Debra

Anastasia

MERCY

RAJONGÓI FORDÍTÁS

Fordította:
Jane & Shyra

2021
 Fülszöveg

Megtanított ölni. A gyilkolás már ott csörgedezik az ereimben,

és annak ellenére, hogy tintával rejtem el a tükörben felbukkanó
szörnyeteget, ez nem gátolja meg abban, hogy felszínre törjön.

Az utcán a nevem Mercy, Kegyelem, de soha nem tanúsítok

ilyet. Kivéve iránta. Szemmel tartom Beccát, de ő erről mit sem
tud. Nagyon régen megmentett engem, azon a napon, amikor
apám végzett az anyámmal. A bátorsága célponttá változtatta.

Apám hasonló hatékonysággal kezeli a kést, mint amilyen tűzzel

táplálja a Becca iránt érzett utálatát. És én vagyok az egyetlen
szörnyeteg, aki megmentheti őt.
 Dedikáció

T, J és D

Mint mindig, minden, amit teszek, az értetek van.

 1.
SZUPERHŐS

Fenix

Fordította: Shyra

– Fogd ezeket a tojásokat. – Az apám a kezembe nyomott egy

fehér dobozt az élelmiszerboltban. Hideg volt a polcsoron.
Fáztam. A kezem remegett.
– Le ne ejtsd azokat a tojásokat, fiam. – A hangja fenyegető
volt. De benne minden fenyegető volt.
Végül megtette. Megölte anyámat. Tegnap éjjel. Ma
hajnalban.
Az élelmiszerboltban voltunk, mert élelemre volt szükségünk.
A húgom a nagynénénknél volt, aminek örültem.
Mert anyu halott volt.
A kezem jobban remegett. Bámultam őket, és azt akartam,
hogy hagyják abba. Könyörögtem, hogy hagyják abba.
 Anya remegett, mielőtt meghalt. Így látni őt az egyetlen, ami
megmaradt. Ebben az élelmiszerboltban. A fejemben. A kezeim
most már tiszták voltak, mert apa lesikálta őket, mielőtt betett
volna az autóba. Hogy idejöjjünk. Élelmiszert beszerezni.
Fölkeveredett a gyomrom.
Anya próbált vacsorát készíteni. Végül minden étel a hűtőből
szét volt dobálva a konyhában.
A nyiszorgó hungarocell doboz, amiben a tojások voltak,
lebuktatott. Figyelt. Még dühösebb lett.
Anya már nem volt itt többé. Hogy közbelépjen. Hogy
megállítsa őt, amikor ilyen volt.
– Hagyd abba a remegést, Fenix Churchkey.
Csak egy suttogás volt a föld legfélelmetesebb férfijától.
Megfeszítettem az izmaim, de nem volt értelme, mert talán még
jobban remegett.

„Te vagy a legjobb fiú, Nix. Nagyon szeretlek. Emlékezz

erre.”

Anya. Elment.

Rémülten néztem, ahogy a karton kizuhan a kezemből és a

padlóra esik. A tojások belül roppanó hangot adtak ki.
Anya remegett, mielőtt meghalt.
Mielőtt apa megölte őt.
Néztem az arcát, tudva, hogy engem is meg fog ölni. Nem itt.
Valószínűleg nem itt.
 Szerette privátban, zárt ajtók mögött.
Tudtam, hogy nem szabad hangot kiadnom, amikor erősen
megragadta a karomat. Egy nap talán összeroppantja a
csontjaim.
Fejben elkezdtem számolni a matchbox autóimat. Így tudtam
csendben maradni. Az ágyam alatti dobozban három autó volt.
A piros, a kék és a Hummer volt a kedvencem. Lila volt és…
– Mit mondtam neked? – a szája szinte a fülemhez ért. A
lehelete rossz szagú volt. Büdös izzadtság szag áradt belőle.
Anya már elment.
Legalább a húgom a nagynénémnél volt. Ő még csak kisbaba.
Apa megfogta a másik karomat is, nem sokkal a pólóm ujja
alatt. Néztem, ahogy az ujjai közé szorul a bőröm. Éreztem a
könnyeket, de a sírás mindig rosszabbá tette. Akkor eltöri a
karom, mindkettőt.
– Hé! Uram! Hagyja békén azt a fiút.
A hideg futkosott fel-le a gerincemen. Magánügy volt.
Szerettük a zárt ajtókat. Senkinek nem kellett tudnia róla.
– Azt mondtam, engedje el! Nagyobb, mint ő. Engedje el. Ő jó.
Gyerek volt, mint én. Kezét apám alkarjára tette, és meglökte.
Csendben voltam a döbbenettől. Hülye voltam a döbbenettől.
Felemás zokni volt rajta, a haja pedig óriási fürtökből állt, mint
egy glória. Fényes táskája volt, amelyből egy plüsskutya és egy
marék kupon lógott ki. Egy macskarajzos spirálfüzet volt a
zsebébe gyömöszölve.
 Apa levette rólam az egyik kezét és felemelte, hogy
visszakézből megüsse ezt a kislányt, de én is felemeltem, hogy
elkapjam.
Láttam a halálomat apám szemében. Nem szállhatsz szembe
vele soha.
Anya elment.
A kislány nem hátrált meg.
Csak évekkel később fog felötleni bennem, hogy soha életében
senki nem ütötte meg még. De ma még nem. Ma egy szuperhős
volt.
– Ne bánts gyerekeket. Ez rossz. – A lány apa arcáról a kezére
nézett, amely még mindig szorított engem.
– Menj, te lány, mielőtt meggondolom magam. – Apa a
kézfejével fenyegetően megtörölte a száját.
Volt önuralma a kislánnyal szemben.
A lány a homlokát ráncolta és elhúzta a száját, mintha már
elege lenne belőle.
Tátva maradt a szám, aztán rám nézett a kristálytiszta kék
szemeivel. Átlátott rajtam.
– Jól vagy?
Látva ezt a vad tiszteletlenséget tőle, amit apám megkövetelt
anyámtól és tőlem is, olyan volt, mintha mellkason taszítottak
volna.
Éreztem, ahogy apám néma figyelmeztetése süvít felém. Ez a
lány volt a napsugár a sötét horizonton. Fénybe borította a
sötétséget.
 Bólintottam. Jól voltam. Mi mindig jól voltunk.
Anya elment.
– Uram, el kell engednie a karját. – A lány rám mutatott.
Tudtam mit látott. Apám ujjai úgy belém mélyedtek, mint a
tigris fogai. Testemet zúzódások borították apám kezének
körvonalával. Ez a karomon csak azért lenne egyedi, mert nem a
pólóm ujjának takarásában volt. Hosszú ujjút vennék fel, ha
megtalálnám holnap. Ha egyáltalán megélem a holnapot.
– Azt mondtam, menj. És foglalkozz a saját rohadt dolgoddal.
– A lány szeme tágra nyílt a „rohadt” szó hallatán. Ha tudta
volna…
Azt akartam, hogy tudja.
Az apámra hunyorított. – Maga rossz ember.
Apám nyakán az erek kezdtek kidudorodni. Veszélyben volt a
lány. És tudtam, hogy meg kellene védenem apámtól, hogy egy
pillanatig ne legyek egyedül. Ettől lélegezni kezdtem, és annyira
szükségem volt erre.
– Megtudod, hogy milyen rossz tudok lenni.
Halk morgás volt a hangja. Ilyen volt az otthoni hang, a zárt
ajtók mögötti. Ez volt az a hang, amitől sosem tudok
elmenekülni. Ez volt az utolsó hang, amit anya hallott.
Anya elment.
– Próbálsz rám ijeszteni, de én nem ijedek meg könnyen. A
saját ágyamban alszom, lekapcsolt villany mellett és éjjeli
fények nélkül. – Úgy emelte fel az állát apámra, mint egy
ökölvívó, aki az első ütésre vár.
 – Apa, menjünk – mondtam a lány miatt. Általában sosem
beszélek. Nem akkor, amikor apám hangszíne a lelkemet
szaggatja szét. De nem akartam látni, hogy a lány szemében a
fény elhalványul.
Nem tudtam, mi az a lélek, amíg nem láttam anya tegnap esti,
vagy ma reggeli távozását. A szem fénye volt az.
– Rebecca Dixie Stiles!
A lány felkapta a fejét. Neki kell Rebeccának lennie akkor.
– Ide, apa! Szükségem van a segítségedre! – Keresztbe fonta a
karjait maga előtt.
Figyeltem, ahogy apám áthelyezi a súlypontját és az állában
megrándul egy izom.
Az apám egy szót sem szólt. A tojásdoboz mellett a földön
hagyta az élelmiszereinket és magával húzott.
A vállam fölött visszanéztem a lányra. Az apukájának intett,
akit én nem láttam. – Apa! Ez a fickó! Várjon!
Benyúlt a plüssállata mellett a fényes táskájába és utánunk
kocogott. Egy nyalókát nyújtott felém. Ránéztem, és az „Ölelj
meg” szavak voltak rányomtatva. A zsebembe dugtam.
Rebecca a szemembe nézett. – Rendben leszel. Oké? Rendben
leszel.
Bólintottam, csak épp nem azon a napon történt meg.
Vagy a következőn.
Vagy az azt követőn.
 2.
TERV

Becca
Fordította: Shyra

Tizenöt évvel később

Először nehéz volt fapofával hallgatni Henry elbeszélését a

barátjától, Dick Dongyról, de másodjára már természetesnek
tűnt. Hendrix Lemon pultos/pincérnő volt velem együtt a
Meme’s-ben. Ez egy bár volt, amely vicces és összefüggés nélküli
mémekkel volt tele az internetről. A díszítés leginkább az
említett mémek nyomtatott példányaiból állt, amelyek a belső
falra voltak tapétázva. És természetesen a női alkalmazottaknak
gyéren kellett öltözniük.
Henry megtalálta a neki való pasit, aki le is horgonyzott
mellette. Nem mintha hibáztattam volna érte. Henrynek
őrületes alakja volt, és a haja meg az ajka… nos, magasra tette a
lécet. Ez biztos.
 Henry most Dickkel élt, én meg elvesztettem a társamat a
pasivadászatban.
– Szóval, Dick azt mondta, hogy felújításokat fogunk végezni
az elütött kisállatok kórházában most hétvégén, így le kell
mondanom a csajos kényeztető napot.
Henry saját magának öltözhetett be a munkába, ami egy
kifogás volt, mivel tavaly egy mém terjedt el róla az az
interneten. Nekem még mindig ki kellett elégítenem a
tulajdonos fétisét a Rágógumis Lányról, ami időtlen idők óta a
legfurcsább mém volt. Két copfba volt fogva a hajam és
rózsaszín melltartót viseltem, a forrónacim fehér és ezüst volt,
és a magassarkúm inkább hajazott dögös harci csizmára.
Nagyjából óránként kellett magam befújnom rágógumi illatú
parfümmel. A magassarkú cipő és a pultos/pincérnőség volt a
legrosszabb az egészben. Nos, meg az, ahogy a részeg pasik
végigtapizták a csupasz bőrömet.
Letöröltem az utolsó asztalom, és duzzogtam Henry miatt.
Komolyan lesújtó volt.
– Sajnálom. Hamarosan bepótoljuk. – Henry ölelésre tárta a
karját, aminek az lett a vége, hogy hangosan megpaskolta a
seggem. – Tartsd feszesen, Becs.
A törlőkendőmet fegyverként használva összetekertem, és a
farmerje hátsó zsebéhez csapkodtam. Amikor elugrott, tudtam,
hogy tisztességesen eltaláltam.
 Henry ma este a bár mögött dolgozott. Féltékeny voltam rá,
mert ott viselhettem volna a Crocs-omat, ami sokkal szebb lett
volna a lábamon, mint a magassarkú harci csizma.
– Anyukád üzenetet írt – tartotta fel felém a telefonom Henry.
– Mit írt? – kiabáltam vissza a vállam fölött, ahogy mentem
kinyitni a bejárati ajtót.
– Ó basszus.
Bekapcsoltam a neon feliratot, hogy a NYITVA szó világítson,
mielőtt megfordultam, hogy miért káromkodott Henry.
– Anyád újra randit szervezett.
– Ó basszus – visszhangoztam őt. – Mikor?
Henry elfintorodott. – Ma este jön.
Megráztam a fejem, ahogy Henry. Ezt már korábban is
átéltük.
Átmentem a bárhoz és felpattantam egy székre. Henry átadta
a telefonom.
Végiggörgettem a 15 Anyaszörny küldőtől kapott üzeneten.
Talált nekem egy újabb pasit, ami nem volt meglepő. Az
életének egyetlen célja az volt, hogy férjet találjon nekem, aki
minden igényemet kielégíti.
Tudtam, hogy szeretetből teszi. Valahol a szíve mélyén anyám
csak azt akarta biztosítani, hogy tökéletes életem legyen.
Természetesen nagyon sajátos felfogása volt a tökéletes életről.
Kifújtam a levegőt és előreestek a vállaim. A fejemben
hallottam, ahogy anyám mondja, hogy üljek egyenesen és
nyomjam ki a mellem. Mert a férfiak szeretik a melleket. És a
mellek nagyszerű férjet szereznek nekem. Még inkább
előregörnyedtem.
Anya találkozott egy fickóval, ahol a BMW-jében cserélik az
olajat, és ma este ideküldi őt.
Némely anya sosem akarná, hogy a lányukat ilyen viseletben
lássák nyilvánosan, de az én anyám férj fogóként használta.
Minél szexibb, annál jobb.
Mert a férjfogás volt egy lány életében a legfontosabb dolog.
Nem számít, hogy megcsal-e. Hogy figyelmen kívül hagy. Hogy
egy egész listája van az internetes szexbarátokból. Amíg a férjed
volt, megnyerted a főnyereményt.
Henry az alkaromra tette a kezét. – Sajnálom, kedvesem.
Tudom, hogy utálod ezt.
Átcsúsztattam a telefonom a bárpulton. Henry eldugta a
táskáinkkal együtt. Nem volt zsebem, és a főnök a homlokát
ráncolta, ha munka közben használtuk a telefont.
– Ó, várj. Van még egy üzenet. Ez egy fénykép. A fenébe. –
Henry felvont szemöldökkel húzgálta körmével a képernyőt.
A kép egyértelműen a közösségi médián volt a profilképe.
Alton Dragsmith nagyon jóképű volt. Egy szarvasbabát tartott a
kezében, szóval Henry kész volt. Imádója volt minden aranyos,
kicsi szőrös állatnak.
Altonnak erős álla és csillogó kék szeme volt. Bandana kendőt
viselt, mint egy túrázó, mint aki egyértelműen szeret túrázni. A
háttérben egyértelműen látszott, hogy egy hegy tetején van.
 – Alton dögös – vont vállat Henry, mintha bocsánatot kérne
azért, hogy észrevette a nyilvánvalót.
Visszaadtam neki a telefonom. – A látszat csalhat. Úgy értem,
napi szinten dugsz a város sorozatgyilkosával – kacsintok rá,
mire felhorkant.
Dick Dongynak hírneve volt, mielőtt Henry kikiáltotta, hogy
az övé. Korábban nem értették meg Dicket. Még mindig
szeretem időről időre Henryt ezzel ugratni. Dick megtanította
nekünk, hogy nézzünk mélyebbre, mielőtt ítéletet mondunk egy
személy felett.
– Igen, de mi van, ha nem is olyan rossz srác? – grimaszoltam
neki, és megfordultam a széken, amikor kinyílt a bejárati ajtó.
Anyámnak hátborzongató képessége volt megtalálni a város
legfurább, legőrültebb pasijait és leszervezni, hogy találkozzak
velük.
Megkaptam a menüket az első vendégekhez. Italokat
rendeltek, amit továbbítottam Henry felé.
Úgy folytatta a beszélgetést, mintha abba se hagytuk volna.
– Szóval, ez a srác talán más. – Ujjaimmal a fényes fán
doboltam, miközben vártam, hogy a rendelések a tálcámra
kerüljenek.
– Csak nem akarom, hogy szokásos legyen, tudod? Kemény
szerelmet akarok érezni a mellkasomban. – A jég zörgött a
pohárban, ahogy a tálcán egyensúlyoztam a rumot és kólát.
 – És a vaginádban. – Henry megrázta a melleit. Én
visszaráztam neki anélkül, hogy egy csepp is kilöttyent volna az
italokból.
– Ezt csak egy magasabb szintű pincérnő teheti meg. – Henry
a tálcámra helyezte az utolsó italt.
– Olyan képességeim vannak, amikről nem is tudsz. – Az
italokkal az asztalomhoz mentem, és addigra döntöttek az
előételekről. Épp befejeztem a rendelés felvételét, amikor nyílt
az ajtó. Alton Dragsmith sétált be a Meme’s-be, és nézett végig
rajtam aztán meglátott engem. Ragyogóan mosolygott, és még
gödröcske is volt az arcán. Elképesztően jóképű volt, de nem
éreztem semmit. Az égvilágon semmit, a rémületen kívül. Csak
kezdődne újra a körforgás. Anyaszörny nyomulna és kémkedne.
Minden tőlem telhetőt megtennék, de továbbra is csalódást
okozok és elbukok a férj fogásban meg a boldogan éltünk, míg
meg nem haltunkban.
 3.
MEGLEPETÉS

Fenix
Fordította: Shyra

Egy ablak nélküli szobában egy fém székhez voltam kötözve, öt

dühös férfival. A pszichológiai szerencsekeréken ma este
minden érzelmet átéltek. Ünnepelték, hogy elkaptak, mert
elkaphatatlan voltam. A fenébe is, mítosz voltam. Éveket
dolgoztam ezen a rejtelmességen. Olyan kevés alkalommal
jelentem meg valahol, hogy azok, akik túléltek velem egy
incidenst, még azoknak is úgy tűnhettem, mint egy látomás.
– Nézd ezt a kibaszott arcot. Jézus. Hány órát öltél ebbe a
szarba, Mercy1? – A férfi megfogta az állkapcsom.
Rávigyorogtam, hogy még jobban feldühítsem.
– Miféle korcs tesz ilyet magával?
Tanácstalanok voltak, undorodtak – és most dühösek voltak.

1 Kegyelem
 Amint a főnökük végzett velem, meg akartak ölni. Legalábbis
ezt gondolták. Megmotoztak, de fegyvertelen voltam.
Felhorkantam, mire a legközelebbi az arcomba csapott. Az
ütés nekem egy lehetőség volt. Hozzászoktam a fájdalomhoz, és
sokkal többet tudtam elviselni, mint amennyit ezek a fickók
okozni tudtak.
Ráharaptam a nyelvemre és a fogaimat használva előretoltam
a kis tűt, amelyet akkor helyeztem fel, mielőtt "elkaptak" volna.
Azok után, hogy a saját nyelvem használtam, hogy
becsempésszem, minden jel, ami maradt utána egy apró piros
pötty volt a behatolási ponton. Amint kiszabadítottam a tűt,
leharaptam a végét, hogy feltörjem. Amíg a tűbe belefolyó
méreg egy cseppje sem csöppent rám, addig életben maradtam.
Kifújtam a tűt egyenesen az emberrabló arcába, mint egy
nyilat, ami éppen a jobb szeme alatti részbe állt bele. A tű
annyira vékony volt, hogy egy pillanatig fel sem fogta, hogy mi
történt. A méreg hatásának kifejtő idejét arra használtam fel,
hogy a dupla csomóra kötött kezeimet kiszabadítsam a
béklyóból. A megmérgezett ember agresszív módon reagált a
halálos ítéletére. Rohamok lettel úrrá rajta, szájából hab
bugyogott, mire kiszabadítottam a kezeimet.
A meglepetés kellemes figyelemelterelés volt. A szobában lévő
többi férfi már a földön volt, mire a megmérgezett pasi az utolsó
fullasztó levegőt vette. Nem néztem az arcukra, miután
meghaltak. Ez szokásom volt. Technika volt arra, hogy ne
égjenek a memóriámba, mert emlékeznék anyám arckifejezésre,
miután apám meggyilkolta. Az üveges szemére. Megráztam a
fejem és felmértem a környezetem.
Ki tudtam nyitni a kínzó szoba ajtaját, ahol tartottak. Nem is
gondoltak rá, hogy bezárják, amikor egyedül voltam egy egész
tömeg ellen. Kamerákat láttam felszerelve a szoba sarkaiba, de
majd később foglalkozok velük.
Most be kellett fejeznem a munkámat.
A házban volt egy kislány, akit elraboltak egy nagy adósság
miatt.
A ház alaprajzát memorizáltam, még mielőtt idejöttem volna.
Nem kapcsoltam fel a villanyokat, ahogy haladtam. Nem
akartam megvilágítani az utat, azok számára, akik egész
biztosan követnek, hogy levadásszanak.
Négy ajtó a bal oldalon, aztán egy lépcsősor, aztán még négy
ajtó és az ötödiknek berúgtam az ajtaját. Nyöszörgést hallottam,
miközben figyeltem a dübörgő lábakra, amelyek azt jelezték,
hogy az emberek közelednek, hogy újra elkapjanak.
Csak a kétségbeeséssel voltam felfegyverezve, hogy meg kell
mentenem valakit. És ma este ez a kicsi Christina lenne.
Alaposan elolvastam a profilját, mielőtt elfogadtam volna a
munkát. Egy helyi maffiózó unokája volt, ami nem az ő hibája,
és hét évesen nem a pénz érdekelte, csak az Én kicsi pónim.
Tudtam, hogy az arcomtól megijedne, ezért csak a kapucnit
cipzároztam le a melegítőfelsőmről. Elrejtett. Aztán lehúztam a
felső cipzárját és kigomboltam az ingemet, hogy feltárjam az Én
kicsi pónis pólót.
 Rámutattam a pólóra. – Helló, Christina. Megkérhetlek, hogy
gyere velem? Vissza akarlak vinni anyukádhoz és apukádhoz.
Csak egy kis göröngy volt az ágyon a sötét szobában.
Megtaláltam a kapcsolót és felcsaptam a villanyt. Christinának
kétségbeesett barna szeme és homokszőke haja volt. Remegett.
Rámutattam a pólómra.
– Ez a kedvencem. Twinkle hercegnő. – Tudtam, hogy egy
hálószövetes csuklyás fickóval beszélnie a rémálmaiba illene. Az
a vicces játékot használtam, amit az apja is, amikor megpróbálja
lenyugtatni. Sokkal könnyebb lesz kivinni innen, ha nem
rúgkapál és visít.
Reflexből válaszolt. – Ez nem Twinkle hercegnő, hanem
Twilight Sparkle hercegnő.
– Ki akarlak vinni, és sajnálom, hogy itt voltál. Velem jössz?
Felfigyeltem rá, ahogy a szüleitől kapott összes lecke felvillan
a rémült szemeiben. Ne menj el idegenekkel. Ne beszélj furcsa
emberekkel. Meg minden ilyen.
Megütögettem a képet a mellkasomon. – Nincs sok időnk,
hercegnő. Velem jössz?
Levettem a kesztyűmet és kinyújtottam a kezem. Nem
akartam, hogy bármelyik méreg, amelyhez akaratlanul is
hozzáértem, amikor megöltem hat férfit, véletlen rákerüljön.
A tetovált kezemre mutatott. – Csontváz vagy?
Megráztam a fejem. – Ez csak tetoválás, hogy elijesszem a
rossz embereket. De te nem vagy rossz.
 Jó válasznak tűnt. Christina kipattant az ágyból. A szoba
kopár volt. Az ablakok be voltak falazva. Éreztem, hogy fortyog
az elhatározásom, miatta. Hogy megmentsem ezt a lányt.
Christina megfogta a kezem, én pedig kivezettem a szobából.
A folyosó sötét volt, és a kis keze erősebben fonódott az ujjaim
köré.
Tudtam, hogy nem szereti a sötétséget. Azt is tudtam, hogy ha
felhúznám a hálóingjét hátul, láthatnám az öt gerincműtétje
hegeit, amelyeken már rövid kis élete alatt átesett.
Az, hogy járni tudott, jó hír volt. Azt jelentette, hogy az
elrablói nem bántották. Vagy ha volt is fájdalma, elviselte, hogy
kimenekülhessen velem.
Valahol a házban figyelmeztető kiáltások hangzottak fel.
Kibaszott kevés időnk volt. Lehajoltam hozzá.
– Ne haragudj, de felvehetlek? Nagyon kell sietnünk.
A kislány kinyújtotta a kezét, és megérintette az arcom oldalát
a csuklyám szövetén át. – Te rendes ember vagy, igaz?
Nagyon nyeltem, és bólintottam.
– Felvehetsz – Christina felemelte a karjait a levegőbe. A
lehető legóvatosabban vettem fel. Erősen szorította a nyakamat,
amit a gerince miatt jó jelnek vettem.
– Ide temesd be a fejed, és ne nézz rám, oké? – Már mindent
elterveztem. A legjobb kiút, amely a legkevésbé zaklatná fel, a
garázson át volt. Legszívesebben kiugrottam volna az ablakon,
de vele a karomban nem tehettem.
 Éreztem a meleg leheletét a mellkasomon. Olyan szorosan
simult a mesefilm pónihoz a mellkasomon, amennyire csak
tudott. Kicipzároztam a kapucnimat, hogy teljes látóköröm
legyen.
Lebuktam, amikor megéreztem a fülem mellett süvítő levegőt.
Az ütés a fejem fölött ment el. Előrelendítem a karom, és torkon
vágom a férfit. Míg a nyakához kapott, kikaptam a fegyvert a
kezéből, mivel a fájdalom lazított a szorításán.
A pisztoly hangtompítós volt. Arra használtam, hogy
megöljem. Éreztem, hogy Christina karjai megszorulnak a
nyakamon.
– Minden rendben lesz – súgtam a fülébe. – Tartsd csukva a
szemed, és tegyél úgy, mintha csak álom lenne.
A garázs felé menet még két férfit megöltem. Átléptem a
testük fölött, és higgadtan közöltem Christinával, hogy milyen
közel vagyunk a szabaduláshoz. Megkértem, hogy suttogja el
nekem a többi kedvenc pónija nevét is.
Kijutottam a felhajtóra és eltűntem vele az erdőben, ami
körülvette a tábort. Még nem voltunk teljesen biztonságban.
A földet fekete SUV-ok fényei világították meg. állig
felfegyverkezett férfiak özönlöttek ki a házból.
Halkan elkezdtem a My Little Pony főcímdalát Christina
fülébe énekelni. Azt akartam, hogy ne sírjon. A megmentéséhez
vezető úton tanultam meg. De kemény volt. Egy kis harcos –
ahogy az apja mondta.
 A szüleinek nem volt kapcsolatuk a nagyapja maffia
brigádjával. Nem kellett volna bábuknak lenniük egy olyan
harcban, amihez semmi közük nem volt. De mindenképpen
eljöttem volna Christináért. Gyenge pontom a gyerekek.
Suttogni kezdett velem szinkronba. A szavait a mellkasomhoz
tapadva mondta. Gondolom a pónihoz. Elgyengültem tőle.
Minden férfit megölnék ezen a helyen, csak hogy
odaadhassam ezt a kislányt ma este az anyjának. Hogy véget
érhessen számára ez a rémálom.
A póló, amit viseltem, fehér volt, és Christina szőke haja
zászlóként lobogott a holdfényben. Nem húztam el tőle a pónit,
ezért gyorsabban kellett haladnunk, hogy minél messzebbre
érjünk a tábortól.
– Hogy van a hátad? – kérdeztem, mikor végeztünk a
főcímdallal.
– Jól vagyok – és ekkor felnézett a fedetlen arcomra. Sikításra
számítottam. Kinyújtotta az ujjait, és a fogakkal tetovált szám
mellé tette. – A csontvázak is szuperhősök?
– Igen. – Én álltam aztán a legmesszebb egy szuperhőstől, de
ha erre volt szüksége, akkor az leszek.
– Köszönöm. – Christina ismét a mellkasomra fektette a fejét.
Hallgattam az ágak recsegését, ahogy a átvágtam a
sötétségben.
Amikor oda értünk a motorhoz, nem foglalkoztam a
sisakokkal.
– Ott! – hallottam a hátunk mögül a kiáltást.
 Kifutottunk az időből. Felpattantam. – Olyan szorosan
kapaszkodj, ahogy csak tudsz.
Már indultam is, nem érdekelt, hogy mennyire stabil az
indulás. Most csak sebességre volt szükségem. És az én
motorom volt általában a leggyorsabb jármű az úton. Minden,
kivéve a tükröket, matt fekete volt, szóval nem volt csillogása.
Két kézzel csavartam fel sebességre. Christina úgy
kapaszkodott, mint egy kismajom, és ez volt az, ami aggasztott.
Nem tudtam a gerincére figyelni, mert 110 km/h-val
száguldottunk, semmilyen védőfelszerelés nélkül. De mögöttünk
ott voltak azok, akik meg akartak ölni bennünket, így jelen
esetben csak a gyorsaság jöhetett szóba.
A nagyapja területére kellett érjek, mert az ő emberei majd
felállítják a védelmi falat.
Letértem a főútról és a különlegesen erre a célra átalakított
lámpát használtam. Áthajtottam egy gazdag negyeden, ahol pár
percre behajtottam egy random garázsba. Ellenőriztem, hogy mi
van Christinával. Jól volt, csak egy kicsit sokkos állapotban.
Vártam pár percet, de semmilyen mozgást nem láttam a csendes
utcákon.
Lesegítettem Christinát a földre és levettem a kapucnimat.
Ráadtam, hogy ne fázzon, majd követett engem, ahogy
behatoltam a házba. Vártam egy percet, hátha megszólal a
riasztó. Semmi hang.
Amikor bejutottunk, lábujjhegyen beosontunk az irodájába. A
számítógép még működött, és sikerült elküldenem egy üzenetet
a nagyapjának. Az asztalon lévő számlákon megtaláltam a címet,
ezt használtam kiindulópontnak.
Volt pár másodpercünk, aztán indulnunk kellett,
végrehajtottam egy egyszerű hackkelést a biztonsági
kamerákon, miután az ISP2 körül ide-oda ugráltam. Azok a
szegény emberek, akiknek a házába betörtem nem fognak
belekeveredni ebbe a háborúba, így kitöröltem minden nyomom
a rendszerből.
Christinával a motoron ültünk és az út közepén álltunk,
amikor a nagyapja konvoja megérkezett.
Erősködött, hogy kísérjem el a házáig, rettegve nézte a
nagyapja embereit – akik úgy néztek ki, mint azok, akik elől
menekültünk, legalábbis egy gyerek szemében biztosan.
A férfiak bámulták az arcomat, nem voltam hajlandó levenni
Christináról a kapucnis felsőmet. Belementem abba, hogy a
nagyapja egyik SUV-jába elkísérem, a nagyapja egyik embere
követett minket a motoromon. Hagytam, hogy az anyós ülésen
üljön, mivel a kocsi ablakai le voltak sötétítve. El is aludt az alatt
a húsz perc alatt, amíg a házához értünk.
Az anyja rángatni kezdte a kocsi ajtaját, amivel felébresztette a
kislányt, ameddig én a nyitó gombot kerestem.
– Az én kicsikém! Kicsikém!
Az ölembe néztem, mert a hangjából csengő nyers
kétségbeesés olyan emlékeket hozott vissza, amelyeket nem
akartam újra átélni.
2 ISP: Internet Service Provider = Internet szolgáltató, ellátó
 Volt egy dzseki Christina széke mögött, elvettem és
belebújtam, amikor az apja a kilincsért nyúlt. Örömkönnyek és a
megkönnyebbülés sóhajai lettek az éjszakai legkiemelkedőbb
hangjai. A dzseki kapucniját az arcom elé húztam, mielőtt
kiszálltam volna a kocsiból.
Az anya ott állt és erőteljesen kiabált a nagyapa embereivel. –
Menjenek! Tűnjenek el innen! Hogy merészelik?
Lehet, hogy irracionálisan viselkedett, és az alvás hiánya is
közre játszott, de meg tudtam érteni. Gyilkosok vették körül az ő
kicsi lányát. Beleértve engem is.
Christina felém intett. – Ő jó.
Éreztem, hogy egy pillanatra megrogynak a térdeim. A
lábaimat néztem, mert nagyon messze voltam a jótól.
Emlékeztetett egy másik kislányra, akit régen ismertem.
– Nos, akkor ő maradhat. De ti, többiek, takarodjatok el vagy
hívom a zsarukat – mondta dühöngve.
Egy olyan családi dráma közepette találtam magam, amelynek
nem akartam a részese lenni. Abban reménykedtem, hogy
Christina számára itt véget is ért ez a rémálom, az lenne a
legjobb sors számára.
Egy férfi közeledett felém és én a kapucniba mélyedve néztem
rá.
– Az az én dzsekim.
Nem szóltam semmit.
– Rendben, ezek szerint akkor talán már a tied.
Oldalra biccentettem a fejem.
 – Biztosan a tied. Szép munka, Mercy. Jézusom! Elintézed
ezt? El kell menned mielőbb, különben a főnök nem fog fizetni.
Azt mondja, hogy félelmetesebb vagy, mint bárki, akivel valaha
is találkozott.
Nem szólaltam meg, ezt szerettem. Minél kevesebbet
mondtam, annál többet képzeltek bele a dologba. Megcsináltam
a munkát, elvégeztem a lehetetlen feladatot.
A nagyapa több szívességet is ígért annak fejében, ha
visszahozom az unokáját a fiához és a menyéhez. Elutasítottam.
Pénzt akartam. Csakis pénzt. Nem akartam semmilyen
kapcsolatot vagy köteléket ezekkel a seggfejekkel.
És meg akartam menteni Christinát.
Odajött hozzám, és én óvatosan átöleltem, vigyázva a hátára.
Azt suttogtam a fülébe, hogy nyugodtan alhat sötétben, mert én
mindig ott leszek és nem fogom engedni, hogy bármi rossz
történjen vele.
Hozzáadtam ahhoz a nagyon rövid listához, amelyen azokra a
nőkre vigyáztam, akik épen tartották az elmémet.
A húgom, Ember. Rebecca Dixie Stiles. És most Christina
Feybi. De hármuk közül csak Christina tudta, hogy figyelem.
 4.
SZABAD MELLEK

Becca
Fordította: Jane

Levenni a melltartómat egy egész napos munkanap után felért

egy orgazmussal. Már az előtt képes voltam áthúzni a rózsaszín
ingem ujján, hogy az ajtót egyáltalán bezártam volna.
– Ó, édes Nelly, Isten hozott itthon, lányok. –
Megmasszíroztam a melleimet, a magassarkú csizmámat
lerúgtam magamról. Egyik lábbelim a konyhában, a másik a
kanapé mellett kötött ki.
Hajnali 3 óra volt. Későig dolgozni már megszokott volt
számomra, de furcsa szokásokhoz vezetett. Mint például egy
nagy adag avokádós salátát készíteni, miközben a tömbház többi
lakója mélyen aludt. Henry üzenetének a hangjára abbahagytam
a répa szeletelést.

Kimenekültél.
 Horkantottam és válaszoltam:

Dugtál ugye, mielőtt ezt elküldted volna, igaz?

Henry a következő üzentében egy nagy vigyorgó fej szerepelt.

Természetesen.

Beintettem a telefonomnak. Bárcsak én is szexelhetnék.

Henry újra üzent.

Szóval, milyen volt Alton?

Tűnődve néztem a képernyőt. Szóval, milyen volt Alton? Nem

elég jó ahhoz, hogy haza hozzam szexelni. A hangvezérlést
használtam, hogy üzenjek Henrynek, aztán hozzátettem.

Alton aranyos, kellemes. Túl keményen próbálkozott.

A bókok gyorsan és nagy mennyiségben jöttek.
Túlságosan is.

Készen álltam erre. Felfogtam. A ruha, amelyet viseltem a

pénzszerzéshez arra volt tervezve, hogy megnyissa a
pénztárcákat és keménnyé tegye a farkakat.
De ez a pasi, akit anyám küldött, emlékeztetett arra, hogy nem
vagyok elegendő. Anyám húszéves korában már férjnél volt.
Huszonegy évesen terhes volt velem.
Ez volt anyám sikerének lakmusz tesztje.
A bölcsésztudományi diplomát időfecsérlésnek tekintette,
mivel nem került gyűrű az ujjamra, mire lediplomáztam.
 A főiskola volt a legjobb férjkereső húspiac.

Addig kapd el őket, míg fiatal vagy és a legjobbak közül

választhatsz.
Éles nyelvem volt és liberális vaginám. Tudtam, hogy nincs
szükségem egy férfira, hogy az legyek, aki vagyok.
És én volt az a kislány is, akinek folyton égések voltak a fülén
a hajgöndörítőtől, mert a hajamnak tökéletesnek kellett lennie
anyám kedvéért.
A kislány, aki boldognak akarta látni az anyukáját. És a
boldogság definíciója: – Légy Szép! Légy fiatal! Szerezz pasit!
Anyám szeretetteljes arckifejezése ítélkező volt. Ezt
összekötöttem azzal a nyomasztó érzéssel, amellyel a falat
építettem magam köré, hogy önmagam váljak.
Én voltam az egyetlen, akije maradt.
Amikor apám elhagyta őt egy fiatalabb nőért, akkor anyám
túlságosan csapongó és nyitott volt, olyan dolgokat osztott meg,
amit nem kellett volna a nyolcéves lányával.
Apám nem csak őt hagyta el. Új családot alapított az új
feleségével, és engem nem szívesen láttak ott, miután
megszületett a féltestvérem.
Azt anyámban végleg gyökeret vert az a gondolat, hogy sem ő,
sem én nem vagyok kívánatos. Elég idős voltam ahhoz, hogy
tudjam, hogy én vagyok az egyetlen, akije maradt, és elég fiatal
ahhoz, hogy azt gondoljam, hogy helyre tudom hozni az űrt, ami
benne tátongott. Ezért is volt még mindig hatalma fölöttem.
 Ennyi év után is. Amikor próbáltam figyelmen kívül hagyni a
felültetéseket vagy a megjegyzéseket, amelyeket a sminkemre
vagy a hajamra tett, akkor kezdett eltávolodni a boldogságától.
Folytonos diétán volt, hogy jól nézzen ki az örömanya
ruhájában, amelyet már rég megvett. Egy olyan esküvőre,
amelynek még a megtervezéséhez sem álltam közel.
Még kevésbé a nagyon vonzó Altonhoz.
Reggel anya jóga órája után kaptam egy pár üzenetet, aztán
végül egy hívást, hogy minden részletet elmondjak, hogy hogyan
zajlott a randi.
Alton magas volt, amitől anyám bezsongott volna. A magasság
egyenlő volt a sikerrel. A jó férjek mind magasak voltak. És az a
tény, hogy egy BMW márkakereskedésben dolgozott, csak még
inkább jó pont volt a férj-jelölt listáján.
Éreztem, hogy megrogyok.
Mintha Henry hallotta volna, hogy a depresszió újra rám
telepszik, még mérföldekkel odébb is, megjelent tőle egy üzenet.

Eszel?

Gyorsan reagáltam. Igen.

Válaszolt: Akarsz FaceTime-on beszélni és közösen

nézni az Öngyilkos osztagot?

Igen – válaszoltam gyorsan.

 Csatlakoztam Henryhez, aki egy nagy tál fánkot evett. Dick ott
állt mögötte és integetett. Mosolyogtam. Hálás voltam azért,
amiért szerette volna, ha úgy érzem támogatnak, de látni, hogy
Dick úgy néz Henry tarkójára, mintha ő tette volna a Holdat az
égre, nagyon rosszul viseltem.
Vágytam arra, ami neki volt. Azonnal borzalmasan éreztem
magam, amiért a féltékenység átsuhant rajtam.
Elindítottam a filmet a TV-men és elkezdtük nézni. Én a
kanapén, Henry pedig a fejét Dick kidolgozott mellkasán
pihentetve. Amint Joker beleugrott a savval tele tartályba,
mindketten kikapcsoltuk.
Túlságosan is nagyon kedveltük azt a részt. Dick biztosan csak
még több szexet hozna ki belőle. Az íróasztalomhoz mentem és
rajzoltam egy macskát, ezzel is nyugtatva magam. Szerettem
rajzolni.
De 45 perc művészet után még mindig görcsös voltam.
Majdnem hajnali 5 óra volt. Tudtam, hogy az anyám két óra
múlva fel fog hívni. Le kellett volna zuhanyoznom, de még
mindig a kanapén ültem és a kedvenc appomat nyomogattam.
Mint mondtam, csupa furcsa szokás volt korán reggel.
Teljesen függőjévé váltam egy játéknak, a Grabby Tabbies-nek.
A telefonom gombjaival tudtam irányítani és a legaranyosabb
plüss játékokat lehetett elkapni az irányítható markoló
karommal. Igazi pénzt kellett költenem, és ez szívás volt, de
kiszállították nekem a játékot, amit nyertem.
 Ránéztem a ma esti kínálatra. A gépben volt plüss láma, így
tudtam, hogy bedobom magam. Feltöltöttem 10 dollárnyi
kreditet a számlámra és neki láttam.
A kulcs az volt, hogy csúszda felé kellett tolni az állatot apró
mozdulatokkal és a fő kulcs a türelem volt. Öt próbálkozás után
enyém volt a láma.
Letettem a telefonom és lejtettem egy győztes táncot. Semmi
sem volt annál izgalmasabb, mint megnyerni egy plüssjátékot.
Ideje volt egy forró zuhanynak. Azon gondolkodtam, hogy
vajon mennyi idő múlva fog megérkezni a lámám.
 5.
GYŐZTES TÁNC

Fenix
Fordította: Jane

Nézni őt, ahogy győztes táncot lejt igazi nyeremény volt. Látni,
ahogy a gyönyörű arca ragyog az izgalomtól volt az oka annak,
hogy a pincémben ültem és egy olyan markolós szerencsegépet
működtettem csak miatta.
Gyakorlatilag amikor letöltötte az applikációt beleegyezett
abba, hogy a cég használja a kameráját és a mikrofonját ahhoz,
hogy működjön a játék. Én voltam ez a cég, a vezérigazgató és az
alkalmazott is. Ez gáz volt, igazi kukkoló voltam. Nem
szándékoztam egyhamar abbahagyni. Becca rajta volt a
listámon. Két lányt követtem, nos, most már hármat, mert
hozzá kellett adnom Christinát is.
Biztonságban akartam őket tudni. Azt akartam, hogy
gondoskodjanak róluk. És ami Beccát illeti, őt is épp ennyire
akartam. Annyi mindent tudtam róla, hogy egy
dokumentumfilmet is forgathattam volna akár. Vagy írni egy
önéletrajzot. És ő nem tudta, hogy én ki vagyok, mert sosem
találkozhattam vele. Soha nem érhetek hozzá. De reménytelenül
szerelmes voltam belé. Kilépett az applikációból és már nem
láthattam.
Fogtam a játék lámát és betettem egy dobozba, majd
leragasztottam. Minden dobozon, ami a pincémben volt, rajta
volt a neve. Ő volt az egyetlen, aki játszott az applikációmmal. Ő
volt az egyetlen, aki nyert rajta. Volt bőven időm, mert ha valaki
úgy néz ki, mint én, annak mindenre van ideje.
Szerencsére nagyon jól értettem a számítógépekhez.
Lényegében mindenhez, amit csatlakoztatni lehet. A
számítógépek nem vártak el tőled semmit. És pénzt tudtam
velük keresni. Autodidakta hacker és programozó voltam. És
azért vágtam bele, mert őt kerestem. Beccát.
Az a nap a boltban volt az első nap az anyukám nélkül. Az ő
elvesztése és az én szerepem a halálában, meghatározta az
életem további részét.
Az, hogy Becca kiált mellettem, olyan volt, mint egy üzenet
anyámtól. A kis nyalóka, amit adott nekem, amelyre rá volt írva,
hogy „Ölelj meg", olyan volt, mint egy mentőkötél. Anyukám
mindig megkért, hogy öleljem meg, miután apám kiütötte
magát és ájultan feküdt.
Amikor haza értem apával azon a napon, amikor
megismertem Beccát, apám különleges mód nagyon csendes
volt. Körülbelül háromszor vagy négyszer nézte meg a kertben
lévő frissen ásott földet. Valahogy a kis Rebecca felrázta a
világát.
Vártam, hogy kiderüljön, hogy milyen lesz ez a közös új élet
vele. Elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, hogy a rendőség le
tudná tartóztatni. Elég hülye voltam ahhoz, hogy azt gondoljam,
hogy vele együtt engem is lecsuknának.
Utána évekig, ahányszor csak leitta magát, mindig felhozta,
hogy én voltam az oka, hogy megtudta, hogy anyám megcsalta.
Le kellett állítanom magam. Ma este nem akartam folytatni az
önkínzást. Főleg most nem, amikor láttam Beccát nyerni. És
megmentettem egy kislányt is. Ma egy jó éjszaka volt.
Magammal vittem a telefonom a fürdőbe, hogyha netán Becca
úgy döntene, hogy játszani szeretne, akkor úgy, ahogy voltam
vizesen, ki tudjak futni.
Nagy házam volt. Ez egy bizonyíték volt arra, hogy a rossz
emberek bármennyit kifizetnek azért, hogy elérjék, amit
akarnak. A fürdőszobám nagyobb volt, mint más emberek
hálószobája. Minden márvány. Kibújtam a ruháimból és a
szennyestartóba dobtam. Meg kell nézzem, hogy van-e rajtuk
lyuk a méregtől, amivel dolgoztam.
Néztem magam a tükörben, most, hogy meztelen voltam.
Végigsimítottam a mellkasomon, a hasizmaimon, majd lejjebb.
A tükörben látott tükörkép egyesek számára fétis volt. Találtam
erre egy rést, hogy megismerhessem egy nő adta élvezeteket.
Mindenki számára felismerhetetlen voltam, főleg azoknak, akik
korábban ismertek.
 Apám soha nem ismerne fel.
És többet soha senki nem tévesztene össze vele. A hihetetlen
hasonlóság, ami köztünk van, számomra egy igazi átok volt. De
megoldottam. Tintával.
Megfeszítettem az izmaimat, fenyegetően néztem, állkapcsom
megfeszült. Tinta borított a fejem búbjától a lábujjamig. Még a
fejbőrömön is volt, a hajam alatt.
Egy rémálom voltam, élő, lélegző rémálom. Ahelyett a fiú
helyett, akiből olyan férfi vált, aki kiköpött mása volt az apjának.
Egy csontváz borította a testemet, az arcomat.
Inkább nézek úgy ki, mint egy szörnyeteg, minthogy apám
tükörképe nézzen vissza rám. Elfordultam a tükörtől és
megengedtem a vizet a zuhanyzóban, éreztem, hogy a zúzódások
kezdenek egyre jobban megjelenni a testemen, de el fognak
vesztődni a mintáim alatt. Senki meg nem mondaná, hogy
megint megsérültem. És én pont így szerettem.

~Becca~
A telefon megcsörrent és én úgy éreztem, mintha mázsás súlyok
lennének a szemeimen. Anyaszörny csengőhangja volt.
Felvettem és egyből ki is hangosítottam, majd beletemettem a
fejem a párnába.
– Becca, édes. Kérlek, mondd, hogy Alton nagyszerű volt és
még annál is több. Alig tudtam kivárni, hogy vége legyen a
jógának. Annyira magas. Tudom, hogy ő az igazi. A tisztítóban
van az örömanya ruhám, hogy felfrissítsék. Lehetne téli esküvő.
Mesés lesz.
– Elég már, Anya. Lassú tempóban haladj, az elvárásaidat és
minden egyebet is beleértve. – Kigördültem az ágyból, és a
meleg takaróm alól. 10:30 volt. Az, hogy elmúlt már 9 óra, csak
még jobban bizonyította, hogy anya mekkora önuralmat
tanúsított, mielőtt telefonált volna.
– Tökéletes pasi. És kaphatsz egy BMW-t. Csodálatos lesz.
Elkocsikázhatunk apád háza előtt és henceghetünk vele. – A
vállaim leereszkedtek, ahogy átcipeltem a telefont a nappaliba.
– Nem mintha apád felismerne, hacsak nem viselnél egy
maszkot a féltestvéred arcképével. – Anya fel volt pörögve. Már
biztos, hogy több ezer bosszú jelenetet leforgatott a fejében.
Olyan hangosan sóhajtok, hogy hallható legyen a telefonban.
– Értem.
– Szóval, mondj el mindent.
– Kedves volt – mondtam.
És tényleg kedves, aranyos volt. Volt valami mű benne, valami
számító. Valami túlzott tökéletesség. Jól nézne ki öltönyben.
Láttam, ahogy tekintetét Henryn legelteti, meg elcsíptem pár
pillantást, amit a többi pincérnőre vetett az este folyamán. És
lehet, hogy jelentéktelen volt, de én akartam lenni egy férfi
figyelmének középpontja. Azt akartam, hogy rám figyeljen,
amikor ránézek. Azt akartam, hogy a szenvedély mellbe vágjon,
hogy ledöntsön a lábaimról.
 – Kedves? Sokkal több, mint kedves – dühös volt. Én voltam
az egyetlen dolog, ami nem terv szerint alakult.
– El akar jönni Meme’s-be a hét vége felé. – A gerincem
mintha vízből lett volna, mert olyan dolgokat mondtam neki,
amiket hallani akart, de ezzel is csak az időt húztam, mielőtt
újra csalódást okozok neki.
– Nos, ez jó hír. Próbált megcsókolni vagy valami egyéb? –
Hallottam, ahogy fújtat. Talán épp most jött kifele a jóga
stúdióból.
– Dolgoztam, szóval... – A hajamat csavargattam, ami egy régi
szokás volt, amit most anya előhozott belőle.
– Ajánlkoztál egy csókra? A férfiak szeretik a ki nem mondott
meghívásokat. Nem leszel szép örökké. Nem vesztegetheted az
időt. Rebecca. – Hallottam, ahogy elindítja a kocsit.
– Persze, anya. Majd dolgozom a dolgon. Mi lenne, ha
hagynálak vezetni és beszélünk később? – A kezemre ültem,
hogy késztessem magam arra, hogy abbahagyjam a hajam
babrálását.
– Rendben, de azt akarom, hogy elgondolkozz azon, hogy
hogyan fogsz felkészülni a következő látogatására. Légy
elérhető, állj készen! – Anya bontotta a hívást.
Kellett lennie egy másik megoldásnak, minthogy mindig azt
mondjam, amit hallani akar, és ami boldoggá teszi. Mintha
meghosszabbítanám a színjátékot és a látszatot. És ez így volt,
amióta apa elment.
 Edzenem kellett és talán ránézek a játékomra is. Tegnap este
játszottam és nyertem is, szóval le kellene állnom. De némely
dolog csak eszement szórakoztató volt.
Amint meghallottam a hatalmas csattanást, azonnal a bejárati
ajtóhoz mentem, mert olyan volt, mintha valami nekivágódott
volna. Kizártam és kinyitottam az ajtót. Egy sisakos alakkal
találtam szemben magam, akinek a kezében egy doboz volt.
 6.
KÜLDEMÉNY

Fenix
Fordította: Jane

Francba.
Kinyitotta az ajtót, és ez váratlanul ért. Általában, amikor
elvittem a nyereményeit, olyankor ő aludt. De ma, ott volt a
kezemben a csomag, amelyet elejtettem, és éppen vizsgáltam,
hogy van-e valamilyen sérülés rajta, amikor Becca megjelent.
Rózsaszín topot viselt és nagyon rövid alvós rövidnadrágot.
Leesett az állam. Tudtam, hogy hogyan néz ki. Évek óta
figyeltem őt, de ilyen közel lenni hozzá – látni, hogy mennyire
parányi –, egyszerűen összeakadt tőle még a nyelvem is.
– A lámám! – Becca felém nyújtotta a kezeit. – Azta, milyen
gyorsan szállítanak. A futárszolgálatnak dolgozol vagy másnak?
Mert a posta általában délután érkezik.
Hozzám beszélt. Kezeit felém nyújtotta.
– Elejtettem – mondtam és felé nyújtottam.
 – Semmi gond, nem törékeny. Várj, hadd adjak borravalót.
Becsukta az ajtót, míg visszament a lakásba. Láttam magam
az üveg visszatükröződésében, ahogy ő látott engem. Teljesen el
voltam fedve. Fekete bőrkabát, fekete bőrkesztyűt, fekete
nadrág, motoros csizma. A sisakomon volt egy fedő réteg, amely
elfedett belőlem mindent, és csak akkor fedte fel a kilétem, ha
én akartam.
Nem volt szükségem a borravalóra, ez nyilvánvaló, de meg
kellett várnom, hogy ne rontsam el az álcám.
Le kellett volna lépnem. Többet akartam belőle, élőben, itt a
szemem előtt.
Visszajött az ajtóhoz, kezében a pénztárcájával.
– Nem találtam borravalós appot a telómon, bocsánat.
Mennyi szokott lenni általában? Mert én nem tudom.
Haja laza, rendetlen lófarokba volt összefogva. Egy tincset
nem sikerült odafogni, így látni lehetett, hogy milyen hosszú
volt a haja.
– Egy dollár? – rándítottam meg a vállam, mert nem tudtam.
Tudtam, hogy nem látja, hogy hova nézek, és a felsője nagyon
nem volt alkalmas arra, hogy eltakarja a bájait. Igyekeztem az
arcán tartani a tekintetem.
– Pincérnő vagyok, azért ezt illene tudnom. Borzalmas vagyok
– mondta és felém nyújtott 3 dollárt.
– Sokkal több vagy bárminél is!
Élőben láthattam olyan vonásokat belőle, amelyek arra a
kislányra emlékeztette, aki évekkel ezelőtt kiállt értem. A
rendetlen haj nagy segítség volt benne. Általában mindig
rendezett volt, amikor kamerán keresztül láttam.
Tekintetét a sisakomra emelte. A kis kényelmetlenséget
igyekezte elrejteni a mosolya mögé.
Túl messzire mentem. Hátraléptem és felemeltem a kezem. –
Nem, köszönöm. Elejtettem, meg minden egyéb.
Le akartam venni a sisakomat és megköszönni neki, hogy
akkor is kiállt értem, amikor senki más nem tette, vagy nem
tehette. De ez lehetetlen volt. – Legyen szép napod!
Még mindig felém nyújtotta a pénzt. – Biztos vagy benne?
Oké. Neked is legyen szuper napod!
Megfordultam és kényszerítettem magam, hogy normálisan
elinduljak. Ami természetes módon egy zombi járássá alakult át,
és pofán akartam vágni magam miatta.
Beszéltem Beccával. És szép napot kívánt nekem. A szívem
olyan volt, mint egy léggömb.
Négy utcával odébb jöttem rá, hogy teljesen rossz irányba
motoroztam eddig. Teljesen kiégette az agyam. Megfordultam és
elindultam haza. Becca néha szeretett belépni a játékba, miután
kinyitotta a legújabb nyereményét és én ott akartam lenni.
Amikor belépett az applikációba és nem tudtam jelen lenni,
olyankor vagy azt írta ki, hogy valaki éppen játszik, és olyankor
egy videót játszott le neki az applikáció, mintha valaki épp
játszana és nyerne pár kört, vagy egy kártyán az a szöveg állt,
hogy éppen frissítések folynak.
 Hazaértem és levetettem a ruháimat, nadrág és ujjatlan
ingben maradtam. A lakásomon belül úgy öltözhettem, mint
bármelyik más srác.
Minél előbb le akartam menni a pincébe, hogy ellenőrizzem,
hogy a plüss állatok készen állnak, ezért nem vettem észre a
nappalimban álló férfit.

~Becca~

Kétszer is ellenőriztem a ruhámat, fehér blézer, sötét farmer,

és bőrszínű körömcipő. A hajam szögegyenes volt, a kis baba
hajakat drága zselével rögzítettem. A zselé természetesen anyám
ajándéka volt. A sminkem tökéletes volt, ami jó pont volt.
Pillangók röpködtek a bensőmben, ahogy kritikusan még
egyszer végignéztem magamon.
Soha nem elég jól, persze, hogy nem. Biztos lenne valami,
amit anyám javasolna, hogy jobbá tegyem magam. Megnéztem a
játékomat és láttam, hogy a javítás alatt jel ki volt téve.
Ráncoltam a homlokomat.
Nagyon szerettem ezt a játékot, de meg kell nézzem, hogy van-
e valami hasonló, ha ez folyton javítás alatt van.
Visszateszem a telefonom a táskámba, miután küldtem egy
képet Henrynek a szerelésemről. A telefonom felvillant a
cipőmhöz illő táskámban, amikor megérkezett a válasz.

Elbűvölő, úgy nézel ki, mint egy modell.

 Küldtem neki egy mosolygós fejet, majd becipzáraztam a
táskámat.
Elveszem az üres karton dobozt, hogy kidobjam a szelektív
szemetesbe, de még egy utolsó pillantást vetek az új
nyereményemre.
A láma ott ült a párnáim között a kanapémon. Holnap
beköltözhet a vendégszobába, ahol csatlakozhat a többiekhez.
De ma tetszett, hogy itt volt kint és láthattam.
Bezártam magam mögött az ajtót és kidobtam a dobozt. Nem
volt luxusautóm, anyám húzta az orrát a Focusom láttán. A
részletfizetés észszerű volt és teljesen megfelelt a
költségvetésemnek. Még mindig fizettem a diákhitelem, ezért
figyeltem arra, hogy a döntéseim ne legyenek észszerűtlenek.
Anyám kedvenc kávézója felé menet, minden alkalommal,
amikor meg kellett állnom egy lámpánál, mindig megnéztem a
sminkemet, hogy még mindig makulátlan-e.
Egy expasim azt mondta rám, hogy magas igényű vagyok. Azt
hiszem, hogy beleillek ebbe, de az, hogy tökéletesnek akartam
kinézni azért volt, hogy anyámat boldoggá tegyem. Én voltam az
egyetlen, aki számított neki. A nagyszüleim a születésem után
nem sokkal meghaltak. Anyám még fiatal volt, így az én
feladatom volt, hogy az legyek, akire neki szüksége van.
Leparkoltam, sminket ellenőriztem. Anya BMW-je már ott
volt, igaz, hogy alig tudta fizetni a részleteit, de
státuszszimbólum volt. Jól kellett kinézzen vezetés közben.
 A teraszon ült, kezében már ott volt egy pohár bor. Levegőben
dobtam egy puszit, éreztem, hogy a hatalmas napszemüvege
mögött felmér éppen.
– Jól nézel ki – mondta és oldalra biccentette a fejét, ahogy
leültem.
– Te is.
És tényleg így volt. Anyaszörny egy sötétkék blúzt viselt és
fehér egyenes vonalú szoknyát. Biztos voltam benne, hogy az
asztal alatt lévő cipői is fenomenálisak voltak.
– Rebecca, hallottál Alton felől?
Egy pillanatra leblokkolt az agyam. Ez volt az, amit anya szánt
nekem. Még Alton neve is jobban csengett a szájában, mint
nekem. Extrán.
Lehunytam a szemem, és a reggeli futársrácot képzeltem
magam elé. Tetőtől talpig feketében, olyan rejtélyes, de mégis
annyira édesnek tűnt. Mert mégis, ki szállít csomagokat
motorbiciklivel?
– Rebecca?
– Nem, anya, még nem. – Felvettem a menüt és az asztal
közepére tettem.
– Nem ülhetünk a babérjainkon ebben az esetben. Azt hiszem,
belefér egy hívás, hogy elmondd, hogy mennyire jól érezted
magad. – Anyám gyengéden az alkaromra tette a kezét.
Megérkezett a pincérnő és felvette a rendelésünket.
Elutasítottam a bort, mert akár 10-15 pohárral is meg tudtam
volna jelenleg inni.
 Anyám levette a napszemüvegét és a többi kiegészítője mellé
tette.
Amikor megláttam a szemöldökét, ledöbbentett. Anya nem
viselt sminket.
Szomorúan rám mosolygott, amikor meglátta a meglepődött
arcomat.
– Nehéz egy idős nőt mindenféle cicoma nélkül látni, mi? –
mondta anya, és megpaskolta az arcát.
– Nem, valójában, szerintem gyönyörű vagy – tértem
magamhoz. Az arc, amelyet láttam a közös estékre és boldog
időkre emlékeztetett. Amikor csak ketten voltunk és mindent
letudtunk. Az volt a kedvenc verzióm belőle.
Vártam, hogy beavasson, mert biztos volt rá oka. És a
gyomromban egyre jobban nőtt a keserű epe.
Anyámat nyilvánosan smink nélkül látni olyan volt, mint egy
hajósüllyedés. Nagyon ritkán volt rá példa.
– Ma megkaptam a teszt eredményeket – hangosan kifújta a
levegőt.
– Milyen tesztek? – A pánik kezdett eluralkodni rajtam.
Vizsgálatokat végeztetett és nem szólt róla? Altonról dumáltunk,
de ezekről meg nem?
– Nem akartam, hogy aggódj – mondta anya.
– Ez faszság – vágtam rá, miközben elborzadt a
káromkodásom miatt. – Mi folyik itt?
– Édesem, egy csomó volt. Már volt rá példa, de nem volt
velük gond eddig. Ez már valami komolyabb volt – Kivett pár
zsebkendőt a táskájából és megdörzsölgette a szemét, és most
már értettem, hogy miért nem volt sminkje.
– Rákos daganat? – Most én voltam az, aki megfogta a kezét.
– Csak egy kis rákocska, csak egy kicsi, de minden rendben
lesz, rendben leszek – szorította meg a kezem.
Hátradőltem, miközben szemeim megteltek könnyel, halálra
dermedten és ugyanakkor dühösen ültem, hogy ezt így mondja
el nekem.
– Valahol máshol kellett volna ezt elmondanom. Ne haragudj.
– Anya a másik kezét a szeméhez emelte. – Csak azt szerettem
volna, hogy legyen egy átlagos napunk.
Elengedtem és felálltam. Tudtam, hogy nem szereti a
kiborulásokat. De ez volt az anyám, aki épp most tudta meg,
hogy rákos. Megkerültem az asztalt, felhúztam őt is, és
megöleltem, szorosan magamhoz húztam, és utat engedtem a
könnyeimnek. – Az már biztos, hogy rendben leszel. Küzdeni
fogok veled és melletted, anya, végig ott leszek. Szeretlek!
És akkor az én némileg szigorú, esküvő mániás anyám
darabokra hullott a karjaimban.
Tartottam őt, azt suttogtam neki, amit ő mondott nekem
minden este, amikor kicsi voltam. – Vigyázok rád. Te és én.
Együtt. Örökre.
Anya komplikált ember volt és dühítő is, de ő volt az én
családom. Az egyetlen, aki megmaradt nekem és nem voltam
hajlandó nélküle élni.
 ~Fenix~

– Egy ember akár az életét is veszítheti azzal, hogy meglep –

Nem nyúltam a fegyveremért, ezúttal.
Animal3 félelmetes volt. Jelenleg mondhatjuk úgy, hogy
nekem dolgozott.
– Soha nem hibáznál akkorát, édeske – húzta fel a
szemöldökét. Egy hátba veregetős hellóval üdvözöltük egymást.
Hagytam is a mellébeszélést. – Megtaláltad őt?
Apámat, akiről ha valaha is álmodtam, akkor hirtelen
pánikszerű rohammal ébredtem.
– Nem, de találtam új nyomokat. Leülünk? – Animal a
kanapé felé intett.
– Hadd hozzak valami innivalót – mondtam és elindultam a
konyhába.
– Ne, elébb beszéljünk – Animal leült és várakozóan rám
nézett.
Hosszú évekkel ezelőtt együtt voltunk a javítóintézetben, ahol
az én első napom az ő 1865. napja volt.
Nem engedte a többi gyereknek, hogy baszakodjanak velem.
Soha nem jöttem rá, hogy miért. De soha nem felejtettem el,
amit értem tett. Azon a ponton ő volt az egyetlen barátom, és
ma is ő az egyetlen ember, akiben megbízom.

3 Animal: állat
 Hatalmas ember volt, 203 cm sötét jóképűség. Úgy
térképezett fel egy szobát, mint egy tudós és rekedt suttogással
tudott elmondani minden fontos információt.
"Annál a pasinál fegyver van, az a fickó fura, az a nő rendőr."
Soha nem tévedett. Az ébersége tartotta életben. Ez volt a
rohadt szuperereje.
Általában nem dolgozott velem az ügyeken, amelyekbe bele
keveredtem. De ez személyes volt – ezt megtette. E mellett
voltak még mellékes munkái, mindkettőnknek meg volt a maga
röppályája, de azok mindig találkoztak végül.
Próbáltam elkerülni, hogy apámról halljak, még mielőtt iszok
valamit, mert tudtam, hogy a szavai újra lángra fognak
lobbantani és ezt Animal is tudta, túlságosan jól olvasott
bennem.
Leültem. A tanácsai 98%-át általában megfogadtam. Ha
tervezhettem volna magamnak egy nagy testvért, akkor annak a
tökéletes receptjét úgy hívták volna, hogy Animal. Vértestvérek
voltunk a sírig.
– Találtam számlákat egy texasi hotelben és megtaláltam a
pasit, aki eladta neki az eldobható mobilt. Apádból fecsegő lett.
– Még mindig egy hazug – tettem hozzá. Kezeim ökölbe
szorultak.
– A család komplikált dolog, baby – roppantotta ki az
ujjperceit Animal. Három ezüst gyűrű díszelgett az ujjain.
Egyikük egy koponya alakú volt, miattam hordta. A karjait
különböző fehér tigrist ábrázoló tetoválások borították.
 Lehajtottam a fejem, figyelnem kellett arra, amit mondd.
– Próbálta benyalni magát az eladócsajnál és arról beszélt,
hogy erre fele tart, Midvillebe.
Lehunytam a szemeimet és fejkörzést végeztem. Düh
forrongott bennem. És annak a rejteke alatt, félelem.
Éreztem, ahogy Animal nagy keze a vállamra kulcsolódik. –
Sajnálom. Ugyanakkor lehet, hogy csak mellébeszél.
Mélyeket lélegeztem. Sok embert öltem már meg pénzért, de
mindig kellett legyen egy mögöttes ok is. Például ami gyakori
volt, az, hogy meg kellett menteni valakit. Nem kellett
pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjam, hogy ezekkel a
gyilkosságokkal próbáltam helyettesíteni azt a gyilkosságot,
amit el akartam követni, megölni apámat.
Próbáltam megmenteni a halott anyámat, és ez kibaszottul
elcseszett volt. Megdörzsöltem az arcomat.
– Megmutattad neki a fényképet? Biztos volt benne, hogy ő
az? – kérdeztem és a barátomra néztem.
Egy pillanatig felmérte az arckifejezésem, majd benyúlt a
mellénye belső zsebébe.
– Nézd meg magad is – nyújtott át egy fekete-fehér képet.
Apám volt rajta. Ennyi év után is borzongás futott végig rajtam.
Nem volt tévedés. A hülye pofája még mindig jóképű volt, noha
volt rajta pár mélyebb ránc.
– Nem mondod. Még mindig úgy néz ki, mint régen. – Animal
visszavette a képet.
 Oldalra biccentettem a fejem, tudtam, hogy a kiköpött mása
vagyok. Most mindenki szemében egy szörnyeteg vagyok, de
legalább a sajátoméban nem.
– Ezt meg fogom tartani, hogy ne kínozd halálra magad vele –
mondta és összerezzent a saját szavain.
– Nincs gond, tudom, hogy ez csak egy kifejezés.
Animal védekezően felemelte a kezeit. – Akkor is, bocsánat.
Témát kellett váltanom, fel kellett dolgoznom, amit most
mondott.
– Itt maradsz? – kérdeztem és felálltam. Ő is felállt.
– Igen, egy darabig. Meg akarom nézni, hogy mi sül ki ebből.
Az öklömet nyújtottam felé, Animal hozzá ütötte a sajátját,
majd egy nagy ölelésbe húzott. – Örülök, hogy látlak, a szobád
mindig készen áll.
– Mindig – ütögettem meg a hatalmas hátát.
Apám hazafele tartott. Én viszont sosem mentem el. Várni
fogok rá. Akár a pokol bugyráig is. Megmutatom majd neki,
hogy mit tanultam, amíg ő távol volt.
 7.

LONG SCREW

Becca
Fordította: Jane

Azután szereztem tudomást Meme’s Halloween-i partijáról,

miután meséltem Henrynek anyámról. Mindketten kétszer
kellett megigazítsuk a sminkünket. Megígérte, hogy mindent ki
fogunk keresni, ami csak fellelhető a neten anyám
teszteredményeiről. És imádtam őt ezért, mert noha tudta, hogy
órákig tudok panaszkodni arról, hogy mennyire utálom anyám
elvárásait, azért tudta, hogy bármit megtennék érte, hogy
biztonságban tudjam.
A főnök küldött egy e-mailt arról, hogy ennek a partinak
tökéletesnek kell lenni, mert több befektető is szerette volna a
Meme’s-t franchise-á alakítani. A hely eléggé szar volt, így ez
elég érdekes hírnek számított. A főnök pénztárcát nem kímélve
rendezte meg ezt a partit. Bedobott néhány statisztikát, ami elég
hihetetlennek tűnt, arról, hogy mennyire népszerű lett ez az
ünnep az interneten, amit ő olyan nagy előszeretettel használt és
aminek úgy gondolta, hogy ő a mestere, holott vicces volt, mert
még mindig aol.com-os e-mailt használt.
Henry rákeresett a neten. A Halottak Napját október 31.-e és
november 2.-a között ünnepelték, mi pedig majdnem a nyár
kellős közepén tartottunk. Üzenetet írtam a főnöknek,
figyelmeztettem, hogy hiba történt, de ő először hazugsággal
vádolt, majd próbálta azzal kimagyarázni, hogy lehetővé akarta
tenni, hogy ezt az ünnepet bármikor megünnepelhessék.
Henryvel vállat vontunk. Akkor ez egy három napos beöltözés
lesz, piával, némi hagyományos mexikói étellel, még akkor is, ha
az időzítés borzalmas volt. Mindenhol ott lesznek a plakátok és
hirdetések, mert jövő héten kezdődik. Mindenki kapott egy
Amazon ajándékkártyát, hogy vegyünk magunknak három
napra elegendő jelmezeket. Arra biztatott, hogy legyünk nagyon
dögösek, mert ő sok cicit, popsit és bőrt akart látni.
Henryvel grimaszolni kezdtünk. Ez a fickó tiszta bolondnak
tűnt, mert nem elég, hogy nem értette az ünnep lényegét, de
még meg is gyalázta az elhunyt lelkeket, már azzal is, hogy
elnézte a dátumot. Annyi volt az előny, hogy valószínűleg a
jelmezek akciósak lesznek.
Még akkor is az ünnepről beszéltünk, amikor már készültünk
kinyitni. Ma én leszek a pultos és Henry a Conversével villogott,
miközben felszolgált. Tavaly a volt pasija és annak valami
eszement ismerőse elrabolta őt, aminek az lett az eredménye,
hogy internetes mém alakká vált. Ahelyett, hogy féltékeny
lettem volna a kényelmes öltözékére, inkább csak örültem, hogy
jól van.
Boldogan bújtam bele a Crocs papucsomba a pult mögött,
miközben a poharakat fényesítettem. Megnéztem az
üzeneteimet. Anyától is érkezett egy, azt írta, hogy jól van. Azt is
megemlítette, hogy egy órával ezelőtt látta Alton a Whole
Foodsban.
Már nem is grimaszoltam a megjegyzésére. Mellrák. A lelkem
mélyéig megrázott a hír. Nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy
hagytam, hogy az elvárásai az idegeimre menjenek, így az iránta
érzett szeretetem egy kicsit pakolópályára került.
Tudtam, hogy tökéletes életet akart nekem, és úgy gondolta,
hogy ezt egy jó férjjel tudja elérni. Alton volt az első vendég, aki
belépett az ajtón. Henry oda lépett hozzá, majd a pult felé intett.
Mosolyogva intett, ahogy utat tört magának az üres asztalok
között. Elé toltam egy poháralátétet és egy szalvétát.
– Helló, Alton!
Megfogta a kezem. – Jól vagy?
– Persze, miért? – kezdett fura előérzetem lenni.
– Nos, belefutottam édesanyádba és elmondta a diagnózist –
aggodalmas tekintete az enyémet kereste.
Természetesen joga volt anyámnak megosztani bárkivel, és én
megértettem, hogy még mindig sokkos állapotban volt. Mert
Alton valójában egy idegen volt, akivel megosztotta az egészségi
állapotát. Az, hogy magas volt és BMW-t vezetett biztosan
felturbózta az önbizalmát.
– Az ő teste, ezért aggódom érte, ott akarok lenni mellette –
megkocogtattam az ujjam előtte. – Mit hozhatok neked?
– Egy nagyon hosszú, kényelmes Long Screw-t4, ott a fal
mellett pont jó lenne – kacsintott.
Éreztem, hogy kifut a vér az arcomból. Ha annyi dollárom
lenne, ahányszor egy-egy seggfej megrendelte ezt a koktélt,
hiszen ha mindegyikük "becsavarozna", miközben rajtam
legeltette a tekintetét, akkor már egy nagy kupac pénzem lenne.
– Remélem meg tudsz birkózni az én verziómmal. Szükséged
lesz egy Tums-ra, egy Xanaxra és egy nagy guriga WC papírra,
mire az italom végez veled.
Láttam a hezitálást a tekintetében. – Oké...
Összekevertem egy fél deci undorító rumot, fél Jägermeister-t,
és egy löket cseresznye levet. Letettem elé. – Egészségedre.
Végignéztem, ahogy letolja, ezért csináltam neki egy másikat.
Nagyon kevesen bírják így letolni a shot-ot, de Altonnak
sikerült. A tömeg kezdett beözönleni, így eléggé elfoglalt voltam
ahhoz, hogy kerülni tudjam Altont.
Volt valami benne, ami miatt megszólaltak a vészcsengők a
fejemben. Alton beszélgetett a körülötte ülőkkel, és volt bennem
annyi jó indulat, hogy adtam neki egy sört, amikor volt egy kis
szünetem.

4 koktél
 Henrynek és nekem volt egy kézjelünk, amit akkor
használtunk, amikor idegesítő, részeg vendégektől kellett
megszabadítanunk egymást és még nem kellett használnom. De
ennek ellenére elég sokszor nézett rám.
Amikor az éjszaka kezdett elcsendesedni, és végeztem minden
feladatommal, így beszélnem kellett Altonnal. Ebből nem volt
egyszerű kiút, mert nem várhattam, hogy csak úgy elteljen az
éjszaka.
Úgy gondoltam, hogy boldoggá tehetem anyámat, ha
megoszthatok vele néhány információt.
– Kérsz még egyet? – kocogtattam meg az üveget.
– Nem, köszi. Kérhetek egy kis vizet? Fel akarom hígítani
azokat a shot-okat, amiket korábban kevertél, hogy vezetni
tudjak – vigyorgott.
– Bajnokként legyűrted őket – mondtam, majd megtöltöttem
egy poharat vízzel.
– Első simán ment, a második már elég necces volt – vette el
Alton a poharat és egy levegőre lehúzta.
Jóképű volt, még ha próbáltam is figyelmen kívül hagyni ezt a
tényt, de nem tehettem. Olyan volt, mint egy férfi magazinból
kilépett tökéletes példány.
– BMW-ket adok el, nem tudom, hogy édesanyád említette-e?
Nem számított, hogy milyen jó eladó volt Alton, de esélytelen
volt, hogy anyámon keresztül nekem is eladja magát.
 – Szuper autók. Dögösek, stílusosak. Minden férfi szeretne
egyet vezetni. – Néztem, ahogy igyekszik az arckifejezést
mielőbb rendezni.
– Ne mondd ki – kezdtem bele. – Csak ne mondd ki.
– Egy BMW-re emlékeztetsz
– És... kimondtad – megveregettem a pultot előtte. – Hadd
hozzam a számládat.
Az volt a tervem, hogy ingyen adom neki a piát, de miután
ellőtte ezt a csöpögős dumát, tutira oda fogom adni neki a
számláját.
– Várj! Ne haragudj, nem akartalak megbántani! – Alton újra
rám mosolygott, amikor ránéztem. Aztán kacsintott.
– Bejött valaha ez a szöveg? – elkezdtem beütni a kasszába a
fogyasztást a pult mögött.
Csendben volt, amíg át nem nyújtottam neki a számlát. – A
legtöbb alkalommal, vagyis, működött az exnejemnél.
– Sajnálattal hallom, hogy elváltál. – Vártam, amíg elővette a
bankkártyáját.
– Elfogadjátok a Black Amexet? – nyújtotta felém az elegáns
kártyáját.
– Ameddig fizetni tudsz vele, a kassza bármit elfogad. –
Próbált lenyűgözni a feltételezett vagyonával. Az, hogy csapos
voltam egy kihívó öltözetben, az már számára azt jelentette,
hogy mindent tud rólam.
– Kemény dió vagy, mi, Becca?
 Lehúztam a kártyáját. – Ma kivételesen nem – mondtam
inkább magamnak, mint neki. Visszaadtam neki a nyugtát,
ráfirkantotta a borravalót, majd aláírta az alján.
– Bocsánat, nem kellene nyomulnom rád, főleg nem ma.
Biztosan kemény napod volt – mondta, majd elvette a kártyáját
és visszatette a pénztárcájába.
Rápillantottam, meglepődve azon, hogy végre összerakta a
képet és megértette. Vállat vontam.
– Figyelj, hadd adjak neked némi időt és teret. De ha
szükséged van valamire vagy az anyukádnak szüksége van egy
fuvarra a vizsgálatokra, akkor itt vagyok és hozzáférésem van
egy halom autóhoz. – Leírta a telefonszámát egy szalvétára. –
Ígérem, hogy legközelebb nem leszek ennyire nehéz felfogású.
Fogtam a szalvétát és betettem a pult alá. – Köszönöm az
ajánlatot.
Felállt, hogy elmenjen, amikor Henry fejrázva megérkezett.
– Alton túlórázik és teper – mondta, majd a pultra csapta a
borravalóit. Meme’s-nél az volt a szokás, hogy összedobjuk és
végül szétosztjuk a borravalót.
– Keményen próbálkozott – mondtam, miközben elkezdtem
lezárni a kasszát, miközben egy másik pincérnő bezárta az
ajtókat.
– Ma egy borzalmas nap van, főleg ahhoz, hogy megszerezze
bárki is az édes Becca szerelmét. – Henry kinyújtotta a kezét és
én beletettem a telefonját. Nem tudtam nem észrevenni a
képernyőn az aranyos üzeneteket, amelyeket Dick küldött.
 – Pontosan, még maszturbálni sincs kedvem, nem, hogy egy
kocsieladóval hetyegjek – mondtam, majd összeszedtem a
poharakat, míg a pénztárgép végezte a dolgát.
Henry horkantott. – Ne büntesd magad a végletekig. A
taconak szükségük van szeretetre.
Rápillantottam a telefonomra, miután a poharakat elmostam
és eltöröltem. Még a Crocsban is lüktettek a lábaim az elmúlt
hosszú órák hatására. Anya következő időpontja két hét múlva
lesz esedékes. Sok időt fogok eltölteni vele. Edzeni fogok, aludni,
dolgozni vagy anyával lenni.
Henryvel rászántunk pár szórakoztató percet, míg
kiválasztottuk az akciós jelmezeinket az Amazonról. Mindketten
3-3 darabot választottunk, és annak ellenére, hogy elég kihívóak
voltak, így is volt valami új dolog, amire várhattunk.
– A főnök valami szuper DJ-t szerződtetett, így a jövő héten
csütörtök, péntek, szombat szuper jó buli lesz – mondta Henry
elnagyzolt gesztikulálással, én viszont szkeptikusan néztem rá.
– Jó buli, gyerünk, te is. Cici rázós buli – mondta, majd
oldalra lendítette a karjait és előretolta mellkasát.
Odamentem hozzá és egymáshoz nyomtuk a melleinket, mint
valami felspanolt focisták a mellkasukat. A végén már
mindketten nevetésbe törtünk ki. Tudtam, hogy feltett
szándéka, hogy jókedvre derítsen. Összepakoltam, készen arra,
hogy induljunk, Henry viszont nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy
elkísér az autómhoz.
 – El szeretnék menni veletek az onkológiai vizsgálatra.
Csendben várok majd a váróteremben – mondta, majd vállával
meglökte a vállam.
Normális esetben azt mondanám neki, hogy semmi szükség
nincs erre, hogy minden rendben és boldogulok, mert utáltam,
ha miattam nem töltött időt Dickkel, de szükségem volt arra,
hogy ott legyen velem, hogy támogasson engem és az anyámat.
– Köszi!
Szemeim újra megteltek könnyel, és amint rám nézett, az ő
szemeit is könny futotta el. – Ó, Becca, minden rendben lesz.
Hosszasan ölelkeztünk a parkolóban, majd megfordult és
elsasszézott, ezzel is nevetésre késztetett.
Szuper barát volt, és nekem pont erre volt szükségem.
Elváltunk és néztem, ahogy az autómtól az övéhez ér.
Amint becsusszantam volna a Focusomba, a perifériás
látásomba kúszott valami. Amikor megfordultam, nem láttam
senkit és semmit. Kimerült voltam, ideges. A képzelgéseket is
ennek tudtam be.
Amikor piros lámpához értem felkapcsoltam a belső világítást,
hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincs senki a kocsimban. A
kocsiban senki nem volt, biztonságban voltam. És amúgy is, ki
követne engem?
 8.

LÁNY A PINCÉBŐL

Fenix
Fordította: Jane

– Még mindig követed a Pincés lányt? – dobott felém egy

baseball labdát Animal a nappaliban.
– Igen – nem volt értelme hazudni. Tudott Beccáról, akiért
egy internetes céget vezettem és ő volt az egyetlen vásárlóm. Azt
is tudta, hogy miért. Apám egy agyament seggfej volt. Miután ő
és én hazaértünk a boltból, amikor először találkoztam
Rebeccával – amikor kiállt értem –, apa mást sem tett, csak a
teljes nevét mondogatta. Beleégette az elméjébe. Olyan
állapotban volt, mint mielőtt végzett az anyámmal. Rákattant
valamire és nem hagyta abba a motyogást róla. Általában anya
itta meg a levét annak, ha apa úgy gondolta, hogy bármi
csekélységnek lett az áldozata.
 De anya halott volna, amikor úgy rácuppant Rebecca nevére,
mint egy ördögi mantrára.
És tudtam, hogy nincs biztonságban. Ahogy a húgom sem.
Ember volt az oka, hogy apa elveszítette a fejét. Amikor rájött,
hogy Ember nem az ő lánya, hogy anya megcsalta őt, nos, az volt
a vég kezdete.
– Beszéltél vele már? – Animal elkapta a labdát, amit felé
dobtam.
– Úgy is mondhatjuk. Ma reggel. – Újra eldobtam a labdát.
– És hogy ment? – kérdezte Animal, a labdával az arcomra
mutatott. A koponyatetoválásomra. A csontváz tintára.
– El voltam rejtőzve, azt hitte, hogy én vagyok a futár –
grimaszoltam.
– Félős vagy. – A felfelé mászó tigris a bicepszén megfeszült,
ahogy erősebben dobta el a labdát. Elkaptam.
– Tudom – az voltam, érte ezt vállaltam is.
– Most már hány éve is vagy a nyomában? – tette le Animal a
labdát a kávézó asztalra.
– Már nem számolom. – Ez hazugság volt. Kibaszott pontosan
tudtam, napra, percre pontosan.
– Adnod kell neki egy esélyt. Még mindig abban a szar bárban
dolgozik? – Animal felállt és kinyújtózkodott.
Egy hegyomlás volt, annyira emberi.
– Ja – álltam fel én is.
 – Ez egy nyilvános hely. Menj be. Köszönj. Legyél kevésbé
hátborzongató és legyél inkább pasi alapanyag. – Animal
átlépett a kávézóasztalomon és beállt a személyes terembe.
Elnéztem balra, hogy elkerüljem a konfrontációt.
– Baby, nézz rám – Animal csettintett az arcom előtt.
Ránéztem. – Egy kibaszott legenda vagy. Nem félsz semmitől és
senkitől. Gyerünk, szedd össze magad, Csonti. – Hatalmas kezét
a vállamra tette.
– A fejemben ő megment engem – belerúgtam a földbe, mert
a szavak kimondva hülyén hangzottak.
– Neked nincs szükséged megmentésre, te valódi vagy, légy
önmagad. És az éppen elég.
Már mondta ezelőtt is, ez egy merész kihívás volt, amit már
többször is feltett nekem. – Igen, azt kellene tennem. Ezt fogom
tenni. Hamarosan.
És ez volt az a pont, ahol általában a beszélgetés megállt. Ahol
Animal hagyta, hogy elsétáljak, de nem ma este. – Szavadon
foglak, Csonti. Szemtől szemben fogod találni magad ezzel a
lánnyal, még mielőtt újra elmennék a városból.
Újra a mély barna szemeibe néztem, készen arra, hogy vitába
szálljak vele. Ehelyett megértést láttam. Tudta, hogy mit kér.
Tudta, hogy lehetetlen.
– Ez egy ígéret, baba. Nem hagyhatom el a várost újra, míg
nem leszel elég tökös ahhoz, hogy ezt megtedd. Mi történik
akkor, ha lelőnek az úton vagy valami más történik? Addig fogsz
játékgépeket építeni, míg le nem esik a farkad. Egy hálóköntöst
viselő ragadvány leszel életed végéig.
Egy mosoly szerű valami kezdett kiülni az arcomra. – Azt
hiszem, hogy meg kell engedned, hogy ezt kitöröljem a
memóriámból.
– Nem, édes, soha. Láttalak már női hálóköntösben
papírmasét készíteni és ezt nem fogod megúszni.
– Az volt az első otthon töltött éjszakám, össze voltam
zavarodva – megtoltam a mellkasát.
– Úgy mentettelek meg, mint egy kibaszott fészkéből kiesett
kismadarat. És nem öklendezhetem vissza neked az ételt
örökké. Fura vagy, édes. Értem én. Az apád kibaszottul
szétcseszett téged jó párszor. De tudom, hogy minden normális
szarság meg van benned, ami ahhoz kell, hogy igazi férfi legyél.
Láttalak harcolni. Ez a lány egy kemény határ számodra. És le
fogjuk győzni ezt a határt, ezzel a látogatással, Isten engem úgy
segéljen. – Animal megpaskolta párszor az arcomat.
– Talán készen állok. – Hagytam, hogy a szándékaim
kiüljenek az arcomra, amikor az egyetlen barátomra néztem.
Egy pár pillanatig elkomorulva nézett, mielőtt válaszolt. –
Talán tényleg készen állsz.

~Becca~

Háromszor, négyszer is hátranéztem a vállam fölött, míg

kinyitottam a lakás ajtaját. Általában nem féltem a sötétben.
Hittem abban, hogy örökre le lehet győzni a félelmet. És ezt már
egy hosszú ideje legyőztem. Nem a sötétségtől féltem, hanem a
folytonos megfigyeléstől, amit éreztem, nos az tett idegessé.
Boldogan zártam be az ajtót és akasztottam be a láncot. Sőt a
lakásomban lévő szobákat is ellenőriztem és eltoltam a
zuhanyfüggönyt, mielőtt lekaptam a melltartómat.
Henry írt pár üzenetet és én rövid válaszokat adtam, noha,
legszívesebben FaceTimeoltam volna vele. Dick előtt ő és én
addig FaceTimeoltunk, míg el nem aludtunk.
Megnyitottam a játékomat és láttam, hogy valaki már játszik.
Beálltam a virtuális sorba, mert mopszokat lehetett nyerni, és
én akartam egyet.
Megnyitva hagytam a telefonom, hogy láthassam, ha én
következek, miközben levetkőztem, hogy lezuhanyozzak. Az,
hogy tudtam, hogy van valaki odakint, aki ezzel a játékkal
játszik, enyhített a magányomon.
A forró víz mennyei érzés volt. Gyorsan ledörgöltem magam,
és a másik játékos még mindig próbálta kiszedni a mopszot a
kupacból. Gyorsan megmostam a hajam, és még csak félig
mostam ki a balzsamot a hajamból, mielőtt rápillantottam volna
a telefonomra.
Amikor elhúztam a függönyt és a képernyőre hunyorogtam, a
játékos elejtette a karomban tartott nyereményt. Amatőr hiba.
Biztosan elveszítette a koncentrációt.
Kimostam a maradék balzsamot a hajamból és gyorsan
megtörölgettem magam, majd a hajam egy törölközőbe
csavartam. Miután elvettem a telefont, a konyhába caplattam,
hogy készítsek némi popcornt magamnak.
Éreztem, hogy a mai egy olyan este, amikor sokáig játszani
fogok.
Amikor végre rajtam volt a sor, elég volt öt próbálkozás, hogy
megszerezzem a mopszot. És általában a győztes táncom után,
mindig abbahagytam, de most vártam, hogy megnézzem van-e
valami új nyeremény a láthatáron.
Egy jelzés villant fel a telefonomon, miszerint frissítenem kell
az applikációt. Utáltam ezt csinálni, de ez egy szükséges rossz
volt. Miután felinstalláltam a frissítést, észrevettem egy új
sajátosságot. Az üzenetváltás lehetőségét. El sem tudtam
képzelni, hogy mire használhatnám ezt a lehetőséget, amikor az
első üzenetem megjelent.

Gratulálok a mopsz nyereményedhez! Nagyon jól

játszol.

Csak bámultam a telefonom, mielőtt reagáltam volna.

Köszönöm! Ki a franc vagy?

Apró pöttyök jelentek meg és feltételeztem, hogy valaki gépel.

Elnézést. Ennek a cégnek dolgozom, én vezetem a

termék minőséget és a szállítást. Éppen a termékedet
csomagoltam, amikor láttam, hogy online vagy. Még
egyszer gratulálok és legyen szép estéd.
 Meg akartam neki mondani, hogy elég rémisztő, hogy egy
applikációval beszélgetek, de nem akartam elvágni magam ez
elől a szokásomtól.

Köszönöm! Jó éjt!

A párnám alá tettem a telefonom, ahogy bemásztam az ágyba.

Holnap több időt töltök anyával. Közösen hegyet fogunk mászni.

~Fenix~

Ma teljes mértékben ördögi dolgokra használtam a

képességeimet. Azzal, hogy rávettem, hogy installálja a frissítést,
hogy üzenetet tudjak küldeni neki, épp az ellentéte volt annak,
hogy férfiként viselkedjek és beszéljek vele.
Trükkös volt. Az egész dolog egy trükkös helyzet volt, egy
átverés. Ez volt az első alkalom, hogy magával vitte a telefonját a
zuhanyzóba, miközben én a másik oldalról figyeltem. És én nem
leskelődtem. Kivéve akkor, amikor meglepett. Bűnösnek
éreztem magam. Nem erre volt szüksége. Ha megtudnám, hogy
egy pasi ezt teszi vele, megölném.
Olyan volt számomra, mint a drog. Kommunikálni akartam
vele, piedesztálra emeltem őt. Olyan volt, mintha egy félisten
rocksztárral beszélgettem volna. Túlságosan nagyra értékeltem.
Egy átlagos lányt nem tudtam volna ilyen szintre emelni.
A depresszióm kezdett eluralkodni rajtam. Megtörtént.
Sokszor, amikor ideges voltam, felemésztett. A fejemben újra
átéltem minden egyes gyilkosságot. Kezdve anyával,
természetesen. Meg kellett volna állítanom apát. Éreztem, hogy
lecsukódnak a szemeim. Beállítottam egy videót, mintha valaki
játszana és egy jelzést a telefonomra, ha Becca játszani
próbálna.
A hálószobám az emeleten volt, de itt lent a pincében is volt
egy ágyam, arra az esetre, ha szüksége lett volna Beccának rám.
És ma este, olyan érzésem volt, hogy talán szüksége lesz rám.
Zavaros volt a tekintete.
Zaklatott volt az alvás, egész végig apám kísértett a kibaszott
álmaiban. Levegő után kapkodtam. Az élet megfojtott. Újra és
újra.
Felültem az ágyban. Kibaszott faszfej. Rálestem a
féltestvéremre, Emberre. Mindenhova kamerákat szereltem be a
nagynéném birtokán. Úgy tűnt, hogy minden rendben van és
rendesen le is volt zárva.
Rálestem Christinára, aki ugyanolyan bánásmódban részesült,
mint Ember. Minden lány jól volt. Biztonságban voltak.
Egyelőre.
Leültem a számítógépem elé és elkezdtem ellenőrizni az
üzeneteimet a dark weben, ami pénzt hozott és életben tartotta
a bosszúmat.
Volt pár üzenet, amihez nem nyúltam, mert volt egy belső
szűrőm, ami a hozzám beáramló szarságokat szűrte.
 De ami felhívta a figyelmem az Christina nagyapjának az
üzenete volt. Épp most lestem rá a lányra, ezért megszólaltak a
vészcsengők a fejemben. Rákattintom az üzenetre.

Partnes 2d Mustang 12:00 csütörtök.

Ez egy kódolt üzenet volt. Egy újabb találkozási javaslat. Egy

újabb meló. Nem tetszett. Nagyon gyanús volt, hogy ettől a
férfitól, akinek nemrég visszaszereztem az unokáját, üzenetem
legyen.
A fizetség beérkezett, a pénz jelenleg egy offshore számlán
volt, szépen letisztulva, még mielőtt valaha is hozzányúlnék.
Ennek a nagyapának hálásnak és csendesnek kellene lennie.
Ez lenne a helyénvaló. Egy ideig néztem az üzenetet. Az
ösztönöm azt súgta, hogy utasítsam el a munkát. Vészjelek
villogtak mindenhol.
Ha nem figyeltem volna Christinát, akkor nem válaszoltam
volna.

Bent.

Így tudhatták, hogy ott leszek a megadott helyen és időben.

Meg kellett néznem, hogy miről volt szó. Ez a férfi Christina
rokona volt és nem bíztam a szándékaiban.
Előhívtam a kódolt mappáját, és alaposabban megnéztem a
Bat Feybit.
 A férfi a hatvanas évei végén járt, ami azt jelentette, hogy
valami eszementül kibaszott gonosz fasz volt, apám volt a
másik.
Feybi nagyon sok piszkos ügyletben volt benne. Hivatalosan,
fém– és hulladék újrahasznosítással foglalkozott. Ha a
törvénytelen oldalát nézzük, akkor a neve drogokhoz,
szexrabszolgák eladásához volt köthető, és a területe egyre csak
növekedett, miután átvette az apja üzleteit.
Christina apja volt a fia, Rick Feybi. Vonakodtam, hogy
elfogadjam Feybi ügyét, mivel az emberei bármit el kellett
volna, hogy intézzenek. De rám talált. Az volt a kifogása, hogy az
emberei túl felismerhetőek voltak és diszkrécióra volt szüksége,
ahhoz, hogy megmentse Christinát, mert a műtétei gondot
okoztak. Nem akart lázadást, teljes eltávolítást akart.
A kép rányomta a pecsétet az egyességre. Az ártatlansága. És
az én vágyam, hogy mindenkit megmentsek. Persze, ott volt a
sok szarság még vele.
Ez a megkeresés elgondolkodtatott. Nem volt semmi szüksége
arra, hogy felvegye velem a kapcsolatot. Egy újabb munka,
talán. Általában a klienseim elégedettek voltak, és azt akarták,
hogy beálljak a sorba a bérlistájukra. De most ezzel
kapcsolatban nagyon rossz érzésem volt.
Hamarosan ki fog derülni, de az, hogy minden forgatókönyvet
lejátszottam magam, ébren tartott.
 9.

A KUKKOLÓ ANALÍZISE

Fenix
Fordította: Jane

Az elmúlt héten még négy nyereményt szállítottam ki Beccának.

Nagyon pörgött neki a játék. Minden dollár, amit a játékra
fordított egy neki kiállított számlára ment. De ezen a héten pár
ingyenes kört biztosítottam számára.
Ideges volt és a játék segített neki egyensúlyba maradni.
Legalábbis én így láttam a helyzetet. Egy kukkoló, cserkésző
elemzése.
Animal meg kellett látogasson néhány régi barátnőt, míg a
városban volt, de beavattam a nagypapa által tett felkérésre.
Egyetértett abban, hogy ez az egész megbízás gyanús volt. Ami
egy hangyányit nevetséges volt, mivel egy árnyékban dolgozó
gyilkos voltam, és akkor még diagnosztizáltam másokat.
 De bárhogy is legyen, készen álltam harcba szállni. Ha nem
azt néztem, hogy Becca játszik, akkor kutattam. Halálos ítélet
lenne vakon elmenni a ma esti találkozóra bárminemű
felkészülés nélkül.
Körbeszaglásztam a bűnözői szervezet körül, akik elrabolták
Christinát. Kisebb volt a területük és Feybi seggében voltak
évtizedekre visszamenőleg. A viszály érthető lett volna.
Mélyebbre ásva találtam pár embert, akiket egykoron Feybi
fizetett és akik a Kaleotosnak is dolgoztak. Rég volt, de ez is egy
kiinduló pont volt.
Christina apja, Rick, úgy tűnt, hogy patyolattiszta. Az anya,
Katie Feybi, úgyszintén. A megítélésem, hogy segítségre van
szükségük, helyesnek bizonyult, és ettől jobban éreztem magam
azt illetően, hogy az a döntés, hogy akkor este megmentem a
kislányt nem csak azért volt, hogy kielégítsem a vágyam, amit az
iránt éreztem, hogy mindig meg kell mentenem valakit.
Animal a hallból szólt, hogy megérkezett, ezért lekapcsoltam a
gépem és fogtam a telefonom, majd felmentem. Csak melegítő
alsót és zoknit viseltem, de előtte nem kellett takargatnom
magam. A pokolba is, a legtöbb tetoválásomnál jelen volt,
miközben azzá váltam, ami most vagyok.
Megvolt a szokásos kézfogásunk, ami hátveregetésbe alakult
át.
– Hogy ment? – kérdeztem, fejemmel a csukott ajtó felé
biccentettem. A külvilág. A világ, amelyből épp betoppant.
 Az arca felragyogott a mosolyától és az alattomos csillogástól a
tekintetében. – Hiányoztam nekik.
– Én is hiányoltalak, de nem foglak leszopni miatta –
mondom és finoman belebokszolok.
Fel-le dörzsölte a hatalmas karját. – A kisebbségbe kerülnél
ezzel, édes.
Nevettünk. Tudtam, hogy a nők elveszítik az eszüket bármiért,
amit hajlandó adni nekik. Olyan volt, mint egy sötétbőrű Viking.
Hatalmas, jóképű és elbűvölő.
A konyha felé intek és mindketten elindulunk. Ez volt a
nehezebbik része, tudni, hogy én nem mehetek ki és nem
csajozhatok, ahogy ő tette. Felkeresni régi csajokat és valami
komolyabb fellángolásba kezdeni.
Voltak csajaim, nem voltam szent. De a nők, akik buktak rám,
azokat valami mélyebb vágy vezérelt. És a legtöbbjük egyenesen
őrült volt. Soha nem akarták, hogy komoly kapcsolatuk legyen
velem. Soha nem érkeztem egy randira kötél és egy pár
szexjáték nélkül. Senki nem akart vacsorázni és iszogatni egy
csontvázzal.
Elővettem néhány felvágottat. – Kérsz egy szendvicset?
Úgy nézett rám, ami határozott igent jelentett. Megmostam a
kezem és elkezdtem kaját készíteni, míg ő az italokat készítette.
Miután csendben elfogyasztottuk a kaját, Animal felhozta a
következő tervet.
– Szóval, akkor te bemész, én pedig szemmel tartom a
környéket?
 Összeszűkült szemekkel megráztam a fejem. – Szerintem
lefizetek egy kurvát, hogy adjon át neki egy levelet. Mindketten
a környéken fogunk maradni.
– Ez új. Nem vagy oda ezért a melóért, igaz? – kortyolt egy
hosszabbat Animal.
– Valami nincs rendben. Soha többet nem vállalok munkát
ettől a seggfejtől. De látnom kell, hogy mivel fog szembesülni
Christina miközben felnő – megtöröltem a számat a szalvétával.
– Össze tudok szedni egy hadsereget, tudod jól – mondta
Animal és letette a telefonját az asztalra, majd lebökött.
– Igen, de még nem tartunk ott. És tudod, hogy milyen vagyok
– vontam meg a vállam.
– Egy magányos farkas, tudom, emlékszem – emelte az italát
az enyémhez és megkoccintotta.
Elnyomtam a mosolyomat. Csak ez az óriás volt képes mosolyt
csalni az arcomra azzal, hogy arra gondolok, hogy elmegyek a
lelkileg zavart gyerekek otthonába.
Apácák vezették anno. Lenéztem a kezeimre, és tudtam, hogy
borzalmasan csalódottak lennének, ha tudnák, hogy hány halált
osztottam már ki.
Most egy cég vezeti, akik felvásárolták az otthont. Legalábbis
egy így volt, amikor legutóbb ellenőriztem. Minden évben
adományoztatok egy bizonyos összeget az egyik könyvelővel az
otthon számára. Adózással mindennel együtt. És akkor ott volt a
hazatérés érzete. Természetesen intézményesítették és mi mind
őrültek voltunk, de mégis volt egy lappangó vágy, hogy
segítsünk, ami mindenen áthatolt.
Azon az éjszakán volt az utolsó leszámolásom apámmal.
Olyan magas voltam, mint ő, és azt hittem, hogy vagyok annyira
kemény is. Mary nővér nyitott ajtót, amikor a rendőrök
odavittek.
– Mary nővér, van még egy plusz helye? Csak ma estére.
Elindítjuk a papírmunkát perceken belül. A srácnak egy csendes
helyre van szüksége. – A rendőr nem bilincselt meg akkor,
ottmaradtak velem a kórházban, míg összevarrtak és
bekötöztek. Haza kellett volna vinniük, mert családon belüli
perpatvar volt. Apám volt a gyámom. Mivel 13 éves voltam,
ezért még volt jó pár évem a közelében.
Később megtudtam, hogy Mary nővér egy guru volt.
Spirituális volt, gyakorlatias és kibaszottul határozott. Kék
szemei úgy hatoltak belém, mint ahogy soha korábban.
Szeretettel nézett rám, mintha felismert volna, noha soha nem
találkoztunk korábban.
– Fenix Churchkey. – A nyakamnál fogva tuszkoltak át a
rezidencia küszöbén.
A lüktető csuklómat markoltam. A ruháimat vér borította. A
legtöbb az enyém volt. Mary nővéren télikabát volt, amely alól
kibukkant a hálóinge és a papucsa.
– Természetesen, biztos úr. Kérem, jöjjön be. Kér teát? Kávét?
Jó magát látni, John.
 A rendőrök levették a kalapjukat, beléptek, de
visszautasították az ajánlatát.
Tuffs, a legnagyobb fickó, megkérte Mary nővért, hogy
négyszemközt beszéljenek. Az alacsonyabbik, Merck, ott maradt
velem.
A bejárat mellett lévő kopott asztalra mutatott, amely körül
legalább 25 szék volt.
Hallottam a motyogást, elkaptam néhány szófoszlányt, rólam
beszéltek.
Apa. Düh. Halál.
Az autókat kezdtem el számolni, hogy ne kelljen végig
hallgassam a beszélgetést. Régi szokás. Az autók már rég nem
voltak meg, de számolás sosem maradt abba.
Merck megköszörülte a torkát. Újra felvettem az utálkozó
magatartást és felvettem azt a kemény pillantást, amit
mostanság gyakoroltam.
– Haza akarsz menni az apádhoz?
Fenyegetésnek, jóslatnak tekintettem. – Nem érdekel.
Soha ne mutasd meg, hogy érdekel valami. Soha ne hagyd,
hogy lássák, hogy összerezzensz.
Merck végigsimított az asztalon, ujjai megálltak a hatalmas
foltokon. Az évek alatt nagyon elkoptatták ezt az asztalt. Néhány
sérülés új volt, néhány régi.
– Én is ide jártam. Erre a helyre. Istenem, annyira egy kis
szarzsák voltam. – Megkopogtatta az asztalt finoman.
 Végignéztem rajta, és próbáltam a helyére tenni azt a részét,
hogy miért is kellett itt élnie.
– Anyám drogok miatt börtönbe került. Nem viseltem jól. –
Nyilvánvalóan észrevette, ahogy végigmérem. – Igen. De nem
kell seggfejnek lenned életed végéig. Néhányan azok maradnak.
Mint az apád.
A düh újra kezdett szétáradni bennem, mert nem tudtam,
hogy mi volt a férfi szándéka, vagy, hogy hova akart kilyukadni
ezzel.
– Nem akarok tiszteletlen lenni, csupán őszinte. Nem
kedvelem apádat. Soha nem is fogom. De a valóság az, és kérlek
szólj, ha tévedek, hogy szerintem te sem kedveled – húzta fel a
szemöldökét Merck.
– Gyűlölöm – suttogtam. Nem fogok sírni, de a szemeim és az
orrom is lángolt.
– Én is így gondoltam. És ez nagyon is többről szól, mint az
átlagos tini, mindent is gyűlölök fázisnál, igaz?
A válaszomra várt, míg én mérlegeltem a hallottakat. Nem
tudtam, hogy mit mondhatnék, vagy, hogy mire ment ki a játék.
Tuffs még mindig az apácával beszélt. Szóval most a jó zsaru,
rossz zsaru játék ment éppen?
Apám a zsarolásával tartott sakkba. Az öklei sosem nyerték el
a hűségemet. De megfenyegette Embert. És ő csak egy gyerek
volt.
– Nem léphetek le – reagáltam.
 Merck végignézett rajtam. – Gondoltam. Valamivel a
markában tart, mert különben egy ilyen srác, mint te, már rég
lelépett volna.
Vajon mennyit tudott rólam ez a rendőr?
Aztán dobta is a bombát. – Ismertem anyukádat, rendes
asszony volt.
Gyorsan rendeznem kellett a vonásaimat a meglepettségem
után.
– Tudod, hogy hol van? A családja évek óta megkérdőjelezi
apád meséjét, miszerint csak úgy lelépett.
Pontosan tudtam, hogy hol van. Kirázott a hideg. Az összes
fenyegetés, amit apám ez idáig rám zúdított, most értelmet
nyert. Felkészített a hatalommal bíró emberek aggodalmával
szemben. Egyikük sem lenne képes segíteni Emberen.
A Tuffs és Mary nővér közötti beszélgetés úgy tűnt, hogy kezd
a végére érni. Már a saját családjaik jóvolta felől érdeklődtek.
Merck hátra nézett a válla fölött, majd közelebb hajolt
hozzám. – Rá tudom venni, hogy hagyja el a várost. Mármint
apádat. Csak kérned kell és máris megoldom.
Tudtam, hogy a szemem akkorára tágult, mint két tányér. De
aztán a szkeptikusságom bekúszott a képbe. Soha nem lehetek
biztonságban. Legalább Ember nem ismerte az apámat. Amikor
elbicikliztem a háza előtt, akkor néha láttam őt az ablakon
keresztül. Aranyos volt és boldognak tűnt. Semmi hangos szó,
semmi verés. Szerencsés volt, ahogy így meg tudtam ítélni.
 – Van egy húgom. – Apám meg fog ölni. Azonnal becsuktam a
számat.
Léptek zaja hallatszott a folyóson. A szívem őrülten zakatolt.
Ő volt a jó zsaru? De ami még fontosabb volt, hogy elég gonosz
volt ahhoz, hogy szembe tudjon szállni apámmal?
– Ember. Tudom. Mint mondtam, ismertem anyádat. Bízz
bennem, kölyök. Nem mindig követem a szabályokat. Ha itt
akarsz maradni csak bólints és én elintézem. És
megbizonyosodok arról is, hogy apád soha ne jöjjön ide vissza,
amíg én élek. – Tekintetében határozottság honolt. Volt
fegyvere, jelvénye.
– Megígéred? – Tényleg képes vagyok ezt csinálni? Tényleg
megtörténik? Az apámmal való életemnek tényleg vége
szakadhat ma este?
– Egy kis szarzsáktól egy másik szarzsáknak, örömmel
tenném. – Merck az öklét nyújtotta felém. Ökölbe szorítottam az
ép kezem és az övéhez érintettem.
– Kérlek! – Ennyit tudtam kipréselni magamból, és ez is egy
könyörgés volt a saját és az Ember életéért.
Merck felállt. – Nem kell többet mondanod. Értesítelek. Csak
viselkedj rendesen Mary nővérrel.
Mary nővér megkerülte az asztalt, tiszta pizsamát és egy
fogkefét hozott. – Innen átveszem, biztosurak. Nagyon szépen
köszönöm!
Kitessékelte őket az ajtón, miközben úgy viselkedett, mintha
hazahoztak volna.
 – Fenix, szeretnél kibújni azokból a ruhákból? Nem akarom
felkölteni a fiúkat, szóval ez megfelelne? Egy kicsit rövid, de
legalább tiszta.
Viselkedj rendesen Mary nővérrel.
Vonakodva, de felálltam és kinyújtottam felé az ép kezem. Az
alkaromra fektette a puha ruhadarabot.
– Van egy pár plusz papucsom odafent. A rendőrök mondták,
hogy ma éjjel ébren kell maradnod, mert fejsérülést szenvedtél?
– Oldalra biccentette a fejét. Bólintottam, és egy újabb
fájdalomhullám hasított belém. Apám jó párszor belevágta a
fejem a falba.
– Rendben, főzök egy kis teát. Az segíteni fog egy kicsit, meg
ideadták a gyógyszereidet, mindjárt megnézzük, hogy hogyan
kell szedned.
Elment mellettem, abban bízva, hogy majd átöltözöm, hogy
nem fogok a táskájába kutakodni, amit ott hevert a pulton, hogy
nem fogok felvenni egy konyhakést, amivel kárt tudnék benne
tenni. Megérintett a bizalma, miközben női pizsamába bújva
leültem az asztalhoz.
Amikor visszatért a papucsokkal, már konkrét terve volt az
éjszakát illetően. Papírmasét fogunk készíteni, egy hatalmas
elefánt fejet, amit egy iskolai darabba fognak felhasználni, az
Aladdinban.
Nagyon hálás volt a segítségemért, legalábbis azt mondta,
pedig csak egyik kezemet tudtam használni, és elég szar munkát
végeztem az újságpapír hajtogatással, amiket utána csíkokra
szaggattunk. Teát készített nekem és cukkolt a tépkedő
tehetségemért.
Amikor leültem, átvette tőlem. Háromszor próbáltam inni a
teából, de a kezem még mindig remegett, ezért folyamatosan
kiöntöttem.
Letettem a csészét. – Azt sem tudom, hogy igyam meg.
Úgy éreztem magam, mint valami vadállat, akit arra
kényszerítenek, hogy egy egykerekűn parádézzon. Minden
napom azzal telt el, hogy próbáltam távol tartani magam
apámtól és igyekeztem életben maradni. A tea, a papírmasé
készítés egy öblítő illatú hálóingben képesek voltak megtörni.
Mary nővér letette a papírt és a velem szemben lévő székre
ült. – Kemény éjszakád volt. Sajnálom. Nem akartam félvállról
venni a dolgot.
Megráztam a fejem. – Nem az Ön hibája. Én csak... Én
megbíztam most ebben a rendőrben. Ideges vagyok. És a kezem
folyton remeg.
– Megbízhatsz Merckben. Én neveltem fel azt a fiút. Tudom,
hogy majdnem 14 vagy, de itt vagyok, ha szükséged van rám,
ameddig csak szükséged van rám. – Felvette a csészét és az
ajkaimhoz emelte. Meglepődtem, de ittam egy kortyot.
Megtörölgette az ajkam, miután letette a bögrét.
– Miért kedves hozzám? – Úgy vizslattam őt, mintha éppen
arra készülne, hogy bántson.
– Először is, szerintem jól ki fogunk jönni egymással.
Másodsoron – a szemben lévő fal fele intett és a Bibliából
idézett –, A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek,
amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb
atyámfiai közül, velem tettétek meg.
– Szóval akkor én atyámfia vagyok? – kérdeztem
zavarodottan.
– Nem, édes fiam. Te Jézus testvére vagy. Egy család vagyunk.
A Bibliai dolgok megrémisztettek az éjszaka közepén, de a
tekintetében lakozó melegség és aggodalom olyan valami volt,
amiben régóta nem volt részem. A következő korty teát már
egyedül sikerült meginnom.
Animal megköszörülte a torkát. Már nem az otthonban
voltunk, hanem az én hatalmas házamban.
– Egy pillanatra elkalandoztál – harapott egy nagyot a
szendvicséből.
– Szoktam – ittam egy kortyot, kezem az elmúlt évek alatt
egyszer sem remegett meg.
– Vannak híreim számodra – mondta, majd benyúlt a
bőrmellénye zsebébe.
– Apám halott? – Csak félig szántam poénnak.
– Na, bébike. Ha így lenne, akkor már kajálás előtt
elmondtam volna – azzal kisimított egy szórólapot és az asztalra
tette. – Nézd mi lesz holnap.

SZEZONON KÍVÜLI HALOTTAK NAPI PARTY

MEME BÁRJÁBAN!
PARTYZD KI MAGAD!
 CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, SZOMBAT

– Abban a bárban? – tettem fel a kérdést, de már tudtam a

választ.
– Igen. Tudod, beugrottam párszor, és ez most olyan, mintha
a sors éppen rád kacsintana, Csonti – mondta Animal és
elpusztította a szendvicse maradékát.
– Ez holnap van. Halottak napja nem ősszel van? – A fejem
zakatolt és ökölbe szorult a kezem. Zavart, hogy Animal már volt
Becca közelében, de ugyanakkor megkönnyebbülés is volt. Néha
napján beugrott egy italra Meme bárjába. – Ja, szerintem
összekeverték a Halottak napját a Cinco de Mayoval5. De a
májusiról is lekéstek – mutatott rá a papírra Animal. – Az első
ital ingyenes, ha beöltözöl valami jelmezbe.
Én már be is voltam, a nap minden percében.
– Jó lesz, ha túléled az éjszakát, baby. Az álmaid valóra fognak
válni. – Animal összeszedte a tányérokat, majd felállt, karjait
összefonta. – Mindent tudni akarok erről a találkozóról Bat
Feybivel. Ma este egyetlen hibát sem fogsz véteni.
Felvettem a szórólapot és a közepén lévő koponyát néztem.
Nem kellene félnie tőlem. Elfogadna.
– Egyetlen hibát sem – értettem egyet.
5 A Cinco de Mayo (a spanyol kifejezés jelentése: május 5.) eredetileg az
1862-es pueblai csata évfordulója alkalmából tartott ünnep, de mára
jelentése átalakult, és egyfajta „mexikóiság-ünneppé” és a mexikói
kultúra ünnepévé kezd válni mind az Amerikai Egyesült Államokban
 10.

GOLYÓK

Becca
Fordította: Jane

Két csomag volt az ajtóm előtt. Az első az Amazontól jött, így

tudtam, hogy az a munka egyenruhám, jobb esetben. Holnapra
kellett és már egy ideje figyeltem a nyomonkövetést. A második
egy nyeremény volt, amit a játékomon nyertem. Azt bontottam
ki elsőnek. A plüss fóka nagyon aranyos volt, megöleltem és
ellenőriztem az uszonyait.
Az életemben lévő stressz az egekben volt, amikor ennyit
nyereményt begyűjtöttem. Nem akartam összeszámolni, hogy
mennyit költöttem, őszintén. Volt egy pénzösszeg, amihez
tartanom kellett magam. De a boldogság, amit akkor éreztem,
amikor a játékot a kezemben tartottam, minden fillért megért.
Miután letettem a kanapéra, kinyitottam a három ruhát
tartalmazó dobozt és a smink készletemet. Gyakorolnom kellene
a sminkelést, de anyámnak az volt a terve, hogy vásárolni
menjünk. Miután felakasztottam a jelmezeimet a szekrénybe, ki
kell majd gőzölnöm őket, hogy megszabaduljak a ráncoktól,
megvettem a táskámat.
Még utoljára ellenőriztem a sminkem, hajam és ruhám az ajtó
mellett álló tükörben, és máris indulásra készen álltam. Sötét
farmert, testszínű magassarkút és piros felsőt viseltem. A
hajamat lefésültem, a körmeim színe megegyezett a felsőmével,
a napszemüveggel és a rúzsommal. Túlléptem a határaimat, de
anyát ez boldoggá tette, és nekem szükségem volt arra, hogy
mosolyogni lássam. Az aggodalma az egekben volt, mert az
eredményre várni igazán agyzsibbasztó tortúra volt. És tudtam,
hogy csak én vagyok számára. Természetesen tudtam, hogy
hallani fogok az unokák hiányáról, mert anya inkább lenne
nagyi módba és koncentrálni a meg nem született unokáira. E
helyett két szingli nő voltunk, akik egy kis pletykálási terápiára
fanyalodtak.
A lakásához vezettem, és szándékosan zajt keltve
kopogtattam, majd üdvözöltem. Anya nem akarta, hogy a
szomszédjában lévő ribanc azt higgye, hogy őt sohasem
látogatják. Anya indulásra készen állt, fogta a táskáját és
beledobta a telefonját. – Köszönöm, hogy időbe ide értél.
Ez egy odaszúrás volt, mivel általában mindig késtem egy
kicsit. Odavonszolni magam, mindig időbe telt. De a mai nap
róla szólt, és a holnapi is. Úgy éreztem, hogy minden, amit
mondani fog úgy fog leperegni rólam, mint vadkacsa tolláról a
víz.
– A kedvenc helyedre megyünk ebédelni? – Tudtam, hogy
hova tartunk, de azt szerettem volna, ha teljeskörű élményben
lenne része. Kérdezgetni fogom, a véleményét kérem
leggingsekről, zsebkutyákról, bármiről, amire csak szüksége
volt.
Nem volt szüksége segítségre a beszálláshoz. A sok forró
jógától sokkal fittebb volt, mint a feleannyi idősek.
Az út a Gustovba eseménytelen volt. Kaptam egy kioktatást
arról, hogy a leggings az nem nadrág. Fogalma sem volt arról,
hogy 14 darab volt nekem otthon és mind imádtam őket.
Amikor beálltunk a parkolóba, láttam, hogy anyám arcán
vigyor terül szét. Abba az irányba néztem, ahova ő is, az ezüst
BMW-re.
Minden kocka a helyére került a fejemben. A fene essen bele.
– Ugye nem?
Megvonta a vállát és nagyon önelégültnek tűnt. Mielőtt
felocsúdtam volna, Alton már nyitotta az ajtót és a kezét
nyújtotta.
Néztem, ahogy a férfira támaszkodott, mint egy sellő, aki
először száll partra. A napszemüvegem mögött a szemem
forgattam. Talán még a lábait is képes lett volna a nyaka köré
tenni, ha akarta volna. Alton belesett az autómba, amint anyát
"talpra állította".
 – Becca! Örülök, hogy itt találkoztunk. Köszönöm, hogy
szóltál anyukádnak, hogy szervezze le ezt az ebédet. Így legalább
két gyönyörű nő társaságában lehetek.
Anyám vihogni kezdett. Vihogott.
Ez egy hosszú délutánnak ígérkezett. És én annyira elszántan
meg akartam felelni neki. Tudhattam volna, hogy be fog
gyorsítani. A türelem nem volt az erőssége.
Aztán újra bűntudatom lett. Mi volt olyan rossz abban, ha egy
jóképű pasival kellett együtt ebédelni, ami anyámat is boldoggá
tette és még az időt is elütöttük?
Kiszálltam az autóból és követtem őket, amikor a hideg
végigfutott a hátamon. Valaki figyelt. Megfordultam és
körbenéztem.
Semmi és senki sem tűnt ki a tömegből, mindenki az
ebédjével volt elfoglalva. A napon. Délután. De a lelkemben
mintha az éjszaka közepe lett volna. Megráztam magam és az
ajtó felé mentem, amelyet Alton nyitva tartott nekem.

***

Alton nagyon keményen tolta az anyuci szeret engem cuccot. Én

pedig próbálkoztam. Kezem a szívemre téve, mindent
megtettem, hogy jó társaság legyek. Anyám meg azt gondolta
róla, hogy vi-hi-icces, ahogy ő hívta a vicceset.
Egy quinoa salátát rendeltem, amivel anyám egyetértett,
holott legszívesebben egy baconos hamburgert rendeltem volna.
Nagyon el volt ragadtatva a választásomtól. És a
viselkedésemtől is. És ahogy megjátszottam magam, hogy
érdekel, amit Alton mondd az eladásokról, a teljesítményről és a
cég növekedéséről. Nagyon szeretett önmagáról beszélni és
hallgatni is önmagát.
Elnézést kértem, és kimentem a mosdóba, hogy hagyjak egy
szusszanásnyi időt az elmémnek. Gustov egy régi épület.
Régiesnek volt titulálva, de egyszerűen csak régi volt. A mosdó
hátul volt a konyha mellett. Egyetlen egy mosdó volt, ami
hagyott néhány perc magányt, hogy összeszedjem magam.
Ahogy beléptem a sötét szobába és a villanykapcsolóért
nyúltam, valaki elkapta a csuklómat.
Mielőtt összeszedtem volna magam, vagy bármit is tehettem
volna, azon kívül, hogy sikítok, már be is voltam tuszkolva a
mosdóba, ajtó rám zárva. Sötét volt, mint az éjszaka és egy férfi
erős keze fogta be a számat.
Amint rájöttem, hogy ez egy nagyon rossz helyzet, elkezdtem
ficánkolni. Igen, ez egy nyilvános hely volt, de a mosdó
elszigetelt volt, akár lehettem volna egy sötét sikátorban is.
Éreztem a testének illatát, és akkor kezdtek a könnyek
felgyülemleni.
– Jobban tennéd, hogyha befognád a kurva pofádat –
Lehelete bűzlött az alkoholtól. Whisky. Azért tudtam, hogy
milyen pia, mert a munkámhoz tartózott. Jézusom, ez a bár
tulaja volt?
Bólintottam.
– Csendben maradsz? – sziszegte a fülembe.
 Magas volt. Igyekeztem megjegyezni a részleteket, de legbelül
üvöltöttem.
Újra bólintottam.
– Oké, amikor elveszem a kezem...
Abban a pillanatban, hogy elemelte a kezét, torkom
szakadtából visítani kezdtem. – Tűz! Segítség, tűz van!
– Kibaszott kurva! – Máris éreztem a hátam közepére mért
ütést, és a földre zuhantam, térdre estem a kemény csempére.
Nem hagytam abba a sikítást, "Tűz" folyton üvöltöttem és egyre
hangosabban, ahogy csak tudtam.
Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Csak a barna bakancsot
láttam, semmi többet.
Anyám nagyon gyorsan odaért, a hangjában lévő pánik utat
szabott a könnyeimnek.
– Rebecca? Rebecca! Rebecca? – Totálisan kiakadt, valahogy
megtalálta a kapcsolót, és máris ott térdelt mellettem. –
Édesem, megsérültél? Beszélj hozzám!
– Kiáltottam, hogy tűz van, ahogyan tanítottál, amikor gyerek
voltam. Volt itt egy férfi. Volt itt egy férfi velem.
A mellkasához húzta a fejem, és éreztem, ahogy sérülések
után kutat, mint amikor gyerek
voltam és leestem a bicikliről.
– Jól vagyok, egy kicsit megrázott, de jól vagyok.
A teljes konyhai stáb ott volt, hogy eloltsák a tüzet. Anyám
elhajtotta őket. – Nincs tűz. Megtámadta egy férfi. Hívják a
rendőrséget. Az én kisbabámat megtámadta egy férfi.
 Lassan felálltam, a parányi anyám egy igazi anyamedve volt
abban a pillanatban. A világ ellen is ment volna.
Az őrületbe kergetett, de szeretett engem és én is szeretettem
őt. Átkaroltam őt.
– Ó, Becca, édesem. – Megfordult és ő is átkarolt.

***

Anyámnál aludtam, a kanapéján. Azt akarta, hogy ott legyek

vele, és én ott akartam lenni vele. Helyre kellett állítsuk a világ
rendjét, ahogy ő mondta. Popcornt fogunk enni és gügye
filmeket fogunk nézni.
A rendőrség felvette a vallomásomat és megígérték, hogy
megnézik a biztonsági kamerákat. Elmondtam anyámnak, hogy
milyen rossz érzésem volt korábban a Gustov parkolóban. Alton
elég hosszú ideig maradt ott velünk, míg anyám meg nem ígérte
neki, hogy ír neki üzenetet.
– Nekünk, nőknek, meg kell bíznunk az ösztöneinkben.
Függetlenül attól, hogy milyen kényelmetlen vagy fura ez egy
társaságban. Büszke vagyok rád, hogy tüzet kiáltottál. – Anya
ott ült mellettem, még akkor is, ha bőven volt hely a kanapén.
– Mindig azt mondtad, hogy sokkal jobb, mintha azt
kiáltanád, hogy segítség – mondtam, majd kivettem a
legvajasabb kukoricát.
– Senki nem viccel a tüzet illetően. A tűz nem játék. Örülök,
hogy sikítottál. Örülök, hogy nem sikerült bántania – söpört be
egy hajtincset a fülem mögé.
 – Én is. Annyira bezártság volt a fürdőben. Remélem, hogy
elkapják – néztem rá.
– Ismersz engem, a nyakukba fogok akaszkodni, hogy egy
proktológusra lesz szükségük, hogy levakarjanak magukról.
Ő is elvett egy szem popcornt. Mosolyogtam. Ez a kapcsolat,
ami anyámmal volt, eléggé komplikált volt, de örültem, hogy itt
volt.
 11.

KURVÁK

Fenix
Fordította: Jane

Az, hogy Animal velem volt ezen a megbeszélésen egyszerre volt

jó és rossz is. Szerettem egyedül dolgozni, mert tudtam, hogy
csak a saját életemért felelek vagy a saját életem kockáztatom.
Tudtam, hogy képes boldogulni egyedül is és bárki mással is
elbír. De akkor is. Egy fél embernyivel volt magasabb és
nehezebb nálam. De én őrült voltam. És ettől kiszámíthatatlan
voltam. Nehéz volt követni egy tervet, amikor sosem volt
tervem. Ezért voltam sikeres abban, amit csináltam. Őrült
kockázatokat vállaltam.
Mindketten a motorjainkon ültünk és ebben volt valami
bajtársi. Felé bólintottam, amikor elértük a jelzőlámpát.
Sötét éjszaka volt, a felhők eltakarták a holdat és az összes
világosságot, amit normális esetben nyújtott. A kedvenc
időszakom az éjszaka volt. A sötétség volt a legbiztonságosabb
számomra, a fekete szín volt a mentsváram. Amikor fiatalabb
voltam, kerestem a sötétséget. Ha az apám nem tudott
megtalálni, akkor nem tudott bántani. Olykor így védtem
magam, amikor anyámat verte. Éreztem a feltörekvő szégyent,
kifújtam a levegőt és koncentráltam.
Kibaszottul elcseszett voltam fejben. Próbáltam a motoromról
az előttem lévő útra koncentrálni, de csak Christinára tudtam
gondolni, az egyetlen okra, amiért hajlandó vagyok ezzel a vén
fasszal találkozni. Örökre elraktároztam magamban, amikor
szuperhősnek nevezett. Igyekeztem én is olyan erős lenni, mint
ő, olyan egyenes gerinccel járni, ahogyan ő tette, annak ellenére,
hogy nagyon sok műtéten kellett átesnie. A nagyapja volt a
probléma. Nem tudom, hogy milyen vagy mekkora gondot
jelentett, de egyáltalán nem tetszett a dolog.
Animallal befordultunk két utcán, aztán máris ott találtuk
magunkat az éjszakai pillangó kisasszonyok körében, akik
nagyon örültek nekünk, amikor leparkoltunk eléjük. Hagytam,
hogy Animal vegye kezébe az irányítást.
– Hölgyeim, ki akar ma este pénzt keresni?
– El tudom kapni a bokádat a cickóimmal – A nyurga barna
csaj, akinek a hajában lila csíkok voltak, buján rákacsintott
Animalra.
– Mi a neved, hercegnő? – nézett végig rajta Animal.
– Helena – nyalta meg az ajkait a lány. Parfümjének édes
illata belebegte az éjszakát.
 Egy rámenős szőke bevágódott Helena elé. – Nem, mit
szólnátok hozzám? Meg tudok tartani egy barna ceruzát a
seggemmel.
Néztem, ahogy Animal próbálja felfogni, hogy mit is mondott
az öreg kurva.
– Debra vagyok.
Helena úgy vigyorgott Debrára, mintha lenne értelme annak,
amit mondott. – Tényleg képes rá.
Animal összeráncolta a homlokát és a háttérben lévő csendes
lányra mutatott. – Te. Te benne lennél?
Helena előre tolta a nőt. – Szégyenlős. A neve T.
T előbukkant az árnyékból, arcának felét fekete haja takarta.
Bólintott Animal irányába, de egy szót sem szólt.
– Ő lesz az, őt fogjuk használni. – Animal elővett egy sisakot
és átnyújtotta neki, de a lány nem vette el, csak közelebb lépett.
– Az összeget akarod tudni? – kérdezte tőle Animal.
T felhúzta a szemöldökét.
– Két száz dollár kb. két perces melóért – nyomta oda a
sisakot.
T lenézett a férfi ölére, majd fel az arcára és elvigyorodott.
– Nem olyan jellegű munka lesz. Hogy lehet, hogy egy nő, aki
nem beszél, mégis nagyokos? – mosolygott rá Animal.
T vállat vont.
– Két perces meló? Azt én is meg tudom csinálni! –
dobbantott Debra.
 Helena horkantott. – Biztos vagy benne? A munkamorálod
elég gyanús. talán akkor, ha minden perc után tartasz némi
szünetet.
Debra gyűlölettel fordult a magasabb kurva felé. – Szeretnéd
újra látni a ceruzás trükköt, Kanada?
Helena nem jött zavarba. – Meg akarod mutatni újra, ugye?
Debra izgatott és türelmetlenné vált. – Valami olyasmi.
T kinyújtotta a kezét és mindketten megérintették az öklükkel.
– Vigyázz magadra, T.
Amikor a lányok eltűntek a sikátorban, T elővette az
antibakteriális gélt és bekente vele a kezét, ahol a másik kettővel
érintkezett. Majd feltette a sisakot, és úgy pattant fel Animal
mögé, mintha már ezerszer ült volna a motorján.
Bíztam Animal döntésében. Elvittük a lányt a város egyik jobb
negyedébe, hogy elmagyarázzuk neki, hogy mit is szeretnénk
tőle.
Odaadtam neki egy darab papírt. – Odaadod ezt az ősz hajú
idős fickónak. Aztán kijössz. Ne beszélj velük – amiben úgy
tűnik, hogy alapból jó vagy.
Animal átnyújtott neki egy száz dollárost. – A többit akkor
kapod meg, ha elvégezted a melót.
T fogta a pénzt és a farmerja zsebébe dugta. Aztán kinyújtotta
a kezét Animal felé és várt.
– Mi az? Nem felel meg így az üzlet? – nézett le rá a férfi. Meg
se rezzent a nő, csak várt.
 – Acélidegek, T? Jól van, jól van. Tisztelem ezt – mondta
Animal és átnyújtotta a másik százast is.
T bedugta a bankót a másik mellé, majd letette a hátizsákját,
amiből egy 26-os Glockot vett elő és egy marék golyót.
– A francba – vágta rá Animal.
Tágra nyílt szemekkel néztem rá, T nem egy tipikus kurva
volt.
Megtöltötte a fegyvert, ellenőrizte, majd bedugta a nadrágja
derekához.
T átnyújtotta Animalnak a hátizsákját, és összehúzott
szemekkel nézett rá. – Szeretnéd, ha vigyáznék rá? Rendben,
találkozunk a szokott helyeden, miután átadtad az üzenetet.
T állkapcsa megrándult. Barna szemei voltak, most, hogy már
láttam is őket. Összeszedett és nyugodt volt. Egy kőkemény
gyilkos magatartásával állt ott. Kezdtem egy kicsit megkedvelni.
Animal elmagyarázta neki, hogy a park melyik útvonalán
menjen és hogy Bat Feybi hogyan néz ki. Amint T eltűnt a
sötétben, mi is elindultunk a következő színhelyre.
Átvittük a motorjainkat az út másik oldalára az aluljáróba.
Animal itt fog meghúzódni, felfegyverkezve. Ha valaki más
jelenne meg Bat-en kívül, akkor Animal azonnal kivégezné. Az
üzenet, amit T át kellett, hogy adjon, tartalmazta az útvonalat,
hogy hogyan is jöhet ide, és, hogy egyedül tegye. Lehet nála
fegyver, de telefon és lehallgatókészülék nem. Rászánok öt
percet, így az embere tíz percen belül érte jöhet.
 Négy különböző módon lehetett innen kijutni, és mindennel
fel voltam fegyverkezve, amit az ilyen munkákhoz szerettem
magamnál tudni. Levettem a sisakom és feltettem a símaszkom.
Nem szerettem mutogatni a koponya tetoválásomat, mert
szerettem rejtélyes maradni. Ez volt a legbiztonságosabb módja
az üzletelésnek. Ha minden a terv szerint fog menni, akkor
Animalt senki nem fogja meglátni.
Kinyújtóztam, mielőtt ellenőriztem az összes fegyverem.
Éreztem, hogy rezeg a telefonom, és összeráncoltam a
homlokom. Le fogok maradni egy alkalomról, amikor Becca
belép az applikációba. Majd látni fog néhány videót arról, ahogy
én játszom a géppel, majd felugrik a karbantartás kiírás, aztán
megint a videók. Kezdtem ideges lenni. Túl akartam már ezen
lenni és olyan helyre menni, ahol figyelhetem a játékot.
Szüksége volt az adagjára, és én akartam az lenni, aki ezt
megadja neki.
Izgatott lettem attól, hogy tudtam, holnap szemtől szemben
fogok vele állni. Úgy gondoltam, hogy mentálisan nem vagyok
felkészülve arra, hogy találkozzak vele, de aztán összekaptam
magam, mert évek óta követtem őt, soha nem fogok készen
állni, így most kell megtennem, gondolkodás nélkül.
Hallottam, ahogy Feybi drága papucscipője a kavicsokon
közeledik, így csak is ráfordítottam minden figyelmem. Néztem
és kerestem az árulkodó jeleket. Tényleg egyedül jött?
Valószínűleg nem. De Animal úgy is látta, ha valaki felénk
közeledik. Át kellett jönniük a kis völgyön és így tökéletes
rálátása volt ránk.
– Mercy – kiabálta Feybi az utcáról ismert nevem.
Nem válaszoltam, túl magabiztosan csengett a hangja.
Elnéztem mögötte, de csak a kopár utat láttam.
– Már ki volt választva egy megbeszélési pont, nem kellett
volna módosítanod – Feybi végre látótávolságon belülre került.
Úgy állt ott, mint egy nagy kupac szarzsák. Mintha túl nagyok
lennének a heréi, úgy terpesztett. Mintha mindent ő irányítana
és mintha úgy kellene történjen, ahogy ő akarja.
Kivártam. Ő kérte, hogy találkozzunk, nem én.
– Egy kurvát küldtél hozzám? Kedves ötlet, de nincs
szükségem, hogy puncit vegyek, ha érted mire gondolok. – Keze
az ágyékára tévedt, mintha valami új hűtőt mutogatna egy
potenciális vásárlónak.
Oldalra döntöttem a fejem. Nem fogok a kezére játszani, ki
kell, hogy teregesse a kártyáit.
– Figyelj, csak meg akartam még egyszer köszönni az
unokámmal kapcsolatos szerencsétlen események rendezését. –
Máris belekezdett a nagyzolásba. Ránéztem a fehér öltöny
nadrágjára, fekete ingére. Úgy öltözött, mintha a Keresztapa
filmből csöppent volna ki, hiszen még az arany nyaklánc is ott
lógott a nyakába. Úgy látszik, hogy tényleg létezett olyan, hogy
túl gazdag. Bat Feybit a ruházatából kiindulva, úgy tűnt, hogy
csak bólogató, igenemberek vették körül. Valahol, valaki azt
mondta neki, hogy jól öltözött. De tévedtek.
 – Mi Christina kedvenc meséje? – Nem tudtam, hogy miért
hoztam fel a témát.
– Mi van? – állt meg.
– Hallottál – vettem halkra a hangom.
A magasba emelte a kezét. – Mi a faszért tudnám?
Néztem, ahogy megrándul az arca, ahogy az unokájára
gondol. Vajon bűntudat volt? Nem voltam biztos benne. De
valami átfutott rajta. Talán a kislány iránt érzett empátia hiánya
volt az, ami kiült az arcára.
– Elfoglalt ember vagyok, nincs időm ilyen marhaságokra –
rázta meg a fejét.
Témát váltottam, de tovább folytattam az analizálást. –
Milyen következményeket szabtak ki Kaleotosok a beavatkozás
miatt?
– Miért? Ja, igen! Hát, egy pár emberem belefutott ebbe-abba
– simított végig ezüstös haján.
Igazam volt. Csak eljátszotta az aggódó nagypapát. Mert ha az
ősellenséged valami ennyire drága kincset vesz el tőled, ami
ennyire fontos, akkor miszlikbe aprítod. Lenne egy listád arról,
amit tettek és mindent helyrehoznál.
Levettem a maszkom. Tudtam, hogy a távoli bolt fényei meg
fogják világítani az arcomon lévő tintát. A sötétség fenyegető
lesz, a szemeim félelmetesek.
– Ó, a francba, neked tényleg egy egész koponyád van. Úgy
értem, legutóbb nem láttam, de ja, mindegy. Munkát akarok
ajánlani...
 A motorom már ki volt támasztva, így, amikor leszálltam róla,
megállt egy helyben. Lassan közelítettem Feybihez, nem
szakítva meg a szemkontaktust.
Túl nagy és vén seggfej volt, ahhoz, hogy félelmet mutasson.
Nem maradt volna ennyi ideig a topon, ha félős picsa lett volna.
De abban biztos voltam, hogy ezer éve nem ment sehova az őrei
nélkül.
Volt annyi esze, hogy abbahagyja a dumálást. Tudta, hogy a
dolgok megváltoztak. Amikor szemtől szembe álltam vele,
fújtattam egyet, csendesen beszéltem, olyannyira, hogy közel
kellett hajolnia hozzám, hogy hallja, amit mondok.
– Ha valaha is tudomást szerzek arról, hogy közöd volt
Christina elrablásához, akkor azt nagyon megbánod – kihúztam
magam, közelről figyeltem. Egész jó pókerarca volt, de a bal
szeme egy kicsit rángani kezdett.
– Hogy gondolhatsz ilyet? Szeretem azt a kislányt. Teljesen
összetörtem. De üzletember vagyok, nem mutathatom ki. Neked
ezt meg kellene értened – igyekezett újra irányítani.
Lassan megráztam a fejem. – Ha valaha látni fogod még ezt az
arcot – mutattam a lefegyverző, állandó maszkomra –, az azért
lesz, mert örök ellenségek leszünk.
Néztem, ahogy nagyot nyelt. – Figyelj, megértem, hogy egy
aduász vagy, de kell valaki, aki irányítja a célpontokat, vagy,
hogy mit tehetsz. Nekem pedig van munkám, amit valakinek el
kell végezni. Olyan forrásaim vannak, amelyeket el sem tudsz
képzelni.
 Valójában el tudtam. Már elkezdtem betörni a pénzügyei közé,
mert a pénze mindent elárult, amit maga az ember nem.
Taktikát váltott, amikor nem beszéltem és meg sem
mozdultam.
– A fiam nem akarja kivenni a részét az üzletben, így
szükségem van valakire, akiben megbízhatok. A munka, amire
te képes vagy, és ahogyan képes vagy dolgozni... tudom, hogy
diszkrét vagy. Tudom, hogy nem ragaszkodsz senkihez. Nagyon
jól tudnánk együtt dolgozni – kezdte összedörzsölni a tenyerét.
Volt valami családi dráma a háttérben, de az utolsó ember,
akinek bűnhődnie kellett ennek az embernek a bűneiért, az egy
hét éves kislány volt.
Felemeltem a kesztyűbe bújtatott kezem, és az ujjam az álla
alá tettem. Igyekezett elhúzódni tőlem, de nem hagytam. Nem
hátrált meg, mert azzal csak előnybe részesített volna.
Végül, annak ellenére, hogy dühösen nézett, nem tett semmit.
Most meg ráosztottam az ítéletem. – Gonosz ember vagy.
Bántani akarsz embereket. Egyedül fogsz megdögleni és le vagy
döbbenve, hogy az erőd és a gazdagságod nem tud megmenteni.
Semmi nem fog megmenteni tőlem. Christina biztonságban lesz.
Ameddig ő él, addig te is életben maradsz.
Rámordultam, mint egy fenyegető kutya. Egy füttyöt
hallottam. Animal figyelmeztetett, hogy túl sokáig húztam az
időt. Visszafelé mentem a motoromhoz. Egy kérdésem volt még.
– Hol van a kurva?
 Batet a hideg rázta, láttam, ahogy végigszáguld rajta, ezért
őszintén válaszolt. – Nem tudtuk, hogy fog alakulni ez, így
magunknál tartottuk.
Beindítottam a motoromat és kiszáguldottam az alagútból.
Animal a nyomomban volt.
Nem hagyhattam, hogy T-t fogva tartsák.
Fegyverek dörrentek a csendes éjszakába, ezért megfordultam
és Animal követett. Nem volt időm elmagyarázni neki, hogy
harcba indulunk azért a nőért, akit épp megvettünk, de nem is
kellett, tudta.
Még csak be sem tudtunk fordulni a parkhoz, a lány kirohant
az ösvényen.
Animal nem állította le teljesen a motort, hanem kitárta
hatalmas karját a lány felé. T felpattant a motorra, kezében ott
lobogott a fegyvere. Ahogy felhajtottunk a hídra, ami alatt a
folyó húzódott, a visszapillantó tükrömben láttam, ahogy a
folyóba dobja a fegyverét. Négy lövés dördült. A hosszabbik
úton mentünk vissza a sarokra, ahol állni szokott. Lepattant a
motorról és azonnal elindult, otthagyva minket.
Animal utána kiáltott. – Hé!
Nem fordult meg, így Animal a nevét kiáltotta. – T!
Megállt és oldalra biccentette a fejét, csak a profilját láttuk.
– Adósaid vagyunk a fegyverért, és tudták, hogy kurva vagy,
így nem hiszem, hogy okos dolog itt maradni – mondta a
barátom és már nyúlt is farzsebébe.
 Láttam, ahogy a lány szája félmosolyra húzódik, majd
megfordulva mindkét kezével beintett nekünk. Eltűnt azon az
úton, ahol korábban a többi prosti is.
Animal a magasba emelte a kezét. – Most mit csináljunk?
Megráztam a fejem és intettem, hogy húzzunk. Volt egy olyan
érzésem, hogy T nagyon is jól tud magára vigyázni. De azért
majd figyelni fogom, hogy nem-e bukkanok valami vérdíjra a
dark weben, amit rá tűztek ki.
Animallal megfordultunk és elindultunk a sötét éjszakába.
Feybi gonoszabb volt, mint azt korábban gondoltam. Valami
szar fog történni és én utáltam a meglepetéseket.
 12.

NINCS MENEKVÉS

Becca
Fordította: Jane

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is eljön a pillanat, hogy

sminket kenek a térdemre, de éppen ezt műveltem. A
zúzódások, amelyeket akkor szereztem, amikor a csempére
zuhantam, csúnyák és fájdalmasak voltak. De jól voltam. A ma
esti ruhám el fogja takarni a térdeimet, legalábbis nagy részben.
A loknis szoknya sokkal jobban el fogja fedni a sérülésemet,
mint a szokásos forrónacim.
Még eddig semmilyen fejlemény nem volt azt illetően, hogy
rájöjjenek ki támadott meg a fürdőben. Abban reménykedtem,
hogy a rendőrség azonnal elkapja. A rendőrnek, akivel
beszéltem, az volt a feltételezése, hogy biztosan egy csavargóra
nyitottam rá, aki talán a mosdót használta alvóhelynek. Az
étterem hátsó ajtaja pont a női mosdó ajtaja mellett volt, és
mindig egy kicsit ki volt támasztva, hogy a dolgozók ne
záródjanak ki, amikor kivitték a szemetet vagy cigiszünetet
tartottak. Most már becsukják, de attól függetlenül soha nem
fogok visszamenni oda.
Alton rám írt meg anyára, közös chatünk volt, ahol
érdeklődött a hogylétünk felől. Anya nagyon is buzgó volt,
minden infót megosztott vele, még képeket is küldött neki
rólam. Meghaltam legbelül.
De ma este dolgoztam. Tegnap előtt még izgatott voltam, hogy
szezonon kívüli Halottak napját ünnepelünk Meme’s-nél.
Valami más, mint a megszokott, unalmas dolgok.
De ennek ellenére a hideg rázott, ideges voltam. Valószínűleg
szabadnapot kellene kivennem, de szerettem szembenézni a
félelmeimmel. Soha nem akartam átengedni nekik az uralmat.
Kisminkeltem az arcom, egy sötét gótikus tündér kinézetre
szavaztam, amit egy YouTube videó segítségével hoztam össze.
Még fekete szárnyakat is szereztem magamnak, amelyeket az
anyósülésre tettem az autóúton. Eléggé világos volt még, amiért
hálás voltam, mert azt hiszem eléggé nagy gondot fog okozni
egyedül közlekedni a sötétben.
Még mindig nem mondtam el Henrynek, hogy mi történt,
főként azért, mert ha elkezdek erről beszélni, akkor tuti elsírom
magam. És már úgy éreztem kibőgtem magam. Majd ma este,
munka után elmondom neki. Mert a barátok számítanak a
barátokra ilyen esetekben. Elgondolkodtam azon, amikor őt
elrabolták, ami sokkal rosszabb volt, mint amin én mentem
keresztül, de valószínűleg lesz pár jó tanácsa, hogy hogyan
kezeljem a félelmet. Természetesen a nagyon kigyúrt pasija is
nagy segítség lehetett.
Amikor a Meme’s-hez értem, le voltam nyűgözve. Egy csapat a
fényeket szerelte fel, bent is minden nagyon ünnepélyesen
festett. Selyemvirágok és cukor-koponyák díszítettek mindent.
Műgyertyák égtek mindenfele. A DJ éppen szerelte össze az
eszközeit és Henry a bárnál volt. A szerelése nagyon jól nézett
ki. Nevetni kezdtem, mert ma este én voltam a sötét angyal, ő
pedig a fehér angyal. Só és bors. Pont illettünk egymáshoz.
Felém fordulva megrázta a cickóit és én ugyanezt tettem.
Megkerültem a bárpultot, hogy készíthessünk néhány szelfit. A
Főnök írt egy üzit, hogy képeket szeretne a dekorációk között,
minden lehetséges közösségi felületen, ami Meme’s-hez
tartozik. És nem tudtam hibáztatni érte. Henryvel iszonyatosan
dögösen néztünk ki. A bár iPadjét használtuk, hogy feltöltsük a
képeket, de mielőtt fellőttem volna őket a felhőbe, egy kicsit
hezitáltam, amit Henry észre is vett.
– Mi a baj, Szép Didik?
Megráztam a fejem. – Semmi. Minden rendben – mondtam,
majd betaggeltem minden képen a Főnököt, és ez azonnal
reakciókat váltott ki.
Henry a vállamra tette a kezét. – Tudom, hogy hazudsz.
– Elmondhatom később? Eléggé elcseszett szitu, és sírni fogok
– válaszoltam, de nem néztem rá.
 – A francba, persze. Az anyádról van szó? Várj, oké, később
dumáljunk. De anyád jól van? Minden rendben lesz.
Lehunytam a szemem és próbáltam bármi másra gondolni,
mintsem arra, hogy mennyire el akartam neki mondani, ami
történt. Nem működött.
– Tegnap elkapott valami fickó a mosdóban. – Éreztem, hogy
könnyes lesz a szemem.
Henry szeme is könnyes lett, ahogy próbálta feldolgozni, amit
mondok. – Mi a franc?
Legyezni kezdtem a szemeimet, hogy felszárítsam a
könnyeimet. – Jól vagyok, csak némi horzsolás van a térdemen
– a hangom egy kicsit elakadt.
Henry rám sandított. – Tudod mit? Érezzük jól magunkat ma
este, és beszéljünk később.
Henry megölelt, de a szárnyai az arcomba csaptak, ahogyan az
övéi is az enyémbe. A fülembe suttogott. – Ezért nehéz
dögösnek lenni, amikor egy angyal vagy.
Nevetni kezdtem a hirtelen teóriájától.
– Ezt csak egyszer mondom el. Bármikor hazamehetsz, de ha
maradni akarsz, az is rendben van – dörzsölte meg a karomat.
Szótlanul és bólogatva egyeztem bele.
– Na, akkor essünk neki. Rendben, menj, nézd meg a te
térfeled. Van jó pár nyeremény és csupa vicces dolog, amit
kioszthatunk. Ma este nagyon szórakoztató lesz a munka.
Bárcsak mindig ilyen lenne – csapott Henry a seggemre, ahogy
elmentem mellette. Szökdelve megkerültem a pultot és hamis,
de angyali mosolyt erőltettem az arcomra.
Ma este jól fogom érezni magam, mert a tegnapi napnak már
vége van. Igyekeztem nem agonizálni azon, hogy a képem ott
virít a bár honlapján, elárulva a nagyvilágnak, hogy hol vagyok.
Vagy azt, hogy az itteni mosdó egy személyes volt, és eléggé
elszigetelt. Vagy, hogy mindenki be lesz öltözve jelmezbe. De
nem gondolkodtam ilyeneken.

~Fenix~

Kétszer is az ajtóhoz sétáltam, megérintettem, majd elléptem

tőle, harmadik alkalommal kinyitottam, majd becsuktam.
Meme bárja. Ahol jelenleg Becca volt. Ahol én voltam.
Animal azt mondta, hogy később ő is be fog ugrani, és ajánlja,
hogy beszéljek a Pincebeli Lánnyal, vagy ő fog minket bemutatni
egymásnak.
Eljött az idő. A bőrkabátomat viseltem, amely alatt nem volt
rajtam a megszokott kapucnis felsőm, ami mögé rejtőzni
szoktam, és most nagyon buggyosnak éreztem a kabátot.
Lecsekkoltam Meme Instagramját és láttam, hogy Henry és
Becca mennyire csábítóan néznek ki a fekete és fehér angyal
jelmezükben.
Egy tíz srácból álló csoport motivált, hogy felemeljem a
seggem és ide jöjjek. A birtokló énem, az vezetett ide.
 Kinyitottam az ajtót. Lenéztem a kabátomra és a sötét
farmeromra. A katona bakancsaim eléggé megviseltek voltak. Az
arcom pedig... olyan volt, amilyen. De végre egy teremben
lehettem vele.
Meme’s dekorációja főként koponyákból állt. Virágok,
csontvázak és gyertyák alkották a dekorációt mindenfelé.
Becca háttal állt nekem. Éreztem, hogy hol van. Tudtam, hogy
mi merre van a bárban, mert néztem a biztonsági kamerákat
rendszeresen, de itt lenni, teljesen más élmény volt.
A teremben mindenki sminket viselt, legalább öt másik
fickónak volt koponya festve az arcára.
Becca asztalai bal oldalon voltak, és én oda is kérettem
magam. Általában a hely eléggé pangott, de ma este egész jól
festett.
Becca egy huncut angyalnak nézett ki, és én legszívesebben
odamentem volna, és megcsókoltam volna. Fekete
angyalszárnyakat viselt és sötét rúzst, a fekete korszett úgy
szorította fel a melleit, hogy legszívesebben leborultam volna
eléjük. Szoknyája loknis volt, fekete magassarkújának ezüstös
sarka volt. Mosollyal az arcán táncolt ki egy kliens érintése elől.
– Visszajövök. Hadd üdvözöljem azt a vendéget – mondta,
majd rám nézett, és a szám kiszáradt. Mosolygott, tudtam, hogy
hozzátartozik a munkájához, de olyan volt, mintha
visszarepültem volna az időbe, amikor gyerekként bátorságról
tett tanúbizonyságot a bevásárlóközpontba.
 Egy szikrányi félelmet éreztem, azon tűnődve, hogy vajon azt
gondolja-e, hogy olyan vagyok, mint az apám. Aztán egy
nyugtató lélegzetet vettem, mert a tinta elrejtett, és ez is volt a
célja.
– Hello! Üdv a Meme’s-be! Az első ital ingyenes, amiatt a
nagyon profi smink miatt. Becca vagyok és ma én foglak
kiszolgálni.
Átnyújtott egy menüt a tálcájáról. – Nem nyomják azok a
cipők a lábad?
Annyira hülye voltam, hogy lehet, hogy ez volt az első
kérdésem? Most voltunk először szemtől szembe évek óta, úgy,
hogy nem választott el semmi. Szórakoztatónak találta és
topogott a lábával.
– Kurvára!
Aztán közel hajolt és a fülembe suttogott. – De nem mondd el
a főnökömnek, hogy ezt mondtam – kacsintott.
Biztos voltam bele, hogy csak színjáték volt, mármint a
barátságossága és a kacsintás is. A pincérnők és pultosok mind a
jattokra hajtottak. Szemei kéken csillogtak és a bőre biztosan a
legpuhább dolog volt a földön, legalábbis úgy sejtettem.
Így, ebben a formában láthatott engem, nem kellett
elmagyaráznom az elcseszett múltamat. Vagy, hogy évekig a
nyomában voltam.
– Bármilyen titkot megtartok, amire csak szükséged van –
döntöttem oldalra a fejem és én is rákacsintottam.
– Ez a festék hihetetlenül jó.
 Összerezzentem, ahogy keze az arcom felé emelkedett. Az
érintése, ha megérintene... viszont még mielőtt megtörtént
volna a kontaktus, leengedte a kezét. – Művész vagy?
Megráztam a fejem, féltem attól, hogy mi lesz, ha megérint
vagy ha mégsem. – Ismerek egyet!
– Becca!
A legjobb barátnője, Henry, kezelte a bárpultot. Annyi apró
részletet ismertem Becca életéből, hiszen évekig a nyomában
voltam. Felemelt egy öngyújtót.
Becca hátranézett a válla fölött. – Mindjárt megyek.
Felém fordult. – Utálja a lángoló piákat. Mennem kell segíteni
neki. Nem tudom, hogy miért. Rendelsz valamit? – kérdezte
mosolyogva.
– Abból kérek, legyen az bármi is, amit épp lángra fogtok
lobbantani – húztam fel a szemöldököm.
– Egy veszélyeset? Rendben. Intézem. Remélem, hogy
acélbetétes a bakancsod, mert ez a pia kellőképpen seggbe fog
rúgni – mondta, kezét a vállamra téve. – Mindjárt jövök.
Az érintése olyan volt, mint egy élő kötelék, még így ruhán
keresztül is. Nagyot nyeltem.
Azt gondolni, hogy lelkileg fel vagyok készülve a vele való
találkozásra, nos, őrültség volt. de, amikor felemelt két poharat
a pult mögött és rám nézve összekoccintotta őket, tudtam, hogy
már nincs visszaút. És határozottan nem fogok elmenekülni.
 13.

ÁL-BARÁT

Becca
Fordította: Shyra

Henry már előkészítette a hozzávalókat. Utálta meggyújtani a

lángoló italokat. Mindannyiunknak megvoltak a maga dolgai.
Nem tudtam kinyitni a kekszes dobozokat. Olyanok voltak, mint
a gonosz, dobozba rejtett krampuszok.
Úgy nézett rám mintha vad pókokat szelídítenek. A tűz nem
ijesztett meg. nagy show-t rendeztem a puccos italokból.
Rámosolyogtam a legújabb vendégemre. Mindent beleadott a
Halottak Napja buliba. Csak a sminkje színezése is sokáig
tarthatott. Biztosan a napjának jelentős részét arra szánta, hogy
felkészüljön a ma estére.
Henry vendégeinek italát az asztalukhoz vittem, és letettem.
Aztán átvittem a másodikat a nyolcas asztalhoz.
– Tessék. Bátor vagy – fintorogtam rá.
 Egyenesen a pohárból kortyolt, anélkül, hogy elfújta volna a
lángokat. Meglepetten kapkodtam levegő után, és csodálkoztam,
hogy sértetlenül megúszta.
– Jól vagy? – Felkaptam egy halom koktélszalvétát a
szomszédos válaszfalról. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok a
papírokkal, de odaadtam neki.
– Nem félek a tűztől. – Letette a poharat.
– Én sem – néztem a szemébe. A szemeiben örvénylő kék és
zöld váltakozása a hullámzó tengerre emlékeztetett. Annyi lélek
volt bennük.
– Hozhatok neked valamit enni? – A súlypontomat a bal
lábamra helyeztem, hogy a jobb pihenjen kicsit.
A tekintete végigvándorolt a testemen. Vártam az
elkerülhetetlenre. Megitta az italát. A melleim lényegében egy
olyan melltartóban voltak, amely tányéron kínálta fel őket.
– Megsérültél. – Újra az arcomba nézett. A térdemtől a
szememig végignézett, anélkül, hogy megállt volna a
dekoltázsomnál.
Ujjheggyel megérintettem a lehorzsolt térdemet. – Én csak...
megpróbáltam elfedni sminkkel, de azt hiszem, nem elég tartós.
Sajnálom. Megpróbálhatom újra elfedni. – A borravalóm ennél
a csávónál elúszott. Sötét harisnyát kellett volna felvennem
ahelyett, hogy csupasz lábakkal próbálkozom.
– Hogy történt? – Úgy tűnt, hogy valóban érdekli.
 Elfordulva tőle, átnéztem a vállam fölött. Az egész jelenet
átfutott a fejemben. Kifújtam a levegőt, és próbáltam
összeszedni magam. Néhány másodpercbe telt. – Elestem.
Ez tűnt a legjobb válasznak.
– Kecses vagy. Nem könnyen esel el. – Elhallgatott és a
könyököm felé nyúlt, de nem érintett meg.
Összeráncoltam a homlokom.
– Gondolom – tette hozzá gyorsan. – Úgy értem, a
pincérnőknek nagyszerű az egyensúlyérzékük, és egész nap
talpon vagy. Lefogadom, hogy eléggé koordinált vagy.
Szemügyre vettem, kissé kétségbeesettnek tűnt. Mintha nem
akarta volna, hogy elmenjek.
– Hozhatok még egy italt? Visszamegyek és hozok egyet, az
első ingyenes volt. Akarsz még egy lángolót? Vagy valami mást?
– Fogtam még egy szalvétát és a tenyerébe nyomtam, ami
majdnem hozzám ért. Ez volt a taktikám, hogy rávegyem a
férfiakat arra, hogy tartsák távol a kezüket tőlem. Amikor ökölbe
szorította a kezét, megláttam a bonyolult alkotást a kézfején. A
kézfejcsontokat úgy festették fel a bőrére, mintha
röntgenfelvétel lenne.
Kinyújtottam a kezem, és elkaptam az öklét. – Hű, ez
lenyűgöző. El sem hiszem, hogy ennyi időt szántál arra, hogy
felkészülj a ma estére. – Csodáltam az alkotást, és a
mutatóujjammal végigsimítottam a kezén.
Amikor az arcára néztem, megdöbbentem. A tekintete nyers
volt. Az ajkai szétnyíltak. Láttam, hogy libabőrös lett a nyaka.
Olyan volt, mintha épp most találtam volna rá az erdőben
elveszve, és megmentettem volna az életét.
Ez túl sok volt. Elengedtem a kezét. Úgy tűnt, egy
másodpercbe beletelt, mire eszébe jutott, hol van.
– Nem hiszem, hogy elestél – suttogta, de én hallottam, mert
a DJ pontosan ezt a pillanatot választotta ki, hogy elhalkuljon a
zene.
Ez a pasi nagyon intenzív volt, de le mertem volna fogadni,
hogy az én érzékelésemmel volt a baj. Még mindig sokkos
állapotban voltam a támadás miatt. Közelebb léptem hozzá,
ahogy a zene újra felerősödött.
A mellkasához beszéltem. – Nem estem el. Meglöktek. És
őszintén szólva, még mindig félek tőle.
– Ki lökött meg? – Még közelebb lépett. A szavai
meglebbentették a hajamat. Éreztem a kölnije illatát. Csak egy
fuvallat volt, de elárulta, hogy időt szakított arra, hogy magára
fújjon egy keveset.
– Nem tudom. Tegnap egy étterem mosdójában ugrott valaki
rám. – Megráztam a fejem. – Hadd hozzak neked még egy italt.
Megkockáztattam egy pillantást rá, és láttam, hogy a
szemében szinte hurrikán tombol. Veszély sugárzott belőle.
Gyorsan hátráltam. Tudtam, hogy a koponya csak smink, de ez
ijesztővé tette őt.
Figyeltem, ahogy az öklét az oldalához szorítja, és behunyja a
szemét. Félig-meddig azt vártam, hogy lángra kap, és ott fog
égni. Elfordultam.
 Miután felkaptam néhány üres italt a bárpult felé menet,
elkaptam Henry pillantását.
Egy törzsvendéggel megszakította a beszélgetést, és
odaoldalgott hozzám. Egyszerre töltött meg két korsó sört és
faggatott engem. – Ismered? – Az állával a férfi irányába
mutatott, akivel az imént beszéltem.
– Nem, csak egy italt kell vinnem neki, és elfelejtettem
felvenni a rendelését. Készíts nekem valami igazán férfiasat. –
Letettem az üres poharakat a bárpultra.
Henrynek sikerült tökéletes habréteget produkálni a sörökön.
Odacsúsztatta a várakozó vendégeknek. Igyekeztünk feldobni a
hangulatot, amikor csak tudtuk. – Úgy álltatok ott, mintha
bibliai értelemben ismernétek egymást.
Keresztet vetett, ami Henry esetében a homlokát, a két
mellbimbóját és az ágyékát jelentette.
– A pokolra fogsz jutni, tudod. – Vártam, amíg megalkotott
Old-Fashioned6 italt. Lassan adagolta a hozzávalókat, és úgy
tett, mintha mindent kimérne. Ez csak halogató taktika volt,
hogy többet beszélhessen velem.
– Ha te irányítasz, remélem – rám kacsintott, majd felvett egy
rendelést, miközben beletett még két cseresznyét. Visszafordult

6 Koktél. A világ legrégibb itala, születése szinte egybeesik a coctail szó első
definíciójával. Maga a koktél alkoholos italból, cukorból, vízből és bitterből
(keserűből) készült frissítő italt jelent. Magát az Old Fashioned koktélt ma már
bármiből el tudják készíteni, akár rumból, vagy ginből, de az eredeti receptben
bourbont használtak.
hozzám és hozzátette. – Dögös, ha nem tűnt volna fel. Az az
állkapocs. És látom, hogy nagyon erős és izmos. Azt hiszem,
hogy bukok a koponyás álarcra, mert a puncim ma este
kifejezetten nedves. Olyan hangokat ad ki, mint egy izgatott
fóka, aki egy hallal játszik a bugyimban, ha érted, hogy mire
gondolok. Dicket ma este nagyon sokszor fogom elélveztetni –
mondja, majd arra ösztökél, hogy igyunk, az én tiszteletemre.
Túlságosan lefoglalt, hogy grimaszoljak az undorító
hasonlatára, hogy megmozduljak.
Úgy tett, mintha fóka lenne, karjaival egy uszonyt formázott
és tapsikolt.
Próbáltam kiűzni a fejemből a képet, amit lefestett. – Igen. A
mai este nem igazán pasivadászós. Úgy értem, bárki lehetett az,
aki megtámadott. Mi van, ha ő volt? – biccentek a fejemmel felé.
Henry arca ellágyulsz. – Hé, nyuszó. Sajnálom. Szerintem
otthon kellene lenned, hogy összeszedd magad.
– Bediliznék úgy, inkább lefoglalom magam – fogtam az italt
és megköszöntem. Mielőtt elmentem volna, még ideadott két
sört, hogy tegyem le Clarissa asztalánál, mivel ő éppen
cigiszünetet tartott. Miután elbeszélgettem a vendégekkel, a
tálcámmal egyensúlyozva, átvágtam a tömegen. Az este kezdett
tombolásba fordulni, mert az emberek elkezdtek táncolni.
Kihívást jelentett az italokat a poharakban tartani.
Végre visszaértem a vendégemhez. – Bocsánat, ez eltartott egy
ideig.
 Kinyújtott lábbal ült a széken. Folyamatosan figyelt, ahogy
felszolgáltam az italát. Ahogy letettem, gyorsan az ölébe húzott.
Majdnem rá üvöltöttem, amikor kibillentve az egyensúlyomból
a földre fektetett, és testével körülölelte az enyémet. Az asztal,
amelyen az itala állt, szétesett, ahogy két ember ráesett. Új
vendégem megvédett a szilánkoktól, amelyek mintha
szétrobbantak volna mindenfelé.
Még fel sem fogtam, hogy mi történik, amikor leszállt rólam
és talpra állított. A falhoz szorított, a karjaival körbezárt, és
mindenfelé nézett, csak rám nem.
Valakinek odakiáltott. – Animal, vidd ki őket innen.
Egy hatalmas fekete férfiba ütköztek a kidobók, az ökölharcot
folytató férfiak kupacánál. A verekedő vendégeket kihajították
az oldalajtón.
Amikor visszaállt a nyugalom és rendbontókat eltávolították,
akkor leengedte a karjait, majd hátralépett, teret adva nekem.
A mellkasomra tettem a kezem, úgy éreztem, mintha a
tüdőmből kiszökött volna a levegő.
Oldalra biccentette a fejét. – Vegyél levegőt, Becca. Elmentek.
Minden rendben.
Úgy tettem, ahogy mondta, és megkönnyebbültem, amikor a
tüdőm megtelt levegővel.
Henry mellettem termett. – Jól vagy?
– Jól vagy? – viszonoztam a kérdést. Együtt voltunk jóban-
rosszban. Már megbeszéltük, hogy ha bármi történik a bárban,
és veszélyes dolog, akkor megkeressük egymást, és eltűnünk a
pokolba. És néhányszor meg is kellett tennünk. Az ivás néha
rossz döntésekhez és dühhöz vezetett.
Clarissa is megjött. – Mindenki menjen vissza a helyére. Újra
fel kell lendíteni a jókedved, különben a Főnök ki fog akadni.
Henry megérintette a vállam. – Menned kellene. Menj haza.
Majd mi fedezünk.
Megcirógattam a kezét. – Jól vagyok. Ekkora forgalma még
sosem volt a bárnak, csak szükségem van egy percre.
Henry a koponyaarcú vendégem felé fordult. – Hogy hívnak?
– Engem? – mutatott a mellkasára.
– Igen.
– Nix vagyok. – Úgy emelte fel a kezét, mintha nem tudná,
hogy ez az információ miben segíthetne.
– Oké, Nix. Add ide a jogosítványodat és magamnál tartom.
Szerinted képes vagy Becca közelében maradni ma este? Az
italodat én állom. Az est végén visszaadom a jogosítványodat.
Csak mondd meg a seggfejeknek, hogy a pasija vagy, és akkor
messzire elkerülik.
Nix a farzsebében lévő tárcájáért nyúlt és kinyitotta, majd
átadta a jogsiját Henrynek. – Megegyeztünk.
Henry kibányászta a melltartójából a telefont, és beletetted a
jogsit a teló tokjába. Aztán megérintette a Start gombot rajta, és
egy képet mutatott az óriási barátjáról, amint ő méretarányosan
mellette áll. – Ennek a pasinak szopom a farkát. Bármit
megtesz, amit kérek tőle. Ha leveszed róla a szemed, elküldöm
hozzád.
 Nix félig meghajolt Henry előtt. – Értettem.
Felém nyújtotta a kezét, és én megfogtam.
Henry ránk mutatott. – Miért nem mész ki tíz percre?
Tegyetek úgy, mintha cigiszünet lenne.
Jó ötlet volt. És ez a fickó az előbb úgy szaltózott velem,
mintha a személyi testőröm lenne, szóval egy kicsit bíztam
benne.

~Fenix~

Fogtam a kezét. Kíváncsi voltam, vajon érzi-e, milyen gyorsan

ver a szívem most, hogy összeérünk. Az adrenalinszintem már a
tetőfokára hágott. Félig-meddig készen álltam rádobni őt a
vállamra, és kimenekíteni innen, de nem akartam megijeszteni.
Egy pillanatra sem.
A kezünkre néztem. Az én nagy, tetovált kezemet és az ő
sápadt kezére, ami tiszta volt. Még gyűrű sem volt rajta.
Fekete szárnyai össze voltak törve és ferdén álltak. Úgy nézett
ki, mint egy bukott angyal. Gyönyörű volt. Ez magától
értetődött. De a félelem, ami a bőre alá kúszott, megszólított
engem. Jól ismertem a félelmet, és neki nem kívántam.
– Ki akarsz menni?
Megint hangzavar volt és még mindig zavartnak tűnt.
Bólintott egyszer, majd megfordult és maga után húzott. Nem
engedte el a kezem, amitől bűntudatom lett, mert a fellegekben
jártam. Az érintésétől. Hogy úgy tettem, mintha a barátja
lennék, mert a legjobb barátnője azt mondta, hogy legyek az –
az egyetlen dolog, ami elrontotta ezt a pillanatot az volt, hogy
zavart a lehorzsolt térde és az arcára kiülő félelem.
Amikor a hátsó ajtóhoz értünk, megállt.
– Ez? – mutattam rá.
Szabad kezével átkarolta magát.
– Akarod, hogy én menjek előre? – Néztem, ahogy egy
bólintással elismerte vereségét.
Azt akarta, hogy megvédjem őt. Nem engedhettem, hogy
megtudja, mennyit jelent ez nekem. Hogy mindenkit megölnék
érte a bárban – leszámítva a legjobb barátját –, csak hogy
nyugalma lehessen. Tudom, hogy túl drámai voltam.
Elengedtem a kezét, és intettem, hogy maradjon. Kinyitottam
az ajtót, és körülnéztem. A terület tiszta volt.
Kinyitottam az ajtót, és a hátammal tartottam. Kinyújtottam
felé a kezemet. Ha akarta, megkaphatta. A kezemet. A szívemet.
Az életemet.
Megfogta a kezem és ez elég volt.
Becca a másik kezét az alkarom köré fonta, mintegy ölelésbe
vonva.
A fejét a vállamra hajtotta és hallottam, ahogy lélegzik.
Megálltam, amikor a bár ajtaja becsukódott mögöttünk. Olyan
volt, mintha egy pillangó szállt volna le egy bombára. Egy
tökéletes pillanat, amit nem akartam elszúrni.
– Nem bánod, ha felmegyünk a tetőre? Az a kedvenc helyem a
szünetben. – A vállam fölött ránéztem. A pillantása egy
tűzlépcső felé irányított, amelyet nyilvánvalóan rendszeresen
használtak a tetőre való feljutáshoz.
Odakísértem és magam elé húztam, hogy ő menjen fel
elsőnek. Becca lassan megmászta a háromemeletnyi lépcsőt.
Végigpásztáztam a környéket, ahogy mögötte haladtam. Ha
hivatalosan is én felelnék a biztonságáért, nagyon komolyan
venném a munkát.
Amikor felértünk a tetőre, megérintettem a vállát. – Hadd
nézzek szét.
Miután meggyőződtem róla, hogy tényleg egyedül vagyunk,
rámosolyogtam. Egy padra mutatott, ahonnan szép kilátás nyílt
a városra.
Becca leült, kezeit a combjára tette. – Ez őrület volt.
Hihetetlen, hogy észrevetted, hogy mi folyik mögöttem.
Nem akartam elmondani neki, hogy az ő figyelése az életem
munkája. Így hát nem is mondtam. Megvontam a vállamat.
– Megsérültél amúgy? – Felelevenítettem, hogyan is mozgott,
és próbáltam visszaemlékezni, hogy nem nehezedtem-e rá a
térdére.
– Nem. Semmi nem fáj, ami eddig ne fájt volna. –
Megérintette a térdét, és a ruhája szegélye így eléggé felhúzódott
ahhoz, hogy lássam milyen mélyek a zúzódások.
Néhány percig csendben ültünk. A légzése lelassult.
Megnyugodott. Nem tudta, mennyire van biztonságban
mellettem, tekintve, hogy gyilkos vagyok.
 Azonnal kételyeim támadtak. Nem kellene itt lennem. Ez egy
szörnyű ötlet volt. Azonnal el kellene mennem. Eltűnni az
éjszakában, mint egy elbaszott Hamupipőke.
A telefonom rezegni kezdett, és elővettem. – Sajnálom. Ezt fel
kell vennem.
Nem mozdultam mellőle, mert minden perc ajándék volt vele.
Animal volt a vonal másik végén. – Édesem? Jól vagy? Nem
látlak itt bent.
– Igen, a tetőn vagyok a pincérnővel, akit majdnem
letepertek. Tíz percet szusszanunk, aztán visszamegy dolgozni.
Kösz, hogy beugrottál. Itt maradsz? – Egy oldalpillantást
vetettem rá.
A profilja arra késztetett, hogy megtanuljak festeni. A város
fényeit nézte.
– Persze, bébi. Itt fogok lógni. Tíz perc múlva találkozunk. –
Animal megszakította a hívást. Hálás voltam, hogy nem említett
semmit a kémkedésemről, mert olyan csend volt, hogy Becca
mindent hallott volna a vonal másik végén is.
– Elnézést. Animal egy barátom – tettem zsebre a telefonom.
– Semmi baj. Ő egy nagydarab fickó. Aki a földszinten van?
Már járt itt korábban. Mindig is aranyos volt. Nagyobb, mint
Dick Dongy, és ez már mond valamit. – A térdét eltakarta a
ruhájával.
– Ez aztán a pokoli név. – grimaszoltam.
Kicsit felnevetett. – El sem tudom mondani, hogy hány
beszólást nyeltem vissza, amióta Henry elkezdett vele randizni.
Hoppá! Még egy. Bocs. Ez elég perverzre sikeredett – jegyezte
meg a szája mellett intve a kezével, mintha el akarná seperni a
szavakat.
Úgy döntöttem, hogy kockázatos lenne erről tovább beszélni,
szóval inkább vártam, hogy ő beszéljen. Információra volt
szükségem a tegnapi támadásáról. Az őrületbe kergetett, ahogy
próbáltam összerakni a szálakat, mert szörnyű érzésem támadt,
hogy tudom, ki bántotta őt.
– Rosszul kezelem a félelmet – jelentette ki, mintha olvasna a
gondolataimban. – De a tegnapi nap megrázott. A zsaruk azt
mondták, szerintük csak egy csavargó volt, aki a Gustov
mosdójában lesből támadt rám. És ők a profik. – Becca a
hajához emelte a kezét és megigazította a frizuráját.
Profi voltam, és háromszor is megölhettem volna Beccát az
alatt az idő alatt, amíg segítséget hívott abban a fürdőszobában
– nem mintha valaha is meg akartam volna ölni. És ez egy újabb
hátborzongató gondolat volt. Kényszerítettem magam, hogy ne
őt, hanem a horizontot nézzem.
– De szerinted tévednek? – ösztökéltem.
– Úgy gondolom, igen. Előző nap úgy éreztem, mintha valaki
figyelt volna engem. És aznap is. Talán csak ráérzek a jövőre,
vagy ilyesmi. Azt kívánom, bárcsak elkapták volna, tudod? –
Megborzongott.
Majdnem a homlokomra csaptam. Persze, hogy fázott. Ő egy
ízig-vérig igazi lány volt, aki éjszaka fázna egy háztetőn.
Felálltam, és levettem a kabátomat. A vállára terítettem. Az
egyik, majd a másik karját is beletette az ujjába. A szárnyai kis
dudorokat formáltak az anyag alatt.
– De meleg. – Magához szorította a bőrt.
A gondolataim cikcakkban forogtak az érintkezéseink körül.
Szerencse, hogy most vele lehettem. Úgy beszélt hozzám, mint
egy normális férfihoz. Megbízott bennem. Mámorító volt.
Visszaültem. Sötét póló volt rajtam. A figyelmét a karomra
irányította. – A művésszel a karodat is megcsináltattad? Le
vagyok nyűgözve az elkötelezettségedtől – mosolygott rám.
Megvontam a vállamat.
– Bárhogy is, nem figyeltem, de mintha az én hibám lenne,
hogy így történt. Mindenesetre soha többé nem megyek be a
mosdóba anélkül, hogy ne nézném meg, egyedül vagyok-e. Soha
többé. És az a fura, hogy az itteni mosdó nagyon emlékeztet a
Gustovban lévőre. – Megmozdult, és a bokájánál keresztbe tette
a lábait. A magas sarkú cipő hihetetlen dolgokat művelt a
vádlijával. – Nem is tudom. Csak túl akarok lépni rajta. Nem
szeretek félni.
– Az agyadnak szüksége van néhány percre, hogy
felzárkózzon, tudod? Sokkoló, hogy egy hétköznapi dolog ilyen
borzalmas élményt okozzon. Talán hagyd, hogy szusszanj egy
kicsit. – Az alsó ajkamba haraptam. – Mármint úgy értem, azt
hiszem. Nem vagyok az elme szakértője.
Becca kinyújtotta a kezét és megsimogatta az enyémet. –
Nem, ez okés. Szerintem igazad van. Egyszerűen csak hagynom
kell, hogy érezzek ma este. Úgy teszek, mintha a kemény
barátom lennél, és hagyom, hogy ijesztő legyél.
A szívem felrobbant. Azok a szavak. Ilyen hamar. Drogok
voltak, és az első injekciótól túladagolhatom magam.
Nagyon túl.
– Kemény hét volt. Anyám elterelte a gondolataim. Aztán ott
van az a srác, akit rám akar tukmálni– Felállt. – Jobb, ha
visszamegyek.
Én is felálltam, és úgy helyezkedtem, hogy védjem őt a széltől.
– Anyukád jól van?
Egyedülálló anya. Elvált, amikor Rebecca hét éves volt. Egy
BMW-t vezet. Átlagos kereset, és egész életében Midville-ben
élt. Egy kukkoló jegyzetei.
– Csak néhány vizsgálati eredményre várunk. Az őrületbe
kerget, de ő az egyetlen családtagom. De a támadásnál
nagyszerűen viselkedett. – Becca az enyémért nyújtotta a kezét.
Legszívesebben megcsókoltam volna az ujjperceit. Fél térdre
akartam ereszkedni, és megfogadni, hogy megtalálom, hogy ki
bántotta őt. Ehelyett óvatosan megfogtam a kezét. – Remélem,
minden rendben lesz.
– Köszönöm. Én is.
Előtte mentem le a lépcsőn. Ha esetleg megbotlana,
megfékezném az esését. Kecses volt a magassarkú cipőjében. A
ruhája szegélye a karomhoz ért.
 – Be kell mutatnod a művész barátodnak. Az én térdemen a
smink lekopik, a tied pedig a ma esti kalandok során is végig
megvan.
Kinyitottam a hátsó ajtót, megállapítva, hogy valószínűleg
zárva kellene lennie, de nem így volt.
Figyeltem őt, ahogy beléptünk a hátsó folyosóra. Tekintete a
női mosdóra, majd a padlóra siklott.
– Akarod, hogy megnézzem? Használni akarod? Várok kint,
ha szeretnéd.
Megkönnyebbülés öntötte el. – Megtennéd? Te vagy a legjobb.
Csak ma estére. Holnapra jobban leszek.
Kopogtam az ajtón, miközben őt figyeltem. Amikor nem jött
válasz, lassan kinyitottam az ajtót, miközben bejelentettem
magam. Felkapcsoltam a villanyt, és alaposan megnéztem. Üres
volt. Gyors szemügyre vettem, hogy megbizonyosodjak róla,
nincs-e valami rendellenes. Minden rendben volt. Intettem
neki.
Amikor elhaladt mellettem, láttam, hogy a vállai ellazultak.
Keresztbe tett karral vártam az ajtó előtt, és az üres folyosóra
bámultam.
Lehúzást és kézmosást követően kinyitotta az ajtót. – Bocsi
ezért.
Oldalra mozdultam, hogy kilépjen elém. – Semmi gond.
Örülök, hogy segíthetek.
Mielőtt a zsúfolt bárba értünk volna, megpördült, és majdnem
a mellkasomra téve a kezét megállított. – Jobb, ha visszaadom a
kabátodat. Túl szép ahhoz, hogy a munkába hordjam. Nem
szeretném, ha ráömlene egy ital.
Imádtam a kabátomban látni. Azt akartam, hogy az én
ruháimban legyen. Azt akartam, hogy a nevem rá legyen
tetoválva. Teljesen természetes reakció egy olyan nő iránt, akivel
hivatalosan csak fél órája találkoztam.
Kibújt belőle, és átadta nekem. – Komolyan. Nagyon szépen
köszönöm. Te voltál a legjobb álbarát, akit egy lány csak
remélhet.
Visszatartottam a lélegzetem, amikor lábujjhegyre állt, és
puszit nyomott a tetovált arcomra.
Visszatartottam a lélegzetem, amikor lábujjhegyre állt, és
csókot nyomott a tetovált arcomra.
Megfordult, és a bárpult felé vette az irányt. A szárnyai még
kuszábbak lettek. Végigsimítottam a kezemmel az arcomon.
Megfogtam a torkomat, és éreztem, hogy a pulzusom őrülten
kalapál. Amikor kinyitottam a szemem, összenéztem Animallal,
aki teljes erőből röhögött rajtam. Felmutattam a két középső
ujjamat. Nekem kibaszottul végem volt.
 14.

BŰNBE EJTŐEN DÖGÖS

Becca
Fordította: Shyra

Habár félbeszakítottam Henryt, amikor mondta, hogy menjek

haza, ő már készen állt a visszatérésemre. Sorban álltak az
italok, szomjas szájakat keresve. Kétszer is megtöltöttem a
tálcámat, és körbetáncoltam a pultot, hogy mindet kiszállítsam.
A kisegítők eltakarították a bunyósok által tönkretett asztalt.
Folyton rálestem Nixre, és rámosolyogtam. Néztem, ahogy
Henry egy kis öleléssel visszaadja neki a jogosítványát.
Biztonságban éreztem magam tőle. Biztos voltam benne, hogy
csak egy átlagos srác, aki a gyors dugás reményében tettette,
hogy kedves hozzám. De ez csak mentális álca volt, amire
szükségem volt, hogy átvészeljem ezt a műszakot.
Nagyon elfoglalt voltam. Mindent megtettem, hogy a
hangulatom vidám maradjon, de fáradt voltam. Az agyam
mélyén rettegés uralkodott, amikor arra gondoltam, hogy ma
este hazamegyek. A sötétségbe.
A borravaló azonban jó ma este. Épp zárás előtt álltunk, és
kétszer kellett felkapcsolnunk a lámpákat, hogy az emberek
elinduljanak kifelé. Éppen az asztalokat töröltem le, amikor arra
néztem, ahol Nix táborozott le az estére.
Eltűnt. Az asztal üres volt, egy pohár lefogta a borravalómat.
Odamentem és sóhajtottam. A saját nyugalmamat ennek az
idegennek a jelenlétére bíztam.
– Szia, bébi. Megkért, hogy kívánjak neked jó, éjszakát. Volt
valami dolga, amit el kellett intéznie.
Felnéztem Nix magas barátjára. Animal. Feltételeztem, hogy
nem ez a keresztneve.
– Oké. Köszönöm, hogy elmondtad. Megköszönnéd neki, hogy
ma este az ál-barátom volt? – Elkezdtem letörölgetni az asztalt,
miután a zsebembe dugtam a pénzt, hogy később a borravalós
üvegbe tegyem.
– Persze. – Animalnek mély hangja volt. Barna szemei
mindentudónak tűntek, amikor ránéztem. Istenem, a karjai
olyanok voltak, mint a fatörzsek. A bicepszén gyönyörű tigris
tetoválás volt. – Nem bánod, ha itt maradok, és elkísérlek téged
és a barátnődet az autóitokhoz?
– Az nagyszerű lenne. Még egyszer köszönöm.
– Kint leszek – mondta Animal.
Jó volt. Megnyugodtam tőle. Animal ijesztő volt, de bizalmat
ébresztett bennem. Úriember volt és jó borravalót adott a
múltban, amikor a vendégem volt. A bár ma este nagyon tele
volt. A forgalmas estéken előfordult, hogy a vendégek kint
vártak ránk. Ez volt az utolsó reményük, hogy egy kis akciót
kapjanak. A barátságos álarcot, amit Henry és én mutattunk,
sokan félreértették.
Elmondtam neki, hogy ma este elkísérnek minket a
kocsinkhoz, és figyeltem, ahogy ő is megnyugodni látszik.
Siettünk, de még így is extra időt kellett töltenünk a dekorációk
rendbetételével, amelyek ma este enyhe sérüléseket szenvedtek.
Készen kellett állniuk, hogy holnap is használhassuk őket az
ünnephez. Aztán elosztottuk a borravalót a személyzettel.
Henryvel mindketten a munkacipőnket viseltük, és a vádlim
meg a derekam fájt a kényelmetlenségtől. Henry és én is
koptattuk a pult mögötti cipőinket, és a vádlim és a hátam alsó
része fájt a kényelem feloldásától. A pult mögé akasztottuk a
szárnyainkat, mint két további dekorációt.
Kifelé menet egymásba karoltunk. Animal éppen az ajtó előtt
állt.
– Kedves hölgyeim, milyen kocsijaik vannak? – A parkoló felé
mutatott. Henry kocsija volt az első, így egy öleléssel elváltunk.
Tudtam, hogy addig nem indul el, amíg én be nem ülök és
indulok el. Voltak szabályaink, amelyeket betartottunk.
– Kedves tőled, hogy segítesz nekünk. – A kocsikulcsom után
kutattam a táskámban.
– A menedzsmentnek ki kellene kísértetnie titeket egy
biztonsági emberrel. – Megvárta, amíg kinyitom az ajtót.
 Olyan érzésem volt, mintha feldühítettem volna. – Igen,
igazad van. Néhány kidobó marad és vigyáz, de minden attól
függ, ki dolgozik.
– Oké, bébi. Menj csak – mutatott Animal a vezetőülésre.
Kétségbeesetten néztem a hátsó ülésre, hogy
megbizonyosodjak róla, egyedül vagyok. Normális esetben
felkapcsoltam a belső világítást, és kétszer is ellenőriztem, ha
kirázott a hideg.
Biztosan megérezte a tétovázásomat. – Hadd nézzek körül
alaposan.
Animal lehajolt, benézett, és megvizsgálta a hátsó ülést. –
Beszállnál és kinyitnád a csomagtartót?
Megtettem, amit kért, és ő is belenézett a csomagtartómba. –
Minden rendben van, Becca kisasszony.
– Te tényleg nagyszerű vagy. Még egyszer köszönöm.
Meg akartam kérdezni tőle, hogy Nix jön-e holnap a bárban.
Bár jobb lenne, ha nem tenném. Nem kérdezni. Nem
reménykedni. Mert nem tudnék túllépni a félelmemen, ha
folyton engednék neki.
Ehelyett intettem, és beindítottam a kocsimat. Henry kigurult
mögöttem. Nem láttam, melyik jármű volt Animalé, mert még
mindig a parkolóban állt keresztbe tett karokkal, amikor
utoljára belenéztem a visszapillantó tükörbe.
 ~Fenix~

Már ismertem a lakása alaprajzát, így a sötétben csak a

telefonom kijelzőjével, mint fényforrással navigáltam. És a benti
részek sem voltak titkosak. Azok a részletek, amiket most
néztem, mindig a háttérben voltak, amikor ő játszott az
alkalmazással, én pedig figyeltem őt.
Most a hálószobájában álltam, és az ágyát néztem. Minden
kép, amit a képzeletemben felidéztem, valóságos környezetet
kapott. Egy illat. Az egész lakásának nyomokban citrus illata
volt. Biztos a samponjában van, vagy valami ilyesmi, mert
ugyanezt az illatot éreztem ma este, amikor megigazította a
haját.
Fel kellett pofoznom magam, hogy a munka befejezésére
ösztönözzem magam. Térdre ereszkedve néztem be az ágya alá.
Semmi, csak egy halom régi könyv.
Bármit megnézhettem, ami csak volt neki ebben a lakásban.
Olyan volt, mintha egy drogbüfét kínálnának egy függőnek.
De tiszteletben kellett tartanom a magánéletét. Nem
engedtem meg magamnak, hogy kinyissam a fiókjait, hogy
megnézzem, milyen a fehérneműje. Nem tapogattam meg a
melltartója kosarát, mint egy pszichopata.
Betyárbecsület. Vagy ebben az esetben; betörőbecsület. Meg
kellett győződnöm róla, hogy Becca lakása biztonságos számára.
Meg kellett győződnöm róla, hogy minden szekrény, minden
szoba, minden ablak – minden biztonságos.
Mert attól, hogy megtámadták a mosdóban, elborult az
agyam. Mert nehezen tudtam elhinni, hogy nem az én hibám
volt. Az apám. Valahogyan kapcsolódik hozzám.
A lakása tiszta és üres volt, amikor megláttam, hogy a
fényszórók bevilágítják a parkolót és a nappali ablakát.
Pedig nem kellett volna. Tudtam, hogy ez lehetetlen. De
ahelyett, hogy kisurrantam volna a bejárati ajtón, amin
bejutottam ide, az első szekrényébe bújtam.
Hallottam, hogy dúdol egy dalt, miközben kinyitotta az ajtót a
szabályos módon.
Mi a faszt csináltam? Mi a francot?
– Itthon vagyok! Szóval, ha egy fura kukkoló vagy, gyere ki
most, hogy elintézhesselek egy serpenyővel. Igazából le foglak
lőni – négy pisztoly van nálam.
Bolondos szavai bátorságot tükröztek. Meg volt rémülve. Nem
kellett volna félnie. Tudtam, hogy biztonságban van. Kivéve
tőlem. Én még mindig ott voltam. Miután ide-oda mászkált a
konyhába, rájöttem, hogy ki fogja nyitni az összes szekrényt,
ahogy én is tettem az imént.
A francba.
Csendben mozogtam, és leguggoltam. Az elülső szekrényben
toronymagas cipőhalom állt. Úgy csináltam, hogy a lábamat
eltakarja a halom.
 Amikor az ajtó kivágódott, visszatartottam a lélegzetemet, és
behunytam a szemem. Éreztem, ahogy a kabátokat és a
dzsekiket csapkodja a feltételezésem szerint egy serpenyővel,
ahogyan azt az elején említette.
Aztán becsukta az ajtót. Nagy levegőt vettem, amikor
rájöttem, hogy nem fedezett fel. Aztán dühös lettem, mert
tudnia kellene, hogyan kell rendesen átfésülni egy szekrényt.
Mélyre kell menni. Üss keményen. Győződj meg róla, hogy a
szekrény hátulját is látod.
Becca körbejárta a lakását, zajt csapva és betolakodókat
keresve. Hallottam, aztán hogy elteszi a serpenyőt a kamrában.
Megszólalt a FaceTime csengése, és Becca a második
csöngésre felvette.
– Minden rendben van nálad? – Egy női hang. Feltételeztem,
hogy Henry az a bárból. Ami jó volt. Beccának volt egy olyan
embere, aki késő esténként vigyázott rá.
– Igen. Csak én, én és én. – A konyhai zajok miatt a
beszélgetésük egy részét csak találgattam.
– Szóval az a csontvázas fickó a bárban? Hogy ment? –
kérdezte Henry.
A szívem olyan hangosan vert. Hogy megtudhatom, mit
gondol rólam. Most
– Nix? Nagyon aranyos volt. – A mikrohullámú sütő gombjai
csipogtak.
– Fogadok, hogy a sminkje alatt bűnbe ejtően dögös.
Éreztem, hogy elpirulok.
 – Tudod mit? Tökéletes úriember volt. Reméltem, hogy
marad, amíg a műszakunk véget nem ér, de ez túl nagy kérés
egy álbarátnak. – Elnevette magát a saját viccén.
Megbeszélték, hogy mit esznek, mielőtt Henry elkezdte volna
Beccát a támadásról kérdezni. Emlékeztettem magam, hogy
legközelebb, amikor találkozunk, több borravalót adjak neki.
– Nem láttál semmit? Csak sötétséget? Nem baj, ha beszélünk
erről? Nem, ne, ha sírni fogsz tőle.
Hallottam Becca szipogását, és a szívem meghasadt. Meg
akartam ölelni. Ami most nagyon rossz ötlet lett volna, hogy
véghez vigyem.
– Nem. Semmi baj. Csak fáradt vagyok. Kezd az egész
elhomályosulni. De rossz szaga volt. Nagyon büdös. – Egy
percig fújta az orrát. – Valójában hátba rúgott. Egészen
mostanáig ezt el is felejtettem.
Az apám jutott eszembe. És a szag, ami őt kísérte. Lelkéből
fakadóan volt agresszív. Meg a higiénia hiánya is jellemezte.
– Tudod, mi van még? A leheletén is whiskyszag volt.
Felismertem. Hívnom kell a rendőrséget...
Letérdeltem Becca szekrényében. Apa csak a whiskyvel
oldotta meg a problémáit. Vagy bátorságot merített belőle, vagy
dühös lett.
Ő volt az. Biztos voltam benne. Remegett a kezem.
Lefogadom, hogy még a szemem is tikkelt. Minden zavaros volt.
Becca zokogott.
 Az öklömbe haraptam. Ez a lány, a lány, akivel annyi éven át
törődtem. Nem védtem meg őt. Őt vette célba. És én sehol sem
voltam, amikor bajba került.
– Ó, édesem. Akarod, hogy átmenjek? Át tudok jönni. Dick, át
tudnál vinni?
Férfi motyogást hallottam.
– Jövök, Becs.
– Semmi baj. Tényleg nem kell. Te és Dick már pizsamában
vagytok. Holnap dolgoznunk kell. Annyi melatonint fogok
bevenni, hogy egy elefántot is kiütne. Aranyos vagy, de ne tedd.
– Újabb orrfújás Becca részéről. – Tudod, anyám tanácsa az,
ami segített. Ironikus módon. Mindig azt mondta, hogy
kiabáljak tüzet, ne segítséget, ha bajban vagyok. Mert az
emberek sokat kiabálnak segítségért, amikor csak
hülyéskednek. Tudtam, hogy kiabálnom kell, amint elvette a
kezét a számról.
Csend.
– Átmegyek. Most rögtön. Dick visz el. Az állatok mind ellátva
és meg vannak etetve. Nálad alszunk. Figyelj rá, hogy a melleid
fedve legyenek. Akarod, hogy felhívjalak, és vonalban
maradjunk?
Az agyam leképezte a jelenetet, amit az imént leírt. A férfi
magához szorította a nőt. Mocskos kezével eltakarta a csinos
száját. A lány bizonyára rettegett. Tüzet üvöltött teli tüdőből.
 A háttérben hallottam, ahogy Becca átkapcsol FaceTime-ról
telefonhívásra. El kellett tűnnöm innen. Hamarosan társaságot
kap.
Csak a dühömet kellett összpontosítanom és elmennem. Fel
akartam állni, és megkeresni őt a lakásban. Meg akartam
csókolni. Elmondani neki, hogy itt vagyok. Az életében. És hogy
száz százalékkal ijesztőbb vagyok, mint az apám. Hogy mindig
mellette állnék.
De a józan észnek kellett győzedelmeskednie. Vissza kell
lopakodnom a lakásba. Sétálgatott, miközben beszélt.
Beért a hálószobába. Kihasználtam a pillanatot, és kibújtam a
szekrényből. Láttam, ahogy visszatükröződik a komódja
tükrében. Csak egy fehér trikó és egy fehér bugyi volt rajta.
Törékenynek tűnt. Láttam a zúzódásokat a térdén, amikor a füle
és a válla közé tuszkolta a telefont, hogy fekete leggingset
húzzon magára. A trikó hátul felhúzódott, és bizony, a hátát is
megjelölte. Jól ismertem azt az édes pontját. Pont a veséje alatt.
Arra szeretett ütni apám, valahányszor megpróbáltam
elmenekülni előle.
Hátraléptem, amikor a tükörben megnézte a tükörképét,
ügyelve arra, hogy az árnyékok eltakarjanak. Halkan
kinyitottam a bejárati ajtót, és kisurrantam.
A lakása ajtaja egy erkélyes folyosóra nyílt. Találtam egy sötét
helyet, ahol megálltam, és figyeltem az ajtaját, amíg a barátai
meg nem érkeztek. Mert nem tudtam úgy bezárni neki az ajtót,
hogy ne kockáztassam meg, hogy meghallja.
 Miután végignéztem, hogy a kényelembe öltözött Henry és a
hatalmas, borzasztóan kigyúrt pasija bementek Becca lakásába,
felpattantam a motoromra és beindítottam.
Apám megérintette őt. Az apám bántotta őt. Az apám eljött
érte. Voltak pillanatok az évek során, amikor azt gondoltam,
hogy túlzás őt megfigyelni. Hogy a gyerekkori tapasztalataimat
használtam arra, hogy kiszínezzem a felnőttkori valóságomat.
Nem örültem, hogy igazam van. Inkább azt szerettem volna, ha
én őrült vagyok, és ő nem erőszakos.
Hosszú utat tettem meg hazafelé, de éreztem, hogy értesítés
jött a telefonomon, ami arra figyelmeztetett, hogy Becca arra
vár, hogy játsszon az alkalmazással.
Fent akartam maradni, és addig futtatni neki a karomgépet,
amíg el nem tud aludni, aztán pedig összeesküvést szövök az
apám ellen. És Bat Feybi ellen.
 15.

SWALLOW FIRE

Becca
Fordította: Shyra

El sem hittem, hogy ma este mennyi ingyenes játékot kaptam.

Olyan volt, mintha megnyertem volna a lottót. Nyertem egy
nyulat, egy fejhallgatót és egy óriás kacsát. Addig játszottam a
játékot, amíg ki nem dőltem. A reggel a reggeli illatát hozta, és
néhány percbe telt, mire eszembe jutott, hogy társaságom van.
Hát persze. Miután Henry és Dick megérkezett, újra
elmeséltem nekik a támadást. Mindketten nagyon kedvesek
voltak és vigasztaltak. Amikor reggel a rózsaszín köntösömbe
burkolózva kimentem a konyhába, egy kisebb tömeg állt az
asztalom körül.
– Anya. Henry. Dick? – Zsebre dugtam a kezem.
– Ébren vagy, drágám? – Anya szeretett nyilvánvaló
kérdéseket feltenni.
 – Úgy néz ki. Csináltatok reggelit? – Az asztalra néztem,
amelyet alufóliával fedett tányérok borítottak.
– Reggeli a páciensnek – mutatott rá a palacsintára,
szalonnára és tojásra.
Henry végigsimított Dick derekán. – Az én emberem képes a
sebesültet meggyógyítani, és itt is ez történt – mutatott felém.
– Nem kell mennetek? Mi lesz az állatokkal? – Leültem
anyám mellé.
– Már voltam otthon, és vissza is jöttem. Mind jól vannak.
Akartam egy pillantást vetni a térdeidre, ha nem baj? –
válaszolta Dick.
Letérdelt elém, miközben Henry helyeslően mosolygott.
Kínos volt, hogy a legjobb barátnőm barátja a lábam között
van, de felrántottam a leggingsemet, hogy megnézhesse. Vagy ő
volt nagyon illemtudó, vagy én rendelkeztem egy sérült mókus
modorosságával, de bárhogy is, jól kijöttünk egymással. Dick
úton elütött állatokat gyógyított, és anyagilag is jól állt.
Henryvel rengeteg időt és figyelmet fordítottak az út széléről
megmentett állatokra.
– Igen, azt hiszem, egy kicsit jegelnünk kell. Hogy van a
hátad? – Nem kérte, hogy vegyem le a köntösömet, és én hálás
voltam érte.
– Fáj. Esküszöm, az ütések nem voltak olyan súlyosak, csak
annyira be vagyok feszülve, hogy minden jobban fáj.
Megfordultam, és kiszolgáltam magam reggelivel. Észre sem
vettem, hogy éhes vagyok, amíg az első falat palacsinta nem ért
a nyelvemhez. Hangosan felnyögtem. – Édes istenem, mindjárt
egy az egybe megeszem mind.
Belevágtam az újonnan vállalt küldetésembe, miközben a
vendégeim jobban megismerték egymást.
Dick, aki egy ijesztő köcsög volt, amikor először találkoztunk,
nem is lehetne kedvesebb. Nagyon érdekelte anyám diagnózisa.
Kérdezgetni kezdte a stressz-szintjéről, és arról, hogy mit csinál,
amíg az eredményekre vár.
Mielőtt észbe kaptam volna, már "egészségmegőrző sétára"
indultak, Henry és én pedig egyedül maradtunk.
Egy papírtörlővel megtöröltem az ajkaimat. – Köszönöm ezt.
Srácok, ti mindent felülmúltatok.
Henry elkezdte leszedni az asztalt, és a homlokát ráncolta,
amikor megpróbáltam felállni, hogy segítsek.
– Te ülj le. Ma jegeljük a sérüléseidet és pihenünk. Ma este is
feküdnöd kellene. – Töltött nekem még egy csésze kávét.
– Nem hagyhatom ki a ma estét. Ez nagy esemény. De
hagyom, hogy feltakarítsd ezt a pazar rendetlenséget. –
Felpócoztam a lábam egy konyhai székre, és kivettem a
fagyasztóból a Henry által ajánlott jégakkukat. – Mikor jött meg
anyám?
– Ó, úgy fél órája. Aggódott érted. – Henry cipzáras zacskókba
pakolta el a maradékot.
– Ez volt az utolsó dolog, amire most szüksége volt. Bárcsak a
zsaruk elkapták volna a fickót. Tudatni kell velük a hátbavágást
és azt, hogy whiskyt iszik. – Letettem a kávéscsészémet, és a
hüvelykujjammal kocogtattam a fogaim. Nem akartam megint
hívni a rendőrséget. Csak azt akartam, hogy vége legyen az
egésznek.
– Már megtörtént. – Henry odajött hozzám, és a vállamra
tette a kezét. – Dick első dolga volt telefonálni. Azt akarta, hogy
minél hamarabb megkapják az információt, hátha segít.
– Köszönöm, mindkettőtöknek.
– Figyelj. Megkértem Dicket, hogy vigye el anyádat egy kis
időre, mert szerintem meg kellene fontolnod, hogy velünk
maradj, amíg meg nem találják ezt a fickót. – Henry leült velem
szemben. Az ajkát elhúzva megdörzsölte a sípcsontomat. – Azt
akarja, hogy vele élj, vagy hogy itt lakjon veled.
Tudtam, hogy a szemem akkorára nyílt, mint egy tányér a szó
hallatán. – Az őrületbe kergetne. Nem. – Ez nem volt olyasmi,
amit megengedhetnék. Anyára kis adagokban volt szükségem.
– Szóval ezért gondolom, hogy Dick és én remek választás
vagyunk. Úgy értem, ő rohadtul ijesztő. És hatalmas. És az
állataink fele megtámadna egy idegent. Biztonságos hely
számodra – mosolyodott el Henry.
Hagytam, hogy leülepedjen az ajánlat. Az első gondolatom az
volt, hogy igent mondjak. Anya még idegesebbé tenne, úgyhogy
ő nem volt opció.
– Még egyszer köszönöm. Hadd gondolkozzak rajta –
mosolyogtam vissza rá.
Óvtam azt az életet, amit magamnak teremtettem. Ha
Henryvel és Dickkel élnék együtt, akkor engednék a
félelmemnek, és nem úgy sikerült idáig eljutnom, hogy feladom
a bátorságot.
Meggondolnám, de nemet mondanék. Még ha egész éjjel fenn
kell is maradnom a lámpánál, ez lesz az otthonom, és nem
engedtem, hogy a félelem ezt elvegye tőlem.
Kemény voltam. Talán keményebb, mint a legtöbben. A
pokolba is, már kisgyerekként is küzdöttem a félelemmel. Az
első győzelmem akkor volt, amikor lekapcsolt villanyokkal
aludtam a nélkül, hogy féltem volna.
Amikor aznap reggel felébredtem, anyám és apám még akkor
együtt voltak, és úgy ünnepeltünk, mintha aranyérmet nyertem
volna az olimpián.
Mielőtt Dick és Henry elmentek, megköszöntem nekik az
ajánlatukat, de egy öleléssel visszautasítottam.
Anya nem ment el, és tudtam, hogy nem is fog. Miután
becsukódott mögöttük az ajtó, elindult befelé.
– Hát akkor velem maradsz. – Csinos volt ma reggel. A
Dickkel tett séta színt vitt az arcába.
– Szeretlek, anya. – Tudtam, hogy azt akarja, hogy találjak
magamnak valamilyen helyet, hogy ne aggódjon értem. Tudtam,
hogy azt akarta, hogy nálam legyen, hogy aludni tudjon éjszaka.
És értékeltem, hogy van valaki, aki nagyon aggódik értem.
– Ó, édesem. Tudod, hogy én is szeretlek. Ez csak átmeneti
lenne. Dick olyan nagydarab, testes férfi. Úgy értem, nagyszerű
fogás lett volna számodra – csak mondom – emelte fel a
manikűrözött kezét, amikor ránéztem.
 Nem mondtam el neki, hogy egy ideig sorozatgyilkosnak
hittük a fickót. Nem érdekelte volna. Volt pénze, és kedves volt.
Férj-alapanyag.
– Ma meglátogatod Altont? Aggódott. Folyton sms-ben
kérdezősködött. Nagyon lelkesedik érted. – Anyám elkezdte
megigazítani a díszpárnáimat. A vendégszobám felé néztem. Az
ajtó zárva volt. Lényegesen több plüssállatom volt, mint amikor
utoljára járt abban a szobában. Nem most volt itt az ideje, hogy
kioktasson a kis függőségemről.
– Mi a terved mára, anya? – Néhány óra múlva el kellett
kezdenem készülődni a munkába.
Tájékoztatott, hogy délután edzőterembe és fodrászhoz megy.
Beszéltünk egy kicsit a támadásról, de azt akartam, hogy lássa,
milyen erős tudok lenni, hogy ne aggódjon. Amikor eljött az
ideje, hogy elkészüljek, felállt és átölelt.
– Mindenképpen hívd fel Altont, de ha FaceTime-ozni fogsz
vele, sminkeld ki magad.
Ráhagytam az utolsó szót, mert tudtam, hogy túl stressz érte
valószínűleg ezen a héten. Hosszan zuhanyoztam, nyitott
függönynél és kikapcsolt ventilátorral. Egy újabb bukás a
félelemmel szemben, de hallani akartam mindent. A térdem
valahogy rosszabbul nézett ki. Kezdtek színesedni. A hátamon
lévő zúzódásnak kisebb volt a felülete, és szerencsére el lehetett
rejteni. A ma esti jelmezem egy piros ruha volt. A fűző a hátán
mű volt, cipzárral az oldalán, így nem kellett megvárnom, hogy
Henry segítsen belebújni a bárban.
 Magas, piros, strasszkövekkel kirakott magassarkúm volt.
Ezek voltak a legkevésbé kényelmesek, így ma estére remek
választásnak bizonyultak. A bárpult mögött le tudnám rúgni
őket. Kicsit kifestettem az arcomat. Csak egy leheletnyi
koponyát a macskaszem sminkkel együtt. A tükörképemről Nix
jutott eszembe. Milyen édes volt. Amíg az utolsó pillanatban
nem dobott.
Persze nem volt jogom dühösnek lenni. Segítőkész és kedves
volt, és gondoskodott róla, hogy Animal elkísérjen Henryvel a
kocsinkhoz. De mégis.
Jogom volt egy kicsit túlreagálni. Pirosra festettem az
ajkaimat, hogy passzoljanak a ruhámhoz. Ideje volt indulni.
Kétszer is ellenőriztem az összes zárat az ablakomon, és
elfordítottam az ajtóm kilincsét, hogy megbizonyosodjak róla,
zárva van-e.
Az út eseménytelenül telt, és igyekeztem Henry közelében
parkolni, hogy később könnyebb legyen elmenni.
Megnyomtam a gombot a távirányítón, és meghallottam a
megnyugtató jelzést, amely tudatta velem, hogy a kocsim
biztosítva van. Úgy jutottam be az ajtón, hogy nem éreztem
semmilyen borzongást a gerincemen, így ezt jó jelnek vettem.
Miután Clarissa beengedett, láttam, hogy Henry is a hozzá illő
ruhát viseli. Ugyanazt csináltuk, mint előző nap: készítettünk
egy szelfit, és feltettük Meme közösségi oldalára. A péntek esték
általában elég elfogadható tömeggel teltek, de a tegnapi előadás
alapján igazán jó létszámra számítottunk.
 – Hogy vagy? – Henry megragadta az alkalmat, hogy
megöleljen, lévén, hogy már szorosan egymás mellett álltunk.
– Jól. Anya maradt egy darabig, és most itt vagyok. Még
egyszer köszönöm, hogy maradtál tegnap este. Ma este viszont
jól leszek. Nem szabad többé félni. – Feltupíroztam közben
Henry haját.
– Várjunk azokkal a döntésekkel, és nézzük meg, hogy alakul
a ma este. Dick és én szívesen segítünk. – Henry együttérzően
rám nézett, és tudtam, hogy komolyan gondolja.
– Semmi gond. Semmi olyan, amit egy kis szezonon kívüli
halottak napja ne tudna helyrehozni. – Elkezdtem előkészülni a
pult mögött.
Amikor kinéztem az ablakon, még tizenöt perc volt a nyitásig,
és máris sor állt.
– Nagy tömeg van odakint! – mutattam Henrynek és a
munkatársainknak. Mindannyian lelkesek voltunk az eddigi
sikertől. Ma este őrülten zsúfolt lesz, és azon kaptam magam,
hogy Nixre gondolok. Vajon újra ide fog jönni? Vajon más lesz a
sminkje?
Felpattintottam az öngyújtót, hogy megbizonyosodjak róla,
hogy van-e benne üzemanyag, hátha még több tüzet akar
lenyelni.
 16.

DÉJÀ VU

Fenix
Fordította: Shyra

Ma este szürke Henley pólót és egy fekete farmert viseltem. A

csizmám, nos, a régi, ütött-kopott csizmám volt, és szinte
mindig ezt választom. Sok időt töltöttem a tükör előtt,
nézegettem ezt az általam kreált arcot.
Így nem kellett minden reggel apám arcát bámulnom.
Animal kopogtatott az ajtómon.
– Gyere be. – Nem mondtam neki, mennyire örülök, hogy itt
van. Tudta, hogy szükségem lesz támogatásra, hogy újra
találkozhassak Beccával. Olyan régóta vágytam erre.
Hallottam, ahogy nyikorgott az ágyam, ahogy a nagydarab
férfi leült.
– Milyen volt az igazi, élő lány?
 A tükörben az ágyamon elnyújtózó Animal tükörképére
néztem.
Milyen volt?
Hihetetlen. Megváltoztatta az életem. Jobban, mint
képzeltem. És ez megrémített.
– Jó.
Mély nevetése visszhangzott a hálószobám faláról.
– Kicsim, te teljesen megőrültél a boldogságtól. Soha nem
láttalak még ilyen boldognak. Nos, vagyis egy alkalommal.
A nevetés abbamaradt.
Életem legboldogabb napja az volt, amikor apám elment.
Amikor Merck, a zsaru, pontosan azt tette, amit ígért.
Animal velem volt, amikor a házamhoz sétáltam, hogy lássam,
mi történik. A bejárati ajtó nyitva maradt, amikor karcsú,
tizenhárom éves termetem besétált a lepusztult régi házba, ahol
anyám évekkel ezelőtt meghalt.
Animal akkor már magasabb volt, mint a város szinte összes
felnőttje, tizenöt évesen. Azért maradt velem, mert kötődtünk
egymáshoz. Hogy Animal miért döntött úgy, hogy érdemes
vagyok a barátságára, sosem tudtam meg. Amikor körbejártam
az elhagyatott helyet, néma őrszem volt.
A lyukak a falakon. Az ápolatlan pázsit. Egy pillantást
vetettem arra a helyre, ahol anyám sírját véltem sejteni.
Éreztem a fájdalmat, ami mindig is a megbánást kísérte. Az ő
elvesztését. Otthagytam a házat úgy, ahogy volt, semmit sem
vittem magammal, és kurva gyorsan elrohantam Emberhez.
Félúton Animal kiszúrt két biciklit, amit "kölcsönvettünk".
Amikor odaértünk, a nagynéném Ember kezét fogva vezette fel a
felhajtón.
Majdnem összetörtem a biciklimet a megkönnyebbüléstől,
hogy a húgom jól van. A nagynénémnek semmilyen kapcsolata
nem volt velem a közelmúltban, de amikor felismert, a
homlokát ráncolta.
Valamit el kellett mondanom neki. Felvilágosítani. Hogy
vigyázzon az apámmal, még ha el is ment.
Leparkoltam a biciklimet a felhajtó végén, és zsebre dugtam a
kezem. Animal hátradőlt, kétségkívül magába szívva az egész
jelenetet.
– Helló, az apám elhagyta a várost.
Néztem, ahogy végigmér engem. Ember intett nekem. Én
visszaintettem.
– Nincs üres szobám. Sajnálom.
Azt hitte, hogy otthont keresek, ezért megráztam a fejem. –
Nem. Csak akartam, hogy tudd, hogy elment. Most már tudod.
Van hol laknom.
Emlékszem, nem tudtam, hogy ez tényleg így van-e. Egyszer
sem fordult meg a fejemben, hogy a húgommal éljek.
Most, felnőttként rájöttem, milyen gyökeres elutasításban volt
részem. De akkor még nem.
A nagynéném azt válaszolta: – Így a legjobb. Te maradj, ahol
vagy, mi pedig itt leszünk.
 – Hát persze. Igen, persze. Csak figyelmeztetni akartalak. –
Egy kicsit hátrább tekertem a bicajt. Ember nem hagyta abba az
integetést. Elmosolyodtam, és megmozgattam az ujjaimat.
Hallottam, ahogy Ember megkérdezte a nénikémet, hogy ki
vagyok. Ki a barátom.
A nagynéném sietett befelé, nem adott választ. Azon
tűnődtem, vajon a nénikém félt-e tőlem. Animal keze a vállamra
tapadt. Olyan bölcsességgel, ami messze meghaladta a földön
töltött idejét, azt mondta: – Sok szarságon mentél keresztül.
Megrántottam a vállam. – De ő jó.
– A húgod?
– Féltestvérem – tisztáztam.
– A vér az vér. Aranyos. Biztonságos helynek tűnik számára. –
Animal a fejével intett, hogy menjünk vissza az otthonba.
– Ez a cél. Biztonság. – Megfordultam a biciklimmel. Amikor
rápillantottam Animalra, bólintott nekem.
Ugyanez a tekintet találkozott most az enyémmel a tükörben.
– Egész életedben arra ügyeltél, hogy valaki másra vigyázz.
Talán most egy kis igaz boldogságban lesz részed.
Ismét vállat vontam, mint oly sok évvel ezelőtt. A jövőm. Az
érzéseim. Kevésbé voltak fontosak, mint mások. El tudtam
temetni őket. El is temettem őket.
– És veled mi van? – dobtam vissza a barátomnak a kérdést. –
Neked nincsenek gyökereid. Semmi olyan, amit megérdemelnél
pedig.
 Animal a szemét forgatta. – Most már pszichológus is vagy,
édesem?
– És te az vagy? – lőttem vissza.
– Tudod, hogy te vagy a családom. Csak ennyi kell nekem. –
Animal a hátamra vágott.
Nem hazudott. Csak engem tekintett családtagnak.
– Szar vagyok abban, hogy valakinek a mindene legyek. Talán
le kellene horgonyoznod egy nő mellett. – Kétszer
megpaskoltam az arcát, feldobva a hangulatunkat. Végül is,
randizni készültünk.
Animal felkuncogott. – Nyitva kell tartanom a hálószobai
opcióimat. Ezt te is tudod. Egy játékos mindig játékos marad.
Befújtam magam egy kis kölnivel, és középső ujjal
bemutattam a tükörnek, miután Animal felhúzta a tettemre a
szemöldökét.
Más témával próbálkozott. – Hogy bírod?
Tegnap este meséltem neki Becca whiskys felfedezéséről.
Animal tisztában volt a jelentőségével. A múltban a whisky
szállítmány követése volt egyike azoknak a módszereknek,
amellyel próbáltam lekövetni az apámat.
– Azt hiszem, ma este elindulok keresni. A városban van. Ez
az én területem. – Düh tört fel mélyen bennem.
– Tudom, hogy így van, de a Meme's-ben tartott buli, ahol az
arcoddal feltűnhetsz, csak három este lesz. Még kettő hátra van.
Vigyázz rá, és ismerkedj meg vele. Ez az esély a sors ajándéka
számodra. – Animal elhaladt mellettem, és kölcsönvette a
kölnimet.
– Aham. – Igaza volt. Döntenem kellett a bosszú és a
potenciális románc között.
Animal nem tudta, hogy már van egy tervem. Most annyi időt
töltenék Beccával, amennyit csak tudok, aztán a harmadik
éjszaka után eltűnnék. Csak egy srác lennék, akivel találkozott,
és nagyon jó halottak napi sminkje volt.
– Akkor menjünk. A bár harminc perce nyitott. Csak az időt
vesztegetjük. – Animal kivezetett a házból.
– A motort viszed?
A garázsomban három autó volt. A piros sportkocsi. Egy kék
furgon. És egy lila Hummer. A motoron kívül ritkán használtam
bármelyiket is. De az autók számítottak nekem. Emlékeztettek.
Megnyugtattak.
– Vigyük a Hummert. Már egy ideje nem vezettem. –
Felkaptam a kulcsokat, amelyek az ajtó melletti kampón lógtak.
Animal fehér inget és sötét nadrágot viselt. Valahogy több ruhát
viselve még nagyobbnak tűnt.
Miután kijöttünk a garázsból, és az ajtó bezárult mögöttünk,
Animalnak volt néhány kérdése.
– Mit tudunk Feybiről?
Az internetes nyomozásomra utalt.
– Nos, engem keres.
– Ez nem túl okos dolog.
 Egyetértettem. – Nem fog megtalálni, legalábbis nem úgy,
ahogyan most csinálja. – Megálltam egy piros lámpánál, és
ránéztem Animalra. – Van néhány aggályom Christina apjával,
Rickkel kapcsolatban. A fiatalkori aktáiban kutakodtam és
találtam pár aggodalomra adó okot, ami lezajlott akkoriban.
– Tényleg? – kérdezte Animal és közben összeütögette az
ujjbegyeit.
– Igen. Úgy tűnik, Rick pénzt kért kölcsön attól a családtól,
amellyel a Feybik háborúban álltak, és tinédzserként egy kis időt
töltött börtönben. Ha ezt párosítjuk azzal a ténnyel, hogy Bat
Feybi nem tudta, hogy Christina My Little Pony-rajongó, akkor
szerintem valami nem stimmel az egész szituációban. A
nagyapáknak tudniuk kéne az ilyesmit. Az anya, Katie,
kitakarította a helyszínről Feybi fickóit, amikor visszatértem a
lányával. Akkor azt hittem, hogy ez természetes reakció volt,
hogy megnyugtassa Christinát, de most már nem vagyok benne
olyan biztos. Azon tűnődök, hogy a férje múltja vajon rossz
szájízt hagyott benne?
Elindultam, mert a lámpa zöldre váltott.
– Elég kusza hálót bogozunk – felelte Animal.
– Igen. Vannak pontok, amiket össze kell kötni. Csak rá kell
jönnöm.
Még három kanyar, és már be is hajtottunk a Meme's nagyon
zsúfolt parkolójába.
Leparkoltam a Hummerrel, és leállítottam a motort. – Van
valami róla?
 Nem kellett tisztáznom. Mindig az apámról beszéltem.
– Semmi különös. Sajnálom, kicsim. – Perifériás
látószögemből néztem Animalt.
Nem vettem fel a szemkontaktust. – Köszi.
– Majd elkapjuk. Itt van valahol.
A Meme's neonreklámjára néztem. Apámmal volt egy közös
nőnk. Ő gyűlölte őt. Én szerettem őt. Déjà vu érzés fogott el.
Ezúttal erős voltam. Az eredmény más lesz. Becca túl fogja
élni a megszállottságát, nem úgy, mint az anyám.
Animallel kiszálltunk a Hummerből, és olyan tüskés
gombócot éreztem a torkomban, mintha egy nindzsa dobócsillag
lett volna benne.
Mi lesz, ha rájön, hogy ki vagyok? Felismeri a tetoválásaimat?
Felfedezi azt, hogy ki is vagyok valójában? Mély levegőt vettem,
és kinyitottam az ajtót. A hangos zene és a köztünk lévő
emberek ellenére Becca meglátott, és magával ragadó mosoly
terült szét az arcán. Mintha egész nap erre a pillanatra várt
volna. Mintha csak rám várt volna.
És ezzel az én megviselt lelkem szárnyakat kapott.
 ~Becca~

Ő.
Az elmém hátuljából indult egy elektromos cipzár, egyenesen
a csiklómig.
Beleharapott az alsó ajkába, majd hagyta, hogy a nyelve
kikukucskáljon. Nem tudtam levenni róla a szemem.
Henry letette elém a tálcáját, majd elfordította a fejét, hogy
arra nézzen, amerre én.
– Helllllll-o. Nézd csak, ki jött vissza. Téged bámul. Várj!
Nem, parázslóan bámul rád. Nem is, megdug a szemével.
Jézusom.
Még mindig mosolyogtam, amikor Henry elkezdte legyezni az
arcát.
– A szexuális vonzereje a csillagos eget veri. Szinte perzsel.
Miattad. Jézusom. Dick ma este is megkapja a magáét. Igen.
Igen.
Csettintett az ujjaival. – El kell fordítanod a tekinteted. Játszd
meg a szemérmeset.
Hallgattam őt, de a jelenléte égett a lelkemben. Mindenem
bizsergett a testemben, tudván, hogy figyel engem.
Henry szeme tágra nyílt. – Dögösebb, mint tegnap volt. A
mellbimbóim már attól is megkeményedtek, ha csak arra
gondolok, hogy ti ketten egymást kefélitek.
Elcsitítottam, miközben felém sétált.
 Ő és Animal helyet foglaltak a bárpultnál. Én mentem oda
először Animalhoz, és adtam neki egy puszit az arcára. – Még
egyszer köszönöm, hogy elkísértél minket a kocsinkhoz tegnap
este.
Mély válasza azonnal jött. – Bármikor. Megadom a számomat,
hogy küldhess nekem sms-t.
Zavarban éreztem magam, hogy meg kell szólítanom. Néhány
másodpercig mindenhová néztem, csak a szemébe nem. Amikor
végre megtettem, az arcát ütögette, olyan tekintettel, amely
egyértelműen ugyanazt a fogadtatást kérte, amit Animal kapott
tőlem.
– Hát, ő megvárt engem. – Keresztbe fontam a karomat a
mellkasom előtt.
A pimaszságomra homlokráncolva és csillogó szemmel
válaszolt. – Megértem. Tehát így állunk.
Úgy izzott körülöttünk a levegő, hogy a szavak, amiket
kimondtunk, átkozottul semmit sem jelentettek.
Henry megrázta a fejét. – Kemény mellbimbók.
Rácsaptam. – Mi a parancsod? Bajkeverő vagy.
– Hát – kacsintott. – Nos, azt hiszem, azt akarom, hogy
keverj két Bajkeverőt7 a barátainknak itt, ezek pedig a többi
rendelés.
Átnyújtott nekem egy darab papírt, amire fel voltak írva a
megrendelések. Normális esetben nem kellett feljegyeznünk

7 Troublemkers - koktél
őket, de ekkora tömegben ezt a szokást sutba dobtuk. Csak
kapkodtuk a fejünket.
Animal és Nix előtt készítettem el az italukat, majd lángra
lobbantottam őket, ezzel okot adva a flörtölés folytatására.
Amikor letettem Nix elé az italát, ő végig a szemembe nézve
tenyerével oltotta el a lángot.
Édes Jézus!
Animal nevetni kezdett, és belekönyökölt Nixbe. – Bébi, most
már tűzálló vagy?
Nix elmosolyodott, és egy gödröcske elterelte a figyelmemet a
kifinomult arcfestéséről. – Ma este az vagyok, okostojás.
Elrontod a hangulatot, amit itt próbálok megteremteni.
A következő adag ital elkészítésére koncentráltam Henrynek,
így lehajtottam a fejem, amíg ők folytatták a kötekedésüket.
Előkészítettem egy tálcát, és óvatosan, de gyorsan elhelyeztem
az italokat rajta. Henry egy kicsit áthajolt a pulton, ahogy
felvette a tálcát.
– Te bele vagy zúgva. – Egy oldalpillantást vetett Nixre.
– Talán. Vidd az italaidat. – A kezemet a poharakat tartó nagy
körtálca két szélére tettem.
Henry figyelmen kívül hagyott. – Dögös. És az az állkapocs?
Üveget is vágna. És van benne valami vagány dolog. Nem olyan
testes, mint Dick, de úgy érzem, képes lenne téged megtartani,
ha le akarnál zuhanni egy szikláról. Mondjuk örökké. Ő az a
fajta fickó, aki napokig kemény marad, amíg el nem jutsz az
orgazmusig. – Henry csókos szájat vágott.
 Én hitetlenkedő pillantást vetettem rá, és azt mormoltam,
hogy "Ó, Istenem", mert hangosabb volt, mint gondolta volna.
Animalra és Nixre pillantottam, mindketten éppen kortyoltak
egy keveset az italukból, és láthatóan figyeltek.
Nix úgy nézett ki, mint aki talán elpirult, de nehéz volt
megállapítani. Azt suttogtam: – Sajnálom.
Letette az italát, és megrázta a fejét, elutasítva a
bocsánatkérésemet.
Animal megtörte a feszültséget. – Semmi baj, Becca. Az én
srácomnál mindig ez van. A pokolba is, a nők levetik magukat a
sziklákról, csak hogy felhívják magukra a figyelmét.
– Egy pöcs vagy – vágott rá Nix Animal bicepszére.
Kihasználtam a pillanatot, és nekiláttam néhány sürgetőbb
teendőmnek. Az én dolgom volt, hogy meggyőződjek róla, hogy
tiszta poharaink vannak, és hogy a pincérek rendesen elintézik a
koszosokat. Soha nem akartuk, hogy a vendégnek meg kelljen
várnia, hogy elmossák a poharát, mielőtt rendelne. Az alkohol
az ösztönösségről szólt.
Miután készen voltam, lazításképp letöröltem a pultot, a
legvégén kezdtem, és lassan haladtam Nixig. Animal mostanra
eltűnt, és gyors pásztázás után a táncparketten láttam meg két
lánnyal, és egy harmadikkal, akik a pozíciójukért próbáltak
versenyezni. A zene dübörgött, és mozgásra ösztönözte az
embereket. Animal tudott táncolni, és tudott egyszerre több
dolgot is csinálni. Minden lány kapott egy kicsit a figyelméből.
 Nix felemelte az italát és az alátétet, amikor elég közel értem
hozzá. Letöröltem az itala alatt, majd elővettem egy törülközőt,
hogy megszárítsam a helyét.
Letette az immár üres poharát.
A zene váltott, és egy lassabb ballada töltötte be a bárt.
Kinéztem a tömegre. Mindannyian párokba rendeződtek.
Úgy tettem, mintha nem látnám, hogy Nix ellöki magát a pult
mellől, és kicsit megigazítja a farmerját. Kifelé tartott – nem,
várjunk csak, a kis félajtóhoz, amely elválasztotta a pultot.
Kinyitotta. Még mindig előre néztem, bár éreztem, hogy egyre
közelebb jön.
A szívem hevesen kalapált. Várakozással haraptam az
ajkamba, mert tudtam, mit fog kérdezni. Nemet kellett
mondanom, mert én voltam a pultnál, és nem hagyhattam el.
Megéreztem a kölnije illatát, aztán éreztem, hogy a keze
könnyedén az alkaromra simul. Addig kígyózott lefelé, amíg ki
nem tudta nyitni az ökölbe szorított ujjaimat, amiről nem is
tudtam, hogy úgy vannak. Hagytam neki. Éreztem a leheletét a
halántékomon.
– Táncolj velem.
Nemet kellett volna mondanom neki. Azt kellett volna
mondanom, hogy dolgozom. A szavak a nyelvemen voltak. A
táncosok elmosódtak számomra. Csak Nix volt ott. Ránéztem a
kezünkre – az övére csontok voltak vésve –, és
belekapaszkodtam.
 Ha a pillantása perzselő volt, az érintése egyenesen pokoli tűz
volt.
– Itt fogjuk csinálni.
Az "itt" szó a lábam közé csapott.
Ez a fickó. Tönkretett engem.
A másik kezével megérintette a csípőmet, és szembefordított
magával.
– Becca, táncolj velem. – Ekkor ránéztem. Az arcába. Intenzív
tekintete az ajkaimról a mellkasomra, majd vissza a szemeimre
tévedt.
Az ajkai szinte túlságosan is dúsak voltak egy férfiéhoz képest.
Meg akartam kóstolni őket. Még az ajkaimon is éreztem a
pulzusomat, azért könyörögve, hogy ragadjam meg az esélyt.
Lassan mozogni kezdtünk, így. Alacsonyan fogva egymás
kezét, a csípőmet érintette. Tudta, hogyan kell vezetni, én pedig
tudtam, hogyan kell követni. Elkezdte suttogni nekem a
dalszöveget. Egy régi dalt. Kezét a hátam alsó részére csúsztatta,
és még közelebb húzott magához. Összekulcsolt kezünket
felemelte. Miközben tekintetét az enyémen tartotta,
megcsókolta az ujjpercemet. Az ajkaim szétnyíltak, és
emlékeztetnem kellett magam, hogy vegyek levegőt.
Úgy tűnt, hogy majd meghalt azért, hogy elmondjon valamit.
Ahogyan rám nézett, olyan volt, mintha eltemetett történelem
lenne. Egy elmúlt élet... valami heves.
 Megérintettem az állkapcsát az ujjbegyemmel. – Te. –
Hunyorogtam, próbáltam elhelyezni őt, próbáltam
meghatározni ezt az érzést a mellkasomban.
Kinyitottam a kezem, és az arcára helyeztem. – Ismerlek
téged?
Elfordította a fejét, és válasz helyett megcsókolta a tenyerem.
A csípőnk együtt ringatózott. A kezemet az arcán hagytam,
mintha az enyém lenne, és figyeltem, ahogy a szemében tűz
tombol. Kétségbeesetten.
Énértem.
 17.

ISMERLEK

Fenix
Fordította: Shyra

Engem akart. Épp akkor. Éreztem. A pír az arcán. Ahogy

hozzám simult, még akkor is, amikor én nem erőltettem.
Ott táncoltunk a gumipadlón. Igyekeztem figyelni, hogy ne
csússzon el, mert csúszós volt a pult mögött.
Olyan jó volt a karjaimban tartani, hogy már azt hittem, a
szívemet is emlékeztetnem kell, hogy dobogjon.
Az arcomra tette a kezét, mintha jelentettem volna valamit.
Valamit, ami méltó a figyelmére.
Ez túl sok volt. Minden jelenet lepergett a fejemben, amikor
lehunytam a szemem.
Amikor apám felegyenesedett és üvöltözni kezdett vele,
miközben anyám éppen csak meghalt. És aztán ez a lány – ez a
nő előttem, kiállt mellettem, amikor a legmagányosabb voltam.
Kinyitottam a szemem, és hagytam, hogy lássa, mit jelent ez
nekem. Mintha telepátiával tudnék egy képet égetni az
elméjébe.
Harcra késztettél.
Te adtál nekem okot az életre, amikor már egyetlen okom
sem volt rá.
Azt mondtad, hogy ő rossz ember, de te hitted, hogy én jó
vagyok.
Nem mondtam ki, de próbáltam éreztetni vele. Figyeltem,
ahogy a szemöldöke összeráncolódik. Zavarodottan,
természetesen. Ez a pillanat sokkal nagyobb volt számomra,
mint neki. Idegen voltam.
Ölnék érted.
Ez túl sok?
Ha te nem lennél, biztos vagyok benne, hogy a motorommal
lehajtanék egy szikláról.
Elvette a kezét az arcomról, és gyengéden a mellkasomra tette.
Lángoltam érte. Kivette a másik kezét a fogásomból, és azt is a
mellkasomra tette.
– Ismerlek.
Ezúttal nem kérdés volt. Elfordítottam a fejem. Közönségünk
volt. Animal tapsolt, és úgy tűnt, hogy a háreme is vele van, akik
ugyanezt tették. Henry ujjongott, és egy törölközőt pörgetett.
– Cigiszünet? – ajánlottam fel.
 Bólintott, és megfogta a kezem. Miután belebújt a kilométer
hosszú magassarkú cipőjébe, Becca kivezetett a pult mögül. –
Fedezel, H? – kérdezte a válla felett.
Henry gyorsan válaszolt: – A pokolba is, igen, bébi!
Szólt a zene, miközben Becca magabiztosan kikísért a hátsó
ajtón. A kedvenc helyére. Oda tartottunk.
Ellenőriztem a környéket, mert ezt senki sem ronthatta el.
Ahogy elindultunk felfelé, a magassarkúja megvadította a
lábát. Az agyam férfi része csak elismerően bámulta az előttem
járó nőt. És úgy lóbálta a csípőjét, mintha tudta volna, mi
történik.
El kellett engednie a kezemet, hogy megragadja a
kapaszkodót, és úgy éreztem, mintha lecsatlakoztam volna.
Vágytam az érintésére, és pontosan ott volt.
A múltban olyan lehengerlő volt vele lenni. Kizárt, hogy egy
nő felérjen ahhoz, amit fejben tettem vele. Akivé én őt a
képzeletemben megalkottam.
De ez a lány. Ez a személy. Megteremtette a saját verzióját, és
ez hiper valóságos volt. Hatalmas. Jobb volt, mint ahogy
elképzeltem.
Óvatosnak kellett lennem. Túl nagyot bukhatok. Túl sok volt a
dolgom. Az érintésének elvesztése hatással volt a valóságomra,
és ez már önmagában figyelmeztető jel volt.
Segítettem neki felmászni a tetőre. Megfordult, és várt rám.
Mellé ugrottam, és megpróbáltam úgy tenni, mintha könnyű
lenne, mert le akartam nyűgözni.
 Újra megfogta a kezem, és a padhoz vezetett. A mi padunkhoz.
Már a második egymást követő éjszaka voltam egyedül
Beccával.
A mellkasomat gyengéden nyomva leültetett, és az ölembe ült.
Kifújtam a levegőt.
– Túl nehéz vagyok? Sajnálom. – Éreztem, ahogy a súlya
elmozdul rólam. Átkaroltam a derekát.
– Kérlek, ne. – Az ágyékomnál sokkal többről volt szó, de ezt
csak ürügyként használtam, hogy mondhassam neki.
Közel voltam hozzá. Kínoztam a tekintetemmel, mert
megtehettem. Mert felajánlotta nekem ezt az esélyt, és én nem
akartam elszúrni.
– Oké. Amíg te jól vagy.
Előrehajoltam, és a nyakára tapasztottam az ajkaimat. A bőre
selyembe mártott szatén volt. A füle mögé fúródtam. Ott olyan
illata volt, mint a lakásában lévő citrusoknak.
Kuncogott, én pedig legszívesebben tökön rúgtam volna
Godzillát – olyan férfiasnak éreztem magam tőle.
Becca belehajolt az érintésembe. Rám. A kezemmel
megtámasztottam a hátát, gyengéden masszíroztam.
Köszönöm, hogy gyerekként bátor voltál.
Nem tudtam kimondani.
Egy elszabaduló hajtincset a füle mögé tettem, hogy ne legyen
az utamban, hogy lássam az arcát.
– Kedvellek – szólalt meg.
 – Köszönöm. – Ennyit tudtam mondani, és komolyan is
gondoltam.
– Holnap is itt leszel? Úgy értem, ezt nem hagyhatod veszni. –
A tetoválásomra mutatott.
– Holnap is itt leszek. – Újra megérintettem a kezét.
Hátracsúszott az ölemből, hogy leülhessen a padra, a lábait még
mindig átvetve rajtam.
Holnap lesz az utolsó este, amikor el tudok jönni anélkül,
hogy belemásznék a múltamba és a döntésembe, hogy örökre
szörnyeteg maradok.
– Őrület, hogy milyen jól megmarad a smink. Még csak el sem
maszatolódik. Olyan lehet, mint a henna vagy valami ilyesmi. –
Újra megérintette az arcom. Tudtam, hogy hová indult a keze.
Az arccsontok felé. A fogakhoz. A homloküregek széleihez. A
halántékhoz. A tenyerébe hajoltam, amikor szünetet tartott.
Megmozdult, és piros ruhájának szegélye felfedte a térdét.
Mindenféle színűek voltak. Biztosan keményen nekicsapódott a
csempének.
Miatta. Miattam. A lábszárára tettem a kezem. – Sajnálom.
– A térdemet? Nem a te hibád.
Lehajoltam, és megcsókoltam az egyiket, majd a másikat.
Találkoztam a kíváncsi tekintetével.
– Mindenhol ez a csontváz dolog van?
A helyzet kezdett igazán komoly lenni. Kitártam a karjaimat
felé. Bekapta a csalit, és hozzám hajolt. Átöleltem őt.
 Becca a vállamra hajtotta a fejét. Együtt néztünk fel. A
csillagok gyönyörűek voltak ma este. A világ akár most azonnal
véget is érhetne, és nem lenne baj.
– Gyerekkoromban azt hittem, ha kívánsz valamit a
csillagoktól, az valóra válik.
– Gyerekként sosem kívántam. – A kezemet összekulcsoltam
rajta, így biztonságban volt.
– Tényleg? Nekem ez nagyon tetszett. Az első csillagok.
Születésnapi gyertyák. Pitypangok. Minden lehetőséget
megragadtam. – Nem láttam a mosolyát, de éreztem a
vállamon.
– Mit kívántál? – Érdekes. Mit kívánt ez a lány, akinek
normális apja volt, akinek akkor voltak barátai, amikor csak
akarta – mit kívánt?
– A naptól függött. Néha egy cicát. Néha egy pónit.
Világbékét, ha nagylelkűnek éreztem magam. Gyerekes
dolgokat.
Olyan gyengéden csókoltam meg a halántékát, hogy tudtam,
nem fogja érezni.
– Most mit kívánnál? – Nehéz kérdés volt. Ha adhatnék neki
valamit, megtenném. Korlátlan karomgépnyereményt? Egy
autót? Bármit.
– Az anyukám legyen egészséges – vonta meg a vállát.
A mellkasom mélyén éreztem a fájdalmát. Az anyját nem
tudom. Jézusom. – Mi a baj?
 Becca kihúzta magát a karjaim közül, és kilendült a karomból.
– Rák. Egyelőre várjuk a stádiumot. Mell.
Nagy kék szemei könnybe lábadtak.
Ez nem volt igazságos. Egyetlen olyan dolog, amit nem
tudtam neki megadni. Nem tudtam megoldani neki. Hogyan
lehetnék a hőse, ha az ellenség az anyjában lakozik?
– Tudod. Ez bonyolult. Anya idegesítő tud lenni, de ez tényleg
nehéz. Csak azt akarom, hogy jobban legyen. – Becca tördelte a
kezét. Tehetetlenül. – Sajnálom. Felrángattalak ide, hogy
smároljunk, és most az én szomorú történetemet kell
hallgatnod.
– Az anyák számítanak. – Nem nyúltam utána, de a
távolságtartásomban megnyilvánuló tisztelettel próbáltam
tudatni vele, hogy bármennyire is szerettem volna csókolózni
vele, megértettem. Nem voltam biztos benne, hogy ez eljutott-e
hozzá.
– Igen. Ezek határoznak meg minket, igaz? – Megtörölte a
szemét. – És mi van a te családoddal? Nem mondtál semmit.
Csak te számítasz. Te, a húgom, Christina és Animal. A világ
többi része elmehet a pokolba.
– Van egy szűk köröm. Elvesztettem anyámat, amikor fiatal
voltam.
Az "elveszíteni" olyan szánalmas szó volt arra, ami történt.
Elpusztítani, talán.
Még a megsemmisített is talán jó lenne.
A tönkretéve illik.
 – Sajnálom. Milyen szörnyű lehetett neked. – Becca
kinyújtotta a kezét, de aztán leeresztette.
– Régen volt már – mosolyogtam rá, hogy továbblendítsem a
beszélgetést.
Nem volt hajlandó rá. – Az anyák számítanak.
A saját szavaim az ő ajkain.
Egy fejbiccentéssel nyugtáztam, hogy a logikát használta,
amivel én próbálkoztam.
– Vissza kell mennem. Henry el lesz úszva, és én még csak
nem is dohányzom. – Felállva a tűzlépcső felé mutatott.
Lejárt az időm. Ez a pillanat nem úgy alakult, ahogy
reméltem. Én is felálltam.
– Bárcsak csókolózhattunk volna, de köszönöm, hogy meséltél
magadról. Megtiszteltetés.
Meghajoltam előtte egy kicsit. Nem erőltettem az intimitást.
Neki kellett akarnia.
A füle mögé tűrte a kósza hajtincseit. Amikor ránéztem, úgy
éreztem, mintha innék, és mindig szomjas lennék még többre.
Elsétált mellettem, majd megállt.
Visszatartottam a lélegzetem, ahogy a profilját néztem.
Kérlek... Kérlek, csókolj meg.
Mintha meghallotta volna, megfordult. Becca az ajkaimról a
szememre nézett, majd vissza.
– Biztos vagy benne? – Szükségem volt rá, hogy akarja.
 Alig bólintott, amikor előrébb léptem. Megfogtam a tarkójánál
és a derekánál fogva, és megcsókoltam, úgy, ahogyan azt egész
életemben terveztem.

~Becca~

A csókolózás művészet volt, és Nix a mestere. A benne rejlő erő.

A benne lángoló szenvedély. A szándék a puha ajkaiban, ami
miatt hittem Istenben és az ördögben.
Először megdöbbentem. A csók, ami minden csóknak véget
vetett, elszédített. Megbizonyosodott róla, hogy szilárdan állok,
és végül mindkét keze az arcomra simult, és még mindig
csókolt.
Úgy csókolt, mintha a lelkemet keltette volna életre. Aztán
abbahagyta. Hátratántorodtam, mire kinyújtotta a kezét, hogy
megtámasszon.
A kezemmel eltakartam a számat, mintha örökre az ajkamon
akarnám tartani a csókját.
A pulzusom őrülten vert. A látásom homályos volt. Libabőrös
volt az egész karom. – Ez...
Nem próbáltam tovább definiálni, mert még mindig éreztem.
Lassú, elégedett mosoly költözött az arcára. A koponya
körvonala volt a legdögösebb. Félelmetes volt és jóképű, és
valahogy tiltottnak tűnt.
Felemelte az egyik szemöldökét. – Még?
 Villanásnyira láttam őt az ágyamban, amint meztelenül teszi
fel nekem ezt az egyszavas kérdést. A pokolba is, igen. Annál is
többet. Valójában a számra mutattam, hogy megpróbáljam
felgyorsítani.
Ezúttal könnyedén belement. Csak megérintette az ajkamat az
övével. Megcsipkedte, amíg fel nem nyögtem.
– A francba. – Úgy döntöttem, most rajtam a sor, hogy
megkapjam, amit akarok. Közelebb léptem hozzá, és a
kezemmel végigsimítottam a vállán, majd beletúrtam a hajába.
A markomba szorítottam. – Csókolj meg.
Az arckifejezése megváltozott, ami kiemelte a veszélyt.
Megborzongtam Nixtől. Nyeltem egyet.
Előbb az egyik, majd a másik irányba billentette a fejét. –
Próbára teszel.
Ez nem kérdés volt.
– Remélem is.
Még mindig nem csókolt meg úgy, mint korábban.
Aztán Nix lecsapott. Olyan gyorsan mozdult, hogy csak
résztvevő voltam. Úgy kapott fel, mintha át akart volna vinni a
küszöbön. Csókolni kezdett, és a tűz visszatért. Elengedhetetlen
szükséglet volt, mint a vérkeringés vagy a levegő... A padra
fektetett, letérdelt mellém, miközben csókolóztunk. Ujjait a
bokámtól a lábam külső oldalán végighúzta a hasamig. Szünetet
tartott, amitől mocskos dolgokat kívántam. De a csók olyan
nagyon...
 A nyakam, az arcom. Hogy úgy nézett rám, mintha én lennék
az egyetlen nő, aki valaha is létezett. Mámorító volt. Szükségem
volt erre a kötődésre. Az aggodalmaim szertefoszlottak. Ha
ittam volna, az alkoholra fogtam volna.
A keze a mellkasomra vándorolt, és ráfektette.
Olyan volt, mint egy néma fogadalom. Egy lány voltam, akit
megcsókoltak, és úgy éreztem magam, mint egy Biblia, amely
fölött ígéretet tett.
– Becca!
Clarissa volt az. Engem keresett. Henry órákig magamra
hagyott volna, de Clarissa...
– Becca! Meg fogunk itt halni. Hol a fenében vagy? Még csak
nem is dohányzol. – Hallottam az ajtó zsanérjának nyikorgását,
mielőtt az árulkodó csattanás tudtunkra adta, hogy máshol
folytatta a keresést.
– Visszavigyelek?
A hangja rekedt volt, a szemhéja nehéz.
Vettem néhány mély lélegzetet, lecsillapítva mindazt, amit ő
indított el bennem. – Nem. De azt hiszem, igent kellene
mondanom.
Lassan felállt, majd felajánlotta a karját. Sokkal erősebb volt,
mint amilyennek látszott. Ez a férfi szilárd volt. Hogy a vele való
hancúrozástól miért lettem szégyenlős – nem voltam benne
biztos. Azt tudtam, hogy elpirultam.
– Levennéd a magassarkút a lefelé vezető útra? Szarok a
hegymászáshoz. – Lehajolt, és kinyújtotta a kezét. Hagytam,
hogy egyesével lecsúsztassa a sarkamról. Megállt, nem érintette
meg, de szinte vizslatta a testemet.
Amikor végre felvettük a szemkontaktust, a szemében még
erősebb volt a vágy, mint korábban.
– Mit tudnék veled tenni sziszegte és csettintett a nyelvével.
Kiráztam magam a transzból, amiben tartott. Ahogy
közeledtem a tűzlépcsőhöz, másfajta borzongást éreztem.
Megálltam, és felkaptam a fejem – próbáltam megállapítani, ki
és honnan figyel engem.
– Mi az?
A vállam fölött ránéztem. Egészen komoly volt, és ugyanúgy
megfeszült és megdermedt, mint én.
– Semmi. Csak ez az érzés. Valaki figyel.
Nix a csuklómra tette a kezét. – Menjünk be. Szükséged van a
mosdóra?
Megdörzsöltem karomat, hogy megpróbáljam elűzni az érzést.
– Kösz, hogy eszembe juttattad.
Miután leértünk a lépcsőn, Nix egymás mellé tette a cipőmet,
hogy könnyedén fel tudjam húzni. Nyitva tartotta nekem a hátsó
ajtót. Az arcát néztem, ahogy elhaladtam mellette, és a fejem
fölött a hátsó parkolót fürkészte. Egy figyelmes úriember.
Túl gyorsan estem bele ebbe a fickóba, akiről olyan keveset
tudtam.
Végigcsináltuk a szokásos rutint, hogy ő ellenőrizze nekem a
mosdót – ami a tömeg ellenére meglepően üres volt.
Valószínűleg ez annak a bizonyítéka, hogy a pult mögül milyen
kevés ital került ki, lévén, hogy nem a munkámat végeztem.
Izgatottan vártam Nixet, amikor kinyitottam az ajtót.
Elmosolyodott, amikor megpillantott.
Azt akartam mondani neki, hogy hiányzott az a három perc,
amíg megtettem, amit kellett, de ez egy szép, gyors módja lett
volna elijeszteni egy fickót.
Mellettem sétált, amíg vissza nem értem a bárpulthoz. Henry
ziláltnak tűnt, én pedig azonnal nekiálltam. Ketten együtt
pillanatok alatt ledaráltuk a felhalmozott italokat. A vendégek
még az italokért is jöttek, ami megkönnyítette a dolgunkat.
Miután felzárkóztunk, Henry visszament a parkettre, hogy újra
elkezdje felvenni a rendeléseket.
Nix a bárpultnál ült egy bárszéken. Készítettem neki egy
régimódi italt. Nem akartam, hogy ma este bárhová is elmenjen.
Mélységesen csalódott voltam, amikor hátramentem tiszta
poharakért, és üres volt a helye, amikor visszatértem. Miután
körbepillantottam a Meme's-ben, észrevettem, hogy Animal is
eltűnt. Nix helyén csak egy átázott százdolláros maradt, amit a
félig üres itala alá tett. Homlokráncolva néztem a bankjegyet,
mielőtt bedobtam volna a borravalós üvegbe.
Az est hátralévő részében kénytelen voltam a vendégekre
mosolyogni.
 18.

MARADJ HŰ

Fenix
Fordította: Shyra

Animal az anyósülésen ült, és komorak voltunk.

Mindkettőnknek olyan tervei voltak, amelyek egyetlen pillanat
alatt megváltoztak. Három nővel akart hazaindulni. Ez adott
volt, ahogyan táncoltak körülötte. Én pedig megcsókoltam
Beccát. A kezem a bőrét érintette. A vágyai tárgya voltam.
A kormánykereket püföltem. – Bassza meg!
Animal egyetértően csóválta a fejét.
Most a városban cirkáltunk, apámat kerestük.
Becca megijedt a tetőn. Minden erőmre szükségem volt, hogy
ne dobjam át a vállamon, és ne vigyem el a pokolba a bárból a
pincémbe, ahol biztonságban tudhatom.
Szerencsére még én is rájöttem, hogy ez mennyire helytelen
lenne egy első randin. Animal azt írta nekem, hogy ráhajtott az
apámra. A megfigyelésre felbérelt emberei láttak egy fickót,
akire ráillett a leírás.
Egy lepukkant motelben volt bejelentkezve a város rossz
részén. Sétatávolságra volt a Meme's-től. Látótávolságban.
Bíztam Becca női megérzéseiben. Ha úgy érezte, hogy valami
nincs rendben, elhittem neki.
Ma este találkozni az apámmal csodálatos lenne. Végre
megölni azt a férfit, ahogyan azt már gyerekkoromban is meg
kellett volna tennem – nagyszerű befejezése lenne ennek az
estének. Nem annyira, mint Becca megcsókolása, de közel volt
hozzá.
– Biztosra kell mennünk, hogy okosan csináljuk – szakította
félbe gondolataimat Animal.
Egy pillantást vetettem rá. Az okosság volt az utolsó jelző a
szótáramban ebben a pillanatban.
– Tudod, hogy igazam van. Úgy kocsikázol körös körül
befeszülve, mintha kéz lenne rászorulva a farkadra. Komolyan
mondom. Nem a legjobb módja annak, hogy nagy horderejű,
életre szóló döntéseket hozz. Nem a nagyvilágban vagyunk,
hanem a szülővárosunkban. – Animal elővette a telefonját, és a
képernyőre nézett.
– Várj. Elkapták megint. Duggtron's Motel.
Egy istenverte robot célirányosságával vezettem. Áthajtottam
az emberek előkertjein, és figyelmen kívül hagytam az összes
lámpát.
 Voltak fegyvereim a kocsimban – természetesen. De őt?
Puszta kézzel akartam megölni.
– 114-es szoba – konkretizálta Animal.
– Keress egy térképet arról a szemétdombról – parancsoltam.
– Hátul, balra – irányított Animal.
Addig száguldottam a parkolóban, amíg meg nem
pillantottam a 113-as szobát. A mellette lévő ajtó résnyire nyitva
volt.
Leparkoltam a Hummert, hogy ki ne ugorjon alólam,
miközben a 114-es felé vettem az irányt. Animal közvetlenül
mögöttem volt, valószínűleg ő okosan cselekedett és ellenőrizte
a környéket.
Egyetlen kép volt a fejemben – anyám arca, ahogy az utolsó
lélegzetét veszi. A jelenet vörösre volt színezve. Berohantam a
nyitott ajtón.
Készen álltam a gyilkosságra. Készen a végzetemre. Baszd
meg! Letépném a bőrt az arcáról, hogy még ő se hasonlítson
magára.
Kétszer körbejártam a szobát, mire rájöttem, hogy üres. Az
ágy szélén deszka volt, így nem bújhatott alá.
Animal megállt az ajtóban. Engem figyelt, mert tudta, mi
következik. Már régóta tudtam uralkodni magamon.
Felnőttként. De most már nem. Itt nem.
Mielőtt elengedtem volna a bennem lévő fenevadat, eszembe
jutott egy gondolat. Elbaktattam az Animal mellett, és ő
engedett. Döngettem a kétoldali ajtókon. Olyan hangosan
csináltam, hogy a drogosok pánikszerűen kinyitották.
Mindkettőt megnéztem. Apám egyikben sem volt.
Aztán vissza az eredeti szobába. Bizonyítékot kellett
keresnünk, hogy hová ment. Hogy mit tett.
De előbb.
Animal becsukta az ajtót. Az, hogy velem maradt a szobában,
sokat elmondott a bizalmáról. Hogy sosem bántottam volna.
Mert a düh és a csalódás ököllel csapott belém.
A kezemet a térdemre tettem, és ordítottam. Törni-zúzni
kezdtem, amit csak tudtam. Az ököllel áttörtem az olcsó
gipszkartont. A távirányító segített megrepeszteni a tévét. Az
összes takarót szétdobáltam.
Végül meghallottam, hogy Animal a nevemet mondja.
Csendben volt, mintha egy könyvtárban lennénk. A hangzavar
megszűnt, és rájöttem, hogy azért volt olyan zaj a szobában,
mert káromkodtam.
Lehajtottam a fejem. Az öklömből vér csöpögött a barna
szőnyegre.
– Még mindig lakozik benned fájdalom, amin nem tetted túl
magad.
A tükörképére néztem, amely sértetlen volt. Animal keresztbe
fonta a karját hatalmas mellkasa előtt.
Széttártam a kezemet, és a nyakam mögé tettem, majd
végighúztam az arcomon.
– Soha nem kell szembenéznie velem. Soha nem fog velem
szembenézni. – A kézfejemmel megtöröltem az orromat.
 – De fog. – Animal elfordította a fejét.
Hallgatott, ezért próbáltam rávenni magam, hogy
koncentráljak, de elvesztődtem.
– Zsaruk. A távolban. Készen állsz, bébi? – Animal a háta
mögé nyúlt, és kinyitotta az ajtót. Néhány drogos volt a
parkolóban, akik próbálták megnézni, mi volt a zavargás.
– Tedd fel a kapucnidat. – Várakozóan nézett rám.
– Meg akarom találni. Itt kell lennie a közelben. – A
tenyeremet a szememre nyomtam. – Átfésüljük a helyet.
Animal várt, amíg a szirénák egyre hangosabbak lettek.
– Bassza meg. Menjünk.
Azt tettem, amit mondott, és eltakartam a fejem.
Animal ült be a vezetőülésbe, én pedig hagytam. Túlságosan
be voltam kattanva ahhoz, hogy észszerűen vezessek. És így
vezetett el az ember egy lila Hummerrel a bűntény helyszínéről.
Összecsuklottam az ülésben. A ma esti adrenalinlöket
túlságosan őrjítő volt. Szerelem és gyűlölet. A mellkasomra
tettem a kezem.
Animal körbement a motel körüli környéken, hátha apám
gyalog menekül.
Tudta, hogy érte jövök? Megijedt? Istenem, remélem, hogy
megijedt. Meg kellett volna.
A csalódottság érezhető volt.
– Hé, hogy ment a pincelánnyal?
Féloldalasan ránéztem. Megpróbálta elterelni a figyelmemet
apámról, és Becca mindig a legjobb módja volt ennek.
 – Becca és én csókolóztunk, meg ilyesmi. – Kinéztem az
ablakon.
– Bébi! – Animal hangja úgy szólt, mint egy büszke
hetvenéves nagymamáé. Bár tudtam, hogy szándékosan
csinálja, éreztem, hogy a mosolyom kezd feltörni. – Ó, nézzenek
oda! A legjobb ruháidat vetted fel, megmostad a hímvessződet,
és lépéseket tettél. – Úgy csapkodott a kezével, mintha legyőzték
volna. A szememet forgattam rá, és rávillantottam egy baszd
meg tekintetet.
– Na, édesem. Mondd el, milyen volt. Tetszett neki, meg
ilyenek? – emelgette Animal a szemöldökét.
– Igen, tetszett neki. – Éreztem, ahogy a mellkasom dagad a
büszkeségtől.
– Akkor okos lány. Mi lenne, ha visszamennénk a bárba, és
leellenőriznénk? Gondoskodjunk róla, hogy a lányok
biztonságban eljussanak a kocsijukhoz?
Az órára néztem. Hajnali 2:25. A Meme's háromkor zárt, talán
egy kicsit később. Tíz perc múlva ott lehetünk.
– Igen. Rendben. – A szívem majd kiugrott a helyéről.
– Meg kell állnunk. – Animal indexelt, hogy bekanyarodjon
egy nonstop benzinkútra.
– Nincs időnk – tiltakoztam.
– Talán húzd le a napellenzőt, és nézz a tükörbe. – Animal az
állával jelezte.
 Úgy tettem, ahogy javasolta. A tükörképem oldalról meg volt
világítva. Nemcsak csontváz voltam, hanem csupa vér.
Felcsaptam a napellenzőt.
A kezemről származó vérrel kentem össze az arcomat. Ez
elrabolta a Beccával való együttlét idejét. Frusztráltan
megráztam a fejem.
–A végzetet nem lehet erőltetni, tudod. Én már
megpróbáltam, és kudarcot vallottam. Eljön majd az idő
mindenre, amire csak szükséged van. Becca. A bosszúd az
apádon. Csak maradj hű magadhoz. – Animal leparkolta a
Hummert. Én bementem a férfi mosdóba, míg ő bement a
kisboltba. Addig mostam az arcomat, amíg tiszta nem lett. Hát,
amennyire csak lehetett. A rossz megvilágításban úgy láttam
magam, ahogyan neki kell. Félelmetesnek. Azt hitte, hogy ez
smink. Hogy a tintám le fog jönni.
Nagyon sok hazugságot átcsúsztattam a Meme's ajtaja alatt.
Az igaz szavaimnak nagyobb értéke kell, hogy legyen.
Mindig így nézek ki.
Évekig követtelek téged.
Lehet, hogy apám meg akar ölni.
Én üzemeltetem azt a hülye alkalmazást, amivel szeretsz
játszani.
Sok embert öltem már meg.
Megérdemelte, hogy ezeket a dolgokat elmondjam neki,
mielőtt ez az egész tovább folytatódna. Szüksége volt az
igazságra, és akkor hagyhattam, hogy ő döntsön. Talán maradni
akar majd.
Mindezek után, talán maradni akar majd.

~Becca~

A zene dübörgött, és a tömeg lefoglalt. Az idényen kívüli

Halottak napja egyértelműen a Főnök számára nyertes húzás
volt. A srácok hátul olyan gyorsan forgatták a poharakat, hogy
mielőtt megtöltöttem volna őket, jégbe kellett dobnom, hogy az
italokat ne befolyásolja a sterilizálásból származó hő.
És hiányzott Nix. Valaki más volt a helyén, és Animal nem volt
sehol. Nem tudtam, miért reménykedtem egy randi
forgatókönyvben. Nos, a csókolózás biztosan romantikus
hangulatba hozta az agyamat.
Sok új arcot láttam. Rengeteg időt töltöttem az igazolványok
ellenőrzésével. Miután mindenkit megitattam, volt egy
másodpercem, hogy kiszaladjak a mosdóba. Muszáj volt
lopakodva elindulnom. Nem lesz mindig testőröm, aki
ellenőrizze helyettem a mosdókat. El kellett kezdenem egyedül
járni.
Nem tetszett, hogy a pulzusom felgyorsult, mint egy
szuperszonikus vonat, de kényszerítettem magam a folyosón.
Hálás voltam a három nőből álló sornak. Mert így biztonságosan
be lehetne jutni oda, de folyamatosan foglalt volt.
 Udvariasan beszélgettem az előttem álló lányokkal. Tetszett
nekik a jelmezem, én pedig kommentáltam az övékét.
Egyöntetűen azt mondták, hogy holnap is visszajönnek. Kicsit
fájt a lábam a ma estéhez hasonló újabb éjszaka gondolatától, de
a pénz jó volt.
Miután sorra kerültem, megmosakodtam, és elindultam
kifelé. Senki sem állt mögöttem a sorban, és a hosszú folyosó
üres volt, amikor kinyitottam az ajtót.
Enyhe pánik tört rám. Oké, totális pánik. És ez felbosszantott.
Bassza meg az a csavargó, amiért elvette tőlem a biztonságomat.
Szusszantam egy másodpercet, és az erőmre koncentráltam.
Tízig számoltam a sötét folyosón, még akkor is, ha minden
porcikám azt akarta, hogy elfussak. Amikor kinyitottam a
szemem, láttam, ahogy két általam ismeretlen fickó belöki
Harryt a folyosóra.
Harry törzsvendég volt. A bár sarkán lakott, és problémái
voltak. Alkoholista volt, de ez hetvenévesen nem fog
megváltozni. Már nem volt jogosítványa, mert régen sok rossz
döntést hozott. Harry mindenki számára ártalmatlan volt,
kivéve saját magát. Ha a Meme's-nek volt kabalája, akkor az
Harry volt. Mindannyian szemmel tartottuk, és a pincérek
gyakorlatilag mindig hazavitték egy átmulatott éjszaka után.
A férfiak, akik a folyosóra lökték, a húszas éveik elején jártak.
Egyértelműen jól érezték magukat Harry kárára. Későre járt.
Harry már nem volt magánál. "Színültig" volt a kódszavunk
arra, amikor tudtuk, hogy Harry-t haza kell vinni. Jelenleg
határozottan öntudatlan volt.
– Hölgy a helyszínen, engedjük el. Istennő a sok alkohol
miatt, ami ma este itt van. – A baseballsapkás a falhoz szorította
Harryt, hogy helyet adjon nekem, hogy el tudjak táncolni
mellettük.
– Hé, srácok! Harry egyébként velem jön. – Figyelmen kívül
hagytam a menekülési útvonalat, amit mutattak nekem. Bármit
is terveztek Harryvel, ő nyilvánvalóan nem egyezett bele.
– Ez a vén szivar? Jaj, ne! Tartozik nekünk egy kis pénzzel.
Rajtakaptuk, ahogy ki akar maradni a körből. Elintézzük. – A
tüskés szőke hajú erősebben a falhoz szorította Harryt. A
férfinak ízületi gyulladása volt. Tudtam, hogy a fájdalomtűrése
jóval magasabb a kelleténél a sok ital miatt, de holnapra már
majdnem nyomorék lesz.
Odasétáltam Harryhez, és belekulcsoltam a karomat az övébe.
– Pótolom az italaidat. A ház ajándéka a következő kör. Mi
lenne, ha mindannyian visszamennénk a bárba?
Baseballsapka megpróbált ellökni magától. Ő is ivott, mert a
koordinációja szar volt.
– Ne érj hozzám – mondtam mosolyogva.
– Bocsánat. Csak... menjen vissza a bárba, hölgyem. Ez az,
amire szükségünk van. Menjen, és töltsön nekünk piát – köpte
Tüskésszőke a szavakat.
Mindenféle részegek voltak. Harry vidám volt, Tüskésszőke
hülyének tűnt, én pedig Kalapost gonosznak tippeltem.
 – Most azonnal elengeditek Harryt, vagy a seggeteken csúszva
foglak kihajítani titeket innen. – Harry elé álltam. Éreztem,
hogy az öreg a vállamra teszi a kezét.
Színpadiasan a fülembe suttogta: – Becca, jól vagyok. Veterán
vagyok. Tudok vigy... vigyázni magamra.
A tenyeremet a mellkasukra téve kényszerítettem a férfiakat,
hogy távolodjanak tőlem. Aztán megpaskoltam Harry kezét. –
Semmi baj, Harry. Nem hagyhatjuk, hogy ma este végezz
ezekkel a fickókkal. Ha itt szabadon engednénk téged, azzal csak
ártanánk nekik.
Hallottam, hogy Harry nevet a hátam mögött.
Tüskésszőke úgy tűnt, hogy készen áll továbblépni, de Kalapos
tekintete arról árulkodott, hogy ő nem fogja elengedni a dolgot
egykönnyen.
– Tudod mit? – Kalapos felegyenesedett. Valamire készült, és
nem voltam teljesen biztos benne, hogy mi az.
A bal válla mögött mozgást láttam, és egy gyönyörű koponyás
arcfestésjelent meg.
Nix.
– Mit? – válaszolt Nix helyettem.
Kalapos megfordult, és meglátta őt. Figyeltem, ahogy Nix
szeme ráfókuszál, és felemeli az állát.
Hullámokban áradt belőle a magabiztosság. Összefonta maga
előtt a kezét, mint egy munkára váró koporsóvivő.
A férfiak olyanok tudtak lenni, mint a farkasok, és Nix volt az
egyértelmű alfa. Animal sehol sem volt látható.
 Kalapos ökölbe szorította az öklét, majd ujjait mozgatva
elengedte. A döntés megszületett. Nem akarta próbára tenni
Nixet.
Noha még mindig meg akarta menteni az egóját. – Rendben.
Hozd el nekünk azt a kancsót, amit megígértél. És az a pöcs
jobb, ha a bárpultnak az ő oldalán marad. – Aztán Kalapos az
arcomra mutatott.
Éreztem, ahogy a szemöldököm felszalad a főnökösködő
hangnemére. Figyelmen kívül hagytam a parancsot, és kicsit
megfordultam, hogy láthassam Harryt. – Jól vagy, drágám?
Olyan gyorsan történt minden, hogy amikor visszanéztem
Nixre, már csak a hátát láttam.
Kalapos a földön feküdt, és Nix az alkarját a légcsövére
szorította.
Fogalmam sem volt, mit sziszegett Nix Kalapos fülébe, de a
férfi szemei elkerekedtek a döbbenettől. A bőre elkékült.
Tüskésszőke megpróbált értelmesen beszélni Nixszel. –
Felfogta, ember. Minden rendben van. Megértette.
Harry kissé megbotlott, én pedig félreálltam, hogy
átkarolhassam a derekát.
Pillanatok választottak csak el attól, hogy megpróbáljam
lehúzni Nixet a Kalaposról, amikor Nix felállt. Aztán felajánlotta
a kezét Kalaposnak, aki megfogta, és hagyta, hogy Nix felsegítse.
Megfogta a torkát, és bocsánatot kért először Nixtől, aztán
Harrytől, majd tőlem. Tüskésszőke zavartan nézett barátja
megváltozott viselkedésére, de kihasználta a potenciális erőszak
szünetét.
Animal éppen akkor jelent meg a folyosó szélén, amikor
Kalapos és Tüskésszőke kifelé tartott. A falhoz kellett simulniuk,
hogy kitérjenek Animal útjából.
Nix megfordult és rám nézett. Alaposan végigmérte a
testemet. – Jól vagy?
Bólintottam egyet. Sok dulakodást láttam már a bárban
dolgozva, de ez volt az első ilyen. Nagyon kevés részeg fickó tud
ilyen gyorsan meggyőzve lenni arról, hogy tévedett.
Animal rám mosolygott. – Becca. – Intett nekem egy aprót. –
Az az úriember segítségre szorul?
Átadtam neki Harryt. – Igen. Az egyik pincér hazaviheti.
Animal egy nővér kedvességével segített Harrynek. Miután
megbizonyosodtam róla, hogy Harry elég jól van ahhoz, hogy
járjon, visszafordultam Nixhez, azzal a szándékkal, hogy
megkérdezem tőle, mi a fenét mondott Kalaposnak.
Nix gyorsabban ért hozzám, mint ahogy Kalapost a földre
terítette. Átkarolt, és keményen megcsókolt. Csak egy kicsit
emelt fel a lábamról, miközben magához húzott.
Egy másodpercig meglepődtem, mielőtt reagáltam volna.
Átkaroltam a lábaimmal, miközben a hátamat a falnak
támasztotta. Elképesztően erős volt. Vágyának bizonyítéka a
lábaim között feszült, és el kellett szakadnom a szájától, hogy
felnyögjek.
 Nix keményen a falhoz csapta a kezét a fejem közelében.
Homlokát az enyémhez szorította, és kettőnk közé nézett. –
Kérlek, ne csináld ezt a hangot. Ne itt. Nincs elég akaraterőm
ahhoz, hogy ne... – elakadt a szava.
Éreztem, hogy féloldalasan elmosolyodom. Szar voltam
abban, hogy azt tegyem, amit mondtak. Ajkaimat a füléhez közel
szorítva megismételtem a nyögést, és egy apró csípőforgással
párosítottam.
A bal keze a fejem másik oldala közelében csapott. A
szemkontaktusunk egyenesen őrült volt. Fenyegetőnek és
elszántnak tűnt. A folyosó gyengén megvilágított volt, és Nix a
szokásosnál is több árnyékot vetett. A mellkasával és a lábával
tartott engem. Ugyanabban a ritmusban lélegeztünk.
A köztünk lévő forróság veszélyes volt. Úgy nézett ki, mint aki
a határon van, és nem volt bennem semmi józanság, így
megragadtam az arcát, és megcsókoltam – egy kis nyelvjátékot
is beleadtam, a nyögés mellé, amikor lehetőségem nyílt rá.
Ha volt is valaha a világtörténelemben olyan intenzív csók,
mint ez, abban a pillanatban nem hittem volna el.
Clarissa hangja szakított félbe minket. Talán már másodszor
mondta ki a nevemet. Lehetett akár a harmadik is. Nix lassan a
lány irányába fordította a fejét. A pillantás, amellyel Clarissára
szegezte a tekintetét, félelmetes volt. Mintha kész lett volna
megölni. Addig tekeregtem, amíg eléggé hátralépett ahhoz, hogy
lecsúszhassak a falon.
 A mutatóujjammal megérintettem az állkapcsát, és rávettem,
hogy rám nézzen. Amikor végre megtette, a köztünk lévő tér
meghitt, sőt szent volt. – Megvársz engem? – kérdeztem tőle
olyan halkan, hogy azon tűnődtem, vajon hallja-e egyáltalán,
amit mondok.
A szemei ekkor elnehezültek. Aprót bólintott. – Azt hittem,
sosem kérdezed meg.
Megálltam, és megragadtam a kezét. – Mi történt?
Nem foglalkozott a kötésén lévő ujjaimmal. – Semmi.
Semmiség.
Még háromszor megcsókoltam, miközben Clarissának a
középső ujjamat mutattam. Hallottam, ahogy fröcsögött és
elrobogott. Nixet magam mögött vezettem egészen a bárpultig.
Láttam, hogy Kalapos és Tüskésszőke kisietnek az ajtón.
Egy halom rendelés várt rám. A mosdószünetem sokkal
tovább tartott, mint vártam. Nix talált egy bárszéket a bárpult
végén, és leült. Henry gyorsan mellettem termett.
– Szerintem munkaidőn kívül kellene találkoznod Szexi
Koponyával. Kikészítesz itt hátul. – Henry elkezdett segíteni az
italok elkészítésében.
– Sajnálom. Volt egy kis veszekedés. Aztán csókolóztunk. –
Kétszer gyorsabban elvégeztem mindent, és az utolsó körökbe
egy kis extra piát tettem, hogy pótoljam a kihagyást.
Henry háromszor csapott a seggemre, mielőtt újra kiment a
parkettre, és mindegyiket megérdemeltem.
 Nix már nem ivott. Végigpásztázta a klubot, majd újra rám
meredt, és nem voltam teljesen boldog, amíg nem tudtam, hogy
engem néz.
Az egész dolog eleven volt. Erőteljes. Valószínűleg kissé
egészségtelen.
A lámpák bizonyára felvillantak, amíg a folyosón voltam, mert
Henry elkezdte az üres poharak összeszedését. Megvártam őket,
és nekiláttam lezárni a számlákat.
Újabb húsz perc telt el, mire az utolsó vendég mögött is
bezártuk az ajtókat. Animal eltűnt, de Nix még mindig a bárpult
végén ült.
Henry folyton belém könyökölt, és pofákat vágott, amikor
háttal állt Nixnek.
A szememet forgattam rá. Amikor a kasszát kiegyenlítettük, és
a borravalót elszámoltuk, ideje volt indulni. Nix nem szólt
semmit, csak követett engem és Henryt a kocsijához.
Megöleltem, és ellátta Nixet néhány figyelmeztetéssel, hogy
bánjon velem rendesen. Nix meghajolt előtte, és egy kicsit
tisztelgett neki.
Hálás voltam a nevetséges magassarkúmért, mert jó volt
kicsípni magam neki. Végigkísért, karját könnyedén a
könyököm alá fektette, és a Focusom utasoldala felé vezetett.
– Animal elvitte a kocsim. Akarod, hogy én vezessem a tiédet?
– Túl közel volt hozzám. Ha felnéztem volna rá, majdnem
csókolóztunk volna. Bólintottam, anélkül, hogy megragadtam
volna a lehetőséget. A táskámban kotorásztam, és átadtam neki
a kulcsaimat. Megnyomta a feloldógombot, és a csípőmre tette a
kezét, éppen csak annyira mozgatott, hogy kinyithassa nekem az
ajtót. Becsúsztam az anyósülésbe.
Vártam egy másodpercet, amíg az ajtó becsukódik. Amikor
nem történt meg, előrehajoltam, és ránéztem.
Úgy figyelt, mintha én lennék a veszélyes. A mutatóujját az
állam alá tette, és megnyalta az ajkát.
Ahogy felnéztem rá, nem tudtam leplezni, mennyire szerettem
volna kipróbálni, mit tud velem csinálni.
Hallottam, ahogy azt motyogta: – A fene vigye el az egészet a
pokolba – mielőtt óvatosan becsukta volna az ajtóm.
Megfordultam az anyósülésen, és figyeltem, ahogy beszáll a
vezetőülésre. Nagyon dögös volt azt látni, hogy úgy indítja el a
kocsimat, mintha már milliószor vezette volna.
Átkarolta az ülésemet, miközben tolatott. Megcsókoltam a
kezét, ő pedig beletaposott a fékbe.
– Óvatosan.
Ráhunyorítottam.
– Kapcsold be a biztonsági övet – parancsolta.
Megérintettem az ajkaimat. – Vezess óvatosan, hogy ne legyen
rá szükségem.
A patthelyzet néhány szívdobbanásig tartott, mielőtt teljes
mosoly ült ki az arcára, a gödröcskékkel együtt. – Becca, Becca,
Becca, Becca. Olyan átkozottul belevaló.
Lerúgtam a magassarkúmat, és a műszerfalra tettem a lábam,
tudván, hogy a szoknyám felcsúszik a lábamon.
 – Ez egy remek módja annak, hogy egy balesetben
leszakadjon a lábad. – Megkopogtatta a műszerfalat.
Előrehajoltam, és bekapcsoltam a rádiót. Az egyik kedvenc
számom szólt, így elkezdtem énekelni.
Az utcai lámpák bevilágítottak a kocsi belsejébe. Eltávolodott
tőlem, egyik könyökét a kartámaszra támasztotta, a másik kezét
a kormánykerék tetejére tette.
Több csókot akartam. A tinta dögös dögösen mutatott rajta.
Kezein csontok voltak kirajzolódva finom árnyékolással,
felszínre hozva mindazt, ami valójában a bőre alatt lakozott. A
koponya nyers és vad hatást keltett a felvillanó fényben.
Mindenki mástól különbözött. A mellkasomban mély érzések
törtek fel, ahogy őt néztem. Megváltoztatta a vágyaimat.
Rám nézett, tekintetét rám szegezte, miközben én őt néztem.
Néhány másodpercenként az útra pillantott. A száját néztem. –
Olyan csodálatos vagy.
A tekintetem lesütöttem. A szép szó furcsán hangzott velem
kapcsolatban. Kinéztem az ablakon.
Behajtottunk a lakásom parkolójába. Miután Nix leállította a
motort, és eszembe jutott, mi történt az imént, kirázott a hideg.
– Sosem mondtam el, hol lakom. – Felé fordítottam a fejem,
hogy lássam, mi a fenét fog mondani.
A műszerfalra nézett. – Igen, tudom.
– Tudod, hogy hol lakom?
A kezére szegezte a tekintetét.
 – Válaszolj, Nix. Honnan tudod, hogy hol lakom? – A
bizsergés, amit éreztem, amikor újra az arcomra nézett, nem
múlt el.
Kiszállt a kocsiból, és odaállt mellém. Kinyitotta nekem az
ajtót.
Visszavettem a magassarkúmat, és kiszálltam a kocsiból,
figyelmen kívül hagyva a segítségért nyújtott nyitott kezét. A
sarkak miatt közelebb kerültem a szájához. Keresztbe tettem a
karomat magam előtt.
Egyik lábáról a másikra állt, zsebre dugta a kezét, és a lábát
nézte.
Behajoltam a kocsiba, és felkaptam a táskámat. –
Megkaphatnám a kulcsaimat?
Dühös voltam. Ennek semmi értelme nem volt. Nem volt
észszerű mentsége arra, hogy tudja, hol lakom. Pedig nagyon
akartam, hogy legyen mentsége.
Kivette a zsebéből a kulcsokat, és a háta mögé tette. Aztán a
másik kezét is a háta mögé tette.
– Mit csinálsz?
Az arcomra nézett, majd a szemembe. – Csodálatosnak
találtam, hogy kiállsz egy öreg, részeg fickó mellett. Ezért
mondtam, hogy csodálatos vagy.
Pislogtam. Aztán megráztam a fejem. – Ez a munkám.
– Nem, nem az. A te munkád az, hogy italokat tölts, nem az,
hogy embereket ments. – Úgy nézett rám, mintha csak a
hősöknek lenne ez szabad.
 – Nem szeretem, ha embereket bántanak – vontam meg a
vállamat.
– Elfelejtenéd, hogy tudtam, hol laksz? Hagynád, hogy a ma
este mindenről szóljon, csak erről nem? – Közelebb lépett
hozzám.
Jó illata volt. Fogadok, hogy az ujjai pontosan tudják, hogy mi
a feladatuk.
Előreléptem, és megfordítottam a dolgot. – Mit mondanál
most nekem, mit tegyek, ha te egy másik srác lennél? Mondjuk,
ha te másvalaki lennél, aki így hazavisz, mit tanácsolnál nekem?
Úgy nézett, mintha pofon vágtam volna. – Azt mondanám,
hogy fuss el. Hogy az a fickó kurva gyanús.
Még közelebb lépett, szinte az ajkamba beszélt. – És aztán
valószínűleg megölném, amiért rád nézett.
Libabőrös lett a testem.
– Mindent elmondok neked, ami vagyok. Egy napon. De ma
este... – Elővette a kulcsaimat a háta mögül, és megfogta a
kezemet. Amikor kinyitottam a kezem, a tenyeremre tette a
kulcsokat. – Itt várok, amíg be nem mész. Zárd be az ajtókat.
Várakoztam, miközben a józan eszem hadakozott azzal a
leírhatatlan érzéssel a mellkasomban, amit akkor éreztem,
amikor rám nézett.
– Hogy fogsz hazajutni? – A vállam fölött a sötét erdőre
néztem. Nem volt kocsija.
 – Majd gyalog megyek. – Még közelebb hajolt, és a nyakamba
suttogta: – Vagy itt maradok, és egész éjjel figyelem az ajtódat,
hogy biztonságban legyél.
A mellkasára tettem a kezem, és a fejem a fejéhez
támasztottam. A vonzódásom felé szinte kézzel tapintható volt.
– Bántani fogsz? – suttogtam a nyakába.
Egyik karját körém fonta. – Soha.
A kezébe nyomtam a kulcsaimat. – Vigyél haza.
 19.

PÁNCÉL

Fenix
Fordította: Shyra

Megfogtam a kulcsait. Legvadabb álmok. Legnagyobb

reményeim. A legmocskosabb tervek. Mindezt egy lenyűgöző
másodperc alatt. Egy olyan pillanatban, ami majdnem térdre
kényszerített.
Elmondtam neki, hogy gyilkos vagyok. Majdnem elmondtam
neki, hogy figyeltem őt. És mégis.
A kulcsok.
Legszívesebben a kocsijának támasztottam volna, de a gyilkos
oldalam tudta, hogy az a legjobb, ha beviszem a lakásba.
Becsuktam az autó ajtaját, aztán megfogtam a kezét, és
magam mögé húztam. Tudtam az utat. Ez már nem volt többé
titok. Megnyomtam a Focus zárógombját, és egy kis hangot
adott ki.
 Nem szólt semmit, miközben a lakása ajtajához mentem, és
kinyitottam. A kulcsait az ajtó melletti kampóra akasztottam.
Becsuktam és be is zártam magam mögött az ajtót. A táskáját
a padlóra dobta. Szembefordultam vele. Annak ellenére, hogy
mennyire akartam őt, a világ összes választási lehetőségét
megadtam volna neki. Meggondolhatta magát, és én hagynám.
Félelem helyett elszántságot láttam. Megrántotta a pólómat,
kihúzta a nadrágomból, majd áthúzta a fejemen, de úgy, hogy
amint kiszabadult a fejem, a karjaim fogságba kerültek a hátam
mögött.
A konyhában bekapcsolva hagyott fényben láthatott engem.
Néztem, ahogy az elképedettséget a zavarodottság váltja fel
gyönyörű arcán. Széttárta a kezét a mellkasomon. Nem kellett
lenéznem. Tudtam, hogy mit lát. A nyelőcső a torkomon
végighúzódott a mellkasomon át a bordáimig. Félelmetesen
bonyolult volt. Közvetlenül a bordák alatt egy törött,
anatómiailag tökéletes szív maradványai látszottak. Az erekben
szavak voltak. Az anyám neve. Ember neve. És ha jobban
megnézte, meglátta a Rebecca nevet.
– Ez valódi. Ez nem festék. Ez tetoválás.
Néztem, ahogy az igazság áthatol. Elfordítottam a tekintetem.
Nem láttam rajta a változást. A tökéletes este gyorsan
megromlott.
– Nix, ez tetoválás. – Még mindig rajtam tartotta a kezét.
Bólintottam. – Ki vagy te?
Remek kérdés. Millió válaszom volt, és egyik sem volt biztató.
 – Nézz rám. – Egyik kezét a mellkasomon tartotta, a másikkal
pedig arra kényszerített, hogy elfordítsam az arcom. Végül
felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
Nem ítélkezett.
Csodálkozott.
Majdnem megtántorodtam.
– Ki vagy te? – Kérdés volt, de nem annak szánta. Az számra
tapasztott ajkai megdöbbentettek.
Megcsókolt engem. A karjaimat kihúztam a pólómból.
Akart engem.
Engem.
Magamhoz szorítottam, mert olyan hihetetlenül fontos volt. A
bőre puha volt, és az idomai a kezemnek voltak teremtve.
Megérinteni őt sokkal jobb volt, mint nézni. Éreztem, ahogy a
szívem ledobja a páncélját.
A hajába túrtam a kezemmel. A hálószobája felé lökött. Nem
volt szükségem útbaigazításra, így lenyúltam, és két marékkal
fogtam meg a fenekét. Úgy ugrott fel, ahogyan azt akartam. A
lábait a derekam köré fonva a hálószobájába vittem.
Az ágyra fektettem, és fölé másztam. Nem akartam sietni, de a
vér a fülemben és a farkamban is lüktetett.
– Miért van ennyi tetoválás? – Végigsimított a kezével a
bicepszemen, amit reflexből megfeszítettem. Az éjjeliszekrényén
lévő lámpa mindent megmutatott neki.
– Elrejt engem. – A legjobb válaszomat adtam neki.
– Csodálatos.
 Azokat a szavakat használta, amelyekkel én jellemeztem őt.
Hogy engem jellemezzen. Lehetetlen. És mégis.
Megcsókoltam az állkapcsát, majd a karjaimba zárva a fülét
harapdáltam. Biztonságban a karjaimban. Most már senki sem
bánthatta, mert én itt voltam.
Az ujjbegyeivel a bőrömet térképezte fel. A szemeit néztem.
Nem az elvarázsolt fétist imádó pillantást láttam. Velem volt.
Jelen volt.
A cipői a padlón koppantak. Biztosan lerúgta őket. Feljebb
tolta magát az ágyon. Szemtől szembe voltam a dekoltázsával, a
gyönyörű melleivel.
Egy csókot nyomtam a közepére.
Az volt a terve, hogy rám üljön, és nem ellenkeztem ellene,
hagytam, hogy kibújjon alólam, és segítettem neki, hogy a
csípőmre kerüljön.
Azt kívántam, bárcsak ne lettek volna rajtam a tetoválások. A
szeme egy kicsit jobban kitisztult. Nyomon követte a szívemet a
mellkasomon. – Nevek.
Néztem a vörösre festett körmét, ahogy megérintette anyám
nevét.
– Az anyám.
Aztán megtalálta Emberét.
– A húgom.
Aztán eltakarta a száját, és megérintette a Rebeccát.
Vártam.
– Lehetséges?
 Felemeltem a kezét, és megcsókoltam az ujját.
– A nevemet tetováltattad a mellkasodra? Az lehetetlen. Még
csak most találkoztunk. Ez nem friss tetoválás.
Valahogy meg kellett magyarázni neki, hogy ez őszinte
eredetű. Hogy soha nem gondoltam volna, hogy így fogunk itt
lenni. Hogy valaha is meglátja a nevét.
Az ajkamba haraptam. Milyen szavakkal lehetne ezt
normálisnak beállítani a számára, amikor ettől annyira távol
állt?
– A szívem mindig is a tiéd volt. – Nyeltem egyet. Két
éjszakája ismert engem. Még Becca sem tudta ezt rendbe tenni a
fejében.
Az ablakán keresztül érkező robbanás miatt az elmém egy
ösztönös veszélyt kiáltott. Az üveg úgy tört szét, mint csillogó
konfettiszilánkok. Mielőtt az egész a padlóra zuhant volna, úgy
fordultam meg, hogy ő alattam legyen.
Megtámadtak minket.

~Becca~

Tudtam, hogy üvegszilánk ment a vállamba, mert azonnal fájt.

Nos, nem tudtam, hogy üveg volt, amíg meg nem láttam a
tátongó lyukat a hálószobám ablakán. Aztán már csak a józan
ész vezetett.
Nix rajtam volt, de az ablakot nézte.
– Feküdjünk a földre.
 Az ágyam melletti helyre mutatott. Én odamásztam, és jött
velem. Amikor leültünk, a mutatóujját az ajkához érintette.
Tudtam, hogy mindjárt elsírom magam, mert égni kezdett az
orrom és a torkom. A sírás most nem segítene.
Egy újabb robbanástól összerezzentem. Nixhez bújtam, és ő a
lehető legjobban betakart. Egy telefon volt a kezében, amikor
újra ránéztem. A képernyőn az állt, hogy "Animal".

Becca háza. Három tégla az ablakon keresztül.

Folytatódik.

Visszacsúsztatta a telefont a zsebébe.

– Máshová kell mennünk.
– Oké. – Megmozdultam, és egy másodpercbe telt, mire
rájött, hogy meg akarom mutatni neki.
Átkúsztunk a nyitott ajtón, amikor egy újabb tégla csapódott
be az ablak közelében. A hangos puffanástól megugrottam.
Éreztem Nix kezét a hátamon. – Menj tovább.
Úgy tettem, ahogy mondta, és kinyitottam a második
hálószobát. Ez volt az a hely, ahol az összes karomgépes
nyereményemet tartottam, és valószínűleg zavarba jöttem
volna, ha a szívem nem dobog a torkomban.
Miután beértünk a szobába, megtalálta a szekrényt, és
kinyitotta. – Oké, maradj itt. Megnézem, hogy ki az.
Pánik futott át rajtam. – Ne, ne hagyj itt! Kérlek.
 Alig tudtam kinyögni a szavakat. Az öklét az ajkához
szorította, és úgy tűnt, hogy átgondolja a dolgokat. Szorosan
fogtam a kezét. Meg voltam rémülve.
– Oké. Oké. Maradok.
Átkutatta a szobát, és megtalálta az ollót, amit az íróasztalban
tartottam a makacs csomagok felbontására.
Miután felfegyverkezett az ollóval, csatlakozott hozzám a
szekrényben. Oldalra csúsztatta a ruhákat és a télikabátokat.
Közelebb léptem hozzá, amíg az arcomat a mellkasára nem
tudtam fektetni.
Remegtem. Gyengéden dörzsölgette a derekamat, miközben
az ollóval és a mobiljával zsonglőrködött. – Animal mindjárt itt
van. Fogd meg ezt.
Átadta nekem az ollót, és írni kezdett. A mobiltelefon fénye
megvilágította a szívet, rajta a nevemmel. Ebben a pillanatban
az a tetoválás vigaszt nyújtott nekem.
Miután befejezte az írást, visszavette az ollót. – Shh.
Megpróbáltam nem mozdulni. Hallgatózott. A bérházban
lakóknak hallaniuk kellett a téglákat, ahogyan az ablakon át
becsapódnak. Valaki biztosan kihívta volna a zsarukat.
Mindketten felugrottunk, amikor Nix mobilja rezegni kezdett.
Fogadta a hívást. Mindkét oldalt hallottam.
– Itt kint tiszta a levegő. – Animal hangja nyugodt volt.
– Igen? – válaszolt Nix.
– Akarod, hogy feljöjjek? – kérdezte Animal.
– Nem, minden rendben. – Nix lehajtotta a fejét.
 – Kijössz, bébi? – Animal kezdett ráérezni a helyzetre.
– Öt perc múlva – válaszolta Nix.
– A zsaruk már úton vannak – közölte vele Animal.
– Tudom. – Nix halkan káromkodott, miközben befejezte a
hívást.
Kinyitotta a szekrényt. Mindketten beléptünk a
nyereményszobába. Az összes plüssállatomra mutatott.
– Van egy kis gondom – intettem feléjük.
Bólintott.
– Ki volt az? Tudja Animal? – Összefontam a karomat.

~Nix~

Meg akartam ölelni és elmondani neki, hogy minden rendben

lesz. Hogy velem kell maradnia. De aztán láttam, ahogy a szemei
ismét a szívtetoválásomra esnek. Aggodalmasan ráncolta össze a
szemöldökét.
Mindent tönkretettem vele, mielőtt még elkezdődött volna.
– Van egy gyanúnk.
Az apám.
– Muszáj menned? – A távolban szirénák szóltak.
Bólintottam.
– Rendben. – Elvette tőlem az ollót. – Én majd itt várok a
rendőrökre ezzel.
 Meg akartam csókolni. Szerettem volna még jobban
elmagyarázni, de éreztem, hogy az valószínűleg még rosszabbá
tenné a helyzetet.
Megnéztem a hálószobáját, aztán bezártam, hogy ne kelljen
látnia az üvegeket odabent.
Megtaláltam az ingemet a padlón, és felvettem. Követett a
nappaliba, az ollót felém irányítva.
Még rám is.
– Kintről fogom figyelni a lakásodat, amíg a zsaruk meg nem
jönnek.
A haja rendetlen volt. Kicsit elfordult, és megláttam egy vágást
a vállán. Vérzett.
– Megsérültél. – Kinyújtottam felé a kezem.
– Jól vagyok. Ez csak üveg. – Felém intett. – Jól vagy?
– Jól vagyok.
A szirénák hangosabbak lettek.
– Miért kell elmenned, mielőtt a zsaruk ideérnek? – A szeme
csillogott a könnyektől, amiket visszafojtott.
Felemeltem a szemöldökömet. Ebben a válaszban sok minden
volt.
– Csak menj. – A nappali ablakára nézett, ahol a redőnyök fel
voltak húzva.
Kiléptem az ajtón és addig vártam, amíg nem hallottam, hogy
kattan a zár mögöttem.
Kiléptem a sötétbe, hogy megvárjam, amíg a rendőrség
megjelenik.
 Életem legjobb éjszakája épp most változott a legrosszabbá. A
szívemre tettem a kezem, és a bőrömbe vájtam az ujjaim.

~Becca~

Az ollót az ajtó felé tartottam, miután elment. Úgy éreztem,

csapdába estem. Az egész éjszaka Nixszel szürreális volt. És
most egy téglákkal és üveggel teli hálószobám volt. Lehunytam a
szemem, majd felnéztem a plafonra. Éreztem, ahogy a könnyek
kiszivárognak a szemem sarkából.
Üzenetet kellett írnom Henrynek, aki valószínűleg egy
nagyszerű beszámolót várt a csontváz-szexmaratonról. És nem
ez történt.
Tudta, hogy hol lakom. Volt egy tetoválása a nevemmel –
legalábbis ezt mondta. Talán egy másik Rebeccának készült.
Talán szerette a Rebeccákat.
Dühösen letöröltem a könnyeimet. Még mindig odakint volt.
Azt mondta, addig ott lesz, amíg a zsaruk ide nem érnek. És
aztán, azt hiszem, el akart menni. Itt hagyott ezzel a hatalmas
dologgal, amit meg kellett emésztenem.
A félelem felkúszott a testemen. Addig dörömbölt az
elmémen, míg ki nem tártam neki az ajtót, hogy beengedjem,
vagy nem őrültem bele a dörömbölésébe. A fürdőszobás fickó.
Visszajött? Ő volt az? Személyes ügy volt?
Eltakartam a számat, ahogy zokogni kezdtem. Az ollót az
ajtóra szegeztem. A szirénák mintha egyre távolodtak volna.
Nem hívtam a zsarukat. Hívta valaki? Csak véletlen egybeesés
volt?
Egyedül éreztem magam, és azt kívántam, bárcsak ne lennék
így.
 20.

KÖZÖS PONT

Fenix
Fordította: Shyra

Az ablakon keresztül nézni, ahogy zokog, egyfajta kínzás volt.

Bántottam őt. Ennyi éven át "vigyáztam rá", és én bántottam őt
az alatt a két nap alatt, amióta tudta, hogy létezem.
Büszke voltam arra, hogy követem őt. Hogy követtem Embert
és most Christinát. És mi van, ha én voltam a méreg? Hogy az,
hogy én vigyázok rájuk, olyan, mintha a Kaszás lenne a
komornyikjuk?
A zsaruk behajtottak a parkolóba, én pedig az árnyékba
bújtam. Most már meg fogják védeni őt.
Megnéztem a telefonomat, amikor már elég messze voltam
ahhoz, hogy ne keltsek gyanút. Becca vajon beszélne rólam a
zsaruknak? Vajon gyanúba keverednék? Talán gyanúsított
engem.
 Ahogy megérdemeltem.
Animal küldött nekem egy sms-t a találkozó helyéről. Siettem,
hogy odaérjek hozzá. Elindult, miután beültem a Hummerbe.
– Egy ravasz szemétláda.
Egyetértően morogtam. Az biztos, hogy az volt. Az apám
évekig képes volt ebben a városban élni, miután megölte az
anyámat. A francba, éveken át elhallgattatott engem. Igaz, az
indítékom a titkolózásra az volt, hogy én lehessek az, aki
megbüntethetem érte.
– Azt hiszem, ő volt az. Csak mondom. Tökéletesen
kivitelezhető lett volna, hogy elgyalogoljon Beccához az alatt az
idő alatt, amíg mi visszamegyünk hozzá, és Meme's bezár.
Egy kurta bólintással értettem egyet.
– Hogy van? – Animal indexelt, és elindult a házam felé.
– Megijedt és összezavarodott. – Majdnem suttogva
mondtam.
– Akkor elmondtad neki az igazat? A pincéről? A nyomon
követésről? Az apádról? – Animal arca kéken fénylett az
utángyártott belső világításomtól.
Bekötözött öklömmel a műszerfalra csaptam. A legtöbb ember
megijedt volna a dühkitöréstől, de Animal nem. Csak a fogát
szívta, és megrázta a fejét.
– Negyvennyolc órája ismerem. Mennyi szart akarok
rápakolni? – Most már ordítottam.
 – Miért volt összezavarodva és megrémülve? Csak a tégláktól
az ablakból? – Animal felhajtott a hosszú, kanyargós
kocsifelhajtómon.
– Nem, tudtam, hogy hol lakik, és elfelejtettem megkérdezni
tőle, hogy mondja meg. Látta a nevének tetoválását a
mellkasomon. Megijedt, mert egy kibaszott őrült zaklató
vagyok. – Kinyitottam az kocsiajtót, a garázshoz csörtettem, és
beütöttem a jelszót. Kétszer kellett megtennem, mert a dühtől
nem működtek a finommotorikus képességeim.
Megvártam, hogy Animal bejöjjön mögöttem. A biztonsági
lámpák mutatták az utat a házba vezető ajtóhoz.
– Hé, állj meg! Mondhatok valamit? – Animal a furgonnak
támaszkodott.
Sóhajtottam. – Igen.
– Ez sok. Az apád a városban van – legalábbis eléggé biztosak
vagyunk benne. Végre beszéltél a pincelánnyal. Soha nem
érintkezel, és két egymást követő éjszakát egy zsúfolt bárban
töltöttél. Azt hiszem, talán kaphatsz egy kis felmentést, amiért
nem csinálsz mindent tökéletesen. A visszatekintve 20/20 a
pontszámod. És igazad van. Szerintem mindent el kéne
mondanod neki, mint akivel egész idő alatt kapcsolatban voltál.
Jézusom, évekig figyelted őt. Most csúcsosodik ki minden. Ma
este. Ma. Holnap.
Lenéztem a csizmámra. A biztonsági lámpa hamarosan
kikapcsol, és sötétben leszünk.
 – Megbocsátok neked, mert tudom, hogy te nem fogsz
magadnak. – Éreztem a nagy kezét a vállamon. Megszorított. –
Majd holnap megbeszéljük a dolgot. Kapcsoljuk be a biztonsági
kamerákat a városban és a lakásán.
Igaza volt. Minden egyszerre történt. Én pedig egy csodabogár
voltam. Lehet, hogy nem tudtam, hogyan kezeljem az egészet
tökéletesen. Talán Beccával jobban tudnám csinálni. És az
biztos, hogy megölöm az apámat. És hamarosan.

~Becca~

A nappalimban ültem a magassarkúmban, és még mindig a

kezemben tartottam az ollót, amit Nix adott nekem.
A mellettem ülő zsaru kérte a cipőt, hogy megnézhessem a
hálószobát, és beszámolhassak neki a kárról. Az éjjeli lámpám
talpából kirepedt egy darab, de ezen kívül csak az ablaküveg és
néhány darabka a keményfa padlóból volt az egyetlen kár.
A rendőr kétszer is megmondta a nevét. Újra megkérdeztem,
hogy mi az. Türelmes volt velem, és még a jelvényét is
kinyitotta, hogy elolvashassam.
Ridge Quinn rendőr hozott nekem egy téglát, amelyhez
ragasztószalaggal egy papírdarab volt rögzítve.

Megtudod, milyen rossz tudok lenni.

– Felismeri valamennyire ezt a kézírást?

 Hozzá sem akartam nyúlni. Úgy tűnt, mintha dühösen írták
volna.
– Nem. – Megráztam a fejem, és legyintettem.
– Egyedül voltál itt ma este?
A táskámra néztem, ami még mindig a padlón volt, ahol
elejtettem, és arra gondoltam, hogy Nixnek el kellett mennie,
mielőtt a zsaruk ideérnek.
Quinn rendőr újra megkérdezte.
– Igen, egyedül voltam. – Védtem őt. Valami olyan okból,
kifolyólag amit nem tudtam megmagyarázni.
– Várjon. Maga nem az a hölgy a Gustov's-ban történt mosdós
incidensből? – Quinn rendőr rám hunyorgott.
Megdörzsöltem a karomat. – De.
– Megsérült. – A vállamra mutatott. A társa kijött a
hálószobámból, és az üveg, amely biztosan a cipője alatt rekedt,
megreccsent. Egy ideig cipőt kellene viselnem itt. Mindenhol
szilánkok voltak.
– Van itt ragtapasz meg ilyenek? – Quinn rendőr a
fürdőszobám felé mutatott.
– A gyógyszeres szekrényben – motyogtam.
Amíg ő eltűnt a fürdőszobában, én felálltam, és felvettem a
táskámat a padlóról.
Csomó sms-em volt Henrytől. A legtöbbjük szexszel
kapcsolatos emoji volt. Visszaírtam neki.
 Itt vannak a zsaruk. Valaki téglákat dobott be az
ablakomon. A zsaruk nem tudnak Nixről.

A FaceTime-om szinte azonnal csörgött.

Henry arcát megvilágította a telefonja. A mellkasához
szorította a lepedőjét. – Mi a fasz van?
Megráztam a fejem. – Itt vannak a zsaruk. Csak segítek nekik
összerakni, mi történt.
Dick arca bukkant fel a képernyőn. – Már úton vagyunk.
– Akarod, hogy FaceTime-on maradjak? – Henry ledobta
magáról a lepedőt, és teljes rálátást kaptam a melleire. A
mellkasomhoz szorítottam a telefont, amikor Quinn rendőr
visszajött hozzám az elsősegélydobozzal a kezében.
– Ez az üvegtől van? Talán be kéne vinnünk a sürgősségire,
csak hogy ellenőrizzük.
Beszéltem a telefonomhoz, de a képernyőt rejtve tartottam,
hogy Quinn ne láthassa, ahogy a barátaim pánikszerűen
felöltöznek. – Csak gyere ide. – Befejeztem a hívást. Aztán a
tiszthez beszéltem: – Amikor a földre kerültem, éreztem a
vágást a vállamon. Tudja mit, nagyon fáj.
– Ha egy kicsit megfordul, akkor megnézhetem. – Quinn várt.
Megtettem, amit kért, és szinte éreztem, ahogy a tekintete
végigsiklik a vállamon. Ennek a ruhának spagettipántjai voltak,
és sok helyen lehetett látni a bőröm.
– Abból, amit látok, tiszta vágásnak tűnik. Maga dönt.
Arra várt, hogy döntsek. Sóhajtottam. – Mindegy.
 A kimerültségem elhatalmasodott rajtam. Az adrenalin és a
félelem valósággal lecsapott.
– Oké, hadd tegyek rá fertőtlenítőt, és kötözzem be. Majd
később eldönti, hogy mit akar csinálni. – Letette a készletet a
dohányzóasztalomra. – Ez egy kicsit csípni fog, de kitisztítja a
sebet.
A csípés egy kicsit felébresztett, de ezt leszámítva Quinn
gyengéd volt. Megköszöntem neki, miközben összepakolta a
készletem többi részét, és visszatette oda, ahol találta.
Hamarosan mellettem volt. – Maga a Meme's-ben dolgozik,
ugye?
Végre férfiként néztem rá. Dögös volt. Bozontos frizurája volt,
a feje tetején hosszabbra hagyva. Valamilyen anyaggal hátra volt
simítva. Zömök és férfias volt. Zöld szemei mohára
emlékeztettek, és szép profilja volt. Talán öt évvel volt idősebb
nálam. Szokásból a bal kezére néztem, és azon nem volt gyűrű.
Jól állt rajta az egyenruha.
– Volt valaki a Meme's-ben, aki mostanában megnehezítette a
dolgodat? Ki kellett rúgni valakit? – A halántékomra tettem az
ujjaimat. A munka mintha egy emberöltővel ezelőtt lett volna. A
srácok, akik Harryvel packáztak, úgy tűnt, halálra rémültek
Nixtől. Úgy tűnt, hogy egymillió év alatt se jönnének többé
vissza a bárba, nemhogy a lakásomba. De megkérdőjelezhető
döntéseket hoztam, ezért úgy döntöttem, megemlítem őket
Quinnnek.
 – Ez ma este volt? Nem kötekedtek magával, amíg nem
bonyolódott bele dologba a részeg öreg fickóval? – Quinn egy
iPad minit tartott, amin jegyzetelt.
– Nem hiszi, hogy ők voltak? Mármint, csak próbálok kitalálni
valamit.
És nem sikerült kimondani a legkézenfekvőbb választ. Hogy
Nix volt a közös szál ebben az új erőszakos tendenciában az
életemben.
– Nem zárok ki semmit. De azért figyeljen oda, jó? Arra, hogy
az emberek, akikkel kapcsolatba kerül, hogyan reagálnak
magára. Bármi szokatlanra. Bármi gyanúsra.
Nix tudta, hol lakom, anélkül, hogy meg kellett volna
mondanom neki. Tudta, melyik lakás az enyém. Volt egy
tetoválás a mellkasán a nevemmel.
– Oké, úgy lesz.
Quinn rendőrtiszt kezet nyújtott Dicknek, miközben Henry
mindkettőjük mellett elsuhant, hogy eljusson hozzám. Átölelt,
az arcomat a mellkasához húzta.
– Rebecca Dixie Stiles, ma este hazajössz Dickkel és velem, és
nem fogsz ellenkezni. Szó szerint össze fogom szarni magam, ha
még egyszer ennyire aggódnom kell, az isten szerelmére. –
Henry a kötésemmel babrált.
Quinn és Dick mint férfiak egymást közt, megbeszélték az
egész helyzetet, miközben kihagytak minket. Normális esetben
Henry és én a pokolba küldtük volna őket, de mi azzal voltunk
elfoglalva, hogy suttogtunk, és jelentőségteljes pillantásokat
váltottunk.
– Nix?
Megráztam a fejem. – Később.
Bólintott egyet. Láttam, ahogy összerakja ugyanazt, amit én is
– hogy a velem történő rossz dolgok egyidőben történnek az ő
életembe lépésével. Ismét megráztam a fejem. Majd
négyszemközt beszélünk róla. Miután megbizonyosodtam róla,
hogy megértett, Quinnre és Dickre néztem. Quinn engem
figyelt.
Egy sejtelmes, kissé gyanakvó pillantás futott át az arcán,
mielőtt visszairányította a figyelmét Dickre.
– Összeszedhetjük cuccait? – Henry felállt, én pedig
csatlakoztam hozzá. Ha ott töltöm az éjszakát, szükségem lesz a
cuccaimra.
Quinn kitartotta a karját. – Valójában szeretnénk még egy
kicsit így hagyni a helyszínt. De Becca, segíthetek odabenn, hogy
összeszedje, amire szüksége van.
Elmentem vele. Nem ért hozzám, de a keze a könyököm
mellett kísért.
Henry felszólított, hogy hozzam a kedvenc pizsamámat és friss
alsóneműt, bár ő és én már korábban is osztoztunk a ruháinkon,
ha szükség volt rá.
Utasított, hogy álljak a szobám egy bizonyos pontjára. A
zúzott üveg beengedte a hűvös reggeli levegőt. Láttam a
napfelkelte elejét a horizonton.
 Instrukciókat adtam Quinnnek, hogy mire van szükségem, és
szerencsére egyik sem volt üveg közelében, így úgy tűnt, hogy
nyugodtan elvihetem.
Egy rakás edzőruhámat, a szokásos ruháimat, a fehérneműt és
az aznap esti munkaruhámat tartotta karonfogva. Tudtam, hogy
Henry le fog szidni a munka miatt, de majd később azzal is
törődünk.
Quinn kicsit elpirult, amikor a fehérneműs fiókomban turkált,
és belegabalyodott a keze egy pár tangába.
Amikor visszaértünk a nappaliba, Henry egy sporttáskát vett
elő az előszobai szekrényemből. Quinn és Henry összepakolták
nekem a táskát, majd Quinn adott Dicknek és nekem egy
névjegykártyát, amin rajta volt a száma. Az én mobilszámom
már rajta volt a jelentésen.
– Holnap jelentkezem. Még vagy egy óráig itt leszünk, aztán
bezárok.
– Mi lesz a lyukkal az ablakomon? – Hagytam, hogy Dick
felhúzza a kabátomat a vállamra, kicsit összerezzentem, amikor
az anyag hozzáért a vágásomhoz.
– Be tudom deszkázni, miután megbizonyosodtunk róla, hogy
megvannak az ujjlenyomatok. Megfelel így? A főbérlőjével kell
majd beszélnie a végleges megoldásról. – Quinn elég
megbízhatónak tűnt.
– Oké. Azt hiszem, aludnom kell egy kicsit. – Követtem Dicket
az ajtóhoz, és otthagytam a zsarukat a lakásomban. Henry
továbbra is az enyémbe kulcsolta a karját.
 – Ez bizonyára rémisztő lehetett. – Engem leültetett Dick
terepjárójának első ülésére, ő pedig bemászott hátra, míg Dick
betette a zsákomat a csomagtartóba. Reméltem, hogy nem volt a
lapát közelében, amit a kocsiban tartott, hogy elássa a döglött
útszéli állatokat.
Az ülésnek támasztottam a fejem. – Az volt. Elegem van ebből
a szarból.
Dick megveregette a karomat. Szinte azonnal elaludtam.

~Nix~

Reméltem, hogy ma este játszik a játékával, és az időt a

pincében töltöttem, és a városban lévő kamerákat néztem át. A
szaros motelben nem volt egy sem, és ezen nem is lepődtem
meg.
Becca lakóházában is volt néhány, de azok többnyire a
lépcsőházakra koncentráltak. Az egyiknek egy szögletében
Animal és én egy árnyékos alakot láttunk, de nem látszott rajta,
hogy dobálna valamit.
Szünetet tartottam, hogy feltöltsem a számláját szinte
gyanúsan sok ingyenes játékkal.
Animal megbökdösött. – Meséld el, hogy ment, bébi.
– Már mondtam neked. Meg volt rémülve. – Éreztem, hogy a
dühöm újra felbugyog.
– Ott voltál a lakásában. Felengedett, miután megtudta, hogy
tudod, hol van a lakása? – Animal összeérintette az ujjbegyeit.
 – Te egy kibaszott nyomozó vagy? – Előredőltem a
székemben, és végigsimítottam a hajamon.
– Szóval hajlandó volt beengedni téged a lakásába, annak
ellenére, amit mutattál neki? – Teljesen figyelmen kívül hagyta
a kérdésemet.
Lehetetlen alak volt. Megadtam neki, ami érdekelte. – Igen,
átlátta – azt hiszem. De még mindig akart engem.
Barna szemei felcsillantak, mint karácsony reggelén. – Én
mondom neked, Csonti. Tetszik nekem ez a csaj. Van egyfajta
megérzésem vele kapcsolatban.
– Megrémült, amikor elmentem. Sírt. Végeztem. Vége. –
Olyan erősen megharaptam a csuklómat, hogy a saját fogaim
lenyomatát otthagyjam a csontos tetováláson.
– Szeretni téged ijesztő, csak hogy tudd. Nem lesz könnyű
neki, de megéri. – Animal a hüvelyk– és mutatóujjával
megdörzsölte az borostáját az állkapcsán.
– Mindenkinek túl nehéz, csak neked nem. És sosem volt
eszed, amikor rólam volt szó – forgattam a szemem. Ez a férfi
túlságosan hűséges volt.
– És neked sincs eszed, ha rólam van szó. Úgy értem, ugyan
már. Mexikó? Az nem volt életszerű.
Ragyogó fehér mosolya kiszélesedett. Aztán a mellkasa
mélyéről feltört egy röhögés.
Néhány pillanatig visszafojtottam a mosolyomat, de az emlék
és a nevetése ragályos volt. Én is nevetni kezdtem.
Kiegészítettem az emléket: – Azt mondtad nekik, hogy szerzetes
matador vagy? Ezt a szart senki sem hitte el. Kurvára örökre a
"la prisón"8-ba kerültél volna.
– És te meg berontottál oda. A francba, akkor még csak az
arctetoválás elején jártál. Azt bizonygatva nekik, hogy bíboros
vagy Kanadában?
A röhögés túl sokáig tartott. Animal-lel levegő után
kapkodtunk.
Csodálattal nézett rám, amikor újra mindketten meg tudtunk
szólalni. – Te egy őrült fasz vagy. Hogy a szarba szerezted meg
tizenkét óra alatt azt a sok pénzt? Még sosem mondtad el.
Kirázott a hideg. – Nem is kell tudnod.
Animal megint felnevetett, és a mellkasára csapott. – Ott
kellett volna hagynod. Mindketten tudjuk, hogy
megérdemeltem.
Megráztam a fejemet az abszurditáson. – Soha nem hagynálak
ott sehol. Ezt te is tudod.
Animal kijózanodott. – Tudom. És ezért kell megadni neki a
bizalmat. Szerintem ő is őrült. Akárcsak te. De jófajta őrült.
Elképzeltem őt gyerekként. Ahogy mindent megváltoztat a
bátorságával. Az igazságérzetével. És ma este megint a részeg
öregemberrel. Semmi értelme. Semmi önfenntartás.
És ez dögös volt.
– Az apád a lányt üldözi, testvér. – Komolyság árnyékolta be a
pillanatot.

8 börtön
 Bevillant a lelki szemeim elé, ahogy apám a padlóhoz veri
anyám fejét. A hangja dobolássá vált a fejemben.
Megéreztem Animal kezét a vállamon. Kinyitottam a szemem,
próbáltam őt látni a fájdalom mellett, amit éreztem.
– Te vagy a legmegfelelőbb ember a megmentésére. Ehhez
semmi kétség sem fér. Nem is kérdés. – Ravasz módon azokat a
szavakat használta, amelyekről tudta, hogy hatással vannak
rám. Megmenteni őt.
– Oké, akkor folytatom. Beccával. Tovább próbálkozom. –
Vettem egy mély lélegzetet. Ahhoz, hogy megvédjem őt, bíznia
kellett bennem, és ez kurva nehéz volt.
 21.

ANYASZÖRNY

Becca
Fordította: Shyra

Pár percig zavarodott voltam, amikor felébredtem, majd

rájöttem, hogy Henry és Dick második hálószobájában vagyok.
Biztosan átöltöztetett, mert egy puha póló és a cicanadrágom
volt rajtam. A szoba, amelyben voltam, valójában Dick szobája
volt, amikor még tinédzser volt. Most az anyja szobájában
aludtak – ő néhány éve hunyt el.
A saját anyámra gondoltam. Henry gondosan bedugta a
telefonomat a töltőbe, amíg én aludtam. Dél volt. Arra sem
emlékeztem, hogy tegnap este a terepjáróból hogy jutottam be a
házukba.
Írtam Henrynek, hogy felébredtem, és ő már nyitotta is az
ajtót, mielőtt még felülhettem volna az ágyban.
 – Hogy vagy ma reggel? – Henry az ágyam végében ült,
miközben én az értesítéseimet görgetem.
Nem válaszoltam neki.
Újra végigpörgettem az értesítéseimet.
Anyám nem írt nekem sms-t.
És nem is hívott.
– Henry. – Éreztem, ahogy a mellkasom összeszorul a
félelemtől.
A barátnőm szemei elkerekedtek. – Mi az?
Rányomtam anyám számára, és vártam, hallgattam az otthoni
telefonjának csörgését.
Amíg vártam, elmondtam Henrynek, mi a baj. – Anyaszörny
egy rohadt szót sem mondott ma még.
Mindketten vártunk, miközben hallgattam az
üzenetrögzítőjét. Próbáltam a mobilját, de rögtön hangpostára
kapcsolt, ki sem csörgött.
– Henry. – Megragadtam a kezét.
– Menjünk.
– Dick elvitte a kocsiját. Menjünk az enyémmel. – Henryvel
páratlanul húztuk fel a cipőinket, és pizsamában kiszaladtunk.
Ő vezetett. Nekem csak a telefonom volt nálam.
Megpróbáltam újra felhívni anyámat. Még mindig nem vette fel.
Henry olyan gyorsan vezetett, ahogy csak tudott, de még
mindig betartotta a közlekedési szabályokat. A telefonomat
tapogattam, és közben a kezem Quinn rendőrtiszt
névjegykártyájához ért, amelyet a táskámba dugtam.
 – Hívni akarod a rendőrséget? – kérdezte Henry, amikor
meglátta, hogy a kártyát tapogatom.
– Megölne, ha a zuhany alatt lenne vagy ilyesmi. De talán
rákérdezhetek? – Felemeltem a kártyát.
Megvonta a vállát. Tárcsáztam a számát.
Az első csörgésre felvette. – Quinn rendőrtiszt.
Biztosan hozzászokott, hogy véletlenszerű hívásokat kap a
mobilján.
– Üdv. Itt Becca beszél, tegnap estéről. A tégla behajigálás az
ablakomon át? – Valószínűleg túl messzire mentem, de az
anyám volt az.
– Igen, emlékszem. Mi a helyzet? – Úgy tűnt, nem sértődött
meg a hívásom miatt. Elmagyaráztam, hogy anyámhoz tartok,
aki nem veszi fel a telefont.
– Oké, mondja meg a címet, és én majd megnézem. Ott
találkozhatunk.
Megadtam neki a címét, és hozzátettem: – Mindjárt ott
vagyunk. Bemegyek. A francba. Nincs nálam a kulcsom.
– Csak próbáljon meg kopogni, és meglátjuk, mi történik. Öt
perc múlva ott leszek.
Letettem a telefont, és Henryre néztem.
– Van még valakinek az épületben a kulcsa? – Henry
elgondolkodott, és ezért szerettem őt.
– Igen. A 214-esnek van egy özvegye, és időnként összeszedik
egymás leveleit.
 – Odamegyek, hátha kölcsönadja a kulcsot. Te menj
anyukádhoz.
Kiszálltam a kocsiból, mielőtt Henry leállította volna a motort.
Kihagytam a liftet, és feldübörögtem a lépcsőn. Henry egyik
cipője és Dick egyik hatalmas kerti cipője volt rajtam.
Lelassítottak. A második emeleten levetettem, és mezítláb
tettem meg a maradék lépcsőfokot.
Amikor anya ajtajához értem, tenyeremmel erősen
megdöngettem. – Anya! Anya? Bent vagy? Anya?
Elkezdtem rugdosni az ajtó alját. Fémből volt, így teljesen
felesleges volt rugdosni. Az ablakok a másik oldalon voltak.
Mindkét kezemmel erősebben dörömböltem az ajtón.
Átnéztem a vállam fölött, amikor hallottam, hogy valaki más
is szalad fel a lépcsőn. Szinte fel sem ismertem Quinn
rendőrtisztet farmerben és fehér pólóban.
– Nem nyitja ki.
Újra az ajtón dörömböltem.
– Biztos, hogy itthon van?
Nekitámasztottam a hátam az ajtónak. – Nem, de általában be
van kapcsolva a mobilja. Mi van, ha a fickó, aki nálam járt, eljött
hozzá is?
Quinn rendőr a vállamra tette a kezét. – Gondoljuk végig,
mielőtt erre a következtetésre jutunk.
Hallottam, ahogy a lift csilingelt, és Henry és Mr. Handson, az
idősebb szomszéd, akivel anyám barátok voltak, elindultak
felénk. Megrázta a kulcsokat.
 Felemeltem a kezem, és ő felém dobta a kulcsokat. A zsaru
elkapta őket, és a kezembe nyomta.
Megtaláltam a megfelelő kulcsot – mindig volt egy rózsaszínű
a Lowe's-ból –, és bedugtam a zárba, majd elfordítottam.
– Anya? – Kinyitottam az ajtót. A lakásban rendetlenség volt.
Anyám ruhái szanaszét hevertek a nappaliban. – Anya!
Volt ott egy nadrág is, amit nem ismertem fel. Quinn rendőr
megállított, hogy ne menjek tovább. – Azt hiszem, talán minden
rendben van.
– Micsoda? – Nem voltam hajlandó ránézni. Mégis hogyan
nyilváníthatja így ki? Ez egyértelműen egy bűncselekmény
helyszíne volt.
– Itt van két borospohár. – Megragadta a karomat, ahogy a
nappalin keresztül a hálószobája felé sétáltam.
Nem tudtam összerakni, hogy ez miért tenné őt kevésbé
aggódóvá.
Felsikoltottam, amikor egy teljesen meztelen Alton lépett ki
anyám hálószobájának ajtaján.
– Szia, Becca, tudom, hogy ez rosszul néz ki. – Egyik kezével
eltakarta a nemi szervét, a másikat pedig felemelte.
– Te rohadt anyabaszó! Mit tettél az anyámmal?
Már félúton voltam, amikor Quinn rendőrtiszt teljes erőből
lefogott, és elmagyarázta: – Pontosan az történt. Adjon egy
percet.
Megpróbáltam belerúgni Quinnbe. Nem érte váratlanul, és a
lábával blokkolta az enyémet.
 Anyám megjelent Alton mellett, a kifordított, bolyhos kék
köntösben. A haja egy összevisszaság volt, a sminkje pedig
elkenődött.
– Anya? Jól vagy?
Hallottam, hogy Henry előbb összerakja a történetet, mint én.
– Jól van, Mr. Handson. Maga és én kint várhatunk, azt hiszem.
Azért köszönöm a kulcsot.
Mindenki jól volt, kivéve engem. Abbahagytam a küszködést,
de Quinn még mindig lefogott. – Összeszedte magát?
A ruhák. A bor. A meztelenség. – Ó. Istenem.
– Így van – mondta fel Quinn.
– Dugod az anyámat? – Kirántottam magam Quinn
szorításából. Ezúttal elengedett.
Alton úgy nézett ki, mint akinek tényleg hiányzik a nadrágja.
A lakás szaga megcsapott. – Ez szexszag? Dugtatok? Mindjárt
rosszul leszek. – Megfordultam, és Quinn mellkasát bámultam.
– Nem akar kimenni egy kicsit a friss levegőre?
A számra tettem a kezem, és bólintottam. A gyomrom
felfordult. Rajtakaptam anyámat, amint Altonnal hancúrozik.
Quinn félreállt. – Csak felteszek néhány kérdést, hogy
megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben van. Mindjárt
jövök.
Kiértem, és megfogtam a korlátot. Hallottam Henry nevetését,
és legszívesebben felpofoztam volna. A leggonoszabb
pillantásomat vetettem rá, aztán az ujjamat mutattam neki.
 Ő és Mr. Handson láthatóan küzdöttek, hogy ne törjenek ki
még nagyobb nevetésben.
Quinn hamarosan mögöttem volt. – Az anyukája beszélni akar
magával. Miután lezuhanyozott.
Egész testemben kirázott a hideg, Henry és Handson pedig
elvesztette a csatát a nevetés ellen.
Még annak is tanúja lehettem, ahogy Quinn mindent megtett,
hogy pókerarcot vágjon. Sírni akartam. Annyira aggódtam.
Lenéztem. A melleim szinte kilátszottak a pólón keresztül. A
cicanadrágom obszcén volt.
Henry összefűzte a karját a mellkasa előtt, mert neki is
ugyanez volt a problémája. Én is így tettem. – Be tudna menni,
és hozni Henrynek és nekem egy pulóvert anyám előszoba
szekrényéből?
Felemelte a szemöldökét. Nyilvánvaló volt, hogy tökéletesen
fel tudta mérni a helyzetet.
Egy fehér ballonkabáttal és egy fekete, fényes esőkabáttal tért
vissza. Megtették ideiglenesen. Handson úriember módjára
segített Henrynek felvenni a kabátját. Quinn ugyanezt a
bánásmódot ajánlotta fel. Elfogadtam a segítségét. Miután
Henry és én felöltöztünk, úgy néztünk ki, mint egy
sztriptíztáncospár, akiket az anyjához béreltek fel sztriptíz
énekes előadásra.
– Örülök, hogy jól van. És megtalálta a boldogságot. – Henry
közel merészkedett, én pedig megpróbáltam a mellére csapni. –
Megnézem a telefonomat, és hozom a tiédet. Beszélni fogsz
Anyaszörnnyel?
Felemeltem a tenyeremet. – Nem akarok.
Quinn az arca elé tette a kezét. Mindenki más ezt viccesnek
találta.
– Csak Alton vergődését akarom látni. Ez olyan, mint egy
epizód a Jerry Springerben. Facebookon kéne élőben
közvetítenem – döntöttem végül.
Handson felajánlotta, hogy kikíséri Henryt a lifthez, miután
megköszöntem neki.
Quinn és én anyu ajtaja előtt álltunk. A harmadik emelet túl
magasan volt ahhoz, hogy Alton kiugorjon az ablakból, így neki
is szembe kellett néznie velem.
– Ez nagyon kínos. – Összefogtam a hajamat, és a fejem
tetején egy csomóba tekertem.
– A madarak és a méhek? – Quinn úgy tűnt, hogy ezt egy
kicsit túlságosan is élvezi.
Azzal a lábammal, amin volt cipő, belerúgtam a
lépcsőkorlátba. – Nem... vagyis igen, de a riadómat
felhánytorgatva. Nem is volt szolgálatban?
Megrázta a fejét. – Szabadnapom van. De a környéken jártam.
– Fogadok, hogy azt hiszi, hogy egy idióta vagyok. –
Meggyőződtem róla, hogy anyám kabátja be van-e gombolva.
– Valójában szerintem elég vagány volt. Azután a dolog után,
amin keresztülment, hajlandó volt szembenézni bármivel, ami
anyukáját érte. – Olyan pillantást vetett rám, mintha büszke
tanár lenne. – Egyébként soha többé ne csináljon ilyet.
Megvonta a vállamat. Nem volt olyan dolog a világon, amit ne
tennék meg a szeretteimért – ha megtehetem.
Kinyílt az ajtó mögöttünk. A zilált külsejű Alton volt a
megtestesítője a "bárgyú" szónak. Megfordultam, és mögé
léptem, hogy becsukjam az ajtót. Hallottam a zuhanyzó vizét,
mielőtt Alton kizártam volna magát anyám lakásából. Volt
néhány dolog, amit el kellett mondanom neki, amiről anyámnak
nem kellett tudnia.
– Te szemétláda! Hogy merészeled? Azt hittem, hogy rám
hajtasz? Mi a fene ez az egész? – Az immár csukott ajtóra
mutattam.
– Sajnálom, hogy ennyire meglepett, Becca. Én csak... az
anyád és én...
Egyszerre nem bírtam elviselni őt. Nem akartam látni a hülye
arcát.
– Tudod mit? Tűnj el innen! Takarodj innen a pokolba, most
azonnal. És ez a fickó mögöttem egy zsaru, úgyhogy tartsd
magad szerencsésnek. Legszívesebben nindzsaként rúgnám be a
hülye pofádat, ha nem lenne egy tanúm, akit valószínűleg a
törvény kötelez, hogy megakadályozzon abban, hogy puszta
kézzel tépjem le a golyóidat – közeledtem felé. Quinn ismét a
karomra tette a kezét.
– Hadd magyarázzam meg... – Alton egy autóárusító
mosolyával nézett rám.
 – Állj! Most tudta meg, hogy rákos. Nem gondolod, hogy az,
hogy sikerült megdugnod anyámat, kurvára nem a
legszerencsésebb dolog? – Éreztem, hogy az ujjaim ökölbe
szorulnak.
Ez az egész már túl sok volt. Dühös voltam arra, aki
megtámadott. Dühös voltam a téglákra az ablakomon keresztül.
És most erre a fickóra.
Éreztem, hogy elvesztem a józan ésszel vívott csatát. A börtön
nem lehetett olyan rossz.
Quinn Alton és közém állt. Könnyedén megtartott, annak
ellenére, hogy milyen erővel próbáltam kiszabadítani magam.
– Hé, haver. Nagyon ajánlom, hogy most azonnal húzz el
innen, és hagyd, hogy ezek a nők beszélgessenek egymással.
Felnéztem Quinnre, akinek a tekintete rám szegeződött. –
Engedj el!
– Most nem. Valakit meg fogsz bántani. Talán az anyukádat. –
Egy éles pillantást vetett rám, és abbahagytam az ellenszegülést.
Ez övön aluli volt, de igaza volt. Nem akartam, hogy börtönbe
kerüljek, mert megvertem ezt a dzsigolót.
Henry megjelent Dick kerti cipőjével a kezében. – Hé, ezt a
lépcsőn veszíted el, mint Hamupipőke?
A feszültség oldására tett kísérlete némaságba fulladt. Alton
szemmel láthatóan habozott elmenni. Quinn megköszörülte a
torkát, és csak ennyi kellett ahhoz, hogy az autókereskedő
továbbinduljon.
 Anyám kinyitotta az ajtót, a haja még mindig vizes volt. –
Rebecca?
Henry a meztelen lábam elé tette a kerti cipőt, és felvettem. –
Igen, anya.
– Miért vagytok itt, lányok? – Fel volt öltözve, és a
"nélkülözhetetlen" sminkjét is feltette sietve.
– Nem vetted fel a telefonodat. Azt hittem, megsérültél.
– Hölgyeim, ha itt minden rendben van, akkor nekem valahol
máshol kell lennem. – Quinn félreállt.
Szinte vigyorogva néztem rá. – Úgy lesz. Azért köszi. Tényleg.
– Megtarthatod a számomat. Ha bármire szükséged van, ne
habozz. Nagyon szeretnék véget vetni ennek az egésznek, hogy
folytathasd az életed. – Megbillentette a nem létező kalapját, és
elsétált.
Figyeltem, ahogy anyám utána néz. Szinte hallottam a
fejemben, ahogy kiszámolja az éves fizetését. – Komolyan?
– Mi? Én vagyok az anyád. Ezt nem kapcsolom ki. –
Kinyitotta az ajtót, hogy beinvitáljon minket a nappaliját. –
Egyébként mindketten aranyosak vagytok a kabátjaimban.
– Anya, olyan szag van, mintha egy bűzös piñata robbant
volna fel odabent. Nem megyek be. – Meglengettem a kezem az
arcom előtt.
– Rebecca! – Anyám mintha meg akart volna fenyíteni. Hideg
pillantást vetettem rá. – Oké, sajnálom, hogy aggódtál. Hogy
értette az a tiszt, hogy 'mindezek a dolgok'? Megtalálták a férfit,
aki megtámadott téged? – Egyik kezével végigsimított a haján,
cseppeket szórva Henryre és rám.
– Nem, még nem. Azt akarják, hogy egy ideig Dicknél és
Henrynél maradjak. De amíg el nem kapják, szeretném, ha
felvennéd a telefont, bármi történjék is. – Az ágyékomra
mutattam.
Anyám a szemét forgatta rám. – Legyen benned egy kis
tisztelet.
– Komolyan. – A legironikusabb pillantásomat vetettem rá.
– Figyelj. Altonnal volt egy szenvedélyes pillanatunk, megesik
az ilyesmi. Értékelem, hogy aggódsz értem, és a telefonomat a
közelben tartom.
Nem rakta össze a dolgot.
– Nem akarom, hogy a fickó, aki megtámadott, érted jöjjön,
anya. – Éreztem, hogy az állam kissé megremeg.
A védekező magatartása alábbhagyott. – Ó, drágám, gyere ide.
És akkor a karjaiba borultam. Nem sírtam, de nagyon nehéz
volt nem sírni. Henry megveregette a hátamat. Vettem néhány
mély lélegzetet, és próbáltam nem elképzelni Alton micsodáját.
– Jól vagyok, és nem lesz semmi bajom. Ígérem.
Ez nagy ígéret volt egy olyan nőtől, akinél nemrég
diagnosztizáltak rákot, de tetszett a pozitivitás és az érzelmek.
– Oké, sokat kell sms-ezned nekem. Csak folyamatosan
tájékoztass arról, hogy hol vagy, vagy kivel vagy. Egyébként mi a
helyzet vele? – Hátraléptem, és vártam, mennyire kell majd
Alton tökön rúgnom.
 – Hát, próbáltam válaszolni a csoportos sms-ünkre, de végül
csak Altonnak írtam. Aztán elkezdtünk így beszélgetni. Ő
nagyon... figyelmes. És ez volt a megkoronázása annak, hogy
úgy éreztem, megérdemlem. Tudod, mit? Mintha a rákkal való
szembenézés miatt hiányzott volna az a gondtalan érzés.
Felszabadító volt eldönteni, hogy ennyi év után egy ilyen férfival
lehetek.
Anyám körülbelül tíz évvel fiatalabbnak tűnt, amikor leírta,
hogy szeretőt fogadott.
Volt értelme, és valahogy tetszett is. De még mindig dühös
voltam, hogy ennyire aggódtam.
Henry megölelte anyámat. – Ez csodálatos, Ms. Stiles.
Anya elfogadta az ölelést, de engem figyelt. Megbocsátottam
neki. Én is megöleltem.
Miután mindannyian végeztünk a szeretet oda-vissza
kinyilvánításával, anyám véget vetett a beszélgetésnek és a
pillanatnak. – Csak azért, hogy tudd, amit láttál... Alton nem
szeret villogni, inkább teljesíteni.
Éreztem, hogy tátva marad a szám. Henry kitört a nevetéstől.
– Te Alton farokméretét véded? – mutattam rá anyámra.
Volt képe mosolyogni.
– Már megint rosszul érzem magam. Anya, mi most
elmegyünk. Később írj nekem sms-t. Zárd be az ajtókat. –
Megragadtam Henry karját, és mindketten elindultunk vissza a
lifthez.
 Anyám ránk nevetett, és becsukta az ajtót, miután azt
kiabálta: – Szeretlek!
Henry megvárta, amíg a lift bezárul, mielőtt elkezdte volna
azt, amiben egészen biztos voltam, hogy egy életre szóló ugratás
lesz. – Rajtakaptuk anyukádat, amikor dugott.
Elkezdtem nevetni az egész hülyeségén. Henry is, és végül a
lift padlóján ülve sírtunk/nevettünk egész úton az első emeletig.
 22.

EGY ZAKLATÓ PANASZAI

Fenix
Fordította: Shyra

Tegnap este nem használta a karomgépes alkalmazást.

Reméltem, hogy megteszi. Talán írhattam volna neki a
messengeren keresztül. Tudtam, hogy a barátnőjénél van, és
nem örültem neki.
Henry barátjának a háza elég távoli volt. A hely messzebb volt
a házamtól, mint szerettem volna.
Egy zaklató panaszai.
Ellenőriztem Embert és Christinát. A fiatal lányokat könnyebb
volt követni, mivel iskolában voltak, és hétvégén programokon
vettek részt. Ami szintén aggasztott, mert nem voltam biztos
benne, hogy apám mennyi időt fektetett abba, hogy elsajátítsa
pontosan azt, amit most én csináltam.
 A súlyos alkoholizmusa miatt nagyon valószínűtlen volt, de
nem szerettem eloszlatni a gyanúmat.
Animal egy zacskó Twizzlersszel jött le a lépcsőn. Felém
nyújtotta a zacskót, és én kivettem egy reggeli méretű marékkal.
– Hogy megy?
– Sehogy. Egyelőre. Hé, bocs a tegnap esti farkalás-
blokkolásért. Tudom, hogy volt néhány nőd ott...
Animal elmosolyodott. – Ne aggódj. A farkamnak több jutott
már ebben az életben a kelleténél. És megvan a számuk. Ez
király. – A hatalmas férfi helyet foglalt a fotelban, ami a gép
figyelésére szolgált. – Ráadásul itt van a ma este is.
– Igen, nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. Mármint, te
elmehetsz, de szerintem teret kell adnom neki.
Animal megrázta a fejét, miközben beszéltem. – Eljössz, bébi.
Hányszor tudsz így járni a normálisak között az életedben?
A kisujjával az arcomra mutatott.
– De megijesztettem őt. – Felé nyúltam, és kivettem néhány
extra Twizzlers-t.
– Ha kell, odarángatlak ma este. Most ne legyél már ilyen
tutyimutyi. Ráadásul nekünk kell vigyáznunk rá. – Animal
meghúzta a fotel karfáját és megemelkedett a lába. – Kaptam
néhány infót Feybitől.
Témát váltott, én pedig azonnal megfordultam, és
bejelentkeztem az oldalra, amit az üzenetküldésre használtam.
Három kérés volt találkozóra. Visszafordultam Animalhoz. –
Mit hallottál?
 – A legrosszabb módon akar téged. Már szinte fanatikusan
hajt rád. Kérdezősködik rólad a régi csatornákon és néhány új
csatornán. – Animal egyszerre két piros cukorkát tett a szájába.
– Nem szeretem az ilyen hírverést – ráncoltam a homlokom.
– Fogadok, hogy ezt ő is tudja. Megöltük néhány emberét egy
prosti révén. Vagy bosszút akar állni, vagy rávenni, hogy neki
dolgozz. Én így látom. – Animal hátradőlt a székben, hogy
szinte elfeküdt. Nyikorgott.
A legnagyobb aggodalmam az volt, hogy ha valahogyan részt
vett Christina elrablásának megszervezésében, akkor megint
ilyesmit fog csinálni.
– Nem szeretem Feybit, és azt sem, ahogyan üzletel. Hagyom,
hogy egy darabig a saját levében főjön. Szeretném elintézni az
apámat, aztán foglalkozni azzal a vén szivarral. – Felálltam és
kinyújtóztam. Szükségem volt a szunyókálásra és az edzésre.
Talán fordított sorrendben.
– Elintézzük, amit tudunk, amikor tudjuk, de nekem el kell
hagynom a várost néhány napra – figyelmeztetett Animal.
Az ő élete az övé volt. Többet tudott az enyémről, mint én az
övéről. Nem szerettem feszegetni. Azokból az apró részletekből,
amiket a barátságunk évei alatt elárult nekem, tudtam, hogy
csecsemőként árván maradt, és már az első lélegzetvétele előtt
drogfüggő volt. Egy tűzoltóságon hagyták.
Eléggé meg voltam lepődve, amikor elmondta az okát.
– Van egy kis családi ügyem, amit el kell intéznem.
Amennyire én tudtam, én voltam az egyetlen családtagja.
 Nem kérdeztem meg tőle, hogy miről van szó. Majd ő
elmondja, ha készen áll rá.
Hagyta, hogy én legyek az ő zaklató tetovált szörnyetege, és én
pedig hagytam, hogy olyan titokzatos legyen, amennyire csak
szüksége van rá.
Csak az számított, hogy ma este együtt leszünk, amikor újra
találkozom Beccával. Ha hajlandó lesz beszélni velem.
Összeszorult a gyomrom. Kilencvennyolc százalékig biztos
voltam benne, hogy mindent elrontottam vele. De ez a két
százalék átsegített az edzésemen.

~Becca~

Henry, két mosómedve, egy macska és én együtt aludtunk el az

ágyban, miután Dick hazaért. Óvatosan felébresztett bennünket,
amikor késő délután lett. Grillezett sajtból és levesből álló
ebédet készített nekünk.
Henry és Dick ebéd utáni nyögdécselős csókjai tudatosították
bennem, hogy jelenlétem a házukban rontja a szexuális életüket.
Tudtam, hogy mindketten azt mondanák, hogy nincs semmi
gond, de utáltam útban lenni.
A főbérlőm küldött egy sms-t, hogy az ablakaimat
megjavították, és a riasztócég holnap jön, hogy új rendszert
szereljen be.
 Hálás voltam, hogy rendes fickó volt. Családos ember volt,
akit személyesen érintett az ablakbedobós incidens, mert neki is
volt két főiskolás korú lánya.
Valószínűleg holnap este már ott tudnék aludni. Vasárnap
szabadnapom volt, így egy jó nap lenne arra, hogy megbirkózzak
a félelmet keltő démonaimmal.
Henryvel felöltöztünk, és elvitt a kocsimhoz, mielőtt
mindketten elindultunk a Meme's-be.
A nagy finálés jelmezünkben voltunk. A főnök utasított
minket, hogy könnyedén sminkeljük ki magunkat, mert a
bárban lesz egy arcfestő művész este, és mi leszünk az első
ügyfelei.
Henry egy mélyvörös ruhát viselt, amihez ördögi kiegészítők
illettek. Ő a bárpult mögött állt, én pedig az előtérben voltam
ma este.
A jelmezemtől valahogy elmosolyodtam. Fekete fűzőm és
hosszú, drapp szaténszoknyám volt. Az egészet kis koponyákkal
hímezték. Olyan volt, mintha Nix színeiben lennék.
Nem tudtam nem gondolni arra, hogy vajon eljön-e ma este.
Szerettem volna a kérdéseimre választ akartam kapni.
Még az égimeszelő magassarkúm elején is volt egy
strasszkövekkel kirakott koponya, ott, ahová normális esetben
egy masni szokott kerülni.
Henry ült először a művészszékben, én pedig a pult mögé
mentem, és elkezdtem átnézni a készletet. Készen álltunk a
rohamra, ha figyelembe vesszük az összes szeszes italt, amit
külön erre az estére szállítottak.
Amikor Henry rám szólt, hogy én jövök, megdöbbentem a
festékén. Az ördögi arca szexi és veszélyesnek tűnt. A csaj
tehetséges volt.
Átvettem Henry helyét, ő pedig az enyémet az előkészítő
munkálatokkal.
Az arcfestő nő idősebb volt. A keze biztos volt, de a feje egy
kicsit remegett.
Nem kérdezte meg a véleményemet az arcfestésemről – csak
végignézett rajtam, és ráncolta az orrát. – Ma este vadságra van
szükséged.
Egyfajta jövendőmondó hangulatot árasztott magából, én
pedig behunytam a szemem, kíváncsi voltam, mit fog nyújtani
nekem, ami azt az érzést közvetíti, amit szeretne, hogy érezzek.
A festék egyszerre volt egy kicsit hideg és megnyugtató.
Végül megkocogtatta a vállamat. – Kész vagy. Vad.
Megmondtam neked.
Kinyitottam a szemem, és egy kézitükörben megmutatta a
tükörképemet. Elvigyorodtam. Egy koponya nézett vissza rám.
Egy nagyon női koponya – de akkor is. Megvoltak a fognyomok,
a torkomon végigvonuló csont, a mély festék a szemem körül.
Ha Nix jönne, egyformák lennénk. Azon tűnődtem, vajon a
véletlen és a sors kötött-e alkut.
Henry rám kacsintott, amikor meglátta, mivel szembesülök.
Megköszöntem az idősebb nőnek. Henryvel lefényképeztük a
cipőinket Meme's közösségi oldalára. Kint sor állt, amikor
kinyitottam az ajtókat. Oldalra léptem, és helyet csináltam a
tömegnek. Néhányan megvárták, hogy a hostess ültesse le őket,
mások egyenesen a bárpulthoz mentek. A ma esti zenekar eléggé
ismert volt az államban. Átkozottul hamar megutáltam a
tűsarkam.
Vártam rá. Tudtam, hogy így van. Azt akartam, hogy
megjelenjen. Ez nem volt racionális. Elment a józan eszem. De
az a bizsergés, amit akkor éreztem, amikor a szobában volt
velem, olyasmi volt, amire sóvárogtam. Az a lángolás, amit
éreztem, amikor egymás szemébe néztünk, függőséget okozott.
Határozottan menekülnöm kellene, ha Nix belépne a Meme's
ajtaján. Hallottam a csengőket, ahogy az ajtó kinyílt, és
megráztam a fejem. Alton jelent meg. Felöltözve – hála
Istennek.
Vetettem egy pillantást Henryre, de ő éppen a sör töltésével
volt elfoglalva. Gyorsan rám talált. – Hűha. Dögös csontváz.
Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom.
A legjobb baszd meg pillantásomat vetettem rá. – Most
viccelsz? Kérlek, ne nyomulj rám.
Alton megköszörülte a torkát, miközben a zenekar
bemelegített. – Reflex volt. Bocsánat. Csak kivételesen úgy nézel
ki, mint... – nem folytatta, és másról kezdett beszélni. – Az
anyukád és én... mi sajnáljuk. A mait. Hogy aggódtál.
Úgy ejtette ki a mi-t, mintha engedélyt kapott volna tőle, hogy
kettejükről, mint párról beszéljen.
 – Figyelj. Anyám már rohadt régóta nem engedett be senkit a
szívébe. Ha te vagy az, akit kiválasztott – szerencsés vagy. És
jobb, ha most azonnal lelépsz, ha nem tervezed, hogy végig itt
leszel az egész megpróbáltatásai alatt. Rákos. Nem
szarakodhatsz vele. – Dühösen lapoztam egy újabb oldalra a
rendeléstáblámon. Kicsit el is szakítottam a sarkát.
– Rossz irányból közelítettem meg a dolgot. Bocsánatot
akartam kérni, de a jóváhagyásodat is egyúttal. Megkérni, hogy
randizhassak az anyukáddal. Tudom, hogy nehéz út áll előtte. És
nem beszélhetek az életünk hátralévő részéről, de most? Csak rá
gondolok. – Megvonta a vállát. Ekkor vettem észre, hogy
gombos fekete inget visel, amelynek négy gombja ki volt
gombolva. Szegény anya.
– Nagyra értékelem, hogy idejöttél, és megpróbálod elsimítani
a dolgot. A legfontosabb anya kényelme és elégedettsége. Ha ezt
most megvalósítod, akkor minden rendben van. – A vállára
tettem a kezem, hogy megnyugtassam.
Éreztem, ahogy kifújja a levegőt. – Nagyon köszönöm.
– Ajánlom, hogy monogám legyél, különben... – Keményen
ránéztem, és elengedtem a vállát.
– Persze. Mármint tényleg – bólogatott. – A farkam a tiéd.
Vagyis a családodé. Ó, Istenem. Inkább befogom a számat.
Oldalra léptem, mert rájöttem, hogy a bejárati ajtón lévő
csengők hangja hatolt keresztül a tudatomon egy pár perccel
korábban.
Ő volt.
 Nix.
Fekete hosszú kabát, sötét ing és sötét farmer. Felemelte az
állát, és szúrósan bámult Altonra.
Gondolatban végigvettem a beszélgetést, amit kihallgatott. A
monogámiáról. Alton farkáról.
Figyeltem, ahogy összeszorítja, majd szétfeszíti a karját, és az
oldalához szorítja az öklét. Fehér ujjpercek.
Animal belépett az ajtón Nix mögött, zsebre vágta a kulcsokat.
Azonnal értelmezte a jelenetet, követte Nix halálos tekintetét,
amelyet Altonra szegezett. Aztán meglátott engem.
A mozdulatom felkeltette Nix figyelmét.
Figyeltem, ahogy a koponyás arcfestésem vizuálisan
megcsapta, és szinte láttam, ahogy a valóság, hogy egyformák
vagyunk, szétárad benne.
Kiengedte az öklét, és mindkét kezét a szívére tette.
Amin rajta állt a nevem.
Kicsit elmosolyodtam, és a legjobb pukedlimet mutattam be.
Ő mély meghajlással viszonozta.
Szabadkozás nélkül kikerültem Altont.
Nix itt volt.
A szívem felmelegedett a látványától. Olyan volt, mintha
valósággal láttam volna, hogy hiányzom mellőle, hogy ott lenne
a helyem.
Ez lenne a szerelem első látásra, vagy nos, harmadik látásra?
A tudatos józan eszemmel szemben próbáltam kifogásokat
gyártani?
 A fejem egy dolgot biztosan tudott. Nix nem volt
biztonságban.
A szívem azt is tudta, hogy Nix az enyém.
Majdnem megbotlottam, amikor a szavakra gondoltam.
Kinyújtotta a kezét – félt, hogy elesek. Összeszedtem magam.
A basszus felerősödött a bárban. A zenekar elkezdett egy dalt.
A fények elhalványultak, de az elülső lámpafüzérek
megvilágították őt.
– Bár vagy asztal? – kérdeztem tőlük.
– Ő ki? – Nix Altonra mutatott.
Átnéztem a vállam fölött. Alton az ujjaiból fegyvert imitált,
majd úgy tűnt, felismerte, hogy Nix kiszúrta őt. Aztán igazgatni
kezdte a haját.
– Egy fickó. – Szembefordultam Nixszel. Sok
megbeszélnivalónk volt.
– Ennyit mondhatok. – Tettem az agyam, mire vad pillantást
vetett rám.
– Miért beszéltél vele a monogámiáról?
– Az anyámmal jár. Figyelmeztettem őt – billentettem félre a
fejem.
Néztem, ahogy a vállai ellazulnak.
– Egy kicsit birtoklóak vagyunk?
Animal előrelépett, és egy puszit nyújtott az arcomra. –
Hagylak titeket játszani. Én ott leszek, és hallgatom a zenekart.
Megsimogattam Animal hatalmas bicepszét. Nix egyik lábáról
a másikra állt.
 – Én megyek a bárpulthoz – válaszolt az egyik kérdésemre.
Odakísértem egy székhez. Nem ült le, hanem mellettem
várakozott.
– Jól vagy? – Majdnem az alkaromra tette a kezét.
– Jobban vagyok, most, hogy itt vagy. – Ez volt az igazság.
– Én is. – lépett közelebb.
Az árnyékok, amiket az arcára festett, csak azért, hogy
ijesztőnek tűnjön, könnyeket csaltak a szemembe.
A kezét nyújtotta, tenyérrel felfelé. Semmi sem volt rajta.
Ahelyett, hogy a kezemet az övébe tettem volna, az enyémet a
keze alá helyeztem, és az ajkamhoz emeltem. Egy csókot
nyomtam a tenyerének közepére. Fekete ajaknyom maradt
utána. Aztán a szemébe néztem.
A köztünk lévő érzelmek szavak nélküli beszélgetést képeztek.
Azt mondta, hogy sajnálja. Hogy minden, amit tudtam, igaz
volt. Tudta, hogy hol élek. A nevem ott volt a mellkasán.
Azt akartam, hogy tudja, kész vagyok félretenni mindazt, amit
egy lánynak tennie kellene a biztonsága érdekében, hogy vele
lehessek.
Az ajaklenyomatról a számra nézett. – Kérlek.
Motyogta, de én tudtam, hogy mit kért.
Mellé léptem, és lábujjhegyre álltam, csak egy kis magasságot
nyerve a tűsarok miatt.
Ugyanezt a kérést leheltem. – Kérlek.
Elfordította a tekintetét, és lehunyta a szemét. Halk sípolással
kifújta a levegőt, mielőtt felém fordította volna a fejét. Éreztem
a csuklóját a hátam alsó részén. Úgy nyomta, hogy a testem egy
vonalban legyen az oldalával.
Hagytam, hogy a gyanakvás leperegjen az arckifejezésemből,
és csak a vágy maradt ott, amit iránta éreztem.
Közelebb hajolt, úgy, hogy az ajkaink majdnem összeértek. –
Rebecca.
Éreztem, hogy az ajkaim vége mosolyra húzódnak. Aztán
véget vetettem a várakozásnak, és könnyedén a szájára
tapasztottam a számat. Igazított a szorításán, és szembefordult
velem. Testünk egymáshoz préselődött, és levegőt kellett volna
vennem, de csak a csókja volt.
Olyan volt, mintha egy fémpáncél vett volna körül. A
gyengédsége olyan volt, mint egy védőháló a legmagasabb kötél
alatt.
Libabőrös lettem, és a tarkómon bizsergett. A szájának menta
és önmaga íze volt. Az ajkai a mennyországot jelentették.
Henry rácsapott a pultra, és két, csordultig telt söröspoharat
tett olyan közel, amennyire csak tudott hozzám.
Hátráltam, és bocsánatot kértem: – Bocs, H. Én csak...
– Tudom, mit csinálsz. És utálom, hogy félbeszakítom, de épp
dugig vagyunk. Ha nem vetted volna észre. – Henry intett
Nixnek. – Szia, cukorfalat! Isten hozott! Mit hozhatok neked?
Elvittem a rendelést a kilences számú asztalhoz, miközben
Henry Nixszel csevegett.
Éreztem, hogy engem figyel. Magához hívott az energiája ezen
a helyen. Diadalmas volt.
 Megtaláltam Animalt, és felvettem az italrendelését a két
nőnek, akikkel együtt volt. Ő egy üdítőt kért magának.
Felismertem a két barátnőt. Szerelmesek voltak belé. Nem
hibáztattam őket. Animal érzéki fickó volt. Amikor Henrynek
leadtam a rendeléseket, igyekeztem Nix mellé állni. Éreztem a
kezét a csípőmön.
– Olyannak látni téged, mint én vagyok – hipnotikus.
Felnéztem az arcára. Annyi minden volt benne.
Lenéztem az arcára. Annyi vágy és szükség volt az
arckifejezésében. Meg akartam gyógyítani. Előrehajoltam és
megcsókoltam a homlokát. Henry elkészítette Animal
rendelését, én pedig arra vártam, hogy oda adhassam neki a
hatalmas adagját. A szintet kellett volna végigjárnom,
ellenőrizni az üres helyeket. De Nix itt volt, szóval...
– Dolgozhatsz. Tudom, hogy dolgoznod kell. – Megsimogatta
a csípőmet. Fogtam egy tálcát Animal és a barátai italainak. Át
kellett furakodnom a tömegen, hogy eljussak hozzá. A hatalmas
embertömeg, ami ma este itt volt, kezdte meghaladni a
törvényesen megengedett határokat. Hamarosan tálcáról át
kellett állnom arra, hogy csak a kezemben tartsam az italokat.
Másképp nem lehetett volna manőverezni.
Az ajtón belépő vendégek többsége a bárba jött, vagy a
táncparkettre. Az asztalok többnyire onnan kerültek ki. Közel
sem rendeltek annyi előételt, mint vártam. De a zene menő volt.
Ez a banda király volt. A tömeg is velük együtt énekelt.
 Utána a színpadon felszolgáltam a zenekarnak egy újabb üveg
vizet. A basszusgitáros megragadta a kezem. Próbáltam elhúzni,
de nem engedte. A vendégek, akik tudták a nevemet, elkezdték
skandálni.
Vonakodva engedtem, hogy az oldalsó lépcsőhöz vezessenek.
Az énekes épp a dalának a búgó részéhez ért. A csábítós rész. A
basszusgitáros átadta a kezemet a barátjának, és folytatta
tovább a ritmust. Az énekes térdre ereszkedett, és mesélni
kezdett egy szexis éjszakáról közte és a dalban szereplő lány
között.
Nem tudtam megállni, és Nix felé néztem. Az állkapcsa
megfeszült. Nem volt boldog. Tudtam, hogy minden jogom
megvan ahhoz, hogy ott legyek – pokolba is, az, hogy
szórakoztatónak láttak, biztosan segített a borravalóban. De
nem tehettem ezt vele.
Tiszteletben akartam tartani ezt az érzést, amit iránta
éreztem, és határozottan meg akartam tartani ezt az újonnan
szerzett ragaszkodást és elkötelezettséget, amit mutatott
irányomban. Szélesen elmosolyodtam, és elhúztam a kezemet.
Olyan gyorsan szaladtam, ahogy csak a sarkam bírta.
Szerencsére a dal szempontjából működött, mert az énekes
azon kesergett, hogy elvesztette a lányt. Még mindig énekelte
nekem a dalát, miközben én asztalról asztalra rohangáltam,
hogy üres poharakat gyűjtsek, és végül nagyon szórakoztató lett.
 A vendégeim vagy azt mondták, hogy dobjam az énekest, vagy
hogy vegyem vissza. Úgy tettem, mintha a srác valójában az
unokatestvérem lenne.
Mire visszaértem Nixhez, már sokkal nyugodtabbnak tűnt.
Megvártam, amíg Henry újratöltötte az italokat, és feljegyeztem,
ki mit kap, miközben az írást ürügyül használva nekidőltem.
Végigsimított a kezével a hátamon, és elfeledtette velem, hogy
mi a fenét csinálok. Egy oldalpillantást vetettem rá.
– Mi az? – Felemelte mindkét kezét.
– Nem tudok koncentrálni, ha hozzám érsz. – Csúnyán
néztem a kezére.
Az ajkába harapott. – Bocsánat. Eléggé lehetetlen nem hozzád
érni.
Figyelmen kívül hagytam, amennyire csak tudtam, de tudtam,
hogy a teljesítményem alulmaradt.
Felajánlotta, hogy segít nekem cipelni a hatalmas
rendeléseket, amiket ki kellett szállítanom, a poharakkal sokkal
nehezebb volt megbirkózni. Féltékeny voltam, ahogy figyeltem a
bárban lévő nőket, amint úgy mustrálják Nixet, mintha tömör
aranyból lenne.
A hátsó helyiségből érkező három újabb pincérnő, mind
felöltözve és kifestve, elterelte a figyelmemet.
Henryre pillantottam – ő is ugyanúgy észrevette, mint én. A
főnök biztos az utolsó pillanatban rendelte be őket. Nagyon
furcsa. Úgy értem, egyfelől nagyra értékeltük, mert ma este nagy
volt a nyüzsgés, másfelől viszont osztoznunk kellett a
borravalóinkon.
Néztem, ahogy Henry megrázza a fejét, és eltűnik a
borravalóval teli tégellyel a pult alól a hátsó szobába.
Nix beszélgetni kezdett Animallal és a nőcsapatával – akik
most már hárman voltak. Elnézést kértem, és átvágtam a
tömegen a pult mögé. Miután kinyomtam az ajtót, megtaláltam
Henryt egy másik borravalós üveggel.
– Baszódjanak meg. A borravalógyűjtés csak most kezdődik
el. – Henry átnyújtotta nekem az üres műanyag üveget, hogy
tegyem a pult alá.
Mindketten elkezdtünk italokat készíteni, és hagytuk, hogy az
új lányok vigyék ki őket. Felhúztam a Crocsomat, és Henryvel
koccintottunk a gumitalpú cipőink egészségére. – Dicsértessék a
kényelmes cipő! – Nevettem, miközben négy bonyolult lángoló
italt készítettem ki egy asztalra.
Nix visszatért a bárszékére, és adtam neki egy sört. Néhány
másodpercre elmerültem a lenyűgöző szemében. Áthajoltam a
pulton, és az ajkam az övére tapasztottam. A nyögése arra
ösztönzött, hogy még közelebb húzódjak hozzá.
A bejárati ajtó csengőhangja zökkentett ki a kábulatból. A
főnök állt ott. Soha nem jött be a bárba. Soha. Csak e-mail és
sms volt. Felismertem a véletlenszerű FaceTime-
konferenciákról, amiket velünk, alkalmazottakkal tartott.
Néztem, ahogy Nix oldalról figyeli a csoportot. Főnök és egy
csapat férfi jött a bárba.
 – Főnök, jó látni téged. Szerezhetek egy asztalt? – A
pénztárgép mellett összeszedtem néhány étlapot.
Nix a lábát nézte, és úgy tűnt, mintha el akarna tűnni.
Reméltem, hogy megérti, miért kellett abbahagynom a
csókolózást.
Főnök ahelyett, hogy hozzám szólt volna, a balján álló férfira
nézett. – Feybi, mit akarsz csinálni?
A Feybi nevű férfi figyelmen kívül hagyta a Főnököt, és
helyette Nixhez fordult: – Mercy, gondoltam, hogy itt talállak.
 23.

BÜSZKÉBB

Fenix
Fordította: Shyra

Bat Feybi. Az összes kibaszott ember közül, pont ő. Pontosan

most. Itt van. Ahelyett, hogy reagáltam volna arra a névre,
ahogyan ismert, a klubban megkerestem Animalt. Még mindig a
három nője vette körül. Mintha megérezte volna, hogy baj van a
levegőben. Felkapta a fejét. Utáltam, hogy Feybi Becca
közelében volt. El kellett csalogatnom tőle. Felálltam és
elsétáltam.
Hallgattam, ahogy a főnöke közölte vele, hogy nincs
szükségük asztalra. Honnan tudta Feybi, hogy itt vagyok?
Kétségbeesetten ellenőriztem Christinát és Embert. Elővettem a
telefonomat, és leültem egy üres bokszba a sarokban. A zene
egyre hangosabb volt, mintha a zenekar tesztelte volna, hogy
mekkora hangerővel nyomhatják. Gyorsan ellenőriztem a
kameráimat, majd dühösen végigpörgettem néhány
automatikus képernyőfotót, amire beprogramoztam a rendszert.
Megálltam egy Christináról készült felvételen. Fáradtnak tűnt.
Egy plüssállatot ölelgetett. Nem, várjunk csak – nem egy állatot.
Egy kitömött csontváz volt. Árnyék vetült az asztalomra, és
zsebre vágtam a telefonomat. Feybi úgy viselkedett, mintha
ismernénk egymást.
– Mercy? Leülhetek? Köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy
hamarosan az enyém lesz a hely. Gyakorlatilag engedélyt kellene
kérned, hogy leülhess ide. – Feybi leült velem szemben. Becca
főnökét úgy hessegette el, mint egy szúnyogot. A férfi sértettnek
tűnt, de kikényszerített egy mosolyt, mielőtt a bárpult felé indult
volna. Feybi testőrei falat alkottak a boksz előtt. Tudtam, hogy
Animal figyelni fog, nehogy baj legyen. És figyeli Beccát és
Henryt is.
Összekulcsoltam a kezeimet az asztalon, és egyenesen
rámeredtem. Nem mutattam ki neki semmit. Neki kell
előrukkolnia a szándékaival.
– Figyelmen kívül hagyod az üzeneteimet? – Feybi elővett egy
szivart, és gondosan meggyújtotta. Rám fújta a füstöt. Nem
pislogtam. – Most már figyelmen kívül hagysz? Mert elég
barátságosnak tűntél a pultossal ott.
– Fogadás volt. – Meg kellett próbálnom elterelni a figyelmét.
Fejben átnéztem a biztonsági felvételeket az elmúlt két
éjszakáról. Nem sokáig venné be ezt a hazugságot, ha egyáltalán
bevenné. És látni akarná a biztonsági kamerák felvételeit.
Rosszfiú 101. Talán letörölhetném, ha lenne rá lehetőségem.
Feybi elvigyorodott. – Persze, kölyök. Biztos vagyok benne,
hogy csak egy kihívás volt. Fogadok, hogy amúgy is egy ribanc.
Egy igazi kurva.
Provokálni akart. Tudtam, hogy csak kelepcébe akar húzni, de
vicsorogtam, annak ellenére, hogy nem akartam.
Feybi a kaján mosolyból egyenesen vigyorgásba váltott át. Egy
kuncogást is hallatott, ami köhögésbe ment át. – Semmit sem
jelent neked. Látom én is.
Ha továbbra is ezen az úton akart haladni, meg kellett
állítanom. Nem akartam, hogy Becca ezt lássa. Nem voltam
hozzászokva, hogy sebezhető legyek. Megpróbáltam megállni,
hogy ne játsszam le a csókját újra és újra a fejemben. A
képzeletem megakadt a jeleneten. Amikor rám nézett, és láttam,
hogy félredobja az óvatosságot. Amikor megcsókolta a
tenyeremet. Amikor áthajolt a pulton. Ökölbe szorítottam az
eddig összekulcsolt kezemet.
– Az unokám miatt vagyok itt. – Egy testőr odacsúsztatott egy
hamutartót Feybihez. – Csak sejtettem, hogy itt leszel. Ilyen
arccal. És megérte megpróbálni. Az ember nem lesz ilyen öreg
anélkül, hogy néhány megérzés ne válna be. Látom, hogy
próbálod kitalálni. Ez csak egy megérzés volt, Mercy.
Felvontam a szemöldökömet.
 – Christina bajban van. Rémálmai vannak. Ragaszkodik
hozzá, hogy te segíthetsz rajta. Szeretném, ha találkoznál vele.
Csak ennyit kérek. – Újra beleszívott a szivarjába.
Feybi nem volt jó nagypapa. Volt egy bökkenő. Valami.
Összeszűkítettem a szememet.
Becca a testőrfal túloldalán állt. – Kérnek valamit inni?
Néztem, ahogy a koponyára festett arca kikukucskált a széles
vállak mögül.
Feybi nem vett róla tudomást, de a jelenlétét kihasználta a
fenyegetésre. – Úgy értem, szerintem hajlandó leszel néhány
szívességet nyújtani nekem. Tekintettel arra, hogy... –
Elkezdődött a farkasszem nézés. Értelmetlen, régimódi
dominancia szarság.
Néztem őt, miközben végiggondoltam az összes lehetőséget.
Beleértve azt is, hogy mindenkit megölök a helyiségben, kivéve
Animalt, Henryt és Beccát. És aztán kinyírni Christina családját,
és felnevelni őt Beccával. Ember közelében élve.
Hagyom, hogy ezek az útirányok, amelyeket erőszakkal
kényszerítenék a jővönkre, kiteljesedjenek és
következményekbe torkolódjanak az elmémbe. Nem volt jó terv.
– A következő két napban megkeresem Christinát, és beszélek
vele. Nem kell félnie. Nem mintha nem neki lenne a legjobb
nagypapája, nem igaz? – Vártam.
A bal szemhéja tikkelt.
– Hogy érted, hogy meg fogod keresni? Szeretném megfelelő
módon összehozni ezt a találkozót.
 Kibújtam a bokszból, és félrelöktem a legközelebbi hústoronyt
az útból.
– Fogadd el, amit ajánlok, Feybi. Én irányítok. Ezt soha ne
felejtsd el. Azt akarod, hogy beszéljek vele? Tekintsd úgy, hogy
elintézve.
Becca tágra nyílt szemmel nézett rám. Becca főnökére
mutattam, aki a közelben lebzselt. – Ez a lány pedig velem jön.
Kinyújtottam a kezem, aztán vártam.
Vajon megbízik bennem? Velem jönne?
A gyönyörű, festett arca megadja a választ, amire vártam,
mert ledobja az eddig kezében szorongatott menüket.
A körülöttünk lévő férfiakra figyeltem. Animalre a tömegben.
Henryt a bárpultnál. Henry felé biccentettem a fejemmel, hogy
Animal vigyázzon rá. Aztán magamhoz húztam Beccát. A
csípőjére tettem a kezem, és a fülébe súgtam: – Menjünk.
Hallottam, ahogy Feybi próbálja a zenét túlkiabálni, hogy
felhívja magára a figyelmemet. Becca egyenesen kisétált a
bejárati ajtón, én pedig középső ujjamat a fejem fölé emelve
mutattam be hátrafelé.
Legszívesebben átdobtam volna a vállamon, és elrohantam
volna, de ehelyett inkább fürgén lépkedtünk. Az ajtók
mögöttünk becsapódtak. Most már nem voltam hajlandó
elfutni. Látniuk kellett, hogy a magam módján csinálom, bármi
is történjék.
 Átadtam Beccának a fekete sisakomat, és ő a fejére húzta.
Felszálltam, és elindítottam a motort. Fázni fog ebben a
ruhában.
Éreztem, ahogy ráül a kabátom hosszú végére. Feybi felém
baktatott, szivarjának vörös, izzó hegye ott lebegett előtte a
szürkületben.
Nem akart engem lelőni itt, szemtanúkkal teli tömeg előtt. Ha
egyszer kijutottam innen, akkor kezdődhetett a játék. Becca
megszorította a derekamat. Elindultunk, kavicsdarabok szálltak
mögöttünk.
Nálam volt a csajom. Velem volt. Soha életemben nem voltam
még ennél büszkébb.

~Becca~

A kabátjába temettem a fejemet. Egészen biztos voltam benne,

hogy épp most mondtam fel a munkahelyemen, és a zaklatóm
őrült gyors motorjának hátulján ültem. Kilométereken át
szorosan behunyva tartottam a szememet. Megfagytam.
Legalább volt annyi eszem, hogy a szoknyámat a seggem alá
tűrjem, és ráüljek a hosszú kabátjára. Tudtam, hogy a hosszú,
drapp ruhák rettenetesek az ilyen típusú motorozáshoz.
Amikor jelentősen lelassultunk, kinyitottam a szemem. Sötét
volt. Szinte úgy tűnt, mintha egy kanyargós felhajtó lennénk.
Egy hatalmas ház elé hajtottunk. A garázsajtó felemelkedett,
ahogy közelebb értünk.
 Miután behajtottunk, a garázsajtó becsukódott mögöttünk, és
egy biztonsági lámpa világította meg a belső teret.
Annyira egyedül éreztem magam vele, és ettől hevesebben
vert a szívem. Megvárta, amíg leszállok a motorról, mielőtt ő is
megtette volna. Az oldaltámasz a helyén volt, amikor végre
elvette róla a kezét.
– Meg kellene néznem, hogy van Henry. – Nem volt nálam
semmi. Nem volt nálam telefon. Se táska.
Nix a zsebébe kotorászott, és elkezdett SMS-ezni. – Animal
azt mondja, Henry jól van, és a főnököd hívott egy másik
pincérnőt. Minden rendben megy.
– Neked mindenre van válaszod – cukkoltam.
A telefonjával együtt a kezét is zsebre dugta, és megvonta a
vállát.
– Kié ez a hely? – Már a külső alapján és a garázsból is láttam,
hogy elképesztő lesz.
– Az enyém. – Szégyenlősnek tűnt.
– Mit csinálsz? – Úgy értettem, hogy miből él. Hogy mivel
keresi meg a pénzt, amiből megengedhette magának ezt a
helyet.
– Gondolj magadra – Kinyújtotta a kezét. A fekete
csóknyomom még mindig ott volt.
Elmosolyodtam, mielőtt újra megpróbáltam volna. – Ki vagy
te?
Megfogtam a kezét, és bevezetett egy ajtón.
 Márvány. Minden márványból volt. Koponyafestmények
voltak. Absztrakt műalkotások, amelyek olyan keretekben
voltak, mintha maguk is művészi alkotások lennének. Többnyire
fekete-fehérek. Az elszigeteltség érzetét keltette.
Idegesnek tűnt. – Ez a nappali. Éhes vagy? Nem akarsz
lepihenni?
Addig húztam a kezét, amíg meg nem állt. – Beszélned kell
velem. Rólad. A nevemről a mellkasodon. Arról, hogy honnan
tudtad, hol lakom. Tudod, ki dobta a téglát? Tudod, hogy ki
támadott meg a mosdóban? Azok a fickók voltak a Főnökkel?
Éreztem, hogy felszínre tör a hisztéria. Hálás voltam, hogy
vele lehettem és rettegtem, hogy a válaszaitól kevésbé erősnek
és bátornak fogom érezni magam. A falhoz hátráltam, és
lecsúsztam rajta. Magassarkúra váltottam, amikor Főnök bejött
a bárba, így lerúgtam magamról, és lehúztam a szoknyám a
lábamon. Még mindig fogtam a kezét. Kérdéseim voltak hozzá,
de még mindig szükségem volt az érintésre.
Követett, és lecsúszott hozzám. Lába boltívként terült el a
térdem fölött. Bensőséges volt.
Megköszörülte a torkát. Kísértésbe estem, hogy a számmal
fojtsam el a szavait.
– A válaszaid megváltoztatják mindezt? – Megérintettem a
mellkasomat, majd az övét.
Elfordította a fejét. – Drága lány, tele vagyok tetoválással.
Törött vagyok. Történtek dolgok, amik ilyenné tettek. Gondot
okoz egyedül lenni ezen a helyen, ezért el sem tudom képzelni,
hogy valaki szívesen töltene itt időt. – Meglengette a kezét a
visszhangzó ház tágassága felé azzal a kezével, amely nem az
enyémet fogta. – Figyeltelek téged. Évek óta. Mert úgy éreztem,
hogy meg kell védenem téged.
Megszorítottam a kezét erősen. Szavai jeges markolatként
hatottak. Őrültségnek hangzottak. Nem tudtam megfogalmazni
a kérdéseimet, de ő tudta.
– Aznap, amikor találkoztunk, még gyerekek voltunk. Éppen
az élelmiszerboltban voltam apámmal. Bántott engem, és te
kiálltál ellene. Ez volt a legbátrabb dolog, amit valaha láttam.
Az arcát néztem – próbáltam beazonosítani. De már tudtam.
– Emlékszel? – Úgy nézett az arcomra, mintha istenítene.
– Hívtam az apámat. Féltem, hogy apád valami rosszat fog
tenni veled. Ő volt... – Elakadt a szavam.
– Emlékszel. – Úgy mondta, mintha egy csoda lennék. A
tekintete végigsiklott az arcomon, mintha épp most árultam
volna el neki, hogy a mágia létezik.
– Minden este imádkozom érted, mióta találkoztunk. Minden
este. Sosem felejtettem el. Csak a nevedet nem tudtam. – A
szívemhez húztam a kezét.
Emlékeztem rá. Hányszor tűnődtem azon, hogy mi van vele.
Megérzés volt – akkor még nem tudtam. Az életemben kevesen
keltettek bennem oly érzést, mint Nix apja. Egyszerűen csak
gonosz volt. Beindította a védelmi rendszerem, amire a testem
reagált.
 – Bántott téged? – A kérdés, amit sosem tehettem fel a koszos
pólós, borzas hajú fiúnak.
Nix előrehajolt, és megcsókolta a fejemet. – Ezen tűnődsz.
Törődtél velem. Tudtam. Tudtam, hogy különleges vagy.
Elengedte a kezemet, és otthagyott a padlón ülve. Annyira
sokkolt a dolog, hogy csak úgy maradtam.
Amikor visszatért, volt valami a kezében. Amikor megmutatta,
egy szívecskés nyalókát láttam.
Ölelj meg.
A csomagolása szakadt volt.
– Még mindig megvan? – Elvettem és megforgattam. Annak
kell lennie...
– Tizenöt éve. Huszonkét napja. Tizennégy órája. – Hirtelen
fiatalabbnak tűnt akkor. Egész idő alatt várt. Nix visszaült elém.
Nem válaszolt a kérdésemre. – Bántott téged?
Néztem, ahogy mindkét kezét ökölbe szorítja. A szemei erősen
összezárta. Aztán fejbe vágta magát. Keményen. Egyszer.
Kétszer. Háromszor.
– Állj! Jézusom! Állj! – Rávetettem magam, és küzdöttem,
hogy lefogjam az öklét.
Megrázta a fejét, de hagyta, hogy megfogjam a kezét.
– Nem akartam, hogy bántson téged, és biztos vagyok benne,
hogy nem akarom, hogy te bántsd magad. – Megérintettem az
arcát.
 Eltartott néhány percig, mire kinyitotta a szemét, amely most
már kitisztult volt, de űzött maradt. – Annyit bántott volna,
amennyit csak akart, de ő megölte az anyámat, szóval...
Éreztem, ahogy a hitetlenség zsibbadássá változik. Honnan
tudtam volna gyerekként, hogy ennyire elbaszott a helyzet?
Odabújtam hozzá, amennyire csak tudtam. A karjaimba
burkoltam a fejét. – Az én hibám. Sajnálom. Jobban kellett
volna próbálkoznom. El kellett volna érnem, hogy a zsaruk rád
találjanak. Annyira sajnálom. Az én hibám.
Megcsókolta az ajkaim, ezzel, elhallgattatva. Hagytam, hogy
megcsókoljon. – Nem – lehelte.
Akkora erővel emelt fel, aminek le kellett volna nyűgöznie, de
hihetetlenül szomorú voltam, hogy nem tudtam többet tenni.
Többet kellett volna tennem azért a kisfiúért. Ezért a férfiért.
Egy fehér kanapéra ültetett. Mellém ült, és a mellkasához
ölelt. – Te mentettél meg engem. Sosem volt a te hibád. Anyám
már halott volt. Megölte őt, aztán elvitt a boltba. Azt mondta,
megöl, ha elejtem a tojásokat. És akkor elejtettem a tojásokat. –
Könnyek csillogtak a szemében, és tönkretett, hogy ilyen
összetörtnek láttam. Elsimította a hajamat az arcom elől. –
Aztán ott voltál te. A hajaddal, a táskáddal és azzal a hatalmas
kiállással.
Nem emlékeztem, mit mondtam. Csak arra, hogy cserben
hagytam azt a fiút. És hogy az apja olyan volt, mintha
személyesen az ördögöt látnám.
 – Ráijesztettél az apámra, és ez bátorságot adott nekem egy
olyan napon, amikor szó szerint semmi másra nem volt
szükségem. – Megcsókolta az orrom hegyét.
Zokogni kezdtem.
– Ezért van a neved a mellkasomon. Ezért tudom, hogy hol
laksz. Azért kellett vigyáznom rád, mert a te bátorságod tartott
életben engem. – Erősen átölelt.
Olyan tiszta volt. Az indítéka. Még sok kérdésem volt, de a
legfontosabb, amit éreztem, az a megkönnyebbülés volt, hogy jól
gondoltam.
Nix jelentette a biztonságot.
Nix jó volt.
 24.

ELFOGADVA

Fenix
Fordította: Jane

Átöleltem őt, tudva, hogy tudja. Hogy emlékezett rá. Egy

magamfajta srácnak nem szabadott volna ilyen szerencsésnek
lennie. Reményt adott, hogy egy nap mindent elmondhatok
neki. De nem ma. Túl sok mindent kellett elfogadnia.
Megcsókoltam a feje búbját.
Sírt.
Miattam, értem.
És én szárnyaltam. A tudat, hogy ő is épp úgy gondolt rám,
ahogyan én őrá, eldobtam tőle az agyam. Végigsimítottam a
homokóra alakján, amely csontvázas mintában pompázott ma
este. A ruha. A cipőjét, ami úgy hevert az előszobámban, mintha
itt lakott volna.
 Az illata itt lenne a kanapén. A karjaimban volt. Egy másik
pozíciót vettem fel, és megpróbáltam közelebb húzni
magamhoz.
– Szükségem van egy zsebkendőre.
Még egyszer magamhoz öleltem, és arra gondoltam, hogy
leveszem a pólómat, hogy ne kelljen elengednem őt, de
kényszerítettem magam, hogy megkeressem a papírtörlőt. Fel
kell írnom magamnak a zsebkendőket. A lányoknak szükségük
volt rájuk. Néha. Puritán módon éltem itt egyedül. Nem hiszem,
hogy valaha is volt egy doboz zsebkendőm. Hoztam neki egy
egész tekercs törlőpapírt.
Felült és megköszönte. Az egyikbe kifújta az orrát, a másikkal
pedig a szemét törölgette.
Az elfolyt fekete sminkje ott maradt az arcán elkenődve.
Megnéztem, hogy kivehető-e a rajz az arcán. Bár kissé
elmosódott volt, még mindig egy koponya díszelgett rajta.
Imádtam őt így látni. Olyan volt, mint én. És értem tette.
– Mi történt, amikor hazamentél? – Letette a papírtörlőt az
asztalra, és a kezem után nyúlt.
Megráztam a fejem.
– Nem beszélhetnénk erről máskor? Csak téged akarlak ma
este. Nem emlékeket.
Aggodalom ült ki az arcára. A bejárati ajtó kinyílt, Animal és
három csaj a bárból betáncoltak rajta.
Felálltam, és Becca követte a mozdulatomat. Átkaroltam,
mintha az enyém lenne. Mondjuk lényegében az is volt.
Emlékezett rám, nekem megvolt a tetoválásom, és abszolút nem
volt gondja vele és…
– Csonti. Nem tudtam, hogy itt vagy. Henry barátja
felbukkant, és azt hiszem, meg tud birkózni a bárban lévő összes
emberrel, sőt még annál is többel. Meg akartam mutatni a
hölgyeknek a kígyómat.
Rákacsintott Beccára.
– Tudod mit? Becca és én éppen indulni készültünk. Sok
sikert a kígyószelídítéshez.
Ránéztem Beccára. Ökölpacsiztunk Animallal, majd
odavezettem Beccát a motorhoz. Volt egy tervem, mutatni
akartam neki valamit, és nem tudtam, hogy meddig fog tartani.
– Hol tartja a kígyóját?
Átadtam neki a sisakomat.
Felhorkantam.
– A nadrágjában. Ez egy nagyon szar kód, ami arra az esetre
van, ha egy kis térre van szüksége.
Nevetni kezdett, és ez visszhangzott a sisakomban. A hang a
szabadság hangja volt. Tudott az apámról, és még mindig itt
volt. És nevetett.
Mintha normális lennék. Mintha ami közöttünk van,
működhetne. Kinyitottam az ajtót, és kitoltam a motort a
garázsból. Amint a motor dorombolni kezdett, ő becsusszant
mögém. Az első számú csoda megtörtént. Most meg akartam
mutatni neki egy másik csodát, amit találtam.
 ~Becca~

Az út alatt volt időm feldolgozni, amit az imént megtudtam.

Nixtől eldobtam az agyam. Félig olyan volt, mint egy álom,
amikor rájöttem, hogy azzal a sráccal vagyok együtt, akiért
minden este imádkoztam. Apám vallásos volt, és ő szoktatott rá
erre. Azokra az emberekre gondoltunk, akikről tudtuk, hogy
szükségük volt néhány kedves gondolatra lefekvés előtt, és
megemlítettük a nevüket. A válás után már csak magamban
imádkoztam éjjelente. Biztos voltam benne, hogy egy idő után
rutinná vált, de szükségem volt rá, ahhoz, hogy el tudjak aludni.
Sok név volt az évek során, de mindig a „Shoppersben lévő
fiúval” fejeztem be.
És most itt voltam vele. Még egyszer megszorítottam derekát.
Ezért a stoptáblánál megkérdezte.
– Jól vagy?
Jól voltam. Attól a naptól kezdve jól voltam, hogy
megismerkedtünk, de mindig is eltűnődtem rajta, hogy mi lehet
vele. Annyira rettegtem, amikor az apja kirángatta a boltból.
Mintha végignéztem volna, ahogy valaki a végzetébe zuhan.
Megint könnybe lábadt a szemem. Az egész helyzet szürreális
volt.
Tettünk néhány kanyart, és lelassítottunk. Végre kinyitottam
a szemem. Az égen telehold bukkant fel. Felültem és
kinyújtóztattam a hátam.
 – Maradj lent és szorosan ölelj. Borzalmas az egyensúlyod.
Ki tudtam venni a profilját a holdfényben. Mosoly ült az
arcán. A gödröcske, aminek a rabja voltam, mélyen
kirajzolódott.
Azt tettem, amit mondott. Döcögős hátsó utakon haladtunk.
Csak izgatottságot éreztem, pedig anyám tuti megölne, ha
megtudná. Alton. Kíváncsi voltam, látott-e, amikor eljöttem.
Nix lelassította, majd leállította a motort, és letette a lábát,
hogy stabilan tartson minket. Amikor megálltunk, levettem a
sisakot.
Egy hepehupás, régi úton voltunk, jobbra tőlünk egy lejtős
domb húzódott el. Végigsimítottam a kezemmel a gerincén, és
majd az ujjaim végigsiklottak a vállán, a hóna alatt. Neki
dőltem, és hagytam, hogy a sisak a földre hulljon és elguruljon.
Átkaroltam a testét és egy csókot nyomtam a nyakára. Kirázta a
hideg.
– Visszavihetlek a munkahelyedre. Helyre tudom hozni, ha
elszúrtam az állásodat. Ha akarod.
A vállára támasztottam az állam, és figyeltem őt. Olyan
gyönyörű férfi volt. Most már szinte beláttam a tinta mögé. Még
az orra is vonzó volt. Az állkapcsa éles vonalú, gyönyörű haja
volt, jobb kezemmel elengedtem a mellkasát és a hajába túrtam.
A szemhéja félig lecsukódott.
– Megtennéd?
 – Bármit megtennék érted. – Hallani, ahogy kimondja ezeket
a szavakat, olyan meggyőződéssel, mint egy fogadalmat, teljesen
lázba hozott. Témát váltott. – Nem fázol?
Az államat újra a vállának támasztottam.
Megfogta a kezemet, ami még mindig a mellkasán pihent, és
végigcsókolta az ujjperceimet. Mintha ezzel búcsúzna az
érintésemtől.
Miután kitámasztotta a motort, könnyedén leszállt a járműről.
Egyik kezét az ülésen tartotta, közel a combomhoz. A másik
kezét felém nyújtotta, hogy lesegítsen a motorról. Vártam egy
szívdobásnyi időt, hogy éreztessem vele, örülök, hogy belépett a
személyes terembe. Lesegített a motorról.
Kibújt a kabátjából, és felém nyújtotta. Belebújtam, hozzá.
Meleg volt.
– Ezzel kellett volna kezdenem. A közeledben elveszítem a
fejem – mondta és megkocogtatta a halántékát.
– Azért nem akarom, hogy fázz. Miattam – mondtam, majd
megpróbáltam levenni a kabátot.
Ez más helyzet volt, mint amikor egy férfi úriemberként
viselkedik. Azt akartam, hogy Nixnek kényelemben legyen része.
A keze megállított. A vállamra tette őket.
– Nem, szeretem, ha a ruháimat viseled – végigsimított a
kezével a karomon.
– El sem hiszem el, hogy ismertük egymást – felé nyúltam és
ő közelebb lépett, hogy megölelhessem.
 Dúdolta a válaszát. Éreztem, ahogy bezárja a múltja ajtaját.
Nem akarta, hogy itt és most jelen legyen. Megfordított.
– Ezt akartam neked megmutatni. Mióta meséltél nekem
arról, hogy milyen kívánságaid lennék.
A holdfényben végre láttam, miért hozott ide. A dombot
bolyhos, fehér pitypangok borították.
– Minden kívánságod valóra válhat. – Összefonta a kezét a
mellkasom előtt.
– Amikor gyerekkoromban találtam egyet, mindig elfújtam, és
kívántam valamit – meséltem.
– Tudom. Figyeltem, amikor elmesélted. Eszembe jutott, hogy
múlt héten itt mentem el, mellette. Láttál már ennyit egy
helyen? – Megsimogatta a hajamat.
– Nem – válaszoltam, miközben kissé megráztam a fejem. –
Ez hihetetlen. Ez nagyon kedves, figyelmes gesztus részedről.
Köszönöm.
Hátat fordítottam a kívánságoknak, és odabújtam hozzá.
Megölelt engem és az az érzés visszatért. A fontosság érzete.
Az otthon érzése. Ebben az emberben volt valami varázslatos.
– Köszönöm – válaszolta. – Akarsz kívánni párat?
Hátralépett, és a domb felé intett.
Megfordultam, és az ajándékom felé sétáltam. Fogadok, hogy
több ezer kívánság lehetett itt. Miután megragadtam egy
maréknyit, megpördültem, hogy szembeforduljak vele.
Ránéztem.
 – Azt kívánom, bárcsak Nix megcsókolna – aztán elfújtam a
magokat a szárról.
Hatalmas mosolyt villantott. Fehér fogai megcsillantak a hold
nyújtotta fényben. A szél felerősödött, és fehér pamacsok
örvénye vett körül. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
Majdnem olyan volt, mint egy sűrű pitypang köd. Nix átsétált
rajtuk, míg végül a karjaiba zárt.
– Nem bánod, ha meztelenre vetkőztetlek?
Leesett az állam. Olyan volt, mintha már a csupasz bőrömhöz
ért volna, annyira beindultam. Bólintottam.
– Mondd ki. – A fülembe suttogott, és tudtam, hogy a
mellbimbóm keményen merednek előre a szavaitól. Már a tudat
is felizgatott.
– Nem bánom. – A hangom halkabb volt a szokásosnál.
Hallottam benne a kétségbeesést. Levettem a kabátját.
Megragadta a cipzár mindkét oldalát, és letépte rólam a felsőt.
Abban a pillanatban eltakartam a mellemet, ahogy megéreztem
az éjszakai levegő hűs szellőjét. A lábam mellé dobta a felsőmet.
Az ujjbegyei végigsimítottak a vállamon, és keresztbe-kasul
kalandoztak a testemen, amíg meg nem pihentek a szoknyám
derekánál.
Ekkor vettem észre, hogy úgy zihálok, mintha épp egy
maratont futottam volna le.
– És a szoknyád?
– Igen.
 Tudtam, hogy ez be fog következni, de az érzés, ahogy az
anyag lecsúszott a testemről, valósággal állatias volt. Már csak a
fekete tangám és a magas sarkú cipőm volt rajtam.
– Nyújtsa ki a karod.
A vállamnál fogva megfordított, és itta a látványomat. Ahogy
szemügyre vett, olyan volt, mint egy sztriptíz, mintha teljesen
levetkőztetett volna újra és újra. Nagyot nyelt.
– Amit én veled tenni fogok...
Ziháltam, mellkasom gyors ütembe emelkedett.
Óvatosan hátraléptem. A magassarkúm kihívást jelentett a
füves terepen. A lábujjaimra kellett áthelyeznem a testsúlyomat.
Elfújtam egy újabb pitypangot.
– Bárcsak Nix is meztelen lenne.
– Azt hittem, nem szabad elmondani másnak, hogy mit
kívánsz.
A szemei ragyogtak.
Miután eldobtam a virágszárat, elfújtam még egyet.
– Bárcsak Nix tudná, hogy nagyon belezúgtam.
Az arca pajkosból reménykedővé vált. Megfogta az állam, és
átölelt, miközben megcsókolt. Aztán a homlokomra hajtotta a
fejét.
– Első kívánság. Teljesítve.
Most már én is mosolyogtam.
Levette a pólóját. Mindketten megálltunk. Ott virított a
nevem. Most már megnyugtató érzés volt. Abbahagyta a
vetkőzést, és várt. Újabb kívánságot engedtem a levegőbe.
 – Bárcsak Nix tudná, hogy a meztelen azt jelenti, hogy nincs
rajta nadrág.
El volt ragadtatva. Túl gyors volt a tempó, túlságosan őrült, de
pont így volt jó.
Egy újabb szellő fújta el a magokat, mint egy fejre állt hóvihar.
Mire a pelyhek eloszlottak, meztelen volt. Abbahagytam a
nevetést.
– A kívánság-pelyhek a hajadban vannak. Soha nem láttam
még ennél szebbet.
Kiejtettem a kezemben lévő kis pitypang csokrot. Kitártam
felé a karjaimat. Nix átölelte a derekamat, és felemelt. Oldalra
billentettem a fejem, hogy megcsókolhassam.
A szél ismét ott táncolt körülöttünk. Éreztem, ahogy a
pitypang pamacsai a bőrömhöz érnek. Megborzongtam a
karjaiban. Megszakította a csókot, és felnézett az arcomra.
– A hold a te koronád. Te vagy az én csontvázhercegnőm.
– Olyan jó vagy hozzám. – Szavaitól melegség öntött el.
– Te vagy a szívem, és ez az első alkalom, hogy úgy érzem,
méltó arra, hogy megdobbanjon.
Rátettem a kezem a mellkasán lévő tetoválásra.
– Mutasd meg nekem.
Olyan közel jött, hogy a lábujjai a cipőm orrát érték. Még a
lábfején is volt tinta. Teljes álcázás.
– Mi a tetoválások története?
 Szörnyű időzítés volt, de úgy éreztem, hogy tudnom kell.
Ahogy ott álltunk, én majdnem teljesen meztelenül, ő pedig
pucéran, mégis olyan volt, mintha totálisan be lenne fedve.
Végigsimított a haján.
– Emlékszel rá? Az apámra? Amikor felnőttem, pont úgy
néztem ki, mint ő. A tükörben csak az ő arcát láttam.
Az ok, amiért olyan hihetetlenül mássá tette magát, mélyen
belém hasított.
– Inkább meghalok, minthogy olyan legyek, mint ő – mondta,
de nem nézett rám. Talán arra várt, hogy ítélkezzek felette?
Hogy megszégyenítsem?
– Te nem ő vagy. – Hirtelen fázni kezdtem. Megborzongtam,
és átkaroltam magam.
– Nehéz, amikor mindenki, akivel találkoztam, azt mondta,
hogy ő és én akár ikrek is lehetnénk, csupán más korban –
ökölbe szorította a kezét.
– Nem akartam, hogy itt legyen velünk.
Széttártam az ökölbe szorított ujjait. A mellkasomat az övéhez
préseltem.
– Hé! Nem – megcsókoltam az állát. – Soha nem féltem tőled.
Egyszer sem. De vele a rettegés azonnal felütötte a fejét.
Azonnal tudtam, hogy rossz ember.
Úgy vizslatta az arcomat, olyan áhítattal, mintha sosem
hallotta evangéliumot mondanék.
– Ez az igazság. Ha most találkoztunk volna? Ha az a jelenet a
Shoppersben játszódott volna le, és én felnőtt nő lennék, te
pedig gyerek? Keményen harcoltam volna érted. Valószínűleg
börtönben végeztem volna – nem voltam hajlandó meghátrálni,
álltam a pillantását.
Nix az arcom két oldalára tette a kezét. A fülem mögé
csúsztatta az ujjait. A hüvelykujjai az arcomon pihentek. Az
ajkai megízlelték az enyémet. Először a felső ajkam, aztán az
alsót. Észveszejtően csókolt. A keze, a teste forrósága, a farka
teljesen készen állt arra, hogy bebizonyítsa nekem, hogy milyen
ember
A mellkasára tettem a kezem. Nem tudta, hogy mennyire
különleges. Ennyire nehéz volt hinnie magában?
És az anyja. Jézusom! Az apja megölte az anyját. A történet
sokkal többről szólt. A csókjaiban jóság lakozott.
Hazament az apjával. Hová és mihez? Mi várt rá ott?
Az érintésében hit lakozott.
Meg akartam gyógyítani ezt az férfit. Megmenteni őt most,
mert nem mentettem meg annyi évvel ezelőtt.
– Magamban akarlak érezni – mondtam, amikor elkezdte
csókolgatni a nyakam. Éreztem, ahogy az egész teste megfeszül
körülöttem.
– Nem lehet. Nem veled, te nem erre vagy teremtve –
hátralépett, és felkapta a kabátját. Betakarta vele a
mellkasomat.
Ez elutasítás volt?
– Ne gondold túl. Én csak én vagyok. És te is csak te vagy.
Fázom, és a kívánságok mezején állok, és veled lenni, az
egyetlen kívánság, amit most valóra akarok váltani – mondtam
és az előttem lévő térre mutattam.
Felállt, és megrázta a kezét. Aztán nem hagytam neki más
választási lehetőséget. Felcsúsztattam a kezem a mellkasára, és
megcsókoltam. Felnyögött, és behajlította a térdét.
– Szeretkezz velem. Ne kelljen még egyszer kérnem –
követeltem.
Aztán támadásba lendült, és én nem voltam ellenfél számára.
Egyik érzéki hullámból a másikba sodort.
Ő volt az áhítat, én pedig a vallása. Talán még a szektája is. A
földön voltam, hanyatt fekve, mielőtt még észrevettem volna. A
szája lecsapott az enyémre, majd a melleimre. Ujjai a csípőmet
markolták.
A szél, az eget borító pelyhek és az érintése kombinációja
olyan volt, mintha egy másik valóságba csöppentem volna.
A melleimet markolta, a szájával lecsapott a bimbómra,
miközben a bugyim vékony anyagához dörzsölte magát.
Már egyáltalán nem fáztam.
A távolban mennydörgés hallatszott. Most már a csípőmnél
járt, és komolyan vette az ígéretét, hogy az egész testemet
kényeztetni fogja.
– Olyan édes ízed van – lihegte.
A csókok, amelyeket a hasamra adott, szemérmesből bujává
váltak. A köldökömtől indulva nyelvével nedves ösvényt hagyott,
ahogy eljutott a jobb mellemig.
 Amikor megpróbáltam a könyökömre támaszkodni, a keze a
lábam közé siklott, és megakadályozta, hogy minden
elhatározásom szertefoszlón.
Újabb mennydörgés.
Arra biztatott, hogy emeljem fel a csípőmet, majd lecsúsztatta
a bugyimat. Oldalra nyúltam, és egy marék pitypangot
szorongattam, miközben incselkedett velem. Ujjai lehelet
finoman érintettek, aztán a mutatóujja hegyével leragadt a
csiklómnál, mintha elfelejtette volna, hogy más is létezik a
világon. Először a gyengéd dörzsöléssel, amit aztán a nyelve
váltott fel. Éreztem, ahogy a farka a combomnak feszül. Csak
arra tudtam koncentrálni, hogy a vágy, hogy magamban
érezhessem, egyre csak növekedett.
A távolban villám cikázott át az égen. Az égi fényben teljesen
tisztán kivehető volt a tintával borított teste, és olyan volt, mint
egy állókép. Tetoválással fedett művészi alkotás. A mellkasa, a
csípője, a lábai. Árnyékok és csontok borították.
A hátam ívbe feszült. A felizgultság gyenge szó volt arra, amit
akkor éreztem. Újra ránéztem. Egy koponya volt a lábaim
között, és amikor egymás szemébe néztünk, elvigyorodott,
miközben a nyelvét megfeszítve a puncimhoz tapasztotta.
Csontárnyékos keze a csípőmet markolta.
Úgy éreztem, hogy a közelgő orgazmus megállíthatatlanul
száguldozik. Annyira közel voltam.
– Még?
 Villámlás. Eszembe jutott, hogy számolnom kellene, hogy
hány másodperc múlva érkezik a mennydörgés, így tudhatom,
hogy milyen messze van a vihar. Éppen egy mezőn voltunk,
védtelenül. Ehelyett csak annyit mondtam: – Még.
Hallottam, ahogy kuncogott. Egy kacéran alattomos hangot
adott ki. Aztán nyalni kezdett és szívni, miközben két ujját
belém tolta. Az orgazmusom egyre jobban közelített, közelebb és
közelebb húzott a peremhez.
A neve gurgulázó sikolyként visszhangzott a hegyről.
– Ó, igen. Ó, baszd meg, igen. Érzem. Élvezz el!
Három ujj és egy iszonyatosan gyors nyelv. A levegőbe toltam
a csípőmet, és átadtam magam az érzésnek, amennyire csak
tudtam. Most már káromkodtam. Mocskos szavakat, amikről
nem is tudtam, hogy ismertem. Az orgazmus ringatott és örökké
tartott. Alig kaptam levegőt. Ez a mámor rongybabává tett.
Már majdnem túl sok volt. Ideje volt abbahagyni. A testem
nem bírta tovább.
Ujjait a nyelve váltotta fel. Ki-be mozgatta bennem.
Hihetetlenül intim mozdulat, egy amúgy is provokatív szexuális
aktusban. Ujjai a csiklómhoz vándoroltak. Elsötétült a világ
előttem. Nem voltak szavak, csak mély hangok, dörmögések.
Hallottam a fólia zizegését, de haszontalanul. Már nem
érintett, de a bőröm még mindig érezte őt. Újra és újra
összerándultam, aztán alám nyúlt és megemelte a csípőmet.
Talán segítenem kellett volna.
Kinyitottam a szemem, amíg ő várt.
 – Nézz rám, Becca.
Készen állt rá, hogy belém hatoljon. Annyira fel volt izgulva,
hogy az erek kitüremkedtek a farkán. Én már elértem a csúcsra.
Talán még a DNS-em is megváltozott, részben állatiassá vált. De
ő még nem érte el a csúcsok csúcsát.
Mély levegőt vettem. Éreztem a felénk tartó zivatar illatát a
levegőben.
Megint villámlott.
Gyönyörű farkán nem volt tinta, de óvszer borította.
Ez volt az egyetlen része, amit nem érintett az állandó maszk
és álca, amiről úgy érezte, hogy mindenképpen szüksége van rá.
Megmarkoltam a melleimet. Teljesen elégedett voltam, de
minden erőmet összeszedtem, hogy ott legyek számára, hogy ne
legyek önző társa.
Nix lassan kezdett hozzá.
– Jól vagy?
Szinte dühösnek tűnt. Küszködött, hogy visszafogja magát.
Megráztam a fejem.
– Mindenedet akarom. Most azonnal. Keményen.
Oldalra döntötte a fejét. A következő lökésénél ellentartottam
neki, így a farka teljesen elmerült bennem, végre
bebizonyítottam.
Ahogy megfeszültek a hasizmai a tintacsontok megmozdultak
a bőrén. A mennydörgés és a villámlás fokozta a sürgetésünket,
és minden bizonnyal a veszélyt is.
 Ujjai ismét rátaláltak a csiklómra. Ahogy kitöltött, a nyomás,
amit a puncimra gyakorolt, szótlanná tett.
– Bassza meg! Érezlek. – Megfogta az egyik lábamat, és
felemelte a vállára.
Olyan mélyre hatolt, hogy minden alkalommal felkiáltottam.
Teljesen feltárt és kitöltött, és csak arra voltam képes, hogy
elélvezzek.
Lehúztam magamhoz az arcát, hogy megcsókolhassam. Az
ajkain éreztem az ízem. Nyögések és káromkodások közepette
élvezett el. Homlokát az enyémhez nyomta, miközben még egy
utolsót lökött.
Eső. Újabb villámlás. Rám nézett, az oldalára fordult, és a
mellkasára húzott. Most már mindketten csuromvizesek
voltunk, a szemerkélő eső már nagyon nem az volt.
Megérintettem a nevemet a mellkasán. Megfogta a kezem, és
megcsókolta az ujjbegyeimet.
– Mennyire veszélyes ez most? – Feltámaszkodtam, hogy
láthassam az arcát. Újra megcsókolta a kezem.
– Rohadtul veszélyes. Nem kellett volna egyáltalán rám
pillantanod.
– Nem félek tőled. Az időjárásra gondoltam – lenéztem rá,
miközben az ég egy pillanatra kivilágosodott. Az, hogy a testét
befedő tinta olyan volt, mint egy éjszakai lidérc, attól még a
szemeiben szerelem tükröződött, és ez felérte egy tökéletes
ellentmondásnak.
 – Soha nem hagyom, hogy bármi vagy bárki ártson neked –
mondta meggyőződéssel. Körülnézett. – A kívánságaidat
elmossa a víz.
Megcsókoltam az állát.
– Vagy mind egyszerre teljesülnek.
Elfordította a fejét, és a villámlás felfedte ellentmondásos
arckifejezését.
– Van még egy óvszered? – kérdeztem az ajkamba harapva.
Elmosolyodott. Vizesek voltunk és fáztunk.
– Itt nincs – felült, és magával húzott.
– Otthon?
Felálltam.
– Mondd ezt még egyszer – magához húzott, és megfogta az
egyik mellem.
– Otthon? – Nem voltam biztos benne, hogy mire gondolt.
– Igen – a karjaiba vett. – Imádom, ahogy kimondod ezt a
szót.
Megtaláltuk a nedves ruháinkat. Az enyémek már túlságosan
eláztak ahhoz, hogy visszavegyem őket, kivéve a bugyit. Nix
felajánlotta a kabátját, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy
elegendő takarást és fedettséget adjon. Az én ruhafoszlányaimat
is magunkkal vittük. Amint leértünk a dobról, a távolban
fényszórókat láttunk. Nix elővette a telefonját a zsebéből.
– Minden rendben. Ez Animal lesz.
Egy kisteherautó gurult mellénk.
– Itt robbantál le, sütikém?
 Animal ránk vigyorgott.
– Valami olyasmi. – Nix odakísért Animal teherautójának
anyósüléséhez, miközben a ruháim maradványait is bedobta. –
Szállj be.
Az ülések takarókkal és törölközőkkel voltak letakarva.
Animal feltekerte a fűtést.
A tükrökből figyeltem, ahogy Animal és Nix felállítanak egy
rámpát, amivel Nix motorját a teherautó platójára tették, majd a
helyére illesztve odareteszelték. Nyilvánvalóan olyasmi volt,
amit már korábban is csináltak.
Az eső most már egyenesen zuhogott, és hálás voltam, amikor
mindkét férfi beszállt a teherautóba, becsukva maguk mögött az
ajtókat.
Nix az ölébe húzott, és segítettem neki törölközőbe
burkolózni. Odaadtam egy másik törölközőt Animalnak is.
Animal úgy mosolygott, mint akinek az a kedvenc időtöltése,
hogy összeszedi a viharban szarrá ázott embereket.
– Aranyosak vagytok együtt. Csonti és Csonti asszonyság –
nevetett a saját viccén, és megpaskolta a kormányt.
Nix megrázta a fejét, de mosolygott.
– Hogy találtál ránk?
Animal csettintett a nyelvével.
– Nem hagyom, hogy belekukkants a bugyimba, Fenix.
Megvannak a magam módszerei. Szerintem vicces, hogy sikerült
kielégítenem három nőt, és megmentenem a seggedet egy
éjszaka alatt.
 Tudtam, hogy most kiült a döbbenet az arcomra.
Animal rám kacsintott.
– Megvannak a módszereim hozzá, babám. Mindenki
megkapja a megfelelő kiszolgálást, ha érted, hogy mire
gondolok.
Nix előrehajolt, és bekapcsolta a rádiót.
Animal olyan hangosan nevetett, hogy még a lüktető zene
hangját is elnyomta. A fejemet Nix vállára hajtottam, és
elmosolyodtam. Szólnom kell anyának és Henrynek, hogy
épségben és jól vagyok.
 25.

KEDVENC BECCÁM

Fenix
Fordította: Shyra

A karjaimban tartottam. Az agyamat elárasztotta a sok új

élmény, amire emlékeznem kellett. Minden apró részletre. Az
ízére. Ahogy káromkodott, mint egy matróz, amikor elélvezett.
Ahogy úgy nézett rám, mint egy emberre, nem pedig mint egy
bálványra.
Próbáltam kerülni, hogy ránézzek Animalra, de végül
kénytelen voltam. A feje fölött, ahogy belecsókoltam a nedves
hajába, felvettem a szemkontaktust a barátommal.
Kibaszottul vigyorgott, aztán megint óriási röhögésbe kezdet.
Próbáltam nem mosolyogni, de nem sikerült.
Ki kellett derítenem, hogyan talált rám és Beccára.
Elkalandoztam. Becca és én.
Soha az életben nem gondoltam volna.
 Az ujjamat az álla alá tettem, felemelve az ajkát az enyémhez.
Visszacsókolt, és elmosolyodott.
A szívem majd szétrobbant a mellkasomban. Úgy éreztem,
mintha álmodnék. Megérintettem a betakart lábát.
Ő pedig hagyta.
Összeráncolta az orrát, és lehunyta a szemét. Mint egy
barátnő. Újra hallottam Animal nevetését.
Felmutattam neki a középső ujjamat.
Behajtott a teherautóval a garázsba, és általában letörölném a
motort.
Eszembe jutott, hogy elfelejtettem foglalkozni az esetleges
biztonsági felvételekkel, amelyek Beccát és engem mutatnak a
Meme's-ben. Megdöbbentem. Soha nem felejtettem el ezt a
szart.
Kiszálltam a teherautóból, félig-meddig remélve, hogy túl
álmos lesz a járáshoz. Ölbe akartam vinni. Előhozta belőlem az
ősembert.
Túl sok volt. Ahogyan éreztem iránta. De ma este a kezemért
nyúlt.
Animal nevetett egész végig a konyháig. Bevittem Beccát a
hálószobámba anélkül, hogy egy szót is szóltam volna hozzá.
Később majd kifaggat.
Reszketett. Animal mindig bekapcsolta a légkondit, ha
társasága volt. Az orgiák miatt magasabb volt a hőmérséklet,
legalábbis ezt mondta. Ez nem volt az én világom. Valószínűleg
három meztelen nő várt rá most az ágyában.
 – Valamit nagyon gyorsan el kell intéznem. A mosdó arra van.
Nem akarsz egy forró zuhanyt venni? – A két nagy ajtó felé
mutattam.
– Persze, de előbb fel kell hívnom anyámat és Henry-t.
Kölcsönkérhetek egy telefont?
Az íróasztalomhoz mentem, és elővettem egy új eldobhatót.
Felbontottam a csomagot, és beüzemeltem neki.
Miközben hallgattam, ahogy mindkettővel beszél,
elindítottam a számítógépemet, és feltörtem a Meme's
biztonsági kamerák felvételeit. Az elmúlt három napot már
törölték. Feybi előbb jutott hozzá, mint én. Szemétláda.
Bezártam az oldalt, miközben Becca azt hazudta az anyjának,
hogy Henrynél és Dicknél van. Hallottam, hogy az anyja
kimondta az Alton szót, és Becca azzal terelte el a figyelmét,
hogy megígérte, hogy reggel felhívja. Mosolyogtam, ahogy
felhívta Henryt, és megpróbált részleteket mondani a
szexelésünkről anélkül, hogy sokat mondott volna. Meg kellett
ígérnie, hogy reggel is újra telefonál. Amikor befejezte az utolsó
telefonbeszélgetést, átnyújtotta nekem a telefont, és
kettétörtem.
– Szent szar! – A szemetesben lévő, széttört telefonra
mutatott.
– Ez egy eldobható telefon. Egyszer használatos. Ne aggódj. –
A fürdőszobaajtóra mutattam.
Néztem, ahogy a bizonytalanság átfut a vonásain. Úgy nézett
ki, mint aki egy festékes festőállvánnyal verekedett. Láttam,
ahogy kérdések fogalmazódnak meg benne, aztán megrázta a
fejét.
Néhány dolgot meg kellett magyaráznom neki. Valószínűleg
azt feltételezte, hogy drogot árulok. A pokolba is, én is ezt
feltételezném.
Kinyújtottam a kezem. – Gyere.
Átölelte a karomat, én pedig bevezettem a fürdőszobába. –
Fürdő vagy zuhany?
– Hűha.
A fürdőkád őrületes volt. Ritkán használtam. Már akkor itt
volt, amikor megvettem a házat, és a benne lévő fúvókák jót
tettek a verekedések utáni lábadozáshoz.
– Azt hiszem, elaludnék benne. – Az ajka kék volt, és vacogtak
a fogai.
– Értelek. – Beprogramoztam a zuhanyzót, és kintről
bekapcsoltam a zenét. A felső zuhany a tíz másik zuhanyfejjel
együtt vízesést alkotott.
Kicsit tompítottam a fürdőszoba fényeit, és kinyitottam a
zuhanyzó ajtaját. – Minden készen áll. Úgy értem, nem tettem
túl forróvá. Én őrült forrón szeretem. Teljesen kivörösödöm
tőle."
Összevissza beszéltem. Már szexeltünk, de ideges voltam. A
viharban dugni olyan volt, mint egy álom. De itt a
zuhanyzómban, a vele való együttlét nagyon, nagyon
valóságosnak tűnt.
Lehet, hogy egyszeri hibának néz. Észhez térhetett azóta.
 Becca felsóhajtott, és lehámozta magáról a kabátomat.
A teste tökéletes volt. Gömbölyded idomai üdítően hatottak a
szememre.
Miután lecsúsztatta a nedves bugyiját, besétált a zuhany alá,
és azonnal elkezdte mosni az arcát. Beléptem mögé, és
megkocogtattam a szürke fémet, amely tükörré változott.
– Rémesen nézek ki. – Erősebben súrolta.
Hoztam neki egy friss mosdókendőt a beépített polcon lévő
kupacból.
– Köszönöm. – Elvette tőlem.
Néztem őt, mert szó szerint képtelen voltam mást tenni.
Hagyta, hogy ezt tegyem. Tudta, hogy a figyelem, és ez így volt
rendjén.
– Itt vagyok, megvilágítva, smink nélkül. Láthatod, hogy
kövér a hasam, és hogy összeérnek a combjaim. – Becca egyik
kezével a hasát, a másikkal a combját takarta el.
Szentségtörés volt, hogy valaha is mást gondolt a testéről,
mint hogy gyönyörű.
Ő volt az én oltárom. Az arca volt az otthon és a remény.
Megragadtam mindkét csuklóját, és kitártam őket. Kicsit
idegesen kuncogott, és egyik lábáról a másikra helyezte át a
súlyát.
– Ne nézz ilyen közelről.
Elpirult. Addig mentem felé, amíg a csempéhez nem
préselődött. Áradt belőle a szégyenlősség.
 – Nem tudom, hogyan hozhatnám rendbe azt a részed, ami
azt mondja, hogy te minden vagy, csak nem tökéletes.
Elengedtem a csuklóját, hogy megérinthessem az arcát. Ez volt a
kedvenc Beccám. Smink nélkül. Ruha nélkül. Csak a gyönyörű
arca és a bátorsága. – De azt tudom, hogy az, hogy itt vagy
velem, elhiteti velem, hogy talán számítok valamit... – Azt
akartam mondani, hogy "neki", de az túl sok volt. Beláttam,
hogy eddig sokat kértem tőle, és még többet is kérnék. Nem
tudta, mennyire fontos nekem – mármint egy kicsit tudta, de
nem teljes mértékben. Megelégedtem az "embereknek" szóval.
Úgy tűnt, megértette, amit mondani akartam neki. A kezemet a
combja közé tettem, amire az előbb panaszkodott.
– A földkerekség legédesebb pontja? – Végigsimítottam rajta
az ujjaimmal, hüvelykujjal. "Csak erre gondolok. Mondjuk,
mindig. Mindenféle dologra tudok gondolni, de ez..., Óvatosan
beledugtam a mutatóujjamat -, olyan, mintha ezzel lenne
kitapétázva az elmém.
Nevetni kezdett, én pedig néhány másodpercig próbáltam
visszafojtani, majd csatlakoztam hozzá.
Talán a kimerültség volt az oka, vagy az, hogy mennyire újak
voltunk, de a nevetés önálló életre kelt. Mindkét kezemmel meg
kellett tartanom, annyira nevetett.
A földre rogyott, én pedig ott álltam, és vele együtt nevettem.
Eltartott egy darabig, amíg lecsillapodott.
Végül megrázta a fejét.
 – Túl jó vagy nekem ahhoz, hogy ezt ne tegyem meg. – Nedves
haját kontyba csavarta. Először csak nyalogatta. Aztán
hozzáadta a kezét. Aztán annyi mindent vett belőlem a szájába,
amennyit csak tudott.
Mosoly játszott az ajkain, amint elkezdtem káromkodni.
Amikor kicuppantotta a farkam a szájából, megszólalt: –
Csodálatos nézni téged. A tinta az izmaiddal kombinálva
hihetetlen.
Hátrahajtottam a fejem és még jobban káromkodtam. Életem
legjobb szopását kaptam tőle.
– Nem nézel engem. Nézz rám, Nix. Nézd, ahogy ezt csinálom
veled.
Lehajtottam a fejem, és vonakodva kinyitottam a szemem.
Egy részem nem akarta látni, ahogy térdel.
A víz ömlött a feje fölött. A vízsugár végigfutott a
mellkasomon. Azt akartam, hogy ez a kép, ahogy a szája
körülöleli a farkamat, örökre az agyamba égjen, mert ha
halálom előtt lepörög az életem filmje a szemem előtt, akkor ez
egy csodálatos utolsó képkocka lehetne.
Olyan volt, mintha megérezte volna a dilemmámat. Miután
nyelvével körözni kezdett a makkormon és ajkait lecsúsztatta a
farkam oldalán, szünetet tartott, hogy azt mondja: "Azt akarom,
hogy te is azt érezd, amin én.
Aztán visszatért hozzám.
 És a gondolkodás megszűnt olyasvalami lenni, amire képes
voltam. A kezemet a csempére tettem, hogy ne omoljak össze,
miközben egyre kreatívabb és merészebb lett.
Először a kezébe vette a golyóimat, aztán lehajtotta a fejét, és
benyalt alájuk.
Éreztem, hogy el fogom veszíteni a harcot és akkorát élvezek,
és olyan erővel élvezek el, mint még soha.
– Állj! Jézusom! Hagyd abba! – Tökösebb voltam, mint
gondoltam, amikor képes voltam elhúzódni a szája elől.
A féltékenység éles szúrását az önelégült mosolya követte.
Nem az ő hibája volt, hogy ennyire jó volt benne. Annyi éven át
nem tudta, hogy az enyém, de most már tudta. Az álla alá tettem
a kezem.
– Állj fel!
A másik kezemmel felsegítettem, nem akartam, hogy
megcsússzon a csempén.
Ekkor jutottak eszembe a zúzódásai. – Jól vagy? –
Észrevettem a csempe nyomát a térdkalácsán. Eszembe sem
jutott, hogy törülközőt adjak neki. Olyan önző voltam.
Nem úgy tűnt, mint aki csalódott bennem.
– Nix, szükségem van rá, hogy megdugjál. – Végigsimított a
csípőmön.
– Nem kell kétszer kérned. – Kiléptem a zuhany alól, és a
kezemet nyújtottam neki. Amikor már a fürdőszőnyegen állt,
felkaptam egy bolyhos törölközőt, és pokolian élveztem, ahogy
megszárítgattam. Bár a hajánál nem voltam jó, végül csak
betakartam a fejét, mintha szellem lenne.
Magamat is megszárítottam, a hatalmas merevedésem úgy
ugrott előre, mint egy szerelemre éhes varázspálca. Még mindig
itt volt. Velem. A házamban.
A bőre rózsaszínű volt a zuhany melegétől. Biztosan fáradt
volt, de az nem állított meg abban, hogy odaadjam neki a
farkam.
Felemeltem és magamhoz szorítottam. Meztelen volt a
karjaimban és mosolygott. Éreztem, ahogy a szerelem forrósága
átjárja testem minden vénáját. Ez volt minden, amire valaha is
vágytam, de soha nem gondoltam, hogy enyém lesz.
– Amikor így nézel rám... – Az egyik kezét az arcomra tette.
Azt akartam, hogy többet is mondjon. Olyan dolgokat valljon
be, amiket egy normális ember most nem vállalna be.
Odavezettem az ágyamhoz, és ráültettem. Amikor elnyújtózott
az ágyam tövében, és ívben felkönyökölt, majdnem
elfelejtettem, mit is mondott, de folytatta: – Az óta a nap óta a
szupermarketben, minden nap úgy érzem, mintha ismernénk
egymást. Mintha barátok lettünk volna az azóta eltelt időben. –
Oldalra fordult, és nekem át kellett volna másznom rajta, ahhoz,
hogy kis kifli-nagy kiflibe helyezkedve csodálatos szexben legyen
részünk.
De a szavai megállítottak. Annyi éven át, az agyamban és
valahogy a lelkem mélyen úgy éreztem, hogy
összekapcsolódtunk. Hogy nem szerencse volt, hogy abban a
boltban volt, hanem a sors.
Letérdeltem elé, megfogtam a kezét, amikor a csodálatos teste
minden centimétere már kéz közelben volt. Megcsókoltam az
ujjperceit, majd a mutatóujja hegyét. – Voltak idők, sokszor is,
amikor te voltál az egyetlen ember a világon, aki törődött velem.
Nos, legalábbis ezt mondtam magamnak, hogy törődsz velem.
És ez átsegített az éjszakákon... – Kicsit megfordultam, hogy
megmutassam neki a hátamat. A tinta nagy részét elfedte. De a
hálószobám világos fényében tudtam, hogy látni fogja, hogy
vannak hegek. Mély, tartós hegek. – ...amikor biztos voltam
benne, hogy meg fogok halni. Azt akartam, hogy te legyél az
utolsó gondolatom.
Visszafordultam, hogy szembe nézzek vele, és láttam, hogy
össze van törve. – Ó, édesem.
– Nem, semmi baj. Ez most már egy boldog történet.
Lábait lóbálva felült. Térdepelve előrementem. Becca
kinyújtotta a karját, és amikor a combjai közé értem, átölelt. A
fejemet a mellkasára hajtottam. Hallottam a szívverését.
Éreztem, ahogy megcsókolja a fejemet.
– Igazad volt. Nem voltál egyedül. Veled voltam. – A keze
végigsimított a hátamon, végigsimított az ott lévő tönkrement
bőrön.
Ismét elkezdett gyógyítani engem. Gyerekkorában is ezt
csinálta, az összetört bensőmtől a külsőmig. És most, nőként,
úgy tűnt, eltökélte, hogy visszafelé is rendbe hoz.
 A bátorsága volt az, ami lenyűgözött. Akkor is és most is. Még
mindig ő volt a hősöm.

~Becca~

Úgy tűnt, hogy a világegyetem arra hivatott, hogy ezt az embert

tartsam a karomban. Emlékeztem rá. Az arcára. A szemeire
arról a napról a szupermarketben. Az emlékek frissültek azzal az
információval, amit Nix aznap este elszenvedett. Legalább arra
emlékezett, hogy törődöm vele.
Az ujjbegyeimmel megtapogattam a múltbéli fájdalmának
nyomait. Próbáltam ugyanolyan mélyen érezni iránta, mint
ahogy ő érzett irántam. Az empátiám olyan bánatot váltott ki
belőlem, amitől a szívem összetört, ha csak arra gondoltam,
hogy mit érezhetett.
Még sok mindent meg kellett tudnom Nixről. Azt mondta,
hogy az apja megölte az anyját. Biztosan volt tárgyalás.
Mindezekről én lemaradtam volna, mert, nos, én még csak egy
gyerek voltam. Hová tűnt a szupermarket után? Akkor is ott
voltak ezek a sebek, amikor először találkoztam vele?
Újra megnéztem. Szó szerint számtalan volt. A tetovált gerinc
és a bordák, amelyekkel megpróbálta eltakarni ezeket a
sérüléseket, hullámosak voltak. Mint egy rajz a gyűrött papíron.
Annyi fájdalom.
 A tetoválások még több értelmet nyertek. Dühös voltam, hogy
nem tettem többet. Talán soha nem fogok túllépni ezen az
érzésen.
Elég szar volt a memóriám – többnyire. De az a nap, amikor
találkoztam Nixszel, kristálytiszta volt. És aznap este apám
leszidott, amikor elmagyaráztam, mi történt. Megpróbálta
mentegetni azt, amit én fegyelmezésnek láttam. Azt mondta,
hogy minden rendben lesz a kölyökkel, akivel találkoztam.
Aztán kioktatott a nagyszájúságomról, amit soha nem
hallgattam meg. Nem tudtam hallgatni, amikor úgy éreztem,
hogy beszélnem kell. Később aznap este apám közölte velem,
hogy elválik anyámtól.
Óvatosan megszorítottam Nix vállát. Azt akartam, hogy a teste
súlya az enyémre nehezedjen. Igen, szexi volt, és szikár, erős
testalkatú. De olyan közel akartam érezni a testében lévő lelket
magamhoz, amennyire csak tudtam.
Lassan talpra állt, én pedig kicsit hátrébb csúsztam, majd
hátradőltem. Néztem, ahogy a kéj elhomályosítja a tekintetét.
Ismét kinyújtottam a karomat.
– Légy rajtam. Légy velem.
Rám feküdt, a karját a lapockáim alá szorítva. Mellkas a
mellkasomhoz ért. Csípő a csípőhöz. Lábaimat a dereka köré
fontam. Belém csúszott, mert ennek volt a legtöbb értelme.
Tudtam, hogy nem védekezik, és tudtam, hogy ez hiba. Nem
törődtem ezzel, és a kezemet a feje mögé szorítva
kényszerítettem ki, hogy a szemembe nézzen.
 – Annyira, de annyira sajnálom, hogy ez történt veled. –
Reméltem, hogy érzi az őszinteségemet.
– Újra megtenném. Minden nap. És minden éjszaka. Ha úgy
érne véget, hogy itt vagyok veled ebben a pillanatban. –
Éreztem, hogy őszinte.
És olyan, mintha tudtam volna, hogy Nix apja gonosz, mintha
egy másik életben találkoztunk volna, ezért tudtam, hogy Nix
szavai igazak. Bármi is volt az, amit megtett. Azt, ami miatt
elveszítette az anyját. A múlt, ami annyi sebet ejtett rajta. A háta
a fájdalom térképe volt. A történet, ami miatt végleges tintával
fedte el magát, hogy ne kelljen a saját arcát látnia a tükörben.
Mindezt újra megtenné, hogy velem lehessen.
Nem voltak szavaim rá. Csak megcsókoltam. Elmozdítottam a
csípőmet, hogy teljesen magamba fogadjam.
Felnyögött. Úgy tűnt, Nix ugyanúgy elmerült az érzésekben,
mint én. Minden egyes lökésével szembementem. Gyengéden
megharaptam a vállát. Egész súlyát az egyik karjára helyezte,
hogy tenyerébe vehesse a mellem, és ingerelhesse a
mellbimbómat. Ott voltam teljes fényáradatban, testem lángolt
az iránta érzett vágytól. Végigsimítottam a kezemmel a
mellkasán, és kettőnk közé néztem, ahogy újra és újra belém
hatol.
Megmerevedett. – Nincs rajtam...
Újra megcsókoltam. Az ajkaiba beszéltem. – Az életemet is
rád bíznám.
Nix szemei elkerekedtek egy pillanatra. – Mennyei pokol.
 Ez nem szex volt. Nem is dugás volt.
Szeretkeztünk. Kétségbeesetten vágytunk egymásra. Hajók
süllyedhettek el körülöttünk, bombák robbanhattak fel. Csak mi
ketten voltunk. A forró lélegzet és a csillogó verejték, suttogott
imák és nyögve kimondott káromkodások. Olyan szinten
kapcsolódtunk össze, ami valóságos megünneplése volt annak a
sorsszerűségnek, amely szerint nekünk együtt kell lennünk.
Amikor Nix elélvezett, a lábaimmal tartottam magamban.
Csókolóztunk, miközben pumpált. Még több káromkodás. A
nevem. A nevem rengetegszer.
Voltak dolgok, amiket meg kellett volna beszélnünk. Beszélni
a védekezés nélküli szexről, amit épp most csináltunk. Hogy
talán felmondtam a munkámat. Az anyja. A múltjáról. A
lakásom elleni támadásokról és még sok minden másról.
Ehelyett elernyedt mellettem, és a bicepszét a fejem alá
támasztotta. Ujjaimmal végigsimítottam az arcán lévő tintát,
miközben éreztem, ahogy belém szivárog a melegsége. A fejemet
a mellkasára hajtottam.
A szemhéjaim minden egyes pislogással nehezebbek lettek,
míg végül csak a szívverése hallatszott a fejemben, ahogy
álomba merültem.
 26.

TEAPARTI

Becca
Fordította: Jane

Mire reggel felébredtem Nix eltűnt. Még mindig meztelen

voltam, de be voltam takarva és bebugyolálva. A fejem mellett a
párnán egy cetli és egy telefon feküdt. A kézírása tiszta,
egyenletes volt, és ez valahogy egy kicsit megtört valamit
bennem. Ha arra a fájdalomra gondoltam, amit elszenvedett,
amikor gyerek volt, hogy esetlegesen egy íróasztal fölé
görnyedve tökéletesítette a kézírását. Az én kézírásom rendetlen
volt.

Becca,

Olyan csodásan nézel ki, amikor alszol. Kis cicahangokat

adsz ki, amikor forgolódsz. Nagyon köszönöm a tegnap estét.
Van egy pár elintéznivalóm ma, de amint tudok, visszajövök.
Ha tudsz maradni, kérlek, maradj. Itt egy telefon, hogy
kapcsolatba léphessen a családoddal. Próbálom titokban
tartani ezt a címet, de arra az esetre, ha szükséged lenne rá:
44867 Tippet Road
A telefonszámom: 555-345-9871

Egy gyorsan lefirkantott koponyarajzzal írta alá.

A kezemben tartottam a telefont. Fel kellene hívnom anyámat
és Henryt. Ebben a sorrendben. Talán írhatnék Henrynek,
miközben anyával beszélek. Feltámasztottam magam az ágyon
ülve, és szemérmetlenül körülnéztem Nix hálószobáján.
Ez volt a legdrágább szoba, amiben valaha is jártam. Hogy a
fenébe tudott egy csontváztetoválással borított srác ennyi pénzt
keresni? Abban biztos voltam, hogy nem egy bankban vagy
bármi ilyen helyen dolgozik.
Talán online munka?
A gyomrom összerándult. Valahogy úgy éreztem, hogy valami
nincs rendben és nem tiszta. A művészet lenyűgöző volt, de
valahogy távolinak tűnt. Magam köré tekertem a lepedőt, a
melleim közé behajtogattam a végét. A hálószobája majdnem
nagyobb volt, mint a lakásom. Néhány lány azt hitte volna, hogy
megnyerte a farkak lottóját, ha itt dugták volna meg őket tegnap
este.
De én kezdtem összerakni a kirakós darabjait. Szörnyű
gyerekkora volt. Titokzatos volt. Tele pénzzel, és nem ő volt
Batman. Ez a való élet volt, és voltak döntések, amelyeket Nix
kellett meghozzon ennek érdekében.
Felvillant egy halvány reménysugár. Talán voltak szobatársai,
akiknek a segítségével mindez megvalósulhatott.
Volt egy kis társalgó rész, ami egy szállodára emlékeztetett.
Hiányzott belőle az otthonosság, a melegség, ami egy házat
általában jellemzett. Nem voltak képek. Nem készültek róla. Se
képek a családról vagy a barátokról.
Belemarkoltam a lepedőbe. Ennek a férfinak, akivel egy új
szintre léptem a kapcsolatunk terén, olyan démonjai voltak,
amelyekről fogalmam sem volt. Bementem a fürdőszobába,
hogy felfrissüljek. Megmostam az arcomat, és gyorsan egy
mosdókendővel megtörölköztem. Zuhanyoztam volna, de
fogalmam sem volt, hogyan kell megengedni a vizet.
Nem találtam fogkefét, és nem akartam kutakodni. A hajam
egy hanyag kontyba fogta és az ujjammal megmostam a fogam.
Amint szalonképes voltam, ruhát kerestem. Találtam egy
melegítőnadrágot és egy fekete pólót egy polcon a hatalmas
szekrényében, ami úgy tűnt, hogy az edző ruha részlege volt.
Miután a gyomrom egyértelmű jelét adta az éhségnek,
felkaptam a telefont, majd elindultam a földszintre. A hely
üresnek tűnt. Őrületes volt. A kilátás a nappaliból a távoli
hegyekre nyílt. A padlótól a mennyezetig érő ablakokon
keresztül lehetetlen volt nem észrevenni a lenyűgöző tájat.
Márvány volt mindenütt. Rengeteg volt a cucc, de valahogy a
hely mégis elhagyatottnak tűnt. Leültem a kanapéra, és írtam
Henrynek.

Jó napot, hölgyem, itt Becca.

Azonnal válaszolt: MI TÖRTÉNT?

Mielőtt válaszolni tudtam volna, a kezemben lévő telefon

megcsörrent.
– Mekkora farka van? – Henry rátért a lényegre.
– Elégedett vagyok – válaszoltam.
– Hol vagy most? – Henry motyogott valamit Dicknek vagy az
egyik állatuknak.
– Ott vagyok, ahol tegnap este voltam. – Nem tudtam, hogyan
kategorizáljam, hogy hol voltam. Hol voltam? Nix házában?
Valamiféle táborban?
– Amíg biztonságban vagy. Hé, a zsaru felhívott ma reggel, és
szólt, hogy a lakásod tiszta, és visszamehetsz. Próbálta felhívni,
de…
Ez jó hír volt, de ugyanakkor egy kicsit megijesztett.
– Oké.
Animal megköszörülte a torkát.
– Majd visszahívlak – bontottam a hívást.
– Nem kellett volna letenned miattam. Csak azt akartam,
hogy tudd, hogy itt vagyok a szobában. – Hatalmas termetét a
velem szemben lévő kanapéra kényszerítette.
 – Semmi baj. Amúgy sem tudom, mit mondjak neki –
megpiszkáltam egy szöszt Nix pólóján.
– Itt biztonságban vagy, ha ez segít bármiben is – mondta és a
feje mögé tette a kezét. Bizalmat és magabiztosságot sugározott.
Olyan kidolgozott volt a teste, mint egy képregényhősnek, de a
melegség a szemében nagyon is valóságos, emberi volt.
– Épp most mondta Henry, hogy újra beköltözhetek a
lakásomba – mondtam és letettem a telefont magam mellé a
párnára.
– És ettől lettél olyan morcos? – kíváncsi arckifejezéssel
nézett rám.
– Arra értettem, hogy szeretek a magam ura lenni és
kezemben tartani az irányítást, amikor az otthonomban vagyok.
De a támadás és a téglák – nos, ez az egész csak
elgondolkodtatott.
Kinéztem az óriási ablakon. Az egyetlen módja annak, hogy
visszanyerjem a bátorságomat, ha úgy teszek, mintha lenne
bátorságom.
– Van valami, amivel megvédheted magad? – megmozdult, és
elvette a kezét a feje mögül.
Nem voltam benne biztos, hogy mire gondol.
– Szexuális védelemre gondolsz vagy…
Mély, öblös nevetésétől elállt a szavam. Én is mosolyogni
kezdtem, amikor rájöttem, hogy nem a szexről beszélt.
– Az is jó, de úgy értem, van egy pisztolyod vagy valami
egyebed? – Animal felállt.
 Felhúztam a vállamat.
– Azt hiszem, van vagy egy hatéves üveg bors spray-m valahol
a lakásomban.
– Az nem lesz elegendő – kinyújtotta a kezét.
Megfogtam a kezét és talpra álltam.
– Mire nem lesz elegendő?
Rám kacsintott.
– Édesem, ha a sráccal akarsz lógni, ha kapcsolatban vagy
vele, akkor fel kell fegyverkezned.
Animal a konyha felé húzott.
– Nem igazán hiszek a fegyverekben – földbe gyökerezett a
lábam.
Animal megfordult és szembeállt velem.
– A fegyverek nem olyanok, mint a Mikulás, bébi. Nincs
olyan, hogy kívánsz egyet és eltűnik a rád szegezett fegyver.
– Mibe keveredett Nix? – Ez az egész beszélgetés nyugtalanító
volt.
– Gyerünk – finoman megrántotta a karomat. – Beléd van
esve.
Animal elvitt egy ajtóhoz, és megérintette a mellette lévő
számtáblát, olyan magabiztossággal, amiből tudtam, hogy már
nem egyszer használta.
– Hová megyünk? – félelem lakozott bennem. Mennyire jól
ismertem ezt a fickót?
 – Az alagsorba. Ne aggódj, Becca. Soha nem foglak bántani.
Valójában, pont az ellenkezőjét. Ami engem illet, az életemet
adnám a tiédért – ha valaha is szükség lesz rá.
– Ez még fel kell dolgozzam – megdöbbentő kijelentés volt.
– Nix fontos nekem, és te fontos vagy neki. – Animal nyitva
tartotta az ajtót nekem.
A lépcsőház jól megvilágított volt. Bíztam benne. Barátságot
ajánlott nekem, és éreztem a zsigereimben, hogy nem lenne jó
ötlet visszautasítani őt.
Megtettem az első néhány lépést, és Animal hagyta, hogy
becsukódjon mögöttünk az ajtó. Az alagsorba tartottunk.
Felfegyverkezni. Bármit is jelentsen ez. Az jutott eszembe, hogy
tegnap este három nővel volt, de ma reggel már a nyomukat sem
láttam. A hideg futkosott a hátamon.

~Fenix~

Kislányok követése lehangolóan könnyű volt. Bárcsak nehezebb

lenne. Ezt a lányt saját titkosszolgálat kellene védelmezze,
annyira fontos személy volt.
Christina a helyi park futópályájának közepén állt. Az anyja,
Katie, az széles futópálya köreit rótta, miközben egy pillanatig
sem veszített szem elől a lányát. Vagy legalábbis ő ezt gondolta.
A nő fülhallgatót viselt, feltételeztem azért, hogy segítse a
futásban. Az elmúlt tíz percben háromszor is elrabolhattam
volna Christinát. Függetlenül attól, hogy egész idő alatt rajtuk
tartottam a szemem. A nő nem félt eléggé. Ez hamarosan meg
fog változni.
Kiléptem a lelátó mögül, és az útjába álltam, összekulcsoltam
a kezeimet. A kapucnim az arcomba lógott, az alól figyeltem,
ahogy az ijedtség elárasztotta, amikor szemkontaktusba
kerültünk.
Azonnal Christinára nézett. Megállt, és lehajolt, kezét a
térdére támasztotta.
– Te.
Az anya kimerült volt. Ha elraboltam volna Christinát, még
tisztességesen a nyomomba sem tudott volna eredni.
– Én – válaszoltam.
– Nem szabadna így az emberek után lopakodnod –
felegyenesedett, a mellkasa megemelkedett, ahogy mély
lélegzetvétellel.
– Senkinek sem lenne szabad észrevétlenül mögéd lopóznia,
Katie – összefontam a karjaimat magam előtt.
– Ezt meg hogy érted? – körülnézett, mintha hirtelen rájött
volna a sebezhetőségére.
– Százszor is lelőhettem volna, és legalább háromszor
elrabolhattam volna az elmúlt tíz percben – mondtam és
figyeltem a reakcióját.
Puszta rémület és azonnali anyai reakció. Dühös volt, hogy
egyáltalán szóba hoztam a lánya esetleges meggyilkolását. Ez jó
volt. Nem bíztam Feybiben. Tudnom kellett, hogy ki melyik
oldalon áll.
 – Mit akarsz? – kérdezte a nő, miközben úgy állt, hogy köztem
és Christina között legyen. Ez is jó jel volt, mert szerintem nem
is tudta, hogy önkéntelenül is megtette ezt a mozdulatot.
– Azt akarom, hogy Christina biztonságban legyen. Ha futni
akarsz, szerezz egy futópadot. Fülhallgatót használsz, ami
teljesen kizárja az egyik érzékszervedet. Nem beszélve arról,
hogy az idő felében hátat fordítasz neki, amikor futsz –
mondtam, és a kislányra mutattam.
Katie megfordult, és újra ránézett a lányra.
– Nem is gondoltam erre.
Visszavettem a hangomban tükröződő vádaskodásból, mert ő
csak beházasodott ebbe a helyzetbe, nem volt vele született
képessége, hogy éberen kutasson vagy elővigyázatos legyen a
gyilkosokkal szemben.
– Most már állandóan gondolkodnod kell. Másként. És
sajnálom, hogy ezt kell tenned.
Úgy állt, hogy szemmel tudja tartani Christinát, miközben
beszéltünk.
– Kérdezősködött rólad. Az ő csontvázhőse. Azt mondja, te
vigyázol rá.
– Ezért vagyok itt. A nagyapja kapcsolatba lépett velem.
– Felejtsd el. Felejtsd el az egészet. Kérlek, menj el. – Katie a
mögöttem lévő parkoló felé mutatott.
– Nem bízol benne – jelentettem ki összeszűkült szemmel.
– Nem, nem bízom. És ez azt jelenti, hogy benned sem bízom
– mondta felháborodottan.
 – Bat Feybi egy szemét alak – jelentettem ki. – Nem dolgozom
neki. Christina különleges, és nem tetszik, hogy belekeverte az
ügyes bajos dolgaiba. Cserben hagyta őt, nagyapaként és
férfiként is.
– Igen, így van. – Katie ismét Christinára összpontosított.
A kislány egy takarón feküdt, fülhallgatóval a fülében, és egy
iPadet nézett. A hóna alatt egy plüss csontvázfigura volt. A
szívem újra teljesen elolvadt. Ez az aranyos kislány, aki csak
próbál gyerek lenni. Semmi mást nem akartam, csak megadni
neki azt a gyerekkort, amit megérdemelt.
Olyat, ami nekem sosem volt.
– Érdeklődött utánad. Mondtam neki, hogy ez egy egyszeri
dolog volt, de rémálmai vannak... – Katie átkarolta a saját testét.
– Csapdába esett egyedül egy sötét szobában. A rémálmai
talán csak emlékfoszlányok – néztem, ahogy a nő szeme megtelt
könnyel.
– Annyira gyűlölöm őt. Fontolgatom, hogy elhagyom a
férjemet. Eltűnni a földfenekéről, csak, hogy biztos legyek
benne, hogy biztonságban van – megrázta a fejét, mintha látná
maga előtt a jövőt.
– Ne tedd. Megtalálna téged. Nincs szüksége rád. És ha előbb
találna meg, mint én, Christinának nem lesz többé anyukája.
Maradnod kell, hogy tudjam, hol vagytok.
Christina elfordította a fejét, hogy az anyját keresse, az egész
pályát végigpásztázva, amíg tekintetével rá nem lelt.
 Néztem, ahogy arca úgy ragyog fel, mint amikor a vágyakozó
kisgyerek megpillantja az édesanyját. Amikor meglátott engem a
vigyora tiszta ártatlanságot és boldogságot árasztott. Felállt és
futott, eldobta az iPadjét, de a plüss csontvázát magával vitte.
– Hát itt vagy! – kiáltotta, de Katie azonnal oda kiáltott neki,
hogy óvatosan szaladjon, valamilyen okból kifolyólag.
Féltérdre ereszkedtem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy
ölelésért jött.
A szorító ölelése meglepően erős volt. Tudtam, hogy a háta
érzékeny, ezért arra koncentráltam, hogy a fejemet az övéhez
érintsem, ahelyett, hogy visszaszorítanám.
– A Twilight Sparkle hercegnős póló van rajtad? – elhúzódott,
ahogy megkérdezte, megérintve az arcomat, mintha az övé lett
volna. Kicsit Beccára emlékeztetett. A magabiztossága ebben a
világban igazán üdítő volt.
– Ma nem, hölgyem. Csak beugrottam hozzád. – Fel kellett
volna vennem a rohadt inget. Hamarosan el fogok menni a
tetováló szalonba, és magamra varratom. Aztán így soha többé
nem okoznék neki csalódást.
– Itt van ő, akit megölelhetek éjjel, ha félek. Mert te
megmentettél – a nyakamra tette a kezét.
A késztetés, hogy megfogjam és elvigyem, szinte
elhatalmasodott rajtam. Hogy elragadjam őt ezektől az
emberektől, akik nem tudtak eleget ahhoz, hogy távol tartsák őt
bárkitől, aki bántani tudta volna, főleg ilyen nyílt terepen.
Majdnem felmordultam. Ehelyett bólintottam, mintha nem
most változtatott volna meg mindent bennem.
– Te is megölelnéd? – Christina odatartotta a babáját. Egy
címke volt rávarrva a lábára, amin az állt, hogy ő a Kaszás.
Megtettem, amit kért tőlem. A szívemet is kérhette volna, és
én kitéptem volna a mellkasomból.
– Megint eljönnek értem azok az emberek? – Az alkaromra
tette a kezét.
– Nem, nem jönnek, édesem. Már mondtam neked. Rajta
vagyok az ügyön. A te dolgod az, hogy szeresd anyukádat, tanulj
az iskolában, és légy csodálatos. Ezekben amúgy is nagyon jó
vagy, nem? – kérdeztem és visszaadtam neki a babáját.
– Meg tudom csinálni és cigánykerekezni is, de anyu azt
mondja, hogy attól szívrohamot kap, úgyhogy már nem
csinálhatom, amikor nézi. – Christina tágra nyílt szemei arra
késztettek, hogy elmosolyodjak, amikor láttam, hogy Katie
elkeseredésében a fejét fogja.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól meg tudod csinálni,
de azért hallgass az anyukádra – tettem hozzá, mert abban a
szokatlan helyzetben voltam, hogy én adtam tanácsot.
– El tudsz jönni a csütörtöki teapartimra? Ott lesz Csonti és
még néhány baba. Anyu azt mondja, hogy lehet igazi tea, de
nem lehet forró és süti sem lehet.
Christina kifésülte a haját a szeméből. Katie-re néztem.
Megvonta a vállát.
 – Lehet, hogy elmegyek. Köszönöm, hogy meghívást. Az
anyukáddal hazafelé tartotok. Mit szólsz, ha odakísérlek az
autóhoz? – felálltam, és felé nyújtottam a kezem. Kis kezét a
tenyerembe csúsztatta.
Hallottam, ahogy Katie valamit morgott arról, hogy még be
sem fejezte a futást, de én befejezettnek tekintettem. Túl
veszélyes volt ahhoz, hogy itt legyünk, mint valami könnyű
prédák. Küldök neki egy futópadot holnap. Segítettem
Christinának összehajtogatni a takaróját, miután kiráztuk.
Azzal volt elfoglalva, hogy a lelkemre kösse, ki kell öltöznöm a
teapartira. Felvehetnék valami elegáns ruhát vagy szmokingot,
mert a Ken babája szmokingot fog viselni. Az a tény, hogy ez a
kislány nem félt tőlem vagy a tetoválásaimtól, teljesen
letaglózott, tönkre tett. Isten tudja, hogy hány embert öltem már
meg életem során. Már nem számoltam. Semmit sem éreztem.
Semmit sem bántam meg. De az a tény, hogy ott kell üljek vele
egy teapartin, teljesen megrémített.
Segítettem neki beülni a gyerekülésbe, bár ő maga csatolta be
saját magát. Megfogta a fejem és puszit nyomot a fülem fölé.
– Köszönöm. Szeretlek.
Ez volt az utolsó nyílvessző a mellkasomban. Olyan
könnyedén mondta ki. Teljesen keresztre feszített, én meg ott
csüngtem rajta. Válaszolnom kellett rá, mert elvárta tőlem, és
olyan életet akartam adni neki, olyan világot, amelyben az
emberek osztoztak az érzelmeken.
– Én is szeretlek, kicsi lány.
 Tele szájjal mosolyogtam, amikor becsuktam az ajtót. Katie
felé fordultam.
– Ő a prioritásod. Nem a futás. Nem a vásárlás. Semmi sem
fontosabb, mint ő és a biztonsága, úgyhogy Isten engem úgy
segéljen – hallasz engem? – Katie egy percre meghökkent a
vehemenciámtól. Egy pillanatra elgondolkodott.
– Valami nem stimmel veled kapcsolatban. Arra gondolok,
hogy te mentetted ki onnan, ezért az apósom világában te
minek, milyen embernek számítasz?
Ez egy célzott kérdés volt. Próbára tett, tesztelt. Nem tetszett.
Meg kellett bíznom valakiben, és ebben a pillanatban Katie-re
esett a választásom. Mert az életem, az életmódom nem volt
alkalmas egy gyerek számára. És egy részem azt is felfogta, hogy
nem rabolhattam el őt a valódi családjától.
– Én csak a lányodé vagyok. Ez minden, amit tudnod kell.
Hadd lássam a telefonodat.
Felé nyújtottam a kezem, a másikkal pedig intettem
Christinának.
Katie átadta nekem a telefonját. Beütöttem a biztonsági
kódját, anélkül, hogy elárulta volna, hogy mi az. Hallottam,
ahogy levegő után kapkodott.
Tárcsáztam egy számot, annak az eldobható telefonnak a
számát, amit magamnál tartottam. Meghackeltem, hogy szinte
lehetetlen legyen lenyomozni. A telefon koponya emojiját
használtam a nevem helyett.
 – Hívd ezt a számot, ha bármi kell. Majd küldök sms-t. Ne
mondd el senkinek. A férjednek sem. Az apósodnak meg soha.
Megértetted?
A nő bólintott.
– Eljössz teázni?
Megfontoltam az ajánlatot. Akár csapdát is állíthatott nekem.
Kockázatos lenne, még akkor is, ha talán az én oldalamon áll.
Megfordultam, és újra Christinára néztem. A babát a kisbusz
sötétített üvegéhez nyomta.
– Talán – válaszoltam hangosan.
„Természetesen” gondoltam magamban.
 27.

TIÉD

Becca
Fordította: Shyra

Animal komfortosan érezte magát a pincében, ami valahogy

csalóka volt. Volt ott egy másik konyha és sok természetes fény.
Voltak ajtók, amelyek zárva voltak. Nem kérdeztem meg, hogy
mi van mögöttük. Rövid megállót tartottunk egy előszobai
szekrénynél, ahol néhány polcon közönséges, uniszex
teniszcipők voltak. Kiválasztottam az enyémhez legközelebbi
méretet, és felvettem. Egy kisebb folyosó vezetett egy
fémajtóhoz. Miután beütöttük a kódot, megkerültünk egy nagy
trezort, míg végül egy olyan helyen találtuk magunkat, ami egy
fedett lőtér lehetett. A falakat szürke, tojástartó doboz alakú
habszivacs borította. Volt egy hosszú alagút, amin egy férfi
sziluettjét ábrázoló papír lógott.
 Animal kihúzott két széket, és leültünk. Viccesen, lassan
bevezetett a fegyvervédelmi szabályokba. Miután vissza tudtam
mondani őket, eltűnt a páncélteremben, és egy félautomatának
nevezett kézifegyverrel tért vissza. Nem volt megtöltve, és
megmutatta, hogyan lehet megállapítani, hogy nincs megtöltve.
Újra átvettük az tartást és a szabályokat, amiket megtanultam.
Úgy tűnt, hogy csak azért akarta a fegyvert a szobában tartani,
hogy hozzászokhassak. Megtanultam, hogy a mutatóujjamat
távol tartsam a ravasztól, amíg készen nem állok a lövésre. A
csőnek biztonságos helyzetben kellett maradnia – és mindig úgy
kellett viselkednem, mintha töltve lenne. Legalább egy órát
beszélgettünk, mire a fegyver a kezemben volt, és a tartásom is
helyes volt. Óriási fülvédőm miatt nem hallottam a tényleges
lövést. Animal újra megigazította a karomat és a lábamat. Aztán
gyakorlatilag hátulról átölelt, hogy megtámassza a kezemet.
Végre eljött az idő. Azt kiabálta, hogy nyugodtan
meghúzhatom a ravaszt, amikor készen állok. Emlékeztetett,
hogy tartsam nyitva a szemem, és meghúztam a ravaszt.
A visszarúgás volt az első dolog, amit megjegyeztem. A
fülvédő ellenére hangos volt. Animal kivette a kezemből a
fegyvert, és meggyőződött róla, hogy üres, mielőtt letette volna
az asztalra. Megráztam a kezemet.
Levette a fülvédőjét, és én is így tettem. – Hogy ment?
Nem nézett a célpontra, hanem engem nézett.
– Ez annyira végleges. A fegyverek véglegesnek tűnnek. –
Ránéztem.
 – Egészséges hozzáállás. – Animal figyelmesen nézett engem.
– Nem hiszem, hogy tarthatok egy ilyet magamnál. Úgy
érzem, mintha akkor beismerném, hogy van mitől félnem. Nem
akarom, hogy bárkinek is, aki bármilyen dolgokat is tett velem,
ilyen hatalma legyen felettem. – Visszaültem a kemény székre.
Kicsit közelebb húzta hozzám a székét. "Semmi gond, édesem.
Csak tudnom kellett, hogy tudod, hogyan kell biztonságban
érezned magad a fegyverek közelében."
– Szóval a fegyverek vannak kiadva, ha itt vagyok? Nem
tudtam a szemébe nézni, amikor megkérdeztem. Tapogatóztam,
de egy földalatti lőtér ezt hozta ki belőlem, azt hiszem.
A nyitott ajtón való könnyű kopogtatásra fordultam.
Nix.
A gyomrom összeszorult a látványától. Csak úgy áradt belőle a
puszta elektromosság.
– Hé. – Az ajtókeretnek támaszkodott. Sötét farmert és fehér
inget viselt. A kapucnis pulóvere majdnem lelógott az egyik
válláról.
– Korán elmentél – vetettem oda, mintha nem zakatolt volna
a szívem. Mintha nem figyeltem volna az ajkait, és nem
gondoltam volna arra, ahogy az enyémre tapadnak.
– Csonti, mi lenne, ha átvennéd? Épp most mutattam meg a
tökös csajodnak néhány játékszerünket. Vágod? – Felállt.
– Kösz, Animal. Nagyon türelmes vagy. – Én is felálltam.
Nix félreállt, hogy Animal kimehessen. – Hol vannak a
drágáid?
 Én is ugyanerre gondoltam, de nem akartam megkérdezni.
– Kérlek, kicsim. Ismerik a szabályokat. Senki sem ébred az
ágyamban. – Animal kinyújtotta kolosszális öklét Nix felé, aki
hümmögve összeütötte a sajátjával.
– Vágom. Köszönöm, hogy foglalkozol vele. – Nix
visszafordította rám a teljes figyelmét.
Egyszerre éreztem magam alul– és túlöltözöttnek. – Korán
elmentél.
Belépett a szobába, és anélkül, hogy ránézett volna, berúgta az
ajtót. – Szoktam. Üzleti ügyben.
Nix egyre közelebb jött, amíg a lába az enyémhez nem ért.
Feltettem a mellkasának a tabunak érzett kérdést: – Mivel
foglalkozol üzletszerűen?
Az állam alá nyomta az ujját, így kénytelen voltam ránézni. Az
arcára. A tintára.
– Akarod tudni? – Az arcomat kutatta, felmérte a reakciómat,
gondoltam legalábbis ezt.
Tétova voltam. Akartam-e tudni? Vagy valahogy már tudtam?
Úgy értem, rossznak kellett lennie. Egy lőtéren voltam a
pincéjében. Az a pillantás, amit a páncélszekrény belsejébe
vetettem, amikor Animal elővette a félautomatát, egy filmbe
illett volna. Annyi fegyver.
– Nem baj, ha nem akarod tudni. – A fülembe súgta, és
ahelyett, hogy kitárulkozást kértem volna, közelebb hajoltam a
szájához. – Annyira hiányoztál.
 Minden egyes á betűjét éreztem a nyakamon. A mellbimbóim
megkeményedtek. Mindketten hallottuk, ahogy nyeltem.
– Amit csak akarsz, Rebecca. Megteszem. – Még közelebb
lépett. Megragadta a rajtam lévő póló puha anyagát, és
megrántotta. A mozdulat felfedte a hasamat. A kézfejével
végigsimított a szabadon lévő bőrömön.
– Csak még egy kicsit légy az enyém. – Többre gondoltam,
mint amit mondtam. Azt akartam, hogy csak egy titokzatos fickó
legyen, akihez nem fűződnek ijesztő dolgok. Figyeltem, ahogy
egy vigyor indul meg az arcán, kiemelve a gödröcskéit és a fehér
fogsorát. – Mindig is csak a tiéd voltam.
Racionálisan, valahol ezt vészharangokkal és szirénákkal
hallottam. De irracionálisan elég kifogást akartam találni az
hevessége miatt, hogy itt maradhassak vele.
– Nem itt. A te szobádban.
Nem akartam elmondani neki, hogy a gondolat, hogy fegyver
van a kezemben, felizgatott. Hogy szexi volt, amikor Animal
tartotta, és ha meglátom vele Nixet, lehet, hogy orgazmusom
lesz, anélkül, hogy hozzám kellene érnie. Ez rossz érzés volt.
Inkább a nagy fehér ágyát akartam.
– Egy szóval se többet. – Megfordult, kinyitotta az ajtót, és
kézen fogva maga után húzott. Becsapta a lőterem ajtaját, és
elindultunk, de közben megszállottan figyeltem őt. Milyen
keménynek tűnt a mellkasa a pólója alatt. Figyeltem a fenekét,
ahogy előttem ment fel a lépcsőn.
 Voltak dolgok, amiket felnőttként meg kell tennem. Meg kell
látogatnom anyámat. Meg kell beszélnünk néhány dolgot.
Henrynek és nekem szintén meg kell beszélnünk ezt-azt.
Szembe kellett nézni a lakás témával, és gondoskodnom kell
arról, hogy újra otthon érezzem magam.
Ehelyett úgy követtem ezt a férfit, mintha ez természetes
lenne. Kinyitotta az ajtaját – nem láttuk Animal-t felfelé jövet -,
nos, nem is kerestem. Csak Nixet.
Nem is tudtam, mennyire szükségem van egy csontokkal
tetovált kézre, amelyik az enyémet fogja. Egészen mostanáig.
Becsukta az ajtót, miután behúzott a szobájába. Az ágya még
mindig rendetlen volt. Odabújtam hozzá, és éreztem, ahogy
átölel.
– Nem akarom, hogy ez megváltozzon. – A hangja mélyen
szólt a mellkasában, a szavait a szívverése vette körül.
Tudtam, hogy mire gondol. Ez az együtt töltött idő szentnek
tűnt. Mindketten elég idősek voltunk ahhoz, hogy tudjuk,
semmi sem tart örökké.
Kibontotta a hajamat a kontyszerűségből, amibe kötöttem, és
a hátamra borította. Aztán megfogott belőle egy keveset, és
beleszagolt.
Rákacagtam.
– Mindent meg akarok jegyezni rólad, amíg így vagyunk –
arra az esetre, ha meggondolnád magad. – A hajamat az arcához
dörgölte. – Amikor meggondolod magad. – Abbahagyta a
szertartását, és a szemembe nézett. – Ha elhagysz, félek attól,
hogy mi lesz belőlem.
– Mit akarsz bevallani nekem? – Nem volt önmaga. Egy kicsit
kibillent az egyensúlyából. Ezzel tisztában voltam. Azt akartam
hinni, hogy miattam megváltozik, hogy a javamra fog dönteni,
de az embereket meg lehet törni. És a mérgezett szilánkjaival
meg tudnak sebezni.
– Hogy csak ennyim volt. Hogy csak ennyit kaptam az
emberektől. Nőktől. Irreális elvárásaim vannak veled szemben.
– Elfordította a tekintetét, tintás arcán talán megbánás suhant
végig.
– Milyen elvárásaid vannak velem szemben? – Ez egy
pokolian fontos beszélgetés volt és ilyen gyorsan. De valahogy
tudtam, hogy ő is hozzám tartozik.
Egy darabig hallgatott. Ahelyett, hogy válaszolt volna,
megérintette a testem különböző részeit, amelyek úgy tűnt,
kedvel. Az arcom. A nyakamat. Az ajkaimat. A vállamat. A
csípőmet.
– Hogy hagyod, hogy a közeledben maradjak. – Most a kezeit
nézte.
Olyan egyszerű kérés volt. Egy elképesztően egyszerű kérés.
– A közelemben maradhatsz. – Megérintettem az arcát,
végigsimítottam a tenyeremmel az állkapcsán.
Elhúzódott tőlem és az érintésemtől. – Nem tudod, mit
beszélsz. Minden tényt tudnod kellene rólam.
 Összefontam magam előtt a karjaimat. – Nincs szükségem
tényekre ahhoz, hogy tudjam, ki vagy. Én ismerlek téged.
Elsétált tőlem, és kinézett az ablakon. A hüvelykujját kezdte
harapdálni.
– Hé, valami rosszat csináltam? – Nem tudtam, miért
változott meg hirtelen ennyire. Mondtam valamit, ami miatt
eltávolodott tőlem?
– Megérdemled, hogy tudd, mivel állsz szemben. Hogy mibe
keveredsz velem. – Nem fordult el a hálószobája ablakából nyíló
gyönyörű kilátástól.
Az ajtajához sétáltam, és meggyőződtem róla, hogy zárva van.
Elkezdtem levetkőzni a ruháit a testemről. Nem akartam tudni,
mibe keveredett. Én is féltem a változástól. A valóság
mindkettőnkért jött. De még nem most. Nemsokára. A földre
dobtam a pólóját.
A halk hangra megfordult. – Becca.
A nevemet használta figyelmeztetésként?
Miután lerúgtam a kölcsönkapott tornacipőt, a csípőmre
toltam a melegítőnadrágját, és kiléptem belőle.
– Becca – mondta.
Félelmetes volt. Meztelen voltam.
– Ezzel kell most szembenézned, Nix. Mit fogsz tenni ellene?
– A testemre mutattam.
Ez nem volt fair. És merész volt. Néztem, ahogy az orrcimpái
kitágulnak, mint egy támadásra készülő bikának.
 Összeszorította az ujjait, és csak úgy recsegtek az ujjai. – Mi
van, ha a védelmed azt jelenti, hogy magadra hagylak?
A testemet fürkészte, miközben a megjegyezte. A tekintete
olyan volt, mint egy érintés.
– Miből gondolod, hogy biztonságban akarok lenni? – Most
már ki voltam szolgáltatva neki – kezében volt a visszautasítás
joga.
Egyetlen mozdulattal levette a pólóját és a kapucnis pulóverét.
Megkönnyebbültem, hogy olyan gyorsan hagyta abba a
beszélgetést, mint ahogy megszabadult a ruháitól. A
farmernadrágja már kigombolva volt, mire átkarolt.
A csók, amit adott, pont annyira volt kétségbeesett, amennyire
szükségem volt rá. A nyelve végigsiklott a számon és én kitártam
számára. Kezét a lábaim közé csúsztatta, és engedtem a
kísértésnek. Végigsimítottam a hegektől dudorodó hátán, és a
kezemet a bordáihoz csúsztattam.
– Megérdemled, hogy biztonságban légy – mondta reszelős
hangon.
A szavait a csókjain és az apró harapdálásai között kellett
tudatosítanom. Kezemet az ajkaira tettem, és vártam, hogy rám
figyeljen.
– Én akarok az a bizonyos jó dolog lenni az életedben –
jelentettem ki, majd elvettem a kezem, amikor már biztos
voltam benne, hogy felfogta a szavaimat. A lábaim között lévő
keze megállt mozdulat közben. De nekem hiányzott a súrlódás,
a dörzsölés, így odasimulva fel-alá hintáztam az ujjain.
 – Rendben – mondta és mély levegőt vett, amire én
elmosolyodtam.
– Amikor így nézel rám… – megfogta mindkét kezem és egy
kezével a hátam mögé szorította a csuklóimat. – Az pont
elegendő.
Hátradőltem, amikor szája rátalált a mellemre, szabad keze
pedig végigsiklott a mellkasomon, míg végül ujjait széttárva
tenyere a hasamon pihent. Könyörögtem neki, még jobban
széttártam a lábaimat.
A keze még inkább lecsúszott, de tesztelte, hogy képes vagyok-
e megtartani magam, miközben felfedezi a testem rejtett zugait.
Hüvelykujjával a csiklómat izgatta, újra és újra végigsimított
rajta, és én csak nyögni tudtam. Aztán mutatóujját is bevetette a
csábító izgatásba. Óvatosan megharapta a mellbimbómat, az
élvezet és a fájdalom váltakozásától, az ujjai játékától, teljesen
elveszítettem az egyensúlyomat. Lenéztem rá. A koponya
tetoválással díszített feje a jobb mellbimbómat szívogatta, és
ahogy oldalra billentette a fejét, láttam, ahogy a keze a testemen
dolgozik. Amikor észrevette, hogy nézem még egy ujját
bevetette. Gyorsított a tempóján. Az alkarján lévő erek
kiduzzadtak, végül már alig voltam képes felfogni a mozdulatot.
Gyors volt és tehetséges. Még egy ujj és hallottam, hogy
mennyire nedves vagyok, érte és miatta. Mondhattam volna
valamit, de túlságosan el voltam szállva. Ajkai a mellemről a
számra vándoroltak. Kezeimet még mindig fogva tartotta.
– Nem fogok leállni addig…
 A látásom elhomályosult a rám törő orgazmustól, még mielőtt
befejezhette volna a mondatot. Térdre esett előttem, elengedte a
kezeimet, hogy meg tudjam tartani magam. Csak a fejébe
tudtam kapaszkodni, miközben nyelvével ott kényeztetett, ahol
az érzékeim a legmagasabb szintre hágtak. Az ujjai lassan
dolgoztak, mélyen voltak bennem, és meg tudtam volna
esküdni, hogy még egy ujját belém nyomta. A torkom égett a
sikításoktól és nyögésektől, amelyeket kikényszerített belőlem.
Még rajta volt a nadrágja, miközben én már darabjaimra
hullottam. Amikor felállt, tudtam, hogy közel sem elégedett. Nix
lehajolt, és úgy vetett át a vállán, mint valami tűzoltó. Arra
vártam, hogy majd ledob az ágyára. Készen álltam rá. De
ehelyett a szekrényére felerősített tükörhöz vitt. Úgy állt meg,
hogy a tükörben a vállán feltárulkozó seggem legyen premier
plánban.
A válla fölött néztem hátra, ahogy a keze végigsimított rajtam.
Oldalra fordította a fejét, megcsókolta a combom, majd
végignyalt rajta. Aztán megharapott, amitől felszisszentem.
Teljesen meg volt babonázva a látványomtól, ahogy nézte a
kezeit, miközben megragadtak.
Teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam a nappali fényben.
Újra széttárta a lábaimat, és megint ujjazni kezdett. Belém
szorult a levegő, miközben nézte, ahogy ujjai ki-be jártak
bennem, mosolya egyre szélesebb lett minden mozdulattal.
Ezúttal kisujját használta, hogy izgassa a csiklómat, olyan volt,
mintha elektromos áramot vezetett volna bele, minden egyes
mozdulattal. Aztán már nem érintett, hanem letolta a nadrágját
a csípőjéről és a kemény farkáról.
– Kérlek – pihegtem a szót, mintha a nevét suttogtam volna.
Ahelyett, hogy megadta volna nekem, amire vágyom, elkezdte
verni a farkát. Úgy fordult, hogy lássam őt, és ő láthassa az
arcomat meg a puncimat.
– Kérlek – mondtam, de most már erőteljesebben.
Úgy kapott le a válláról, mintha súlytalan lennék. Mintha
képes lett volna egész nap itt állni.
– Kapaszkodj a bokádba. – Minden ízében fenyegető volt,
ahogy veszélyesen rám parancsolt. Tettem, amit kért, miközben
úgy fordított minket, hogy oldalvást legyünk a tükörnek. Így én
is láthattam, amit ő. Letérdelt és újra nyalni kezdett. Kicsinált
ezzel, és ezt szóvá is tettem neki.
– Maradj így.
Aztán ujjai újra tágítani kezdtek, előkészített, mert nem volt
egyszerű őt magamba fogadni, még akkor sem, ha teljesen fel
voltam izgulva. Aztán amikor belém mélyedt teljesen, a nevét
morogtam.
– Bassza meg, igen, mondd ki újra! Mindig hallani akarom! –
mondta, majd a saját élvezete érdekében kezdett el mozogni.
Minden egyes lökéssel a legérzékenyebb pontom érintette. A
golyói a csiklómnak csapódtak, és ez az érzés csak még jobban
fokozta az élvezetem. Oldalra fordítottam a fejem és néztem őt,
ahogy megfeszültek az izmai. Az arca szex közben az élvezet és a
gyötrelem vegyülete volt, egy kis csücsörítéssel megkoronázva.
Újra megtörtént, újra épülni kezdett bennem. Összekulcsolta a
bokáimat, mert tudtam, hogy így még szorosabb leszek. És
igazam is lett. Gyorsított a tempón, a nyakán az erek még
jobban kidudorodtak, ahogy ujjai még mélyebbre és még
erősebben martak a csípőmbe. Megszorítottam a
mellbimbómat, és néztem a reakcióját, amikor észrevette.
– Bassza meg, Becca!
És akkor elélvezett. Újra széttártam a lábaimat és mozogni
kezdtem, nekicsapódni, miközben még mindig keményen
meredezett és nevem sziszegte. Végül leállított, és hátra
botorkált.
Kaptam az alkalmon és térdre ereszkedtem előtte, mert volt
számára még egy ajándékom. Elkezdtem tisztára nyalni a farkát.
Először úgy tűnt, hogy le akar állítani, de még mindig élvezett.
Lenyeltem minden cseppjét. Káromkodott, miközben én előre-
hátra ringatóztam, lenyaltam az ajkaimat, miközben felnéztem
rá.
Nix térdre ereszkedett előttem, fejem a mellkasához húzta.
– Te szent szar!
Lezuhantunk a szőnyegre, egybefonódtunk. Imádtam a
tetoválásait, az ízét, mindenét. Azt szerettem volna, hogy örökre
itt és ebben a pillanatba ragadjunk.
 ~Fenix~

Az agyam egyenesen statikus volt. Csak csodálatos szex és punci

és Becca és statika. Közelebb húztam magamhoz, miközben
próbáltam levegőhöz jutni.
A szemeim felakadtak, ahogy a farkam újra megrándult.
Csinált vele dolgokat – a fenébe is. Lehet, hogy mindig a farkam
köré fonódó száját fogom látni, amikor ránézek.
Ilyen keményen elélvezni illegális lenne. Valószínűleg
belehaltam volna, ha nem lennék jó formában. Ránéztem. Az
arcát a nyakamba temette. Kimerültem, de nevetséges módon,
már csak a teste látványa elég lett volna ahhoz, hogy a farkam
újraéledjen.
A mellei tökéletes méretűek voltak. Több mint egy maréknyi.
A mellbimbói rohadtul a legszebb rózsaszínűek voltak, amit
valaha láttam. A dereka keskeny volt, és a hasa egy kicsit
gömbölyded. A feneke a legcsodálatosabb alma alakú volt. A
combjai tökéletesek voltak. Még a kezei is szépek voltak. Egy
ilyen arc, ilyen puha bőrrel kombinálva, olyan gyönyörű volt,
hogy a férfiak háborút vívnának érte. Úgy harcolnának, mint a
vadállatok. Mélyebben a mellkasomra simult. A szempillái úgy
terültek szét az arcán, mint egy nyavalyás festmény.
Kinyitotta a szemét, és rám nézett. Nem vonaglott a
megbánástól. Ehelyett úgy mosolygott, mintha üdvözítő látvány
lennék. Megcsókoltam a homlokát, hogy a számnak legyen mit
csinálnia ahelyett, hogy elmondtam volna neki, mennyire
szeretem. Rajta tartottam az ajkaimat, míg elmúlt a késztetés,
hogy fekvőtámaszokat csináljak, hogy megmutassam neki, hogy
erős vagyok. Beharaptam a számat, mert a világot akartam neki
ígérni. Elmondani neki, hogy olyan kevés szerelem volt az
életemben, hogy nem tudom, hogyan kell helyesen csinálni.
Nem tudtam rájönni, hogyan legyek vele észszerűen. Volt egy
helyes módja annak, hogy szeressek egy nőt, és volt az, ahogyan
én éreztem iránta.
Túl sok volt. Volt egy szobám a földszinten, tele dobozokkal,
amiken az ő neve állt. Tudtam, mi a kedvenc pizsamája, mert
olyan gyakran láttam benne. Apám azért volt valahol itt, hogy
bántsa őt. És ez bűntudatot keltett. Mert ha aznap a boltban
visszatartotta volna magát, apám hazavitt volna, és megölt
volna. Beccát érintetlenül hagyta volna ez a világ, amit én
hoztam a küszöbére.
És mégis. És mégis, az önző részem azt akarta, hogy itt legyen.
A szívem a mellkasomban kalapált. Az egész testemet
felmelegítette egészen a lábujjaimig. Átkaroltam és
megszorítottam.
Sóhajtottam, ő pedig a könyökére támaszkodva felnézett rám.
– Ez...
Nevettem. Hirtelen vicces volt megpróbálni nevet adni annak,
amit az imént tettünk egymással.
Ő is velem együtt nevetett. Egyik kezemmel végigsimítottam a
hajamon, ő pedig megragadta az alkalmat, hogy a hasára
feküdjön. Láthattam a csodálatos fenekét, de a melleit és a
punciját azonnal hiányoltam.
Elseperte a haját a homlokáról, mielőtt rám nézett volna. – Ne
mondj semmit, ami ezen változtatna.
Összeszorítottam az állkapcsomat. Ekkor elhatároztam, hogy
ma nem veszünk tudomást a világról. Talán megnézünk egy
filmet. Kihasználjuk a nagy fürdőkádat. Talán megengedné,
hogy lefényképezzem a meztelen testét. Felvillant az a mentális
kép, amiben meztelenül a vállamra borulva láttam. Nagyon
férfias élmény volt. Olyan dolgokat akartam vele csinálni,
amelyek még csak nem is voltak törvényesek.
A hálószobám ajtaján felhangzó kopogásra felkaptam a fejem.
Animal soha nem szakítaná félbe ezt. Hacsak...
Elfordultam Beccától, és felálltam.
– Nem. Mit szólsz a nemhez? Nagy rajongója vagyok a
nemnek. – Nem volt hajlandó elfogadni a kezem, hogy
felsegítsem a padlóról.
A hátára gurult, és toporzékolt.
Meztelenül feküdt a padlómon, és dühös volt, hogy elmegyek.
– Remélem, jó okod van!! – kiabáltam az ajtóm irányába.
Vonakodva belebújtam a farmeromba, amikor Animal újra
kopogott. Felkaptam a takarót az ágyamról, és ráterítettem.
Letolta a derekáig, és kidugta a nyelvét. Mint egy dühös
barátnő. Mint az én dühös barátnőm. Ettől rávigyorogtam.
Miután mindkettőt megcsókoltam, a melleire terítettem a
takarót. – Tartsd ezeket letakarva. Senki más nem láthatja őket,
csak én.
Összeráncolta az orrát, de már nem tűnt túl dühösnek. Mintha
elbűvöltem volna.
Ez volt életem legjobb napja.
Átléptem rajta, és az ajtóhoz mentem. Kibújtam és becsuktam
magam mögött.
Animal végignézett rajtam. – Testvér, nagyon, nagyon
sajnálom. Izzadtság– és szexszagod van, és tudnod kell, hogy
nem szívesen tettem.
A kezemet a farmerom zsebébe dugtam, és megigazítottam.
Hirtelen beindultam. Tudta, hogy a Pincelánnyal voltam.
Valami rossznak kellett történnie.
– Melyik seggfej?
Vagy Feybi volt az, vagy...
– Az apád. Lent van a földszinten – suttogta Animal.
– Ó, az a szemétláda. Az összes kibaszott napból. Felhúzom a
fejét egy istenverte karóra a kocsifelhajtóm végén – örjöngtem.
Animal hatalmas szemeket meresztett rám, és a mutatóujját
az ajkához tette. – Bébi, ott van a kedvesed. – A mögöttem lévő
ajtóra mutatott.
A homlokomra tettem a kezem, és megmasszíroztam. Ennyi
éven át ezt a férfit akartam. Szembe akartam nézni vele. De nem
ma. Ma a szerelem volt az enyém. Nem gyűlölet.
Hát persze, hogy itt van, baszd meg!
 – Mit akar? – Tudtam, hogy Animal legalább némi
információt kiszedett belőle. – Megkötözted?
– Nem, a nappaliban van. Üzenetet kapott. – Animal átnézett
a válla fölött.
Felemeltem a szemöldökömet.
– Azt mondja, üzenetet kapott Feybitől. – Megcsóválta a
mutatóujját a nappali irányába. Tudtam, hogy az orrcimpáim
tágra nyíltak, ahogy végiggondoltam az összes lehetőséget. –
Most nem is tudok tisztán gondolkodni.
Nem kellett elmagyaráznom Animalnak, hogy miért bonyolult
ez. Itt volt Becca. Lehetetlen volt megölni az apámat, ha ő a
házban van. Soha nem tennék ilyet vele. Vágyakozó képek
táncoltak a fejemben arról a napról, amit vele terveztem.
– Figyelj. Hagyd, hogy felöltözzön a csajod. Én itt maradok
vele. Aztán, miután beszéltél apáddal, visszamehetsz... –
Elhallgatott.
Lehetetlen volt, de szerettem, amiért megpróbálta
megmenteni ezt a napot nekem. – Figyeled őt?
Animal megrázta a fejét, mintha a legkézenfekvőbb kérdést
tettem volna fel neki. Elővette a telefonját, és megmutatta az élő
felvételt, amelyen apám úgy járkált a nappalimban, mint egy
drogos, aki drogot keres. Minden rémálmomban benne volt, és
mindegyikben egyre nagyobb és nagyobb lett. Aprócskának tűnt
a kanapémhoz viszonyítva.
 – Be van zárva. Ha megpróbálja elhagyni a nappalit,
megszólal a riasztó. Nincs fegyvere, de van egy poloskája.
Megtapogattam. – Animal visszatette a telefonját.
Újra és újra megdörzsöltem az államat. Legszívesebben
kivittem volna Beccát és Animalt a hálószobám ablakán, és
felgyújtottam volna a házat anyám gyilkosára. Megfogtam a
fejemet, és addig ütögettem az ujjaimmal, amíg megfájdult.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, Animal lelőtte a
forgatókönyvemet. – Feybi a drót végén van. Kibaszottul át akar
verni, barátom. – Animal megragadta a csupasz vállamat. – Túl
kell járnod az eszükön. És ez könnyű. Tizenhárom éves korod
óta erre készülünk. Csak mondd meg, mit akarsz csinálni.
– Azt akarom, hogy vidd el Beccát a lakására, és maradj vele,
amíg nem lesz minden rendben. – Kiráztam a karomat, és a
oldalra biccentettem a fejem.
– Nem akarlak egyedül hagyni ezzel. – Animal
hajthatatlannak tűnt.
– Egyedül kell megbirkóznom vele. Ő az én problémám. – A
mellkasomon lévő tintára néztem. Nem kellett eltakarnom a
neveket. Ő már tudta őket.
– Nem, én veled vagyok. – Animal makacsul összefonta a
karját a mellkasán.
Egy pillanatra összezavarodott az agyam. Újra és újra láttam
anyámat meghalni a szemem előtt. Megvártam, amíg a káosz
elül. Aztán koncentráltam. Nem választhattam ki a napot,
amikor az ördöggel leszámolok. A mai napot lett kijelölve. De
már nem féltem tőle. Amíg biztos voltam benne, hogy Becca
biztonságban van, megbirkóztam vele.
– Feybi gyanakszik Beccára. Lehet, hogy ez az egész csak egy
csapda, hogy elkapják. Elterelni a figyelmemet, meg mindenféle
szarság. Nem láthatja őt. Nem fogja megfélemlíteni őt. – A
nappali felé mutattam, majd megfogtam Animal vállát, ahogy ő
is az enyémet. – Csak tartsd életben. Távol mindannyiuktól.
Tudod, hogy vagyok vele.
Megveregette a kezemet. – Tudom, édesem. Vágom. Kiviszem
őt innen. Küldök neked egy sms-t, ha már rendben vagyunk.
– Köszönöm. Őszintén. – Mélyebb értelmű volt, mint
amennyire belemehettünk volna – mint amennyit jelentett
nekem ez az ember.
Lassan kinyitottam az ajtót, és amíg Animallel beszéltem,
Becca felöltözött egy másik kiválasztott ruhámba. A haja megint
kontyba volt tűzve. A szoba még mindig szexszagú volt. A
golyóim gyászolták a veszteséget, amit hamarosan
elszenvednek.
– Mennem kell? – kérdezte.
Bólintottam.
Animal belépett a szobába, amikor intettem, hogy szabad a
pálya.
– Haza tudom vinni magam. – Elzárkózott előlem.
Elég közel mentem hozzá, hogy suttoghassak neki. Megfogtam
a kezét, és megcsókoltam az ujjperceit. – Animal segít neked
hazajutni. Mert nincs nálad a kocsid, tudod.
 Beleegyezett. – Rendben. Rendben van.
Miután kihúzta a kezét a szorításomból, megkerült engem.
Animal félénken feltartotta a kezét. Rám bízta a
magyarázkodást.
– Találkozóm van valakivel a nappaliban. Neked hátul kell
kimenned. – Bevezettem a szekrénybe, és félresöpörtem a
ruháimat. Beütöttem a szükséges kódot, és kilendítettem az
ajtót, amely rendszerint rejtve volt. Tágra nyílt a szeme a
meglepetéstől. Animal bocsánatot kérve elsőként lépett be, és
megragadott egy fegyvert, ami odabent volt felakasztva a falon.
Egy kis folyosón át a hátsó lépcsősorhoz mentek.
– Minden rendben lesz? – Inkább aggódónak, mint dühösnek
tűnt egyszerre.
Lehajtottam a fejem.
– Miért van hirtelen olyan rossz érzésem? – Becca a füle mögé
tűrt egy elszabadult hajtincset.
Közelebb hajoltam, és megcsókoltam az arcát. – Keményebb
vagyok mindennél. Ne aggódj. Maradj Animal mellett. Amint
tudok, jelentkezem.
Sóhajtott egyet. Amikor megpróbálta megtenni, amit
mondtam neki, megállítottam azzal, hogy megragadtam a
karját. Reménykedve nézett rám.
– Tegnap este és ma is igazivá tettél. Egész idő alatt nem
voltam igazi.
Néztem, ahogy zavarodottság, majd könnyek jelennek meg a
szemébe. – Hogy érted ezt?
 Nem volt időm belemenni a dologba. Hogy mennyire
összetörtem belülről. Hogy mennyire egésznek éreztem magam
a karjaiban.
– Ne aggódj emiatt. Csak köszönöm. – Szeretlek.
Becca a lábára nézett, a kölcsönvett, teljesen fehér
teniszcipőjére.
– Csak gyere vissza hozzám. – Lábujjhegyre állt, és szájon
csókolt. Visszacsókoltam, amíg Animal meg nem köszörülte a
torkát. Elváltunk egymástól. Néztem, ahogy elmennek, amíg a
sötétség el nem nyelte őket. Becsuktam az ajtót, és visszatettem
az öltönyöket.
Miután megnyomtam a gombot a tévém távirányítóján, a
nappalimban nézhettem apámat. Forrongtam.
Egyedül voltunk, csak ő és én. Egyedül ennyi év után. A
bőröm tintás csontjai égni kezdtek. Úgy éreztem, tökéletes a
külsőm ahhoz, hogy lesújtsak rá.
 28.

MEGREPEDT ÜVEG

Becca
Fordította: Shyra

Nem akartam elmenni. Az egész helyzetnek nem tetszett a

vibrálása. Káromkodásokat hallottam az ajtón keresztül. Animal
feszült volt. Nix szinte más embernek tűnt, amikor visszatért a
beszélgetésükből. Még mindig jóképű, csak éppen félelmetes is.
Animal ügyelt rá, hogy ne botoljak meg a meredek lépcsőn. Ha
észre is vette, hogy folyton a dühös könnyeimet törölgetem –
nem említette. Miután kiléptünk a lépcsőházból, két ajtó közül
választhattunk. Animal azt választotta, amelyik a barlangszerű
garázsba vezetett.
Felkapta a kulcsokat a falról, és odasétált a hatalmas fekete
terepjáróhoz. Az ablakok annyira be voltak sötétítve, hogy nem
láttam be a szélvédőn. Animal kinyitotta nekem az ajtót, és a
kezét nyújtotta. Úgy bánt velem, mintha menyasszonyi ruhában
lennék, nem pedig Nix bő ruhájában. Miután beültünk, Animal
kivágta a garázsajtót, és úgy húzott ki onnan, mintha az épület
mindjárt felrobbanna. Bekötöttem a biztonsági övemet.
– Bocsánat. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem
támadnak meg. – Megigazította a visszapillantó tükröt, és úgy
tűnt, jobban koncentrál hátra, mint az előtte lévő útra.
A "megtámadás" szóról az akciófilmek jutottak eszembe. Nem
tudtam nem gondolkodni azon, hogy mi a fenét hagyunk itt
Nixnek. Meg is kérdeztem.
Animal felvett egy napszemüveget. Tudtam, hogy a kocsi
sötétített üvege nem enged be túl sok fényt, ezért úgy
gondoltam, hogy azért tette, hogy engem kizárjon.
– Ez az ő rejtekhelye, az ő területe. Nem lehet ott legyőzni. –
Megkocogtatta a kormánykereket.
– De azt kívánod, bárcsak ne kellett volna eljönnöd. –
Elfordultam az ülésben, hogy ránézhessek.
– Ő fontos nekem – biccentette Animal a fejét az irányomba.
– Vigyél el Henry és Dickhez. Aztán visszamehetsz. –
Megkocogtattam a rádió melletti képernyőt, és megtaláltam a
GPS-t. Beütöttem Henry címét. Tizennégy percnyire voltunk.
Animal egy másodpercig állt egy kereszteződésben, mielőtt az
indexet a fedélzeti számítógép által javasolt irányba kapcsolta
volna.
– Aggódsz – találgattam.
– Az aggódni erős szó. Csak ott akarok lenni a biztonság
kedvéért. Az én emberem tud magára vigyázni.
 Észrevettem, hogy Animal gyorsabban kezdett vezetni, mint
ahogy a sebességkorlátozás javasolta. Azt mondta, hogy nem
aggódik, de a tettei valami egészen másra utaltak.
Érzékeny voltam a lábaim között. Hiányzott Nix. Közelebbről
megnéztem Animalt. Hatalmas volt. Annyi helyet foglalt el. Már
hozzászoktam, mert Dick maga is egy viking volt. Animalnak
rövid, göndör frizurája volt, amelyet csúcsos stílusban hordott.
Mélyvörös, gombos ing volt rajta, amely legalább négy gombon
nyitva volt. A mellizmai tisztán kirajzolódtak.
Hihetetlenül jóképű volt. Mondhatta volna, hogy színészként
dolgozik akciófilmekben, és könnyen elhittem volna neki. A
kisujján lévő ezüst koponyagyűrű megragadta a figyelmemet.
– Ez érte van. – Animal bizonyára figyelte, ahogy felmérem őt.
– Hűek vagytok egymáshoz. – Reméltem, hogy ez egy kicsit
több információhoz vezet.
Animal bólintott. Nem mondott semmit. Sóhajtottam, és
kinéztem az ablakon.
– Mi nyomaszt téged, kicsim? – A Henry és Dick utcájához
vezető lámpájánál vártunk.
– Én csak nem akartam elmenni, mert olyan rossz érzés,
mintha szerencsétlenséget vagy balszerencsét hozna. Nem
akartam beengedni a való életet abba a burokba, amibe én és ő
vagyunk, vagy voltunk ma este. – Előrenyúltam, és lenyitottam
a napellenzőt. Egy tükörben reménykedtem. Ehelyett egy ezüst
kés hullott az ölem felé.
 Animal elkapta, mielőtt az éles penge hozzám ért volna.
Egyszer megpörgette, és becsúsztatta a vezetőoldali ajtó menti
zsebbe.
– Hűha. – Megfeledkeztem arról, hogy ellenőrizzem a
külsőmet.
– Bocsi. Nem tudtam, hogy ezt fogod csinálni. – Animal rám
vigyorgott. – Biztosan nem akarod kinyitni a kesztyűtartót, vagy
benyúlni az ülés alá.
Az ölemet néztem. Nem tudtam, hogy Nix mibe keveredett.
Nem lehetett jó. Összeszorítottam az ajkaimat. Ez volt az, amitől
rettegtem. A valóság elárasztott. Mert tudtam, hogy valami
nincs rendben. A francba, elsütöttem az első fegyverem. Több
fegyvert láttam, mint amennyit egy embernek legálisan
birtokolhatott volna a háza két különböző pontján.
Hát persze. A srác, akibe belezúgtam, pont az ellentéte kellett,
hogy legyen mindannak, amit anyám remélt.
Animal behajtott Henry kocsifelhajtójára. Megköszöntem neki
a fuvart, és a kilincsért nyúltam. Ráütött a zárra, hogy az ajtó ne
nyíljon ki.
– A kés megijesztett téged. Ez nem volt király. Nem
gondolkodtam. Jól vagy? – Mély hangja aggódó volt.
A szélvédőre néztem. – Embereket öl? Embereket ölsz? Ezért
kellett elmennem?
Vártam. Az agyamat és a szívemet körülvevő szexhomály
megrepedt üvegként tört össze.
– Ó, édesem. Nem mehetek ebben bele veled. Nélküle nem.
 Tehát így van. A tagadás hiánya megadta a választ. A
szememet ellepték a könnyek. Pislogtam néhányszor, hogy
kitisztuljon a látásom. Az egész gyorsan történt. Túl sok volt.
– Becca, kérlek, ne vonj le elhamarkodott következtetéseket.
Ez egy olyan beszélgetés, amit Csontinak kell lefolytatnia veled.
– Óriási kezét a konzolra tette, mintha a kezem után akart volna
nyúlni, de jobb belátásra tért.
Dick a verandára lépett vállán egy mosómedvebébivel.
Hunyorogva nézte a terepjárót. Az ajtó kilincséért nyúltam.
– Engedd meg, hogy intsek neki. – Dick nem rajongott az
idegenekért a házánál. Főleg azért, mert a háziállatainak fele
illegális volt. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a terepjáróból.
Amint Dick meglátott, boldogan integetett, kinyitotta az ajtót, és
Henry nevét kiáltotta.
Visszanéztem Animalre. Most már levette a napszemüvegét,
és a fejére csúsztatta. – Ne mondj le róla. Ígérem, hogy akit
csütörtök este megismertél, az ő. – Animal mélybarna szemei
könyörögtek, hogy megértsem.
– Menj vissza. Köszönöm a fuvart. – Becsaptam az ajtót, és
megkerültem a kocsit.
Hallottam, hogy lehúzza a vezetőoldali ablakot. – Becca.
Visszanéztem a vállam felett.
– Hamarosan hallani fogsz felőle.
– Ja. – Próbáltam kapaszkodni a reménybe.
Henry a lépcső tetején állt, szinte vibrált az izgalomtól.
 – Mindenféle nagyságú zöldséget kipakoltam az asztalra, hogy
megmutathasd mekkora a farka.
– Egy ribanc vagy, Henry – feltrappoltam a lépcsőn.
– Biztos vagyok benne, hogy sperma van a hajadon, szóval ne
jártasd azt a szopós szád. – Henry tapsikolt, miközben beléptem
az ajtón.

~Fenix~

Többet vártam attól a naptól, amikor megölöm az apámat.

Talán egy tomboló vihart odakint. Arra számítottam, hogy
érzem, ahogy a düh elhatalmasodik bennem.
Ehelyett a saját házamban voltam. A helyen, ahonnan azt
vártam, hogy olyan boldog leszek, amennyire engedtem
magamnak. Ott, ahol a pincében játszottam a Beccának szánt
játékomat. Ez volt az a hely, ahol Animal és én nyugodtan
szórakozhattunk, és nem kellett vigyáznunk magunkra.
Bámultam apám képére, amint a nappalimban járkált. Az
agyam a különböző forgatókönyvről az emlékeken át az
ábrándos képekig ugrált. Végül villanások Beccáról. Akit én
küldtem el. Aki vonakodott elhagyni a karjaimat.
Megint a düh. Ráordítottam a tévére: – Gyűlöllek!
Még mindig a farmeromban voltam. Körüllengett Becca. Az
illata csapdába esett a kezemen.
A farkam elkezdett emlékezni, milyen érzés volt benne lenni.
Cselekednem kellett. Tíz perc telt el? Húsz perc?
 A tévé kiesett a látószögemből. Talán agyvérzésem volt. Az
biztos, hogy úgy lihegtem, mint egy feldühödött bika.
Azért voltam sikeres abban, amit csináltam, mert mindig
nyugodt és összeszedett tudtam maradni. De most közel sem
voltam ilyen. Remegett a kezem. Egészen biztos voltam benne,
hogy még a pupilláim is remegtek.
Beviharzottam a fürdőszobába. A törülközőket a padlón
hagytuk magunk után. Utána. Kezet kellett mosnom, mert még
mindig éreztem az illatát, és még jobban utáltam apámat. Még
ezt is elvette tőlem.
Talán nem is tudta, hogy én voltam. Ezt mondta Animal is.
Rémület kerített hatalmába. Meg akart ölni. Bántani fog.
Az arcomra néztem, és morogtam, kivillantottam a fogaimat,
hagytam, hogy a szemeim tágra nyíljanak és őrült láng
lobbanjon bennük.
Nem hagyhattam, hogy a bennem lévő rémült kisgyerek
beleszóljon a dolgok menetébe. Elszakadtam a valóságtól.
Fejben a szekrénybe bújtattam a kisfiút. Az apám hangján
kiabáltam rá, hogy maradjon kurvára csendben, különben baj
lesz.
Aztán pofon vágtam magam, mert hogy mertem így beszélni
vele? Hogy merészeltem?
Tiszta kézzel vizet fröcsköltem az arcomra. A tinta soha nem
jött le. A festék a helyén volt. Úgy vertem a mellkasomat, mint
egy gorilla. Meg kéne ölnöm. Csak letépni az istenverte fejét a
testéről. Kitépni a szívét a mellkasából.
 A törülköző a földön. A nő. A szerelem. A csók. A keze az
arcomon.
Megölni őt. Már oly sokakat megöltem. Megölni, mint egy
seggfejet. Mint a gyilkost, aki volt. Amikor én öltem, legalább jól
csináltam. Évekig kínozta az anyámat. Évekig. Nem ismertem a
húgomat. Nem tudtam megmenteni az anyámat.
Pánik. Becca. Nem volt nála a telefonja. Nem láttam őt. Halott
volt. Az apám megölte Beccát.
A tükröt ütöttem. A koponya kettétört.
Félbe akartam törni. Ő ölte meg Beccát. Becca halott volt.
Ugyanaz az emlék, hogy anyám meghal, de új személlyel.
Hirtelen az agyam felcserélte anyám arcát Becca arcával. Sírni
kezdtem. Zokogni. Sikítani.
– Kibaszott szemétláda. Rohadjon meg!
Zaj hallatszott mögöttem. Itt volt. Meg akart ölni. Nem
mentettem meg az anyámat. Becca halott volt. Meg fogok halni.
Csak akkor láttam meg, amikor Animal háromszor kimondta
a nevemet.
– Édes istenem, bébi, te kibaszottul összezuhantál. – Animal
átölelt hatalmas karjaival. Lefogott, szó szerint összetartott,
miközben szétestem. – Becca biztonságban van. Jól van. Nem
halt meg. Össze kell szedned magad, Csonti.
Bárkivel megküzdenék, de soha nem ütném meg az Animalt.
Soha. Még akkor sem, ha az agyam a fülemen folyik ki.
Szorosan átölelt. Egy darabig üvöltöttem, aztán a darabok
kezdtek összeállni. Összeilleszkedni.
 Animal azt kántálta, hogy Becca él, mintha attól félne, hogy
másodpercről másodpercre elfelejtem ezt a tényt.
Hogy mennyi ideig tartott, azt nem tudtam. Egy órát?
Negyvenöt perc?
Amikor már mozdulatlan voltam, Animal lassan elengedett.
Felálltam, mivel már képes voltam rá.
Körbejárta a fürdőszobát. Hallottam, hogy a víz beindul, és
perifériás látásomból láttam, hogy benedvesít egy mosdókendőt.
Szégyenkeznem kellett volna, ahogy Animal lemosta az arcom.
Végigsimította a hideg ruhával a szememet, az állam alatt, a
nyakamon. Ott álltam és tűrtem. Visszatértem a testembe.
Leöblítette a mosdókendőt, és úgy csavarta, hogy a víz
kifolyjon belőle.
Ez jó módja lenne, hogy megöljem az apámat. Kicsavarni a
testét.
Animal átnyújtotta nekem a kendőt. – Most te, Fenix.
A keresztnevemen szólított, úgyhogy biztos nagyon
megijesztettem.
Letöröltem az arcom, a karom, a hónaljam. Már kezdtem
rendben lenni.
– Lemegyek a földszintre. Foglalkozom az apáddal.
Kiválasztjuk a végső csatád időpontját és napját. Neki nem
adatik meg ez a luxus.
Rázni kezdtem a fejem. Én ma elintézném vele.
 És most Animal dühös lett. – Nem, nem azon a napon, amikor
nálad van. Nem kell egy szobában lenned vele. A francba, már
régóta követjük a seggét. Meg tudjuk találni.
Vissza kellett tennem az ajtót a zsanérokra. Animal meg tudta
szerezni a szükséges információkat.
Néztem, ahogy a barátom megfordul, hogy távozzon. –
Maradj kurvára ott, ahol vagy! – mondta a válla fölött még
gyorsan, mielőtt kisétált az ajtón.
A lábam a biztonsági felvételeket játszó tévéhez vitt. Animal
úgy lépett be a szobába, mint a vadállat, aki volt. Nem félt.
Biztonságban éreztem magam, hogy a barátom volt. Azzal,
hogy a barátom volt, védve éreztem magam, hogy apám a
házban van.
A szekrényhez mentem, és felkaptam egy kapucnis pulóvert.
Nem bujkáltam előle. Férfi voltam. Képes voltam erre.
Felhúztam a cipzárat, és felhúztam a csuklyámat. Az arcom
elrejtőzött benne. Több bátorság kellett hozzá, mint amennyit
be akartam vallani, hogy eljussak a saját nappalimba.
Az utolsó négy lépés tartott a legtovább. Apám hangjától
szuperszonikusan zúgott a fülem. A gyerekkori füleim. Azok a
fülek meg tudták állapítani, hogy hány pohár italt ivott. Azok a
fülek meg tudták állapítani, hogy anyám még eszméleténél van-
e, vagy már kiütötte. Azok a fülek pontosan tudták, hol
nyikorgott a padló, amikor értem jött. Amikor az anyám
megverése nem volt elég. Amikor rajtam akarta kitölteni a
mérgét.
 A szívverésem őrülten gyors volt. Talán most is őrült voltam.
Törvényesen, érzelmileg őrült.
– Azt mondták, hogy közvetlenül a Mercynek adjam át az
üzenetemet. Úgy néz ki, mint egy csontváz. Te pedig úgy nézel
ki, mint egy óriási fekete fickó.
Meg kell néznem a fogaimat, miután megöltem az apámat,
hogy megnézzem, nem tört-e ki valamelyik attól, amilyen erősen
összeszorítottam az állkapcsomat.
Beléptem a szobába.
Szuperszonikus füleimmel hallottam Animal sóhaját. Fejben
elkezdtem számolni az autókat, mert apám dühös volt. Ivott,
mert a szavai összemosódtak.
– Ha már ördögöt emlegetsz.
Apám hangja. Fegyvertelen voltam. Csak én voltam. A
farmerom és a kapucnim.
– Mercy. – Végre az arcába néztem. Tudtam, hogy a csuklya
mélyén rejtve vagyok, de az arca ott volt.
Most magasabb voltam nála. A vállaim szélesebbek voltak. Az
arca egy fekete lyuk volt. Olyan könnyen elbotolhattam és
beleeshettem volna a vonzásába.
Apám felém jött, kinyújtott kézzel. Mintha kezet ráznánk.
Mintha megtiszteltetés lenne találkozni velem.
Bámultam, nem mozdultam, hogy megérintsem. Hány pofont
és ütést adott az a kéz?
Anyámnak.
 – Szia, Fenny. Gyere csak ide. Nem, nem fáj. Nem olyan
rossz, mint amilyennek látszik. Jól vagy? Hozzád ért?
Anyám gyönyörű volt, még két fekete monoklival is.
– Nem, tegnap este nem.
De igen. Fájt, amikor levegőt vettem, de nem mondtam el
neki, mert sírva fakadt volna.
Odamentem hozzá. Ő elment, egyelőre. Hagytam, hogy
anyám átkaroljon.
– Valamit el kell mondanom neked, és azt hiszem, ez
sikerülni fog, de ezt titokban kell tartanod apád előtt.
A haja vizes volt. Kókuszdiószaga volt. Azt mondta, hogy
trópusi szigetek jutnak eszébe tőle.
– Oké. – Kész voltam megtartani a titkát. Boldoggá tette.
– Találkoztam valakivel, aki segíthet nekünk. Ők segíteni
fognak nekünk, hogy apa itt maradhasson, mi pedig máshol
élhessünk. – Végigsimította a kezét a hátamon. Általában
szerettem, de tegnap este apa elnyomta rajtam a cigarettáját,
úgyhogy fájt. Nem akartam, hogy lássa.
Az egyik kezét a hasára tette. – Van itt bent egy kishúgod
vagy kisöcséd. Újrakezdjük az életünket. Csak te, én, a baba és
az új barátom.
– A barátnőd is olyan dühös, mint ő?
Szomorú lett a szeme. – Nem, ő kedves. Szeret virágot hozni
nekem. És szívós. Sokkal keményebb, mint apa. Biztonságban
leszünk, Fenny. Csak nagyon óvatosan kell megterveznünk. És
aztán kijutunk.
 Ekkor megölelt, és én hagytam, bármennyire is fájt. A
"biztonságos" egy olyan szó volt, ami nem volt otthonos a
fejemben. Nem tudtam elképzelni, mit jelenthet.
– Szeretlek, nagyfiú. – Megcsókolta a fejemet.
– Én is szeretlek, anyuci.

Apám arca felismerte a tiszteletlenséget, miközben a keze a

levegőben lógott köztünk. – Túl jó vagy hozzám képest, Mercy?
Kiverte a biztosítékot, hogy apám szájából elhangzott a
"Mercy" szó. Figyelmeztetés és teketória nélkül megütöttem.
Éreztem, ahogy az ujjperceim recsegnek az ütéstől, miközben
az orra betört.
Nem ez lett volna az első alkalom az életében, hogy eltörik az
orra, de ez volt az első alkalom, hogy én voltam az, aki eltörte.
Hátrafelé botladozott. Lecsaptam a csuklyámat, és
ráugrottam. Aztán az öklöm ugyanolyan könyörtelen volt, mint
mindig.
Animal nem mozdult, hogy megállítson. Apám küzdött, hogy
megpróbáljon visszaütni, de nagyobb voltam, gyorsabb, és a
kurva életbe, ebben a pillanatban gonoszabb voltam nála.
Vér spriccelt belőle. Csontot és lágy szövetet érintettem. Csak
annyit tudott tenni, hogy kiabált és megpróbált hárítani.
Nem tudott megállítani. Az agyamat ellepte a vörös köd. Csak
egy halk riadó volt a fejemben, ahol normális esetben terveket
szőnék. A vére úgy fröccsent a fehér kanapémra, mint egy
Jackson Pollock-festmény.
 A kezemre néztem. Ökölbe szorítottam őket. Nem a
nappalimban voltam. Még mindig a hálószobámban voltam.
Animal volt a képernyőmön, és apámat a bejárati ajtón kívül
mutatta.
Körülnéztem. Az elmém kezdett megbomlani. A valóság
kezdett kicsúszni a kezemből. Anyám emléke bennem
szunnyadt. Most emlékeztem rá, a reményre, ami akkor kezdett
el ébredezni bennem, amikor terveket szőtt a szökésre. Hogy
elmegyünk. Hónapokig titkolóztunk.
Néztem, ahogy Animal becsukja az ajtót, és beütötte a riasztó
kódját. Előttem állt. Ugrottam az időben.
– Bébi, nem nézel ki valami jól. – Átkarolta a vállamat, és
lenyomott az ágyamra.
Éreztem, ahogy a kudarc lepelként borul rám. Apám a
házamban járt, és én nem tettem semmit.
– Mit mondott? – A térdemhez dörzsöltem a kezemet.
– Feybi küldte ide, hogy munkát ajánljon neked. Az apád nem
tudja, ki vagy, hacsak nincs nagyszerű pókerarca. – Animal leült
mellém. – Becca a barátnőjénél van. Van biztonsági rendszerük.
Észrevettem a kinti kamerákat. Akarod, hogy elhozzam a
laptopodat, hogy meghackelhesd?
Animal eltűnt egy kis időre, és egy laptopot hozva tért vissza a
földszintről. Megadta nekem a címet, amit általában
megjegyeztem. El voltam baszva.
Még mindig képes voltam arra, hogy a biztonsági kamerák
révén képet kapjak a helyszínről. Csak a lábát láttam, de a
nappali tükrén tükröződő képen a tarkóját is. Biztonságban volt.
Egyelőre. Nem volt hang. Nem láttam az arcát.
– Haragudott rám? – Azt akartam, hogy nála legyen a
telefonja. Szüksége volt az alkalmazására. Ezt csinálta, amikor
stresszes volt.
– Nem, nem volt mérges. De azt hiszem, össze volt zavarodva.
Mindkettőjük számára ez egy forgószél sebességével történt. –
Animal leült a plüssfotelbe, ami a szobámban volt.
– Olyan érzés, mintha álom lett volna. – Letettem a laptopot
magam mellé az ágyra. Nem kapcsoltam ki a készüléket.
– Mi a fene történt veled? Mi történt, amíg lent voltam? –
Előrehajolt a fotelben.
Egy darabig a lábamat néztem, mielőtt az ágyon arrébb
csúsztam volna. – Egy olyan emlék jutott eszembe anyámról,
amire már régóta nem gondoltam.
– A fenébe.
Animal a homlokát ráncolta.
– Megpróbált elmenekülni. Elvinni minket tőle, tudod? A
francba, olyan gonosz szemétláda volt. Körülbelül hat hónapra
sikerült elmenekülnünk. Elég sokáig ahhoz, hogy megszülje a
húgomat. Aztán odaadta Embert a nagynénémnek egy nappal
azelőtt, hogy apám ránk talált. Így legalább a húgom kikerült a
kezéből. – Megráztam a fejem.
A jelenléte ebben a városban megölt engem. A nővérem itt élt.
Becca is itt élt. És én hagytam, hogy kisétáljon a bejárati ajtón.
Miféle ember voltam én?
 Biztosan kimondtam az aggodalmaimat, mert Animal reagált
rájuk. – Figyelj. Tudom, hogy ez számodra olyan, mintha ez
lenne a dolgok alfája és omegája, de én száz százalékig
koncentráltan vagyok itt. Tudom, hogy szereted te irányítani a
dolgokat, de én fedezem a csajaidat. Kérek néhány szívességet.
Nix-szintű felügyeletet kapnak, amíg mi ezt intézzük, oké? – A
nyaka mögé tette a kezét. – A szavamat adom, testvér.
– Kurva sok dolgom van. – Úgy éreztem, mintha az egész
testem feladná. Az agyam, a szívem.
– Kurvára összetört voltál, amikor megismertelek. Már nem
vagy összetört. De még mindig ember vagy. És szerintem be
kéne húznod a segged abba az ágyba pár kibaszott percre.
Gyógyítsd meg a fejed egy kis pihenéssel. Aztán harcképes
leszel. – Animal a kisujjával a mögöttem lévő ágyra mutatott.
– Le kell mennem a földszintre. Beszélnem kell Beccával –
kezdtem felállni.
Animal megelőzött, és megállt előttem. – Csonti, ez több volt,
mint egy korábbi emlék az anyádról. Amikor itt álltál, úgy néztél
ki, mint egy szellem. Megijesztettél. Mi történt valójában? –
Meglökte a vállamat, így visszaültem.
Úgy döntöttem, hogy elmondom neki, mert egyikünknek
minden tényt tudnia kellett, hogy Becca, Ember és Christina
biztonságban legyen.
– Azt hittem, hogy lementem a földszintre. Azt hittem, hogy
nekiálltam megölni. Láttam a vért. Éreztem, ahogy recsegnek a
csontjai – vontam meg a vállamat.
 – Az a szemétláda sok szart csinált veled, amikor gyerek
voltál. Az agyad megpróbálja megvédeni magát. – A tekintete
elsötétült. – Bárcsak véglegesebben intéztem volna el ezt neked.
Az arcára kaptam a tekintetemet. – Nekem kell ezt
megtennem. – Mindketten tehetséges gyilkosok voltunk.
Animal több mint alkalmas volt arra, hogy elintézze apámat. –
Szükségem van erre.
– Oké. Egyelőre. De ha ez túlságosan megváltoztat téged, ő az
enyém. És ha ezzel véget ér a barátságunk, vállalom a
kockázatot. – Animal minden falát ledöntötte. Láttam a srácot,
aki tizenéves korunkban kigúnyolta a hálóingemet, majd
hidegre tette a mellette álló srácot, aki megismételte a viccet.
– A barátságunknak soha semmi sem vethet véget. Ezt te is
tudod. – Felálltam, és kinyújtottam a karomat.
– Ha ez a szemétláda miatt elveszíted az eszed, nem fogom
hagyni. – Animal megragadta a karomat, és egy férfias ölelésbe
húzott. – Te minden nődet megvéded, de a csontos seggedet én
fogom megvédeni.
Animallel itt voltunk egymásnak. Hála az égnek.
 29.

AJKAI AZ ENYÉMEN

Becca
Fordította: Jane

Amilyen gyorsan csak tudta, Henry kirakta Dicket a szobából.

– Vicceltem a zöldség farok hasonlattal, de mi a fene történt?
– kérdezte, miközben a kanapén ültünk. Feltette a lábát a
dohányzóasztalra és egy kölyök mosómedve mászott oda mellé.
Szórakozottan simogatni kezdte. Én is feltettem a lábam,
ahelyett, hogy megkértem volna, hogy hadd használhassam a
fürdőszobáját, vagy ruhát kértem volna kölcsön. Inkább Nix bő
cuccaiban voltam, érintését még mindig éreztem a bőrömön.
– Komplikált.
– Na, ne mondd! Mesélj, milyen a szex – kérdezte Henry,
miközben obszcén kézmozdulatot tett.
– Szerintem egy másik szót kellene kitalálni arra, amit mi
műveltünk, mert a szex szó nem fedezi. Agyzsibbasztó, eget
rengető mocskos szex, egy halvány érzéki gyengédséggel. A
barlangom igazi orgazmus kómában van jelenleg – mondtam,
miközben a körömlakkomat piszkáltam.
– Szent Ég! – Henry megragadta a kezem. – Hányszor?
– Hányszor szexeltünk vagy élveztem el? – csücsörítettem felé
fordulva.
Végignézett rajtam, majd a saját és az én kezemet használva
tapsikolni kezdett. Elhúzódtam, igyekezett mosolyt kicsalni
belőlem.
– És a popsidat is birtokba vette? – Henry átült a
dohányzóasztalra, hogy szemtől szembe legyünk egymással. A
kis mosómedve átmászott rám, a combomnak dörzsölődött.
Megpaskoltam a hátát, és úgy tűnt, hogy tetszik neki.
– Nem, de volt egy másodperc, amikor azt hittem, hogy meg
fogja tenni. Annyira fel voltam izgulva, hogy már az sem
érdekelt volna, ha bárhova bármit bedug.
Eszembe jutott, ahogy a vállán tartott, miközben a tükörben
nézte a legintimebb részeimet. A bizsergés a lábujjaimtól a
fejem búbjáig futott.
– Miért mesélsz nekem ilyen szuper dolgokról, aztán utána
olyan fejet vágsz, mintha valaki belerúgott volna a kiskutyádba?
– Henry nagyon jól ismert.
– Nos, az a lenyűgöző csontváz testfestés?
– Igen? – Henry szemei tágra nyíltak.
– Az nem testfestés. Azok tetoválások – intettem az arcomra,
amitől leesett az álla.
 – Ne viccelj már!
– Nem viccelek – húztam össze a szemöldökömet.
– Anyád le fog petézni, komolyan mondom, akár meg is
szülheti őket. – Henry eltakarta a száját, én pedig a szemem
forgattam.
– El sem tudom képzelni milyen lenne, ha találkoznának. Fel
kell hívnom, lecsekkolni, hogy Alton még a környéken van-e.
Henryvel egyszerre rázott ki a hideg és fogott el az undor,
elképzelni anyámat, ahogy éppen szexel, egy olyan kép volt,
amit egyikünk sem látott volna szívesen.
– Ez őrületes. Ez az igazi elhivatottság és elkötelezettség –
rázta meg a fejét Henry, miközben Nix tetoválására gondolt.
– A teljes teste be van borítva, olyan, mint egy csontváz –
kihagytam azt a részt, hogy a nevem ott virít a mellkasán. Ez túl
intimnek tűnt.
– Te jó ég! És a himbi-limbije is ki van varrva? – kérdezte
Henry, kezét a lábai közé temetve. Megráztam a fejem. És akkor
még nem akartam intim dolgokról beszélni.
– Nem, ott nincs, és a heréje sem.
Henry oldalra billentette a fejét és mosolyogni kezdett.
– Úgy tűnik valaki nagyon közelről felmérhette a királyi
ékszereket.
Tudtam, hogy hova akar kilyukadni. Fogtam az asztalon lévő
magazint, összetekertem, majd felé nyújtottam, amikor már kb.
olyan vastag és hosszú volt, mint Nix farka. Henry arca teljesen
felderült. Úgy csinált, mintha éppen az eljegyzésemet
jelentettem volna be neki.
– Ó, édesem! Gratulálok! Ez nagyon jó hír! – mondta, majd
szétnyitotta a magazint és legyezni kezdte magát vele.
Beintettem neki, amit ő persze figyelmen kívül hagyott.
– És a golyói? Úgy értem minden rendben velük? Jó illatuk
volt meg ilyenek?
A homlokomra csaptam. Tudtam, hogy addig fog piszkálni,
míg nem válaszolok, mert én is ugyanezt eljátszottam vele,
amikor először feküdt le Dick-el.
– Minden rendben velük, nem túlzóan nagyok, képes voltam a
számba venni őket, az illatuk is rendben volt. Kétlem, hogy a
Yankee Gyertyamanufaktúra piacra dobna egy here illatú
kollekció miatta, de elégedett voltam.
Henryre néztem, majd a háta mögött álló Dickre, aki ott állta
a nappaliban döbbent arckifejezéssel. Henry hátrafordult, mi
pedig végignéztük, ahogy Dick kisietett a szobából. Mindketten
nevetni kezdtünk, mert csak mi lányok tudtuk, hogy milyen
farkakról és herékről trécselni. Beletelt jó öt percbe, mire abba
tudtuk hagyni a nevetést. Végül Henry visszatért arra, ami
igazán aggasztotta.
– Egy tetoválás őrült. De ez menő, nem? Milyen a lakása?
– Egy igazi palota – fújtam ki a levegőt hangosan.
– Ó, a francba is – döntötte oldalra a fejét Henry, miközben
megemésztette az információt. – Ez egy nagyon érdekes
kombináció. A gazdagsága és teljes tetovált helyzete. Mivel
foglalkozik?
– Nem tudom – vontam meg a vállam.
– Túlságosan lefoglalt a farka, hogy megkérdezd a fontosabb
részleteket? – kérdezte, miközben újra feltekerte a magazint.
– Nem mondta el – válaszoltam, de valójában jobban tetszett
az ő verziója.
– Ez azért egy kicsit rossz ómen. A francba, az anyád éppen…
– Henry olyan fejet vágott, mint amikor valaki citromba harap.
A térdemre könyökölök és kezem a hajamba temetem.
– Nem akarok és nem is tudok most rá gondolni. És ma reggel
valósággal eltávolíttatott a házból, mert egy váratlan vendége
érkezett.
– Egy nő? Nős? – Henry fogta a mosómedvét és elvette
mellőlem, majd odaült, megfogta a kezem, aztán elengedte. –
Ragacsos vagy. Ez farok nedű, ugye?
– Nem, Jézusom, megmostam a kezem – néztem le a
kezemre, közben arra gondoltam, hogy noha a kezem
megmostam, a puncimat nem, de nem is akartam. – A
háziállatodnak a hátán van ez a ragacsos cucc.
Henry előre hajolt és megszaglászta az állatot.
– Ez méz, megint belefetrengett, le merem fogadni.
Fogta a kis szőrmókot és kiment vele, de úgy tűnt, hogy Dick
lesz az, aki megfürdeti a kis mosómacit.
Egyedül ültem a nappaliban, de olyan érzésem volt, mintha
figyelnének, de körülnézve, semmi olyat nem láttam, ami zavaró
vagy nem helyénvaló lett volna. Előredőltem, összedörzsöltem a
kezeimet, éreztem a ragacsos mézet rajtuk. Meg kellett mosnom
a kezeimet. Amikor felálltam és oldalra fordultam borzongás
futott végig a gerincemen. Olyan érzésem volt, mintha Nix ott
lett volna velem a szobában, mintha a szemei mágnesként
tapadtak volna rám. Ami lényegében lehetetlen volt. Leráztam
magamról ezt az érzést, majd bementem a konyhába, hogy
megmosakodjak. Henry ott állt mögöttem és a felől érdeklődött,
hogy éhes vagyok-e. Rádöbbentem, hogy farkaséhes vagyok, így
elfogadtam az ajánlatát.
Rántottát ettem pirítóssal, miközben hallgattam, ahogy Dick
és Henry a legújabb útszéli mentett állatukról, egy sasról,
meséltek. A szemeim kezdtek lecsukódni.
– Szeretnél szundítani egyet? Tudod, hogy a szobád mindig
készen áll – Henry megdörzsölte a hátam és elvette előlem a
tányérokat.
Megköszöntem és felálltam, de ahelyett, hogy a szobába
mentem volna, összegömbölyödtem a kanapén, mert ott
közelebb éreztem magam Nixhez. A szemeim azonnal
lecsukódtak, holott anyámat kellett volna felhívnom.

~Fenix~

Amikor felpattant a szemem, azonnal ránéztem Beccára. Még

mindig Henry és Dick kanapéján aludt. Animal megköszörülte a
torkát. A székről figyelt engem, úgy, mintha egy kórházi ágy
mellett ülne.
– Jól van. Ahogy Christina is. – Tiszta, objektív szemmel
nézett rám, és én zavarba jöttem.
Elsírtam magam előtte. Elvesztettem az eszemet. A hajamba
túrtam, és még jobban összekócoltam.
– Ne rejtőzz el, édes! Minden rendben van – felállt és
kinyújtózott.
– Mióta vagy ott? – az állammal a szék felé intettem, amiből
az imént pattant fel.
– Nem mentem el. Már néhány órája alszol – felém lépett.
– Mit tudunk? – kérdeztem, ahogy kikényszerítettem magam
az ágyból. Nem akartam lealacsonyodni, megtörni ez előtt a férfi
előtt. Én egy vezetőegyéniség voltam. Tudta, hogy bízhat
bennem – egészen addig, amíg az egész elmém ki nem kapcsolt,
vagy cserben nem hagyott.
– Feybi tud Beccáról. Lehet, hogy az apádról is. Ami még
inkább aggodalomra ad okot, hogy nem hiszem, hogy véletlen,
hogy az apádon keresztül üzent, de nem tudom.
Animal előrehajolt, és megérintette a csizmája hegyét.
– Megkapta az üzenetet, hogy meglátogattad Christinát, és
szerintem az apád volt az ő válasza.
A vállam megfeszült. Túl sok ember volt érintett, akinek nem
kellett volna. Végső soron Feybi azt akarta, hogy neki dolgozzak,
és lehet, hogy megkapja azt, amit akart. Úgy éreztem,
szabotáltak és csapdába csaltak.
 – Reméltem, hogy nem tudja meg, hogy találkoztam
Christinával. – Tiszta fejre volt szükségem, hogy
átgondolhassam, milyen opcióim vannak. Ehelyett csak Becca
járt a fejemben. Olyan volt, mintha az életem végre elkezdődött
volna abban a pillanatban, amikor a számra tette a száját, ajkai
az enyémre simultak.
– Úgy tűnik, van egy kis problémánk. – Animal
megkocogtatta a telefonja kijelzőjét. Vártam.
– A húgod nincs ott, ahol mondta, hogy lesz. Egy barátját
látogatta meg, de T most jelentkezett be, és azt mondta, hogy a
család, ahol lennie kellene, vakáción van.
Animal arckifejezése óvatos volt, mintha azon aggódott volna,
hogy hiba volt elmondani nekem, amit megtudott. Közelebb
húztam a laptopomat, és dühösen beütöttem a szükséges
billentyűkombinációkat, hogy megtaláljam Ember telefonját.
– A telefonja onnan jelez, ahol felvettük azokat a kurvákat, a
rohadt életbe!
Kirohantam a hálószobából, Animal szorosan a nyomomban
volt. A lila Hummerem vezetőülésére pattant, míg én elkaptam
egy kapucnis felsőt a fogasról és egy pár csizmát, majd
bevágtam magam az anyósülésre, miközben Animal kinyitotta a
garázsajtót. Tolattunk és valósággal hátrafelé repültünk, alig
tudtuk elkerülni a felemelkedő garázsajtót.
Ellenőriztem a fegyvereket, amelyeket néhány helyen
elrejtettem a Hummer körül.
– T-t állítottad rá? – meglepődtem.
 – T a környéken volt, megbízhatunk benne – Animal olyan
nyugodtsággal beszélt és úgy vezetett, mint egy kaszkadőr.
Bólintottam. Ezt majd később megbeszéljük. Nem én
választhattam meg, hogy ki ellenőrzi, vagy vigyáz a lányokra,
amikor én az alapok megingatásával és megalapozásával voltam
elfoglalva.
Tíz percig tartott az út, még a jelenlegi sebességünkkel is.
Minden tőlem telhetőt megtettem a laptopomon keresztül.
Ellenőriztem néhány kamerát, de a városrészben, ahová
tartottunk, nem sok volt belőlük.
– Mi a fenét keres ott? – Annyira aggódtam amiatt, hogy
valamilyen szinten Feybinek köze lehet a dologhoz. Vagy az
apámnak. Valószínűleg Feybi volt az, mert Ember telefonja egy
órája még a nagynénémtől küldött jelet. De most, hogy Feybi és
az apám ismerték egymást, így tényleg bármelyik variáció
lehetséges lehetett.
Követtük a telefon helyét, amíg Debra és Helena házához nem
értünk.
A telefon egy nyilvános mosdóban volt, a térkép szerint, amit
én nézegettem. Leparkoltunk és kiugrottunk. Valamilyen okból
kifolyólag a kishúgom egy mosdóban volt két kurvával, és meg
akartam tudni, hogy miért.
 30.

MÓKUS BARÁTSÁG

Becca
Fordította: Jane

Úgy ébredtem, hogy egy mókus volt a melleim között. Henrynél

és Dicknél aludni mindig érdekes volt. Miután ránéztem az
aranyos pofijára, belém hasított a valósága annak, amit Nixszel
átéltem. A szívem. A puncim. Istenem, hiányzott a lábaim közül,
még ha eléggé érzékeny is voltam jelen pillanatban.
A mókust a mellkasomhoz szorítottam, és felültem. Dick és
Henry a konyhában voltak, valami finomat főztek, aminek
nagyon jó illata volt. Ideje volt enni és annak is, hogy
visszamenjek a lakásomba és önmagam legyek. De előbb
megláttam a telefonomat a dohányzóasztalon, elvettem és
beütöttem a biztonsági kódot. Tárcsáztam Anyaszörnyet.
Miután rákattintottam az ikonra, a fülemhez emeltem a telefont.
A kis mókus újra rám nézett, huncut pillantást vetett rám, majd
folytatta a szunyókálását.
– Henry? – Anyám az első csörgésre felvette a telefont.
– Nem, én vagyok az, anya. – Hátradőltem a kanapén.
Henry bekukkantott a nappaliba, rájött, hogy mit csinálok, és
felemelte a hüvelykujját.
– Kipihented magad? Henry azt mondta, hogy fáradt voltál,
amikor korábban felvette a telefonodat.
Mély hangot hallottam a háttérből. Alton. Anyám elmondta
neki, hogy én vagyok és azt is, hogy jól vagyok.
– Még mindig megvan a férfilátogatód? – felvontam a
szemöldökömet, és csettintettem a nyelvemmel.
– Megvan, és nagyon jól elvan. Hogy érzed magad? – Csak
átlagos dolgokról beszéltem anyámmal. Jó volt vele kapcsolatba
lépni. A hangja egy kicsit megnyugtatott.
Amikor Henry egy tányér salátatekercset nyújtott át,
elköszöntem anyától, mondván neki, hogy később felhívom.
Tényleg el kellett beszélgetnem vele Altonról és a rák
kezeléséről. De egyelőre csak elköszöntünk egymástól egy
szeretlek kíséretében.
Dick, Henry és én kellemes csendben ettünk. Nem akartam a
Nixszel kapcsolatos aggodalmaimról beszélni úgy, hogy Dick is a
szobában volt.
Remek fickó volt, de nem voltunk annyira jóban. Bár biztos
voltam benne, hogy Henry mindent elmondott, amit én
mondtam neki. Miután segítettem nekik kivinni a tányérokat a
konyhába, készen álltam, hogy hazamenjek. Szerencsére Dick és
Henry már korábban elvitték a kocsimat. Nem volt rajta
semmilyen sérülés, teljesen biztonságban volt a parkolóban.
– Elkérhetem a kulcsaimat? – türelmetlenül néztem rájuk,
miközben szkeptikus pillantásokat váltottak. Aztán világossá
vált, hogy meg kell győznöm őket arról, hogy jó ötlet hazamenni.
– Figyeljetek, a főbérlő szerelte be a riasztót. Kaptam egy sms-
t, hogy az üveget megjavították. Haza kell mennem, és ezt még
az éjszaka beállta előtt szeretném megtenni, míg kényelmesen
és biztonságban érzem magam.
Henry akaratoskodott, hogy velem akar maradni. Dick is
felajánlotta, hogy átjön. Többször is visszautasítottam őket,
mielőtt Henry kivette a táskájából a kulcsaimat. Kikísért a
kocsimhoz, miután megöleltem Dicket.
– Tessék – a tenyerem fölé lógatta a kulcsokat. A telefonom a
másik kezemben volt. Most, hogy kettesben voltunk, szóba
hoztam egy olyan témát, amitől féltem.
– Vajon még megvan az állásom?
– Amennyire én tudom, igen. Kihallgattam a beszélgetést,
amit Főnök folytatott a befektetőkkel. Az egyik öreg befektető
fickó hajthatatlan volt, hogy te megtartsd az állásod. És a Főnök
úgy tűnt, hogy boldoggá akarja tenni – mondta Henry,
miközben keményen átölelt. – Megértem, hogy haza akarsz
menni. Le akarsz zuhanyozni, a saját ruháidba bújni, de én csak
egy hívásnyira vagyok. És ha megijednél, mi ott leszünk.
Szorosan megöleltem.
 – Nagyra értékelem. És tudod, hogy így lesz. Csak úgy érzem,
hogy vissza kell kapnom a saját kuckómat.
Még néhány ölelés után beültem a kocsimba, és tolatni
kezdtem a kocsifelhajtóról. Annyi állat volt az előkertben, hogy
olyan voltam, mintha Hófehérke házából menekültem volna.
Hazafelé bekapcsoltam a rádiót. Közeledett a vacsoraidő, így
ha később, amikor éhes leszek, akarok valamit készíteni, akkor
el kellett mennem az élelmiszerboltba. Az élelmiszerboltról Nix
jutott eszembe. Nos, valójában már azelőtt rá gondoltam. Az
első találkozásunk jutott eszembe.
Felismertem a szemeit, most, hogy jobban belegondoltam.
Kísérteties tekintete volt, valahogy egy ketrecbe zárt állatra
emlékeztetett. És az este láttam a kétségbeesést megenyhülni a
tekintetében, eléggé ahhoz, hogy felismerjem a boldogság
szikráját.
Beálltam egy kifőzdébe, és vettem egy salátát. Rendeltem két
italt, mert a csapvíz nem volt a kedvencem. Írtam a
főbérlőmnek, amikor már a parkolóban voltam. Bezártam a
kocsim ajtaját, amikor megláttam, hogy kijön az irodából.
– Ms. Stiles, örülök, hogy még itt vagyok. Végigvezethetem az
új rendszeren?
Egészen biztos voltam benne, hogy a főbérlőm a hadseregben
szolgált, már csak az alapján is, hogy mennyire hivatalos volt.
Miután kinyitottam a bejárati ajtót, kaptam egy kis leckét az új
riasztómról. Leírta az összes utasítást és jelszót. Azt mondta,
hogy számítsak néhány hibára, és hogy nem lesz gond, ha
bekapcsol néhányszor, míg hozzá nem szokom. A hálószobám
ablaka új volt. Garantálta, hogy kitakaríttatta a lakásomat, és
hogy nem maradhatott üvegdarab. Néhányszor meg kellett
nyugtatnom, mire ténylegesen becsukhattam mögötte az ajtót és
bekapcsolhattam a riasztót. Emlékeztetett arra, ami a bárban
volt, és nem volt túlságosan nyomasztó. A redőnyeim be voltak
biztosítva. Ahogy a nap kezdett lenyugodni, nagyjából önmagam
volt. Egyedül. Tudtam, hogy először a zuhanyzáson akarok túl
lenni, így a víz csobogása alatt hegyeztem a fülem, hátha hallok
bármi zajt is. Nem hagytam, hogy a hajkondicionálóm a
szokásos ideig hasson, de amikor a törülközőmbe csavarva
ültem, büszke voltam magamra.
Kényelmes edzőruhát választottam a pizsamám helyett, arra
az esetre, ha netán egy újabb tégla érkezne. Henry néhányszor
írt nekem SMS-t, felajánlva, hogy FaceTime-ozzunk, de
tudattam vele, hogy jól vagyok.
A kedvenc játékom karbantartás miatt nem működött, és ez
elszomorított. Reméltem, hogy ez majd eltereli a figyelmemet a
téglákról és Nixről. Bekapcsoltam a tévét. Nyugtalan voltam.
Általában ilyenkor dolgoztam. Most csak vártam az éjszakát.
Egyedül. És egy kicsit félve.
Oké, nagyon is féltem.
 ~Fenix~

A kurvák felismertek minket. Az egyik, akit Helenának hívtak,

egy profi mosolyt biggyesztett az arcára. Az, amelyik Debrának
hívta magát, fingós vicceket kezdett mondani. Animal és én nem
mutattunk érzelmeket.
– Emlékszem önökre, uraim. A csuklyás és a barátja. Akkor
nem minket választottatok, de úgy tűnik, most megtaláltatok. –
Helena beljebb húzódott a magassarkú cipőjében a mellék
kijárathoz. Megragadta Debrát a felkarjánál fogva, és elkezdte
húzni magával.
Tiszteletben kellett tartanom, hogy legalább úgy tűnt,
törődnek egymással. Helena nem dobta Debrát a farkasok elé,
csak hogy mentse magát.
– Fiúk, ha akarjátok, akkor kaphatok kedvezményt. – Debra
üzletelni akart.
Helena legalább felismerte a helyzet súlyosságát. Mi rossz
üzletnek számítottunk, ha azt vettük figyelembe, hogy a
strichelő helyükön álltunk.
Még eléggé korán volt. A nyilvános WC egy szellemváros volt.
Ezek kemény, szívós kurvák voltak.
Animal mosolyogva nézett rájuk. Hajlandó volt a legjobbat
feltételezni róluk, de csak ameddig az ellenkezője be nem
bizonyosodik. Helena nem adná be a derekát olyan gyorsan,
mint…
 Megragadtam Debrát a torkánál fogva.
– Hol van a húgom, Ember?
Elkerekedett a szeme.
– Helena?
Félelem volt a hangjában.
Animal jókedvűen megszólalt.
– Bocsáss meg a barátomnak. Új barátnője van, úgyhogy
immunis a te jelentőségteljes bájaidra. Csonti, talán hagynád
levegőhöz jutni a nőt?
Nem láttam az ajkai színét a vastag szájfényen keresztül, de a
szemei kezdtek kidülledni. Elengedtem. Láttam az
ujjlenyomataimat a sápadt bőrén. Megbántam a hirtelen
mozdulatot, és hátraléptem. Amikor megtettem, egy telefon
csattant a csempepadlóra. Csillogó tokja volt. Lenyúltam és
felkaptam. Megnyomtam és beütöttem a húgom kódját.
Mindent tudtam róla, amit tudnom kellett.
A háttérképén egy kép volt róla és két vele egykorú srácról. A
képen a hajában világos lila melír csíkok voltak festve.
– Honnan szerezted ezt? – nyomultam Debrára.
A hangja reszelős volt.
– Vettem. Tisztességesen. Egy tinédzsertől, aki pénzt akart.
Világossá vált, hogy a kurvák nem a férfi mosdóban rejtegetik
Embert.
Helena felém csettintett az ujjaival.
– Figyelj. Két barátjával volt. Megpróbáltak fű alatt jegyeket
szerezni a MusicFestStockra. Hallottam, hogy erről beszéltek. A
lány, a húgod? Biztonságban volt, de úgy tűnt, mintha a tilosban
járna azokkal a srácokkal. De ez csak egy megérzés. Ha a
helyedben lennék, a 19. utcában néznék körül, a Ticket Tutor
pénztáránál.
Debra közelebb húzódott hozzám, és úgy nézte a kezemet,
mintha mérges kígyók lennének. Talán jobban hasonlítottam az
apámra, mint amennyire valójában gondoltam, mert úgy
ragadtam meg ezt a nőt, hogy egy cseppnyi megbánás sem
lakozott bennem. Hátrább húzódtam, és hagytam, hogy Animal
átvegye az irányítást. A zsebébe nyúlt, és elővett két százast.
– Elvihetnénk a telefont?
Debra bólintott, és elvette a pénzt. Zsebre vágtam Ember
telefonját.
Helena a barátnője mellé lépett, és átkarolta juharillatú
karjával a nőt.
– Jól vagy, Deb?
A kedvességétől még rosszabbul éreztem magam. A számhoz
szorítottam az öklömet. Debra megérintette a nyakát.
– Volt már rosszabb is.
Lehunytam a szemem. Anyám annyiszor mondta ugyanezt,
miután az apám ellátta a baját. Egy szemét, szaralak voltam.
Egy férfi lépett be a mosdóba. Megfordultam, és hátratoltam a
csuklyámat egy kicsit. Hunyorogva nézte az elé táruló jelenetet.
Az egyik férfi pénzt tartott a kezében, a nők úgy voltak
felöltözve, mintha egy férfi lakosztályán lennének. Elment
anélkül, hogy bármit is csinált volna, de az időnk véges volt.
 Animal megköszönte a hölgyeknek. Megnéztem Ember utolsó
hívásait. Finn Vespers és Jet Livid. Nem tudtam lefuttatni a
háttér információkat róluk, mert Animal a nyelvével csettintett,
hogy idő van. Visszakocogtunk a kocsihoz, és Animal a Helena
által javasolt címre hajtott.
– Szóval adott egy eltűnt hugica, aki úgy tűnik, hogy nincs
semmire kényszerítve.
Animal az unalom és az izgalom különböző stádiumaiban lévő
tinédzserek sorára mutatott. Sátrakat állítottak fel, és
vászonszékekben üldögéltek, miközben valamilyen játékkal
játszottak. Résnyire lehúztam az ablakot, és három különböző
dalt hallottam egyszerre. Ember magas volt, vékony és
gyönyörű. Hosszú, barna hajában levendulaszínű csíkok voltak
– akárcsak, mint a telefonján lévő képen.
– Parkoljunk le, és nézzük meg, hogy mire jutunk –
megropogtattam az ujjperceimet. – Mi a fenére várnak?
Animal dúdolt egy dallamot, láthatóan megkönnyebbülve,
hogy a küldetésünk valamilyen szinten sikerrel járt, de én már a
következő problémán agyaltam, ami az volt, hogy tizenhét
évesen Ember eladta a telefonját két sarki kurvának és két
sráccal lógott.
Miután a Hummer letért az útról, Animal elkezdett rajtam
röhögni.
– Édesem, most komolyan, úgy nézel ki, mintha háborús
övezetbe mennél. Meg kell értened, hogy ez egyáltalán nem
olyan, mint, amit mi csináltunk tizenhét évesen.
 Egy filmsztár kecsességével szállt ki a Hummerből. Én
morogtam, miközben megigazítottam a csuklyámat, hogy
biztosan eltakarja az arcomat.
– A húgod megpróbál bejutni egy háromnapos zenei
fesztiválra, egy eléggé híresre méghozzá. A lányok mind
virágkoronát és bikinifelsőt viselnek. A zene általában vagy
betalál, vagy sem, és még kedvezménnyel is kurva drága. Nem
egy rúdon pörögve találtuk Embert a város legrosszabb
negyedében. Ünnepelned és örülnöd kellene.
Animal fehér fogai teljes ragyogó mivoltukban jelen voltak,
ahogy vigyorogva sétált mellettem. Hallottam, ahogy a sorban
álló lányok megőrülnek érte. Legyezték magukat, miközben
lesifotókat készítettek.
– Felhívod ránk a figyelmet – panaszkodtam, de ugyanakkor
cukkoltam őt a megjegyzéssel. Igaza volt. Ember jól volt. Nálam
volt a telefonja, és ezt szem előtt kellett tartanom. Az, hogy
apám a házamban volt, megtörte az önbizalmam. Az irányítás
jelen esetben nagyon létfontosságú volt.
Elértük azt a helyet a sorban, ahol Ember volt, és hirtelen nem
találtam szavakat. Eljött a találkozásunk ideje. Fogalmam sem
volt róla, hogy a nagynéném mit mondott rólam. Ötéves
korában álltunk szemtől szemben egymással, de mindketten
felnőttünk az óta. Én pedig jelentősen megváltoztam.
Animal máris volt rajta az ügyön.
– Hé, hercegnő! Eladtad a telefonod?
 Néztem, ahogy Ember végigpillantott Animalon, és
elmosolyodott. A két barátja eléggé megfélemlítve állt ott.
– Ki kérdezi? – kihúzta magát. – Zsaru vagy?
A szemem forgattam a kérdésre, de ez senki sem látta.
Magasabb voltam, mint Ember, de ennyire közel állva hozzá,
nézni az arcát és gesztusait, olyan sok hasonlóságot láttam közte
és anyám között, hogy az már lefegyverző volt.
– Te kiszúrod a zsarukat, Napsugár? Miféle kislány vagy te? A
kemény utcai életet éled már egy ideje, vagy mi?
Néhány lépést tett előre, Ember fölé tornyosult. Az egyik
barátja megmozdult, hogy Ember és Animal közé álljon.
– Mi itt mindannyian barátok vagyunk. Szerelem, barátság és
zene, igaz?
Ember a tinédzser vállára tette a kezét.
– Semmi baj, Jet.
Hunyorogva nézett felém, próbált belelátni a csuklyám
mélyére.
– Igen, eladtam a telefonomat. Kerestem egy jegyüzért, de
nem találtunk egyet sem.
– Valóban?
Nálam volt Ember telefonja, és tudtam, hogy Animal arra vár,
hogy elővegyem. De én találkozni akartam vele, most, hogy
előtte álltam. Annyira hasonlított anyánkra, de nem tudtam,
hogy mit fog szólni ahhoz, hogy a testvére vagyok, és úgy nézek
ki, mint egy csontváz. Lecsúsztattam a kapucnimat a fejemről.
Hallottam, ahogy a sorban álló tinédzserek zihálnak körülöttem,
amint meglátták a tetoválásaimat.
– A francba!
– Azta!
– Aúcs!
Ember megriadt egy pillanatig, de inkább érdeklődőnek tűnt,
mint ijedtnek.
– Eljössz velem beszélgetni az utca túloldalára? Szerzek neked
jegyeket – mondtam és odanyújtottam a telefonját.
Hallottam, hogy Animal megköszörüli a torkát.
Szembementem a játékszabályokkal, ami mindig is az volt, hogy
az árnyékban maradok, hogy távolról figyelem az eseményeket.
A telefonjáról az arcomra nézett, majd vissza.
A fiú, aki szembeszállt Animallal, megszólalt.
– Ember, itt kellene maradnod velünk.
Igaza volt. Pontosan ezt kellett volna tennie ebben a
helyzetben, de ettől még eldühített.
Odadobtam neki Ember telefonját, és ő villámgyors
reflexekkel elkapta.
Egy olyan csuklómozdulattal adta át a telefont Embernek,
amely arra utalt, hogy azt hitte eljátszhatja a nagymenőt.
Kihúztam a zsebemből a telefonomat, és írtam Embernek egy
sms-t.

A bátyád vagyok. Mesélt rólam a nénikénk?

 A telefonján megszólalt, és a képernyőre nézett. Néztem,
ahogy olvassa az üzenetemet. A telefonjáról rám nézett, majd
vissza a képernyőre.
– Fenix? – szandálba bújtatott lábai tétova lépéseket tettek
felém.
Úgy éreztem, hogy a tinta, amivel a nevét a mellkasomra írták,
lángra lobbantja a bőröm. Lehajtottam a fejem.
– Igen. Beszélgessünk.
Ember elkapta a könyökömet, és az emberek felé fordult, aki
mögötte álltak.
– Még mindig sorban állok, úgyhogy csak semmi okoskodás –
mondta, mire érkezett pár felpaprikázott válasz. Animal
odalépett, ahol Ember állt.
– Majd én tartom a helyed, hercegnő.
A panaszok azonnal elhaltak.
Átkísértem Embert az út túloldalára, ahonnan még mindig
láthatta a két haverját, de egy kicsit magunkban lehettünk, hogy
beszélgethessünk.
– Te vagy a bátyám? Ez nem lehet igaz! – Ember tapsolt.
Francia manikűr díszelgett az ujjain és farmer rövidnadrágban
volt. És nagyon izgatott volt. – Mennyire vagányak vagytok már
a pasiddal? A barátaim meg fognak halni az irigységtől, annyira
féltékenyek lesznek.
– A mim? – odapillantottam Animalra, aki elfoglalta Ember
helyét a sorban, de úgy, mintha most vette volna meg az egész
járdát. Rám kacsintott. – Ő nem... Nem járunk. Én hetero
vagyok.
Ember duzzogva nézett rám.
– Kár. Jó pasi!
Kuncogni kezdtem azon, hogy hol járnak a gondolatai.
– Van bármi kérdésed? Úgy értem, nem tudom, mit mondott
neked Dorothy…
– Nem túl sokat. Hogy te és apa elhagytátok a várost, miután
anya meghalt az autóbalesetben. Mindketten visszajöttetek?
Találkozhatok apáddal? Tudod, hogy ki az én apám? Dor néni
nem mondja meg. Azt mondja, nem tudja, de szerintem tudja.
Ember elkezdte rágcsálni a körmét, majd kivette az ujját a
szájából.
– Nem ronthatom el a manikűrömet, pedig rágom a
körmeimet, most próbálok leállni vele. Hol laksz? Miért vagy
beborítva tintával? Miért van nálad a telefonom? – hadonászni
kezdett.
Felemeltem a kezem, hogy megpróbáljam rávenni, hogy
lassítson.
– Hűha. Várj! A telefonod azért van nálam, mert le tudom
nyomozni. Megtaláltam, és megszereztem a két kurvától, akinek
eladtad.
– Kurvák voltak? De imádtam a cipőiket – néztem, ahogy a
felismerés átfut az arcán. – Ó, azok kurvás cipők voltak. És
valószínűleg azt hitték, hogy Jet és Finn dugni akarnak. Most
már minden érthető.
 Megpróbáltam válaszolni néhány kérdésére.
– Szeretem a tetoválásokat. Tíz percre lakom innen. Az apád
rejtély számomra, de van egy gyanúm, hogy ki lehet az. Dorothy
néni talán tudja. Anyánk vele élt a halála előtt, és talán beszéltek
róla, nem vagyok benne biztos. Az apám egy seggfej. Semmi
közöm hozzá, és nem akarom, hogy a közelében legyél.
A száját eltátotta, de nem szólt semmit.
– Ez túl sok információ egy útszéli beszélgetéshez. Sajnálom,
hogy így rád zúdítom.
– Van egy bátyám – mondta, és apró mosoly jelent meg az
ajkain. Viszonoztam a mosolyát. Nem elfogadást vártam
Embertől, legkevésbé az öröm szikrájától.
– Így van – mondtam, mire a karjaimba vetette magát.
Visszaöleltem, és megsimogattam a hátát.
– Mikor költözhetek hozzád? Van saját lakásod? Vannak jó
hangszóróid? Imádom a zenét, és alig várom, hogy elhúzhassak
Dorothytól – lábujjhegyen állva vonta ki magát az ölelésből.
Egy Charger állt meg Animal előtt, és ő mélyen lehajolva
odaballagott hozzá. Fogalmam sem volt, ki lehetett az. A veszély
lüktetését éreztem átfutni a testemen. Ember terveket szőtt,
hogy beköltözik a házamba, miközben néztem, ahogy Animal
elhátrál az ablaktól és a Charger elhúzott. Animal kezében öt
darab, jegynek tűnő valami volt. A két sráccal beszélt, akik
pacsiztak, és úgy tűnt, el vannak ragadtatva. Az egész csapat
elhagyta a sort, és megindult át az úton.
Megragadtam Embert a könyökénél fogva.
 – Figyelj rám. Az apám úgy néz ki, mint én, csak tetoválások
nélkül. Nagyon rossz ember, szóval ne is menj vele sehová, és ne
bízz benne. Megértetted?
Válasz helyett elővette a telefonját, és készített velem egy
szelfit.
– Tessék. Van egy testvérem.
Mondtam neki, hogy ne tegye ki a képet, amit az előbb
készített, amit az egyik fiú félbeszakította azzal, hogy
megragadta Embert és átölelte.
– Ő a legjobb!
Animal egy kis meghajlással egy jegyet nyújtott át Embernek.
Elvette, és az arckifejezése egyenesen ujjongóvá változott.
– Ezek VIP jegyek! Szent szar!
Ő és a barátai táncolni kezdtek a járdán. Animal tapsolt,
miközben nevetett.
– Hát nem hiányzik az a gyerekkori ártatlanság, bébi?
Megvakartam az orromat a középső ujjammal. Mindketten
tudtuk, hogy a gyerekkorunk egy rakás szar volt. Nem volt mit
hiányolnunk, mert sosem voltunk benne részünk.
Jó volt látni, hogy Ember boldog. Egy csomó mindent el
kellett volna mondanom neki. Megbeszélni azt, hogy kiosont
otthonról, hogy eladta a telefonját. Arról, hogy találjon magának
lánybarátnőket. De először vissza kellett mennem Beccához.
Hívtam hármójuknak egy Ubert, és ők zokszó nélkül
hajlandóak voltak megtenni, amit kértünk, miután
megszereztük nekik a drága jegyeket a fesztiválra.
 Ember nem igazán akart elmenni, de én ragaszkodtam hozzá.
Mondtam neki, hogy szemmel tartom, és hamarosan
találkozunk. Arcon csókolt, majd Animalnak is adott egy puszit.
Amint az Uberben ültek, Animal megveregette a hátamat.
– Bajban vagy. Gyönyörű, nagyszájú, és semmitől sem fél.
– Be akar költözni hozzám. – Megdöbbentett az egész helyzet,
aztán elkomorultam. Ember annyira hasonlított az anyámra,
hogy az már hátborzongató volt. Az aggodalom, amit iránta
éreztem, az egekbe hágott.
– Hé, T több munkát akar. Gondolod, hogy ráállíthatjuk
Emberre? – Animal a telefonját nyomkodta.
– Egyelőre. Mondd meg neki, hogy megölöm, ha elszúrja.
Ránéztem a telefonomra. Becca otthon volt. Megpróbált
belépni az alkalmazásba, kétszer is. A szívem hatalmasat
dobbant a mellkasomban. A karjaiban akartam lenni. Gyorsan
le kellett zuhanyoznom, felpattanni a motoromra, aztán
mehettem is hozzá.
 31.

LELKI BÉKE

Becca
Fordította: Jane

Még néhányszor megnéztem az alkalmazásomat, viszont

karbantartás alatt volt. Próbáltam valami valóságshow-t nézni.
Írtam Henrynek, de semmi értelme nem volt. Teljesen ki voltam
akadva. Végül a plafont bámultam, tudtam, hogy valamivel el
kell ütnöm az időt.
Ez a várakozás kicsinált. Végiggondoltam mindazt, amit Nix
mondott, azt, hogy hogyan jutottam el a pitypangmezőtől a
zuhanyzójáig, az ágyáig.
Koponyák képeit kerestem az interneten. Most már
megnyugtattak. Az asztalomnál ülve készítettem róluk néhány
skiccet. Aztán felálltam, és benéztem a nyereményekkel teli
szobámba. Megsimogattam néhány nyereményemet. Ha a
szokásos időbeosztásom még érvényben volt, akkor holnap is
szabadnapom lesz. Hétfőnként zárva voltunk. Ha még volt
munkám. Miután egy ideig gondolkodtam rajta, felhívtam a
Főnököt, hogy megtudjam mi is a helyzet. Lekapcsoltam a
villanyt a vendégszobában. Gondoltam, hogy kikölcsönzök egy
filmet a telefonomról, ezért a hálószobám felé indultam, amikor
meghallottam a bejárati ajtó kilincsének kattanását.
Úgy éreztem, mintha az egész testem lefagyott volna. Mintha a
vér megállt volna az ereimben, miközben visszatartottam a
lélegzetem. Épp azt akartam bemesélni magamnak, hogy az
elmém játszik velem, amikor a kilincs újra megmozdult. A
telefonom az ágyamon volt. Bénultan álltam, ahogy az ajtót
sikeresen kinyitották, annak ellenére, hogy ellenőriztem
háromszor is, hogy biztos legyek benne a kis gombot záró
állásba fordítottam.
A riasztó abban a másodpercben kezdett el vinnyogni, amint
az ajtó kimozdult a keretben lévő mágneses mezőből.
Eszembe sem jutott, hogy sikítsak, mert a riasztó olyan
hangos volt, hogy semmi értelme nem lett volna. Egy csuklyát
viselő férfi rontott be a bejárati ajtón, becsapta maga mögött.
Ő…
Nix. Hátratolta a kapucniját és a kezét a magasba emelte.
Rámutattam a folyóson lévő riasztótáblára. Odament hozzá, én
pedig követtem őt. A riasztó kódja úgy elillant a fejemből, mint
egy meg nem formált gondolat.
Csak a zaj töltötte meg a fülemet.
 Nix várt egy pillanatot, mielőtt egyenes vonalban lenyomta a
számokat a panelen, ezzel megszüntette a zajt.
– Ettől elhallgat, de szükségem van a kódra, hogy ne jöjjön ki
a rendőrség. Megvan? – Nyugodt volt, annak ellenére, hogy a
rendőrök állítólag már úton voltak.
Megtaláltam a puskát, amit a főbérlőm készített, és
odatartottam. Nix kétszer megnyomta a megfelelő kombinációt.
A panel csipogott.
– Még mindig hívhatnak, úgyhogy legyen kéznél a telefonod,
és tudod, hogy mi a titkos jelszót? Ó, várj, itt is van – a
"mogyoró" szóra mutatott. – Ez lesz az.
Persze, a telefonom elkezdett csörögni. Nix segített
bemondani a jelszót és megszüntetni a vészhelyzetet. Amikor
vége lett a fennálló zűrzavarnak, Nix csak ott állt előttem.
Éreztem, ahogy a stressz elhagyja a testem.
– Kibaszott szívrohamot kaptam tőled! Egyáltalán megfordult
valaha a fejedben, hogy talán kopogtatni kellene?
– Azt hittem, hogy megijedsz tőle – összerezzent. –
Legközelebb majd kopogok.
– Vagy írj sms-t. Vagy hívj. Vagy szó szerint bármi más jelzést
adj, mint csak úgy betörni.
A pulzusom olyan magas volt, hogy úgy éreztem, mintha
mindenhol lüktetne a vérem.
– Sajnálom. Csak a legkisebb ellenállásba ütközve akartam
eljutni hozzád. – Olyan volt, mintha tétovázna hirtelen.
 A szeme gyönyörű volt. Tudtam, hogy a puncim már
megbocsátott neki, mert rögtön felélénkült az ujjai és a szája
láttán.
– Hogy ment a találkozó? – kérdeztem és hátrébb léptem,
hogy ne legyen olyan nagy hatással a testemre. A válasza csak
egy fejrázás volt. Ettől fényes haja összekócolódott.
– Nem tudok beszélni róla.
– Szóval titok? Hmm… – újra hátraléptem egyet. Mivel
foglalkozott és ez a titok mennyire befolyásolta azt a tényezőt,
hogy a testem ennyire vágyott rá?
Figyeltem, ahogy a fogait csikorgatta.
– Egyszerűen kemény volt. És nem akarok róla beszélni.
– Rendben – elengedtem a dolgot, holott valószínűleg nem
lenne szabad így tennem, de nagyobb szükségem volt rá, mint a
lelki békére. Közelebb léptem hozzá, aztán még közelebb, míg a
lábaim a lábai közé nem kerültek. A mellbimbóimat csak a
pólóm védte meg attól, hogy a kapucnis felsőjéhez simuljanak.
Éreztem, hogy csókot nyom a fejem búbjára.
– Milyen itthon lenni? – motyogta a hajamba.
– Idegőrlő. Állandóan arra várok, hogy történjen valami. Most
már jobban érzem magam, hogy itt vagy – mondtam, majd
hagytam, hogy az ujjam végigsimítsa a kapucnis pulóvere ezüst
cipzárját, mintha az valami ösvény vagy út lenne valahová.
Félúton megálltam, és megmarkoltam az anyagot, csavartam
egyet rajta, és még közelebb húztam magamhoz. Felnéztem rá.
Az ajkai csábítóak voltak. A testét borító tinta fenyegető volt. A
tekintete gyengéd volt. Minden összhangban volt. Lábujjhegyre
álltam és lágyan megcsókoltam.
Leheletkönnyű csók volt a válasza, mielőtt az ajkai az
arcomhoz értek volna.
– Most már itt vagyok.
A lehelete forró volt a nyakamon, majd megcsócsálta a
fülcimpámat. Teljesen ellazultam, hátra billentettem a fejem,
ahogy az ajkai a tarkómra vándoroltak.
– Soha semmi sem hiányzott még ennyire, mint te az elmúlt
néhány órában. – Taktikát váltott, magához húzott. Éreztem,
ahogy átölel. Az ölelése védtelen volt, mintha én védtem volna
őt, és nem pedig fordítva.
A keze a hátam közepére siklott, a másik a derekamra
kulcsolódott. Ugyanilyen erősen öleltem vissza.
Az otthonos érzés elárasztott. Az érzés, hogy enyém lehet a
teljes lelki békesség, amíg ez a férfi a közelemben van,
elárasztotta az érzékeimet.
Olyan volt, mintha az összes ima, amit az évek során
felküldtem a mennyekbe, csapdába esett volna benne.
Megtapogattam az arcát, megérintettem a csontjait és árnyékait,
amelyek mindig is megvoltak.
– Hogy tudsz így rám nézni? – kérdezte szinte vádaskodva.
Hogy mivel vádolt, azt nem tudtam.
– Így hogy? – Megérintettem az ajkát. Az ujjaim mögül kellett
beszélnie.
 – Mintha már megbocsátottál volna nekem minden rosszat,
amit elkövettem – pislogott néhányat, mielőtt megcsókolta az
ujjaimat.
– Azt hiszem, így is van – mondtam, majd újra megcsókoltam.
Visszahúzódott, és a plafonra nézett.
– Ne mondd ezt. Nekem ne.
Aggódnom kellett volna amiatt, hogy gyorsan önmagát
hibáztatja, de tudtam, hogy nem bántana engem. Valahol
mélyen legbelül tudtam, hogy nem fog.
– Csak az időt vesztegeted – megrántottam a kezét, de
megállított, hogy élesítsem újra a riasztót. – Jó illatod van. –
Egy leheletnyi kölni volt rajta, és imádtam az illatát.
– Lezuhanyoztam, mielőtt átjöttem – mondta és ránézett a
letakart hálószobai ablakaimra.
– A téglára gondolsz? – követtem a tekintetét.
– Igen. Nem tetszik, hogy ez veled történt. Talán nem kéne itt
lennem...
Úgy tűnt, meggondolta magát, hogy bejöjjön-e a
hálószobámba.
– Velünk történt, ha jól emlékszem. Gyere már! Feküdj le
mellém.
Vegyük vissza ezt a szobát attól, aki meg akart ijeszteni
minket.
Újra átöleltem, és a kezem valami keménybe ütközött.
Megragadta a csuklómat, és összefogta őket előttem.
– Várj!
 Nix odasétált a komódomhoz, és előhúzott egy pisztolyt az
övéből. Aztán egy másikat. Majd két kést. Mindegyiket a
komódomra tette, egy kép mellé, amin anyám és én voltunk.
Végül felém fordult, és kinyújtotta a kezét.
– Most már nem vagyok annyira veszélyes.
A fegyver látványa a szobámban megváltoztatta a hangulatot.
Sőt mindent megváltoztatott, mert egyszerre valóságossá vált,
hogy bármivel is foglalkozott, szüksége volt fegyverekre, és az
bizonyos volt, hogy nem rendőrként dolgozott.
Figyelt engem, aztán megállt, összekulcsolta a kezét a
nadrágja előtt és várt. Hallgattam, de tudtam, hogy az ajkamba
harapok. Úgy vontam le következtetéseket erről a férfiról, hogy
csupán arra a megérzésemre hagyatkoztam, hogy jó ember.
– Ha túl sok vagyok. Ha ez túl sok, megértem – mondta, majd
tekintetét a padlóra szegezte.
Istenem, összetörte a szívemet. Úgy állt ott, olyan
összeroskadt testtartással, amiből tudtam, hogy ahhoz van
hozzászokva, hogy csalódást okoz az embereknek, hogy folyton
elutasítják.
Folytatta a gondolatmenetét, olyan szempontból, ami számára
értelmes és elfogadható volt.
– Figyelni foglak a távolból, és így elfelejtheted, hogy valaha is
elkövetted velem ezt a hibát.
– Hagyd abba. Ne! – És csak úgy hirtelen, már nem bírtam
tovább. Lassan elemelte fel a tekintetét, mintha arra várt volna,
hogy az esküdtszék halálos ítéletet hozzon. – Folyton ezt teszed.
Próbálsz dolgokat közénk állítani. De most már mi egyek
vagyunk. Évek óta egymás felé tartunk, azóta a nap óta, amikor
találkoztunk a boltban. Eddig eljutottál – mondtam, majd
hátrálni kezdtem, míg a térdhajlatom az ágynak nem ütközött. –
És én is eljutottam erre a pontra.
Megmarkoltam a pólóm szélét és áthúztam a fejemen, majd a
szoba sarkába hajítottam és vártam. Választania kellett, és ezt a
saját szavait felidézve közöltem vele.
– Ha túl sok vagyok, megértem.
Elvarázsolva nézett, miközben fejében átfuttatta a szavaimat,
azt, hogy én is úgy vélekedtem, hogy akár hiba lehetek a
számára.
– Az vagy, túl sok vagy – bólintott, miközben kibújt a
felsőjéből és felém lépkedett. – Iszonyatosan sok. Itt vagy,
őrületesen szép arccal és testtel, és a világ bármelyik pasiját
megkaphatnád. Meg kellene kapnod bármelyik pasit. De e
helyett te itt vagy velem, hagyod, hogy veled legyek.
Levetette a pólóját is, és ott virított a nevem a mellkasa
közepén. A tetoválásról az arcára emeltem a tekintetemet. Ott
állt előttem, az írást dörzsölte, azt, amit pillanatokkal ezelőtt
még bámultam, és olyan arcot vágott, mintha fájdalmai
lennének. Szaggatva fújta ki a levegőt, majd a nevemet is így
ejtette ki.
– Rebecca, mondj nemet nekem, mondj nemet ennek.
 Éreztem, ahogy a mosolyom utat tör magának, mert itt
álltunk, komolyan üzleteltünk, miközben a kritikus és fontos
információk csak egy részét tudtuk.
– Ha így tennék, akkor mit csinálnál azzal a tetkóval?
Összeszűkült szemekkel nézett, ahogy igyekeztem csökkenteni
a szobában terjengő feszültséget. Megérdemeltük, hogy
kiszakadjunk abból a valóságból, amellyel szembe kellett
néznünk.
– Vicces vagy. És most? – kérdezte karba tett kézzel,
miközben oldalra biccentette a fejét és úgy nézett le rám.
Eltakartam a melleimet.
– Reméltem, hogy nem vicces vagyok, hanem inkább dögös.
Ettől a kijelentéstől azonnal leengedte a kezeit.
– Te mindig dögös vagy, szerelmem.
– Mondd még egyszer – kértem, miközben az ajkait
bámultam.
Most már ő is mosolygott, fehér fogai csak még inkább
kiemelték a vonásait.
– Mindig dögös és szexi vagy – mondta és felhúzta a
szemöldökét.
– Nem, a szerelem részét. Még a puncim is a fülét hegyezte
erre a szóra – mondtam, és riszálni kezdtem, hogy még nagyobb
jelentőséget adjak a szónak.
– Ó, értem én, szóval így mennek a dolgok – kezdett
becserkészni, mint egy ragadozó, jóképű arcán játékosság és
vágy tükröződött. – Kibaszottul szexi vagy, szerelmem.
 Leengedtem a kezem a melleim elől és elkezdtem elficánkolni,
de elkapott és ajkai keményen lecsaptak rám. Aztán a
játékosságnak nyoma sem volt, csak a vad szükség tombolt.
Szükségem volt rá, és ezt ki is mutattam a csókjai között.
Megérintett, én meg jobban kihúztam magam, hogy meg tudja
szorítani a mellbimbóimat, miközben kézbe vette a melleimet. A
majdnem fájdalmas morgása arra késztetett, hogy kigomboljam
a farmerját. Érezni akartam őt. Hagyta, hogy pár pillanatig
vacakoljak a gombjával, mert túlságosan el volt foglalva a
melleimmel, hogy segíteni tudjon. Végül bedobtam egy
„kérleket”, amivel kicsikartam belőle egy kuncogást.
Nix lenyúlt közénk és kigombolta a nadrágját, de mialatt
derékmagasságban voltak a kezei letolta a rövidnadrágomat és a
bugyimat is. Meztelenül és készen álltam rá, még előjáték nélkül
is. A korábbi teljesítménye már most hatással volt a puncimra.
Készen álltam, hogy egy újabb függőséget okozó orgazmus
áradatban legyen részem, ahogy néztem az arcát és a kezeit. Az
államtól kezdve indult a simogatás, egészen a térdemig, meg–
meg állt a testem bizonyos pontjain, amelyek izgalomba hozták.
Odasimult hozzám, a fülembe kezdett suttogni, olyan mocskos
dolgokat, amelyeket tenni akart velem.
– Annyira dögös hangokat adsz ki, amikor a kezeim a lábaid
között vannak.
– Annyira tökéletes a tested.
– Mélyen bele akarom temetni a farkam a puncidba.
 Mindenáron a kezembe akartam venni a farkát, miközben
elmondta, hogy mit gondolt. Már valósággal hiányzott. Eszembe
jutott, ahogy Henrynek a magazinon próbáltam reprodukálni és
szerintem tévedtem. Igencsak méretes volt. Becsúsztattam a
farkát a combjaim közé, és fel-le dörzsöltem a combom belső
felén.
– Neked van a legpuhább bőröd – mondtam, miközben
simogattam a hátát, érezve az izmait és a hegeit. Annyira izgató
volt. A hangja a bűnbecsábítás balladája volt.
Ajkai a melleimre tapadtak, ahogy lehúztam magammal az
ágyra, majd a mellkasánál fogva lenyomtam őt. Leszálltam az
ágyról, és néztem, ahogy a teste kiterülve csak rám várt, a
nagyszerű farka láttán olyan magabiztosságot éreztem, amitől az
összes érzékem kalandvágyóan felizzott. Keresni akartam
valamit, amivel kiköthetem, de üres kézzel tértem vissza a
szekrénytől, viszont a csípőm ide-oda ringott, a melleim fel-alá
ugráltak, ahogy lépkedtem. A vigyorától az ajkamba haraptam.
A tekintete meg arra késztetett, hogy kreatív legyek. Felmásztam
az ágyra és lovagló ülésbe a hasizmára helyezkedtem. Nix a
csiklómat kezdte el izgatni, amitől pár percig teljesen
ledermedtem, ezt tetézte, hogy a merevedése a fenekemnek és
derekamnak nyomódott, ami eszembe jutotta, hogy mi vár még
rám. Lihegve állítottam meg a kezét. Amikor már készen álltam,
hogy folytassam, akkor feltérdelve megemeltem a fenekemet,
hátra toltam magam, farka a puncimnál volt.
 – Várj! Aggódom, hogy nem vagy elég nedves. Van
vibrátorod?
Nix oldalra fordult, már amennyire tudott úgy, hogy ott
csüngtem rajta. Kihúzta a fiókomat és elkezdett kotorászni
benne. Vártam a reakcióját, amikor megtalálja a rózsaszín
vibrimet. Mosolygott. Akkor csapjunk bele. Megcsavarta a
játékszer alját és felült. A puncimat dörzsölte vele, miközben a
mellbimbómat szívogatta. Amikor már őrületesen fel voltam
izgulva, belém tolta az ujjait. A szája, a vibrátor és az ujjai,
teljesen felborították a tervemet.
– Most már készen állsz.
Észrevettem, hogy nem tette le a vibrátor. Le kellett
nyugtatnom magam, miután az orgazmus szélére sodort. És
mivel minden figyelmet magára vont, én is azt akartam elérni,
hogy ő is ott táncoljon az orgazmus peremén. Becsúsztattam a
farkát. Lassan ereszkedtem rá, finoman ringatózva. A szemébe
néztem, miközben teljes pompájába magamba fogadtam a
hosszát. Az alhasamat simogatva siklottam fel-alá a farkán,
érezte az enyhe duzzanatot, ahogy mozgott bennem. Annyira
mélyen volt, és olyan nagy, hogy pont ott simogatott, ahol
kellett. Szükségem volt rá, hogy segítsen megemelnem a
csípőmet, amit ő nagyon is hajlandó volt megtenni. Újra és újra
megemelte a csípőjét, mozgásunk szinkronban volt. Olyan
hangokat adtam ki magamból, amelyek nem is tudtam, hogy ott
lakoznak bennem, mélyről feltörő káromkodásokkal cifrázva.
Becsúsztatta a vibrátort közénk, keményen neki nyomta a
csiklómnak, amitől a teljes testem összerezzent, majdnem
összecsuklottam. Minden egyes lökés észveszejtő volt. Az
orgazmusom egyre jobban növekedett, és úgy tűnt nagyon
határozott volt, ami azt illette, hogy mielőbb megtörténjen. De
aztán hirtelen minden abba maradt, pedig már a szemeim előtt
fehér fény villogott.
Nix megfordított, lábaimat a vállára tette, és még
határozottabban nyomta neki a vibrátort a csiklómnak. Aztán
már minden lökést ő irányított, minden egyes alkalommal
megmutatta milyen férfi. Egyszerre akart kielégíteni és
birtokolni is. A testem megfeszült. Majdnem ellöktem
magamtól, mert nagyon sok volt.
– Nézz rám, amikor elélvezel, és mondd ki a nevem.
Nix egyszerre volt fenyegető és gyengéd. Keményen
belekapaszkodtam a hátába és nyakába.
– Kibaszott pokol, Nix! Igen! Csináld! A francba is…
A szavakból kiáltások lettek, miközben brutálisan az orgazmus
fele hajtotta magát. Próbáltam összeszorítani magam, de
használhatatlan voltam. Csak hagytam, hogy tegyen, amit akar.
– Becca! Bassza meg! Édes pokol és mennyország!
Már majdnem aggódni kezdtem érte, annyira hosszan
élvezett, a nyaka megfeszült, miközben mozgott az ágyon,
teljesen kitágítva. Mindketten ziháltunk, mintha legalábbis
rendőrök elől futottunk volna. Minden tökéletes volt. Nix
oldalra csúszott, de a karját a mellkasomon hagyta. Kapkodtuk a
levegőt, majd kezdett minden visszatérni a normális
kerékvágásba. Figyeltem a farkát, ahogy időről időre
megrándulni, én pedig egész testemben megborzongtam.
Benyúlt a lábaim közé, és gyengéden megsimogatott. Még
mindig tele voltam feszültséggel, ezért összerezzentem. Enyhén
felnevetett.
– Bocsánat. Túl korai? Csak emlékeztetni akartalak, mennyire
szeretlek a számmal kényeztetni, és egy kicsit szomorú vagyok,
hogy ezúttal nem ez történt.
Lenéztem a karjára, a rajta futó tinta iszonyatosan izgató volt.
Még csak színlelni sem tudtam, hogy tönkretesz. Nixhez hasonló
férfi nem létezett.
– Meg akarlak kóstolni, még most, míg még duzzadt vagy
attól, amit a farkam tett veled… – dorombolta a fülembe, és a
hang megzavarta az agyam és a puncimat pontosan ugyanabban
a pillanatban.
A lábaim között volt, és szétfeszítette őket. Nevetni kezdtem.
Túl érzékeny voltam, de abszolút nem ott kezdte, ahol a
legduzzadtabb voltam. Elkezdett hideg levegőt fújni a csiklómra,
gyengéden megharapdálta a belső combomat, masszírozta a
vádlimat, majd a combom külső részét. Végül eljutott odáig,
hogy az ajkait a nagyajkaimhoz nyomta. Belém dugta a nyelvét,
rávéve a testemet a lehetetlenre. Éreztem a kemény farkát a
lábamnak feszülni.
– A kurva életbe! – Egy újabb orgazmust élesztett fel az éppen
elhaló hamvaiból.
 – Érzem, ahogy épül benned az élvezet. Akarod, hogy
megujjazzalak? – szavai forrón érintették a combjaimat.
– Igen.
És azonnal meg is kaptam, amit kértem. Először egy, aztán
még egy ujj görbül meg bennem, ami a nyelve játékával együtt
arra késztetett, hogy a fenekem szorosan az ágyhoz szorítsam.
Egy pillanatra abbahagyta a csiklóm szívogatását, csak, hogy
megszólaljon.
– Nem – mondta, majd szabad kezével alám nyúlt, hogy
felfelé billentse a csípőmet a szájához. Éreztem, ahogy
becsúsztatja a vibrátort az ujjai mellé, miközben a G-pontomat
dörzsölte, teljesen kitöltve, és remegés futott át rajtam.
– Élvezz az arcomra, Becca. Csináld!
Kiadta a parancsot, és úgy forgatta a nyelvét, hogy nem
hagyott más választási lehetőséget. Megmarkoltam a lepedőmet,
miközben a nevét kiabáltam. Az orgazmusom csúcsán kivette
belőlem a vibrátort és az ujját, és a farkával helyettesítette őket.
– Élvezz csak, szerelmem – hallottam az incselkedést a
hangjában, de ezen a ponton én már teljesen szét voltam esve.
Csak azért maradtam az ágyon, mert a farkával a matrachoz
szegezett.
Ekkor megcsókolt. Egyszerűen nem tudtunk betelni
egymással. A második orgazmusa lehetővé tette, hogy egy kicsit
visszavágjak. Összeszorítottam a hüvelyem, olyan erősen, ahogy
csak tudtam, a Kegeling módszert alkalmaztam, amikor azt
hittem, hogy kifogytam minden ötletből.
 – Szent szar. – Nix szemei vadul villogtak. Lábaimat a dereka
köré fontam és erősebben, mélyebbre húztam. A karjaiban lévő
izmok megfeszültek. A bicepsze megbabonázott, odafordítottam
a fejem, és megnyaltam az alkarját, ahogy újra összeszorítottam
a puncim.
A kopogás a bejárati ajtón először halk volt, aztán hangosabb.
– Rendőrség. Ms. Stiles? Odabent van?
Nix összerezzent.
– A riasztó. Valószínűleg meg akarnak győződni róla, hogy
minden rendben van.
Ez tökéletesen érthető volt. Még kétszer megcsókolt, mielőtt
odadobta volna a pólómat és magára kapta a sajátját is.
– Én itt maradok, de figyelni foglak. Mindenképpen ellenőrizd
a kukucskálón, hogy tényleg ők azok-e.
Bárcsak lett volna rajtam melltartó, amikor szembenézek a
rendőrséggel, de kiléptem az előszobámba. Csak egy gyors
csevej a rendőrökkel, aztán visszatérhetek az ágyamhoz és
Nixhez.
Úgy tettem, ahogy Nix kérte, és valóban, Quinn rendőr és egy
másik zsaru, akiről feltételeztem, hogy a társa, vártak az ajtó
másik oldalán. Kinyitottam az ajtót, de túl későn jutott eszembe
a riasztó. Őrült hangos volt. Odarohantam a központi panelhoz
és beütöttem a zaj kikapcsolásához szükséges számokat.
Visszamentem a nappaliba, miután félszemmel megpillantottam
Nixet a sötét hálószobában. Inkább csontváznak tűnt, mint
embernek, ahogy csak az előszobai lámpa világították meg.
 – Sajnálom. Nem számítottam arra, hogy ilyen hosszas
tanulási folyamat lesz kiismerni ezt a riasztórendszert. Szörnyen
érzem magam, amiért ide kellett jönnie, Quinn rendőrtiszt.
Quinn rendőr és a társa is levette a kalapját.
– Semmi baj, Becca. Csak biztosra akartam menni, és hívj
Ridge-nek.
– Oké – mondtam és eszembe jutott, hogy a hálószobámban
bujkáló férfinál fegyverek voltak. Nem kérdeztem meg, hogy
merre járt, hogy mivel foglalkozott, hogy iszonyatosan illegális
dolgokat művelt-e.
Quinn belépett a lakásomba. Éreztem, hogy Nix tekintete
rajtam van, ott állt valahol mögöttem.

~Fenix~

A zsaru vágyott Beccára. Nem mintha hibáztattam volna érte.

A keresztnevén szólította. Néztem, ahogy a tekintete az
arcáról a lábaira vándorol, majd vissza. Megpróbált közömbös
lenni.
Csak egy póló volt rajta, és az úgy simult az idomaihoz, hogy
az túlságosan is kiemelte a domborulatait. Elől összehúzta a
szegélyt, amitől a hátsó részen rövidebb lett. Olyan látványban
volt részem, amiért a legtöbb férfi jó pénzt fizetne.
Legszívesebben odamentem volna, átkaroltam volna, és
„gyertek-kapjatok el-faszfejek” pillantást küldtem volna a két
zsaru irányába.
 – Semmi szokatlan? Miért nyitogatod ennyire az ajtókat?
Hallottál valami gyanús zajt? – Quinn benyitott a nappaliba. A
Becca fotelján lévő pokrócért nyúlt. Láttam, ahogy hátrapillant,
hogy megnézze a lány seggét. A dörzsölt seggfej.
A férfi a vállára terítette a pokrócot. A lány elfordította a fejét,
és köszönetet motyogott. Gyönyörű volt a profilja. Ahogy az orra
lejtett. A dús ajkai. A magas arccsontjai. Istenem, ez a nő
gyönyörű volt. Újra a csúcsra akartam repíteni, és arra
kényszeríteni a két seggfejt, hogy végignézzék.
Azonnal féltékeny lettem. Egyetlen férfi sem láthatja úgy,
ahogy én láthatom. A lábaim valósággal könyörögtek, hogy
lépjek be a szobába. Vártam. Legalább takaróba burkolózva állt
ott.
– Mintha a szomszéd macskáját hallottam volna. Néha átjön
ide. A szomszédom már idősebb, és néha kint felejti a
macskáját. Reggelig itt szoktam tartani.
Becca a kezét a takaróba csavarta. Elképzeltem, hogy a
macskás történet igaz. Csak nem ma este.
Quinn tele volt megértéssel.
– Teljesen érthető. Én csak biztosra akartam menni, hogy
minden rendben van. Örülök, hogy újra a saját lakásodban
lehetsz.
Becca köszönetet mondott a férfinak.
– Megvan a számom, és egész éjjel dolgozom. Küldj egy sms-t,
ha szeretnéd, hogy ellenőrizzem a terepet. Időnként eljárunk
errefelé, de most, hogy tudom, hogy itthon vagy, gyakrabban
fogunk erre cirkálni.
Quinn meg akarta dugni, láttam a szemében. És már meg is
volt a száma a lány telefonjában. Ökölbe szorítottam a kezem.
– Ez egy hosszú éjszaka volt. Azért jobban érzem magam,
hogy tudom, szolgálatban vagy, de most megpróbálok aludni
egy kicsit. – Becca oldalra lépett, és az ajtóhoz nyúlt.
– Természetesen. Holnap dolgozol? – kérdezte Quinn,
teljesen fölöslegesen, legalábbis az én szemszögemből.
– Nem. Holnaptól hétfőig szabadnapos leszek. Kedden már
újra dolgozom. Legalábbis remélem – kitárta az ajtót.
– Miért csak reménykedsz? – Quinn oldalra biccentette a
fejét, bevetette a kiskutya nézés minden lehetséges válfaját.
Legszívesebben gyomron vágtam volna.
– Hát, a dolgok kicsit elfajultak, és korán eljöttem. Általában
nem szoktam elmenni, amíg az utolsó vendég el nem megy –
válaszolta és megvonta a vállát.
– Remélem, hogy minden jól alakul. Mindenképpen
tájékoztass. Amíg el nem kapjuk ezt a fickót, én rajtad tartom a
szemem – Quinn megemelte a kalapját a nő előtt. Becca
megfogta a karját, megállította, majd felé nyújtotta a kezeit,
hogy egy kibaszott ölelésbe vonja.
A lábamra néztem. Nem lehettem féltékeny. Ez valami olyan
érzés volt, amit nem volt szabad éreznem. Apám a
féltékenységére fogta a gyilkos hajlamait, és anyámat hibáztatta
azért, amiért talált magának egy másik férfit. Kényszerítettem
magam, hogy nézzem, ahogy Becca megöleli ezt a férfit.
A karja átölelte, túl alacsonyan simult a testére. Közel a
fenekéhez, hogy viszonozza az érzéseit. Felismertem egy
játékost, amikor ott állt előttem. Pontosan ilyen volt, amikor
Animal ölelte a lányokat, akiket meg akart dugni.
Megveregette a vállát, és ismét megköszönte. Emlékeztette,
hogy zárja be az ajtót és kapcsolja be a riasztót. Miután bezárta
az ajtót, odament a riasztó panelhez, és beütötte a számokat. A
készülék élesítette magát, és hallottam, ahogy Quinn megdicséri
őt az ajtón keresztül.
– Szép munka, Becca. Szép álmokat!
Átosontam a folyosón, és leoltottam a lámpákat a
hálószobájában. Résnyire kinyitottam az egyik kis ablakot, hogy
hallhassam őket. Quinn természetesen róla beszélt.
– Megérte, hogy megálljunk.
A társa felhorkant.
– Nem legeltettem a szemeimet, fiam. Nős vagyok.
– Nem mondod. Nős vagy? Sosem gondoltam volna.
Néztem, ahogy Quinnt játékosan vállon veri a társa.
– Ez a csaj viszont, ez a test. Amikor ott voltam vele annál a
családi perpatvaros jelenetnél a minap, akkor is kurvára bátor
volt – füttyentett Quinn elismerően. – Minden gondolkodás
nélkül védte meg az anyját. Nagyon dögös!
Mindketten beszálltak a járőr kocsiba. A hálószoba lámpája
felkapcsolódott, és aztán éreztem, hogy a karja a mellkasom
köré fonódnak. A fejét a hátamra hajtotta és béke telepedett
rám. Itt volt velem. Egyelőre.
Megragadtam a kezét, és az ajkaimhoz húztam –
megcsókoltam az ujjait, a csuklóját.
– Ez kedves volt tőlük – mondta.
Az állkapcsom megfeszült a kimondatlan szavaktól, amelyek
utat akartak törni maguknak, hogy elmondjam neki, hogy
Quinn rá volt gerjedve. Láttam a saját tükörképemet az
ablakban, ahogy becsuktam az ablakot. A koponyatinta ellenére
felismertem apámat a szememben. Megfordultam, és
magamhoz öleltem.
– Hát persze. Kedves fickónak tűnik.
– Quinn? Igen. Ő segített nekem a téglás történet éjszakáján,
aztán másnap az anyámmal történt incidensben – mondta és
ismét átölelt.
– Mi történt az anyáddal?
Hallottam Quinn verzióját, de tudnom kellett a részleteket.
Beccának fogalma sem volt róla, hogy milyen mély és ijesztő
dolgok történtek jelenleg. És ez az én hibám volt. Mindent
tudnia kellett volna.
– Nem volt semmi. Nem válaszolt a telefonjára, én pedig
kiborultam. Henryvel átmentünk hozzá, és Quinn ott találkozott
velünk.
Megfordult és leült a rendetlen ágya szélére. Vártam.
Hallanom kellett a részleteket. Ha a bőrünk egymáshoz ért vagy
a testünk összesimult, akkor nehezemre esett koncentrálni.
 – Mikor odaértünk, éppen... Altonnal volt. És ő apám óta nem
volt senkivel, nos, ez biztos nem igaz. De még sosem kellett
besétálnom a szerelmi kéjelgésre, ha érted, mire gondolok –
mondta és én arra figyeltem, ahogy az egész teste megremeg. –
És figyelembe véve a diagnózisát.
Leültem mellé.
– Van valami új hír?
– Nincs. Időbe telik, míg kiderül a stádium.
Olyan pillantást vetett rám, amelytől egy sokkal fiatalabb
lánynak nézett ki. Félelem.
– Ó, szerelmem.
A fájdalom és az aggodalom az arcán, szíven ütött. Tudtam,
hogyan milyen elveszíteni egy anyát. Kínzó fájdalom volt. És ez
a fájdalom soha nem múlt el.
– Gondoskodunk róla, hogy jó ellátásban részesüljön.
Mindent én fizetnék. Kirabolnék egy bankot, ha kell.
Elrepíteném Svájcba.
– Reméljük, hogy elég korán észrevették. Sokat kutattam az
interneten, de esküszöm, hogy az csak ront a helyzeten – a
hangja elakadt.
– Gyere – hátrább húzódtam az ágyon, felhalmoztam a
párnákat egy kupacba, és kitártam a karjaimat előtte. Hozzám
kúszott, és odabújt. Szerettem volna megvédeni őt mindentől.
Ha tőlem függne, soha nem lehetne olyan fájdalomba része,
mint, amilyenben nekem volt. Azt akartam, hogy az a bátor
kislány, akit oly régen megismertem, mindig is félelem nélkül
éljen, mielőtt kilépne a nagyvilágba.
 32.

HÉTFŐ

Becca
Fordította: Jane

Fel sem fogtam, hogy mennyire gyorsan elaludtam, amíg meg

nem hallottam az ébresztőm hangját. Nix felnyögött, majd a
fejem fölött átnyúlt, és elhallgattatta.
– Ez nagyon korán van. Mi a terved?
A hangja reszelős és mogorva volt. A hátamnak simulva ölelt,
tetovált karja úgy fonódott rám, mint egy biztonsági öv, és úgy
fogta a bal mellem, mintha oda tartozna. Addig morzsolgatta a
mellbimbómat, míg az életre kelve ki nem csúcsosodott,
miközben éreztem, hogy a farka is ugyanúgy feléledt.
– El akartam menni futni – mondtam és megcsókoltam a
bicepszét, amit a nyakam alá támasztottam, mint egy párnát.
– Ha szeretnéd, tarthatok neked egy edzést – mondta teljes
éberséggel. Nem volt rajtam bugyi, és Nix ezt teljes mértékben
kihasználta. A játékos incselkedéstől nagyon gyorsan
eljutottunk a szexig.
Biztos voltam benne, hogy túlságosan kiszáradtam ahhoz,
hogy újra elélvezzek, de nem telt el sok idő és máris átvetettem a
lábam rajta. A csiklómat izgatta, miközben toló mozdulatokat
imitál. Előnyösen használta ki a felvett pozíciónkat, mert a
másik kezével a mellemet tapogatta. Szakértő módon
korbácsolta fel az érzékeimet. A nyögései magasztosak voltak, az
enyémek pedig extázissal telik.
Boldog voltam. Láttam a tükörképét a hátam mögött a
hálószobám ajtaján. A feltárulkozó hihetetlenül nyers és vad
látványtól eltekintve, boldogok voltunk. Látni a mosolyát az
arcát fedő tinta között, olyan valami volt, amit örökre szerettem
volna megtartani. A szemei csukva voltak. Hátranyúltam, hogy
megérinthessem a nyakát, és érezhessem a lüktető pulzusát.
Kinyitotta a szemét, és a tükörképemet nézte.
– Szeretlek…
Figyeltem, ahogy rájön, mit mond, és menet közben
meggondolta magát.
– ...így látni téged.
Hagytam, hogy elmeneküljön a szavak intimitása és súlya
előle, annak ellenére, hogy a testünk teljesen egymásba volt
fonódva.
Talán túl könnyen kapható voltam erre. A szerelemre. Mert
még csak most ismertük meg egymást. Lehet, hogy túl széles
ecsettel festem le az érzéseimet. Tény és való, hogy lobbanékony
voltam, de ahogy erre a férfira néztem, csak arra tudtam
gondolni, hogy kihozta belőlem azt, ami a lényem legjava volt.
Elhúzódtam tőle, így már nem érintettük egymást,
átfordultam és inkább a férfit néztem a tükörképe helyett.
Eltakarta a száját. Hallottam, ahogy motyogott.
– Fogat kell mosnom.
Én is ugyanebből az okból takartam el a számat. Ettől a
mozdulattól lenyeltem a nyelvem hegyén lévő szavakat. El
akartam mondani neki, hogy szeretem. Az univerzum többel
tartozott ennek az embernek, mint amennyit kapott.
Lehajoltam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Megcsókolta a
fejem búbját. Hallottam, ahogy a gyomra korog.
– Éhes vagy?
Nevetett fölöttem. A mellkasára tettem a kezem, a nevem fölé.
Együtt másztunk ki az ágyból. Volt egy extra fogkefém a
legutóbbi fogászati kezelésem óta, amit odaadtam neki. Együtt
mostunk fogat, közben pedig vicces arcokat vágtunk a tükörben.
Én megfésülködtem, ő pedig az ajtófélfának támaszkodva nézte
végig, mintha én lennék a legjobb műsor a tévében.
Még mindig csak a pólóm volt rajtam, de ő visszalépett a
szobámba, hogy felvegye a ruháit. Nekiláttam az egyetlen olyan
ételnek, ami eszembe jutott, a rántottának, amit egy bögrében
vertem fel és betettem a mikróba.
– Hűha – szkeptikusan nézett rám, amikor átadtam neki a
bögrét és a villát.
 – Nem rossz. Kóstold meg – igyekeztem magabiztosságot
sugallni azzal, hogy egy hatalmasat faltam a saját adagomból.
Becsukta az egyik szemét, és úgy evett, mintha a tojás méreg
lenne. Néhány falat után meglepetten nyitotta ki a szemét.
– Nem ez a legrosszabb, amit valaha ettem.
– Köszi – mondtam szemforgatva.
Letette a bögréjét, és játékosan közeledett felém.
– Mi van? Talán ez nem egy bók volt? – kérdezte és
megragadta a csípőmet.
Letettem a bögrémet, és úgy tettem, mintha duzzognék.
– Várhatod, hogy még valaha is reggelit csináljak neked.
Magához húzott, és csiklandozni kezdett.
– Mindkettőnknek sikerült reggelit csinálnod, mialatt én
felvettem a nadrágomat. Ez félelmetes. A Pop-Tarts több időt
vesz fel.
Nem tudtam szabadulni a kezétől. A nevetéstől a földre
zuhantam, miközben próbáltam elmenekülni. Végül abbahagyta
és csókolni kezdett, de időnként egy-egy csiklandozással
megszakította a csókolózásunkat.
– Csinálsz nekünk egy jobb reggelit, okostojás? – cukkoltam
őt.
– Tudok készíteni ezt-azt. Mid van? – Felhúzott a padlóról,
majd elkezdte átkutatni a szekrényeimet és a hűtőmet.
Eltakartam az arcomat. – Szóval semmi. Az utolsó négy
tojásodat használtad fel arra, hogy elkészítsd nekünk azt a
borzalmat? – Elhúzta a kezeimet az arcom elől, és a bögrékre
mutatott.
Egyszer bólintottam, hogy megerősítsem a gyanúját.
– Komolyan, kislány.
Elővette a telefonját, és rákattintott egy alkalmazásra. Rendelt
mindkettőnknek bagelt és más péksüteményt, valamint a
kávéját, és azt mondta, hogy tíz perc múlva már be is mehetünk
értük a boltba és elvehetjük az elviteles polcról.
– Kényelmes – mondtam, majd ahogy a telefonján a
főképernyő jelent meg, megláttam egy ismerős ikont.
– Szent szar? Te is játszol azzal a játékkal?
Úgy éreztem, mintha két kisgyerek lennénk, akik most jönnek
rá, hogy ugyanazt a mesét szokták nézni suli után. Grimaszolt és
vállat vont.
– Hadd nézzem. Nyertél már valaha? Én mindig nyerek,
adhatok neked tippeket – mondtam és kivettem a kezéből a
telefont, és szinte úgy tűnt, mintha vonakodott volna
megmutatni. – Mi az? Egy másik lánytól vársz sms-t, vagy mi?
A kezét a farmerjához dörzsölte.
– Csak menjünk reggelizni.
Megnyomtam a játékom ikonját, de a normál főoldal helyett,
valami teljesen mást láttam.
– Ez meg mi? – Négy különböző markolós játék volt, olyan
parancsokkal, amiket én még sosem láttam.
– Tényleg el kéne mondjam neked erről az igazat.
 Az egyik játék mellett egy halom doboz volt, amire rá is
tudtam közelíteni. A nevem és a címem rajta volt azon a három
dobozon, amit láttam. Aztán elgörgettem balra. Még több doboz
volt a nevemmel. És jobbra. Még több doboz. Mind nekem
címezve.
– Nem értem.
Odanyújtottam neki a telefonját. Elvette, és a zsebébe dugta.
– Ez az én játékom. Az én alkalmazásom. Én futtatom.
– A Grabby Tabbies a tiéd? – kavarogtak az agyamban a
gondolatok. Talán így szerezte a pénzét? De ez olyan... furcsa
volt, mert túl sok fegyvere volt egy plüssfigura kereskedőhöz
képest.
– Igen. Én üzemeltetem azt az alkalmazást. – Úgy nézett rám,
mintha várt volna egy reakciót, amit nem látott az arcomon.
– Miért van az összes dobozon az én nevem? – Tudtam, hogy
nagyszerű voltam a játékban, de nyilvánvalóan akkor is ez túl
sok doboz volt.
Úgy tűnt, mérlegeli a szavait. A gyanakvásom és a
zavarodottságom csak fokozódott. Többször végigsimított a
kezével az ajkán. Végül belefogott a magyarázatba.
– Mindegyiken a te neved van, mert te vagy az egyedüli
felhasználó.
Eltartott egy darabig, mire felfogtam, mit is mondott.
– Ez egy szar üzleti tervnek tűnik, mert úgy értem, mégis
hogyan akarsz így pénzt keresni?
 Oldalra billentette a fejét, és úgy nézett rám, mintha azt várná,
hogy ráförmedjek.
– Nekem ez nem hoz pénzt. Téged tesz boldoggá. Ez a dolga
az alkalmazásnak.
– Ezt el kell magyaráznod, mert most még jobban
összezavarodtam.
Elsétáltam mellette, és lekaptam a telefonomat a
hálószobámban lévő töltőről. Megnyitottam az alkalmazást, és
egy hangot hallottam magam mögött. Nix felém nyújtotta a
telefonját. Valós időben nézhettem, ahogy irányítottam a
karmot, és láttam, ahogy reagál a képernyőjén. Aztán
észrevettem a képet a képernyőn. A telefonján élő videó volt
rólam. Valahogy hozzáférhetett a kamerámhoz.
– Te nézed, ahogy az emberek játszanak ezzel a játékkal? –
Egyszerűen őrületes volt ez a tény és kezdett értelmetlenné válni
az egész helyzet.
– Téged nézlek, ahogy játszol ezzel a játékkal. Csak téged.
Senki más nem játszik vele. Értek a számítógépekhez, és ezt az
alkalmazást neked csináltam, mert szereted. És igen,
végignéztem, de sosem gondoltam, hogy találkozunk. Soha az
életben nem gondoltam volna, hogy ugyanabban az ágyban
ébredünk fel, amit most...
Elhallgatott, amikor felemeltem a kezem.
– Ez a játék már több, mint egy éve rajta van a telefonomon.
– Két év, hat hónap és három nap. Valamivel több, mint egy
éve engedélyezted a mikrofonhoz és a kamerához való
hozzáférésemet. Minden pénzt megtakarítottam, amit itt
elköltöttél. Egy kamatozó számlán tartom neked. – Hangja
majdnem suttogás volt.
A szememet elárasztó könnyek elhomályosították a látásomat.
Kezemet a számra tettem.
– A francba is, Nix.
Az orrom égni kezdett. Nem vettem tudomást arról, hogy
tudta, hol lakom. A tényt, hogy a nevemet tetoválták rá valami
bájos dologgá formáltam a fejemben. De a tudat, hogy a
beleegyezésem nélkül figyelt engem...
– Annyira sajnálom, Becca. Meg kell értened, hogy meg
akartalak védeni, szerelmem. – Megpróbálta csökkenteni a
köztünk lévő távolságot, de én hátráltam egy lépést.
– Ne hívj így! Ne most.
Egy könnycsepp legördült az arcomon, a kezem remegett,
ahogy letöröltem.
– Sajnálom – mondta újra.
– Bíztam benned – hátráltam, de ő nem mozdult.
– Annyira sajnálom. – Észrevettem, hogy most már a keze is
remegett.
– Hogy merészeled? Hogy mered ezt tenni velem? – Úgy
éreztem, hogy elárultak, kizsigereltek és egyszerre
bizonytalannak éreztem magam.
Csak a "sajnálom" szót hallottam.
– Azt hiszem, el kellene menned. – Nem tudtam elhinni, hogy
ezt mondom neki. Istenem, annyira hülye voltam.
 Tétovázott.
– Nem akarlak így itt hagyni.
– Csak itt akarsz állni és nézni engem? Jézusom! Annyiszor?
Órákig játszottam azzal a játékkal.
Az ágyamra dobtam a telefonomat, még hozzáérni sem
akartam. Csak arra vártam, hogy megtegye, amit kértem. A
könnyek féktelenül potyogtak.
– Sajnálom. El kellett volna mondanom neked. Animal
mondta, hogy mondjam el neked – beletúrt a hajába.
– Animal is tud róla, benne van az egészben? – A veszélyesen
bizonytalan érzés egyenesen félelmetessé vált. – Hányan vannak
még?
Az ágyam fölé hajolt, és beleöklözött a matracba.
– A kurva életbe. Ez akkora baromság.
Az ajkaim remegni kezdtek. Próbáltam abbahagyni, de
elvesztettem a csatát. Felém fordult, a szemei vadak villogtak. A
koponyatetoválás, ami eddig vigaszt nyújtott, eltorzult,
pontosan olyanná vált, amilyennek az idegenekkel szemben
szánta – rémisztővé.
– Soha nem bántanálak. Csak... látnom kellett téged, hogy
megbizonyosodjak róla, hogy biztonságban vagy. És tudtam,
hogy szereted a játékot. Becca, én szeretlek. Szeretlek már évek
óta.
Olyan gyorsan nyújtotta felém a kezét, hogy összerezzentem.
Igazolhattam az őrültséget, de ez már megszállott volt. A
távolság, amit köztünk éreztem, összetörte a szívemet. Egészen
más megvilágításba került. Addig hátráltam, amíg a falnak nem
ütköztem.
– Te voltál az? Te támadtál rám a mosdóban? Megkérted
Animalt, hogy dobja be a téglát, csak, hogy megmenthess
engem?
Minden annyira egyértelművé vált, hogy olyan érzésem
támadt, mintha villám sújtott volna le rám.
– Nem. Istenem, nem! Soha nem tenném. Bárkit megölnék,
aki hozzád érne.
Nem voltam hajlandó ránézni. Ekkor már csak a könnyeim
voltak, amik zokogássá váltak. Lecsúsztam a falon. Ő leguggolt
elém és közelebb húzódott.
– Ez kicsinál! Csak meg akarlak ölelni. Esküszöm, soha nem
akartalak bántani és rossz szándék sem vezérelt.
Megérintette a térdem, én pedig könyörögni kezdtem neki.
– Kérlek, menj el! Félek. Kérlek!
Lassan felállt, én pedig összeszorított szemmel vártam. Mi
volt ő? Ki volt ő?
Bármit megtehetett, amit csak akart. Egyedül voltunk. A
riasztó panelem a folyosón volt. Egy részem még mindig
ragaszkodott a boldog képzelgésekhez, amiket gyártottam
magamnak.
A távolodó lépteit hangos puffanás kísérte, ami eléggé
megriasztott ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Néztem, ahogy
kihúzza az öklét a folyosó gipszkartonjából.
 Nem nézett vissza rám. A riasztó akkor indult be, amikor
kilépett a bejárati ajtón.
Egyhelyben ringatóztam, miközben a sziréna üvöltött a
fülemben.
Nix elment.
 33.

VÉGE

Fenix
Fordította: Shyra

Túl gyorsan mentem a motorral ahhoz képest, hogy lakott

területen jártam, de csak próbáljanak elkapni a rohadékok. A
motorom gyorsabb volt, mint bármi más az utakon. Megelőztem
az autókat a sárgánál, és átrepültem a piros lámpán.
Dudálások és középső ujjak irányultak felém. Csak úgy
száguldoztam az út közepén, és az autókat és teherautókat
kitérő manőverekre kényszerítettem, hogy elkerüljék a velem
való ütközést.
Persze, akár laposra is gázolhattak volna, és én örömmel
fogadtam volna. Fájdalmat akartam érezni. A sors csábítása és a
zsaruk csalogatása ellenére élve értem a tetoválószalonba.
Oldalra dobtam a motorom, bevágtam az ajtót, és körbejártam a
helyet.
 Lauren hátul dohányzott, és nyugtázta, hogy látott bejönni.
Néhány embernek terapeutája volt. Nekem Lauren volt az.
Elnyomta a cigarettáját, és a mosdótálhoz ment. A mosakodás
volt az első lépése. Elhelyezkedtem az irodájában a kedvenc
székében, miután levettem a pólómat. Bekötözte a kezemet,
anélkül, hogy a seb eredetéről kérdezett volna. Innentől kezdve
a konzultációnk inkább a Pictionary egy változatára hasonlított.
Teljes találkozókat töltöttünk el anélkül, hogy beszéltünk volna.
Átadta nekem a jegyzettömbjét és a ceruzáját.
Leírtam Christina nevét, azt a nevet a My Little Pony-ból,
amire szükségem volt, és az "elfújt pitypang kívánságok"
szavakat.
Miközben Lauren elkezdte mérlegelni, mit tudna kihozni a
szavaimból, én hagytam, hogy kábulat lepje el az agyam, és
számoltam az autókat. Ez volt az a hely, ahová a fájdalmamat
helyeztem. Egy tű élére.
Jóváhagytam a nevet és a pónist. Ezek lennének az első kettő.
Még két tetoválóművész jött be, hogy helyettesítsék Laurent,
mivel időpont nélkül lefoglaltam az idejét. Itt én VIP voltam.
Miután megtisztította a területet, elkezdte. Lauren szabadkézi
művész volt. A legtöbb tetoválásomat ő csinálta, így tudtam,
hogy ezek a kisebb tetoválások könnyen mentek neki.
SMS-ek érkeztek a telefonomra. Meg kellett néznem. Animal
jelentkezett be, kéjes vicceket mesélt, feltételezve, hogy még
mindig Beccánál vagyok. A családi ügyeit intézte. Kipróbáltam
Becca telefonjának kameráját, és feketeség volt. Még mindig
tudtam követni a telefonja GPS-ét, de nem láthattam az arcát,
amikor akartam.
– Lazítsd el az öklöd, Mercy. – Lauren megütögette az
alkaromat.
Úgy tettem, ahogy kérte. Végigpörgettem Emberről és
Christináról a felvételeket. Egyelőre mindketten jól voltak.
Az első tetoválás egy órán át tartott. Szünetet tartottam, amíg
Lauren rágyújtott. Úgy akarok ma elmenni innen, hogy az
összes tetoválás készen van, amit kértem. Úgy éreztem magam,
mint egy kikötő nélküli hajó, nem tudtam elérni Beccát.
Még több tinta. Szükségem volt rá. Visszaültem. Lauren a
szívemet kezdte. Christina is rákerült. Újabb szünetet
tartottunk. Be kellett volna jelentkeznem Animalnál, de nem
tudtam rávenni magam, hogy megtegyem. Ehelyett újra
leültem. A pitypangos puffancsot Rebeccám mellé tették.
Megkértem Laurent, hogy tegyen pamacsokat a mellkasomra.
Bekrémezte és bekötözte, hogy a tetoválások védve legyenek.
Normális esetben a boltban lefényképezik a munkájukat. Az
enyémet azonban soha – búcsú és köszönet nélkül távoztam.
Lauren később kiszámlázta, és a borravalója őrületes összegű
szokott lenni.
Valaki kitámasztotta a motoromat. Az időhúzásom a végéhez
ért. A tetoválószalonban töltött órák megakadályoztak abban,
hogy visszatérjek Beccához, és rákényszerítsem, hogy megértse,
biztonságban van tőlem. És nagyobb biztonságban van velem az
életében.
 Láttam, hogy újra és újra és újra összerezzen az érintésemtől.
Felültem a motoromra. Megvolt és elvesztettem. Annak
ellenére, hogy hihetetlenül megértő volt, és hajlandó volt
kifogásokat keresni helyettem, átléptem egy határt. Túl messzire
mentem. A kavics kirepült a kerekeim alól, ahogy
kiszáguldottam a parkolóból.
Amikor végre felgyorsultam, ordítani kezdtem, mert senki
sem hallott. Üvöltöttem és üvöltöttem. Kiordítottam a lelkemet
a testemből. Nélküle mi értelme volt bárminek is?

~Becca~

Kikapcsoltam az riasztót, és nem állítottam be újra. Aztán

visszamentem a szobámba.
A délutánt azzal töltöttem, hogy az összetört szívemet
sirattam. Ideje volt felkelni. A földön feküdtem, és őszintén
szólva kisírtam magamból a könnyeimet. Nem is tudtam,
mennyire beleszerettem, amíg rá nem jöttem, hogy az egész csak
hazugság – várjunk csak, ez nem volt igaz. Csak más árnyalatot
kapott, ami Nixszel történt. Forgószél helyett illúzió volt.
Törölni akartam az alkalmazást, a Grabby Tabbies-t. Amikor
eszembe jutott, hogy minden egyes plüssnyereményem egyenes
következménye volt annak, hogy figyeltek, dühbe gurultam.
Kinyitottam a nappalim ablakát.
Ráérősen átsétáltam a plüssállatokkal a karomban a
lakásomon keresztül, majd kidobtam őket az ablakon. Az
ismerős arcok láttán, ahogy a járdán pattogtak alattam, újra
sírni kezdtem.
Amikor a vendégszobám üres volt, becsuktam az ablakot, és
ráengedtem a redőnyt az üvegre.
Most valami sötét kavargott bennem. Lesújtóan csalódott
voltam, hogy Nix nem az volt, akinek gondoltam. Nix nem volt
herceg fehér lovon. Animal nem volt jó barát. Mire
számítottam? Kevesebb, mint egy hete ismertem ezeket az
embereket?
Talán mégiscsak a külsőség számítottak. Anya idősebb volt
nálam; bölcsebbnek kellett lennie. Öregem, biztos rám szállt
volna, ha elmesélem neki ezt a történetet. Hihetetlenül veszélyes
volt – mindaz, amit tettem.
Szent szar, védekezés nélkül szexeltünk. Megint sírtam, mert
talán elárultam magam, amiért megbántam azokat a dolgokat,
amiket Nixszel megosztottunk.
Amiket a kukkolómmal megosztottunk.
Beteg ember volt, és én voltam a mániája. Tudta, hol élek.
Tudta a telefonom jelszavát.
Édes Jézus.
Tudta a riasztórendszerem belépési kódját. A vakmerő
szenvedély nevében sokféle módon kompromittáltam magam.
És én vissza akartam őt kapni. Azt akartam, hogy minden
eltűnjön, ezek az új, idegen érzések. A testem befogadta őt. A
szívem magába zárta őt. Éreztem az összes elítélő pillantást –
azokat, amelyeket másoktól kaptam volna, amiért egy
csontváznak tetovált férfival randiztam. Beletápláltam a
reményeimet abba az aprítóba, amit ezek a pillantások
nyújtottak volna.
A telefonom ott volt mellettem, és Henry FaceTime-ozni akart
velem. Vidáman válaszoltam neki, hogy "Később visszahívlak!".
Nem tudnám most megmagyarázni.
A szememet kiszáradtnak éreztem, és a torkom kapart.
Megragadtam néhány zsebkendőt, és kifújtam az orromat. Le
kellett zuhanyoznom. Szédültem. A falnak támaszkodva sikerült
elérnem a zuhanyzómig.
A tisztálkodás fárasztó volt, mert a végtagjaim olyanok voltak,
mintha ólomból lennének. Lemostam magamról. Kimostam
magamból. A racionális gondolkodásnak be kellett indulnia. Túl
nyers voltam? Természetesen nem – ez minden magyarázkodást
meghaladott. Hány olyan dolgot akart még Nix elárulni, ami
nem lett volna elfogadható? Megszárítkoztam, és felvettem egy
farmert pólóval. Ételre volt szükségem a házban. Nem
bajlódtam a sminkkel, és lófarokba fogtam a nedves hajamat.
A mellkasomon lévő seb láthatatlan volt, de tátongott. Valahol
legbelül biztos voltam benne, hogy Nix a lelki társam. Az a hülye
fogalom, amit a tinik használnak. De titokban mindig is
reménykedtem benne. És aztán kiderült, hogy ő az a kisfiú,
akiért annyi éven át imádkoztam? A sors keze.
Felvettem a telefonom. Tizenhárom százalékon volt az
akkumulátor. Elég. Csak a helyi kisboltba indultam, hogy vegyek
pár dolgot. Térj észhez. Legyen valami a házban. Úgy értem,
holnap dolgoznom kell.
A munka gondolata pofon vágott. A bárszék gondolata,
amelyen Nix ült. A gondolat, hogy talán felbukkan, és újra
szembe kell néznem vele. Megmondani neki, hogy hagyjon
békén megint. Mennyire volt érzelmileg kiegyensúlyozatlan?
Mennyire voltam kiegyensúlyozatlan most, hogy vége lett?
Egy hétvége. Igazából ennyi volt. Megbolondultam.
Eltökéltem, hogy megérdemlem az örökké tartó boldogságot.
Hogy a vágy, amit iránta éreztem, és az együttérzés a múltja
iránt, szerelem volt.
A falon lévő lyukat néztem. Ironikus módon olyan volt, mint
egy torz szív, vérrel pettyezve. A legtökéletesebb sírköve annak,
amit megosztottunk.
Az ajtómon való kopogásra lassan megfordultam. Nem
akartam tudomást venni róla, de kitartó volt.
A tejüveg ajtó kukucskáló nyílásáig tartó út hosszú volt, amitől
az összezavarodott agyam mindenféle teóriákat gyártott. A
kopogás épp akkor hangzott fel és ijesztett meg, amikor a
szememet a lencsére tapasztottam. A mellkasomra tettem a
kezem, és összeszedtem a bátorságot, hogy újra megnézzem.
Nixet.
Őt.
Sötét farmer, mélyre húzott kapucnis pulóver. A termete
összetéveszthetetlen volt. A telefonomra néztem. Megvolt Quinn
rendőrtiszt elérhetősége. Fel tudnám hívni. Tépelődtem. Időre
volt szükségem. Hagyni, hogy beszippantson az örvény, amelyet
ő maga jelentett, határozottan maga volt az őrület definíciója.
De azt be kellett látnom, hogy vad kapocs volt közöttünk. Hogy
éreztem a jelenlétét az egész testemben.
Az ösztönös részem kinyitotta az ajtót. Nem lett volna szabad
bíznom magamban.
Kinyitottam az ajtót, és jutalmul egy ütést kaptam a
mellkasom közepére. Kiszorította a levegőt a tüdőmből és
ledöntött a lábamról. A fejem a padlóhoz csapódott, és a
látásom elhomályosodott.
A férfi, aki fölém magasodott, aki berúgta az ajtómat, pont úgy
nézett ki, mint Nix. Csak idősebb volt. Keményebb. És tetoválás
nélkül.
A szemem fennakadt.
 34.

VÉG

Fenix
Fordította: Jane

Amikor hazaértem ellenőriztem a lányaimat, majd

megérintettem a nevüket a mellkasomon, amint
megbizonyosodtam róla, hogy épségben vannak. Ember írt egy
üzenetet, hogy bajba került, amiért kilógott Jettel és Finnel,
Dorothy néni elviszi egy családi üdülőházba, hogy
elgondolkodjon a tettein. Ez egyelőre jó megoldásnak tűnt.
Utolsónak hagytam Beccát. Tudtam, hogy nem lesz online az
applikációján. Csak a GPS alapján és az épülete biztonsági
kameráin keresztül tudtam ellenőrizni. Még mindig szarul
működtek.
Hallgatnom kellett volna Animalra, mert ha nem megyek el a
Halottak napi partira a Meme’s-be, akkor a Beccát ellenőrző
kamerák működnének. A székembe zuhantam, mert az, hogy
nem tudtam őt nézni, nem fértem hozzá, olyan volt, mintha egy
narkóstól elvették volna a napi heroin adagját. Legalábbis ezt
feltételeztem, mert soha nem nyúltam heroinhoz, de láttam
milyen hatása van.
Talán ez rosszabb volt. Mielőtt találkoztam vele, el tudtam
képzelni az életemet mellette. Utána? Nos, mindent elbasztam.
A pincémben ülve néztem az összes játékot, amiket gondosan
fenntartottam neki. A dobozokat, amiken az ő neve állt.
Megannyi doboz, és mindenik egy ígéretet hordozott magában
arról, hogy akár kapcsolatba is léphetek vele.
A hajamba markoltam. Kikészített. Miután rákattintottam a
mappájára, ami a számítógépemen volt, végigpörgettem a
képeit. Összegyűjtöttem őket, pillanatképeket, megosztott
bejegyzéseket, újságcikkeket a középiskolában elért
eredményeiről.
A bennem lakozó kisgyerek felüvöltött. Azt akarta, hogy
tudjam, igaza van. Senkiben sem bízhattam. Mindenki bántani
akart minket. Ezt kaptam azért, mert hagytam, hogy valaki
áthatoljon a védőburkon. A páncélon. Maradj a sötétben.
Maradj az ágy alatt.
Ha az előttem lévő képek valódi fotópapíron lennének, akkor
eddig már lyukat égettem volna rájuk, annyiszor átlapoztam
őket.
Veszekedni akartam a fejemben lévő kisgyerekkel, de tudtam,
hogy nyerne. Igaza volt. Megrándult, összerezzent. Megijedt.
Tőlem.
 Az örökségemtől. A születési jogomtól. Nyugtalanul álltam.
Szükségem volt valamire. Fájdalomra. Valamire, amit
elpusztíthatok. Felkaptam egy ütőt a szekrényből. Halom
fegyver volt elrejtve az otthonomban, mert a valóságban gyáva
voltam. Megmenthettem egy millió kislányt, de én egy önző
gyáva voltam, aki nem akadályozta meg apámat abban, hogy
megölje az anyámat, mert tudtam, hogy én következem.
Hagytam, hogy a fájdalom tornádóként söpörjön végig rajtam
és szétzúzzon. Az ütőt a gépekhez és a dobozokhoz vittem. Az
elektronikai dolgokat éppen elég nehéz volt széttörni, de elszánt
voltam. Egymás után estem nekik.
A roncsok között állva megláttam az arcát a számítógépen. Az
kellett volna, hogy legyen a következő. Meg kellett
semmisítenem a szentélyt, amit neki állítottam fel. Éreztem az
ütő súlyát, ahogy átléptem az összezúzott gépek szilánkjain.
A fejem fölé lendítettem az ütőt. Az orrlyukaim kitágultak.
Erősen megszorítottam a markolatát.
De nem tudtam megtenni. Még a képét sem voltam képes
megsemmisíteni. Eldobtam az ütőt és megérintettem a
képernyőt.
– Annyira, de annyira sajnálom, Becca. Istenem, hadd hozzam
helyre. Helyre kell hoznom!
El kellett mozdítanom a kezem, hogy lássam a felugró ablakot,
amely az értesítéssel együtt villant fel. Alkalmazás aktiválva.
 Hitetlenkedve néztem, ahogy az alkalmazás engedélyezi a
hozzáférést. A mikrofon és a kamera használata még mindig
engedélyezve volt.
A szívem összeszorult. És ugyanabban a pillanatban majd
felrobbant a fájdalomtól. A kamera fókuszálni kezdett.
Küszködtem, hogy rájöjjek, hogy mit is láttam, hallottam. A
billentyűzettel babráltam, és felhangosítottam a hangerőt.
Először Becca hüvelykujját, aztán eldőlt a kamera. Gyorsan
végigpásztáztam a szobán, és láttam, hogy ujjak fonódnak a
nyaka köré. Visszatekertem a kamera felvételét, és lelassítottam.
Az apám. Az apám a lakásában volt.
Futásnak eredtem. Beindítottam a motoromat, és őrült
módon kihajtottam a garázsból.
Az összes önutálat, az összes gyűlölet úgy szállt ki belőlem,
mint a pitypang szirmai egy hurrikánban.
Becca.
Az apám épp meg akarta ölni az én Beccámat.

~Becca~

Tudtam, hogy hol van az alkalmazás a telefonomon. Annyi órát

töltöttem el vele, hogy mindig ott volt a főképernyőmön.
Tudtam, hogy az érintésazonosító a telefon feloldó gombjához
siklott, és akkor már biztos voltam benne, hogy betöltődött az
alkalmazás. A mutatóujjam körmének hegyével pöccintettem
néma üzemmódba a telefont, mindeközben ez az ember ott ült
az csípőmön. Ez a férfi, aki viselkedésében és gesztusaiban
annyira hasonlított Nixre, hogy az már zavarba ejtő volt.
– Te kis kurva. Emlékszel még rám? Már réges-régen
szembeszálltál velem.
A kezét most a nyakamra tette, úgyhogy nem szólaltam meg.
Csak annyit tehettem, hogy imádkoztam, hogy a Nixben lakozó
kukkoló még mindig követte minden lépésemet. Az apja kiverte
a telefonomat a kezemből. Most már elérhetetlen távolságba
került.
A kezemet az övére tettem, próbáltam lazítani az ujjai
szorításán, amelyek olyanok voltak, mint tíz önálló gravitációs
mezővel bíró satu.
Ez az ember leköpött, ami még dühösebbé tett, mint az, hogy
a szorítása lassan kezdte elzárni a légutakat.
Gondolkozz!
Szabadulj ki a szorításából. A nyakadat elkapta, de mi van a
lábaiddal?
Rúgkapálni kezdtem, de úgy helyezkedett fölém, hogy a lábai
a földhöz szegezték az enyémeket. A kezeim szabadok voltak, és
rájöttem, hogy a kezeivel hiába küzdök, így a szemeit vettem
célba. Felnyúltam, de hosszú karjai elég távolságot teremtettek
ahhoz, hogy ne tudjam elérni őt.
A menekülési kísérleteim feldühítették, ezért visszakézből
pofon vágott. A fogaim összekoccantak és a húsba vájtak,
éreztem a vér ízét.
 – Azt hiszed, hogy át tudsz verni? Ez a karma, Rebecca Dixie
Stiles. Én vagyok a kibaszott végzeted. – Még több nyál. Minden
idegszálammal a nyakamra összpontosítottam, annyira fájt.
Éreztem, ahogy elkezdte összezúzni a szerveimet.
Vergődtem és karmoltam, és úgy látszik az utóbbi hatásos
volt, mert keményen és mélyen martam bele az alkarjaiba.
Láttam, hogy eldurran az agya. Hátrahúzódott, hogy megint
lecsapjon rám, és én kihasználtam a mozdulatot, hogy
előrehajoljak és olyan erősen szúrtam a szemébe, amilyen
erősen csak tudtam.
Kifelé. Csak ki kellett jutnom. El a torkomban lévő
fájdalomtól. Még mindig a csípőmön ült, amikor megpróbáltam
megfordulni és elhúzódni, mellkason vágott.
Ez nem egy játszma volt. Ez a férfi próbált megölni. Meg akart
ölni.
Amikor rájöttem, hogy újra csapdába fogok esni, elszabadult a
pokol. Meg kellett bizonyosodjak róla, hogy nem szerzi meg újra
az irányítást. Magasabb volt nálam. Olyan magas volt, mint Nix.
Némán imádkoztam, hogy Nix hallja vagy látja azt, ami itt
folyik.
– Ez a sorsod. Miattad kellett elhagynom a várost. Te voltál a
vég kezdete. – Rám mutatott, egyik szeme be volt dagadva, és
gúnyosan rám vigyorgott.
Abban a pillanatban megláttam az alapvető különbséget eme
férfi között, aki valószínűleg Nix apja volt, és Nix között. Szöges
ellentétei voltak egymásnak.
 Ez a férfi örömét lelte a pánikomban. A küzdelmemben.
Ugyanaz az pokolfajzat volt, mint akivel évekkel ezelőtt
találkoztam.
– Egy kibaszott seggfej vagy – mondtam és leköptem, a
nyálam az álla alatt landolt.
Nix apja nem játszadozott. Kifundálta, hogy hogyan tud
megölni. Anya. Anya és a rák diagnózisa. Szüksége volt rám.
Annyi pofont és ütést adtam, amennyit csak tudtam, de olyan
volt, mintha kőből és dühből faragták volna.
Az ajtó kicsapódott, és egy fél pillanat alatt Nix apja már nem
volt rajtam.
Nix egy pillantást vetett rám, miközben én biztonságos helyre
gurult arról a helyről, amit minden bizonnyal összepisiltem.
Elmásztam, és mélyeket lélegeztem.
Nem hallottam ütés hangját, Nix és az apja nem verekedtek,
csupán a csendet hallottam.
Lassan megfordultam, félve attól, hogy mivel találom szembe
magam. Nix apja fegyvert fogott rám.
– Szerelmes vagy, fiam?
A mély hang, amit a férfi tizenhat éve használt, ugyanaz a
hang volt. Gonosz. Uralkodó.
– Ne hívj fiamnak. Soha nem érdemelted ki a jogot rá. – Nix
tett egy lépést oldalra.
– Még egy mozdulat, és gyomorszájon lövöm, hogy ne haljon
meg azonnal.
Az apja az ajtó felé intett a fejével.
 – Mi lenne, ha leülnél? Oda, arra a kanapéra, fiam. Mi a
faszomat műveltél magaddal? Jézusom! – Nix apja úgy
viselkedett, mintha állandóan fegyverrel fenyegetné az
embereket.
Nix és én egymásra néztünk. Láttam, ahogy a nyakamra néz,
majd vissza az arcomra. Szótlan voltam és hangtalan.
A fegyver elszívta az összes levegőt a szobából, és fogalmam
sem volt, hogy ez hogyan lehetséges.
– Anya még mindig a ház mögött van eltemetve? – Nix
összefonta maga előtt a karját, mintha csak egy átlagos
csevegésben venne részt. A térdeim valósággal megrogytak
– Az anyád? Mi a fenéről beszélsz? Kibaszottul nem jöttél rá a
dolgokra, annak ellenére, hogy követtettél, figyeltél engem. Azt
hitted, hogy jobb vagy nálam. De akkor sem figyeltél rám, és
most sem figyelsz. Anyád nem töltött tizenkét óránál többet a
ház mögötti földben. Elvittem onnan. Az a ribanc
megérdemelte, és az biztos, hogy nem hagyhattam, hogy sittre
kerüljek az átkozott holtteste miatt.
Nix apja a fegyvert és a szemét rajtam tartotta, miközben
szenvtelenül Nix anyjáról beszélt.
Nix kivárt. Körbepillantottam a lakásomban, valami fegyvert
keresve.
A lámpa a kisasztalon volt a legközelebb hozzám, de még így is
kellett volna tennem néhány lépést.
– Mi lenne, ha rám irányítanád a fegyvert, apa? – intett felé
Nix, mintha irányítani tudná a fegyvert az agyával.
 – Én hozom a szabályokat, Fenix. Öregdiák találkozó van?
Telebasztad a tested azzal a szarral, és olyan lettél, mint egy
torzszülött. Mindig is haszontalan voltál – mennydörögte az
apja.
A szavak úgy pattantak le Nixről, mintha nem jelentenének
semmit. Mintha már milliószor hallotta volna őket.
– Mérges vagy, hogy ilyen rohadt gyorsan megtaláltam a kis
barátnődet? Mindig is egy lépéssel előtted járok. Az öreged
gyorsan rátalált. Azt hiszed, okosabb vagy nálam? – Az apja
riasztóan biztosan tartotta a fegyvert a száját elhagyó felkavaró
mocsok ellenére.
– Ezért voltál Bat Feybi hírvivője? Eljöttél hozzám, mint egy
kibaszott senkiházi! – Nix tágra nyílt szemekkel oldalra
biccentette a fejét.
Közelebb csusszantam a lámpához. Tennem kellett valamit.
– Meg ne mozdulj, te kibaszott kis ribanc.
Megálltam.
– Nézz rám! Soha többé ne nézz rá, te semmirekellő
szemétláda! Mindig olyan embereket vertél meg és támadtál le,
akik nem tudtak visszavágni.
Nix leengedte a karjait, és ökölbe szorította a kezét.
Kicsit elmozdult, és láthattam a pisztolyt, amit a farmerja
nadrágjának a derékpántjába dugott.
A lövés annyira hangos volt, hogy nem tudtam felfogni, hogy
mi is történt. Nix fegyverét néztem, de a lakásban lévő másik
fegyver elsült.
 Nix fehér Henley ingén a vér virágként vöröslött, mint egy
szmokingba tűzött rózsa. Látni, hogy a lövés célba ért, és azt,
ahogy megtántorodik, elvette a józan eszem. Mellé siettem,
amikor térdre rogyott. Az apja nevetett.
A nevetés és a fájdalom Nix arcán, helyettem is meghozták a
létfontosságú döntést. Nix fegyveréért nyúltam, és
megbizonyosodtam róla, hogy ki van-e biztosítva, miközben
igyekeztem stabilan megtartani Nixet.
Az apját lefoglalta az, hogy a fia mellkasi sérülésén jót
röhögjön, így fel sem fogta, hogy egy nő képes rá fegyvert fogni.
Aligha volt a lábam a megfelelő pozícióban, amikor
meghúztam a ravaszt, ahogy Animal tanított rá. Torkon találtam
Nix apját, de nem álltam meg. Felé iramodtam, miközben
próbálta a fegyverét rám szegezni. Egy kicsit elmozdítottam a
fegyver csövét és újra meghúztam a ravaszt.
A válla hátracsapódott a lövedéktől, és térdre rogyott,
utánozva a mögöttem álló Nix testtartását. A kéz, amely a
fegyvert tartotta, elvesztette az erős fogását. A férfi most már
fegyvertelen volt, ahogy a pisztoly hangos csattanással a földre
zuhant.
Oldalra tettem a fegyvert. Nix apja haldoklott. Az adrenalin
lüktetett az ereimben. Pofon csaptam, miközben zihálva próbált
levegőt venni.
Animal rohant be az ajtón, kivont fegyverrel. Gyorsan eltette a
pisztolytáskába és odarohant hozzám.
 – Semmi baj, Becca. Remekül csináltad. Megkaphatom ezt? –
Animal elvette tőlem a fegyvert.
Amint már nem volt semmi a kezemben, megpördültem,
Nixet még mindig térdelve találtam, de már nagyon ingott.
Odarohantam hozzá, és térdre ereszkedtem, megpróbáltam
nyomást helyezni a vállára. Túl sok volt a vér.
Animal a kezembe nyomta Nix apjának fegyverét egy pillanat
erejéig, de nem érdekelt. Segítettem Nixnek az oldalára feküdni.
A szomszédok a nyitott bejárati ajtónál tolongtak.
– Jól vagy? – A hangja halk volt, akár egy suttogás.
Próbáltam válaszolni, de egy hang nem jött ki a torkomon,
pedig el akartam mondani Nixnek, hogy sajnálom, hogy
elküldtem, és azt is, hogy mennyire sokat jelentett, ahogy
beviharzott, hogy megmentsen.
Animal oldalra tolt, és az egyik fürdőlepedőmet Nix
mellkasához szorította. Nagyobb nyomást tudott kifejteni, mint
én. Néztem, ahogy Nix összerezzent. Szirénák hangját hallottam
a távolból.
Kezdtem szédülni. Kényszerítettem magam, hogy Nix mellett
maradjak.
– Miatta készítettem az applikációt. Téged keresett. Sajnálom.
Hibáztam.
Gyönyörű szemei könyörögtek nekem. Hangtalanul tátogni
kezdtem, mert még mindig nem jött ki semmi a torkomon.
– Semmi baj. Megbocsájtok neked.
 Az ajkai elkékültek, és a szemei egyre hosszabb és hosszabb
időre csukódtak le két pislogás között. Vadul intettem
Animalnak.
– Maradj nyugodt, kicsim. Megoldjuk. Nem lesz gond –
mondta és továbbra is nyomás alatt tartotta a sérülést. Nem
voltam biztos benne, hogy Nix le tudta-e olvasni a számról, amit
mondtam, amikor egy rohammentős félre tolt az útból.
Quinn rendőr felmérte az állapotomat.
– Orvosi kezelésre van szükséged.
Éreztem, hogy könnybe lábad a szemem. A mentősök olyan
gyorsan pakolták fel Nixet a hordágyra, amilyen gyorsan csak
tudták.
Nyakmerevítő volt rajta. Láttam, hogy a szemei átkutatják a
szobát, de nem találtak rám. Animal követte Nixet kifelé a
lakásomból. Elindultam utánuk, de Quinn visszatartott. Inogva
dülöngéltem, nehezen tudtam rávenni a térdeimet, hogy
egyhelyben, állva tartsanak.
Hallottam, hogy egy második mentőt kért. A társa Nix apja
mellett állt. Senki sem látta el a sérüléseit, miközben elvérzett a
padlómon.
Quinn azt mondta a társának, hogy kivisz engem. A
telefonomra mutattam, ami tíz százalékon volt. Megszokásból a
képernyőre néztem. A gép, amely normális esetben látható volt,
hihetetlenül apró miszlikekbe volt törve. A kezem remegett.
Sikerült bezárnom az alkalmazást, és hagytam, hogy Quinn a
vállamat átkarolva kivezessen.
 – Gyerünk, kisasszony. Menjünk ki innen néhány percre.
Hogy érzed magad?
 35.

BÉKE

Fenix
Fordította: Shyra

Megint rémálmaim voltak. Apám megtámadta anyát. Az arca

felcserélődött Becca arcával.
Fehér fény és fájdalom.
Becca bajban volt. Megpróbáltam felkelni, de nem ment.
Becca.
Mindent felhasználtam, ami bennem volt, és a szemhéjamra
koncentráltam. Kinyíltak. Fényes. Fény.
– Itt vagyok. Becca jól van.
Animal.
Éles harapást éreztem a karomon. Fehér fény. Fájdalom.
Miért volt nehéz levegőt venni?
Animal hangja csengett a fülemben. – Meghalt, kicsim. Már
nem kell aggódnod. Meghalt.
 Az apám. Tudtam, hogy az apámról beszél. Az egész testem
ellazult. Hirtelen nem érdekelt, hogy veszek-e még egy levegőt.
Becca biztonságban volt. Az apám meghalt.
Békére leltem.

~Becca~

Quinn ragaszkodott hozzá, hogy beüljek a mentőautóba. Még

mindig tudtam járni, ezért úgy éreztem, hogy ez túlzás. A
telefonomat szorongattam. – Mi van vele? – kérdeztem reszelős
hangon.
Ez volt az egyetlen kérdésem. Hol van Nix?
Quinn minden alkalommal ugyanazzal a válaszolt a
kérdéseimre: – A másik beteg a mentőautóban van, ami nemrég
indult el.
A hangom őrülten rekedt volt, de azért hallatszott. – Nem
tudnál csak úgy elvinni? Látnom kell őt. – A parkolóban álló
egyik járőrkocsira mutattam. Fogalmam sem volt, melyik volt
valójában az övé. Elmosódott a látásom.
– Javaslom, hogy inkább mentővel menj. Ők a barátod is
megnézhetik. – Quinn tett egy kis kézmozdulatot valaki felé.
A barátom.
– Ő nem a barátom. – Ő sokkal több annál.
A telefonomra koncentráltam. Nyolc százalék. Megpróbáltam
kapcsolatba lépni Animallal. Rákerestem a Google-ban az
Animal szóra. Végigpörgettem a találatokat. Mit is csináltam?
Így nem találtam meg a számát. Rosszul írtam az Animalt.
– Itt a fuvarod. Akarod, hogy felhívjam anyukádat? – Megint
Quinn.
Az arcát néztem. – Nehéz munkád van. Egész idő alatt itt
voltál.
Quinn szórakozott volt. Körülnézett, és néhány másik zsarura
mutatott. Megjegyezte, hogy ő is velem jön.
– Nem kell ezt tenned. – Az isten szerelmére, tudtam járni.
– Veled kell mennem a kórházba. – Quinn megvárta, amíg a
mentősök megvizsgáltak. Egész meglepő mennyiségű észrevételt
tudtak tenni. Hiszen álltam. Jól voltam. Aztán meg már nem
voltam. Olyan volt, mintha valaki átkapcsolta volna a testemet.
A mellkasomban, a fejemben és a nyakamban érzett fájdalom
elnyelt.
Quinn odakiáltott valakinek: – Összeomlik.
Aztán megfigyelő voltam. Hallottam. Láttam, de csak
fájdalmat éreztem.
– Az adrenalin segítette eddig. – Quinn aggódónak tűnt.
Fájt. A mellkasom. A szám belseje. A nyakam. Édes Istenem, a
nyakam. Egy hordágyon feküdtem, nem tudtam, hogy kerültem
oda. Aztán a mentőautó belseje körülvett.
Quinn beszállt a mentőautóba. Egy vérnyomásmérő
mandzsettát tettek a karomra. Megvártam, amíg Quinn rám
nézett, mert be voltam szíjazva, és a mentőautó szirénázva
gurulni kezdett. Azt akartam mondani neki, hogy hívja fel
Henryt. Vagy valakit.
Quinn megkereste a kezemet, és saját kezébe vette a
telefonomat.
Behunytam a szemem, mert hirtelen veszettül fáradt voltam.
Mintha orvosilag előidézett fáradtság lett volna.
Aztán kikapcsoltam, és imákat küldtem a magasba Nixért.
Ugyanazt az imát, amit életem minden éjszakáján elmondtam –
hogy rendben van.

***

Felébredtem, amikor az éjszakai levegő megcsapta az arcom.

Hülyén éreztem magam a hordágyon fekve, amikor tudtam,
hogy tudok járni, de meggondoltam magam, amikor éreztem a
fájdalmat a mellkasomban. Az ütés. Az ütés, amelyet az a gonosz
ember rám mért, olyan volt, mintha a fájdalom áthatolt volna a
bordáimon.
A nyakam. Egy részen úgy éreztem, mintha még mindig rajta
lennének az ujjai. Megpróbáltam odanyúlni, hogy
megtapogassam, de Quinn még mindig fogta a kezemet.
Lehajolt, miközben mellém lépett. – Jól vagy?
A szemébe néztem. – Nix?
– Ki az a Nix? – Quinn összerakta a dolgokat. – Ó, ez a neve?
A férfi, akivel együtt voltál, amikor odaértem? Nem is tudom. Itt
vagyok veled. Henry és Dick már úton vannak. Megtaláltam a
számukat.
Henry majd megtudja, mi van Nixszel. Begurítottak egy
elfüggönyözött fülkébe. A mentősök konzultálni kezdtek egy
nővérrel.
– Nem kell maradnod. – Bűntudatom volt, hogy elraboltam
Quinnt a munkájától.
Úgy nézett rám, mintha azt várta volna, hogy levonjak
valamilyen következtetést, ami nem történt meg.
– Becca, rendőri felügyeletre van szükséged, mert nem tudjuk,
mi történt abban a lakásban.
– Ó. – Még mindig össze voltam zavarodva. Azt hiszem,
nehezen tudtam gondolkodni.
– Hé, hé, el fog ájulni. – Quinn elengedte a kezemet, és
szélesebbre tárta a függönyt.
Nem tudtam, miről beszél, amíg nem éreztem, hogy a
tudatom mintha egy felhőről lépett volna le. És akkor jött a
feketeség.
 36.

LÉPÉSEK

Fenix
Fordította: Shyra

Animal mellettem volt. Hallottam a hümmögését, mielőtt

kinyitottam volna a szemem.
– Íme az én emberem. – A hangja olyan megkönnyebbült volt,
hogy tudtam, szar bőrben vagyok.
– A mellkasod jobb felső részébe kaptál egy golyót. Már túl
vagy a műtéten. Christina és Ember jól vannak. Sok vért
vesztettél, de elégedettek a műtét kimenetelével. – Animal
sokkal elgyötörtebbnek tűnt, mint amilyennek én éreztem
magam.
Köhögtem néhányszor. Nem volt légegeztető, de éreztem az
oxigénmaszkot a számon.
Kiszolgáltatottság.
 Kiszolgáltatottnak éreztem magam. Itt mindenki láthatta a
tetoválásaimat. Lenéztem. A vállamban összpontosult minden
fájdalom.
– Ha fáj, nyomd meg ezt a gombot. Ez a morfiumod. –
Felemelte a gombot, amit meg kellett volna nyomnom.
Az egyik alkaromban volt az infúzió, de a másikkal mozgattam
a maszkomat. – Becca?
Animal vonakodónak tűnt. – Ő is itt van.
Körülnéztem a szobában.
– A földszinten. Az apád megdolgozta, de rendbe fog jönni.
Ez volt az első alkalom, hogy Animal hazudott nekem.
Figyeltem, ahogy az állkapcsa megrándul.
Eltartottam a maszkot a számtól. – Hazudsz.
– Az apád meghalt. Becca önvédelemből lőtte le a saját
fegyverével. Mesterséges kómában van, mert a sérülés a torkán
elég súlyos volt. Mellkason ütötte, majd olyan erősen
megszorította a nyakát, hogy azt akarják, hogy a duzzanat
begyógyuljon. Láttam már sokkal rosszabbat is, ami aztán jól
alakult. Magadra kell koncentrálnod. – Elhallgatott, amikor az
ápoló belépett.
– Mr. Churchkey, jó látni, hogy felébredt. Gyorsan
leellenőrzöm az életfunkcióit. Milyen a fájdalma egy egytől tízig
terjedő skálán? – Sztetoszkóp volt rajta, és egy kórházi kitűző,
amire az "Asa Withers" név volt ráírva.
– Nyolcas. Animal elmondta a legfontosabb információkat.
Fejben végiggondoltam az eseményeket.
 – Hűha, a pulzusa nagyon magasra szökött. – Asa aggódónak
tűnt.
Tudtam, hogy a testem így reagál az apámmal való
konfrontációra való visszagondolásra.
Cserben hagytam Beccát, és hagytam, hogy apám megérintse,
de észben kellett tartanom és ugyanazt a sztorit előadnom, amit
Animal az imént mondott. Becca apám saját fegyverével lőtte le
őt. Ez a részlet nagyon fontos volt.
Elképzeltem őt egy kórházi ágyban. Valahol. Fel akartam kelni
és megkeresni őt.
Asa nem szerette a számaimat. Tudtam, miért, de nem
osztottam meg vele. – Értesítettem az orvost és a sebészt, hogy
eszméleténél van. Hamarosan megérkeznek. Egy csipetnyi
morfiumot pumpálok a szervezetébe. Egyelőre azt a maszkot is
rajta hagyjuk.
A morfium magával ragadott.

***

Amikor legközelebb felébredtem, Animal nem volt ott. Annyira

kellett pisilnem, mintha a világ megváltásának súlya nyomta
volna a vállaimat. Véletlenül megnyomtam a morfium gombot a
nővérhívó gomb helyett.
– Bassza meg.
A morfium megint elaltatott.
 ***

Animal más ruhában visszatért, és dühösen gépelt a telefonján.

Felköhögtem, és felhívtam a figyelmét.
– Hé, Csipkerózsika! A lányaid biztonságban vannak. Ember
és a nénikéd a családi faházban vannak. T őrködik. Az apád még
mindig halott. Becca is alszik. – Eltette a telefonját, és
megpróbált mosolyogni. – Azt mondják, hogy ez a morfium egy
kis ribancává tesz téged. Soha nem láttam még felnőtt férfit,
akinek szarabb a tűrőképessége. Most már csecsemőknek való
adagot kapsz. Hogy érzed magad?
Képes voltam bemutatni neki. – Legutóbb, amikor
felébredtem, pisilnem kellett, de most már nem. Mi a fene
történt?
Animal grimaszolt. – Jobb, ha nem tudod, haver. –
Megmozdult a székében.
Fura... dolgokat éreztem a lábaim között. – A francba. –
Kiűztem a gondolataimból. – Beszélj Beccáról.
– Még mindig altatják, de örülnek, hogy mennyire lement a
duzzanat. Két apró öltésre volt szüksége az arca belsejében, egy
ütéstől, ami a száján belüli zúzódástól származik. A mellkasa
gyógyul, nincs belső vérzés. A légcsöve aggodalomra adott okot,
de úgy hallottam, hogy a műtéti lehetőségtől elálltak. Pihenésre
van szüksége, és pontosan ezt is kapja.
 Olyan volt, mintha Animal savat öntött volna az agyamra. Az
összes sérülését elképzeltem. Éreztem. Tudtam, hogyan szerezte
őket. Tipikus apa.
– Hé, apád meghalt, nem igaz? Becca meg fog gyógyulni, és te
is. – Animal a szék szélére csúszott, és megveregette a karomat.
– Honnan tudtad meg mindezt? Mármint az orvosi részt
Animal megrázogatta az ujjait. – Elég szép ápolónők vannak
ebben a kórházban, nem gondolod?
És meg is kaptam a választ. Animal információkat csábított ki
a kórházi dolgozókból.
– És hogy megy minden más? – Remélhetőleg tudta, hogy
Feybiről beszélek. A vállam és a mellkasom felső része lüktetett.
Millió más kérdést akartam feltenni, de nem voltunk
biztonságos helyen az információközléshez.
– Behívtam a seregemet, édesem. Mondtam, hogy le tudom
zárni ezt a szart, és minden a helyén van. Te csak gyógyulj meg.
Gyógyítsd meg a lőtt sebedet és a fejedet. A helyzetnek a pozitív
oldalán állunk. – Animal elmosolyodott, és felemelte a
morfiumgombomat.
– Ne merészeld, te seggfej...
És megint elszálltam.

***

Amikor legközelebb felébredtem, eltakartam a morfiumgombot.

Animal nem volt ott, de volt mellettem egy eldobható telefon.
Felemeltem. Volt rajta egy üzenet egy tigris emojival – Animal
jele, hogy tudjam, ő az.

Ne mondj semmit.

Megfordítottam a kezemben a telefont. Asa bejött, hogy

megnézzen. Mögötte Quinn állt. Quinn rendőrtiszt. Aki bele volt
zúgva Beccába.
– Felébredt. Ne engedje a morfiumgomb közelébe.
Lekapcsolja, mint a villanyt. – Asa az ágyam mellé lépett.
Quinn megköszörülte a torkát, és várt, amíg Asa megvizsgálta,
és jegyzeteket készített egy iPadre. Megkérdezte a
fájdalomszintemet, és kétszer is ellenőrizte a szorításomat.
Elégedettnek tűnt.
– Az orvos azt mondta, hogy elkezdhetem a tiszta
folyadékdiétát. Készen áll rá? – Asa várt.
Egyszerre voltam éhes és jóllakott. Bólintottam.
– Magukra hagyom önöket, de a doki nagyon szeretné ébren
látni önt. – Asa hosszasan nézett a morfiumgombra.
Felmutattam a hüvelykujjamat. A fájdalom erős volt és vakító,
de el tudtam viselni.
Most, hogy már csak Quinn és én voltunk, meg kellett
kérdeznem. – Hogy van Becca?
– Dolgozz meg a válaszért. – Előre-hátra hintázott a lábán, és
zsebre dugta a kezét.
 Civil ruhát viselt, de attól még zsaru volt. Soha nem voltak
szolgálaton kívül. – Mi lenne, ha elmondanád, mi történt akkor
este?
Összeszorítottam az ajkaimat, és beharaptam őket. Nem
mondtam semmit. Kihallgatta Animalt. Talán azonosított
engem. Talán kiszedett egy vallomást Beccából. Meg kellett
győződnöm róla, hogy minden egyezik.
– Így áll a dolog? Komolyan. Hát ez király. Akkor maradj és
főj a saját levedben. – Quinn undorodva nézett rám.
– Hol van Merck? Még mindig neked dolgozik? – Néztem,
miközben bedobtam annak a tisztnek a nevét, aki tizenhárom
éves koromban vigyázott rám.
– Merck már távozott a körzetünkből. Meg akarsz félemlíteni,
Churchkey? – Quinn nem ijedt meg könnyen, ami szívás volt.
De ha már ő vitte az ügyet, szükségem volt rá, hogy jó munkát
végezzen Becca védelmében, amíg nem tudok tíz percnél tovább
ébren maradni.
– Csak érdeklődtem a jóléte felől. – Meg akartam vonni a
vállamat, de az fájt volna, ezért inkább rá néztem.
– Tudod, már egy ideje hallok egy csontvázarcú fickóról. Azt
hittem, ez is egy olyan városi legenda. Mercy az utcai neve.
Ismersz valakit, aki reagál rá? Úgy értem, a csodabogarak világa
kicsi. Valószínűleg együtt lógnak. – Quinn megroppantotta az
ujjperceit.
Nem szóltam semmit.
 – Tudod, hogy válaszolni fogsz. Mert van egy olyan gyanúm –
és persze lehet, hogy tévedek, semmi kétség –, hogy te is benne
vagy abban, amiért Becca majdnem meghalt. Lövések
röpködnek, egész testén tetkókat viselő fickók, egy idegen, akit
nem tudtunk azonosítani, kivéve, hogy szerintem a halott arca
nagyon hasonlít rád... nem is tudom. Az ilyen dolgok együttesen
egy gyönyörű lánnyal, akinek beverték az arcát, a mellkasa és a
nyaka pedig úgy néz ki, mintha egy kibaszott hulla lenne.
Istenemre esküszöm, ha azért megy tönkre, mert a
magadfajtákkal lógott együtt, akkor elpusztítalak. – Quinn az
ajtóhoz ment. – De ahogy mondtam, ez csak egy megérzés. Mi
lenne, ha meglepnél, Churchkey? Vállalod a felelősséget az
estéről szóló beszámolóddal, mint egy igazi férfi. És ne futamodj
semmilyen szar maffia által fizetett ügyvédhez, hogy Becca
legyen az egyetlen, akinek fizetnie kell azért, ami történt.
Quinn kisétált a kórházi szobából, én pedig utána bámultam.
Igaza volt a megérzésének. Ha Becca soha nem találkozott volna
velem, akkor most egészen máshol lenne. Az apám soha nem
cserkészte volna be őt. Ahogy én sem.
Visszatettem a fejem a párnára, és megnyomtam a morfium
gombját. Majd később beszélek a sebésszel. Most volt módom
elszállni, úgyhogy éltem vele.

***
Ezúttal arra ébredtem, hogy az Animal megráz engem. A
szemhéjaim olyanok voltak, mintha ólomból lettek volna.
– Elveszem tőled ezt a szart. Uramisten, olyan volt, mintha
egy istenverte sziklát ébresztettem volna fel. Felébredt. Becca
felébredt.
Erőszakkal nyitva tartottam a szemem. – Jól van? – Zagyván
beszéltem, de Animal megértett engem.
– Várom a híreket róla. Henry küld majd sms-t. – Odatartotta
a telefonját.
Felküzdöttem magam ülőhelyzetbe.
– Hívnom kell a nővért. Egy másik jön, nem a srác korábbról.
Nagyon szeretnék, ha megpróbálnál enni. – Animal megnyomta
a hívógombot.
Átadta a telefonját, hogy tartsam, mert mereven bámultam a
képernyőt.
Kikényszerítettem magam a drogködből. – Mit vizsgálnak?
Animal egy pillanatra kinézett a mögötte lévő ablakon.
Tudtam, hogy mit csinál. Próbálta eldönteni, mennyit bírok
elviselni.
– Csak bökd ki. – A morfiumgombra néztem. Abba kellett
hagynom a nyomkodást.
Hallottam, ahogy beszívja, majd kifújta a levegőt. –
Fojtogatták, bébi. Tudod, hogy az milyen. – Rám szegezte a
figyelmét, és aggodalom töltötte el.
Tudtam. Elégszer csináltam már ilyet. Persze soha senki nem
élte túl azt, amit én alkalmaztam. De sejthettem. A változásokat.
Gondjai lehetnek az evéssel. Károsodhatott a torka. Ha elég
sokáig nélkülözte az oxigént...
– Beszélt, meg ilyenek. Úgy értem, minden képessége
megvolt, amikor... – Elhallgattam, amikor Animal finoman
megrázta a fejét.
A sebész mosolyogva lépett be. Karcsú volt, a bőre majdnem
olyan sötét, mint Animalé. – Churchkey úr, én már Rip Van
Winkle9-nek hívtam magát. Jó látni, hogy nyitva a szeme.
Beszélgetésünk gyorsan átcsapott értékelésbe. Minden
kérdésére válaszoltam, és minden feladatot elvégeztem, amit
kért, hogy megpróbáljam. Vetett egy pillantást a vállamra.
Először láttam a sebemet, amikor megnézte a varratokat.
Egészségesnek tűnt.
Tájékoztatott az állapotomról – hogy két izmomban nagy
szakadás keletkezett, de a golyót el tudták távolítani. A
panaszaim nagy részét a vérveszteség okozta. Dr. Point arra
számított, hogy néhány órán belül megkezdem a fizikoterápiát.
Arra számított, hogy péntek reggelre elhagyhatom a kórházat.
Megköszöntem neki.
Animal egy kicsit túl hevesen nézte, ahogy távozik. Normális
esetben kötekednék vele, de a lábam mellett lévő mobiltelefonja
megcsörrent.
9 Az Álmosvölgy legendája Washington Irving 1820-ban megjelent
novellája. A könyv párja a Rip van Winkle, mellyel együtt Az Álmosvölgy
legendája a kor egyik legnépszerűbb fikcionális alkotása volt
Amerikában.
 Henry.
Felvettem, és hangosan felolvastam: – "Már nem kapja a
gyógyszereket, de még mindig alszik. Majd szólok, ha van még
valami. Az orvosok szerint azonban az agyi aktivitása jó."
Visszanyújtottam Animalnak a telefonját, hogy válaszolhasson
üzenetben Henrynek. Pötyögött valamit, és megnyomta a küldés
gombot.
Közelebb lépett. – Van ügyvéded. Az az utasítása, hogy ne
mondj senkinek semmit. Nem akarunk olyan ajtókat kinyitni,
amelyeket zárva kellene maradniuk. Meglátogattad Beccát, és
ott volt egy betörő. Meglőttek, és Becca elsütötte a támadó
fegyverét, miután rád lőttek.
A legtöbb, amit Animal mondott, igaz volt. Nem tettem fel
kérdéseket. Ha ezt mondta, akkor ehhez kellett tartanom
magam. Azt nem említette, hogy az elkövető az apám volt.
Quinn szavai jutottak eszembe. Pontosan azt akartam tenni,
amit ő jósolt, és ez felbosszantott.
Le akartam csapni a morfiumra, de inkább hagytam magam
érezni. Éreztem az ámulatot, hogy Becca lelőtte az apámat.
Csodálatos volt látni, ahogy apám dühe és közém állt. Fejben
újra végigfutottam az egész jelenetet. Torkon lőtte, aztán a
vállán, majd a költői igazságszolgáltatás utolsó darabjaként
arcon vágta. Úgy halt meg, hogy egy nő dühében megütötte.
Semmi sem volt ennél találóbb.
 Becca. A földszinten küzdött. Vágyat éreztem, hogy
megszabaduljak az infúziómtól, és levonszoljam a seggemet
hozzá. Animal felállt. – Itt kell maradnod. Egyelőre.
A nővér egy tálcányi étellel lépett be. Életemben nem volt még
ilyen jó illata a csirkelevesnek. És a zselé majdnem megőrjített.
Animal segített és arrébb húzta a kerekes asztalt, hogy tudjak
enni.
– Mennem kell dolgom van, édesem. Jól nézel ki. Úgy érzem,
most már itt hagyhatlak. – Megköszönte a nővérnek, és segített
levenni mindenről a fedelet.
A húslevessel kezdtem, miután a nővér elment.
Animal a fülemhez hajolt. – Van itt elrejtve egy penge. Tartsd
a kezed ügyében, ha kidőlnél.
Egyszer bólintottam. Ez jó ötlet volt. Senki más nem volt
megbízható. Animallal összeütöttük az öklünket. Nem akartam
újra kiütni magam a morfiummal. Észnél kellett lennem.
Miután benyeltem az összes "ételt" a tányéromon, megnyomtam
a nővérhívó gombját. Pisilnem kellett, és egyedül akartam
csinálni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mivel jár ez.
Visszajött, és beleegyezett, hogy megpróbálhatom. Felhúzott
néhány latexkesztyűt, én pedig megkeményítettem magam. El
kellett jutnom Beccához, és ez volt az első lépés.
 37.

Becca
Fordította: Jane

Fáj a fejem. Ez volt az első gondolatom. Bármit is ittam az

elmúlt este, gyorsan le kellett szoknom róla. Minden annyira
furcsa volt. A hangok, ahogyan feküdtem. Egyetlen gondolatra
pattant fel a szemem.
Nix.
Eltartott egy másodpercig, de végül észleltem a fényeket, az
infúziós zacskót. Az ablakokat.
Anyám a sarokban ült a székben. Henry a heverőn feküdt az
ágyam mellett. A legjobb barátnőmmel egymás szemébe
néztünk. Mosolygott, majd riadalom futott át az arcán.
– Felébredt!
A hangos szavak erős pislogásra késztettek.
– Felébredt!
 – Hívd az orvost! Hívj egy nővért! – Megpróbáltam a kezemet
a fülemre tenni, de ellenállásba ütköztem mindkettőnél.
Próbáltam csitítani Henryt. Hasztalan volt. Most már anyám is
belekeveredett. Olyanok voltak, mint két petárdapár egy mobil
vécében. Hangos és hangosabb.
Egy ápolónő sétált be, és megkérte őket, hogy csendesedjenek
el. Összeölelkeztek, én pedig forgattam a szemem, és újra
elkezdték.
– Láttátok ezt? Nem lesz semmi baja. Már most is okoskodik
– jelentette ki Henry, anyám pedig könnyes szemmel bólintott.
A nővér feltett nekem néhány alapvető, furcsa, igen vagy nem
kérdést. Elégedettnek tűnt, hogy mindegyikre helyesen
válaszoltam. Megnézte az életjeleimet, ellenőrzött ezt-azt, és én
nem tehettem semmit, minthogy hagytam. Egy nő lépett be a
szobába, és a fehér köpenyéből ítélve, nyilvánvalóan ő volt az
orvos.
Lekapcsolta a lámpákat, és az ujját az ajkai elé tette.
– Lehet, hogy fejfájása van, méghozzá egy elég komoly.
Henry és anyám bocsánatot kértek, és mindent megtettek,
hogy jó látogatók módjára viselkedjenek. Henry elővette a
telefonját, és elkezdett SMS-ezni. Gondoltam, hogy Dicknek, aki
éppen nem volt itt.
Valakinek gondoskodnia kellett az állatokról. Azt hiszem,
megöltem egy embert.
 Olyan gyorsan történt, legalábbis, ahogy visszaemlékeztem. A
rettegés átszáguldott rajtam. Tágra nyílt szemmel néztem
Henryre.
– Jól van. Túlélte. Jól van. Nix jól van.
Éreztem, ahogy az állam megremeg a megkönnyebbüléstől.
Jól volt. Édes Jézusom, az egész éjszaka visszatért a tudatomba.
A verés, a lövöldözés.
Nix a mentőben. Quinn a mentőautóban.
Néztem, ahogy anyám Henryről rám néz, majd vissza.
– Az melyik?
Az anyai ösztönei beindultak. És ami még fontosabb, a
párkereső ösztönei is.
– A férfi, akit megmentett. Aggódott érte.
Henry megpróbálta lazán elterelni a dolgokat és
kimagyarázni, de tudtam, hogy a Anyaszörny nem hagyná
annyiban a dolgot, amíg nem jár a végére az eseményeknek.
Az orvos levette az oxigénmaszkomat, és megkért, hogy
próbáljak meg beszélni. Képes voltam rá, de a hangom reszelős
volt.
– Kitűnő. Kognitív szempontból ez mesés. Még elég hosszú
gyógyulási folyamat áll előttünk, de minden, amit itt látok,
bátorítón hat. Most már csak türelmesnek kell lennünk. – Az
orvos az arcomra mutatott. – Azt akarom, hogy pihentesse a
hangját, de ez nehéz lesz, mert ez a két hölgy igazi fecsegőgép.
Hozunk magának egy papírtömböt és egy tollat, aztán feltehet
bármilyen kérdést.
 Az orvos megpaskolta a fejem búbját, miután visszatette a
maszkot. Normális esetben lekezelőnek tűnt volna, de ezúttal
hálás voltam.
Anyám és Henry odajöttek hozzám, és gyengéden átöleltek.
Anya egy puszit nyomott az arcomra.
– Hála a Mindenhatónak, hogy jól vagy. Azt hittem, hogy
belehalok az aggodalomba.
Elsimította a hajamat a homlokomról.
Ekkor eszembe jutott a rák, és könnyezni kezdtem. Annyi
minden állt előttünk. Utáltam, hogy aggódnia kellett értem.
Henry, anyám és én egymásba kapaszkodtunk.

~Nix~

Láttam, ahogy átölelik. Az állás miatt szédültem, de sikerült

talpon maradnom. Nálam volt az eldobható telefon, és Animal
vonakodva megadta Becca szobaszámát.
De most, most már láthattam őt. Felébredt, és sírt az anyja és
Henry társaságában. Az anyja úgy nézett ki, mint Becca, csak
egy sokkal szigorúbb változatban. A falnak támaszkodtam. A
kórházi köpenyem és az infúziós rúd remek okot biztosítottak
arra, hogy az épületben bóklásszak. Senki sem követett egy
olyan alakot, akinek a segge premier plánban volt. A
tetoválásom feltűnővé tett, de még így is sikerült ilyen messzire
eljutnom. Hogy most mit terveztem, nem tudtam biztosan.
Henry felnézett az ölelésből, és meglátott engem. Elnézést kért,
és kijött hozzám a folyosóra.
– Jól vagy?
Henryhez beszéltem, de közben Beccát figyeltem. Henry
távozása többet felfedett a nyomokból, amiket apám hagyott
rajta.
– Még csak most tért igazán magához. Nem tud olyan jól
beszélni, de válaszolt egy halom kérdésre. Az keltette a
legnagyobb aggodalmat, hogy vajon túl hosszú ideig volt-e az
agya oxigén nélkül. Voltak másodlagos sérülések, amik akkor
jöttek felszínre, amikor már a mentőben volt. – Henry átkarolta
saját magát, és átnézett a válla fölött. – De visszatért. Ezt
garantálom.
Itt álltam a szobája előtt, és fogalmam sem volt, mit tegyek.
Menjek be és mutatkozzam be az anyjának? Vajon ezt akarta?
De korábban azt akarta, hogy elmenjek. Megijesztettem. És
most, hogy tudta, ki az apám, és hogy mire képes, vajon valaha
is…
Meglátott engem. És még a két monoklis szemével is gyönyörű
volt. A nyaka foltos volt, az arca feldagadt. Pokolian megverték.
Tisztában voltam vele, mert emlékeztem rá, amikor ugyanezek a
kezek velem is ezt művelték. Ránéztem, miközben Henry hangja
elhalkult számomra. Ez volt az. A döntés, amit Becca meghozott.
Nem vett rólam tudomást, és visszafordult az anyjához.
Az elutasítás ágyúgolyója csapott át rajtam. Elfordultam az
elém táruló látványtól. Istenem, tényleg végzett velem.
Megmentette az életemet, megölte az apámat, és készen állt
továbblépni.
Vetettem rá egy utolsó pillantást. Az anyja Henryre és rám
bámult, és én figyeltem, ahogy konstatálja, amit lát. Minden
szertefoszlott számomra.
Undor suhant át az arcán. Becca már nem nézett rám. Henry
csendben volt. Bizonyára látta az egészet.
– Ömm, Nix. Talán hadd küldjek SMS-t Animalnak, ha készen
áll. Tudom, hogy egy sokat jelentesz neki.
Henry megérintette a kezemet, de én elhúztam. Nem
érdemeltem meg, hogy szánakozzon rajtam.
Összefogtam a köntösömet és megfordultam. Ez volt a legjobb
Beccának.
A dolgok végére kellett járnom, kitalálni, hogyan tarthatnám
biztonságban. Bár apám jelentette a legnagyobb veszélyt, Feybi
még mindig veszélyforrásnak számított. És én nem zártam ki azt
a tényt, hogy részt vett apám támadásában.
Összeestem, amikor visszaértem a szobámba. A
gyógytornászom ott volt, és meglepődött, hogy sétálni voltam.
– Szereted túlzásba vinni, mi?
– Fogalmad sincs róla.
A férfi végignézett rajtam.
– Azt hiszem, van egy sejtésem.
 ~Becca~

Henry visszatért a szobába.

Kivel voltál?
Ráírtam a borítékra azzal a ceruzával, ami anyám táskájában
volt. A nővér még nem hozott nekünk papírt és tollat. A pacák
nem nézett ki úgy, mint Dick.
Henry leplezte a meglepettségét, majd témát váltott.
Mindketten bátorítottak, hogy szundítsak, amit viccesnek
találtam, mert épp most ébredtem fel. Homályosan emlékeztem
arra, hogy mióta voltam a kórházban. Az eredeti sérüléseim
komoly másodlagos sérüléseket okoztak. Ennyit tudtam és
értettem az egészből. A mellkasom fájt. A torkom és a nyakam
úgy éreztem, mintha szénné égett volna. A szám belsején volt
néhány dudor, és anya tájékoztatott, hogy néhány öltéssel
kellett az arcomat összevarrni.
Megöltem azt a férfit egy pisztollyal. Még meg is pofoztam,
miközben küzdött az utolsó lélegzetért. Nem tudtam
lelkiismeret furdalást érezni. A jelenet újra és újra lejátszódott
az elmémben, és amikor a végkifejlethez ért, akkor sem tudtam
szomorúságot vagy bűntudatot érezni azért az életért, amelyet
kioltottam. Talán ez majd később jön el.
Anyám azt mondta, hogy fel kell tennie néhány kérdést az
ápolóknak, így Henry és én végre egyedül maradtunk.
– Szóval, te és Nix végeztetek?
 Írás helyett lecsúsztattam a maszkomat. – Nem. Igen. Nem.
– Határozottan hangzik – jegyezte meg Henry. – Mármint,
amikor ott álltam kint vele, meglepett, hogy számba sem vetted
őt.
– Ő volt az? – Inkább csak hangtalanul tátogtam, mintsem
beszéltem, de ő így is megértette.
– Nem ismerted fel? Pedig eléggé jellegzetes – Henry az
arcára mutatott, és aztán megmozgatta az ujjait.
– Elmosódott a látásom. Tudtam, hogy te vagy az, mert
láttam, ahogy elmentél – feltettem a maszkomat.
– Ezt a tünetet el kell mondanunk az orvosnak. A homályos
látás összefügghet a sérüléseiddel.
Megmozdítottam a maszkot.
– De jól van?
– Járkál. De a „jól van” eléggé erős kifejezés lenne most. Azt
hitte, hogy visszautasítottad. Láttam rajta.
Henry elrendezte a takarómat, hogy eltakarja a melleimet,
mielőtt gyengéden megsimogatta őket.
Látni akartam őt. Beszélni akartam vele. A dolgok most
másképp alakultak. Összeállt a kép. Lehet, hogy az apja hosszú
idő óta a nyomomban volt. Talán az alkalmazás inkább arra
szolgált, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jól vagyok, mintsem
arra, hogy kukkoló módon kilesse minden mozdulatomat. Látni,
ahogy Nix összeesik a golyó hatására, szörnyű volt. Olyan
sérthetetlennek tűnt. Hallottam, ahogy a szívverésem
felgyorsult, mert a monitor jelzett. A kétségbeesése döntéseket
hozott meg helyettem. Fogtam egy fegyvert és megöltem egy
embert.
Még mindig nem bántam meg.
 38.

KÖSZÖNET

Fenix
Fordította: Shyra

A gyógytornászom elégedett volt a mozgásterjedelemmel és a

szorításommal. Megjegyezte, hogy a vállamon lévő tetoválás
tönkrement. Végül megmutatta néhány saját tetoválását, én
pedig megosztottam vele Lauren elérhetőségét. Egy nap majd ő
fogja elfedni az utolsó heget, amit apám okozott a testemen.
Miután elkészítette a jegyzeteit és összepakolt, a
lenyomozhatatlan telefonra néztem. Animal küldött egy sms-t.
Úgy tűnt, összezavarta az üzenet, amit Henrytől kapott, de
engem nem.

A látása most is homályos volt.

Túlságosan fáradt voltam, de ez az üzenet energiát adott.

Felálltam. Még egyszer le tudtam menni oda. Csak valaki
próbáljon megállítani. Újra magam mögé szedtem a
köpenyemet.
Becca nem is látott engem. Még mindig volt remény. Egy
lépést tettem az ajtó felé, és megálltam.
Becca anyja. Itt volt.
Visszaültem.
Ugyanolyan kék szemei voltak, mint Beccának, csak
világítóbb. Minden szögletes volt rajta.
– Láttalak lent Henryvel. Fogadok, hogy maga Nix, én
Julieanne Stiles vagyok, Rebecca anyja.
Egyszer bólintottam.
– Lehet, hogy tévedek, de nem hiszem. Maga az oka, hogy a
gyermekem kórházban van? – Közelebb lépett hozzám. A felsője
gyűrött volt, és a szoknyája is.
Ismét bólintottam. Minden, amit átélt, miattam volt. Ez volt
az igazság.
– Legalább őszinte. – Az ágy felé mutatott, és szavak nélkül
kérdezte, hogy leülhet-e.
Elsimítottam a takarókat, és ő mellém huppant. – Sok kérdést
tettem fel. Egy helyi maffiát emlegettek? Nem hiszem, hogy
tudták, hogy figyelek – de ha már a gyerekéről van szó... Van
gyereke? – Úgy fordult, hogy rám nézzen.
Megráztam a fejem. Nem volt. Valószínűleg soha nem is lesz.
– Nos, ha a gyereked érintett, mindent meghallgatsz. Mindent
magadba szívsz. Amikor az én Beccám általános iskolás volt,
nem tudott koncentrálni az iskolában. Tudja mit csináltam?
Szabadságot vettem ki a munkából, és minden nap
önkénteskedtem, amíg nem láttam, mi történik. Nehezen tudta
befejezni az írásbeli feladatokat. A harmadikos tanára és én
diszgráfiát diagnosztizáltunk nála. Ez olyan, mint a diszlexia,
csak írásban. – Becca anyja hátradőlt az ágyon, mintha egy ideig
itt szándékozott volna maradni. – Kemény küzdelem volt.
Elintézni az egyéni oktatási programot, biztosítani, hogy
megkapja az összes szükséges támogatást, amire szüksége volt.
A tanárokkal való együttműködés az évek során, a legtöbbjük
nagyszerű volt – néhányan szarháziak voltak. De megszerezte a
bizonyítványát. Az én kislányom. Diplomát szerzett, és soha
nem voltam büszkébb... – Szünetet tartott. – Egészen addig a
napig, amikor lelőtt egy embert, hogy védje magát. Bárcsak én
lettem volna az, aki ezt megtette volna érte. Most már
öregasszony vagyok. Úgy értem – várom a rákom stádiumát?
Gyönyörű, és előtte áll az egész élet.
Éreztem, hogy égnek az orrlyukaim, amikor Becca anyukája
visszafojtott egy kis zokogást. – De minden rendben lesz.
Megtalálom a módját, hogy boldog legyen. Mindig is így tettem.
Mindig is fogok. Megmentem őt a börtöntől, amiért megölt egy
embert, hogy megvédjem az életét.
Az arcomba nézett, és úgy éreztem, hogy az ítélkezése
elevenen megnyúz. – És ha jól értem, akkor a magáét is.
Az ölembe tettem a kezem.
– Örülök, hogy megtette. – Julieanne a bicepszemre tette a
kezét. – Nem tudom, mi történt veled, ami miatt mindez... –
rámutatott a csonttetoválásaimra – ...értelmet nyert számodra,
de remélem, hogy ha a lányom érez irántad valamit, akkor
megérted, amit kérek. Meg fogod hallani, amit kérek.
Az ajkamba haraptam. Tudtam, hogy ez hova vezet.
– Szereted az anyádat? Jó asszony?
Becca anyja gyorsan mélyre ásott.
Végül megszólaltam: – Jó ember volt.
– Elhunyt?
Lehajtottam a fejem.
– Akkor fogadok, hogy a szeretete rendkívüli volt. Nézze, mit
tett, hogy kárpótolja a figyelmét. – Julieanne ravaszul
diagnosztizált engem. Keményen, de valószínűleg helyesen. –
Ha a lányom után megy, el fogja fogadni a vonzalmát – bárhová
is vezet az. Még akkor is, ha emiatt megint fegyvert fog a kezébe.
Még akkor is, ha veréseket kell elszenvednie maga miatt. –
Megállt, és zihálva felzokogott.
Felálltam, közben megragadtam a köntösömet és az infúziós
rudat. Bementem a fürdőszobába, levettem a vécépapírt a
tartóról, és odavittem neki. Megköszönte, és letekerte, mielőtt
megtörölte volna a szemét és az orrát. Visszaültem mellé, és
leállítottam az infúziómat. Tartoztam neki az időmmel. A lánya
gyönyörű volt, két monoklival, és ezt az érzést egyetlen nőnek
sem szabadna megismernie.
Julieanne összeszedte magát, és újra belekezdett. – Be fog
fogadni a szívébe. Évek óta nyomást gyakorlok rá, hogy
randizzon az általam kiválasztott férfiakkal. Azt hiszi, azért,
mert önhitt vagyok, és csak felületesen látom a szerelmet – de
én ismerem a lányomat. Jobban ismerem őt, mint ő magát.
– Amikor kicsi volt, és vásárolni mentünk? Kiválaszthatott egy
plüssállatot, mert imádta a plüssállatokat. Becca átnézte az
egyforma játékok kupacát, hogy megtalálja azt, amelyiknek
hibája van. Azt, amelyik a legkevésbé valószínű, hogy otthonra
talál. Hiányzó végtag. Vagy amelyiknek csúnya az arca. Mindig
azokat választotta. Idegesítő volt. – Újabb szelet papírt tépett le.
– – És maga? Nos, magára van írva, hogy odavan az én
Beccámért.
Ha tudná.
– Maga az a személy, aki valószínűleg nem fogja megkapni,
amit érdemel. És nem vonom kétségbe, hogy minden jót
megérdemel, de a lányom? Ő bármivel szembenézne azokért,
akiket szeret. Mondja, hogy békés életet él. Mondja, hogy
gondoskodni tud Beccáról és boldoggá tudja tenni. Hogy
mindent megkap, amit megérdemel – nem csak magát. A férfiak
képesek erre? Eléggé el tudnak különülni egy helyzettől ahhoz,
hogy teljesen önzetlenek legyenek? Ehhez óriási kurázsi kell.
Julieanne felállt. – Rákos vagyok. Nem akarom ezzel
befolyásolni, hogy mit tegyen – vagy tudja mit? De igen.
Kihasználom, és még csak nem is szégyellem. Nincs olyan, amit
ne tennék meg Rebeccáért. Van egy zsaru, aki körülötte
legyeskedik. Érdeklődik Becca iránt. Azt akarom, hogy ilyen
szemszögből vizsgálja meg a helyzetet. Maga szerint kivel
kellene együtt lennie? Maga szerint ki nyújt stabilitást?
Biztonságot? Egy életet néhány gyerekkel, nyugdíjalapot, és
évfordulókat, ahol a kedvenc dalaira táncolnak? Maga?
Julieanne bal keze remegett. Ez a beszélgetés
kulcsfontossággal bírt számára. Úgy tettem, ahogy kérte.
Elképzeltem magam mellett Beccát.
És bár fájt, de Quinn mellett is.
Kétféle jövő. Az egyiket könnyű volt megjósolni, már ami a
jövőt illeti. De az ő élete velem? Istenem, mihez kezdenénk?
Nem tudnám folytatni a jelenlegi életmódomat. Hirtelen
hányingerem támadt. Hány férfit öltem meg ezekkel a kezekkel,
amelyekkel Beccát érintettem? Most már visszataszítónak tűnt.
Fájt. Istenem, de fájt. Inkább szenvednék el milliónyi
mellkaslövést, csak ne kelljen bevallanom, hogy ennek a nőnek
igaza van. Ha a legjobbat akartam volna Beccának, akkor
leléptem volna. Távol az életétől. A lányaim felügyelete egy
komédia volt. A figyelmem veszélybe sodorta őket, ahelyett,
hogy megvédtem volna őket.
Oda tettem a kezem, ahol tudtam, hogy a neve van. A lőtt
sebhez legközelebbi névre. A pitypangvirágos tetoválás még
mindig érzékeny volt.
– Megértettem, amit mondott. – Nem tudtam többet
mondani, mert nem akartam sírni előtte. – Elmegyek.
Néztem, ahogy a cipője közelebb lép a lábujjaimhoz. Aztán a
keze az arcomon volt. – Anyád nagyon büszke lenne rád.
Nem tudtam a szemébe nézni. A tőr túl mélyre hatolt.
 – Ma este elmegyek. Soha többé nem fog látni. – Ujjaimat a
vékony matracba vájtam.
Julieanne leengedte a kezét, és megfordult.
– Köszönöm. A szívem legmélyéről – suttogta, majd
hallottam, ahogy a sarkai kopognak a folyosón.
Napokkal ezelőtt meglőttek, de abban a pillanatban haltam
meg.

***

~Becca~

A kórház szörnyű hely volt a gyógyuláshoz. Ha a gonoszoknak

nincs nyugta, akkor én voltam az ördög. Próbáltam rávenni
Henryt, hogy hozza vissza Nixet a szobámba, de ő folyton
hárított. Miután már tudtam használni a fürdőszobát, és
bátorítottak a sétálásra, megpróbáltam egyedül megkeresni a
szobáját. Szerencsére egy csontváznak tetovált ember remek
támpont volt az embereknek. Amikor megtaláltam a szobáját,
üres volt. Nem jött el hozzám. Mármint, biztosan eljönne
hozzám, nem? Henryn keresztül tájékozódtam, hogy jól van-e,
de már nem kapott választ Animaltól.
Anyám folyamatosan Quinnt erőltette rám. És nagyon kedves
volt. Képes volt elintézni a kihallgatást az ágyam mellől, és
biztosított róla, hogy amit tettem, az önvédelem volt. Még több
bizonyítékuk volt arra, hogy Nix apja minden szempontból
szörnyű ember volt. Nix eltűnése meghiúsította a kihallgatását.
És vele együtt Animal is köddé vált.
Napról napra jobban lettem, mígnem már csak egy új,
dohányzósan rekedt hang maradt vissza. Visszamentem a
lakásomba, annak ellenére, hogy anyám rávette a főbérlőmet,
hogy engedje felbontani a bérleti szerződést. Csütörtökön
visszamentem anyámmal a kórházba, hogy meghallgassam a
vizsgálatai eredményét. Henry a váróteremben volt, ahogy
ígérte. Alton is ott volt, és emiatt egy kicsit jobban tiszteltem őt.
Anyám annyira aggódott értem, hogy a vizsgálati eredmények
másodlagosnak tűntek. De számomra nagyon is valóságos volt,
amikor együtt ültünk az orvosi székben. Természetesen
megjegyzést kellett tennie a zúzódásaimra az orvosnak. Sál volt
rajtam, de az arcom még így is látszott. Azt mondtam neki, hogy
autóbalesetem volt, mert így egyszerűbb volt. És ezzel
továbblépett.
– Első stádium. Van némi szóródás a nyirokcsomókban és egy
kis tumor.
Megöleltük egymást. Az orvos türelmes volt velünk. Millió
kérdést tettünk fel, és anyámmal felváltva fogtuk az iPadet,
amely rögzítette a férfi minden szavát. Javasolt egy ütemtervet a
kezelésre, ami nagyon tipikus volt, de megterhelő volt, ahogy
próbáltuk megemészteni az egészet. Anya kemoterápiát és
sugárkezelést is kapna. Aztán műtétre kerülne sor, hogy
eltávolítsák a rákos sejteket és a daganatot. Majd még több
vizsgálatot végeznének rajta, hogy megbizonyosodjanak arról,
hogy mindet sikerült kivenni. Aztán, jó eredményeket
feltételezve, megkezdődhetett a helyreállító folyamat.
Az orvos eltökéltnek tűnt, hogy anya mindent legyőz. Adott
néhány nagyszerű, felemelő adatot, ami egy kicsit
megnyugtatott minket. A korán felfedezett mellrák nagyon jól
kezelhető, és anya daganata elég kicsi volt ahhoz, hogy sokszor
kimondja a "biztató" szót.
Amikor beléptünk a váróterembe, én Henry-t, Alton pedig
anyát ölelte át. Hallottam, ahogy a halk suttogására így
válaszolt: – És ha nem lesz hajad? Akkor még szebb leszel.
Semmi sem állja útját ennek a gyönyörű arcnak.
Henry és én összenéztünk. Ez jó hír volt. Legalább anyának
volt egy pasija, aki nem volt egy bunkó segg.
A padlót néztem, amikor rájöttem, hogy nem oszthatom meg
az információt Nixszel. Amikor felemeltem a fejem, elkaptam
anyám tekintetét, és mosolyt erőltettem magamra. Ma az ő
napja volt.
 39.

TEAPARTI

Fenix
Fordította: Jane

Írtam egy üzenetet Embernek. Volt Wi-fi hozzáférése a családi

nyaralóban, amiért hálás voltam. Megkérdeztem tőle, hogy
tudunk-e FaceTimeolni, amire ő olyan vehemens igennel
válaszolt, hogy egy kicsit összetörtem legbelül. Amikor
megjelent az élőkép, úgy tűnt, mintha valami gardróbszobában
lenne.
– Szeva, tesó! – A mosolya vakító volt, ahogy a halovány fény
a bőrére vetült, pár évvel idősebbnek tűnt. Olyan volt, mint
anya. A képeken, amelyeket legtöbbször felhasználtam, hogy
szemmel tarthassam, inkább önmagára hasonlított. De az a
mozgó változata, maradjunk annyiban, hogy örültem, hogy az
apám halott.
– Jól vagy? Miért bújtál a szekrénybe? – támasztottam ki a
telefonomat az asztalomon. Körülbelül egy órája érkeztem haza,
igyekeztem elvarrni a szálakat. Meg kellett tennem valamit,
amivel biztosíthattam, hogy a lányok biztonságban lesznek, de
ehhez arra volt szükség, hogy senkivel se lépjek kapcsolatba.
– Dorothy néninél itt vannak a kötögetős klub tagjai, és
amikor elegem lesz a kérdéseikből, akkor elbújok ide és zenét
hallgatok. De nem zavarja. Mondjuk rólad nem tettem említést
még.
Ember arca felragyogott az új titok keltette izgalomtól. Az új
család reménye miatt. Én is ugyanezt éreztem, de le kellett, hogy
lohasszam, ami eme összejövetelt illeti.
– Hogy tetszik a nyaraló? – Nagyon sok mindenről kellett vele
beszélnem, történetek, amelyekbe bele kellett avatnom. Mesélni
akartam neki anyáról, rövid kis sztorikat a jó dolgokról. Hogy
anya mennyire szerette őt, hogy az, hogy ott volt anya
pocakjában, megadta a kellő bátorságot neki, hogy
megpróbáljon elmenekülni apám elől… de nem most volt itt az
ideje ezeknek a történeteknek. Lehet, hogy soha nem is jön el ez
az idő, és ettől kiszáradt a torkom.
– Szar. Ki akarom jutni innen. Még kábel TV sincs, hála az
égnek, hogy legalább van Wi-Fi. Talán teljesen elveszíteném az
épelméjűségemet, ha nem lenne.
Azon tűnődtem, hogy vajon minden tini ilyen energikus és
élettel teli, vagy csak Ember volt az, aki folyton mocorgott, a
haját babrálta, rágójából lufikat fújt, nézte magát a FaceTime kis
ablakában, miközben a sminkjét igazgatta.
 – Mikor jössz el értem? Komolyan kérdezem. Veled akarok
élni. Az a nagydarab pasi is veled lakik? – kérdezte és a kép ide-
oda cikázott, ahogy megigazította a telefonját.
– Animal. Néha igen. Beszélnünk kell valamiről és nincs túl
sok időm. Rendben? – Azt akartam, hogy rám figyeljen és
koncentráljon.
– Rendben – mondta és rám nézett.
– El kell mennem elvégezni egy munkát, és egy ideig nem
foglak tudni elérni. De Animal…
Ember még mindig rám nézett, de az eddigi nyitott tekintete
most hirtelen bezárult, mint egy vaskos ajtó. Reménnyel és
várakozással nézett rám eddig, most viszont olyan hideg és jeges
pillantást vetett rám, amilyet csak egy olyan gyerek tud, akit
már millió csalódás ért. Nagyon könnyen felismertem ezt az
arckifejezést, mert körülbelül az ő korábban én is tökéletességig
fejlesztettem ezt a pillantást.
– Megértettem. – A könnyed, laza jelleme tovafoszlott.
Máris kizárt az életéből, mint ahogyan én Mercket, a rendőrt,
aki megmentett, akiről én is azt hittem, hogy csak egy pillanat
erejéig van az életemben. A francba, egy bűnöző voltam, egy
keménylegény, akinek a bőre majdnem minden centiméterét
tinta borította, és le mertem fogadni, hogy egy szelet
mennyországnak néztem ki, egy olyan kissé lázadó lány
számára, aki örök életében csak egy megmentőre várt.
– Sajnálom – sóhajtottam.
 – Tartsd meg a sajnálkozásod. Nem gondoltam komolyan, jól
vagyok. – A képernyő hirtelen oldalra dőlt, és már nem láttam
őt. Hallottam egy szipogást, és olyan volt, mintha valaki
lenyúzott volna egy réteget a szívemről. Megismerkedtem vele,
reményt adtam neki, most pedig kirántottam alóla a talajt.
– Ember.
– Befejeztük? – A képernyőn még mindig a fal és egy kabát
ujja volt látható.
– Animallal tudod tartani a kapcsolatot. Olyan dologban
vagyok érintett, ami miatt ébernek kell lenned. Bízz az
ösztöneidben, ha valami rossz érzést kelt benned vagy rossz
előérzeted van miatta, akkor az, nagy valószínűséggel rossz is.
Hallod, amit mondok? – Az ujjaimmal doboltam az asztalon,
míg az arca fel nem bukkant a képernyőn.
– Eddig is jól meg voltam egyedül is és boldogultam nélküled
meg a tanácsaid nélkül is. És a barátaidra sincs szükségem.
– El fogom küldeni neked az elérhetőségét, és az lenne a
legjobb, ha senkinek nem beszélnél arról, hogy találkoztunk.
Szerinted Finn és Jet is képes lesz tartani a száját? – kérdeztem
és felkaptam egy ceruzát, majd forgatni kezdtem az ujjaim
között.
Az a gondolat ütötte fel a fejét bennem, hogy mindegyik
lánnyal találkoztam, aki az összetört szívem fölé volt tetoválva,
és majdnem mindegyiket tönkre is tettem.
Ember úgy döntötte oldalra a fejét, hogy a haja eltakarta a fél
arcát.
 – Ne beszélj úgy, mintha ismernél. Ahogyan egy testvér
ismerne. Tudod, hogy hányszor ábrándoztam arról, hogy újra
találkozunk? Emlékszem, hogy eljöttél a házunkhoz, amikor öt
éves voltam. Minden évben becsomagoltam egy ajándékot és
betettem a karácsonyfa alá, majd eljátszottam, hogy tőled
kaptam.
Elkezdtem kigombolni az ingem, meg akartam mutatni neki a
tetoválásom, hogy bebizonyítsam neki, hogy több vagyok egy
seggfejnél, egy semmirekellőnél, de aztán rádöbbentem, hogy az
irántam érzett dühe most jól jöhet. Jobb nekem, ha utál,
legalábbis amiatt, amit tenni készültem. A kezem megállt a
levegőben.
– Érezd jól magad a koncerten. Vigyázz magadra!
– Hogyne. Menj, végezd el azt a nagyon fontos dolgod, Fenix
– mondta, de nem nézett rám.
A képernyő elsötétült, én pedig ott maradtam ülve, fejem a
kezembe temetve, mielőtt képes lettem volna felállni. Animal ott
várt rám, arcán a helytelenítés minden rezdülésével. Nem értett
egyet a tervemmel, de már mindent előkészítettem, az öltönyöm
ropogósra vasalva várt rám. Animal elvitt, mert noha a bal
kezem sértetlen volt, nem volt elég erős ahhoz, hogy vezetni
tudjak. Az volt a tervem, hogy majd akkor folytatom a
fizioterápiát, ha majd ott leszünk Animallal, ahol lennünk
kellett.
 – Ez egy borzalmas ötlet. A francba is! Tudjuk, hogy Feybi
tudott a kislánynál tett legutóbbi látogatásodról. És azt
mondtad, hogy ez már egy ideje tervben van.
– Amikor legutóbb beszéltem vele, meghívott a teapartijára –
igazítottam meg a galléromat a kék kisbusz visszapillantó
tükrében.
– És az összes autód közül ezt utálom a legjobban. Olyan
érzésem van, mintha az Aldiba mennénk, utána fociedzésre –
mondta undorodva Animal.
– Ez a legjobb választás erre a munkára. – Fogalmam sem
volt, hogy mennyi ideig tart egy teaparti és ezt meg is mondtam
Animalnak. – Később írok. Hagyd el a várost és majd
jelentkezem.
Animal a fejét rázta, de Christina házától pár méterre kitett,
csókot dobott felém, én pedig beintettem neki.
Volt egy kis időrés a között, hogy Christina haza ért a táborból
és a között, hogy az apja hazaért. Egy csokor napraforgó volt a
kezemben és egy tasak Hershey’s Kisses10.
A főbejárathoz mentem és biztos voltam benne, hogy több
kamera is rám irányult, de megnyomtam a csengőt és vártam.
Végül Katie nyitott ajtót, de pár másodpercig csak állt ott
mereven, nyilvánvaló volt, hogy fontolgatta a döntéseit.

10 könnycsepp alakú tejcsokoládé különlegesség

 – Megkaptad a futópadot? Beszerelték? – Áttettem a csokit a
másik kezembe, mert attól féltem, hogy a testem melegétől
elkezd megolvadni.
– Igen. Már tegnap óta elő van készítve a teaparti. Christina a
parti ruhájában aludt – mondta a nő szomorú mosollyal az
arcán.
– Bejöhetek? – intettem mögé.
– Az apósom bepoloskáztatta ezt a helyet, így értesült róla,
hogy itt jártál. Christina csak erről tudott beszélni – mondta,
majd tette egy lépést hátra.
– Feybivel ugyanazt akarjuk, hogy Christina biztonságban
legyen – válaszoltam neki, miközben igyekeztem körülnézni,
hátha kiszúrom a kamerákat.
– Ezzel csak azt akartam mondani, hogy valószínű tudják,
hogy itt vagy – vágta rá, majd megfordult és elindult felfelé a
mögötte lévő lépcsőn.
– Számítok is rá – jelentettem ki, majd vártam, mialatt ő
megfordult és zavarodott arckifejezéssel nézett rám. Intettem
neki, hogy menjen tovább nyugodtan. Tudtam, hogy mit akar
Feybi, ezért tisztában voltam vele, hogy mit kell tennem. És úgy
tűnt, hogy ez a két dolog párhuzamban volt egymással.
– Legutóbb, amikor beszéltünk, akkor nem voltál túlságosan
nagy rajongója – mondta, amikor felért a lépcső tetejére.
– Most sem vagyok. A lányod egyike a főprioritásaimnak. Ezt
tartsd észbe.
 Kinyújtottam a karom, annyira, hogy az öltönyöm ujja
felhúzódjon és kivillanjon a My Little Pony tetoválásom.
Néztem, ahogy felfogja, amit lát, mialatt a lehetőségeit
fontolgatja. Egyenes voltam vele, de ugyanakkor nyilvánvaló
volt, hogy valami nincs rendben velem, de próbálta kitalálni,
hogy ez az egész a lánya érdekeit képviseli-e.
Odavezetett Christina ajtajához és halkan kopogott.
– Van egy látogatód.
Christina az ajtóhoz szaladt, és úgy fogta meg a kezem, mintha
egy cseppet sem lenne meglepődve, hogy ott vagyok. Úgy fogott
bele a mondandójába, mintha már órák óta a beszélgetés
közepén lettünk volna.
– Ken mostanában elég hazudós, de ülhetsz mellé. Még
maradt tea – mondta, és az apró székre mutatott, ami ott állt a
gyerekméretű asztal mellett. Végignéztem Ken babán,
felmértem a terepet.
– Megint hazudsz, Ken? Hidd el nekem, Christina. Soha nem
bízhatsz egy olyan pasiban, aki ilyen frizurát visel.
Felé nyújtottam a virágokat és a csokoládét.
– Imádom ezeket. Anyuci, ehetek párat vacsora előtt?
Katie bólintott.
– Anyuci, le akarsz ülni? Használhatod az íróasztali székemet.
Nemsokára egy teljes körű babákkal körbevett teapartin
találtuk magunkat. Christina elindította a kedvenc zenéjét, ami
úgy tűnt, hogy a legújabb Disney meséből származik. Nagy
étvággyal ettem meg a sütimet és kellő elégedettséget mutattam.
Elkezdtem a nagy plüssmackó hangján beszélni, aki nem lett
meghívva a partira, így Christina odahúzta, hogy ő is része
legyen az ünnepségnek.
Christinának az volt a szokása, hogy a vállamba kapaszkodott,
miközben teát töltött nekem. Nem volt benne félelem.
Megszólalt a csengő és láttam, ahogy a nő arca feszültté válik.
Váratlanul érte a látogatás, de én tisztában voltam vele, hogy
meg fognak jelenni. Felálltam, megköszöntem Christinának a
partit, és közöltem vele, hogy jöttek értem.
Megértette. Közben megmutattam neki a Twinkle Fairy Fart
tetkómat, és nagyon tetszett neki. Átölelve hozzám bújt,
miközben megint megszólalt a csengő. Néztem, ahogy Katie
egyre feszültebbé válik.
Katiere mutattam és mondtam Christinának, hogy maradjon
az anyukájával. Láttam rajta, hogy vannak kérdései, amire
választ szeretne kapni.
Christina egy újabb meghívást zúdított rám, következő
csütörtökre. Térdre ereszkedve megráztam a fejem.
– Nézd, gyönyörű hölgyemény. Egy időre elutazom, de sosem
vagy egyedül, ott van neked Csonti – mutattam a babájára. – És
az anyukád is itt van veled.
A csengő megint felvisított, és egy határozott kopogtatás
követte. Christina lebiggyesztette az ajkát és az arckifejezése
fájdalmasan csapott mellkason. Vállon veregettem, mielőtt
megfordultam, hogy elmenjek. Hallottam a csendes sírdogálást,
majd azt is, ahogy az anyja vigasztalja.
 Kényszerítenem kellett magam, hogy lemenjek a lépcsőn,
mialatt a döngetés egyre erősebb lett, és éppen akkor téptem fel
az ajtót, amikor a másik oldalon lévő férfi arra készült, hogy
berúgja. A földre zuhant, keményen a csempének csapódott.
Feybi emberei, ahogy megjósoltam. A legmagasabb épp annyira
nyitotta szét a kabátját, hogy elővillanjon a fegyvere.
– A Főnök látni akar, most!
– Felőlem! Mehetünk! – kiléptem az ajtón és csak akkor
fordultam meg, amikor meghallottam Christina kiáltását.
Kiszaladt a pázsitra, én pedig éberen figyeltem. A kitömött
csontváz babáját felém tartotta.
– Tartsd meg. Nem akarom, hogy egyedül legyél. És amúgy is,
ő olyan, mint te.
Elvettem Csontit, és a hónom alá gyűrtem, miközben a kislány
felém nyújtotta a karjait, így óvatosan az ölembe vettem.
Átkarolta a nyakamat és suttogni kezdett.
– Ne tűnj el örökre. Csak egy kis időre. Barátok vagyunk.
Szememet lehunyva, ittam magamba az elfogadását és a
bizalmát, mintha valami szentelt vizű áldás lenne. Ez a kislány
olyan hihetetlenül különleges volt.
– Figyelj! Meg fogok bizonyosodni arról, hogy mindig legyen
rá lehetőséged, hogy felvedd velem a kapcsolatot. Rendben?
Írunk egymásnak – mondtam és letettem a földre. – De
szeretném, ha megtartanád Csontit, mert akárhányszor
megöleled őt, olyan, mintha én is kapnék egy ölelést –
biztosítottam, majd felé nyújtottam a játékot.
 Christina elvette, és erősen megszorította.
– Érezted ezt?
Kezemet a szívem fölé helyeztem.
– Igen, működik.
Az anyja odajött és a karjaiba vette, majd elindult vele a ház
felé, miközben Christina integetett és magához ölelte Csontit.
Rámosolyogtam és visszaintegettem.
Amikor hátat fordítottam neki, olyan volt, mintha elvágták
volna a köteléket. Most át kellett változnom gyilkossá. Nincs
több melegség, sem kedvesség. Beszálltam a fekete SUV
anyósülésére, ami az értem küldött hosszú konvoj elején állt.
Feybi engem akart? Hát meg is fog kapni, de az én feltételeim
alapján.

***

Jó ötlet volt tanulmányozni Feybi táborának műholdas

térképeit. Legalább egy kicsit tisztában volt azzal, hogy merre
tartunk. Éreztem, hogy Animal felrobbantja a zsebemben lévő
telefonomat az üzeneteivel.
Levettem a szmokingkabátomat, és magam mellé fektettem.
Kibontottam a csokornyakkendőmet, és hagytam, hogy a
nyakamban lógjon. Ha már ott leszek, meg fognak motozni. A
valóság az, hogy a seggfejek, akik eljöttek értem, már meg kellett
volna tenniük ezt a műveletet.
 De nem tették. Egy lófarmon voltunk, amit évekkel ezelőtt
alakítottak át, ahol ez a vén faszfej és az összes "alkalmazottja"
lakott. Az összes melléképületben az emberei, a pénze vagy a
fegyverei voltak.
A konvoj a főépülethez gurult, és az okosabb faszfejek, akik ott
várakoztak, megkérdezték, hogy átkutattak-e már. A gyalogos
katonák, akiket értem küldtek, azonnal egymást kezdték
hibáztatni a tévedésért. Én meg a kezemet a fejem mögé tettem
és vártam.
Az egyik, akinek volt egy szemernyi esze, megragadta az
alkalmat és megmotozott. Egy rendkívül alapos motozás után
utasítottak, hogy kövessem őket a házba.
– Trigger vagyok, és én felelek érted. Eszedbe ne jusson
valami okosság, mert garantálom, hogy egy lépéssel előtted
járok mindenben.
Egy széles és vaskos ajtóra mutatott, ami a bejárat előtt
helyezkedett el.
Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és besétáltam a
szobába. Feybi egy magas háttámlájú bőrfotelben ült, és négy
másik férfi volt körülötte. Egyedileg készített fehér nadrágot és
fekete inget viselt, amelyet egy aranylánccal egészített ki.
– Mercy! Kedves tőled, hogy eljöttél. Nagyon kiöltöztél. Jól
érezted magad?
Fagyos pillantást vetettem rá.
 – Nézzétek csak, fiúk. Hatalmas arca van, igaz? Itt a
házamban, az én otthonomban ilyen módon néz rám. Trigger,
tanítsd meg egy kis jó modorra.
Feybi valóságos előadást tartotta arról, hogy hogyan kell
meggyújtani egy szivart. Én Trigger felé fordítottam a
tekintetemet. A férfi felemelte a kezét, hogy visszakézből pofán
vágjon, de előrelendültem, és torkon vágtam. Hátraléptem,
ahelyett, hogy megsoroztam volna.
Trigger öklendezve levegő után kapkodott, majd újra
megpróbálta. Épp csak annyira buktam alá, hogy az irányba tett
ütés teljesen elkerüljön. Normális esetben már régen laposra
vertem volna, de ehelyett megragadtam a karját, és segítettem
neki megállni a lábán.
Trigger indulatosan elrántotta a karját, és elvesztette az
egyensúlyát. Újra megtántorodott. Figyeltem, ahogy Feybi a
következő lépést fontolgatja.
– Remélem, van nála jobb embered, akit rám akarsz küldeni,
hogy kordában tartson.
Trigger újabb ütésre lendült előre. Elkaptam a kezét, és pofon
vágtam úgy, mintha két párbajozni készülő francia úriember
lettünk volna.
– Ne akard, hogy megöljem ezt a férfit – megütöttem Trigger
nyakának oldalát, és néztem, ahogy a padlóra csúszik, olyan
volt, mint egy pudingtócsa.
– Kifelé. Mindenki kifelé. – Feybi a meggyújtott szivarjával
hadonászott a széke körül állóknak.
 – Vigyétek magatokkal azt a kupac szart is – mondta és az
eszméletlen Triggerre mutatott.
Néztem, ahogy a férfiak a testet vonszolva elhagyják a szobát,
majd az ajtó becsukódott. Nem voltam annyira naiv, hogy azt
higgyem, teljesen magunkra maradtunk.
– Meglátogatod az unokámat – bökött a szivarjával felém.
Közelebb mentem és elkaptam a meggyújtott mérgét.
Kinyújtottam a nyelvemet, és eloltottam rajta a függőségének
tárgyát, figyeltem, ahogy az arckifejezése ámulatba ejtőből
visszacsúszott elégedetlenné. A csikket a lábai elé dobtam a
padlóra.
– Talán meg kellene győződnöd róla, hogy ténylegesen
egyedül vagyunk, ha beszélni akarsz róla. A saját védelmed
érdekében.
A kamerákra mutattam, amelyeket könnyedén kiszúrtam.
– Te egy főnökösködő kis ribanc vagy. – Feybi kétszer
csettintett. Egy férfi jött ki egy könyvespolc mögül. – Kifelé!
Egyelőre állítsd le a megfigyelést.
A vékony férfi elsétált mellettem. Miután Feybi úgy ítélte meg,
hogy elég idő telt el ahhoz, hogy megtörténjen, amit kért,
megszólalt.
– Mondd, amit mondani akarsz, Mercy!
– Tudom, hogy közöd volt Christina elrablásához. Valahogy
titokban megszervezted – néztem a látszólagos felháborodását.
– Ne tettesd magad. Azt akarod, hogy a neked dolgozzak? Azt
akarod, hogy felhasználhasd a tudásomat?
 Feybi megvonta a vállát, de láttam a szemében az éhséget.
Pokolian jó fegyver voltam, és ezt ő is tudta.
– Van néhány szabályom. Ha betartod ezeket a szabályokat, a
tiéd vagyok.
Összekulcsoltam magam előtt a kezemet. Ha a dolgok úgy
mennek, ahogy elterveztem, Feybi minden lányomat békén
hagyná, aztán olyan veszélyes helyzetekbe sodorna, amelyek
végül megszüntetnék az evilági létezésemet.
Maffiózó által elkövetett öngyilkosság. Megfelelő kiút egy
olyan ember számára, aki soha nem mutatott könyörületet.
 40.

AZUTÁN

Becca
Fordította: Shyra

Az első, igazi, élő ügyfelem felett tartottam a tetoválógépet.

Lauren önként feláldozta magát. A gyakornoki időm rendkívül
jól alakult a műhelyében. Még mindig a Meme's-ben dolgoztam,
de a dolgok megváltoztak. Főnök a franchise kiépítésén
dolgozott, és a szezonon kívüli Halottak Napja buli már javában
készült, hogy a bár állandó témája legyen.
Azt reméltem, hogy a rajz tehetségem egy örökké kitartó dolog
lesz, valami olyan, amivel a kenyeremet kereshettem. Meglepett,
hogy remegő kezem nem befolyásolta az első néhány vonást. Tíz
percen belül elmerültem a mintába. A bőr volt a kedvenc
vásznam. Mintha arra születtem volna, hogy ezt a gépet fogjam.
 Csak egy kis szív volt szárnyakkal, de Lauren elégedett volt.
Bólintott, és ezzel reményt adott, hogy megvalósulhat az álmom,
hogy egyszer a tetováló szalonjában dolgozhassak.
Több, mint egy év eltelt azóta, hogy utoljára láttam Nixet. És
mindenki szemében úgy tűnt, mintha továbbléptem volna. A
döntésemre, hogy a lakásomban maradok, páran felhúzták a
szemöldöküket, de végül megdicsértek a bátorságomért.
Ez egy komédia, bohózat volt. A bátorság. Még mindig
kirázott a hideg, amikor végigmentem a padlón azon a helyen,
ahol Nix apja meghalt, miután kétszer rálőttem. De ugyanott
akartam lenni, ugyanott élni, ha Nix valaha is úgy dönt, hogy
visszatér hozzám.
Anya megpróbálta rám erőltetni Quinnt, és volt néhány
randevúnk, de kiderült, hogy inkább barátnak való.
Anyám nem tudta, hogy szerelmes voltam. A pokolba is, még
mindig szerelmes voltam abba a megtört férfiba, aki felforgatta
az életemet.
Henry tudta, és meghallgatott, amikor ki akartam adni
magamból, hogy mennyire hiányzik. De most, hogy terhes volt,
és már nem sokat dolgozott a Meme's-ben, úgy éreztem, hogy a
vágyaim és a reményeim egyre inkább feleslegessé váltak a
számára.
Kipróbáltam az összes távirányított karomgép-alkalmazást az
app store-ban, mindig kerestem valamit, ami egy kicsit eltér a
megszokottól, túl sok ingyenes játékot kerestem.
 Próbáltam lefoglalni magam. Dolgoztam a Meme's-ben.
Elvégeztem a tetováló tanfolyamot, és megszereztem a
bizonyítványt. Anyám utálta ezt a szakmát. Hevesen ellenezte,
de nekem szükségem volt arra, hogy olyan emberekkel legyek,
akik olyan változásokat eszközölnek a testükön, amelyek
kísértik őket, vagy bátorságot adnak nekik. Nixre emlékeztettek.
Az átalakulásukat nézni a tanácsadás egyik változata volt. Ez
volt a legtöbb, amit tehettem.
Határozottan voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltam,
hogy várni rá – és nem számított, hogy hányszor hazudtam mást
magamnak, vártam rá – őrültség.
Anyám nemrégiben néhány dologban megváltoztatta a
véleményemet. Miután beszélgettünk a mellrákkal folytatott
harcáról, félvállról megemlítette, hogy reméli, hogy a férfinak,
akivel végül összejövök, nem lesznek tetoválásai. Nem akarta,
hogy itt ismerkedjek meg a következő barátommal.
– A makulátlan bőröd csak a hasonló tulajdonságokkal
bírókat vonzhatja. – Elmosolyodott a szavain, de láttam az
arcán egy kis bűntudatot, amikor ezt mondta.
Nix és anyám soha nem találkoztak, ezért furcsa volt, hogy
pont ezt említette meg.
De a Nixre vonatkozó gondolatok is eltűntek, miközben anya a
mellrákkal harcolt. És a "harc" volt rá a legmegfelelőbb szó.
Soha nem láttam még ilyen hihetetlenül szívszorító dolgot. A
kezelés, amivel segíteni akartak rajta, lényegében olyan volt,
mintha az óceán közepén felgyújtanának egy hajót, hogy ne
tudjon vizet felszívni.
Az orvosok kezdetben optimisták voltak, de amikor a PET-
vizsgálat kimutatta, hogy a rák egy része kikerülte a sebész
szikéjét, a harc kiéleződött. Ragaszkodott hozzá, hogy minden
átkozott nap kisminkelje magát, még akkor is, ha nekem kellett
felkennem rá a sminket.
Alton – a becsületére legyen mondva – kitartott mellette.
Reménytelenül szerelmes volt anyámba, és örültem, hogy ott
volt neki. Anya, Alton és én folyékonyan beszéltünk egy csomó
orvosi zsargont a második harc alatt. Úgy tűnt, anyám rájött,
hogy a pozitív dolgokra való összpontosítás segítségére van.
Amikor az orvos bejelentette, hogy anya rákmentes – egyelőre,
de talán mindig szükség lesz átfogó kontrollokra -, mámorítóan
elsöprő volt. A megkönnyebbülést fizikailag is éreztem.
Elkezdtem gondolkodni a vonzásról és az energiáról, és arról,
hogyan akarom, hogy tekintsenek rám az emberek. Hamarosan
változásokat kezdtem beiktatni.
A Laurenen végzett munkám után felé fordultam, és egy nagy
szívességet kértem tőle. Valamit, amit meg kellett tennem.
Amikor felmerült bennem a gondolat, meglepődtem, hogy
korábban nem jutott eszembe.
Lehet, hogy a remény a bőr és a felszín legmélyén van, pont,
mint a kétségbeesés. Tudtam, hogy egy körforgás kezdődik, és
kezdtem eltávolodni a végkimeneteltől.
 ***

~Nix~

A fekete latexkesztyűt a mély gödörbe dobtam a testtel együtt.

Meggyújtottam a gyufát, és hátraléptem, miközben a kék, forró
tűz eltüntette a bűneimet a földszínéről.
Egy újabb, Feybi felé irányuló adósságom kiegyenlítődött.
Még mindig életben voltam, ami vagy a szerencsémről, vagy
annak hiányáról tanúskodott.
Már több mint egy éve volt, hogy Beccát a karjaimban
tartottam. Animal tájékoztatott a fejleményekről, de azt kértem,
hogy csak igent vagy nemet mondjon, ha róla van szó. Igen, ha
jól van, vagy nem, ha nincs jól.
Eddig a válasz igen volt. Megtaláltam a módját, hogy üzenetet
küldjek Christinának, és reagáltam neki a pónis játékával
kapcsolatban. De már nyolcéves volt, és más dolgok kezdtek
fontosabbá válni számára, mint egy csontváz, akit mostanában
sosem látott. Ember a szalagavatóra készült. Gyönyörű volt a
fényképeken, amiket küldött.
Animal megfogadta, hogy vigyázni fog a lányaimra. Tudtam,
hogy aggódott a Feybi-szervezetbe való beépülésem miatt, de
talán mindig is tudta, hogy az időm ezen a bolygón csak
átmeneti. Én pedig hosszú játszmát játszottam Feybivel.
Miután az előttem lévő gödörben lévő holttest már csak hamu
volt, friss földdel borítottam be a helyet.
 Mennyire hasonlítottam most a saját apámra? Talán én
voltam a világnak hagyott öröksége.
Visszahajtottam a fekete terepjáróval a telepre. Felküzdöttem
magam Feybi kedvenc bérgyilkosává. Segítettem neki abban is,
hogy az üzlete fizetőképes és nyereséges maradjon. Elintéztem
minden adódó problémát.
Ma este a szalonjában iszogattunk. Az első két pohár whisky
után mindig megeredt a nyelve. Gyakran beszélt a saját
sikereiről, és hogy mekkora félelmet tudott kelteni.
Hallgattam. Általában. De a mai este érdekes fordulatot vett.
– Szóval egész idő alatt sosem kérdezted, hogyan vettem rá
apádat, hogy megtegye azt, amit akartam. Nem vagy kíváncsi? –
Meggyújtotta a szivarját.
Beszívtam az alsó ajkam.
– Elmondom neked. Tölts nekem még egyet. – Mélyet
szippantott, és a szája szegleténél kifújta a füstöt. Töltöttem a
poharába.
– Az apád, amikor te még csak egy kis szaros voltál,
felkeresett. Bármit megtett volna, csak, hogy még ihasson egyet,
tudtad? Persze, biztosan tudod.
Egy emlékfoszlány villant be a fejembe arról, ahogy apám egy
ugyanilyen márkájú whisky-t üresít ki, mint, amiből mi is ittunk
jelenleg.
– Nos, mi csak joker-kártyának hívtuk, aki egy nagyon gonosz
faszfej volt. Hihetetlen volt, hogy mit meg nem tett egy üveg
piáért. Ő volt a legocsmányabb drog futárunk, egyszerű, mint
egy faék, de ugyanakkor iszonyatosan forrófejű. Persze, hogy
tudod – nézett rám Feybi hunyorogva. – Imádta elverni azt a
nőt, de természetesen, túlságosan túlzásba esett.
Anyám arca, az üveges, dermedt tekintete beleégett a
retinámba.
– Felkeresett, elmondta, hogy egy nő van a nyomában. És ezt
annyiszor, te jó Isten, folyton folyvást elismételte, amit már
egyszer elmondott. Nos, kinyírta a nőjét, amit a srácaim
segítettek neki elvinni a rejtekhelyéről. Pár rendőr a zsebemben
volt, így az eltűnt személy miatt benyújtott nyomtatvány
valahogy elkeveredett, és el lett hintve az a pletyka is, hogy
lelépett valami fickóval. Az emberek elhitték, mert amúgy is
félrekefélt azzal a rendőrrel, Merckkel. Amikor apád újra eljött,
kihasználtam azt a szarzsákot, elküldtem a házatokhoz, majd a
bárban dolgozó lányhoz. Kegyetlen, gonosz egy seggfej volt. És
nézzenek oda, most itt ülsz, és italt töltesz nekem.
Feybi megkocogtatta a poharát és a jég az üveghez koccant.
– És te sokkal jobb vagy, mint ő. Talán az anyádnak mégiscsak
volt esze. De a családod? A francba is, azt a dinamikát
végignézni őrületes volt. Egy kicsit kutakodni kellet, tudod? De
csak egy kicsit. Akárhogy is legyen, te egy nagyon jó ütőkártya
vagy. És ez is csak azt mutatja, hogy jók a megérzéseim,
nevezhetjük az én különleges áldásomnak vagy tehetségemnek
– mondta és hátradőlt a székében. – Gondolj be, még a saját
unokámat is el kellett raboltassam ahhoz, hogy
előcsalogassalak. Egy pár pillanat erejéig azt hittem, hogy te
valami modern kori Robin Hood vagy, de a pénz nagy úr. És
lám, a Kegyelem itt van, az én kegyelmemre kényszerülve.
Nagyon tetszik az ebben rejlő kettősség. Végül megjött az eszed
és arra használtad a képességeidet, hogy nekem segíts.
Lenéztem a kezeimre. Mennyi mindent elkövetett. Tudtam, a
szívem mélyén tudtam, hogy segített apámnak eltüntetni anyám
holttestét, veszélybe sodorta Beccát, a saját unokáját is
pellengérre állította. Apám egy gyilkos volt, de ez az ember
betolakodott az életembe, és átvette a bíró meg az esküdtszék
szerepét. Ha jó ember lett volna, talán teljesen másképp alakult
volna az életem, az egész létezésem. Olyan érzésem volt, mintha
sav folydogálna az ereimben. A gyűlölet ott lakozott bennem, de
ugyanakkor igazságot akartam szolgáltatni annak a
kisgyereknek, aki egykoron voltam. A családnak, akit esélye sem
volt Embernek megismerni.
Csak ketten voltunk ma este, mert az emberei már hónapok
óta nem voltak a nyomomban. Hanyag volt, mert megbízott
bennem.
Felálltam, kinyújtózkodtam, mintha lefekvéshez készülődnék.
Feybi nevetni kezdett, valószínűleg túl sokat ivott. És ez egy
olyan kegyes szívesség volt, amit nem érdemelt meg, főleg
annak tudatában, amit tenni akartam velem.
Felvettem a kedvenc piás üvegét, ami negyedig volt tele.
Megmarkoltam az üveg alját, a tátogó szájára néztem, majd egy
gyors mozdulattal bezúztam az üveg nyakát a szájába, le a
torkán.
 A szemébe néztem, láttam, hogy rájött, hibát követett el.
Mindig is azt hitte, hogy bárhol is volt, nála őrültebb nem
létezett. De ma este csak a második helyre futott be ebbe a
versenyben.
Próbált védekezni, amit könnyűszerrel elhárítottam. Egyre
mélyebbre toltam az üveget a gégéjébe. Minden erejét bele adta,
hogy valami zajt keltsen, de úgy döntöttem meg az üveget, hogy
az ital elkezdett lecsorogni a torkán, ezzel megfullasztva őt.
Forgattam az üveget, és noha már nem tudtam tovább tolni,
még nagyobb nyomást helyeztem rá. Hallottam, ahogy az üveg
nyaka szilánkokra törik, így most már tovább tudtam tolni.
Ez egy pokoli kínhalál volt, és én profi voltam benne. Ám ez az
emberi test csak ennyit volt képes elviselni. Amikor kihúztam a
befúródott üveget, Feybi halott volt. Fogtam a még mindig égő
szivarját és benyomtam a szájába. Az alkohol, ami még ott lapult
az ajkai mögött, lángra kapott. Odamentem a bárhoz, elvettem
egy üveg Evercleart is lelocsoltam vele őt és a kedvenc székét.
Egy égő gyufát dobtam az ölébe, és készen is voltam. Feybi
meghalt, én pedig kiszálltam.
Nem áltattam magam, mert tudtam, hogy rajta leszek az
összes körözési listán, és rajtam lévő tetoválások nem segítettek
a bujdosásban.
De egy csepp megbánást sem éreztem. Igazságot
szolgáltattam. Kimentem a szalonból, becsuktam magam
mögött az ajtót, miközben hallottam, ahogy a levegő még jobban
fellobbantja a tüzet, táplálni kezdi a lángokat.
 Lehet, hogy nem fog leégni a teljes ház, mert a tűzriasztók
bekapcsoltak. Beléptem az előszobában lévő szekrénybe,
ameddig a biztonságiak kiürítették a terepet. Mialatt valaki
poroltóért kiabált, én hatalmas nagy nyugodtsággal álltam meg
a vezérlőtábla előtt. Letöröltem az elmúlt pár óra felvételeit,
majd kiengedtem magam a főbejáraton.
A küldetésem beteljesedett, legalábbis egyelőre. Beültem a
SUV-ba, ami mindig ott parkolt a ház előtt. A telep kapui tárva
nyitva álltam, gondolom azért, hogy a tűzoltók be tudjanak
jönni.
Vezettem és csak egyetlen dolog járt az eszemben. Akartam
Beccát. De az ígéret, az ígéret volt. Nem fogom tönkretenni az
életét.

~Becca~

Anyám önkívületben lenne a dühtől. Elképzeltem, ahogy őrjöng.

„Hogy mered ezt tenni magaddal? Istenem, Rebecca. Azok
után, amin keresztülmentem, ezt teszed az anyáddal? Még csak
rád sem tudok most nézni. Kifelé! Kifelé, most azonnal!"
Legalábbis én így gondoltam. Ő és Alton már két hónapja
hajóúton voltak. Bejárták Európát, és meglátogattak néhány
BMW képviseletet. Jövő héten kellett volna telefonon
beszélnünk. Nem mondtam el neki, amíg vissza nem jött a
következő vizsgálatra és a PET-szűrésre. Élete hátralévő
részében mindig lesz egy időpont, hogy meggyőződjenek róla,
hogy a rákja eltűnt.
Anyám nem tudta, de az, ahogyan vállalta az életét és
beleszeretett Altonba, részben az volt az oka annak, hogy azt
tettem, amit tettem. Megbánás nélküli életet akartam élni.
Innentől kezdve csak én voltam az egyetlen, aki eldönthette a
sorsomat.

***

A délután hátralévő részében Laurennek segítettem. Azért

akartam dolgozni, hogy ne kelljen azon rágódnom, hogy
hiányzik. A tetoválószalon egy ítélkezés nélküli hely volt
számomra. Ma azért mentem dolgozni, hogy lássam, ahogy egy
kis alkotásdarabot felvarr egy törzsvendégre. Áradozott a VIP-
ügyfél bonyolult tetoválásairól, de alá kellett írnom egy
titoktartási nyilatkozatot, ahhoz, hogy egy helyiségben lehessek
vele. Izgatottan vártam, hogy lássam a munkát.
Az én feladatom az volt, hogy előkészítsem a hátsó privát
szobát. Az ügyfele nem szerette, ha a figyelem rá irányul, amíg
itt van.
Többször is letöröltem mindent. Egyetlen kóbor porszem sem
maradt, miután végeztem. Alaposan megmostam a kezemet, és
beállítottam Lauren gépét és tintáit.
Minden készen állt. Megfordultam, amikor a privát ajtó
kinyílt, és az ügyfél betöltötte az ajtókeretet.
 Animal.
– Becca? – Animal megkerülte a széket, hogy megöleljen,
mielőtt ráeszmélt volna, hogy mit tesz. – Kislány? Mit tettél? –
Néztem, ahogy a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, majd
ellágyultak. – Mit tettél?
Az arcomra tette a kezét, én pedig megsimogattam a hatalmas
mancsát. – Amit tenni akartam. Végre.
– Ó, kicsim. Valamit tennünk kell ezzel kapcsolatban. Most
azonnal. – Animal Lauren felé fordult. – Át kell ütemeznünk.
Beccát magammal kell vinnem.
Lauren zavarba jött, és összevonta a szemöldökét. Animal a
fülébe súgott, és láttam, ahogy a zavarodottság felismerő
örömmé változik. – Persze, át tudjuk szervezni.
Animal felém fordult, és mosolyogva nyújtotta a kezét. –
Menjünk. Ez nyilvánvalóan már régóta esedékes.
– Mi az, ami régóta esedékes? – Több mint egy éve nem
láttam a férfit. El sem tudtam képzelni, mi szüksége lehet most
rám.
– Látni akarod Fenixet, ugye? Úgy értem, mi mást jelenthetne
ez az egész? – A kezével a testem felé mutatott.
– Most? – Éreztem, ahogy a szívem a gyomromba zuhan.
Olyan hirtelen történt az egész.
– Hát persze. – Animal kitárta a magánszoba ajtaját.
Laurenhez fordult. – Kifizetem a tetoválást és az idődet.
Lauren elhárította. – Tudod, hogy nem kell ezt tenned.
 Animal megrázta a fejét. Most másmilyen volt a haja.
Hosszabb. Jól állt neki. – Megkapod a fizetést. Az időt már
félretetted. Azért köszönöm, hogy megengedted, hogy elvigyem.
Nem mozdultam. – Animal, ő meghozta a döntését. Elment.
Én is ott voltam. Tudta, hol találhat meg, de nem keresett meg.
Néztem a hatalmas férfit, ahogy az együttérzés végigfutott a
vonásain. – Bébi, te mindent megváltoztattál. Hagynod kell,
hogy lásson téged. Úgy értem, ezt érte tetted, igaz?
Néhány szívdobbanásig gondolkodtam. Persze, hogy érte
tettem – de magamért is. Bólintottam.
– Akkor egy percet sem vesztegethetünk el. – Kinyújtotta a
kezét, én pedig megfogtam.
Nix.
El akartam menni Nixhez.
 41.

KÍVÁNSÁGOK

Fenix

Fordította: Jane

Tudtam, hogy vadászni fognak rám. Ennyire egyszerű volt. De

egyelőre mérföldekre voltam a tábortól. Megigazítottam a
visszapillantó tükröt és szembenéztem magammal. Legyőztem
az összes démonomat. Nos, az elsőt Becca segítségével. Még
mindig láttam az árnyékukat a tükörképemben, és valószínű,
hogy soha nem fogok tudni teljesen megszabadulni tőlük.
A telefonom rezegni kezdett, ezért elővettem. Animal.
Biztos örülne, ha tudná, hogy nem dolgozok többé Feybinek.
Úgy vélte, hogy önostorozás, de csak egy kis részben volt az.
Kilencvennyolc százalékban azért tettem, hogy megtudjam, mit
tud Feybi. És a megérzésem, hogy köze volt Christina
elrablásához, beigazolódott a férfi saját szavai által. Ez egyezett
azzal a ténnyel, hogy nagy összegű átutalásokat találtam az
ellenségei számlájára. Feybi azért fizette őket, hogy bántsák az
unokáját, hogy engem előcsalogassanak a rejtekhelyemről.

Találkozzunk az 51 mérföldkőnél a Willows Roadnál.

Tudod, hogy hol van?

Tudtam. Volt egy tetoválásom, ami azt az éjszakát jelképezte,

amit annak az útnak a szélén töltöttem. Gyanús volt. Nem
Animalt gyanúsítottam bármivel – ő mindig megvédett engem –
, hanem a helyszín. Ez nem lehetett. Tudott a fogadalmamról,
arról, hogy távol tartom magam Beccától. Hogy milyen nehéz
volt figyelmen kívül hagynom a különböző felületeket és
módszereket, amelyekkel követhettem. Mostanra iszonyatosan
kigyúrtam magam, mert mindig edzettem, amikor csak
késztetést éreztem arra, hogy lecsekkoljam őt. Le kellett
foglalnom a kezeimet valami mással.
Tizenöt percbe telt, mire a réthez értem. Megláttam Animal
terepjáróját, ami azonnal meglódult, ahelyett, hogy megvárt
volna. Éppen követni akartam, amikor megkaptam az sms-t.

Itt van, tesó. Érted, miattad.

Bámultam a szavakat, reménykedve, bár nem lett volna

szabad. Megfordultam és a dombunkra néztem. A
domboldalunk, ami tele van kívánságokkal. Bolyhos pufi
gömbök voltak mindenhol. Egy teljes életciklus volt, és most
újra itt voltam.
 Egy lány állt a domb közepén, háttal nekem. Bőrnadrágot és
fűzőt viselt. Nagyon nem Becca-szerű, legalábbis akkor nem,
amikor nem a Meme's-ben dolgozott.
A haja hosszabb volt, és mindenféle színű melírozás volt
benne.
Ez nem lehetett ő. Talán ez volt Animal kibaszott terve arra,
hogy rávegyen, lépjek tovább. Félreálltam és kiszálltam,
becsaptam a terepjáró ajtaját. A lány nem mozdult. Még mindig
háttal állt nekem.
Nem kellett volna maradnom, de Animal itthagyta nekem ezt
a lányt, mint egy áldozati bárányt.
– Hé! – Tudtam, hogy nem kiabáltam elég hangosan, mert
tartottam attól, hogy ki lehet az. Soha nem fogok készen állni
arra, hogy bárkit Becca helyére engedjek. Az életem, ami maradt
belőle, neki szenteltem. Felsétáltam a dombra, amíg
karnyújtásnyira nem voltam a lánytól. Lassan megfordult, és
azon kaptam magam, hogy visszatartom a lélegzetem. Mi
történt?
Aztán tátva maradt a szám. Levegő után kapkodtam, majd
térdre estem.
Becca volt az. A haja más volt. Más volt az aurája. De
legfontosabb, hogy tetoválás volt rajta. Az én gyönyörű
Beccámnak a fél arca tintával volt borítva, egy világosszürke
koponya körvonalaival.
Egy tetoválás.
Az én tetoválásom.
 – Ó, Istenem.

~Becca~

Ritkán féltem még ennyire, mint most. Sem Nix apja előtt, sem
akkor, amikor befeküdtem Lauren szakértő kezei alá e miatta
tetoválás miatt. Talán, amikor vártam anyám műtétjére, az volt
az egyetlen ijesztőbb esemény.
Ha nem értette, miért tettem, akkor minden hiábavaló volt.
Ha visszautasít most, akkor ez a pillanat egy örökkévalóságig
bele fog égni a retinámba.
Térdre rogyott előttem. Mintha imádkozott volna hozzám –
vagy értem.
Vártam, hagytam, hogy a tintám beszéljen helyettem. És azt
hiszem, elég hangosan szólt hozzá.
Nagyobbnak, szélesebbnek tűnt. Keményebbnek. Mintha
börtönben lett volna. Talán ott is volt. Megérintettem az
arcomat. Szédültem, annyira hevesen vert a szívem.
– Ne takard el, kérlek – kinyújtotta felém a kezét.
Leengedtem a kezemet. Úgy éreztem, mintha a tinta
meggyulladt volna. Mintha elbűvölte volna a látvány, vagy talán
elborzadt tőle. Nem tudtam, és utáltam ezt az érzést.
– Mit mondott az anyád? – kérdezte, és megragadta a kezem.
– Nem látta – vonogattam a vállamat. Szó szerint áthúztam a
jövendőbeli terveit, ami engem illetett. A haj, a bőrviselet és a
tetoválások. Pontosan olyan voltam, amitől mindig is rettegett.
És ezt a csatát még meg kellett vívnom vele.
– Egyébként jól van? – A szemében felsejlő gyengédségtől
könnybe lábadt a szemem. Bólintottam.
Felállt, és kitárta előttem a karját.
– Örülök.
Vártam egy pillanatig. Nem akartam jótékonykodó szeretetet.
Most már sokkal erősebb voltam. Részben az elvesztése iránt
érzett mély fájdalom miatt, amit el kellett viselnem.
De túlságosan csábító volt, hogy újra érezzem az otthon, a
biztonság érzését. Közelebb léptem és ő átölelt.
– Szerelmem.
Ellöktem magamtól, és úgy éreztem, mintha cementből
emelném ki magam, mert maradni akartam.
– Mit mondott neked Animal? – Megérinteni őt olyan érzés
volt, mintha egy kőtörő kalapáccsal csaptak volna le rám.
Szerkezeti, tartási szempontból meggyengített.
– Azért jöttem, mert azt mondta, hogy jöjjek ide. Még a
nevedet sem említette. – Kitárt karokkal állt, mintha ez idáig is
csak rám várt volna, hogy a mellkasához szorítson. – De tudtam,
hogy te vagy az. Muszáj volt. Semmi más nem számít.
A szél felerősödött, enyhe szellő, amely úgy tűnt, igencsak
kedveli ezt a domboldalt. Addig kavargott, míg fel ne kapott a
levegő pár pitypang pelyhet és el nem repítette őket a
nagyvilágba. Egy újabb felfordult hóvihar.
 – Miért csináltad ezt? – Végigsimított az ujjaival a
halántékomon, le az arccsontomra, végül az államra.
Csak az arcomat érintette, de az egész testemen érezte a
simogatásokat.
Egy koponya tetovált mása, természetesen.
– Hogy ne legyél egyedül. Még ha soha többé nem lehetnék
veled, nem akartam, hogy magadra maradj – mondtam és
lenéztem az ütött-kopott motoros csizmájára. – Soha nem
akartam, hogy egyedül legyél.
– Egy pillanatra sem érdemellek meg. Egy kibaszott percre
sem. Ez annyira sok. Túlságosan is.
Néztem, ahogy az ádámcsutkája fel-le mozog, ahogyan
nagyokat nyelt.
Elutasítás. Mindent erőmmel azon voltam, hogy elrejtsem a
csalódottságot, ami végigáradt rajtam.
– Nem, nem, ne zárkózz el! Kérlek, ez a leg... a
leghihetetlenebb... Én nem vagyok alkalmas arra, hogy
ítélkezzek. Ez az. Te magad. Becca, szeretlek. Ez sosem
változott. Megtiszteltetés, hogy osztozhatok veled egy ilyenben.
– Ámulattal az arcán simított végig az arcomon. – Hogyan
sikerült a világ legszebb nőjét valahogy még szebbé tenned?
Kérlek. Soha nem hagytalak volna el, nem is hittem, hogy képes
vagyok rá. De az anyád kedvéért…
Kezdett beszivárogni. Nem utasított el. Tisztelt engem.
– Ez így okés? – Az arcomra mutattam.
 – Nem, ez soha nem volt csak „okés”. Csodálatos vagy. –
Közelebb jött. – Megcsókol…
Bólintottam. Itt voltam. Nixszel.
A pitypangok voltak a tűzijáték, a szentjánosbogarak pedig a
feloldozás.
Az ajkai és az engem átölelő karjai rádöbbentettek, hogy az
emlékeim hibásak voltak. Nem engedtem meg magamnak, hogy
emlékezzek, milyen intenzív, perzselő volt az érintése, hogy a
figyelme teljesen miszlikbe aprított.
A koponya, ami ott ékeskedett fél arcomon, erről tett
tanúbizonyságot. Nix jelenlétének. Már nem csókolta az
ajkaimat, hanem a tetovált oldalamat kezdte el kényeztetni.
– Miattam. Hogy ezt értem tetted. Miért mentem el valaha is?
Tudtam. Ismertelek téged.
Felé ugrottam, és ő elkapott. Szédültem, megrészegültem
attól, ahogy összefonódtunk.
– Majdnem belehaltam a hiányodba.
– Ó, Istenem. Csak egy kibaszott szellem voltam. Becca.
Szeretlek. A tiéd vagyok, még akkor is az voltam, amikor nem
voltam melletted.
Megérintettem a tetoválásait, majd a hüvelykujjamat az alsó
ajkára tettem, aztán megszólaltam.
– Ha nem tudtad volna eddig, akkor tudd, hogy őrülten
szerelmes vagyok beléd. És inkább lennék itt, mint bárhol
máshol. De az apád, lelőttem... – Hogy kérhettem bocsánatot
emiatt? Tudtam, hogy mindkettőnk védelmében tettem. Olyan
tisztán tudtam, mint a saját nevemet. De Nixet árvává tettem.
Újra megszorítottam. Ahogy kinyitottam a szemem, három
terepjárót láttam a távolban, gyors tempóban közeledni.
Porfelhőt hagytak maguk után, ahogy száguldottak. – Nix, azok
a barátaid? – Mutattam a távolba.
Néztem, ahogy az arca nyitott és szeretetteljesből, zárttá és
gondterhelté válik.
– A terepjáró. Persze, lenyomozták. Menjünk.
Nix megragadta a kezem, és futni kezdtünk lefelé a dombon.
Nem tudtam pontosan, hogy mi elől menekülünk, de amíg
együtt voltunk, addig hajlandó voltam bármire.

~Nix~

Nem vehették el tőlem. Most nem. Magam mögé húztam.

Átugrottunk a kis sáncon, ami a vízelvezetéshez szolgált.
Kinyitottam az ajtót, bemásztam előre, és beindítottam a kocsit,
amint a lábam a pedálokon volt. Becca becsapta maga mögött az
utas oldali ajtót, és elindultunk.
– Felhívnád Animalt a telefonomról? – A zsebembe
kotorásztam, és átadtam neki a készüléket. A zárolt képernyőre
nézett, várta a kódot. – 0615. A születésnapod.
Figyeltem a mosolyt az arcán, és a szent elhatározásom, hogy
biztonságban tudjam, csak még határozottabbá vált. Vele lenni
olyan volt, mintha hideg vizet öntöttek volna rám. Mintha
elevenen égtem volna eddig, aztán hirtelen megmenekültem.
 Közel húztam magamhoz. Csókolóztunk, miközben hallgattuk,
ahogy a telefon kicsöng.
– Bébi, ez gyorsan ment. Fel kell íratnunk neked egy kis
Viagrát? – Nevetni kezdett, és az elmúlt egy évben először
engedtem magamnak, hogy átéljem az örömöt.
Egy lövés pattant le a hátsó ablakról, és arra kényszerített,
hogy koncentráljak.
– Eléggé élessé vált a helyzet. Emlékszel a legutálatosabb
fickónkra?
– Feybi? – kérdezett rá Animal.
– Igen, mondjuk úgy, hogy lejárt a szerződésem, és nem
fogadják el a két hét felmondási időmet. Ráadásul az egyik
golyóálló járművüket vezetem.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. Ezek a terepjárók mind
golyóállóak voltak, de ha a helyükben lettem volna, akkor biztos
valami olyannal próbálkoznék, ami képes lenne átütni a
páncélzatot. Triggernek gyorsan eszébe kellett volna jutni,
hiszen tőlem tanult.
– Értelek, édesem. Juss el a régi raktárépületig, és én ott
leszek, fedezlek. De azt a GPS nyomkövetőt valahogy le kell
pattintanod.
Animal sok szerencsét kívánt, és azt mondta, hogy el kell
intéznie néhány hívást, ez az egész olyan volt, mintha egy
vasárnap délutáni laza csevej lenne.
Beccára néztem.
 – Át kell csúsznod, és átvenni a kormányt, szépségem. Hacsak
nem tudod, hogyan kell feltörni a jármű számítógépét?
Komolyan kérdeztem, mert nem tudtam, hogy esetleg milyen
képességeket sajátított el, míg nem voltam vele. Megrázta a
fejét.
Becca és én egy szörnyű gázpedálos Twister játékot
játszottunk, miközben igyekeztünk az úton tartani a terepjárót.
Ahhoz, hogy eljussunk a régi raktárhoz, át kellett kelnünk két
autópályán és néhány mellékutcán.
Megigazította a visszapillantó tükröt, és elhelyezkedett a
vezetőülésben. Nem éreztem sebességcsökkenést. Az arcomba
nézett.
– Mi az? Nem tartom be sebességkorlátozást. Perelj be, ha
nem tetszik!
Becca rohadtul tudta, hogy mit csináljon, ami arra utalt, hogy
akkor is beletaposott a gázba, amikor éppen nem üldözte őt
három gyilkosokkal teli terepjáró.
A kesztyűtartóban találtam egy csavarhúzót, és nekiestem az
információs panelnek. Megmondtam Beccának, hogy milyen
utakon kell mennie, és rohadtul jól csinálta, ahogy terepjárót
észveszejtően gyors sebességgel a megfelelő irányba terelte.
Bármennyire is jó vezetett, a lövöldözés idegőrlő volt. A fém
golyóálló volt, de a gumik nem. Szerencsére a gumikat nagyon
nehéz volt eltalálni.
Ráhajtott egy összefutó rámpára, és odakaptam a
kormányhoz, hogy segítsek neki egyenesbe tartani a járművet.
 – Remekül csinálod, szerelmem. Csak így tovább. – Sikerült
levágni a tartozékokat anélkül, hogy a nélkülözhetetlen dolgaink
számára az áramellátását megszüntettem volna.
– Oké. – Láttam rajta a feszültséget. Megismételtem neki az
útvonalat, majd megpróbáltam felkészíteni arra, ami ezután
következett. – Át fogok mászni hátra, és megnézem, van-e
valami fegyverünk. Szeretném, ha kinyitnád a tetőablakot. Azt
hiszem, a kezelőpanel a rádió mellett van. És aztán a pokol tüzét
is megnyitom a mögöttünk lévő rohadékokra. Menj a raktárhoz,
bármi is történik, rendben?
Becca bólintott.
– Úgy célozz és intézd el őket, hogy együtt jussunk el oda,
rendben?
Éreztem, hogy mosoly húzódik az ajkamra.
– A fenébe is, Becky. Átkozottul forróvérű vagy, mi?
– Ne hívj Beckynek! – Miután kinyújtotta rám a nyelvét, az
útra koncentrált, miközben két kézzel babrálta a konzolt.
Az ülések mögött néhány mesterlövészpuskát találtam. A
célnak megfelelőek voltak. Visszamásztam előre, és a csukott
napfénytetőre pillantottam.
– Azt hiszem, ehhez elvágtad az áramot – mutatott a tetőre.
– Készülj fel, hangos lesz. – A puskát a tető felé irányítottam.
– Hé, nem akarlak félbeszakítani, de nem azt mondtad
Animalnak, hogy ezek golyóállóak?
Becca rám nézett a visszapillantó tükörből. Igaza volt.
– Ha igazad van, akkor igazad van.
 A napfénytetőre néztem, és láttam egy kézi kapcsolót, de
mielőtt megnyomhattam volna, a bal hátsó kerekünket kilőtték.
Becca ide-oda farolva próbálta az úton tartani a kocsit, és végül
képes volt annyira irányítania a járművet, hogy mozgásban
maradtunk.
Összeszedtem magam, és megnyomtam a napfénytető
gombját.
Most már kellett egy kis kárt tennem bennük, mert nem
számított, milyen gyorsan tudott Becca vezetni, ezek után az ő
járműveik gyorsabbak lesznek.
Kétszer is ellenőriztem, hogy az első puska meg van-e töltve,
majd kiemelkedve az autóból, lőni kezdtem. Amikor már a tetőn
ki tudtam támasztani a karjaimat, rácéloztam a SUV-ra, ami a
falkát vezette. Először a rácsot, majd a napfénytetőt, és az utolsó
lövésemmel az első kereket találtam el. Tudtam, hogy milyen
nehéz volt ezt kivitelezni, mert a szakmán belül én azon kevesek
közé tartoztam, akik képesek voltak erre a manőverre. A vezető
terepjáró legurult az útról. Becca jobb sofőr volt, mint az a
szarházi, és ettől egy kicsit begerjedtem.
Becca. Ott volt velem. Egy koponya volt tetoválva az arcára.
Még akkor is, amikor fegyvert fogtam Feybi seregére, széles,
bugyuta mosoly ült ki az arcomra. Ezerszer inkább élném túl
vele ezt az egészet, minthogy még egy napot nélküle töltsek el.
A második terepjáróban két lövész volt, és vissza kellett
csúsznom a kocsiba, hogy összeszedjem magam. Becca kiabált,
amikor vissza akartam mászni.
 – Maradj lent!
Kinéztem a szélvédőn, és éreztem, hogy a szívem úgy zuhan a
gyomromba, mintha hullámvasúton lennénk. Elengedte a
kormányt, és ezzel átszáguldottunk a szalagkorláton, ami
valósággal leszakította a SUV elejét.
–A picsába! – Megragadtam a biztonsági övet, és
megbizonyosodtam róla, hogy a puska csöve lefelé irányul.
Egy egész lehajtót vágott le ezzel a manőverrel, amivel
könnyedén két percet nyerhettünk. Megdöbbentett, hogy a
terepjáró még mindig gurult, amikor a gázra taposott az utolsó
útszakaszon. Még két kanyar, és már a raktárban leszünk,
bármihez is vezessen ez. Majd akkor aggódom emiatt, amikor
odaértünk.
A hátsó ablakot figyeltem. A második terepjáró közelebb volt,
mint gondoltam. Lekapcsolták a fényszóróikat, ami okos dolog
volt tőlük, mert így nehezebb volt rájuk célozni.
Becca keményen balra, aztán jobbra fordult.
– Azt hiszem, ismerem ezt a raktárt. Ez pedig egy rövidebb út
odáig.
Ezen a ponton már csak bíznom kellett benne. Becca ki-be
kanyargott a parkolók között, amikről nem is tudtam, hogy
össze vannak nyitva. – Erre megyek, hogy elkerüljem a
lámpákat a csúcsforgalomban.
– Olyan átkozottul okos vagy. És dögös. És szexi. Hiányoztál.
Most nem a szerelmi vallomások pillanata volt, de láttam egy
kis mosolyt az arcán. Még mindig a nyomunkban voltak, de csak
találgatni tudtak, hogy merre megyünk, mivel nem ismerték ezt
a labirintust úgy, ahogyan Becca ismerte.
Még két éles kanyar, és máris a raktárépület nyitott ajtaja felé
tartottunk. A kerékperem szikrákat szórt és szörnyű hangokat
adott ki.
Nem voltam biztos benne, hogy Animal már megérkezett-e, de
amint bejutottunk az ajtókon, azonnal becsukódtak mögöttünk.
Sötétben voltunk. Csak Becca zihálását hallottam, és a saját
szívverésemet. Animal, az általunk ismert módon kopogott a
kocsi oldalán. Ez még az otthonban töltött közös időnkből
maradt ránk. Akkoriban ez volt a mi különleges kódunk.
– Ez Animal – mondtam Beccának.
– Oké – Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem a vállát.
Puha volt. Hogyhogy nem emlékeztem, hogy mennyire puha
volt a bőre? A kezemet az ajkaimmal helyettesítettem, és egy
morgás lett a jutalmam. Kemény voltam, mint egy kibaszott
gyémánt.
A vezető ajtó kinyílt, és Animal a mobiljával világított nekünk.
– Becca kisasszony, erre tessék. Az ön része ebben a
menekülésben most véget ért.
Kiszálltam, most, hogy már volt némi fény, ami
megkönnyítette a dolgom.
– Hol vannak a barátaink?
Animal elmosolyodott.
– Néhányan tartoznak nekem pár szívességgel. Mondjuk úgy,
hogy ezek az emberek nem fognak többé zaklatni téged.
 Néhány belső lámpa felkapcsolódott. Több volt, mint néhány
ember. Fegyveres embereket láttam az árnyékban megbújni és
beolvadni. Valami éppen történt a parkolóban, amihez lövések
áradata is társult.
– Visszatértél, bébi. Jól vagyunk. – Animal erősen
megveregette a hátamat, én viszont ölelésbe vontam a hatalmas
férfit.
– Kösz, haver.
Betessékelt minket a saját terepjárójába.
– Elmegyünk. Remélem, nem ragaszkodsz annyira ehhez a
helyhez, mert lehet, hogy már nem fog állni, mire befejezik.
Alaposabban körülnéztem. Legalább harminc fickó lehetett
itt, mindegyikük tetőtől talpig feketében. Mint egy gerilla
hadsereg.
– Ez a családi vállalkozásod? – kérdeztem Animaltól,
miközben olyan közel bújtam Beccához, amennyire csak
tudtam. A vállamra hajtotta a fejét. A visszapillantó tükörben
elkaptam Animal elégedett arckifejezését.
– Egy része. Nem tudhatsz mindent, ami velem történik,
Csonti. Embereket állítottam rá Emberre és Christinára. Meg
fogunk mindent oldani.
Becca a mellkasom közepére tette a kezét.
– Hová megyünk?
Animal mélyen felnevetett, mielőtt válaszolt volna.
– Haza.
 42.

ÉS AKKOR

Fenix
Fordította: Jane

Ő volt a mindenem. Hatalmas hiba volt, hogy távol tartottam

magam tőle. Szörnyű, elmebajos szakadás a valóságban. Ezért
éreztem magam olyan szarul, mert azzal, hogy megszakítottam
vele a kapcsolatot, azt jelentette, hogy már nem voltam élő,
emberi.
Megmentett aznap, amikor anyám meghalt, és én elhagytam
őt, amikor megszabadított az apámtól. Animalnak
nyilvánvalóan komoly kérdései voltak, amikre válaszokat várt,
de semmi másra nem tudtam nézni, csak rá.
Becca félbeszakított, és megkérdezte, hogy nem bánom-e, ha
bemegy a szobámba, ameddig mi beszélgetünk. Nem akartam,
hogy elmenjen. Megcsókolta az arcom, és elsétált. Animalnak
kétszer kellett csettintenie, hogy ránézzek.
 – A riasztók be vannak kapcsolva. A kapu zárva. A helyzet a
raktárban megoldódott. Velem vagy, édesem?
Összeszorult a mellkasom, amikor nem láttam őt. Nagyon sok
mindent kellett bepótolnom, a sok elmulasztott időt.
Kényszerítettem magam, hogy Animalra nézzek, mert amiről
beszélt, az fontos volt Becca biztonsága érdekében.
– Mi van a lakásával? – A pultnak támaszkodtam, bár úgy
éreztem, mintha az egész testem zizegett volna.
– Ketten vannak ott. – A szemközti pultnak támaszkodott
telefonját maga előtt tartva.
– Összesen hányan vannak? – Valahogy az volt az érzésem,
hogy Animal mindenféle embert mozgósított.
– Épp elegen, bébi. Ameddig te leléptél, hogy önmarcangolva
feláldozd magad, addig én intéztem a dolgokat. Magunkért –
mondta, és becsúsztatta a telefonját a farmerja zsebébe
– Amit ma tettem, annak következményei lesznek.
Animal elmosolyodott. – Remélem is.
– Kivégeztem Feybit, és a tűz, amit okoztam a telephelyen,
valószínűleg kinyírt még pár embert.
Animal ragaszkodott hozzá, hogy hallani akarja a részleteket,
majd megállított, hogy elmondja, mennyire kibaszottul tökös
húzás volt, hogy ilyen hosszan kivártam és végül a kedvenc
piájával nyírtam ki a rohadékot.
– Szóval, egy egész királyságot építettél fel az elmúlt évben? –
Azokra a férfiakra gondoltam, akik megjelentek a raktárnál és
azokra is, akiket szétszórt városszerte.
 – Nem, Csonti. Azóta toborzom az embereket, amióta
összeismerkedtünk. A kapcsolatokról szól és arról, hogy néha
meg kell tenni egy-két szívességet. Eddig te folyton embereket
mentettél meg, én pedig embereket toboroztam arra, hogy
megvédjenek, mert tudtam, hogy eljön az idő, amikor
szükségünk lesz rá. És az az idő ma este jött el. De majd holnap
átbeszéljük. Most egy hölgy vár rád – mondta, majd közelebb
jött és hátba veregetett. Viszonoztam az ölelését.
– Köszönöm, testvérem. Minden képzeletet felülmúlsz. Az
már biztos. Hé, van valaki ráállítva arra a két vén ringyóra?
Debra és Helena?
Animal megállt. – Várj, azt hittem, hogy már nincsenek az
utcákon.
– Igen. – T és jómagam összehoztunk a csajoknak egy blogot,
ahol anonim módon történeteket mesélnének az elmúlt húsz év
éjszakai kalandjairól. De ma este nem akartam senkit védtelenül
hagyni, és az a két öreg hölgyemény eléggé alacsonyan volt a
prioritási listáinkon.
Animal elővette a telefonját. T ott volt Helenával és Debrával.
– T is neked dolgozik? – Összeöklöztünk Animallal, és a
fiatalkori kézfogásunkat használtuk.
– Nem, amolyan fél munkakapcsolatban vagyunk, vagy
valami hasonló. Magányos farkas, de bízok benne. Ha valakinek
az oldalára kell állni, akkor biztos vagyok benne, hogy az a
miénk lenne – mondta és játékosan fenékbe billentett. – Most
már húzzál el, de komolyan. A tököd már lassan egy éve
fájdalmasan tele van.
A lépcső fele intett, én pedig mosolyogtam és tettem, amit
kért.
Becca.

~Becca~

Nix ágya szélén ültem szemben azzal a fallal, amelyre egy

hatalmas koponya volt festve. Az emlékek, arról az alkalomról,
amikor legutóbb itt voltam, nagyon távolinak, ugyanakkor
nagyon élénknek tűnnek. Kezdtem ideges lenni, hogy ennek az
éjszakának még nincs vége. Főleg azért nem, mert biztos voltam
benne, hogy aminek szemtanúja voltam, az nem egy egyszeri
alkalom. Quinn biztos eldobta volna az agyát, ha látta volna,
hogy úgy vezetek, mint egy eszelős.
Kopogtatást hallottam, és nem tudtam, hogy mit is kellene
mondanom.
– Itt vagyok – válaszoltam végül.
Nix kinyitotta az ajtót. – És valóban itt vagy. Hála Istennek!
Belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Szerelmem jelenék
ékes bizonyítékával az arcomon még mindig bizonytalannak
éreztem magam. Vajon volt más nővel? Nőkkel? A torkom
kiszáradt, amikor letolta a kapucnit a fejéről, majd levette a
fehér pólóját és a sarokba hajította. Olyan közel jött, hogy már
meg tudtam érinteni.
 – Esélyem sem volt megköszönni – mondta, miközben
letérdelt, mellkasa a lábaim közé szorult.
Megérintettem az arcát. Mennyi éberálmom volt ezzel az
arccal, hogy itt legyen, testközelben. Előredőltem és
megcsókoltam a homlokát, majd ajkaimat a halántékára
csúsztattam és oda is csókot nyomtam.
Lehunyt szemekkel térdelt némán, olyan volt, mintha egy
kismadár lennék, aki rászállt egy buktató drótra, mintha
veszélyes lennék számára. Lassan és kábultan nyitotta ki a
szemeit.
– Köszönöm, hogy megölted az apámat.
Ez ledöbbentett egy kicsit.
– Nem tudtam, hogy bocsánatot kellene kérnem, mert
végeredményben árvává tettelek.
Megfogta a csípőmet.
– Nem, egy királlyá tettél. Soha ne kérj bocsánatot. Számomra
te egy igazi angyal vagy, mert csak az ő halála hozta meg
számomra az igazi békét. És ami még ennél is fontosabb, hogy
hittél bennem annyira, hogy… – mosolyogni kezdtem, amikor
ujjait végighúzta a tetoválásomon.
– Te nekem az örökkévalóságot jelented. Tudatni akartam a
világgal, hogy a tied vagyok – mondtam, és elfordítottam a
fejem, csókot lehelve az ujjaira.
– Már gyerekként is tudtam, hogy a végzetem része vagy –
válaszolta és a hajába túrt. – De el kell mondanom valamit.
Nagyon sok embert megöltem, nem akarok előtted titkolózni,
megérdemled, hogy tudd az igazságot.
– Mindketten gyilkosok vagyunk – mondtam ki a
nyilvánvalót. Egyetlen kérdésem volt, de abban minden benne
volt. – El kell mondanod, hogy miért mentél el. Vártam rád.
Láttam a gyönyörű arcán, ahogy hezitál.
– Csak mondd el – kértem, miközben féltem, hogy a válasza
mindent meg fog változtatni.
– Megígértem anyádnak, hogy békén hagylak – mondtam és
felnézett rám. – Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is
tettem.
Megkönnyebbülés. Düh, természetesen, mert az, hogy miután
megöltem az apját, ő faképnél hagyott, teljesen felemésztett.
– Megbocsátok. – Ez a férfi annyi bűntudatot hordozott
magában, és én képtelen voltam felszabadítani őt a legtöbb alól,
de ezt az egyet megtehettem érte.
– Ilyen gyorsan? Csak így? – kérdezte megdöbbent tekintettel.
– Természetesen, hiszen rólad van szó.
Megragadtam a karjait és felhúztam, mert azt akartam, hogy
körülöleljen a jelenléte.
– Figyelj! Csak, hogy tudd, visszatérhetsz az életedhez,
sminkkel el tudod rejteni a tetkót. Nem szeretném, ha
csapdában éreznéd magad.
Bólogatni kezdtem.
– Értem, hogy mit mondasz, de inkább halnék meg ebben a
pillanatban a karjaidban, mintsem éljek száz évet nélküled.
 – Rendben, akkor ezt tisztáztuk is.
A tekintet felfedte, hogy mennyire boldog. Végigsimítottam a
mellkasán, kezem a szív tetoválása fölött állapodott meg. Egy új
név volt rajta, Christina.
– Valaki új? – kérdeztem, és annak ellenére, hogy nem
akartam féltékeny lenni, mégis az voltam. És akkor elkezdte
elmesélni a kislány történetét, akit megmentett, és hogy
mennyire a saját felelősségének érezte, hogy biztonságban
tartsa. Majd megmutatta az alkarjára tetovált pónit. A
mellkasán komplikált minták futottak, így nehéz volt
felfedeznem a pitypangot, de végül Nix megmutatta a sok apró
pelyhet, ami szétszórva beterítette a szívét. Ez a tetoválás elég
réginek tűnt.
– Ezt biztosan már korábban csináltattad – mondtam, és
ajkaimat a virágra nyomtam. Éreztem, ahogy kifújj a levegőt.
– Igen, több, mint egy éve. Engem neked szánt a sors.
Ahogy kimondta a szavakat, olyan volt, mintha el sem tudta
hinni, hogy ez a beszélgetés tényleg megtörténik, és ez
megérintette a szívem. Azt akartam, hogy érezze a szeretetet, a
szerelmet, amit az odaadásom ébresztett fel benne.
Kezei rátaláltak a fűzöm madzagjára és meghúzva azt, lazán
lecsúsztatta a csípőmön. Lerúgtam a cipőimet, majd kicsatoltam
a nadrágomat, és Nix segített kilépni belőle.
Ujjai végigsiklottak a bokámtól a nyakamig, birtokba vett és
csodálattal nézte a színfoltokat, amelyeket a távollétében
szereztem.
 Arra várni, hogy újra így állhassak előtte, majdnem olyan jó
volt, mint érezni, ahogy hozzám ér. Azonnal behajlítottam a
térdeimet, mert még többet akartam belőle.
– Türelmetlen – mondta inkább csodálattal, mintsem
dorgálóan. Ahogy a vállait markoltam, szóvá tettem neki, hogy
erősebbnek tűnik, mint korábban. Szélesebbnek. Az izmai
jobban ki voltak dolgozva szemmel láthatóan és érintésre is.
– Edzettem, amikor hiányoztál mellőlem, és az nagyon
gyakran előfordult.
Kezei a lábaim közül felfelé kúsztak a gerincem mentén,
mellkasunk összeért.
– Úgy gondolom, hogy a hiány nem elég erős vagy kemény szó
ahhoz képest, hogy mit éreztem.
Gondtalan volt és együtt voltunk, a szívem zizegve verdesett
attól, hogy ilyen közel volt hozzám. Homlokát az enyémhez
nyomta.
– Igen, de tudok valamit, ami jelen pillanatban elég kemény.
– Azzal előre döntötte a csípőjét és az, amit felajánlott,
morgásra késztetett.
– Talán nem kellene várnunk. – Megcsókoltam a nyakát,
fogaimmal meghúztam a finom bőrét. Türelmetlen voltam.
Megváltoztam, mióta legutóbb együtt voltunk, és ezt az
oldalamat is meg akartam neki mutatni. A magabiztost, az
erőset.
Nix hátrafelé tolt, míg a lábaim az ágyba nem ütköztek.
Lefeküdtem, míg ő levette a maradék ruháját. Ott állt előttem,
még fenségesebben, mint valaha. Tudtam, hogy mit akarok.
Felnyúltam és irányítottam őt, hogy térdeljen a mellkasom fölé.
A farkát a melleim közé tettem, és összenyomva őket teljesen
beburkoltam őt. A makkja a szám előtt volt, így a nyelvemmel
kényeztetni kezdtem, mialatt ő előre-hátra ringatta a csípőjét.
Kezei engem kerestek, miközben kényeztettem őt, amennyire
csak tudtam az adott pozícióban. Káromkodott és a nevem
mantrázta. Folyton megérintette az arcomon díszelgő tintát,
mintha emlékeztetni akarta volna magát, hogy valóságos. Aztán
hirtelen megállt.
– Meg kell kóstoljalak.
Villámgyorsan megfordult fölöttem, és a szája azonnal a
puncimon volt, miközben én szopni kezdtem a farkát.
Nem álltam készen a rohamra, amikor az ujjai és a nyelve
egyszerre vette kezelésbe a testem. Hangosan felnyögtem,
amikor az érzések kezdtek elönteni. Minden izmával igyekezett
nem rám nehezedni. Én meg azzal küzdöttem, hogy ne élvezzek
el, így minden figyelmem rá irányítottam, simogatni,
masszírozni kezdtem minden elérhető felületét.
Azt hittem, hogy abbahagyjuk, hogy megfordul és bennem fog
elélvezni, de mindketten nagyon messze jártunk az érzékek
földjén. Rekedten figyelmeztetett, hogy közeledik az
orgazmushoz, de figyelmen kívül hagytam. A szívás és a
nyelvem körkörös mozdulatai, kombinálva a heréi
simogatásával, átlendítették a peremen. A számba élvezett és én
lenyeltem minden cseppjét, nem hagytam abba a szopást, míg
az orgazmus végig nem söpört rajta. Az ágyat püfölte, ahogy az
izmai megfeszültek. Az oldalára rogyott, gyönyörű farkát
markolta.
– Te szent ég, meghaltam. Ez kicsinált!
Én még mindig lüktettem a vágytól. Lecsusszant az ágyról,
elkapta a széket, és az ágy mellé húzta. Megfogta a lábaimat és a
nyaka köré húzta őket. A kezei még mindig remegtek egy kicsit,
attól, amit műveltem vele.
– Adj egy párnát.
Ez új volt, de bármit megtettem volna, csakhogy
megszabadítson a kínzó vágytól. Benyomta alám a párnát.
– Ez. Te. Soha nem foglak elhagyni – mondta és a puncimról
az arcomra nézett. És én többet láttam rajta a vágynál. A
szemeiből sütött az örökké ígérete.
Nix olyan módon repített a csúcsra, hogy az, amelyet én
csikartam ki belőle, egy viccnek tűnt. Amikor már biztos voltam
benne, hogy nem bírom tovább, akkor megigazította a lábaimat
és megmarkolta a bokáimat. Belém hatolt, és az, hogy ennyi idő
után újra magamban érezhettem, teljesen felfoghatatlan volt. A
lábai ereje akkor mutatkozott meg, amikor olyan gyorsan és
mélyen hatolt belém újra és újra, mint még korábban soha.
Elengedte a bokáimat, majd még jobban széttárta a lábaimat,
ezzel engedve, hogy vele együtt mozogjak én is. Érezni a
szenvedélyt és a szerelmet egyszerre, igazán fenséges kínzás
volt. Nix egyik mellemről a másikra vándorolt, arckifejezése
sugárzott. Hátrább tolt az ágyon minden egyes lökésével.
Teljesen kicsinált, odavoltam érte.
Talán a testét beborító tinta tette ennyire rohadtul vonzóvá,
de lehet, hogy az elszántság, amellyel a közös élvezetünket
hajszolta, de biztos, hogy az irántam érzett intenzív érzelmei
sokat nyomtak a latban.
Ezúttal majdnem egyszerre jutottunk a csúcsra, miközben ő
morogva, én pedig suttogva fejeztem ki az odaadásomat.

~Fenix~

Lenyugtatta az elmémben uralkodó káoszt. A bőre, az illata, a

szívverése. Ő volt az én talizmánom. Az én minden kincsem.
Az, hogy újra itt volt velem. Valami határozottan megváltozott
benne, mintha lett volna egy átalakulás, aminek nem voltam a
szemtanúja. Magabiztosság. Ez a tulajdonsága adta meg neki a
kellő bátorságot arra, hogy olyankor is megszólaljon, amikor
más befogta a száját, és ez most már ott virított a bőrén, úgy
ölelte körül, mint egy szemmel látható aura.
Biztonságban éreztem magam a jelenlétében. Ma este azt
mondta, hogy inkább meghalna, mintsem hogy nélkülem éljen.
Az iránta érzett megszállottságom most valahogy egészségesnek
tűnt. Viszonzásra talált.
Felém fordult, és a domborulatai olyanok voltak, mint egy
középkori festmény. Tudtam, hogy Lauren tetoválta a csajomat.
A minősége hibátlan volt, és olyan, mint egy védjegy. Többről
szólt, mint színválasztásról, hanem az elhelyezésről, ami
kiemelte a Becca tekintetében lévő kedvességet, ami az egészet
egy mesterművé tette.
A mellkasa közepére tettem a kezem.
– Megmentettél, amikor gyerek voltam. És most, felnőttként,
remélem, hogy legalább fele annyira, de meg tudom adni neked
azt a békét, amit a te létezésed adott számomra.
Nem volt rá elég szó, hogy el tudjam neki mondani, hogy mit
tett értem, hogy elviselhetővé tette a létezést. A francba is,
vártam a holnapot, vártam, hogy éljek.
Ő is a mellkasomra tette a kezét, oda, hol a neve volt.
– Megérdemled a jó dolgokat. Az odaadást és minden csepp
szerelmet. Szeretném, ha felhagynál az emberek öldöklésével,
ha lehetséges. És én is igyekszem a minimumra csökkenteni
eme tevékenységet. Tedd, amit tenned kell, de úgy, hogy
minden nap haza tudj térni hozzám. És ebből nem engedek.
Éreztem a szívverését. Szorosan magamhoz húztam és
átöleltem.
– Érted bármit, szerelmem.
Hallottam a boldog egyetértő hümmögését. Együtt voltunk.
Két szerelmes csontváz.
 43.

ELSZÁMOLÁS

Becca
Fordította: Shyra

Anyámat rávettük, hogy jöjjön el hozzám. Eljött az idő. Szembe

kellett néznie azzal, amit a szándékai okoztak.
A lakásommal foglalatoskodtam. Amíg vártunk, Nixszel úgy
döntöttünk, hogy itt az ideje, hogy visszahódítsuk a házát, és
összeköltözzünk oda. Amíg Nix távol volt, addig üresen állt.
Szóval gyakorlatilag erről szólt ez a találkozó. Néhányszor
beszéltem anyámmal telefonon. Azon kaptam magam, hogy
kerülöm a konfrontációt, amiről tudtam, hogy muszáj lesz. A
PET-vizsgálata negatív volt, így ünnepelni kellett – ha még
mindig hajlandó volt a lányának nevezni engem.
Megkértem Nixet, hogy várjon a hálószobámban. A
paplanomon ült, kezében a kitömött lámámmal. Nem sokkal
azután, hogy egy évvel ezelőtt kidobtam őket a lakásomból,
megmentettem a karomgépes nyereményeimet. Nem
hagyhattam őket ott, mint a szemetet.
Nix arcát a nyugalom maszkjáról mintázták. Lehet, hogy
hivatásos szerencsejátékosnak kellene lennie.
Mivel sok minden múlott ezen a találkozón, és tudtam, hogy
ez nagy durranás lesz, eljátszottam a gondolattal, hogy fedő
sminket használok a tetoválásomra. De aztán féltem, hogy nem
lesz merszem letörölni a valódi énemet rejtő sminket. Így
inkább csupasz voltam. Egy felsőt és egy farmert viseltem, a
lábamon pedig flip-flop volt. Látható volt a lábamon végigfutó
tetoválásom. Most már nem lehetett eltitkolni, hogy mi voltam.
Anyám kopogtatott a bejárati ajtón. Kiabáltam, hogy nyitva
van. És vártam.
Alton ma dolgozott, így arra számítottam, hogy anya egyedül
lesz, és így is volt.
Megtörtént a pillanat, amitől rettegtem. Anyám tökéletesen
kisminkelt arca a mosolyból a döbbenet definíciójává változott.
Úgy csapta be maga mögött az ajtót, mintha meztelenül jött
volna be hozzám, és meg akarta volna őrizni a méltóságomat.
– Igen, ez valódi. Nem, ez nem tréfa. – Szükségem volt arra,
hogy ezt az információt nyilvánosságra hozzam. Lerombolni a
reményt, mielőtt még esélye lenne kialakulni.
– Rebecca, mit tettél? – Anyám, aki másodpercekkel ezelőtt
még kész volt átölelni, most úgy bámult rám, mintha egy
szörnyeteg lennék.
 – Tetoválásaim vannak. Most már tetoválóművész vagyok. –
A hátam mögé tettem a kezem. Elárulnák az idegességemet.
Azt látni, ahogy anyám magába roskad, mindig is az volt, amit
aktívan próbáltam megakadályozni.
– Hogy tehetted? Hogy merészeled? Ez csak egy vicc. Ez egy
szörnyű vicc. A gyönyörű arcod. – Anya leült a nappalim
padlójára, ott, ahol éppen állt. A kulcsait félredobta, ami a
konyháig repült. A táskája tartalma kiömlött. Két zsebkendő és
egy összehajtogatott sapka volt benne. Hogy eltakarja a haját –
természetesen. Már volt gyéren. Biztos lassan visszanőtt.
Biztosan levette a sapkát, amikor belépett hozzám. Hogy
megmutassa nekem a sikereit. Nem messze attól a helytől ült le,
ahol megöltem Nix apját.
Nem akartam, hogy ott legyen, ezért odamentem hozzá, és a
kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.
Nem fogadta el, csak eltakarta a kezével az arcát. – Olyan
gyönyörű voltál.
Éreztem, ahogy a szent szar kifejezés megformálódik az
arcomon. A múlt idő használata lesújtott. A büntetés kezdete,
amit élete hátralévő részében rám fog mérni.
Összpontosítottam. Most már több voltam. Becca voltam.
Túléltem, hogy egy férfi megpróbált megölni. Nix távollétében
megteremtettem az igazi énemet. Magabiztosan tudtam
tartósan színeket vésni az emberek bőrébe.
Féltérdre ereszkedtem, és eltávolítottam anyám karját az
arcától. A szempillafestéke elkenődött.
 – Anya. Anya. – A hangommal próbáltam visszarántani a
valóságba. Hogy rám nézzen. Megint zokogott. Vártam.
– Anya, figyelned kell rám. Ha egy kicsit is szeretsz engem. –
Talán az erő volt az, amivel beszéltem. Vagy a heves
elszántságom, hogy meghallgasson, de elhallgatott.
– Szeretlek. – Elengedtem a karját, és letérdeltem. – De én
magamat választom. – Megijedtem, hogy újabb árvát hozok
létre ezen a szörnyű helyen. Ugyanabból a bátor forrásból
merítettem, amit akkor fedeztem fel, amikor több mint egy évvel
ezelőtt az életemért küzdöttem. – Én ez vagyok. Büszke vagyok
erre. – Az arcomra mutattam. Megfordítottam a kezemet, és
hagytam, hogy lássa a tintát a karomon. Annyi új módon voltam
most én.
– Ez a fiú miatt van? Nix miatt? – Anyám minden egyes éve rá
volt írva az arcára.
– Nem. Azért, mert megtanítottad nekem, hogy az élet túl
rövid ahhoz, hogy ne engedjem be a szerelmet. – Visszaültem a
sarkamra. – Szeretnem kell a saját bőrömet, és a saját
elvárásaimnak kell megfelelnem.
Anyám megtörölte a szemét. Megragadtam a táskáját, és
elővettem az egyik zsebkendőjét. Odatartottam neki, és
visszatartottam a lélegzetemet.
Ez a pillanat mindent megváltoztathatott, amit eddig
ismertem. Nem törődött a zsebkendővel, és kitárta a karját.
A szemét néztem. Az arckifejezése szomorú volt – de
beletörődő. Vártam. Többre volt szükségem tőle.
 – Gyermekem, szeretlek, bármit is tegyél. Bármit is fogsz
valaha tenni.
Még mindig vártam. – Tudom, hogy elmentél Nixhez a
kórházba. Hogy azt mondtad neki, hogy az anyja büszke lenne,
ha elhagyna engem.
Leengedte a karját, de nem nyúlt a zsebkendőért, amit még
mindig a kezemben tartottam. – Erre nem vagyok büszke.
– Nem büszke? Egész Európát bebarangoltad a fiúddal? Vagy
ennél többről volt szó? Szereted őt, és ő is szeret téged? Te
megkapod, de érzelmi zsarolással biztosítod, hogy én ne kapjam
meg? – A kérdéseim eljutottak az agyáig. A szemei minden
egyes kérdéssel egyre nagyobbra nyíltak.
– Ó, Becca. – A felismerés úgy öntötte el, mint valami hullám.
Elhallgatott. A szipogás volt az egyetlen zaj, ami végül arra
kényszerített, hogy átadjam neki a zsebkendőt.
Anyám megtörölte a szeme alatt, és kifújta az orrát. A válla
előre hanyatlott.
Napbarnított volt az utazásoktól, de láttam, hogy a betegség,
amellyel küzdött, sokat kivett az életerejéből. A bennem lévő
gyerek meg akarta ölelni. De ezt a leckét csak én adhattam meg
neki. Ha hajlandó lenne tanulni, akkor lenne jövőnk. Ha nem...
– Tévedtem. Nagyon nagyot tévedtem. Sajnálom. Mindent a
legjobbat akartam neked – de már értem. Értem, amit mondasz.
Édes kislányom. Annyira sajnálom. – Rám nézett, és újra kitárta
a karját.
 A hálószobám felé néztem, és Nix ott állt az ajtóban. Néztem,
ahogy bólintott. Úgy érezte, hogy ez elég bocsánatkérés volt
azért, amin keresztülment.
Mindössze hét mondatra volt szüksége. Válaszul bólintottam.
Az iránta érzett szeretet elsöprő volt. Ennek az embernek a lelke
kizárólag az enyém volt. És ő olyan gyorsan megbocsátott.
Előrehajoltam, és viszonzásul megöleltem anyámat. Néztem,
ahogy Nix visszabújik a szobámba.
Megvárta a bemutatkozást – és nekem ez is megfelelt.
Néztem, ahogy becsukódik a hálószobám ajtaja, miközben
felsegítettem anyámat. Túlságosan lefoglalta az arcom bámulása
ahhoz, hogy észrevegye a mozdulatot.
Anyámnak volt véleménye, és bosszantóan jó javaslatokat tett,
hogy milyen szemsmink illik a legjobban az arctetoválásomhoz.
Időbe fog telni, amíg megszokja. És időbe fog telni, amíg én is
úgy érzem, hogy teljesen megbízhatok benne, de attól még egy
család voltunk. Egészben emelkedtünk fel a padlóról.
 44.

JEGYEK

Becca
Fordította: Shyra

Nix ideges volt. Nevetségesen jóképű volt az öltönyében.

Háromszor is megigazította a nyakkendőjét. Keresztbe tett
lábakkal figyeltem az ágyából. Egyszerű fehér ruhát viseltem. A
kidolgozott félkoponyával a bőrömön általában kevesebb
sminkre volt szükségem. A nude színű magas sarkú cipőm a
hálószobája ajtaja mellett állt.
Felém fordult, a nyakkendője megint ferdén állt. – Túl
kemény próbálkozás? Nem akarok túlságosan nyomulni.
Kiegyenesítettem a lábam, és felálltam. Odalépve hozzá,
hüvelyk– és mutatóujjam közé fogva próbáltam kiegyenesíteni a
nyakkendőjét, ami miatt annyira aggódott.
– Hadd csináljam én. – Nem kellett hozzá sok, hogy
megigazítsam.
 – Zavarba fog jönni. Nézz rám. – A homlokát ráncolta.
– El lesz ragadtatva. – Igazából fogalmam sem volt róla. Soha
nem találkoztam a húgával, de reméltem, hogy eléggé hasonlít
Nixre ahhoz, hogy kedves legyen a bátyjához.
Miután lábujjhegyre álltam, az ajkammal végigsimítottam az
állkapcsát. – Nagyon finom vagy.
Egy kis doromboló hangot hallattam, amikor a füle közelébe
értem.
– Csinálhatnánk ezt. – Gyengéden a számhoz nyomta az állát.
– Ha mindennel végeztünk, megjutalmazhatjuk magunkat. –
Le kellett dörzsölnöm a vörös rúzs nyomát a bőréről.
Tökéletesen akart kinézni, és ezt tiszteletben tartottam.
Hátat fordítottam neki, nehogy kísértésbe essünk. Éreztem,
ahogy a kezével az idomaimat formázza.
– Ezt a segget akarom maszkomnak. – Viszonozta a
dorombolást a nyakam mentén.
Megborzongtam. – Ez annyira hátborzongató. Szeretlek.
Nevetett, miközben félretolta az útból a színes hajamat. –
Oké. Megyünk.
Miután felhúztam a magassarkúmat és felkaptam a táskámat,
kézen fogva mentünk a nappaliba. Animal a kanapén ült,
kezében egy pohár jegesteával. Felállt, amikor beléptem a
szobába, ez úri szokás, amit én egy kis pukedlivel viszonoztam.
– Mr. és Mrs. Csonti, hát nem mesés látvány? – A farzsebébe
nyúlt, és két jegyet vett elő. – És az önök belépője a midville-i
gimnázium ballagására. Ezeket a jegyeket lehetetlenebb
megszerezni, mint a MusicFestStock jegyeit. Okosan használd
fel őket. – Átnyújtotta nekem, én pedig a táskámba tettem.
– Köszönöm, kedves uram. – Animal lehajolt, hogy egy puszit
nyomjon az arcomra. Többet volt itt, mint amennyit nem és ez
jó volt. A család mélyen beleégett a szívébe, és engem Nix
kiegészítőjének tekintett.
Az, hogy ezek az emberek valójában nem voltak rokonok,
szinte nevetséges volt. Imádták egymást.
– Azt hiszed, hogy ez menő? SMS-t kellett volna írnom neki.
Biztos, hogy nem akarsz jönni? – Nix megint a nyakkendőjével
babrált.
Animal megpaskolta Nix arcát. Kivette Nix kezéből a
nyakkendőt, és kioldotta. Kihúzta, és kigombolta Nix felső
gombját.
– Tessék. Csak légy önmagad, bébi. Hányszor kell még
elmondanom? Elég vagy. – Animal a kanapéra dobta Nix
nyakkendőjét. – Nekem meg van egy kis dolgom, de azért köszi.
Elismerően végigmértem a pasimat. Animalnak igaza volt. A
nyakkendőt jobb volt a bútoron hagyni. Belekaroltam. –
Mennünk kell. Hallottam egy pletykát, hogy a parkolás egy
rémálom.
Nix a kék minifurgon mellett döntött, mert nem akarta, hogy
a Hummer túl feltűnő legyen.
Csontvázak voltunk, akik egy ballagásra mentünk, így
mindenre fény derült, de nem panaszkodtam, amikor
bemásztam az anyósülésre.
 – Aggódom. – Hangsúlyozta fölöslegesen. A keze a
kormánykeréken kopogott.
– Izgatottan várom, hogy lássam őt. Ez egy nagy nap. – Nix
húga rejtély volt számomra. Mutatott nekem néhány képet, és a
lány és én hasonló helyet foglaltunk el a mellkasán lévő megtört
szíven. Még nem találkoztam Christinával, de Nix remélte, hogy
néhány hét múlva elmegy egy teadélutánra, és bemutat. Azt
megelőzően anya Altonnal együtt hazajönne Európából. Sok
első alkalom volt a láthatáron.
A parkoló egy rémálom volt, de Nix egyre kevésbé tűnt
idegesnek, ahogy közeledtünk. Miután leparkoltunk, és egy
kilométert gyalogoltunk, hogy beálljunk a hatalmas sorba, már a
régi, a bárpult mögötti Crocsomat kívántam.
Nix fogta a kezem, és időről időre megszorítottam az övét. A
jegyeket szedő nő egy percig elidőzött, mielőtt elvette a miénket.
A tinta megkülönböztetett minket, és ehhez hozzá kellett
szoknunk, vagy kényszerítenünk kellett az embereket, hogy
hozzánk szokjanak.
Találtunk egy helyet a lelátón. Nix újra és újra elolvasta a
szórólapot. Amikor megtalálta a nevét, rámutatott. Embernek
Massy volt a vezetékneve. A nagynénje mindkettőjük nevét
megváltoztatta, hogy ne legyenek feltűnőek. Nix elmagyarázta,
hogy ez eléggé értelmetlen, mert ugyanabban a házban laktak.
Laposra ültem a fenekem, mire felálltunk, hogy a végzősök
bevonuljanak. Több százan voltak a lelátón, így nem
számítottunk arra, hogy Ember meglát minket. Nix kiszúrta a
húgát, de én nem láttam, melyik lányra gondol.
Voltak beszédek és dalok, amelyek hosszúra nyúltak és
meghatóak voltak, attól függően, hogy éppen ki volt az előadó.
Végül eljött a diplomaosztó ideje. Néhány gyerek udvarias
tapsot kapott, mások pedig tomboló tapsot. Amikor az M
betűhöz értek, Nix és én is felvillanyoztunk.
Végül bejelentették.
– Ember Ann Massy – visszhangzott a nézőtéren. Az udvarias
taps elkezdődött, amikor Ember átment a színpadon. Nixre
néztem. Néztem, ahogy úgy döntött, hogy a húga többet
érdemel.
Felállt, és hangosan fütyülni kezdett, majd a leghangosabban
hozzátette: – Hajrá, Ember! – A helyemről éljeneztem, de
hagytam, hogy Nixé legyen a reflektorfény. Néztem, ahogy
Ember hunyorogva figyeli, ki csinálja a felhajtást. A tiszta,
ártatlan izgalom az arcán könnyeket csalt a szemembe. Miután
megkapta a diplomáját, és kezet rázott az igazgatóval, Nixnek
integetett.
Leült, amikor a következő gyerek nevét mondták.
Megcsókoltam Nixet az arcán. Felém fordította az arcát.
– Pont úgy, ahogy egy nagy testvérnek illik. Szép munka.
Néztem, ahogy kidüllesztette a mellkasát, és csillogott a
szeme.
Megérte a forgalom és a lapos fenék ezért a pillanatért.
 A végzősök átfordították a bojtot a sapkájuk egyik oldaláról a
másikra. De Embernek még mindig volt egy meglepetése Nix
számára. A búcsúztatás során, miután minden sor szépen
kilépett, a végzősöknek az átriumba kellett volna vonulniuk,
hogy találkozzanak a családdal.
Ehelyett Ember átadta a diplomáját az előtte álló lánynak,
majd elindult, és átsurrant egy sor emberen. A vendégek
labirintusán keresztül, a ballagási ruháját felemelve jutott el a
lépcsőig. Nix fülig érő vigyorral találkozott vele félúton lefelé.
Ember a karjaiba vetette magát.
– Ő a bátyám. Eljött a bátyám! – mondta a körülötte állóknak.
A jó kedélyű tömeg mindkettőjüknek tapsolt.
Ember átkiáltott a tömeg fölött: – Visszajöttél? Véglegesen?
Nem hallottam Nix válaszát, de Ember boldog ugrálásokból
ítélve, olyan választ kapott, ami tetszett neki. Ember illemtudata
gyorsan lecsapott rá, és a tömegen átrobogva visszaállt a sorba.
Nix mellém állt, és még mindig mosolygott. Megsimogattam a
karját. – Szép volt. Helyesen cselekedtél.
El volt ragadtatva. Nem sokkal azután, hogy Ember eltűnt a
szemem elől, Nix telefonjára egy üzenet érkezett Animal-tól.

Biztos remekül ment. Megadhatom Embernek az

elérhetőségeidet?

Vártam, amíg Nix igent írt. Nem sokkal később kapott egy
sms-t Embertől, tehát nyilvánvalóan megvolt a száma, de ezt a
tényt a húga nem tudta.
 Fel kell szállnom arra a buszra! Ez tényleg
megtörtént? Itt voltál? Visszajöttél?

Nixszel lassan lefelé haladtunk a zsúfolt kijárat felé.

Visszaüzent neki.

Igen, itt vagyok. Igen, megtörtént, és igen, maradok.

A válaszüzenet gyorsan érkezett.

Van egy program, ahol elviszik a végzősöket egy

buliba. A buszon vagyok. Hajnali kettőre otthon leszek.
Azért csinálják ezt, hogy ne igyunk és vezessünk. Az
egész osztály megy. Találkozhatunk holnap?

Nix válaszolt.

Ez egy ígéret. Jó szórakozást! Vigyázz magadra! Hívj,

ha bármire szükséged van.

A lány emojikkal válaszolt.

Miután elhagytuk a termet, a tömeggel együtt a parkolóba
bandukoltunk. Egymillió órába telik, mire kijutunk innen.
Nixszel beültünk, és bekapcsolta a légkondicionálót.
Rajtakaptam, hogy megint az üzenetváltást nézi.
– Mi a helyzet? – Megdörzsöltem a combját.
– Ez egyszerűen elképesztő számomra. Milyen gyorsan
megbocsátott nekem. Úgy értem, egy évre elmentem, rögtön
azután, hogy kapcsolatba léptem vele. Ő jobb ember, mint én.
Én nehezteltem volna rá. – A fejét a fejtámlának támasztotta,
miközben vártuk, hogy a körülöttünk lévő autók elinduljanak.
– Okos lány. Megérdemled a gyors megbocsátást.
Elfordította a fejét, és rám meredt.
– Mindketten túl kedvesek vagytok hozzám. – Megnyalta az
ajkát.
– Remélem is. – Előrehajoltam, és a vállára hajtottam a fejem.
Így maradtunk, amíg Nix el tudott indulni.
Volt egy ajándékom a számára ma estére, ezért körülbelül
félúton hazafelé Lauren tetoválószalonjába irányítottam.
 45.

ÉS MÉG

Fenix
Fordította: Jane

Hallgattam Beccára és tettem, amit kért, noha soha nem voltam

a szalonba a kisbusszal. Szerencsére Becca viccet csinált belőle.
Nagyon jó volt Laurent látni, megölelni. Néztem, ahogy
ellenőrizte a tintát, megbizonyosodva arról, hogy nem-e fakult
vagy folyt el valahol.
Valószínűleg átmentem a vizsgán, de még nem látta a golyó
keltette heget.
– Mercy, csak, hogy tudd, egyetértettem a mintával, amit
kitalált – mondta, majd vállon veregette Beccát és bement az
irodájába.
A szalon ilyenkor mindig zárva volt szombatonként, de Becca
mindent úgy előkészített elő, mintha tetováltatni készülnék.
Miután kérte, hogy üljek le és vegyem le a felsőmet, bizonyossá
vált, hogy valóban tetoválásom lesz. Becsukta a privát szoba
ajtaját.
Felkötötte a haját és alaposan kezet mosott. Nagyon dögös
volt, ahogy a színekre és a gép előkészítésére összpontosított.
Végül, amikor mindent helyénvalónak talált, akkor megszólalt.
– Van számodra egy ötletem. És kértem Lauren segítségét a
minta kialakításában. Ezért tudni szeretném, hogy neked is
megfelel-e és megmutatom mi a tervem.
Becca épp meg akart fordulni a székével, hogy megmutassa a
mintázat körvonalának rajzát, de elkaptam a csuklóját.
– Nem – mondtam és néztem, ahogy a gyönyörű arcát
csalódás önti el. – Nem akarom látni. Tedd azt, amit csak akarsz
velem. Bízom benned.
Elengedtem a kezét és nyugodtan hátradőltem. Lehunytam a
szemeimet és vigyorogva rájuk mutattam.
Becca dörmögött egy kicsit, amiért újra kezet kell mosson, de
a hangjában lévő dallamosságból tudtam, hogy elégedett volt.
Vártam, miközben előkészítette a mellkasomat. Éreztem, ahogy
áttöröl, leborotvál, majd felhelyezi rám a stencilt.
– Rendben, mindjárt kezdem. Biztos vagy benne? Még mindig
megmutathatom.
Megráztam a fejem. – Lepjél meg!
És bármennyire is szerettem volna nézni, ahogy a csajom
kitetovál, lehunyva tartottam a szemem a teljes művelet alatt.
 Az összetört szívem fölött dolgozott. A fájdalom számomra
mindig is spirituális, lelki folyamat volt. A testem módosítása
sokkal többről szólt, mint a kinézetemről.
Biztos kézzel dolgozott, a vonalvezetése sima és egyenletes
volt. Tudtam, hogy tehetséges művész, és hogy igyekezett ezt a
tehetségét valami olyanná alakítani, amit szeretett csinálni.
Zizegtem az izgalomtól, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy lassan
befejezi. Nem tartott sokáig, és nem is fedett be túl nagy
felületet. Alaposan áttörölte a felületet.
– Rendben, hozom a tükröt. Istenem, annyira ideges vagyok.
Lehunyt szemmel mosolyogtam.
– Szuper lesz, szerelmem.
– Készen állok. Nézd meg, amikor csak akarod.
Feltételeztem, hogy tartja előttem a tükröt, mert nem adta a
kezembe.
– Egy pár pillanatig csak körülnézek, hogy a szemem szokja a
fényt, oké?
Vártam a válaszára.
– Igen, a francba is, gondolnom kellett volna erre.
A fal felé fordítottam a fejem, pislogtam párat, míg nem
tudtam újra normális fókuszálni. Először a gyönyörű arcára
néztem. Láttam rajta, hogy mennyire ideges a reakciómat várva.
Aztán tekintetem a kezében lévő tükörre szegeződött. A
mellkasom volt benne, a törött szívemmel, ami most
megváltozott. Egy fonalat tetovált a törött részek köré,
összevarrva azokat. Minden név, ami a mellkasomon volt, most
egy fűzőkarikával díszelgett, így kötve össze a teljes képet a
mellkasomon lévő nővel, aki egybeforrasztotta a szívem
összetört darabjait.
Mocorogni kezdtem a széken, ahogy a jelentése eljutott az
agyamig. A tükörből a testemre, a mellkasomra néztem. A
tetoválás még mindig vérzett egy kicsit, de gyönyörű munkát
végzett, az árnyékolás nagyon realisztikus volt.
A neve mellett egy fél koponya körvonala díszelgett egy
masnival, amit jobban szemügyre véve, rájöttem, hogy a
végtelen jelének szimbóluma van elrejtve benne.
– Imádom. – Ujjammal végig simítottam a mintán.
– Ó, hála a Magasságosnak – tette le a tükröt az ölembe.
Kuncogtam a válaszán.
– Tökéletes. – Többet is mondani akartam, de nem találtam a
megfelelő szavakat.
– Te vagy tökéletes – válaszolta, de láttam a tekintetében,
hogy még más is van hátra.
Kiszorította belőlünk a szavakat azzal, hogy közelebb
húzódott, hogy csókolózhassunk.
– Még valami – mondta, majd hátratolta a székét, és elkezdte
kigombolni a felsőjét.
Pontosan a szíve fölött díszelgett egy Lauren alkotás. Az új
tetoválása az én arctetoválásom pontos mása volt. És a nevem
ott virított alatta.
Felálltam és felhúztam magamhoz, majd fejemet lehajtva
ajkaimmal végigsimítottam a nekem tett vallomásán.
 – Az arctetoválás is nagyon sokat jelentett… de ez itt? –
Ujjaimat végighúztam a bőrén.
– Azért fedted el magad, hogy elrejtőzz. És én azért fogom,
hogy csatlakozzak hozzád ebben.
Hátradöntöttem, mielőtt megcsókoltam volna.
A tinta és a mi szerelmünk az örökkévalóságig kitart.

Vége