást. Nem tanácsos félrelépni, nemrég volt erre példa és mi lett a vége? Gyilkosság. Igaz, a lány
megúszta azzal hogy számkivetett lett de több udvarlót nem is talál magának, jobban megvetették
mint az örömlányokat.

- Képzettségem nincs, máshoz nem értek csak a divathoz és ahhoz hogy partyikat szervezzek. Itt
pedig tulajdonképpen minden este party van, ha ebből a szempontból nézzük. Majd megpróbálom
idecsábítani a felsőbb körökben lévő urakat. Ki tudja? Még az is lehet, hogy unatkozó milliomos
feleségek is egy - egy estére beugranak az izgalom kedvéért mint örömlány.

- Hú! Ez nem is rossz ötlet. Szerinted lenne olyan úrihölgy aki egy - egy estére szinesítené a
választékot?

- Grace barátnőmben szinte biztos vagyok. És szerintem az is jó ötlet lenne ha időnként a két
házban lakó lányokat cserélgetnénk. - javasolta Elizabeth elgondolkodva.

- Hogy neked milyen remek ötleteid vannak! - kiáltott fel döbbenten Sandra. - Látom hogy mi
ketten jól ki fogunk jönni egymással.

- Mondd Sandra, most én is had kérdezzek valami intimet. Néha te is ágyba bújsz valakivel?

- Időnként előfordult. Mivel állandó pasim nincs, azért a szexet én is imádom, igen, előfordul. De
neked nem lehet mivel te Jimmy felesége leszel.

- Eszembe se jut, de remélem Jimmy-nek sem. - fenyegette meg őt a távollétében haragosan

Elizabeth.

- Ne félj, olyan szerelmes beléd, hogy se lát se hall. És ha egy tanácsot megfogadsz tőlem az
idősebbtől, ha esetleg ez évekkel később mégis előfordul, hunyj szemet fölötte, előbb-utóbb minden
pasi félrelép. A szerelem lassan átalakul szeretetté, mindig is téged fog szeretni, csak valami
újdonságra vágyik.

- És ha én is újdonságra vágyok? - kérdezett vissza harciasan Elizabeth.

- Intézed úgy, hogy soha de soha ne tudja meg senki! Tudod, amit szabad a férfiaknak, azt nem
szabad nekünk, nőknek.

- Elraktároztam a figyelmeztetésedet és köszönöm.

- Gyere, írjuk össze miket kell megvennünk, beszéljük át a részleteket. Milyen színűre szeretnéd a
falakat? - kérdezte Sandra.

- Szerintem mindegyik lányszoba más színű legyen, aztán majd választanak a szobák közül, a
fürdőszoba legyen kék, lent pedig a szalon halvány lilás-mályvás színű legyen. A pult téglából legyen
kirakva, a bárszékek forgósak legyenek, a színpad közepén pedig legyen egy rúd, ami körül táncolni
tudnak a lányok mint a sztriptíz bárokban.

- De jó ötlet, olyat én is csináltatok. - kiáltott fel Sandra.

- A szalon pedig ne festve legyen hanem tapétázva. Gyere válasszuk ki a megfelelőt.

 - Rendben. Összeírtam a listát, körbemegyünk bevásárolunk és a fiúk majd elhozzák. Két héten
belül nyitnunk kell, annyi még a munka, a berendezés, a lányok beszervezése, nyitóbuli
megszervezése, az összes prominens személy meghívása. Mondd, nem fogod szégyellni a köreidben
hogy mit csinálsz?

- Nem. És tudod hogy miért nem? - válaszolta hetyként Elizabeth.

- Miért? - kérdezte kíváncsian Sandra.

- Mert nem fogják megtudni. Akiket idecsábítok, azokat azért fogom meghívni mert tudom róluk,
hogy hajlamosak arra, hogy ilyen helyre járnak, tehát nem fog eljárni a szájuk, a többiek akik nem is
járnak ilyen helyekre, azok nem is fogják megtudni. Ha pedig valaki mégis betéved, akkor neki is
érdeke hogy hallgasson.

- Igen, ebben igazad van.

- Különben is, én már választottam és én a Caroda családot választottam a felső tízezer helyett,
nekem már itt a helyem jóban-rosszban. - mondta mosolyogva Elizabeth.

- Drágám, azt hiszem te tényleg idetartozol. - mosolygott vissza Sandra.

- Indulás! Vásárlásra fel, különben sosem tudjuk megnyitni. - noszogatta Elizabeth Sandrát és alig
várták hogy összevásárolják azt a rengeteg mindent amit összeírtak.

Chiara ígéretéhez híven megvendégelte a lányokat az étteremben majd utána átmentek Chiara
boltjába ahol még utoljára apró változtatásokat eszközöltek a boltban található ruhák elrendezésén.
Másnap nyílt a bolt reggel kilenc órakor.

- Nem lesz fura ilyen korán felkelned? - kérdezte Nina.

- De, egy kicsit, de szerintem hamar megszokom.

- Azért meglátogatsz bennünket? - kérdezte Írisz.

- Hát persze. - válaszolta mosolyogva Chiara akit majd szétvetett a büszkeség a boltját látva.

- Ha gondolod, néha beugorhatsz egy kis pluszpénzt keresni.

- Majd meglátom. - hárította el a kedves invitálást Chiara. - Attól függ hogy mennyire jövedelmez
ez a bolt. És ha hajnalig fennmaradok, akkor hogyan fogok tudni reggel felkelni? Nem alhatok délig
mint eddig.

- De biztos lesznek olyan kuncsaftok akik nagyon hiányolni fognak téged. - ismételte önmagát
Sandra.

- Jól van, majd meglátom. Végül is az idejáró vásárlóközönség, a hölgyek úgysem járnak a Rivelli
házba, nem tudhatják hogy néha beugrok oda nosztalgiázni...

- Hát persze, gyere csak, majd átengedjük az éppen üres szobát, vagy gyere ha csak
kikapcsolódásra vágysz és magányos vagy.

- De ti is látogassatok meg délutánonként amikor sétáltok a városban. - mondta ő is.

 - És mindent nálad vásárolunk, ígérjük. - kiáltották a lányok. - De akkor tudod hogy kell lenned egy
kis titkos raktárnak is ahova a nekünk való ruhákat teszed. - titokzatoskodott Nina.

- Ki tudja..... - gondolkodott el Sandra eszébe jutva Elizabeth szavai. - Lehet hogy a "tisztes"
polgárasszonyok és "úriasszonyok" szexuális életét is feldobná egy kis izgalom ha otthon estére olyan
ruhában jelennének meg a férjeik előtt ami nekünk természetes öltözet minden este. Feldobná a
házaséletüket. - gondolkodott hangosan Sandra.

- Attól nem félsz hogy akkor csökken a forgalmunk? - kérdezte aggódva Írisz.

- Dehogy! Minden csoda három napig tart. Egy pár napig otthon kefélgeti az asszonyt, utána úgyis
visszatér hozzánk vagy az újonnan nyíló szalonunkban amit Carla testvérének a menyasszonya,
Elizabeth fog vezetni. Megnézzük hogy haladnak a munkával?

- Menjünk, nézzük meg. - búcsúztak a szemükkel a bolttól ami másnaptól fog hivatalos megnyitni.

Mindannyian elindultak a másik szalon irányába ahonnan már messziről látszódott a sürgés.

- Jaj de szép! - álmélkodott az egyik lány.

- Milyen szép a drapéria! - kiáltott fel a másik.

- Nézzétek, itt rúd is van a színpadon. - kiáltott Nina és rögtön felugrott és csábító mozdulatokkal
körözött is egyet körülötte.

A dolgozó férfiak meg is álltak a munkájukkal és füttyentettek egyet.

- Nem azért vannak hogy a lányokat bámulják! - morgott Jimmy. - Munkára fel! - de azért ő is
megnézte a kis Ninát amire rögtön kapott egy jelképes taslit Elizabetht-től.

- Jól van na. - mosolygott szerelmére Jimmy. - Nézni csak szabad, nem? - és magához húzva
szerelmesen megcsókolta.

A lányok ekkor már az emeleti szobákba rohantak.

- Itt minden szoba más színű! Sandra! - kezdték a nyafogást. - Mi is így akarjuk!

- Tudtam hogy ez lesz. - sóhajtott fel színpadiasan Sandra de nem bánta mert már neki is eszébe
jutott ez a gondolat csak nem akarta Elizabeth-nek mondani mert kellemetlennek érezte volna hogy ő
aki 20 éve dolgozik ebben a szakmában, egy teljesen kezdő ötletét vegye át.

- Jól van lányok, rendben van, mindenkinek olyan színű lesz a szobája amilyennek csak akarja. De
jól gondoljátok meg a színt, mert csak egyszer lesz átfestve, nincs minden héten változtatás.

- Én rózsaszínre akarom. - közölte Nina.

- Én mályvaszínűre. Én kékre. - és záporoztak a megrendelések.

Sandra mosolyogva hallgatta őket és közölte velük, hogy akkor nincs más hátra, irány a festékbolt,
mindenki kiválasztja a neki megfelelő színárnyalatot és amint elkészülnek az urak a Malibu
bordélyházzal, átvonulnak hozzájuk és azt is megújítják, átfestik a lányok szobáit.

- Hurrá! - ujjongtak a lányok és mentek a festékboltba otthagyva Elizabethet és Jimmy-t a munka

kellős közepén.
 - A lányokkal hogy állunk? - kérdezte aggódva Elizabeth.

- Jól. Az összes lány itt lesz két napon belül, lesz időd megismerkedni velük még a nyitás előtt,
elmondanod a fontos szabályokat amiket be kell tartaniuk és kérlek, hogy légy velük kellőképpen
szigorú és engedékeny is, pont úgy ahogy Sandra csinálja.

- Azt hiszem értem mire gondolsz. - jegyezte meg Elizabeth akinek ez nem okozott gondot, hiszen
a házában lévő alkalmazottakkal szemben éveken keresztül gyakorolta már a szigorúság és az
engedékenység határvonalát.

- Most pedig el kell mennem meglátogatnom Grace-t, a barátnőmet. Meg kell vele beszélnem azt,
hogy kit javasol hogy kit hívjunk meg a mi köreinkből a megnyitóra.

- Rendben szívem, menjél, óvatosan vezess.

Arra már nem kellett intenie hogy vigyázzon magára, már mindenki tudta hogy Elizabeth Jimmy
menyasszonya és a Caroda családhoz tartozik, mindenki a legnagyobb tisztelettel beszélt vele és úgy
végigmehetett az utcán, hogy meghajoltak előtte az emberek és tisztelettel köszöntötték. Ez nagyon
jólesett Elizabeth-nek és hízelgett is neki.

Beült a jaguárjába, nemsokára Grace kastélyához ért ahol már várta őt az egyetlen barátnője.

- Na mi a helyzet az ifjú párral? - kérdezte őt Grace két puszit adva legkedvencebb barátnőjének.

- Minden rendben halad. - válaszolta, hiszen már mindent elújságolt a barátnőjének. Azt is hogy
férjhez megy Jimmy-hez, hogy halálosan szerelmes, hogy a Caroda család tagjává válik és hogy
bordélyházat fog vezetni. Ezen egy csöppet sem akadt meg Grace, sőt mintha egy kicsit irigyelte
volna Elizabeth-t.

- Azért is jöttem, hogy a tanácsodat kérem.

- Igen? Miben segíthetek? - foglaltak helyet a teraszon kezükben egy - egy koktélt szorongatva.

- Két dolog is van. Először is szeretnék meghívni jó pár a mi köreinkből való férfit a megnyitóra.
Mindketten tudjuk hogy a férfiak ugyanolyan csapodárok mint te vagy, biztos szívesen eljönnek ha
nem úgy hangsúlyozzuk hogy ez egy bordélyház, hanem mulatónak mondjuk, aztán majd kiderül
számukra a valóság. A lányoknak gyorsított iramban még műsort is betanítok és én magam is
énekelek majd.

- Én is elmehetek? - kérdezte Grace.

- Hát persze szívem, ilyet még kérdezned sem kell. Bármikor jöhetsz, mindig a vendégem vagy. -
válaszolta barátnőjét átölelve Elizabeth.

- Én is szeretnék énekelni. Tudod hogy gyönyörű hangom van és van egy vágyam... - válaszolta
szégyenlősen Grace.

- Mi az? - kérdezte kíváncsian Elizabeth.

- Szeretnék ledér ruhában félsztriptízt előadni és azt hiszem erre a célra alkalmasabb helyet
keresve sem találnék.

- Biztos hogy ezt akarod? Még akkor is ha a mi köreinkből való olyan férfiak is ott lesznek akik
ismernek téged is és a férjedet is?

- De Drágám, szerinted dicsekedni fognak vele hogy ott jártak és hogy engem láttak? Itt mindenki
hallgatni fog mint a sír.

- Igazad van. Jól meggondoltad? Mert én tőlem ha ezt akarod, itt igazán kibontakozhatsz, sőőőt... -
húzta el be nem fejezett mondatát Elizabeth.

- Mi ez a sőőőt..... - kérdezte sürgetve őt Grace.

- Arra gondoltam hogy te is szereted a férfiakat falni ahogy én is tettem annak idején. Tudom hogy
nem vagy a pénzre rászorulva de ha van kedved, időnként beugorhatsz színesíteni a kínálatot. Persze
a nálunk lakó és dolgozó lányok a pénzt nem kapják meg, azt én kapom meg, illetve a Caroda család,
a lányok havi fix fizetést kapnak azért hogy ne törjön ki versengés azért, hogy ki hány pasit csábítson
ágyba. De a te esetedben természetesen kivételt tennénk és ha szobára mennél valakivel, a pénz a
tied lenne bár jól tudom, hogy nem vagy rászorulva.

- De nagyon izgalmas. - nyalta meg a szája szélét Grace. - Benne vagyok, de egy feltétellel.

- Igen? - kérdezte Elizabeth.

- Csak azzal megyek szobára, aki nekem is szimpatikus.

- Hát persze, mivel te nem ott dolgozol, nem kötelességed, aki téged akar, annak elsősorban a
szívedet kell megnyernie és utána vihet el szobára pénzért.

- Juj de izgalmas, mikor lesz a nyitás? - kérdezte Grace sürgetően.

- Ezen a héten szombaton az esküvőm lesz, a rákövetkező szombaton lesz a nyitás, ugye
mindkettőre eljössz?

- Hát persze, a világ összes kincsért ki nem hagynám hogy megismerhessem a rettegett alvilágot.

- Először is nem rettegett. Legalábbis én még csak a kedves oldalukról ismertem meg őket bár
ahogy te mondod, biztos nem mindig ilyen kedvesek visszagondolva csak arra az esetre amikor
kirántottak az autómból, akár bánthattak volna is. Egyébként kit hozol magaddal?

- Hát nem a férjemet. Éppen Jimmel járok vagy Jonnal? Nem is tudom már megjegyezni, az
egyszerűség kedvéért Édesemnek hívom őket, az a biztos. Őt viszem, elég egyszerű ahhoz hogy ne
tudja felfogni hogy hol van de azért van annyira intelligens hogy tudjon viselkedni.

- Annyira örülök neked hogy legalább te vagy nekem. - sírta el magát Elizabeth akivel annyi
minden történt az elmúlt egy hónapban.

- Jól van, jól van. Ne aggódj, én mindig itt leszek neked és Jimmy is mindig ott lesz neked. Jól
választottál, érdekes életed lesz, egy kicsit veszélyes, de vigyázni fognak rád. Minden este party meg
a party, úgy irigyellek.

- Akkor látogass meg sűrűn! - kérte őt Elizabeth.

- Meg is teszem, ígérem. És azt is hogy időnként "beugrok" örömlánynak. Te nem teszed? -
kérdezte incselkedve Grace.
 - Elméletileg megtenném ha nem lenne Jimmy, de azt hiszem a nyakamat kitekerné. - válaszolta
Elizabeth.

- Szerintem még enyhén fogalmaztál. - kommentálta Grace. - Szombaton négy órakor a

templomban leszek, utána pedig a partydon fogok mulatni hajnalig de elvárom hogy mindenkinek
bemutass!

- Ígérem. Még az is lehet, hogy te is ott találod meg életed szerelmét és elválsz attól az unalmas
férjedtől.

- Ki tudja?! - csillant fel Grace szeme és Elizabeth látta hogy már egy folyamatot indított el Grace
agyában.

- Mennem kell Marinához, Vito Caroda feleségéhez, az esküvő előtti utolsó simításokat beszéljük át.
A ruhám csodaszép majd meglátod, minden tökéletes lesz. A meghívókról Marina gondoskodott,
tulajdonképpen szinte semmire sincs gondom, mindent megszerveznek helyettem.

- Így is kell, szombaton találkozunk és üdvözlöm Jimmy-t a világ legszerencsésebb férjét.

Luca Martello ismét a Terasz Kilátóban találta magát, megbeszélt időpontja volt Vito Carodával.
Nem tudta hogy miért kérette őt oda, a 11. körzet átvétele óta egyáltalán nem beszéltek, semmilyen
incidens nem történt a két család között.

- Caroda! - állt fel Luca Martello üdvözölve a belépő családfőt.

- Martello. - viszonozta a kimért üdvözlést Vito tudva hogy Luca Martello neheztel rá. Ő ugyanúgy
tenne a helyében, nem hibáztatta érte. - Azért kérettem ide, hogy két fontos dologról beszéljünk: Az
egyik a 11. körzet átvétele. Tudom, hogy ez az Ön családjának hatalmas jövedelemkiesés és nagyon
sajnálom. Megtaláltam a módját, hogy hogyan kompenzáljam ezért a családjukat, tudom hogy
tetszeni fog Önnek. A másik pedig az, hogy még mindig nem rendeztük el azt, hogy az embere, Carlo
Vespe megölte két emberünket. Azoknak a családjai támasz nélkül maradtak.

Kezdjük a másodikkal. Carlo Vespe személyesen minden héten látogassa meg a két özvegyen
maradt családot és egy bizonyos összeget adjon át az özvegyeknek. Rábízom az összeg nagyságát,
mindenesetre elég legyen arra hogy tisztességgel nevelni tudják a gyerekeiket, iskoláztatni,
ruháztatni tudják őket. Ez mindaddig legyen a kötelessége amíg az özvegyek férjhez nem mennek
vagy nem találnak maguknak egy olyan férfit, aki eltartja őket. Azt hiszem ez méltó büntetés számára.

- Elfogadható. - bólintott Luca Martello. - És a másik ügy?

- Először is. Sikerült kiderítenie hogy miért sikerült átvennünk a 11. körzetet ilyen
zökkenőmentesen? - kérdezte Vito Caroda látszólag közönyösen, de belülről igencsak kíváncsian.

- Csak annyit, hogy megvásároltak valami nagyfejest, aki biztosította a kommandósokat azzal a
felhatalmazással, hogyha ellenszegülünk, akkor azonnal csukjanak le bennünket.

- Így van. És sikerült kiderítenie hogy ki az? - vigyorgott most már Vito.

- Nem, csak sejtésünk van, de annyira hihetetlen, hogy egyszerűen nem tudom elhinni.

- Eduardo Stone szenátor. - jelentette ki még szélesebb vigyorral Vito.

 - Rágondoltam, de őt még soha senkinek nem sikerült sarokba szorítania. - kiáltott fel döbbenten
Luca.

- Pedig ő van a markomban. És ez azt jelenti, hogy innentől kezdve azt teszünk amit akarunk. És
most azért használok többes számot, mert a történtek ellenére szeretném ha együttműködnénk és
nem ellenségeskednénk. Természetesen a 11. körzet a mi birtokunkban marad, de a kábítószer
városba történő behozatala mindkettőnknek gondot okozott, azzal kapcsolatban jobban
összedolgozhatnánk, Eduard Stone szenátor arra ment rá a legjobban, de mivel a markomban van,
leegyszerűsíthetnénk a behozatalt.

- Hallgatom. - mondta kíváncsi hangon Luca Martello.

- Egyszerre legtöbb kábítószer hajóval hozható be a városba. A dokkok viszont a maga körzetében
vannak, így szükségünk van egymásra. Én elintézem a szenátorral hogy a hatósági szervek
félrefordítják a fejüket amikor jönnek a szállítmányok, mi pedig szépen osztozunk a busás hasznon.
Mit szól hozzá?

Luca Martello ránézett a consiglieré-re, aki csak a szemével jelezte, hogy megfelelőnek találja az
egyezséget.

- Rendben. Utasítom Carlo Vespe-t amiben megegyeztünk, méltányosnak találom ezt a megoldást,
a hajóval történő behozatallal valóban hatalmas mennyiségű anyag szállítható be egyszerre de ha
rosszul ítéli meg a helyzetet, ki viseli a veszteséget?

- Természetesen én, de higgye el, nem lesz gond. - felelte nyugodtan Vito.

- És a nyereség? Azon hogyan osztozunk? - kérdezte Luca.

- Azon nincs mit osztozni. Mivel a maga körzetében van a hajódokk, így az Ön része az, hogy
megengedi hogy az embereim bemenjenek oda. Én viszont azt biztosítom azt hogy mindenki
félrefordítja a fejét, így kinek amennyi pénze van, annyi kábítószert hoz be a kikötőbe és szállítja el.
Tulajdonképpen egymás mellett dolgozunk egymástól függetlenül.

- Korrektnek hangzik. Akkor a garanciát Ön biztosítja. Ha mégis lefoglalják a kábítószert, megtéríti

a káromat?

- Igen, megtérítem, de ez nem fog bekövetkezni. Az emberei ott lesznek a kipakolásnál az enyéim
mellett, látni fogja hogy az én általam hozott kábítószerek is ott lesznek. Gondolja hogy odadobnám a
saját nyereségemet?

- Nem hiszem.

- Akkor barátok? - nyújtotta a kezét Vito. - Higgye el, igaz hogy elveszítette a 11. körzetet, de
annak ellenére sokkal több lesz a nyeresége. Amit eddig kábítószerként behozhattunk az a töredéke
annak, amit innentől kezdve terjeszthetünk. Még a szárazföld belseje felé is árulhatunk.

- Úgy legyen. Akkor a további sikeres együttműködésre. - ölelkeztek össze és mindketten

elégedetten távoztak a megbeszéléstől.

Martin Ray a Terasz Kilátó tulajdonosának szívéről hatalmas kő esett le látva, hogy a
maffiavezérek mosolyogva távoznak.

*
 Chiara boltja megnyílt, az első órákban alig - alig tért be egy-két érdeklődő. Chiara rögtön pánikba
esett. Délben amikor érdeklődve megjelentek a lányok, egy síró Chiarát találtak.

- Nézzétek, egy vásárló sincs, csődbe fogok menni. - jajveszékelt Chiara.

- De szívem. - vígasztalta őt Sandra. - Még csak pár órája vagy nyitva, még nem terjedt el a híre a
szuper boltodnak, légy türelemmel de azért van egy ötletem.

- Igen? És mi az? - nézett fel szipogva Chiara.

- Ragasztgassunk plakátokat a városban, hogy megnyílt a város legmenőbb ruhaboltja. Van egy
fehér lapod és ceruzád?

- Hát persze hogy van. - szaladt Chiara és hozta a papírt.

Sandrának volt érzéke a rajzoláshoz. A papír felső részére lerajzolta a boltot kívülről, rásatírozta,
hogy: MEGNYÍLT, majd az alsó részben kiírta, hogy az első héten mindenből 10% kedvezményt adnak.
Ebből a rajzból gyorsan készített harminc darabot és a lányokkal végigmentek a város főbb utcáin és
kiragasztgatták. Mire két óra múlva visszaértek, mintha a boltot és Chiarát is kicserélték volna. Szinte
hemzsegtek a boltban a vásárlók és a lányok csakhogy emeljék a vásárlási lázat, eljátszották hogy
nem ismerik egymást és szinte licitáltak a ruhadarabokra amiket egyáltalán nem állt szándékukban
megvenni de a bent lévő vásárlókat ezzel arra ösztökélték, hogy ők legyenek azok akik lecsapnak a
megtetszett ruhadarabokra.

Bár az első nap nem volt túl erős a bevétel, ráadásul a 10% kedvezményt is be kellett tartani, de
legalább elindult a vásárlás.

Amikor a lányoknak menniük kellett, Chiara egy köszönöm-t súgott feléjük, akik kézzel jelezték,
hogy másnap is jönnek és segítenek.

Este hat órakor Chiara is bezárt és megállapította, hogy bizony fárasztó dolog a vásárlók
kiszolgálása, a ruhák ide-oda pakolása, visszahajtogatása, nem hitte volna. A Rivelli házban valahogy
könnyebb volt az élet de azért egyelőre nem állt szándékában visszamenni oda, elhatározta hogy
tisztes boltosnő lesz, aki férjhez megy és gyerekeket szül. Bezártak, a segédje elment haza, ő pedig
felment a tetőtérbe és magányosan de boldogan feküdt le aludni mert már a leendő gyerekeire
gondolt.

Előzetes bejelentkezést követően Elizabeth és Jimmy felkeresték Carlát Nick Tomson

luxuslakosztályában. Nick még nem volt otthon, szokás szerint sokáig dolgozott.

- Annyira örülök az esküvőtöknek. - lelkendezett Carla aki mindent tudott az előzményekről. -

Jimmy, olyan szerencsés vagy hogy egy ilyen szép, okos és gazdag lány pont belédhabarodott.

- Az már biztos. - húzta magához kedvesét Jimmy.

- Ugye eljöttök az esküvőre? - kérdezte Elizabeth.

- Hát persze. Nick is megígérte hogy szabaddá teszi magát, már a nászajándékot is megvettük de
titok.

- És tényleg tanulsz, hugocskám? - hitetlenkedett Jimmy.

 - Igen. Annyi érdekeset tanulok, nem is gondoltam volna hogy az iskola ilyen érdekes lehet. Az a
pár osztály amit a suliba jártunk, borzasztó volt, itt viszont olyan érdekesen mondják el, a történelem
szinte megelevenedik a szemeim előtt, a matematika nem is olyan keszekusza tudomány, a
francianyelv pedig egyenesen gyönyörű.

- Én ugyan kijártam az alapiskolákat, de lehet hogy nekem sem ártana továbbképeznem magam. -
jegyezte meg mosolyogva Elizabeth.

- Azt mondták a tanáraim, hogyha ilyen jól haladok, beiratkozhatok bármelyik egyetemre, ha
gondolod, beiratkozhatunk együtt is. Szerintem téged bármelyikre felvesznek, a kérdés csak az hogy
téged mi érdekel.

- Valamilyen menedzselés féle, a szervezésekben, reklámokban vagyok jó, kommunikációban.

- Ó! Engem a jog érdekel, az hogy hogyan segítsek az olyanokon amilyenek mi voltunk, lehetőség,
jövő nélkül.

- Az szép dolog, kívánom hogy sikerüljön megvalósítani az álmaidat.

- Olyan ostoba vagyok. Még meg sem kínáltalak titeket semmivel. - kiáltott fel Carla. - Lora aki a
társaságbeli dolgokra tanít, most jól megszidna. Mit kértek? - kérdezte kedvesen mutatva a
választékot.

- Én egy vodka-narancsot. - mondta Jimmy.

- Én egy pohár narancsot vodka nélkül de jéggel. - válaszolta Elizabeth.

Figyelte ahogy Carla ügybuzgón töltött mindkettejüknek majd látta amint valami megcsillan Carla
ujján. Jobban megnézte. Mivel értett hozzá, rögtön látta hogy az egy gyémánt követ tartalmazó
aranygyűrű.

- Carla! Te el vagy jegyezve! - kiáltott fel döbbenten Carla ujjára mutatva.

- Így van. - pirult el Carla.

- Mutasd csak! - csapott le az ujjára Elizabeth és majdnem elfüttyentette magát. - Jimmy drágám,
a húgod méregdrága gyűrűt hord az ujján, ez pedig nem jelent mást mint hogy Nick Tomson fülig
szerelmes a húgodba. Csak az vesz ilyen gyűrűt a barátnőjének akinek komolyak a szándékai.

- Biztos hogy eredeti az a kő? - kérdezte gyanakvóan Jimmy.

- Édesem, két dolgot nem tudsz. Az egyik az hogy én ezer mérföldről is kiszagolom a hamisítványt,
a másik pedig az hogy egy Nick Tomson nem járathatja le magát hamisítvánnyal, rontaná a hírnevét.
Ez valódi és ez nem jelent mást, minthogy valamikor újabb esküvő várható. Kitűztétek már?

- Még nem. - vallotta be kicsit szégyenkezve Carla. - Nick úgy adta át, hogy ezzel még mindig nem
ígér semmit csak azt, hogy a jegyesemnek tekint. Szerintem még bizonyítanom kell neki hogy
megérdemlem őt.

- Annak pedig nincs híja, ahogy én látom. - közölte vele mosolyogva Elizabeth. - Ne aggódj, minden
rendben lesz. Tanulj szorgalmasan, légy odaadó az ágyban és a tenyeredből fog enni.

- Na de Elizabeth. - rótta meg Jimmy, akinek kellemetlen volt az ágy téma hiszen a húgáról
beszéltek.
 - Ne légy már annyira prűd. Tényleg Carla, a tesód időnként olyan prűd tud lenni mintha ő nem azt
akarná csinálni éjjel-nappal. - ölelte át Jimmyt és nyugtatgatta őt puszikkal.

Ekkor nyílt a bejárati ajtó és Nick lépett be rajta.

- Bocsánatot kérek a késésért, de ezek a megbeszélések állandóan elhúzódnak. Gratulálok az

esküvőhöz és természetesen elmegyünk, mindenáron megoldom.

- Köszönjük. - nyomott egy puszit az arcára Elizabeth. - Láttam Carla kezén a gyűrűt, gyönyörű, de
fogadjunk hogy nem te választottad.

- Valóban nem. - vallotta be szégyenkezve Nick. - Larát, a személyi titkárnőmet bíztam meg azzal,
hogy vegye meg a legdrágább, legszebb gyémántköves jegygyűrűt amit csak kapni lehet.

- Jó az ízlése. - mosolygott rá Elizabeth.

- Nem is mondtad. - csapott felé játékosan Carla. - Jól van, tudom hogy soha nem érsz rá, és így is
annyira örülök a gyűrűnek. Tudjátok hogy el is sírtam magam amikor megkaptam?

- Elhiszem Drágám. - jegyezte meg Elizabeth.

- Tényleg. A te eljegyzési gyűrűd hol van? - rótta meg báttyát Carla.

- Sehol. - válaszolta egyszerűen Jimmy. - Mivel nem volt időnk eljegyzést tartani, ezért az nálunk
elmarad, jegygyűrű kerül holnap az ujjára de nálunk ő választotta ki, nem lesz meglepetés.

- De nem ám! - harciaskodott Elizabeth. - Egy életen keresztül óhajtom viselni, annak olyannak kell
lennie ami nekem tetszik.

- Be kell hogy valljam, Vito Caroda előlegezte meg nekem a gyűrű árát ami egy vagyon volt, egy
életen keresztül törleszthetem. - kapott a szívéhez Jimmy és eljátszotta amint végelgyengülésben
elhalálozik.

- Ugyan már! - és most Elizabethen volt a sor hogy Jimmy felé csapott. - Pillanatok alatt felfuttatjuk
a bordélyházat amit én fogok vezetni.

- Ezen el vagyok ámulva. - mondta Carla is és Nick is.

- Ahogy mindenki más. - vigyorgott Elizabeth. - De olyan izgalmas és így állandóan együtt lehetek
Jimmy-vel, higgyétek el jó páros leszünk. Én úgysem értek máshoz csak a party szervezéshez. Apropó,
jövőhét szombaton nyitunk, ugye eljöttök mindketten?

- Naná! - vágta rá Nick.

- Én pedig elkísérem, eszem ágában sincs az új lányok közé engedni felügyelet nélkül. -
mosolygott Carla de érezni lehetett a hangján a féltékenység.

- Tudod hogy nekem csak te kellesz. Amióta rád találtam, Sandrához be sem tettem a lábam, már
biztos haragszik is rám.

- Majd együtt kiengeszteljük. - közölte Carla Nick-kel és Elizabethék számára egyértelművé vált,
hogy bár Carla ki van szolgáltatva Nick-nek anyagilag de az olyan szerelmes, hogy Carla azt tesz vele
amit akar.
 - Búcsúzunk. - zárta le a beszélgetést Elizabeth. - Holnapra szépnek kell lennem, még nem is
láttátok az új házunkat, bocsánat, Jimmy házát amibe átköltöztünk. Az esküvő után majd
megmutatom, barátságos, kedves, se nem nagy, se nem kicsi, nekünk pont jó és közel van
mindenhez.

- Akkor holnap az esküvőn találkozunk. - búcsúztak el egymástól a fiatal szerelmesek.

Az esküvői ceremónia csodaszép volt. Elizabeth egy óra alatt elkészült segítséggel, ruhája pont
olyan volt amilyet megálmodott magának, felül nem volt pántja, alul pedig tüllselyem, uszálya nem
volt, fején egyszerű fátyol olasz szokás szerint. Az amúgy is szép Elizabeth most meseszép volt. A ház
másik felében Jimmy-t öltöztették egyszerű Armani fekete öltönybe, fehér ingbe és a gomblyukába
egy fehér színű rózsa volt odatűzve. Fantasztikusan nézett ki. Az előtérben találkoztak, összenéztek
boldog mosollyal és kölcsönösen csodálták egymást mintha még soha nem látták volna a másikat.

A ház előtt várta őket a hintó két gyönyörű szürke lóval rajtuk díszhám, a hintó nyitott volt.
Mindenki már az utcán tolongott és várták a fiatal mátkapárt. Az ifjú pár hintójában foglaltak helyet a
kisebb koszorúslányok a gyönyörű fodros ruhácskájukban, úgy illegtek-billegtek, mintha ők lettek
volna a főszereplők. A többi hintóban ültek a a Vito család tagjai, aki tehette hintón jött, akinek nem
jutott hintó, az gyalog követte a menetet. Az út nem volt hosszú, pár utcasarkot kellett csak
megtenniük a templomig. Maga a ceremónia elég hosszú volt, Elizabeth egy kicsit unta is de tudta
hogy a hívő olaszoknak ez nagyon fontos, ezért összeszorította a fogát, ájtatos képet vágott és
türelemmel várta hogy a ceremónia véget érjen. Csak akkor ébredt fel amikor eljutottak ahhoz a
részhez hogy húzzák egymás kezére a gyűrűt és csókolják meg egymást.

Ezután már gyorsan zajlottak az események, kifele menet rizsszemeket hintettek feléjük a
gyerekek, ismét beszálltak a hintóba és a kijelölt étterembe hajtottak, közben integettek a nekik sok
boldogságot kívánó embereknek.

Az étteremben az olasz zenekar kitett magáért, szinte megállás nélkül zenéltek ők pedig annyit
táncoltak amennyit csak bírtak. Az étel kitűnő volt, sorra jöttek a köszöntések. Elizabeth mellett Grace
ült egyetlen ismerőseként, Jimmy mellett pedig testvére, Carla Nick-kel. Jimmy-t úgy kezelték mint aki
már évek óta a Caroda családhoz tartozott, őt is és a feleségét is befogadták. Az omerta törvénye
most már rájuk is vonatkozott.

- Boldog vagy? - kérdezte Grace Elizabeth-t.

- Nagyon. - válaszolta két tánc között Elizabeth. - Csak ne kellene ennyit táncolnom.

- És még a menyecske tánc ideje el sem jött, na arra leszek csak igazán kíváncsi, mennyi pénzt
dobnak be a fazékba. Nem elég hogy vélelmezhetően nagy értékű ajándékot kapsz de még a
menyecske pénz is rengeteg lesz.

- Legalább Jimmy vissza fogja tudni fizetni az esküvő azon költségét amit Vito Caroda állt helyette,
még ha nem is mindet.

- Szerintem bőven vissza fogja tudni fizetni, de lehet hogy Vito Caroda el sem fogadja.

- Ismerem Jimmy-t, nem fogja megengedni hogy Vito Caroda ne fogadja el. Rettentően hálás neki
hogy neki hogy megelőlegezte az esküvői költségeket és nem nekem kell tartoznia de vissza akarja
adni a pénzt.
 - Rendes gyerek ez a Jimmy csak meg ne változzon. Olaszok nem ismerik a válást.

- Minden családban előfordulhat veszekedés, de kötve hiszem, hogy Jimmy megváltozna, ha pedig
mégis annyira rossz fát tesz a tűzre, akkor elmegyek Vito Carodához aki majd helyreteszi, de kötve
hiszem hogy ez előfordulhat nálunk.

- Elmondhatom végre hogy mi a mi ajándékunk számotokra? - kérdezte Carla Elizabethet.

- Mondjad! - mosolygott Jimmy is és Elizabeth is.

- Igazából nagyon maffiózós dolog, Nick-nek jutott eszébe. Mivel mindenetek megvan mert te
Elizabeth gazdag vagy és Jimmy is nemsokára az lesz, ezért vettünk nektek egy - egy pisztolyt.

- Hogy mit? - nyelt félre Elizabeth rámeredve Grace-re.

- Látod Drágám, mondtam hogy ez egy kicsit túlzás. Én próbáltam lebeszélni róla, de nem hagyta
magát.

- Ne haragudj Elizabeth, lehet hogy mellélőttem - és Carla jót nevetett a saját viccén - de ha te is
ezen a környéken nőttél volna fel, hidd el, nem tartanád haszontalan ajándéknak. Biztos vagyok
benne hogy senki nem fog nektek ilyet ajándékozni nehogy megijesszenek téged de én azt mondom,
sose árt ha magadnál tartod. Hiába ismer mindenki, a drogosok néha annyira elborulnak ha nem
jutnak kábítószerhez, hogy képesek akár közismert embert is megtámadni remélve hogy
megúszhatják csakhogy pénzhez jussanak, egy adagért akár embert is ölnek. Szeretném ha mindig
magadnál tartanád, a tied nőies, persze azért rakattam bele drágaköveket, mégiscsak nők vagyunk. -
vigyorgott Carla. - Jimmy, a tied egyszerűbb, nagyobb, sokkal férfiasabb.

- Köszönöm. - hatódott meg Elizabeth.

- Én is köszönöm. - mondta Jimmy. Ő tudta hogy mekkora érték itt a pisztoly és még valóban nem
vásárolt, annyi teendőjük volt hogy ezidáig erre nem volt ideje és bár gondolt már rá, ő sem akarta
megijeszteni a feleségét, hálás volt azért hogy ez a munkát helyette elvégezte a testvére ilyen
kedves formában.

Mindenki előtt kinyitották a két dobozt és kiemelték belőle a pisztolyokot nem zavartatva magukat
a tömeg előtt. Egy pillanatra csend is támadt majd mindenki fütyülni és tapsolni kezdett, rengetegen
odajöttek megszakérteni a pisztolyt többek között Ron és Giorgio is, akik megállapították, hogy
mindkettő pont olyan amilyennek lennie kell. Jimmyé kellőképpen férfias, Elizabethé pedig pont egy
nő kezébe illő.

- Elizabeth, kérem addig ne nyúljon hozzá amíg nem vesz nálam órákat, nehogy baj legyen. Amint
kipihente az esküvője fáradalmait, csak üzenjen és a gyakorlópályámon bevezetem a pisztollyal való
bánásmódba és rögtön gyakorolni is fogunk.

- Rendben, köszönöm kedvességét. - mosolygott rá hálásan Elizabeth.

- Az én nászajándékom ennél sokkal egyszerűbb. - mondta szomorúan Grace - Mivel tudom hogy
imádsz lovagolni, vettem nektek egy-egy lovat.

- Hogy mit? - kiáltott fel Jimmy olyan arcot vágva hogy Elizabeth elnevette magát a kétségbeesett
arcon. - Hát Drágám, ha nem akarod megbántani Grace-t, kénytelen leszel megtanulni lovagolni a
kedvemért.
 - Köszönöm. - nyögte ki keserves arcot vágva Jimmy és grimmaszolt egyet Grace felé amin
mindenki jól mulatott.

- A mi nászajándékunk pedig az, hogy Jimmy-nek ajándékozzuk azt a házat, amibe már be is
költöztetek. - közölték Vito Carodáék.

- Ó! - állt fel döbbenten Jimmy. - Igazán nem fogadhatom el, ez túl nagy ajándék.

- Ugyan, ugyan. - mondta Vito. - Fogsz te még nekünk annyi hasznot termelni, hogy bőségesen
megtérül a befektetésünk ára, csak az a lényeg hogy hűségesek legyetek mindketten.

- Abban nem lesz hiba. - jelentette ki határozottan Elizabeth.

- Mi pedig összedobtunk egy kis pénzt. - állt fel Ron a többiek nevében is, a mi ajándékunk kinn áll
az étterem előtt.

Elizabeth és Jimmy kiszaladtak a ház elé és egy Mercedes típusú terepjáró állt az étterem előtt.
Mindketten meghatódva nézték az ajándékot.

- Gyönyörű. - lehelte Jimmy és körbejárta az autót, simogatta a karosszériát.

- Na, látom már, az autót többet fogod simogatni mint engem. - játszotta a durcát Elizabeth de ő
annak örült, hogy Jimmyt ennyire megszerették. Az autókulcsot ünnepélyesen egy dobozban
nyújtották át neki, Jimmy szeme megtelt könnyel.

- Köszönöm mindenkinek, igazán nem érdemlem még meg de mindent megteszek azért hogy a
barátotok lehessek és bárki bármikor bármiben számíthat rám, szent ígéretet teszek rá.

- Na jól van, elég a meghatódásból. - szólt Vito Caroda. - Menjünk be, nemsokára éjfél és jön a
menyasszonytánc. Nézzük csak meg hogy ez a kikapós menyecske mennyi pénzt tud összetáncolni...

Elkezdődött a tánc, majdnem egy órán keresztül tartott melynek során a jelenlévők sorra dobálták
be a bankókat a fazékba hogy elvigyék egy körre Elizabethet. Amikor mindenki sorra került, Jimmy
felkapta feleségét és egy hátsó szobába szaladt vele a fazékkal együtt. Nevetve leültek, az asztalra
borították a pénzt és összeszámolták. Mindkettejük szája elállt a döbbenettől. Több pénz volt az
asztalon összerakva mint amennyibe a fényűző esküvő került.

- Elizabeth, én ebből a pénzből rögtön visszafizetem Vito Carodának azt az összeget, amivel
beszállt az esküvőbe helyettem. - mondta Jimmy.

- Rendben, de úgy egyeztünk meg, hogy a ruhámat, a hintót és a kiegészítőket én fizetem, ő a

meghívottak költségeit fizeti, úgy számold.

- Jó, de még így is rengeteg pénzünk maradt. Te jó isten, mit csináljunk vele?

- Van egy hetünk a szalon megnyitásáig és mindennel kész vagyunk. Utazzunk el a

Maldív-szigetekre nászútként. Holnap indulunk és nyitás előtti napon itt leszünk. Mit szólsz hozzá? -
kérdezte Elizabeth.

- Azt hogy egy csodálatos hét csak kettesben veled minden pénzt megér, de még úgy is bőven
marad.

- Azt félrerakjuk, bármi történhet. Menjünk, kérjük ki Vito Caroda engedélyét egy nászút erejéig.
 Jimmy tisztelettudóan félrehívta a sarokba Vito Carodát ahol megköszönve a nagylelkű segítségét,
egy borítékban átadta az esküvői pénzt:

- Don Caroda, köszönöm hogy helyettem megelőlegezte az esküvői költségeket, a

menyasszonytáncból annyi pénz összejött, hogy bőven vissza tudom adni Önnek az összeget és mivel
a Malibu bordélyház nyitásra készen áll de addig van még egy hetünk, kérem engedjen el minket öt
nap nászútra a Maldív-szigetekre.

- Hát persze, már én is javasolni akartam. Pihenjetek egyet, sok munka áll mögöttetek, utána
úgyis megint kezdődik a folyamatos robot. Mikor indultok?

- Holnap amint felébredünk. De ki fog a takarításról gondoskodni?

- Bízzatok mindent a feleségemre, Marrinára, majd ő megszervezi.

- Köszönöm Don Caroda és ígérem, hűséges katonája leszek.

- Jól van, jól van.

Az est további része is nyugodtan zajlott. Elizabeth által meghívott Rivelli házban dolgozó lányok
nagyszerűen viselkedtek, Chiara ruhaboltjában mindannyian olyan ruhát választottak maguknak,
hogy nem vallottak szégyent vele. Természetesen a ruhák árát Elizabeth állta, ehhez ragaszkodott és
az esküvőn partner nélkül érkező vendégeknek is volt kivel táncolniuk. Annyit gondolkodtak, hogy ők
mit ajándékozzanak a jegyespárnak, akik gazdagok, hogy ők csak egy aprócska ajándékkal lepték
meg őket, egy faliórával, melyre közösen dobták össze a pénzt. Elizabeth nagyon meghatódott a
kedvességükön.

Jóval éjfél után is Elizabeth kitett magáért és menyecskeruhában táncolt a vendégekkel, majd
amikor hajnali négy óra körül amikor már szállingózni kezdtek hazafele a vendégek, ők is hazatértek
és szeretkezés helyett összebújva mély álomba zuhantak.

Vito Caroda magához rendelte Adam Steelman rendőrfőnököt és kezébe nyomott két borítékot.

- Az egyik a te jutalmad a szolgálataid fejében. A másikat nem nyithatod ki, ha kinyitod, meghalsz.
- nézett rá szúrós szemével Vito és a rendőrfőnök beleborzongott a jéghideg pillantásba.

- Eszembe se jut, Uram. - válaszolta azonnal. - Mi a feladatom?

- Elviszed Eduard Stone szenátornak. Csak szólj fel a biztonsági őrnek hogy egy levelet kell
átadnod, rögtön fogadni fog.

- Rendben, máris indulok.

Adam Steelman beült az autójába, elindult és kíváncsian nézegette a vékony borítékot de kinyitni
nem merte. Abban biztos volt hogy nem készpénz van benne, talán egy csekk vagy egy levél, de nem
bontotta fel.

Amikor odaért a szenátor épületéhez, felszóltak hogy a rendőrfőnök akar vele beszélni, a szenátor
rögtön fogadta, ő pedig átadta a borítékot ép, sértetlen állapotban azzal, hogy Vito Caroda küldi.
Mivel nem tudta hogy választ kell- e várnia, ezért nem mozdult.

Eduard Stone kinyitotta a borítékot amiben az alábbi levél állt:

 "Tisztelt Stone szenátor,

az elkövetkezendő hetekben a 7. körzetben található hajódokkba Delfin és Tigris nevű hajók

fognak befutni. Kérem gondoskodjon arról, hogy azok átvizsgálása látszólag legyen alapos, azonban
ténylegesen csak felszínesen vizsgálják át.

Amint ez rendben lezajlik, további együttműködésére számítunk.

Köszönettel: V.C."

Eduardo Stone szenátor tudta hogy menthetetlenül belekeveredett az alvilági életbe, sóhajtott
egyet és közölte Adam Steelman rendőrfőnökkel a levélben foglaltakat. Adam nem szólt semmit csak
bólintott.

- Ugye mondanom sem kell, hogy ezek az üzenetváltások közöttünk maradnak! - dörrent rá a
rendőrfőnökre.

- Természetesen uram. - válaszolta katonásan a rendőrfőnök. Két okból is, gondolta magában: az
egyik hogy a szenátor kirúghatja, a másik hogy Vito egykettőre a folyóba vetheti.

- Mondja meg a levél küldőjének hogy minden rendben lesz. Magát teszem felelőssé azért hogy a
két hajó átvizsgálása úgy történjen ahogy a levélben lett kérve.

- Értettem uram. - sápadt el még jobban majd távozott az irodából. Eduard Stone elégette a levelet
és tudta hogy hiába kapta meg a fényképek kópiáit, maradhatott még Vito kezében fénykép annak
ellenére, hogy az ígéretét betartotta. Most már örökre a kezében tartotta.

Elizabeth és Jimmy délben ébredtek, még hajnalban üzenetet hagytak a személyzetnek hogy
pakoljanak nekik össze mert a Maldív-szigetekre indulnak nászútra. Elizabeth intézte a repülőjegyet
és helyet foglalt az egyik legelegánsabb szálloda lakosztályában. Kora délután már a repülőn ültek és
pezsgőt iszogattak.

Amikor leszálltak, limuzin várta őket a repülőtéren és a szállodába szállította őket. Épphogy
letették a csomagjaikat, meg sem várták hogy a személyzet kicsomagolja őket, lerohantak a
tengerparta éppúgy mint Carla és Nick tette, holott nem is tudták hogy ők is ezt csinálták. Pancsoltak
a vízben mint a gyerekek, homokvárat építettek, senki nem gondolta volna róluk, hogy ők egy komoly
maffiahálózat tagjai és egy bordélyházat készülnek vezetni.

Kora délután megvacsoráztak majd bepótolva az elmaradt nászéjszakát, hatalmasat szeretkeztek.

Este lesétáltak a bárba és nézték a táncoló lányokat.

- Te Jimmy! - gondolkodott hangosan Elizabeth. - Mennyit kereshetnek az itt dolgozó lányok?

- Nem tudom, miért? - kérdezte szórakozottan Jimmy aki jobban el volt foglalva a lányok
fenekeinek bámulásával mint a bevételük találgatásával.

- Szerinted nem tudnánk egy pár lányt elcsábítani hozzánk a bordélyházba? Keresnek annyit hogy
megérje nekik itt maradni? Ez csak idényszezon, nálunk folyamatos lenne a munka és szerintem
többet is kereshetnének.

- Vélelmezhetően így van, de hogy gondolod? Odamész és megkérdezed hogy: "Hé, nem akarsz
örömlány lenni a bordélyházamban?" - viccel Jimmy.

- Igen, pontosan így. - válaszolta nyugodtan Elizabeth.

- Nem hiszem el. - hüledezett Jimmy. - Nem mered.

- Nem? - nézett rá kihívóan Elizabeth.

- Nem. - válaszolta Jimmy.

- Akkor fogadjunk. Mi legyen a fogadás tárgya? - kérdezte Elizabeth.

- Az új autód. - válaszolta halálosan komolyan Elizabeth aki ugyan viccelt, esze ágában sem volt az
autót elvenni Jimmy-től de azt akarta, hogy komolyan vegye.

- Na nem, azt nem. - visszakozott rögtön Jimmy. - Az autót akkor sem adom ha te nyered a
fogadást. Legyen inkább más.

- De mi? - ütögette ujjaival az asztalt Elizabeth látszólag nagyon elgondolkodva, majd felkiáltott: -
Megvan! Ha én nyerek, felveszel az alsónadrágra egy hawaii-os szoknyát és a színpadon lejtesz egy
hawaii-os táncot mindenki szeme láttára.

Jimmy elnevette magát elképzelve amint szoknyában lejt, de mivel úgy gondolta hogy ezt kibírja
beleegyezett azzal a feltétellel, hogyha viszont ő nyer, akkor minden reggel és este Elizabeth
megmaszírozza.

- Te nem azt kötöd ki feltételül hogy én lejtsek egy táncot a színpadon? - incselkedett Elizabeth.

- Persze, hogy az összes férfiszem rajtad legeltesse a szemét, szó sem lehet róla!

- Oké, választhatsz. Melyik lányt próbáljam meg elcsábítani? - kérdezte Elizabeth.

- Mindegyik gyönyörű. Tudod mit, annyi kedvezményt adok, hogyha csak egyetlenegy is kötélnek
áll és velünk utazik vissza, te nyertél.

- Rendben.

Elizabeth odament a lányokhoz magára hagyva Jimmy-t aki békésen iszogatva figyelte az
eseményeket. Volt olyan lány aki megrázta a fejét, volt akin látszódott hogy elgondolkodott de
igazából nem tudta eldönteni, hogy ki mit válaszolt. Elizabeth visszatért az asztalhoz és közölte
Jimmy-vel, hogy a lányok pár nap gondolkodási időt kértek, úgyhogy a tánc is és a masszírozás is
függőben maradt. Szinte minden napjuk azzal telt el, hogy fürödtek, szórakoztak, jókat ettek,
süttették a napukat a hason.

A hazaindulás előtti estén Elizabeth odament a lányokhoz és határozott választ kért tőlük. Egy lány
mondott igent, egy igen szép szőke lány, így Jimmy-nek nem maradt más választása, kölcsönvette a
szőke lánytól a tüllszoknyáját és a jelen lévő vendégek legnagyobb derültségére lenyomott egy
lambadát hawaii-os beütéssel. Elizabeth úgy nevetett, hogy potyogtak a könnyei.

Megrendelték a repülőjegyet a szőke lánynak akit Lizinek hívtak és ő is utazott velük haza. Rögtön
a Malibu bordélyházba hajtottak, Lizi kiválasztotta a szobát aminek barack színe volt és azt kérte
szálláshelyül. Elizabeth és Jimmy magára hagyták a többi lánnyal akik már beköltöztek és
hazamentek lepihenni a másnapi nyitóbuli előtt. Elizabeth még az este telefonált Grace-nek:
 - Szívem, holnap estére hány urat tudtál beszervezni a nyitóparty-ra?

- Kapaszkodj meg, vagy tízen jönnek.

- Te jó isten. Annyi lányunk nincs is, azt hiszem lesz dolguk a lányoknak bőven már a legelején.
Képzeld el én is hoztam egy szőke szépséget a Maldív-szigeti nászútunkról.

- Hogyhogy?

- Az ott dolgozó-táncoló lányokat végigkérdeztem hogy kinek lenne kedve itt dolgozni és ő az
egyedüli aki el akart jönni. Lizinek hívják és nagyon kedves teremtésnek tűnik. Mondd, még mindig
sztriptizelni akarsz? Nem gondoltad meg magad?

- De nem ám, sőt, mondtam az uraknak hogy vetkőzni fogok, ha láttad volna az arcukat... - már
alig várják. - kuncogott Grace.

- Akkor lehet hogy teljes mértékben a te vonzerődnek köszönhetjük hogy a prominens urak
eljönnek a megnyítóra?

- Könnyen lehet. Holnap hányra legyek ott?

- Este ötre gyere, átöltözöl, próbálhatsz egy kicsit ha úgy gondolod.

- Drágaságom, mást se teszek egész héten mint tükör előtt próbálok.

- Úristen, akkor te tényleg készülsz.

- Úgy bizony és alig várom már hogy pénzt kereshessek azzal, hogy ágyba bújok a nekem tetsző
férfiakkal.

- Pedig nem vagy rászorulva.

- Tudom, de ez olyan izgalmas.

- Jól van, azért próbálj meg aludni, akkor holnap. - búcsúzott el Elizabeth.

- A domani. - köszönt el olaszul Grace és letették a telefont.

Elizabeth alig bírt elaludni az izgalomtól, annyira várta a megnyitót, Jimmy alig bírta megnyugtatni
hogy ne izguljon, minden rendben lesz bár Sandra a saját bárjában marad de ezt Elizabeth egy
csöppet sem bánta. Igaz hogy hálás volt Sandra tanácsainak de nem akarta hogy beleszóljon hogy
hogyan vezesse a saját bordélyházát. Sandra mintha megérezte volna, nem is ajánlkozott a
nyítópartyra.

Másnap délután ötkor a lányok már elkezdtek öltözködni, sminkelni, befutott Grace is és hozta
magával a rafinált öltözetét mely egyszerre volt szexis, visszafogott mégis vadító.

- Bemutatom a táncomat, jó? - kérlelte Elizabethet Grace, aki már majd kibújt a bőréből
izgalmában.

- Jó. - mosolygott Elizabeth, Jimmy és a lányok is helyet foglaltak, levették a fényeket, feltették a
kért számot és nézték amint Grace táncolni kezd a rúd körül majd rendkívül izgató módon egyik
ruhadarabot a másik után dobálja le magáról addig amíg csak egy bugyi és egy mellet takaró áttetsző
selyemkendő maradt rajta. Jimmynek merevedése támadt amit Elizabeth észrevett és nevetett.
 - Na, milyen? - kérdezte izgulva Grace.

- Csak egy dolgot tudok mondani ami által teljes mértékben megnyugodhatsz. Jimmy-nek
merevedése lett tőled.

- Nem is igaz... - pirult el Jimmy megpróbálva eltakarni merevedését nem sok sikerrel. A lányok
nagyot nevettek rajta és megtapsolták Gracet majd ők is egyesével felmentek a színpadra és ők is
előadtak egy - egy sztriptíz táncot. Mivel mindannyian mások voltak, senkinek nem volt betanult
száma, olyan változatosra sikerült a rögtönzött előadásuk, hogy Elizabeth biztos volt abban, hogy az ő
háza sokkal népszerűbb lesz Sandráénál és csak remélte hogy ez nem ellenséggé teszi őket.

A bárpult mögött Jon állt, ő is tátott szájjal bámulta a lányokat miközben serényen járt a keze az
italok ide-oda rendezgetése során.

Eljött a hat óra, Elizabeth kinyitotta az ajtót, szélesre tárta és várta a vendégeket. Elsők között Ron
és a barátai érkeztek majd szállingózni kezdtek a környékbeli férfiemberek. Grace által beígért urak
csak este 10 körül jöttek de addig sem állt meg az élet. Igaz, addig is táncoltak a színpadon de nem
vetkőztek azt szigorúan meghagyták 10 óra utánra, bár addig is voltak urak akiknek időben haza
kellett érniük így hamar szobára vitték a kiválasztott hölgyeket.

Elizabeth egy jóval szolidabb ruhát viselt a lányoknál, a hajába egy tollat tűzött jelezve, hogy ő a
madám, vele kell megalkudni. Először csodálkoztak hogy egy ilyen fiatal lány a madám, de aztán nem
foglalkoztak a korával. Elizabeth egyértelműen de kedvesen a tudomásukra hozta hogy őt nem lehet
szobára vinni, neki a szalonban a helye, szeme a lányokon, de mivel a többi lány is szép volt és fiatal,
ráadásul újak, nem hőbörögtek, Jimmy-nek nem kellett közbelépnie.

Este tíz óra körül három kocsi jelent meg a bejárat előtt és megérkeztek a várva várt prominens
személyek, az unatkozó milliomosok. Jó párat közülük Elizabeth is ismert. Grace és Elizabeth elébük
sietett, a legjobb asztalt fenntartották számukra és amint megrendelték az italaikat, akkor vette
kezdetét az igazi buli. Először a lányok kezdték a sztríptizzel egybekötött táncot, sorban egyik a másik
után és a legvégén Grace lépett fel. A férfiak szájtátva bámulták a több éve ismert gyönyörű
milliomos hölgyet, akiről tudták hogy csak kedvtelésből vetkőzik.

- Úristen! - nyögték az urak. - A mennyországba kerültünk.

- Én nem is tudok választani. - mondogatták az urak.

- Uraim? - ült le melléjük Elizabeth. Bármelyik hölgyet a szabott árért szobára vihetik, kivéve
Grace-t. Őt csak akkor ha neki is kedve van hozzá. Ő úgymond nem eladó, csak ha kedve van a
férfihoz akkor lehet őt szobára vinni de figyelmeztetem az urakat, ő nagyon - nagyon drága, az árát
maga szabja.

Mégis szinte mindegyik férfi Grace-t akarta akinek rendkívüli mértékben hízelgett a hiúságának és
őneki is szinte mindegyik férfi tetszett.

- Grace Szívem, ha tényleg minden pasival le akarsz feküdni, arra kérlek, hogy minden este csak
eggyel tedd meg, így minden este el fognak jönni hogy hátha éppen ő lesz a kiválasztott. Hatalmas
forgalmunk lesz és annyi pénzt kérhetsz el tőlük, amennyit nem szégyellsz, mind a tied, mi
megelégszünk a fogyasztással ami nem kevés.

- Jól van édesem, a kedvedért minden estémet itt töltöm, nagyon tetszik nekem ez a móka.

- És ha a férjed megtudja? - aggódott Elizabeth.

 - Nem érdekel. Van annyi félrerakott pénzem amiről nem tud, hogy évtizedekig megélek belőle és
egy pár kompromittáló fotóm amin ő is nőkkel hetyeg. Békés válás lesz ha esetleg válni akar, bár
egyelőre nekem ez így megfelel mert nem sok vizet zavar és a szerelem is tovamúlt már.

Elizabeth már az első estét szép summával zárta, a százaléknyi összeget átadta Jimmy-nek aki azt
félrerakta Vito Carodának bezárva egy széfbe. Ismét hullafáradtan mentek haza, a takarítást a
személyzetre bízták, a lányok is fáradtan dőltek ágyba. Hiába volt az első nap, a lányokat többször is
elvitték szobára, máris jól kerestek. Ha így megy tovább, az első héten megkeresik a fizetésüket, a
többi már tiszta haszon a Caroda családnak.

Az első napot követően is így telt el minden este, a bordélyház zsúfolt volt, Elizabeth és Jimmy
szerelme virágzott, kisebb balhék előfordultak a bordélyházban, de azt Jimmy és Jon pillanatok alatt
lerendezték.

Sandra Rivelli is hallott az új szalon sikeréről és mivel egyáltalán nem volt irígy természet, nagyon
örült Elizabeth sikerének. Egy-két újítást átvett tőle. Először is kifestette a lányok szobáit az általuk
kiválasztott színek szerint. A szalonba ő is tapétát rakatott és a színpadot is felújította, táncos rudat
rakatott fel ő is. Mivel a lányok össze voltak szokva, begyakoroltak egy közös táncot mellyel
mulattatták a közönséget. Mivel kölcsönösen reklámozták egymás bordélyházát, az urak cserélődtek
a két mulatóban melyek forgalma érezhetően megnőtt Vito Caroda legnagyobb örömére. Bár a
bevételének a legfőbb forrása nem a bordélyház volt hanem a kábítószer-kereskedelem, de tudta,
mióta világ a világ, italra, cigire, drogra és nőkre mindig költeni fognak az emberek és a szex által sok
politikust tud a markában tartani hogy a legjövedelmezőbb üzletág a kábítószer-kereskedelem
virágozhasson.

Sandra időnként ellátogatott Elizabeth-hez, délutánonként sűrűn találkoztak és ötleteket adtak

egymásnak, jó barátnőkké váltak a korkülönbség ellenére, még a lányok is összejártak és gyakran
meglátogatták Chiara boltját ami rendkívüli mértékben fellendült. Minden lány ott szerezte be a
fellépő ruháját és Chiara megfogadta Elizabeth tanácsát.

A látszólag tanácstalanul egyik lábról másik lábra álló zavarban lévő hölgyeket félrevonta és
finoman rákérdezett hogy esetleg olyan dolgot keres- e amiben otthon a kedvesét el tudná
kápráztatni intim körülmények között.

A látszólag úrihölgyek megkönnyebbülten bólintottak és Chiara gyengéden bevezette őket a

függönnyel letakart újonnan kialakított helyiségbe ahol merészebbnél - merészebb intim harisnyák,
bugyik, merészen kivágott kurvás ruhák és egyéb kiegészítők voltak. Négyszemközt az úrihölgyek
már olyan felszabadultak voltak, hogy csak úgy röpködtek egyik kiegészítőtől a másikig, majd egy idő
után megjelentek azok az úrihölgyek, akik már egyenesen Chiarához mentek és intimen a fülébe
súgták, hogy ők a függöny mögött lévő választékra lennének kíváncsiak. Chiara nem is gondolta volna,
hogy az úrihölgyek között is ilyen igény van az intimebb ruhákra és egyéb kiegészítőkre, szóval
Chiara üzlete is virágzott, szép summára tett szert. A lányokat majd megette az írigység de nem
annyira hogy bántották volna Chiarát, hanem csak annyira, hogy igyekeztek minél több pénzt
félrerakni hogy ők is vállalkozásba kezdhessenek.

Eljött az a nap amikor a két hajó érkezését jelentették a 7. körzetben lévő hajódokkba. Adam
Steelman kiadta az utasítást a legmegbízhatóbb embereinek, hogy ők fogják ellenőrizni a két hajót.
Megbeszélte a helyettesével hogy még két embert bevonnak a bizniszbe, ha csak ketten ellenőrzik a
hajót, akkor az gyanús lenne, így lefizettek két embert és amikor befutott a Delfin és a Tigris, ők
négyen a hajóra szálltak és látszólag nagyon - nagyon alaposan átvizsgálták a hajókat, mindent
megmozgattak, mindent felforgattak olyan szinten, hogy még a tengerészek sem láttak ilyet, de
amiről egyértelmű volt hogy kábítószert tartalmaz, elegánsan átsiklottak felette, pedig jól tudták hogy
az van benne.

- Minden rendben. - szálltak le a hajókról. - Megkezdhetik a kipakolást és kávézás közben

végignézték amint a Martello család és a Caroda család emberei elszállítják a megfelelő konténereket,
majd magukra hagyták a hajókat az üres hajókat.

Adam Steelman rendőrfőnök másnap egy hatalmas összeget talált az autójának ülésén úgy hogy
az autó a garázsában volt és be volt riasztózva de ezen egy csöppet sem lepődött meg. Elrakta a
pénzt és mindenkinek szétosztotta a részét.

Eltelt egy hét, ismét magához hívatta Vito Caroda, aki átadott neki egy újabb borítékot. Már nem is
kérdezett semmit, ment vele a szenátorhoz. Az elolvasta a jelenlétében, bólintott egyet és közölte a
másik hajó nevét és érkezésének pontos idejét. Adam Steelman rendőrfőnök ismét tudta a dolgát és
olajozottan hajtotta végre a teendőjét. Azért hogy ne legyen feltűnő hogy csak ezeknél a hajóknál
jelenik meg, több olyan hajót is ellenőrzött ahol tudta, hogy nem lehet kábítószer nehogy valaki
gyanút fogjon. Ezért az ötletéért a Don külön dicséretben részesítette és külön jutalmat adott neki,
melyet szintén szétosztott az emberei között.

Carla szorgalmasan tanult, egyre okosabbá vált, néha már Nick-et is kijavította az aktuális politikai
helyzettel kapcsolatban, mely miatt Nick nem sértődött meg hanem kifejezetten tetszett neki Carla
tájékozottsága.

- Egyetemre szeretnék menni. - jelentette ki Carla.

- Rendben, de szeretném ha a feleségem lennél közben.

- Hát, nem tudom. Nick, tudom hogy sokat köszönhetek neked de én a Yale-re akarok menni és az
nem itt van, oda kell költöznöm, nem tudom hogy hogyan működne a kapcsolatunk. Annyira
megszerettetted velem a tanulást hogy szeretnék jogot tanulni és ügyvéd lenni.

- De nem szeretnélek elveszíteni. - bújt hozzá Nick.

- Én sem téged, de ez egy nagy próba lesz számunkra. Meglátjuk hogy a távolság elaltatja a
lángokat vagy éppen felszítja.

- Félek hogy a távolság tönkreteszi a kapcsolatunkat.

- Mi lenne ha velem jönnél. - kérdezte könyörgőn Carla.

- De onnan nem tudom irányítani a cégemet. Itt nap mint nap tárgyalásokon veszek részt, onnan
ezt nem tudom megoldani.

- Nem akarlak elveszíteni. - mondta szomorúan Carla. - Mindent neked köszönhetek, azt hogy idáig
is eljutottam, hogy ilyen jólétben élhetek és hogy lehetőségem áll esetlegesen továbbtanulni.

- Miért csak esetlegesen? - kérdezte Nick Tomson.

 - Mert ha nem akarod, akkor nem megyek el a Yale-ra, itt maradok és a feleséged leszek.

- És az életünkre rá fogja nyomni az a tudat, hogy a házasságunk miatt nem mentél el a Yale-re. -
mondta Nick.

- Akkor mi legyen? - kérdezte elkeseredetten Carla és ült az ágyon a könnyeit potyogtatva.

Nick megsajnálta, odaült hozzá és átölelte.

- Elveszíteni sem akarlak és azt sem akarom hogy ne tanulj tovább. Van egy áthidaló ötletem,
mindkettőnk részéről kompromisszumot igényel.

- Mi az? - kérdezte Carla.

- Válassz egy olyan egyetemet ami a legközelebb van és minden nap be tudsz oda járni és
esténként itt alszol velem egy ágyban. Akkor a feleségemként is tudsz egyetemre járni és jogot
tanulni.

- Ez jó ötlet. Melyik jogi egyetem van a legközelebb?

- A Harvard. - válaszolta Nick.

- Az is nagyon jó egyetem, ugye jó lesz így Drágám? - kérdezte esdeklően Nick.

- Tökéletes. - bújt hozzá Carla, megcsókolták egymást és az hogy elveszíthették volna egymást,
még közelebb hozta őket és ez alkalommal úgy szeretkeztek, mintha ez lett volna a legelső vagy
legutolsó alkalom az életükben.

Másnap Carla felvette a kapcsolatot Lorával aki segített neki elintézni a felvételi papírokat. Carla
nagyon izgult hogy felveszik- e a Harvard-ra, tudta jól hogy oda nagyon nehéz bejutni de Lora is és
Nick is tudta hogy Carla az eredményei alapján is megérdemelten kerülne be az egyetemre de elég
volt Nicknek egy telefont elintéznie és tudta hogy kedvese szeptembertől a Harvard egyetem jogi
hallgatója.

Rákövetkező este Nick vacsorázni vitte Carlát majd a vacsora végén ismét rákérdezett.

- Leszel a feleségem Carla Andreoni?

- Hát nem is tudom... - kérette magát játékosan Carla. - Hozzá akarjak menni egy baromi jóképű,
iszonyúan gazdag, nagyon kedves, figyelmes, az ágyban jó szerető férfihoz aki még a csillagos eget is
lehozza a kedvemért.....? - meg kell hogy fontoljam... - viccelődött Carla majd felállt az étterem
közepén, beleült Nick ölébe nem törődve mások pillantásától, megcsókolta leendőbeli férjét. - Igen,
hozzád akarok menni és nem azért mert gazdag vagy hanem mert ennyire jó szíved van és nemcsak
hozzám hanem mindenkihez. - súgta a fülébe, majd visszaült a helyére. - Mikorra tervezzük az
esküvőt? - kérdezte rögtön a nőies dolgokra kitérve.

- Mikor legyen? - kérdezte mosolyogva Nick.

- Minél hamarabb és azt akarom hogy még grandiózusabb legyen mint a testvéremé. Először is
meg kell hívnunk őket, szinte mindannyiukat akik ott voltak, valamint a te ismerőseidet akik szintén
rengetegen vannak. Úristen! Van akkora étterem ahol ezt meg fogjuk tudni tartani? - kiáltott fel Carla.

- Attól tartok, ekkora étterem nem létezik de majd kibérelünk egy több ezer fős befogadására
alkalmas báltermet.
 - Lorát majd megkérdezem hogy melyik esküvőszervezőt ajánlja, nekünk ne olaszos esküvőnk
legyen, igazodjon inkább a te hagyományaidhoz, de az esküvői ruhámat én fogom kiválasztani és
előre figyelmeztetlek, nem lesz olcsó!

- Drágám, a pénz nem akadály, csak az enyém legyél. Szervezzetek meg mindent Lorával, én csak
annyiban akarok részt venni benne, hogy megmondjátok hogy mikor és hol jelenjek meg hogy
kimondjam az igent. - közölte Nick.

- Kiválaszthatom én a jegygyűrűinket? - kérdezte sóvárogva Carla.

- Hát persze, mindent rád bízok, teljes hatalommal ruházlak fel de bonyolítsd le még szeptember
előtt mert amikor elkezdődik az egyetem, erre már nem lesz időd és kalkulálj bele egy hét nászutat is
az általad kiválasztott szigetekre.

- Úristen, most már tényleg szükségem lesz Lorára és az esküvőszervezőre.

- Azért befejezhetjük a vacsorát, kibírod holnapig?

- Csak ha muszáj. - mosolygott Carla.

Másnap reggel már nyolc órakor felhívta Lorát aki természetesen ismert egy szuper
rendezvényszervezőt és a délutánt már a katalógusok világában töltötték. Carlának legfontosabb a
ruha volt, így elmentek a legmenőbb ruhaszalonba ahol három órányi fel-le öltözködést követően
sikerült kiválasztani Carla számára a világ legcsodálatosabb ruháját, majd jöttek a gyűrűk, a torta, a
berendezés és egyéb fontos kiegészítők, a zenekar, a meghívók és még sorolhatnánk.

Az egész esküvő megszervezése több hetet vett igénybe, erre az időre Carla felfüggesztette a
magánórákat, úgyis tudta hogy szeptembertől bőven lesz mit tanulnia. Nick kikötötte hogy egy
egyszerű fekete öltönyben fog megjelenni az esküvőn aminek a méretét Lora évek óta tudja, intézze
el nélküle és nem volt hajlandó azon túl foglalkozni az esküvővel, hogy fizette a számlákat és a
kérdéses napon felkelt és megkérdezte Carlát:

- És most mit tegyek?

- Öltözz fel a komornyikod által, nemsokára itt lesz értünk a limuzin.

Nick Tomson felöltözött és mivel semmit nem tudott sem a helyszínről, sem a meghívottakról, sem
a díszekről, tulajdonképpen semmiről, hagyta magát sodortatni az események által.

Carla előre küldte őt a templomba, ott kellett várnia és egy másik limuzinnal koszorúslányok
kíséretében akik az uszályát vitték, megjelent Carla is enyhén napbarnított bőrével.

Meseszép volt, még Nick szava is elállt amikor először meglátta a menyasszonyi ruhában
szerelmét. A templom egyik oldalán a Caroda család ült, a másik oldalt a politikusok, milliomosok.
Érdekes felállítás volt de senki nem akarta megsérteni Nicket hogy azért nem jön el az esküvőre mert
vélelmezett maffiatagok is részt vesznek az esküvőn. A templomi szertartás itt sem volt rövid, Nick
eléggé unta de túlélte, kifele jövet mindenki gratulált nekik, az eltartott majd egy órán keresztül.
Mivel ilyen sokan voltak a meghívottak, az ajándékokat rögtön lakásra küldték, így Carla és Nick nem
is tudta másnap reggelig hogy kitől mit kaptak.

A szertartás után elvonultak a bálterembe ahol már be volt rendezve az esküvői mulatságra a
székek-asztalok és a zenekar is diszkrét zenét adott és megkezdődött a folyamatos vendéglátás. A
pincérek hada folyamatosan hordta ki és be a megfelelő ételeket, különlegességeket, a gyerekek
fel-alá rohangáltak de volt már aki a táncparkettet rótta. Carla és Nick úgy ültek egymás mellett mint
két idült szerelmes, egymás kezét el sem engedték, Nick úgy érezte hogy egy gyöngyszemre akadt
Carla személyében, Carla pedig azt érezte hogy Nick-nél kedvesebb ember nem is létezik a világon,
sugározták magukból a boldogságot.

Teltek-múltak az órák, itt is elérkezett a menyasszonytánc ideje, Carlának fogalma sem volt hogy
hogyan fog túlélni ennyi embert, le fog szakadni a lába, ezért csalt egy kicsit és lerúgta a lábáról a
cipellőjét, mezítláb rótta a táncot, a nagy szoknya miatt úgysem vették észre és hálistennek senki
sem lépett a lábára.

Több mint egy óra telt el mire a végére ért a sor pedig mindenki csak pár másodpercnyi időt
kapott a táncra. Carla és Nick nem is vesződött azzal, hogy megpróbálják a pénzt összeszámolni, ezt
a feladatot a hűséges Lorára bízták aki egy papírra leírta a végösszeget és csak jó két óra múlva
került elő. Még a multimilliomos Nick is elfüttyentette magát majd felállt:

- Uraim. A legkedvesebb titkárnőmre bíztam a menyasszonyi táncba adományozott összeg

összeszámolását. Az összeget ugyan nem mondhatom meg, de mit ne mondjak, Önök is tudják hogy
nem állok szűkében a pénznek de ha csak ebből kellene megélnem, már akkor is milliárdos lennék,
úgyhogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Mulassanak továbbra is jól, érezzék jól magukat és
még egyszer köszönöm. Az ajándékokat amiket küldtek, azokat holnap fogjuk végignézni, gyanítva
hogy több napunk is rámegy, még egyszer köszönöm hogy eljöttek az esküvőnkre. - emelte a poharát
a vendégsereg felé.

- Sokáig éljen az ifjú pár! - köszöntötték őket többen is és folytatódott hajnalig a mulatás.

A Rivelli házban dolgozó lányok természetesen ide is kaptak meghívást és kihasználva Carla
felajánlását, ismét újabb ruhát szereztek be Chiara boltjából, mindenki más ruhában díszelgett. Mivel
itt sokkal többen voltak és nemcsak a Caroda család emberei, a lányok férjvadászatra indultak a
milliomosok, politikusok között. Nem egy lánynak sikerült elszédítenie aktuális partnerét, csak akkor
kerültek bajba amikor azt kérdezték, hogy hogyan tudják őket elérni. Hogy ne kerüljenek aznap
zavarba, Sandra tanácsára csak egy telefonszámot adtak meg a férfiaknak, természetesen a Rivelli
ház telefonszámát, így ha a férfi a későbbiek során felhívja a telefonszámot, akkor utólag értesül arról,
hogy a partnernője hol dolgozik és eldöntheti hogy meglátogatja- e vagy mindörökre elfelejti de az
aznap estét felhőtlen kikapcsolódással tölthették.

A lányok Carlának és Nick-nek szintén egy faliórát ajándékoztak, nem akartak különbséget tenni a
két jegyespár között és ők is ugyanúgy mint a többiek, lakásra küldették az ajándékot.

Másnap Carla nem bírt magával, amint felébredt, azonnal nekiállt az ajándékok kicsomagolásának
gondosan feljegyezve hogy kitől mit kaptak milyen értékben ahogy Lora magyarázta neki. A
menyasszonyi táncba is borítékban illik bedobni a pénzt gondosan ráírva hogy kitől kapták, az
ajándékokra is rá kell írni az ajándékozó nevét.

Nagy lendülettel elkezdte kicsomagolni a szobányi ajándékot de amikor látta hogy nem fogja bírni
egyedül kibontogatni, behívta az egyik szobalányát hogy segítsen neki bontani és jegyzetelni majd
behívott még egyet. Ebédkor tartottak egy kis szünetet és estig folytatták a komoly munkát. Nick
időnként rájuk nézett, mosolygott azon ahogy Carla kidugja a nyelvét úgy nyitogatja izgalommal az
ajándékokat, persze egy-egy ajándékot kénytelen volt személyesen is megnézni.

Itt ellentétben Jimmy esküvőjén, a borítékban lévő pénzek voltak nagyobbak, az ajándékok inkább
jelképesek, ötletesek. Volt köztük bornyítókészlet nagyon régi borpárlattal, de volt köztük számra
nyitódó széf, pohárkészlet, még turmixgép is.
 Leginkább testvérétől, Jimmy-től és Elizabethtől kapott ajándékra volt kíváncsi. Tőlük egy
fotóalbumot kaptak a legdrágább automatikus fényképezőgéppel amit csak kapni lehetett azzal a
szöveggel, hogy örökítsék meg életük legszebb pillanatait hogy amikor együtt megöregednek, legyen
mire emlékezniük. És a fényképezőgépben már jó pár fotó volt róluk amit Elizabeth készített az
esküvő alatt.

Caroda család élete haladt tovább, a 11. körzetet átvették, Eduard Stone szenátor enyhített a
maffiaellenes törvényjavaslatán és együttműködött Don Carodával, amelyet végül is nem bánt meg.
Tudta hogyha nem ő teszi meg, akkor megteszi más és esetlegesen a családját is bánthatják.

A két bordélyház nagyszerűen működött és jövedelmezett bár az igazi értékük abban volt, hogy az
oda beeső politikusokról kompromittáló fényképeket készítettek és azzal tartották a markukban őket.

Chiara üzlete egyre jobban virágzott és mostanában a szomszédos kávéház üzletvezetője is

mintha egyre többször hívta volna át kávézni Chiarát, aki egyre szívesebben fogadta el az invitálást....

Elizabeth és Jimmy nagyszerűen vezették a bordélyházat Vito Caroda megelégedésére. Elizabeth

teljes mértékben beilleszkedett a maffiacsaládba és csak hírét hallotta annak, hogy időnként
erőszakosabb módszerekhez kellett folyamodniuk egyes tagoknak de megértette, hogy aki a család
ellen tesz, az ellen fel kell lépniük. Nem ítélhette el a maffiaszervezetet úgy hogy látta hogy a
rendőrfőnöktől kezdve a politikusok, a szenátor mindenki valamilyen szinten a részét képezi. Őt a
szerelem vezette ide és azt érezte, hogy élete a legjobb irányba fordult amit csak el tudott képzelni.

Grace sűrűn meglátogatta őt annak ellenére hogy továbbra is a férje mellett maradt, időnként be
is ugrott színesíteni a kínálatot, rendkívüli módon élvezte hogy kurvának nézik akik nem ismerik,
aztán ismét hetekig eltűnt.

Carla és Nick Tomson szerelme nem hunyt alább. Carla a Harvard jogi karára járt, eredményei
kitűnőek voltak, még Nick is azzal viccelődött, hogy egy nap még átveszi tőle a cége irányítását, de
igazából mindketten babára vágytak de tudták, hogy előbb be kell fejeznie az egyetemet, tanulni is és
babázni is túl sok lenne egyszerre. Mivel Carla a jogi diplomájával igazából nem állást akart keresni
hanem jogi megoldásokkal de jótékonysági alapon segíteni a rászorultakon, a diploma utáni
gyerekvállalás belefért terveikbe.

Luca Martello is megbékélt a 11. körzet elvesztése miatt mivel a korlátlan drogbehozatali
lehetőség olyan mértékben megnövelte a bevételét mindkét családnak, hogy a szárazföld belseje felé
is bőven továbbadták a drogokat, a két családfő szinte baráttá vált, gyakran összeültek tanácskozni
és már Martin Roy-nak sem kellett izzadnia amikor meglátta őket az éttermében.
Könyv címe : Maffiacsavar

Könyv szerzője : Catherine Taylor

Publio Kiadó

Elektronikus ISBN szám : 9781476238166