You are on page 1of 7

Avokado salsa

1 érett avokádó (szépen megérik, ha a konyhaasztalon hagyjuk néhány napig felhasználás előtt)
1 mogyoróhagyma (salotta) közepesen finomra vágva
1 nagy gerezd fokhagyma finomra vágva
½ lime leve
1 kis csokor koriander levél vagy petrezselyemzöld levelei egészben letépkedve a száráról
Himalája só
3 -4 keményre főzött fürjtojás

Az avokádót hosszanti irányban végig bevágtam a magjáig. Az egyik felét „lepattintottam”, a másik
felében maradt magot kiszedtem (ha kést szúrunk a magba, akkor azzal könnyedén ki tudjuk emelni),
majd kanállal, egyben kivájtam a húsát mindkét feléből.

Az avokádó húsát felkockáztam és meglocsoltam fél lime levével. Ezt érdemes mielőbb megtenni,
hogy nehogy bebarnuljon. Óvatosan elkevertem a salottával, fokhagymával, petrezselyemlevéllel,
majd nagyon enyhén sóztam. 
Pácolt tarja pecsenye
A pácom alapja mindig dijoni mustár, mostanában steakes fűszereket adok hozzá, mint fűszerpaprika,
chili, koriander, fokhagyma chips és durvára tört kömény. 1 kg/6-7 szelet húshoz 2 evőkanál dijoni
mustár, 1 ½ evőkanál fűszerkeverék és 3 evőkanál olaj szükséges, amit szépen kikeverek.
Beecsetelem vele a tarja szeleteket és 2-3 órára hűtőbe teszem.

Szigorúan sütés előtt sózom, frissen őrölt Himalája sóval, majd olajjal vékonyan kikent tepsire
rendezem és 200 C fokra előmelegített sütőbe tolom 20 percre. Ekkor grill-forró levegőre kapcsolok és
mindkét oldalán 5-5 perc alatt meggrillezem a húsokat. 

Fűszeres frissen sült karaj, lila és


póréhagymával, zöldpaprikával,
paradicsommal, bacon szalonnával, és
vegyes sajttal sütve
Most karajból készítettem, melyhez, a következő fűszerkeveréket állítottam össze 8 szelet húshoz. 10
szem egész zöldbors, 1 teáskanál egész kömény, 1 teáskanál koriander mag, és egy teáskanál
durvaszemű fokhagyma granulátum.
Mozsárban összetörtem, és a húsokat ezzel pácoltam néhány órára be. Sózni ekkor tilos, azt majd
közvetlenül sütés közben. Ha pácoláshoz sót használunk, akkor a hús dehidratálódik, a finom nedvek
elillannak, a hús sütés közben kiszárad, olyan lesz, mint a cipőtalp.

Most póré és lilahagymát használtam, fontos, hogy nagyon vékonyan szeleteljük fel. Ugyanezt tettem
a piros és zöld kápia paprikával is. Prémium, szeletelt bacon szalonnát használok, ez szép vékonyra
szeletelt és megfelelően húsos.
Most csak kétféle sajtot reszeltem le durván, goudát és füstölt mozarellát. Az én tapasztalatom az,
hogy egyharmad füstölt és kétharmad nem füstölt sajttal a legfinomabb. Kellő mennyiségű sajtot
reszeljünk le, ne spóroljunk vele, mert akkor finom az étel, ha a sajt, amikor megolvad, akkor vastagon
betakarja a zöldséggel megrakott hússzeleteket.

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra.


A karaj szeleteket vaj, olaj keveréken, magas hőfokon, nagy serpenyőben sütöttem meg.

Frissen sütésnél mindig forró serpenyőbe tesszük a húst, jó levegősen, hogy a húsok a zsiradékot ne
hűtsék túlságosan le. Mindig szobahőmérsékletű húst süssünk csak ki, időben vegyük ki a hűtőből,
amikor előre pácoljuk.
Amikor a serpenyőbe tettük a húst, akkor egy-két percig nem bántjuk, nem piszkáljuk, egészen addig,
amíg legalább feléig ki nem fehéredik.
Mielőtt megfordítjuk, akkor sózzuk, én frissen őrölt tengeri sót használok mindig. A karajt is körülbelül
3 percig kell az egyik oldalán és két percig a másik oldalán sütni, utána előmelegített tálon, melegen
pihentetni, amíg a többi is ki nem sült.
Kicsit előolajoztam a tepsit, de nem kell túlságosan, hiszen a maradék zsiradékkal és a húsból kifolyó
szafttal együtt, mielőtt a reszelt sajttal megszórjuk, megöntözzük.

A frissensült húsokat megrakjuk először a paradicsom, majd a paprika majd a hagyma szeletekkel,
meglocsoljuk a szafttal, majd bacon szalonnával befedjük, végül a reszelt sajttal alaposan megrakjuk.
Párolt, vagy csőben sült zöldségek, és sültburgonya illik hozzá a legjobban.
A tepsiben maradt pecsenyelevet sem herdáljuk el, szűrjük le, és az ételhez szolgáljuk fel.

KUSZKUSZOS GOMBARAGUVAL TÖLTÖTT CSIRKECOMBOK


Ha töltött csirkecomb, akkor nekem is a klasszikus zsemle/csirkemáj kombó az ami a favorit,
ellenben most valamimást kívántam.

Volt itthon egy kis gomba, amit szerettem volna felhasználni, így adott volt a gombaragú,
dúsítottam kis kuszkusszal meg fűszerekkel és már adott is egy finom töltelék.

A hús isteni, szaftos, a bőre pedig finom ropogós….egy kis krumplipürés és ecetes fejessaláta
és már kész is a finom ebéd.

Hozzávalók:
 4 egész csirkecomb
 1 fej vöröshagyma
 30 dkg csiperke gomba
 1 gerezd fokhagyma
 fél mk kakukkfű
 1ek aprított petrezselyemzöld
 2 szelet füstöltszalonna
 ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors
 1 dl kuszkusz + 1 dl forró víz

Elkészítés:
A kuszkuszt felöntöm a forróvízzel, lefedem és félre teszem, hogy bedagadjon.

A finomra vágott vöröshagymát, tetszőleges zsiradékon üvegesre pirítom, majd hozzáadom a


felszeletelt gombát és lepirítom.

Mikor szépen megpirult mehetnek bele a fűszerek, a petrezselyemzöld és a reszelt


fokhagyma, ezzel már csak átforgatom és nem pirítom tovább, majd hozzákeverem a
kuszkuszt.

A csirkecombokat bedörzsölöm sóval, a bőre alá bedugdosom a tölteléket, zsiradékkal kikent


tűzálló tálba sorakoztatom őket, a tetejükre szalonnacsíkokat teszek, öntök alá fél deci vizet,
befedem alufóliával és 200 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses fokozaton 60 percet
sütöm. A sütési idő sütőnként és a combok méretétől függően változhat.

Amikor a combok megpuhultak, leveszem a fóliát és visszadugom a sütőbe, további 15 percre


pirulni. Közben néhányszor meglocsolom az alatta lévő szafttal, hogy finom ropogós legyen a
bőre.

Elkészítési idő: 15 perc + sütési idő


SAJTOS-PESTÓS CSIRKEROLÁD

70 dkg csirkemell filé

15 dkg reszelt sajt 

15 dkg zöld pestó

20 dkg bacon

Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors (fokhagyma)


A csirkemellet felszeletelem, enyhén megklopfolom, sózom borsozom, majd egy kiterített
folpackra, függölegesen két sorba, egymás mellé helyezem a szeleteket.

Megszórom a reszelt sajttal, kicsit rányomkodom, a tetejét bekenem a pestóval és a folpack


segítségével szorosan feltekerem.

A bacon szeleteket egymás mellé sorakoztatom egy sütőpapírra, a szélére teszem a csirkemell
tekercset, majd a baconnel is feltekerem és a sütőpapírral együtt egy tepsire fektetem.

180 fokra előmlegített sütőben, légkeveréses fokozaton, kb. 50 perc alatt készre sütöm. A
sütési idő, sütőnként változhat!

RAKOTT CSIRKEMELL

50 dkg csirkemell filé

1 fej vöröshagyma

1 tojás

2 ek aprított petrezselyemzöld

1 mk majoranna

3 db keményre főtt tojás

4 dl tejföl

10 dkg reszelt sajt

Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors

A csirkemellet apró kockára vagom, hozzáadom a szintén kockára vágott hagymát, a tojást, a
fűszereket és alaposan kikeverem.

Egy tűzálló tálat kikenek vajjal, belesimítom a csirkés masszát, a tetejére rásorakoztatom a
félbe vágott főtt tojásokat (sárgájával lefele), beburkolom a tejföllel, megszórom a reszelt
sajttal és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses fokozaton kb. 40 perc alatt készre
sütöm.
PIKÁNS SAJTOS TEJSZÍNES CSIRKE SÜTŐBEN

2 dl lm tejszín

2 gerezd fokhagyma

2 ek aprított petrezselyemzöld

30 dkg csirkemell filé

10 dkg reszelt sajt

Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors

A tejszín kikeverem a reszelt fokhagymával, az aprított petrezselyemzölddel, sóval, borssal. A


csirkemellet felszeletelem.

Egy tűzálló tálat kikenek vajjal, szórok az aljára egy kis reszelt sajtot, rásorakoztatom a
hússzeleteket, sózom, borsozom, meglocsolom a tejszínes masszával, megszórom a maradék
sajttal és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses fokozaton, kb. 35 perc alatt készre
sütöm.

SAJTOS-BACÖNÖS CSIRKEMELL BATYUK CSŐBEN SÜTVE

2 tk pikáns mustár

1 tk magos mustár

3 ek olíva olaj

1 tk friss kakukkfű levélke

1,5 dl tejszín

30 dkg csirkemell filé

4 szelet bacon

4 ág friss kakukkfű

12 dkg mozzarella sajt

Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors

 
A mustárokat elkeverem az olíva olajjal, a kakukkfűvel, a tejszínnel és ízlés szerint sózom,
borsozom.

A csirkemellet nagyobb darabokra vágom, sózom, borsozom, teszek rá egy darabka sajtot,
egy kakukkfű ágacskát, betekerem baconbe és egy tűzálló tálba sorakoztatom az így kapott
kis csomagocskákat.

Meglocsolom az előzőleg kikevert tejszínes/mustáros szósszal és 170 fokra előmelegített


sütőben, légkeveréses fokozaton, 35 perc alatt készre sütöm.

Ízlés szerint friss salátával, párolt rizzsel, quinoával kínálom.

CSIRKECOMBOK ZÖLDSÉGÁGYON

7 db csirke felső comb filé

70 dkg sárgarépa

3 kápia paprika

1 fej vöröshagyma

7 ek worchester szósz

Ízlés szerint só és frissen őrölt színes bors

A sütőt 220 fokra előmelegítem.

A csirkecombokat alaposan megmosom, ízlés szerint sózom borsozom, majd meglocsolom a


worchester szósszal és állni hagyom, amíg a zöldségeket felaprítom.

A sárgarépát megpucolom, nagyobb darabokra vágom, a hagymát felszeletelem, a paprikát


ketté vágom, eltávolítom a magházát és ezt is nagyobb darabokra vágom.

A sütőt 220 fokra előmelegítem.

A csirkecombokat alaposan megmosom, ízlés szerint sózom borsozom, majd meglocsolom a


worchester szósszal és állni hagyom, amíg a zöldségeket felaprítom.

A sárgarépát megpucolom, nagyobb darabokra vágom, a hagymát felszeletelem, a paprikát


ketté vágom, eltávolítom a magházát és ezt is nagyobb darabokra vágom.
Egy jénai tálat kikenek vajjal, belehalmozom a sózott, borsozott zöldséget, szép sorban
ráhelyezem a húst, meglocsolom a páclével és alufóliával lefedve 45 perc alatt puhára
párolom.

Ha a hús megpuhult, eltávolítom a fóliát és további 10 percre visszateszem a sütőbe, hogy a


húsok szép pirosra süljenek (félidőnél kiveszem és meglocsolom a szaftlével).

Mi csak a zöldségeket eszük köretként, de kínálhatunk hozzá párolt rizst.

You might also like