Móricz Zsigmond novellisztikája

Móricz Zsigmond (1879‒1942) a Nyugat első nemzedékének tagja, a folyóirat szerkesztője

(1929‒33). A 30-as években a népi írók mozgalmához csatlakozott. A magyar realista próza
talán legnagyobb mestere, akire hatott a naturalizmus is. Fő műfajai a novella és a regény, fő
témái a paraszt- és a dzsentriábrázolás. Móricz drámaiságra épülő műveivel, újszerű témáival,
ábrázolásmódjával radikálisan megújította a parasztábrázolást. Megteremtette a rövid
mondatos prózastílust.

1. korszaka (1908‒1919):
a Hét krajcár c. novellájával robban be az irodalmi köztudatba
korai regényeiben, novelláiban még inkább a naturalizmus dominál, pl.: Sárarany
(1910), Az Isten háta mögött (1911), A fáklya (1917); Tragédia (1909)

2. korszaka (húszas évek):

új témák:
gyermekkor (Légy jó mindhalálig (1920), Forr a bor (1931)),
történelmi múlt (Erdély-trilógia),
a 19. sz. végének dzsentrivilága: Úri muri (1927), Rokonok (1932)

3. korszaka (30-as évek):

visszatér a parasztábrázolás
drámaiság és balladai hangulat a jellemző, később realizmus
objektív, riporteri stílus
téma: a pusztai élet, a ridegpásztorok világa, a falusi nyomor, babonák
Barbárok c. novelláskötet (1932)

Tragédia
Első korszakának naturalisztikus színezetű realista novellája, amely 1909-ben jelent meg.
Móricz parasztábrázolása újszerű, szakított a mikszáthi derűs parasztábrázolással. Bemutatta
az idilli felszín mögött a szegénységet, a nyomort és az elégedetlenséget.

A novella olyan rövid terjedelmű kisepikai műfaj, amely tömör, csattanóra épülő történetet
beszél el egy narrátor által, adott térben, időben, szereplőkkel. Egyetlen eseményre
koncentrál, az élet egy drámai mozzanatát örökíti meg. Kevés helyszínen, rövid idő alatt
játszódik a történet és kevés szereplőt vonultat fel.

A főhős, Kis János nemcsak külsőleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem eldurvult lelkű,
gyűlölködő, szinte a vegetatív ösztönélet szintjére korlátozott ember, akinek lázadása
groteszk. Minden gondolata egy pontra koncentrál, a nagy vágyra: a jóllakásra. Kis János
nincstelen napszámos, aki a lázadásnak furcsa módját választja: ki akarja enni vagyonából
gazdáját, a vén Sarudyt. Hitvány ételekhez szokott gyomra azonban nem segíti ebben a
feladatban, de ő makacsul nem akarja feladni a küzdelmet, és inkább megfullad az erőltetett
evéstől. A Kis János beszélő név, alakja jelképpé minősül, akárcsak groteszk lázadása. A
kisjánosok egész tömegét képviseli vágyaival. Az éhség jelkép, mint ahogy Kis János is.

A Tragédia drámai módon sűríti az eseményeket, és kompozícióját tekintve három egymástól

eléggé élesen elkülönülő részből áll. Az első életképszerű tabló, az aratókról, a mezőn
pihengető parasztokról, valamint Kis János bemutatása. A második részben Kis János
készülődését ábrázolja az író, elénk tárja a belső monológját, és kibontakozik előttünk a nagy
feladatra való vállalkozás mindent mozzanata. A harmadik részben a lakodalmat és Kis János
halálát írja le az író.

A realista történet elbeszélésmódja hidegen tárgyilagos, objektív hangon, szűkszavúan közöl

tényeket. A cselekmény a mezőn, Kis János otthonában és a lakodalmas házban és annak
udvarában történik másfél nap alatt. Időben követi a kronológiai sorrendet a történet, de ebbe
szervesen beépülnek a múlt, a régmúlt emlékkockái, sőt a kilátástalan jövőre is találunk
halvány utalást. A novella a sűrítés remeke: három generáció problémáját, a nyomort, az
éhezést ábrázolja egy-két lapon.

Kis János jelentéktelen külsejű ember, akit észre sem vesznek. Szegény napszámos, aki
örökölte apjától a nyomort és a nincstelenséget, és ő is ezt hagyja majd a fiára. Egész életében
nélkülözött, éhezett s egyetlen dolog érdekelte igazán: az evés. A vegetatív ösztönélet
szintjére süllyedt, nem voltak nemes érzései, álmai, emberi kapcsolatai. Feleségét verte az étel
miatt, fiával nem beszélgetett, senkihez sem szólt sem munka közben, sem a lakodalmas
asztalnál. Nem volt igénye az emberi kapcsolatokra. Egyszer nevetett életében, az apja
halálakor, amikor összevesztek egy tál galuskán. Az apja meg akarta ütni, de elesett, és
meghalt. Álmodozni csak az ételről szokott.

Ha tudat alatt, álmában egyet rúgott, mintha a szegénységet rúgta volna el magától. Lázadása
nem volt tudatos, hanem ösztönszerű. Amikor Sarudy meghívta őt is a lánya lakodalmára,
érezte, hogy eljött az ő ideje, elhatározta, hogy kieszi a vén Sarudyt a vagyonából. Ösztönösen
érezte, hogy ez a lázadás a kiút a nyomorból. A lázadás módja groteszk volt és szánalmas,
olyan, mint ő maga. Egész nap készült a nagy feladatra, koplalt, éhezett, mintha érezte volna,
hogy erején felüli feladatra vállalkozik.

A vacsorán nem válogatott, nem beszélgetett, csak evett, s megrémült, amikor a jóllakottságot
megtapasztalta. Úgy érezte, hogy saját korlátaiba ütközött, amelyet neki le kell döntenie. Az
erőltetett evés, a fuldoklás egy kétségbeesett rúgkapálás volt a sors ellen. Halálát nem vette
észre senki, mint azt sem, hogy valaha is élt. Ez volt Kis János igazi tragédiája: értelmetlen
volt a lázadása, semmi sem változott.

Naturalisztikus módon írja le az író a vacsora körülményeit, a falánkul, gépiesen faló Kis
Jánost, a keserves erőlködését, fuldoklását, halálát. A naturalizmus érvényesül Kis János
indulatainak, környezetének bemutatásában is.

Barbárok (1931)

Móricz dzsentri témájú regényei után az 1930-as években fordul újra népi, paraszti tematika
felé. 1932-ben novelláskötete jelenik meg Barbárok címmel.
Egyik legkiválóbb és legborzongatóbb novellája a Barbárok. Az elbeszélés a ridegpásztorok
kemény, embertelen világát mutatja be, erre utal a mű címe is. Móricz kevés szereplőt
mozgat, rendkívül tömör, szűkszavú, balladaszerű a főként párbeszédre épülő mű. Epikus
műfaja ellenére ennek a műnek is egyik legfontosabb jellemzője a drámaiság. Drámai a
Barbárok mert tragikus, halállal végződő konfliktust dolgoz fel. Drámai a szerkezete: három
részre, mintegy három felvonásra tagolódik. Az első rész „a veres juhász” és Bodri juhász
gyilkossággal végződő összetűzése, a második Bodri juhász feleségének kutatása eltűnt férje
után, a harmadik a veres juhász leleplezése a bíróság előtt. A legnagyobb drámai feszültséget
az adja, hogy mindhárom rész középpontjába végletekig feszült, töredékmondatokból,
odavetett szavakból álló párbeszédet állít az író. Az egyes részek párbeszédének más-más a
funkciója: az első a veres juhász és kísérője, valamint Bodri juhász között zajlik le, és a
botokkal vívott halálos párbajt készíti elő. A második a veres juhász és Bodri juhász felesége
között folyik. Látszólag békés ez a beszélgetés, mert tükrözi az elfojtott indulatokat, az
asszony gyanakvását. A harmadik párbeszéd a törvény elé került veres juhász és a bíró
összecsapása. Drámai a helyszínnek, a szereplők magatartásának a legegyszerűbb
eszközökkel való bemutatása.
Az elbeszélés cselekményében fontos, jelképes szerepet játszik a rézzel kivert szíj motívuma.
A szíj megvásárlása ürügyén támadják meg Bodri juhászt: ezzel vonszolják a gödörbe
holttestét, ezt emlegetve ismer rá az asszony urára, ennek megpillantása töri meg a veres
juhász ellenállását.
A novella a társadalomtól, civilizációtól távol, magányban élő ridegpásztorok világát idézi
meg. Ez a világ termelte ki azt a kannibáli erkölcsöt, félelmetes kegyetlenséget, amellyel a
veres juhász és a másik „vadember” lelkiismeret-furdalás nélkül agyonveri Bodri juhászt,
kisfiát és kutyáját. Nem a szegénység, az éhező nyomor a gyilkosság oka, hanem a rablás, a
vagyonszerzésnek ez az ősi, barbár formája. Mindhárom juhász módos ember, saját nyáját
őrzi. A veres juhász azonban természetesnek, megengedhetőnek tartja, hogy a másikat
megölje háromszáz juháért. Majd a veres juhász és kísérője nyugodtan és jóízűen
megvacsoráznak áldozatuk friss sírgödre felett. A barbár környezetben azonban nem válik
mindenki szükségszerűen vademberré. Ilyen, rokonszenves alakok Bodri juhász és felesége.
Móricz paraszti tárgyú novellái komor, sötét színezetűek, drámaiak, tragikusak. Az
elbeszélések szerkezete tömör, zárt, párbeszédekre épülő. Móricz nem a mindent tudó beszélő
szemével lát, szűkszavú, a feltárt tényekre fekteti a hangsúlyt, egyszerűek, balladai
tömörségűek leírásai. Nem éli bele magát a szereplők lelkivilágába, nem magyarázza, nem
értelmezi az eseményeket. Látszólag szenvtelenül, szűkszavúan közli a puszta tényeket. Az
élőbeszéd közvetlenségével hat. Szabad függő beszédet alkalmaz: a szereplőt beszélteti, és
ehhez ő is hozzátesz.
A novellában találhatók népmesei és népnyelvi elemek (pl. ahogy Bodri j. felesége férje
keresésére indul.), népnyelvi szavak, kifejezések, fordulatok. Mondatai tömörek, hiányosak.
Kifejezik a pásztorok szűkszavúságát, kicsi szókincsüket. A kérdések és a válaszok gyakran
egymás ismétlései.
Móricz komor hangvételű írásaiban megvilágítja a paraszti lét égető kérdéseit, szembeszállva
a hagyományos, hamis faluképpel. Móricz parasztalakjai nem békés idillben élnek, nem
különleges figurák, nem az urak alázatos és hű cselédjei. Ugyanakkor a szegényparaszti lét,
világ nála az egész nemzet, ország állapotát minősíti. Móricz beszámol a parasztság
különböző magatartásformáiról, a tanyákon élő emberek ijesztő elmaradottságáról, babonás
hiedelmeiről, gondolkodásmódjáról. Irodalomtörténeti jelentősége az Adyéhoz mérhető, amit
Ady a lírában, azt Móricz a prózában valósított meg: forradalmasította a magyar prózát.