You are on page 1of 2

Év végi szülői tájékoztatás 2022/2023

Kedves Szülők!
Az idei tanévünket ezzel a tájékoztatóval szeretnénk lezárni, bár még több program is vár
ránk. Szeptemberben megtörténtek a beszoktatások, reméljük mindenkinek úgy sikerült, mint
szerette volna! Köszönjük szépen, hogy együttműködtetek a kollégákkal, megkönnyítve ezzel
ezt a könnyűnek nem mondható időszakot. Az első szülői értekezleten beszéltünk a tanév
rendjéről, az óvodai szokás-szabályrendszerről, programjainkról. Megválasztottuk a Szülői
Szervezet tagjait, akiknek munkájukat ezúton is köszönjük.
Már szeptemberben folytattuk az óvodakertben megkezdett munkát, megtörténtek a
betakarítások, a termelt zöldségek megkóstolása. Októberben a nagycsoportosokkal részt
vettünk egy fásítási programban, ahol diófák ültetésében segítettünk. Novemberben nyílt
napot tartottunk, melynek témája a Mártonnap volt. Köszönjük a nagyszámú részvételt.
Először rendeztünk fáklyás felvonulást, melyet az óvoda udvarán közös táncos, zenés
program előzött meg. Itt is megköszönjük a segítő, támogató szülők közreműködését. Még
ebben a hónapban tematikus előadást hallgathattak meg a nagycsoportosaink erdészeti
szakemberektől. Több tematikus játékon keresztül ismerkedhettek az erdők növény és
állatvilágával. A december hónap ünnepi hangulatban telt el. Természetesen ellátogatott
hozzánk a Mikulás, majd az Advent ünnepváró hangulata járta át az óvodát. Karácsony
ünnepe családias hangulatú volt, színjátszó csoportunk mesével készült a gyerekeknek, majd
közös énekléssel zártuk le az ünnepi időszakot. Januárban a Magyar Kultúra napján egész
délelőttöt betöltő programmal készültünk a gyerekeknek. A nap tematikáját a Kiskakas
gyémánt félkrajcárja című mese adta, melyet a nap végén meg is nézhettek a gyerekek az
óvónénik előadásában. A február hónapunk a farsang köré rendeződött sok színes programmal
készültünk a gyerekeknek, volt arcfestés, ügyességi játékok, jelmezes bál, Fassang Pita
elégetése. Márciusban természetesen megünnepeltük Nemzeti Ünnepünket. A Víz
Világnapján szintén sok színes program várta a gyerekeket, voltak ügyességi, mozgásos
játékok, mesevetítés. Természetesen az óvodakertben folyamatosan munkálkodunk.
Áprilisban intézményi rendezvénysorozat keretében ismét nyílt napot tartottunk, melynek
témája az egészséges életmóddal kapcsolódott a Húsvéthoz.

Elkövetkező programjaink:
Anyák napja: Az édesanyák felköszöntésének szépségét az idén is átengedjük a családoknak,
de természetesen készülünk ajándékkal, verssel. Május 5.-én arra kérjük az édesapákat, hogy
lehetőleg ők jöjjenek a gyermekekért, hogy otthon segítségükre lehessenek a köszöntő
elmondásánál.

Május 10. madarak és fák napja


Mivel a Föld napján a hideg idő miatt elmaradt az Egy gyermek egy palánta programunk,
ezért erre a napra szeretnénk virágpalántát, virágföldet, vagy bármi ezzel kapcsolatos
felajánlást kérni. Jelentkezni szeretnénk a “Virágos Tiszakécske” versenyre, ezért még
fontosabbnak tartjuk környezetünk megszépítését.

Május 17.
Intézményi családi nap a kosárlabda csarnoknál kerül megrendezésre a tavalyi évhez
hasonlóan. Lesznek ügyességi játékok, állatbemutató stb. A rendezvényen koncert is lesz,
melynek díjazását úgy szeretnénk megoldani, hogy minden csoporttól kérünk 7500 Ft-ot, ez
fedezné a művészek tiszteletdíját. Lehetőség lesz étkezésre is, az csoport
óvodapedagógusainál lehet megvásárolni az étkezési jegyeket, melynek ára 500 Ft. Ezen a
napon az óvodák zárva tartanak.

Május 19. - Családi nap


Ezen a napon a gyermekek nem alszanak az óvodában. A programjaink 14 órakor kezdődnek.
Sok érdekes, játékos lehetőség adódik majd a szórakozásra. Ezen rendezvényünk bevételéből
szeretnénk a kirándulásunk egy részét fedezni. A nap tombolahúzással fog végződni, melyhez
minden gyermektől kérünk minimum 1 tombolatárgyat, aminek bármelyik gyermek szívesen
örülne. Lesz zsákbamacska, hajtogatott lufi, egyéb programok.

Május 30. Süni csoport búcsúzás


Május 31. Ficánka csoport búcsúzás
Június 1. Katica csoport búcsúzás
Június 2. Pillangó csoport évzáró
Június 9. Óvodai kirándulás Szolnok Nefag
Június 23. Nevelés nélküli nap

A nyári nyitvatartásunk a következőként alakul:


 2023. június 03-június 30. Minden óvoda nyitva, összevontan működünk
 2023. július 3. ügyeleti rendszerben működünk, létszámtól függően
 2023. augusztus 14-augusztus 25-ig minden óvoda zárva
 2023.08.28. minden óvoda nyitva

Néhány észrevétel a tanévvel kapcsolatban


Sajnos ebben az évben is tapasztaltuk, hogy betegen is járnak a gyermekek óvodába. Sok
betegség hullám elkerülhető lenne, ha erre a jövőben több figyelmet fordítanánk az óvodába
járó gyerekek és az ott dolgozó felnőttek érdekében is, hiszen mi is gyakran fertőződünk.
Köszönjük szépen!
Az idei tanévünk nem kezdődött szerencsésen, hiszen Tekes Zsuzsanna óvónénink eltörte a
lábát, amiből még azóta sem gyógyult fel. A csoportban az óvodapedagógusi feladatokat
felváltva látjuk el, ami nem a legszerencsésebb megoldás, de legjobb tudásunk szerint
igyekszünk ott is helytállni. Innen is kívánunk mielőbbi gyógyulást!
Fogadóórákat igény szerint minden kolléganő tartott. Kérünk benneteket, éljetek ezzel a
lehetőséggel, hiszen sok adódó problémát meg lehet itt beszélni, még most is szívesen várjuk
az érdeklődéseteket.

You might also like