You are on page 1of 1

A maszk

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár. Csak ők voltak
egymásnak szülők nélkül. A kisebbik lánynak Annának volt egy maszkja. Még
régebben az édesanyjuké volt de a lányok megkapták emlékül. Mindig Annánál
volt az a maszk, vele aludt, vele volt egész nap. Az idősebbik Júlia mindig
vigyázott a kishúgára. Volt egy kis rozoga házuk, ami épp hogy megfelelő volt
számukra. A szóbeszéd szerint van egy gonosz manó aki éjjelente lop az
emberektől mindenfélét. Sokan nem hittek ennek a szóbeszédnek. Egy éjjel
viszont a manó belopózott a testvérek kis házába és a zsákjába pakolta ami a
keze közé került. A lányok megijedtek és tanácstalanok voltak. Anyjuk maszkját
is ellopta a manó, és a kis Anna szomorú volt ez miatt. Júlia már nagyon rég
látta a húgát ilyen szomorúnak, ezért elhatározta hogy megkeresi a manót és
visszaszerzi tőle az összes lopott dolgot az embereknek és a kislánynak. Így hát
egyedül útnak indult az ismeretlenbe. Falvakon, erdőkön át gyalogolt arra
amerre a szóbeszéd mondja a manó lakhelyét: „a folyó mentén a két hegy
közötti alagútban kövesd a kis lábnyomokat és megleled a manó mivoltát”. A
szakadó esőben járta az utat a folyó mentén, és meglátta a két hegyet. Félve
bement az alagútba és meglátta a kis lábnyomokat. Követte a nyomokat és egy
kis ajtót talált. Kinyitotta az ajtót és meglátott sok lopott tárgyat. A manót nem
látta sehol ezért elkezdte keresni a maszkot. Sok keresgélést hiába mert nem
találta sehol. Hangot hallott maga mögül, hátra fordult és ott volt a manó rajta
a keresett maszk. Júlia kérlelte a manót hogy adjon vissza mindent amit ellopott
de ellenkezett. A manónak nem volt senkije és semmije ezért mások dolgait
lopta el mert látta a tárgyakkal kapcsolatos emlékeket így úgy érezhette egy
kicsit hogy nincs egyedül. Júlia megértette a manó érzéseit és megsajnálta.
Belátta a manó hogy rosszat cselekedett ezért az összes lopott tárgyat vissza
adta eredeti tulajdonosainak. Az utolsó dolog amit vissza kellett adjon az a
maszk volt. A manó és Anna találkoztak. Össze barátkoztak, nagyon
megkedvelték egymást. Júlia látta hogy milyen jól érzik magukat együtt ezért
megkérdezte a manót hogy nem-e költözne hozzájuk. A manó örömmel igent
mondott és azonnal beköltözött hozzájuk. Ezentúl egy család lettek és boldogan
éltek míg meg nem haltak.

You might also like