Bodor Ádám (1936 – ) Kortárs író

Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban.
Édesanyja, a székely Tóháti Ida felmenői között számos tisztviselőt találunk. Ez az életpálya az örmény-magyar
földbirtokos apai ágtól sem állt távol. Bankigazgató édesapját, a mérsékelten konzervatív, hívő, nagy tekintélyű
Bodor Bertalant 1944-ben a budapesti székhelyű Országos Pénzintézeti Központ és a Pesti Takarékpénztár és
Hitelbank élére helyezték. A háború után meghívták a debreceni kormányba, de a család inkább visszatelepült
Kolozsvárra. Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan
keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága jelentett
meghatározó élményt a későbbi író számára, műveiben részint ezt a kettősséget igyekszik megragadni.
Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után más jómódú családokhoz hasonlóan Bodorékra is a
nélkülözés évtizedei vártak. Először a családi villát kellett elhagyniuk, majd a koros apát koholt vádak alapján
elítélték a Márton Áron-féle politikai perben, és csak 1955-ben engedték szabadon. 1952-ben magát Bodor
Ádámot, a Református Kollégium diákját is letartóztatták államellenes szervezkedésért (kommunizmusellenes
röpiratokat terjesztett). Társaival együtt egyikük állami kitüntetésben részesülő apjának közbenjárására
szabadult két év után. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd inkább óvatosságból és kényszerűségből,
mintsem mély vallásosságtól indíttatva világi szak helyett a református teológiára iratkozott be. 1960-ban
végzett, és a kolozsvári egyházkerületi levéltárban alkalmazták, jóformán éhbérért. 1964 és 1968 között egy
másoló-fordító irodában dolgozott szülővárosában.
Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, e korai művek Hemingway hatását
mutatják. A Forrás-könyvsorozatban, 1969-ben megjelent első novelláskötete is A tanú címmel, ettől kezdve az
első Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon. Noha műgonddal kimunkált rövidprózáinak esztétikai értékét
írásban nem sokan kérdőjelezték meg, és általában elismerő kritikákat kapott, az irodalmi és a közélet némely
potentátja olykor olvasói levelek mögé bújva, máskor televíziós műsor keretében diákokkal elmondatva jelezte
fenntartásait aziránt, hogy Bodor Ádám nem tartja szem előtt a szocialista realizmus követelményeit. Mivel
politikai okokból a sajtóban nem foglalkoztathatták, szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. A hetvenes
évek elején Bacsó Péter és Fábri Zoltán egyaránt filmet készített egy-egy novellája alapján. 1974-ben a
Kriterion kiadta második kötetét (Plusz-mínusz egy nap), majd 1978-ban megjelent a Megérkezés északra is.
Első magyarországi könyvét, a Milyen is egy hágó? című válogatást a Magvető adta közre 1980-ban, amit nem
sokkal később máig utolsó Romániában megjelent magyar nyelvű kötete, A Zangezur hegység (1981) követett.
Ebbe újabb keletű novelláit gyűjtötte össze.

Mivel a hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei
nehezedtek, 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984-től a Magvető szerkesztője lett, újabb novelláskötete
mégis – vagy épp ezért – a konkurens Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg. Az Eufrátesz Babilonnál (1985)
már megmozgatta a jobb szemű anyaországi kritikusokat: Balassa Péter ekkor nevezi Bodor Ádámot kitüntetően
a magyar novellistának. Az igazi áttörést azonban mégis csak a Holmi novellapályázatán nyert első díj (1990),
valamint a Sinistra körzet (Magvető, 1992) című alkotás megjelenése jelentette, amit Bodor eddigi fő műveként
1
tart számon az irodalomtörténet. Ebben a totalitárius rendszer működésmódját mutatja be egy erősen
behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban, mély iróniával és fekete humorral. A regény és a novellafüzér
keresztezéséből született írás műfaji besorolásának kérdése máig tartó vitákat gerjesztett kritikusi körökben.
Az érsek látogatása (Magvető, 1999) hasonlóan átmeneti műfajú, de nemcsak ebben folytatója a
Sinistrának: a helyszín a körzetre emlékeztet, egyik-másik alak onnan ismerős, és az írásmód sem különbözik
lényegesen. A kritikusok ezúttal azonban nem voltak egyöntetűen lelkesek: bár vannak, akik az első regény
méltó párjaként tekintenek a műre, mások könnyedebb hangvétele és kevésbé komplex struktúrája miatt
bírálták.
A közmondásosan kevés szavú, zárkózott írót Balla Zsófia vette rá egy rádióinterjúra, és ennek
átdolgozott, kibővített változatából született A börtön szaga (Magvető, 2001), amelyben Bodor Ádám életéről,
műveiről vall.

Fontosabb díjak, elismerések:

1969 – Első Kötetesek Díja

1970, 1975 – Román Írószövetség Prózai Díja
1975 – Kritikusok Díja
1986 – József Attila-díj
1989, 1992 – Déry Tibor-jutalom
1990 – Artisjus Irodalmi Díj
1991 – Krúdy Gyula-díj
1991 – Magyar Napló Díj
1991 – Kortárs-nívódíj
1992, 1997 – a Soros Alapítvány Életmű Díja
1996 – Művészeti Alap Literatúra Díja
1996 – Márai Sándor-díj
1998 – Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
2002 – Irodalmi Alkotói Díj
2003 – Kossuth-díj
2011 – Artisjus Irodalmi Nagydíj

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia (dia)

A Sinistra körzet a neten: Digitális Irodalmi Akadémia (dia) oldalán

https://reader.dia.hu/document/Bodor_Adam-Sinistra_korzet-483
Legalább az 1., 2., 5., 15. fejezetet olvassátok el, hogy kirajzolódjon vmi a műből.

Prózavilágának általános jellemzői

• Groteszk, valószerűtlen jelenetek: a Sinistra körzet egy szereplőjének, Géza Hutirának

például váratlanul letörik a füle, amelyet a menyétek azonnal elropogtatnak
• A szereplők között gyakoriak a groteszk figurák: pl. a Sinistra körzet hatszáz kilós
kamionsofőrje, Mustafa Mukkerman vagy a világító hajú Bebe Tescovina ( Nikifor Tescovina
nyolcéves lánya, apja pórázon tartja, nehogy elszökjön tőle, mivel a lány szerelmes a
meteorológus, jó ötvenes Géza Hutirába),vagy az albinó ikerpár, a két Hamza Petrika
(mindkét fiút így hívják, a bőrük kék, a szemük piros).
• A szereplők neveiből látszik a különböző népek együttélése, vannak román hangzású, török
hangzású (Mustafa Mukkermann), ukrán és magyar nevek is.
2
 • Novelláit a titokzatosság és állandó feszültség levegője tölti be, ahol a huszadik század
diktatúráira jellemző paranoid hatalom állandó jelenléte adja az egyetlen bizonyosságot.

A Sinistra körzet cselekményéből

Az elbeszélő megérkezik Sinistra körzetbe, egy román-ukrán határmenti faluba, „Dobrin citybe”, mely
valahol az Keleti-Kárpátokban van. Az egyik helybéli, Nikifor Tescovina fogadja, és elvezeti
ideiglenes szálláshelyére, egy romos egykori vízimalomba. Itt várakozik, amíg a helyi hatóságiak, a
hegyivadászok vezetője, Puiu Borcan ezredes hetek múlva föl nem keresi. Azt kell mondania, hogy
elvesztek az iratai (a valóságban is ez történt), ekkor Borcan ezredestől új nevet kap: Andrej Bodor –
ezt dögcédulán rögtön a nyakába erősítik. Andrej az erdeigyümölcs-begyűjtő központ vezetője lesz,
ahonnan a körzet belsejében lévő rezervátumban élő medvéket etetik. Idővel a hegyivadászok bizalmi
emberévé válik. Felbukkan egy különös idegen, a „vörös kakas”, aki Andrejnál hagy egy halat, hogy
továbbítsa Borcan ezredesnek, aki ekkorra már halott – a csonttollú maradak által terjesztett járványba,
a tunguz náthába halt bele. A körzetbe új ezredes érkezik, egy Izolda Mavrodin-Mahmudia nevű nő (a
műben többnyire becenevén, Coca kisasszonyként szerepel). Andrej ekkoriban egy Aranka Westin
nevű varrónőnek udvarol, akinek férjét az újdonsült ezredes kitelepítette Sinistra körzetből. Kiderül,
hogy Andrej azért jött ide, hogy fogadott fiát, aki évek óta él a körzetben internáltként, kiszabadítsa, és
együtt távozzanak „a napfényes Balkánra”. Coca Mavrodin először Andrejt is ki akarja tiltani a
körzetből, később eláll ettől a szándékától. Egy sikertelen, motozásos vámvizsgálat során, amelyet
később Coca Mavrodin csak gyakorlatnak nevez, Andrej megismerkedik az óriás török-német
kamionossal, Mustafa Mukkermannal, aki felajánlja, hogy hússzállító kamionjában magával viszi
Délre. Idővel Andrej az új ezredesnek is bizalmi emberévé válik: névleg útkaparói, helyettes
halottkémi tisztséget tölt be (mindig a meghalt emberek helyébe lép), szolgálati lakásként kiutalnak
neki egy házat, és az egyik helybéli, Severin Spiridon feleségét, Elvira Spiridont mint társat. Egyik
megbízatása során végül bejut a rezervátumba, és találkozik fogadott fiával, Béla Bundasiannal, aki
azonban közli, hogy nem hajlandó vele menni sehova, és megfenyegeti, hogy még aznap éjjel
följelenti a hegyivadászoknál. Andrej később, szintén megbízásból élve befalaz egy barlangba egy
nyugalmazott erdőkerülőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy fertőző beteg. Visszatekintésből kiderül, hogy
Béla Bundasian egy bukovinai nővel, Cornelia Illarionnal (álnevén Connie Illafelddel) folytatott
viszonya miatt került Sinistra körzetbe: az itteni elmegyógyintézetben kapott kényszergyógykezelést
Connie Illafeld is, aminek hatására emlékeit, identitását teljesen elvesztette, és „buja tündér”-ből
„szőrös állat”-tá változott. Connie Illafeld a medvészethez kerül, valaki azonban végez vele.
Időközben lezajlik egy rejtélyes lázadás, amelyet elfojt a hatalom. Andrej végül elmegy: megpróbálja
magával vinni Elvira Spiridont is, de őt Mustafa Mukkerman nem hajlandó felvenni a kamionjába.
Elvira Spiridonra anyaszült meztelenül Gábriel Dunka, a törpe talál rá, egy ideig otthonában bújtatja,
végül feljelenti. A körzet kiürültével Béla Bundasian is leereszkedik hegyen lévő kényszerlakhelyéről,
de miután megtudja, hogy mindenki elmegy, és Mustafa Mukkerman sem jön többé, öngyilkos lesz:
felgyújtja magát egy kanna benzinben. Évekkel később Andrej Bodor „vadonatúj négykerék-
meghajtású metálzöld Suzuki terepjárón” visszatér Sinistra körzetbe, ahol találkozik egykori
kedvesével, Aranka Westinnel. Még hajnal előtt rátalálnak a hegyivadászok, és örökre kitiltják a
körzetből.

3
4
5
6