TÓTH KRISZTIÁN: ZÁMBÓ JIMMY TESTŐRE VOLTAM

(Hét év története)

Szkennelte, javította: Jánosi Tibor Zsolt; 2001.

Tördelte: Dr. Kiss István; 2002.

2001. január 2., kedd, 17 óra

Metachord Stúdió - Satelit TV főhadiszállás,
Budapest

Négy szomorú, lehorgasztott fejű férfi ül a stú-

dió egyik félreeső irodájában. Elgondolkozva, né-
mán viselik egymás társaságát. A csendet csak né-
ha-néha töri meg egyikük halk suttogása.
Jimmyre emlékeznek, a tragédia délutánján.
A volt zenésztársak és barátok. Jankai Béla,
Pálmai Zoltán és Turi Lui társaságában negyedik-
ként én vagyok jelen.
Senki nem akarja elhinni, mi is történt valójá-
ban. A néma, rezzenéstelen férfiarcokon
döbbenet.
A bánattól és az értetlenségtől összeszűkült pu-
pillák kifejezéstelenné teszik a tekintetet. Az
elszürkült szemekben felcsillan a naiv remény,
hangtalan fényük ellenkezik.
A valóság: ma hajnalban Jimmyt végzetes bale-
set érte, nincs már az élők sorában.
A telefonok szüntelenül csörögnek, talán ez a
türelmetlen zaj figyelmeztet bennünket, hogy
nem állt meg az idő. A sokadik csörgés után Béla emeli
fel a kagylót: egy rajongó kérdezi, tudunk-e
részleteket a temetéssel kapcsolatban. Mit
mondhatnánk mi négyen? Erre senki nem gondolt még.
Béla felém fordul és mondja:
- Úgy néz ki, lesz még egy utolsó melód.
- Tudom - válaszolom -, de még nem fogtam fel.

Első fejezet
Jimmyvel kapcsolatos első élményem még
1991 nyarára nyúlik vissza. Tizenhét éves
voltam. Két dolog töltötte ki az életemet, az egyik
a tanulás, fogorvosi pályára készültem, és már az
érettségi előtt felkészítő tanfolyamokra jártam. A
másik a vízilabda volt. Tizenhat évesen
kerültem be az utánpótlásból a Vasas felnőtt férfi
vízilabda-csapatába.
Megtiszteltetést jelentett számomra,
hiszen lehetőséget kaptam a tudásom bizonyítására a
"nagy" csapatban is. Azt hiszem, ebben az
időmben én voltam az OB-1-es mezőny legfiatalabb
játékosa.
1991 nyarán a vízilabda-csapat
Balatonfüreden edzőtáborozott. Kimerítő edzéseink hajnali
ébresztővel, majd futással kezdődtek a főút
mentén, aminek a végállomása Tihany egyik középső
kikötője volt. Ezután következett a "desszert" -
mi csak így neveztük -, ruháinkat az edző kocsijában
hátrahagyva egy szál fürdőnadrágban fejest
ugrottunk a Balatonba, majd néhány kilométert úsztunk
a Marina mólójáig. Mondanom sem kell,
hullafáradtan jöttünk ki a vízből. Utolsó erőnkkel
bevonszoltuk magunkat a szálloda éttermébe és
mindenfajta frissítőkkel próbáltuk helyreállítani a normál
vérkeringésünket. Az étterem személyzete néhány nap
után már tisztában volt megpróbáltatásaink
komolyságával és mindig igyekeztek ezt egy-egy
kedves gesztussal enyhíteni. Ezek közé tartozott a zenehallgatás is.
Az egyik pincér elővett egy celofánnal borított
kazettát, letépte a csomagolást, majd berakta a
magnóba. A kazettára rá volt írva: Filmslágerek
magyarul. Kétheti ottlétünk alatt többször végig-
hallgattuk a szalagot és akkor életemben először
találkoztam egy hanggal, egy névvel, akit addig
nem ismertem: Zámbó Jimmy volt.
Jimmy érzelemmel megtelt hangja mindannyi-
unkra hatott.
Ki gondolta volna, hogy ezt a férfit fogom véde-
ni hét éven keresztül!

Amerikából jöttem
Sifu Robert Lyons, a háromszoros
kung-fu világbajnok mester Amerikából visszatérve
Magyarországon iskolákat alapított a Shaolin
kung-fu irányzaton belül. Közismert ember lett,
mindamellett a családomnak gyerekkori ismerőse, a
szüleimmel együtt nőttek fel.
Robert a kilencvenes évek elején
kezdett hazajárni, és egyik alkalommal fellépett
egy harcművészeti bemutatóval a magyar közönség előtt.
Egyszer a Friderikusz-showban is
szerepelt; a legérzékenyebb testrészével elhúzott egy
autót. A kocsi tele volt emberekkel. Ebben
egyedülállónak számított, nemhogy hazánkban, de még
Európában sem ismertek akkor ilyen technikákat.
Ő hívott, menjek ki hozzá Amerikába,
hogy többet lássak a világból. Valószínűleg látott
bennem fantáziát, persze ő nem versenyzőt akart
belőlem nevelni. Szívesen elfogadtam a meghívást.
Itthon az uszodától kezdtem
elszakadni, mert hiába tartottak tehetséges játékosnak, a
tétmeccseken túl sok esélyt nem kaptam az
edzőtől, hogy játékommal a képességeimet igazoljam.
Másfél éven keresztül kieresztett
oroszlánkarmokkal ültem a kispadon, és amikor
cserét intettek, már dobtam le a fürdőköpenyemet,
hátha végre én szállhatok vízbe. Ez ritkán történt így.
Az idősebb, kiöregedő játékosok kaptak
játéklehetőséget, mert ezáltal javult a
statisztikájuk. Érdemi eredményekre már képtelenek voltak,
de a "töltelék" szerepét remekül teljesítették. Én
viszont nem tudtam tovább várni.
A kung-fu szigorú életformát igényel,
éveken át lehet tanulni. Ismerek olyan kung-fu
mestert - volt bemutatója a Budapest Sportcsarnokban
-, aki nyolcvanéves és még a mai napig is
lemegy spárgába, sőt, végrehajtja azokat a
gyakorlatokat, amiket a fiatalok.
Kung-fuval egy egész életet el lehet
tölteni. Ez nem arról szól, hogy két hónap alatt
valamit megtanulunk, kiállunk a világ elé és
mutogatjuk magunkat. A kung-fu egy életszemlélet,
egy filozófia, amely mindenfajta fizikai edzés
gyakorlása előtt megkívánja a tradicionális szellemi
háttér elsajátítását, az emberi én alapos megismerését és
az önfegyelem tudatos kialakítását. Ez a legelső lépés.
Azelőtt soha nem jártam Amerikában, de
álmaimban nagyon vágytam oda. Közel egy
évet éltem kint.
Los Angelestől ötven-hatvan mérföldre
látható egy hegy, és a hegyvidék legszebb
városai, Big Bear Lake, Crestline, Twin Peaks.
Mindegyik városban laktam pár hónapot. Először Lyonsnál
éltem, utána ismerősöknél, a végén egy sráccal
közösen béreltünk egy kisebb házat.
Mai napig bennem él, a gép leszállt Los
Angelesben, január közepén, meleg volt, 20-25
Celsius fok, mindenki egy szál pólóban,
rövidnadrágban. Már lentről lehetett látni a városból, hogy
a hegy csúcsa, ahova megyünk, havas. Gyönyörű szép rész.
Hollywood-tól a Beverly Hills-i
gazdagokig, mindenki odajárt síelni. Komoly
síparadicsomnak számít ez a vidék. A hegyen egy éjszaka
alatt akkora hó esett le, hogy nem tudtuk kinyitni
az ajtót, nem tudtunk kijönni a házból. Soha életemben
nem tapasztaltam még ilyet.
Az Amerikában töltött egy év abból a
szempontból fontos, hogy a testőr szakmával ott
ismerkedtem meg. Közvetlenül tapasztaltam,
miről is szól ez a munka. Az elhatározás, hogy testőr
legyek, nem úgy született meg, hogy én erre készültem
volna világéletemben. Abban az időben itthon
nem is tudtuk, hogy ilyen emberek is
léteznek. A hazai
privát szférában körülbelül egy évtizede dolgoz-
nak testőrök.
Először Amerikában találkoztam testőrökkel, ott
láttam embereket dolgozni ebben a szakmában.
Kint elvégeztem egy tanfolyamot, ami
alapfokon egyfajta tudást adott, sok mindent megismertem -
elméletet, gyakorlatot -, amivel azelőtt nem
voltam tisztában. De nem kint tanultam meg a
testőrséget, igazából ezt csak tapasztalatok árán
lehet elsajátítani. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy
az ember megszerezze a kellő rutint. Ez a szakma
nem tankönyvekben tanulható.
Az elméleti tananyag igencsak érintőleges isme-
reteket tartalmazott. Érezhetően olyan ember
állította össze, aki több évtizedes aktív testőri
pályafutás birtokában világosan látta, hogy nem a
lexikális tudásra érdemes alapozni, hanem a
figyelmet, a koncentrációkészséget kell elsősorban
fejleszteni, mert éles helyzetekben nincs sok idő a
gondolkodásra, improvizálni kell.
A gyakorlati oktatás annál színesebb volt. Nap-
hosszat gyakoroltunk különféle alakzatokat: mi-
ként biztosítsuk a védett személy mozgási útvona-
lát, miként szállhat ki az autóból, illetve nyílt
terepen mi módon tudjuk lezárni a támadás szempont-
jából legideálisabb szöget.
Voltak lőgyakorlatok, megtanultuk a fegyver
összeszerelését, szétszerelését, működési elvét,
gyakoroltuk az éles lövészetet.
Később itthon is letettem a fegyvervizsgát, lénye-
gében ugyanaz volt a követelmény, mint kint. Túl-
zottan különleges dolgokat Amerika után már nem
tudtak mondani.
Kint ismertem meg Frank-et, a testőrt. Alacsony,
széles, markánsan jó kiállású ember. Tiffanynak
hívták az énekesnőt, akit védett. Volt egy-két szá-
ma, amit talán itthon is játszottak. Amerikában hí-
res énekesnőnek számított. Frank-kel együtt ed-
zettünk. A munkája folyamán figyelemmel kísér-
hettem.
Frank megfontolt, nyugodt ember. Amikor nem
dolgozott a szakmájában, nem tudom, civil foglal-
kozásnak lehet-e nevezni, de felszentelt pap volt.
Szertartásokat, miséket tartott a templomban.
Most már Magyarországon is kezdenek komoly
szinten foglalkozni a testőrök képzésével. Ma, ah-
hoz, hogy valaki testőr legyen, központilag irányí-
tott vizsgát kell tennie. Elvégeznek biztonsági-őri
tanfolyamot, utána a rendőrségen kell levizsgázni
elméleti, illetve gyakorlati ismeretekből. Az elmé-
let magában foglal pszichológiai ismereteket, kri-
minalisztikát, alapfokú jogi ismereteket. Tudni kell
például, mit jelent a jogos önvédelem.
Amikor hazajöttem Amerikából, szerényen kezd-
tem a pályámat, azt mondtam magamban: van egy
külföldön szerzett iskolám, de igazából nem tanul-
tam meg ezt a szakmát, csak hozzákezdtem. Ahhoz
hosszú évek kellenek, hogy biztosan, felelősség-
gel meg tudjak védeni valakit. Itthon ez a
munka, sajnos, kényszerpálya. Ha valaki megfelelő
termettel rendelkezik, más lehetőség nem lévén, elmehet
egy biztonsági céghez dolgozni. Két hónap múlva
már testőrnek mondja magát, pedig még koránt-
sem az. Nem elég, ha figyelmes és fizikailag
teljes egészében felkészült, szükséges felismernie a két-
esélyes helyzeteket és elkerülni azokat. Én, csak
most, hét-nyolc év után merem kimondani ma-
gamról, hogy testőr vagyok.
A feltűnő, tekintélyt parancsoló külső többnyi-
re előnyös, bár hátrányai is vannak szép számmal.
Izomagyúnak gondolnak néhányan. Kényszere-
zett mosolyokkal szembesülök, önmaguk tévedé-
seit leplezni igyekvő arcokat látok, ha a háttérből
előlépve párbeszédet folytatok valakivel. Felborul
a megrögzött skatulya-elmélet, pedig a testőrszak-
ma egyik alapvető követelménye, hogy az ember
érthetően megfogalmazott mondatokkal juttassa
érvényre a megbízója akaratát.
Sokat dolgoztam tv-stúdióban. Friderikusz Sán-
dor mellett két évet töltöttem el, Jimmyvel párhu-
zamosan, de össze tudtam egyeztetni a két
feladatot. Friderikusz mellé is én adtam a személyvédel-
met. Ez reprezentációs jellegű feladat volt a
műsorok ideje alatt. Fridi - Jimmyhez hasonlóan -
maximalista. Pontos és pontosságot követel.
Robert Lyonsnak sokat köszönhetek, nem is sza-
kadt meg vele a kapcsolatom. Itthon oly módon
segített egyengetni a pályámat, hogy egy ismerőse
révén bevitt egy biztonsági céghez. Az első fogad-
tatás nem volt bíztató. A titkárnő elég hányavetin,
nagyképűen fogadott. Mindenkivel így beszélt. Ott
ácsorogtak bent az emberek, a titkárnő pedig néz-
te a számítógép-monitort, amikor szóltak hozzá, le-
intette az érdeklődőket. Közölte, nem ér rá. Rossz
volt nézni. Odamentem hozzá. Papírhalmaz hevert
a pultján, azt belöktem felé, hogy figyeljen rám. El-
mondtam, ki vagyok, kihez jöttem, akihez jöttem,
vár. Lényegében megkértem arra, végezze el a
munkáját, álljon fel, menjen be a főnökéhez és
mondja meg, itt vagyok. Végezetül bementem a ve-
zetőhöz, arra számítva, hogy komoly intelligencia-
tesztekre, szakmai alkalmassági kérdésekre kell vá-
laszolnom. Az előzetes híresztelések ezt sugallták.
Ő letett elém tollat és papírt, kért, írjak egy ön-
életrajzot. Gyorsan másfél oldalban megírtam. Utá-
na kiment, szólt az egyik munkatársának, hozatott
részemre egyenruhát. Ennyi volt a felvételem.
Biztonsági őrként kezdtem. Egy nagy irodaház-
ban huszonnégy órás munka után, negyvennyolc
órás pihenőnapokkal szolgálatot teljesítettem.
Azt hiszem, hogy ha az ember a biztonsági szak-
mát tudatosan választja, akkor mindenképpen az
alapoktól kezdje felépíteni a karrierjét. Tudnom
kellett, milyen bentről egy irodaház, meg kellett is-
mernem, az emberek miként viszonyulnak hozzám.
Látnom kellett, hogy ennek a munkának, amit vá-
lasztottam, mi az előnye, mi a hátránya. Igazából
nem nagy kihívás, hogy az ember üldögél a portán,
egész nap telefonokat kezel, beállítja a riasztót,
motoros kamerával nézegeti a parkolót. De hasz-
nos volt abból a szempontból, hogy a
tudatalattimban rögzült, mit is jelent az állandó készenlét.
Ha felvettem a telefont, mindig udvarias és
segítőkész voltam. Fontosnak tartottam, hogy úgy
kezdjek meg egy társalgást egy általam nem látott, nem
ismert emberrel, hogy ő is pozitívan
viszonyuljon hozzám. Ezek lényeges dolgok, mert a későbbiek-
ben, amikor az ember tömegekkel áll szemben,
akkor nem lehet agresszíven közeledni senkihez,
nem lehet gyalázkodni, káromkodni, mert a testőr-
ség nem erről szól. Az ember mindig úgy tud győz-
ni, ha tekintélyt parancsolóan, de udvariasan
kér.
Eleinte a kérésen van a hangsúly, azt meghallgat-
ják, megfontolják.
A munkaidő végeztével, miután a dolgozók el-
mentek, az üres irodaház portáján ültem, letettem
magam mellé a telefont, befordítottam a
monitort, hogy lássam a hátsó udvart is. Kezembe vettem egy
könyvet. Olvastam fegyverelméleti szaklapot vagy
olyan könyvet, ami a testőröknek a munkájáról
szólt, olvastam szépirodalmat, sőt, az angol tudá-
somat is gyarapítottam, angol nyelvű kiadványo-
kat néztem át.

Amanda Leart védtem

1994 májusában Amanda Lear Magyarországra
érkezett. A biztonsági cég engem bízott meg, hogy
az énekesnő testőre legyek. Jött velem egy másik
fiú is, aki sofőrként dolgozott. A személyi védelmet
én láttam el. Tolmácsra nem volt szükség. Biztosí-
tottak számukra egy páncélozott Citroen személy-
autót, ami igazán jól hangzott, de senki sem gon-
dolhatta egy percig sem komolyan, hogy valóban
szükség van ilyen emelt szintű védelemre.
Amanda Lear nemcsak szép és nagy énekesnő,
de okos is. Angolul, spanyolul, németül, olaszul és
franciául társalgott és végtelen szerénységgel.
Egy televíziós show-műsor felvételére látogatott
hozzánk - a férjével jött, egy francia márkival. Volt
néhány szabadnapjuk, amit városnézéssel töltöt-
tek. Budapest nagyon tetszett nekik; jártunk a Vár-
ban, megnéztük a Mátyás-templomot, a Halász-
bástyát. A Bazilikát is megmutattam, sőt, több mú-
zeumot végignéztünk. Tetszett, hogy nem azt kér-
dezte, milyen éjszakai szórakozóhely van, vagy
hova lehet menni inni.
A Várban történt egy kisebb incidens. Egy olasz
turistacsoport felismerte őt és húsz-huszonöt em-
ber egyszerre kezdett felénk szaladni, hogy meg-
szerezze az énekesnő kézjegyét. Sietve bevittük őt
egy jól áttekinthető szépművészeti üzletbe, majd
egyesével engedtük be az autogramkérőket. Szívé-
lyesen fogadta a rajongókat, utána fél órát eltöltött
a boltban, válogatott kalocsai hímzéses terítőket,
csipkéket, népművészeti tárgyakat. Szépen bevá-
sárolt.
Azt hiszem, ebben az időben még igazából nem
számítottam testőrnek. Én csak egy mellé kirendelt
ember voltam. A testőr számomra azt jelenti, hogy
valakivel évek óta együtt dolgozom, rezdüléseiből
meg tudom mondani, mi lesz a következő lépése,
a következő reagálása. Ez néhány nap alatt nem
tud kialakulni. Ekkor húszéves voltam.
A későbbiekben Jimmy többször mondta,
hogy a nagyobbik fia most lett húszéves -
mindig párhuzamot vont - és hogy én ennyi idős
koromban mennyivel komolyabb, felelősségtudóbb
voltam, mint a fia, Krisztián. Bennem akkor
is megbízott, amikor húszévesen védtem. Néha úgy
kezelt, mintha a fia volnék. Végül is mellette
nőttem fel, életünk hosszú szakasza közös volt. A fia
életvidám srác, kicsit hebrencs, aki éli a saját
életét, s nem igazán törődik semmivel. Neki ez jól áll.
Elképzelhető, az én negatívumom, hogy soha nem tudtam
önfeledten vagy meggondolatlanul belemenni dolgokba.
Szemlélődő ember vagyok. Locsogni nem
tudok, a véleményemet akkor mondom, ha
kérdezik, s azt sem elhamarkodottan. Nem vagyok
indulatos, nem vagyok könnyen felbosszantható, de
van egy határ, amit ha átlépnek, kemény leszek.
Hiszek abban, hogy az egyik ember tükröződik a
másikban, régi közhely, de igaz: az erőszak
erőszakot szül.
Mesélek is erre egy példát.
London egyik központi részén, a
Knightsbrigde-ben áll a Harrods Áruház. Ez Mohamed
Al Fayednek, a Dianával autóbalesetben
elhunyt Dodi Al Fayed apjának a tulajdona. Al Fayed
Anglia egyik leggazdagabb üzletembere. Az egész
Harrods Áruház az ő kezében van. Londonnak ez
az egyik központi nevezetessége. Az áruházat
éjjel-nappal fényfüzérek világítják. Al Fayed nem
csupán gazdag, hanem nagyon okos üzletember.
Áruházában olyan szintű fegyelem uralkodik, ami
meghatározza az odalátogató vásárlók magaviseletét is.
A bejáratnál két üvegajtó van. Ha belépünk az el-
ső üvegajtón, kis előtérbe érünk, ott hatalmas
nagy tábla: fagyival, nagy táskával, esernyővel nem
lehet bemenni! Játszani, kamerázni tilos!
Kultúrált módon lehetőséget adnak az embereknek, hogy
ezeket a tárgyakat biztonságban elhelyezzék. A
második üvegajtón belépve az ember bent is van
az áruházban.
Egyiptomi a tulajdonos, de a személyzet
angol.
Beléptem ebbe az áruházba, életemben először,
azt hiszem 1998 nyarán: két kis arab gyerek
műanyag játékpókot másztatott a földön. A biztonsági
ember odalépett hozzájuk, megszólította az
egyik
gyereket, szó szerint a következőket mondta:
- Excuse me sír, may I ask you not to play
with that toy here. - Magyarul: - Elnézést uram -
a kisgyereknek -, megkérhetném arra, hogy ezzel a
játékkal ne játszanak itt? Itthon mi történik?
Odalép a kopasz biztonsági őr a gyerekekhez, közli:
- Pakold el öcsi, mert lefejellek! Az arab
gyerekek megfogták, eltették a műanyagpókot és né-
mán, mosolyogva távoztak.
Angliában él a magyar származású John Dóra.
Ő harminc éve kint él, és harminc éve a testőr
szakmában dolgozik. Dolgozott Stephanie monacói
hercegnő mellett, számos hírességet
védett: Rod Stewarttól Stevie Wonderig. Bejáratos
a brit uralkodóház rezidenciáiba, ismer mindenkit,
aki számít. Jelenleg a szaúd-arábiai királyi
család alkalmazásában áll. Mindenféle dolgot, ami
velük kapcsolatos, ő intéz. Az étteremben a
helyfoglalásokat, a szórakozóhelyekre a belépést,
asztalfoglalást, repülőjegy foglalást, autóbérlést,
sőt, a bankszámlájukat is ő kezeli.
Frei Tamás műsorában, a Dossziéban
ismerhette meg a magyar közönség, részletesen
mutatták be az életét. Elmondta, ki mellett
dolgozik, milyen helyeken fordul meg, hova bejáratos. Én
lépéseket tettem annak érdekében, hogy fel
tudjam venni a kapcsolatot vele. Budapesten beszéltük
meg az első találkozónkat. Akkor már sok újságcikk
jelent meg rólam Jimmyvel, Friderikusszal, közös
fényképekkel illusztrálva. Elég komoly
referenciáim voltak. John még azon a nyáron meghívott.
Londonban a szaúdi királyi család tagjainak úgy mutatott be:
- Meet my son. - Bemutatom a fiamat.
Jimmy is sokszor úgy beszélt rólam, mintha a
fogadott fia lennék. Jó érzés volt, hogy John is így
mutatott be.
Amikor Londonban jártam, akkor már évek óta
Jimmy testőreként dolgoztam. Nyári időszak
lévén Jimmy egy dunai szigeten, a nyaralójában
pihent, én pedig szabadon gazdálkodhattam az időmmel.
A szaúdi üzletemberek általában télen tartóz-
kodnak otthon, akkor nincs náluk olyan
borzasztó meleg, így az olajüzletet tudják intézni.
Nyáron pedig, amikor otthon a sivatagban iszonyú
forróság van, akkor kezdenek utazni Londonba,
Amerikába, szerte a világba.
Először tartottam a szaúdi olajüzlet
újgazdagjaitól, a királyi családtól, azt hittem,
beképzeltek lesznek, mint az itthoni pénzes emberek.
Itthon az ember beül a párjával bárhova vacsorázni, öt
perc múlva az emberek nézegetnek egymásra az
asztalok fölött. Mindenki a másik barátnőjét nézi. Ehhez
nem kell híresnek lenni.
Londonban a leglátogatottabb helyeken
annyira vannak az asztalok egymástól, mint nálunk
egy átlagos belvárosi presszóban, még sincs
lökdösődés, nincs székek tologatása, nincs átbámulás a
másik asztalhoz. Mindenki ül a saját
társaságában, jól érzik magukat és egymással vannak
elfoglalva. Kint egyszer beültem a presszó sarkába és
figyeltem, ki fog átbámulni a másik asztalhoz, ki fog
kacéran kacsintgatni. Senki az égvilágon.
Bemehet oda híres vagy feltűnő ember, ez a jó modor
akkor sem változik. Az utcán végig tudok úgy
menni, hogy nem bámulnak bele az arcomba, nem
suttognak össze mögöttem. Észrevesznek, de európai
módon.
Londonban van egy klub, a Tramps,
sokan megfordulnak ott Madonnától, Tom
Cruise-tól Rod Stewartig, és még sorolhatnám a sok
világsztárt. Ez viszonylag zártabb körü hely, azt nem
mondom, hogy az utcáról beengednek mindenkit.
A hírességeknek lehetőséget hagynak a
stresszmentes szórakozásra. Odamennek hozzájuk
autogramért, de nem erőszakosan, nem tolakodóan. Ennek
megvan a módja. Figyelembe veszik, hogy
a sztár azon a helyen magánemberként van, szeretné
jólérezni magát, kikapcsolódni.
Ott nyugodtan megihatja a kávéját,
senki nem bámul majd az arcába.
Hazajöttem Londonból, leszálltam a gépről
és mosolyogtam. Itthon az emberek nem
mosolyognak. Kijött értem a párom, megkérdezte,
miért mosolygok ennyire? Történt velem valami, amiért ilyen
felszabadult vagyok? Mondtam:
- Látod, ez a baj, valaki hazajön egy olyan or-
szágból, ahol szívből jövően mosolyoghat, tükrö-
ződhet az arcán az, amit érez, itthon már egyből
megkérdezik, mi történt. Megvádolnak, e mögött
biztos valami hátsó szándék van. Ekkor lefagy a mo-
soly, szürke fapofával élem tovább a hétköznapokat.

Jimmy érzékenysége
Jimmy tudta, hogy ő híres, népszerű,
mindenhol észreveszik. De ebben is vannak
fokozatok, ki mennyire tolakodóan teszi ezt. Miért
jár ilyen vagy olyan autóval? Miért öltözködik így? Jimmy
arról nem tehetett, hogy istenadta
tehetsége volt, de arról már igen, ezt a tehetséget nem
hagyta parlagon, képezte magát, tökéletesítette a
hangját, nem a csodára várt. Jimmy ezt mindig úgy
mondta:
- A mély hangom Louis Armstrongos, a
magas pedig Ella Fitzgeraldos. Kint zenélt
Amerikában, az egyik estén a haverok elkezdték a
zongorán nyomkodni a billentyűket, ő pedig
utánuk énekelte a hangot, jóval a kétvonalas C fölé
ment. Így derült ki a születési rendellenesség,
ahogy ő fogalmazta.
Amikor Jimmy a Fórum Szállodában
zongorázott, megismerkedett egy magyar származású
lánnyal, aki Amerikában élt. A lány a szállodában
hallgatta a dalait: a szülei édesség- vagy
csokoládégyárosok Los Angelesben. Volt egy kis éjszakai
mulatójuk, meghívták Jimmyt, zenéljen ott.
Kimentek egy zenekarral. A zenekar
tagjai hamar kiestek, mert linkek voltak, Jimmy
kint maradt, bár nem túl erős érzelmi szálak kötötték ehhez
a lányhoz. Közel négy évet töltött kint,
zenélt. Az Imre nevet nem tudták ott kimondani, az
Imit Jimmyvé "angolosították". Itthon nem nagyon
ismerték a polgári keresztnevét. A Jimmy név
rögzült a köztudatban, az Imréről kevesen tudtak,
oly annyira, hogy a Legyen Ön is milliomos!
játékban szerepelt a valódi nevére vonatkozó kérdés: 800
ezer forint volt a tét. A hölgyjátékos rossz választ
adott, elvesztette a pénzt.
Jimmy sajnálkozva nevetett:
- Ez a nő egy életre megtanulta a
nevem.
Ez az amerikai út szakmailag annyit
jelentett, hogy miután hazatért, itthon is
felfedezték a négy és fél oktávos terjedelmű hangját.
Megszületett a Füstös éjszaka blues című dal, az egyik
legsikeresebb száma.
A régi rendszerben nem jutott
lehetőséghez. A lemezkiadónál olyan emberek döntöttek a
sorsáról, akik egy tiszta hangot nem énekeltek
ki életükben.
Nem csak a lemezét nem adták ki, de a
dalait sem játszották sehol. El akarták
lehetetleníteni, pedig akkor is tehetséges volt.
1994-ben a Magyar Televízió 1-es
csatornája vasárnap délelőttönként jelentkezett a
Halló Vasárnap! című műsorával. Anyák napja volt. A
felvétel a Televízió Szabadság-téri épületének
egyik stúdiójában készült. Az élő adás és a nagy létszámú
nézőközönség indokolta a biztonsági
személyzet jelenlétét is.
Ezen a vasárnapon nekem is ide szólt a
beosztásom. A műsoridő előtt egy órával már a
helyszínen tartózkodott a biztonsági csapat.
Átbeszéltük a tervezett lépéseket, majd ki-ki
elfoglalta a szolgálati helyét.
A technikai személyzet elvégezte az
utolsó simításokat, a kamerákat beállították, a
takarítók ragyogóan tisztára törölték a padlót, a rendező
megadta a jelet a kezdésre és az adás a kiírt
időponthoz igazodva másodpercre pontosan elkezdődött.
Élő adás lévén, a meghívott vendégek nem
egyszerre érkeztek a műsorkezdésre, hanem
mindenki más-más időpontra volt diszponálva,
attól függően, hogy mikor kerül sorra az adásban.
Az élő adások pörgősek, lélegzetvételnyi
leállásokkal, amennyi a reklámblokkok
hosszúsága. A meghívott vendégeket ezekben a
szünetekben kell gyorsan becsempészni a műsorvezetői
karosszékhez. Óramű pontossággal, mindenkivel
precízen összehangolva kell ilyenkor dolgozni,
hogy a riportalanynak ne ország-világ szeme
láttára kelljen becsattogni a székéhez és a riporterrel
egymást kitakarva elfoglalni helyüket. Ha hiba
történik, természetesen az asszisztensek mellett a
biztonsági személyzetet is elmarasztalják.
Még vízipólós koromban volt egy edzőm,
aki a meccsek előtti taktikai utasításokat
három szóban elintézte, de az minden játékos számára egyértel-
mű volt. Mindig így kezdte:
- Figyelem! Fegyelem! Figyelem! - ezzel be is
fejezte. Gyakran eszembe jutott ez az embert
próbáló pillanatokban.
A színfalak mögött álltunk, vártuk, hogy a kö-
vetkező sztárvendég megérkezzen. Nyílt a stúdió
ajtaja, Jimmy érkezett fekete motoros bőrruhában,
sisak a karjára akasztva. Az asszisztensek köré
sereglettek, elkérték tőle a sisakot, lesegítették a
dzsekijét, néhány suttogó szóval eligazították.
Kollégáimmal álltam, figyeltem őt. Amikor elha-
ladt mellettünk, a szemünkbe nézett és szívélye-
sen viszonozta a köszönésünket. A közönség vi-
haros tapssal fogadta őt. Akkor már a negyedik
lemeze is megjelent: volt a Csak egy vallomás,
majd a II. Jimmy, III. Jimmy és IV Jimmy. Ő volt a király.
Néhány hét múlva ültem a biztonsági cég köz-
pontjában, és ő jött be az ajtón. Letettem az
újságot, felálltam, hogy üdvözöljem őt. Odajött hozzám,
bemutatkozott:
- Szia, Jimmy vagyok. Nem használta az Imre ne-
vet. Tudta, hogy Amanda Lear mellett már
dolgoztam. Valószínű, ez is hozzájárult ahhoz, hogy en-
gem válasszon. Mondta, a közeljövőben lesz né-
hány nagyobb nyilvános fellépése, szeretné, ha
lenne mellette biztonsági kíséret, és ő rám gondolt.
- Meg tudom oldani, rugalmas a
beosztásom - feleltem -, részt tudok venni ezekben
a közös munkákban.
Annyit kértem tőle, hogy jelezze a
biztonsági cég vezetőjének, mert az ő állományukba
tartozom.
Amikor Jimmyvel elkezdtünk együtt
dolgozni, a megjelent lemezeit megszereztem és
végighallgattam. Azok alapján próbáltam a jellemét felvázolni.
Tudom, a dalokból ezt száz százalékig
nem lehet hitelesen megítélni: Az előadó
személyisége, érzelemvilága mégis benne él a dalokban.
Végighallgattam ezeket és úgy döntöttem, hogy
megpróbálom.
Annak a lehetőségét, hogy meggondoljam
magam vagy visszalépjek, mindig is megtartottam.
Így fogtam hozzá Zámbó Jimmy védelméhez.
Annyit tudtam, családban él.
Újságcikkeket olvastam róla, próbáltam megtudni,
milyen a közvetlen környezete. Semmi olyan dolgot
nem tapasztaltam, ami arra késztetett volna,
hogy visszalépjek.
Jimmy büszke volt rá, hogy sikereit
nem a hagyományos módon érte el. Magyarországon
általában a zenészek titkolták, ha családban
éltek. Attól féltek - férfi előadóról van szó -, nem
fogják őket annyira szeretni, mintha függetlenek lennének.
Jimmy soha nem foglalkozott ilyen
dolgokkal. Vállalta, hogy mellette van egy asszony és a gyerekek.
Ő így is sztárrá tudott válni. Neki az volt a
fontos, hogy a művészetét és a dalait szeressék. Dalt
úgy kell komponálni vagy megalkotni, hogy az
ember mélyen magába fordul, és a benne
felgyülemlett gondolatokat, érzéseket megpróbálja felszínre hozni.
Ezek az ő szavai. Ehhez nem mindennapi
állapot kell. Csak úgy válik hitelessé, ha az
őszinte érzését át tudja adni a közönségének.
Amikor megismertem, a pályafutása már lendü-
letben volt, de az előadások száma még
korántsem öltött olyan méreteket, mint az utóbbi
időben.

Zámbó Jimmy testőre lettem

Amikor Jimmyt megismertem, egyedül éltem.
Alárendeltem magam a munkának. Ha
Jimmy éjszaka telefonált, öltöztem, indultam.
Soha nem testőrként mutatkoztam be. Ha kérdezték,
mondtam, személyvédelemmel foglalkozom. Úgy gondoltam,
ne magamról kelljen elmondani, testőr vagyok.
Mondja ezt az rólam, aki mellett
dolgozom. Felületesen tudott rólam a média.
Megjelentek cikkek, bemutattak egy-két te-
levízió műsort, amiben együtt szerepeltem
Amanda Learrel, Pelével, Jimmyvel. Mindig
vigyáztam, nehogy főszereplő legyek. Ez vegyes érzelmeket válta-
na ki másokból. Ezt a könyvet sem azért
írom, hogy rivaldafénybe kerüljek,
emlékezéseimmel Jimmynek adózom, talán mire
kibeszélem magam az olvasónak, megnyugszom egy kicsit.
Az ember húszévesen még nagyon fiatal,
be kell gyűjtenie azokat a tapasztalatokat,
amik majd férfivé avatják.
Fordított életet éltünk. A testőrmunkának az is
egy fontos része, hogy az ember pihenjen, rende-
sen táplálkozzon, mert az élet hozhat olyan hely-
zeteket, amit csak száz százalékosan felkészülve
tud ellátni. Nem vagyunk sem robotzsaruk, sem
terminátorok. Dekoncentráltan, kimerülten senkit
sem lehet megvédeni.
Az utóbbi években a koncertturnékra jött velünk
egy másik fiú is, akinek az volt a feladata, ha Jim-
my fennmaradt egész éjjel, ő vigyázott rá. Én haj-
nali kettő felé mentem aludni és másnap a fiú kel-
tett nyolc óra tájban. Reggel váltottam őt.
Törekedtem arra, hogy lehetőség szerint ne fá-
radtan üljek a volán mögé. Jimmy életéért én felel-
tem. Szerettem volna, ha ezt ő is így látja. Mégis sok-
szor azt igényelte, egész éjszaka én legyek mellette.
Sokszor mondtam:
- Jimmyke, muszáj valamennyit pihennem, hogy
holnap mehessünk Debrecenbe, Egerbe, Máté-
szalkára vagy Miskolcra. Hosszú az út. Én vezetem
az autót, te mellettem ülsz, aludni fogsz, ügyelnem
kell rá, úgy vezessek, hogy ne ébresszelek fel. Mé-
lyen alszol, nem tudsz reagálni, ne adj isten, ha
valami történik.
Ezt ő csak néha fogadta el:
- Rendben van, igazad van, menjél pihenni!
De számtalanszor hívott, ne aludjak, legyek ott
vele. Általában egy asztalnál ültünk. Ritka eset -
nem jellemző -, hogy a testőr leül egy asztalhoz a
megbízójával. Nem mintha túlzottan sok biztonsá-
gi szakember üldögélne egy-egy civil társaságban,
de mikor közéjük telepedik az ember, érezhető,
hogy némelyikük ilyen szempontok alapján vizs-
gálgatja az éppen elfoglalt pozíciómat. Láttam né-
ha az asztalnál ülők szemén, hogy lázasan anali-
zálták a helyzetemet, de aztán érdemi kérdés vagy
észrevétel hiányában folytatták tovább a partne-
rükkel a megszakított párbeszédet. Nem vettem
rossz néven ezt, az emberek többsége számára iz-
galmas játékot jelent, ha figyelmük olyan területre
téved, amely számukra érzések, ingerek és tapasz-
talatok terén fehér foltot jelent. Jó nagyot.
Nem iszom, nem dohányzom. Jimmy soha nem
szorgalmazta, márpedig én is mulassak vele együtt.
Erről egyszer sem esett szó a hét év alatt.

A pesti éjszakák
Teljesen más volt az éjszakai élet,
amikor Pesten tartózkodtunk és nem vidéken koncerteztünk.
Imádta a pesti éjszakákat. Megnyugvást,
kikapcsolódást jelentett neki. Viszonylag
laza, fesztelen, kiegyensúlyozott idegállapotban vágott
neki az éjszakának. Jól akarta érezni magát.
Szerette az óbudai Kéhli Vendéglőt, ott
élő cigányzenét adtak. Megvacsorázott, a
cigánnyal elhúzatta a nótát.
Úgy szöknek az évek, mint a tűnő álom,
Szárnyukat megkötni hiába próbálom.
Isten így akarja, Isten így teremti,
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.
Nagy szívvel születtem kicsike országban,
Pár vidám emlékem, sok-sok bús nótám van.
De ha elnémulok, ez csak azt jelenti,
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.
Lent a borospincében álltak a
hangszerek. Oda sokszor visszavonult szűk társaságban zenélni.
Ez volt a szenvedélye.
Nem kényszer, nem megélhetési forrás,
hanem szenvedély. Leült a billentyűk mögé,
maga elé húzta a mikrofont, játszott és énekelt.
Olyan dalokat,
ami akkor még nem szólalt meg se koncerten, se
nagyobb nyilvánosság előtt. Itt énekelte gyakran:
Csak azt ne kérd, hogy máshogy é jek
én már úgysem változom.
Otthonom nincs földön se égen,
lányok szívében lakom.
Az első időkben főleg a családjával járt szórakoz-
ni. Öten voltak testvérek: Árpi a legkisebb, utána
Jimmy, Tihamér és György, illetve az egyetlen nő-
vér - Marietta -, Baba. Az Öcsinek, a legidősebb
testvérnek, Györgynek van egy kis sörözője. Gyak-
ran lejártunk oda.
A testvérek ebből alakították ki a Zámbó Jimmy
Emlékházat. Árpi vezetett egy szórakozóhelyet
Pilisborosjenőn, a Zámbó discot, ott is sűrűn meg-
fordultunk.
Konkrét emlékem van erről a helyről. Záróra
volt, de a mulatozó vendégek vonakodtak a távozás
hímes mezejére lépni. Árpi, a család mókamestere
egyedi megoldást választott, hogy a lézengők meg-
igyák az utolsó italt és elinduljanak haza.
Odaállt a tánctér közepére, és fennhangon kiáltozott:
- Na tinta, aztán akácos út!
Szem nem maradt szárazon a nevetéstől.
Jimmy mindig megtalálta a számára legmegfe-
lelőbb kikapcsolódási módot. Ivott pár pohárral,
de az esték nem arról szóltak, hogy berúgott és du-
hajkodott. Ritkán ivott annyit, hogy ne
legyenek tökéletesen világosak, tiszták a gondolatai. Másnap
szó szerint visszamondott mindent.
Aki nem ismerte közelebbről, az nem állapítot-
ta meg, mennyit ivott.
Nem keverte az italt. A whiskyt, a pezsgőt és a
fröccsöt kedvelte. Vagy evett vagy ivott, soha
nem együtt a kettőt.
Volt egy kedvenc játéka:
Ketten egymással szemben álltak. Bizonyos ma-
gasságban az egyik játékos kitartott egy fémpénzt,
általában százast, annak elég jó a súlya, viszont az
átmérője kisebb, mint pl. a tízesé. Egymás mellé
tették a kezüket, és az egyik hirtelen elengedte
ezt a pénzt, a másiknak pedig el kellett kapnia,
mielőtt
földet érne.
Ki lehet próbálni, nehéz megfogni. Természete-
sen a kéztartás magasságán lehet változtatni. Jim-
mynek általában derékmagasságból engedték el a
pénzt, és ötből ötször meg is fogta.
Ehhez nem lehet úgy odaállni, na megyek és
megfogom, mert annál jóval nehezebb. Alapállás:
kis terpesz, térdben lazán meghajlított lábbal. Az
ember próbál nem gondolni másra, csak arra a pil-
lanatra koncentrál, amikor a másik a pénzt elenge-
di. Azonnal utána kell nyúlnia, hogy meg tudja
fogni, különben a pénz leesik a földre.
Ezt általában bokszolók, küzdősportokkal fog-
lalkozó emberek szokták gyakorlatként használni,
a gyorsaságukat fejlesztik ezzel.
A játékba bevonta az étterem személyzetét is.
Ezekkel a játékokkal bizonyította, ha ő iszik, a
gondolatai, reflexei akkor is tiszták maradnak.
Persze az éremnek másik oldala is van.
Nem minden vendéglátóhelyen értelmezték ru-
galmasan a záróra fogalmát.
Jimmyt nem lehetett sehonnan elküldeni, nem
lehetett lámpát gyújtani rá hajnalban, hogy most
már menjen haza. Neki nem számított, milyen nap
van, nem számított, mennyi az idő, reggel van-e
vagy éjszaka, amíg jól érezte magát, maradt.
Volt is ebből elég botrány. A személyzet meg-
válthatta a pihenőidejét, ha részt vett a pénzdobós
játékban. Ha nem, nem. Persze,
mindenki kapott az alkalmon, nem tudták, hogy előzetes
gyakorlás nélkül esélytelenek. De reggel hatkor
ki gondolt már erre. Kikaptak, megszégyenültek. Mi
pedig még legalább öt órát maradtunk. Dafke.
Idővel orvosolni igyekeztem az
áldatlan állapotokat, eligazítottam a felszolgálókat,
hogy nem szabad Jimmy előtt utolsó kör italokat
emlegetni, és ha a pénzes játékra kerül sor,
mindenki bénáskodjon, különben az életben nem mennek
haza.
Valamit valamiért.
Fegyelmezett kiszolgálást kaptunk, ők
pedig egy teljes másnapot.
A zenész szakma embereivel ritkán ült
le fehérasztalhoz. Polgári foglalkozású emberek
vették körül. A butaságot nem viselte el,
csak olyanokkal tudott érintkezni, akinek a társasága
hosszabb idő után sem vált terhessé. Ezek a pesti
szórakozások, beszélgetések nemcsak felszínes
tőmondatokban megfogalmazott témákról szóltak.
Jimmyvel komoly dolgokról lehetett beszélni,
érdekelte mások véleménye, sorsa. Sok keserűség élt
benne. Ha a beszélgetések a pályája elejére
terelődtek, panaszkodott, nevek említése nélkül.
Többször megfogalmazta, ő örül, hogy már túl
van a rossz időszakon. Azt is többször
mondta, meg kellett harcolnia a sikerért, de megérte.
Persze, nem tudta lezárni a múltat, a tüskék
benne maradtak. Fájt neki, bántották. Ebben az
időszakban méga dalait nem játszották sem rádió-
ban, sem televízióban. A szakma nem szerette őt,
miközben a legtöbb lemezt ő adta el. Ezért nem
voltak igazán zenész barátai. Irigyelték a számos
arany-, platina-, gyémántlemez miatt. Jimmynek
jelentős közönsége volt, imádták az emberek, fia-
talok, öregek, középkorúak.
Ha másokkal beszélgetett, akkor a társalgás gyak-
ran a másik ember érzéseiről, kapcsolatairól szólt.
Ha valamelyik családtag előállt egy problémával,
azt mélyebben kielemezték. Ő a saját érzéseit pró-
bálta beleszőni ezekbe a dialógusokba. Szeretett
tanácsot adni. Sajátjának érezte, átélte mások gond-
jait. Az arcán tükröződött minden érzelem. Én lát-
tam őt sírni, nem is egyszer. Nem szégyellte a
könnyeit, mert úgy érezte, ez őszinteségének az
egyik legfontosabb megnyilvánulása. Könnyezett
- jó értelemben véve -, főleg, amikor a gyerekei-
ről és a családjáról beszélt.
Ahogy felkelt a nap - jó párszor végignéztük a
napfelkeltét - hívta a feleségét, a gyerekekkel vál-
tott egy-két szót az iskolába menetelük előtt. Na-
gyon szerette a családját. Például a turnékat úgy
tervezte meg, lehetőleg három-négy napnál to-
vább ne maradjon távol.
Otthon, a Zámbó család is érzelemben gazdag.
Voltam náluk fönt a lakásban, ahol az édesanyja él.
Viszonylag tágas, ötszobás lakás.
Mindegyik testvérnek saját szobája volt, ennek
ellenére mind az öten egymás mellett aludtak összebújva.
Jimmy Chicagónak hívta azt a kerületet.
Vagány környéknek számít még a mai napig is. A
gyengék nem sokáig maradnak talpon. Jimmynek a
feje tetején, kisebb foltnyi területen ritka volt
a haja. Ez egy gyerekkori verekedés következménye.
Mesélte, ütöttek felé, hátrakapta a fejét és beverte
az iskolaépület kőkapujába. A fejbőréből kiszakadt
egy rész.
Nem szerette, ha oly módon fotózták
vagy filmezték, hogy ez a folt látható legyen,
tartott a rossz nyelvektől, nem akarta, hogy
kopaszodással vádolják.
Egyszer a kerületben jártunk, megkért,
kanyarodjam a volt iskolája elé, és
megmutatta az ominózus kőkaput.

Második fejezet
Tegnap este - január huszonkettedikén
- sétáltam a Feneketlen tó környékén. Bementem
a Szent Imre templomba, ahol annak idején
megkereszteltek. Alkonyodott, a lemenő napfényen
vastag felhők ültek. Szürkület borította a budai
házakat, de a templomot reflektorok világították.
Királynőként magasodott ki a csendes tájból, a lábai
előtt hevert a kihalt tó partja.
Még bennem élt Jimmy temetésének emléke.
Első búcsúztatása abban a templomban
történt, ahol megkeresztelték. Számomra furcsa
volt ez a kettősség.
A szentmisét január tizedikén celebrálták
a Rózsák terén, a görög katolikus kistemplomban.
Ünnepekkor is abban a kápolnában
találkoztak a családtagok, karácsonykor, húsvétkor
ott gyakorolták a vallásukat.
Amikor Jimmy megszületett, annál az
oltárnál keresztelték meg, ahol végleg
elbúcsúztak tőle.
Leültem a Szent Imre templom utolsó padjába.
Kevesen voltak bent. Egy szegényes
külsejű idős asszony, kopott, agyonmosott, barna
fejkendőjét igazgatta, majd összekulcsolt kezét a
padon pihentette. Fejét mélyen lehajtotta, nem
láttam az arcát.
Ültem és Jimmy életét próbáltam átgondolni.
Nem tudtam elterelni gondolataimat a halálról.
Elképzelhető, ha majd befejezem a földi életemet,
innen kísérnek utolsó utamra is?
Itt kereszteltek meg, itt fognak elbúcsúztatni?
Leszek-e én az életben annyira megbecsült, hogy
ha majd szeretteim elkísérnek az utolsó utamra,
akkor nemcsak fájdalmat, hanem büszkeséget is
érezzenek a lelkükben?
A végzetes baleset és a temetés között eltelt közel húsz nap.
A Rózsák terén a templomban éreztem a család
igazi, mély fájdalmát. Kevés szó esett, mindenki
magába szállt. Bensőséges szentmise volt.
Hangfalakat szereltek fel az épületen
kívül, hogy a téren összegyűlt gyászolók is hallhassák
a szertartást. A szentmise befejezéseként
Jimmy vallásos dalai csendültek fel.
Kétszer jártam itt a mise előtt,
biztonsági szempontból átnéztem a helyszínt.
A hátsó kijáraton keresztül lehetett
behozni és kivinni a családot. A templom mögött
tudtunk megállni az autókkal. Szabaddá tettem a
területet, három-négy autó befért egymás után. Bezártuk a
rácsos kaput, hogy mások ne tudjanak bejönni
az utcáról.
Beszéltem a pappal, aki a misét
celebrálta. A plébánián a megemlékezést megelőző napon csörög-
tek a telefonok és az emberek az
ország minden pontjáról érdeklődtek, ha hoznak
hálózsákot, alhatnak-e éjszaka a templomban.
Valószínűnek tartom, nem aludt ott senki, hiszen
éjszakára bezárják a kapukat. Vittem magammal néhány
biztonsági embert. Kívülálló nem léphetett be a
templomba.
Hatkor kezdődött a mise. Fél hat körül
érkeztek meg a családtagok, külön-külön. A kis
utcát rendőrök felügyelték, nem lehetett áthaladni
autóval, csak a hozzátartozóknak.
Nagyszámú tömeg verődött össze. A templom
előtti téren körülbelül másfélezer ember
állt összezsúfolva.
Megrázó volt, amikor Jimmy édesanyja
érkezett meg. Beálltak az autóval, kinyitottam
neki a kocsiajtót, a család némán állt körülöttem.
Jimmy édesanyja kiszállt, az első útja hozzám ve-
zetett, zokogva a vállamra borult, és megköszönte,
hogy mindig a fia mellett voltam.
- Csak maga tudott vigyázni rá - mondta.
Jimmy édesanyja érezte, ha azon a végzetes na-
pon együtt vagyok a fiával, akkor valószínűleg
nem történik meg a halálos kimenetelű baleset.
Soha nem engedtem, hogy betárazott fegyvert ve-
gyen a kezébe.
Ültem a Szent Imre templom hátsó padjában és
eszembe jutottak Jimmy hajnalig tartó szórako-
zásai.
Reggel öt-hat előtt sosem mentünk haza.
Sokszor megálltunk a Garay téren, a piacon, pa-
pírtányérról hurkát, kolbászt ettünk friss kenyér-
sarkával, uborkával, mustárral, majd műanyagpo-
hárból teát vagy szódavizet ittunk.
Jimmy ezeket a hajnali, egyszerű környezetben
eltöltött reggelizéseket nagyon szerette.
Álltunk a bádogpult előtt, a pecsenyések már is-
merték őt, ilyenkor szinte senki nem volt a piacon,
és mi ettünk az első adagból, amit aznap lesütöttek.
Jimmy igényelte, hogy néha hétköznapi, névte-
len ember számára élvezhető örömöket is a magá-
énak tudhasson.
Általában napjában egyszer evett, de nagyon
kényes, igényes volt arra, hogy milyen ételt tesz-
nek elé.
A későbbiekben, amikor már közeledett a negy-
venhez, valamit tenni akart a külsejéért.
A garázsában állt egy kondícionáló gép, fekve-
nyomópad, kézi súlyzók. Folyamatosan írtam ne-
ki edzésterveket és mutattam a gyakorlatokat.
Sportos időszakaiban, amikor komolyan vette az
edzéseket, viszonylag rövid idő alatt, két-két és fél
hónap alatt igen látványos eredményt ért el. Elég
szépen kidolgozta magát. Ilyenkor heti két-három
alkalommal edzett. Általában este hat óra felé kezd-
te a gyakorlatokat, és amit fölírtam neki, azt el
is végezte, sőt, néha, amit egy hétre írtam föl, azt is
ledolgozta két nap alatt. Megszállott volt ebben is.
Pedig mondtam neki;
- Nem szabad túlzásba vinned, az izmoknak pi-
henniük, regenerálódniuk is kell, mert ha túledzed
magad, nem fogsz fejlődni, sőt, könnyebben sé-
rülsz meg.
Szívós volt, iszonyú kitartással edzett.
A Story Magazinban 2000 nyarán megjelent róla
egy félmeztelen címlapkép. Utána, néhány héttel
később minden idők egyik legnagyobb példány-
számban eladott Story Magazinja, amin Jimmy fél-
meztelenül fürdőnadrágban látható.
Ennek a fotónak pozitív és negatív visszajelzései is voltak.
Ebben az időben az italt teljes
egészében elhagyta, csak ásványvizet ivott.
Új étrendet állítottam össze: fehér, száraz
húsok - pulykamell, csirkemell, hal - a
halat nem igazán szerette -, salátafélék, rizs, főtt
krumpli, és lehetőleg nem olajban sütött ételek.
Odafigyelt rá, elég komolyan
betartotta. A turnék folyamán, amikor idegen helyen
aludtunk - négy-öt napokat -, és minden vacsorát
együtt töltöttünk el, odaadta nekem az étlapot,
hogy rendeljek neki azt, amit jónak látok.
Szerette a cukornélküli ananászlevet,
mert az zsírégető hatású. Az ásványvíz mellé ezt itta
állandóan. Ügyelt a diétájára, az étrendjére és
elég emberi időpontban, hajnali két-három óra
körül elmentünk aludni.
Délelőtt tizenegy tájban felkeltünk.
Általában átszólt hozzám telefonon, hogy lemenne
inni egy kávét vagy valami reggelit
elfogyasztani. Ahogy összetalálkoztunk a folyosón, mondta,
már egy órával előbb felkelt és lenyomta az
aznapi fekvőtámasz adagját.
Egy átlag negyvenes éveiben járó férfi
alkatához képest elég jól nézett ki. Volt
hasa, amit nem tudott ledolgozni, így a zsírleszívást
választotta. A hasgyakorlatok - a felülések, a
lábemelések - terhelik a gerincoszlopot, ezeket nem
erőltette.
Hiú volt, de közben a humorát nem veszítette el.
A legelső Zámbó Jimmy viccet tőle hallottam. Nem
mesélem el azt az ócska poént.
Kettős érzülettel állt a dologhoz. Először is ez
valamilyen módon minősítés, csak az elismert em-
berekről születnek viccek.
Ezt a részét viszonylag pozitívan értékelte. Más-
részt nagyon fájt neki, hogy állandóan a külseje
miatt támadják. Ezt soha nem mondta ki. Csak az
a néhány ember tudta és érezte, aki igazából kö-
zel állt hozzá. A külvilág felé, a sajtó felé, a média
felé mindezt úgy kezelte, mintha nem foglalkozna
a dologgal.
A koncerteken a közönség vegyes összetételű
volt, nagyon fiataloktól kezdve az egészen időse-
kig. Jimmyt meghatotta, hogy - főleg az utóbbi
időben tapasztaltuk - egyre több pár jött ki a kon-
certjére. Láttam, a fiú átöleli a lányt és együtt hall-
gatták végig a dalokat, táncoltak a színpad előtt.
Az őszinteségével hatott az emberekre, a dalai is
őszinte érzelmeket tártak fel. A dalokat zömében
ő írta. Felvállalta az érzéseit zenészként és magán-
emberként is. Igyekezett mindig önmagát adni.
Edit asszonyt csak felületesen ismertem.
Érték- és szintmérő volt Jimmynél; hogy kit en-
gedett be az otthonába.
Edit asszony többnyire otthon volt,
a gyerekekkel foglalkozott, intézte a ház
ügyeit. Jimmy zenész kollégái, akik az évek során gyakran
cserélődtek, nem tegezhették a ház asszonyát. Jimmy
elvárta, hogy a feleségét magázzák. Ez alól néhány
barát jelentett kivételt, egytől-egyig
zenész szakmán kívüliek. Védőburkot vont a családja
köré, s nem hagyott senkinek sem behatolási
lehetőséget.
Dáridó turné, 98 telét írtuk, az
asszony otthon volt a gyerekekkel. Túl sokáig nem
lehetett titokban tartani, hogy hol lakik. Voltak
rajongók, akik napközben kimászkáltak a házhoz,
becsöngettek, leveleket dobáltak be, virágokat
hagytak ott. Jimmy arra kért, éjszakára küldjek egy
biztonsági embert a ház elé, aki figyelt arra, hogy a
házba senki ne mehessen be, amíg ő távol van. A házőrző
kutya ellenére csak így aludt nyugodtan.
Az utolsó házassági évfordulójukat -
augusztus huszadikán - a Hilton Szállóban
ünnepelték. A nagyobbik fiúnak van jogosítványa, mégis
engem kért meg, menjek el a gyerekekért a
csepeli házba, és vigyem el őket a szállodába. Mondta,
nem azért, mert nem bízik a fiaiban, hanem ő így
nyugodt, ha tudja, én viszem őket.
Jimmy ritkán járt báli rendezvényekre,
nem volt "nyomulós" fajta. Ha mégis elment, például az
Operabálba vagy hasonló szintű partyra, a felesé-
gét gyakran magával vitte.
Nagy fájdalma volt, hogy nem tudott közös csa-
ládi programokat tervezni, például, hogy elmenje-
nek együtt moziba. Imádta a mozit!
A premiert követően körülbelül fél év múlva jön
ki videokazettán egy mozifilm. Mindig tőlem kér-
dezte, mit érdemes megnézni. Egy idő után már
készültem, otthon felirkáltam magamnak a filmcí-
meket, hogy tudjam neki mondani, melyiket nézze
meg.
Nagyon sok filmet látott. Ebből a szempontból
mindenevő volt, igyekezett mindegyik műfajba
belekóstolni. Egyik kedvence az Indul a
bakterház volt.
Szerette a színházat is, szíve szerint minden be-
mutatóra elment volna, de tisztában volt vele,
hogy nem tudná zavartalanul végignézni a darabot.
Ugyanakkor jól esett neki, ha felismerték a kocsiban. Egyszer az M7-es autópályán
vesztegeltünk
a csúcsforgalom kellős közepén. Kilométeres sor
állt, szokás szerint az utat toldozták-foltozták.
Sokan szálltak ki az autóikból, és jöttek oda auto-
gramért, jegyzetblokktól kezdve mindenféle kis
cetliket adtak be az autó ablakán. Ilyenkor a nálunk
lévő fényképeket is dedikálta a rajongóinak.
A rajongóira mindig figyelt, megadta
nekik a tiszteletet. Nyilvános helyeken eleinte úgy ment az
autogramkérés, hogy meglepetésszerűen
feltűnt valaki, és autogramot kért. Sokszor
alkalmatlan volt a helyzet és ilyenkor nehéz volt
az embereket megállítani. Közbeléptem:
- Ne haragudjon, a művész úr most nem ér
rá!
Ha úgy ítéltem meg, nem szívesen venné,
ha ezzel zavarnák, akkor az előre dedikált
fényképeket szétosztogattam. Így mindenki jól járt.
Edit asszonynak az előző házasságából
született két gyermeke, egy fiú és egy lány. A
kislány végzetes biciklibaleset áldozata lett.
Az ő emlékére született a Még nem veszíthetek című
dal. Jimmy a felesége fájdalmát mondja el a dalban. Az Irigy
Hónaljmirigy többek között ezt is szerette volna
parodizálni, de Jimmy nem engedte. Ez a dal szent
volt a számára.
A csepeli ház igazi otthonnak számított: Edit
asszony mindig ébren várta férjét, nem számított,
hogy milyen későn ért haza, mindig kijött a kert-
kapuhoz fogadni őt.
Amikor először mentem hozzájuk, arra számí-
tottam, hogy hivalkodó, magamutogató lakásban
élnek. Ezzel szemben barátságos, családias otthon
fogadott.
Beléptem az ajtón, Jimmy hangszerei az egyik
sarokban, a gyerekjátékok lent sorakoztak a földön.
Aranylemezei, oklevelei abban az időben még csak
az étkezővel szemközti falfelületet foglalták el.
Később az idő múlásával a szabad felület
egyre fogyatkozott - évente jelent meg újabb
lemez, s az ezért járó elismerések is ide kerültek:
arany, platina, majd gyémántlemez formájában. Ez
volt Jimmy dicsőségfala.
A földszinten a nappali mellett
található - egy lépcsőfokkal feljebb - az étkező és
társalgó. Ezt abban az esetben használták, ha baráti
társaság jött össze vagy sajtónyilatkozatokat adott.
Jimmy kedvenc helye az étkezőben volt: az
asztalfőn egy szék, ami kicsit trónra emlékeztetett.
Oda nem ült le senki más, ezt mindenki tiszteletben tartotta.
Imádta a felesége főztjét. Szerette az
újházi tyúkhúslevest, a kakas pörköltet
kapros-juhtúrós galuskával. Néha Jimmy is főzött. Egyik
alkalommal, amikor az asszony kint volt a telken, egy átmulatott
éjszaka után, délben értünk haza. Éhes
volt, azon tanakodtunk, hova menjünk, mit együnk.
Benézett a hűtőbe, és az ott lévő alapanyagokból
elkezdtünk főzőcskézni. Pörköltet csináltunk. A
húst ő készítette el, a tésztát pedig én főztem
hozzá.
Erről a történetről eszembe jut Jimmy
nyaralója, ami egy dunai szigeten van, amit
természetesen csak csónakkal lehet megközelíteni.
Szeretett horgászni. A horgászkalandjait mindig
elmesélte, mit sikerült vagy éppen
mit nem sikerült fogni. Ha volt kapás, akkor a halászlét
ő készítette el. Szerette, ha többféle halból készül. Tett bele
pontyot, keszeget, harcsát. Nagyon jóízűen fűsze-
rezett.
Amerikai utam során én is gyakran horgásztam.
Kifogtuk a halat, a tó partján lapáttal fejbevág
tuk, megpucoltuk, kibeleztük.
Éppen szedegettem ki a tartalmát és kivettem az
úszóhólyagját. Alaposan felfújódott. Mellettem állt
az amerikai srác, Chad, a ház és a stég tulajdonosa.
- Szerinted ez micsoda? - kérdeztem tőle.
- Lungs - magyarul - tüdeje. - köpte gondolko-
dás nélkül a választ.
Azóta is azon gondolkodom, hogy lehet az ame-
rikai halaknak egyszerre tüdejük is, kopoltyújuk
is. Úgy látszik, nálunk a halak nem full-extrásak:
Ráhagytam. Ennyi idős korban már kár bele-
kezdeni a nevelésbe.
Jimmy rajongott a hajókért. Voltak motorcsó-
nakjai, szeretett velük száguldozni.
Megjegyzem, nem véletlen, hogy nem a Rózsa-
dombon lakott, és nem Balatonon vett nyaralót.
Kerülte azokat a helyeket, ami az újgazdagok ked-
velt lakóhelye vagy üdülőparadicsoma.
Egyik ismerőse születésnapi bulit rendezett; egy
gőzhajót bérelt ki, ami a Dunán közlekedett fel-alá.
Jimmy hajnalban gondolt egyet, megkért, vi-
gyem ki a nyaralóba. Megérkeztünk a szigethez, a
felesége átevezett értünk csónakkal. Körülbelül
hajnali két óra lehetett. Az asszony lefeküdt, mi
pedig átültünk a motorcsónakba.
Ez egy augusztusi éjszakán történt. Csillagos
ég, csönd, a víz iszapos, élénk illatát nem felejtem
el. Nagyokat szívtunk a friss levegőből.
Egy héttel azelőtt vette a motorcsónakot, ki akar-
ta próbálni, mit is tud, hogy megy a vízen. Mind a
ketten öltönyt viseltünk. Mentünk vagy száz-
hússzal, a csónak örvénylő hullámokat vert, Jim-
my a hajóorral szembefordult a hullámoknak, azo-
kon akart átbukdácsolni. Többször figyelmeztetett,
kapaszkodjak erősen. Kalandos éjszaka volt.
Ezután visszavitt a partra és mondta:
- Két napig szeretnék a szigeten pihenni. Az
autót vidd el, csak vigyázz, hogy olyan helyen állj
meg, ahol nem nyúlnak hozzá.
Megbízott bennem, pedig az autóra nagyon ké-
nyes volt. Mindig Mercedessel járt.

Csilláros teltházak
A későbbiekben szükségessé vált, hogy átkerül-
jenek a koncertek nagyobb befogadóképességű
térbe - sportcsarnokba -, a közönség már kinőtte a
kisebb művelődési házakat, színháztermeket. Jim-
my ezt úgy fogalmazta meg, hogy csilláros telthá-
zak előtt léptünk fel, azaz a csilláron is lógtak
az emberek.
Minél nagyobb volt a tömeg, annál indokoltab-
bá vált, hogy ne egyedül kísérjem el, hanem le-
gyen mellettünk még egy biztonsági ember.
Ügyeltem rá, hogy a színpad hátsó része védett
legyen. A technikusokkal egyeztettem, hogy
lehetőleg úgy építtessék fel a színpadot, hogy hátulról
csak egyetlen be- és kijárat legyen. A
segítőtársammal megálltunk a színpad két oldalán úgy, hogy
Jimmy és a közönség között legyünk. Ha valaki
túláradó rajongással beszaladna, azonnal reagálni
tudjunk.
Amikor a család is jött velünk, a társam törődött
a gyerekekkel, ő figyelt oda, hogy ne kószáljanak
el. Ha ki kellett őket kísérni valahova, ment
velük, én pedig Jimmy mellett maradtam.
Az utóbbi évek során Zsoltival, majd Sefivel jár-
tunk koncertezni, mindketten komoly képessé-
gekkel rendelkeznek a küzdősportok területén.
Shaolin kung-fuval foglalkoznak, a Robert Lyons
vezette világbajnok kung-fu csapat
tagjai. Sefi tanítani kezdte Sebastiánt, a középső fiút, a
mai napig ő az oktatója.
Jimmy büszke volt rá, hogy mindegyik
gyermekének fontosak az érzelmek, belső
értékek. Állandóan puszit adtak egymásnak, nem
szégyellték ezt a kedves testi érintkezést, sőt, nem
titkolták egymás előtt a könnyeiket sem. Jimmy
érzelmes világot teremtett köréjük. Ugyanakkor mindig
azt mondta, báránynak nevelt farkasoknak
akarja őket, kifelé bárányok, szelídek legyenek, de ha
bizonyítani kell, változzanak farkasokká, tudjanak
kemények is lenni.
Ez a nevelési szempontja biztosan
összefügg azzal, hogy ő nehezen tudott érvényesülni,
meg kellett tanulnia a harcot.
A mérce mindig a közönsége volt.
Sashalmon, az Állomás Presszóban már egészen
fiatalon hangszer mögé állt, nem volt még elég idős
ahhoz, hogy az igazi pesti éjszakában felléphessen,
így ezt a lehetőséget választotta. Nem nézte le a
szegény környezetet.
Sokszor mondta, bárkinek a szívét és a
torkát kiénekli bármikor. Úgy tudott előadni
nagy, világhírű slágereket, hogy az embernek a szőr
felállt a karján. Chris de Burg Midnight Lady
című lírája jó példa erre. Írt ehhez magyar szöveget is.
Az sem véletlen, kevés olyan koncerten játszott
száma van, aminek a szövegét ne tudnám kívülről.
Pedig nem azzal a szándékkal álltam a hangfal
előtt, hogy a dalszövegeket memorizáljam. Vala-
hogy megmaradtak bennem. Nagy élmény volt őt
hallgatni, szeretetet vagy irigységet váltott ki
másokból, közömbösséget soha. Ha kellett, könnye-
zett, ha kellett, zokogott daléneklés közben.
Hitelesen adott elő.
Új élményekre vágyott szüntelenül. Azt is meg-
fogalmazta nem egyszer, képtelen arról írni, hogy
otthon milyen a pörkölt. A szenvedély állt hozzá
közel. Mondta, azt tudja leírni, amit átél, átérez,
empatikus képességgel gazdagon megáldott em-
ber volt. Átérezte mások gondjait, gondolatait.
Amikor baráti társasággal beszélgetett, beleélte ma-
gát mások helyzetébe. Ilyenkor mesélte, sok fájda-
lom érte már, amin nagy erőfeszítések árán jutott
túl, de minden keserűséget nem élt át személyesen,
amit leírt a dalaiban. Nem akarta, hogy sajnálják.
Idegen emberek fordultak hozzá problémáikkal.
Az egyik ismerőse hosszú ideig kórházban fe-
küdt, rákos beteg volt, idővel azonban az állapota
stabilizálódott, nem burjánzott tovább a rosszindu-
latú daganat. Nos, ez az ember úgy gondolta, an-
nak köszönheti a felépülését, hogy Jimmy dalait
hallgatta. Eljött hozzá, hogy kifejezze a háláját.
Jimmy leültette őt maga mellé és töviről-hegyire
elmeséltette a történetét. Láttam rajta, együtt érez
vele, és megpróbál teljesen azonosulni az
erős élménnyel. Ebből születtek aztán a dalok. Más
emberek érzelemvilágából is sok ihletet
merített. Ha úgy érezte, hogy a beszélgetőpartnere a
számára felhasználható gondolatokat közvetít, többször
megismételtette vele a mondókáját. Ez néha
meglehetősen öncélúnak hatott. De senki sem
ellenkezett vele.
Mint minden családban, náluk is voltak
kisebb-nagyobb nézeteltérések. Sokszor Edit
asszony megfogta a kisgyereket, Adriánt, és néhány
napra elköltözött otthonról. A nagyobbak az
apjukkal maradtak.
Egyszer, amikor Edit asszony elment a
kisgyerekkel, kint jártam Csepelen. Jimmy ült a
zongoránál és egy szomorú dalt énekelt:
Most kell, hogy nagyon szeress,
szorítva magadhoz ölelj, mert
most semmi nem biztos.
Ma a jó is olyan rossz.. . nekem!
Sebastian ott kuporgott mellette, együtt
búslakodtak. A fiúnak hiányzott az anyja és a
kisöccse, Jimmy pedig tanácstalanul nézett maga elé,
nem tudta, mikor jön vissza a felesége.
Bűnbánónak tűnt.
Jimmy zongorázott és Sebastian egy kis
táblát vett fel a földről - a legkisebb gyerek játékát -, le-
tette az apja elé, majd mindketten sírtak.
Egyik ilyen alkalommal Jimmy mélyen magába
szállt és megírta az Egyszer megjavulok én című
számot. Bement a stúdióba, felénekelte és kazet-
tán átadta nekem azzal a kéréssel, ezt juttassam el
a feleségéhez. Még aznap este kivittem az asszony-
hoz. Aztán csak a végeredményt láttam: másnap a
felesége hazaköltözött, megint együtt volt a csa-
lád. Közel húsz évig éltek házasságban.

Jimmy szenvedélyei
Jimmy csak arany ékszert hordott. A
fülében egy háromszög alapú hasáb fülbevalót viselt,
aminek az oldalaira a fiainak a nevét
vésette: Krisztián, Sebastian, Adrián.
Igényelte, hogy a szerettei
valamilyen módon mindig a környezetében legyenek.
Hiába voltak átmulatott éjszakák,
nappalok, reggelente mindig felvette a telefont és
hívta a gyerekeit, a feleségét.
Egyszer két átvirrasztott éjszaka után a
következő napon dél körül feküdtünk le.
Kemény derby volt.
Soha nem iszom kávét, inkább teát, akkor
viszont számolatlanul sok jegeskávét
döntöttem magamba.
Jimmy alkoholt ivott, az ital
felpörgette, gond nélkül bírta alvás nélkül. Sokat
dohányzott. Egy nap két-három doboz Rothmans-t elszívott.
Két végéről égette a gyertyát.
Soha senkinél nem tapasztaltam, hogy
ennyire bírná az italt, a dohányzást. Mindenki
kidőlt mellőle, de ő még mindig éber volt. Senki
nem állhatott fel az asztal mellől, senki nem
mehetett pihenni, amíg ő a helyén ült. Sokszor azzal
érvelt, ha megtiszteli a társaságot, hogy közéjük
telepedik és vendégül látja őket, akkor senki ne
akarjon asztalt bontani. Hiúsági kérdés csinált belőle. Ellentmon-
dás nem nagyon volt, de a háta mögött keményen
bírálták.
A rapszodikusságának előnyös oldalai is voltak.
Amilyen hirtelen elkezdett italozni, olyan
hirtelen el is hagyta azt. Egyik napról a másikra váltani tu-
dott, és csak ásványvizet ivott.
Jimmy erős akaratú, életerős ember volt. Bete-
gen, megfázva ritkán láttam.
Nem szegény környezetből származott, a csa-
ládja jó módban élt: Tihamér bátyja a vendéglátó
szektorban dolgozott, általában főpincéri állásokat
töltött be, illetve később saját vállalkozásai lettek.
Jimmy az éjszakában zenélt, fellépett a Tavasz Bár-
ban, bátyja is ott dolgozott akkor.
Tihivel úgy határoztak - mivel mindketten for-
dított életet éltek, ami inkább éjszakai aktivitást je-
lentett -, hogy közösen kivesznek egy kisebb la-
kást és ott élik a saját életüket. El is költöztek a
családi otthonból.
Jimmy mesélte, egy vagy két éjszakát töltöttek
az új lakásban és mentek haza, mert hiányzott az
édesanyjuk főztje, hiányzott a frissen bevetett ágy.
Aztán megházasodott.
A budapesti jó környezetből leköltözött vidék-
re. Szerény körülmények között éltek. Mindig az
érzéseit követte.
Azt is mesélte, régóta cigarettázott
már, a Marlborót szerette. Abban az időben még
a - mezítlábas - füstszűrő nélküli cigi volt a
sláger. A jobb márkákhoz nehéz volt hozzájutni.
Azért, hogy az igényeit ne kelljen
lejjebb adnia, a cigarettát a felénél mindig
eloltotta és eltette, hogy másnapra is maradjon belőle.
Látszólag csapongok, de az egyik
esemény összefügg a másikkal.
Az apaság fontos volt számára. A
nagyobbik fia belekeveredett a helyi srácokkal egy
kisebb csínytevésbe.
Sebastiánnak volt egy kis arany medálja, kis
bokszkesztyűt ábrázolt, amit Krisztián
eladott ezeknek a srácoknak. Jimmy kérdezte,
hol van a medál. Krisztián nem tudott ezzel
elszámolni. Jimmy odarendelt mindenkit a házhoz.
Megjöttek a haverok, előkerült a medál.
Ő nem a medál anyagi értékével
foglalkozott, hanem azt mondta, amit ő vett a középső
fiának, azt tőle nem veheti el más. A zsebéből
előhúzott egy tízezrest, széttépte, meggyújtotta és
bedobta a hamutartóba, hogy ezzel is érzékeltesse,
nem a pénzről van szó, hanem azoktól a tárgyaktól,
amelyekhez jó érzések és emlékek kötődnek, attól
nem válik meg. A fia előtt visszavásárolta
a srácoktól az aranymedált.
Ritkán fordult elő, hogy ő kezet emelt volna a
gyerekeire, de ekkor adott a fiának egy
pofont, ott, a társaság előtt. Aztán kiküldte a fiúkat és sírva
fakadt. Mondta, neki ez borzasztóan fájt, vérzett
a szíve, hogy a saját fiát kellett megütnie. De úgy
érzi, muszáj volt megtennie, miközben félig
belehalt a saját büntetésének szigorúságába.
Krisztián elfogadta az apja viselkedését, elé
állt, ennyit mondott:
- Apuci, igazad van.

Mulat a Király
Nem volt ő hétköznapi a szórakozásaiban sem,
bár ezt néhányan másképpen értelmezték. A jó-
kedvét fokozta, hogy miután a pohárból
megitta az italt, az üres poharat hátradobta a
feje mögé. A pohár összetört.
Nem minden szórakozóhelyen vették szívesen a pohárdobálást.
Bementünk egy drinkbárba. Jimmyt olyan
helyre ültettem, ahol tudtam, biztonságban
van, falnak háttal, ajtó, ablak nincs mögötte, nem
közelíthető meg könnyen.
Utána kimentem a felszolgálókhoz vagy
kértem az üzletvezetőt és tájékoztattam:
- Elképzelhető, hogy Jimmy néhány poharat
összetör.
Kértem, ne szóljanak rá, ne
figyelmeztessék, söpörjék össze az üvegszilánkokat, írjanak
mindent a számlához és a végén rendezzük a kárt.
Volt, ahol ezt megértették, természetesen nem
jelentett problémát.
Mindig arra törekedtem, hogy tiszta
helyzetet teremtsek, kiküszöböljem a félreértésekből
eredő konfliktusokat.
Odáig ne jussunk, valaki odajön az
asztalhoz és felbosszantja őt azzal, hogy ráförmed,
mert az még soha nem javított a helyzeten.
Egyik helyen megjelent reggel nyolc-tíz óra felé
az üzletvezető, belépett és látta, miként zajlik a
mulatozás.
Odament a pincérlányhoz, csak annyit kérdezett:
- Hányan vannak?
Ez a kérdés ránk, a testőrökre vonatkozott. Ket-
ten vigyáztunk Jimmyre.
- Ketten - mondta neki a lány. A főnök fölvet-
te a telefont és tárcsázott.
A lány lopva odajött hozzám és megsúgta:
- Vigyázzatok, a főnököm kérdezte, hányan vagy-
tok és utána felhívott valakit. Nem magyarul beszélt.
Odamenten az emberhez, mondtam, ki vagyok,
rákérdeztem:
- Ez a telefon mi célt szolgált?
Dübörgött a válasz:
- Ha tíz percen belül nem tűnnek el, Zámbó
Jimmy soha többé nem fog énekelni!
Ránk hívott egy alvilági csapatot, azt is közölte,
ez a brigád tíz percen belül megérkezik.
Ennyi időm maradt, hogy rendezzem a számlát
és távozzunk. Bizonyos körülmények között nincs
értelme hadakozni. Főleg, ha közben a védett sze-
mély is a helyszínen marad. A társam szólt neki:
- Jimmyke, akadt egy kis probléma, indulnunk
kellene.
- Miért? - kérdezte.
- Bejött a tulajdonos, és tíz percen belül valami
alvilági banda itt lesz.
Jimmy nem hallgatott rá, közölte: nem fél senki-
től, csak a jó Istentől, hadd jöjjenek. Jött hozzám a
srác, elpanaszolta:
- Jimmy meg se moccan.
Odamentem hozzá, a fülébe súgtam:
- Jimmyke, hidd el, ez komoly dolog! Ismersz
engem, tudod, nem vagyok vészmadár.
Nekem is ugyanazt válaszolta, ő nem fél senki-
től, csak a jó Istentől.
A segítőmet elküldtem az autóért. Járó motorral
az ajtó elé állt. Életemben először fordult elő, hogy
akarata ellenére megfogtam, betettem a kocsiba és
eljöttünk.
Ezt azért meséltem, mert volt, aki így viszonyult
hozzá. Nem mindenhol szerették, de a legtöbb he-
lyen elfogadták. Ilyenkor mindig mondta, figyeljek
rá, a borravaló olyan legyen, hogy kifejezze köszö-
netét, hogy ezt a szenvedélyét elviselték. Ezután
az epizód után komoly beszélgetés zajlott le ket-
tőnk között. Úgy vettem észre, néha szándékosan
provokál másokat.
Füleken voltunk, egy átmulatott éjszaka után.
Reggel nyolc óra már elmúlt, kisebb étteremben
ültünk. Az emberek a reggeli kávéjukat akarták el-
fogyasztani. Zámbó Jimmy pedig még bent ült, es-
te tíz órától folyamatosan. Fölálltam, behajtottam
az ajtót, mindenkitől elnézést kértem, mondtam,
zártkörű megbeszélést tartunk, jöjjenek vissza ké-
sőbb. Jimmy mondta, nyugodtan engedjek be min-
denkit. Hamar elterjedt a hír, itt van Zámbó Jim-
my, ráadásul a JIMMY 1-es rendszámú autó a ven-
déglő előtt állt.
Húsz percen belül megtelt az étterem. Elindult az
autogramkérők áradata. Tudtam, ha ez nem szer-
vezett formában történik és megzavarják a beszél-
getésben, akkor egy idő után idegessé válik. A je-
lenlévőket megkértem, aki autogramot akar, legyen
szíves sorba állni, egyesével megközelíteni az asz-
talt. Jimmy aláírt huszonöt-harminc cédulát, utána
folytatta a beszélgetést. Később új emberek jöttek.
Láttam Jimmyn, hogy feszült. Odaálltunk a társam-
mal együtt az asztal két oldalához és nem enged-
tünk több kíváncsiskodót a közelébe.
A bámészkodók közül senki nem fogyasztott
semmit, mindenki ült és tátott szájjal nézte, hogy
Jimmy iszik vagy beszélget. Órákon át.
Éreztem, alig várja, hogy valakibe beleköthes-
sen, egy rossz szó, egy rossz mozdulat elég lett
volna hozzá. Nem érzékelte, hogy védelem nélkül
már régen "megették" volna.
Miután kialudta magát, közöltem vele:
- Én megvédelek, de csak akkor, ha te is akarod.
Ha feleslegesen provokálsz másokat, akkor lehe-
tetlen helyzetet alakítasz ki, amiből mi nem tudunk
győztesen kikerülni.
Ezt megértette és elnézést kért:
- Fölöslegesen nem viszlek csínybe - tette még
hozzá.
Jogom volt hozzá, szükség esetén felülbírálhat-
tam a döntéseit, egyedül én, senki más. Évek mun-
kájával érdemeltem ezt ki. Ez is része volt a meg-
állapodásunknak.
Egyik szórakozóhelyről mentünk át a másikra,
a társaságból mindenki fogyasztott alkoholt. Egyi-
kőjük Jimmyt invitálta, menjen velük az autóval.
- Jimmyke, ne ülj be mellé, ő is ivott már, téged
veszélyeztet, ha hibázik. - figyelmeztettem.
Mindig hallgatott rám. Azonnal kiszállította az
embert, közölte:
- Most Krisztián vezet.
1995 táján felhőtlenül jól érezte magát az éjsza-
kában. Nem voltak stresszhelyzetek, nem volt ide-
geskedés, laza, gondtalan örömzenélések korsza-
kát éltük. Jártunk a Fortunába, a Gentlemens Club
kisebb zártkörű helyiségét kedvelte. A barátja; Lui
énekelt ott.
Elkezdődött a dal, Jimmy beosont a billentyűk
mögé, játszott, kísért, sőt, beállt Lui mellé és duet-
tet énekeltek.
Jimmy egyik kedvence Sinatrának a My way cí-
mű száma volt. Ezt átdolgozta, írt hozzá magyar szö-
veget, melynek témáját a saját életéből merítette.
Mint már említettem, ez zártkörü klub, maxi-
mum egy-két asztallal, hat-nyolc vendéggel.
Hajnalban, amikor már csak a család és a közeli
ismerősök maradtak, kiállt és énekelt.
Sinatra önvallomású dalát hallgattuk Zámbó Jimmy
módjára.
A feszültségek akkor kezdődtek, mikor a
koncertjeinek a szervezése nem úgy zajlott,
ahogy elvárta volna, például a plakátozást nem
megfelelően oldották meg.
Mentünk az autóval Nyíregyháza felé. Ő
szerette, ha a nagyváros előtt már két faluval látja
a buszmegállóban, a nagyobb hirdetőoszlopokon a
Jimmy koncertet jelző plakátokat. Tudta, a
hír az utca emberéhez így jut el a legeredményesebben. Ha
nem látta ezeket, ideges lett, mogorván
beszélt.
Évente kétszer, tavasszal és ősszel
végigjártuk az országot. A nagyobb koncerttermekben
mindenhol megfordultunk.
Jimmyt egyszer kisebb baleset érte, a
térdénél az ínszalagok meghúzódtak. Félt a műtéttől.
Begipszelték a lábát, de ő úgy is végigturnézott
fél évadot A színpad közepén ült egy széken, a lábát
megtámasztotta egy másikon és énekelt.
Eszébe sem jutott, hogy lemondja a
turnét, ott- hagyja a közönséget. Igaz, előfordult, a
másfél órás koncert negyven percesre rövidült.
Kaptunk szemrehányó visszajelzéseket, miért csak
ennyi ideig van a színpadon. Azt nem vették
figyelembe, hogy könnyezik a fájdalomtól, de mégis
elénekli a dalokat, amíg bírja.
A pihenőidőszak nyáron és télen pár hetet
jelentett. Télen általában elutazott a
családjával külföldre.
Miami Beach-en vett egy kis nyaralóféleséget.
Imádta azt a helyet, azt mondta, ott
tud igazán eltűnni az emberek szeme elől.
Előbb-utóbb mindig élőzenés szórakozóhelyen
kötött ki, bekéredzkedett a hangszer
mögé, játszott, énekelt. A közismert
világslágereket jól tudta angolul. Close your eyes - Open
your heart az egyik kedvence volt.
Élvezte, hogy nem ismerik, ő is csupán
egy névtelen, ismeretlen arc. Őszinte a
taps, ami a hangjának, zenéjének szól.
Harmadik fejezet
Jimmy születése óta csak zenével foglalkozott.
Kissrácként kukoricacsutkából hegedűt készített,
gyufás dobozra befőttes gumit húzott és azt pen-
gette.
Ha kapott egy kis játékhangszert, nem tudott
betelni vele, esténként magával vitte az ágyába is,
aludt vele.
Senki sem kényszerítette a zenész pályára. Ez
volt a szenvedélye. Kizárólag ennek élt.
A lakásukban, az István utcai ötszobás otthonuk-
ban van egy nagyobb nappali szoba, zongora áll a
közepén. Az volt az első zongorája, amin gyakorolt.
Édesanyja mesélte, hogy Jimmy halála után bá-
natában letört egy billentyűt erről a zongoráról, azt
virágcsokorba illesztette és a koporsóval együtt
leeresztették a sírba.
A koncertekre együtt utaztunk. A turnén négyna-
ponként lépett fel, sorrendben mindig Budapesttől
a legtávolabbi városban kezdtünk, majd minden
nap egyre közelebbi állomáshelyen énekelt. Példá-
ul először Nyíregyházára mentünk, onnan Miskolc-
ra, aztán Salgótarjánba, Gödöllőre és még sorolhat-
nám. A negyedik turné-állomás után már szeretett
otthon aludni.
Ezek a hosszú utak alkalmasak voltak
arra, hogy beszélgessünk. Ilyenkor általában ketten
ültünk az autóban. Felváltva vezettünk attól
függően, éppen milyen kedve, hangulata volt.
Az úton sokszor csöngött a mobilja.
- Jimmyke, átveszem a kormányt, intézd
nyugodtan a telefonjaidat! - szóltam
neki.
Átült az anyósülésre, haladtunk tovább.
Az első időben Jimmynek szólítottam.
Egyszer a ház kapujában fogadott, és arra kért,
hogy ne hívjam Jimmynek. Döbbentem álltam,
nyugtalanul néztem rá, próbáltam kitalálni, vajon
mivel bánthattam meg.
- Te azt mondd nekem, Jimmyke, mert közel
állsz hozzám, és akik ebbe a körbe tartoznak, mind
így szólítanak.
Sok idő telt el, míg ezt megszoktam. Először túl-
zottan bizalmasnak éreztem. A családja nem így
hívta, a mamája Imicinek, a testvérei Iminek, a ra-
jongók Jimmynek, a fiai apucinak szólították. Soká-
ig kerültem a megszólítást, végül ráállt a nyelvem.
Bizalmatlan volt, mert sokat bántották. Hosszú
időnek kellett eltelnie, míg valakit a bizalmába fo-
gadott. Sokan voltak körülötte, akik barátnak titu-
lálták magukat és a nyomában lihegtek, míg az ér-
dekük azt diktálta. Tudták, sikeres előadóművész,
hatalmas rajongótábora van, fontos kapcsolatok-
kal rendelkezik a művészvilágon túl is. Ez néme-
lyek számára ellenállhatatlan lehetőséget jelentett,
hogy az ő hátán felkapaszkodva érvényesüljenek.
Úgy álltak hozzá, művészember, éli a saját megál-
modott és földtől elrugaszkodott világát, így évi-
dens, hogy a valódi hétköznapokban megmal-
mozható.
Filléres tételekben át tudták verni, vastagabban
fogott a ceruza, ha rendezte az éttermi számlát.
A későbbiekben nem véletlenül volt nálam a brif-
kója és fizettem én a fogyasztásainkat. Pontosan
tisztában volt azzal, hogy pénzéhes, törtető, min-
denre elszánt híénák céltáblája lett. Állandóan be
akarták csapni a koncerteken, nem
stimmeltek az elszámolások, a nézőszám, illetve a tényleges
jegybevétel arányai. Trükköztek a reklámozás -
plakátok, rádiós hirdetések - rezsiköltségeivel.
Persze soha nem az ő javára "tévedtek". A végén már a
segítőtársam feladata volt, hogy összeszámolja a
nézőtéren az ülőhelyeket, majd a beengedésnél az
ajtóban álljon a jegyszedők mögött és összeírja a
belépőt váltó nézők számát.
Jimmy sajátos módon törlesztett. Szándékosan
rájátszott, nem ért a számokhoz, a
matematika nem az ő asztala, majd a társasága előtt bohócot
csinált ezekből az emberekből. Keményen megalázta
őket. Odáig feszítette a húrt, hogy mindenki
jobbnak látta a saját rafináltságát beismerni.
Eleinte attól tartottam, hogy az észérvek mellett az
erő is szerephez jut. De a testőrét soha nem
használta fel arra, hogy kellő nyomatékot adjon a szavainak.
A "bicskanyitogatásig" fajuló vitákat is
tisztán játszotta. Előfordult, hogy megpróbált
kiküldeni a teremből, de nem mentem ki, nem hagytam
magára a puskaporos környezetben. Az erkölcsi
győzelmén nevetett, de aki közelről ismerte,
láthatta a szemén, hogy valójában ez neki is fáj.
Az én környezetemben is akadt, aki Jimmy
nevével takarózva próbált magának kiváltságokat szerezni.
Jártuk az országot, a koncertturné kellős
közepén tartottunk.
Jimmy nyugtalan volt, mert az előző napokban
kapott egy névtelen telefonhívást, sejtelmesen fi
gyelmeztették, ügyeljen jobban a dolgaira. Ennyi
volt, semmi konkrétum. Korábban is voltak ilyen
"jópofa" hívások, valakinek ez jelentette a legfőbb
szórakozást. Ha otthon volt, nem aggódott, de így
a távolból féltette a családját. Kiküldtem éjszakára
a háza elé egy biztonsági embert, aki ült az autó-
ban, vigyázott a családra. Valamikor hajnalban ér-
tünk a csepeli házhoz, bemutattam Jimmynek az
éjszakás őrt.
Sietősen elköszöntünk egymástól, másnap újból
fellépés, mindenkinek szüksége volt a pihenésre.
Engem az emberem vitt haza.
Kiértünk Csepelről, haladtunk a Soroksári úton.
A Petőfi híd lábánál a rendőrök leintették az autót.
A segítőm nagy vehemenciával kiugrott a kocsiból
és parancsoló hangon közölte az igazoltatókkal: ő
Zámbó Jimmy testőre, munkából igyekszik haza,
ne fárasszák már felesleges dolgokkal, engedjék
tovább. Csendesen összehúzódtam az anyósülésen.
Még talán ki sem hűlt a bemutatkozó kézfogásuk,
máris testőr lett belőle. Gyorsan változik a világ. A
rendőrök tüzetesen átvizsgálták a papírjait.
Mielőtt elkezdődött a koncert, a technikusok ala-
posan leteszteltek minden hang- és látványtechni-
kai eszközt. Jimmynek komoly fény- és hangpró-
bára volt igénye. Biztosra ment, tudni
akarta, hogy a fellépés sikerét tőle független tényezők
nem zavarják meg. Lement a nézőtérre,
ellenőrizte a díszlet felépítését, fények beállítását,
hangszerek elhelyezését, mindezt a nézők szemszögéből.
Zsűrinek hívta a közönséget, a
zenész-szlengben ez fontos kifejezés. Jimmy akkor
örült, ha úgy érezte, a "zsűri" elégedett.
A reflektorokat egy állványzatra szerelték föl,
hogy kellően bevilágítsák a nézőteret és a
színpadteret is. Fölé, egy szabad területre
óvszer reklámot ragasztottak. Senki nem tudta, miként
került oda.
Igazából ez a szervező businesse volt,
de nem szólt senkinek; hogy kifüggeszti a közönség elé
premier plánban az óvszer-reklámot. RÁKÓ gumi
- hirdette a felirat.
Jimmy meglátta, elkezdett tombolni,
üvöltött:
- Szakítsátok le azt a rákos gumit, az
én koncert-
jeimre nem drogosok, nem homoszexuálisok járnak!
Ez a fellépése előtt pár órával történt.
Ezek az ízléstelenségek kiborították.
A másik gyenge pont a vidéki
koncerttermek rendész szolgálata volt. Eleve piros
pont, ha a brigád döntő hányada még nem teljesen
illuminált. Az ajtóban, a közönség fogadására néhány helyen
alaposan rákészültek, a festékes melósruhától
kezdve a ciklámenszínű, foltos könyökű zakóig
minden variáció előfordult. A jegyszedők füle
mögött ceruzacsonk.
Jimmy hazakergette őket.
Meghatározta a hangulatát, hogy milyen fogad-
tatásban részesült.
Beléptünk az ajtón, ott ült egy portás vagy sze-
mélyzeti vezető. Akadt olyan hely, ahol még csak
nem is köszöntek. Jimmy döbbenten fogadta az
ilyen eseményeket. Nem lehet tudni, miért visel-
kedtek így. Meghívták, koncertjének a bevételéből
részesültek, de a meghívott művésznek elfelejtettek
köszönni. Jimmy ilyenkor mindig elmondta: nem
érti, miért ilyenek. Ő azért jön, hogy ezeknek az
embereknek örömet szerezzen, hogy ezeknek az
embereknek a problémáit feledtesse a koncert ide-
jére. Ő azt akarja, hogy a szívüket tárják ki előtte és
fogadják be a dalait. Erre az ajtóban az első szem-
bejövő embertől az ajtóban megbántást, gyűlöletet
kap. Lenyelte a fájdalmát és mosolyogva állt a kö-
zönsége elé.
A dalokat nem egymás után gyors tempóban
énekelte, hanem két szám között mindig beszél-
getett a közönséggel. Kérdéseket tett fel vagy me-
sélt rövid, kedves történeteket. A színpadon áztatta
ezeket a helyi szervezőket, a rajongóinak elmesél-
te, miként fogadták. Végezetül Jimmy megfogal-
mazta:
- Ez a fogadtatás nem méltó a közönséghez,
nem méltó ehhez a városhoz. - Díjazták a nyíltsá-
gát, az őszinteségét megtapsolták.
Beléptünk a művelődési házba vagy színházte-
rembe, ahol az első út nem az öltözőhöz,
hanem a színpadra vezetett.
A zenészek külön jöttek. Pontos érkezést
vártak tőlük, hogy a hangszereket
összeszereljék, behangolják. A technikusok időben
elkészültek a fényekkel, a hangosítással, a hangfalakat
felállították, a hangmérnök a széksorok mögött helyezte
el a keverőpultot.
Jimmy mindenkivel váltott néhány szót, utána
odaállt a billentyűk mögé, játszott, énekelt. Az
Amerikából hozott dalokból idézett. Repertoárjá-
ban szerepelt Elvis Presley, a Hair és a Macskák
slágerei. Beült a dob mögé, kézbe vette az ütőket,
dobolt. Elkérte a gitárostól a hangszerét, megpen-
dítette a húrokat, a lírai balladáktól kezdve a ke-
mény rockig minden műfajt megszólaltatott. Min-
dig a saját mikrofonját használta, amit otthonról
hozott. Egy fekete kis bőröndben tartotta. Odaad-
ta a hangmérnöknek, hogy állítsák be, cseréljenek
benne elemet. Ezt minden helyszínen kérte - mert
zsinórnélküli volt -, félt, nehogy az előadás alatt
az elem gyengesége miatt elmenjen a hang.
Megkezdődött a hanggal a beállás, az úgyneve-
zett sound check. A saját hangszínét magának állí-
totta be, hiába volt ahhoz jó füle a
hangmérnöknek, ő még azt is tudta korrigálni. Odaállt a
vezérlőpult klaviatúrájához és addig tologatta a
billentyűket, amíg megfelelőnek nem ítélte a kimenő
dallamot.
Ezután saját számokat próbáltak el, amit a kon-
certen játszottak, hogy meghallgassa,
milyen szé-
pen szól. Mikrofonnal együtt lelépett a színpadról,
kipróbálta, lent jól hallja-e a közönség a
zeneszámokat. Mindenre odafigyelt.
Az egyik koncert előtti beálláson az Egyszer
megjavulok én című dalát, amit a feleségéhez írt,
elrapelte. Szólt a zene, vonaglott hozzá.
Óriási volt.
Fantasztikusan jól sikerült, mindenki
"szakadt" a nevetéstől.
Szerződéseiben kikötötte, hogy ő dohányozhat
a színpadon a próbák idején. Rágyújtott,
félretette az égő cigarettát, zenélt, ismét fölvette a
cigarettát.
A dohányzás a feszültségét oldotta.
Ahelyett, hogy kerítettek volna számára egy
hamutartót, mindig a helyi Bim-bam Führer -
ez is szavajárása volt -, aki olyan mindenes, kis
fontoskodó, odajött és rászólt, oltsa el a
cigarettát, mert nem szabad dohányozni.
Egy idő után már tudtam, ezeket a helyzeteket
miként kell kivédeni, hogy ne idegesítsék föl.
A próbák alatt az egész nézőteret kiürítettem.
Szívesen idézett hazai előadókat. Egyik nagy
kedvence Máté Péter vallomása volt:
Hosszú-hosszú évek emléke összefűz veled.
Mennyi-mennyi mindent köszönni tartozom neked.
Tévúton járok, sajnos néha-néha én,
De bárhová megyek, te ott állsz az út végén. . .
Ezek bensőséges hangulatot igényeltek, idege-
sítette, ha a próba alatt idegenek is bámészkod-
nak, hallgatóznak.
Mindig hajkurászni kellett a ruhatárost, a takarí-
tónőt, menjenek ki, csukják be az ajtót.
A színpadon először magázta a közönséget, az-
tán tegeződve mondott egy-két mondatot:
- Jó estét kívánok Önöknek, nektek. Így be-
szélt, hogy mindenkihez szóljon egyszerre.
A keleti országrészt jobban szerette, mert ott
sokkal oldottabb, tüzesebb közönség fogadta. Arrafe-
lé már az első nóta után táncoltak a színpad előtt.
Az észak-nyugati részen, Győr, Sopron, Mosonma-
gyaróvár és az osztrák határ mentén nyugodtabb
emberek hallgatták őt, az első három számnál még
ültek a helyükön, tapsoltak. Jimmy ezeken az állo-
másokon, két szám között biztatta őket:
- Lehet táncolni, mindenki mulasson! Önök
nem az Othello előadására jöttek. Nem kell fegyel-
mezettnek lenni.
A közönség föloldódott, táncolt.
Ami az élete folyamán történt vele, azt
megosztotta a közönséggel.
- Ezt a számot azért írtam -
megmagyarázta a hátterét -, mert a feleségemnek
szeretnék örömet okozni. A másik, amit elénekelek, az
a gyerekeimről szól.
A közönség szerette ezeket a beszélgetéseket.
Van egy száma, a Legszebb könnyek a
címe, a Csak egy vallomás című lemezén jelent meg.
Ez a dal akkor született, mikor kint zenélt Amerikában.
Idézet a szövegből:
Ha meglátom, hogy könnyes szemed,
szívem ettől beleremeg, úgy féltelek.
Én legyőzném a csodasárkányt,
elkergetném a csúf boszorkányt, -
úgy szeretlek.
Ezt a dalt Krisztián fiának írta.
Jimmy messze volt a családjától. A fiával sokat beszélt telefonon,
aki sokszor panaszkodott:
- Apuci, hiányzol, éjszaka mindig rád
gondolok.
Jimmy azt felelte:
- Kisfiam, ha lefekszel, nézz fel az
égre, válassz ki egy csillagot, beszélj hozzá, és
akkor én azt hallani fogom kint Amerikában!
Amikor a közönség nehezen oldódott fel,
új ötletekkel állt elő. Azt mondta, születésnapja van.
Aki ismerte őt, tudta, hogy mindez
csupán játék, hiszen januárban sosem koncerteztünk. Felköszön-
tötte a közönséget, töltött magának egy pohár italt.
Lement a nézők közé, hozatott még poharakat, az
emberek kezébe adta és koccintott velük.
Annyira hitelesen adta elő, hogy először én is el-
hittem. Buli után mentem be az öltözőjébe és bol-
dog születésnapot kívántam. Rám nézett és kér-
dezte:
- Tudod kinek van születésnapja? Gustav Hu-
saknak meg Majakovszkijnak.
Elnevette magát, majd hozzátette, mindent meg-
tesz, hogy a közönsége jól érezze magát, és ha eh-
hez az kell, hogy aznap születésnapja legyen, ak-
kor lesz is.
Nem láttam olyan hangszert a kezében, amit ne
tudott volna megszólaltatni.
Zenész szlengben a tangóharmonikát mellzon-
gorának nevezik. Jimmy ezen autodidakta módon
tanult meg játszani, gyermekként. Csak éppen for-
dítva került kezébe a hangszer, a környezetében
nem voltak képzett zenészek, így a hiba nem tűnt
fel senkinek. Később mégis korrigálták, ő "átszo-
kott", és a hagyományos módszert is elsajátította.
Mindkét oldalon egyformán muzsikált.
Egyszer Várpalotán majdnem kudarcba fulladt a koncert.
Elkezdődött az előadás, Jimmy a Good bye my
love című számot énekelte. Hirtelen kialudtak a fé-
nyek, áramszünet bénította meg a várost. A gond-
nok szerzett gyertyát, osztogatta a közönség
között.
A nézők öngyújtót vettek elő, csillagszórókat gyúj-
tottak. Jimmy pedig fogott egy akusztikus
gitárt, leült a színpad szélére és énekelt tovább hangosítás
nélkül. A "zsűri" beszállt a refrénbe, közösen da-
loltak, a gyertyák lángjai és a csillagszórók szikrái
követték a hullámzó kezek mozdulatait. Ezt azért
meséltem el, mert sokan azt mondták, hogy a kon-
cert playbackről megy.
Mindig sokkal többen jöttek el a koncertekre,
mint amennyi ülőhely volt. Nem lehetett kint tar-
tani a tömeget, pótszékeken ültek, álltak, guggol-
tak. Szétverték a házat.
Jimmy drukkos volt, mindig izgult, ezt nem a
közönség száma határozta meg, ő mindenütt jó
akart lenni.
Magánesküvőkre, lakodalmakra, hasonló, zárt
mulatságokra sok meghívást kapott, nagy pénze-
kért, de ő nem ment el oda énekelni. Nem azért,
mert rangon alulinak érezte, hanem mert nem tud-
ta magával vinni azt a technikai felszerelést, erősí-
tőket, hangfalakat, ami az igényeinek megfelelt
volna. Amatőr módon nem lépett fel.
Komoly pénzeket költött keverőpultra, hangfa-
lakra, mikrofonra. Arra törekedett, minden a legjobb
minőségű legyen, a legtisztábban szólaljon meg.
Az utóbbi három-négy évben Jankai Béla, illet-
ve Pálmai Zoltán nevével fémjelzett zenekarral turnézott.
Béláék stúdiójában készültek a hangfelvételek,
lemezfelvételek. Egymásra találtak és jól tudtak
együtt dolgozni. Mind a két zenész komoly szak-
mai múlttal rendelkezik. Azért mondom ezt, mert
az évek folyamán a zenekar tagjai is gyakran cserélődtek.
Sok idegeskedést okozott, ha új ember
került a zenekarba. Más stílusban játszotta a számokat,
mint ahogy Jimmy megkívánta. Az utóbbi csapat
professzionálisabb volt. Velük érezte legjobban
magát. Mindig arra törekedett, olyan
zenésztársakat válasszon maga köré, akikkel minden téren
teljes az összhang.
Sokszor jártunk Mátészalkán, a Hubertus Pan-
zióban. Bétéri Józsefet, a panzió tulajdonosát
kedvelte Jimmy.
Tudták, nemsokára megérkezünk, és zártkörű
rendezvénnyel akartak meglepni minket. A
panzióban senki nem foglalhatott szobát, az
étterembe senki nem jöhetett be.
Béla nem bírta az éjszakát, képes volt ültő he-
lyében elaludni, de senki nem piszkálta emiatt.
Neki felmentése volt. Egyszer a
szintetizátor mögött játszott, majd hirtelen elaludt,
hátradőlt, kezei az ég felé meredeztek. Jimmy rászólt:
- Béla.
Kinyitotta a szemét, egy pillanatra rádőlt a
billentyűre, egyből akkordot fogott és játszott tovább.
Onnan, ahol abbahagyta. Fantasztikus volt,
ilyet én még soha nem láttam. Megszakadtunk a nevetéstől.
Béláék mondták, olyan előadóval még nem ta-
lálkoztak, aki CD-nyi idő alatt énekelte volna fel a
lemezt. Jimmy nem hibázott. Felénekelni úgy ment
a stúdióba, hogy minden készen állt a fejében.
Útközben az autóban, a készülő nagylemeze de-
mo-felvételeit hallgattuk. Ezek még nyers, keveret-
len dallamváltozatok voltak. Kérdezte, jól
hangzik-e, mi a véleményem. Abszolút laikus vagyok, de ál-
talában tetszettek. Addig tökéletesítette a saját
szerzeményeit, hogy senki ne találjon benne hibát.
Sok meghívást kapott Németországba, Amerikába.
De Jimmy mindig azt mondta, neki világéletében
az volt az álma, hogy itthon, a saját közönségének
bizonyítson, a saját hazájában legyen próféta. Nem
akarta a családját kiszakítani a megszokott környe-
zetből, mert úgy érezte, ha kimennének akár csa-
ládostul is, a fiai idegen környezetben nőnének fel,
gyökértelenül. A családja nélkül pedig nem ment
világgá.
Az ausztráliai magyar kolónia megkereste őt.
Nyolc-tíz állomásos turnéra hívták 2001. év elejére.
Saját zenekarral, saját embereivel akart
indulni. Nekem is szólt:
- Valószínű, hogy másfél hónapra Ausztráliába megyünk.
A külföldön élő magyarok úgy ismerték meg a
dalait, hogy amikor itthon megjelent a lemeze,
kazettája, azt azonnal hamisítani kezdték. Szlovákia
magyar lakta területein, Vajdaságban, Románia
magyar lakta részén a feketekereskedelem egyik cse-
megéjévé váltak ezek a kalózkazetták.
Jimmy vallotta: ahhoz, hogy Amerikában is úgy
tudjon szólni a közönségéhez, mint itthon, kell egy
helyi születésű szövegíró, aki képes úgy megírni a
dalok szövegeit, hogy megérintsék a kinti közön-
ség szívét is. Nem fordítani kell, hanem alaposan
átszabni a leírt sorokat, megtölteni őket új érzelem-
világgal.
Jimmy tudta: másként gondolkozik az amerikai
és másként a magyar. Mások az örömök, mások a
gondok. Reálisan állt ezekhez a dolgokhoz, világ-
hírrel nem lehetett őt megszédíteni. Megvoltak a
saját törvényei, azokból nem engedett.
Szabadidőmben edzettem, könyveket olvastam
és pihenni próbáltam. Magánemberként úgy él-
tem, mint a mai fiatalok, csak talán egy kicsit
visszafogottabban.
Jimmy mesélte, hogy mielőtt bekerült a zenész-
világba, ő is sokkal nyugodtabb, megfontoltabb
volt. Már nincs rá lehetősége, mert úgy pörög az
élete, hogy nem tud bizonyos dolgokat kiiktatni.
Kaptam több személyvédelmi felkérést, de arra
mindig ügyeltem, hogy a zenész szakmán belül ne
vállaljak megbízást más mellett.
Én felesküdtem, hogy megvédem őt. Most na-
gyon nehéz feldolgozni, hogy védencemet az
utolsó útjára kísértem el.
A temetési menetben a halottas hintó
mögött haladtunk, lassú léptekkel követtük a koporsót.
Társaimmal együtt Edit asszony védelméről
gondoskodtam. Az özvegyet fiai
támogatták. A testőrök szoros gyűrűt vontak a családtagok
köré, fegyelmezetten vonult a sor.
Az útvonal egyik szakaszán lapos tetős
házak húzódtak, emberek álltak a háztetőkön,
kezükben fényképezőgéppel.
Kaptunk olyan telefonokat,
elképzelhető - a hírek teljes egészében ellentmondtak
egymásnak -, lesznek olyan rajongók, akik esetleg
a feleségét hibáztatják a történtekért.
A kamerának felállítottak egy háromlábú
állványt: az embernek óhatatlanul is
eszébe jutott - nem azért, hogy rémeket lássak vagy ördögöt fes-
sek a falra -, ideális szög a támadáshoz. Ha valaki
onnan lőni akar, meg tudja tenni. Ösztönösen be-
húzódtam Edit asszony elé. Akkor tudatosult ben-
nem, hogy már tűzvonalban vagyok. Sokan hátrahúzódtak.
Óriási tömeget vártak a temetésre. A névtelen-
arctalan emberáradat komoly veszélyforrást jelenthetett volna.
Az özvegy a temetésen golyóálló mellényt viselt.
A hírekkel ellentétben, ezt tőlünk kapta és nem a
rendőrségtől.
Január 23-án egyik rajongója követte őt a
halálba. A tizenhat éves lány búcsúlevelet
hagyott hátra, amiben leírta, hallgatta Jimmy
dalait, főleg a Bukott diákot, amit teljes egészében
magára vonatkoztatott.
Megírta a szüleinek, ahhoz, hogy megértsék őt,
hallgassák végig Jimmy összes dalát,
abban benne lesz a válasz. Benne lesz az a világ,
ami után ő erősen vágyódott. Aztán a vonat elé állt.
Iszonyatosan nagy felelősség az, ha
valaki példaképpé válik, olyan emberré, akit sokan
akarnak követni. Ha nem is tudják dalai
mondanivalóját megfogalmazni, az életéről példát
vesznek. Vele azonosítják azokat a vágyakat, azokat a
gondolatokat, amit talán a saját életükben nem
találnak meg és nem élhetnek át.
Az évek folyamán sokszor megkérdezték,
miért van arra szükség, hogy Jimmyt fizikailag védjük,
hogy legyen mellette testőr. A
jóindulatú úgy közelítette meg a kérdést, szeretik őt, a
rajongói biztos nem bántalmazzák. A rosszindulatú
emberek pedig azt mondták, ez sznobság, ezzel
is csak fricskázza az irigyeit.
Pedig néha szélsőséges méreteket öltött a
rajongás. A hétköznapok eseményeit még
csak-csak
kivédtük, autóval mentünk mindenhová, nem sé-
tálgattunk az utcákon. Az éttermekben előre fog-
laltunk asztalt a vacsorához, lehetőleg különterem-
ben. Hátsó kijáratokon közlekedtünk, kerültük a
feltűnést.
A koncertek mások voltak. Ott nem lehetett bujkálni.
Alvó embert sosem láttam a nézőtéren, a zenéje
mindenkire hatott. Hullámzó sorokban táncoltak a
színpad előtt kortól, nemtől függetlenül.
Különös volt, hogy a hétköznapjaikat egyhan-
gúan, monoton szürkeségben élő emberek másfél
órán keresztül - a koncert végéig - megfeledkez-
nek önmagukról. Minden gátlásukat levetkőzve
tombolnak a színpad előtt, egymást tapossák, hogy
a sztár közelébe jussanak, csak egy pillanatra meg-
érinthessék.
Jimmy néha hibázott. Százával nyújtogatták fe-
lé a kezüket, próbálták elérni, megfogni. Néha ő is
kezet adott. Lerántani ugyan nem tudták, de a
gyűrűket lehúzták az ujjairól. Ezekkel utána nehéz
volt otthon elszámolni.
A fejgép, az éles reflektor, amit a nézőtér mögött
állítanak fel, nagyon erős fényt bocsát ki. Ez kör-
alakban megvilágította Jimmyt, kiemelte őt a sötét
háttérből. Hiába énekelt csukott szemmel, néha
azért óhatatlanul kinyitotta a szemét, s ilyenkor
teljesen elvakult. Másodpercek estek
ki, míg a látása normalizálódott. Ekkor könnyen
sebezhetővé vált, a mozgásokat nem érzékelte a
környezetében. Legyen az virágcsokor, amit felé
dobtak, legyen az zokogó rajongó, aki kitárt
karokkal rohant felé, mindegy volt, hisz ő úgysem látta.
De a testőr igen.
A Budai Parkszínpadon történt az ominózus
eset, amit aztán gyakorta emlegettünk.
A viszonylag magas színpad közepére betonlép-
cső vezetett fel. Így a nézőtérről könnyen megkö-
zelíthető volt a zenekar, élükön Jimmyvel. Ez a lép-
cső bizonyult a színpad leggyengébb pontjának,
védésére nagy hangsúlyt fektettem. A monitorokat
- ezek befelé fordított fekvő hangfalak, a zenekar
számára közvetítik a nézőtérre kimenő hangot,
esélyt adva ezzel az esetleges önkontrollra - a lép-
cső tetejére állíttattam fel, akadályt képezve azok
előtt, akik esetleg föl akarnak hozzá rohanni a
színpadra.
Teltház volt. Pótszékeket tettek be, mindenhol
emberek álltak. Hátul a rácsos kapunál egymás sar-
kát taposva tülekedtek. Tízesével csüngtek a kör-
nyező fákon.
Hét óra után megnyitották a kapukat, betódult a
tömeg. Országos rekordokat döntöttek százon: ro-
hantak a legjobb helyek felé, hogy az első sorból
lássanak. Aki rutinos volt, az jól tudta, nem kell
kapkodni és tolakodni, mert az első három-négy
dal után mindenki föláll, lemegy a színpad elé tán-
colni, és akik elöl ülnek az első két sorban, nem
fognak semmit látni, hacsak nem állnak fel ők is.
Megszólalt a beengedő zene: pánsíp, okarina
hallatszott, utána pedig Jimmy saját CD-i.
Minden koncert sajátos forgatókönyvre épült,
amit a nézők határoztak meg. Miután elhangzott
az első szám, mindenki felkerekedett,
hozta a virágot. Ez volt az első hullám. Az soha
nem jó, ha az első dalok után hosszú ideig szünet van.
Öten-hatan átadták a virágokat, s akkor a
többieket megkértem, legyenek egy kicsit
türelemmel, a következő szám után jöjjenek.
A Parkszínpadon hamar felálltak a nézők,
táncoltak a lépcső előtt. A lépcső aljánál
egyre többen gyülekeztek. A tömeg tolta egymást,
mindig egy kis lépéssel följebb.
A tömegből hirtelen kivált egy lány és
rohant fel a lépcsőn, átugrotta a monitorokat,
egyenesen Jimmy nyakában landolt volna, ha nem lépek közbe.
Kiszúrtam, ahogy szalad fölfelé a
lépcsőn. Miközben lendületet vett és ugrott volna át
a hangfal fölött, utánanyúltam, megfogtam a
levegőben és azzal a lendülettel hoztam is vissza,
majd lekísértem a lépcsőn.
Mindig is ügyeltem arra a távolságra,
hogy Jimmy ne kerüljön tőlem túl messzire, én
érhessek hamarabb oda hozzá.
Ezt az esetet sokáig emlegettük.
Később már nem próbálkozott vele senki,
hogy az előadás alatt fölrohangáljon a színpadra.
Az elhangzó dalok sorrendjét pontosan
ismernem kellett: Egy nagy titkot őrzök a
szívemben, a Ha majd nem leszek melletted én, a
Szeress úgy is ha rossz vagyok, ugyanis Jimmynek
szokásává vált, hogy lement a közönség közé és ezeket ott
énekel-
te. Belefogott a Ha majd nem leszek melletted én
éneklésébe, majd rám nézett. Tudtam, hogy akkor
fog elindulni lefelé a lépcsőn. Mentem utána és
biztosítottam a helyét a tömegben. Kis folyosót nyi-
tottunk, hogy el tudjon haladni zavartalanul. Ne
fogja meg senki, ne vegyék ki a kezéből a mikro-
font, ne fogdossák össze a haját, mert arra nagyon
kényes volt.
Mindenki Jimmy közelébe akart kerülni. Száz
irányból egyszerre indultak felénk. Láttam, hara-
pófogó lesz a dologból, jeleztem neki. Megérintet-
tem a vállát, mert szólni nem lehetett, behallatszott
volna a mikrofonba. Tökéletes volt az összhang,
nem kellett magyarázkodnom. Szó nélkül megfor-
dult és elindult visszafelé.
A színpad előtt nem sokkal bezárult az ember-
gyűrű, akkor tényleg könyökölnöm kellett, hogy
legyen elég helyünk. A testvérei is ott voltak az el-
ső sorokban, ők is segítettek nekem utat nyitni a
tömegben. Visszaértünk, Jimmynek nem esett ba-
ja, az előadás nem szakadt félbe. Sőt, a szabója
sem maradt munka nélkül, mert a zakóját kissé át-
fazonírozták, letépték az ujját. A színpadon levet-
te a "zakó-torzót" és folytatta tovább a műsort.
Egyszer mesélte, a feleségével kettesben elmen-
tek vásárolni, a pénztárnál álltak, amikor egy nő
hirtelen odaugrott mellé:
- Ezt elteszem emlékbe - és kitépett egy tincset
a hajából.
Volt, aki úgy ment oda autogramért, hogy az or-
ra alá dugta a papírt és közölte:
- Egyet.
Jimmy kérdezte:
- Milyen egyet? Talán legyen szíves aláírni.
A fizikai érintkezéssel nagyon óvatosan bánt.
Nem szerette, ha fogdossák, a haját simogatják. A
túlzott bizalmaskodást nem viselte el. Ezeket a
helyzeteket én kezeltem.
Friderikusz fogalmazta meg jól, amikor kérdez-
ték, miért van szüksége testőrre:
- Nem is igazából testőrről van szó, hanem hely-
zetet leegyszerűsítő őrről, aki megelőzi a felesle-
ges magyarázkodást.

A puszi
A másik a puszi volt. Inkább dedikálások alkal-
mával fordult elő. Jöttek oda hozzá a lányok: le-
het-e közös fényképet készíteni? kaphatok-e puszit
tőled? Adhatok-e puszit neked, Jimmy? Akadt egy-
két partizán is, férfinek álcázott "nemtudommicso-
dák", hasonló kéréssel, őket kapásból elhajtottuk.
Általában belement a dologba. Halkan megkért
engem, szelektáljam a hölgyeket. A csinos lányok-
nak engedtem meg:
- Igen, adhattok neki puszit nyugodtan.
Ő nem mondott nemet senkinek, nem akart ma-
gáról rossz képet festeni, de kénytelenek voltunk
ezt így kialakítani, mert akadtak olyan hölgyek is,
akikre ránézni sem tudott jó érzéssel,
nemhogy puszit adjon.
Vidéken koncerteztünk: az első időkben még
szokás volt az, hogy a koncert végén
letépdesték a plakátokat és hozták oda dedikálni,
sőt, fényképeket kértek.
Jimmy lejött a színpadról, bement az öltözőbe,
átöltözött, kicsit pihent és utána jött ki
megint a közönségéhez. Sorba állítottuk a nézőket és
mindenki kapott tőle aláírást. Volt olyan
is, hogy majdnem egy órát dedikált a buli után.
Ínhüvelygyulladást kapott, a tollat már nem tudta
fogni, remegett a keze, de még mindig írta alá, hogy
kiszolgálja a közönségét.
Ez befejeződött végre, már távozni akartunk az
épületből, de a kitartó rajongók még az autójánál
is várták. A JIMMY 1 rendszámról tudták, hol áll-
tunk meg. Ez volt a Mercedesnek a rendszáma.
Jöttünk ki az épületből, már a menedzser bepa-
kolta a holmikat, táskákat, fellépő ruhát, mindent.
Mindig a hátsó kijáratnál álltam meg, orral a kapu
felé, ha bármi gond van, beülünk és megyünk.
Tíz métert kellett sétálni az autóhoz. Tőlünk kö-
rülbelül húsz méterre állt egy iszonyatosan kövér,
taszító külsejű nő. Előtte már háromszor sorban állt
autogramért, sőt, pusziért is. Öblös hangon meg-
szólalt:
- Jimmy, adj nekem is egy puszit! - Elindult
felénk ez a természeti csapás. Hallottam a döngő lép-
teket, mintha Godzilla elevenedett volna meg.
Egy pillanatra megtorpantunk, némán, tátott szájjal
álltunk. Indultam volna felé, hogy elküldjem, mire
Jimmy megfogta a karomat:
- Hagyd, inkább fussunk! - mondta. Szaladtunk
a kocsi felé. Ő ült be a volánhoz, én mellé, ajtó be-
csukva, indítás. És a nő rohant a kocsi után, mi-
közben kiabálta érdes baritonján:
- Jimmy, adj nekem puszit!
A kocsiban már nevettünk, játszottunk: elindul-
tunk, gyorsítottunk, Godzilla meg szaladt
utánunk.
Megvártuk, míg majdnem beér minket, aztán me-
gint gyorsítottunk. Tartottunk neki egy kis
tornaórát, közben könnyeztünk a röhögéstől.
Miskolctapolcán 1998-ban jártunk először, ba-
ráti társasággal, zenekarral. Ibolyával, a szálloda
tulajdonosával, akkor ismerkedtünk meg. Abban
az időszakban miattunk nem volt lezárva a szállo-
da, szórakoztak ott más vendégek is.
Az étteremben ült egy kanadai magyar szárma-
zású ember, aki a fejébe vette, mindenáron Zámbó
Jimmyvel fog leülni egy asztalhoz iszogatni. Elég
arrogánsan viselkedett. Jimmy beszélgetett vele
angolul, beszélt vele magyarul. Nagyjából megtár-
gyalták a közös élményeket. Jimmy utána szeretett
volna már saját társaságával foglalkozni és finoman
elhárította az embert, de ő nem értett a szóból.
Félrehívtam Ibolyát és mondtam neki, úgy veszem
észre, nem lehet ezt a helyzetet tovább gerjeszteni,
Jimmy előbb-utóbb ideges lesz. Nekem nem cé-
lom, hogy ezt végignézzem. Arra kértem, ő, mint
a panzió tulajdonosa, legyen kedves szólni ennek
az embernek, keressen máshol elfoglaltságot. Nem
mindenáron akartam főszereplővé válni.
Ibolya szólt neki, karon fogta és kikísérte.
Néhány hónappal később, amikor Miskolctapol-
cán jártunk, Zoránék is ott szálltak meg.
Mi előbb érkeztünk a szállodába. Elfoglaltuk a
helyünket, beültünk az étterembe, behúztuk a függönyt.
Zoránék megjöttek, lefeküdtek pihenni. Szó nem
volt arról, hogy Zorán le akar jönni vacsorázni,
vagy őt zavarja, mások lent vannak és szórakoz-
nak. Végtelenül emberi módon állt hozzá, ő pihent,
Jimmy társasága szórakozott. Zoránnak volt egy
turnészervezője, aki kicsit túljátszotta magát. Jött
le rózsaszín strandpapucsban, fürdőköpenyben, pa-
naszkodott, nem tud aludni, mert hangos a zene.
Nem nekem szólt, hanem bekiabált a függöny mö-
gé. Kijöttem és udvariasan megkérdeztem, tudok
e neki valamiben segíteni. De ő csak fennhangon
mondta a magáét. Jimmy meghallotta, behívta őt.
Bejött az ember és előadta, kicsoda és micsoda ő.
Régen népdalokat énekelt, azzal haknizott szer-
te az országban. A főnökét, Zoránt, akinek joga lett
volna szólni, nem zavarta az éjszakai zenélés.
Egyébként pedig nem is volt hangos a zene. Jim-
my leült ezzel az emberrel egy külön asztalhoz, az
pedig tovább háborgott. Jimmynek ilyet nem lehe-
tett mondani. Ez sértette az önérzetét.
- Figyelj ide, mi mindketten királyok vagyunk.
Én is király vagyok, te is király vagy. - húzta a
széket közelebb hozzá.
Láttam, Jimmynek tágult a szeme, fölugrott és
kiabált:
- Tudod, hol vagy te király? Bergengóciában!
A további szavait nem érdemes idéznem. Kivet-
tem alóla a széket és jó éjszakát kívántam neki.
Felszaladt sértődötten. Jimmy leült, odahívott, a
fülembe súgta:
-Jól tetted, mert borzasztóan kezdett idegesíteni.
Az ember ránk hívta a rendőrséget.
Kimentünk velük beszélni. A rendőrök elnézést kértek -
ők csak a bejelentés miatt jöttek ki - és jó
szórakozást kívántak. Nekik sem tűnt hangosnak a zene.
Játszott itt egy srác, Sanyinak hívták.
Tehetséges zenész volt. A Dalban mondom el című szám -
amit Jimmy később énekelt - az apja
szerzeménye.
Jimmynek megtetszett. Nem akarok
hazudni, de vagy ötvenszer eljátszatta egymás- után a sráccal.
Ült, elmélyedve gondolkodott és hallgatta a számot,
de közben ivott is. Kérte, szerezzünk
neki egy magnót és egy kazettát. Egy viharvert
öreg kazettás magnót szereztünk, Jimmy fölvette ezt a számot.
Azt mondta a fiúnak, hogy elviszi
magával és a stúdióban ezt felénekli, meghangszereli.
Sanyi előtt megcsillantotta egy esetleges fellépés lehetőségét,
valamint zenei pályafutásának egyengetését.
És megjelent a lemez: - Dalban mondom el -
mint Zámbó Jimmy saját szerzeménye. Jimmy
ügyetlenül intézte a szerzői jogra
vonatkozó előírásokat. Kártérítésre kötelezték. A rossz
nyelvek szerint ez Zámbó Jimmynek több millió
forintjába került.
Az Anna Hotel tulajdonosnője nagy
rajongója Jimmynek, a családot is ismerte,
vagyis az egyszerű rajongónál azért közelebbi kapcsolatban
állt vele.
A tulajdonosnő Edit asszonnyal összebeszélt, el-
kérte Jimmynek az egyik fellépőruháját, meg egy-
két kisebb személyes tárgyat, fényképeket, máso-
latokat az aranylemezeiről, elismeréseiről. Tudtunk
nélkül a szállodáját, az Anna Hotelt, átalakította
Hotel Zámbó Jimmyvé. Levetette a régi feliratot,
föltett új neonfényt. Azóta eladták, és visszake-
resztelték a régi nevére.
Az étlap Jimmynek a kedvenc ételeit tartalmazta,
a poharakon kis J betű a koronával, a szalvétákon
is ilyen jelölések. Az étterem falain freskók,
Jimmyről készült falfestmények. A tulajdonosnő fölállított
egy bábut, ami Jimmyt ábrázolta: paróka a fején,
rajta Jimmy fellépő ruhája, a bábu kezében Roth-
mans cigaretta. A szobáknak külön-külön nevet
adott: Királyi lakosztály, mellette a Három testőr
szobája, Edit asszony szentélye, és utána következ-
tek a gyerekekről elnevezett szobák.
Ezen a 99-es napon, azt hiszem, Nyíregyházáról
jöttünk át, én vezettem az autót, Jimmy meg hátul
ült Hexinával, az énekesnővel. Ebben az időben
már szokásává vált, hogy a koncertjein elénekelt
öt-hat számot, utána következett a meghívott ven-
dég két dallal.
A hölgynek, azt hiszem, második vagy harmadik
fellépése volt Jimmy műsorában. Jimmy instrukci-
ókat adott neki, hogy lehetne még jobb, pörgősebb
az előadásmódja. Hogyan tudna a közönségből
még nagyobb ovációt kiváltani. Megfontolt, jó ér-
telemben vett tanító jelleggel beszélt,
amit Hexina jó néven vett.
Jimmy elálmosodott, kikapcsolta a telefonját és
elaludt. Attól kezdve az én telefonom
csörgött - ugyanúgy tudták az én számomat -, Ibolya
érdeklődött, merre járunk. Furcsállottam, míg átértünk
ezen az úton, hatszor hívott. Végül mondtam a
hölgynek, nyugodjon meg, minden rendben van,
nemsokára megérkezünk.
Soha nem mondtam meg pontosan - nem az a
dolgom -, hol vagyunk, mindig csak
körülbelül határoztam meg a helyet. Körülbelül öt perc múlva.
Megérkeztünk a panzió elé. Koromsötét fogadott
minket. Láttam, nagy készülődés van. Kint állt
Ibolya, a pincérek, az egész személyzet.
Felkeltettem Jimmyt. Ő is értetlenül nézte a sötét panziót.
Kiszálltunk a kocsiból, és akkor elkezdődött a
látványos tűzijáték. Petárdák robbantak, majd
kigyulladt az új neonfény: Hotel Zámbó Jimmy. A
személyzet kezében nemzetiszín szalag, párnán
hoztak egy ollót, hogy azt vágja át és avassa
fel a róla elnevezett hotelt. Királyi fogadtatásban
volt részünk.
A hotellel szemben van egy buszmegálló. Ott
körülbelül húsz ember álldogált. Ahogy bekanya-
rodtam a kocsival, láttam, feltűnően nagy a tömeg,
ahhoz képest, hogy éjfél lehetett. De nem
tulajdonítottam neki jelentőséget. A buszmegállóban
álló emberek üvöltöztek, Zámbó Jimmyt gyalázták.
Jimmy megtorpant, miután átvágta a szalagot,
döbbenten, legalább húsz másodpercig némán állt
és nézte őket. Az emberek felszálltak a buszra, a
busz elindult, de kinyitották az ablakokat és ugyan-
úgy üvöltöztek rá mindenféle trágár szavakat. Ak-
kor Jimmy megindult a busz felé, én előtte men-
tem, ha baj történik, én érkezzem előbb. Ahogy el-
indultunk feléjük, a busz elindult.
Hozzám fordult, kérdezte:
- Ez mi volt szerinted?
- Jimmyke, ők azt hitték, te ezt a panziót meg-
vetted és kivásároltad a helyieket egy olyan dolog-
ból, amit sajátjuknak éreznek - válaszoltam.
Ibolya belekarolt és bementünk az étterembe.
Jimmy dadogott a döbbenettől. Láttam rajta,
nem tudja földolgozni a trágár kiabálásokat. A többiek
is megjöttek: a zenekartagok, Imre, Hexina férje.
Az egész társaság összegyűlt, szótlanul, némán ül-
tünk. Én külön asztalnál. Átült hozzám és megkér-
dezte újra:
- Érted, hogy ez miért volt?
Ne ezzel foglalkozz, nem ez számít! - mond-
tam. - Abból ítélj, ami a koncerten volt. Szeretnek,
elfogadnak. Milyen vagányok voltak, addig senki
nem szólt egy szót sem, míg nem jött a busz, de
ahogy látták, elérik, akkor kezdtek el kiabálni. In-
dulj ki ebből!
Az asztaltársaság több tagjának szilárd meggyő-
ződése volt, hogy ez a kis közjáték a helyiek vála-
sza lehetett a Dalban mondom el című szerzemény
körül kirobbant jogvitára.
Arra kért, másnap, amikor felkelünk, hívjam fel
a feleségét, meséljem el neki ezt a dolgot, mert
nekem hisz, és ad a véleményemre. Próbáljam vele
megértetni, most már nagyobb közönség előtt lép
fel, sokkal több emberhez tud eljutni közvetlenül,
mint régen. Ezzel párhuzamosan nagyobb veszély-
nek is van kitéve, pont az irigyei miatt.
Edit asszonyt másnap felhívtam, elmeséltem
neki a történteket.

A pénz és a pénz
A koncert után a miskolci sportcsarnokból egye-
nesen a tapolcai Barlangfürdőbe mentünk. Ez négy-
öt kilométeres út, nem nagy távolság. A menedzse-
re is velünk volt. Bementek a fürdőbe, úsztak né-
hány kört. Nekem megengedték, hogy cipővel be-
sétáljak. Akkor jártam ott először. Gyönyörű szép
látvány fogadott. Cseppkövek lógnak le két oldalon
a mennyezetről, a barlang sziklái között úszkál az
ember. Kellemesen langyos vize van. Szökőkutak
jönnek ki a falból. Vízcseppek hullanak a barlang
tetejéről a fürdő vizébe. Varázslatos hangulata van.
Körülbelül fél órát fürödtek. Jimmy odament a
kabinosokhoz, megkérdezte, mennyivel tartozik.
A menedzserével már előre megbeszélték, körül-
belül húszezer forintot kell fizetnie. Igaz, előre
nem tudták, hogy Zámbó Jimmyről van szó. Hatvanez-
ret kértek tőle. Felháborodott, méltatlankodott, azt
mondta, hogy ezt megíratja az újságokkal. A pénzt
kifizette, de aztán mégsem foglalkozott tovább a
dologgal. Állandóan be akarták csapni.
Akkor mesélte nekem, hogy amikor hűtőszek-
rényt vagy mosógépet vásárolt, amíg az eladónak
elmondta az igényét, addig a bolt alkalmazottai
az árcédulákat szedegették le. Hazavitette a háztartá-
si gépet, a felesége méltatlankodott:
- Ezt a duplájáért vetted, mint amennyibe kerül.

A Fekete Gyöngyszem
1994. szeptember 15-e nagy nap volt a hazai
futballrajongók életében.
A délelőtti órákban leszállt Ferihegyen egy New
York-ból érkező repülőgép, fedélzetén a Fekete
Gyöngyszemmel, azaz Pelével. Óriási felhajtással fogadták.
A terminál váróterme zsúfolásig megtelt újság-
írókkal, fotósokkal, biztonsági emberekkel és ter-
mészetesen Pelé itthoni rajongóival.
Szervezett csoportokban hordták a focimezbe
öltöztetett kisiskolásokat a repülőtéri parkolóba,
hogy a világhírű futballistát méltó fogadtatásban részesítsék.
Pelé a felesége társaságában érkezett. Velük volt
még a brazil labdarúgó-szövetségi elnök és egy
szlovákiai magyar származású szervező, aki ott
fontoskodott az illusztris vendégek kíséretében. Az
újságírók lerohanták. A protokollfőnökei a sajtótá-
jékoztatókat lépésről-lépésre megtervezték, min-
dent a maga idejében.
Rendőri biztosítás mellett haladtunk a város fe-
lé, szirénázó motoros rendőrök tették szabaddá az
utat előttünk, mégis majdnem baleset történt. Úgy
látszik, valakinek nem volt eléggé feltűnő a négy
motoros rendőr és a két szirénázó rendőrautó kö-
zé ékelt, fehér limuzinok alkotta konvoj.
Befordultunk az Aquincum Szálló elé, szorosan
ráállíttattam a sofőrt a limuzinnal az üvegajtóra, für-
gén kiszálltunk és gyors léptekkel a hallba siettünk.
Másnap kezdődött a nagy reklámmal beharango-
zott futball-gála. A brazil öregfiúk válogatott be-
mutatómérkőzést játszott az FTC pályán, illetve ez
volt az előzetes elképzelés.
A szakadó eső ellenére olyan híresztelések kap-
tak szárnyra, hogy a Fradi-pálya teljes lelátótere
zsúfolásig tömve lesz. Fokozott készültségbe he-
lyezkedtünk, kértük a biztonsági csapat kibővíté-
sét, és a jobb kapcsolattartás érdekében mikrofo-
nos fülhallgatókkal szerelkeztünk fel. Begördült a
limuzin a Fradi-székház elé. Fogadást adtak Pelé
tiszteletére, az FTC vezetői és a neves régi Fradi-
sportolók mellett számos híresség és előadómű-
vész is meghívást kapott erre a bankettre. Meglep-
ve láttam, hogy Jimmy is közöttük van. Nem volt
jellemző rá, hogy ilyen eseményeken megjelenik,
de Pelé tiszteletére ő is eljött.
Pelét kézről-kézre adták a régi játékostársak,
ide-oda ráncigálták a fotósok, hogy minden beál-
lításból legyen róla elegendő kép. Szabályosan
szétszedték. A vége az lett, Pelé beosont egy iro-
dába a legszükebb szervezői körrel és kérte, hogy
csak nagyon indokolt esetben nyissak ajtót.
A sajtó és média képviselői kitartóan dörömböl-
tek. Nem volt elég önmagában a csukott ajtó, kulcs-
ra kellett zárni belülről, hogy ne törhessék be.
Jimmy kimaradt ebből a kavarodásból. Egy nyu-
godtabb sarokban álldogált és néhány körülötte lé-
vő emberrel beszélgetett. Amikor meglátott, intett
nekem, de nem tudtam odamenni hozzá, mert ép-
pen a tömeggel hadakoztam Pelé védelmében. Azt
viszont láttam, hogy tart a kezében egy képet Pe-
léről. Volt már elég tapasztalatom, tudtam, hogy
alá akarja íratni a futballcsillaggal.
Zámbó Jimmy soha nem állt sorba semmiért.
Ekkor ő volt rajongó. Ritka pillanat. Később ki-
mentem Jimmy elé és behívtam az irodába.
Miután belépett, örömmel üdvözölték, és helyet
szorítottak neki a kanapén Pelé mellett. Pelé aláírta
neki a fényképet és meghívta őt a Grand Hotel
Hungáriába, ahová az est díszvendégeként várták,
a tiszteletére fogadást adtak.
A futballgála, finoman fogalmazva, nem váltotta
be a hozzá fűzött várakozásokat. Úgy is mondhat-
nám, hogy rettenetesre sikeredett. A szervező gár-
da vérszemet kapott, a jegyárakat a csillagos égig
emelték, bízva abban, hogy Pelé nevével bármi-
lyen nagy összeget ki lehet sajtolni a foci
szerelmeseiből. Kevés ember akadt, aki majdnem egyhavi
fizetését rászánta, hogy kihozza a családját erre a
rangos eseményre. Így a lelátók nyolcvan százalé-
ka üresen tátongott.
Az épületben mindent elkövettek, hogy Pelé
nehogy ablak közelébe kerüljön. Az irodaablako-
kat befüggönyözték, ezt biztonsági szempontokra
hivatkozva magyarázták.
Pelé arcáról lefagyott a mosoly, amikor kilépett
a focipálya gyepére. Nagyon rossz idő lett, elkez-
dett szakadni az eső. Ennek ellenére nem lehetett
elhitetni vele, hogy az időjárás miatt
üres a nézőtér. De nem okozott csalódást az érte
idelátogató rajongóinak. Tiszteletkört futott a
pályán és dedikált focilabdákat rugdosott ki a nézők
közé. Valamelyik okos szervező kinyittatta a
tribünök kapujait, még mentsük a menthetőt alapon,
így a nézők szabadon berohanhattak a pályára.
Pelét azonnal körbevette a testőrök gyűrűje,
majd finom mozdulatokkal terelgetni
kezdtük őt a biztonságos épület felé. Nem kellett
nagyon noszogatni, látta ő is, hogy ez a
legésszerűbb megoldás.
A szervezés megbukott, ezzel a sikertelenséggel
komoly bevételtől estek el, és ilyen
esetben jó magyar szokás szerint máris bűnbakot kerestek.
A másnapi újságok lehozták, hogy
a futballgála sikertelensége a testőrök számlájára
írható, mert kilökdösték Pelét a pályáról, mielőtt ő
bármit is te-
hetett volna. Csak úgy fröcsögött a
"szakértelem" az újságíró tollából.
Aznap este nagyszabású gálaműsort
szerveztek a futballcsillag tiszteletére.
Rengeteg meghívott vendéggel
számoltak, a délelőtti partyhoz hasonlóan most is
sokan érkeztek, politikusok, sportolók és művészek.
Szépen feldíszített bálterem fogadott
körasztalokkal, hangulatos terítéssel.
Gyertyaláng lobogott a virágkompozíció közepén. A díszvendég
természetesen Pelé és a felesége volt, asztaluknál
foglalt helyet Jimmy is a feleségével. A terem hosszanti
vége egy rögtönzött színpadban végződött, zene-
kar gondoskodott a vacsoravendégek jó hangula-
táról. Hiába a zártkörű rendezvény, hiába a névre-
szóló meghívóval megszűrt vendégsereg, pofátla-
nok mindenhol akadnak. Egy darabig elnéztük,
hogy nem hagyják Pelét és az asztaltársaságot nyu-
godtan megvacsorázni az egyre-másra tollal és pa-
pírral érkező autogramgyűjtők. Aztán megelégel-
tük. A testőrcsapat körbeállta az asztalt és minden-
fajta közeledést határozottan elhárított, míg az
utolsó ember keresztbe nem tette kését-villáját a tányér-
ja közepén. Eleinte nemtetszést váltott ki a dolog,
de a hőzöngők figyelmét felhívtuk arra, hogy in-
kább a saját viselkedésükben próbáljanak hibát
felfedezni.
A vacsora végeztével a zenekar újra játszani kez-
dett, ez ismételten laza, fesztelen hangulatot
teremtett.
Nemsokára bekövetkezett, amire számítani le-
hetett: kérték Jimmyt, hogy énekeljen el egy dalt.
Ő rövid habozás után beállt a zenészek közé.
Az ének felcsendült, minden jól ment, de a hang-
skála felső tartományában az erősítők megadták
magukat és visítva gerjedtek össze egymással. Nem
bírták a kiképzést.
Az est hátralévő részében hangszeres zene szólt,
technikai háttér hiányában az éneket a továbbiak-
ban mellőzték. A párok felálltak asztaluk mellől, ki-
ki a saját választottját pörgette meg a
táncparketten.
Jimmy a feleségével táncolt, ugyanezt tette Pelé is.
Ám a terem közepén egymáshoz koccantak és
megtiszteltetésképpen egymás partnernőjével foly-
tatták tovább a táncot.
Nagy szó volt ez Jimmy részéről. Máskor soha
nem láttam, hogy kiadta volna kezéből az asszonyát.
Másnap hosszú utazás előtt állt a "vándorcir-
kusz". Szlovákiában is bemutatásra került a labda-
rúgó-showműsor, mint azt később megtudtuk, óri-
ási sikerrel.
Pelé megköszönte a munkánkat és átadott egy-
egy dedikált focilabdát az alábbi szöveggel: Do
amigo, Pelé (barátod Pelé). Ezt azóta is őrzöm.
Csepelen a dicsőségfalon Pelé dedikált fényké-
pe bekeretezve függ.
Jimmy kötődött a tárgyakhoz, az egyik rajongó-
jától kapott egy ezüst öngyújtót, bele volt vésve:
Jimmy, az i betű kis korona díszítéssel. Nagyon so-
káig használta ezt az öngyújtót. Nem azért, mert
ezüstből volt. Az értékét az adta, hogy olyan em-
bertől kapta, aki szeretettel gondolt rá. Az
őszinte érzelmeket megbecsülte.
Azért a magyar zenei világban is volt, akit elis-
mert. Egyik szavajárása: ebben az országban három
király van: Jimmy, Rózsi és Charlie.
Ha valahol megszálltunk és nem volt hangsze-
res zenélési lehetőség, mindig megkérdezte, milyen
kazetták vannak. Három embertől kért: Rózsitól,
Charlie-től és önmagától.
Szerette annak idején a Nézz az ég felé, a Könnyű
álmot hozzon az éj című dalokat. Ezeket otthon
mindig énekelgette magának, illetve Demjéntől a
Hogyan tudnék élni nélküled, Szabadság vándo-
rait és a többi érzelmesebb számot.
Mindig mondta, mind a kettő vértorok, a véré-
ben van, hogy énekeljen.
Jimmy babonás volt. Neki mindig kellett egy fa-
felület, asztal, élő fa, amin le tudott kopogni
dolgokat. Ha olyan fordulatot vett a beszélgetés,
ami a jövőjéhez, a családjához, a gyerekeihez kapcso-
lódott, menet közben megállította az autót, kiszállt
és kopogott a fánál. Később, mikor megvolt az
újabb Mercedes, akkor annak a fakormányán ko-
pogott állandóan.
Mellettem ült és láttam, elmélyedt a gondolatai-
ban, nem szólt semmit, egyszer csak kezdett ko-
pogni az ajtó faberakásán vagy a fakormányon, bal
kézzel, lentről fölfelé.
Sokszor megfogalmazta: ő egyedül a jó istentől
fél. Cigánynótát énekelt, a refrén szövege a követ-
kezőképpen hangzik: Úgy szeretlek, úgy szeretlek,
vakuljak meg úgy szeretlek. Jimmy pedig - ezt éne-
kelte: Úgy szeretlek, úgy szeretlek, vakuljál meg,
úgy szeretlek.
Egyszer rosszul szervezték meg a koncertjét.
Megfeledkeztek a reklámról. Békéscsabán lépett
fel félig telt ház előtt, mert az emberek az előadás
napján tudták meg, hogy koncert lesz. Szájról-száj-
ra terjedt a buli híre, mindenki összecsődítette az
ismerőseit. Eljött háromszáz ember. Jimmy ennek
ellenére kiment a színpadra.
Úgy kezdte a műsort, kiállt a nézők elé és el-
mondta nekik, ez maximálisan szervezési hiba.
Nem magyarázkodott. Kérdezgette őket, honnan tudták
meg, hogy koncert lesz. Az emberek bekiabáltak:
- Nekem az ismerősöm szólt, ma hallottam, vé-
letlenül valakitől.
- Igaz, kicsit házibulisabb a hangulat, de azért
csináljuk meg jól. - szólt a közönséghez. Olyan
koncertet adott, mintha ezrek lettek volna ott.
Az előadások végén felállva tapsoltak az embe-
rek, standing ovation volt. Nem sok hazai előadó-
nak juttat ilyen kegyeket a közönsége. Jimmy vég-
telenül büszke volt rá, érezhetően hajszolta a sikert,
a megelégedettséget, űzte-hajtotta magát, hogy a
produkcióját minél erősebb tapsvihar fogadja.
1995 tavaszán egy elegáns éttermet nyitottak
meg, amit Jimmy egyik ismerőse vezetett. Jimmy
is meghívást kapott. Értelemszerűen ketten mentünk
el. Eseménynek számított ennek az étteremnek a
megnyitása. Odajött hozzánk az egyik újságíró és
fotós - a régi Pesti Riporttól -, mit szólnánk hozzá,
ha rólam megjelenne egy cikk, mint Jimmy testő-
réről és ezt egy fotóval illusztrálnák.
Jimmy hozzájárulását adta. Hozzám fordult és
kérdezte, mit szólok ehhez.
- Nekem nem áll szándékomban túlzottan mu-
togatni magam, de ha úgy érzed, akkor nagyon
szívesen nyilatkozom és álljunk a fényképezőgép
elé - válaszoltam.
Ez címlapfotó lett. Másnap bementem a szer-
kesztőségbe, elkészült a riport. Érintőlegesen meg-
említve, én még mindig egy biztonsági cégnek az
alkalmazásában állok.
Néhány nap múlva megjelent a cikk. Az újság-
cikket a biztonsági cég vezetője átfogalmazta, a
saját cége számára készített reklámot az én tudto-
mon kívül. Beleegyezésem nélkül íratta át az inter-
júmat. A címlapon, a fotóra, a mellemre rámontí-
rozták a cég emblémáját.
Ennek az lett a következménye, hogy másnap
bementem, visszavittem a cégemblémás zakót és
minden egyéb felszerelést, amit tőlük kaptam.
Megszüntettem a munkaviszonyomat.
Én korrekt módon jártam el, amikor róluk is meg-
emlékeztem. Természetesen megemlítettem, ennek
a cégnek a megbízásából dolgozom, de Jimmyre va-
ló tekintettel nem akartam reklámot csinálni ebből.
Másnap Jimmy hívott és kérdezte:
- Ezt te nyilatkoztad? Nem hiszem el, hogy ezt
te nyilatkoztad.
- Ne haragudj, de beleszóltak ebbe a cikkbe! -
válaszoltam neki.
Jimmy halála után megnyílt a Csepel Plazaban a
Zámbó Jimmy emlékszoba, emlékkiállítás.
Itt látható egy nagy fehér tábla, amit minden lá-
togatónak, részvétnyilvánítónak alá lehet írni. Jim-
my felesége volt az első, aki ezt aláírta. A tábla kö-
zepén egyetlen egy fénykép van, én vagyok rajta
a cégnek az emblémájával ellátott pólóban úgy,
hogy Zámbó Jimmy átölel engem. Ez az egyetlen
kép van kitéve, közepén, mindenki szemeláttára -
ezt nem rosszallóan mondom, de nekem most már
lassan hat éve nincs közöm hozzájuk - és a mai
napig is velem reklámozzák magukat.
Amíg Jimmyt védtem, a pénz mindenféleképpen
másod- vagy harmadlagos szempontnak számított.
Nekem az volt az első, úgy tudjam teljesíteni a
munkámat, hogy azzal egy országosan elismert
ember elégedett legyen.
Később alapítottam egy biztonsági céget - ez in-
dokolt volt -, mert más területről is érkeztek meg-
bízások. Nem csak személyi védelemre vonatkozó-
an, hanem tulajdonképpen biztonsági őröket kel-
lett küldenem irodaházak, üzletek számára.
A főnök szót mindig is gyűlöltem, soha nem
használtam. Az én kezemben futnak össze a szálak,
de azok az emberek, akikkel együtt dolgozom, ve-
lem egyenrangú társak. Az igaz, nagyon megválo-
gatom, kivel dolgozom együtt.
Az életem során voltak anyagilag döcögősebb
időszakaim Jimmy mellett is, de neki erről soha
nem volt tudomása. Úgy éreztem, ez az én dol-
gom, ezt nekem kell megoldani, nem attól leszek
megbízható, hogy éppen a térdemig húzza le a
zsebemet a pénz. A munkám minőségét nem pénz-
ben mértem.
Jimmyt sem jellemezte pénzimádat, számára fon-
tos volt, hogy a családja részére mindent megad-
jon. Soha nem mentünk úgy haza, hogy a gyere-
keknek ne vett volna valami játékot, matchboxot,
kis plüssállatot, kabalafigurát. Megálltunk egy ben-
zinkútnál és ott bevásárolt.
Fontosnak tartotta, úgy érkezzen meg négy-öt
nap után, hogy mindenkinek visz valamit. A virá-
gokat, amit kapott a rajongóktól, mindig hazavitte
a feleségének. Nagyon sok virágot hoztak neki
minden egyes állomáson. Amikor elváltunk a ház
előtt, akkor általában adott nekem egy-két csokrot
azzal, ezt ő küldi az én kedvesemnek. Még erre is
gondolt.
Pénzhez, vagyonhoz köthető álmokról sosem beszélt.
Mesélte, hogy amikor vett a fiának Jetskit, csak
csodálkozott, hogy ezek a dolgok milyen drágák.
Nem volt tisztában az árakkal.
Ha jól emlékszem, 1998-ban - Jimmy görög ka-
tolikus vallású - kezdték építeni Csepelen a görög
katolikus templomot. Két koncert bevételét aján-
lotta fel a templom javára.
Jimmy ravatalát 2001. január 19-én pénteken
délután kettő órára állították föl. Azt volt az elkép-
zelés, hogy a rajongók ebben a görög katoliks
templomban vehetnek tőle búcsút.
Tizennyolcadikán még úgy gondolták, hogy ne
az oltárnál helyezzék el a koporsóját, hanem kint
a templom kapujában vagy sátorban a templom-
kertben. A gyászolóknak csak annyi lehetőségük
legyen, eljönnek a templom kapujához, megnézik
a koporsót és mennek tovább.
Féltették Jimmy rajongóitól azt a templomot,
ami Jimmy pénzéből is épült. Végül az oltár mel-
lett állították fel a ravatalt. Egy felszentelt
papnak hogy juthat eszébe, hogy Zámbó Jimmy koporsó-
ját a templom küszöbére tegye. A pénzt azért elfo-
gadta. Ha van Isten, majd elszámol vele.
A koporsót elhelyezték az oltár mellett, egy emel-
vényen, fekete bársonnyal letakarva. Szép, méltó-
ágteljes és komoly volt. Egy teljesen zárt ébenfe-
kete fakoporsó, a híresztelések ellenére nem üveg-
koporsó, száz szál vörös rózsából készült hatalmas
virágcsokorral a tetején. Hoztak be
olyan virágkompozíciót, hogy J-betű volt vörös szegfűből
megformázva és egy korona díszítette a tetejét.
Készült hatalmas korona fehér virágokból.
Ezeket a rajongók hozták, illetve a család készíttette. Min-
denki, akivel közelebbi kapcsolatban állt, készítte-
tett koszorút.
A templomot kívülről kerítés védte, a kerítés mel-
lett fegyelmezett sorban álltak az emberek. Rend-
őrök, biztonsági emberek felügyelték a rendet.
Mindent összehangoltak, hogy véletlenek ne for-
dulhassanak elő.
A gyászolók áhítattal léptek be a templomba, a
biztonsági emberek emlékképet nyújtottak át ne-
kik. Szép csendben elhaladtak a ravatal előtt, elhe-
lyezték a virágokat, kijöttek. Az ajtónállók körülbe-
lül íz-tizenöt embert engedtek be egyszerre. Néha
kint megállították a tömeget, a temetői gyászhu-
szárok bejöttek, kivitték a virágokat, hogy legyen
helye a többinek is. Huszonnégy órán keresztül
látogatható volt a ravatal és az emberek ezt a leg-
nagyobb tisztelettel és áhítattal tették. Akadt, aki
bejött, fejet hajtott, fegyelmezetten visszament
a sor végére és öt órát megint sorban állt, hogy újra
visszajuthasson.
Sokan eljöttek Szlovákiából a temetésre. A tv-ben
is bemutattak egy idősebb hölgykoszorút, vala-
honnan a lévai járásból érkeztek Magyarországra.
A riporter kérdésére válaszolva elmondták, hogy
taxival jöttek át Szlovákiából. Mindenki hüledezett
ezen. Ismerem a Felvidék azon részét, viszonylag
kevés Rothschild leszármazott él arrafelé, a taxiz-
gatás manapság nem filléres dolog. Ezért utánajár-
tam a történetnek. Egy nagyon kedves ismerősöm
felesége szlovák származású, éppen azon a vidé-
ken született, és élte a gyermekkorát. Ő mondta
el, Szlovákiának a magyar lakta területein gyakori,
hogy a köznyelvben a személyautót a taxi szóval
fejezik ki. Így már érthető a "taxizás". Megmoso-
lyogtató viszont, hogy ez a fogalmi tévedés szen-
zációt keltő hatással bírt, és némely helyeken ku-
riózumként nyomtatásban is megjelent.
A koncerteken a közönség döntő hányada nő
volt. Jimmy mindig mondta, a férfiak igazából nem
kedvelik, mert vagy féltékenyek rá, hogy a felesé-
gük vagy a párjuk érte rajong vagy valami más for-
mában vált ki irigységet.
- Nem szégyen az, ha valakit a nők futtatnak be
- tette hozzá.
Az idő múlásával ez változott, a koncerteken
egyre több pár jelent meg, egymást átkarolva hall-
gatták a dalokat.
Jimmy mindig hangoztatta, hogy a szép nőket
szereti és a szép nők társaságában érzi igazán jól
magát. Ilyenkor mindig igyekeztem a szükségesnél
nagyobb távolságot tartani, diszkrét voltam. Nem
kívántam sem hallótávolságon belül lenni, sem
gesztusokkal közeledni, ami esetleg bennük azt az
érzetet válthatná ki, hogy szemmel tartom vagy
cenzúrázom őket.
Úgy helyezkedtem, szükség esetén, ha mondjuk
sétáltak az utcán, ültek az asztalnál, senki ne tud-
ja őket megközelíteni, de ezeknek a beszélgeté-
seknek nem akartam a fültanúja lenni.
Miklósa Erikával együtt énekelték annak idején
a Time to say goodbye című számot, Andrea Bo-
cellinek, a vak olasz tenornak a nevével
fémjelzett világsikerű dalt. Gyönyörű szám. Ezt a dalt a Bu-
dapesti Sportcsarnokban is előadták.
Ez természetesen együtt járt azzal, hogy újságok
ban, tv-ben közös fényképek jelentek meg róluk.
A Mai Naptól a cikket beolvasták a telefonba és
elmondták, nagyjából milyen fényképeket szeret-
nének megjelentetni. Jimmy felhívta a feleségét,
hogy megjelenik majd néhány közös fénykép Eri-
kával, szeretné, ha ebből nem lenne félreértés.
Együtt dolgoznak, együtt lépnek fel.
Vigyázott, hogy ne bántsa meg a feleségét azzal,
hogy közös kép jelenik meg róla egy szép opera-
énekesnővel.
Galambos Lajos - Lajcsi - a temetésen nem volt
ott, tudni kell, akiket meghívtak, kaptak VIP
belépőt. Ez jogosította fel őket, hogy a szűk családi kör-
rel egyetemben ott legyenek a templomban a rava-
talnál. Lajcsi azt mondta, a nevére csak egy meghí-
vó érkezett, de ő úgy érzi, a Dáridó csapatával
együtt egységes csapatot alkotnak és mind a hatan
szerettek volna jelen lenni ezen az eseményen.
Úgy gondolták, nem állnak be tolongani a tömeg-
be. Három nappal a temetés után vettek végső bú-
csút Jimmytől.
A VIP belépőkből valóban nem nyomtattak ele-
get, mégpedig azért, mert az első lenyomat a
nyomdából kikerült és 30 ezer forint körüli össze-
gekért árulták. Gyorsan le kellett állítani, mert pén-
zért bárki hozzájuthatott.
Utána a kiadó készíttetett egy fekete alapú VIP
meghívót, rózsa hologrammal, amiből - idő hiá-
nyában - nem tudtak elegendőt készíteni. Onnan
tudom, a saját biztonsági embereimnek sem tud-
tam adni.
Lajcsi Jimmy barátja volt, nem tartottak ugyan
fenn mindennapos, személyes kapcsolatot, de te-
lefonon gyakran beszéltek.
- Lajcsi a Dáridóval évek óta nagyon sokat dolgo-
zik. Ez heti egy tv-adás, plusz folyamatosan turné-
zik országszerte. Jimmy is ezt tette. Ha a két turné
egy-egy városnál ütközött, akkor találkoztak egy-
mással. De személyes találkozókra igazából nem
sok lehetőségük volt.
Amikor Lajcsit megismertük, különböző lakodal-
makban, esküvőkön, rendezvényeken vállalt ze-
nélést. Hozta a kis felszerelését, kis csapatát és a
zenét ő szolgáltatta. Én ilyen szerepben Lajcsit Pa-
taki Attila esküvőjén láttam. A Robinson Étterem-
ben tartották a lakodalmat. A zenét többek között
Lajcsi is szolgáltatta.
Már hajnalodott, Jimmy a feleségével volt ott, én
kísértem őket. Kifáradva a tánctól úgy döntöttek,
hazamennek. Mindenkitől udvariasan elköszöntek:
Jimmy soha nem jött el úgy sehonnan,
hogy ne köszönte volna meg a vendéglátást. Jöttünk
ki az ajtón és Lajcsi már pakolta össze a
hangszereit a kapu közelében. Amikor kiléptem,
valaki utánam szólt:
- Szervusz.
Léptem még egyet vagy kettőt és megint
hallottam:
- Szervusz.
Hátrafordultam, Lajcsi állt ott.
Természetesen odamentem hozzá, kezet fogtunk és
elköszöntem tőle.
Neki se derogált, hogy ő köszönjön
elsőként.

Jimmy és Lajcsi barátsága

Amikor Lajcsi életében először kijött a csepeli
házhoz és megkérte Jimmyt, hogy a most induló
Dáridó műsor első adásában vállalja el a fellépést,
én is jelen voltam. Ezt végtelen szakmai
alázattal tette. Szimpatikus volt, ahogy szerényen,
szolidan megkérte: legyen szíves eljönni, mert a műsornak
sokat számítana, ha Záriibó Jimmyvel kezdene.
Megbeszélték a részleteket.
Az önálló Jimmy koncertek mindig ősszel és ta-
vasszal voltak.
Ez azt jelentette, hogy az ország nagyobb váro-
saiban, nagyobb megyeszékhelyein évente két-
szer megfordultunk.
Eleinte a vidéki bulik mellett a
fővárosban is fellépett, nagyobb művelődési házakban, mint
a Kispesti Vigadó, a Csepeli Munkásotthon,
Ady Művelődési Ház Újpesten, Pataki Művelődési
Központ Kőbányán.
Minden év végén a karácsonyi koncert egy
nagyobb befogadóképességű létesítményben zajlott,
eleinte az Erkel Színházban, majd a
Kongresszusi Központban, végül a BS-ben.
Az országos turné harminc-negyven,
vagy talán még több állomásból állt, tavasszal-ősszel
egyaránt.
A fellépések száma az idő előrehaladtával
nem bővült, inkább szűkült. Jimmy elfáradt -
idegi fáradtságot kell érteni -, bosszankodott
a plakátokért, a menedzserrel összetűzésbe
került és előfordult az is, hogy a turné utolsó
két-három állomását már lemondta.
Este nyolc órakor kezdődtek a
koncertek. Ez tavasszal volt fontos, mert a művelődési
házak és sportcsarnokok üvegablakait nem
lehetett elsötétíteni. Lényeges szempont volt, hogy
kintről ne szűrődjön be fény. Sok pénzt költött fényjátékokra,
azt akarta, hogy maximálisan élvezhetővé
is váljanak. Színes reflektorok álltak
hologramos ábrákkal, amik Jimmy nevét formázták. Különböző
kis korona, csillag képe lobbant fel. A
kivetített kép is csak teljes sötétségben vált élvezhetővé.
A turnékat három-négy naposra tervezte,
a fellépést követően sietett haza. Aztán
megint utaztunk, csütörtöktől hétfőig. Adrián, a legkisebb fiú,
két-három éves volt ebben az időben. Amikor be-
léptem, szaladt elém:
- Krisztián, megint mész el apucival? Hova
mentek? Koncert lesz?
- Apuci ne menj el! - kérlelte az apját. Jimmy le-
guggolt, megsimogatta a fejét és próbálta megma-
gyarázni:
- Kisfiam, ha itthon maradok, akkor ki fogja ke-
resni a pénzt? Neked azért van ennyi játékod, mert
csinálom a koncerteket, nekem ez a munkám, eb-
ből élünk.
Ezt elmagyarázta a kissrácnak, utána már köny-
nyebben engedte el őt.
Jimmyt a koncertekre néha a testvérei is követ-
ték. Hol az egyiket, hol a másikat láttam a közön-
ség soraiban. A nővére, Baba és férje, András az
egyik turnét majdnem teljes egészén végigkövet-
ték: ugyanúgy velünk laktak a szállodában. Árpi,
Öcsi, Tihi a Pest környéki fellépésekre - Gödöllő,
Vác, Székesfehérvár - jöttek el a családjukkal. Né-
hány koncertjét a mamája is meghallgatta. Jimmy
örült ennek. Mindenképpen igényelte, hogy a csa-
ládjából legyen körülötte valaki. Sebastian fiát nem
egyszer még a színpadra is fölhívta maga mellé és
együtt táncoltak. Lement a közönség sorai közé a
feleségéhez, és neki énekelt. Azokat a dalokat, ami-
ket a feleségének írt, így konferálta be:
a számomra legkedvesebb asszonynak, aki
helyet foglal a közönség soraiban. Edit asszony felállt,
Jimmy letérdelt és úgy énekelt. Senki nem
zavarta meg őket.
Jimmy egyszer Sebastian iskolájába bement és
tornaórát tartott a srácoknak. Gyermeknapi kíván-
ság volt, ha jól emlékszem. Indián szökdelést és
hasonló jópofa dolgokat mutatott be. A srácok nem
tudták, mi történik. Álltak a folyosón, beöltözve a
tornaórára, Jimmy pedig kinyitotta az ajtót, síp ló-
gott a nyakában, akárcsak egy tornatanárnak.
- Jó dili volt - mondta utána.
Máskor az iskolában farsangi bált rendeztek. Se-
bastian osztálya is részt vett az ünnepségen. A szü-
lőket is meghívták, Jimmy is eljött a feleségével.
Abban az időben játszották Antonio Banderasnak
a Desperado című filmjét: Banderas énekel benne
tüzes, pörgős számot egy szál gitárral.
Ezen a farsangi bálon ott volt egy irodalomtanár,
aki műkedvelő módon "tudott" gitározni. Fölállí-
tottak egy kis színpadot és elkezdte játszani a szá-
mot. A magam részéről füldugót keresve kotorász-
tam a zsebemben. Jimmy fegyelmezetten tűrte. Ze-
nésztől sohasem fogadta el a kontárságot, ha kel-
lett, a hangszert is kitépte a tehetségtelen muzsi-
kusok kezéből. Vérig sértették, ha a jelenlétében
fülsértő dallamokat zsaroltak ki a hangszerekből
vagy álmatagon, hamisan énekeltek. Az iskolában
nagyokat nyelt, de visszafogta magát. Nyilvánva-
lóan mérlegelt. Ezek után az iskolaigazgató odalé-
pett hozzá, bátortalanul megkérdezte, hogy éne-
kelne-e egy számot. Ahogy meghallottam a szavait,
egyből felvettem a rajtpozíciót, ugrásra készen áll-
tam, hátha emberéletet menthetek. Az igazgatóét.
Jimmy szerencsére nem vette provokációnak,
elnézést kért, és közölte, nem állnak rendelkezé-
sére a technikai eszközök, a lehetőségek nem adot-
tak, amatőr módon nem énekel.

Madonna
Madonna az Evita című film forgatására jött ha-
zánkba. Csak egy néger testőr kísérte el; Bobnak
hívták. Én is felkérést kaptam, hogy néhány na-
pon át legyek mellette kiegészítő biztonsági em-
berként.
Madonnát az ötödik kerületi Károlyi kertben fo-
tózták. A Károlyi kert körbekerített tér. Ezen a
helyszínen matrózruhába öltözött férfiak között sétált
Madonna. A kert mellett található egy iskola,
a tanulók kint lógtak az ablakban. Kisegítettem Ma-
donnát a kocsiból, és megálltam a kertkapunál,
hogy senki ne sétáljon bele a képbe, ne zavarják
meg a fotózást. Üvöltöttek:
- Antonio, viva Espana.
Mintha én lennék Banderas, pedig a macho "la-
tin lover" körülbelül a vállamig ér. Madonna rám
nézett és mosolygott.
Nem olvadtam el. Azt mondják, hogy a forgatá-
sok alatt az érzései nem tükröződnek az arcán. Ma-
donna túlzottan is azonosult a szerepével, három
méterrel a föld fölött járt. Két emberrel állt szóba:
az egyik Carlos Leon, akitől az első gyereke
született, a másik a menedzsernője, azaz a
mindenese.
A filmrendező instrukcióit végighallgatta, de
éreztette a produkció első emberével, hogy itt ő is
csak egy alkalmazott. Madonna úgy él, mintha a lábai
előtt heverne a világ, és ő egy
felsőbbrendű lény lenne. A valódi arcát nem láttam.
Sápadtra maszkírozták, ezt az Evita Peron szerep
megkívánta. Mindenfajta bájtól mentes, jéghideg nő.
Többek szerint mindig ilyen.
Jimmyről a tévéfelvételek során derült ki,
hogy próba nélkül oda tudott állni a kamera
elé. Ahogy kezdődött a felvétel, ő átszellemült és
máris szívéből szólt a dal. Mások sokat próbáltak.
Bíztatta őket:
- Úgy menj be, hogy csak te létezel és
a dal! Add elő úgy, ahogy érzed, hagyd, hogy
belülről jöjjön!
Nem tűrte, ha valaki félvállról, unottan játszott.
Elzavarta a zongoristát, és beült a
helyére. Nem váltott ki ellenséges hangulatot, a
zenészek örültek, ha odaült a zongorához, sőt, később
próbáltak megfelelni Jimmy elvárásainak.
Az Operabálból - ahol a feleségével volt
-, előt-
tünk, mielőtt befejeződött volna a
gálaműsor. Szinte csak megmutatták magukat, beszéltek
néhány emberrel, táncoltak egy keveset és
utána távoztak.
Sokan voltak, Jimmy nem szerette a
tömeget. Az asszony az autóban megjegyezte: ő még
szívesen táncolt volna. Jimmy a körúton
megállíttatta az autót, betettünk egy CD-t, és ott
táncoltak az úton, a
járdán. Kinyitottuk az autó ajtajait,
hogy jobban hallják a zenét. Többen megálltak, nézték, de őt
nem érdekelték a kíváncsi pillantások. Ezek a per-
cek kizárólag az asszonyának szóltak. Amikor a
feleségével volt, senki nem akarta zavarni.
Sokszor feltették neki azt a kérdést, romantikus
embernek tartja-e magát. Erre mindig azt válaszol-
ta, ő nem romantikus, hanem érzékeny és realista,
mindig igyekszik a dolgokat úgy látni, ahogy azok
a valóságban léteznek.
Ő mindenki előtt felvállalta az érzéseit, képes
volt mások előtt sírni. Nem szégyellte a könnyeit.
Végtelenül nyitott emberként élt, de csak addig,
amíg meg nem érezte, ezzel vissza akarnak élni.
Jimmy imádta az operát. Legjobban Pavarottit
szerette. Az évek során folyamatosan tervezték,
hogy írnak neki egy olyan musicalt, operát, amit
kifejezetten az ő orgánumára komponálnak.
A Honfoglalás című magyar filmhez Jimmyt is
megkereste a produkciós iroda, ha jól emlékszem
a hét vezér egyikének szerepére javasolták. A fil-
met musicalbetétek tarkították, ennek apropóján
gondoltak rá. A forgatás kezdetét megelőzően már
kitűzték a koncertturné időpontját, nem akarta le-
mondani. A közönségét nem hagyta cserben.
Kedvenc időtöltése volt a Pomáz környéki er-
dőkön, dombokon lovagolni, teljesen egyedül. Ez
megnyugtatta.
Egyszer vágtázott a lóval az erdőben és
hirtelen egy derékszögű kanyarhoz ért. A ló
bevette a kanyart, Jimmy lezuhant róla, a ló
pedig száguldott tovább. Kisebb sérülésekkel megúszta,
de utána abbahagyta az aktív lovaglást. Ha jól
tudom, két kedvenc kancája is volt.
Miután híres lett, sokan - akiknek
Zámbó a vezetéknevük - kitaláltak olyan
történeteket, hogy Jimmyhez rokoni kapcsolat fűzi őket.
Így akartak a közelébe jutni. Rengetegen jöttek
oda hozzám is, hogy nem tudom hányadik unokatestvér,
külföldre szakadt hazánkfia, de családi vonalon vérrokon.
Egyszer - Békéscsaba, Hódmezővásárhely kör-
nyékén - jött oda három fiatalabb fiú,
hogy ők családtagok és egy lovat akarnak eladni Jimmynek.
Hozták a lónak a pedigréjét. Bevittem
az öltözőbe, de Jimmy akkor már évek óta nem
foglalkozott lovakkal, nem lovagolt. Átnézte, majd
kijött a fiúkhoz, mi a szándékuk ezzel.
Kiderült, ők is azért adták ki magukat családtagnak vagy
közvetlen ismerősöknek, hogy egy lovat rásózzanak.

Negyedik fejezet
Az esős januári reggel megoldotta, ne menjek
sehova, és folytassam ezt a könyvet. Különös ka-
land egy olyan emberről írni, akivel hosszú
évekig dolgoztam együtt.
Nyolc óra, most ébredtem fel. Ha Jimmy élne,
egy hosszú éjszaka után talán most érnék csak ha-
za. Ő mindig fordítottan élt, ami azt
jelentette, hajnalig, másnap tíz óráig, délig fönt voltunk és utá-
na mentünk pihenni. Mellette napi négy-öt óránál
nem aludtam többet. Az átmulatott éjszakák után
Jimmy nehezen ébredt fel. Kevés ember volt,
aki bemehetett a szobájába és kelthette: otthon a
felesége, kintalvásokon az őt követő testvérei és én.
Nem tudta elviselni, hogy valaki bemenjen
hozzá, nagy lendülettel kivágja az ablakot,
fölhúzza a sötétítőt, hangoskodjon:
- Ébresztő!
Ez szóba sem jöhetett. Finoman kellett beoson-
ni a szobájába, óvatosan a kezét rázogatni:
- Jimmyke, ébredj föl, indulnunk kell!
Ez általában hatott. Ilyenkor felébredt, kérte a
cappuccinóját, sok cukorral. Mindig magam vit-
tem föl neki. Ébredés után nem viselt el
idegeneket maga körül.
Árpi öccse - aki a legjobban hasonlít rá - "elkö-
vetett" egy emlékezetes ébresztést. Otthon történt,
a csepeli házban. Árpiék jöttek ki látogatni valami-
kor délután, de ő még aludt. Árpi bement a szobá-
jába, föltépte a redőnyt és üvöltötte:
- Kelj föl Lázár!
Jimmy nem értékelte a bibliai köntösbe burkolt
szavakat, üvöltött vele, és hozzávágta a párnáját,
papucsát, mindent, ami a keze ügyébe került.
A tragédia óta az életvidám, jókedvű, örökösen
tréfálkozó Árpi csöndes lett. Magába fordult, nem
is nagyon beszél, látszik rajta, hogy nagyon meg-
viselte őt a bátyja halála.
Sok rajongó minden koncertjére követte. Ez nem
csekély anyagi áldozat.
Jimmy idővel felismerte őket.
Figyelte az embereket, az első sorokban kik áll-
nak, ülnek, és a sokadik buli után már kedvesen
mosolygott az ismerős arcokra. Ők is autogramot,
közös fényképet kértek. Az utolsó években a kon-
certszervezők már arról is gondoskodtak, legyen
külön helyiség a cateringnek, ahol szendvicseket,
üdítőket, főtt ételeket szolgáltak fel. A leghűsége-
sebb rajongók ide is bejöhettek. Kaptak VIP kártyát,
ez feljogosította őket, hogy minden Zámbó Jimmy
rendezvényre eljöhessenek, ne kelljen belépőt fi-
zetniük. Ők is ott étkeztek, beszélgettek, nagyon
tisztelettudóan viselkedtek. Amikor
Jimmy a zenekarával beszélgetett, csendben
félrevonultak, szerényen fogyasztottak. Ismertek engem
is, elég volt csak szemmel jelezni feléjük, hogy
most egy kicsit hagyják magára. Ők ezt szó nélkül
megtették. Velük soha, semmiféle konfrontáció vagy
összeütközés nem történt.
Egy rajongó házaspár: Mészáros Gábor és a fe-
lesége cukrászok. Állandóan hatalmas
dobos tortákat, süteményeket, korona alakú tortát
hoztak.
Üres kézzel soha nem jöttek. Mindig
gondoltak arra, hogy ne csak Jimmynek, hanem a
zenekarnak,
a testőrnek, mindenkinek jusson a finomságokból.
A VIP-kártyás rajongók közül a tatabányai Mikó
család készítette a temetésre a koronát.
Petike is Jimmy-rajongó, lelkes, fiatal srác.
Majdnem az egész országos turnét végigkövette. Tizen-
hét-tizennyolc év körüli, nem dolgozott sehol, így
vándorolhatott velünk. Büszke volt, hogy neki
Zámbó Jimmys pólója van és kísérhet bennünket
mindenhová. A tv-felvételeken is ott ült.
A Dalban mondom el című műsor tv-felvételén
kb. harminc-negyven ember közreműködött. A
díszlet: hangulatos asztalkák, székek, kis piros
ernyős asztali lámpák, színes koktélok, elegáns po-
harakban. Lehetett táncolni a színpad előtt, én
jeleztem ezt a rajongóknak, akikkel évek óta ismer-
tük egymást.
A koncerteken a munkámat nagyban segítették,
ők álltak mindig az első sorokban. Valamelyest
visszatartották a fanatikusokat, akik
mindenáron fel akartak rohanni a színpadra. Volt, hogy
ők húzták vissza az elszántabbakat.
Mindenkit megkértem, tv-adás van, nem szeret-
nék bemenni az élőképbe amiatt, hogy ott rendet
kelljen tartanom. Annyit kértem, Jimmyhez túl
közel ne menjen senki, három-négy méter legyen kö-
zöttük. Ezt be is tartották.
Jimmy elkezdett énekelni, Petike, aki évek óta
járt velünk, ezeket a dalszövegeket kívülről tudta
és énekelte Jimmyvel. Jimmy odament mellé,
együtt énekeltek.
A tv-felvétel során általában minden dalt két-
szer vesznek fel. Ha valami esetleg nem sikerül,
legyen egy biztonsági tartalék, amit le lehet
adni a nézőknek. Az első számnak a felvételénél a rende-
ző valami apró hibát látott és megismételtette a
felvételt. Jimmy spontán ember volt, nem
tervezte a koreográfiát. Amikor újra énekelte a dalt, nem
ment oda Petikéhez, sétálva énekelt. Az utóbbi
felvételt fogadták el, azt adták le a tv-ben.
Petikének vérzett a szíve, hogy ő nem került a képernyőre.

Plakát és a plakát
A turnék folyamán ahogy közelítettünk egy-egy
város felé, néztük, ki vannak-e ragasztva a plakátok.
Többnyire én vezettem az autót. Nekem kellett
néznem az út bal oldalát, ő pedig nézte a jobb ol-
dalt. Öt perc múlva megkérdezte:
- Te láttál plakátot?
- Nem sokat - válaszoltam.
- Én meg csak egyet láttam, de annak is szem-
üvege és szakálla volt - állapította meg. Nem
bosszankodott, nevettünk.
Veszprémben befordultunk a Sportcsarnok elé,
ott állt egy trafóház. Az oldala tele volt
ragasztgatva Zámbó Jimmy plakáttal.
Két fiatal srác állt előtte, éppen bajszot satíroz-
tak neki. Szóltam Jimmynek, nézze meg, mit
csinálnak. Kért, kanyarodjam oda. Áthajolt előttem és
kiszólt az ablakon.
- Na mutasd, milyen lett?
A srácok megfordultak, a döbbenettől nem tud-
tak megszólalni és elszaladtak.
Természetesen ő is tudta, hogy az Interneten fo-
lyamatosan lehet róla vicceket olvasni. Nekem
biztonsági szempontból is fontos volt, hogy tudjam,
az emberek miként viszonyulnak hozzá. Inkább a
külsejét gúnyolták. A halála után is tovább mocs-
kolódtak. Az első vicc a tragédia után már aznap
fönt volt az Interneten: Miért nem lehet több Jim-
mys viccet gyártani? Mert lelőtte a poént. Ez
humor?
2000-ben, amikor elkezdődtek az őszi televízi-
ós felvételek, készítettek egy Internetes szavazást.
Jimmyt Magyarország legcsúnyább asszonyának
választották. Ezt leközölte az egyik bulvárlap is.
Kint voltam már Jimmynél a csepeli házban, in-
dultunk a Péntek Esti Vigadó felvételére, amikor
Lajcsi irodájából érkezett a fax. Előttem van, ahogy
a faxgép kidobta a papírt. Ott volt az újság szalag
címe és az a cikk, amit fényképpel együtt közöltek.
Jimmy elolvasta és percekig szótlanul állt, fagyos
csend uralta a házat. Utána beszélt Lajcsival. Ő is
úgy kezdte, hogy nem érti, miért? Üzleti fogás? Job-
ban menjen a lap? Ez feljogosítja a szerkesztőt
arra, hogy ilyen ízléstelenül lejárasson valakit?
Beültünk az autóba és Csepeltől egészen a Pó-
lus Center Fortuna Stúdiójáig, az M3-as autópályá-
ig néma csöndben ült, egy szót nem szólt. Ahogy
fölmentünk az M3-ra, kérdezte, mit szólok ehhez
az egészhez. Nagyon megviselte a dolog.
Máskor is bántották, de azokra rögtön reagált:
dühös volt, de a dühkitörése után megnyugodott,
kibeszélte, kiüvöltözte magát. Most
döbbent csendben ült, ilyen azelőtt sosem történt.
Még annyit hozzáfűztem:
- Az Internetre névtelenül föl lehet
vinni bármit.
Ezt olyan emberek tették meg, akik
nem merik vállalni a nevüket. Ha odaállnak eléd,
és szemtől-szembe teszik meg, nem a hátad mögött, az más.
Éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott.
Megérkeztünk a stúdióba, ahol ennek az
újságnak a fotósa és az újságírója várta.
Odament hozzájuk. Azt hittem, tombolni fog, azt
hittem, megtépi őket. Annyit mondott nekik,
ezentúl nem jöhetnek be a stúdióba és nem fotózhatják őt.
Megkért, erről a jövőben is gondoskodjam.
Nyugaton ilyet nem lehet megtenni bűntetlenül,
ebből komoly sajtóper kerekedik.
Ott a személyiségi jogokat tiszteletben tartják.
Minden esetben be kell olvasni a cikkeket annak az
embernek, akiről szó van. Valakinek a háta mögött nem
lehet mocskolódni, össze-vissza hazudozni és
megjelentetni nyomtatásban. Az utca embere a
sztárokról így alakítja ki a saját elképzelését. Nem
mindenki jár koncertre, az újságot sokkal többen megveszik.
Aki esetleg nem kedveli őt vagy
semleges, csak ezekből a lapokból jut információhoz.
Azt hiszem, ezek az események egyre
elszántabbá tették Jimmyt, még jobb akart
lenni. Nem lehetett megtörni. Ahogy énekelt, ahogy
zenélt, ezek az élmények még mélyebb indulatokat és
érzelmeket szabadítottak fel belőle. Szerintem ez nála egy
tudatalatti védekezési ösztön volt: csak azért is
megmutatja, ő a legjobb torok. Bárkinek a torkát
és szívét kiénekli, mondta gyakran. Zárkózottabban
élt, nagyobb távolságot tartott mindenkitől.
Halála után az emberek találgatni kezdtek: jobb
kezes, vagy bal kezes volt. Ha megnézik a fényké-
peket, azon egyértelműen látni, melyik kezében
fogta a mikrofont.
Mindenki tudta, mennyire kényes a hajára.
A Friderikusz-showba folyamatosan kapott meghívást.
Fridinek az az ötlete támadt, fazonírozzák őt át,
teremtsenek neki új külsőt, új imaget. Zámbó Jim-
my köztudottan sportosan elegáns ruhákban járt,
büszke volt a hosszú hajára. Fridi be akarta bizo-
nyítani, hogy rajongói nem a külsőségekért tarta-
nak ki mellette. Napokig gondolkodott rajta. Végül
nemet mondott. Látta a korábbi OMEGÁ-s Kóbor
János tévészereplését, amikor a színpadon meg-
mosták a haját. Ez visszarettentette, komolytalan-
nak tartotta. Úgy érezte, az ő tekintélyének, az ő
méltóságának nem biztos, hogy használna egy
ilyen szereplés. Már ebben az időben is Királyként
emlegették a rajongói.
A halála után híresztelték, eltűnt a hajkoronája.
Ez persze nem igaz, de nagyon jól tudta a bulvár-
sajtó, hogy az embereket ezek a dolgok
foglalkoztatják.
A Füstös éjszaka blues című kislemezen magas
és mély hangon énekel.
A Fészek Klubbal szemben működött egy ho-
mo-bár, ahonnan egy Bimbi nevű srác megkeres-
te Jimmyt.
Megkérte, ezt a nótát ő hadd playbackelje le.
Jimmynek elmesélte, úgy lépne fel, hogy az egyik
arcát nőnek, a másikat férfinak festi ki. Amikor női
hang szólal meg, akkor azt fordítja a közönség fe-
lé, amikor férfi, a másikat. Jimmy nevetett, élvezte
Bimbi előadásmódját, odaadta neki a számot, hogy
dolgozza fel. Erre az egyik pletykalap lehozta fő-
címen: Zámbó Jimmy egy meleg bárban énekel.
Nem is foglalkozott volna ezzel a dologgal, de
egyik nap a gyerekei úgy jöttek haza az iskolából:
- Apuci, azt mondták, te buzi vagy.
A gyerekek nem is voltak tisztában a szó igazi
értelmével. Jimmy dühös lett, bement a szerkesz-
tőségbe és tombolt.
Amíg csak őt érte a sérelem, addig nem nagyon
vett elégtételt, de ha érezte, hogy a gyerekeire is
kihat, teljesen kiborult.
Vérig sértődött, ha ültünk az étteremben és a
pincér dobálta elé a tányért, a poharat vagy álltunk
egy pultnál és az italt csak úgy odalökték.
A halála utáni napokban az egyik bulvárlap le-
közölt egy cikket, miszerint Jimmy 2000 szilvesz-
tere előtt, pontosabban december 29-én a Moulin
Rouge-ban szórakozott. Az interjút az állítólagos
testőr adta, név nélkül. Fotó nem jelent meg, az ar-
cát sem vállalta.
Sokat sejtetően nyilatkozta: Jimmy egész éjszaka
azon dühöngött, hogy nem a megfelelő stílusban
tették le elé a hamutartót, hanem - ő úgy fogal-
mazott - kivágták elé a pultra, mint ahogyan a
western-kocsmákban a sört szokás.
Nem egyedi eset, az évek során több helyen elő-
fordult. Sosem voltam büszke arra, hogy hasonló
közjátékok részese lehetek, így nem hagytam, hogy
elrontsák ezzel a jókedvét. A hamutartót visszaad-
tam a pincérnek és rászóltam, próbálja meg udva-
riasan kihozni és finoman letenni. Ez mindig ha-
tott, nem kellett hajnalig ezen dühöngeni.
Utólag sokan kinevezték magukat Jimmy test-
őrének, miközben fogalmuk sem volt, hogy kell
mellette fellépniük.
Egy átmulatott éjszaka után hat óra előtt pár
perccel megérkeztünk a Vigadó Casino teraszára.
Reggel hat óráig vannak nyitva.
Jimmy szeretett volna valami egytálételt enni,
nem disznót akart süttetni magának.
Az egyik pincér bent volt az étteremben, a másik
eltűnt hátul, kigombolt ingben, hanyagul. Kilazított
nyakkendővel porszívózta a szőnyegpadlót. Leül-
tünk a teraszra és vártunk néhány percet. Jimmy
kényes volt arra, ha nem vették észre azonnal. Úgy
érezte, szándékosan várakoztatják. Szóltam a pin-
cérnek, jöjjön ki végre az asztalhoz, vendégek jöt-
tek. Nemsokára kijött az ember. Kezében két-há-
rom étlappal, de ugyanúgy, a melle csupaszon vi-
rított. Jimmy ránézett, látta, ki van gombolva az in-
ge, foltokban megizzadt, mellkas szőrzete szana-
szét meredezik, és elfordult tőle. Elküldte, szedje
magát rendbe és úgy jöjjön vissza az asztalhoz. A
pincér közölte, mindjárt zárnak. Jimmy idegesen
megszólalt: ő ezt nem érti, ez vendéglátóhely, amíg
van vendég, addig nyitva vannak. Valamit vissza-
szólt az ember. Fölálltam, ő pedig átbukdácsolt né-
hány cserép tuján és beszaladt az étterembe. Szól-
tam a másik pincérnek - aki föl volt öltözve -, le-
gyen szíves, jöjjön ki az asztalhoz és szolgálja ki a
társaságot. Attól kezdve udvariasak voltak.
Jimmyt meghívták a szentendrei forintos Casino
megnyitó ünnepségére. Aznap este már teljes gőz-
zel üzemeltek, a VIP-vendégeket különterem vár-
ta. Millió biztonsági ember, a kötelező regisztráció
nélkül egy árva légy sem keresztezhette a légteret.
Jimmy is sorban állásra kényszerült. Ha a pillan-
tásával ölni lehetne, a másnapi újságok szalagcí-
mekben harsognának tömeggyilkosságról. Sorra ke-
rültünk, mondtuk a nevünket, de a recepciós a
személyi igazolványokat is kérte. Nem reagáltunk erre.
Csak "púposkodott" tovább, mire Jimmy kifakadt:
- Ne szórakozz velünk! Nem tudod, ki vagyok?
írd be a nevemet és hagyj békén! A recepciós
szemtelenül válaszolt:
- Jól van na! Milyen jegyet adjak? Napit, hetit,
vagy hónaposat?
Jimmy átnézett rajta:
- Amilyet akarsz.
Szemrebbenés nélkül beblokkolta a
havijegyet.
A viharos anyázást a teremfőnök állította
meg, udvariasan elnézést kért Jimmytől, és
megígérte, ez többé nem fordul elő.
Nem is fordulhatott, mivel oda soha
többé nem mentünk vissza.
Pedig ő nem volt rossz vendég a kaszinókban
sem. Hébe-hóba elindult megkísérteni a
szerencséjét, a szórakozás kedvéért rángatta a
félkarút, tétekkel rulettezett. Kártyázni sosem
láttam.
Ha a turnék alkalmával maradt egy szabad nap,
elment a szobájába és ki se mozdult.
Nem szerette a kényszerpihenőt. Megkért, szedjem
össze a fellelhető sajtótermékeket. Olvasott,
csak enni jött le vagy sétálni.
Szerette a verseket; különösen Petőfi
Sándort.
Kedvelte a prózai költeményeket és a
balladákat.
Szabó Gyula versmondói stílusát mindig dicsérte.
A sors, a ravatalnál a búcsúbeszéd
egyik szakaszát Szabó Gyula szavalta el. A
versnek az volt a címe: Ad Astra - a csillagokig. A
verset egy cserkész írta a temetés előtt.
Mindig ügyelt arra, hogy az otthoni felszerelése
is komoly legyen. Sokat költött hangszerekre.
A legutóbbi őszi BNV-n a Yamaha hangszercég
is kiállított. A biztonsági embereket én adtam. Jim-
my teljesen váratlanul, az esti órákban felbukkant
és a Yamahánál végigpróbálgatta a legújabb hang-
szereket.
Otthon leült a Clavinova elé, a fejében lévő dal-
lamokkal kísérletezgetett, játszott. Spontán, nem
görcsölt. Ezért is adott ki évente csak egy lemezt.

Ötödik fejezet
Debrecenben többnyire a Cívis Hotelben
szálltunk meg. Van egy kellemes kis
teraszrésze ennek a szállodának. Négyen üldögéltünk az asztalnál,
Jimmy, mellette a menedzsere, az egyik kollégám,
aki segített nekem a védelemben és én. Jött a
felszolgáló, kiosztotta az étlapokat,
mindannyian választottunk.
Visszajött a pincér, rendeltünk, a társam
lapozgatta az étlapot és kiszúrta a pulykafilét
Dubarry módra. Megkérdezte:
- Mi az a dubrai pulyka?
Jimmynek a kezében megállt az étlap,
kikerekedett a szeme, két-három másodperc kellett,
hogy értelmezze a dolgot. Ránézett a pincérre,
legyintett, és közölte:
- Őt nem az esze miatt szeretjük.
Jót nevettünk ebédelés közben. Egyébként ízlett
a fiúnak "dubrai" pulyka.
Az Irigy Hónaljmirigy gyakran parodizálta
Jimmy dalait. Az együttes egyik tagja
beöltözött Zámbó Jimmynek, a másik pedig úgy öltözött föl,
mint én. Megállt a nyitott ajtóban és integetett kifelé,
hogy ne jöjjön be senki, miközben nyúlt be a
zakója alá a fegyverért. Jó poén volt.
Salgótarján környékén jártunk, bementünk
egy kis bárba. Jimmy szeretett volna
Traubisodát rendelni. Látta, hogy ennek a márkájú
üdítőitalnak az üres üvegei kinn vannak az asztalon.
Odamentünk a pulthoz, mondta a hölgynek,
kérünk szépen Traubisodát. A pincérnő vidékiesen
visszaszólt:
"Tróbiszóda" máma csak holnap lesz.
Álltunk és kacagtunk: természetesen
csak úgy diszkréten, nem a nő arcába. Kérdeztük,
mi a választék? A hölgy kezdte sorolni:
- Van Cola, van szőke Cola.
Jimmy udvariasan érdeklődött:
- Milyen az a szőke Cola? Azon a
vidéken így hívták a Fantát. Szőke Colát rendeltünk,
alkalmazkodtunk a helyi szokásokhoz.
Mátrafüreden külön biliárdterem volt, a
biliárdasztal körül székek, asztalok. A terem
egyik sarkában bárpult állt. Egy idősebb nő szolgált
fel, kértünk tőle egy kazettás magnót. Nem volt se
Demjén, se Charlie, úgyhogy Jimmy lehozatta
a szobájából a saját kazettáját. Akkor jelent meg
a Best of 1, Best of 2. Jimmy ezt hallgatta, majd a
Még nem veszíthetek című számot is lejátszotta.
Hallgattuk a zenét, közben biliárdoztunk, beszélgettünk.
A Még nem veszíthetek című szám után odajött
a nő, és a következőket mondta:
- Művész úr, jácca má el újból a Még nem
süllyedhetek el-t!
A számban van egy szövegrész, ami így
hangzik:
"most már ez vagyok én egy süllyedő hajó."
"Szétszakadtunk" a röhögéstől. Nem diszkréten,
hanem a könnyezésig. A nő döbbenten nézett,
természetesen újból lejátszottuk neki.
Mentünk az autóval, mint Kerouac
regényében az elszánt, kalandra vágyódó fiú. Igen, mi is
mindig kerestünk valamit, most éppen a Sportcsarnokot.
Nem volt kiírva, hol is van, nem is
jöttek ki elénk.
Meg kellett állni, lehúzni az ablakot,
kérdezősködni.
Jimmy hangulatember volt, néha jópofáskodott,
máskor a legapróbb dolog is felidegesítette. Nem
bírta, ha nem készítették elő megfelelően az
érkezését.
Kisvárdán mentünk az úton - közel az ukrán ha-
tár - az 500-as Mercedesszel. Már sötétedett. Jimmy
vezetett, én az anyósülésen ültem, és szép lassan
"becsorogtunk" egy lámpához. Egy fiatal lány áll-
dogált az út szélén. Lehúztam az ablakot, meg
akartam tőle kérdezni, merre találjuk a Sportcsar-
nokot. Meglátott és riadtan elszaladt.
Jimmy nevetett:
- Szegény lány, biztosan azt hitte, az ukrán maf-
fia kocsikázik az ő városukban.
Az autónk, a termetem, az öltöny, a nyakkendő
látványa ezen a környéken veszélyt jelent.
Máskor Mosonmagyaróváron kerestük a sport-
csarnokot. Egy bácsi a biciklijével kerekezett
haza a földekről. A kapanyél be volt tűzve a bicikliváz-
ba, melós kezeslábast viselt, fején svájci sapkát.
Közvetlenül mellettünk ment át a lámpánál, lehúz-
tuk az ablakot és megkérdeztük, nem tudja-e vé-
letlenül, merre van a sportcsarnok? Kedvesen vá-
laszolt:
- Dehogynem! "Gyöjjenek" utánam!
És komolyan gondolta, hogy a Mercedes követi
kilométereken keresztül. Jimmy megköszönte az
öregnek, és csak magában morogta:
- Te meg tekerjél 120-szal és akkor követünk.

Utcai harcosok
1995-ben rendezték meg az Utcai Harcosok el-
ső országos bajnokságát. A küzdősportágak min-
den ágazatából lehetett nevezni, a kung-futól, a
tae kwon-don át, a thai box-ig.
Kétféle súlyhatár volt: 75 kg fölötti, illetve 75 kg
alatti. Ezenkívül mindenféle stílusban, kötött sza-
bályok nélkül lehetett küzdeni. Az a szabály, hogy
nincs szabály. Két ember beáll egymással szemben
a ringbe, és a küzdelem addig tart, amíg az egyik
fel nem adja, vagy képtelenné nem válik a folyta-
tásra. A birkózó ugyanúgy nekiment a bokszoló-
nak, mint a kickboxos a karatésnak, vagy a judos
a thai-bokszosnak. Fejelés miatt sem fújtak le
meccset. Maximális teret kapott a brutalitás, ki-ki
maga eldöntötte, hogy mennyit vállal az adok-
kapokból.
Érdekes volt látni, hogy a különböző sportágak
képviselői miként állnak föl egymással szemben,
milyen módon képesek küzdeni. Az amatőröktől
kezdve a profi sportolókig mindenki benevezett.
Hatalmas pofonok csattantak.
Sok meccs végződött úgy, hogy hordágyon vitték
ki a vesztest. Olyanok is bevállalták ezt a küzdel-
met, akik addig csak utcán verekedtek: ezért neve-
zik az Utcai Harcosok Bajnokságának. Beneveztek
taxisok, névtelen, eldugott falvak bikái, hétvégi po-
fozkodásoktól diadalittas kidobólegények, innen-
onnan érkezettek. Felálltak egy profi sportolóval
szemben, és mint a lovat, úgy megverték őket. To-
kától bokáig. Nem úgy számoltak rájuk, hogy egy,
kettő, három, hanem január, február, március.
Ijesztő nagy pofonok csattantak, folyt a vér,
szirénáztak a mentők. Volt, akit élesztgetni kellett,
mert bekapta az ütést az állcsúcsra, az tuti.
Óriási nézettsége volt, az embereket vonzza a
brutalitás. Itt azt láthatták: kimegy két ember,
egymásnak esik és amíg élnek, amíg mozognak, addig
piff-puff. Gyengébb idegzetű embereknek nem
ajánlott.
A zsűri tagjai közé nevesebb közéleti személyi-
ségeket is meghívtak, köztük Jimmyt.
Említettem, hogy Jimmy vonzódott a küzdőspor-
tokhoz, a szép technikákat ő is szerette,
elismerte.
Átmulatott éjszaka után a gyertyát meggyújtot-
tuk és egyetlen ökölcsapással kellett eloltani. Itt
az a lényeg, hogy nem szabad hozzáérni se a gyer-
tyához, se a lángjához, hanem az ököl által keltett
légörvénynek kell a lángot elfújnia. Ehhez borzasz-
tó gyorsnak kell lenni. Jimmy akkor játszotta ezt,
amikor ivott. Ha nem is elsőre, de másodszorra,
harmadszorra mindig sikerült neki. Ez képességfej-
lesztő gyakorlat, szívesen próbálgatta a barátai kö-
rében.
Jimmy a nyilvánosság előtt engem sosem verse-
nyeztetett. Nem kellett odaállnom kapkodni a
pénzt vagy ökölcsapással eloltani a gyertyát.
Pedig otthon begyakoroltam, nehogy leégjek.
Kettesben néha mi is játszottunk.
A társaim, Zsolti és Sefi az utóbbi években fel-
váltva jöttek velünk a turnéra. Mind a ketten
felszentelt Shaolin papok, kimagasló eredményeket
értek el a kung-fu területén. Jimmy elvárta tőlük,
hogy bemutatókat tartsanak, a tudásukkal büsz-
kélkedett mások előtt.
Sefinek kerestettek egy botot vagy deszkát,
hogy töréseket mutasson be alkarral.
Jimmy rámutatott:
- Törd el!
Ő visszakérdezett, hogy felülről vagy alulról.
Neki mindegy volt, egyik irányból sem okozott
gondot. Összetörte, félrerugdosták a törmeléket,
utána következett a Shaolin chung hop kuen for-
magyakorlat. Tradicionális ütés- és rúgástechnikák.
Nagyon látványos.
A csukló fölött a kézfej külső oldalánál van egy
apró kis csont, amit hosszú évek folyamán ki lehet
dolgozni úgy, hogy a csonthártyából az idegek ki-
halnak, a csont megdagad. Ez a nagy ütéstől nem
reped meg. Ellentétben a kézfejjel és a csuklóval.
Ennek a kiképzése minimum három év. Sefiék a
kókuszdiót összetörik vele egy ütéssel. Mint tud-
juk, a kókuszdiót fűrészelni alig lehet.
A gyakorlás fokozatosságot igényel, először az
ember puha tárgyakat ütöget és később egyre ke-
ményebbeket.
Lent voltunk Mátészalkán. Éjszakai buli volt:
örömzenélés. Jimmynek eszébe jutott, hogy Sefi is
velünk van, intett, hogy mutasson be valamit.
Bemutatta a formagyakorlatot. Összetört egy botot a
könyökével. Jimmy kérte, még mutasson valami
különlegességet. Sefi gyertyát tört a kezével. Rá-
nézésre könnyű dolognak tűnt, letette maga elé a
gyertyát, és apró ütésekkel összelapította.
A zenekar tagjai mondták, ezt mi is megcsinál-
juk bármikor. Hat-nyolc gyertyát eléjük raktak.
Mindenki elkezdte ütni, de senki nem tudta
eltörni.
Jimmy cikizte őket.
A kezüket szétverték rajta, másnap a
dobos fáslis kézzel dobolt, a gitáros
bebugyolált kézzel gitározott. Tonnaszámra fogyott a
jégkocka. Sefinek persze ez nagyon imponált.
Az Utcai Harcosok Bajnokságának döntőjét
1995. októberében rendezték a Budapest
Sportcsarnokban. Az addigi vidéki állomások
győztesei mérték össze az erejüket a budapesti döntőn. Már
csak bajnokok léptek föl és bajnokok küzdöttek
egymással. Óriási sporteseménynek számított. A
zsűriben több meghívott előadóművész is részt vett a
popzene világából: Jimmy, Pataki Attila,
Zalatnay Sarolta. Felkérték őket, hogy a
szünetekben énekeljenek el egy-egy számot és a díjátadásban
is működjenek közre.
Jimmyé volt a bajnokavatás előtti utolsó szünet.
Széthúzta a köteleket, belépett a ringbe, kezébe
adták a mikrofont. Elsötétült a nézőtér, őt bevilá-
gították, elkezdte énekelni a Még nem veszíthetek
című dalt.
Ahogy belekezdett a dalba, iszonyatos fütty-
koncert kezdődött. Amíg énekelt, addig fütyültek.
A dalt szinte nem lehetett hallani, csak a
füttyöket.
Végigénekelte a számot és utána mintha mi sem
történt volna, visszaadta a mikrofont, kilépett a
ringből, óvatosan, nem gyors tempóban: kisétál-
tunk az öltözőkhöz, a küzdőtér mögé. Megtámasz-
kodott a falnak és látszott rajta, hogy mélyen el-
gondolkozik.
- Úgy látszik, nem tudok mindenki lelkéhez
szólni - mondta halkan.
Megint szembesültünk azzal, hogy vannak olyan
emberek, akik nem szeretik sem őt, sem a zenéjét.
Ezt borítékolni lehetett volna. Hogy is gondol-
hatta bárki, hogy az ilyen brutális harcot kedvelő
emberek vevők lesznek Jimmy lírájára?
Az ő koncertjeire nem a tornacipősök jöttek el,
a koncertturnék során eleinte nem véletlenül vá-
lasztotta a színháztermeket. Közönsége elegánsan
járt: a férfiak nyakkendőben, öltönyben, a nők ün-
nepi ruhában. A fiatalok szerényebben, sportos
szerelésben jöttek, de nem szakadtan.
Azt sem tűrte, ha asztaltársasága tagjai nem sza-
lonképes öltözetben telepedtek mellé. Tisztelet-
lenségnek és sértésnek érezte, üvöltött velük. Ha
az asztalához ülnek, akkor egy királyhoz öltözze-
nek, nem pedig guberáláshoz.
Vidéken voltunk, valahol a világ végén. Jimmy
menedzsere az asztalnál ült, elegáns öltözékét Do-
nald kacsás nyakkendővel bolondította meg. Jim-
my tombolt. Keresetlen szavakkal a tudomására
hozta, szeretné ha eltávolítaná a nyakából azt a
háziállatos förmedvényt, vagy ha mindenképpen
ragaszkodik hozzá, kösse fel magát vele.
A menedzser elbattyogott, több faluval arrébb
talált egy férfi divatáru üzletet és beruházott. Vett
egy új nyakkendőt. Visszajött, büszkén virított ve-
le. Jimmy ránézett, tömören véleményezte:
- Szar. Vegyél másikat.
A délután jórésze hasonlóképpen telt, az ember
a harmadik kör után elhozta hitelbe a divatüzlet
teljes nyakkendő-kollekcióját, hogy Jimmy válassza
ki közülük a megfelelőt.
Amíg távol volt és futotta a köröket, belebete-
gedtünk a röhögésbe. Ahogy belépett az ajtón,
mindenki felvette a fapofát, a fejünket csóváltuk
és rosszalló tekintetekkel illettük az újabb ízléste-
len választást. Ami nem is volt mindig az.
A legtöbb fellépésén ott ült a város polgármes-
tere, a felsőbb vezetők, illusztris személyek. Ese-
ményszámba ment, hogy Zámbó Jimmy koncert
van, függetlenül attól, nagyvárosban vagy éppen
kicsiben lépett fel.
A kisebb településeken nemcsak a polgármester
jött el, hanem az egész vezérkar. Ők büszkék vol-
tak arra, hogy Jimmy eljött hozzájuk énekelni. En-
nek Jimmy örült és minden igyekezettel megpró-
bálta viszonozni azt, hogy nem csak végignézték a
koncertjét, hanem utána keresték vele a kapcsola-
tot. A buli után lejöttek az öltözőhöz. Miután átöl-
tözött, fogadta őket, beszélgettek. Igyekezett velük
közelebbi kapcsolatot is kialakítani. Mivel évente
azért kétszer végigjártuk az országot, nem volt
mindegy, milyen hangulatot, érzéseket hagyunk
magunk után. A következő alkalommal úgy ment
vissza, hogy már ismerősként fogadták őt.

Dáridó
Az évek folyamán néhány videoklipet hébe-hó-
ba leadtak a tévében Jimmytől, de igazából
az első komolyabb televíziós zenei fellépése a
Dáridó indulásakor volt. Önálló műsora 2000
tavaszától jelentkezett az RTL Klubon.
Lajcsi azt akarta, hogy Jimmy ne a már
ismert és előadott dalokat, hanem magyar nótát vagy
valami mást énekeljen. Mindenképpen új arcát vigye
a nagyközönség elé. Ezzel azt akarták érzékeltetni,
a művészek sokoldalúak, nem lehet beskatulyázni
őket. Pataki Attila például cigánydalokat énekelt.
Jimmynek tetszett ez az ötlet, ő magyar
nótát adott elő, azt is nagyon jól énekelte. A saját
zenekara és ismerősei társaságában eltöltött zenélések
folyamán is sok magyar nótát tanult meg.
Ekkor énekelte el egyik kedvencét, ami
némileg eltér az eredetitöl:
"Ne bántsatok soha engem,
én a szidást nem érdemlem.
Nem tudok más lenni,
mert akinek a szíve fáj
hajnalban is mulatni jár
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét,
az italból sosem elég.
Rohanok egy züllött,
sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára,
azt húzatom a cigánnyal,
vége van már, vége.
Hadd menjek én feledőbe,
vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe
ezt a csekély pár sort:
Élt egyszer egy koldusszegény,
dalos ajkú nótás legény,
kár volt érte, kár volt. "
A tv-felvételeken néhányszor a felesége ott ült
az első sorban.
Jimmy ilyenkor lesétált a színpadról, letérdelt
elé és neki énekelt. Könnyes szemmel nézték egy-
mást.
"Te vagy nékem az az asszony,
akitől a boldogságom kaptam.
Mégis te vagy az az asszony,
akinek én oly keveset adtam.
Te vagy az a fénylő csillag,
amely mindig ott ragyog az égen.
Amelyik ha eltévedek,
megmutatja a jó utat nékem.
Te vagy aki otthon sírtál,
ha én máshol a világom éltem.
Tudtam azt, hogy egy jó szavam elég lesz,
hogy meghocsásd a vétkem.
Lehajtom most a fejemet,
szeretném ha meg is szidnál engem.
Olyan asszony vagy te nékem,
amilyet én meg sem érdemeltem."
Amikor Edit asszonyhoz énekelt, mindig sírt.
Azt mondta, ilyenkor és ily módon köszöni meg
az eddig együtt eltöltött időt, a tíz egynéhány évet
és a két közös gyermeket.
A történeti hűséghez hozzátartozik: Lajcsi nem
véletlenül kezdett Jimmyvel. A reklámok arról szól-
tak: Jimmy fellép a Dáridó új műsorában. Kiemelt
sztárvendégnek számított. A TV2 is ráérzett arra,
Jimmyben van fantázia, és azt a műsort nézik az
emberek, amelyikben ő énekel.
Meghívták a Dáridó országos koncertturnéra is.
Szandi is aktív résztvevője, illetve egyik műsor
vezetője volt ezeknek a koncerteknek. Szeretett
játszani, a közönség soraiból mindig felhívott egy
férfit, lehetőleg középkorút, ducibbat, táncra pró
bálta őt biztatni. Kicsit azért cikizés formájában
történt:
- Magának mi ez a gömbölyű itt elől? Látom,
formában van, jók a vonalai.
Kacérkodva kérte:
- Lazítsa meg a nyakkendőjét, érezze magát jól,
vegye le a zakóját és táncoljunk együtt!
Egyszer egy idősebb urat invitált a színpadra, úgy
hatvan körülit. Látszott rajta, túlzottan is élettel teli.
Kijött a színpadra, Szandi kacérkodni kezdett:
- Jó, akkor most vegye le a zakóját! Lazítsa meg
a nyakkendőjét! Ha akarja, kigombolhatja az ingét!
Az ember ezt komolyan vette, mindenki legna-
gyobb döbbenetére teljesen levetkőzött. Biztos va-
gyok benne, hogy készült rá, bár véletlenszerűen
választották ki. Letolta a nadrágját és elefántos
alsógatyában feszített: ormány elől, oldalt két füllel.
A nézőtéren fetrengtek a nevetéstől. A kulisszák
mögül néztem a műsort. Amikor láttam, hogy kez-
di letolni a gatyáját, elindultam befelé, nehogy
valami nagyobb baj történjen. A férfi visszahúzta a
nadrágját, kezet csókolt Szandinak és kicsit csap-
zottan visszaült a helyére.
Szandi a későbbiekben óvatosabb lett, jobban
megszűrte az önként jelentkezőket. Aki úgy csá-
polt a felhívásra, hogy majdnem kiesett a gatyájá-
ból, az eleve C vágányra került, számításba se jö-
hetett.
Jimmy öltözője mindig a lehető legközelebbi
volt a színpadhoz. A fellépést követően kimele-
gedve, vizes hajjal szeretett gyorsan bejutni
a meleg helyiségbe. Az öltözőbe - télen - mindig
betettünk egy hordozható fűtőtestet. Odafigyeltünk,
hogy ne legyen mellette nyitva ablak, ne
legyen huzatban, mert könnyen megfázott.

Ballantine's Klub
Friderikusz Sándor 1996. végén
forgatta folyamatosan az Andrássy úton lévő
Ballantine's Klubban a Másképpen beszélgetek című műsorát.
A hely kellemes, zártkörű angol klub
hangulatát idézte.
Bőrfotelek, intarziás asztalok, a
sarokban zongora állt, olajmécsesek lobogtak rajta.
Kárpítozott oldalfalak, süppedő szőnyeg. Szivarfüst
nehéz illata áradt a szövetből.
Ott dolgozott egy ismerősöm, akit
meglátogattam egy forgatási napon. Akkor
véletlenül összefutottam Friderikusz Sándorral.
Futólag már volt tudomása rólam, annak idején a Pelé-féle
futballgálán találkoztunk, illetve később a
Rádió Bródy Sándor utcai központjában is egy
sajtótájékoztató alkalmával. Fridi látott engem Pelé
mellett, tudta;
hogy a biztonsági szakmában dolgozom.
Sietősen belépett a Klubba, futólag
üdvözölt mindenkit, majd elfoglalta
riporteri karosszékét és a dokumentumai tanulmányozásába
mélyedt. Riportalanyaiból mindig alaposan felkészült.
Másnap a Klub recepciósánál Fridi
üzenete várt.
Kérte, hogy keressem meg őt az
irodájában. Telefonon időpontot egyeztettünk és aznap
délután találkoztunk a Café Verdi-ben, az
Astoriánál.
Én érkeztem előbb, leültem. A pultnál
fiatal lányok - a személyzet - bájosan
mosolyogtak rám.
- Sándor leszólt telefonon, azonnal
itt lesz - mondta kedvesen a pincérlány.
Pedig még nem volt késésben.
Nemsokára befutott, kezet fogtunk és
leültünk az asztalhoz. Rohanásban volt, ennek
ellenére nyugodtan beszélt, nem kapkodott, nem
felületesen tárgyalt. Tudta, hogy Jimmy mellett
dolgozom, érdeklődött, mennyire kötött a
munkarendem. Abból indult ki, hogy korábban is
akadtak egyéb megbízásaim, amelyeket Jimmy védelmével
párhuzamosan teljesíteni tudtam.
Hónapokkal korábban show-műsorának védel-
mi feladataihoz új biztonsági céget
szerződtetett.
Azokat, akiknél évekkel korábban én is
dolgoztam. Fridi a cég állományából nekem szánta
a személyi testőri megbízást. Amikor a szerződést aláír-
ták, csak akkor mondták meg neki, már nem dol-
gozom ott, nem tudják, hol érhetnek el.
Átnézte a munkáim referencia anyagát és kérte,
működjem együtt vele, a műsorok folyamán én
adjam a biztonsági kíséretet mellé. Megbeszéltük,
elmegyek egy tv-felvételre, tájékozódom az elvá-
rásaival kapcsolatban, utána közösen döntünk a
folytatást illetően. Szóbeli megállapodás született
közöttünk.
A következő hétvégén reggel már én mentem
érte a lakásához.
Megjött a biztonsági szolgálat autója a kirendelt
sofőrrel és bevitt minket a stúdióba.
Úgy éreztem, a cég vezetősége számára ez ön-
gól volt. Fordult a kocka, a piramis csúcsát külsős
testőr birtokolta, csak a második helytől jutott
szerepük a hierarchiában.
Amikor Friderikusz mellé kerültem, megint gon-
dot okozott, hogy ennek az anyagi oldala miként
rendeződik. Felvetődött, lépjek be újra ehhez a
céghez és majd ők fogják az én pénzemet kifizet-
ni. Nekem ez nem felelt meg. Nem állt szándékom-
ban senkihez sem tartozni, és nem is leszek sehol
alkalmazott.
Ezeket akartam megbeszélni a cég vezetőjével,
aki várt engem.
Megérkeztem, mondtam, hogy megbeszélt idő-
pontra jöttem. A titkárnő bement a főnökéhez,
kijött, aztán közölte, most a főnöke nem ér rá,
töltsem ki a felvételi papíromat, és akkor
visszakerülök a cég állományába.
Türelmesen mondtam, én azért jöttem, mert
személyes megbeszélésre hívtak. A titkárnő erősza-
kosan mondta a magáét, ha kitöltöm a
felvételi papírt, akkor bemehetek a főnökéhez.
Leültem, megfogtam a tollat, fél percig
gondolkodtam, összehajtottam a papírt és utoljára
megszólítottam az egyik biztonsági őrt:
- Itt állok a közelben, nem dobtam elég
pénzt a parkolóórába, megyek és ezt korrigálom.
Nem volt tovább miről beszélnem. Becsuktam
magam után az ajtót és elmentem szó nélkül.
Másnap fölhívott Friderikusz Sándor, hallja, mi
történt, megléptem szó nélkül. Mondtam neki,
máshoz vagyok szokva, arra sem méltattak,
hogy kijöjjenek és személyesen beszéljenek velem.
Azt hitték, rafinériával elérik, hogy újból
felvételizzem hozzájuk.
Jót nevetett és elköszönt.

Delon és Belmondo

Friderikusz nagy érdeme volt, hogy - a 60-as

évek óta először a világon - Alain Delont és Jean
Paul Belmondót közös show-műsorban léptette
fel. Szerepeltek ők világszerte sok produkcióban,
de mindig külön-külön.
A Borsalino című film óta nem fogadtak el közös
meghívást. Belmondo az utolsó napon így is vissza
akart lépni, de Fridi jobb belátásra bírta. Mégis
eljött.
Nagy felhajtás közepette megérkezett a két vi-
lágsztár. Begördült a fekete Mercedes a stúdió aj-
tajához, testőrök és hostessek sorfalakat alkottak,
rajongók rohamoztak autogramért, fotósok láza-
san exponáltak. Órák óta tűkön ült mindenki, a
megérkezésüket ellentmondásos híresztelések
prognosztizálták. A műsor készen állt a kezdésre,
az operatőrök élesre izzították kameráikat, a kö-
zönség türelmetlenül fészkelődött a helyén. A két
filmcsillag éppen csak beesett, máris siettek
velük ruhapróbára, és tuszkolták őket a sminkszoba fe-
lé. Bírták a tempót, érezhető volt, hogy lételemük
a stúdiók rohanó világa.
Belmondót elkísérte a fia is, egy ismeretlen vala-
ki, aki az apja árnyékában él. Verte az asztalt,
hogy a fellépésért járó tiszteletdíjat azonnal fizessék ki
cashben, mert különben az apja elmegy. Belmon-
do nem tudott erről. Csendben mosolygott, szim-
patikusan viselkedett. Bizonyára nem könnyű
nagyember gyerekének lenni.
A fények kialudtak, felhangzott a show
szignálzenéje. Alain Delon Jean-Paul Belmondóval
karöltve, évtizedek óta először együtt lépett a
nagyvilág nyilvánossága elé.
Langyos taps fogadta őket.
Fridi tombolt.
Ha jól emlékszem, meg kellett ismételni a
bevonulást. Ők a világon mindenhol ünnepelt sztárok,
felállva, tapsolva, éljenzik mindkettejüket.
De Magyarország, az más. Itt mások a szempontok.
Elüldögélünk a nézőtéren, unalmunkban ásítozunk,
szórakozottan gyűrögetjük a popcornos tasakot,
félhangosan panaszoljuk egymásnak, hogy
mennyire kell pisilni. Becsapottnak érezzük magunkat,
hogy a világ két legelismertebb színészfejedelme
nem érkezik meg Párizsból percre pontosan, és
amikor végre megjelennek, sértődöttségünket
éreztetjük velük. Pedig még jegyet
vásárolni sem volt kötelező.
Nem sok olyan világsztár akadt
Friderikusz vendégei között, akik akár egyetlen
éjszakára is, de Magyarországon maradtak volna a
show-felvételt követően. Vajon miért?
Jimmyt megkérdeztem, mielőtt
elkezdtem volna Friderikusz Sándorral dolgozni,
nincs-e ellenére, ha vele párhuzamosan más megbízást
is elvállalok. Nem volt.
A 98-as első Budapest Sportcsarnokban tartott
koncert előtt történt. Jimmyvel az észak-nyugati
országrész felé mentünk turnézni. Az autópályán
beszélgettünk a decemberi BS-koncertről.
Kérdezgette, hogy állok a munkákkal? Figye-
lemmel kísérte a show adásokat is. Elismerte, hogy
amit Fridi ebből a műfajból kihozott, az tényleg
egyedülálló.
Az autóból telefonon szervezte a koncert elő-
készületeit, hogy minden simán menjen a jegyel-
adástól a díszleteken át a VIP vendéglistáig, a han-
gosítástól a fénytechnikáig.
Eszébe jutott Fridi korábbi ajánlata, hogy lépjen
fel a műsorában, a BS-koncerthez igazodva most
igent mondana. Elénekelne egy számot és meghív-
ná a televízió nézőket a koncertjére. Tudta, hogy
rengetegen nézik a showt. Ennél jobb promóciós
lehetősége nem is lehetett.
Tárcsáztam Fridi számát, irodán keresztül hív-
tam, nem közvetlenül a mobilon.
- Jimmy szeretne Önnel beszélni, ha nem alkal-
matlan az időpont.
Fridivel magázódom, közölte, ne haragudjak,
jelenleg értekezletet tart, de mondjam meg
Jimmynek, a jövő héten megkeresik őt.
Jimmy egy kicsit mintha megsértődött volna.
Bántotta ez a dolog. Tudta, nekem jó kapcsolatom
van Fridivel, indokolt esetben megzavarhatom
tárgyalás közben. A saját koncertjét érezte a legfon-
tosabbnak, mindent és mindenkit alárendelt ennek.
A BS-koncert volt a legnagyobb hazai megmé-
rettetés egy énekes számára. Az ország minden ré-
széről érkező rajongókkal zsúfolásig megtölteni a
házat, a siker mellett komoly szakmai elismerést
is jelentett. De nem lehetett elvárni, hogy
mindenki saját gyerekének tekintse ezt.
A következő héten érkezett egy telefon az iro-
dából, Fridi titkárnője hívta fel Jimmyt, ő azonban
nem reagált. Úgy érezte, hogy van olyan viszony-
ban Sándorral, hogy felhívhatta volna őt szemé-
lyesen. Ennyiben maradt a kettejük kapcsolata.
Jimmy csak olyan riporterrel állt szóba, akit hi-
teles embernek vélt. Utálta a felszínes
firkászokat.
Neki nem az volt a fontos, hogy ott legyen a
tv-ben és mindenáron készüljön vele egy riport, hanem
az, hogy olyan ember hívja meg, akiről tudja, nem
kiforgatni akarja a szavait, főleg, nem a külsejével
akar foglalkozni.
Többnyire ugyanazok az újságírók fordultak
meg a környezetében. A megírt cikkeket mindig
kérte, olvassák neki vissza, mielőtt megjelenik.
Az utolsó nyáron történt: tombolt a nyár, negy-
ven fokos hőség volt. Jimmy otthon pihent a csa-
ládjával. Szombathelyről utazott föl egy férfi, aki a
Sikeres Nők Lapja újság számára akart Jimmyvel
készíteni egy interjút. Vonattal jött föl, vonattal
ment vissza, nem volt nála mobiltelefon, az utazás
folyamán nem volt elérhető. Megbeszéltek egy idő-
pontot, hogy találkoznak az Intercontinentál Szál-
lóban.
Jimmy hívott, kért, hogy óvatosan mondjam le
ezt a beszélgetést. Otthon van a családjával, későn
ébredt föl, melege van, fáradt. Nem érez magában
annyi erőt, hogy most fölöltözzön, kocsiba üljön
és bemenjen a belvárosba.
- Jimmyke, ha nem vagy annyira fáradt, elme-
gyek az újságíróért és kiviszem Csepelre. Nyilat-
kozol neki, utána visszahozom őt a pályaudvarra
és fölteszem a vonatra. Az ember Szombathelyről
hét-nyolc órát vonatozik oda-vissza, hogy veled
egy órát beszélhessen. Milyen visszhanggal ír majd
rólad, ha lerázod? - igyekeztem meggyőzni őt.
Mindig nagyon óvatosan bánt a sajtóval. Odafi-
gyelt, ne adjon okot a támadásra, így is éppen ele-
get pocskondiázták a bulvárlapok. Pihenő idősza-
kokban, családi körben kicsit leengedett, vissza-
vette a gázt és érezhetően nagyon nehezen zök-
kent vissza a sztársága taposómalmába.
Fölvettem az újságírót a szállodánál, kivittem őt
a házhoz. Jimmy nyilatkozott, közösen kiválasz-
tottuk az interjúhoz mellékelendő fényképeket.
Néhány nappal korábban készült egy fotósorozat,
Jimmy piros bőrmellényben motoron ül. Azóta sok
helyen megjelentek már képek ebből a sorozat-
ból. Utána az embert visszavittem a pályaudvarra.
Az újságíró úgy kezdte a cikket: Krisztián, a
testőr megjelent, kivitt a házhoz, Zámbó Jimmyvel
az otthonában beszélgettem. Az egyik legkedve-
sebb cikk, ami megjelent róla.

Volt egyszer egy lány

A munkámat és a magánéletemet a lehetősé-
gekhez képest szeretem maximálisan szétválaszta-
ni. Viszont hét év, az hét év. Volt egy kétéves kap-
csolatom, együtt éltünk. Számomra fontos a nyu-
godt háttér. Jó érzés hazamenni, otthon kikapcsol-
ni, feltöltődni és újult erővel kiállni a mindenna-
pok kihívásai elé. Főleg ebben a szakmában.
Éreztem, a lány már házasságot, családot akar.
Tudtam, ebben teljes emberként még nem tudok
részt venni. Részben a munkám miatt, részben
azért, mert csak huszonhárom éves voltam. Túl fi-
atalnak éreztem magam ahhoz, hogy felelősséggel
vállaljam a családalapítást. Nagy céljaim vannak,
amiket el kell érnem, utána vállalhatom nyugot
szívvel, hogy családom legyen.
Eszembe jutott egy volt általános iskolai osz-
tálytársam története.
A srác mögöttem ült az iskolapadban, élete nagy
álma volt, hogy villamosvezető legyen. Mindent
megtett ennek érdekében, óra alatt is forgalmistát
játszott. Csengetett, ajtókat nyitott-zárt, fejből
sorolta a megállókat. A markában szorongatott egy
ceruzát, azt tekergette ide-oda, mintha gyorsítaná
vagy lassítaná a tuját. Szenvedélyét a vonalzókész-
letem bánta, néhányat összetörtem rajta, mert az
idegeimre ment.
Évekkel később találkoztam vele. Büszkén új-
ságolta, hogy teljesült a megálmodott cél,
a 19-es vonalán villamosvezetőként dolgozik.
Sikeres, boldog, elégedett emberként él. Ezek az igazán
nagy dolgok. Hányan mondhatják el ugyanezt magukról?
A jövőm nekem is homályos volt. Nem hoztam
felelőtlen döntést. Egyszer akarok igent mondani.
A lány is ez a típus volt, férjhez menni
akart, nem járni. Közös megegyezéssel elváltak útjaink.
Engem megviselt a dolog, annak ellenére,
hogy nem egy harmadik ember tépte szét a szálakat.
Mindketten tiszta lappal kerültünk ki ebből
a kapcsolatból, rosszat egyikünk se mondhat a másikra.
Jimmy ismerte a lányt, találkoztak egy
koncert alkalmával. Mindig is érdeklődött a
magánéletem iránt. Amikor már látta, egy-másfél év eltelt
és jól megvagyunk, kérte, hozzam el a lányt,
mutassam be neki. Mindig elmondta a véleményét.
Azt is mondta, ne vegyem soha rossz
néven, ő a saját tapasztalatait akarja továbbadni.
Általában találó jellemrajzokat adott, túl nagyot
nem tévedett.
A lány szőke hajú, kék szemű, nyitott, mélyér-
zésű. Jimmy is úgy látta, remekül illünk
egymáshoz.
Évekkel korábban énekelte Jennifer Rush a
Power of love című számot és Jimmy ebben az
időszakban dolgozta ezt fel, magyar
szöveget írt hozzá.
Soha nem fogom elfelejteni. Egyik délután csön-
gött a telefon, Jimmy kért, menjek ki hozzá a szi-
getre. Kiautóztam, megálltam a vízparton, ő áteve-
zett értem a csónakkal. Amikor beléptünk a ház-
ba, Jimmy betett egy CD-t. Melankolikus dal csen-
dült fel: Rám a szívem vigyáz. Nagyon szép szö-
veget írt hozzá. Az én megszakadt kapcsolatom
ihlette ezt a dalt.
A csókod elvesztettem,
A tegnap sincs meg már,
Az érintésed megkövült,
Az emlék most is fáj.
Az estét oly rossz várni,
A magány túl nehéz,
A vágy úgy ég még bennem,
Úgy sír bennem, hogy hozzám érj.
Már elmúlt régen,
De még most is fáj,
Mert fel kellett ébrednem,
Hogy mégis elhagytál.
Megérint egy emlék,
Újra lelkemhez ér.
Hol a fájdalmam hagytam,
Most is ott ég benn a láng.
Rám a szívem vigyáz.

Jimmy halálhíre
Hajnalban csörgött a telefonom. Először
nem akartam elhinni a hírt, hogy Jimmyt
baleset érte.
Azt hittem, valami buta vicc.
Bekapcsoltam a televíziót, az ATV-n éppen erről beszéltek.
Lassan tudatosult bennem, hogy ez
mégis igaz.
Reggel 6-fél 7 körül lehetett.
Fejlövéssel kórházba szállították.
Akkor még élt.
Senki nem tudta, igazából mi is történt.
Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek mindenhonnan.
A visszavonhatatlant a tíz órás hírekben hallottam
a rádióban: belehalt sérüléseibe.
Eszembe jutott, őt mennyire mélyen megrázta
mások halálhíre. Egyszer Tatabányán lépett
fel, késő éjszaka jöttünk haza a felesége
Volkswagen Golfjával, mert Jimmy Mercedese
szervizben állt. Fáradtan, de azért kedélyesen
beszélgettünk. Koromsötét volt. Csak az autó reflektorai
világítottak. Haladunk az erdő közepén - körülbelül
hatvan-hetven kilométeres sebességgel mehettünk, nem
siettem.
Váratlanul egy nagy szarvasbika sétált
ki az erdőből és megállt az út kellős közepén.
Azonnal fékeztem, rátenyereltem a dudára,
visszavettem a reflektorfényt, hogy az állatot ne
vakítsam el. A szarvas megfordult, tett két lépést az
erdő felé, de ahogy az autó odaért a közelébe,
hirtelen beugrott elénk. Úgy kaptam el a kormányt, hogy
az autó bal oldalával ütközzön. A nyakánál vagy a
szügyénél kaptuk el, pördült egyet, kivágódott az
út szélére.
Szerencsénk volt, nem csapódott fel a szélvédőre,
nem törte össze az üveget.
Megálltunk. Jimmy nem szállt ki,
mondta, hogy menjek és nézzem meg, él-e még az állat.
Óvatosan kiszálltam az autóból, lassan közelítettem meg,
nehogy riadalmában az agancsával még utoljára
támadjon. Mozdulatlanul hevert az út
szélén. Láttam a sérülését, azonnal elpusztult.
Jimmy felhívta az egyik vadász
ismerősét. Bejelentette, körülbelül hol történt a
baleset és kérte,
intézkedjenek az elszállításáról.
Jimmyt ez borzasztóan megviselte.
Bementünk az első benzinkúthoz és vett magának egy
üveg whiskyt. Ivással próbálta az idegességét
feloldani.
Az autó bal eleje teljesen összetört,
"fél szemmel" mentünk, csak a jobboldali fényszóró
világított. Az autót leállítottuk a ház elé.
Jimmy másnap reggel tíz óra körül
hívott. Hallottam a hangján, nem aludt egész
éjszaka. Kért, meséljem el a feleségének, mi történt és a
telefont átadta az asszonynak. Röviden
tájékoztattam a történtekről. Jimmy visszavette a
telefont, azt mondta, sokat gondolkodott és biztos
benne, hogy az állatok nemcsak ösztönösen élik az
életüket. Meggyőződése volt, hogy ez a szarvas szándékosan
vetette magát az autó elé.
A koncerteken, főleg az első sorban ülők közül
sokan végigsírták Jimmy dalait. Nem egy nő mel-
lett kupacokban állt az összegyürt, agyonsírt
papírzsebkendő.
Miután vége volt a koncertnek, lejöttünk a szín-
padról, ő bement az öltözőjébe, átöltözött és kijött a
zenekarhoz. Akkor nagyjából átbeszélték az est
eseményeit. Jimmy első megjegyzései között
szerepelt:
- Láttad azt a két asszonyt, akik egymás vállára
borulva sírtak?
Örült neki, hogy ilyen mély érzésű emberek lá-
togatják a koncertjeit, akik nem szégyellik
az érzéseiket és a könnyeiket. Jólesett neki.
A későbbiekben a Péntek Esti Vigadó Dalban
mondom el című műsorának a felvételére behív-
tak a stúdióba különböző embereket, akik levelet
írtak, és szerettek volna a kedvesüknek,
barátjuknak üzenni valamit, küldeni egy számot.
Ez úgy történt, hogy bejött a hölgy - általában
nőkről volt szó - elmondta, szakított a párjával és
szeretné, ha visszajönne hozzá, ezért küldene
neki egy dalt. Jimmy elénekelte, a hölgy szemében
könnycseppek jelentek meg. Amikor a kamera
nem Jimmyt vette, intett az operatőrnek, hogy a
lányt vegye föl.
Egerben jártunk, a sportcsarnokban rendezték
meg a koncertet. Székek a nézőtéren, hosszú sor-
ban egymás mögött. Megkezdődött az előadás,
annyit láttunk, hogy az emberek székestül elkez-
denek hátulról előre költözni.
Jimmy kényes volt arra, hogy amikor már éne-
kel, ne mászkáljanak a nézőtéren. Igazából nem is
őt zavarta, hanem a nézőket. Én a saját biztonsági
csapatommal voltam kinn. Intettem a fiúknak, óva-
tosan fogják vissza és udvariasan állítsák meg a
népvándorlást.
Később egy férfi kiállt közvetlenül a színpad
elé, vonaglott, bohóckodott, ringatta, rázta magát
össze-vissza. Előléptem a színpad mögül, odamen-
tem hozzá és megkértem, legyen szíves helyet
foglalni, mert ezzel zavar másokat. Visszament,
leült a helyére.
Kezdődött a következő szám és láttam, a férfi
megint ugyanott vonaglik. Odamentem hozzá, a
vállára tettem a kezemet, közöltem:
- Figyelj, bikavér! Ülj le a seggedre vagy kihají-
talak!
Ez hatott. Leült, többet nem állt fel. Nem min-
denki ért a szép szóból. Mindenkihez a saját nyel-
vén kell szólni, olyan szavakkal, amiket otthonról
hozott. Azokat megérti.
Másik eset: az öltöző folyosóján álldogáltunk
közvetlenül a fellépés előtt. Jimmy lázasan készült,
nem is rejtette véka alá az izgatottságát. Egyik
cigiről a másikra gyújtott. A folyosó végén megjelent
a helyi gondnok, imbolygó léptekkel felénk
tartott, a kezében lapos üveget lengetett.
Jókedvűen Jimmy felé kurjantott:
- Ebből igyá testvér! Jó kedved lészen. Húzd
meg!
Már mellette is voltam, megfordítottam és vit
tem vissza a folyosó végéhez.
- Cseréljünk igekötőt! - javasoltam. - Legyen
el a meg-ből. - Bambán nézett rám:
- Nem értem eztet.
- Nem baj, van ideje gondolkodni, csak nem
itt - válaszoltam. Matt. Erre nem tudott mit
lépni.
A piások kezelése is külön tanulmány. Sértésre
sértéssel válaszolnak, az nem jó. Ha
udvariasan közelít az ember, egyből a szesztestvért látják
benne, az sem jó. Viszont egy-egy gyerekes szójáték
komoly logikai bukfencet jelent, még jobban
összekuszálja az amúgy is borgőzös gondolatokat. A
testőr ezzel időt nyer a cselekvésre.
A közönség is aktívan közreműködött a buli-
kon. Csillagszórókat gyújtottak, öngyújtókkal
csápolva kísérték a lassú számokat, sőt, az utóbbi
években divattá vált a konfetti szórása is.
Egyszer ész nélkül szórták Jimmy felé. Ő meg, már mesél-
tem, ilyenkor az erős fényektől nem lát, nem
érzékel semmit. Szólni kellett nekik, ne őt
dobálják, ne felé célozzanak.
Utána a többi koncerten már megkérdezték,
behozhatják-e ezeket a színes kis papírokat. Mie-
lőtt eldobták volna, rám néztek. Ha bólintottam,
akkor dobálták, de nem Jimmyre.
A Mit akarsz a boldogságtól című számnál tűzi-
játék gyertyát gyújtottak, azzal integettek Jimmy-
nek. Néha át is vette azt a rajongóitól.
Amitől végképp megőrültem, az a lézerfényes
pontozó volt. A helyi suhancok jópofa vagányság-
nak találták, hogy a felső széksorok biztonságos
rejtekéből ráirányítsák Jimmyre a piros lézerpon-
tot, ezzel olyan hatást keltve, mintha mesterlövész
célozná be. A homlokára sose mertek "célozni".
Zavargattam is fel a segítőimet a lelátókra a ponto-
zókért, egy-egy koncertturné végére tekintélyes
készletünk halmozódott fel, így minden szomszé-
dom kissrácának megvolt a karácsonyi ajándéka.

Átvirrasztott éjszakák
Képzeljen el a kedves olvasó egy átmulatott éj-
szakát, ahol tekintélyes mennyiségű alkohol fo-
gyott. Jimmy felpörgött időszakában egy éjszaka
három-négy üveg whiskyt is megivott. Egy ilyen
átmulatott éjszakát követően át kellett menni a má-
sik helyszínre, ha jól emlékszem Szentesről vagy
Szegedről mentünk Berettyóújfaluba. Ült mellettem
az anyósülésen és végigaludta az utat. Megérkez-
tünk a sportcsarnokhoz. Próbáltam keltegetni,
sikertelenül. Mozgott, lélegzett, de képtelen
volt kinyitni a szemét. Jócskán elkéstünk már. Ez azt je-
lentette, tíz perc múlva már a színpadon kellett
lennie. Ő pedig még mindig kinn aludt az
autóban. Finoman rázogattam:
- Jimmyke, menjünk be, a nézők bent ülnek és
rád várnak! Kinyitotta a szemét, de egyből
visszaaludt. Hosszú folyosóról nyílt az öltözőajtó, de a
folyosónak a hosszanti végén volt a nézőtéri bejá-
rat is. Az emberek jöttek-mentek.
Behúztuk a függönyöket, a folyosó végére oda-
állítottam két embert, hogy ne engedjenek be
senkit. Megfogtuk Jimmyt és bevittük az
öltözőbe. Kinyitottuk a vízcsapot, az arcát hideg vízzel
megmostuk, lassan magához tért. Tíz perc múlva
összeszedte magát, fölöltözött, fölment a színpadra és
végigénekelte a koncertet. Nem hagyta el magát,
nem mondta vissza a fellépést. Ha a
közönségéről volt szó, nem ismert lehetetlent.
Láttam valahol egy plakátot, egy
whiskyspohárba borult mikrofont ábrázolt, a pohár
alján néhány csepp whiskyvel. Alatta a szöveg:
This mike will sing tomorrow. Ez a miki (mikrofon)
holnap énekelni fog. Igazán kifejező volt.
Ezekben a hónapokban hosszú távon nem
mérlegelt - ki kell hangsúlyozni,
időszakosan ivott sokat -, ilyenkor nem tekintett a jövő
felé. De egyik napról a másikra abba tudta
hagyni az ivást, edzeni kezdett, szoláriumba járt,
törődött az egészségével. Én igazság szerint soha nem
hittem volna, hogy képes lesz ebből az önpusztító
életmódból sportos, józan életformára váltani. De
megtette.
Néha fél évig sem nyúlt a pohárhoz. A végén a
whiskyvel leállt. Alkalomszerűen fröccsözött vagy
pezsgőt ivott.
Az elmúlásról, az öregedésről nem beszélt.
Egyszer mondta: mindenképpen szeretné megélni,
hogy a három fiát fölnevelje és elindítsa
őket az életben. Az is az ő szóhasználata volt:
- Én annyit melózom, mint az iramszarvas.
Tervezte, hogy a csepeli házra építtet
még egy szintet, ha a nagyobbik fia,
Krisztián egyszer megnősül, ő is velük tudjon élni.

Mátrafüred
1998 január 12-től 18-ig Mátrafüreden az Avar
Hotelben pihentünk. Jimmy egyik kedvelt
szállodája, van egy kis melegvizes medencéje.
Kellemes a környezet, szépek a szobák, jó a levegő.
Jimmynek január huszadikán van a születésnap-
ja, de úgy jött ki a hétvége, hogy előbb, január
tizenhetedikén ünnepeltünk.
Akkor van az én születésnapom, szerintem nem
tudta. A névnapomon viszont minden egyes
alkalommal köszöntött. Ha nem is tudott elérni
telefonon, a rögzítőmön mindig végighallgathattam a
jókívánságait.
Fölérkeztünk a szállodába. A család is jött, Ad-
rián, még picike volt, babakocsiban tolták.
Ezt a hetet pihenéssel töltötte, de megkért, én is
legyek velük. A kívülállók nem igazán tudták eldönteni,
családtagként vagyok-e ott vagy közeli ismerős-
ként, mert egy asztalnál ültünk, étkeztünk,
beszélgettünk. Ha kiment sétálni a hegyek közé vagy a
városba körülnézni, mindenhova kísértem őt.
A szállodától nem messze állt egy kis pavilon,
ahol forró teát, tegnapelőtti pogácsákat, sütemé-
nyeket árultak. Visszafelé Jimmy vendégül látott
minket. A kínáló kosárban egy-két bukta hevert ár-
ván. Fenntartással nézegettük. A nénike buzgón kí-
nálgatta, mintha finom, friss sütemény lenme.
Jimmy odament, gyanakvással méregette a sü-
teményt és kérdezte:
- Ez mióta van itt drága néni?
- Tessék? Mit mondott? - kérdezte a néni, mint-
ha nem értette volna a kérdést.
- Ezt itt mióta dicsérjük? - viccelődött Jimmy.
Edit asszony és a gyerekek fuldokoltak a neve-
téstöl.
Ez még mindig a feszültebb időszaka volt. Ré-
gebbi sérelmeit, amit nem tudott feldolgozni, ivás-
sal próbálta oldani. Ha dolgozott, nem volt ideje
lelki életet élni.
Minden családban vannak viták, nézeteltérések,
különösen egyenrangú felek kapcsolatában, aztán
az ember bizonyos időszakonként lezárja, annak
reményében, hogy szebb napok következnek.
Jimmy nagyon ingatag lelkiállapotban volt.
Egyik pillanatban olyan dolgokról beszélt, amivel
megbántotta a feleségét, a másik pillanatban min-
den előzmény nélkül, észrevette, jön be az étte-
rembe egy lány, kezében egy kosár virággal, és az
egészet megvette az asszonynak. Szélsőségek kö-
zött mozgott.
Jobb pillanataiban játékossá vált. Elindult kifelé
az étteremből, majd hirtelen megállt és teljesen
merev testtel dőlt hátra. Először megrémültem, azt
hittem, rosszul lett. Ugyanakkor furcsállottam, mert
nem ivott sokat, zuhanni meg soha nem
láttam még.
Elkaptam, mielőtt földet ért volna. Az
ájult test összecsuklik, nincs izomtónusa,
magatehetetlen.
Jimmy a sarkán támaszkodott és hunyorogva mondta:
- Tudtam, hogy figyelsz.
- Nagyon bízol te bennem - válaszoltam megkönnyebbülve.
Tetszett neki ez a játék. Kelj fel
Jimmynek hívta.
Vagy fél órán át ezzel szórakoztatta magát,
pedig többször ígértem, ez volt az utolsó, hogy
elkapom.
A recepciósok döbbent arccal figyeltek,
Jimmy testvérei - mert Babáék is ott voltak -,
fuldokoltak a nevetéstől.
A rosszabb pillanatokban velem is kötekedett.
Sebastian fiával biliárdoztam. Mindenki
másképpen tudja és értelmezi a játékszabályokat, ők a
családon belül nem úgy játszottak, mint én.
Úgy játszottam, miután az utolsó saját
golyót belöktük mondjuk a bal felső lyukba, akkor
a fekete golyót vele ellentétesen, a jobb alsóba
kellett eltenni és akkor vált érvényessé a játék, a
győzelem.
Sebastian pedig úgy tudta, ugyanabba a lyukba
kell beütni a fekete golyót, amibe
utoljára ütötte be a saját golyóját. Nem az átellenes
oldalba, hanem ugyanabba.
Úgy játszottuk a játékot, ahogy én ismertem. A
gyerek elmesélte az apjának, én hogyan játszom.
Jimmy odajött hozzám, felelősségre vont,
hogy a fiának miért tanítok ilyen dolgokat.
Igazából nem értettem, miről van szó. Mondtam
neki:
- Ne haragudj, de ezt szeretném, ha
egy kicsit bővebben kifejtenéd!
Azt válaszolta, ő is úgy tudja,
ugyanabba a lyukba kell letenni a fekete golyót,
mint amibe az utolsót letette. Elfogadtam, jó, semmi
probléma, valószínű úgy is lehet, de ez nem olyan
dolog, amiből gond lehetne kettőnk között.
Kötekedni kezdett, hogy én ne tanítsam
az ő fiát ilyen dolgokra, mert ha ők majd
otthon vagy valahol máshol ketten játszanak, akkor
apa és fia közt vita lesz ebből.
Azzal vádolt, szembeállítanám vele a fiát.
Akkor úgy nézett ki, lecsillapodik.
Kis idő múltán, fél nap elteltével megint előhozta
ezt a dolgot.
Odáig fajult a nézeteltérés, hogy
közöltem vele:
- Úgy látom, ha ennyire megkérdőjelezed azt,
hogy jó szándékkal magyarázom ezeket a
szabályokat, akkor a jövőre nézve sincs
értelme együttműködnünk. Lehívatok egy másik fiút, aki
ugyanúgy el tudja látni a védelmedet, mint
én. Sokat dolgoztam vele, tiszta szívvel rá
merem bízni ezt a munkát.
Lekezelően beszélt:
- Jó, akkor menj, ha akarsz!
Mindez nem sértődöttséget váltott ki belőlem,
hanem úgy éreztem, nem méltó befejezése
az eltelt éveknek. Érdeklődtem, miként tudok
följutni Pestre. A taxi húszon-valahány ezer
forintért vitt volna fel. Felhívtam édesanyámat és
megkértem, jöjjön le értem.
Ültünk az ebédlőben, de már kicsit fagyosabb
hangulatban. Anyu megérkezett, odajött az
asztalhoz, fölálltam, puszit adtam neki és
bemutattam.
Jimmyvel akkor találkozott először.
Szívélyesen fogadta édesanyámat, bemutatkozott,
megpuszilta, bemutatta a feleségét, mintha minden a
legnagyobb rendben lenne. S akkor odasúgta nekem,
szeretné, ha beszélgetnénk. Anyut megkértem,
addig legyen szíves, menjen föl a szobámba.
Jimmyvel félreültünk egy másik asztalhoz.
Döbbenetet olvastam le az arcáról:
- Tényleg el akarsz menni?
- Jimmyke, ezt megbeszéltük.
- Te szóltál anyukádnak? Tényleg megtetted?
- értetlenkedett.
- Mondtam neked, hogy lépni fogok.
És akkor elsírta magát. Átölelt, mondta,
szüksége van rám, ne menjek el. Bocsánatot kért,
és még hozzátette, ő nem gondolta, hogy ennyire
megbántott. Valószínűleg félreértettem őt.
- Számomra ez a munka azt jelenti, ha
kell, az életem árán védelek meg. Ha valami nincs
rendben közöttünk és nekem gondolkoznom kell,
megéri-e vagy sem, akkor nem folytatom tovább -
érveltem.
Semmiképpen nem akartam kikényszeríteni a
bocsánatát, az volt a szándékom, anyu lejön,
megvárom, míg az embereim is megérkeznek, mert
már nekik is telefonáltam, és aztán elindulok.
Végül anyut megkértem, menjen haza egyedül.
Megértő volt. Egy szóval sem mondta, most neki
utazgatnia kellett, és mégse megyek vele. Meg-
nyugtatott, bármikor, bármiben számíthatok rá,
csak egy telefon, ő a világ végére is eljön értem.
A kollégáim megérkeztek, ottmaradtak Jimmy
születésnapi buliján.
A születésnapi ünnepségre körülbelül harminc-
negyven meghívott vendéget vártunk. A kollégá-
im az ajtónál köszöntötték őket, megmutatták,
merre van az étterem, hol tudnak helyet foglalni.
Én is az ünnepi asztalnál ültem, és a két biztonsá-
gi emberem adta a védelmet.
Ezt az esetet a későbbiekben úgy értékeltem:
azért vált ingerlékennyé, mert egyre nagyobb fele
lősség nehezedett rá: sportcsarnoki fellépések, ké
sőbb tv-adások. A megpróbáltatások feszültséget
váltottak ki belőle, amit le kellett vezetnie. A
visszafojtott indulataival mindig akkor vívódott, ha pi-
hent. Ezeken a napokon sem kapcsolt ki.
Amikor megismertem, 1994-ben, megfontol
tabb, átgondoltabb, nyugodtabb ember volt. Az
utóbbi időszakban hangulatember lett. Egyre ér
zékelhetőbbé váltak nála a hullámhegyek, hullám-
völgyek.
Hitt és bízott magában. Tudta, a munkáját jól el-
végzi. Ezt a közönség is visszaigazolta. Egyre
több helyen kellett megfelelnie. Nem görcsösen tette,
de lámpalázas, ideges volt. A legjobb akart lenni.
Sok helyen megfordultunk szerte az országban.
Vidéken az öltözőben nem volt tükör, még a fo-
lyosón sem. Néha, jobb híján, a sportcsarnok
kondi-termében öltöztünk, a sportszerek szanaszét
hevertek a padlón. A fekvenyomópad mellett öltö-
zött át Jimmy, fölakasztotta a ruháját a
guggolóállványra.
Soha nem ment ki úgy a színpadra, hogy ne jött
volna oda hozzám - én kísértem föl, elemlámpá-
val világítottam az utat - és ne kérdezte volna meg,
jó-e a haja, jó-e a ruhája, nincs-e rajta valami hiba,
nehogy rossz külsővel lépjen a közönség elé.

Hatodik fejezet
Jimmy 1998 őszétől vett részt a
Dáridó-turnéban. A meghívott sztárvendégek
három-négy dalt énekeltek. Jó csapat dolgozott együtt:
Lajcsiék, Szandi, Pataki Attila.
Naponta két állomáshelyen léptek fel,
az első koncert négy órakor kezdődött, például Kisvárdán,
a következő este nyolckor Vásárosnaményban.
Másnap mentünk Balassagyarmatra,
Bátonyterenyre. Többnyire olyan helyeken
jártunk, ahol Jimmy az önálló koncertjeivel már
megfordult.
Nagy érdeklődés mellett, látványosan
zajlott, a TV2 adta hozzá a technikai hátteret.
Dáridó szimpatikusok - jópofa társaság:
Lajcsi, Pisti, az öccse és Csocsesz. Ők voltak
hárman a stabil tagok.
Lajcsi vett magának egy számzáras aktatáskát.
Csocsesz poénból - három számos kombinációval
működött - elcsavargatta a számokat.
Kiderült, Lajcsi ezt a táskát aznap vette és nem
jegyezte meg, melyik szám nyitja.
Csocseszre zárták az öltözőt. Addig nem
jöhetett ki, amíg ki nem nyitotta a táskát.
Tripla nullánál kezdte, egyesével haladt fölfele.
Lajcsi kombinációs száma pedig, ha jól
emlékszem 992 volt. Ha hátulról halad
visszafele, fél perc alatt végez. Három óra múlva sikerrel járt, de
olyan bőrkeményedés lett az ujján, hogy játszani is alig
tudott.
A helyszínre nem mindig mentünk együtt Lajcsi-
ékkal. Ha ők érkeztek előbb, hatalmas tálcán negy-
ven krémest berendeltek az öltözőbe és lakmároz-
tak. Udvariasak voltak, mindig kínálgattak minket
is. Ha evésre került a sor, nem voltak szégyellősek.
Főzettek virslit, rendeltek szendvicseket. A bősé-
gesen elkészített ételekből nekünk is jutott. Ennek
örültünk, mert sokszor a két helyszín között nem
volt időnk enni.
Nagyon jó hangulatú bulik voltak.
Megérkeztünk az állomáshelyre, zsúfolásig meg-
telt már a sportcsarnok. Ha késve érkeztünk, a fő-
bejáraton kellett bemenni. A tömegben tolakod-
tunk, Jimmy és Lajcsi összemosolyogva mondták:
- Úgy látom, a mai előadás érdektelenség miatt
elmarad. - A közönség nevetett, alig várták, hogy
elkezdődjön a műsor.
A fináléban Jimmy, Lajcsi és Pataki Attila együtt
énekelték a "Kell, hogy várj" című dalt. Mindegyi-
kük énekelt belőle egy sort, óriási sikerrel.
Más hangulatú buliknak számítottak ezek, mint az
önálló Jimmy-koncertek. A közönség jóval vegye-
sebb összetételű volt, nem csak a nyakkendősök
látogattak el. A produkció arculatához tartoztak a
takarosan megterített sörpadok, fogyasztási lehe-
tőséget kínálva az asztaltársaságoknak. Persze itt
sem az ásványvíz volt a slágercikk. Ráadásul a
sramlizene sem kifejezetten hátráltatta a
garatöblögetést. Mindenki mulatott, ahogy jónak látta.
Jimmy védelmére még jobban rákészültünk.
Amikor színpadra került - a műsoridő utolsó
szakaszában -, a közönség már teljesen bemelege-
dett. Fennhangon refrént énekeltek,
táncoltak a színpad előtt, virágot dobáltak az énekesek
lábaihoz. Élvezték a műsort.
Jimmyt mindenhol hatalmas ováció fogadta.
Gyakran már azelőtt szétszedték volna,
mielőtt egy árva hangot énekel a mikrofonba.
Zsoltival, a társammal, megálltunk a színpad két oldalán,
jelezve azt, Jimmy biztonságáról nem az őrangyala
gondoskodik a sötét háttérből. Mindig nagyon óvatos
volt a védelem, nem akartunk senkit
visszarettenteni az önfeledt szórakozástól. De ügyelnünk
kellett, hogy ne szabaduljanak el az
indulatok. Akadtak pofátlanok is szép számmal.
Valami helyi újgazdag atyaúristen mulatni akart.
Kirángatott magával egy viszonylag
dekoratív menyecskét a színpad elé. Senki nem szólt
rájuk, de a jelenlétemmel érzékeltettem, hogy nem
szívesen látom őket Jimmy közvetlen közelében. Széles
mozdulattal kirántott egy ezrest a belső zsebéből
és azzal a lendülettel felém dobta.
Szerencséje volt, hogy nem talált el. Mereven elnéztem
fölötte, mintha nem venném észre. Gondolatban azért
rányomtam a fejére néhány kombinációt. A pénzt
azonnal felkapta valaki.

Jimmy és a televízió
Jimmynek az első önálló műsorát az RTL-en 1999
decemberében láthatta a közönség Karácsony Jim-
myvel címmel.
A sikeres bemutatkozást követően megállapod-
tak a folytatásról, megszületett a Péntek Esti Viga-
dó és azon belül Jimmynek a Dalban mondom el
című műsorblokkja. Érdekes volt a műsorkoncep-
ció, Jimmy nemcsak saját dalait énekelte, hanem
külföldi előadók világslágereit is.
Ezenkívül mindegyik adásában fellépett egy-egy
meghívott sztárvendég: például Homonyik Sándor,
Vikidál Gyula, Varga Miklós, Korda György, Balázs
Klári. Ami újdonságnak számított, Jimmytől eléne-
keltek egy-egy számot, Jimmy pedig elénekelt tő-
lük egy dalt. Delhusától a Nika seperimenot nagyon
jól átdolgozta, Varga Mikitől az Európát, Homo-
nyiktól az Álmodj királylányt.
2000 tavaszán kezdődtek az első felvételek
Nagykovácsiban, az RTL stúdiójában.
Megérkeztünk a műterembe, mindenki izgatott
volt. Még rá se hangolódtunk az új feladatra, ami-
kor az egész térségben áramszünet lett. Három
órát ültünk a stúdió mellett lévő étteremben. Az
ablakból jól láttuk a villanyoszlopokon lógó mun-
kásokat, akik szép komótosan próbálták
elhárítani a hibát.
Senkinek nem szegte kedvét a kényszerpihenő.
Jimmy izgatott volt. Nem a dalok
miatt, azokat rutinból is bármikor előadta. A
konferálások, szöveges részek aggasztották. Túlzottan
sokat még nem beszélt kamera előtt. Bekészült a súgógép,
pörgött az előre megírt szöveg. Sehogy sem
tudta azt igazán magáénak érezni. Áttért a rögtönzésre,
saját szavaival jelentette be a
vendégművészeket, spontán beszélgetéseket folytatott velük. A
stábtagok nem ellenkeztek vele. A rendezőtől a
producerig mindenki zokszó nélkül viselte a
próbálkozásait.
Ami a filmes szakmában a profiknak már rutin volt,
Jímmy első lépéseit jelentette. Az elején mindenki
tartott tőle, emberevőnek hitték.
Halkan beszéltek körülötte, öles léptekkel félreálltak
az útjából, ha kisétált a díszletből.
Miután látta, hogy közvetlensége nem csap át
bratyizásba, és nem fog a munka rovására menni,
jóval oldottabb lett. Hamar
kiderült, nincs szüksége külön próbanapra. Élesben odaállt
zenekarával a felvevőgép elé, és elzingázták a
dalokat. Szinte koncert hangulatot teremtett. Jó
tempójú, pörgős adások voltak.
Eleinte kéthetente jelentkezett a műsor, majd
2000 őszétől minden péntek este.
Azt hiszem, az RTL Klub és a TV2 közötti rivali-
zálásnak része volt ez a műsor; Lajcsi Dáridójának
szánt versenytársat a konkurrens csatorna. Termé-
szetesen azonos műsoridőben sugározták mind-
kettőt, szemernyi esély sem maradt arra, hogy
mindkét produkció követhető legyen. Lajcsi a tö-
megekre épített, nagyszámú közönség, hatalmas
díszletek, rengeteg fellépő vendégművész, akár
külföldről is.
Jimmy produkciója nagyságrendekkel szeré-
nyebb volt. Kellemes klubhangulat, egyetlen
meghívott vendég, örömzenélés. Akárcsak egy házibu-
liban. Állandóan a nézettségi indexeket böngész-
tük. Jimmy nézettsége eleinte jó volt, később ke-
vésbé. Egy olyan embernek, aki közel egy évtize-
de egyedüli birtokosa a hazai zenei élet "trónjá-
nak", ez komoly megrázkódtatást jelentett.
A Dáridó ekkor már évek óta a legnézettebb tv-
műsor volt. Jimmy nem adta föl. Új műsorstruktú-
rán törte a fejét, látványosabb produkciót akart,
kellő anyagi fedezettel megtámogatva.
Nehezen viselte el a kudarcot, nem volt gyakor-
lata benne.
Eleinte kompromisszumos megoldás kínálkozott.
A Péntek Esti Vigadó egészén belül Jimmy műsor-
blokkja későbbre csúszott, addigra a TV2-n már le-
zajlott a Dáridó. A Dalban mondom el este tíz óra
körül kezdődött, ez elég késői időpont, arról nem
is szólva, hogy a tv-néző addigra kidáridózta ma-
gát a másik csatornán. Később ez megváltozott, az
Esti Vigadó csütörtökönként jelentkezett.
2000 augusztusától a tv-felvételek átköltöztek a
Pólus Center-beli Fortuna Stúdióba.
Már nemcsak a "Dalban mondom
el" jelentkezett, hanem egy másik önálló műsor is,
ami az Örökzöldek címet kapta. Hetente kerültek adásba,
egymást váltogatva.
Kibővült a nézőtér is, többen láthatták a
helyszíni felvételeket. Új díszletek érkeztek:
veterán autómodellek, a negyvenes évekből származó
Indián motorok. Megvolt az evergreen feeling.
Jimmy az Örökzöldekben régi, híres
világslágereket énekelt, Tom Jonestól kezdve
Louis Armstrongon át Freddy Mercury-ig mindent,
részben angolul, részben magyarul. A közönség
nagyon elismerően reagált.

Jimmy ünnepei
Egy koncertet azért mondott le egy héttel az
előadás előtt, mert húsvét vasárnapra esett. Neki
szokása volt, hogy a családjával együtt elmentek a
templomba, sonkát szenteltek, talán a böjtöt is be-
tartották. Neki a húsvét komoly ünnepnek számí-
tott. Betegség miatt nem mondott le koncertet,
de a húsvét miatt igen.
Szilveszterkor sem vállalt soha fellépést. Ilyenkor
is a családjával vagy a barátaival ünnepelt. Hiába
ajánlottak komoly pénzeket, nem érdekelte. Fon-
tos volt neki, hogy olyan emberekkel köszöntse
az újévet, akiket szeret.
Emlékszem az egyik szolíd szilveszterére, a Fó-
rum Szálló Silhouette Éttermében, ahol annak ide-
jén zongorázott. Itt fedezték fel és kapott lehetősé-
get az amerikai útra.
Ebbe az étterembe ült be a feleségével kettesben
vacsorázni. Igaz, én is ott voltam, de ilyen
esetben soha nem ültem oda az asztalukhoz. Emlékszem,
nem kellett szorosan a közelükben lenni.
Hoztak egy újévi malacot, hozzám hozták oda
először, hogy rángassam meg a farkát.
Utána a malacot körbevitték a vendégek között,
mindenki megsimogatta, meghúzkodta a farkát. Éj-
fél után Jimmy az asztalukhoz hívott és
egy pohár pezsgővel koccintva boldog újévet
kívántunk egymásnak.
Mikor már a vendégek fogyatkozni kezdtek,
Jimmy beült a zongora mögé. A felesége
odahúzott mellé egy széket. Neki játszott.
Hajnalban hazavittem őket. Csendes újévköszöntés volt.
Az 1999-es szilveszter is emlékezetes maradt.
Néhány nappal szilveszter előtt
kérdeztem Jimmytől, mire számíthatok? Nincs rám
szüksége, mondta, baráti társaságban ünnepel,
teljesen zártkörű buli lesz. Siófok mellett
kibéreltek egy kis panziót. Boldog újévet kívánt.
Természetesen megszerveztem a saját
szilveszteremet, amit kettesben akartam
tölteni a barátnőmmel.
Harmincegyedikén délelőtt kaptam Jimmytől egy
telefont, mégis úgy alakult a helyzet, számítana rám.
A barátnőmet érdekelte a szilveszteri tévéműsor.
Néhány produkcióban ő is közreműködött, mint
sminkes. Otthon szerettük volna nézni a műsort.
Mondtam Jimmynek, hogy nem szeretném
Ágit cserben hagyni, küldenék magam helyett valakit,
aki ugyanúgy el tudja látni ezt a munkát, mint én.
Jimmy nem tágított. Közölte, azt szeretné, ha én
lennék vele. Ágit is szívesen látja, jöjjünk le
együtt.
- Tudod, nem szeretem, ha a magánélet és a
munka keveredik - érveltem.
Közölte, ne foglalkozzam vele, nem lesz semmi
probléma. Egy asztalnál ülünk, és jól érezzük ma-
gunkat. Ha Ági megunja a társaságot, bármikor
fölmehet a szobába televíziót nézni. Ennyiben ma-
radtunk.
A helyszín Nagyberény, Siófoktól néhány kilo-
méterre. Egy vadász panzió, gyógyfürdővel, külső
melegvizes medencével.
Jimmy kényes volt arra, milyen helyen alszik.
Ragaszkodott az igényesen berendezett, jól fűtött
szobákhoz.
Megérkeztünk a panzióba, kiderült, a fűtés el-
romlott, és az információimmal ellentétben a szo-
bákban nincs tévé. Lent a hallban volt egy ősrégi
készülék, amit föl akartam vinni magunkhoz, de
még antennacsatlakozó sem akadt a szobákba.
- Nem erről volt szó, nem így beszéltük meg. Hi-
degek a szobák, a tapéta penészes. Normális ember
ilyen helyről azonnal elmegy - jegyezte meg Ági.
Ne haragudjak, de 2000 következik, átlépünk
egy új századba és ő itt áll egy hideg-rideg
helyen.
A többi vendég is méltatlankodott.
- Figyelj ide! Ágit haza kell vinnem, visszajövök
érted és végigcsinálom, ha már elkezdtem - kö
zöltem Jimmyvel.
Akkor lehívta Ágit, megpróbálta kiharcolni,
hogy maradjon. A szóváltás egyre fokozódott, a
vita elfajult. Ő Zámbó Jimmy, a Király és
Ági vegye megtiszteltetésnek, hogy vele ülhet
egy asztalnál.
- Engem ez egyáltalán nem érdekel, én
nem a te környezetedre vagyok kíváncsi - csattant Ági válasza.
Végül beültettem az autóba és hazavittem.
Iszonyú köd volt, alig láttam az autópályán.
Ő pedig sokáig sírt mellettem. Nem akar
úgy velem élni, ha a munkámat mindig elé
helyezem.
Próbáltam megértetni vele, hogy nem
tudok most mást tenni. Kényszerhelyzetben vagyok.
Mindig is kerültem a konfliktusokat. Két,
számomra fontos ember között nem lehet igazságosan
dönteni. Amit bewállaltam, azt teljesítem. Elindultam
visszafelé.
- Jimmy tudta, hogy visszajössz - fogadtak az
ajtóban. Odamentem Jimmyhez, fölállt és
átölelt:
- Nagyon büszke vagyok rád!
Éjfélkor mindenki a párjával koccintott,
újévköszöntő puszit adott-kapott, itta a
pezsgőt jókedvűen.
Én meg gondolatban a ruháimat szedegettem össze
a küszöbről. Nem voltam hálás a helyzetért.
Ezen a szilveszteren kisebb közjátékok
is történtek. Felkért zenészek gondoskodtak a jó
hangulatról. Jimmy ki-be járkált a
táncparkettre, táncolt a feleségével. Jól érezték magukat.
A vendégek részére fönntartott táncparketten
önfeledten táncolt a személyzet is. A baj akkor
kezdődött, amikor éjfélkor a pincérek kihozták a
jéghideg lencsét, disznósültet.
Jimmy beleharapott a húsba és visszadobta.
- Melegítsék meg, ilyet ne tegyenek le elém! -
utasította a pincért.
- Mindenkinek jó, neked miért nem? - feleselt
az.
Jimmy kiborult. Engem visszatartott, hívatta a
vezetőt. Mondta, rendben van, a személyzet itt
táncol, az se gond, hogy az ő pénzén mulatnak, csak
végezzék el a dolgukat és ne legyenek vele szem
telenek.
Szó szót követett, a vezető nem tudta lecsillapí-
tani az alkalmazottait - ittak már -, végül egyre
szemtelenebbül kezdtek beszélni. Mindenki meg
akarta mutatni Zámbó Jimmynek a felesége jelen-
létében, hogy ezen a szemétdombon nem ő a ka-
kas. Az egyiknek rányúltam a nyakára és közöl-
tem, próbáljanak meg normálisan viselkedni. Szó
nélkül mindenki visszament a konyhába.
Másnap reggel tízig tartott a buli. Legtöbben hat-
hét óra körül hazamentek, mert a jéghideg szobá-
ban nem tudtak aludni.
Amikor befejeződött a mulatozás, Jimmy odahí-
vott és azt mondta, lehet, hogy mégis Áginak volt
igaza. Ennek ellenére a kapcsolatuk végleg meg-
romlott.
Ha úgy telt el néhány hét, hogy nem
találkoztunk, Jimmy akkor is kereste a kapcsolatot velem,
rám telefonált, megkérdezte, hogy
vagyok? Mi újság van? Ez jól esett, akkor is
gondolt rám, amikor nem dolgoztunk együtt.
Azért emlékszem erre pontosan, mert egyszer
délelőtt tíz óra körül hívott, ami tőle
szokatlan időpont volt, ilyenkor még aludni
szokott.
- Good morning, my friend.
Azt hittem, John hív Angliából. Szóltam
vissza neki angolul. Ő nevetett:
- Jimmy vagyok.
Az utolsó szilveszteréről annyit tudok,
ami az újságokban megjelent. Megbeszéltük, ez a
szilveszterem szabad lesz. Otthon voltam a
párommal.
Az utóbbi időben gyakran előfordult,
hogy Jimmy nem ért el - például Londonban dolgoztam -,
akkor hívta azokat a srácokat, akik
nekünk dolgoztak. Ha ők sem voltak elérhetők,
akkor keresett magának más kísérőt.

A legnagyobb koncertek
Minden hazai popénekes pályafutásának egyik
legjelentősebb állomása a Budapest Sportcsarnok-
beli fellépés volt. Rangot, komoly szakmai elisme-
rést jelentett az ország legnagyobb befogadóké-
pességű csarnokát megtölteni.
Jimmy szembenézett a megmérettetéssel.
Évente kétszer végigkoncertezte az országot,
igyekezett személyesen is minél több emberhez
eljutni.
Tudta, komoly rizikót vállal a BS-sel. Az is ben-
ne volt a pakliban, hogy az országos turné folya-
mán érintett városok közönsége nem fog órákat
utazni azért, hogy Budapesten is részt vegyen egy
Zámbó Jimmy koncerten. Erre év közben is volt
lehetőségük a saját városukban.
Az égiek sem voltak túlzottan kegyesek Jimmy-
hez. A koncert napján 1998. december 28-án sza-
kadt a hó. A management folyamatos telefon-össze-
köttetésben állt a vidéki jegyirodák vezetésével.
Ők számoltak be a fejleményekről, különbuszos
csoportjaik már úton vannak, de nagyon lassan
haladnak a hóviharban.
A kezdést megelőző órákban a közönség tagjai
is éppen csak szállingóztak, pedig arra az időpont-
ra már mindenki kapudöngetést várt.
Jimmy összetörten végezte az utolsó simításokat.
Élete egyik legfontosabb koncertje
előtt állt.
A szervezés egyes fázisaiból is erőn
felül kivette a részét. A nyár végétől minden erejével a
koncert sikeréért dolgozott.
Dupla felszerelést hozatott, komoly összegeket
költött a hang- és a fénytechnikára.
Erre a fellépésre szimfonikus zenekart is szer-
ződtetett. Saját zenekarával sokat próbált.
A szokványos másfél órás koncert helyett itt két
és fél órát terveztek.
Ehhez jó kondira van szükség, bírni kell a tán-
cot a színpadon. Rendszeresen járt edzésre, hogy
minél jobb formában legyen.
Szerepet vállalt a koncert arculatának megterve-
zésében is. A plakátok, szórólapok, sőt a belépő-
jegyek képeihez sok-sok fotózáson kellett részt-
vennie.
Komoly csatákat vívott a jegyárak megállapítá-
sánál. BS-koncertjegyet nem lehet olcsón adni,
mert a hatalmas rezsit valamiből fedezni kell.
Ugyanakkor fontos szempont, hogy megfizethe-
tő legyen. Igyekezett nem a felső tízezer pénztár
cájához igazítani az összeget.
Ráadásul a felpörgetett tempó, az idegeskedés
is sokat kivett belőle.
A televízió ekkor még nem kényeztette sok le-
hetőséggel, a képernyőn keresztül még nem szólt
a közönségéhez. Itt viszont a tévé is jelen volt. A
közvetítő kocsi a hátsó parkolóban állt, a mozgó
kamera számára sínpárt szereltek a színpad elé.
Jimmy Jib-ek (darus kamerák) bólogattak két
oldalról a zenekar felé.
A koncert előtti fény- és hangpróba a szokvá-
nyos forgatókönyv szerint zajlott; csak éppen az
örömzenélés volt kevésbé örömteli. Mindenki re-
ményvesztetté vált, féltek, hogy a zord
időjárás megakadályozza a teltházas siker élményét.
Biztonsági szempontból indokoltnak éreztem,
hogy fémkordont állítsunk a színpad elé,
mert az előzetes becslések szerint - az elkelt
jegyek alapján - több mint tízezer nézőre számítottunk.
Jimmy lebontatta a kordont, nem akart kerítés mögött énekelni.
A megszokott három lépés távolságból kettőt le
akart faragni, ragaszkodott a közönség közelségé-
hez. Számomra ez tükrözte legjobban a kétségbe-
esését.
Másfél órával a kezdés előtt visszavonultunk az öltözőkhöz.
Kint felhangzott a beengedő zene, a nézők bir-
tokba vehették a lelátókat.
Jimmy idegesen ki-bejárkált. Kukucskáltunk a
függöny mögül, néztük, hányan érkeznek.
Csak az utolsó pillanatban öltözött át.
Kialudtak a fények, a zenekar felosont a színpadra.
Átadtam Jimmynek a mikrofonját, vártuk, hogy
a nyitószám első dallamai felcsendüljenek. Jimmy
vett egy nagy levegőt és a színpadra lépett.
Az első szám után lehajtott fejjel köszönte meg a tapsot.
A nézőtér lámpái kigyulladtak, Jimmy óvatosan,
szinte félve emelte fel a tekintetét. Könnyek gyűl-
tek a szemébe, ahogy meglátta a tömött lelátó so-
rokat.
Teltház volt. Tudta, ő győzött.
Fergeteges bulit adott. Vibrált a színpadon, el-
varázsolta a hallgatóságot.
Minden egyes mozdulata köszönetet sugárzott,
hálás volt a rajongók szeretetéért.
1999-ben két BS-koncertet is szerveztek Jimmy-
nek. Az elsőt november 29-én.
Mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát. Ha-
vazásból most sem volt hiány. Megint félő volt,
hogy a vidékről Pestre utazó közönség elakad az
úton és Zámbó Jimmy koncert helyett barátságos
hógolyócsatát vívnak.
Jimmy nem aggódott túlzottan. Rutinból kezelte
a helyzetet. Az előző év megpróbáltatásai meged-
zették, hitt benne, hogy a lehetetlen is teljesülhet.
December 29-re datálódott a 99-es év második
Budapest Sportcsarnok koncertje.
Néhány héttel előtte égett le az épület.
Jimmy mindent elkövetett, hogy ez a vis-maior
ne tarthassa őt távol a közönségétől.
A BNV "A pavilonját szemelte ki, ide építtette
fel a színpadot. A látványkép is változott, a hatal-
mas kivetítő vászon mellett a vízfüggöny is szere-
pet kapott. Nagyon látványos volt, ahogy a színes
ábrák és hologramok kivetített képei megcsillan-
tak a vízesésen, a vízcseppek fénytörési mutatója
is besegített a különleges jelenség kialakulásához.
Kordont állíttattam. Az "A pavilon belső tere sík,
nincs lépcsőzetes lelátósor. Nem szerencsés hely
szín. A hátul ülő és álló emberek nem láttak sokat,
mindenki a színpad közelébe nyomult. Megint jó
hangulatú buli kerekedett.
1995-ben járt Romániában. Két-három állomá-
sos koncertet szerveztek neki. Nem voltam vele,
de elmondása szerint borzasztó körülmények kö-
zött lépett fel. A szálloda piszkos volt, nem fűtötték
a szobákat, hámlott a vakolat. Nem is a szállodá-
ban aludtak, hanem a sportcsarnok közelében ta-
láltak másik szálláshelyet. Ráadásul a román szer-
vezők a jegybevételből nem akarták kifizetni sen-
kinek a pénzét, és mindez a buli előtt derült ki.
A kilencvenes évek közepén Tökölre a fiatalko-
rúak börtönébe meghívták Jimmyt. Az akkori bör-
tönigazgató Jimmy ismeretségi körébe tartozott, és
az ő kérésére fogadta el ezt a meghívást. Akartam
menni, érdekelt, hogy egy ilyen intézmény milyen
belülről. Igaz, nem akarom minden áron megta-
pasztalni.
Sajnos, nem mehettem vele. A börtönigazgató
figyelmeztetett minket, az elítéltekből és az őrök-
ből is irritációt váltana ki, ha Jimmy védelemmel ér-
kezne. Ott gondoskodtak a biztonságáról. Smassze-
reket rendeltek mellé.
Jimmyben mély nyomokat hagyott a tököli fel-
lépés. Jó hangulatú buli volt, úgy kellett
visszafogni a fiatal srácokat. Sokan táncoltak is. Az
elítéltek a daloktól átszellemültek, elfeledték, hol is van-
nak. Kanalak kerültek elő, lefordított vödrön pü-
fölték a ritmust és vele énekeltek.
Jimmy végigjárta a cellákat,
beszélgetett a rabokkal. Megismert egy fiatal srácot,
akinek nagyon hiányzott a családja. Jimmy nem
tudta, mit követett el a fiú, de arcát sokáig nem
tudta elfelejteni.
- Ha magad miatt nem is, de a családodért tedd
meg, hogy megváltozol! - győzködte őt.
A későbbiekben sokszor visszaemlékezett tököli élményeire.

Szlovákia: 2000 nyara.

Egy szlovák rendezvényiroda hat-hét állomásos koncertturnét szervezett Jimmynek.
Nagy út várt ránk.
A technikusoknak, szerelőknek jóval
előbb kellett elindulni, hogy készen legyenek
a színpad berendezésével, mire mi megérkezünk.
A határon megdöbbenve láttuk, a
kamionok ott álltak, tehát Jimmy technikai
személyzete is valahol a környéken vesztegelt.
A technikai road-ok szorgalmasan pakolták ki a
hangszereket a teherautóból. Kiderült
- a szlovák vámosok, ők úgy mondták, a tót vámosok -,
a teherautó oldalán lévő szövegből - "Yamaha"
- ítélve, ami hangszercég is egyben,
motorkerékpárokat kerestek.
Megérkeztünk az első helyszínre. A szabadtéri
színpad lelátója egy római korból itt maradt emlék-
műre emlékeztetett. Hatalmas kövek, össze-vissza
tört lépcsőfokok, leszakadt szikladarabok. A szín-
pad hajópadlóból készült, girbe-gurba szögek áll-
tak ki belőle, hátsó része pedig egy omladozó tég-
lafal volt. Megálltam szemben a színpaddal:
- Nem hiszem el, hogy itt előadás lesz. - Ez volt
az első gondolatom.
A technikusok fölépítették az állványokat. Feke-
te vásznat húztak hátra, egységesebb, kulturáltabb
képet varázsoltak az egésznek. A színpad a semmi
közepén állt. Sem öltöző, sem mosdási lehetőség.
Kis gondnoki helyiségre bukkantunk, ahol talál-
tunk WC-t, kézmosó csapot.
Megérkeztek a cateringes kamionosok. Fölállí-
tották az asztalokat és szereztek áramot valahon-
nan. Sütöttek, főztek.
A kerítésen kívül már gyülekeztek az emberek.
A közönség Jimmy mellett közlekedett, ki-be. Nem
volt arra lehetőség, hogy elszeparáljuk őt, hiszen a
kocsiban öltöztünk és vetkőztünk.
Zsolti, a társam, velem volt. Láttuk, körülbelül
ötszáz ember lesz. Azon tanakodtunk, ketten mi-
ként fogjuk megvédeni az egész színpadot. A szlo-
vák biztonsági szolgálat felajánlotta a segítségét,
amit én fenntartással fogadtam.
Annak idején Pelé Szlovákiában is
tartott futballgálát. Mi is elkísértük, de ahogy
átléptük a határt, attól kezdve a szlovákok adták a
biztonsági kíséretet. Három különböző színű Skoda Favorit
gépkocsival jöttek. Ezek cégjelzés
nélküli, civil autók voltak.
Pelével haladtunk a szlovák utakon és
egyszercsak a piros autó hirtelen kivágódott mögülünk,
száguldott előre. El nem tudtuk
képzelni, mi lehet a probléma. Talán baleset történt. A
sofőr lassított, két kilométert döcögtünk.
A piros Skoda az út szélén állt, a két
biztonsági ember az autó mellett pisilt.
Valószínűleg a végén tartottak, mert már rázogatták
erőteljesen. Pelé
kommentár nélkül végignézte.
Itt viszont kellemes meglepetés ért bennünket.
Viszonylag jólöltözött, egységes csapat érkezett
kutyákkal. Oldalukon gumibot, pisztolytáska. A
megjelenésük tiszteletet váltott ki a közönségből.
A vezetőjük - aki a csapatot
koordinálta - dekoratív nő volt. Hátul a szoknyaövön kis
bilincs fityegett.
Egy hetet töltöttünk együtt,
kísérgettek minket minden állomásra. Jimmyt testőrnő védte,
írták az újságok, pletykát szimatoltak.
Jimmy viszonylag ritkán látogatott el Szlovákiá-
ba. Itt is Királyként tisztelték.
Füleken a vár romjainál építették fel a szabadté-
ri színpadot. Az öltözőt az egyik bástyában alakí-
tották ki. Fönt a rondellán két vérszomjas rotweiller
lihegett - mint a filmekben -, időnként teli szájjal
ugattak felénk.
A színpad környékén egy helybéli emberke -
úgynevezett mindenes - tüsténkedett. Mindent el-
követett, hogyJimmy közelébe kerüljön. Élete egyik
legnagyobb napja volt, hogy Jimmy ott állt tőle két
méterre. A hangosító pulthoz igyekeztünk. Az em-
berke odatoppant elé és minden átmenet nélkül
közölte:
- Egyébként Zoli vagyok.
Jimmy kezet fogott vele:
- Szervusz.
A zenekar tagjai is hallották: Jimmynek később
a próbák alatt is eszébe jutott. Elénekelt egy-két
dalt, majd hátraszólalt:
- Egyébként Zoli vagyok. - Mindenki röhögött.
Füleken egész kellemes helyen laktunk. A szál-
loda éttermébe a helyi vezetőség is meghívást ka-
pott a buli után. Hivatalnokok, vállalkozók, még
az egyik főrendőr is megjelent. Később őt tudtuk
a legnehezebben kezelni, nem ismert mértéket se
ivásban, se viselkedésben.
A vacsora után meghívták Jimmyt egy
kis zártkörű rendezvényre a drinkbárba.
Jó hangulatú éjszaka ígérkezett. Jimmy
is felszabadultnak tűnt, kellemesen
elbeszélgetett a meghívóival. A bár ajtaja előtt hatalmas
tömeg tolongott, ha csak egy pillanatra is,
látni akarták őt. Hirtelen mindenki a tulaj
unokaöccse-nővére lett, így akartak bejutni. Nem ment.
Bent volt egy szabad falfelület,
amit minden Füleken koncertező zenekar dedikált.
Végül a "Király mindenki felett áll"
felszólalással kiszedegették az álmennyezet
kockáit és azt íratták alá vele és a zenekar
tagjaival. A testőrség sem tudta megúszni, pedig mindent
elkövettem.
Zsoltival az ajtóban álldogáltunk.
Zsilipeltük a népet, ki jön be, ki megy ki. Jimmy
felállt a helyéről. Az ajtónál két üres szék árválkodott.
Leült az egyikre és maga mellé invitált.
- Borzasztóan egyedül érzem magam - mondta halkan.
- Nem jó a társaság? - kérdeztem tőle.
- Ők Zámbó Jimmy miatt jöttek, nem miattam.
Legszívesebben hazamennék. Hiányzik a
kis Pufikám, a mamácska, Krisztián, Sebastián.
Közel vagyunk a határhoz.
- Te döntesz, Jimmyke.
- Le kell még nyomnom a maradék bulikat -
mondta lemondóan és visszaballagott az
asztalához. Hiányzott a családja. Ez
meghatározta a további napok hangulatát. Nem lehetett
hozzá szólni. Felejteni akart, sokat ivott. Két
napig megint nem aludtunk.
A következő koncertállomás Galántán lett volna.
A zenekar és a technikusok elindultak.
Hosszú út állt előttünk, indulni kellett volna,
hogy ne késsünk el. A szlovák szervezőcsapat Jimmy
asztalánál ült. Türelmetlenül siettették, idő van,
keljen útra. Nagyot hibáztak ezzel. Jimmy
bedühödött és elzavarta őket:
- Engem megvár a közönségem. Ti siessetek!
Néhány perc múlva megszólalt Jimmy
telefonja. Ismét a szervezők voltak, indulásra
késztették.
Jimmy ezt már szándékos provokálásnak érezte.
- Ma ti léptek föl - szólt vissza.
Kikapcsolta a mobilját. Nem mentünk sehová.
Ha nincs buli, nincs gázsi. Neki se.
Másnap mesélte a hangmérnök, hogy a szaka-
dó eső ellenére rengetegen kimentek a
szabadtéri színpadhoz. Nekik időben leadták a
drótot, hogy pakoljanak és tűnjenek el. Ennek
ellenére menekülniük kellett a tömeg elől. A szervezők
a továbbiakban megpróbáltak Jimmy igényeihez
igazodni, aki mindenkivel éreztette, ebben a
produkcióban ő diktál. Ha kell, ilyen áron is.

Jimmy autói
Én sem voltam mindenben tökéletes. A
Story Magazin egy évvel ezelőtt szervezett
Jimmy számára egy közönségtalálkozót az Új Udvar
bevásárlóközpontban. Hárman ültünk az autóban. Még a
régebbi Mercedese volt meg Jimmynek,
a 600-as V12-nek titulált 500-as. A
bevásárlóközpont mélygarázsában parkoltunk. Szűk volt a
hely, telezsúfolva betonoszlopokkal, az autóval
alig lehetett manőverezni.
Jimmy ült mellettem, Sebastian hátul.
Néhány kör után találtunk egy kissé szűkös
helyet. Láttam, beférünk. Megfordultam, tolattam.
Nekikoccantunk egy betonoszlopnak. Csak a
csomagtartó éle nyomódott meg.
Jimmy nagyon kényes volt az autójára,
de ez az eset nem hagyott túl mély nyomot benne.
- Ez bármikor előfordulhatott volna
velem is, a fiaimmal is - mondta.
Sebastián védett, hogy ő miatta nem
láthattam a visszapillantó tükörből az oszlopot,
miután középen ült. Ettől függetlenül én voltam a
hunyó.
Rengeteg híresztelés jelent meg Jimmy
autóival kapcsolatban. 600-as SEL V 12-es
márkajelzés volt feltüntetve a Mercedesén. Egy időben ez
számított csúcsmodellnek. Ezzel szemben Jimmyé csak 500-
as SEL volt. Közben, ha valaki egy kicsit is értett
hozzá, azonnal észrevette, hogy ez nem az a típus.
Szerette mindenből a legjobbat mutatni.
Később meghozatta magának Frankfurtból az
új S 500-as Mercedest, minden extrával felszerel-
ve. Az ülések, a fejtámla dőlésszögét, a kormány-
magasságot, a visszapillantó tükrök állását memó-
riagomb rögzítette az ajtónyitó kar fölött. Az első
gomb az övére, a második pedig az én méretemre
volt beállítva. És senki többet harmadszor!
Jimmy autói évek óta a JIMMY 1-es rendszám
alatt futottak. Nem igazán örültem annak, hogy
ennyire egyértelművé tesszük, melyik autóban ül.
Így is sok gondunk volt belőle, amikor csúcsforga-
lomban közlekedtünk a városban. Napközben az
egysávos Lánchídon, Alagúton nem vittem át, a
szűk, egyirányú utcákat, a Duna alsó rakpartját ke-
rültük. Innen nincs menekülési útvonal.
Szerencsésnek tartottam volna az ablakokat le-
sötétíteni, hogy ne lássanak be. Ő nem akart elbúj-
ni, tetszett neki, mikor integettek vagy kedvesen
üdvözölték. Így lépten-nyomon felismerték, ver-
senyezni kezdtek az autóval, átfényképeztek. Egy-
szer egyedül ment a körúton. A villamosmegálló
mellett állt, zöldre várva. Valaki hirtelen
rányitotta az ajtót, hogy autogramot kérjen.
Veszprémből jöttünk haza a 8-as úton éjszaka.
A turnénak az utolsó állomására érkeztünk.
Ilyenkor már mindenki szeretett volna
hazaérni. Gyorsabb tempót diktáltunk, mint általában.
Jimmy ült mellettem, beszélgettem vele, hátam
mögött Zsolti, a társam. Előrenéztem, figyeltem az
utat. A reflektorokat fölkapcsoltam, hogy
tudjunk bátran haladni. Zsolti hátulról megkopogtatta a
vállam:
- Körülbelül öt perce egy "kékfény" követ
minket, megpróbál utolérni, de nem sikerül
neki. Kérdeztem Jimmyt, mi legyen. Megálltunk,
két percet vártunk. Szakadt rendőrségi Lada -
köhögött, füstölt, majdnem szétesett - ért utol
minket. A rendőrök kiszálltak.
-Jó estét kívánok! Tudja-e, hogy gyorsan megy?
- kérdezte az egyik.
Lehajoltak, meglátták Jimmyt,
mosolyogtak és kedvesen köszöntötték:
- Jó estét, művész úr!
Mindig normálisan viszonyultak hozzá.
Rendőrökkel az út mentén soha nem volt
gondunk, senki nem akart megbüntetni minket.
- Ki lehet ezt váltani egy CD-vel? -
kérdezte Jimmy.
A két rendőr megköszönte a kedves
ajándékot.
Vészhelyzet esetére mindig volt
dedikált CD a kesztyűtartóban.
Az éjszakai országút tartogatott számunkra
egyéb meglepetéseket is. Gyöngyösről igyekeztünk
haza egy fellépésről. Tempósan haladtunk a Mer-
civel, egy teremtett lelket sem láttunk a főúton
közlekedni. Behúzódtam a szaggatott vonal közelébe,
így nem kellett aggódni az út mentén esetleg fel-
bukkanó gyalogosoktól. Közel-távolban egyetlen
lakott település sem látszódott, csak a vaksötét éj-
szaka szegődött útitársul mellénk. Hirtelen egy
lassan mozgó alakot fogott be a reflektor fénycsó-
vája. Egy ember haladt az út közepén, két karját
szélesen kitárva, a szaggatott vonalon egyensúlyo-
zott. Illegett-billegett, mint egy kötéltáncos.
Nem sok hiányzott, hogy nem lett belőle matrica a mo-
torháztetőn.
A másik sztori a Viharsarokhoz kapcsolódik. Az
éjszaka kellős közepén autóztunk, eldugott rilel-
lékutakon igyekeztünk Hódmezővásárhely felé.
Hárman ültünk a kocsiban, Jimmy az anyósülésen,
Zsolti hátul, én pedig a volán mögött. Jimmyvel
beszélgettünk. Zsolti csak néha-néha szólalt meg.
Egy élesebb kanyart követően a következő idilli
kép tárult elénk: öreg szekér vesztegelt az út szé-
lén, az igáslovak unottan bámészkodtak. A bakon
emelkedett hangulatban kucsmás-subás parasztok
tukmálták egymásra a butykost. Valószínűleg vala-
mi harapós házi cefre lehetett a kulacsban, mert
mindketten mámorosan hadonásztak. Nem zavar-
tatták magukat. Elhaladtunk mellettük. A bal ke-
zemmel a kormánykereket támasztottam, és mél-
tatlankodva intettem egyet: nem hiszem el, hogy
itt az út közepén kell dajdajozniuk, mindenfajta ki-
világítás nélkül. Jimmy a lehető legártatlanabb
hangján megkérdezte:
- Errefelé is vannak ismerőseid?
Zsolti, aki eddig csak lapított hátul, előredőlt és
benyögte:
- A család.
Parkettás lakásban születtem, volt gyerekszo-
bám. Kizárólag a neveltetésemnek köszönhette,
hogy nem reagáltam. De nem is tudtam volna, mert
a viharos röhögés engem is magával ragadott.
A vadászatot a baráti társasága szerettette meg
Jimmyvel. Elvétve járt vadászni. Ide soha nem hívott.
Azt mondták róla, pontosan céloz.
Az ember általában úgy fogja meg a puskát, be-
támasztja a vállához, jobb szemét becsukja és bal
szemmel néz az irányzékba. Ő pont fordítva csi-
nálta, bal szemét csukta be és jobb szemmel né-
zett bele.
Arra emlékszem, vett egy gyönyörű szép króm
borítású, famarkolatú Smith and Wesson önvédel-
mi maroklőfegyvert. Nagyon büszke volt rá.
Volt egy számzáras diplomatatáskája, aminek
rajta kívül én és a családja ismerte a számkombiná-
cióit. Utazáskor a fegyverét ebben a táskában tar-
totta, máskor az oldalára tűzte és úgy közlekedett.
Súlyos volt, ezért kicserélte ezt a fegyvert
arra a bizonyos Berettára, ami számára a végzetes lövést
leadta. Baráti társaságban büszkén mutogatta a
kedvenc fegyverét.
Ahogy poharazni kezdett, elkértem tőle.
A tárat kivettem belőle, eltettem a zsebembe.
Mindig ellenőriztem, hogy a cső is üres legyen.
A kitárazott fegyver pedig a diplomatatáskába ke-
rült. Csakúgy, mint a koncerteken,
tv-felvételeken.
Otthon természetesen széfben tartotta. A széf a
ház felső szintjének valamelyik szobájában találha-
tó. A felső szint a családé volt, ami szentélynek
számított. Oda a családon kívül senki nem mehetett föl.
A Mit akarsz a holdogságtól című szám mindig
ráadás volt Jimmy koncertjein. Miután bemutatta a
közönségnek a zenekar tagjait és jelezte, lassan
vége a koncertnek, a ráadásszámok közül első-
ként vagy a másodikként ezt énekelte. A szám kü-
lönlegessége, hogy dobszólóval kezdődik. Jimmy
odaállt az ő számára bekészített két kis dobhoz, a
későbbiekben kongához, kezébe vette az ütőket
és ő is dobolt.
Nagyon jó hangulatot keltettek.
Azt is megcsillantotta, hogy az
éneklésen, a billentyűkön kívül más hangszerhez is ért,
de nem ez volt a szándék, hanem hogy jó
hangulatot teremtsen. A Goodbye my love című számot ő
kísérte gitárral. A Szeress úgy is, ha rossz
vagyok-nál énekeltette a közönséget.
Volt egy szavajárása, amit igazából ő sem
tudott, mit jelent. Mindig azt kiabálta
szám közben:
- Zsábo zsase.
Ez romanyelv. Én sem tudom, mit
jelent, de jól hangzik.
Valahol hallotta és tetszett neki.
Attól tartottam, hátha trágárságot fejez ki. Jimmy
mondta, biztosan nen, mert akkor nem örülne neki a
közönség. Valami olyasmit jelenthet: Gyerünk, még
jobban.
Az utóbbi időben már ketten kísértük őt. A
szállásfoglalást Jimmy szervezői intézték. Én
a társammal mindig közös szobában aludtam, a két
testőrnek nem vettek ki külön-külön szobát. Ez
nem is lett volna baj, de általában bemondták,
kétágyas szobát kérnek, azt nem részletezték,
hogy két külön ágyasat. Szinte mindig a nászutas
lakosztályt kaptuk meg, franciaággyal. Hajnali két
óra felé fölmentem négy-öt órát aludni, utána
visszamentem leváltani a társamat és ő feküdt le.
Egyszer együtt aludtunk egy franciaágyon. Én
hason, kibontott hajjal, Zsolti mellettem.
Reggel valaki motoszkált az ajtónál: a
takarítónő jött be. Zsolti meg sem moccant.
Kiugrottam az ágyból és egy oktávval mélyebb
hangon mondtam:
- Takarítást nem kérünk!
A nő kidülledt szemmel bámult, másra számított.
Valószínűleg megtévesztette a hosszú haj.
Kirohant a szobából.
Berettyóújfalun van egy hangulatos, kellemes
kis panzió. Látszik rajta, hogy a vezetője "meleg",
piperkőc, okoskodó emberke, aki választékos stí-
lusban társalog. Elkezdett egy mondatot és
azt hittük, soha nem lesz vége.
Itt szintén nászutas lakosztályt kaptunk:
rózsaszínű plüss anyaggal behúzott franciaágy,
giccses mütyürkék díszelegtek a falon, az asztalon.
Rosszul értelmezett meseszobát kaptunk.
Felkísért minket, büszkén kitárta előttünk az aj-
tót. Mondtuk neki, ez nem lesz jó, mert nem
akarunk egy ágyban aludni. Tudtam, hogy a panió-
ban még vannak üres szobák.
Kinyitott egy másik szobát, abban két különálló
ágy volt, egymástól jó messzire eltolva.
Emberünk mondta:
- Kedves uraim! Ezzel a szobával az az egy
problémánk van, a fürdőszoba nem ezen a
területen belül található, hanem kint, a folyosó
túloldalán. Nem probléma-e ez Önöknek? Nem kényel-
metlenség-e... - és mondta és mondta a magáét.
Fáradtan álltunk, hallgattuk őt. A
kollégám kicsit nyersebb figura, mint én, ásított egy
nagyot, rám nézett, megszólalt:
- Leszarjuk, nem?
A panziós elsápadt, szó nélkül
elszaladt. Szerintem ilyen szavakat még életében nem
hallott.

Tiltott felvételek
A nézőtéren magánfelvételeket készíteni nem
lehetett, hiszen szerződésben állt Jimmy a kiadójá-
val, később a tévés társasággal.
Ha valaki magánfelvételt készített és esetleg le-
adatta valahol, az Jimmy jogait sértette.
A sötét nézőtéren, a kamera piros pontfényét le-
hetett látni. Ilyen esetben odaküldtem a társamat,
aki udvariasan kérte, legyenek kedvesek abba-
hagyni. Ez általában használt.
De olyan is történt, szóltunk az embernek és
utána megint csak bekapcsolta a kamerát. Ilyenkor
keményen kellett föllépni, a kamerából kivettük a
kazettát.
Aki Jimmy asztalánál ült, soha nem fizethetett,
Jimmy nem engedte. Nálam volt a pénze, a
számlákat én rendeztem. Volt egy hallgatólagos
megállapodás köztünk, mindig tudtam, nagyjából mennyi
borravalót kell adni, ami Zámbó Jimmytől
elvárható. Ő mindig ügyelt arra, sehol ne mondják
róla azt, hogy szűkmarkú volt, de ugyanakkor túl bőkezű-
nek se tűnjön, mert azzal a másikat alázza meg.
Londonban ez egészen másképp zajlik. Kihoz-
zák a számlát. Az ember az utolsó penny-ig
kiszámolja a pénzt. A rendezett számlát
elviszik. Utána a vendég, attól függően, mennyire volt
elégedett a szolgáltatással, borravalót ad annak a
pincérnek, aki az est folyamán kiszolgálta.
Mindig azt jutalmazzák, aki ténylegesen
megdolgozott érte.
Kíváncsi voltam arra, ez itthon miként működik,
milyen a fogadtatása. Kértem a számlát.
Pontosan kiszámoltam az összeget. Majdnem meggyilkoltak,
láttam a tekintetekből. Kértem azt a
pincért, aki kiszolgálta a társaságunkat és neki odaadtam a
borravalót. A fizetőpincér egy kanál vízben meg
tudott volna fojtani.
A társaim, Zsolti és Sefi részt vettek
Kínában egy nemzetközi versenyen a Shaolin
kolostorban. Ide a világ minden tájáról meghívják a versenyzőket.
Lejöttek a kolostorból a papok hagyományos
ruhába öltözve, kis rózsafüzérrel a nyakukban és mie-
lőtt megkezdődtek a küzdelmek, megkapták az
első díjat. Utána lehetett a 2. helyért versenyezni.
Annyira tiszteletben tartják a tudásukat, hogy ele-
ve az első díj őket illeti meg.
A fiúgyerekeket öt-hat éves korukban beadják
a Shaolin templomba.
A kolostorban tanulnak, gyógyítanak, küzdő
sportokkal foglalkoznak. Világi életet nem élnek.
Ez a sportág a világ számára öt-hat évvel ezelőtt
vált nyitottá. A templomból kivált Shaolin papok
vitték el a tudásukat Amerikába és Európába. Ad-
dig a nagyközönség nem is tudta, hogy ez létezik,
annyira zárt világ volt. A mai napig vannak olyan
templomok, ahova csak kínaiak mehetnek be.
Ez a küzdősport több ezer éves múltra
tekint vissza. Láttam olyan képet, ahol egy
kisfiú egy kézen, egy ujjon csinált kézenállást. Volt
egy öregember, aki egy hamuval felizzított
vaslapátot megnyalt úgy, hogy semmi baja nem lett tőle. Vasruda-
kat törnek el a fejükön, betontömböket fejelnek
át. Ujjukkal lehántják a fa kérgét, a kókuszdiót ke-
zükkel összetörik. Nyakuknál fölakasztva lógnak
lefelé egy faágon, ebben a pózban meditálnak.
Lyons lándzsát hajlított, evőpálcikát tört
el a gégeporcán. Van, aki evőtálkát tesz a
hasára, kipréseli alóla a levegőt, utána hatan nem
tudják levenni róla.
A szigorú elzártság csak a kínaiakra
vonatkozik, de közülük is sokan eljönnek a
templomból.
Először élethivatásul választják, de
huszonöt-harmincéves korukban mégiscsak váltanak.
A templomokból kivált papok járják a világot,
szemináriumokat tartanak. Az egyik ilyen kivált
pap puszta talppal pengéken sétált, miközben két
vízzel teli vödröt cipelt a vállán. A hasukon beton-
tömböket törnek össze kalapáccsal úgy, hogy meg
sem rezzennek. Fantasztikus, mire képesek. Igazá-
ból nemcsak fizikailag kell felkészülniük, hanem az
úgynevezett chi-t, a belső erőt kell kifejleszteniük.
Ha nem látom, nem hiszem el: az egyik pap
Buddha-ülésben, meditált, a másik pedig mellette,
fél méterrel lebegett a föld fölött.
Magyarországon járt egy kínai pap - ránézésre
jelentéktelen -, az ebédlőben fölszaladt a falra,
a mennyezeten csinált egy szaltót és leugrott.
Elvitték a Rudas gőzfürdőbe. Mindenki kapott
egy kis kötényt. Ezt az ember maga elé köti, úgy
megy be a szaunába. Nagy döbbenetükre a kínai fiú
úgy jött ki a kabinjából, hogy ezt a nyakába kötöt-
te. Azt hitte, étkezni fognak. Soha nem járt még
ilyen helyen. Rajta nevetett a Rudas-fürdő közönsége.
Csoda, hogy mérgében nem szaladt föl a plafonra.
Jimmyt az akaratfejlesztő és erős koncentrálást
igénylő sportágak vonzották. Sefinek állandóan pro-
dukálnia kellett magát. Jimmy mindig azt mondta:
- Sefikém, mi vagyunk a legjobbak, ezt csak mi
tudjuk. - Mintha ő is hasonló tudással rendelkezett
volna. Bámulattal adózott a Shaolin kung-funak.
Előfordult, hogy a koncert után bement az öltö-
zőbe, fürdőköpenybe burkolózott, majd kijött, és
mint annak idején a német bemondó, kiabálta:
- Isztván Kokó Kovác.
'99 májusában Zalaegerszegen koncerteztünk.
A fellépés után meghívták Jimmyt Hévízre zene-
karral, vokalistákkal együtt. Egyike volt a
legemlékezetesebb kiképzésnek.
Hévízen található a Lótusz Panzió. A szocialista
időkből ránk maradt hely, tipikusan a
szocialista realizmus stílusában berendezve.
Az ebédlő fekete-fehér kőlapokkal lerakva, mint
az orvosi rendelőkben. Az asztalok, a székek az
iskolai napközis élményeimet juttatták eszembe.
Éjszaka érkeztünk. Az ételt valahonnan hozat-
ták, mert saját konyhájuk nem volt: zónapörkölt
tarhonyával, ecetes almapaprikával. Már tányérok-
ba szervírozva tették az asztalra. Az ennivaló
mindenkinek ízlett. Idősebb férfi volt a Bim-bam
Führer, vagyis a mindenes.
Mi külön asztalnál ültünk. Megettem a pörköl-
temet. Az egyik asztalnál maradt még fél adag, a
Bim-bam Führer, mintha családban lennék, közöl-
te: osszuk el. Hozta a tálat, azt sem tudtam,
ki evett belőle.
Erre a vacsorára Jimmy tiszteletére sokan eljöt-
tek: a polgármester, a város vezetői, magasabb ran-
gú rendőrtisztek. A koncert meghívott vendégmű-
vésze Komáromi István volt, a vezérkar őt is szívé-
lyesen látta. Minden adott volt a jó hangulathoz,
csak a lényeg hiányzott: nem volt zenekar. Több
se kellett a helyi vezetőségnek, telefonhoz nyúl-
tak, latba vetették tekintélyüket, és előteremtettek
két zenészt. Az ágyból szedték ki őket.
A muzsikusok megérkeztek, felszerelték a hang-
szereket, erősítőket. Mielőtt játszani kezdtek volna,
bezuhantak a konyhába, literszámra itták a kávét.
Beindult az éjszaka, jó hangulatú örömzenélés kez-
dődött. Jimmy és a csapata bírta a tempót, edzet-
tünk már rá éppen eleget. Másnap délig pörögtünk
így. A két zenész vért izzadt, nem szállhattak ki a
hangszer mögül. Egyik holtpont követte a mási-
kat, "teljesen megzuhantak". Délután valamelyik
helyi vezető új ötlettel állt elő: gyönyörű borospin-
céik vannak a közelben, folytatódjon ott a muri. A
két halálra vált arcú zenész fellélegzett, végre me-
hettek haza. Odaléptek Jimmyhez, hogy elköszön-
jenek, de ő rájuk parancsolt:
- Maradtok!
Keltek a szolgálati kocsihoz, ő nem mulatott, nem
ivott. A kocsiban ülve várta a gazdája döntését. A
magam részéről a Mercedest választottam, követ-
tem Jimmyt a borospincékhez. Néha
olyan helyzeteket teremtett, hogy könnyen szem
elől téveszthettem volna. Hirtelen, minden
átmenet nélkül beült egy barátja kocsijába és kiadta az
utasítást az indulásra. Máskor váratlanul fölkelt a
székéről és kisietett az utcára az étteremből.
Mindig utána mentem. Ilyenkor barátian átölelt, és
megköszönte, hogy ennyire figyelek rá. Számomra ez
természetes volt, de soha nem értettem ezt a
viselkedését.
Talán próbára akarta tenni az éberségemet? Nem tudom.
Sefi, a társam, áttelefonált hozzám,
kérdezte, szükségem lesz-e rá.
- Minden OK. - mondtam neki. - Ha akarsz,
dőlj le pihenni egy kicsit, én tartom a frontot.
- Mi legyen a zenészekkel, nagyon
fáradtak már? - kérdezte.
- Engedd őket haza!
Öt-hat óra múlva kerültünk elő a pince mélyéről.
Odakinn már újra besötétedett.
Visszaértünk a panzióhoz. Jimmy még mulatni akart.
Első dolga volt, hogy kereste a zenészeket.
Réges-régen hazamentek már. Jimmy begőzölt, kiabált:
- Hozzátok vissza őket azonnal! Ki mondta,
hogy elmehetnek?
A Bim-bam Führer megrettenve hunyorgott,
nem tudta, mi következik.
Odaálltam Jimmy elé:
- Én küldtem el őket.
Rámnézett:
- Te voltál?
- Igen.
- Akkor jó - mondta és leült a székére. Kezdett
már fáradni.
- Mennyi az idő? - kérdezte halkan.
- Nyolc óra van. Este.
Megmosta az arcát egy kis ásványvízzel. Letette
az üveget, potyogtak a könnyei.
- De hülye vagyok - mondta. Megint ittam
egész éjszaka. Tönkre fogom tenni magam.
Úgy ült ott, mint egy kis ázott veréb. Nem saj-
nálatot váltott ki belőlem, hanem tiszteletet, me-
gint őszintén megmutatta a valódi arcát. Az a né-
hány barát, akiket beavatott a gyenge pillanataiba,
végig kitartottak mellette. Nem tudta annyira
megsérteni őket, hogy hátat fordítsanak neki. Akit sze-
retett és elfogadott, attól bocsánatot is tudott
kérni. Mindig elfogadták a bocsánatkérését.
Indulatosan beszélt, de őszintén.
Ez nem vehető el tőle.
Azt akarta, hogy feltételek nélkül szeressék őt.
Ne a sztárt, az embert.
Szerintem az igazi barátai pontosan érezték ezt.
Négy-öt napos turné után mentünk haza
Csepelre. A saját kocsimat soha nem
hagytam a ház előtt, mert nem akartam, hogy ott
napokig álljon.
Taxival mentem haza vagy hazavitt a társam, néha
a barátnőm jött értem.
Mikor tíz percre voltunk a házától, ő már
figyelmességből hívta nekem a taxit.
Egyszer elkövette azt a hibát,
felhívta a taxi-társaságot, bemutatkozott:
- Jó estét kívánok. Zámbó Jimmy vagyok,
szeretnék kérni egy autót.
A diszpécserek már ismerték a hangját.
Ezen a hajnalon más volt a diszpécser, aki
még nem ismerhette őt. Ez az új ember azt
hitte, valaki szórakozik és visszaszólt:
- Szórakozzál mással, ne velem!
Óriási botrány kerekedett ebből. Jimmy
ideges lett, bemutatkozik, mondja a nevét,
udvariasan kér egy autót és akkor elküldik az anyjába.
Mert a végén oda is elküldték.
Bementünk a házba, az otthoni
telefonon is beütötte a számot, kérte a vezetőt.
Leszidta őket, majd egy másik taxi-társaságot kért meg,
hogy küldjenek autót.
Jimmyről az utóbbi években sok újságcikk
jelent meg, a lapok a
koncertállomásokat felsorolták. Ezek fényképekkel illusztrált
újságcikkek voltak. Mindig óriási figyelmet fektetett arra,
milyen képek jelenjenek meg róla. Általában engem kért
meg, menjek be a Mai Nap szerkesztőségébe, vá-
lasszam ki a fényképeket. Nem szerette, ha olyan
fotó jelenik meg róla, amin látszik, hogy ki van
melegedve, izzadt a haja. Kőszegi Ferenc, a lap
főszerkesztője mindig szívélyesen fogadott. Komoly
barátság volt közöttük. Nem véletlen, hogy a ha-
láleset után Edit asszony, csak ennek a lapnak
nyilatkozott, sőt, csak Feri tollából fogadta el az
írást.
Kőszegi Feri amúgy mindig szívesen látott ven-
dégnek számított a koncerteken. Eljött velünk
Pécsre, Szombathelyre, Tiszafüredre, bárhová. Ha
ideje engedte, autóba ült és elsőként érkezett a
helyszínre, azért, hogy Jimmy fellépés előtti feszült
hangulatát enyhítse.
A koncertekre is jöttek a fotósok. Megkértem
őket, az első három-négy szám alatt fotózzák, mert
akkor még nincs úgy átmelegedve, megizzadva.
Az RTL Klubon elindult a Péntek Esti Vigadó.
Ennek a dolognak rám nézve is volt egyfajta
anyagi vonzata. 2000. tavaszán, Nagykovácsiban minden
adás előtt próbáltunk, utána kezdődött a felvétel.
Az első nap után Jimmy mondta, neki nincs
szüksége arra, hogy próbáljon; odaáll, elénekli és
mehetünk. Ez az RTL számára megtakarítást jelen-
tett, a próba idejére sem kellett fizetni a
stúdióbérlést, a kamerák bérleti díját, a
technikai személyzetet, operatőrt és a többieket.
Az én pénzemet - csak erről tudok beszélni -
egy próba és egy felvétel idejére állapították meg.
Miután Jimmy azt mondta, ő nem akar
próbát, az én pénzem ezáltal nem változott.
Megállapítottak egy fix összeget, amit
adásonként kaptam.
A későbbiekben naponta felvettek két adást.
Jimmy szerződést kötött velük. A
szerződésben leírták, biztonsági személyzet kíséri,
akinek a pénze adásokra vonatkoztatva egy fix
összeg. Megtörténtek a felvételek, jelentkeztem a gyártásvezetőnél,
szeretném, ha a számlát kiegyenlítenék.
Külföldön a biztonsági szakmában általánosan
elfogadott, legkésőbb az adott munka elvégzése
után egy-két napon belül fizetnek. Az
igazán professzionális megrendelők előre szokták
kifizetni a pénzt, mert figyelembe veszik, ha ne
adj Isten, az illetővel a munkája folyamán történik
valami, a család ne maradjon pénz nélkül. Itthon ezt
még megértetni sem tudtam, nemhogy
elfogadtatni. Próbáltak úgy kezelni, mint stábtagot.
Megmondtam nekik, szó nincs erről, én Jimmyhez tartozom.
Mikor arra került volna a sor,
hogy végre rendezik a tartozást, kitalálták, nem
adásonként fizetnek, hanem naponként. Napi két adás volt,
ami azt jelentette volna, csak a fele pénzt
kapom meg.
Azt tudni kell, Jimmy anyagilag mindig kiállt
mellettem, az én pénzemet úgy kezelte, mintha
sajátja lett volna.
Ennél az RTL dolognál fordult elő - tényleg
annyira túlfeszített időszakot élt, annyira bosszan-
tották őt más kérdésekkel -, hogy kért, intézzem
el egyedül.
Egy héten át folyamatos telefonkapcsolatban
voltam az RTL és a produkciós iroda igazgatóságá-
val. Mindenhova össze-vissza küldözgettek, egy-
másnak ellent mondtak. Végül, a megszokottnál
talán keményebb hangnemben tárgyaltam le ezt a
dolgot. Úgy látszik, ez hatott, mert másnap
kifizették a pénzt.
A pénzről sajnos Jimmy halála és a temetés jut
eszembe. Január másodikán halt meg, pillanato-
kon belül előkerültek olyan emberek, akik ebből
hasznot akartak húzni. A testvérei mesélték, jelent-
kezett egy ember, aki Zámbó Jimmy emblémával
ellátott bögréket akart árulni a temetés útvonalán,
volt, aki jimmys pólókat. Jimmy halála az üzleti
fantáziájukat megbizsergette, haszonlesésük nem
ismerte a kegyeletet. Az emberek Jimmy által
dedikált tárgyakat, régi gitárt, kézjegyével ellátott fény-
képeket próbáltak pénzzé tenni.
Szinte most történt a tragédia és már az volt az
elsődleges szempont, ebből mi módon lehet meg-
gazdagodni.
Nagyon sokan kerültek elő, akik barátoknak,
ismerősöknek mondták magukat.
Született egy Zámbó Jimmy emlékdal,
amit főleg a Péntek Esti Vigadó, illetve a
Dalban mondom el című műsor folyamán fellépett, meghívott
vendégművészek énekeltek, és ezt az RTL
Klubban leadták egy Zámbó Jimmy emlékműsor keretében.
Az újságok megírták, hogy a pályatársak közül
kevesen rótták le kegyeletüket.
A testvérektől hallottam, hogy a
virág-nagykereskedők duplájára, háromszorosára
emelték az áraikat. A család részére 1 millió
forintért készítettek volna két koszorút. Iszonyatos
pénzeket akartak tőlük elkérni.
A testvérek úgy tervezték, hogy a
gyászmenet élén halottashintó szállítja a koporsót.
Az ország minden részéről kaptak felajánlásokat,
szívesen vennék hintó- és lótulajdonosok, ha
közreműködhetnének Jimmy utolsó útjának méltó
megrendezésében.
Két éve nyáron történt.
Jimmy a Miss Universe Hungary
szépségkirálynő-választás rendezvényének meghívott
zsűritagja volt, illetve fellépő vendégként is
szerepelt. Egy-egy számot mindig elénekelt, a
díjátadásban is segédkezett. Vasárnap két órára beszéltük
meg, hogy kimegyek érte a csepeli házhoz,
együtt bemegyünk
265
I

1
az Operába és amíg a rendezvény tart, addig mel-
lette leszek.
Éppen nyaraltunk. Reggel időben akartam elin-
dulni a telekről, de az autó nem indult be.
Biciklire szálltam, autószerelő műhelyt keres-
tem. Nem volt nyitva egyik sem. Hívtam Jimmyt,
beszámoltam neki arról, mi is történt. Megígértem,
átmenetileg küldök magam helyett egy srácot. Azt
is megígértem, már az Operaházban én leszek
mellette.
Gondoltam, ha más lehetőség nincs, följövünk
vonattal Pestre és taxival odasietek az Operához.
Jimmy erre az ötletemre úgy reagált: nem kí-
váncsi senkire, azonnal induljak el, nem érdekli
semmi, legyek ott a megbeszélt időpontban.
- Megteszek mindent, de arról nem tehetek,
hogy a kocsi nem indul. Az Operaháznál biztos ott
leszek veled, együtt fogunk belépni a kapun. Azt
senki nem fogja látni, téged Csepelről ki hoz be
autóval - mondtam.
Jimmy pedig, mintha nem hallaná, mit is mon-
dok, mondta a magáét. Nem volt kompromisszum.
Letettük a telefont. Azon gondolkoztam: Jogos ez
az indulat? Reális elvárás?
Soha nem vettem jó néven, ha engem alkalma-
zottként vagy szolgaként kezelnek. A hét év alatt
tanúbizonyságot tettem arról, hogy mindenben
maximálisan alkalmazkodom. Most először fordult
elő, hogy önhibámon kívül nem tudtam a mun-
266
kám teljesíteni, elnézését is kértem, de ö durván
reagált.
Ezek után két hónapig nem találkoztunk. Én
nem hívtam. Egyszer minden átmenet nélkül felhí-
vott, hogy átgondolta a dolgokat. Ne haragudjak,
feszült, ideges volt és belátta, hogy abban a hely-
zetben nem tudtam mást tenni. Utána minden ma-
radt a régiben.
2000 december elején történt. A tv-felvételek
végeztével néhány hétig nem találkoztunk. Ő pi-
hent, én intéztem az egyéb teendőimet.
Felhívott egy délután, érdeklődött, hogy mi van
velem, mit csinálok. Azt is mondta, ismét elkezdett
komolyabban edzeni, szeretné, ha szereznék neki
zsírégető tablettát, táplálék-kiegészítőket, a prote=
inturmixokat, kreatin-foszfát származékokat. Ígér-
tem, a héten megszerzem neki.
Még aznap éjszaka hívott éjfél körül, hogy a ba-
rátaival együtt az Intercontinentalban van. Ivott,
nem akar vezetni, menjek érte és vigyem haza.
- Nagyon szívesen kimegyek érted. Fölöltözöm
és hazaviszlek, de nem tudok most ott maradni
reggelig - válaszoltam.
Másnap olyan kötelezettségeim voltak, ami meg-
kívánta, reggel viszonylag korán keljek föl. Ezen
megsértődött. Nyers hangon közölte:
- Azt hiszem, nem jó számot hívtam.
i,. I .,
267
Köszönés nélkül letette a telefont.
Aznap délután beszéltünk, nem szólt, hogy este
el akar menni és tegyem szabaddá magam. Régeb-
ben ez így zajlott:
- Úgy néz ki, este elmegyünk, holnap ne legyen
dolgod, mert lehet, csak későn vagy hajnalban
végzünk.
Ez a hét év alatt mindig így történt.
Nagyon jól tudta, a saját lehetőségeimen belül
maximálisan őt helyeztem az első helyre. Ezek után
úgy éreztem, nem nekem kell megtennem az első
közeledő lépést. Ez volt az utolsó telefonbeszélge-
tésünk.
Meg voltam róla győződve, ahogy eltelnek az
ünnepek, valamelyikünk biztos közeledni fog.
A magam büszkeségét félretolva, már csak az il-
lendőség kedvéért is azt terveztem, január első
napjaiban, ha ő nem hív, telefonálok és boldog új-
évet kívánok.

I
268
Hetedik fejezet
Amikor felébredtem, a telet meghazudtoló me-
leg napfény szelte ketté a szobát. Kiugrottam
az
ágyból, kinyitottam az ablakot, a szeles, de
meleg
levegő megcsapta az arcomat.
Visszafeküdtem az ágyba. A baleset napja
jutott
eszembe.
Edit asszonyt többször hívtam, végre este egy
hölgy fölvette a telefont a csepeli házban.
Nem vol-
tam benne biztos, Edit asszony tudja-e a
telefon-
számomat. A hölgynek megadtam, ha bármiben
tudok segíteni, hívjanak nyugodtan.
Ugyanezt megtettem a testvérek felé is. Jimmy
nővérének telefonáltam először, ha segítségükre
tudok lenni, akkor keressenek meg.
Január tizedikén volt a megemlékezés a Rózsák
terén. A testvérek, illetve Jimmy felesége is
meg-
kértek, segítsek a megemlékezés lebonyolításá-
ban - biztonsági szempontból. A ravatalhoz és a
temetésre is hozzak magammal olyan biztonsági
embereket, akik a család védelmét el tudják
látni.
Az első napokban nem is tudatosult bennem,
szinte föl se fogtam, mi történt. Amikor láttam
leír-
269
4
.
.
á
i,.
i
i...
Íi
1.;
"
ar.
va a nevét és mellette: élt 43 évet, akkor döbben
tem rá, hogy ami történt, az
visszafordíthatatlan.
Mindenkiben frissen élt még a fájdalom, min-
denki a saját gyászával volt elfoglalva.
A Rózsák terén, a templomban a család néma
csöndben ült és könnyezett.
Kérdéseket nem tettünk fel egymásnak. Amikor
az ember találkozik azokkal a családtagokkal,
aki-
ket hosszú idő óta ismer és látja, .milyen mélyen
megviseli őket a fájdalom, akkor nem kíváncsisko-
dik. Tapintatból ez a kérdés nem hangzott el:
- Mi történt?
270
Jimmy utolsó útja
Amíg Jimmy mellett dolgoztam, az utolsó útja
volt számomra a legnagyobb kihívás.
Egyenruhás rendőrök biztosították az útvonalat,
intézték az útlezárást, hogy a menet zavartalanul
haladhasson. A tömegben civil ruhás biztonsági
emberek is elvegyültek.
Négy és fél kilométeres távolságot kellett meg-
tenni a templomtól a temetőig. Már a templomnál
hatalmas tömeg gyűlt össze. Végig, ahogy követte
a menet a hintót, a biztonsági emberek kétoldalt
sorfalat álltak, illetve követték a menetet.
Előzetesen egyeztetni kellett a rendőrökkel, a
nyomozóhatósággal. Az első nap kimentünk terep-
szemlézni, megnéztük a templomot, megnéztük,
milyen irányból közelíthető meg, a tömeg hol tud
megállni és folyamatosan haladni. Autókkal mi-
ként lehet bejutni a templomkertbe?
A templomon belül meg lehet oldani, hogy az
emberek rendezett sorban elhaladjanak az oltár
előtt és tiszteletüket tegyék. Magát az oltárrészt mi-
ként lehet biztosítani, hogy a koporsó közelébe
még véletlenül se mehessen senki? Ezen a napon
kellett eldönteni, hány biztonsági őrre lesz szükség.
Utána meghatároztuk a temetési útvonalat. A
hintót is kirendeltük erre az időpontra, de a hintó
tulajdonosa azt az egyszerű megoldást választotta,
i
271 V
hogy két sarokkal arrébb letért erről a kijelölt útról
és elment. Nem túlzottan érdekelte, hogy a teme-
tés napján merre kell majd mennie.
Mi viszont, Norbi barátommal és Sefivel, akik
szintén közreműködtek ebben a munkában, vé-
gigjártuk az útvonalat.
állniuk a saját autóiknak, hogy onnan ne kelljen
még egyszer visszasétálni a hatalmas tömeggel
272
Az elképzelés az volt, hogy ezt a közel négy-öt
kilométeres távot a családtagok gyalog fogják meg-
tenni. A temetőben már rendelkezésükre kellett
ÉJ

szemben. Meg kellett szervezni a

család autóinak
átszállítását a templomtól a temetőbe.
Azt terveztük, magának a temetésnek
arra az
időszakára, amíg a koporsót leengedik a
kriptába,
csak a szűk családi kör lesz a
temetőben, az embe-
rek pedig kint várakoznak.
ZÁMBÓ JIMMY BÚCSÚZTATÁSA
2001. január 20.
I. 100t. janaár 19., I4 óra előtt:
ravatalozás Csepelen, a Rákóczi téri
göWg katolikus templomban.
2. Jonuár I9., 14 óra: a templom
kinyit a nagyközönség előtt, hogy a
rajongók kegyeletükel
leróhassák. A rendre megbízott lestőrök
vigyáznak folyamatosan, a virágokat,
koszorúknt a
templomban lehet hagyni, amelyet
igény szerint egy elkülönített helyre
visznek a templomkettben. A
sekresi7iben tárolt fényképeket,
melyek az alkalomra készűltek, a
testőrök adják át az érkezőknek.
3. Jannár 10., !1 ára: a templomban
csak a szűk család tagjai maradnak.
4. Január 10., 11 óro 45 pere: a VIP
kitűzővel rendelkező meghívottak
beléphetnek a templomba.
5. Január 20., 11 óro l Derc: a déli
harangszó után kezdecét veszi a
búcsúzta,G. A templom körbl
összegyülteknek nagyméreN kivetítő és
hangosítás működik.
Elsőnek Tóth Mihály, Csepel
polgármestere búcsúzik a kerület nevében.
A pályatársak nevében Kozso búcsúzik.
6. Janubr 10., I2 óra IOperc: Prodán
Gábor görög katolikus lelkész elkezdi a
temetési surtartást.
7. Január 20., kb. l3 óro: a koporsóe
a templomhcíl a várakozb hintóra
helyezik és a menet elindul a
temetőbe. lltközben rendőri biztosítás,
de a himó mellett testőrök őrküdnek.
8. Ja á 20. kb. 1I óro 20 perc: a
menet a temetőbe érkezik, ahova csak
a VIP meghfvóval
rendelkezök léphetnek be.
9. Prodán Gábor lelkész úr befejezi a
szertartást, Es a koporsbt
elhelyezik a kriptában.
10. Január 10., k6. 14 óra 45 perc a
gyászoló család a temetőben várakozó
autókkal eltávozik.
Merieevzések:
Készül összesen 150 VIP kártya, amely
a közreműkúdökkel egyűu elég kell, hogy
legyen.
Meghívott mfdia: RTL- Klub egyenes
adás a templomból.
Magyar Rádió
Story Maguin
Mai Nap
Csepp TV
273
Kijelöltük az autók menekülési útvonalát. Egy
bizonyos létszámú konvojjal számoltunk, amely a
családtagokat fogja elszállítani a gyászszertartás
után. A megemlékezést tizenöt-húsz percre tervez-
tük, mert nagyjából a tömeget eddig lehetett vissza-
tartani. Azt mindenki tudta, órákon át nem lehet
misét celebrálni, mert a tömeg be fogja törni a ka-
pukat. Leengedték a koporsót, visszazárták a krip-
ta fedelét, elhelyezték a virágokat és indulni
kellett.
A temetőn belül, a sírok között kellett az autók-
kal manőverezni. Nekünk az volt az érdekünk, a
lehető leggyorsabb útvonalon jussunk ki a teme-
tőből egy olyan útvonalra, ahol már biztonságo-
san lehet haladni.
Ellenőriztük, mekkora hely szükséges ahhoz,
hogy a kocsival be tudjunk fordulni: se fa, se
be-
tontömb, se sírkövek ne legyenek útban.
Eljutottunk az egyik oldalsó kapuhoz, ami hasz-
nálható lett volna, csak ezt a kaput évtizedek óta
senki nem nyitotta ki, két fa nőtt elé. Intézkedni
kellett, hogy a fákat vágják ki, és rendezzék a te-
repet úgy, hogy autóval biztonságosan ki lehessen
hajtani.
Lejártuk ezt a temetői útvonalat is, utána még
egyszer visszamentünk. Megnéztük, a fákat való-
ban kivágták-e.
A rácsos kerítés mellé került a sírhely, a külső
oldalon buszmegálló. Lehetett volna szerencsésebb
helyet is választani.
274
..;',i
Í.
.
A temetésre való felkészülés sok szervezést,
egyeztetést igényelt. Ráadásul a biztonsági
csapat
is elég nagy létszámú volt, ki kellett bérelni
egy ki-
sebb éttermet ahhoz, hogy az eligazítást meg
tud-
juk tartani az emberek számára.
Norbi - akit említettem az előbb - ebben aktí-
van közreműködött. Tartotta a kapcsolatot a
rend-
őrséggel, a polgármesteri hivatallal és a temető
ve-
zetőjével. Ő vállalta a csendes háttérmunkát, ő se-
gített nekem a legtöbbet.
A biztonsági emberek munkájának honorálását
Pásztor László vezetésével a Magneoton Warner,
Jimmy lemezkiadója intézte. Magyar
viszonylatban
egyedülálló, előre kifizették a munkadíjat. Itthon
nem ez a jellemző.
Így is - az üzemanyagköltség, a szervezési költ-
ség, a telefonszámla - jelentős pluszkiadást
jelen-
275
1
tett hármunknak: Sefinek, Norbinak és nekem. Mi
egy fillért nem fogadtunk el. Én ebből elvi kérdést
csináltam, nekem nem tudják megfizetni azt, hogy
Jimmy utolsó útját megszervezem. Úgy érzem, en-
nek az embernek maximálisan tartoztam ennyivel.
Norbi és Sefi hasonlóan gondolkozott.
A ravatalozás előtti napon Jimmy koporsóját
már átszállították a csepeli temető rávatalozójába.
Ez egy zárt, riasztóval ellátott helyiség volt, éjsza-
kára mégis biztosítottunk mellé őrzést, nehogy a
koporsónak baja essen, felfeszítsék vagy Jimmy
holttestét lefényképezzék. A temetőn belül állt egy
biztonsági autó, biztonsági személyzettel.
Másnap reggel a koporsót a testőrök kíséreté-
ben a ravatalozóból átszállították a templomba.
A fősírásót megkértük, mutassa meg azt a helyi-
séget, ahol a koporsót őrzik. Kívülről jelentéktelen
téglaház, de ha az ember belép az ajtón, áthalad
egy szűk folyosón, és mint a filmekben, sorakoz-
nak a hűtők a nagy fémajtókkal. Az egész rideg,
hideg, barátságtalan, embertelen. Minden hosszú
rekeszben két holttest nyugszik és mint az iskolá-
ban, a falon a táblára krétával felírják a nevüket.
Egyik nevet a másik után. Érzékelhető a "forgalom".
Borzalmas látvány.
Áthaladtunk ezen a helyiségen és szembe talál-
koztunk egy nagy fémajtóval, kulcsra zárva, lánc-
276
cal lelakatolva. A fősírásó levette a
lakatot, kinyi-
totta a zárat, széthúzta az ajtót és egy
hűvös, kisebb
terembe léptünk be.
Jimmy fekete fakoporsóját egyszerű
fémállvány-
ra helyezték.
A koporsó nem volt még lezárva. Hófehér
lepel
fedte a belső fémborítást.
Egy téglalap alakú, kicsi ablakon
Jimmy feje lát-
szódott: a homloka közepétől az álla
csúcsáig.
Lassan visszahajtottuk a koporsó
fedelét.
277
j
t:tls
1
Közreműködött egy külső biztonsági cég is, aki-
nek a segítségét kértük. Az eseményeknek furcsa
fintora, az a biztonsági cég volt, ahol én alkalma-
zásban álltam évekkel korábban.
Amikor Alain Delon és Jean-Paul Belmondo
Magyarországon járt, az egyik biztonsági cégnek
az autójával jött be a rpülőtérről 600-as Merce-
desszel. A cég vezetőjének a kisebbik fia - aki a
koránál jóval fiatalabbnak tűnt, tizennyolc évesen
kinézett tizenöt-tizenhatnak - vezette az autót,
Delon és Belmondo hátul ült. Az autón kis elnöki
zászlók lobogtak a biztonsági cég saját emblémá-
jával.
Megérkezett az autó, Delon és Belmondo idege-
sen szálltak ki a kocsiból. Kérdezték Friderikusztól:
- A fiadat küldted ki értünk a repülőtérre?
Sándor bocsánatkérően válaszolt:
- Nem a fiam, ő a biztonsági cég alkalmazásá-
ban áll.
Nem Delonék, hanem a management kezdett el
balhézni, ki vállalhatja a felelősséget azért, hogy egy
fiatal, tapasztalatlan fiút ültet a volánhoz, mikor
két ekkora világsztárt kell behozni a repülőtérről.
Friderikusz is szakított velük.
Indult a TV3, és a Gundel Étteremben tartottak
egy sajtótájékoztatót. Sándort is meghívták erre a
rendezvényre.
278
Fridi végtelenül pontos ember, sosem késett se-
honnan. A szerződésükben kikötötték, hogy a biz-
tonsági szolgálat köteles mindig a rendelkezésére
bocsátani egy sötét színű személyautót, sofőrrel
együtt, amivel az ő szállítását kell megoldani.
Akkor zajlott az ökölvívó világbajnokság Buda-
pesten, ez a cég végezte annak a biztosítását is.
Kiküldtek elénk egy kis fehér mikrobuszt, hogy
azzal menjünk el a Gundelba. Fridi meglátta,
mond-
ta a sofőrnek, nincs semmi baj, de nem ez
volt a
megállapodásuk, hív egy taxit. Még aznap a
bizton-
sági cég vezetője felhívta Sándort, és azzal
érvelt,
ki fogja rúgni azt az embert, aki odament
ezzel a
kis busszal. A beosztottjára hárította a
felelősséget.
Fridi véleménye szerint ez nem a sofőr hibája
volt, és fölbontatta a velük kötött szerződést.
Ők mentek, én maradtam.
Megérkezett Edit
asszony, mentünk be a
temetőbe. Még hat biz-
tonsági ember loholt a
nyomunkban.
- Menjetek előre,
csináljátok a helyet a
tömegben. - mondtam
nekik. Szó nélkül telje-
sítették.
279

I:

'.á
i
Lehetett őket kezelni, irányítani.
Jólöltözöttek voltak. Ez a biztonsági cég a vilá-

gon mindenhol reklámozta magát. Elvállaltak egy-

két munkát, viszonylag minimális összegért, iszo-
nyatos reklámot szimatolva. Ha a televízió is köz-
vetítette az eseményt, akkor különösen.
Sefin keresztül egyeztettem ezzel a céggel. Ki-
kötöttem, Jimmy temetéséből nem lehet reklámot
csinálni: ne akarjanak a koporsóra is emblémás
matricát ragasztani.
Áhítatos, szolíd, nyugodt, megfontolt emberek-
kel akartam együtt dogozni. Így történt.
A biztonsági emberek a gyászhoz illő ruhában
- fekete öltöny, zakó, fekete kabát, fehér ing, fe-
kete nyakkendó - jelentek meg. A technikai be-
280
rendezés adott volt. A kiemelt
főembereknél adó-
vevő, saját csapaton belül is tudtuk
egymással tar-
tani a kapcsolatot:
A sajtó nem volt a segítségünkre. A
temetés
hangulatát befolyásolta, hogy Jimmy
haláláról mit
írtak az újságok: boncolgatták, vajon
baleset tör-
tént vagy sem. Kik lehetnek a
felelősök? - kérdez-
gették, sőt, nevek is szóba
kerültek. Olyan légkört
teremtettek, hogy a fanatikus,
elvakult rajongók-
ból majdnem támadók lettek. Érezhető
volt a fe-
szültség.
Kaptunk olyan telefonokat, hogy
fokozottab-
ban figyeljünk oda, mert várható, lesz
egy-két em-
ber, aki nem tudja ezt a dolgot
kellőképpen fel-
dolgozni és önbíráskodni akar.
Edit asszonynak golyóálló mellényt
szereztünk.
Arra figyeltünk, senki ne tudja
keresztezni a vo
nuló menetet.
Egyetlen kis probléma akadt csak.
A hintó a lovakkal hirtelen
meglódult. Alig lehe-
tett követni. A családtagok felvették
azt a ritmust,
majdnem rohanniuk kellett. Kértük a
hajtót, pró-
bálja meg úgy irányítani a lovakat,
hogy a hintót
követni lehessen.
Helikopter követett minket végig.
Onnan is
egyenes élő adásban közvetítették az egész
teme-
tést. Nem tudom, hogy ez kinek
jutott eszébe, de
biztosan nem olyan embernek, aki
számolt azzal,
hogy a temetés csendet és meghittséget
kíván.
281
A menet elhaladt egy kisebb református temp-
lom előtt, a pap kiállt és míg a tömeg vonult előt-
te, végig kongott a harang. Ez nagyon szép gesztus
volt, senki nem kérte és mégis ez a templom a ma-
ga módján búcsúzott, megadta a tiszteletet a ha-
lottnak és gyászolóinak is.
A temetőbe, a koporsó elhelyezésének idejére,
csak a család, illetve a VIP-kártyával rendelkező
gyászolók léphettek be. Erre viszonylag rövid idő
maradt, tizenöt-húsz perc állt rendelkezésre, a pap
beszédével együtt.
4;
í
4
F
Az is egy kérés volt, a biztonsági emberek figyel-
jenek arra, véletlenül se fordulhasson elő, hogy
valaki beleessen a kriptába vagy szándékosan be-
leugorjon.
282
Kaptunk olyan információkat, hogy Marietta,
Jimmy nővére, az édesapja temetésén fájdalmában
a koporsó után akart ugrani. Nem akartuk,
hogy
baja essen.
Szorosan megállt mindenki a kripta
mellett. Le-
emelték a hintóról a koporsót, a temető
alkalma-
zottai méltóságteljes mozdulatokkal
meghozták, .
majd leengedték a kriptába.
A televíziósok humánus megfontolásból a ko-
porsó leengedését nem közvetítették.
Visszatették a betonfedelet, ráhelyezték a
virá-
gokat, utána szóltam, lassan indulnunk
kell. Főleg !
Tihamérra számíthattam, ő viselkedett a
legracio-
nálisabban. Erős volt, tartotta magát.
Mindenki fe-
gyelmezetten ment az autókig.
283

-
2001. január 27., szombat, 21.00 óra
Csepeli temető
Egy hét telt el a temetés óta.
Hűvös, borongós az este. Jóval a
hivatalos zár-
óra után érkezem a temetőhöz. Hosszasan
nyo-
mom a kapucsengőt. Előkerül a temetőőr.
Némi
borravaló fejében kitárja előttem a
súlyos vaska-
put, beenged a sírhoz. Odabent minden
kihalt
már, csak a mécseslángok pislákolnak a
sír előtt.
Meggyújtok egy gyertyát, a sorba
helyezem, sok
száz másik társa közé.
Most nincs nyilvánosság, nincs gyászoló
tömeg,
nincsenek kíváncsi fotómasinák.
Csak a gondolataim, az emlékeim.
Évek eseményei támadnak fel néhány röpke
pil-
lanatra, koncerttermek képei
elevenednek meg.
Szavakba nem önthető érzések, hangulatok.
Egy közös vonásuk van: az ember, aki
nincs
többé!
Ez a búcsú örökre szól.
Isten veled, jimmy
Nyugodj békében.