A nő lesz a legnagyobb hódítása.

Ingrid
Félnem kellene tőle, az erőszakkal körülvett és véres arcú brutális férfitól. De
olyan sorstól mentett meg, ami , mint a halál. Viking volt, egy férfi, aki
elvette, amit akart, mert megtehette, mert senki nem merészelt az útjába állni,
szembeszállni vele.
És a magáénak követelt.
Most pedig vele voltam, és nem akartam harcolni ellene.
Gunnar
Attól a pillanattól, hogy megláttam Ingridet, tudtam, a magaménak akarom,
mint a feleségemet, mint a gyerekeim jövőbeli anyját. Bármeddig elmegyek,
hogy magam mellett tartsam, hogy megláttassam vele, nem fogom hagyni
elmenni. Talán megadom neki a távozás lehetőségét, hogy megtalálja a maga
útját, de az igazság az, hogy a világ végére is követném, hogy a közelemben
tartsam.
Viking vagyok, vad, veszélyes és erőszakos. Nem adom fel, amikor meglátok
valamit, amit akartam. Egész életemben Ingridet kerestem, csak addig nem
ébredtem rá erre, amíg bele nem néztem a kék szemeibe.
Az enyém lesz. Bármi áron.

Figyelmeztetés: Remélem, szereted az olyan férfiakat, akik mocskosak,

brutálisak és hajlandóak levadászni a nőket, akikre igény támasztottak, mert
ebben a történetben megkapod mindezeket és még többet is. Mocskos,
totálisan hihetetlen, és valószínűleg tartalmaz nem reális történelmi tényeket,
de szórakoztató és dögös és a jó helyen talál el. Az ami, szóval kapaszkodj és
elvezd a menetet.
 1. fejezet
Ingrid
El kellet volna mennem, amikor mindenki más. Most valószínűleg meg
fogok halni... vagy rosszabb.
Egyedül annyit tudtunk, hogy jönnek, hallottuk, hogy pusztítanak,
elvesznek, megszerzik maguknak, olyan rövid idő alatt.
De kifutottunk az időből. Itt voltak, és én voltam az egyetlen itt maradt,
meggyőződtem, hogy mindenkit biztonságosan evakuáltak. Ez volt az
otthonunk, és természetesen mindenki meg akarta védeni, de azért bolondok
se voltunk.
Túl akartuk élni.
Az éjszaka közepe volt, a hold ragyogott, fény ragyogta be a kutatásukat, a
pusztításukat. Nem volt idő bármi mást összegyűjteni, mint amit már
összepakoltam.
A tulajdonuk leszek, ha nem tűnök el azonnal.
Birtokolni fognak, elpusztítanak.
Vadak. Vadállatok, alig emberek, az ösztönük vezette őket a hódításra, a
fosztogatásra.
A tűz szaga, az égő otthonomé, olyan keményen csapódott belém, hogy
nem tudtam lélegezni. Könnyek folytak le az arcomon, képtelen voltam
megállítani, de még csak nem is próbálkoztam. Megragadtam a csomagom,
ami csak az alapvető dolgokat tartalmazta, és felkaptam a kis pengét. Ha
harcolnom kell a biztonságomért, minden uncia erőmmel megteszem majd.
Hátul kilopakodtam, hallottam a morgásokat és üvöltéseket a férfiaktól, akik
szándékosan elvették azt, ami nem az övék volt.
Átvágtam az erdőn, a patak irányába, és tartom az irányt, amíg elérem a
következő falut. A többiek, akik időben megmenekültek, már
figyelmeztethették őket, és már ők is elmehettek. Kételkedtem, hogy képes
leszek utolérni őket. Nem voltam vadász, és határozottan nyomkövető sem.
Megkeresném őket, de valószínű előbb meghalok, mint elérjem őket.
Istenem, olyan depressziós a gondolat, hogy az életem véget ér, mielőtt
még elkezdődhetett volna.
De ők elmenekültek. Csak ez számított.
–Hová mész? – a mogorva szavak mögülem érkeztek, és mielőtt elfuthattam
volna, valaki megmarkolta a hajam és hátrarántott. Felkiáltottam, a
csomagom a földre hullott, ahogy a tincsekhez nyúltam, próbálva lefeszíteni
a férfi kezét vagy legalább enyhíteni a fájdalmon. Még mindig fogtam a
kést, közel tartva az oldalamhoz, felkészülve, hogy használom, amikor jobb
pozícióban voltam. Vagy megpróbálom használni.
Visszaráncigált a falu központjához és a földre taszított. Erősen sírtam, a
szemeim elhomályosultak, a szívem vágtatott.
Körém gyűltek, közelebb jöttek, piszkos arcuk, hatalmas testük és a
szarvas sisakjuk ijesztő volt, mintha démonok volnának, akiket küldtek, hogy
sújtsanak le ránk, kínozzanak minket.
Tudtam, mi következett, de foggal és körömmel fogok harcolni ellenük,
meggyőződve, hogy megsérüljenek, mielőtt leterítenének. Megfordultam, az
előttem lévő vadállat elfordította a fejét és nem látta, mire készültem. A
penge a gyomrába hatolt, de nem tudtam, mennyire ment mélyre, figyelembe
véve a rétegeket, amiket viselt. Felmordult és egy kicsit tovább toltam, tudva,
hogy legalább megsebesítem.
Vártam az ütéseket, a fájdalmat, ami bizonyára lesújt rám miután ezt
tettem, de a végsőkig harcolok.
Harci üvöltés hangja szelte át a levegőt. Körülöttem a férfiak harci állást
vettek fel. A falut kerestem, ám semmit nem láttam, csak a lángokat és füstöt.
Az árnyékok körülvették, ahol nem nyaldostak a lángok.
Egy hördülés.
Fájdalomkiáltás.
Vér illata a levegőben.
 Az ellenségeim életereje terített be.
Minden hirtelen ért el, előre estem, előre nyújtottam a kezem, a lélegzetem
akadozott. Hallottam körülöttem a harcot, vártam a másodpercet, hogy a
végső ütés véget vessen az életemnek. De sosem jött el. És amikor a csend
elnyúlt, felemeltem a fejem és körbenéztem. A vikingek, akik elpusztították a
falum, körülöttem voltak, testük véres és összezúzott. A szívem vágtázott, a
torkom kiszáradt. Nem kaptam levegőt. Nem csak a sűrű füst miatt, ami úgy
vett körül, mint egy köpeny, hanem a félelmemtől, ami ott volt. Attól, aki
megölte az ellenségeimet.
Aztán súlyos léptek közeledtét hallottam, de tűz tombolt, lehetetlenné téve,
hogy bármit lássak. Próbáltam felállni, de a lábaim nem akartak működésbe
lépni. A fülemben hallottam szívem dübörgését, éreztem a pulzálást a
nyakamon.
A férfi, aki elém állt, nem megmentő, hős volt, hogy megmentse a napot.
Lehet, hogy megölte a férfiakat, akik bántottak, de még mindig egy viking
volt. Rövid, sötét haja, a bőr, a szőrme és az ellenségei vére, amit viselt,
tudatta erőszakos voltát… hogy átadta magát ennek. Bár egy volt azok közül,
akik terrorizálták a falumat, megölte őket, megakadályozta őket, hogy
elvegyék tőlem azt, ami nem volt önként felajánlva nekik.
És aztán észrevettem a számos mögé lépő férfit. Világos volt, hogy vele
voltak, a klánjának tagjai, ahogy a pajzsuk is ugyanazt a színezést, ugyanazt a
címert mutatták. A tekintetük határozott volt, figyelmük felém vándorolt.
Egymással olyan dialektusban beszéltek, amit nem ismertem. Amikor az
előttem álló viking elkezdett beszélni, ez alkalommal hozzám, csak a fejem
tudtam rázni. Nem értettem, ha engem ócsároltak, vagy ha rosszabbak voltak,
mint azok, akiket megöltek.
– Kérlek, nem értem. Nem tudom, mi folyik itt.
Felemeltem piszokkal és vérrel fedett kezeimet, tudva, hogy reszkettek.
Valószínűleg egyik viking sem ért engem.
–Félsz tőlünk. – Az beszélt hozzám, akit először láttam meg, szavai tiszták,
az akcentusa vaskos. Ismerte a nyelvem.
–Igen, – suttogtam. Nem volt értelme hazudni. Láthatta, mennyire egyértelmű
 volt a félelmem. Rá volt írva az egész testemre, az árulkodó jelekben.
–Semmi félnivalód nincs tőlünk. – Felém tartotta a kezét, és bár talán még
mindig félnem kellene, el kellene futnom előlük, elszökni, igaság szerint,
biztonságot éreztem. Nem tudtam, elmondják-e nekem az igazságot, de
megölték a férfiakat, akik lerombolták az otthonom, akik készen álltak
elmondhatatlan dolgokat tenni velem. Mostanra tízszer annyi kárt tehettek
volna bennem, de nem tették meg, nem.
Szóval felemeltem remegő kezeimet és belecsúsztattam a férfi hatalmas
kezeibe, tenyerét vér fedte, az ereje egyértelmű.
Segített talpra állni, és hátra kellett döntenem a nyakam, hogy felnézzek az
arcába. Hatalmas volt, teste széles, férfias. A szemébe néztem, világos kék,
ami nem tűnt lágynak. Láttam az erőszakot és veszélyt villogni bennük, a
lényembe látott. Tudatában voltam a körülöttünk lévő megsemmisítésnek, a
lábaink körül elterült testeknek. Éreztem, hogy két másik férfi figyel minket.
Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, bármit, de elvesztem a zavaros
érzésekben, az enyhe félelemben és a … melegségben.
Kissé lehajolt, így szemtől szemben voltunk. Felemelve a kezébe zárta az
arcomat és olyan mély, férfias hangon mondta, hogy nem tudtam ellene mit
tenni, beleborzongtam.
– Az enyém vagy, asszony!
Nem tudtam, mi volt a sorsom, de ezen a ponton, semmi mást nem
veszíthettem.
 2. fejezet
Gunnar
Átvezettem az embereimet az erdőn, egyenletes tempót tartottam, vissza
kellett érnünk a hajóhoz, a falumhoz. Ám a gondolataim az új feleségem
körül jártak. A nőt bámultam… az én nőmet. Apró volt, szőke hajfonatát
korom és vér borította. Visszanézett rám, vad kék szeme tartózkodásról
árulkodott és egy érintésnyi félelemről. Azt mondtam neki, hogy az enyém és
az enyém is volt. Attól a pillanattól, hogy észrevettem, figyeltem a
küzdelmét, tudtam, hogy a feleségemmé kellett tennem.
Nem akartam, hogy féljen tőlem, tőlünk. Valami bennem összeszorult,
ahogy őt néztem, a szívem vad tempóban dobogott, a vérem lüktetett. Abban
a pillanatban, ahogy megláttam a földön térdelni, a félelem az arcára volt
írva, az ereje annyira monumentális volt és szinte második bőrként vette
körül, valami életre kelt bennem.
Már napok óta követtük a nyomokat, mindig egy lépéssel voltunk
mögöttük. De átmenve az éjszakán és úgy vadásztuk le őket, mintha állatok
volnának, és végül rájuk leltünk… megsemmisítettük őket.
Régebb óta voltunk a brutális klán nyomába, mint amit be akartam ismerni.
Gazemberek voltak, ahogy a klán faluról falura járt, elvették, ami nem az
övék volt. Amikor először tértünk vissza a falunkba a vadászatból, rengeteg
emberünket levágták. Lehet, hogy kívülről olyannak látszottunk, mint ők,
brutálisnak és engesztelhetetlennek, de mi nem voltunk hidegvérű gyilkosok.
Minket nem töltött el örömmel az áldozatok sikoltozása.
–Mit tervezel tenni a nővel? – Thorsen kérdezte, a hangja durva,
elégedetlensége nyilvánvaló. A saját anyanyelvünkön beszélt, a dialektus
nem volt ismerős ezen a részen. Tudtam, hogy a nő nem értett minket, de azt
akartam, hogy értsen. Nem akartam, hogy azt higgye, titkolózunk.
Az igazság az volt, hogy a küldetésünk ellenére, hogy véget vessünk annak
a szörnyű klán erőszakosságának, a magaménak akartam tudni egy asszonyt.
Feleséget akartam, egy nőt, aki életet ad az erős lányaimnak és hatalmas
fiaimnak. És amikor először észrevettem ezt a kicsi harcost, egy hercegnőt a
maga módján, a harcos leány várta, hogy visszatérjen a világosságra, tudtam,
hogy ő az enyém.
–A sajátjának akarja, – Viggo mondta, egy másik viking harcos a
csapatomba. Lehajtva tartotta a fejét, de a figyelme előre kalandozott, ahogy
átmentünk a durva erdőn, magunk mögött hagyva elpusztított faluját.
A nőt figyeltem. Még a nevét sem tudtam, de nem volt rá szükségem
ahhoz, hogy tudjam, minden elképzelhető módon az enyém volt.
Ingrid
Nem tudtam, hová visznek, de nem bántottak és tény, hogy az egyikük – a
viking, akit először észrevettem – úgy tűnt extra szelíd velem.
Megbotlottam egy eldőlt farönkben, de mielőtt előre zuhantam volna, erős
karok fonódtak a derekam köré, egyenesen tartva. Megfordítottam a fejem és
felnéztem a vikingre.
Egyik kezét a mellkasára helyezte és mondta: – Gunnar. – Álltam ott egy
pillanatig, keze még mindig rajtam volt, hatalmas teste meleg, s pont hozzám
nyomódott. Ismét megérintette a másik kezével a mellkasát. – Gunnar
vagyok.
–Ingrid, – sikerült megszólalom, a hangom halk, lélegzetem szaggatott.
Figyeltem, ahogy szeme félárbocra ereszkedett, miközben lenézett a számra.
Azt gondoltam, talán ott helyben megcsókol, és néhány
megmagyarázhatatlan és őrült okból, nem hittem, hogy megállítottam volna.
De néhány pillanatig csak állt ott, nem mozdult, légzése nehéz.
Felegyenesedett, meggyőződött, hogy rendben voltam, majd elhúzódott. –
Hová megyünk? – kérdeztem, az egyedül szavak, amik abban a pillanatban
előkerültek.
–A hajónkhoz, – az egyik másik férfi mondta. – Mozognunk kell!

Gunnar előtt indultam meg, előttem egy férfival, a másik a vikingem

mögött.
A vikingem?
Muszáj volt kivernem ezeket a gondolatokat a fejemből. Arra kellett
koncentrálnom, mit fogok csinálni. Gunnarral maradni az életben maradás
legjobb módnak látszott, de azt se tudtam, ha elmegyek, csatlakozhatok-e a
falumhoz.
Vissza akarok oda menni?
Igaz, hogy szerettem a falum, imádtam a közösséget, de el akartam menni,
elszökni. Meg akartam lelni a helyem, nevet akartam magamnak szerezni.
Fogalmam se volt, hogy az valaha megtörténhetett-e volna, de rá akartam
jönni. Tizenkilenc évesen idős voltam, hogy ne legyen férjem és
gyermekeim. Vágytam ezekre, de nem akartam elvárni egy bizonyos utat, egy
bizonyos úton végigmenni, csak azért, mert mások azt gondolták, az volna
nekem a jó.
Ismét sétáltunk, ami óráknak tűnt. Fájt a lábam, és amikor korgott a hasam,
egy lökést éreztem. Gunnár volt mellettem, az arckifejezése annyira erős, s
pont rám koncentrált.
–Edd meg és igyál – Ideadta az állatkürtöt, ami az övén lógott, mélyen ittam
belőle. Aztán egy darab szárított, sózott disznóhúst nyújtott át. Kétségem
sem volt, hogy felkapna és cipelne, ha panaszkodnék. Valószínűleg olyan
határozottan figyelt, hogy a legapróbb fájdalomra is felfigyelne, ami az
arcom mutatkozott. Mögöttünk a férfiak egymás közt sutyorogtak, de én
Gunnarra figyeltem.
Folytattuk a menetet, a lában hasogatott, a zavarom még mindig nagy volt,
hogy mit fogok ezentúl csinálni. És aztán megláttam a vizet… az ijesztő
hajójukat. Átvágtunk, most a másik viking mutatta az utat. Gunnar
megragadta a kezem és megállított.
– Nem vagy fogoly, – mondta azzal a mély, rekedtes hangján. – Szabadon
elmehetsz.
Egy kicsit elkábultam, mert azt feltételeztem, nem hagyna csak úgy
elsétálni. Igaz, hogy nem bántott, hanem még gondoskodott is rólam, de
látva, hogy magukkal vittek… csak arra gondoltam, hogy nem volna
esélyem.
Balra bökött. – A faluk a nyomokból ítélve megsemmisültek. – Jobbra
mutatott. – Arra talán szerencséd lesz, bár a szó valószínűleg ide is elért és
mindenki elment, ha elég okosak voltak.
 Igen. Valószínű, hogy mindenki elmenekült. Lehet, hogy kis falvak
voltunk, de tudtuk, hogy menekülni kell.
– Vagy…
Megint ránéztem, szívem a torkomban volt, ezek a megmagyarázhatatlan
érzések cikáztak bennem.
– Mi szívesen vesszük, ha velünk jössz, ha velem jössz.
Lenyeltem a csomót a torkomban, előbb balra, majd jobbra néztem, de
sejtve, hogy mit fogok arra találni.
Semmit.
Ha Gunnarral megyek, kalandokra, tapasztalatra lelhetek. Ha vele megyek,
kipróbálhatom és megérthetem, milyen volt az élet valójában.
–És te csak úgy hagynál elmenni? – Talán hülyeség volt rákérdezni, de
mielőtt megállíthattam volna a szavakat, előjöttek.
De nem válaszolt, és volt egy olyan érzésem, hogy ez a viking a világ
végére is követne, hogy közel tartson.
Másodpercek teltek, percek, és lepillantottam, tudva, hogy mit akartam, de
még mindig annyira zavart minden. Féltem az élet megtapasztalásától, de
annyira szomjaztam rá. Megkereshetném a falum, de nem volt rá garancia,
hogy meg is lelem őket. És még ha meg is tenném, ugyanabban a helyzetben
lennék, mint korábban. Nem volt kilátás az utamra.
Felemeltem a fejem, és a kék szemeibe néztem. Talán ez volt a sorsom.
Talán az istenek adtak nekem egy esélyt, hogy végül megtapasztaljam és
megértsem, milyen az élet.
És akkor már tudtam, mit akartam, mit kell tennem.
– Szeretnék veled menni.
 3. fejezet
Gunnar
Már a hajón megmutattam Ingridnek, hol aludhat – az én szalmazsákomon,
körülvéve a saját dolgaimmal. Reméltem, hogy elég meleg és kényelmes volt
neki. Inkább fázzak, és kerüljek szembe az elemekkel, minthogy szenvedni
hagyjam. Eligazgattam a bőrt, amit rá terítettem, védve volt a hajó oldalánál,
adva neki – magunknak – egy kis privát teret, és elrejtőzhetett az eső elől,
amikor elkezdett esni. Nem tenném a magamévá ezen a hajón, nem az első
alkalommal, mert amikor őt tartottam, nem vágytam a harcosaim bámulására.
Megadtam neki a távozás lehetőségét, bár az igazság az volt, nem
engedtem volna el. A magaménak követeltem. A feleségem lesz. Nem
hagyom elsétálni, főleg nem akkor, amikor épp csak rátaláltam. Bárhová
utána mennék, és meggyőzném, hogy hozzám tartozik.
Thorsen és Viggo engem figyelt, amikor elléptem a nőtől, meggyőződtem
róla, hogy elaludt. Kétségtelen, hogy zavartak és elégedetlenek voltak a terv
megváltozásától. A többi harcos előkészítette a hajónkat az indulásra.
–Tényleg megtartod? – Viggo kérdezte, hangja egyenletes, érzelmei
ellenérzős alatt álltak.
–Ő az enyém, – mondtam komolyan. – A feleségemmé teszem, a társammá.
Mondtam neked. Komolyan gondolom!
–Alig győztük le a fosztogatókat, – felelte Thorsen.

Megálltam, a két férfit néztem, és éreztem, hogy az Ingrid iránti vágyam

olyan erőteljesen szökkent a magasba, ami bármelyik csatámmal
vetekedhetett.
– Az enyém. Ha meg akarsz harcolni velem érte…
A férfiak rám néztek, de tudták, hogy ne hagyják figyelmen kívül, mert ha
én mondtam valamit, az el is jött. Azt is tudták, olyan hajthatatlan semmi
irányában nem voltam, hacsak nem akartam azt a dolgot.
– Az én védelmem alatt áll, ebből adódóan a tietek alatt is.
Mindkét ember bólintott. Ennyi volt, vége, a kibaszott kőbe van vésve.
 Most már csak meg kellett értetnem Ingriddel, hogy az enyém lesz.
A feleségem.
A társam.
Jövendőbeli gyermekeim édesanyja.
Semmi nem veheti el tőlem.
Útra keltünk az otthonom felé. Azt akartam, hogy lássa, szívesen fogadják,
bármi történjék is, de biztonságban fogom tartani. Annak ellenére, hogy volt
benne tűz, ami megkeményített, büszkévé tett, az én feladatom volt, hogy
vigyázzak rá.
Hagytam aludni és erőre kapni, miközben a falum felé tartottunk.
Bizonyára szüksége volt rá ahhoz, amit elterveztem, amikor elértük a falut,
amit megteszek érte, hogy kisajátítom magamnak. És ő erre vágyik majd
tőlem. Rimánkodni fog érte, a nevem fogja sikoltozni, miközben tébolyultam
elmegy a karjaimban.
Megérti majd, hogy én vagyok az egyetlen, aki miatt élőnek érezheti
magát.

Ingrid
–Nyisd ki nekem, Ingrid, – mondta Gunnar halkan, mély akcentusos hangja
legintimebb, legfűtöttebb részem felé siklott. Úgy mondta a parancsot,
mintha azt akarná tőlem, hajoljak le. Nem utasítva mondta, ám több volt
benne a törődésnél. Úgy éreztem, hogy bárkit meggyilkolna, aki próbálna
ártani nekem, aztán a szemembe nézve mondta volna, hogy az övé voltam.
–Had etesselek meg, – a hangja mély volt, szinte csábító.

Az ajkaim szétváltak, Gunnar egy darab húst csúsztatott a számba. Amikor

becsuktam a szám az ujjai még mindig az ajkaim között voltak. Ahogy a teste
megfeszült, a pupillái kitágultak és a lélegzete akadozott, arról árulkodott,
hogy ez őt is olyan erősen csábítja, mint engem.
A bőrnek feszülő szél hangja, amit ránk borított, a fal és tető
helyettesítéseként, egy csepp magánélet és biztonság, lebegő érzést keltett a
gyomromban. Gondoskodott róla, a boldogságomat akarta, a kényelmemet.
Még csak rövid ideje voltam itt vele, de már éreztem, hogy beleesetem a
robosztus, erős vikingbe. Nem volt olyan, mint a többi férfi, akikkel ezelőtt
találkoztam. Még a legkiválóbb, legtiszteltebb harcos a falunkban sem
lobbantott lángra úgy, mint Gunnar.
A zuhogó eső hangja a rejtekhelyen, a hajó lágy ringatózása, és a
Gunnarból áradó melegség álomba ringatott.
A nyelvem megérintette ujjai hegyét, mintha önálló akarata lett volna,
hallottam a belőle feltörő mély nyögést, mintha éles penge ütődött volna egy
vastag fatörzsbe. Egy másik falat húsért nyúlt, de megráztam a fejem.
– Szeretném, ha tele lennél, teljesen!
Éreztem a pír terjedését. – Az vagyok. – Több módon, mint azt
beismerném.
Néhány pillanatig csak nézett, talán felmérte, őszinte voltam-e, majd
bólintott és elvitte az ételt. Noha még sosem voltam viking hajón, de a zsák
kényelmes volt alattam. Mocorogtam a raklap szőrméjén, éreztem a
kényelmetlenséget, ám a legjobb módon, Gunnar szoros közelsége miatt.
Odanyújtott egy erszény vizet, amiből mélyet kortyoltam. Nem hagytam
ki, hogy a számat figyelte, miközben nyelvemmel végig simítottam alsó
ajkamon, összegyűjtve róla egy vízcseppet.
–Hová tartunk? – kérdeztem végül. Úgy gondoltam, hogy csak sodródok,
mondván, hogy ez a kaland része. De kíváncsi voltam.
–Az otthonomba, – mondta Gunnar, hangja még vaskosabbnak tűnt. – Az új
otthonodba. Még van egy napunk az utazásból.
Végig simítottam kezemmel az öltözékemen. Piszkos volt, kétségbeejtően
szükségem volt a mosakodásra, ha csak egy kicsit is jobban akartam érezni
magam.
Jól akarok kinézni Gunnar miatt. Örömére akarok lenni.
A szavak a fejemben ismétlődtek, az igazság, ami miatt egy kicsit még
mindig féltem.
–Amikor visszatérünk a faluba, készítek egy meleg fürdőt olajokkal és
gyógynövényekkel, csak neked, a legjobbat. – A hangja egy oktávval
mélyebb lett, megint bizseregni kezdett a hasamban, gyorsan terjedt
bennem.
Vágtatott a szívem, a fürdő Gunnar képe, ahogy az egész testén végig futtat
egy darab bőrt, a legerotikusabb módon töltötte meg a fejem. Még sosem
aludt velem férfi, soha nem éreztem őket a combjaim közt, örömet hozva
nekem, miközben a sajátjukért is tettek. Ám attól a pillanattól, hogy láttam,
Gunnar elpusztította azokat az embereket, ahogy belém szivárgott a
testmelege, és meghallottam a kijelentését, hogy az övé voltam, bennem
valami felé húzott. Jobban vágytam rá, mint bárki másra eddig, jobban, mint
amiről gondoltam volna, hogy képes voltam.
Életre keltett, kívánt, akart.
És aminek jobban meg kellene rémisztenie, mint bármi másnak.

Gunnar
Azt kívántam, bárcsak adhatnék neki meleg vizet, nem csak azért, hogy
boldoggá tegyem, hanem hogy gyönyörködhessek a görbületeiben. Láttam,
hogy emelkednek és süllyednek a mellei a ruha alatt, a testem azonnal életre
kelt. A farkam, ami mindig félig kemény a közelében, úgy rándult meg, mint
egy szörnyeteg. Kielégíthetetlen voltam, ki akartam sajátítani, tudatni
akartam, hogy ő az enyém, a szó minden egyes értelmében.
Előrenyúlva megfogom az egyik hosszú hajtincsét, ami sima, ragyogás
árad piszkos hajfonatából. Elégedett voltam, nem mozdult el mellőlem, úgy
tűnt élvezi az érintésem, tekintettel arra, hogy még inkább lihegett.
– Hogy értetted, amikor azt mondtad, a tiéd vagyok?
Az arcára emeltem a pillantásom. Az orromhoz emeltem a tincset és
mélyen beszívtam a levegőt. Rejtett édesség és föld volt benne.
–Pontosan azt jelenti, amit jelent! – Elkezdtem kibontani a fonatokat, a
szemeire koncentráltam, miközben egyiket a másik után szedtem szét, a
hullámok az arcát keretezték. – Azt jelenti, hogy a magaménak akarlak,
 hogy a feleségem leszel. – Félrehúztam a hajat a vállairól, végighúztam
ujjam a kissé kiemelkedő kulcscsontján. – Azt jelenti, hogy az utolsó
leheletemig védelmezlek, addig, míg a nap már nem ragyog. – Néhány
centiméterrel közelebb hajoltam. – Azt jelenti, ha bárki azt gondolja,
megérinthet téged, annak kitépem a szívem és vacsorának tálalom fel. –
Hallottam a nyelését, egy kis hang jött tőle. Abban a pillanatban a
magamévá tehettem volna, de nem akartam, hogy így kezdődjön. Nem így
akartam, hogy bármi elkezdődjön. – Áruld el, neked hogyan hangzik
mindez, Ingrid!
–Azt jelenti, hogy nem fogsz szabadon engedni.

Ahogy kimondta, arról árulkodott, megértette mindennek a mélységét. –

És… – sürgettem.
–Azt jelenti, a tiéd vagyok….

–És én pedig a tiéd. – Lehajoltam és megcsókoltam, az ajkára dőltem,

magamévá tettem a nyelvemmel, sürgettem, hogy fogadja be az enyém,
hogy szívja meg. Felhördültem, kinyúlva a kezembe zártam a tarkóját, és
úgy dugtam meg a száját, mint amit nemsokára a puncijával teszek meg.
Túl hamar húzódtam el, de ha nem tettem volna, képtelen lennék
megállítani magam. Képtelen lennék várni, meggyőződni, hogy neki is jó-e.
Lehetek türelmes viking, biztos, mint a pokol, hogy várok a társamra, amíg rá
nem tehetem a priccsemre a falumban.
 4. fejezet
Gunnar
Kibámulok a falumra, az otthonomra. Mindenki összegyűlt a parton, a
fehér kavicsos parton, az üdvözlő mosolyuk tudatosítja bennem, hol volt a
szívem. Megfordultam és Ingridre néztem. Vastag szőrmébe burkoltam,
karcsú teste annyival kisebb volt, mint az enyém.
–Otthon, – mondtam, a hangomban egyértelmű a büszkeség. Mosolygott és
bólintott, ott rögtön magamhoz akartam húzni és a kifulladásig csókolni.
Arra gondoltam, hogy a démonok életének megszüntetése miatt mentem el a
küldetésre, hogy leverjük őket és békét hozzunk a falumban, s végül
ráleltem a jövendőbeli feleségemre. Közel tartottam, szükségem van rá az
oldalamon, védelmezve, biztonságban.
Thorsenre és Viggora néztem, mindketten a helyén tartották harcos
arckifejezésüket, az edzett külső azé a férfié, akik voltak… akik mindannyian
voltunk. Csak még nem leltek rá arra az asszonyra, akit akartak, akit a
magukénak tudhatnak. Csak a szőrmék alatti üzekedést ismerték, hacsak nem
érzik majd meg azt a húzást, azt a szükséget, hogy eget földet megmozgatva
harcoljanak megbizonyosodva, hogy az a nő ott marad mellettük.
És amikor eljön az idejük – és tudom, hogy elfog – térdre fognak majd
esni, csakúgy, mint én tettem, amikor először észrevettem Ingridet.
Amikor kikötöttünk és elhagytuk a hajót, átvezetem a falun. Feltételezem,
észrevette hogyan néznek ránk az emberek, hogyan fejezik ki tiszteletüket,
tekintettel a vezetőjükre. A kunyhóm felé irányítom, hogy kikerüljön a hideg
levegőből, muszáj egyedül maradnia. Szép volt közelében lenni a hajón, de
sosem voltunk teljesen egyedül. Gondoskodni akarok róla, kényelembe
helyezni és nézni, ahogy öröm mossa az arcát. Az a férfi akartam lenni, aki
megadja neki azt, amire szüksége volt.
–Te vezeted a falut, a királyuk vagy? – kérdezte, a szőrme még mindig
szorosan körbefogta. Le akartam róla tépni, megnézni, mi volt alatta.
–Igen. Az vagyok, bár nem akartam, hogy annak tartsanak. Csak biztos
akartam lenni, hogy jóllakottak, biztonságban vannak. Biztonságban vannak
a többi férfi segítségével. – Kissé lehajtom a fejem, rá koncentrálok,
 figyelem, amint körülnéz. – Ezért mentünk a fosztogatók után. Loptak
tőlünk, veszélybe sodorták ezt a közösséget. Megölték az embereket. Nem
hagyhattam, a falu harcosai nem engedhették, hogy eltűnjenek. – Láttam a
szemeiben a kérdést. Valószínűleg azt gondolta, hogy minden viking
ugyanolyan, és gondolom, bizonyos értelemben ugyanolyanok is vagyunk,
ha valamit meg akartunk szerezni.
–Te nem veszel el másoktól semmit? – a hangja halk, mintha hezitálna, hogy
feltegye-e a kérdést. Sosem ártanék neki, és erre elég hamar rá fog jönni. Az
elsődleges feladatom, hogy megbizonyosodjak a biztonsága és boldogsága
felől.
–De igen, de nem gyilkolunk sportból. Ölünk a védelemért, hogy megtartsuk
azt, ami a miénk. Ha szükségünk van valamire a falunk gyarapodásához,
nem kérdezzük, hogyan szerezzük meg. Ha valaki az utunkba áll, ha valaki
megpróbálja megakadályozni, hogy megszerezzük azt, amire az
embereinknek szüksége van, azt félreállítjuk. – Megérintem az arcát. – De a
vadászok, akiket elpusztítottunk, nem voltak más, csak vér. Erőszakolók,
gyilkosok, ez volt a sportjuk. Nem voltak valódi férfiak, nem törődtek
mással, csak magukkal. A másik levadászása adott nekik elégedettséget, az
embereik túlélésével nem törődtek.
Bólintott, és láttam a szemében a megértést. Megint a falura koncentráltam,
látom a távolban a kunyhómat. Közelebb értünk, kinyitottam előtte a faajtót,
biztatva, hogy elsőként lépjen be. Nincs benne túl sok minden, de meleg volt,
már tűz ropogott egy falusi jóvoltából, aki kétségtelen, hogy láthatta a
közeledésünket. Az ágyam kemény volt, a szőrmék miatt több mint elég volt
mindkettőnk elhelyezkedéséhez és a feleségem melegen tartásához.
– Hozatok némi ételt, aztán készítek neked egy fürdőt.
Ahogy rám nézett, a méltányolás a szemeiben, büszkeséggel töltött el,
hogy megadhatom ezeket neki. Gyorsan megleltem Finnt, egy fiatal fiút, aki
kétségbeesetten szakképzett harcos akart lenni. Elfutott az asszonyomnak
ételért, egyúttal forró vízért is a mosakodáshoz.
– Beleszülettél, ebbe a pozícióba?
Közelebb léptem hozzá, láttam, ahogy a pulzusa kétségbeesetten lüktetett a
füle alatt. – Nem. – Még egy lépés. – Megharcoltam a titulusért, megöltem a
zsarnokot, aki vezetett minket. – A szeme csak egy töredéknyi időre
kerekedett ki. Láttam az arcán, hogy ez nem volt új neki. Faluban élt, és a
legtöbb gyakorlatot a legtöbb helyen végrehajtották. Ha uralkodni akartál,
készen kell állnod a halálra, a gyilkolásra.
A szemébe nézek és kinyúlva megfogom a kezét. A bőre meleg és puha. A
tenyere tökéletes az enyémben. Egyszerűen annyira kicsi volt mindenhol,
olyan apró, nőies. Itt és most vágytam rá, de előbb az ő igényei jönnek, nem
pedig fordítva.
Rám mosolygott, a látvány minden részemet felkeltette, majdnem azt
mondtam, csessze meg a fürdő, csessze meg az étel. Arra vágytam, hogy jól
érezze magát, hogy megfeleljek az igényeinek. Talán nehéz magamon
uralkodni, de nem leszek vele állat, legalábbis nem az első alkalommal. Azt
akartam, hogy Ingridnek kellemes legyen az érintésem, a cirógatásom,
könyörögjön nekem érte. És amikor lágy volt és készen állt, felkészült rám,
akkor széttárom a combjait és mélyen a testébe lököm a farkam. Figyelem,
ahogy leereszti pillantását a mellkasomon, majd még tovább süllyed a
bőrnadrágomig. A szeme kikerekedett, és tudtam, felfigyelt az anyaghoz
nyomódó merev erekcióra.
A farkam nagy volt, csak úgy, mint a többi részem. Szükségem lesz, hogy
kitáguljon, felkészüljön, és készen álljon, amikor először teszem magamévá,
amikor a magaménak követelem a punciját.
Finn belépett, karján egy tálca étellel. Egy másik férfi fürdőkádat húzott be.
Finn letette a tálat és kiment, néhány perccel később visszatért két kancsó
vizet cipelve. Megtöltötte a kádat és ismét elhagyta a kunyhót, újra és újra
megcsinálta, amíg a kád megtelt gőzölgő forró vízzel. A másik fiatal férfi
felállított egy asztalt és elhelyezte az ételt. Egy lakoma tárult elénk, a fürdő
előkészítve, az asszonyomról rendesen gondoskodva van.
–Gyerünk, édes Ingridem! – Intek neki, hogy jöjjön oda hozzám, szükségem
van a beleegyezésére, hogy engedje, gondoskodjak róla. Láttam, hogyan
bámulta a testem, a vágyat a szemeiben, a zavart, hogy ilyen rövid idő után
már érezhet valamit irántam. Férfi voltam, ő pedig nő, és nem engedem
elmenni. Képtelen vagyok rá.
Megfürdetném és végigfuttatnám a kezem sima, krémes bőrén.
Megmosnám a haját, az ujjaim közé venném a nedves tincseket, és
figyelném, hogyan reagál az érintésemre. Aztán az ágyamhoz vinném.
Gyengéd akartam lenni, édes az első egyesülésnél, de harcos voltam, kemény
és szakképzett harcos, gyilkos. Vad voltam és megszelídíthetetlen a legjobb
napokon, és az iránta való szenvedélyem megszelídítése szinte egy
kimondatlan ígéret volt.
Brutális voltam, de gyengéd leszek. Gyengédnek kell lennem.
Megtámaszkodva a combomon elkezdtem kibontani a csizmáját.
Kikapcsoltam a bőrt, folyamatosan dörzsöltem a lábát, felnéztem rá a
guggoló helyzetemből. Amikor lekerültek róla, a nadrágjáért nyúltam, majd a
következő rétegért. Nem állított meg, és keményen lélegzett, kicsi kezeit
ökölbe szorította az oldalánál, mintha nehézére esne uralkodni magán. Erről
mindent tudtam. Derekára tettem a kezem, végighúzva a hüvelykujjam sima
bőrén, és bár meztelen volt előttem, az arcára fókuszáltam. Amikor lenéztem
a szájára, visszatartottam egy nyögést a ténytől, hogy ajkai vörösek és enyhén
duzzadtak voltak. Harapdálta őket, a felszínre hozva ezzel a vért.
–Akarsz engem, feleség? – kérdeztem, éreztem, hogy a szemeim
elnehezültek. Megnyalta az ajkát és bólintott, most már nem tartottam vissza
a nyögést. – Akkor együtt fürdünk. Megmosdatlak, megtisztítalak, jól fogod
magad érezni.
Nehezen lélegzett, mellei emelkedtek és süllyedtek. Elteltem a
nézelődéstől, bőre krémessége, a mellbimbói kemények és rózsaszínűek.
Dereka karcsú, apró. Velem összehasonlítva annyira apró volt, szinte
törékeny. És a lábai közt… Végig húztam a kezem az arcomon, éreztem a
borostát a tenyerem alatt. Szőke szőr borította punciját, de láttam a csiklóját,
tudtam, hogy nedves volt nekem.
Annak ellenére, hogy a kunyhó meleg volt, olyan meleg, hogy éreztem az
izzadsággyöngyöket a hátamon, láttam, a bőre összehúzódott, mintha fázna.
Elkezdtem eltávolítani az öltözékem, és amikor meztelen voltam, hagytam,
hogy felmérjen. A mellkasom figyelte, majd még lejjebb ment, és amikor
észrevette a farkam, szeme kissé kitágult. A férfiasságom kemény volt,
fájdalmasan kemény. Meg akartam magam érinteni, enyhíteni a feszülésen,
amit éreztem, de visszatartottam magam. Nem akartam rohadék lenni. Azt
akartam, Ingrid legyen az, aki gyönyört ad, megérint, aki látja, mit tesz
velem.
A farkam minden másodperccel megrándult, míg engem figyelt.
Kinyújtottam a kezem. – Gyere ide, Ingrid. – A hangom halk volt.
Roppantul hálás voltam, mert azonnal odajött hozzám, az enyémbe csúsztatta
kezét, követett, amikor a testem keménységéhez húztam.
–Veled akarok fürödni, meg akarlak mosdatni, gondoskodni akarok rólad. –
Néztem, ahogy nyelt egyet, nyakának karcsú vonala dolgozott. – Te is
akarod, ugye? – Elégedettséget érzek, amikor bólintott, amikor meleg
lehelete a mellkasom érinti. Kibaszottul kőkemény voltam, és ma este
magaménak követelem Ingridet.
 5. fejezet
Ingrid

Gunnar kemény volt, az izmai hangsúlyosak. Teljesen férfi volt, mindene

erőteljes, mindene az enyém. Nem ismerem a pontos időt, amikor úgy
döntöttem ő az enyém, ugyanazon a módon én is az övé voltam. Nem is
törődtem ezzel, mert jó érzés volt, helyes.
Annyira nagy volt… mindenhol. Bámultam őt, az éles vonalakat, amik őt
alkották, a norvégiai tetoválásokat, amik aranybarna bőrét fedték. Hagytam,
hogy a tekintetem kövesse a sebhelyeket, amik megjelölték a mellkasát és a
karjait, és valószínűleg a hátát is. Brutális harcos volt, valószínűleg
megszámlálhatatlan harcban volt része.
–Olyan gyönyörű vagy, – mormogta az orra alatt, a vágya irántam megjelent
az arckifejezésében, de a lába között ágaskodó vastag, szörnyű rúdban is. –
Kívánlak, fel akarlak falni, hogy sikolts a gyönyörtől.
Őszinte akarok lenni, már nyitottam a szám, el kell neki mondanom, hogy
nekem ez az első, s habár akartam ezt, lehet, hogy nem az leszek, amit várt…
amire szüksége volt. – Érintetlen vagyok, – mondtam, a hangom halk, az
érzelmeimet visszafogtam. Talán nem akar engem, talán egy sokkal
tapasztaltabb asszonyt akart, aki kezelni tudja egy hozzá hasonló harcos
szenvedélyét.
–Édes Ingrid, – mondta és a kezébe zárta az arcom, az enyémre eresztette az
ajkát. Lágyan csókolt, de éreztem benne mélyen a tüzet, hogy úgy tegyen
magáévá, amilyen ő volt: vad, megzabolázatlan.
Hátra húzódott, és megesküdnék, hogy a farka még keményebb, vastagabb
lett. Kék szeme rajtam vándorolt, annyira intenzíven, vadul figyelt.
– Muszáj megérintenem téged, – mondta a torka mélyéről fakó nyögéssel.
– Szükségem van rá, hogy megérints, Gunnar.
Az egyetlen dolog, amit tett, hogy szabadon engedett egy durva kéjes
sóhajt, mielőtt hozzám lépett. Megmarkolta az egyik mellem, nem tudtam
mozdulni, még lélegezni sem tudtam. Nedves voltam, a mellbimbói
kemények, a testem feszes, úgy éreztem magam, mint aki tűzben ég. Végig
siklott a hüvelykujja a mellem csúcsán, bizsergés haladt át rajtam,
reszkettem, mintegy parancsra nyöszörögtem.
–Készen vagy rám. – Nem kérdésként közölte. Úgy mondta, mintha ennyire
ismerne, annak ellenére is, hogy csak rövid ideje vagyunk egymás
társaságában.
Jól ismer. Tudja, mit akarok, mire van szükségem. Láttam ennek valóságát
az arcán, abban, ahogy megérintett engem.
– Gyengéd leszek, én asszonyom.
A szívem dübörgött, és azon vettem magam észre, hogy a fejem rázom.
– Talán nem akarok gyengédséget.
Orrlyukai kiszélesedtek, és tudtam, hogy azok a szavak, valami erőset
hoztak benne létre. Gunnar keze a derekamon volt és másodpercek alatt a
levegőbe emelt. Kénytelen voltam a vállára támaszkodva megőrizni az
egyensúlyom, de tudtam, hogy nem hagyna leesni. Megfordított minket, és
pillanatokkal később rajtam volt a kádban. A fürdő kád oldalt kisebb volt, s
két test szűkösen helyezkedett el. De volt egy olyan érzésem, hogy Gunnar
pont ezt akarta.
Előtte voltam, két oldalamon nagy, izmos combjaival, és a hatalmas,
kemény farka a hátam döfködte. A keze a térdemen, fel és le simogatott, és
elcsodálkoztam a kézfején keresztül-kasul húzódó jeleken. Egy harcos kezei
voltak, aki csatákat látott, aki életben maradt. A tetejére tettem az enyém, a
víz simává, csúszóssá tette a mozdulataimat. Feszült volt, hatalmas teste
feszülten megrándult, arról árulkodott, hogy igazán próbálta megőrizni az
önuralmát. Még inkább ellágyultam az irányában. Könnyedén
lefegyverezhetne, elvehetne, mint egy vadember, egy szörnyeteg.
Mielőtt tudnám, mi történik, megfordított, víz loccsant ki a vas peremén.
Ziháltam a hirtelen mozdulat miatt, a bőrömet ért hűvös csókjától… és attól,
ahogy a combjaim széttárultak Gunnar mindkét oldalán. A dereka keskeny
volt, farka kemény rúd közöttünk, a hegye kikandikált a víz felszínén. Volt
egy ruhadarab a kezében, és nem állítottam meg, hogy végig húzza azt a
hátamon, a fenekem domborulatán, a combom külső részén. A hasam felé
húzta, fel a mellkasomig, s végül a mellemet elnyelte a ruhába rejtett tenyere.
A keze olyan hatalmas és izmos volt. Remegés rázott meg. Rendkívüli
módon felhúzott, annyira készen álltam rá, hogy legszívesebben
megmondanám neki, ott rögtön tegyen a magáévá és nem éreznék emiatt
szégyent.
A hang, ami távozott belőle, mogorva volt, talán barbár.
Istenem, ettől még tüzesebb lettem.
– Jól érzed magad rajtam, asszonyom!
És te jól érzed magad alattam, vikingem.
Hangosan nem ejtettem ki ezeket a szavakat, nem tudtam volna kimondani.
A torkom olyan szűk volt, a szavak a nyelvemen voltak, elutasították az
együttműködést, hogy felfedjék magukat. Kemény volt a combjaim közt, a
monstrum nyele bökdösött, szinte a belépést igényelte a legintimebb,
legérzékenyebb részembe.
– Akarlak, itt és most a magamévá akarlak tenni.
Lehunytam a szemem akcentusos szavaira, a hangja mély, a teste pontosan
hozzám préselődik.
– De amikor első alkalommal a feleségemmel leszek, az ágyban lesz, amit
megosztunk egymással.
Elhúzta a hajam a vállamról, a végei vizes, úgy siklott végig a bőrömön,
mint egy szerető érintése… mint Gunnar érintése.
A fürdőnk további rész anélkül telt el, hogy történt volna valami azon
kívül, hogy Gunnar megérintett, a bőrömet a szárított virágokból készült
olajjal átitatott ronggyal simogatta. Amikor megmosta a hajam,
meggyőződött, hogy minden porcikám tiszta legyen, tökéletes, és
megelégedett, aztán kisegített a kádból. Gyengéd mozdulatokkal szárazra
dörgölt, minden részemre figyelmet szentelt, biztosra ment, hogy egyetlen
vízcseppecske se maradjon a bőrömön.
A vágy erőszakosan viaskodott bennem, utat tört magának a testembe, a
szolgájává tett. Felemelt az öléből.
Gunnar a tehetetlen nő érzését keltette bennem, még erősebben a magam
módján, mert tudtam, én is hatással voltam rá. És akkor felemelt, kénytelen
voltam a mellkasára tenni a kezem vagy felborultam volna. Tiszta illata volt,
mint a fenyő és a friss óceán egy csipetnyi sóval. Lehet, hogy csak fürödtünk
együtt, de ez az ő illata volt, ahogy mindig is.
Éreztem, hogy a testem kimelegedett, a mellbimbóim megkeményedtek,
benedvesedtem a lábam között.
–Ideje pihenni, – mondta, a parancsa nem volt szakadozott, de én nem voltam
fáradt. Érezni akartam, ahogy a kemény teste az enyémhez préselődik,
vágytam rá, hogy oly módon adjam meg magam neki, amivel eggyé
kapcsolódunk.
Vitatkoznék, megmondanám neki, hogy szükségem volt rá, de nem
akartam semmit sem kierőszakolni.
Amikor a szalmazsákon voltunk, mögém feküdt, körém tekerte a karjait,
szorosan a testéhez húzott, és biztonságban éreztem magam. Magam is
tudnám kezelni, valami kiképzést kaptam a falumban, hogy megvédjem
magam, de fizikailag kisebb voltam, mint Gunnar.
Ez volt az igazság. Olyan érzést keltett bennem, hogy nem kell attól
tartanom, mi fog történni másnap, ha egyedül leszek, és nem fogom tudni
merre menjek innen.
A hatalmas, nagyon is kifejező erekciója bökdösését érezve a derekamnál
az egész testemet életre keltette. A tűzre meredtem, a fát nyaldosó lángokra.
Hallgattam a szél üvöltését, a falusiak halk beszélgetését a falon túl. És ha
figyelmesen hallgattam, szinte hallottam a parton hullámzó víz hangját.
Lassan szedtem a levegőt, összepréseltem a szemem, próbáltam megállítani
a vágyam. Tudtam, hogy Gunnar szeretkezne velem, ha kérném, de
valamilyen okból, tartózkodtam ettől.
Miért? Miért nem tart rám igényt, hogy igazi nőnek érezzem magam?
Miért nem engedi el a kontrolt ez a viking, mint ahogy tudom, hogy képes
lenne rá? Engedem, hogy elvegyen, hogy teljesen meghódítson.
A hangjától, ahogy megszagolta a hajam, bizsergés terjedt szét bennem.
Éreztem, hogy a puncimban indul, felkúszott a testemen és megállt az
ajkaimnál. Nem, nem akarok tovább várni. Nem akartam véget vetni annak,
ami egyértelműen kialakult köztünk. Talán a sors vagy az istenek vagy csak
az intenzív vágy volt az, ami életre hívta köztünk a tüzet.
Akármi is volt, nem fogom többé megállítani, elrejteni, vagy mélyre
temetni.
Fészkelődtem, megfordulva szembekerültem vele, és mélyen belélegeztem.
A borostás arca csiklandozta a szögletes állkapcsát érintő ujjaimat. Olyan
férfias volt. Mellkasa csupasz, tetoválások és hegek húzódtak aranybarna
bőrén, minden egyes porcikám fel akarta őt fedezni.
– Ingridem.
A lélegzetem kihagyott attól, ahogyan kiejtette a nevem.
Nem volt megállás, mert tudtam, amikor Gunnar az enyém, onnan már
valóban nem lesz meghátrálás.
De nem is akartam visszatáncolni, és nem tudtam, hogy boldognak kellene
e lennem vagy hihetetlenül rémültnek attól, amit a jövő tartogatott.
Nem állítanám meg.
Nem. Nem tudnám.
A tűz a szoba közepén parázslott, a fát nyaldosta, bemelegítette a kunyhót
és a testem. Apró verejtékpettyek húzódtak a gerincemen, aminek semmi
köze nem volt a meleghez, sokkal inkább a vágyamhoz. A mellbimbóim
kemények, szinte fájdalmasan. Olyan vadsággal akartam Gunnart, amit
korábban még sosem tapasztaltam. ÉS bár éreztem kettőnk között a kemény
rudat, egyértelmű volt a vágya, tudtam, ha azt mondanám, nem akarom
mindezt, nem kényszerítene. Megadná nekem a szükséges időt, nem számít,
milyen soká tartana az. Azt is tudtam, hogy kívánt engem. Őszintén azt
éreztem az érintésében, abban, ahogy rám nézett, ahogy beszélt hozzám. Igazi
harcos volt, valódi férfi.
De nem kell tovább várnia. Most akartam.
 6. fejezet
Gunnar
Ha azt mondta volna, hogy nem vágyott minderre, tiszteletben tartanám a
kívánságát, még ha a golyóim fájtak is, a farkam kemény volt, és olyan
kibaszottul akartam őt, hogy szinte éreztem az ízét.
Lenéztem a mellkasára, a melle tökéletes méretű volt a kezem bölcsőjében.
Mellbimbói kemények, készen álltak rám, az ajkamra. Durva nyögés tört ki
belőlem, a vágya olyan volt, mint a kunyhót körülvevő vízből kiemelkedő
szörny.
Lesiklott a kezem az oldalán, figyeltem, ahogy akadozott a lélegzete,
gyorsan emelkedett és süllyedt mellkasa. Szűz volt, érintetlen. Minden
módon az enyém lesz, csak én tartok rá igényt.
–Mindez az enyém. – Nem bíbelődtem a belőlem előjövő birtoklási vágy
elrejtésével. Ha még nem találta ki volna, akkor elég hamar észre fogja
venni, hogy az enyém volt, és bárki, aki megpróbálja elszakítani tőlem, a
saját halálával fog találkozni a fejszém végén. Lehajtottam a fejem és
megszaglásztam a torkát, az illata édes, mint az olaj és szárított virágok,
amiket a mosdatása során használtam. Minden este megfürdetném, a
karjaimban tartanám, hogy minden módon kielégült legyen. Én lennék az
egyetlen, aki látja a szükségét, aki megbizonyosodik, hogy sose szenved
hiányt semmiben sem.
A nyaka oldalán pihetettem a homlokom, majd mélyen felhördültem.
Bazdmeg, sziklakemény voltam, a golyóim szorosan a testemhez húzódtak,
keményen száguldott bennem a szükség, hogy a puncijába temetkezzem. Át
kellet hatolnom az ártatlanságán, elvenni a szüzességét, egészen a magamévá
tenni. Derékhajlatára tettem a tenyerem, végig a külső combján, majd a hasa
felett. Éreztem a puncijából áradó melegséget és összeszorítottam az
állkapcsom, próbáltam uralkodni magamon. Szét akartam feszíteni a combjait
és azonnal belé csapódni, de nem voltam vadember. Tudom uralni, jól
csinálni neki az első alkalommal. A farkam enyhén megrándult, a rohadéknak
nedves volt a csúcsa, az előváladék megjelent.
– Mond el, mit szeretnél, asszonyom.
 Lehunyta a szemét, és halk, ártatlan hangot adott ki.
– Érints meg, – suttogta.
Nem várakoztatom meg, nem okozok egyikünknek sem szenvedést.
–Akkor tárd szét, az édességet. – Amikor olyan szépen szót fogadott combjai
közé csúsztattam kezem, torokhangú nyögés távozott belőlem, mert
megéreztem, mennyire nedves volt miattam. – Szeretnéd, hogy
kielégítselek? – mondtam a szája sarkában.
–Igen, – nyöszörögte.

De megálltam, megfordítottam, így a háta a mellkasomon volt, a feneke

pont a farkamhoz nyomódott. Fájdalmasan lüktetett, amitől lehunytam a
szemem és összeszorítottam a fogam. Még egyszer a lábai közé siklott a
kezem és végighúztam az ujjaimat a hasítékán. Fel és le.
Lassú és könnyed.
A kezével szorosan fogta az állat szőrméjét, az ökle kifehéredett a tartása
vadságától. keményebben dörzsöltem, egy kicsit gyorsabban. A vágya
beterítette az ujjaimat, helyeslően morogtam.
–Ez az, Ingrid. Élvezz és csöpögj miattam. Benne akarok siklani, amikor
magamévá teszlek. – Zihált, mialatt beszéltem, gyengéden megcsipkedtem a
vállát, miközben a csiklóját dörzsöltem. – Mondd, hogy az enyém vagy,
hogy a feleségem vagy, én duglak meg, én dédelgetlek.
Rám morgott. – A tiéd vagyok. A tiéd vagyok. – A feje hátrabicsaklott,
szőke haja kiterült a sötét szőrmén, a kontraszt megdöbbentő.
Felnyögtem. Úgy éreztem, mintha egy vadállat tartózkodna bennem, aki ki
akarna szabadulni, felfalni Ingridet. – Olyan lágy. – Gyorsabban siklott az
ujjam fel és le a csiklóján. – Olyan édes. – Végig húztam a nyelvem a torkán,
a fogammal követtem a nyomot. Reszketett miattam, minden módon reagált
az érintésemre, amire szükségem volt. Megadta magát nekem, de a maga
módján erős volt. Amire szükségem volt a nőmben, abban, aki kihívás
lehetne nekem… egy harcosnak.
Elvettem az ujjam a puncijáról, a hasára siklik a kezem és ott is marad. –
És egy nap nemsokára itt fognak növekedni a fiaim és lányaim. Erős
gyermekekkel fogsz megajándékozni, ugye, édesem? – A hasáról
továbbhaladok a melle halmára, és megállok a nyakánál, azt súgom neki,
hogy nézzem rám. Olyan szépen engedelmeskedik.
–Akarod, hogy megszerezzelek, átszakítsam a szüzességed és a magamévá
tegyem az ártatlanságodat? – Lassan bólintott, szája kinyílt, légzése durva. –
Mondd ki a szavakat.
–Akarlak, Gunnar.

–Mutasd meg, hol!

Megfogta a kezem és a combjai közzé tette… a nedves puncijára. – Pont

itt, – suttogta.
Megfogtam az arcát és megcsókoltam, megdugtam a nyelvemmel,
tudattam vele, hogy nem várok tovább.
Szeretkezni fogok a nőmmel, és a végén kielégült lesz, boldog, és teljesen
az enyém.

Ingrid
Gunnar nagy teste rajtam volt, a tűzből áradó melegtől és ahogy ő befedett,
izzadság gyöngyözött a testemen, de a legjobb módon. Az arcom tartotta,
keze hatalmas volt rajta, a tekintete intenzív, parancsoló. Figyeltem, ahogy a
szám nézte, pupillája kitágult, a vágya az arckifejezésére volt írva.
– Sosem engedlek elmenni, Ingrid!
A szavak hevesek voltak, a kijelentése magába foglalta, hogy mindezt
betartja. Mondott valamit az anyanyelvén, néhány szó elég ismerős volt, hogy
tudjam, gyönyörűnek, édesnek nevezett, olyan gyengéd volt.
–Csókolj meg, – súgtam, ismét a sajátomon akartam érezni az ajkait, az erőt,
a szenvedélyt, ami belőle áradt és minden mást ellopott. Semmi sem volt,
ami számított, kivéve Gunnarral lenni és hagyni, hogy az egyik legeslegjobb
módon domináljon a testem felett.
Nem várakoztatott meg, nem tagadta meg tőlem.
 Úgy csókolt, mintha birtokolna engem. Kisajátított, minden részemet, de
annyira szükségem volt rá, mint a levegővételre. Az ajka kemény volt, olyan
erőteljes, hogy nem tehettem mást, neki adtam magam. Elnyeltem a mély
hangot, amit kiadott, megízleltem az ízét az ajkamon, a nyelvemen.
Megragadtam a bicepszét, az izmok megrándultak a kezem alatt, az ereje
egyértelmű volt.
–Ma este felfallak, feleség, de olyan alaposan, hogy képtelen leszel gondolni
bármi másra, amellett, hogy mit fogok vajon csinálni veled ebben az
ágyban.
Éreztem a kézét az arcomon, az ujjai cirógatják a bőröm, úgy tűnt
memorizál engem, az emlékezetébe vés. Éreztem, hogy a kemény rúd a
combjai közt a hasítékomat bökdösi, a hatalmas függelék, ami miatt nedves
voltam. A karomon felsikló kezének érzése, ahogy megállapodik a
nyakamon, gyengéden egy helyben tartott, az erejéről árulkodott.
Legyőzhetne, ha igazán akarna, és ettől még inkább beindultam, még jobban
vágyakoztam.
–Olyan édes, Ingrid, – mormogta, és elkezdte nekem dörzsölni magát. Nem
hatolt belém, csak lassú és vontatott mozdulatokat tett, a nedvemben
csúszkált, nekiment a kis dombocskának, ami bizsergett a szexuális vágyam
tetőpontján. Éreztem, hogy valami épül bennem, a bensőmben, éreztem a
szorítást a derekam tövénél, csillagok táncoltak a szemem előtt és olyan
érzés volt, mintha ez egész testemet elnyelték volna.
Nyöszörögtem, az ujjam a karjába vájtam, magamhoz tartottam.
–Ez az, – nyögte, és gyorsabban nyomakodott nekem, a rúdja a redőim közt
siklott, azt a kis idegcsomót ostromolta, amitől sikítottam és vonaglottam
alatta.
És aztán valami elkapott. Éreztem, hogy növekszik, éreztem, hogy rohant
körülöttem a világ, távolra sodort. Hátravetettem a fejem, ahogy belém
csapódott a gyönyör. Mindeközben Gunnar sem hagyta abba a mozgást, nem
hagyta abba, hogy hozzám dörgölje magát, felsikítottam a gyönyör
intenzitásától. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni az ereimben száguldozó
tüzet, nem lehetett eloltani. Nem akartam, hogy kialudjon. Azt akartam, hogy
az örökkévalóságig égjen.
 Ösvényt csókolt a kulcscsontomon, a hangja mély, erősen morgott.
Lassított a dörzsölésen, de éreztem mennyire kemény volt. Acélkard volt
kettőnk között, a vágya kézzelfogható, testi. A bennem történt robbanás után
is már olyan nedves voltam, készen álltam a férfira. Felhördült, az
anyanyelvén dörmögött.
–Készen állsz rám, mindent megadsz nekem, amire vágyom, amire
szükségem van. – Néhányszor belém csúsztatja a keménységét mielőtt
megállt, a lélegzete harsány, a teste megfeszült, erőteljes volt.
De nem vártam el tőle, hogy megálljon. Végighúzta a nyelvét a torkom
vonalán, míg megborzongtam. Gunnar felemelte a fejét és lenézett rám, tűz
égett a szemeiben. – Szükségem van rád, Ingrid!
Mély lélegzetet vettem és megnyaltam az ajkam. – Akkor vegyél el!
Orrlyukai kitágultak, szemei üvegesek voltak a vágytól, a szükségtől, hogy
megtegye, amit kértem, amit kétségbeesetten akartam. Ahogy megcsókolt az
ellopta a levegőm, arra késztetett hogy sokkal többre vágyjak. A számba
nyögött, megmarkolta a hajfonatom, hátrahúzta a fejem, feltárta, szabaddá
tette a torkom.
Ziháltam, amikor végigfuttatta nyelvét a nyakamon és a pulzusom mentén.
Nedvesség borított belső combjaimat, egy bizonyíték, mennyire fel voltam
húzva, mennyire készen álltam rá. A lábamon éreztem a kezét, hátra
csúsztatva végigkorcsolyázott a fenekem görbületén, még lejjebb csúszott
míg megragadott a térdemnél fogva, felhúzta és széttárta. Szélesre
tárulkoztam ki, és ő beilleszkedett, teljes súlyát rajtam nyugtatta, belepréselt a
szőrmébe. Ziháltam, az érzékenységem ijesztő volt.
Hozzám dörgölte magát, rúdjának csúcsa pont a bejáratomnak préselődött.
–Istenek, – suttogtam. Combjaim közt voltak a kezei, torkom hátuljáról
nyögtem fel, ahogy az érzések áthaladtak rajtam. Nagy hüvelykujja rálelt
nedves csiklómra és elkezdett velem incselkedni.
–Kulcsold át a derekam a lábaddal. Szükségem van rá, hogy a közelemben
legyél.
Köré fontam a lábaim, a puncim teljesen kapcsolatba került a kezével.
Mindketten mély hangokat hallattunk. A forró, kemény hosszúsága azzal egy
időben súrlódott a belső combomhoz, ahogy újra és újra cirógatott, kötekedett
velem, kínzott.
–Annyira felkészültél rám, – nyögte ki. – Annyira fogékony vagy, Ingrid,
feleségem. – A szájával azonnal birtokba vette az egyik mellem, nyelve a
merev csúcson mozgott, gyengéden beleharapott. Gyönyör száguldott át
rajtam. Forró lélegzete érintette a bőröm, mély levegőt szívtam, szédültem,
könnyűnek éreztem magam.
–Meg foglak baszni, édesem. Minden kemény porcikámmal meg foglak
szerezni, a térded elgyengül az irántad érzett szenvedélytől. – Kihúzta kezét
a combjaim közül. – És amikor azt hiszed, már nem tudsz többet befogadni,
ráveszlek, hogy egész éjjel keményen és mélyen lovagolj meg engem.
Kissé hátra ment, felemelte a kezét és láttam, hogy az ujjai a gyönyörömtől
csillognak, az iránta érzett vágyamtól. Elakadt a lélegzetem, amikor a szájába
szopta az ujjait, és teljesen lenyalogatta a kéjemet. A hang, amit kiadott,
olyan volt mint egy sebesült állaté. A hasa hullámzott, az izmok a gyomrán
összerándultak, a dombok és völgyek éles tisztasággal kerültek elő cserzett,
tetovált és sebhelyes bőrén.
Megmarkolta magát, a rúdja kemény, olyan nagy és hosszú, hogy a torkom
összeszorult, a tövétől a csúcsáig cirógatta magát. Készen állt rám, de
aggódtam, hogy talán nem fog beférni, hogy a fájdalom oly nagy lesz, hogy
még ha fel is készültem rá, nem tudnék egyenesen gondolkodni.
– Szereted nézni, ahogy megérintem magam, hogy úgy vágyom rád, mint egy
kibaszott szörnyeteg?
Csak bólintani tudtam. Folyamatosan engem figyelt. Minden mozdulatával
a fityma hátrahúzódott, felfedve a rést és a tiszta folyadékot a tetején… a
bizonyítékot, hogy fel volt izgulva, hogy mennyire kívánt engem. Ami egy
heves, izgalmas valóság volt, és az, amibe belekapaszkodtam.
Mindez miattam volt.
 7. fejezet
Gunnar
Ingrid annyira ártatlan volt. Az enyém volt, tiszteletben tartom, boldoggá
teszem, kielégítem… az értésére adom, hogy senki másom nem volt a
világon.
Próbálom irányítás alatt tartani a vágyam, nem megrémiszteni őt, vagy
hogy azt gondolja, vadállat voltam. De tovább már nem tudom magam
kontroll alatt tartani, nem akkor, amikor készen állt rám, nem akkor, mikor
majdnem elmentem, még mielőtt benne lettem volna.
És ez nem fog megtörténni. Amikor kiengedem, mélyen a testében leszek,
befogadja a magom, olyan illata lesz, mint nekem. Megjelölöm.
Egy pillanat erejéig néztem őt, csak figyeltem, ahogy a tűz fénye nyaldossa
a testét, a vonalait. Az illata részegítő volt, úgy éreztem, mintha bőséges
mennyiségű mézsört fogyasztottam volna – berúgtam a nőtől. Felemeltem az
egyik szőke hajfonatát, az ujjaim között simogattam a tincseket, az orromhoz
emeltem és hosszasan beszippantottam. Mindig megismerném az illatát. Az
emlékezetembe véstem, minden alkalommal a testembe veszem az
eszenciáját.
Hallottam a nyelését, láttam, hogy mozgott az a feszes vonal a torkán
eközben. Nem akartam tovább kínozni, magammal sem akartam ezt tenni.
Azon kaptam magam, hogy hozzá nyomódok, a csiklóján mozog a farkam,
fel és le csúszkál a sima forróságában.
–Addig tudnálak falni, míg végül semmi sem maradna. – Még közelebb
mentem, így a szánk csak néhány centiméternyire volt egymástól. – És még
az sem volna elegendő, még mindig utánad éheznék. – Figyeltem, ahogy
megnyalta vörös, dús, buja ajkait. Minél hamarabb a farkam köré kell
záródnia a szájának. Most arra volt szükségem, hogy érezzem a remegését,
hogy a puncija a rudam körül feszüljön, hogy a csúcsáig vezesse magát.
–Ez lesz az első alkalmad, de elérem, hogy sikíts a kéjtől. – A melle erősen
emelkedett és süllyedt, a lélegzete gyors volt, vad. – Nincs több várakozás.
– Előrelendültem és elvettem az ajkát az egyetlen módon, amit ismertem, az
egyetlen módon, ami számított.
 Birtokló.
Mindent felemésztő.
Brutális.
Kétségbeesetten kezdett visszacsókolni, kicsi kezeit a vállaimon tartva a
bőrömbe süllyesztette körmeit, felszisszentem a gyönyörtől.
–Annyira kemény vagyok miattad, Ingrid, úgy felkészültem rád, feleség. –
Tudom, hogy mindig ilyen lenne, mint ez. – Éreznem kell, ahogy
megtöltelek, be kell fogadnod a magom, a sajátomként kell megjelöljelek.
–Istenek, Gunnar!

Válaszként felnyögtem.
A kétségbeesés és szükség kétségbeesett kis hangját hallatta.
Kezemet tarkója mögé csúsztatva lágy bőre köré kulcsoltam és erősebben
csókoltam, még követelőzőbben. Amikor felemelte a csípőjét a farkam
gyorsabban, erősebben csúszkált a hasítékánál, mély hörgés ömlött ki
belőlem.
Nem tudtam irányítani a lélegzetem, a farkam még inkább meredezett,
alatta a súlyos zacskó szorosan a testemhez húzódott. Felhördültem, a másik
kezemet pedig végig húztam keskeny csípőjén, lapos hasán, és a kezembe
zártam az egyik nagy mellet. Addig csíptem a mellbimbóját, míg fészkelődött
alattam, amíg azt a lágy hangot adta ki, ami a cél volt. Addig dörgölődztem
hozzá, hogy a magasba fokozódott a vágyam.
– Kényeztesselek, én nőm?
Válaszul bólintott. Ennyi elég volt nekem. Elkezdtem egy vonalat nyalni a
nyakán, a gödröcskéig a tövénél, a nyakába lihegtem.
–Megrészegedek tőled!

–Gunnar, – volt a válasza.

–Tárd szét nekem, had lássa, ami az enyém, Ingrid. – A hangom durva volt,
 morgós a kéjtől. Hátradőlve adtam neki helyet, figyeltem, amint
engedelmeskedett nekem. A kinyíló ajkainak látványától, ahogy megmutatta
nekem rózsaszín középpontját, a nedves csiklóját, úgy hörögtem, mint egy
felajzott fenevad.
–Kérlek, – nyöszörögte a feleségem. – Kívánlak!

A homlokom az övére fektettem, próbáltam megregulázni a levegővételt.

Kettőnk közé nyúltam, megfogtam a rudam, és néhány másodpercig
simogattam. A farkam feje nedves volt a kitartóan megjelenő elő váladéktól,
és tudtam, hogy már ennyitől is el tudnék sülni. Figyelte hogyan elégítettem
ki magam, és ettől a ténytől az egész testem még feszültebb lett.
–Nyisd szét nekem az ajkaidat. – A szemébe néztem. – Hadd lássam milyen
rózsaszín a középpontod. – És amikor megtette, láttam kinyílna a punciját, a
helyet, amin nemsoká uralmam alá hajtok, kibaszottul elvesztem.

Ingrid
Megmutattam neki a legintimebb részem, a helyet, amit még senki más
nem érintett, senki sem látott még.
Gunnar úgy nézett rám, mintha lakoma lennék, ő pedig éhezne.
Nem tudtam mit tenni, de azt a helyet nézem, ahol magát fogta. Annyira
hosszú volt, annyira vastag. Összerándultak a belső izmaim arra a gondolatra,
hogy belém helyezi magát.
Egy harcos, aki annyira brutális és gyönyörű volt.
– Nézz rám, én nőm.
Kényszerítettem magam, hogy felemeljem pillantásom megkapó, szinte
ijesztő férfiasságáról. A szemei engem figyeltek, kék intenzitással
találkoztam, amitől vágtázni kezdett a szívem. Nem féltem tőle, pedig talán
kellene. Talán több félelmet kellene éreznem, tartanom kellene attól, amit
tőlem akart… velem akart.
Ha lehetséges volt, még nedvesebb lettem a lábaim között.
Pír kúszott végig rajtam, végigfutott a végtagjaimon, a nyakamon és az
arcomon. És minél tovább bámult rám, annál inkább kellemes köddel vett
körül, a vágyam a legmagasabb pontig fokozódott.
A belső combomra helyezte a kezét és végighúzta hatalmas ujját a
bőrömön, tűzrohamot küldve végig rajtam. Aztán még szélesebbre húzva
kitárta a lábam, az izmok tiltakoztak, sikítottak, a lehető legjobb módon
perzseltek.
–Amennyire szeretném beléd lökni magam, – a torka dolgozott nyelés
közben, – olyan kétségbeeséssel kell megízleljelek, ami vetekszik bármivel,
amit eddig megtapasztaltam.
A gyomrom besüllyedt és vissza, ahogy durván beszívtam a levegőt. A
keze a puncimnál volt, az ujjai a puncimnál voltak. Szét választott, hideg
levegő árasztotta el felhevült húsomat. Lesüllyedt a combjaim közt, az ajka
pont az intim részemnél volt.
– Olyan kibaszott jó az illatod, annyira hihetetlennek tűnik.
Lehunytam a szemem, ahogy megéreztem magamon a nyelvét, laposra
formálta, forró és nedves. A punci lyukamtól kezdve végignyalt a kicsi
csomóig, az ölem tetejéig. Aztán beszippantotta a szájába azt a megduzzadt
kis gombot, az alsótestem fellendült az ágyról attól az érzéstől, ami belém
csapódott. Egyik keze pont a mellem alatt volt, egy helyben tartott, miközben
nyalt és szopott és egy olyan helyre vitt, amit valószínűleg az istenek
látogattak.
Nyitva tartott, addig nyalt, míg elállt a lélegzetem, levegő után kapkodtam,
próbáltam öntudatomnál maradni. És aztán olyan volt, mintha valami
összetört volna bennem, ugyanaz az erős gyönyör, hogy lebegtem, ziháltam,
valami szilárd körül akartam összezárulni. A belőlem távozó hang megtört
volt, esdeklő. A Gunnarból jövő hang egy sebzett állaté volt, egy éhes
fenevadé.
Csak amikor próbáltam őt eltolni, annyira gyenge, annyira érzékeny, akkor
húzódott el Gunnar. Kényszerítettem a szemem, hogy kinyíljon, még azt sem
fogtam fel, amikor lehunytam őket. Mindkét vállamnál az ágyra támasztotta a
kezeit, a hatalmas harcos teste minden mást elzárt. A száját bámultam, az
ajkai attól csillogtak, amit velem tett, amit belőlem facsart ki. Nem készített
fel rá, mit fog legközelebb csinálni. Megragadta az állam, rádőlt és
megcsókolt, rákényszerített, hogy megízleljem magam rajta.
Kezét a hajamba csúsztatta és erőteljesen meghúzta a tincseket. Éreztem a
combjaim közé préselődni a hosszúságát, ahogy folyamatosan csókolt. De
valójában azt a rudat a bejáratomnál akartam tudni, hogy belém hatoljon,
szétfeszítsen…. sajátítson ki.
Aztán a csók megszakítása nélkül kettőnk teste közé nyúlt és a farka
csúcsát testem bejáratához tette.
Bennem minden megdermedt, megfagyott. Nem lélegeztem, szerintem
még a szívem sem vert ebben a pillanatban.
Az arcát elborító vadság és a mód, ahogy lenézett rám, mintha az
engedélyemre várna a folytatáshoz, mámorral töltött el. Nem csak egy férfi
volt, nem csak a férjem. Viking volt, brutális, az ereje nyers, talán még barbár
is, ha az idő azt kívánja meg. Kétségtelen, hogy azt csinált, ami akart, kivéve
az engedékenységet és a behódolást. De most rám várt, várt, hogy
meggyőződjön róla, velem minden rendben volt.
Végig simítottam a kezemmel tetovált karján, az izmok megfeszültek az
ujjaim alatt.
– Készen állok!
Mélyről jövően nyögött fel, majd becsukta a szemét. –Az enyém vagy. Te
hozzám tartozol. – Amikor újra kinyitotta a szemét, meg tudtam mondani,
hogy az igazság nézett vissza rám. Ez rólam szólt, arról, hogy a tulajdona
voltam. Rólam szólt, az övé voltam minden módon, de ugyanúgy ő is az
enyém volt.
Amikor megéreztem, hogy a teste még feszültebb, tudtam, mi következik.
Egyetlen lökéssel mélyen belém hatolt, átszakította az ártatlanságom, többé
már nem voltam érintetlen. A hátam felívelt, a melleimet előre toltam, az
ajkam csendes kiáltásra nyílt. Óriási volt a fájdalom, a méretétől elfúlt a
lélegzetem. Tudtam, hogy nagy, hogy kényelmetlen lehet, de a feszítéstől, a
perzselő behatolástól könnyek szúrták a szemem sarkát.
Gunnar lehajolt és lenyalta azokat a könnyeket, elvette őket tőlem, a
fájdalmam, és gyönyörrel ajándékozott meg. Aztán elkezdett mozogni, újra és
újra, lassú, könnyed, állandó. A súlyos golyói minden lökésnél a fenekemnek
csapódtak.
Nem mondott semmit, csak összekapcsolta szemeit az enyémekkel,
egyértelmű volt a koncentrációja.
Erős mellkasa fel-le emelkedett, miközben lélegzett. – Sosem éreztem még
olyan elképesztő dolgot, mint mélyen lenni a puncidban. – Gunnar a
markolatig belém temette magát, a szemeim szélesre tágultak, az ajkaim
enyhén elnyíltak. A belső izmaim ritmikusan összehúzódtak az átmérője
körül.
–Annyira jó, Ingridem! – Kihúzódott, így a teteje a testemben maradt. Egy
szívdobbanás eltelt, és aztán visszalökte. Mindketten kiáltottunk a kéjtől.
–Igen, – suttogtam.

Olyan volt, mintha az az egy szó leállította volna. Ekkor ősi, vad volt.
Nyers nyögése tovább szította a vágyam.
Megbaszott engem. Nem volt más mód elmondani azt, amit velem tett.
Addig mozgott ki-be bennem, míg a bőrünk egymásnak csapódott, a
verejtékünk eggyé keveredett. Gunnar hátra húzódott és végignézett
testünkön oda, ahol összekapcsolódtunk. Követtem a példáját. Felhördültem a
bennem előbukkanó és eltűnő látványától, vastag rúdját beborította csillogó
vágyam és a szüzességem vére.
Felnyögött a gyönyörétől, az enyém pedig tovább növekedett. Ziháltam, ő
pedig szoros, hajthatatlan tartásban tartotta a csípőm, egy helyben tartott,
miközben a magáénak követelt engem, tudomásomra hozta, hogy az övé
voltam, a testét használta, a világ végéig kielégít engem.
Gunnar mélyen eltemette magát bennem, ismét és ismét, minden lökéssel
az egekig vitt. Telinek éreztem magam, annyira kitágítottnak, a kéj és a
fájdalom eggyé keveredett, amitől még őrültebb, még szédültebb lettem.
És aztán egy hatalmas lökéssel visszatolta magát, medencéje az enyémen,
feljebb tolt a fekhelyen, a hátam végig csúszott a szőrmén, az égő érzés
azonnali és annyira jó.
–Istenek, – hördült fel a férfi, a teste annyira nagy, annyira kemény felettem.
Megtöltött engem, forró magja minden centiméterem megérintette, kifolyt
belőlem azon a helyen, ahol összekapcsolódtunk. Szitkozódott és nyers
dolgokat morgott. Lehunyta szemeit, a nyaka megfeszült, az arcán már
szinte fájdalmas kifejezés ült. Végül ellazult rajtam, nehéz súlya
ínycsiklandó érzés volt.
–Így érez egy harcos, amikor rálel az egyetlenre, akit meg akar tartani. – Úgy
hangzott, mintha magában beszélne. Kinyitotta a szemét és rám nézett. –
Valószínűleg ilyen érzés a Valhalla.
Amikor kihúzódott belőlem mindketten elégedetlennek hangzottunk.
Mielőtt megmozdulhattam volna, a derekam körül volt a karja, szorosan
magához húzott, csókot lehelt a vállamra.
Nedves volt a bőrünk, egymáshoz tapadtunk, annyira erotikus, annyira
kielégítő. Éreztem, hogy az ő és saját vágyam nedvessége borítja a belső
combom. Egyik keze a lábam közt volt, mintha tudta volna, mire gondolok.
Felziháltam és megrándultam, amikor egyik ujját belém csúsztatta,
visszatolta belém a magját.
– Én ide tartozok. Örökké!
Lustán járatta bennem az ujját, felsóhajtottam és éreztem, amint ismét
felemelkedik bennem a forróság.
–Enyém, – mondta nyersen, de én tökéletesnek éreztem, annyira jó volt, hogy
tulajdonképpen mosolyogtam. Gunnar lehajolva megcsókolta a homlokom,
egy édes és kedves tett, ami annyira oda nem illőnek tűnt, hogy először
néztem rá. Kicsúsztatta belőlem az ujját és elhúzta. Éreztem, hogy az alvás
felé sodródok, megelégedett vagyok, biztonságban és boldog vagyok.
Nem tudom. mit tartogat a jövő, de amit tudtam, hogy pontosan ott voltam,
ahol szerintem lennem kellett.
 8. fejezet
Ingrid
Hideg áradt rám, mire felnyitottam a szemem. A szőrme lent volt a
derekam körül, a mellkasom szabad volt, és a kandallóban égő tűz ellenére is
fáztam, ami mindent melegen tartott.
Mert Gunnar nem volt mellettem.
Kinyújtóztam, a testem a legjobb helyeken édesen sajgott, a kezem oda
csúsztattam, ahol a férfi aludt. A szőrme hideg volt, de a test hőjének melege,
és amin osztoztunk, örökké az emlékezetembe és a testembe vésődött.
Olyan módon követelt a magáénak, ahogy eddig még egyik férfi sem tette.
Kisajátított, ezért csak sóvárogni tudnék utána.
Még most is, csak rágondolok, mit csináltunk, miben osztoztunk a múlt
éjjel, mámorossá tesz. Nedves voltam, megint készen álltam.
A kunyhó közelében nyögéseket hallottam, a férfiak harcának hangjait, az
egymást legyőzni akaró harcosokat. Felvillant előttem az éjszaka a falumban,
a halál, az erőszak.
Kiszálltam az ágyból és megfogtam egy ruhadarabot. Egy bőr vállkendőt
csúsztattam a vállaim köré, egy bőrdarabbal hátra kötöttem a hajam, és
elindultam az ajtó felé. Kinyitottam és körbenéztem, de először semmit sem
vettem észre. A kunyhón túlra merészkedtem, a hangot követve a falusiak
tömegéhez értem. Körben álltak, a testek közti réseken két erős férfi
küzdelmét láttam.
És az egyikük Gunnar volt.
Minél közelebb kerültem a tömeghez, annál több ember bámult engem.
Szétváltak, beengedtek, hagyták, hogy nézzem a harcot. Nem, nem is harc
volt, hanem kiképzés.
Csak álltam ott és néztem, ahogy Gunnar és egy másik hatalmas férfi
harcolnak. Volt fejszéjük, együtt gyakoroltak. A testükben izmok duzzadtak,
erejük megtöltötte a levegőt, körülvett engem, amitől teljesen nőiesnek
éreztem magam. Nem tudtam elszakítani tekintetem Gunnarról. Koncentrálva
küzdött, uralta az arckifejezését, a mozdulatait stratégiailag helyezte el,
precízen. Teljesen elkápráztatott, ahogy figyeltem, amint közelharcot vívnak.
Bár meglehetősen egyenlő partnerek voltak – vagy ami kitűnt a súlyukban és
magasságukban – láttam Gunnar mozdulataiban a jártasságot.
Az anyanyelvükön mondott valamit a másik embernek.
Instrukciókkal látja el, jöttem rá.
Nem tudtam megmozdulni, lélegezni, miközben Gunnart néztem.
Úgy mozgott, mint egy vad állat, óvatosan, tapasztaltan. Elteltem tőle, a
férfi látványától, aki teljesen az enyém volt, a férfitől, aki megvédte azt, ami
az övé, még akkor is, ha az gyilkosságot takart.
Úgy tűnt, mintha napok óta állnék ott őt bámulva, a bűvkörükbe esve. De
aztán Gunnar megragadta az alkarját, levitte a másik vikinget, megadásra
késztette. Gunnar verejtékezett, széles, izmos mellkasa emelkedett-süllyedt a
megerőltetéstől. Kinyújtva egyik kezét felsegítette a másik férfit.
Megragadták egymás felkarját, harcos érintés.
A másik elhagyta a kör közepét, és amikor visszafordítottam figyelmem
Gunnarra, észrevettem, hogy engem figyelt. A szívem megdobbant a
félárbocra eresztett pillantásától, a tűztől kettőnk közt, a kémiától, amiről
tudtam, hogy ő is érzi, erőteljesen mozgott közöttünk.
– Te jössz, édesem!
Nyeltem egyet, éreztem, hogy mindenki engem nézett, várták, hogy
meglássák, mit teszek, hogyan kezelem.
Kinyúlva elvettem a felajánlott fejszét, a súlya szinte oldalra rántott. De
megtartottam, feltartottam, nem hagyva, hogy a penge földet érjen.
–Mutasd meg, hogy véded meg magad. – Előttem állt, a fejszéje készen állt,
bár tudtam, hogy nem ártana nekem, tudtam, nem hagyná, hogy történjen
velem valami. Azt akarta, hogy képes legyek megvédeni magam, ha az
kellene, ha eljönne az az idő.
Mellettem valaki átnyújtott egy pajzsot, és azzal együtt tartottam a fejszét,
a karom fájt, égető érzés járta át az izmaimat.
–Sosem engedem, hogy bántódásod essen, – mondta gyengéden. – De
szükségem van rá, hogy ilyen esetben megvédd magad.
Abban a pillanatban csak azokra a falumba ékező szörnyekre tudtam
gondolni, akik megpróbálták elvenni azt, ami nem az övék volt.
És akkor Gunnar előre lépett, a szemei rám koncentráltak.
–Mindig tartsd a tekinteted a másikon, de az oldaladra is figyelj oda. –
Megmutatta, hogy néz egyik oldalról a másikra. – Az ellenség minden
irányból fog feléd menni. Mindenre fel kell készülnöd.
Bólintottam. A torkom összeszűkült, a szívem vágtázott. Még közelebb
jött, a mozdulatai lassúak. Amikor felemelte fejszéjét én is felemeltem a
pajzsot. Amilyen lassú volt, elég könnyű volt blokkolni a csapását. Úgy
éreztem, visszatartom a levegőm.
–Most gyere hozzám, fejsze felemelve, kar egyenes. Itt akarsz megütni
engem, – mondta és megveregette mellkasát a fejszét tartó kezével. – Meg
akarsz bizonyosodni, hogy halálos ütést mérsz, hogy nem tudnak téged
kivédeni. – Tett egy lépést felém. – Mert jönni fognak, Ingrid. Utánad
fognak menni, ha nem ütöd ki őket az első lépéssel ott, ahol számít.
Megbillentettem a fegyverem, egy bizonyos fokig tudtam, hogy kell
használni, de semmi olyan, ahogy ezek a harcosok edzettek.
Kivédte a mozdulatot.
Újra és újra megcsináltuk, harcoltunk egymással, lengető és blokkoló
táncot jártunk. Tudtam, hogy könnyen felülkerekedhetne rajtam, de büszke
voltam magamra, mert feltartottam, harcolok vele. A magam módján erős nő
voltam, nem lehet megtörni. Gunnar látta ezt bennem, látta, hogy egyenlő
voltam. Ez volt az egyik ok, amiért beleszerettem.
A felismerés végigcikázott bennem.
Beleszerettem, láttam az életem összefonódni az övével, és nem akartam,
hogy véget érjen.
A gondolataim miatt megbotlottam, és Gunnar rajtam volt, hatalmas teste
hozzám préselődött. – Legyél éber. Mindig.
 Hátra húzódtam, de csapdába estem a saját lábamban. Hátrafelé dőltem, a
fejsze és pajzs kiesett a szorításomból. Mielőtt a földre zuhanhatnék, Gunnar
elkapott, a testem szorosan az övén volt, az ereje beburkolt, megvédett.
Felidéztem a kevés kiképzésem, és meglendítettem a lábam. Számítania
kellett rám, mert kivédte a mozdulatot és hátra húzódott. Az arcán pedig
vigyor ült.
– Jó, Ingrid. Nagyon jó, feleségem.
Hozzám jött, bekerített. Elhárítottam és megütöttem. A testével
kapcsolatba lépő lábam kissé fájdalmas volt, de élettel telinek éreztem
magam.
–Egy apró kis harcos van a kezeim közt, – mondta vigyorogva. És aztán már
azelőtt a karjaiba zárt, hogy megállíthattam volna. Ziháltam, olyan erősen
lélegeztem, hogy megszédültem. Izzadság gyöngyözött a szemöldökömön,
lesiklott a mellem közti völgyben. Engem figyelt, a szórakozás elhalványult
minél tovább bámultuk egymást. Ő is nehezen kezdett lélegezni, vágya a
hasamnak nyomódott, az a hatalmas vasrúd farka annyira kitöltött múlt
éjszaka.
Felizgultam.
Sokáig egyikünk sem mozdult meg, meg sem szólalunk. Ugyanazon a
levegőn osztoztunk, a tekintetünk összekapcsolódott, még az a tény sem
zavart, hogy a körülöttünk lévő emberek minket néztek. Nem tudtam, mi jött
belém, de azon kaptam magam, hogy előrehajolva megcsókoltam a férfit,
szükségem volt a szájára magamon.
Felnyögött, mögém nyúlva az öklébe fogta a hajam. Imádtam a szúró
fájdalmat, egy húzással irányított, kisajátított. Éreztem, hogy hátrafelé
mozdulunk és hagytam, hogy elcipeljen, a harc feledésbe merült.
Amikor hátrahúzódtam, láttam, hogy már megint a kunyhóban voltunk, a
magánélet körülvett minket. Bár az igazat megvallva, nem érdekelt, ha
mindenki minket figyelt, ha figyelték, amit a férjem, a vikingem tett velem. A
szemébe bámultam, láttam a tüzet a kék mélységben, a szenvedély, a vágy
jeges lángolását. Tudtam, mi történik, hogy merre halad mindez. Kellemesen
sajogtam a múlt éjszakától, de készen álltam a többire is.
 Tudtam, hogy Gunnarral mindig készen fogok állni még sokkal többre is.

Gunnar
Bámultam a feleségem, a krémszínű ruhát, amit viselt, a virágokat a fején,
ami körbefonta, amitől úgy nézett ki, mint az istenek ajándéka.
Ő ajándék volt Odintól, ő az én örökké dédelgetett jutalmam.
Feltartottuk a kardunkat, összeérintettük őket, megpecsételtük a
szövetségünket. A szavak beszéltek, eggyé kapcsoltak minket, a
szövetségünk hivatalos lett, áramlott át rajtam. Ingrid miatt voltam erősebb.
Mindenki minket figyelt, a szeretteim, az embereim.
Mostantól az ő emberei.
Amikor a kardceremónia véget ért, feltartottuk a kezeinket, egy darab szőtt
szövetet tekertek köré és a karunk köré, összekötött minket. Ingrid egész idő
alatt mosolygott, pillantása az enyémbe fonódott, igazi és valódi érzései
irántam egyértelműek voltak. Szerettem ezt a nőt, attól a pillanattól, hogy
belenéztem kitágult kék szemeibe, az arcát pedig ellenségeink vére borította.
És ezután már az embereim, és isteneink szemében is hozzám tartozott.
Magamhoz húztam, kezembe zártam a fejét és megcsókoltam. Nem kellett
volna hatalmas műsort kerekítenem neki, de ezt akartam. Azt akartam, hogy
mindenki lássa, ő az enyém, hogy megmutassam neki, hogy érzek iránta,
milyen érzéseket keltett bennem, hogy nem számít hol voltunk. Mikor
elhúzódtam az embereink éljenzése hangos volt, körülvett minket, teljessé tett
bennünket.
–Feleségem, – suttogtam. Megfogva az arcát újra és újra megcsókoltam,
sosem kaphatok eleget. Velem tartott, amikor az ismeretlenbe kapott esélyt.
Annyira erős volt. – Lakomát tartunk az isteneknek!
Úgy tűnt, mindenki összhangban üvöltött fel. Ingrid kacagott, a mosolya
széles volt, a szeme ragyogott. Az oldalamhoz vontam, együtt megfordultunk
és az embereinkre néztünk. Éljeneztek, virágokat szórtak, színes szövetek és
zászlók voltak a levegőben.
 Ez volt az, ami már hiányzott, amit kerestem, amiért harcoltam. Csak nem
ébredtem rá erre addig, míg Ingrid be nem lépett az életembe.
 Epilógus
Gunnar
Néztem, amint gyönyör mossa Ingrid arcát, láttam, hogy egyre jobban
kipirul, a szája kinyílt, a sikoltása mindent túlszárnyalt. A szívem dübörgött,
háborús dobként dobogott a lelkemben, a mennyország, mintha bekopogtam
volna az istenek ajtaján.
–Gunnar, – súgta, és én is elment, megtöltöttem, minden magom neki adtam.
Amikor szárazra szorított, a golyóim szoros, meleg puncijába ürültek, lassan
kihúzódtam belőle. Testünkön verejték pöttyöződött, nem tudtam magam
megállítani, előredőlve végighúztam nyelvem a mellei között. Sós és édes
íze volt, és egészen az enyém volt.
Összeomlottam mellette, úgy lélegeztem, mint a szél, ami a „hosszúhajónk”
körül csapkodott, amikor vitorláztunk. Ingridet nézve lesújtott rám az iránta
érzett szerelmem, a tény, hogy minden egyes nap mosolyra fakasztottam.
– Boldog vagy, édesem?
Lehunyta a szemeit, de a mosoly, amivel megajándékozott, azt mondta
nekem, hogy igen, az. Ami büszkeséggel töltött el.
–Az vagyok, – súgta. Elhúztam arcából nedves haját, végig húztam ujjam az
állkapcsa vonalán, le a nyakán, még tovább ereszkedett. – Ránk fognak
várni.
Felnyögtem, nem érdekelt, ha a többi harcos a főkunyhóban mézsörrel és
étellel várt. Inkább éheznék és kérném a feleségem.
–Mondd, hogy boldog vagy, hogy boldoggá teszlek. – Megfordult és
szembenézett velem, én pedig lecsúsztattam kezem a hasán. A gyermekem
pihent itt, biztonságban, melegségben és egészségesen. Az enyémre tette a
kezét, még mindig mosolygott.
–Sokkal boldogabbá teszel, mint azt szavakba tudnám foglalni.

Előredőlve megcsókoltam, elvettem a lélegzetét, magamba fogadtam

eszenciáját.
–Nem kívántad, hogy a dolgok másak legyenek, hogy meg tudd változtatni a
velem kapcsolatos döntésedet?
 Rögtön megrázta a fejét. – Soha, – suttogta. – Ide tartozok. Abban a
pillanatban tudtam, amikor az elpusztított falumban a szemedbe néztem.
Tudtam, hogy itt kell lennem veled. Ezen semmit sem változtatnék, de nem is
akarok. Azt szeretném, ha élvezhetném ezt, nem pedig aggodalmaskodni,
mert tudom, hogy ez az a hely, ahol lennem kell, a te oldaladon.
Közelebb vontam, felhúztam magamhoz, a kezem a hasán volt, kapcsolat az
életemmel. – Pontosan ott vagy, ahol feltehetőleg lenned kell. Pont itt.
Velem.

Ingrid
Kilenc hónappal később…
– Annyira erős, olyan gyönyörű.
Hallgattam Gunnart, de a fülemben dübörgött a szívem, a testem nedves volt
az izzadságtól, és a fájdalom, amit éreztem, az egész testem kínozta. De ezzel
minden rendben volt. Életet adtam a gyermekünknek. Az életünk jobbá fog
változni. A gyógynövények illata égetett és népünk hagyományai körülvettek
minket.
És aztán megszületett a gyermekem – a fiunk vagy a lányunk – ami olyan
érzés volt, mintha megnyílt volna a mennyország, lehozva ezzel az isteneket
és Valhallát az életembe.
A kis sírás egy harcosé volt.
Akár fiú, akár lány, ez a pici baba erős lesz, büszke lesz rá, honnan jött.
– Fiú, – mondja Gunnar büszkeséggel. Érzem, hogy a mosolyom szétfeszíti
az arcom.
Amikor megtisztították és meleg ruhába tekerték a kicsit, Gunnár átnyújtotta
nekem.
– Egy fiú, Ingrid! – Lehajolt és homlokon csókolt. – Annyira boldoggá tettél.
Felmosolyogtam a férjemre. Aztán mindketten lenéztünk a fiunkra.
–Kicsi Lachlan, – súgtam, megérintettem a fejét, szőke haja olyan volt, mint a
legpuhább szőrme, amit valaha éreztem.
–Erős lesz majd, tudni fogja, hogy harcoljon, védelmezzen.

Bólintottam.
– Tudni fogja, hogy a családja, az emberei szeretik őt!
Gunnarra néztem. – Ismerni fogja a történetünket, az utunkat, – tettem
hozzá. Gunnar homlokát az enyémen nyugtatta, mindketten ugyanazt a
levegőt vettük magunkhoz.
A család nem csak Gunnarból és belőlem állt. Nem csak a gyermektől, akit
a közösségünkben üdvözölhetünk.
A család a világ volt, ahol voltunk, az emberek, akik körbevettek bennünket,
és az egymás iránt érzett szerelmünk. Tudom, hogy Gunnar nélkül, a
beleegyezésem nélkül, hogy vele tartok, a jövőm sötét és sivár lenne.
A vikingem volt az, aki bearanyozta az életem, aki rávett, hogy minden
napot pozitív hozzáállással szemléljek, és aki ezt a pici kis bébit az életünkbe
hozta.
Együtt sokkal erősebbek voltunk, mint bárhogy máshogy.
Ő volt az én vikingem, és én erős nő voltam az ő oldalán.

Vége