4. Magyar külpolitika az Árpád-korban és kapcsolódása az európai politikához.

13. század uralkodói:

IV. Béla: 1235-1270.1

IV. Bélát 1235. október 14-én másodszor koronázták királlyá. Az új király kész elképzelésekkel 2,
határozottsággal kezdet meg uralkodását. Az első feladata a belső rend megteremtése volt. Ennek érdekében
hozzákezdett apja híveinek leszámolásával, börtönbe záratta őket. Ugyanis az összeesküvő előkelők maguk
között akarták felosztani az országot. Miután tervük kudarcot vallott, II. Frigyes császárnak szerették volna
felajánlani a koronát. A hűtlen főemberek birtokait Béla elkobozta. A királyi hatalom növelésének,
tekintélyének3 célját szolgálta a petíciózás, azaz az írásbeli kérvényezés bevezetése. Míg korábban a
nemesek személyesen vitték ügyöket a király elő, most írott kérvényt kellett beadniuk és csak a legfontosabb
ügyek jutottak el az uralkodóhoz. A kérvényekkel az alországbírói fórumon foglalkoztak, amely Óbudán
székelt. Mindez által sikerült környezetét belső feszültségektől megszabadítania, hiszen azok a régi,
kipróbált híveit helyezte méltóságokba, akik már szlavóniai és erdélyi éveiben is mellette álltak. Azonban
ezt országos szinten nem tudta megvalósítani.
Béla újra nekikezdett az 1231-ben abbahagyott birtokrestaurációs politikának. Cél a III. Béla-kori jó
helyzet, állapot visszaállítása volt, hiszen Béla szerint a királyi hatalom erejét a rendelkezésében tartott
birtokállomány túlsúlya volt hivatott biztosítani. Hiszen ezáltal az ország népességének tekintélyes része a
királyi hatalom közvetlen vonzásában maradt volna. Ennek érdekében kiszélesítették az 1228-1931 között
zajló restauráció tárgyát. Már nemcsak a felesleges és haszontalan örökadományok képezték a
birtokrestauráció tárgyát, hanem emellett a szerviesnek, a várnépek a királyi udvarnokok és már jogállású
személyek, illetve az egyháziak földjei, ingatlanai is. Ez utóbbi nemcsak a magyarországi egyházak, 4 de IX.
Gergely pápa ellenkezését is kiváltotta. A birtokok visszavétele a földbírák 5 hatáskörébe tartozott, a világi
birtokok esetében a megyésispán, az egyháziak6 esetében a megyéspüspök vezette a vizsgálatot. Emellett IV.
Béla nagyon visszafogottan adományozott új birtokokat, illetve erősített meg régi adományokat. De 1238-
ban megtorpant a lendülete a visszavételeknek, hiszen vészesen meggyengült a király támogatottsága.

1
Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Bp., 2006. 224-243. Ez adja az alapját és ki van egészítve Almási Tibor: A
tizenharmadik század története ide vonatkozó részeivel.
2
Másfél évtizede kárhoztatta apja, II. András vezetési gyakorlatát, ám az ellene irányuló lépések nem hoztak eredményt.
3
Megtiltotta, hogy jelenlétében a királyi hercegek, érsekek és püspökök kivételével bárki leüljön. Ezért eltüzelte a főurak
tanácsbeli székeit.
4
A műveltség még szinte töretlenül az egyház kezében volt a 13. században, a kultúra világiasodását a lovagi műveltség elemei,
anyanyelvűvé válását pedig a latinból készített fordítások jelezték. Ekkor terjedt el az országban a lovagi fegyverzet, harcmodor és
a lovagi tornák rendezése. A lovagi kultúrának kevés irodalmi emléke maradt. A lovagi költészetet Magyarországon a szóbeli
epikus költészet pótolta, amelyekben az énekmondóknak, regösöknek lehetett szerepük. A században készült történeti alkotás a
keresztény magyarok gestája és a László-legenda, amely a „lovagkirály” érdemeit írja meg. Az anyanyelvűség írásbeli
térhódításának példája a 12. század utolsó negyedéből ránk maradt Halotti Beszéd és Könyörgés szövege, amelyek a Pray kódex
őrzött meg eredetiben, illetve a Königsbergi Töredék és Szalagjai verstöredék is a 12-13. század fordulójáról megőrződött
nyelvemlékünk. A 13. század közepén történhetett az Ómagyar Mária-Siralom versszövegnek a lejegyzése is.
5
Ők vizsgálták az előző királyok által adományozott földek jogosságát, azaz összeírták a haszontalan örökadományokat, illetve
ezen túl azokat a földeket is, amelyek a királyi birtokszervezetből tisztázatlan és bizonytalan úton-módon kerültek magánkézre.
6
A papság azonban jelezte az őket ért birtokvisszavételeket, így az ugyan régóta II. Andrással szemben Bélát támogató IX.
Gergely pápa mérsékletre intette a királyt.
1.
Elkezdte Béla visszajuttatni az egyházaktól elvett ingatlanokat. Az emiatt kialakult politikai hangulatra való
tekintettel Béla 1239-ben felhagyott a birtokvisszavételi politikájával.
Ezt követően kezdett neki a várelemek és az udvarnokok helyzetének rendezéséhez. A fő cél a
kötelezettségek tisztázása, a szolgáltatások megállapítása. A király szerint az udvarnokok közül sokan
jogtalanul jutottak szabadsághoz, ezért elrendelte a szabad udvarnokok lajstromba foglalását. 7 Mindezzel
tulajdonképpen a királyi gazdaság helyreállításán fáradozott, amely az uralkodó domaniális jövedelmeit
alkotta. A 12. században megszervezett királyi erdőispánságok Béla idején már az ország jelentős területeire
kiterjedt az ország peremterületén: Zólyom, Pilis, Bakony, Bereg, Sáros. Béla kísérletet tett arra, hogy
mérsékelt számú új birtokadományait ne jutalomként, hanem katonáskodási kötelezettséggel adja. Ezeket a
nagy kiterjedésű erdőispánságokat indította el Béla a királyi vármegyévé fejlődés útján. Ez azt a törekvését
mutatja, hogy uralmi bázisát új területek igazgatásszervezetének kiépítésével is erősíteni kívánta.

1235-ben négy domonkos barát8 indult útnak a keleti magyarok felkeresése érdekében. Közülük azonban
csak Julianus barát ér célba, és találta meg a magyar nép keleten maradt rokonait a Volga vidékén (Magna
Hungária). A keleti magyarok azonban ekkor már a tatárok legyőzője és szövetségesei voltak. Így tudott
Julianus megbízható híreket hozni az országba a Kelet-Európát fenyegető tatárokról. A tatárok nem titkolt
célja volt ugyanis a nyugati hadjárat, azaz Németország elleni háború. Julianus nemcsak a magyar királyt, de
a pápát is tudósította a tatár tervekről.
1236 tavaszán elkezdődött Batu kán9 vezetésével az európai hódító hadjárat10. Batu kán a magyar király
önkéntes behódolását várta. IV. Béla azonban nem vett tudomást a Magyarország keleti határait fenyegető
tatárok érkezéséről.
Közben a tatár had vészesen közeledett az ország határai felé. A tatárokkal szemben csatát vesztett Köten/
Kötöny kun fejedelem 1239-ben bebocsátást kért Magyarországra, és annak fejében, ha Béla megőrizné
népe szabadságát, a katolikus vallás felvételét és a magyar királlyal való együttműködést ígérte. Az uralkodó
a kunokban a fegyveresei gyarapodását és belső bázisának kiszélesedését látta, így eleget tett Kötén
kérésének. A nomád kunok befogadása azonban kiélezte az ellentétet az uralkodó és az előkelők között,
annak ellenére, hogy a birtokostársadalom eleinte nem ellenezte a király szándékát a kunokkal, mert a
nomádok tömegében uralmuk alá vonható fegyvereseket és könnyen megszervezhető ingyenszolgákat láttak.
A kunok11 a sok állatukkal nagy kárt tettek a vetésekben, szabados viselkedésük pedig megbotránkozást
keltett. Sőt hamarosan kialakult az a meggyőződés a magyarok körében, hogy Béla egyenesen az ő
elnyomásukra, megszégyenítésükre hozta be a kunokat. Így Béla a kunok országon belüli széttelepítése
mellett dönt. A feszültségek azonban ezután sem oldódtak. A kunok rosszul viselték népük megbontását, és

7
Ugyanúgy tett, mint III. Béla király.
8
A kun térítőmisszió után is megmaradt a szoros kapcsolat IV. Béla és a domonkos rend között.
9
A Mongol Birodalom alapítójának, Dzsingisz kánnak az unokája volt.
10
A tatár (=mongol) támadás első csapásait a Volga-vidéki török és finnugor népek, majd az orosz részállamok, illetve a nomád
kunok szenvedték meg. Négy év alatt érték el a Magyar Királyság határát.
11
A források – talán némi túlzással – 40 ezer főre becsülték a beköltöző kunok számát 1239 folyamán.
2.
heves indulatok fogadták őket mindenütt sztyeppei életmódjuk miatt, illetve egyesek orosz vagy tatár
hódítók előreküldött csoportját gyanították bennük.
1240. december 6-án a tatárok elfoglalják Kijevet, így az ország oroszokkal határos vidékein néhány
héttel később meg is jelentek a tatárok. Amikor a legnagyobb szüksége lett volna az erők összefogására,
akkor történt a legnagyobb széthúzás az országban. Az előkelők egy része mesének, vaklármának
minősítette a tatár közeledés hírét. Mások egyházi fondorlatnak tekintették. Béla csak Kijev elestének hírére
kezdett erődítési munkálatokba a keleti végeken. Hadkészültséget rendelet el a nemesek, a királyi
szerviensek, a várjobbágyok és a várnépek számára. Az előkészületek azonban igen vontatottan haladtak. Az
események március közepén viharosan felgyorsultak.
1241. március 12-én a Vereckei-hágó (Orosz kapu) védelmére küldött Tomaj nembeli Dénes nádor
csatába vereséget szendevett a tatároktól, akik előtt így megnyílt az út a Kárpát-medence belsejébe. Béla 15-
én értesült a vereségről és Pestre sietett a magyar hadak gyülekezőhelyére, emellett segítséget is kért
Babenberg Frigyes osztrák hercegtől. A tatárok március 17-én elfoglalták Vácot12. Frigyes serege pedig
harcba kezdett a Pest körül portyázó tatárokkal. A helyzetet az fokozta tovább, hogy sokan hitték azt, hogy a
kunok összejátszanak a tatárokkal, akikről ráadásul azt is hitték, hogy kunok. Emiatt Béla nem tudta
megvédeni Kötent és kísértét az ellenük forduló magyar és német tömeggel szemben, így megölték őket. Sőt
a gyilkolászás szabályos pogrommá fajult. Ennek következtében a kunok kiváltak a magyar seregből és dél
felé vonulva végig dúlták, pusztították Magyarországot, és a Szerémségen keresztül kivonultak. Nemcsak a
kunok hagyták el a pesti tábort, hanem Frigyes seregei is. Tehát Béla számára világossá vált, hogy önerejére
támaszkodva kell megvívnia a tatárokkal. Hiszen a kunok távozásával három héttel a döntő ütközet előtt
jelentékenyen meggyengült a királyi haderő.
Közben Egert13 is elfoglalták. A három szárnyból 14 álló tatár hadseregnek csak a Batu vezette főereje
tartózkodott Magyarországon, vagyis a 150 ezer főre tehető hadból mindössze 60 ezer tartózkodott az
országban. A tatárok nagyon gyorsan vonultak át az alföldi területeken, mert itt nem voltak várak és erődített
városok.
A tatár elősereg a Sajó mögé húzódott vissza, a magyar tábor pedig a jobb partján szerencsétlen
elhelyezkedésben voltak. A magyarok a sík terepen voltak, míg a tatárok a magaslatról szemmel tarthatták
őket, illetve a szerek által szorosan közre volt fogva a magyar tábor. Batu kán, az egész nyugati invázió
irányítója pedig helyesen vette észre ellenfele szorult helyzetét. 1241. április 10-ről 11-re virradó éjszaka
Sibán előőrse átkelt a folyón, de Kálmán szlavón herceg és Ugrin kalocsai érsek megakadályozták őket
ebben. A magyarok ezzel a sikerrel elbízták magukat és nyugovóra tértek, a tatár azonban nem pihent,
megkezdte a fősereg az átkelést. Kora reggel Batu és Szübeetej gyűrűje bezárult a magyarok körül. A
szekérvárba zárt, mozgásukban korlátozott magyarok legfeljebb menekülésre gondolhattak a minden
irányból nyílzáporral meginduló támadásokkor. Béla királynak sikerült kimenekülnie és Pozsonyba ment.
12
Vác püspöki székhely.
13
Eger is püspöki székhely.
14
A jobbszárny Lengyelországban, a balszárny pedig Moldvában volt.
3.
Azonban az esztergomi, kalocsai érsek, a győri püspök, Dénes nádor, az országbíró és számos világi,
egyházi előkelő életét vesztette a Sajó-torkolat vidékén (tiszai torkolat), Muhi település környékén. A szent
István-i állam 250 éves fennállása során a legsúlyosabb vereségét szenvedte el itt. Így az ellenséges haderő
az ország csaknem egész területét birtokába vette.
A katonai vereség okai a hadvezetési, stratégiai hibák és mulasztások 15 mellett politikaié és társadalmi
jellegűek voltak. Ilyen probléma, hogy a várispánsági szervezet már felbomlóban volt, viszont a
kialakulóban lévő magánhadseregek még nem bizonyultak kellően erősnek. Illetve ott volt a háttérben Béla
és a királyi birtokok megszerzését akaró urak közötti feszültség, amely abban csapódott le 1241-ben, hogy
számos előkelő egyenesen az uralkodó vereségét óhajtotta. A muhi kudarcban tehát Magyarország politikai
és társadalmi válsághelyzete tükröződött.
Muhi után megnyílt az út Pest felé, amit el is foglalnak. A tatár fősereg április közepén már a Duna
vonalánál volt. Béla közben Hainburgba ment Frigyes hívására. Közben a tatár sereg bal- és jobbszárnya is
behatolt. A balszárny Kádán vezetésével kezdett neki Erdély elfoglalásához: Radnát, Beszterce, kolozsvár,
Várad elesett. A déli szárny másik ága pedig a Barcaságban tevékenykedett: elesett Küküllővár,
Gyulafehérvár, Szeben és Csanád. A tatár jobbszárny pedig Kelet-Ausztriára támadt. Frigyes seregei Győrig
hatoltak, és el is foglalták azt.
Béla mindent megtett, hogy segítséget kérjen hazája számára. Ezzel fordult IX. Gergely pápához, IX.
Lajos francia királyhoz és II. Frigyes császárhoz is, azonban tényleges segítséget egyiktől sem kapott,
Európa nem mozdult Magyarországért. Béla végül Dalmáciában, Trau városában lelt menedéket a tatár
üldözők elől.
A tatárok addig az elfoglalt országrészekben berendezkedtek. A falvak élére elöljáróik kerültek, akik
behajtották az adókat és ítélkeztek. Learatták a lábon álló gabonát. A megpróbáltatások nem egyformán
érték az ország népét. Azonban csak idő kérdése volt, hogy átkeljenek a Dunán és az ország többi részét is
elfoglalják. A folyó befagyásával 1242. január közepén meg is történt az átkelés. Pestről kiindulva előbb a
túlparti Budát égették fel, majd Esztergom városát foglalták el, de a vár megvédte magát. A dunántúli várak
erősebbeknek bizonyultak az alföldiekkel szemben, hiszen se a már említett Esztergomot, se Fehérvárt, se
Pannonhalmát nem tudták bevenni.
Egy idő után, azonban váratlanul, de tervszerűen és összehangoltak kivonultak az országból. 16 A hirtelen
távozás oka nemcsak abban keresendő, hogy 1241 végén meghalt Ögödej nagykán Belső-Ázsiában, és a
magyarországi hadakat vezető Dzsingisz unokák érdekeltek voltak az utódlásban, mivel a nagykán választás
csak évekkel később, 1246-ban történt meg, a mongolok ura Ögödej legidősebb fia, Güjük kán lett.
Valószínű, hogy sajátos hadviselésük szerint jártak el, azaz a meghódításra kiszemelt országot nem az első
támadás során foglalták el, ekkor csak felderítették a terepet, megfélemlítették a népességet. Majd egy
15
Késlelkedés a mozgósításban, a terepválasztás Muhinál, szekértábor építése.
16
Batu hadai nem tűntek el 1242-ben Magyarország látóteréből. A Volga és a Dnyeper közötti térséget tették törzsterületükké és
innen szervezték fennhatóságuk alá az orosz fejedelemséget. IV. Béla pedig eleven hírkapcsolatot tartott fenn az oroszokkal, így
gyors és megbízható értesülések jutottak el hozzá a mongol politika fejleményeiről. De követeken, utazókon, domonkos és
ferences expedíciókon keresztül sikerült folyamatosan tájékozódni a mongolokról és törekvéseikről.
4.
második akció eredményeképpen kebelezik be a már megtört országot. Ez a második támadás 17 azonban
nem következett be. IV. Béla uralkodásának további évtizedeire azonban rányomta a bélyegét egy újabb
tatár támadástól való félelem, és az ebből fakadó felkészülés a védekezésre. Talán a fizikai pusztulásnál is
súlyosabb lelki megrázkódtatás érte a magyarokat, hiszen az ország korábbi története során egyetlenegyszer
sem élte meg, hogy huzamos ideig kiszolgáltatottan, teljesen tehetetlenül legyen egy ellenséges hadsereg
tartós megszállása alatt.

A TATÁRJÁRÁS UTÁNI IDŐSZAK, A REFORMOK ÉVTIZEDE= BELPOLITIKA, „A második

honalapítás”:
Az, hogy IV. Béla nem tudta megvédeni az országot, korábbi politikája felülvizsgálatára késztette az
uralkodót. IV. Béla kezdeti elképzeléseiből sok mindent feladva, szakított a régi világ újráélesztésének
meddő kísérletével. A királyság életrekeltésének feladat a 13. századi valós állapotaiból kiinduló
kormányzati politikát követelt. Emellett az 1240-es években többször keringett a tatárok visszajöveteléről
szóló hírek.18 Béla közvetlenül a tatárjárás utáni években gyermekei házasságát is a tatárokkal szembeni
védelem ügyének rendelte alá. Annán kívül, még egy lányát adta az orosz herceghez, a harmadikat pedig a
lengyel herceghez adta nőül.
1241-1242-ben elsősorban katonai kudarc érte Magyarországot, kiderült, hogy az ország hadereje
képtelen érdemi védelmet nyújtani lakosai számára. Ez a kudarc önmagában indokolta a hadászati reformok
szükségességét. De Béla tisztában volt azzal, hogy a változások sikeréhez teljesen új társadalompolitikára
van szüksége. A legfontosabb feladat a királytól elfordultak megnyerése. Ennek a véghezviteléhez 1241
előtti politikáját meg kellett tagadnia, és egy, azzal ellentétes politikai kurzust megvalósítania. Maga az
uralkodó nevezte azt a politikát az ország megújításának (renovetio regni), amelyet 1242 után folytatott.

Milyen elemei voltak ennek az ország megújítási politikának?

- Az újjáépítés:
A magyar történeti köztudat IV. Bélát tekinti a második honalapítónak, aki 1242 májusában indult vissza
Dalmáciából az országába. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy a tatárjárás elképesztő méretű pusztítást
okozott. A király maga is általános pusztításról és elnéptelenedett országról beszélt19 A történészek többsége
valószínűsíti, hogy az ország embervesztesége15-20%-ra tehető, nem pedig 50%-ra. Ez a szám is két vagy
több százezer, kb. félmillió főt jelent. A pusztítás elsősorban a síkságon volt jelentős. Az inváziót területileg
az Alföld és Erdély sínylette meg a legjobban. Falvak sokasága tűnt el a föld színéről, ezzel hatalmas
veszteséget mérve a szántóföldi kultúrára20 és az állatállományra. Nemcsak az ország keleti részén küzdöttek
17
A kánválasztást követően meg is hirdették a tatárok a Nyugat elleni nagy hadjáratot. Ennek híre Bélához is eljutott. A
meghirdetett hadjáratot azonban a Dzsingisz unokák belső küzdelmei ellehetetlenítették. Az alkoholizmusa miatt maghalt Güjük
kán utódja Möngke nagykán azonban Kína déli térségének irányába folytatta a világbirodalom építését.
18
Még a kivonulásuk évében, 1242-ben Batu kán serege legyőzte csernyigovi Mihály kijevi nagyfejedelem fiának,
Rosztyiszlávnak a hadát, aki Bélához menekül, hozva a tatárok tettének hírét. Rosztyiszláv feleségül vette Béla Anna nevű lányát.
19
A pusztításról a szemtanú, Rogerius váradi kanonok tudósított „Siralmas ének” (Carmen miserabile) című munkájában. Leírása
sok szörnyűséget tartalmaz.
20
A vetés elmaradása 1242-ben élelemhiányt okozott, a legyengült népet betegségek és járványok tizedelték tovább, amelyek
terjedéséhez hozzájárult a sok temetetlen halott. valamint a kutak és vizek fertőzöttsége. 1243-ban még egy sáskajárás is tetézte a
5.
súlyos problémákkal, hanem a nyugati részen is. Nagy gondot okozott a megrendült közbiztonság
országszerte. A közrend hiánya mindenhol az önkénynek és az ököljognak engedelmeskedő rablóvilág
elhatalmasodásához vezetett. Megjelentek a rablólovagok, illetve II. Frigyes osztrák herceg is kisajátított
magának az ország nyugati sávját, amit még 1242-ben visszavettek Bélához hű bárók.
A hatalmi szervezet tökéletesen felbomlott. Az ispánsági központok nagyrészt elpusztultak, eltűnt az
egykori karhatalom.
Az újjáépítés részét képezte az országos telepítési program is, hiszen a lakatlan földek betelepítése
összetett folyamat volt, amely többféle népmozgásból állt. A legfontosabb elemét a külső forrásokból
táplálkozó telepítések képezték. A 12. századhoz21 képest gyökeresen megváltozott a betelepülők
összetétele. Az idegen bevándorlók zöme a környező országokból érkezett, hiszen a nyugati nagy
népmozgások hullámai a 13. század közepére lecsendesedtek. Közülük a legnagyobb számot azok a kunok
tették ki, akik 1241-ben eltávoztak az országból. Visszatérésük oka, hogy nagyszámú katonát látott bennük a
király, így 1245-1246-ra tehetően már az országban vannak. 22 A nomadizálást bizonyos mértékben biztosító
Alföldön nyertek elhelyezést. Nagy létszámú jász23 csapatok is érkeztek az országba 1283 táján Moldvából
és a Havasalföldről, de szlávok és németek 24 is települtek. A tatárjárás után vett nagyobb lendületet a román
népesség25 beköltözése a medence déli, délkeleti határaira.
Az új elemek megjelenése hatással volt a településstruktúra fejlődésére is. Az országos telepítési program
mindezek ellenére elsősorban belső migrációt jelentett. Bár a belső migráció nem gyarapította az ország
létszámát, mégis fontos eleme volt a telepítéspolitikának. Milyen érdekek lehetnek ennek a hátterében?: a
településszerkezet helyreállítása, a birtokosok munkaerő-szükségleteinek kielégítése, a királyi hatalom új
területi bázisának megerősítése. A túlélő lakosság nagy tömegeit kimozdította eredeti lakóhelyéről a tatárok
előli menekülés. Ezek az emberek nem feltétlen költöztek vissza oda, ahol eddig éltek, sőt. Éppen
ellenkezőleg, jó alkalom nyílt arra, hogy megszabaduljanak alávetettségük kötött állapotaiból. Az
elvándorolt szolganép26 nehézség nélkül, hiszen munkaerőhiány volt, tudott magának kedvezőbb

bajokat. A népszaporulatot visszavetett, hogy sok család széthullott, megcsonkult, emellett megugrott kiskorúak halandósága, akik
néhány év múlva lehettek volna szülőképesek. De a felnőttek rossz egészségügyi helyzete miatt is visszaesett a születéseknek a
száma.
21
A 12. században elsősorban a távoli országokból, Flandriából, a Rajna-vidékéről, a német területekről, Itáliából jöttek hospesek.
Emellett a paraszti népesség visszaszorult és a városlakók, kézműiparhoz és bányászathoz értők kerültek túlsúlyba. Elsősorban a
felvidéki területek voltak vonzók számukra, főleg a Szepesség és a Garam vidéki bányavárosok.
22
A király a hadjárataiban rendszeresen igénybe vette a kunok hadi szolgálatait.
23
A jász elnevezés iráni eredetű alánokat jelöl, akiket a mongolok keltette népmozgás sodort nyugat felé. A fő telepítési tömbjük a
mai Jászságban van. IV. Béla könnyűlovas haderejét erősítették.
24
A szepesi németséget, úgy mint Erdélyben, új hazájukban is szász gyűjtőnévvel illették. A királyi hatalom kiváltsággal
biztosította a szászok közösségének jogi különállását. 1271-ben V. István királytól kapnak privilégiumot.
25
A románok létszáma a 14. századra elérhette a 40 ezer főt.
26
A szolgák esetében is a 13. század első évtizedeiben lényeges változások körvonalazódtak. Bizonyos fokú gazdasági
kiegyenlítődés következett be az alávetett népesség egyes csoportjai között. Nőtt a házzal és földdel rendelkezők száma, ez
tendenciózus volt, de ennek ellenére nem tűnt el a vagyontalan szolgák tábora. Ők a valódi szolgák. Hozzájuk közelebb álló
szolganép a háznép, akiknek a háza nem saját tulajdonú volt, földet, állatot, ekét is csak használatra kaptak. Tőlük a leginkább
eltérő szolgák a libertinusok, akik előfordulása főleg a világi magánbirtok. A magyarban inkább szabadosként emlegették őket.
Eladhatták, eladományozhatták őket, de bizonyos jogokkal rendelkezhettek: voltak ingó és ingatlan javaik, önmegváltás joga.
Voltak még a kondicionáriusok, akik bizonyos jogállapotot és szolgáltatásaikat maguk számára rögzítették. Földjeik saját föld
volt, és nem adhatták el őket.
6.
életfeltételeket találni más birtokokon. Minden üresen maradt falu és prédium elnéptelenedése nem írható
tehát a tatárok rovására. IV. Béla királyi birtokokon szabad telepes falvakat hozott létre, például az északi
erdőispánságok sávjában. Az itt élő hospesek, többnyire már nem idegenek, az elnevezés már nem etnikai,
hanem társadalmi jelentésű volt, a szabadságfok akkor elérhető maximumára utalt.
A telepítés korábban elvileg királyi jog volt, most viszont újabb és újabb települések létrehozására és
kiváltságolására ösztönözte Béla az egyházi és világi nagybirtokosat. A telepítések sajátos vállalkozások
formáját öltötte. Az észak-magyarországi térségben soltésznak nevezték a telepítő vállalkozókat. Ilyen
jellegű telepítésekkel elsősorban lengyel, rutén, morva és cseh földekről sikerült népességet hozni az ország
északi részének lakatlan területeire. Emellett a magánbirtokon is szabad telepes falvak jöttek létre.

- A hadügyi reform:
A hadügyi reform alapja lehetett volna a birtokadományok hűbéries színezetű feltételhez kötése, amely
közvetlenül a tatárjárás után jelent meg Béla politikájában.ő 27 Ezt az alapelvet azonban nem sikerült
következetesen véghezvinni. Ennek oka abban lehet, hogy a megadományozottak ellenkezését váltotta volna
ki és szembeállította volna őket a királlyal. Ezt pedig Béla mindenféleképpen el akarta kerülni.
Azonban támogatta az a folyamatot, hogy a királyi szerviensekből magánszerviens legyen, és ebben a
minőségében a nagybirtokos magánhadseregének harcosa legyen. Emellett biztosította a magánfamília, 28
illetve a magánhadsereg törvényességét. Ezzel megteremtve a magánhadseregre épülő banderiális
hadszervezet alapjait. IV. Béla tehát támogatta a magánhadseregek létrejöttét, megerősítését, és
kényszerűségből ugyan, de részben rájuk alapozta az ország haderejét.
Ugyanakkor a király több eszközt igénybe vett, hogy saját maga is tekintélyes haderő felett rendelkezzen.
A muhi csatában megmutatkozott, hogy a nomádok nem igen boldogulnak a páncélos lovagokkal szembeni
közelharcban. Így növelni kell a nehézfegyverzetű vitézek számát. Azonban nagyon drága volt a lovagi
fegyverzet és a hadimén is, így csak azok tudták egyénileg viselni ennek terhét, akik legalább középbirtokosi
jövedelemmel rendelkeztek. Emiatt a király a kollektív tehervállalás gyakorlatát rendszeresítette,tehát az
országlakók legkülönbözőbb csoportjait sikerült bevonni. A királynak égetően szüksége volt, egy csak tőle
függő, ugyan korszerűtlen könnyűlovas, de nagy létszámú haderőre. Tehát a kunok visszacsábításának
alapvetően hadászati okai voltak. Az sem igazán zavarta, hogy a kunok pogányok voltak. 29 A kun támogatást
olyannyira fontosnak tartotta, hogy elsőszülött fiát, Istvánt a kun fejedelem lányával, Erzsébettel jegyeztette
el.

27
Még Tauban tartózkodása idején a Frangepánok ősei számára olyan feltétellel erősítette meg birtokaikat, hogy a
Tengermelléken a királyt két gyályával és három páncélos fegyveressel kötelesek szolgálni.
28
A kialakuló köznemesség tagjai a 13. század folyamán sem akarták elveszíteni a királyhoz fűződő közvetlen kapcsolataikat,
azért hogy elkerüljék a nagy hatalmú előkelőktől való magánjogi függést. Ez a magánjogi függési rendszer, a magánfamília
intézménye, ami Magyarországon csak a 13. századra alakul ki. Lényegében hűbéri kötelék jött létre, amely nyugathoz képest
lazább és jogilag kevésbé szabályozott.
29
1247-ben Béla megállapodást kötött a johannita lovagrenddel, hogy a Szörénységet és az Olton túli Kunországot térítését
megkapják, ha gondoskodnak ezeknek a területeknek a védelméről, várat építenek és betelepítik a vidéket. Azonban a johanniták
(ispotályosok) elhanyagolták kötelezettségeiket, így 1260 előtt a király felbontja a velük kötött egyezményt.
7.
 IV. Béla is létrehozta saját famíliáját,30 ebben különböző társadalmi állású emberek hadi szolgálataira
számított, akik korszerű fegyverzettel rendelkező, páncélos fegyveresként szolgáltak neki. A királyi haderő
markáns részét azonban a tatárjárás után is azok a királyi szerviensek31 alkották, akik még meg tudták őrizni
a királytól való közvetlen függésüket, és nem kerültek be a nagybirtokosok magánfamíliájába.
Ugyan a nagybirtokosokat nem tudta a király a haderő kiállítására bírni a maga számára, de a társadalom
alacsonyabb rétegeiben32 az 1250-es évek végéig élt a feltételes, méghozzá páncélos felszereléshez kötött
birtokadományozás gyakorlata. Ezzel annak érdekében, hogy saját rendelkezésre álló fegyveresekhez
jusson, hűbéries elvet kívánt megvalósítani, de uralkodása utolsó évtizedében felhagyott ezzel.

- A várépítések:
A hadászati reform sajátos vetületét a várépítések jelentik. Az idejétmúlt, korszerűtlen földvárak 33
kártyavárként omlottak össze a tatár támadásakor, az országban található jó néhány kővár (Esztergom,
Pannonhalma, Léka, Fülek) viszont eredményesen meg tudta magát védeni. Adva volt tehát a feladat: jó
minőségű, tényleges védelmet nyújtó kővárakat kell építeni. A tatárjárás idején legfeljebb 10 kővár állhatott
az országban.
A várépítés joga tradicionálisan a királyé volt. 34 A tatárjárást követően a király eleget is tett
kötelességének és sok várat maga építetett vagy régi, várispánsági várat átépítetett, de hamarosan rá kellett
jönnie, hogy a várépítés terhét meg kell osztania a társadalommal. Erre azonban sem a várjobbágyok, sem a
királyi szerviensek, se a városok nem voltak alkalmasak, az egyházi elit pedig nem mutatott ez iránt
érdeklődést. Így a király egyetlen partnere a világi nagybirtok lett. Az előkelők pedig mindinkább kitűntek a
várépítési kedvükkel. Főleg IV. Béla uralkodásának utolsó évtizedében épült a nagybirtokosok jóvoltából
sok kővár. 1270 körül az új típusú várak száma elérte a 100-at. A tulajdonossági arány pedig a
következőképpen alakult 1270-ben: 100-ből 37 volt a királyé és 63 a nagybirtokosoké. Ez azonban nincs
egyenes arányban a politikai hatalommal. A várral rendelkező nagybirtokosok egy része ekkor még a király
feltétlen hívének számított. A várak viszonylag csekély számából adódóan éppen csak elkezdődött az a
folyamat, amely egyre több vár egyre kevesebb nagyúr kezében történő összpontosulásához vezetett. IV.
Béla haláláig egy-egy család kezében legfeljebb három, esetleg négy vár volt, a de birtokosok többsége
egy--két várral rendelkezett.
Az viszont tagadhatatlan, hogy a védelmi célzattal indult várépítések már Béla korában elértek eredeti
céljuktól. A várak egyre kevésbé stratégiai fontosságú helyeken épültek és egyre kevésbé vállalhatták azt a
30
A familiáris, azaz a családhoz tartozó „cseléd” gyakorlatilag élethosszig tartó szolgálatot vállalt egy bárónál, jelen esetben a
királynál, amiért teljes ellátást, és egyéb juttatást kapott, de hűbérbirtokot (feudumot) nem. A familiáris békeidőben urának
birtokát igazgatta, háborúban katonáskodott az úr magánhadseregében (bandérium). A familiáris sem elméletben, sem
gyakorlatban nem volt egyenjogú urával, de megpróbálta megtartani a királyi bíráskodás alá tartozás jogát. A familiaritás
rendszere úgy alakult ki, hogy a szerviensekből és várjobbágyokból létrejött köznemesi réteg saját akarata ellenére kikerült a
király felügyelete alól, és kénytelen volt bárói szolgálatba állni.
31
Szabad kis- és középbirtokosok.
32
Ilyenek voltak a várjobbágyok, a szerviesek és a hospesek.
33
A Szent István-kori várispánságok központjai.
34
Az 1220-as évekig Magyarországon csak a király emelhetett várat, majd az Aranybullát követően bekapcsolódtak ebbe a
mágnások is, de legalábbis kezdetben ehhez királyi engedélyt kellett kérniük.
8.
feladatot, hogy veszély esetén egy nagyobb tömegű népességet befogadjon. A vár egyre inkább az uradalmi
központ szerepét töltötte be, kiemelkedett a várúr hatalma alatt álló falvak közül, amelyek mint a vár
tartozékai ellátták a várat. Az erősség presztízsrangra emelkedett, szimbolizálta urának erejét, helyet adott az
igazgatási centrumnak. A várispánsági váraktól független, új típusú várak rendszerének kiépülése gyökerese
átalakulást jelentett a határvédelemben. 1241-ben a nyugati határon álló földvárak 35 még a király kezében
voltak, 30 évvel később egy-egy határszakasz védelmét már egy-egy nagybirtokos család vagy nemzetség 36
birtokában levő várak láttál el.
Fontos szerepet játszottak Béla elképzelésében a megerősített városok, köréjük falat építtetett. 1247-ben
egy tatár támadás hírére indult el a budai vár építése, amelynek során pesti polgárok telepedtek meg a budai
Várhegyen. Ezt követően ez a település viselte a Buda nevet, míg a korábbi Budát az Óbuda név illette meg.
A Várhegyen ugyan vár épült, de valójában új típusú településforma született meg, az erődített település, a
váras hely, ahol maga a város lett a vár. 1249-ben a tatárok visszatérésétől való félelem miatt a király
Esztergom város népét a várba telepítette, és a vár falain belül részt biztosított a polgárságnak.

- A birtokpolitikai reform:
Egyértelműen újragondolást igényelt Béla uralkodásának első éveiben jelenlévő királyi birtokvisszavételi
politika, amely elidegenítette az uralkodótól mind az egyházi, mind a világi előkelőket. Egyelőre szakított
ezzel a gyakorlattal és nagy lendülettel maga is birtokokat kezdett adományozni. Körültekintő adományozási
gyakorlata egy általa kiválasztott, rendkívül szűk körű arisztokratacsoportnak, az országépítést vezénylő
kormányzat oszlopos tagjainak kedvezett főleg. A négy évtized múlva kiskirályságok kiépítéséig jutó bárói
családok37 magánhatalmat megalapozó elődei jórészt e bárók sorában találhatók.
Ezek mellett az adományokat számos esetben katonai feltételhez, meghatározott számú katona
kiállításához kötötte. Emellett hozzálátott a jogtalanul elfoglalt várföldek visszafoglalásához és élete végéig
nem mondott le a birtokrestaurációs politikájáról. A kezdetben csak egyes országrészekre38 kiterjedő
visszavételét 1254-re országos méretűvé terjesztette. A tatárjárás óta jogtalanul elfoglalt várföldeket
visszavette. Itt már nemcsak a királyi birtokok visszavételéről van szó, hanem a pontosan szabályozott
tulajdonviszonyok megállapításáról is.39 A rendezés alapelvévé a tatárjárásig elért eredmények és már nem a
III. Béla-kori állapotok váltak. Birtokrendezésről azért lehet beszélni, mert a birtokvisszavétel
összekapcsolódott a nemesi birtokok pontos körülhatárolásával, a várjobbágyok földjének a várnép földjétől
való elkülönítésével. Ez a birtokrestaurációs politika 1258-ig tartott.

- Az államháztartási reform:

35
Ezek voltak a hajdani határispánsági központok.
36
Ilyen volt például a Héder nembeli Kőszegiek, a Hahótok.
37
Csákok, Kánok, Kőszeigek, Abák.
38
1244. a horvátországi Cetina megye összes földjét a spalatói érseknek, 1251-ben a horvátországi Bribir megyét a Subicoknak
adta. 1261-ben a felvidéki Sempte, 1263-baan a nyugat-magyarországi Locsmánd comitatust idegenítette el. Illetve az 1247-es
johannitáknak tett adomány.
39
Ezt mutatja IV. Béla egyik 1256. évi oklevele, amelyben úgy fogalmazza meg a visszavételek célját, hogy hívei számára tett
adományokat őrizze meg a király, azokat viszont, amelyeket vakmerően elfoglaltak, jogos helyzetébe állítsa vissza.
9.
 A 13. század közepére teljesen egyértelművé vált, hogy a III. Béla-kori állapotokhoz való visszatérés,
azaz a domaniális jövedelmek rendszeréhez az út nem járható. A király államháztartásában 1242 után
felértékelődtek a királyi jogon szedett bevételek. Így utat engedett a regálé jövedelmeknek, de jól vette
észre, hogy teljes egészében nem lehet arra építeni az ország bevételeit. Ezért az államháztartási reformja
egyaránt számolt regálé jogon királyként szedett és domaniális jellegű, a földesurat megillető
jövedelmekkel. A domaniális bevételeket elsősorban az északi, északkeleti erdőispánsági régió szolgáltatta.
Ugyancsak a domaniális jellegű jövedelmeket szolgáltattak a még megmaradt vár-és udvarnokföldek,
amelyek száma a birtokrendezés révén növekedett.
Az értéktelen pénzek hosszas magyarországi korszakát IV. Béla azzal zárta le, hogy jó minőségű pénzt,
dénárt veretett. Így kiszorultak a magyarországi piacról mind a friesachi dénár, mind a veretlen ezüst. A
pénzverés továbbra is kamarabérlet keretében folyt.40 Az ellenőrzés az esztergomi érseket illette meg. Az
ország különböző pontjain: Budán és a Szerémségben újabb pénzverő kamarák létesültek. A pénzbeváltás
nyeresége és a kamarabérlet bevétele jelentette a pénzverés jogából származó fontos jövedelmeket.
A pénzügyi viszonyok41 normalizálása serkentően hatott a kereskedelemre. A vámok rendezésére 1250-es
években került sor. Mind az út-, mind a vásárvámok estében a mennyiségi szempontok helyébe minőségiek
kerültek. Azaz meghonosodott az értékvámolás. A vámfizetést az áru értékétől tették függővé, ezeket
elsősorban a vásárokon szedett illetékben, a vásárvámban alkalmazták és a külföldi áruforgalom esetében is.
A vámokon keresztül is gyarapodtak a kincstári bevételek. Két forgalmat is lehetett vám alá venni, az
országon belüli és a királyság határain átmenő árumozgást. Béla a belső árumozgást csak óvatosan terhelte,
alacsony volt a vámok szintje, illetve a fontosabb városok országos, kisebb jelentőségűek regionális
vámmentességet élveztek. A teljes körű városprivilégium magába foglalta a szabad vásár fogalmát, azaz azt
a jogot, hogy a vásárjövedelmek a várost illették. A király az értékvámokhoz elsősorban a külföldiektől
jutott.
A tatárjárást követően gyors ütemben szélesedett a külkereskedelem, ami főleg a fellendülő
nemesfémbányászatnak köszönhető. A magyar ezüstért elsősorban Velencéből és német területekről jöttek.
IV. Béla uralkodása előtt a bányászat is királyi szolgáltató népek feladat volt, és csak felszínközeli művelés
jellemezte. Az új működtetési forma lényege az, hogy a városlakó polgár szabadságát élvező vállalkozók
tőkeerős társaságot létrehozva meghonosították a gépi technikákat, amelyekkel mélyebben húzódó
ércteléreket is fejtés alá lehetett vonni.
Látványos a domaniális jövedelmek átváltása regálé jövedelmekre a bányászat terén, amely a királyi
magángazdaság kereteiből kiszakadva városi vállalkozássá vált. Bár a bánya tulajdonjoga a királyt illette, de
az érc a vállalkozóé lett, aki bányabért, azaz urburát fizetett a kincstárnak. Új bányavárosok alakulnak ki:
Besztercebánya, Gölnicbánya, Igló.

40
1250 táján egy Bécsből bevándorolt zsidó, Henel bérelte.
41
A pénzviszonyok előretörése, a természeti gazdálkodás és az árutermelésen alapuló pénzgazdáskodás egymás mellett élése
mutatkozik a 13. századi adatokról. A pénzviszonyok fejlődése tette lehetővé a nem azonos értékű birtokok cseréjét, hiszen az
értékkülönbséget pénzben egyenlítették ki. A század második felében többféle termékjáradékot hajtottak be pénzben.
10.
 A sóbányászat II. András államháztartásának fontos elemét képezték, Béla idején itt is a vállalkozásszerű
formák honosodtak meg. A királyi sómonopóliumot Béla is meghagyja.
A rendkívüli adókat IV. Béla valóban csak rendkívüli esetekben vetette ki.42 Ezt az adófajtát a királyi
szervienseknek, azaz a nemeseknek is fizetniük kellett.

Komoly belső feszültségek keletkeztek IV. Béla és az elsőszülött fia, István között, milyen István
betöltötte a 18. életévét. 1257-ben az uralkodó fiát Erdély élére állította hercegként, majd stárjer hercegi
méltóság rövid viselése után 1260-tól 1270-ig újra Erdélyt kormányozta. Szlavóniát IV. Béla kisebbik fia,
Béla 1260-tól haláláig, 1269-ig igazgatta hercegi címmel. A király és István közötti szembenállásukban a
hatalomból részesedni akaró urak pártokra szakadása, az eltérő nagyúri érdekek nyílt ütközése játszott
meghatározó szerepet. Ezek a csoportok eléggé képlékenyek voltak, mindig a pillanatnyi helyzetnek
megfelelően alakuló csoportok volt. István nem titkoltan nagy tételeket fordított arra, hogy apja főembereit
átcsábítsa.
Először Pozsonyban léptek megegyezésre. Az ország nyugati fele Béláé, a keleti országrész pedig Istváné
lett.43 1262-ben megújították az egyezményt, amelyben István ígéretet tett arra, hogy megelégszik a
pozsonyi alkuban elnyert birtokokkal, jövedelmekkel. Illetve kölcsönösen elhatározták magukat, hogy nem
csábítják át egymás híveit. 1263-ban újabb pontokkal egészítették ki.
A megegyezések azonban csak időlegesen voltak képesek elhárítani a fegyveres összecsapást. István
országrészben teljesen szuverén uralkodóként viselkedett: pénzt veretett, udvart alakított ki, nádort tartott,
önálló külpolitikát folytatott. A fegyveres összecsapást végül Béla hívei robbantották ki: a király serege
Erdélyre rontott, Dévánál azonban a herceg győzelmet aratott felettük. Az északon támadó királyi sereg
azonban fogságba ejtette István feleségét, Kun Erzsébetet, és elfoglalta Beregben Baranka várát. István
szinte egész országrésze Béla uralma alá került. Azonban a gyarapodó hercegi sereg egészen a Dunáig
visszaszorítja király seregét. A döntő ütközetre 1265 márciusában a Pest megyei Isaszegnél került sor, ahol
István hercegi serege aratatott győzelmet. Az érsek közreműködésével helyreállt a béke, Béla elismerte
István jogát az ország keleti feléhez. 1266-ban kötött megegyezés zárta le, amely jobbára a régi szerződések
pontjait ismételte.

1267-ben egy 10 cikkelyből álló törvényt adtak ki. A dekrétum elsősorban a nemes megjelölést kapott
szerviensek panaszait kívánta orvosolni. A dekrétum 10 cikkelyéből 7 kapcsolatban áll az 1222. évi
Aranybullával.44 A cikkelyek azokat a sérelmeket teszik szóvá, amelyeket a nemesek a tatárjárás után
szenvedtek el. Azaz voltaképpen IV. Béla 1242 utáni reformpolitikáját támadták: a telepítéseket, a
városfejlesztést45, a birtokpolitikát valamint a kancellári reformokat. A királyi szerviensekből
42
Ilyen eset volt például a királyi család valamelyik tagjának házassága.
43
István felvette a Magyarország ifjabb királya, azaz a iunior rex Hungarie címet.
44
Bár nem függtek rajta aranypecsétek, de a kapcsolódás mennyisége miatt harmadik Aranybullának is nevezhetnénk.
45
Az árutermelés és a pénzviszonyok fejlődése eredményezte a 13. században a valódi városok megjelenését. A 12. századi
elsősorban közigazgatási központokat minősítettek városnak a 13. század folyamán valóban megjelentek az igazi városok,
11.
köznemességgé46 váló társadalmi csoport saját chartáját hozta létre. Ez azt mutatja, hogy a nemesek
meglepően határozott öntudattal rendelkeztek már ekkor.
Az 1267-es dekrétum cikkelyei:
1. A nemesek népei mentesültek az adók és a megszállás alól.
2. A vár- és udvarnokföldek visszaadása.
3. Megtiltotta az uralkodónak, hogy nemeseket bírói ítélet nélkül elfogjon, vagy javaikat károsítsa.
4. A nemesek szabad pártválasztását biztosította a király és fiai között.
5. Az elfoglalt nemesi földek visszaadásáról intézkedett.
6. Az örökös nélkül elhalt nemesek birtokaihoz és javaihoz csak az uralkodó, valamint a bárók
rendelkezése után lehet nyúlni.
7. A nemesek külföldi hadjáratra nem kényszeríthetők.
8. Rendelkezett az augusztus 20-i székesfehérvári törvénynapok megtartásáról.
9. A hadjárat során elhunyt nemesek birtokait nem engedte a király kezére háramolni, hanem előírta,
hogy az öröklött birtokaik rokonságuknak maradjanak.
10. A nemesek ügyeit kérvények nélkül lehetett elintézni.
A zárórészében pedig felhatalmazta az esztergomi érseket arra, hogy a nemesi szabadságot megszegő
uralkodót egyházi fenyítékkel sújthassa.

A zalai szerviensek 1232. évi ítéletlevele óta országosan előrehaladt a lassan kialakuló nemesség
öntudatra ébredése, identitásának kiformálódása. 1262 végén István öt megye nemesi és más jogállású
emberei részvételével gyűlést tartott, amelyen országos horderejű kérdésben kérték ki a nemesek
véleményét. Ez az első eset, hogy az egyházi és világi eliten kívül az uralkodó más társadalmi csoportot is
megkérdezett. Ez tekinthető a nemesség első közjogi elismerésének.
Az 1267. évi törvény intézkedett a nemesek földjeinek visszaadásáról, aminek intézésére két báró kapott
felhatalmazást. A nemesi vármegye a Dunántúl bizonyos megyéiben azáltal született meg, hogy a
megyésispán és a szolgabírák ítélkezése egybekapcsolódott, amelyet a királyi hatalom elismert. A nemesi
megyéhez a társadalmi fedezetet a hatalom nélküli nemesség és a végrehajtó erőt pedig a társadalmi fedezet
nélküli megyésispán szolgáltatta. A nemesi vármegyében a képviselet elvét a megye nemesei közül

amelyek nem közigazgatási központok, hanem a társadalmi munkamegosztás következtében kialakult funkcióik alapján
tekinthetők annak. A 13. század folyamán új városok is létrejöttek, mint például Pest, amelyet a száazd elején még izmaeliták
laktak. A városiasodásnak a 1218-1225 között beköltözött németek adtak nagy lökést.
A városi kiválttások a hospesjogban gyökereznek. A telepesek megkapták azt a jogot, elismerést az uralkodótól, hogy saját bíráik
ítélkezhettek felettük, és más népeket is magukba olvaszthattak. A 13. századi városi kiváltságok három területre: gazdaságra,
bíráskodásra, egyházra kiterjedő szabadságokat tartalmazott. A század városaiban főleg kereskedők éltek, hiszen a legtöbb
kiváltságlevél kereskedelemmel kapcsolatos szabadságot biztosított.
46
A 13. századi társadalomfejlődés egyik legnagyobb horderejű következménye a köznemesség kialakulása. Létrejöttük több
csatornán keresztül valósult meg. A formálódó köznemesség legerősebb ágát a királyi szerviensek képezték. A királyi
szervienesek a közszabadok tömegéből kiemelkedő vagyonos elemek voltak. A királyi szerviensek már 1222. évi Aranybullában,
majd 1231-ben biztosították maguknak az alapvető jogokat: csak a király vagy nádor ítélkezhet felettük, közvetlenül királyi
kérésre szálltak hadba, adómentesség, szabad végrendelkezés. A szerviensek spontán vagy királyi közbeavatkozással lehettek
nemesekké. A várjobbágyok, különféle királyi népek általában nemesítéssel, azaz királyi beavatkozással lettek köznemessé. Az
országos nemesség mellett volt korlátozottan szabad, meghatározott szolgálattal terhelt nemes is.
12.
választott, esetleg a király által kinevezett szolgabírák jelentették. A nemesi megye tehát egyfelől a birtokos
nemesség önkormányzati szervezete volt, másfelől azonban továbbra is színtere maradt a királyi hatalom
gyakorlásának. A legtöbb királyi vármegye területi módosulás nélkül, azaz belső struktúra megváltoztatása
nélkül változott ár nemesi megyévé. A nemesi megye az 1260-as évek végére az ország egyes területein,
főleg a Dunántúlon élő valósággá vált, de az országos elterjedésére még hosszú évtizedeket kell várni.

KÜLPOLITIKA:47
Az uralkodása első évtizedeiben a királyi hatalmat erősítő, rendteremtő igyekezet elsőbbsége a
külpolitikai aktivitás visszafogásában is kifejezésre jutott. Halics irányába teljesen megszakadtak a II.
András korát jellemző magyar beavatkozások. Az osztrákokkal már II. András utolsó éveiben megromlott a
viszony. A magyar külpolitika ez idő tájt mindinkább kénytelen volt figyelmét kelet felé fordítani. 1236
végétől jön a tatár támadás híre. 1237-1238. években megélénkült a Balkán ügyei iránti magyar érdeklődés.
Kálmán herceg, Béla öccse 1237-ben vezetett hadjáratot az eretnek Bosznia ellen, és Hercegovinával
(Hulm) együtt el is foglalta. Azonban a legátusi felhatalmazás 48 híján a tervezett bulgáriai katonai akció
elmaradt.
Magyarországnak a tatárjárás során megrendült helyzete változásokat vont maga után a közép-európai
térség külpolitikai kapcsolatrendszerében. Egyik pillanatról a másikra bénult mozgásképtelenségbe sorvadt
az a kárpát-medencei hatalmi erő, amely évszázadok óta formáló hatással volt a környező területek
viszonyaira. A lengyelektől a bolgárokig terjedő területek minden államalakzata osztozott a tatár rombolás
veszteségeiben. Magyarország megroppanása egyet jelentett a korábbi expanziós törekvések
szüneteltetésével. Így a déli és nyugati szomszédok minden aggály nélkül kihasználhatták a hirtelen
kínálkozó mozgásterüket. II. Frigyes osztrák herceg 1241-ben elfoglalta Sopron, Moson és Locsmánd
vármegyét. Velence 1243-ban bevette Zára városát. 1244-ben a Velencével kötött szerződésben hivatalosan
is lemondott a tengerparti városról.
Első határozott fellépése Ausztria ellen irányult és mintegy 15 éven át, 1246-1261 között az osztrák
ügyek foglakoztatták. IV. Béla 1242-ben visszavette Kőszeget és Sopront, valamint a három nyugat-
magyarországi megyét Babenberg Frigyestől. 1246-ban az osztrák-magyar határvidéken fegyveres
összecsapáshoz vezetett. A csata osztrák győzelemmel végződött. Az ütközetben Babenberg Frigyes
meghalt, s vele fiúágon kihalt az Ausztriát uraló Babenbergek dinasztiája. Kezdetét vette a hosszas
küzdelem a Babenberg-örökségért, Ausztriáért és Stájerországért.
1246-ban két Babenberg-családból származó nő volt életben: Frigyes nővére, az özvegy Margit és
Frigyes unokahúga, Gertrúd, a cseh király fiának a felesége. A német gyakorlat szerint a megüresedett
hercegségek a császárt illették meg, ez azonban nem tetszett IV. Ince pápának. A pápa először támogatta
Bélát Ausztria elfoglalására, később azonban Hermann német gróf mellé állt, aki a megözvegyül Gertrúd
kezével együtt a Babenberg-hagyatékot is elnyerte.

47
Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok, Bp. 1993. 75-88. old.
48
A pápától kapott legátusi felhatalmazás biztosított volna szabad kezet a királynak a világi ügyekben.
13.
 Magyarország csak 1250-ben kapcsolódott be a harcokba, a hercegség keleti felét, Ausztriát feldúlta.
1250-ben meghal II. Frigyes császár és Hermann gróf is. A hercegségek élére 1250-ben a cseh király másik
fia, Premysl Otakar/Ottokár került, aki elnyeri Margitot feleségének. Gertrúd hívására érkezik Béla és
pusztít Bécs környékén, azonban a pápa nyomatékosan kéri Otakar és Béla között a békét, amit 1254-ben
Pozsonyban kötnek meg. Megosztották az örökséget: Ausztria, Stájerország, Semmering-hágótól északra II.
Otakaré lett, így Béla megszerzi Dél-Stájerországot. A kapitánnyá pedig a Gutkeled nembeli Istvánt nevezi
ki.
1258-ban azonban felkelnek a stájerek a magyarok ellen, így a hadjáratot követően a nagyobbik fiát,
Istvánt, erdélyi herceget nevezi ki Stájerország hercegévé is.
1259-ben újabb felkelés, ami mellé Otakar is odaáll, így az ő győzelme által IV. Bélának le kell
mondania Stájerországról. Azonban Béla herceg – IV. Béla kisebbik fia – feleségül veszi a cseh király egyik
rokonát, Kunigundát, így néhány évre helyreáll a békesség a magyarok és csehek között. Tehát a Babenberg-
örökségért folyó küzdelem Csehország győzelmével ért véget, Otakar lett Közép-Európa legerősebb
uralkodója.

A tatárjárás előtti évtizedekhez képest Béla kevesebb figyelmet szentelt az orosz ügyeknek, a keleti
külpolitikának. 1242 végén az országba menekült Rosztyiszláv, aki a király vejeként magyar segítséggel
elfoglalta a halicsi Peremisl várát, azonban a halicsi fejedelemmel, Danyiloval szemben nem tudta
megtartani. IV. Béla elismerte Danyilo megszilárdult hatalmát Halicsban, így 1246-ban Zólyomban
szövetségre is lépett vele. Ezt a szövetséget dinasztikus kapcsolat is megerősítette: a magyar király lányát,
Konstanciát Danyilo egyik fiával házasították össze. Ennek a szövetségnek a célja, hogy biztosítsa
Magyarország keleti határainak védelmét a tatárokkal szemben. Az uralkodó ezzel elismerte nem képes
egyazon időpontban sikerrel harcolni egy esetleges tatár betörés ellen nyugaton és keleten is. Ahogy látható
a példákból Béla dinasztikus házasságok kapcsolatok teremtésével kapcsolta egybe a mongoloktól
fenyegetettek erejét. A magyar külpolitikát a tatároktól három irányból veszélyeztetett szakasz mentén való
szövetségkeresés mozgatta.
Az ország déli irányú érdeklődése is Rosztyiszlávval volt összefüggésben, ugyanis 1254-ben a Szávától
délre fekvő Macsó élére állította. Innen kiindulva foglalta el Rosztyiszláv Boszniát, majd 1255-ben
kiterjesztette hatalmát Bulgária északnyugati részére is. Ezért kerülhetett bele IV. Béla királyi címei közé a
Bulgária királya titulus, amely majd V. István ideje alatt állandósul. 1261-ben István és Béla együttesen
vezet sikeresen hadat Bulgáriába. 1262-ben meghalt Rosztyiszláv utódai a következők lettek: Boszniában és
Macsóban Rosztyiszláv két fia, Mihály és Béla, míg Északnyugat-Bulgáriát az orosz Szventszláv Jakab
örökölte. 1263-ban Jakab megsegítésére indulnak magyar seregek, így sikerült a bizánci császár hadát
legyőzni a Balkán-félsziget déli részén. Jakab azonban nem volt sokáig hálás a segítségért, 1264-ben
kihasználva apa és fia (István) belháborúját a Szörénységet dúlta. A béke után István bosszúból hadat
vezetett Bulgáriába, ahol sikereket ért el. 1268-ban I. Uros Macsót pusztító szer király legyőzését követően
megegyeztek, ami dinasztikus aktussal zárult: Uros fia feleségül vette István herceg egyik lányát.
14.
 1269-ben magyar-nápolyi szövetség jött létre. I. Károly49 egyeduralomra tört a Földközi-tenger keleti
medencéjében, így fő ellenfele a Bizánci Birodalom50 lett. Így nápolyi részről indult ki a kezdeményezés,
hogy a Bizánc felé ugródeszkául szolgáló Magyarországgal politikai szövetség alakuljon ki. De 1267-ben
IV. Béla elutasítja a közeledést, azonban István elfogadja, így 1269-ben pápai jóváhagyással létrejött Károly
nápolyi király és István magyarországi ifjabb király egyezsége: kettős házassági kötelék létesítését
határozták el.51

1270. május 3-án, néhány hónappal fia, Béla herceg halála után IV. Béla király is meghalt.

V. István: 1262-1270.
Néhány nappal apja halála után István foglalta el a királyi trónt. A szétzilált belső egység és stabilitás
visszaállítása azonban nem ígérkezett könnyű feladatnak. A rendteremtés előtt pedig két problémát is
orvosolnia kellett. Egyrészt a megosztott és önálló hatalmi ambícióktól fűtött arisztokráciát kellett kezessé
tenni. Másrészt a nyugati határ felől régi ellensége, aki apja volt szövetségese, II. Ottokár tartotta
fenyegetettségben.
Sokan félve István haragjától trónra kerülésekor elhagyták az országot, főleg Béla leghűségesebb bárói
tettek így. Félelmük nem volt alaptalan, hiszen István első dolga az volt, hogy apja híveit elmozdította
tisztségükből és saját embereit ültette azok helyébe, azaz a vezető méltóságokba. Szakított apja 1267. évi
dekrétumában megjelenő erőteljes nemesi érdekeket érvényesítő politikájával, és csak a várjavak
visszaszerzésére összpontosított. Emögött pedig a gyengülő királyi hatalom erősítésének szándéka húzódott.
1270-ben István csehek elleni háborúra készült, így lépett szövetségre sógorával52, V. Boleslaw krakkói
fejedelemmel. Azonban októberben Pozsony közelében személyesen találkozik a cseh és a magyar király,
ahol két évre szóló fegyverszünetet kötnek. Ezt a megegyezést azonban egyik fél sem vette igazán
komolyan. Olyannyira nem, hogy a magyar seregek már decemberben megtámadják Ausztriát és
Stájerországot, mire Otakar 1271 áprilisában katonai akciót indít Magyarország ellen. A nyugati Felvidék
jelentős részét elfoglalta. A Rába-Rábca közén sikerült megállítani a cseh előrenyomulást, ez idézett elp egy
fordulatot a harcok menetében. A magyaroknak sikerült kiűzni az ország területéről a cseheket, és 1271.
július 2-án Pozsonyban békét kötnek. Ebben a IV. Béla-kori status quo fenntartását határozták el: Otakar
sem jut területi előnyhöz, sőt a hozzá menekülő bárók nyugati határszéli várait nem tarthatta meg, de
Istvánnak is le kellett mondania Stájerország jogigényéről. A katonai siker azonban megerősítette V. István
helyzetét. A nyugati határszélre is sikerült fennhatóságát kiterjeszteni.
1272 nyarán V. István és fia László Anjou Károly szicíliai király meglátogatásra indultak a
Tengermellékre a herceget elfogták. A Gutkeled nembeli Joachin szlavón bán, az elfogó a királytól bizonyos
49
IX. Lajos francia király öccse, eredetileg Anjou és Provence grófja pápai támogatással szerezte meg 1268-ban a tényleges
hatalmat Dél-Itália felett.
50
A nikaiai császár megdöntötte a Latin Császárságot, elfoglalta Konstantinápolyt és visszaállította a Bizánci Birodalmat.
51
Károly fia, Károly feleségül vette István lányát, Máriát, István fia, László, pedig Károly lányát, Izabellát. Ezek a házasságokat
1270-ben kötötték meg.
52
IV. Béla 1239-ben adja feleségül legidősebb lányát, Kingát a mongolok elleni keleti szálak erősítése érdekében V. Boleszló
krakkói fejedelemhez.
15.
engedményeket akart kikövetelni. Azonban az országot a hercegek között fel nem osztó, az ország egyedüli
uraként jelenlévő – ebben is eltér nagyapjától és apjától - Istvánt nem tudták kompromisszumara
kényszeríteni. A fia sikertelen kiszabadítását követően a Csepel-szigeten 1272. augusztus 6-án meghal.
Joachim bán és társai pedig Székesfehérvárra vitték Lászlót, aki elfoglalta a magyar királyi trónt.
A király halálval az Árpád-kor történetének szomorú végső felvonása vette kezdetét. Az örökébe lépő
tízéves fiától senki sem remélte, hogy képes lesz útját állni a kormányzást mohó hatalomvággyal kisajátítani
igyekvő bárói csoportok tombolásának. Pedig István olyan adottságokkal rendelkezett, hogy képes lehetett
volna visszaállítani az egyensúlyt a kormányzati stabilitás és a társadalmi-gazdasági 53 átalakulás folyamatai
között.

IV. László: 1272-1290:54

Apja halálát követően az esztergomi érsek a 10 éves Lászlót koronázta Magyarország királyává 1272.
szeptember 3-án. IV. László ekkor megkezdett országlása, amely 18 éven keresztül fog tartani korábban
nem tapasztalt fejleményeket hozott: meghatározókká váltak az anarchikus viszonyok, rohamosan háttérbe
szorult a királyi hatalom, egyre nagyobb szerephez jutottak a világi előkelők. László kiskorúsága miatt csak
1277-ben vette át ténylegesen az ország irányítását Kun Erzsébettől, anyjától, aki mellett a király védnöke,
Gutkeled Joachim lett. Magyarország bel- és külpolitikájában a megerősödött bárók akarata érvényesült. A
királyság működőképességének fenntartásához azonban a dinasztia tagjain kívül egyetlen mérvadó politikai
erőnek sem fűződött semmi érdeke. Valamennyiül számára a névleges uralkodói hatalom jelentette az ideális
állapotot. A királynak és anyjának mindössze annyiban tulajdonítottak szerepet, hogy általuk lehetett a
közhatalmi eljárásként álcázni az aktuális ellenfelek kiszorítását célzó akciókat. V. István halálát követően
visszatértek Csehországból az 1270-ben elmenekült magyar előkelők, köztük a Héder nembeli Kőszegi
Henrik. Ez azért lesz fontos, mert IV. László uralkodásának első éveiben a belviszonyokat két nagyúri
csoportosulás ellentéte határozta meg, amely egyik csoport élén a visszatérő Kőszegi Henrik és Gutkeled
nembeli Joachim, a másik csoport élén pedig a Csák nemzetség tagjai álltak.
Az új viszonyok milyenségét jelzi Kőszegi Henriknek az a tette, hogy 1272-ben meggyilkoltatta IV. Béla
unokáját a macsói és boszniai herceget, Bélát. Az így irányítás nélkül maradt területeket pedig felosztották
egymás között az előkelők. Emellett a legfőbb tisztségeket betöltő személyek, azaz a kormány összetétele is
53
Az egyik legfontosabb 13. századi gazdasági változás az, hogy végbement a prédiumra épülő gazdasági munkaszervezet
felbomlása, ezzel párhuzamosan önálló parasztgazdaságok alakultak ki. A folyamat előzményeit a 12. századi házas-földes
szolgák gazdaságai jelentették. A prédium, a földesúri robotoltató allódium visszaszorult a földesúri udvarhely közvetlen
környékére, majd a prédiumos gazdálkodás teljes felbomlásával eredeti értelmét veszítve, a prédium már csak ’puszta’ jelentést
vett fel. Ez jelzi a pusztásodás folyamatának megindulását, amely a 14-15. századi Magyarországon teljesedik ki. A prédium
térvesztésével jön létre az önálló paraszti gazdaságok. Ezek még nem jobbágytelkek, hiszen a föld a földesúr tulajdonában volt.
Jobbágytelkek először az ország nyugati területein alakultak ki már a 13. század elején.
54
IV. László hűséges udvari papja, Kézai Simon 1282-1285 között készítette le krónikáját. Ő dolgozta ki a hun és a magyar nép
azonosságának, egyébként téves tételét. Attila és a hun nép történetét a magyar történet szerves részévé tette. IV. László idealizált
alakját, történeti előképében Attilában látta, aki az Isten ostora szerepét a keresztény népekkel szemben eljátszó hun fejedelem
volt a számára. Megörökítette a morvamezei, és Hód-tavi csatát. Krónikájában elsősorban a köznemesség érdekeit képviselte.
Kézainál már megváltozott a magyar nemzet Anonymusnál olvasható értelmezése. Már nem a Magyar Királyság valamennyi
lakosát, hanem csak a magyar származású, magyar nyelvet beszélő népességet értette alatta. Vagyis az államnemzeti koncepciót a
nyelvnemzeti felfogás váltotta fel.
16.
meglehetősen gyorsan változott. Ennek oka az, hogy a gyermek király teljesen az előkelők tartották
kezükben, és a viszálykodásuk pillanatnyi állásától függően dőlt el, ki minősül hűtlennek és ki hűségesnek,
így változtatva a személyek jelenlétét. Az éppen hűséges, méltóságokat megkaparintók az ország javára és a
király nevére hivatkozva érvényesíthették önérdekeiket. Az 1272 utáni néhány ádáz harcainak a királyi
hatalom úgyszólván már nem is volt szereplője. Mint hivatkozási alapra volt rá szükség, és ennek
megfelelően a gyermek király eszközévé vált a bárói pártok kezében. Egy-egy hatalmi garnitúra csak
kivételes esetben volt képes fél évnél tovább megőrizni pozícióját. 1272 és 1277 között 11-szer osztották
újra a főméltóságokat.
A magyar-cseh ellentétek hamarosan kiújultak, annak ellenére, hogy 1272 végén László követeivel
megújíttatta az 1271. évi fegyverszünetet. Csák Máté vezetésével 1273 elején magyarok törtek be Otakar
déli tartományaiba (Stájerország, Karintia), egy másik sereg pedig Ausztriába és Morvaországba.
Visszacsapásként áprilisban osztrák és morva sereg hatolt be az országba a Nyitra-Győr-Bakony-Körmend-
Zágráb vonalig. A magyarok visszafoglalták Győrt. A harcok során eleinte magyar, majd cseh győzelmek
születettek. A csehek egészen Pannonhalmáig nyomultak előre, ennek következtében Csák Máté kiszorult az
udvarból és a hatalom 1273 második felében a Kőszegi-Gutkeled-csoport kezébe került. II. Otakar hódításait
egészen 1277-ig megtartotta: Pozsony, Sopron, Óvár, Moson határvárai kerültek cseh kézbe.
A háború időszakában és azt követően sem szüneteltek a belviszályok. 1273-ban a kunok fellázadtak a
király ellen, akiket fegyverrel kellett leverni. 1274 nyarán Kőszegi Henrik és Joachim elfogták a királyt és
Erzsébet anyakirálynét, de Csákék kiszabadították őket. Szeptember végén a két főúri tábor fegyveresen is
összecsapott Székesfehérvár közekében. Az ütközet Csák Péter győzelmével ért véget, Kőszegi Henrik meg
is hal a csatában. Így a hatalom a Csák-párt kezébe került. A két párt rivalizálása rányomta bélyegét a Német
Birodalom birtoklásáért55 folytatott küzdelem magyarországi állásfoglalására, hiszen a sűrűn cserélődő
összetételű királyi udvar gyakran módosította az álláspontját a Habsburg- és a Premsyl-szövetség
kérdésében. Az éppen hatalmon lévő Csákok csehellenes politikát folytattak, így 1274-ben Rudolf
szövetségesei lettek. Azonban 1275-ben a visszakerült Gutkeled-Kőszegi párt tagjai Rudolf ellenesek voltak.
Így IV. László II. Otakarral lépett szövetségre.
1275 végén újból, harmadjára a Csákok kerülnek irányítói pozícióba, amit polgárháború kirobbantása
követett. Több hónapig tartó háború zajlott a Henrik-fiak és a király, Csák Péter serege között Fejér és
Veszprém megye területein. A Csákok 1276 nyarán kegyvesztettek lettek, de Csák Máté benn maradt a
korményban. Az új összetételű tisztikar nyomására IV. László ekkor az éppen győztes Rudolfot támogatta.
Így Otakarnak le kellett mondania a kezében lévő osztrák és stájer tartományokról, így 1277-ben visszaadta
IV. Lászlónak a határ menti területeket.
1277 tavaszán a király elérte a törvényes kort (bár még csak 15 éves volt) átvette az ország kormányzását.
Az eddig eltelt öt évet a kormányzati bizonytalanság, szakadatlan belháborúk és a csehek részéről jelentkező

55
1273-ban a német fejedelmek Frankfurtban nem a nagy hatalommal rendelkező II. Otakart választották királyukká, hanem
Habsburg Rudolf került a Német-római Birodalom élére. Várható volt a két személy összeütközése.
17.
külső veszélyezettség uralta. A kormányzáshoz szükséges legitimációt a Rákoson lezajlott általános gyűlés 56
adta, ahol a főpapok, a bárók, a megyékből érkezett nemesek és a kunok vettek részt. Arról hoztak
határozatot, hogy sem a királyi, sem az egyházi, sem a nemesi birtokokat senki ne merje a jövőben
elragadni, s erre a jelenlévők esküt tettek. A résztvevők felléptek a Rudolf német királlyal kötött szövetség
megtartása mellett. A gyűlés kezdeményezői a hajdan Bolognában jogot tanult, a rendi állammodell
képviseleti elvét megtapasztaló felső klérusok tagjai jóllátták, hogy a nagyúri pártharcok az országot
alapjaiban fenyegeti, a királyi hatalmat aláássa, és az egyházat is megfosztja korábbi befolyásától. A közös
fellépés képessége tekintetében az egyház tekintélyével, erőforrásaival, a nemesség tömegerejével és hadra
foghatóságával, míg a kunok katonai potenciáljával állt rendelkezésre. A tapasztalt klérusok Aquileiai
Patriachutusban láttak működő rendi gyűlést, amelyben az egyházfejedelem a klérussal, nemességgel és
városközösségek képviselőivel megosztva gyakorolta a hatalmat. Valami hasonló uralmi szerkezet kezdeti
körvonalai sejlettek fel a rákosi gyűlésen. A gyűlés határozatai egyöntetűen elutasították az előző korszak
bárói kormányzatának fejleményeit: a királyi és egyházi, nemesi birtokok önkényes elfoglalását, a belső
békétlenséget és az erőszakot.
1277-ben a Dráván túli területeken, az ország északi, szepességi, illetve tiszántúli részein is belháborúk
támadtak. Ezeket a király trónra lépése óta először a bárók segítségével leverte. Emellett sikerült a
Kőszegiekről leválasztania a régi szövetségesüket, a Gutkeledeket. 1278-ban Kőszegi Iván Velencéből hívta
be András herceget57 és trónkövetelőként léptette fel Lászlóval szemben. A Kőszegi család ekkor kötött
békét a Babonicokkal58, ez azért fontos, mert ez volt az első politikai természetű megállapodás két,
tartományuraságra törő bárói család között. Ez a szerződés megrontotta a Kőszegi-Gutkeled viszonyt. A
király ezt kihasználva kibékült a Gutkeledek vezetőivel, akik 1278-ban a Csákokkal együtt irányítottak.
Ennek a hatalomnak nyíltan Kőszegi-ellenes éle volt.
1278-ban Rudolf és Otakar között kiújuló harcokban a magyarok Rudolf oldalán álltak. Ebben a harcban
való magyar részvétel, az ország aktivitásának és megnövekedett erejének a mutatója. A morvamezei
csatában Otakar meghal, és a túlnyomó részt magyarokból álló sereg meghozta Rudolf győzelmét. Így a
Babenberg-örökségért folyó hosszú küzdelme végül Habsburg sikert hozott.
A rákosi gyűlés utáni fejlemények a király eredményes törekedését tükrözi a politikai stabilizáció terén.
Az anarchikus viszonyok, a főúri hatalmaskodások komoly károkat okoztak az egyháznak. Ennek
következtében nem alaptalan arra gondolni, hogy ezt a folyamatot külső beavatkozás akasztotta meg,
méghozzá II. Miklós pápa Fülöp fermói püspök személyében küldött legátusa. A legátus nagy erőkkel
kezdett a kunok helyzetének rendezésébe.

56
Formailag a másfél száz év múlva intézményesülő országgyűlésekre emlékeztet ez az összejövetel. Hiszen a megtárgyalandó fő
kérdésként az ország belviszonyai adták. Ilyen természetű probléma megvitatásának korábban kizárólag a királyi tanács volt a
színtere, ahol csak a bárók és egyháznagyok véleményét kérték ki. IV. László idején a királyi tanács az éppen hatalmaskodó bárói
klikk érdekérvényestő fórumává süllyedt.
57
Aki a későbbi III. András.
58
A Dráva-Száva közén magánháborúzott egymással 1277 elején a német segítséget élvező Babonicok és a Kőszegiek.
18.
 A kunok a király katonai és politikai 59 támaszaként funkcionáltak. A legátus számára az volt a
beavatkozási alap, hogy a kunok pogányok voltak. Azonban a helyzetük megváltoztatása a konszolidációt
veszélyeztette, hiszen a kereszténnyé váló kunok letelepedésükkel és lesüllyedésükkel elvesznek a király
számára. Pápai követként azonban elemi érdeke volt a kunok megkeresztelkedésének elérése, ami érdekében
erőszakhoz folyamodott, túszokat szedett a kunok közül. Fülöp 1279. június 23-án a kunkérdés rendezése
érdekében írásba foglalt cikkelyeket terjesztett a király elé, amelyet megtárgyaltak a tétényi gyűlésen. A
határozatokat pedig augusztusban oklevélben adták ki.60Mit tartalmazott ez az oklevél?
1. A még meg nem keresztelt kunokat meg kell keresztelni.
2. A kunoknak állandó megtelepülését kell biztosítani.61
3. Meg kell akadályozni a kunok erőszakosságait és gyilkosságait.
4. Vissza kell adni a kunok által elfoglalt egyházi és világi birtokokat.
5. Az ezeket be nem tartó kunok ellen a királynak általános hadfelkelést kell meghirdetnie.
6. A kun urak és nemesek megkapták az ország nemeseit megillető szabadságot.
7. A szabad kunokat személyükben hadba vonulásra kötelezte a király62.
Az elfogadott törvények Fülöphöz képesti enyhesége ellenére is felzúdulást váltott ki a kunokból. A
kuntörvény kétségtelenül biztosította a szabadságot a kunoknak, azonban ennek súlyos ára volt, fel kellett
adniuk életformájukat.
1271 szeptemberében Fülöp zsinatot tartott Budán, ahol a kuntörvényt nem teljesítő, a zsinat összehívását
akadályozó, feslett életet élő IV. Lászlót kiközösíti az egyházból, az országot pedig interdiktum alá vette.
László 1279-1280 fordulóján elfogatta a pápai követet és a kunok kezére adta. Ezzel azonban az egyháziak
mellett a bárók nagy részét is maga ellen fordította. A hatalmi egyensúly ezzel felborult. A bárók válaszul a
királyt ejtették fogságba. Azonban hamarosan mind király, mind a legátus kiszabadul és László ígéretet tesz
a kuntörvény betartatására. Ennek következtében 1280 őszen a kunok elhagyják az országot. Viszont a
király nemeszti a nádort, Csák Mátét63 a kormányzat átalakítása érdekében. 1281-ben a pápai követ elhagyta
az országot. 1282-ben a visszatért vagy eleve itt maradt, de királyban csalódott kunok hozzákezdtek a Tisza,
a Maros és a Körösök vidékének pusztításához. Az uralkodó ellenük vonult és leverte a Hód-tó (a mai
Hódmezővásárhely) mellett az Oldamir vezette lázadókat és a sereg egy részét kiűzte az országból.
A konszolidáció politikai kudarcát azoknak a társadalmi csoportoknak az együttműködésképtelensége
idézte elő, amelyek a rákosi gyűlésen a királyi hatalom támogatóvá lettek. Nemcsak az összefogás
kezdeményezése, hanem a csődje is az egyháznak tulajdonítható. A belső rend helyett a hitérdeket emelték
fontosabb helyzetbe. Ennek következtében a békebontó nagyurak, mint az egyház hű gyermekei védhették
kedvükre a hitet a pogány kunok és a krisztusi nyájtól eltévelyedő uralkodó ellenében. IV. László az 1280-as

59
A király stabilizációs politikájának fontos elemi voltak, ezért vettek részt a rákosi gyűlésen is.
60
Ez az első érvényes kuntörvény.
61
Ez a Duna és a Tisza vagy Körös folyó mellett, a Maros-körös közén, illetve a Temes-Maros közét érintette. A szolganépek és
örökös nélkül meghalt nemesek földjeit kapták meg a kunok, valamint a tatárjárás óta üresen álló nemesi, várjobbágyi birtokokat.
62
IV. László anyai ágon kun származású volt.
63
Mivel talán ő kezdeményezte a király fogságba ejtését.
19.
években képtelen volt valódi közhatalmi erővel alátámasztani uralkodói akaratát, kiszolgáltatottan mindig
rászorult valamelyik bárói csoport kormányzati támaszára.
1285 elején tatár támadás érte az ország keleti felét. Már a kortársak is gyanították, hogy a tatárokat a
király hívta be, hiszen az lehetett a terve, hogy velük ellensúlyozza a bárók erőfölényét. Ezt nem lehet
bizonyítani, az viszont kétségtelen, hogy a pusztítás után nem minden tatár vonult ki az országból. Az itt
maradt tatárok és kunok későbbiekben a király fegyveres erejének részét képezték. Lodomér esztergomi
érsek 1287-ben kiközösítette Lászlót az egyházból. Ennek oka, hogy László nyíltan vállalta a tatárokkal,
kunokkal való szövetségét, sőt Anjou Izabellát, feleségét sokszor cserélte le kun ágyasokra. 1288-ban az
érsek feltételeit elfogadva és megígérve, hogy nem szövetkezik a tatárokkal, elveti a pogány szokásokat,
országos tisztségeket csak keresztényekre bízza, helyreállítva az egyházak kiváltságait, szabadságait,
feleségét visszaveszi és királynéi jogait biztosítja Lodomér feloldozta a kiközösítés alól.
Az 1280-as évek második felében a felbomlás állapotába jutott az ország. Lázadások vannak a király
ellen, a Kőszegiek ellen kellett a királynak hadat vezetni. 1290 elején trónkövetelőként újra megjelent az
országban András herceg. Újabb lázadások, most az ország északkeleti részében a Baksa nembeliek és az
Aba nembeli Amádé fordult szembe a királlyal. 1290 tavaszán a kunjaihoz indulva július 10-én a Bihar
megyei Körösszeg váránál a kunok megölték. A gyermektelenül, tisztázatlan körülmények között elhunyt
Lászlót a kun szállásterületek szomszédságában, Csanádon temették el. A kunokhoz való kötődése miatt
kapta az utókortól a Kun előnevet.

III. András: 1290-1301.:

IV. László halálát követően 1290. július 23-án Lodomér érsek András herceget 64 III. András néven
Magyarország királyává koronázza. Azonban András trónja biztosításához vezető útja is nehézkesnek
bizonyult, ennek oka, hogy Habsburg Rudolf, német király az országot, mint urát vesztett birodalmi hűbért
fiának, Albert osztrák és stájer hercegnek adományozta. Ennek a jogalapja az volt, hogy 1241-ben IV. Béla
hajlandó lett volna az országot hűbérként átadni II. Frigyes császárnak, ha megsegíti a magyarokat. IV.
Miklós pápa szintén tagadja III. András Árpád-házi származását és ő is hűbéri jogokra hivatkozva akarta
megszerezni az ország irányítását. 1290 őszén egy rejtélyes kilétű férfi érkezett Lengyelországból és András
hercegnek, IV. László 1278-ban meghalt öccsének adta ki magát. 1291-ben a nápolyi Anjouk is
megjelentek, szerintük ugyanis IV. Lászlóval fiágon kihalt az Árpád-ház és a trón László király nővérét,
Máriát, illetve II. Károly nápolyi királytól született gyermekét, Martell Károlyt illetné meg.
András a koronázását követően, azaz 1290-ben a főpapok, bárók és nemesek számára tartott óbudai
gyűlésen 35 cikkelyből álló dekrétumot adott ki, amely koronázási hitlevélnek minősült. Megkoronázása
fejében biztosította a nemesi szabadságjogok tiszteletben tartását. Mit tartalmazott?

64
II. András állítólagos unokája volt. A Velencéből jött új király kétes származása egyáltalán nem érdekelte a mérvadó embereket,
hiszen az 1280-as évek végére kialakult felfordulás és széthúzást követően ez nem okozott gondot. Sőt előny volt a bárók
számára, hogy nem rendelkezett semmi hátországgal, hiszen erőtlensége biztos garanciának tűnt addig megszerzett hatalmi súlyuk
épségben maradásához. Az egyháziak számára pedig azért volt jó, mert itáliaiként jóval nagyobb fogékonyságot mutatott a rendies
kormányzati próbálkozások iránt.
20.
 1. Ígéretet tett a király az egyházi jogok megőrzésére, az elfoglalt javak visszaállítására.
2. Megtiltotta a megyék örökadományként történő elidegenítését.
3. Megtiltotta az országos méltóságok, ispánságok és várak eladományozását idegenek, pogányok és
nem nemesek számára.
4. Fellépett a méltóságokat viselő bárók visszaélései ellen.
5. Megyésispánok vagy alispánok elé csak káptalanok vagy konventek tanúbizonyságával lehetett bárkit
megidézni.
7-8. Az egyháziakból, nemesekből álló új összetételű tanács feladata, hogy érvényben hagyja IV. László
jogos adományait, jogtalan adományait pedig visszavegye.
9.A vezető tisztségviselőket (nádort, tárnokmestert) az ország nemeseinek tanácsából nevezi ki.
10. A nemesek és a nemesekkel azonos elbírálás alá eső erdélyi szászok kötelességgel tartoznak a
királynak segíteni, de külföldi hadjárat esetében csak pénzzel kell.
11. A nemesek és az erdélyi szászok mentesek mindenféle adó és beszállásolás alól.
12. Az új pénz forgalomba hozatalát minden megyéből négy becsületes emberre és a megyésispánra
bízta,
14.A nádort vidéki igazságszolgáltató útján négy kiküldött bíró és megyésispán is kísérje. Az ispánok
nem ítélkezhettek szolgabíráik nélkül.
15. Az egyházak a világi ügyeiben a király kizárólagos joghatóságát élvezték.
18. Az egyházak népei vámmentességet élveznek.
19. Az újonnan emelt bárói tornyok vagy várak lerombolását rendelte el.
20. A bárók által jogtalanul elfoglalt birtokok visszaadásáról intézkedett.
26. Biztosította az örök nélkül meghalt nemesek és szászok szabad rendelkezési jogát, és megtiltotta,
hogy a birtokokat lefoglalják a kincstár részére.
27-29. Ezek a cikkelyek szólnak a hatalmaskodás, erőszakoskodás, önkényeskedés ellen, ezek főleg a
nemesek érdekeit védték.
Több cikkelyben is hangot kapott az ellenkezés a familiaritással, a hűbéri viszony terjedésével szemben,
mert a bárók további megerősödését jelentette a király szövetségeseinek tekintett nemesek rovására. Ez a
1290. évi dekrétum sok mindent kilátásba helyezett a báróellenes egységfront megteremtéséért. Az
egyházzal szemben álló IV. László halálával, III. András mögött az egyházi elit sorakozott fel. Az 1920. évi
törvényben említett az „ország által kiküldött tanácsosok” révén az egyház részt kért és a nemeseknek részt
juttatott a hatalomból és a kormányzásból. Ezzel egy rendi típusú kormányzati modell kezdetei jelentek meg
Magyarországon.
A rendi kísérlet csak szűk körre korlátozódott: a királyt, a királyi udvart és a szűk tanácsadó kört járta át a
rendi eszme. Az 1920. évi törvények megvalósításához azonban hiányzott a tényleges hatalom.
Mindennaposak voltak a nagy anyagi károkat okozó pusztítások országszerte. Akadtak az ország számára
külpolitikai bonyodalmak is. Mivel Habsburg Albert nem volt hajlandó a nyugat-magyarországi várakat

21.
visszaadni III. András fegyverhez nyúlt 1291-ben. Ebben volt segítségére az uralma kezdetén hatalomban
meghagyott bárói csoportok: az Abák, a Kőszegiek és a Borsák. Akcióját siker koronázta, egészen bécsig
hatolt, ahol legyőzte Albert seregét. A hainburgi béke azonban csak néhány vár visszaadására kötelezte
Albertet, a többit le kellett rombolnia. Ez az egyezmény a Kőszegiek számára jelentett hátrányt, hiszen főleg
az ő váraikat semmisítették meg. Emiatt kiváltak András táborából és átálltak a nápolyi Anjouk pártjára,
akik ekkorra már mások támogatását: tengermelléki és szlavón urakat65 is megnyertek maguk számára.
1292-től kezdve szinte nem volt olyan esztendő, amikor komoly fegyveres lázadás ne tört volna ki az
országban András ellen. A történtekben megmutatkozott a rendi szellemű reformpolitika gyengesége. Sem a
nemesség, sem az egyház nem tudott akkora erőt a király számára biztosítani, amellyel
megrendszabályozhatott volna csak egyetlenegy hatalmasságot is. A kényszer szülte megbékélések mindig
tovább rontották a helyzetet. A sort az Anjou-párti Kőszegiek kezdték, elfoglalták Pozsony várát, de Csák
Máté visszavette tőlük.
1293-ban Szlavónia hercegeként anyjára, Morosini Tomasinára bízta a Dunától Adriáig terjedő terület
kormányzását. Ezzel megosztva anyjával országát.
1294-ben a Bihar-megyei Borsák lázadtak fel. 1925. Babonicok felkelése. 1296. újabb lázadása a
Kőszegieknek, ennek leverésében Habsburg Albert is segített, akinek a lányát, Ágnest 1297-ben András
feleségül vett. 1297-ben az addig királyhű Csák Máté 66 fordult szembe királyával. 1298-ban már kifejezetten
Csák Máté számított András fő ellenségének, hiszen a király csupa olyan előkelővel kötött szövetséget, akik
Máté visszaszorításában voltak érdekeltek. A magyar történelemben először lépett a király alattvalóival
kölcsönös szerződésre. Ez évben újra két nádora volt az országnak, Dunán innen és túl.
A rendiség bizonyítékát szolgáltatták a Pesten tartott országgyűlés végzései, amelyeket a főpapok, a
nemesek, a szászok és a kunok III. András távollétében, néhány báró kizárásával hoztak 1298-ban. Ez a
dekrétum hű képet rajzol a belviszonyokról. Már a bevezetésben elismerték, hogy az 1290. évi törvény
rendelkezései nem valósultak meg. A 43 cikkelyből álló dekrétum fontosabb elemei a következők:
1. A királyi nemzetségből származó Andrást úgy kell tisztelni, mint az ország törvényes urát.
2. Intézkedett a jogtalanul elfoglalat királyi és királynéi birtokok visszavételéről.
3. Intézkedett a megcsorbított nemesi és egyházi jogok visszaállításáról.
4-13., 15-19. Az egyházakat ért sérelmek ellen emelt szót: a hatalmaskodások, dúlások, a jogtalan
foglalások, az illetéktelen adókivetés ellen.
6. Törvényesítette, hogy a király belföldi lázadás esetén külföldi segítséget vehessen igénybe.
10.Újonnan és a király engedélye nélkül épült bárói várak és erődítmények lerombolásáról intézkedett.
20. A királyt is kötelezték mindazon javak visszaadására, amelyek az egyházak vagy nemesek tulajdonát
képezték.

65
Ilyenek voltak a Frangepánok, Subicok és a Babonicok.
66
1296-1297 között az ország nádora volt. A legmohóbb és legsikeresebb hatalomépítő volt a korban. Mint királyhű arisztokrata
nádorsága idején kerítette hatalmába az északnyugati országrészt: Pozsony, Nyitra és Trencsén megye területeit.
22.
 23. Arról rendelkezett, hogy a király három hónaponként váltakozva két- két püspököt és nemest tartson
maga mellett, és a nemesek az ország minden nemese képében legyenek a király mellett. (A rendi
képviseleti jelleg megjelenése.)
27. Megtiltotta, hogy a meghalt püspökök javát akár a király, akár más személy elfoglalhassa.
36. Megtiltotta a tisztségek halmozását, azaz egy ember csak egy országos méltóságot tölthetett be.
A nagyhűbéresekre alapozott politika 1299-től érzékelhető eredményeket hozott. A király körül
formálódó bárói szövetség valódi végrehajtó erőt képviselte a királyságban, amelyhez a megyei nemesség is
igazodni tudott. Az új politikai irányvonalnak váratlan ellenlábasa támadt Lodomér érsek utódjában, Bicskei
Gergelyben, aki elkötelezettséggel szolgálta VIII. Bonifác politikáját. Az ő célja pedig a ppai hatalom régi
fényének visszaállítása volt. Így az ő elképzelésében Magyarország az Anjouk királyságaként szerepelt.
1299-ben Csák Máté ellen kellett a királynak hadat küldeni. Megélénkült a nápolyi Anjouk diplomáciai
tevékenysége III. András ellen, amely a pápai elképzeléseket is támogatta. 1300 nyarán Martell Károly fia, a
12 éves Károly Róbert szállt partra Spalatóban a tengermelléki urak támogatásával. A lassan kialakult
magyarországi tartományuraság szükségszerűen került szembe a királyi hatalommal. 1301. január 14-én
Budán váratlanul meghalt III. András király. Halálának oka tisztázatlan, de ténye hatalmas felfordulást
okozott, hiszen egyetlen lány utódot hagyott maga után. Az ő halálával kihalt a Szent István nemzetségéből
eredő Árpád-ház. A halálát megelőző két-három év viszonylagos nyugalma egy pillanat alatt semmivé lett,
sőt rövid időn belül a felbomlás szélére taszította az országot is. A királyság jövőjének alakítását a 13.
század végének legfőbb hatalmasságai vették kezükbe.

Hogyan jöttek létre a tartományuraságok?

A 13. század történetének leghatározottabban kitapintható vonulata a világi arisztokrácia töretlen
súlynövekedése, amelynek eredményeképpen a legügyesebb képviselői a század utolsó szakaszában
eljutottak magánhatalmuk teljes önállósításának küszöbére, sőt némelyek 1301 előtt át is léptek azon. A
folyamat előrevivő fő elemei a társadalmi és gazdasági67 átalakulásban keresendő. A térnyerés a 12-13.
század fordulójának birtokszerzésével indult, és mindennek ez is a fő eredője. Már a földvagyon puszta
mennyisége is maga után vonja az uralt nép növekedését, a hatalmi súly erősödését és a joghatóság
kiszélesedését. A földbirtok volt emellett az elinduló agrárátalakulás alapja is: gazdálkodástechnikai és
üzemszervezeti megújulás, földesúri járadékrendszer átalakulása, függőségi-jogi keretek módosítása
jellemezte a gazdasági átalakulást. Ezekre jól és gyorsan a világi nagybirtok reagált. A hatékony

67
A 13. századi gazdaság: A 13. században a földművelés jelentőségben túlnőtt az állattartáson. A szabályozott talajváltó
rendszer ciklusainak rövidülése megnyitotta a nyomásos gazdálkosádra való áttérés lehetőségét. Azaz évente mindig ugyanazon a
területen földművelés alá vont táblákon folyt a művelés. A földművelés területileg egyre kiterjedtebb lett: hospesek erdőírtásai. A
gabonatermelés általánosan elterjedt volt. Megnőtt a vízimalmok száma. Terjedt a nagy szakértelmet igénylő szőlő-, gyümölcs-, és
kertkultúra. Ugyan csökkent az állattartás szerepe a földműveléshez képest, de jelentős maradt. Főleg istállózó állattartás
működött, de a lovak és a juhok esetében jelen volt a ridegtartás is.
23.
gazdálkodás képessége vagyonfelhalmozódást eredményezett. A kibontakozó árutermelés 68 pedig új bevételi
források sorát tette elérhetővé a földbirtokosoknak.
A nagybirtok növekedése kikezdte a társadalom hagyományos szerkezetét. A parasztnép esetében a
földbirtokosok jogi és gazdasági érdekei szembekerültek egymással. Azonban a korszerű gazdálkodás
térhódítás és a szorító munkaerőhiány maga után vonta a régi jogi kötelmek szorításának oldását. A világi
nagybirtokosoknak nem tulajdonosi hatalom alatt élő szolgahadra, hanem önálló telken gazdálkodó,
vásározó, pénzjáradék-fizető jobbágyokra volt szüksége. Ennek érdekében foglalták írásba az 1298. évi
országos gyűlés után született királyi tanácsi határozatok egyikében a jobbágyi szabad költözés jogát.
A tartományuraság anyagi erőforrásai a nagy uradalomból és az azokhoz kapcsolódó jogosítványokból
eredtek, a társadalmi súlya a tartományúrnak engedelmeskedő nemesi tömegben, a magánfamíliában rejlett.
A familiaritás felszíne bizonyos fokig a nyugati hűbériség vonásait idézi. 69A lényeget illetően azonban
messze állt attól.70
A 13. század végén általánossá váló kapcsolatrendszer erőszaktételek tartalma is közrejátszott a
tartományúri rendszer felszámolásakor a familiárisok nagy tömegeinek urai mögül való kihátrálásához. Így
szegődtek a királyi hatalom támogatóivá.
A tartományuraságok létrejöttének katonai-hatalmi feltételei sorában kiemelkedő fontosságuk volt a
magánvárak felépítésének és birtoklásának. 1260-as évektől a várépítés országvédelmi funkcióját háttrébe
szorította az uradalomteremtés érdeke. Így választották ki egy-egy vár helyét is, hiszen a birtoktömbösítés
folyamata élvezett elsőbbséget. A század utolsó harmadában a nagybirtokosok ereje és súlya a váraikban
fejeződött ki.
Saját földjén egy-egy nagyúr a törvényesen átengedett királyi jogok birtokában szinte önálló uralkodói
hatalmat gyakorolt. E belső jogi függetlenedésben az egyházak is lépést tartottak a világiakkal. Sőt
intézményi szervezettségüknek, kiépítettségüknek köszönhetően meg is előzték szuverenitásuk
kiteljesedésében a világi nagybirtokokat. 71 Azonban a tömbösített birtokállomány, váruradalmak rendszere
és a katonai potenciál hiánya, azaz a tartományteremtés feltételei hiányában az egyháziak nem voltak
versenyképesek a világi oligarchiával.

68
A földesúri prédiumokról nem vezetett út a szabad iparűzéshez. A mezőgazdaság és a kézműipar szétválása nem a prédiumokon
következett be. A robotterhek növekedése, az agrárjellegű szolgáltatások előnyomulása bírta rá a kézműveseket arra, hogy a
prédiumot elhagyva ott települjenek meg, ahol lehetőség volt ipari jellegű tevékenység folytatására. A 13. században a belső
kereskedelem erőteljesen kiszélesedett. Ennek oka az árutermelés kiteljesedésében, a felesleg képződésben van, amit a társadalmi
munkamegosztás tett lehetővé. A vásárokon elsősorban agrárterékek cseréltek gazdát, illetve a sónak, a bornak és a halnak volt
kiterjedt kereskedelme. A század második felében azonban a kereskedők mellett megjelentek az árutermelő parasztok.
69
Mivel a földesúr seregében hadakozók, a birtokai igazgatásában közreműködők és az urukat különböző tisztségeikben
helyettesítők britokos nemesekként alkották a bárók magánkíséretét.
70
Kivételszámba ment a hűbéradomány, ami a nyugati hűbér kapcsolat alapjául szolgált. Pénzt, fegyvert, eltartást, átengedett
jövedelmeket kapott a familiáris, de nem birtokot. Földtulajdonlása megelőzte szolgálatba lépését, nem hűbér, hanem nemesi
jogon birtokolta földjét. Birtokjogi tekintetben azonos volt urával. Mindig fennállt a lehetősége a szolgálati viszony felbontásának.
Sokkal inkább hűbéresi alárendeltség határozta meg a kapcsolatot, a tartományúr erőszakossága miatt. Hiszen főleg a tehetősebb
nemesek szolgálatvállalását erőszakos kényszerítés előzte meg.
71
Az esztergomi egyház az 1260-as évek elején kapott IV. Bélától rendkívül széles körű kiváltságjogokat. Így saját nádora volt,
önálló fegyveres ereje.
24.
 A tartományurak azoknak a családoknak a sarjaiból került ki, akik a 13. század második felében vezető
kormányzati szerepet játszottak. Fokozatosan tettek szert az uralmi övezetük önálló tartománnyá
formálásához szükséges feltételekre: kiterjedt óriásbirtok, familiáris had, várak, a magánhatalmi
joghatóságnak álcát adó közjogi méltóságok. 1301-re körvonalazódó tartományok: a Dunántúl nagy része és
a Dráva-Száva nyugati köze a Kőszegieké, Északnyugat-Magyarország a Csák Mátéé, Tiszántúl a Borsáké,
Erdélyi területek Kán Lászlóé, a Száván túl a Babonicok voltak, Horvátországban és Boszniában a Subicok,
míg a Tengermellék északi részén a Frangepánok.
Az Árpádok fenntarthatatlanul túlsúlyos72 királyi hatalma csapott át az oligarchiába. Azonban a
tartományurak rabló, önző uralkodását az egyház, a nemes, a jobbágy és a polgár is egyaránt szenvedett, így
ez a forma is bomlásnak indult. A 13. században a szabadabb életlehetőségekhez jutó árutermelő
társadalomnak szilárd jogrendre, nyugodt belső állapotokra volt szüksége, hogy élhessen megszerzett
gyarapodási lehetőségeivel. Ezt a vágyott célt majd csak Károly Róbertnek sikerül elérnie bő két évtized
alatt. Tehát a 13. század utolsó éveiben megszülető tartományuraságok két-három évtizedes fennállását
követően a 14. század tízes-húszas éveiben felszámolódik Károly Róberttel folytatott harcok során.

A század mérlege:73
Romlás és épülés különös kontrasztja jellemzi a 13. századot. A század lezárulta szinte egybeesik a
honszerző és államalapító Árpád-dinasztia történetének végével. A széazd nagy részében az ország és a
dinasztia szinte elválaszthatatlan egymással, hiszen a magyar társadalom működése két évszázadon keresztül
annyira alárendelődött királyai akaratának. De a 13. század éppen ennek az egybekapcsoltságnak a
szétválási folyamata is, hiszen alattvalók és alávetettek egyre bővülő köre egyre jobban saját kezébe vette
sorsának alakítását. Az Árpádok hatalmának hanyatlása az országlakosok erőgyarapodásával párhuzamosan
történt. A királyság társadalmi és gazdasági szerkezetének megújulásához ugyanis a régi hatalmi-uralmi
szerkezet válságán és összeomlásán keresztül vezetett az út.
Magyarország gyors ütemben előrehaladt azon az úton, amelyet már másfél-két évszázada Nyugat-
Európa bejárt. A mindennapok életminősége száz év alatt szembetűnően javult. A mezőgazdaság magas
hozamai jócskán emelték az eltartóképességet. A telepítések és spontán betelepülés mellett a demográfiai
növekedés is csillapította a munkaerőhiányt. A belső terjeszkedés növelte az agrártermelés volumenét. Ez a
háttér alapozta meg a kézműipar szakosodását, mesterségek sorának önállósulását. A század végére
kirajzolódtak a piacközpontok és piackörzetek hálózata. Állandó határú, belső rendjében is megújult falvak
ezrei keltek életre. A cselédeken nyugvó hagyományos földesúri üzemek majdnem teljesen elsorvadtak. A
piacközpontok, vásártartási joggal felruházott települések iparos és kereskedő lakosságot vonzottak

72
Óvatos becslés szerint a 12. század végén a királyi földtulajdon az ország területének mintegy háromnegyedére terjedt ki. Főleg
II. András adományozott el tömegesen királyi birtokokat, elsősorban várföldeket. Nem ritkán egész vármegyék elidegenítésére
került sor. Ebben az esetben nemcsak a megye királyi tulajdonú földjeinek eladományozása történt, hanem a megyésispánokat
megillető kiváltságok és jogok elidegenítését is. Az így bekövetkezett birtokviszony arányeltolódás, az egyik oka az oligarchia
kialakulásának.
73
Almási Tibor: A tizenharmadik század története. Bp. 2000. 193-195. old.
25.
magukhoz. Ebben a században születtek meg a jogi kiváltságokkal rendelkező, nyugati értelemben vett
városok.
Nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom is átalakult az évek során. A korábbi bonyolult rétegzettségből
egy letisztultabb, leegyszerűsödött társadalom jött létre, főleg a nemesség és a jobbágyság társadalmi
kategóriája vált jogilag letisztultabbá, ez jellemezte a középkori Nyugat-Európa társadalmát is. A szabad
életlehetőség elérhető célok között szerepelhetett minden társadalmi csoport számára. A társadalom
öntudatra ébredt, nyitott volt az új gondolatok, eszmék, teóriák iránt. Az emberi szellem teljesítményeinek:
az írásnak, a jognak, a tanultságnak és a tudásnak megnőtt a megbecsültsége. Erősödött az igény a
jogbiztosító oklevelek iránt, úgy gondolták a jogtudók által megalkotott írott törvények ereje képes lesz
megvédeni őket a hatalmaskodó önkénnyel szemben.
A működőképes új struktúra a legkeservesebben a politikai szférájában, az uralmi viszonyok és a
kormányzati rendszer átformálódása terén született. Ennek oka a Szent István-i berendezkedés
egyediségében, hatóképességében rejlik. Nem volt egyszerű feladat ezt a szilárd építményt lebontani és
helyére egy „nyugatiasabb” hatalmi berendezkedést állítani. Ilyen mintát nem közvetítettek a
vendégtelepesek. A hűbéri alapokon álló, törékeny uralmi rendszer gátló ellenállását rövid idő alatt sikerült
hatástalanítani. A változások iránya a széttagoltságból a nagyobb egységek képződése felé mutatott.
Az Árpádok királysága hatalmi viszonyaiban kezdettől igen erősen különbözött a nyugati térségtől. Egyre
nyomasztóbbá és nehezen fenntarthatóvá vált a túlsúlyos királyi hatalom mindenható volta. A szilárd királyi
akarat fogyatkozó térvesztése a század során folyamatos volt. Egyre kisebb erőforrások maradtak
közvetlenül uralkodói rendelkezésben, és a feladott pozíciók első fokon másokat tett gazdaggá és
hatalmassá, szabadabbá és önállóbbá.
A királyi hatalom 13. századi folyamatos gyengülése nyilván sok bajt hozott az országra. Szétzilálódott
az ország rendjén őrködő várispánságok rendszere, a vármegyék elvesztették igazgatási hatékonyságukat. A
királyi udvarházszervezet széthullása bevételi alapjaiban ásta alá az államháztartást. Az ország haderejének
gyengülése növelte a külső kiszolgáltatottságot, és nem sikerült 1241-ben elhárítani a mongol hódítást.
A század utolsó szakaszában állandósult belháborúk voltak. A kiteljesedett zűrzavar az Árpád-kor végére
széttagolódás szélére sodorta az országot. A 13. századi változások politikai, hatalmi és kormányzati téren
egy jól működő és rendkívül erős királyság felbomlási folyamatát jelentik. A helyére létrejövő
zsarnokoskodó, fosztogató magánhatalom jött létre. A királyi és magánhatalmi küzdelem túlnyúlt a
századvégén és az Árpád-ház 1301. évi kihalásán. Negyedszázad után I. Károlynak sikerül a királyság
egységét helyreállítani, konszolidálni. Az ország III. Béla után elvesztett stabilitását 130 évbe került
helyreállítani. Számos vonatkozásban ekkor zárultak le a 13. századi átalakulás nyugati mintához igazodó
gazdasági és társadalmi folyamatai.

Magyarország külpolitikája az Árpád-korban:74

74
Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896-1196), Szeged, 1996. 109-138; 199-222. old.
26.
SZENT LÁSZLÓ:
A hatalom megragadását követően László – mint ellenkirály- folytatta azokat a tárgyalásokat, amelyeket
Géza halála szakított meg. 75
Azt kívánta elérni, hogy Salamon a törvényes király saját akaratából, önként
mondjon le a hatalomról. Salamon azt remélte, hogy IV. Henrik segítségével fegyveres úton vissza fogja
szerezni magának országát, ezért László ajánlatát elutasította. Azt feltételezik, hogy ezután görög
diadémmal koronázták meg Lászlót. László külföldi szövetséges után nézett, Bizáncban kereste ennek
lehetőségét, ezt a korona is szimbolizálta. Mindkét ország válságos időszakot élt át, s emiatt mindegyiknek
érdekében állott a korábbi békés viszony fenntartása.
Róma főpapja megadta Lászlónak a királyi címet, minthogy VII. Gergely a tényleges helyzetnek
megfelelően Lászlót választott királynak (rex electus-nak) nevezte. A pápa később tudomásul vette és
elfogadta László megkoronázását is. Ez azt jelentette, hogy a magyar trónviszályban VII. Gergely
egyértelműen László oldalára állt, és Salamonnal szemben őt ismerte el Magyarország egyedüli és törvényes
uralkodójának. László ezt úgy érte el, hogy nem vállalta a pápai hűbért, habár a pápa arra törekedett, hogy a
magyar uralkodó tegyen neki hűbéri esküt, de ezt László megtagadta, mint annak idején Géza, akit viszont
VII. Gergely nem ismert el királynak.
Ennek a pápai magatartásnak a magyar trónviszályban tapasztalható módosulása oka a nemzetközi
viszonyokban bekövetkezett változással, az invesztitúraharccal volt szoros kapcsolatban:
l076- ban azok a német püspökök, akik nem kívánták a pápai befolyás erősítését német földön, s ezért IV.
Henrik hívei voltak, a wormsi egyházi zsinaton VII. Gergelyt méltatlannak nyilvánították a pápai trónra, és
arról letaszítottnak jelentették ki. Válaszul a pápa Rómában a lateráni zsinaton függesztette tisztségükből a
királypárti német főpapokat, majd pedig súlyos egyházi fenyíték alá helyezte IV. Henriket. Ők válaszul
kiközösítették a pápát az egyházból. Ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben „az ellenségem ellensége a
barátom" elv.
Goslari megállapodás (1078): László és Rudolf katonai és politikai koalícióját dinasztikus kötelékkel
erősítették meg. A magyar király feleségül vette a német ellenkirálv Adelhaid nevű leányát, két ellenkirály
kölcsönösen legitim uralkodónak ismerte el egymást.
A magyar uralkodó külkapcsolatait nem VII. Gergelv világuralmi (theokratikus) törekvései, hanem
saját érdekei vezérelték. Ezzel magyarázható, hogy ebben az időszakban az invesztitúraharc kivételével
egyetlen nemzetközi konfliktusban sem kötelezte el magát.76
1078 augusztusa: Henrik vereséget szenvedett Rudolftól, László alkalmasnak tartotta az időpontot arra, hogy
fegyveresen lépjen fel Salamonnal szemben. Moson várát és vidékét ragadta el 1078-1079 fordulóján
Salamontól, akinek kezén már csak Pozsony és környéke maradt. IV. Henrik csapataival megtorlásként
becsapott a magyar határvidékre, ez volt utolsó fellépése Salamon érdekében. Ezzel azt érte el, hogy a

75
Ezzel magyarázható az, hogy László királlyá választásakor nem koronáztatta meg magát mivel a belső viszályok rendezése
érdekében szeretett volna békés úton megegyezni ellenfelével.

76
nem kívánt beavatkozni a lengyel belügyekbe, a segítségadást is megtagadta
27.
nyugati határvidék feldúlása további óvatosságra és türelemre intette Lászlót. A nemzetközi viszonyok a
Salamon-kérdés rendezése szempontjából László számára kedvezően alakultak.
1080-ban IV. Henrik súlyos vereséget szenvedett a szászoktól.
1080. március: a pápa a római zsinaton ismét kiátkozta IV. Henriket, Rudolfot ismerte el legitim német
királynak, s ennek jeléül királyi koronát is küldött neki.
A pápa célja, hogy erős koalíciót hozzon létre IV. Henrikkel szemben. A pápa 1080 nyarán szövetséget
kötött a dél-itáliai normannokkal, a német fejedelmekkel, kapcsolatba lépett az angol, a francia, a dán
királyokkal, de még a németbarát cseh fejedelemmel is. Válaszul Henrik kiközösíti az egyházból és 1080
júniusában a brixeni zsinaton III. Kelemen néven ellenpápát választottak.
1080. október: Rudolf ellenkirály csatában életét vesztette
1081. március: IV. Henrik seregével Itáliába vonult
Ezek az események döntő hatást gyakoroltak Salamon magatartására. Azt kellett tapasztalnia sógora, IV.
Henrik számára sokkal fontosabb Itália. mint Magyarország.
1080 ősz: újrakezdett tárgyalások Salamon és László között
1081 tavasz: Salamon királyi ellátás fejében véglegesen lemondott az uralkodói hatalomról
László és Salamon között azonban a béke nem tartott sokáig, mert az exkirály új helyzetébe nem tudott
beletörődni, szervezkedni kezdett. László azonban ébernek bizonyul, Salamont börtönbe vetette. 1083
nyarán László amnesztiában részesítette és szabadon bocsátotta rokonát, ez az esemény kapcsolatban állt az
első magyarországi szentté avatásokkal.
VII. Gergely nem volt megelégedve a szentté avatott királyok számával, ezért Magyarországon szentté
avatták 1083 júliusában Gellért püspököt augusztus 20-án I. Istvánt és november elején Imre herceget. A
király ezzel ország-világ előtt jelezni kívánta, hogy Magyarország a Szent István halála óta eltelt évtizedek
súlyos belső és külső megrázkódtatásai után is keresztény maradt, amelynek saját szentjei vannak. István
szentté avatása megerősítette László uralkodói helyzetét a továbbra is veszélyes Salamonnal szemben.
Lehetségesnek hogy ekkor, tehát az l083. évi szentté avatások kapcsán I. László sajátos koronaegyesítés
révén új uralkodói jelvényt létesített magának. Az ő hatalma eredendőén I. Géza akaratára ment vissza, ezt
jelezte a görög korona használata. Ugyanakkor a szentté avatással László önmagát Szent István, a nagy
példakép örökösének, egész politikája folytatójának tekintette.
Azzal, hogy a kanonizációk ügyében László nem III. Kelemen ellenpápához, hanem VII. Gergelyhez
fordult, a király világosan kifejezte: harcukban változatlanul VII. Gergely oldalán állt.
A szentté avatási ünnepségek befejezése után a király megengedte, hogy Salamon elhagyja az országot,
aki IV. Henrikhez ment, hogy tőle kérjen segítséget elvesztett koronája visszaszerzéséhez. De csalódnia
kellett, mert a német külpolitika fő célja változatlanul a gregoriánus pápaság elleni küzdelem volt. 1081
tavasza óta Henrik é 1enként megújította támadását Róma ellen: a város elfoglalása után, l 084 márciusában
Henriket III. Kelemen Rómában német-római császárrá koronázta. VU. Gergely az Angyalvárba szorult,
helyzetéből dél-itáliai normann szövetségesei mentették ki őt 1084 májusában. A normann támadás hírére

28.
IV. Henrik elhagyta Rómát, és 1084- nyarán hazatért Németországba, ahol azonnal hozzálátott a belső
rendcsináláshoz. Első komoly hadjáratát II. Lipót osztrák őrgróf ellen vezette, aki hamarosan ismét
kénytelen volt behódolni a német uralkodó előtt.
Salamon új szövetséges után nézett: Regensburgból lengyel és orosz földön keresztül Moldvába ment,
ahol a Cselgü és Kutesk vezette besenyőket kereste fel, akiknek felajánlotta: ha visszasegítik őt
Magyarország trónjára, akkor viszonzásként nekik adja majd Erdélyt. A megkötött egyezség alapján 1085-
ben a besenyők betörtek magyar földre, de László vereséget mért rájuk, kiverte őket az országból. Ez volt az
exkirály utolsó próbálkozása a magyar trón megszerzésére, minthogy 1087-ben a besenyők egy balkáni
hadjáratában életét vesztette a bizánciakkal vívott csatában.
A gregoriánus pápasággal való szakítást az is megkönnyítette László számára, hogy a magyar uralkodó
nem fogadta el a reformpápaság egyházpolitikai elveit sem. László törvényhozása számos fontos kérdésben
nem felelt meg a gregoriánus követelményeknek. A reformpápaság teljes coelibatust hirdető felfogásával
szemben László és a magyar egyház törvényesnek ismerte el a papok első házasságát. A gregoriánus
pápaság az egyház szabadsága jelszavának meghirdetésével a világi hatalmat távol kívánta tartani az egyházi
ügyek irányításától. Ezzel szemben László az uralkodói hatalom birtokában királyi jogon teljes ellenőrzést
és felügyeletet gyakorolt a magyar egyház felett.
A keleti angol- magyar egyházi kapcsolat rendkívüli mértékben megnövelte a kalocsai metropolita
földrajzi hatáskörét az l080-as évek végére. A fő cél az volt, hogy - földrajzilag közelebb víve a magyar
érsekség központját az angol lovagok területéhez - szorosabbra fűzze és könnyebbé tegye a magyar érsekség
és az Új-Anglia közötti együttműködést, s ezáltal a római rítust tegye uralkodóvá olyan vidéken, amely
korábban Konstantinápolyhoz tartozott. De emellett az is bizonyára célja volt a királynak, hogy az országa
déli részén nagy számban élő görög hitű lakosság és ortodox papság a szkizma (1054) után a római egyház
ellenőrzése és befolyása alá kerüljön. A Magyar Királyság és a Bizánci Császárság között ily formában
támadt feszültséget tovább fokozta Horvátország megszállása magyar részről.
László l 091 tavaszán látott hozzá az adriai Tengermellék (Horvátország és Dalmácia) katonai
elfoglalásához. Jogcímek alapján számos állam, illetve hatalom tartott igényt a területre, közéjük tartozott a
Német Császárság, a pápaság, Bizánc, Velence, de elért ide a dél-itáliai normannok hódító keze is. 1088-ban
meghalt Zvonimir horvát király, aki 1075-ben Horvátország és Dalmácia uralkodójaként VII. Gergely
vazallusa lett. Felesége, Ilona a magyar király testvére volt. IV. Henrik az itáliai hadjárata lekötötte a pápát
és Velencét is. Bizánc a korábbinál is válságosabb időket élt át, mivel a besenyők szövetségre léptek
Tzachas szmirnai szeldzsuk emírrel, aki Kis-Ázsia felől kezdett katonai akciót. Ezért Bizáncnak nem állt
módjában, hogy fegyverrel avatkozzék be a horvát belviszályokba a korábbi bizánci hűbéruralom
visszaállítása érdekében.
1091.: László seregével átkelt a Száván, néhány hét alatt elfoglalta Horvátországot. Ezután a magyar
uralkodó tervei szerint Dalmácia birtokbavétele következett volna. Erre azonban ekkor még nem kerülhetett
sor, mert 1091 nyarán a kun betörésről érkezett hír. Ennek hallatára l 091 László – miután királyként

29.
rokonát, Álmos herceget állította Horvátország élére - Dalmácia helyett a kunok ellen indult. A király hadai
a Temes vidékén megsemmisítő vereséget mértek Kapolcs vezér csapataira. A foglyul ejtett kunokat László
az ország belsejében lakatlan vidékekre telepítette le. A kun támadás kihasználta Bizánc, és így
háborítatlanul vonultathatta fel normann zsoldos csapatait Dalmáciában, amelyek 109 1-ben helyreállították
a bizánci uralmat a terület felett.
Ebben az időben kibékültek a zsoldoslovagok és a bizánciak, viszonyuk normalizálása egyúttal véget
vetett a Magyarország és Új-Anglia közötti kapcsolatoknak. A bizánci hegemónia sikeres észak-balkáni
restaurációjával állhatott összefüggésben a kunok 1092. évi támadása a Magyar Királyság ellen. Ennek
során először elveszett és Bizánchoz visszakerült a László által előző évben elfoglalt Moesia, majd a
görögökkel szövetséges, Ákos vezette kunok betörtek Magyarországra is, itt azonban megsemmisítő
vereséget szenvedtek a Délvidéken, közel a Dunához. László király besenyők és kunok feletti győzelmei
(1085, 109 1-1092) nagy hatást gyakoroltak a magyarság további sorsára. Salamon és László akadályozták
meg azt, hogy a nomád (besenyő, úz és kun) törzsek elfoglalják Magyarországot, és etnikailag
megsemmisítsék a magyarságot. Győzelmeik révén biztosították a magyar nép fennmaradását és további
létét a Kárpát-medencében, és az európai civilizációt is védelmezték a keleti nomádokkal szemben. A
horvátországi hódítás után jelentős fordulat következett be László külkapcsolataiban, amelynek lényege az
volt, hogy a magyar király szembefordult a gregoriánus pápasággal, és IV. Henrik német császárhoz
közeledett. A királyi külpolitikában beállott radikális változást a horvát kérdésben tanúsított merev pápai
magatartás idézte elő. László ezt követően felvette a-kapcsolatot a német-római császárral. E közeledés és
szövetség mindkét fél számára előnyös volt: Henrik elismerte a horvátországi magyar fennhatóságot, László
biztosította a császárt arról, hogy a továbbiakban sem támogatja német földön a pápapárti erőket. Henrik
tehát kelet felől biztonságban érezhette magát akkor, amikor minden erejére szüksége volt Itáliában, ahol
éppen 1092-ben szenvedett ellenfeleitől súlyos vereséget. Nyilvánvalónak kell tartanunk: a magyar-német
szövetség következménye volt az is, hogy II. Orbánnal szemben László király III. Kelemen ellenpápát
ismerte el Róma törvényes főpapjának.77 II. Orbán és tábora nehezen tudott beletörődni abba, hogy a
reformpápaság egykori pártfogója, László elszakadt tőle, sőt szembefordult vele. A pápapárti erők
megbízásából l 093-ban a magyar királyt felkereste IV. Vilmos toulouse-i gróf, a pápa egyik híve. Az volt a
feladata, hogy közvetítsen a reformpápaság és a Magyar Királyság között, s ennek során kísérelje meg
Lászlót újra a gregoriánus pápaság oldalára állítani. A tárgyalások középpontjában tehát az imperium és a
sacerdorum küzdelme állott. 1093-ban a pápa hívei – köztük Konrád német ellenkirálv - szerették volna

77
Erre utalt II. Orbán pápa 1096-ban Kálmánhoz küldött levelében, amikor arról írt, hogy a magyarok népe már régtől fogva téves
útra tért, és „üdvösségének pásztoraitól elhagyatva, idegen nyáj nyomába szegődött"', illetve amikor ugyanezt ismételte meg
lényegében: „országod már régen elszakadt az Apostoli Szék iránti engedelmességtől, és a hamisság fejedelmeinek meghódolván,
a széles úton tévelygett".

30.
ismét a maguk oldalára állítani a magyar királyt IV. Henrik elleni harcukban. László kitartott a Henrikkel
kötött szövetség mellett, s ezért II. Orbán híveinek küldöttsége távozott Magyarországról.
Maga Almos herceg - mint horvát király – ugyancsak kapcsolatot tart(ha)ott fenn a német császárral. A
magyar udvari köröktől a XI. század végén nem volt idegen Dalmácia meghódításának szándéka. László a
királyság biztonságának érdekében nem hagyta megtorlás nélkül az l 091-es első kun támadást sem. 1091
nyár eleje  Kapolcs vezetésével a kunok Vaszilkó fejedelem szövetségében törtek az országra. l092.: a
király bosszuló hadjáratot indított az orosz részfejedelem ellen. Célja: megtorlás, nem hódítás.
Ebben az időben László és Szvjatopolk turovi orosz részfejedelem között szövetség állott fent, amit bizonyít
az, hogy SzvJatopolk fia, Jaroszláv feleségül vette László idősebb leányát.
1091 ősze: László udvarában Jaroszláv herceg a somogyvári alapítás alkalmával. Szerepe lehetett a Vaszilkó
elleni támadás kidolgozásában és kivitelezésében. Az l092-es orosz hadjárat eredményeképpen a magyar
király és Vaszilkó között békés megegyezés jött létre. Ez azzal a következménnyel járt, hogy tovább
erősödtek László oroszföldi kapcsolatai, hiszen most már két orosz fejedelemséggel is baráti, szövetségesi
összeköttetésben állott. 1093-ban a turovi fejedelem elnyerte a kijevi nagyfejedelmi trónt, így több évtized
után ismét jó viszonyba került egymással a Magyar Királyság és az orosz nagyfejedelemség. Ezeknek a
kapcsolatoknak tulajdonítható, hogy l095-ben László király nem adta ki.
IV. Henrik császár hozzá menekülő feleségét, Szvjatopolk nagyfejedelem rokonát a német követeknek,
hanem szabad eltávozást biztosított Eupraxiának Kijevbe. 1093-ban László fegyveresen avatkozott be
Wladyslaw Hennan lengyel fejedelem és fia, Zbigniew viszályába. A hadjárat során a magyar uralkodó
Zbigniew oldalára állt, s ez hosszabb időre árnyékot vetett a magyar-lengyel viszonyra. Ez a konfliktus
adhatja magyarázatát annak, hogy László unokaöccse, Kálmán herceg miért éppen Lengyelországba távozott
1095 elején. A lengyelországi hadjárat újabb oldalról világítja meg a korabeli László-féle magyar
külpolitikát. Ennek az új külpolitikai kurzusnak fő ismérve a területi expanzió volt, de jellegzetességei közé
tartozott a szomszéd országok belügyeibe való tevőleges beavatkozás. Ez a korábbi benemavatkozási
irányvonal feladását jelezte. Hasonló jelenség figyelhető meg Csehország irányában is.
László mindig érdeklődést tanúsított a cseh-morva helyzet alakulása iránt anélkül, hogy közvetlenül
befolyást gyakorolt volna az ottani eseményekre. 1090 júniusában például a prágai püspököt fogadta
udvarában, aki összekülönbözött II. Vratislav cseh fejedelemmel. 1091-ben Vratislav legidősebb fia,
érkezett Lászlóhoz, mivel nézeteltérése támadt atyjával. II. Vratislav l 092-ben meghalt, ezt követően egyik
testvére, Konrád lett a cseh uralkodó. Konrád ugyenebben az évben elhalálozott, s ekkor magyar földről
hazatérve Vratislay fia került a fejedelmi székbe. Mihelyt hatalomra jutott, tervbe vette, hogy megváltoztatja
a trónöröklés korábbi elvét, és a trónt saját öccsének kívánta biztosítani. Ezáltal kizárta volna az utódlásból
Konrád és Ottó hercegek gyermekeit. A hercegek fiainak érdekében akart László beavatkozni. Sereggel
indult Csehországba, de mielőtt a határra ért volna, 1095. július 29-én meghalt.

III. ISTVÁN és III. BÉLA:

31.
1162-1165.:Magyarországgal kapcsolatban a basileusnak két célja: a magyar állam hűbéri alávetése, és a
királyság értékes déli területeinek elfoglalása. Ezt adófizető hűbéres királynak Magyarország trónjára
ültetésével kívánta elérni, hogy ezáltal a Magyar Királyságot a Bizánci Birodalomhoz csatolja.
Az a tény. hogy 1162-től egy ideig Bizánc fő célja Magyarország hódoltatása volt, okozta mindenekelőtt II.
Géza 1161-es külpolitikai irányváltásának teljes kudarcát.
1162.: Magyarország a bizánci beavatkozással szemben magára maradt, hiszen a basileus ellen sem a
francia királytól, sem a pápától segítséget nem lehetett várni. Az első időszakban Manuél politikája II. Géza
utódával, III. Istvánnal (1162- 1172) szemben sikerrel járt.
1162 nyára: a magyar főemberek elutasították, hogy István herceg, Manuél első számú kedveltje legyen,
mert szerintük „amig az [István] uralkodik a magyarokon, addig rajta a bizánci császár uralkodik majd".
Ekkor kompromisszumként István testvérét, Lászlót, a basileus másik pártfogoltját tették meg királyuknak,
de István is részesedett a hatalomból, trónörökösként megkapta az ismét felállított dukátusi országrészt. II.
László halála után, 1163 elején - Bizánc támogatására építve - IV. István került a magyar trónra. 78 A Bizánc
által támogatott ellenkirályok közül II. László csak szövetségese, míg IV. István 1163 nyarán vazallusa lett
Manuél császárnak. Magyarország történetében IV. István volt az első és egyetlen bizánci hűbéres. A
Magyar Királyság nyílt hűbéri alávetésére irányuló törekvés teljesen új sajátossága volt az l l60-as évek első
fele magyar-bizánci kapcsolatainak. A nyugat-európai kortársak előtt annyira szorosnak tűnt a IV. István
alatti magyar- bizánci viszony, hogy attól tartottak: a Magyar Királyság elszakad Rómától, és a bizánci
egyházhoz csatlakozik. A magyar uralkodó osztály többsége azonban elutasította a bizánci hűbért és a görög
szkizmát. Ez döntő fontosságúnak bizonyult, de nagy jelentőségű volt az a külpolitikai fordulat is, amit a
német- magyar kapcsolatokban 1163 tavaszán III. István hajtott végre. A hatalmától megfosztott és az
ország nyugati végein meghúzódó király - belátva apja, II. Géza német politikájának csődjét - Barbarossa
Frigyeshez közeledett, s az ő segítségét szervezte meg harcát IV. István ellen. A magyarországi görög
befolyás felszámolása és a korábbi közép-európai hatalmi egyensúly helyreállítása okán I. Frigyes 1163
tavaszán sereggel akart IV. István ellen vonulni, de célja eléréséhez elégségesnek találta III. István hathatós
támogatását, az ellenkirály vereséget szenvedett III. Istvántól.
1162 – 1165.:VI. István szemben a bizánci hegemonisztikus törekvésekkel
1163.: a basileus hadai vonultak Belgrádig.
1164.: először a magyarok kezdtek katonai akciót Dalmáciában, majd Bizánc, a császár Bács váráig hatolt,
táborában ott volt IV. István. 1165 tavaszán ismét a király serege lépett fel kezdeményezően a
Szerémségben, de Manuél hadai ellentámadásuk során a Szerémséget, Boszniát, Dalmáciát és
Horvátországot is megszállták. E küzdelmek legfőbb tétje Magyarország állami függetlensége volt. Ezért ez
az időszak jelentette XII. századi történelmünk legválságosabb periódusát. A Bizánci Birodalommal
szemben III. István erős szövetségesekre tett szert: német, cseh, osztrák és stájer támogatás jelentős a

78
Hívei közé tartozott a Szerbiából visszatért Belus herceg.
32.
Bizánccal szemben. Így pl. ll64-ben a cseh katonai segítség mentette meg az országot a bizánci hódítástól.
Néha az orosz (halicsi) csapatok is támogatták III. Istvánt. A cseh és a halicsi udvarral ekkoriban létesített
dinasztikus összeköttetések szilárd alapot képeztek a Bizánc ellen.
Magyarország nyugati kapcsolataiban a döntő tényező a Magyar Királyság és a Német Birodalom
viszonya volt. Barbarossa Frigyes politikája határozta meg a császárság keleti tartományainak
(Csehországnak, Ausztriának és Stájerországnak) Magyarországgal kapcsolatos magatartását. Frigyes
megelégedett azzal, hogy a Magyar Királyság – mintegy ütközőállamként - gátat vet a bizánci expanzió elé,
nem törekedett arra, hogy német hűbérré tegye.79 A német császár 1156-hoz hasonlóan az 1160-as években
sem fogadta el Bizánc magyarországi térhódítását, mivel a görög expanzió azzal a veszéllyel fenyegetett,
hogy Németország közvetlen szomszédságában Bizánci Birodalom hegemóniája lesz.
Külföldi szövetségesei támogatásában bízva III. István még azt a manuéli tervet sem fogadta el, hogy IV.
István bukása után Magyarország - ha nem is vazallusként- szövetségesként legyen Bizánc hatalmi
politikájának elő mozdítója Közép-Európában. Manuél ezen koncepciója, amely magában foglalta a magyar
Béla herceg bizánci házasságát is, 1164-ben bukott meg, amikor Ill. István elutasította, hogy ő a basileus
szövetségese legyen. Manuél Magyarország rovására területi hódításra is törekedett.
1163.: Konstantinápolyba vitte Béla herceget, III. István király öccsét hogy jogalapja legyen a herceg
dukátusának, ill. atyai örökrészének - a horvát, dalmát és szerémségi területeknek - a megszerzéséhez.
1166- 1167.: Manuél tervei között már nem szerepelt Magyarország hűbéri hódoltatása, mert a basileus
egyrészt belátta, hogy az adott nemzetközi viszonyok között (főleg Németország magatartása miatt) nem
képes erre, másrészt az is világossá vált előtte, hogy a magyarorszag1 belső helyzet sem kedvez ehhez.
1166-tól a bizánci császár Itália felé fordította figyelmét. (német uralkodó kiszorítása, ehhez egyházi uniót
ajánlott fel III. Sándornak)
1166-1167.: I. Frigyes negyedik itáliai hadjáratának időszaka - Bizánc Magyarországgal kapcsolatban arra
törekedett, hogy az 11 65-ben megszerzett területeket megvédelmezze
1166.: a magyarok a Szerémséget, a horvát-dalmát területek jelentős részét foglalták vissza.
1167 júliusa: a bizánci sereg döntő vereséget mért Zimonvnál a király csapataira, amelyeket - Ill. István
1166-ban kötött osztrák házassága következtében – Jasomirgott Henrik osztrák herceg csapatai segítettek.
1167.: magyar-bizánci békeszerződés nyomán Horvátország, Dalmácia, Bosznia és a Szerémség Bizáncé
lett. III. István tehát, aki végül is képes volt elhárítani a bizánci hűbért, az ország területi megcsonkítását
nem tudta megakadályozni.
III. István uralkodásának utolsó éveit (1167-1172) óvatos külpolitika jellemezte. A bizánci békeszerződés
évében a király békét kötött Velencével is.
1165.: elfoglalta Zárát, amely 1164-ben megint csatlakozott a magyarokhoz. Az 1165-ös velencei és az
1167-es bizánci győzelem után a Magyar Királyság kb másfél évtizedre teljesen ki szorult Dalmáciából.

79
Így nem karolta fel a magyarországi főurak a törekvését, akik 1163- 1164 ford. kész volt a német hűbér vállalására.
33.
1169.: megtörtént a magyar- pápai kapcsolatok rendezése. 1162-től elhidegült III. István és III. Sándor
viszonya, mivel Ill. Sándor a nemzetközi küzdőtéren Manuél császár szövetségese volt Barbarossa
Frigyessel szemben. Ezért a pápa Magyarországon szívesebben látta az ortodox görög császár befolyását
érvényesülni, mint az ellenpápát támogató l. Frigyesét. Az sem segített a magyar-pápai viszonyon, hogy -
Manuél miatt - III. István és I. Frigyes között szoros együttműködés alakult ki.
1169-ben egyezmény a király és a pápa között normalizálódtak a királyi udvar és a reformpápaság
kapcsolatai, egyúttal véget vetett - legalábbis elvileg - annak az antigregoriánus egyházpolitikának, amelyet
országa egyházi ügyeiben a magyar uralkodó éveken keresztül folytatott. Így az invesztitúra jogát ismét a
pápára ruházta. Az invesztitúra kérdésében az állapítható meg, hogy a gyakorlatban a magyar királyok
ragaszkodtak a felségjogukhoz, s csak akkor mondtak le róla elvileg, amikor külpolitikai szempontok (főleg
a pápához való közeledés) ezt szükségessé tették. De az egész problémakör alakulását befolyásolta bizonyos
hazai egyházi erők politikája is.
III. István uralkodásának utolsó néhány esztendeje békés, nyugodt periódus volt az ország életében.
Elcsitultak, szüneteltek a belső pártharcok, az ország rendezett kapcsolatokat tartott fent szomszédjaival, s
tartózkodott attól, hogy külföldi (pl. balkáni) konfliktusokba keveredjék. Ennek a fél évtizedes békés
időszaknak a fiatal király váratlan halála vetett véget 1172 március elején.
Ezt követően két testvére, Béla és Géza között trónviszály robbant ki. A királyi koronáért folytatott
küzdelem a görög földről hazatérő Béla herceg sikerét hozta, akihez feleségül adták Agnes (Anna) antiochiai
herceglányt. Győzelmében két tényezőnek kell meghatározó szerepet tulajdonítani. Az első
az volt, hogy a magyar uralkodó osztály nagy többsége Béla oldalán sorakozott fel. A másik, hogy Béla
ügyét két jelentős külföldi hatalom, a reformpápaság és Bizánc is felkarolta, amelyek főleg a németekkel
szemben általában egymást támogatva léptek fel. Ugyanakkor Géza hercegnek nem sikerült külföldi
szövetségest felvonultatnia maga Elsősorban I Frigyes jöhetett volna számba, de a német császár tervbe vett
újabb itáliai hadjáratának és a lengyel trónviszályok lefoglalták ekkor. A bizánci császár viszont sokoldalú
segítséget nyújtott Bélának.
Az megnyugtatta mind a pápát, mind a hazai főpapok nagy részét, hogy lII. Béla egyházpolitikáját
alapvetően az 1169-es konkordátum határozza meg. A pápai támogatás elsősorban a koronázás kérdésében
bizonyult különösen értékesnek Béla számára. Lukács esztergomi érsek Bélában az eretnek görög császár
védencét látta, attól tartott, hogy a keleti egyház hódít majd tért Magyarországon, ezért Géza mellé állt, és
nem volt hajlandó Bélát megkoronázni. Emiatt a pápa a kalocsai érseket hatalmazta fel arra, hogy tegye Béla
fejére a koronát, ami 1173. január 13-án meg is történt. Ezáltal Ill. Béla teljes legalitást nyert, hiszen
választott királyból felkent, koronás uralkodó lett.
III. Béla uralkodása külpolitikai szempontból két szakaszra különíthető el. 1180-ig defenzív jellegű,
elsősorban belső kérdések foglalkoztatták, legfontosabb a királyi hatalom megvédése és megszilárdítása.
Ennek szolgálatában állott e korszak külpolitikája is. Fenntartotta és ápolta azokat a kapcsolatokat, amelyek
fő külföldi szövetségeseihez, Bizánchoz és a pápához fűzték. Kétségtelen: nagy politikai sikert jelentett,

34.
hogy pártfogoltja szerezte meg a koronát. A Magyar Királyság ebben az időben erősen kötődött Bizánchoz,
de nem bizonyítható az, hogy a magyar uralkodó a basileus vazallusa lett volna. Béla 1172 tavaszán
Szófiában Manuélnek arra kötelezte magát, hogy a basileus és birodalma ellen nem lép fel. Többre Manuél
nem is vágyott, hiszen az 1160-as évek tanulságai alapján tudnia kellett: hegemonisztikus törekvései
Magyarországgal kapcsolatban kiváltanák riválisának, a német császárnak ellenakcióját. Bizánc ebben az
időszakban nem akart konfrontációba kerülni a Német Birodalommal, mivel erőit lefoglalták a kis-ázsiai
szeldzsukok támadásai. A basileus - kétfrontos háború elkerülése céljából - balkáni határainak nyugalmát
oly módon is biztosítani igyekezett, hogy 1172-ben kötelezte Bélát: a szerbek esetleges lázadásaihoz nem
fog támogatást nyújtani. Manuél alatt harmonikus volt a Magyar Királyság és a Görög Császárság
kapcsolata. 1176 szeptemberében Béla katonai segítséget adott Manuél számára az ikóniumi szeldzsuk
szultán ellen, amely Bizánc vereségével végződött a Kis-Ázsiában. Ez Bizánc számára a későbbiekben
végzetes csapásnak bizonyult. Az 1173 és 1180 közötti időszakban a császárság legszilárdabb területe a
Balkán volt, s ebben bizonyára nagy szerepe volt annak, hogy III. Béla Bizánc irányában Manuél uralkodása
alatt békés és baráti politikát folytatott. Kitartott III. Béla másik fő szövetségese, III. Sándor mellett is.
1176.: legnanói vereség, kudarccal végződött a német császár ötödik itáliai hadjárata. Az 1177-es velencei
béke lezárta az imperium és a sacerdotium második nagy összecsapását, a pápaság győzelmét hozta, hiszen
Rómának sikerült megvédenie függetlenségét, Barbarossa Frigyes VI. Sándort ismerte el legitim pápának.
III. Béla nyitott külpolitikát igyekezett folytatni és azon fáradozott, hogy fenntartsa és megőrizze a nyugati
kapcsolatokat, amelyeket még előde, III. István létesített  1174-ben Jasomirgott Henrik osztrák herceg fia,
Lipót feleségül vette a király Ilona nevű testvérét. Nagy csapás volt Béla nyugati politikájára az, hogy
börtönből megszökött testvére, Géza néhány éven át Ausztriába menekült. Testvérének befogadása,
kiszolgáltatásának megtagadása miatt 1175-ben megromlott a magyar-osztrák viszony. Az osztrák herceggel
szemben a király a cseh fejedelemmel lépett koalícióra.
1176.: magyar-cseh támadás érte Ausztriát. II. Sobeslav azt remélte, hogy a magyar király segítségével
felszámolhatja a függőségi viszonyt, amely Csehországot a Német Birodalomhoz fűzte.
1177.:Géza herceg Ausztriából cseh földre ment, hogy támogatásával eljusson Barbarossa Frigyeshez, a
cseh fejedelem kiszolgáltatta Bélának. A német császár nem tűrhette, hogy a birodalom elveszítse
Csehországot, ezért leváltotta Sobéslavot. III. Béla ekkor cseh szövetségesének támogatására sietett, és
sikerült fejedelmi hatalmát, de 1179-ben alulmaradt Frigyes cseh herceggel szemben. Ebben szerepet
játszott, hogy Ill. Béla már nem segített, aki országának békéje és nyugalma megóvása érdekében nem
kívánt hosszadalmas konfrontációba kerülni a Német Birodalommal. Külföldi konfliktusba uralkodása első
időszakában III. Béla tulajdonképpen csak akkor keveredett, amikor királyi hatalmát veszély fenyegette
vagy sérelem érte. Az előbbi esetre Géza herceg, az utóbbira András kalocsai érsek szolgáltatott példát. A
kalocsai főpap 1178 körül szóban megsértette az uralkodói tekintélyt, amiért megfosztotta főpapi
méltóságától, érseki jövedelmeit a kincstár részére lefoglalta. Hasonló keménységgel járt el a fehérvári
prépost ellen, mivel III. Sándor a kalocsai főpap védelmére kelt, és a király ellen egyházi büntetést

35.
foganatosított, III. Béla még a pápával is határozottan szembefordult. Erre a pápa, hogy elkerülje Bélával a
teljes szakítást, utasította a kalocsai érseket kiengesztelésre. András meghátrált, a Szentszék és a király
megbékült. A III. Béla-féle belpolitika következtében megszilárdult a királyi hatalom, így királyság
külpolitikája aktivizálódhatott. Legfőbb megnyilvánulása a területi terjeszkedés.
1180-1196.: nagymértékben kedvezett III. Béla aktív, kezdeményező és expanzív külpolitikájának a
nemzetközi helyzet alakulása. Itt két tényezővel kell számolni. Szomszédságában a Német Császárság, a
pápaság és Bizánc a hosszú viszálykodások és háborúskodások miatt kimerültek. Bizánci Birodalom lassú
hanyatlásnak indult, 1176 után a Német Császárság külpolitikája egy évtizedre defenzívvé vált, s a római
pápaság is csak III. Ince alatt (1198-1216) hirdeti meg újból univerzalisztikus programját. A szomszédos
államok többségében részint belháborúk, részint függetlenségi harcok folytak, amelyek teljesen igénybe
vették e népek és országok figyelmét és erejét. Az 1180 vége óta megfigyelhető magyar expanzió elsősorban
Bizánc, Velence, Halics és Szerbia rovására jelentkezett.
Manuél császár halála (l180 szeptember) után Ill. Béla Bizánc-politikája sajátos kétarcúságot mutatott.
Ezek mögött a magyar uralkodó osztály érdekei voltak a meghatározóak. A magyar-bizánci érintkezésekben
ebben az időszakban Magyarország az aktív, a kezdeményező fél, s Bizánc a passzív.
1180-1181 fordulója  III. Béla visszafoglalta Bizánctól a horvát, dalmát és szerémségi területeket,
amelyeket Manuél 1167-ben csatolt el, Boszniát is megszállta.
1182-1185.: A Bizánc elleni expanzió második szakasza, Ill. Béla kihasználva a bizánci belviszályokat,
hullámzó harcok eredményeként nem is egyszer elfoglalta és megszállta a Belgrád és Szófia közli vidékeket.
E harcok során a magyar király 1183-tól 1185-ig a szerb uralkodó szövetségese volt.80 A magyar uralkodó
támadásai gyengítették Bizáncot, s ez kedvező feltételeket teremtett a bolgárok szabadságharcához is, akik
1185-1186 fordulóján indították meg küzdelmüket a Görög Császárság ellen, amelynek eredményeképpen
önállósult bolgárokat, kunokat és vlachokat (románokat) egyesítő - dunai Bulgária a Magyar Királyság és a
Bizánci Császárság között.
1185.:III. Béla leállt Bizánc támadásával s a birodalomra törő normannokkal szemben szövetséget kötött a
basileusszal, melyet dinasztikus kötelékkel erősítettek meg. Mivel vallási okokból meghiúsult Béla görög
házassági terve, ezért II. Isaakios feleségül vette Margitot, a király leányát. A basileus felesége
hozományaként visszakapta a magyar király által 1185-ben megszállt területeket. Cserébe a basileus
elfogadta III. Béla horvát, dalmát, szerémségi és boszniai foglalását. Lépésének oka: III. Béla szívesebben
látott a Balkánon egy meggyengült Bizáncot, mint egy erős nonnann nagyhatalmat. A normannok balkáni
expanziója azért is veszélyes volt Magyarország számára, mert ekkor már létezett a német-normann
szövetség. 81

80
1183 sikeres függetlenségi háborút vívtak Bizánccal, és hamarosan önállóvá lett a bizánci uralom alól felszabadult Szerbia.

81
1184 I. Frigyes fia, Henrik eljegyezte II. Vilmos leányát, Konstanciát, a dél-itáliai Normann Királyság örökösnőjét.

36.
 Nem lehet kétséges, hogy a magyar király francia házasságának, amelyet 1186 nyarán Capet Margittal
kötött, politikai háttere volt. E dinasztikus kapcsolattal akart III. Béla a Német Birodalom hátában a francia
király személyében potenciális szövetségest biztosítani maga számára. Ez azért is szükséges volt, mivel a
stájer kérdés miatt kirobbant osztrák-magyar viszályban Barbarossa Frigyes Ausztria hercege mellett foglalt
állást. Ugyanebben az időben Ill. Béla sajátos módon támogatta vejét, a basileust a bolgárok
szabadságharcával szemben: a bolgárok és bizánciak között vallási eszközökkel is folyó eszmei-ideológiai
küzdelemben Béla 1187-ben Bizánc segítségére sietett. Szófia és Nyugat- Bulgária megnyerése céljából
1186 őszén II. Isaakios azzal a kéréssel fordult apósához, Ill. Bélához, hogy juttassa vissza Szófiába a bolgár
remeteszent ereklyéit, amelyeket Béla 1183-ban hozott haza, melynek eleget is tett.
1188.: a királv birtokba vette a Halicsi Fejedelemséget. III.. Béla volt az első magyar király, aki orosz föld
meghódítására törekedett. Kísérlete már 1189-ben kudarcot vallott. Ebben az játszhatott döntő szerepet,
hogy ekkor már Magyarország földjén járt Barbarossa Frigyes hatalmas keresztes serege. Veszélyesnek
ítélte meg a nemet hadak magyarországi jelenlétét, emiatt nem is küldött csapatokat Halicsba András fia
megsegítésére a lázadókkal szemben, veszni hagyta orosz hódítását. Minden figyelmét I. Fngyes
hadseregére fordította minél gyorsabban és zavartalanabbul haladjon el királysága területén, erre kisebb
katonai egységet is I. Frigyes rendelkezésére bocsátott A császár közbenjárására ekkor engedte szabadon a
király Géza herceget, aki a keresztesekkel Bizáncba távozott, és ott görög hercegnőt vett feleségül. A két
uralkodó közti viszony javulásának az is bizonyítéka volt, hogy 1189-ben III. Béla eljegyezte egyik leányát
Barbarossa fiatalabb fiával, azonban nem lett házasság. mert Frigyes herceg 1191-ben a keresztes
hadjáratban életét vesztette. Bizánc földjén rendkívül feszültté vált a viszony a német keresztesek és a
görögök között. Ennek nyomán l. Frigyes császár megkezdte az előkészületeket ahhoz. hogy 1190-ben
ostrom alá vegye Konstantinápolyt és elfoglalja Bizáncot. Béla ekkor a két császár viszályában közvetítésre
vállalkozott. A király ügyes diplomáciáját dicséri: végül is elérte azt, hogy Frigyes és II. Isaakios
megkötötték az adrianupolisi békét, amely véget vetett az ellenségeskedésnek. A közvetítő akció során Ill.
Béla a magyar uralkodó osztály külpolitikai törekvéseit is szem előtt tartotta. A Magyar Királyság
nemzetközi helyzetének és balkáni terjeszkedő politikájának ugyanis nem kedvezett volna az, hogy Bizánc
esetleges bukása nyomán Magyarország a Német harapófogóba került volna.
1191.: szerémségi csúcstalálkozó, III. Béla es II. Isaakios bizánci császár megbeszélték a keresztes hadjárat
tanulságait és megtárgyalták a balkáni helyzetet. Lehetséges, hogy a balkáni magyar expanziós igények
miatt feszültség keletkezett a két uralkodó között. 82
1192- 1193 forduló: A balkáni magyar terjeszkedés újabb állomása Szerbia. A basileus ekkor a szerb
segítségére sietett, mert a kivívott függetlenség ellenére is Szerbiát a bizánci politikai hatalmi érdekszféra
részének tekintette. Béla ellen a pápát is a maga oldalára állította, és közvetítésre kérte fel. A korábbi
években a római pápaság eredményesen közvetített a Magyar Királyság és Velence között. Erről tudtak
Bizáncban is. A Róma és Konstantinápoly között folyó egyházuniós tárgyalások miatt IIl. Coelestin

82
Erre utalhat: 1192-ben a basileus Ragusa (Dubrovmk) városát arra kötelezte, hogy ne hódoljon be a magyaroknak.
37.
felkarolta a basileus kérését, és Szerbia elhagyására buzdította a királyt. Ill. Béla végül meghátrált. Erre az is
késztethette, hogy 1192-1193 fordulóján Velence háborút kezdett ellene Dalmáciában. A király a kétfrontos
háborút nem vállalta. III. Béla uralkodásának ezen időszakában is jó viszony jellemezte a pápaság és a
királyság kapcsolatát. Emiatt kérte fel közvetítésre a basileus a pápát. A jó kapcsolatok biztos jelének
tekinthető, hogy 1192 júniusában a Szentszék jóváhagyásával ment végbe I. László szentté avatása. Az is
lehetséges, hogy a király fiának, Imre hercegnek és Konstancia aragón hercegnőnek az eljegyzéséhez, illetve
1196. évi házasságkötéséhez a pápai diplomáciának köze volt. Ekkor készülhetett III. Béla jövedelmeinek
összeírása, amely egy, XVI. századi párizsi kéziratban maradt ránk.83 Viszont amíg a magyar király
jövedelme gyakorlatilag azonos volt országa jövedelmével, addig a nyugati uralkodók esetében bevételeik,
amelyeknek döntő részét a beszedett adók képezték, országaik jövedelmeinek töredékrészét tették ki csupán.
Azaz itt a király, amott pedig az ország volt gazdag.
Határozott ortodoxia-ellenesség és a bizánci egyházzal való szembefordulás III. Béla országlása alatt a
hazai katolikus klérus körében egyre élesebb lett. Maga III. Béla egyébként nem üldözte az ortodox vallást
és intézményeit, sőt bizonyos szimpátiával viseltetett irányában. De a római egyház befolyása és hatalma
Magyarországon Béla uralkodása alatt egy pillanatra sem forgott veszélyben.
A szerb kérdésben támadt konfliktus ellenére rendeződött Bizánccal a viszony. 1194 III. Béla vállalta,
hogy 1195-ben csapatokkal segíti II. lsaakios bolgár hadjáratát, de a basileus bukása miatt elmaradt.
1195. március: VI. Henrik német- római császár meghirdeti a keresztes hadjáratot
1195 tavasza: III. Béla megtiltotta, hogy magyarok a meghirdetett ker. hadjáratához csatlakozzanak. Ennek
okai: Béla helyesen ismerte fel: a keresztes háború alapvető célja Henrik világuralmi terveinek elősegítése
volt. VI. Henrik, akit 119 l-ben koronáztak császárrá Rómában, 1194-ben Palermóban elnyerte a szicíliai
királyi címet is. A német-szicíliai perszonálunió létrehozása után legfőbb politikai programjának azt
tekintette, hogy a Földközi-tenger medencéjét körülvevő területeken az antik Római Birodalom
feltámasztásával német világbirodalmat hozzon létre. Ennek jegyében Bizánctól követelte azokat a
területeket, amelyeket 1185-ben megszálltak a normannok. Érthető, hogy III. Béla nem óhajtotta
előmozdítani egy olyan világhatalom megteremtését, amelv nemcsak balkáni érdekeit. hanem a magyar
állam önállóságát is sértette volna.
Azt akarta, hogy a balkáni térségben vezető hatalomként a Magyar Királyság váltsa fel a hanyatló Bizánci
Császárságot.84 Ez a külpolitikai koncepció teljes mértékben támogatásra talált a külső hódításokra vágyó
magyar urak körében. A világi és az egyházi főemberek amiatt fogadták el a görög kettőskereszt használatát
a Rómához tartozó Magyarországon, mivel azt nem ortodox vallási jelvénynek, hanem a balkáni
hegemonisztikus program szimbólumának tekintették.

83
A legújabb kutatások szerint éves bevétele 23 tonna színezüstnek felelt meg, a francia: 17 tonna, az angol: 9 tonna!

84
Ennek szimbolikus kifejeződése, hogy átvette és címerbe foglalta a basileus egyik felségjelvénvét a kettőskeresztet.
38.
 A magyar királyok közül elsőként III. Béla fogalmazott meg keresztes hadjárat indítására vonatkozó
tervet. Gyakorlatilag már a keleti „pogányok" elleni háború gondolatával összhangban került sor 1192-ben I.
László szentté avatására, kanonizációja tehát a keresztes program jegyében történt.
A balkáni magyar hegemónia megteremtésére irányuló terveket a király 1196 áprilisában bekövetkezett
halála keresztülhúzta. III. Béla uralkodása alatt megszilárdult a királyi hatalom, s az ország komoly
nemzetközi tekintélyt szerzett magának. Ebben az időszakban Magyarország erős hatalomként nagy
befolyást gyakorolt a kelet-közép-európai térség politikaiuralmi viszonyainak alakulására.

39.