Első fejezet

Forog a szoba. Minden egybeolvad a háttérrel, míg szavai a

fejemben visszhangoznak. Megtántorodom, ahogy elveszítem az
egyensúlyomat. Ky segít talpon maradni, átkarolja a derekamat,
bár neki is nehezére esik függőlegesben tartani magát.
Összeszorul a mellkasom, kilapul, mint a palacsinta, és nem
tudok rendesen lélegezni. Szaggatottan, ijedten kapkodok
levegő után, kétségbeesetten igyekszem oxigénhez jutni.
Ez nem történhet meg.
Erősen megcsípem a karomat, miközben imádkozom, hadd
legyen álom az egész. Hadd ébredjek egy olyan világban, ahol
James szavai és ez a szörnyű, új valóság nem léteznek. Ahol az
elmúlt öt perc csupán beteg, túlzottan erős képzeletem
szüleménye.
Kyler és James között kapkodom kétségbeesetten a
tekintetemet. Ky pont olyan döbbentnek tűnik, amilyen én
vagyok. Még mindig a derekamat öleli, én pedig szeretnék felé
nyúlni és belekapaszkodni, hogy megmutassam, nincs egyedül
ebben a rettenetes gyászban, de úgy látszik, elvesztettem a
testem feletti kontrolt. A karom az oldalam mellett csüng, és
teljesen elzsibbadtam.
James vallomása úgy kattog a fejemben, mint egy fülbemászó
dal szövege, amelyet egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni.
Mindenki ismeri azokat a nyálas, giccses számokat, amelyeket
álmában sem énekelne nyilvános helyen – legalábbis akkor
nem, ha szeretne egy morzsányit is megőrizni a méltóságából –,
de amelyekre mégis rá lehet kattanni, és ilyenkor végtelen
körforgásban, újra meg újra lejátszódnak az ember fejében, míg
már úgy érzi, megőrül.
Na, én így jártam ezzel a vallomással.
– A lányom vagy. Az apád vagyok.
A szavak újra és újra megismétlődnek, kegyetlenül
gúnyolódva rajtam.
– Tessék?! – Kyler érdes hangja töri meg a feszült csendet, alig
erősebb a suttogásnál. Rekedt hangszíne kiemel a kábaságból. –
Milyen beteges vicc ez? – kérdi.
James keresztbe teszi a karját a mellkasán.
– Nem viccelnék ilyesmivel.
– Nem lehetek a lányod – nyögöm ki. – Az azt jelentené, hogy
te és anya… – elcsuklik a hangom, a vallomása következményei
járnak a fejemben.
– Olyanok voltunk, mint ti – ismeri be halkan. Legalább annyi
tisztesség van benne, hogy elszégyelli magát.
Kyler elenged, én pedig máris magányosnak érzem magam.
Felpillantok rá, és látom az arcán átsuhanó zavaros érzelmeket,
amelyek tükrözik az én érzéseimet.
–  Nem! – kiáltom hátratántorodva, és belegubancolódok a
takaróba. Hangos puffanással a padlóra esem.
Ezért tartotta előttem titokban anya James kilétét?
Mert vérfertőző kapcsolata volt a bátyjával, aztán teherbe esett
velem?
Képtelen vagyok… ezt nem tudom feldolgozni. Ezernyi
érzelem kavarog a fejemben, és semmit sem értek. Hányinger
marja a torkomat, és erősen görcsbe rándul a gyomrom.
Birkózom a takaróval, rúgkapálok és kalimpálok. Igyekszem
lerángatni magamról, közben eszelősen zokogni kezdek. Ky és
James kábán bámulnak. Végül sikerül kiszabadítanom magam
az összegyűrt ágyneműből, és elkezdek a fürdőszoba felé
mászni.
– Hányni fogok.
A rosszullét egyre erősebb, és érzem a hányást a torkomban.
Ügyetlenül talpra kecmergek, az sem érdekel, hogy
fehérneműben vagyok, és még éppen időben érek be a
fürdőszobába. A WC fölé görnyedve addig öklendezek, míg
teljesen ki nem ürül a gyomrom. A könnycseppek némán
peregnek végig az arcomon, és próbálom feldolgozni annak az
információnak a súlyát, amely az imént a tudomásomra jutott.
Helyes volt az első megérzésem. Távol kellett volna tartanom
magam ettől a háztól és ettől a diszfunkcionális családtól,
amennyire csak lehetséges. Az első adandó alkalommal el
kellett volna menekülnöm innen. Letérdelek, és kezembe
temetem az arcomat, miközben a könnyeim tovább peregnek.
Ez nem történhet meg.
Mintha a saját szappanoperámba csöppentem volna. Pokoli.
Néhány perc után felállok, lehúzom a WC-t, és zombi
üzemmódba kapcsolva megmosom a számat. Leakasztom a
köntösömet az ajtó hátuljáról, és belebújva szorosan megkötöm
a derekamon, de ez sem segít csökkenteni a testem heves
reszketését.
Alig hallom a hangos szóváltást a szobából. Túlságosan lüktet
a vér a fülemben és eszeveszetten kalapál a szívem.
Rátenyerelek a fürdőszobapultra, és sápadt képmásomat
figyelem a tükörben. Úgy nézek ki, mint aki szellemet látott.
Szemem a döbbenettől üveges, és piros a sírástól, a bőröm
szürke, mintha valaki lecsapolta volna az összes véremet.
Mintha az összes szín kiveszett volna az életemből.
A veszekedés egyre jobban elmérgesedik, így kényszerítenem
kell magam, hogy szedjem össze a gondolataimat. Mély levegőt
veszek, és reszketve sétálok vissza a hálószobámba. A
beszélgetés azonnal félbeszakad. James bizonytalanul áll a
szoba közepén. Ky a padlón ül a falnak támaszkodva, térdét a
mellkasához húzza. Felvette a farmernadrágját, de a felsőteste
csupasz, én pedig gyönyörködöm az ismerős látványban.
Amíg eszembe nem jut.
Már nem nézhetek így rá.
A számra szorítom a kezem, amikor eljut a tudatomig a
helyzet súlya. Félrekapom a tekintetem, nem nézek Kyra, és
fájdalom nyilall a mellkasomba.
Villámcsapásként ér ez a helyzet.
Egész idő alatt illegális, vérfertőző viszonyt folytattam, és
nem is tudtam.
Majdnem szexeltem a féltestvéremmel.
És igazából nem ez a legrosszabb az egészben.
Hanem hogy szeretem.
Istenem, szeretem. Szerelmes vagyok Kylerbe.
Szerelmes vagyok a testvérembe.

***

Fogalmam sincs, meddig maradunk a szobában mi hárman,

némán, megdermedve ugyanabban a pozícióban. Mindannyian
saját kínzó gondolataink börtönébe zárva. Majd a köd
lassacskán eloszlik, és a döbbenetem helyét harag és frusztráció
veszi át.
Válaszokra van szükségem, most azonnal.
Az ágyhoz sétálok, és leülök a szélére.
–  Mikor szereztél rólam tudomást? – kérdezem nagyot
nyelve. – Arról, hogy… a lányod vagyok, és miért nem árultad el
nekem? – A hangom halk, és reszket.
James óvatosan elindul felém, és leül az ágy másik végére.
Megnedvesíti kiszáradt ajkát.
– Amikor az ügyvédünk, Dan, átadta nekem a papírjaidat, és
megláttam a születésnapodat, gyanítottam, hogy én lehetek az
apád. Mindig is érdekelt, hogy az anyád miért pont azt a
pillanatot választotta a szökésre. – Szégyenlősen néz rám. –
Csak… négy hónapja tartott a romantikus kapcsolatunk.
Megkínzott nyögés szakad ki Ky torkából.
– Ezt nem tudom végighallgatni. – Tenyerébe temeti az arcát.
Nem számít, mennyire undorodom – és nyugodtan elhiheti
bárki, állatira felfordul a gyomrom az egésztől –, hallanom kell
az igazságot.
– Muszáj tudnom. Folytasd! – bátorítom Jamest.
–  Tudtam, hogy helytelen – suttogja. – De egyre közelebb és
közelebb kerültünk egymáshoz a szüleink halála után, ráadásul
nem volt sok barátom, így az egész világom Saoirse körül
forgott. Otthagytam az iskolát, hogy állást szerezzek és
eltartsam, és ő lett az egyetlen, a legfontosabb dolog az
életemben. – Szünetet tartva a kezére szegezi tekintetét. –
Fogalmam sincs, hogy pontosan mikor változtak meg az
érzéseim, de hirtelen úgy néztem rá, úgy gondoltam rá, ahogy
nem szabadott volna. Próbáltam küzdeni ellene. Őszintén
igyekeztem – néz rám komolyan. – Nem akartam úgy érezni a
húgom iránt, de képtelen voltam nem úgy gondolni rá.
Gyönyörű volt, és sugárzott belőle a fény, mintha egyenesen a
lelkéből fakadt volna, annyira meleg, tiszta és jó volt. Vonzott
hozzá.
A szemem sarkából látom, hogy Kyler hitetlenül, undorodva
rázza a fejét.
James szaggatottan felsóhajt.
– Mindennapos küzdelem lett, hogy ne érintsem meg, de nem
nyúltam hozzá. Megtanultam elviselni a kínt, elfogadtam a
fájdalmat büntetésemként, és reméltem, hogy idővel elmúlnak
az érzéseim. – Megdörzsöli a tarkóját, és felsóhajt. – Nem én
kezdeményeztem, hanem ő. Megcsókolt, és minden önuralmam
semmivé lett.
Ky talpra ugrik:
– Nem bírom tovább hallgatni.
–  Ne menj! – Ijedten nézek rá, és megint könnybe lábad a
szemem, ahogy könyörögni kezdek neki. – Egyedül nem bírom
végigcsinálni. Kérlek, Ky. Ne menj!
Megkínzottan mered rám, és tudom, hogy ő is legalább
annyira szeretne megvigasztalni engem, amennyire én őt.
De nem tehetjük.
Csupán annyit kérhetek tőle, hogy maradjon a szobában.
Lassan bólint, majd visszaül a padlóra.
Jamesre nézek.
–  Nem akarom hallani a részleteket, azt most nem bírnám
elviselni. Arra vagyok kíváncsi, mikor tudtad meg, hogy a
lányod vagyok, és miért nem árultad el nekem.
A homlokára szorítja a kezét, és felsóhajt.
–  Gyanakodtam, de ennél többre volt szükségem, ezért
felbéreltem egy magánnyomozót, hogy ellenőrizze le apád
hátterét, és amikor elmesélte, mire jutott, tudtam. – Idegesen
összekulcsolja kezét az ölében. – Az apád nem lehet a vér
szerinti szülőd, Faye. – Szünetet tart, keresi a megfelelő
szavakat, és az arckifejezésétől megborzongok. – Tudtad, hogy
Kartagener-szindrómában szenvedett?
– Mármint arra a genetikai légzőszervi betegségre gondolsz?
– suttogom. A pánik és a félelem szinte fojtogat.
– Igen. De ennél kicsit többről van szó. – Megvakarja borostás
állát, nekem pedig összeugrik a gyomrom. – Apád meddő volt,
Faye. Nem lehetett gyereke. – A szavai ott maradnak a
levegőben, én pedig magam köré fonom a karom, és
kétségbeesetten igyekszem megőrizni hidegvéremet.
– Anya mindig azt mondta, hogy ő tehet róla – motyogom, míg
az agyam lassan kikapcsol. – Hogy azért nincs testvérem, mert
képtelen lenne több gyereket kihordani, de nyilvánvaló, hogy ez
újabb hazugság volt.
Ebben a pillanatban gyűlölöm az anyámat, és állati mérges
vagyok, amiért nincs itt, hogy rákiabáljak. Hogy követeljem,
azonnal árulja el az átkozott igazságot, és magyarázza meg,
miért gondolta, hogy olyan fantasztikus ötlet, hogy az egész
életemről hazudjon nekem. Ökölbe szorítom a kezem, csak
nehezen tudom fegyelmezni magam.
– Arra is rájöttem, hogy apád egy belfasti irodánál dolgozott,
amikor anyád szerint megismerkedtek. Nem a környéken volt
az állása, Faye. Kizárt, hogy Saoirse úgy találkozott vele, ahogy
neked mesélte.
Hazug! Hogy tehette ezt velem anya?!
Már azt sem tudom, ki vagyok, minden emlékemről, amelyet
a szüleimről őrzök, kiderül, hogy kitaláció. Hogy hazudtak
nekem életem minden egyes napján.
Miért? Elmondták volna nekem valaha az igazat?
Mérgesen és zaklatottan pattanok fel, tombolnak bennem az
érzelmek, és mindent leseprek a komódomról a padlóra. A
széket a szoba túloldalára hajítom, és figyelem, ahogy a falhoz
csapódva összetörik; a darabokra törő fa hangjához James
döbbent zihálása keveredik. Könnyek patakzanak végig az
arcomon, és a sírásom hangja betölti a helyiséget, mialatt a
padlóra roskadok, és vigasztalhatatlanul zokogok, tenyerembe
temetve az arcomat.
Ky letérdel, és hátulról gyengéden átölel. A tagjai feszültek, a
karja merev, és én is érzem – a belőle áradó csábító meleg, a
teste hívása küzd azzal, amit az előbb hallottunk, és ami arra
kényszerít bennünket, hogy bizonyos távolságot tartsunk
egymás között.
– Kyler! – James hangja egyértelműen figyelmeztető.
–  Fogd be, apa. Szüksége van rám, és én csak
megvigasztalom. Itt te vagy az elcseszett, nem mi. Ráadásul
átkozott nagy álszent vagy, amiért kritizálsz bennünket
mindazok után, amit te tettél.
Ky állítása kissé paradox, az igazság ennél összetettebb.
James az álszent, vagy mi? Már nem tudom, mit gondoljak. A
halántékomat masszírozom, brutálisan mélyre nyomva ujjaimat
a bőrömbe, mert jólesik a külső fájdalom. Mi a helyes és mi a
helytelen? Már nem is tudom, kétségbeesett agyam képtelen
logikus gondolatokat formálni.
–  Legalább vegyél fel egy pólót. – James odahajítja Kynak a
felsőjét, én pedig igyekszem összeszedni gondolataimat.
 Köntösöm ujjával megtörlöm könnyes arcomat, és Jameshez
fordulok. Ky felveszi a pólóját, aztán megint átölel. A
mellkasának támaszkodom, igyekszem átvenni az erejét.
– Mikor és hogyan szereztél bizonyítékot? – szipogom. – Nem
kellett volna az engedélyem a DNS-vizsgálathoz?
James lesüti a szemét, nekem meg lüktet a fejem a
fájdalomtól. Ky az orra alatt szitkozódik.
–  Van bizonyítékod, hogy a lányod, ugye? Mert nem dobtad
volna ezt a bombát a nyakunkba, ha nem vagy benne száz
százalékig biztos. Még te sem lehetsz ennyire hülye.
Lustán a fülem mögé simítom a hajamat, és elkerekedett
szemmel meredek Jamesre, miközben a válaszára várok.
– Még nincs bizonyítékom – vallja be végül, és felemeli a fejét,
hogy a szemembe nézzen.
Hirtelen elönt a sötétség, és fogalmam sincs, hogy sírjak vagy
nevessek.
– Micsoda?! – tör ki Ky, és talpra szökkenve az apja felé indul,
majd a pólójánál fogva magához rántja. – Lehet, hogy semmi
értelme nem volt ennek a cécónak! Talán nem is a testvérem! –
Meglöki az apját, én pedig talpra kecmergek. – Utállak! Minden
jó dolgot tönkreteszel!
Megfogom Ky karját, és elrángatom Jamestől, mielőtt valami
olyat tenne, amit később megbán.
– Nincs szükségem bizonyítékra, hogy tudjam, az én lányom.
Az pusztán formalitás, amit azonnal el fogok intézni. – James
fájdalmasan néz a szemembe. – Nem értesz egyet? Teljesen
logikus. Ezért szökött el Saoirse. Ezért nem akart soha többé
találkozni velem. Akkor egyszer, amikor beszéltem vele, azt
állította, szégyelli, amit csináltunk. Hogy helytelen volt, és
naponta járt megbocsátásért imádkozni, hogy így próbálja
jóvátenni vétkeit.
Eltorzul az arcom, a szavai a padlóra küldenek. Anya
sajnálta, amit tett, és én állandóan emlékeztettem a bűnére.
Szégyellt engem.
Kyra nézek, elveszettebbnek és még magányosabbnak érzem
magam, mint életemben valaha. Ha ilyesmi megtörténhetne,
megesküdnék rá, hogy a szívem daradokra tört a
mellkasomban, mert a legelképzelhetetlenebb fájdalom gyötri a
belsőmet.
A személy, akit az anyámnak hittem, csaló volt. Idegen.
Valaki, aki nem érdemli meg az anya nevet, mert egyetlen
anyának sem szabadna így viselkednie a lányával. Azt hittem,
ismertem őt, de már tudom az igazat. Apa meg nem is az apám.
Az egész életem irdatlan nagy hazugság, és a szüleim a lehető
legrosszabb módon elárultak.
Nem érdekel, ha azt hitték, megvédenek.
Nem szokás azoknak hazudni, akiket állítólag szeretsz,
függetlenül attól, hogy mennyire fájdalmas az igazság.
Egész végig Kyt bámulom – az egyetlen személyt, aki, azt
hittem, mellettem áll. Aki őszintén megért, aki képes mindent
helyrehozni pusztán a jelenlétével.
De őt is elveszítettem.
Kegyetlenül elszakították tőlem, pont akkor, amikor úgy
éreztem, hogy végre az enyém.
Nincs senkim.
Soha nem éreztem ennyire egyedül magam, nem
ábrándultam még ki ennél jobban az életből.
Rideg és zsibbadt vagyok, kívül és belül; bambán bámulok
magam elé, miközben a stressz eluralkodik a testemen.
Lefekszem az oldalamra, és magzatpózba gömbölyödöm,
próbálva legyőzni erős reszketésemet.
James beletúr a hajába.
– Faye, sajn…
– Kussolj, a picsába, apa! – kiáltja Kyler a padlóra ereszkedve.
Óvatosan magához húz, és a karjába vesz. – Nem jelenthetsz ki
ilyesmit, ha nem vagy teljesen biztos az igazságban. És nem
tudhatod minden kétséget kizáróan, hogy te vagy Faye apja!
–  Kibaszottul tudom, Kyler! Csak én szexeltem Saoirse-val
abban az időben. Nem lehet más.
Annyira ledermedtem, hogy ezt a vallomást hallva meg sem
rezzenek.
A hálószoba ajtaja kinyílik, és Alex sétál a helyiségbe, vad,
könnyáztatta arccal bámulja a jelenetet. Felnézek rá elnehezült
szempilláim alól. Odasétál Jameshez, megáll előtte, és úgy
mered rá, mintha James földönkívüli lenne. Senki nem szólal
meg, és a levegő megtelik feszültséggel.
Alex lassan ökölbe szorítja kezét az oldala mellett. Fájdalmas
nyöszörgés szakad ki belőle, és új keletű gyűlölettel bámul a
férjére. Könnyek peregnek végig az arcán, ahogy felpofozza.
Egyszer, kétszer, többször… az ütései egyre mániákusabbá
válnak, ahogy kitör belőle a harag.
– Te… te szörnyeteg! Rosszul vagyok tőled! Egész idő alatt egy
perverz felesége voltam, és nem is tudtam róla. Tűnj innen!
Mindent tönkreteszel. Tűnj innen! – visítja, ütve és lökdösve a
férfit.
Halálra rémülve bámulom őket, mint egy élettelen bábu.
James csak áll, és szó nélkül tűri a verést.
 Ky feláll, az ágyhoz visz, és óvatosan lefektet a takaróra.
Utána az anyjához megy, és megpróbálja elhúzni Jamestől. Alex
összevissza csapkod, közben könnyek peregnek az arcán.
–  Anya, hagyd abba! Ezzel nem segítesz. Kérlek! – próbálja
csitítani Ky.
Alex zokogva ordibál, míg James kábán és mozdulatlanul ül
az ágyon.
Mindenféle gondolat kering a fejemben, és őszintén attól
tartok, hogy meg fogok bolondulni. A mellkasomhoz húzom a
lábamat, és a térdemre támasztom az államat, aztán eszembe
jut valami. Újfajta zavarodottság vesz erőt rajtam. Valami még
mindig nem stimmel.
– Várjunk csak egy percet – motyogom magam elé.
Alex zokogása elcsitult, és végtelenül csalódottnak látszik. Ky
szorosan fogja az anyját, miközben engem néz. Felállok, és
elkezdek fel-alá járkálni a szobában, közben kavarognak a
gondolataim. Különféle forgatókönyvek futnak át a fejemen, de
nem áll össze a kép.
Megragadom James vállát, és kényszerítem, hogy rám
nézzen.
– Valami nem okés, és tudom, hogy elhallgatsz valamit. Nem
hiszem el, hogy nem jöttem rá hamarabb. Néhány hónappal
idősebb vagyok, mint Kyler, szóval ez megmagyarázza, hogy
lehetsz mindkettőnk apja. – A szavak lesújtóan hatnak rám,
ahogy elhagyják a számat.
Alex és James között jártatom a tekintetem. Alex arcát
színtiszta rettegés torzítja el, és holtsápadttá válik. Nagyot
nyelek, miközben leguggolok James elé.
–  De kizárt, hogy te legyél Kaden és Keven apja, ha igazat
mondasz.
–  Azt a kurva! – Kyler elengedi Alexet, majd megtántorodik,
és esetlenül a padlóra roskad.
Alex a falnak támaszkodik, alig tud talpon maradni. Ijedten
néz körbe a helyiségben, és kétrét görnyed, mintha kifulladt
volna.
James feláll, végre magához tér transzszerű állapotából.
– Csillagos ötös, Faye. Rájöttél Alex nagy titkára. Gondolom, ő
sem szent.
 Második fejezet

– Anya! – Ky Alexre pillant a padlóról. – Igaz ez? Más az apjuk?

Alex sápadt arca fájdalmasan eltorzul, és lassan biccent.
–  És tudják, ugye? Erről szólt a nagy összeveszés? – Kay
mellkasa jól láthatóan emelkedik és süllyed, miközben Alex
ismét bólint. Ky arcán a döbbenet helyét gyorsan átveszi a
harag, de nem hibáztatom érte. Feláll a padlóról, és
kinyújtóztatja hosszú végtagjait. – És nekünk, többieknek
elmondtátok volna valaha? – Hangjában jól érződik a harag.
–  A tizennyolcadik születésnapodon akartuk elmesélni –
suttogja Alex, és kétségbeesetten kapaszkodik a falba
támogatást keresve. Keaton viccesnek szánt megjegyzése
Jacobról meg az Alkonyatról már nem is tűnik akkora
hülyeségnek. Persze a paranormális elemeket leszámítva.
–  Eszetekbe sem jutott, hogy jogunk lenne ugyanakkor
megtudni, amikor a bátyáinknak? Vagy micsoda? –
Kétségbeesetten emeli fel a kezét. – Azt hittétek, nem vesszük
észre az állandó feszültséget, amikor Kaden és Keven
hazajönnek, vagy azt, hogy akkora szakadék van köztetek?
– Soha nincs megfelelő idő az ilyesmi közlésére – jegyzi meg
James.
–  Vagy annak közlésére, hogy a húgoddal szexeltél, ugye? –
szól közbe Alex csípősen.
James szúrós pillantást vet rá.
– Nincs jogod ítélkezni. Mindketten titkolóztunk.
 – És ez, hölgyeim és uraim, ennek a családnak a legnagyobb
problémája – mondja Ky fanyarul, és nem kér bocsánatot.
–  Anyád nem állt készen arra, hogy megossza veletek a
múltját, amíg elég érettek nem vagytok ahhoz, hogy kezelni
tudjátok, én pedig támogattam a döntését – vallja be James, és
eltökélten összepréseli az ajkát. – A szülőség nem olyasmi, amit
egy kézikönyvből meg lehetne tanulni. Igyekszünk minden
tőlünk telhetőt megtenni, de nem mindig cselekszünk helyesen.
Ky felhorkant.
– Ja, azt látom. Gáz szülő vagy. – Dühösen az anyjára néz. – Te
is.
Ezután senki nem szól semmit, és a szobában vágni lehet a
levegőt, olyan sűrű a feszültségtől. Alex kábán mered maga elé.
Ky nem titkolja megkínzott arckifejezését, Jamesről pedig lerí a
lemondás, ami aligha újdonság.
–  Hol van Kal? – kérdezem, megtörve a kínos csendet. – Mi
történik?
James megdörzsöli a tarkóját, mintha csak most jutna eszébe
fiatalabb fia jelenlegi helyzete.
–  Reggel emelnek vádat ellene, és ragaszkodtak hozzá, hogy
éjszakára bent tartsák.
–  Ó, istenem! – aggódalommal tölt el a gondolat, hogy az
unokatestvérem a sitten fogja tölteni az éjszakát. – Nem lehetne
ejteni a vádakat?
– Semmit nem tehettünk. A nemi erőszak igen súlyos vád, és
nincs az a pénz, amivel ebből kivásárolhatnánk.
– Lana eltűnt – szólal meg Ky az éjjeliszekrényemhez sétálva.
Előveszi a fehér borítékot, amelyet Lana apjától kapott. – Az
egész családja elment. John megkért, hogy ezt adjam oda. – Az
anyjának adja a borítékot.
Alex reszkető kézzel nyitja ki.
–  A hivatalos felmondásuk. – A padlóra hajítja a kézzel írt
levelet.
– Kal nem tett ilyet. – A fogaimat csikorgatom. – Tudom, hogy
nem, de valami történt közöttük. Lana ki volt borulva, és
nyilvánvalóan szenvedett.
–  Maradjatok ki ebből, mind a ketten! – mondta James
kettőnk között jártatva a tekintetét. – Tudom, hogy segíteni
szeretnétek, de most azzal tudjátok a legjobban támogatni az
öcséteket, ha félreálltok, és hagyjátok, hogy a profik végezzék a
munkájukat. Muszáj Danre és a jogi csapatára bíznunk ezt az
ügyet. – Önkéntelenül ásítok. – Későre jár – teszi hozzá James az
órájára pillantva. – Semmi nem fog megoldódni, amíg mind
fáradtak vagyunk. Aludjatok egy kicsit, és holnap reggel
folytatjuk a beszélgetést.
–  A többiek is megérdemlik, hogy tudjanak Kadenről meg
Kevenről. Nem várhatod, hogy hazudjak a testvéreimnek. Nem
fogok. – Ky összefonja karját a mellkasán.
James frusztráltan felsóhajt.
–  Tudom, fiam, de meg kell értened, milyen nehéz ez az
anyádnak. – Alex üres tekintettel bámul maga elé, abban sem
vagyok biztos, hogy hallja a körülötte folyó beszélgetést.
Ahogy az összetört nőt figyeli, aki természetellenesen
kapaszkodik a falba, Ky arckifejezése kissé megenyhül.
– Tudom – mondja egyetértőn –, de el kell árulni nekik. – Rám
pillant. – Viszont nem hiszem, hogy Faye-ről meg az anyjával
való… kapcsolatodról is mesélnünk kellene. Addig nem, amíg
nincs meg a vizsgálat, és akkor is csak abban az esetben, ha
igazolja a gyanúdat. Ezt a szart nem könnyű hallani.
– Te mit szeretnél, Faye? – James felém fordul.
–  Bár utálom, hogy megint titkolóznunk kell, igazat adok
Kynak. Ne mondjunk semmit a többieknek rólam, amíg nem
vagyunk benne biztosak. A Kadennel meg Kevennel kapcsolatos
hír a padlóra fogja küldeni őket, nincs értelme még tovább
stresszelni őket. Legalábbis addig semmiképp, amíg nem
tudjuk, hogy ez az igazság. – Lesütöm a szemem, valami
förtelmes aggodalom lopódzik üres mellkasomba. – De
szeretném megcsinálni a vizsgálatot, amilyen hamar csak lehet.
– Felpillantok rá. – Rosszul vagyok a sok hazugságtól. Tudnom
kell az igazat.
James bólint.
–  Ha ez számít valamit, őszintén sajnálom, amin keresztül
kellett menned, Faye. És bármi legyen is az eredmény, ez nem
változtat a családunkban betöltött helyeden. Mindig közénk
fogsz tartozni. Mindig lesz otthonod nálunk.
Alex eltávolodik a faltól, és elfordítja a tekintetét, közben
lesimítja a szoknyáját.
–  Lefekszem aludni. – Minden további szó nélkül elhagyja a
szobát.
Ky megmoccan, hogy utánamenjen, de James megrázza a
fejét.
–  Most időre van szüksége. Mindannyiunknak. Hosszú este
volt. Aludjatok, és néhány óra múlva beszélünk.
Némán az ajtóhoz mennek. Ky még egy utolsó pillantást vet
rám, gyászos arckifejezése vetekszik az enyémmel. A
tekintetében minden benne van, amit szavakkal nem tud
elmondani, nekem pedig komolyan meg kell dolgoznom azért,
hogy megőrizzem a lélekjelenlétemet, miközben a bensőmben
érzelmi vihar tombol. Ky kilép a folyosóra, majd óvatosan
becsukja maga mögött az ajtót.
Bemászom az ágyba, kényelmesen az állam alá húzom a
takarót, és eszelősen reszketve a vastag paplan alatt labdává
gömbölyödöm.
Valamikor sikerül elaludnom, de nem békés az álmom,
forgolódom és hánykolódom egész éjszaka.

A napfény besüt a szobámba a függönyrésen át, és ásítva

felébredek. A korábbi események emléke elözönli az agyamat.
Csábít a gondolat, hogy bedugjam a fejem a párnám alá, és
figyelmen kívül hagyjam a valóságot, de csak az elkerülhetetlent
halogatnám. Inkább lennék túl az egészen, ezért kivonszolom
fáradt testemet az ágyból, és a fürdőszobába megyek.
Miután lezuhanyoztam és felöltöztem, a konyhába indulok.
Amikor belépek az előszobába, James utánam kiált:
– Idefent vagyunk, Faye!
A förtelmes, aggódó érzés visszatér a mellkasomba, míg
nehéz végtagokkal felvonszolom magam a lépcsőn, mintha a
végzetem hívna. Vonakodva lépek be a dolgozószobába, és
megtörlöm izzadt tenyeremet a farmernadrágomban. Alex a
szokásos irodai ruháját viseli, mereven és kényelmetlenül ül az
egyik bársonyszéken. Ky a kandalló előtt áll háttal nekem. Az
izmai görcsösen feszülnek a pólója alatt. Lógó ülepű nadrág
takarja formás, kerek fenekét, és kényszerítenem kell magam,
hogy elfordítsam róla a tekintetem. Erős késztetést érzek, hogy a
karomba zárjam őt.
Az agyam még nem fogta fel a hírt, hogy a testvérem, így
sóvárgok az érintése után. Hiányzott este az ágyamból.
Leülök a másik székre, és a combom alá dugom a kezem,
próbálva legyőzni a vágyakozásomat. Éles, szúró fájdalom hasít
a szívembe, mintha valaki késsel hasogatná.
James megköszörüli a torkát.
–  Beszéltem Kadennel és Kevennel, úton vannak ide. Reggeli
után tartunk egy rövid családi megbeszélést, ahol mindenkit
beavatunk a Kalvinnel kapcsolatos legújabb hírekbe. Miután
hazajön, mindenkinek elmondjuk az igazat.
– Melyik igazat? – kérdezi Ky felénk fordulva.
Egyetlen pillantást vetek álmosságtól gyűrött arcára, és az
eltökéltségem összeomlik. Pont olyan szörnyen néz ki, ahogy
érzem magam. Bárcsak átölelhetném, hogy magamba szívjam a
melegét és az illatát, hogy hagyjam, hogy lecsillapítsa az
idegeimet, és közben csillapíthassam én is az ő bánatát. A
székre szorítom a kezem a combom alatt, körmeimet a
bársonyba mélyesztem, és nagyot nyelek, hogy legyűrjem a
torkomban a fojtogató gombócot.
– El fogom mondani a testvéreidnek az igazat Kaden és Keven
apjáról – válaszolja Alex magabiztos, higgadt hangon. – Igazad
volt tegnap este. Joguk van tudni, épp elég ideig halogattuk a
dolgot. Elegem van a megtévesztésből, meg abból, hogy a
családunk a szemem előtt esik szét, és semmit sem tehetek,
hogy megakadályozzam. Ki kell derülnie az igazságnak.

A reggeli állati kínosan telik, alig eszem valamit. A hármas ikrek

idegesek Kalvin hiánya miatt, de James és Alex hárítják a
kérdéseiket azzal, hogy tartogassák a családi kupaktanácsra.
Felpattanok, amikor megszólal a csengő, örülök, hogy
otthagyhatom a fojtogató légkört. Szélesre tárom az ajtót, arra
számítva, hogy Kaden és Keven érkeztek meg, de megdöbbenek,
amikor Addisonnal találom szemben magam, aki szűzies
fehérben áll előttem, mintha olyan ártatlan lenne, mint a ma
született bárány.
– Mit akarsz? – morgom.
–  Amit mindig. – Kedvesen mosolyog. – Kylert. –
Elkeskenyedik a szeme. – Ő az enyém.
–  Csak áltatod magad – bosszankodom. – Szerintem elég
nyilvánvalóan kifejezte az érzéseit a múlt héten. Azt akarja,
hogy semmi közötök ne legyen egymáshoz, úgyhogy húzz el
innen! – Be akarom csukni az ajtót, de odateszi a lábát, hogy
megakadályozza, aztán invitálás nélkül bejön az előszobába.
Lépteket hallok a hátam mögött. Mérgesen meredek a csajra.
Tökös, hogy megint ide merte dugni a képét, és egyben őrült,
hogy ilyesmit csinál. Ha nem utálnám annyira, még az is lehet,
hogy csodálni kezdeném.
– Ezt majd én elintézem – szólal meg Ky, hirtelen felbukkanva
mellettem. A karja véletlenül súrolja az enyémet, és szokás
szerint kellemes bizsergés fut végig rajtam. – Menj vissza a
konyhába.
– Király. Oldd meg te! – Bár nem örülök, hogy elküldött, kezd
elegem lenni a drámából, így magára hagyom, hogy intézze el
egyedül a dolgokat a bajkeverő exbarátnőjével.
Öt perccel később jön vissza a konyhába, arcán a szokásos,
semmitmondó kifejezéssel. Ám a válla merev, és annyira ökölbe
szorítja a kezét, hogy elfehérednek az ízületei.
Elkapom a tekintetét.
– Mi van? – tátogom.
 Óvatosan megrázza a fejét, és valami megnevezhetetlen
érzelem suhan át közöttünk. A szeme az asztal fölött az
enyémbe fúródik, én pedig képtelen vagyok elfordítani róla a
tekintetemet. Mintha eltűnt volna körülöttünk a szoba, csak őt
látom. Néhány hajtincse a homlokába hull, és erős késztetést
érzek, hogy végigfuttassam ujjaimat a selymes tincseken.
Tekintetem az ismerős arcot kutatja. Elözönlenek az emlékek, és
eszembe jut, ahogy borostás állát simogattam, ahogy az arcomat
bársonyos arcához nyomtam, ahogy belélegeztem jellegzetesen
férfias illatát, ahogy a nyelvemmel éreztem nyakában lüktető
pulzusát.
Észre sem veszem, hogy sírok, és hogy mindenki elhallgatott,
amíg Keanu meg nem rázza a karomat, hogy visszarángasson a
valóságba. Mindenki engem bámul, és ettől elpirulok. Kyt
nézem, de ő elfordítja a fejét, lesüti a szemét, majd a falra
bámul, tulajdonképpen bárhová, csak ne kelljen rám néznie.
James köhint.
– Faye. Szükséged van egy percre? Nemsokára kezdünk.
Előrehajtom a fejem, és hagyom, hogy hosszú hajam
pajzsként omoljon az arcom elé.
–  Nem. Jól vagyok. Bocsánat. – Erősen az ajkamba harapok,
élvezve a fájdalmat, bár ez közel sem ellensúlyozza eléggé a
szívemet mardosó kínt.
– Beszéljünk a nappaliban – szólal meg Alex felállva.
Helyet foglalok Keanu és Kent mellett a hosszú kanapén,
közben a csengő másodjára is megszólal. James a nagyon
komoly Kadennel és Kevennel érkezik vissza a helyiségbe.
Miután mindenki elhelyezkedett, csendben ülünk, és várjuk,
hogy valaki elkezdje.
 James előrehajol, karjával a combjára támaszkodik.
–  A testvéretek ellen ma emelnek vádat. Hivatalosan
szexuális visszaéléssel és nemi erőszakkal fogják vádolni. A
megyei bíróságon fogják megállapítani az óvadékot, utána
hazahozhatjuk. Dan megkeresi a legjobb büntetőjogi
védőügyvédet, de az előttünk álló hetek és hónapok nem
lesznek könnyűek. – Alexre néz, aki mellette ül a kisebb,
kétszemélyes kanapén, de ő szándékosan kerüli a tekintetét.
– Börtönbe fog kerülni, apa? – kérdezi Keaton, a feszültség a
hangjában nyilvánvaló. Még mindig alig tud rám nézni, és ettől
még szörnyebben érzem magam. Keaton csak nemrég tudta
meg az igazat rólam és Kyról, és nem is tehette volna
egyértelműbbé a viszolygását.
Undorodik tőlünk.
Olyan messze ül tőlem, amennyire csak lehetséges, és lopott
pillantást vet hol Kyre, hol rám, amikor azt hiszi, senki sem
figyeli. Éles tekintetét semmi sem kerüli el, szóval kétlem, hogy
ne vette volna észre, hogy valami nem stimmel. A kis
kiborulásom a reggelinél gondoskodott erről.
–  Nem, ha tehetek ellene valamit – válaszolja James a fogát
csikorgatva.
–  Azt mondom, keressünk egy bérgyilkost, hogy végezzen
Lanával – szólal meg Kent vállat vonva, mintha hétköznapi
dolog lenne gyilkosságot emlegetni problémamegoldó
eszközként. – Ügy lezárva.
James felsóhajt.
–  Ez aligha segítene, ráadásul az ügy nem kizárólag Lana
vallomásán alapul. Úgy tűnik, van más bizonyíték is.
– Milyen bizonyíték? – kérdezi Keven hirtelen éberséggel.
 – Azt még nem tudjuk, de az előzetes meghallgatáson többet
fognak elárulni. Nyugton kell maradnunk, amíg Dan és a
csapata kiderítik, hogy mi folyik itt.
–  Mi is elmehetünk a bíróságra? – kérdezem. – Hogy
biztosítsuk Kalt a támogatásunkról? Csak elképzelni tudom, mi
játszódhat le a fejében. Tudnia kell, hogy itt vagyunk neki. Hogy
tudjuk, nem tett ilyet.
–  Tudja, Faye. A Kennedyk mindig összetartanak a bajban. –
Körbenézek a helyiségben, és látva a sok megtört alakot és
szétzúzott kapcsolatot, nehezen tudok hinni neki. James vállat
von. – Egyáltalán nem akarjuk nagy dobra verni a történteket,
így kizárólag Alex és én fogunk elmenni a meghallgatásra, de
megmondom neki, hogy lélekben mind vele vagytok.
Valószínűtlennek tűnik, hogy sokáig titkolózhatunk a sajtó előtt,
ezért folyamatban van egy biztonsági szolgálat felbérlése, hogy
megvédjenek titeket meg a birtokot.
Mindenki egyszerre nyög fel a helyiségben.
–  Á, apa. Már megint? – kérdezi Keanu. – Pokoli volt már a
múltkor is.
–  Ez szükséges rossz, fiam. Bármit megtennék, hogy
megvédjem a családomat.
Ky felnyög, és kétkedve rázza a fejét.
James mérgesen mered rá.
– Szeretnéd kiegészíteni valamivel, Kyler?
Ky ökölbe szorított kézzel, dühösen néz az apjára:
– Nem.
– Nos, akkor jobb, ha anyátok és én indulunk. Nem akarunk
elkésni. – Feláll, és Alex felé nyújtja a kezét. Alex azonban úgy
vizslatja ezt a kezet, mintha tele lenne bacilussal, majd segítség
nélkül áll fel, és undorodva néz a férjére.
Keaton úgy fest, mint aki menten elsírja magát, nekem pedig
vérzik a szívem érte. Mindig érzékeny lélek volt, és látom,
mennyire lesújtja mindaz, ami történik. Alex és James távozása
után odalépek hozzá.
–  Jól vagy? – Óvatosan kinyújtom a kezem, és megérintem a
karját, de ellök magától.
–  Ó, már törődsz velem? Miért? Azért, mert összevesztél
valamin a szeretőddel? Ne akarj kihasználni. Nem vagyunk
többé barátok.
Kiviharzik a szobából, én meg ott maradok tátott szájjal, a
szívem pedig romokban hever.
 Harmadik fejezet

Meleg vesz körbe hátulról, és megfordulva Kenttel találom

szemben magam. Hátralépek, hogy legyen köztünk egy kis
távolság. Az ujja köré tekeri egyik hajtincsemet, és elvigyorodik.
– Nem gondoltam volna rólad, hogy mocskos lány vagy, de a
külső megtévesztő lehet. – Mosolyog, én meg keserű szájízzel
nézek rá. – Ne várakoztass minket! Ki a titkos baszócimborád?
Még egy lépést hátrálok.
–  Undorító vagy, és semmi közöd hozzá, kivel töltöm az
időmet.
Megint irtó közel jön hozzám, és ezúttal nem hátrálok meg.
Mérges nézéssel viszonzom beképzelt vigyorát. Nagy kéz
markolja meg a felkarját, félrerántva tőlem.
–  Hogy mersz így beszélni Faye-jel? – morogja Ky. – Kérj
bocsánatot!
–  Baszd meg, seggfej – káromkodik Kent, és Ky bordájába
könyököl, hogy kiszabadítsa magát a szorításából. – Azt hiszitek,
ti ketten annyival jobbak vagytok nálam? Lenéztek azért, amit a
szabadidőmben csinálok, de egyikőtök sem különb nálam.
Oké, szóval úgy látom, még haragszik, amiért félbeszakítottuk
a szexpartiját az utolsó házibulin, és egyáltalán nem veszi észre,
mennyire kontrollálhatatlan a viselkedése, és hogy pusztán
vigyázni szeretnénk rá.
Rám bök az ujjával:
–  Csak néhány hónapja van itt, de már úgy viselkedik, mint
egy szajha, te meg újra azzal a ribanc Addisonnal kavarsz,
úgyhogy sürgősen szálljatok le rólam, és a kurva életbe, ne
akarjátok megmondani, hogy mit csináljak. – Meglöki Kyt, és
úgy viharzik ki a szobából, mint a tomboló hurrikán.
Félig-meddig arra számítok, hogy Ky követni fogja, de
megkönnyebbülök, amikor nem teszi. A kezembe temetem az
arcomat, és azon töprengek, vajon mi a fenét követtem el
életemben, amivel kiérdemeltem ezt a sok melodrámát.
–  Már látod? – kérdezi Ky, én pedig felemelem a fejem. Ky
Kadent nézi kihívóan. – Be kell avatkoznod, mert anya és apa
nem tudnak vagy nem akarnak csinálni semmit. Talán rád
hallgatni fog.
Kaden megvakarja a tarkóját.
– Beszélek vele, de nem biztos, hogy lesz értelme. – Feláll, és
Keanuval a sarkában elhagyja a helyiséget, így csak Keven, Ky
és én maradunk a nappaliban.
–  Ember, ez a család komolyan el van baszva. – Keven
megrázza a fejét. – Pedig még nem is értünk az igazán jó
részhez. – Megkeményedik a tekintete, ahogy kettőnkre néz. –
Anya elmondta?
– Nem volt más választása – feleli Ky. – Faye rájött.
Keven a homlokát ráncolja.
– Hogy a francba jöttél rá? Sem Kaden, sem én nem sejtettük,
amikor ránk dobták a bombát a tizennyolcadik
születésnapunkon. Totál váratlanul ért minket.
– El kellett volna mondanod nekem. Miért nem árultad el? –
szól közbe Ky, elhárítva a kérdést, így nem kell válaszolnom.
–  Annyira elcseszett dolog ez az egész, Ky. Hónapokba telt,
mire el tudtam fogadni, aztán meg átkozottul haragudtam
mindkettőjükre, amiért hazudtak. Szerinted miért veszekszünk
velük olyan régóta? Könyörögtünk, hogy árulják el nektek is, de
ők időt kértek. Már így is épp eléggé aggódnak miattatok, és
félnek, hogy mit tenne veletek, ha megtudnátok.
– És te bevetted ezt a marhaságot? – kérdezi Ky hitetlenül.
Keven felsóhajt, keresztbe veti a lábát.
–  Igen is meg nem is. Először alig tudtam gondolkodni az
agyamat elöntő vörös ködtől, de az utóbbi időben kezdem
megérteni az ő szempontjukat. Ez a család nem bír ki még több
vallomást.
Ha csak sejtené, hogy a legnagyobb bomba időzítője még
ketyeg.
Sötét felhő árnyékolja be gondolataimat, ahogy eszembe jut
anya és James. Szándékosan próbálom kiverni őket a fejemből,
mert az érzelmeim törékenyek. Szeretnék inkább a jelenlegi
problémára koncentrálni, mielőtt szembenézek a még
nyugtalanítóbb igazságokkal. Továbbra is nagyon haragszom
anyára, és rettegek, hogy James gyanúja bebizonyosodik. Egy
icikepicike részem kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe,
hogy téved. Hogy Ky nem a féltestvérem. Hogy nem kell
lemondanom róla.
–  Örülök, hogy anya úgy döntött, mindenkinek elmondja. –
Keven hangja ránt vissza a valóságba. – Szerintem nyíltan kell
kezelni a dolgot, és nem akarom örökké kerülgetni a
testvéreimet.
– Ezért nem szoktál hazajönni? – kérdezi Ky.
– Sajnálom, Ky, de nem bírtam elviselni, hogy lássalak titeket,
tudva, hogy ilyesmit segítek rejtegetni előletek. Jobb így.
– Van fogalm…
 Keven felemeli a kezét, és feláll.
–  Tartsd meg a véleményedet a kupaktanácsra. Kimegyek
játszani egy kicsit. Jössz?
– Persze. Adj pár percet! Beszélnem kell valamiről Faye-jel. –
Ky oldalra dönti a fejét, én pedig felállok, és halkan követem
kifelé a helyiségből.
– Mit akart Addison? – kérdezem azonnal, amint a szobámba
érünk.
Ky becsukja mögöttem az ajtót.
– Nem róla akarok beszélni. – Közvetlenül előttem áll meg. –
Hogy vagy? Bírod még? – Az arcom felé emeli a kezét, és én
vágyakozva pillantok rá. Azonban az ujjai félúton a levegőben
megállnak, megdermednek pusztán néhány milliméterre az
arcomtól. Könnybe lábad a szemem, és remeg az ajkam. Az
arcán átsuhanó, egymásnak ellentmondó érzelmek
elkeserítenek.
Hevesen emelkedik és süllyed a mellkasom, és kitör belőlem
a zokogás.
–  Próbálok erős maradni – suttogom –, de rohadt nehéz. –
Elcsuklik a hangom.
– Gyere ide! – szólal meg halkan, kitárja a karját, és habozás
nélkül átölel.
Átkarolom a derekát, és magamba szívom az illatát, hogy az
emlékezetembe véssem. Minden végtelenül elviselhetőbbnek
tűnik az ölelésében. Magamhoz szorítom, behunyom a szemem,
és elmormolok egy néma imát, könyörögve Istennek, hogy
hozzon helyre mindent.
–  Nem akarlak elveszíteni. Még csak most találtam rád. –
Könnyes szemmel nézek rá.
 – Tudom, bébi. Ugyanezt érzem.
Elfordítja a tekintetét, de még éppen elkapom megkínzott
arckifejezését. A szívem kis híján megreped.
– De?
–  De távol kell tartanunk magunkat egymástól, amíg
megkapjuk az eredményt. Nem vagyok elég erős, hogy másképp
ellenálljak neked. – Mélyen a szemembe néz, és fájdalom meg
szenvedés tükröződik a tekintetében. – Fogalmad sincs,
mennyire meg akarlak most csókolni.
A mellkasára fektetem a tenyerem.
– Hidd el, pontosan tudom.
Hátrál egy lépést, a kezem lehull az oldalam mellé. Azonnal
fázni kezdek.
–  Ezért nem lehetünk kettesben, amíg nem tudjuk, hogy mi
van.
– És utána mi lesz?
Amikor felemeli a fejét, meglepve látom, hogy könnyes a
szeme.
–  Fogalmam sincs, Faye. Nem is bírok a „mi, van, ha”
kérdésekre gondolni. Egy hajszál választ el attól, hogy
elveszítsem az ép eszemet, ha nem vetted volna észre. –
Hátrahajol, és a plafonra mered. – Valaki odafent határozottan
szeret kibaszni velem.
Horkantva felnevetek:
–  Nekem ne papolj! Az életemben egymást követik az
elcseszettebbnél elcseszettebb kibaszások.
–  Itt akarok lenni neked, Faye, de fogalmam sincs, hogy
tegyem meg anélkül, hogy közelednék hozzád, viszont nem
fogok erre a szintre süllyedni. Nem fogom azt csinálni, amit ő
tett. – Undor suhan át az arcán.
– Megértem. Nekem is felfordul tőle a gyomrom.
Tesz felém egy lépést, és gyengéden megint átölel.
– Reméljük, nem kerül rá sor, de ha mégis, majd megküzdünk
vele. Addig is próbáljuk meg túlélni a következő hetet. Biztos
vagyok benne, hogy apa ismer valakit, aki megsürgetheti a
vizsgálatot.
–  Oké. – A mellkasára hajtom a fejem, és szívdobogásának
ritmusát hallgatom. – Hiányozni fogsz – suttogom, miközben
még több könny önti el a szememet.
–  Te is hiányozni fogsz nekem. – A végén elcsuklik a hangja,
és tudom, hogy neki is épp annyira nehéz összeszednie magát,
mint nekem. A hajamat simogatja, és egymásba kapaszkodunk,
nem akarunk véget vetni az ölelésnek.
Nem sokkal később kibújok a karjából, és letörlöm a
könnyeimet pulóverem ujjával. Szipogok.
–  Ez csak átmeneti. Kibírjuk. – Felemelem a fejem, és
gyönyörű arcát figyelem. Annyi érzelem sugárzik a szeméből,
hogy az már szinte porrá zúzza az elhatározásomat. Minden
porcikám arra vágyik, hogy megérintsem őt. Szeretném
végigfuttatni az ujjbegyeimet szögletes állkapcsán. Hosszú,
felfedező csókokat akarok hinteni a szájára. Szeretném
megsimogatni az orrommal a nyakát, és magamba szívni egyedi
illatát. Át akarom karolni, hogy elmúljon az összes fájdalom.
Szeretlek.
A nyelvem hegyén van a vallomás, és szeretném kimondani,
elárulni, hogy nagyon is viszonzom az érzéseit, de nem lehet,
mert talán nem szerethetem így, és jobb, ha nem tudja. Ezért a
szívem mélyére zárom ezt az igazságot, remélve, hogy egyszer
lehetőségem lesz megosztani vele.

***

Mindannyian az előszobában vagyunk, az ajtó szélesre tárva, és

Max – a család sofőrje – megáll a kocsival a ház előtt. James és
Alex szállnak ki először, majd gyorsan követi őket Kalvin.
Lehajtott fejjel a földre szegezi tekintetét, míg a ház felé tart.
Alex megpróbálja magához húzni, de ő visszautasítja a gesztust.
Alexnek könnybe lábad a szeme, és James együttérző pillantást
vet rá, amivel Alex nem foglalkozik. A vállam merev a
feszültségtől, a levegő pedig balsejtelmekkel van tele.
James és Alex lépnek elsőként a házba, Kalvin egyértelműen
vonakodva követi őket. Még nem emelte fel a fejét, még nem
nézett a szemébe senkinek. Kaden homlokráncolva tesz egy
lépést Kal felé, és minden szégyenérzet nélkül magához húzza,
hogy megölelje.
–  Örülünk, hogy itthon vagy, és tudjuk, hogy nem csináltál
ilyesmit. Mindenben számíthatsz ránk.
Kalvin lassan felemeli a fejét, és szemügyre veszi a testvérét.
–  Kösz, tesó. – A hangjából hiányzik a szokásos
magabiztosság, és ez szíven üt.
A testvérei egyenként előrelépnek és lepacsiznak vele, vagy
hátba veregetik. Nagyot ugrik az ádámcsutkája a torkában, és
kezdi elveszíteni az irányítást az érzelmei fölött. Alex arcán
könnyek peregnek végig, és még James is úgy fest, mint aki
mindjárt zokogni kezd. Úgy látszik, igaza volt korábban – a
Kennedy család tényleg összetart a bajban.
Ky átöleli Kalt, és suttog valamit a fülébe. Amikor oldalra lép,
én is odamegyek Kalhoz, és szorosan a karomba zárom.
 – Nem tudom, Lana miért tette ezt, de ki fogjuk deríteni.
–  Találkoztál vele? – kérdezi belém kapaszkodva. Lassan
bólintok, és az alsó ajkamba harapok. – Mit mondott?
– Kalvin, nem hiszem, ho…
– Anya – szakítja félbe Kal, felé fordulva. – Ettől nem védhetsz
meg, és tudni szeretném. – Visszafordul hozzám. – Nos? Jól van?
Utálom, hogy nekem kell elárulnom, de megérdemli az
őszinteséget.
– Zaklatott volt és sírt. Ő… azt mondta, hogy rossz állapotban
volt, és bántottad…
Kal szeme üveges, a felső ajka reszketni kezd.
–  Tudom, hogy megbántottam, és gyűlölöm magam ezért, de
még mindig nem hiszem el, hogy ezt tette. Soha nem
kényszeríteném sem őt, sem más lányt a szexre. Én… –
Elhúzódik az ölelésemből, lehajol, és kezébe temeti az arcát.
Hevesen emelkedik és süllyed a mellkasa a hangos zokogástól,
és amikor felemeli az állát, látom, hogy patakokban folynak a
könnycseppek az arcán. – Anya. – Megkínzott könyörgés
csendül ki a hangjából, és szomorúan Alexre néz.
Ha korábban azt hittem, összetört a szívem, akkor az semmi
ahhoz képest, amit ebben a pillanatban érzek. Könnyek
peregnek az arcomon, és fizikai fájdalmat érzek a szívemben,
ahogy látom, hogy a beképzelt, magabiztos unokatestvérem
összeomlik.
Alex odaszalad hozzá, a karjába zárja, és szorosan átölelve
tartja Kalt, aki a szemünk láttára roppan össze.
 Negyedik fejezet

A helyiségben egyedül Kal megkínzott zokogása és a fiát

karjában tartó Alex csitító szavai hallatszanak. Tovább sírok, és
átkozottul nem tehetek ellene semmit. Ky tekintete találkozik az
enyémmel, az aggodalom és a nyugtalanság tisztán tükröződik a
szemében. Lenéz a lábára, és én is kényszerítem magam, hogy
lesüssem a szemem. Rengeteg érzés kavarog bennem, olyan,
mintha súlyos ideg-összeroppanás kerülgetne. A stressztől
teljesen merev a vállam, karomat a derekamra fonom, mintha
ezzel egyben tudnám tartani magamat.
Egy kéz érinti meg a hátamat, Keaton húz magához.
Meglepve fordulok felé, és azonnal megenyhülök, amikor
észreveszem az együttérzést a tekintetében. Habozás nélkül
átkarolom a derekát, és hozzábújok. A szemem sarkából
észreveszem, hogy James a homlokát ráncolja, és szúrós
pillantást vetek rá. Az isten szerelmére, mégis milyen lánynak
tart? Nem törődhetek az unokatestvéreimmel – vagy lehetséges
testvéreimmel – anélkül, hogy bele ne látna valamit a dologba?
Kisimul az arckifejezése, és bocsánatkérőn vonja fel a vállát.
Szipogva Keaton vállára hajtom a fejem.
– Gyertek be a nappaliba – szólal meg James, előretessékelve
minket. – Hagyjuk egy kicsit magára a testvéreteket!
Leülök a kanapéra Keaton mellett, és belekarolok.
–  Ez azt jelenti, hogy megbocsátottál? – suttogom a fülébe
reménykedve.
 – Nem volt mit megbocsátani – válaszolja halkan, és ez az első
dolog, ami ezen a napon mosolyt csal az arcomra. – Bocsánat,
ha korábban túlreagáltam a helyzetet. Meg aznap is
Nantucketben.
–  Mi történt a bíróságon? – kérdezi Kaden, mielőtt
válaszolhatnék Keatonnak.
–  A testvéreteket kikérdezte egy pártfogó tiszt, aki azt
javasolta, óvadékkal helyezzék szabadlábra, azzal a feltétellel,
hogy nem hagyja el az államot – magyarázza James.
– Vádat emeltek ellene? – kérdezi Keven halkan.
–  Igen, most várjuk, hogy kitűzzék az előzetes bírósági
meghallgatás időpontját. Dan reméli, hogy ejthetjük az ügyet a
rendes bírósági tárgyalás előtt, de ez a bizonyíték természetétől
fog függeni, és az ügyész nagyon titkolózik.
Alex és Kalvin lépnek a nappaliba, így a beszélgetés
félbeszakad.
–  Nem biztos, hogy ez a megfelelő időpont erre – szólal meg
Alex, idegesen nézve körül.
–  De igen, anya. Most fogunk erről beszélni – mondja Kaden
ellentmondást nem tűrő hangon.
–  Az idő sohasem lesz alkalmas arra, hogy megosszuk ezt a
hírt – teszi hozzá Ky. – Kezdhetnénk, kérlek? – Semmi bűnbánat
nincs az arcán.
Alex irtózatosan ijedtnek látszik, leereszkedik az üres
kanapéra, és szorosan maga mellé húzza Kalt. Úgy ül, mint aki
karót nyelt, a kezét összekulcsolja az ölében. Amikor szóra
nyitja a száját, remeg az ajka, arcán semmi sem leplezi a
színtiszta rettegést. Önkéntelenül is együttérzek vele, pedig saját
magát keverte ekkora bajba.
 James előrenyúl, hogy megfogja a kezét. Alex olyan megvető
pillantást vet rá, hogy Addison is megirigyelhetné. James
visszahúzza a karját, az állkapcsában megrándul egy izom, és
az arca eltorzul. A feszültség a levegőben kézzelfogható, én
pedig azt kívánom, bárcsak Alex kibökné végre!
Tépd le a ragtapaszt, Alex.
– Van valami, amit el kell mondanom nektek. Valami, amiről
már sokkal hamarabb mesélnem kellett volna. Apátokkal
mindig próbáltuk azt tenni, ami helyesnek tűnt, de néha
hibáztunk. Ebben az esetben vitathatatlanul.
Kent cicceg, majd hátradől a kanapén, és keresztbeteszi a
bokáját, mintha filmnézésre készülne.
– Ez jó lesz. – Vigyorog.
Kaden tarkón csapja.
– Ne legyél seggfej, hagyd, hogy anya beszéljen!
Meglep, hogy Kaden Alex védelmére siet, főleg most, hogy
értem, miért volt olyan ellenséges a szüleivel. De ugyanakkor
kíváncsi lennék, ha valaki most ránézne Alexre, hogy tudná
megállni, hogy óvni akarja. Egész testében reszket a félelemtől.
– Nem könnyű elmondani, nagyon régóta cipelem magammal
ezt a titkot. – Könnybe lábad a szeme, ahogy végignéz a fiai
arcán. – Egy másik férfival éltem kapcsolatban, mielőtt
megismertem… mielőtt találkoztam Jamesszel. James nem
Kaden és Keven vér szerinti apja… nekik más az apjuk. –
Elfordítja tekintetét, és hagyja, hogy szavai leülepedjenek.
Az ikrek megdöbbennek, és Kent nem tud szóhoz jutni. Kal
nagyokat pislog, nyilvánvalóan nehezére esik feldolgozni a
hallottakat.
–  Ó, istenem – szakítja félbe a kínos csendet Keaton. – Ezt
árulta el nektek, amikor tizennyolc évesek lettetek? – Kadenről
Kevenre vándorol a tekintete.
– Igen – vallja be Kaden.
– Hogy tarthattál ilyesmit titokban? – Keanu zavartnak tűnik,
ahogy a szüleit bámulja. – Megértem, hogy nekünk nem
akartátok elmondani, de nekik? – A féltestvéreire bök az ujjával.
–  Mikor lenne megfelelő az idő arra, hogy eláruld a
gyerekeidnek, a férfi, akit az apjuknak hittek, valójában nem is
az apjuk? – kérdezi Alex nyersen.
Magamba fojtok egy hitetlenkedő horkantást. Észreveszem az
iróniát.
James összerezzen, Alexnek pedig eltorzul az arca.
–  Sajnálom – suttogja, és aznap talán először néz James
szemébe. – Nem úgy értettem. – James lesüti a szemét. – Tudom,
hogy nem kezeltem jól ezt a helyzetet – folytatja Alex, ismét a
gyerekeire figyelve –, de nem bánom a döntéseimet. – A
tekintete Kadenen és Kevenen állapodik meg. – James az apátok
minden tekintetben, ami számít. Attól a perctől fogva szeret
titeket, ahogy találkoztatok, és soha nem bánt veletek másképp,
mint a testvéreitekkel. Erre bizonyíték az, hogy soha nem
gyanakodtatok. Egyformán szeretett mindannyiótokat.
–  Ezt soha nem vitattam – jegyzi meg halkan Kaden. – Azzal
volt problémám, ahogy közöltétek a hírt, és azzal, hogy arra
kényszerítettetek, tartsuk titokban a testvéreink előtt.
–  Örülök, hogy már mindenki tudja – teszi hozzá Keven. –
Talán ezek után továbbléphetünk.
Csend borul a helyiségre, mindenki a hallottakat emészti.
–  De ki az apjuk? – kérdezi néhány perccel később Kent. –
Találkoztatok vele? – Kíváncsian néz Kadenre és Kevenre.
 –  Az nem fontos. – Alex hangja sürgető. – Képtelen volt a
gyerekeim apjaként viselkedni, és elhagyott, amikor a
legnagyobb szükségem lett volna rá. Csak ennyit kell tudnotok.
Kaden és Keven sokatmondó pillantást váltanak egymással,
Alex pedig észrevehetően megfeszül. James gyanakodva
hunyorít:
– Mit csináltatok?
Keven kényelmetlenül mocorog a helyén, Kaden pedig mély
lélegzetet vesz. Egymás szemébe néznek, és némán üzennek
egymásnak valamit. Kaden keresztbefonja karját a mellkasa
előtt.
– Találkoztunk vele.
Alex felsikkant, és elkerekedett szemmel szája elé kapja a
kezét.
– És anyának igaza van – mondja Keven. – Semmi jó nem sült
ki abból, hogy találkoztunk azzal a hapsival.
James felpattan, és elhagyja a helyiséget. Alex a döbbenettől
teljesen megdermedve még mindig mereven ül a kanapén,
miközben a kába Kalvin igyekszik megvigasztalni. Senki nem
indul el James után. Bárki puhánynak tarthat, de nem
gondolom, hogy így lenne helyes vagy igazságos, ezért felállok,
hogy kövessem.
A játékszobában van, homlokát a falnak támasztja, és reszket,
közben fájdalmasan zokog. Az érzéseim összevissza
csaponganak, és még soha nem éreztem magam ennyire
bizonytalannak azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek.
Ez a férfi lefeküdt az anyámmal. A húgával. Azt hiszi, az
apám. Támogatta a feleségét, hogy éveken át hazudjon a
gyerekeiknek. Viszonya volt a felesége asszisztensével. Annyira
belegabalyodott a bonyolult hazugsághálóba, amit szőttek, hogy
képtelen a fiai mellett állni, akiknek akkora szükségük lenne rá.
De elfogadta egy másik férfi gyerekeit, mintha a sajátjai lettek
volna. Feláldozta a karrierrel kapcsolatos ambícióit, hogy
otthonülő apuka legyen. Felismerte a hibáit, és próbálja
helyrehozni őket. Helytelen vagy sem, őrülten szerette az
anyámat, gyámolította, és gondoskodott róla a szüleik halála
után. Engem is habozás nélkül befogadott, amikor árva lettem,
és elérte, hogy a család részének érezzem magam.
Nem rossz ember – egyszerűen csak rossz döntéseket hozott.
Ahogy most ránézek, végtelenül sebezhetőnek látom, így
pedig nehéz kitartani az utálatom és az undorom mellett. James
mellett nem áll senki, és ez nem tetszik. Kinyújtom a kezem,
hogy megérintsem a könyökét.
– James.
Abbahagyja a sírást, és felemeli a fejét, hogy rám nézzen. Az
arckifejezése elkeserít. Szenved, és kőszívű ribanc lennék, ha
nem reagálnék erre. Némán kitárom a karomat, magamhoz
hívva őt, neki pedig milliónyi különböző érzelem suhan át az
arcán, ahogy rám néz. A szívem idegesen kalapál a
mellkasomban. James tesz felém egy lépést, megszüntetve
közöttünk a távolságot, és elfogadja az ölelésemet. Magához
szorít, a belőle áradó meleg megvigasztal. Csupán ekkor
döbbenek rá, hogy nekem is pont akkora szükségem volt erre,
mint neki. Egyikünk sem szólal meg. Csak átölelve tartjuk
egymást. És nem fura. Természetesnek tűnik.
–  Apa? – Hallok egy halk hangot a hátam mögött.
Hátrahúzódom, és oldalra fordulva Keatonnal találom szemben
magam. – Azért jöttem, hogy megnézzem, jól vagy-e. – James
szeme egy pillanatra felcsillan. Keaton láthatólag kicsit
kényelmetlenül érzi magát, zsebre teszi a kezét, és a sarkán
hintázik. – Én, ööö… tudom, hogy sokkoló a helyzet, de nem
kerülte el a figyelmem, hogy mi most a legfontosabb. Értem,
hogy most szörnyen alakulnak a dolgok, de ez még nem törli el
a múltat, vagy azt, hogy mit jelentesz számunkra. Nem akarnék
más apát, mert mindig te voltál a legjobb.
Arrébb lépek, hogy James átölelhesse a fiát.
Megérint a pillanat, és legszívesebben cuppanós puszit adnék
Keatonnak. Ő a legédesebb, legkedvesebb, legegyüttérzőbb
Kennedy a családban, és imádom ezért.

***

Fél órával később az ágyamon fekszem, amikor megcsörren a

telefonom. Brad keres, ezért felveszem.
– Szia!
– Szia! Csak azért hívlak, mert nem voltál suliban, és őrületes
pletykák vannak. Igaz, amit Kalről mondanak?
–  Basszus. Reméltem, hogy még nem szivárgott ki a hír, de
nyilvánvalóan csak vágyálom volt.
– Hogy van? Ti hogy viselitek?
–  Bárcsak tudnám, mit válaszoljak erre a kérdésre, de az
elmúlt huszonnégy óra a legtraumatikusabbak közé tartozott,
amit megéltem. – Figyelembe véve, hogy min mentem keresztül
néhány hónappal ezelőtt, árulkodó ez a kijelentés. Hátranyúlok,
hogy megdörzsöljem a hátamat a lapockáim között. Úgy érzem,
az agyam a sok drámától rövidzárlatot kapott, és nem bánnám,
ha egy kis időre kiszabadulnék innen. – Ráérsz?
– Igen. Együtt akarsz lógni velem?
 – Jó lenne. Értem tudnál jönni? A ház előtt foglak várni.
– Már megyek is.
Kaden és Keven Alexszel meg Jamesszel beszélget a
nappaliban, amikor bedugom a fejem az ajtón.
– Kimozdulok egy kicsit Braddel. Később találkozunk!
–  Várj egy percet, Faye! – James feláll a fotelből, és elindul
felém. Megfogja a könyököm, és az előszobába kísér. – Nem
felejtettem el a vizsgálatot.
–  Semmi gond! Nem várom el, hogy ma elintézd, amikor
egyébként is annyi minden történik.
A fülem mögé simítja egyik elszabadult hajtincsemet.
–  Az is pont olyan fontos számomra. – Mereven nézem a
cipőmet, és nagyon kényelmetlenül érzem magam az
arckifejezésétől. – Már intéztem egy hívást, és várom, hogy
visszaszóljanak. Legyen nálad a telefonod, hátha utol kell
érjelek!
– Persze. – Igyekszem minél szebben mosolyogni.
–  Köszönöm a korábbit! Fogalmad sincs, hogy milyen sokat
jelentett. – Elpirulok a bókjától. – Sajnálom ezt az egészet.
Tudom, hogy még gyászolsz, és egyáltalán nincs szükséged arra,
hogy belerángassanak egy még felkavaróbb helyzetbe, de ezek a
problémák egy ideje már elmérgesedtek.
–  Nem fogok hazudni… totál össze vagyok zavarodva, és
fogalmam sincs, mit érzek, de furcsamód minden más, ami
történik, segít. Eltereli a figyelmemet a saját hülyeségemről, és
nem tehetek róla, erről az a véleményem, hogy jó dolog.
Határozott kopogtatás hallatszik a bejárati ajtó felől, épp
amikor James szóra nyitná a száját.
–  Megjött a fuvarom. Figyelni fogom a telefonomat. Később
találkozunk!
Kisurranok a házból, mielőtt még több nehézség szakadna a
nyakamba.
– Tűnjünk innen! – szólalok meg azonnal, ahogy a hátsóm az
anyósüléshez ér.
Brad ráteszi a lábát a pedálra, és padlógázt ad.
– Hova? – Az utat figyeli, úgy kérdezi.
–  Mindegy. – Vállat vonok, és hátradobom barna hajamat. –
Nem érdekel, amíg csend van, és nem találkozom senkivel a
suliból. – Arra lélekben még fel kell majd készülnöm. – Kérlek,
tereld el a figyelmemet! – A magnót babrálom, és addig
váltogatom a zenéket, míg nem találok olyat, ami tetszik.
–  Nem probléma. Tudom is, melyik lenne a tökéletes hely
számodra. – Egy futó pillanatra leveszi tekintetét az útról. – Jól
vagy?
– Nem igazán – válaszolom őszintén.
– Akarsz róla beszélni?
–  Igen, de nem itt. Várjuk meg, amíg odaérünk, akárhova is
megyünk. Lazítanom kell egy kicsit.
Csendben utazunk fél órán keresztül, én behunyt szemmel
hallgatom a zenét, és szándékosan igyekszem minden
gondolatot kiverni a fejemből. Persze teljesen felesleges, mert
nem számít, milyen erősen próbálok nem gondolni arra, mi
minden történik a Kennedy-rezidencián, végül csak eszembe
jut, és az események újra meg újra leperegnek lelki szemeim
előtt. Nem menekülhetek a kísértő árnyak elől, amelyek az
életemre borultak.
Brad leállítja a motort, én pedig kinyitom a szemem, és
körbenézek a parkolón, amely két monster truckot leszámítva
teljesen üres. A parkolót hatalmas fák szegélyezik, amelyek
egyértelműen nagyon régóta itt állnak.
– Mi ez a hely? – faggatom.
– Apa ide hozott régen horgászni. Van egy csomó túraútvonal,
ha szeretnél lemenni a tóhoz.
Kinyújtózom, és nagyot ásítok.
–  Jól hangzik. – Kinyitom az ajtót, kiszállok a kocsiból, aztán
felhúzom a kabátom cipzárját az államig, mert a hideg levegő
teljes erővel az arcomba vág.
Brad kiveszi a kabátját és a sálját a hátsó ülésről, majd
bezárja a kocsit.
– Tessék. – A sálat a nyakamba teszi. – Úgy nézem, hasznodra
lesz.
–  Kösz! – Mosolyogva nézem, ahogy felhúzza a cipzárt a
kabátján, és zsebre dugja a kezét.
–  Erre. – Egyik vállát megrántva mutatja, merre, én pedig
követem. Nem beszélgetünk, míg átvágunk az erdőn, de a csend
semmiképp sem kényelmetlen. Braddel könnyű együtt lenni.
Intuitív és érzékeny, egyszerűen megért engem. A hidegben
sétálunk a fák között, lábunk alatt ropog a kavics, ezenkívül
csak a madarak csiripelése hallatszik. Nagyjából húsz perccel
később meghallom, ahogy a víz lágyan nyaldossa a partot, majd
egy nagy tó szélére érünk. Az út másik oldalán néhány férfi
vízbe lógó horgászbotja mellett ül nyugszékeken. Mögöttük, az
erdő sűrűjében extravagáns otthonok bújnak meg.
Brad egy letört farönkhöz vezet a vízparton, és leülünk. A
kezére fúj, és összedörzsöli két tenyerét.
–  Mindig elfelejtem, hogy változott az időjárás. Azt hiszem,
javasolhattam volna valami melegebb helyet.
 –  Tökéletes itt. Kösz, hogy elhoztál. – A vizet bámulom, a
gyengéd hullámzás teljesen megbabonáz: a víz halk tolvajként
lopakodik felénk, aztán jól hallható zúgással húzódik vissza.
Kinyújtom a hátam mögött a kezemet, és az ég felé emelve
tekintetemet felsóhajtok, azon töprengve, vajon van-e valami a
felhők fölött, és ha van, mi lehet az. Brad csöndben figyeli
minden mozdulatomat, és én érzékelem odaadó pillantását. –
Néha elképzelem Istent odafent – az állammal az égre bökök –,
úgy képzelem, rémisztő bábmester, aki kénye-kedve szerint
rángatja a zsinórokat, így irányítva az életünket. Vajon vidáman
nevet, ahogy egyik megpróbáltatás után a másikat teszi az
utunkba, vagy komolyan figyel, mert látni akarja, mennyire jól
küzdünk meg a nehézségekkel? – Bradhez fordulok. – Érdekli
egyáltalán? Vagy az egész csupán játék számára?
Brad lehajol, felvesz egy kavicsot a földről, és a vízbe hajítja.
A kavics elegánsan pattog a felszínen, majd elmerül a mélység
rejtekében, eltűnve a kíváncsi tekintetek elől.
–  Tudom, mire gondolsz. Nekem is hasonló dolgok jutottak
eszembe az elmúlt hónapokban. – Brad mocorog a rönkön, és a
térdeink egy pillanatra egymáshoz érnek. – Gyakran eszembe
jutott, vajon miért van az, hogy néhány ember minden gond
nélkül éli le az életét, míg másoknak bőven kijut a rosszból.
Nem tűnik igazságosnak, de arra a megállapításra jutottam,
hogy Isten… ha létezik, azok elé állít kihívásokat, akikről elhiszi,
hogy képesek megbirkózni velük. Mintha az ellenálló
képességüket akarná erősíteni. – Felvesz még egy kavicsot, és
azt is a tóba hajítja. – Legalábbis ezt hajtogatom magamnak,
hogy túléljem a napokat.
Az alsó ajkamba harapok.
 – Hm. Érdekes elmélet, és fogalmam sincs, igazad van-e, de az
biztos, hogy rohadt nagy szívás szembenézni a kihívásokkal.
Őszintén szólva nagyon igyekeztem túlélni az elmúlt két
hónapot, és nem akarok beképzeltnek tűnni, de szerintem
egészen jól ment, viszont most… – fojtottan felnevetek –, most
irtó mérges vagyok, mert épp elég bajom van a sok új szarság
nélkül is. – Rémülten érzem, hogy egy könnycsepp gördül ki a
szememből. Gyorsan letörlöm, de sajnos Brad észreveszi.
Kinyújtja a karját, és erősen megszorítja a kezemet.
– Nem csak arról van szó, ami Kallel történik?
–  Igen – vallom be, majd megnyílok előtte, és mindent
elmesélek. James beismeréséről, és hogy ennek milyen
következménye lehet a Kyhoz fűződő kapcsolatomra, és hogy
mennyire megváltoztatta azt, ahogyan a szüleimre gondolok.
Hogy milyen szörnyű feszültség uralkodik a házban, mert Alex
leleplezte a titkát Kaden és Keven apjával kapcsolatban; mert
kiderült, hogy Jamesnek viszonya van Corutney-vel, és mert
megromlott a házassága a feleségével; és mert Kalvin helyzete
nagyon komolynak látszik. Megszakítás nélkül végighallgat, és
közben egész idő alatt vigasztalón melengeti a kezem. Nem
fogom vissza magam, és miután mindent elmondtam, sokkal
jobban érzem magam. Ezt ki kellett adnom magamból.
–  Basszus, Faye – sóhajtja Brad, amikor elhallgatok. – Azt
hittem, nekem van problémám, de ez nagyon gáz.
Megmasszírozom a halántékomat.
–  Tudom. Elég rossz, amikor annyi bajod van, hogy azt sem
tudod, melyikkel foglalkozz először.
– Nem csoda, hogy Ky egyszer sem vette fel a telefont, amikor
ma kerestem.
 –  Ne vedd magadra! Igyekszik mindent megtenni, hogy erős
maradjon. Mind próbálkozunk. – Belerúgok a lábam előtt
heverő kövekbe.
–  Nagyon sajnálom. – Felvonom a szemöldököm, mert nem
tudom, miért érzi úgy, hogy bocsánatot kell kérnie. – Sajnálom,
ahogy reagáltam a kapcsolatotok hírére Kyjal, és azt is, hogy
most szenvedsz. Nem szeretem, ha ilyen zaklatottnak látlak.
Igaz, hogy Brad elég furán reagált, amikor megtudta, hogy
együtt járok Kyjal. Errefelé igencsak rossz szemmel nézik, ha az
unokatestvéreddel randizol, akkor is, ha nem illegális. Bár
szeretném azt hinni, hogy Brad már kezdett megbarátkozni a
gondolattal.
Megszorítom a kezét.
– Mit fogok csinálni, Brad? Ha Ky a testvérem… – Elcsuklik a
hangom, mert vasmarok szorítja össze szívemet az elképzelhető
legfájdalmasabban. Lehajtom a fejem, és ismét a könnyeimmel
küzdök. Ezt is gyűlölöm… hogy ez az egész rémálom érzelmi
nyomorékká tett, amikor általában büszke vagyok arra, hogy én
vagyok az utolsó lány, aki összetörve zokogni kezd.
–  Hé! – Brad óvatosan a karjába von. – Te vagy az egyik
legleleményesebb lány, akit ismerek. Ki fogod találni.
A mellkasára hajtom a fejem, és közben azt kívánom, bárcsak
én is annyira bíznék magamban, amennyire ő bennem!
 Ötödik fejezet

A visszafelé vezető úton megeskettem, hogy egyetlen teremtett

léleknek sem beszél arról, amit elárultam neki. Soha nem
voltam az a típus, aki kiteregeti a szennyest egy egész város
előtt, de ezzel a szégyenteljes titokkal pláne muszáj hímes
tojásként bánni. Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Ez
az első alkalom életemben, amikor kínosan érzem magam vagy
szégyenkezem az anyámmal kapcsolatban, és bár utálom, hogy
ide jutottam, nem változtathatok az érzéseimen. Még mindig
nem értem; talán nem is fogom soha.
Mi lett volna, ha Kyjal együtt növünk fel? Akkor is helytelenül
szeretném? Álszent vagyok, amiért szégyenkezem és undorodom
anyától meg Jamestől, amikor mi is lehetnénk ugyanabban a
helyzetben, amelyben ők voltak? Elég erős lettem volna, hogy
ellenálljak az érzéseimnek, vagy mi is pont úgy cselekedtünk
volna, mint ők? És valóban rossz ez, amikor annyira jó érzés?
Anya is feltette magának ezeket a kérdéseket, vagy csak úszott az
árral? Brad mellett lépdelek, és közben haszontalanul
kavarognak fejemben ezek a kérdések, nincs rájuk válasz, a
belső elemzésem eredményeként mindössze tompán lüktető
fejfájást tudok felmutatni.
Csak akkor döbbenek rá, milyen brutálisan önző voltam,
amikor beülünk a kocsiba. Bradnek is épp elég baja van, és az
elmúlt egy órát kisajátítottam a saját tirádáimnak.
– Veled mi újság? Történt valami? – kérdezem.
 Elfintorodik, és beindítja a motort.
–  Semmi, ami ne várhatna. – Lehet, hogy csak képzelem, de
mintha megfeszülne a válla. Mindig jó megfigyelő voltam, és
látom, amikor valaki nem teljesen őszinte velem.
Felé fordulok az ülésemen.
–  Én kiöntöttem neked a szívem. Most te következel. Mi van
veled?
–  Nem fontos. Tényleg. – Gyorsan végignéz rajtam. – Így is
épp elég dolog miatt kell aggódnod.
– Istenre esküszöm, Brad, ha nem mondod el, hogy mi folyik
itt, tökön foglak rúgni. Nem érdekel, hogy te vezetsz.
Elmosolyodik, ahogy védelmezőn ágyékára teszi a kezét.
– Ne nyúlj a rosszfiúkhoz! – viccelődik.
–  Nos? – Szigorúan összefonom a karom a mellkasomon, és
szándékosan figyelmen kívül hagyom a tréfálkodásra tett
kísérletét.
Beletörődve felsóhajt.
– Hétvégén kaptam meg a kilakoltatási végzést.
Megdermedek. Brad csak nemrég mesélt a sikkasztási vádról,
amellyel az apját gyanúsítják, és arról, hogy Brad nem volt
hajlandó elhagyni az országot a családja többi tagjával, mert itt
akart maradni, hogy leérettségizzen és továbbtanuljon, ahogy
mindig is tervezte. Az elmúlt néhány hónapban egyedül lakott a
családja házában, bár tudta, hogy csupán idő kérdése, hogy a
hatóságok lefoglalják az ingatlant.
– A francba. Meddig kell elköltöznöd onnan?
– Hétvégéig. – Erősen megszorítja a kormányt.
– Mik a terveid?
Felnevet.
 – A hátsó ülés kényelmesnek tűnik.
– Kizárt. Beszélek Alexszel, miután hazaérek.
Ádáz pillantást vet rám.
–  A francba, azt tuti nem. Így is épp elég baja van, nem
akarom ezzel is terhelni. Egyébként is épp eleget tett már értem.
Majd megoldom egyedül.
–  Röhejesen viselkedsz. Gyakorlatilag családtag vagy, nekik
meg van egy csomó szobájuk. Tudom, hogy nem bánná.
–  Nem! – A hangja elszánt. – Tudtam, hogy nem szabad
elmondanom neked.
Ezzel felidegesít.
–  Most seggfej vagy. A barátok megbíznak egymásban. –
Vadul gesztikulálok. – Ha a büszkeségedről van szó, nem
szégyen beismerni, ha segítségre van szükséged.
– Azt mondtam, nem – sziszegi.
– Átkozottul makacs vagy!
–  Azt mondtam, megoldom! – vágja rá kiabálva, én pedig
döbbenten magamba zárkózom.
– Jó. Legyél idióta seggfej. Majd meglátod, mennyire érdekel.
Feszültség tölti meg az üres helyett kettőnk között, és az út
hátralévő részében egyikünk sem szólal meg. Az alsó ajkamat
harapdálom, miközben kinézek az ablakon.
Amikor befordulunk a sarkon a házhoz, előrehajolok az
ülésemen, és a szemem tágra nyílik, ahogy meglátom a Kennedy
család házának kapuja előtt gyülekező tömeget. Öt tévés furgon
és egy csomó kocsi parkol az út szélén, meg egy rakat újságíró
torlaszolja el a bejáratot, mint az éhes, várakozó keselyűk.
–  Hát, ezt nem hiszem el. – Hátradőlök az ülésemen, és
gyorsan eltakarom az arcomat a hajammal.
 – Átkozott paraziták! – morogja Brad, és rátenyerel a dudára,
hátha ezzel utat tud vágni magunknak a tömegben a kapuhoz.
Előveszi a telefonját, és gyorsan beleír néhány számot. – Hé,
ember. Én vagyok. Itt vagyunk Faye-jel a kapu előtt, de nem
akarom beírni a kódot, mert egy csomó riporter nyüzsög az
utcán. Király, kösz.
–  Egy ideje kiszúrtam a fekete autót, ami követett minket –
ismeri be, miközben zsebre rakja a mobilt. – Már tudom, hogy
miért.
– Tessék? – csattanok fel. – Miért nem mondtál semmit?
– Nem igazán szóltál hozzám, és nem akartam, hogy aggódj.
Mogorván nézek rá.
– Azt hittem, ennél azért jobban ismersz.
– Kérlek, Faye. Nem akarok veszekedni.
–  Nagyszerű – dühöngök, és lejjebb csúszok az ülésemen,
mert észreveszem, hogy a kíváncsi kameralencsék a kocsi
belsejére irányulnak. Brad felemeli a középső ujját, én pedig
nem tudom magamba fojtani a nevetésemet.
–  Hajtsd a fejed a térded közé! – utasít, én pedig tiltakozás
nélkül engedelmeskedem. Egyáltalán nem akarom, hogy az
arcommal legyenek tele a hírek. Szeretem a névtelenségemet, és
számtalan okból kifolyólag nem akarom, hogy a sajtó megtudja,
ki vagyok, vagy honnan jöttem.
Néhány perccel és sok-sok dudaszóval később Brad behajt a
kocsival a kapun a ház elé.
– Most már feljöhetsz levegőért.
Futó pillantást vetek hátra a vállam fölött, hogy lássam az
utcán összegyűlt tömeget.
– Ez őrület.
 – Szokj hozzá. Nyilvánvaló, hogy elterjedt a pletyka.
Ky a bejárati ajtónál vár minket. A láttán pillangók kezdenek
röpködni a hasamban, és hevesen száguldozik a vér az
ereimben. Éles fájdalom hasít a mellkasomba. Nagyon fáj, hogy
látom.
Az ujjaim megfeszülnek a kilincsen, ám Brad megfogja a
könyökömet.
–  Várj egy percet! – Felé fordulok. – Nem akarok így elválni
tőled. Tudom, hogy segíteni szeretnél, és imádlak ezért, de ezt
egyedül kell megoldanom.
– Aggódom érted.
Ellágyul az arckifejezése.
– Kösz, de hadd oldjam meg egyedül! Kérlek!
Utálok hazudni neki, mert kizárt, hogy hagyjam, hogy a
kocsijában aludjon, viszont látom, hogy nem fogja beadni a
derekát, úgyhogy nincs választásom. Biccentek, és azzal
győzködöm magam, hogy ez nem olyan rossz, mert nem
hangosan hazudtam.
– Holnap jössz iskolába? Érted jöjjek? – kérdezi.
–  Igen, és nem tudom. James mondott korábban valamit a
testőrökről, úgyhogy beszélnem kell vele. És nem örülnék, ha
abban a tömegben kellene lavíroznod odakint.
– Láttam már rosszabbat is. – Elvigyorodik.
Ky kíváncsian méreget bennünket, és ráncolja a homlokát.
– Jobb, ha megyek. – Előrehajolok, és megpuszilom az arcát. –
Kösz a mai napot! Szükségem volt rá.
Kiszélesedik a mosolya.
–  Örülök, hogy segíthettem. – A fülem mögé simítja egyik
elszabadult hajtincsemet. – Tudom, olyan, mintha a feje tetejére
állt volna az életed, de túl fogsz jutni ezen. Megértelek. Idővel
könnyebb lesz.
–  Remélem. – Erőtlenül rámosolygok, ahogy kiszállok a
kocsiból, és szándékosan kerülöm Ky fürkésző tekintetét, aki
elindul Brad felé.
Halkan bemegyek a házba, és a szobámba osonok. Csend
vesz körül, és azon töprengek, vajon hol lehetnek a többiek. Az
ágyamra vetem magam, és a takaróba temetem az arcomat. A
telefonom csipog a zsebemben, ügyetlenül utánanyúlok. Rach
és Jill keresnek, a két legjobb barátnőm otthonról. A kezemben
tartom a rezgő telefont, és úgy bámulom, mintha valami
földönkívüli tárgy lenne. Bár a lányok szinte mintha a
testvéreim lennének, nem tudom összeszedni a bátorságomat,
hogy beszéljek velük. Mert képtelen leszek eltitkolni a
szomorúságomat, és mindent el kell mesélnem nekik, erre pedig
még nem állok készen. Korábban muszáj volt kiadnom
magamból a történteket, és tudtam, hogy Bradben megbízhatok
– hogy nem fog ítélkezni vagy elárulni, de az ír barátaimmal
teljesen más a helyzet. Jill és Rach szinte nálunk laktak, és
imádták a szüleimet, de főleg az anyámat. Nem akarom, hogy
megtudják, mit csinált, és nem csak azért, mert azzal
tönkretenném az emlékét.
Hanem azért is, mert szégyellem.
Anya önként lefeküdt a testvérével, és ettől rosszul vagyok.
De ennél is jobban fáj, hogy az alma talán nem esett messze a
fájától.
Anyja lánya.
Mert ha kiderül, hogy Ky a testvérem, hogy a francba fogom
távol tartani magam tőle, amikor olyan kurvára szeretem?
 ***

Biztos elaludtam, mert arra eszmélek, hogy valaki kopog az

ajtómon.
– Faye – hallom James hangját. – Bejöhetek?
–  Persze – válaszolom álomittasan, miközben felülök, és
kiseprem a szememből kócos hajamat.
James belép a szobába.
– Elnézést a zavarásért, de szerettem volna szólni, hogy úton
van egy specialista orvoscsapat. Arra gondoltunk, legjobb, ha itt
gyűjtik be a DNS-mintákat.
– Ó, oké.
–  Húsz perc múlva érkeznek, ha szeretnéd felfrissíteni
magad.
Eszembe jutnak a bűnügyi műsorok, amelyeket a tévében
láttam.
– Csak a számból fognak mintát venni, vagy ilyesmi?
– Szerintem vért is vesznek mindkettőnktől.
Szórakozottan megvakarom a fejemet.
– Rendben. Szólj be értem, ha ideértek.
Megmosom a fogam, és megfésülködöm. Miután felveszek
egy tiszta farmernadrágot és egy felsőt, elindulok Ky szobájába.
Brad azt mondta, nem akarja, hogy beszéljek Alexszel, de Kyt
nem említette. Oké, szőrszálhasogató vagyok, de remélhetőleg
Brad túlteszi magát rajta. Ky nincs a szobájában, ezért
megpróbálom a második legvalószínűbb helyen keresni.
Az edzőterem ajtaját kinyitva az egyik gép zaja fogad. Ky,
mint előre sejteni lehetett, a biciklin áll, és őrülten tekeri a
pedált. Edzőpólója összegyűrve hever a padlón, izmos háta
csillog az izzadtságtól. A testem forrón lüktet a vágytól, és egy
sóhaj hagyja el az ajkamat, miközben behunyom a szemem és
elmormolok egy imát, mert félek, egyáltalán nem vagyok elég
erős ahhoz, hogy ellenálljak neki.
Amikor kinyitom a szemem, látom, hogy Ky a válla fölött
engem néz. Verejtékcseppek gyöngyöznek a homlokán, az arca
kipirult az edzéstől. A bicikli lassul, ő pedig leugrik róla, és egy
törölközővel megtörli az arcát. Elindul felém, de felemelem a
kezem, hogy megállítsam.
–  Maradj, ahol vagy! – Teszek egy lépést hátra, és a falhoz
simulok. Teljesen elgyengült a térdem, és egyedül a hátam
mögött lévő szilárd falnak köszönhetem, hogy még talpon
vagyok.
Mindig őrülten vonzódtam Kyhoz, és minden önuralmamra
szükségem van, nehogy a karjába vessem magam.
Megdörzsölöm a sajgó pontot a mellkasomon, miközben
kényszerítem magam, hogy a padlót bámuljam.
–  Beszélnünk kell Bradről. Pénteken kilakoltatják az
otthonából, és nincs hova mennie. Mondtam neki, hogy
beszélek anyukáddal, de teljesen meghibbant, és megtiltotta.
Érzem, hogy Ky megjelenik előttem, még mielőtt az árnyéka a
padlóra vetülne, figyelmeztetve a közelségére.
– Faye. – A hangja alig több suttogásnál.
Annak ellenére, hogy több eszem is lehetne, felemelem a
szemem. A tekintetem tökéletes, kockás hasáról széles
mellkasára és vállára, majd jóképű arcára vándorol. Az ajka
résnyire nyílik, és csábít a lehetőség, hogy a fogaim közé
vegyem az alsó ajkát. A száját bámulom, emlékszem, mennyire
csodálatos az íze, milyen selymesen sima az ajka az ajkamon, és
milyen kényeztető a nyelve, amikor az enyémet simogatja.
Majdnem megfulladok, annyira összeszorul a torkom.
Aztán elkövetek egy végzetes hibát.
Mélyen a szemébe nézek.
Minden érzésem tökéletesen tükröződik a tekintetében, és a
szívem hevesen kalapál a mellkasomban. Az ujjaim bizseregnek
a kínzó vágytól, és szaggatottan kapkodom a levegőt. Minden
porcikám kívánja az előttem álló srácot, és majdnem megöl a
tudat, hogy nem adhatom át magam ennek az ösztönös
vágynak.
Atyaég. Totál elvesztettem az eszem.
Viharos érzéseim átvették az irányítást a testem fölött, és
gyűlölöm, hogy úgy érzem, eltávolodom tőle és önmagamtól is.
Ky az egyetlen személy, aki őszintén megért engem. Aki teljessé
tesz. Amikor először találkoztunk, beleláttunk egymás lelkébe,
és erre nincs magyarázat. Mindkettőnkben sötét űr tátong,
amely a másikért kiált. Kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan
kapcsolat van köztünk, amely megmásíthatatlanul egymáshoz
láncol minket. Összetartozunk. Nincs ennél teljesebb igazság.
Bizonytalanság és fájdalom van az arcára írva, és tudom,
mennyire szeretne megérinteni. Én is ugyanígy vagyok ezzel.
Tesz felém még egy lépést, összeérnek a lábujjaink, és elakad a
lélegzetem. Egymást bámuljuk – mély, függőséget okozó,
vágyakozó tekintettel –, és alig kapok levegőt az égető vágytól,
amely betölti minden sejtemet, minden idegemet, a testem
minden porcikáját. Ez szörnyű, fogalmam sincs, mennyit bírok,
mielőtt összeroppanok. Szinte elviselhetetlen, hogy ugyanoda
lyukadjunk ki, ahol hetekkel ezelőtt tartottunk. A levegőben
várakozás izzik, melybe a lappangó veszély érzete keveredik, és
ez részegítő és csábító. Ky és köztem mindig ott volt ez a
veszélyes vibrálás, de még soha nem volt olyan erős, mint most.
Hozzám hajol, én pedig szorosan becsukom a szemem.
Egyszerre rettegek, izgulok, undorodom és be vagyok gerjedve.
Homlokát az enyémhez nyomja, és ez az apró érintés lángra
lobbantja a testem. Csábító lehelete a bőrömet simogatja, és
majdnem elsírom magam a frusztrációtól. Őrülten ver a szívem,
és pusztán néhány milliméter választ el bennünket egymástól.
Semmibe sem kerülne megszüntetni ezt az icikepicike
távolságot kettőnk között.
Hozzá simulni. A mellkasára fektetni a tenyeremet, és érezni
a szíve lüktetését. Felemelni a fejem, és egy csókot követelni. A
szájába dugni a nyelvemet, és engedni, hogy az íze elbódítson.
Hogy mindent elfeledtessen velem. Hogy segítsek neki mindent
kiverni a fejéből.
Igen, semmibe sem kerülne, de nem tehetem.
Inkább zsebre teszem a kezemet, nehogy megérintsem.
– Ez az elképzelhető legszörnyűbb kínzás – suttogom, és nem
vagyok hajlandó kinyitni a szemem. Ha megteszem, tudom,
hogy nem leszek képes ellenállni neki.
–  Ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam – válaszolja
rekedten, és közben beletúr a hajamba. – Máris rettenetesen
hiányzol.
– Hagyd abba, Ky. Kérlek. Ne nyúlj hozzám! – Nem gondolom
komolyan. Nem akarom, hogy abbahagyja, de az önuralmam
egyre gyengébb, és egyikünknek muszáj megállítania ezt,
mielőtt túl messzire mennénk.
Annyira szeretlek.
A szavak a nyelvem hegyén vannak, és borzasztóan
szeretném elmondani neki, de nem lehet. Így is másodpercekre
vagyok attól, hogy rávessem magam.
–  Szeretlek – suttogja azon a megbabonázó hangon, amelyet
imádok. – Ez nem lehet rossz. Egyszerűen nem lehet. Nem,
amikor ilyen jó érzés.
Az önuralmam összeomlik, és nyöszörögve a mellkasába
temetem az arcomat.
– Sajnálom, bébi! – suttogja a hátamat simogatva. – Sajnálom,
hogy gyenge vagyok, de melletted akarok lenni, és megöl, hogy
nem lehetek.
Átkarolom a derekát, és hozzápréselem magam, mert azt
akarom, hogy soha ne érjen véget az ölelésünk.
Lehet, hogy a testvéred.
Megdermedek, amikor ez a gondolat belém hasít.
Összeszedve utolsó erőmet, gyengéden eltolom magamtól. Végül
kinyitom a szemem, és meglep, hogy a tekintetében annyi
leplezetlen érzelem tükröződik. Ky nem sok embernek mutatja
meg az igazi énjét, és mindig lenyűgöz, amikor nekem
megmutatja. Azonban a sebezhetősége most zsigeri, nyers és
szívből jövő, amivel kicsinál. Utálom, hogy ő is annyira szenved,
mint én. Gyűlölöm ezt a helyzetet, de erőt kell merítenünk
valahonnan. Helyesen kell cselekednünk.
–  Nem akarsz olyan lenni, mint ő, emlékszel? Erősebbek
vagyunk ennél.
Ky arca eltorzul, és egyetlen rettenetes, gyötrő pillanatig azt
hiszem, össze fog omlani. Nem tudom, elég ellenálló vagyok-e
ahhoz, hogy ezt kibírjam. Azonban az utolsó másodpercben
összeszedi magát. Hátralép, hogy megteremtse kettőnk között a
kellő távolságot.
 – Sajnálom – suttogja. – Kurva gyenge vagyok.
–  Nem vagy az, én is szenvedek. Egyáltalán nem vagy
egyedül. – Megszorítom az orrnyergemet. – Igazad volt
korábban. Távol kell tartanunk magunkat egymástól, mert nem
adhatjuk át magunkat az érzéseinknek.
Gyászos tekintettel méreget.
–  Tudom. – Szárazon felnevet. – Megint mindent a felszínre
hoztál, Faye. Hónapokon át halott voltam belül, és most mindent
érzek. Ez egyszerre csodálatos és kibaszott szörnyű. – Arca
határozott kifejezést ölt. – De ennél tudok ügyesebb lenni, és
leszek is, mert arra van szükséged. Ez nem fog még egyszer
megismétlődni.
– Beszélsz anyáddal Bradről?
–  Persze, aztán vele is. Mindent elsimítok, úgyhogy emiatt
nem kell aggódnod.
Halványan rámosolygok.
–  Köszönöm. – Megfordulok, hogy kimenjek, de az utolsó
pillanatban visszafordulok. A francba az egésszel. Lehet, hogy
ezt meg fogom bánni, de azt hiszem, azt sokkal jobban bánnám,
ha nem árulnám el neki most azonnal. – Csak hogy tudd, én is
szeretlek. – Aztán kiszaladok a helyiségből, mielőtt reagálhatna
vagy válaszolhatna valamit a vallomásomra.
Amikor tíz perccel később James dolgozószobájában ülök egy
széken egy szíjjal a karomon és egy tűvel a vénámban, nem
sajnálom, hogy megmondtam Kynak, hogy szeretem. Tudom,
hogy később talán mindketten megfizetünk ezért, de hallania
kellett, mit érzek. Az orvos azt mondta, két hét, mire megkapjuk
az eredményeket – még úgy is, hogy James fizetett a gyors
munkáért –, így remélem, hogy a szerelmi vallomásom segít
Kynak átvészelni ezt az időszakot, amíg nem lehetünk együtt.
Én mentőövként fogok a szerelmébe kapaszkodni, mert úgy
érzem, egyedül ez tarthat minket a felszínen az előttünk álló
nehéz napokon.
 Hatodik fejezet

James másnap már korán reggel tüsténkedik a házban. Alex

elment dolgozni. James bemutat minket a személyi
testőreinknek, és hosszú előadást tart a következő hetek
veszélyeiről és a védelmünk fontosságáról. A tömeg a kapu előtt
láthatóan megduplázódott az éjszaka folyamán, és James
figyelmeztet, hogy számítsunk arra, a testőrök követni fognak
bennünket. Ha nem lenne az is elég rossz, hogy sofőrnek kell
elvinnie az iskola bejáratáig, ezentúl árnyékom is lesz.
Nagyszerű.
–  Beszéltem Carter igazgatónővel – mondja James vállamra
téve a kezét, miközben a bejárati ajtóhoz kísér. – Engedélyezte a
további biztonsági intézkedések bevezetését a bejáratnál, így a
sajtó nem juthat be az iskola területére. Lenny – rámutat a
széles vállú, rövid hajú férfira, aki fekete öltönyben vár odakint
– fog elkísérni az iskolába, illetve onnan haza. Azt tanácsolom,
hogy a lehető legkevesebb helyre járj az iskolán kívül, és jobb
lenne, ha a munkát is átgondolnád.
Dacosan nézek rá.
– Kizárt! Nem hagyom ott az állásomat. Nem, ha azt akarod,
hogy megőrizzem a józan eszemet. Lenny őrt állhat odakint, ha
attól jobban érzed magad.
James bosszúsan néz rám.
–  Volt egy olyan érzésem, hogy ezt fogod mondani. –
Morcosan meredek rá, ő pedig csitítva felemeli a kezét. –
Rendben, rendben! De ha van valami probléma, komolyabban
is el fogunk erről beszélgetni, ifjú hölgy.
Feláll a szőr a tarkómon az atyai hangját hallva. Egyáltalán
nem állok készen arra, hogy átgondoljam, miért érzek így.
Elkomorodok, és James arckifejezése ellágyul. Megpuszilja a
homlokomat.
–  Próbálj meg nem aggódni, és keress, ha bármi problémád
van! Itt vagyok neked.
A többiek a háttérben várnak, nézik a szemük előtt lejátszódó
jelenetet, és ettől eszméletlenül zavarba jövök. Kent mérgesen
néz rám, én pedig felsóhajtok. Mintha szüksége lenne még egy
okra, hogy utáljon. Továbbra is kerül és haragszik rám, amiért
félbeszakítottam a kis szexpartiját a múlt héten.
Kalhez lépek, és szorosan átölelem. Érzem, milyen feszült.
Tegnap este beszóltam a szobájába, hogy megkérdezzem, hogy
van, de vagy aludt, vagy nem akart beszélni velem, én meg nem
akartam erőltetni. Nagyon aggódom miatta – egyetlen szót sem
szólt reggeli közben, és a kaját is csak turkálta.
– Sok szerencsét mára. – Megpuszilom az arcát. – Ne felejtsd
el, hogy szeretünk, és hiszünk neked. Ne foglalkozz a
seggfejekkel a suliban! Nem számít, mit mondanak, oké?
Megfeszül a karja a derekam körül, de ez az egyetlen válasz,
amelyet kapok tőle. Ahogy kibontakozom az öleléséből, aggódva
összenézzek Kyjal.
– Vigyázok rá – tátogja.
A suliba tartó úton a gondolataimba mélyedek, és keményen
dolgozom azért, hogy megőrizzem törékeny belső békémet,
mert szükségem lesz rá ezen a napon. Nem kell túl nagy
képzelőerő ahhoz, hogy elképzeljem, mi vár rám. Az ujjaimmal
az ülésen, míg lábammal a padlón dobolok. Olykor
észreveszem, hogy Lenny rám néz az anyósülésről. Ha idegesíti
a viselkedésem, rohadjon meg. Biztos vagyok benne, hogy sok
pénzt kap a védelmemért.
Amikor Max bekanyarodik az úton, és meglátom a Wellesley
Memorial gimit, görcsbe rándul a gyomrom, és félő, hogy a
reggelim kellemetlenül visszaköszön. Gyorsan írok egy üzenetet
Bradnek, hogy tudja, itt vagyok, miközben Max elhajt három
riporter mellett, akik a járdán időznek a suli előtt. Épp időben
hajtom le a fejemet, és örülök, hogy sikerült megúsznom a sajtó
munkatársainak kíváncsiskodását. Viszont ez nem sok jót ígér
az unokatestvéreimre nézve. Csak elképzelni tudom az Old
Colonialnál rájuk váró keselyűket.
A bejárat környéke tele van iskolába siető diákokkal, és
összerezzenek, amikor Max közvetlenül a lépcső előtt áll meg a
kocsival. Ennél nyilvánvalóbbá nem tehetné? Görcsbe rándul a
gyomrom, és őszintén azt hiszem, hogy rosszul leszek. Ez
túlságosan emlékeztet azokra a hónapokra, amikor rettegtem
iskolába menni, és azt latolgattam, hogy milyen förtelmes
kínzást tartogat számomra Daniel és Vera.
Nem szoronghatok újra így.
Nem fogok újra így szorongani.
Ennél erősebb vagyok.
Megújult elhatározással szállok ki a kocsiból, és kihúzott
vállal, felemelt fejjel sétálok Brad felé, figyelmen kívül hagyva a
sugdolózást és a mutogatást. Brad az egyik oszlopnak dőlve,
mosolyogva figyel.
– Szia, szépségem! – Átkarolja a vállamat, és cuppanós puszit
nyom az arcomra. Meglepve nézek rá. – Kamu pasi, emlékszel?
– suttogja.
Elfeledkeztem a kis egyezségünkről. Ky és Brad is úgy vélték,
jó ötlet, ha Brad a pasimnak adja ki magát, hogy kevesebb
támadás érjen Peyton meg a haverjai részéről. Gondolom, most
még nagyobb szükségem van erre a megtévesztésre, ezért
lábujjhegyre emelkedem, átkarolom a nyakát, és a füléhez
szorítom a számat.
–  Most már emlékszem. Ebédnél meg kellene állapodnunk
néhány alapszabályban. – Észreveszem a sok kíváncsi
tekintetet, ezért egyik kezemmel szorosabban fogom a nyakát,
míg a másikkal beletúrok a hajába.
Megdermed.
– Igen, jó ötlet.
Megfogja a kezemet, és végigkísér a folyosón a
szekrényemhez, ahol aztán megvárja, hogy összeszedjem a
könyveket, amelyekre szükségem van.
Brad tökéletesen alakítja az odaadó pasi szerepét.
Leszámítva, hogy szerintem nem igazán színészkedik. Brad
egyszerűen ilyen – tökéletes pasi alapanyag –, csak nem jön be
nekem.
A délelőtt gyorsan és eseménytelenül telik, csak néhány
bunkó beszólást kapok a folyosón két tanóra között. Azonban az
ebédidő teljesen más tészta.
Braddel a szokásos helyre telepszünk le az ebédlőben, és
kerüljük az asztal végén ülő lányok ellenséges tekintetét.
– Hogy vagy, barátnőm? – kérdezi Rose, üdvözlésül fél karral
megölel, majd leül velünk szemben.
–  Megvagyok – válaszolom pléhpofával, miközben az étellel
játszom a tányéromon. Elmegy az étvágyam, igyekszem nem
összeroskadni a sok rám szegeződő szempár kereszttüzében. –
Csak képzelem, vagy mindenki engem bámul? – Rose együttérző
pillantást vet rám. – Nem csak képzelem?
–  Sajnos nem. – Felteker egy falat tésztát a villájára. – Ne
foglalkozz velük, akkor abbahagyják.
Brad átkarolja a derekamat, és közelebb húz magához,
miközben megpuszilja a fejemet.
– Vigyázunk rád, babám.
Rose villája csörömpölve esik az asztalra, és tátott szájjal
mered ránk.
–  Mi a francról maradtam le, mi történt az elmúlt néhány
napban? – Hol egyikünkre, hol másikunkra néz.
– Később elmondom. – Cinkosan rákacsintok.
Zoe ül le a Rose melletti üres székre, én pedig láthatóan
megdermedek. Zoe Lana legjobb barátja, és az utolsó, akire
számítottam, hogy leül hozzám. Csend lesz a teremben, és
mindenki visszafojtott lélegzettel várja, hogy fogok reagálni.
– Mit csinálsz? – sziszegem.
–  Ebédelek. – Tipikus Zoe-tekintettel méreget, mintha ostoba
lennék, amiért feltettem ezt a kérdést.
Előrehajolok.
– Beszéltél vele?
– Nem. – Elfintorodik. – Nem is biztos, hogy akarok.
Összeráncolom a homlokom:
– Hogy érted?
Zoe körbenéz, mielőtt áthajol az asztalon.
– Nézd, nem vagyok az unokatestvéred legnagyobb rajongója
– suttogja, én meg felhorkanok. Ez elég enyhe kifejezés. Ő meg
Kal olyanok, mint két éhes barna medve, amikor találkoznak.
Folyton azt várja az ember, hogy egymásnak esnek. – De nem
helyes, amit Lana csinál.
Borzongás szalad végig a gerincemen.
– Mit tudsz?
Zoe megint körbenéz.
–  Ne itt. Találkozhatnánk suli után? Van egy szabad órám.
Akkor mindent elmagyarázok.
– Oké. – Majdnem összeér a fejünk, kizárva a külvilágot, ezért
nem látom vagy hallom Peyton közeledését, csak azt, hogy már
mellettem áll.
Valami nedves és hideg folyik végig a hátamon, és felugorva
hátradöntöm a székemet.
–  Mi a fene? – Hátranézek a vállam fölött, és látom, hogy
barna folyadék csorog végig a hátamon, összekoszolva fehér
kardigánomat.
–  Hoppá! Kiborult az üdítőm. Bocs. – Beképzelt vigyora nem
újdonság, és csábít a gondolat, hogy a pofájába locsoljam a
narancslevemet, de akkor elszabadulna a pokol, és most
komolyan nincs hangulatom Addison szemét unokatestvérével
foglalkozni.
–  Nőj fel, idióta! – Lerángatom magamról nedves
kardigánomat. A fehér trikóm technikailag fehérnemű, de
simán elmehet normál felsőnek, amíg a szekrényemhez érek,
ahol van váltás ruhám pont az ilyen esetekre.
–  Vedd fel ezt, babám. – Brad felém nyújtja sietve lekapott
pulóverét, és lopva oldalra biccent a fejével. A tekintetem arra
az asztalra esik, amelyiknél a legtöbb csapattársa ül, és
nyálcsorgatva néz rám. – Jobb, ha nem csinálunk nekik újabb
műsort – motyogja a fülembe.
 – Ráhajtasz a maradékra, Brad, mi? – kérdezi Peyton szemét
kis vigyorral az arcán, míg én megijedek. Mi a fenét ért ez alatt?
Nem tudhat rólam és Kyról, ugye? Ugye?
–  Én a helyedben vigyáznék a mocskos számra, Peyton –
válaszolja Brad ridegen. – Előbb-utóbb hatalmas nagy szarba
fog keverni. Vigyázz, mielőtt sárdobálásba kezdesz! Vagy készülj
fel, hogy vissza fogod kapni!
–  Mi folyik itt, McConaughey? – Lance, Peyton pasija és a
Memorial irányítója sétál az asztalunkhoz. Peyton a karja alá
bújik, és beképzelten néz rám.
–  A csajodnak tedd fel ezt a kérdést, Fielding, és ha már
megteszed, szólj rá, hogy hagyja békén az enyémet!
–  A te csajod? – Lance felvonja a szemöldökét, miközben
mohón stíröli a mellkasomat.
–  Vedd fel a pulóvert – morogja Brad összeszorított fogain
keresztül, és megint felém tolja a felsőjét. – Igen, a csajom. –
Elém áll, hogy eltakarjon tiszteletet parancsoló alakjával. – Nézz
fel, Lance, kivéve, ha szeretnéd, hogy én is a tekintetemmel
dugjam meg a csajodat. – Gyorsan belebújok a pulóverbe, majd
odaállok Brad mellé, és megfogom a kezét. Brad vigyorogva futó
pillantást vet Peyton mellkasára. – Bár, ha jobban
meggondolom, inkább nem akarom kihányni az ebédemet.
Megrándul egy izom Lance állkapcsában, én pedig
figyelmeztetőn megszorítom Brad kezét. Nem akarom, hogy
baja legyen a focicsapattal.
–  Ezúttal elnézem neked ezt a beszólást, haver, de ne köss
belém többször. Egyikőtök se. – Lance hol egyikünkre, hol
másikunkra néz.
– Tartsd távol a nődet az enyémtől, és nem lesz problémánk! –
Brad nem hunyászkodik meg, ezt tisztelem benne.
– Vedd úgy, hogy megoldottuk, tesó! – Összepacsiznak, nekem
meg sikerül valahogy elfednem bosszúságomat.
Peyton az ajkába harap, egyértelműen ideges, amiért nem a
kedve szerint alakultak a dolgok. Eszméletlenül boldog vagyok
ettől. Ez a kamu pasi dolog máris kedvezően alakul.
– Nem kellene ennyire haragosan nézned. Ráncos leszel tőle –
jegyzem meg, ahogy a vállamra veszem a táskámat.
– Faye – morogja Brad figyelmeztetően az orra alatt.
Kedvesen rámosolygok, hirtelen nagyon jó lett a kedvem.
Brad a kezemet fogva kísér ki az ebédlőből.
– Nem értem, mit lát Lance ebben a rosszindulatú ribancban
– mondja fejét rázva, és a szekrényemhez vezet.
– Lefogadom, hogy úgy dug, mint a pornósztárok – mondom
viccesen. – Kétségtelen, hogy rengeteget gyakorolt.
Brad röhög.
– Hú, cica. Tuti, hogy nem kell élezni a karmaidat.
–  Épp elég Peytonhoz hasonló lánnyal volt dolgom. Ismerem
ezt a típust, és tudom, hogyan kezeljem őket. – Feltúrom a
szekrényemet, amíg megtalálom a váltás pulóveremet. A trikóm
felcsúszik, ahogy leveszem Brad felsőjét. A hajam az arcomba
hull, eltakarva a szememet. Épp a kócos tincseket próbálom
kibogozni, amikor valami meleget érzek a hasamon. Brad ujjai
időznek a bőrömön, míg lassan lehúzza a trikóm alját. Valami
felszín alatti energia rezdül a levegőben, amitől kényelmetlenül
érzem magam. – Megoldom, kösz. – Leveszem a kezét a
hasamról, és visszaadom neki a felsőjét.
Brad idegesen egyik lábáról a másikra áll.
– Mmm, bocsi.
 Félig felhúzom a cipzárt a pulóveremen, hogy csak a trikóm
csipkeszegélye látszódjon.
– Kösz, hogy kiálltál mellettem – szólalok meg, és úgy döntök,
figyelmen kívül hagyom, ami az imént történt.
–  Nem téma. – A szemembe néz, úgy látszik, kicsit zavarban
van. Metsző kék szemével intenzíven méreget. – Ki akarsz
menni?
Fintorgok.
–  Nem igazán. – Félek, ha kidugom az orromat, a keselyűk
megsokszorozódnak. – Bemegyek a mosdóba, és megpróbálom
kimosni a hajamból ezt a ragacsos hülyeséget.
Brad elkísér, és épp a mosdó ajtaját nyitom ki, amikor
közeledő léptek hangjára leszek figyelmes.
–  Hát itt vagy! – Rose szalad felénk. – Meg akartam nézni,
hogy vagy.
– Fantasztikusan. – Brad és Rose vigyorognak. – Jól vagyok –
hangsúlyozom ki kissé bosszúsan. – Csak meg kell
mosakodnom.
– Megvárlak itt – jelenti ki Brad, míg én Rose-zal a sarkamban
bemegyek a mosdóba.
Bedugom a fejem a csap alá, és megnyitom a vizet, majd
ujjaimmal próbálom kifésülni a ragacsos üdítőt a hajamból.
–  Tessék. – Rose ad egy törölközőt a táskájából. – Mindig
tartok magamnál egyet, hátha úszhatok néhány hosszt a
medencében.
–  Köszönöm. – A fejemre tekerem a törölközőt, és
felegyenesedek. – Szóval mit pletykálnak az emberek?
– Biztos hallani akarod?
–  Igen. – Megtörlöm a hajam. – Szeretném tudni, hogy
felkészüljek rá. Eddig nagyjából békén hagytak, de tuti, hogy
nem fog sokáig tartani.
Fenekével a pultnak támaszkodik.
– Ha nem lennék okosabb, azt mondanám, hogy a város már
várta, hogy ilyesmi történjen. Esküszöm, még soha nem láttam
ilyen gyorsan megváltozni a közvéleményt. Egész reggel azt
hajtogatta mindenki, hogy a Kennedy család megérdemelte, ami
velük történt, és hogy Kalvin nyilvánvalóan a nőfaló apjára
ütött. Együttéreznek Lanával. – Felsóhajtok, és erősebben
dörzsölöm a hajamat. – Igaz, hogy James megcsalta Alexet? –
faggat, én pedig megdermedek.
– Ez is kiderült?
Rose elővesz egy összegyűrt papírt a táskájából.
–  A szüleim még ragaszkodnak a hagyományos újsághoz.
Gondoltam, te is szeretnéd látni. – Hátranézek a vállam fölött. –
Rajtunk kívül nincs itt senki – biztosít. – Ellenőriztem, amikor
bejöttünk, és bezártam az ajtót.
A főcím gúnyosan mered rám. A KENNEDY ÁTOK ÚJRA
LESÚJT. Átfutom a cikket, amely James állítólagos viszonyára
koncentrál a Kennedy Apparel egyik alkalmazottjával –
szerencsére Courtney nevét nem említik, bár biztos vagyok
benne, hogy nem kell sok idő, mire azonosítják a szeretőt –, és
szóba kerül benne Kal letartóztatása és a nemi erőszak vádja is.
– Hogy szerezték meg ilyen hamar ezeket az információkat? –
Frusztráltan rázom a fejem, miközben visszaadom a lapot Rose-
nak. – Elégetheted.
Megnyalja kiszáradt ajkát.
– Igaz? Amit Kalről és Lanáról állítanak? – faggat halkan.
–  Nem. Kalre sok mindent lehet mondani, de nem
erőszaktevő.
–  Igen. Én is ezt gondoltam. – Keresztbeteszi a karját a
mellkasán. – Mit mondott Zoe az ebédlőben?
–  Utalt rá, hogy tudja, valami nem stimmel, de semmit nem
akart mondani a zsúfolt ebédlőben. Iskola után találkozom vele,
hogy kiderítsem, mit tud.
–  Nem értem. Lana soha nem tűnt hazugnak. Miért
hozakodna elő ilyen váddal, ha nem igaz?
–  Fogalmam sincs, Rose. – Összehajtom a törölközőt, és
visszaadom neki. – De szándékomban áll kideríteni.
 Hetedik fejezet

–  Kennedy mocsadék! – kiabál rám egy srác, akinek zsíros

haja a válláig ér, mikor a nap végén becsukom a szekrényem
ajtaját.
–  Ennél jobbat nem tudtál kitalálni? – ordítom vissza, és
beintek neki.
Hátulról egy izmos kar fonódik a derekamra, amitől
összerezzenek.
–  Nyugi – mondja Brad. Meleg lélegzete a bőrömet éri, és
önkéntelenül megborzongok. – Csak én vagyok.
–  Meg kell beszélnünk a határokat – motyogom, mert máris
idegesít, hogy folyton hozzám ér.
– Peyton és Lance minket néznek – válaszolja suttogva, és az
orrát a hajamba fúrja.
Megfordulok a karjában, átölelem a nyakát, és hagyom, hogy
a szekrényemhez szorítson.
–  Akkor jó. Csináljunk nekik egy kis műsort, de nincs
csókolózás – suttogom.
Brad a nyakamhoz hajtja a fejét, és elkezd pihekönnyű
puszikat hinteni a bőrömre. Hátrahajtom a fejem, felnyögök, és
a derekához emelem a lábamat. A combomba markol, hogy egy
helyben tartson, miközben ajkával tovább kényezteti a
nyakamat. Reszkető bizsergés fut végig a testemen, és
hányingerem támad.
A színészkedés egy dolog, de az, hogy konkrétan élvezem,
már teljesen más lapra tartozik. Véget kell vetnem ennek az
egésznek, mielőtt kicsúszik a gyeplő a kezünkből.
Brad háta mögé nézve látom, hogy Lance és Peyton
figyelmesen méregetnek minket.
–  Ennyi elég – szólalok meg rekedten, és óvatosan eltolom
magamtól Brad vállát. – Bevették.
Brad felegyenesedik, fogja a táskámat, és a vállára veszi.
Utána megfogja a kezemet, és elindulunk.
– Tűnjünk innen!
Nem kell kétszer mondania.
Zoe kint vár rám a bejárat előtt.
– Hol akarsz beszélni?
Max kiszáll a várakozó járműből, és kinyitja nekem az ajtót.
A kapura villan a tekintetem, és észreveszem, hogy egyre több
riporter várakozik odakint.
–  Beszéljünk a kocsiban – javasolom, és még mindig Brad
kezét fogva elindulok a kocsi felé. Miután mindannyian
beszálltunk, megkérem Maxot, hogy parkoljon le az iskola
mögött, ő pedig zokszó nélkül felhúzza a választófalat.
– Rendben. – Zoe-hoz fordulok. – Mit tudsz?
– Lana hazudik.
Olyasmit mondjon, amit még nem tudok.
–  Miért? És pontosan mi történt közte meg Kal között? Mert
tudom, hogy volt valami.
Zoe keresztbe teszi a lábát.
–  Lana kiskoruk óta szerelmes Kalvinbe. Őszintén szólva
néha már megszállottan. Volt, hogy randizott az évek során, de
ha kedvelte is a srácot, mindig véget vetett a kapcsolatnak,
mielőtt komolyra fordulhatott volna. Azt állította, Kalnak
tartogatja magát.
– Kal tudott erről?
–  Először nem, de biztos vagyok benne, hogy Lana nemrég
elárulta neki. – Bambán kinéz az ablakon. – Tudtam a híre
miatt, hogy meg fogja bántani Lanát, de Lana nem hallgatott a
józan észre.
– Ezért nem kedveled Kalt.
Csak rám figyel.
– Szerintem az elmúlt hónapokban csak játszadozott vele, és
Lana ezt nem érdemelte meg.
– Pontosan mi történt?
–  Néhány hónapja Lana összeszedte a bátorságát, hogy
bevallja neki az érzéseit. Először Kalvin visszautasította, de
aztán azt állította, hogy viszonozza Lana érzéseit, csak nem
tudja, hogy képes lenne-e elköteleződni egyetlen lány iránt. –
Dühös kifejezés suhan át az arcán. – Így beszél egy igazi
nőcsábász – morogja. – Mindegy, néhányszor csókolóztak, bár
nem címkézték fel a kapcsolatukat, és másokkal is randizhattak,
de Lana reménykedett. Egy hónappal ezelőtt azt mesélte, hogy
Kalvin szerelmet vallott neki, és meg akarta próbálni együtt, de
szerette volna titokban tartani a kapcsolatukat, mert az anyja
nem helyeselte volna. – Zoe megint felhorkan, és minél többet
beszél, annál mérgesebb. – Nem hiszem el, hogy tényleg segítek
Kalnek, mert amikor eszembe jut, hogy mennyi szarságon ment
keresztül miatta a barátnőm, majdnem elhiszem, hogy
megérdemli a börtönt. – Haragosan néz.
– Folytasd! – nógatom, szándékosan figyelmen kívül hagyva a
Kal elleni kirohanását.
–  Szóval Lana rózsaszín ködben lebegett, és nekiadta a
szüzességét, mert Kalvin azt mondta neki, hogy nincs más lány
az életében, és nem is akar másokkal kavarni. – Zoe utálatosan
néz rám. – Aztán Addison elmesélte neki, hogy Kal ráhajtott, és
lefeküdt vele. Összetörte Lana szívét, aki vigasztalhatatlan volt.
Azt mondta, meg fog fizetni azért, hogy a bolondját járatta vele,
és gondolom, kitalálta a tökéletes bosszút.
– Tudtam, a francba! Tudtam, hogy annak a ribancnak benne
volt valahogy a keze. – Tombolok a haragtól.
–  Figyelmeztettem Lanát, hogy ne bízzon Addisonban, de
mindent elhitt neki. Mármint, az sem biztos, hogy igazat
mondott! – Az arckifejezésem elárul, és Zoe szeméből csak úgy
süt a gyűlölet. – Az unokatestvéred seggfej. – Elvörösödik a
haragtól.
–  Többről van szó, mint gondolnád. Addison valami ostoba
játékot űz, hogy visszaszerezze Kyt, csapdába csalta Kalt, és
rámozdult, amikor be volt rúgva. Kal gyűlöli magát miatta.
–  Ohó! Részeg vagy sem, magán kellett volna tartania a
gatyáját!
–  Tudom, idióta, de nem erőszaktevő, és függetlenül attól,
mennyire utálod, nem helyes, hogy olyasmivel vádolják, amit
nem követett el. Kivéve, ha Lana az ellenkezőjét mesélte neked.
Zoe végigsimít a haján, miközben felsóhajt.
–  Nem, soha nem mondott ilyet. Eléggé feszült lett a
kapcsolatunk, miután beszámolt arról, hogy mit mesélt neki
Addison, és haragudtam, amiért nem hallgatott rám. Évek óta a
barátnője vagyok, erre beállít az a ribanc, hülyeségeket beszél,
és Lana egy szempillantás múlva már neki hisz. Átkozottul
dühös voltam.
–  Érthető, és azt hiszem, normális körülmények között Lana
nem állt volna Addison oldalára, de nyilvánvalóan összetört a
szíve, és sebezhető volt, amit Addison kihasznált – foglalom
össze.
–  Addison általában ilyen, de fogalmam sincs, hogy fogtok
bizonyítani bármit is. – Brad először szól közbe.
– Nem próbálnád meggyőzni Lanát? – kérdezem Zoét.
Megrázza a fejét.
–  Nem tudok kapcsolatba lépni vele. A telefonja ki van
kapcsolva, és törölte magát az összes közösségi oldalról. Mintha
eltűnt volna a föld színéről.
– Tanúskodnál a bíróságon? Elmondanád ott, amit nekünk is?
Az arcán kelletlenség tükröződik:
– Inkább nem, de… ha az ügy folytatódik, és szükség lesz rám,
meg fogom tenni. – Lefelé néz, az ölébe. – Ki nem állhatom az
unokatestvéredet, de nem érdemli meg, hogy börtönbe
kerüljön, amiért seggfej. Mindig az igazság oldalán fogok állni.
– Köszönöm. – Megfogom a kezét. – Nagyra értékelem.
Brad előrehajol az ülésén.
– Jessie-ről van szó?
Meglepődök, amikor Zoe szeme könnybe lábad.
– Egy kicsit.
– Ki az a Jessie? – kérdezem homlokráncolva.
–  Az unokatestvérem volt. – Zoe szipog, én meg kíváncsi
pillantást vetek Bradre.
–  Jessie-t elrabolták, aztán egy héttel később megtalálták
eltemetve az erdőben. Ma van egy éve – magyarázza halkan
Brad.
– Nagyon sajnálom, Zoe. Nem tudtam.
Engem bámul, miközben beszél, de mintha átnézne rajtam.
 – Egy másik lány is eltűnt nagyjából ebben az időszakban, két
évvel korábban. A rendőrség tehetetlen. Nincs nyom, amelyen
elindulhatnának, és senkit nem tartóztattak le a meggyilkolásuk
miatt. Nem igazságos! – A hangja egy oktávval feljebb
emelkedik. – Hogy úszhat meg valaki egy gyilkosságot?
Nem válaszolunk, mert erre nincsenek szavak. Abszolút nem
tudunk olyat mondani, amitől jobban érezné magát.
Oldalra dönti a fejét.
–  Jobb, ha megyek. Nemsokára kezdődik a virrasztás. –
Megtörli a szemét. – Szólj, ha beszélnem kell a rendőrséggel
vagy az unokatestvéred ügyvédjével.
Fél lábbal kint van a kocsiból, amikor megfogom a könyökét.
– Várj. Eljöhetünk? A virrasztásra?
Vállat von.
–  Szabad ország. Azt csináltok, amit akartok. – Ééééés az
ismerős Zoe visszatért. Egyetlen további szó vagy pillantás
nélkül elsétál.
Miután beszélek Jamesszel, és egyeztetek Lennyvel meg
Maxszel, részt veszek a virrasztáson, amelyet az iskolaépület
hátuljában rendeznek egy kis teremben. Jessie ebben az
iskolában tanult, és – Brad szerint – kedves lány volt, aki még a
légynek sem tudott volna ártani. Mindenki megdöbbent, amikor
meggyilkolták.
Egy csinos, sötét hajú, kék szemű lány bekeretezett képe áll
elöl a teremben, egy pulpituson. A fényképet virágcsokrok
veszik körbe, és néhány személyes tárgy: egy sulispulóver, egy
kopott plüssmedve, egy One Direction poszter, egy rajztömb…
Megsajdul a szívem a kedves lányért, akinek az élete véget ért,
mielőtt igazán elkezdődhetett volna.
 ***

Mihelyst hazaérek, megkeresem Kyt, mert elhatároztam, hogy

képes leszek beszélni vele anélkül, hogy elveszíteném a fejemet.
Hallania kell, amit Zoe mesélt nekünk.
–  Gyere be! – kiáltja azon a telt, igéző hangján, amikor
bekopogok a szobájába. Az összes női testrészem bizsereg, és
némán figyelmeztetnem kell magam, hogy legyek óvatos. Mély
levegőt véve kinyitom az ajtót, és belépek a birodalmába.
Ky az ágyán fekszik, és sietve felkap egy pólót, hogy eltakarja
meztelen mellkasát. Azonban nem elég gyors, és amit láttam,
épp elég ahhoz, hogy életre keltse bennem az ismerős
vágyakozást. Csábító teste hívogatón villan meg, és olyan erősen
harapok az alsó ajkamba, hogy majdnem kiserken a vérem.
Becsukom az ajtót, pusztán azért, mert nem akarom, hogy
valaki meghallja, amit mondanom kell, de az, hogy kettesben
vagyok vele a szobájában, túlságosan intim, és máris érzem,
hogy kezdek elgyengülni.
Koncentrálj, Faye! Verd ki a mocskos gondolatokat a fejedből!
–  Milyen volt a mai napod? – Az ágy szélére csúszik, és a
padlóra teszi a lábát.
– Jó, kivéve, amikor Peyton leöntött kólával, de annak semmi
köze nem volt Kalhoz, csakis velem van baja.
Ky szeme összeszűkül.
– Lehet, hogy megint el kell beszélgetnem Fieldinggel.
Leülök a padlóra ott, ahol állok, háttal az ajtónak
támaszkodom, és a térdemet felhúzom a mellkasomhoz.
– Nem kell. Brad elintézte.
Idegesség suhan át Ky arcán, és valami más is. Mielőtt dühbe
gurulna, vagy féltékeny lenne, vagy kiadná magából az érzéseit,
felteszem a saját kérdésemet.
– Az Old Colonialban mennyire volt gáz a mai nap?
Ky a kezére támasztja az állát.
– Pokoli volt. – Összerezzenek. – Egész nap azon igyekeztem,
hogy távol tartsam Kentet a bunyótól, és amikor volt egy kis
szabadidőm, Kallel lógtam. Az egész suli megőrült, mi lettünk az
első számú közellenség. Nem mintha hibáztatnám őket. Bejutni
és kijutni a suliból olyan volt, mint egy harcmezőn törni
keresztül. A riporterek megrohamozták a kocsit, amikor el
akartunk hajtani. – Megrázza a fejét. – Csupa móka és kacagás. –
Felsóhajt.
– Kal hogy van?
–  Nem jól, Faye. Egész nap alig tudtam két szót kiszedni
belőle. Még soha nem láttam ilyennek, és ez megrémít.
– Megpróbálok majd beszélni vele. Hátha nekem megnyílik.
– Köszi.
Kényelmetlen csend telepedik ránk. Megköszörülöm a
torkomat.
– Ma érdekes beszélgetést folytattam Zoéval.
Elmosolyodik, és felcsillan a szeme.
– Igen?
– Tudja, hogy Lana hazudik. – Mindent megosztok vele, amit
Zoe mesélt. Amikor Addison szerepéhez érek, Ky arca és
viselkedése teljesen megváltozik. Megmerevedik, az
állkapcsában egy izom rángatózni kezd. Ha tekintettel ölni
lehetne, Addisonnál már beállt volna a hullamerevség. –
Fogalmam sincs, mit tettél azzal a lánnyal, de az tuti, hogy
tönkre akarja tenni ezt a családot.
 Ky felpattan.
– Semmit sem csináltam azon kívül, hogy belezúgtam abba a
ribancba! – Fel-alá kezd járkálni a szobában, közben majd
szétveti a harag.
–  Tudom. Sajnálom. Nem kellett volna ilyet mondanom. –
Felállok, és küzdök a már-már ellenállhatatlan késztetéssel,
hogy odaszaladjak hozzá, és megvigasztaljam. – Jobb, ha
megyek.
–  Felejtsd el! Túl érzékeny vagyok most. – Megdörzsöli
borostás állát. – Örülnék, ha köztünk maradna ez a beszélgetés.
Elmesélem apának, hogy továbbadja Kal jogi csapatának, de
nem akarom, hogy eláruld Kalnek. Nem szeretnék hiú reményt
kelteni benne. Végül is Zoe szava áll majd Lanáéval szemben,
szóval nem tudom, mennyit fog segíteni.
–  Csak számít valamit, nem? Ő Lana legrégibb barátja,
ráadásul soha nem támogatta Kalt, szóval sokat elárul, ha most
hajlandó melléállni.
Vállat von.
– Talán. A bizonyítékon fog múlni, amit az ügyész bemutat.
Mivel elmondtam, amit akartam, a kilincsért nyúlok.
– Gondolom, igen. Mindegy, jobb, ha most megyek. – Mielőtt a
vágy, hogy megcsókoljam, maga alá teper.
–  Várj! – Ky felém indul, én pedig önkéntelenül hátralépek.
Fájdalom suhan át az arcán.
– Nem azért… – Meg akarom nyugtatni. – Csak…
–  Tudom. – Nagyot sóhajt. – Nézd, Addisont bízd rám, oké?
Majd én elintézem. – Dühbe gurulok. – Komolyan mondtam,
Faye. Nem tudom, most mire készül, de nem akarom, hogy
belekeveredj. Ígérd meg!
 Megígérném, de nem bízom Addisonban. Tudja, hogy mivel
lehet manipulálni Kyt, és én meg akarom őt védeni.
– Ezt nem ígérhetem meg, Ky.
Válogatott káromkodások közepette egészen közel lép
hozzám.
– A francba, Faye. Most az egyszer kivételesen tedd azt, amire
kérlek, légy szíves. – Frusztrált a hangja, és ez nem tetszik.
– Miért nem védhetlek meg tőle?
Nagyot sóhajt.
–  Mert ismerem, tudom, hogy működik az agya, és ennek
mind hozzám van köze.
–  Pont ezért kellene távol tartanod magad tőle. El fog
csábítani, és megint csapdába csal.
Kisimul az arca.
– Ettől félsz? – Előrehajol, és homlokát az enyémhez nyomja.
A szívem nagyot ugrik, őrülten ver a mellkasomban. –
Mondtam, hogy szeretlek. Te vagy az egyetlen számomra,
szóval, ha ettől félsz, felesleges. Ebben a tekintetben nincs miért
aggódnod.
Meleg lélegzete a bőrömet simogatja, elhomályosítva az
érzékeimet.
– De mi van, ha… ha a testvé…
–  Ha kiderül, hogy ez az igazság, az érzéseim nem fognak
változni, akkor sem, ha kénytelen leszek erőnek erejével
figyelmen kívül hagyni őket. És nem fogok megint varázsütésre
beleszeretni Addisonba. Ő számomra halott, már jó ideje.
Megfogom az arcát, és olyan heves vággyal bámulom az ajkát,
hogy azt hiszem, simán belehalhatnék.
– Komolyan gondolod? – kérdezem, és behunyom a szemem,
hogy legyőzzem a kísértést.
– Igen. Úgyhogy ne aggódj többet, és hagyd rám Addisont!
 Nyolcadik fejezet

Híres utolsó szavak. Ezen gondolkodom, ahogy robot

üzemmódban a konyhába megyek. Rossz ember vagyok, amiért
azt kívánom, bárcsak Addison valami életveszélyes balesetet
szenvedne? Például elüthetné egy kocsi, vagy belecsaphatna a
villám, vagy valaki, akit felidegesített, megverhetné, hogy
amnéziás legyen, és ne emlékezzen, kicsoda Kyler. Nem
feltétlenül arról van szó, hogy holtan akarom látni – még én sem
vagyok annyira kegyetlen –, csak azt szeretném, hogy ne legyen
útban.
Keaton épp mérgesen becsapja a hűtő ajtaját, amikor a
helyiségbe érek.
– Mit követett el ellened a hűtő? – kérdezem viccesen.
– Felfalta az összes kaját, így nem maradt mit enni – vágja rá
komoran.
Belenézek a hűtőbe, és látom, hogy Keatonnak igaza van. A
szekrény is üres, és Greta nélkül nagy valószínűséggel éhen
fogunk halni, ha arra várunk, hogy az unokatestvéreim
elmenjenek a boltba és főzzenek valamit. Gyorsan ránézek az
órámra. Még van néhány órám, mielőtt elkezdődik a
műszakom. Kalvinnel akartam beszélni, de jelenleg
fontosabbnak tűnik, hogy megetessek egy horda farkaséhes
férfit.
–  Kössünk alkut. Ha elkísérsz a boltba, megfőzök neked
bármit, amit szeretnél, miután hazajöttünk.
 – Hol írjam alá? – Csillog a szeme.
–  Gyere! – Belekarolok, és kifelé húzom a helyiségből. –
Vegyünk egy kis kaját!

***

– Abbahagynád öt másodpercre a sóhajtozást, vagy töltsük itt

a fél éjszakát? – kérdezem Keatontól. Nincs türelme a
vásárláshoz, ahogy az elmúlt fél órában a saját káromon
megtapasztaltam. Még soha nem jártam ilyen hatalmas boltban,
ezért rengeteg idő, mire megtalálom, amit keresek. Ráadásul
ennyi emberre sem vásároltam még, így nem tudom biztosan,
hogy túl sok, vagy esetleg túl kevés alapanyagot pakoltam a
kocsinkba. Frusztráltan felsóhajtok. Ha ilyen tempóban
haladunk, nem fogok beérni időben a munkahelyemre. – Ha
abbahagynád a panaszkodást, és elkezdenél rendesen segíteni,
hamarabb végeznénk.
–  Oké. Te vagy a főnök. – Elengedi a bevásárlókocsit, és
mellém lép, majd int, hogy álljak a kocsi elé. – Te vezetsz, én
összeszedem a dolgokat. Mondd, mi kell!
Az új rendszer sokkal hatásosabb, és fél órával később Lenny,
Max meg Keaton bepakolják a bevásárlószatyrokat az autó
csomagtartójába, aztán elindulunk haza.
–  Milyen volt a suli? – faggatom Keatont, mikor beülünk a
hátsó ülésre.
– Ne emlegesd a háborút – válaszolja pókerarccal. – Remélem,
hamarosan kirobban egy másik botrány, és az emberek
elfeledkeznek a miénkről. – Kinéz az ablakon. – Szar az időzítés.
– Hogy érted? – Szerintem nincs megfelelő időpont arra, hogy
ilyesmi robbanjon be a köztudatba. Keaton a pólója egyik
felfeslett szálával játszik, és rá nem jellemzően csendben van. –
Van még egy nagy titok, amiről nem tudok? – Csak félig viccelek,
mert őszintén szólva, ha még több csontváz rejtőzik a
szekrényben, rohadtul ki fogok készülni.
– Barátnőm van – böki ki néhány perccel később, és teljesen
elvörösödik.
– Király! Mikor találkozhatunk vele?
– Ha hétvégére nem szakít velem, hazahozom bemutatni.
–  Szerinted dobni fog amiatt, ami a családdal történik? –
Felvonom a szemöldököm.
Vállat von.
– Tudom, hogy én nagy valószínűséggel azt tenném.
A könyökömmel oldalba bököm.
–  Bízz benne egy kicsit! Ha nem dobott a mai napon,
szerintem túlélted a nehezét.
Összeráncolt homlokkal gondolja végig a szavaimat.
– Hm. Talán igazad van. – Furán néz rám.
– Mi van?
–  Én, ööö… tartozom neked egy bocsánatkéréssel! – Úgy
látom, zavarban van.
– Miért?
– Azért, ahogy Nantucketben viselkedtem.
Áh, már értem. Keaton meglátta, hogy Kyjal csókolózom, és
nem fogadta túl jól a kapcsolatunkat. Az azt követő napokban
észrevehetően hűvösen viselkedett.
– Már bocsánatot kértél. És jogod volt úgy reagálni.
– Hát erről van szó – kezdi, és felém fordul, a térdünk összeér.
– Nem kellett volna ítélkeznem. Szégyellem, hogy annyira
zárkózott voltam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember
vagyok. Nem szeretnék ilyen lenni.
Nem mintha jelenleg számítana, mert lehet, hogy a Kyjal való
kapcsolatom véget ér, mielőtt igazán elkezdődhetett volna, de
azért felkelti a kíváncsiságomat.
– Miért viselkedtél úgy?
Felnéz, és komolyan méreget.
– Nagyon gyerekesnek fog hangzani, de… féltékeny voltam. –
Elkerekedik a szemem. – Basszus, nem úgy!!! Ez nem hangzott
jól. – Idegesen nevet. – Azt hittem, barátok vagyunk, és tetszett,
hogy köztünk olyan kapcsolat van, amilyet a testvéreimmel nem
tudtál kialakítani. – Egyre vörösebb az arca. – Aztán elkezdtél
több időt tölteni Kyjal, és már eleve ez is idegesített, mert
kevesebbet voltál velem. Amikor rájöttem, miért, és hogy mi
folyik kettőtök között… zaklatott lettem, és fájt. Azt hittem, ez
azt jelenti, hogy ezentúl nem fogsz együtt lógni velem, mert
nem lesz rá időd.
Lehajtja a fejét, egyértelműen szégyenkezik, de örülök, hogy
kiadta magából az érzéseit. Közelebb húzódom hozzá, és a
karomba zárom, hogy halálra ölelgessem.
–  Ó, Keaton, te kis idióta. – Összekócolom a haját. – Mindig
lesz rád időm, és soha nem fogom elfelejteni, mennyit segítettél
nekem a beilleszkedésben. Örökre különleges helyet foglalsz el
a szívemben. – Megpuszilom a fejét, mielőtt elengedem.
Eszméletlenül elvörösödött, de ez annyira aranyos. Tetszik,
hogy még megvan az angyali ártatlansága, és a szíve csupa
jóság. Szöges ellentétben Kenttel, aki a spektrum ellenkező
végén helyezkedik el, és Keanuval, aki még mindig hatalmas
rejtély számomra – az ő személyiségét egyelőre nem sikerült
kiismernem. Lehet, hogy hármas ikrek, de akkor sem
lehetnének különbözőbbek, ha szándékosan ezen
igyekeznének.
Rámosolygok.
–  Gyerekként utáltam, hogy nincsenek testvéreim vagy más
családtagjaim. Megőrjítettem a szüleimet azzal, hogy folyton
testvért kértem tőlük, amíg anya le nem ültetett, hogy
elmagyarázza, nem lehet több gyereke. – Jeges ujjak markolnak
a szívembe, mert a kedves emléket hazugság szennyezi be.
Viszont ezt igyekszem kiverni a fejemből, mert most arról van
szó, hogy Keaton jobban érezze magát; nem én vagyok a
középpontban. – Amikor elképzeltem az öcsikémet, mindig
ilyennek láttam. – Rá mutatok. – Olyan vagy, mint a testvér,
akire mindig is vágytam, Keaton, és soha semmi, vagy senki
nem fog ezen változtatni. – Elcsuklik a hangom, ahogy a szavak
eljutnak a tudatomig. Úgy tűnik, Keatont majd szétveti a
boldogság.
Nem csupán olyan, mintha Keaton a testvérem lenne;
könnyen lehet, hogy tényleg az öcsém.
Vakító fények villognak a fejemben. Hűha! Erre még soha
nem gondoltam ebből a szempontból. Annyira leragadtam
annál, hogy elveszíthetem Kylert, és annyira rosszul voltam
attól, amit anya meg James csinált, hogy fontolóra sem vettem,
mit nyerhetek ezzel a helyzettel. Nem enyhít a szenvedésemen,
a szívfájdalmamat sem szünteti meg, de segít, hogy bizonyos
dolgok más perspektívába kerüljenek.
Lehet, hogy mégiscsak kaptam testvéreket anyától – csak nem
épp úgy, ahogy elképzelte.

***
–  Mik ezek? – Ky úgy vonul be a konyhába, mintha ő lenne a
király.
Keaton a bevásárlószatyrokat pakolja, miközben én
elkezdtem készíteni a vacsorát.
– Minek néz ki, seggfej? – Keaton játékosan meglöki a bátyját.
– Faye-jel elmentünk vásárolni, mert semmi ehető nem volt
itthon.
–  Hogy fizettétek ki? – kérdezi Ky a konyhaszekrénynek
támaszkodva.
Friss bazsalikomot szórok a házi készítésű
paradicsomszószomba.
– A kártyával, amit anyádtól kaptam.
Előhúz egy köteg pénzt a zsebéből, és felém nyújtja.
– Tessék. Ez fedezi?
Félreütöm a kezét.
–  Nem kell a pénzed. Én álltam. – Nem mintha az én
pénzemből fizettem volna, úgyhogy nem kell akkora ügyet
csinálni a dologból.
Megint ráncolja a homlokát.
– Kérek majd még egy kártyát anyától a bevásárlásra, hogy a
jövőben ne kelljen a saját pénzedet költened. – Nem
vesztegetem az időt a veszekedésre, mert nem érek rá, de
egyértelmű, hogy én egészen máshogy tekintek a pénzre, mint
az unokatestvéreim.
– Ha már szóba került. – A tepsibe rakosgatom a húsgolyókat,
aztán az egészet bedugom a sütőbe. – Nem bánom, ha
átmenetileg segítek, de jövő héttől tanítás után szinte minden
délután úszóedzésem lesz, és a házi feladatommal meg a
műszakjaimmal együtt nem sok időm marad a házimunkára. –
Kinyújtóztatom a hátamat, ahogy felegyenesedek. – Szívesen
segítek, amennyit csak tudok, de egyedül képtelen leszek ellátni
az egész háztartást.
–  Persze ezt senki nem várja el tőled. Beszélek anyával, és
megkérdezem, hogy keresett-e már új házvezetőnőt, de addig is
mindenki be fog segíteni a házimunkába.
– Jól hangzik, kösz. – Hogy lefoglaljam magam, előveszek egy
fazekat, és megtöltöm vízzel. Bármit megtennék, csak ne kelljen
Kyra néznem. Nem mintha ez sokat jelentene, mert a szokásos
bizsergő elektromosság feszültséggel tölti meg közöttünk a
levegőt. Ha bekötött szemmel küldenének be egy szobába,
akkor is egy szívdobbanásnyi idő alatt észrevenném Kyt. Eddig
a tervünk, hogy tartsuk távol magunkat egymástól, nem
működik olyan simán. Egy ekkora házban gond nélkül meg
kellene valósítanunk, azonban Ky elkerülhetetlenül jelen van,
és láthatólag ez elől nem menekülhetek.
–  Hova tegyem, tesó? – kérdezi Keaton egy csomag rizzsel a
kezében. Majdnem megfulladok a köhögéstől, és Kynak is
ijedten elkerekedik a szeme.
–  Oda. – Rámutatok a bal oldali szekrényre, ő pedig sietve
elpakolja.
– Nem tudja – tátogom Kynak, és a válla láthatóan ellazul, bár
összezavarodva néz rám.
Keaton halkan fütyül, miközben az utolsó bevásárlószatyrot
is kipakolja.
– Segíthetek valamiben? – faggatózik Ky körbenézve.
–  Nem. Keatonnal mindent kézben tartunk. – Ezúttal nem
nézek a szemébe, és látom, hogy Keaton kíváncsian méreget
minket.
 –  Oké. Akkor magatokra hagylak titeket. – Boldogtalanságot
hallok Ky hangjában, és ettől bűntudatom támad, de az a
legjobb, ha nem tartózkodunk egy helyiségben. – Ó, még valami
– teszi hozzá egy perccel később.
Megkockáztatok felé egy pillantást. Az ajtónál áll, és
féloldalasan vigyorog.
–  Szerintem jobb, ha egy ideig kerülöd Bradet. Legalábbis
amíg lenyugszik.
– Beszéltél Alexszel?
–  Igen, és belement, de Brad nem akarja, hogy
jótékonykodjunk vele, szóval lehet, hogy beletelik néhány
napba, mire elfogadja a segítségünket.
–  Kösz a figyelmeztetést. – Halványan rámosolygok, és
szomorú szeme találkozik az enyémmel, megértjük egymást.
– Ez mi volt? – szólal meg Keaton.
–  Brad itt fog lakni, illetve remélhetőleg elfogadja a
lehetőséget, ha félre tudja tenni a büszkeségét.
–  Király. – Keaton kivesz egy almát a tálból, és beleharap a
lédús gyümölcsbe. Előkeresek néhány evőeszközt a fiókból, és
megterítem az asztalt. – De nem erre gondoltam. Mi van veled
meg Kyjal? Láttam már olyat, hogy idegenek sokkal jobban
érzik magukat egymás társaságában, mint ti az előbb.
– Ne kérdezősködj! – könyörgöm, és remélem, ejti a témát.
– Máris szakítottatok?
A szavaitól félelem támad a szívemben.
–  Egy kicsit bonyolult a helyzet. – Némán könyörgöm, hogy
hagyja abba a faggatózást, mert még nem árulhatom el neki,
hogy mi folyik itt, és egyáltalán nem akarok hazudni neki. Főleg
nem most, hogy kibékültünk. Szinte összeesek a
megkönnyebbüléstől, amikor nem kérdezősködik többet.
Nincs más választásom, muszáj a szobámban bekapnom
néhány falatot készülődés közben, mert késésben vagyok, nem
fogok időben odaérni a munkahelyemre. Úgy szaladok ki a
házból, mintha pisztollyal üldöznének, bevágom magam a kocsi
hátsó ülésére, miközben a számba tömöm az utolsó falat tésztát.
Másodpercekkel a műszakom kezdete előtt esek be az
étterembe.
–  Nem sietted el, barátnőm – piszkál Rose felpillantva rám a
kassza mellől.
– Ne is mondd! Egész nap rohantam.
Szerintem még a Guinness rekordok könyvébe is
bekerülhetnék, olyan gyorsan bújtam bele az egyenruhámba.
Néhány perccel később már sétálok is ki az öltözőből, közben
megkötöm a derekamon a kötényemet. Rose épp a kezembe
nyom egy tollat meg egy jegyzetfüzetet, amikor a főnökünk,
David lép ki az irodájából.
–  Nehogy hajszálat szolgáljunk fel a vendégeknek – jegyzi
meg félig viccesen, miközben kinyújtja a kezét, és visszadug
néhány elszabadult tincset a fejfedőm alá.
–  Bocsánat – motyogom az orrom alatt, és sanda pillantást
vetek Rose-ra.
David tekintete a széles vállú férfira esik, aki őrt áll az
ajtónál, én meg összerezzenek.
– Ki a fene ez a fickó? – kérdezi, és azonnal rajtam állapodik
meg a szeme.
Megint összerezzenek.
– Ööö… ő Lenny. Az új testőröm.
– Nem állhat ott… el fogja ijeszteni az összes vendégemet! – A
hangja alapján menten agyvérzést fog kapni.
– Adj két percet, és lerendezem. – Már indulok is az ajtó felé.
Tíz perccel és két veszekedéssel később Lenny beül a kocsi
anyósülésére, és mogorván mered rám, miközben
szükségtelenül erősen csapja be maga mögött az ajtót. Szinte
elviselhetetlen késztetés gyötör, hogy kinyújtsam rá a
nyelvemet, de sikerül visszafognom magam, és nem viselkedem
gyerekesen.
David egyértelművé teszi, hogy nem látja Lennyt szívesen a
környéken, és őszintén meg kell ígérnem neki, hogy soha többé
nem fogja elállni az ajtót. Remélem, hogy néhány műszak után,
amikor James látja, hogy nincs szükség testőr jelenlétére, el fog
engedni a munkahelyemre Hulk nélkül.
Az első néhány óra után halálosan elfáradok, de hősiesen
dolgozom tovább. Nehezebb figyelmen kívül hagyni a durva
tekinteteket és az elsuttogott pletykákat, mint képzeltem, de
minden tőlem telhetőt megteszek. Egy idő után Rose megsajnál.
– Átveszem a helyedet, te menj a kasszához, ha szeretnél.
–  Angyal vagy. Köszönöm. – Hálásan elfogadom az ajánlatát,
és megkönnyebbülök, hogy távol tarthatom magam a pletykás
vendégektől.
–  Úgy látom, nagyon elfoglalt ezen az estén – szólal meg egy
selymes férfihang, és felpillantva csillogó kék szempárral és
kedves mosollyal találom szemben magam. Fogalmam sincs,
mennyi ideje ül a pultnál, de tekintve, hogy még a kezében van
az étlap, nem lehet több néhány percnél, ha még nem rendelt. A
harmincas évei végén, a negyvenes elején járhat, ha tippelnem
kellene, és ahhoz képest, hogy idősebb, elég jóképű. Beletúr
rövid, sötét hajába, és közben a szemembe néz.
 – Mindig elfoglalt vagyok. – Óvatosan méregetem akkor is, ha
kedves. Már minden idegenre gyanakszom. – Mit hozhatok
önnek?
– Mit ajánlana?
–  Ha nagyon éhes, a Works Burgert ajánlanám. Az összes
saláta finom, de a kedvencem a halrudacska és a sült krumpli.
Az otthonomra emlékeztet. – Nem tudom, ezt miért mondtam.
Van valami a kedves mosolyában, ami arra ösztönöz, hogy
engedjek az óvatosságomból. Letörlöm a pultot, majd tiszta
tányéralátétet és evőeszközöket teszek a férfi elé.
– Mitugrászban van az otthona?
Csípőre teszem a kezemet.
– Mi buktatott le?
–  Bárhol felismerném az ír akcentust. – Szája szélesebbre
húzódik, de a szeme nem mosolyog.
– Biztos minél tovább leszek itt, annál kevésbé ismerek majd
rá a saját kiejtésemre – motyogom, mert eszembe jut James félig
ír, félig amerikai akcentusa. Remélem, hogy én nem fogok úgy
beszélni a végén. Valamiért életbevágóan fontosnak tűnik, hogy
megőrizzem a saját kiejtésemet. Sikerül félbeszakítanom ezt a
gondolatmenetet, mielőtt magával ragadna, és mielőtt
bevallanék valamit, amit nem kellene. Még soha nem láttam itt
ezt a férfit, és a pókösztönöm riadókészültségben van. –
Összevissza beszélek. – Nevetek, hogy elrejtsem a gyanúmat,
bár menő dizájner öltönye és láthatóan méregdrága órája
alapján inkább üzletembernek tűnik, semmint kíváncsi
újságírónak. De az ember soha nem lehet elég óvatos, és James
utolsó kioktatása még a fülemben cseng. Gyakorlatilag a frászt
hozta rám, amikor a városban ólálkodó sajtósokról beszélt,
akiket kizárólag a szaftos pletykák érdekelnek. Nem én fogom
kiszolgálni őket.
–  Mit hozhatok önnek? Vagy szeretné még átgondolni? –
kérdezem, visszaterelve a beszélgetést a hivatalos mederbe.
Becsukja az étlapot, és szomorúan visszaadja.
– A halrudacska sült krumplival jó lesz. Köszönöm.
Az este további eseményei összemosódnak, és fogalmam
sincs, hogy tudok még talpon maradni. Amikor David szól, hogy
hamarabb hazamehetek, majdnem elsírom magam a
megkönnyebbüléstől. Ma nekem kellene bezárnom, de
nyilvánvalóan látja, mennyire fáradt vagyok.
Annak ellenére, hogy alig tudom nyitva tartani a szemem,
miután hazaérek gyorsan átöltözöm lefekvéshez, aztán Kal
szobájához megyek. Halkan kopogok az ajtón, arra számítva,
hogy megint nem foglalkozik velem, mint előző éjszaka, ezért
kellemesen meglep, amikor válaszol.
– Ki az? – kiáltja.
– Faye vagyok. Bejöhetek?
Először csend fogad, aztán egy perccel később kinyílik az ajtó.
Kal csak melegítőalsót visel, semmi mást, és üdítő látvány, hogy
legalább úgy öltözködik, mint egyébként. Sötét karikák
éktelenkednek élettelen szeme alatt, és a bőre is veszített
valamit ragyogásából. Szó nélkül félreáll, hogy be tudjak menni
mellette. Végiglépkedek a koszos ruhák által kijelölt ösvényen,
majd leülök a székre az ágya mellett, miközben ő visszabújik a
takaró alá.
– Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire volt szar ez a nap?
– kérdezem.
Egy kicsit elmosolyodik a nyitó mondat hallatán.
 – Olyan szar, amennyire el tudod képzelni. – Halk és komoly
a hangja, a humor szikrája sem bujkál benne.
Ky megkért, hogy ne beszéljek Kalnek arról, amit Zoe
mondott, és értem, hogy miért szeretné ezt, de a titkolózás még
semmi jót nem eredményezett ebben a családban, és
szándékosan nem ígértem meg neki.
–  Beszéltem ma Zoéval. – Halott tekintete az enyémre tapad,
de nem mond semmit, úgyhogy folytatom. – Tudja, hogy a szex
közös megegyezéssel történt, és hajlandó a bíróságon is
tanúskodni.
Kal felkönyököl, és a távolba réved.
– Beszélt Lanával? – Megrázom a fejemet. – Tudja, hol van?
– Nem. Bujkál.
A hátára fekszik, és eltakarja az arcát.
– Mit mondott Lana, amikor beszéltél vele?
–  Nem sokat. Reméltem, hogy kiszedem belőle az igazat, de
Greta elkapott, és teljesen megőrült, mielőtt lehetőségem lett
volna rendesen beszélni Lanával. – Elveszi a kezét az arca elől,
és megkínzott tekintettel néz rám. – Mennyire szenvedett?
–  Nem érezte jól magát, Kal. Kisírta a szemét, és nagyon
zaklatottnak tűnt.
– Ezúttal állatira elcsesztem, Faye – suttogja.
Végtelenül szomorúnak látszik, és azt kívánom, bár
megszüntethetném a fájdalmát. Nem habozok. Felállok,
lefekszem mellé, és a vállára hajtom a fejemet.
– Egy részem tudja, hogy ez a karma, és megérdemlem. Ez a
büntetésem azért, ahogyan a lányokkal viselkedtem? Ahogy
Lanával bántam?
– Megerőszakoltad?
 Ismét felkönyököl.
– Nem! Te is tudod!
–  Akkor nem érdemled meg. Mindannyian hozunk rossz
döntéseket, de senki nem érdemli meg, hogy jogtalanul
megbüntessék. Nem hiszem el, hogy ezt csinálja veled. Mintha
teljesen más lány lenne, mint akit kezdtem megismerni.
Sajnálom, hogy szenved, de nagyon haragszom rá, amiért ezt
teszi veled. Nincs joga ilyen komoly dologról hazudni. A
Lanához hasonló lányok ijesztik el az igazi áldozatokat attól,
hogy feljelentést tegyenek.
– Nem önmaga, Faye, mert a Lana, akit megismertél, az igazi
Lana. Kedves.
Felülök, és hitetlenkedve nézek rá.
– Nem hiszem el, hogy véded.
– Nem felejtettem el, hogy kicsoda. Lehet, hogy ő igen, de én
nem. – Felsóhajt. – Soha nem akartam megbántani. Törődöm
vele, és próbáltam távol tartani tőle magamat, mert tudtam,
hogy nem lennék rá jó hatással, de nem fogadta el a
visszautasításomat. – Fojtott nyögés szakad ki a torkából. –
Biztos hihetetlenül szenved, mert az igazi Lana soha nem tenne
ilyesmit.
A szavait hallva görcsbe rándul a gyomrom. Szeretném
elárulni neki, hogy Addison manipulálta ezt a helyzetet, és
tudom, megesküdtem, hogy elárulom neki az igazat, de félek,
csak tovább rontanék az amúgy is szörnyű helyzeten, ha
megosztanám vele ezt az információt. Egész nap kreatív
halálnemeket gondoltam ki a ribancnak, szóval ki tudja, Kalvin
hogyan reagálna?
Egyáltalán nincs szüksége arra, hogy a nemi erőszak mellett
gyilkossággal is megvádolják.
Szóval, bár szörnyű bűntudatom van, amiért az igazság egy
részét elhallgatom előle, befogom a számat, és remélem, hogy
később nem fogom megbánni ezt a döntésemet.
 Kilencedik fejezet

Kal másnap reggel megpuszilja az arcomat, de tegnap este óta

egy szót sem szólt, visszahúzódott a csigaházába. Szeretnék
segíteni, de nem akarom erőltetni, mielőtt készen állna arra,
hogy szembenézzen ezzel az egésszel. Ha ő így küzd meg a
problémáival, ki vagyok én, hogy azt mondjam neki, ez rossz?
Tudja, hogy mellette állok, és szeretném azt hinni, hogy
valamicskét azért sikerült segítenem neki. Elszomorít, hogy
szemtanúja vagyok, ahogy beképzelt, magabiztos nőcsábászból
önmaga komor, csendes árnyékává alakul. Tudom, hogy nagy
valószínűséggel halálra van rémülve – én is így éreznék –, és azt
kívánom, bárcsak megszüntethetném a fájdalmát.
Alex és James sehol nincsenek ezen a reggelen, úgyhogy
segítek Kynak elrendezni a többieket, aztán kiszaladok az ajtón,
és beugrom a várakozó Mercedesbe, mielőtt elkésnék a suliból.
Míg a szekrényemben turkálok, hátulról erős karok ölelnek
át, amitől teljesen megdermedek.
–  Feketelistára kerültél, szépségem – szólal meg Brad,
félresimítva a hajamat, és puha csókot nyom a tarkómra.
Láthatóan megremegek, ahogy csiklandós érzés szalad végig a
gerincemen.
Egy kicsit hátratolom Bradet, és bocsánatkérő arckifejezéssel
fordulok felé.
– Tedd túl magad rajta.
Képtelen magába fojtani a mosolyát, felnevet.
 –  És én még arra számítottam, hogy könyörögni fogsz a
bocsánatomért.
–  Nem szoktam könyörögni, és kizárólag akkor kérek
bocsánatot, amikor tényleg én vagyok a hibás – vágom rá,
bedugva az utolsó könyvet a táskámba, és becsukom a
szekrényemet. – Semmi rosszat nem tettem. Csupán jó barát
vagyok, te pedig hamarosan meg fogod köszönni.
Vigyorog.
– Lehetetlen rád haragudni.
A lehető legédesebb mosolyomat villantom rá.
–  Tudom. Túlságosan imádnivaló vagyok. – Megcsípem az
orrát, és elindulok az osztálytermem felé.
Brad felzárkózik mellém, és együtt sétálunk a folyosón.
–  Nem kellett volna beleavatkoznod, Faye. Külön
megkértelek, hogy ne tedd.
–  Áh! – Megpördülök, belemarkolok a pulóverébe, és
félrehúzom. – Annyira idegesítő vagy! Csak segíteni akartam.
Komolyan, Brad, gondolkodj logikusan! Azt állítod, hogy
ösztöndíjjal akarsz továbbtanulni, és hagytad, hogy a családod
elmenjen nélküled, mert ragaszkodtál a tervedhez. Kérlek,
meséld el, hogyan valósítod meg, ha a kocsidban laksz és a
szabad ég alatt élsz?
Elkeskenyednek az ajkai.
– Csak átmenetileg, amíg ki nem találok valamit! Talpraesett
fickó vagyok, és igenis meg fogom oldani ezt a helyzetet.
Ösztöndíjjal fogok továbbtanulni. Majd meglátod! – Elviharzik,
fegyverként suhogtatva sértett büszkeségét, én pedig mélyet
sóhajtok.
– Nehogy azt mondd, hogy máris gond van a paradicsomban
– szólal meg Lance, felbukkanva mellettem.
– Mindig ennyire makacs? – kérdezem, ő meg kiröhög.
– Minden focistának makacs a második keresztneve, édesem.
– Pimaszul rám kacsint, majd faképnél hagy.
A délelőtti óráimon úgy sodródom keresztül, mint egy
céltalan felhő. A gondolataim ide-oda kalandoznak, és ez
lehetetlenné teszi a koncentrálást. Túl könnyű belemerülni a
gondolataimba. Minden eszembe jut – anya, James, a vizsgálat
eredménye, Ky, Kal, Brad –, és úgy érzem, szétrobban a fejem.
Nem számít, mennyire igyekszem száműzni ezeket a
gondolatokat, csak nem hagynak békén. Az egyetlen öröm az
ürömben, hogy a hozzám vágott sértések és piszkálódások
szinte teljesen hidegen hagynak.
Épp a könyörgő beszédemet igyekszem megfogalmazni,
amikor Brad elkap az ebédlő előtt. Szó nélkül megfogja a
kezemet, és berángat az üres előadóterembe. Szóra nyitom a
számat, de ráteszi az ujját, hogy elhallgattasson.
–  Nekem kell bocsánatot kérnem. Nem kellett volna úgy rád
förmednem reggel, sajnálom. Tudom, hogy csak segíteni akarsz.
Nem bírom magamba fojtani a mosolyomat, ő pedig vidáman
néz rám.
– Életemben először készültem könyörögni, de megmentettél
attól, hogy leereszkedjek erre a szintre. – Belekarolok. –
Bocsánatkérés elfogadva.

***

– Valaki nagyon elégedettnek látszik – szólal meg Rose, ahogy

leülünk egymás mellé az utolsó óránkon.
–  Sikerült meggyőznöm Bradet, hogy költözzön hozzánk,
ráadásul nem is kellett túl nagy erőfeszítéseket tennem érte,
szóval igen, elégedett vagyok magammal. – Vigyorogva leteszem
a könyvemet az asztalra.
Rose odahajol hozzám, hogy a fülembe suttogjon.
– Mi van veletek?
–  Eljátssza, hogy a pasim, hátha akkor békén hagynak a
többiek – magyarázom.
– Eljátssza, mi? – Felvonja a szemöldökét.
Rácsapok a karjára.
– Hagyd abba! Nincs köztünk semmi. Tudod, hogy odavagyok
Kyért. – Elfordulok tőle, mielőtt leolvashatna valamit az
arcomról. Nem meséltem el mindent Rose-nak, mert minél
kevesebben tudnak a családom vérfertőző múltjáról, annál
jobb. De azért szar barátnőnek érzem magam emiatt.
– Brad tudja?
– Persze, igen, és ő meg Ky találták ki ezt az egészet, úgyhogy
ne akarj szörnyű gondolatokat elültetni a fejemben.
– Remélem, tudod, hogy mibe kevered magad. El nem tudom
képzelni, hogy ennek jó vége legyen.
–  Túlreagálod. Brad a barátom, és soha nem lesz több
köztünk. Ezzel ő is tisztában van.
– Ha te mondod. – Összepréseli az ajkát, és kinyitja a könyvet
a megadott oldalon. A tanár elkezdi az előadást, én pedig hálás
vagyok, hogy félbeszakad a beszélgetésünk.
Rose óra után félrevon.
– Sajnálom, ha kiakasztottalak. Történetesen azt hiszem, hogy
Brad érez irántad valamit, és egyszerűen félek, hogy
mindketten megszenveditek majd ezt a helyzetet.
Belül összerezzenek.
 –  Bocsánat, hogy annyira védekeztem. Ha őszinte akarok
lenni, lehet, hogy igazad van. Talán véget kellene vetnem ennek
a kamu pasi dolognak, amilyen hamar csak lehet.
– Ha a helyedben lennék, én nyíltan megmondanám neki, mi
a szitu, hogy ne kergessen hiú ábrándokat.

***

Az étterem őrülten tele van ezen az estén, de Davidnek és a

tervezés iránti szeretetének köszönhetően kevesebb a dolgom,
mint máskor. Több alkalmazottat hívott be dolgozni, így most
túl sokan vagyunk. Gondolatban a levegőbe öklözök, amikor
engem és Rose-t egy órával hamarabb elenged. Szöget ütött
valami a fejemben, és ez pont megfelelő alkalomnak tűnik a
cselekvésre. Amíg utcai ruhába bújunk az öltözőben, beavatom
Rose-t, akinek a javaslatom hallatán felcsillan a szeme. Ráadásul
tök jó információi vannak, amelyek segítik a tervünket; szóval
nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, elmondom neki a dolgot.
Kitaláljuk, hogy tudnánk a legjobban megvalósítani a tervet, és
én szédülök a várakozás izgalmától. Bár technikailag illegális,
amit tervezünk, és ha elkapnak minket, óriási bajban leszünk,
azt hiszem, megéri kockáztatni.
A határozott cselekvés nagyszerű figyelemelterelés, jó érzés
lesz fizikailag is tenni valamit, hogy segítsünk. Lennyt le kell
ráznunk, de ez nehézkes, úgyhogy sorra veszünk néhány
lehetőséget, mielőtt eszembe jut a tökéletes szökési terv.
Hazamegyek a Mercedesszel – pusztán azért, hogy
megőrizzem a látszatot –, és még van egy kis időm, hogy
átöltözzek, mielőtt találkozom Rose-zal.
Amint beteszem a lábamat a konyhába a garázsból, hangos
szóváltás fogad. Ky és Kent veszekednek.
–  Nem fogsz ilyenkor elmenni sehova! Reggel iskolába kell
menned.
–  Kopj le, Ky! – válaszolja Kent, meglökve a testvérét. – Nem
vagy az apám, nem mondhatod meg, hogy mit csináljak.
–  Ide hallgass, kis köcsög! – Ky mellkason böki Kentet. –
Ennek a családnak már így is épp elég baja van, ne tetézd még
te is. Felejtsd el a dugást vagy a lopást, amit estére terveztél, és
bújj be az ágyba, a picsába. Ha fel kell hívnom apát, megteszem.
–  Hívd fel! Nem leszek itt, hogy érdekeljen! – ordítja Kent
hátrálva.
Ky ökölbe szorítja a kezét az oldala mellett, az ízületei
elfehérednek az erőlködéstől.
– Gyere vissza, Kent! Komolyan mondom!
Kent beint neki, és pimaszul rámosolyog, majd sarkon fordul,
és kisétál az ajtón.
–  Áh! – Ky ököllel rácsap a konyhapultra, én pedig
összerezzenek. Felkapja a fejét, és először veszi észre a
jelenlétemet. – Hallottad? – Bólintok. – Őt is le fogják tartóztatni,
és azon sem csodálkoznék, ha a kis köcsög szándékosan keresné
a bajt. – Összekulcsolja kezét a tarkóján. – Jobb, ha felhívom
apát. – Előveszi a telefonját a farmernadrágja hátsó zsebéből, és
frusztráltan felsóhajt, míg a képernyőt nyomogatja.
A bejárati ajtó felől zaj hallatszik, ami mindkettőnket
megijeszt, és kiszaladunk az előszobába.
–  Anya! Megrémítesz! – Kent Alex vállát fogja, és óvatosan
rázza.
Alex arcán könnyek peregnek, átkarolja magát, és
bizonytalanul meginog veszélyesen magas sarkú cipőjében.
 – Anya, mi a baj? – Ky tesz egy lépést előre, és átöleli Alexet,
hogy segítsen neki talpon maradni.
–  Vesztettem. Mindent elveszítettem – motyogja. – Miért? –
Könyörögve fordul felénk, a tekintetét rólam Kyra, majd Kentre
emeli. – Miért én? Mit tettem, amivel kiérdemeltem ezt? Éveken
át halálra dolgoztam magam, és ezért? Nem is… – Félretolja a
fiúkat, és lerúgja lábáról a cipőjét, a két pár más-más irányba
repül. Lehajolok, éppen csak sikerül elkerülnöm, hogy az egyik
az arcomba vágódjon, miközben Alex úgy masírozik be a
nappaliba, mint aki küldetésben jár. Egy perccel később egy
üveg fehérborral és egy nagy pohárral tér vissza. – A
szobámban leszek. Ne zavarjatok!
Ky állkapcsán rángatózik egy izom, és Kent arcán olyan
kisfiús kifejezés jelenik meg, hogy az kétségbe ejt.
–  Anya, kérlek, nem így kell kezelni ezt a helyzetet! – Ky
elindul az anyja felé, és közben a tekintetével igyekszik csitítani.
Alex már félúton jár felfelé a lépcsőn, amikor visszafordul.
–  Ne merj kioktatni! Fogalmad sincs semmiről. Hagyjatok
békén, mindannyian. – Feltrappol a lépcsőn, mi meg a
kitörésétől dermedten a földszinten maradunk.
Ky nagyon igyekszik, hogy semleges maradjon a reakciója, de
Alex szavai mélyen megbántották.
–  Utálom az életemet – jelenti ki Kent tényszerűen. –
Gyűlölöm ezt a diszfunkcionális családot. Bárcsak halott
lennék!
– Kent. – Teszek felé egy lépést, de lehurrog.
– Ne törd magad, Faye! Ne pazarold az energiádat olyasmire,
amire nem érdemes. – Megrázza a fejét, aztán a hálószobák felé
fordul, és otthagy minket.
 Ky keserűn felnevet.
–  Legalább már nem akar elmenni itthonról. – Rám pillant;
vágy, fájdalom és gyötrődés tükröződik a tekintetében. – De
igaza van. Menekülj tőlünk olyan messze, amennyire csak
tudsz. El sem bírom képzelni, hogyan fordulhatna jóra az
életünk, te pedig nem érdemled meg, hogy magunkkal rántsunk
a mélybe.
Közelebb sétálok hozzá, míg szemtől szemben állunk
egymással, és megfogom a kezét.
–  Nem megyek sehova. Függetlenül attól, hogy mi lesz a
vizsgálat eredménye, már családtag vagyok. És a család
összetart.
Ky megint keserűen nevet.
– Kár, hogy a szüleim nem hallottak erről.
– Meg akarlak vigasztalni, de nem tudom, hogyan tudnálak. –
Gyengéden megszorítom a kezét, és ennél többet nem is
tehetek.
Ky kihúzza a kezét az enyémből, és megszorítja az
orrnyergét, miközben a padlóra szegezi a tekintetét.
– Menj, Faye, kérlek! Tudom, hogy jót akarsz, de csak rontasz
a helyzeten.
A szavai láthatatlan sebeket érintenek, és jobban fájnak, mint
kellene. Tudom, hogy honnan erednek, és hogy ő is ugyanazt
akarja, amit én, de a megjegyzése akkor is mélyen érint.
Anélkül, hogy ránéznék, elfordulok; a szívem holt súlyként
nehezíti el a mellkasomat.

Csupa feketét viselek, amikor kimászom az ablakomon, pont

amikor az őr bekanyarodik a ház sarkán. Végigszaladok az
udvaron, igyekszem a jobb oldalon maradni, nehogy
bekapcsoljon a világítás, miközben a fák felé igyekszem.
Lihegek, kifogy belőlem a szusz, mire kimegyek a nyikorgó
fakapun a vendégház mögött, amelyet az unokatestéreim
buliközpontnak szoktak használni. Kétlem, hogy a következő
hetekben túl sok minden fog történni itt.
Rose a kocsijának támaszkodva vár, és türelmetlenül topog a
lábával.
–  Pszt! – sziszegem, amitől annyira megijed, hogy felugrik a
levegőbe. Kuncogok. Rácsap a karomra. – Au! Erőset ütsz!
–  Majdnem szívrohamot kaptam miattad! – A mellkasára
csap. – A francba, Faye! Ne settenkedj így a közelembe.
– Bocsi! – válaszolom, és kuncogva szállok be az anyósülésre.
Beindítja a motort.
– Akkor megcsináljuk?
–  Naná! Tudnom kell, hogy mire készül az a picsa. Ky
figyelmeztetett, hogy hagyjam rá Addisont, de tuti, hogy a csaj
manipulálni fogja. Az ösztöneim azt súgják, hogy mindennek ő
az oka, és nem fogok ölbe tett kézzel ülni, miközben ő azt
tervezgeti, hogyan tegye tönkre az unokatestvéreimet. Le fogjuk
állítani.
– Akkor jó, kezdjük el!
Rose leparkol egy sötét, ijesztő útszakaszon Addison házának
közelében.
– Gyere! – suttogja, miután bezárja a kocsit. – Erre. – Megböki
a vállamat.
– Miért suttogunk? – kérdezem suttogva.
Vállat von.
– Óvatos vagyok, hátha van valaki a közelben.
 Körülnézek a bennünket körbevevő sötében, és elvigyorodok.
– Ne idegeskedj! Senki nincs itt.
Átvágunk az üres udvarokon, átbotorkálunk a sárban a
magas füvön, és körülbelül tizenöt perccel később Rose felemeli
a kezét, hogy figyelmeztessen.
– A házuk hátsó részénél vagyunk – suttogja. – Látod? Ott. – A
sudár fákra mutat, amelyek egy magas kerítés körül állnak.
Bólintok. – Követjük azt az ösvényt a ház mellett, aztán át kell
másznunk. Nem tudom, melyik a szobája, de menjünk be az
udvarra, és mérjük fel a terepet.
–  Felőlem oké. Ma úgyis csak felderítőúton vagyunk. Ki kell
majd tervelnünk, hogyan térjünk vissza, amikor senki nincs itt,
hogy körbeszaglászhassunk a szobájában.
– Hát, milyen kis ügyes Nancy Drew vagy! – suttogja viccesen,
nekem meg vissza kell fojtanom a horkantásomat.
–  Imádtam azokat a könyveket! Anya gyerekként felolvasta,
aztán félretette nekem. Megszámolni sem tudom, hányszor
olvastam újra. Azt gondoltam, nyomozó leszek, amikor
felnövök! – Összeszorul a szívem. Napok óta ez volt az első
alkalom, hogy boldog emlékekkel gondoltam az anyámra.
– Én a tévéműsorról beszéltem.
– Az nem olyan. El kell olvasnod a könyveket! – Nagyon kevés
a fény, így alig látunk valamit, de nem kell látnom ahhoz, hogy
tudjam, bosszúsan néz rám. – Most bosszankodsz?
– Még ebben a században elkezdünk kémkedni Addison után,
vagy maradjunk az amatőr detektívekről folytatott vitánál?
–  Ideges vagy ma este, ugye? – vágom rá, de nincs indulat a
szavaimban.
– Épp beintettem neked, ha nem látnád a sötétben.
 Halkan nevetek.
– Oké, koncentráljunk a lényegre. Biztos, hogy nincs működő
biztonsági rendszer? Jobban örülnék, ha nem tartóztatnának le
ma este.
James totál kiakadna.
–  Mondtam, hogy a nagybátyám csinálta a biztonsági
rendszert, és azt mesélte, hogy a kamera csak a látszat kedvéért
van. Addison apja zsugori, annak ellenére, hogy kőgazdag. A
pletykák szerint a felesége szórja a pénzt, de ő egy centtől sem
szeret megválni.
– Hát, szerintem Addison nem szenved hiányt semmiben.
–  Ó, Mrs. Sinclair mindig odafigyel, hogy a hercegnőjének
mindene meglegyen, amire szüksége van.
– Megint bosszús vagy?
Most Rose-on a sor, hogy nevessen.
–  Naná! – Megráncigálja a könyökömet. – Gyere! Minél
tovább tart ez a küldetés, annál nagyobb a valószínűsége, hogy
lebukunk. Nézzünk körbe, aztán tűnjünk innen a fenébe.
Gyorsan és csendben körbefutjuk a Sinclair-birtok szélét, míg
a kerítés legtávolabbi részére nem érünk. Bakot tartok Rose-
nak, ő pedig könnyedén áthúzódzkodik a kerítésen. Én is
felkapaszkodom a kerítés panelein, majd halkan landolok a
túloldalon. Körbenézek a hatalmas kerten, majd szemügyre
veszem az emeletes palotát a bal oldalamon. Nyilvánvaló, hogy
a Sinclair családnak rengeteg pénze van, még akkor is, ha a ház
kisebb, mint amire számítottam. Bár, ha jobban belegondolok, a
legtöbb ház kicsinek tűnik a Kennedy-birtokhoz képest. A ház
nagy része sötétségbe burkolózik, ami nem váratlan este
tizenegykor, azonban egy ablakból az alsó szinten halvány fény
szűrődik ki, felkeltve az érdeklődésünket.
–  Nem fogják bekapcsolni a riasztót, amíg le nem fekszenek,
és fényt látok a földszinten, ami azt jelenti, hogy valaki még
ébren van – suttogja Rose. – Biztonságban vagyunk. Gyere!
Összegörnyedve a falhoz lapulunk, és lassan araszolunk az
élet egyetlen jele felé. A szívem vadul lüktet a mellkasomban, és
adrenalin árasztja el a véremet. Izzad a tenyerem, idegesség és
izgatottság árad szét az ereimben. Visszanyelem a riadalmam,
míg egyre közelebb araszolunk a fényhez. A hatalmas ablak
résnyire nyitva van, a közelébe érve vitatkozást hallunk.
–  Már így is épp eléggé tönkretetted az életemet, nem
gondolod? – Addison ismerős, nyafogó hangja fogad.
–  Kedvesem – szólal meg egy előkelősködő női hang. – Soha
nem ez volt a szán…
–  Fejezd be, anya! – szakítja félbe Addison élesen. – Elegem
van az állandó hazudozásból.
–  Addy – hallom egy másik nő hangját. – Azt tettük, ami a
legjobb számodra. – Rekedt és nyers a hangja, mintha napi húsz
szál cigarettát szívna el pelenkás kora óta. – Ha hagynád, hogy
megmagyarázzam…
– Fogd be! – kiabálja Addison egyre inkább kikelve magából.
– Neked nincs mit mondanom. Sem most, sem máskor. Most
figyelmeztetlek titeket utoljára… ha legközelebb így rám
támadtok, eltűnök. Komolyan mondom.
Ó, kérlek, mondd komolyan! Kérlek, tűnj el! Fejben már
tervezem az ünnepi mulatságot.
Léptek zaja, majd hangos, fáradt sóhaj szűrődik ki a
szobából. Ahogy a léptek zaja elhal, a beszélgetés folytatódik.
– Ez reménytelen – mondja a nő, akinek jellegzetesen rekedt
és nyers a hangja.
– Soha nem szabadott volna kényszerítened, hogy elmondjam
neki. Megszegted az egyezségünket!
– Hülyeség, Veronica!
–  Ne beszélj ilyen csúnyán ebben a házban! – Addison
anyjának olyan a hangja, mint valakié, aki menten felrobban, és
el tudom képzelni, ahogy mereven ül a helyén a mellkasát
kidüllesztve, vörös arccal.
A számra teszem a kezem, hogy magamba fojtsam
nevetésemet.
Fény gyullad az emeleten, aranyszínű ragyogásba borítva a
teret, minket is megvilágítva, amitől halálra rémülök. Ijedten
megrándulok, és a lábam beleütközik valamibe. Elakad a
lélegzetem, ahogy a földre nézek, és látom, ahogy a barna
virágcserép hangos puffanással felborul. Rose-nak elkerekedik
a szeme a félelemtől.
– Mi volt ez? – hallom Addison anyjának hangját a házból.
Megfogom Rose karját, és szaladni kezdek, őrülten hálás
vagyok, amiért előrelátón puha talpú sportcipőt vettünk fel.
Befordulunk a ház sarkán, ahogy fény önti el az udvart, és
cipősarkak koppannak a terasz padlóján. A szívem
eszeveszetten kalapál a mellkasomban, és keményen meg kell
dolgoznom azért, hogy uralkodni tudjak ijedt zihálásomon.
Izzadságcseppek gördülnek végig a hátamon, pedig úgy érzem,
teljesen lefagytam. Rose erősen markolja a kezemet, és lélegzet-
visszafojva hegyezzük a fülünket.
– A macska felborította az egyik virágomat – jegyzi meg Mrs.
Sinclair. – Ostoba állat. Fogalmam sincs, Addison miért szereti
annyira azt a macskát.
 Csak néhány percet várunk, habár éveknek tűnik, aztán a
fény kialszik, és a hangok elhalnak, mi pedig visszamászunk a
kerítésen, és úgy szaladunk a kocsi felé, mintha az életünk
múlna rajta.
Nem is szólunk egymáshoz, amikor visszaérünk az autóhoz.
Rose vezet néhány kilométert, távolodva Addisonék otthonától,
majd félrehúzódik, és a kormányra dől.
– Ó, istenem, azt hiszem, vagy tízszer meghaltam.
–  Atyavilág – nyögöm. – Ez meleg volt. – Adrenalintól fűtve
nevetek. – Szar kémek lennénk.
Rose röhögve emeli fel a fejét.
–  Nem vagyunk teljesen reménytelenek. Szereztünk némi
információt, és azt hiszem, biztosan tudjuk, melyik Addison
hálószobája.
–  Nem vagyok benne biztos, hogy lesz bátorságom
visszamenni oda – vallom be, és bizonyítékul kinyújtom remegő
kezemet. – Nem marad abba a remegés, mióta eljöttünk onnan.
–  Szerinted min veszekedtek? – Elgondolkodva mered maga
elé.
–  Fogalmam sincs, de kíváncsi vagyok. – Töröm a fejemet,
felidézem a korábbi beszélgetéseimet Kyjal. – Ky említette, hogy
történt valami otthon, amitől Addison megváltozott. Bármiről
beszéltek is az előbb, biztos, hogy köze van a dologhoz. Kíváncsi
vagyok, mi történhetett. Ha ezzel kezdődött az egész Ky-ügy,
talán itt kell elkezdenünk a keresést. – Hangosan gondolkodom,
közben az ajkamon dobolok az ujjammal.
– Azt hogy a francba csináljuk?
– Nem tudom – ismerem be, de tetszik, hogy Addisonnak van
valami titka, amit nem akar napvilágra hozni. Lehet, hogy ez
pont az a fegyver, amelyre szükségem van ahhoz, hogy
megverjük a saját játszmájában.
Csak azt kell kitalálnom, hogyan derítsek fényt az igazságra.
 Tizedik fejezet

Másnap reggel nagyon hangos fúrás zaja zavarja meg a

pihenésemet, és rohadt korán ébredek. Nem tudom, hogy
álmodom, vagy a zaj igazi, vagy valaki tényleg éppen lyukat fúr
a koponyámba. Felemelem a fejem, és hallgatózom.
Határozottan valódi. Áh! Futó pillantást vetek az órára a
telefonomon, majd nyögve a párna alá fúrom a fejemet, és
elátkozom az illetőt, aki két órával hamarabb ébresztett, mint
hogy el kellene kezdenem készülődni az iskolába.
Amikor legközelebb felébredek, a folyosóról hatalmas ricsajt
hallok. Ásítva kivonszolom fáradt testemet az ágyból, és
megkötöm a köntösömet a derekamon. Kinyitom az ajtómat, és
pont akkor lépek a folyosóra, amikor Keaton is kijön a
szobájából.
– Mi folyik itt? – kérdezem, miközben veszekedés hangjai ütik
meg a fülemet.
A plafonra emelem a tekintetem. Megint itt tartunk.
Átfut a fejemen, hogy felhívom az egyik tévécsatornát, és
megkérdezem, nem akarnak-e egy újabb családi szappanoperát
forgatni. A Kennedyk megdolgoztatnák a Kardashianeket a
pénzükért.
A család többi tagja az előszobában van, amikor Keatonnal
megérkezünk. Alex haja összevissza meredezik, és nincs semmi
smink az arcán. Buggyos melegítőalsót és gyűrött pólót visel;
pislognom kell párat, hogy meggyőződjek róla, valóban ő az. A
sajtó vérszemet kapna, ha ilyen állapotban látnák a Kennedy
Apparel vezérigazgatóját. Vörös szemmel nézi, ahogy a kezében
tartott, félig kiürült borospoharat vizsgálgatom, amelybe úgy
kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta.
–  Ne ítélkezz! Fogalmad sincs, min megyek keresztül. –
Könyörög a tekintetével, hogy értsem meg.
Ky aggódva néz rám. Állhatatos kopogás rázza a bejárati
ajtót, és James a feleségével kiabál.
– Alex. Ez nevetséges. Engedj be!
– Anya, nem zárhatod ki örökre – próbálkozik Ky.
Alex leteszi poharát a lépcsőre, majd keresztbe teszi a karját
a mellkasán, és felegyenesedik.
– Akarsz fogadni?
–  Kicserélted a zárakat? – Keaton nagyon szomorúan néz az
anyjára. – Végleg kirúgod?
– Igen, és el kell fogadnia.
–  De az apám. Az apánk. Nem akarom, hogy elmenjen. –
Könnyek csillognak Keaton szemében, ezért megfogom a kezét.
Alex arckifejezése megenyhül egy kicsit, ahogy lesétál a
lépcsőn a fiához.
–  Sajnálom, édesem. Nem akartam ezt, de nem hagyott más
választást.
Kent komoran elrohan mellettem, és egyetlen szó nélkül
visszamegy a szobájába. Minden unokatestvéremnek megvan a
maga problémája, de mind közül Kent fog a legnagyobb
valószínűséggel valami teljesen felelőtlen dolgot csinálni. Kyjal
aggódva összenézünk. Alex beletúr a hajába, a határozottsága
meginog a gyermekei fájdalmát látva. Megnyalja az ajkát,
miközben végignéz rajtunk, nem tudja, mit mondjon.
 Ky ellöki magát a faltól, és elindul felé.
– Legalább azért engedd be, hogy összepakolhassa a cuccait.
Tudom, hogy megbántott, és valószínűleg megérdemli, ami rá
vár, de nem zárhatod ki csak így. A riporterek még a kapunál
állnak, és ha rájönnek, mi folyik itt, tuti, hogy ideküldenek egy
helikoptert. Azt akarod, hogy még több intim részleten
csámcsogjanak a tévében?
Alex megpaskolja Ky karját, közben James tovább ostromolja
a bejárati ajtót.
–  Oké. – Alex átöleli a fiát. – Sajnálom, amit tegnap este
mondtam, drágám. Nem rajtad vagy a testvéreden akartam
levezetni a feszültséget. Bocsánat, ha megbántottalak.
Ky rám néz az anyja válla fölött.
– Semmi baj, anya. Megértem, és melletted állok.
Alex megpuszilja a homlokát.
–  Szeretlek. Nem számít, mi lesz később, tudd, hogy mindig
szerettelek.
Alexnek komoly hangulatingadozásai vannak mostanában, és
nem tudom, a többiekkel mi van, de én kezdek komolyan
kikészülni tőle. Soha nem bírom előre megjósolni, hogy mit fog
tenni vagy mondani legközelebb. A gyász és a fájdalom
mindenkire más hatással van, azt hiszem, és nem vagyok
érzéketlen, de muszáj lesz gyorsan összeszednie magát. Nem
csak ő szenved ebben a házban.
Alex kinyitja az ajtót, és mogorván mered a férjére. James
ideges. Az arca lángol, a szemében szikrázik a harag.
–  Nincs jogod zárat cserélni. Ez az én otthonom is. A nevem
rajta van a szerződésen.
Benyomakodik az előszobába, és megtorpan, amikor
észreveszi, hogy mindannyian őket figyeljük.
– Ezt is hamarosan el fogom intézni – jelenti ki Alex hűvösen.
– A holttestemen át!
– Azt is elrendezhetjük – vágja rá Alex, csípőre téve a kezét. –
A kurva életbe, James, ne kísérts!
Keaton a kezemet markolja, szinte elszorítja a
vérkeringésemet.
– Kérlek, ne tedd ezt, Alex! Mondtam, hogy helyrehozom.
Alex hátrahajtott fejjel, hisztérikusan nevet.
–  Neked ilyen, amikor helyrehozol valamit? – visítja. –
Mindent elveszítek, amiért megdolgoztam, és neked van
merszed ilyet mondani?!
–  Adnod kell egy esélyt, hogy rendbe hozzam! – Egyikünk
figyelmét sem kerüli el James kétségbeesett hangja.
Mindegyik unokatestvéremen látszik, hogy összeszorul a
mellkasuk, és fájni kezd értük a szívem. Jamesnek és Alexnek
egymás közt kellene kezelniük a problémáikat, ahelyett hogy
kiteregetik a szennyest a gyerekeik előtt, de nyilvánvaló, hogy
mindketten kikészültek a romokban heverő házasságuktól, és
képtelenek higgadtan, érett felnőttként viselkedni.
A szüleim ritkán vitatkoztak, de emlékszem, hogy csukott
ajtók mögött olykor hallottam a szóváltásukat. Csak most
értékelem igazán, hogy a problémáikat próbálták egymás közt
megoldani, akkor is, ha ez lehetetlen volt a kis házunk vékony
falai miatt.
–  Nem kell semmit sem tennem. – Alex kihúzza magát, és
mérgesen néz a férjére. – Nem tartozom neked semmivel. –
Megböki férje mellkasát az ujjával. – A te hibád az egész. Össze
kellett szűrnöd azzal a nővel a levet, mert olyan vagy, mint
minden gyenge férfi, aki nem tudja a gatyájában tartani a
szerszámát. Azt hittem, más vagy, de tévedtem.
– Hiba volt, Alex!
– És szerinted így már rendben is van?! – Erősen meglöki, Ky
pedig mellé áll, és óvatosan a hátára teszi a kezét. – Mindent el
fogok veszíteni a te hibád miatt. Csak akkor tudom megvédeni
magamat és a gyerekeimet, ha teljesen elhatárolódom tőled.
Nincs más választásom.
Megtelik feszültséggel a levegő, és James megdermed.
– Ezt hogy érted?
Alex válla legyőzötten megroggyan.
–  Elválok tőled, James. Még a mai nap folyamán eljuttatja
hozzád a papírokat az ügyvédem.
– Anya, ne! – kiáltja Keaton, kirántja kezét az enyémből, és az
anyja felé indul. Belekapaszkodik. – Kérlek, ne tedd ezt! Ne
szakítsd szét a családunkat. – Fájdalmas könyörgése új sebeket
ejt tépett szívemen.
Alex szeme könnybe lábad.
– Kicsim – duruzsolja szeretettelljesen, a fia arcát simogatva.
– Sajnálom, hogy fájdalmat okozok, de nem én szakítottam szét
a családot. Ezért az apádat hibáztasd.
Jamest méregetve belülről az arcomba harapok. Zavartnak
látszik, mint akinek láncfűrésszel darabokra szaggatták a
bensőjét. Kábán néz a szemembe, és én együttérzek vele, akkor
is, ha mindezt saját magának köszönheti.
– Valószínűleg az lenne a legjobb, ha hozzám költöznél, Faye.
A rettenettől görcsbe rándul a gyomrom. Szigorúan véve
igaza van. Akármi lesz is, nem fűz vérségi kötelék Alexhez.
– Nem megy sehova – morogja Ky.
 –  Mindig szívesen látjuk itt Faye-t – mondja Alex Jamesnek.
Felém fordul. – Ez az otthonod, amíg csak szeretnéd, de te
döntesz, édesem, és ha Jamesszel akarsz lakni, megteheted.
Ky szóra nyitja a száját, de Keaton megelőzi.
– Ne menj, Fay! Kérlek. Nem veszíthetünk el téged is.
Kényelmetlenül toporgok. Tudom, mit akarok tenni.
Szeretnék itt maradni, viszont Jamesnek nincs senkije, és ő a
vér szerinti rokonom.
–  Talán a távozás lenne mindenkinek a legjobb – jegyzi meg
James, és óvatosan Ky felé biccent.
Ky halkan morog.
– Hagyd abba a zsarolást, apa!
James megigazítja a pólóját, és a lépcső felé indul.
–  Összepakolom a holmimat. – Szembefordul velem. – Van
néhány perced, gondold át. – Megpuszilja a fejemet.
Amikor felpillantok, öt szempár tapad rám.
– Jobb, ha készülődöm a suliba. – Visszaszaladok a szobámba,
nyomasztanak az elvárásaik és a saját bizonytalanságom súlya.
Míg a forró víz veri a hátamat, számba veszem a
lehetőségeimet, és megpróbálok rendet rakni kavargó
gondolataim között. Jamesszel kellene mennem. Lehetnék a
társasága, és ez a legjobb módja, hogy távol tartsam magam
Kytól. Ezt kellene tennem, de képtelen vagyok. Nem hagyhatom
itt Kyt, hogy mindennel egyedül kelljen szembenéznie. Az
unokatestvéreimnek szükségük van rám, és szeretem érezni,
hogy szükség van rám. Ráadásul Brad ezen az estén fog
beköltözni. Nem győzhetem meg, hogy csináljon valamit,
amiben nem száz százalékig biztos, aztán hagyhatom faképnél
az utolsó pillanatban. Azonban a legdöntőbb érv az, hogy
fogalmam sincs, jelenleg milyen kapcsolata van Jamesnek
Courtney-val, és végigfut a hátamon a hideg a gondolatra, hogy
Courtney közelében legyek.
Felveszem a farmernadrágomat és a fekete csipkés trikómat a
rózsaszín, váll nélküli pulóverem alá. Belebújok lapos, fekete
papucscipőmbe, megszárítom a hajamat, vállamra veszem a
táskámat, majd kilépek a szobámból.
A folyosón megyek végig, amikor váratlanul beránt valaki Ky
szobájába. Felsikkantok, közben a táskám koppanva földet ér.
Ky szorosan magához ölel, én pedig a karjába olvadok. A
hajamba fúrja az arcát, és mélyen belélegzi az illatomat.
– Ne menj el! Kérlek.
A mellkasára fektetem a fejemet, és a szívverését hallgatom.
– Nem megyek sehova – suttogom.
Reszketve felsóhajt.
–  Annyira féltem, hogy el fogsz menni, mert az a könnyebb
megoldás.
Megpuszilja a fejem búbját, én pedig behunyom a szemem,
élvezve az érintését.
–  Igen, de hozzád hasonlóan én sem bírom elviselni a
gondolatát annak, hogy itt hagyjalak.
Megfogja a tarkómat, és felemeli az állam.
–  Amikor minden kártyavárként omlik össze körülöttem, te
vagy az egyetlen biztos pont az életemben.
– Erre nem támaszkodhatsz, Ky, mert lehet, hogy nem leszek
az örökre.
Megpuszilja a homlokomat, és még a lábujjaim hegyében is
érzem.
–  Tudom, bébi. – Az ajka a kelleténél tovább időzik a
bőrömön, én meg egy kicsit erősebben szorítom a derekát. –
Évek óta először minden este imádkozom – vallja be, és közben
hátrahajol, hogy rám nézzen. – Eszelősen imádkozom, nehogy
elveszítselek. – Próbálom lenyelni a torkomban keletkezett
gombócot. – Az enyém vagy, Faye. Az enyém. – A számra villan a
tekintete, és elektromosság cikázik közöttünk a levegőben.
Csupán három és fél nap telt el, mióta utoljára csókolóztunk,
de mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna, hogy a
számon éreztem az ajkát. Újra meg akarom ízlelni, fenébe a
következményekkel. Felemelem a kezem, és megsimogatom az
alsó ajkát. Reszket az ölelésemben, és ettől rendkívül boldog
vagyok. Lehajtja a fejét, én pedig, mint a prédáját leső vadász,
figyelem, ahogy az ajka lassan az enyém felé közeledik. A
mellkasom bizsereg a várakozástól, és hevesen lüktet a vér az
ereimben. A csípőmbe markolva közelebb húz magához, és a
szája csupán egy hajszálnyira van az enyémtől. Félúton
megakasztja a mozdulatot, és a leheletünk összekeveredik, a
folyamatosan jelen lévő veszélyes vibrálás megtölti a levegőt
kettőnk között. Az eszem viaskodik az érzéseimmel. Soha nem
volt még akkora szükségem egy csókra, mint most. Az ajka
végtelenül lágyan súrolja az enyémet, amitől vágyakozó
bizsergés szalad végig a testemen. Ez a pehelykönnyű érintés
felébresztett mindent, ami eddig szunnyadt bennem, és ez
komoly tehetségre vall. A szájába sóhajtok, és kezemmel a
csípőjébe markolok.
–  Mi a fészkes fene folyik itt? – James fenyegető hangjára
szétrebbenünk, én pedig felsikoltok a döbbenettől és az
ijedtségtől.
Ky azonnal elhúzódik tőlem, az állkapcsa merev a
feszültségtől; az apját bámulja, és rászabadítja az összes
felgyülemlett indulatát.
– Semmi, amihez közöd lenne – figyelmezteti.
–  Ne beszélj így velem, Kyler! Fogytán a türelmem, úgyhogy
ne húzd ki a gyufát.
– Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. – Ky ökölbe szorítja a
kezét.
–  Már megkaptam ezt az üzenetet anyádtól, köszönöm
szépen. – Az arckifejezése megenyhül, ahogy felém fordul. –
Kész vagy?
Kihúzom magam.
– Nem megyek veled, James. Itt nagyobb szükség van rám.
– Még szép, hogy velem jössz, kis hölgy. Főleg azok után, hogy
rajtakaptalak titeket. Nem vagytok megbízhatóak, kizárt, hogy
kettesben maradjatok.
–  Ez sértő, James. Az egész helyzet egy rémálom, de minden
tőlünk telhetőt megteszünk, és igenis megbízhatóak vagyunk. Ez
pusztán pillanatnyi elgyengülés volt. Nem fog megismétlődni.
Nem is tudok Kyra nézni.
–  Velem jössz, és erről nem nyitok vitát. – Megfogja a
könyökömet.
– Vedd le róla a kezedet. Faye dönt, nem te. – Ky fenyegetően
fordul az apja felé.
– Kérlek, James. Menj el. Ha bármi változik, vagy úgy érzem,
nem tudom kontrollálni magam, felhívlak, hogy gyere értem, de
egyelőre az unokatestvéreimnek itt van szükségük rám. Nem
engednéd, hogy éhen haljanak és a saját piszkukba fulladjanak,
ugye?
A humorra tett erőtlen kísérletem sikertelen marad.
 – Ha a helyettes házvezetőnőről van szó, azonnal intézkedem.
–  Nem arról van szó, de örülnék, ha minél hamarabb
elintéznéd.
Meggörnyed a válla, és tudom, hogy ezt a kört megnyertem.
–  Oké, rendben… egyelőre. – Gyengéden megpuszilja az
arcomat. – Hívj, ha szükséged van valamire! – Bizonytalanul
megáll Ky előtt. – Nem akarok rossz szájízzel elválni tőled, fiam.
– Talán erre azelőtt kellett volna gondolnod, hogy megcsaltad
és majdnem tönkretetted anyát. Mielőtt szexeltél a húgoddal. –
Ky arcán világosan látszik az undor. – Rosszul vagyok tőled.
– Nem győzhetek – motyogja James szomorúan az orra alatt,
és megrázza a fejét. – Hívj, ha szükséged van rám. Nem hagyom
el ezt a családot, és tovább fogok harcolni az anyátokért. Egy
kicsit békén hagyom, és remélem, hogy végül megbékél.
Ky felnyög.
– Nem tartanám vissza a lélegzetem, ha a helyedben lennék.
–  Szóval jobban örülnél, ha elválnánk? – James hangja
fagyossá válik.
Kynak eltűnik a vigyor az arcáról.
– Ezt nem mondtam.
–  Ha számít valamit, fiam, nagyon sajnálom. Bárcsak
visszamehetnék az időben, hogy mindent semmissé tegyek,
amit csináltam. – Még egy utolsó halvány mosolyt villant rám,
mielőtt kimegy a szobából, feszültséget hagyva hátra maga
mögött.
–  Nem akarom, hogy elváljanak – vallja be Ky halkan. – De
elkerülhetetlennek tűnik.
Szeretném megnyugtatni, de semmi nem jut eszembe, mert
túlságosan nehéz vitatkozni a szavaival.
 ***
Iskola után Braddel megyek a házukhoz, Lenny és Max pedig
követnek bennünket. Majdnem húsz perc volt, mire
meggyőztük Lennyt, hogy biztonságos Braddel autóznom, és
figyelembe véve, hogy mostanában fogytán van a türelmem,
szerencsés, amiért nem vertem pofán.
Brad már majdnem mindent összecsomagolt, szóval csak az
utolsó néhány dolgot segítek neki elpakolni, aztán indulunk is.
–  Hiányozni fog? – kérdezem, miközben beteszem a
focitrófeáit egy barna dobozba.
Abbahagyja, amit csinál, és a távolba réved.
– Igen. Mindig is ez volt az otthonom. – A nagy ablakhoz sétál,
és kinéz a hatalmas kertre. A fű túl nagyra nőtt, az udvar csupa
gaz. Az úszómedencét takaró fedőt avar és földtörmelék borítja.
– Látod a faházat az udvar hátuljában? – Int, hogy menjek oda
mellé.
Csatlakozom hozzá, és arrafelé nézek, amerre mutat.
– Látom.
–  Apa építette nyolcéves koromban. – Büszkeséget hallok a
hangjában. – Simán felbérelhetett volna valakit, hogy csinálja
meg helyette, de én azt szerettem volna, hogy együtt építsük fel,
és soha nem fogom elfelejteni, mennyire boldog voltam azon a
hétvégén. Szombat éjszaka apa kint is maradt velem.
Hálózsákban aludtunk, és éjjel kaját csempésztünk ki
magunknak, úgy, hogy anya ne vegye észre. – Oldalra fordul, az
üvegnek támaszkodik, és az arca nosztalgikus kifejezést ölt. Én
is úgy helyezkedem el, mint ő, és figyelmesen hallgatom. – Több
száz emlékem van erről a házról, ráadásul már csak ennyi
maradt a családomtól. – Egy pillanatra behunyja a szemét.
Amikor kinyitja, rengeteg fájdalommal van tele. – Hiányozni fog
a ház, de a családom még jobban hiányzik.
A hangját érzelmek fűtik át, és nem habozok – megfogom a
kezét. Közelebb húz magához, és a fejemre támasztja az állát.
– Azt sem tudom, hol vannak, jól vannak-e.
– Nem léptek kapcsolatba veled? – Felemelem a fejem, hogy a
szemébe nézzek.
Megrázza a fejét.
– Nem kockáztathatják, nehogy elkapják őket.
Bár Brad elmagyarázta, hogy az apja pénzt sikkasztott az
egyik bróker kliensétől, és most a rendőrség elől menekül, eddig
nem igazán gondoltam át, hogy ez milyen következményekkel
jár.
– Ez szörnyű, Brad. Biztos magányos vagy. – A körülményeink
mások, de tulajdonképpen egyikünknek sincs szülője, ezzel
pedig tudok azonosulni. Felszínre buknak a saját érzelmeim, és
éles fájdalom hasít a mellkasomba.
Ilyen a gyász – akkor jön elő és küld a padlóra, amikor a
legkevésbé számítasz rá.
– Igen – suttogja.
– Miért nem mondtál semmit?
Vállat von.
– Többnyire jól vagyok, de vannak rossz pillanatok.
– Én is így vagyok vele.
Beletúr a hajamba.
– Most fogom félretenni a büszkeségemet. – Összeráncolom a
homlokom, mert nem értem, mire gondol, ő pedig hátrahajtott
fejjel felnevet. – Készülj fel! – mondja piszkálódva. – Meg fogom
köszönni neked.
 – Ó, uram atyám – sóhajtom. – És milyen hamar!
– Túl szentimentális vagyok.
– Nem fogok tiltakozni, de ez jó tulajdonság.
Hátratántorodik, és drámaian a mellkasához kap.
– Te most… bókoltál nekem? – Meglepetést színlel.
– Hagyd abba, seggfej – játékosan oldalba könyökölöm –, vagy
visszaszívom!
Elvigyorodik.
– Jó ember vagy, Faye.
– Te is, Brad.
Egymásra mosolygunk, és egy futó pillanatig olyan, mintha
minden rendben lenne a világban.
 Tizenegyedik fejezet

Észreveszem, hogy Brad összeráncolja a homlokát, amikor a

Kennedy család felhajtójára érünk.
– Mi a baj? – kérdezem.
Meredten bámul előre. Elfordulok, hogy lássam, mi vonta
magára annyira a figyelmét. Egy csillogó, fehér Porsche Cabrio
parkol a bejárati ajtó előtt. Most én ráncolom a homlokomat.
– Kié ez a kocsi?
– Tessék?
Ránézek.
– Mi ütött beléd? Miért viselkedsz ilyen furán?
Elfintorodik.
–  Most jutott eszembe, hogy egy dobozt otthagytam a
garázsban. Vissza kell mennünk érte.
Hátrahanyatlok az ülésemen.
– Ennyi? Jézusom, az arckifejezésedet látva azt hittem, valaki
meghalt. – Furcsán néz rám, ezért gyanakodva húzom össze a
szemem. – Biztos, hogy ennyi az egész?
Megfordul a kocsival, és újra végighajtunk az úton, arra,
amerről jöttünk. A Merci félrehúzódik, nehogy összeütközzünk.
Lenny vadul integet, de úgy csinálok, mintha nem venném
észre. Brad megdörzsöli a tarkóját.
– Igen. Csak utálom, hogy szívatlak.
Felmordulok.
–  Ne legyél hülye. Úgysincs más dolgom ma. Ráadásul jó kis
időre kiszabadulni a házból. – Nem részletezem, mert félek,
hogy megtudja, milyen fertőbe érkezik, és meggondolja magát,
akkor is, ha a Kennedy-dráma még mindig jobb, mint a
kocsijában aludni.
– Ebben az esetben utána elviszlek enni valamit. Én állom.
– Nem muszáj – válaszolom motyogva, miközben a térdemre
hajtom a fejemet. A kapu közelében a kamerák vadul villognak.
Furcsa, hogy szinte már természetessé vált.

***

A kocsiban várom meg Bradet, miközben ő kettesével szedve a

lépcsőfokokat eltűnik régi otthonában.
A Merci lelassít, majd megáll Brad autója mellett.
Gondolatban elkezdek visszaszámlálni, és csupán hatig jutok,
amikor Lenny kipattan a kocsiból, és kiabálni kezd velem. Mint
kiderül, a spontaneitást el lehet felejteni, és előre szólnom kell
neki, ha változnak a terveim. Legszívesebben beintenék neki,
papoljon csak a középső ujjamnak, de hagyom, hogy kiadja
magából a dühét, mielőtt válaszolok.
–  Nyugi. Brad elfelejtett valamit, és vissza kellett jönnünk.
Nem olyan nagy dolog.
–  Kétlem, hogy a nagybátyádnak is ez lesz a véleménye,
amikor jelentem neki az esetet.
Vállat vonok.
–  Jelents, amit akarsz, Lenny. Nem ijedek meg a
fenyegetésedtől. – Komolyan nem szimpatikus ez a pasi, és
muszáj lesz változtatnia a hozzáállásán. Brad becsukja a
bejárati ajtót, és egy kis, fekete dobozzal a karjában elindul
felém. – Amúgy Brad elvisz kajálni, mielőtt hazamegyünk. Előre
szóltam. Örülsz?
Lenny mérgesen néz rám. A szemem sarkából látom, hogy
Max elfojt egy mosolyt, így összeesküvőn rákacsintok.
– Minden rendben? – kérdezi Brad, amikor beindítja a kocsit.
– Lennynek elgurult egy kicsit a gyógyszere, de túl fogja élni.
Brad röhögni kezd.
– Ó, Faye. Megnevettetsz!
Vigyorgok.
– Életem célja, hogy szórakoztassalak.
– Veled egyetlen pillanat sem unalmas, babám!

Brad annál az étteremnél áll meg, ahol dolgozom, én pedig

felnyögök.
– Komolyan? Ide hozol?
Összeráncolja a homlokát.
–  Ez a legjobb hely a városban. Nem gondoltam, hogy nem
kedveled. – Megint beindítja a kocsit. – De nem baj. Van egy kis
olasz hely a város túloldalán, az sem rossz.
Ráteszem a kezem az övére.
–  Jó lesz ez is. Együnk itt. Túlreagáltam a dolgot. – Az árak
reálisak az étteremben, ráadásul nem szeretnék Brad anyagi
helyzetéről feltételezésekbe bocsátkozni, de tudom, hogy nem
lehet a legjobb. Azt állította, hogy a szülei hagytak neki egy kis
pénzt, de, gondolom, oda kell figyelnie, hogy mire költ.
– Nem bánom, komolyan.
Úgy néz rám, mintha egy kicsit őrült lennék. Valószínűleg
nem téved.
– Nincs gond. Menjünk be!
Ma Leanne és Jenn dolgoznak, Jenn egy bokszhoz kísér
bennünket az étterem hátsó részében. Sajnos az összes
osztálytársunk itt van, így alaposan megbámulnak minket,
amikor elmegyünk mellettük. Brad összepacsizik néhány
csapattársával, én pedig komoran köszönök nekik.
Mindketten salátát rendelünk, és miután kihozzák az
italainkat, eldöntöm, hogy szóba hozom a témát, amelyet eddig
szándékosan kerültem.
–  Szóval. – Előrehajolva a könyökömre támaszkodom. –
Szerintem muszáj lesz megállapodnunk néhány
alapszabályban. – Brad összevonja a szemöldökét. – A kamu
kapcsolatunkról – teszem hozzá suttogva.
– Ó, persze. – Nagyot kortyol az italából. – Mire gondoltál?
Basszus. Miért olyan nehéz megfogalmazni? Lesütöm a
szemem, és idegesen toppantok a lábammal.
– Van, hogy túl sokszor érsz hozzám, úgyhogy, ha lehet, ezt a
minimumon tartanám.
Felpillantva azonnal bűntudatom támad. Elpirul, és látom a
tekintetén, hogy megbántottam.
– A francba. Nem akartalak megsérteni, Brad, csak egy kicsit
kényelmetlenül érzem magam emiatt.
Az asztal fölé hajol, és halkan kérdezi.
– Mert élvezed, vagy mert nem?
–  Mi köze van ennek bármihez is? – Nem tetszik, hogy ilyen
irányt vett ez a beszélgetés.
– Játsszunk el a gondolattal! – Mélyen a szemembe néz. – Ha
Ky nem lenne a képben, elgondolkodnál azon, hogy randizol
velem?
Ó, föld, kérlek, nyílj meg alattam és nyelj el.
– Erre nem válaszolok. Lényegtelen. – Totál berezeltem.
 – Ezzel nem értek egyet. Ez a probléma gyökere, nem igaz? –
Megint nagyot kortyol az italából.
–  Lehet, hogy ez rossz ötlet volt. Talán jobb lenne, ha
eljátszanánk egy nyilvános szakítást.
Vállat von.
– Ha ezt akarod. Nem foglak olyasmire kényszeríteni, amitől
kényelmetlenül érzed magad. Milyen szörnyű lehetett neked az
elmúlt hét. – A gúny és a fájdalom egyértelműen érződik a
hangjában.
Mi a fene folyik itt? Hogy lehet, hogy a szabályok tisztázása
iránti vágyam ide vezetett?
Kinyújtom a karom, hogy megfogjam a kezét, de elhúzódik
tőlem.
– Ne küldj kétértelmű jeleket, Faye!
–  Várj egy percet! – sziszegem, és kezdek dühbe gurulni. –
Soha nem adtam okot arra, hogy azt hidd, a barátságnál többet
akarok tőled. Többször is elmondtam, hogy csupán barátkozni
szeretnék, vagy nem?
– Ha jól emlékszem, azt állítottad, nincs időd párkapcsolatra –
vágja rá. – Bocs, gondolom, rá kellett volna jönnöm, hogy csak
velem nem akarsz együtt járni.
Észreveszem, hogy Leanne elindult felénk a kajánkkal,
úgyhogy befogom a számat, amíg magunkra nem hagy minket.
–  Miért veszekszünk? – Beleszúrom a villámat a salátába. –
Nem te mondtad, hogy soha többet nem fogod elárulni Kyt?
Vagy túl rövid az emlékezeted?
Összerezzen, aztán óvatosan a tányérjára teszi a villáját.
– Lehet, hogy ezúttal nem én vagyok az áruló.
Jeges ujjak fonódnak a szívemre, és elsápadok.
 – Mire célozgatsz?
Villámgyorsan kinyújtja a karját, és megfogja a kezemet,
mielőtt tiltakozhatnék.
–  Basszus. Nem kellett volna ezt mondanom, és nem
célozgatok semmire. Seggfej vagyok. Nagyon sajnálom, Faye.
Kihúzom a kezem az övéből.
–  Nem igazán értem, mi folyik itt, Brad, és őszintén szólva
bárcsak szóba sem hoztam volna ezt a témát. Jól éreztem
magam, amíg nem jöttünk ide. Most meg elment az étvágyam. –
Félretolom a tányéromat.
Bűnbánónak tűnik.
–  Az egész az én hibám. Felejtsd el, amit mondtam! Barátok
vagyunk, és ennek nagyon örülök. Nem foglak annyit fogdosni,
nem gond.
Kinézek az ablakon, össze vagyok zavarodva, sebezhetőnek és
sértettnek érzem magam. Brad nyilvánvalóan visszakozik, és
szeretném tudni, miért.
A hazafelé vezető úton a kocsiban még mindig feszült a
légkör. A nap lement, és felpillantok a baljós, üres égboltra,
azon gondolkodva, vajon ez valami figyelmeztetés-e. Brad
leparkol egy szabad helyre a garázsban, én pedig ki akarok
szállni, de visszatart, erősen megfogva a könyökömet.
– Várj, kérlek!
Megfordulok az ülésemen.
–  Megbántottalak, sajnálom. Ma fura hangulatban vagyok,
ennyi. Megterhelő volt érzelmileg ez a nap, és ez tudattalanul
befolyásolta a viselkedésemet. Kérlek, bocsáss meg! Értékelem a
barátságodat, és nem akarom elveszíteni sem azt, sem téged.
Nem biztos, hogy elhiszem ezt a kifogást. Rose-nak igaza
van… legjobb, ha teljesen őszinte vagyok, ezért kimondom, amit
kell.
–  Érzel irántam valamit? Mert ha igen, le kell fújnunk az
egész kamu pasis dolgot.
Felnéz a mennyezetre, szaggatottan emelkedik a mellkasa. A
levegő hirtelen lehűl a feszültségtől. Felsóhajtva lesüti a szemét,
majd felém fordul.
–  Azt hiszem, egy kicsit elszaladt velem a ló a
szerepjátszásnál, és el tudnám képzelni magunkat együtt, de
nem volt igazi. Ky csaja vagy. Tudom. – Újra lefelé néz. –
Nincsenek irántad gyengédebb érzéseim.
–  Ó, oké. Jó. – Így a legjobb, szóval miért vagyok csalódott
kicsit? Ennyire felszínes lennék? Kiverem a fejemből a
gondolatot, mielőtt ostorozni kezdeném magam, és szépen
rámosolygok. – Mi lenne, ha megegyeznénk, hogy ha
valamelyikünk úgy érzi, nem működik az álkapcsolat, őszinték
leszünk egymással, és lefújjuk?
Tétova mosollyal válaszol:
– Jó terv.
– Akkor minden rendben?
– Igen.
Kiveszünk néhány dobozt a csomagtartóból, és megmutatom
Bradnek az új szobáját. Visszafelé bekopogok Kyhoz.
–  Brad megérkezett! – kiáltom. – Elkélne egy kis segítség a
dobozokkal.
Az ajtó lassan kinyílik, de lehervad a mosoly az arcomról,
amikor elkapom Ky rideg, érzelemmentes arckifejezését. Jól
ismerem már ezt a nézését, de egy ideje nem láttam.
–  Mi ütött beléd? – Görcsbe rándul a gyomrom az
idegességtől.
–  Nem tudom, mire gondolsz. – Hozzám beszél, miközben
Bradet bámulja a vállam fölött. Megpördülve látom, hogy Brad
arckifejezése is fagyos.
– Mi folyik itt?
–  Semmi. – Ky összepréseli az ajkát, és becsukja a szobája
ajtaját. – Miben kell segíteni?
Néma csendben sétálunk vissza a garázsba, hogy Brad többi
holmiját is kipakoljuk. Eszméletlenül szorongok. Valami gond
van, és nem értem, mi történhetett reggel óta, hogy ennyire
visszahúzódott a védősáncai mögé. Aztán valami eszembe jut,
és földbe gyökerezik a lábam.
– Ki volt itt korábban?
– Senki. – Ky túl gyorsan válaszol.
Brad sötét pillantást vet rá, és ezzel mindent elárul.
Hányingerem támad.
Leejtem a dobozt a földre.
– Láttam a kocsiját, Ky. Mit akart?
– Semmit.
Elindulok felé, és közvetlen közelről az arcába mondom:
– Ne hazudj! Ezúttal mit mondott?
–  Válaszoltam, semmit – morogja összeszorított fogain
keresztül, és hátrál egy lépést.
– Hazudsz. – Brad mérges hangja felhúzza.
–  Ne csinálj úgy, mintha ismernél, mert nem – vicsorogja, és
megrettenek a hangjában megnyilvánuló dühtől.
– Miért viselkedsz így? – Kinyújtom felé a kezemet, de oldalra
lép, hogy ne érjem el.
–  Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Vállat von, és közönyt
színlel. – Inkább magaddal foglalkozz! Nincs időm erre a
hülyeségre.
Félelem és gyűlölet rántja össze a gyomromat. Nem fog így
bánni velem.
–  Fogalmam sincs, mi folyik itt, de nem fogom megengedni,
hogy megint így viselkedj velem.
Keresztülnéz rajtam, mintha láthatatlan lennék. Hogy
mondhatta reggel azt, amit, ha most ilyen gonosz, rideg oldalát
mutatja nekem? Belemarkolok a hajamba.
– Ó, istenem. Behálózott, ugye? Most mit állít az őrült ribanc?
Ezúttal mire játszik?
Megrázza a fejét, mintha elmebeteg lennék.
– Faye. Te viselkedsz őrült módjára.
–  Ne. Ezt ne csináld. Megpróbálhatsz kizárni mindenből, de
akkor is tudni fogom, ki áll az egész mögött. – A frusztráció és a
harag nem jó kombináció. Már a nyelvem hegyén van, hogy
tegnap Rose-zal meglestük Addisonék házát, de félek bevallani,
mert furcsa hangulatában ki tudja, hogyan reagálna. Nem
akarok olajat önteni a tűzre.
–  Miért csinálnak a nők mindig a bolhából elefántot?
Komolyan! – Feltűnő bosszúsággal néz Bradre. – Igazad van,
jobb szinglinek lenni. Hidd el, úgy kevésbé bonyolult az élet.
Vigyorog, én meg vöröset látok a haragtól. Ha nem tűnök el
innen azonnal, tuti, hogy olyat fogok mondani, amit később
megbánok. Brad felé fordulok:
–  Lefekszem aludni, hacsak nincs szükséged segítségre a
kipakolásnál.
–  Nem, minden rendben. Kösz a mai napot. – Kedves a
tekintete, amiért hálás vagyok, mert legalább egyikük
normálisan viselkedik.
– Nincs mit. Reggel találkozunk.
Nem foglalkozom Kyjal, megkerülöm őket, és olyan gyorsan
viharzok a szobámba, ahogy a lábam bírja.
Jóval éjfél után is ébren hánykolódom az ágyban, és buzgón
remélem, hogy Ky bármelyik pillanatban megjelenhet, hogy
megmagyarázza a viselkedését. De amikor az óra kettőt üt,
kénytelen vagyok szembenézni a tényekkel.
Nem jön.
Ez pedig rosszat sejtet.
Mintha fordulna a szélirány, és változna a sors.
A hiánya nagyon sokatmondó.
Van benne valami véglegesség, ami csaknem halálra rémít.
 Tizenkettedik fejezet

Ha sikerült két órát aludnom előző este, szerencsésnek

mondhatom magam. Jelentős erőfeszítésre volt szükségem
ahhoz, hogy kivonszoljam magam az ágyból, most pedig
késésben vagyok. Ez nem sok jót jelent a nap további részére
nézve. De legalább péntek van.
Brad és Ky indulatosan veszekednek a konyhában, amikor
odaérek, és nem kell sok ész ahhoz, hogy kitaláljam, miről, vagy
kiről van szó. Azonnal elhallgatnak, amikor észrevesznek.
–  Miattam ne hagyjátok abba – mordulok fel, közben egy
tálért nyúlok.
– Tessék – mondja Keaton, miközben egy tányérral a kezében
feláll az asztaltól. – Sütöttem palacsintát. Tettem félre neked is. –
Felém tol egy tányért a konyhaszigeten.
–  Hm – felelem, ahogy a mosogatóba halmozott koszos
edényeket veszem szemügyre, majd tekintetem a gáztűzhelyre
és a konyhapultra siklik. – Látom. Ezt is meg akartad csinálni –
a rendetlenségre mutatok –, vagy úgy voltál vele, hogy a takarító
tündér elvégzi helyetted a piszkos munkát?
Elkomorodik, én meg a világ legnagyobb ribancának érzem
magam.
–  Ne figyelj rám! Nem sokat aludtam az éjjel, és pokoli
ingerlékeny vagyok. Köszönöm a reggelit, és azzal ne foglalkozz.
Suli után kitakarítok. – Felcsillan a szeme. Hála az égnek! –
Kösz, hogy tettél félre nekem. Éhen halok. – Bekapok egy nagy
falatot, és felsóhajtok. – Istenem, ez finom. Lehet, hogy séfet
faragunk belőled! – Vigyorogva néz rám, és ezzel helyreáll a
világ rendje. Összehúzott szemmel az órára pillantok. –
Ajánlom, hogy szedd a lábad, ha nem akarsz elkésni. –
Meglököm a csípőmmel. – Gyerünk, indulj készülődni!
Összekócolja a hajam, ahogy elsiet mellettem, és közben
hangosan nevet. Érzem, hogy valaki engem néz, ezért
felpillantok. Brad és Ky úgy bámulnak rám, mint borjú az új
kapura. Figyelmen kívül hagyva őket leülök a tányérommal az
asztalhoz Kenttel szemben. Ő a reggelije maradékával játszik, és
szokás szerint úgy tűnik, unatkozik.
–  Neked is készülnöd kellene, nem? – kérdezem két falat
között.
– Foglalkozz a saját dolgoddal! – csattan fel, és mérgesen néz
rám. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy utál. De Kent
mindent és mindenkit gyűlöl, úgyhogy nem vagyok különleges.
– Vigyázz a szádra! – morogja Ky. – Faye-nek igaza van. Tűnj
innen! Anyának nincs szüksége arra, hogy felhívják, amiért
elkésel a suliból.
Kent rá jellemző módon beint a testvérének.
– Ezt nézd!
Ky átrohan a konyhán, és a vállánál fogva felrántja Kentet a
padról.
–  Ide hallgass, kis köcsög. Iskolába fogsz menni, mégpedig
most azonnal, akkor is, ha nekem kell odarángatnom téged. –
Kent erősen meglöki Kyt. – Ne feszítsd túl a húrt, Kent.
Figyelmeztetlek.
Kent nyilvánvalóan meg akar halni, mert Kyra veti magát, és
egy csomó trágárságot vág a fejéhez, miközben igyekszik
elkapni a testvére nyakát. Brad beavatkozik, kettejük közé áll,
majd Kaynak és neki sikerül a háta mögé szorítania Kent karját,
aki frusztráltan vergődik, kiabál és káromkodik.
– Mi folyik itt? A hálószobámból is hallottalak titeket. – Alex
az új kedvenc szerelésében csoszog a konyhába, melegítőalsót
és gyűrött pólót visel, és ott az elmaradhatatlan borospohár a
kezében. Nyilvánvaló, hogy ma megint nem akar bemenni az
irodába.
– Kent nem hajlandó iskolába menni – válaszolja Ky.
Alex sóhajtva a fiához sétál.
– Nem akarsz iskolába menni, édesem? – Kinyújtja a kezét, és
megérinti az arcát.
Kent félreüti a kezét:
– Nem, és ne nyúlj hozzám!
Alex legyint.
–  Hagyjátok békén. Ha nem akar iskolába menni, nem
muszáj. – Egy kicsit kásásan beszél, és bor loccsan a pohárból a
padlóra.
–  Anya, szerintem ez nem jó ötlet. Kentnek szüksége van az
iskolai nevelésre – magyarázza Ky.
Kent felmordul.
–  Hallod magad? Mintha kibaszott középkorú lennél.
Megölöm magam, ha úgy végzem, mint te.
–  Én sem megyek iskolába – jelenti ki Kal, és mindannyian
felé fordulunk. Kinyújtózva ül a padon, zokniba bújtatott lábát
keresztbe tette a bokájánál.
Alex megrázza az ujját, ahogy elindul felé.
– De igen, mész.
Erre Kal felpattan.
 –  Tessék? Kent miért maradhat itthon ok nélkül? Nekem
kiváló okom van, hogy soha többé ne tegyem be a lábam abba
az épületbe!
–  Édesem. – Alex oldalra dönti a fejét. – Pontosan ezért kell
menned. Meg kell mutatnod a városnak, hogy semmi rosszat
nem tettél. Hamisan vádolnak. Mindent ugyanúgy kell tenned,
mint régen. Mutasd meg nekik, hogy semmi sem változott, és
nem fogsz behódolni a hazugságoknak meg az üres
pletykáknak. Kennedy vagy, az isten szerelmére! Viselkedj is
úgy! Jobb vagy, mint ők együttvéve! – Egyre emeltebb hangon
beszél, a végén szinte már üvölt.
–  Nem igazságos, és komolyan kezdesz megőrülni! –
vicsorogja Kal, és boldogtalan arckifejezéssel vonul el az anyja
mellett.
Bradre nézek, aki látszólag mindenhol szívesebben lenne,
mint itt. Együttérzek vele. Ma reggel semmi hangulatom a
drámához, és el akarok tűnni innen.
–  Indulnunk kell, nehogy elkéssünk – szólalok meg, kiutat
kínálva Bradnek.
Azonnal megragadja a lehetőséget.
– Abszolút. Menjünk!
–  Szép napot, édesem – duruzsolja Alex, és megpuszilja a
fejemet. – Neked is, drágám. Bocsánat, hogy előző este nem
voltam itt, hogy személyesen üdvözöljelek, de nagyon szívesen
látunk. Szinte már családtag vagy, Brad, szóval érezd otthon
magad. – Olyan gyorsan rántja a karjába, hogy Brad
megtántorodik, és Alex mellkasán landol az arca. Szinte
komikus lenne, ha nem lenne annyira szomorú.
Ky hátrahúzza Bradet, és bocsánatkérő pillantást vet rá.
 – Menj! Vidd innen Faye-t!
Csendben kisétálunk az előszobába, felvesszük a kabátunkat
meg a táskánkat, aztán a hátsó ajtón keresztül a garázsba
megyünk.
–  Szóval – kezdem, miközben bekapcsolom a biztonsági
övemet. – Örülsz, hogy ide költöztél?
–  Örülök, hogy semmin nem szépítettél a kedvemért –
válaszolja gúnyosan.
A hátsó ülésre nézek.
–  Elférnek ketten a hátsó ülésen? – Csak amikor a szavak
elhagyják a számat, döbbenek rá, mennyire félreérthető, amit
mondtam. Idegesen próbálok visszakozni. – Basszus! Nem úgy
értettem.
Kényszeredett mosolyra húzódik a szája.
–  Tudom, hogy értetted; ráadásul tisztán és világosan
hallottam a tegnapi üzenetedet.
A könnyedség minden látszata elillan, és átkozom magam a
nyelvbotlásomért. Ez van, amikor az ember keveset alszik.
Képtelen vagyok rendesen gondolkodni, és röhejes dolgokat
mondok.
– Lehetne, hogy soha többé nem emlegetjük a tegnap estét? –
könyörgöm.
Futó pillantást vet rám a szeme sarkából.
– Melyik részét?
– Az egészet?
– Persze.
Ahogy Brad kiáll a garázsból, Max felzárkózik mögénk a
Mercedesszel az örökké hűséges Lennyvel az anyósülésen.
–  Tudtad, ugye? – kérdezem Bradtől, anélkül hogy felé
fordulnék. Komoran nézek ki az ablakon, és felteszem a lábam
a műszerfalra. – Láttad a kocsiját, és tudtad, hogy ott van.
Felsóhajt.
– Igen. Bocsánat, hogy nem voltam őszinte, de nem akartalak
felzaklatni.
– Semmi baj. Nem rád vagyok mérges. – A körmömet rágom.
– Elárulta, mit keresett ott?
Horkantva felnevet.
– Viccelsz, ugye? Mintha bármit is elmondana Addisonról.
– Ezen veszekedtetek?
– Részben. – A halántékát dörzsöli.
Legszívesebben tovább faggatnám, de mi értelme? Ky mindig
zárkózottá válik, amikor Addisonról van szó, és kétlem, hogy
pont Bradben bízna meg, szerintem akkor sem öntené ki neki a
szívét, ha még mindig a legjobb barátok lennének. Sajgó
fájdalom nyilall a mellkasomba, és képtelen vagyok
megszabadulni a tehetetlenség érzésétől.
– Valami új játékot játszik a csaj.
– Valószínű – ért egyet Brad.
–  Biztos, hogy Ky nem tudja legyőzni, úgyhogy nekünk kell
beavatkoznunk. – A kapu közelében lehajtom a fejemet, és
megvárom, hogy Brad ellavírozzon a médiakeselyűk mellett.
Akkor folytatom a beszélgetésünket, amikor már tiszta a levegő.
– Van néhány ötletem. Benne vagy, vagy sem?
– Legális? – Felvonja a szemöldökét.
– Többnyire.
– Oké. Hadd halljam – mondja beletörődve.
Beavatom a szerda este történtekbe, elmondom, mit
hallottunk Rose-zal Addisonék házánál.
 –  Ha rájövünk a titkára, felhasználhatjuk ellene, hogy
leszálljon Kyról. Lefogadom, hogy Keven utána tudna nézni a
múltjának. Már vizsgálja az e-mailt, amit Ky kapott, és
szeretném megkérdezni, jutott-e vele valamire. Holnap ráérsz?
Elmehetnénk a Harvardra.
–  Csak futólag beszéltünk arról Kyjal, hogy kimegyek vele a
pályára. Vedd úgy, hogy benne vagyok. Menjünk!
Suliidőben majdnem összefutok néhányszor Peytonnal, de
most nincs hangulatom elviselni őfelségét. Brad folyton
közbelép, és tudom, hogy biztosan neki is fogytán a türelme, de
nagyon rossz kedvem van, és mindenkit elküldök a fenébe, aki
belém köt.

Alex a kanapén hever kiütve, amikor iskola után hazaérünk,

egy üres borosüveg és egy borospohár fekszik a lábánál a
padlón. Brad levesz egy plédet a másik kanapéról, és betakarja
vele Alexet, közben szomorúan megrázza a fejét. Én kiviszem az
üres üveget és a poharat a konyhába. Együtt feltakarítjuk a
rendetlenséget, ami reggelről maradt, mielőtt bemegyek a
szobámba, hogy felvegyem az úszódresszemet. Ezen a héten
még egyszer sem úsztam, és ezt orvosolnom kell. Az edzés
hétfőn kezdődik órák után, és nem akarok lemaradni a
többiektől.
Túl hideg van, hogy a kinti medencét használjam, ezért a
benti felé indulok. Csupán tíz hossznál tartok, amikor az ajtó
nyikorogva kinyílik, és Brad lép a helyiségbe. A medence
széléhez úszom, és karommal a peremet burkoló csempére
támaszkodom.
– Nem baj, ha csatlakozom hozzád? – kérdezi.
 – Persze, hogy nem. Van elég hely neked is.
Leveszi a pólóját, és egy törölközővel együtt ledobja a padra a
sarokban. Megfeszülnek az izmai, és próbálom nem bámulni a
kockás hasát, míg ő a medence felé indul, de átkozottul nehéz.
Bradnek jó a testalkata, simán felveheti a versenyt Kyjal, és
határozottan megszorongatná egy szexi felsőtestversenyen.
Felveszem az úszószemüvegemet, és elkezdem a pillangóúszást,
miközben Brad hibátlan mozdulattal beugrik a medencébe.
Kimondatlanul is versenyzünk egymással a vízben, és az
izmaim égnek az erőfeszítéstől, ahogy igyekszem lépést tartani
vele. Brad kiváló úszó, nem mintha ezzel meglepne. Volt
úszómedence a házuk udvarán, és a tengerpart is a közelben
van.
Nagyot ásítok, majd lassítok, és a medence pereméhez siklok.
–  Nem tudod tartani a tempót, szépségem? – ugrat Brad
mellém úszva.
– Nagyon elfáradtam. – Kinevet. – Hamarosan indulnom kell
dolgozni, azt hiszem, előtte alszom egy kicsit. – Kikászálódom a
medencéből, és talpra kecmergek. Brad követ.
– Tessék. – Felém nyújt egy törölközőt. – Hoztam még egyet.
–  Kösz. – Előrehajolva megtörlöm a hajam, majd
felegyenesedem. Brad épp a lábát törli, én pedig kihasználom az
alkalmat, hogy lopva szemügyre vegyem. Széles válla és háta,
keskeny csípője, izmos lába van. Ugyanolyan sportos a
testalkata, mint Kynak, és rá is épp olyan jólesik ránézni.
Kihúzza magát, és rajtakap, hogy őt figyelem. Elmosolyodik,
én meg elpirulok. Gyorsan megtörölközöm, közben
kidüllesztem a mellkasomat. Brad tekintete a mellemre tapad,
és sóvár figyelmét érezve megmerevednek a bimbóim. Fürgén
magam köré tekerem a törölközőt, mielőtt Brad észrevenné a
testem ösztönös reakcióját. Amikor a tekintete találkozik az
enyémmel, tagadhatatlan érdeklődést látok benne. Valami
megfoghatatlan telepedik ránk, és a bőröm nyugtalanul
bizseregni kezd. A határok kezdenek elmosódni, és fogalmam
sincs, hogy a kerítés melyik oldalán állok. Túlságosan
ösztönösen érzem a jelenlétét, és ezt nem akarom.
Hangos torokköszörülésre térek magamhoz. Ky mérgesen
mered Bradre a nyitott ajtóból. Gyorsan kiszaladok a
helyiségből, és úgy sietek el Ky mellett, hogy tudomást sem
veszek róla.
Az ágyamra vetem magam, és a párnámba fojtom
sóhajtásomat. Miért olyan bonyolult minden? Túl nagy kérés,
hogy unalmas és normális legyen az életem? Miközben leveszem
az úszódresszemet és beállok a zuhany alá, vonakodva
elismerem, hogy utálnám az unalmas és normális életet, de
valami arany középút jó lenne.

Éppen csak beteszem a sütőbe a lasagnét, amikor Alex ásítva a

konyhába lép.
– Valaminek isteni az illata.
–  Remélem, szereted a lasagnét – mondom, ahogy elvégzem
az utolsó simításokat a salátán, amelyet a lasagne mellé
készítettem.
–  Igen. – Bizonytalanul téblábol, míg én megterítek, és vizet
töltök egy kancsóba. – Köszönöm, Faye. Értékelem a sok
segítséget. – Leül egy bárszékre. – Jelenleg borzalmasan
nehezemre esik rendesen ellátni a feladataimat.
Látszik. A konyhaszigetre könyökölök.
 –  Értem, és örömmel segítek, amiben csak tudok. – Szünetet
tartok, gondosan megfontolva a következő szavaimat. –
Courtney még a Kennedy Apparelnél dolgozik? Ezért nem
akarsz visszamenni az irodába? – Fájdalmas kifejezés suhan át
az arcán, és bólint. Összeráncolom a homlokomat. – Miért nem
rúgod ki a ribanc picsáját?
Ezzel előcsalogatok belőle egy halvány mosolyt.
– Bárcsak lehetne! – Nagyot sóhajt. – Nem bírok megmaradni
a számító ribanc közelében, de sajnos az nem indok az
elbocsátásra, hogy viszonya van a főnöke férjével. A
munkaszerződése betonbiztos. – Túl gyorsan ugrik fel a székről,
megtántorodik, és majdnem elveszíti az egyensúlyát.
Odaszaladok mellé, de mire kinyújtanám a kezemet, sikerül
megtalálnia az egyensúlyt. – Jól vagyok. Érzem, hogy fájni fog a
fejem, azt hiszem, inkább lefekszem.
***

Az étterem zsúfolt, mint a legtöbb péntek estén, és attól a

pillanattól kezdve rohangálnom kell, hogy belépek a helyre. Épp
egy rendelést viszek be a rendszerbe, amikor Rose megjelenik.
– A fickó a hetes asztalnál téged kér.
–  Rendben – válaszolom, anélkül hogy felpillantanék. Gyors
léptekkel elindulok az asztalhoz, és menet közben előveszem a
jegyzetfüzetemet meg a tollamat a zsebemből. – Mit hozhatok
önnek? – kérdezem, ahogy felemelem a fejem. Kíváncsi kék
szempárral találom szemben magam, és a férfi szája mosolyra
húzódik. – Ó, üdvözlöm ismét! – Azonnal elővigyázatossá válok,
amikor felismerem a múltkori férfit.
–  Jó estét, Faye! – Szemügyre veszi a névtáblámat, miközben
sietve egy kupacba rendez néhány fényképet és újságot maga
előtt.
Ösztönösen az asztalra villan a tekintetem, de gyorsan
megfordítja a dokumentumokat. Zavaromban elvörösödöm.
– Eldöntötte, mit szeretne rendelni?
–  Megint halrudat akartam sült krumplival, de aztán arra
gondoltam, ezúttal kipróbálhatnék valami mást, úgyhogy
„Mindent bele hamburger”-t kérnék, meg egy pohár vizet jéggel,
legyen szíves.
Gyorsan leírom.
– Máris leadom a rendelést. Köszönöm. – Megfordulok, hogy
távozzak.
–  Várjon, Faye… – Beletúr sötét hajába. – Reméltem, hogy
lenne néhány perce beszélgetni.
Gyanakodva ráncolom a homlokom:
– Miről?
–  A másik pincérnő azt mesélte, hogy maga új a városban.
Azon gondolkodom, hogy ide költözöm, és hát szeretném
megkérdezni, mi a véleménye a környékről. Jó itt lakni?
Vállat vonok.
– Gondolom.
– Szóval boldog itt?
Összepréselem az ajkamat, ahogy végiggondolom a választ.
Elsőre egyszerűnek tűnik, de igazából sokkal bonyolultabb egy
szimpla igennél vagy nemnél.
– Többnyire – felelem őszintén.
Intelligens tekintete az enyémet kutatja, és ettől feláll a szőr a
tarkómon. Ez a férfi valahogy nem őszinte. Azt hiszem, az
ösztöneim nem tévedtek. Biztos riporter, és abban a reményben
barátkozik velem, hogy elárulom neki a Kennedy család titkait.
Nos, akkor ezt megszívta. A legkedvesebb és legártatlanabb
mosolyomat öltöm magamra.
–  Szeretnék még beszélgetni… – Elhallgatok, és felvonom a
szemöldököm.
– Mark! – böki ki, és mintha kicsit zavarban lenne. – Marknak
hívnak. – Kinyújtja a kezét, én pedig vonakodva megrázom.
–  Nos, Mark. Jó volt beszélgetni, de vissza kell mennem
dolgozni. Őrült sokan vannak, amint látja, és nem akarok
indokot szolgáltatni a főnökömnek, hogy kirúgjon. Leadom a
rendelését, aztán hozom az italát.
– Mi volt ez az egész? – kérdezi Rose, amikor visszamegyek a
kasszához.
– Szerintem riporter, aki a Kennedy család után nyomoz.
– Ne már!
–  Lehet, hogy tévedek, de valami nem stimmel a fickóval. –
Homlokráncolva beviszem a rendelést a gépbe. – Kiszolgálnád,
kérlek? Nem szeretnék a közelébe menni.
– Persze.
David nem sokkal később az irodájába kéret. Mindig elfog az
idegesség, amikor a főnök magához hívat, ösztönösen arra
gondolok, hogy valamit rosszul csináltam.
–  Foglalj helyet. – Rámutat a két székre az asztala előtt, én
pedig mereven leülök az egyikre. – Nyugodj meg, Faye. – Rám
villantja sárga fogú mosolyát. – Semmi baj. Csak szerettem
volna beszélni veled, látni, hogy vagy. Tudom, hogy rengeteg
stressz ért az elmúlt héten, és nem lehet könnyű, hogy a
riporterek folyamatosan a nyakadban lihegnek.
– A testőrömről, Lennyről van szó? Mert kint szokott maradni
a kocsiban, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan sikerül
meggyőznöm a nagybátyámat, hogy semmi szükség rá.
David legyint.
–  Lélegezz, Faye. Nem kell felhúznod magad. Nem tagadom,
sokkal jobban örülnék, ha nem kellene többet látnom a pofáját,
de nem panaszkodhatok. Beindult az üzlet. Sőt – félig
bocsánatkérő pillantást vet rám –, huszonöt százalékkal nőtt a
nyereség, köszönhetően a városba érkező látogatóknak.
– Ó, nos, az jó. – Legalább valaki jól jár. Idegesen rángatózik a
térdem, miközben várom, hogy a lényegre térjen.
Lassan dobol a tollával az asztalon. Hátradől a székén, és
szürke inge megfeszül sörhasán; úgy néz ki, a gombjai
bármelyik pillanatban szétpattanhatnak. A tekintetével úgy
kutatja az arcomat, hogy kényelmetlenül érzem magam miatta.
Megint rám vigyorog, én pedig mocorogni kezdek a helyemen.
–  Ha van valami, amiben segíthetek, tudod, hogy hozzám
bátran fordulhatsz, ugye? – kérdezi, és én erőtlenül bólintok. –
Ha műszakot kell cserélned vagy lemondanod a külső tényezők
miatt, kérlek, szólj. Tudom, nehéz ez a helyzet számodra, még
nagyon új vagy a városban is, és ha segíthetek, örömmel
megteszem.
Kedves a tekintete, ami csökkenti bennem a feszültséget. Nem
tudom, miért vagyok olyan óvatos a közelében, azt hiszem,
félreismertem, mert nem ez az első alkalom, hogy olajágat nyújt
felém, és úgy látszik, őszintén törődik az alkalmazottjaival, ami
átkozottul ritka manapság. Dublinban is dolgoztam egy
étteremben, annak menedzsere egy ribanc volt, aki soha nem
tett engedményt senkinek, függetlenül attól, hogy kinek milyen
volt az otthoni helyzete.
 – Köszönöm, David. Nagyra értékelem, hogy ezt mondtad, és
észben fogom tartani.
Úgy vigyorog rám, mint egy büszke apa.
–  Rendben, Faye. Visszaengedlek dolgozni. Forgalmas esténk
van.
A műszak további része eseménytelenül zajlik, egyszer sem
látom Markot, így beszélnem sem kell vele.
Amikor később hazaérek, gyorsan felhívom Jamest, hogy
tudassam vele, valaki kérdezősködött az étteremben.
Megígértette, hogy szólok, ha ilyesmi történik, és örömmel
átadom neki a lehetőséget, hogy megoldja a helyzetet.
Remélhetőleg nem fogok többé találkozni Markkal.

***

Másnap reggel korán, az ablakomon kopogó eső hangjára

ébredek. Kitörlöm az álmot a szememből, elhúzom a függönyt,
és felsóhajtok. A nehéz esőfüggöny dühös hullámokat vet, és
hangosan csapkodja odakint a földet. Komor, szürke felhők
borítják az eget, örömtelen hangulatba öltöztetve mindent. Ez
tökéletesen illik a hangulatomhoz. Írok egy rövid üzenetet
Bradnek, mert érdekel, felébredt-e már. Másodpercekkel
később már válaszol is, és megegyezünk, hogy a konyhában
találkozunk.
Gyorsan lezuhanyozom, és melegen felöltözöm: a kedvenc
farmernadrágomat, a bakancsomat és a szürke meg rózsaszín
pulóveremet húzom fel. Brad magában fütyül, míg rántottát süt
a tűzhelynél.
–  Jó reggelt – üdvözlöm eltúlzott vidámsággal, egyértelműen
csak színlelve a jókedvet.
 Brad nevet.
–  Ennyire rossz, mi? – Kinyújtom rá a nyelvem, amitől még
jobban röhög. – Két személyre készítettem. – A serpenyőre
mutat.
–  Nagyszerű, köszönöm. – Kenyeret teszek a pirítóba, és
lefoglalom magam a kávékészítéssel, amíg ő tányérra rakja az
ételt. A bögréket az asztalhoz viszem, majd leülök a padra, Brad
pedig elém helyezi a gőzölgő rántottát és a pirítóst. Csendben,
baráti légkörben reggelizünk meg.
– Mi a terv? – faggat, amikor befejezi az evést.
–  Tegnap este elkértem Keatontól Kaden és Keven lakásának
pontos címét, szóval odamegyünk, és reméljük, hogy ott
lesznek. – Belekortyolok a kávéba. – Ha nincsenek,
megcsörgetem őket, hogy kiderítsük, mikor jönnek vissza, és
keresünk egy helyet, ahol addig lóghatunk.
– Király. Induljunk hamarosan?
A szemem sarkából észreveszem, hogy Ky felénk tart.
– Igen, és ha ő kérdezi, vásárolni megyek, te pedig elkísérsz –
suttogom sürgetőn.
Brad megfordul a padon.
– Helló, haver! Kimész a pályára? – Ky hetirendje szinte kőbe
van vésve, szóval majdnem teljesen biztos, hogy ma reggel
kimegy a middleborough-i motokrosszpályára.
–  Igen. – Körbejárja a konyhát, fiókokat nyitogat ki, majd
csukogat be. Egyik kezében tányért, a másikban egy bögre kávét
tartva leül Brad mellé, engem abszolút figyelmen kívül hagy, és
enni kezd.
–  Szólnál Marynek és Ricknek, hogy már itt lakom, és
megmondanád nekik, hogy a héten benézek hozzájuk
valamikor?
–  Persze. – Evés közben a tálat bámulja, nem hajlandó a
szemembe nézni.
–  Hogy halad a renoválás? – faggatózik Brad; minden tőle
telhetőt megtesz, hogy oldja a kínos feszültséget.
– Jól.
Ky az egyszavas válaszok mestere. Megpróbálni beszélgetni
vele, amikor ilyen hangulatban van, olyan, mint huszonnégy
órát tölteni el megszakítás nélkül egy fogorvosi székben. Az
összes levegő kiszorul a tüdőmből, alig bírok lélegezni. Ez
annyira emlékeztet az első napokra, amikor Ky úgy viselkedett,
mintha nem is léteznék. Hogy fajulhattak idáig a dolgok egyetlen
nap leforgása alatt?
Nincs szükségem segítségre, hogy megmondjam a választ.
Tudom az okát.
Addison.
Bűzlik, hogy ő tehet mindenről.
Lehet, hogy Ky hagyja, hogy ismét keresztülgyalogoljon rajta,
de én nem leszek lábtörlő.
A saját játékában fogom legyőzni a csajt, és átkozottul élvezni
fogom.
 Tizenharmadik fejezet

Megújult elhatározással átlendítem a lábam a padon, és

leszedem az asztalról a piszkos edényeket, amelyeket Brad meg
én használtunk. Beteszem a mosogatógépbe, aztán kipucolom a
serpenyőt és letörlöm a konyhapultot. Brad és Ky összedugott
fejjel sugdolóznak valamiről, és utálom, hogy kimaradok a
dologból.
–  Negyedóra múlva találkozunk az előszobában, Brad! –
kiáltom, ő pedig felemeli a hüvelykujját. Kisétálok a helyiségből
anélkül, hogy tudomást vennék Kyról. Nem szólok hozzá, amíg
bocsánatot nem kér azért, ahogyan tegnap bánt velem.

– Oké, szóval a terv – magyarázom Bradnek, amikor nem sokkal

később az előszobába ér. – Le kell ráznunk Lennyt, mert nem
akarom, hogy bárki megtudja, miben sántikálunk. Neked nincs
a nyomodban senki, úgyhogy nyugodtan kihajthatsz a kapun, és
találkozunk a régi oldalajtónál. Megvárom, hogy az őr befejezze
a járőrözést a hátsó kertnél, aztán kimászom az ablakomon, és
az erdőn keresztül megszököm.
Brad pacsit ad.
–  Cseles. Ez tetszik. – Rám kacsint, én pedig játékosan
meglököm. – Menjünk. Nemsokára találkozunk.
A terv kiválóan működik, és húsz perccel később szabadok
vagyunk, mint a madár. Átnézem a zenéket Brad telefonján,
amíg nem találok egyet, ami tetszik. Felnyög, amikor felcsendül
a ritmus, és az ujjaimmal dobolni kezdem az ütemet.
– Botrányos a zenei ízlésed.
–  Ha annyira utálod Katy Perryt, miért van a lejátszási
listádban?
Elkomorodik, és eltűnik a csillogás a szeméből.
– A húgom töltötte le.
– Ó, bocsánat. Akarod, hogy kikapcsoljam?
– Nem kell, hagyd csak. Rá emlékeztet, ami nem rossz.
Hangosan éneklem a dalszöveget, nem érdekel, hogy
hamisan, Bradnek pedig rázkódik a válla a nevetéstől.
Kinyújtom rá a nyelvem, amitől még jobban röhög. Mire a
campusra érünk, teljesen kifullad, mintha kilométereket futott
volna, és könnyek csorognak az arcán.
– Ennyire nem vagyok rossz! – Oldalba bököm.
–  Egy döglődő macskának is jobb hangja van nálad! – A
nevetéstől rázkódva leparkol egy szabad helyre.
–  Gonosz vagy. – Duzzogva lebiggyesztem a számat, ő pedig
leállítja a motort, és felém fordul.
–  Ó, tudod, hogy szeretlek. – Játékosan összekócolja a
hajamat. – És imádom, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólad
mások. A magabiztosságod vonzó.
–  Tök mindegy! – Kinyitom az ajtót, szeretnék gyorsan véget
venni ennek a beszélgetésnek, mielőtt veszélyes vizekre
eveznénk. – Gyerünk! Keressük meg az unokatestvéreimet.
Elsétálunk a gyönyörű, vörös téglaépületek és a gondosan
karbantartott udvarok mellett, amelyek fenségesnek tűnnek
még így is, hogy eső áztatja. Van valami varázslatos itt a
levegőben, egyértelmű, hogy a campusnak komoly történelmi
múltja van. Leesett állal nézek körül. Őszi falevelekkel borított
fák szegélyezik a szép utakat, és mi keresztülsétálunk az
egyetem parkján. Hétvégén, ráadásul ilyen korán nem igazán
jár erre senki, és ez tovább növeli a hely bűbájosságát.
Jól karbantartott épület előtt állunk meg, amely ránézésre
tizennyolcadik századi lehet. Brad kinyitja előttem az ajtót, én
pedig a tiszta, szép előcsarnokba lépek. Bejelentkezünk,
iránymutatást kérünk, és néhány téves kanyar után végül csak
megérkezünk az unokatestvéreim ajtajához. Néhányszor
kopogtatok, majd hátralépek, és idegesen toporogni kezdek.
Nem tudom, milyen reakcióra számíthatok. Nem állok közel
sem Kadenhez, sem Kevenhez, szóval fogalmam sincs, mit
fognak gondolni, amikor meglátnak a küszöbön.
Tompa hangok szűrődnek ki odabentről, de minél tovább
bámuljuk a csukott ajtót, annál kevésbé hiszem, hogy ki fogják
nyitni nekünk.
Brad megfordítja a fején a baseballsapkát, és szórakozottan
pillant rám.
–  Lehet, hogy szar az időzítés – jegyzi meg sokat sejtető
kacsintással.
–  Ó, basszus! – kiáltom, mert azonnal megértem, mire céloz.
Szombat kora reggel van, és nem elképzelhetetlen, hogy az
egyik vagy mindkét unokatestvéremnek női társasága van. –
Talán jöjjünk vissza később?
Brad megfogja a kezemet.
– Jó ötlet, gyere!
Csupán három lépést teszünk, amikor kinyílik az ajtó, és
Kaden kidugja a fejét a folyosóra.
– Faye? – Nem sikerül elrejtenie kíváncsiságát.
Megfordulok.
 – Meglepetés!
– Mit keresel itt? – kérdezi. Egy idősebb, izzó barna szemű nő
jelenik meg a háta mögött, egyik kezében aktatáskát tart, a
másikkal mappákat szorít a mellkasához.
–  Beszélnem kell Kevennel valamiről, de ha rosszkor
jöttünk… – A feje fölött a nőre mosolygok.
– Nem. Semmi baj. Garcia professzor éppen indult. – Félreáll,
hogy utat engedjen neki. A nő cipője hangosan kopog a
polírozott keményfa padlón.
–  Jövő szombaton ugyanekkor, Mr. Kennedy – mondja a nő
kurtán, és a válla mögé dobja dús, sötét haját. Telt ajkával,
sápadt arcával és formás alakjával a fiatalabb Sophia Vergarára
emlékeztet. Még a hangja is szexi és érzéki.
–  Köszönöm. Jövő héten találkozunk. – Kaden nem néz rá,
bekísér minket a szobába.
Gyorsan körülpillantok. A helyiség nagyobb, mint amire
számítottam, két külön hálószoba és egy közös fürdőszoba
csatlakozik hozzá. A nappali hatalmas, drága bútorokkal van
berendezve: két széles bőrkanapé és egy nagy síkképernyős
tévé kapott benne helyet. Profi játékrendszer van a televízióra
kötve, és a fényes dohányzóasztal tele van játékokkal meg
azokhoz kapcsolódó relikviákkal. Tipikus pasibarlang.
– Magánórát adott? – piszkálja Brad.
–  Ő az egyik professzorom, seggfej! Ráadásul férjes. –
Hangosan becsapja az ajtót.
–  Nyilvánvalóan nagyon elhivatott, ha szombaton már ilyen
korán itt van. – Brad lehuppan az egyik kanapéra, és
végignyújtózik rajta, tarkója alá kulcsolja a kezeit.
– Érezd otthon magad, Brad – jegyzi meg gúnyosan Kaden –,
és ne célozgass semmire. Nem örülök neki.
–  Jézusom, ember, mikor lettél ennyire komoly? Csak
hülyítelek.
Kaden nem foglalkozik vele, csupán áthajol a kanapé fölött,
és rám szegezi fürkésző tekintetét.
–  Keven nincs itt, Faye, de hamarosan visszajön. Én
segíthetek valamiben?
Félrelököm Brad lábát, és leülök a kanapé végére.
–  Valami számítógépes dologgal kapcsolatban akartam a
segítségét kérni, szóval nem igazán tudsz, bár otthon jól jönne a
segítséged.
Kaden felsóhajt.
– Mik a legújabb fejlemények?
Mesélek neki Alex piálásáról és közömbös hozzáállásáról,
főleg, amikor a munkájáról és Kent tanulmányairól van szó, a
Jamesszel való veszekedéséről, a beígért válásról – amelyről,
mint kiderült, már tudott, mert Ky rögtön a vita után felhívta –,
és Kal érthetően melankolikus hangulatáról.
– A francba. – Elgyötörten felsóhajt. – Ez az egész helyzet egy
kalap szar.
– Ezzel nem fogok vitatkozni.
–  És mi van azzal a dologgal, ami rólunk derült ki, az… –
félbeszakítja a mondatot, és óvatos pillantást vet Bradre.
–  Brad tudja – erősítem meg. – Elmondtam neki. – Kaden
mogorván mered rám. – Senkinek nem fogja elárulni, szóval
higgadj le. – Még komorabban néz rám. – És hogy a kérdésedre
válaszoljak, egyik testvéred sem mondott semmit nekem vagy a
fülem hallatára az igazi apátokról. Az igazat megvallva ez a
probléma eltörpül a többi mellett.
 – Igaz – ért egyet Kaden megenyhülve.
–  Továbbra is a testvérük vagy. Az apád kiléte nem változtat
ezen. – Az ujjam köré tekerem egyik hajtincsemet; közben nyílik
az ajtó, és Keven masírozik a szobába. Amikor meglát engem és
Bradet, azonnal földbe gyökerezik a lába, és elkerekedik a
szeme a meglepetéstől.
–  Minek köszönhetjük ezt a megtiszteltetést? – kérdezi,
miközben lehúzza a cipzárt a kabátján, és egy szék támlájára
dobja a sarokban. Az asztalra támaszkodik, és kidudorodnak az
izmok a karján.
– A segítségedre van szükségem.
Felvonja a szemöldökét.
– Folytasd.
– Először is: sikerült lenyomoznod az e-mailt, amit Ky kapott?
Megrázza a fejét.
–  Még nem. Bárki volt is, tudta, mit csinál, vagy felbérelt
valakit, aki érti a dolgát. Mindig, amikor már azt hiszem, hogy
eljutottam a forráshoz, átirányítanak máshova. – Boldogtalan
arcot vágok. – Ne aggódj, édes! – Megveregeti a térdemet. – Ez
az erősségem, és átkozottul ügyes vagyok. Végül lenyomozom
majd.
– Szerénység a beceneved, ugye, Keven? – ugratja Brad.
– Ennyi elég belőled, kis mitugrász.
– Mitugrász? – Bradre, majd Kevenre nézek.
–  Ezt a becenevet adta nekem gyerekkoromban, mert kicsi
voltam. Későn érő típus vagyok – magyarázza Brad a
kedvemért.
A tekintetem fel-le jár erős, izmos, magas testén.
– Nos, határozottan kinőtted magad.
 Brad a számra pillant, és önelégülten rám kacsint.
– Aha. Kinőttem.
Kaden szándékosan köhint.
–  Elég a flörtölésből. Kevennel dolgunk van, úgyhogy zárjuk
le a találkozást.
Azonnal elillan a jókedvem. Úgy tűnik, Kaden alig várja, hogy
kitegyen minket innen. Brad feláll a kanapéról, és mérgesen
mered rá.
–  Hé, ember, ő az unokatestvéred, és nem bírsz tíz percet
szakítani rá?
Kaden jobbra-balra ingatja a fejét.
–  Nem úgy értettem, ahogy hangzott, Faye. Morcos vagyok,
mert keveset aludtam, és kurva sok dolgom van ma. Ne vedd
magadra! Bármikor szívesen látunk. De talán legközelebb
telefonálj előtte, oké?
– Persze, igen. – Az ölembe nézek mereven, zavart vagyok és
egy kicsit megbántott.
–  Miben kell segítenem? – kérdezi Keven, szándékosan
figyelve, hogy kedvesebben csengjen a hangja.
Egy kicsit ideges vagyok, hogy hangosan meg kell
fogalmaznom a kérésemet, félek, milyen lesz a fogadtatás, de
már nincs visszaút. Felemelem a fejem, és magabiztos pillantást
vetek Kevenre.
– Azt akarom, hogy kémkedj Addison után.
Elkerekedik a szeme.
–  Oooké. Erre nem számítottam. Pontosan mire vagy
kíváncsi?
–  Megint manipulálja Kyt, és tudjuk, hogy van valami
ütőkártya a kezében, de Ky nem hajlandó elgondolkodni ezen –
teszi hozzá Brad.
–  Basszus! – káromkodik Kaden. – Ne mondd, hogy megint
összejött vele!
– Úgy néz ki – válaszolom.
Brad előrehajol, könyökével a térdére támaszkodik.
–  De semmit nem vall be, úgyhogy vaktában tapogatózunk.
Faye kihallgatott valamit néhány napja, és tudjuk, hogy Addison
titkolózik. Reméltük, hogy bele tudod ásni magad a múltjába,
hátha kiderül valami.
– Vedd úgy, hogy el van intézve. Utálom azt a hazug kurvát.
–  Ez nem minden – teszem hozzá, majd elmesélem, mi köze
van Addisonnak az egész Kal–Lana sztorihoz.
–  Miért van ennyire rákattanva a családunkra? – kérdezi
Kaden. Vállat vonok. – Apa tud erről?
– Ky azt mondta, beszélni fog vele, de nem bízott túlságosan
abban, hogy ez az információ segítene Kal ügyében –
magyarázom.
–  Feltételezem, hogy Ky semmit sem tud a kérésedről, és
örülnél, ha ez így is maradna? – faggat Kaden, és nagyot
nyújtózkodva hangosan ásít.
–  Igen. Ha ez így részetekről is rendben van. – Egyikükről a
másikra nézek.
– Addison egy kártékony ribanc – mondja Keven –, és utoljára
nagyon kikészítette az öcsémet. Szerintem még mindig nem
lépett túl rajta, úgyhogy örömmel segítek. Ha előáshatunk róla
valami mocskot, hogy leszálljon Kyról, benne vagyok.
Felállok.
–  Nagyszerű. Akkor mind egy oldalon állunk, és ez az egész
köztünk marad.
 ***

Néhány órával később hazaérünk; a ház úgy néz ki, mint ahol
bomba robbant. Mosatlan tányérokkal van tele a mosogató, az
ebéd és a reggeli maradványai a konyhapulton, és mindenféle
ruhadarabok meg személyes tárgyak hevernek a nappaliban.
Alex a kanapén fekszik, és halkan horkol. A mosókonyhában a
koszos ruhák halomban állnak a helyiség közepén.
–  Az unokatestvéreim trehányak – motyogom, Brad meg
felnevet.
–  Azt hiszem, tudom, mivel fogom tölteni a délutánt. –
Letérdelek, és elkezdem szétválogatni a fehér és a színes
ruhákat. Brad zokszó nélkül leül mellém, és nekiállunk utolérni
magunkat a mosásban.
Miután készítek magunknak valami harapnivalót,
bemegyünk a játékszobába. Keaton és Keanu éppen valami
hülye Xbox játékon veszekednek.
– Mi újság, seggfejek? – kérdezi Brad, ahogy ledobja magát a
kanapéra.
–  Megőrülök idebent – vágja rá Keaton, félrehajítva a
kontrollert.
– Azt hittem, ma áthozod a barátnődet.
– Áh! – Elvörösödik. – Te nyugodt szívvel hoznál ide bárkit is?
Azonnal elmenekülne.
– Jogos – ismerem el.
Keanu megfordul a székén, és hitetlenkedve néz a testvérére.
– Ne már! Csajod van?
Hoppá! Nem tudtam, hogy elszólom magam.
– Ne legyél ennyire meglepve. – Keaton azonnal védekezik.
 – Mennyit fizetsz neki? – piszkálja Keanu, és Keaton elkapja a
nyakát.
–  Túl sok tesztoszteron van ebben a házban – motyogom, és
hanyatt dőlök a kanapén.
– Nézzünk meg egy filmet – javasolja Brad. – Az új Star Wars
filmet játsszák a mozikban, és majd meghalok, hogy lássam.
Felcsillan a szemem.
– Benne vagyok. Imádom a Csillagok háborúját.
– Mekkora kocka vagy – ugrat Keaton.
–  Kérd meg a barátnődet, hogy találkozzon velünk ott.
Ellenőriznem kell, hogy megérdemel-e téged. – Rákacsintok,
mire felnyög. De csillog a szeme.
– Elhozom Melissát, ha Keanu meghívja Selenát. – Lassan ejti
ki a nevét.
Selena a Kennedy Apparel egyik modellje, és ha a róla meg
Keanuról készült fényképek nem csalnak, elképesztő közöttük a
kémia. Azonban az unokatestvérem rendkívül titkolózó a
kapcsolatukat illetően, és tüskés lesz, akár a sündisznó, ha szóba
kerül a neve.
– Ja, ügyes próbálkozás.
Keanu beint neki.
Hagyom, hogy a fiúk tovább veszekedjenek, és Kalvin
szobájához megyek. Óvatosan kopogtatok az ajtón.
– Kal, bent vagy?
–  Hol lennék? – kérdezi mogorván, és nagy lendülettel
kinyitja az ajtót.
– Moziba megyünk. Nem jössz velünk?
Megrázza a fejét, mielőtt befejezném a mondatot.
– Kösz, de nem. – Szóra nyitom a számat, hogy vitatkozzak, de
megelőz. – Valakinek úgyis itt kell maradnia anyával, és Ky és
Kent sincsenek itthon.
Beismerem a vereséget.
– Oké. Talán legközelebb?
Közömbösen vállat von.
– Talán.

A film fantasztikus, és végre kiélhetem a sci-fi iránti

rajongásomat. Egyik unokatestvérem barátnője sem jelenik
meg, de örülök, hogy csak négyen vagyunk. Hazafelé veszünk
elviteles kaját, úgyhogy elég későn érünk a házhoz.
Amikor bemegyek a nappaliba, látom, hogy Alex a tévé előtt
szipog, és azonnal megdermedek. Nagyon együttérzek Alexszel,
de mintha tojáshéjon lépkednék körülötte állandóan. Mintha
nekem nem foglalnák le komoly gondolatok az agyamat. Az
anyámnak vérfertőző kapcsolata volt a nagybátyámmal, aki
lehet, hogy az apám, lehet, hogy nem, de én nem kesergek ezen
folyamatosan. Tudom, hogy kegyetlennek tűnhetek, de Alexet
nem olyan nőnek tartottam, aki meghunyászkodik, és hagyja,
hogy egy számító ribanc átgyalogoljon rajta. Még vannak
dolgok, amelyeket kézben tarthat, felelősséggel tartozik a
vállalatáért és a családjáért, és inkább ezekre kellene
koncentrálnia, nem pedig arra, hogy ájultra piálja magát.
Csalódott vagyok, hogy az erős, tökös, gyakorlatias nő, akit
először megismertem, látszólag köddé vált.
De nem vagyok teljesen jégszívű, utálom, ha valaki szenved,
akkor is, ha saját maga ront a helyzetén. Leülök mellé a
kanapéra, és a vállára hajtom a fejemet. Ő is hozzám dönti a
fejét. A képernyőn a kimerevített képen Alex és James látható az
esküvőjük napján. Alex klasszikus szőke szépség elegáns, fehér
selyem- és csipkeruhájában. Ragyogó arcát egyszerű fátyol
keretezi. James a szemébe néz, és mindketten úgy nevetnek,
mintha az égvilágon semmi gondjuk nem lenne. Nyilvánvaló a
szerelmük.
Átölelem Alex vállát.
–  Igaz, amit mondanak, tudod? – Felemeli a fejét, ahogy
megszólal. Szomorú tekintete az enyémet kutatja. – Az esküvőd
életed egyik legjobb napja. Legalábbis az enyém az volt.
Varázslatos volt. – Zokogásban tör ki. – Azt hittem, ő a fényes
páncélos lovagom. – Még keservesebben zokog. – És sokáig
valóban az volt.
–  Tényleg vége köztetek mindennek? – kockáztatom meg a
kérdést.
–  Igen – suttogja, és a könnycseppek megállíthatatlanul
patakzanak az arcán.
– Sajnálom.
–  Én is. – Sokatmondó szünet áll be, a gyász és a veszteség
érzése szinte kézzelfogható, de Alex legalább abbahagyta a
sírást. A mellkasa szaggatottan emelkedik és süllyed, az
arckifejezése szívszorító. A távirányítóval leállítja a vetítést, és
feláll. – Azt hiszem, lefekszem aludni.
Segítek neki ágyba bújni, főzök neki édes, meleg teát, és
megigazítom a párnákat a háta mögött.
– Köszönöm, Faye. – Megpuszilja az arcomat. – Tudom, hogy a
héten nem igazán lehetett rám számítani, de időt kellett
szakítanom magamra. Jövő héten megint topon leszek.
Mintha olvasna a gondolataimban, és azonnal elönt a
bűntudat, amiért az előbb magamban türelmetlen voltam vele.
 –  Semmi baj. Megértem. – Kihátrálok a szobából. – Szép
álmokat!
Braddel a lépcső aljánál találkozom.
– Jól van? – suttogja.
– Rendben lesz. – Valamelyest visszatért a hitem.
Megfogja a kezemet, és a folyosóra húz.
– Chad bulit tart. Elmenjünk?
Eddig egyetlenegyszer vettem részt Chad buliján, aznap este
Ky meg Brad összeverekedtek, én meg legszívesebben
kikapartam volna Addison szemét. Nem biztos, hogy készen
állok az ismétlésre. Mielőtt válaszolhatnék, Keaton elindul
felénk a játékszobából.
– Kal benne van. Te, Faye?
– Szerintem nem jó ötlet, hogy Kal is jöjjön.
–  Anya azt mondta, nem szabad bujkálnom – válaszolja Kal,
amikor fekete farmernadrágban és pólóban kijön a szobájából.
– És ez a legjobb módja, hogy kinyilvánítsam az
ártatlanságomat, szóval szerintem mennem kell. Örülnék a
támogatásnak. – A legszebb kiskutya-pillantását veti rám, és
elolvad a szívem. Nem nehéz megérteni, hogy miért vannak érte
oda annyira a lányok.
Keresztbe teszem a karomat a mellkasomon.
– Most már nem utasíthatlak vissza, ugye?
–  Ez az! – Keaton pacsit ad, de aztán meglátom felcsillanni
szemében az aggodalmat. – Ky tuti, hogy mérges lesz, de majd
túlteszi magát rajta.
–  Micsoda? – kérdezem összeráncolt homlokkal pont akkor,
amikor Brad is felteszi ugyanezt a kérdést.
– Ja, szóval – Keaton összerezzen, és behunyja a szemét. – Ky
hagyott egy üzenetet, hogy bulizni megy, és gondoskodjak arról,
hogy te nem leszel ott.
Megborzongok, és jeges fájdalom önt el.
–  Miért mondana ilyet? – Görcsbe rándul a gyomrom,
hányingerem támad, és azon gondolkodom, hogy miért kérhette
ezt. Nem kell agysebésznek lennem, hogy rájöjjek.
Keaton vállat von, mi pedig gyanakodva nézünk össze
Braddel.
–  Csak egyféleképpen deríthetjük ki biztosan – motyogja
Brad.
–  Igen. – A vállam mögé dobom a hajamat. Lehet, hogy nem
fog tetszeni, amit látok, de most már erővel sem tudnának
itthon tartani. – Elmegyünk abba a buliba, és ki fogom deríteni,
hogy Ky miért nem akarja, hogy ott legyek.
 Tizennegyedik fejezet

Brad elhajt a kocsijával, Kal, Keaton és én pedig a kerten

keresztül osonunk ki, a fák között a vendégház mögé megyünk.
Amikor átbújunk a régi kapun, Brad már vár minket.
–  Te kis boszorkány – motyogja Keaton, ahogy beül mellém
hátra. – Mióta szoktál itt kiszökni?
– Csak néhányszor fordult elő. – Vállat vonok.
– Tuti, hogy Kennedy vagy – jelenti ki Kal az anyósülésről, és
megajándékoz ritka mosolyai egyikével.
 – Elfogadom a bókot.
–  Annak szántam. – Kinéz az ablakon, és többet nem vesz
részt a beszélgetésben.
Chadék hatalmas háza előtt járművek sorakoznak, és úgy néz
ki, nagyon sokan jöttek el ma este. A zene ritmikusan lüktet az
éjszakai levegőben, amikor kiszállunk a kocsiból. Brad megfogja
a kezemet, és együtt megkerüljük a házat, hogy a hátsó kertbe
menjünk, mint legutóbb. Támogatást keresve kapaszkodom
belé, kicsiket lépek a magas sarkúmban, botladozva a
kikövezett járdán. Mielőtt befordulunk a sarkon, leveszem
ezüstszínű kabátomat, és a derekamra kötöm. Fekete
leggingsem szinte a lábamra olvad, fekete csipkés, fűző stílusú
ruhám kihangsúlyozza a mellemet, és karcsúnak láttatja a
derekamat. A ruha a combomig ér, alig takarja el a hátsómat.
Tudom, hogy talán túllőttem egy kicsit a célon, de szerettem
volna, ha legalább a külsőm magabiztosságot és
összeszedettséget sugároz. Közben úgy érzem, az összes
szervem görcsbe merevedett, és hányingerem van.
Erősen úgy sejtem, hogy ez után az este után már semmi nem
lesz ugyanaz.
Imádkozom, hogy tévedjek, de rettegek, hogy igazam lesz.
Brad lassan tetőtől talpig végigmér. Keaton füttyent.
– Hűha, uncsitesó. Pokoli szexi vagy.
Szinte megszólalni sem tudok Brad túlfűtött tekintetének
hatása alatt, csak ennyit tudok rekedten kinyögni:
– Kösz.
Brad lehajol, és a fülemhez érinti a száját. Meleg lélegzete a
bőrömet cirógatja, és tiszta libabőr leszek tőle mindenhol.
–  Elképesztően gyönyörű vagy. – Mélyen a szemembe néz. –
Ne menj el mellőlem!
Bemegyünk a zsúfolásig telt házba. Azonnal megcsap a pára.
Izzadtság és parfümillat keveredik a levegőben; az édes és a
keserű szagok kombinációja részben kábító, részben
hányingerkeltő. Undorodva húzom fel az orrom egyéb
visszataszító szagokat is érzékelve. Vonagló testek dörgölőznek
össze a nappaliban, ahonnan kipakolták a bútorokat; a lányok
és a fiúk lelkesen ugrálnak a DJ számaira. Mindenfelé bor és sör
hűtésére alkalmas edények állnak, megkezdett csipszeszacskók
és szószok hevernek a helyiségben szanaszét.
Brad egy üres sarokba vezet minket. Ledobom a táskámat a
mögöttünk lévő asztalra. A tekintetem máris a környezetünket
pásztázza. Körbenézek néhányszor a helyiségben, amíg Brad
elmegy sörért, de nem látom Kyt sehol. Ez egyáltalán nem
biztató, főleg, mert Addison sincs itt. Görcsbe rándul a
gyomrom.
 –  Atya. Úr. Isten! – duruzsolja valaki a fülembe. – Nézzenek
oda!
Felpillantva látom, hogy Jeremy stíröli mohón a mellemet.
Hirtelen ez a provokatív ruha már nem is tűnik olyan okos
választásnak.
–  Csigavér, ember. Velem van – jelenti ki Brad, aki tökéletes
időzítéssel csatlakozik hozzánk. Elfogadom a felkínált sört, és
Bradhez bújok. Nem vesztegeti az időt, határozottan megfogja a
csípőmet, és meleg testéhez szorít.
Jeremy megadóan felemeli a kezét, bár úgy néz, mint aki
citromba harapott.
– Nem tudtam, tesó. Király. – A fülemhez hajol. – Ha egyszer
ki akarsz próbálni egy igazi férfit, hívj fel. – Egy utolsó sunyi
kacsintás után arrébb megy, én pedig végre kiengedem a
levegőt.
– Mit mondott? – faggat Brad mogorván.
–  Nem érdemes megismételni. – Belekortyolok a sörbe,
élvezve a hűvös folyadék ízét.
–  Tartsd magad távol tőle, Faye! – figyelmeztet Kal. – Totál
gáz.
A szoba minden sarkából csúnyán néznek rá, és ismerős
fájdalom nyilall a mellkasomba. A lányok szokásos háreme
helyett nyilvánvaló ellenségeskedés veszi körül minden
oldalról; Kal akarattal sem eshetett volna nagyobbat a
népszerűségi listán. Nem mintha érdekelné, ebben biztos
vagyok, de élesen emlékezteti arra, mennyire megváltozott az
élete.
–  Nem kell győzködnöd. Tudom, hogy Jeremy bunkó. –
Biztatón rámosolygok Kalra, de aztán a tekintetemmel tovább
kutatom a helyiséget. Minden eltelt másodperccel egyre
idegesebb vagyok.
– Megkeressük? – kérdezi Brad komolyan. Bólintok. – Biztos?
Brad nyilvánvalóan ugyanarra a feltételezésre jutott, amelyre
én. A sör megfekszi a gyomromat, mint a romlott tej, és
hányinger marja a torkomat, de megint bólintok. Már késő
visszakozni.
Kalt és Keatont a nappaliban hagyjuk, elnyomakodunk az
izzadt testek mellett, és átvágunk a konyhán. Kynak sem bent,
sem kint nincs nyoma, ezért Brad egy hosszú, széles folyosóra
vezet, ahonnan egy csomó ajtó nyílik. Nyögések és sóhajok
hallatszanak mindenfelől, amitől összeszorul a mellkasom.
Földbe gyökerezik a lábam, és megsimogatom a hasamat, mert
nem vagyok biztos abban, hogy van gyomrom végigcsinálni ezt
az egészet.
–  Akarod, hogy megnézzem én? – kérdezi Brad, ösztönösen
tudva, mire gondolok. Gyávaság, de bólintok.
Aranyozott orrú fekete magas sarkúmra szegezem a
tekintetem, amíg Brad minden ajtón bekukkant, sokszorosan
elnézést kérve; útját válogatott átkok kísérik. Valaki megdobja
egy cipővel, de időben lehajol, így elkerüli a becsapódást.
–  Nincs egyik hálószobában sem – erősíti meg Brad, amikor
néhány perccel később visszajön mellém.
– Mi van az emeleti szobákkal? – kérdezem.
–  Az emelet le van zárva, így a bulizók csak a földszinten
lehetnek. Csak itt van hálószoba.
Bradnek támaszkodom, és elönt az édes megkönnyebbülés.
–  Talán mégis úgy döntött, hogy nem jön el. – Utálom,
mennyire szánalmas a hangom.
 Brad nem válaszol, de ez sokat elárul.
Ellököm magam a faltól, és kihúzom magam.
– Gyere, nézzünk szét elöl is.
Forróság árad Bradből, ahogy követ. A mellkasomban
pillangók verdesnek őrülten, és még mindig a hányinger
kerülget, amikor elhagyjuk a folyosót, és a ház első részébe
indulunk. Itt nagyobb a csend, a zene hangját eltompítják a
kőfalak. Csak néhány gondosan elhelyezett lámpa ég,
megvilágítva a párokat, akik minden lehetséges helyen
smárolnak. Minden kanapén és fotelben lányok és fiúk
csókolóznak, és vonaglanak egymáson felöltözve. A vággyal teli
nyögések és kiáltások arról tanúskodnak, hogy néhányan
messzebbre is merészkednek, én pedig gyorsan átvágok a
helyiségen, csupán futó pillantást vetek a párokra, és a szívem
hevesen megdobban, amikor Kyt nem látom sehol.
Talán rossz következtetéseket vontam le. Nyugalom kezd
eltölteni, mikor a helyiség túloldalára érek, és elsétálok a lépcső
alatti alkóv mellett. Ziháló sóhaj akasztja meg egy pillanatra a
mozdulataimat, és a szívem ijedten kalapálni kezd.
– Ne nézz oda – suttogja Brad, hátulról határozottan megfogja
a derekamat, és próbál a testével óvni. Ezzel csak annyit ér el,
hogy még inkább felkelti a kíváncsiságomat.
Összeszedve a bátorságomat a lépcső alatti rejtett zug felé
fordítom a tekintetemet, ahol két test simul egymáshoz a
sötétben. Bárhol felismerném Ky alakját, és majdnem
szívrohamot kapok, miközben végignézem, ahogy a csípőjét
Addisonéhoz nyomja, és forró csókot lehel az ajkára. Addison
háttal a falnak támaszkodik, és egyik lábát felhúzza Ky
combjára. A kezével Ky hátát markolja a pólóján keresztül. Ky
félbeszakítja a csókot, hogy Adison nyakát kezdje puszilgatni,
aki megint felnyög a vágytól.
– Ó, ez az, Ky. Pont így, bébi.
Undorodó kiáltás hagyja el a számat, mielőtt magamba
fojthatnám. Brad átkarolja a derekamat, és Addison számító
tekintete felém fordul. Amint felismer, szélesen elvigyorodik.
Szándékosan belemarkol Ky fenekébe, és még közelebb húzza
magához. Ky minden izma megfeszül, és egy tapodtat sem
mozdul.
–  Ne itt rendezz jelenetet! – könyörög Brad a fülembe
suttogva, és megpróbál elhúzni onnan.
–  Hagyd abba! – Hangos és parancsoló vagyok, acélos a
hangom.
Addison megfogja Ky tarkóját.
– Ne foglalkozz vele!
Ky leveszi magáról a csaj lábát és kezeit, és óvatosan a földre
állítja. Lassan megfordul, és gondosan fegyelmezve
arckifejezését a szemembe néz.
–  Szükségem van egy percre – szól hátra a válla fölött, időt
sem adva Addisonnak a tiltakozásra, és elindul felém.
Elhúz Bradtől, és szorosan fogja a könyökömet.
–  Hagyj magunkra minket. – Brad szóra nyitja a száját, de
aztán Ky mérges pillantását látva meggondolja magát. Ky
visszahúz arra, amerről jöttünk, majd kikísér a bejárati ajtón. –
Nem kellett volna idejönnöd! Direkt megmondtam! – Beletúr a
hajába, és gyanúsan nem mer rám nézni.
–  Örülök, hogy eljöttem. A saját szememmel kellett látnom,
különben nem hittem volna el. – Ahogy gyönyörű arcát
bámulom, esküszöm, kettészakad a szívem. – Tudom, hogy ez
nem valódi, hogy Addison van az egész mögött – suttogom,
némán könyörögve, hogy dobjon nekem mentőövet. Ezt inkább
elfogadnám, mint a másik lehetőséget. – Ezúttal mivel zsarol?
Szomorú, szánakozó tekintettel néz rám, amikor végre a
szemembe néz.
– Nem zsarol, Faye. – Halk és határozott a hangja.
Csípőre teszem a kezem, a szívem majd kiugrik a
mellkasomból.
– Ne akard elhitetni velem, hogy őszintén együtt akarsz lenni
vele – horkanok fel.
Habozás nélkül bólint, kék szemében egy árnyalatnyi
érzelem sem tükröződik, és valami meghal bennem.
–  Nem hiszek neked. – Nem igaz. Tudom, hogy nem igaz.
Utálom, hogy remeg a hangom, hogy kezd gyengülni a
határozottságom. – Ő csinálja ezt. Tudom, hogy ő tehet róla.
Valami érzelem suhan át az arcán, de eltűnik, mielőtt
rájöhetnék, mi az.
–  Tudom, hogy nehéz elfogadni az igazságot, de meg kell
próbálnod. Kettőnk között mindennek vége. Kibékültem
Addisonnal. – Szórakozottan rugdossa a földet a cipője alatt,
közben a szívem millió darabra törik.
– Ne! Miért?
– Veled túl sok a bonyodalom, Faye.
A szavai kétségbe ejtenek, nagyon fájnak, de nem adhatom
fel a küzdelmet.
–  Ezt nem tudhatod! Bő egy hét van hátra addig, amíg
megkapjuk az eredményeket… belehaltál volna, ha megvárod?
Ennyit sem voltál képes megtenni értem? Értünk?
Mesterkélten elmosolyodik, és együttérző pillantást vet rám.
 – Ha a testvérem nem is vagy, az unokatestvérem igen, és az
emberek ezt soha nem fogják elfogadni. Így lesz a legjobb, ha
racionálisan végiggondolnád a helyzetet, te is így látnád.
Figyelmen kívül hagyva kegyetlen megjegyzését közvetlenül
elé állok, és az arcába mondom:
– Szóval azt hiszed, hogy vele egyszerű lesz az életed?
– Nem ezt mondtam – ellenkezik sietve. – Ő megért engem, és
túl sok mindent éltünk át együtt ahhoz, hogy mindezt
egyszerűen eldobjuk.
– Ez oltári nagy hülyeség. – Mogorván meredek rá. – Mi van
azzal, amit Kallel tett? Ő is pont annyira felelős a kialakult
helyzetért, mint Lana!
– Nem ismered az összes tényt. – A fogát csikorgatja.
Megint csípőre teszem a kezem.
– Akkor világosíts fel.
Megrázza a fejét, és mély levegőt vesz.
–  Nem számít. Semmin nem fog változtatni. Szedd össze
magad, Faye! Addisonnal járok, és minél hamarabb elfogadod
ezt, annál gyorsabban tudsz továbblépni.
–  Mi van mindazzal, amit mondtál? Azt állítottad, szeretsz.
Én… – Elhallgatok, mielőtt olyat mondanék, amit megbánok. Így
is épp elég nagy idiótát csináltam magamból. Iszonyatosan
reszketek, és nem a hideg éjszakai levegő az oka.
Ky nem válaszol, nyomatékosan elfordítja a fejét, és utálom,
hogy ez mennyi reményt ad.
–  Azt állítod, minden, ami köztünk történt, hazugság? –
Kinyújtom a kezem, hogy megérintsem a karját. – Mondd, hogy
semmit sem gondoltál komolyan, és harc nélkül itt hagylak.
Nem veszekszem tovább.
 A szeme simogatóan néz rám, és mintha a vesémbe látna. A
szívem őrülten kalapál a mellkasomban, miközben millió
érzelem, gondolat és érzés tölti meg kettőnk között a levegőt. A
tekintete az arcom minden zegzugát bejárja, kínszenvedés
ennyire közel lenni hozzá úgy, hogy nem érinthetem meg.
Fülsiketítő a csend, de míg a válaszára várok, minden
másodperc táplálja bennem a törékeny reményt. Úgy érzem, az
életem függ a válaszától, némán imádkozom, hogy azt halljam
majd, amit szeretnék.
Komolyan gondolt mindent, amit korábban mondott nekem.
Az életemet tenném rá.
Ez mind Addison manipulációjának az eredménye, semmi
több.
Ennyi az egész.
Reszketek, és behunyom a szemem, ahogy könyörgök, hogy
szólaljon meg végre. Az idegességtől adrenalin árasztja el a
véremet, és kocsonyássá válik a lábam. A hátam mögött
kezemmel a falnak támaszkodom, hogy talpon maradjak.
–  Nem volt igazi – jegyzi meg rekedten. – Azok az érzések
elmúltak. – Közömbös hangja teljesen tönkretesz. – Amit irántad
érzek, azt össze sem lehet hasonlítani azzal, amit Addison iránt
érzek.
Kibuggyanni készülő könnyek homályosítják el a szemem, és
képtelen vagyok megszólalni. Félek. Attól, hogy minden kitör
belőlem, és még nagyobb jelenetet rendezek. Kész idegroncs
vagyok. Mintha megint összedőlne körülöttem a világ. A
szomorúság és a bánat betakar, mint a nehéz pokróc.
El kell tűnnöm innen.
Összepréselem az ajkamat, és feszülten biccentek. Minden
erőmre szükségem van, hogy higgadtan, emelt fővel hagyjam el
a házat, annak ellenére, hogy összeomlottam. Kavarognak a
gondolataim, fáj a szívem, sajognak a végtagjaim, de nem állok
meg. Egyetlen célra összpontosítok… hogy olyan messze
kerüljek tőle, amennyire csak lehet.
Hallom, hogy valaki a nevemen szólít, de nem állok meg, nem
tudok. Egyre gyorsabban lépkedek, már kocogok, úgy szaladok,
ahogy csak tudok a magas sarkúmban. A felhajtó melletti
járdán vagyok, nagyjából félúton a kaputól, amikor egy kocsi
csikorgó kerekekkel fékez mellettem. Megállok, előrehajolva
tenyeremmel a térdemre támaszkodom, miközben igyekszem
lélegzethez jutni.
– Szállj be! – szólal meg Brad, kinyitva az ajtót.
Nem foglalkozom vele, kihúzom magam, és megint elindulok.
Gépiesen lépkedek, minden tagomban hasogat a fájdalom.
Hirtelen valaki felemel, és a kocsihoz cipel. Bambán bámulok
magam elé, képtelen vagyok tiltakozni. Brad bekapcsolja a
biztonsági övemet, és megkerüli az autót, hogy ő is beülhessen.
A gázra tapos, és a motor dübörögve életre kel.
– Állj meg – jelentem ki a kapuhoz érve. – Fordulj vissza.
Mi a francot csinálok? Elszaladok, és hagyom, hogy Ky
nyerjen? Hagyom, hogy Addison győzzön? Még mindig látom
magam előtt beképzelt, lesajnáló arckifejezését, és
belekapaszkodom, engedem, hogy a harag átvegye bennem a
fájdalom és sértettség helyét.
Brad a fékre lép, és felém fordul.
– Mi van?
– Nem akarok elmenni. Vigyél vissza!
A homlokát ráncolva kérdi:
 – Miért?
A mellkasomhoz húzom a térdemet, és magam elé meredek,
úgy válaszolok.
–  Őt választotta helyettem, mert mint kiderült, túl bonyolult
vagyok. – Az ujjaimmal idézőjelet rajzolok a levegőbe. – Ha így
megyek el, Ky azt hiszi, érdekel. Addison azt fogja feltételezni,
hogy érdekel, és rohadjak meg, ha ezt a benyomást hagyom
hátra bennük.
– De tényleg érdekel. – Bradnek őszinte a hangja, nincs benne
szánalom. Egyszerű ténymegállapítást tesz.
– Igen, de nem lesz így örökké, mert ha én nem érdeklem őt,
akkor ő sem fog engem. – Felemelem a fejem, hogy Bradre
nézzek. – Egyiküknek sem adom meg azt az elégtételt, hogy
tudják, mennyire megbántottak. Nem futok el. Nem menekülök.
Szóval, kérlek, fordulj meg, és vigyél vissza.
 Tizenötödik fejezet

– Mi a terv? – kérdezi Brad, amikor leparkol ugyanarra a helyre,

ahol az előbb állt.
Lesimítom a ruhám elejét, megigazítom a hajamat, és
szájfényt kenek az ajkamra, mielőtt válaszolok.
– Bulizni fogok. – Ördögien megcsillan a szemem. – Berúgok,
és megcsókolok egy fiút. – Közömbösen vállat vonok. – Csak
lazítok, és meglátjuk, mi történik.
–  Hm, Faye. – Az alsó ajkába harap. – Nem teheted. Nem
csókolhatsz meg más pasit. – Sokatmondóan néz rám. – Én
vagyok a kamu pasid, emlékszel?
Célzatos pillantást vetek rá, közben kinyitom az ajtót.
– És ez miért probléma?
Becsapom az ajtót, és a ház felé indulok, magabiztosan a
vállam mögé dobva a hajamat, miközben Brad gyorsan bezárja
a kocsit, és utánam szalad.
Mint a tornádó, söprök végig a helyiségen, elviharzom az
alkóv mellett, ahol korábban Kyt és Addisont láttam, de egyszer
sem pillantok oda, majd a konyhába megyek, és szerzek
magamnak két sört. Brad megfogja a könyökömet, és bekísér a
nappaliba, miközben szemével az unokatestvéreimet keresi.
Keaton és Kal nincsenek ott, ahol hagytuk őket, szóval azt
hiszem, a tömegben lehetnek az átmeneti táncparketten.
Benyakalom a sört, a felét egyszerre lehúzom. A másik üveget
Bradnek nyújtom, de megrázza a fejét.
 – Én vagyok a sofőr, emlékszel?
– Ó, de jó. Több marad nekem. – Befejezem az első sört, majd
nem vesztegetem az időt, belekortyolok a másodikba is. Látom,
hogy Brad nem ért egyet ezzel a tervvel, de értékelem, hogy
nem próbál megakadályozni.
Kikapok még egy üveg sört egy srác kezéből, aki elmegy
mellettünk.
–  Hé! – tiltakozik, majd érdeklődve felém fordul, és a
tekintete megállapodik a mellemen.
– Tetszik, amit látsz? – Rákacsintok, ahogy a számhoz emelem
az üveget. Az ajkam fel-le csúszik az üveg nyakán, a srácnak
pedig elködösül a szeme.
– Kopj le! – Brad gyilkos pillantást vet rá. – Velem van.
–  Sok szerencsét a megszelídítéséhez! – A srác nevet, majd
rácsap a hátsómra, mielőtt otthagy minket.
Brad az orra alatt szitkozódik, én pedig hátrahajtott fejjel
nevetek. Ez az új terv sokkal jobban tetszik, mint az előző.
Hosszú ideje nem engedtem ki így a gyeplőt a kezemből… olyan,
mintha le akarnám vetkőzni a bőrömet, hogy új személyiséget
öltsek magamra, vagy ki akarnám hipózni az agyamat, hogy
eltüntessek belőle mindent, ami Kyra emlékeztet. Lelki szemeim
előtt megjelenik a kép, ahogy Addisonhoz törleszkedik, és
fájdalom markol a szívembe.
Egy húzásra ürítem ki a harmadik sörösüveget, és a csípőm
mozogni kezd a zene csábító ütemére. A fejem fölé emelem a
karomat, és ringatózni kezdek a dallamra, szexi táncot lejtve a
nappaliban. Nagyon is tudatában vagyok a túlfűtött
pillantásoknak, amelyek a helyiség minden pontjáról
záporoznak rám, és ez felbátorít. Be vagyok csípve, és imádom
ezt az érzést. Sokkal jobb, mint az elutasítás és a szívfájdalom.
Magabiztosan Bradhez simulok, átkarolom a nyakát, és
közelebb húzom magamhoz.
–  Csókolj meg. – Egyik kezemmel a nyakát simogatom. –
Gyerünk, Brad! Tudom, hogy akarod. – Megnyalom az ajkamat,
Brad sóvárogva követi szemével a mozdulatomat, tekintetében
egymásnak ellentmondó érzések tükröződnek. Előrehajolva
kinyújtom a nyelvem és megnyalom a nyakát egészen az
állkapcsáig, az arcomat végighúzom borostás bőrén. – Meg
akarsz csókolni, úgyhogy csókolj meg. – Rácsapok kerek
fenekére, és felnyögök.
– A francba, Faye. – Behunyja a szemét, és megrázza a fejét. –
Nem hiszem el, hogy ezt fogom tenni – motyogja. Leveszi a
kezemet a testéről, és hátralép, hogy legyen egy kis tér kettőnk
között. – Ez nem fog megtörténni.
A visszautasítás arcul csapásként ér, és azonnal védekezni
kezdek. Összehúzom a szemem, és csípőre teszem a kezem.
– Visszautasítasz?
– Nem! – A homlokára szorítja a kezét.
–  Akkor megcsókolsz? – Közelebb lépek hozzá, és
megsimogatom a mellkasát.
Idegesen felsóhajt.
– Abbahagynád a fogdosást? Kérlek.
Megint belém nyilall a fájdalom, és villámgyorsan leveszem
róla a kezem.
–  Ha te nem csókolsz meg, keresek valaki mást, aki igen. –
Sarkon fordulok, de mielőtt elindulhatnék, Brad visszaránt
magához.
– Fogalmad sincs, mit csinálsz, és reggel meg fogod bánni.
 Kinevetem.
–  Pontosan tudom, mit csinálok, és ha te nem akarod, biztos
vagyok benne, hogy sok srác van itt, aki boldogan elfogadja az
ajánlatomat.
– Kétségtelen, hogy rengeteg srác boldogan kihasználna, Faye,
de én nem tartozom közéjük, és nem fogom engedni, hogy ez
megtörténjen. Holnap majd megköszönöd.
Vicsorogva mellkason bököm.
–  Mikor lettél ilyen unalmas? Nem birtokolsz. Nem is vagy
igazából a pasim, és nincs szükségem rád. Senki sem kell. Most
pedig tűnj az utamból, vagy félrelöklek!
Az erek kidudorodnak a nyakán, és ez ellentétben áll nyugodt
arckifejezésével. Gyengéden megfogja a csuklómat.
–  Kérlek, Faye. Tudom, hogy szenvedsz, de ettől nem fogod
jobban érezni magad. Hadd vigyelek haza!
Ellököm, és megigazítom a ruhám elejét.
–  Táncolni fogok. Egyedül. – Mérgesen nézek rá. – Amíg
valaki oda nem jön hozzám. – Kihúzom magam, és a
táncparkettre sétálok, közben magamhoz veszek még egy üveg
sört az egyik vödörből.
A táncparkett tele van vonagló, izzadt testekkel, én pedig a
tömeg közepére furakszom, a csípőmet rázom, és engedem,
hogy a zene átvegye az uralmat felettem, eltörölve a fejemben
lévő káoszt, kizárva a külvilágot. Csak az ereimben euforikusan
lüktető vérre koncentrálok, a végtagjaim boldog mozgására, és
élvezem az alkoholmámort, amely segít, hogy minden
feszültségtől megszabaduljak. Aztán hátulról egy meleg test
simul hozzám.
–  Szia, gyönyörűség – duruzsolja rekedten a fülembe. –
Szeretnél társaságot?
Lassan megfordulok, és a fölém magasodó srác szürkészöld
szemébe nézek. Széles válla és erős testalkata elárulja, hogy
focista. Halványan ismerősnek tűnik, de nem emlékszem, hogy
Brad régi csapatában játszik, vagy az újban. Nem mintha
számítana. Az alapján, ahogy a testemet stíröli, szerintem nem
sok kell ahhoz, hogy elcsábítsam.
– Ismerlek? – Megszabadulok a sörömtől, és izmos mellkasát
simogatom. Szögletes állkapcsa, sötét haja és komisz tekintete
veszélyesen vonzó, és mindez nagyon is megfelel, hogy
kielégítse a jelenlegi szükségleteimet. Nincs bűntudatom, amiért
arra használom, hogy elmeneküljek a valóság elől, mert
ismerem a fajtáját. Soha nem lesz jó pasi alapanyag, és ez pont
kapóra jön. Csupán egyetlen éjszakára kell, és ez a srác
tökéletesen megfelel a feltételeknek.
A hátamra simítja a tenyerét.
– Szeretnél megismerni? – kérdezi rekedten.
–  Talán. – Játszom a szemérmest, miközben megnyalom az
ajkamat.
– Mi van a pasiddal? – Hátranéz a fejem fölött, és követem a
tekintetét. Brad karba tett kézzel áll, és mérgesen mered rám. –
Nem akarok betörni Brad területére. Tesó kódex meg minden.
Figyelmen kívül hagyva az egyértelműen szexista
megjegyzést közelebb hajolok hozzá, és magamba szívom
férfias illatát.
– Már nem a pasim.
Elvigyorodik.
–  Úgy tűnt, mintha veszekednétek, de nem voltam benne
biztos. – Közelebb húz magához a derekamnál fogva.
 –  Figyeltél? – Szándékosan provokatívan rebegtetem a
pilláimat. Nem tudom, mi ütött belém ezen az estén, de ki
fogom élvezni ezt az új személyiséget, és a francba mindennel.
–  Bébi – megsimogatja az arcomat –, minden pasi téged
figyelt.
–  Hát akkor… – hüvelykujjammal megsimogatom alsó ajkát,
és mosolygok, amikor hozzám préseli magát –, gondolom, ma
van a szerencsenapod. – Célzatos pillantást vetek telt ajkára. –
Muszáj, hogy megcsókoljanak. Most. Azonnal.
Szórakozottan felnevet.
–  Szeretem azokat a lányokat, akik tudják, mit akarnak, és
nem félnek kérni.
– Szóval? – Oldalra döntöm a fejemet. – Mire vársz?
Felnevet, és a tarkómra siklik a keze. Szorosan magához húz,
és hozzám dörgöli a merevedését. Ajka az enyémre tapad, a
szája könyörtelenül falja az enyémet. Mohón támad rám, és
felnyög, amikor a nyelvünk összesimul. Sör- és cigiíze van, és
bár a technikáján még dolgozhatna, nem fogok panaszkodni,
mert elfeledteti velem a problémáimat, és pontosan ezt
akartam. Izmos karjával szorosan átölel, és felemel a padlóról,
ami nem olyan egyszerű feladat, de ő úgy tart, mintha
pehelykönnyű lennék. Oldalra hajtva a fejét elnyújtja a csókot,
én pedig megmozdítom a számat az övén, élvezve, ahogy a
testünk összetapad.
– Vedd le róla a mocskos kezed, Edwards – követeli Brad, és ő
is megfogja a derekamat.
–  Kopj le, McConaughey. – Elhúzza a száját az enyémtől, és
visszatesz a padlóra. – Szabad, mint a madár. – Nem engedett el,
és mindkét irányba ráncigálnak egyszerre.
 – Faye. – Brad egyértelműen aggódik. – Gyere, kérlek.
Kibontakozom Edwards karjából, és szembefordulok
Braddel.
– Meggondoltad magad?
Kinyújtja felém a kezét.
– Kérlek, most már gyere velem haza!
– Akkor nem. – Átkarolom Edwards derekát, de valaki felkiált
a helyiségben.
– Bunyó!
Ez azonnal eltereli a figyelmünket. A tömeg meglódul, és
majdnem mindenki kiszalad a helyiségből. Keaton bukkan fel
mellettünk. Ki van pirulva, és aggódik.
– Brad, Kynak szüksége van a segítségedre, hogy véget vessen
egy verekedésnek. Kal meg valami seggfej egymásnak estek.
Brad mérgesen káromkodik.
–  Oké. – Rám néz. – Maradj itt! Hazamegyünk, amikor
visszajövök, és ez az utolsó szavam. – Edwards mellkasára bök.
– Ne próbálkozz semmivel, vagy az egész Kennedy klán picsán
rúg.
Edwards beint neki.
–  Várj! Én is jövök. – Megszorítom Brad karját. – Az
unokatestvérem. – Megígértem, hogy támogatni fogom, de
helyette elvesztem a saját drámámban, és magára hagytam.
Szánalmas unokatestvér vagyok.
–  Nem. – Brad megrázza a fejét. – Nem akarom, hogy
belekeveredj a verekedésbe. Eldurvulhat. Maradj itt, mindjárt
jövök.
Keatonnal együtt elszaladnak. Edwards rám kacsint, és
megsimogatja a számat.
 – Biztos, hogy nincs már köztetek semmi? Nem úgy hangzott.
– Nem járok Braddel, és nem ő mondja meg, hogy mit tegyek.
Edwards figyelmeztetés nélkül megcsókol.
–  Bizonyítsd – suttogja a számba, majd felegyenesedik, és
megfogja a kezem.
Hagyom, hogy kivigyen a konyhán keresztül a folyosóra, ahol
a hálószobák vannak. Az egyik felem tudja, hogy ez borzalmas
ötlet, de a másik, a furcsa idegen magabiztosan viszi előre a
lábamat.
Edwards kinyit egy ajtót, és félreáll, hogy előreengedjen. A
szoba teljes sötétségbe borul, de ki tudom venni az összegyűrt
ágyneműt az ágyon, meg a nehéz sötétítőfüggönyöket. Edwards
elindul felém, és magához húz. A szemében csillogó szenvedély
félreérthetetlen.
– Jól akarod érezni magad, babám?
Az enyémhez szorítja a csípőjét, és a szándéka nem hagy
kétséget maga felől. Nem kellene ezt tennem. Nem szoktam ilyet
csinálni, de nincs jobb ötletem, hogy kitöröljem Ky emlékét a
testemből és az elmémből. Edwards lenyűgöző mellkasát
simogatom.
– Benne vagyok.
Ördögi mosolyt villant rám, aztán a szája az enyémre tapad,
miközben az ágy felé lépked velem. Hátraesek a matracra, ő
pedig fölém mászik. Az ujjai belegabalyodnak a hajamba, és
felnyög, amikor a csípőmet kidudorodó farmerjához préselem.
Fogaival megkarcolja a nyakamat, majd harapdáló csókokkal a
mellem felé indul. Vonaglok alatta, szándékosan kizárom
fejemből a logikus gondolatokat. Szeretnék elveszni a
pillanatban, az érzésben, hogy egy idegen ajka és teste mozog
rajtam. A keze a felsőm alá siklik. Durván masszírozza a
mellemet, és én hangosan felnyögök.
– Ez kurva szexi – motyogja. – Nem csoda, hogy McConaughey
meg akart tartani magának.
Lecsúszik a testemen, gyakorlott mozdulattal lehúzza a
cipőmet és a leggingsemet. Hideg levegő csípi csupasz bőrömet,
és mielőtt esélyem lenne meggondolni magam, érdes tenyere
felkúszik a combomon. A szemében intenzív vágy csillog, ahogy
megérinti a legérzékenyebb testrészemet. Forróság önt el, és
ívbe feszül a hátam. A szája ismét az enyémre tapad, és a
nyelvével őrjítőn kutatja az enyémet, miközben ujjai a bugyim
alá kúsznak. Megkarmolom a hátát, és próbálom kiverni
fejemből a tiltakozó hangokat, de hirtelen kellemetlen érzések
öntenek el. Csak a tervezett menetrend mellett kellene
maradnom, végigcsinálni, de képtelen vagyok. Nem ilyen
vagyok, és nem számít, mennyire szeretném helyettesíteni Ky
érintésének emlékét, ezzel csupán azt érem el, hogy eszembe
jut, mennyire hiányzik. Edwards nem Ky. Nem is hasonlít rá, és
most már olyan távol akarok lenni tőle, amennyire csak lehet.
Mi a francot csinálok? Hogy gondoltam ezt?
Összevissza kavarognak a gondolataim, és az alkoholmámor
már nem segít.
Belém hatol az ujjaival, én pedig undorodva megborzongok.
Ez nem helyes. Nem akarom ezt csinálni sem vele, sem mással,
aki nem a fiú, akit szeretek. Attól, hogy lefekszem valakivel,
nem fog eltűnni a mellkasomban tátongó űr, és nem fogom
elfelejteni mindazt, amit Ky jelent számomra. Csak még inkább
úgy fogom érezni, hogy kihasználtak.
Épp, amikor eldöntöm, hogy véget vetek ennek, egy sötét alak
válik ki az árnyékból a sarokban, én pedig ijedten felsikoltok.
Edwards befogja a számat.
– Nyugi, édes. Semmi baj.
Az egész testem reszket, adrenalin árasztja el a véremet. A
szobát hirtelen fény önti el, és én vadul hunyorgok.
–  Így sokkal jobb – szólal meg egy ismerős férfihang. – Az
isteni tested minden porcikáját látni akarom, ahogy megdug.
Hányingerem támad, ahogy kinyitom a szemem, és mérgesen
meredek Jeremyre.
– Tessék? – Kiveszem Edwards kezét a bugyimból, és ellököm
magamtól.
–  Nehogy most legyél szégyenlős, Faye. – Jeremy megszorítja
az államat, és felfelé húzza, hogy kénytelen legyek a szemébe
nézni. – Figyeltelek, mocskos kislány. Azt akarod, hogy beléd
hatoljon. Gyakorlatilag könyörögtél érte. – A zsebébe nyúlva
előhúz egy marék kotont, és az ágyra dobja. – Majd én
megmutatom, ha szeretnéd. – Elvigyorodik, és megvillantja a
telefonját. – Elég jó kis műsort adtál. – Megnyom néhány
gombot, aztán felém fordítja a telefont.
Rádöbbenek, mit csinált, és ijedten elkerekedik a szemem.
Megint elfog a hányinger, miközben figyelem, ahogy nyögök és
vonaglok a felvételen. Ne! Nehogy megint ez történjen velem!
– Add azt ide! – El akarom venni tőle a mobilt, de nem hagyja.
– Kössünk alkut. – A mellemet bámulja, közben megnyalja az
ajkát. – Hadd dugjunk meg mind a ketten, aztán visszaadjuk a
felvételt, és mindannyian elsétálhatunk azzal az emlékkel, hogy
fergetegesen szórakoztunk. Mit szólsz, ír boszi? Benne vagy az
édes hármasban?
Felállok, és kihúzom magam. Lehet, hogy csak az álláig érek,
de nem fog megfélemlíteni vagy megzsarolni.
–  Álmaidban, seggfej. – Őrülten kalapál a szívem a
mellkasomban, ahogy kinyújtom a kezemet. – Add ide a
telefonodat, most!
Megrázza a fejét, és szórakozottan mered rám.
–  Nem. – A karom reszket a szinte kontrollálhatatlan
haragtól. – Az én telefonom. Az én tulajdonom. Az én
felvételem, és azt csinálok vele, amit akarok. A srácok a
csapatban meg fognak őrülni ezért.
Meglököm.
–  Ide hallgass, seggfej. Ha bármit csinálsz azzal a felvétellel,
beperelem a zsaroló picsádat.
Ezúttal Edwards nevet. Hátulról megközelít, és erős karjával
átöleli a derekamat, a nyakamra szorítva a száját.
–  Feleslegesen izgatod fel magad. Hárman szórakozunk egy
jót, aztán láthatod, ahogy kitörli a felvételt.
–  Mégis mennyire nézel hülyének? Szállj le rólam! –
Megpróbálom kiverekedni magam a szorításából, de nem enged
el.
– Gyerünk, Faye. Jól szórakozunk. Lazíts, sodródj az árral!
–  Azt mondtam, hogy SZÁLLJ LE RÓLAM! – kiáltom, és
belekönyökölök a bordájába. Hátrarándul, és a golyóiba
mélyesztem a körmömet. Edwards felüvölt a fájdalomtól, és
megmarkolja magát a lába között, miközben hátrálva könnybe
lábad a szeme. Nekimegy a komódnak, és az hangos zajjal
felborul.
–  Nem szabadott volna ezt tenned – figyelmeztet Jeremy,
meglengetve előttem a telefonját, mint egy pedofil a csokoládét
egy kisgyerek előtt.
 Rávetem magam. Felemelem a lábam, hogy tökön rúgjam, de
hárítja a mozdulatot, és megmarkolja a lábam, így elveszítem az
egyensúlyomat. Hátraesem a padlón, de őt is magammal
rántom. A nagy testével szinte kilapít, és lefejel. A telefon
kirepül a kezéből, és végigszánkázva a padlón becsúszik az ágy
alá. Edwards átkozódik, Jeremy pedig hangosan nyög rajtam. Én
csillagokat látok, és erősen lüktet a fejem. Valami végigfolyik az
arcomon, és forog körülöttem a szoba, közben nyílik az ajtó.
A rám nehezedő súly eltűnik, valaki lehúzza rólam Jeremyt.
–  Ó, istenem, Faye. – Ky hangja rémült, és ijedten vesz
szemügyre.
A ruhám bal pántja elszakadt, felfedve a mellem felső részét,
és csorog a vér az orromból. Ky lehajol, és a karjába emel.
–  Fáj még valahol? – kérdezi szinte suttogva. – Mit csináltak
veled?
Kezemet a fejemre tapasztom, és felnyögök, próbálva
összpontosítani.
– A telefon – motyogom.
Ky kilép velem a folyosóra, és gyengéden letesz a padlóra.
–  Tessék? – A szemembe néz, és ahogy felemelem a fejem,
észreveszem, hogy Brad is ott van. Az ajtóban áll, és árad belőle
a harag, mint a köd, mely gyorsan és hangtalanul terül szét a
vidéken. Leveszi az ingét, és felém nyújtja, rajta csak egy fehér
trikó marad.
–  Vedd fel! – Kedves hangja szöges ellentétben áll dühös
arckifejezésével.
Ky segít belebújni az ingbe, és begombolja egészen az
államig. Rettegés és harag uralja az arcát.
–  Figyelmeztettelek, Edwards. Kurvára megmondtam, hogy
hagyd békén – ordítja Brad. – Halott vagy! – Ezzel üvöltve
berohan a szobába.
– Várj! – Megpróbálok felállni, de megszédülök.
– Ne mozdulj – figyelmeztet Ky. – Maradj a padlón. Elintézzük
őket.
Szóra nyitom a számat, hogy megmagyarázzam, de Ky már
beszaladt a szobába, felemelt ököllel. Basszus! Rohadt szarul
alakulnak a dolgok.
Premier plánból nézhetem, mit csinálnak, és látom, ahogy Ky
beleveti magát a verekedésbe Brad oldalán. Tudom, hogy be
kellene mennem, és megmondani, hogy félreértették a
helyzetet, de képtelen vagyok megmozdítani a lábamat, és
valahányszor megpróbálok felállni, végül visszaesem a padlóra.
Ky lerántja Jeremyt Brad hátáról, majd többször pofán veri.
Jeremynek esélye sincs. Ky a padlóhoz szorítja, és eszeveszetten
püföli. Bradnek hasonló előnye van Edwardsszal szemben, de
aztán hangos kiabálás üti meg a fülemet, és egyre többen
szaladnak végig a folyosón, majd be a szobába.
Vérfürdő van. Legalább húsz fiú zsúfolódott a hálószobába,
és verekednek. Testek mozognak, mint a villám, hajladoznak,
fejek vágódnak hátra, és vércseppek röpködnek a levegőben. A
bútorok csikorogva csúsznak arrébb a padlón, ahogy a testek
nekik vágódnak. Az ordítás és kiabálás általános, miközben én
zsibbadtan bámulom ezt a káoszt. Csupasz lábamat a
mellkasomhoz húzom, és reszketek Brad ingében, mert nagyon
is tudatában vagyok annak, hogy majdnem meztelen vagyok.
Valaki kirepül a szobából, és gyorsan oldalra kell húzódnom,
nehogy agyonnyomjon.
Acélsarkak kopogása vonja magára a figyelmemet. Oldalra
fordulva látom, hogy Addison tart felém dühösen. Füstölög a
haragtól, és ez egyáltalán nem áll jól neki. Megtorpan előttem,
szemügyre véve a szobában lévő jelenetet, majd felém fordul.
Jelentős erőkifejtéssel talpra kényszerítem magam, és
támogatást keresve kapaszkodom a falba. Undorodva tetőtől
talpig végigmér.
– Kurva – sziszegi.
– Te beszélsz? – vágok vissza.
Tesz felém egy lépést.
– Egyetlenegyszer fogom elmondani. Kyler az enyém. Ne állj
az utamba, vagy megbánod!
Mérgesen nézek rá.
–  Tudom, hogy zsarolod valamivel. Kizárt, hogy önszántából
járjon veled.
Rám vicsorog.
–  Beütötted a fejed, és téveszméid vannak. Ideje, hogy
szembenézz a tényekkel, ír boszi. – Megböki a mellkasomat, de
eltolom az ujját. – Ő az én pasim, és ez mostanában nem fog
megváltozni. Vagy talán soha. – Kihúzza magát, és gúnyosan
elmosolyodik. – Különben miért érdekel, hogy kivel randizik az
unokatestvéred? – Összehúzza a szemét, miközben egy, a
szobából hallatszó hangos csattanás emlékeztet arra, hogy a
verekedésnek még nincs vége.
Bár gyanítom, hogy kisebb agyrázkódásom van, képes vagyok
felismerni a csapdát, és nem sétálok bele.
–  Mert Kyler megérdemli, hogy egy kedves lánnyal járjon.
Nem egy csaló tramplival, akin az egész focicsapat végigment! –
kiabálom.
Megragadja a csuklómat, és erősen megtekeri, én meg
felkiáltok a fájdalomtól.
– Vigyázz! A nagyok ligájában játszol, és ez nem a te tereped.
– Elengedi a kezemet, és beképzelten vigyorog, ahogy hátrál. –
Tudod, szinte féltékenynek tűnsz. Csak nem zúgtál bele az
unokatestvéredbe, vagy mégis? – Gonoszul csillog a szeme. –
Mert az nagyon beteges lenne. – Megint hangos dübörgés
szűrődik ki a szobából, és hátrapillant a válla fölött. Amikor
újra felém fordul, az arckifejezése számító. – Tönkretehetlek.
Ennyire egyszerűen! – Csettint az ujjával. – Ne állj az utamba!
Nem foglak többször figyelmeztetni. – Elsétál, de én még beintek
neki, kárörvendő vihogása még akkor is bántja a fülemet,
amikor meghallom a szirénákat.
A nappaliban a sikoltások, kiabálás és lábdobogás alapján
ítélve óriási a felfordulás.
–  Zsaruk! – kiáltja valaki a folyosón, és szinte komikus,
milyen gyorsan véget ér a verekedés.
A fiúk összeverve szaladnak ki a szobából, sőt, látom, hogy
néhányan az ablakon ugrálnak ki. Brad a karjába vesz, közben
Ky rohan ki a szobából.
– Basszus! Meg kell keresnünk a testvéreimet, aztán tűnjünk
el innen!
Brad nyakába kapaszkodom, és a vállába temetem az arcom,
miközben végigszalad a folyosón a nappaliba. Nehéz
lábdobogást hallok mögöttünk.
–  Megállj! – parancsolja egy mogorva hang. – Le vannak
tartóztatva.
 Tizenhatodik fejezet

Őrülten reszketek a hideg cellában. A pléd, amelyet a kedves

rendőrnő adott, vékony, és bár nagyjából eltakarja csupasz
lábamat, nem ad semmi meleget. Vacog a fogam, úgy remegek a
hidegtől.
–  Jézusom, Faye, mindjárt megfagysz – szólal meg Keaton,
leülve mellém a padra. Magához húz, én pedig
belekapaszkodom, kétségbeesetten vágyom a teste melegére.
–  Legközelebb próbáld magadon tartani a ruhádat – jegyzi
meg Jeremy gúnyosan a mellettünk lévő cellából.
Semmi energiám belemenni egy istenverte vitába, ezért
gondolatban tízig számolok, és magamba fojtom csípős
megjegyzésemet.
–  Szerencséd, hogy vasrács van közöttünk, Roberts – csattan
fel Ky. A cella túloldalán ül Brad és néhány srác mellett a
buliból. Edwards és Jeremy a mellettünk lévő cellában vannak a
többi sráccal, akiket még letartóztattak. Hogy Kaden szavaival
éljek, ez az egész helyzet egy nagy rakás szar.
Mindenkit külön hallgattak ki, és már megtettem a
vallomásomat, úgyhogy fogalmam sincs, miért vagyok még
bezárva. Nem vettem részt a verekedésben, és amennyire
tudom, semmi joguk itt tartani. Senki nem látta Kalt, mióta
behoztak minket, és el tudom képzelni, mekkora bajban lehet.
A közeledő léptek zajára elhal a beszélgetés, és mindenki
felemeli a fejét. A korábban látott mogorva rendőr érkezik
Jamesszel és Kadennel a sarkában. A bennem felgyülemlett
feszültség egy része elpárolog a nagybátyám és az
unokatestvérem láttán.
–  A Kennedy fiúk, Donovan és McConaughey – kiáltja a
rendőr. – Jöjjenek velem! – Kinyitja a cellát, és félreáll, hogy el
tudjunk menni mellette.
– Velünk mi lesz? – követeli Edwards.
Hangja hallatán görcsbe rándul a gyomrom, és hányingerem
támad. Nem hiszem el, hogy ennyire idióta voltam. Erőtlen
kísérletet téve arra, hogy figyelmen kívül hagyjam a
szívfájdalmamat hagytam, hogy a büszkeségem és az alkohol
felülírják bennem a józan észt. Majdnem lefeküdtem azzal a
seggfejjel, mert bármit megtettem volna, hogy elkerüljem a Ky
visszautasítása miatt érzett szenvedést, és ha brutál őszinte
akarok lenni, szerettem volna ugyanolyan fájdalmat okozni
Kynak, amilyet ő okozott nekem.
Undorodom magamtól.
Megesküdtem, hogy soha többé nem fogom sebezhető
helyzetbe hozni magamat, és most olyan, mintha
visszarepültem volna öt évet az időben, megint ugyanabban a
helyzetben vagyok, egy rólam készült intim felvétel nyilvánossá
válásának réme lebeg a fejem fölött. Összerezzenek, ahogy
felidézem, mi van a felvételen. Soha többé nem mutatkozhatok
a városban, ha ez kiszivárog.
– Szokj hozzá az új otthonodhoz – sziszegi Ky Edwardsnak. –
Nem fogsz egyhamar kikerülni innen.
Még mindig azt hiszi, hogy a srácok rám támadtak, vagy
ilyesmi. Nem nehéz észrevenni, hogy ő és Brad erre a
következtetésre jutottak, és fel kellett volna világosítanom őket,
de nem akartam erről beszélgetni úgy, hogy Jeremy és Edwards
a mellettünk lévő cellában ültek. Viszont már nem sokáig
halogathatom, ugyanis szükségem van a segítségükre a
felvétellel kapcsolatban. Csupa libabőr a karom, amikor arra
gondolok, hogy a videó nyilvánosságra kerül.
–  Fogja be a száját! – szól a rendőr mérgesen Kyra. – Vagy
visszateszem a cellába.
–  Kyler. Ezt bízd rám. – James figyelmeztető pillantást vet a
fiára.
Követjük a rendőrt a cellákból az irodán keresztül egy nagy,
fehérre mázolt falú helyiségbe. Ott egy idősebb, őszülő hajú
férfi vár ránk, komoran ülve az asztalnál. Kal vele szemben
foglal helyet, és bár lehajtotta a fejét, számtalan sérülést látok az
arcán. Megbilincselt kezét maga elé tette az asztalra, a kézfeje
és a bütykei véresek, tele zúzódással.
Odaszaladok mellé, és útközben elhagyom a plédet.
–  Hol a fenében van a nadrágod? – James döbbenten néz
csupasz lábamra.
Még mindig Brad inge van rajtam a ruhám fölött, de alig
takarja el a fenekemet, és lehet, hogy az egész helyiségnek
villantottam az előbb. Óvatosan leguggolok, majd a derekamra
tekerem a plédet, mielőtt leülök Kal mellé.
–  Chad otthonában. A rendőrök, akik letartóztattak, nem
engedték, hogy felöltözzek – magyarázom.
–  Nem az ő hibája. – Ky hangszíne arról árulkodik, hogy az
összeomlás szélén áll, és tudom, most jött el az ideje, hogy színt
valljak, de Brad közbeszól, mielőtt kinyitnám a számat.
–  Nem, tényleg nem az ő hibája – morogja összeszorított
fogain keresztül szűrve a szavakat. Először szólal meg azóta,
hogy bedugtak minket a cellába. – A kurva életbe, te tehetsz
róla! – Erősen meglöki Kyt. – Faye nem lenne ilyen állapotban,
ha előtte nem zaklatod fel.
–  Veled volt! – kiáltja Ky, és visszaadja a lökést. – Ha bárki
hibás, akkor az te vagy, amiért engedted, hogy lelépjen velük!
–  Fogjátok be! – James hangja ideges. – Üljetek le. Most.
Mindannyian. – Mérgesen néz ránk.
Brad mellettem foglal helyet, a teste merev a feszültségtől. Ky
az asztal végén ül le egy székre, és gyilkos pillantásokat lövell
Brad felé. Keaton közöttük helyezkedik el, míg James az idegen
mellé telepszik le, akiről gyanítom, hogy az ügyvédünk. Kaden
karba tett kézzel támaszkodik a falnak, és igencsak átható
figyelemmel tanulmányozza az arcunkat.
A szobát hormonokkal teli feszültség üli meg.
– Hol akarjátok kezdeni? – kérdezi a férfi Jamestől.
James összekulcsolja a kezét a tarkóján, és felsóhajt.
Fáradtnak látszik. A falra akasztott órára villan a tekintetem, és
meglep, hogy még csak hajnali négy van. Mintha egy
örökkévalóságig lettünk volna abban a cellában.
– Faye, elmagyaráznád, mi történt este?
Kihúzom magam a székemen.
– Persze.
– Dan Evans vagyok – mutatkozik be az idegen, és kinyújtja a
karját az asztal fölött, hogy kezet rázzunk. – Én vagyok a
Kennedy család ügyvédje, illetve én képviselem önt és Mr.
McConaughey-t is ebben az ügyben.
Előrehajolok, és az asztal szélének támaszkodom.
– Nem értem. Engem is letartóztattak?
–  Mr. Edwards és Mr. Roberts azt állítják, hogy szándékosan
rájuk támadt, és megsebesítette őket.
Horkantok, és hátrahajtom a fejemet.
–  Most csak viccel, ugye? – Hitetlenkedve nézek rá. – A
tudtom nélkül készítettek rólam felvételt, és én csak el akartam
venni Jeremy telefonját, hogy kitöröljem róla. Egy kicsit
eldurvult a helyzet, és mind a padlón kötöttünk ki. – Az
arcomra mutatok. – Én is megsérültem.
James káromkodva az asztalra könyököl, és kezébe temeti az
arcát.
–  Tessék? – ordítja Ky, és felugrik a helyéről. Elkezd fel-alá
járkálni a helyiségben. – Meg akartak erőszakolni, és még
felvételt is készítettek volna? – Szóra nyitom a számat, hogy
megmagyarázzam a dolgot, de egyre ingerültebben lépked. –
Meg fogom ölni a beteg rohadékokat! – kiáltja.
Brad ökölbe szorított kezemre fekteti a tenyerét, és óvatosan
megszorítja, mivel félreértelmezi az arckifejezésemet. Úgy néz
ki, Keaton menten elsírja magát, míg Kal továbbra is lehajtott
fejjel ül, és nem egészen vagyok biztos abban, hogy nem aludt el
egy ültő helyében. Kicsit lejjebb csúszok a székemen, és rettegek
bevallani, hogy a verekedés igazából az én hibám. Félreértés
volt, és ha ezt elmagyaráztam volna, lehet, hogy most nem
ülnénk itt.
Dan engem figyel.
–  Több szentanú állítja, hogy önként lépett be a szobába Mr.
Edwardsszal. Elmagyarázná, kérem, hogyan került abba a
szobába, és pontosan mi történt ott?
Kényelmetlenül mocorgok a székemen.
– Tényleg önként mentem vele – vallom be lesütött szemmel.
Nem bírom elmesélni a történteket, ha közben a szemükbe kell
néznem. – És, ööö… közös megegyezésen alapult, amit
csináltunk. – Még lejjebb csúszok a székemen, Ky meg
abbahagyja a járkálást. Nem merek ránézni. – De nem tudtam,
hogy Jeremy a sarokban bujkál, és mindent videóra vesz.
Hangos káromkodás hangzik fel a helyiségben.
–  Halott – vicsorogja Ky. – Kibaszottul kicsinálom a
rohadékot!
–  Mr. Kennedy! – szól rá Dan. – Üljön le, és hallgasson el!
Emlékeztessem, hogy a rendőrségen vagyunk? Bár köztünk
természetesen fennáll a kliens–ügyvéd közti titoktartás, nem
kétlem, hogy vannak, akik éppen hallgatóznak. Nem
fenyegetőzhet akkor sem, ha hirtelen haragból viselkedik így. –
Dan öklével az asztalra csap. – Senki nem szólal meg, csak ha
kérdezik. Én teszem fel a kérdéseket, hogy megállapítsam, mi
történt ezen az estén, mert kizárólag így tudom kihúzni önöket
a csávából. Az apjuk órabérben fizet, szóval javaslom, hogy
hallgassanak, és engedjék, hogy végezzem a dolgomat. Világos
voltam?
A fiúk vonakodva bólintanak, az ügyvéd pedig új rajongóra
talált bennem. Csodálom az egyenes természetét.
–  Mi történt, miután felfedezte, hogy Mr. Roberts is a
szobában tartózkodik? – kérdezi Dan, visszatérve a higgadt
hanghoz.
Ráncolom a homlokom, mert az alkohol elködösítette az
emlékeimet, és elég nehéz felidézni.
–  Jeremy felkapcsolta a villanyt, mert azt mondta, hogy
minden porcikámat látni akarja, miközben Edwards… tudja… –
Kizárt, hogy szó szerint megismételjem, amit Jeremy mondott. A
nagybátyám és az ügyvéd előtt biztos nem. – Aztán a telefonnal
heccelt, és közölte, hogy kitörli a felvételt, ha beleegyezem az
édes hármasba.  – Még lejjebb csúszok a székemen, és az utolsó
szavakat szinte már suttogom.
Az asztal megmozdul, ahogy Brad egész teste megrándul. Ky
káromkodik, és sokatmondó pillantást váltanak egymással. Dan
bólint, hogy folytassam.
A fülem mögé simítom a hajamat.
– Edwards próbált meggyőzni, és amikor nem vette le rólam a
kezét, ösztönösen reagáltam. Belekönyököltem, ő pedig
nekiesett a komódnak. Aztán próbáltam tökön rúgni Jeremyt,
hogy elvegyem tőle a telefont, de megfogta a lábamat, és
mindketten elestünk. Lefejelt, mikor rajtam landolt.
Meglepő módon halk nevetés visszhangzik a helyiségben, és
Kadenre nézek. Egész teste rászkódik a röhögéstől.
– Emlékeztess, hogy soha ne húzzak ujjat veled.
–  Ez nem nevetséges – morogja James. – A seggfejnek intim
videója van az unokatestvéredről, és tényleg emlékeztetnem
kell mindenkit, hogy mennyire komoly bajban van a
testvéretek? – Mindenki Kal felé fordul, aki még mindig nem
emelte fel a fejét.
Dan a homlokát ráncolja, és felveszi a szemüvegét, miközben
átlapozza az előtte lévő aktát.
– A vallomásában nem tett említést a felvételről, ha jól látom.
– A szemüvegkerete fölött pillant rám.
–  Ó, igen, nos – fintorgok –, azért nem említettem, mert
tárgyalási alapnak akartam használni.
– Tessék? – Zavartan néz rám.
–  Nem akarta, hogy fény derüljön a videóra – szólal meg
helyettem Ky. – Eszközként akarta felhasználni. A videó cserébe
azért, hogy ne köpje be őket a zsaruknak. A felvétel a személyi
jogainak megsértése, és ezért elítélhetik őket, nem?
Leesik az állam a döbbenettől, mert pontosan tudja, mi volt a
célom. Majdnem annyira ismer, mint én magamat.
– Igaz ez? – kérdezi Dan.
Kyra nézek.
–  Igen. – Harag, bűntudat és megértés csillog a szemében.
Egyetlen pillantásában ez mind benne van. Addison elkapta a
tökénél fogva… kényszeríti, hogy vele legyen, ebben teljesen
biztos vagyok.
– Faye, édesem. – James kinyújtja a kezét az asztalon. – Értem,
mi volt a terved, de meg kell változtatnod a vallomásodat. A
rendőrségnek azonnal meg kell találnia azt a felvételt. Nincs
szükségünk arra, hogy a média kezébe kerüljön. Így is épp elég
figyelem hárul ránk.
–  Értem. Meg fogom változtatni a vallomásomat. –
Könyörögve nézek Danre. – Csak szerezzék meg a felvételt,
mielőtt csinálnának vele valamit. Az utolsó emlékem, hogy a
mobil becsúszott az ágy alá. Kétlem, hogy Jeremynek lett volna
ideje kivenni, mielőtt kirobbant a verekedés, aztán megérkeztek
a rendőrök is a helyszínre.
Dan feláll.
– Elintézem. Adjanak egy percet, legyenek szívesek. – Kimegy
a szobából, és csend telepedik ránk.
Kal vállára hajtom a fejem, és meglep, amikor a fejemre dönti
a fejét. Ő még nem szólt bele a beszélgetésbe, tulajdonképpen
semmi nem hagyta el a száját, mióta bejöttünk a helyiségbe.
Aggódom érte.
Dan egy perccel később visszatér.
 – Az őrmester újra fel fogja venni a vallomásodat, miután itt
végeztünk, Faye. Épp most adják ki a parancsot Jeremy
telefonjának behozatalára. – Bradre, Keatonra és Kyra néz. –
Ellenetek ejtik az összes vádat. Túl sokan voltak benne a
verekedésben, így nem tudják pontosan meghatározni, hogy
végső soron ki a hibás.
James megkönnyebbülten felsóhajt.
– Jó. Menjünk tovább! – Dan kinyit egy új aktát. – Ki szeretne
mesélni a korábbi verekedésről? – Kalre néz először. – Kalvin?
Megmagyaráznád, hogy kezdődött?
Kal lassan felemeli a fejét, nekem pedig elakad a lélegzetem,
ahogy meglátom az arcát. A bal oldalán lila zúzódás, az orra
nagyon megduzzadt, lehet, hogy el is tört, és mély vágás
húzódik a homlokán, számtalan másik pedig a száját szabdalja.
Úgy néz ki, mintha Connor McGregorral mérkőzött volna meg,
és határozottan ő lenne a vesztes.
–  Ben erőszaktevőnek nevezett mindenki előtt, és
elveszítettem az eszemet.
–  Jézusom, Kalvin. – James megrázza a fejét. – Hogy jutott
eszedbe a bulizás?
–  Anya azt mondta, úgy kell élnem az életemet, mintha
minden normális lenne, különben bűnösnek fogok látszani. –
Komoran néz farkasszemet Jamesszel.
–  Anyád nincs olyan állapotban, hogy ilyen döntéseket
hozzon. Beszélned kellett volna velem. – Meggörnyed a válla. –
De ezen kár vitatkozni. A baj már megtörtént. Házi őrizetben
leszel a tárgyalásig, és lábbilincset kell viselned.
– Apa, ez tök igazságtalan. – Ky válla merev a feszültségtől. –
Te nem hallottad, hogy milyen sértéseknek van kitéve egész
héten a suliban. Nem lep meg, hogy ma este elszakadt nála a
cérna. – Célzatos pillantást vet Danre. – Nem lehetne enyhítést
kérni?
–  Ez az enyhébb, Kyler. – Kalvinre néz. – Ez, vagy a börtön.
Megmondták, hogy húzd meg magad. A rendőrséget és a
bíróságot kizárólag ez érdekli. Beszéltem az ügyésszel, és
határozottan kitartott az álláspontja mellett. Ez a legtöbb, amit
tehettem.
–  Tudom, hogy mindent megtettél, Dan. Köszönjük – jegyzi
meg James.
Dan feltesz még néhány kérdést, aztán az őrmester lép a
helyiségbe, és mindenki kimegy. Kalvin egy kedves rendőrnővel
távozik, hogy feltegyék neki a lábbilincset, Dan pedig velem
marad. Megváltoztatom a vallomásomat, és elfogadom az
őrmester szigorú letolását, aztán odakint találkozunk a család
többi tagjával a bejáratnál. Az összes személyes holminkat
visszaadták, és hálás vagyok, hogy Keatonban volt annyi
előrelátás, hogy magához vette a táskámat a buliban. Beletúrok,
és látom, hogy minden a helyén van.
Épp távozni készülünk, amikor egy nagydarab férfi érkezik
az őrsre hosszú fekete gyapjúkabátban, és követelőzni kezd.
Majd szétveti a harag, amikor meglát minket.
– Ha azt hiszed, hogy elnézem a történteket, Kennedy, nagyot
tévedsz.
–  Jack. – James előrelép, és farkasszemet nézve a másik
férfival kihúzza magát. – Ben verekedést kezdeményezett
Kalvinnel, míg Jeremy az unokahúgom tudta és engedélye
nélkül készített róla videófelvételt. Nagyon szépen neveled a
gyerekeidet, mondhatom. – A számra teszem a kezem, hogy
elfojtsam meglepett kiáltásomat. James akkor sem lehetett
volna gúnyosabb, ha akar. – Az utolsó dollárodba lefogadhatod,
hogy én sem fogom elnézni a történteket.
A férfi arca természetellenesen vörösre változik, és csak úgy
füstöl a haragtól.
–  Dolgozik valaki ezen az istenverte helyen? – üvölti, és
további vita nélkül elfordul Jamestől.
James kikísér bennünket az épületből, és hagyjuk Jeremy
apját, hadd főjön a saját levében. A hideg éjszakai levegő csípi
csupasz lábamat, és megint vacogni kezd a fogam. Kaden leveszi
és a vállamra teríti hosszú kabátját, majd az oldalához szorít.
Mosolyogva nézek rá, ő meg összeesküvőn rám kacsint.
–  Kaden hazavisz benneteket – mondja James Keatonnak,
Kalnek, Kynak és Bradnek, majd Kalvinhez sétál, és erősen
átöleli. – Minden rendben lesz, fiam. – Felsóhajt. – Sajnálom,
hogy nem mehetek haza veletek, de amíg a jogi procedúra be
nem fejeződik anyátokkal, be sem tehetem a lábam a birtokra.
Vigyázzatok a testvéretekre és anyátokra! – James Kal feje fölött
Keatonra és Kyra néz.
–  Apa. – Kal leplezetlen érzésekkel pillant Jamesre. – Nem
akarom, hogy anyával elváljatok.
–  Tudom, fiam – válaszolja halkan James. – Én sem
szeretném.
–  Szeretlek, apa – jelenti ki Kal őszintén, és hevesen
megdobban a mellkasomban megtaposott szívem.
James rajongva néz a fiára.
–  Én is szeretlek, Kalvin. – Még szorosabban átöleli. –
Mindannyiótokat szeretlek, és helyre fogok hozni mindent,
ígérem. Tartsatok ki!
 A szél jéghidegen süvít körülöttem, felemeli és arcomba fújja
a hajamat, és én még szorosabban burkolózom Kaden
kabátjába.
– Mennünk kell, apa – szólal meg Ky. – Faye reszket.
James egy utolsó szorítás után elengedi Kalt, és mellém áll,
rám szegezve mélyreható kék szemét.
–  Szerintem az lenne a legjobb, ha velem jönnél, és nálam
maradnál, Faye.
Ky bosszúsan néz rá.
– Ne kezdd megint!
– Veled megyek – egyezem bele azonnal.
– Micsoda? – Keaton sértett kérdése egy késszúrással ér fel. –
Megígérted!
–  Tudom, és sajnálom, de változtak a dolgok, és azt hiszem,
így lesz a legjobb.
Brad mérgesen néz Kyra, mert azonnal megérti a
motivációmat. Ky könyörög a tekintetével, de elfordítom a
fejem.
Jamesre nézek.
– Veled akarok lakni. Menjünk!
 Tizenhetedik fejezet

– Jól vagy, édesem? – kérdezi James a volán mögött.

Térdem a mellkasomhoz húzva, Kaden kabátja még mindig
rajtam van. Ragaszkodott hozzá, hogy magammal hozzam,
miután biztosított arról, hogy neki még van számtalan.
–  Fáradt vagyok, de egyébként minden rendben – hazudom.
Csak arra tudtam gondolni, hogy minél távolabb legyek Kytól,
ezért egyeztem bele, hogy Jamesszel lakjak, de most már nem
vagyok benne biztos, hogy jó ötlet. A házban legalább egy
csomó dolog el tudta terelni a figyelmemet. A túl sok szabadidő
számomra maga a láthatatlan ellenség. A csend veszélyes a
józan eszemre. Lehet, hogy ez az eddigi legrosszabb döntésem.
–  Miért gondoltad meg magad? – faggat James anélkül, hogy
levenné a szemét az útról. – Tudom, hogy történt még más is a
verekedés előtt.
– Nem akarok róla beszélni.
Ky és Addison képe örökre beleégett az emlékezetembe, és
valahányszor felidézem, elfog a hányinger. Bárcsak képes
lennék lobotómiát végrehajtani magamon! Kétségbeesetten el
szeretném tüntetni az agyamból ezt az emléket. Vagy legalább
elterelni a figyelmemet arról, ami ma este majdnem megtörtént.
Nem hiszem el, hogy olyan hülye voltam. Évekkel ezelőtt szent
esküt tettem, hogy soha többé nem fogom ilyen kiszolgáltatott
helyzetbe hozni magam, ma mégis egy szempillantás alatt
megtettem. Könnyű lenne Kyt okolni érte. Azt mondani, hogy ő
sodort az összeomlás szélére. De nem kényszerített, hogy
megcsókoljam Edwardsot, vagy hogy önként bevonuljak vele a
hálószobába. Majdnem megfulladok a nevetéstől… azt sem
tudom, mi a seggfej keresztneve.
És ez már tényleg röhejes.
Nem, nem Ky hibája.
Kizárólag az enyém.

***

James leparkol a kocsival a Wellesley Beachwood Hotel előtt.

Gondolatban felnyögök. Visszatérés a tett helyszínére. Keserű
ízt érzek a számban, ahogy eszembe jut az az este, amikor Ky
munka után értem jött, és megláttuk Jamest ugyanennél a
hotelnél csókolózni Courtney-val.
– Courtney nincs veled, ugye?
James erősen megmarkolja a kormányt.
– Nincs. – Kurtán válaszol, és ezt szeretném szóvá tenni, mert
jogos a kérdés, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy hajnali hatkor
forszírozzam a témát. Szemhunyásnyit sem aludtam, és tudom,
hogy abban a pillanatban elnyom az álom, ahogy a párnához ér
a fejem. – Aligha kérnélek meg, hogy lakj velem, ha ő is itt
lenne.
Bólintok, és kiszállok a kocsiból. James felvisz a lépcsőn, majd
az előcsarnokban leteszi sajgó lábamat a puha szőnyegre.
Bólintva üdvözli a portást, és mosolyogva csúsztat neki egy
húszast, mielőtt beszállunk a liftbe. A fejem a lift oldalának
döntöm, majd ásítva behunyom a szemem. Alig várom, hogy
ágyba kerüljek.
James elfordítja a kulcsot a zárban, és belép az elnöki
lakosztályba.
–  Vetkőzz, bébi – duruzsolja egy női hang, mire azonnal
magamhoz térek.
James mellett a helyiségbe lépek, és Courtney-t megpillantva
villámgyorsan pislogni kezdek. Meztelen – mármint anyaszült
meztelen –, csupán egy gyöngysor lóg a nyakában fedetlen
mellei között. Röhejesen magas sarkú cipőben topog egy pohár
pezsgővel a kezében. Amikor észrevesz, elvigyorodik.
–  Dobd ki a ribit, aztán essünk egymásnak. – Megnyalja az
ajkát, miközben lecsúsztatja kezét lapos hasán.
– Én elhúzok innen! – Sarkon fordulok, és kiszaladok az ajtón,
mielőtt még több rettenetes kép égne az agyamba. Ebben a
pillanatban kizárólag arra tudok gondolni, hogy minél
messzebb legyek attól a szajhától.
–  Faye! Várj! – James utánam rohan, én meg többször is
megnyomom a lift hívógombját, könyörögve, hogy jöjjön már.
– Megszabadulok tőle! – mondja ijedten. – Fogalmam sem volt
róla, hogy itt van, esküszöm!
Figyelem, hogy jön-e a lift, közben a nagybátyám felé
fordulok. Elhiszem, hogy nem tudta, Courtney a szobájában vár
rá, de kábé eddig terjed a bizalmam.
–  Egy dolgot mondj meg. Véget vetettél a viszonyotoknak?
Courtney csak áltatja magát, vagy ez így normális?
A halántékát masszírozza, és könyörögve néz rám. A lift
csipog, én meg lelököm magamról a kezét, és beszállok.
–  Ja. Én is erre gondoltam. – Megrázom a fejem. – Amit
korábban mondtál a gyerekeidnek, komplett hülyeség volt, mi?
– Megint megrázom a fejem.
– Nem. – James az ajtók közötti résbe dugja a kezét, hogy ne
záródjanak össze. – Minden szót komolyan gondoltam. Tényleg
helyre akarom hozni, amit elrontottam, és még szeretem Alexet.
Vissza akarok menni a családomhoz.
– Bébi! Gyere vissza, és dugj meg! – kiáltja Courtney a folyosó
végéről, én meg összerezzenek.
Courtney most határozottan kimutatja a foga fehérjét.
Félrelököm James kezét az útból, ő pedig hangosan felsóhajt,
behunyja a szemét, és megrázza a fejét.
– Igen. Nagyon úgy hangzik.
Az ajtók bezáródnak, én meg a lift falának támaszkodom, és
teljesen zsibbadtnak érzem magam.
Kiszaladok a hotelből, figyelmen kívül hagyva sajgó talpamat
végigfutok az úton és befordulok a sarkon, hogy ne lehessen
látni az épületből. Tartom a tempót a következő két sarokig,
csak aztán hagyom abba a futást. A lábam lüktet a fájdalomtól,
és úgy sántikálok az úton, mint egy nyomorék. Őszintén
remélem, hogy ilyen korán nincsenek riporterek a környéken.
Tuti, hogy címlapra kerülnék, ha így látnának. Férfikabátban
vagyok cipő nélkül, a lábszáram csupasz, az arcomra rászáradt
a vér, és inkább látszom kurvának, mint a gazdag Kennedy
család rokonának.
Leülök egy padra néhány méterre az étteremtől, és
összerázkódom, amikor felemelem a lábam, hogy szemügyre
vegyem. Mindkét sarkam fekete a kosztól, és az egyik lábam
vérzik. Szorosabbra húzom magamon Kaden kabátját, hálás
vagyok, amiért nekem adta. Hideg, remegő kézzel veszem elő a
telefonomat a táskámból, és majdnem elsírom magam, amikor
látom, hogy sötét a képernyő. Hiába próbálom bekapcsolni, nem
történik semmi. Teljesen lemerült, én meg jól megszívtam.
Vissza kellene mennem a hotelbe, hogy onnan telefonáljak
Bradnek, de a fáradtság totál kikészített, még a kisujjamat is
képtelen vagyok felemelni, nemhogy visszasántikálni az utcán.
Lefekszem a padra, miközben elkínzott zokogás tör fel a
torkomból.
Milyen ironikus, hogy hajléktalannak érzem magam, és
effektíve tényleg nincs otthonom.
Sehova nem illek.
Az egyetlen hely, amelyre elkezdtem otthonként tekinteni, az
utolsó hely, ahol most lenni szeretnék.
Behunyom a szemem, és várom a közeledő eszméletvesztést.
Nem érdekel, hogy ki talál meg, vagy hogyan.
Pillanatnyilag csak el akarok feledkezni mindenről.
Másodpercekre vagyok attól, hogy elaludjak, amikor valami
vagy valaki a lábamhoz ér, és felpattanok, azonnal éberré válok
és riadókészültségbe helyezem magam.
Egy férfi ül a pad végén, oldalra hanyatlik, és a karjába
temeti az arcát. Alkohol és vizelet erős szaga marja az orromat,
és undorodva fintorgok. Felállok, hogy elszaladjak, amikor
felemeli a fejét, és elkerekedik a szemem a meglepetéstől.
–  David? – A borostás, megkínzott tekintetű férfit bámulom,
és azon töprengek, vajon tényleg a főnököm az, vagy csak
hasonlít rá.
– Faye? – A hangja kásás, de félreismerhetetlen.
Óvatosan visszaülök.
– Mi a baj?
Könnybe lábad a szeme, és sebzett arckifejezése külön
történetet mesél. Felém hajol, megmarkolja a kezemet, és
erősen tartja izzadt tenyerében. Feláll a szőr a tarkómon.
 – Elment. Halottabb nem is lehetne. – A szeme az égre mered,
és könnyek csorognak végig az arcán. Ujjai a húsomba vájnak,
próbálom kiszabadítani a kezemet a szorításából, de
vasmarokkal tart. – Hiányzik. Nagyon. Nem volt helyes. – Egész
teste jobbra-balra dülöngél, közben a könnyei a kezünkre
potyognak. – Ha visszamehetnék az időben, én… áh. – Elenged,
ökölbe szorítja a kezét, közben most előre-hátra dülöngél, és
magában motyog.
Felállok és körbenézek, hátha látok valakit a közelben. Nincs
semmi egészségügyi gyakorlatom, de nyilvánvaló, hogy
Davidnek segítségre van szüksége. Ha fogadnom kellene, azt
mondanám, hogy bevett valamit az alkohol mellé, és aggódom
miatta.
Összehúzom a szemem, mert homályosan észreveszek
valamit a távolban. Hunyorgok a halvány fényben, és látom,
hogy egy kocsi tart felénk; kilépek az út közepére, hogy
leintsem.
Brad pattan ki belőle, és felém szalad.
– Jól vagy? Mi történt?
Davidre mutatok, aki összevissza motyog magában, és tovább
dülöngél.
– Hívj mentőt, gyorsan!
Csendben várakozunk, amíg a mentő megérkezik, és
megadok néhány adatot a mentősöknek, mielőtt elviszik
Davidet. Aztán Brad szó nélkül a karjába emel, és a kocsihoz
visz.
–  Honnan tudtad, hol keress? – kérdezem, míg kifelé
autózunk a városközpontból.
–  James telefonált Kynak. Tudtam, hogy Wellesley-ben nem
juthattál messze, de Keven bejelentkezett a telefonod
nyomkövető applikációjába, és pontosan megmondta, hol
talállak.
Bár alig tudom nyitva tartani a szemem, erre megrándulok.
– Követnek engem?
– Hé! – Futó pillantást vet rám. – Ne a hírnököt okold!
Felsóhajtva az ablaknak támasztom a fejem. Nem kellene
meglepődnöm. Keven számítógépes zseni, James meg rajong a
biztonságért, úgyhogy logikus. És ezúttal kapóra jött.
Brad leparkol a kocsival a ház előtt, és leállítja a motort.
–  Tudom, hogy fáradt vagy, de beszélhetnénk, mielőtt
bemegyünk? – Kikapcsolja a biztonsági övét, és felém fordul. A
bőr hangos nyikorgással tiltakozik.
Azzal kezdem, hogy:
– Tartozom egy bocsánatkéréssel.
Hitetlenkedve mered rám.
– Ezt meg honnan szedted?
–  Szörnyen viselkedtem veled tegnap este, pedig csak
vigyázni akartál rám. Hallgatnom kellett volna rád.
Kinyújtja a kezét, és megfogja a kezem.
–  Annyira féltem, amikor kitántorogtál abból a szobából.
Sajnálom, Faye. Nem szabadott volna otthagynom téged vele.
–  Nem a te hibád. – Megszorítom az orrnyergemet. – És a
bocsánatkérések semlegesítik egymást, úgyhogy egálban
vagyunk.
–  Nem. – Vehemensen megrázza a fejét. – Még egy
bocsánatkéréssel tartozom. – Tiszta kék szemével mélyen az
enyémbe néz. – Megbántottalak, amikor visszautasítottalak, és
ezt sajnálom. – Felemeli a kezét, amikor látja, hogy
megszólalnék. – Hadd mondjam el. – Befogom a számat. –
Annyira meg akarlak csókolni, folyamatosan, de nem úgy.
Akkor nem, amikor te sem tudod, hogy mit akarsz. Soha nem
foglak kihasználni sem téged, sem a helyzetet. Amikor újra
megcsókolsz, azért lesz, mert azt szeretnéd, nem pedig mert
zaklatott vagy, vagy esetleg őt akarod féltékennyé tenni. –
Ajkához emeli egymásba kulcsolt kezünket. – Tudom, hogy
időre van szükséged. Várni fogok.
Majdnem kiesem a kocsiból, mert valaki hirtelen kinyitja az
ajtót az oldalamon. Ky az, egy szót sem szól, de az arckifejezése
ezer szóval is felér. Benyúl, kikapcsolja a biztonsági övemet, és a
karjába véve visz be a házba. Talán örülnöm kellene, amiért
megmentett egy beszélgetéstől, amely tuti, hogy nagyon kínos
lett volna, de egyáltalán nem ezt érzem.
Fel akarom pofozni.
Elátkozni.
Kiabálni vele.
Megint felpofozni.
A mellkasába akarok nyúlni, hogy addig szorítsam a szívét,
míg össze nem esik, mert leáll a vérkeringése, és a kínzó
fájdalom addig gyötri, hogy alig tud levegőt venni.
Azt szeretném, ha szenvedne, és nem kapna levegőt,
miközben szétszakad a szíve.
Azt akarom, hogy tudja meg, mit érzek.
Hogy úgy szenvedjen, ahogy én.
Ezt szeretném.
De képtelen vagyok rávenni magam, ez az igazság.
Mert túlságosan szeretem.
Nem akarom, hogy így szenvedjen.
 Mert átkozottul gyenge vagyok.
Inkább átkarolom a nyakát, magamba szívom az illatát,
kiélvezem a bőre érintését az ujjaim alatt, és úgy csinálok,
mintha még az enyém lenne. Brad mögöttünk marad, csalódott
tekintete találkozik az enyémmel, míg a hálószobám felé
sétálunk. Bámuljuk egymást, és az érzéseim összekuszálódnak.
– Tegyél le! – Megpróbálok kibújni Ky karjából, de erősebben
szorít. Leveszem a karomat a nyakából, és meglököm a
mellkasát. – Azt mondtam, engedj el.
–  Ne legyél nevetséges! – mordul fel, és ezzel rögtön
felidegesít. – Túl komoly a sérülésed ahhoz, hogy sétafikálj.
Céltudatosan halad előre, és ettől egyre idegesebb vagyok.
– Tegyél le, vagy… vagy sikítani fogok. Komolyan.
Sötét, határozott pillantást vet rám.
– Csináld, édes. Majd meglátod, érdekel-e.
–  Áh! Te vagy a világ legidegesítőbb embere! És ne nevezz
édesnek! Senkid sem vagyok.
–  Fejezd be! – sziszegi, ahogy megint megpróbálok kibújni a
karjából. – Nem teszlek le, és most nem fogunk erről beszélni.
Bradre villan a tekintetem, és némán könyörgök, hogy
segítsen. Szinte látom, ahogy forognak a kis kerekek a fejében.
– Kérlek – tátogom, ő pedig felzárkózik mellénk.
–  Majd én viszem – szólal meg. Ez kevésbé ajánlat, mint
inkább követelés, mindannyian tudjuk.
–  A nagy francokat! – morogja Ky. – Este a te gondjaidra
bíztam, és nézd, mi történt.
–  Na, pont te beszélsz! – csattan fel Brad. – Miattad volt
zaklatott az este, és ezzel te is rohadtul tisztában vagy.
Gondolatban tízig számolok, és megkönnyebbülök, amikor a
szobámba érünk. Ky berúgja az ajtómat a lábával, és gyengéden
lefektet az ágyra. Brad az ágy lábánál áll meg, és mérgesen néz
a legjobb barátjára.
–  Hoznál egy tál meleg vizet, vattát és törölközőt a
fürdőszobából? – Ky anélkül teszi fel a kérdést, hogy ránézne a
barátjára, és Brad válasz nélkül megy be a fürdőbe.
Ky eltűnik a gardróbomban, és egy perccel később tiszta
pizsamával tér vissza. Víz csobogásának hangja üti meg a
fülemet, miközben Ky leveszi rólam Kaden kabátját, majd a
ruhám pántja alá csúsztatja az ujját.
Félreütöm a kezét.
– Mi a fenét csinálsz?
–  Ne nehezítsd meg a helyzetet, Faye! Megsérültél és
elfáradtál, csak segíteni akarok.
–  Ki mondta, hogy kérek a segítségedből? – csattanok fel
gyerekesen.
Eltúlzott sóhajtással leül az ágyam szélére.
– Engedd, hogy ellássalak. Muszáj, hogy segítsek. Oké?
A képébe akarom vágni, hogy kopjon le.
Hogy ne nyúljon hozzám.
De nem teszem.
Nem tudok haragudni rá, bár nem igazán értem, miért.
Csak azt tudom, hogy utálom magam miatta.
Szó nélkül hagyom, hogy segítsen kibújni a ruhámból, majd
felvenni a pizsamámat. Brad néhány perccel később tér vissza a
helyiségbe egy kis tállal, vattával és fehér törölközővel a
kezében. Ky párnát tesz a fejem és a lábam alá.
– Ez lehet, hogy kicsit fájni fog.
Elkezdi megtisztítani a lábamat, de összerezzenve,
ösztönösen elrántom tőle.
– Kurvára fáj.
Megrándul a szája, de gyengéden megfogja a bokámat, és
visszateszi a lábamat a párnára.
– Vegyél mély levegőt, és mire észbe kapsz, már végzek is.
Gyengéd hangja és óvatos érintése kellemesen bizsergeti a
testemet, és legszívesebben felpofoznám magam, amikor
önkéntelenül felnyögök. Nem lehetne ennél is megalázóbb a
helyzetem? Eltakarom az arcomat, hogy ne kelljen látnom Brad
csalódott és Ky önelégült arcát. Legszívesebben hangosan
sikítanék.
–  Próbálj nyugton maradni, olyan gyorsan kitisztítom, ahogy
tudom. Elég sok szennyeződés van a lábadon, és néhány seb
vérzik.
A karomat harapdálom, élvezem, ahogy a fogam a húsomba
mélyed, és ebbe az érzésbe kapaszkodom, hogy eltereljem a
figyelmemet. Ky a lábamat tisztítja, miközben én igyekszem
tudomást sem venni a gyönyör-fájdalom kombóról.
–  Mindjárt jövök – szólal meg néhány perccel később, és
leveszem a karom az arcomról.
Látom, ahogy a két fiú bosszús pillantásokat vált egymással.
Csak akkor fújom ki a levegőt, amikor Ky elhagyja a szobát.
Brad leül mellém.
– Szabad? – kérdezi, felemelve egy kis vattát. – Alvadt vér van
az arcodon.
– Persze. Köszönöm.
Végtelenül gyengéden kezd el tisztogatni, mintha törékeny,
értékes virág lennék. Az orrom érzékeny az érintésre, és
összerezzenek, amikor az ujjaival óvatosan megnyomkodja.
Feláll, majd kiviszi a tálat és a többi cuccot a fürdőszobába.
Amikor visszajön, megint leül az ágyra, ezúttal háttal nekem. A
feszültségtől görcsös a nyaka, merev a válla; a körmeit
tanulmányozza összepréselt szájjal, magába fojtva az érzéseit.
– Brad.
Lassan rám néz a válla fölött, én pedig megveregetem a
helyet magam mellett. Néhány másodpercig engem bámul,
mielőtt lefekszik mellém.
– Tudnod kell, hogy csődtömeg vagyok – mondom. – Már alig
ismerem saját magamat, azt meg főleg nem tudom, hogy mit
akarok. Összezavarodtam. – Ez az igazság. Az érzéseim olyan
megbízhatatlanok, mint az időjárás. Az egyik percben még
szenvedek, a következőben kétségbeesetten kapaszkodom
minden lopott pillanatba Kyjal, habzsolva minden morzsát,
amelyet elém vet, mintha az lenne az utolsó. És ha mindehhez
hozzáveszem Bradet, végképp elveszítem a talajt a lábam alól.
Nem olyan egyértelműek az iránta táplált érzéseim sem, és ez
tovább növeli a bennem kavargó káoszt. Nagyot nyelek, és
megfogom a kezét. – Sokat jelentesz nekem, és nem akarom,
hogy feszült legyen a viszonyunk. – Mélyen a szemembe néz, és
nem szakítom meg a szemkontaktust. – Kérlek. – Megint nagyot
nyelek. – Szükségem van rád – teszem hozzá suttogva, és
remélem, megérti, amit mondani akarok, és nem képzel bele túl
sokat.
Szeretetteljesen érinti meg az arcomat.
–  Azt akarom, hogy szükséged legyen rám, de feleannyira
sem, mint azt, hogy akarj engem.
–  Te aztán nem vesztegeted az időt – vicsorogja Ky, és
mogorván mered barátjára a küszöbről. – Nem mintha meg
lennék lepve.
–  Addisonnal jársz – vágja rá Brad élesen, és az ismerős
keserűség görcsbe rántja a gyomromat. – Miért érdekel?
– Törődöm Faye-jel, és épp elég sok mindenen ment keresztül
az este, ha elfelejtetted volna, úgyhogy hagyd békén. Nem kell
még tovább terhelni.
Brad felpattan, és elindul Ky felé.
–  Mind tudjuk, hogy ez kinek a hibája. – Ha tekintettel ölni
lehetne, Ky már a föld alatt heverne. – És ha csak ennyiről lenne
szó, elfogadnám, de hülyeséget beszélsz, te is tudod. Ellökted
magadtól, de senki más nem mehet a közelébe? Jól sejtem?
Összehúzott szemmel méregetik egymást, és engem megint
elönt a frusztráció. Legszívesebben kinyitnám a számat, és
torkom szakadtából üvöltenék.
– Nem fogok erről beszélni veled. Tűnj innen, és hagyd, hogy
ellássam az unokatestvéremet!
–  Fogalmam sincs, mi ütött beléd, ember, bár van tippem –
morogja Brad. – Nem igazán tetszik ez az új oldalad.
–  Nem érdekel, mit gondolsz. – Ky elsétál mellette,
elsősegélydobozt tart az egyik, gőzölgő bögrét a másik kezében.
Brad arcára dühös kifejezés ül, mintha szeretné szarrá verni
Kyt. Nem biztos, hogy hibáztatnám. Ky megőrült.
–  Kérlek, ne vesszetek össze miattam. – Könyörögve nézek
rájuk. – Mind fáradtak vagyunk, és egymáson vezetjük le a
feszültséget. Aludjunk egy kicsit, és később beszélünk.
Brad dicséretes módon visszasétál az ágyhoz, és lehajol, hogy
megpuszilja az arcomat.
– Örülök, hogy jól vagy. Pihenj egy kicsit. Később találkozunk.
– Figyelmen kívül hagyva Kyt, kimegy a szobából, és a levegő
fagyosból hűvössé változik.
Ky szó nélkül ellátja a lábamat, bekeni valami kenőccsel,
aztán bekötözi. Én közben a forró teát szürcsölöm, amit hozott;
minden korty felmelegíti egy kicsit a bensőmet. Amikor végez,
Ky segít bebújni a takaró alá, és betakargat.
– Jobban érzed magad?
– Igen. Kösz.
Megdörzsöli a tarkóját, és letérdel az ágy mellé.
– Sajnálom, ami veled történt, és ha számít valamit, gyűlölöm
magam a saját szerepemért. Bocsánat, hogy megbántottalak.
Soha nem akartam szenvedést okozni neked.
– Mégis mindig azt teszed.
Grimaszol, majd lehajtja a fejét.
– Tudom. Sajnálom.
Csend telepedik ránk, amíg befejezem a teámat, aztán
leteszem a bögrét az éjjeliszekrényre, és belesüppedek az
ágyam oltalmazó melegébe. Nehéz itt látni Kyt, és nem
emlékezni a sok-sok estére, amikor mellettem feküdt, a
karjában tartott, a szavaival dédelgetett, az ajkával és az
érintésével szeretgetett. Könnyek égetik a szememet, és örülök,
amiért túlságosan fáradt vagyok a síráshoz.
–  Törődtél velem egyáltalán? – kérdezem suttogva, mert
szeretem kínozni magam.
Felemeli az állát.
–  Persze, hogy törődtem. Még mindig törődöm. Ez az érzés
soha nem fog elmúlni.
– Csak nem szeretsz.
Ja. Öljenek meg. Most.
Ky elfordítja a fejét, és ijedten elakad a lélegzete.
 –  Komolyan erről akarsz beszélni? Megint? – A tekintetével
könyörög, hogy ejtsem a témát.
– Nem. – Egy könnycsepp gördül ki a szememből. – Elsőre is
épp eléggé fájt.
Összepréselem az ajkamat, és igyekszem tartani magam,
miközben az érzéseim egy tornádó erejével sepernek végig
rajtam. Szeretném elhinni, hogy a korábbi megérzésem helyes
volt… hogy mindenről Addison tehet, de Ky nem sok mindent
mond, amiből kiindulhatnék. Törődik velem, ezt tudom, de kábé
eddig terjednek az érzései. Talán tényleg leírt minket egy
kevésbé „bonyolult” élet reményében, bár azt fel nem foghatom,
hogy tekintheti valaki Addisont kevésbé komplikáltnak.
Azonban közös a múltjuk, amit rólunk nem lehet elmondani.
Lehet, hogy soha nem ismertem Kyt igazán.
Latolgatom a különböző lehetőségeket, és minden gondolat
fájdalmat okoz. Szeretném hinni, hogy Ky csak azért teszi ezt,
mert zsarolják, de tudom, hogy nagy valószínűséggel
szalmaszálba kapaszkodom. Alig tudom megőrizni a józan
eszemet, az összeomlás szélén állok, és ezt inkább
magányomban élném át.
–  Szeretném, ha most már kimennél. – Remeg a hangom,
elárulva az érzéseim egy részét. Nem emelem fel a tekintetem,
ahogy lehajol, és megpuszilja az arcomat.
– Nagyon sajnálom, Faye.
Semmit nem érnek a szavai.
Halkan becsukja az ajtót a háta mögött, én pedig még néhány
percig küzdök a viharral, mielőtt áttöri a falat, és a lelkem
legmélyéről kitör a zokogás.
A párnába temetem az arcomat, kétségbeesetten igyekszem
tompítani szívfájdalmamat, és a könnyeim tengerében
fuldokolva alszom el.
 Tizennyolcadik fejezet

Mélyen, mozdulatlanul alszom, és fogalmam sincs, mennyi az

idő, amikor halk kopogást hallok az ajtómon.
–  Gyere be – mormogom, közben felülök, és próbálom
kidörzsölni az álmot a szememből.
Ky dugja be fejét az ajtón.
– Gondoltam, talán szeretnél enni valamit.
– Mennyi az idő? – kérdezem ásítva.
Besétál a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ellenállhatatlan illatok csiklandozzák az orromat, Ky egy
tálcával a kezében tart felém, majd a tálcát leteszi az ölembe. A
tányért megrakta tojással, baconnel és palacsintával, sőt egy
pohár narancslevet meg kávét is hozott. Összefut a nyál a
számban, és sóvárogva bámulom a tálcát.
Kedvesen mosolyogva villát és kést ad a kezembe.
– Elmúlt három óra.
– Ne már! Valakinek fel kellett volna ébresztenie! – Úgy vetem
rá magam az ételre, mintha évek, nem pedig órák óta nem
ettem volna.
–  Ki kellett aludnod magad, senkinek nem engedtem, hogy
zavarjon.
–  Kösz! – Feltámad bennem a szívfájdalom, és hányingerem
támad. Az semmin nem változtat, hogy reggelit készített nekem.
Kajával megpakolt villám megdermed a levegőben. – Oké. Most
már elmehetsz.
 Összeráncolja a homlokát.
– Ellenőrizni akarom, hogy jól vagy.
– Ez már nem a te dolgod. – Mélyen a szemébe nézek, némán
könyörgök, hogy mondjon ellent. Hogy közölje, nincs igazam.
Elfordítja a tekintetét.
–  Igazad van. Hagylak, hogy nyugodtan tudj enni. –
Megfordul, és már indul is.
– Várj egy percet! – Leteszem a villát a tányérra. – Beszélnünk
kell valamiről, ami nem hagy nyugodni.
Keresztbeteszi a karját széles mellkasán.
– Oké. Hadd halljam!
–  Mi van, ha Jeremy küldte neked azt a felvételt Bradről és
Addisonról?
Ky állát dörzsölgetve gondolja végig a szavaimat.
–  Lehet, hogy igazad van. A családjaik közel állnak
egymáshoz, és gyerekkoruk óta sok időt töltenek együtt. Mindig
gyanítottam, hogy Jeremy féltékeny rám.
Hátradőlök a párnámra.
–  Szóval lehet, hogy ezzel akart szétszakítani titeket. – A
homlokomat ráncolom, és az ajkamat harapdálom. – Kivéve,
hogy nem voltak együtt.
Nem áll össze a kép.
– Talán nem is akart lefeküdni Addisonnal.
–  Csak azt szerette volna elérni, hogy ne járjon veled –
jegyzem meg, helyére rakva a kirakós utolsó darabját.
– Nem lepődnék meg. Soha nem bírt engem, és tudja, hogy az
érzés kölcsönös. – Kihúzza magát. – Beszélek Kevennel.
Megkérdezem, hogy utána tudna-e nézni Jeremynek.
–  Jó ötlet. – Gyakorlatilag a reggelibe temetem az arcomat,
csak hogy ne kelljen megmutatnom neki az érzéseimet. Nem
biztos, hogy nem fogom lebuktatni magam, főleg mert nyitott
könyv vagyok előtte.
–  Oké. – Zavartan néz rám, majd minden további szó nélkül
kimegy a helyiségből.
Az ismerős fájdalom a mellkasomban lüktetni kezd, míg ő
halkan becsukja az ajtót. Fogalmam sincs, kezelhetővé válik-e ez
az érzés valaha, vagy arra vagyok kárhoztatva, hogy életem
hátralévő részében elviseljem ezt a lélekölő kínt. Próbálom
visszahozni az étvágyamat, és kényszerítem magam, hogy
lenyeljem a reggelimet, annak ellenére, hogy gombóc van a
torkomban.
Délután benézek néhányszor Kalhez, de mindig alszik.
Megcsörren a telefonom, és idegesen harapdálom a számat
belülről, amikor észreveszem Jill lüke vigyorát a kijelzőmön.
Kerültem a barátnőimet.
Nem akartam szembenézni azzal, amit anya csinált a
nagybátyámmal.
Tudomást sem szerettem volna venni annak lehetőségéről,
hogy a bácsikám talán az apám.
Nem akartam az összetört szívemmel foglalkozni.
Brr. Végigfut rajtam a hideg, és libabőrös leszek.
Fuldoklom.
Megfojtanak a kavargó gondolataim és érzéseim, olyan,
mintha összezárulnának körülöttem a falak.
Félek, hogy soha többé nem érzek szilárd talajt a lábam alatt.
Nagyot sóhajtok, az ágyamra vetem magam, és óvatosan
tartom a telefonomat, mintha egy gránátot tartanék a
tenyeremben.
 Majdnem annyira szükségem van a legjobb barátnőimre,
mint a levegőre, és nevetséges, hogy nem foglalkozom velük.
Nem fognak ítélkezni. Mellettem állnak majd. Így félreteszem a
szégyenkezésemet, és fogadom a hívást. Amint megpillantom
Rachel és Jill ismerős arcát a képernyőn, a gyomromban érzett
szorongás mindjárt csillapodik kissé.
Azonnal beavatom őket mindenbe, ami velem történik, ők
pedig türelmesen végighallgatnak. Döbbent arckifejezésük,
amikor mesélek nekik anyáról és Jamesről, és arról, hogy a férfi,
akit az apámnak hittem, nem is a vér szerinti szülőm, mindent
elárul, de csendben maradnak, és engedik, hogy mindent
kiadjak magamból, ami a szívemet nyomja.
Azonnal megkönnyebbülök.
Miután befejezem a botrányos történet elmesélését, néhány
másodpercre néma csend áll be.
–  Basszus, csajszi – szólal meg Rachel a legjobb ausztrál
akcentusával; rögtön ehhez nyúl, amikor ki kell lépnie a
komfortzónájából, és tele van a repertoárja egy csomó vicces
mondással, köszönhetően annak, hogy néhány évvel ezelőtt az
ausztrál rokonai meglátogatták őket.
– Nem hiszem el, hogy egyedül kellett megbirkóznod ezzel. –
Jill szomorúan mosolyog. – Bárcsak hazajöhetnél!
– Én is ezt szeretném – vallom be, bár az az igazság, hogy úgy
érzem, már sehova sem illek. – Annyira hiányoztok.
Motoszkálást hallok az ajtóban, és ez Ky megjelenésére
figyelmeztet.
–  Bocsánat a zavarásért – szólal meg, láthatólag kicsit
zavarban van. – Kész a vacsora, csak azt szerettem volna
megkérdezni, hogy csatlakozol-e hozzánk a konyhában, vagy
hozzak fel neked egy tálcával?
–  Mindjárt megyek – válaszolom kurtán a telefonomra
mutatva.
Gyorsan bólint, majd halkan becsukja az ajtót.
–  A hűtlen fejére kellene borítanod a vacsoráját – javasolja
Rachel, és szinte füstöl a haragtól.
Mindent elmeséltem nekik Kyról, szóval tudják, hogy kibékült
Addisonnal, miután egy ideig velem kavart.
–  Igazából nem csalt meg. Soha nem voltunk együtt
hivatalosan, és már semmi nincs közöttünk. – Nem tudom
biztosan, miért védem őt, vagy egyáltalán miért számít ez. Ami
történt, megtörtént.
–  Túlságosan kedves vagy, Faye – mondja Jill. – Én biztos,
hogy hűvösen viselkednék vele.
Vállat vonok.
–  Ez van. Nem kényszeríthetem, hogy érezzen irántam
valamit, és nem zárhatom ki teljesen. Bármi történjék is,
családtag.
Talán, ha elégszer elismétlem, fel is fogom az igazságot. Ky
mindössze ennyit fog jelenteni számomra a jövőben, és
találnom kell valami módot arra, hogy ezt elfogadjam.

Csatlakozom Keatonhoz, Keanuhoz és Kyhoz a konyhában.

– A többiek hol vannak? – kérdezem, miközben elfogadok egy
tányér forró tésztát Kytól.
–  Kal és anya a szobájukban esznek. Kent elment valahova,
szokás szerint, Brad meg reggel lelépett, és azóta sem
találkoztam vele.
Csendben eszünk, mindenkit lefoglalnak a saját gondolatai.
Rose vacsora közben ír, hogy közölje, az étterem ma zárva tart,
én meg azon töprengek, vajon hogy van David. Evés után
felállok, és leszedem a tányérokat.
Keaton megint mogorva, mérges, amiért úgy döntöttem, hogy
Jamesszel megyek el a rendőrségről. Emlékeztetem magam,
hogy még csak tizenöt éves, és alkalmanként gyerekesen
viselkedik. Emlékszem, én mennyire érzékeny voltam ebben a
korban, és hogy még a bolhából is elefántot csináltam.
–  Megnézzünk egy filmet? – kérdezem tőle, miután
bepakolom a szennyest a mosogatógépbe.
A kanapén fekszik, és kedvetlenül bámul valami műsort a
veszélyeztetett fajokról a Netflixen.
Leverten vállat von, én pedig eldöntöm, hogy véget vetek
ennek a helyzetnek. Ráugrok, és addig csiklandozom, míg
fészkelődni kezd, és már nem tudja elfojtani a mosolyát.
– Nem haragudhatsz rám örökké.
– Akarsz fogadni?
Felhorkantok.
– Basszus, dehogy! A makacsságod nem ismer határokat!
– Oké. Elég. – Felemeli a kezét. – Megadom magam.
Felhúzom a kanapéról.
–  Nézzünk meg egy filmet a szobámban! Valamit el akarok
mondani, ami szerintem segíthet.
Sokkal jobban érzem magam, miután kiöntöttem a szívem a
barátnőimnek, és azt hiszem, Keatonnak is magyarázattal
tartozom, ráadásul jót fog tenni, ha egyszer s mindenkorra
tiszta vizet öntök a pohárba.
Keaton pattogatott kukoricát csinál, miközben én fogok egy
doboz sütit meg innivalót, aztán visszavonulunk a szobámba.
Elmondom neki, hogy mi van velem és Kylerrel, kihagyva a
meséből a vérfertőző kapcsolatot és a lehetséges féltestvéri
státuszt, mert megígértem Jamesnek, hogy erről nem beszélünk,
amíg meg nem kapjuk a vizsgálat eredményét.
–  Oké, most már értem, hogy miért akartál apával menni –
vallja be kicsit szégyenlősen. – De akkor is ostobaság volt. Nem
kerülgetheted Kylert örökké, és nem hagyhatod, hogy
elüldözzön a saját otthonodból.
–  Tudom. Spontán ötlet volt, és részben az alváshiányt
okolom azért, hogy rosszul döntöttem. – Leülök az ágyra, és
lerúgom a cipőmet. Hálás vagyok, amiért nem kérdezte meg,
miért léptem le Jamestől. Kynak még el kell mesélnem a
történteket, és nagyon nem várom azt a beszélgetést.
–  Ky egy idióta. – Keaton megrázza a fejét, miközben filmet
keres. – De Addison mindig természetellenesen nagy hatással
volt rá. Nem értem.
– Én sem, viszont kénytelen leszek együtt élni ezzel. Na, most
már eleget beszéltünk a bátyádról és róla, akit nem nevezünk
nevén. Indítsd el a filmet!
Szalutál:
– Igenis, főnök.

***

Amikor vége a filmnek, James telefonál, és könyörög, hogy

találkozzam vele a hotelben. Kétségbeesetten meg akarja
magyarázni a történteket, és ragaszkodik hozzá, hogy
személyesen beszéljünk. Miután biztosít, hogy Courtney
semmiképp nem lesz ott, fogom a kabátomat, és a ház előtt
találkozom Maxszel.
 James a hotelcsarnokban vár.
–  Köszönöm, hogy eljöttél. – Közömbösen vállat vonok. –
Foglaltam egy asztalt a bár sarkában. Kellemes, elszeparált
asztal, úgyhogy nyugodtan beszélgethetünk.
– Oké.
Követem a félig üres bárba, a pincér pedig egy kis asztalhoz
kísér bennünket, amely egy aranyos kis alkóvban található a
helyiség végében. James whiskyt rendel magának és buborékos
ásványvizet nekem, miközben én leveszem a kabátomat.
Összekulcsolom a kezemet az ölemben, és várom, hogy
belefogjon a magyarázatba.
–  Elnézést kérek az előző estéért, Faye. Esküszöm, nem
tudtam, hogy Courtney ott lesz. Rávette a recepcióst, hogy
engedje be a szobámba. Kétlem, hogy annak az embernek még
megvan az állása, miután reggel elbeszélgettem a főnökével. –
Elhallgat, amikor a pincér leteszi elénk az asztalra az italunkat.
James ad neki egy ötvenest, és azt mondja, hogy a visszajárót
megtarthatja. Belekortyolok a vizembe, James pedig nagyot húz
a whiskyjéből. – Próbálom lezárni a kapcsolatunkat, de
Courtney nagyon kitartó, és nem hajlandó elhinni, hogy már
semmit sem akarok tőle. – Megrántja a vállát. – Vissza akarom
kapni a feleségemet. A családomat. Csak ez érdekel.
Megint belekortyolok az italomba, mert nem igazán tudom,
erre mit válaszoljak, vagy hogy egyáltalán James szeretné-e,
hogy mondjak valamit.
–  Nem az én dolgom. Csak nem akarok Courtney közelében
lenni; mindent utálok, amit képvisel.
–  Ezt tiszteletben tartom, és ígérem, ha ideköltözöl,
gondoskodni fogok róla, hogy a tegnapi eset soha többé ne
ismétlődjön meg.
Leteszem a poharamat, és a szemébe nézek.
–  A házban akarok maradni. Tegnap este zaklatott voltam,
amikor beleegyeztem, hogy hozzád költözöm, de inkább az
unokatestvéreimmel szeretnék lakni, ha ez így rendben van. –
Az utolsó részt csak azért teszem hozzá, mert nem akarom
megbántani.
– Biztos vagy benne?
– Igen.
–  Rendben, de ha meggondolod magad, itt mindig lesz
számodra hely.
Megtörlöm a kezem a farmernadrágomban.
– Kösz. Ezt nagyra értékelem.
Hátradől, és tovább kortyolgatja a piáját.
– Mondhatok valamit?
Egy kicsit fészkelődöm a helyemen.
– Igen.
–  Kyler törődik veled. Látom. A fiam zárkózott, de vadul
szeret. Intenzíven. Sokat elárul az érzéseiről, amit a múlt héten
mondott előttem. – Megveregeti a kezemet. – Mindkettőtök
érdekében remélem, hogy tévedek, de ha magamat nézem,
remélem, igazam van.
–  Miért? – Félig suttogva ejtem ki a kérdést. – Miért olyan
fontos, hogy a lányod legyek?
Kiüríti a poharát, és magához inti a pincért.
– Még egy kört, legyen szíves.
A könyökére támaszkodva előrehajol.
– Amellett, hogy bármelyik férfi büszke lenne, ha a lányának
nevezhetne téged, Faye, megerősítené a hitemet, hogy a
kapcsolatom az anyáddal különleges volt.
Elkerekedik a szemem.
– Hogy mondhatod ezt? Sok tekintetben helytelen volt.
Felsóhajt.
–  Sok-sok évet töprengtem ezen, végiggondoltam az ügy
összes lehetséges végkimenetelét, és bánom, ami köztünk
történt, mert elvesztettem a legfontosabb embert az életemben,
de én igazából soha nem tartottam rossznak, ami köztünk volt.
– Leesik az állam a döbbenettől. – Voltak pillanatok, amikor
helytelennek éreztem, de a szívem mélyén nem kritizálhatom,
amit tettünk, mert nagyon szerettem Saoirse-t. – Elcsuklik a
hangja, és a pincér ezt a pillanatot választja, hogy visszatérjen
az új italainkkal, időt adva ezzel Jamesnek, hogy összeszedje
magát.
–  Próbálom megérteni – ismerem be –, de nehezen megy. És
ez álszent dolognak tűnik, akkor is, ha Ky és az én helyzetem
teljesen más.
– Más, de lehet, hogy végül ugyanoda lyukadtok ki.
– Tudom, és ettől félek a legjobban.
Mindketten elgondolkodunk, és szünet áll be a
beszélgetésünkben.
– Nem értem, hogy történhetett meg közöttetek, mert ti együtt
nőttetek fel. Hogy lettetek testvérekből – szándékosan
lehalkítom a hangomat – szeretők? Hogy a francba érezhetted
ezt jónak? Nem tudom felfogni.
–  Nem hibáztatlak. Nekem is nehéz megmagyarázni, de meg
kell értened, hogy milyen gyerekkorunk volt. A szüleink
alkoholisták voltak, elhanyagolók és néha bántalmazók is.
– Tessék? Anya erről soha nem mesélt!
 – Ő soha nem tapasztalta ezt meg közvetlenül, ne aggódj, nem
engedtem. – Egy húzásra kiissza a whiskyjét. – Őszintén szólva,
amikor meghaltak, konkrétan azt éreztem, hogy életemben
először lélegezhetek nyugodtan. Amióta csak az eszemet
tudtam, Saoirse-ra vigyáztam, és úgy viselkedtem, mintha én
lettem volna az úr a háznál. Fogalmam sincs, hogy apám
hogyan tudott teljes munkaidőben dolgozni az
alkoholizmusával, de megtette. Anya egész nap aludt, és
mihelyst apa hazajött a munkából, elmentek piálni a
haverjaikkal. Én főztem, mostam és takarítottam már egész
kicsi koromtól kezdve. Elhatároztam, hogy megvédem ettől
Saoirse-t, és olyan normális gyerekkort biztosítok neki, ami csak
tőlem telik.
Csüggök a szavain, elveszek vele együtt a múltban,
meghatódom a képtől, amelyet elém tár. James egész életében
másokról gondoskodott. Rá ki vigyázott?
–  Ő volt az egész világom. Miután a szüleink meghaltak, az
életbiztosításuk rendezte a ház hitelét, így volt tető a fejünk
fölött, azonban másra nem volt pénzünk, ezért szereztem állást
a helyi gyárban, és otthagytam az iskolát. Boldogok voltunk,
Faye. Életemben először, azt mondhatom, hogy igazán boldog
voltam. – Vállat von. – A szerepeink jelentősen megváltoztak, és
inkább olyanok lettünk, mint férj és feleség. Anyád hazaért az
iskolából, mielőtt lejárt a műszakom, és mindig vacsorát tett
elém az asztalra. Én eltartottam, és esténként meg a
szabadidőnkben, a hétvégén együtt voltunk. Megváltoztak a
dolgok. Átalakultak az érzéseim, és amikor rám mozdult,
rádöbbentem, hogy ő is érezte a változást. – Megfogja a
kezemet. – Nem várom, hogy elfogadd, de szeretném azt hinni,
hogy egyszer majd megérted. – Mélyen a szemébe nézek. –
Mindig Saoirse és én voltunk a világ ellen. Azt hittem, ő az
egyetlen, akire valaha szükségem lesz. Az egyetlen, akit akarni
fogok. De tévedtem, mert aztán őrülten beleszerettem Alexbe,
és képes voltam értékelni a különbséget. Tágabb összefüggésbe
helyezni a dolgokat. Ez nem jelenti, hogy többé már nem
szerettem az anyádat, de képes voltam úgy visszagondolni erre
az egészre, mint egy bizonyos időszakra az életemben.
Akkoriban mindkettőnknek erre volt szükségünk, de nem
kétlem, hogy ha Saoirse otthon marad, végül mindketten éltük
volna tovább az életünket, és másokkal építettünk volna fel
közös jövőt. Pont ezért nem tekinthetem soha rossznak.
Int a pincérnek, aki újabb kör italt tesz le elénk, mi pedig még
sokáig ülünk csendben. James szívhez szóló vallomása után
könnyebb őt és anyát megértenem, bár nem vagyok biztos
benne, hogy valaha is képes leszek teljesen felfogni, ami köztük
történt.
–  Jobb, ha megyek – szólalok meg valamivel később, látva,
mennyi az idő.
– Kikísérlek a kocsihoz.
A járdán felé fordulok, hogy elbúcsúzzak tőle.
– Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem.
–  Köszönöm, hogy meghallgattál. – Rámosolygok, ő pedig
kedvesen átölel. – És komolyan gondoltam, amit mondtam. Itt
vagyok neked. Most és mindig.
 Tizenkilencedik fejezet

Hajnali háromkor arra ébredek, hogy motoszkál valaki a

folyosón. Felkelek, hogy megnézzem, mi történik, és felnyögök,
amikor a szobaajtóhoz érve Brad és Ky hangos szóváltását
hallom meg. Amikor a folyosóra lépek, Ky épp a hóna alá
szorítja Brad nyakát.
– Fel fogtok nőni valaha? – Csípőre teszem a kezemet.
– Segítenél kicsit? – Ky Bradre mutat, aki pont akkor nyitja ki
a száját, és a padlóra hány.
– Basszus. – Befogom az orrom, nehogy öklendezni kezdjek.
– Berúgott. Segíts bevinni a szobájába!
Ky a vállára veti Brad egyik karját, míg én a másik oldalról
támogatom, és együtt becipeljük a szobájába. Ky lefekteti az
ágyra, és elkezdi lehúzni a cipőjét, miközben én a fürdőszobába
megyek, hogy benedvesítsek egy törölközőt. Mire visszaérek,
Kynak sikerül lehúznia a cipőt és a nadrágot Bradről, de a
pólójával nem boldogul. Mindketten karon ragadjuk Bradet, és
közös erővel húzzuk le a pólót a fejéről. Brad felnyög, és
magzatpózba gömbölyödik, miközben hasára szorítja a kezét.
– Hozok egy tálat – javaslom, és már megyek is kifelé.
Átugrok a folyosón lévő hányáson, és a konyhába szaladok,
addig nyitogatva a szekrényeket, míg megtalálom, amit keresek.
Fogok néhány üveg vizet, és bedugom a pizsamám derekába.
Kifelé menet letépek néhány kocka papírtörlőt a gurigáról, és
ráhajítom az undorító mocsokra a folyosón. Tuti, hogy azt Kyjal
fogom feltakaríttatni. Azt hiszem, én képtelen lennék
öklendezés nélkül eltüntetni.
Még éppen időben tartom a tálat Brad szájához. Többször
öklendezik, én pedig elfordítom a fejem, mert attól, hogy
ránézek, hányingerem támad. Elkezdem a hátát simogatni,
abban a reményben, hogy ezzel megnyugtatom. Amikor végez,
felé nyújtok egy üveg vizet.
– Idd meg! Jobban fogod érezni magad.
Kiöblíti a száját, beleköpi a folyadékot a tálba, én pedig
felállok, és gyorsan lehúzom a WC-n a tál tartalmát. Kimosom a
tálat, majd leteszem Brad ágya mellé az éjjeliszekrényre. Brad
felülve az ágytámlának veti a hátát, és a vizet kortyolgatja.
Izmai megfeszülnek kockás hasán, és többé nem tagadhatom,
hogy milyen átkozottul dögös. Elfordítom a tekintetem, mert
szemétnek érzem magam, hogy olyankor bámulom, amikor
rosszul van.
– Szarul érzem magam – nyögi, hátrahajtva a fejét.
– Nem mondod, Sherlock! – Forró, izzadt homlokára teszem a
tenyeremet. – Szerintem túl fogod élni.
Megfogja a kezemet, és az arcára szorítja.
– Kösz – suttogja.
– Akarjam tudni, hogy miért kerültél ilyen állapotba? – Szinte
félek megkérdezni, de ez egy ilyen nap: kutatom az igazságot,
bár nem terveztem.
–  Felhívott egy riporter. Holnap reggel címlapra kerül apa
sztorija.
–  Bassza meg! – Ky fel-alá kezd járkálni a szobában, arcán a
közömbösség gondosan megkonstruált maszkja.
– Tudtad, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. – Együttérző
a hangom.
Brad véreres szemmel néz a szemembe.
– Tudom, de úgy érzem, nem állok rá készen.
– Soha senki nincs felkészülve az ilyesmire – jegyzi meg Ky. –
Mihelyst kiderül, mi történt a bulin, apádról el fognak
feledkezni.
Ez egyáltalán nem megnyugtató, és nem is értek vele egyet
teljesen, de bölcsen magamban tartom ezeket a gondolatokat.
Kinyújtom a karom, és megfogom Brad kezét.
– Itt vagyok melletted.
– Tudom, és csak ezért kelek még fel reggelente.
–  Aludj egy kicsit. Holnap pokoli lesz az iskola. –
Megpróbálom kihúzni a kezem az övéből, de belekapaszkodik.
Kimondatlan kérést látok a szemében, és hirtelen nyugtalan
borzongás szalad végig a gerincemen. Szeretném
megvigasztalni Bradet, mert ő több alkalommal is mellettem
állt, de ez az egész túl sok, túl gyors, és tisztában vagyok vele,
hogy visszaüthet rám. Csábító a gondolat, hogy bemásszak az
ágyába, és a karjában aludjak, de ahhoz nem eléggé, hogy
valóra is váltsam. Meg kellene tennem, hogy lássam, kicsikar-e
Kyból valami reakciót, de nem manipulálhatom így Bradet.
Főleg akkor nem, amikor titkon abban reménykedik, hogy lehet
köztünk valami.
Nem használhatom arra, hogy féltékennyé tegyem Kyt. Nem
lenne fair, ráadásul kétlem, hogy működne.
Brad láthatólag mindent leolvas az arcomról, így nincs
szükség szavakra. Elengedi a kezemet, és gyorsan elfordul, de
még észreveszem a szemében, hogy megbántottam.
Bűntudatom támad, de nem gondolom meg magam. Tudom,
hogy helyesen cselekszem. Betakarom reszkető testét. A fülére
szorítom az ajkamat, majd suttogva megszólalok:
–  Időre van szükségem. – Megpuszilom a homlokát, aztán
villámgyorsan kiiszkolok a szobából, figyelmen kívül hagyva
Kyt meg az arckifejezését, amely lehet, hogy sokatmondó, lehet,
hogy közömbös, mindenesetre igyekszem nem foglalkozni vele.

***

Tévedtem. Az iskola több mint pokoli másnap. A pletykagépezet

beindult, és Braddel gyakorlatilag páriák lettünk, de legalább
ott vagyunk egymásnak. Egy csomó pletyka kering a buliról, és
egész nap igyekszem figyelmen kívül hagyni az új gúnyneveket
és sértéseket, amelyeket a fejemhez vágnak.
Csak Rose és Zoe elég bátrak ahhoz, hogy mellénk üljenek
ebédnél. Az órák közötti szünetekben már beavattam Rose-t a
hétvégén történtekbe, Zoe pedig szigorúan a „csak a
legszükségesebbeket” elvet követi. Amikor próbáltam
megmagyarázni neki a történteket, közölte, hogy nem az ő
dolga, és ennyi.
– Tudod, most már titeket is ki fognak közösíteni – mondom,
majd mérgesen beleharapok az almámba.
– Majd elfelejtik – jegyzi meg Rose, és közömbösen vállat von.
– Engem soha nem érdekelt a népszerűség – mondja Zoe, bár
erre semmi szükség. Mindenki tudja, hogy Zoe a saját szabályai
szerint játszik. Leteszi a villáját, és ránk néz az asztal
túloldaláról. – Múlt héten nem volt rá lehetőségem, hogy
megköszönjem, amiért eljöttetek Jessie emléknapjára.
–  Nem volt fáradtság. Szerettünk volna ott lenni, és nekem
kellene köszönetet mondanom. A nagybátyám mesélte, hogy
vallomást tettél a rendőrségen, és beleegyeztél, hogy tanúskodj
a bíróságon, ha szükséges. Hálásak vagyunk.
Tipikus Zoe-mozdulattal legyint.
–  Még mindig nem hiszem el, hogy már eltelt egy év Jessie
halála óta – szólal meg Brad halkan.
– David lányáé óta már három – teszi hozzá Rose.
Abbahagyom a rágást.
– Micsoda?
– Ezért volt zárva tegnap az étterem. David felesége mesélte,
hogy megint kórházba került. Mint kiderült, az elmúlt két év
ugyanígy telt, és akkor is ez történt, amikor a lánya holtteste
előkerült.
Eltolom magam elől az ebédemet, mert elment az étvágyam.
–  Erről motyogott – dörmögöm magamban. Milyen szörnyű.
Nem csoda, hogy szétcsúszott.
– Hogy érted? – kérdezi Rose.
– Találkoztam vele szombat reggel, és nem volt jó formában.
Egyetlen szavát sem értettem, de tudtam, hogy nincs jól. Brad
kihívta a mentőket, és megvártuk, amíg kiérkeztek, bár nem
vagyok benne biztos, hogy erre David is emlékszik.
– Szegény ember. – Együttérzés csillog Rose szemében.
–  Miért nem említetted soha, hogy a lányát meggyilkolták,
vagy hogy van felesége? – faggatózom. Ha jobban belegondolok,
szerintem egyszer sem láttam karikagyűrűt az ujján.
–  Ez nem olyasmi, amit csak úgy szóba hoz az ember
beszélgetés közben, és külön él a feleségétől. Ha hinni lehet a
pletykáknak, a nő nem bírta kezelni David depresszióját, amely
a lányuk halála után alakult ki.
– Ez egy kicsit kegyetlen. – Hátradőlök a székemen. – Mi van a
fogadalmukkal, hogy jóban rosszban, egészségben,
betegségben?
–  Ugyanaz tette. Mindkettőjüket ugyanaz ölte meg – böki ki
Zoe, akit nem érdekel, hogy félbeszakítja a beszélgetésünket. A
címkét piszkálja az üvegen. – Biztos vagyok benne.
Brad sokatmondó pillantást vált Rose-zal.
– Ne nézzetek így! – csattan fel Zoe. Előrehajol, és suttogássá
halkítja a hangját. – Külsőre is hasonlóak voltak, és nagyjából az
évnek ugyanabban a szakában tűntek el.
– De két év különbséggel – jegyzi meg Rose együttérzőn.
–  És azok szerint a tudósítások szerint, amelyeket olvastam,
máshogy ölték meg őket – teszi hozzá Brad.
Zoe letépi a címkét az üvegről, és lángolni kezd az arca.
–  Tudom! Úgy beszélsz, mint a zsaruk a múlt héten, de nem
értek egyet sem velük, sem veled. Nem állíthatod, hogy puszta
véletlen, hogy ugyanabban a kisvárosban két lány így eltűnik és
meggyilkolják őket, és két különböző személy az elkövető! Ezt
nem veszem be.
– Egyet kell értenem Zoéval. Tényleg gyanús – szólalok meg.
–  Köszönöm. – Szarkasztikusan néz rám, így fejezi ki csípős
háláját.
–  Van valami új nyom, amelyen elindulhat a rendőrség? –
kérdezem.
– Nem, és ha jól értettem, amit mondtak, ez van a fontossági
listájuk legalján. – Felsóhajt, és hátratolja a székét. – Nem tudok
többet beszélni erről. Annyira dühít. Később találkozunk. –
Kimegy az ebédlőből, mielőtt bármelyikünknek lehetősége
lenne elbúcsúzni tőle.
–  Sajnálom azt a szerencsétlent, aki mellett kiköt majd –
jegyzi meg Brad nem túl kedvesen. Pedig rá nem jellemző a
kegyetlenség, csak indokolt esetben. – Hozzá képest Addison
kispályásnak tűnik.
Erősen oldalba könyökölöm.
–  Ezt szívd vissza! Lehet, hogy Zoe tüskés, de nem olyan
bosszúszomjas ribanc, mint Addison. Ez szemét megjegyzés
volt, nem hiszem el, hogy ilyesmi hagyta el a szádat.
Brad ma tutira nincs jól.
Legalább úgy néz ki, mint aki szégyelli a korábbi szavait.
– Igazad van. Sajnálom. Csak néha nehéz a közelében lenni.
– Tudom, de én történetesen kedvelem. Legalább vele mindig
tudod, hányadán állsz. Ezt nem sok emberről mondhatom el,
akivel Wellesley-ben találkoztam.
 Huszadik fejezet

A délutáni órák látszólag örökké tartanak, és amikor végre

megszólal az utolsó csengő, a hangja zene füleimnek. Az
úszóedzésen a végsőkig hajtom magam, a végtagjaim konkrétan
fájnak, mire az edző megfújja a sípot. A történelem leggyorsabb
zuhanyozása után felveszem a ruhámat, és kiszaladok az
öltözőből. Alig várom, hogy kijussak ebből az épületből.
Amikor Braddel hazaérünk, Alex és James mérgesen
veszekednek a bejárati ajtónál.
–  A garázsban parkolj le – kérem, ő pedig szerencsére így is
tesz. A konyhába érkezünk meg a mosókonyhán át, és próbálom
figyelmen kívül hagyni a kiabálást, miközben valami
harapnivalót készítek magunknak.
Kal mogorván sétál a helyiségbe. Az inge ki van gombolva, és
szürke melegítőalsót visel. A fekete lábbilincs a bal bokájára
van kattintva – állandó emlékeztetője annak, hogy házi
őrizetben van. Egy alacsony, idősebb asszony követi. Ősz haját
szoros kontyba fogta, ami nem áll jól neki. Az ajkát összepréseli,
és ádáz a tekintete. Úgy néz ki, mint aki menten felrobban.
– Akkor végzünk, Kennedy úr, amikor én azt mondom.
Kal ránk mutat.
–  Ha itthon kell tanulnom, akkor tartani fogom a rendes
iskolai órarendet. – Mogorván néz a nőre. – Az unokatestvérem
hazaért, ami azt jelenti, hogy vége az iskolának, így én sem
fogok tovább tanulni.
 – Hé! – tiltakozom teljes szívvel, amikor ellopja a szendvicset
a tányéromról, és habozás nélkül beleharap.
Rám vigyorog, ami melegséggel tölti el a szívemet.
–  Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyi agysejtemet kelljen
használnom, és állatira megéheztem tőle.
A nő toppant a lábával – komolyan! Azt hittem, ilyesmit csak
a filmekben szoktak csinálni.
–  Hisztizzen csak. Majd meglátja, mennyire érdekel –
motyogja Kal két falat között. – Nem kényszeríthet, hogy
tanuljak.
A tanárnőt majd szétveti a harag, és nehezemre esik
magamban tartani nevetésemet. Végül a nő feladja, sarkon
fordul, és mérgesen kivonul a konyhából. Braddel egyszerre tör
ki belőlünk a röhögés, míg Kal szórakozottan figyel bennünket.
Amikor sikerül összeszednem magam, odamegyek az
unokatestvéremhez, és átölelem.
– Úgy látom, jobb formában vagy.
–  Igen, de ne kérdezd, mitől. Az a nő még a legnormálisabb
emberből is azt váltaná ki, hogy leugorjon egy magas szikláról.
Csak apa képes arra, hogy aggódjon a tanulmányaim miatt,
amikor egy csomó más szarság történik éppen.
Két további falattal befejezi az én szendvicsemet, én pedig
adok neki egy tockost.
– Csinálhatsz nekem egy másikat.
– Oké. – Felugrik, és cuppanós puszit nyom az arcomra.
Nem tudom, hogyan vagy miért tért vissza a régi önmagához,
de örülök neki. Múlt héten nagyon maga alatt volt, és rossz volt
látni.
A kiabálás a bejárati ajtónál egyre hangosabb, és hallok
minden egyes bántó szót, amelyet a nagybátyám és a
nagynéném egymás fejéhez vág. Magamban összerezzenek.
Teljesen szétszedik egymást, és nem kellemes hallgatni.
– Milyen régóta veszekednek? – teszem fel a kérdést a pultra
könyökölve, és figyelve, hogy Kal szendvicset készít nekem.
– Olyan, mintha ezer éve kiabálnának egymással – válaszolja
szárazon.

***

A hét többi része lassan telik, és az sem segít, hogy az étterem

még mindig zárva van. Bár mindennap úszóedzésre járok iskola
után, így is túl sok a szabadidőm, és nem tudom megállni, hogy
ne számolgassam a teszteredményig hátralévő napokat.
Péntekre szinte tövig rágom a körmeimet. Hétfő a végítélet
napja – akkor kapjuk meg az eredményt, és minél közelebb
vagyunk hozzá, annál idegesebb vagyok.
Legalább a médiahiénák eltűntek, elterelte a figyelmüket a
McConaughey-csalás, aztán meg valami botrány
Washingtonban egy politikussal meg a kurváival kapcsolatban.
James végül beadta a derekát, és már nem kell testőrökkel a
sarkunkban mászkálnunk. Még mindig járőröznek a birtok
körül, és ha messzebbre utazunk, magunkkal kell vinnünk
valakit, de ettől eltekintve felszabadultunk, és ez nagyszerű
érzés. Egészen addig, míg Lenny végre nem lihegett a
nyakamban, és nem nézett rám csúnyán, nem is fogtam fel,
mennyire kényelmetlenül éreztem magam ettől.
Az ebédszünet végén a szekrényem felé sétálunk, amikor Brad
randira hív.
–  Csináljunk valamit suli után? Kettesben? – Szinte meg
mernék esküdni rá, hogy közvetlen vonala van az agyamhoz.
Soha nem volt még akkora szükségem a figyelemelterelésre,
mint most.
– Mire gondoltál?
Felvonja a szemöldökét, miközben elmosolyodik, és pajkosan
megcsillan a szeme. Érzem, hogy a gondolatai buja vizekre
eveztek, és az egyébként sem gyenge szorongásom ettől még
tovább erősödik. Ezen a héten nem kellett több nehézséggel
foglalkoznom, de kimondatlan feszültség van kettőnk között,
amit utálok.
Egész héten alig találkoztam Kyjal, és gondolom, szándékosan
kerül.
Nem mintha sokat segítene vele.
Olyan, mint a személyre szóló kriptonitom.
Tudom, hogy távol kell tartanom magamat tőle, de nem
tehetek róla, hogy kívánom. Csak azért állok ellen a
csábításának, mert nincs előttem, nem gyötör a sötét, jóképű
külsejével és veszélyes, szexi kisugárzásával. Ha találkoznánk,
nem tudom, képes lennék-e figyelmen kívül hagyni a
sóvárgásomat, ezért hálás vagyok, hogy kerül. Már így is épp
eléggé megaláztam magam. Nem lenne értelme újra hasonló
helyzetbe kerülni.
Nem számít, mennyit könyörgök a szívemnek, hogy utasítsa
vissza, nem tudom onnan kilakoltatni Kyt, mert már tanyát vert
odabent. Próbálok felkészülni a legrosszabbra, és elfogadni,
hogy a testvérem. Igyekszem megedzeni a szívem, hogy lépjen
túl rajta, mert nem táplálhatok ilyen érzéseket a testvérem
iránt, főleg nem azok után, hogy megint kibékült Addisonnal.
De semmi haszna. Nem bírom kiverni a fejemből.
 A logika és a józan ész nem számít, ha a szívről van szó.
Ha a szív megállapodik valaki mellett, nincs visszaút.
És emiatt elképesztően szenvedek.
Szeretem, és őrülten hiányzik. Bárcsak lenne valamilyen
gyógyír erre!
– Rá gondolsz, ugye? – kérdezi Brad mérgesen felsóhajtva, és
ezzel visszaránt a jelenbe.
Összeráncolom a homlokom, majd kiveszem a szekrényből a
könyveket, amelyekre szükségem van, és bepakolom a
táskámba.
– Miért mondod ezt?
–  Látszik az arcodon. Szerelemittas és vágyakozó. – Megint
felsóhajt, ezúttal fáradtan.
– Nem tudtam. – És remélem, hogy Ky sem vette észre.
– Mit nem adnék, ha rólam álmodoznál így. – Brad komolyan
néz rám, és lehetetlen haragudni rá ezért a megjegyzésért,
hiszen merész őszinteség sugárzik belőle.
–  Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy én is ezt szeretném? –
Egy részem valóban így van ezzel. Brad nagyszerű srác, bárcsak
iránta táplálnék gyengédebb érzelmeket!
– Nem tudom, hogy ezt bóknak vagy sértésnek vegyem-e.
A vállára veszi a táskámat, és megfogja a kezemet,
automatikusan a következő órám helyszíne felé indulva.
Esküszöm, jobban tudja az órarendemet, mint én.
– Bóknak szántam – mondom.
– Nem végeztünk ezzel a beszélgetéssel – szólal meg, amikor
az osztályteremhez érünk. – Később elmegyünk valahova? –
Kinyújtja a kezét, és az ujjára tekeri egyik hajtincsemet.
– Persze. Kint találkozunk.
 Egész délután alig tudok figyelni az órákon. Brad megszállja
a gondolataimat, és tudom, hogy később túl fogunk esni „a
beszélgetésen”. Egyre bátrabb, és nem tudom, hogy ez tetszik
vagy sem. Egy részem úgy véli, hogy Brad és én álompár
lennénk, illetve így tudnék a legkönnyebben továbblépni, de a
másik, logikusabb oldalam tudja, hogy ez pusztán óhaj. Nem
kényszeríthetem magam, hogy olyasmit érezzek, amit nem
érzek. Brad sok tekintetben csodálatos, és ha időt fektetnék
bele, azt hiszem, kialakulhatna közöttünk valami, viszont nem
szeretnék belekezdeni valamibe, amire talán nem állok készen,
ráadásul Bradet sem akarom megbántani, és nem akarom még
tovább rontani a barátságát Kyjal. Így is épp elég feszült a
viszonyuk.
Mint az életem többi része, jelenleg a romantikus
kapcsolataim is bonyolultak.

***

Brad újra elvisz a tóhoz, és leülünk ugyanarra a rönkre,

amelyre korábban. Szemben vagyunk a vízzel, és a gyönyörű
környéket kémlelem, miközben ő széthajtogat egy plédet, és
elővesz néhány szendvicset a kosárból, amelyet magával hozott.
A hely teljesen kihalt, csak a madarak halk csiripelését és a
hűvös őszi szellő mozgatta levelek lágy zizegését lehet hallani.
Brad levest önt egy termoszból két műanyag pohárba, és az
egyiket egy szendviccsel együtt felém nyújtja.
– Köszönöm. – Megfogom a poharat, és hagyom, hogy a meleg
átjárja dermedt, hideg ujjaimat.
–  Szeretek itt lenni – árulja el a levesét kortyolgatva. – Az
elmúlt néhány hónapban sok időt töltöttem itt. Ez az egyik azon
kevés hely közül, ahol rendezni tudom a gondolataimat.
– Ezért hoztál ide?
Mélyen a szemembe néz.
– Tudom, hogy aggódsz. Hétfőn kapod meg az eredményt, de
egy szóval sem említetted azóta, hogy utoljára itt jártunk. Arra
gondoltam, talán szükséged van valakire, aki meghallgat.
Felnyögök.
– Miért kell olyan átkozottul tökéletesnek lenned?
Meglepetten felvonja a szemöldökét.
–  Elméletben képzeljük el, hogy az vagyok – mondja, majd
felemeli a kezét, hogy megállítsa tiltakozásomat. – Miért
probléma?
Elfintorodok. Miért kellett kinyitnom a hülye pofámat?
– Mert megnehezíti.
A homlokát ráncolva mondja:
– Nem értem.
Megint felnyögök, és leteszem a levesemet, hogy
megdörzsöljem átfagyott arcomat.
– Le kell betűznöm?
Megfordul, a térde az enyémhez ér, közben hideg kezemet
meleg tenyerébe fogja.
–  Egy úriember soha nem kényszeríti a nőt, hogy ő
kezdeményezzen. – Elmosolyodik, de a szeme nem mosolyog. –
Kezdek beléd zúgni, Faye, de ezt már tudod.
Jelentős erőfeszítésembe kerül, hogy fenntartsam a
szemkontaktust, főleg, amikor úgy néz rám, mint most. Mintha
velem kezdődne és érne véget a világegyetem.
– Annyira jók lennénk együtt, ebben biztos vagyok.
–  Én is tudom – suttogom. – Sok tekintetben hasonlítunk.
Hasonló helyzetben vagyunk; egyikünk mellett sincsenek ott a
szülei, és tudom, hogy pont olyan magányos vagy, mint én.
Látom, hogy jó hatással lehetnénk egymásra. Tisztában vagyok
ezekkel a dolgokkal.
–  De? – A tekintete az arcomat kutatja. – Tudom, hogy most
jön a de, és szinte biztos vagyok benne, hogy tudom, mi az.
Egyre jobban csodálom Bradet. Azért hozott ma ide, hogy
megejthessük ezt a beszélgetést, és felkészült, hogy a kezembe
adja a szívét, bár gyanítja, hogy mindig szeretni fogom Kyt.
Azonban ez nem tartotta vissza, és ezért csak tisztelni tudom.
Kinyújtom a karomat, és megérintem az arcát.
–  Dögös vagy, kedves, vicces, intelligens, figyelmes, és még
vagy száz jó tulajdonságodat fel tudnám sorolni. – A homlokom
az övéhez nyomom, és suttogva folytatom: – Bárcsak én is
kezdenék beléd zúgni! Mindennél jobban szeretném, de nem
kényszeríthetem magam, hogy így érezzek.
Istenem, mennyire jó lenne, ha Bradet szeretném Ky helyett.
Miért csinálja ezt velem az univerzum?
Bradet szeretni olyan egyszerű lenne, mint levegőt venni, de
nem őt szeretem. Kyba vagyok szerelmes.
Hátrahúzódom, és nem szakítom meg a szemkontaktust, bár
fáj látni a szenvedést a tekintetében.
– Sajnálom, Brad. Talán a jövőben megváltoznak az érzéseim,
de még szeretem. Szerelmes vagyok Kyba.
– Addisonnal jár. – Hangja érzelemmentes.
–  Tudom. – Durván belerúgok a kövekbe a lábamnál, mert
tele vagyok frusztrációval. – Sajnos ez sem segít. Tudom, hogy
talán csak áltatom magam, de még mindig azt hiszem, hogy
Addison kényszeríti őt valamivel.
 Brad megrázza a fejét.
– Faye, nem azért mondom, hogy megbántsalak, de nyisd ki a
szemed. Láttad őket a buliban, és számtalanszor megkérdeztem
tőle, hogy történt-e valami, amiről mi nem tudunk, és
ragaszkodik hozzá, hogy nem.
Felállok, az egész testem olyan, mint ez a farönk.
–  És az igazi arcát mutatta, amikor ezt mondta? Vagy a
maszkot, ami mögé elbújik? – Brad összepréseli az ajkát, és
lehajol, hogy felvegyen a földről egy követ. Nem válaszol. –
Pontosan erről van szó.
Kacsázik a kaviccsal a tavon.
–  Ha a testvéred, felesleges ezen lovagolni – jegyzi meg
halkan, és az összes belső szervem fájdalmasan összerándul.
Visszaülök a rönkre.
– Tudom.
Brad megint megfogja a kezemet.
– Sajnálom. Tudom, hogy nem kellene ezzel terhelnem téged,
amikor egyébként is nehéz helyzetben vagy. Egyszerűen
frusztrált vagyok, mert kedvellek, és tudom, hogy te is engem.
Bárcsak ez elég lenne, de önző vagyok. Bocsánat.
Megszorítom a kezét.
–  Ne kérj bocsánatot! Nem szükséges. Én is ugyanezt érzem,
és lehet, hogy nem tart örökké. Fogalmam sincs, mi lesz a jövő
héten, ha az eredmény azt mutatja, hogy James az apám és az
unokatestvéreim a féltestvéreim. Ahelyett, hogy arra
használtam volna az időt, hogy megbarátkozzak a gondolattal, a
homokba dugtam a fejem, és most kénytelen leszek
szembenézni ennek következményeivel.
– Reméled, hogy James téved.
 Bólintok.
–  Nagyon, és nem pusztán Ky miatt. – Elfordítom a fejem. –
Képtelen vagyok felfogni, hogy az anyám lefeküdt a bátyjával, és
mindenről hazudott, ami fontos számomra. Miféle ember tesz
ilyet?
–  Nem tudom, Faye. Hónapokon át agyaltam azon, hogy
tudott apa lopni az ügyfeleitől és a barátaitól, és
megkérdőjeleztem még azt is, hogy egyáltalán ismerem őt.
–  Igen! – szisszenek fel. – Én is pont ezt érzem. Mintha a
személy, akit tiszteltem, szerettem és csodáltam, csaló lenne.
–  Ettől pedig megkérdőjelezed a saját identitásodat, az
ítélőképességedet, és mindent, amit fontosnak tartasz egy
emberben – teszi hozzá erősebben szorítva a kezemet. – Vagy
legalábbis én így voltam ezzel.
–  Én is. Főleg, hogy az én identitásom kérdésébe most egy
másik család is belekeveredett, és olyan, mintha sehova sem
tartoznék.
–  Ezt én is át tudom érezni. – Brad felemeli a fejemet, és
mélyen egymás szemébe nézünk, míg a szavaink leülepednek.
Brad szőke hajtincsei a szemébe hullnak, és miközben
gyönyörű arcát tanulmányozom, tekintetem a szájára siklik,
eszembe juttatva, hogy milyen érzés volt az enyémen akkor
egyszer, amikor csókolóztunk. Szeretnék úgy érezni Brad iránt.
Tényleg. Sokkal egyszerűbb lenne az egyébként bonyolult
életem. Mintha olvasna a gondolataimban, tekintete az ajkamra
vándorol, és mély levegőt vesz. A pillantásával kér engedélyt, de
habozok. Talán túlagyalom az egészet. Lehet, hogy hagynom
kellene, hogy megtörténjen, aztán úszni az árral. Hirtelen
ötlettől vezérelve előrehajolok, és ő is közelebb húzódik
hozzám, miközben mosolyra görbül a szája. A szívem hevesen
kalapál a mellkasomban. A vállamon ülő kisördög noszogat,
hogy folytassam, de az angyal sikít… ordít, hogy térjek
magamhoz, és közli, hogy ezzel csak megbonyolítok egy olyan
helyzetet, amely már egyébként is elég komplikált.
Döntések, döntések.
A vita a fejemben folytatódik, miközben Brad egy jelre vár,
ami azt üzeni, hogy húzódjon közelebb hozzám, és vegye el,
amit akar.
Végül azonban az angyal hangja győz, és hátracsúszok a
rönkön, hogy távolságot teremtsek közöttünk.
– Sajnálom, Brad. Visszamennénk, kérlek? Fázom.
 Huszonegyedik fejezet

– Nem bánnád, ha megállnánk kávézni? – kérdezem, amikor

visszaérünk Wellesley-be. Még nem akarok hazamenni.
–  Persze – válaszolja Brad ugyanazon a kedves, udvarias
hangon, amelyet egész úton használt.
Tudom, hogy megbántottam, de nem rajtam vezette le a
feszültségét. Ő nem olyan ember. A tükörben észreveszek
valamit, és a vállam fölött hátrapillantva összeráncolom a
homlokom, amikor látom a távolban a fekete, sötétített ablakos
kocsit, amely követ minket.
– Hé, nem ez az autó követett minket a múltkor is?
Brad belenéz a tükörbe, és gyanakodva összehúzza a szemét.
– Úgy néz ki.
– Basszus. Azt hittem, a média elfeledkezett rólunk.
– Vagy talán a nagybátyád egyik kocsija. Tényleg megszegtük
a szabályokat, amikor elhagytuk Wellesley-t.
Brad megáll egy kis kávézónál, én pedig kiszállok az autóból,
miközben a fekete kocsi elsuhan mellettünk, egyáltalán nem
érdekeljük. Lehet, hogy paranoiás vagyok, és végül is semmi
köze nem volt hozzánk. Összehúzom a szemem, mert ismerős
motorkerékpárt veszek észre az út túloldalán lévő boltnál.
– Az nem Ky motorja? – Felemelem a karom, és rámutatok.
Brad bezárja a kocsit, majd odajön mellém a járdára, és
követi a tekintetemet.
–  Lehet, de nem ő az egyetlen a városban, akinek ilyen
motorja van.
Dörzsölgetem a kezem, míg sorban állunk, próbálom
kimasszírozni a görcsöt merev ujjaimból. Nincs szabad hely,
ezért elvitelre kérjük a kávét, és inkább egy kinti padon ülünk
le. Csendben kortyolgatjuk az italt, és azon töprengek, vajon
Brad is annyira össze van-e zavarodva, mint én. Köhint egyet.
– Faye?
– Igen? – nézek rá.
–  Tudom, hogy te is ugyanannyira meg akartál csókolni a
tónál, mint én téged. Miért álltál meg?
–  Mert még tovább bonyolítaná a helyzetet – válaszolom
őszintén.
– Vagy lehet, hogy pont ellenkező lenne a hatása. – Átkarolja
a vállamat, és a hajammal játszik.
Tudom, mire gondol, nagyon hasonló a gondolatmenete, mint
az enyém volt a tónál, de még mindig össze vagyok zavarodva,
és bármerre billenhet a mérleg.
– Talán. – Vállat vonok.
Közelebb csúszik hozzám a padon, míg végül összesimul a
combunk. Megfeszül a keze a hajamban, miközben felemeli a
fejemet.
– Ha megcsókolsz, tudni fogjuk.
Felgyorsul a szívverésem, ahogy meleg lélegzete az arcomat
simogatja. A tekintetében ott csillog a könyörgés és a buja vágy
kábító keveréke, és ez furcsa dolgokat művel a bensőmmel.
– Nem akarom tönkretenni a barátságunkat.
–  Mit szólnál ehhez – kezdi, miközben a karjába vesz. – Egy
csók. Egy jelentőségteljes csók – hangsúlyozza ki a szót, hogy ne
érthessem félre –, mindenféle kötöttség nélkül. Ha élvezed,
beleegyezel, hogy eljössz velem egy randira, és meglátjuk, hova
vezethet a kapcsolatunk. Ha semmit nem érzel, békén foglak
hagyni. Esküszöm, soha többet nem hozom szóba a dolgot, és
ígérem, hogy nem lesz hatással a barátságunkra. – Az alsó
ajkamba harapok, ő pedig sóvárogva követi a mozdulatot a
tekintetével. – Te döntesz.
A lábammal nyugtalanul dobogok a földön, közben a
gyomrom bukfencet hány. A szívem veszettül kalapál a
mellkasomban, és gondolatban számba veszem a pró és kontra
érveket. Egy csók nem olyan nehéz, ugye?
– Jézusom, mondj már valamit. – Brad hangja piszkálódó, de
hallom benne a visszautasítástól való félelmet, és ez eldönti a
kérdést.
Totál túlagyalom a dolgot. Csak egy csók. Mi kárt tehetne?
Átkarolom a nyakát.
–  Oké. Egy csók. – A szájára teszem az ujjamat, amikor
megszólalna. – Egy jelentőségteljes csók.
Megnyalja az ujjamat, mielőtt gyorsan meleg szájába húzza.
Nem tudja magába fojtani a vigyorát, és nekem elakad a
lélegzetem.
Lassan felemeli a kezét, és kihúzza az ujjamat a szájából,
aztán a mellkasához szorít. Hüvelykujjával megdörzsöli az alsó
ajkamat, közben lehajtja a fejét. Óvatos puszit nyom a fülem alá,
amitől megborzongok. A szája forró ösvényt hagy a fülemtől az
állkapcsomon át az arcomig, majd az ajkamra hajol.
–  Utolsó esély, hogy meggondold magad – suttogja rekedten,
mire felemelem a fejem, és a szájára szorítom az enyémet.
Először lágyan csókolom, de magabiztosan átkarolja a
derekamat, és oldalra dönti a fejét, hogy elmélyítse a csókot. Az
ajkával hódol az enyémnek, hosszan simogat a nyelvével.
Belemarkolok a tarkójába, és ösztönösen a hajába fonom az
ujjaimat. A számba lehel, és a csók egyre intenzívebb, ahogy az
ajka hevesen siklik az enyémen. A nyelvünk összesimul,
ismerkedik és táncol egymással, és a vágy ásítva életre kel a
testemben. Meghúzom a haját, és az ölébe mászok, miközben
átadom magam a pillanatnak; nem gondolok semmire, csak
arra, hogy egy dögös srác úgy csókol, mintha az élete függne
tőle.
Csupán akkor szakadunk el egymástól, amikor már nem
kapunk levegőt, és az állkapcsom sajog a szenvedélyes
csókcsatától. Szorosan magához ölel, és éppen megpuszilja a
halántékomat, amikor az út túloldaláról egy motor hangos
dübörgése vonja magára a figyelmemet.
Tudom, mit fogok látni, mielőtt odanéznék.
Ky a motorján ül, lábával gázt ad, és közben ridegen bámul
engem meg Bradet. Gyorsan kibontakozom Brad öleléséből,
miközben ő káromkodik, én pedig az útra lépek anélkül, hogy
körülnéznék. Ky mogorván méreget minket, majd a fejére teszi
bukósisakját.
–  Várj! – kiáltom, gyorsan jobbra, majd balra nézek, és
átszaladok az úton.
De elkések.
A motor mérgesen megrándul, és előresüvítve befordul a
sarkon, mielőtt utolérhetném.
Brad már a kocsiban ül, mire visszaérek és beszállok az
anyósülésre. Feszült arckifejezéséből ítélve ki van akadva.
Beindítja a motort, sebességbe teszi a kocsit, majd úgy száguld
végig az úton, mintha a sebességkorlátozás nem létező fogalom
lenne.
– Lassíts le, kérlek, vagy mindkettőnket meg fogsz ölni.
A józan ész győz, és leveszi lábát a gázról. Kinézek az
ablakon, és próbálom kitalálni, hogyan hozzam helyre ezt az
egészet.
–  Nehogy azt mondd, hogy nem élvezted, mert tudom, hogy
tetszett – morogja.
–  Nem fogom tagadni – vallom be halkan, amikor felé
fordulok.
Vasmarokkal szorítja a kormányt.
– Hadd találjam ki. – Füstöl a haragtól. – Mégsem elég.
Ez az igazság. Határozottan élveztem a csókot Braddel, és jól
éreztem magam közben, de közel sem olyan jól, mint Kyjal. A
szikra, a mindent felemésztő vágy a másikért nem létezik
köztem és Brad között. Legalábbis részemről nem. Az ő nevében
nem beszélhetek.
– Sajnálom.
Nem mond semmi mást, amíg le nem parkolunk a garázsban.
Leállítja a motort, és csendben ülünk. Aztán hangosan felsóhajt,
és felém fordul.
–  Oké. Te megtartottad az alku rád eső felét, én is azt fogom
tenni.
– Remélem, komolyan gondolod, mert fontos vagy nekem.
Elveszíteni Brad barátságát olyan lenne, mintha egy végtagot
veszítenék el. Brad rengeteget jelent számomra, és remélem,
ezzel ő is tisztában van, bár tudom, hogy ő nem barátságot akar,
és megértem, mennyire fájhat neki a visszautasítás.
–  Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy kiszakítsalak az
életemből. Majd túlteszem magam rajta. – A szájához emeli a
kezemet, és gyengéden megpuszilja. – Barátok?
Könnyes szemmel mosolygok.
– Barátok.
***

Az étterem még zárva, és nem tudom, mit tegyek. Azt hiszem,

bölcs dolog, ha egy kicsit békén hagyom Bradet, Kynak pedig
még csak a közelébe sem fogok menni, amíg le nem higgad. A
bulizás egészen biztosan kizárva a múltkori fiaskó után, és
nincs is hangulatom a társasághoz. Elég szarul érzem magam
azok után, ami Braddel történt, és az önutálat meg a bűntudat
mocsarában sínylődöm. Ragaszkodnom kellett volna az eredeti
elképzelésemhez, és visszautasítani a csókot, mert akkor most
egyikünk sem érezné ennyire rosszul magát. Eldöntöm, hogy a
moziszobában fogok bujkálni, átadva magam titkos
szenvedélyemnek.
Könnyek csorognak végig az arcomon, ahogy nézem a
képernyőn kibontakozó tragédiát. Rose, vagyis Kate Winslet
Jack, azaz Leonardo DiCaprio kezét csókolja meg éppen, mielőtt
hagyná, hogy fagyos holtteste a tengerbe süllyedjen, megígérve,
hogy soha nem fogja elengedni. Hangos zokogás tör fel a
torkomból. Nem számít, hányszor látom a Titanicot, mindig
kicsinál ez a jelenet, mintha tőrt mártanának a szívembe. Ez
volt anya kedvenc filmje, én azonban nem értettem a
lelkesedését, amíg néhány évvel ezelőtt meg nem jelent a 3D-s
verzió, és el nem kísértem anyát a moziba, hogy megnézzük.
Azonnal rákattantam, és már függő vagyok, akkor is, ha ez a
film egy csomó emléket hoz elő az anyámról. Remélem, egyszer
képes leszek keserűség nélkül felidézni a boldog pillanatokat.
 Kinyílik a helyiség ajtaja, és léptek törnek be a szentélyembe.
– Lehetnél ennél sablonosabb? – Keaton a képernyőre bök, és
leül elém egy fotelbe.
–  Nem érdekel. A saját önsajnálatomban dagonyázom,
úgyhogy sírhatok, ha akarok. – Kinyújtom rá a nyelvem.
–  Csatlakozhat valaki ehhez a bulihoz, vagy magányos
esemény? – Vigyorogva lelógatja lábát a fotel karfájáról, és
hátradől.
–  Beengedlek, ha betartod a szabályokat. Az első, nem
piszkálhatsz a röhejes mennyiségű édesség miatt, amit
magamba tömök. A második, ami itt elhangzik, itt is marad. A
harmadik, nem lehet csúnyát mondani a Titanicra. Szent és
sérthetetlen a film. A negyedik – felemeli a kezét, hogy
megállítson, de nem foglalkozom vele –, a negyedik: kisírhatom
a szemem, és akkor sem nevezhetsz szánalmasnak, vagy
utasíthatsz, hogy szedjem össze magam. Az ötödik… – Felnyögve
könyökhajlatába temeti az arcát, és motyogni kezd az orra alatt.
– Annyiszor nevezel idiótának, ahányszor csak akarsz, mert
talán, ha valaki más mondja, eljut az agyamig.
Egy marék pattogatott kukoricát tömök a számba, és közben
lejjebb csúszok a fotelemben. Rose már a sípot fújja, és a
mentőcsónak megfordul. A zokogásom szipogássá szelídül, és
hangosan belekortyolok az üdítőmbe. Kinyújtom a kezem, hogy
törjek magamnak egy kocka csokoládét, és bekapom. Keaton
úgy bámul rám, mint a világ legnagyobb rakás
szerencsétlenségére.
– Mi van? – kérdezem csámcsogva.
– Hányni fogsz.
– Nem érdekel – motyogom, még több csokit tömve a számba.
 –  Undorítóan meg fogsz hízni – teszi hozzá, belelendülve a
piszkálódásba.
– Egy kis szerencsével – jelentem ki pókerarccal.
Felmászik az én soromba, ellopja az édességemet, aztán a
másik oldalra megy, hogy leüljön. Mogorván nézek rá, ő meg
kiröhög.
– Undorítóan kövér akarsz lenni?
–  Igen. – Kinyújtom a lábamat, hogy az ölébe tegyem. –
Csúnya és undorító akarok lenni, hogy egy fiú se nézzen rám
soha többé. Ha nincs fiú, akkor nincs összetört szív, vagyis
boldog leszek. Elkötelezett vénlány leszek, vagy talán bevonulok
egy zárdába, bár kétlem, hogy Mary nővér megengedné, hogy
betegyem a lábam arra a helyre, mindegy, azért reménykedni
lehet.
– Mindent előre elterveztél, ugye?
– Igen. – A fotel karfájára fektetem a fejem, hogy kényelembe
helyezzem magam. – Halálosan komolyan beszélek.
– Aha. – A szeme komiszan megcsillan, mire én összehúzom a
szemem. Villámgyorsan megragad egy marék pattogatott
kukoricát, és elkezdi a számba tömni. – Milyen unokatestvér
lennék, ha nem segítenék megvalósítani az életcélodat? Mi?
Próbálom félreütni a kezét, de lehetetlen. Utána a csokival
keni össze a számat, és annyira nevetek, hogy szinte már
fuldoklom. Lecsúszok a fotelről, és seggre esek, miközben
Keaton utánam mászik, úgy hadonászva a pattogatott kukoricás
tállal, mintha ő lenne a Popcorn szörny. Felsikkantok, talpra
állok, és elszaladok előle. Természetesen utánam jön,
kergetőzünk a moziszobában, a foteleken átugrálva, a sorok
között csúszkálva, én pedig mindent megteszek, hogy kitérjek
előle, míg a nevetés kifog rajtam, és térdre esve pihegek,
miközben könnyek csorognak végig az arcomon a röhögéstől.
–  Elég. – Felemelem a kezem, ahogy a közelembe ér. – Te
nyertél. Nem mondtam komolyan. Túlságosan szeretem a fiúkat
ahhoz, hogy valaha lemondjak róluk. – Hanyatt fekszem a
padlón, és felhúzom a térdemet.
Keaton leül mellém, és játékosan megbök.
–  Jó választás, ó, bölcs asszony – ugrat. – Most pedig mesélj,
miről van szó.
–  Esküdj meg, hogy egy léleknek sem mondod el. – Oldalra
fordítom a fejem, hogy ránézzek.
–  Cserkész becsszó. – Rám vigyorog, megmutatva gyönyörű,
fehér fogsorát. Az arca kezd kikerekedni, és elveszíteni kisfiús
jellegét. A haja a feje tetején hosszabb, és ez a rafinált, kócos
stílus nagyon jól áll neki. – Bámulsz.
– Nagyon gyönyörű vagy, Keaton.
Ijedten elkerekedik a szeme, és nem tudom magamba fojtani
horkantásomat a helyzet röhejessége miatt. Hát persze, hogy
rögtön arra a következtetésre jut.
–  Nem akarok rád hajtani! – Hitetlenkedve néz rám, én meg
felsóhajtok. – Ja. Ebbe inkább bele se kezdjünk. Csak arra
értettem, hogy állati dögös pasi lesz belőled, Keaton. A lányok
meg fognak bolondulni érted, de ne felejtsd el, hogy ennél jóval
többet érsz. Megvan benned ez a belső szépség, sugárzik a
lényedből, és kiemel a tömegből. Egy vagy a millió között. –
Halálra rémülök, amikor könnybe lábad a szeme.
Feltámaszkodom a könyökömre. – Boldog vagy szomorú
könnyek?
Törökülésbe helyezkedik.
 –  Mindkettő. Mindig mindkettő. – Megkínzott kifejezés
torzítja el az arcát, és szerintem már nem ugyanarról
beszélünk.
Összeráncolom a homlokom, és én is törökülésbe ülök.
– Mondd el, mi bánt!
Szomorúan néz a szemembe, és látom, hogy viaskodik
önmagával.
– El fogom. Csak nem most.
–  Oké. Itt vagyok, ha beszélni akarsz velem. – Gyorsan
átölelem. – Szeretlek, ugye, tudod?
Kedvesen rám mosolyog.
–  Tudom, én is szeretlek. Mármint mint a nővéremet, nem
mint…
Bosszúsan oldalba könyökölöm.
– Tudom, te lökött.
– Még mindig szereted, ugye? – kérdezi halkan.
Megvakarom a fejemet.
– Ennyire nyilvánvaló?
–  Igen, hogy őszinte legyek, egyértelmű.  Látom, mennyire
igyekszel, nehogy ránézz, de amikor mégis megteszed, minden
az arcodra van írva. Túl őszinte vagy ahhoz, hogy eltitkold az
érzéseidet.
Felsóhajtok.
– Király. Most már mindenki rajtam nevet.
Megrázza a fejét.
–  Ő is szeret téged. Ismerem a bátyámat. Lehet, hogy nálad
ügyesebben rejtegeti az érzéseit, de pokolian szenved.
A fogamat csikorgatom.
–  Hát, akkor engem átvert. Megint kibékült Addisonnal, és
konkrétan le se szar engem. Áh! – Belemarkolok a hajamba, és
felsóhajtok. – Miért nem szerethetem Bradet, és felejthetem el
Kyt? Úgy sokkal könnyebb lenne. – A kezembe temetem az
arcomat.
– Hát erről van szó? – kérdezi Keaton.
–  Csókolóztunk, és… – Átkarolom a térdemet, és nehezemre
esik megtalálni a megfelelő szavakat.
– Szexi volt? Vagy nem? – Oldalra dönti a fejét.
– Jó volt…
– Jaj. Szegény Brad. – A vigyorával küzd.
–  Hagyd abba, szemét. A saját életemet bonyolítom meg.
Érezz együtt velem! – Színlelt bosszúsággal nézem, így tudja,
hogy félig viccelek. – Jó volt, hogy valaki átölelt, és éreztem az
érintése melegét meg a szája ízét. Hogy tudtam, valaki törődik
velem. Nagyszerű csók volt, de nem éreztem azt a szikrát, amit
akkor szoktam, amikor a testvéreddel csókolózom. Most meg
csak arra tudok gondolni, hogy mennyire hiányzik Ky csókja, és
hogy mennyire szörnyű ember vagyok, amiért reményt adok
Bradnek, pedig kizárt, hogy valaha együtt legyünk.
– Kínos. – Keaton együttérző pillantást vet rám.
–  Tudom, és az a legrosszabb, hogy Ky az egésznek
szemtanúja volt.
Keaton a kezébe harap, így próbálja leplezni reakcióját.
–  Örülök, hogy valaki szórakoztatónak tartja a helyzetet –
csattanok fel, amikor elveszíti a csatát, és hangosan felnevet. –
Mindent elcsesztem! Áh! – A térdembe temetem az arcomat, és
azt kívánom, bár megnyílna alattam a föld, hogy elnyeljen!
–  Bocs – szólal meg Keaton, de egyáltalán nem úgy hangzik,
mintha sajnálná. – Be kell ismerned, hogy vicces.
 Rámordulok:
–  Elnézést, ha nem látom a vicces oldalát. Félek, hogy
tönkretettem a barátságunkat, és Brad valószínűleg utál, amiért
miattam megint elárulta Kyt. – A padlóra hanyatlok, és
felnyögök. – Katasztrófa sújtotta övezet vagyok.
Keaton tovább nevet.
– Miattad került a ráma a drámába – jegyzi meg viccesen, én
pedig a karjára ütök.
–  Ez szemét volt. Nem kértem, hogy beleszeressek az
unokatestvérembe, ahogy azt a csókot sem én kezdeményeztem.
Brad, mondhatni, sarokba szorított, és most már két embert is
kerülgetnem kell ebben a házban.
– Sok szerencsét hozzá – mondja kacsintva.
Á, most már hivatalos.
Szívás az életem.
 Huszonkettedik fejezet

Kora reggel hirtelen arra ébredek, hogy teljesen kiszáradt a

szám. Köszönhetően a falási rohamnak, óriási szükségem van
vízre. Mezítláb, halkan osonok a konyha felé, és magamba
fojtva ásításomat, átvágok az előszobán. Földbe gyökerezik a
lábam, amikor hangokat hallok a nappaliból. Bárhol
felismerném Ky és Brad hangját. A falhoz lapulok, és olyan
közel merészkedek az ajtóhoz, amennyire csak merek.
– Bocs, hogy megütöttelek – mondja Ky, mire bosszús leszek.
– Valószínűleg megérdemeltem – válaszolja Brad.
–  Nem érdemelted meg. – Rövid szünet. – Igazad van. Nincs
jogom birtokolni. Faye szabad, azt csókol meg, akit akar. – A
szavai újabb csapást mérnek törékeny szívemre.
– Megesküdtem, hogy soha többé nem fogom ezt tenni veled.
–  Semmi rosszat nem tettél, haver. Ha én nem vagyok vele,
inkább veled járjon. Tudom, hogy benned megbízhatok, és
vigyázni fogsz rá, gondoskodsz róla.
Feltámad bennem a harag. Mintha valami tárgy lennék, amit
egymás között passzolgathatnak, amikor úgy tartja úri kedvük,
és mintha Bradnek és nekem Ky engedélyére lenne szükségünk,
amelyet nagylelkűen megad. Mégis ki a fenének képzeli magát?
–  Különben meg, nem számít. Nem kellek neki. – Brad
hangjában csalódottságot és beletörődést hallok, nem
rosszindulatot.
–  Én nem így láttam – jegyzi meg Ky, megerősítve, hogy
egyértelműen tanúja volt a csóknak.
– Szerelmes beléd.
– Nem lehet! – csattan fel Ky, még apróbb darabokra törve a
szívem. – Nem hallotta, amit neki mondtam? Tovább kell lépnie,
és te vagy a legmegfelelőbb személy, akivel ezt megteheti.
Akarod, hogy beszéljek a fejével?
Eleget hallottam.
Az atyáskodó hangja, a téves racionalizálása és a célzás, hogy
én vagyok, aki nem gondolkodik tisztán, előhozza a bennem
szunnyadó szörnyeteget. Nem érdekel, hogy lenge pizsamában
vagyok, vagy hogy lebukok a hallgatózással, berontok a
szobába, és felkapcsolom a villanyt, hogy mindketten lássák,
mennyire haragszom.
Egymással szemben ülnek a bőrkanapén, és meglepetten
pislognak rám. Odamegyek Kyhoz, és mellkason lököm.
–  Nem kell beszélni a fejemmel, és főleg nem neked! –
visítom. – Hogy mered feltételezni, hogy tudod, mit akarok, vagy
mire van szükségem? Nincs hozzá jogod!
– Faye. – Brad feláll, mire rávetem magam, és visszalököm a
kanapéra.
– Te sem vagy jobb! – Ordítok, mint a sakál, és valószínűleg az
egész házat felverem a kiabálásommal, de nem érdekel. Nem
látok az agyamat ellepő vörös ködtől. – Azt hiszed, ha megkapod
az engedélyét, a karodba omlok?
– Nem! Nem erről van szó. – Brad próbál tiltakozni, de gyilkos
pillantást vetek rá, és elhallgat.
–  Eleget hallottam ahhoz, hogy tudjam, le akart passzolni
neked. – Kyra bökök, és felháborodom, amikor észreveszem,
hogy sötéten, élvezettel csillog a szeme. – Töröld le azt az öntelt
vigyort a képedről, Ky, vagy megteszem helyetted. – Mérgesen
nézek rá, de ő még szélesebben mosolyog. – Halálvágyad van,
vagy micsoda? – vicsorgom.
Feláll, és óvatosan, de magabiztosan indul el felém.
– Bébi, tudod, hogy szerintem dögös, amikor mérges vagy.
Totál kihoz a sodromból, erősen meglököm, és frusztráltan
rákiabálok. Ky utánam nyúl, de közben elveszíti az egyensúlyát,
és mindketten a földre esünk. Ügyetlenül rajta landolok, és
felnyögök. Felülök, lovaglóülésben helyezkedve el rajta, és
többször is az idegesítően tökéletes mellkasába nyomom az
ujjamat. Mérges vagyok, amiért vágyat látok megcsillanni a
szemében, és érzem a hátsóm alatt árulkodó merevedését.
–  Nem flörtölhetsz velem, nem nevezhetsz bébinek, sem
dögösnek, sehogy! – Talpra állok. – Tartsd meg a barátnődnek! –
Elhátrálok, és mogorván nézek mindkettőjükre. – Semmit nem
akarok egyikőtöktől sem. Megértettétek?
Brad feláll.
– Faye, sajnálom. Ne már!
Kicsit megtántorodom, a végtagjaim elgyengülnek most, hogy
a harag kiváltotta adrenalin távozik a testemből.
–  Hagyj békén, Brad. Mindketten tartsátok tőlem távol
magatokat.
A konyhába trappolok, kirántok néhány üveg vizet a hűtőből,
és visszamegyek a szobámba. Útközben kerülöm a fiúk fürkésző
tekintetét, és fejemet magasan fölfelé tartva vonulok el
mellettük.
Ezer év, mire visszaalszom. Nem sikerül teljes mértékben
megszabadulnom a frusztrációtól, és ez szinte ellehetetleníti a
pihenést. De végül csak sikerül elaludnom.
Szombat reggel még mindig tombolok a haragtól, miközben a
medencéhez vonszolom magam, hogy ússzak egyet. A vízben
vezetem le a feszültségemet, és órákig erőltetem az edzést, míg
végül már az összes izmom tiltakozik az erőkifejtés ellen. Aztán
a nap hátralévő részében a szobámban bujkálok, mint egy
gyáva féreg. A nappal józan fényénél már szégyellem magam,
amikor eszembe jut az előző esti veszekedés, és mérges vagyok,
amiért engedtem, hogy ennyire felidegesítsenek. Egyik sem mer
a szemem elé kerülni, én pedig hálás vagyok a sors apró
kegyeiért.
Később kopog valaki az ajtómon, amitől azonnal felszalad a
vérnyomásom.
–  Bejöhetek? – kérdezi Kal, mire megkönnyebbülten
felsóhajtok.
–  Nyitva van. – Meggörnyedve lép be. – Mi történt? –
kérdezem automatikusan, közben görcsbe rándul a gyomrom.
–  Beszéltem az ügyvédekkel. Nem tudták ejteni az ügyet az
előzetes meghallgatáson, és kitűzték a tárgyalás időpontját. –
Lefekszik az ágyamra, az oldalára fordul, és felkönyököl. –
November tizenötödike.
– Ez jó hír, nem? Már csak néhány hét.
–  Jó is, meg nem is. Apa megmozgatott minden követ, hogy
felgyorsítsa az eseményeket, és örülök, hogy nem hónapokig
leszek házi őrizetben, de ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy
szeretném, lehet, hogy jövő hónapban ilyenkor már börtönben
leszek.
–  Biztos, hogy Zoe tanúvallomása bizonyítja, hogy csapdába
csaltak.
–  Nem ennyire egyszerű az ügy az ügyvédek szerint. A vád
meghallgatta a suliba járó lányokat, és nem szép képet festettek
rólam. Lana pedig bemutatta az óvszert, amelyet használtunk.
–  Az semmit nem bizonyít! Csak azt, hogy szexeltetek, amit
nem tagadsz.
– Az anyja állítja, hogy szűz volt, és soha nem egyezett volna
bele a házasság előtti szexbe.
Felvonom a szemöldököm.
– Visszarepültünk a sötét középkorba, csak lemaradtam?
–  Greta kiváló tanú lesz, hívő katolikus. Lanát úgy nevelték,
hogy tisztelje a hitét, szóval a végén az én szavam fog szemben
állni az övével. Nem olvastad a vallomását, Faye. Rosszindulatú,
semmit nem tartott vissza, és biztos, hogy megérinti majd az
esküdtek szívét. A tenyeréből fognak enni. Ennyi erővel akár
bűnös is lehetnék. Most már biztos gyűlöl.
A hasamon fekszem, a könyököm a takaróba süllyed.
–  Fel nem foghatom, miért teszi ezt veled. Nem számít,
mennyire összetört a szíve, nincs joga így elcseszni az életedet. –
Felemelem a lábam, és bokámat keresztbe téve a levegőben
hintáztatom.
–  Bárcsak beszélhetnék vele, hogy megtudjam, mi jár a
fejében, de Keven semmit nem talál. – A pillantásommal teszem
fel a kimondatlan kérdést. – Apa ráállított egy magánnyomozót
az ügyre, és Ky is megkérte Kevent, hogy járjon utána egy
nyomnak. De mintha Lana eltűnt volna a föld színéről.
–  Azok, akik nem akarják, hogy megtalálják őket, általában
jól rejtőzködnek. – Anyámra gondolok. Bár ő fizikailag nem tűnt
el, nem kétlem, hogy kiválóan bujkált. – Lehet, hogy a
tárgyaláson beszélhetsz vele.
Felsóhajt.
 – Rá sem nézhetek.
– Ez szívás.
Keserűen felnevet.
–  Ez az év legenyhébb állítása. – Elhal a nevetése. – Nem
akarok börtönbe kerülni.
A leplezetlen rémület az arcán szemmel látható, és így
elképesztően fiatalnak meg sebezhetőnek látszik.
– Nem fogsz. Nem tettél semmit.
–  Számtalan példát lehetne felhozni emberekről, akik olyan
bűncselekményekért ültek börtönben, amelyeket nem követtek
el. Ki mondja, hogy velem más lesz a helyzet? Nagyon is megvan
rá az esély, fel kell készülnöm. – Hanyatt fordul, és megdörzsöli
az arcát. – A nemi erőszakért akár húsz év is járhat állami
börtönben. Tönkreteheti az életemet.
Megfordulok, és a vállára hajtom a fejem.
– Senki nem fogja engedni, hogy olyasmiért vidd el a balhét,
amit nem követtél el. Ki fogunk találni valamit, vagy előkerül
valami új bizonyíték. Keven keres valamit, ami segíteni fog.
Ahogy kimondom, észreveszem hangomban a kétségbeesést.
Hogy várhatnám el, hogy Kal elfogadja a vigasztalásomat,
amikor én magam is alig hiszek abban, amit mondok?

***

Rose felhív, hogy elmesélje, az étterem újra kinyitott, és

megkérdezi, estére tudok-e vállalni műszakot. Ha itt lenne, most
halálra csókolnám. Pontosan erre van szükségem, hogy
eltereljem figyelmemet a holnapról.
Max pont akkor áll meg az étterem előtt, amikor Rose-t leteszi
a pasija, Theo. Intek a srácnak, aki elhajt az úton a motorján.
Odahajolok Rose-hoz, hogy gyorsan átöleljem, de aggodalmas
homlokráncolása visszatart.
– Mi a baj?
Oldalra lép, és hunyorítva néz valamit a hátam mögött.
– Az a pasi téged fényképez?
Olyan gyorsan fordulok meg, hogy beleszédülök. Megfeszül
az állkapcsom, amikor kiszúrom a jól öltözött férfit az út
túloldalán, ahogy kapkodva zsebre teszi a fényképezőgépét.
–  Ó, istenem! – Lángoló tekintettel nézek Rose-ra. – Ez az a
vendég… a fickó, aki a múlt héten engem kért. Tudtam! A
zsigereimben éreztem, hogy rosszban sántikál. – Hirtelen
ötlettől vezérelve átszaladok az út túloldalára, és rákiabálok. –
Hé! Mark! Álljon meg!
Mostanra már majdnem az utca közepén jár, és nem fordul
meg. Utánaszaladok, de mire befordulok a sarkon, már újabb
kanyart vesz be, csak a tarkóját látom egy pillanatra. Ideje
abbahagyni az üldözést… most már nem fogom utolérni.
A haragtól tombolva megyek be az étterembe. A hely
zsúfolásig van, zsong az élettől. Vagy tényleg hiányzott a kaja az
embereknek, vagy azért vannak itt, hogy David után
szaglásszanak. Visszataszító a gondolat, de határozottan
jellemző erre a közösségre, hogy imádja a pletykát és a drámát,
szóval nem mondhatom, hogy meg vagyok lepve.
Majd megszakadunk, hogy lépést tartsunk a rendelésekkel,
de ennél boldogabb nem is lehetnék. Tudom, hogy fura, de
őszintén hiányzott a munka. Olyan ember vagyok, aki szereti
elfoglalni magát, és ha túl sok a szabadidőm, nem tudom, mihez
kezdjek magammal.
Rose-zal bankjegyeket válogatunk a kasszánál, és közben
érzem, hogy valaki engem figyel. Lassan megfordulok, és
elkerekedik a szemem, amikor észreveszem, hogy David a
küszöbön állva bámul minket. Ez az első alkalom egész este,
hogy kijött az irodájából. A nadrág lóg rajta, sápadt arca
soványnak tűnik. Olyan arcot vág, mint akinek a világ terhe
nehezedik a vállára. Az étterem megdermed, a beszélgetés
elhal. De David látszólag nem vesz észre senkit. A saját kis
buborékjában van, és bambán mered előre. Megsajdul érte a
szívem. Csak áll és minket bámul, nem szólal meg, és nem
mozdul.
Elindulok felé, és óvatosan a karjára teszem a kezem.
– David, jól vagy? Hozzak valamit?
Tompán néz rám, és addig bámul, míg valami szikra nem
csillan a szemében. Megveregeti a kezemet.
–  Jó kislány vagy. – Előrehajol, és megpuszilja az arcomat. –
Mindig jó kislány. – Még egyszer, utoljára megpaskolja a
kezemet, majd erőtlenül rám mosolyog, mielőtt visszamegy az
irodájába.
– Ez nem volt fura, vagy ilyesmi – jegyzi meg Rose faarccal. –
Nem kellene itt lennie. Nincs elég jól, hogy visszajöjjön
dolgozni.
– Egyetértek. Hívjuk fel a feleségét?
–  Nincs meg a telefonszáma. Gondolom, ha az irodában
marad, senkinek nem árt önmagán kívül.

***

Éjfél körül érek haza, teljesen kimerülten. Rose-zal

felajánlottuk, hogy bezárunk, gyakorlatilag kilökve Davidet az
ajtón, hogy menjen haza. Ásítva dobom le a táskámat a
folyosón, és a konyhába megyek. Mindenhol sötét van, ezért
felkapcsolom a villanyt a konyhában, és szitkozódni kezdek az
orrom alatt, amikor meglátom, milyen állapotok uralkodnak ott.
Teljes káosz. Szokás szerint. Az unokatestvéreim a legnagyobb
trehányok a világon. Belehalnának, ha bepakolnák az edényeket
a mosogatógépbe? Lusta dögök. Azt hittem, Alex mostanra
összeszedi magát, de még mindig a szobájában bujkál, és alig
mutatkozik a házban, nemhogy bemenjen dolgozni. Nem is
hasonlíthatna kevésbé a nőre, akivel először találkoztam. Bár
sajnálom, amin keresztülmegy, muszáj lesz magához térnie,
méghozzá hamarosan.
Elkezdek takarítani, és ásítva bepakolom a mosogatógépet.
–  Nem kell ezt tenned – szólal meg Ky. A mosókonyha
árnyékában bujkál a kilincsnek támaszkodva.
Felsikkantok, és a mellkasomhoz kapom a kezem, pont a
szívem fölé, amely őrülten kalapál a rémülettől.
– Ne ijesztgess! Jézusom. – Megdörzsölöm sajgó mellkasomat.
Ky besántikál a konyhába, és elakad a lélegzetem. Az alvadt
vér rászáradt az arcára, és nyilvánvaló, hogy megsérült az orra.
A bal szeme felduzzadt, körülötte a bőr egy foltban
elszíneződött. Látom, hogy egy monokli kezd kialakulni rajta.
Az arca jobb oldalán halvány zúzódás. Odabiceg az asztalhoz, és
leül a padra.
– Ezúttal kivel verekedtél? – Imádkozom, nehogy Brad nevét
mondja.
– Nem kell ezzel foglalkoznod. – Vért köp egy koszos tálba az
asztalon, én pedig előveszem a fejem fölött lévő szekrényből az
elsősegélydobozt.
–  Ne atyáskodj. – Fejrázva indulok el felé. – Ha azt akarod,
hogy segítsek, elárulod.
Megfogja a csuklómat.
– Egyedül is boldogulok.
– Alig tudsz menni.
–  Néhányszor belerúgtak a lábamba, de egy forró fürdő és
egy meleg borogatás mindent helyrehoz.
Ujjaimmal óvatosan megnyomkodom az orrát meg az arcát,
mire összerezzen.
–  Ez már lassan megszokássá válik – szólok rá, ahogy
előveszem az elsősegélydobozból, amire szükségem van. – Ki
volt az?
Legyőzötten előregörnyed a válla.
– Roberts… Jeremy. – Lenyűgöző, hogy mennyi gyűlöletet tud
belepréselni ebbe a néhány szóba. – És mielőtt megkérdeznéd,
egy csomó hülyeséget mondott rólad, aminek nem örültem.
– Több eszed is lehetett volna, mint hogy bekapd a csalit. Ezt
valószínűleg arra fogja felhasználni, hogy ejtsem ellene a
vádakat.
A rendőrség megtalálta a felvételt a telefonján, egy csomó
másik meg nem nevezett videóval együtt, és már elkezdték
előkészíteni a vádemelést. Bár a rendőrség semmit nem árult el
a többi felvételről, Dannek azt csiripelték a madarak, hogy több
más lányt is ugyanúgy csapdába csaltak, és levideóztak a tudtuk
nélkül, mint engem. Kynak igaza volt, beteg állatok. A
mosogatóhoz megyek, és meleg vizet engedek egy tálba.
– Ha hinni lehet annak, amit ma este mondott, és ez elég nagy
ha, sem őt, sem Edwardsot nem fogják megvádolni.
Megmerevedik a kezem az arcán.
– Tessék?
 – Fel fogom hívni apát a részletek miatt, de Roberts utalt arra,
hogy valami alkut kötöttek.
–  Rohadt jellemző. Hogy lehet, hogy ő kivásárolhatja magát
egy ilyen helyzetből, Kal meg nem?
– Tudom, nem igazság.
Hátradöntöm a fejét, hogy ellássam az orrát.
–  Ez csípni fog. – Gyengéden letörölgetem róla a vért. –
Különben hol futottál össze Jeremyvel?
Összepréseli az ajkát, én pedig elhúzódom tőle, és
követelőzőn nézek rá. Felsóhajt.
–  Addisonéknál. – Megkeseredik a nyál a számban. Az én
hibám, hogy rákérdeztem. Lecsavarom a fertőtlenítő kupakját,
és óvatosan áttörlöm vele a zúzódást az arcán és a szeme alatt. –
Ne aggódj, nem fogok egyhamar visszamenni oda. – Vidáman
elmosolyodik. – Az apja kitiltott a házból.
Résnyire szűkül a szemem. Ky úgy vigyorog, mintha ez lenne
a világ legjobb híre, amivel megerősíti a gyanúmat, és ezt
utálom, mert nem vágyom vissza a hullámvasútra. Így is épp
eléggé kínoz, hogy állandóan változik a véleményem.
– El fogod mondani egyszer?
Lehervad a mosolya.
– Nem.
Visszadobom a cuccokat az elsősegélydobozba, és a
szekrényhez megyek. Lábujjhegyre emelkedem, hogy
visszategyem a dobozt a helyére, amikor érzem, hogy egy meleg
test simul hozzám hátulról. Ky öleli át a derekamat, én pedig
megdermedek, a karom kinyújtva a levegőben marad.
Szaggatottan felsóhajtok, és borzongás fut végig rajtam. Ky
félresimítja a hajamat, és a vállamra támasztja az állát, én pedig
alig tudok megmozdulni. A teste melege engem is átmelegít,
amitől teljesen ellazulok. Összeszorítom az ajkamat, mielőtt
nyöszörögni kezdenék.
Becsukom a szekrényajtót, majd a keze után nyúlok. Az
ujjaink egymásba fonódnak, és a leggyengédebb, legédesebb
csókot nyomja a nyakamra. Megborzongok, és kizárt, hogy ne
érezze a reszketésemet.
–  Faye. – Imádattal suttogja a nevemet, mire meg akarok
fordulni, de a konyhapulthoz szorít, és erősen tart ebben a
testhelyzetben. – Ne fordulj meg, kérlek. Kevés az önuralmam.
– Ky, kérlek, el kell monda…
–  Csss – suttogja a fülembe, és felnyögök, ahogy meleg
lélegzete csiklandozza a bensőmet. – Nem bírnám ki. Főleg egy
ilyen este után. Főleg úgy, hogy mi vár ránk holnap.
–  Félek – vallom be halkan, és hátradőlve behunyom a
szemem.
Ki akarom élvezni a pillanatot. Élvezem, hogy a hátamhoz
simul, hogy az ujjai összefonódnak az enyémekkel, hogy az
orrával a nyakamat simogatja. Nem csókolózunk, nem érünk
egymáshoz szexuálisan, még csak nem is nézünk egymásra, de
a jelenléte körbevesz, és reszkető, izgatott testemet eltölti a
vágy. Olyan erős hatással van rám, mintha tényleg szexuálisan
lennénk együtt.
–  Én is. – Mély levegőt vesz, és nagyon szeretném
megcsókolni. Fogalmam sincs, hogy fogok megbirkózni azzal, ha
kiderül, hogy a testvérem.
Nem tudom, hogyan tartsam távol tőle magamat.
Úgy látszik, semmi sem számít – sem a barátnője, sem az
akármim Braddel, sem a folyton változó viselkedése, sem a
tudat, hogy talán közelebbi rokonok vagyunk. Tisztában vagyok
vele, hogy ennyi épp elég lenne, hogy távol maradjak tőle, de ezt
hiába próbálom megértetni a szívemmel.
A szívemet nem érdekli semmi sem.
A szív azt akarja, amit, és az értelem nem változtathat a
helyzeten.
Kívánom Kyt. Mindig őt akarom.
Fogalmam sincs, meddig maradunk így, ebben az ölelésben,
egymásba kapaszkodva az egyetlen módon, amely lehetséges
számunkra, de ahhoz épp elég ideig, hogy megnyugodjak.
Anélkül, hogy megszegte volna a szabályokat, Ky kitalálta,
hogyan vigasztaljon meg.
Egy idő után elhúzódunk egymástól, és mintha kimondatlan
egyezséget kötöttünk volna, minden további szó nélkül
elválunk.
Ahogy az ágyamban fekszem, aggódva, hogy mit hoz a
holnap, és mi lesz a teszt eredménye – annyira ideges vagyok,
hogy majdnem hányok –, behunyom a szemem, és felidézem,
mennyire jólesett az ölelése, és csak ennyi kell ahhoz, hogy el
tudjak aludni.
 Huszonharmadik fejezet

Másnap az iskolában megpróbálok koncentrálni, de olyan,

mintha egy pedál nélküli biciklin próbálnék feltekerni egy
hegyre. Összevissza kavarognak a gondolataim, és most az
egyszer nem várom az utolsó csengetést. Ha megnyomhatnám a
visszatekerés gombot, hát megtenném.
Brad nagyon édes. Érti, mennyire ideges vagyok, ezért
mindenféléről cseveg, hogy elterelje a figyelmemet. Úgy látszik,
elfogadta a barátságunkat, legalábbis ezt mutatja, és ezért hálás
vagyok. Nem tűnik zaklatottnak, szóval arra gondolok, hogy
igazam volt, és igazából a gondolat, hogy ő meg én, keltette fel
az érdeklődését, nem pedig egy tényleges párkapcsolat
lehetősége.
Észreveszem, hogy Peyton néhány ellenséges pillantást küld
felém, de ez nem újdonság. Viszont nem mer messzebb menni,
úgyhogy nem panaszkodom. A kamu pasi ötlet isteni volt.
Brad kocsijával megyünk haza, miután vége a sulinak, és
majdnem hányok az idegességtől, amikor átlépek a küszöbön. A
folyosón egy rakás bőrönd sorakozik, és feltételezem, hogy ez
váltotta ki a veszekedést Alex és James között. Biztos a
dolgozószobában vannak a csukott ajtó mögött, de így is hallom
őket.
Brad és én sokatmondó pillantást váltunk egymással. Ky
jelenik meg a küszöbön.
– Mint kiderült, visszaköltözik.
 – Ó? – meglepetten vonom fel a szemöldököm.
– Bírósági végzése van. Ezért akadt ki teljesen anya.
Fent nyílik az ajtó, és Alex úgy száguld ki a szobából, mint egy
hurrikán. Még pizsamában van, és nem mondhatom, hogy
hibáztatom Jamest, amiért ilyen drasztikus lépést tett. Legalább
valakinek meg kell próbálnia szülőként viselkedni, és én
például megkönnyebbültem, hogy visszaköltözik. Remélhetőleg
ő képes lesz elérni, hogy némi fegyelem legyen a házban – nem
mintha lélegzet-visszafojtva várnám –, de úgy látszik,
nyugodtabb a helyzet, ha James itt van.
Alex elrohan mellettünk a nappaliba, az arca vörös a
haragtól.
–  Faye. Kyler. Feljönnétek, légy szíves, a dolgozószobába? –
kérdezi James a lépcső tetejéről.
Óriási pillangók kelnek életre a mellkasomban, és
önkéntelenül megborzongok. Brad megszorítja a kezemet.
– Sok szerencsét – suttogja, mielőtt eltűnik a folyosón.
– Csak utánad. – Ky int, hogy menjek előre.
Most először találkozik a tekintetünk azóta, hogy tegnap este
összefutottunk a konyhában. Szokás szerint elektromosság
cikázik át közöttünk, vonzva, mint valami láthatatlan erő. A
szívem összevissza ver, és gondolkodás nélkül cselekszem,
odabújok Ky meleg testéhez, és a mellkasára hajtom a fejemet.
Nem érdekli, ha ezzel feldühíti az apját, Ky habozás nélkül
átölel. James hangosan megköszörüli a torkát, de Ky nem enged
el, a szíve egyenletes dobogása segít megnyugtatni az idegeimet.
Szeretetteljesen két kezébe fogja az arcomat, egy kicsit hátrébb
húzódva tőlem.
– Minden rendben lesz. Nem számít, mi történik, meg fogunk
birkózni vele.
Nem tudom biztosan, engem vagy magát akarja meggyőzni.
James az asztal szélére támaszkodik, miközben mi helyet
foglalunk két vörös bársonyszéken. A tűz a kandallóban ég, de
nem melegít fel.
–  Dr. Stephens úton van, de először a Dylan Edwardszal és
Jeremy Robertsszel kapcsolatos ügyről akartam beszélni
veletek.
–  Hallottam egy pletykát – vallja be Ky, és keresztbe teszi a
lábát.
–  Van ennek valami köze az arcodhoz? – kérdezi James
szárazon.
Ky felkészül az elkerülhetetlen szidásra, arckifejezése
megkeményedik.
– És ha igen? – kérdezi kihívóan az apját.
–  Remélem, hogy bevittél néhány jó ütést. – James ravasz
mosolyt villant rá.
Ky hátradől. Nem kétlem, hogy kiselőadásra számított, nem
pedig egy jelképes vállveregetésre.
–  Ne aggódj, apa. Nem kell csalódnod bennem. – Ő is
vigyorog.
Kihúzom magam a helyemen.
–  Ha befejeztük a macsó erőfitogtatást, elmondanád, kérlek,
hogy miről van szó?
James az asztala mögé sétál, és kivesz egy dokumentumot a
felső fiókból.
–  Sajnos a rendőrség ejti az ügyet ellenük, mert nem
gondolják, hogy tárgyalásra tudnák vinni a dolgot. Attól tartok,
a bizonyíték nem elég erős, hogy megállja a helyét a bíróságon.
 – Mi a francért nem? – követelem.
James elfintorodik.
–  Ez egy kisebb vétség, és Jeremy apjának nem kellett sokat
tennie azért, hogy szőnyeg alá söpörje az ügyet. Sok kapcsolata
van a városban, és egy menő bostoni ügyvédi iroda áll a háta
mögött. – Eltorzul az arca. – Mint kiderült, lefizette a többi lányt,
akik visszavonták a vallomásukat. Mindig is ellenséges volt a
családunkkal, úgyhogy, ha tovább erőlködünk, biztosan
mindent kisajtol a történtekből, amit csak lehet. Azt csiripelték a
madarak, hogy terveik szerint a részeg, elszabadult
partihangulat kártyát fogják elővenni, és puszta viccnek akarják
beállítani a történteket. Ha be is nyújtanánk ellenük valami
keresetet, a tárgyaláson a karaktergyilkosságra játszanának, és
tönkretennék a hírnevedet.  Nem akarom, hogy ez történjen
veled.
–  Micsoda hülyeség! – kiáltom mérgesen, felpattanok, és
elkezdek fel-alá járkálni. – Szóval mi lesz? – Jamesen vezetem le
a frusztrációmat. – Büntetés nélkül megússzák? Továbbra is
felvehetik a lányokat azok tudta nélkül, aztán édes hármassal
zsarolhatják őket? – A levegőben hadonászom a kezemmel,
mint egy díva, amit az ősellenségemtől lestem el.
James odalép hozzám, és a vállamra teszi a kezét.
–  Ülj le, édesem, hadd fejezzem be. – Leülök a székre, és
James mondandójára összpontosítok. – Aláírtak egy titoktartási
egyezséget, amelyben az is benne van, hogy nincs több másolat
a rólad készült videóból. Beleegyeznek, hogy nem beszélnek
nyilvánosan az incidensről, hogy a jövőben távol tartják tőled
magukat, és jelentős pénzösszeget adományoznak egy helyi
szervezetnek, amely azokat a nőket támogatja, akik erőszak
áldozatai lettek. – Felém nyújtja a dokumentumot. – Neked is
alá kell írnod, hogy megerősítsd, nem fogsz a történtekről
beszélni, és távol tartod magad tőlük.
Morogva kiveszem a kezéből a papírokat meg a tollat.
– Az nem lesz nehéz, hidd el. – Aláírom a pontozott vonalon,
és visszaadom neki.
Letérdel elém.
– Tudom, hogy nem ebben a végkifejletben reménykedtél, de
legalább nem fog nyomasztani ez az ügy. A felvételt
megsemmisítettük. Nincs többé, könyveld el tapasztalatszerzés
gyanánt, és lépj tovább.
Ky megsimogatja a karomat, amitől kellemes borzongás
szalad végig rajtam egészen a lábujjam hegyéig.
–  Nem fognak még egyszer a közeledbe menni. Majd én
gondoskodom erről.
– Köszönöm.
– Ne köszönd! – Durva a hangja. – Bradnek igaza van. Az én
hibám volt. – Vitatkoznék, de a számra teszi az ujját, hogy
elhallgattasson. – Azóta az este óta csak az jár a fejemben, hogy
én löktelek a karjukba.
Nagyot nyel, én pedig kinyújtom a kezemet, hogy megfogjam
az övét.
–  Felelősséggel tartozom a tetteimért. Hülyén viselkedtem,
meggondolatlanul. Ez nem a te hibád.
Gyilkos indulat csillog a szemében.
–  Jeremy szerencsés, hogy Addison apja otthon volt tegnap
este, különben lehet, hogy megöltem volna azt a rohadékot. –
Egy ér lüktet a nyakában.
–  Felejtsd el! Nem érdemlik meg, hogy több energiát
pazaroljunk rájuk.
Oldalra fordul, szembe velem. Mindketten a székünk közötti
távolságot méregetjük, olyanok vagyunk, mint két mágnes, de
küzdünk a természetes vonzás ellen. Bámuljuk egymást, és
Kyról lehull a maszk, látok mindent, amit olyan erősen
igyekezett titkolni előlem. A szívem majd kiugrik a helyéről, és
erősebben szorítom a kezét, azt kívánva, bárcsak az ölébe
ülhetnék, hogy hülyére csókoljam. Forróság gyűlik a hasamba,
és annyira kívánom Kyt, hogy majdnem belehalok.
–  Tudjátok, hogy nem engedhetem, hogy ez folytatódjon,
miután megkaptuk az eredményt – motyogja James, elrontva a
pillanatot. Automatikusan hátradőlünk a székünkön, és
elengedjük egymás kezét. – Remélem, hogy legalább
megpróbáltátok felkészíteni magatokat, mert nem lesz könnyű.
–  Nagyon biztosnak tűnsz az eredményben – jegyzi meg Ky
keserűen. – Már tudod?
James megrázza a fejét.
–  Nem. Veletek együtt fogom hallani. – Csipog a telefonja az
asztalán, és felveszi. – Itt vannak. – Feláll. – Néhány perc múlva
jövök.
A szívem összevissza ver a mellkasomban az ijedtségtől.
–  Gyere ide – suttogja Ky, a kezét felém nyújtva. Nincs
szükségem további invitálásra. Az ölébe ugrok, és
belecsimpaszkodom, mint egy kismajom. – Érzem, milyen
gyorsan ver a szíved – mondja a mellkasomra téve a tenyerét. –
Az enyém is. – Megfogja a kezemet, és őrülten kalapáló szíve
fölé teszi. Alig van köztünk távolság, így nem kell sok, hogy
megszüntesse az utolsó millimétereket is, és a számra szorítsa
az övét. Gyengéden és túl rövid ideig csókol. – Muszáj volt
megcsókolnom téged még utoljára. – Könnybe lábad a szeme,
amivel megijeszt. – Apának igaza van. Ha a teszt megerősíti,
hogy testvérek vagyunk, nem engedhetjük át magunkat még
egyszer az érzéseinknek. Nem mehetünk olyan messzire.
–  Tudom – suttogom, és egy könnycsepp gördül végig az
arcomon.
Amikor lépteket hallunk a lépcső felől, úgy pattanok fel az
öléből, mintha tüzet gyújtottak volna a fenekem alatt. Éppen
csak helyet foglalok a székemen, amikor James belép a
helyiségbe az orvossal.
Kikapcsolok, mintha egyik létfontosságú szervem a másik
után állna le. Hányingerem van, és a számra teszem a kezem,
mert félek, hogy tényleg kidobom a taccsot.
Az orvos név szerint üdvözöl bennünket, felszínes
udvariasságokat mormol, de mindebből egy szót sem hallok.
Csak a fülemben száguldó vér iramát. Kábán nézem, ahogy az
orvos James kezébe ad egy borítékot, aki kiveszi belőle a
jelentést. Ky megfogja a kezemet, én pedig birtoklón
kapaszkodom belé.
–  Lélegezz, Faye. – Megnyugtatón simogatja a kézfejemet, és
érintésére újra szilárd talajt érzek a lábam alatt.
Jamesnek elakad a lélegzete, és látom a döbbenetet az arcán.
Az eredmény kicsúszik a kezéből, és a padlóra hull.
Megtántorodik, majdnem összecsuklik a térde, és az asztal
szélébe kapaszkodik, hogy talpon maradjon.
–  Apa! – Ky hangja tele van aggodalommal és félelemmel. –
Mi áll benne?
James pislogva igyekszik összeszedni magát, és az orvos a
csuklójára teszi a kezét, hogy megnézze a pulzusát. Ez
valamelyest magához téríti.
–  Jól vagyok – biztosítja az orvost, majd reszkető lábakon
felém sétál.
Elém térdel. Az egész testem merő stressz, úgy érzem,
mindjárt szétpattannak az idegeim.
Ky ijedt zihálása az egyetlen hang a helyiségben.
–  Ez… – nyögi James, és fájdalom suhan át az arcán. –
Tévedtem. Nem én vagyok az apád. Fogalmam sincs, ki az.
 Huszonnegyedik fejezet

Tátogok, mint a partra vetett hal. Nem jutok szóhoz. Nem

tudom, mit mondjak vagy mit gondoljak. A megkönnyebbülés
minden más érzelmet felülír, ugyanakkor sokféle érzés kavarog
bennem. Néhányra közülük számítottam, de a csalódottság
fura. Az elmúlt hetekben főleg Kyra gondoltam, olyannyira,
hogy nem vettem eléggé fontolóra az „apa” aspektust. Talán
öntudatlanul próbáltam hárítani a komolyabb
következményeket. Jamest láthatóan megrázta a hír, és akár
azért akarta, hogy igaz legyen, hogy ő az apám, mert ez állandó
fizikai kapcsolatot jelentene számára az anyámmal, akár azért,
mert tetszett neki a gondolat, hogy az apám lehet, nem tudom,
és nem is érdekel. A lányának akart nevezni, és bármi volt is az
oka, jó érzés, hogy valaki akart engem.
Letérdelek elé, és melegen átölelem.
– Fogalmam sincs, mit mondjak.
Állát a fejem búbjára támasztja.
–  Sajnálom, Faye. Őszintén azt hittem, hogy a lányom vagy.
Azt akartam, hogy a gyerekem legyél.
–  Megmondtam, a francba – csattan fel Ky, mire
szétrebbenünk. Feláll, és utálkozva mered Jamesre.
Bármennyire osztoztak is az előbb a bizonytalan pillanaton,
ennek most nyilvánvalóan vége. – A poklok poklát éltük át
miattad az elmúlt hetekben, és… áh! – Belemarkol a hajába, és
frusztráltan belerúg a szék lábába. Felállok, és a kezéért nyúlok.
– Ne! – mordul fel, elhúzza a kezét, rám se néz. – Sajnálom, én
csak nem tehetem.
Összeszorul a mellkasom, miközben figyelem, ahogy kiszalad
a helyiségből.
James is feláll, és megigazítja a ruháját.
– Nem értem. Azt hittem, örülni fog.
Teljes szívvel egyetértek vele, de ezt nem ismerhetem be
hangosan. Van egy olyan sejtésem, hogy Ky kirohanása azzal a
ribanc Addisonnal függ össze, és szeretném kideríteni, hogy
igazam van-e.
Dr. Stephens zavartan áll a sarokban, nem tudja, hova
nézzen. Odamegyek hozzá.
– Elnézést, de feltehetek egy kérdést?
– Természetesen, kedvesem.
A kezem a farmernadrágom zsebébe dugom.
– Van bármi módja, hogy kiderítsük, ki a vér szerinti apám?
– Nem, vizsgálati minta nélkül nincs, sajnos.
James mellém lép, és óvatosan átkarolja a vállamat.
Nekitámaszkodom, hogy erőt merítsek, és ránézek.
– Lehet, hogy apa tényleg az apám. Talán az információd nem
volt teljesen megbízható. – A reménytől felgyorsul a pulzusom.
–  Ó, édesem. – Puszit nyom a fejemre. – Bárcsak azt
mondhatnám, hogy igazad van, de nincs. Dr. Stephens szerzett
anyád férjétől származó DNS-mintát vizsgálati célokra, apád is
ki lett zárva.
–  A teszt pontos, kedvesem. Sem Mr. Kennedy, sem Mr.
Donovan nem az ön vér szerinti apja. Nagyon sajnálom. – Az
orvos megpaskolja a kezemet. – Ha szerez még mintát a további
teszteléshez, ne habozzon, keressen fel, és elvégzem a
vizsgálatot.
Gépiesen bólogatok.
–  Köszönöm, doktor úr. Ennyi lenne. Küldje el a számlát a
feleségem asszisz… áh, inkább ide küldje a papírokat –
magyarázza James.
Az orvos kezet ráz velünk, és elmegy.
James whiskyt tölt két pohárba, és az egyiket nekem adja.
Pislogva nézek rá.
– Tudom, hogy szokatlan, de ez a helyzet nem hétköznapi, és
arra gondoltam, ha nekem jólesne egy ital, biztosan neked is.
Meglögybölöm a borostyánszínű folyadékot a poharamban,
töprengve mindazon, amit az előbb hallottam.
– Anya biztos jó nagy szajha volt – jegyzem meg, majd nagyot
kortyolok a pohárból. A torkomat maró érzés illik a lelkemet
égető fájdalomhoz. Mintha azt játszanánk a rulettkeréknél,
hogy „ki csinálta fel Faye anyját?”. Az egyetlen probléma, hogy
lövésem sincs. Még egyet kortyolok a whiskyből, és élvezem
erős ízét. Arra számítok, hogy James rám szól a megjegyzésem
miatt, és rögtön anya védelmére kel, de nem teszi. – Soha nem
gondolt arra, hogy én hogyan fogom érezni magam? – Könnyek
gyűlnek a szememben, de mérgesen letörlöm őket. Épp elég
könnycseppet ejtettem már anya miatt.
James a távolba réved, és észreveszem, hogy kiürült a
pohara.
– Saoirse nem volt szajha. Ez biztos, akkor is, ha minél többet
tudok meg a húgomról, annál inkább azt hiszem, hogy nem
ismertem igazán.
–  De valaki teherbe ejtette, amikor tizenhét éves volt! –
Leteszem a poharat az asztalra. – Kérlek, James. Tudod, ki az
apám, vagy van valami tipped?
Leteszi a poharát az enyém mellé. Megfogja a kezemet, és
kedvesen néz rám.
–  Esküszöm, Faye, hogy fogalmam sincs, ki lehet. Nem
tudtam, hogy pasija van, bár ez nem jelenti azt, hogy nem volt.
Ezt a tényt most már muszáj elfogadnom.
– Vagy egy egyéjszakás kaland eredménye vagyok.
–  Lehetséges, és talán ezért szökött el otthonról. – Feláll, és
megfogja a poharunkat. – Soha nem fogjuk megtudni. – Egy
percre a plafonra szegezi tekintetét. – Kérsz még egyet?
Persze, miért ne, a francba? Bólintok, ő tölt mindkettőnknek.
A kezembe adja az italomat, aztán a könyvespolchoz sétál, és
levesz róla egy albumot.
Kinyitja burgundivörös bőrfedelét, és lapozgatni kezdi az
oldalakat, amelyeken a fiúk szerepelnek kisbaba- és
gyerekkorukban.
– Időnként szeretem végignézegetni ezt. Hogy emlékeztessem
magam, miért kelek fel minden reggel. – Rámutat egy családi
fényképre. – Ezért fogok harcolni. A család az egyetlen, amiért
érdemes küzdeni.
Nem tudok válaszolni, túlságosan össze vagyok zavarodva,
elborítanak az érzelmek, így inkább a családi fényképet nézem
meredten. A hármas ikrek egészen kicsik, és nem tudom
megkülönböztetni őket. Sőt, az összes fiú annyira hasonlít
egymásra, hogy nehéz megkülönböztetni őket, annak ellenére,
hogy Kadennek és Kevennek más a vér szerinti apja. Bár most,
hogy a rút igazság lelepleződött, észreveszem az enyhe
különbségeket az idősebb unokatestvéreimen – például a
szemük hűvösebb kék, a hajuk sötétebb, mint az öccseiké, és
szögletesebb az állkapcsuk.
Nem feltűnő, amíg el nem kezded keresni a különbségeket.
Nem csoda, hogy senki nem gyanított semmit.
–  Hűha! Micsoda vasgyúró! – kiáltom egy mosolygó kisfiúra
mutatva, akinek zömök a testalkata és kerek az arca. – Melyik
unokatestvérem az?
James nosztalgikusan mosolyog.
–  Kyler. Mindig volt benne valami talány. – Szeretetteljesen
simogatja a fényképet. – Soha meg nem mondtad volna, hogy
koraszülöttként jött a világra. Mindig stramm és erős volt. –
Megint a távolba réved. – Annyira boldog kisbaba volt. Mindig
mosolygott és gügyögött. Mindenki megjegyezte. – James felém
fordítja a fejét. – Az első szava az apa volt, és azt hittem, kiugrik
a szívem a helyéről a boldogságtól. – Az ádámcsutkája fel-le
mozog. – Teljes szívemből szeretem Kadent és Kevent. Abban a
pillanatban megszerettem őket, ahogy találkoztunk. Mindig a
sajátomnak tekintettem őket, és soha nem faggattam Alexet az
exéről, mert, ami engem illet, mindig a gyerekeim voltak.
Keresztbeteszem a bokámat.
–  Tudom, hogy rosszul fogadták a hírt, de biztos vagyok
benne, hogy ezt ők is tudják.
– Remélem, mert ők a fiaim minden tekintetben, ami számít.
Ez nem kérdés. – Mosolyogva simogatja a képet. – De amikor
Kyler megszületett, és hús volt a húsomból, vér a véremből, az
egyetlen igazi rokonom, akivel kapcsolatban álltam ezen a
világon, erős érzések rohantak meg. Meglepett, mennyi szeretet
van a szívemben iránta. Nem gondoltam volna, hogy valakit
ennyire lehet szeretni. – A hangja elfúl az érzelmektől,
gondolatban a múltban jár. – A megszállottja voltam. Akkor is
órákon át maradtam a szobájában, amikor aludt, csak
bámultam, és gyönyörködtem benne, hogy mennyire tökéletes,
egy kis darab belőlem. – Színtiszta öröm csillog a szemében. –
Soha nem gondoltam volna, hogy tizenhét évvel később a
puszta látványomat is gyűlölni fogja. Hogy olyan nagyon
elcseszem… hogy az a tökéletes pillanat később az ellenkezőjére
változik, és semmi nem marad abból a személyből, aki voltam,
vagy abból az ártatlan, boldog gyermekből, aki ő volt.
James szörnyű hibákat követett el életében, és a
viselkedésével megbántotta azokat, akiket állítólag a legjobban
szeret, de nem tudom utálni. Mivel ő is pont olyan tökéletlen,
mint mi, többiek. Mint én. Főleg, hogy láthatóan hajlandó
felelősséget vállalni a tévedéseiért, és vezekelni szeretne értük.
Átölelem. A vállamra hajtja a fejét, és belém kapaszkodik,
karjával a hátamat szorítja.
–  Mit csináljak, Faye? Hogy hozzam helyre? Kérlek, mondd
meg, mert fogalmam sincs, mit tegyek.
–  Bárcsak tudnám a választ, James, de fogalmam sincs. Csak
annyit tehetsz, hogy beszélsz vele. Megnyílsz neki, ahogy nekem
is, és reméled, hogy meghallgat. De soha ne add fel! Ne mondj le
róluk. A fiaidnak szükségük van rá, hogy harcolj a családért,
akkor is, ha ezt nem látják vagy nem értékelik. – Megpróbálok
lélegezni a lesújtó fájdalom ellenére. – Bármit megtennék, hogy
beszélhessek a szüleimmel. Hogy megkérdezzem tőlük, miért.
Hogy megpróbáljam megérteni, miért tették, amit tettek.
Tudom, hogy nem szándékosan okoztak nekem fájdalmat, és
hogy azt hitték, helyesen cselekszenek, de bárcsak máshogy
viselkedtek volna.
Hangosan felsóhajtok, és James megpuszilja a halántékomat.
 –  Nem változtathatok a történteken, és a szüleim már soha
nem fogják nekem megmagyarázni a miérteket, ezzel pedig meg
kell majd birkóznom valahogy. De Ky itt van, és hallania kell
ezeket a dolgokat. Még ha nem is akar meghallgatni, szüksége
van rá, hogy elmondd őket neki, és nem tehetsz mást, csak
reménykedhetsz, hogy idővel meg fogja érteni, miért tetted azt,
amit tettél. Legalább nektek még lehetőségetek van erre; nekem
már nincs.
James mélyen elgondolkodik, és eldöntöm, hogy magára
hagyom, hadd merengjen nyugodtan. Gyorsan megpuszilom az
arcát, aztán lábujjhegyen kiosonok a szobából. Óvatosan
becsukom az ajtót, majd nekitámaszkodom, és a tenyerembe
temetem az arcomat.
Annyi nehézséggel kellett szembenéznem az utóbbi az
időben, hogy már kezdek összeroppanni a súlyuk alatt. Valaki
megfogja a csuklómat, és elakad a lélegzetem az ijedtségtől.
Pislogva kinyitom a szemem, majd leengedem a karom az
oldalam mellé. Ky engem bámul, borús, kék szeme az enyémet
kutatja.
– Mennyit hallottál? – suttogom.
–  Eleget. – Durva, rekedt a hangja, a szemében fájdalom
csillog.
– Beszélned kellene vele. Ő is szenved.
–  Ő tehet mindenről. Megérdemli a fájdalmat. – Harag és
keserűség érződik a szavaiban, és tisztában vagyok vele, hogy
sokkal több kell ahhoz, hogy Ky megbocsátásra leljen a
szívében. Ha képes lesz rá egyáltalán.
–  Ő az apád. Egy napon már nem lesz itt, és bánni fogod az
elvesztegetett pillanatokat. Az összes lehetőséget, amikor
beszélhettél volna vele, őszintén beszélhettél volna, hogy
megismerd az embert a szülő mögött. – Éles, szúró fájdalom
hasít a mellkasomba. – Tudom, mert velem ez a helyzet. Ne lökd
el végleg magadtól. Próbálj megbocsátani neki.
Megfordulok, lemegyek a lépcsőn, és a szobámba szaladok,
kétségbeesetten szeretnék beérni az ajtóm mögé, mielőtt
összeomlok.
 Huszonötödik fejezet

Brad néhány órával később bekopog a szobámba, és mindent

elmesélek neki. Miután elmegy, az ágyamon fekve zenét
hallgatok, közben a történteken gondolkodom.
Hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem folytattam illegális
viszonyt a testvéremmel. Fogalmam sincs, hányadán állok Kyjal,
van-e esély helyrehozni a kapcsolatunkat, de legalább ismét
megadatik rá a lehetőség. Főleg most, hogy Alex és James
tudják, mit érzünk egymás iránt. De Addison továbbra is
állandó bosszúságot okoz nekem. Figyelembe véve, hogyan
viselkedett velem Ky az elmúlt napokban, minden eddiginél
biztosabb vagyok abban, hogy amit a bulin mondott, óriási
marhaság. Addison zsarolja valamivel – rá merném tenni az
utolsó dolláromat is, hogy Ky miatta taszít el magától.
A lámpa nem ég Ky szobájában, és utálok arra gondolni, hogy
talán hozzá menekült. Oldalra fordulok, behunyom a szemem,
és próbálok elfeledkezni a zavaromról, álmot erőltetve
magamra.
De hasztalan.
A gondolataim a vér szerinti apámra terelődnek, és azon
töprengek, megtudom-e valaha, hogy ki ő, és egyáltalán akarom-
e, hogy fény derüljön a kilétére. Tud rólam? Talán igen, és nem
akarta, hogy bármi köze legyen hozzám, de tekintetbe véve,
hogy anyám mennyire szeretett titkolózni mások előtt,
lefogadom, hogy az apám épp olyan tanácstalan, mint én.
 Az az igazság, hogy talán soha nem fogom megtudni, ki ő, és
jobban járok, ha elfelejtem az egész sajnálatos ügyet.
Alig múlt hajnali három óra, amikor eldöntöm, hogy felkelek,
és készítek magamnak egy bögre forró csokit. Talán egy kis
tejes, csokis finomság álomba ringat. A konyhába menet
átvágok a sötét nappalin. Felkapcsolom a kislámpát a
tűzhelynél, előveszem a tejet a hűtőből meg egy lábast a
szekrényből. Épp csak ráteszem a lábast a meleg tűzhelyre,
amikor ismerős kéz siklik a derekamra, és majdnem leöntöm
magam a tejjel. Sikoltani akarok, de befogják a számat. Ky
kinevet, miközben én igyekszem fegyelmezni szaggatott
légzésemet.
– Esküszöm, hogy ezt szándékosan csinálod! – sziszegem.
–  Nagyon megkönnyíted a dolgomat – motyogja. A lélegzete
simogatja a nyakamat, ahogy a bőrömet harapdálja. A
torkomon akad a mondandóm, és a bosszankodásom is enyhül
egy kicsit.
–  Mit csinálsz? – kérdezem rekedten, nem mintha
panaszkodnék. Csábító ajka lejjebb kalandozik, megcsókolva azt
az érzékeny pontot a kulcscsontomon, én pedig beleborzongok.
– Nem tudtam aludni.
Orrával érinti a bőrömet, kinyújtja a nyelvét, hogy
megízleljen, én pedig gyorsan elveszítem a kontrollt önmagam
felett. Mielőtt messzebb mehetnénk, lekapcsolom a tűzhelyet, és
hátralépek.
– Beszélnünk kell.
Magához húz.
– Csessze meg a beszélgetés! Meg kell, hogy csókoljalak.
Olyan akaraterőről teszek tanúbizonyságot, amelynek
létezéséről nem is tudtam, amikor kibújok az öleléséből, és
megkerülöm a konyhapultot, hogy a tömör márvány kettőnk
közé kerüljön. Nem bízom százszázalékosan abban, hogy nem
adom át magam a vad vágynak.
–  Nincs csókolózás, amíg nem beszélgetünk. Nem leszek a
szeretőd, Ky. Én mindent vagy semmit típusú lány vagyok.
A hüvelykujjával meg a mutatóujjával megdörzsöli borostás
állát, és közben egy pillanatra sem veszi le a szemét az
enyémről.
– Soha nem lennél az. Mindig te voltál az igazi. Csak te.
– Tudtam! Ajánlom, hogy mindent elmesélj. Most. Azonnal. –
Keresztbefonom a karomat, és szigorú pillantást vetek rá.
Könyökével a konyhapultra támaszkodik, és komoran néz
rám.
– Jobb, ha nem tudod, hogy mennyire elcsesztem.
–  Az isten szerelmére, Ky! – rácsapok a konyhapultra. – Ne
zárj ki ebből! Tudom, hogy csak a látszat kedvéért vagy együtt
vele. – Gyorsan megkerülöm a pultot, és a mellkasára bökök. –
El fogod árulni, hogy ezúttal mit csinált. Nem megyek innen
sehova, amíg meg nem tudom az igazat.
Kihasználva az alkalmat keze megint a derekamra siklik, és
erősen magához szorít.
–  Nem segítesz a csóktilalommal. – Érzelmektől túlfűtötten
méreget, olyan, mintha menten lángra gyúlna. – Kurvára meg
akarlak csókolni. A francba! – A fenekembe markol. – Minden
porcikádat meg szeretném ízlelni. Itt. A konyhapulton. Tedd
szét a lábad, hogy lakomázzak.
Forróság önti el a nyakamat meg az arcomat, mélyen
elpirulok. A szavaitól megkergül a testem, és lüktetni kezd
bennem a vágy. Kb. két másodpercre vagyok attól, hogy
felmásszak a konyhapultra, amikor a vállamon ülő kisangyal
hatására előveszem a jobbik eszemet. Kibújok Ky öleléséből, és
hátralépek.
– Fejezd be! Nem mondhatsz nekem ilyesmit.
Ismét a közelembe jön.
–  Mondhatok, és fogok is. – Ellágyul az arckifejezése, ahogy
felém nyújtja a kezét. Végtelenül gyengéden von a mellkasára,
aztán a hajamba fúrja az arcát. – Mindent el fogok mondani, de
nem érzed majd jobban magadat tőle. Csak meg akartalak
védeni.
Felpillantok rá, és szinte lehetetlennek érzem, hogy
ellenálljak rajongó tekintetének.
–  Beszélgessünk a nappaliban. – Ismét kibontakozom a
karjából. – Menj, várj meg. Készítek magunknak forró csokit.
Ky a hosszú kanapén fekszik, amikor bemegyek a nappaliba.
Szó nélkül odaadom neki a forró csokit, aztán helyet foglalok
vele szemben. Összeráncolja a homlokát, és megveregeti a
szabad helyet maga mellett.
– Azt akarom, hogy mellettem legyél.
Megrázom a fejem, majd megfújom a kezemben szorongatott
gőzölgő finomságot.
– Komolyan kell beszélnünk.
– És azt nem lehet itt? – néz rám hitetlenkedve.
–  Nem. Csak elterelnéd a figyelmem. – Aprót kortyolok az
italomból.
Önelégülten rám vigyorog, igyekszik a csábító sármjával
hatni rám.
– Végre beismeri.
 Kinyújtom rá a nyelvem, ő pedig felnevet.
– Én egy kicsit sem terelem el a figyelmedet?
Előrehajol, vágy csillog a szemében.
– Ó, nem csak egy kicsit tereled el a figyelmemet, Faye. Olyan
vagy, mint a legnagyobb függőséget okozó drog. Kicsinál, hogy
próbálom távol tartani tőled magamat, és már kezdek
belefáradni.
Nagyot kortyolok az italomból, elégedett vagyok a
vallomásával.
– Technikailag már semmi nem áll az utunkba. Nem vagyok a
testvéred.
Együttérzőn néz rám.
–  Sajnálom, hogy az utóbbi napokban magadra hagytalak.
Hogy érzed magad a délután történtek után?
Felhúzom a lábam a kanapéra, kicsit reszketek rövid szárú és
rövid ujjú pizsamámban. Megdörzsölöm fáradt szemem.
– Össze vagyok zavarodva.
– Le mertem volna fogadni.
–  Mármint, örülök, hogy nem vagyunk testvérek. Hogy nem
csináltunk semmi helytelent, de még mindig nem tudom, hogy
ki a vér szerinti apám, és nem igazán tudom, mit érzek ezzel
kapcsolatban.
–  Sok mindent kell megemésztenünk. Még mindig nem
tudom elhinni, hogy Kadennek és Kevennek más az apja, pedig
két hetem volt, hogy megbarátkozzak a gondolattal.
– Ha mindenki a nadrágjában tartotta volna a farkát, a világ
nem lenne ennyire bonyolult. – Megborzongok a hűvös
levegőtől, és csupa libabőr lesz a karom.
Ky felnevet, miközben feláll, majd engedély nélkül mellém ül.
Kitárja a karját, én pedig úgy tanulmányozom, mintha arra kért
volna, hogy egy nukleáris fegyverhez bújjak hozzá. Megint
kinevet.
– Fázol. Ne legyél ostoba. Gyere ide!
Az ajkamat harapdálom, miközben hatalmas csata dúl a
testemben. Mielőtt eldönthetném, hogy mit fogok tenni, maga
mellé húz, és átkarolja a derekamat.
–  Igazad van. Nem önként vagyok együtt Addisonnal. Az a
szemét ribanc zsarol. Valahányszor meg kell érintenem, a
francba, mindig, amikor vele vagyok, legszívesebben okádnék.
Minden szava és megmozdulása kurvára idegesít. Alig bírom
elviselni, hogy ránézzek.
Gúnyos vigyor terül szét az arcomon. Nem tehetek róla.
–  Nos, engem sikerült átverned. Fantasztikus alakítást
nyújtottál.
Leteszi az italát, és maga felé fordít, hogy szembenézzek vele.
Fájdalmas tekintete mindent elárul.
– Sajnálom, hogy látnod kellett. Ezért nem akartam, hogy ott
legyél, de el kell hinned, amikor azt mondom, hogy kizárólag a
látszat kedvéért csináltam. Muszáj volt remek alakítást
nyújtanom, mert ha nem érek fel az elvárásaihoz, valóra fogja
váltani a fenyegetését.
– Ami pontosan micsoda?
Beletúr a hajába.
– Emlékszel az éjszakára, amikor elkaptuk apa irodájában? –
Bólintok. – Nem csak ott kutakodott.
Elakad a lélegzetem, amikor leesik a tantusz.
– Kihallgatott minket?
Bólint.
 –  Rosszabb. Felvette, és előrángatta azt a szart, ami a
múltadban történt. Megfenyegetett, hogy leleplezi a
kapcsolatunkat, és mindenkinek elmondja, mi történt
Írországban, ha nem békülök ki vele.
Eláraszt a harag, és a combomba mélyesztem a körmömet.
– El kellett volna mondanod! Azt hittem, egy csapat vagyunk.
Hogy békülhettél ki vele anélkül, hogy legalább meséltél volna
arról, ami történt?
Feláll, a haragtól görcsbe rándulnak az izmai.
–  Azt hiszed, én ezt akartam? – sziszegi. – Nem akartalak
felzaklatni, ahogy azt sem szerettem volna, hogy aggódj, főleg
miután apa a nyakunkba dobta a testvérbombát.
Megfagy a vér az ereimben, és hányingerem támad.
– Kérlek, mondd, hogy arról nem tud!
Ky visszaül, láthatólag igyekszik megnyugodni.
– Nem, de ez volt az egyik fő ok, amiért belementem. Az egy
dolog, ha leleplezi a kapcsolatunkat, míg azt hiszi,
unokatestvérek vagyunk, de ha mesél a viszonyunkról, és
közben kiderül, testvérek vagyunk, az már teljesen más.
Letartóztathattak volna minket, Faye. Ezt nem engedhetem, és
nem akartam, hogy a fejed felett lebegjen a lebukás veszélye.
Ezért voltam korábban olyan mérges. Ha ez nem játszott volna
közre, akkor már az elején mesélek a történtekről, amikor
először megkeresett. Apa okozta ezt az egész szart totál
indokolatlanul, pusztán azért, mert egy kibaszott idióta.
Lassan elcsitul a haragom.
– Akkor is el kellett volna mondanod. Inkább aggódnék, mint
hogy szenvedjek. – Elfordítom a tekintetem. – Azt állítottad,
hogy jobban szereted őt, mint engem. – Felemelem megkínzott
tekintetemet, és farkasszemet nézek vele. – Ezzel majdnem
megöltél. Egészen addig azt hittem, valami játékot játszik, de
attól a pillanattól kezdve, hogy ezt mondtad, nem hittem el,
hogy zsarol.
Megfogja a kezem.
–  Bébi. Soha nem mondtam, hogy jobban szeretem őt, mint
téged. Soha nem ejtenék ki ilyet a számon, mert nem igaz.
Pontosan emlékszem, mit mondtam, mert gondosan
megválogattam a szavaimat.
Töröm a fejemet, de képtelen vagyok szó szerint felidézni,
amit mondott, bár a szívem megint fájdalmasan megdobban az
emléktől.
Megsimogatja az arcomat.
–  Azt mondtam: „Amit irántad érzek, azt össze sem lehet
hasonlítani azzal, amit Addison iránt érzek.” Ezt komolyan is
gondoltam. – Közelebb csúszik hozzám, és meleg lélegzete az
arcomat simogatja. – Szeretlek, Faye, és hidd el, ha azt mondom,
hogy iránta egyáltalán nem érzek semmit. Össze sem lehet
hasonlítani titeket. – Két kezébe fogja az arcomat. – Téged
szeretlek. Csak téged. Ez nem változott.
A szívem őrülten kalapál, és csak úgy szikrázik körülöttünk a
levegő. Tekintetével az enyémet kutatja, az engedélyemet kéri,
és átkozott legyek, ha ezek után még vissza tudom utasítani.
Megsimogatom a mellkasát.
– Én is szeretlek. Nagyon, Ky.
Vágy és szenvedély tükröződik a szemében, szerelem és
odaadás, én pedig olyan közel húzódom hozzá, amennyire csak
tudok, a mellkasához simulok, átölelem a nyakát, és a fejét az
enyémhez húzom. Mindketten felsóhajtunk, ahogy az ajkunk
szenvedélyes csókban találkozik. Valószínűleg belemásznék a
szájába, ha megtehetném. Úgy habzsolom, mint egy
szexmániás, és imádom. A nyelve a számba hatol, és oldalra
dönti a fejemet, még erősebben ölel, és szenvedélyes csókjai
perzselik a számat. Forró, sűrű és nehéz vágy emészti a testem,
és megborzongok Ky ízétől és érintésétől. Hátradöntöm a
kanapén, lovagló ülésben fölé helyezkedem, és a csípőjéhez
szorítom az enyémet, miközben ő felemeli az ágyékát.
Mindketten felnyögünk, és az sem érdekel, ha ezzel
felébresztjük az egész átkozott házat. Rá is legalább akkora
szükségem van, mint az oxigénre. Lehet, hogy még jobban.
A keze a felsőm alá siklik, jóleső remegést indítva el a
bőrömön. Megborzongok az érintésétől, és a csípőmmel
körözök az övén, miközben ő villámgyorsan lehúzza a felsőmet.
Tovább kényezteti a számat szexi, függőséget okozó csókjaival,
és megmarkolja a mellemet. Hozzá bújok, és hangosan
nyöszörgök, miközben a fogaim közé veszem az alsó ajkát.
Megfogja a csípőmet, erősen a merevedésére szorít, és megint
felnyögünk.
–  Basszus! – motyogja. – Annyira dögös vagy így. Bárcsak
látnád magad!
Kihúzom magam ültömben, és hátradobom a hajam,
miközben hozzádörgölöm a csípőmet. Elégedetten nyögök,
amikor hozzám préseli magát. Az ujjai felkúsznak a combomon,
ingerlőn játszva rövidnadrágom anyagával, míg oda nem érnek,
ahol a leginkább szükségem van rá.
–  Kérlek – nyögöm rekedten, és még engem is meglep,
mennyire elfúl a hangom.
Ky villámgyorsan megfordul velem, hogy a hátamon
feküdjek, míg ő fölém hajol.
–  Nem kell könyörögnöd, bébi. Gondoskodom róla, hogy jól
érezd magad.
Ó, mennyire szerettem volna újra hallani a szájából ezeket a
szavakat.
Az ajka az enyémre tapad, ahogy lassan rám nehezedik.
Ösztönösen átölelem a lábammal a derekát, és egymáshoz
dörgölődzünk, miközben szájával ösvényt rajzol a nyakamon át
a mellemig, majd megtorpan a hasamon. Elsötétül a szeme,
ahogy ujjai a rövidnadrágom szalagjával játszanak. Lassan
lehúzza a combomon a nadrágot, csupaszon fekszem előtte. Bár
valószínűtlen, hogy valaki ránk nyisson hajnalban, a gondolat,
hogy rajtakapnak bennünket, újabb adrenalinlöketet ad.
Minden porcikám megfeszül, és a várakozás édes izgalmától
úgy vonaglok alatta, mint a kígyó.
–  Gyönyörű vagy így. – Pehelykönnyű csókot nyom a
csípőmre, mire olyan hangosan nyögök fel, hogy csoda, ha nem
ébresztettem fel az egész környéket.
Ky halkan nevet, miközben simogat, és legszívesebben
sikoltanék a frusztrációtól, amikor lehajtja a fejét. Amikor
szájával a legérzékenyebb pontomhoz ér, majdnem leugrom a
kanapéról. Határozottan a hasamra teszi a kezét, majd széttárja
a combomat, és munkához lát. Egy párnába temetem az
arcomat, és nyöszörgök, ahogy megízlel, a nyelve minden
simítása intenzívebb, mint az előző. Amikor felrobban
körülöttem a világ, tovább folytatja kényeztetésemet, miközben
gyönyörteli remegés rázza a testem. Csak akkor hagyja abba,
amikor már az utolsó nyögést is kicsalta belőlem.
A hajam csupa kóc, mikor felemelem a fejem a párnából, és
megpróbálok lélegzethez jutni. Ky felmászik hozzám, és a
hátamhoz simul, miközben átkarolja a derekamat.
– Örülsz, bébi?
Szembefordulok vele, és kettőnk közé csúsztatom a kezem,
ahogy szenvedélyesen megcsókolom. Megérintem a
merevedését a farmernadrágján keresztül, mire káromkodik
egyet.
– Dőlj hátra, szexi – követelem, ahogy a vállánál fogva hanyatt
döntöm. Gyorsan visszarángatom magamra a ruhámat, és
vigyorgok, amikor észreveszem boldogtalan vigyorát. – Vedd le
a pólódat – parancsolom, mert majdnem belehalok, annyira
szeretném az izmos testét kóstolgatni. – Meztelenül akarlak.
– Tetszik, hogy parancsolgatsz – duruzsolja, miközben leveszi
a pólóját.
Lehajtom a fejem, és kemény csókot nyomok a szájára.
– Jó – suttogom. – Mert még sok ilyen alkalomra számíthatsz a
jövőben.
Kicsit panaszkodik, amikor elhúzom a számat az övétől, és
elkezdem az állát puszilgatni. Csókokat hintek a nyakára és a
mellkasára, miközben felfedezem a testét, kiélvezve feszes
izmait, melyek megrándulnak az érintésem alatt. Kigombolom a
farmernadrágját, és izgatottan lerángatom róla. Ky
feltámaszkodik a könyökére, és nevet.
– A francba, Faye, de türelmetlen vagy.
Leveszem az alsógatyáját, majd megnyalom az ajkamat,
ahogy felülök, és szemügyre veszem a merevedését, amelyet én
okoztam.
– Ó, bébi, elképzelni sem tudod, mennyire. – Kacér pillantást
vetek rá, amit vággyal teli morgással hálál meg. – Most pedig,
dőlj hátra, és légy jó fiú – ugratom, miközben a merevedése
köré fonom az ujjaimat, és lehajtom a fejem.
Viszonzom a szívességet, amelyet korábban kaptam tőle, és
kiélvezem, ahogy nyög meg mocorog alattam. Nem engedem el,
amikor egyértelművé válik, hogy nemsokára elélvez; vele
maradok minden erőteljes hullámnál, amely elárasztja a testét.
Utána segítek felvenni a bokszeralsóját meg a nadrágját, és
hozzábújok, hogy csupasz mellkasán pihentessem a fejem.
–  Nem tudok betelni veled. – Beletúr a hajamba. – Nagyon
hiányoztál.
– Te is nekem.
Csend telepedik a szobára, és bár még lenne miről
beszélnünk, egyikünk sem siet megszólalni. Közelebb bújok
hozzá, és átvetem a lábam az övén, miközben ő a fejemet
puszilgatja.
Egy kicsit később megmozdul, én meg felemelem a fejem,
hogy a szemébe nézzek.
Engem bámul.
–  Tökéletes vagy, ahogy a karomban fekszel. Képes lennék
egész nap itt feküdni veled, és soha nem unnám meg. –
Megpuszilja az orromat.
Vigyorogva nézek rá.
– Ez aranyos.
–  Ez az igazság. – Nagyot nyel, én pedig felkészülök az
elkerülhetetlenre. – Meg kell kérdeznem valamit.
– Oké.
– Érzel valamit Brad iránt?
Felkönyökölök, és a mellkasára fektetem a tenyeremet.
–  Törődöm-e Braddel? Igen. Nagyszerű srác, és fantasztikus
barát, de ennyi. Nincs köztünk szikra. Nem úgy, mint veled.
Hálásan felsóhajt.
– Jó. Legalább nem kell megint szétrúgnom a seggét.
Rácsapok a mellkasára.
– Nincs több verekedés! Főleg nem Braddel.
Vigyorogva magához húz egy újabb észveszejtő csókra.
Mindketten pihegünk, amikor elszakadunk egymástól.
–  Basszus, Faye. Soha nem éreztem még ilyet senkivel.
Szerintem soha nem fogok betelni veled.
– Én sem. Mindent akarok veled, Ky. Szeretném, ha te lennél
a mindenem, de nem tehetem, amíg a fenyegetés, amelyet
Addison jelent, állandóan a fejünk fölött lebeg. Azt akarom,
hogy szakíts vele. Ezúttal örökre. Hadd kotyogja ki a
kapcsolatunkat meg a múltamat. Nem érdekel. – Pehelykönnyű
csókot nyomok a szájára. – Csak veled akarok lenni.
Átkarolja a derekamat, és ülő helyzetbe tornáz minket, így
féloldalasan az ölébe kerülök.
– Én is ezt akarom, de nem olyan egyszerű.
Ja, gondoltam, hogy ezt fogja mondani. Addisonnal semmi
sem egyszerű. Kezdek mérges lenni.
– Mit nem árultál el?
–  Nem ez volt az egyetlen, amivel megzsarolt. – Eltorzul az
arca a keserűségtől.
– Ki vele!
–  Videófelvételt készített, amikor Kallel szexelt. Ha nem
maradok együtt vele, oda fogja adni Lanának meg az
ügyvédjeinek, ők pedig felhasználhatják, hogy tönkretegyék az
öcsémet.
 Huszonhatodik fejezet

–  Ó, istenem, mekkora szemét ribanc! – kiáltom, és

hitetlenkedve rázom meg a fejemet. – Tudod, hogy ez mit jelent?
– A kirakós összes darabja helyére kerül. – Biztos, hogy ő áll a
videó mögött, amit kaptál.
Ez az egyetlen logikus magyarázat.
– Én is erre a következtetésre jutottam, és szerintem Jeremy is
benne volt. Azok ketten elválaszthatatlanok, és a fejükbe vették,
hogy tönkretesznek. – Felsóhajt, miközben a karomat simogatja.
–  De nem értem. – Összeráncolom a homlokom. – Miért
akarta, hogy szakítsatok, ha utána meg ki szeretne békülni
veled? Ennek így semmi értelme.
–  Ne akarj logikát keresni a gondolataiban. Időpocsékolás.
Soha nem tudtam megfejteni, mi jár a fejében.
–  Erről jut eszembe. – Megfordulok az ölében. – El kell
mondanom valamit. – Bevallom neki, hogy kémkedtem Addison
után, elmesélem, mit hallottunk Rose-zal, és hogy megkértem
Kevent, ássa bele magát Addison múltjába. Ky hátravetett fejjel
nevet. – Mi olyan vicces?
– Én is ugyanezt kértem tőle.
– Hú! – Megdörzsölöm a halántékomat. – Kezdek kételkedni a
bátyád szakértelmében. Eddig semmire sem jutott.
Ky vigyorog.
–  Ez erős megfogalmazás. Egy csomó feladata van a suliban,
ráadásul megkértük, hogy Lana után is nyomozzon, és
megvannak a saját elfoglaltságai is.
Eltűnik a vigyora, de nem forszírozom a témát. Nem
felejtettem el a kétes külsejű alakokat, akiket Kevennel láttam
az étteremnél, és van egy olyan érzésem, hogy amibe
belekeveredett, az se nem jó, se nem legális.
–  Nos, beszélnünk kell vele. Hogy vegye előre az Addisonnal
kapcsolatos nyomozását, mert máskülönben nem szakíthatsz
vele.
Kicsinál, hogy ezt kell mondanom, de nem kétlem, hogy
Addison be fogja váltani fenyegetését.
– Tudom. Sajnálom, de nem kockáztathatom meg, hogy átadja
a Kalről készült felvételt a tárgyalás előtt.
–  Az még majdnem egy hónap. – Képtelen vagyok elrejteni
szomorúságomat.
Közelebb húz magához.
–  Én is utálom, de folytatnom kell a színlelést, amíg ki nem
tudom rúgni.
Undorító gondolat jut eszembe, és felkavarodik a gyomrom. A
szemébe nézve nem tudom feltenni a kérdést, ezért a nyakába
fúrom az arcomat, mielőtt megszólalnék.
– Lefekszel vele? – suttogom.
Megszorítja a vállamat, és kényszerít, hogy ránézzek.
– Nem, és nem is fogok. A szavamat adom. – Reszket a teste a
halk nevetéstől. – Azt mondtam neki, hogy herpesszel kezelnek,
és az orvos néhány hónapig megtiltotta a szexet. Plusz
hazudtam, és azt állítottam, hogy anya nem engedi be a házba,
ezentúl pedig én sem mehetek hozzá, úgyhogy sokkal kevesebb
alkalma van, hogy a szexszel zaklasson.
Legszívesebben kikaparnám a ribanc szemét, és kitépném az
összes haját, amiért a szexszel zaklatja. Legalább nem kell
látnom, ahogy egymást taperolják a házban. Lecsúszok az
öléből, és befogom a száját, mielőtt tiltakozhatna.
–  Figyelmeztetned kell, hova mész vele, hogy véletlenül se
járjak arra. Nem akarom megismételni a múltkori bulit.
–  Szerinted miért akartam, hogy ne legyél ott? – A fülem
mögé simítja a hajamat. – Átkozottul sajnálom, hogy látnod
kellett.
–  Semmi baj. – És komolyan gondolom. Most már tudom,
hogy csak meg akart védeni minket, Kalt és engem, a tőle
telhető legjobb módon. Ez még nem jelenti, hogy nem volt
idióta, amiért megpróbálta egyedül megoldani az ügyet. – De a
jövőben mindent mondj el nekem. Ne akarj többet megvédeni.
Egy csapat vagyunk, vagy nem? Nincs köztes megoldás.
Átkarolja a vállamat.
–  Egy csapat vagyunk, és nem foglak többet kizárni
semmiből. Esküszöm.
Odahajolok hozzá, és röviden megcsókolom, majd
hátrahúzódom, mielőtt belemelegedne.
–  Nem lehetünk együtt, amíg jártok. – Felemelem az ujjam,
amikor kinyitja a száját, hogy vitatkozzon. – Tudom, hogy csak
színlelsz, de nem csókolhatsz és érinthetsz meg, amikor tőle
jössz. Csak… azzal képtelen lennék megbirkózni.
–  Bébi. – Előrehajol, hogy megcsókoljon, de elhúzódom, és
megrázom a fejemet. – Szinte alig vagyok vele. Folyamatosan
lefoglalom magam valamivel, hogy minél kevesebb szabadidőm
legyen, amit vele tölthetek. Kérlek. – Beletúr a hajamba, és
homlokát az enyémhez nyomja. – Nem bírnék elviselni még
több különlétet.
 Szeretném azt mondani, hogy a francba mindennel, de van
önbecsülésem. Komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam.
Mindent vagy semmit.  Nem fogok osztozni rajta. Akkor sem, ha
nem igazából kellene. Hátrahúzódom, és felállok.
–  Képtelen vagyok rá, Ky. Szeretlek és kívánlak, de nem
érinthetsz meg, amíg együtt jársz vele. Sürgessük meg Kevent,
hogy találjon valami kompromittálót, és amikor készen állunk,
végleg megszabadulunk Addisontól. A saját szabályaink szerint.
–  Oké. – Feláll, és futó csókot nyom az ajkamra. – Beszélni
fogok Kevennel, és távol tartom magam tőled, de csak azért,
mert szeretlek, és erre van szükséged. Egy pillanatig se hidd,
hogy nem fogsz őrülten hiányozni.

***

A következő két hét őrült lassan telik. Ky tartotta magát a

szavához, és alig találkozunk. Nagyon hiányzik, és vannak
napok, amikor arra gondolok, picsába az egésszel, én berontok
a szobájába, és rávetem magam. Ezek a késztetések annyira
hevesek, hogy olyankor el kell mennem otthonról, nehogy
engedjek a csábításnak.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a dolgok lecsendesedtek,
miután James hazaköltözött. Még mindig elviselhetetlen
feszültség van közte és Alex között, de legalább felvett egy új
kertészt és egy új házvezetőnőt, és a fiúkkal is többet
foglalkozik. Rendszeresen látom, hogy Kallel és Keatonnal
Xboxozik, és ragaszkodott hozzá, hogy Kaden és Keven az
elmúlt két vasárnap idetolják a képüket vacsorázni.
Alex még nem tért vissza az irodába, de minden reggel korán
kel, rendesen felöltözik, és az itthoni dolgozószobájába megy.
Esténként a szobájában bujkál, egyértelműen kerüli Jamest, és
biztos vagyok benne, hogy egy-két pohár bor is leszalad a
torkán, de nincs jogom kritizálni.
Brad is tartja tőlem a távolságot. Továbbra is együtt járunk
iskolába meg haza, és mindig találkozunk ebédnél, de ezenkívül
jórészt egyedül van, én pedig utálom ezt a feszültséget kettőnk
között, de fogalmam sincs, mit tegyek ellene. Észrevettem, hogy
néhányszor eltűnt Kyjal, és örülök, hogy igyekeznek félretenni a
nézeteltéréseiket.
Kedden épp hazafelé tartunk az iskolából Braddel, amikor
megint kiszúrom mögöttünk a fekete kocsit.
– Azt hiszem, megint követnek minket.
Brad belenéz a visszapillantó tükörbe, majd összeráncolja a
homlokát.
– Igazad lehet, és azt is tudom, hogy miért.
Ezzel felkelti az érdeklődésemet. Lekanyarodik az útról,
leparkol egy pihenőhelyen, és leállítja a motort. Mindketten a
fekete autót bámuljuk, amely elsüvít mellettünk. Brad a
kesztyűtartóba nyúl, és előhúz egy összegyűrt újságot.
– Rose adta ebédnél. Otthon akartam megmutatni.
Kihajtogatom a lapot, és megfeszül az állkapcsom, amikor
meglátom, mi van rajta. Gyorsan elolvasom a cikket, és a vérem
minden botrányos szónál egyre inkább forr az ereimben.
Leleplezték, hogy Courtney az a nő, akivel Jamesnek viszonya
volt, és számtalan fénykép készült róluk kompromittáló
helyzetekben. Azonban a Kennedy Apparel hivatalos
közleménye idegesít fel a legjobban.
– Ezt nem hiszem el. – Megrázom a fejem.
– Nagyon gyanús – ért egyet Brad.
 – Hülyeség. – Bradről az újságra, majd ismét Bradre nézek. –
Kizárt, hogy Alex önként előléptesse Courtney-t a történtek
után. Hogy lesz egy személyi asszisztensből szó szerint egyetlen
éjszaka leforgása alatt alelnök? – Hitetlen a hangom. – Ky
teljesen ki fog akadni ettől.
– Már ki van.
– Tudja?
Brad sóhajtva hátradől.
– Beszéltem vele korábban. Egész nap ezzel baszogatták. – A
szám szélét harapdálom. – Tudom, megkérted, hogy hagyjon
békén, amíg színleg Addisonnal jár, de talán jól jönne ma neki a
támogatásod. Főleg, ha a cikk igaz, és tényleg kitűzték a válásra
a meghallgatás időpontját.
Előveszem a telefonomat, és gyorsan írok egy üzenetet. Ky
azonnal válaszol. Otthon van Kevennel, és erre a hírre azonnal
elönt az adrenalin. Ha Keven a hét közepén hazajött, talán
végre sikerült valami információt találnia számunkra.
Próbálom mérsékelni az elvárásaimat, de az út hátralévő
részében nagyon izgatott vagyok.

Amikor hazaérünk, az előszoba komoly öltözetű nőkkel és

férfiakkal van tele. Alex épp egy magas, ősz hajú nővel ráz
kezet, aki elegáns piros kosztümöt visel, én pedig igyekszem
feltűnés nélkül elosonni mellettük. Alex mosolyogva elkapja a
könyökömet, miközben búcsút int az ismerőseinek. Brad
sokatmondóan rám kacsint, és észrevétlenül kimegy a
folyosóra.
–  Szükségem lenne a segítségedre – motyogja Alex az orra
alatt, ahogy becsukja a bejárati ajtót.
 – Oké – válaszolom kíváncsian és kissé zavartan, és követem
felfelé a lépcsőn a szobájába.
Behúz a fürdőszobájába, gyorsan körbenéz a válla fölött,
majd becsukja mögöttünk az ajtót. Halkan suttogva magyarázni
kezd:
–  Le kellene szervezned egy találkozót Courtney-val, és
szeretném, ha ráraknád ezt a lehallgatókészüléket az órájára. –
Elővesz egy kis barna borítékot a zsebéből, és felém nyújtja.
Nem nyúlok érte, csak bámulok rá, mintha megőrült volna.
Egyik kezével idegesen simítja le fekete szoknyáját.
–  Tudom, hogy sokat kérek, de nem jut eszembe más, aki
Courtney közelébe mehetne, hogy megtegye ezt nekem.
–  És szerinted én alkalmas vagyok erre? – Leülök a lehajtott
WC-ülőkére, miközben ő a kád peremén foglal helyet.
– James este fogja megmondani a fiúknak, hogy hivatalosan is
együtt jár Courtney-val, és hogy tényleg elválunk. Neked ki kell
várni a megfelelő pillanatot, majd megmondani neki, hogy
szeretnél találkozni Courtney-val, hogy jobban megismerd.
James le fog szervezni valamit, és már csak azt kell kitalálnod,
hogyan tedd rá a készüléket.
Nagyokat pislogok, miközben igyekszem feldolgozni az imént
hallottakat.
– Mi a fene folyik itt, Alex? Tényleg kinevezted alelnöknek?
Összekulcsolja kezét az ölében.
–  Nem volt más választásom. Ő lesz az új alelnök, ha nem
követ el valami óriási baklövést, mielőtt a kinevezése életbe
lépne, amit erősen kétlek, mert túl ravasz ahhoz, hogy
hibázzon, amikor ennyire közel van ahhoz, amit el akart érni.
– Akkor sem értem. – A homlokomat ráncolom.
 Alex előrehajolva a térdére támaszkodik.
– Sok mindent nem tudok még, ezért kell lehallgatnom őt. – A
kezében tartott boríték felé biccent. – Tönkre akar tenni,
szeretne mindentől megfosztani, és majdnem sikerült neki, de
szerencsére időben észhez tértem. Nem fogom harc nélkül
feladni. – Acélos elszántság csillog a szemében, és örülök, hogy
végre látom a nőt, akit megismertem, amikor ide jöttem. – Azt
nem fogja fel, hogy veszélyes ellenség tudok lenni. Meg fogja
bánni, hogy ujjat húzott velem. Ha ez az utolsó, amit teszek,
akkor is lenyomom ezt a ribancot. A saját főztjét fogom
megetetni vele.
A francba, ez az! Semmit nem látnék szívesebben. Elveszem
tőle a borítékot.
– Megteszem. Segítek.
Hálásan felsóhajt.
– Köszönöm, Faye. Tudtam, hogy számíthatok rád.
Épp indulni akarok a földszintre, amikor átölel.
–  Fogalmad sincs, milyen sokat jelent ez nekem – suttogja a
fülembe.
– Segíteni akarok, és amúgy soha nem bírtam a csajt. Tudod,
amikor először találkoztam vele, sokkolt, mennyire hasonlít
rád. Szándékosan néz így ki, ugye?
– Azt hiszem, igen. Csak akkor vettem észre, hogy valami baja
van velem, amikor már késő volt. Túlságosan elfoglalt voltam,
így nem láttam, mi zajlik az orrom előtt.
Megpaskolom a karját.
–  Bármi folyik is itt, biztos vagyok benne, hogy nem a te
hibád.
Feszültséget látok az arcán.
 – Nem vagyunk teljesen vétlenek ebben. Ha muníciót adsz az
embereknek, nem haboznak majd, hogy használják ellened. –
Mosolyogva megpuszilja az arcomat. – Nem fogom csendben
megadni magam, és ezzel nemsokára ő is szembesül.
Örülök, hogy visszatért a harci kedve. Valami azt súgja, hogy
szüksége lesz rá.
–  Ez mi volt? – kérdezi Kal, amikor találkozom vele a lépcső
alján. A falnak támaszkodik, és kíváncsian méreget.
Játékosan megtekerem az orrát.
–  Aki kíváncsi, hamar megöregszik – ugratom, mert inkább
terelek, minthogy egyértelműen a szemébe hazudjak. Ellöki
magát a faltól, és belém karol, miközben cuppanós puszit nyom
az arcomra. – Ezt miért kaptam?
– Mert anya hetek óta először mosolygott, és ezt te érted el.
 Huszonhetedik fejezet

A hálószobám felé tartok, amikor egy lány kuncogása vonja

magára a figyelmemet. Elsétálok az ajtóm előtt, és a
játékterembe megyek. Csinos, göndör vörösesszőke hajú lány ül
Keaton mellett a kanapén, és hangosan nevet valamin, amit az
unokatestvérem mondott.
– Sziasztok! – Mosolyogva lépek oda hozzájuk. – Bemutatsz?
– Melissa, ő Faye. Faye, Melissa.
A lány idegesen mosolyog rám.
– Szia – szólal meg halkan, majd elpirul.
Lehuppanok a kanapé szélére az unokatestvérem mellé.
– Örülök, hogy megismerhetlek. Már kezdtem azt hinni, hogy
csupán Keaton képzeletének szüleménye vagy.
Keaton meglöki a vállamat.
– Nagyon vicces.
–  Hogy találkoztatok? – Keaton eszméletlenül keveset mesélt
a barátnőjéről, úgyhogy kábé semmit sem tudok róla.
–  Egy iskolába járunk – válaszolja Melissa. – Hatodikos
korunk óta ismerjük egymást. – Szürke szeme megállapodik
Keatonon, és mosolyogva néz rá. Átkozottul aranyos.
–  Melissa Brad húgának, Hope-nak a barátnője – teszi hozzá
Keaton.
– Biztos hiányzik.
– Igen. – Bólint. – Még elköszönni sem tudtam tőle.
–  Beszélhetnél Braddel, amíg itt vagy. Biztos örülne neked.
Nagyon hiányolja a családját.
–  Beszéltem vele néhányszor. Reméltem, hogy tud valami
tanácsot adni, hogyan lépjek kapcsolatba Hope-pal.
Felállok.
–  Gáz helyzet – mondom együttérzőn. – Szeretnék még
maradni, hogy beszélgessünk, de nemsokára kezdődik a
műszakom. Később találkozunk. – Keaton és én pacsizunk. –
Örülök, hogy megismerhettelek, Melissa. Remélem, nemsokára
megint látjuk egymást.
– Faye! – kiáltja Ky, amikor elsietek a szobája előtt.
Megfordulok, és a szívem hevesen megdobban az
izgatottságtól. Szürke pólót visel, amely tökéletesen simul izmos
mellkasára, meg drágának tűnő farmert, amely kiemeli hosszú
lábát. Egy szempillantás alatt tűzbe jövök, amikor elképzelem,
hogy a pólója alá csúsztatom a kezemet, és zsebre kell tennem
az öklömet, nehogy engedjek a csábításnak, és valóra váltsam a
fantáziámat.
Ky oldalra biccenti a fejét.
– Keven is itt van. Híreket hozott. Ezt neked is hallanod kell!
Elindulok felé, ő szélesre tárja az ajtót, és nekem minden
megtett lépéssel egyre gyorsabban dobog a szívem. Keven és
Brad egy-egy széken ülnek a szobában, és halkan beszélgetnek.
Belépek, és Ky becsukja mögöttem az ajtót. Nagyon is tudatában
vagyok meleg, hívogató testének a hátam mögött.
– Szia! Jól vagy? – suttogja a fülembe.
Egész testem reszket, egy pillanatra elgyengülök, hátradőlök,
és magamba fojtok egy sóhajt, amikor hozzám simul. A
beszélgetés abbamarad a szobában, és gyorsan szétrebbenünk,
de Keven így is kíváncsi pillantásokat lövell felénk. Ky a falnak
támaszkodik, keresztbe teszi a bokáját, én meg földbe
gyökerezett lábbal állok, és kényelmetlenül érzem magam
Keven kutató tekintete miatt.
–  Kevennek bizonyítéka van, hogy Addison és Jeremy állnak
az e-mail meg a videó mögött, amit kaptam – magyarázza Ky.
Megpördülök.
–  Fantasztikus. Felhasználhatjuk, hogy leszálljon rólad? –
Utálom, mennyire reményteli a hangom.
Ky ellöki magát a faltól, és felém indul.
– Bárcsak ennyire egyszerű lenne! – Megsimogatja a hajamat.
– Brad engedélye nélkül készítette a felvételt, de csak ennyi
tárgyalási alapunk van. Nem elég, és ezt ő is tudni fogja, ha most
rögtön szembesítjük a bizonyítékkal.
–  Tovább kell kutakodnunk – foglalom össze, és képtelen
vagyok eltitkolni csalódottságomat.
Ky a mellkasára von, és átkarolja a derekamat. Belé
kapaszkodom, miközben megpuszilja a fejemet.
– Attól tartok, bébi.
–  Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? – Keven ránk
mered, zavartnak tűnik.
Ky az oldalához szorít, és Keven felé fordul velem. Kinyitom,
majd becsukom a számat, próbálnám röviden és tömören
összefoglalni bonyolult kapcsolatunkat. Kynak nincsenek ilyen
problémái.
–  Szeretjük egymást, és együtt járnánk, ha nem lenne a
manipulatív exem.
Keven szeme elkerekedik, keresztbe teszi a karját a
mellkasán, és megfejthetetlen arckifejezéssel mered ránk.
– Anya meg apa tudnak erről?
 – Igen, meg Kal és Keaton is. – Ky szorosabban ölel, és nehéz
magamba fojtanom elégedett sóhajtásomat.
Keven Bradhez fordul.
– Azt hittem, van köztetek valami.
Fájdalom suhan át Brad jóképű arcán, aztán lesüti a szemét.
–  Nem, ember. Csak színleljük, hogy békén hagyják Faye-t a
suliban. – Erőtlenül vállat von.
– Aha. – Keven végigjártatja a szemét mindhármunkon.
–  Ez mi a francot jelent? – Ky viselkedése azonnal
megváltozik.
– Semmit. Csak egy észrevétel.
Ky mogorván néz rá.
– Remélem, tudjátok, hogy mennyi szar vár rátok, amikor ez
kiderül.
–  Nem érdekel. – Ky a karomat simogatja, és mint mindig,
felszítja bennem a tüzet. – Csak Faye-t akarom. Kibírok minden
szart, amit az emberek a fejemhez vágnak.
Brad a képzeletbeli koszt rugdossa a padlón cipője orrával.
–  El kellene mondanotok Kadennek. Mérges lesz, hogy ő az
utolsó, aki megtudja. Tudod, milyen.
– Egy szót se szólj neki! Majd én elmondom.
–  Rendben. – Keven feláll. – Keresek még valami fogást
Addisonon, és szólok, mihelyst találok valamit.
– Kösz, tesó – mondja Ky. – Maradsz?
–  Igen. Anya szeretné, ha itthon vacsoráznék, és mint
kiderült, később családi kupaktanácsunk lesz.
–  Hallottam, és tuti nem véletlen, hogy a ma megjelent cikk
után beszélni akarnak velünk. A sajtó vérszemet kapott.
– Kibaszott vérszívók – morogja Keven kifelé menet. – Később
találkozunk.
Brad gyorsan felpattan, és Keven után siet.
– Házi feladat – motyogja, közben erőtlenül ránk mosolyog.
–  Miért viselkedik ilyen furán Brad? – ráncolom a
homlokomat.
Ky felsóhajt.
– Szerinted?
Tudomást sem akarok venni arról, amire utal, nemhogy
beszélni róla, ezért figyelmen kívül hagyom a kérdést, és
kibújok az öleléséből.
– Készülnöm kell dolgozni.
Ky megpuszilja a homlokomat, mire halkan nyöszörögni
kezdek.
–  Hiányzol – suttogja. – Kérlek, hagyd nyitva este a szobád
ablakát. Muszáj magamhoz ölelnem téged.
Az ajkamat harapdálom.
–  Az csak rontana a helyzeten, és tudod, hogy nem leszünk
képesek visszafogni magunkat, ha egy ágyban alszunk.
Csábító mosolyra görbül a szája.
– Szerinted miért javasoltam?
Akaratlanul elvigyorodom.
– Javíthatatlan vagy. – Megkerülöm, és közben megsimogatom
kerek fenekét. – És túl vonzó. – Félreugrok, mielőtt újra
magához húzna. Egy lánynak nincs végtelen önuralma.
Már az ajtónál vagyok, amikor utánam kiált.
– Szóval mi lesz este?
Megfordulok, és szemtelenül vigyorogva mondom:
– Majd meggondolom.

***
Még egy órával azután is ezen gondolkodom, hogy megérkezem
a munkahelyemre.
–  Csajszi, ismerem ezt a mosolyt – jegyzi meg Rose. – Azt
hittem, te meg a hősszerelmes kerülitek egymást, amíg
lerendezitek a szarságokat.
Beavattam Rose-t a legújabb Kyjal kapcsolatos történésekbe,
úgyhogy teljesen képben van. A pultnak támaszkodom, háttal a
vendégeknek. A változatosság kedvéért ez az este elég csendes.
–  Így van, de az akaraterőm már nem sokáig tart ki. –
Mesélek neki Ky csábító javaslatáról.
–  A lányok a suliban anyaszült meztelenül parádéznának a
városban, ha ezzel elérhetnék, hogy Kyler Kennedy melegítse az
ágyukat, neked meg azon jár az eszed, hogy visszautasítod. –
Cicceg, és hangosan felnevet.
–  Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy tőle egyenesen
hozzám jön. – Azonnal eltűnik a jókedvem. – Te is tudod.
–  Nem az ő ágyából fekszik rögtön a tiédbe. Ráadásul miben
különbözik ez attól, amit te csinálsz Braddel?
–  Én nem csókolózom Braddel, és nem dörgölőzöm hozzá. –
Megborzongok, ahogy eszembe jut Ky és Addison a buliban.
Pfuj!
– Csak hogy tisztázzuk – szólal meg egy ismerős hang a hátam
mögött. – Nekem egyikkel sincs semmi bajom. Egyáltalán
semmi.
Megpördülök, és a mellkasomra teszem a kezem, ahol a
szívem eszeveszetten kalapál.
–  Jézusom, Brad! Halálra ijesztettél. Nem tudtam, hogy itt
vagy.
–  Szólíts Mr. Láthatatlannak – motyogja komoran. Az utolsó
pillanatban azonban összeszedi magát, és nyilvánvalóan
kényszeredett mosolyt villant rám.
–  Faye – szól rám egy szigorú hang, és gondolatban
szitkozódom. Szembefordulok a főnökömmel. David a küszöbön
áll, furcsa kifejezéssel az arcán. – Ne a barátoddal flörtölj,
hanem a vendégekkel foglalkozz. Ki kell szolgálni őket.
Elpirulok, és annyira zavarban vagyok, hogy nem javítom ki.
– Persze, David. Bocsánat.
Rose felvont szemöldökkel néz rám, és ezt üzeni a
tekintetével: Ebbe meg mi a fene ütött?
David szinte alig szólt hozzánk, mióta visszajött dolgozni a
kórházi tartózkodása után, inkább az irodájában bujkál, mint
hogy az alkalmazottjaival csevegjen. Legtöbbször kijön néhány
percre, szó nélkül áll a kassza mögött, halkan szemügyre vesz
mindent, majd visszamegy az irodájába, és az este hátralévő
részét ott tölti. Szerencséje, hogy lelkiismeretesek vagyunk, és
csukott szemmel is el tudjuk vezetni ezt a helyet. Fogalmam
sincs, mivel idegesítettem fel, de nem tűnik igazságosnak a
haragja. Rose minden férfival flörtöl, aki beteszi a lábát az
étterembe, és azzal látszólag nincs semmi problémája.
David egy órával zárás előtt hazaküldi Rose-t, én meg ölbe
tett kézzel várom, hogy leteljen a műszakom, mert nincs már
mit csinálnom, ráadásul beszélni sem tudok senkivel. Ma olyan
a hely, mint egy szellemváros, és leszámítva néhány srácot a
pultnál, meg egy teli boksztól eltekintve üres a hely.
Amikor a séf integetve elhagyja a helyiséget, és az utolsó
vendég is távozik, elkezdek takarítani. Az üresség és a csend
kicsit ijesztő, ezért előveszek egy kis aprót a táskámból, és
beindítom a zenegépet. Mozgatom a csípőmet a zene ütemére,
miközben felmosok, és letörlöm az asztalokat. Épp a kiadópultot
takarítom, amikor David megáll a küszöbön, keresztbe teszi a
karját, és összeráncolt homlokkal rám mered. Abbahagyom,
amit csinálok, és kíváncsian nézek rá, miközben azon
töprengek, vajon elfeledkeztem-e valamiről. David szótlanul
bámul, és egyre komorabb. Lefelé görbül a szája, és
elkeskenyedett szemmel felém indul. Feláll a szőr a tarkómon,
és hirtelen nagyon kényelmetlenül kezdem érezni magam.
–  Valami baj van? – kérdezem, és utálom, hogy remeg egy
kicsit a hangom.
–  Nem tudom. Mondd meg te! – Mérgesen néz rám, mire
önkéntelenül hátrálok egy lépést.
Mosolyt erőltetek az arcomra.
–  Nem. Semmi baj. Minden rendben. Majdnem végeztem, és
mindjárt jönnek értem.
Megint tesz felém egy lépést, amire válaszul tovább hátrálok.
– Érted jönnek? – Kellemetlenül elfintorodik, mire ösztönösen
hátrálok tovább, míg a hátam nekiütközik a pultnak.
David közelebb lép, kezével kétoldalt mellettem a pultra
támaszkodik, és ezzel csapdába ejt. Összerezzenek, félek ádáz
arckifejezésétől. Fogalmam sincs, mivel idegesítettem fel, de
halálra rémít. Tudom, hogy az elmúlt heteket nehezen viselte,
és éreztem, hogy nem épült fel teljesen az összeomlása után, de
ez attól még túlmegy minden határom.
Kihúzom magam, a mellkasára teszem a tenyeremet, és
ellököm.
– Kérlek, menj távolabb. Ez igazán helytelen, és megijesztesz.
Felemeli a kezét, lerántja a fejfedőmet, és kihúzza a gumit a
hajamból. A tincseim kócosan omlanak a hátamra, ő pedig az
ujjai közé vesz egyet, és morzsolgatni kezdi.
– Tudom, hogy szándékosan csinálod.
Megint meglököm, de egy tapodtat sem mozdul. Az adrenalin
száguld az ereimben, míg ő megvetően mered rám.
– Pont olyan vagy, mint anyád.
Várjunk csak. Tessék?
–  Nem értem – dadogom, és a pult végén lévő táskámat
bámulom. Meg kell szereznem a telefonomat. Fogalmam sincs,
mi folyik itt, de semmi jó.
– Tudom, hogy fűvel-fával lefekszel, és el sem tudod képzelni,
ez mennyire undorító. Csalódtam benned. Pedig olyan édes,
aranyos kislány voltál. Hol rontottuk el? – Erősen megszorítja a
csuklómat.
Összevissza kalapál a szívem, és kiver a veríték.
– David. El kell engedned. Haza akarok menni.
Fájdalmasan megszorítja az államat.
–  Azt hiszed, nem tudom, mit fogsz csinálni, amikor
hazaérsz? Szerinted nem tudom, hogy esténként kiszöksz az
ablakodon? Ezúttal kivel találkozol? Kinek a szajhája lettél?
Harag lángol a szemében, engem meg elfog a rettenet.
Felemelem a lábam, és erősen tökön rúgom. Az ágyékához
kapja a kezét, és hangosan felüvölt. Elmenekülök a szorításából,
megragadom a táskámat, és kiszaladok a folyosóra a vészkijárat
felé. A lépteim hangosan koppannak a padlón, miközben a
fülemben dobol a vér. Futás közben hátrapillantok a vállam
fölött. Nekiszaladok az ajtónak, és erősen meglököm a
vállammal, de nem nyílik ki. A szívem majdnem kiugrik a
helyéről, amikor felpillantva észreveszem, hogy az ajtót a
tetején lelakatolták.
 Káromkodva keresem a telefonomat a táskámban.
–  Te kis ribanc! – üvölti David, és felemelem a fejem, majd
sikítok, amikor látom, hogy felém tart a folyosón.
Beszaladok a legközelebbi helyiségbe, az irodájába, és
becsukom az ajtót, majd elé tolom a bőrkanapét. Hangos
puffanást hallok a túloldalról, amelyet David állati ordítása
követ. Reszkető kézzel keresem a mobilomat. Kiöntöm az
asztalra a táskám tartalmát, majd, amikor megtalálom a
telefont, megcsörgetem Kyt. David egyre hangosabban
dörömböl az ajtón, és sikoltok, amikor résnyire nyílik az ajtó, és
a kanapé arrébb csúszik egy kicsit. Ijedten nézek körül a
helyiségben.
Vedd fel azt az átkozott telefont, Ky! Csak csöng, miközben a
hányingerrel küszködök. David ordít, és a kanapé megint
arrébb csúszik. Torkom szakadtából sikítok, és olyan gyorsan
ver a szívem, hogy azt hiszem, menten meghalok.
A hívás hangpostára kapcsol, miközben tekintetem a szoba
túloldalán lévő üvegablakra vándorol. David azért rakatta be,
hogy az irodájából is szemmel tudja tartani az éttermet.
Odaszaladok, miközben Ky a felvételen kér, hogy hagyjak
üzenetet. Kinyitom az ablakot, de túl szűk a hely, hogy kiférjek
rajta. Ijedten nézek körül a szobában, és felveszem a nagy
súlyzót David asztala alól, miközben üzenetet hagyok Kynak.
–  Segíts! Hívd a rendőrséget. Az étteremben vagyok, David
megőrült. Bántani fog.
Hisztérikusan sikoltozom, amikor a kanapé végigcsúszik a
padlón, és David gyilkos arckifejezéssel megjelenik a küszöbön.
Kicsúszik a kezemből a telefon. A súlyzóval betöröm az ablakot,
az üveg apró darabokra törik, és átnyomakszom a résen. Már
félig kint vagyok, amikor David elkapja a lábam, és visszaránt.
A hasamba éles fájdalom nyilall, és felsikoltok.
–  Meg fogsz fizetni ezért, Emily! – Az ujjai a húsomba
mélyednek, és elkezd visszahúzni az irodába.
Megmarkolom a törött cserepekkel csipkézett ablakkeretet, és
nem foglalkozva az üvegszilánkok okozta fájdalommal, úgy
kapaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta, közben
rúgkapálok. David vicsorog, amitől megborzongok. Felém hajol,
én meg páros lábbal, teljes erőből belé rúgok. Hátratántorodik,
elveszíti az egyensúlyát, és elenged. Üvöltve esik keresztül az
asztalon. A rettegéstől minden szőrszálam égnek áll.
Átverekszem magam az ablakon, és szinte nem is érzem, hogy a
szilánkok végighasítják a ruhámat meg a bőrömet, mert az
adrenalin dolgozik a véremben. Az étterem padlóján landolok.
Beverem a fejem a padlóba, és fekete foltok homályosítják el a
látásomat. Nagy nehezen talpra állok, és kezemet a fejemre
szorítom. Ragacsos váladék borítja az ujjaimat, és megszédülök,
amikor szemügyre veszem a kezemet. Csupa vér vagyok, és
megint hányingerem támad. Rémülten nyöszörögve az ajtó felé
sántikálok.
Éppen csak elhaladok a pult mellett, amikor David hátulról
rám ront. Ijedten felsikoltok, aztán a földre esek. Nehéz súly
teper a padlóra, és magam elé nyújtom a kezem. Fejembe,
amely a kezemre csapódik, fájdalom nyilall. Fémes ízt érzek a
számban, és elködösül a tekintetem. Tompán érzékelem, hogy
megfordítanak.
David rajtam ül, és húsos kezével a nyakamat szorongatja.
– Nem akarom ezt tenni, Emily, de meg kell mentenem téged
saját magadtól. – A szorítása erősödik a nyakamon, elzárva a
légutamat.
A rémülettől elkerekedik a szemem, és a karjába karmolok.
– Apuci szeret téged, kicsi lány. – Nedvesség éri az arcomat. –
Hamarosan vége.
A lábam rángatózni kezd, próbálom lelökni magamról
Davidet, de túl nehéz. A karom élettelenül hullik az oldalam
mellé, és lassan elborít a sötétség, elveszítem az eszméletemet.
– Viszlát, édes kislányom. – David szenvedő hangja az utolsó,
amit hallok, mielőtt elájulok.
 Huszonnyolcadik fejezet

Nyögve térek magamhoz. A mellkasomra nehezedő nyomás

eltűnt, és mohón levegő után kapkodok. Oldalra fordulok, majd
a padlóra hányok. Kinyitom, majd becsukom a szemem, és futó
képeket látok magam előtt felvillanni. Meleg kéz érinti meg az
arcomat.
– Jól van, Faye. Minden rendben lesz. Már úton a segítség.
Szóra nyitom a számat, de csak rekedt, torokhangú nyögés
jön ki rajta.
–  Ne akarj beszélni! Elment. Biztonságban vagy. A mentő
mindjárt ideér. – A férfihang vigasztaló. Nedves ruha mozdul
meg a számon, és pislogva kinyitom a szemem. A férfinak sötét
haja és csillogó kék szeme van, ismerősnek tűnik.
Megborzongok, és megremeg a szám széle. Könnyek csordulnak
ki a szememből. – Ne sírj, édesem! Minden rendben lesz. – A
homlokomhoz nyomja az övét. – Senkinek nem fogom engedni,
hogy bántson.
Megint becsukom a szemem. Fojtott hangokat, majd lépteket
hallok. Felemelnek, én pedig sikítok, mert égető fájdalom nyilall
a hasamba. Ugyanaz a meleg kéz megfogja hideg kezemet,
miközben valami szilárd helyre fektetnek. Nehéz takarót
terítenek rám, de nem tudom abbahagyni a remegést. Oldalra
hullik a kezem, és egy pillanatra kinyitom a szemem. A villogó
fények majdnem elvakítanak, ezért megint behunyom.
Amikor legközelebb magamhoz térek, gyengéd, ringató mozgást
érzékelek, valamint állandó csipogást, egy gép hangját hallom,
és ez megnyugtat. Meleg kéz markolja meg az enyémet, és
visszaalszom.
Fogalmam sincs, meddig pihenek, de amikor megint
felébredek, a beszélgetés hangjai körülöttem azonnal
elnémulnak. A fehér plafonra nézek, és a vakító fénytől
összerezzenek.
–  Szólj a nővérnek – mondja James, mire a hang irányába
fordulok.
A szemem sarkából látom aggodó arcát.
– Édesem, hogy érzed magad?
Egy kicsit megmozdulok a kórházi ágyon, és azonnal
észlelem a feszülést a hasamban. Megmozgatom a kezemet meg
a lábujjaimat, és megkönnyebbülök, hogy úgy látszik, minden
megfelelően működik. Kinyújtom a nyelvem, hogy megnyaljam
kiszáradat ajkamat.
– Jól – nyögöm, és megijedek, milyen rekedt a hangom. – Azt
hiszem – teszem hozzá suttogva.
Ky félretolja az apját az útból. Ijedt arca mindent eszembe
juttat, és rémisztő részletességgel idézem fel a történteket.
– David! – nyöszörgöm, és reszketek, mint a nyárfalevél, mert
megint elönt a félelem. Könnyek csorognak végig az arcomon,
és rémülten nézek körül a szobában.
Ky megfogja a kezemet.
– Csss, bébi. Semmi baj. A rendőrség elkapta. Börtönben van.
Nem bánthat többé. – Az utolsó mondatnál elcsuklik a hangja,
de elmúlik a pánikrohamom.
Minden eszembe jut, és könnyes szemmel nézek Kyra.
 – Felhívtalak.
Az ágyra borul, és két kezébe fogja az enyémet.
– Tudom. Sajnálom, bébi. Kurvára sajnálom.
Összeráncolom a homlokom. Miért kér bocsánatot?
Nyilvánvalóan szólt valakinek, hogy mentsen meg.
– Nem értem.
Rekedt hangomat hallva összerezzen.
– Fel kellett volna vennem a telefont. Nagyon sajnálom, Faye.
Amíg élek, soha nem fogom ezt megbocsátani magamnak.
James megfogja a fia vállát.
– Fiam, Fay jól van.
–  Nem ez a lényeg! – kiáltja Ky. Feláll és mérgesen néz az
apjára. Megrémít az önutálat, amit a hangjában hallok. –
Szüksége volt rám, és nem voltam mellette! Meghalhatott volna!
James óvatosan magához vonja Kyt, rövid, kínos ölelés
következik.
– Semmi baj – sietek megnyugtatni Kyt.
Ő felemeli a fejét, és a sebezhetőség meg az önutálat, amit az
arcán látok, majdnem kicsinál. Odahúz az ágyam mellé egy
széket, és leül.
–  Nem. Közel sincs rendben semmi, de kárpótolni foglak.
Nem fog többet távol tartani tőled.
– Tessék?
Megkínzott kifejezés torzítja el gyönyörű arcát.
–  Addisonnal voltam, amikor telefonáltál. Meglátta, hogy te
keresel, és kényszerített, hogy ne foglalkozzak a hívással.
Mihelyst lehetőségem volt rá, kiosontam a mosdóba, hogy
visszahívjalak, akkor hallgattam meg az üzenetedet. Felhívtam
apát, de már értesítették, úgyhogy idejöttem, amilyen hamar
csak tudtam.
Új fájdalom vegyül a már meglévőbe. Vele volt. Majdnem
meghaltam ma este, ő meg vele volt. Egyetlen lehetőségem volt
segítséget kérni, és őt kerestem. Nem haboztam, gondolkodás
nélkül hozzá fordultam. Nem Jamest, Bradet vagy a rendőröket
hívtam. Hanem a szívem másik felét, de ő cserben hagyott.
Nem válaszolt a hívásomra, mert az a csaj azt mondta neki,
hogy ne tegye.
Meghalhattam volna, mert az ő kedvében akart járni. Mert őt
helyezte előtérbe. Őt választotta. Megint.
Valami helyrehozhatatlanul összetörik bennem.
– Faye, bébi. Mondj valamit. – Ky ijedten néz rám.
Könnyek csorognak végig az arcomon, ahogy kihúzom a
kezemet az övéből.
– Tűnj el!
–  Ne! Kérlek. Sajnálom. Ne lökj el magadtól. Nem bírnám
elviselni.
A gép sípolása felgyorsul, ahogy a fájdalom gyötri a szívemet,
míg kifacsart, összetört, haszontalan szervvé válik a
mellkasomban.
Jamesre nézek.
–  Azt akarom, hogy elmenjen. – Zokogok. – Küldd el, légy
szíves!
– Kyler. – James hangja együttérző.
– Nem! – Ky hangja tele van fájdalommal.
Egy nővér érkezik a szobába, akit göndör ősz hajú férfi követ
vakítóan fehér köpenyben.
–  Miss Donovan felzaklatta magát. Mindenki menjen ki a
folyosóra – követeli a férfi.
 –  Odakint leszünk, Faye – biztosít James, és kényszeríti Kyt,
hogy kimenjen a szobámból.
Ky még hátrafordul, mielőtt becsukódik az ajtó, és azt tátogja:
– Szeretlek. Sajnálom.
Elfordulok megkínzott arcától, behunyom a szemem, és
imádkozom, hogy megint elnyeljen a sötétség.

***

James és Alex az ágyam mellett ülnek, amikor legközelebb

felébredek.
–  Édesem, annyira aggódtunk. – Alex előrehajol, és
megpuszilja az arcomat. – Sajnálom, hogy ez történt veled.
James felém nyújt egy poharat.
– A nővér azt mondta, hogy ezt meg kell innod.
Kinyitom a számat, ő pedig az ajkam közé csúsztat egy
szívószálat. A víz hideg, ahogy lefolyik száraz torkomon.
–  Mi történt? – nyöszörgöm, még nem jöttek helyre a
hangszálaim. – Ki mentett meg?
Ez a rész elég homályos.
Alex és James óvatosan összenéznek.
–  Nem ismered. Egy férfi, turista Wellesley-ben, sétált az
utcán, amikor meglátta, hogy rád támadtak. – Jamesnek remeg
a hangja. – Verekedett Daviddel, de az elszökött. Aztán ez a férfi
kihívta a mentőket, és megvárta őket.
– Mark – suttogom, ahogy felidézem az arcát a lelki szemeim
előtt. – Mark volt az.
James és Alex döbbenten néznek egymásra.
– Ismered ezt a férfit, édesem? – kérdezi Alex.
– Vacsorázott néhányszor az étteremben – magyarázom. – Azt
hiszem, riporter. Egyszer rajtakaptam, amikor fényképet csinált
rólam. – Ez már egyáltalán nem számít. Mert megmentett.
James úgy néz, mint aki citromba harapott. – Láthatom? Jól
van?
Alex megpaskolja a kezemet.
– Van néhány zúzódása, és megsérült az állkapcsa, de jól van.
Nem kell aggódnod érte.
–  Muszáj megköszönnöm neki. – Próbálok felülni az ágyon,
de felkiáltok, amikor a fájdalom belenyilall a hasamba.
–  Ne ülj fel, drágám! Sok varrat van a hasadban, nehogy
felszakítsd őket. – James megpuszilja a homlokomat. – És ne
aggódj… Mark miatt. Már megköszöntük neki.
–  Az unokatestvéreid kint vannak – szól közbe Alex –, és
nagyon szeretnének már látni. Brad és Rose is. Tudsz
látogatókat fogadni?
–  Persze. – Éles fájdalom nyilall a mellkasomba, mintha tőrt
döftek volna a szívembe. – De Ky ne jöjjön be. Őt nem akarom
látni.
Alex megértően megpaskolja a kezemet. Aztán feláll, és
kimegy a szobából.
James előrehajol.
–  Tudom, hogy haragszol rá, Faye, de szörnyen érzi magát.
Elmesélte, hogy mit csinál vele Addison, és azt kívánom, bárcsak
hamarabb a bizalmába avatott volna! – Egy kicsit ráncolja a
homlokát. – Tudom, hogy szükséged van egy kis időre, míg
helyre rakod magadban a történteket, de ne zárd ki őt teljesen
az életedből. Szeret téged, és szüksége van arra, hogy jóvá
tehesse a dolgot.
– Ezt magad miatt vagy miatta mondod?
 Az ajtó kinyílik, James a fülemhez hajol, és suttogva válaszol:
– Miattad.
***

Három nap után hazaengednek a kórházból azzal a feltétellel,

hogy otthon pihenek. Semmilyen fizikai tevékenységet nem
végezhetek, legalábbis addig nem, amíg tíz nap múlva ki nem
szedik a varratokat.
Az unokatestvéreim úgy sürögnek-forognak körülöttem, hogy
az szinte hihetetlen. Brad mindennap beugrik hozzám suli után
egy kis időre, hogy elmesélje, mi történt aznap, de nem marad
sokáig. Kal és Keaton szinte el se mozdulnak mellőlem, de az
összes unokatestvérem szakít időt arra, hogy naponta benézzen
hozzám, személyesen vagy telefonon keresnek, ami állati
aranyos, és sokat segít, hogy túltegyem magam a
megpróbáltatáson, amelyen keresztülmentem.
Miután kevesebb gyógyszert kapok, és ezért jobban
magamnál vagyok, teljes erővel belém hasít, hogy mi
történhetett volna velem. Szörnyű rémálmok kísértenek, a
félelem és a rettegés visszatér az éjszaka közepén, és gyötör. A
legtöbb éjjel sikoltozva, izzadtan felébredek.
A rendőrség még mindig próbálja kinyomozni, hogy
pontosan mi történt, és miért kattant be David. James megkérte
Dant, hogy tartsa a kapcsolatot a nyomozókkal, de valahányszor
rákérdezek, nincs új hír. Erős a sejtésem, hogy többet tud, mint
amennyit elárul, de nem hibáztathatom, amiért egy kicsit még
óvni akar az igazságtól.
Ky mindennap meglátogat, és könyörög, hogy beszéljek vele,
de mindig elküldöm. Még túlságosan fáj. Az egyik felem tudja,
hogy igazságtalanul viselkedem, mert beleegyeztem, hogy tartsa
fenn a színjátékot Addisonnal Kal érdekében, de a sebezhetőbb
részem belekapaszkodik a visszautasításba meg a fájdalomba,
és nem hajlandó elengedni.

Alig egy hét van Kal tárgyalásáig, amikor hajnalban a saját

sikoltozásomra ébredek. Eddig ez volt a legrosszabb
rémálmom. A nyakamat fogom, fel-le mozgatva rajta a
hüvelykujjamat, hogy emlékeztessem magam, még itt vagyok.
Még lélegzem. Már nem vagyok veszélyben. Esküszöm, szinte
érzem, hogy David vastag ujjai szorítják a torkomat, és nem
kapok levegőt. Zokogok és reszketek. Ky olyan gyorsan
mellettem terem, hogy megfordul a fejemben, talán a folyosón
aludt, mert számított arra, hogy ez fog történni. Bemászik az
ágyamba, és kérés nélkül magához szorít, én pedig túl zaklatott
vagyok ahhoz, hogy ellökjem. Átölel, a mellkasába temetett
arccal zokogok, eláztatva pólóját a könnyeimmel. A hajamat
puszilgatja, egész testem reszket a karjában. Szavak nélkül
vigasztal, én pedig belé kapaszkodom, mert kétségbeesetten
szükségem van az erejére, hogy a felszínen tartson. Végül a
zokogásom elcsitul, és visszatér a szívverésem normális
ritmusa. Felemelem a fejem, kibújok Ky öleléséből, és nem
vagyok hajlandó ránézni.
–  Köszönöm – szipogom. – Már jól vagyok. Visszafekhetsz az
ágyadba.
Oldalra fordulok, és magamra húzom a takarót.
–  Faye, sajnálom, hogy cserbenhagytalak. Elmondhatatlanul
sajnálom. Kérlek, ne zárj ki az életedből többet. Hadd segítsek…
könyörgöm! – Óvatosan mögém fekszik a takarón. Átkarolja a
derekamat, én pedig behunyom a szemem, és küzdök a
késztetés ellen, hogy a karjába omoljak. – Szeretlek. Őrülten
szerelmes vagyok beléd. Beszéltem Kallel, szóval tudja, hogy mi
van. Holnap megmondom Addisonnak, hogy menjen a picsába.
Végeztem vele. Nem fog többé közénk állni.
Gyorsan megfordulok.
– Nem! Ezt nem teheted. Mindjárt itt van Kal tárgyalása.
–  Vissza akarlak kapni. Szükségem van rád. Neked is rám.
Elegem van abból, hogy Addison mindig mindent tönkretesz.
Beletúr a hajamba, és könnyen megszüntethetném a köztünk
lévő távolságot. Az ajka elképesztően puhának és hívogatónak
tűnik, és ha rászorítanám a számat az övére, tudom, hogy képes
lenne megszüntetni a fájdalmamat. Viszont nem tudok olyan
könnyen felejteni. Csupán egy pillanatra terelné el a
figyelmemet, semmi több.
Megrázom a fejem.
–  Nem hagyhatod cserben a testvéredet. Szüksége van rád.
Csak még egy hét.
Megborzongok átható tekintetétől.
– Te fontosabb vagy.
Ellököm magamtól, mert elönt a harag.
– Ne mondd ezt! Túl késő!
Beletúr a hajába.
– Akkor mi legyen? Mit kell tennem, hogy megbocsáss? Áruld
el, és megteszem.
Megkínzottnak, feszültnek látszik, én pedig megsajnálom.
Kinyújtom a karom, és megfogom a kezét.
–  Már megbocsátottam. – Meglepetést látok az arcán. – De –
folytatom gyorsan, amikor megpillantom az örömöt a szemében
– ez nem változtat az érzéseimen. Megértem, hogy azt tetted,
amit tettél, és megbocsátom, de akkor sem tudom elfelejteni,
hogy őt választottad helyettem.
– Faye, tudod, hogy nem erről volt szó. – Szomorúan néz rám.
– Soha nem választanám önszántamból őt helyetted.
Visszatér a haragom, magasra csap, és az arcomba kergeti a
vért.
– Hát pont ez az, hogy nem tudom! – sziszegem. – Soha nem
hívtalak volna, amikor vele vagy, ha nem vészhelyzetről lett
volna szó. – A mellkasára bökök. – Tudtad ezt, mégis úgy
döntöttél, hogy nem foglalkozol a hívásommal. Nem
mondhatod, hogy nem volt más választásod, amikor tudom,
hogy később kitalálhattál volna valami kifogást.
– Abban a pillanatban nem gondolkodtam tisztán – könyörög.
–  Persze, hogy nem. – Elönt a keserűség. – Mert túlságosan
lefoglalt, hogy smárolj vele! – Már ordítok, de nem érdekel.
Elsápad, amikor rádöbben, hogy tudom, mi történt. – Igen,
láttam az interneten a képeket, amiket posztolt. Miközben
engem majdnem megfojtottak, te élvezted, ahogy az a számító
szuka öltáncot lejtett neked. Szóval kérlek, mondd, hogy a
francba felejtsem ezt el?
Tisztán látszik az arcán a szenvedés, és kihívást jelent, hogy
ne reagáljak ösztönös fájdalmára, de még mindig harag és
frusztráció ködösíti el az agyamat, és képtelen vagyok
megvigasztalni Kyt. Jobban megbántott, mint sejtené. Gyászos
tekintettel ismeri el az igazamat, és visszahúzódik önmagába.
Figyelem, ahogy kikapcsolja az érzéseit, elbújik a közömbös
álarc mögé, mivel ezt az egy megküzdési módot ismeri. Nem
egészséges így megbirkózni a problémákkal, de neki ez a
szokásos módszere.
Utálom ezt. Gyűlölöm, hogy Addison megint közénk állt, de
nem tudom megváltoztatni az érzéseimet.
–  Mit keresel itt? – kérdezi Kal, aki beront a szobámba egy
szál melegítőalsóban. – Tűnj el! Felzaklatod.
Ky nem foglalkozik vele, inkább engem figyel szenvedő
tekintetével.
– Szerinted én nem utálom magam emiatt? Azt hiszed, nekem
nincsenek rémálmaim? Azt hiszed, olyan könnyű ez az egész? –
Könnyek csillognak a szemében. – Szeretlek. És kárpótolni
akarlak. Soha többé nem foglak cserbenhagyni. Kérlek, bébi.
Kurvára sajnálom. Fogalmad sincs, mennyire. Könyörgöm,
engedj magadhoz!
Könnyek csorognak végig az arcomon, miközben Kal
bemászik mellém az ágyba, én pedig hozzábújok. Ky válla
meggörnyed, ahogy kialszik benne a harci kedv.
–  Képtelen vagyok, Ky. Bárcsak ne így lenne, de egyszerűen
nem tudom megtenni.

***

Újabb öt nap telik el. Ky nem jön a közelembe, és szeretném azt

mondani, hogy ez enyhíti a bánatomat, de ha őszinte akarok
lenni, semmi változás. Még mindig sajog a szívem. A
varrataimat kiszedték, és hosszú, csúnya heg húzódik a
hasamon. Vége a bikinis napoknak. Szerencsére nem érte
maradandó károsodás a hangszálaimat, úgyhogy végre
visszatért a hangom. A többi sérülésem teljesen meggyógyult, és
szerencsésnek mondhatom magam, amiért ennyire kevés
maradandó fizikai emlékeztetővel úsztam meg a történteket.
Mentális sebeim még vannak, és fogalmam sincs, mennyi időbe
telik, mire esténként félelem nélkül alszom el.
Amikor a rendőrök később – egy nappal Kal tárgyalása előtt –
beállítanak a házba, biztos vagyok benne, hogy miatta jöttek,
szóval nagyon meglep, amikor James behív a dolgozószobájába.
Keaton velem jön, hogy erkölcsi támogatást nyújtson. Ky már a
helyiségben van, komoran áll a kandalló előtt, szinte kihívóan
néz rám, hogy csak merjem kiküldeni. Nem tudok ránézni, mert
fáj a szívem, és sóvárgok utána. Széttépnek a saját kusza
érzelmeim, csoda, hogy ennyire összeszedettnek tudom mutatni
magam.
– Ülj le, édesem – mondja James, miközben kihúz nekem egy
széket. – A rendőrök tájékoztatni szeretnének David ügyével
kapcsolatban.
Megborzongok, sőt, meghűl a vér az ereimben, elgyengül a
térdem, és lehuppanok a székre.
–  David beismerte, hogy megölte a lányát, Emilyt, és Jessie
Higginst, a lányt, akit tavaly gyilkoltak meg. Azért is vállalta a
felelősséget, hogy majdnem megölte önt.
Őrülten reszketek. Ky tesz felém egy lépést, de egyetlen
pillantással megállítom. Keaton a székem karfájára ül, és átölel.
A vállára hajtom a fejem, és belekapaszkodom a pulóverébe,
miközben a rendőr folytatja.
–  Azonban pszichiátriai betegséggel diagnosztizálták, és
beszámíthatatlannak nyilvánították, így nem állíthatjuk bíróság
elé.
– Ez mit jelent pontosan? – kérdezi Ky mogorván.
–  Egy speciális pszichiátriai intézménybe kerül, amíg az
orvosok úgy nem ítélik, hogy bíróság elé állhat. Erre általában
nem szoktak négy hónapnál több időt adni. Akkor újra
megvizsgálják, és mihelyst orvosilag beszámíthatónak bizonyul,
kitűzik a tárgyalás időpontját. A beismerő vallomás és az
összegyűlt bizonyítékok alapján mi úgy véljük, hogy soha többé
nem kerül szabadlábra. – Leguggol elém. – Remélem, hogy ez
megnyugtatja.
– Miért? – suttogom. – Miért tette? Miért velem?
A rendőr feláll, és elővesz egy fényképet a zsebéből.
– Ő itt Emily.
Odaadja nekem a képet, és azonnal észreveszem a
hasonlóságot. Akkor nem tűnt fel, amikor láttam Zoe
unokatestvérének fotóját, de már nem tagadhatom. Mind
hasonlítunk egymásra. Ez nyilvánvalóan egy iskolai fénykép,
Emily szélesen mosolyog a kamerába, az egész arca ragyog.
Nagy, kék szeme ártatlan, és tele van reménnyel, nekem pedig
sírás fojtogatja a torkomat. Megérintem a hajamat, ahogy sűrű,
hosszú, sötét haját tanulmányozom, amely pont úgy omlik a
hátára, ahogy nekem az enyém.
– Úgy nézek ki, mint ő. – A hangom alig több suttogásnál.
–  David agyában maga volt Emily. Legalábbis a
pszichológusok ezt mondták. Úgy tűnik, a felesége rendszeresen
megcsalta, és a házasságuk tele volt durva veszekedéssel. Ehhez
hozzáadódik a korábban nem diagnosztizált pszichiátriai
betegség, a drogprobléma, a téveszmés gondolkodás… Mindezek
miatt teljesen összeroppant az elméje. Mindenki azt állítja, hogy
Emily kedves, ártatlan gyerek volt, de David egyszer rajtakapta,
amikor megpróbált kiszökni, hogy találkozzon a barátjával, és
bevadult. Meggyőzte magát, hogy Emilyből olyan nő lesz, mint
az anyja, ezért megölte, hogy megvédje az ártatlanságát.
 A szám elé kapom a kezem.
–  Istenem – mondja James, szomorúan rázva a fejét. – Az a
szegény gyerek.
–  Legalább megállítottuk Davidet, mielőtt megölt volna még
valakit, és Jessie családja is le tudja zárni valahogy a dolgot. – A
rendőr gyengéden megfogja a vállamat. – Tudom, hogy nagyon
megviselte, amin keresztülment, és megértem, hogy nehéz éve
volt, de még nagyon is életben van, Miss Donovan. David
megpróbálta kioltani az életét, de ön küzdött ellene. Ne hagyja,
hogy végül mégis ő nyerjen!
 Huszonkilencedik fejezet

A rendőr szavai még akkor is a fejemben visszhangoznak,

amikor másnap a kocsiban ülök Kal tárgyalására tartva. Bár az
agyam képes látni a kijelentésben rejlő logikát, és elfogadni az
igazságát, a törékeny szívem már nem. Sok mindennel kellett
már megbirkóznom, és mindig sikerült. Tudom, hogy végül
ezzel sem lesz másképp. Lehet, hogy most, amikor csapdába
estem ebben a sűrű ködben, nem úgy tűnik, de tudom, hogy
tisztává fog válni előttem az út.
Magamban felsóhajtok, majd erővel kiverem a fejemből a
saját helyzetemet, és a mai napra koncentrálok.
Végigcsúsztatom az ujjaimat az ülésen, és megfogom Kal kezét.
Szinte fájdalmasan szorítja meg az enyémet, és egész úton így
maradunk.
A bíróság előtt várakozó tömeg ijesztő. Abban a pillanatban,
ahogy a kocsi ajtaja kinyílik, a zaj majdnem megsüketít. Erősen
fogom Kal kezét, míg átverekedjük magunkat a sajtóhiénákon.
Kalt és engem körbevesznek a testvérei, így indulunk lassan
előre, James és Alex zárják a sort. Brad nem volt hajlandó
velünk jönni. Félt, hogy a családjával kapcsolatos találgatások a
médiában további nem kívánatos figyelmet keltenek irántunk.
Szemügyre véve a körülöttünk gyülekező tömeget, nem hiszem,
hogy Brad jelenléte bármin változtatott volna. A testőrök távol
tartják tőlünk a lesifotósokat, ahogy a bíróság felé sétálunk.
Minden oldalról kérdésekkel bombázzák Kalt, de ő az ügyvédei
javaslatát követve nem foglalkozik velük. Fényképezőgépeket
tolnak az arcunkba, de lehajtjuk a fejünket, úgy megyünk fel a
lépcsőn.
Amikor végre bejutunk a négy fal közé, látjuk, hogy Dan
Evans a bíróság előcsarnokában vár ránk a büntetőjogi
ügyvéddel, aki Kalt képviseli. Kal és James félrevonulnak a jogi
csapattal egy utolsó megbeszélésre, míg mi, többiek bemegyünk
a tárgyalóterembe.
Az első sorban ülünk, közvetlenül a védőknek fenntartott
hely mögött. Körülnézek, hátha meglátom Lanát vagy a szüleit a
helyiségben, de semmi nyomuk. A tekintetem összeakad Kyéval,
aki a sor túloldalán ül, és nem bírom levenni róla a szememet.
Viszonozza gyászos pillantásomat, rengeteg kimondatlan szó
tölti meg közöttünk a levegőt. Meg akarom szüntetni ezt a
szakadékot kettőnk között, hogy minden visszatérjen a rendes
kerékvágásba, de nem tudom. Tehetetlen vagyok az
érzéseimmel kapcsolatban. Szomorúan elfordítom a fejem, és
összekulcsolom az ölemben a kezemet. Keaton átkarolja a
vállam, és megpuszilja a halántékomat.
– Még mindig szereted – suttogja, mire bólintok. – De ez nem
elég – teszi hozzá, és őszintén lenyűgöz az intuíciója.
Gyorsan megpuszilom az arcát.
– Nem, sajnos nem elég.
– Adj neki időt. Ky nem megy sehova, és várni fog rád, amikor
készen állsz.
– Mikor lettél ennyire bölcs? – motyogom mosolyogva.
Vállat von.
– Gondolom, egyszerűen tökéletesnek születtem.
Szélesebben mosolygok, és ha máshol lennénk, most biztosan
elnevetném magam. A közeledő léptek hangjára mindannyian
megfordulunk a helyünkön. Kal Alexszel, Jamesszel és a jogi
csapattal együtt sétál be a helyiségbe. James vált néhány szót az
ügyvéddel, mielőtt leül a sorunkba. Kal előttünk foglal helyet
három férfival és egy nővel együtt, akik a jogi képviseletét látják
el.
Az idő látszólag áll, míg mi türelmetlenül várakozunk az óra
ketyegését figyelve. Megint körülnézek a teremben, de továbbra
sem látom sehol Lanát. Bár mindenkit figyelmeztettek, hogy
tartsuk tőle távol magunkat, remélem, hogy elkaphatom a
mosdóban, mert meg akarom kérdezni tőle, hogy mi a fenére
játszik.
Két perccel a tárgyalás kezdete előtt jelenik meg. Figyelve,
ahogy a tárgyalóterembe lép, elakad a lélegzetem. Csak
elképzelni tudom, mit érezhet Kal. Lana bő fekete szoknyát és
nyakig begombolt fehér blúzt visel, és úgy lépked egyszerű
fekete cipőjében, mintha egy apácazárda két lábon járó
reklámja lenne. A szülei két oldalról közrefogják, de ő lehajtja a
fejét, és a cipőjét nézi mereven. Greta a lánya könyökét fogja,
úgy kíséri őt a helyiség elejébe.
Kalre nézek, és észreveszem, hogy szigorúan előreszegezi a
tekintetét. Vállának feszült tartása azonban elárulja, hogy
tisztában van a lány jelenlétével. Erősen markolja az asztal
peremét. Keatonnal aggódva összenézünk.
Mindenki feláll, amikor a bírónő a helyiségbe lép, majd újra
helyet foglalunk, és a tárgyalás elkezdődik. Felolvassák a
vádpontokat, és közlik, hogy a vádlott nem vallja bűnösnek
magát. Lanát a tanúk padjára hívják, amire mindenkinek
egyszerre akad el a lélegzete.
 Lana meggörnyedve vág át a termen a tanúk padja felé.
Amikor helyet foglal, kihúzza magát ültében. Valami lázadást
látok az arcán, ahogy egyenesen előreszegezi tekintetét, és nem
néz sem Kalre, sem másra. Idegesen tördelem a kezem az
ölemben, az idegeim pattanásig feszülnek. Kihasználom a
lehetőséget, hogy alaposan szemügyre vegyem Lanát, miközben
ő esküt tesz a Bibliára. A bőre sápadtabb, mint máskor, és sötét
karikák éktelenkednek a szeme alatt. A haját gondosan kifésülte
az arcából, és lófarokba kötötte. Semmi sminket nem visel, és
kábé tizenkét évesnek néz ki. Ha az ügyész ezzel az ártatlan
külsővel akarta megnyerni mások szimpátiáját, hát fantasztikus
munkát végzett.
Az unokatestvéremért érzett aggodalmam felerősödik. Nem
kerülhet börtönbe ezért. Egyszerűen nem lehet.
Az ügyész elkezdi kikérdezni Lanát, a legtöbb kérdés
egyszerű, hogy megnyugodjon. Higgadtan, csendesen,
magabiztosan válaszol, és közben egyszer sem néz ránk. Végül a
férfi rátér a Kennedy családra, és a tárgyalóterem feszülten
figyel, miközben Lana elmagyarázza, milyen volt a birtokon
élni, meg hogy az összes szabadidejét és a legtöbb hétvégét a
Kennedy fiúkkal töltötte. Nagyon gyorsan eljutunk napjainkig,
és magamban összerezzenek, amikor a kérdések intimebbé
válnak.
–  És ekkoriban mit érzett Mr. Kalvin Kennedy iránt, Miss
Taylor?
Elpirul, ahogy először fordul Kalvinhez. Egyenesen a
szemébe néz, miközben válaszol:
– Szerelmes voltam belé. Mindig is szerelmes voltam belé, de
fiatalabb koromban nem tudtam a nevén nevezni ezt az
érzelmet.
– És Mr. Kennedy mit érzett ön iránt?
Egy pillanatra sem veszi le a tekintetét Kalről, aki oldalra
döntött fejjel nézi a lányt.
– Azt mondta, ő is szeret.
– Akkor tehát önök egy pár voltak – foglalja össze az ügyész,
miközben a tanúk padja előtt járkál.
Lana arca eltorzul.
– Nem egészen.
– Lenne szíves ezt elmagyarázni a bíróságnak?
–  Ő, szóval… – Szünetet tart, belekortyol a vizébe. – Szerette
volna titokban tartani a kapcsolatunkat.
Az ügyész Kal felé fordítja a fejét, és túlságosan drámai
pillantást vet rá. Az előadásával elégedetten fordul vissza
Lanához.
– Miért is?
Lana elfordul Kaltől.
–  Azt mondta, azért, mert meg akar védeni, ugyanis mások
nem néznék jó szemmel a kapcsolatunkat.
–  És elhitte neki? – kérdezi az ügyész felvont szemöldökkel,
mire Lana bólint.
– Válaszolnia kell a kérdésre, Miss Taylor – utasítja a bírónő.
– Igen – mondja Lana, megint Kalt bámulva. – Hittem neki.
–  És monogám volt ez a kapcsolat? – teszi fel a következő
kérdést az ügyész.
Lana még jobban elpirul.
–  Először nem, de aztán megesküdött, hogy végzett a többi
lánnyal. Ekkor mondta, hogy szeret. – Mocorog a helyén, és
mereven lefelé néz, az ölébe.
 –  A többi lánnyal? – Az ügyész döbbent meglepetéssel néz
Kalre, mintha most először hallotta volna ezt az információt.
Valaki adjon egy Oscar-díjat ennek a pasinak.
Lana felsóhajt, és kényelmetlenül fészkelődni kezd.
– Kal nagy szívtipró volt… még most is az. Több másik lány is
volt.
A tekintetem találkozik Jamesével, és látom, hogy mindketten
aggódunk.
– Ettől hogyan érezte magát? – folytatja az ügyész.
Lana megint Kalre néz.
– Értéktelennek. Láthatatlannak. Olcsónak.
Atyaég. Ez szörnyű. A legrosszabb, hogy nagyon együttérzek
most Lanával, pedig én az unokatestvérem oldalán állok… és ez
nem sok jót jelent.
–  Ez azelőtt vagy azután volt, hogy monogám kapcsolatot
ígért önnek?
–  Előtte. Amikor szakítani akartam vele, és elmagyaráztam,
mit érzek, megígérte, hogy nem fog többet másokkal lefeküdni.
Hogy elköteleződik irántam.
– És aztán mi történt?
– Figyelmesebb lett, és úgy látszott, bizonyítani próbálja, hogy
megváltozott. Boldog voltam. – Könnybe lábad a szeme. – Azt
mondta, szeret, és én vagyok az egyetlen lány az életében. Hogy
mindig azt képzelte, végül egymás mellett kötünk ki. Hogy én
vagyok a jövője. – Egy könnycsepp gördül végig az arcán, én
pedig a számra teszem a kezem.
Ösztönösen Kyt keresem a tekintetemmel. Amikor érzi, hogy
figyelik, felém fordul. Összeszorul a mellkasom, miközben
egymást bámuljuk, és mindenféle gondolat kavarog a fejemben.
 – Szeretlek – tátogja, és az érzéseim összevissza csaponganak.
Keaton diszkréten megbök, én pedig magamhoz térve
gyorsan elfordítom a fejem. Lana összeszedte magát, és már
nyoma sincs az arcán a könnyeknek.
–  Mi történt utána? – kérdezi az ügyész, folytatva a
kérdezősködést.
Lana egy pillanatra behunyja a szemét, a szája megremeg.
–  Lefeküdtünk egymással, és azt hittem, minden tökéletes,
amíg Addison félre nem hívott, hogy megosszon velem valamit,
amiről tudnom kellett.
Minden porcikám görcsbe rándul Addison neve hallatán. Bár
amit Lana mond, nem újdonság számunkra – hiszen Zoe már
mesélt róla –, az összes unokatestvérem megdermed. Ky
feszülten ül a helyén, és ökölbe szorítja kezét az oldala mellett.
Kal úgy ül a székén, mintha karót nyelt volna.
–  Az esküdtek kedvéért, kérem, elmagyarázná, hogy kicsoda
Addison?
–  Addison Sinclair Kyler Kennedy barátnője vagy
exbarátnője. Nem tudom pontosan, hogy jelenleg milyen
kapcsolatban állnak egymással.
–  Mit mondott önnek Addison? – kérdezi az ügyész, a tanúk
padjára tenyerelve. Lana arcán könnyek csorognak végig. –
Tartsunk szünetet, Miss Taylor?
Lana hevesen megrázza a fejét.
–  Nem kell. Nagyon nehéz újra átélni a történteket, de
folytatni akarom.
– Rendben. Csak nyugodtan.
–  Addison mutatott egy felvételt, amelyet Kalvin készített
néhány nappal korábban. A videón éppen szexeltek, és Addison
azt akarta, hogy tudjam, Kalvin csak szórakozik velem.
Alig tudom elrejteni döbbenetemet. Tudom, hogy létezik a
felvétel – ezzel zsarolja Addison Kyt, hogy együtt legyen vele –,
de felfordul a gyomrom attól, hogy megmutatta Lanának, és
felhasználta, hogy maga mellé állítsa. Egészen eddig
manipulatív, bosszantó ribancnak tartottam Addisont. De ez
mindent megváltoztat. Ez a csaj egyenesen gonosz, ha képes volt
ilyen messzire elmenni, hogy tönkretegyen egy másik embert.
Kal felugrik a helyéről, és odaszalad Lanához, mielőtt bárki
megállíthatná.
– Soha nem készítettem ilyen felvételt, és nem önszántamból
szexeltem vele! Hinned kell nekem. Csapdába csalt! – A
teremőrök elkapják Kalvint a karjánál, és hátrahúzzák. A tömeg
felhördül, és a bírónő lecsap a kalapácsával, hogy rendet
követeljen. – Csapdába csalt, Lana! – kiáltja Kal, ahogy a bírónő
elé citálják.
Lana arca csupa könny.
A bírónő arca a vörös nem túl hízelgő árnyalatát ölti.
Mérgesen néz Kalre.
–  Uralkodjon magán, Mr. Kennedy. Ha még egyszer ilyesmit
mer tenni a tárgyalótermemben, kivezettetem. Megértette? –
Megint lecsap a kalapáccsal. – Megértette?
–  Igen, bírónő – válaszolja Kal kellően udvarias hangon. –
Elnézést.
A teremőrök visszakísérik a helyére, és ő szándékosan kerüli
velünk a szemkontaktust. Alex reszketve Jamesbe kapaszkodik.
– Atyaég! Basszus – sóhajtja Keaton a fülembe. – Kyt le fogják
csukni emberölésért, ha ezek után Addison közelébe engedjük.
A füléhez nyomom az ajkam.
 – Engem fognak lecsukni emberölésért, ha később nem zártok
be a szobámba – morgom. Ha Addison Sinclair a tárgyalóterem
közelébe merészkedik, azt hiszem, mindannyiunkat le kell
fogniuk, nehogy rátámadjunk. – És Ky nem fog még egyszer
annak a ribancnak a közelébe menni.
Nem, ha lesz beleszólásom a dologba.
Az ügyész megköszörüli a torkát, majd a tanúk padjához
lépve egy zsebkendőt nyújt át Lanának.
–  Mi történt, amikor szembesítette Mr. Kennedyt a
hallottakkal?
Lana reszketve mély levegőt vesz, és megtörli az arcát.
– Nem árultam el neki, hogy Addison megkeresett, vagy hogy
bizonyítékom van, hogy lefeküdt vele. Azt mondtam, hallottam
egy pletykát, és megkérdeztem, igaz-e. – Kal felé fordítja a fejét.
– Tagadta.
– Utána mi történt?
Lana megszorítja az orrnyergét.
–  Közöltem, hogy tudom, hogy hazudik, és hogy kettőnk
között mindennek vége. Megmondtam, hogy soha nem fogok
megbocsátani neki, és nem akarom többé látni. Aztán elment.
Az ügyész összeráncolja a homlokát, és egyértelmű riadalom
suhan át az arcán.
– Mi történt, mielőtt elment, Miss Taylor?
Lana megnyalja az ajkát.
–  Könyörgött, hogy gondoljam meg magam, és ne szakítsak
vele. Azt állította, az egész csak félreértés, és meg tudja
magyarázni. Azonban én nem akartam hallani a kifogásait,
ezért kidobtam a házból.
Az ügyész szeme mérgesen megvillan.
 – Miss Taylor! Tudom, mennyire nehéz újra átélnie az aznap
este történteket, mert nagyon megviselte az, ahogyan Mr.
Kennedy önre támadt, de részletesen el kell mondania mindent
a bíróságnak. – Oldalra mutat. – Az esküdteknek.
Lana felemeli a fejét, és a szüleire néz.
–  Sajnálom. Annyira sajnálom. – Szaggatottan süllyed és
emelkedik a mellkasa, míg összeszedi magát, majd
farkasszemet néz az ügyésszel. – Hazudtam. – A hallgatóságnak
elakad a lélegzete. – Kalvin Kennedy nem erőszakolt meg.
Fizikailag soha nem bántott.
 Harmincadik fejezet

Némán köszönetet mondok az istenségnek, bármelyik volt is,

aki vigyázott az unokatestvéremre. Megkönnyebbülten ellazul a
tartásom. Kal ügyvédje megfordul a helyén, és győzelemittasan
mosolyog Jamesre. A szívem őrülten ver a mellkasomban, ahogy
végignézek a sorunkon. Az összes unokatestvérem ugyanolyan
meglepettnek és boldognak látszik, amilyennek én érzem
magam.
–  Miss Taylor – szólal meg a bírónő szigorú hangon. – Azt
akarja mondani, hogy hazudott a vádakról, és az egész pusztán
a képzelete szüleménye?
– Igen, bírónő – válaszolja Lana bocsánatkérő, de magabiztos
hangon. – Nagyon sajnálom, hogy vesztegettem a bíróság idejét,
és elfogadok bármilyen büntetést, amit szükségesnek ítélnek, de
kérem, ne csukják börtönbe Kalt. Nem tett semmit, amivel
kiérdemelte volna.
Kal feláll a helyéről.
– Lana! Én…
–  Fogja vissza a kliensét! – kiáltja a bírónő Kal ügyvédjének,
aki a könyökénél fogva húzza vissza Kalt, és sietősen suttog
valamit a fülébe.
– Mielőtt eldöntöm, hogyan folytatjuk a tárgyalást, szeretném,
ha elmagyarázná nekem és az esküdteknek, hogy miért
hazudott.
–  Zaklatott voltam, és összetört a szívem. Hagytam, hogy
Addison manipuláljon. Ő javasolta, hogy ezt tegyem. Ő, szóval…
– Lana végighúzza kezét a haján – megtartotta az óvszert, amit
használtak, amikor lefeküdtek egymással, és azt mondta, adjam
oda a rendőrségnek, hogy bizonyítani tudjam az állításomat.
Elrettenve kapom a szám elé a kezemet, hogy elrejtsem
látható rémületemet. Kalnek igaza volt. Az egész csapda.
Addison az egészet kitervelte. Borzongás fut végig a hátamon.
Ez nem csak Kyról szól. Itt jóval több forog kockán. Kizárt, hogy
Addison ezt mind csak azért tette, hogy megint az ágyába
csábítsa őt. Készül még valamire.
Ky felpattan a helyéről, és kirohan a teremből. Utána akarok
menni, de Keaton visszahúz. Kaden és Keven kiszaladnak utána,
én meg igyekszem lecsillapítani kalapáló szívemet.
–  Sajnálom, Kal. Nagyon sajnálom. – Lana mélyen az
unokatestvérem szemébe néz. – Nem ezt érdemelted. Nem
gondolkodtam tisztán. Csak annyira fájt. – A mellkasára szorítja
a tenyerét, miközben még több könnycsepp pereg végig az
arcán.
– Semmi baj, megér…
–  Mr. Kennedy! – üvölti a bírónő, hevesen lecsapva a
kalapácsával. – Nem fog megszólalni a tárgyalótermemben, csak
ha kérdezik! Ez az utolsó figyelmeztetés. Szép kis ügyet hoztak a
tárgyalótermembe – mondja mérgesen az ügyészhez és Kal
ügyvédjéhez fordulva, bár az arca már kevésbé dühös, amikor
Lanára néz. – Nem számít, mennyire összetörte a szívét, soha
nem vádolhat meg egy másik személyt olyan
bűncselekménnyel, amelyet nem követett el. Főleg nem
ilyennel. Van fogalma róla, ifjú hölgy, hogy mennyi pénzébe
került ez az államnak? Hogy mekkora kárt okozott azoknak,
akik valódi vádakkal kívánnak megjelenni a
tárgyalótermemben?
Lana nem fordítja el a tekintetét a bírónőről.
–  Biztos vagyok benne, hogy többe került, mint amit valaha
vissza tudnék fizetni, de elfogadom a rám kirótt büntetést.
Fontos volt, hogy ma eljöjjek, és tisztázzam a dolgokat. A
nyilvánosságnak hallania kellett a vallomásomat, mert nem
akarom, hogy Kalt örökre kísértse ez az egész. – Nagyot nyel. –
Nem akarom, hogy a történtek életem végéig nyomják a
lelkiismeretemet. Azt pedig még kevésbé szeretném, hogy a
nemi erőszak áldozatai miattam ne merjenek előállni a
vádjaikkal. Őszintén sajnálom.
A bírónő dühösnek, mégis elgondolkodónak tűnik.
–  Ejtem az összes vádat a kliense ellen – jelenti ki Kal
ügyvédjére nézve. – Szabadon távozhat, Mr. Kennedy, és a
bíróság elnézést kér az önt ért kellemetlenségekért. Szeretném,
ha Miss Taylort és Miss Siclairt bevinnék a rendőrségre
kihallgatni, és megfelelő bizonyíték ellenében elvárom, hogy
vádat emeljenek ellenük.
Kal oldalra hajol, és suttog valamit az ügyvédje fülébe.
– Bírónő, szeretnék néhány szót váltani önnel. – Kal ügyvédje
odasétál a bírónőhöz, és hevesen vitatkoznak valamiről, mielőtt
a férfi visszafordul az asztalhoz, és suttogva gyorsan beavatja
Kalt.
– Ha jól értem, Mr. Kennedy szeretne néhány szót szólni. Két
percet kapsz, Kalvin. – A bírónő szigorúan bólint.
Kal feláll, és magabiztosan kihúzza magát, mielőtt megszólal.
–  Bírónő, szeretnék kegyelmet kérni Lana számára. –
Keatonnak elkerekedik a szeme, ahogy rólam a testvéreire néz.
– Lana jó ember, akinek jó szíve van, és soha nem tett volna
ilyet, ha nem hagyom cserben, és ha Addison nem manipulálja.
– Kal Lanához fordul. – Ezért küzdöttem olyan sokat az
érzéseim ellen. Nem tartozol a világomba. Túl jó vagy hozzá.
Hozzám. Azt hittem, készen állok, hogy az legyek, akire
szükséged van, de az első akadálynál megbuktam. Annyira
sajnálom, Lana. Soha nem fogom megbocsátani magamnak,
hogy megbántottalak.
Letörlöm a szememből kibuggyanó könnycseppet, miközben
Lana halkan sírni kezd. Keaton a kezembe kapaszkodik.
–  Ne hibáztasd magad – folytatja Kal gyengéden. – Én már
megbocsátottam.
Megremeg a válla, ahogy a bírónőhöz fordul. Meglep, hogy a
bírónő hagyta, hogy elmondja ezt a beszédet.
– Nem akarom, hogy megvádolják, bírónő. Nem lenne helyes.
– Hátrapillant a válla fölött a szüleire. James bólint. Kal
előrefordul. – A családom kifizeti a jogi költségeket, szóval,
kérem, ne vádolják meg Lanát semmivel. Nem akarom, hogy a
történtek egész életére megbélyegezzék. Megérdemli a
lehetőséget, hogy továbblépjen, és ugyanúgy maga mögött
hagyja a múltat, mint én.
Kal leül, nekem meg elakad a lélegzetem. A bírónő
megköszöni Kal őszinte beszédét, de nem tesz semmilyen
ígéretet. Aztán berekeszti a tárgyalást, és az emberek
elindulnak kifelé a teremből. Figyelem, ahogy Lana reszketve
lejön a tanúk padjáról. Greta odaszalad a lányához, és átöleli.
Kal feláll, de az ügyvédje óvatosan a karjára teszi a kezét.
Lana felpillant, ahogy elsétálnak mellettünk, és a tekintete
találkozik az enyémmel. A tekintete tele van szenvedéssel és
szomorúsággal, és annak ellenére, amin az unokatestvéremnek
keresztül kellett mennie miatta, csupán együttérzés van a
szívemben iránta. Ő is pont olyan áldozat, mint Kal.

A folyosón mind megöleljük Kalvint. Egyértelmű a

megkönnyebbülés mindannyiunk arcán. A nyakamat
nyújtogatom Kyt keresve, de sehol nem látom sem őt, sem
Kadent vagy Kevent.
–  Beszélnem kell Lanával – mondja Kal Jamesnek. – Kérlek,
apa. Nem zárhatom le ezt így.
James és Alex sokatmondó pillantást váltanak egymással, és
meglep, hogy elsőként Alex szólal meg.
– Beszélek az ügyvédeddel, és megkérdezem, hogy el tudnák-
e intézni. Várj itt! – Cipője hangosan kopog a fényes
márványpadlón, miközben a jogi csapathoz sétál, akik a
mahagóniajtó mellett gyülekeznek a folyosó távolabbi oldalán.
– Ky meg fogja ölni Addisont. – Kent kuncog.
–  Ez nem vicces! – csattanok fel, beletúrva táskámba az új
telefonomért.
–  Nem most van itt az ilyen viccek ideje. Az utolsó, amire
szükségünk van, hogy vissza kelljen térnünk erre a helyre –
jelenti ki James. – Remélem, a mai nap felnyitotta a szemed,
Kent. Soha nem akarlak itt látni.
Kent bosszúsan néz rá.
–  Nyugi, apa. A bolti lopás aligha egyenértékű a nemi
erőszakkal.
–  Tesó! – Keanu oldalba könyököli. – Ne legyél ennyire
kibaszottul érzéketlen. A testvérünk most úszott meg egy golyót,
és Faye-nek igaza van, ez nem nevetséges. Ha Lana nem mondta
volna el az igazat, lehet, hogy Kal börtönbe kerül. Ideje, hogy
összeszedd magad, mielőtt itt végzed. – Keanu sokatmondó
pillantást vet Kentre, Keaton pedig a homlokát ráncolja.
Cipőkopogás jelzi, hogy Alex visszatér.
–  Sajnálom, fiam, de nem akar beszélni veled. – Rám néz. –
Viszont Faye-jel szeretne néhány szót váltani.
Kal egy szempillantás alatt elém ugrik, és könyörögve néz
rám.
– Kérlek, beszélj vele.
– Fogok. Átadjak neki valami üzenetet?
A fülemhez hajol.
– Mondd meg neki, hogy sajnálom, és örökké szeretni fogom.
– A tekintetével az enyémet kutatja. – Hogy mindig is szerettem.
Bólintok.
– Megmondom neki.
Lana nem emeli fel a fejét, amikor belépek a helyiségbe. A
szék nyikorog, ahogy leülök. Összekulcsolt kezemet az asztalra
teszem, és várok. Meglep, hogy négyszemközt beszélünk – hogy
Greta nem ragaszkodott ahhoz, hogy ő is itt legyen. Lana lassan
felemeli a fejét, és a szemembe néz.
– Most biztos utálsz. – Remeg a szája széle.
Megrázom a fejem.
–  Soha nem utáltalak. Zaklatott és csalódott voltam miattad,
de soha nem utáltalak.
– Ő gyűlöl? – suttogja.
– Nem. – Elmondom neki, mit üzent Kal.
Lana megint sírni kezd, ezért kiveszek egy zsebkendőt a
zsebemből, és odaadom neki.
–  Köszönöm. Kész idegroncs vagyok, ráadásul nagyon
elcsesztem. A szüleim alig bírnak rám nézni. – Kifújja az orrát.
–  Ez várható volt, de nem hagytak magadra, és segíteni
fognak, hogy túl legyél ezen. Vissza fogsz jönni?
Szomorúan néz a szemembe.
–  Nem. Nem fogunk visszajönni Wellesley-be. Tovább kell
lépnem, és erre csak akkor leszek képes, ha nem találkozom
többet Kallel. Elhiszem, hogy nem szándékosan bántott meg, de
az az igazság, hogy tovább szenvednék miatta. Nem elég érett,
hogy kezelje ezt. Talán egy napon azzá vált volna, de ebből már
nem kerülhetünk ki győztesen. – A szája elé teszi a kezét, és
megint könnybe lábad a szeme. – Nemi erőszakkal vádoltam
meg. Megaláztam, és rászabadítottam a médiát. Nem hiszem el,
hogy rábeszélte a szüleit, hogy fizessék ki a perköltséget, és
felajánlották, hogy az ügyvédjeik képviseljenek, ha vádat
emelnek ellenem. – Az ajkába harap. – Rosszul ítéltem meg őket.
Mindegyiküket.
– Miért nem mondtad el nekem?
– Kal megkért, hogy tartsuk titokban a kapcsolatunkat.
– De Zoénak meséltél róla.
Már értem Zoe korábbi csípős megjegyzéseit. Pontosan tudta,
hogy mi történik kettejük között, és meg akarta védeni Lanát.
–  Egyszer rajtakapott minket, amikor csókolóztunk, úgyhogy
mindent be kellett vallanom neki.
–  Akkor is szólnod kellett volna. Főleg miután Addison
megkeresett. Tudtad, hogy nem kedvelem, és hogy nem bízom
benne.
– Nem tudtam tisztán gondolkodni, miután megmutatta azt a
felvételt. – Felsóhajt. – Ráadásul te sem avattál be mindenbe,
nem igaz, Faye?
 Nem vádló a hangja, inkább tényszerű.
– Tudtad?
– Gyanítottam. Úgy nézel Kylerre, ahogy én Kalre.
Egymás szemébe nézünk, és feszültség tölti meg köztünk a
levegőt.
–  Próbáljuk titokban tartani a kapcsolatunkat, nyilvánvaló
okokból.
Szomorú mosolyra görbül a szája.
– Annyira hülyék vagyunk. Rengeteg közös van bennünk, de
soha nem fordult meg a fejünkben, hogy támogassuk egymást.
Hátradőlök a székemen, és megérintem az ajkamat.
– Erre soha nem gondoltam ebből a szempontból.
– Ha megbíztunk volna egymásban, beszélhettél volna velem
Addisonról, és most nem ülnénk itt. – Megint felsóhajt. –
Mindent elcsesztem, és örök életemre fizetni fogok érte. Már
semmi nem lesz ugyanolyan.
– Tartani fogod velem a kapcsolatot?
Mosolyra görbül a szája.
– Szeretnéd?
Elvigyorodom.
– Igen. Szeretném tudni, hogy jól vagy.
Azt hiszem, ez segítene Kalnek.
–  Elküldöm majd az új elérhetőségemet, de csak akkor, ha
megígéred, hogy kettőnk közt marad. Kal nem tudhatja, és soha
nem adhatod meg neki a telefonszámomat. El kell engednem,
Faye. Mindkettőnk érdekében.
Nem tetszik, hogy hazudnom kell az unokatestvéremnek, de
azt hiszem, megértené, és jobban örülne, ha legalább az
egyikünk kapcsolatban lenne a lánnyal, aki gyerekkorukban
elrabolta a szívét.
– Oké. Megígérem.
Lana feláll, és megkerüli az asztalt. Én is felállok. Elővesz egy
fehér borítékot a táskájából, és felém nyújtja.
– Odaadnád neki?
Beteszem a táskámba.
– Persze. Vigyázz magadra, Lana!
Legszívesebben megölelném, de nem felejthetem el, hogy mi
mindenen ment keresztül miatta Kal az elmúlt hónapokban, és
Lanának meg kell dolgoznia azért, hogy visszanyerje a
bizalmamat. Integetek neki, és kisétálok a helyiségből kicsit
jobban érezve magam, mint akkor, amikor bementem.
Kal azonnal odajön hozzám, és gyorsan beavatom a
beszélgetésünkbe. Odaadom neki a borítékot, ő pedig lelép,
hogy egyedül olvassa el. Mi, többiek a kijárathoz indulunk, és
meglátjuk Kevent meg Kadent az előcsarnokban. Mihelyst
észreveszem őket, odaszaladok hozzájuk.
– Hol van Ky? Jól érzi magát?
Kaden félrehúz, miközben Keven marad, hogy beavassa a
család többi tagját.
– Nem fogok hazudni, rossz bőrben van. Azt hiszi, az egész az
ő hibája, amiért összejött Addisonnal. Oda akart menni hozzá,
hogy alaposan beolvasson neki, de lebeszéltük róla. Azt mondta,
szüksége van egy kis időre egyedül, ezért elengedtük, de
őszintén szólva szerintem rád van szüksége.
– Tudsz rólunk.
–  Múlt héten keresett meg, és mindent elmondott. Szeret
téged. Még soha nem hallottam az öcsémet így beszélni egy
lányról. Tudom, semmi jogom ezt kérni tőled, de kérlek, bocsáss
meg neki. Szüksége van rád. Amikor együtt jártatok, boldog
volt. Fogalmam sem volt, mi okozta a jókedvét, de örültem, hogy
jobb passzban van. Amikor múlt héten megkeresett, megint
nagyon elveszettnek láttam. Visszaesik a sötét ürességbe, és
nagyon aggódom érte.
–  Megbántott, Kaden, és bár megbocsátottam neki, nem
tudom, hogy el tudom-e felejteni, amit tett. Akarom, istenem, de
még mennyire, hogy akarom, viszont küszködöm.
Ahogy ezt hangosan kimondom, rádöbbenek, hogy már
túltettem magam a történteken. Miután végighallgattam, hogy
milyen messzire ment Addison a manipulációjával, könnyebb
továbblépni. Ha továbbra is ellököm magamtól Kyt, azzal
semmit nem érek el, maximum annyit, hogy megadom
Addisonnak, amit akar. Már nincs mivel zsarolnia minket, így
nincs okom távol tartani magam Kytól. Ky szintén áldozat, és
ahelyett, hogy támogattam volna, büntettem őt. Ezt be kell
fejeznem.
–  Megértem. Elmagyarázta. – Kaden gyengéden megfogja a
karomat. – Az öcsémben mindig ott bujkált ez a sötétség, és nem
könnyen engedi magához közel az embereket. De téged igen, és
még ennél is többről van szó, ugye?
– Megértjük egymást, úgy, ahogy még senkivel. Soha.
– Ez túl fontosnak tűnik ahhoz, hogy eldobd.
Összezavarodva nézek rá.
– Nem akaszt ki, hogy unokatestvérek vagyunk?
Felnevet.
–  Komolyan? Figyelembe véve, hogy mennyi szarsággal kell
szembenéznie a családunknak, ez a legkisebb bajunk. – Megint
elkomolyodik. – Különben meg, miért a társadalom mondja
meg, hogy kit szerethetünk és kit nem? – Láthatóan
elgondolkodik. – Kynak szüksége van rád. Kérlek, legyél ott
mellette. De ha nem tudsz, megértem.
–  Megkeresem. Segíteni fogok neki. Helyre akarom hozni a
kapcsolatunkat. – Idegesen nagyot nyelek. – Én is szeretem.
Amikor hazaérünk, Brad az előszobában vár minket. Bár látta a
híreket a tévében, és küldtem neki néhány üzenetet a kocsiból,
még nem ismer minden részletet. Gyorsan elmesélem neki, mi
történt, közben a szobámba megyek, hogy átöltözzek.
–  Bassza meg! Addison teljesen meghibbant. Miért van úgy
rákattanva Kyra meg a családjára? Ez nem normális.
Bemegyek a gardróbba átöltözni.
–  Nem tudom, és ez aggasztó, de most komoly bajban van.
Remélem, hogy megüti a bokáját. Megérdemelné! – kiáltom,
ahogy kibújok a szoknyámból meg a blúzomból, és felveszek
egy kényelmes farmert meg a kedvenc, világos rózsaszín
pulóveremet. A magas sarkú helyett fogom a bakancsomat, és
visszamegyek a szobába. Leülök az ágyra, hogy felhúzzam a
zoknimat.
– Nem jött haza, ugye?
–  Nem – erősíti meg Brad a komódomnak támaszkodva. –
Pedig vagy milliószor próbáltam hívni, mióta bekerült a hír a
tévébe.
–  Azt hiszem, tudom, hol van. – Belebújok a bakancsba, és
bekötöm a fűzőt. – Ismered a tavat, ahova Ky néha lejár? – Brad
bólint. – Szerintem ott van. Odavinnél?
– Persze. Hozom a kabátomat, és kint találkozunk.
–  Biztos nagyon szürreális volt a mai nap, ugye? – kérdezi
Brad, amikor már úton vagyunk. A rádióval játszik, és próbál
valami normális adót keresni, amit hallgathatunk.
–  El sem tudod képzelni. Mintha a Kardashianek valóság
show-jában vagy egy bűnügyi dokumentumfilmben
szerepeltem volna.
– Még mindig nem hiszem el, hogy Addison behálózta Lanát.
Pedig Lana olyan okos lány. Nem értem.
–  Összetört a szíve, és sebezhető volt, Addison pedig
kihasználta ezt. – A fogamat csikorgatom. – Addison
reménykedjen, hogy lecsukják, mert nem vállalok felelősséget a
tetteimért, ha meglátom.
– Biztos lehetsz benne, hogy meg fogja húzni magát.

***

Brad megállítja a kocsit a földút végén.

–  Ennél tovább nem mehetek. Elsétálok veled oda, hogy
megnézzük, biztos itt van. – Felnéz az égre. – Kezd sötétedni, és
nem tetszik a gondolat, hogy egyedül mászkálj idekint.
Kiszállunk a kocsiból, és Brad kivesz egy plédet a
csomagtartóból, hogy a vállamra terítse.
– Nincs kabátod, és kezd hűvösödni.
– Kösz.
Csendben sétálunk a tó felé. A magas fűből kiérve
megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert észreveszem Kyt. Háttal
egy fának támaszkodik, és úgy néz ki, mintha a világ terhe
nyomná a vállát.
– Itt hagylak – suttogja Brad zsebre tett kézzel.
Összeráncolom a homlokomat.
– Te nem jössz?
Grimaszol.
 –  Nem. Majd később beszélek vele. Szerintem most olyan
vigaszra van szüksége, amit csak tőled kaphat meg.
–  Oké. Kösz a fuvart. – Megfordul, én pedig kinyújtom a
kezem, és megfogom a karját. – Jó barát vagy. – Mosolyog, de a
szeme nem. – Mindkettőnk számára.
Vállat von.
– Otthon találkozunk.
Figyelem, ahogy meggörnyedve, lelombozva távozik, és
utálom, hogy megváltozott a viszonyunk, és ennyire bezárkózott
előttem. Túl gyáva vagyok ahhoz, hogy szembenézzek a ténnyel,
hogy még mindig érez irántam valamit, mert fogalmam sincs,
mit kezdenék a helyzettel.
Szorosan magam köré tekerem a plédet, és elindulok Ky felé.
Felkapja a fejét, amikor hallja, hogy a kavicsok
megcsikordulnak a talpam alatt. Egy kicsit csillog a szeme,
ahogy körbenéz.
–  Szia! – Megigazítom a plédet, hogy jobban betakarjon, és
leülök Ky mellé a földre. – Hogy vagy?
Felvesz egy kavicsot, és a tóba hajítja. Nézzük, ahogy négyet
pattan, mielőtt eltűnik a nyugodt felszín alatt.
– Az igazat akarod hallani? – kérdezi néhány perccel később.
Felé fordulok.
– Mindig.
–  Azon gondolkodom, hogy mindenkinek jobb lenne, ha
lelépnék, mert Addison soha nem fog leszállni rólam. Olyan,
mint a méreg, és próbál mindenkit tönkretenni, akit szeretek.
Csak akkor fogja feladni, ha eltűnök.
Kinyújtom a karom, hogy megfogjam hideg kezét, és
megszorítom.
 – Nem teheted. Nem engedheted, hogy nyerjen.
– Csak téged és Kalt akartam megvédeni, de tovább rontottam
a helyzeten.
– Tudom, hogy őszinték voltak a szándékaid, és hogy a szíved
a helyén volt – szólalok meg halkan –, de nem védhetsz meg
mindig mindenkit, és a felelősség most nem téged terhel.
–  Talán nem, de mindig harcolni fogok, hogy megvédjem a
szeretteimet. – Tekintete a semmibe réved, és a torkában nagyot
ugrik az ádámcsutkája. Felvesz még egy kavicsot, és frusztráltan
azt is elhajítja. Fájdalom suhan át az arcán, és valami
megfejthetetlen vibrál a levegőben.
– Miért olyan fontos ez neked? – kérdezem, mert úgy érzem,
többről van itt szó, mint az alapvető védelmi ösztönökről.
Ky megdermed, és csend telepedik ránk. Hagyok neki időt,
hogy összeszedje a gondolatait.
A tarkójára teszi a kezét.
– Mert engem nem védett meg senki.
Az összes vér kifut az arcomból, és csupa libabőr leszek
annak ellenére, hogy be vagyok takarózva. Kynak elsötétül a
szeme, ahogy a tavat bámulja, nyilvánvalóan elmerült a
gondolataiban. Óvatosan megérintem a karját.
– Akarsz róla beszélni?
Megrázza a fejét, de nem néz rám.
– Nem tudok. – Hangosan nagyot nyel. – Még nem.
A vállára hajtom a fejem.
– Oké – mondom, de nem gondolom komolyan.
Sokkal jobban szenved, mint hittem, és a természetemmel
ellentétes, hogy harc nélkül feladjam a küzdelmet, de nem
erőltethetem, hogy beszéljen. Hagynom kell, hogy – bármiről
legyen is szó – akkor mondja el, amikor neki jó, és amikor
készen áll rá.
– Csak tudd, hogy itt vagyok neked.
Mély lélegzetet vesz, és reménykedve néz rám.
– Pontosan mit jelent ez?
Az ölébe mászom, és átölelem a nyakát.
– El tudom felejteni. El akarom. Nem fog még egyszer elvenni
tőlem Addison. Nem számít, mi lesz, ezentúl a tiéd vagyok. Itt
vagyok neked most és mindig. Szeretlek, Ky. – Megpuszilom az
arcát. – Örökké.
 Harmincegyedik fejezet

Nagyon gyorsan ver a szíve a tenyerem alatt, miközben mélyen

a szemembe néz.
– Komolyan gondolod?
–  Igen. – Beletúrok a hajába, és megpuszilom a homlokát. –
Már így is épp elég sok mindent elvett tőlünk. Nem hagyom,
hogy másra is rátegye a kezét.
Megfeszül a karja a derekamon, ahogy szája a számhoz
közelít. Abban a pillanatban, ahogy az ajkunk találkozik,
nyugalom szállja meg a testemet. Mint amikor belépsz az
otthonodba a hidegből, és a meleg, kényelmes, ismerős aura
körülölel, mint egy puha takaró.
Kyt csókolni olyan, mintha hazaérnék, és nem akarom, hogy
ennek vége legyen.
Lágyan és gyengéden, olyan nagyon gyengéden csókol,
mintha az emlékezetébe akarna vésni minden egyes érintést.
–  Hiányzott ez. – Két csók között meleg lélegzete a számat
csiklandozza.
–  Olyan üres voltam nélküled – suttogom, miközben
hüvelykujjammal megsimogatom az ajkát. – Akarom ezt veled.
Ne rágódjunk tovább a múlton!
Tűzijáték robban a mellkasomban attól, ahogy rám néz. Az
alsó ajkamba harap, én pedig felnyögök.
– Meggyőztél, bébi. A tiéd vagyok.
A szájára szorítom az enyémet, majd találkozik egymással a
nyelvünk, tangót lejtve. Eszeveszetten csókoljuk egymást, és ez
kellemes bizsergést indít el a testemben. A szívem hevesen
kalapál a mellkasomban, és az ereimben lángra lobban a
szenvedély. Megmarkolom a vállát, majd a nyakára préselem az
ajkamat, és sóvárogva szívni kezdem a bőrét. A keze becsúszik a
pulóverem alá, és felsiklik a hátamon, én pedig ívbe feszítem a
hátamat, és hozzá dörgölőzöm, ahogy a nyers vágy tombol a
bensőmben. Lovagló ülésben ülök az ölében, Ky pedig felemeli
az ágyékát, hogy hozzám nyomja merevedését. Egyszerre
nyögünk fel, mielőtt kitör belőlünk a nevetés, és imádom,
mennyire természetes, hogy így vagyok együtt vele. Az
ujjbegyeimmel megsimogatom az arcát, és élvezem a bőre
érintését.
Két keze közé fogja az arcomat.
–  Szeretlek, Faye. Annyira, hogy néha még én is halálra
rémülök az erejétől.
Lemászom róla, és lefekszem a plédre. A felsőjébe
kapaszkodva magamra húzom. A teste pont a megfelelő
helyeken simul az enyémhez, és nedvesen, sóvárogva préselem
hozzá magamat.
–  Ugyanígy vagyok ezzel. Ezért tudom, hogy ez így helyes. –
Szememből sugárzik a szerelem és a vágy keveréke. – Érezni
akarom, ahogy bennem mozogsz. Tegyél a magadévá, Ky, itt és
most.
A nyakamba fúrja az arcát, míg csípőjével az enyémen
mozog.
– Kicsinálsz, bébi.
Pehelykönnyű csókot nyom az érzékeny pontra a
kulcscsontomon, én pedig vonaglok alatta.
 – Ky. – Kétségbeesett a hangom, alig kapok levegőt. – Kérlek.
Megtámaszkodik a kezén, és a szemembe néz.
–  Tudod, hogy kívánlak. Fogalmad sincs, hányszor ébredtem
éjszakánként merevedéssel, mert erről álmodtam, de komolyan
gondoltam, amit Nantucketben mondtam. Az első együttlétünk
különleges lesz.
–  Gyönyörű ez a hely – tiltakozom. – Keresve sem
találhatnánk ennél tökéletesebbet. Ráadásul senki nincs itt.
Kettesben vagyunk.
Nevetve rajzol kis köröket a karomra az ujjbegyeivel.
Megremegek, mire fellángol a szeme.
– Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de nem csinálhatjuk ma
este. A ma történtek után nem. Nem akarom, hogy valami
tönkretegye az első szeretkezésünk emlékét, és ha most
csináljuk, mindig más okból fogok erre a napra emlékezni.
Miattad nem akarom ezt. Miattunk.
Sóhajtva felül, és óvatosan felhúz magával.
–  Vártunk idáig. Még egy kicsit kibírjuk. – Szájához emeli a
tenyeremet, és megpuszilja. Igyekszem nem duzzogni, de nehéz,
amikor a testemben tombolnak a hormonok. Megint nevet. –
Valami fura szerepcserében vagyunk. Tuti, hogy nekem kellene
a te álláspontodat képviselnem és vice versa, nem?
Erre elmosolyodom, nem tehetek róla.
– Ez a huszonegyedik század, bébi. Szokj hozzá! – ugratom a
mellkasát simogatva.
–  Mit szólnál ehhez? – Átkarolja a derekamat, és a fülemre
szorítja a száját. – Hazamegyünk, ahol kielégítem a vágyaidat
más módon, aztán egész éjszaka egymás karjában alszunk, oké?
Felcsillan a szemem, ahogy ránézek.
 – Megfelelő kompromisszum.
–  Akkor gyere. – Talpra áll, és kinyújtja a kezét, hogy
felsegítsen.

***

Alex és James nem tesznek semmilyen megjegyzést egymásba

kulcsolt kezünkre, amikor hazaérünk. Gondolom, egyszerűen
örülnek, hogy Ky biztonságban itthon van. Lemaradtunk a
vacsoráról, de tettek félre nekünk. Miközben eszünk, Ky, aki
velem szemben ül, a lábamhoz érinti a lábát az asztal alatt, és
nekem csak a másik éhségen jár az eszem – azon, amelyik a
bugyimban van, és mindjárt lángra lobbantja egész testemet.
Besurranunk a szobámba, amikor senki nem figyel, és
gyorsan bezárom az ajtót. Ky behúzza a függönyt, aztán úgy
indul el felém, mintha küldetésben járna. Felsikkantok, és háttal
az ajtóhoz lapulok, amikor odaér hozzám. A karjával csapdába
ejt, majd lehajtja a fejét, és az orrával megsimogatja a
nyakamat. Remeg a lábam, ő pedig hangosan mély levegőt vesz.
– Isteni az illatod. – A nyelvével megízleli a bőrömet, én pedig
nyöszörgök. – Isteni az ízed. – Hallom a mosolyt a hangjában.
Egyik kezével megsimogatja az oldalamat, a mellemet, majd
megfogja a csípőmet. – Csodás érzés megérinteni téged.
–  Ó, istenem. – Megint nyöszörgök, és kezdek kételkedni
abban, hogy képes leszek talpon maradni, mert a lábam
reszketni kezd.
Ky a fenekembe markol, és a farmeromon keresztül szorítja,
miközben szájával sóvárogva kutatja az enyémet. Heves
csókjában benne van az elmúlt hetekben felgyülemlett minden
szenvedély és vágy. Belemarkolok a hajába, majd oldalra
döntöm a fejét, hogy még hevesebben csókoljam. A számba
nyög, én pedig hozzádörgölöm a csípőmet. Átkarolva elhúz az
ajtótól, és közben megszakítás nélkül falja az ajkamat. A vállába
kapaszkodom, és belemélyesztem az ujjaimat, ahogy a vágy
újabb hulláma önt el. Soha nem kívántam annyira egy pasit
sem, mint őt.
Megint felnyög, erősen átölel, nekem meg közben a hátán és a
fenekén kalandozik a kezem. Visszatol az ajtóhoz, amely
hangosan megzörren. Ky morogva dörgöli hozzám magas,
izmos testét, miközben nyelvét a fülembe dugja. Elakad a
lélegzetem, és automatikusan felemelem a lábam, hogy a
derekára kulcsoljam. Ó, a fenébe. Ez annyira jó érzés. Csodásabb,
mint bármi, amit valaha elképzeltem egy fiúval. A fenekem alá
csúsztatja a kezét, és az ágyhoz visz. Lefektet a matracra, és
kábító csókokat nyom az arcomra meg a nyakamra. Levegő
után kapkodok, és vonaglok a vágytól, ahogy fölém mászik,
majd vigyorogva néz rám.
– Bízol bennem, bébi?
– Igen. Bízom. – A hangom rekedtségét bárki mással szemben
kínosnak érezném, de vele nem. Azt akarom, hogy lássa, hallja
mennyire kívánom. Korábban még soha senki iránt nem
éreztem így. Soha nem akarom mással átélni ezt.
Leveszi a cipőmet, és hanyagul a válla mögé dobja. A
könyökömre támaszkodom, és figyelem, ahogy lehúzza a
zoknimat, majd pehelykönnyű csókokkal hinti be a bőrömet. A
keze felcsúszik a vádlimon és a térdemen, majd apró köröket
rajzol a combom belső felére, miközben én majd meghalok.
Megérint a lábam között, amitől szinte leugrom a matracról.
–  Erre van szükséged, szívem? – Fel-le mozgatja ujjait a
farmernadrágomon, őrjítő súrlódást generálva.
Csak bólintani és nyögni tudok. Nevetve kigombolja a
nadrágomat, és lehúzza a lábamon a bugyimmal együtt.
– Vedd le a pulóveredet és a melltartódat. Meztelenül akarlak
látni.
A bátorságom azonnal elillan, amikor meghallom a kérését. A
meztelen testem már nem makulátlan, és bár vágyom az intim
együttlétre, nem akarom, hogy meglássa a szörnyű heget a
hasamon. Mivel nagyon jól ismer, megérti, hogy hirtelen miért
habozok.
–  Nem változtat azon, ahogy irántad érzek, vagy azon,
mennyire kívánlak. – Nagyot nyelek. – Hadd lássalak, bébi!
Összeszedve bátorságomat, reszkető kézzel veszem le az
utolsó ruhadarabjaimat. Ky hátratámaszkodik a sarkára, és
kővé dermedve bámulja a sebhelyemet. Ösztönösen eltakarom
kezemmel a kidudorodó, csipkés szélű heget. A tekintetünk
egymásba fonódik, és Ky fájdalmas arckifejezése összezavar.
–  Csúnya, tudom. – Zavartan fészkelődöm, miközben
elvörösödöm. Képtelen vagyok elviselni átható tekintetét, ezért
elfordítom a fejem.
Óvatosan az állam alá teszi két ujját, és úgy fordítja a fejemet,
hogy egyenesen ránézzek.
–  Nem az, és ne szégyenkezz miatta. – Elveszi a kezemet, és
gyengéden megsimogatja a sebemet. – Ez a túlélők jelvénye.
Állandó emlékeztetője annak, hogy mennyire értékes az élet, és
milyen közel kerültem ahhoz, hogy elveszítselek. – Szaggatottan
emelkedik és süllyed a mellkasa, miközben lehajol, és
gyengéden megpuszilja sérült bőrömet. Amikor felemelkedik,
egy csomó érzelem suhan át az arcán. – Én ezeket látom, amikor
rád nézek. Látom, mennyire erős vagy… erős, gyönyörű és
bátor. Ugyanakkor látom a legnagyobb tévedésemet is. Ez
mindig emlékeztetni fog arra a pillanatra, amikor a lehető
legrosszabbkor hagytalak cserben. – Szóra nyitom a számat,
hogy tiltakozzak, de lepisszeg. – Ez lehet jó dolog is. Emiatt
egész biztos, hogy soha többet nem foglak cserbenhagyni.
Megint feltámaszkodom a könyökömre, és megpuszilom a
száját.
– Meg kell bocsátanod magadnak, és tudom, hogy nem fogsz
még egyszer cserbenhagyni. – Megfogom az arcát. – Ha nem
szégyellhetem a sebhelyemet, akkor te sem szomorkodhatsz. Áll
az alku?
– Megpróbálom – suttogja.
– Jó. – Ezúttal határozottabban csókolom meg. – Szóval hol is
tartottunk? – Megrángatom a nadrágját, és szándékosan
provokatívan harapok az ajkába.
–  Kábé itt – válaszolja, ahogy gyorsan levetkőzik. Teljesen
meztelenül mászik fölém, és a kezével minden porcikámat
bejárja. Reszketek. – Annyira gyönyörű vagy.
Keze a mellemre siklik, én pedig elolvadok az érintésétől.
Megcsípi a mellbimbómat, mire felsikkantok, megfogom a fejét,
és visszahúzom a száját az enyémhez. Kezemmel izmos
mellkasát és a hasát simogatom, egyre lejjebb haladva, míg
megmarkolom a férfiasságát. Megborzong, én pedig
belemosolygok a csókunkba, mert imádom, hogy mennyire
beindítja az érintésem.
Megfogja a csípőmet, majd lejjebb kalandozik a keze oda,
ahol a legnagyobb szükségem van rá. Elakad a lélegzetem.
Elhúzza tőlem a száját, ahogy egyik ujjával belém hatol.
 – Szeretlek.
Elkezdem fel-le mozgatni a kezemet a merevedésén,
miközben az orrommal megsimogatom a nyakát.
– Én is szeretlek.
A mozdulataink egyre sürgetőbbek, a csókjaink mohóbbak,
és közeledem a csúcshoz. A csípőmet mozgatom, és próbálom
magamba fojtani nyögéseimet, miközben egy ritmusra
kényeztetjük egymást. Mindketten egyre közelebb érünk a
mennyek kapujához, szaggatottan lélegzünk, és úgy
csókolózunk, mintha ez lenne a világ vége, és soha többé nem
lehetnénk így együtt. Millió gyönyörteli darabra robban
körülöttem a világ, és Ky is a csúcsra ér. A csókjainkkal fojtjuk el
a nyögéseinket, amíg visszatérünk a földre.

Gyors mosakodás után Ky hanyatt fekszik az ágyon, én meg

csatlakozom hozzá, és látszólag ok nélkül kuncogok, pusztán
azért, mert boldog vagyok, olyan, mintha totál betéptem volna.
Ky oldalra fordítja a fejét, hogy rám nézzen.
–  Semmi nem volt még ennyire jó érzés. Csak elképzelni
tudom, mennyire csodás lesz, amikor beléd hatolok.
Eltakarom az arcomat a kezemmel, ahogy megint feltámad
bennem a vágy. Fogalmam sincs, mi történik velem, de olyan
vagyok, mint egy Viagrán élő Duracell nyuszi, amikor kettesben
maradok Kyjal. Soha nem voltam még ennyire beindulva, ahogy
ilyen szexinek sem éreztem még magam.
– Ezzel nem segítesz, te szemét – nyögöm a vállára csapva.
Nevetve elveszi a kezemet az arcom elől.
– Ne takard el magad. Épp elég időt kellett kibírnom a csinos
kis pofid nélkül. – Gyengéd csókot nyom a számra, én pedig
elégedetten felsóhajtok. Őszintén, szélesen elmosolyodik, amit
hetek óta nem láttam tőle, és ettől teljesen elolvadok. – Most mit
akarsz csinálni? Még túl korán van a lefekvéshez.
Az agyam azonnal előáll néhány mocskos javaslattal. Nevetve
hátraveti a fejét.
– Ne legyen mocskos a fantáziád, bébi. Valamit a szobán kívül
kell csinálnunk. Azért nekem sem végtelen az önuralmam.
Ráveszem, hogy nézze meg velem a Titanicot. Ez a kedvenc
filmem, amikor érzelmes hangulatban vagyok.

Nem kellett Kyt sokat győzködnöm, bár látom, hogy egyáltalán

nem szereti az ilyen filmeket. Nem mintha a képernyőn
kibontakozó történetet figyelné. Az idő nagy részében engem
simogat és csókol, és éppen szenvedélyesen smárolunk, amikor
Kalvin halkan besétál a helyiségbe. Nem is halljuk, míg ott nem
áll mögöttünk.
– Remélem, használod a nyelved – duruzsolja a fülem mellett,
mire felsikkantok. – Úgy látom, Fay-nek szüksége van a jó
nyelvmunkára.
Majdnem bepisilek a nevetéstől.
– Rohadt undorító vagy – szólal meg Ky, ahogy hátralöki. – És
szállj ki a személyes terünkből. Ránk leheled a bacilusaidat.
Kal elvigyorodik, és leül mögénk egy fotelbe, majd felteszi a
lábát.
– Csak az igazat mondom, bratyó.
Ky megállítja a filmet, és felkapcsolja a villanyt. Megfordul a
fotelben, és idegesen mered a testvérére.
–  Annyira sajnálom, Kal. Bocsánat, hogy téged is
belerángattak ebbe az egészbe. Nem szabadott volna kihatnia
rád meg Lanára. Bárcsak soha ne jöttem volna össze
Addisonnal! – A szemében felvillanó bűntudat
félreismerhetetlen.
Kal leteszi a lábát a földre, és kihúzza magát.
–  Nem a te hibád. Ha nem rúgtam volna be azon a bulin, ő
sem tudott volna kihasználni. És ha nem bántottam volna meg
annyira Lanát, Addison nem tudta volna manipulálni, hogy
vádoljon meg nemi erőszakkal. – Előrehajol, és vállon veregeti
Kyt. – Heteken át agyaltam a „mi lett, volna, ha” kérdéseken, de
teljesen felesleges. Ami történt, megtörtént. Vége. Ideje
továbblépni.
–  Büszke vagyok rád. – Felpattanok a helyemről, odamegyek
mellé, és szorosan átölelem. – Örülök, hogy visszatért a flörtölős
éned. Hiányoztál.
Megpuszilja a fejemet.
–  Azt hiszem, már soha nem leszek ugyanolyan, mint régen,
de köszönöm, és azt is, hogy beszéltél ma Lanával.
–  Örülök, hogy lehetőségem nyílt beszélni vele. – Mélyen a
szemébe nézek. – Azt írta a levélben, amiben reménykedtél?
Gyászosan néz rám, és kihuny a fény a szemében.
–  Igen is meg nem is. – Hátrahajtja a fejét, és a plafonra
szegezi tekintetét. – Tudom, hogy ugyanúgy szeret, ahogy én is
mindig szerettem őt. Hogy ugyanazokat a dolgokat akarta a
jövőben, mint én, de most már mindegy. Szeretné, ha távol
tartanám tőle magamat. Hogy ne akarjam megkeresni. – Nagyot
nyel, és oldalra fordítja a fejét, hogy rám nézzen. – Gondolom,
ha őszintén szeretem, azt jelenti, hogy el kell engednem. De
tudod, átkozottul fáj.
Könnyes a szeme, úgyhogy megint átölelem.
 – Sajnálom.
– Én is. – Megint megpuszilja a fejemet, aztán néhány percig
csendben vagyunk. – Elég a komoly témákból. – Komiszan
megcsillan a szeme. – Ha már szóba került a továbblépés. – Rám
kacsint. – A hangok alapján ítélve, amik az imént kiszűrődtek a
szobádból, biztonsággal kijelenthetem, hogy kibékültetek, ugye?
Elvörösödöm, és a kezembe temetem az arcomat.
– Ó, istenem.
Kal hangosan röhög, és hallom egy pofon jellegzetes hangját.
–  Ne legyél seggfej. Zavarba hozod. – Ky azonnal a
védelmemre kel.
–  Semmi baj, ha csókolózol egy kicsit az unokatestvéreddel,
vagy esetleg többet is csináltok. – Kal tovább piszkál minket, és
ezúttal a pofon hangosabb. – Au, ember. Ez rohadtul fájt.
Felemelem a fejem, és odabújok Kyhoz.
–  Ne üsd meg többet. – Kalre szegezem a tekintetem. –
Mindenki hallotta?
– Csak Brad meg én voltunk akkor a játékteremben, de ő elég
gyorsan kimenekült onnan.
A halántékomat masszírozom, és azon töprengek, hogy a
francba fog helyrejönni a kapcsolatunk Braddel most, hogy
Kyjal kibékültünk. Brad nagyszerű barát volt az elmúlt
hónapokban, és Kynak mintha a testvére lenne. És neki is
megvan a maga baja, ezért most sokkal nagyobb szüksége van
ránk, mint valaha. Visszagondolva az elmúlt hetekre elég szarul
érzem magam. Csak én támaszkodtam Bradre ahelyett, hogy
felajánlottam volna neki a segítségemet, és nem tettem semmit
igazán, hogy megpróbáljam áthidalni a köztünk lévő
szakadékot. Ennek változnia kell, de nem tudom, hogy érjem el,
mivel mostanában van köztünk ez a furcsa feszültség.
– Megyek, beszélek vele – szólal meg Ky, mintha képes lenne
a gondolataimban olvasni.
– Helyre kell hoznunk. Szüksége van ránk.
Lehajol, és gyengéden megcsókol.
–  Tudom. Hadd simítsam el a dolgot! Ne aggódj, bébi,
megoldom.
 Harminckettedik fejezet

A következő hét egy szempillantás alatt elrepül. A városban

mindenki Kal ártatlanságának híréről és Addison játszmáiról
beszél. Kal visszamegy a suliba, ahol a többiek nagyon rendesen
viselkednek vele, legalábbis Ky azt mondja. Még nincs hír arról,
hogy vádat emelnek-e Lana és Addison ellen, ráadásul a banya
meghúzza magát, ahogy Brad megjósolta. Ky és Kal legnagyobb
megkönnyebbülésére nem igazán ment be a suliba a héten. Még
Peytont is basztatják miatta az iskolában, pedig csak az
unokatestvére.
A kisvárosiak szűk látókörű ítélkezése tovább táplálja a
vágyamat, hogy egyszer magam mögött hagyjam Wellesley-t.
Bár megtanultam az otthonomként tekinteni rá, inkább egy
nagyvárosban telepednék le, ahol csupán egy vagyok a sok
közül, és nem pletykálnak rólam folyton. Utálom, hogy errefelé
mindenki tud mindenkiről mindent.
Az étterem nem nyit ki, és gondolom, hamarosan új munka
után kell néznem. Addig is Ky boldogan kitölti az összes
szabadidőmet, és nem mondhatom, hogy panaszkodom miatta.
Mindenhol ott van, és ezt imádom. Úgy látszik, eltökélte, hogy
mindenért kárpótol, nem mintha kellene, de nem fogom
leállítani. Figyelmes gesztusai lassan begyógyítják a szívem
sebeit. Isteni kávé vár reggelente az éjjeliszekrényemen, amikor
felébredek, gyümölcsdarabokkal gazdagított joghurtot hagy
nekem a konyhában, esernyőt készít elő a bejárati ajtó mellé
aznap, amikor megnyílik az ég, törölközőt tesz a padra, amikor
kora reggel úszni megyek, és elfelejtek magammal vinni – a
pasim igazán kitesz magáért, és ezért még jobban szeretem.
Összeszorul a torkom az érzelmektől kedves gesztusai láttán, és
ha akarnám, sem szerethetném jobban.
Nem zárkózom be, és minden estét az ágyamban tölt. Az új
kedvenc időtöltésem, hogy mellette ébredek fel. Hónapok óta
nem volt részem ilyen boldogságban, és úgy ízlelgetem, mint a
finom belga csokis fagylaltot.
James és Alex még szoktak veszekedni, de igyekeznek
odafigyelni, hogy ne mások előtt ugorjanak egymás torkának, és
a kiabálás legtöbbször zárt ajtók mögött zajlik. Nem esett több
szó Courtney-ról vagy a válásról, sőt, Alex visszavonta kérését a
lehallgató készülékkel kapcsolatban, azt állítva, hogy „el lett
rendezve” a dolog, jelentsen ez bármit is. Az öregek nagyon
furák.
–  Jó reggelt, szépségem. – Ky oldalra fordul, és magához
szorít, a hátam a mellkasához tapad. Félresimítja a hajamat, és
hosszú csókot nyom a nyakamra, bennem pedig azonnal életre
kel a vágy. Mielőtt megfordulnék, hogy kihasználjam a
helyzetet, Ky megmarkolja a derekamat. – Legyél jó kislány,
bébi. Ne akarj már kora reggel elcsábítani. Ismered a szabályt.
Felsóhajtok, ő pedig felnevet.
–  Kívánlak. Lőj le, ha ezzel valami baj van – jegyzem meg
morcosan.
–  Én is kívánlak – suttogja. – Mindent elrendeztem. –
Megpróbálok vonaglani az ölelésében, de nem engedi. – Bébi,
kérlek, hagyd ezt abba. Nem segítesz vele.
– Ky – könyörgök, mire megint nevet.
 –  A francba, szexi vagy. Alig várom, hogy mélyen beléd
hatoljak.
–  Ky. – Ezúttal élesebben szólalok meg, ő pedig megszán, és
úgy fordítja a fejemet, hogy az ajka rátaláljon az enyémre.
Hosszan, keményen csókol, és szorosan magához ölel.
– Egész nap tudnálak csókolni – motyogja, mielőtt eltávolodik
tőlem. – Egyebek mellett ez a terv jövő hétvégén. – Ördögien
megcsillan a szeme, ahogy felül az ágyon, és engem is magával
húz.
– Két másodpercre vagyok attól, hogy tökön vágjam, uram.
–  A türelem rózsát terem – ugrat. Megmozdítom a kezem,
hogy megmarkoljam a merevedését, mire halkan nevetni kezd.
– Oké, elmondom, hagyd abba az erőszakos fenyegetőzést. –
Felsóhajtok. – Szóval, tudod, hogy jövő hét végén segítünk az
újraindulásban. – Bólintok. May és Rick remélték, hogy már
néhány héttel ezelőtt újra megnyithatják a felújított motokrossz
gyakorlópályát, azonban előre nem látható problémák adódtak
a fűtésrendszerrel, ami késleltette a dolgokat. Tudom, hogy Alex
személyesen írt nekik egy csekket, amely fedezte a
pluszköltségeket, és amiért végtelenül hálásak voltak. Jövő
szombaton végre megnyithatnak, és mindegyikünket rávettek,
hogy segítsünk nekik. Nem mintha bánnám. A pálya fontos
Kynak, ami azt jelenti, hogy nekem is. – A zseni pasid rábeszélte
apát és anyát, hogy megengedjék, hogy az éjszakát egy helyi
hotelben töltsük – magyarázza önelégülten vigyorogva.
Enged a szorításán, én pedig szembefordulok vele.
– Komolyan?
Kacsint.
–  Igen, bébi. Komolyan. – Megpuszilja az arcomat, mielőtt a
fülemre szorítja az ajkát. – Vegyél valami szexit ruhát. Sőt –
folytatja, ahogy szájával az államat simogatja. – Sok szexi cuccot
vegyél. Nem mintha sokáig viselnéd majd őket.
– Oké. – Őrülten kalapál a szívem.
Mosolyogva kel fel az ágyból.
– Ideges vagy?
Az ajkamat harapdálom.
– Egy kicsit, de inkább izgulok.
Lehajol, hogy megcsókoljon.
–  Nem kell megtennünk. Nem baj, ha meggondoltad magad.
Addig várok rád, ameddig akarod.
Beletúrok a hajába.
– Nem gondoltam meg magam. – Ezúttal én csókolom meg őt.
– Akarom, és fogalmam sincs, hogy a francba éljem túl a
következő hetet.
A szájához húzza a kezemet, és megpuszilja a tenyeremet.
–  Még van néhány trükk a tarsolyomban. Segítek
elfoglaltságot találni az elméd és a tested számára. – Csábító
hangjától egész testem megremeg. – Ez a világ legszexibb dolga.
– Felmordul, majd a takaró fölött rám veti magát. Megfogja a
fejemet, és falni kezdi a számat. Amikor hátrahúzódik,
mindketten levegő után kapkodunk. – Szeretlek.
–  Én is szeretlek. – Soha nem fogok belefáradni, hogy
kimondjam, és imádom, mennyire magabiztosan fejezi ki
magát. Amikor eszembe jut a srác, aki akkor volt, amikor
ideköltöztem, rádöbbenek, mennyire megnyílt előttem, és ez
örömmel tölt el.
Ky felpattan.
–  Ágyba hozom neked a reggelit. Maradj itt. Fél óra múlva
jövök.
– Annyira édes vagy. – Vigyorogva nézek rá. – Imádom ezt az
új oldaladat.
Leül az ágy szélére.
–  Nem beszélhetsz róla senkinek. Meg kell őriznem a
hírnevemet.
Megsimogatja az arcomat, és tetszik, hogy úgy látszik,
képtelen megállni, hogy hozzám érjen. Én is ugyanígy vagyok
ezzel, és olyan nehéz, hogy állandóan bujkálnunk kell.
– Ne aggódj! A titkod nálam biztonságban van.
Felcsillan a szeme.
– Ha már szóba került. Szerintem ma kellene elmondanunk a
családnak.
Felvonom a szemöldököm.
– Igen?
–  Igen. Tudom, hogy nyilvánosan még nem vállalhatjuk,
legalábbis addig nem, amíg el nem ül a por. Nem akarunk még
több fegyvert a média kezébe adni, és tudom, anyának arra van
szüksége, hogy elcsituljon a felhajtás, mert rosszat tett az
üzletnek. De utálom, hogy a saját otthonunkban is bujkálnunk
kell. Anya és apa tudják, ráadásul nincs vele semmi bajuk,
különben is, már csak Kent és Keanu nem tudnak róla. Nem
tűnik igazságosnak. El kell mondanunk nekik.
– Egyetértek.
Feláll, nincs rajta más, csak a bokszeralsója, én meg úgy
bámulom, mint egy éhező egy tál ételt. Tökéletes pasi.
Kidolgozott izmai és napbarnított bőre van. Képes lennék
felfalni.
–  Akkor oké – mondja beletúrva a hajába, és körülnéz a
szobában a ruháit keresve. – Húzok innen, mielőtt visszaugrok
az ágyba, és meghazudtolom a saját szavaimat.
***

A napot a pályán töltjük, de ragaszkodom hozzá, hogy korán

hazamenjünk, mert tortát kell sütnöm a hármas ikreknek.
Holnap lesz a születésnapjuk, és szóltam Alexnek, hogy ne
vegyen tortát. Anya mindig saját kezűleg készítette a tortát a
szülinapomra, akkor is, amikor idősebb lettem, és elmaradt a
gyerekzsúr. Mindig különlegessé tette vele a születésnapomat.
Bárki vehet egy extravagáns tortát, de az otthon sütöttet semmi
sem pótolhatja, mert az szeretettel készül. Szeretném ezt
megadni az unokatestvéreimnek.
Miután végzek a sütéssel, James rendel vacsorát, és
kivételesen az egész család otthon tölti a szombat estét. Még
Kaden és Keven is itt töltik a hétvégét, és annyira jó, hogy
mindenki egy helyen van. A szívem szárnyal a kellemes
érzésektől. A fiúk viccelődnek egymással, James és Alex pedig
mosolyogva nézik a gyerekeiket, látszólag valami
kompromisszumot kötöttek, én meg végigjártatom a szemem az
asztal körül ülő új családom tagjain, és érzem, hogy elfogadtak,
szeretnek, és a része lettem valaminek, amiről azt hittem, már
nem lehetek. Ky megszorítja a térdemet az asztal alatt, majd
suttogva megszólal.
– Jól vagy? – Aggodalom sugárzik a szeméből.
–  Nagyon is – válaszolom. – Boldog vagyok. Szeretem… a
családunkat.
Megfogja a kezem, és látom a tekintetén, hogy meg akar
csókolni, de még nem beszéltünk a kapcsolatunkról a
többieknek.
Ky mindenkit megkér, hogy vacsora után menjen a
nappaliba, mert ott akarja megejteni a bejelentést. Nincs akkora
hatása, tekintve, hogy szinte már mindenki tudja, mit fog
mondani, de azért aggódom, hogy Keanu és Kent hogyan
reagálnak majd. Miután a többiek helyet foglalnak, Ky kézen
fog, és a család felé fordul.
–  Faye-jel mondanunk kell valamit. – Rám néz, és fülig érő
szájjal vigyorog. – Együtt járunk. Szerelmesek vagyunk, és nem
akarjuk tovább titkolni. – Mosolyogva pillant a szüleire. –
Legalábbis itthon nem. Megértjük, hogy a nyilvánosság előtt
továbbra is rejtőzködnünk kell, de itthon önmagunk szeretnénk
lenni, ha nincs kifogásotok ellene.
James és Alex bólintanak. Keanu közömbösen vállat von, én
meg felvonom a szemöldököm.
–  Modellkörökben forgok – magyarázza, amikor észreveszi
kérdő tekintetemet. – Nem ez a legmegdöbbentőbb dolog, amit
valaha hallottam.
Alex szóra nyitja a száját, nem kétlem, hogy tovább akarja
faggatni erről a megjegyzésről, de Kent magának követeli a
reflektorfényt, kétrét görnyed a röhögéstől, és úgy fogja a hasát,
mintha fájdalmai lennének.
–  Hát ez óriási! – horkant fel, és letörli arcáról a
könnycseppeket. – Volt képetek beleszólni az életembe, amikor
ti ketten egész idő alatt basztatok! – Felpattan, és vállon veregeti
Kyt. – Dögös picsa! Fasza csávó vagy, tesó!
Ky a fogát csikorgatja, és felcsattan.
–  Ne merj ilyen tiszteletlenül beszélni Faye-ről. Nincs
ellenemre, hogy felpofozzalak néhányszor. A francba, mikor
fogsz felnőni végre?
Kent gúnyosan mosolyog.
– Ó, kérlek. Ne hordd fenn az orrod. Fültanúja voltam, milyen
hangok szűrődtek ki korábban a szobájából. – Sunyin néz rám.
– Azt hittem, Braddel zárkózott be oda. – Keresztbe teszi a
karját, és a durcás Bradet méregeti. – Kivéve, ha szereted édes
hármasban csinálni. – Rám kacsint, Ky pedig felpattan készen
arra, hogy szétrúgja az öccse seggét.
James közbeavatkozik, mielőtt kitörne az erőszak.
– Nyugalom fiúk. – Kentet oldalra húzza, míg Kyt gyengéden
visszatuszkolja a helyére.
Átkarolom a pasim derekát, és hozzá simulok. Mintha
robotpilótába kapcsolna, Ky átöleli a vállam, és megpuszilja a
halántékomat.
–  Kent! Bocsánatot fogsz kérni a bátyádtól és Faye-től. Nem
szeretnék több ilyen beszédet hallani ebben a házban.
Korábban már volt róla szó, és anyáddal nem fogjuk többet
elviselni. Hétfőtől kezdve járni fogsz valakihez, aki segít
feldolgozni a problémáidat. – Kent kinyitja a száját, hogy
tiltakozzon, de James felemeli a kezét. – Téma lezárva. Néhány
alkalomra el kell menned, és ha nem tetszik, vagy úgy érzed,
nem segít, nem fogunk kényszeríteni, hogy továbbra is járj.
–  Ez hülyeség! Ő az unokatestvérével dug, és nagy ívben
leszarjátok, de ha én csúnyán beszélek, máris dilidokihoz
akartok küldeni? Szerintem a te agyadat kellene
megvizsgáltatni, apa. Fingod nincs, mi a fontos.
James higgadtan néz a fiára.
–  Nem csak a káromkodásról van szó, ezzel te is tisztában
vagy.
 Kent mérgesen ellöki magától az apját.
–  Ó, tök mindegy. Hagyj békén, a kurva életbe! – Ezzel a
végszóval kiviharzik a helyiségből.
– Bocsánat. – Idegesen nézek hol Alexre, hol Jamesre.
–  Édesem, ennek semmi köze hozzád és Kyhoz. Tudod, hogy
Kentnek megvannak a maga démonjai.
– Igen – szólal meg Kaden a kanapé sarkáról. – Örülök, hogy
végre ti is elismeritek, és megadjátok neki a segítséget, amire
szüksége van.
Alex feláll.
– Szeretnék mondani valamit. Tudom, hogy az utóbbi időben
elég stresszes volt itt az élet, és nem igazán álltam a helyzet
magaslatán, de ez meg fog változni. Háttérbe szorítom a
munkát, hogy többet tudjak veletek lenni.
James csettint a nyelvével.
– Tudom, hogy mindenkit felzaklatott az anyátok és a köztem
lévő feszültség. Próbáljuk megoldani a problémáinkat, és egy
időre félretettük a válást.
Keaton odaszalad az apjához, és szorosan átöleli.
– Ez a világ legjobb híre.
– Édesem, nem garantálhatjuk, hogy együtt fogunk maradni.
– Alex szúrós pillantást vet Jamesre. – Sok mindent kell
elrendeznünk, de egyelőre félretesszük a párkapcsolati
problémáinkat, hogy a családra koncentráljunk. Rengeteg
dologra nincs befolyásunk, úgyhogy csak az idő a
megmondhatója, mi lesz.
–  Van még hírem – szólal meg James fájdalmas
arckifejezéssel. – Dantől hallottam délután, hogy nem emelnek
vádat Lana és Addison ellen.
 –  Mi a fasz? – kel ki magából Ky. – Örülök, hogy Lana nem
kerül bajba, de Addisonnak nem szabadna megúsznia.
–  Egyetértek, fiam, de gazdag családból származik, és mint
kiderült, a rendőrségi nyugdíjalap jókora adományt kapott
azért, hogy eltussolják ezt az ügyet. Nem tudom, a szülei
pontosan milyen szálakat mozgattak meg, de nem fog bajba
kerülni. Dan távoltartási végzést fog kérni hétfőn, hogy Addison
a jövőben ne jöhessen a közeletekbe, és úgy tűnik, ez a legjobb,
amit tehetünk.
–  Találtam valamit ellene – szólal meg Keven, és minden fej
felé fordul.
– Ne várakoztass – mondja Kal. – Ki vele!
–  Tudod, hogy örökbe fogadták? – Keven közvetlenül Kyhoz
beszél, aki megrázza a fejét. – Nos, örökbe fogadták, és kábé egy
évvel ezelőtt tudta meg.
– Akkor kezdett el máshogy viselkedni – erősíti meg Ky. – Ki a
vér szerinti anyja?
–  Azt nem tudom – ismeri be Keven. – Még. De ki fogom
deríteni.
– A másik dologgal kapcsolatban, aminek utánanéztél – szólal
meg James. – Van egy perced, hogy megbeszéljük? A
dolgozószobámban.
– Persze. – Keven feláll.
James felém fordul.
–  Veled is beszélnem kell négyszemközt. Történt valami.
Adnál fél órát?
Összeráncolom a homlokom.
– Oké.
Ezután mindenki megy a maga dolgára. Alex odajön hozzám,
amikor lelépnék Kyjal.
– Beszélhetnék veled négyszemközt, Faye?
–  Mindjárt megyek – mondom Kynak, és gyorsan szájon
csókolom. – Addig válasszatok ki egy filmet. – Rá és Bradre
mutatok, ők pedig együtt kimennek.
Alex felvisz a szobájába, és becsukja az ajtót.
– Ülj le. – Kecsesen helyet foglal a kanapén, és megveregeti a
szabad helyet maga mellett. – Ne aggódj. Csak beszélgetni
akarok egy kicsit. Mint nő a nővel. – Ó, basszus. Azt hiszem,
tudom, mire akar kilyukadni. – Tudom, hogy először nem
reagáltam jól a kapcsolatotokra Kyjal, de szerettelek volna
megnyugtatni, hogy most már semmi bajom vele. Hazudnék, ha
azt mondanám, nem tartok a nyilvánosság véleményétől, de
mindent a maga idejében. – Kedvesen rám mosolyog, én pedig
megkönnyebbülök. – Jó hatással vagy a fiamra, Faye. Látom,
hogyan viselkedik a közeledben. Teljesen megváltozott a
hangulata. Évek óta nem láttam ennyire boldognak. Őszintén
boldognak. Felvidítod, és szörnyű édesanya lennék, ha ezt
megtagadnám tőle.
–  Ő is boldoggá tesz engem – vigyorgok. – Hihetetlenül
boldoggá.
Alex átölel.
–  Örülök neked. Sok dolgon mentél keresztül. Ahogy ő is. –
Lehervad a mosolya. – Hálás vagyok, amiért egymás mellett
álltok. – Megfogja a kezemet. – Azt is elég erősen gyanítom,
miért akar elvinni téged egy hotelbe a jövő hétvégén. –
Elvörösödöm. – Talán nem szabadott volna megengednünk, de
úgy gondoltuk, akkor mást találtatok volna ki, hogy együtt
legyetek. Majdnem tizennyolc évesek vagytok, elég idősek
ahhoz, hogy saját döntéseket hozzatok. Nem akarjuk, hogy
ebben a házban együtt aludjatok, legyen szó szexről vagy sem,
mert azzal rossz példát mutatnánk a többieknek.
Szeretném megmondani, hogy az a hajó már elment, de a
vallomásom nem segítené az ügyünket, ezért a nyelvembe
harapok.
Alex félresimítja a hajamat az arcomból.
– Én már tizenhat éves koromban szexeltem, úgyhogy aligha
kritizálhatlak titeket. – Elkerekedik a szemem, és ő felnevet. –
Ez meglep?
–  Egy kicsit. – Alex számomra mindig prűdnek tűnt, ezért
nem gondoltam volna, hogy már olyan fiatalon szexelt, de azt
szokták mondani, hogy ne a borítójáról ítéljük meg a könyvet.
Arra már rájöttem, hogy a nagynénémben sokkal több van,
mint ami a felszínen látszik.
–  Úgy emlékszem az első szerelmemre, mintha tegnap lett
volna. – Álmodozó kifejezés jelenik meg az arcán. – Idősebb
volt, ráadásul elég híres. Rosszfiúnak bélyegezték, és ki is
érdemelte. – Az álmodozó kifejezés megváltozik, és kihuny a
fény a szemében. – Azt hittem, megváltoztathatom, de mit
tudtam akkor? Fiatal és ártatlan voltam, nem voltam hajlandó
észrevenni a jeleket, pedig ott voltak az orrom előtt. Amikor
kiderült, hogy terhes vagyok, belekapaszkodtam a reménybe,
hogy meg fog változni. De nem tette. Akkor mutatta ki igazán a
foga fehérjét. – Megint megfogja a kezemet. – Kaden és Keven
apja nem jó ember, de nem bánom a vele töltött éveket, mert
tőle kaptam a gyerekeimet. Kyler egyáltalán nem ilyen… ő jó
ember. Lehet, hogy egy kicsit el van veszve, de azt hiszem, veled
megtalálta az útját. Ezért nem vetek véget a kapcsolatotoknak.
Szükségetek van egymásra, és megbékéltem ezzel.
Bemegy a fürdőszobájába, majd egy perccel később kis
neszesszeres táskával jön vissza.
–  Nem tudom, szedsz-e a fogamzásgátlót, de kellene.
Megkértem az orvosomat, hogy írjon fel neked is. Ebben hat
hónapra elegendő gyógyszer van.
– Szedek fogamzásgátlót, de már majdnem elfogyott. Beszélni
akartam veled erről. – Keresztbe teszem a bokámat. – Anya
tizennégy éves koromban elvitt a nőgyógyászhoz, hogy
felírassuk nekem. Soha nem kértem, egyszerűen így tartotta
helyesnek.
Alex elsápad.
–  Ezzel még mindig nem tudok mit kezdeni. Anyáddal és
Jamesszel.
– Tudom.
Kínos csend telepedik ránk, és nem tudom eldönteni, menjek
vagy maradjak.
–  Tettem bele óvszert is – böki ki. – Nem hiszem, hogy Kyler
örült volna, ha ilyesmit kap az anyjától vagy az apjától.
Összerezzenve felnevetek.
– Igen. Talán jobb, ha nem mondom meg neki, honnan van.
– Egyetértek. – Feláll, így követem a példáját. – Örülök, hogy
beszélgettünk, és bármikor fordulhatsz hozzám bármivel.
Tudom, hogy Ky a fiam, de beszélhetünk a szexről anélkül is,
hogy elárulnád a részleteket.
Ó, ja, nem hiszem. Megvakarom a tarkómat, és
kétségbeesetten szeretném már lezárni ezt a beszélgetést.
– Kösz – motyogom. – Most, ööö… visszamegyek hozzá.
Alex mosolyog, miközben én gyakorlatilag kimenekülök a
szobából.
James dolgozószobájának ajtaja résnyire nyitva van, amikor
elmegyek előtte. Dühös hangját hallva megtorpanok a lépcső
tetején. Keven még az asztalánál ül fejhallgatóval a fején, és
tekintetét az előtte heverő laptopra szegezi. James telefonál, és
ösvényt koptat a szőnyegbe, ahogy fel-alá járkál a helyiségben.
– Leszarom! Megmondtam a múlt héten. Túl korai. Szegényke
túl törékeny. Még nem mondhatom meg neki. – Bosszúsan a
plafonra néz. – Nem azt mondtam, hogy soha nem fogom
elárulni neki. Csak nem most. Tisztában vagy vele, min ment
keresztül, és nem akarok olyat tenni, amivel még jobban
felzaklatnám. – Megdörzsöli a tarkóját. – Rendben, jó. Tedd azt.
A bíróságon találkozunk!
Összerezzenek az üvöltésétől, majd látom, hogy mérgesen
falhoz vágja a telefont. Lábujjhegyen osonok le a lépcsőn, olyan
gyorsan, ahogy csak bírja a lábam.
 Harmincharmadik fejezet

Bradet és Kyt a moziszobában találom, így beavatom őket abba,

amit hallottam.
– Biztos Courtney-ról beszélt – jegyzi meg Ky. – Tudtam, hogy
nagyon nagy a csend vele kapcsolatban. A hozzá hasonló nők
nem tűnnek el olyan egyszerűen.
Csipog a telefonom, Keven küldött üzenetet.
– Apád vár. Indítsátok el a filmet. Majd csatlakozom, amikor
visszajövök – mondom nekik.
– Nem gáz, megvárunk – mondja Brad.
–  Már láttam az összes Halálos iramban filmet. Be tudok
csatlakozni.
Ky magához húz és átölel, közben mohón megcsókol.
–  Siess vissza! – Megpaskolja a fenekemet, ahogy utamra
enged.
Kevent sehol nem látom, amikor kinyitom James
dolgozószobájának ajtaját, és az összetört telefont is
feltakarították. James kedvesen mosolyog, közben egy székhez
kísér. Két pohárba whiskyt tölt, az egyiket nekem adja.
Megrázom a fejem, visszautasítva az ajánlatát. Nem akarok
rászokni az alkoholra, de biztos komoly dologról akar beszélni,
ha megint megkínál.
– Lehet, hogy erre szükséged lesz.
– Csak bökd ki. Kibírom.
Az asztalához sétál, és elővesz a fiókból egy krémszínű
borítékot. Amikor odaadja, remegni kezd a kezem. Bárhol
felismerném anya kézírását.
– Ezt honnan szerezted? – suttogom.
Leteszi a poharát, és elém térdel.
– Dan néhány héttel ezelőtt kapott egy csomagot Írországból.
Volt benne néhány levél. Ez a tiéd. A sajátomat már elolvastam.
– Elkerekedik a szemem. – Egy nappal azelőtt kaptam meg, hogy
rád támadtak. Nem tudtam, hogyan mondjam el, amikor a
kórházban kötöttél ki, és azóta várom a megfelelő időpontot,
hogy odaadjam. Remélem, megérted, miért halogattam idáig.
Úgy bámulom a borítékot, mintha kézigránát lenne. Nem
kétlem, hogy a tartalma képes összetörni. Készen állok erre?
– Adott magyarázatot a levelében? – kérdezem.
– Igen.
–  Tudod, ki az igazi apám? – A válasza megint határozott
igen. – Ó! – A fülemben dobol a vérem, és összeszorul a
mellkasom.
– Nem kell elolvasnod, ha nem állsz rá készen. Tudom, hogy
ez sok, de nem szerettem volna tovább titkolózni előtted. A
titkok tönkreteszik ezt a családot, ennek pedig változnia kell.
Felállok.
– Egyedül kell lennem.
–  Persze. – Gyengéden átölel. – Én itt leszek, amikor készen
állsz beszélni róla. – Gépiesen bólintok. A vállamra teszi a kezét,
és felemeli a fejem, hogy ránézzek. – Semmi abban a levélben
nem változtathat azon, mennyire szeretünk, és azon, hogy azt
szeretnénk, velünk maradj. Semminek nem kell megváltoznia.
Támogatni fogunk, bárhogy is döntesz, de nem akarom, hogy
aggódj, édesem. Itt a helyed velünk, és ez mindig így lesz.
Családtag vagy, Faye.
Ezernyi érzelem rohan meg.
–  Soha nem köszöntem meg rendesen. – Zavart szemébe
nézek. – Hogy befogadtatok. És elfogadtatok.
Megpuszilja a homlokomat.
–  Hát persze, hogy megköszönted, édesem. Mindazzal, amit
értünk teszel. Nekünk kellene köszönetet mondanunk.
Mindenki boldogabb, amióta itt vagy. – Nem mindenki,
gondolom, amikor eszembe jut Kent nyilvánvaló gyűlölete, bár
azt nem veszem a szívemre. – Reméltem, amikor idehoztalak,
hogy be fogsz illeszkedni – folytatja James –, de ennél többről
van szó. A legjobbat hozod ki belőlünk. Nem csupán
beilleszkedtél, közénk tartozol. Szeretlek, édesem.
Nem tudom tovább magamba fojtani, kitör belőlem a
zokogás. Fogalma sincs, milyen sokat jelentenek a szavai. James
átölel, amíg sírok. Kicsit zavarban vagyok, amikor abbahagyom.
Óvatosan rámosolygok, és kibújok az öleléséből.
– Bocsánat. Az elmúlt hetekben kész idegroncs lettem.
– Teljesen érthető.
–  Kösz. Most visszamegyek a szobámba, és… – Elhallgatok,
mert nem tudom, elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kinyissam a
levelet. Olyan, mintha ketyegő bombát tartanék a kezemben.
Az ajtónál megállok, és hátrafordulok Jameshez.
–  Amúgy én is szeretlek, és imádom, hogy a család tagja
vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy újra részem lehet
ebben, szóval köszönöm.

***
Leülök az ágyamra, és hosszan, úgy tűnik, órákig bámulom a
levelet. Szeretetteljesen simogatom a nevemet a borítékon, és
magamhoz ölelem. Behunyom a szemem, majd elképzelem,
hogy anya az. Valaki halkan bekopog a szobámba, és Ky dugja
be fejét az ajtón.
– Keresni kezdtelek, mert aggódtam. Apa elmesélte. Szeretnél
társaságot, vagy hagyjalak magadra?
–  Nem tudom – válaszolom őszintén. – Nem nyitottam ki.
Nem biztos, hogy képes vagyok rá.
Ky bejön a szobába, és halkan becsukja maga mögött az ajtót.
Mellém ül az ágyon, és azonnal átölel. Rögtön jobban érzem
magam. A mellkasához bújok, miközben egyik kezemben
továbbra is a levelet szorongatom.
–  Nem kell most azonnal elolvasnod. Gondolkodhatsz rajta.
Hagyj időt magadnak, hogy megbarátkozz a létezésével.
– Igen. Azt hiszem, ezt fogom tenni. Nem… nem biztos, hogy
készen állok arra, hogy szembenézzek az igazsággal, bár csak
erre vágyom már jó ideje. Azt hiszem, gyávább vagyok, mint
hittem. – Humorral próbálok hárítani.
–  Hülyeség. Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. –
Felemeli a fejem. – Sok mindenen mentél keresztül, és biztos,
hogy a levél megint fel fog kavarni. Nem gyávaság, ha előtte
lelkileg felkészülsz.
Futó csókot nyomok a szájára.
– Köszönöm. Maradsz, vagy Brad vár?
– Maradok. Brad megérti.

***

Ky halkan horkol mellettem, mélyen alszik, míg én a legjobb

esetben is maximum húsz percet tudtam pihenni. A
tekintetemet az éjjeliszekrényemen heverő borítékra szegezem,
és megnézem az órát. Hajnali négy óra húsz. Tudom, hogy egy
szemhunyásnyit sem fogok aludni, amíg el nem olvasom a
levelet. Felkapcsolom az éjjeli lámpát, és megcsókolom Kyt.
–  Ky? – Megsimogatom a mellkasát, mire mocorogni kezd.
Megint megcsókolom, ő pedig álmosan kinyitja a szemét.
– Mi a baj? – kérdezi rekedten.
– El kell olvasnom a levelet. – Kényszeríti magát, hogy nyitva
tartsa a szemét. – Elolvasnád velem?
–  Persze, ha ezt akarod. – Kinyújtja a kezét, és megfogja a
csuklómat.
– Igen. Nincs titkom előtted.
Felül, átkarolja a vállamat, és álmosan megpuszilja a
homlokomat. Elveszem a levelet az éjjeliszekrényről, és remeg a
kezem, amikor kihúzom a borítékból. Hat összehajtott lap van
benne az anyám kézírásával. Megremeg az ajkam, a
könnyeimmel küzdök, és Kyhoz bújok. Átölel, és a hajamat meg
az arcomat puszilgatja, míg végül összeszedem magam.
Kisimítom az első oldalt, és szaggatottan lélegezve olvasni
kezdem.

Faye, drágaságom!

Talán ennek a levélnek a megírása a legnehezebb dolog az

életemben. Nemcsak azért, mert amit meg kell osztanom
veled, rendkívül traumatikus, hanem azért is, mert egyáltalán
nem így akartam elmondani neked. Remélem, hogy soha nem
fogod olvasni ezt a levelet. Remélem, hogy személyesen fogok
elmagyarázni mindent, te pedig képes leszel megbocsátani
nekem. Hogy megpróbálod megérteni, mennyire nehéz volt
helyesen cselekednem. Megtalálni a megfelelő időt. Elismerni,
 hogy a szülői képességeim nem mindig remekeltek, de soha
nem hagytam fel a próbálkozással – a legjobb édesanya
akartam lenni, mert nem érdemeltél ennél kevesebbet.
Te vagy a legfontosabb dolog az életemben, az én kis
egyetlenem, mindennél és mindenkinél jobban szeretlek.
Egyszerűen szólva, te vagy a legjobb dolog, ami velem történt,
és büszkén nevezlek a lányomnak. Szeretlek, drágám.

Könnyek csorognak végig az arcomon olvasás közben.

Szándékosan emeltem ki ezt a bekezdést, mert azt akarom,

hogy az emlékezetedbe vésd, soha ne felejtsd el, és higgy az
igazságában, miközben ezt a levelet olvasod.
Te vagy a legnagyobb sikerem, és fogalmam sincs, mi jót
tettem, amivel kiérdemeltelek, de bármi legyen is, végtelenül
hálás vagyok érte. Mindennap megköszönöm Istennek, hogy
segített neked a világra jönni. Mindennap hálát adok az
együttérzésedért, a bájodért, a figyelmességedért és az
életkedvedért. Tudom, hogy voltak kihívással teli időszakok,
amikor nehezedre esett elfogadni és szeretni, aki vagy, de a
lányom a legerősebb, legbátrabb nő az egész univerzumban,
és legyőzte a démonait, őszintébben és erősebben kerülve ki
a harcból, mint amilyen előtte volt. Mint mondtam, nagyon
büszke vagyok rád. Számtalan okból kifolyólag, de ha
elkezdem felsorolni, egész regény lesz ebből a levélből, és
félek, abbahagyod az olvasást, mielőtt a fontos részhez érnék.
Szeretnek. Végtelenül. Ezt soha ne feledd.

Nem látok a könnyeimtől. Nagy foltok jelennek meg a papíron

ott, ahol a könnyeim rá hullanak. Ky mellkasába fúrom az
arcomat, mert éreznem kell az érintését és az illatát, mielőtt
folytatom az olvasást. Ő szó nélkül ölel, pontosan tudja, mire
van szükségem anélkül, hogy kimondanám.

Megkértem az ügyvédet, hogy küldje el neked ezt a levelet

néhány hónappal azután, hogy James gyámsága elkezdődik,
mert szerettem volna időt hagyni, hogy beilleszkedj az új
otthonodba, mielőtt a nyakadba zúdítom mindezt. Azon
töprengek, vajon James mostanra elmesélte-e az igazságot a
kapcsolatunkról, és arról, hogy miért tartottam őt távol
tőled. Amikor először leültem, hogy megírjam ezt a levelet, az
egészet el akartam titkolni előled, hogy a születésednek
kizárólag azokra az aspektusaira fókuszáljak, amelyek
számítanak. De végül feladtam ezt az elképzelést. Jogod van
tudni az igazat – a teljes igazságot, függetlenül attól,
mennyire csúf. Szóval azt a levelet kidobtam, és elölről
kezdtem az egészet.
Akkor vágjunk bele. (Mély levegő.)
Jamesszel vérfertőző kapcsolatunk volt fiatalkorunkban.
(Hagyj magadnak egy percet, hogy leülepedjen, ha szükségét
érzed, drágám.)
Nem volt helyes. Most már tudom. Akkor is tisztában
voltam vele, de nem szembesíthettem vele Jamest, mert én
kezdeményeztem. Én indítottam el magunkat azon az úton,
és ez egész életemben kísértett. Éveken át azt hittem, hogy
gyűlölöm miatta Jamest, de nem így volt. Hogy utálhatnám az
egyetlen személyt, aki mindig mellettem állt? A bátyám
lemondott a saját ambícióiról, hogy felneveljen. A szülőm, a
bátyám, a legjobb barátom, a bizalmasom és a szeretőm lett,
 mindig támaszkodhattam rá, és miatta vagyok ma az a
személy, aki lettem. Szóval nem gyűlölhetem. Soha nem
utáltam, bár voltak olyan időszakok, amikor utálni akartam.
De nem ő volt a hibás. Ahogy én sem. Senki nem okolható
a történtekért. Megtörtént, mert így hozta az élet és a
körülmények, mi pedig azzá váltunk, akire a másiknak
szüksége volt. Egy röpke pillanat volt csupán, ami elmúlt
volna. Most már erősen hiszem, hogy így lett volna.
A legjobban azt bánom, hogy szó nélkül szöktem el tőle. El
sem tudom képzelni, hogy milyen hatással lehetett ez
Jamesre. Nem ezt érdemelte, de pánikba estem, és életemben
először nem lehetett ott mellettem. Ideje volt felnőnöm, és
szembenéznem a helyzettel, amelyben találtam magam – a
helyzettel, amelyet én idéztem elő.
Gyakran gondoltam Jamesre az évek során. Hiányzott.
Szerettem volna megint az élete része lenni, de nem volt rá
megfelelő az idő. Reméltem, hogy amikor betöltöd a
tizennyolcadik évedet, miután elmagyaráztam neked ezt az
egészet, és már volt időd feldolgozni a hallottakat,
megpróbálhatunk kibékülni vele. Hogy valamiféle kapcsolat
jöjjön létre a múltunk hamvaiból. De ha ezt a levelet olvasod,
azt jelenti, elkéstem a béküléssel, úgyhogy írtam egy üzenetet
Jamesnek is. Megérdemli a lezárást, és remélem, a levél
megadja ezt neki. Kérlek, mondd meg Jamesnek, hogy
sajnálom, és hogy mindig a szívemben meg a
gondolataimban hordoztam őt.

Felpillantok Kyra, gyászos arckifejezése vetekszik az enyémmel.

Megpuszilja az arcomat, én pedig megsimogatom az övét. Anya
szavai segítettek új nézőpontba helyezni a dolgokat, és őszintén
remélem, hogy a levele békét hoz Jamesnek.

Gondolom, mostanra kitaláltad, hogy miért szöktem el (az én

Faye-m nagyon okos). Igen – terhes voltam veled, és nem
tudtam, ki az apa. Csupán néhány hete szexeltem Jamesszel,
amikor megismerkedtem Adammel. Adam családja gazdag
volt, és volt egy hétvégi házuk Wexfordban, amit leginkább a
tavaszi és a nyári szünetben használtak. A helyi diszkóban
találkoztunk, és szerelem volt első látásra. Még most, ennyi
év után is természetellenesen felgyorsul a szívverésem,
amikor rá gondolok. Fülig beleestünk egymásba, és minden
szabad percemet vele töltöttem. James sokat túlórázott
hétvégente, és tudta, hogy szombat esténként diszkóba járok
a barátaimmal, úgyhogy soha nem sejtette Adam létezését. El
akartam mondani neki. Rengetegszer belevágtam, de féltem,
mit érezne, ezért végül inkább hallgattam.
Sok hibát elkövettem életemben, Faye, és visszagondolva
látom, mennyire mások lehetnének a dolgok, de nincs
bennem megbánás. Hogy lehetne, amikor ennek
köszönhetem a születésedet?
Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, fogalmam sem
volt, mit tegyek. Nem mesélhettem róla a barátaimnak.
Egyikük sem tudott Jamesről meg rólam, és automatikusan
azt feltételezték volna, hogy a baba Adamé. Majdnem szóltam
Adamnek, remélve, hogy ez az igazság. Tudtam, hogy
gondoskodna rólam, de képtelen voltam ezt tenni vele. Nem
ejthettem csapdába. Néhány hónap múlva érettségizett, és
arra készült, hogy a Trinityn fog gazdaságtudományt tanulni,
én pedig nem siklathattam ki az életét úgy, hogy bizonyítani
sem tudtam, hogy a gyerek tényleg az övé. És itt volt a
probléma. Csak akkor töltöttem be a tizenhetet, nem volt
pénzem, és nem szervezhettem volna le egy apasági tesztet
James tudta nélkül. Azt sem tudtam, lehet-e bizonyítani az
apaságot még a terhesség alatt, és nagyon féltem. Mi lett
volna, ha kérem a vizsgálatot, és ott be kell ismernem, hogy
talán a bátyám a baba apja? Mi lett volna, ha a teszt
bizonyítja, hogy James az apád? Mindkettőnket őrizetbe vett
volna a rendőrség, téged pedig vagy nevelőszülőkhöz raknak,
vagy örökbe adnak. Erre gondolni sem akartam. Szóval az
egyetlen dolgot tettem, ami eszembe jutott.
Elszöktem.
Eladtam anyám összes ékszerét, fogtam az összes pénzt,
amire rá tudtam tenni a kezem, és heteken át utazgattam
Írországban. Stoppoltam és motelekben szálltam meg, mindig
mozgásban voltam, soha nem maradtam egy helyen sokáig,
nehogy James megtaláljon. Mert tudtam, hogy keres. A
bátyám már csak ilyen.
Néhány hónap után elfogyott a pénzem, folyamatosan
fáradt és rosszul voltam, ezért letelepedtem egy kis faluban
Waterford megyében, és kibéreltem egy szobát egy idősebb
nőnél, aki egyedül lakott. Végül Mary lett a mentőangyalom.
Mary mutatott be a helyi boltosnak, és győzte meg, hogy
felvegyen. Gerry és Ann Donovan már idősek voltak, és az
egyetlen fiuk Belfastban dolgozott. Segítségre volt szükségük
a boltban, de nem engedhették meg maguknak, hogy teljes
munkaidőben foglalkoztassanak valakit, ez pedig nekem
tökéletesen megfelelt. Amikor Mary megtudta, hogy terhes
 vagyok, elvitt egy orvoshoz Waterfordban, és elintézte, hogy a
legjobb egészségügyi ellátást kapjam. Soha nem ítélt el, ami
figyelemre méltó, ugyanis a legtöbben az ő korosztályának
tagjai közül nem voltak ennyire nyílt gondolkodásúak
akkoriban.
Akkor találkoztam Gerry és Ann fiával, amikor hazajött
karácsonyra. Michael abban a pillanatban megkedvelt, amint
meglátott. Hét évvel idősebb volt nálam, és én nyilvánvalóan
állapotos voltam, de apádat ez nem akadályozta. (Az, hogy
nem volt a vér szerinti apád, semmin nem változtat – ő az
apád, és mindig az lesz.) Kitartó udvarlásba kezdett, mindent
elkövetett, hogy elcsavarja a fejem, de én ragaszkodtam
hozzá, hogy maradjunk barátok. A hormonjaim összevissza
tomboltak, hiányzott a nagybátyád meg Adam, és nem tűnt
helyesnek összegabalyodni Michaellel, amíg így éreztem.
Tiszteletben tartotta a kívánságomat, és azt mondta, vár, míg
készen nem állok. Megelégedett a barátságommal, amíg nem
lehetett több köztünk.
Michael a kórházban volt, amikor megszülettél, és
harmadikként látott utánam meg Mary után. Azonnal beléd
szeretett. Csak két napja engedtek haza a kórházból, amikor
megkérte a kezemet. Elutasítottam, de apád nagyon kitartó
tudott lenni, ha akart (van, aki makacsságnak nevezné;
emlékszel arra az esetre a kocsival?), és végül legyőzte az
ellenállásomat, én pedig igent mondtam.

Ahogy eszembe jutnak a kellemes emlékek, könnyes szemmel

mosolygok.
–  Tizennégy éves koromban a szüleim magukkal vittek,
amikor új autót vásároltak. Anya beleszeretett egy kanárisárga
Mini Cooperbe, de apa kijelentette, hogy túl kicsi és túl rikító a
színe, ő inkább a Toyotát akarta megvenni. Tágasabb volt és
visszafogottabb az ezüst színével, ráadásul kevesebb kilométer
volt benne. – Éles fájdalom nyilall a hasamba, mintha kést
mártottak volna belém.
– Tehát a Toyotával mentetek haza? – kérdezi Ky.
Megint mosolygok.
–  Nem, a Mini Cooperrel, de öt nappal később anya
visszavitte, és a Toyotával jött haza. Apa az öt nap alatt
rendíthetetlenül kampányolt, mindenféle jelentést nyomtatott
ki az internetről, összehasonlításokat a kocsik biztonsági és
viszonteladói mutatóiról. Anya nem bírta tovább, bedobta a
törölközőt. – Ky mellkasára hajtom a fejemet. – A legtöbb férfi
behódolna a feleségének, és sokszor előfordult, hogy apa is ezt
tette. Azonban a biztonságunk mindennél fontosabb volt neki.
Gyakorlatilag egy versenypályánál nőtt fel, és rengeteg balesetet
látott. Megrögzötten foglalkoztatta a biztonság kérdése, és ezért
nem adta fel. Tudta, hogy a Toyota a jobb autó anyának. –
Szipogok. – Talán, ha megtartja a Mini Coopert, nem haltak
volna meg. A sors kegyetlen iróniája.
Ky szorosan ölel, és csendes ereje bátorságot ad, hogy
folytassam. Felveszem a levelet, és tovább olvasok.

Most jól figyelj, mert ez fontos. Lehet, hogy nem voltam

szerelmes apádba, amikor hozzámentem feleségül, de
végtelenül tiszteltem és csodáltam. Tudtam, hogy egy jó
ember kezébe adom a jövődet és a sajátomat is. Elmeséltem
neki az igazat Jamesről meg Adamről, de nem ítélkezett.
 Természetesen meglepődött, de a történtek nem változtattak
azon, amit irántam és irántad érzett. Tudtam, hogy helyesen
cselekedtem, amikor hozzámentem feleségül. És végül
valóban beleszerettem, ő lett minden, amire tudtom nélkül is
vágytam. Remélem, láttad, mennyire szerettük egymást, és
hogy elhiszed, amikor azt mondom, őszinték voltak az
érzéseink. Más volt, mint az a szerelem, amelyet James iránt
tápláltam, más, mint az a szerelem, amelyet Adam iránt
éreztem, de nagyon szeretem Michaelt. Soha nem bántam
meg, hogy hozzámentem feleségül, és ő egyszer sem hagyott
cserben.
Nagyon szeret téged, Faye. A születésed pillanatától kezdve
imád. Úgy, mintha a saját húsa és vére lennél. A betegsége
miatt soha nem lehet saját gyereke. Ez az igazi oka, hogy
nincsenek testvéreid. Sajnálom, hogy erről is hazudtam, de
féltem, ha mesélek róla, elkezded megkérdőjelezni a saját
létezésedet is, mielőtt készen állnál szembenézni az
igazsággal. Michael támogatja a döntésemet a vér szerinti
apáddal kapcsolatban. Egyetért abban, hogy jogod van tudni,
és eldönteni, hogy mihez kezdesz ezzel az információval.

Majdnem megszakad a szívem. Nem lep meg, hogy apa így

reagált – mindig hatalmas szíve volt, a legnagyobb.

James kapcsolatba lépett velem néhány évvel azután, hogy

férjhez mentem, és miután túléltem az első pánikrohamomat,
kizárólag egyetlen ok miatt egyeztem bele, hogy találkozzam
vele: hogy kiderítsem, ő-e az apád. Addigra elképesztő
bűntudat dúlt bennem amiatt, amit tettünk, és alig tudtam
ránézni. Visszatekintve gyűlölöm magam azért, ahogy
bántam vele, de nagyon szégyelltem magam, és ezt rajta
vezettem le. Jobbat érdemelt. Boldognak tűnt, és ezért hálás
voltam, ráadásul látszólag őszintén szerette a feleségét és a
gyerekeiket. Úgy véltem, ironikus, hogy egy másik férfi
gyerekeit neveli. Bizonyos értelemben sorsszerű volt.
Elvittem magammal a poharát, és a DNS-e segítségével
elvégeztettem a vizsgálatot. A teszt megmutatta, hogy nem ő
az apád, és soha nem voltam olyan tanácstalan, mint akkor.
Sírtam az örömtől. A szomorúságtól. Sajgott a szívem
Adamért, amiért megfosztottam tőled, de mit tehettem volna?
Tudtam, hogy nemrégen megnősült, mert láttam az újságban,
és úgy éreztem, nincs jogom a nyakába zúdítani ezt, amikor ő
már továbblépett.
Michael könyörgött, hogy beszéljek Adammel, és ennek
meg kellett volna könnyítenie a helyzetemet, de féltem, hogy
Adam megpróbál majd téged elvenni tőlem. Gazdag családból
származott, nekünk pedig nem sok pénzünk volt, és tudtam,
hogy elveszítenénk egy gyermekelhelyezési pert, ezért
inkább úgy döntöttem, nem mondom meg neki. Már tudom,
hogy rosszul döntöttem. Olyan sok mindenről lemaradt az
életedből, és ezt már soha nem kaphatja vissza. Ahogy te
sem. Sajnálom, Faye. Sajnálom, hogy csalódtál bennem, de
kérlek, hidd el, ha azt mondom, hogy mindig a legjobbat
akartam neked, akkor is, ha időnként nem láttam a fától az
erdőt.
Ő nem tudja, Faye. Adam a mai napig nem tudja, hogy ő az
apád. Soha nem árultam el neki. Sok dologban hazudtam
neked, amiért utálom magam, de olyan nehéz volt dűlőre
jutni, mikor és hogyan avassalak be. Az idő soha nem felel
meg arra, hogy megossz egy ilyen hírt az egyik szeretteddel.
Nem számít, mikor vagy hogyan mesélem el, le leszel sújtva.
Bárcsak megvédhetnélek a fájdalomtól, de nem tehetem.
Arra gondoltam, hogy tizenhárom éves korodban árulom
el, de szörnyű időszakon mentél keresztül Daniel és Vera
miatt. Beszéltem a pszichológusoddal, és azt tanácsolta, hogy
várjak. Félt, hogy visszavetné a javulást, amelyet elértetek.
Aztán Dublinba költöztünk, beilleszkedtél az új iskoládba,
megismerkedtél Luke-kal, és nagyon boldognak látszottál.
Nem akartam mindent elrontani. Ezért apáddal elhatároztuk,
hogy tizennyolc éves korodban avatunk be a történtekbe, és
hagyjuk, hogy eldöntsd, szeretnél-e Adammel találkozni, vagy
sem. Nem önzőségből rójuk rád ennek terhét, de hidd el,
tizennyolc évesen jogodban áll, hogy válassz, szeretnéd-e
megismerni a vér szerinti apádat, vagy sem. Már elég döntést
meghoztam helyetted. Ez az egyetlen, amit még a kezedbe
adhatok. Adamnek is írtam egy levelet. Leírtam benne, hogy
van egy lánya, mert joga van tudni, és nem titkolhatom
tovább előle, de megkértem, hogy ne lépjen kapcsolatba
veled, amíg készen nem állsz a találkozásra. Fogalmam sincs,
tiszteletben tartja-e a kívánságomat. Nem ismerem a férfit,
aki lett belőle, de James meg fog védeni, ha szükséges.
Az ügyvédnél megvan Adam elérhetősége, és
felszólítottam, hogy adja át neked, amennyiben igényt tartasz
rá. Ebbe a levélbe nem tettem bele, mert tudom, időre lesz
szükséged, hogy mindent megeméssz.
Kimerített ennek a levélnek a megírása, ugyanakkor
katartikus élmény is volt. Sírtam közben. Sokat. Elképzelem,
hogy te is ejtesz néhány könnycseppet. Azon töprengek, vajon
mit gondolsz most rólam. Remélem, nem utálsz, bár nem
hibáztatlak, ha mégis. Ismerem a kislányomat, bízom benne,
hogy helyesen fog dönteni, hogy erős lesz, és valahogyan
(remélhetőleg) megbocsát nekem.
Mindent azért tettem, mert szeretlek.
Ha ma meghalok, mondhatom, hogy szép életem volt.
Nagyszerű életem. Mert te és Michael ott voltatok nekem.
Mert a kis családunk volt minden, amit Istentől kérhettem
volna, ha tudtam volna, hogy kérnem kell. Néhány tettemre
nem vagyok büszke, de semmit sem bánok. Te vagy a legjobb
részem, és tiszta szívemből szeretlek.
Bízom a bátyámban, tudom, hogy bárkinél jobban fog
vigyázni rád. Nem kétlem, hogy James jól fog bánni veled,
ezért neveztem meg őt a gyámodnak. Mindig nagy családra
vágytál, és most megkaptad.
Légy bátor, kislányom! Hadd legyek rád továbbra is büszke
(tudom, hogy így lesz), de ami a legfontosabb: légy boldog!
Szeress! Amikor rátalálsz az igazira – a férfira, aki nélkül
nem tudsz élni –, mondd meg neki, mutasd meg, szeresd
életed minden napján. Soha ne vedd természetesnek, nem
számít, mennyi kihívást hoz az utatokba az élet. Ne engedd,
hogy bárki beleszóljon a szerelmetekbe. Bátran hozd meg a
helyes döntést a férfiért, akit szeretsz, és legyen nagyszerű
életed, Faye, mert megérdemled!
Nem számít, hol kötsz ki végül, tudd, hogy mindig figyelni
foglak a mennyországból. Büszke vagyok rád, és hálásan
gondolok az együtt töltött évekre.
Most pedig töröld meg a szemed, tedd félre a
szomorúságot, és nyisd ki a szíved a sok csodálatos dolog
előtt, amely még rád vár.
Soha ne felejtsd el, mennyire szerettelek. Mennyire
szerettünk.
El nem múló szeretettel:
Anya
 Harmincnegyedik fejezet

Óvatosan elteszem a levelet, majd a borítékot az

éjjeliszekrényem fiókjába dugom. Utána visszabújok Ky
mellkasához, és szabadjára engedem a bennem dúló érzéseket.
Ő szorosan ölel, és a hátamat simogatja. Nehéz haragudni most,
hogy ismerem az egész történetet.
–  Biztos nagyon félt – suttogom Ky mellkasába. – El nem
tudom képzelni, milyen lehetett terhesen elszökni, és magáról
gondoskodnia.
– Most már látom, honnan örökölted az erődet – válaszolja. –
Anyukád nagyszerű nő volt. Sajnálom, hogy nem
találkozhattam vele.
– Én is.
Csend telepedik ránk, de nem kényelmetlen.
–  Szerette apádat – mondom, ahogy ránézek. – James
megvédte és gondoskodott róla, és anya tudta, hogy értem is
meg fogja tenni.
– Apa jó ebben. – Fátyolos a hangja, tele van érzelmekkel.
–  Valahol odakint van az apám. – Felemelem a fejem, és
megfordulok, hogy ránézzek Kyra, miközben széles mellkasára
tenyerelek.
– Szeretnél találkozni vele?
– Nem tudom. Sok mindennek kell leülepednie bennem. – Az
ajkamba harapok. – Mi van, ha nem akar megismerni?
– Akkor egy idióta, és lemarad arról, hogy megismerje a világ
legcsodálatosabb lányát.
– Elfogult vagy, ez egyértelmű.
Orrát az enyémhez dörgöli.
–  Lehet, de akkor Brad, a szüleim és a testvéreim is azok.
Csodálatos vagy, Faye. – Megfogja az államat. – Fogadd el!
Elvigyorodok, majd futó csókot nyomok a szájára.
–  Elfogadom, ha te is. – Felvonja a szemöldökét. – Te is
átkozottul csodálatos vagy.
–  Basszus – mormogja. – Máris hányingerkeltően nyálas pár
lettünk. Szanaszét fognak szívatni, amikor nyilvánossá tesszük a
kapcsolatunkat.
– Zavar?
Hüvelykujjával kisimítja a homlokom barázdáit.
–  Egy kicsit sem, megérsz ennyit. – Széles mosolyától lángra
lobbanok.
Az ajkamba harapok, ahogy eszembe jutnak anyám szavai.
– Kimutatom eléggé? Eleget mondom? Eléggé szeretlek?
Megdermed, és döbbenettől elkerekedett szemmel néz rám.
Leesik, hogy min lepődött meg ennyire, és bár nem gondoltam
volna, hogy lehetséges, még szélesebben vigyorog.
– Igen, bébi. – Szeretetteljesen néz az arcomra, és előrehajol,
hogy aranyos kis puszit nyomjon az orromra. A szívem őrülten
kalapál a mellkasomban, ahogy magához szorít. – Te vagy az
igazi, Faye. Gondoltam, ezt hozzáteszem, nehogy valami
félreértés legyen.
– Tényleg?
– Tényleg.

***
A nap még meg sem jelent a hajnali égbolton, én már
kopogtatok James ajtaján. Nem tudok tovább várni, beszélnem
kell vele. Nem tiltakozik, kitárja az ajtót, és átölel. Órákon át
beszélgetünk anyáról. Elolvassa a levelemet, én meg az övét.
Néhány részt nehéz olvasni, de ahogy anya utalt rá… furcsán
terápiás jellegű.
Később a hármas ikrek elfújják a gyertyát a tortájukon, és
kinyitják az ajándékaikat, aztán elmegyünk egy étterembe a
Boston-öbölben, hogy megünnepeljük a születésnapjukat. A
beszélgetés szívélyes, még akkor is, amikor Jamesszel halkan
mesélünk a levelekről – persze a vérfertőzést nem említjük.
Alex egész idő alatt az ablakon bámul kifelé, és sejtem,
mennyire nehéz neki, amikor az anyámról beszélünk a
jelenlétében, hiszen tudja, milyen volt az igazi kapcsolata
Jamesszel.
Otthon félrevonom Kadent és Kevent. Mielőtt korábban
beszéltünk volna róla, eszembe sem jutott, hogy mennyire
hasonló a helyzetünk. Ők is tizennyolc éves korukban tudták
meg, hogy más a vér szerinti apjuk. Kíváncsi vagyok a
véleményükre.
– Megbántátok? Hogy találkoztatok az igazi apátokkal?
Bizonytalanul egymásra néznek.
–  Én igen. – Keven szólal meg elsőként. – Bárcsak soha ne
kerestük volna meg! Jobb lett volna, ha nem ismerem meg azt a
férfinak nem nevezhető szánalmas szerencsétlent. – Komor
kifejezés költözik az arcára.
–  Én nem bánom – mondja Kaden. – Ha nem találkoztunk
volna vele, mindig azon agyalnék, hogy milyen. Könnyebb
szembenézni az igazsággal, mint hazugságban élni, vagy a
tökéletes apa illúzióját dédelgetni. Mérges voltam anyáékra,
amiért eltitkolták a létezését, és csak nemrég bocsátottam meg
nekik, bár azok után, hogy találkoztam azzal az emberrel,
megértettem, miért tették. Tudom, miért kérdezed, és ha a
tanácsomra vagy kíváncsi, én a helyedben találkoznék az
apámmal. Semmi jó nem sül ki abból, ha elbújsz az igazság elől.
–  Egyáltalán nem értek egyet – vágja rá Keven. – Bárcsak
megőriztem volna a képzeletbeli apa képét ahelyett, hogy
találkoztam azzal a lecsúszott alkoholistával, aki még mindig azt
hiszi, hogy imádott motokrosszbajnok.
Összeráncolom a homlokomat, és görcsbe rándul a gyomrom.
– Várjatok. Motokrosszbajnok?
– Már nem, de fénykorában elég híres volt.
Az összes szín kifut az arcomból, mert valami szöget üt a
fejemben.
Kaden megszorítja a kezemet, félreértve az arckifejezésemet.
–  Tudom, hogy nehéz döntés előtt állsz, és valószínűleg nem
segítettünk, de egyébként sem számít, mert a választás egyedül
a te kezedben van. Egyes-egyedül neked kell eldöntened, mit
szeretnél.
– Ne kapkodd el – javasolja Keven. – Alaposan gondold át, és
tudod, hol találsz minket, ha szeretnél még erről beszélni.
– Ezer hála – szólalok meg egy kicsit kábán, nem jutnak el az
agyamig a szavaik. Jeges kéz markol a szívembe. – Bemegyek a
szobámba. Sok mindent kell átgondolnom. – Az agyam a
tényeket veszi számba, és ki kell derítenem, hogy helyes-e a
gyanúm.
A nappaliból az előszobába menet majdnem beleütközöm
Alexbe. Az ajtókeret mellett téblábol, ahol nem láttuk.
Elkerekedik a szeme, amikor meglát, de gyorsan összeszedi
magát.
– Minden rendben, édesem?
–  Persze – hazudom, mosolyt erőltetve az arcomra. – Sok
minden jár a fejemben, és időre van szükségem, hogy mindent
átgondoljak.
–  Elhiszem. Szólj, ha szükséged van valamire! – Elsiet
mellettem, fel a lépcsőn, be a szobájába, én pedig továbbmegyek
a folyosón az enyémbe. Most már örülök, hogy Ky és Brad
elmentek valahova motorral. Ahhoz, amire most készülök, az
kell, hogy senki ne zavarjon.
Mit csináltak az emberek a Google előtt, ha kutatni akartak
valami vagy valaki után, fordul meg a fejemben, miközben
számtalan cikket és fényképet böngészek át a telefonomon. Alig
egy órával később szinte mindent megtudok, amit akartam. Már
azóta motoszkált ez a dolog a tudatalattimban, hogy
elbeszélgettem Jamesszel a dolgozószobájában, és azt hiszem,
tudom, miért. Bár ez egyike azoknak az alkalmaknak, amikor
nagyon remélem, hogy tévedek, erős a sejtésem, hogy igazam
van.
A mellkasomhoz szorítom a telefont, és zokniban
kisettenkedek a folyosóra. A fények és a lehalkított tévé arról
árulkodik, hogy Alex még nem feküdt le, de a szobája ajtaja
csukva, úgyhogy elvileg észrevétlenül beosonhatok James
dolgozószobájába.
Halkan becsukom magam mögött az ajtót, és felkapcsolom a
kis lámpát az asztalon, aztán körülnézek a helyiségben.
Bőrkötéses családi fotóalbumok sorakoznak a felső
könyvespolcon, én pedig elindulok feléjük. Megkeresem a
burgundivöröset, amelyet James korábban mutatott. Odaviszem
az egyik bársonyszékhez, és magam alá húzom a lábamat.
Átlapozom, míg meg nem találom a babafotókat, amelyeket
keresek. Összehasonlítom őket, és észreveszem az apró
különbségeket, amelyekre senki sem kérdezne rá, amíg nem
muszáj. A gyanúm beigazolódni látszik.
Hátradöntöm a fejemet, és behunyom a szemem, közben
kínzó fájdalom hasít a mellkasomba. Szeretném, ha tévednék,
de őszintén szólva nem hiszem.
Beszélnem kell Alexszel.
Követelni, hogy bevallja az igazat, mert a titkok és
hazugságok belülről emésztik fel ezt a családot, és csak akkor
kezdhetik el helyrehozni a dolgokat, ha tiszta lappal indulnak.
Ez nem történhet meg, amíg nincs kiteregetve a szennyes. Addig
nem lehet újrakezdeni, amíg minden ki nem derül.
Nem az én nyakamba kellene szakadnia ennek a
felelősségnek, de Alexnek évei voltak, hogy színt valljon. A
fenébe, tökéletes alkalma volt rá néhány héttel ezelőtt, és az,
hogy nem mondta el ezt a dolgot, arról árulkodik, hogy később
sem lesz hajlandó beszélni róla. Nyilvánvaló, hogy a
nagybátyám nem tud róla, és el tudom képzelni, milyen hatással
lesz rá a vallomás. Felállok, céltudatos arckifejezéssel.
Kényszeríteni fogom Alexet, hogy színt valljon, mert ezt nem
lehet tovább titkolni.
És mindenekfelett Ky megérdemli, hogy tudja az igazat.
Szeretem őt annyira, hogy én legyek az, aki segít napvilágra
hozni.
Nem lesz több átkozott hazugság.
A mellkasomhoz szorítom az albumot, kiviharzok a
dolgozószobából, és berontok Alexhez. Az ajtó kitárul, és Alex
ugrik egyet a kanapén, majd ijedten felém fordul, közben a
poharából a felsőjére fröccsen a bor. Megint piál. Ez nem jó jel.
–  Faye – sikkantja, és a mellkasára szorítja a kezét. –
Megijesztettél.
Lecsapom az albumot a dohányzóasztalra.
– Tudom.
A homlokát ráncolva, zavartan mered a fotóalbumra.
A fenébe. Hány titkot rejteget még, ha nem egyértelmű
azonnal, mire gondolok?
–  Nem értem. – Lapozgatni kezdi az albumot, miközben én
fel-alá sétálok előtte, és igyekszem megnyugodni. Elillan
belőlem minden együttérzés, amit éreztem iránta. Elkomorodik,
és elkerekedik a szeme. Szinte látom, ahogy az agyában
forognak a fogaskerekek. Feláll, és megragadja a vállamat. –
Bármi is az, meg tudom magyarázni.
Belenézek hideg, zöld szemébe.
– Ne is gondolj arra, hogy átversz. Tudom, hogy igazam van.
Nem hiszem el, hogy más nem jött rá! Főleg Kaden és Keven!
Ijesztően elsápad, és a fürdőszobába szalad hányni. Leülök a
kanapéra, és a kezembe temetem az arcom. Nem hiszem el.
Mennyire le fogja sújtani őt is, ha megtudja.
– Kérlek, ne szólj egy szót sem – könyörög, amikor visszajön a
szobába egy kis törölközőt szorítva a szájára. Csupasz lábával
belöki az ajtót, de az nem csukódik be teljesen.
–  Sajnálom, Alex, de ezt nem ígérhetem. James sem tudja,
ugye?
A falnak támaszkodik, egész testében reszket.
– Nem, és végezne vele. Nem árulhatod el neki! Hallottad, mit
mondott korábban Kaden és Keven. Semmi jó nem fog kisülni
belőle.
– Jamesnek joga van tudni, hogy Ky nem a vér szerinti fia! És
Ky megérdemli, hogy tudja az igazat az apjáról!
–  James a sajátjaként szereti Kyt. Mi kárt okozunk, ha
hagyjuk, hogy ez így maradjon? A saját helyzeted elködösíti az
ítéletedet. – Alex megtántorodik, és leül mellém a kanapéra.
Letérdelek elé, ijedt tekintete az enyémbe fúródik, és nekem
valami idegen súly nyomja a mellkasomat.
–  Hogy tehetted ezt velük? – suttogom. – Hogy élhettél ilyen
sokáig ezzel a hazugsággal? – A számra szorítom a kezem,
amikor felfogom, mennyire súlyos a helyzet.
Csend telepedik a szobára, csak nézzük egymást, mereven.
Lassan végiggördül az arcán egy könnycsepp. Tátog, mint a
partra vetett hal.
–  Nem akartam megtéveszteni – vallja be kicsit később. –
Esküszöm.
–  Egész idő alatt tudtad? – faggatom. – Csapdába csaltad a
nagybátyámat, hogy feleségül vegyen?
Megrázza a fejét.
–  Nem! Őszinték voltak az érzéseim James iránt. És először
nem tudtam, esküszöm.
Talán gyenge vagyok, de hiszek neki.
–  Rögtön az első alkalommal teherbe estem, amikor
lefeküdtem Jamesszel, vagy legalábbis ezt hittem. Csak néhány
hete értünk vissza az Egyesült Államokba, amikor megcsináltam
a tesztet. Nagyon féltem. Azt hittem, el fog hagyni, ezért nem
mondtam el neki azonnal. Hogy őszinte legyek, tagadásban
éltem. Nem mentem el orvoshoz. Reméltem, hogy a teszt hibás,
és még megjött a menstruációm, szóval sikerült elhitetnem
magammal, hogy tévedtem. De néhány héttel később a hasam
láthatóan megnőtt, és végül összeszedtem a bátorságomat, hogy
elmondjam Jamesnek. – Most már csorognak a könnyek az
arcán, míg szaggatottan lélegezve, fojtott hangon beszél. –
Annyira örült. Nem hittem el, de a végtelen boldogság az arcán
elárulta, hogy őszinte. Elmentem az orvoshoz, míg ő otthon
maradt, hogy vigyázzon a fiúkra.
Összeroppan, arcát kezébe temetve sír. Zokogás rázza a
mellkasát. Nem tudom eltüntetni a szörnyű gombócot a
torkomból. A gondolataim Ky körül járnak – ez össze fogja törni.
Tudom, mert voltam a helyében. Néhány perccel később Alex
szipogva kihúzza magát. Kiveszek néhány zsebkendőt az
asztalon lévő dobozból, és odaadom neki.
– Megadtam az orvosnak az időpontokat, de azt mondta, hogy
valami nem stimmel, és a terhesség előrehaladottabb, mint
gondoltam. Amikor kiszámolta az új dátumot, megfagyott a vér
az ereimben. – Reszketve és sírva ringatja magát előre-hátra,
miközben újból átéli a történteket. – Kaden és Keven vér szerinti
apja visszajött néhány héttel azelőtt, hogy Írországba utaztam,
és idióta módjára beengedtem az ágyamba, mert elhittem neki,
amikor azt mondta, megváltozott, és szüksége van rám, illetve
ránk. Amikor másnap reggel felébredtem, észrevettem, hogy
ellopta az összes készpénzemet meg a bankkártyámat, és
magával vitte az önbecsülésem maradékát is.
Megint sír, én pedig küzdök a késztetéssel, hogy
megvigasztaljam.
– Miután eljöttem az orvostól, kisétáltam a parkba, és órákon
át ott ültem, miközben Istent és a naivitásomat átkoztam.
Tudtam, hogy az exem leszarná a terhességemet, de ott volt
James, aki boldogan várt rám otthon, és máris úgy szerette a két
fiamat, mintha az övéi lettek volna, ráadásul örült, hogy apa
lehet. Órákon át sírtam az élet igazságtalansága miatt.
Könyörögtem Istennek, hadd legyen valami tévedés az egész. –
Szipogva megszorítja a kezemet. – Másnap elmentem egy
nőgyógyászhoz másodvéleményt kérni, és egész végig
imádkoztam a csodáért, de megerősítette az első orvos
diagnózisát, és tudtam, mit kell tennem. Aznap este
hazamentem, hogy mindent bevalljak Jamesnek. Reméltem,
hogy nem fog elhagyni miatta, de tudtam, hogy el kell
mondanom az igazat. Másképp nem lett volna igazságos. –
Remeg a szája, és kivörösödött, könnyes szemmel bámul rám.
– Mi történt?
– Mielőtt lehetőségem lett volna színt vallani, James letérdelt,
és megkérte a kezemet. – Megint hangosan zokogni kezd. – Még
bizsu gyűrűket is vett Kadennek meg Kevennek, hogy adják oda
őket nekem. Ahogy ott álltam, és életem három férfiját néztem,
ahogy mind féltérdre ereszkedtek előttem, megkérve, hogy
menjek hozzájuk feleségül, tudtam, mit kellene tennem. Hogy el
kellene árulnom az igazat, ahogy terveztem, de képtelen
voltam. Nem bírtam elpusztítani a családot, amelyet Jamesszel
létrehoztunk. Ő volt a legjobb dolog, ami velem és a fiaimmal
történt, és önzőségnek tűnt ezt elvenni a fiúktól. Szükségük volt
apára, és James önként vállalta a szerepet, ráadásul
természetesen jött neki. Ahogy figyeltem őket együtt, arra
gondoltam, kit érdekel, hogy nem ő a vér szerinti apjuk? Az
apjuk volt minden tekintetben, ami számított. Tudtam, hogy
jobb apja lesz Kylernek a seggfej exemnél, ezért hallgattam.
Félrelöktem az igazságot. Hagytam, hogy James azt higgye, ő
Kyler apja, mert az volt, most is az, minden tekintetben, ami
igazán fontos. Soha nem bántam meg, hogy feleségül mentem
Jameshez. Annak ellenére, ami köztünk történt az utóbbi
időben, soha nem fogom elfelejteni, mit tett ezért a családért.
Nagyon szereti a fiúkat, és nem is lehetett volna jobb apjuk.
Soha nem fogom megbánni, hogy az életük részévé tettem, de
azt sajnálom, hogy nem árultam el az igazat. Az egész
házasságom alatt együtt kellett élnem a bűntudattal. Sokszor a
nyelvem hegyén volt, hogy kibökjem, de mindig féltem
bevallani, mert tudtam, hogy mit okozna. Önző és gyáva voltam.
Semmi olyat nem tudsz mondani a tetteimről, amit ne
gondoltam volna már én is.
–  El kellett volna mondanod, amikor kiderült a dolog
Kadenről és Kevenről.
– Tudom, de képtelen voltam rá. Már így is eléggé szenved a
család. Ky is eleget szenvedett. Nagyon szeretem, és nem
akartam még inkább megbántani.
–  Megérdemli, hogy tudja az igazat! Azért akarom, hogy
tudja, mert nagyon szeretem. Ragaszkodom hozzá, hogy eláruld
neki, Alex, mindkettőjüknek, és ha te nem teszed, majd én
magamra vállalom ezt a feladatot.
 Harmincötödik fejezet

Az ajtó kinyílik, és elakad a lélegzetem, amikor James lép a

szobába. Az arcán színtiszta rettenet tükröződik.
– Ó, istenem, ne! – sikoltja Alex talpra ugorva, és elindul felé.
– Hallottad?
James állkapcsa megfeszül, rángatózni kezd benne egy izom,
és nem engedi magához Alexet. Remeg a szája széle.
–  Nem az enyém? – Lehull róla a hétköznapok fegyelmezett
arckifejezése, és térdre esik. Földbe gyökerezett lábbal nézem
őket. – Azt akarom, hogy a szemembe mondd. – Alex letérdel
elé. – Azt akarom, hogy a szemembe nézz, és úgy mondd, hogy a
fiú, akit tiszta szívemből szeretek, nem az enyém. Igaz ez, Alex?
– Fájdalmas könyörgése darabokra tépi a bensőmet. – Kyler
nem a vér szerinti fiam? A nőcsábász seggfej exed felcsinált, te
meg az enyémnek hazudtad a gyereket? Mondd meg, Alex! –
Megfogja a csuklóját, már kiabál. – Mondd, hogy éveken át
hazudtál nekem! – Alexnek megint könnybe lábad a szeme, én
meg a karomat magam köré fonom, hogy ne remegjek annyira.
– Mondd meg! – James hangja elcsuklik.
– Sajnálom – nyöszörgi Alex. – Nagyon sajnálom. Azt hittem,
így a legjobb.
– Annyira hülye voltam! – James a homlokára csap. – Tudtam,
hogy túl nagy ahhoz, hogy koraszülött legyen. – Fagyos a
tekintete. – Mennyit fizettél az orvosnak és a szülésznőnek,
hogy hazudjanak?
 Alex lehajtja a fejét.
– Amennyit csak kértek.
–  Tudhattam volna. – James belemarkol a hajába. – Kyler
őstehetség a motokrosszban. Nem is akadtam fenn ezen a
tényen. – Összerándul a gyomrom jéghideg tekintetétől. – Nem
mondhatod, hogy Kaden és Keven nem tették fel neked ezeket a
kérdéseket! Amikor megtudták, hogy ki az apjuk!
Alex szája széle megremeg, ahogy visszaül a kanapéra.
– Csak néhány hete kérdezték meg, miután elmondtuk a többi
fiúnak. Nem tudtam, hogy találkoztak az apjukkal.
– Mit kérdeztek tőled, Alex? – James feláll, és felém nyújtja a
kezét. Magához húz, én pedig hagyom, hogy átöleljen.
–  Megkérdezték, hogy Kylernek is ő-e az apja. – Idegesen
megnyalja az ajkát. – Kérdőre vontak, és pánikba estem.
Hazudtam. Közöltem, hogy a te fiad, mert nem akarom, hogy
Kylernek valami köze legyen ahhoz a férfihoz! Így is látom
Kyban a sötétségét.
James reszketve kapaszkodik belém. Nem tudom, hogy
félelem, harag, gyász, vagy valami más érzés dúl benne. Talán
mindegyik.
Alex megint sírni kezd, de James csak maga elé mered.
Szorosan ölel, és vérzik érte a szívem.
–  A többi gyerek is az övé? – kérdezi halkan egy idő után. –
Vagy a többi fiam az enyém?
– A tiéd. Esküszöm.
James egy ideig hallgat.
–  Nehezemre esik elhinni bármit, amit kiejtesz a szádon,
úgyhogy el fogok végeztetni egy apasági vizsgálatot, hogy biztos
legyek benne.
 –  Ha megteszed, mind tudni akarják majd, miért! – Alex
hangja szinte hisztérikus.
James elenged, és leguggol Alex elé.
– Ha azt hiszed, hogy hallgatni fogok erről, tévedsz. Kylernek
kell először megtudnia, aztán Kadennek és Kevennek, majd a
többi fiúnak.
Alex arcán patakzanak a könnyek.
–  Sajnálom, James. Nagyon sajnálom. Azt hittem, így a
legjobb.
–  Sok minden történt velünk az elmúlt napokban, de ez a
legrosszabb hazugság. Tudod, mennyire szeretem azt a fiút!
Amikor a szobájában voltam, a kiságya mellett, és minden este
altatódalt énekeltem neki gyerekkorában, éreztél bármi
bűntudatot? Bármi megbánást? Eszedbe jutott valaha, hogy
eláruld az igazat?
Alex megtörli az arcát.
–  Bűntudatot és megbánást? Igen. Éreztem. Eszembe jutott,
hogy elmondjam az igazat? – Észreveszem, hogy visszatér a
határozottsága, és megkeményedik az arca. – Nem. Akkor
eszembe sem jutott, hogy elmondjam. Csak az járt a fejemben,
hogy Kaden és Keven lemaradtak ezekről a pillanatokról, mert
az exem nem volt jelen, amikor kisbabák voltak. Nagyon hálás
voltam, amiért te ott voltál Kylernek. Te voltál minden, amit a
fiaimnak kívántam. Nem is álmodhattam volna tökéletesebb
apáról. Lehet, hogy tökéletes férj nem voltál, de tökéletes apa
igen. Ezt soha nem fogom elvitatni tőled, James.
–  Ezt nem tudom megbocsátani, Alex. Nem hiszem, hogy
valaha képes leszek megbocsátani neked.
–  Kérlek, drágám! Ne mondd ezt! Ne, amikor ennyire az
érzelmeid irányítanak.
James feláll. Jobbra, majd balra dönti a fejét, közben
behunyja a szemét. Alex szomorúan néz rám, és bár ő tehet
erről az egészről, együttérzek vele. Soha nem kételkedtem
abban, hogy szereti a gyerekeit, és hiszek neki, amikor azt
mondja, úgy érzi, helyesen cselekedett. Ez nem menti fel az alól,
amit tett, mint ahogy anyámat sem, de jobban megértem.
James kinyitja a szemét, és elindul felém.
–  Magunkra hagynál minket Alexszel néhány percre? –
Ijesztően nyugodt a hangja.
Keserű epe tolul a számba, amikor megszólalok.
– Persze.
–  Megkeresnéd Kylert, és idehoznád körülbelül tizenöt perc
múlva? Kérlek, még ne mondj neki semmit. Alextől és tőlem kell
hallania.
– Oké. Megnézem, hazajött-e már.
Görcsbe rándul a gyomrom, ahogy kimegyek a szobából és
leszaladok a lépcsőn. Előveszem a telefonomat, és gyorsan írok
egy üzenetet Kynak. Hazaértél már? Nem várom meg a válaszát,
kimegyek a garázsba, de sem Ky, sem Brad motorja nincs itt.
Visszatérve a házba többször is megnézem a telefonomat, de
nem válaszol. Bemegyek a szobámba, és az ágyamra vetem
magam. Rosszul vagyok attól, ami Kyra vár. Mintha nem ment
volna át így is elég szarságon. Kezdem elhinni, hogy valóban
létezik a Kennedy-átok. A boldogság, úgy látszik, elkerüli ezt a
családot, és arra vannak kárhoztatva, hogy egyik tragédia után
éljék át a másikat. Épp csak sikerült kivergődnie Addison
hálójából, és végre együtt vagyunk – erre tessék. Bár Kynak nem
a legjobb a kapcsolata Jamesszel, mindig tudta, hogy számíthat
rá. Ez össze fogja törni.
Nem igazságos.
Megint megnézem a telefonomat. Még mindig semmi.
Elküldök még egy üzenetet, ezúttal Bradnek is.
Hol vagy? Brad azonnal válaszol.
A szobámban. Te?
Ky még mindig nem válaszol, mire felnyögök, és az ágyra
hajítom a mobilomat. Az órára sandítok. James és Alex
bármelyik pillanatban számíthatnak Kyra. Felpattanok, átvágok
a szobán, és kinyitom az ajtót. Felsikkantok, mert váratlanul
szemben találom magam Braddel.
– Jézusom. Megijesztettél!
– Beszélnünk kell.
Komoly arckifejezését látva elsápadok. A folyosóra nézek, de
üres.
– Hol van Ky?
Brad megfogja a könyökömet, bekísér a szobába, és a
sarkával berúgja mögöttünk az ajtót.
– Ne akadj ki.
– Ne mondj ilyet, ha azt akarod, hogy ne bukjak ki. Hol van,
Brad? Mi folyik itt?
– Tessék. – A kezembe nyom egy összehajtogatott lapot. – Ezt
hagyta neked.
– Ne! – A szám elé kapom a kezem, ahogy leesik a tantusz. –
Mikor értetek haza?
– Kábé akkor, amikor James üvöltve szembesítette a dolgaival
Alexet. Mindent hallottunk. Ky mindent hallott.
Az ijedtségtől és a félelemtől elfúl a lélegzetem.
–  Ne, Brad! Ne! Nem tudhatta meg így. Hol van? – Erősen
megmarkolom a vállát. – Vele kell lennem! Nem szabadott volna
megengedned, hogy elmenjen. – Járkálni kezdek fel-alá, közben
a szívem őrülten kalapál a mellkasomban. – Basszus! – A
homlokomra csapok. – Utána kell mennünk! Meghalhat a
motoron!
–  Faye. – Brad felém lép. – Faye. Hagyd abba! Nyugodj meg.
Olvasd el a levelet!
Félek. Rettegek, hogy mi állhat benne.
– Tudod, mit írt?
Megrázza a fejét.
–  Azt mondta, csak adjam oda. Nem fogok így betörni a
magánéletedbe.
Remegő kézzel hajtogatom szét a lapot, hogy elolvassam.

Faye!

Mindent hallottam, és nem hiszem el, hogy anya hazudott.

Most nem tudok megbirkózni ezzel. Képtelen lennék rájuk
nézni, ezért el kell mennem. Ez nem rólad szól. Szeretlek.
Ezen soha semmi nem fog változtatni, viszont ezt egyedül kell
végigcsinálnom. Magamért. Ne keress! Nem akarlak
belerángatni, mert túl jó vagy, hogy belekeveredj a
szarságomba. Időre és térre van szükségem, hogy
összeszedjem magam, hogy rendesen megérdemeljelek.
Vissza fogok jönni érted – csak nem tudom, mikor.
Ne aggódj – velem minden rendben lesz. Ezt meg kell
tennem magamért. Maradj erős! Apának Jamesnek szüksége
lesz rád.
Szeretlek, bébi.
Ky
A lap a padlóra hull, én pedig földbe gyökerezett lábbal állok.
Nem hittem, hogy jobban is fájhat a szívem, mint eddig, de
tévedtem. Szétszakad a mellkasom, mintha valaki kettéhasította
volna.
Elment.
Elvesztettem életem szerelmét.
Fogalmam sincs, mikor jön vissza.
Ha visszajön.
Ha látom még valaha.
Nem tudom, hova megy, és jól van-e.
Biztos nincs. Kiderült, hogy minden, amit magáról tudott,
hazugság.
Tudom, milyen érzés ez. Bárcsak maradt volna, hogy
megbeszéljük, bár megértem, hogy menekülni akar. Néha
túlságosan csábító elfutni a problémák elől, és az ember azt
hiszi, hogy a megoldás felé rohan.
Kynak szüksége van rám. Csak még nem tudja.
Lángoló szemmel elnyomakodok a nyilvánvalóan aggódó
Brad mellett, és kiviharzok a szobából. Pontosan tudom, hogy
mit kell tennem, és kinek a segítségére van szükségem.
Ky elment, és megkért, hogy ne menjek utána, de nyilván
nem gondolkodik tisztán, ha azt hiszi, ennyivel megállíthat.
Kyler elvesztése nem olyasmi, amit hajlandó vagyok
elfogadni.
Nem számít, mibe kerül, meg fogom találni őt, és nem hagyok
fel a kereséssel, amíg nem vagyok újra mellette.
 
(Folytatása következik.)
 Köszönetnyilvánítás

A sorozatra érkezett reakciók teljesen lenyűgöztek, és szeretnék

a szívem mélyéről köszönetet mondani minden olvasónak.
Annyira örülök a Kennedy fiúk fogadtatásának, és annak, hogy
szeretitek Faye-t és Kylert, annak ellenére, hogy vitatható a
kapcsolatuk természete. Eredetileg csupán háromkötetesre
terveztem a sorozatot, és mindig azt mondtam, hogy csak az
olvasók visszajelzéseinek függvényében fogom bővíteni.
Köszönhetően a rengeteg kedves e-mailnek és Facebook-
üzenetnek, melyben a többi fiú történetének megírására
kértetek, örömmel jelentem be, hogy a sorozat folytatása mellett
döntöttem, és ennél izgatottabb már nem is lehetnék!
A Szerezz vissza, Kyler! című kötet lezárja majd Faye és Ky
történetét, és utána megírom Kalvin meg Lana sztoriját is.
Iratkozzatok fel a hírlevelemre, vagy kövessetek a Facebookon
és az Amazonon, hogy azonnal értesüljetek az új regényeim
megjelenéséről. Valamint, ha szeretnétek megmondani, hogy
kinek a történetét olvasnátok következőnek legszívesebben,
örömmel meghallgatom a gondolataitokat! Írjatok nekem e-
mailt siobhan@siobhandavis.com címre, és meséljétek el,
melyik Kennedy fiúról szeretnétek legközelebb hallani, és ne
feledkezzetek el Bradről, aki szintén meg fogja kapni a saját
könyvét!
Mindig azt mondom, hogy egy regény megjelenéséhez egy
kisebb hadseregre van szükség, és ez így igaz. Hálával tartozom
a következő személyeknek, akik valamilyen formában segítették
ennek a projektnek a megvalósulását: Kelly Hartigannek, Fiona
Jayde-nak, Tamara Cribley-nek, Lola Verroennek, és csodálatos
béta olvasóimnak: Danielle-nek, Teresának, Karlának,
Jennifernek, Sineadnak, Neliának és Karennek.
Millió köszönet családomnak, barátaimnak és rendkívül
támogató szerzőtársaimnak az egész világon. A férjem és a
fiaim továbbra is segítenek, hogy teljes munkaidőben írhassak,
és nagyon hálás vagyok, amiért ennyire megértőek, és amiért
bátorítanak. Nélkülük nem tudnám folytatni a munkát.
Köszönet az összes olvasónak, aki velem van az izgalmas
kaland kezdete óta. Kérlek, ne felejtsétek el, mennyire hálás
vagyok a támogatásotokért, és nagyra értékelem a kedves e-
maileket és üzeneteket, amelyeket nekem küldtök. Fogalmatok
sincs, mennyit segítenek a nehezebb napokon. Rengeteg
izgalmas dolog készülődik a háttérben, és már alig várom, hogy
hamarosan veletek is megoszthassam.