Petőfi Sándor tájköltészete

Életpályája:
 1823-ban született Kiskőrösön
 1823. októberében a család Kiskunfélegyházára költözött (itt nevelkedett)
Szülőföldemen című versében ezt a várost nevezi szülővárosának.
 Iskolái: Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód,
Selmecbánya
 1846-ban folyamatosan jelennek meg versei a folyóiratokban
 A költemények nagy része a Pesti Divatlapban jelent meg, de a Hazánk, Tudományos
Gyűjtemény, a Koszorú lapban is rendszeresen olvashatók voltak.
 Tagja lett a Tízek Társaságának (Pilvax-kör)
 1848. március 15. egyik vezéregyénisége
 1849-ben a segesvári csatában tűnt el

Legismertebb tájköltészeti alkotásai:

 Az alföld
 A puszta télen
 Téli esték
 A Tisza
 Kiskunság

MŰELEMZÉS

Tájköltészetének fő jellegzetességei:
1844-ben írta Versek című versgyűjteményét. Ebben az évben jelent meg a tájköltészet
témakörének első kiemelkedő alkotása is, az Alföld. A szoros értelmében vett tájköltészet az
európai irodalomban a felvilágosodás és a romantika műfajába tartozik, mely a leíró költészet
egyik műfajcsoportja. Ekkor fedezik fel a költők a természeti környezet fontosságát, s hogy
ez saját képzelmeik, hangulataik kifejezésére alkalmasak. Ezek azok a művek, amelyek nem
kizárólag, de meghatározó mértékben az embert körülvevő élő és élettelen természeti
környezetet jelenítik meg, beleértve az ember által alkotott épületeket, tárgyakat. Az alföldi
táj tájleíró költemények témája Petőfi révén teljesedik ki a magyar irodalomban, mely a
szabadság és az otthon szimbóluma. Az Alföld kultusz már az 1830-as évektől kezdve
jelentős volt a magyar irodalomban. Korábban Kisfaludyék és Berzsenyiék a Balaton-
felvidéket tartották a magyar föld, a magyar táj szimbólumának. Az új tájeszmény a
romantika vadregényes, ember nem lakta hegyvidékével szemben a délibábot ringató arany
kalásszal ékes rónaság, az Alföld tengersík vidéke. A táj jelentésköre kibővül: a szabadságot
legfontosabb eszményként megfogalmazó költő számára az Alföld a szabadság tágasságának
jelképe is.
Az alföld
 Keletkezési körülmények: A tájköltészet témakörének első kiemelkedő alkotása
1844-ben jelent meg.
 Címértelmezés: témajelölő cím – egy tájegységet jelöl meg
 Műfaj: tájleíró költemény: a táj egyes elemeinek leírása, bemutatása dominál;
ódának is tekinthető, hiszen több helyen emelkedett hangvételű;
 Szerkezet:
1-2.versszak:
– A kétféle tájideál szembeállításával indít. (Ez Petőfi egyik leglendületesebb
verskezdete.) Nagy érzelmi telítettségű felkiáltással indít („Mit nekem”).
Elismeréssel adózik a vadregényes tájnak, a zordon hegyvidéknek, de ezzel szembeállítja a
rónát, az alföldi sík vidéket (fent↔lent) Ezt csodálja és szereti is.
– A sas-metafora a romantika egyik legismertebb motívuma: a fenséget, a végtelen
magasságot, az élet kicsinyességitől való merész elszakadás s a szabadság képzetét egyszerre
hordozza. A teljes metaforában (börtönéből szabadult sas lelkem) ezzel a madárral azonosul.
3. versszak:
Itt kezdődik az alföld leírása – többféle perspektívából mutatja meg a költő –
nézőpontváltakoztató módszer.
A sas távlatából fölülről – kezdi az alföld leírását.
A rónák végtelenje fölé szállva végigszemléli a Duna-Tisza közét
Nemcsak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös (mosolyogva néz rám…).
4-10. versszak:
Lefelé közeledik, majd leér a földre, s itt apró életképek sorában mindent szemügyre vesz a
legnagyobbtól a legkisebbig – miniatürizáló ábrázolásmód. (jellegzetes növény- és állatvilág)
– a delelő gulyát a gémes kúttal,
– a nyargaló ménest a csikóssal hangutánzó, hangfestő szavakkal hallatja is;
– a tanyák közelében a megművelt földeket – búzamezők (színek: sárga, smaragd, zöld);
– a tanyák szomszédságában a tavat a vadludakkal, a nádast;
– a csárdát a betyárral,
– végül az apró homoki állatokat és növényeket.
11. Versszak:
Tekintete ismét távolodik – ezúttal a horizont felé: messze, homály, ködoszlop,
távoli,halvány…; A látkör kitágul – a végtelen szabadság illúzióját kelti.
12. versszak:
Majd az 1-2.vsz.-ban elkezdett vallomás tér vissza – megfogalmazza kötődését az alföldhöz.
Ez jelenti az egész életet számára (születés/bölcső; halál/szemfödél) – a Szózat
motívumvilágát idézi.
A puszta, télen
 Keletkezési körülmények: 1848 januárjában Pesten írta A puszta, télen című leíró
költeményét. Kiváltó ihlete nem a közvetlen szemlélet: a meleg szobában, "pattogó
szikrázó tűz körül" emlékeiből szedeget öszsze egy csokorral, s kedélyesen mesélget a
hallgatóknak.
 Címértelmezés: témajelölő cím: két lényeges információt fejez ki a tájra vonatkozóan: -
puszta: üresség, értéktelenség jelképe; - tél: az elmúlás jelképe;
 Műfaj: tájleíró költemény: a táj bemutatása kerül középpontba a műben;
 Szerkezet:
1. versszak:
A kezdő felkiáltás szójátéka, majd az ősznek a paraszti élethez kapcsolt köznapi
megszemélyesítése bensőséges hangulatot áraszt. A mesélő ráérősen elidőzik " a rossz gazda"
fecsérlő könnyelműségénél
2. versszak:
A második strófában negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát. Hiányzik
mindaz, ami oly zengővé tette a nyári tájat: a kolomp szava, a pásztor legény kesergő sípja, a
madarak trillája. A negatívumokra épülő kép nemcsak a jelent, a téli kifosztottságot festi,
hanem visszasóvárogja a múlt, a nyár értékeit. Ezzel a szembeállítással a leírásba belopja a
vesztesség elégikus hangnemét is.
3. versszak:
A hangok hiánya után a mozdulatlanság, az élettelen dermedtség képzetét kelti fel a 3.
versszak első hasonlata. Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelenek
meg, a következő egységben (4-6) az emberi élet színhelyei felé fordul a figyelem. Üres a
halászkunyhó és a csőszház, csendesek a tanyák a csárdák is hallgatnak.
4. versszak:
A természeti jelenségekkel párhuzamosan itt is a lelassult élettevékenység ábrázolása a
jellemző. Csupa kijelentésre, tényközlésre szorítkozik a leírás. Egyetlen hasonlatot, metaforát
sem találunk, az egész mégis szuggesztív képéé áll egybe. Emberi s állati létezés vontatott,
elnyújtott mozgásban nyilvánul meg a jószág szénház.
5. versszak
A 5. versszak: a béres pipára gyújtásának aprólékosan részletező, ráérős kényelmességgel
való bemutatása. A benti világ statikus rajza után újra a kinti természetbe, a kihalt, úttalan
pusztaságba vezet a képzelet.
7. versszak:
Az első 6 versszak békésebb mozdulatlansága helyébe most (7.) a szelek és viharok félelmetes
és vad kavargása, három irányból is egymásnak feszülő birkózása lép. Ebben a dinamikus
környezetben jelenik meg a vészjóslóan a fenyegetett emberi lét a jelképszerű látomása. Ez a
komor hangulat folytatódik, de már társadalmi politikai síkra vetítve a záró strófa
hasonlatában (forradalmi szemléletet fejez ki).
A strófaszerkezet a négyütemű 12-es variációjából jön létre. A sorokat páros rímek kapcsolják
össze.