You are on page 1of 1

Javaslat az év tanára Vay-díjra

A szakképzésben dolgozó közismereti tantárgyat oktató kollégák


eredményessége nehezen mérhető. Az, hogy sikeres volt-e egy adott tanár
munkája, sokszor csak évekkel később derül ki. Tudjuk, hogy a tanulóink
milyen körülmények közül érkeznek, ezért sokszor belefásulunk, feladjuk az
elméleti oktatással járó küzdelmet. Én egy olyan kollégámnak javaslom az idei
évi Vay-díjat, aki kitartó, hisz és bízik a gyerekekben, magasra teszi a mércét, és
segíti őket a közös céljuk elérésében.
Sikeres, eredményes, mint amilyen senki nem volt még iskolánk történetében.
Gyesről visszatérve a két gyereke és a családja mellett szerényen úgy tanította
Covid alatt is töretlenül a diákjainkat, hogy munkájának köszönhetően ebben a
tanévben 6 tanulója tett sikeres középfokú nyelvvizsgát és 3 tanítványa
választotta az érettségit angol nyelvből emelt szinten, melynek az írásbeli része
mindhármuk esetében igen magas pontszámmal kiváló lett.
Mindannyian tudjuk, hogy ez a hozzánk érkezett gyerekekkel évekig csak álom
volt, most viszont a legnagyobb dicsőségünk!
Büszke vagyok rá, hogy iskolánk volt diákja jelenleg ilyen eredményes angol
nyelvtanárként dolgozik nálunk, ezért megalapozottan jelölöm Beliczáné Balogh
Tímeát a 2021-2022-es tanév tanári Vay-díjára.
Eddigi munkáját nagyon köszönöm a diákok, a szülők és a kollégák nevében, és
további sok sikert kívánok neki a nyelvoktatás területén!

Tóthné Farkas Zsuzsanna

You might also like