You are on page 1of 8

Csakrameditáció I.

A gyökércsakra

2008. March 10. Monday 16:24


Ismét új sorozatot indítunk 12-én szerdán 19 órakor az Arany
Buddhában, a vezetett csakrameditációk sorában immáron ez
már a 5. sorozat, ami azt is jelzi, hogy egyre nagyobb
népszerűségre tett szert.
Szeretnénk kedvet csinálni mindazoknak akik még nem vettek
ilyenen részt.

Csakrameditáció I.
A GYÖKÉR csakra
Az alábbi cikksorozattal melynek ez az első része, szeretném
felhívni a figyelmedet azokra az összefüggésekre, amellyel a
hétköznapokban nem gondolkozunk, nem „vélekedünk” vagyis
a „véletlenek” kategóriájába
soroljuk az esetleges történéseket, -
pedig szó sincs ilyenről.
Röviden bevezetőként, hogy értetőbbek legyenek az
összefüggések.

Mint már biztosan tudod, a fizikai testünket


többrétegű energiaburok veszi körül, amelyeket 7
fő, és nagyon sok mellékcsakra, „energiakerék” –
tölcsér köt össze.
Ezt az energiaburkot és a fizika testet ezen kívül
még kb. 350.000 nadi – energiavezeték köti össze,
amiben az energia, mint kis gyöngyök haladnak, és
kötik össze a külső energiarétegeket a fizikai testtel.
Ha valamelyik aurarétegben energetikai probléma,
vagy a csakrákban energetikai blokk keletkezik, az
felborítja ezekben az energia vezetékekben az energia harmónikus áramlását, és
ha ez tartósan jelen van, a fizikai testben először fájdalomként, később már, -
mint betegségként, az energiahiányos területeken tumorként, az enegia-többletes
helyeken gyulladásként jelenhet meg.

A csakrákkal vannak ezek az energiavezetékek kapcsolatban, és ha energiablokk


van a csakrában, az már kihatással van az egész fizikai test terület
energiaáramlására.

A csakrákban a blokkok fogantatásunk pillanatától, de sok


blokk előző életeink során keletkezhetett. Ezekre a karmánk
miatt természetszerűleg szükség van, mert ez fog segíteni az
életfeledataink teljesítésében.

Biztos nem gondolkodtál azon, hogy miért úgy van


megteremtve az ember, ahogy Te azt ismered, az energetikai
rendszere oldaláról megközelítve.

Amikor HAGYOMÁNYOS és NORMÁLIS fogantatás jön


létre, elvileg az orgazmus következtében, ami az öröm a
boldogságérzés legközismertebb formája, gyakorlatilag egy
megváltozott tudatállapot jön létre, ami kapcsolat az égi és
földi világok között, és itt léphet be a lélek a legkönnyebben az anyagi világba.
Ha ehhez hozzágondoljuk a manapság egyre gyakoribb, és technológiává
alacsonyodott fogantatást, ne is gondolj bele, mennyi blokkot hoz szegény
gyermek a csakráiban, pedig még hátra van a magzati korszak.
A „boldog” fogantatástól kicsit távolra kerül ilyenkor szegény magzat.
Azután a születésnél a szülőcsatornával egyirányba van a gyökér csakra, így a
csecsemő egy olyan energiaburkot hoz magával az édesanyja
gyökércsakrájából, ami az első 7 évben segít a gyökércsakra funkciók
megtanulásában.

Ha valaki valami okból császármetszéssel születik, és azt már statisztikailag is


kimutatták, hogy sokkal hátrányosabb helyzetbe kerül a személyiségfejlődése,
kevésbé önálló, gyámoltalanabb a későbbiekben. A hasonló korú, de
hagyományos szüléssel született kortársaihoz képest.

Röviden ennyit bevezetésként, és akkor térjünk rá az I-s


vagy a GYÖKÉRCSAKRÁRA.

A gyökércsakra a két láb között a gát környékén található, és


a fizikai síkhoz való kapcsolódást segíti.
A következő érzelmekből keletkező blokkok alakulhatnak
ki, amik az anyagi világhoz köthetnek.

A BIZTONSÁG
A TEREMTÉS
A HOSSZÚ ÉLET
A RÉSZVÉTEL
A TUDÁS
AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS
AZ EGYÉVÁLLÁS

A GYÖKÉRCSAKRA A KÜLÖNBÖZŐ SÍKOKON A KÖVETKEZŐ KÉPEN


HAT

1. A fizikai sík: Testi kapcsolat az élethez, a testgyakorláshoz, az ébrenléthez és


az alváshoz. A fizikai én a földön, az anyagon és az Anyán keresztül nyilvánul
meg.
2. Az EGÓ, vagy emocionális én: Az értelem, vagyis az egyén gondolkodási
folyamatainak meghatározott logikája. A hangulatok az érzelmek, amelyek
állandóan hullámoznak a személyben.
3. Az intuitív én, vagy inkább a lélek: A személy tudatos énjének belső hangja.
A gyökér csakra és a tanulási funkciók összefüggései.
A gyerekek 0 és 7 éves koruk között az „első csakra” motivációi szerint
működnek.
A lélek minden inkarnációjában ezt az időszakot a földi élet új tapasztalataként
fogja fel.
A kisgyermeknek meg kell alapoznia önmagát, és létre kell hoznia saját
világának törvényeit, megtanulva szabályozni evés, ivás, és alvási szokásait,
mert a helyes viselkedés szükséges földi identitásának biztosítására.
A kisgyermek - ön, - én központú, és teljesen leköti saját fizikai életben
maradása.
Az első csakra motivációjából cselekvő gyermek, vagy felnőttnek a fő
problémája a bizonytalanság érzésén alapuló erőszakos viselkedés.
A félelemmel teli ember vakon, és érzéktelenül üthet, éppen úgy, mint a sarokba
szorított állat, aki elveszíti az alapvető biztonságát.
Az-az ember, akit a gyökér csakra ural, általában nagy az alvásigénye, akár 10-
12 óra is lehet.

Az anyaghoz való kapcsolódásod energiaközpontja, ehhez a csakrához taroznak


az alábbi tanulási folyamatok:
A saját eredet, a gyökerek megtalálása
A földdel való kapcsolat
Az Ősbizalom
Az anyagi stabilitás
A testtudat
Az önfenntartás
Az aktivitás
A szülés,
A születés
Az életigenlés
Az illúzió
A harag
Az irigység
Az öncsalás
A fösvénység
Az agresszió
Egzisztencia
Az egó!

A magasabb lelki síkon az új utak és lehetőségek vállalása


Bizalom, illetve félelem a világ dolgaitól,
Kapcsolat a Földdel.

Az alábbi betegségek keletkezhetnek a gyökércsakra energetikai blokkjaiból:


A vastagbél és végbél betegségei
Aranyér,
Sipolyok
Végtagok hidegérzete
Utazási betegségek, problémák
Mozgásszervi betegségek – reuma, izületi gyulladás
Hólyag és veseproblémák, gyulladások
Kövesedés (vese, epe, hólyag) vizelési és székrekedési gondok
Vérnyomás problémák

A gyökércsakrához a
Fizikai érzékelés, szaglás tartozik.

Zenei hangja, a dó/C, és az ősi sámánisztikus zenék, a természet hangját utánzó


zenék, és a dob, és gong hangjai harmonizálják.

Drágakövei:vörös jáspis, rubin, vérkő, ónix, füstkvarc, gránát, achát.

Az illatai: szegfüolaj, cédrus, rozmaring


Virágai és gyümölcsei: Pipasz, amarillisz, hibiszkusz, piros alma, ribizli, eper,
málna, cseresznye.

Asztrológiai, és Taro és mitológiai hozzárendelések: Hold, - A Mágus, Az


uralkodónő, a Főpapnő – Demeter, Gaia, Héra, Perszephone, Hádész.

A gyökércsakrához tartozó tipikus negatív gondolatok:

- nem vagyok szeretetre méltó


- szégyenlem azt ami, aki vagyok
- szégyenlem a testem, a személyiségem mert nem tudok megfelelni a többi
ember elvárásának
- mindig félreértenek, kihasználnak és visszaélnek a bizalmammal
- senki sem tisztel, én magam sem tisztelem és szeretem magam
- méltatlannak érzem magam a szeretetre, arra hogy szeretetben, boldogságban
éljek
- áldozatnak érzem magam, a sorstól eddig csak rosszat, fájdalmat, keserűséget,
bántást kaptam.

És végezetül egy légzőgyakorlatot ajánlanék. Ezt a légzőgyakorlatot a meditáció


során is végre hajtjuk.
Amikor belélegzel szívj magadba egy pzitív gondolatot, és amikor
kifújod a levegőt egy negatív gondolatot is fújj ki magadból.

Beszívás + gondolat
Szeretem és elfogadom életem, minden értem történik.
Kifújás - gondolat
Aki az életet tagadja, elutasítja, hibásan gondolkodik.

Beszívás + gondolat
Lelkemben öröm és boldogság lakozik.

Kifújás - gondolat
A nihilizmus, a tétlenség megbetegít.

Beszívás + gondolat
Kitartó és állhatatos vagyok.

Kifújás - gondolat
A depresszió megbetegít engem és a környezetem.

Beszívás + gondolat
Az egzisztenciális biztonságom a pozitív gondolkodásommal teremtem meg.

Kifújás - gondolat
Az egzisztenciális bizonytalanság a félelmek materializálódása.

Beszívás + gondolat
Szeretem Földanyát és Ő is szeret engem, mindent megkapok amire szükségem
van.

Kifújás - gondolat
Félek, ha nem felelek meg az elvárásoknak, elfogy a pénzem, és adósságokba
keveredek.

Beszívás + gondolat
Ha a természetben tartózkodok, feltöltődök pozitív energiákkal.

K Kifújás - gondolat
Nem engedhetem meg magamnak, hogy pihenjek, mert pénzt kell keresnem.

Beszívás + gondolat
Hiszem és tudom, hogy megkapom mindig a szükséges segítséget, mindig
annyit, amennyire szükségem van.

Kifújás - gondolat
Még nincs elég tartalékom, bármely pillanatban történhet velem valami
tragikus.
B Beszívás + gondolat
Tudom, hogy biztonságban
van az életem, mert hiszek a
gondviselésben.

K Kifújás - gondolat
Csak magamban és a pénz
erejében hihetek, mert
pénzzel mindent
megkaphatok.

Beszívás + gondolat
Nyugodt és hálás vagyok
minden napért, mert
megtapasztalhatom a
szeretet áramlását.

Kifújás - gondolat
Alig várom, hogy annyi
pénzem legyen, hogy bátran
kijelenthessem, hogy boldog
vagyok.

Beszívás + gondolat
Életemnek megvan a
ritmusa, ahogy a nappal és
az éjszaka váltják egymást.

Kifújás – gondolat
Túlhajszolt vagyok, mert
sokat dolgozom, és
szórakozásra már csak
éjszaka juthat idő.

Beszívás + gondolat
Semmit sem akarok, csak
szeretnék, mert az magában
hordozza az elengedést.

Kifújás – gondolat.
Újabbnál újabb célokat
tűzök ki, mert csak akkor
érzem magam biztonságban, ha elérem azokat.

A gyökércsakrát Gábriel Arkangyal felügyeli.

És végezetül egy földelést segítő immagináció:


Ülj egyenes háttal egy széken, és a talpaid a talajon legyenek.
Csukd be a szemed, és figyeld a lélegzeted, ahogy a levegő ki- és beáramlik az
orrodon keresztül.
Képzeld el, hogy spirális fényszálak indulnak el a Föld középpontja felé, a
férfiaknál az egyes, nőknél a kettes csakrából.
Képzeld el, hogy a fényszálakon keresztül összekötődsz a Földanyával,
Belégzéskor fölveszed a Föld energiáit,
Kilégzéskor szétoszlanak az aurádban.
Néhány percig folytasd a gyakorlatot, utána köszönd meg a segítséget
Földanyának.
Figyeld a légzésed, mint az elején, majd néhány mély lélegzet után nyisd ki a
szemed.

Köszönöm, egészségedre, és szeretettel várunk a meditáción.


gyury

You might also like